Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
11.23 MB
2015-02-05 17:55:39
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1071
4653
Rövid leírás | Teljes leírás (265.72 KB)

Zalai Közlöny
1907, 46. évfolyam

Zalai Közlöny 1907. július - 27-30. szám


A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.

NAGYKANIZSA 1807.
JDLIOB e.
ZALAI KÖZLÖNY
EI6Ax«t4*l Arak: Kgá.i évr« 10 koron«, f«!«vre 6 koron», negyedévié 2 korona 60 Ali. Egyot nzám ár* 20 fill. Tanároknak, tanítóknak, jagyiöknak 4a állami tisztviselőknek I ívre 0 korona, fái évr* 8 korona.]
A villamvilágitás megváltása.
Valóságos hadjárat előzte meg a hétfői kózgyíllé«! határozatot. Franzéknak felmondták h villamos világítási szerződést és ezzel megszűnt az a sok baj, panasz és veszekedés, ami eddig vállalkozó cég és a fogyasztók között fennállt.
Az a sérelmes szerződés, amit a hétfői közgyűlés megsemmisített, 1892. évi november 18-án köttetett és 18U4. évi julius 2-án lépett érvénybe. A 24. §. értelmében a szerződés most, 15 év múlva felbontható. A felmondási idő 2 év, vagyis a világitást 1909. julius 3-án már a várt^ ka^Ansége szolgáltatja.
Idáig tehát eljutott wuk volna. Keserves, küzdelmes h«m~*ott #1§Mdáig. f-hnkloljunk csak vissza. A lupftfc már állandó rovatot tartottak „A vill&mvifágif*« UiÍ7.ArfAS*\' oimen. És kimutatták, hogy ennél sz^nosétlenebb, it vánfara és magánfogyasztókra terhesebb\' szerződést még nem kötöttek Elfog^jük} dr. Fried Ödön azon kijelentését,\'-^gy szeT-, lódő feleket a jóhiszeműség vezereltfr\\ Nincs okunk, nincs jogunk feltételezni, hogy csak egy ember is lett volna, aki a szerződéit megkötésekor ne a megbízója érdekét akarta volna védeni. Az az egy azonban bizonyos. Iiogy a város nagyon gyenge legényeket küldött a gátra. A vállalkozó Franz cég ugy gúzsba kötötte a kezeinket, hogy mozogni sem tudtunk.
Avagy lehet-e jó, lehet-e célszerű az olyan szerződés, amelynek homályos volta pert is eredményezett. Kivesztettünk egy pert csak azért, mert a szerződés hiányos. Hát
Felelős szerkesztó ¿« kiadó:
Kálmán Pál.
igen, a szerződés jó és célszerű volt, de csak a Franz cégnek.
tippen a „Zalai Közlöny" mutatta ki, hogy u szerződéses angol gyertyafényü lámpák helyett az olcsóbb Hefneft lámpákat alkalmazta vállalkozó.
A lapok mutatták ki. hogy a szorzási tényező körül is hiba van. Csak 107,-al számítottak többet, mint amennyit szabadna. Az 1025 szorzási tényező helyett sok ideig 1 8 szorzási tényezőt használt. Ez sincs még befejezve, mert a magánfogyasztók egyáltalán nem hajlandók a többletet Franzék kasszájában hagyni.
Az sem utolsó fogás, hogy azt az ellenőrző órá\\ melyet 48 koronáért kapni, évi 24 koronáért adja kölcsön a fogyasztóknak. Hányszorosan lizetto ifíeg az óra árát az a fogyasztó, aki már 13 éve. tehát kezdettől fogva villammal világit VI
Vállalkozó cég sokáig dacolt a felzúdult közvélemény nyel. Nyilatkozatokkal, gorombaságok kai, jogászi ferdítésekkel akarta ellen-strtyozni a súlyos vádakat Nem használt semmi. Egyszerre lábra kapott az eszme a villamvilágitást meg kell váltani. A felcsapó lángok rohamos gyorsasággal harapodztak el és meghódítottak mindenkit. Immár nincs senki a városban, aki nem akarja Franzéktól elvenni a villamvilágitás jogát.
A hétfői közgyűlésen impozánsan nyilvánult meg a közönség akarata Elek Ernő azon indítványát, hogy a szerződést azonnal mondjuk fel. egyhangúlag elfogadták. Ezzel aztán jóvá tettünk egy régi hibát.
Igaz. hogy a megváltás sokba kerül, mert .r>0%-ot fizetünk a becsáron felül. Az is
8iarkaaztAaág áa kiadóhivatal: Nagykanicaa, Eizaábat-tár (caoportház.)
Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
igaz, hogy 20, 30, 40 óv múlva folyton kisebbedő összeggel juthattunk volna a világítási felszerelés birtokába. Ámde — Elek Ernő szerint — erkölcsi kötelességünk, hogy az első kínálkozó alkalmat megragadjuk és megmentsük a várost, a közönséget egy terhes szerződéstől. A közgyűlés teljesítette kötelességét és nem kell tartania attól, amitől dr. Fried Ödön félt, hogy a közhangulat ellenük irányul.
1909. julius 3-tól kezdödőleg tehát saját tulajdonunkat képezi a villamvilágitás Amit akkor teszünk, magunknak tesszük. Eddig panaszkodtunk, hogy többet fizetünk, mint kellene. Panaszkodtunk, hogy a szerződé« reánk nagyon hátrányos. Két év múlva megszűnik minden panasz. A haszon a mienk, a városé marad. Tehát jó helyre kerül.
Eddig minden városban haszonnal járt a villamvilágitás. Reméljük, hogy Nagykanizsán sem lesz máskép.
A Franz cég azonban megtanulhatott valamit. Azt, hogy a magyart nem lehet sokáig az orránál fogva vezetni!
— A nagykanizsai függetlenségi párt t. hó
ai-óu. vasárnap a\'akul me? R tárgyban Pitor-Pál iiapjáu olöértukezlet volt, melyen számosan vettek részt. Az előkészítés uehéz munkáját Hajdú Gyula dr. végzi.
— A balatoni vasutért A badacsonyi ünnep alkalmából a balatoni szövetség a következő üdvözlő táviratot intézte Kossuth Ferenchez :
A Halaton-vasut kiépülésének örömére a Halatout övező hegyormokon örőmtüzek, szivUukben lelkesedés lobog nemzeti kormáuyunk tagjai iráut. Kunek adtunk tegnap felségesen kifejezést ozrek jelenlétében Hada-esonyban. midőn Wekerlét, Kossuthot, Darányit Unne-pultnk. Kérjnk az egek urát, hogy uagyméltóságodat
Tempóra mutantur.
Irta: KALLAY KORNÉLIA.
Mintha leguap tortént volna, pedig Ijesztendő mull el azóta
A temetőben jártam, meglátogattam nővérein &ifj4«. Amint hazafelé tartottam, egy kanyarulatnál rseugó női hang ütötte meg füleimet.
Isten engem ugy segéljen !
Kz ünnepélyes esküvés különösen hatolt reám , «etneim önkénytelenül is keresték az illetőt, kinek •jkatrúl az eskü elhaugzott.
Nem soká kellett kutatnom Alig tiz lépésnyire tőlem, Irisseu hantolt sir előtt térdelt egy feltűnő \'fcjpségü fiatal nő és egy sziutoly meglepő szép-wgü férti.
Miuden mozdulatukat megfigyelhettem anélkül.
ők észre vették volna, mert egy hatalmas orgonádkor eltakart szemük elől. A nő sirt, mély gyászban ¡oll és folyton elvesztett anyját emlegette. A férfi "ölelte és vigasztalni látszott ót.
— Istenem! — igy szólt a nő — most már »»»kim. de senkim sincsen, mi leune belőlem, ha le is """»gynál ? Ksküdj meg te is* ugy. amint én is meg-*«üdiein neked, hogy sohasem fogsz elhagyni, ^küdj meg, édes mindenem!
— Nem bízol bennem, Ilmám? Nem elég az igéret. melyet neked és boldogult anyádnak adtam V Ne fél| I Sohasem foglak elhagyui s csak az az egyedüli törekvésem, hogy mielőbb nőmmé tegyelek. Isten engem ugy segéljen !
— Ámen! suttogám magamban.
Csengettek a temetőben, ami azt jelezte, hogy
bezárják a kapukat: aki tehát kegyeletét lerótta, távozzék A szerelmes pár eltávozott. Én is Mielőtt elmentem volna, nem állhattam meg. hogy egy pillantást ne vessek azon keresztre, melv az előbbi ismeretlen nő édesauyjának a fejfája volt. Özv. Szigeti Józsefné volt az elhunyt neve Leánya tehát Szigeti Ilma
Magam sem tudom miért, de különös rokonszenv nyilatkozott meg keblemben az ismeretlen szerelmes pár iráut
Két év mull el a temetői jelenet óta. Kzen időtől nem láttam őket. Már nem is gondoltam reájuk.
K«y alkalommal látogatóban voltam sógornőmnél, de nem találtam otthon Megvártam ót Gyermekei a szomszéd szobában tanultak a házitanitóval A lecke-órának vége volt. kinyílt az ajtó s — legnagyobb meglepetésemre — az én temetői ismerősömet láttam magam előtt.
Némán meghajolt előttem s távozott.
Amiut meglepetésemből magamhoz tértem,
vallatóra fogtam a gyermekeket. Kérdéseimre azt felelték, hogy még csak két hónap óta tauit náluk. Darvas Krnó bácsinak hívják, nagyon jó bácsi, de mindig szomorú.
Többször volt alkalmam látui Darvas Krnőt, de beszédbe sohasem ereszkedh\' !tem vele. Amint a lecke-óráuak vége volt, rögtön távozott, nagyon is nyíltan mutatva, hogy nom akar társalogni. Bevallom, ez némileg bosszantott engem.
A dolgot nem erőltethettem, nehogy gyanús színben tűnjék fel érdeklődésem, híszeu fiatal leány voltam magam is Lassankint közönbössé kezdtem lenni a fiatal ember és kedvese iránt. Azt gondoltam, hogy ezek is ép ugy, mint a legtöbb szerelmes pár. egymásra untak s most kiki a maga utján halad.
Kgy szép verőfényes reggelen magából kikelve rontott be hozzám a sógornőm.
Képzeld. Darvas meglőtte magát!
- Az Istenért, miértV — kérdeztem egész valómban megrendülve.
— Nem tudom! Most hozták a hírt. Azt moudják, nagyon megsebesült, életéhez alig vau remény. Talán jó volna, ha kissé tudakozódnánk a dolog felől!
Gyorsan fejöltözködtem s csakhamar «/. ifjú lakásán voltunk.
Amint a kis utcán befordultuuk, a mentőkocsi
SZÍVÓS ANTAL müórás óráit mindenki dicséri.
Fi-lilit Eriséhil-tir 14. (■mar-utca >
FIÓMilll Kiraly-utca 32.
ZALAI KÖZLÖNY
IU07 JULI US ü.
hazafias munkájában egészséggel ós boldogsággal áldja uieg. Hálánkat készséggel tolmácsolom a balatoni azővetaég képviseletében. — óvárjr Ferenc országos képviselő.
Egyhangú határozat.
A villamos szerződén felmondása.
— Városi közgyűlés. —
Kiértünk az utolsó stációhoz. Franz Lajos és Fiai cég megkapta, amit keresett. Addig-addig okoskodott, raig a város közönsége megunta a sok okvetetleu-kedést és kimoudotta, hogy uem reflektál tovább a szolgálatára.
A hétfői városi közgyűlésnek eredetileg csak egy pontja volt. A villamos szerződés felbontása. Knnek előzményeit és fontosságát mai vezető cikkünkben mondjuk el. e holyütt csak a közgyűlés lefolyásáról tudósítunk.
A hangulat forró ós izgatott, amint az ilyen órUlt kánikulában már illik. Elek Ernő gondolatokba merülve jár fel-alá Látszik rajta, hogy valamire készül. Bentzik Ferenc dr. városi ügyészt a polgármester magához kéreti; Király Sándor, a méruök Ferenc-József kabátban van, a lióua alatt pedig iratokat szorongat; Fried Ödön dr. izgatottan ütögeti botjával a padlót, mig Blau Ottó az első padsorban simogatja klasszikus fején a dús (Őrlőket.
Szóval mindeu jel arra vall, hogy valami van a levegőben. A polgármester és kísérete felvonul a pódiumra. A főjegyző helyét Király mérnök foglalja el A főkapitány helyén Benedek jegyző ül. mélységes egykedvűséggel várva, amit jegyezni kell.
Király Sándor beszél először. Kimondja a villamos szerződés történetét és egyes fázisait egész mostanig. Végül azt kéri, hogy a határozattal várjunk vagy 2 hétig, mert akkorra megérkezik a szakértői vélemény felülvizsgálása.
A polgármester felteszi a szokásos kérdést:
— Kiváu valaki hozzászólni?
Az elsőt padsorban lassan, óvatosan felemelkedik Klek Ernő. Előbb körülnoz, hogy nem-e ukar más valaki szólni. Mert amilyen udvarias, még átengedi a szót. Nem, most csendbeu van mindenki. Várják: mit mond Elek Ernő. Mert neki mindig vau valami okos mondani valója. Megfontolva mondja ki a szókat Csengő baritonját visszaveri a diszes terem.
Azzal kezdi, hogy a tanács javaslatát nem fogadja
ol, hanem egy határozati javaslatot nyújt be, melynek elfogadását kéri Kimondja ő is a szorződés történetét és lovonja az ismert igazságot, hogy ez a szerződés a városra nézve káros, hátrányos. Aztán mintha egy oktávval felemelné a hangját, mikor azt mondja, hogy csak szegénységi bizouyitváov lenne részünkről, ha meg nem ragadnánk az első kedvező pillanatot, amikor megszabadulhatunk a terhes szerződéstől. Ne várjunk egy percig sem, mondjuk fel a szerződést rögtön, holnap, másodikán. Kéri, hogy ily értolmü határozati javaslatát fogadják el.
Egy pillanatnyi csend állott be, inikor Elek leült. Do azután a lelkesedés. A képviselők tapsoltak, egyesek pedig megeresztették a szellemi szíporkákat.
— Elfogadjuk I
— Nem hagyjuk magunkat továbbra is az orrunknál vezetni!
— Becsaptak bennünket!
— Fel kell mondani a szerződést!
— Nem várunk egy percig som.
Mindenkit túlharsog Blau Ottó, mikor belesüvit
a zajba:
— Helyes! Világítsunk magunk! Igy akartam
én is I
Mikor a zaj elül. föláll Lőke Emil dr. és miután kijelenti, hogy csatlakozik Klek indítványához, kéri, hogy a felmondás jogi formáira vigyázzanak.
Bentzik Ferenc dr. szólal fel. Bitkán hallani a hangját, természetes tehát, hogy érdeklődve várták: mi mondani valója lőhet az ügyésznek. Nem sokat mondott. Kijelentette, hogy Elek indítványa a jogi formáknak megfelel, de azért fogadják el a tanács javallatát, inert a két heti várakozással reánk semmi kár nem báromolhat. I)e ha már most akarjuk felmondani, akkor ne másodikán, hnnem harmadikán mondjuk fel a szerződést, nehogy vállalkozó kifogásolhassa az idő előtt történt felmondást.
Dr. Fried Ödönnek is van mondani valója. Helyesli Klok indítványát és kéri, hogy fogadjuk el, mert a közhangulat is a felmondást köreteli. Zajos helyesléssel fogadták azon kijelentését, hogy ha a szerződést fel nem bontanák, vádat szítanának maguk ellen. Ajánlja, hogy a felmondás közjegyző utján történjék.
Még Fábián Zsigmond dr. és Elek Krnő szólaltak fel lOtlüeii, mikor a polgármester egy kin Pál fordulást jelentett be. Azt mondta, hogy a tanács is osztja a közgyűlés felfogását, minek bizonyságára nem is a tanács, hanem Klek indítványát bocsájtja szavazás nlá.
Névszerinti szavazás következett. Összeseu 42 képviselő volt jelen. Harrniucheten ígonnel szavaztuk, öten pedig uem adták le szavazatukat.
Ks itt lezárhatók a sok vihart megért akták. Franz Lajos és Fiai cég megkapta, amit keresett
A közgyűlés második pontja volt a dunántuli szeszfinomilók szövetkezetéuek beadványa egy ipar-felügyelőség felállítása tárgyában. Erről más helyen tudósítunk.
Emlékkönyv
a zalai nagy vértanúról.
Tapasztalható a inai időben a hazafiasságnak a kegyelet terén való megnyilatkozása. Jellemzi a mai kort, hogy történelmünk nagy alakjait igyekszünk tiszteletben tartani, kegyelettel gondolunk rájok, holt poraikat is hazahozzuk a távolból és nevöknek emléket állítunk, hogy példát mutassunk vagy amint Kossuth Lajos mondaná, hogy ez a kegyeletes munkánk csirája legyen egy jövendő jobb kornak. A 49-es nagy vértanuk közé tartozik Csány László is, Drávavidéki ós Erdélyi híres kormánybiztos s közlekedési miniszter, ki a hazához való törhetetlen ragaszkodásnak leghívebb mintaképe Szülóvármegyéjé-nek székesvárosábau Zalaegerszegen emelendő emlék-szobrára Borbély György gimnáziumi tanár gyűjti a pénzt Magyar Paizs cz. lapjával A nagy hősről egy 1 Ki oldalas emlékkönyvet is állított össze Borbély tanár, hogy egyrészről uépszerüsitso első sorban saját szűlőmegyéjében u közönség elölt már-már feledésbe menő nagy alakot, másrészről, hogy az élet és jellem rajzára vonatkozó egyes adatokat a még élő kortársaktól Összegyűjtve megmentse a feledéstől egy esetleges monografia számára. A Csány-Emlékkönyv tartalma: Emléksorokat írtak bele: Németh Elekné-Audaházy Iréné, Tuczy János, Németh Jenő, Lengyel Ferencz s Borbély-.György (Föltámadnak kezdetű szavaló rész); a nagy férfiúnak köz- és magán élotére vonatkozó jellemző adatokat közölnek több-nyíre kortársak: Königmayer János, Kászonyi Mihály. Balássy Feroncz Nagy Károly. Szedmák Zsigmond, pallini Inkey János Cserián Károly. Taráuyi Ferencz, Bogyay Máté, Eötvös Károly, Kuszkó István, dr. Márky Sándor. Z»la napilap, Nóvák Mihály (Világostól az akasztófáig), dr. Ruzsícska Kálmán, Hitrcza László (a szülőház emléktáblájánál mondott boszéde); « Borbély György (rövid életrajz), közli az emlékkönyv u kolozsvári Ereklye múzeumban levő 32 rendeletét kormánybiztosi idejéből, s egy felvidéki rendeletét eredeti lenyomattal, a Bogyay, Nagy ¡\'ál és Hentallor levéltárából közöl u könyv 10 eredeti Csány-levelet. ötöt eredeti lenyomattal, köztük a halála órájában irt levelét, melyek vitát keltenek a névnek mikénti Írására nézve. Az emlékkönyvet képek
jött szemközt velünk, mely elvitte a szerencsétlen ifjút. Lak.isa terméseeteson le volt pocsételve, az udvar telve emberekkel, kik élénken tárgyalták az esetet.
Mi a háziasszonyához fordultunk felvilágosítás céljából, ó sem tudott sokat.
Körülbelül egy fél esztendő óta lakik nálam,
— inoudá — soha életeinben ily szolid fiatal embert nem láttam. Ugy élt ez. mint valami szent.
Megkérdeztük azután, nem tudja-e. mi volt bánatának oka?
— Az íróasztalon van egy fiatal női arckép.
— feleié — arru az van írva: „Forrón szeretett Ernőmnek. 18,S9. május Ili-¡kán. Örökké hú Ilmád."
Nem bírtam egy kiáltást visszafojtani. Kszembe jutott, hogy ez ugyanazon nap, amelyen őket először láttam a temetőben.
— Az a kép folytatá — gyászfátyollal van bovonva, amiből azt következtetem, hogy az illető hölgy meghall. Erősen hiszem, hogy miatta busulhalott annyira Darvas ur
— Es miatta akart a halálba menni — gondolám — mialatt különös fájdalmas érzés járta át egész valómat és önkénytelenül is könyek peregtek végig arcomon.
Másnap felkerestük Darvast a kórházban, de az orvosok semmi szín alatt som engedtek bennünket hozzá
Csalódottan távoztunk és — különös — megint oly furcsa érzés járta át a szivemet, szememből pedig ismét előtolakodtak a könyek.
ftn magam sem tudom, mi történt velem. Sohasem érdeklődtem annyira e fiatal ember iránt, mint most, mióta életveszélyben tudtam. Önkénytelenül is mindig rá goudoltam. Magam elé idéztem a temetői jelenetet, amint átölelto kedvesét végtelen gyöngédséggel, amint szerelmes szavakat sugdosott a fűiébe.
Akkor gyermekes kíváncsisággal és jóindulattal néztem a dolgot s most különös vágy fog ol a szerelem
után és önkénytelenül is arra gondolok, ha ezen férfi, aki most élet-halál közt lebeg, ha ez engom igy tudna szo —- —
Oh! Micsoda ostobaság! Haragudtam magamra, mert észrevettem, hogy Darvas miatt egyéb dolguiinat elhanyagolom és lassankint környezetem is kezd engem megfigyelni.
Tényleg észre kelleti, hogy vegyék rajtam a változást.
Ideges, nyugtalan lettem. Kevoset eltem, s napjában négyszer is átfutottam sógornómhöz megkérdezni tőle, nőm tud-e valamit Darvas felől.
Egy alkalommal, midőn megint kérdezősködtem sógornőmnél, észrevettem, hogy ő és bátyám össze-nézuok és mosolyognak.
Zavarba jöttem Zavarom még fokozódott, mikor bátyám elébem álll s szokásos rövid beszédmodorával igy szólott hozzám : t
— Te szerelmes vagy Darvasba!
Bátyámra bámultam s szinte éreztem, mint sápadok el. Lábaim, mintha u földbe gyökerezlek volna, mozdulatlanul álltam egy darabig, majd pedig az asztalra borultam és sírtam, de olyan keservesen,
amint még soha az életben.
*
Két hónap múlt el a fenn leírt események óta.
Darvas félig-meddig felépült. Nagynehezen rávettük. hogy velünk jöjjön néhány hétre nyaralni Nagy-Marosra.
Örömmel tapasztaltam, mily jót tesz neki az itteni lovegő s mily rohamosan nyeri vissza egészségét. Csak az bántott, hogy ismét visszaesni látszott régi kedélyhangulatába, pedig az utóbbi időben már egészen vidám volt.
Egy este, vacsora után valahogy a zene került
szóba.
Most elememben voltam. Ha máshoz nem is, de a zenéhez alaposuu értek.
— Talán énekelnél valamit Darvas urnák sógornőm.
Vonakodtam egy kissé, attól tartva, hátha fájdalmasan érintene meg most u zeni\' de meglepetésemre ő maga kért, hogy énekeljek.
Ekkor történt először, hogy hosszabb ideig rajtam pihentette szemeit.
Megremegve a boldogságtól énekelni kezdtem I\'rachnak egyik hiros varíatióját mélabúsan, szerelmitől áthalva
Nemhiába mondta .Mozart, hogy igaz érzéssel zenélni csak szerelmes ember tud.
Néhány cadentia volt még hátra s azt hirtelen megszakította Darvas kitörő zokogása. Még sohasem láttam férfi! sírni.
Nem szóltunk hozzá. Tudtuk, hogy ez a hevei zokogás mintegy lidércnyomástól szabadítja meg nehéz szívét.
Mi diskrécíóval viseltettünk iránta eszünkbe sem jutott volna soha ót bánatának oka felöl megkérdezni. reméltük, hogy 6 maga is elfogja neküuk egy alkalommal beszélni élete történetét. Ez azomhan nem történt meg. Darvas egyre szomorúbb és szótlanabb lett, engem pedig különösen került. A Kirándulások hun nem vett részt, unnál többet bolyongott egyedül Hiába akarta ót bátyám felvidítani, nem lehetett.
Az imént is, amint kedvenc helyemre, a fűzfa alá igyekeztem, ó szemközt jött velem. Meglátod és hamar egy mellékutra tért, hogy ne kelljen velem összejönnie.
Női önérzetem tiltotta, hogy környezotöinnek panaszkodjam e miatt, látták ők úgyis, hogy szenvedek
Bennem is felébredi a dac. Szobámbau étkeztem 8 igy azután megtörtént, hogy csak távolról láttuk egymást, vagy némely napon sehogy sem.
(Folytatjuk.)
j.,,,7. JULIUS 6.
ZALAI K 0 Z L Ö X Y
óléokitiW : Csányuak legelterjedtebb mellképe s a vármegye székházában levő, Barabás Miklóstól festett nagy állóképének másolata, továbbá Csány a bitófán Hr. Jeszenák Jánossal s a Csányban levő szülőházról és udvarról (most a gróf Batthyány Pál birtoka; mintegy ¡& kép és autógramm. — A tetszotős könyvet 2 koronáért meglehet szerezni Zalaegerszegen a Magyar Paizs szerkesztőségétől s a könyves boltban. A tiszta jövedelmet szerző a Csány szobona adja.
hogy Zalamegye részére ezeu közhasznú és városunk érdekeit istápoló ál)ami intézményt mihamarabb elnyerjük.
Nagykanizsa, 1007. juuius hó 15-én.
Kitűnő tisztelettel Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szessji nom itó- Részvénytársasága. Elek Ernő Fleischner.
Iparfelügyelőség Nagykanizsán.
— Beadvány a városhoz.
A hétfői városi közgyűlés tárgyalta a „Dunán-tuli gazdasági szeszgyárosok szoszflnomitó részvénytársaság\' azon beadványát, hogy a Zalaraegyében felállítandó iparfelügyelőséguek Nagykanizsára való helyezése tárgyában tegyük meg a szükséges lépé-m-ket.
A közgyűlés természetes örömmel bízta meg a tanácsot a szükséges intézkedések megtételével és elhatározta, hogy a kereskedelemügyi minisztert ez irányban megkeresi.
Már most szükséges, volna, hogy ezt az ügyet komolyan is fogiák fel. Ámde ~ okulva a múlt bek szomorú példáján — lehet-e reményünk arra, hogy a tauáca komolyan kezeljen egy ilyen közérdekű kérdési? Az iparfelügyelőség nagyon fontos intézmény is érdemes lenne érte kinyuitaui a kezűnket. Mi uem bízunk abban, hogy megkapjuk.
A szeszfinomitó beadványa, melyből az ipar felügyelőség fontossága is kiviláglik, a következő :
Nagykanizsa r. t. táros Tekintetes Tanácsának
Nagykanizsa.
Értesülésünk szerint a nagyméltóságú m. k. kereskedelmi minisztérium az iparfelügyelőségeknek teljes decentrálizációját vette tervbe olykép, hogy minden megye, ahol ezidöszerint iparfelügyelőségek ínég nincsenek, ily közhasznú állami intézményt nyerjen.
Zalavármegye iparfelügyelóséggel jelenleg még uuoi rendelkezik.
Szükségesuek tartanék ezért, ha a tekintetes Tauács illetékes helyen a leghuthatósahban eljárna aziránt, hogy amennyiben Zalamegyében iparlelügye-lóség létesítése a közel jövőben tervbe vétetik, uz városunkba kerüljön és itt létesíttessék.
Nagykanizsa város jelenleg Zalamegyének ipa-, rilag légfejlődöltebb helyét képezi, amely körülmény városunkat hivatottá teszi arra, miszerint ezen intézmény az egész megye részére hozzánk kerüljön. — Kedvező fekvése és alkalmas vonatösszekötletéseí a székesfővárossal és a vasúti fővonalakkal a város Invatottságát ezen intézmény részére csak fokozhatja.
Városunknak pedig elsőrangú feladatát képezi, hogy ily intézményt magának megszerezzeu, mert miut ezen hivatalokon eddigi iparfejlesztő működéséből látjuk, mindazon városok, ahol iparfelügyelőség létezik a gyáripari vállalkozás fokozottan emelkedik és a vidéki városokat ipari impirimokká emeli.
Városuukuak helyes irányú gazdagodó fejlődéso közönségünknek és célját képezi a helyi gyáripar növelésével.
Az iparfelügyelőségek munkaadó és munkások közötti rendezettebb viszonyok létrehozatalát eredményezik, amire városunkban, ahol a strájkok és bojkottok napirenden vannak, igen nagy szükségünk van már.
Az iparfelügyelőségek nagy mérvben\' járulnak hozzá, hogy a városok idegenforgalmát növeljék és a »mukás intelligenciát fokozzák az általuk rendezőit szaktanfolyamok által.
Kérésünk ezek után oda irányúland, hogy a tekintetes Tanács már most a-legmelegebben érdekeljék városunk érintő ezen uagyfoutosságu ügy iránt és minden rendelkezésére álló eszközzel hasson oda,
Nagyságos asszony,
tudjne. hogy « maláta-kivi vásárlásánál mlírt kell Önnek a »Katii-reiner« nevet hangculyozot ?
M rl különben annak at (ShctósSynrt teftl ki mamit, Itayij Irhs r.tékii után-tnl\' I Kap. nuij a •líulh-reimr-t• kitüntető, minden Hőnyi ndkillós.
Csakl-i a
Kathrcinur - féle Kncipp-
mnl /\'■■• l/ivé
blrji, kdlóo!.:gos olőáliltísl niV;i;oia rívón, a tsyar-mutka/« i/ut ós zamatját.
Az angol
LILIOM\'CRÉIUE
legbiztosabb ezer a gyöngéd, lifiztu arobór miolibbi elérésére. 1 tégoly 80 fillér, LILIOM ANGOL SZAPPAN
I darab 60 flllér.
LILIOM ANGOL PÚDER
1 darab I korona 00 f. Főrakiár :
Drogéria i vörös kereszthez Nagykanizsán,
A hét.
»Ki jól .
. !;.- iék ir/.ért. N\'i«;;>m\'-uoh natony. iiéUe/.etébe vésni. Ii-H-V a vnlödi
»Kiiiliiomer« fmthiH /.¿H eredeti cao-imwoUUm kayliiH\'\' • lv»tlircinor-félo K, . i..;.-!,>: lAla kávé« t.\'lir.MUl én kiií i i- |..;ht arek.\'i"
mint

•vl.
A telefondíj.
Múlt számunkban megírtuk, hogy a kereskedelemügyi miniszter azon telefonbeszélgetések diját, melyek Keszthelyre szólnak, egy koronára szállította le. Kzzel az intézkedéssel furcsa helyzetet teremtett a miniszter. Mert hiszen ha pld. Osáktornyáról. vagy Zalaegerszegről akarnak Keszthelyre telefonálni, ezt Nagykanizsa közvetíti. Már most Csáktornyáról -Nagykanizsán át — egy koronáért leludetl Keszthelyre telefonálni, inig a közvetlen összeköttetésű és jóval közelebb fekvő Nagykanizsáról két koronáért.
A nagykauizsai kereskedők társulata táviratilag kérte Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miuisztert, hogy ezt a képtelen állapotot szűntesse meg és illetőleg a Nagykanizsáról való tolefonálás diját is egy korouábau állapítsa meg. (A táviratot mult számunkban közöltük.)
A társulat közbelépése meghozta a kívánt eredményt, mert a miniszter a megye négy nagyobb városában engedélyezte a telefondíj egy koronára való mérséklését. Ez a négy város: Nagykanizsa, Keszthely Zalaegerszeg és Csáktornya.
Kz mindenesetre értékes és becses vivmáuy, melyért az említett városok köszönettel tartoznak a nagykanizsai kereskedők társulatának.
SELYEM
Ctlkei Kukái leire Artaere
■eeteiea. Minta |io%taíorilultával.
ét .Meniiolicrc*-(•lycm 00 kr.-iól
feljebb, hír-■eette *<■ »»■-
Megrendelőiek bármely
nyelven íntór.emlOk
an Sildanfabrikt. Henneberg in Zürich.
— Kinevezések. Buráuy Gergely dr. a csorna-premontrei kananokrend p.ipost-prelatusa Kóhalmy Márton Béla keszthelyi főgimnáziumi tanárt a csáktornyai székház gondnokává és rendi könyvtárosáé nevezte ki. Kidéi) 1 Irén premontrei kanonokot Csornáról tanári minőségbeli a keszhelyi főgimnáziumhoz helyezte át. — Az igazságügymiuiszter dr. Gürtnor Antal nagykanizsai lakos ügyvédjelöltet és Varga József pécsi kir. törvényszéki joggyakornokot a nagykanizsai kir. törvényszékhez aljegyzőkké kinevezte.
— Áthelyezés. Székely János tapolcai magyar királyi járási állatorvos Szekszárdra, helyébe pedig Spatz Mór nagykanizsai állatorvos Tapolcára helyeztetett át.
— Esküvő. Korpílsch Bezső a stridói takarékpénztár főkönyvelője julius hó 7-én esküszik örök hőséget Dénes Erzsi kisasszonynak, Dénes Béla Csáktornya városi közigazgatási |egyzó kedves leányának.
— Az irod. és műv. kör kedden a Szarvas szálló kerthelyiségében bemutatta azokat a darabokat, melyeken a pécsi dalosversenyen részt vesz. Az előadás igen szépen sikerült.
— Eljegyzés. Braun Henrik a „Bácskai Hírlap" felelős szerkesztője eljegyezte Gottlieb Kató urleáuyt Budapesten.
— Kirendelés. Az igazságügy miniszter K iss Gyula dr. sümegi kir. járásbirósági albiról a győri kir. ítélőtáblához lanáosjpgyzőül rendelte ki.
— A zalaegerszegi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Pichler József dr. ügyvéd Barcs, Eöry liászló dr és Búzás Dezső dr. ügyvédek Tapolca, Hajdú Gyula dr. és Sabján Gyulo dr. ügyvédek Nagykanizsa, László Béla dr. ügyvéd Csáktornya, Kunfy József dr. és Zsobrák János dr. ügyvédek Kaposvár, Somogyi Béla dr. ügyvéd Marcali és Sey Pongrác dr. ügyvéd Szigetvár székhelylyel a kamara ügyvédi lajstromába felvétettek; ellenben Guttmann llugö dr. sümegi, Zsubory István nagykanizsai és Nagy Aladár tapolcai ügyvédek önkéntes lemondásuk, Bárdió Ferenc dr. sümegi ügyvád kir. közjegyzővé kinevezte-tése folytán, \\Velker Hezső dr marcali ügyvéd pedig elhalálozása következtében az ügyvédek lajstromából kitöröltettek; utóbbi irodája részére gondnokul Berger Imre dr. marcali ügyvéd rendeltetett ki; továbbá Berger Imre dr. keszthelyi ügyvéd székhelyét a kamara területén belül Marcaliba, Neubauor F^reuc dr. nagyatádi és Kas.soy Győző dr. zalaszentgróti ügyvédek székhelyüket ugyané kamara területén belül Sümegre helyezték ál; végül Bezéthy István ezeu ügyvédi kamara által az ügyvédek lajstromából 66/1. 190<>. 8z. alatt kitörölve levő, volt csáktornyai ügyvéd a kamara fegyelmi bíróságának : 8 */II. I90li. sz. alatt kelt jogerős ítéletével az ügyvédségtől elmozdittatott és Gombás Aladár dr. zalaegerszegi ügyvéd ezen kamara fegyelmi bíróságának jogerős ítéletével egy havi időtartamra az Ugyvédkedés gyakorlásától felfüggesztetek
— Halálozás, özv. Blau Pálné, szül. Masinger Károliu. a nagykauizsai izr. jótékony Nőegylet éven át volt alelnöke, f. hó 3-án elhunyt Nagykanizsán. Teguap temették nagy részvét mellett.
MIT IGYUNK?
hoKV egészesünket megóvjuk, meri csakla « terui(\'Nxelen »KfimnvnM
Ásványvíz erre ■ legbízloeabb ovóezer.
a mohai
Minden külföldit fölülmúl
linKnnk lerniémif-(oh Nr.éunhvhh-vIxck
királya:
«•gént röglön megezünteli, páratlan «»IvAgyg;crIcMKtŐ.
Kedvelt borviz!
-Forrás.
Millenniumi nagy Íremmel kitüntetve. KI 10 n ó asztali, bor- «» gyógyvíz, u Kyoiuur-
használala vnlódl i»I«1hh gyomori>njo»okiiak.
Olcsóbb a szódavíznél!^ Mindenütt kapható!
ZALAI K " Z L Ö N Y
l i)u7. JULI US I!.
— Katonai céllövészet. A nagykanizsai 48-ik cs ós kir gyalogezred I. Iió 10. II. 15. ós 16-ikáo Kiskauízaai- Szépéinek — Bajcaa közölt harcszerű céllövészetet tart. Az említett területen való tartózkodás abban az időben életveszélyes
— Az államépitészeti hivatal Qgymeuetének átvizsgálására kiküldött bizottságnak a munkája három napig tartott Csütörtökön délben félbeszakították, de amint halljuk, kevés átnézni, való maradt még hátra. A bizottság elnöke Haroza László lemondott s helyébe Odor (iéza pénzügy-igazgató lépet, aki Bosnyák Géza bizottsági taggal tüzetesen dologhoz látott. Az eredmény csak annak idejéu jöhet nyilvánosságra.
— Jegyzők gyűlése A keszthelyi járás községi és körjegyzők egylete junius -JH-án d e. II órakor lartotta meg Kesztlielyeu a városház termében évi közgyűlést. A gyűlésen az összes jegyzőkön kivűl resztvettek Takách Imre főszolgabíró. Dr. Skublics Ödön szolgabíró és Tóth János járási számvevő. A közgyűlés Fiala Iinre zalavári és Vajda Akos szeut-andrási jegyzőket az egylet tagjai sorába felvette. A tárgysorozat után, mely az elnöki jolentésból. számadás és költségterv megállapításából és iuditványából állott, következett Hajdú Fülöp járási tisztviselő üdvözlése. nyugdíjaztatása alkalmából. A közgyűlés egyhangúlag elhatározta hogy e célból (. évi julius 20-áu d ii. ö órakor díszközgyűlést tart, melyre ssámos vendég is meglesz híva s itt Hajdú Fülöptől Ünnepélyesen elbúcsúznak és egyúttal egy díszes emlékal-bumot nyújt át neki az egész járási jegyzői kar eredeti fényképeivel. A diszgyűlés után a Hullában lársaavacsora lesz.
— Uj ipartelep. Deutsch Gyula Körmendi és Khrwald Héla kotori lakosok fa ipartelepet szándékoznak Nagykanizsán létesíteni Khhez a várréti 13720 négyszögöl terület ingyenes átengedését kérik. A pénzügyi bizottság pártolja a kérvényt.
Mérgezés Kovács Mariska 19 éves egerszegi varróleány a mult héten kiment a lienyei hegyre dolgozni. Munkaközben hiitelenül rosszul lett, mire beküldtek a városban lakó szülőihez, hogy szállítsák haza 8 orvosi segélyt vegyenek igénybe. Az apa, Kovács István luvaros sietett ki a hegyre és leányát kocsira téve hazahozta. Útközben azomban a leány meghalt. A hatóság tudomást nyervén az esetről, a hullát felboncoltatta, inely alkalommal mérgezés tQueteit állapítottak meg. Azt azomban, hogy mivel történt a mérgezés, öngyilkosság, vagy véletlenség esete lorog o fenn, kiuyoinozni uem lehetett.
— Az arató sztrájk. A földmunkások országos szakszervezete állítólag boszut forral azért, hogy gróf Audrássy Gyula belügyminiszter vizsgálatot indítóit ellene s titokban készíti eló az arató sztrájkot. A földmivelési kormány azombau jó előre készül a veszedelmes eshetőségre n összegyűjteti a szükséges adatokat Zalavármegyéből is jelentést kívánt arra nézve, bngy van-e elég pót munkás és sztrá|k esetén mennyi aratógépre volna á vármegyében szükség.
— Mének selejtezése Az állami méutelepekon levő mének ho\'ejtezéxét a kormány elrendelte K szerint, a hozzánk legközelebb fekvő állami méulelepekeu és pedig I\'alinban julius \'23-án s Nagyatádon piliua Jl-én fogják a kiselejtését eszközölni. A tenyésztésre még használható mének ott a helyszínén nyomban el is adaluak.
— Merénylő férj. Cseke Jáuos baksai lakós mult hó 20-ától külöuváltau élt a nejétől Molnár Rozitól. Akkoriban valami felett összeveszett a házaspár és ezért az asszouy olkergette az urát. C.-ekét nagyon bántotta ez az eljárás, tehát boszut forralt a felesége ellen. Héttón éjjel egy véső segélyével felfeszitelte Molnár Itozi szobájának zárt ajtaját s behatolva a lakásba, a sötétben közvetlen közelből négyszer a feleségére lőtt. A lövések azonban uem találtak s mikor Cseke ötödször is felhúzta a ravaszát, az ugyanazon szobába fekvő tia a kezeügyében levő éles baltával elvágta az apja jobb kezét. — Rövid idő múlva megjelentek a csendőrök is, kik letartóztatták a merénylő férjet s beszállították az alsólendvai fogházba.
— A gépügynök. A magyar földművesen a munka nélküli parazitáknak ízer féle fajtája élősködik. Ezek között a legveszedelmesebb a vigéc. aki ugy ősapja be a hiszékeny és jóhiszemű paraszt embert, ahogyan akarja. Aláírat vele egy megrendelést, amelyben ugy lekötelezi magát, hogy mire az áru megérkezik, már a .^teflajtó is a nyakáu. Rengeteg sok visszaélés történik Va .gazdasági gépekkel, amelyeket rézletfizetésro sóznaka kisbirtokosok nyakába. Ilyen Üzletekben utazgatott Hoinrich Mór budapesti gépügynök. akit a fővárosi rendőrség többrendbeli visszaélés miatt köröztetett A mult héten Zalamegye falvait járta, de a csendőrök felismerték és elfogták.
— A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzációja A Nap mely ma az ország legfüggetle-nebb; legszókimondóbb, legnépszerűbb es legterjed-tebb elleuzéki uapilapja. A Nap a közönség rajongó szeretetétől kisérve. egy csapásra hódította meg a sziveket Minden száma kész meglepetés és szenzáció. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak, s minden más lap megelőzésével már a kora reggeli órákban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkosztó|e : Braun Sándor. Politikai cikkeinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellenzék e féuyes uevü vezéralak|a irja Irodalmi főmunkatársa: Hródy Sándor. Helső dolgozótársai : Ábrányi Emil. Hródy Sándor, Cholnoky Viktor. Erdély Jeuó, Feld Aurél, Gábor Audor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszerkesztő. Holló Márton, dr Kalmár Antal. Kemény Simon, Lengyel Zoltán. Nádas Sáudor. Pásztor Árpád. Székely Miklós Szabolcs Hálmt. Szép Ernő Ez a névsor élén Hrauu Sándor szerkesztővel — kész programul. Hangban, tartalom-bau, formában, szinekbeu s elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászlóvivője A Nap a magyar függelleuségi törekvéseknek és ugy politikai, mint n|ságirói sikerei óriási tényezővé telték. A Nap hasábjain tükröződik a leghívebben a magyar közönség érzelemvilága. Külön szenzációja, hogy a legkorábban inegielenő újság a legolcsóbb is Egy szátn ára 4 fill. (I kr i, előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hóuapr<« I kor. 40 flll. (70 krajcár). Az érdeklódőkuek A Nap\'kiadóhivatala (Hudapest, vili , Rökk Szilárd-utca\'J. sz.) készséggel küld mutatványszámot.
— öngyilkos ilju. Megdöbbentő öngyilkosság történt szerdán délelőtt Csáktornyán. Kayser Vilmos gazdatiszt Kayser Lajos, a Festetich iirodalom kormányzójának . t éves fia, kinek októberbeu kellett volna bevonulni, a gazdasági irodában l\'óbe lőtte magát és szörnyet halt Az Öngyilkosság okát nem tudják. A szerencsétlen, nagy tiszteletben álló család iránt városszerte mély részvét nyilvánul.
— Hochsinger M. és Fiai likőrgyár. Csáktornya Muraköz ; készíti a híres „Glória" sósborszeszt.
— Példátlan siker a magyar zsurnalisztikában az „Egyetértés" átalakulása. Az .Egyetértés, eddigi nagy alakját elvetve, tná|us elsejétől uj, modern foriiiábau jelenik ineg. Igy átalakulva az „Egyetértés" ina a legjobb, legtartalmasabb magyar napilap, moly rovatai gazdaságával, jó értesüléseivel, eleven, szellemi tartalmával páratlanul áll. I)r. Pap Zoltán fószorkesztő és Purjesz Lajos felelős szerkesztő vezetése alatt naponta előkelő iratokból, kitűnő zsurnalisztákból .illó népes szerkesztőség dolgozza föl a napi eseinépyekct. Kéthetenkiiit minden elólizetó teljescu díjtalanul kapja a Hevesi József szerkesztésében megjelenő Magyar Szalon folyóiratot, mely szépirodalmi és aktuális dolgozatainak gazdasága ós illusztrációi változatossága révén midenkor a magyar család legkedveltebb vendége volt. Az „Egyetértés" előfizetési ára; Egész évre <8 koroua, félévre 14 korona, negyedévre 7 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal • Hudapest, \\ I. ker, Eötvös utca . 2. A szerkesztőség élén dr. Pap Zoltán főszerkesztővel és Purjesz Lajos felelős szerkesztővel a magyar zsurnalisztikában szinte páratlanul álló nagy ságban és munkaerőben dolgozza fel uapról-napra a legrészletesebben, a legnagyobb intormábau és a legváltozatosabb irodalmi alakban a politikai, társadalmi, művészeti és közgazdasági eseményeket A lap belső tartalma eleven változatos. A t. Házból címmel naponta Hede Jób ír szellemes politikai karcolatokat. A népes szerkesztőség tagiai a következők ; Miklós Jenő (segédszerkesztő), Lukács Gusztáv (politikaii, Z^arfauyi Henrik (Országgyűlés). Timár Szauiszló (Nenweli Színház. Újdonság), Erdős Aruiáud (Opera. dr. AntaHk Károly (Zene, hangverseny), dr. Hernát Oltó (Külföld). Kürtliy Emil Népszínház. Magyar Színház, színházi rovat), dr. Hódy Lajos (Főváros), dr. Hokor József (Tanügy), dr. Bárdos Artúr ^Királyszinház, szépművészet), Déri Gyula (Közigazgatás), dr. Benda Jenő (U|donság, egyház, társadalmi cikkek), (iarvay Andor (riport), Simon Vilmos (Törvényszék. Újdonság). Halta Károly (cikkirás), Halla Miklós (különfélék), Sárosi Hulla (Divat) Réthy Pál (Sport), Kármán Aladár. Hegedűs András. Sonuenfeld J. (Közgazdaság, Tőzsdei, Gajdos Jáuos (Sakk). Ezen a gárdán kivűl a vidéki és külföldi tudósítók és a külső munkatársak sokasága áll a lap szolgálatában.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni ugy keresse fel Wellisch Márkus\' kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol 3, 4 és ft koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyeukezui. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom angol crémot használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériábau, Nagykanizsán.
— A víz, mint a gyomor- és bélbetegségek óvószere. Mindenki tudja hogy a Karlsbadban és Mariebadbau gyógyulást koreső gyomorbetegek leg. nagyobb kontiugensét magyarok alkotják Ennek oki pedig az. hogy a magyar konyha igen ízletes ti.« meglehetősen uehezeu emészthető táplálékokkal látja el fogyasztóit, továbbá az. hogy a magyar ember a/, étkezés utáu boritalhoz van szokva. A bor pedig a zsíros ételek emésztését gátolja. A táplálkozásnak ezen betegségekre vezető hátrányait az ivóvíz vau hivatva kiköszörülni. Erre azomban a víznek tisztának, jónak és olyannak kell lennie, hogy a táplálékot az etnész téshez kellóeu elökészitso. Közismert dolog, hogy e célra z mohai Agnes-forrás a legelső sorban felel meg. mert nemcsak kitűnő oldószere a tápanyagoknak, hanem alkalikus viz lévén, tiszt* is, a gyomrot az emésztő uedvek elválasztására alkalmasan izgatja s kellemes izű borital. Háztartások nagy Ovegekbgn .t mohai Agues-vizet különösen olcsón szerezhetik be.
Aailiar-féiyképiizikaikl AltaUnotaa alUmait kinin* wIm C> uti Íínykípiweii ktalUklk, íe dlmulhaiaiLiii inl.i ,-iégü pillanat kití appaiátu»ok, valamint min.lcníclc ftnyk<j>c-tietl cikkek .Moll A * címnél (Tucblauben ». ca. i* kir. u.tvail itillitó) kaphatók.
Kzen Ui\'.elég alapiitatott l -51-l.eii,
Kivinatra nagy k4pct *rjegy<4ket liéimenuc kuli a ctg.
Körűzött vívómester.
A osaló lovag.
A caáktornyai választás utójátéka
A nagykauizsai kir. törvényszék körözó-levelet adott ki lovag gönczi Zsolnay Viktor vivómesler ellen Eunek a körözésnek a következő érdekes háttere vau Mikor néhai Ziegler Kálmán lemondott a Csáktornyái mandátumról és Laudauer Héla dr néppárti programmal újra fellépett, a íüggetleuségi polgárok alkalmas jelöli után uéztek.
Egyszer csak megjelent G\'sáktornyáo két ur Az egyik lovag Zsolnay Viktor, a másik pedig — mint később kiderült — valami Hrauu nevű országos szélhámos volt. Zsoluay Viktort ismerték Csáktornyán. inert már volt ott vívóiskolája, Hraunt pedig öccseként mutatta be. A szélhámosnak — biztos, határozott fellépése, hatalmas szóuoki ereje által — sikerült a Csáktornyái vezető körök bizalmát megnyerni. Akkor aztán előadták, hogy ók Festetich Pál gróf küldöttei, aki az iránt érdeklődik, hogy miként fogadnák, iniut függetlenségi jelöltet. A csák tor nyauk módfelett megörültek a megtisztelő ajánlatnak — Hogyne fogadnák bziveseu Festetich Jenő grófnak a várúrnak öccsét?!
Zsoluay és társa erre Budapestre utaztak, ott a kávéházak naplopóiból szerveztek egy tft tagu küldöttséget és — mint Csáktornyái és perlaki polgárok tisztelegtek a grófnál, akinek felajánlták a jelöltséget Festetich ezt elfogadta es a költségek fedezésére útadóit nOOi» korona előlegei. Másnap már ismét Csáktornyán volt a két jómadár. Plakátokat, zászlókat, stb rendeltek, de persze nem fizettek ki semmit
Közeledvén a választás, Zsolnay táviratozott Fesletichéri. hogy jöjjöu programmbeszédet mondani A csaló altban bizakodott, hogy a manipuláció a választás utáu sül ki, a gróf — a mandátum birtokában — mew bocsát neki.
Festetich\' kedden érkezett meg és h két csaló rögtön pénzt kért tőle, mondván, hogy az 5000 korona már elfogyott. A gróf estére Ígérte a pénzt. Délután meglátogatta Ziegler Kálmáut, aki beszéd közben azt ajánlotta hogy embereit számoltassa le a pénzzel Ezt a feladatot dr. Hídvégi Ernő ügyvéd, pártelnök vállalta magára.
Alig egy órával később a kereskedők és a nyomdász prezentálták a számlákat. Festetich Zsol-uayhoz utasította őket, aki viszont a gróffal akart lizettetni.
Ekkor már miudenki tudta, hogy Zsolnay maui-. pulál Este a Pecsornik-féle vendéglőben gyülekezett a függelleuségi párt, ahol Zsolnayl számadásra hívták lel. ó azonban kivette forgőpísztolyát és így felelt:
— Aki egy lovag Zsolnayban kételkedik, annak ezzel tizelek !
Pecsornik Ottó erre lekapla a falról vadászfegyverét és célba vette Zsolnayl.
,907. JULIU8 0.
__ Éu pedig ezzel felelek, gazombor, ha el nőm számolsz!
Kttól weglglfkent a csaló és azzal távozott társával egyOU." uogy rögtön hotza a számadásokat. Ámde Németh »endőrbiztosnak nagyon gyanús volt a dolog, utánuk jneut ós Braunt, a szélhámost épp ikkor csiple el, \'Iliikor kocsiu akart a városból inene-• y|ni. Bevitték a fogházba, a lovag azonban szeren esése» meglépett..
Feslelich gróf rögtön elutazott a városból és kijelentene, hogy a mandátumra nem reflektál. — Ükkor, a választás előtt való napon, ismét jelölt uel-knl állott a függetlenségi párt. Am ti órakor felléptették Filipich Lajost, akit másnap 243 szótöbbséggel meg is választották.
Lovag Zsolnayt pedig a kicsalt 6000 koronáért kOtOzik most országosan.
(Zolnay Nagykanizsán. »
Zolnay Viktor, a körözött vívómester tegnap, pénteken reggel Nagykanizsára érkezett és a Szarvas szállóban vett lakást. Az volt a szándéka, hogy jelentkezik Azt hitte, hogy nem tartóztatják le. Mikor «zouban a körözósról értesült, elment dr Miklós Dezső ügyvédhez, aki sürgős beadványban kérte a körözés visszavonását. Lakását Budapest. Atilla-utea 4-.>. sz a. jelölte meg.
A rendőrség is tudomást szerzett Zsoluay itt tartózkodásáról dft mire leakarták tartóztatni meglépett.
Pepita kabarét.
A színtársulat által holnap d. u. a sétatéren rendezendő nagy uépünnepélv programmja a követ kező:
2 órakor -. 3 zenekar közreműködésével me«-oyitás. Utcai énekesek, táncosok, mutatványok a kö-iöiiség között.
3 órakor: (Fazéktörés, lepényevés, zsákfutás)
4 órakor: Nyilt szinpodokon variete-előadás.
Az L sz. színpad műsora:
l. Esteledik.... (vegyes kar). — 2. ftnek (Kállay Kornélia). — 3. Tánc-duetl (Sebestyén és tiitta). — 4. Kuplék és imitációk (Balog Béla). b. Dalkettós (Beloznay és Vajda). — 15. Szavalat (Biliari A kos). — 7. Vig monológ (Neményi). — 8. Tréfás kar
A II. sz. színpad műsora:
I Népdalok (Juhász). -- 2. Dal (Beleznai). 3 Vegyes kar. — 4. Ének (Szabó) — .\'>. Tánc-duett (8ebestyén ée Gitta). — fi. A családi kör (Magas). — 7. A gazdag szabó. Monológ (Neményi). - 8. Tréfás kar.
4 ¿s fii órakor: A zárt színkörben I-*ő előadás. Műsor:
1. Nyitány, előadja u sziuliází zenekar. — Cliantau, (Beleznai). — 3.- A baleset. Dialóg «Bogoz és 8*üejö I. Xilophon solo i zenékar kísérettel Srhoft Öyulk>; 5 Pepita septett (Czakó, Országh, Rogoz, .Magas, Juhász. Vajda. Sebestvén.) — ti. Kuplék (Bellai). — 7. Kurue-dulok t Bihari - A kos) -Willand-lestvérek.
0 órakor: A zárt színkörben II. előadás. — Műsor:
I. Nyitány. — 2. Johnsson és Dean, amerikai "éger-kettős imitáció iCzakó és Czakóué.) — 3. Ének (Szabó). ~ 4. Tánc (Sebestyén). — •\'». Kuplék (Hokin«) — «;. Magyar duett (Juhász és Vajda). — • Szavalat (Kondráth). — 8. Wtlland* (esivértk).
7 és fél órakor: Tűzijáték.
8 órakor. Á zárt sziukörben szilire k\'-rül
János vitéz
Személyek;
Kukorica Jaiicslü ... Juhász Margitka
,Iu»Ií«.......Bellai Jenő
á gonosz mostoha . .. Czakó Gyulp
Strázsamester ." . . . . Üzakóné
........Beleznai Margit
A falu csősze Kállay Kornélia
í\' .......Kondráth Ilonka
gazaa 0. Kooaíszofszky Ilona
J francia király.....Szűcs Irén
^\'fálykisasszony .... Szabó Pái
jíartolú. tudós ... . M. Fekete Rózsi
j-dvari dáma |\'j . . . . Bogoz Imre
Wsó tábornok . . Sárvári Nusi
ZALAI K (> Z L " N Y
Klsó kamarás.....Uitla Üttília
Második kamarán . fi. Rónai Mariska Kg.v huszár . . . Széesénvi Krzsi N» .....Balog Béla.
A tündértáneot járja: Sebestyén Jeuö.
A bazárokban a társulat nő-tagjai árulunk szerpentin!, konlYettit, a társulat arcképével ellátott levelezőlapokat és egyéb jux tárgyakat.
A sok-sok látványosságból felemlítendő: a magyarok bejövelel«, a balatoni halászat a világ legnagyobb szamara, Dreyfus az ördögazigeten. bicyklí produkciók, a kaliforniai aranykeresés a csodaszamár. Hózsa Sándor a csillagbörtönben stb. stb.
A szépségverseny győztese egy pár 150 koro-\' nás fülbevalót kap. A zárt színkörbe 40, 20 és 10! flllérérl lehet bemenni.
A belépőjegyük feltűnő helyen viselendők. Akik csak János vitéz előadását akarják megnézni, külöu jfgyet kapnak, mely később az egész területre érvényes.
Külön hír. Bellai Jenő a bulTetliez 10 szép leányt szerződtetett.
a megérdemelt pártolásban részesíti a közönség. A darabban Kondráth Ilonkán kivül Bihari Akos igazgató 0 Kocsisovszky Ilona, Holtai, Juhász, Rogoz ós Vajda játsszák a főszerepeket
Czakó-pár jutalomjátéka. Az utolsó hót műsorán szerepel. Ssom balon julíus 13-án. Az Én — te — 6! című francia operett kerül színre Czakóék jutalom játéka gyanánt. Az előadásnak érdekességet kölcsönöz, hogy a darab sugó nélkül megy. Czakóékal fölösleges ■méltatnunk, a közönség eléggé ismeri és reméljük méltányolni is fogja őket.
l\'Vimunkutárg: Nagy Lsjo*
Nvilt tér.
Határozati javaslat.
A hétfői városi közgyűlés Klek Krnö következő határozati javaslatot fosadla el:
Nagykanizsa város közönsége szerződés biztosította jogával él és elhatározza a mai közgyűlésén, hogy a Fratíz Lajossal 18(i2 november hó 18-án kötött és ImíM. év julíus 2-án életbelépett szerződését inelylvel nevezettnek a vánrs köz- és magán-világiiási, valamint erőátviteli célokra szolgáló villamos áram kizárólagos előállítási jogát biztosítsa, a szerzőije; 21 §-áuak értelmében üío7. itiliiis 3-áu felmondja, i\'»*»<> év július 3-ara és kinyilatkoztatja, hogy n villamos áram előállítására szolgáló vállalatot, felszerelvéuyektH és berendezéseket - amennyiben ezek még nein képeznék a város tulajdonát máris — úgyszintén a használati jogot It\'oü. évi julius 3-ára megváltja.
Kzen határozat végrehajtásával a városi tanács bízatík meg
*
A felmondási dr. Plihál Viktor közjegyző már teljesítette.
SZÍNHÁZ.
Szombaton Haller Irma búcsúzott tőlüuk a báiiyainesterben. vasárnap pedig llellaí mellett tüntetett a közönség. Az Aranykakas boh\'Ózal került ez alkalommal szilire, telt ház előtt. Az előadás főérdekessége Heltainé fellépte volt. A sok ajándék és taps e.sak igazolták a színpadra adott kenyér feliratát : , Bármikor jössz hozzánk vissza, haza jössz.- Holtainak, a kedvencnek »«¡űvészetét megbecsülik nálunk.
Hétfőn a Mádi zsidóban Csillag Jaki műkedve-lőskódölt (Az Isten bocsássa meg neki! Szedői Az előadás csuk arra volt jó. hogy Csajághyué bemutassa táncművészeiét. Még megérjük, hogy a szezon végén toszüuk felfedezéseket Csujághyné eme jó oldalát kár volt ilyen soká véka alá rajteui.
Kedden üres volt a ház, pedig Bihari és Kondráth adták művészetük javát a Bacearatban. Deltái ismét komoly művészi tudását mulatta be.
Szerdán üres nézőtér előli a szezon legnagyobb hatást elért vígjátékát a Kis pajtást ismételték meg.
A csütörtöki előadással is eltöltöttük az estét. A postás!!u cimü reklámdarabol jelenelezlék. Harkányi, u primadonna megint lemondott persze az előadás\' napiáii. Helyette Heltaiué ugrott be. Az énekszámok tehát elmaradtak. Kállay Kornélia még mindig rekedt, ergo: az ének nála is elmaradt. A kar hiányos, az énekek nincsenek rendesen betanulva és minden egyéb hozzájárult ahhoz, hogy a társulatnál eddig szokatlan rossz előadást lássunk. — Pótlásként tegnap, l.ihari játszotl a Pálinkában Ami — színházi nyelven szólva — sláger.
Fehér Anna. Ma szombaton lesz a Gárdonyi Géza hires botyártQitóuetének a bemutatója. A címszerepet Kondráth Ilonka játssza. akinek ez az előadás lesz a játalomjátéka. Valószínű, hogy a rokonszenves művésznőt, akinek „Fehér Anna" olyan kitűnő szerepe, hogy a szerző Budapesten is vele akarta játszani, de szerződéses kötelezettsége niiatl nem szakithatott idői a budapesti vendégszereplésre,
Az e rovat alatt közlőttekért nem vállal felelősséget * a szerkesztőség.
j^RTESITÉS.
Szívós tudomására hozzuk a nagyérdemű kö/ön.sí\'.jíiicí,\'. hogy a-/. 1831. évben alapított ós a/óta hazánkban utíiködó
Triesti Altalános biztositó társaság (Assicurazioni Generali)
nagykanizsai föügynökségét átvettük s
ozoii minőségben ii\'lnjanljuk szolgálatainkat. A legkedvezőbb feltételük mellett közvetítőnk Olol-. ti)/.-, tlveg-. szállítmány- és betöréses lopás elleni biztosításokat, úgyszintén jégkár elleni biztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító részvénytársaság részére, valamint balcset_olleni biztosításokat az Klsó v. általános baleset ellen bíztositó-társaság részére.
Felvilágosítással a legnagyobb készséggel szolgálunk.
Teljes tisztelettel
Danneberg I. és Vélsz.
Iroda: Erzsébet királyné-tér 15. sz. (Szeidmann-fóle ház.)
Veaebajoknál, a húgyhólyag bátttulmalnál és köszvénynél,
a czukorbetegségnél, az emésztési és lélegzési szervek hurutjainál a íBór 61 £(thion tartalmú
Salvator-forrás
kitlln« likőrrel liMinálUtlk. UforrA« kirAtd tal«Jdomá«»i ■
Húgyhnjtó battau. Kelleme» t«0. VaBoientew. KOnnyen eniéazthetfi.
Teljeaen tlaata. Állandó On«KCtételfl.
Blafi rangú gyógyvlx
ta
dtaetetlkus Ital.
Különőien oly egyéneknek ajánlatos, a kik ülő «létmódjuk folytán aranyere« báutal-tnakban, haal vérbőségben, máj- és veaetxgaloraban vagy tiúgyaavaa lerakódásokban, veaehomok ós vesekövek képződésében szenvednek.
„,,„,. „.iueleményík, gyógyeredményekríl szóló bizonylatok 5 egyct\'b forrásleirílok ingyen, bérmentve állnak rendílkeiéír» Sslnye-Lípóori Satvator/orrás Villalat Budapast, V. Rudolf rakpart B.
zalai közlöny
1907. joliu8 6.
1604/tkv. 1907.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, j dflfSf. hogy a nagykanizsai takarékpénztár állal alapított1 önsegélyző szövetkezet vég/\'ehajtatónak Markovit« Jánosné szilt Boatz Üízella nagykanizsai lakós végrehajtást {jzenvedott elleni 3000 kor. lóké, ennek l\'JOÖ. évi február 12. napjától járó 0>/,•/» kamatai, 0s/»%, késedelmi kamatai. l\'Jü kor. 70 HU. per, 46 kor. \'20 Ali. végrehajtás kérelmi, 40 kor. 30 till. árverés kérelmi és a még felmerülendő költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartózó s a nagykanizsai 300. sz. tjkvben A t 337. hrsz alatt felvett 49. népsorszámu ház. udvar és kertnek Markovit« Jánosné sz. Boátz Gizellát illető fele része 3042 korona becsértékben 1907 évi julius hó 26 napjának délelőtt 10 órakor
ezen telekkönyvi hatóságnál Acél Pál felperosi ügyvéd vagy helyettese közbenjöttével megtartandó nyilvános bírói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár a föntebb kitett becsár. Árverezni kívánók tartoznak a becsár 10° „ át készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir. törvényszék mint ikvi hatóság. Nagykanizsán, 1907. évi április hó í>. napján
„S 1 D I N".
Megóv a kéz-, láb, hónalj és egyébb izzadás összes kellemetlenségeitől.
A bor beteg pólusait meggyógyítja.
Teljesen ártalmatlan ><er.
Eltávolítja a tyúkszemeket és bór-
keményedést. Un nem huszitái, «pénz (Ménében vísszavétetik. Készítője Nagy Kálmán gyógyszerész.
üvegje I korona. Kóraktár: Miltényi Sándor cégnél Nagykanizsa. VÍHZoiiteláriisUókimk megfelelő ongedinény.
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
NlC)l[lllMÍl.<
SAJÁT MŰHELY.
irPVPVÍiDlil/ !-üJlil kúwítinónyem minden-
JtuTuTUnUlxkoruw «U"Miéki>»u w»icm
kaphatók.
NAGY RAKTÁR Ky"rnk\'"\'"
11----- ós színes kövekben.
NAGY RAKTÁR f"r"\' J t4r"
—---------2______láncokban.
NAGY RAKTÁR
liliom ezüst étkészletekben.
tladás résíleifiiteiés mellett is!
JnvlUfik e- uj i;inii!.nk írjnr un koiulttrtni\'b
Szabó József
•pUltt - mülakatos muhilji dagykanlián.
Évek óta & városi csoporthizban van.
Klvállal mindennemű t\'fuiU\'l- ós mű-lakatos munkákat, továbbá ráoso/.atokat. gtrrcdónyök, (rollók\'I conslruktiók. díszkapuk. villámhárítók, villanycsengők, szoba-telelőn felszerelést, valamint mindennemű sodronyfonat munkákat
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
Micaoda. . . ? A pap. megengedte, hiazan Jacobi-Ml. ANTINIOOTIN OIQARETTA-HÜVtLY.
Mindenki, aki bágyadtan és rosszul érzi magát
ideg«» és nkrtrat képtelen. Sanatogen állal ui életkedvet és életerót kap. Több, mint 5000 tanár és orvos kitüuó hatását elismerte — Kapható minden gyógyszertárban ós drogériában. — Ismertetési ingyen és bérmentve küld Bauer A Co., Berlin, 8. W. 48. és a vezérképviseló C. BRADY, WIEN I.
i.ST 99 év óin fennáll ÜS&
S-oldschmiedt Edénó
ruliatlaxtltá én Javító uiűhely« NngykaiiiHán, EötvBu tér JÉ. h/.úui.
Értesítem u n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen beteges férjem távolléte után is ruhatisztító és javitó műhelyemet továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szives pártfogását kérve, ugy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házaktól elvitetem és hazaszállítom
Tömeges támogatásért esd
Goldschmiedt Edéné
ruhatisztitó.
i (Felső-Magyarországon) az egyedül ismert széusavdus vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás bolsó használatra.
Szezun május 15-től szeptember 30 ig. Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkór, nóí bajok, hátgerinc- és idegbiyok, bénulás ellen, átszenvedett
betegség és erós muukásf-ág. — Fürdóorvosok : Dr RHORER ALADÁR hiv. fürdőorvos és Dr STERN J 1i; p | q | 1 Utazás Bécsből 9 óra, északról üderbergen át f» óra.
UOOk & Jonnsons MM\' Budapesten át szintén Sóra. Siliácsra vonatkozó
falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztve. Kimerítő felvilágosítást és prospektust utazás-, valamint lakásárkedvezményről (az elő- és utószezonban) stb. ad a
Furdolg« g«tóiig, Sllacion (Zólyemmigyt.t
GODDAM!
Végre egy gyorsan és biztosan ható tyukszemszer.
amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható ni orsztíp injndeii gyógysierlArábitn. valamint orvoM.z»nlro|!iiMAkban. slt)
Alapítási év 1895.
HLATKO JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa, Fó-ut (Korona szálló mellett). Kakiáron tartok mindennemű hazai és angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szabását magam eszközlöm. Ennek kifogás-■»t , , . talanságáért garantál 40 éves praxisom.
Nagykanizsa, Fo-ut 23. Kitüntetve a „Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete - által Egy levelezőlap elleneben vidékre szakérté utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem
Kiváló tisztelettel HLATKÓJÁNOS uri szabó.
jutáitos irak i szolid nsmeini
SZEKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai K.-lióriicmfl mosó- és vasaló intézete
(sarok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Klt\'ogad uri oa nöi fehérneműnket urak háztartások. iiitdxctuk és szállodák részérc Vidéki ntigrandiléiik poila-fordulta»al Inlétetnak il
A feliérnemüek jókarbun maradásáért •szavatolok
Házi mosás ét vasalás
Kívánatra árjegyzéket szívoson küldök.
Alapítási év 1 »7 4
Flók-O.l.t: Eötvöa-Ur 10. at.
FLÓk-ttxlot: M»ffy»r-ntoxa 13. ax.
Fleischaker József fia
» a g i k a n I z s a.
Fa üzlet: Erzsébet Királyné-tér i. az
Ajánlja: Saját fózésü pálinkáit;
liqueur különlegességeit
oognao, szilvórium, borovicska ós seprü-
tiemkfilörnbeu bollaudj rendszei- szerint készített
mgol rum-behozatalát.
1970 JUL1US (». o071./tk. 007.
árverési hirdetmény.
A nanykanissai kir. törvényszék körhirré teszi,.
Zsíbrik György (alperesnek Tamás Józseíné sz. KS Zsófi és ŐZT. Tar Györgvnó szül. Vidák Juli lóerősek elleni közösség megizniiteté-ti peróból kifolyó-1 , ft nagykanizsai kir. törvénysiók terQletéhoz tar-mó s a bal. magyarodi 179. sz. tjlcvben f 1«. hrsz ¿iln és -44/b. nópsorsz^rau ház közös udvarral; in hrsz. kert a hotelokban, iJH. hm. rét a lelek íjában (melyek Ziibrik György), tovAbbA a b»laton-m.ffvarodi MO. sz. tjkvben 1«. I»r«. 4 te. nipsor-lm híz (rndy ií|. Tanls lómM sí. Kiss Zsófii
S a bal.-migyaroii -161. sz. tjkvbm l. 17. hrsz ic.rt a baltolekhmi és fi\'»0. hrsz rél a t-jlok aljábin ímoly«k ^\'torilf Gförgy, fele részben,
Kiss Zsófi f- ifi- T-tmU Jó*s »fué tuhidí iU kipuik) egvswrro és e*vnu*Mii ) kor. h40iértókb.)n __ iqo7 évi julius hó 28 napjának délelőtt 10 órakor
Balaton-Magyarod közsóghlzAuál Sihesiény Ljjos felporesi ügyvéd vagy lnlyotio-w kJzbmiöttével mjg-tartandó nyilvános bírói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár a fentebb kitelt beesár.
Árverezni kívánók tartoznak a becsár IO°0-át készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir. törvényszék mint tkvi hatóság.
Nagyktuizsán, 1907. óvi március hó 22. napjáu.
PREKL ANTAL
Elto nagykanizsai asztalos, kárpitos és dis/itól
nagykanizsán, (Yártil cioporth»/, iz U|jétzsi||il tzimbm.)
\\ n. e. közönség b. figyelmét felhívom Nagykanizsán | > vuto.si csoportházban levó
ii/.talos. kárpitos és dls/ltóSmuhalyamre,
«hol bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jutányos árak mellett birmilyen asztalon cs kárpltoa munkát gyorian c. pontotan kenitek.
Kitagadok fal&k kárpitoaáaát, föggönyök elké-ixltéiét, b.Umifelc kézimunkák montlrozánát
Sajv válaszúk» rattii dlvánok éa garnitúrákban.
Elvállalok háló, ebédlő, szalon, eiöaxoba, bolt-helylaóg éa szállodai toljon borendexóaeket »gy hílybcn, mint vidiken.
Levelekre azonnal válaszolok
ZALAI KÖZLÖNY
Áruimat csakis jó Magamat a n. é ajánlva, maradtam
JUTÁHYOS ÁRAK I
iiinóscgu száraz fából készítem, közönség joindulatu pártfogásába
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
múasztalos- és kárpitos. SZOLID MUNKAI
Vódjogy: „Horgony!1
A Liniment. Capsici comp.,
i HflryoHy-falH-Expeller pótléka
HÍJ rögjóuai bizonyult háiihior, moly iiár több mint ;l(j ór óta legjobb fájdulom-sillapitó uornok bizonyult köszvénynél,
iwiznál éb neghülesekaél bodörzsolós-»épi-on hanználva p
Klgjírlincitetfe. Silány hamisítványok miatt bováaárláskor óvatoeak legyünk i» owik olyan üvogot fogadjunk ©1. a moly a ..Horgony" vódjogygyol óa a Richter oróg-j:\'gyz«wol ellátott dobozba vau osomagolva Ara urogokbon 80 fillér, 1 kor. 40 f. ós 2 korona bn úgysaólrán minden gyógv-nertárban kapható. — Fóraktár: Török Józssf gyógyszerésznél, Budapesten.
• Ktchter gyógysirrtára ai „Amur orosslánhos", Prágában, fH»«»wihiu»<.. | nau Nl.JconapI aaélkuldfa
SUCHARD
Ilcrgcr-liilc bornx-sznpimn.
UUUí.rU. napaUi*., Mtp i
l.n| oh ellni. Ar* aliud«» ln|imU 7dU1Ií. Iinaaiiaii.il
u HlltMat • «rill«. K .AUrllaoil liaUfOiottan tloraar-ítfU kt\'ii ,>-aiappiut i» borai-«uppanl Uc,ao ia d(iu .n•< .. ill lilható »M[.fT«t u \'
(i. 11*11 ék Comp.
•ifWlUét dm-

M|.,,UH« dl>iokkr*4l)tl l \'cl«» IMKUn t* . • i fliij«tciiimcl « i»*rl»i vliaKklAIIUiUi
V n mii\' «|i.|T- U •ttt\'tiíl fl*up«D. melj
\' itppaonoi m»lWk«lt haaiaálal

1808 óta forß-nlombnn.
Berber-féle
győgy-Kátrány-szappan,
•om. i\'kmiMftk tltai alinlra, KarOpa i^iívm mu.o.ib.n Mo,m -llcfrül alkalmaxtuttk
mindoiHHMiiií hörkütotjek
•>t\'f. hiiikImw Idoli wkktlj-Vlin»!. *IMI kOU»«i, iqntr Ifti ntr->»ir*(«(, ¿t<(>, f»»jH»j, |)lii7».|*,. I»V- to auKAllliOTp* •IUi.. A ><»rK«r-l«l( ktUinfaxppin UiUlmana a In-h Airinr • nr.1. 40\'/.->t »• nnn.\'«ii HT-b. ■ kirt-bltltmK-n «KUofd«!\'. kálfiar. • •4| I »urklM llnfHwn VOl\'mt-\'.ilV Idilli ».rtr».»!«*»**»!»!««*« •IWii* alkalmartaliV • kilrinfaupptr -o\'v»r •
Hcr\'.\'tT-f(^lo ktitriiny-kénszappun.
Mini 4|ai,|6l>r Uiiiril iijkaiii)i>nit na nro»«r HattA1 nlnnait««\' •II»««iiia.ni», « ajM-ratkckn\'k Talaroannii l»|Ut»«*i» all», nni-miillmlli.. hMiMtlfA, «a IIIrtlA. anp|.nn i.ilmUnnnpl
hak«n«l»fht «olril «im
Ucrgcr-féle Klycorln-kiUnínyfizitppnn
Kaphat4 mladao (fAfjlAíbin im huonló ntl*lb*o. N.iifyba..: tí. Hall A Comp., Wien I, Blboratr.8.
tt»n f »r<>r»»li«l IOi«UUri iÖrOu Jdxa«( »fd^yo.orKU.., Mi <l»,.«ai, lilrrtly.ii., I holliunyor «a Holt«, ¿rlu/i-uloa, Ul«ala;baia Uai/usiaalf 0«M«a |/«//aaarlW»aaa.
Raktár Naeykanizsán: PráKPr Ueis nyóiiysveiUirh valamint MaRyarorszán több cyóp)tárában
Nrliiftlela Henrik
HIRDETESI IR0DAJÁ
í Bécs, I.. Wollzeile 11. földszint éj I. emeld
; Alapíttatott 187S » Telephon 8<)9 í A ci k, piitiatakftri\'kpéuxlár Clenriug azáru-
lAjn 816. \' Ajánlja magát hirdeláil mípbi/.áaok gyora ia o\'osó elintézésére bel-és kUTjlldi njaagok réizére.
Szaktanáotok, hirdetési lerveielok, áreza
báiok di|aiealeien Legújabb nagy hlrlap-ár|egyz-k hirdetőknek ingyen él bérmentve
Sajat gyűjteményes hirdet
rorat a
„Neue Freie Presse\'* és „Neues Wr. Taglilill"
hírlapokban mindennemű hirdetői réixére, mint: Adás-vételi közlések minden Uzlet-ágnak, Tars. képviseleti ügynöki, állást-kereső, a|ánlali hlrdelések slh
Távirat!
Megnyílott a Furmen Imre ortliopéd oipcsxműhelyc Nagykanizsán, a postával szemben, Király-utca 38. sz. alatt.
Elvállalok c» javítok mindonnomü férfi, nól c» gyermekcipőket cs csizmákat, ugyszinte fájó» vagy hibás lábakra — orthoped cipőket cs csizmákat ajánlok, a melyet hosszú éven át a (óvárosban és külföldön szerzett tapasztalataim mellett késxitek. — Gyors javító- cs fiizó üzletemet a nagyérdemű közönség b. pártfogásábn njánlvn maradiam hazafias tiszteletté\'
FURMEN IMRE
ortliopéd cipész.
Vidéki levolekre azonnal válaszolok.
Liniment. Capslcl comp.,
Bichttr-láta Hirtci; Pili-EiM"«
Ktaa allai
■ árUaanal, — a rarlj minden BjriKYa«trl»rban kapható, - mindig «rj«. Irmmfl Imyúnk a Í*ar" »MJcrjr.
Xöhögsi, rtkiilliég ti hurut sllsa nincs Jobb a
R ethy,cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-íélét kérjünk. mivel sok haszontalan utánzata van. 1 dobo 60 fillér. Cilk RÉTHY-filil fogadjunk >1!
1
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsóbb árak mellett diszitóseket és lim-
pionokat IFd. WAJDITS -mm


Nagykani ia.n.
k
7. A I, A I K Ö 1, I. 0 N Y
IH07. JULIIM C.
Tudatom Nagykanizsa és vidékével, hogy
MŰ- ÉS
LÁTSZERÉSZETI
szaküzletemet
a „SZARVAS"
szálloda épületéből — gyárilag berendezve — Fő-ut 3. sz. alá helyeztem át.
Tisztelettel
Strasser Márton
mft- és látszerész
J
laOT. JULIUS 6.
ZALAI K ü l L 0 N Y

Hirdetmény.
Alólirott pénzintézetek ezennel küzhirré teszik, miszerint a náluk elhelyezve lévó, | valamint az ezután elhelyezendő betétek után I
1907. évi julius hó 1-étől kezdödőleg 4
II 0|
li lo
jjjj azaz négy 08 fél százalék kamatot fizetnek.
A betétkamatadót az intézetek sajátjukból fizetik. Nagykanizsa, 1907. junius hó 26-án.
i
l lit
Nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaság.
Nagykanizsai Bankegyesület részvény-
Délzalai takarékpénztár részvény-
Zalamegyei Gazdasági takarékpénztár részvény-t


VEI SEB l C.
Gazdjiaégi gépgyár éa vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja elsőrangú »W szölögazdasági eszközeit
és gépeit. "W Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók :
mabille rendszerű borsajtók.
(Herkules kettős nyomószerkezettel) legolcsóbb árakon.
szölo és gyümölcs-zuzók, szölöekék,
könnyű és jó kivitelben.
npaag^ b0rsz1vattyuk és tömlök, lm. pincegazdasági cikkek.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.
a a o
elsőrangú hazai gyártmány.
Szlavóniában, a Délivasut állomása.
Vümis hőforrások ás iszapfürdők
3«\'-5tl C.
Kies vidék, remek parki kiterjedt erdó ültetvények.
Márvíiny-porcellftn-tükör és láplürdök. Fango gyógykezelés cs hidegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajnál, vérszegénységnél,- csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfajdalmaknál. jgar mérsékzlt árak. ím
Prospekiunokkal ívesen o^oflgál
,1 fürdőig az GATÓSÁG.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JULIU8 6.
gyengéden hashajlók, vértisztítók ; egy gyógyszer ártalmatlan, mint e pihtIAk a
Ncustein-félc ERZSÉBET labdacsok K pilulák hasonló készítményeknél rníudén tekin-tetbon feljebb becsülendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, sem jóbb « mellette olv


SZÉK SZORULÁS
S E l D LITZ-POR
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. ! ft védjegyét és aláírását tünteti fel.
1 í\'; A Moll A.-fála Seidlltz-porok tarlós gyógyhatása n legmakacsabb gyomor- (
> alteatbántalmak, gyomoigörcs és gyomorhév, rögzotl azékrekodáa, májbántalom,
1 virtoiuláa, aranyér és a legkülönbözőbb nöibetegaágek ellen, c jeles háiiszemek
¡¡Pl évtizedek óla mindig nagyobb elterjedést szerzett. — Ar~ \' ""
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott klilscjnk végeit még gyermekek is sziveaon veszik.
Egy 1B pílnUit tartalmazó dobot HO fillér. Egy tekercs, mely 8 dobozt,
tehát 120 pUtilát tartalmat, csak 2 korona. 2Ali korona előlege* beküldése melleit egy tekercs bérmentve küldetik.
nifiCI Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAo! «ottan NKU8TK1N FÜLÖP hashajtó labdaesail. Valódi csak, ha miuden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Neusteki Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz" clmzell gyógyszertára, BÉ08, l„ Plankengaaae 8. Kapható Nagykanizsán: BELU8 LAJ08 ¿a REIK GYULA gyógyszerészeknél.
doboznak 2 kor.
i egy lepecaélell eredeti
ÜHiHlNltHwok törvcnjllry friíjlKftmti. ~M O LL^FHË LE 1
=hl-HW4M
Csak akkor valódi. hl"ln\'*\'rJkl .V* Î\'
_____védjegyéi tünleli fel, >A. Moll-
feliratú ónozattal van «árva. A Moll-fálc sós-borszesz nevezetesen mint fájdalomcsillapító bedörzaöláal azor köszvény. csm és a meghűlés egyél) következményeinél legismeretesebb népszer. .
Egy únozutt «riditl Iliig in I karon*
80 fillér.
H
9,
í*.
y MOLL Gyermek szappanja.
A
steierorszAg Tóbelbad
Saisou: Május-Október.
830 m. a tenger felett. 2-ik állomás Gráctól, kocsival l óra.
Posta- és távirda állomás.
fltgl hlrntui, laitirlilnu gyigyili; 30\'\' C hőmérséklet (-2$\' R.), Qjonjid aghajlal, ózondui «rdal ltii|i, terjedelmes (tiysirdék. 8yt|yjaiállitlk: Idagbaltgaagak-
*íl. ideggyengeségnél, hátgerincbajok, görcsök, hisztéria, stb. ati bajok, vérszegénység, bél- és hólyagbántalmak. KUlónö.en ajánlatos lábhadozók részére üdülésül és gyenge gyermekek számára. Xülonfala lOrdtk thermál-vit, fenyöillat, *lllaaaoa liirdok, masaaga. hydropall-kui. gyógymód. Iizapfürdok. élb. Olcsó lakások, egyes szobák, villák, gyógylciem, igen jó vendéglő, elsőrangú ftlrdüi zenekar.
Prospektussal •./.Ívesen szolgái a
Fürdöigazgatósúg
Dr BLUMAUER SÁNDOR
íőorvui tulajdonos.
8
okazerO ápoláaára gyermekok a felnőttek ráazáre. ■ öl darab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva.
Moll 1. iyé|jiziréiz Ya\'.\'ia"kír. adrarl szállító állal,
Bécs, Tuchlaubon 0. sz.
Vidéki megrendelések naponta postautánvét mellett teljesíttetnek.
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A.u aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
:
Rosenfeld Adolf Fiai.
jY^j Raktár Nagykanizsán. no»».»» nuu.. ...... u
li«*l(i Hírneve* kéiiitirilö llorvittorM/.HKhiin.
| .ír; V&raMd-Topiim
a Zagorlal vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vogyelemezvo Prof. Dr. Ludwig udv. tanácsos által 1894.
68 fok Celsius meleg forrás, a kén isupnak felülmúlhatatlan hatása van izom és itUlet iheuma, izlllet belegségek, gyulladásom é» csonltöréal Összehúzódások, köszvény, neuralgikus bántalmak, mint ischla» stb. női bajok, bőr- cs titkos betegségek, idUlt vetehajok, hólyaghurui, górvélykór, angolkór, ólom és higany mérgezéseknél stb. stb.
IVÓKÚRA. garat, gíge, mell, máj, gyomor- és bélhajoknál, aranyérnél, stb.
c^i Villanyosság. — iia»»aye. ¿fi!*—.
Qyigylnlmt ralndin kányalinnil. HagyI vlziazaték. Hldigtlr kirák zkhanynyal Knalpp mrlit, i|in aien át ijltia.
Idény tartam május I-töl október l-ig. — Pompás nagy park, terjedelmes Ültetvények, szép kirándulások. — Állandó zenekar. Zene- éa láncestélyck stb. A varazsd-lopllcai állomáson naponta táriftskocsi várja a vendégeket. KUlön fogatok I* rendelkezésre állanak, de ezek odaállitása előbb u fürdő intézö-ségnél megrendelendő. Orvosi tudakozódásokat a ÍUrdöorvOs dk. MaTKOVIC IVAN ad. pgp* Proapoklusokat és broachurákat ingyen és bármentve kOld. Orvoaok Dr. Matkovica Iván fOrdöorvoa, Dr. Loucaarek gyakorló orvos. Szabad fürdők juniuaban.
fOrdö igazgatóság.
BsaiössíasaEsi

Alapítási év 1889.
Kaufmann
féríi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dnsan felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minóségQ hazai é« külföldi szövetek.
MT" Nzuild klN/.olKHl»Nl -mm
IV Kloiijlia israkl
Megrendelések cs&kis mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután iparosnak a megrendelés - gyűjtést a törvény tiltja.
„Ottomán" itt, Jttomán"
mindenhol keresik, mindenhol szeretik.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában
Nagykanizsán.
JULIUS 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizetési arák: ligé.z ívre 10 koron», félévre 5 koron.., aegyedivic 2 koron. 60 fill. fcKros szám ara 20 fill. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek éa allaml tisztviielöknok I ívre 0 korona, fél évre 3 korona.\'
Felelő* s7.i\'rki!f,7.tő .!S kiadó
Kálmán Pál.
Szerkesztőség ót kiadóhivatal: Nagykanizsa, Kinizsy-utca 20. sxám. Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Bizonytalanságok.
Ju ¡(ló ota a bizonytalanságban botorkálunk. Sok ügy kerüli rövid idón belül felszínre. do egyról sem tudjuk. Iiogy mini áll. hogyan áll.
Az ónálló törvényhatóság kérdésében u.láig jutoltunk, Iiogy immár nyiltan giinyt űznek belólttnk. Hol az egyik, hol a másik megyei lap csipked bennünket. Azt mondják, Iiogy róvid ideig lobogó mániánk a depuiáoió-zás es ha Velenoo a lagúnák. Debrecen a reiormálusok városa, ugy Nagykanizsa bizo nyára a depulációké. Ha nincs is teljesen igaza a lapnak, amely igy ir rólunk, azért nagyon közel jár hozzá. A reslelni való csak a/., hogy e téren gúnyolódhatnak velünk. Annak a memorandumnak már régen budaörsien kellene lenni. Mi lesz most? A parlament szétmegy 2 hónapos vakációra, a kérvényt késziló fójegyzó is nyaral, a kérvényezésból tehát legkorábban csak óbzszcI lehet valami. Ha ugyan lesz kedve valakinek ahhoz, hogy ezt a gyorsan eltemetett, elbizottságozott ügyet valaha íelszinre hozza.
Egy egyesület,
Megint egy gyáralapilás tüzosóváját dob-iák közzénk. Textilgyárat kapunk I . . . Kot, sót háromezer ember is fog benne dolgozni!... fellendül minden! . . . a Pesti Magyar Kereskedelmi bank áldásos keze újra felettünk van I . . . zúgjatok harangok . . . bömböljetek mozsarak . . . zengjetek hozsannát, ti dicső dalosok I
Kikábult mindenki, aki ennek az ügynek a hátterét nem ismerte. Gyár és Nagykanizsa! Két külömbözó fogalom, melyek csak távolod-
Idegenkedök.
Van a magyarnak nyelve szép, Oly ékes rajta a boszéd ! S hidegen hagyja, nem lelkesül értté, Idegen szóért hányszor felcserélte!
Óh e nemzetnek számtalan Jelemzó ósszokása van. 8 mint régi gúnyát, — magáról ledobva Lopott tollakkal kérkedik gyakorta.
8 az a festői viselet Otromba éle kútfője lett; A „táblabirás" régi öltözéknek Helyébe Bécs meg Pária rongya lépett.
Hegy-völgyes földed, én hazám A világ legszebb része tán! fis mégis mégis hűtlen gyermekid Az élveket külföldön kergetik ...
. . . Bizzuk csak a lelketlen mostohára Kipusztul a szegény anyátlan árva ....
NAQY LAJ08.
hatnak egymástól, de egy kalap alá nem vonhatók soha. Ugyan, kérem, ki örült meg annyira, hogy ide jöjjön gyárat ópiteni. Talán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank? Szó sincs róla 1 Kz az intézet ügyesen csinálja magának a reklámot. Híreszteli, Iiogy Nagykanizsának gyárat épít. Pedig szó sincs róla. A gyárat vagy Győr, vagy Pozsony kapja. Nálunk csak beharangozták. A pénzügyi bizottság azonban nem vette észre a fogást és még tárgyalt is a textilgyárról!
«
A városházán nyakig vannak az elintézetlen, levegőben lógó ügyekkel. Mi van Zichy Aladár diszpolgárságával ? Hol tartunk a posta-és igazságügyi palotával? Mi lesz a gimnáziummal? Epitik-e a letenyei vasutat? Kérelmezzük-e az iparfelügyelógéget?
Ks miként állanak y régebbi ügyek? A járdáinkkal mi lesz? Mikor jönnek rendbe? A osoportház feleit mikor énekelnek ciroum dederumot? A szinház-építést szőnyegre hozzák-e? A szegényeink kapnak valamikor házat, már t. i. szegényházat?! A vizvezetek és csatornázás ügye egészen elaludt?
* »-c
A kérdésből éppen elég! Pedig még néhány tucatot említhetnénk. Hagyjuk máskorra! Csak tiszteletteljesen kérdezzük : hogy mégis mi az ördögöt dolgoznak a városházán, mikor a fenti sok ügy közül eddig egyet sem végeztek el?
Valószínűleg a barátságos hűvös hivatalban nyaral az is, aki itthon van, mert egyébként nem torlódhatnának az elintezetlen ügyek ennyire fel.
Tempóra mutantur. \'
Irta: KALLAY KORNÉLIA.
(Folytatás.)
Kgy reggelen* bejött hozzám sógornőm azízal a hirrel, hogy Darvas minden áron el akar utaz ni,
— Csak hagyjátok utazni! - moudám dacost m.
— Nem is tarthatjuk vissza, ha minden át ott menni akar — feleié sógornőm — de ugy gond sl-nám, étkezzél ma velünk. Darvas búcsúzni akar tóléd
— Ha Darvas búcsúzni akar, tudja, hol találhat. K ülöm bon — elengedem a búcsúzást, szerencsés ntat kívánok neki.
amely nem áll feladata magaslatán.
A nagykanizsai irodalmi és művészeti körről sok szó esett már a helyi lapokban. Kimondottuk számtalanszor, hogy ezt az egyesületet egyáltalán nem jlleti meg a viselt cím.
Az írod. és műv. kör szép programmjából semmi! sein vált be. Egész működési köre csak annyi, hogy hetenként egyszer, vagy kétszer a Polgári Eg) let emeleti helyiségében néhány ember dalol. Mert az 1. M. K.-uek van dalárdája, de hogy az irodalmi, vagy művészeti szakosztálya merre van, azt csak a mindenható tudja Nagykanizsa iróemberei közül nincs az egyesületben egy sem.
Nem is produkál abszolúte semmit. Hacsak azt nem vesszük működésnek, hogy a tél folyamán uéhány unalmas felolvasást tartott, tormészotesen illó belépődíj mellett.
Ugy látszik, nincs is az egyesületnek egyéb célja, minthogy daloljon és a művészetnek ártson. Ezen állításunkat igazolja azon legutóbbi lényük, hogy dalestélyt reudeznek akkor, tnikor színtársulat vau Nagykanizsán. Ki volt kíváncsi a dalolásukra, nem tudjuk, csak azt tapasztaltuk, hogy az írod. és műv. kör működése folytán a Baccarat előadása üres ház előtt folyt le.
Ks ez természetes. Bihari annyira vitte, hogy a közönség szívesen megy a drámai előadásokhoz is. Am ezeket csak az intelligencia nézi végig. Az irod. és műv. kör azonban „julius 2-án nyári dalestélyt rendez" (bizony Isten, ugy volt a falragaszokon, Iiogy j u 1 iu sb a n tartanak nyári dalestélyt!) és azt a kevés színházba járó közönséget is elvonták az előadástól.
Mikor a rendes étiekpróbákat tartják, akkor is kárt okozuak a színháznak, mert a dalárda tagjai vannak lekötve, most pedig betetőzik azzal, hogy a nagy közönséget is a maguk körébe vonják. Pedig merjük állitaui, hogy a Baccarat előadása nagyobb élvozet ós művészet, mint a dalárda éneklése.
De mindezektől eltekintve, kérdjük: mi & tulajdonképeni hivatása az irod. és műv. körnek?
Tehát elutazik ? — gondolám Jól teszi I Csak hadd menjen legalább visszanyerem nyugalmamat.
Szomorú gondolatok között mentem az én öreg \' fűzfám alá, ott enyhülést találtam fájdalmamra akárcsak a templomban.
Magam elé képzeltem ismét Darvast.
Az ó szép férlias alakját, ideális fekete fütlös fejét és azokat az ábrándos kék szemeket, a melyekkel ugy tud nézni, hogy az embor szive is megremeg belé.
Szabadon átengedhettem magam az ábrándozásnak, hiszen ílt nem háborgat engem senki.
De mégis.
Valaki gyengéden megfogta a kezemet Darvas állotl előttem.
A meglepetéstől egy hangsem jött ki a torko-i mon, ó pedig még mindig a kezemet fogva, ugy nézett rám, mind akkor a temetőben Ilmára.
Így álltunk néhány percig egymás szemébe nézve, végre ó törte meg a csendet.
— Búcsúzni akarok öntöl kisasszony! Tudtam, hogy itt fogom találni de mielőtt örökre távozuám, megengedi, hogy egy ősziute vallomást tegyek ?
— Beszéljen Darvas ur ! — föleiéin — miközben helyet mutattam neki magam mellett.
Szereltem egy nőt végtelenül kozdé beszédét — szeretem kimondhatatlanul és ő eleinte viszonozta érzelmeimet.
SZÍVÓS ANTAL műórás óráit mindenki dicséri
Fi-Hilil: Emébit-tér 14. <*a|y»r-u(c» urok.)
Fiók-üzlet Klrily-ulci 32.
Z A L A I k 0 Z L 0 N V
Amit maga elé tűzött, azt nem váltja be. A dalárdának pedig nincs szüksége ily hangzatos címre.
Ilyen működés után azután ue csodálkozzanak, ha megint életre kel a uépakadémia eszméje. Mert az irod. és műv. kör igazán uem érdemli meg a pártolást.
Színházépítésünk.
— Kőszinház vagy aréna? —
Nagykanizsa, jul. 13.
vagyunk is, Ízlésünk és ezzel együtt igényeink is nagyobbak, mint tehetségüuk. Intelligenciánk pesti mértékkel akar mérni és nugyou jó emlékezetben tartja azon idót, mikor a vidék első aziuészei játszottak éveken át városunkban.
Ilyen körülmények közölt legjobbnak tartauók ha mindjárt a tervezésnél egy télen-nyáron használ ható aréna építése lobegne szemünk előtt- Anuyi érdeklődés bizonyosan vau közönségünkben, a mi lehetővé teszi, hogy egy jó társulat mint üzletet is megbecsülje a uyáron való itt működést, egy téli szezon azonbau csak rálizetéssel végződhetne egy ambiciózus igazgatóra a ki elsőrendű erőkkel és tisztességes díszletekkel főállomásának választaná Nagy-kauizsát.
Hagy|uk tehát a kőszínházakat a gazdagabb nagyobb városoknak, a melyek biztosítani tud|ák a feltételeket is, meg azoknak a kisebbeknek, a melyek megelégesznuk azzal, hovfy kó.szinházuk van és anyagi gyengeségük tudatában lojálisán fogadják azt. a init színtársulatuk nyujtaui tud. Ne a szíubáz épületével akarjunk parádézni, mert az vajmi kevés élvezetet nyújt magában véve, inkább tegyük lehetővé azt, hogy jobb művészek, elsőrendű színtársulat szerezzen élvezetet nekünk, ha uem is olyan fényes hajlékban.
Ezzel azonbau iparkodjunk a szomszédbau, Kaposvárott már belekezdtek egy hasonló színkör építkezésébe Az adakozás utján összegyűlt százezer koronához ugyaiiaunyi állami segítséget kaptak s nemsokára már állni fog színházuk, megelőzve városunkat, a hol a gyűjtés már korábban kezdődött. Csakhogy ott becsesebbek ám a kulturális törekvések, mint nálunk.
Ha városunk magisztrátusa nem azzal a közömbösséggel veszi a színházépítés ügyét, mint a hogy városunk kulturális fejlesztését éa szépítését célzó egyéb terveket és első sorban az ezzel |áró építkezési dolgokat szokta fogadni, ma-holnap uapirendre kerül a színház fulállitásáuak kérdése.
Kilencvonezer koronát adott össze aránylag rövid idő alatt erre a célra városunk közönsége. Hár ezeu összeg ilyen nagyobb építkezéshez nem elegendő, mégis kellett volna már valami elhatározással vagy pozitív tervvel foglalkoznia ezen ügyet illetőleg ! a kiküldött szinügyi bizottságnak. Mert egyrészt tisz-táb.ui kell leunünk azzal, hogy városunk népének áldozatkészsége ezen összeggel már kimerült s |ogo-, saii nem is várhatunk többet, legalább is addig nem 1 a inig csak a jövendő messze ködében láthatjuk a terv valóra váltását és semmi mozgásról, semmi cselekvésről nem hallunk
Miudenekelótt meg kellene állapodnunk abban, hogy tulajdonképen mit akarunk. Határozott formába kellene önteui és körvonalazni a szándékol s legalább is tájékoztatást nyújtani a méretek felől. Akkor tisztában lennénk egyszerre azzal, hogy mire és mily összegre volna még szükségüuk és mi az a határ a meddig eliuehetüuk.
Két célt éruénk el igy. Egyfelől világosan látnók, hogy mily eszközökkel teremthetjük eló a hiányzó anyagi részt. Talán a megvalósítás közelsége ösztönzési nyújtana az érdekelt közönségnek is u|abb hozzá|árulásra, azonkívül konkrét tervvel előállva a siker reméuyében fordulhatnánk az államhoz is segítségért. Másfelől pedig egyszerre tiszlában lennénk azzal is. hogy milyen reudü és minőségű színtársulat eltartására lenne anyagi erőnk elegeudó.
Hármilyen tetszetős legyen is egy kószinház építésének a terve és akármilyen kellemes volna is ráuk nézve hogy téli színi szezouuuk legyen, már most meg kell állapítanunk, hogy városunk viszonyait erre nem tartjuk alkalmasnak ez időszerűit. Nem vagyuuk elég gazdagok ahhoz, hogy egy elsőrendű színtársulatnak otthont és megélhetést biztosítsunk. Ahhoz pedig nem vagyunk elég szegények, hogy kivutiságuinkal egy másod vagy harmad reudü társulatot megfelelőnek tartanánk. Vagy ha szegények
Pimaszkodnak a horrátok.
Mit is lehelnének egyebet? Olyanok, mint a megdühödt kutya, amelyik megmarja jóllevő gazdáját A dühödt kutyát minden józan ember leüti, vagy lelövi. A megvadult horvátok sem érdemelnek egyebet.
Átjöttek Csáktornyára tüntetni. Abcugolták Magyarországol és Kossuthot, ellenben éltették a dicső Magdicsot.
Magdics I\'ero! Dicső név, finom név! Fiskális ez az ur Varasdon és vau ott egy lapja, a „Nase Pravice." Magyarul: „A mi jogaink." Ez a lap abból él, hogy örökké piszkol beunüuket. Helyár, rabló, jött-ment a legenyhébb kifejezés, amelylyel illeti a magyarokat. Mikor megválasztották képviselőnek, akkor a magyar gyalázó lap szorkesztóje: Magdics I\'ero, csókolódzott velünk. A Júdás, akkor is az áruláson törte a fejét. A Nase Pravice miuden szárnál ingyen osztogatták Muraközben, mert csak ugy izoti a magyar-gyülölettől. Egy ízben a nagykanizsai kir. törvényszék vizsgálóbiráia e| is kobozta, valamint elkobozta Magdics «így HA oldalas röpiratát, melyet a muraközi helységnevek magyarosítása alkalmából írt Ez az ur a mozgalom egyik vezetője.
A varasdi urak és hölgyek tehát lüutettek Magyarország területén ellenünk A jó csáktornyaiak azonban megismertették őket a magyar ököl keménységével. Kaptuk egy csomó pofont.
Iieudbeu van. Akkor ítélnénk ol a csáktornyaiakai. ha uem igy cselekedtek volua. Am ez nem elég! Más oldalról is vissza kell adni a kölcsönt. Gazdasági oldaláról is üssük arcul a szemtelenkedő hadat.
Muraköz népének erkölcsi kötelessége, hogy vissza utasítson minduti árut. melyet Horvátországból importálnak. Pusztuljanak Zágrábba és adják el olt Megkapjuk azt a portékát itthon is
Mikor Csáktornyán vásár vau. tömegesen jönnek a varasdi kereskedők. Vissza kell őket kergetni. Ne legyen számukra hely. ahol sátori állithassanak.
Ha erről az oldalról fogiuk őket. akkor rövid időn belül megtudják: mit jelent az, ha velünk kezdenek.
Szemelvény
a „Magyar Palzi" legutóbbi számából.
1.
Mágnások, kik a haza földjéből legtöbbet birtok, ne feledjétek, hogy több is a kötelességetek. Fogjatok össze a boldogulni akaró szegény, nyomorult magyar néppel! Csak öt évig ne járjátok a külföldet, bauem azzal a pénzzel építsetek gyárakat, hofty a nemzeti ipar templomainak felszáló füstje hirdesse, hogy a magyar állam kiépítésben ti is tevékeny részt vettelek. II.
tíróf Batthyány \'.\'ál főispán e hó 10-tól kezdve családjával együtt n\'háuy hétig Wiesbadenben tartózkodik.
*
Wiesbaden Németországban vau. Tehát ahhoz, hogy főispánunk is külföldön hagyja a pénzt, nincs szava a Magyar Paizsnak. Csak irua egy nagykanizsai kereskedő uéiuet levelet, bezzeg kipellengérezué.
A leányt Szigelí Ilmának hívták, jegyeztem meg.
Darvas rám bámult s Iiogy soká ue hagyján ót e relytélyben. elbeszélte neki, mint voltam tanúja a temetői leleuetliek.
ErreAflbeszélte Darvas, unni csalta ót meg Ilma es menyire hazug volt miuden .szava.
Ilma\' IJé<sb.^i lakó uagyuénjehez ment Ott megismerkedett valami gazdug bankárral ki ól mindenféle ígéretekkel uruábitolta
A lény és pt/mpa a szerelemnek legutolsó szikráját i» eloltotta Ilma szívében és ugy látszott, nem is sajnálta, hogy mindezért a pompáért és jólétért becsülelével kellett megfizetnie.
Es mikor Darvas mindezért kél dóré vonta ót. igy felelt.
- Csak semmi jelenet, kedves barátom ! Uia ik ketlé váltak. Sajnálom, hogy csalódott bennem, de én nem születtem szegénységre. Isten önnel.
— Ez volt az oka annak a lépésnek, melyet akkor tettem, mely végzetes lelt volua reám nézve folytatá Darvas beszédét. — Most látom csak. milyen örült, esztelen voliam en, most hogy látom a külőmb 8 éget ön és ama nó közöli. Igen, kisasszony. Erzetu hogy óul még jobban, még odaadóbbau tudnám szereim Jól tudom, hogy ön engem nem szerethet es sohasem lehet az enyém. — Hogyan is bátorkodnám én, a szegény házitanító az ön kezéért esengeni ? Ezért kerültem önt. Hidegséget erőszakoltam magamra, míg bensóbeu vulkán tombolt. — Ezért utazom el innen örökre, hogy feledjem Ónt, ha képes leszek rá. Hiába! Ugy látszik, un is csak szenvedésre születtem.
— Ha szeret feleiéin boldogan mosolyogva — maradjon itt örökre!
m -..¿r Hagyó" • au.
V\'
I
IV
mii
évei a081
máiV
. \' tol-
lún\'/ pott
uől/
III.] lökló
hatl
.urna! mondául Kriiöuea. >Csakugyan! De hogy uéz ki hiszen ebbe « ozege..j teremtésbe \\ lélek csak hálni jár. Menjünk éltesem! ne háborgassuk kegyeuletében.
Uátborzougva hallottam Ilma rettenetes köhögését — A lüdővéhz!..... «
Deprimált hangulatában hagytuk el a temetőt, »ie a mint haza értünk, és a mi két kis angyalkánk elilj élik szaladt, mindent elfeledtünk. Ilyen önző az ember.
Mindenszentek napján uem messze Szigeliué sirjJitől, a következő feliratot olvastuk egy frissen liait tolt sír fölftt
„lll nvugszik Szigeti Uhui Nyugodjék békében „ (.Vége.)
Az angol
LILIOM-CRÉME
u legbiztosabb szer a gyengéd, tiszta arcbőr mielőbbi elérésére. I légelv 80 fillér,
LILIOM ANGOL SZAPPAN
I darab SO llllér.
LILIOM ANGOL PÚDER
I darab I korona liO f. Főrakiár :
Drogéria a vörüs karaszthiz Nagykanizsán.
A hét.
A nemzetiségekhez.
Irta : NAGY LAJOS.
Csak örökké maim szegény magyar népet Kégi ellensége horvát, oláh. német, Megeszi kenyerét áldott magyar földnek De örül a lelke, lm ellene törhet Nemzetek istene, te légy igazságot! Szórja szel a kezed Mint liíiváuy porszemet, Akinek a lelkét bűnösnek találod.
Magyar föld ez a told egy ezredév rávall, Őseink szerezték verők hullásával Török tatár ellen ha védeni kellett. Ki oltalmazta meg. ha uem ez a nemzet? Es mikor a testvér testvér elleu támadt Saiát sírját ásván. — Hona pusztulásán Csak a magyar szivet sorvasztotta bánat.
Ha külső ellenség nyugtot liágy e honnak S a munkátlan minden tia eggyé olvad Hogy a közjóiélet fokozza, emelje: Mi ad neki erőt? Égő honszorelme! A sok sunyi fajzat csak arra jó éppen Hogy a magyar földön Törvény ellen törjön. Nevünket gyalázva minden nyomon, lépten
1970 JULIUS 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Keuyeret, hajlékot adott e föld nőitek, Törvényeink mindig oltalmukba vettek; S nálatok a hála csak abban nyilvánul Hogy nemzetünk ellen támadtok galádul Fejetekre eaik vissza a gyalázat Ha az ezer éves Épület tövéhez Oszköt hordván, lángra gyújtjátok a házat .
. Alvó oroszlánról mesélek egy regét: Gyáva nyulak egykor fölverték rejtekét 8 amig mélyen aludt árnyas platán alatt A nyulak gúnyolták a félelmes vadat . . . Alvó oroszláunak tartjátok e népet Nagy a bátorságtok, Meg is rugdaljátok — — — De mi lesz. ha majd a rúgástól felébred V .
MIT IGYUNK?
meri
Igjiiok mohai
Igjook mohai
Igjook mohai
Igjuok mohai
, föltétlenül tiszta, kelleme« és olc«ó savanyúvíz; dús
forrást, ha a gjomor-. bel- és Icgcsöhurutlul szabadulni akarnok!
forrást, ba a vesebajt gjógjiUoi akarjak,
forr sl, ha etúgjbiiej és emésztési marok állanak be. forrási, ha raájbajoktó) es sárgaságtól szabadulni akarnok.
lénsavtaitalmánál fogva nemcsak biitos óvszer fertüio elemek ellen, h
ho6V egésxségünket megóvjuk, csakis a tet\'iut\'NxrlfM Híénmiva* ésványvix orro a legbiztosabb ovószer.
A mohai Ágnes-forrást, mint természetes szénsavdű« 4*vinjrrli, ..........— -------- ----------. ,
a benne foglalt gyógysóknál fogva kitünil szere a legkülönfélébb gyomor-. légcső- és húgyszervi betegségeknek. 20 év ota bebizonyosodott, hogy még ragalyos betegségektől is, mim lyphu», Chulera megkíméltettek azok a kik közönsége« Ivóvlx helyett a baktériummentes mohai Agncs-vizzel éltok. Legjelesebb orvosi sxaktekintélyek állal ajánlva. Sximos elismerő nyilatkozat » fÜIri, |,ulc,tetö fUxetében olvasható. Iláztartisok számára má.féllltere.nél valamivel nagyobb Üvegekben minden kétes értékű mesterségesen sxénsavval telitett vlxnél, .3t a ¿\'taviméi U olcsóbb; hogy a« Agnes-forrás vixét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki varoiokbau lerakatok «ervei- |/(ir|vpU h n r A/i 7 I •"L ugyanon a forrás leírásnak UmartetU füzete — - t-sh»»* A fnrrAak«zelflsé<z. KanhatA minden fiUzerQzlelhen cí elsőrangú vendéílüben. Ivl-u.vcu UUI VU.
ettek,
— Tanügyi áthelyezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Koron György alsólendvai állami polgári iskolai reudes tanítót jelenlegi minőségben a soproni állami polgári iskolához helyezte át.
— Halálozások. Vizlendvay Imre főügyész-helyettes 4\'J éves korában Duzsnakon meghalt. Vizlendvay Imre, az előkelő Vizlendvay családból származóit A család zalai fészke Duzsuak községben van. Az elhalt Budapesten kezte meg ügyészi pályáját s aránylag rövid idő alatt nagy karriert csinált. A törvénytelen kormány uralma alatt Budapesten volt főügyész-helyettes, azomban uem volt hajlandó Láuyi törvénytelen rendeleteit végrohajlani, mire Lányi megvouta tőle a megbízást s kinevezte táblabírónak. A nemzeti konnáuy visszahelyezte főügyészi állásába.
Ifj. Scheibor Lipót az Első Sümegi Mész- és Téglagyár bellagja jul. !l-óu, 66 éves korában meghalt.
Hoffmau Samu keszthelyi ügyvéd, takarékpénztári ügyész Keszthelyen meghalt.
— Alapszabály jóváhagyás. Az alsólendvai szépítő egyesület alapszabályait a belügyminiszter láttamozta.
— AdomAnyozán. Báró Hornig Károly megyés püspök ismét fényes tanújelét adta nemes lelkének. A nagykauizsai közkórház kápolnájának átalakítására öoo koronát küldött.
— Női ker. tanfolyam a helybeli felső keresk., iskolával kápcsolatosan a jövő tanévben is nyílik, ha legalább 30 tanuló jeleutkezik. Felhivatnak tehát azok. kik a tanfolyamra beiratkozui szándékoznak, hogy előjegyzés végett már julius elsó 3 napján délelőtt
—li órakor az igazgatóságnál jelentkezzenek. A végleges felvétel szeptember I—3. napjain eszközöltetik. Tandíj : 100 korona, beíratásidij ¿0 korona. Tandíjkedvezmény iránti szegénységi bizonyítvánnyal felszerelt kérvéuyek aug. lf>-ig a helybeli izr. hitközség iskolaszékéhez benyújtandók.
— A Nagykanizsai Magántisztviselők Egyesülete pénteken este választmányi ülést (artolt K p e rj e sy Gábor elnöklésével. Az ülésen leglöbh-nyire folyó ügyek kerültek tárgyalásra. A választmány kimondotta. Iiogy augusztus hó első felében társas balatoni kirándulást rendez. A kirándulás részletez programmját a napokban közlik. Fölolvastatott a Magántíszviselők Országos Nyugdijegyletének átirata, melyben nyugdíjegyesületbe való belépésre szólítja fel a tagokat. A választmány méltányolva a nyugdíj-egyesület nemes hivatását és üdvös működését, e helyen ismételten felhívja a kartársak figyelmét a Mag. orsz. nyugdijegyesületére. Felvilágosítást Ho ch-f I u 8 s 8amu titkár készségesen ad. A Nagykanizsai Magántisztviselők Egyesülete értesülésünk szerint szépen fejlődik. A rendes és pártoló tagok száma folyton emelkedik, a mi élénk bizonyítéka az egyesület népszerűségének.
— Bűvészképek. Mint értesülünk, a közismert .La Fleurette" antínicotin hüvely miuden egyes dobozban egy bűvész kártya van elrejtve, mely nagy meglepetést tartalmaz. Utalunk mai számunkban található hirdetésre.
— Zongora leckét ad kitűnő zongora-tanítónő. Cím a kiadóban.
— A nagykanizsai iparosok összesége holnap d. u. nagygyűlést tart a megtartandó kongresszus tárgyában.
— Koszorutpótló adományok. F. hó 3-án elhuut özv. Blau Pálné szül. Mosinger Liua unió iránti kegyolet jeléül koszorú megváltás címén : Glesin-ger I. Oh. (Teschen) 100 kor., 8ibersteiu J. kir. tanácsos (Tescheu) 50 kor., Gutmann Vilmos báró 40 kor., Blau Ernő és Paula (Hamburg) 30 kor, Eichatz Gusztáv (Hamburg) 30 kor., Singer 8ídónia (Bécs) 20 kor., Flindler Henrik (Hamburg) 20 kor., Blau Ernő (Hamburg) 20 kor., Hürger Ignác s iieje 20 kor., Munkapáholy ló kor., Bóhm Emil, Bóbin Márkus és neje, Blau Palika. Leilner Teréz (Várasd), Rothschild Samu és Sleru Sáudor s neje 10—10 koronát adományozlak, továbbá 300 kor.,-t a szegényekközti azonnali kiosztásra adományozott a gyászoló család : összesen 005 korona.
Mult hó 28-án elhalt Heinítz Margitka iránti kegyelet jeléül a mélyeu sújtott gyászoló család 20 koronát adományozott a szegény tanulók ruháztatására. Izr. Szent Egylet.
— Daruvár fürdőből a következő hírt kaptuk:\' A magáuépitkezés fellendülése következtében az idén uem panaszkodhatunk lakáshiányról. A legkellemesebb lakások persze az árnyas és pormentes fürdóparkban vannak. Szórakozásról és mulatságról a fürdőigazgató-ság az idén fokozott mérvben gondoskodik és igy biztos kilátás uyilik, hogy a kies fekvésű és kiváló gyógyerejü Daruvár évről-évre tovább fog emelkedni.
— Halálos cseresnyeszedések. Szauali Károly csehi lakós felesége 15 éves Vilma leányával a napokban kiment a szőlőhegybe cseresnyét szedni. A csersnye-fa a szóló közepén áll. A leány fölmeut a fára. hogy
[ a cseresnyét leszedje. De szedés közben az ág. melyen | állott, letörött és ó testével függőlegesen egy karóba { esett, ugy hogy a karó hasába fúródott. A szeren-1 csétlen teremtés igy fölnyársalva dőlt hauyalt a les i tébeu levő karóval együt. Rövid kínos szenvedés után olt a helyszínén anyja karjai között kiszenvedett. A szomorú véget ért leányka Szanatinak egyetlen gyermeke volt.
Szabó Jáuos nemesbükki lakós is cseresnyét szedett a szőlőben. Szedés közben mind a két ág, amelyiken állott s amelyiket kezével fogott, letört. Szabó lezuhant. Súlyos sérülésekkel szállították haza a a rákövetkező éjjel meghalt.
— A gazdasági egyesület kirándulása A Nagykanizsa város- és járási gazdakör értesíti tagjait, hogy a zalamegyei Gazdasági egyesület szeptember I lől -l-ig Pécsre kirándulást rendez, mert a napokban tartják meg ott a tejgazdasági és gazda-kongresz-szust. Akik résziveuni akarnak, julius 25-ig Tóth István egyleti titkárnál jelentkezhetnek Nagykanizsán.
— Büszkeséggel tölt el bonnünkqt az a hir, hogy a Nemzetközi Sütőipari kiállilás juryje. dacára a számos külföldi kiállítóknak, a kiállítás legnagyobb kitüntetését egy hazai gyárnak, az „Alexin„ zsirmüvek-nek ítélte oda. A kitüntetett gyár a legnagyobb kelendőségnek örvendő „Alezín" uövényzsírt „Kalács-Alexin" növény vajat készít é-s kílüuó gyártmányával a magyar iparnak uem Mak hazánkban, de messze külföldön is tekintélyt éf elismerést szerez. A gyár tulajdonosa dr. Scmidl és Társa cég Budapest Gyár : Budafok.
— Minden praktikus háziasszonyra nézve uagy nyereség, ha a Glóbusz tisztítókivonalot használja. melyet a Fritz Schulz juu. r. t. gyárt Lipcsében, Neuburgban, Egerben és Lincolnban New-York mellett. Évente több mint 70 millió Glóbusz tisztítókivonalot küldenek szól, a mi bizonyítéka annak, hogy ez a fémtísztitószer általános és megérdemelt figyelemnek örvend, és hogy több millió háztartásban, műhelyben, üzletben, katonaságnál, vasútnál ós szállitótár-saságnál használják. Csak elsőrendű szer Örvend ilyen elterjedségnok. A Glóbusz tisztítószer kivonalot a a legjobb nyersanyagokból, különösen neuburgi homok-krétából állítják eló, a mely páratlan jó minőségben csakis a Fritz Schulz jun. r. t. bányáiban található és azt góziszapgyárakban legjobb gépekkel legfinomabb minőségre dolgozzák fel.
—- Pályázatok jegyzői állásra. A sormáai közjegyzői állásra julius 20-ig, a gelsei segédjegyzői állásra julius 13-ig terjedő határidővel pályázatot hirdettek.
— Az építő iparosok legutóbbi gyűléséből kifolyólag megkeresik az összes nagykanizsai kereskedőket, hogy lépjenek be a szövetségbe, ellenkező eset-beu bojkott alá helyezik őket.
— Villámcsapás, tüz. Kaproucán kedden három helyen lecsapott a villám. Husz lakóház leégett. Zalaszentlászló községben az átvonuló zivatar alkalmával egy házba a villám becsapott ós az egész ház elhamvadt. Emberéletben nem esett kár. a mi a csodával határos, mert az asztalnál ülő gazdától egy arasznyira fúródott le a szoba falán átszaladó villám.
— „Zalavármegye az 1848—49. évi szabadságharcban" c. könyv bővitelt kiadása — Csáuy László arcképével ós sírkövének rajzával — megjelent. Ara 4 korona, tauitóknak, jegyzőknek 3 kor. 34 űll. Terjedelme 400 lap, nagy 8-ad alak. A pénz beküldésével megrendelhető egyedül a szerzőnél Nóvák Mihály áll. tanítónál Zalaegerszegen. A vaskos könyv tartalma : A zalai 48—4\' -ikí események nagyon részletes elbeszélése. A 47-ik 5b-ik és 7-ik zalai honvédzászlóaljak története. Csány László élete, levelei és kiálltváuyai. Gaspar ich Márk a muraközi „tüzes barát," és Csertán 8ándor élete. Nevesebb zalai honvédek Es vagy 2000 zalai houvéd névsora (az elesettek is), ki mutatva községenkínt, a zászlóalj, honvédi rang, polgári foglalkozás, slb., slb., hiteles megjelölésével Toldalékban : zalai hazafias dalok, versek, népdalok, a vadász-csapat és nemzetőrség reudszabályai.
— Melyik a legszebb, legjobb magyar napilap ? Mióta az .Egyetértés" fölvette uj modern formáját s gyönyörű kiállításban a szenzációsuál-szenzá-ciósabb cikkek egész tömegével szolgál naponkint olvasóinak, mióta az „Egyetértés" politikai munkatársai a magyar napi politika elsó szereplői szépirói, a magyar literatura kiválóságai, szerkesztősége pedig ugy nagyságra páratlanul áll a magyar zsurualisziká-ban, a legjobb és legszebb magyar napilap : az „Egyetértés". Az „Egyetértés" uj alakjában szenzációja a magyar napi sajtónak. Az „Egyetértés" politikai hírei, társadalmi cikkei, minden téren való értesült-sége és kimerítő anyaga a magyar közönség legelső napi szükségletévé tették. Az „ Egy étért éa" előfizetési ára . Egész évre 28 korona, fél évre 14 korona, negyedévre 7 korona, egy hóra 2 kor. 40 fill. »
— Hochsinger M és Fiai likőrgyár, Csáktornya Muraköz ; készíti a híres „Glória" sósborszeszt.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó ós olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel WellÍ8ch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa,
1 Erzsébet-tér), hol 3, 4 és ft koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, aki a liliom angol crómet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
Aailllir-féljképéiilkatkl Alialaiio.au elismert kiiünö »"»Ion és uti lenyképétzcti készülékek, fo Ulmulhatatlaii minőségit pillanat kézi apparátusok, valamint mindenféle fényképészeti cikkek .Moll A \' cégnél (Tuchlaubcti U, cv és kir. udvari szállító) kaphatók.
I\'.zen Üzletág alapíttatott I Sl-ben.
Kívánatra nagy képei árjegyzéket bérmentve kUld a cég
Ház eladás.
Csáktornya mezóváros egyik élénkebb utcájában 7 szoba, 1 konyha, pinoe, nagy kert ós verandából álló ház, melyben jelenleg korcsma és péküzlet van, azonnal eladó. Bóvebb felvilágosítással szolgálnak:
Herrnstein éa Oút papirkereskedók Csáktornyán.
4
7, A I. A I KÖZLÖNY
1907 JUI.IU8 13
SZÍNHÁZ.
A kabaré*. Felséges szép időben zajlott le a színész\'1: nyári mulatsága. A táncon kívül megtaláltunk ott mindent, amit kívántunk. Szavaltak, énekeiket, monologízáltak, láncoltak (t. i. a színpadon), kiforgatlak egy szíudarabot és végül meggyújtottak néhány rakétát, mely pufogott a levegőben, örömére a nagyszámú ingyen — publikumnak. Közben ettDuk ittuuk és vásároltunk konfettit, szerpentint, legyezőt, virágot, sört, bort, fagylaltot és vacsora-jelöltöt. A felfordult János vitézben Juhász Ilonka ügyeskedett, a baba szépségversenyben pedig dijat nyert Heltai Lilike, a nagy Heltai kis leánykája. A bevétel szép lehetett, mert sokan voltunk, a színésznők pedig kofálkodtak, á Iá Budapest, központi vásárcsarnok Mi volt még ? Sok minden, amit nem szükséges már leírni. Czakó sokai harangozott, Heltai eladott sok sört, végül mindketten Villandoztak A kis direktoráé mosolygott, mett volt kassza és olt hancúrozott a kis fia. Csillag Jaki futkosott ide-oda. mutatván, hogy most neki is lehetne dolga. És a finála ? Nyári! mulatság lóvén, végül megeredt az eső.
A tulajdonképeni csoda ekkor történt. A sétatér már sötét, kihalt volt. A hirtelen zápor azombau életre keltette a bokrokat, ahonnau sötét árnyak futva menekültek.....
E héten készer került színre a Víg özvegy. Zónában ment. tehát tele volt a színház. A címszerepet a hírtelen nagyra nőtt Beleznay Margit játszta Kiismertük már régen, hogy temperamentumos és, fess. azt is megmondottuk, hogy hangja niucs. Ezt ma is fönntartjuk* és\'ha ettől eltekintünk, akkor Beleznay elfogadható. A másik szerepváltozás : Valen-ciene Kállay Kornélia. Bárha még rekedt egy kicsit, azért a nőzönség szívesen látta e szerepben is. Fess. dicséret volt és szépen játszott.
A válás utjai bohózat üres ház előtt szomorú tempóban loly le kedden Nem volt elemében senki és graszált — a augó.
Csütörtökön hírtelen-várat lati a Szent bjBrnáli barátokat adták. Eredetileg Sulamith volt kitűzve, de Hukstttlt Irén, a mi széphaugu főldiuk, aki vendégként szerepelt volna, lemoudott. Természetes, hogy az ilyen hirtelen változás az előadás rovására megy, különösen, mikor a főszerepbe valaki „beugrik*. Ehhez mérten Rogoz elfogadhatóan játszott. Tapsot Bihari Laci kapott, aki ezt meg is érdemelte. Jobbak voltak : Boldizsár, Neményi, Koudráth, Czakóné Heltai és Ország!) Utóbbi remek alakítása tetszett.
Tegnap Ocskay brigadérosbau tapsoltak Bihari igazgatóuak. A színház zsúfolásig megtelt. A szereposztás nem volt a legszerencsésebb. Biharit) kívül Kondráth. Heltai. Czakó. Boldizsár, Bihari László. Országh, Kocsisofszky, Rogoz értek el jelentős sikert
Ideje volna, ha a függönyt végre megigazítanák, mert a folytonos akadás csak rontja az iiluziót. Most, hogy a társulat októberig Kanizsán marad, jó lesz a külsőségekről is gondoskodni.
Czakóék jutalomjiitéka. Ma este a Czakó pár jutalmazására /Én te, 6," híres operette kerül színre. Czakó Gyulát, a folyton játszó színészt, a vaskezü rendezőt ismeri már közönségünk annyira, hog.v róla írni feleslegesnek tartjuk. Majd minden este ott látjuk a sziupadon. Mindig nagy, vezető szerepet játszik és mindig dicséretet érdemel. Felesége : Miklóssy Margit szintén oszlopa a társulatnak, aki sok-sok diadalt aratott már a kanizsai színpadon is. Ha tehát ma zsuiolva lesz a színház — amit biztosan hiszünk — akkor a közönség csak kötelességet teljesít egy nagyon szorgalmas ós nagyon ügyes szlnészpár iránt.
Bihari Akos jutalomjátéka. Bihari Ákos neve, a sziulapon zsúfolt ház, taps-orkán, színházi esemény, teljes siker. Színésznek inog nem volt akkora sikere náluuk. mint ennek a nagy intolligenciáiu Isteu adta művésznek. Ha Biharinak a szerencséje csak fölei armyi volna, mint a tehetsége, igazi művészete, — akkor hamarosan többszörös milliomos lenne. A lelke, a primadonnája 6 a társulatnak. Legkedvesebb direk- j tor, akit a közönség és u társulata egyaránt szeret. Holnap az ő jutalomjátékául Rákosi Jenő nagyhírű színmüve: „Az elnémult harangok" kerül, szinre. Felesleges mondanunk, hogy zsúfolt ház és: diadalmas est lesz.
KÖZGAZDASÁG.
— Hirdetmények. A bécsi cs. ós kír. tüzérségi anyag-raktár kezelősége különféle cikkek, még pedig ! mű fák, pamutszalagok, faszén hegyi kréta, metszett 1 rud-kréta, szappan, siccativ, szóda, koményitő, marha-faggyu, égetett tégla, svédgyujtó. roszelók, ecsetek, nyirsopró. durva kofék stb szállításra hirdet pályázatot. Az írásbeli ajánlatok benyújtási határideje 1907. évi tulius hó 23-ika. A részletes hirdetmény, valamint a szállítandó cikkek menyiségét is föltüntető kimutatás hivatali helyiségüutcben a hivatalos órák alatt megtekinthető. Sopron, l{)07. évi julius hó 2-án. A kerületi kereskedelmi és iparkamara
Kereskedelmügyi m. kír. miniszter úrtól uvcrt értesítés folytán, figyelmeztetjük kamarakerületünk érdekelt köreit, hogy azon hazai cégek, a melyek az Egyesült Államokban érték utáu megvámolandó áruikat „ab gyár" vagy „ab piac" adnak el egyenesen Amerikába, nem tartoznak a belföldi fuvarköltségeket száinláikou megjelölni vagy felszámolni, hogy ezeu számlák közvetlouül az Eszakamerikai Egyesült Államok budapesti fókonzulja hivatalában Budapesten hitelesíttetnek. Sopron, 1007. évi julius hó 2-án. A kerületi kereskedelmi óh iparkamara.
A m. kír. V. honvéd kerületi hadbiztosság pályázatot hirdet a Székesfehérvár, Veszprém, Pécs. Kaposvár. Keszthely, Pápa. Zalaegerszeg, Sopron, Kőszeg, Nagykanizsa állomásokon eíhelyozett m. kir. honvéd csapatok egy évi szükségleteinek (széna, alom és ágy-szalma, lernóny tűzifa, kőszén) a szállítására. A nyilvános versenytárgyalás Székesfehérváron julius hó 31-én, Pécsett v2-én, Pápa 2i>-án, Sopronban és Nagykanizsán 29-én fog megtartatni. Az ajánlatok legkésőbb a tárgyalás napján délelőtt !) óráig kell a tárgyaló bizottsághoz beérkezniük. Sopron I »07. évi julíns hó 2-án. A kerületi kereskedelmi és iparkamara Kereskedelemügyi m. kír. miniszter ur rendelete folytán figyelmeztetjük a Bulgáriában való kivitelben érdekelteket, hogy a bulgár vámhatóságok által a bulgár védjegytörvény megsértése miatt folyamatba telt eljárás ollen való feszólalás nem vezethet eredményre abban az esetben, ha a vámhivatal a vonatkozó ügyiratokat, az ügyészségnek már ádadta, mihez képest ajánlatos, hegy a Bulgáriában lakó címzett vagy a hazai kiviteli cég az ily ügyekről sofia díplo maciai ügyvívőségllnkei azonnal, esetleg táviratilag tudósítsa oly célból, hogy flgyvivősógünk a bulgár közigazgatási hatóságoknál az illető érdekében még a bírói eljárás megindítása előtt járhasson közbe. Sopron, 1907. éri julius hó 4-én, A kerületi kereskedelmi! és iparkamara.
A gözgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi\' képesítő vizsgái Sopronban julius hó 31. napján d. o. I 9 órakor a Sopron városi víllamtelepeu fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati korvények a m kir. ker. iparfelügyelőséghez (U|lolekí-utca 10) küldendők
Főmunkatárs: Hagy Lajoa.
Nyílt t é r.
Az e rovat alatt közlóttokért nem vállal felelósnéget a azerke.zlfiaég.
Salvator-forrás
kitűnő sikerről hassniltatik vcsebnjoknál, * húgyhólyag bán-tntmnln&l is köszvénvnél.uczukor-betegségnél.n« emésztési cs lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatásút
V-.tun.iUi! Kör.nyen »inc.jlhtióI
íel,«i«B t!l«U!
\'itninfriikrr\'/itiirMríbfn r.iV, ■< •\'•¿■•ti Hilrnl\'ir/brriit Viillnlnln-il \\
20ö7./tk. 907.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi hogy Szalay Lajos ügyvéd uagykauízsai lakós végre-hajtatónak Póczak János kacorlaki lakós végrehajtási szenvedett elleni 22 kor. 88 flll. tőko, ennek t9,r> julius ll-tól járó í»®/„ kamatai, 40 üli. por, 3.kor 4n flll. végrehajtás kérelmi, lo kor. 8> flll. árverés kérelmi és a még felmerüleudó költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a magyarszerdahelyi 187. sz. tjkvben A. t 89. hrsz. alatt felvett Lukács oldali szóló, kaszáló és présháznak Póczak János uovén álló ya-urj része 139 kor., a kacorlaki 111. sz. tjkvben A. , 100\'a. hrsz alatt fölvett tíi). sorszám alatti ház. pajta, udvar ós kertnek Póczak János nevén álló fele r.szé Ml kor. becsértékben ós pedig a magyarszerdaliulyí ingatlan
1907. óvi augusztus hó 9. napjának délelőtt 10 órakor
Magyar-Szerdahely községházánál, a kacorlaki ingatlan pedig
ugyanazon napon déli 12 órakor Kacorlak községházánál Szulay Lajos felperesi ügyvéd vagy helyettese közbenjöttével megtartandó nyilvános birói árveréseu eladatni fog.
Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kívánók tartoznak a becsár 10",-át készpénzbeu vagv óvadekképes papírban a kiküldött kezéhez letenni
A" kír. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság.
Nagykanizsán, 1907. évi április hó U. napján.
v2ö8i)./tk. 907.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré tetzi, hogy a nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaság végrelmjtatónak Tóth Miklósné sz. Biliege Katalin végrehajtást szenvedett elleni 300 kor tőke, euiiek 1905. május 2-ától járó 7\'/,•/.. kamatai, 7\'/,"/,, kés-deliui kamatai, 26 kor. 30 flll. árverés kérelmi, ugy ezennel csatlakozottnak kimondott Pollák Zsigmond kuzinineci lakós végrehajtatónak 200 korona tőke. ennek 1901. övi április hó 2!)-től járó hu „ kamatúi. 31 kor. 70 flll. per, 15 kor. 20 fill. végrehajtás kérelmi/ugy NVeisz Jakab végrehajtatónak no kor 20 fill. tőke. ennek 1903. junius hó 25-től járőr»",, kamatai 7 kor. 5 fill. óvási és közlési, /,"/„ váltódíj. 16 kor. 50 flll. per és 9 kor. 00 fill. végrohajlás kérelmi, ugy a nagykanizsai takarékpénztár állni alapított önsegélyző szövetkezet végrehajtatöuak .\'iíVj kor. tőke, ennek 1905. november hó li-tól járó 03, kamatai, a feléveukiut le|árl és előre meg nem fizetett kamatok ti3/»% késedelmi kamatai. 2o kor, 90 fill. végrehaitás kérelmi és a még felmerüleudő költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék lerü\'etehez tartozó s a sormásí 43\'». sz. tjkvbeu A. I. 87. hrsx. alatt felveti 61. száinu ház, udvar ¿s kerllel és l6:>7/a. hrsz. alatt felvett szántóföld a dallosi földekben 8!I0 korona becsértékben
1907. óvi augusztus hó 7. napjának délelőtt 10 órakor
Sormás községházánál Acél Pál felperesi ügyvéd vagy helyettese kózbeniöttével megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kiváltók tartoznak a becsár 10%-át készpénzben vagy óvadekképes papírban a kiküldött kezéhez letenni.
\'A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság.
Nagykanizsán, 1907. évi április hó 8. napján,

GODDAM!
II || Végre egy gyorsan és biztosan ható tyukszemszer.
Cook & Johnsons
amerikai «labadalmaíotl
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ország minden gyógyszertárában, valamint orvosszer-drogériákban, stb.
1907 JULIUS 13.
ZALAI 101 L il N V
Arlejtési hirdetmény.
Nagykanizsa város közönsége Altat a Csengori-uton létesitendó utburkolat kiszélesítés, lárdaszegély és beömlő akna készítés. |árda Vaviesozátd munkákra, továbbá öntött vasesatorna fedél és aknarács szállítására, illetvo elhelyezésére zárt ajánlati verseny tárgyalást hirdetünk.
A munkák és szállítások összesen 11244 kor. és 28 fillérre vannak előirányozva.
1. Ajáulat c,sak az összes munkákra tehető.
2. A sajál kezűleg irl ajánlatban kíteendő : az ajánlattevő neve. polgári állása, lakhelye, kiteendó továbbá tisztán és minden kétséget kizáró módon számokkal és betűkkel azon százalék, melynek a költségvetési összegből való elengodéso mellett ajáulat-tevó a kérdéses munkákra és szállítókra vállalkozik Kzenkivül nz ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő abbeli nyilatkozatát, hogy az építési tervet, az elő-méret költségvetéseket, a töinegszámitást és a vállalati feltételeket, valamint a helyi viszonyokat ismeri, végül csatolandó az ajánlatokhoz a bánatpénz letételéről ezoló elismervény.
3. Bánatpém fejében a városi péuztárnál 1 130 koroua készpénz vagy ily értékű helybeli pénzintézeti betétkönyv, vagv végül ez összegnek megfelelő értékű az állam által óvadékképesuek jelölt éhék papír teendő le.
4. Távirati vagy elkésve érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe.
fi. A városi képviselőtestület tetszésétől füzg a benyújtott ajánlatok közül bármelyiket az ajánlatra való tekintet nélkül elfogadni, vagy indokolás nélkül elfogadni, vagy indokolás nélkül visszautasítani, esetleg uj árlejtés megtartását elrendelni.
»5. Az 1 koronás-bélyeggel ellátott zárt ajánlatok az
1907. évi július hó 26-ik napjának d. e. 10 órájáig
a tanácsi iktatóban adandók be, melyek ugyanazon napon d. o. 10 órakor nyilvánosan uz e célra kiküldött bizottság által felbontatnak.
7 Az árlejtés tárgyát képező munkák és szállításokra vonatkozó műszaki művelet a tanácsi irodalmi a hivatalos órák alatt megtokínthetők
Kell Nagykanizsán a városi tanácsnak l(J()7. évi |ulius hó 12-én tartott üléséből.
VECSEY ZSIGMOND >. k.
polgármeater.
18G8 óta fontBlombim.
Berber-féle -v
SyóSy-Kútrúny-szQPpan,
•<•«•\' UkinM<T**> UUi »tini»», KaröfXI I«IAM UI»m*lkM >lk«rr*l atkalmartank
* mindennemű bfírkütesek
dall pikk«lt-a/lmíf. *lft»1l k«U««*. Ml-t"-•■I. i»rr<i»(. UMwMa. t»v- « TÍÍÜÍÍÜÍ
•lUn. A ller««r-lél» V
n«h 4AV.-4I m<n.l«i
•uppinoktM Unyafaw •lk»/r«. ■I1-\'-
rtnfraipptn Url«l<r fik, • W.r«V..)él.mh«i . klllAnM.lk. Idült Hflrl kíli»ny«»mr>i
Wcrscr-fóle kritntny-kéiisznppnn. Ilergor-léle glycerln-kiUrtlnyHzappnn
MlDl tpOí»!* ktirAii/»»p[>»i •■ »r«u«r «•■»iai> •lliifiiiliiui, » (jMinakckfMk v alarn annyi fc|t*i«»»<a «Xlhail.r Mrit»llíA. ..,o».trt m Illnl8»»pp»r .....aaoirtl

tíorgcr-í\'ólo bornx-87«nppiui.
ktai*Mk, ...p.Ui«., u«pl<>, mlt*««rr
ba| ult OIIPU. /"•,
An aulád*!» lalnak TulllUr li<aaan*l»U >*/<Ul. K »*»».
(*»Imi«í«i miadao dm-k*a.
hitGolalT* durokUtíhai
nál l,»Uroa6lUn bora»«i«ppaul á ■U UltutA tMIhT*» fa .íj
» nrianjr#r«iniiii
nanintnj, a nindan «»(.pan)
n p Arial vll*KkiailllAaoaa IWOO.
HtaiUO auppau, malj Htr«ar-HI«
mhof mai lik »fi haaialUU oUaiUaw. U
Kaphat« mini« rT6ftUit>an ta ha*oo)4 Dalaiba ^ Nagyban : O. H«U k Cornp., Wien X^ Blboratr. MH>*\'«ru«il ItrakUri llr«kjéual (ré|/U*nara, ki.ilai-Mi, Király«., lu«il<uaa/aa- 4m Halta, Zrlu/Ualoa, tU«alájrl»Ma klaf/wortaA« a—— |/<nawUralkaa.
Raktár Naeykanirsán: Wá|<er tíwa gyóuystertara valamint MsuyarorszáR több gyójtytaraban
_____
lfl«nt\'K, álmámmá*. ij\'-t»**.
«i\'dQIMI lohamok, Mnrr<- Ujl.iiaa. »ívrjri\'f\' cjjllcparla rlfrnl
kiii.il\' Apo\'liíka „zÚlí.RtlCHsÁÖl.lK"\' 137. f(.-\'hoiaia^
Mindenki, aki bagyedtan és rosszul érzi magat
ideges és akarat képtelen. Sanatogen által ui életkedvet és életerőt kap. Több. mint r>000 tanár és orvos kitllnó hatását elismerte — Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Ismertetést ingyen és bérmentve küld Baiier A Co.. Berlin, S. \\V. 48. és a vezérképviseló C. BRADY, WIEN I.
STEFÁNIA SZÁLLODA
egészen újra javítva. VIEI, II. Takiritrim 12. KBzputl tikiéi
Automobilisták figyelmébe!
Cmrago óu ebuuffour-liikABok a hh/bnn. 6 porc-
nylro » köaponttol. A villámon óu omnlbuHr. moarAllóholyo niliKlon irAny roló. MOdorn polirAri könyolommul büroiKlozoLt liAa Srobit íiriik: nr. I-aö omeloton 1 HeomAlynok I tlO rrt n Il-lk omoloton 1 »zomólynok 1.00 rrt u IIl-llc omoloton i amoruótynek 1-40 rrt vilAgltaHHal óa klHzolgúiauanl. — Toloron: 10573.
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
^^ Na£ yRanizsán.
»\'Xas"" SAJÁT MŰHELY.
JEGYGYŰRŰK
Alapíttatott
Pl
A közismert
„La Fleurette"
antinicotin hüvely minden dobozában egy gyönyörű meglepetést tautalmaz
saját készítményem mindon-kor nagy választékban készen kaphatók.
NAGY RAKTÁR *su\',Mm\' *r\'í:l"kul
és színes kövekben, férfi- és női arany óra\'
láncokban, finom ezüst étkészletekben.
Eladás részletfizetés mellett is!
Jivvilu*\'>k ex uj innnkak Kyon-un k^Hxlttetii(<k
NAGY RAKTÁR NAGY RAKTÁR
* *
Alapítani év I89S.
SZÉKELYI LAJOS
Klsö Nftirvkimi/siu Frliérnciiiil moad- óa vusnló intézete Nagykanizaa, Fő-ut 23. (sarok) Hunyady-u. 6 (aaját ház.)
Klfogml uri ós iiói fcbérnnm\'icket urak, háztartások, intówtok és szállodák részérő. Yldiki magrardaléiilt posta-fordultával
lnti\'titoik el
A fehórnoinüok jokurban maradásáérl szavatolok
Házi moiái át naialái.
Kívánatra árjegyzéket szívesen köldök.
^mwmmmm ..SUDIN
Megóv a kéz-, láb. hónalj cs egyebb izzadás összes kellemetlenségeitől.
A bor beteg pólusait meggyógyítja.
Teljesen ártalmatlan szer.
l.ütávolitja a tyúkszemeket és bór- • keményedést. Ha nőm használ, a pénz ellenében visszavétetik. Készítője Nagy Kálmán gyógyszerész.
Üvegje I korona. Fóraklár: Miltényi Sándor cégnél Nagykanizsa. Viszontelárusitóknak megfelelő engedmény.
■v -ír -\'i-
PREKL ANTAL
Elio nagykanl/iai asztalos, kárpitos és dls/lté
NAGYKANIZSÁN,
(Yiroil cioporthaz. n ifgyészaé||«l mikii.)
V n. c. közönség b. figyelmei felhívom Nagykanizsán a városi csopnrtházhan lev<5
as/talos, kárpitos és dis/itő muheljfemre.
Icgfinoinabb kivitelben Jut4nyoa aazt&loa és kárpltou munkát
ahol bármikori rcnilelcsn árak mellett b.irinilyci (¡yoi»au es |ionto«an LcMlIck,
KlfogaUok falak kárpltoráaát, függönyök elké-sKltétit, birmííéle kózlinunkák montiroxáaát
Nnny választékú lakiii dlvánok ón garnitúrákban. KIvAllalok háló, ebédlő, axalon. eiöazoba, boit-helylaóg éa atállodal teljaa borendoséaekat u^y
halybrn, mint viileken.
Levelekre azon na
Aiuimat csakis j.
válaszolok.
JUTÁNYOS ÁRAK!
»cp.ü >/áraz fából készítem, xonseg joindulntu pártfogásába
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
intínsztnlos- és kárpitos. SZOLID MUNKAI
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JULIUS 13.
SZÖLLŐ-SAJTÓK
GYÜMÖLCS-SAJTÓK
-HERKULES" Kéttűs Djonosierleiellel téii tajtasra
Hydraiilikus sajtók
maps nyomás és w miiiitsléiieisÉt számára OYOMOLCS ZÚZÖK, SZÖLLÖ MALMOK, BOTOD GÉPEK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
LÉ-SAJTOLÖK, BOGYÓ ŐRLŐK.
Aszaló készülékek gyQmölcs és főzelék száraira gyílmölcs-hámozó és vágó gépek.
Szabad, önműködő, hordozható és szállítható
,SYPHONIA"-permetezök szóllók, gyüntölos, fák, komló és szegecs permetezésére.
SZÖLLŐ-EKÉK
gyártatnak ti tiállfttatnak jólállát mellett Vulönlcgeiiígként legújabb tierkciXti ueilnt
MAYFARTH P H. ÉS TÁRSA
gazdasági gépgyárai, vasöntödéje és gőzhániorai által BÉCS, ll/l. Taborstrasse 71.
Kitüntetve 590 arany, eztlat éremmel atb. Kéaaletes arj«g;iík.-k I mk> **■• bnrHcntvn. QOOO OOOQ OOOOOOQOO Képrl»»ilík tN flHKontAruHltok kerestetnek.
Elektrotechnikai szakiskola.
Teohníkai tanintézet az elektrotechnika és építéatan egész körére, laboratóriummal éu tanműhelyekkel egybekötve
Pozsony, Wallon-utcza 14. sz.
Folyó évi szeptember l-én kezdődnek a beiratáaok olyan tanulóknak, kik az elektrotechnikában 2 évi tanfolyam alatt elméletileg és gyakorlatilag kiképezni óhajtják magukat.
Felvételi kor 14—30 év. Klóképzettség néhány középiskola vagy,polgáriskola, keresk. és ipariskola
Mintaszerű internátus rentlol kezesre.
Az elektromos erók állandóan növekvő alkalmazásit ipari és világítási oélokra. vegyi gyárakba stb.. kívánatossá teszi a szőlőknek, hogy gyermekeiket ezen sok kilátással kecsegtető pályára kiképezzék. Jelentkezés naponta. Az igazgatóság kívánatra készséggel küld programmot és prospektust, valamint információval is szolgál.
Az igazgatóság.

Alapítási ¿v 1889.
Ka-ufmann Mér
férfi szabó,
(Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szö vet-ra k tárát. Mindennemű, legjobb minőségű hazai és kai-földi szövetek.
w Nxulld klHKOlKHltÍMl n ■v E IA ■■ y 6 m Ultik! M
Megrendelések csakis mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés gyűjtést a törvény tiltja.
t
| ól jegyezzük meg a képet és nevet
„Ottomáll" (cigarettapapír
és li ü v e 1 y), mert a hamisitások által a fogyasztó közönséget félrevezetik!
i- 19
a Balaton somogyi partján Fonyód és Máriatelep állomások közt elterflló szép fenyvesben a szigligeti öböllel szemben.
1 lilik i|ész hoti/.ában él léi izéliué|íbia 40-60 jlll fanyífAkkal már li bút üdülő helyet blztaait.
Baktérium és vizi-növény mentes hontok part. Bámulatos szőlőterméssel biztató terOlet, a Márlatelepi vasúti állomás tő-szomszédságában, Bársony sima Balaton fenék és hatalmas ídegrdző hullámverés.
Ezen telek, mely villa- és szőlótolepre legalkalmasabb. szabályos utcza sorok, kihasitásával 450 1300 négyszögöllé.! részletekre van felosztva, s Így 120 villa, vagy szőlőtelek kerül kl, melyek jutányos áron adatnak el. A telek Húrú fás levén, a vevók a letarolandó fából bevételt irányozhatnak elő.
A helyzeti és telek beosztási térkép a Mária-telepi vasútállomás főnőkénél, az ezen állomáshoz tartozó 101. sz. legközelebbi őrháznál, Tésel Sándor nr kaposvári kereskedésében, Weisz Ede ur somogy-osurgél kereskedésében és a Zalamegyei gazdasági takarékpénztárnál Nagykanizsán betekinthető, mely helyeken az árak ós egyéb feltételekre vonatkozólag is bővebb értesítés nyerhető.
A térképszerinti beosztások a helyszínen könnyen feltalálhatók, amennyiben azok megfelelóleg számozott cövekekkel vannak kijelölve. Kívánatra a ioi. sz. őrháznál feltalálható telekör a venni szándékozókat a telkeken kalauzolni fogja.
1»07. JULIUS 13. ZALAI K O Z L II N Y
Hirdetmény.

Alólirott pénzintézetek ezennel közhirré teszik, miszerint a náluk elhelyezve lévó, valamint az ezután elhelyezendő betétek után
1l
|z lo
azaz négy és fél százalék kamatot fizetnek.
A betétkamatadót az intézetek sajátjukból fizetik.
1907. évi julius hó 1-étől kezdodöley 4\'
Nagykanizsa, 1907. junius hó 26-án.
| Nagykanizsai takarékpénztár részvény- Délzalai takarékpénztár részvény- |
társaság. társaság. |
Nagykanizsai Bankegyesület részvény- Zalamegyei Gazdasági takarékpénztár
társaság. részvény-társaság.
Kinek „látóképessége" gyengült,
forduljon bizalommal
STRASSER MÁRTON
szakképzett látszerészhez Nagykanizsán,
(Fö-ut 3. szám),
hol mindenki alapos vizsgálat ntán kap megfelelő szemüveget.
Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!
„Empire" a legtökéletesebb írógép vezérképviselete.
ZALAI K 0 Z.L 0 N Y
1907. JUL1U8 13.
^ Csak . ..
AILKA SUCHARD
különlegesség.
WE1SER J. C.
Gazdasági gépgyár éi vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsőrangú BV szőlőgazdaság! eszközeit
és gépeit. "M Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók:
mabille rendszerű borsajtók.
| (Herkules kettős nyomószerke-
zettel) legolcsóbb árakon.
szölö és gyümölcs-zuzók, szölöekék,
könnyű és jó kivitelben.
borszivattyuk és tömlők, pincegazdasági cikkek:
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.
a □ o
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY.
eustcin
E233H
cukr
xasfiajTó labd
gyengéden hashajtók, vértísztitók; egy gyógyszer ártalmatlan, mint é pilulák n
Neustcin-féle ERZSÉBET labdacsok E pilulák hasonló készít-ményeknél minden tekintetben feljebb becsO lendök, meiii.-k minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek haiainAI legjobb eredmény nyel használtatván, Mm jóbb s mellette oly
SZÉK SZORULÁS
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejOk végett még gyermekek is szívesen veszik.
ügy in pH ultit túrta! mató dohot 30 fillér. Egy tekercs, mely H dobott,
tehát 120 pHuiát tartalmat, ciiak 2 korona. 2.4Ö korona előlege* beküldése melleit egy tekercs bérmentve kiUdetik.
nWACI Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAö ! NEU8TK1N FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha miuden doboz törvényileg beiegyzett védjegyOnkkel piros fekete nyomtatásban „8zent Lipót" és „Neusteln Kolöp gyógyszerész" aláírással vau ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva. NEUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* címzett gyógyucrt&ra, BÉ08. I., Plnnkongaaso 0. Kapható Nagykanlxzán: 8ELU8 LAJ08 és REIK GYULA gy<lgy«zcré«zcknél.

STEIERORSZÁU
Tóbelbad
Saisou : Május-Október.
330 m. a tenger felett. 2-ik állomás 0ráctól, kocsival i óra.
Ré|l blritm, miUrUlmu Qjtjjilz; 30" C hömiriék-lel (\'¿y K.). gy0ng6d ighíjlil, ózoidu irdil Itugo, terjedelme* linjoirdok. Gyógy javai tat o k: Idagkitigiigik-lél, Ideggycngetégnél, hMgerlncbajok, gflrctlk, hinleiia, Mb. IÜI bajok, W rtxegéiiynég, bél- é» hólyagbiutalmak. Klllönöieu ajánlatos IáhbadorOk rétzérc Udülé«M ti gyenge gyermekek tzámára. Kfiltlfáll flrdlk theim&l-vlt, íenyöillat, villan«« Iflrdol, nimgi, hjdropall-km, gyógymód, Iszapfürdők, étb. Olc»ó lakájok, egyet izobák, viliik, gyógyterem, igen jó vendéglő, eUürangu íilrdöi <enek.ii.
I\'r»«peklimal iziveien xolg&l a
Fürdőigazgatóság
Foata- és távírda állomás Dr BLUMAUER SÁNDOR
5 tSEhlEtoŐBBbífcSB^itiKfixtijKSíí d
Árverési liirildnicny.
A csabrendeki közbirtokosság tulajdonát képezó, a csabrendeki 43. sz. tjkvbeu 563. hrsz. alatt felvett, a község középpontján levó -ju nagyforgalmu emeletes szálló vendéglő, a megfelelő pince, istálló, kocsiszín és egyéb mellékhelyiségekkel 16000 M> korona kikiáltási áron felül, a 2927. hrsz. alatti ugyuevezett mészáros rt rét ós szántóföld, a 391. brsz. alatti úgynevezett mélygáti ház az
1007. évi augusztus hó 8. napján reggeli 9 órakor
a Csabrendek község házánál tartandó nyilvános árverésen eladatni fog.
A részletes feltételok Csabrendekeu a községházánál a közbirtokosság gondnokai: Barcza László és Gambai Gyula uraknál, mégis alulírottnál Sümegen a délelótti órákban megtekinthetők.
BARKÓCZI KÁROLY
ügyvéd, mint a közbirtokosság megbízottja.
r >*VX X3000000C XXXXX>!>~< JOO~*"3
Eumn
SE-IDLI
TZ-POR
1
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A.
védjegyét és aláírását tünteti fel. \'J
A Moll A.-féle Soldlltz-porok tartói gyógyhatáia a legmakaciabb gyomor- (j altestbántalmak, gyomorgörct éj gyomoibév, rögzőu székrekedés, májbáulaloro, " vértoluiás, aranyér és a legkUlónbóxübli nólbotegségek ellen, e jelet házlixetnek V évtizedek óta mindig nagyobb elieijedí«t izctxett. — Ára egy lepecsételt eredeti > doboznak 2 kor.
HmiilwHáwok törvényileg lenj lltelnik.
MOLL" FELE 1
MiW^fJÉ
Ciak akkor valódi h* m,"deky,k 0vek moj.l a.
—_ védjegyéi lUntoll fel, .A. Moll-
feliratú ónoiatlal van zárva. A Moll-féle sós-borszesz nevexoteien mint fájdalomcsillapító bedflrzsfllési szer köszvény. csui ¿1 a meghlllét egyéb következményeinél legUmereleiebb népuzer.
E|) ónozott ariditl üveg ári I korona SO lllér.
MOLL Gy őrinek szappanja.
Legfinomabb, legújabb módizer izerint kiüllek gyermek es hölgy »znpp»n< » , okszerű ápolására gyermekek s felnőttek részére. - Ara darabonként 40 fl». \' öt darab I kor. 80 fill.
Minden darab nyeimck »zappan Moll A. védjegyével van ellátva.
Moll I. iriijiuréi/ Vi\'.*éi \'kír.\' aiiirl szállító állal,
Bécí, Tuclilauhen 9. sí.
ViUtki megreinloli.sk n.jwnl. |iu,l.ulfcnvét melleit leljeilllelnck,
A raktárakban tessék batározoltan „MOLI. A." aláírásával
és védjegyével ellátott készítményeket kérni. P Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
boOQQQQC<XXiO;XX>GOQQOQG
Nyomatott Ifj. WajdiU* József könyvnyomdájában Nagykanizsán,
NAGYKANIZSA, 1807.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 29. BZAM.
JULIUS 30.
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizetési árak: Egé.z ívre 10 koron», fiiévre 6 koron», 1 negyedévre 2 koron« 60 fill. Egyes szám ára 20 fill. • Tanároknak, Unitóknak, Jegyzőknek és állami tisztviselőknek ¡1 I évre 6 korona, fél évre 3 korona.
Felelős szerkesztő és kiadó: Kálmán Pál.
Mégis fáj?
Végto megvan I A memorandum van meg. Most már vihetnénk Budapestre és kérhetnénk Nagykanizsának törvényhatósággá való fejlesztését.
Vihetnénk! De kinek? Ugy történt, ahogy elóre megmondtuk. A városházi Pató Pálék addig-addig nyújtották, huzták-halasztották a dolgot, mígnem június 7-iko helyett a tcérvény julius közepén készen lett. Most még a közgyűlésnek kell bemutatni, aztán mehetünk.
Dé hova ? A parlament majd csak 8 hónap múlva ül össze, miniszter, képviselő most nincs Budapesten. Tehát várjunk vele még 3 hónapig. Akkorra bizonyosan már készen lesznek az uj választási törvénynyel, a kerületek is újra lesznek már beosztva és bennünket haza küldenek — hosszú orral. Nem fog teljesülni az óhajunk — még pedig a mi hibánkból.
Igy lesz ós ezt elóre megmondottuk. Hanem azért bizonyosra vehetjük, hogy legközelebb ismét hoznak valamely olyan határozatot, amelynek a vége: deputáció.
Mikor 4 és tél hónappal ezelótt felszínre dobták az önálló törvényhatóság eszméjét, a megyei lapok mind foglalkoztak vele. Kiki a saját szempontjából pertraktálta a mi belügyünket. A jó „Zalamegye," amely hova-tovább a hivatalos jelleget ölti magára, ugy nyilatkozott, hogy csináljunk, arait akarunk. Ók (már t. i. a megye) semmi akadályt nem gördítenek inunkba. Mi el is hittük ezt a kijelentést. Már ahogyan ilyesmit szokás elhinni. Tisztában voltunk azzal, hogy laptársunk abban a
reményben él, hogy a kérvény sohasem! készül el.
Ma azonban ugy áll a dolog, hogy a\' kérvény elkészült. Itt már frontot kell változtatni és jó lesz a felhók elé harangozni. Mit tesz ilyenkor az ügyes félhivutalos V Közre ad egy se hideg, se meleg hírt. A sorok közölt azonban tudtunkra adja, hogy a szép tervból nem lehet semmi. Így tesz a Zalamegye is mikor a kővetkező hírt közre adta:
Kanizsavármegye. Vármegyénk legnagyobb városában annyi az ambíció, hogy egyszerre önálló törvéuyhatóságg«, külön választókerületté és vármegyei székhellyé akar fejlődni. A bizottságok már régóta működnek s végre elkészült a memorandum is amelyet természetesen deputáció visz a kormányhoz. Nagykanizsa város törekvései érthetők és méhánylandók is. Mert el kell ismernünk, hogy Duuántnl déli részéuek ez a természetes forgalmi gócpontja s ebben segítségére van előnyös vasúti összeköttetése is Mi azonban azt hisszük, hogy ha az önálló törvényhatóságra való törekvés sikerülne, ezt Nagykanizsa város bánja meg legjobban. Mert drága parádé az nagyon. Ha pedig kúlöu választókerület lenne Nagykauizsából, ezt Zichy Aladár gróf ur őkegyelmessége bánhatná meg abban az időben, amikor már nem lesz miníszier. Meri amig tagja lesz a kormánynak, addig megválasztják képviselőnek, díszpolgárnak ée tbp^ftió vezetőnek, de azután bajosan. Mert tudvalevőleg Nagykanizsán sok ugyan a kormánypárti, akik közül azonban kevés a néppárt híve. Kanizsa vármegye pedig aligha lesz valaha valamikor Magyarország térképén. A közigazgatás igy in nagyon drága s a történelmi keretekel nem bontják meg csak azért, hogy még drágább legyen s hogy Nagykanizsát! is lakjék legalább egy főispán. Mert ha Kanizsa megyére ráadásul Nagykauizsa város önálló törvényhatóság lenne, esetleg kél főispán is székelhetne jelenleg még Zalavármegyébe kebelezett szép városunkban. És miért ne volna ez lehet-
Szerkcsztöség éa kiadóhivatal: Nagykanizsa, Klnlzsy-utca 20. acim.
Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
séges? Hiszen miniszter vezeti a deputációt s a kormány csupa kollegiális szívességből is teljesítheti ezt a kis kérelmet
Hát mi értjük és méltányoljuk a zalaegerszegiek feljajdulását. Egyik kézzel simogatnak, a másikkal pedig fejbe ütnek bennünket.
De hát miért fáj nekik a mi bajunk? Ks miért féltik ók Zichy Aladárt? Mi is tudunk számítani és tudjuk, hogy az önállósítás pénzbe kerül. De nem sokba. Meri, sok pénz marad itt, ami eddig a vármegyeházába vándorolt. Ez pedig legfeljebb a megyének hiányzik.
Bizzák csak ránk ezt az ügyet. Majd elvégezzük mi a magunk dolgát.
Husdrágaság.
A húsárak folytonos emelése kezd tűrhetetlen lenni. Maholnap ott tartunk, hogy a közönséges polgári család axzlalára hus uem is kerül.
8írva hivjuk a régi jó időt, amikor a szegény ember is ehetett husi. Hol vaunak ezek az aranjuci szép napok ? Kitűntek — ós a mészáros urak híznak.
Mesés dolog, hogy inig a marha Nagykanizsán a legolcsóbb, addig a husdrágaság tekintetében első helyen állunk.
Amig a marha is drága volt, addig csak érteilük, hogy a hus árát is emelik. De miért nem szállítják le az árakat akkor, mikor a marha olcsóbb lesz.
Most pld. olcsó a marha. Sokkal olcsóhb, mint egy hónappal ezelótt. De azért szó sincs róla, Iiogy a hus árát leszállítanák. Oh, a mészáros urak nem nagylelkűek és megvan a jó üzleti eszük. Ez pedig azt diktálja, hogy uem szabad a nyereséget kevesbíteni. Ha a közönség haragszik, ha zúgolódik, azzal ók mit sem töródnpk. Fel sem veszik, hogy az egész manővert hus uzsorának nevezik.
A mészárosok az egész felelőséget a fogyasztási adóra hárítják. Szerintük oly nagy a vágatási di|, stb., hogy az túlságosan megdrágítja speciel Nagykanizsán a hus árát. Lehet, hogy ez igaz, de az is bizonyos,
A szerkesztő bajai.
Mottó: ,Ugy hallom szerkesztő lettél. K pályára miért léptél? Nagy fába vágtad a fejszét. S íorgiti ugrik szerteszét. Sok gusztusnak mész elébe, S mindenkit hogy töltőd be? Hisz ahány ház, annyi szokás r.z a vélemény ii mind mái.*
Hazafi Verái Jánoa.
(Nolabene. Ebben az igénytelen tárcacikkben Mereplö szerkesztő pedig egyáltalában nem bajai születésű, hanem perbetei: s mert e cikk elejére ntégse azt írom címül, hogy : „A szerkesztő perbetei," hát ennek a magyarázata egyszerűen uz. hogy az .i" betű nem melléknévi, hanem többes rag. még pedig birtokviszonyt fejéz ki a bajokra nézve, amik milliók híján a szerkesztőnek jutollak.
Egyébiránt az a körülmény, hogy egy szerkesztő Hugacou látta-e meg a napvilágot, vagy Kiskanizsán, — egyáltalán niuos befolyással az 6 baia-ir«- A bajok a szerkesztői teendőkkel egy anyaméhen születtek.»
Nos az a körülmény, hogy a .Régen vidék "-el \'""ginditottam, olyan kővé nőtte ki magái, amit egy bolond dobott n kútba, de száz okos se tudja onnét
kihúzni. Ha istenben boldogult jó* öreg esperesem élne, bizonyára isméi felleuué azt h kritikus kérdést, amit nősülésem alkalmával hallottam tőle legutoljára, hogy: „Ugyan édes tiam 1 mikor nő be már a fejed lágy\'a ?-
„Türelem I Te a birkák s szamarak dicső erénye," téged csakugyan segédszerkesztőül kelle magam mollé alkalmaznom. (8 tekintve, hogy a kőnyomatosban is találtam egy nem éppen hasznavehetetlen segédszerkesztőt, eléggé nagy aparátussal kezdtük neg a . Régen-l vidék szerkesztését,) Sajnos, hogy nem adhatok neked tisztességes honoráriumot, mivelhogy nincs miből. Mert tudd meg édes barátom, Türelem, hogy a te testvéred a Reménység tángál engem is a szerkesztői honoráriumra nézve. „Majdha!" Tudod? „Ha majd" ... „A jövőben" . . . „Legközelebb-" Ez is valámí! csak az a hiányosság ezekben a határidőkben, hogy nincs olyan bizonyos napjuk, mint a váltóim lejáratának.
Ide ügyelj barátom, Türelem 1 Van ezer elófl-zetónk ? a kiadóval kötött szerződésem értelmében minden utólagosan fizető előfizetőtől kapok ötven percentet; s tekintettel arra, hogy az ezer előfizetőből csak tizenkilencen rukkollak be a prenumoráció dijával; 981 utófizetőtől szép összeget vághatunk zsebre annak idején. Hogy mikor? Ne fájjon azért a te fejecskéd! Tudod-e, hogy a belügyminiszter megengedte, hogy a „Régenvidék" minden negyedévi folyamának utolsó!
száma váltó erővel bir|on ? .Ez azt teszi, hogy az utolsó számot ovatolhatjuk. Annyi lesz a pénz, mint a szemét. Tehát csak türelem, barátom. Türelem. Kutyába se vedd, hogy mit beszél előfizetőink díszes tábora. Kritizál? Tegye. Joga van hozzá. Majd megfizet értei Hogy megnyugtassalak aggodalmaid miatt, gyere csak vegyük sorra a szerkesztőségünk három hónapja alatt beérkezett levelekel; nincs azokban ördöngösség. Mindegyikből a világos jóakarat tündöklik ki; az a jóakarat, mely a „Régenvidéket" irodalmi magaslatra óhajtaná emelni. (Hát eddig hol volt?)
Tartsuk meg a kronológiai sorrendet. Íme, ilt van egy poéta levele:
„Tisztelt szerkesztő ur! Kérem az irodalom szent nevére, hagyja félbe rossznál-rosszabb verseinek közlését, miuden évnegyedben elég azokból egy, az is csak arra lesz jó, hogy a közönséget a „Régenvidék" pártolásától elriassza. Vagy jót, vagy semmit, de verset hozni kell! Nekem ez idő szerint van 600 drb. lirai versem, 200 drb. balladáin, ugyanannyi ódám. Bármelyiket rendelkezésére bocsátom, darabonként i0 forintért. Még eddig sehol sem jelentek meg, ez a körülmény eineli verseim értékéi.
Tolvay Elemér."
Nos, ez a levél csak azon hitemben erősít meg. hogy a verseim rosszak s hogy nem gyakorlok eléggé szigorú kritikát önmagammal szemben. A mi öreg hiba!
SZÍVÓS ANTAL műórás óráit mindenki dicséri.
Fo-llzlil Erzsabat-tér 14. (Magyar-utca sarok.) Fiók-üzlet Riraly-utca 32.
2
ZALAI KOZLONV
I\'J07 JULIUS 20
hogy az adóilleték ina .sem több. mint mikor a marha drága volt. A nagy takarmáuyhiányból keletkező át-csőkkeuós nem IiozU meg azt a kiváut eredményt, hogy a hus is olcsóbb legyen. Pedig kilóukéut 20—21 fillér a differencia. Mi az oka annak, hogy a mészáros urak erről nem vesznek tudomást?
I)e hát végtére is, ezt uem törhetjük tovább. Ha a mészárosok önként uem kapnak észhez, akkor lépjen fel a közönség és hatóság.
Nagykanizsa r. t. város tanácsától joggal elvárhatjuk, hogy megvéd|e j nagyközönség érdekeit. Ugy tudjuk, hogy ebbe a dologba van bele szólása. Miért nem él jogaival ?
Arról ugyan már letettUuk, hogy a mi vezetó-segünk valaha városi mészárszéket állitsou fel. Ez a kiváuság sok lenne. Hanem, hogy a hus-uzsorát, a mészárosok túlkapását meggátolja. — nemcsak joga, hanem kötelessége.
Mert ha már miuden téren hátra vagyunk, nem követelünk a drágaságban sem vezető szerepet.
Ellenséges fogadtatás ? ?
Az alakulandó függelleuségi párt mult szerdai bizalmas értekezletén egy hihetetlennek látszó ügy került felszínre, a ma délelőtt tartandó függelleuségi párti uépgyüléssel kapcsolatosan.
Hangsúlyozom, hogy hihetetlennek látszik ez az ügy. Ugyauis tudomására jutott a szervező bizottságnak, hogy a nagykanizsai szociáldemokrata párt a függetlenségi párt alakuló gyűlésének lefolyását demonstrációval akar|a zavarni, vagy éppeu megakadályozni. Quo jure?
A magyarországi szociáldemokrata párt feuuállása óta á 11 au dó küzdelmet folytat a gyülekezési szabadság érdekében Es joggal teszi és helyesen teszi. A gyülekezési szabadság legelemibb követelménye mindeu néven nevezendő társadalmi és politikai szervezetnek. Ahol ez hiányzik, ott nem fejlődhet egészséges közvélemény s az egyéni szabadság euuek híjával hasonlít az ókori Egyiptom rabszolgáinak sorsához.
Hát éppen mert a szocíálizmus ilyen nélkülözhetetlen tulajdonnak tekinti a gyülekezési szabadságot, éppen őzért tartom ón abszurdumnak ezt a íeuyegetés-szerü készülő akciót. A szociálist» párt ezt a demonstrációt meg nem csinálhatja, mert a párt legelső alapelvét tiporja sárba. Akik az emberi jogok általános kiterjesztése érdekében vették fel a harcot, azok az emberi jogok legolsejétöl meg uem foszthatnak senkit I Es nem blamirozhatja a párt önmagát sem azzal, hogy zavart akar támasztani más pártállási!, de vele hasonló ^célokért küzdő polgártársainak nyilvános ténykedése alkalmával. A tiszta szocíálizmus eszméje uem lejáratai
való! Ilyen eljárás pedig lejáralná azt. A helybeli szociáldemokrata párt fennállása óta több ízben életlelt adott tevékenységéről; mikor szükségesnek látta, népgyüléseket rendezett s azokon vitatta meg a tervet, mely szerint a jövőben tennie, munkálkodnia kell. És zavarta-e csak egyszer is valaki azok közül, akik most hozzájuk hasonlóau párttá akarnék szervezkedni, hogy az erők tömörítésével oda álljanak a küzdő tömegek mellé, követelvén az általános emberi jogokat s azok érvényesítését. A szocíálisták küzdelme nálunk és országszerte szélos rétegekbun rokonszenves fogadtatásra talált; s ez természetes is. Megérdemli ezt a rokonszenvet az a programúi, mely némi fogyatkozások vagy szépséghibáktól eltekintve nagyon is üdvös eszmék megvalósítását követeli. De ezt a rokonszenvet könnyelműen kockára teuui uem szabad! Nem szabad sem elbizakodottságból, sem pedig más pártok iránti vak gyűlöletből. Egyik se jó tanácsadó.
Az alakulaudó párt becsületes küzdelmet akar íolytatui az általános emberi jogok érdekében, tehát munkatársul kínálkozik mindazoknak, akik ezen a téren mozognak. Nem ellenségnek, frigyes társuak készül. Tehát a testvéri jobbot nem ökölbe szorított kezekkel szokás fogadni. Vagy lega ább is ez a fogadtatás nem volna a szociális eszmékkel összeegyeztethető.
NAOY LAJOS.
Színházépítésünk.
Kőizinház-e, vagy aréna ?
— Levél a szerkesztőhöz. —
Lapuuk mult számában feuti citn alatt fejtegettük, hogy célszerűbb lenue a tervezett kósziuház helyett egy ttiudern kivitelű arénát építeni. Erre a cikkre városunk egyik vezető ogyéuisógo a következő uagy-érdekü levelet küldte szerkesztőnkhöz:
Igen tisztelt Szerkesztő Ur!
Olvastam b. lapjának mult számában a színházépítésről szóló cikket. Megragadom az alkalmat, hogy hozzászóljak ehhez a — helyi sajtó által különben már sokszor tárgyalt — ügyhöz, mert véleményem szeriül a legtöbb helyi ügyet a lapokban kell tárgyalni, tisztázni, nem lévéu a városháza az a hely, ahol közérdekű dolgok uyilváuos nr.ögbeszélés tárgyát képezzék.
Mindjárt elején kimoudom, hogy én az aréna építés mellett vagyuk. Mert igaz ugyan, hogy csábító és gyönyörű eszme a kósziuház és remekül veuué ki magát, ha a csoportház helyét egy modern, szép sziuház díszítené az E<zsébet-teret. De liftl ne ringassuk magunkat illúziókban.
íme. itt egy másik levél: „Uram! Az öu lapja egy folt. amely nem tisztit; ellenkezőleg, bemocskolta a magyar irodalmat, öut lapjával együtt boykottáltií kellene. Micsoda szemérmetlen irodalmi kalózkodás az. amit ön cselekszik? Innét is lop, onnét is lop, amonnét is lop. Egész működésé- aJo£á)§nak művészetté fejlesztésében nyilvánul. Engedje intfc. eft-t&bb mint szarkaiermészet. Tudja, hogy hol van Jvukutaiu? Tudja, hogy mit hegyeznek ott?" \\
Ez a fórmedvény pedig c.sak azt bizonyítja, hogy az Isteu is szerkesztőnek \'teremtett, mert meg van beuiiem a szerkesztéshez szükséges legfőbb tudomány — az ollózás.
A harmadik levél következőképpen panaszkodik : „Tetíntesz szeltesztó ul! Teduap tüldöttem önnet| ed Tálcát ész méd máid sze lözölte. Pedid a „Tisz-Lap"-ban szo szelint medjelent és Tülthy Emil báci nádon rned dicélt élte. Ha nem tözli, medmondom a papánat és télem ól. ltod ne plenumerálja a Lédeu-vidétet. Tezeit cótolja
TI om bitász MÍ8ZÍ." Megírtam a kicsikének, hogy mihelyt gyermeklappá alakulunk át, azonnal helyet szorítunk a „Vajasz tenyél meszéje" cimü irodalmi produktumnak.
Ilt van ismét egy más levél, melyben egy „Irodalombaráf a miatt korhol bennünket, hogy miért nem szerződtetjük tárcaíróvá Pékár Gyulát, Potelei Istvánt. Bársonyt és 8zomaházit; Szabolcska. Szász Károly, Kiss József, Dalmady, Ábrányi ós Bartók neveivel se lehet alapban találkozni; „vagy azt hiszi a szerkesztő ur, hogy mindeme neves írókat és poétákat feledteti vagy pótolni tudja a közönségnok beadogatott rossz versek és sületlen tárcaközleményekkel ?"
Enyves Jeremiás levele is említést érdemel; az
asztalos ipar elhanyagolását hozza fel hunomul; mit ér a kultura, ha a legszebb lulipáutus ládák raktáron
hevernek?
Oszlik Péter uram pedig a tisztes csizmadia ipar iránii érdeklődésre hívja tel figyelmemet. mellékesen azou óhajának is kílejezést ad, hogy egy kis politizálás se ártaua a lapnak. (Annak nein is, haiium az eu zsebemnek!)
Cserei János uram hasonlólag levélben tudatja velem, hogy felmondja a barátságot és uála levő ruha* kontómért tüstént beperel, ha a szabó iparról hosszabb vezércikkben meg uem emlékezem.
Egy másik előfizetőnk a telekezeli iráuyt rójja meg lapuukbau; egy harmadik pedig az aeiheizmust. Egyiknek ismét az uein teiszik, Iiogy sok a lapban a hirdetés; a kiadó pedig azzal fenyeget, hogy beszünteti a lapot, mert uiucs hirdetés. Egy ellenzéki kortes vezér az írátil interpellál meg, miéit uem ütöm a horvatokai; néhány muraközi atyafinak meg azérl nem kell a lap, mert nagyon soviuiszla. Még a palikáriusuuk is talál benne hibát: neki a kíállitásra van panasza, az, hogy nagyon keméuy a papír — (ó tudja, mire kéne ueki a puha papír). Roppantul szétágazó vélemények, ellentétes nézetek biz\' ezok. Mindenki panaszkodik. Csak én magam nein; mert hát nekem „Türelem1\' barátunk a segédszerkesztőm.
Annyi bizonyos, hogy egy vidéki lap szerkesztőjének százezermillíomszor rosszabb dolga van, mint annak az árvának, akinek az édes apját leütölle a hajókötél. Sohse voltam valami buzgó keresztyén; de az utóbbi hónapokbau egész lelkemből fakad az ur imája:
„Es ne vigy minket kísérletbe, de szabadíts meg a lapszerkesztéstól. Ámen."
NAQY LAJOS.
Most van vagy 100.000 koronánk. Ez csak az elsó lépés megtételére elég. Ehhez még legalább 300.000 kell, hogy építhessünk. Mindnyájan tisziábau vagyunk azzal, hogy ennyi péuzüuk körülbelül csak í>0 év múlva lesz. Ezt az időt pedig nem várhatjuk meg De feltéve — azonban meg nem engedve — hogy a 4000O0 korona együtt lesz és a színházat felépíthetjük ?! Mi lesz akkor? Ugy-e bár meg fugjuk köve-telui, hogy egy megfelelő, kifogástalan téli társulat jöjjön hozzánk. Téli állomás legalább t: hónapos. Hát kérem, kibírunk mi li hónapof? Ugy-e bár nem? Sót minden direktor szubvenciót kér. Hát adhatunk ini szubvenciót ?
Ezer éa egy ok van még, amely a kósziuh.« építése ellen szól, míg ugyanennyit lehet felhozni ji aréna építése mellett.
Véleményem szerint építenünk kolleue egy 80—100000 koronás inoderu arénát. Két ember magasságuyira kó, a teteje és kevés oldalfala pedig fa legyen. A színpad el lenne látva sülyesztókkei. zsinórpadlással és gépezetekkel. Ebből a pénzből mindez kikerül. Akkor aztáu jöjjöu egy jól szervezeti társulat 2 hónapra tavaszszal és 2 hónapra ószszel. Szubvenciót is adhaluuk. Nem pénzt, hátiéin fülest és világítási. Ezzel miuden direktor meg lenne elégedve.
Az «építés kérdése pedig meg vau könnyítve. Az állam nekünk is ad segélyt, mikéül pld Kaposvárnak adott. Sőt meg vagyok győződve, hogy vagy ;>uouu koronát gyűjtés utján Nagykanizsán is össze lehet meg hozui. A város által megszavazod 2000 korona helyeit pedig adjuk a fűtési és világítási.
Nem akarom a dolgot tovább részletezni, azt hiszem, a fentiek is elegeudók arra, hogy az aretta-építés helyességét igazolják. Uoudolkodjuuk felőle. Tovább is várni — kár lenue. Ha uincs bor, igytiuk vizet, de a szomjunkat oltsuk el.
Tisztelő bive: Egy városi képviselő.
A függetlenségi párt
megalakulása Nagykanizsán.
A függetlenségi és 48-as párt előkészítő bizottsága szerdáu este a Szarvas szállóbau gyűlést tartott, melyen a holnap, vasárnap délelőtt tartandó nagygyűlés módozatait beszélték meg. A gyűlésre ide várjuk megyénk vezető embereit, esetleg Budapestről néhány orsz. képviselőt. Előterjesztették és jóváhagylak a következő meghívót:
Polgártársak ! Barátaink !
A hazafias lélek megújhodott ere|e. a nemzeti érzés tiszta sugallata elhatározásra, leltre, áldozuira hiv miudeu magyar embert. Ezredéves hazánk függetlensége, gazdasági önállósága uouicsak legszentebb óhaja, leghőbb vágya mindeu magyar embernek, hanem boldogulásuknak legfőbb feltétele.
E célért küzdöttünk századokon át, de a független Magyarországot teljesen felépíteni, önállósítani eddig sajnos uem sikerüli.
Tömörülésünk legelső célja uz, hogy a politikai és gazdasági függetlenség uljál biztosítsuk; alkotmányunk biztosítékait lerakjuk, meri Inába adunk szavazati jogot akar az utolsó bölcsőben fekvő gyermeknek is, ha a hatalom az országgyűlést egyetlen szavául elnémíthatja, az országházat egyetlen intézkedéssel feloszlaitaihalja, a fegyveres erőt alkoimáuyutú templomába (levezényelheti; előbb tehát azou biztosítékokat kell kivívni, amelyek hirtokábau bennünket alkotmányos jogaink gyakorlásában senki meg nem akadályozhat.
Hogy e magasztos céll Riielőbb elérhessük, ai ország miudeu részébeu szervezkedni kell, mert egyesülésben vau az erő; egy táborba sorakozzék minden igaz magyar ember, a függetlenségi táborba, aki hazánk önállóságát és gazdagodását és a nép boldogulását óhajtja.
A szervezkedés megkétszerezi erőinkéi és lia netán istnét válságos idők fergetege zuduliia reáuk. I csak szervezkedve tömörülve leszünk képesek igazságos 1 szent ügyünket mindeu támadás ellenében diadalra juttatni, kivívni azt. hogy boldog legyen saját otthonában \' a magyar.
Meghívunk tehát benneteket Polgártársak, Bará-1 tiiink, hogy a nagykanizsai függelleuségi és 48-as | párt megalakítása ós szervozése végett most vasárnap e hó 21-én délelőtt 10 órakor az Erzsébet királyné-| téren, kedvezőtlen idő esetéu a Szarvas szálloda nagy-
1S07. JULIUS
ZALAI KÖZLÖNY
3
MIT IGYUNK?
hogy ogószsógünket megóvjuk, meri
csakis a teruiÚMBtttvn Husénunvan
ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer.
Minden külföldit fölülmúl
hnrnnk t«rn«NHe-t«N s«éns«va* vlíek
királya:
a mohai
-Forrás.
Millenniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- 4s gyógyvíz, n gyomor-
¿gént röglön megszünteti, páratlan ÜvíiKJ K«\'r Jetííiiő, használata vnltSdl hI<1nm gyomorbaJoNokuak,
Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható!
I„rméb«n megtsrtaodó n«djgjnlú»Hu megjelenjetek, ■hova megyénk függetlenségi veiérlerflai is meg. jelennek.
UyOlekeuetek minden raug és rend, vallAs és nyel, knlömbsége uólknl a suut cl érdekében a luggetlenaégi és -IR-as nagyelvek alnpjiin, ainHljoket a oépsiatiadsig Teremti Aly|a Knssntll Lajos hagyott niuk örfkaéglll s sí J Unglelke ttlio\\el avassuk fal ,■ napot a testvériség és m/mIimUA^ Onut-pért\' Iiogy ilykép egy kivel járuljunk ama nagy épnlel a\'aputáhoi, amelyen a nagy 1\'OggetlE\'u Magyarország fog (elemei-tetui, amelynek attliadséga szabadabb és lioldog lest. Ailja Isten, hogy ugy legyen!
A nagykanizsai fuggclUnscgi is
48-as párt nagybizotlsága.
Az angol
LILIOM C R É M E
a legbiztosabb szer a gyengéd, tiszta arobór mielőbbi elérésére.
1 tégely 80 fillér.
LILIOM ANGOL SZAPPAN
1 darab 80 fillér.
LILIOM ANGOL PÚDER
1 darab 1 korona (50 f.
Főraktár :
Drs|Éria a «őrös kiresztkiz Hagykiulziin.
A hét.
Egy leány levele.
„Edes Tiui Néui I Ugy vágyom Magához y Abba a fehérre meszelt tiszta házba. Azokba a csendes, liársfaillatlal telt, Derűs, barátságos, falusi szobákba. Edes Tini Néui! mikor én ott voltam Liliom is nyilott, rózsa is a kertben; 8 ha közéjtik öltem, bűvös bájos álom, Lepkestárnyon szálló, ringatta a lelkem "
.8 lent a messzeségben zöldelö mezőn tul, Szóké Duna vize kanyargott csillogva: Holdvilágos estén mintha ezüst fátyol Lett volna könnyedén a viz lóié dobva . . S lágy illatos szellő megcsókolta arcom. Duna vize felé sóhajom elvitte . . Ki tudja hova lett? Ki tudja merre szállt, — Ábrándozásomból Tini Néni hitt be . . ."
.8 most itt a városban olyan Üres miudeu, Oly rideguek tetszik minden háza tája. Nincs ám itt egynek sem olyan szép illatos, Virágokkal teljes, lombos nagy hársfája. Niucs áin itten derű, tiszta csend, meg illat, Miuden olyan sürgő, forgó, lármás, zajos, Ugy elvágyom innét, el a kis faluba . . . fcdes Tini Néni, — mit csinál a Lajos ?"
NÉMETH BÖZŐE.
— Kinevezések. A király Samuely Ottó nagykanizsai törvényszéki legyzőt a csáktornyai járásbiró-w»Khoz albirónak kinevezte. — A pénzügyminiszter Schlesinger Mór alsólendvai »dótisziet a galántai adóhivatalhoz adóhivatali segéddé, helyébe Alsólentlvára Mi« Schmidt Arnold zsombolyai adóhivatali gyakornokot kinevezte. — A közoktatási miniszter Plauder János hódmezővásárhelyi állami polgári iskolai rendes taiiitót jelenlegi minőségben az alsólendvai áll. polgári iskolához kinevezte. — A tótszentmártoni anyakönyvi kerületbe anyakönyvezető helyettessé Typrótyi Lázár Kt\'gédjegyzó, u draskovecibo Pückó József, a letenyeibe Öchultz János, a szentpéteruriba pedig Országh József kineveztetett.
— Egyházi áthelyezések. A megyés püspök Klaafl Mihály körmoudi segédlelkészt Zalaegerszegre helyezte át, helyébe pedig Piri Istvánt rendelte.
— A Ferenc-rend választása. A Keroncrend minap tartotta meg Pozsonyban rendes évi káptalani gyűlését. Kzen nagykanizsai házfóuökké u|ólag Görög Incét választották mejí.
— 35 éves jubileum. A sümegi |árás községi és körjegyzóiuek egyesülete szerdán délelőtt Zalamíhály-fán a körjegyzői hivatalban Lohanyai Elek zalamihály-fai körjegyző \'¿fi éves működése alkalmából díszközgyűlést tartott A jubilánst meleg ovációkban részesítették és ezüst tollat uyuitottak át neki.
— Halálozások. Lenkei Malvin óvónő csütörtökön reggel meghalt Nagykanizsán. Az elhunyt, ki az Arany János utcai ovodában tanított hosszú ideig, mintája volt a kötelességtudó tanítónőnek.
Mi) lei A dám lüzoltó- szolga, a közismert Ádám bácsi vasárnap r>* éves korábau meghalt.
— A soproni keresk. és iparkamara szerdán Illést tartolt, melyen elfogadták Zsombor Géza eluök lemondását. Az nj elnökválasztás augusztusban lesz.
Pcrlalc-körjegyzőség A perlakiak régi hó vágya végre teljesült. Az igazságügy miniszter október ! 1-tól kezdödőleg Perlak székhelylyel uj közjegyzőséget rendszeresített, melyet lőleg a csáktornyai közjegyzó-ségtól vesznek el.
— A levélkézbesítés niegkönnyebitése. A városi levélhordók szolgálata rendkívül terhes. Naponkint V^bbször hidegben, melegben végig kell járniok a várost s az emeletes házakban rengeteg lépcsőt járni. Most mozgalom indult meg, hogy a több emeletes bérházak lakói címére érkező levelek számára a kapuk alatt levélgyűjtő szekrények alkalmaztassanak. A postaigazgatóság már ki is bocsátotta Nagykanizsán i«z erre voualkozó felhívást.
Jegyzők gyűlése Zalavármegye községi és délelőtt 9 órakor Keszthelyen a városháza közgyűlési körjegyzők egylete 1907. évi julius hó 2.1-ik napján termében tartja évi rendes közgyűlését.
— Újságkiadók Lapja A Magyar Újságkiadók Országos Szövetségének hivatalos lap|a Ifi oldalas gazdag tartalommal jelent meg és részletesen ismerteti a Szövetség pécsi közgyűlésének lefolyását és ahol a tudósításban erre alkalom kínálkozik, a hála és elismerés hangján szól a Pécsett tapasztalt szíves fogadásról. Zílahy Simon magas megnfitója és Illés József titkár, dr. Marton Sándor |ogtauác8»s beszámolói utáu az Újságkiadók Lapiának szerkesztője, Lenkei Zsigmond számol be szép, színes leírásban a Koppenhágában megtartott nemzetközi szaksajtó kiállításról, melynél a Magyar Újságkiadók Országos Szövetségét és a Magyar Szakírók Egyesületét képviselte. A hivatalos közle menyektől eltekintve is sok érdeke« dolgot hoz ez az újság. Aligha létezik ennél ügyesebben szerkesztett ujságszaklap széles e világon.
— Kirándulás a Balatonra. Megírtuk már, hogy a Nagykanizsai Magántisztviselők Egyesülete társas kirándulást rendez a Balatonra. A kirándulás részletes programmja szerint, mint velünk közlik, augusztus li-éu Balaton három legelőkelőbb fürdö-lielét: Siófokot, Balatonfüredet és Balatonföldvárt látogadják meg A programinot ugy állította Össze a rendezőség, hogy egy napi kedélyes társaskirándulás keretében alkalom nyílik a magyar tenger eme világhírű fürdőhelyeit meglátogatni. A kirándulás összes útiköltsége (oda és vissza vonat és hajójegy) 9 kor. A Balatontavi Oózhajózási-társaság az agilis egyesület kirándulását elősegítendő. II. oszt. jegy váltása ellenében I. oszt. hajószakasz használatát engedélyezte. A kiránduláson tsgok által meghívott vendégek is résztvelietuek. Jelentkezni lehet Hochfluss Soma titkárnál (Nagykauizsai takarékpénztári és Gáspár Béla vál. tagnál (Pesti magy. kereskedelmi bank fiók.)
— Az építőiparosok szövetsége vasárnap délután Illést tartott, melyen megválasztották a tisztikart a következőképen: Elnök: Katér Mihály alelnök : Hild Ferenc és Perkó Péter, tilkár: Mihó J.János, pénztáros Geizl Viktor, ellenőr: Muzikár Vince. Végrehajtő bizottsági tagok lettek : Szántó Lajos. Horváth Öyőrgy, Sankuai Lajos. Székelyi József. Koliu Samu. Schável
Lajos, Botos Balázs, Itafaeli Alajos, Reidinger Gyula, Petrekovíts Ijijos és Sió Károly. A szövetség ügyészi állására pedig Hajdú Gyula dr. ügyvédet választották meg. Kimondották, hogy csak szervezett kereskedővel. gyárossal és iparossal dolgoztatnak. Aki a szövetségbe f. hó 21-ig, holnapig be nem lép, azt bojko-tálják. Holuap ismét gyűlést tartanak.
— Pályázat. A posta, távírda ós távbeszélőnél 100 gyakornok-jelölti állásra pályázatot hirdettek Augusztus l-ig pályázhatnak azok, kik 18 évesek elmultak és érettségiztek.
— Az ipartestülettől. A pécsi országos iparés mezőgazdasági kiállítás alkalmából, augusztus I*. 19. és 20-án Pécseit tartandó országos iparos kongresszusra felhívjuk mindazon ipartestületi tagok figyelmét, akik a csoportos kiránduláson részt óhajtauak venni, hogy ebbeli szándékukat uz ipartestület írodájábau legkésőbb augusztus hó 1-éig személyesen jelentsék he. Az ipartestület elnöksége.
— Egyetértés szenzációja. A magyar újság -irodalom történetében nevezetes eseményt hozott a közelmúlt. Május elsejével a legrégibb és legtekintélyesebb fővárosi uapilap, az „Egyetértés" formát változtatott. A régi és nehezebben kezelhető, nagy formátumot elvetve, a modern nyomdatechnika tetszetős formáiba öltözködöt\'. Ezzel egycsapásra pfedig a lap belső alakjában is nagy változások történtek Az Egyetértés egész nagy szellemi erejével a modern koreszmék szolgálatába állt. És ez modern magyar lap ii| alakjában nemcsak tartalomra, de terjedelemre is a legnagyobb a főváros valamennyi napilapja között. Szellemi ré-zét a legkiválóbb irők és publiciszták adják minden nap és tartalmi kiválósága mellett a legnagyobb kedvezményt is nyújtja előfizetőinek. Kéthetenként ugyanis iugyeumellékietül adja a Magyar Szalont ezt a rendkívül gazdag és előkelő nívójú szépirodalmi folyóiratot, amelynek hasábjain az uj. modern magyar irodalom ¡elesei találkoznak dolgozataikkal Az Egyetértés nem drágább a többi fővárosi újságnál. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest. VI, Eötvös-utca 32. sz.
— Népgyűlés. A szociáldemokrata párt bejelentette a rendőrségnek, hogy jövö vasárnap, 28-án népgyűlést száudékozik tartani, az általános választói jog és a politikai helyzet lárgysorozattal.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol ¡1, -I és 5 koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— Ma már nem szükséges szeplő és tnás arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és Qde arcbőrt uyer az, aki a liliom augol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogóriábau, Nagykanizsán.
— Az élelmi cikkek folytonos drágulása, majdnem kötelességünkké teszi, hogy egy iniudennapi nélkülözhetetlen táp- és élvezetcíkkre utaljunk, mely állaudóan olcsó marad — a Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávéra. A míg a gyarmatkávé tudvalevően idegeinkre ártalmas és teljeseu táptatalan, addig a Kathreíner malátatartalma, felerészben gyarmatkávéval keverve, ízletes és tápláló kévóitalt szolgáltat. Gyermekeknek, nőknek és üdülőknek csakis Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávét volna szabad adni, a mely a legjobb gyarmatkávé ízzel bír és emellett könnyen emészthető és tápláló. Elkészítési módjának leírása az eredeti csomagokon látható. Csak oly csomagokat vegyünk a melyeken a Kmupp-páter védjegy és a Kathreíner név ra|ta áll. Valóságos megtakarítás, jóiz és egészség ajániák a Kathreiner-féle Knoipp-uiaíáta kávé használat mindeu háztasiárnak.
— Halálos szerencsétlenség. A véletlen szerencsétlenség áldozata letl tegnap Klumbort József •i7 éves kiskanizsai fuvaros. Berger Pál helybeli fakereskedőnek szállított fát és midőn a szekér a Csengery-utcai fatelepre ért. a szénnel rakott szekér egy kőben megbillent, Flumbort lecsúszott, még pedig oly szerencsétlenül, hogy a kerekek a mell-
4
ZALAI KÖZLÖNY
«907. JULIUS 2().
kasán és karjain keresztül mentek. Egy roncs lett szegény Flumbortból. aki a közkórházban egy negyed óra múlva meghalt.
— Krónika a Koronából. Mull szerda este néhány Nagy Krobó.Birodalom eszméjétől és (iain-briuus sárga italától megittasult horvát honfíu tüntetőleg huzattá a cigánynyal a nemzetközi érzelmek interpretálójául szolgáló Marseilleis-t. Hát de gustihus non est disputandum. Hanem ezt a hülye tüntetést nein hagyhatta megtorlatlanul néhány jelenlevő honvédtiszt, a kiknek egyike magához intette a cigányt 8 pillanat múlva rázendült a magyarok gyönyörű imádsága: a Himnusz, mit a honvédtisztek, felállva hallgattak végig, de állva kellett hallgatnia j annak a Marsailleis imádó honfiának is, mert hogv 1 a honvéd tisztek kardlapozása keservesebb mulatság lett volna, mint a magyar imádság állva hallgatása Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen tisztjeink is vannak!! i
— Különös lopás. Különös lopásról ad hirt csáktornyai tudósítónk. Hihetetlen és a botyárvilágbn illó. Egy bérkocsit loptak ol lovastól, miudonestól, ugy, ahogy volt az utcán, világos nappal. Ellopták, mint Budapesten a |árdát. A gazdája uyugodtan háromdecizett. nem is gondolva arra, hogy akad egy , gazember, aki felhasználja az alkalmat és elkocsikázik. A cseudórsóg erélyesen és — gyalog kutat az élelmes tolvaj után.
— Magyar otthon. Tisztelt olvasóink becses\' figyelmébe ajánjuk a Budapesten. VIII.. Főhercegi Sándor utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban, elegánsan butorzott külömbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelenjkezókuek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon.
— Hirdetmény A cs. kir. 5. hadtest pozsonyi hadbiztossága pályázatot hirdet a Sopron, Szombathely, Kőszeg, Nagykanizsa ós Kismarton állomásokon elhelyezett cs. és kir. kutonAÍ csapatok és iutézotek részére 11)07. évi szeptember hó l-lől 1908. évi augusztus hó 31-ikéig terjedő idő alatt szükséges széna, szalma, tűzifa és kőszén szállítására. Az ajánlatok legkésőbb 1907. évi julius hő \'29-én dólefótt 10 órakor nyújtandók be a soproni cs. kir. katonai élelmezési raktárnál. A részletes hirdetmény és a szállítási föltételeket tartalmazó füzet kamaránk hivatali helységében megtekinthető. Sopron, 1907. évi julius hó II-én. A kerületi kereskedelmi és iparkamara.
— FéijktpélZtti ktllllékik nmktdttlgkntk. Mindazoknak, «kik a fényképéttel, e legvonzóbb é* mindenki állal könnyen megtanulható »port iránt érdeklődnek, ajánljuk az ,A Moll\' cégnek (Uéct. Tuchlauben 9, c». é» kir. udv itálliló) I8&4. óla fennálló íényképéiieti ewkózök Ulönlcgetiégek áruházit, amelynek képet Árjegyzékéi kivánalra trlveten kllld el bérmentve a cég.
szerepeikben arattak nagy sikert. Ez utóbbin még érezhető volt a rekedtaég. Szabó pedig mint kitűnő kómikus mutatkozott be.
Vasárnap az elnémult harangok alkalmat adtak Bihari direktornak, hogy nagy művészetét újólag bemutassa. Bihari László, akinek ez jutalomjátéka volt szintén szép sikert aratott.
A hót slágerje csütörtökön volt, mikor Suder-mann híres színműve: Sodorna pusztulása került bemutatóra. Minta előadás, amely zsúfolt házat érdemelt volna. A szereplók, élükön Bihari Ákossal, tudósok javát vitték bele ebbe a gyönyörű darabba. Percekig tapsoltak Biharinak, akihez mindenki méltó kívánt lenni. Koudráth Ilona talán sohasem volt olyan jó, mint most. Czakónó egészen uj oldaláról mutatta be magát. Országimé, Magas ós Boldizsár sok részt kérhetnek a sikerből. Epizód szerepeikben Országh. Bihari László. Szabó és Mitió tűntek ki. Országh remek maszkjával feltűnést keltett.
Kondor Ernő. A társulat uj tagja. Eddig Budapesten volt a Bonbonniére cabaret tulajdonosa. Elsőrendű bonvivant színész, akinek még nagy hasznát veszik. Ma este a Takaródéban, holnap a .Váljunk el" vígjátékban, hétfőn a Liliomfibau. lép fel.
Szerkesztői üzenet.
T. I. Helyben A hozzánk érkezett két ver-1 sikét ezennel nyugtázzuk. Sajnálattal kell kijelentenünk, hogy nagysád bájaival a versei nem versenyezhetnek. Amik a versíkékben ígazáu bájosak, a leányos — sajtóhibák. De hát nem csodálkozunk rajta. Az uborka szezonnak legjellemzőbb tulajdonsága a sajtóhiba, no meg hát nem kívánhatja senki egy bájos kis leánytól, hogy forró, szerelme mellett még a fülemüle művészetével daloljon is.
Főmunkatárs: N&g-y Lajosi.
■ iimIIm - ^ . és .Henneberg\'-
- So Tfom °°k\'-101
Idillit - MCI V w 111 feljebb, kér-
Tafat J aiiln « tia-
aiitim. Minta postafordultával. — Megrendelések bármely nyelven intéiendők:
u Seidinfabrikt Hunnebery In Zürich.
Köszönetnyilvánítás.
Fogadják mindazok, kik a bennünket ért csapás alkalmával részvétükkel nagy fájdalmunkat euyhitették és felejthetetlen leányunk: Lenkei Malvin temetéséu megtelelitek. — ez uton is hálás köszönetünket.
Nagykanizsa, 1907. julius 20.
Lenkei család.
SZ/N H AZ.
Következik az utolsó hét, amely után a közönség 4 hétig szünetel. A társulat szerdán vagy csütörtökön Siófokra távozik, ahonnan augusztus 20-án jön vissza és itt marad október közepéig.
Ez a szünet csak Biharinak válik előnyére. A közönség kimerült és nagyrészt nincs itthon. Egyrészt ezért, másrészt pedig azért üres folyton a színház, mert 11 utóbbi idóbeu &z operette elóadá -sok roppant alacsony nívón állatiak. Szubrott-prima-donna nélkül nom is képzelhető operett-előadás. -Amíg llaller Írnia itt »olt, a sziubázat folyton megtöltötte a közönség. Azóla nagyot változott a világ. Nemsokára a karból rántottak volna elö valakit, aki a primadonna szerepeket lojáUza. Hisszük. Iiogy mikorra a társulat vissza jön, ozl a nagv biáovt pótolják.
A hiányt lliliari direktor akként próbálta pótolni, hogy 6 játszóit. Szó sincs róla. az ó játékát, alakítását megnézni, sokkal nagyobb műélvezet, mint a legjobb operett, I)o llát a mi közönségünknek énekes darab kell.
Szombaton Czakóékat, ezt a szorgalmas, »gyes sziuéaz-párt. ünnepelte a közönség. Sok-sok virágot és egyéb ajándékot kaplak, Ai előadás elég kedélyes voll. Czakó, Uzakóuó, Holtai, Szabó és Kállay bálás
csali nptn tinmimniA. f WLUpuUjf/l (hntadiÁ, >aí paligjúqmh il mlum , ^.•i»|.\'j)-Aaw\'n,nj< It/móniidtm.
Ház eladás.
Csáktornya mezőváros egyik élénkebb utoájáljHii 7 szoba. 1 konyha, pinoe, nagy kert és verandából álló ház, melyben jelenleg korcsma és péküzlet van, azonnal eladó Róvebb felvilágosítással szolgálunk :
Harmatain én Gót papirkereskedók Csáktornyán
N v i 111. ó r.
Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
A Bór- és Lithion-tartalmú
Salvator-forrás
kitűnő sikerrel használtatik I vcscbnjoknál, a húgyhólyag bán-talmainál ó* köszvénynél.nczukor-betcgsógnél.Ri emésztési és lélegzési szervek hurutjainál.
Húgy hajtó hatásúi
Vatnonlti! Hor nj«n oiotutfutó I
T»l|oan litztal
K < .r ««•<(*.*«tlrrttkttíinkkrn mCy " .v . S.,l,„l..rJ„rrdt l\'illlul«ln.H
• IMan*l, I\'. IlmluUrnlfort <t _
HIRDETÉSEK.
HLATKO JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa, Fó-ut (Korona szilló melletti Bakiáron tartok mindennemű hazai ón angol legjobb minóségü szöveteket. — A ruhák szabását magam es/.közlóm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom Kitüntetve a „Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete- által Kgy levelezőlap elleneben vidékre szakérti utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem
Kiváló tisztelettel HLATKÓ JÁNOS
uri szabó.
JUTlItll HU! liill.igillZOLfit.il!
Alapítási év 1874
5íf\' <3P-
GODDAM!
Végre egy gyorsan és biztosan ható tyukszemszer.
Cook &Johnsons
amerikai szaba dalniazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ország minden gyógyszertárában, valamint orvosszer-drogériákban, stb.
laOT. JULIUS •>«
7, A L A I KÖZLÖNY
Oh |»J !
Megfojt ez az átkozott köhögés!
Köhögés rekedtség és elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak
Eior illjasíiiiiái
az étvágyat nem rontják és kitünO iztiek. Doboza 1 kor. »« 2 kor Próbadoboz 50 fillér
Fő- et «télkuldéil raktár;
■ NÁDOR GYÓGYSZERTÁR
lluihlio\'\'. V*c.-fco,ui 17.
Kapható Nagykanizsa.,: B-lus Lajos. Priiger Bal», Reik Gyula és CsáktornyAn: Pető Jenő gyógyszertirak b&n
lie^l lilriM-vcN Ix-nlHr«!» Ilor« rilor»y.i»|tlnui.
.í= Vwaasd-TopUcsa
a Zaiarial vasit Beatén (Zá|r áb-Ctákta raya.)
Vogyolomozvo Prof. Dr. Ludwlg udv. tanácsos által I8S4.
68 Tok Celilui inoleg fórrá«, a kén lumpnak felülmúlhatatlan hal*»» van liom 1t UUlct rheuma, ixUlet betegaégck, gyulladátot ¿9 oonttöríil Öiltehuiódátok, köurény, neuralgikut bántalmak, mint ilchlae »tb. níil bajok, bőr- ¿1 titkon beteg-tégek, Idült vetebajok, hólyaghurui, gorvélykór, angolkór, ólom ét higany mérgeiteknél itb. t(b.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- 4a bélbajoknál, aranyérnél, »tb.
VillanyottiQ. — Massage. ^f —,
Bpgjlntízit mlsdss kéiyiliMil. Hi|jl ilzisisték. Mdsgtlz kirák zskisysysl lulpp mrlit, i|ési étin át i|I(ti.
Idény tartam májú« l-iöl október l-ig. — Pompái nagy park, terjedelme« Ültetvények, «»ép kirándulótok. Állandó lenokar. Zeno- é» tánceatélyek alb. A varaisd-topllcal állomáton naponta tártaakocil várja a vendegeket. Kálón fogatok It rendelketéno állanak, da oiek odaálllUaa előbb a (UrdS Intétó-tégnél megrendelendő. Orvoil tudakozódáiokat a fUrdöorvo« I)R. MaTKOVIC IVAN ad. p^* Prospektusokat 4s broschurákat ingyen 4s bérmentve kOld. 1MM Orvosok far. Matkovlcs Iván fOrdÖorvos, DK Loucsarek gyakorló orvos. 8xabad fürdOk junlusban.
FÜRDŐ IGA10ATÓSÍG.
Mic.od. . . . ? A p.p, ni.g.ng.tll., hi.i.n wl JacobI Hl. ANTINIOOTIN OlOARETrA-HÜVfcLV.
1868 ót« forirnlombnn.
Berajer-féle
SyósHútrtíny-niippnn,
•n— uk.„UtT.k »IUI iltnlia, KnrOpa tael^M ill.maika« Mar« •Iktrral alkalmarlabW
mindennemű hőrktttegek
ik-miirtar
alAlnrdrtMkálHa*»
VIQYÄZATI Valódi csak a skatulyában.
STEFÁNIA SZÁLLODA
egészen újra javítva. IIEI, II. Tskirilrisit 12. IízhUÍ >•!»*•
Automobilisták figyelmébe!
Qarugo ós chaufrour-Ink&eok it liáxbnn, 6 perc-A villáma
a kozpouttol. k mopftlloholyo 1 uíominol Dere
n Il-lkc omoloton 1 nsomólynek 1.00 frt a lll-lk omoloton 1 usemólynok 1-40 frt vIlfttfltiVoMivl ós klnrolgAlttonnl. - Telefon. 10Ö70.
•lUfl. A llsr««r-l*lt k*lrtnyt>appan UrUIm nah <ov,4l mvilM *|tlA>. a kara.W1.ltmi auppaaoktM UnT«(MMi MMoMalk. Irtnit •
«(karra. alkilraatUHk a »»lr«n,.,«,„.,, ••-•»• .
Bereer-ffle krttníny-kénsznppnn.
MlalifHim hiirtnriMunan •> aro\'.ér Hl.lt »lim»*fit allatoliit.ira, • ■••>■,>•>.iniAk v(l«i»»\'>nf U|UI«4»*V« •*■•>\' la"»-Math*II*■ MrltulllA mnnl« a. HtrlA.aappan niin4*auit*l
Bergcr-féte glyci\'rin-kiUrnnyHzappnn
U.<u <1,0.. Mlal kiftlo bAr*
IJorgcr-télc borax-sznppnii. Jrt
kta««wk, atyiSi««, aaepió, mllr.ar-r
be| ok etlaa. Ara mlndta lajaak T0ail#r hHintlall W uimIUihI ««vilii. A rátirlUnál baliraaetUu llar«or-J«U «I -a ...tt.pp.nl 4a b klíl«n 4* 04im m*. .i dl l.lh.W < b. Kall dk Uomp. <Hl««T»"l «lad* am- SÍ . - ^
a itom

lilllia, r.1,11,,1 ., barit .11.1 lllll I"» •
Réthycukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-íél« kérjünk. mivel sok haszontalan utánzata van. I dobo 60 fillér. Ciak RÉTHY-filit fogadjunk il!
I ^ «innyirciui.nl a ptrlii *llá||klAIIIUUon !•(■•.
~-io\'»u Hitb lta Mt*>*«il auppan, mal| llercar-14« i iTtrlrntD). a miodao ttappanbor o>*IMk«il kaaaaálaU ola.HWi M . «an »xvita.
Kapbat« naladM ,r4nU/t.«n te baaonió OalalbMi. ^ Nagyban : O. H«U k Comp„ Wien Biberatr. •. 1 ■a«*r*\'*at|l ItrakUri rtrtk Jtaaal (f«(/atarUra, I liidapaai, ULrAljr.u., rhalluia/ar 4a lalu, biuf l-ulva. Ulwlvkaa ManrartraaS« lata«« f/4/rtMrUtalbaa.
Raktár NaffykaniíHán: l\'rág«r B^ia KTÓnywrertárA valamim Mnityarornrág löhh «yónytáráhno
Neil illek HciiriU
I HIRDETESJ IRODAJA
j Bécs, I., Vollzeile l!.rólds/iul és I. emeld <
( Alapitlatmt 187^ 8 Telt-pbon 8f)ö A es k p .statakari\'kpóoslár Clearing-aaám-
lája 804 81»; Ajánlja m««ái hirdetési mi-uh /ások gyors és aloté elintézésére bel-és kDifó di újságok részére.
Szaktaaáosok, hirdiléil tsrvozelok, árszabások di|aienlesen Legújabb nagy Mrlsp ár}egyzrk hirdslóknok Ingyen és béraiaatve
Sajat gyűjteményes hirdet
rovat a
„Hím Freie Preise" és „Neues Wr. Tagtilill"
; hírlapokban niiiidcancinfl hirdetés rils*éri>, i mint: Adás-vé\'eli közlések minden üzletágnak, Társ. képviseleti Ügynöki, állást-ksresó, sjáslsli hirdetések stb
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsobb árak mellett disiitáseket 4s lám-pionokat
IFJ. WAJDITS !
- JÓZSEF
Szabó József
épület-mulakatoi műhelye lagykaiiiáa.
Evok ÓU a városi csoporti)azhan van.
Elvállal mindennemű épület- és nui-lakaios munkákat, továbbá rácsozntokat, görredónyök, (rollók) oonstruktiók, diszkapuk. villámhárítók, villanycsengők, szoba-telelon felszerelést, valamint mindennemű sodronyfonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
L In lm 6M. Capslcl comp.
Rlcklir-tita Hsí|hj Pili-LiMlHf
tata elli
laídalomralll
1
b«dAriaAltaúl .,á
mlBdca k yúgyaia______
kapható, - mlndln Hírre-Irmmal Ínyünk a „Mm-«•aj" »édjVayr.
zalai közlöny
1907. JULIUS 20.
Tudatom Nagykanizsa^ és vidékével, hogy
MŰ- ÉS
LÁTSZERÉSZETI
szaküzletemet
a „SZARVAS"
szálloda épületéből — gyárilag berendezve — Fő-ut 3. sz. alá helyeztem át.
Tisztelettel
Strasser Márton
mi- ós látszerész.
1970. JULIUS 20.
ZALAI K0ZL0NY
VII SEB J. €.
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsőrangú szőlőgazdaság* eszközeit
és gépeit. ~M Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók:
mabille rendszerű borsajtók.
(Herkules kettős nyomószerke-zettel) legolcsóbb árakon.
szöló és gyümölcs-zuzók, szölöekék,
könnyű és jó kivitelben.
b0rsz1vattyuk és tömlők, pincegazdasági cikkek.
Részletes árjogy.ék ingyen és bérmentve.
□ a □ \'
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY,
Alapítási év 1889-
Kaufmann Már
férli szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szö vet-rak tárát.
Mindennemű, legjobb minóségQ hazai és külföldi szövetek, «r Nzullil IíIm.-oIkhIiíhi HV~ E 16 ii j 8 * árait! IN Megrendelések_csakis mérték szerint
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés - gyűjtést a törvény tiltja.

Mindenki, aki bágyadtan és rosszul érzi magét
ideges ¿8 akarat képtelen, Sanatogen által uj életkedvet és életerőt kap. Több, mint 5000 tanár és orvos kitűnő hatását elismerte — Kaphatő minden gyógyszertárban és drogériában. — iKiuertetést ingyen és bérmentve küld Hauer & Co.. Berlin, 8. W. 48. és a vezérképviselő C. BRADY, WIEN I.
Alapítási év 1895.
SZÉKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fo-nt 33. (•árok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Kifogad uri és nói feliérnemüeket urak. kéztartások, intézetek és szállodák részére.
VKikl mtinidaléaik posta-fordultával litíztitiik
A fehérnemüek jókarban maradásáért
szavatolok.
Házi moiii ii (italát
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
£(»■ «« « ót» ívmuíti
ruhatlNxIltá én Javító műlirly« Naokanluán, KUtv»» Irr í. »ám.
Értesítem a n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen beteges férjem távolléte után is ruhatisztító és javító műhelyemet továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szive« pártfogását kérve, ugy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házaktól elvitetem és hazaszállítom
Tömeges támogatásért esd
Goldschmiedt Edéné
ruhatisztító.
PREKL ANTAL
Első nagykanl/sal asztalos, kárpitos és rili/ltó
NAGYKANIZSÁN,
(Várast eiipirtkáz. tz i|jéiiii||«l liiatii )
\\ n. e. koionaeg b. Hgyelrnet felhívom Nagykanlxsan a varon caoporthácban lev/i
as/talos, kárpitos és dls/ltő muhilyenre,
ahol bármikori rendeletre legfinomabb kivitelben Jntányoa árak melleit búrmilyen aastatoa ca kárpitos munkát gyottan t» |>onto«an ké«itek.
Elfogadok falak kárpttoaáeát, fö^ifönyök : kéxlmankák monttroxáaát
alké-
ixiicitt, bármiféle 1 _______
Nagv vAU«ztíku rakiái dlvánok éa garnitúrákban. Elvállalok háló, abédltf, aialon, alöaaoba, bolt-helyiség éa aaállodal taljaa barandazéaakat ugy
bolyben, mint vidéken- /
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat c»a Magamat a ■-a, maradtam
juTÁmroa árak i
inóségu Hxaraz fából kcaíitam. kozonseg jóíndulatu pártfogásába
hasalta* tisatolettcl
PREKL ANTAL
múasBtalo»- ¿a kárpitot. 3zolid mutca i
M
A közismert
„La Flenrette"
antiuicotin hüvely minden dobozában egy gyönyörű meglepetést tautalmaz
Valódi muraközi nórl faj-lcvak =--és csikók--
iniiitleu változatban, rendkívül olcsón, kedvezményes áron szcrezliotók bo
Blau Sándornál
Csáktornya, (Muraköz.) Levelekre azonnal kimerítő választ adok.
akar
i 6 fillérért egy csomagocskát venni, az kórján kizárólag
,,0 TTOMÁN"" cigarettapapírt.\'
^ETTESOR f£Nr
xmt /wfiíikNi"\'«\'
wJI* a
ZALAI KÖZLÖNY
11*07. JULIUS 20.
gyengéden hashajtók, vértisxtitók; ártalmatlan, mint e pilulák a
Neu8tein-féle ERZSÉBET labdacsok
E pilulák hauouló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsDlendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az al lenti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, gy gyógyszer sem jóbb « mellette oly
cp-\'^^if50000000tyoooooooc y*
r PSEHSGHHI
1 S E I D LITZ-PO R J
SZÉKSZORULÁS
C
Jegtőbb betegségek íorrása ellen. Cukrozott knlsejflk végett még gyermekek is szívesen veszik.
EOU Ifi pU ultit tartalmú»» ,lobot 30 fillér. Egy tekerc*, mely ti tlobvzl,
t eh fit 120 pUuMt tartalmún, cttok 2 korona. 2.4fí korona előlege* beküldte mellett eatl tekercn bérmentve küldetik
Ali A Pl Utánzásoktól különösen óvakodjunk KérjUuk határo-UVAo! zo»a>> NKU8TKIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Neuutein Fülöp gyógyszerész" aláírással vau ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vaunak ellátva.
NtíUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* cimictl gyógyszertára, BÉ08, I., Plankengasse 6. Kapható Nagykanizián: 8ELU8 LAJOS éa REIK GYULA gyógyszerészeknél.
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-íále 8eidlltx-porok tartó« gyógyhntAsa a Icgniakaciabh gyomor- 4a altestbántalmak, gyomoigoro t* gyomoihév, iflgztili székfilkedá«, májbántalom, } vártolulás, aranyér és a legkülönbözőbb nölbetegségek ellen, c jelei háziazernek ) évtizedek óla mindig nagyobb eltorjedé*l »zeneit. — Ara egy lepocsátelt eredeti \' doboznak 2 kor.
llHiulMltÁMok törvényileg; fenjIlletnek.

STEIERORSZÁG
Tóbelbad
Saison: Május-Október
330 m. a tenger felett. 2-ik állomás Uráctól, kocsival I óra.
Posta- és távírda állomás.
tan |jri
let (25 K.), gyöngéd é|ka)lat, ózonrim ardsl leiago, terjedelme« fiaytirdék. 6yogyj«iill»lok ldi|btts|lé|ik-lél, Idoggyengeségnél, hátgerincbajok, görcsök, hisztéria, itb. ill bajok, vérszegénység, bél- cs hólyaghántalmak. Különösen ajánlatos láhbadozók részére üdülésül é> gyenge gyermekek számára. Kültnfélt fürdők iheimftl-»1», fenyülllat, illlinei firdok, ■SIII|I, hydrspitl-kai. jjogyraod, Iszapfürdők, étb. Olcsó lakisok. egye* szobák, villák, gyógyterem, Igen jó vendéglő, eliürangu fürdői tonekar.
Prospektussal «{iveken »zolgál a
FUrdőigazgatóság
Dr BLUMAUER SÁNDOR
füorvoa tulajdonol.
Cukikkor valódi. k\'1"1"1""1\' "7
--------- védjegyét tünteti fel, >A. Moll-
feliratú ónozattal van zárva. A Moll-f4le sós-borszeai nevezetesen mint fájdalomcsillapító bedflrzsfilásl szer köszvény. ciuz éi a meghűlés egyéb következményeinél legiimeretesebb népszer.
Egy ónoaotl enditl üvag ára 1 korona 90 flllér.
£ MOLL Gyermek szappanja
Öt darab I kor. 80 fill. Minden ilatab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva.
V\' Legfinomabb, legújabb módizer izerint kéizitek gyermek ei hölgy szappant a bör t ! okszerű ápolására gyermekek a felnőttek réwáre. - Ara darabonkánt 40 flll.
«oil I. Dógyizariiz ci. ii klr. udvari szállító által
V Bécs, Tuchlauben ?). sz.
< } Vidéki megrendeléiek naponta poitsutánvét mellett teljosittetnek.
{ : A raktárakban tessék határozottan .MOLL A.u aláírásával
BERENY JÓZSEF És FIA
ékszerész
A"?SSÍ°U SAJÁT MŰHELY, ""¡¿t.""
ICPVPVIIDÍU/ ""j41 kừl\'m<ajem mindeu-dtUIUlUnUlx kur "W válaanókbtn kémen kaphatók.
nagy raktár w0rükben wémzmokkai
éH Hiinea kövekben.
nagy raktár férfl- f" "t»»»
láncokban.
nagy raktár *****
lekben.
Eladás részletfizetés mellett is!
Javítások ns uj munkák tfyor*an kéBxIttelunk
Eötvös-tói 10. az.
Magyar-utosa 12. az.
Fleischaker József fia
Naaykanlzaa.
Fö-üzlei Erzsébet Királyne-ter t sz
Nyomatott líj.
SUDII
Megóv a kéz-, láb, hónalj és egyébb izzadás összes kellemetlenségeitől.
A bor beteg pólusait meggyógyítja.
Teljesen ártalmatlan szer.
Eltávolítja a tyúkszemeket és bör-keményedést. 11» nem használ, a péni ellenében visszavétetik. Készítője Nagy Kálmán gyógyszerész.
Üvegje I korona. Főraktár: Miltényi Sándor cégnél Nagykanizsa. Viszontolárnsitóknak megfeleli engedmény.
AJ ánÍJ a: Saját fózésd oognae, szilvórium, borovicska éa aeprfi-pálinkáit; nemkülömben hollandi rendszer szerint késziielt
liqueur különlegességeit
A Liniment Capsici comp., i Uonasy- Paia- Exfelter pillét;
«gy róejónak bizonyult hásiszor, rnuly niír tohb mint 36 év óta legjohb fájdulom\'. • •»illnpiW szernek bizonyult kÓszv4nynél, csatnál ós Meghűléseknél bodomol--koppén használva. «
Klgjelmesteté«. Silány hamisítványok miatt (»vásárláskor ÓTatoaak legyünk <« ónak olyan úvoget fogadjunk el, a muly a ..Horoeay" védjogygyel óm a RichUr cz.\'>g-jrgyzaesel ellátott dobosba van csomagolva. Ara üvegekben 80 fillér, 1 kor. 40 I. és 2 korona ée úgyszólván minden gyógyszertárba« kapható. — Fóraktár: TírJk lózsef gyógyszerééinél, Badapesten.
• Rlchter gyAfyiMrtára xi „Arauy es^wdáakes", Prágában, RHaakvLbaUaa*« S aao Misétonapi aaéikilldta
ön angol rum-behozatalát.
Wajdiih Józsoí könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 30. 8\'¿AM.
JULIUS 27.
ZALAI KÖZLÖNY
fclöfUelétl Arak: fcgá.* évre 10 korona. íilévia 6 korona, „egyedi"1: 2 korona 60 flll. Egyot szám ára 20 fill. Tanároknak, tanítóknak. Jegyzőknek ót állami tisztviselőknek 1 I évre 8 korona, fél évre 3 korona.
Közbiztonsági állapotaink.
N.OTktnlisa, Jul. 27.
A naponkent ismétlődő rablótámadások, amelyeket mostanában cigányaink követnek el, ijesztően aktuálissá tették a cigánykérdés megoldásán kívül vidéki közbiztonsági állapotainknak a rendezését is.
Az egész országban 11 nos olyan nagyszámú cigánykaraván, mint nálunk a Dunámul, s viszont a közbiztonsági állapotok sehol sem olyan ziláltak, mint nálunk. Egy évtizeddel ezelőtt történtek ugyan radikális intézkedések a cigánykérdés megoldására nézve, vármegyénkben la megvonták a lótartás engedelmet tőlük, most pedig legújabban gyermekeiknek a menedékházakba való elhelyezésével tellek kísérletet. Ezek azonban mind félintézkedések voltak, amiklől számba vehető eredményt várnunk egyelőre nem lehet. Addig is, niig a törvényhozás rendezi ezen ügyet, törvényhatóságainknak és városainknak kell minden lehetőt elkövetniük közbiztonsági allapotaink megszilárdítására.
Az első tennivalók közé tartozik a csendőrség létszámának a szorgalmazása. Valóban mintaszerűen s 110111 egyszer emberfeljölti munkával dolgozik csendőrségünk, azonban lehetetlenséget nem várhatunk tőlük som. Lehetetlen a jelenlogi létszámmal gondoskodni a közbiztonságról, mikor — különösen a ml vidékünkön — nagyközségek vannak, ahol nincs csendőrség. Akárhányszor ez a körülmény hiusítja meg a nyomozások sikerét.
Azonban nem kevésbbé fontos a városi szolgálat rendezése sem. Bár az utóbbi időben némi javulást vehetünk is észre e téren, még
PvlelÓB hzertii\'hztó ás kiailn Sálmán I\'á. 1.
mindig távol állunk attól, hogy csak nagyjá-bői is kielégítők lennének állapotaink.
Számtalanszor szóvá teltük már ezen kérdést és megvilágítottuk tarthatatlanságát s még annyit sem sikerült elérnünk, hogy a meglevő rendórközegeket a demoraiizáció\' veszedelmétől megmentse, fizetésük rendezése.
A legfőbb okot pedig ebben kell keresnünk. Az a rendőr, aki épen annyit kap fárasztó munkájáért, amivel az éhenlialást kerülheti el családjával, nem állhat hivatása magaslatán. Akit rossz sorsa erre a pályára vitt. nem igen rendelkezik azon tulajdonságokkal. amit ezen fontos közszolgálat feltételez. Azért kellett a nyomozások intézését is kivenni a rendőrség kezéből az nj bűnvádi rendtartással. mert nem, tudta azokat kellő ered-ménynyel vezetni. Most ez a teher is a osendórségre hárult.
Városunk állapota különösen tűrhetetlen ezen tekintetben. Nem akarunk beszélni azon mulatságos esetekről, amikor a kisebb rendzavarásokról szándékosan nem vesznek tudomást a rendórkózegek csnk a súlyosabb természetű esetekről emlékezünk meg. A vezető emberek között is csak néhány van, akiben a | kellő rátermettség n»rtV;u:>yl, f általában uem-\'esftk hogy preventív intézkedések ellátására nincs meg a kellő előrelátás bennük, hanem a legegyszerűbb nyomozásokat sem tudják kellő szakértelemmel vezetni. Nem akarunk rossz akaratot feltételezni, tehát azt kell hinnünk, hogy a törvény rendelkezéseit nem ismerik.
Ezeken az állapotokon változtatni kell. Nem szabad olyan túlságosan bíznunk az isteni gondviselésben, bár legnagyobb részt
8l.rk..,t0.4g t. kí.dóhiv.lal : N.gyk.nii.., Klnlity-utca 20. ,i.m Megjelenik minden szombaton eate 6 órakor.
csak annak köszönhetjük épségünket. De ilyen osekély személyzettel s ilyen rosszul űzetett emberanyaggal nem is lehet. Ha nem tudja városunk ezt a más — gyakran nélkülözhető — kiadásokhoz képest csekély anyagi áldozatot meghozni, akkor pedig tessék intézkedni. hogy a csendőrség lássa el közbiztonsági szolgálatunkat. 11a őszinte jelentést tesznek a belügyminisztériumnak az itteni állapotokról. biztosan tudjuk, hogy egy hónap leforgása alatt már csendőrök gondoskodnak közbiztonságunkról.
A nagykanizsai
függetlenségi párt megalakulása.
Verőfényes szép időben vasárnap d. e. 10 órakor az Erzsébet-téreni mintegy lf>OU ember jelenlétébeu alakult meg 11 nagykanizsai függetlenségi párt Az alakuló gyűlésről, moly után a Szarvasban társas ebéd ¡volt, a következőkben tudósituuk:
A gyQlést délelőtt lü órakor Triparamer Uyula elnök a következő beszéddel nyitotta meg ;
Tripammer Gyula: Tisztelt uraim! Tisztelt polgártársak I A nagykanizsai függetlenségi párt nagy bizottsága nevében üdvözlöm uz urakat szívélyesen ! Örömmel és hazafias büszkeséggel tekintek a nagy itáboira, a mely megjcleut, és fényes lauulsAg-n les/., ; hogy hű marad régi hagyományainkhoz, erényeinkhez és érzelműinkhez. Mit is mint a múltban, — büszkén csoportosul a zászló körül, melyre hazánk függetlenség« és nagysága vau írva, hogy kövesse. A pártol, melynek annyi kipróbált híve van városunkban és miudenlHt, szervozni kívánjuk Nagykanizsán is. Erőnket I összegyűjtjük, mert erőre szükségüuk vau, ha harcba | térünk. Nem állunk választás előtt ugyan, de sok a vészterhes felhő, annyi a nyílt és titkos ellenség, hogy nem tudhatjuk, mikor kell harcba térnünk. Elengedhetetlen kötelességünk TMiát, hogy azervezzük a nagykanizsai függetlenségi negyvennyolcas pártot.
Nyil és dal.
— Longfellow.
ligyszer a magasba egy nyílvesszőt lőttem, Mely a földre hullva elveszett előttem. Oly sebesen szállt, hogy látótelmtségem Nem bírta követni gyors repülésében.
Lovegöbe ajkam egy dallamot zeuge, Kiszállott a földön, nem tudom hogy merre f Hol van a tekintet, oly erős, oly sóvár, Mely a sebes röptű dalnak nyomába" jár?
Sokára sokára azután egy fábau A széllyeltöretlen nyilat feltaláltam ; S kezdetétől végig azt a dalt is híven Felfedeztem újra egy baráti szívben. Angolból.
NAGY LAJOS
A viszontlátás.
Illa: KALLAY KORNÉLIA.
Mint a villám, oly gyorsan futotta be a várost a megrendítő hir, hogy Tainásay Béla törvényszéki bíró az elmúlt éjjel agyonlőtte magái.
Szent Tamás,si Tamássy Héla özvegy ember volt. Felesége három évi boldog házasságuk utáu elhunyt. Kgyedülí vigaszát szép kis gyermek«: Leona képezte. Leona tökéletes hasonmása volt édes anyjának. Ugyanaz a szelíden néző ábrándos kék szem, ugyanaz az édesen mosolygó gödrös kis száj.
Tamássy megfogadta felesége halálos ágyánál, hogy nem hoz mostoha anyát Leona mellé. Fogadását meg is tartotta.
Az évek multak. Leonából gyönyörű hajadon lett, akinek kezéért sokan versenyeztek, de Leona szive még senkiért som dobbant meg.
Kgy napon levelet kapott Tamássy Bécsben lakó nővérétől, aki arra kérte, hogy engedné fel hozzá a farsangra Leónál.
Tamássy szívesen beleegyezett annál is inkább, mivel látla, hogy Leonának is örömet szerez vele.
Leona csakugyan elutazott.
SürUn irt atyjának levelet tolve gyermekes bohósággal és dicsek véssél, hogy az osztrák ifjak
7
mennyire bolondulnak utána, különösen egy llarthmauu nevű báró.
Tamássy mosolyogva olvasta e gyermekes leveleket
Leona levelei azonban tokonként érzelgósebbek lettek és ogy napon meg is irta, hogy Harlhmann Kgou báró megkérte a kezét s ó érzi, hogy csakis Kgounak a neje tudna lenni, más senkié. Sót mi lObb 1 Nem tudna nélküle élni. .Most már csak az apa áldására várnak.
Tamássy hamarosan szabadságot vett és felutazott Bécsbe.
Leona túláradó boldogsággal mutatta be atyjának Kgonját, aki halálsápadt lett Tamássy láttára.
Tamássy előtt rögtön ismerősnek lüut a liaUl ember, de az első pillanatban nem tudta honnan. Csakhamar rájött azonban, hogy az illető hamis kártyás ós szédelgő, ki valamikor Berlinben gárdatiszt volt. de viselt dolgai miatt lefokozták. Igy került valahogy Budapestre. Itt folytatta Üzelmeit, mig ismét megcsípték és Budapestről is menekülnie kellett.
Született neve: báró Korner Gastori volt, de mindenütt más néven szerepeli. Kzt az embert szerette Leona.
Tamássy másnap rögtön elutazott Leonéval, aki olólt leleplezte a szélhámos bárói. Leonét mindez nom ábrándította ki. Kszrevette ezt a gyöngéd apa.
SZÍVÓS ANTAL mííórás óráit mindenki dicséri
Fo-Ozlil Erzasbst-tar 14. (Magyar-utca urok )
Fiók-üzlet Király-utca 32.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JULIU8 2
—<n Ne ni\' baj, — gondolta Tamássy — mégis csak kiábrándul!
Leona iih|irój<-iiapra hervadt. Nom tudott felejteni.
Tamássy egy rtJggelen üresen találta leánya szobáját. — Leona megszökött. Csak egy levélkét hagyott hátra, amelyben azt irta, hogy nem tud Gastonja nélkül élni. Ha tiaston bűnös is. ó ma|d megjavítja és becsületes einbort farag belőle.
Igy hagyta el atyját és otthonát Leona — szerelméért. Tamássy majd beleőrült fájdalmába Nehéz beteg lett az eset után s a betegség szörnyen megviselte. Kelgyógyulása után áthelyeztette magát N . . be Nem akart tovább is abban a városban maradni, ahol minden leányára emlékeztette.
Az évek multak.
Egyszer csak különös eset adta eló magát. A közeli városkábau egy Halai nő megölte kedvesét, mert az hütlenül elhagytu. Azután magát akarta elemészteni, de ebben megakadályozták. Egy észrevétlen pillanatban a nő megszökött. A férfit Schwartz Ferencnek hívták, a nő neve ismeretlen.
Az ügy Tamássy kezébe került, ki azt a nála megszokott orélylyel vezette.
Épen, amint az Ugy tanulmányozásával volt elfoglalva, jelenti egy csendőr, hogy a határon elfogtak egy rongyos, de nagyou szép nőt, ki a személyleírás
utáu alkalmasint azonos lesz Schwartz Ferenc kedvesével. Pár pillanat múlva Tamássy elé vezették a nőt
Rendkívül sovány, rongyokba burkolt sápadt teremtés volt, kinek gyönyörű arcáról az éhség rítt le.
— Hogy hívják? — intézé hozzá a szokásos kérdést Tamássy, anélkül, hogy a nőre nézett volna.
— A nő feltekintett, de nem felelt, oak réveteg szemmel bámult a levegőbe.
— Hogy hívják ? — isinéllé a kérdést Tamássy.
A nő ezúttal sem válaszolt a kérdésre s c»ak
halkan dúdolgatott magában.
Tamássy most rátekintett a nőre s amint megpillantotta, halotthalványan hálrahanyatlott székében.
Gyermeke, Leona állott előtte
Tamássy alig bírt annyi erővel, hogv a csendőröket kiküldje.
Oda ment leányához, nevén szólította, simogatta, becézte, de Leona csak bámult és dúdolgatott. A kiállóit szenvedések elhomályosították elméjét.- Fogalma sem volt arról, hogy hol van és ki beszél hozzá.
Leonát az őrültek házába szállították, ahol nemsokára elhunyt.
Halálát követő napon terjedi el a megrendítő hír, hogy Tamássy agyonlőtte magát. Hátrahagyott levelében azt kérte, hogy leánya mellé temessék.
(Helyeslés), hogy ha kitör u vész. készen találjon bennünket. A harctól sem .szabad féluüuk, mert harc nélkül nincs győzelem. Kljén a függetlenségi párt és a független Magyarországi (Ztyos éljenzés.)
Dobrovics Milán orsz. képviselő: Tiszteli uraim! Az országos függetlenségi párt nevében vagyok itt önök közölt és midőn az országos párt üdvözletét adom át az egybegyűlteknek, engedjék meg, hogy éu is hozzáfűzzem jókiváuságomat: az Isten áldását kérjem a megalakulandó pártra. (Éljenzés. Éljen Dobrovics I)
Hajdú Gyula dr.: Tisztelt polgártársak ! Tisztelt nagygyűlés! A zalamegyei függetlenségi és 4H-as párt ez év elején azt a határozatot hozta, hogy az egész vármegyében városonként és községenként szervezni kell a pártot Ez év május havában ujabb felhívást bocsátott ki, melyben a minél előbb való megalakulást sürgette. E felhívás következtében Nagykanizsán egy előkészítő bizottság alakult, amely elhatározta a szervezést. A nagykanizsai függetlenségi párt célja ugyanaz, mint a megyei párté. A közönség lelkes éljeuzése mellett ismerteti a pártalakitás szükségességét. Minden igaz magyar embernek egy az imádsága: a szabadság, a függetlenség. Egyesülnünk kell tehát, egy közös gondolatban, keresnünk kell egy pontot, ahol találkoznak. Ez pedig az emberi szív legbzeutebb gyöngye: a hazaszeretet, amelyet már bölcsőjében magában hord a magyar ember szive. (Éljenzés.) Lelkünkben felélednek a mult dicsőséges képei és látjuk, hogy a uemzel csak akkor lehet erős. ha hő szabadságához. Étinek kell miudeu párt elsó törekvésének lenni, mert csak ugy szerezhetjük meg az anyagi jólétet is. ha a szabadságot megoltalmazzuk. (Helyeslés.)
Tisztelt nagygyűlés! Emeljük tehát fel a lobogót, ez az a dicsőséges zászló, amely ott volt ls.|y-ban és ha meg is foszlott a szövete, a Gondviselés újra szőtte, hogy ma dicsőségesebben, fényesebben lobogjon, mint valaha Valamennyiünknek egy óhajtása vau : a függetlenség, önállóság, hogy Magyarország uópe szabad és boldog legyen Ezt a célt a függetlenségi párt szervezéso biztosítja a munkáskéz boldogulását is ugy, ugy mint hazánk többi polgárának boldogulását. (Éljenzés. — Igy megyünk a küzdelembe, hogy üdvözölhessük a szabadság felkelő napját. (Zajos éljenzés.)
Ezután Horváth István jegyző felolvasta a pártelnökség és választmány alább közölt névsorát, melyet lelkesedéssel elfogadtak, majd Hajdú Gyula dr. az érkezeti Üdvözlő iratokat. Végül Tripainmer Gyula elnök a következő beszéddel bezárja a nagygyűlést:
Ezek titán végleg megalakultnak jelentem ki a nagykauizsai függetlenségi és 4H-as pártot. Elveit magyarázni fölöslegesnek tartom. Mindenki ludja, hogy jelszava a szabadság, egyenlőség, testvériség. Remélem, hogy azokat, akik még nem tartoznak a párthoz, u jövő és önzetlen munkásságunk meg győzi, hogy az összes polgárok boldogságáért küzdünk, benne vau ebben a munkások boldogsága csak ugy. mint a többieké, de szem elölt kell tartanunk, hogy a haza minden előtt. (Zajos éljenzés.) Végül megköszönöm polgártársaink szives megjelenését. (Ellenzés.)
A megválasztott elnökség és tisztikar névsora u következő :
Diszelnökfik: Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter, az or.-z. függetlenségi párt elnöke es gróf Batthyány Pál Z«lavármegye főispánja.
Eluökök: Dr. Hajdú Gyula. Tripainmer Gyula. Dr. Szekeres József, Anek László, fraits Lajos, Horschefzky Sándor. Szalay Lajos.
Alelnökök : Knortzer György, ifj. Sleszliu Ferenc,; Eperjessy Gábor, ifj. Auer László. Unger Ullmann i Klek, Anek József, Dénes Lajos. Plauder György, Dr. Szabó Zsigmond, Torma Lajos. Hegedűs László, Osóli Márk. Rapoch Gyula. Kálloric* József. Kovács Ferenc. Fáy Árpád, IJjváry Géza. Falér Mihály.
Párttitkárok : Horváth István. Dr. Weisz Lajos.
Jegyzők: Éger Zsigmond. Aiguer Géza, Dr Fried Ödön. Nagy Samu, Gürtler Ferenc, Dr. Málék László, Lányi Pál. Dr. Sabján Gyula. Kreicsovics József. if|. Baboehay György.
Pénztárosok: Tóth István. Kohu L Lajos.
Bizalmi férfiak a központi függetlenségi és 4tf-as pártba: Dr. Tripainmer Rezsó, Dr. Hajdú Gyula, Szedlmayer Ferenc és 2« lagu választmány.
A nagygyűlést táviratilag üdvözölték: Tamás János dr. ügyvéd. Perlak, Zukál Henrik, a Csáktornyái függetlenségi párl elnőko; Nedecky István, a megyei koalíció elnöke, Thassy Gábor dr.. a megyei függetlenségi párt alelnöke. Bosnyák (iéza. a megyei párt elnöke. Filípich Lajos és Kimer Zsigmond orsz. képviselők.
A megválasztott diszeluóköket a nagygyűlés a következő táviratokkal üdvözölte:
Nagyméltóságú Kossuth Ferenc orsz. képviselő keresk. miniszter ur 0 Kxcelleuciájának, uz országos függetlenségi és 48-as párt elnökének.
Herkulesfürdő.
A nagykanizsai függetlenségi ós 48-as párt mai nagygyűlése Nagy méltóságodat pártunk diszelnökévé választolta, amidőn ezt a legmélyebb liszteletlebés a legnagyobb lelkesedéssel Nagyméltóságoduak nagybecsű értesítésére hozzuk, kiváu|uk, hogy a magyarok Istono kisérje áldásával hazafias működését, hogy a dicsfény, amely Nagyraéltóságod nevét besugarazza, Nagyméltóságod által ujabb fényt nyerjen hogy mind előbb üdvözölhessük a szabad haza felkelő napját.
Isten áld|a, óvja Nagyméltóságodat!
Elnökség.
~ Ni
Méltóságos
gróf Balfhyáur Pál urnák kamarás. Zalavá-megye főispánja
Wiesbúden.
A nagykanizsai függelleuségi és 48 as párt mai nagygyűlése Méltóságod pártunk diszelnökévé választotta, a midőn ezt a legmélyebb tisztelettel közöljük, a legnagyobb lelkesedéssel üdvözül|ük, mini a függetlenségi eszmék láuglelkU harcosát, s a közéletnek erős bajnokát, áldás kisérje mindenütt hazafias működésében.
Elnökség
A társadalom hibája.
Országszerte nagy izgalom keletkezelt és méltón, a dáuosi rablógyilkosság borzalmas részletei láttán. A gyilkosság egyikét mutatja az emberi vadság leg. ritkább eseteinek, ahol uem is az ember, hanem az emberben feltámadt vadállat ösilöne működölt s eme működés a gyilkolás rémséges keretében uyerl kifejezést.
Az emberi elvetemüllségnek ily meglepően nagyarányú megnyilatkozása felett megindul az erkölcsbírák hangos kritikája. Hibáztatják a társadalmat, amely vadakat nevel, illetve a nevelés tel|es hiánya miatt vadaknak hagyja meg az Isten képmására teremtett embert. Hibáztatja az államszervezetet, melynek nem törjed ki a gondja kellő mórlékben a civilizáció terjesztésére.
Hát elfogadhatjuk ezt a hibázlatást, meri nem igaztalan sőt túlságosait sok reális alappal bir.
A társadalomban még nein fejlődött ki az az eredményeiben hasznos érdeklődés, amelyei lóle a nemzeti kuliura megkövetelhet. Az állami életűek sziutén nincs kellő mértékben kifejlődve az általános műveltség iránti érzéke. A börtön- éa kaszárnya-ügy brilliáusul fejlődik Magyarországon, de az iskolák száz ineg száz községben még ma i.s a gondolkodó emberek pitim desideriuinát képezik. A művészet külömbözó ágai hatalmas lendületet nyertek az állmn dédelgeló gondossága folytáu; ellüut a művészeti pályákról az egyéuek nyomora.
Es u közoktatás lerén hasonló metamorfózist látunk szintéu ? Nos ezzel az átalakulással ue dicsekedjünk! Ma még mindig óriási hiányok vaunak, melyeknek eltüntetésétől várható inajd az analfabéta népesség általános műveltsége. Csakhogy ez még a távol jövendő zenéje. Amig Magyarországon a kaszárnyák és börtönök palotákat követoluek s az iskolák dohos, sötét, rozoga odukbau húzódnak meg: amig az állami életben egy bakakápltir nagyobb tényező a néptanítónál ; amig egy-egy ágyú löveg előállítására több anyagi áldozatot hozunk, mint a néptanítóink havifizetésére; amig az évi büdzsében ,H&<) millió rendes és 100— löO millió pótköltségvetési tétellel szerepel a hadügy s 20—25 milliót kap a nemzeti kultura összesen; addig ue lepjen meg benuüukel ha az iskolázatlan ember visszafejlődik állattá, s mint ilyen bélyegzi meg nem önmagát, hanem azt a társadalmat, amelyik c>ak a nemzeti művelődés ügye iránti közöny lekiutetében mutatja ki nagyságát.
NAŰY LAJOS.
Szociális mozgalmak.
A szociálista párl holnap délután az Erzsébet téren népgyűlést tart. Programmja. az általán- •> titkon választói jog ós a politikai helyzet. A gyüle-t mi sem akadályozza, mert a rendőrség tudomásul vette. A bejelenlés már 18-án történt, de az eugedéiyi csak o héten kapták meg, mert ezt a rendőrség at »1 lelte lüggövé hogy a szociálisták miként viselkednek a függetlenségi párt gyűlésén. Nos. a gyűlés inindwi rendzavarás nélkül folyt le. a szociálisták megmutatták. hogy tisztelni lud)tik más politikai párt meggyőződéséi is. Így azután az engedélyi megkapták Holnap délután léhát lesz alkalmunk hallani egy kis csepll lést.
*
Érdekes végzést hozott o héten u nagykanizsai kir. ügyészség. A szociálisták három helybeli vezér-embere : Vugrineo üyörgy. Fehér Ferenc és Tuboly István hivatulos hatalommal való visszaélés miatt feljelentési tett Farkas Ferenc rendőrkapitány ellen, inert a tavaszszal házkutatás tartatott náluk. A szociális Iák u. i. népgyűlést akartak tartani, amit a rendőrség nein engedélyezett. Erre azután éles hangú nyomtatványokat oszlottak, melyben a gyűlés megtartását újólag bejelentenék. Ezen nyomtatványok lefoglalása céljából tartott nevezetteknél házkutatást a rendőrség Az ügyészség azomban nem vállalta a vádat, mert a
feljelentést alaptalannak tartja.
*
A Weiser gyár vasöntő munkásai szerdán délután beszüntették a munkát és kivonultak a gőzfürdői I sztrájktanyára. Mindössze csak 12-en vannak és bór-1 emelést kérnek.
VLIU!k37.
A VÁROSHÁZÁBÓL
ad. 12ft85. 19U7.
Értesítés
A lőfegyver és lőszerek forgalma tárgyában, alkotott vármegyei szabályrendelet végrehajtása tárgyá-1 bau a vármegye alispánja állni lo66f> ni. 907. sz. a. kiadott reudelet alapján miheztartás végett érlesitom mindazokat, akik a mult l\'M.tí. évben vadászjegyek léttamozáhára irányuló bejelentéseiket nálam b»mutat-iák, miszerint a fentebb hivatkozott alispáni rendelet alapján a folyó 1907. vadász-évadra vonatkozólag csak azoknak bejelentése log általam láttamoztatni, akik a lőfegyver tarthatására a vármegye alispánjától engedélyt nyertek s ezen fegyvertartási engedélyt a vadászati bejelentés láttamozása alkalmával illetőleg ezt megelőzőleg előttem felmutatták, illetve felmutatják Nagykanizsán i!)()7. julíus 25-éu.
Vécsey Zsigmond s. k. polgármester.
Az angol
LILIOM-CRÉME
a li\'gbizloaabb szer » gyengéd. tiszta arcbúr mielőbbi eléréséro.
I tégely 80 fillér,
LILIOM ANGOL SZAPPAN
I darab »0 fillér.
LILIOM ANGOL PUDEK
1 darab I korona 110 f.
Főrakiár
Dri|irli > »örbi kiruzthiz lligikiniziin.
A hét.
Hir.
Futó tnzkéut terjedt el luinapában A hir kicsinyke kis falunkon át: Ma virradatkor . . . kora hajnaltájban Egy ifjú ember ölte meg magái.
Keresi, kutatja kis faiuuk az okot. Pedig az ok egy csöppet sem talány, Hisz egy eljegyzési-kártva vala ott Az elhunyt ifjú Író-asztalán.
KARDOS JENÖ.
— Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Tódor Margit csáktornyai áll. polgári iskolai helyettes tanítónőt ugyanezen iskolához a XI. lizetési osztályba segédtaultónóvé nevezte ki. — A föld-mivelésUgyí miniszter Szentbe Ferenc nagykanizsai m. kir. állatorvost a XI. lizetési osztályból a X lizetési osztályba nevezte ki.
— Áthelyezett házfőnök. A csáktornyai szent-íer ucrendiek házfőnökét Pestalics Fábiánt a rend káptalani gyűlése a szlavóniai Sarengradba helyezte át s helyette Rosman Róbert volt vukovári házfőnököt tette a Csáktornyái ház főnökévé.
— Eljegyzés. Székély Nándor v. mérnök eljegyezi« Fischer Sándor leányát. Margit kisaszonyt Nagykanizsán
— A nagykanizsai fŐgimnázitn tanári kara A nagykanizsai főgimnázium lauári kara az idén a következő változáson megy át. áthelyezték Bárdosi Ferencet Debrecenbe, Lauch János ideigl. nyugalomba megy. Nyillassy Károlyi Sátoralja-L\'lhelyre helyeztek át; Nagykanizsára jönnek : Balogh Sáudor M Szigot-ről, Tőkés Lajos Selmecbányáról, Varga Fereuc Veszprémből és Szákáll Gyula Rózsahegyre .
ZALAI K (i Z L 0 N Y
— Házasság. Kovács Sándor gelsei aljegyző csütörtökön vetta nőül Vegeié Vilma urleányt Nagykanizsán.
— Névmagyarosítás. Perger Kálmán nagykanizsai lakós postatiszt nevét Barabásra magyarosította.
— Hivatalvizsgálat felfüggesztéssel. Takách
Imre keszthelyi főszolgabíró Tóth János járási számvevő közreműködésével f. h. lo. II és Isi-én megvizsgálta az újonnan nagyközséggé alakult zalavári községi jegyzóség pénzkezelését és számvitelét, mely alkalommal Fiala Imre itteni |egyzót a pénzkezelés és számvitelt illetőleg tapasztalt több rendbeli szabálytalanság miatt állásából felffigeszlette és holyettesité- i | sével Dely Béla sármeléki jegyzőit bízta meg.
— Uj jegyző Sormáson a megüresedett helyre i Auitiiiaun Sándor segédjegyzőt egyhangúlag megvá-\' lasztotlák jegyzőnek.
— Vigyázatlan kőmives. Vadász István helybeli kómives szerdán délelőtt az Oroszlán-épület első emeletéről \\ígyiizatlansága folytán leesett és súlyos belsői
(sérüléseket szenvedett.
— Tanítónők áthelyezése A közoktatási minisz- , ter Sauerinan Júlia nagykanizsai állami polgári iskolai, rendes tuuitónót jelenlegi minőségben Sátoraljaújhelyre
I helyezte át. helyébe pedig Sátoraijanihelyről 8zigethy Lioia rendes tanítónőt helyezte ál Nagykanizsára.
— VáBáráthelyezés. Keszthely város elöljáró-, sága hirdetést tesz közzé, mojyben tudtára adja a gazilaközönséguek, hogy az eddig Lőrinc nap után |
\' megtartott országos marhavásárt a idén Biigusztus H-án 1 tartják meg.
— Tonitók esküje. E hó 22-én délelőtt !l I órakor lelték lu a pacsai járás tanítói hivatalos esküjüket Pálfll László főszolgabíró és Illés István espe-
! res plébános püspöki biztos kezébe Pacsál). Utáuna társasebéd volt, melyen a megjelent tanítók és papok vettek részt.
— Jegyzőgyülés. Csütörtökön o hó 26-én tartották Keszthelyen a zalamegyei jegyzők évi rendes
I közgyűlésüket. A közgyűlést di.izgyOlés előzte meg, 1 melyen a megjelentek elnöküknek Kovács Gyulának tíz éves elnökségét üutiupelték. A diszgyülés befejeztével Kovács Gyula elnök indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezte ki részvétét Kele György kotori és Tivadar Ferencz dekauoveci jegyző felett, j Számos közigazgatási ügy tárgyalása következeti ezután, melyeknek befejeztével Solc Károly nyudijaz-tatása következtében benyújtotta lemondását az egyesületben \\ iselt pénztárosi állásáról Elnök indítványára e közgyűlés tudomásul veszi a lemondást, egyben jegyzőkönyvben örfkití meg Solc érdemeit Megválasztották helyette Pallér Jánost. Nyugdíjba vonulás és haláleset folytán megürült választmányi tagságra megrálaszlutlak Kovács Béla, Martincsevils József, Pap Mihály és Szondi László. Végűi felolvasták az ünnepelt elnököt üdvözlő táviratokat Kovácsot üdvözölték: !)r. Knyser, Zukkelter. Huber Gyula, Dénes Béla. Arvay Lajos és Kabdebó István A jövő évi közgyűlés helyéül Keszthelyt állapítván meg a gyűlés véget ért. Gyűlés után a Hungáriában társusebéd volt.
— Vásártartási engedély. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Söjtör községben a minden augusztus hónap első csütörtökjére eső országos vásár ezentúl állandóan julíus hónap 30-án, amennyiben pedig e határnap szombatra, vasárnapra, vagy Ünnepnapra esnék, ugy a következő hétköznapon tartassák meg.
— Anna bál. A balatonberényi .Magyar Tengerpart" szállodában holnap vasárnap este tombolával és világpostával egybekötött Anua-bál lesz. — Belépó-dij l koroua.
Tombola. A nagykanizsai áll. ifjuságképzé egyesület szeptember H-áu az Erzsébet-téren nagy néptombolát rendez. Az erre vonatkozó pénzügyminiszteri eugedély már megérkezett. A tombola után táncestély lesz
Ma már nem szükséges szepfő és más arcfoltok miau szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom augol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
3
— Nevelök a Csáktornyái áll. tanitóképxő-ben. Az 1907. évi szeptember hó elsejével az uj rendtartás szerint a bennlakó segédtanár és segédtanítói intézmény az áll. tanítóképző intézetekben megszűnik s a jelezett időtől kezdve az iuternátussal ellátott képzóintézetekbeu a felügyelők gyakorlására ós az igazgató irodai segédkezésére iskolai tanítói, illetve tanítónői képesítéssel bíró nevelők, illotve uevelóuők alkalmaztatnak. Az alkalmazott nevelők, illetve nevelőuők semmiféle tanítási teendővel nein foglalkoznak és minden idejüket csakis a növeudékek között töltik el részben felügyelet okáért, részben pedig, hogy a gyengébb tanulóknak a szükséghez képest a leckékre való előkészülésben segítségükre lehessenek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter e nevelőket a csáklornyai állami tanitóképzőíntézethez most nevezte ki Deák Dezső és Dienes Dezső oki polg. iskolai tanítók személyében, kik állásukat augusztus hó 1-ével kötelesek elfogadni
— A rágalom áldozata. Kovács Katalin 18 éves cseléd hiány dr. Rothschild Samuuéuál állott szolgálatban. Vele együtt szolgált Magyar Anna szakácsnő, aki azt a hirt terjesztette róla, hogy viszonya van egy Üalal emberrel. Ezt Kovács Katalin annyira szívére vette, hogy tegnap reggel sósavval megmérgezte magát. Ma hajnalban meghalt. — Az orvosok megállapították, hogy a leány ártatlan volt. Magyar Anna elleu rágalmazásért megindították az eljárást.
— Tanitógyülés. A Zalamegyei Általános Tanítótestület |!io7. aug. 27-én Balatonfüreden (a gyógyterembeu) közgyűlést tart n következő renddel: I. Reggel (él !i órakor mise. 2. Reggel !) órakor közgyűlés a következő tárgysorozattal: a) elnöki meg-uyító b) elnöki jeleutés. c) Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő (elolvasása, dl Diénes Káról v. csáktornyai tanítóképzői tanár előadása az uj rajtok-tatásról; e) indítványok, f) tisztújítás. 3. Gyűlés uiim a fürdőtelep megtekintése, t. Délben társasebéd Wída Péternél a Grand Hotelbeu 4 koronás teritékkel. A Zalatuegyeí Alt. Tanítótestület tiszteletbeli, pártoló ós rendes tagjait, valamint a szíves érdeklődőket mély tisztelettel meghívja: Szalay Sándor s. k., testületi elnök.
— Hochainger M. óa Fiai likőrgyár, Csáktornya Muraköz ; készíti a híres „Glória- sósborszeszt.
Magyar otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánjuk a Budapesten. VIII., Főherceg Sándor utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban, elegáusau butorzott különbejáralu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos |olentkezőkuek megfelelő kedvezmény Szigorúan családi otthon.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jő ós olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol :>. I és í> koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkái kaphat.
A sebes hajtás. Vadász József somogy-szentmiklósi fuvaros tegnap este sebes hajtásban vágtatott végíg a Sugár-utou. A Rozgonyi utca sarkán a szekér nagyot zökkeni és Vadász a lovak közé esett. A |obb felső karja eltörött, az arca pedig a felismerhetetlenségig összezuzódott. Beszállították a közkórházba.
— A vallás- közokt. miniszter a sormusi hitközséguek harang beszerzés költségoire 700 kórouát engedélyezett a vallásalap lm.»-. évi költségvetése terhére. — Sormás községképviselőleslületo ezen összeg kijárásáért Dobrovícs.Miláuuak. a kerület képviselőjének jegyzőkönyvi köszönetet szavazóit.
Hamis tejfel. A rendüivég ma reggel a piacon Poszovecz Kata kiskanizsai leánynál liszttel kevert büdös tejfelt talált. Meg fogják büutetni.
Ain,iUur-(«nyk«p»izeknek! Alialfui.miit elUiuetl kitUnfi «.«Ion és ult lényké|>éwcti kcwUlékek, fe illmulhaimlaii inlnö-scgil pillanat kó/i a|i|>ar*m»ok, v.ii.tniint mindenféle fény*é|>é-secti cikkek .Moll \\ \' cégnél (Tucblauben V. <s. é« kir. u.lva.i «(Allliu) kapható*.
Kreii Ur\'.etílg ulapitlalull l\'51-hcn.
Kivirulta nagy képe» Arjegytékot liérinenlvc killd ;i cég.
MIT IGYUNK?
IgJIlk Ml\'li
Ifink «lili
Ifiiini mobil
Ipjmk mohai
forrisl, ba i i!»«!-. W- és légcsíkunillil uabadiilii akarukl forrást, ba a irtílajl gtiigjilui akarjak,
forr si, ba éltigiliii; ts (mtstlíii uiarok iliaiiik W. forrást, ba üiijtyoklól cs iárgasigliil siaMulm akarunk.
hoSV egO.iségiiokei magóvjuk, c.akla . ÉwniiMSHM »h¡ii1i.v«» iivinyvli erre a legblltoeabb ovo.ror. _ A rnoh.i A a I r.|| t*r metíala. lUn.avilO. a.íiayvl», lolicilcuiil tlula, kellemei í. olc.a .av.ayuvli; <la. iiíiliavl.iuluünkl f.igva 11,111 - i\'. I.iiio» úv.ici Icilii.li elcnick cllen, hancia ■ beane lo^lal. .Jaav.ík\'n»! tana kUaell lejkMteIMtU. !>■-••■. »«•>«- «a hugya.or.l belog.ígaknok. 28 í. ola li.l.l.oayu.o.ioll, h<», r.giljo. b.lag.íg.kml la. .I.i Iraka. L I i, í . i,k ....k . klk k.lUia.íí.. I.b.u k.lv.» . I.akiariau.m.alc. m..hal Aga....l«.l lllak. Lagj.la.abb or.o.i .,.ki,.k.nHI,ok Mal ajlnl.a. S,»m,„ «ll.a.c.5 n,l-laSmi a IM. Umaüalú ÍIuMab»\'«!...».". Hk.i.iia.»l iaa,nlli,.«„„l ..l^l.d najyobb «.agAbaa mlaJca kilo. «rMkil mo.l.r.ágo.aa aalna.val lollloll .lia«!, a »«a..linil I. ole.obl) I l.o*r »\' Agoo.-lorra. Vlíéi . log.iagiajrabb aaibc I. kbaajiea aiag.ioiaiba..c, naK)roia, vldlkl »án,.okb.i. I.,akal..k .,c,vo, I.\'cdvclt linrvi/l «kínrlíllTr«». Saük l.ai.rl.io I««I. kapbalo. A (orr..k.,,l»,4g. K.,.1,.,0 .......... r,l....«,l.ibc, el.uraiiua „adMISbaa. K C (1 V (. 11 t) O 1 V I /
ailtglSIiei
Z A I, A I K Ö Z Ö N V
11107 JULIUS v
kegyes jónAgukat .ÍH kérve-kéivni Oufiket: tartsanak meg beuullnkut szeretetükben és gondoljanak reánk oly szívesen, amily meleg szeretettel iní Önök iránt vagyunk Az ég áldása kisér|e lépteiket! A viszontlátásra !"
K szavak, Biharitól elóadva. nem maradtak hatás nélkQl. Szó sincs róla. ha augusztus 20-án \\i.^za jönnek, a közönség a régi szeretettel fogadja ókét Különösen, mikor most már tudjuk, hogy :
Haller Irma lesz újra a szuhrett primadonna. Bihari tudni fogja hogy mit kell pótolni. Jelezhetjük", hogy Kondor Ernő nem kell Nagykanizsán Egyáltalán nom felel meg.
Siófokon eddig a Vig özvegy, a Tolvaj és Milliárdos kisasszony kerüli szilire.
K. p.
PAmunkatárk: Nagy Lajoa
Ny i 11 ter.
Engedd meg. hogy erre a következőkben válaszolják :
Nemeiül, tiam. ínég ugatni, vagy stilszerüobben szólva, még röfögni sem tudok. Nem is akarok. Cegléd az én hazám, igazi magyar város, ahol magyar szellemben nevelődnek az emberek és — a kereskedők is magyarul Jevelezuek. Ha véletlenül tudtam volna németül, azl is olfoledtem volna a színészek közölt. Es ludod Samukám, sokféle elveim csúcspontja, hogy mégis huncut a német.
Hogy én valaha váltott j«<gyen menjek sziuházba, azt te som hiszed. Annyira ínég nem vagyok gazdag és — bolond. Majd csak el-eljárok a színházba, de csak ugy barátságból.
És hogy én nem tartom a .színészeket komoly embereknek! Micsoda feltevés! Én jobban ismerem a színészeket mint te es tudom. Iiogy néha nagyon is komolyak. Hallottad volua, hogy némelykor milyen komolyan tudtak kölcsöut. vagy á contot kérni. Nuiu, liam, nincs igazad, fiu a színészeket komoly omberek-nek tartom — néha.
Igazán nem tudom, mi a fenének kezdtél ki velem — lapod előfizetőjével! (Mert első dolgom volt a helyi lapokra előfizetni.) Azt irod, hogy sok ezer korona értékű kocáim már vígan röfögnek lazs-naki telepemen. Mondd csak, mit akarsz — a hitelezőimtől V Minek teszed ezt velük ?
Most már alaposau lecáfoltalak és igy isméi jóbarátok vagyuuk. Ne bántsuk hát egymást. Inkább, ha szükséged lesz reá. luzsuaki hizlaló telepemeu mindig sziveseu látlak.
Ölel híved Csillag Zsaki.
volt tiinhiil titkár, jelenleg >eit*»kcieske<ltt
Ház eladás.
Csáktornya mezőváros egyik élénkebb utcájában 7 szoba. 1 konyha, pince, nagy kert ós verandából álló ház, mely bon jelenleg korcsma ós péküzlet van, azonnal eladó. Bóvebb felvilágosítással szolgálnak:
Herrnstein ób Gút papirkereskedók Csáktornyán
Az e rovat alatt közlöttokért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
Nyilatkozat.
A .Zalai Közlöny\' mult számában megjelent .Krónika u Koronából" című hír folytáu hozzám n érdekeltek azou kérdéssel fordultak, hogy uem-e éa vagyok a hir bemondója.
Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én erról a dologról — legjobb emlékezésem szeriül — senkivel nem tárgyaltam. De ha mégis szóltam volua valamit, fenntartván az objektivitást és jóhiszeműséget, — ismételvén, hogy erre sem emlékszem — ezért az érintett uraktól férfiasan bocsánatot kérek.
Nagykanizsán, 1907. julius 26.
Törzs Kálmán
színház.
Kosztos diákok
nagyon olcsón kaphatnak télies ellátási Kimzsy-utca 10 szám alatt a háztulajdonosnál.
SZEZON KÉPEK.
Nyilt levél
Nagy Samu barátomhoz!
üregem ! Halld meg hangomat a Balaton hús habjaiban, portól nem mentes Berény szunyogos virágain. Olvastam Írásodat a Zalában és — ess hasra! — nem csodálkoztam. Mit is várhatnék egy egy kétségbeesett segédszerkesztőtől ilyen madár-potyogtató kánikulában ? Nem volt thémád. írnod kellet, hát megakadt a sunyi szemed rajtam. Most legalább tudom, hogy én théma is vagyok nem csak sertés-kereskedő.
Hanem, hallod-e. öreg ! Azért éu mégis haragszom reád. Ahelyett, hogy ódákat zengenél hózzám a helyi kereskedelem előmozdításáért, kipellengérezel es kimondod a szentenciát, hogy rövidesen németül fogok beszélni, váltott jegyen járok színházba és nem tartom komoly ombernek a pénzért síró színészeket.
Három hétig szünetelni fog o rovat. A színház kapuit becsukták. Thália papjai és papnői most öiöfok hűvös arénájában, a hullámzó Balaton mentén vallják egymásnak a szerelmet — a szerző előírása szerint. Csend van a Kölcsey-utcában, esténként uem hallszik Cakó Gyula erélyes rendezése, Bihari Akos dörgedel ntes szavalása, Holtai jóizü komikuma. Nem nekünk viccel már Szabó Pali, a rettenetes tenorista és nem Nagykanizsán borzalja a haját u kis Neubauer karmester. Schott Gyula kiül a Balatonra xilophonozuí, Kállay Kornélia csónakban riugatódzva szedi a gondolatokat. melyeke! nemsokára a „Zalai Közlönyben" találunk — a vonal alatt, Országit bátyánk engedélyt kér u feleségétől (oh, Kocsisofszky I), hogy andaloghasson a vízben, Sebestyén Jenő pedig bizonyára gazdagodik a makaón és (erblin, pórén küldve haza néhány pesti bankárt. A kis direktornét is el lehet képzelni, karján Sanyi urfival. akit be-bemárt a hús habokba és meséli neki a bucsu előadás szépségeit.
Mert szép is volt a bucsu-elóadás. Bihari Ákos. a vasgyáros, túlzsúfolt ház előtt köszönte meg a pártfogást. El-elcsuklott a hangja a meghatottságtól,! mikor előadás végén, a dörgő .halijukra" beszélni j kezdett:
.Mélyeu tisztelt Hölgyeim és Uraim! A válási percében elszorult szívvel mondok hálás köszönetet, azért a sok-sok jóindulatért, melylyel bennünket elhalmoztak. Köszönöm százszor, ezerszer, százezerszer j
Salvator-forrás
kitQnA -.ikerrel használtatik veseb.njoknál, a húgyhólyag bán-taiinainál •■•• köszvénynól.nczuKor-bolegiégnél.n* emésztési és lélegzési szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatásúi
Vs iniilii! Ktr.aytn •MtilUdt I
TtljtMa IlllUt
Valódi muraközi nóri faj-lovak --és csikók —
minden változatban, rendkívül olcsón, kedvezményes áron szerezhetők be
Blau Sándornál
Csáktornya, (Muraköz.) töveinkre azonnal kiinorilA választ adok.
Jól jegyezzük meg a képet és nevet
„OttOmáll" (cigaretta-papir
é s h ti v e I y), mert a hamisitá s o k által a fogyasztó közönséget félrevezetik!
— Nyilatkozat. .Zalai Közlöny" mult szá-mábuu .Krónika a Koronában" címmel egy téves információn alapuló hirt közöltem, mely egyesekre nézve sérelmes levén, sajnálatomat fejezem ki ezen közlemény sértő tartalma miatt s kijelentem, hogy a sértés szátidéka teljesen távol állotltőlem. Nagy Lajos.
— öngyilkosság. Lószár József 47 éves nős, földmives erzsébetlaki lakós saját istállójának a padlásait fölakasztotta magát s mire észrevették, már megfulladt. Hogy mi okozta tettét, nom tudják.
— Az .Egyetértés" uj formában. .Egyetértés" a modern igényeknek megfelelőleg ti| modern formá-bau alakult ál. mely ma a zsurnalisztikában páratlanul áll. Az .Egyetértés" uj formájában minden egyes számban a magyar zsurnalisztika termelésének legjavát nyújtja az olvasónak. Uj formájában az .Egyetértés" a legnagyobb és legtartalmasabb napilap, mely régi tradícióhoz híveu a legelőkelőbb pozíciót foglalja el a magyar zsurnalisztika orgánumai között. Az .Egyetértés1- cikkei olsóraugu zsurualiszlák tollából származnak. Tárca rovata magas nívón áll. A redakció, Dr. Pap Zoltán főszerkesztővel és Purjesz Lajos felelŐ6 szerkesztővel az ólóu, a magyar zsurnalisztika legjobb erőiből áll, s napról-napra a legrészletesebben, a legváltozatosabb irodalmi formában dolgozza fel a napi eseményeket. A t. házból címmel naponta Bede Job ír szellemes politikai karcolatokat. A szerkesztőség tagjai a következők : Miklós Jenő (segédszerkesztő). Lukács Gusztáv (politikai. Zsadányí Henrik (Országgyűlés). Hevesi József (a Tárca rovat vezetője). Titnár Szaniszló (Nemzeti Színház Újdonság), Erdős Ármáud (Opera), dr. Antalík Károly (Zone. hangverseny), dr. Bernát Ottó (Külföld). Kürthy Emil (Népsziultáz, Magyar színház, színházi rovat), dr. Hódy Lajos (Főváros), dr. Bokor József (Tanügy), dr. Bárdos Artúr (Királyszinház, szépművészet). Dóri Gyula (Közigazgatás), dr. Benda Jenő (Újdonság, egyház társadalmi cikkek), (iarvay Andor (riport), Simon Vilmos (Törvényszék. Újdonság), Balla Miklós (Különfélék) Balla Károly (cikkirás), Sárosí Bella (Divat). Réthy Pál (Sport), Kálmán Aladár, Hegedűs András, Sonnenfeld J. (Közgazdaság, Tőzsde), Gajdos János (Sakk.) Ezen a gárdán kívül a vidéki és külföldi tudósilók és a külső munkatársak sokasága áll a lap szolgálatában. Az .Egyetértés, előfizetői havonta teljesen díjtalanul megkapják Hevesi József szerkesztésében megjelenő Magyar Szalon folyóiratot, mely szépirodalmi dolgozatainak és illusztrációnak gazdagsága révén a legolvasottabb folyóiratok egyike. Az „Egyetértés" előfizetési ára: egész évre 28 kor., félévre 14 kor., uegyedévre 7 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VI.. Eötvös-utca 82. szám.
1970. JUM08 -J7.
% A 1. A I KÖZLÖNY
oii )»j -
Megfojt ez az átkozott köhögés!
Köhögés. rekedtsé« és
elnyálkásodáa ellen gyors és biztos hatásúak
ltor Bieilpasziiliai!
az étvágyat nem rontják és kittlifj izliek. Doboza 1 kor "8 2 kor. Próbadoboz 50 fillér.
Kö- ti uíikuldíil r.klir;
-.NÁDOR-UYÖGYSZERTÁR
HLd.M.ci. VI.. Vicl-VSiul 17.
KIJoii!
Egger mellpasztila
c aitamar mecgíiumliill
Kapható Nagykauizsán: Belus Lajos, Práger Bela, Reik Gyula és Csáktornyán: Pető Jonö gyógyszertárak lián
3
tr ** <-v ói ti reiiuúii mm
Groldschmiedt Edéné
ruhatlar.tltó ¿h javító műhelye \\agy kanixnín, Kötvtfit-tér 2 nxáni.
Értesítem a n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen betegos férjem távollóto ükén is ruhatisztító és javitó műhelyemet
továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szíves pártfogását kérve, u^y helybon, ruint vidéken a tisztítani ós javítani való ruhákat a házaktól elvitatom és hazaszállítom.
Tömeges támogatásért esd
Geldschmiedt Edéné
ruhatisztító.
o Védjegy: „HorKoii)!« ■»
A Liniment. Capsici oomp.,
a Horgiiy-Fain-Expells.\' pállja
réjyónak bizonyult háxiszor, ioi-ly már több mint 30 öt ót* loejobb fAjilal-m-• -illapitó szőrnek bizonyult kószvenynel, itúinil fa mcghüleJt\'knd bodőrnwle*-kep:>on hntr.nAlvn. <r
Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bovánárlájtkor óvatosak legyünk rt, \'•"«k olyan üvoKOt fogadjunk cl. a mely h „Horgoay" vMjoffyffYol év a Rlohter c/."«-jj\'jjyuwsol ellátott doWba tan a>onm«"lvH Ar.i ürömökben 80 flllór, 1 kor. 40 (. •J korona m ÚHjHtólrín minden fiyóyy-»\'••rtnrban kapható. - Főraktár: Török József ►¡yó^ymorótiinól, Budapesten.
• Ulrhter gyógyssertára « „Arany orosxláahoz", Prágában,
í il.ak-athilram 6 n.o Mlndepn.pl MttV iLlr.
Alapitáss év 1895.
SZÉKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló \\ I \' intézete Nagykanizsa, Fő-ut 23. (•árok) Hunyady-u. 6. (.aját ház.)
Elfogad uri és nöi fehérnemöeket urak, háztartások, intézetek és szállodák részére. !
Vidéki megrendelések poiti-fordulláial Inti\'titnik el
A foliérnemüok jókarban maradásáért i szavatolok.
Házi mosás es vasalás.
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
rí®!
r§ uiM
íllJllíL
IJ:!«1«"
Elektrotechnikai szakiskola. ~
Technikai tanintézet az eloktroteohnika ós góp-épitéstan egész körére, laboratóriummai és tanműhelyekkel egybekötve
Pozsony, Wallon-uteza 14. sz.
Folyó évi szeptember l-én kezdődnek a beíratások olyan tanulóknak, kik az elektrotechnikában 2 évi tanfolyam alatt elméletileg és gyakorlatilag kiképezni óhajtják magukat
Felvételi kor <4—30 év. Előképzettség: néhány középiskola vagy polgáríakola, keresk. és ipariskola.
Mintaszerű internátus rondó)kezesre.
Az elektromos erők állandóan növekvő alkalmazása ipari és világitílsi oélokra. vogyi gyárakba stb . kívánatossá teszi a szülőknek, hogy gyermekeiét őzen sok kilátással kecsegtető pályára kiképezzék. Jelontmós naponta. Az igazgatóság kívánatra készséggel küld programmot ós prospektust, valamint információval is szolgál.
Az igazgatóság.
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsóbb árak mellett díszítéseket és lám-pionokat
IFJ. WAJDITS
JÓZ8EF
R 8thy;:t,H( cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk, mivel sok haszontalan tttán-zata van. I dobo 60 fillér. Csak RETHY-fnlat lohadjunk il I
S\' lmlch Henrii.
HIRDETESI IRODAJA
iiecs, l. Wüiheiic li, foids.int esi. emelet
A Is pitin tott 1S7H ¡5 Telephon 809 A ex k p> .tatakar^kpénsiár CleariuR-ss&m-
Iája 804 816 Ajánlja niacAt hirdetési megb-xások gyors és elosó cinté/ésére b»i-és kD fö d> uj.ágok tettért.
Szaktsnáosok. hirdetési tervezetek, Arsza- <
ba*ok diimenieten Legújabb nagy hlr|»p ár|egyz\'k hirdetóknek ingyen és bérmentve
Sajit uyüjtemenyea hirdet
„Neue Freie Presse" és „Neues Wr. TigMill" \'
hírlapokban mindennemű hirdotée részére, -n.ioi: Adás-vételi közlések minden üzletágnak Tara képviseleti ügynöki, illáét-kereső, a]*nla:i hirdetések stb
^rt ¿tv. m. -i- <ÜÍ
HLATKO JÁNOS
uri szabó,
NMgyknnizsa. Fó-ut(Korona szálló mellett). Kakiáron tartok mindennemű hazai ós angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szabását magam eszközlöm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom. Kitüntetve a „Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete" által. Egy levelezőlap elleneben vidékre szakértő utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem.
Kiváló tibztolottel
HLATKÓ JÁNOS
JUTAIT08 ARAK!
Alapítási
uri szabó. SZOLID XISZOLOÁLáS I
187-1
z al ai közlöny
HOT. JULIUS ä7.
Tudatom Nagykanizsa és vidékével, hogy
MŰ- ÉS
LÁTSZERÉSZETI szaküzletemet
a „SZARVAS"
szálloda épületéből — gyárilag berendezve — Pő-ut 3. sz. alá helyeztem át.
Tisztelettel
Strasser Márton
mft- és látszerész.
Z A I, A I KÖZLÖNY
7
VEI SEB J. C.
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlj» olHÓranRH mw szölögazdasági eszközeit
és gépeit. \'M Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók :
mabille rendszerű borsajtók.
(Herkules kettős nyomószerke-íettel) legolcsóbb árakon.
szölö és gyümölcs-zuzók, szölöekék,
könnyű és jó kivitelben.
borszivattyuk és tömlők, pincegazdasági cikkek.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. O Q O
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY,
SZOLLO-SAJTOK GYÜMÖLCS-SAJTÓK
.liEfiKUI.ES" icilós iifomasiertezettel lén bajtasra
llyilraiilikiis síijlók
uatas norns ét mi mtatépBtséi szamára GT0H01.CS ZÜZÓK. SZQI.LÖ MALMOK, B0QY0ZÚ GflPCK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
állanflin rs Kocsim mn]n
LÉ-SAJTOLŐK, BOGYÓ ŐRLŐK.
Aszaló készülékek gyümölcs és főzelék számára, gyümölos-hániozó és vágó gépek
Sarabnci. önműködő, hordozható és szállítható
„SYPHONI A"-permetezők szóilök. gyümölcs, fák. komló ós
szegecs permetezésére.
SZŐLLŐ-EKÉK
gyártalnak t% kiállíttatnak jólillA* inollctt kUlöiilegc»»cgkínl legújabb »ictkcsilé» luerlnl
MAYFARTH P H. E S T A R S A
gazdasági gépgyárai, vasöntödéje és gőzhámorai állal BÉCS. ír/1. Taborstrasse 71.
Kitüntetve 590 arany, eztlst éremmel stb. U^szlaten árjegyzékek Ingyen ók liei moutre. OOOOOOOO ooooooaoa KiípTlaeir.k TUxontárnaltok kercutittifk.
1808 6tn fonrnlombnn.
Berber-féle x
g\\j6$y-Kútrűnv-szappan,
•nt.. uhioUJv*h «Ital a|ánlra, It.róf» U»I«M aüamalfcaa tá*T— • Ik.rrnl alkalmarialik
* mindennemű hfirklltcgck
♦II*.., nunMHM ■•tnli p\'kk*l;-a£m6«, »M»ll V«t.»«k, «57«!«\' Ma mi, lúgjáét, UM1.1.I».. I«»- <• «•»♦■úr»®
•\'■\'«r. A H.rw«r-I«l< k»lr»nj«arpan taiUlmana a nsi. «0..-4I min>t*a étjtb, a kan»V«»«íaitiKo •IM-rfitrtWkMrtaT« •ui.|.an«titM l/nT..—n knUlnttoik. MMIt hArl.ala*.«.»»»«!««
Herecr-Mr kiítrjíny-kóiiK/nppnn.
Mlrtij«nnW- Mai. Ali>«»»1.1.\'." aiara \'<r »•■ ,i»\'«i»ni4í»l •II.I.,M>1 . ,,,„n.k.«,..» .alam^nT\' la|bal»v«\'." ■•»•■■ \'•"«•• M.lka||«n tArtlnlllf.. mn»M ». Illr.lfl-»i»nr ".........I.
lU\'rgcr-félo fflyct\'rii -Kjilnii\'. w/appjm
1**1« fijonm-urtalooi\'nai \'ti-lt^t-
Mlal kifil* lir»,<*> »HOi.A ^dmfojujW h.~""UiU
to«ibM a 1
üerver-íélo Ijornx-sznpimn.
kintiak, uap.Qi«., saepio. ...Il«m«»-r •«»*>• »-0\'-
»«n rt uaui|>.
H\'&l+o I6.».|„n é* —----"
.^»•»••ytranimal a r\'rlil »IIAgMAllllAso« IUOO. ^ Ho !»o i,ih ,.6,,. U aiappaa, a»«lj U«r««r-WU
n*\'lm»0|, Ti.ajJ. íuppaaU. nwtUkaA ¡MUálali 0U.IU«» W
Kapható Mladao 4m kaa«úó dtMbtn.
Nagyba.,: Q. Heil * CJomp., Wlw L, Blbor«tr. ».
«»ST.ro,««a.,1 Itr.uUn r«r«k J«aMl grégr »,
fci.dapaat, uC-Al*.«., rhaU .«»»/•>• «* »«It», *rluyl-ate*. ""«.la/W«. N.f>w.,Ut| »••«« gj*»■■
linktár NaBykunitsáii: l\'rauer beia gTÓK.vwtara va ami\' i Mitgyurori^átí ifibb pyÓBytrfrábun.
„La Fleurette"
aiitinicotiu hüvely minden dobozában egy gyö-nyörü meglepetést tartalmaz
Mindenki, aki bágyadtan és rosszul érzi magat
ideges és akarat képtelen Sanatogeii által uj életkedvet és életerőt kap. Tfibb, mini 5000 tanár és orvos kit linó hatását elismerte — Kapható minden gyógyszertárban én drogériában. — Ismertetést ingyen és bérmentve küld Haiier & Oo.. Berlin, 8. W. 48. és a vezérképvisoló C. BRADY. WIEN I.
PREKL ANTAL
Elio nagykanl/sai asztalos, kárpitos és dlsito
NAGYKANIZSÁN,
(Vároal eioportkáz, n i|yéini|gtl iiirabu.)
\\ n. é. közönség b. ügyeimét felhívom Nagykanizsán a városi csoportházban lövő
as/.talos, kárpitos is diizitő műhelyemre, I
ahol bármikori rondclcsrc leglinomabb kivitelben Jutányoa | A.rak mellett bármilyen aaxtAlos es kárpiton munkát gyortan és ponlotan kiitllek.
Kifogadok falak kárpttosáaát, fttggttnyök ciki-izitíiit, birmlféle kéatmunkák monttrox&sát
Nagy vMaiziiku raktár dlvánok én garnlttirákbaii. Elvállalok háló, obódlö, ssalon, előszoba, bolt-holylnóg óa ■xállodat teljea berendezéseket ugy halyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából készítem. Magamat a n. é. közönség jóiridulntu pártfogásába ajánlva, mnradtnm
hnznlias tisztelettel
PREKL ANTAL
múasztaloü- cs kárpitos. JTTTÁIIY08 ÁRAK ! SZOLID MUNKA I
BF.RENY JÓZSEF és FIA
Naer ykaiiizsátt.
irOVOVílDIII/ ^\'\'""\'ényem mitiden-JtUTuTUnÜIV kor "liy-v válaszlékb»n készen kaphatók.
NAGY RAKTÁR
es sziiiea kövekben.
Nagy raktár íirli- f D?i srau-v ir*-
litncokban.
nagyrakiar .........
---1________________________lekben.
^ladáv rés > letfizetés melleit is!
jRrltá>»k «« aj tu ti likuk gyiir.an kéMzIttctnek
„S U D I I".
Megóv ;i kcz-. I.\'ib . hónalj és egyebb izzadás összes kellemetlenségeitől.
A bor beteg pólusait meggyógyítja.
Teljesen ártalmatlan szer.
Eltávolítja a tyúkszemeket és bór-keményedést. Ha nem használ, a pénz ellenében vissxavétetik. Készítője rfacjy Kálmán gyógyszerész.
Üvegje I korona. Főraktár: Wliitényí Sándor cégnél Nagy&ianizsar Viszonteláru.silóknak megfelelő engedmény.
Z A I, A 1 Ki) 7. 1. o N v
13(17. Jl\'l.ll\'S a7
7AHKA SUCHARD
Csak ." . , .
alpesi tej • kakaó & czukorból áll Páratlan különlegesség.

évtizedek ól a mindig nagyobi) clterje.léu szerzett. - Ara egy lepecsételt eredeti \' ) *s doboznak 1 kor.
K IliimlNltÚNok tfirvéiijlleic fenyil telnek. \\
>« M O L L- F É LE
S E i D UTZ-POR
yrrriTVv^vvvv-iT\'TAXSf1
X
X <
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A / védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A-fél« Sonillii-porok Urléi KyöKyh.lí.a a legnukaciat>l> nyomor- éa I alleetbénialmak. »..yomotgOrca í, gyoniurhé*, rc.gaöit éiékrekedéa, méjUnialom, r^ vérloluléa, aranyt, ct a legkllldiibAi<lbl> nölbetegaégok ellen, e jelea htilaicmek .
uoMwinviauii__,
labdacsai?
MOLL\'-FÉLE 1 Cuk akkor valódi, \'" "\'"^lí mm TL«
védjegyéi tOnlell lel, >A. Voll-feliratú ónozsttal van zárva. A Moll-féie sós-borszesz nevezetesen mint féjdaiqmcsillapit6 bedörzsölésl azer köszvény. csuz él a meghűlés egyéb következményeinél leglsmeretesebb népszer.
Egy ónozott iridili üvig ára 1 korom 90 fillér.
MOLL Gyermek szappanja.
1-egflnomabb, legújabb módszer »lotinl készítek gyermek e» hölgy szappant a bör
T! okazerO ápolására gyermekek s felnőttek részére. — Ara darabonként 40 flll. < J
á öt darab I kor. 80 flll. Q
^ Minden <larab gyermek nappali Moll A. védjegyével van ellátva. ^
Moll ». |;é|riziréiz! "eV. éi\'icír. udvari szállító által,
V Béca, Tuchlaubeu 9. u. V
ÍJ Vidéki mogrendeléiek n.ponla |>oit*uikn.ét melleit leljeetllelook. \'
A raktárakban tessék határozottan .MOlrl, A." aláírásával 5 és védjegyével ellátott késriitménvkot kérni. Raktár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai, u /j
Alapítási év 1889.
Kaufmann
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszereli szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minőségű hazai és külföldi szövetek. Nzollil I.Is/iiIkhIiin ! "w W K I o n J íi n árak! ÍM Megrendelések csakiB mérték azerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendeló szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután iparosnak a megrendelés - gyűjtést a törvény tiltja.
Ncustein-félc ERZSÉBET labdacsok K pilulák hasonló kéüzit-inényeknél mindeu tekintetben feljebb heosftlendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb ered-
.. ........ méuyn.vel használtatván,
gyengéden hashajtók, vértisztitók ; egy gyógyszer sem jóbb s mellette oly ártalmatlan, mint e pilulák a
SZÉKSZORULÁS
| egtöbb betegségek forrása ellen, Cukrozott knh*ejük végett még gyermekek * s szívesen veszik-.
Egy l-l pUttlát tartalmató dohot 30 fillér. Egy tekerc», mely H dohon,
tehát 120 pllulAt tartalmat, c*ak 2 korona. 2.4fi korona előlegen hekilldéne melleit egy tekerc* bérmentve küldetik.
ÁlfiOl Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAo ! zoltan NBU8TB1N FÜLÖP bastiajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Neusteiu Fnlöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
,s/.ont*I.I|iOlhoa. cltuiell gydgyttorléra, 8É08, I., Plankenj(a»ee 0. Ka|,haiú S.gyk.nU.éu: BELU8 LAJOS éa REIK OYULA ,yú,y.,eiéi>eknél.
STEIERORSZÁG
Tóbelbad
Saison: Május-Oktober.
380 III a tenger felett. 2-ik állomás Urántól, kocsival I óra
Posta- és távírda állomás.
Ré|i kirattii, isitsrtslrau gjsgyflz; 80" < hőmének-let C-\'s\' K.), gyöngéd igkijilt, ózondui erdei Imii. terjedelmes ftkjMréik. 6yogyjavaIlatok Id e9tasts|se«ak-
*«|. ideggyengeségnél, hétgerincbajok, görcsök, hisiletis, stb. nei kljei, vírszegényaég, bél- é< hólyagbántalmak. Különösen ajánlatos libbadozók rétiére UdülésUl é» gyenge gyermekek számára. liltllíil fürdők thertnil-vl(, fcnyöillnt. tillamoi ffirdök, mitiigi, bydripiti-kui. gyogynod, Isziplürdik. étb. Olc»ö laki»ok, egyei szobák, viliik, gyrtgylercui. Igen jA vondégló, elsörsngu fUrdöi renekar.
I\'roapektiuaal >zlve»en »xilgál a
Fürdőigazgatóság
Dr BLUMAUER SÁNDOR
T\' lilmevcH kéiií\'ilrdö MMorviílorwxtiyluui. ^
a Zagoriai vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vegyelemezve Prof. Dr. Ludwig udv. tanácsos Által 1894.
fok Celsius meleg furr&a, n kén Iszapnak follllmulbatatlan haiá«a van izom él Ízület rheuina, izüle! betegségek, gyullad&ioi é> c^onltöréái 0*>zchuz6d&tok, könvény, neuralgikus bántalmak, mint Uchla» stb. női bajok, bör- é» tltko» betegségek, Idült vetebajok, hólyaghuiut, góivélykor, nugolkúr, ólom é» higany mérgezéseknél stb. ill).
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, ui^J, gyomor- és hélbajoknkl, aranyérnél, itb.
cr^SP- Villanyosság. — NVassage. rfST—
tyiiyiitézit mlndsn kéayaleainel. Hegyi fluaziték. Nidigtiz kúrák zabaayaya) lnipp azarlat. «|átz étan át lyitia.
Idény tsrtam mijui 1-tiSI uktObei — 1\'ompáN n->gy park, tetjetlolmc» Utielve-
nyek, izé). kirindulMok. Allontlo zenekar. Zene- é» tánccilelyck <tb. A varazsd-toplicai allouiáson uapoula táriaikocsl varjú a vendégekéi. Külön fogatok U rendelkozéire Állanak, de ezek odaállítja előbb a lUrdö inté«i-«égnél megrendelendő. Orvosi tudakozódásokat a ftlidöoivo* 1>K. Ma\'I\'KUVIC IVA.N ad. ■V Prospektusokat és broschurákat ingyen és bérmentve küld. Orvosok Dr. Matkovics Iván fürdöorvos, Dr. Loucsarek gyakorló orvos.
Szabad fűrdök Júniusban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
Nyomatott ifj. VVajdita József könyvnyomdájában Nagykanizsán.

Insert failed. Could not insert session data.