Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.09 MB
2010-03-08 14:19:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2031
6224
Zalai Közlöny 1933. 172-196. szám augusztus

Zalai Közlöny
Politikai napilap
73. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

73. ívfolyun 172. uám
N«gykmnli»«, 1958. auguaitus 1, kedd
Am 14 fillér
X(eikc»lM<V ÍJ bttdóhlvtlal; l\'öul 5: Mém Megjelenik mltiám refjel, bttM Hvételírel
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Hlöfiieiíil irt: egy hdr, ■ pengő «C Itltfa SieikeiMStígl éa kladóhlviUII telefon: 78. u
A római nt ntáu
(H) Gömlíös Gyula miniszterelnök Kánya Kálmán külügyminiszter társaságában Bómál>ól visszaérkezett. Nt\'incsak az ország, hanem egész Furópa figyelme ennek a római útnak eredményére irányul.
Ez teljesen érthető. A világ a londoni világgazdasági konferencia gyászos kudarcának hatása alitt KII. Ive. a konferencia, amelyen hatvanhat állam vett részt, egyetlen problémát sem tudott megközelítően sem megoldani u sok közül, amelynek valamilyen formában vajé\' megoldását várták tőle. Sőt, a világgazdasági válság egyik fő-fő-fontosságu kérdése: a valutakérdés, a valuták stabilitása, illetve a va-lutáris ingadozásnak, lehetőleg, szűk körre való szorítása, időközben, az amerikai elnök zavaros pénzügyi |>oliHkája •folytán, még lx)iiyolultabb és még nchczehlx\'n megoldható probléma lett, mint azelőtt volt. A kereskedelmi forgalom nagy kérdései is: a magas vámsorompő. az ex|k>rt és import viszonylatának nehézségei. a kivitelre utalt termények értékesitésé-nek közismert akadályai, a kervs-kedelmi adósságok stb. megoldatlanok maradtak a londoni konferencián.
Másrészt, itt vannak azokhoz égető problémák, amelyeknek a ki-engesztelé.s t>zx\'l leméiül Jpendő megoldásától a jövőnek In-kés fejlődése Tügg. Mert, végre, ma már az egész világ tisztában lehet azzal, hogy a |M>litikai ellentétek ki-küszöbölésc és elsimítása, illelw a Wkeszerződéseklx-n elkövetett végzetes hibák és vérlázító igazságtalanságok jóvátétele nélkül a Ik\'Iső fejlődést biztosítani és a normális viszonyokat megközelíteni nem le-
iH\'t. A |H)litikni feszültség, ettiuí-telése, vagy mondjuk, meg egv szóval: a revízió kérdésének közmeg-nyugVánP líeltő megoldása nélkül a gazdasági válságot sem lehet sikeresen orvosolni. A londoni konferencia kudarca után ezt ma már tisztán láthatja az egész világ.
I.étrojötl a négyhatalmi egyezmény, amelynek legfőbb tartalmául és céljául a Duce a revízió, kérdésének dülŐrejultatásál tűzte k\' A négyhatalmi egyezménynek (Z\' «< döntőfontosságú tartalmát a francia diplomácia a kisantant mesterkedéseinek nyomása alatt t\'lhoniályasitani iparkodott. De semnii kétség, sem lehet aziránt. Il(,gy a revizió gondolata mégis benne foglaltatik a négyhatalmi egvezinény tartalmában és célkitü-zésél>en. Ez a kérdés világszerte adva van. Fz a kérdés immár nemzetközi kérdéssé lett és megoldatlanul nem kerülhet le többé a fel-, adatok napirendjéről. Nekünk, Pr-renézve a légértétóesebb garaneiát n.vujtja Mussolini személye és a ■fégyhatalmu olasz nemzet őszinte barátsága. Bizva bízhatunk abban, b«gy* Mussolini -nem engodi elho-
mályosítani a magyar igazságot és a világ minden részén lévő lelkes barátainkkal karöltve a leghathatósabb erővel segítségünkre lesz abban a legfőbb, életbevágó nom-zeli törekvésűnkl>en. hogy minden bajunk kntforrását, a trianoni szerződést eltüntessük a föld színéről és hogy a magyar nemzet méltóan tölthesse Ik" történelmi rendeltetését a Duna me<lencéjében.
Ila ezekhez még hozzáfűzzük azokat a s|>cciá!i.s érdekeket, amelyek Magyarországot az Olaszországgal való, mélyebb és bensőbb gazdasági kapcsolatokhoz fűzik: akkor, nagyjából megjelöltük azt a politikai és gazdasági gondolatkört,
amely (!öml>ös miniszterelnök te Kánya külügyminiszter mostani római utjának jelentőségét jellemzi.
Gömbös Gyula miniszterelnök, mióta kezélx* vette az ország sorsának irányítását, éji-napot összevetve, fáradhatatlan odaadással az ország talpraállitásán. az ország gondjainak lehető enyhítésén és a magyar nemzet elévülhetetlen jogainak elismerésén és kivívásán munkálkodik. Olaszországi utazása is ezeket a nagy nemzeti célokat szolgálta s szentül hisszük, hogy hazánk őszinte barátjával, Mussolinival való ujabb találkozása is üdvös credméuyl hozott a nemzet javára.
Felrobbantott egy négyemeletes szállodát hogy kiirtsa a családját
Brünn. julius 31
A négyemeletes Furópa-szállóban hétfőn reggel Ixírzalmas robbanás történt. A szállóin)! 60 méteres lángoszlop csapott az ég felé. A szálló János\'utcai frontjának első emelete egészen a tetőig elpusztult. Az egész ház l>oomlásától tartanak Eddig egy fiatal anya ós egy gyermek holttestét tudták előhúzni a romok alól. Kórházba szállítottak hét súlyos és 30 könnyebb sebesüllel. *
A vizsgálat megállapította, hogy a robbanás a szálloda 7-cs számú szobájában történt, amelyet Bauer Adolf mahriwsch-ostraui vendéglős
IhtcII a családjával együtt. Megállapították hogy Bauerék nem hagyták el a szállót és nincsenek a sebesültek között sem. Minden jel arra inutíit. hogy a vendéglős családirtási akart elkövetni, efcra-zít-lximba felrobbantásával.
Brfinn, julius 31 ( fcjszukai lclrfmij-lfn/Ai í A szálloda romjai négv utcai járókelőt is magukalá temetlek. A halottak számát még mindig nem sikerült megállapítani. A széttépett emberi Uwlrészekel a szemkőzli házak lakásaiba vetette nz ablakon keresztül a borzalmas erejű robbanás.
Ma befejeződnek az osztrák-magyar kereskedelmi tárgyalások
Fablnyl kereskedelmi miniszter holnap Rómába utazik
Budapest, julius 3t A magyar-osztrák kctTKketUmi-tárgyalások igen kedvező mederben haladnak, de hivatalos jeléntist csak a befejezés után adnak ki Shckinyer és Fab\'atifi kereskedelmi miniszterek személyesen irányítják a tárgyalásokat.
Sloekinger 1nánis>4er kedd-n Cióintoöx Gvula miniszterelnökkel találkozik, majd Imrédíj pénzügyminisztert és Kátlaij földmivclés-ügvi minisztert keresi Tel.
illelékes helyen arra számítanak, hogy a tárgyalások ma már véget is érnek és így Fabinvi kereskedelmi miniszter szerdán már Ró-
mába utazhat.
A gabona-export* védelme
Budapest, julius 31 A kereskedelmi tanács hétfőn igen fontos határozatot hozott, hogy megakadályozza Magyarország termésfeleslegének olcsó áron való kijutását az országból. A határozat értelmében, minden államnak csak saját áruforgalmi pengője ellené-Ih\'ii engedi nvg a mezőgazdasági cikkek kiszállítását, tehát\'más külföldi hitelezőtől nem lehel megvásárolni a pcngő-kóvelelé.st és így nem lehet rontani a külföldön terményeink árát.
Nemzetközi diplomáciai retorzió készfll az anszirlai német propaganda miatt
Bécs, julius 31 az*osztiák lapok szerint nemzetközi akció készül Németország ellen abból az alkalomból, hogy sem a német rádióállomások nem akarnak felhagyni osztrák-él lenes propagandájukkal, sem- a német repülőgépek nem akarnak távol ina-
l-radnl Áumtria területéről. A laj>ok jelenlése sacrinl a nagyhatalmak, elsősorban Franciaország képviselői közös tiltakozásra készülnek Berlinien.
Ausztria külön is diplomáciai ellenakcióra készül. A Temps párisi ludositója a következőket Írja: •
Ha a némát birodalmi kormány nem igyekszik a kardcsörtetŐk buzgalmát fékezni, akkor diplomáciai lxmyodalommal kell számolni. Valóban ne.m lehel tovább elviselni ezt az uszító hadjáratot. I%z az\'eljárás elviselhetetlen In-avatkozást jeleni egy szomszéd állam Ivlsö ügyeibe. Bizoltyárá elsőizUm történik a müveit népek történetében, hogy ilyen üzelmeket elkövetnek olyan kormány ellen, amely vég tére csupán arra törekszik, hogy országának erkölcsi és politika! függetlenségét megvédje. Valóság gal oktalanság azt állítani, hogy a birodalmi kormány ebben-a kérdésien nem felelős. Igazán érthetetlen, hogy Berlinben még mindig nem látták be. hogy ez a hadjárat a nemzetközi közvéleményt telj^-n a birodalmi kormány ellen han-tfolja.
Franciaország mindig résztvesz a nemzetközi munkában
Páris, julius 01 A i Petit Parisiennoi jelentés*" szerint Daladier miniszterelnök beszédet mondott Orangebcn, ahol |öbl>ck közólt kijelentette:
Mindenekelőtt tartani kr|l a frankot. a nemzeti pénzegységet, mert súlyos katasztrófára vezetne a pénz ér-léke.sőkkfnéw. Kijelentelte továbbá, hogy Franciaország mindig jelen lesz a leszerelési értekezlet «ís a népszövoi-ség munkálatain és a többi államtól is ugyaiutat a lojális magatartási várja el. mint a milyent Franciaország M-nuslt. v
Nagytakarítás a stájer tartomány-gyűlésben
Grác, julius 31 A tartománygvülés éjszakai ülése. amely jóval éjfél után ért véget, kimondotta, a nemzeti szocialista párthoz és a stájer Heinialschutz-lioz tartozó képviselők marxlátu-inainak szünetelését.* A lleimat-schutzhoz tartozó hat képviselő »znvaaá» «dőtt .elhagyta az üléstermet. A határozatot csak k*t nagynémet képviselő nem szavazta meg.
Nincs hlr a külföldi cserkészek é\'rkézéiének Idejéről
Gödöllő, julius (II A \' gödöllői cserkésztáborban eddig 10.000 magyar fiu veri sátrai. A külföldi cserkeszekről mindössze az a hir. liogy elindullak Magyarországra.
(iódólllő, julius Q1 (Rjszakűi telefon jelentés, A gódóllői cserkésztáborba hétfő estén\' már több, mini 17.000 cserkész \'gyfill össze. Kzeii a nu|M)ii érkeztek meg a görögök, a danzigiak, egyiptomi ongolok, Armé-uyek, \'lengyelek (058 fiu és 72 leány), máltaiak, csehek, kanadaiak.
Batbo útnak indul
ÍA>ndon, juljus ül (éjszakai lelcfonjelentés A metoon.) lö^iai jelchlések Bz«rint annyira javult s idő az Atlanti óceánon, hojjv lialbo léfaügyí miiiiszler nztirflotlája ma, kedden reggel útnak Indalhat. Megérkezt-, síikre ru/. esii óráktMu szániilauak az ir pa/tokoii."
ZALAI KÖZLÖNY
Hogyan vélekednek a ralidéról és a magyar trón restaurációjáról Spanyolországban ?
Beszélgetés don Pedro Oornuei olasz titkárával Nagykanizsán
Nagykanizsa, julius 31 A nemes vonalú turaautó zajtalanul gördül a t-cntrál elé. Előkelő megjelenésű öregúr c-s feltűnően szőj) liuszensztendős leány lép a járdára. A volánnál rendkívül intelligens tekintetű ősz ur ül. A kis társaság L>on l\'edro Gornuez, az elmúlt spanyol királyság egyik legkimagaslóbb államférfin, többszörös miniszter, aki a királyi családjai emigrált. Az exotikusan szép hölgy a tiuga, a kocsi vezetője sitj-nort• SicvU Anfossi, a titkár, iiki Uet nyelven beszél és diplomatának készült, de a háború más pályára sodorta.
A Centrál halk és előkelő levegőjű, intim kertjében mutatkozom be a titkárnak b kérem, hogy je-lenlsen be Don lVlro Gornueznek.
Siguor Aníosai lekötelező udvariassággal fogad, azonban nagyon Kér, hogy mondjak le szándékomról, mert Uon Pedro Gornuez idegen a spanyol események annyira megviseltek, hogy évek -óta orvosai s huga felügyelete alatt él s minden olyan természetű dologtól tá-volttartják, amely izgathatná u Üő eves öregurai.
— Azonban, ha én szolgálatára lehetek valamiben a szerkesztő urnák, parancsoljon velem. Én teljesen ismerem Don lVdro Gornuez álláspontját minden aktuális kérdésben, hiszen ve km szokott meg-l>eszélni mindent. Természetesen legitimista, hiszen emigráns. Többnyire Párisban élünk, ahol igen magasállásu pulitikusokkal érintkezünk — világosit íeL
Siguor Aiiíossi olasz, *u fia otthon orvosi gyakorlatot folytat, diplomá-ciai pályára készült és francia vezető iKjlilikusokkal érintkezik. Az uz érzésem, hogy a velühk szemben kialakult olasz ós francia álláspont alapos ismerőjével állok szemben.
—i Signor, — szólok — mi a véleménye a revizió kérdéséről a franciak szemszögéből\'!
— Ha összegezem mindazt, amit errőK tudok, mondhatom, hogy ko-molip és jelentős szinpáUák nyilal-Loznak meg Mayj/arorszáy mellett, azonban rossz szolgálatot tesznek hazájuknak azok, akik aliabsburg-resturáeiót a revizió kérdéséhez kapcsolják. Franciaországnak semmi ellenvetése nincs Ottó magyar királysáyu ellen, azonban ebben az esetben kény léten leitfic honorálni a kisantant ayyodaltnuU és a re-vizló kérdésében az 6 álláspont-/ukra helyezkedni, nüvpl QUó királysága a régi Osztrák-Magiján Monarchia szimbólumaként állandó, rejteti fenyegetést jelent.
— A magyar kormány hivatalos állási>ontja az, hogy a királv-kérdés megoldása nem i< lőszer ü. — Világosítom fel Signor Anfossit.
— Ez a közismert tény teszi tehetővé azt, hogy Mussolini teljes
erejével támogat hassa az önök törekvéseit, azonban nem jó szolgálatot tesznek hazájuknak azok, a kik megpróbálják elhitetni, a külfölddel, hogy a magjai- nép tekintélyes része még a revizió rovására is a Habsburg királyért lelkesedik. liz romantikus ugyan, de a realitások korál éljük .,.
— önök legitimisták?, - kérdem csodálkozva.
A végsőkig! — fckl komolyan. — De a mi dinasztiánk nemzeti s osztatlanul Spanyolország érdekei! tartotta szem előtt évszázadok óta, mig a magyarok történelme azt mutatja, hogy egész a világháborúig a faltörő kos szerepét játszották a Habsburgok uralma alatt. Okuljanak a multakból, ez a véleménye a világnak dekoratív do<£<i rt ne áldozzák jera\'realitásoké iizzel az önök érdekében folyó olasz törekvéseket is lényegesen mogkónnyilenék.
— Mi a /randák álláspontja az oszlrák-muyyur kapcsolat róli — kérdem.
— Épp uyy ellenzik, mini\' a német anschluss!, bár ha a legitimista mozgalmak nem lennének Ausztriában is, akkor inkább ebbe mennének bek, lwígy az anschluss kérdése végleg elintéződjék. /
— Azt talán mondanom sem kell, hogy mi olaszok I... — a szeme felragyog, majd halkan mondja: •- ezek azok a dolgok, amelyek Don l\'edro Gornuez és barátainak beszélgetéseiből kialakultak előttem, dacira annak, hogy szélsőségesen legitimisták vagyunk. A király arra való, lioyy a nemzet érdekeit fokozottan szolgálja s hu ez szerencsétlen helyzete miatt lehetetlen, lUljon féliy nemzetének jövője érdekében. Ez a királyi és ezért van az, hogy Alfonz király maga int le minden mozgalmat. 0 majd akkor megy vissza hazájába, ha ezt az egész Spanyol nemzet óhajtja és ez az idő már nincs messze...
Ezután bemutat a titkár Don Pedro Gornueznek, aki a mellettünk levő asztalnál ülve hallgatta beszélgetésünket és sürün bólintott helyeslése jeléül.
Különös pikantériája a beszélgetésnek, hogy a spanyol, királyt .._«.. vérségi kötelékek fűzik "
19S8 augusztus 1.
Habsburgokhoz..
Balázs József.
„Fiuk, melyikőtöknek van egy cigarettája?"
Utóirat Gömbös iplnlszterelnök kanizsai huszpercéhez
Nagykanizsa, julius ,31 Szombat délután ü óva. A kanizsai pályaudvar lcdetl csarnokában ezr-Jkre menő tarka tóim-g hullámzik uz izgalom nyugtalansága val. Az a hir, hogy a hivatalos város ünnepélyes fugád-tatásban kívánja részesíteni a Kómából hazatérő miniszterelnököt, Nagykanizsa minden társadalmi rétegét kimozdította otthonából, hogy szemtanuja legyen egy történelmi pillanat bevonulásának.
Meglátszod azonban az prookon és a várakozás futóit.légkörén, hogy ez a kíváncsiság nemcsak u minisztciclnók-nek szólt, hanem szólt az Embernek, aki vezéri kiválasztottságának mágneses erejével vonzza maga köré bizalommal telitett hűséges katonáit, liz a bizalom, ez a szeretet, ez u rajongás várta Gömbös Gyulát szombaton a ka-jiizsai állomáson.
Meghatóan impozáns volt a szojn-bati fogadtatás. Kanizsa közönsége , a hazatérő családlöt váró gyermek örömévé! üdvözölte a miniszterelnököt/ azzal a gyermeki örömmel, amely bízvást reméli, hogy |órtékes ajándéuok kerülnek elö a romui útra v/tt tarsolyból.
Kanizsán elmaradt az ajándék Kiosztás, mert a tartózkodási idő rövidsége nem tette ezt lehetővé, ellenben Kanizsa más, nemesebb ajándékban része-sült. Ez az ujándékozás is azonban kétoldalú, mert fizetnie kelleti érte szív-paritáson. A miniszterelnök ugyanis személyi közvetlenségének demokratikus varázsát hagyta itl nálunk, hogy magával vigye cserébe a meghódított sziveket.
A fővárosi előkelő ^ajKik politikai rovatvezetői már rabjául estek ennek a lekötelező közvetlenségnek, mert pártállásra való tekintet nélkül, szemükben az cgyütt-dolgozók őszinte becflülésé-vel és örömével vélték körül Gömbös Gyulát. Azzal a becsüléssel és őröm-
mel, amivel csak a komoly munka kitűnőségeit varja az ember, liz a jelenség azonban kölcsönős is volt, mert a hivatalos üdvözlések után u spjtó munkásainak szólt a miniszterelnök eisö barátságos .kézszorítása, amit a \'Szervusztok, fiuk« mindennél Jtöbbel jelentő szavaival díszített a miniszterelnök. A kölcsönös megbecsülés értékelését jelentette ez a két rövid szócska, amelyről jóleső érzéssel vettek tudomást a közelben állók. Ez az intim viszony hozta magával |azl is. hogy néhány percnyi beszélgetés nlán egyszer csak ezzel a meglepő kéréssel fordult oda uz újságírókhoz: »Fiuk, melyikőtöknek van egy cigarettája?*
Aki egy kissé latolgatja ennek a majdnem mindennapi, de ebben a helyzetben mégis csak szokatlan cigaretta-kérésnek a jelentőségét, annak Okvetlenül rá kell jönnie arra, hogy csakis és kizárólag uz a viszony lehet
Ínnek az alapja, melynek üditő lég-őrét a sokai együtt dolgozók és egymás, munkáját komolyan értékelők .honosítják meg egymás között az idö során, fcs azalatt a huszpercnyi várakozási idö alatt, amíg a miniszterelnök ou állott a fogadására megjelentek heterogén összetételű, de lelkesedésben egyforma csoportjában, ugyanezl a közvetlen légkört sikerült ^megteremtenie Kanizsán is.
A jövetükre semmi sincs olyan imponáló hatással, mint a vezetők közvetlensége, amelynek nélkülöznie kell a hatalmon levők tradiciös merevségét, ami a vftelők részéről mindig nagyfokú bizalomhiányt feltételez. Ez\'pedig nagyon sok cselben megbosszulta már magáig Gömbös Gyulának nem kell úttól tartania, hogy közvetlenségével rontani talál a presztiasén, vagy hogy csorbításra adna alkalmat méltósága damaskutii pengéjén.
Nem kell félnie, de nem is niert tudja, hogy az a penge, amelynek élét
nemzete védelmében álHtja stt-rnbe ar.
ej&sz világgal, védelmez ugyan, de sebet is tud osztani, ha sor kerüliu arra.
A luisz perces kanizsai tartózkodás az eddigi hívek fokozottabb lelkesedéséi, a közömbösöknek és gyanakvóknak pedig megnyert bizalmát, jóleső szimpátiáját termetté a magyar minisz-lerclnök számára.
Dávid Magyar József
«= Kl3Qrangu müjóg kapható a Trans danub i a Egyesült OOzmalmok Részvénytársaságnál.
Ezer vevő 1 i
Minden váu merte, hogy ilyen olcsón
SIN
DIVATflr
az eladott m ujabb áru póto
Olcsó nyári cipővásárunk megkezdődött!
Miítényi Sándor és fia cipőáruháza
F6-ut 2, siám ^ Városház palota Fő-ut 2. szám
1838. luguntm.l.
ZALAI KÖZLÖNY
Szezonvégi olcsó vásár!
Áz összes nyári árukat ós fürdő ruhákat »»c*t*ínft» i eddig nem létezett alacsony árakért eladjuk I
rürst Divatcsarnok

Színházi apróságok a kulisszák mögfil és a nézőtérről
TitennedyntUk kHtUményt ki megy, ki marad? — Skaiulya-vixit Vaus Irmánál — Vannak még mecénáaok — A c-vrkésx mm lap\'A ntveió-smber tragikomédiája C
II l-l Művirágok! Rögtön rávágja: -,-■*-« Harmadik skatulya jobbra Az a rengeteg holmi, ainiiv egy szinteznek szükség van, minden kftlőn-külőn skittulyában. Az egyikén csupa copfok, a másikban szin-. padi ékszerek, a harmadikban parókák, csipkék, kendők, a klasz-
Nagykanizsa, julius 31 Közeledik a színi .srtezon a vígéhoz, érdeklődik már a közönség, hogy kedvencei . közül kii lál vi-: szont jövőre.
íme az.első .örömhír: — Gal\'lli Ferenc le.saerződött újra a pécsi\' társulathoz. Vasárnap éjjel\' visszh-ulazott Budapestre, ahol Gál Vran-ciská most forgatott filmjében (»Kgy lánv, aki mcr<), a magyftr és német változatban egy szerkesztői játszik. Amint budapesti kötelezettségeinek elegei tett, berukkol\' újra a mi társulatunkhoz.
leszerződött Harczos Irén is, bár egyik nagy fővárosi szinház igen komoly formában érdeklődik iránta. Mi. kanizsaiák igen szereljük Harczos Irént, sokra értékeljük tehetségét, kedves, szeretetreméltó egyéniségéi, de annyira mégsem szereljük, hogy - akár saját, érdekében is szívesen lemondanánk róla. ,Most aztán meditál halunk felelte: akkor őr ülünk-e jobban, ha tehetségéhez méltó fővárosi szerződésén lehetünk rá büszkék, vagy akkor leszünk-e él-. dogqbhak, Jia megmar\'ad nelyiuk. Ne haragudjék lfarczos Irén, ha nagykanizsai közönsége előreláthatólag az önzőbb álláspontra helyezkedik ...
Aláirta a szerződést Hánhy Haha, IVMa Irma, /Ica Rózsi, fieru/c, A>-lely, Gál Zoli. Daius, Késmárki/ is. Kgy sincs kőztük, aki ne jönne vissza akkor is, ha a direktor a szerződtetés előtt megszavaztatta volna a kanizsai közönséget
Kddig az őröm-hirek. Már sokkal kevésbé megnyugtató a jövőre, hogy Sz«nc:y Mária, u csengő-bon-gó, gyönyörű hangú primadonna, a társulat szőke pacsirtája nem irta alá a szerződési Más társulathoz gravitál. Kár. Tább gázsit kaphat talán, de több szeretetet aligha, mint Pécsett és Nagykanizsán.
Mcdgycsy Juci is csak egy kanizsai szezonban volt a prózai együttes csillaga. Jövőre már Sopronban és Kaposvárott játszik.
A társulat legrendesebb tagja kétségtelenül Vas.* Irma. A szekrényeién ügyosztályokra osztva sorakozik egy egész skatulya-regiment. Csak ki kell mondani:
szikusoktól napjainkig. Van egy
fóliás skatulya. Minden jelmezéhez van benne folt. Minden darab folt összehajtogatva, kivasalva, hogy szükség esetén azonnal használható legyen. Az íróasztalán is skatulyák, külön a levelezésnek, a kritikáknak, a fényképeknek, lx\'gfelül a rajongásig szeretett szüleinek a képe, meg a mecseki családi szőlőé, a kedves, szép uri rezidenciával. A jelmez-szekrényéén az apáca-kalaptól ( rertrudis övéig minden megvan, amit csak cl lehel képzelni a szerepköréén. A konyha-ládájában a pctróleum-főzötöl a ruh\'aszárilókötéiig minden élyár-rekviziluni olt van, amire egy sokat utazó színésznek szüksége lehet.
— A inig ezt mind összeszed tom,
— mondja — bizónv sokszor nfcm jutott utcai elegánciára ...
A tehetsége n színpadim predexz-tinálja, (le a jó Islert feleségIVck, gondos, melegszívű, simogató szavú, uri gondolkodású ass onynak te-rejnlctte Vass Irmát.
Minap megirlatn. hogy Gál Zolinak inecéhás kéne egy nudrág-tartó erejéig. Mi történt másnap, este\'? (iái Zoli ismeretlen jótevőtől egy stramm nadrágtarlót kapott az ablakon, át az öltözőjébe.
- Ha ez így niegv. — mondtam neki akko(r e rovat vehetője is kér magának ogyet, mert neki is éppen nadrágtartó-gondjai vannak.
Tudja mit, szerkesztő ur, — találta fel magát Zoli barátunk — lessék megirnl, hogv kellene nekem egy pftr cipő is, aztán ha ez is sikerül, akkor a nadrágtartót átadom magának.
Danis Jenő köztudomás szerint lelkes cserkésztiszt.
Minap Késmárk(/ a kinai oum>ch szerepéén nem talált hirteUmében sárga festéket. Galettának volt, de (ialeltának éppen jelenése volt\'a színpadon. Szükség törvényt bont, Késmárky kímoszkirozta magát Ga-lelta festékével. A tulajdonos utólagos beleegyezése amúgy sem volt
Ferono József dédunokájának, Wlndlschgratz Stefánia hercegnőnek eskövóje PixUban P. d\'Atcantara gróffal.
kétséges. Errr jón Danis. Nokl sincs sárga festéke.
— No sokat szaladgálj, — mondták a kollégái — mert jön a jelenésed. Itt van neked Is a Ga-lettáé...
— Igen ám, — ébredt fel Danisban a liliomos önérzet — csakhogy én cserkész vagyok neki-fn nem szabad k>pni... Hanem te, Késmárky, vedd csak el n Gi.\'etta asztaláról te azt a festéket add a kezembe.
Késmárky vette a Gak-tta festékét te nyújtotta Danis felé. Danis lelkiismeretének ez sem volt elég, haivem Így szólt:
De erőszakold is, kérlek... erőszakold, hogy elfogadjam!
Vasárnap este a »Vigözvegy <-ben volt cg.? frappáns rögtönzése az ominózus nevezetességű i ne előembernek\'. Egyik jeleneiben, halálos csendben, Galetta azt mondja Szcnczynek:
— Hja, mindenki ugy nevet, ahogyan tud,,,,
Krre felharsant a nézőtér hátsó részén a nevető-ember közismert, elementáris erejű, nyeriléslvez hadon ló, hosszan gurgulázó röhögése Szólóban... A közönség a meglepetéstől csak pillanatok múlva tudta átvenni a kacagást, de akkor aztán tombolt a szinház és a névelőéinél* zajos tapsot ka|>ott, miköz-éir »tz fJőaflás poroki^ »nvilí pályán* elakadt.
Ez volt a nevető-emér egyetlen •szereplése*, amikor nem Ixjsszu-ságot okozott, hanem komoly sikere volt a kacagásával. ■ Galetta következő mondata szerep szerinl ez volt:
Az nevet, aki utoljára newt.
Hát ez is igaz. P,s ez is a nevető-eméren \'igazolódott é Rögtön az előadás végén. A rendőrség az előadás szándékos háborításáért — állilóiag 10- jKjugőne — n>eg-bütttette. (hi)
Oloaó ctpöár*M«IUH az »I dcál«
cipőáruhdzban. — Nézze meg kirakatainkul.
Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélrnü-ködéöük rendén legyen, ez pedig a természetes „Ferenc J6ueí" kese-rüviz használata á tal érhető el. Nő-orvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc lóuef vizei, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik.
(Nincsenek csodák ! Amit más tud, azt mi is tudjuk !
Győződjék meg róla, hogy a visszamaradt nyári áruk , és egyéb maradékok ma is nálunk a legolcsóbbak I
Kirschner Mór divatáruháza
ZALAI KÖZLÖNY
1883. mguMtaa j.
SZÍNHÁZ
A Szinpártoló Kgywölet a
ül«gv*MtttJás stádiumában
Mrgühik, hagy N^yk.mi/^áu ■iMUgakmi indnll meg egy Sjrfh-
luirtoló Egyesület inegalnkuláMira. A híradást mindenütt rokonszenvvel fogadták ós dr. KriUky István |K)lg4rmesU\'r is a legmos-szebbnK\'-nflteg pártolja a gondolatot. Örömmel jelenthetjük, hogy a felvetett esznuH minden Jónak ieJk»s támogatója. dr. Mu/schcnbaciicr Ivdvin kir. lórvónyíaéki Uuuiraelnók is Hmgácvá tette és íxirsülésünk mdc rint máris megtörténtek u lópósek, hogy <gy biwdlság i\'övidesen ósz-BJMtil. u felvetett ecumc megvalósítására. Két alternatíváról van sró. At. egyik szeriül külón Scin pártoló Egyesüket alakulna .saját alapsxa-hályaival, és a tagdijak azsolgálnák a szin pártolást oly tuódon, hogy a tagok 12 havi tagdij-résjtkite biztosítana szántukra olusó sainházi jegyet ós ezrei elérhető kuuu\\ hogy a szinjiáznák állandó látogató közönsége legyen. A másik alternatíva szerint a Szinpártoló Egyesület mint a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór alosztálya folytatná tevékenységét.
Értesülésünk szerint ebben az ügyben már a legközelebbi Hajnikban összeül egy bizottság
A ftjcinhátl iroda hirei
A színtársulat buoauhete
Még csak hat napon át lesz muzsikától, kacagástól, tapstól hangos szép sainházunk nézőtere Még csak hat estén lebbenik *zét a virágos vórós brokát függöny h aztán szerteszáll nak színész-fecskéink, hogy róvid pihenés után újra kezdjék az évet, a nuiit(lstf|t n ujj* tanulják aaokat a darabokat, amelyekben mi már csak a jövfl nyáron gyó-nyórkódhetünk A hűvösödő levegő színházunk kedvében jár, k hozzájárul ahhoz, hogy közönségünknek kellemessé tegye a szinfcázbá járást Tekintve, hogy a bucsuhét műsora elsőrangú művészi élvezeteket igér, közönségünk kevés áldozattal hü maradhat színtársulatához, melyet a kéthónapos színházi idény aíatt szeretetével elhalmozott.
<fertli ■ bo—UH*., flipre* hely.
4r«kluiI Kedden délután 5 rtralúor *z évadnyitó nagy operettsiker, az firik a buta Italász, egyik legszebb magyar operett kerül szlnr? • filléres hely-Arakkal.
(Szerelem vénára> Kende I.áazló
Mm-miJs. p.vek «ita, nagykanizsai premierjétől sitlnte legendás hire von ennek a tüzesen Izzó, megrázóan iz-ípalmas társadalmi erkölcsrajznak. Vajda Ernő világszinpadokat bejárt szeralmi drámája, mely meséjét az aoierikai dollárkirályok életéből veszi, űgyik legértékesebb darabja a drámai műsornak. Ezt a darabot választotta Bende I.Aszta, ez & melegszívű színész-ember, kinek művészetét operettben és prózában egyként nagyra értékelt*\' A winluukadveió k&UMttág. iieud t Láuta búcsúja kedden este lesz.
Harc kos Irén >\'•»• Irma buc«i)a. Szerdán (este a Színtársulat két kiváló művésznője mond bucsut a közönség-nek. Harczos Irén művészeiében óta gyönyörködött a MgykJanizsai kör zóa«ég, ezidéu oMk gy»>ugólke<Ié»e gá-tolla meg abban, hogy ritkábban csillogtathatta művészetét. V.tss Irma is régi. kedves ismerős, A két kóiNxere-tctln-n álló művésznő szerdán este a • Méltóságos asszony trafikja, évadsi-ketu vígjátékban tartja búcsúját.
«D/*tmt>l. - mtérc« ferlváraktol. Csütörtökön délutáu 5 Urakor filléres
^..de SCHÜTZ még olcsóbb"
ezt hallja több ezer megelégedettségtől sugárzó arcú vevőnktől.
A megelégedeti vevő a mi
legnagyobb jutalmunk, mert mi nem csak eladni akarunk, hanem a legfontosabb hivatásunknak tekintjük, hogy bármit, amit a SchOtz Áruházban vásárol, a
V
célnak megfelelő, legújabb divatú
kiváló, tartós, jó minőségű és elismerten olcsó legyen.
Felhívjuk szives figyelmét Intézeti Kelengye vásárunkra, ahol mindent megkaphat, amire szüksége van: SchOtz árakon!
Szigorúan szabott áraink azzal a megnyugvással szolgálnak, hogy soha sem fizet egy fillérrel is többet.
Maradékok, mint mindig : az árak maradékéért.
Saját érdeke, hogy bevásárlás előtt okvetlen tájékozódjék üzletünkben árainkról
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
A raRíáron fevö nyári árukat
minden elfogadható
árért
árusítom.
G01ENSKY FERENC
divatáru Üzlete
Fő-ut.
heIvárakkal a Dzsimbi vígjáték van
műsoron.
Rózsahegyi Kálmán veadátffolttpfeel.
Gsütörtőkón esle kezdi meg Rózsa-hegyi Kálinál*, a .Nemwíi Szinház ört-kós tagja, nemzeti színjátszásunk bús/.-kesógc négynaiws vendégjátékát, mMvro a kiváló művészt Igazgatóságunknak""*!-került megnyerni. Csütörtökön este Szigligeti örökszép népszínművének, • A cigányának cimszetepében, pénteken este a legjobb vígjátéknak, «A szabin nök elrablásáénak kacagtató Rettegi ripacs-igazgatójában, azomba-ton ós vásárnap este pedig a Nemteti Színház újdonságának, Gárdonyi (iéza «Oreg tekintetes/ dmü vígjátékának cimsiercpében ragyogtatja utolérhetetlen művészetét. A Hózsahegyi-vendég-játékokra jegyek már most előrevált-hatók s éppen azért, mert c darabok iránt különösen nagy érdeklődés nyilvánult meg, ajánlatos l«az a jegyfkröl . már most gondoskodni.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, Buguiahjs l.
6.45: Torna, t\'tílna gramofon. Hirek. - 10: 1 Francia elbeszélések. 2 Hírek a jamboreoröl. — Közben: Gramofon. — 12.05: Cigánvzene. — 1230 Hirek. - 1.16: Időjelzés. 1.30- Hely. szini közvetítés Gödöiiőröi. — 2 45: v Hirek. - 1: Alláujántatbk. 1.45 Időjelzés, hirek. - 5: M. Haynal Klma énekel. Zongorán kiséri Kósa tiyörgy.
— 5.:W: <Találkozások érdekes asszonyokkal! Dr. Clemcntis Ervin előadása
— 6: Országos PoMászenekar a margitszigeti Márkus-étteremből. — 7: Mária. Kortsák Jenő novellája. - 7 30: Fenyves Aliue hegedül. Zongorán ki-séii Kósa György. — 8.10: Bgyfelvo-násos hangjáték. 1 • Játék a lánggal*, irla: Petur i.ászló. Szernély«k: Olga -Izaáky NUirgit. Sándor Alapi Nándor. György — Apáthy Imre Szobaleány Váudory Margit. — 2. »A tavasz.* Irta: Mészáros Sándor Személyek:. A tanár ur Köperki-B-tórz l^jos. Sári, a leánya Ignácé ttózsa Magda • Hálborv tiízella. Baáry Nándor - Matány Antal. 3. »A papJ nem őrül.. Gárdonyi Géza novellája után hangjátékm feldolgozta Kőpeczi-BcMuz luijos. Személyek: Mariska — Vándory Margit. Gedoo\'n — Kö]>eczi-Boócz U-jos. Kis-Kuczor liedoon — Alapi Nándor. Postás — Tapolczai Gyula. — 10: Időjelzés, hirek. - Majd Toll Árpád és Jancsi cigúnyzeitekara. — 11: lde-gwnyelvfl előadás a Jamborce tábor• nyitása clőtL
B*cí. 11.S0: Az alpesi tartományok dalai. 12: Déli hangverseny. 15.35 Híres áriák. 17.06: H«ug%«fMiiy. (Erika Heller, Bosalinde Kaplan, Kálay Gyula).\' 17 45: OrHtőrhimáriák. !8.0: Ba im gnriettl>erg. Az ennsvólgvi «lfetejteti cisztercita kolostor. 18 30: Az inkák kultúrája. 19: Német népoperáktól Kari Auderielh, Maria ;Helnlng, Prnvt Tauber és a l»écsi szimfonikus zenekar . 20.30: Scipcl dr. halálának évfordulójára. 21: A radiözenekar Eyslor Oilóu-müveket játszik. 22.30: Esti hangverseny.
\' ZALAI KÖZLÖNY
1933. áugutotui 1._
Kroller apát kitüntetése
Hu(Iu|H«I. julius 31 fijsTakai Ifilefoiíjvlfintts.) A kormányzó a minlszlirelndk elrttor-J jc.s/lé-M\'ir hrull-r Miksa in. kir. I konnányfőtaiuU\'Nos, zalavári apát-! fruk a ÍI <>. magyar érdeiukercez-J icl adományozta.
Gandhi vándorútra kel
ikimboy, julius 31
(iundlii bejflcmi\'Ue. Itugv kedden .Ti lanilványával cg.vült faluról-fal-.ira vándorol, liogy mindenhol a/, egyéni cllí\'n-állást hirdesse.
*atta az
ló elis-ég soha em vett.
R
|AZ
[fiyiséget ieggeí
(l etartóztattak vándor-«*tlrt)
•Uiusik József :i6 éVes vAmlorMnyk*-a [>acsal csendőrség flrizetlx) mert feljelentést teltek ellene \'■lene, lK){t>- cgy kis leánnyal ssemben MeK nem engedeti módon viselkedett. • \'^állították Nagykanizsára, ahol »z-al Nédekezett, lk>gy nem emlékszik ^""nirc, ittas volt lmrefi László dr U!HálóWró letartóiUtáaba helyezte.
napi hírek
NAPIRFND
Auguaxtui I, kedd
Kénül katoltkM: V.Pét. Protestáns: V. Pét iit.: Ab hó 9.
Vároif^u/tum és könyvtár nyílva csütörtökön í» vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Oyégysíeitári éjjeli szolgálat e$Jn«p-ban: az Őrangyal gyógyszertár Diák tér 10. sí. ís ■ klskanlzsal gyógyszertár.
ÜAzfUrdó nyitva reggel 6 órától este Ü óráig (hétló, szerda, péntek délután, kedden egtsz nap nőknek).
(A főjegyző. nMb^lsájfon) i)r.
Hegyi "Lajos i^lgániH-slcrhcivcllrs-fó-jegyző megkezdte nyári szabadságit.
(A rendőrségről) Solymosi László rendórlanársos, a kanizsai roiwlőrkapi-lányság" vezetője hélfőn kezdte tn g ."> hetes, dr. Dendyuk Antal" rcndürfo-galmazó l hetes nyári szabadságát. Solymosi rendőrtanácsos távollétében (iajdán.Imre rendőrkapitány vezeti a kapitányság ügyeit. Hajós Ferenc r\'-\'nd-őrségi irodafotiszt hélfőn vonult be nyári szabadságáról.
* (A törvényszékről) Dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki tanácselnök dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök nyári szabadsága tartamára átvette a törvényszék vezetéséi;
(Helga kirándulók mentek keresztül Kanizsán) Kgy 45 taglni! álló belga kiránduló társaság liétlón délután 2 nagy autócarral utazott keresztül Nagykanizsán. A belgák, akik Budaj>v»|ct és a Halatont tekintették meg. Jugoszlávián ke resztül Olaszország felé vitték az Altjukat.
(Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán a mull héten M gyermek szüleiéit, ,7 fin és 7 leány: Fischer József cipő-felsőrészkészitö és Lcichtncr Blankának izr. leánya. Vidovics tíyórgy földműves és Küne Annának rk. fia, Neu-mayer (iyórgy földműves és l aics Ko-záliának rk. leánya, Vild Ferenc napszámos és Magyar Annának rk. leánya. Bozzay József mükőszörüs-wgéd és Kóblös Krzsébctnck ref. fia. Páli Islván napszámos és Bárdos Annának rk. leánya, Kej.e János napszámos és Ku-nies Katalinnak rk. fia. Flinger l\'erenc földműves és MartinecZ Máriának rk. fia. Hóbor János kötélgyártó és Bagó-nyai Katalinnak rk. fia. Schlőgl József hegyőr és Friskó Máriának rk. leánya, (janglcr (Aula vasuti lakatos és Schnabl Franciskának ág. h cv. fia. Házasságon kívül születeti 2 leány és 1 fin. Halálozás 4 történt: Horváth Margit rk. ti éves .Orlilos,, Fischer Hajnalka izr. 3 iia|K>s, Varga t\'.yörgyné
j
Szollár Borbála rk. 40 éves. özv Dávi-<k>vlcs Józsefné Szabó ApoIIAnla rk. «K> éves. Házassigot kötött I pár: SziiM>dics l-crvnt kömüves.scgéd rk. és < sanádi Julianna rk.. Kop< . skó József napszámos rk. és Takács Terézia rk., Ligánv István sütőmester rk. és Tófejü Bozália rk.. Horváth l\'erenc kőműves segéd rk. és Kák>vi<s Mária rk
Találtak egy rctiküU kulcsokkal. AIvehető a \'szerkesztőségben.
(ilógolát k»|>olt egy napsuimos) Sebők József 10 éves tófejl napszámos a na|K>kluiu a lórátatházi templouiépi-lésníl hőgutát ka|x)tl a nagy forróság-ban. Alla|H)ta olyan súlyosra fordult. Iwigy be kelleti szállítani az egerszegi közkórházba.
Week cnd cipők, Sandalok, Bocskorok, l-ehéreipők idényvégi áron Miltényi ripőúzletben.
I J tulálmány a UitoMáH lerén. Kisebb tuzekel >:ddig vagy vizzel, vagy lúzoltó|M>rral (szódabicarbóna) oltottak. a viz sokszor nagyobb kárl lesz, mint a luz és benzint, olajat, festéket stb, nem olt, a (üzolló|K>r |>edig elcsomó-sodhat, meri igen hajlamos a nedvesség felvételére. Mindez anyagok kezelésére nagyobb fémtartályok vállak szükségessé, amelyek kezelése sokszor\' nehézkes. Pesten az utóbbi időben igen jó eredménnyel mulattak l>c egy újfajta készülékei >H0dug néven, amely ugy működik, hogy aránylag kis lémbengi-rböl nyomás alatt kifec.skon-dezve az oltófolyadék a tűzfészket gáz-felhőbe burkolja, az oxigént elvonja a levegőtől és igy olt egyforma hálás-sal mindenféle tüzet, A szabadalom tulajdonosa Molnár (iál>or \'műszaki cég, aki ezt a készüléket ,\\?ária Va|éria-u. 3. olatt hozta forgu|nml>a.
Női i\'H férII tennlaz (|pők nagy választékban az »Idcál« ci|>őániházb.in.
Közalkalmazottak figyelmébe! B-J-loráruiukat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk Hosszú lejáratú hitelre is, kamutinentesen. Kopstcin bútoráruház, llortby Mikiós-ul 4. szám.
ULTREFORM és minden egyéb befőttes álwegek nagyon olcsón kaphatók: Mcloiar U«agkci-eftkedésbon.
A kiskanizsai Polgári Olvasókör hősi emléktáblát aiiit
A\'kiskanizsai Polgári Olvasó Kör vnsárqnp délután gyűlést tartott .l/i."A- Józsor elnöklete alatt, ame-lyen elhatározták, hogy a Kór hősi halállal elhunyt tagjai emlékére márvány emléktáblát állítanak a/, ősszel és ebből a céll)ól gyűjtést indítanak.
______
Nyári cikkeinket^
úgymint:
női, férfi és gyermek fehér cipők, szandaiok, bocskorok stb. stb. árait
Fehér és mogyoró női antilop cipők, egyes párok már 5 pengőtől.
Ideál cipőáruház
Nagykanizsa, I ő-ul 12. színi
SPORTÉLET
Tanulmanyut a Jamüoreera
Nagykanizsa várns testnevelési vezetősége. Szépudmrij László áll. lanilól, leventeföuktalól kuldlo ki a kanizsai levenIciutézmény részéről a gótlöllői iserkészjamlKjree tanulmányozására. A teslneveiébi vezetőségnek ezzel a kiküldéssel az a célja, hogy minél több cserkész-szellemet vig^vnekr át a IcvvííU:-intézménybe.
Józsa NZJE érdekes győzelme
Megverte Rcmecxet, u inajyar dltxkou-v<ető rekordert
Újra nagyszerű győzelméről szá-mollialunk l>c ennek a fiatal óriásnak. Székesfehérváron, .Magyarország összes vidéki keni leiéinek versenyén 1:1.15 m-es dobásával legyőzte Hemecael, a ina^yar rekorder olimpikont, aki csak 43.30 m-t ilolxHt. Ezzel a versenyével beérkezett a nagy ver»uiyzyk közé. -Kevésbé volt szerencsés a/, NZTIí másik résztvevője Vas Gyurka, aki a/. 130 m-es verseny be,a 1 p 28 mp idővel csak negyedik tudott lenni, de igy is gyarapitutta a Délnyugati kerület pontszámait. Mindenesetre nag>* örömet szerzett Nagykanizsa összes sportbarálaiuak Józsa. tiak továbbra is igy.
Vfyosi lövészverseny
A nagykanizsai lövészcgycsületek vasárnap reggel 8 óráléü a Józst\'f f főherceg laktanyálmn várusi lövész-versenyt rendeznek.
Elmaradt a kerékpár-verseny
A Nagykanizsai Kerékpár Kgy let a vasárnapi kerékpárversenyét rossz idő -miatt megtartani nem tudta, a versenyt bizonytalan időre elhalasztották. V-ai-iOsty.
Sxámoa bot bajnál a természetes .Ferenc íáiief keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez.
John PI«rpont Morgan, • vlUg bankár-fejedelme egy gózöi fcdélielén, útban AngiUba.
«
ZALAI KOZLObíY
1933 augulilut 1
Tekintse meg védkötelezettség nélkül
BUTORRAKTARUNKAT
meggyőződhetik arról, hogy a »
■»...............mm—^ legolcsóbban
.....................■ ■■................. i a, legjobbat
Nagykanizsa
Horthy Mihlós ut
Boppon
vásárolhat.
Szombathely
Békéscsaba
Kedvező fizetési feltételek! Dijtalan szállítási
Recamierek garantált jó minőségben már P 150-töI. Modern, kényelmes fotelek 75 P-tfil.
APKÓHIRDETfiSEK
Ultr«form befőttes flvegek pyárl ára-kon kaphatók Stern üvegkereskedésében. Telefon 196. 2974
Raktáron la«B flassss árukat lfl«n olosón slárusltjuk. Armuth, ■nxár-udwar. 2648
Sxokalsányt keretek gyermek mellé. Unger, Horthy Mlklós-ut 19. délután 2—5-ig lehet jelentkeml. 2939
MázvazstéaSt hetesek, kl főzésben teljesen Jártas. Zöldfa vendéglő. Jelentkezni szerdán délután. 2996
ikombaton délután a Fó-uton slvssxett eg| arany karkötő. Kérem e becsöletes megtalálót, hogy a szerkesztőségbe ad|a le. Az Illető jutalomban fog részesülni. 2998
KarpaszosiáDyinöfe tlnjsMíl
1 I. kard, tüzér vagy gyalogos 1 I. kardszíj, tüzér vagy gyalogos
1 kardbojt, bőr , .
2 p. sarkantyú, 1 csizma, 1 cipőhöz 1 p. bőrkesztyű, nuppa
1 p. mosó bőrkesztyű \\
Összesen P 40.80
Kaufmnnn Károly legnagyobb én legrégibb beszerzési forrása\' a fenti cikkekbon
Egy keveset használt gyermek spart-kooal és egy l(Xl-as krltetőgép eladó: Klrály-u. 47. 3006
Kétszobás udvart lakás augusztus l-re kiadó Zilnyl Miklós u. 20. 2967
Kétszobás, komfortos lakás elsejére kiadó Caengery ut 46.
november 2960
Nyai»alékat Keszthelyre teljes ellátásra napi P 2 60 ért elfogadok. Leveledet Laáb József Keszthely, Vaszary Kokm utca 9. , 2979
Budapesten url családnál egy-k\'t saemély mérsékelt áron lakást és ellátást nyerhet. Kívánatra gondos felügyelet. Clm a kladóoas
Közgazdaság
Újból mégkezdí üzemét az cderlcsl szénkéneggyár
Kslcrhózi/ Móric gróf kózlxnijá-rá*rtru iMbalalonoderic-si szénkétu\'g-gvár újból nu\'gimlitju üzemét. Jelenleg a két év óla szunelolö gyár-lelep tiszlogalása és a gépek javítása folyik, s rövidesen megkezdik a munkál. Csak HaléjJonedcric.sröl 170 munkás kérte felvételét.
Tflraénytőxiíle
Buza tiszav. (uj) 77-es 970-9-93, , 78-as 9-80-1005, 79-cs OVO 1015,. ,80-a!K 10 0 10 25. dunánt.(uj) 77-ee 920- 940^ 78-as 9.0-950, )9-es 9 40-9 (V, 80-as 950-9 /0, rozs (uj) 6-05-6 20.
Serttstáiár,,
Felhajtás 589S, eladatlan \'3)0 Hlső rendű 0 78 08\'). f.z*1elt 076-078 sze detl közép 073 U75, könnyű 068 072 l-sö rendű öreg 070 072, ll-od rendO öreg 066-0 68, angol süldő I. 0;8h (V96 szalonna nagyban 110 — 1*14, zsír S 26 1-34, hus 080 1 04 télserlés 0 98-1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 7R. s/ám
I- hasábból 4A»|fa aprított szárai 11161111,
valamint elsftrendO bükk és gyer.yán hatábfa erdei ölenkint a legolcsóbb napi árban kapható
WE&TNER
In éa azénkereakedőnél EÖ<vAs-Ur B. Telefon 324
Pk. 8M0. \\rn IP3I. vgtilAI 321 »
Árverési hirdetmény.
Dr. Ehrnthal Aladár ügyvé-l Állal kípvl-telt Polltser M6r |aváia 1505 I\' !.*>« t, több követelés láralékal elejéig a n.v ykanlzaat kl>. léráabirőfág 1Ö33. évi 8 00. uámu végzéaével elrendelt kielégítési végreha|táa tolytán végrehajláit Baenvedő öl 1932. év) november Min lefoglalt 12)0 pengőre becsült InpóiAgokrn az árverÍH elrendeltetvén, annak végrehi)lázt azenv. lakáain Pallnhan 77. hízazám alall a Ilzetell ö»,zeg lev<>-názával leendő megtorlására határidőül 1933. évi auguaztua 10. napjának d. u. 4 Arája lílietlk kl, amikor a htiőllag lefoglalt 6 dtb lovat a legtöbbel ígérőnek el lógom adni.
Nagykaniisa, 1933. lunlua hő 30-án.
Haán Oyula. s. k.
klr. blr. végrehallő, mi mint blrőaégt kiküldött.
Boletta lision Boletta rod Boletta islnor Llnoleaui Ttaisos Táiiou Lábtörlők
KArpitOtt kellékek Afrik tiaztitott Zsineg-félék
Hlrsch és Szegé
Matrac rássoo
Síflnyegok
SlínjíHfjló
Bjiiíágj\'oííon
Qabonuiik
Butulták
Hirdessena Zalai Közlönyben
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Növendék állatoknál a csontképződést elóséfltl, hízóknál élvágygerjesstöleg hat. Megakadályozza a lesántulást
2 k.-os, 5 kg.-os és 50 kg.-os eredeti gyári cáomagolásbaú.
(Minden csomag és zsák a gyár v plombájáralvan ellátva).
ORSZÁG JÓZSEF cégnél
Nagykunliu, Erzsébet-tér 10
(A blniságl palota m.lktl)
Nyon .atoll a laptulaji\'onoa K.-T. Uutínbcrg Nyomda t* Délzalal Upldjdú Vállalati kOflyvnvr-\'iiflilában Nagykanifaári. íralcliu üzlelvpzciő: /*1-J Karoly.)
73. évfolyam 178. uám
Nigykanlzw, 1988. luguizlus 2, szerda
Ata 14 HM\'
ZALAI KÖZLÖNY
(MfkcIitMB ti kiadóhivatal; főút 8 isim «!g|iltiilk miadta [tud, MtM kivételével
POLITIKAI mrnip
Felelős szerkesztő: BarbarltS Lajos
ülMlietétl én: rgy hflra » ptngí ao Iliiéi SieikeiitAvégl <■ kiadóhivatal! tchlon: 7t a
Gömbös: „Célunk a revteió és egyenfogusdtg..."
A magyar miniszterelnök nagyszabású előadása az ország külpolitikai helyzetéről és belpolitikai célkitűzéseiről
Buda|M»t, augusztus 1
(Éjszakai t\'tefonf\'lpntés.) Gömbi Gyüla miniszterelnök kedden este A órakor iwlitikai tartalmú gfedAst tartott a rádióban, melynek keretében ismertette a/, ország külpolitikai helyzetét a közelmúlt külpolitikai eseményeit, valamint a belpolitikai célkitűzéseket.
Magyar Testvéreim! Amikor s irttllt 6v októberében programot adlárii, ezt azért tettem, hogy minden nldgyar Irissa, irte\'rre vissz a sorsa, a magyar utnflk, a magyar jövőnek. Akkor azt is mondottam, hogy es<\'tleg uj utakon fogok vezetni, amely göröngyös lesz. de talán célhoz vezet. FelfigyMt a nemzet arra is. amikor sorsközösségről lxszéltem. Sokan voltak, akik kizárólag gazdasági uton akarták n nemzeti kil>ontakozást, de aztán lelátták. hogy fejlődésünk főbb irányelveit nrnn a gazdasági opor-tunizmus anyagi, hanem a történelmi távlatok etikai vonalain keresendők. Megértést kerestem egy uj gazdasági magyar világ számára, melyMI a nemzet tagjai mog-lalálják egyéni Ixildogulásaikat. Voltak, akik gazdasági megoldások radikális politikáját követelték. Nem szaladtam délibábok után, mert tudtam, hogy nagy akarással, földönjáró politikával a magyar eke feltöri azt az utat, amely meghozza a várva-várt termést.\' U\'lki-letf u nemzet messzi tul van már az általános bizalmi krízisen. Kn-nek köszönhető az is, hogy
• magyar probléma az európai érdsklődéa homlokterébe került A magyar igazság szava mind erő-,lclje«ebbcn hangzik fel a nyugati nemzetek közvéleményében.
Hel|x)litikai tekintetben legfőbb eredményünk az, hogy sikerült a nemzet széles rétegeit a nemzeti egység szükségességéről meggyőződ nünk és lelátták, hogy csak óssze-tartással lehet előrehaladni.
A megbénult külkereskedelem ujjáteremtése
I-egfontosabb feladatunk a megbénult külkereskedelmi relációk ujjáteremtése volt. Munkánk eredményét az idei termés értékesítés terén érezhetjük majd jótékonyan. •Mentős boroházásokat eszközölünk a munkaalkalmak biztosítására. A magyar kormány ma i,s nagy munka, nagy feladatok elődjén áll.
j-élünk kifelé: a magyarság nagy központi célgondolatának a revíziónak és az. egyenjogúságnak elérése.
Belső célunk: olyan független, öncélú nemzetállam kiépítése, a mely egyformán l>oldogulást, igazságot és anyagi, valamint erkölcsi
jólétet biztosit a nemzel minden fiának.
Kül- és lH\'l|>olitikai munkánk a jövől>en már kedvezőbb körülmények között fog kialakulni.
Büszkék lehetünk arra, Jipgy Mussolininek segítőtársai vagyunk nagy történelmi munkájában.
Kül|K)litikai céljaink nem akadályai annak, hogy szomszédainkkal l>ékésen rendezzük viszonyainkat, ehhez azonban egyenjogusság Szükséges.
Bel|H)litikai terveink kontúrjait a külpolitikai törekvések rajzolják meg. A kiegyensúlyozott belső atmoszféra érdekél>en kiakarom kü-szöltölni azokat a zavaró momentumokat, amelyek a nvugodt |x>li-tikai fejlődés kerékkötői. Megalkotjuk a titkos választól Jogot,
de vigyázzunk, hogv ez ne járjon a nemzeti érdekek csorbításával. Intézményesen fogjuk biztosítani a közéleti Tisztaságot és megszüntetjük azokat az igazságtalanságodat,
amelyekkel joggal vivják ki a fiatalság éles kritikáját.
Gazdaadósságok, telepítés
Rendezzük a gazdaadósságokai, figyelemmel leszünk arra, hogv az érintse az ország egészséges hitelszervezet nek teljesítőképességét és épségéi. Kgyensulyt akarunk teremteni a mezőgazdasági és ipari árak között.
Tovább építjük külkereskedelmi kapcsolatainkat. Törekszünk a külföldi adósságok rendezésére, <k- a nemzet életerejének veszélyeztetése nélkül.
Megkezdjük a telepítés nagy problémájának megoldását, hogy megerősítsük a nemzetfenntartó földműves osztályt. F.bben a munkánkban kél törekvés vezet.
Hogy igazságosan arányosítsuk a nemzeti jövedelem megoszlását az egyes termelési ágak és termelőegyedek között, másrészt, hogy a termelés terheit egyensúlyba hozzuk annak eredményeivel.
A hatalmak mindent elkövetnek a trianoni béke-revizió napirendre tűzése érdekében
A népszövetségi ülésen Javasolni fogják, hogy bizottság tannl-mányozza a népszövetségi alapokmány 19. szakaszát
Párls, augusztus 1 A francia lapok szerint a római megbeszélések értelmében — a Népszövetség szeptemberi közgyűlésén Magvarország vagy más állam javasolni fogja, hogy a népszövetségi ala|x>kmány 19. g-a al-
kalmazásának tanulmányozása végett küldjenek ki bizottságot. Ez a szakasz a revízióra vonatkozik. A revíziót kivánnó hatalmak mindent elkövetnek a szakasz alkalmazása érdckél>en.
J-julu-.-J-JIJ ■ I-J" rr *\' ...........*......................
Fabinyl Olaszországban perfektuálja a ■nssollni és 60mb0s által lefolytatott kereskedelmi tárgyalásokat
Bécsben fejezik be a magyar osztrák kereskedelmi tárgyalásokat
Budapest, augusztus 1 |
Stoekingcr osztrák kereskedelmi miniszter kedden déllwn az osztrák követ társaságában felkereste Gömbös Gyula miniszterelnököt, akivel hosszabban tárgyalt. Délután Fa-binyi miniszter társaságában külön vonaton, amelyet a világhírű Kandó-féle villany mozdony vontatott, Bánhidára utazott, az ottani er^mütelep megtekintésére. Az osztrák miniszter tervezett balatoni körútja elmaradt, mert Bánhidáról valószínűleg Bécsbe utazik vissza
Az osztrák-magyar kereskedem tárgyalásokat még nem sikerült/ be-fejezni és ezért a magyar delegáció, valamint a földmivelésügyi mlnisz* ler a jövő héten Bécsbe utaznak, hogy ííeftjVjpzék a\' tárgyalásokat
Budapest, augusztus 1 Fabinyi Tihamér keresketk-lmi miniszter ma szerdán este szakbizottság kíséretében indul Olaszországba, hogy ott lerögzítse azokat a kereskedelmi és gazdasági \'megállapodásokéi, amelyeket Mussolini és Gömt)ös miniszterelnök tárgyalásai alapján alkották.
Ixmdon, augusztus 1 Nick Alfréd meghálálmázolt ijii-niszter I,ondonl>ól elutazott Rónoiá* ha,, .hogy ott részt vegyen a néhány naj) múlva meginduló kereskedelmi tárgyalásokon. Az uj vasárnapi munkaszünet
Budapest, augusztus l A kereskedelmi miniszter uj rendelet terve\' szerinl a vasárnapi
munkaszünet már szombaton délután 2 órakor megkezdődik, a nagykereskedői, ügynöki és bizományi iparban, valamint a többi, termeléssel és árusítással összeköttetésben nem álló szakmákban.
A Gömbös elleni „merénylet" Agye
Budapest, augusztus 1 A Gömbös ellen tervezett állítólagos merénylettel kapcsolatban az ügyészségiül ellxícsátották, Griklevr Jánosi és Klein Miklósnét, csupán I.öwinger Samu marad őrizetben I.őwinger ellen som gyilkosságra való szövetkezés címén, hanem hamis vád miatt indítják meg az eljárási.
Sajtóbemutató Gödöllőn
Budapest, augusztus 1 A gödöllői cserkésztál)or vezetősége sajtóbemutatót rendezett, amelyen Trlrk\\f Fái gróf táborparanes-nok üdvözölte és kalauzolta a megjelent vendégeket. A világ minden tájáról érkező cserkészek vonatai tömegesen futnak be Gödöllőre.
Aláírták a török-magyar kereskedelmi szerződést
Ankara, augusztus J2 (Éjszakai telefon jelentési A török külügyminisztériumban kedden írták alá a török magyar kereskcctelmi szerződést. mely az Arukiegyentités elvén épült fel. Magyarország kötelezi magát úrra, hogy 25UÜ vagon kőszenet, 2fi vugmi dohányt és száritól l gyümölcsöt vesz át Törökországtól. A szerző tdés ö hónap* seól és aug-.isztus 15-én lép ételbe.
EskQtt Lajos éhségsztrájkot kezdett
Budapest, augusztus 1 Esküit Lajosról megállapították az orvosok, hogy bizonyos esetekben beszámíthatatlan. Mikor ezt a vizsgálati fogságban levő Kskütt-nek tudomására hozták, éhség sztrájkba kezdett.
Moszkva nagy vllágtflnteíésre készült augusztus elsején
Budapest, augusztus 1 Augusztus elsejére Moszkva nagy kommunista tüntetésre készült az egész világon. A rendőrségek, igy a budafMwti főkapitányság is állandó permanenclában volt, azonban semmi különös rendzavarás sehol sem fordult elő.
Időjárás
(Éjuakal rádtóltUnlii) A ■•(••raU-|lal lMtéMt|«l«Mli •■«• 10 érakari Fm\\hü», zivataros Idö várhat*.
Szélirány : Reggel déli, délben és eato délnyugati.
Felhőzet: Réggel tiszta, délben és este borult
ZALAI KÖZLÖNY
ffe ailgHHxfuH 2
„Sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint Nagykanizsán"
mondották a vlusMUzó kerékpáros cMrkéuck
Nagykanizsa, augjs/tus 1 Szombaton este érkeztek vissza olaszországi kirándulásukról azok a ncinetorsiuigi cserkészek, akik kerékpáron let lék meg ezt ai utat Sziléniából Nagykanizsára és onnét vonalon Olaszországba.
A német kerékpáros cserkészek\' vezetői kijelentették. hogy egész hosszú kirándulásuk ideje alatt sehol sem fogadták őket olyan melegséggel 6 megértéssel, mint Nagykanizsán. Olaszországban mondották, «— nem értik meg a eserkószviseletetj mert ahol megfordultak, az utcán vagy nyilvános helyiségekben cserkészingükkel é-s meztelen térdükkel, felszólították őket, hogy vegyék fel kabátjukat. Volt eset, hogy amikor egy olasz templomba mentek, az emberek felszólították őket, hogy vegyék fel ;i kabátjukat.
— Nekünk szokatlan volt a dong, — mondotta a parancsnok. — Milyen egészen más Magyarországi Nem mintha nem fogadtak volna bennünket az olaszok is szívesen, főleg a foscisták, de ott még nincs meg az a néixszerüsé^e a cserkesz-viseletnek. Magyarországon minilenült, ahol csak megfordultunk, szívesen láttak bennünket és a templomban is csak cserkószruhá-ban voltunk. Persze a magyarok is nagy előrehaladottságot értek el a cserkészmozgalomban, ezért van az a nagy megértés a többi cserkésztestvérekkel szemben.
A néniét kerékpáros cserkészek hétfőn reggel 5 órakor vonaton indultak Székesfehérváron át Buda-jwstre, onnét Esztergomba, ahonnét két napra ellátogatnak a gödöllői jamboroera, hogy a látotak-kal gazdagodva, onnét már ismét kerékpáron visszatérhessenek Hitler birodalmába.
Zalában Is visszhangra talált az országos dalosversen? rendezési blbái miatt indított mozgalom
Mini a Zalai Közlőim már megírta, a debreceni daloskerület, élén Debrecen polgármesterével, mozgalmat indított az Országos Dalos Szövetség vezetősége ellen. Nyíltan kimondották, hogy bizalmatlanok a mai országos vezetőség iránt az országos versenyek rendezési hibái és hiányai miatt.
A pártatlanság kiküszöbölésére azt kívánják a debreceniek, hogy a jövőben megfelelő szánni helyei biztosítsanak a vidéki szakembereknek, mert igy majd nem fordul elő, hogy a vidéki dalárdákat le-jxnitozzák a fővárosi dalárdák érdekében. Azt sem szabad tudnia
a zsűrinek, hogy melyik dalárda énekel. Az egy csoportban versenyző dalárdák minimális és maximális taglétszámát is meg kell határozni.
A debreceni kerületnek ez a mozgalma nagy elégtételül szolgált a Keszthelyi Iparosok Dalkörének, amelyet nem a tudása és képességei alapján bírált meg a zsűri a legutóbbi országos versenyen A keszthelyiek még a fellebbezés jogáról is lemondtak, mert nem akartak ünneprontók lenni. A debreceni mozgalmat azonban érthető érdeklődéssel veszik most tudomásul.
Színházi apróságok a kulisszák mögül és a nézőtérről
Tizenötödik közlemény: — Egy kin statisztika — Szintezek a strandon — A méltóságos polgármester — Harczos Irén és Vass Irma futalomfátéka
Nagykanizsa, augusztus 1
Hogy nem olyan egészen könnyű élet u színészé, mint aliogyan a felületes szemlé\'ő általában messziről g>n-dolja, azt bizonyítják az alábbi számok.
Ma ötvenedik napja, hogy itt vannak a színészek. Az itt összeállított statisztika azonban 5 nappal ezelőtt készült. A zárójelben lévő számok azt jelzik, hogy a -15 nap alatt játszott előadásból hány volt az illető színésznek uj szerepe, amit cz alatt üz idő alatt kellelt megtanulnia. A statisztikában a délutáni előadások is benne vannak.
Szenczy Mária előadáson játszott v,uj szerepe volt 8>. Báuky Huba 47 (8;, Medgyesy Juci 29 (I), Vass Irma 42 (—), Acs Rózsi 4(5 (3). — Iieu de László r>8 <8>, Keiety Árpád 53 (13>, Gál Zoltán 69 J4), Danis Jenő 46 (T>, Késmárky Kálmán üt (10), Major Lajos 38 (12). • ^
A strandfürdő legszorgalmasabb látogatói u színészek. A bátorsági rekordot Harczos Irén tartja. Szombaton
Htuszta a medencéi. Az egész medencét Keresztben. (Ez uzért nagy teljesítmény, mert neki, lábbadozó voltára való tekintettel még egyáltalán nem szabadna úsznia.) Az ismeretségi rekord Acs Rózsié a M/und aranylfjusága kórében. A bronzbörüség rekordját Rendé Laci állította fel. A báj-rekordot Hánky Baba érte cl, amikor a gyermek-medencében lubickolt és egy édes csöppség összecsapta a kéj kis kezét, mondván:
Jé... a Baba néni a gyerekstrandon t
A romantika rekord Szenczy Máriáé, uki sokkul inkább a csendes merengés, mint a nagy társaság kedvelője. A strand-élet művésze Fodor Oszkár. Talán senki olyan szakértelemmé nem tudja élvezni a slraud kellemcsségeit, mint ő. (iái Zoli nem igen mutatkozik a strandon. Állítólag(Ttem akar versenyt támasztani Adonisznak.
l\'odor direktor a minap fenn járt Bende Lacival a városházán Krátky polgármesternél. Egy kis szubveució
ügyében. (Mellesleg: — rájuk férne. Az olcsó helyárak mellett az anyagi siker a Vényvek tamisága sz*rtat távolról sinoft arányban oz crkAlrstekkel.) A diri igy kezdi? a mondókáját:
MéUóságoS uram, megjelentünk, hogy...
- Nem vagjVik méltóságos, kérem I vágott kózbe Krátky.
Mire l\'odor.
Az nem baj, polgármester ur. .fai előlegeztem. Kérem, most előlegezzen ón is valamennyit...
l\'odor direktor nevezetes arról, hogy mindig könnyen előlegez. Ezúttal i* könnyen megeshetik, l>ogy abból, amit
A hós litván éoaánrepOlök temetése.
4
13, í 5, Sj
SIN!
DIVATAI
Napon| meglef
Nyári olcsó vásárunk nagy sikerrel folyik. Jöjjön ön is mielőbb!
Miltényi Sándor és fia cipőáruháza
) Fő-ut 2. szám
Nagykanizsa, Városház palota
F6-ut 2. szám
1938. augllttlut 2,_
a polgármesternek előlegezett, pemmi sem fog visszajárni...
^ja, szerdán «st« lesz Hnrczós Irén
Vass Inna jutalomjátéka. Á szezon egyik legédesebb darabjában, a .Méltóságos asszony traflkJA»-ban. Ez azért is nevezete* esemény, irK^rl Harczos és Vass 28-szor Játszották együtt ezt a «zei«|*t* te 1(,én is ezt játszották utoljára együtt a Budai Színkörben és másnap vitték a .drága kis Harczost a klinikára. Már ezen az előadáson olyan heves epe.rohamok kínozták, hogy minden szünetben óplum-bijek-elő kai kaiwtt és félig kábultan, szenvedve, de (hősies önfeláldozással és a uinészt a jó Szerepben hajtó fanotiz-mussal) végigjátszotta a darabot. A közönség nem vett észre semmit, tomboló siker volt. Másnap Harczos már a műtőasztalon feküdt iés 100 darab apró epekövet operáltak ki l*lők\\ Az-,\',la örömére a kanizsai publikum-nak, amely szeretetteljes aggódással leseit minden hirt róla akkoril>an -r meggyógyult, "öt Kanizsán pár kilót fel is szedett magára. Ma már csak két nagy baja van. Az egyik, hogy u kegyetlen diri, ragasxko<lva pz orvosi uUsitásboz, nem engedi őszibarackot tnnl, általában szigorúan tartatja az (Irtirt diétát. A másik (<cz a közönségnek is fáj, de a dolgok ismeretében megbocsátja), bogy 3—4 szerepnél többet a szezonban nem volt szabad fellépnie. Szegényke, akárhányszor egy. igy kedveuc szcrejíénél sírva ment ki « nézőtérről. Nem azért, mintha bárkitől is sajnálná a sikert. Nem! Vérbeli Minész, aki minden idegével lwzzá. van nőve kedvenc színpadi alakításaihoz, a lámpák fényéhez, a munkához és fájnak néki a napok, amik alatt u művészi ambíciók hiába feszülnél* benne icbbanásig.
Hát ma majd meglátjuk — utoljára a szezonl>an — a »Méltóságos asszony trafikjáéban. A premieren Szeudrey Júlia játszotta az ő szerepét.
Vass Irmát, a próza komoly és értékes favoritját sokszor láttuk a színpadon. Majdnem mindennap. £p|>en azért lesz ebben a nagyszerű szerepében újra ilyen nagy közönsége.
Mit hajigáljon fel a közönség a színpadra a bucsuclőadásont kérdeztem a két jutalomjátékos művésznőt.
— Virágot, — válaszolta szerényen Vtss Irma.
— Meg sajtot I — huneutkodott kózbe Harczos Irén.
Be én Is ka|»ok belőle? — igy * (iát Zoli.
- Hogyne! — felelte Harczos. — Az összes lyukakat!
(W)
ZALAI KÖZLÖNY
Három fürdő asszony belefulladt a halastóba
Kaposvár, augusztus 1 Megrendítő hármas szerencsétlenség történt szombaton este •V«jr//y Elemér földbirtokos Visnye községhez tartozó halastavában.
Az esti órákban, a cséplés befejezése után a szigorú tilalom ellenére is kél asszony ós két leány elmentek fürödni a közeli halas-\'óba. A négy nő közül Kovőc* Jó-wofné 10 éves, Koixlct Rozália 20 éves és Nagy Mária 19 éves, össze-kapaszkodva indultak a halastóba, melynek zsilipjéhez érve belezuhantak egy mély gödörbe. A három szerencsétlen teremtés úgyszólván egyszerre süllyedt el. A fuldoklók löbhször felbuktak a viz alól, se-Hűségért kiáltozlak, majd egymásba kapaszkodva végleg elmerüllek Holttestüket estik másnap reggel találták meg. A negyedik fürdőző, egy fiatalasszony, kétséglKésetten nézle végig a tragédiát, de nem ludolt segíteni a társnőin.
„...de SCHÜTZ még olcsóbb"
ezt hallja több ezer megelégedettségtől sugárzó arcú vevőnktől.
A megelégedett vevfi a mi
legnagyobb jutalmunk, mert mi nemcsak eladni akarunk, hanem a legfontosabb hivatásunknak tekintjük, hogy bármit, amit a Schütz Áruházban vásárol, a
célnak megfelelő, legújabb divatú
kiváló, tartós, jó minőségű és elismerten olcsó legyen.
Felhívjuk szives figyelmét Intézeti Kelengye vásárunkra, ahol mindent megkaphat, amire szüksége van: Schütz árakon!
Szigorúan szabott áraink azzal ö megnyugvással szolgálnak, hogy soha sem fizet egy fillérrel is többet.
Maradékok, mint mindig : az árak maradékáért.
i i
Saját érdeke, hogy bevásárlás előtt okvetlen tájékozódjék üzletünkben árainkról
flruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
SZÍNHÁZ
Szerelem vására
Az ördögi, szinte elképzelhetetlen cinizmus méri össze erejét Vajda F.rnÖf nek ebben a dráméjál>an <«y awüwny álom-hiroes Vágyával a boldogság utibi Tiszta, naiv lélekkel felveszi tgv asz. ^/xjny a hamofc a nekivadult féltéW-ny-séggel, a |>énz |«okoli ötletével, a rideg üzleti gondolkodáshoz szokott férj silMnl esel szövésével, a gyűlölet fekete izzásával, a másik férfivel, aki maga a megtestesült \'gonoszság. Felveszi a harcol a boldogság jogának p-.iszU I \'bitével, az igaz érzés klkiUmcrc&Jnck vívódásával £s faializtnusAval. A Itfid és az Arany szörnyű szövetsége méri kőzik az clAryjt, a m^ggyalázottj az eladott kenev.tr* fes*lt«lt ffecrclemi mel. F.s győz a szerplem. Kin, bftn, l>éuz és halál az árt. De győz. fis ej az igazi pirrhusi cyő*clem. _ .
Ne l)onroljuk, nogv milyen Irodalmi ■utón Jgyöz. Ne keressük a megdöbbentő fordulatok lélektani rcjtélycjiKk kuL csát. Ne zökkenjünk meg a romantika érzelmi háborgásának fantasztikus Tel-Köfokain. Ne féljünk végighallgatni nr adott teehnika muszájáért beállított hosszú ex|»ozlclÓ8 jeleneteket. Megéri átsiklani ezek fejeit. alwgvan átsiklott a szerző, hogy a drámai mozgalmasság, a túlfeszített drámai levegő olyan magaslataira vigyen, sodorjon l>en-nünket, altol eláll a lélegzet, félreáll az analizáló ész és csak a szív dobog, (ísak a szem tágul, csak a lélek jre*-zenlk össze, hogy amikor már kifult a rettentő iram1>an. a végén feloldódjék az igazság megnyugtató erejéb.in.
Csupa drámai hatás ez a darab. Fekete lelkek boszorkány-szombatján egy fehér asszonylélok pzomoru áldozata.
Hende László jutalomjátéka volt ez az este. Táblás ház volt. Forró, v*s-tapsos hangulat. Az a szinte rajongó szeretet adta ezt az estét, ami Bv\'nde müvés/.i egyéniségét Kanizsáu körülveszi. A lélck-fregoli alakja nagy skálán átívelő drámai tehetséget kíván ta Hende győzte színnel, tudással, érzéssel. Amit) ez n tatentumos színész eddig részletekl>en mutathatott meg magáitól, azt most pazar bőkezűséggel mind egyszerre adta. — Medgyesy Jurí az a*z-sjjonv-kálvárla minden stációján csodálatosan szép, megrázó erejű, könnye-sen, kéjesen őszinte alakításáért a siker tomboló lelkesedését bővén megénle-melte.
Danis Jenő kitűnő felfogásban, nagyon szépon játszotta a kufár-Iclkö férj szerepéi. Igen finom ala-kitás volt Vass Irmáé. ~ Acs Rózsi el kedélyeskedett figurája erősen kiütött az cgyüttosbol. -- Major Lajos pompás inas volt. — Nyirati Mária gyenge jelenség a szinpadon.
(bl)
A színház városi segély-flgye
Nagykanizsa, augusztus 1
Fodor Oszkár színigazgató kedden délben társulatának több tagjával megjeleni a polgármesternél, áki előtt megismételte szóban is a korábban megismételt kérelmét segélyre vonatkozólag. Utalt arra, hogy igaz, hogy a házak jók voltak, ezzel szemben azonban tdnyj hogy a belépőjegyek 20 és 30 filléresek is voltak, tehát a telt házat;\' mellelI sem jöhetett he annyi, hogy ebből a színészek fizetésén\' telt volna. A\'rd/A-// polgármester felkérte Hrmmvrl í&zájnwvőt a színházi könyvek\' felülvizsgálására és akkor teszi meg Javaslatát. Ebben az ügyben csütörtökön összeül a pénzügyi bizottság, amely többek között -ezt a kérdést is letárgyalja. Valöszhtfi, hogy a polgármester egy bizonyos összeg megszavazását fogja indítványozni, hz osztatlan helyesléssel Is találkoznék a közvele-méhy\'réssé rAl. mert hiszen a társulat a mai leépített lehetőségek
ZALAI KÖZLÖNY
1083. augunlttt 2.
A raktáron íevő nyári árukat
minden elfogadható
árért
árusitom.
GOLENSKV FERENC divatáru. Üzlete
Fő-tw*
mellett is a legbecsületesebb munkával fáradozik, hogy kulturát és szórakozást biztosítson Nagy-kan\' z*a . közönségének.
A-színházi. Iroda hlrel
Iterzaos Irén V«*» Imts buc»rija.
A társulat két kiváló művésznője, Har-r«>s Irén és Vass Irma búcsúznak mi, szerdán este az évad legnagyobb si-kert darabjában, a >Méltóságos asz-snony trafikja, vígjátékban. Harc»os Irén az operettek és prózák csillog\') értéke éveken keresztül dédelgetett kedvence a nagykanizsai . közönségnek. Művészete minden szerepének bájos kedrességet, üde ragyogást kölcsönzött. Fellépése mindig kimagasló esemény* a színházi (Sietnek. Vass Irma is régi, kedves Ismerős, kinek művészi hivHtotlHága minden swrepébín kiragyog. Mai bucsuestjük bisonyára a legfényesebben igarolja. hogy közönségünknek legkedvencebb kedvencei.
DMtanbt fillérét helyárakkül. Csü-~ törtökön délután 5 órakor filléres helyárakkal kerül szinre.
Rózsahegyi Kálmán, a magyar színjátszás büszkesége először lép fel Nagykanizsán. A Nemzeti í>ziuhámak ez az örökös lógja cg)- egész nagy korszaknak a reprezentánsa azzai^ luigy az utolsó napokban eunnek a nagy művésznek játékában Togiuik gyönyörködni, mintegy emléket állit a sxinház erről az évadról, amelyben a közönség éa a pécsi együttes szeretettel talákoztak. >A cigány., Szigligcli gyönyörűséges népszínműve alkalmul szolgál, hogy Rózsahegyi Kálmán scoliorba kivánkozö klasszikus alakításában meglátMssuk a szbijátszás tóké-leHwségél. A darab női főszerepét Med-gyesy Juci, drámai hösaö jálsza, aki szivetfogó alakításával hódit. Vass Irma, I)anís Jenő, Bendc László, Ajtay György, Nyitray Márta, Kelety Ar|>ád, (iái Zoltán, Késmárkv Kálmán lesznek még részevei »A cigány> nagy sikerének csütörtök este.
Mélyen tlsttelt bérlőink szivys
figyelmébe ajánljuk, torlódások elkerülése miatt, hogy a pénztár a .Rózsahegyi esték jegyeit csak előző nap tl óráig tarthatja feon. Kérjük tehát, Iwigy jegyeiket\'előző nap.váltság meg.
(Jtazás a borravalórendszer körül
Berlinben, Párizsban, Hamburgban és — Nagykanizsán
Nagykanizsa, augu.szlus l Mát, kérem, ez tényleg egy ula-zás volt. Nagy utazás. Főkép|>en enedményew és lxrrravalók ellenére is olcsó Na, nnig kényelmes. Igaz, hogy délután háromkor mentem ki az állomásra, amikor tudvalevőleg a délutáni alvás helyetti séta a forró ny^ri na|>on a legkényelmetlenebb. l>e aztán kellemes vrítl. Ileültem a hüs vasúti restibe, elbeszélgettem egy szimpatikus, világotjárt européerrel és utaztunk. Bejártuk az Összes euró-pai, sőt Európán-tuli lokálokat. Beültünk a I)-Zugba, benéztünk az étkező koesiba és kiszálltunk Berlinben a Báhnhof-Zoo ismerős vidékén. Első dolgunk volt, hogy a k&teli Kurfürstendamm Ósszo.s éttermeit, kávéházait, bárjait ieláto-gaítuk.i Kalauzom ezúttal a kedves eurojxSer volt, aki mint szakember ériékes felvilágosításokkal szolgált nekem az itl uralkodó borravaló-rendszeri-e vonatkozólag. Annakidején én is sokszor mondtam ezeken a helyeken, hogy »Herr Ober, bitté, zahien«, bár akkor nem ta-nulmányozlam a lx>rravalóreud-szert. Viszont fizettem. Ma a borravalórendszert tanulmányozom, de sehol sem fogyasztottam és sehol sem fizettem. Hjah, változnak az idők, változnak az eml>erck és fő-képpon változnak a szoká ok. P.p-l>en emiatt panaszkodnak a szegény pincérek is.
I)e csak sorjában! Kalauzom bevezet a Gedáchtniskirche tőszomszédságában levő Paluis am Zoo-ba, onnan a Café Wien-be, Café Beriiid>e, majd a Palais des dans-ba megyünk. Csupa Tinóm lokál Berlinben. A borravaló a fogvusz-tott ételnemű tiz százaléka. Miiyen egyszerű ez.
Már villámgyorsan Hairburgban vagyunk, a Ilocaccio-ÍUifé-Reslau-ranl-Ilarl>an. (Csodálkozással álla-pi^juk meg, hogy milyen olcsók itt az árak. Egy nagy kanna kávé vngy csokoládé (kb. két és fél csésze hozzá két darab Kuchen és egy poliárka likőr, csak kilencvenhat I\'fenniglxí kerül. Ehhez tiz százalék .lx>rravaló. Természetesen éjszaka az árak magasabbak. Viszont a borravaló Németországban az egész vonalon tiz százalék. Ez any-nyira iH\'iriegződölt a németeklx\', hogy külföldön nem érdeklődnek a pincérnél a borravaló iránt. Vagy
bele van kalkulálva az árba, vagy
- nem fizetnek borravalót. Ez a l>eidcgződöttség már jónéhány pincért szomorú tapasztalatokiad gazdagított.
Párizs? Párizs az már más. Ez még csak a l>orravaló hazája! A laxisoffőr a Champs-Elysé kellős közepén ké|>es veled gorombáskod-ni, ha nem találja elégnek a borravalót, ami nincs fixálva. Ilyen la* pasztalatok után szálltunk meg a Hotel Mac Mahonban, ahol természetesen tiz százaléknál jóval több borravalót kelleti ott hagynunk. (HoleleklK\'n, még Németországban is 15- 20o/o a borravaló. Előfordul azonban nagy. hoteleknél,\' hogy a 15—20o/o borravalóid csak 5—6 százalékot kap az alkalmazóit, a többi a vállalaté.) Utána elmentünk a mondén Les Lidóba, ami luxuriős, közé|>cn hatalmus bazen-nal, 250 Francs a lickel, aminek ellenében lehet fogyasztani, 25 Francs minden i>ohár, tartalom nélkül, sőt még a szalvétát is külön szándlják fel A borravaló is jóval több lOc\'o-nál. Viszont a pincér ezüst tálcán hozza a visszajáró pénzösszeget a kasszától, ahol az elszámolás történik. Ezüst tálcán! Ez is valami.
Már itt se vagyunk. A Lidón defellirozunk. Megszállunk a Ilolel Excelsiorba, fogyasztunk Is és az. az általános tapasztalatunk, hogv itt ismét lOo/o-os a l>orravalórend-szer.
Tehát? Tehát nem helytálló nálunk arra hivatkozni, hogy azért kell is bevezetni a 1 (Ho-os borra-valórendszert, mert a műveli nyugat is ezt csinálja. Amint azonban látjuk, a müveit nyugat lehet, hogy a műveltségben igen, de a )x>rra-valórendszerben nem egységes.
Nem csak azért vesszük mikroszkóp alá a borravalórendszerl, mert ilyenkor illik megszállni valamelyik kontinentális, vagy trans-kontinentális luxushoicll>cn, hanem azért, meri mostanában nagyon sokat vitatkoznak nálunk a lx>rra-valóiendszcr miatt. De ugy látszik az idegenforgalom emeléséi mégsem a tízszázalékos borravalórendszer bevezetésével kell elkezdeni; Mert Párizsban sincsen l>c\\vzetvc a tízszázalékos borravalőrendszer és mégis van olt idegenforgalom. Igaz, hogy az Párizs.
Nagykanizsa viszonl — Nagyka-
jótAllAssal
CYA N □ Z
Lukáoa Qyulai skl. veByá»nnér».ök, Ka»«a«ár, FS-m. 9. Tslsfta: 874.
Megrendeléseket fölvesz és felvilágosítást ad:
Mete János teato. NagyUanistsa
úgymint:
női, fórfi és gyér-mek febér cipők, szandálok, boosko-rok stb. slb. árait
Febér és mogyoró női antilop cipők, egyes párok már 5 pengőtől.
Ideál cipőáruház
Nagykanizsa, Fő-ut 12. szám
nizsa. l)e nekünk sem kell szerénykedni. Nekünk is vannak ki-lünő szakemberek veretése alatt működő kávéházaink és éttermeink, ahová azonban még nem jutott cl a Ixirravalőrcndszer körüli harc.
Egyik kitűnő étterem és kávéház tulajdonosunk erre vonatkozólag ezt mondta:
I !.. iilÉjHiiTMI a tízszázalékos rendszer Ixrwzetése miatti harc, éppen ugy meg is fog hamarosan szűnni. Nem a közönség érdekét szolgálja ennek a rendszernek a bevezetése, mert emelné az árakat. Nálunk amugyis lecsökkent a fogyasztóképcsség.
A fizelőpincér szerint:
— A százalékos rendszer bevo-zetése igenis a közönség érdekeit szolgálja. He kell kalkulálni az árba a tiz százalékot és a fogyasztó még mindig kevesebbet fizet, mint rendes körülmények között a borravalóval együtt.
De itt uji)ól közbe szól a kávés:
— Hiába. A jóérzésű rogyasztó mégis kötelességének érzi, hogy a százalékon felül lwrravalót is adjon.
Viszont ablwn ugy a fizető, mint a kávés megegyeznek, hogy nem a lxjrravalórendsaerben van a .fő-hiba, hanem a fogyasztókéjww-ségben.
De beszéljen az, akirőj a legtöbb szó esik. a fogyasztó:
— Csak a tiz százalék a helyes. Mégis furcsa, hogy negyven filléres f<\\gyasztás után busz fillért fi-
Nincsenek csodák !
Amit más tud, azt mi Is tudjuk I
Győződjék meg róla, hogy a visszamaradt nyári áruk és egyéb maradékok ma is nálunk a legolcsóbbak !
Kirschner Mór divatáruháza
1983 augtmlua 2.
zessek borravalókéul. Tiz százalék csak négy fillér voliui.
Persze... I\'erszo... Neki is igaza van. fia ebben az egész véle-mény-dzsungclben megvilágosodik elöltem a pincérek közös panasza, az hogy egyel len nagy baj van: kevés a torra való.
J)e mikor nálunk fillérekre megy a számítás. Kzen még a ^százalékos rendszer l>e vezetése sem se-gillietne.
Azl hiszem, nem a borravaló-remkiflerben, hanem valahol másutt van itt a hiba. A\'. Z.
ER
IZBAN.
íjabb sekü
■alaci uékrekeiéi, vaslagbéika-
larus, gyomorba|, pultadás, vértoló-dJs, strgaság, aranyerei csomók, cslpöfájás eleteiben a iermésielea .Ferenc Jóuel" keserűvíz reggel és e»le egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses házlsier. Klinikai megfigyelések lanuslgal sierlnl a Ferenc lóasel vii míg Ingerlékeny bclU beiegeknél is fájdalom ntkiol hal 4
ZALA! KÖZLÖNY
ÉRTESÍTÉS!
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy Üzletemet Erzsébet-tAr 20. szám alá, volt Kisfalud! és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTSCHEINDL PÁL
30,8 vaskereskedő
Egy kanizsai novloins elcsúszott a rendház iflrdő szobájában és koponyaalapi törést szenvedett
Nagykanizsa, augusztus 1 Megrendítő szerencsétlenség történt egy nagykanizsai fiatalemberrel, PlcszniiK Istvánnal, t^i a mult héten Nagykanizsáról Pécsre utazott, a szuléziánusok intézetéin;, hogy felvétesse magát a rendbe, l\'tcssnivlt fel is vélték és a szombathelyi ujoncházba rendelték, hogy olt megkezdje u szokásos n->-viciátusl. l\'lessnivi u többi fiatal
újonccal szombaton a fürdőszobában fürdött, amikor a keramit-padlón elcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy koponyaalapi törést és agyrázkódást szenvedeti. Ikwzál-lilotlák u szombathelyi közkór-liázha.
I\'lcssnivi Nagykanizsán agilis tagja volt a Nemzeti Egység Pártja ifjúsági szervezetének.
Nagy lelkesedéssel fogadták az ausztráliai cserkészeket a kanizsai állomáson
Kél öt órakor kajiHa a Zalai Közlöny szerkesztője az értesítést, hogy a t» órai vonallal érkeznek a triesti gyorsvonattal az ausztráliai cserkészek 85 fővel és teljv-s felszereléssel. Azonnal értesítettük a |X)lgár-meslerl, aki összeköttetésbe léj)et l-\'arktis Vilmával, a Keresztény N\'ő-egylet agilis liikárnőjével és neki volt kOszönhelŐ, hogy szép számmal megjelentek uz állomáson az óceántuli cserkészek fogadtatására. Ott volt Krátkü István dr. jxdgár-mester, aki meleg hangon üdvözölte őket a trianoni halárváros állomásán. A polgármester köszöntését angol nyelven tolmácsolták az auszlráliaiknuk, akik • (ickld by! köszöntéssel válaszollak. -Farkas Vilma ezután a Magyur Asszonyok Nemzeti Szövetségének asszonyai és u nagykanizsai hölgy tár.sudulom nevélx-n kél gyönyörű virágcsokrot nyújtott ál nemzeti sziuü szalaggal átkötve, amire viharosan ujubb v(i(Hld by -t hursogtak. A koin-mandánsuk ezután angol nyelven köszönte a szeretői lelkes fogadtatást, amit ismét magyarra forditolt az idegeneket kisérö magyar c.ser-készliszt. Kzulán hozzáláttak a frissítőkhöz, amivel a város megvendégelte őket. nem kis örömet okozva a nem várt meglejíelésscl. Az ausztráliai cserkészek bizonyára sokáig gondolnak még arra, mily nagy szeretettel fogadta c^kjet a magyar nemzet a megcsonkított országhaláron. Mikor a vonat már messzi volt, még mindig hallalszolt a lelkes kiáltás: <Godd by! Godd byl...<
Negyedlzlglenl vértisztaságot
kell kimutatnia a Nagykanizsáról Németországba elszármazott orvosnak
Nagykanizsa, augusztus 1 firdekes levelet ka|K>tl ma a nagykanizsai plébáifia-hivalul. Kgy berlini orvos levelel intézett a plébániához, melyl>en utalással arru, hogy Németországban uz uj rendeletek a negyedizigleni vértisztu-ság kimutatását követelik, arra kéri a plébániái, hogy okmányilag bizonyítsa, hogy nemcsak szülei, nagyszülei, hanem ezeknek elődei is keresztények vollak. Sajnos, a Berlinbe szakadt nagykanizsai orvos már maga is csak balváiiyun emlékszik arra, ki volt a nngyalyja, kik a még régebbi ősei és igy roppant nagy dilemma előtt áll a plébánia, amely szeretne segíteni az idegcnlx\' szakadt hazánkfián, de oly kevés adatol sorol fel, hogy vulóságos sziszifuszi munkál kell végeznie a papságnak, hogy a kérésiek eleget tudjon tenni,
Szerelem niind a sósavig...
Nagykanizsa, augusztus t A Ilorlhy Miklós uli Szabó-cipő-üzlellM\'u tegnap.-ffeh\'lőtl egy csinos riatal leány, a 20 éves Csiszár Irén. egy óvatlan pillanatban felhajtott egy pohár sósavat. A szerencsétlen teremtés csakhamar annyira rosz-szul letl, hogy be kellelt szállítani a kórházba. Allupota súlyos. Valószínű, hogy szerelmi bánatában kereste a halált.
MEGJELENT
LIDITT JÚLIA
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Megfehéredett néger.
Mllwaukee-ben egv néger egy növényi mérget vett be, de nem halt meg, csak súlyos beteg lett, majd elvesztette fekete színét.
NAPI HIRIK
Boletla Tánon Boletta rud Balettá ulnor Ltnolenm Tlanoi tálion Lábtörlők Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zsineg-félék Matrac vállon Szőnyegek Süónyegvédő Kyogágytáiion fiabtmaiiák Saalraaisák
Hirsch és Szegő
NAPIREND
Augusztus 2, szarda
Római katolikus: Alfonz. Proteatána: Lehel. Izr.: Ab bó 10.
Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnsp délelőtt 10-től 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: az őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. ss. éa a klskanlssaigyógyszertár.
OözfUrdő nyitva reggel ö órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délutáu, kedden égisz nap nőknek).
(Az állápén */ab«d*«ígon) Bödy Zoltán alispán augusztus 2-án négyheti szabadságra utazott.
(A törvényszékről) I)r. Iinrefl
László nagykanizsai törvényszéki biró a mai nappal megkezdte nyári szabadságát.
(A rendőrségről) C.zégényi Károly rendőrfelügyelő, \'az örszi\'mélyzetl osztály parancsnoka, valamint Matán János dr. rendörfogalniazó visszatérlek nyári szal>adságukról.
(A NYUKOSZ doberdól kirándulását) uz előkészítő bizottság a nagy hőség miatt szeptember tti-ikára hu-lasztolta.
(A fenyvesi templom épHéa flfjve) Vasárnap délelőtt meghatóan bensőséges ünnc|»ély játszódott 1« Balaton-fenyvesen, a Sznnt Krzaébet Kgvház-kózMÍK által rendezőit tábori aze.nl-misén. tizálkalommnl vette át « miaét mondó ferenerendi sz\'-\'rzetes az Kgy-házközség nevéljcn l\'orgách Franciska értékes ajándékát, a családi ékszerekből készített gyönyörű arunykelyhet. A szentbeszéd alkuimával örömmel értesültek a hivek, hogy az Lgyházköz-ség 500 négyszögöl területet vásárolt a • ,mpk>mépités céljaira. A templom alapkőletételét augusztus 20-m lerve-zik. Harminc tervpályázat érkezett be, amelyeket most bírálnak felül.
— (A keszthelyi Jp» jSnagy^yülés) előkészületei serényen folynuk. Már bi-aonyos, hogy I\'abinyi Tihamér kereskedelmi miniszter is Keszthelyre érkezik több politikus és iparosvezér társaságában.
(Agyoncslptck a rné<h<* egy lovat) Pintér Imre kehidai gazdálkodónak két lovát megtámadta egy nagy méhraj. Az egyik lovát agyoncsipték, u másikat pedig hosszabb időre munkaképtelenné telték.
(Veszedelme® iflz pusztított) K<> hida községben, ahol Kovács József gazdának kigyulladt a ftsuppfedeles lakóháza. A nagy szárazságban olyan gyorsan terjedt a túz, hogy néhány perc múlva már négy másik ház js lángokban állott. A kiír megközelíti a 0000 pengőt, melynek javarésze biztosítás révén megtérül. . i
ZALAI KÖZLÖNY
1933 auRimlui 2
Agy- él >iÍTérelme8xesedésbeD szenvedő egyéneknek a természetes „Ferenc Jólicf" keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatol tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el
Olcsó ctpOárWHU* az »I deál« dpfiáruhézban. — Nézze meg kirakatainkat.
Kézrftl Wí/rc. Irta: All»rc f, ront Hosmnn. Ez a regény egy házasságon kivfil szftlctell gycrmoklcíny hányódá-saité-s lelkiMvódAsAt irja meg. minden izében modem és megragadó szerelmi történettel kapcsolatban. Társadalmi regény, de egészen Híj és eredeti me«-világitÁsban rajzolja elénk y angol iiricsuhUkik életéi, n fiatalok modern korszellemét, egészségesebb ékMfelfourt-sét, az idftsebb nemzedék bünAs clfo-gnltsilgaivul. képmutató szentimentaliz-muséval egvetemben. Kiváló és szinte egyedül álló alkotás ez a társadalmi regény, melv az elavult szentimentalizmus helyett az élet mai lüktető tempóiának és felfokozol igényeinek meg-felelően választja meg művészi eszközeit, igyekszik metivilágilaani korunk égető problémáit. Megjelent a Palladis népszerű Pengős Regények sorozatában.
Minden vevő tekintete Sing.V Di-vntárubáz Filléres Napja felé ford.il.
fFgy *»ehtnlvi»llá* történi a tegnapi országosvásáron) A keddi orszá-öosvásáron ismeretlen tettes az Frzsé-l>et-téren kilopta Picsák Jánosné zsebéiül a |>énztárcáját. Megindult a nyomozás.
— Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesül t Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
I« filléres Ax OJsátf uj számában letárgyalia n margitszigeti pizsama-kérdést, kritikát hoz Molnár Ferenc írj regénvéröl, rajzban mulatja be Mussolini és r.fimbfts találkozását. Kifiguráz minden aktuális eseményt. Minden uj. ságánisnál kapható.
Siessen olcsón vásárolni, mert el-tfogvnak\' a Filléres \\a|»ok Singer Divat-ániházban.
Talállak egy kis ezüstláncot. Az izr. temetőben is találtak egy női esernyőt. Mindegyik átvehető a szerkesztőségben.
(Mejfverlék i\'nhonabnrdás ktfzheu) Hóbor Péter 10 éves szenlmargilfai gazdálkodó hétfőn este gabonahordás közben összeszólalkozott három ittas emberrel, akik ugv megverték, hogv el-lórött balkarral és fejsérüléssel szálli-tották l>e a mentők a kanizsai köz-kórházba A csendőrség megindított» a nyomozást.
Ma kulminál a Filléres Nap Singer Divatáruházban.
(Kézre kerftlt egy balatoni lalvaj)) A keszthelyi csendőrség elfogta Csíkja Horváth Vilmost, aki nemrégen szabadult ki Székesfehérvárott, majd kerékpárt lopott, azon a Balaton mellé pedálozolt. ahol ujabb lopásokat, követett el. Aludták a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
Week end cipők, Sandalok, Bocskorok, Fehércipők idény végi. áron Mii tény i cipőüzlclben.
Nincs jobb házi barát az „Igmándl" Iviznét
Azért legyen minden háztartásban
(kéznélt
m.m
f >
• %\' j \' 7 f
\\
Soong klnat pénzügyminiszter Borllnben.
A leftolesóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán,
(Kifogtak egy g«rá*<fl> körhln-tást) Pfisicr I Vrenc körhintás neniréűeu egy keszthelyi községi rendőrt megveri, majd később Igricén a községi birót erőszakkal akarta kényszeríteni, hogy neki tartózkodási enge<lélyt adjon. Pflstcrt a nagykanizsai ügyészség körözte. Most Pacsán a cM\'ndőrség felismerte és beszállította a nagykanizsai ügyészségre.
NŐI ís férfi lennfsz cipők nagy választékival! az • Ideál- cl|>őámházban.
— Bulorvákártás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül \'ilőnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstcin bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
RÁDIÓ-MŰSOR
/Midapest, »»igu*ztiis i.
0.1."): Toma t\'tána \'gramofon. 0.1."): Ilirck. 10: 1 Régiségek vándorlása. 2. Hírek jainlK>reerót Közben: fira-mofvn (Alpár (\'.itta lemezeké 12.05: A m. kir állanirendőrségi zenekar. 12.30: Ilirck 1.15: Időjelzés. — !..\'«>: (iramofon 3.30: Diákfélóra Hogyan él a japán gyerek. — I: A jamlxtrce megnvitása. Ilelvszini közvetítés Cödöllöről. 5 3\'): Időjelzés., hírek. .").(">: Cigányzene. 0.30: >Mit iát a buvúr a tenger fenekélt leiden-frost Civula előadása. — 7: Thomán István zongorázik. Thomán Mária hegedül. 7 15: Külügyi negvedóra. — 8: Ilniczkv László és Kulinyi Fmő szerzeménwi. Közreműködik: Orosz Júlia és Szedő Miklós. 9.15: Időjelzés. birok. 030: Szórakoztató zene. Budapesti Hangverseny Zenekar. 10 óra 15-kor: Időjárás. — 11: Cigány-
Bén. 11 30: Híres művészek. 12: Déli hangverseny (Holz.er József zenekara). 13.10 tl-ig: A hangverseny folytatása. J..V20: Bleischmidt Antal. 10: A cser-készvilágjamborec megnyílásának átvitele. 17.30: Hangvcrseuv. 10.35: Katonazene. 20.10: Roseggir Péter 00. születésnapja alkalmából emlékezés. 22.10: Közvetítés a Krantz Ambassador-szái-loda grinzingi pincéjéből és a Lehár-teremből.
Átköltözéskor
Villa"yt\' rádiót, .... „ csillárt
Elektronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
Közgazdaság
Oyenge volt a kanizsai Vásár
Nagykanizsa, augusztus 1 A nagy mezei dologidő folytán a keddi országos vásáron a Téíhaj-lás gyenge volt. Felhajtottak 800 szarvasmarlMt és (MM) loval, amiből 2<X> máiba és kb. 100 ló cserélt gazdát. Fbből 2 vagont Olaszországba, három vagont a l>eirőldre szállítottak. Olasz, kereskedő egyáltalán nem mutatkozott a vásáron. Flénk kéiVslet volt nehéz hidegvérű lovak iránt, de ezekből kevés volt n megfelelő anyag. ugv. hogv ennek folytán a lovak ára erősen emelkedett. Fgv féléuas csikóért 200, egy igás lóért 500 pengőt is fizetlek. A szarvasmarhák árai változatlanok maradtak.
TerménytfiRide
Buza tiszav. (u|) ?7-es 9 -9-80. 78-as 965—^90, 79-es 9-75—1000. 80-as Ü\'W-10-10. dunánt. (uj) 77-ea 90Í-925 78-as 915-935, 79-es 925—945, 80-as 9 35-9-55, rozs (uj) OOO-OOO.
SertéBTásár
Felhajtás I5R0, eladatlan ?35. - Elsőrendű 0-78 -0-80. szedett 076—0"78( szedett közép 073 0-75. könnyű 068 -0 72, I-8Ő rendít öreg 0*70 -072. Il-od rendű Öreg 0-66 -0-68, angol süldő I. 088-0-96, \'ralonna nagyban I 10—114, zsír 126-1-30, hus 0 78 100 félsertés 0 96-1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: NagykaniTsa 78. szám
Ürverési hirdetmény,
A Nagykanizsán elhat Gombár Gyula hagyatékának árverését, ahol ma főleg bútorok kerülnek eladásra, a kir. járásbíróság kiküldöttje 1933. évi augusztus hó 2-án, mai napon d. u. 4 (négy) órakor a helyszínen (Városi bérpalota) a ju-lius 27-iki számunkban közölt feltételek mellett folytatja.
Nagykanizsa, 1933. évi aug. hó 1-én.
Dr. Kovács l.ászló
ögyvéd.
ULTREFORM ó« minden ogyéb befőttes Dvegek nagyon olcsón kaphatók: Matocvr flvagksraskedésbaa.
APRÓHIRDETÉSEK
RakMraa Uvtt B.(... Éruk.1 lg«i» ola.An • láruattjuk. Armulh,
________264»
Jó nieg|Henésü, megbllható klsawtgAlé Iáéul, <kl lilmadlaok elkéullésében l> tártai, [elvétetik. Réuletea •linlatok eddigi működés mealtiolíaível csak Írásban: Nagykahlna, Potlallök 117. 3DI7
Klakanliián, Varazidl-ut 31. námu h*x aiabadkéiból eladó. 44
Fehér éa idld uborkái Ovagak leg-olcaóbban aacieihctók be Stern Uvegkeic*-kedélébfn. W75
Kfar.lilk.l Kenlhelyie lellei ellá-Uaia napi l> 1kO íil e logadok. Leveleket Lüb Jóntl Keaithely, Viliar; Koloii-utca 9. 2979
Sztp n*ey-lzobáB ulosl lakAa
november I -re, kattő-uobás udvari lakás axonnalra is kiadó. Bóveb-bet Batthyíny-utca 10. 3029
KifutóUánf 16-18 éves, akt takarítást Is vállal, felvétetik Wclss UVegkerei-kedésben, Zrínyi Miklós-utca 31. Jelentke-Kés csak reggel 8-9 óráig. 3016
Katonai felszerelési dkkek das vá-laulékban; karpuzományosok részére sapkák, rangjelzések, kardok stb. legolcsóbban bekzereihetÓk Beleznat Jánosnál, Sugár-
Egy Oxlathalvlség azonnal Idadó —
Sugár-ut 53. sz. 2972
Bgyszoba, előszoba, azonnal kiadó Sugár-ut ?
Kétaiobás udvari lakás l-re kiadó Zrínyi Miklós u. 20.
Háxw«Hrt«N0t hereiek, kl fózésben teljesen jártas. Zöldfa vendégifi. Jelentkezni szerdán délután. 2996
Szép nagy kertre nézó biatoroxott \' 1 ladó
sóba kiadó Nádof utu 4.
Szerény Igényű kisasszonyt keresek aaoanall belépésre. Ajánlatokat .Oyorslió előnyben" a kiadóba kérek. 3008
Rétazobáa utcai lakás mellékhelyiségekkel november t-re kiadó. — Bóvebbet Erzsébet-tér 16. lUszerfizlet. 3020
I- hasábból fflyjfo aprított száraz (Bl/jim9 valamint elsörendfl bükk és gyertyán h a s á b f a erdei Alenkint a legolcsóbb napi árban kapható
WELTNER
fa- és szénkereskedfinél Eötvős-tér 8. Telefon 324
2119__
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
OyllmOlcsfi permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kálisó, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Sirius nOvénytápsó. Futor szénsavas lakai mán> mész
Madáreleségek.
Pekk „D" vitamin készi.mény. Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, tnlltrfgva, 2«ák, növényvédelmi azerek kereakedéaében
Nagykanizsa, Erzsíbet-lér 10. (A blrótég mellett)
Nyomatott a taptulaldonoi KOzgautaaigi R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalala kPnyyi.yomdilibai. NagylonuauL (fel«16a OiletvezetS i Zial Károly.)
78. ÍTlolyim 174. uám
Ntgykinlua, 19SJ. augusztus 3, csBt6rI6k
Ara 14 HHér
iZ\'^^\'li^^i I fC Z LN^f^
ümktaalMf <• kiadóhivatal; Kim s „lm MtgleMk minden refftl, MU6 kivitelivel
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElSílaetfil Ha: tty hóra S ctngó tlllíl Sierkeiatíaíjl 11 kiadóhivatal! telelőn: 74. M
A sílBl-kDltnráért Is kell AUautot hozni
(hl) Pár nap múlva vége van a kanizsai szinl szezonnak. A társulat, mint minden évben, az idén is segélyért fordult a városhoz. A kérelem ma kerül a pénzügyi bizottság elé.
Sok helyen halljuk, hogy az idén többnyire tele házak előtt játszott a színház, tehát nincs szüksége a városi segélyre. Ilát ez a dolog nem igy áll egészen.
Először is elvileg a leghelyesebb az volna, ha a városi költségvetésien minden évben kenne egy bi-^ zonyos összeg a színház szubvencionálására, éppen vgv. mint az iskolákra vagy más kultúrintézményekre és azt a segélyt a színház épi>en ugy megkapná, függetlenül a bevételeitől, mint ahogyat\\ egyéb kultur-szükségletck városi támogatásánál sem függ az előirányzott összeg rendeltetésszerű felhasz-, nálása attól, hogy abban az évl>en jól vagy rosszul ment-e annak az intézmények. A színház kulturális igényedet elégít ki, pezsdülő,\' frisijszcllejúi életet hoz, megérdemli épyen u£V az aránylagos anyagi lámógatást, mint akár az ifjúság oktatása, akár a zenekultura, nkár a csecsemővédelem vagy más ne-, rnes célok, amikre a város közvagyonából kötelességszerűen jut minden esztendőben.
A mai viszonyok közt olyan jól úgyse mehet a színháznak, hogy egy-egy rövid nyári szezonján keresni tudjon. Az idehurcolkodás, visszaszállítás annyiba kerül erre a 6--8 hétre, mint ha akár egész esztendőre rendezkednének Ya \' Nagykanizsán. Igen nagy tehertétel ez a kanizsai szezon mérlegéi)-n. Az idén is 710 pengőbe került a Idiac-ftyffr és .176 |>engől>c a sze-ittélyi vafut-költség. Viszont ha kevesebb színházi holmit, kevesebb di-zletet, miegymást hoznak át. ak-
K°r elégedetlenek vagyunk a kiálli-«
Ugyanez n helyziet a mnvész-szr-mélyzel fizetése körül. Mikor nagy\' lársnlal voll, akkor az voll a kifogás. hogy lul naiíj\' a hezsl, tessék leépíteni. Most a viszonyok kényszx-rllő hatása alall leépítettek, ugyanazt telték, amit a fővárosi színházak i.s: megszüntették a merev határokat a prózai ós o|>erett személyzet kőzótl, redukálták a kart, a segéd-gárdát. Most meg azon panaszkodnak egyesek, hogy kevfts a színész, kittig a kar. prózai erők őrlődnek oiwretIszciT\'pkörl.eii & viíionl. Arra eiieubeu igeu kevesen gondolnak, hogy miből? A "luvészgázsikra ilyen leépített villógazdasígos rfwfyer melUtll is ■iWIO |>eng« meni ki edc|i« n kanizsai szezon alatt A zenekar jii-lius t-ig ltlao, « műszaki személyzet (szajjő, disz létező,\' világosító Uh.) 1200 pengik kapóit A \'retid-nrség, tdzoll&,ág 24li, » nv«m3«
a*. egymíulijti póUUlórek 400
pengővel terhelik a kiadási oldalt.
Cseh hang: „nincs akadálya a békés revízióinak"
Prága, augusztus 2 A prágai »Bohé«nta« bt| |r|a, ho«y nlnrH «emml mÁy«bb jogi akadálya a rtulyo* terfltotl Vérdfaek Uton
való megioMáftának.
A Duna medencében ~ írja a lap — a revíziós politika Gömbös miniszterelnökien személyesül meg aki az utóbbi hónaikban kifejtett tevékenysége révén jelentékeny tényezőjévé vált az európai politikának. Több mint valószínű, hogy
l°milöbbi utazásai a közfpeurópnl értekezlet terofintk előmozdítását szolgálták.
De adósságot fizetni kell...
London, augusztus 2 A >I)ayli Express szerint Roosevelt elnök rövidesen értesíti az összes adós nemzeteket, hogy az adósságok felülvizsgálata előtt legalább egy uj részletet kell fizetniük.


Munkában a választójogi reform
A keröletl rendszer megmarad, de kevesebb képviseld lesz
Budapest, augusztus 2 .Tói informált helyről szerzett értesüléseink szerin! a belügyminisztériumban nagyban folyik a választójogi reform előkészítése. A tervek szerint a kormány az egész vonaton bevezeti a titkosságot. A
benyújtandó ajánlások számát is leszállítják, vagyis ezután nem a szavazók 10 százalékáJ kell lenyújtani. A kerület l-rendszert fepnlartják, a képviselők számát azonban kisebb mértékl»en csökkentik.
A cserkész-famboree célja a nemzeti kapcsolatok kiépítése
Gödöllő, augusztus 2 Szerdán délelőtt ünnepélyes istentiszteletek voltak a gödöllői vi-lágláborban. A katolikus, protestáns, izraelita és mohamedán vallású cserkészek számára külön-külön tartották meg az istentiszteleteket.
A gödöllői cserkésztábornak
egész világvárosi külseje van. Eddig 10.000 külföldi cserkész érkezett iiH\'g és legkésőbb csütörtök Reggelre még a hátralevő külföldiek is beérkeznek. Jelenleg 25ÍKM) cser-kc-s/. tartózkodik a táborban, ahová Mihály. román trónörökös Is m-g

Hol van még a jegyek, takarítás, forgaimiadö, plakát ragaszt ás, napi kellékek stb., ami egy ekkora apparátus rezsidhez tartozik? Mind erre együttvéve\' — hiteles könyvek tanúsága szerint julius 31-ig 11.266 pengőt fizetett ki a társu lat. (Ennek a pénznek legnagyobb része ill maradt, itt kőltődótt el a városban. Ez a körülmény is érdemes a feljegyzésre.) Másfelől ugyancsak a hiteles könyvek tanu-sága szerint a julius 31-ig teljesíteti 63 előadás összes jegy-bevétele, beleszámítva a szelvényeket, bérleteket is, 10.126, pengő volt. Átlagban tehát egy-egy előadás 165 pengőt hozott bruttjO bevételben. A deficit tehát 810 pengő. Ez az a kölcsön, amiből a társulat ideutazásának költségeit fedezte. Hogy ez sem puszta beszéd, azt írások bizonyítják.
No ós ha már idáig vagyunk is, de hol van még a bctcgS\'gélyző, az egyesületi dijak, a szerzői jogdijak? fis hol vart; a visszautazás\' és szállításnak uiból tetemes költsége? Az előbbiekkel flifo Qsak adós maradhatott a társulat, de a vasút nem fog hHeleznl. Pedig mindezek összevéve ciijka 2700 pengőre ragnak.
A társulatnak tisztában kell lennie azzal, hogy Nagykanizsa, mint nyári állomás, az összes mínuszo-
kat nem Tedezlvoti. Viszont a fel sorolt hiteles számok tanúsága alapján minthogy Kanizsa ragaszkodik ahhoz, hogy nyaranta színháza legyen és élvezi is és élvezte különösen az idén annak kultúrát jelentő előnyeit Nagykanizsának is kell egy bizonyos részt vállalnia az áldozatitól, amit ma egy színház fenntartása jelent Sajnos, a mai viszonyok közt vártái segítség nélkül nincs színház sehol a vidéken. Nagykanizsa városának is .meg kell mutatnia, hogy nem csak kétségbevonhatatlan érzéke van a színészetben rejlő kultur-ér-tékek iránt, nem csak fejlett kul-tur-igények ós szükségletek hazája ez a nyomorúságában Is fejlődő határszéli v^ros, hanem áldozatos istápolója is a ynagyar nemzeti kuliura értékeinek, köztük a magyar vidék színpadának is.
A város erejéhez mérteit bizonyos segélyt az idén is kell adni a társulatnak azzal, bog)\' a kani-zSai szubvenció kizárólag a visszautazás költségeihez ós a tagok gázsijáig való \'hozzájitaulás, mint* egy hálájául ennek a városnak a valóban gazdag és szép szezonért. A vidéki magyar színészei jobb-sorsa\'\' és a vidéki magyar kultnra érdekei kérik ezt az áldozatot .-T magvar kultura büszke és dacosan őrtálló halárvárától.
fog érkezni. A trónörökös érkezésének időpontját egyelőre titokban tartják.
íiadcn-l\'owrl Gödöllőn fogadta a sajtó képviselőit, akiknek kijelentette, hogy a cserkéfiz-jiunbonce cél ja a nemzeti kapcsolatok kiépítése, a cserkészek barátkozása és egymás munkájának megismerése.
Minden várakozást felülmúl a gödöllői cserkésztábor 8Zé]«ége és kifogástalan elrendezése, a gyönyörű tá torhelyért, minden cserkész igen hálás Magvarország kormányzójának.
A kormányzó szerdán délben külön kihallgatáson fogadta Gusztáv Adolf svéd hercegei éx feleségét, akikel ezután viilásrcggeline látott vendégül Hadén Po\\s?t, T*t*ky Pál gróf és a svéd ügyvivővel egy ült.
A kormányzó megnyitotta a jamboreet
Budapest, augusztus 2
Szerdán délután előkelő közönség jelenlétében, fényes külsőségek közölt nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a janitoréul. A cs r készcsa/Hdok felnomilásn 3-tól ■> óráig tarlóit. A díszpáholyban a kormányzó családja, Gusztáv Adolf svéd herceg és Gömbös Gyula miniszterelnökkel együtt a kormány tagjai foglallak helyei. A kormányzó fehér lovon érkezett szárnysegédei kisérclélHMi és ellovagolva a csapatok előtt, a diszemelvényről angol, majd magyar nyelven a következő toszédtlel nyitotta iikmj a táljorozásl:
—- A világ minden részéitől eljöttetek, hogy tanúságot tegyetek az összetartásnak arról a felemel-"\' érzéséről, melyet a cserkészet kép visel. Meggyőződésem szerint hozzá fogtok járulni ahhoz, hogy az emberiség összefogjon egymás boldo gitására. Isten hozott benneteket érezzétek jól magatokai
Utána lord Radcn Pow^l, a cserkészet alapitója Intézett l>eszé<k\'l\' cserkészekhez, akiket a barálsá-,\' á|>olására buzdított.
A megnyitási ünnepséget, amelyei a magvar, bécsi és Amerika két legnagyobb rádióálkimása közvetíteti, dlszelvonulás zárta lx*.
A kereskedelmi tárgyalások
Budajiest, augusztus 2
A gazdasági miniszterek szerdán délelőtt értekezletet tartottak, amelyen előkészítették Fabinyl Tihamér kereskedelmi miniszter római tárgyalásainak mezőgazdasági vonatkozású anyagát. Fabinyl níi-iiisztyr tárgyalásai elsősorban a lerménvértéKesltéssel foglalkoznak.
Kállay földművelésiig^ miniszter Bécstíen folytatja azokaf a tárg>\'a-lásokat, amelvekel, StQckifffffr osz-
trák kereskfdelmi mij^szter Buda-Méfl
pltolták meg, hogy Kállay mikor
t>eslen megkezilett.
nem áöa-
mqgy Bécslte, Fabinyi azonlwnmár szerdibi éjj^l elutazott Bómálm
SfocRingfcr osztrák kereskedelmi miniszter szerdán reggel visszautazott Pécsbe.
nmancli
Együvegfj Mindig otthon legyen,
Hogy ha szükség van rá, Oyorsan segíthessen.
Nyári olcsó cipővásárunk örömet okoz. Jöjjön ön is mielőbb!
Miltényi Sándor és fia cipőáruháza
Fő-ut 2. szám Nagykanizsa, Városház palota Fő-ut 2• szám
ZALAI KÖZLÖNY
19E8 iu|>iitui 3
Balbo nem startolt
Shoal-llarbour, augusztus 2 Balbo tábornok szerdán reggel rl órakor akarta tovább folytatni útját Kurópa felé, a nagy kód miatt azonban újból cl kellett halasztania a startol
Páris, augusztus 2 (Éjszakai tele/onj?t?nlés.) A Balbo-flotta négy tagja, köztük Balbo miniszter unokaöccsével, szerdán Gherbourgba, majd onnan vonaton <iéluláu 1 órakor 1\'árisba érkezett. Balbo tábornok azért küldte haza négy emberét, hogy tehermentesítse a repülőgéj)eket, amelyek ily módon több benzint vihetnek magukkal. 11a a flotta augusztus 10-ig nem indulhat, akkor az Azuri-szigctek íelé veszi útját.
A brünnl szálloda-robbanás uj halottja
Brünn, augusztus 2 A szállodában történt borzalmas robbanásnak ujabb áldozata vun. Tegnap ugyanis meghűlt a klinikán egy fiatalember, aki halálos sérüléseket kapott a szerencsétlenség alkalmával. A romok eltakarítása állandóan folyik, az áldozatok pontos számát azonban még mindig nem sikerült megállapítani.
Egy finn konznl fia elgázolt autójával Balaton-magyaréd közelében egy kerékpáros gazdálkodót
A fiatalember éi édesanyja ügyében ma, csütörtökön délelőtt dönt az Qgyészség
Nagykanizsa, augusztus 2
Súlyos kimenetelű autó-kerékpár karambol történt szerdán délután 5 óra tájban Balatonmagyaród községtől alig egy kilométernyire a nyilt országúton, ahol egy finn egyetemista, Salmclin Slmó, 20 éves tampai-lakos elgázolta Tamás János 56 éves balatonmagyarodl giw dá lkodét.
Salmclin Simó, akinek édesapja észt konzul volt, édesanyjával és egy másik egyetemista barátjával Keszthely íelől saját autóján igyekezett Nagykanizsa felé, hogy Jugoszlávián keresztül a Venezziában tartandó nemzetközi diákkonferenciára menjen. Balatonmagyarodtól egy kilométernyire az autó utolérte az országul jobboldalán szabálytalanul hajtó Tamás Jánost, akire rátülkölt. Tamás még hátranézett és egyszer csak minden ok nélkül át kormányozta kerékpárját az országul baloldalára. Ebben a pillanatban ért oda az autó, melynek jobboldali ajtajának nagy sebesség-gel nekirohant a szerencsétlen ember. A következő pillanatban Ta-
más János véresen, eszméletlenül terült cl az országúton. Az autó utasai nyomban felvették a sérültet, akit beszállították a kiskomá-romi orvoshoz, annak utasítására azonban behozták a kanizsai közkórházba.
A konzul családja ezután felment a rendőrségre, ahol jegyzőkönyvid vették a vallomásukat. Kimondottál., hogy kiz/uvilag Tamás János vigyázatlansága idézte elő a szerencsétlenséget, aki inindcn ok nélkül az autónak rohant kerékpárjával.
A rendőrségen felkérték a finn előkelőségeket^ hogy"7a hivatalos eljárás lebonyolítása miatt szükség van még a jelenlétükre és ezért ne utazzanak tovább, hanem szálljanak meg egy éjszakára Kanizsán, hogy azután az ügyészség ma, csütörtökön dönthessen ügyükben.
Értesülésünk szerint a kórházba szállított Tamás János állapota bár súlyos, de nem életveszélyes. A vizsgálóbíró ma, csütörtökön fogja kihallgatni a kórliázban.
Két napig éhezett 36 pécsi kőtörö-munkás a sormási árokparton
Egy munkásgazda „útépítési akciója" Nagykanizsa Letenye között
Nagykanizsa, augusztus 2 Kel lemet km kalandon esett át 36 kőtörő munkás, akikel a,z^al a biztos Ígérettel utaztatott Nagykanizsára Zsupán Gyula kanizsai munkásgazda, hogy hosszabb Időre munkát biztosit a számukra a Nagykaiiizsa-Lctcnye közötti útjavítási munkálatoknál. A szerencséi-
len emberek kétnapos hányattatás után u legnagyobb kétségbeeséssel mentek fel a városházára .*gitség-ért d,r. !*rack István tanácsnokhoz. Eközben a városháza udvarán találkozott velük a »Zalai Közlöny* munkatársa, akinek elmondották, hogy Zsupán Gyula » j>écsi Halósági Munkaközvetítő utján egyezett
meg velük abban, hogy lejönnek Kanizsái* munkát vállalni az útépítésnél, ezért munkai>étyn kívül ellátást és dohányt is kapnak. Szombaton levelet kaptak, amelyben Zsupán azt irta, hogy kedden reggel okvetlenül Jelentkjezzenek nála Kanizsán, mert már egy napos késés esetén is semmisnek tekinti a megállapodást
A munkások, mind a 36, való-ban még hétfőn éjszaka megérkeztek Kanizsára és azonnal, felkeresték a vállalkozót József főherceg utcai lakásán. Másnap reggel a
A walesi herceg ■ munkanélküliek vendége a Sutten Couitney-I mankánélkull-tiborban, ahol reggeli közben elbeuélget velük. (A herceg kereuttel megjelölve.)
1938. aufuntuí 3
ZALAI KOZLONT
vállalkozó egy pékmesterhez vezette a munkásokat, akiknek fejen-kint egy-egy kiló kenyeret utaltatott ki. Azután kiment velük Sormás alá. ?ahol 5 kisebb kőrakást mutatott nekik az országúton.
Hiszen ezzel 38 ember Vóra alatt végez, — mondták csodálkozva a kölőrök.
Hál egyelőre nincs több kő, mert még nem érkeztek meg a vagonok és erre még valószínűleg cgv vagy kél bélig várni kell.
A munkások egymásra néztek és egyszerre merült fel mindenki előtt ♦i kérdés: mit csinálunk mi üt két hétig, amikor egy fillér sincs a zsebünkben? A vállalkozó azonban kijelentette, hogy többet egyelőre nem tud tenni érdekükben. Azt mondta, maradjanak csak kinn Sormáson.
— £s hol aludjunk az éjszaka? — kérdezték a munkások.
— Derült, meleg most az idő. akár az árokban is elalhalnak nyugodtan, volt a különös válasz, azzal otthagyta a megle|>cll emlx--rekel.
A munkások nagy nehezen pajtákban és tyúkólakban laláltak szállást az éjszakára. Szerdán hajnalban a pékmester egyik inasa kerékpáron kenyeret vitt ki Zsupán intézkedésére a munkásoknak, akik azonban egy falatot sem láttak ebből a szállítmányból, meri a-pékinas csak ugv volt hajlandó átadni a kenyeret, ha a munkások közül valaki jótáll azért, hogy az ára ki is lesz fizetve. A munkások közül természetesen egyik sem mert kezességet vállalni a kenyér áráért, mire a pékinas ugy, ahogy hozta, vissza is vitte Kanizsára a kenyerei.
A már második napja koplaló munkások erre felkerekedtek és begyalogoltak Kanizsára, ahol felmentek a városházára és útiköltséget kérlek, hogy hazautazhassanak. Prack tanácsnok telefonon foszeköllelésbe lépett a jjécsi polgármesteri hivatallal, ahonnan az 5 válasz érkezett, hogy kölcsönözze Kanizsa az útiköltségei, az összeget majd Pécs vámsa visszatéríti.
1(0\' azután kétnai*** koplalás után, reményeikben alaposan megfázva, mint egv megvert had vonali ki szerdán délután t órakor a pályaudvarra a pécsi kőtörőmun-kások szomorú csoportja, akik kijelentették, hogy nem hagyják any-nviba ezt a dolgot, hanem szigorú intézkedést kérnek a hasonló cselek megelőzésére.
Dávid Magyar József
Templomszentelés Újudvaron
Isten dicsőségére az ujudvari temp-l()llK)\' felépíttettem. A felszenlelési ünnepség augusztus 6-án, vasárnap "élelóti fél 10-kor lesz, Csóthi Géza
prelátus ur végzi. Nagykanizsáról autóbusz indul Újudvarra. Kedves Bmérőscimet és az áhítatos ese-J*ny iránt érdeklődőkéi ezúton "sztclcltel meghívom.
lierkenyés István törvényhatósági bizottsági tag, földbirtokos.
Időjárás
(tiuakal rádiói,knUti A
\'ntéacat J«|«nt| ••(« |Q árakon "•\'••i Idfi várható.
JXUrdny: RegRel délnyugati, délben "••keleti, oate keleti.
boíSí1^-\' ,i6ggel\' dé,b6n 68
.....de SCHÜT7 még olcsóbb"
ezt hallja több ezer megelégedettségtől sugárzó arcú vevőnktől.
A megelégedett má a mi
legnagyobb jutalmunk, mert mi nemcsak eladni akarunk, hanem a legfontosabb hivatásunknak tekintjük, hogy bármit, amit a Schfltjz Áruházban vásárol, a
célnak megfelelő, legújabb divatú
kiváló, tartós, jó minőségű és elismerten olcsó legyen.
Felhívjuk szives figyelmét Intézeti Kelengye vásárunkra, ahol mindent megkaphat, amire szüksége van: Schütz árakon!
Szigorúan szabott áraink azzal a megnyugvással szolgálnak, hogy soha sem fizet egy fillérrel is többet.
Maradékok, mint mindig : az árak maradékáért.
Saját érdeke, hogy bevásárlás előtt okvetlen tájékozódjék üzletünkben árainkról
Áruház.
faagykanizsa legnagyobb áruháza.
SZÍNHÁZ
Harczos írén és Vass Irma jutatorajátéka
Értékes, komoly siker jegyében zajlott le tegnap esti Harczos Iréji és Vass Irma jutalomjátéka. Habár ötször ment már imjtozáns házak előtt »A méltóságos asszony tratikja«, mégis ■újra megtolt a színház, hogy gyönyörködjék kedvenceinek müvéssetóbfiü, ós megjelenésével, kifejezésre Juttassa azt a szeretetteljes ruguszkodást, Amivel körülveszi mind kettejüket Kanizsa színházi közönsége. Virágcső hullott a ;u>lnórpadlásról Harczos Irénre, virág-kosamk és csokrok tömegét adták fel a szJnpaídm a két ünnepeltnek és Mfd-gyesy Jucinak.
Az előadásról ujat csak annyiban írhatunk, hogy Klárika szerfl|>ét, amit a többi előadásokon Szendrey Júlia alakításában láttunk, most Harcsos Irén játszotta. A prematnr is, dolgozni akaró nő öntudata és az önfeláldozó kislány édes naivsága köxt megvolt az összhang Harczos felfogásában. Finoman poentirozott, könnyed humor ömlött végig egész alakításán. Mesterkéletlen, belülről irányított játéka élet-teljessé tették Klárika bájos figuráját.
__(W)
A színház! iroda hírei
Két Utolsó fittére* délutáni eWadás.
A bucsuhét utolsó filléres délutáni előadásai iránt máris {hagy érdeklődés mutatkozik. Csütörtökön délután 5 ómkor Zágon István érdekes, szép vígjátéka a »Dxslmbi< van műsoron Harczos Irénnel a címszerepben. — Szombaton délután 5 óraloor •pedig a legszebb ma-gyar daljáték, a »János vitézt kerül színre.
Rózsahelyt Kálmán >A cigány* nép-
nzUunttben. Nagykanizsa város színházt életének kiemelkedő eseménye Rózsahegyi Kálmán, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagjának, szlnésse-tünk büszkeségének vendégjátéka. Ma, csütörtökön este kezdi meg a négynapos vendégjátékát Rózsahegyi Kálmán, Szigligeti örökszép népszinmövé-ben, >A cigányban.\' Rózsahegyi mcst?r első nagykanizsai fellépése méltán kelti azt a hatalmas érdeklődést. amely vendégjátékai iránt már előre is megnyilatkozik. Ma esti fellépése ünnepi estje lesz a kanizsai színháznak. — Pénteken frsto a .Sabin nők elrabláM* vígjátékban, szombaton este pedig a Nemzeti Színház ezidei újdonságában, az »Oreg tekintetest poétikus színjáték-lwn gyönyörködhetünk a mester alakításaiban.
»Me*»Ty or*zága« vasárnap délután. Vasárnap déhitán fél 4 órakor I.ehár világhírű daljátéka, a .Mosoly országa« vfln műsoron.
Utolaó kaoBgó-öst
Hétfőn este háromórás vidám kacagóesl-iel huc-suzik a szintár&u-lat. A huosuelőadáson — mely egyben Kxhti Árpád népsaerű szin-müvészQnk jutalomjátéka —■ fellép GaranwAtqyl Iván és n társulat elsőrendű tagjai. Keleti Árpádot nem csak régi barátság szálai és emlékei fűzik ehhez a városhoz, luuvcni azóta kifejlődőit művész-egyénisége az idei szebbnél-szebb sikereiből fakadó nagyrabecsülés is. Ambiciózus, lelkes, tehetségps, közkrdvrK szinósz, akinek buosuostjére személye, de meg pompás mö-sora kedvééri is bizonyára tömegesen vonul fel a kanizsai publikum.
Epskft-, vonekö- és kólragköbet*-gek, valamint azok, akik hugysavat sók luluaporodásában és kösxvény-ben szenvednek, a természetes „Fareno JÓMeí" keserűvíz állandó használiia melleit állapotuk enyhülését érhetik el.
— A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singcr Filléres vásárán,\'
4
ZALAI KÖZLÖNY
1983, auguutui 3.
fiuk. Skótok szoknyában, óriási zene-karral, litvánok, lettek, csch-\'k, románok, felvidéki, komáromi magyar fiuk, hétfő estig mintegy Ifi ezren\' gyönyörű színes csojiortokban jönnek, özönlenek. Az állomáson minden csapatot zenekar fogad és kisér be a táborba. Kgymásulán emelkednek a legváltozatosabb színű sátor táborok és pompás kapuk. Minden né|>faj. minden vidék más-más jellegzetes formát, őlletat hozott magával, Egvík legszebb helyen van, — hogy magunkról is irjak — » /alamegvei csapatok tábora. Itt vannak talán a legjobban sikerült lál>orkapnk. A kanizsai piarista csa|>at várkapuja lánchidjávai, török fegyvereivel állandó érdeklődés középpontja. Ma Huszár Károly v. miniszterelnök látogalotl ineg bennünket és megdicsérte kapunkat. A .Canissa. kapu felirat sok fényké-l>észt is vonzolt már. A »Nemzeti Újság* folori|>orlcrc a kapun kivül zászlófelvonulásunkat órökitette meg. lígy kis angol fiu megnyalta a táb.ir-kapunkai, arra volt kíváncsi, vájjon fog-e a festék rajta. f>e n?m íogott Nehezen megy az irás, mert állandó
zeneszó zavar. Ma reggel óla vonulnak az an#>l csai>abi)k, a litvánok, a finnek és skótok, óriási teherautók fuvarozzák őket. A palesztlnaiak é|>cn most robog, tak el mellettünk, nz -.\'gyik magyar szó-vnl köszönt bennünket. Minthogy újra rákezdett az cső, befejezem tudósitá-soinat. Még annyit: Ma kedves kanizsai látogatónk volt. Hegyi Lajos dr. kedves főjegyzőnk hozott közénk hazai hangulatot és levegőt. Cserkészúdvóz-lettel:
H»rt« István
Karpaszoraányosok HgyeliM
1 I. kard, tüzér vagy gyalogos 1 I. kardszlj, tüzér vagy gyalogos
1 kardbojt, bőr
2 p. nnrkantyu, 1 csizma, 1 cipőhöz 1 p. bőrkesztyű, nuppa
1 p. mosó bőrkesztyű
összesen P 40.80
Knulmunn Károly legnagyobb ÓB legrégibb beszerzési forrása a fenti cikkekben
Canissa várkapujának csodájára járnak a gödöllői cserkész-városban
Első kanizsai tudósítás a Jamboreeról
Aratnak . . .
Budapest, augusztus 2
Canissa várkapujának tövéből küldjük legelső híradásunkat, melyben rö-viden utazás inkat és első élménycinket szándékozunk leirni. Lázasan gyüle-kezik a gimnázium ifjúsága 30-án este fél 11-kor. Gyors pakkolás, felállanak az őrsök s hangzik Magas direktor ur búcsúszava: »I.egyetek méltók hazátokhoz s városotokhoz." A vasúton teljesen összezsúfolva helyeztek el bennünket (egy 45 személyes kocsiban 70-en). Néhány pcrccs késéssul indultunk el vidám kürt és nóta szóval, ttmely a Balaton partján sem halkult el. "pierszc alvásról szó sem lehetett, hisz fgymás licgvén-hátán voltunk, mégis vidáman érkeztek meg még a legkisebbek is fél 8-kor Kelenföldre, ahol ,mi*ét is hallgattunk. 12 óra után indul el a -IS kocsiból álló 1200 cserkészt szállító vonat Ferencvároson át Gödöllőre. Már ma^a a vonat is nagyszerű látványt nyújtott. 2 órakor érkeztünk meg Gödöliőre, ahol a pályaudva. non mindenhol szembe ötlött a klirás: Világjamborec Gödöllő VIII. 2-16. Egy órai várakozás i^án kipakolás és a III. aUábor gyülekező helyér; mentünk, ahol vitéz Wedcr, a III. altábor parancsnoka üdvözölte a csapatokat. Kijelölték táborunkat és rövid idő múlva már állott is táborunk, de szerencse is, meri már zuhogott az eső. Persze azért az eső nem akadályozott bennünket munkánkban, a fiuk vidámau dolgoztak. De az át m-m aludt éjszaka érezteti hatását és 0 órtkor már alszik a tábor, hogy hétfőn reggel ujjait erővel hozzáláthassunk a munkának. Bámulatos kedvvel és gyorsan dolgoznak a Xiula s délre már nyalja a mackó a medvék sálra előtt (II. őrs) a fát. sajnos a macskaméz otthon maradt. Hamarosan felemelkedik a kapunk, mely általános bámulat tárgya és mesz-szlről is jól érvényesül. Közben állandóan érkeznek a külföldiek. Táborunk azon ut mellett fekszik. me[v az állomásról a táborba vezet és mikor jönnek zeneszóval az idegenek. mi is ki-kirohanunk az ulra és szinte berekedünk a »huj-huj haj rá« csatakiáltásba és a lengvclck »csuvaj« csatakiáltásától már hangos a magyar tábor Is.
A zalamegyci cserkészek együtt vannak; az. óregcscrké-szck, a 374-esck az öregtáborban nyertek elhelyezést, de ez is néhány lépésre van tőlünk. Hét-\' főn reggel már rendes felvételezés. Heggelire személyenként fél liter vögy-vizsgált tejet kaptunk. Délben gulyás, őszibarack, délután sajt, este szalonna, tea, ugy hogy nem szólhatunk az élelmezés ellen és a fiuk már úrról panaszkodnak, mi lesz igy avval a Sok jóval, amivel a drága édesanyák ellátták a jambQree-ra jnduló mosolygó cserkészflaikat.
Nehéz, még Írni az egész táborról, mely két nagy részre oszlik. Két nagyvilág ez és kell egy kis Idő a tábor megismerésébe/.. Nagyszerű a nzinck pompája, a sok szinü nyakkendő, a rendőrök sárga nyakkendőiétől az amerikaiak vérpiros nyakkendőjéig, Táborunk mellett készül az amerikaiak tábora, a kapu már négy nap óla készül é.s még most sem kész. Megjegyzendő, hogy a tábor nagyrészét munkások készítik. Ma már a fiuk ls meg-
érkeztek és befejezik az egyéni munkálatokat. A hétfői nap sem mondható kedvezőnek, állandóan borús és kisebb zuhanyokat kapunk a nyakunkba. Élvezetes nézni, mily buzgalommal varrják fel a fiuk szivük fölé a fehér szarvast ábrázoló jamboree jelvényt. Kedd délelőtt már a zászlónk ls áll, készül az ebédlő és a szerdai napra már teljesen készen várjuk a világtálwr megnyitását.
Első tábori beszámolónk végén még megjegyezzük, hogy Barta István parancsnok urat a III. altábor parancs-noksága felkérte ezen altábor kirándulás ügyeinek vezetésérc, akinek ezen munkájában és a csapat vezetésében állandó helyettese, Kajmó József tanár •ur és a tisztikar: Bojt I-aJos é.s Do-. nászv Ferenc piarista tanárjelöltek, Baáii Jenő veszprémi papnövendék, Zábó Lóránd és Szollár István joghallgató liszturak segítenek.
A fiuk jókedvűek, egész napúkat cltóltenéka |>azar, \'de drága üzlelváms-,bau és a jamboree területén.
Viszontlátásra a megnyitó ünnepségről szóló beszámolásig: ■ 74-w piarista cserkészcsapat l.sztikai«.
Most pedig átadjuk a szót szeretelt
Barta parancsnok urnák.

Tekintetes Szerkesztőség! — ígéretemhez hiven küldöm az első jamboree tudósítást.
Emberemlékezet óta nem volt ilyen nagy mozgalom Gödöllőn, mint ezekben a napokban. Már harmadik napja, hogy megérkeztünk, de még mindig tart a tark* színes népvándorlás. I\'e-hérképü finnek, barna cejloniak, fokeio gyarmatiak, piros nyakkendős amerikaiak, akik felfújható gummizsákokon és párnákon alszanak, egyplomlak, akik panaszkodnak, hogy erre a nagy hőségre nem készültek eléggé fel. Ia|x>s sapkáju lengyelek, akikei hangos »csu-vaj« kiáltással köszöntöttek a magyar
A Tour de Franoe győztes®,
a francia Spelchcr. Ez volt a világ leghosszabb éi legnehezebb Ilynemű versenye.
nincsenek csodák !
Amit más tud, azt mi is tudjuk I
Győződjék meg róla, hogy a visszamaradt nyári áruk és egyéb maradékok ma is nálunk a legolcsdbbak I
Kirschner SVIór divatáru háza
1983. augimtm 8.
ZALAI KÖZLÖNY
djoruor-, bél- 6» afljagcnrob«t«g-lígeiuiélatermészetca.FereicIóutl"
keserűvíz ai emészlöaiervek működését hathatósan elómozdlt|a s Igy megkönnyíti, hoijy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi siak-vélemények hangsúlyosaik, hogy a Ferenc lóuel víz különösen illő életmódnál Igen hasznos gyomor- és túlszabályozó szer.
— SlaOrangu műjégltap-hatú a Transdanub I a Egyesült OBzmalmok Részvénytársaságnál.
, 9, Ili ER
AZBAN.
ujabb ések!!
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
1 pengőért
kapható az ösbzcí könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Jó ut
a kis autónak FRUTTI a vezetőnek, ugy élvezet az autótura. Tehát
Tudod mit?
Együnk
j^f-tl
Gyártja: STÜHMER PRIG1CIJS R. T. BUDAPliSl
A csődbíróság érdekes megállapítása a Vatkó-flgyben az OKH ellen felhozott vádakra
Nagykanizsa, augusztus 2
A Valkó-féle felszámolási tárgyu-iás során a megegyezés — mint jelentették — nem sikerült, ezért dr. Lukác* 1361a csödbiztos áttette az ügyet a csődbíróság elé.
Kedden délben tárgyalta ezt az ügyet a csődbiró, dr. Imre fi IJLsz-ló. Kihirdette u bíróság határozatát, mély szerint Kuhár Ottó dr. Miklós Sándor dr., Ihrschler Jenő dr., Hólschilil Béla dr. és Giirlner Antal dr. a csödválasztmány tagjaivá választutlak.
A csődbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a külön kielégítési joggal bíró hitelezőket csak annyiban illeti mefc a választmány megalakulásánál szavazati jog, amennyiben nincsenek fedezve a külön kielégítési tömegből ós erre való tekintettel a törvényszék az Angol-Magyar Banknak nem adtu meg u szavazali jogot.
A másik föhitclező — az OKH és a kaposvári Aisódunántuli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet — ugyancsak nem kapta meg a szavazati jogot, inert az OKH megbizásálx\')! folytatott közel két éves értékesítési eljárás alatt tanúsított gazdálkodásukat, a törvényszék olyannak ítélte, hogy alaposnak látszik a dr. Bartüi József csődtómcggondnok és egyes hile-\'ezőknek az a felfogása, hogy megtámadási i>erek fognak a fentnevezett két intézmény ellen folyamatba tétetni. Minthogy pedig a követelések nagy ö^zegéuél fogva (öüO—
WO.tMX) P), az esetben, ha szavazali jogosultságukat a törvényszék megadta volná, ezáltal módjukban lett volna a megindítandó j>ereket megakadályozni, ezért a törvényszék a szavazali jogot nciu adtu meg nekik.
Elutasították\' az Aisódunántuli birtokbahelyezési keresetét
Az Aisódunántuli Mezőgazdasági Hitelszövetkezet pert indított a Yalkó-féle csődügyből kifolyólag dr. Berlin József csődtómcggondnok ellen, birtokháboritás megszüntetése és sommás visszahelyezés iránt.
Kzt a |>ert tárgyalta most dr. Benlzik Ferenc kir. járásbiró a nagykanizsai járásbíróságon. A járásbíróság elutasította keresetével a felperest, indokolásában kimondván, hogy a kirendelt tömeggondnok fclhivla az Aisódunántuli Körzetit a .gazdaság és a kézizálogba adott ingóságok áladására, majd a mikor ez eredménytelen maradi, a csődbírósághoz fordult, amely azután knrhatulom kirendelése iránt intézkedett és ennek igénybevételével vette át az alperes tömeg-gondnok a gazdaságot és az ingóságokat. Már pedig ebből nyilvánvaló, hogy dr. Berlin nem uiint magánszemély, hanem mint az adósok ellen megnyílt esődben kirendelt tömeggondnok, bírói rendelkezés alapján járt el ós vette birtokába az ingóságokat.
Veszedelem ■ levegőben I
Erre figyelmeztet ez ai óriás-bomba, amit egy berlini küztéren állítottak fel emlékeztetőül az igazságtalan légi leszerelésre. A bomba 300 méteres körzetben minden épületet romba döntene, ha (elrobbanhatna.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 3, csütörtök
Római katoltkua: litván. Protestáns: I lenttlna In.: Ab hó 11.
Várost muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön é» vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
OyógyRzciUii é)|<ll ssolgálat e hónapban: az Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. sa. íb a kiskanlaul gyógyszertár.
QözfUrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, aieida, péntek détutáu, kedden egész nap nóknek).
(Személyi htr) (iyömörvy György főispán visszaérkezeti külföldi üdüléséből. Jelenleg Inla-pusztán tartózkodik, onnét iiudapeslre |u(azik és c&uk azután jón Zalaegerszegre.
(Szabadságra) Dr. Laubhaimer Alán főszolgabíró augusztus 1-én megkezdte nyári szabadságát, távollétében Ujfalussy István szolgabíró vezeti az ügyeket.
(Az NMV szervezkedése) Jereby (iéza ny. főjegyző megkezdte az egész nagykanizsai járás megszervezéséi ^ nemzeti munkavédelem táborába. A .nwst fojyó előkészületek [után Jereby Telkes fáradozásával az ősszel sorra veszi a járás mind a 33 községét to NMV-be való besorozása végett. Most (érkezeit ic a su>mbathe|yi körzet vezetődének értesítése, amelyben örömmel veszi tudomásul Jereby munkásságát és neki a legfelsőbb helyről jött dicsérő elismerését és köszönetét a jó ügy és szolgálat érdekében tolmácsolja.
(A Nagykanizsai Egyházi Végy takar) vasárnap délután fél 0 órakor a plébánia fehértermében fagylalt délutánt rendez műsoros szinieloadással és énekszámokkal. Résztvevőket szive, seu ttáit a Rendezőség.
Minden vevő tekbitete Slng-Jr Dl-vatáruház Filléres Napja felé fordul.
(Elfogták a vásári zsebtolvajt) A keddi országosvásarou, mint megírtuk, ismeretlen lettes kilopta Ilicsák Já-nosné zsebéből a pénztárcáját. A rendőrségről azonnal detektívek és |>olgári ruhába öltözetett rendőrök mentek ki a vásárlta, amely iDnélkúI, lwgy a közönség tudta volna, valóságos rendőri megszállás alatt volt. Igy került Kolompár István 22 éves egerszegi cigány, a zsebtolvajlás telicse, rendúrkézrv. Megmotozása alkalmával több idegen pénztárcát, levéltárcát és más névre szóló levenielgazolványt talállak nála. Átkísérték a járásbíróságra.
Week-end cipők, Sanda lok, Uocs-korok, Fehércipők idény végi áron Miltényi cipőüzletben.
(A nagyk*nlsi*l Ipariért illeti Önsegélyző Egylet) vasárnap délelőtt 10 órakor ülést tart a székház tanácstér mében, amelyre a tagok pontos megjelenéséi kéri az elnökség.
Siessen olcsón vásárolni, mert el. fogynak a Filléres Napok Singer Divatáruházban.
A raktáron levő nyári árukat
minden elfogadható árórt
árusítom.
GOLENSKY FERENC
divatáru üzlete
Fő-ut.
ZALAI KÖZLÖNY
A világ legjobb mOugról, ■ z amerikai Smlth él az epyptomi Slmalka a berlini hullámfürdőben.
6________
Gandhi éhen akar halni
ftotnbty, augusztus 2
Ghandi kijelentet le a börtönben, hogy halálig tarló éhségsztrájkra készül.
(Göraejl sllkmu lesz az etfersregt
országzászló) Az egcrszegi országzászló mozgalom egyre erőteljesebb lendületet vesz. Rövidesen összehívják a zászló-bizottságot, hogy kiválassza Vörös János szobrászművész tervei közül a legmegfelelőbbel. Minden valószínűség szerint tat a mintát válaszják ki. amely egy régi, göcseji haranglábat ábrázol.
(Férfi trtillát fogtak k| a Illaton-, ból) Balalonbogláron egy férfi hullát fogtak ki a Balatonból. A hulláról megállapítottak, hogy azonos az eltűnt Adler Dezső 26 éves bnlatonlt\'llci pincérrel. 1
(Amikor a cseléd öltöm! «ze-relne) Gárdonyi Jenő Hunvadl-atcal fűszeres és sj\\tő már hosszabb idő óla azt vetlc észre., hogy pénztárának bevétek- nincs anbiyban az eladott árukkal, de nem tudóit a dolognak nyomára jönni. ICgyik nap Gárdonyi éppen akkor toppant be váratlanul, amikor háztartási alkalmazottja, Savanyu Margit 18 éves tubi k\'áoy a irfiutárból szedegette ki a pengősöket és \'20 filléreseket. A leány nem is tagadott, hanem bevallotta, hogy több ízben lopott és a péívzből ruhát, cipőt vett magá-pak. A rendőrségen Savanyu Margit azzal védekezett, hogy 10 pengő havi fizetése volt és nagyon szentelt szépen öltözködni, de nem volt miből, azért nyúlt gazdája pénzéhez. Átkísérték az ügyészségre. A vizsgálóbíró h\'tartózla-tásba helyez le.
A slrand szépei. Gál Júlia, Mlss Magyarország 1033. most járja az ország legnagyobb strandjait és mint a zsűri elnökiig mindenütt megválasztják a strand szépeket. A Színházi fiiét ma megjeleni uj számában már több választás eredményéről számol be. Rengeteg érdekes cikken, regényen, novellád és gyönyörű képeken kivül fit oldalas Rádió Világhiradó, 32 oldalas Gyermekújság, kolta és kézimunka melléklet egészíti ki a Színházi filcl vj szánjál, amelynek ára 00 fillér.
Egy üveg „Igmáodi" mindig otthon
(\'•gyen,
Hogy ha szükség van rá. gyorsan
_ (segíthessen I
/totránV a khibban. Régi szerelmek, sö|ét szenvCiJélvek. tragikus életsorsok és az élei sok kémikus furcsasága, az emberi hiúságból eredő ballá-sok egész szövevénye elevenedik rneg tbben ii könnyen szárnyaló irói fanláziával. és változatos színekkel megirt regényben. Kl lehetett az a titokzatos pmbor a sárga borítékkal. akinek mt\'g-jek\'nése és rejtelmes meggyük->lásu riadtan nyüzsgő hangyabollyá kavarta |föl a klubház előkelő vendégeinek gondatlan szónikozásban elmerülő nyugalmas éleiét. Nem könnyű a két szemfüles detektív szerepe, akik, elindulva az egyetlen nyomon, mind ujabb e|. ágazásokat találnak maguk előtt, az esel mind titokzatosabb és bonyolull-tabb Tesz a kezükl>en és sok mulalsá-gos helyzetnek lesz a forrása és okozója. Aszinte moghatódással lelkünk mélyéig megnyugodva, tesszük le kel zünkből a könyvel, amely a Palladis Félpengős Regényeinek népszerű soro-zillában jelent meg.
Köztisztviselők részére rendkívül előnyös buiorvásárlási alkalom. Modern bereudezések, tökéletes Jó klvltdben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
RÁDIÓMŰSOR
/Aida pest, «Mgu»«us S.
6.15: Torna. Utána gramofon. — i).4.">: Hírek. 10: 1. Magyar városok. 2. Ilirek a jamboreeről. Közben gramo-lon. — 12.05: Gramofonlemezek, -f 12.30: llirck. - 1.15: Időjelzés. - 1.30: cigányzene. 2.15: Hírek. — 3 Oz;-nelek a cserkésztáborból. I: Pista bápsi mesél. 1.45: Időjelzés, hirek.
5: »A megszállottak városi/.. Pa. lásthy Marcell novellája. 5.30: Deák István gordonkázik. — t> Helyszíni közvetítés Gödöllőről. — ti.30: Székesfővárosi Zenekar. 7 \'0: l.eholay Árpád balladákat öd elő. - 8.15: Két .víg-opera a Stúdióból. — 0: Időjelzés, hirek. 10.20: Időjárás jelentés. — Majd: Maalcsiner jazz-zenekar a B.\'llevuc-szállóból Bulloln Kde (ének) közreműködésével. 11: Cigányzene. — U.3<>: Üzenetek a cserkésztáborból.
Bécs. 1130: Falusi zene. 12: DéUi hangverseny. 13.10 11-ig: A déli hang-verseny folytatása. 15.30: Gyermekeknek. 15.55: Gramofonhangverseny. 17 25 Hangverseny. 18.05: llires bécsi asszo-nyok. 18 330: l)r. llugo Adolf \' Ber-natzky legutóbbi délitengeri expedíciójáról. 10: Szórakoztató zene. 21: Szim-fónikus hangverseny (Anion Konrath (és a bécsi szimfónikus zenekar). 22.45: Tánczene.
SPORTÉLET
Nagykanizsa 1933. évi asztalitcnpiszbajnokságal
Folyó hó 8-án, kedden bonyolítják le Nagykanizsa czévi asztali-tennisz bajnokságait. A verseny, mint tavaly, az idén is két csoportban lesz lebonyolítva. Az első csoportban indulnak a haladó, n második cso|»orlban a kezdő versenyzők. I«esz ezenkívül páros verseny is. A tavalyi győztesek, az első csoportban Stampf, a párosban Magyar Ney, a második osz-
tályban Kohn, — Ney kivételével az idei versenyben mindannyian részlvesznek.
Nevezni lehel Magyar ós Sznko-nyinál. Nevezési dijak: I. osztályban 70, párosban: 50, II. osztályban: 50 fillér.
Közgazdaság
Kiállítás és borvásár Balatonfüreden
Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkárnak, a balatonfüredi választókerület országgyűlési képviselőjének fővédnöksége alatt szeptember 8-án Balatonfüreden kulturális, mezőgazdasági és ipari kiállítás nyílik meg, amely a hírneves balafonvidéki borok propagandáját is kívánja szolgálni, díjazással cgyl>ekőlött borkiállítás és Iwrvásár keretében. A háromnapos kiállítást a Balalopi S/övetséggel és helyi halóságokkal karöltve, a Faluszövetség rendezi.
Hol termeltek bánkutl búzát ZplAbsn?
A folyó gazdasági évben •Bán-kuli 1201« búzát «z alábbi zalai gazdaságok termelték: dr. Plihái Viklorné (Buslak-puszta). Bogdán Mátyás (FelsŐórs;, Ivszterházy Pál gróf (Szigliget1, dr. Forintos Géza .(Mihályfa), Bot ka Lajos (Bókaháza), Szeszgyári gazdaság (Zala-csány\\ (íyömörey Sándor (Ukk), Dervarics Ferenc (Kilimán), gróf Andrássy Sándor (Letenye), Kovács Sebestyén Miklós (Becschely), gróf Teleki Tiborné (Pölöske), gróf Andrássy Sándor (Szécsisziget), herceg Festetics Tasziló (Keszthely), Hedry Sándor dr. (l)órögd-ppszta\\ dr. Strpusz Sándor örökösei (Nagylengyel), Mandl Rudolf és József (Zalaigrióe). A l>ánkuti búzából vetőmagot a járási gazdasági felügyelőségek utján lelv?t kapni.
__1933 auguszlm 3
Tenaénytöxide
Buza tiszav. fuj) T7-es 970--9-PQ, 78-as 9«>-inr0;\' 79-es 9-00-10-10, 80-as 10-00—1020, dunánt. (uj) 77-ea 9 -9 36 78-as 9-3*->48, 79-es 940-955, 80-as 950-9-6$, rozs (uj) 6-10-fi 20. -Tenger llsiárjtall 6 7*78—7 90.
Berléffálár
Felhajtás 1684, eladatlan 574. — Elsőrendű tí78-0-79. szedett 0*78- 080, szedett közép 0-74-0-78, könnyfl 070 07?, repdü öreg 070-072, U-od rendű Örí* 0-66- 0-68, angol sflldö I. 0\'8«-0^6, szalonna nagyban 110-114, zsír 124 -l-3p, h^t^lB -m. félMrt^e Q98 1 06.
Kiadja a taptulajdonoj Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
APRÓHIRDETÉSEK
Ónálló axakáoaná, megfelelő gyakorlattal állást kaphat azonnal Csengeryut 21 Takarítónő segít a munkában. 3?40
Raktáron lavi tsuss árufaat ltjait oloaán alárualtjik. Armulh. I»ár-uá«ar. 2848
FonottQvag minden nagyiágban és lámpa csövet viszonteladóknak Sternnél. 2975
Budipeiten uri családnál egy-két uemély mérsékelt áron lakást és elláUit nyerhet. Kívánatra gondos felügyelet Clm a kiadóban
Szerény IgényO kisasszonyt keresek •Korall belépésre. Alánlatokat .Oyorslró előnyben" a kiadóba kérek. 3008
Kátaaabáa udvari lakás augusztus l-re kiadó Zrínyi Miklós u. 20. 2967
Szemere-utca ?/c slatt háromaaobáa utcai lakás novemberre kiadó. 46
Szép ks|iztn baraok kapható Horthv Miklós ul 37. 30)9
Főzni tudó «iln4«iiaa leányt felveszek. Baronné Erzsébet tér 13 fflsterütjet.
Háromszobás lakáaok mellékhelylsé-gekkel, vízvezetékkel, Erzsébet-téri belá-rattal Báthory-utcs 3. számú emeletes házban emeleten azonnal, földszinten november 1 re kiadók. Bővebbet Vörösmarti-ut a 9. sz. 3037
Etvaaaatt egy arany nyaklánc éremmel. Becsű etes megtaláló illő jutalom ellenében szíveskedjék leadni Erzsébet tér 9. a|tó 6. Ugyanott egy villanyéra eladó. 3"3f>
Butnroaolt, feltétlenül tiszti, kényelmes szép szobát keresek lürdöhisználaltal kertes háiban, lehetőleg télies ellátással azonnslrs. Síivel ajdnlalokal NagyVinl poilallók 64. dmre kérek. 3036
Kélaaobáa és háromszobás lakáaok
kiadók. Relchenfeld husáiuüilel, Erai\'éh-t-
tér 3. ^3<i34
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
Qyümölcsh permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kállsö, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Sirius növénytápsó. Futorszénmas takai mán) mész
Madáreleségek.
Pekk .D" vitHmin készi mény.
qrszAÜ JÓZSEF
mag, műtrágya, tíák, növényvédelmi szerek kereskedésében
NagykMnVíf4, >0-
(A bíróság mellett)
7Ui_______
Boletta vásson BolettA rn4 Boletta sslnor LiDoleam riasuit lásson Lábtörlők Kárpitop kellékek Afrik tisztiloll Z».nea-flék Malrao vássou Szőayegek Ssöajegiédí
Hyogá(rr»4»iaii Oaboaassák 8s almazsák
Hlrsch és Szegé
Nyomatott a laplulajdonos Közgazdasági R.-T. üuleaberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykauistáo. (felelős üzletvezetA t Zalai Károly.)
73. évfolyim 175. MÍm
Nagykanizsa, 1988. auguulus 4. péntek
Ar« 14 «»íf
ZALAI KÖZLÖNY
_**LJT1KAI MáPILAP U> .
guskeutfoífl ti kUdóh(vil»l; rönl 5. itim P„|„M„ .t, .. I .lu Etöílielíil hu: egy hów 9 pengő Hlléí
Megjelenik minden reggel, MII6 kivitelivel relelöS SlerkeSZtÖ: BarbarltS Lajos s.eikeuíMgl <■ kúdAhlv.lill telefon: 7«. u
á Gömbös elleni merénylet gyanúsítottjainak letartóztatását rendelte el a törvényszék vádtanáosa
Oyllkosságra való szövetkezés elmén
Cseh-tót-ország
kisebbségei
Irta: báré Herényi Zrigmond,
v b. t t. koronaőr, orszAggy. képviselő
A csehek, talán magasabb kultúrájuknál fogva, nem olyan brutálisak, nem oly nyíltan erőszakoskodók a kisebbségekkel szemben, mint a románok és szerlx\'k. dc annál következetesebben viszik keresztül gazdasági, kulturális és po-Utikai téren a csehesitést, ugy a magyar, mint a tót, a rutén és a síász kisebbségekkel szcml>en.
Bár folyvást hangoztatják, hogy a páriskórnyéki szerződéseket szigorúan l>e kell tartani: a megszállási követő időben, de ma is, tizennégy éwel a szerződések megkötése után, azoknak a szerződéseknek a kisebbségek jogaira és védelmére vonatkozó részeit ugy tekintik. mintha nem léteznének.
Az agrár-reform végrehajtásánál lóbbezer hektárt juttattak a síkságon lévő cseh gyarmatosoknak, mlg a rután földmivesek 90<Vo-a semmit sem kapott és ugyanígy járlak a magyarok is. Más vámtarifái léptettek életbe a történelmi országokban és mást n ruténféld, vagy a tót-vidék részére.
Turnus nélkül vágatják Hu-szinszkó erdőanyagál és minden üzemterv nélkül aknázzák ki sóbányái!.
Szlovenszkónak a középkor óta virágzó iparát a szó teljes értelmében tönkretették. Krre nézve lllinka András nemzetgyűlési képviselő szavait, idézem, aki a ru-szinszkói és szlovcnszkói gazdasági helyzetet kritikán alulinak minő-sitve, azt mondotta, hogy Zsolna. Csácza, Zólyom. Rózsahegy és Ko-rorapa virágzó iparát teljesen tönkretették. Az állani|M)lgárság terén Sonlus Yiator, a csehek barátja is. megállapította, hogy a magyarság-Kai szemben a legnagyobb igazságtalanságokat követik el
Még ma is tízezerre m.-gv az államiMdgárság nélküli magyarok száma, mert a csehek nem fogad-Ilik el azt, hogy aki 1918 októl>erc-Ihmi a mai cseh Ujrülelen lakott, az állandó oltlakás alapján cseh ál-lani|H)lgár, hanem a külön felvétel alján megszerzett régi községi illetőség igazolást kívánják, ami, a legtöbb esetben nem lehetséges, mintán a magyar törvény ezt nem kívánta. Kzek a .szerencsétlenek a legnagyobb bizonytalanságban élnek, hiszen bármikor kiutasíthatók
A közfunkciókból ugy a magyar ".veivel, mint a magvar tisztviselőt is száműzték. Cseh-Szlovák iában a közigazgatási tisztviselőknek csak1 " l°o-a magyar, |>crszc ez is csak kistisztviselő.
A földreform hivatal 1300 alkalmazottja között egyetlenegy ma-gyar sincsen, ruténeket is alig alkalmaznak. A közigazgatási kerületeket ugy kerekítették ki, hojgy a mint Scotus Yiator megállapította, a l\'irósági járások mesterséges átalakításával, lót falvaknak magyar &
Budapest, augusztus 3 I Mint ismeretes, a vizsgálóbíró a múlt héten Perlei Lajosi, néhány nap előtt pedig l\'rflkl-r Jánost és Klein Yilmosnét, akiket a miniszterelnök elleni merénylettel gyanúsítottak .szabadlábra helyezte, Löwinger Samut azonban továbbra
Páris, augusztus 3 Az egyik kormányhoz közel álló lap azt Írja.\' hogy az olasz sajtó szerint a négyhalalmi szerzőtlés elveszítené gyakorlati értékét, ha a magyar kérdési le kellene venni a napirendről, sől ami ennél is súlyosabb, az olasz x/ijtó a revíziót nem is a népszövetségiül, hanem a néi/ijrs tanácstól várja.
A Le Journal azt véli, hogy a magyar revíziós politika legutóbbi tevékenységére különös fényt wt a Mrssagrro legutóbbi cikke, mely
tóbhségü járásokhoz való csatolásával igen sok helyen megfosztották a magyarságot nyelvének használatától.
Szellemi határzár van még ma is. ugv hogy néhány lap, tudományos és szakfolyóirat kivételével nem engedik l>e a sajtótermékeket.
A Kárpát-alján, ahol a megszállás elölt egyetlen cseh család nem lakott, ma 31 cseh kisdedóvó működik, magyar csak .r>, rutén pedig \'20. Ugyanott nincs magyar kereskedelmi iskola, sem magyar jk»1-gári, vagy más magyar középiskola, de magyar tanítóképzés sincs.
Hogy milyen kétségbeejtő az ott élő kisebbségek helyzete, azt talán mindennél jobban bizonyítja a kivándorlás. A volt magvar Felvidék kivándorlási aránya 1929-ben tóbb, mint tízszerese a csehországi átlagnak 10.000 ruténre 14 kivándorló esik, 10.000 magyarra 21 és 10.000 tótra 65.
_A kisebbségek védelme tárgyában a \'szövetséges és társult hatalmak és Csehszlovákia között 1919-ben Sainl (lermain-ben kötött s/xt-ződés .szerint. Csehszlovák-ország kötelezte magái arra, hogy a rutén terütetekn k a k\'gtágabb-körü autonómiát fogja adni és a Milleraud-
I is fogva tartotta hamis vád cimén. Az ügyészség felfolyamodására a vádtan ács elutasította a vizsgálóbíró döntését és elrendelte a három többi gyanúsított Őrizctbevéle-lét gyilkosságra való szövetkezés cimén.
szerint, lehetetlen, hogy Ausztria lés .Magyarország hozzájáruljon olyan gazdasági egyezményekhez, amelyet politikai iR\'kelxiU\'Ziettségü-ket jelentené. A Messagero szerint, minden ilyen együttműködést Tar-dieu dunai tervéhez hasonlítana és elvetendő lenne. Olaszországban tehát következteti a lx\' Journal — elitéinek minden osztrák-magyar és kisantant közeledést és határozottan ellene fordulnak a megoldási rendszernek.
féle kísérőlevél kimondja, hogy ez a szerzőilés a rutén autonóm tartomány népének megadja a lehetőséget arra, hogy kívánságait, nyilvánosan kifejezhesse és igéri, hogy a hatalmak a legkomolyabb figye-lemmeglesznek ennek a népnek jövőben nyilvánítandó kívánságaira. Rzt a megígért autonómiát a ruténok a mai napig nem kapták meg, dacára annak, hogy a felvidéki összes ruténpárlok. az amerikai rutén nemzetvédelmi tai.öcs és az emigrált rutének ismételten sürgették a népszövetséghez eljuttatott kérvényükben.
Ilyen a kisebbségek helyzete Cseh-lót-országban!
NVilson elnököl idézem, aki tizennégy évvel ezelőtt megmondotta, hogy az uj államok csak a kisebbségi szerződések aláírása ellenében kaplák meg a már lxíkclx\'lezjetl uj területeket. És idézem Charles I)u-puist, a világhírű francia nemzet-kőzi jogászt, aki szerint az utódállamoknak az átcsatoll területek felelt való állami fennsŐbbsége ón-magától megszűnik, ha ennek feltételeit: a békeszerződések kisebbségvédelmi, valamint a magyar ál-lampolgárok vhgyonának védő rendelkezéseit az utódállamok meg nem tartják!
ségél. Milllcr Ferenc sütőmunkást és Mez István munkást letartóztatlak.
Berlin, augusztus 3 "NémetországlMm ujabban egymást érik a kommunista merényletek. A rendőrség a merényletek megelőzésére most túszokat szed kommunisták sorai közül.
Amerika a pénz felhígítása mellett döntött
A magyar-\'.KtráV kcreikedetmt tirpva-láMk « legbarétaifOMhb moderb a T« ly-tatédnak
Budapest, augusztus 3 Kállaij földművelésügyi minis/!: r a jövő hét elején Indul Bécsivé, ahol 3 1 napol fog tartózkodni. Stockiiu/er osztrák kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a tárgyalások a legbarátságosabb mederben folynak.
Róma, augusztus 3 Fabini/i kereskedelmi miniszter csütörtökön éjfélkor éri Rómába. Tárgyalásai során szóba kerül, hogy Olaszország bizonyos szez m-cikkeket vegyen át tőlünk továbbítás végett.\'
Washington, augusztus 3 Bizonyos jelekből ar.t hiszik, hogy. a washingtoni kormány megint a pénzfelhigitás mellett döntött. Ez a hír ujljól megszilárdította a new-yorki értéktőzsde hangulatát.
Szlvenlőtte támadóját
Győr, augusztus 3 (Éjszakai telefonjelentés.) Kisbér kózségbeu Zaple.lár Gyula 36 éves cipész és Vida József kereskedő-segéd összevesztek egymással. Zap-Iclár a földre teperte Yidát, aki szorongatott helyzetéin •.•lövette revolverét és támadójára lőtt. A golyó szivén találta Zapletárt. aki a helyszínen kiszenvedett.
Az olasz trónörökös müncheni utja
Innsbruck, augusztus 3 Umbcrto olasz trónörökös tegna- a városba érkezett, ahonnan Münchenit folytatta tovább útját. Még nem tudják, hogy miféle rélok húzódnak ineg a trónörökös utazása mögött.
Noblle léghajó-tervezetét a szovjet elfogadta
London, augusztus 3 (Éjszakai telefonjelenlés.) Nobilc tábornok 30.000 köbméteres léghajói tervélelt a szovjetnek A K. ,-ügyi bizottság elfogadta Nobilc tervezetét és 1936-ig hosszabbított meg vele a szerződést.
Gyilkos hőhullám Amerikában
Ncwyork, augusztus 3 Az Kgyesült Államokban gyilkos hőhullám söpöri végig. A halálos áldozatok száma meglmUidjJ a szárét.
A francia sajtó szerint Olaszország ellene fordul minden magyar-osztrák ás kisantant közeledésnek
Ujabb kommunista szervezkedést leplezett le a budapesti rendőrség
A német rendőrség túszokat szed a kommunisták soraiból a sorozatos merényletek meggátlására
Budapest, augusztus 3 I vezkedésnek jött a nyomára, mcly-A fővárosi rendőrség politikai nek során annak vezetőit, fíCjtós csoportja ujabb kommunista szer- I Béla voll gimnáziumi tanárt, fele-
ZALAI KÖZLÖNY
10.000 jamboree-jegyet loptak el
Budapest, augusztus 3 (Éjszakai tck\'fonjelenté-s) A Zsogodi-nyomdából való szállítás közben ismeretlen tettesek elloptak 10.000 darab Jamboree-jegyet,
Nálunk még korai sterilizációs törvényről beszélni
Budapest, augusztus (1 A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat ós a sterilizáció kérdésél>en hozott orvosi javaslat iaz illetékes fórumok előtt fekszenek és az igazságügv-minisztérium törvényelőkészítő osztályán is foglalkoztak niár a tervekkel. Rzck a tervek még oly kezdetleges stádiumban vannak, hogy konkrét dolgokról egyelőre még beszélni sem lehet.
. Amerika „leszerel"
Washington, augusztus 3 (Éjszakai telefon jelentés, Az Unió magánhadihajógyáraknál 22, állami ha. dihajógyáraknál 15 hadihajó megépítésére tett megrendelést. Az összköltség 238 millió dollárnál több.
Dugulás él aranyere* bántalmak,
gyomor- és bélzavarok, máj- és lép-duzzadáa, hát- és derékfájás ellen a természetadta .Ferenc lólief keserűvíz, naponként töbDször bevéve, hathalös segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc JóXMÍ viz alhasi megbeie-gedések eseteioen gyorsan is mindig enyhén hat.
A klr. ügyészség tovább engedte a finn autózótársaságot
Nagykanizsa, augusztus 3 Dr. Alaláu János rendörfogaimazó cs.Vőrtók reggel jelentést tett a Bala-tonmagyaródi autó és kerékpár karambolról a nagykanizsai kir. ügyészség vezetőjének, vitéz Csillaghy György kir. vezetőügyésznek, akinek bemutatta uz autóvezető Salmalin Simó helsinki joghallgatóval .felvett kihallgatási jegy-zokónyveU Salmalin bűntelen mondja magát és azzal védekezik, hogy a kerékpáros Tamás János, dacára annak, hogy tülkölt, csak tovább haladt a szabálytalan jobb szélen ós egyszerr; cáak átkanyarait balra és ekkor történt, hogy befutott gépkocsijukba, melynek nemcsak szélvédőjét törte össze, lianem orősen megrongálta az oldalát, ugy, hogy itt Nagykanizsán meg kellett csináltatni, msrt nem tudtak tovább utazni. Elmondotta, hogy 4 év óta vezet autói és még soha nem fordult elő vele valami baj. Matán dr. hangoztatta, liogy mindennek dacára amikor látta, hogy Tamás nem reagál n szirénjelzésre, és félni kell egy összeütközéstől, nyomban meg kellett volna állítania gépkocsiját. A finn úrvezető erre azzal védekezett, hogy igyekezett fékezni, de a következő pillanatban múr Tamás belerohant az autójába és igy öt felelősség nem terheli.
A kir. ügyészség vezetője a jelentés \\il;\'.n tovább engedte a fiún uutótársa-ságot, melynek tagjai folytatták utjukat Vciioziába, az otlani nemzetközi diák-kougresazusra.
időjárás
(Bjuakal rddlóJiUnUt) A ■•t*«r«ló-glal latéistisIsBli mmtm 10 érahsn Trtbb halfOtt liporasB várható.
Szélirány: Reggel északkeleti, délben északi, este északkeleti.
Felhőzet: Reggel, délben és esta borult.
— Siessen olcsón vásártdnl. meri el-ío^ynak a Filléres Najjok Siuger Divat-Úrutlázbau. ^
A pénzügyi bizottság 500 pengő segélyt szavazott meg a színtársulatnak
Nagykanizsa, augusztus 3
C-sutörtök délután 1 órakor ösz-szeült a pénzügyi bizottság a városháza kis tanácstermében lkil>o-chay György elnöklete alatt. Az ülésen megjeleni Králky István dr. |M)lgármcster Ls, aki bejelentene, hogy felkérte 11•mmcrl Károly városi főszámvevő!, hogy vizsgálja felül a színtársulat könyveit, illetve a nagykanizsai szini-idényének mérlegét. Bejeken lel te, amiről a • Zalai Közlönyt már beszámolt, hogy Fodor Oszkár igazgató segély kérelemmel fordult a városhoz, hogy a színészek elutazása a jövő heti szezon-végén lehetővé tétessék.
llemmerl Károly főszámvevő ezután beterjeszti a nagykanizsai sziniidény mérlegéi egészen augusztus l-ig. Eszerint az összes kiadások 11.2ÖU P, ezzel szemben u bevétel összesen 10.420 P, vagyis
u liiány 810 pengő.
A kimutatás szerint a társulat tartozik OTI-nnk, nyugdíj ós egyesületi tagság dijat, szerzői jutalék dijat, azonkívül fuvározás és szállításért összesen mintegy 2700 pen-gől, dacára a jó szezonnak. Mert a filléres előadások állag napi 80 pengő bevételt eredményeztek, de persze voltak oly nn|>ok is, amikor 300 is volt a bevétel.
Králky István dr. polgármester a nugykanizsui deficit 800 pengős összegének megadását javasolja, Jlabochoy György elnök javaslatára azonban a bizottság u város súlyos anyagi helyzetére való tekintettel 500 pengő segélyt szavazott meg a színtársulatnak.
Majd 2000 pengő póthitelt javasolt a bizottság a városi adóhivatal papír, nyomtatvány és Írószer szükségleteire.
Színházi apróságok a kulisszák mögül és a nézőtérről
Tizenhatodik közlemény: — Móricka mégis nősül — Szerződtetni tudósítások — Lovagias ügy a színház körül — „Na fene! . na fene I — Hírek a jutalomjátékok frontjáról
oda volt a boldogságtól. Egészen oda volt. Remegett az örömtől, mi-
Nagykanizsa, augusztus 3 Mórickának, u kanizsai utca tipikus ágróLszakudljánuk komoly tervek forognak az agyában. Nősülni akar. A lársulut legszebb színésznőjét ukurju elvenni. Mikor a \'lölfőzelétet* ellopták az öltözőből, akkor ugyan azt mondta, hogy • száz pöudöcrl szem>, de aztán mégis meggondolta. Saját kijelentése szerint u purlliie már egészen biztos. Megegyeztek. Sőt... Már a születendő gyermekek dolgában is teljes az egyetértés. Hogy mennyire komolyuk Móricka tervei, bizonyság reá, hogy Móricka erősen készül a szinészpályára.
— liodárdödlesztőből nem lehet eltartani az asszont, — magyaráz-zu ő magú. -— Mód náron idén. De ti vesz télen bodárdödlesztőt?
Már megtörténi a próba-maszki-rozás Ls. Kémeik Jenő az öltözőben kifestette Mórickát. Móricka
kor a tükörben nézegette magát, l\'is minden áron ki akart menni a színpadra. A végén pedig a világért sem akart lemosukodni. Tán-coskomikus szeretne lenni.
— Csat a Dál Zoli íie csinána nelcra attora tonturrenciátl — sóhajtja Móricka reménytelenül.
Ad vooem: — komikus!
A társulat komikai garnitúrája az uj szerződtetésekkel régi, kedves ismerőssel gyarapodik. Egry Bertát újra leszerződtette Fintor. Oszkár. A pécsi szezon-kezdetre már l>c is vonul Pestről a társulathoz.
Egy örömhírem is van.
Szendrey Júlia, ez a tehetséges, finom stilusu színésznő .nem távozott végérvényesen a társulattól.
Féslnzta asszonyok
kivonulása Róraíban a Uncc ÖV, .wUici&MpJáű,
1933 augusztus 4
Ez a pór hét, amit kassai szerződése lejártával itt töltött, csak olyan próba-féle volt. A próba sikerüli és Szendrey a mi társulatunk tagja maradt. Mosl csak szabadságon van a fárasztó kassai hetek után.
I/Ovagias ügyek titokzatos levegője izgatja a kíváncsiak szimatát a színház körül. Allitólag Késinár-
í 5,6,1
SIN
DIVATAI
Napon megle
ky Kálmánnak volt valami afférja egy ifjú bankemberrel. Állítólag: cherchez la fémmel Allitólag: nem is igaz az egészből semmi. Pedig én tudom, hogy igaz. Már köszörülték is az ágyukat. Aztán annak rendje és módja szerint elintéződött az egész. Azóta csak a nyelvüket köszörülik rajt sokan.
Amerre megy az ember; utcáit, piacon, kávéházban, mindenütt ez a szójárás •>. divat:
~ íeuc! ,uu ícuel
-O
___zalai gmgjrr_
Fürdőügyi kérdések a türdőflgyl bizottság előtt
1933, «uguutu» 4 _
Keléin Árpád népszerűsítette ezt a bolondos kiszólást a vizes nyolcas herceg szerepében. Azóta még a gyerekek is egyre ezt hajtogatják. Ha a feleség pénzt kér az urától, ha a kofa drágára mondja a tojást. ha a közismert aranyifjút meglátják a közismert színésznő oldalán,, ha váltót hoznak bemulatni. ha végrehajtó jön a foglalási jegyzőkönyvekkel, mindig és mindenütt ez a két szó:
Na fene! na fene! Ma negyedike van. Elseje óla pontosan 11-szer voltak nálam egy számlával. Mikor tizenötödször fizettem rá egyósszjegben tiz pengőt, a táskás ember rám nézett, mintha azt akarná kérdezni, hogy kit öltem meg, de nem kérdezett semmit, csak meglepetten ennyit mondott:
— Na fene! na fene!

Elárulok egv titkot is. írtam a szezon elején nyilt levelet egy színész szivéhez. Sokan fognak rá emlékezni, mert akkoriban és azóta is sokan kérdezték tőlem, ki volt az a színész. Akkor nem írtam bele az újságba a nevét, mert az áldott jó szive megérdemelné ugyan, hogy a hordozójának a nevét aranyba véssék a jóságáért, a mivel a 80 filléres ebédjét meg tudta osztani egy éhes munkanélkülivel, — de nem irtani meg a nevét, nehogy azt hihesse l>árki, hogy az a cikk reklám akart lenni cg\\\' színésznek. De most, a saezon végén már megírom: - az a színész Kclrly Árpád volt. Megírom azért, mert szeretném, ha most már csakugyan reklám is lenne neki, amit én akkor, amikor még nem is ismertem őt, megírtam róla. Szerelném, ha hétfőn, amikor a bucsueslje lesz egy Tíacagó-nutsor keretében, az lembenck megtöltenék a színházat. Aki olyan jószivü tud lenni, megérdemli, hogy a közönség jószivvel legyen hozzá.
Az ezelőtti színházi teívfere-ro-vatban Ilarczos ós Vas* Irma bu-csuesljével kapcsolatban megírtam, hogy Ilarczos Irén arra a kérdésemre, mit kivánnak ajándév-\'l, a sajtot is bemondta. Csupa tréfából. Vass Inna csak virágot kívánt. (iái Zoli |>cdig részesedést kéri. Krre két aranyos ismeretlen egy virágkosár közepébe rejlett em-ment bálit adatolt fel tegnap este a színpadra, a következő levélke kíséretében:
>Nagy.V Vas* Irma és Ilarczos Irén úrhölgyeknek, no _ meg (Iái Zolinak. Tegnapi kérvényüket reméljük, közmegelégedésre intéz-tük cl, mert Vassé: a virág, Har-ezosé: n sajt, Zolié: az emmenthali-lian az összes lyukak. Két jóbarát.«
(bl)
Tető alatt a lórántházai templom
A Séllyey Teréz gelsei földbirto-kosnő által épittetet lórántházai templom építése annyira előrehaladt, hogy az épület már tető alá került és a torony is elérte a templom falmagasságál. A felszentelés előreláthatóan októberben lesz.
Agyrértoldál, szlvszorongás, nehéz légzéf, félelemérzés, idegenség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a lormészetes „Fereao lóxieí" keserűvíz használata által igen sokszor
megszüntethetök.
Nagykanizsa, augusztus 3
Csütörtök délben ült össze a városházán a fürdőbizottság Dobrovics milán volt országgyűlési képviselő elnöklete alatt. A bizottsági tagokon kivül megjelent Králky ltolgármestcr, H-inirtprt főszámvevő. Király és dr. Prack tanácsnokok és dr. Potyondy aljegyző.
A bizottság az eddigi impresszióiról cserélte ki gondolatál. Ugyanis a bizottság tagjai állandóan tanulmányozzák az üzem és .szabályok gyakorlatban való beválását ós igyekeznek azt folyton tökéletesíteni és a közönség kényelmét szolgálni.
A visszaélések elkerülése végett a bizottság megmaradt régi elhatározásánál, hogy a fürdőjegyeket mindenki köteles megőrizni magánál, mindaddig, amíg el nem hagyja a fürdőtelepet és akkor azt a jHirtásnak leadni. Dobrovics Milán a -l-es kabinrendszer alkalmatlanságára mutatott rá. Két személyes kabinná kell alakítani ós itt személyenként 1.50 P legyen az ára. Králky jtolgármester 1.20 P-rc javasolja. Prack dr. a kizárólag »női fürdőnapok< leszállító iát tartja szükségesnek, mert a hölgyközön ség nem veszi ezeket a várt mértékben igénybe. Inkább a közös fürdőlte mennek. Elég lenne, hogyha csak hétfőn tartanák »női fürdőnapol >. A bizottság a továbbiakig megmarad az eddigi rendszernél, de délelőtt 10—12 óráig.
Hajdú György dr. és Potyondy József dr. úszótréning részére megfelelő határozott időt és névre szóló kedvezményes jegyeket kérnek. A bizottság ehhez hozzájárult.
Králky István dr. polgármester bejelentette, hogy Halász Pál dr. készséggel hajlandó vállalni u strand-orvosi tisztet, Halász dr. mindenkor nagy mecénása volt a nagykanizsai sportéletnek. A bizottság ezután utal arra, hogy egy állandó strand-orvosra voltaképpen nincs szükség, mert rendes mentő-felszerelés és telefonja va(n a telepnek, ugy hogy adott esetben azonnal intézkedni lehet, Miután a kiellő óvatossági intézkedések meg vannak téve, nem látja szükségét egy strand-orvosnak. f
Dobrovics Milán az utcák és sétányok nagyobb mérvű öntözését követeli. Egy Ízléses strandbejára-tot tart kívánatosnak. Dr. Hajdú György levélszekrény felállítását gondolja célszerűnek, amelybe a közönség esetleges észrevételeit és panaszait helyezi cl. A polgármester kijelenti, ilyen esetekben a közönség úgyis a Zalai Közlöny nyilvánosságához fordul.
Dobrovics Milán és dr. Prack nyugágvak, automata-mérleg felállítása iránt intézkednek.
Prack dr. bejelenti, hogy az uj fürdő első heti bevétele 1601 jtengő volt. A büffé kérdés tárgyalásánál a |tolgármesler azon nézetének ad kifejezést, hogy a jövő évben a város saját kezelésébe veszi a büffét a strandon. A pesti festőművészeknek heli kétszeri fürdőzést engedélyeznek. Majd sok egyéb adminisztrációs kérdések kerültek sorra.
A tulsok evésnél, vagy túlzott IvAinál, „Igmándl" gyógyvízből már fél pohár (húznál I

Furtwlngl#r, a világhírű dirigens, a porots (eltóháx tagja lett.
SZÍNHÁZ
A cigány
Szigligeti örökszép színműve, »A clgánv,« hemcsak a Színpadon, de az emberi érdeklődés labilis talaján ia megdönthetetlen, clhomályoalthitatían pozíciót biztosított magának. Hátha még olyan művész játsza a címszerepet, akit mag;\\t is a zseninek kijáró tisztelet és legmélyebb csodálat övez. Rózsahegyi Kálmán művészetét szerénytelenség és meddő munka volna boncolgatni. Aki látta, az úgyis csak halvány irásnyomát kapná szerzett impresszióinak, aki nem Játtá az pedig még csak megközelítő körvonalakat sem kapna abból a csodálatos művészetből, amivel ez az alkotó-művész az elhivatottak mérhetetlen erejével megtölti a színpadot. Kockázatos kísérlet másnak ahhioz a «tarthoz állani, ahonnan Rózsahegyi Kálmán indul, mert verlietetlenűl uralja a mezőnyt, mint ahogy a nap elhomályosítja « legvastagabb gyertyaszál fényét is.
Ez a megilletődöttség, ez a csodálat a partnerek részéről ott remegett a napesti előadás légkörében í». Joggal és megbocsáthatón, miért a zseni nemcsak a világot, de a munkatársait, legszűkebb környezetét Is magával ragadja ihleteit pillanatában. 1-cnyügóz és mozdulatlanná dermeszt, hogy tehetetlen szemlélőjévé kényszerit»en a beléje oltott isteni — lángoknak. Mert Rózsahegyi művészete veszedelmesebb a futótűznél. Egyszerre lep meg és cl nem enged soha többé.
A cigány címszerepében saeszé-lyes kedvvel zsonglőrködött a közönség szivével. Hol a humor robbanó bombáit, hol a meghatottság csillogó kristálycseppjeit szórta a nézőtérre, amely egy pillanatra sem tudta kivonni magát a hatása alól. Meleg szive ós derűs kedélye szimfóniákat hozott ki az érzelmek skáláján, amelyen harmonikus egésszé olvasztotta a fekete-fehér billentyűket. Szinpadra lépésekor hosszú |tercekig zúgott a lelkesedés tapsorkánja, aminek forrósága láthatóan megperzselte a szivét. Méghatódva, Ijehajtott fejjel köszönte meg a frenetikus fogadtatást, a melyhez foghatót keveset láttak még a kanizsai kulisszák. Ennek természetesen az az oka, hogy nem minden bokorban, de még csak közelében sem terem olyan gyakran egy-egy Rózsahegyi Kálmán
Medgycssy Juci ügyes játékával méltó leánya volt A cigány-nak. Az apának nem kellett szégyenkeznie. Vass Irma Rebeka intrikus szerepében nyújtott ismét elsőrangút. Danis kitűnő Márton gazdája sikerült ós illuzíót-kcltő figura volt Ajtay szép énekszámát meleg és megérdemelt tajts fogadta. Kel fiit kissé bizonytalanná tette a nem ép\' pen testhezálló szerep, <k> azért I igyekezete nem veszett kárba. Kü-
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
Okvetlen nézze meg,
most még dus választékot talál!
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
ZALAI KÖZLÖNY
1933. augusztus 4
l&nósen a viszontlátás-jelenetln-n tetszett nagyon. Brnde, Major, Gál és Késmárku emelkedtek még ki az együttesből.
Minden elismerésünk melleit is sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az illusztris vendég személye k-galább is tiónky Babát érdemelte volna meg Évi szerepében.
I). M. J.
A színházi Iroda hírei
A Biiaház utolsó butauelőadá*al. A
bucsuhét — me^v a hétfő esti kacagó-estével fejeződik l»e kétségkívül
szenzációs esemény a k*ui«sai színház életének. Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Színház órókös tagjának, legnagyobb magyar jelk-mszinészftnknek fel. lépései feledhetetlenné teszik ezt a békchaagulatu, forró színházi idényt. Érthető a közönség határtalan lelkese-dése, érdeklődése nagy művészünk ven-dégszereplései Iránt, hisz évtizedek óta ilyen kivételes művészi élményben része még nem "volt. A Rózsahegyi ven-dégeslékre igen ajánlatos a jegyek elő-reváltása, mert a vendégjáték semmi körülmények közólt meg »em fypsz-szabbiiható.
SUblu nők elrablás* Rózsahegyi Kálmán felléptével. Évtizedek óta nem .Wlt a Nemzeti Színháznak olyan vig-játéksikere. mint a Szabin nők elrablása. libben a vígjátékban Rózsahegyi mester Rettegi Fridolin rlpacsiguzgaló alakjában három órán keresztül kacagtat aranyhumorával ós komikumának ellenállhatatlanul derilöerejéwl. A Sza-bin nők elrablása az együttesnek pompásan összehangolt előadása, melyet Rózsahegyi Kálmán már sokszor ját-kznitt a pécsi társulattal. A Szabin nők elrablása ma, péntekeu i.*stc van műsoron.
János vitéz Mtolsó filléres előadás. Szombaton délulán 5 órakor a fülléres előadássorozat befejezéseként Bakonyi—Kacsóh örökszép daljátéka a János vitéz kerül színre az esii ujő-adás teljes szépségében.
A« 0r«{ tekintete* benwrtató -Mzaahetfyl Kálmán vendégíell^pt vH. Szombaton este a Nemzeti Színház ezldei újdonságának, az Oreg tekintetes ntk brilliáns előadásában gyönyörködhetünk. Az Öreg tekintetes a kanizsai színpadon a vidéket megelőzve kerül bemutatóra. Gárdonyi Géza híres regénye Ralázs Sándor dramntizálásában méltó utóda Rózsahegyi mester régi hires s»ei*pén?k, a Vén gázembemef. Az Oreg tekintetes ragyogó előadása az évad legszebb színházi estje lesz.
Vasárnap détutáu a Mosoly országa, Lehár Ferenc nagyopereltje van műsoron olcsó, délutáni helvárukkal.
A cfcáay Rózsahegyi Kálmán felléptével. Vasárnap este a társulat megismétli Szigligeti gyönyörűséges népszínművét, A cigányt, Rózsahegyi mesterrel a címszerepben.
t\'toUó l*ii*ietőadás. Hétfőn esle
Keleti Árpád jutalomjáléká.il, C.ar.im-völgyl Iván vendégfellépt,Hcl kacagó-est keretében búcsúzik el a színtársulat a nagykanizsai közönségtől. A ka. eagóest nagyszerű műsorán uz évad leghatásosabb vígjátékai kerülnek színre. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos jegyekről előre gondoskodni.
Hirdetőink figyelmébe!
Kérjük Igen lisztéit hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegéi mindennap legkésőbben délután 6 óráig szombaton délután 5 óráig sitveskedjenek eljullalnl a kiadóhivatalba. Későbbi beklllúés ecetén ugyanis a nyomdai munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hhdetést aránytalanul megdrágítaná Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 6, szombaton 5 ára után csak a különóra dii megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
mm
Ellensége a saját pénzének, ha nem most vásárol, amikor az árakat a mélypontra nyomtuk le.
--X—!»•--
A közelgő iskolaszezonra
intézeti szöveteket és vásznakat
most még nagyon előnyösen szerezhet be.
-» \'H-
A még raktáron levő nyári anyagokat
nevetségesen olcsó árakért adiuk el.
Használja ki ezt a kedvező - vissza nem térő -alkalmat és vásároljon
Kirschner IVflór divatáruházában
A nagykanizsai Ipartestület felajánlotta a Hangya-épületet OTI szókháznak
Nagykanizsa, augusztus 3 A nagykanizsai ipartestület elnöksége most készileitc el mom«. rnndumál az ónálló nagykanizsai OTI kerület visszaállítása ügyéhen és ezzel kapcsolatban időszerűvé vált OTI-székház építése tárgyában.
Az ipartestület ezael kapcsolatban felajánlotta a belügyminiszternek az OTI-székház építésének cél-jaira rt Horthy Miklós uti Hangya-telket, amely a testület tulajdonába ment át és amelyet igen kedvezményesen adná át az OTI-nak, t<;-kinlcttel arra. hogy az uj építkezéssel kapcsolatban jelentékeny munkaalkalmat lehetne tcremleni a nagykanizsai építőiparnak.
értesülésünk szerint a nagykanizsai ipartestület memorandumát nemcsak Gt/ömörcu György főispán hanem Kállai/ Tibor, Nagykanizsa orszg. képviselője is támogatja. Minden bizonnyal a hlvalalos város is mindent elkövet, hogy a belügyminiszter elfogadja a nagykanizsai ipartestület ajánlatát.
SPORTÉLET
- Nagykanizsa 1933. évi asztaliteiiniszbajnokságai
Folyó hó 8-án, kedden honyo-lilják le Nagykanizsa czévi asztali-tennisz bajnokságait. A verseny, mint tavaly, az idén is két csoportban lesz lelxmyolilva. Az első cso|K>rlban indulnak a haladó, a második csoportban a kezdő versenyzők. I,esz ezenkívül páros verseny is. A tavalyi győztesek, az első cso|vortban Stumpf, a párosban Magyar—Ney, a második osztályban Kohn, Ney kivételével - az idei versenyben mindannyian résztvesznek.
Nevezni lehet Magyar és Szako-nyinál. Nevezési dijak: I. osztályban 70, párosban: 50, II. <x»zlály-ban: >60 fillér.
Uj világrekordot
futott a finn Iso Hollo, a 3000 méteres akadályfutás olimpiai győztese. &137 métert futott 19;01 idő alatt.
1933. auguiztug 4.
(Italéi ■ wzAutódl sorompónál)
\\ Budapestről Nagykanizsa felé haladó
12(12. szánni lehenVNwit u szánlódi \\uxuli átjárónál elütött egy autót. mc. lyet Fekete Tivadar mozsgói lakos vezetett. Az autó megrongálódott, de emberéletben nem esett kár. A nyomozás során megállapította a csendőrség, liogy a balesetet a sorvím|>ókezeJ# ha. nyugsága okozta, aki ellen az eljárás megindult.
ER
IZBAN.
ujabb
ísekü
LALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALál KÖZLÖNY
hMMInél vásárolnak l
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 4, péntek
Római katolikus: Domonk. Protestáns: Domonkoi. Ixr.: Ab hó 12
Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap déle\'ött 10-től 12 óráig.
Qyógyszertári éjjeli eiolgálat e hónapban\' az Mária gyógyszertár Erzsébet tír 40. az. és a Hskaulssal gyógyszertár.
OözlUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, izerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(Károly király ünnepség Tihanyban) A IV. Károly király emlékbizottság augusztus 15-én az idén is megtartja Tihanyban a szokásos emlék-ünneiyUyt. Az ünne|>ély szentmisével és szentbeszéddel kezdődik, majd koszorút helyeznek el a Hármasba\'.>ni emléktábláján, valamint a tihanyi hősi emlékre.
(A polgármester meglátogatta a nagykanizsai (Kertészeket Gödöllőn)
Dr. kíatky István polgármester szerdán részt vett a világlálnirozás megnyitásán Gödöllőn és meglátogatta a zalamegyei, főlog a nagykanizsai t -.iT-készcsaj*atokat, akik azt üzenik haza, hogy nagyszerűen érzik magukat é-s minden nagykanizsait lelkesen üdvözölnek.
(A nagykanizsai tüdőbetnggon-do*ő)) intézel nyári forgalma julius hó folyamán a következő volt: jelentkezett IW uj tüdőbeteg, kezelés alatt állt 1)3 (az év elejétől fogva 5118 . Röntgen-vizsgálat 17 volt, laboratóriumi vizsgálat 21. Segélyben részesült júliusban »7 beteg, akik 15X0 liter tejet és 70 kg. lisztet kaplak. ,
Halálozás. Török István kömüves-iparos folyó hó 3-án éleiének 7-f-ik évében hosszú szenvedés után elhunyt Nagykanizsán. Temetése ma délulán
5 (órakor lesz a római katolikus temető halottasházából.
(Vasárnap f&jiylall-déhilán a plébánia fehé;terhiében) A nagykanizsai Fgyházi l-nekkar vasárnap délután f
6 órakor a ]>lébáiiia fehértermében műsoros fagylalt-délutánt rendez, mely alkalomlMil előadásra kerül egy kacagtató vígjáték és több énekszám ifjú Ráez János főkántor vezénylete alatt. A rendezőség szívesen látja minél nagyobb számban az Énekkar tagjait, hozzátartozóit és a város közönségét. Ivgy nagyon kedves, meghitt- szórakoztató délutánról van szó.
A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
JÓTÁLLÁSSAL
CYANDZ
Lukáoa Gyula oki. vegyészmérnök, Xapoavár, Fft-ii. 3, Telefon: S74.
Megrendeléseket felvesz é« felvilágosítási au:
Afete János t,-sto. Nagykanlscsa
A Nyugat augusztusi kettős számában Jlabits Mihály szanatóriumi olvasmányairól ir nagy cikket. Illyés Gyula és Schöpflin Aladár a jobb- és baloldali irodalom problémáját vitatják, Joó \'Tibor és Szolnoki István pedig az elefántcsont-tornyos és világné-zetes irodalomról folytatnak disputát, Italassa József az író és a Nyelvhelyesség kérdéséről ir. Külön érdekessége a számnak Rédey Mária cikke, melyben a Nemzeti Miuoutnba került leve. lek alapján JásV.ai .Mari és Gyulai Pál egy emlékezetes afférját ismerteti.
(Képkiállítás é« hangverseny) A Balatoni \'Társaság augusztus 0-tóJ 15-ig Ralatonföldvárott több kiváló festőművész alkotásaiból balatoni képkiálli-tást rendez, a Knip vezér és a Kaszinó dísztermeiben. A kiállítást augusztus (>-án, vasárnap délután 0 órakor vitéz József Ferenc dr. kir. herceg, a Rula-loni Társaság elnöke\' nyitja meg. A kiállítás megnyitása után, este 10 óra-kor a Kaszinó diszfcrmélten ünnepi hangverseny lesz, melyen közreműködnek: vitéz Somogyváry Gyula író, Tóth Krzsi operaéitekesnö, Polgár Til>or ze. neszerzo, Bárány lirzsi hegedűművész-nő, Tóth Béla zongoraművész, Vály Nagy (íéza iró és Gselénvi József, a rádió kedvenc énekese, A díszhangverseny J>elépődija 1 l*ngö.
Kaland Istenhegyen. A »Nyil« tizfilléres szépirodalmi folyóirat következő számában ismét egy fialal irót mutat be olvasóinak: Ba|la Böskét, aki Aradról származott Budapestre. Ballá Böske Krdéiyl>en a már beér-kezök közölt foglal helyei, egész biztos, hogy \'Kaland az Istenhegyen* c. regényével nálunk is feltűnési fog kel-leni.
(Miért semmisítették meg » gazdatisztek egyesületének közgyűlését?) Most érkezeit njcg Si|x\'»cz Jenő |>olgármes|cr véghatározala a Magyar Gazdatisztek és Krdöliszlek Országos Kgyesülete uj elnökségéhez a május 30-iki közgyűlésen történt választással kapcsolatos fel-lebl>ezésrc vonatkozólag. A véghatáro-zathól kitűnik, hogy a jtolgármestcr nem magát a választást, hanem az egé*sz. közgyűlést megscmmlsiteitc. >a vizsgálat során megállapított más természetű alaki szabálytalanságok folytán." Az alapszabályok rendelkezései-
nek »súlyos megszegését" állapította meg a vámhatározat a régi vezetőség azon ténykedésében, hogy a választmányi ülést mindössze egy órával előbb turtotta a közgyűlés előtt. Sza-líálytalannak mondja ki a véghatáro-zal u közgyűlés összehívási módját is, elavultnak \'minősíti az alapszabályokat és szabálytalannak a tagdíj megállapításokat. Mivel ezek után a régi elnökségre vonatkozó súlyos megállapítások ulán az \'uj vezetőség lehetetlennek tartja, hogy uj tisztújító közgyűlést a régi elnökség hivjon össze, a véghatározatot megfellebbezi ci m. kir. belügyminiszterhez.
(VlUanyhalál egy Jellel szálloda lugasában) A lelloi Gyárfás-féle szálloda lugasában holtan találtak egy 4 éves kisleányt. A vizsgálat megállapította, hogy a lugas drótjába valami módon villanyáram került és ez ölte meg a szerencsétlen gyermeket. Megindult a nyomozás.
Aki megvette Londont. King Kerry, u hatalmas amerikai pénzfeje-delein és az egyszerű kis angol boltosleány regénye. Finom, halk szerelem szövődik u regény bálterében, de ygy, hogy a regény miuden sorában halljuk a (tiszta íeánysziv ós a haroos férfi szivének egybehangzó dallamos lüktetését, mig előttünk a |>oroudon hatalmas küzdelem folyik a londoni |)énz- és árupiac egyeduralmáért. Ax amerikai tröszt vezér sokmilliós vásárlásai, szédületes arányú építkezései uj tempót diktálnak a kereskedelemben, friss vérkeringést, szédületes forgalmat, uj üzleti szellemet visznek beíe Ix>n-don életébe, |>creek alatt uj cxiszteu-ciákal, ragyogó karriéreket nyitnak meg a mindaddig elnyomott és kizsákmányolt fialal tehetségek előtt s érheő megdöbbenést, sőt gyűlöletet kehének King Kerry személyes és üzleji ellenfeleinek táborában.\'lidgar .Waliaoe-nak ez a változatos és izgalmas, frappáns ineglc|>ciésckkel leli legújabb regénye megjelent a I\'ulladis népszerű Fél-peugös Regények sorozatában.
Minden vevő tekintete Singir Divatáruház Filléres Napja felé fordul.
Week end cipők, Sandalok, Bocskorok, Fehércipők idényvégi áron Miltényi ci|>Őüzlclbcn.
Az Idomítás csodája. Egy dogg a londoni ebkiállitáson átugrik 9 pajtása felett.
6
ZALAI KOZI.ONV
1933 augimtUH 4
RADIO-MÜSOR
Ifeldapesl, «utfu8Ztus
6.45: Torna. Utána gramofon. 0.45: Hírek. 10: 1 Időszerű anyag. 2. Hírek a jainborwról. • Közben gramofon. — 12.05: Helyszíni közvetítés C.ödöJlóról. - 12.45: Hirek. - 1.15: lífyetcmi Énekkarok Szólókvart?ltje. — 2.45: llirek. 3: Üzenetek a \'cserkésztáborból. — 4: Halát sv Endre Ifjúsági előadása: •Ünnepi lakoma,< — 4.45: Időjelzés, hirek. 5: Berthn István szalontencknm. — fi 10: Somogyi Nusl és Hátkay Márton vidámesljc. - 7: Az 1. honvédgyalogczrcd zenekara. Ve-zényel Ericsay Richárd. — 8.15: Időjelzés, birek. — 8.30: (íramofonlemízek.
9.45: Cigányzene. — 10.15: Időjá-rásjekuités. —\' 10.15: Hcidlb?rg-Bn-day—Sebő-trió a Simplon-kávéházból.
Bécs. 1130: Hires művészek. 12: Déli hangverseny. 1310 -14-ig: A déli hangverseny folytatása. 15.30: Gyermekeknek. 1555: Cigányzene. 17 30 Uj violakom pozíciók (Gustav Griihcr és Zdenka Pa ebe r . 18 20: Egy és más a sportról. 19 10: Zenekari hangverseny. 20.15: A szerelem körül (Josef Holzer. Diana Grohmann. Kari Ziegler és a rádiózenekar . 22.15: Tánczene.
— Közalkalmazottak figyelmébe! Bu-
torároinknt .éoyegcsen leszállított árakon ár\'jsitju^. Hosszú lejáratú hitelre , is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Növendék állatoknál a csontképződést elősegíti, hízóknál étvágygerjesztőiig hat. Megakadályozza a lesántuiást.
2 k.-o«, 5 kg.-os éa 50 kg.-cs eredeti gyári csoniagoláiban.
(M\'nden csomag éc zsák a gyár plornbáJAval van ellátva).
ORSZÁG JÓZSEF cégtől
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírósági palota mellett)
Közgazdaság
TírmönjlJiiie
Bura llszav. (uj) 77-es 9-70—1(10, 78-as 980—10.10, 79-es 9B0-10;0, BO-as 10-00—10 30, ilunánl. (uj) 77-ea 9-75-9Í0 78-as 93^-9-M, /9e» SM5-060 80-aa 955 -9-70, rozs (uj) 6-20—6 30. — Zao köiép 7-30—10, — ólengcr tlsiánlull 7-75- 7 80.
8erlí«?áiár
Pollliltls if Háládatlan 574. — El»« rendű 078--0Í9, erwtell 0-78 - 080, sie-delt köríp O74-0-76, könnyű (V7O-0-72, l-a« randíl Orcg 0-70 - 0-72. ll-od rendll öreg 066—068, angol aülrtö I. 0 8\'- 09fi •zalouna naeyban 1-10—1-14, zalr 1-24— \' 30, hus 078 1 (X). FélMrtea 098—I 06.
Kiadja a laplulajdonoa KG/gazdaatgl Rt. Gutenberg Nyomda éaDélxaUI Lapkiadó Vállalata Nagykaulzatn. PelMöa kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azim
Budapesten szálljunk a
METROPOL
Rákóoxí-ut 58.
150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinás hlrC, kiváló konyha. Cigánymuzsika. Virágoskert.
guT_______
Szoba 4 pcnyAtfll. Teljo. penxló 9 P-től.
I- haftábból Ifisyifj, aprított aziraz 1U6I1CI,
valamint elaftrendO bükk és gyertyán hasábfa erdei ölenkint a legolcsóbb napi árban kapható
WELTNER
fa- és szénkereskedőnél Eötvös-tér 8. Telefon 324
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lewő Siaiaa árukat Igen oloaón elórusiitjuk. Armuth, Baxár-udvar.___2648
Téglaégetőt azonnalra ktresek. Clm a kiadóban.
Klskanlnán, Vanzidl-ut 31. izámu háx szabadkézből eladó. 44
Szemere-utca 2/c. alatt ttáromsxobáa utcai Iskás novemberre kiadó. 46
Kátaxobáa udvari lakás augusztus l-re kiadó Zrínyi Miklós-u. 20. 2967
önálló axakáoaná, megtelelő gyakorlattal állást kaphat azonnal Csengery ut 23. Takarítónő segit a munkában. áC40
Elvaaxettegy arany nyaklánc éremmel. Becsü\'eles megtaláló illő Jutalom ellenében szíveskedjék leadni Eötvös tér 9. ajtó 6. Ugyanott egy villanyóra eladó. 3035
Szép négy-szobás utoal lakás
november l-re, kattő-izobás udvari lakáa axonnalra is olcsóéit kiadó.
Bővebbet Baithyány-utca 10.
3059
K6tt0*faödflk figyelmébe I Rádió-Ját, villanyát olcsón, szakszerűen átszere-lem. Roseiibtrg Jenő, Horthy Mlklós-ut 2. cukorkaílilet. 2925
Vak tDkrfik újra tükrözését újra Ismét vállalom. Stern üvegkereskedés, Városház palota. 2975
Háromexobáa családi ház Csengery-ut 78/a alatt november l-re kiadó. Bővebbet Magyar-utea 111 iz. alatt. 3057
J karban lévő bútorok elköltözés miatt Jutányosán e\'adók. Széchenyi-tér 4 Érdeklődni házmesternél, 3041
Nagy szoba, előszoba, mellékhelyiséggel azonnal kiadó Petóti-ut 6. 3049
Kényelmes szobakonyha-előszobás lakás azonnal vagy szeptember l-re kiadó. — Király-utca 13. 3050
Egy könnyű fekele fedelea kooal és 2 drb. tizedes mérleg eladó. Megtekinlhető Klsíaiudy-utca 10. sx. alatt. 3055
Mladanaa leányt keresek azonnali belépésre. Orünfeld Mlkoáné KlnlzsI-utca 5.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3048/tk. 1933. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek
Zoltiin Gábor vé|
ígrehajtató Genovéva
lónak Kiss Já-
sienvedö ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében a 1181 : LX f.:c. 176. § a értelmében elrendeli az ujabb árverést 90 P 74 f. tőkekövetelés, ennek 19?7. évi auguiz.tus hó 28. napjától Járó 5o/o kamata 47 P 59 lillér eddig, a jelen kér-vényért ti P 80 fillér ezúttal megállapított költség, valamint a csatlakozottnalr kimondott dr Elek Mór 80 P tőkeköveteléi és Járulékai hehaltása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő Nagybakónak községekben fekvő s a na^ybakónakl 13C0. «z. tjkvben A-f 2-3 sor 234/b. hisz. a. foglalt feltélelek és 235. hrss. foglalt ház 134. iz. a. Ingatlanoknak végrehajtást szenvedő nevén álló V«részére együttesen 2 00 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Nagybakónak községházánál megtartására 1933. évi augusztus hó 18. napjának d. e. 10 óráját tüzl ki és az árverési fel tételeket az 1881 : LX t. c. 150 §-a alapján a következőkben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLI. t-c. 26. § )
Az árverelni szándékozók köteleaek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX- t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óva-dékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezésétől kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908: XLI. t.-c. 21. §.)
Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi szá-zalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. 25. §.)
Nagykanizsa. 1933 évi Jultua hó 7. Dr. Bentzlk s. kir. j.blró.
A kiadmány hiteléül: Klaa s. k. lro4aUuL
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5021/tkv. 1933. sz.
Árverési hirdetmény és árverési teltételek.
Bíró Gizella vágrehajta lónak FUlöp László és neje Slmoncsics Mária végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási .ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX törvénycikk 144., 146., 147. § at értelmében elrendeli a végrehajtási átverést 320 ar. pengő tőkekövetelés, ennek 1932. évi május hó 1. napjától járó 8% kamata, >ito/o váltódíj 42 P eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 15 P költség, valamint a csatlakozottak kimondott Havas László 73 pengő, özv. Varga Ferencné 100 pengő éa az Ingatlannak Fülöp László nevén álló fele résiére Lancsák Jenő 17 P 46 f, az ingatlannak Slmoncsics Mária nevén álló fele részére Remecz Istvánné Zábrácxkl Aranka 83 pengő tőkekövetelése és Járulékai bshajtása végett, a nagykanizsai kir. Járásbíróság teiülelén levő Nagykanizsa váiosbsn fekvő s a nagykanizsai 4405. sí. tjkvben A+ 4. sor
Boletta vászon Bolelta rnd Holetta zsinór Linóleum Viaszos vászon Lábtörlők
Kárpitos kellékek Afrik tisztítóik Zsineg-félék
Hirsota és Szegő
Satrao vásson
Szőnyegek
Szőnyegvédő
Hyngígyvászon
öabonazsak
Szalmazsák
8071/c. 2. hrsz. alatt fcglalt ház 37/a. házsi. 2737. népsorsa, alatt Klskanlzsán végrehajtást sxeovedök nevén álló ingatlanra 2000 pengő kikiáltási árban, — de az Ingatlan Fülöp László nevén álló fele részére,
Lancsák Jenő követelését Illetően 2650 P, Slmoncsics Mária nevén álló lele része Remecz Istvánné követelését illetően 2650 P, az egész ingatlan Havas László követelését Illetően 2800 P,
özv. Varga Ferencné követelését illetően 2900 P \'
és Bíró aiztlla követelését Illetően 3050 P megállapított legkisebb vételáron alul el nem adható.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek kir. Járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint, II. a|tó) megtartására 1933. évi szeptember hó 2. napjának d. e. 10 óráját tüzl kl és az árverési feltételeket az 1881: LX. t.-c. 150. S-a alapján a következőkben állapttja meg:
1. Az árverés aláeső Ingatlant a kikiáltási ár felénél, illetve a megállapított legkisebb vételárnál alicsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. t.-c. 26. §.)
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881 : LX. t.-c 147., 150., 170. §§., 1908: XLI. t. a 21. §.)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni; (1908: XLI. 25 §.)
Nagykanizsa, 1933. évi május hó 16. Dr. Bentzlk t. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
3017 I6ll.il
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
5020/tkv. 1933. szám.
Árverési hirdetmény és árverési teltételek.
Szabó Lalos végrehaltatónak Márfl Ferenc (nős (Sélál Rozival) végrehajtást szen-" "" ....... ?hajtási ügyéb
vedö ellen Indított végrehi. m telekkönyvi hatóság a,végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144., 146. és 147. § ai értelmében elrendelt a végrehajtási átverést 265 P 50 f tőkekövetelés, ennek 1930. évi május hó 10. napjától Járó 8% kamata, 52 P 20 111!. eddig megállapított per- éB végrehajtási, továbbá 38 P tőke és 5 P 20 fillér eddig megállapított végrehajtási és az árverési kérvényírt ezúttal megállapított 15 P költség tőkekövetelése és Járulékai behajlása véKelt, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő Garabonc községben iekvő s a gara-boncl 310. sx. tikvben A-f 1. Sor 25. hrsz. a. foglalt ház 27. sz. a. udvar s pajtával végrenajtáat szenvedő nevén álb Ingatlanra 1100 pengő kikiáltási árban ax Ingatlan fele részére 7714/tkv. 1902. sz. végzésül Egyed Katalin özv. Márfl Dávidné |avára bekebelezett haszonélvezeti szolgalmi jognak fenntartásával, — de az. Ingatlan végrehajtató köveielését [illetően 9500 P megállapított legkisebb vételáron alul el nem adható.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Garaboncz községházánál megtartására 1933. évi szeptember hó 4-ik napjának d. e. 10 óráját tüzl ki és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t.c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg:
i. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár (elénél, Illetve a megállapított legkisebb vételárnál "alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XL1. L-c. 26. §) Az árverelni szándékozók kötelesek ba natpénzül a kikiáltási ár 10°/&-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpanfrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150 , 170. §§.; 1908 : XL. t.-c. 21. § ) Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.)
Nagykanizsa, 1933. évi május hó 16. Dr. Bentzlk s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Mikó s. k. reyut.
Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Na^ykaaizaán. (felelős Üzletvezető t Zalai Károly.)
73. évfolyam 176. uám
Nagylunlxia, 1983. augusztus 5, izombal
Ara 14 ®Mr
ZALAI KÖZLÖNY
SmknaMség ét kladóblvátal: Kőut 5. ixim Megjelenik minden reggel, bétlö kivételivel
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BlófUetétl ára: egy hóra > pengő tO fiilét Sterkeutóiégl éi kiadóhivatalt telefon: 78. u
A kormányzó fogadta a vitóz cserkészeket
Padén Powel Utogatáu GSmbőinél
(iödöllü. augusztus 4 (Éjszakai lelefonj telítés.) Horthy Miklós kormányzó ma délelőtt a várkastély termében fogadta azokat a cserkészeket, akik a Vitézi Rend tagjai, majd a várományosokat. A kormányzó a meleg fogadtatás ntán közvetlenül elbeszélgetett mindegyikkel. A cserkész-vitézek, akik elfogódottan álltak első Ízben a kormányzó előtt, a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a kormányzó kedves közvetlenségéről.
Gödöllő, augusztus A lx>rd Baden Powel pénteken dél-előll meglátogatta Gömbös miniszterelnököt, Kánya Kálmán külügyminiszteri és Ilóman Bálinl kul-tuszminisztert, majd kiment a gödöllői cserkésztáborba, ahol a repülők között hosszabb időt töltött, akik mutatványaikkal gyönyörködtették a világ főcserkészél.
Könyfakasztó bombákat helyeztek el a newyorkl tőzsdén
Newyork, augusztus 1 (Éjszakai-telefonj-lcntés.) Az értéktőzsdét, megnyitása után rövidesen rá isméi bezárták. Ugyanis a termekben ammoniákgőz fejlődött ki. amely sokakat erős köhögésre ingereit. Megállapították, hogy ismeretlen tettesek könvfakasztóImhu-bákat helyezlek el. A tőzsde holnap szünetel és csak hétfőn nyitják meg újból.
Schmldt repülő rekordja
Kőnigsl>erg, auguszlus I (Éjszakai le.lefonj-h\'ntés.) Kurt Scbniidt csütörtök reggel 7.2.") órakor startolt gépével é-s pénteken 7.20 órakor még mindig a levegőben repült. Kddig több mint 36 órán ál a levegőben tartózkodik.
Karlschenruh, augusztus I (lapzártakor érkezett.) Scbniidt a molornélküli repülő este 7.50 órakor leszállott. Összesen 30.30 órát volt a lcvegőlx\'ii. Miller kancellár üdvözlő táviratot küldött neki.
Oandhlt egy évi fogházra Ítélték
London, auguszlus t Gandhit pénteken reggel szabadon engedték a Iwtuiai l>örlön-Ih\'íI, azonban néhány óra múlva ismét letartóztatták, meri nem volt hajlandó megígérni, hogy a városban marad é-s tartózkodni fog az agitációs tevékenységtől. Nyomban bíróság elé állilptták, amely 12 hónapi fogházra ilélte.
Készül a nagyhatalmak demarsa Németországnak
Fegyverrel fojtanak el Németországban minden kommunista megmozdulást
Berlin, augusztus 1 Csütörtökön éjjel nagyobb kommunista szervezkedésen ütött rajta a rendőrség. Az egyik elfogott kommunista l>ekiscrés közln-n leugrott a rendőrségi épület egyik ablakál>ól és szörnyet hall. A rendőrség fel van arra hatalmazva, hogy szükség esetén lőfegyverrel fojthasson el minden kommunista megmozdulást.
I.ondón, auguszlus t Az angol lapok nagy figyelemmel foglalkoznak a német repülő-gé|>eknck az oszlrák kormány el-
len irányuló agitációs munkájával. A lapok szerint Anglia, Franciaország és Olaszország kormányai a Berlinbe küldendő figyelmeztetés szövegéről tanácskoznak, de ebben Anglia csak mint érdfcklelen segitő és mini tanácsadó venne részt.
Berlin, augusztus I (Éjszakai lelcfonj^lrntés.) Miután az utóbbi idől>en Ausztria több német alattvalót kiutasított területéről, a német hatóságok is ma több osztrák alattvalóval hasonló módon jártak el.
Véres események az egyre terjedő strassbourgi sztrájk során
Slrassburg, augusztus I Csütörtökön az épilő és közüzemi munkások sztrájkba léptek, melynek következtében Slrassburg egész éjszaka világítás nélkül maradt. A sztrájkólók bántalmazták u járókelőket, fosztogatlak és formális harcol vívtak a rendőrséggel. Kréjyes intézkedés történt a több mint 20 ezer főből álló sztrájkoló csapat megfékezésére.
Bár is, auguszlus I Az Klszász-lolharingiai vasutasok
szakszervezete szintén csatlakozott a strassburgi sztrájkolókhoz. A sztrájkolók már meg is ütköztek a rendőrséggel, melynek során 50 sztrájkoló és IS rendőr súlyosan megsebesült,
Slrassburg. auguszlus 1 (Éjszakai lelcfan jelentés i A tegnapi zavargások során 01 embert tartóztatlak le, köztük ti Hitler-pártit. A tegnapi összetűzéseknél 28 rendőr sebesüli meg.
Havi ezer pengőnél nem lesz nagyobb fizetés az állami érdekellségfl vállalatoknál
Minden Irányban folynak a buza-export tárgyalások
Budapest, augusztus 1 A földmüvelésügyi minisztériumban csütörtökön Kállai/ miniszter elnöklete alatt értekezlet Mplt a bu-zakivitcl ügyében. Az intézkedések nagy sürgősséget kívánnak, mert Németország felé már esedékes a szállítás, Svájccal most kötöttünk félmillió mázsa buza é.s szemes-termény kivitelére szerződést, Ausztriával és Olaszországgal |>edigmár befejezéshez közelednek a tárgyalások. A csütörtöki értekezleten a legrészletesebből! megtárgyalták a kivitel módozatait.
A római tárgyalások
Róma. augusztus I Fabim/i Tihamér kereskedelmi miniszter pénteken délelőtt a királyi palotában tett látogatást, majd Suoich államtitkárral kezdett meg-iHvs/.élést. A másfél óráig tartó meg-lH\'széláscn megtárgyalták azokat a kénkWekel, amelyekel ma, szombaton délelőtt kezdődő tanácskozások alapjai lesznek.
Róma,- auguszlus 1 (Éjszakai lelefonj jfinlés.) Fabi-
nyi Tihamér kereskedelmi miniszter és a magyar kiküldőltek szombaton ülnek össze, hogy az olasz delegátusokkal elsőizben tárgyalják le az anyagot.
A gazdavódelmi rendeleteket az ingókra is kiterjesztik
Budapest, augusztus I
Jól értesült helyről szerzett információnk szerint a gazdauédelm\' ri\'iulcl kl nemcsak az ingatlanokra, hanem az ingókra is k\'lerjesztik és ez október 31-re maradnak érvényben.
Radikális fizetés leszállítás az állami vállalatoknál
A nemrég kinevezeti felügyeleti hatóság megkezdte a fizelésieszálli-tást az állami érdekeltségű vállalatoknál. Hir szerint 40—50 százalékkal csökkentik a jizctés\'h-t és a jövedelem felső halárát évi /2.000 pengfíben állapítják meg.
Jamboree!
(Kani88al öregcserkén levele)
Gödöllő, augusztus 1
Aki látta, aki ott volt, csak dobbanó sziwcT" tudja kimondani ezt a szót. Nem lehet ezl elmondani, nem lehel leimi... csak átélni, átérezni lehet...
2-án (I. u. I órakor kezdődölt a világtálx>r megnyitó ünneps.\'K«. Közel 100.000 ember töltötte meg a hatalmas Arénát ..A világ minden részél)ől összesereglett cserkészek tömőit sorai vonultak a zöld mezőre. Festőin tarkítva a zászlók ezreivel... A magvar csapatok fehér árvalányhajas kalapja ugy hullámzott, minthu a magvar ró. nák szőke kalászai üzennének a világnak. Nem lehetclt ezt az ün-nejttéKct magyar embernek büszkeség nélkül nézni...
A magyar cser ké.szmozga lom most ülte. igazi diadalát... Százezer einlicr nyüzsgött tele lelkesedéssel, a legnagyobb rendben .. A hatalmas tribün utolsó ülőhelye is megtelt, anélkül, hogy egy ember is panaszkodhatott volna, pedig ilyen hatalmas tömeg elltelyezés-ritkán megy zavarok nélkül. Minduntalan felhangzott a rendezés páratlan sikerének dicsérete. A kanizsai öregcserkészek barna nyakkendője mindenült látható volt a rendezők között.
Horthy Miklós kormányzó gyönyörű fehér lován lovagolt el a csapatok végtelen sora előtt. Ot zenekar játszotta szakadatlanul a Himnuszt. Fehér lovastestőrségével, mjntha a honfoglalásra induló Árpád vezér jött volna újra közénk
Szemle után 25 000 cserkész vonult el a kormányzó és a vilá-; főcserkészéiu\'k díszpáholya előtt Flőbb a külföldi csapatok váltó zalos sora. végül az árvalányhnhs magyar cserkészek.
A felvonulás két óra hosszat tartott. A közönség hatalmas tapsokkal, éljenzésekkel üdvözölt.• a különböző \'nemzeteket. Nehéz lenne felsorolni őket. mert hiszen a világ minden nemzete, minden faja képviselve volt itt.
A legtöbb lai>so| talán a mindössze hét emberi számláló japán csapat kapta piros napsugaras zászlójával.
A közönség kedvencei az exoli-kus szíriaiak, litvánok, eszlek, a néger ceyloniak, a csinos rakottszoknyás skótok dudás zenekarukkal, svédek, lengyek-k, svájciak és a parafasisakos irakiak voltak.
A svédek minden egyes tagja apró szines léggömböt vitt magával s a díszpáholy előli vezényszóra egyszerre eresztették levegőbe a lég-gömlíócskék százait...
Az idegen nemzetek után következő magvar csapatoknak csak egy része vonulhatott fel, mert a /elvonulás késő <wtig elfruzódott vol-na. A rendezőség ezen ugy segitcli. hogv egy dörgő >rajta* kiállással, hatalmas csatakiáltással, »huj, huj
2ALAí közlöny
1938. augusztus 5
hajrá -vul fulólé|>ésben a diszpá-lioly elé vezényelte a 25.000 íönyl seregei... "
Huszonötezer hangos cserkész futott egyszerre... ez olyan látvány voll, arail einlxjr spha cl nem feledhet... Valami hatalmas középkori hadsereg inegmozdu lábához hasonlilott az ezernyi színes zászlók rohanása...
Nem lehel ezt leírni... lálni kell., érezni, átélni...
Az ünnepség véget éri. A Jam-I>oree áll s éli a maga különös éle-tél .. C-supa kacagás, csupa szerelel... A különböző zemekarok állandóan játszanak vagy itl, vagy olt Ütemük, mintha a cserkészszivek dolxigása volna. . l\'gy világ ifjúsága ölelkezik, gyakorolja a lestvéri szeretetet...
Vájjon mi lenne, ha a nemzet-közi világkonferenciákba is ennyi barátság, ennyi szeretet szorulna?...
Egy jobb világ!...
Ifalogli Gyula 37 l-es óregcserkész.
Vakmerő ójszakal
rablótámadás
Nagykanizsa, augusztus I
Rejtélyes rablótámadás ügyében nyomoz néhány nap óta a zala-csánvi csendőrség.
Néhány nappal ezelőtt az éjféli órákban valaki beko|>ogtatott Hó-dór Ferenc jómódú kehidai föld-müves lakására, Bódör abban a hiszem ben, hogy valamelyik hozzátartozója jött haza, kinyitotta az ajtót és csak akkor rémült meg, amikor az njtókeretlxMi egy teljesen ismeretlen férfit pillantott meg, aki revolvert szegezett a mellének.
— Egy szót se, mert meghalsz! Ide a pénzt! — szólt rá erélyesen az ismeretlen.
Hiába volt azonban \'a fenyegetés, Bódör nem tudta szó nélkül megállani és rémületél>en sikoltozni kezdett.
A következő pillauatt>an kétszer egymásután eldördült a revolver, majd a támadó elmenekült a só-létség leple alatt. A fellármázott szomszédok üldözésére indullak, de a legszorgosabb kutatás ellenérv sem sikerült a nyomára akadni.
A zalacsányi esendőrőrs erélyes nyomozást indított a titokzatos rab-lólámadási kísérlet ügyében.
Nagykanizsai előadók a keszthelyi országos iparos kongresszuson
Nagykanizsa, augusztus 1 Megemlékeztünk már arról, hogy az idén Keszthelyen augusztus 27 és 28-án lesz az országos iparos-kongresszus. Mcizler Károly a kv-s/.i helyi •imrleslület elnöke, a lielyi szervező és rendező bizottságok élén, hónajHvk óla tevékenykedik azon, hogy az országos kongresz-szus minél jobban sikerüljön és az a kivánt eredményeket hozza meg a magyar iparos és kézműves társadalomnak. A keszthelyi iparosság hatalmas arányú megmozdulása egész Zalamegyére jótékonyan ki fog hatni, mert az ország minden részéből jönnek ősz-sze az ipartestületek delegáltjai, az iparos szakosztályok kiküldöttei és egyébként is nagyszámban az ipu-rosok, hogy részt vegyenek az égető iparoskérdések megvitatásánál és a határozati javaslatok megho-
zatalánál.
.1 nayykanizsid Iparossá)ptak az orstáyos jconyrvsszuson is jelentős szerep jut az előadói oszlatnál. Nevezetesen a tuladózás, a kontár-kérdés és a munkaalkalmak teremtési\' kérdéseinél hallatja szavát Nagykanizsa iparossága.
A kongresszuson részt vesz i\'a-hinyi Tihamér kereskedelmi miniszter, akit már Balatonszentgyörgyön fogadnak és onnét Keszthelyig kísérik.
A keszthelyi ipartestület azon is fáradozik, hogy a legolcsóbb élelmezést és szállást biztosítson a delegáltak és azok családtagjai részére. Keszthely városa, élén licischl Imre városbiróval mindent megtesz, hogy a nagyszájúban Keszthelyen összejövő iparosság jól érezze magát a kies balatonparti lleidellxirgában.
Színházi apróságok a kulisszák mögül és a nézőtérről
Tizenhetedik közlemény: — Vasárnap lesz Fodor Oszkár és Harczos Irén esküvője — Kedves epizódok a azinház tájáról
éleire szánt szép, hűséges, mély érzésnek respektálnia kellene, ösz-
Nagykanizsa, augusztus I
Nagy szenzációja van a sziuházi berkeknek. Fodor Oszkár, a tár-sulut direktora, a charmant modorú ur és európai látókörű színházi ember, vasárnap (igen: — 1933. ázaz folyó év augusztus 6-án) örök hűséget esküszik Harczos Irénnek, dédelgetett, kedvenc szub-rclt-primadonnánknak. Az esküvő Nagykanizsán lesz. A «schadchcn< (ámbár u házusuluudók reformátusok) nem kisebb ember, mint maga, a Kanizsán vendégszereplő Hózsalieyyi Kálmán.
Ezt az esküvőt ugyanis már rS-gen szerették volna megtartani, de hol családi, hol más okok mindig megakadályozták kettejük egybekelését. 01 esztendő után végre, a mikor pedig pillanatnyilag senki se gondolt rá, Rózsahegyi, az aranyszívű, drága öreg-színész, egymásba telle a két ember kezét és okos szóval, simogató szóval, jó tanácscsal megmagyarázta, hogy nincs itt semmi olyan akadály, amit egy
sze kell fonni azt a két életet, hadd - legyen a kettőből egy nagy boldogság, az a Ixddogság, ami után mind a kettő kívánkozik és amit mind a keltő igazán és őszintén megérdemel az egymás oldalán.
Az egész a (kmlrálban zajlott le. Az aprojH) egy nagy színész-szerelem volt, amiről éppen a Ix\'széd folyt u színészek törzsasztalánál. Harczos Irén ott se volt. A szót \'elhatározás követte, az elhatározást igéret, amit Rózsahegyi és Fodor férfias, kemény kézszorítása pecsételt meg £s azok a köiuiyek, amik a társaság szemében ragyogtak ebben a pillanatban.
A drága kis Harczos tehát vasárnap diriné lesz. Mindkettejüknek egész szive melegével kíván jót Nagykanizsa egész színházi publikuma.
A Késnuirky-féle lovagias üyy, mint értesülünk, békésen véget ért.
A felek az incidens elintézéséül a kimngyarázkodást fogadták ej, ami annak rendje és módja szerinl mv>g is történt.
liende Laci csomagol. Első utja a szezon befejeztével (iö\'.löllőre visz, ahol a kisfia hntuu|Mxs vendége a kiscserkészek lálogató-láboránnk.
(Csomagoláskor kezeügyélx; akadlak a különféle alkalmakkor kapott
51 NI
DIVATÁN
1
Napoti^ meglep
Arany a tenger fenekén.
1799-ben Terschelllntt holland sziget mellett ílslilyedt, tele arannyal, az angol .Lutine" hajó. Egy német mérnök a lenti gépezetet szerkesztette az aranykincs most tolyó kiemelési munkálataihoz, a roncsokra rakódott Iszap leulvattyuzására.
és eddig megőrzőit babérkoszorú Gondolt egyet és valamennyit ki vitette a hősi szobor tnlupzatára Sőt: - oda tetette le azt a csokro is, amit a jutalomjátéka estéjén ka |M)tt fel a színpadra. Az ilyen re likvlák minden színésznek a szi véhez nőttek. ,Volt is sok nézőjük ma már a hősi szobor körül. Hogyisne! Hiszen Benikf Laci a legszebb sikerei kedves emiékésel ál dozolt azok kegyek-tének, kikké egy üti ő is o(t küzdött, vérzett va
;
1933. augusitus 5.
Iamikor a szent magyar rög védelmében.
Egy kis strand-pletyka.
Rózsi vidám temperamentuma nem csak a színpadon igen né|>szerü, hanem a strandon is. Csak egy ember van vele haragban. A fürdő felügyelője^ akinek vigyáznia kell arra, hogy mos helyen ne dohányozzanak a fürdőzők. Acs Rózsi t. i. a noj>ozó-tetőn is sans genóe rágyújtott.
Mikor a felügyelő figyelmeztette, bohókás^ jókedvűen feleselni kezdett vele:
Hát itt nem szabad dohányozni?
Nem, — feleltje a felügyelő.
- Hát honnan tudjam én, hogy nem szabad.
Nem tetszik látni, hogy ki van Írva?
Mi van kiírva? — replikázott Acs Rózsi. — Az, hogy .dohányozni tilos.< I)e hogy nem szabad.. az nincs kiírva sehol... Nahát!
Javasolom: — nyomassanak uj tilalom-táblát ezzel a szöveggel: »Dohányozni Ács Rózsi művésznő kivételével mindenkinek tilos, Acs Rózsi művésznőnek pedig nem szabad." (bl)
Bágyadt, levert, dolgoint képtelen egyéneknél a természetes Fereac József
keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképessel. Behaló kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc Jóuef viz szellemi munkásoknál, neuraszléniás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül Jótékony hatású gyomor- és béltisz Utó szer.
A Nemzeti Egység Pártjának hirei
A Nemzeti Egység Párt vezetősége hivatalos helyiségében. (C.sen-K\'ori-u. I. sz. 1. cm.) hetenként kétszer. kedden és csütörtökön <1 u. <> ^ig ins|»ckciót tart. Ezen inspekciói időkben u pártvezetőség a páiilngokat érdeklő mind -n kérdésben rendelkezésére áll u párl tagjainak.
C-sfilörtókön délután fi 8-ig jogi inspekció tartatik, amikor a vezc-lőség jogász-tagjai jogi kérdések-1)0,1 is rendelkezésére állnak a párt lagjainak.
A Nemzeli Egység Párl vezetősége minden hét csütörtökjén délután fi órakor tartja értekezletét, hzen értekezleten az összes köz-sé«i elnökök, titkárok, körzeti alelnökök és titkárok megjelennek.
Hirdetőink figyelmébe!
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinél, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap leiikésóbben délután 5 óráig szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés ese-tén ugyanis a nyomdal munkásig árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
ZALAI KÖZLÖNY
Szénné égett egy tizenhárom éves fin a felgyújtott Istállóban
Zalaegerszeg, augusztus 1 Szerdán este 10 óin tájban ismeretlen tettes felgyújtotta az an-dráshidai Rókóczi-lclcpen ToW-r Kálmán gazdálkodó lakóházát. A lüz a szélben átterjedi a pajtára és uz istállóra Ls, amelyben ll-r-zsán Endre 13- éves pásztorfiu aludl.
A lángok pillanatok alatt ugy körülvették a szerencsétlen gyermeket, hogy nem tudott már kimenekülni és a tűzoltók csak a szénné égeti holttestét találták meg. Az egerszegi csendőrség erélyes nyomozási indított a tettes kézre-kerítésére.

Szénmedencék, szénsavas ásványvizek, hőforrások a Dunántulon
Német geologusok rövidesen földgáz és petrMnum után kutatnak
Balatonfüred, augusztus 1
A mull bélen német geológusok és forráskulátók jártak Yárpalotá-lól kiindulva le Tihanvig, hogy egy külföldi tőkecso|)orl részére Szén, ásványok, hőforrások, gyógy- és Ivóvíz után kutassanak. Rövid, két-napós információs utjuk máris meglopó eredménnyel járt. Pélfür-dő és öskü között nagy szénme-dencére bukkantak.
Lovas községben megtalálták a lovasi, csopaki és l>alatonfüredi szénsavas ásványvizkutukat tápláló ősforrást ötven méter mélységben, melynek kapacitása minden reményt felülmúlt.
Érzékeny műszereikkel Ixívjjsról Balatonfüredig tudták-követni az ősforrás földalatti íolyását. A veszprémi székeskáptalun paloznaki szőlője mellett. A László-fél \' birtokon ivóvíz és ásványvíz után való kutatásuk szintén várakozáson felüli eredménnyel járl.
Tihanyban és Gulácson hőforrások nyomait állapították meg. E héten ujabb, alai>osabb kutató útra indulnak, hogy a tihanyi és gulá-csi észleletciket bizonyossá tegyék Azonkívül ivóviz után fognak ku-tatní Dobos, Szentgál és Nagyvá-zsony környékén. Ha e munkáikat lefejezték, akkor a dunántuli földgáz- és pelróleumkutatásokat kezdik meg.
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Méhek a parlament tetején A porosz parlament tetőzetén egy volt parlamenti hivatalnok méhészetet rendezett be.
Boletta vásson Holetta rud Boletta silnor linóleum Tlaiioi vállon Lábtárlök Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zaineg-f Alik latrao Tállon Slőnyeitek SnőayegYédő Ryagátfyfáiion Saboaaiiák Bialmaasók
Hlrscb és Szegé
SZÍNHÁZ
A szabin nflk elrablása
Rózsahegyi Kálmán péntekesti vendégjátéka is méltó folytatása volt annak nz ünneplésnek, 5»me|y csütörtökön kezdődőit. Rettegi Fritkjlin pazar szerepében vakította el tükröző humorá. val az előadás nagyszámú közönségét, amely a ma tenger gondjai közt csak őszinte hálával mondhat köszönetet ezért n lelket-üditő derűért. A magyar színjátszásnak ez a Paganinije Ismét a virtuóz szédítő technikájával ráadta magával a közönséget, amely engúdel-mes gyermekként követte müvéazi játékának hullám-völgyes szeszélyeit Kgylk pillanatban az ujjongó öröm staccatóit szólaltatta meg, hogy azután a következőben már átcsapjon a komolyabb vonalvezetés lágy akkordjaiba. Ugy kimerítette szerepének gazdagságát, hogy az utána jövőknek úgyszólván semmit sem hagyott örököl. Ez veszteség lehet azoknak, de annál értékesebb nvei^eség a kanizsai közönségnek, amely százszázalékos részes?dest kapott ebből az osztozkodásnál. fis a közönség fbrró, hálás tapsokkal, szive őszinte szeretetével viszonozta Rózsahegyi kulturált Játékát, minden szavát, minden gesztusát száraz szivacsként szívta magába, hogy utána, a kanizsai vendéglátó napok után még szomjasabban, még követelőbben várja vissza azt, akinek mindezt köszönhette.
A társulat minden tagja Is derekasan megállta a helyét. Danis a régi kedvível, a régi lamblclóv»l formárta Bányai tanár félszeg figuráját. Nagyon mulat-/tgos volt. Vass Irma kitűnő rutinját brillírozta a vidéki tanámé szép feladatot adó szerepében. Nagyszerű szi-nész-assnonv. Medgyesy Jud dec«n«, finom Játékkal aratott ismét nagy tetszést. Bende elegáns, íuri humora magán viselte egyénisége kitűnő szlgnáját Keleti Jóízű borkereskedője, <*,ál megnyerő Szendeffyje, Acs Rózsi ügyes szobalánya és Nyiratf Márta szimpatikus Paulája voltak még Jelentős erősségei a péntekesti lelőadásnak.
A közönség kitűnően mulatott és megelégedetten távozott a gondok, illetve A szabin nők el rablásé-róí.
D. M. J.
A színházi iroda hirei
Utolsó fillére* előadás. Ma, szómba-Ion délután 5 lójakor az utolsó filléres előadás, a Jáiv »s vitéz világhírű magyar daljáték vau műsoron.
Al Oreg tekintetes Rózsahegyi Kálmán vend*i»í«|Iér.|Iével. Aki csak egyszer is látta Kózsalkcgyi Kálmán mestert, a Nemzeti Színház örökös tagját, nemzeti szmjátszásunk büszkeségét a színpadon, soha nem felejthető művészi élménnyel lett gazdagabb. A mai estén — Dinikor vidéken először láthatjuk a Nemzeti Színház ezidei nagy újdonságát — könnyezünk is, kacagunk is azon uz aranyszívű magyar nemes uron, aki az ősi kúriák lelkének minden melegével kerül fel a nagy Pestvárosba, aki megbocsátja, hogy veje elkártyázza az ősi dominiu-mc , de sohasem bocsátja meg. hogy a pipáját összetörte. Gárdonyi (iéza irószellcmének és Rózsahegyi "Kálmán emberszivének nagy találkozása ez a művészetben. As örog tekintetes ma_, szombaton este — csak egyetlen egy-szer — kerülhet szinre.
Mosoly országa \\«sAinap délután. Vasárnap délután fél 4 órakor Lehár Ferenc olcsó délutáni előadásában gyönyörködhetnek mindazok, akiknek n?m volt még alkalmuk, hogy ezt a világhírű nagyoperettet megtekinthessék.
Rózsahegyi Kálmán bu(-»uja. Vasárnap este Szigligeti (örökszép népszínművében, Rózsahegyi mester egyik leghíresebb szerepében, A írtgány-ban vesz bucsut.
Keleti Árpád éa a társulat búcsúf.
Hétfőn este háromórás kaeagóest ke-rétében búcsúzik el Keleti Árpád, a társulat népszerű énekos-szinésze és a szbitársulat is a nagykanizsai közönségtől. Az estén fellép Garamvölgyi Iván is, a kanizsai társaság kedvelt tagja.
ZALAI KÖZLÖNY
Csere-fözés Gödöllőn a kanizsai és a francia cserkész-csapatok között
Nagykanizsai tudósítás a jamboreeról
Gödöllő, augusztus (4
Olyan volt, mint egy szép álom. Megérkezés Gödöllőre, kiszállás a vonatból, ahol feltűnnek a kedves, szálas rendőr-cserkészifjak. Jegyet kapunk Egy kerek papírlapot, a mely belépésre jogosít. Több helyen adják és rögtön egy másik cserkész is ott van, aki gondosan felgombolja az ember kabátjára.
Még csak 3 óm. Kis csoportunk elvegyül a nagy tömegben. Mindenki siet, minden, arc vidám, minden arcon a várakozás kellemes izgalma, mind-\'n arcra mosolygó, vidám, türelmes cser-készszemek néznek, felelnek, .útbaigazítanak.
• n Szent Gyöegy-uton megyünk. Végtelen ho.vszu ut, rendezett, árnyas, hiszen parkban, nem erdőben járunk, ahol madárdal helyett meleg emberi szivek zenéje száll mindönki felé és Isten felé.
Pedig .szomorú volt <" ég. Borús és felhős, mintha csak a mi mostani szomorú magyar sorsunk kifejezője lett volna. A szürke jlagy Kereszt imbolygott a levegőben az Aréna-tér felső sarkán. Fujt a szél, de tiszta volt p levegő, mint amilyen tiszta a ml külön magyar igazságunk. De nem esett az eső. Az ég nem könnyezett, mintha már nem sok kirnivalója volna a ma-\' gyar nemzetnek ...
Araikor a kormányzó megjelent, a zászlók főidig hajoltak. Ez olyan tündéri látvány volt, amelyet elfeledni nem lehet soha. A tisztelet, a hódolat megnyilvánulása volt és egyben a leg. szebb, a legszentebb emberi érzés kifejezője.
— íme én meghajolok előtted, mert te is meghajolsz előttem.
Igazi cserkészpillanat volt ez a szeretet őszinte magnyilatkozása. Ha az a sok könny, ami ezekbena percekben a szemekben és a szivekben megjelent, mind gyöngyé vált volna, akkor a Nagytábor még ragyogóbb és tündöklőbb lenne. Pedig igy is ragyogó és tündöklő. Nem külső pompájánál, de melegségénél fogva, amely mindenfelé szerte-szét árad.
Amikor a csapatok elvonultak, a mi kedves magyar cserkészeink voltJk u legfáradhaia\'tlanabb tapsolók. De mit müveit a közönség is! Egyik ur, a meglehetősen nehéz fényké|M»zőképpel integetett az elvonulóknak.
Mindenütt szeretet és szeretet. Ha a jó Isten a maflyanokat megáldotta meleg, szenvedélyes, szerető szívvel, most igazán megmutatták, rrfí a niagyur lovagiasság, a magyar vendégszeretet De a külföldiek is viszonozták ezt, nemzetiségüknek megfelelően nagyobb vagy kisebb érzelmi nyilvánításukkal.\'
A franciák (rengeteg ifjú) előkelőn, méltóságteljesen vonultak fel. Az abbék reverendában, lapos kalapokban, k?d-ves, finom mosollyal, meghaj lássd, tisztelgéssel viszonozták a mi érzelmi kitöréseinket. Később már fokozódott a lelkesedés, már mindenki integeteit, szalutált.
— fcyen a magvür — igy a hollandok.
A lengyelek egész precízen énekeltek egy magyar cserkésznótát.
S amükotr a lengyelek kél izben felbocsátották a békegalambokat, mindenki felsóhajtott boldogan, reménykedve: itt a béke.
Aztán a svédek engedték fel piros-fehér-zöld léggómblyeiket, ami igen kedves látvány volU. Ugylátszott min-denki akart valamit \'adni a szere .elért, a lelkesedésért, amit itt kaplak és ta-pasztaltak.
fis közben már esteledett és még mindig vonultak a .csapatok, mig végre Vége lelt és a fiuk hazafelé tarthattak.
Jövünk a mezőn keresztül. Két lovas cserkész vágtat el mellettünk, mint-lia az Alföldről valami pusztáról jöttek volna, ugy Ülték meg a ioVat. A hid mellett kedves, mosolygó fiuk, I
"Y -
útbaigazítás visszafelé, keressük fl Nagykanizsaiakat.
Ide cirkálunk, oda tévedünk, sárga-nyakkendös rendőrcserkésrek irányítanak, erre tessék, arra lehetnek, egyszerre egy mosolygó, szőke fin: Wagner Ijlci.
No hála Isten, egy ismerős, ujjong a mama. ki I nap óta nem látta n fiát. Már oda is érünk. Előliünk j hires kapu, amelyet fotoriporU\'rek már megörökítettek: Canissa.
Belépünk. Jön a parancsnok ur: eszik. Jönnek a fiuk: esznek Nagydarab vajas mézes IcenyeWc tűnnek fel és el. — Belép nevetve egy kis csoport, karonfogva franciákat hoznak.
Az egyik fiu jelenti:
— Parancsnok ur kérem, a franciák előttünk jöttek, mi meg beléjük karoltunk és elhoztuk őket.
— Jól tettélek — mondja a pamnes-nok ur. Már ültetik is le. hoznak nekik vajaskenyeret, egy hetedikes, ki tud franciául, beszél neki, a franci" eszik, mosolyog, cserét beszélnek meg, neveket jegyeznek és holnap — szenzáció! — holnap a franciák jönnek főzni n kanizsai piarista cserkészeknek és a mi fiaink mennek hozzájuk főzni. Vájjon kinek a gyomra fog fájni?
Ujabb csoport jöu haza, a fenti mama fia is. N\'agv rohanás, anyai és fiúi csókok zápora, a papa türelemmel vár, mig rákerül a sor.
Ujabb paj>a jön. A polgármester ur, akt itten papa és akinek fia ezt panaszolja: hogy szép 6, K, ilt, <lc nincs itt a mama.
Vigasztaljuk, mókázunk vele. l\'jabb csoport. Amerikaiakba kapaszkodnak hárman is, karonfogva hoznak két fiut. (Milyen egyszerű itt a legényfogás a táborbanI) Az amerikaiakat is megvendégelik, aztán beszélnek hozzájuk németül.
—-. Nix dájcs — mondják, aztán angollal próbálkoznak.
De már búcsúznunk kell. Kikísér a parancsnokság és ismerősök " k"p-.iig, integetünk ós tovább vonulunk, egyszerre ujabb ismerős;
Nini az öregcserkészek! — örvendezünk egymásnak kölcsönösen, magas öreg cserkész méltatlankodik ott mertettem, hogy őt meg sem ismerem.
Jaj bocsánat, főtisztelendő ur, még nem láttam igy fess civilben -szabadkozom.
Mindenki mosolyog, mindenki elégedeti, az ellátás nagyszerű, nincs semmi baj.
Ujabb bucsu. ujnbli integetés. Indulunk az állomásra. Mindenfelé példás rend, útbaigazítás. Megköszönjük |a kedves cserkészrendőröknek és én azt mondom nekik:
F.ljenfck a mi derék magyar cserkészeink, akik ezt a gyönyörű \'dolgot megrendezték és annvit fáradoznak. Jobb jövőt! — felelik ők.
- Adja Isten!
Ilflll C.zlli
8*lvbetögeknek és érelmesxedésben síenvedökaek a termész\' t-s „Ferenc
IÓE8elM iieseiüvi\' használata kOnnytl és ponlos bélmüködést biztosit.
= Elsőrangú mű jég kapható a Transdanub i a Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
Szombaton és vasárnap
ÉllOIISl
olgányaranáwal
a Markó féle Vendéglőben
Rbonnenaek felvétetnek.
1983. lugmitm S.
kerül
többe
a ZALAI KÖZLÖNY,
ha bejelenti nyaraló cimét A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely -belföldi nyaralóhelyre.
Titokzatos módon eltűnt egy nemesvidi gazda,
aki a kUkonáromi váiárou állatokat akart vásárolni
Ncmesvid, augusztus I Már löbb, mint egy fél hónap óta egy rejtélyes eltűnés izgatja Ncmesvid község lakóit.
Még júliusban történt, hogy Harmat li György 39 éves jómódú nemesvidi gazdálkodó nagyobb ösz-szegü pénzzel a zsebében elment a julius 17-én megtartott kiskomá-romi vásárra, ahol állatokat akart vásárolni. Erről a vásárról azonban hiába várták a visszatértét hozzátartozói, Harmat h György meg a mai napig sem került, elő.
A hozzátartozók abban a hiszem-ben, hogy valami bűntény lehel az eltűnés hátterében, feljelentést tettek a csendőrségen, amely megindította a nyomozást.
2000 kllomóter motorkerékpáron. Fenn: utblztosilás a német országutakoo. — Lenn: a motorosok Clicmnltzben.
ZAUU KÖZLÖNY
1983. augu»ilu8 S._
Emésitésl gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, fu-runkulusok eseleiben a lermészeles „Ferenc lówel" kesét üviz szabályozza a belek annyira fontos működését.
— Siessen olcsón vásárolni, mert el-tfo.^ynak a Filléres Napok Singcr Divat-óraházban.
10-én
IZBAN.
íjabb
sekü ■
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 5, uombat
Római katolikus: H. B. A. Protestáns: Oszvald. Izr.: Ab hó 13
Várod muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön ts vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: az Mária gyógyszertár Erzsébet tír 40. sz. és a kiskanlzsal gyógyszertár.
OözfUrdő nyitva reggel H órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nsp nőknek).
(Istentisztelet a förhénol-hegyen)
Augusztus 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor istentisztelet lesz u Förhénc-hegyen. Oiuiepi szentmise lután egyház-szónoklat lesz, amit P. Miholcack Miklós ferences lelkész mond.
(Szertián ill ttsazc az tekolaegyesü-lel a zárd* kérdésében) A nagykanizsai leányliceumot fenntartó Iskola Egyesület a jövő hét szerdáján ül össze Krátky István dr. |x)lgármesler elnöklete alatt, amelyen iaz uj helyzetet fogják megbeszélni. A választmányi ülésen a polgármesteren kívül részt vesznek a zalaegerszegi Notre I)ame apácák képviselői is.
(Ismét kél uj ház épül Nagykanizsán) A Sugár-uti utca-nyitásnál a most éjfülő Kalmár-féle egyemeletes l>érház szomszédságában két juj ház építési munkálalai kezdődtek meg. Az egyik építtető Grosz l.ászlóné, a másik I\'feiffer Miksáné, akik olt szintén egyemeletes házul építenek. \'Ezenkívül még két házhely vau a teleknek ezton a kaszán. A jelek eszerint rövidesen sor kerül az ulépitésre, illetve az uj utca megnyitására, tamii a lelkek értékét erősen emeli. Az építő itt a Horváth (és Vas cég.
- (A ,Rlff-Kabylc HsztaltárHaság)
augusztus havi rendes összejövetelét u • Rózsa, vendéglő nyári kerthelyiségében, rossz idő cselén belső éttermében 1933. augusztus hó 5-én délután G órakor tartja, melyre tagjait és barátait ezúttal is meghívja a Vezetőség.
(Temetés) Török Islván nagykanizsai kömüves-iparosi u kanizsai iparoslársadalom őszinte részvétével kisérték ki utolsó ..ltjára pénleken délután 5 órakor. Nagyszáma közönség vett rtiszt a katolikus (emelőben végl>e-ment gyászszertartáson, hogy hltolső Is-tenhoz/.adot mondjon eggy közlx\'csü-lésbeu állolt i|iarosnak. Az elhunytban Török Ferenc, nyomdánk gépmestere édesapját gyászolja.,
(A strandfürdő közönségének kényelmére) A lurdöbizoltság tegnupi tárgyalásánál Dobrovics Milán képviselő, mint jeleztük, a négyes-kaltiiok ügyét telle szóvá és indítványozta, hogy két személynek is legyen kiadható, mely cselben 1.50 pengő legyen a jegy ára. Ezzel szemben a bizottság 1.60 pengőben állapította meg a jegyárat. Viszont ha három személy veszi ki a fié-gycs-kahint, akkor azok 2 |>engőt fizetnek. Krátky polgármester utalt arra, hogy egyes személy js vehesse ki a kabint, mely cselben 1.20 |>engöt fi-t zessen. A bizottság ily értelmülcg határozott és ez a rend mt\'ir a Jegköze-. lebbi nu|N)kban — valószínűleg már vasárnap — lép érvénybe.
Minden vevő tekintete Singer Divatáruház Filléres Napja felé fordul.
"(Ingatlan kisajálllá*)) Gerencsér I-ajos m. kir. rendörtörzsörmesler tulajdonát képező Huszti-tér 5. szám a. levő ház és telekre a Varga-féle város-, rendezési tervvel kapcsolatban szüksége lelt volna a városnak, részint utcanyitásra, részint sportpálya céljaira. Gerencsér 7000 pengői kért az ingatlanáért, mivel szemben a város 4000 pengőt ajánlott fel a tulajdonosnak. Megindultak a tárgyalások, de a felek nem tudtak megegyezni, lizért választott bíróság ült össze ebben a kérdésben, melynek <2|nöke dr. Sartory Zsigmond nyug. kir. járásbiró, tagjai Kcnedi Imre és Kalmár Zoltán mérnökök, Jegyző dr. Mező Ignác ügyvéd volt. A választott bíróság az ingatlan ériékét 5380 pengőben állapította meg.
(Autóimsz indul Újudvarra) vasárnap délelőtt 0 órakor, az ottani tcrnplomszenlelésre. Indulás a Centrál elől. Vitoidij 1 pengő.
— A legolcsóbb anyag js kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
(A bahitonmMgyaródl aut6karam-hol ügye) Tegnap indullak tovább ag
ügyészségi határozat folytán li finn autózók, miután pontos cimüket lefutlak a kapitányságnak, !Az autó utasai mind a fintk>rszági fTampar városából valók és előkelő szerC|)Ct töltenek Iw uz oltani közéletben. Az elgázolt Ta. más János halatomnagyaródi gazdát ezalatt a nagykanizsai kórház sebészeti osztályán megoperálták. AHa|>ota változatlanul súlyos, azonban fel fog gyógyulni. Tamás betegágyánál tartózkodik fivére, akit u rendőrség szüitéu kihallgatott az cselre vonatkozólag. A jegyzőkönyvi vallomásokat a rendőrség átadta a kir. ügyészségnek.
SPORTÉLET
A strandfürdőt augusztus folyamán fogják ünnepélyesen felavatni
Dr. MesA Pu-mm mecUklaUtU a apoit-—Iliit
Nagykanizsa, augusztus ♦
Dr. Mező Ferenc, a szellemi sportolimpiász győztese, budapesti főreáliskolai tanár, pénteken Nagykanizsára érkezett és felkereste dr. Krátky István polgármestert, akivel megtekintették az uj nagykaui-zsai strandfürdőt és si>ortuszodát. Dr. Mező, aki a kontinens számos hasonló modern intézményét látta már, a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a nagykanizsai sportuszodáról és strandfürdőről, amely nemcsak pompás fekvésénél és elhelyezésénél fogva, de berendezésénél és tervezésénél is valóban büszkesége a városnak, sőt az egész Dunántulnak.
Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint az üzemben levő nagykanizsai strandfürdőt még e hó 15—20-a között fogják ünnepélyes formák között felavatni a MUSx és az OTT képviselőinek lejóvete-lével. A MUSz nevében valószínűleg ifj. Horthy Miklós érkezik le Nagykanizsára. A rendezőség most állítja össze az uszoda-avatás részletes programját, amelyen valószínűleg úszóverseny is szerepel.
Kedvező vélemény Józsa NZTE-ről
Vuüus Iván, hazánk egyik legnagyobb atlétikai szakértője ós atlétaedzője, Józsa vasárnapi székesfehérvári versenye után alkalmi tudósítóknak ugy nyilatkozott, hogy az uj diszkoszvető nemzedéknek egyik legnagyobb ígérete a kanizsai Józsii. Hallatlan könnyedséggel dob, nagyszerű alakú ós jó-fizjkumu versenyző. Komoly és rendszeres edzéssel, sportszerű életmóddal nagy eredményeket vár töle. (Mi is szívesen vesszük. Sport-rovatvezető.) .
Megyeri a MAC-ba lép
Városunk volt néj>szerü versenyzője és távolugró rekordere, főiskolai tanulmányait befejezte Pécseit. Állandó tartózkodási helye Buda|>est lesz és Magyarország legnagyobb atlétaegyesületében a MAC sziliéiben fog versenyezni
Házi úszóverseny a Herkules strandon
Kedvező időjárás esetén, vasárnap f. hó 6-án tartja meg a kanizsai tiszógárda háziversenyét a Herkules strandfürdőben. Jelentkezni lehet Deákynál ott hetyszi-nen is. Egyébként a városi test-nevelósi vezető is, aki nagy barátja az uszósportnak, megtekinti a versenyt. ^
E
ZALAI KÖZLÖNY
1933 augusztus 5
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, au#u»*lu* 5.
0.45: Torna Utána gramofon. 9 IV Hírek. - 10; 1 Magyar táncok. 2 Hírek a Jatnborccrol. Kózb-n gramofon. T2.05: Vlrány szalonzenekar.
12.30: Hírek 1.15: Időjelzés.
1.30: Karinai Krzsi és Szigetin Sándor énekel. Zongorán kiséri Kazft-csay Tibor. - 215: Hlrck. 3 0z«-netek a cserkésztáborból. f: A Itá-tHóélet meveórájn \'Harsány! Olzi elő-ndása\\ - 4.45: Időjelzés, hlrck. -5: »Néhány szó a labdarúgásról.-,\').50: Budapesti III kor. .Törekvő Dalkör.. Vezényel Rozik Béla fi.10: • A rádió a rádióról.. Vitéz Somogy-vrtry Gyula előadása. 630: Gramofon. — 7.30: Móra Ferenc vidám csevegés®. — 8: »Tábortíiz.« Helyszíni közvetítés a cserkésztábortól. 8.45: Időjelzés, birok. - 9: Cigányzene. — 10: >Szórakoziató zcnc.t A m. klr. Operaház tagjaibél alakult zenekar. 11 30: 0zenetek a csorkésztá-borból,
Bén». 1130: Alpesi népláncok. 12 IWIi hangverseny. 13.10: A déli hangverseny folytatása. 16.30: Mand-tlin-ljaugvprsenv 17: Hangverseny (átvitel Had Hallból". 1S..V»: Felolvasás. 19: Korunk problémái. 19 20: Osztrák úszóbajnokság (közvetítés Grácból\'. 19 óra 55 perckor: Kétzon^nás jazz, parafrázisok. 20.25: Előadás. 22 15 Az osztrák uszóbajnokságok első napjának eredményei. 22.20: Esti hangverseny.
Közgazdaság
Likvidálnak alentll Giaser-féle lengyárbar.
IxMiti. augusztus I
Néhány hál óla folyik 1-cntibon a Glaser-féle lengyár likvidálása A bercmk-zésl egy budapesti L-íg vásárolta meg. valószínűleg külföldi tőke segítségével A llkvldá-ciós munka rövidesen lwfejezfídik, de értesülésünk szerint a K-rende-zést nem szállítják cl, mert a vevők puhatolóznak, liogv nem lehetne-e valahol Zalában fölépíteni a k\'n-gyéral1
Teriaéajlózídö
Buzi tiazav. (u]| V-tt »8r -9-90, 78a» 970—tn,00, 79-ea 98Í-1CH0, 80 as 9-90-1020, dunint. (u)) T7-ea !l 15-920 7taa »»-»«, It^cs 915-950, 80-az 9-45-9Í0, rozs (u|) 6-05-615. — Zab körén 7-40—3), — ölctiuer tlaiénlult 7-J5-7 tó
Btriilfátár
Hellullts 147, eladatlan 11 El»«. r«n4í 078—0-79. Körteit 0-78 0 80, nedűt közép 074 - 0-76, kOnnytl 070 -0-7J, 1-8Ö rendű Orr* 0-70 - 0-72, It-od rendll öreg M6-OM, ingni aUldó I, 0\'8H- 096, •nnontu nagyban I-Ofl—1-14, zalr t-24 I 30, bna 080 -l\'Oi, Ulsulh 1 00—I 08.
Kiadja a laplutajdonoa Közgazdasági Rl. Qulentorg Nyomda ia Délzalal Lapkiadó vállalata Nagykanlzaáll.
Pelelöf kiadó: Zalai Kiroly. Interurbán telefon: Nagykanlzaa 78. azAm

Vlllanydrótokon ológett ropülögóp, amely két amerikai pllótanővel Indianopollsban Járt szerencsétlenül. A két nó kiugrott és megmenekült.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lawft Biua* árukat lyen olomáu ml*ru»Ujmk. Armuih,
Bmmér-uéwmr._2848
Képheretexáxabet legolcsóbban Stern szaküzlete végez, Vároináz palota.
Szemere-utca 2/c. alatt háromaxobáa utcai lakás novemberre kiadó. 46
Katonhl felizereléil cikkek dus választékban ; karpaizoniányosok részére sapkák, rangjelzések, kardok stb. legolcsóbban beszerezhetők Beleznat Jánosnál, Supár-
63 M.______3973
Egy Uxlattiatylaéa azonnal kiadó — Sugár-ut 53. sz. 2972
Budapeiteu url cjaládnti egy-két személy mérsékeli áron lakást és ellátást nyerhet. Kívánatra gondos felügyelet. Clm a kiadóban
KOI A rj be járatú fóbérleti utcai szoba szeptember l-re kiadó Clm a kiadóban.
KarpaszamáJiyDxak llplméliel
1 I. kard, tüzér vagy gyalogos l I. kardszíj, tüzér vagy gyalogoa
1 kardbojt, bőr
2 p. sarkantyú, 1 csizma, 1 cipőhöz 1 p. bőrkesztyű, nuppa
1 p. mosó bőrkesztyű
összesen P 40.80
Kaiafmann Károly legnagyobb éo legrégibb beszerzési forrása a fonti olkkekb<
Egyszobás konyhái lakás l-re kiadó Király-utea 6.
november 3073
Két szoba konyhás lakáa szeptemberre olcsón kiadó. Fonyó tyttthy Mlkló*ut 2.
HáromsiobAa lakás kiadó november l-re Kialxtl-utca 8. 8071
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket reudkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szál-lituuk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
Bútoros ott utcai szobák kiadók. Szent Imre herceg-utca (volt Nádor u.) 9. 3069
Két utcai szobás lakáa azonnal kiadó. Csengery-ut 66. , 3064
Eladó egy 5 éves pulikutya Magyar-utca 120. özv. Bohár Istvánnénál. 3066
Lakáa 2 és 3-szobás Józsel főherceg-utca 22. u. házban november l-re kiadó.
Pálmák, kaktuisok, egyéb dísznövények olcsón aladák Horthy Al.-nt 59. 3076
Két sxobás udvari I Miklós-utca 31.
ikáa kiadó Zrínyi 30/8
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6174/tkv. 1933. sz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Harangozó Jánosné Sós Anna, Sós Rozália, Sós Magdolna végrehajtatóknak llj. Gerencsér lstvánné Galamb Anna végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX törvénycikk 144.. 146., 147. § al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 526 P 40 t. tőkekövetelés, 63 P 50 f. eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 22 P 40 I. költség, tőkekövetelése és járulékai brhajtása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő Újudvar községben fekvő s az ujudvarl 60. sz. tjkvben 70. hrsz, alatt fcglalt ház izám nélkül udvar és kerttel a tíeltelekben In-gailanra 520 pengő,
1130. hrsz; h. foglalt szőlő, rét (uton felül) a Dalost hegyen Ingatlanra 74 P
1137. hrsz. a. foglalt szóló, rét (uton felül) présház, pincével, ugysnltt ingatlanra 150 P 25 f,
1179. hrsz. s. foglalt (uton alul) ugyanolt Ingatlanra 85 P 40 i,
1181. hrsz a. foglalt rét Alsógyöpnét ugyanott ingatlanra 57 P,
1189. hrsz. a. foglalt szőlő (uton alul) ugyanolt Ingatlanra 90 P 75 f,
1193. hrsz alatt foglalt rét Alsógyöpnél ugyanott ingatlanra 2/ P kikiáltási árban a 46C5/tkv. 929. sz. végz/ssel özv. Galamb Józaefné Ssabó Rozi J vára bekebelezett haszonélvezeti szolgalmi Jog fenn-tartásával,
A telekkönyvi halóság az 1273/b hrsz. ingatlanra a kérelmet elutasítja, mert a csatolt adó és értékbizonyítvány erre az Ingatlanra a kikiáltási ár megállapításához szükséges adatot nem tartalma*
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Újudvar községházánál megtirtására 1933. évi szeptember hó 26. napiinak d. e. 10 óráját tüzt kl és az árverési fellé-
teleket az 1881 :LX. t.-c. 180. i-t a következőkben állapltja meg:
I. Az árverés alá eső Ingatlanokat éspedig a 70. hrsz. ingatlanta kikiáltási ár felénél, a többit kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLL t.-c. 26. §.)
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-át kész pénzben, vagy az 1881 : LX. t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908 :XLI. t. t 21. 8.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (19u8: XLI. 25 6.)
Nagykanizsa, 1913. évi Junlus hó 17. Dr. Bentzik s. k. klr. Jbiró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
is sok pénzt takarít mag, hm
nyomtatvány szükségletét és kSnyveit lopunk
nyomdájában, Fft-ut 5. alatt rendeli meg.
alapján
Mezögaidasági és kerti
magvak.
Gyümölcsfi permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kálisó, mésznitrogén, Pétl-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Sirius növénytápsó. Futor szénsavas takai mány mész
Madáreleségek.
Pekk ,D" vitamin készilmény. Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mán, mötrAgva, z.ák, növényvédelmi azerek kereakedéaíben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10-
(A bíróiig mellett)
■agykanizMlak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapast, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTEUST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és american bar
Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó VáHalata könyvnyomdájában Nagykaniuáu. U\'sialós tlxlatvezetó: Zalai Károly.)
73. évlolyara 177. iiára
Nagykanizsa, 1933. auguizlus 6, vasárnap
Ara 16 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
fsefkeutóség éi kiadóhivatal: főút 5. (iám Megjelenik minden reggel, béttő kivitelivel
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klöflietéil ára: egy hóm 2 pengő 80 tllléf Sierkei«tí«égl és kiadóhivatalt teleion: 78. u
A vármegyék és a Tabán
Nagy várospolitikai ós városgazdasági problémák forognak szőnyegen. de megoldásuk ds valóra válásuk késik, mert a problémák mellé nem társulnak eszmék és tőkék, amelyek a vajúdó problémákat ki tudnák ragadni a tervezgetések köréből. *
Boldog diákkorom egy kedves emléke jut eszembe. A/, ásvány-vizeklxm dus székelyföld egyik történelmi |x>ntján, Csiksomlyón a Kálvária tövében sz&isavdus forrás bugyogott. Már a törökverő szé-kelyhadak Báthory idejében itt vertek sátrat, hogy a szénsavas, vasas borvíz erejétől frissüljenek. Ide hozták vissza a törökök által elrablott Szűz Máriás szobrot, amelyen még ma is látszik a fejsze-csapás, amellyel a hitetlenek el akarták pusztítani a csodatevő szobrot. így volt a forrás évtizedekig, talán évszázadokon át, mígnem a csiksomlyói Szent Ferences atyák egyike maradandó kölx> foglaltatta a forrást. Ma is ugv van.
Azt a jólelkű Fercnc-rendl barátot a multak emléke s a jövendőbe vetett hit vezérelte akkor, a mikor maradandó kől>e foglalta at íulitő, gyógyító forrást, ahonnan azóta milliók és milliók fogyasszák az Istenáldását.
Krre a csodatevő kútra gondol* tűin akkor, amikor Pcst-Huda csodatevő forrásainak jövendő sorsáról, Ihula|>est fürdővárosról s ben-»e a napirendben levő nagy problémáról, a Tabánról hallok napilap után tervezgetésekel, véleményeket és ellenvéleményeket, lerombolják az omlatag Tabánt s köl)e akarják foglalni azt a sok Islenáldásatj amit a tennészet oly l>ökezöen nyújtott Budának.
A történelmi Budát, a történelmi királyi várat: történelmi foglalntba kell helyezni. Sokat roml>oltunk és keveset épitettünk, ugy. hogy az uj alkotással, az építéssel történelmet edifikáltunk volna. K hasálxj-kon a lörténelmi vármegyék tradícióinak megőrzéséért, jelenének k\'mulatkozásáért, jövendő sorsának kimunkálásáért emelünk szót. A magyar vármegyéket, mint szentelt Klenodiumokat, letesszük a vármegyék kozélxv A történelmi ki-rálvi-vár foglalatát a vármegyék
eimcrpajzsaitól körülvéve álmod-juk.
A magyar vármegyék vármegye-házait képzeljük el Buda történelmi miliőjében. Egy örök kiállítás, egy örök műcsarnok-. A történelem, a vármegyeház arculatán. Olt volna látható minden vármegye mezőgazdasági, ipari, háziipari terméke. Természeti csodája. Mindene, ami a magyart és az idegent egyaránt hívja, csábítja. A jövendő, ahogy ezután akarjuk tudni és látni hazánkat, a történelmet, a jelent, a jövendőt... Jöjjenek fel a vármegyék urai a (ggékes fővárosba s dézzék meg az eltfuiő Tabáni s
az odavarázsolt királyi vár környékét. Szabad-e ugv felépülnie a ki-rályl-vár környékének, hogy olt ne álljanak a vármegyék házai? Sza-bad-c nagy idegenforgalmi küzdelmünkben, nagy idegenvárá-sunkban eldobnunk magunktól a legszebb és a leghasznosabb miliőt, ahová, mint örökös kirakatba, nagy látványosságba oda kívánkoznak, kincseik ismertetésével, vendéghívó látványosságaikkal a magvar vármegyék?!
Talán az anyagi gondok vennék el a tisztánlátást, az értékelést? Nem! Az erkölcsi és anyagi haszon
morzsáil>ól törleszteni és fizetni lehet azt az objektumot, amelynek telekkönyvi lejegyzése aranyértékít őriz a jövendő idők számára.
\\ székcsfőráros örökhaszohbéri aiapon adja a telket a vármegyéknek. A hivő hegyeket mozditó hitével és a Ferenc-rendi barát jö-vendől>elá(ásával foglaljuk történelmi keretbe a királyi-várat s ez a keret nem lehet szebb, nem lehet megragadóbb, nem lehet Ixvszédc-sehh, mintha a magyar vármegyék kérnek maguknak helyet a királyivár történelmi környezetében.
Vákúr P. Arthur dr.
Ausztria engedélyt kapott 18.000 főnyi segitőrendőrség szervezéséhez a horogkeresztes propaganda leküzdésére
Berlin, augusztus 5 Berlini lapjelentések szerint Dol-fuss osztrák kancellár a francia kormánytól hozzájárulást kéri 18 ezer főnyi segitö rendőrség felállításához a német horogkeresztes
propaganda leküzdésére. A kisantant és az angol kormány jóváhagyása után a francia kormány is hozzájárult a kérés teljesítéséhez.
Megint előtérben az uj közigazgatási beosztás
Kállay: .Minden Importállammal tárgyalásban vagyunk"
Budaj>esl, augusztus ."> Kállai/ Miklós földművelésügyi miniszter a jövő hét szerdáján utazik Béeslxv Kijelentette az újságíróknak. hogy minden importállammal tárgyalásba vagyunk Már most is annyi kötésűnk w/», hogy a kínálat lehetővé tvst; a fy-hH-U. Kereszt es-k\'isclier Ferenc bclűgy-
miniszter hétfőn visszatért szabadságáról és átvette hivatala vca-tését. A belügyminisztériumban nagy crO-vet /olyik a választásreform tvrv megazöveyzése A Ix\'lügyminiszté-rium több közigazgatási kérdéssel foglalkozik jelenleg és hirck szerint 7 közigazgatási kerülrlr? akarja beosztani az országot.
Újra javultak a termés-eredmények
A legújabb hivatalos vetés-jelentés
Bu(\\a|>esl, augusztus 5 A földművelésügyi minisztérium
jelentése szerint a buza aratása IKifejeződött, szeme telt é.s suljus, minősége általánosan jó, több helyen igen jó. szalmája pedig nagy mennyiséget ad. A két hét előtti Ixu\'slés óla másfél millió mázsával javnll a termés. Holdanként országos állagban 85!) kilogram, ösz-szesen 21 millió mázsa búzatermés, a tavalyinál ti millió mázsánál többre Cárható. Rozs 795 kilogram termett "holdanként, összesen 11 millió mázsa termés várhaló, másfél millióval több a tavalyinál. Az árpa eléggé fejlett, országos állagban holdanként 887 kilógtam, összesen 7 é.s fél millió termés várható, 300.000 kilogrammal több a tavalyinál. A zab aratása még tart, holdanként 775 kilogram a termés, ami 3 millió mázsát lesz ki. a tavalyinál <10.000 mázsával, kevesebb. A tengeri eső hiányában kissé visszamaradt, holdanként 977 kilogram, összesen 19
és fél millió mázsa várható. a tavalyinál 1 és fél millió mázsával kevesebb várhaló. A .burgonya, hogy jó termést adjon, Ix\'í csapadékra lenne szüksége, azonban így is holdanként 1001 kilogram, ösz-sze-sen 2-1 millió métermázsa, a tavalyinál 8 millió mázsával több termésre van kiiálá-s: Cukorrépa 9 és fél millió mázsa várhaló, 1 millió mázsával több a tavalyinál. Az utóbbi napokban észlelt szép idő következtében a szőlő is igen erősen. előre lendült fejlődésél>en.
Gömbös .merénylőjét" áthelyezték
Budapest, augusztus 5 Perlei Lajost, a Független Frontharcos Párt elnökét, aki az OTI számlanáejjosi, Szekszárdra helyezte ál felettes hatásága. Perlői kérelmezte ugyan a visszahelyezését felettes hatósága azonban nem tett eleget a kérésnek.
legalaknlt a Nagykanizsai Szlnpirtoló Egyesület előkészítő bizottsága
Nagykanizsa, augusztus 5
lelkes, szép eseménynek volt színhelye szombaton este a nagykanizsai Városi Színház. A gondolái, ami néhány lelkes szinhá:-barál agyában felvetődött, valósággá érett: — megtörtént az első gyakorlat i értékű lépés a régi Nagy-kanizsni Szinpártoló Egyesület feltámasztására.
A mcgalakxdás gondolalát Fodor Oszkár igazgató ismertette a színház zsúfolt háza előtt, az egyik felvonás kezdete előtt.
A Szinpártoló Egyesület alapszabályokkal bíró önálló e^ye.sft\'et lesz. A gondola! úttörője dr. Mnt-schcnbacher Edvin tőrvényszéki tanácselnök, a szinikultura lelkes barátja. Az ügy mellett áll teljes erkölcsi súlyával dr. Krátky Islván polgármester és dr. Il-gyi Lajos főjegyző Az egyesület tagjai havonta csekély tagdijai fognak li-zelni. Kz a tagdíj mintegy takarékpénztári betét szerepel, amiért a tag a szezonban 15—20 színházjegyei kap. Ezzel nem csak hogy biztosítva lesz a tagoknak az állandó helyük a színházban, hanem még kevesebbe is kerül cgv-egy jegyük. Nem is szólva arról, hogy ha valaki egy 8 hetes szezonban 20-szor színházba akar menni, akkor két havi jóvedelmélxil kell a színházjegyek árát elvonnia, mlg igv, 12 hónapon ál apró részletek len gyűjti össze ezt az összeget a tagdíjak formájában.
Fodor igazgató szavait lelkes helyeslés fogadta, majd felkérésére .ir. Mulschenbacher Edvin szögezte K-a közön- \'g lelkes melléállásál, kifejtve a színpártolás nemzeti kulturális jelentőségét.
Barbarits Lajos, a > Zalai Közlönyt felelős szerkesztője előterjesztette ezután a hirtelenében ösz-szeállitott .szervezőbizottsági névsort. (Ez a gyors névsor természetesen ideiglenes, a bizottság önmagát ki fogja egészíteni.) A névsor: I)r. Krátky István, dr. Mul-schcnbachcjr Ed vitt*, kin. órloy György, dr. Hegyi Lajos, Fodor Oszkár, Csizmadia Vilma. dr. Ra-poch Aladárné, Kelemen Ferenc. Balogh Dezső, Csillag Jenő és Barbarits Lajos.
ZALAI KÖZLÖNY
1938 auguMlm 6
Ha van gyomorbajod
s nehéz emésztésed! jj^TTTI keserűvíz,
majd kigyógyít téged.
ötszáz kanizsai család él a Cseresnyés-erdő gombáiból és virágaiból
Nagykanizsa, augusztus 5
Récse felé mcn.\'l az országul baloldalán terül el nem\'s Nagykanizsa városának egyik leghatalmasabb erdeje, az 1600 holdas Cserísnyés-erdö. Súlyos százezeieket lehelne kitermelni belőle, ha arra kerübiy a sor, \'az előrelátó várospolitika azonban arr.i az időre "tartalékolja ezt a jelentős tökét, amikor esetleg nem lesz már más kiút a megrendült háztartási egyensúly helyrebillenlésére.
A Cseresnyés-erdő azonban Igv sem jelent teljesen holt (tökét, mert ha közvetlenül nem is, de közvetve hasznot hajt <a városnak. Sok-sok kanizsai szegény családnaak ad most is kenyeret az erdő és ezzel lényeges gondol vesz le a város nyakáról, mert csökkenti a munkanélküliek megsegítésén* szánt összeget. Mintegy 500 család él úgyszólván kizárólag abból a keresetből, tpmit a Cseresnyés-erdő nyújt. Az erdő virággal, ibolyával, gyöngyvirággal, szamócával és főftg gombával nyújt megéllK-tést ennek a pzegénysorsu 500 kanizsai családnuk.
A városi erdőhivatal ugyanis ,VX) családnak adott engedélyt, hogy virágokat, gombái és szamócái szedjen az erdőből. Az engedélyesek igazi lázárjai a városnak. Szerencsétlen, .*selt emberek, akik részben nem tudnak munkát kapni, részben kor ik akadályozza őket a munkavállalásban, vagy a Világháború rokkantjai, akik ha akarnának, sem tudnának fizikai in inkát végezni. A Csercsnvés-erdő 1600 holdjából 500 holdra kaptak engedélyt ezek a szegény emberek, akik naprólnapra járják az erdőt, hogy előle-remtsék a másnapi kenyérrevalót.
A legtöbb és leghosszabb ideig tartó kerevetet a gombaszedés nyújtja. A
kanizsai piacon levő friss és u kanizsai üzletekben található szári Lolt-gombu legnagyobbrészt a Cseresnyés-erdőből kerül ki. Talán kevesen tudják csak, hogy ónnak az Ízletes gombalevesnek, vagy gombaroslélyosnak pz árából, ami az (asztalra kerül, egy másik kanizsai család két-három napig éldegél n maga Nzükös keretei között.
Néhány nappal ezelőtt kinn jártunk a Cseresnyés-erdőben, hogy megismerkedjünk a gombaszedők petével. Vannak emberek, akik majdnem egész napjukat odakinn töltik. A család apraja-nagyja. nagyapától az unokáig ott keresgél regijeitől ké.sö estig, görnyedt derékkal uz avarlun és a fák tövében, hogy összeszedje a néhány kiló napi gombaadagot. Enyhébb éjszakákon még kinn is alusznak az erdőln-n, hogy másnap reggel minél korábban hozzákezdhessenek a gombaszedéshez.
Heggel és este valóságos népvándorlás huz a réesei országúton. Reggel frissen, jókedvűen igyekeznek ki nz erdöl»e. hogy azután késő esi • fáradtan, fájó derékkal, megrakott batyuval térjenek haza.
Nehéz kenyér ez, kér \'m, mondja az egyik hadirokkant gomba szedő, .íki-nek johbkarja ma^dt olt a Piave mentén. Nehéz, de még ezért is hálát adunk nz Istennek, mert néhány fillért mégis csak hoz a konyhára. A rokkantsegély még arra sem elegendő, hogv eltemessenek iK\'löle, nemhogy megéljünk. Többen vagyunk itt ilyenek, akik otthagytuk toz egészségünkéi a hátamban és most csak erre vagyunk alkalmasak. Itt vagyunk kinn egész nap. Azt a kis ennivalót, ami szükséges, kihozzuk magunkkal, ha megéhezünk esZünk, utána pedig jól huzunk a forrás hideg vizéből. Ha sok
a gomba, megszedek egymagam 3-1-5 kilói is, dehát ez csak ritkán adódik. Ilyen száraz időben örülünk, hu megszedhetünk egy, vagy másfél kilót, néha keltőt. Nagy baj az, hogv már régen volt cső. Ilyen szárazságban nem nagyon bújik elő a gomba. ||a eső esik, másnapra tele van az egész erdő gombával.
Mennyit kapnak a gombáért?
IIn nyersen visszük eladni^ akkor 10 .7) fillért fizet kilójáért a kereskedő. 11a előbb megszárítjuk, akkor 2 1 pengőt is kapu.uk érte. Nagyon sokat kell hajolnunk, mlg össze tudjuk keresni azt a kis házbérre valót. Mert «\'z. a legfontosabb. Az ennivalót azt már könnyebb megszerezni, vmert ha más nincs, csak egy kis darab kenyér, ahhoz még mindig lehet hoz-zásütni egy kis gombái és ezzel kész az ebéd.
Es amíg beszélgetünk, körülöttünk él és mozog nz erdő. Egymástól 30-50 méternyire szednek nz engedélyesek, akik közt nincs irigykedés. nincs mohóság, ha az egyik egy nagyobb gom-balelepre akad, ssnki sem siet oda, hogy leszedje előle, mert néhány lé-l>éssel arréb ugyanilyen gazdag telep húzódik meg az avar között.
Ezenlul, ha előre tervezett vikKend-kirándulásainkat elmossa egv u!a|>:>s záporeső, ne haragudjunk a szeszé-íves időjárásra, meri a mi könnyen nélkülözhető szórakozásunk árán 500 szegénysorsu kanizsai család jut egy pár falattal nagyobb darabka kenyérhez.
Dávid Magyar József
Értesítem a tisztelt hölgy -közönséget, hogy 2 hónapra
a cölltagói vilúg-RlálUtúsra utaztam, mely idő alatt az üzletem irányítását a budapesti fő-üzlet (Révészné) fogja in tézni, Tisztelettel
Windlseöné Révész Magda
Gyomor és béliavaroknál, étvágytalanságul, szorulásnál, föifuvódás-nál, gyomorégésnél, lelböfögésnél, szédülésnél, homlohfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc lózsef keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztöutakat.
■O
Az angol királyné fogad
a Bucklngham-palota parkjában. (A királyné középen, napernyővel) Ezen a mlndenévl hagyományos teán . mindenki ott van. akinek neve van Angliában.
Matuskát hélfőn visszaviszik Bécsbe
Budapest, augusztus íj Mntuskn ügyéhen Ih-fejeződtek u kihallgatások é-s a l>iatorlu\\gyi merénylői hétfőn szállítják vissza Bécsbe.
— J0 rádió: Trans-danubta.
Hazai, an§ ftcüli
7., 8., 9.
(hétfő, kedd,
olcsó fíllli
vásc
SIN
DIVATÁÜ
A mélyen lei csak négy napon
Már ma mc a sze szövetk
Időjárás
(ÉJutüwl rdM/cItntéil A ■•larrold-glal InUa.llatanti aata lOlrakan Maian, aaalaa Idö .érháta.
Szélirány: KegRol éa dólbon óazakl. eata azeloa.
Felhőzd : Iioggcl, dólboo éa eato borult,
= ElsOrangu mSJég kapható a Transdanubla Egyesült 00 xmalmok Részvénytársaságnál..
1933, auguntua 6\\
ZALAI KÖZLÖNY
Ahol érintetlenül maradt még a középkor
Látogatás a világ egyetlen zsidó városában, a kismartoni tfxettoban, ahol ma is agy élnek az emberek, mint kétszázötven esztendővel ezelőtt
Kismarion, 1933. augu.*zlus (Copyright). Nem egészen 100 lakása van ennek a régi irirusnak, u kél zsidó ulcúhan talúir 10 húz sorakozik
egymás
mellé és pénteken eslc
kulccsal zárják be azt a rácsos kaput, amelyet a XVII. század második felében illeszlettek a már-ványoszlopokba Bécs kiüldözött zsidói. Különös formájuk van a düledező, sárgára lesiet házaknak, a telekkönyvien pedig minden ház gazdájául több nevet vezettek a rubrikába. Ennek is meg van az oka, mint ahogyan a kismartoni\'1 ghettóban 250 esztendő óta semmi sem történt ok nélkül.
A kismartont ghettó ma I* önálló politikai község, \\
ha akarjuk, hát város, saját pol-gármesterével, külön városi tanácsával, évszázadokon keresztül megőrzött tradícióival és rendeleteivel és a hivatalosan Unterberg-Eiscn-sladtnak elkeresztelt község a viláy eyyclhn épséybpn megmaradt ylicl-tója.
Kismarton (német nevén Eisen-stadt) ma székvárosa a Magyarországtól elcsatolt osztrák területnek. Az osztrák idegenforgalom erősen kultiválja, évenként sokez*y idegen fordul meg.
Az utcabejáratol, ahol megállunk, jobbról is, balról is emehte* sárga házak szegélyezik. Közötlük két la-ragoll márványoszlop áll ép a márványoszlopokat rács köti össze. A glielló bejáratánál vagyunk. A rács most nyitva van, eredeti rendeltetése az, liog^\' pénteken este, szombat bejövetelekor lezárták itt a ghcttól, ahová nem leheteti szekérrel bemenni. Ez a szokás fennáll ma is, amiként hogy változatlanul megmaradtak a XV11. század!>ól a ghetlók részben irott, részben szájhagyományként é!" törvényei
Két utcából áll a kismartoni ghettó és a kijáratnál rács helyett vastag lánc Szolgálja ugyanazt u célt. A lánc kél szárát ugyancsak lakattal zárják le pénteken este és csuk a szombati esti ima után nyílnak meg a rács és a lánc zárjai. A házukon keskeny deszkáin-|>ok tarkítják a fulut, alaposan megkoptak, néhol kilátszik már alóluk a malter, másutt lassan el is tünedeznek. A rendeltetésük az, hogy
napfelkelte után ■ templomszolga végig járja* a két zsklóutcát, megkopogtatja ezeket a régi táblákat éa e**«l figyelmezteti az embrrekel, hogy Ideje már felkelni, mert nemsokára kezdőtlik a zsinagógában a reggeli isteni tisztelet. Szombaton nem kopogtatják meg a táblákat, ilyenkor a > samesz < hangos szóval kiáltja, hogy: SchülU
A kismartoni ghettóban még mindig
a nyílt utcán tartják meg * lakodalmakat,
ill gyülekezik uz egész község, han-gtxs szóval invitálják a ghettó lakóit a iukodolmus szertartáshoz és a jghettó zenekara kíséri a mennyezet alá külön a menyasszonyt és külön a vőlegényt...
Szepesváralja alatt, alig félórányira Lőcsétől emelkedik a szcjícsí káptalan külön városa Eredete messzi századok ködében tűnik el.
Szepeshely a Sladt o/i/iv Jud?n Mindenki pap ilt, a |H>lgármester, a városi tanács, reverendás papok gépelnek a püspöki palotában és az egyetlen civil funkcionárius a templomszolga, aki egyben levélhordó is. Kismarton: ugyanaz zsidó kiadásban.
Kgyetlen keresztény funkcionárius az a templomszolga,
aki szombaton uz elkerülhetetlenül szükséges munkálatokat végzi. Zsidó a polgármester: Gábriel Vilmos, a Wolf l>orkcreskcdö cég pincemestere, zsidó a községi képviselőtestület lúgja, zsidó a jegyző, a polgármesteri hivatal a templom épületében van, az önkéntes tűzoltóság pedig ott, ahol a rituáló parancsai szerint a baromfii vágják.
Más a gazdája a házak földszintjének, más az emeletnek
Amikor Kismarton még Magyarországhoz. tartozott, a ghcUónak színién önálló község jellege volt, aklor Aisó-kismartonnégynek nevezték és élén a
községi biró állolt. Természetesen ez is zsidó volt, aminlhogv nyár a 17. &/fizudban is zsidó hirók intézték a ghettó sorsát. Jóllehet irott emlékek szólnak arról, lw>gy Kismartonban már a II. század ekjén is virágzó ghettó működött, ennek a zsidóvárosnak az. eredete csuk a 17. századig nyúlik vissza. Bécs 1U7I-ben üz|e cl zsidait tós u bécsi zsidók Morvaországban kerestek menedéket. Ilt sem volt s.ikálg maradásuk. Menekülniük kell \'lt és l.stcrház.y Pál herceg. Mug>arorsz.úg nádora, a határőrvidék t;ilx>rnoka és helylurtőja liosszas tárgyalások után menlevelet adott u nikolsburgi zsidóknak, nf<,vK.a rabbi vezetése alati ünn\'-pélyesen "onultak Kismartonit Ifs kezdlók meg a mai ghettó éjiitését. Minthogy u menlevél ugy szólott, hogy a herteg védelmére csak azok a {zsidók tarthatnak igényi, akiknek Kismartonban házuk van. már pedig a rendelkezésre lmcsájtott terület nem volt elegendő althoz, hogy annyi ház épüljön ill, ahány család Nikolsburgból ideköltözött. a leleményesség \'-gy egészen különös, Olaszországban mé-t m-t is vok helyen látható megoldásra kényszerítene a zsidókat. Egy-egy házat több család épített fel. a telekkónyvek-ben más névre került földszinti front és az cme\'cti, más volt a tulajdonosa a hátulsó résznek és az otdaHrpkfus-nak és még mu is szigorúan elkülö-nitve jegyzi fel 11 kismartoni telekkönyv u házak tulajdonosait.
Ferdinánd császár sárga zsidófolt/a a muzeum üvege alatt
l. betű alakban torkollik egymásra u kismartoni ghettó két zsi-döulcája. Az alsó és a felső utca. Különös alakú házak sorakoznak egymás mellé, széles. Ixdlhajtásos kapukkal, kiugró erkélyekkel, négyszögletes barokk ablakokkal. A felső ulcu széléről nyilik a te-melő. amelynek ill a neve. hogy: *Az élet húza • Ilallallanul érde-
kes a kismartoni zsidótemető.- a melynek igen nugV íródni ma van. évszázados sírkövei változatlanul és teljes épségükben megmaradtak. Érdekes és értékes a zsinagóga kincses kamrája, aranyból és ezüstből készült ősrégi kegyszereivol.
I)c legérdekesebb Kismartonban az a muzeum, amelyei Wolf Sándor létesített egy régi barokk pu-
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
El ne mulassza megtekinteni feltűnő olcsó árakkal ellátott kirakatainkat
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
JWW
MIHtir SS BUVTLM . JrOMHOXMM Aftfi StM3Z*MOT nmilü/rr-awr- mmáqc
+ir/fMP/is
■gmj 7016 OS /icidiéf
lólábán, a ghettó halárán tul. A Wolfok Kismarton megalapítói kö* zé tartoztak, az ősüket Auslerlitz-nek hívták és 17ÍH)-ben vették fel a Wolf nevet. Egykoron világhirü Iwrkereskedő cég volt, ők szállítok ták mindenfelé, a híres kismartoni és ruszli bort. Wolf Sándor 60éves, nemzetközi relációban is elismert szaktekintély és rendes hallgatója a InScsi egyetemen uz nrcheológiá-nuk, művészet-történetnek és filozófiának. Hallatlan áldozatok áráti teremtette ineg a muzeumot, amely* nek. Csat kai Elemér dr. ismert művészettörténész a vezetője. A mu-zeumjian ö kalauzol.
Nagy ós értékes kincseket rejtenek mugukbun a muzeum szobái. A
llaydn-t eremről í
már sokul irtuk és egy szekrényt töltenek meg azok a könyvek és újságok, amelyek a Haydn-centcn-nárium alkalmától ismertették a rcliquíákal. Külön szekrényben őrzik a Gotterhalte "IsŐ kofáját, a melyet 1797. február 12-ikén adtuk ki. Köröskörül látjuk u csár szári \'Ivmnusz különböző nyelvű szövegeit, ezek között mint kuriózi-tás kétségkívül legérdekesebb az u vugyvaság, amelyet a magyar szabadságharc leverése után, lH49-bcn Málé Magdié, A\', k. ForliJIcations-beamter und Ehr-nbűrgrr irt és ajánlott hódoló tisztelettel Kalser l\'ranz Josef legulázatosabb figyelmébe. Ezt u szöveget a monarchia valamennyi népének nyelvéből imigyen állította össze Máté Magdic: Nlnoga létű, viele Jalire. Molti anni: az Isten éltesse! /.ivio! I.etel Kvu! Éljen I CaesarI Kaiserl Királyi Bél Umobcinskom! In (iemeinschaft. I11 oommune! Közösségi Kapé vajno, singen wir jetzt, Cantiamo: »az Isten éltessem, Külön szobában vannak a rahtiy Kllsler levelei, ■zétfoMló lUlud és vitrin alatt a hlrea Un cosuo selyem lehér cipellője. Alig harminchármas. Egy gyereknek is kicsiny lenne, fis melk\'tte az Isteni Eahny csipkekesztyüje. A szerelmes-leveleken elfakult már az irás... Aztán magas |>olcokon a Wolf-cég első üzleti könyvei, héber betűkkel a sárguló lapokon. Kél szoba foglalja magában a zsidó emlékeket, az egyik szo-bu falán látjuk I. Ferdinánd császár-nak azt az l.r>2t}-ban kelt eredeti pá-tonsél, amelyben elrendelte, hogy a zsidók megkülönböztetésül sárga foltot tartoznak viselni, fis üveg a|att, a pátensre ragasztva ott Van még a sárga
«
ZALAI KÖZLÖNY
1983. auguixtug 6.
folt is. Nyolc centiméter átmtfrőjü korong, a jiosiló maga négy cm. széles. Az idők folyamán kivsé megfakult, de azért sárga és rikító m-> is. ..
Sok-sok .érdekes emlék összezsúfolva: tenyérnyi széles, bőrrel fedett husáng leiógö szkjukkal, ezzel verték meg azokat « zsidókat, akik elhanyagollak a templomot. Hégi házassági szerződések, aztán egy levél, rajta « szöveg:
Zwel Flaschen Burgander, vier
1-lasehen
Wacheimer erbittet sieh 21. IV 17%.
(ioethe.
... Háromszáznegyvenhét lakása va t a kismartoni glictlónak, amely az évszázadok során a leghíresebb oribodox rabbikat küldte Kurópa minden részébe. Talmudiskolája egvkoron hircs volt A fiatalsága ma lázong, le akarja rázni magáról a ghcttö láncait . Nemsokára a kismartoni gheltó is csak emlék lesz .. Kár lesz érte. .
Padi 16b
A kanizsai 75-ös cserkészek a jamboreen
(iödöllö, augusztus 5 A nagykanizsai |>olg;\'iri fiúiskola 75. sz. »Árpád\' cserkészcsa|)u|.i jullus hó 31-én cserkész-Jó kedvlx\'n érkezett meg a gödöllői jamboree segédtálxirba. ráírnál a legjobb helyen, a l.\'gforgalma. subb útvonal jobb oldalán, közvetlen a III. ker |>arancsnokság sátra mellett ütötte fel. Dacára a zuhogó esőnek, i serkészeink lelkes munkája rövid időn belül \'megteremtette az juj jamboree otl-lionát. Magyaros díszítésű nyirfa-ke-ntés figyelmezteti a pvüzsgő tdigene-ket a kanizsaiak kis táborára. Cserkészeink már tökéletesen bekupcs.)-lö.itak a jamlxuee cserkészmunkábtt ilö.zskonyhán, láb;>rparan< sn >kságnál teljesiteiK\'k szolgálatot . Augusztus hó 2-án résztvettek a lélekemelő megnyitó ünnepségen és szemlélhettek a sok-sok ezer idegen cserkész. felvonulásán. Hullották Magyarország kormányzójának a eserkészekhez intézett .szózatát, szem-bei.éztek a világ összes gyermekeinek jótevőjével, Bi Pi bácsival, akinek árváról nr.i is a cserkészeket buzdító mosoly sugárzott. Cserkészeink nap-nap etán látogatják az idegen táborokat s Így 15 nap ulatt áttekintést nyernek at egész világtábor érdekességéről. Eddig megglátogatták az amerikaiakat, angolokat, oszlráko! ai, négereket és hindu táborokat. A következő napokban is a többi nemzetek cserkészeivel köüiek barátságot, hogy feledhetetlen emlékekkel térhessenek vissza édesanyjuk otthonába.
A cserkészszülőknek azt üzenem, hogy gyermekeik egészségesek, táplálkozásuk jó és bő, pihenésük gyakori; sokat álmodoznak a jövő szép és nagy cserkészvilágról, arcukra a jó Isten közelsége pírt varázsolt Ugy, hogy lélek-ben gazdagodva, testsúlyban gyarajwd-vu látják viszont gyermekeiket.
Deák Irtván par* manók.
ÉRTESÍTÉSI
Értesíteni az igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet £rxaébet-tér 20. azám alá, volt Kisfalud! és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTSCHEIRDL PÁL
■\'JI5 v.Bkercgkedd
Ébrednek a begyek
Irta: LIDIIT JÚLIA Éppen a Höröndi Julis rendiben sétálgatott. Már az imént feltűnt neki ez a lány. Valahogyan nem olyan a dolga, mini a többieké. Hiányzik róla az a méltóságteljes, munkának széniéit nyugalom, ahogyan ott ni, a többi asszonyok hajladoznak a szőlőtőkék körül Kérges, éreti asszony tenyerükben vigyázva, féltőn forgatják a fürtöket. Szinte anyai gyöngédség ömlik el egész lényükön. Kz a tacskó meg itt egvre nyugtalankodik, kapkodja a fejéi. Szeme egyre főnek kémlel. Ni. most is az edény .mellé lette a szőlőt! Aztán pár villámgyors mozdulat, egyszerre megtelik a bödön. Itt a Jóska a puttonnyal. Ahá, hát ezért! Klárulju őket az összenézcsük, amely még tiszta, de valami már ígérkezik iKMinük, mint ahogyan odafönt a kádakban forr és készülődik az uj bor. Lálja a Jóska nehéz ncki-iudulását a Julis renditől a présházig. Szemével követi a legény útját egészen fölig. Magában Ixxviá-natot kér a Julis tói Ilyenformán: ■ Kedves, jó Julis. nézd, amig é\'« olyan nagy gonddal babrállam itt a szomszédos lökén, mindent láttam azalatt. Láttalak téged, láttam a Jóskát, láttam azt is. amit ti ketten még nem is tudtok és ne haragudj. amiért itt most fölösleges vagyok, de nézd Julis, még akkor sem megyek el, ha majd üresen visszajön a Jóska. Mert nézd, Julis, innen a te sorodlxM olyan pompás a kilátás, nem tovább, csak a présházig. Látod... ott... a pince előtt... a vincellérrel,.. a... a Laci ifiur. Hát látod Julis, ezért!
Hogy egy kicsit kárpótolj
ezért! • | ja. se-
gilcni kezdeti neki. A vizes dézsa egykettőre megtelt. I\'uixxsra rakva várta a Jóskát.
Mint valami éreti, aranybarna levél, ugy rebbent most Julis tekintete a másik felé:
A kisasszon szerelmes. Mi. mi az. mit mond Julis? Azt, hogy a kisasszon szerelmes.
Aztán miből gondolja Julis? szólalt meg melleltük egy meleg férfihang, a Lacié.
Hát mer csak ollan szomorú a szöme. fis ahogy rájuk nézett biztatás, egymásfelé való noszogatás volt a szemében.
Furcsái feleli rá a fiu:
Tudja Magda, ügyesen csinálta a húgom, hogy meghívta magát a szűreire, egy szorgalmas szedőt takarít meg nekünk. Avval gyöngéden főlscgitetlc a szőlőtőke mellett kuporgó Magdát.
Már jól Ixmljáríak a leszedett sorok rengctegck\'n, amikor meg-szólal! a fiu:
És most hadd lássam a szeméi !
Abban a percl>en érezte, hogy meghasadt az ég. egy pillanat és káprázatos fényességben ki-nvilatkozotl előtte az* Élei, a Cél Magda.
A lány szeme előli meg bilwr fények gvulladtak ki. a csillagok is mintha összekapaszkodtak volna s mind, mind ott keringne, táncolna körülöttük. Hz, ez lehet a Ixddogság.
Odafönt gramofon szólt. Ugy látszik gyülekezik a lársaság.
Nézze... Laci... olt lenti
A hegy lábánál, az országidon szürete lök tartottak hazafelé. Ix\'g-hátul Jóska, meg a Julis.
Visszamaradt nyári áraimat és az összes maradékaimat
visszavonhatatlanul utoljára
ismét leszállítottam.
Világmárkás D O X a óra P 26-80
N apvidA .Old M«mUv«««k S« IIII4H4I.
1 pár 14 karátos arany karikagyűrű 18 P
Ébresztő óra P 4-50 Kitűnő szemüveg tokkal P 1-70 Valódi alpaooa ewAk4axUt.tr.
Ékszerek, karórák, Zeiss szemüvegek
7.UI maclapö olcaó árban
Rablnek Dezső-"*\'. Piac-tér
Még az estéli sziliek, illatok kóvályogtak a lelkében, amint fölfelé kapaszkodott a hegyen.
Én már \'hajnalban kijövök a-szürctelőkhőz, előzze meg, kedves, a többieket s akkor a maga aszfalthoz szokott, szépségkereső szemének, valami nagyon szépet mutatok, mondta I>aci a búcsúzáskor.
Már látni a villa pipacsszinü tetejét. S ott elölte... valaki... fehér apacsing... az a rögszinü, barna, arc... Laci. Megállt ott a hegyoldalon, ősszeku lesolt a a kezét s ahogyan azt mondta: >I,aci<, az olyan volt, mint egy harmatos, kora reggeli imádság.
Most épi>cu erre fordult. A, nem vett észre. Ment még egy daralwt.
No, most, most idenéz. Inl neki. A l.aci nem mozdul. Mi ez? A Laci idenéz és nem mozdul. Fölvetette fejét, nézte a flut a reggeli napfénylxMi és ugy ment előre. Mini estéli harmat elöl a virág, ugy csukódott össze a szive.
Már a fordulóhoz éri. Most hirtelen megmozdult az a fénylx\'inár-lott szobor. Megindul.és jön feléje.
Ugyan minek? Kz a kis »ugyan, minők< n lány szeméből, szinte gúzsba köti a fiu léptét.
Magda, kedves, oly különös a szeme, arca, mi az, mi történt?
Ugyan, minek? Int rá megint.
A présház előtt gyülekeznek a szürelelők. Már menne be előlük.
Kezicsókolom kisasszon, nézze meg hunnajd gyütt! — állitja meg egy friss, pajzán hang.
Julis ül a küszöbön. Mögötte Laci és i>tt lejjebb, a fordulón tul, ahonnan . jönnie kellett; végtelen semmi: köd.
Julis... a köd ... a köd... — rebegi.
Hát ezért? — hajol hozzá a fiu. Mire Magda mélyen, mélyen lehajtja a fejét.
— Jöjjön, megmulatom, amit ígértem I
Kivezeti a legmagasabb jKintra. Ott állnak a reggeli fénylxm és nézik, ahogyan a nap tüzes aranydárdákat hajigál a ködbe. Szétfeszíti, széthasogatja, szinte hallani a napfény fejszék c-se lyl ülését. Olt szemben, amerre a bükkös lehel, már ritkulni kezd. Mintha iáiba* tatlan ujjak lxmtanák le róla a ködtakarót. Már halványan látni a fák arany és bíboros koronáját. Megfogja a lány kezét ós ugy mutat át:
— Ébrednek a hegyiek ...
Megbízható ügynökök
csakis Jó referenciákkal
osztálysorsjegyek eladására
előnyős föltételek mellett (elvétetnek, levelek rotorenclák megadásival jotí Igy cimzendflk:
BUDAPEST 62. POBTiflÓK 41.
1933. auguiilus
SZÍNHÁZ
Az öreg tekintetes
Gárdonyi Géza nemes veretű irodalmi levegőjének humorlmn és az rlcl keserűjében egyaránt halk, fi-noin. szivhez találó tónusai elew-nedtek meg táblás ház előtt, pompás előadásban a tegnapesti premieren. Rózsah -íf/j/i Kálmán isien-áldotta tehetsége a közvetlen, meleg, nléiven és igazán emlx-ri színek hatalmas $kálájál szólaltatta meg az Öreg tekintetes bájos alakjában. Vitte vele az egész együl-lesl. Róla is, a micinkről is, sok*-sok mondanivalója lehetne á kritikusnak. ha a késői lx*fejezés miatt a helyszűke nem f<»gná le a tollát. A<\'/"// Árpád, különösen az utolsó jelcnctcklxm markáns alakítási adott. Kitűnő volt Vass Irma parnsztasszonyn, Gál Zoli nagyszerű inas-figurája. Metlgyrsy Juci nagvon finom alakítást adott. Hm-</•• László osztozott nuty a sikerlx\'ii. Kpjzód-szcrcpbcn . Kfsnnirky-nak volt zajos sikere. (hl)
A színházi Iroda hirel
A* >üreg tekintete** közkkánarra vutúrp délután. Itózsahcgyi Kálmán. a magyar színészei büszkesége, engedve a sok oldalról elhangzóit óhajnak, mindazok számára, akik a legnap esti .öreg t.\'kinleies. premierjére jegyei már nem kaphattak, ma, vasárnap délután fél I órakor még-egyszer eljálsza hires szerepét, az óreg tekintelesl. A délutáni olcsó liclvár van érvénylnm a II) K) filléres differenciák ráfizetésével.
Rózsahegyi Kálmán >A ilgánv<-ban Iwciamk. Ma, vasárnap este fél *!) őrikor vesz bucsut Nagykanizsa közön-ségétöl Hózsahegyi Kálmán.
Keleti Árpád búcsúja
Keleti Árpádot közönségünknek volt alkalma bonvivan-szerepekben. szerel-mes és nagyvonalú jellemszcrepeklx\'n megismerni. Színjátszó talentuma általános megbecsülést hoa»lt e kiváló és lelkes szinész-cmfcrnek s hisszük, hogy hétfői liucsuestje és jutalomjátéka az évad egyik leghangulatosabb zs-.ifolt •\'ázás estéje lesz nz évadnak. A ka-eagóest müsorál ő állította össze a im-Iwiréimdalom remekeiből. Az estén fellép (iaramvölgyi Iván is, aki egy sli-usos szeriőz-jeleneitol veszi ki oroszlánrészét a sikerből. Kiemelkedő vígjátéka a műsornak nz Édesanyám című kétfeivonásos kis színjáték. Tánook ís tréfák fűszerezik a hangulatosnak ígérkező kacagóestet. A hétfői előadás a színtársulatnak is bucsuelőadása.
A„CSEPEL"varrógépek
minden fajtája kedvező leltételekkel RÉSZLETRE
újból kapható "agykanliaáű: HAVAS áruházban,
Zalaszontgréton Klein Zsigmond cégnél
ZALAI K0ZL0NY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 6, vasárnap
Római katolikus: Ursiinv. Protestáns: Berta Izr.: Ab hó 14
Városi íruzeum éa könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Qyógyszerlárí é]|eli szolgálat e hónapban: «z Mária gyógyszertár Erzsébet ttr 40. sí. és a kiskanlisai gyógyszertár.
OőztUrdő nyitva reggel 6 órától eale 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Augusztus 7, hétfő
Hóm. katolikus: Ka|etán. Protestáns : Ibolya. Izr.: Ab hó 15
(A polgármester Gftilöllön) l)r. Krátky István |x>lg.irmesier Gödö\'lői utazott, ahonnan valószínűleg kedden este lér vissza.
(Gyűlések a megyeházán) A megyei kisgyűlés\'\'és közigazgatási bizottsági ülés folyó hó ll-én, hétfőn lesz.
I)r. Halázs Zsigmond ügyvéd iro dájál Erzsébet-tér \'21. szám (.t\'jnépi Klek-féle ház) helyezte ál.
íSasS II*|>a filmje 11 arc*on) A Sass Baba indiai (áuc-fllmjét Barcson is bemutatták a Sass művész-család oltani kiállításának megnyitójául. Az előadás a mozgószinházhan\' volt, a melyet erre az estére zsúfolásig töltőit meg az érdeklődő közönség. Barcs egész intelligenciája ott volt a széksorokban. A bevezető előadást Bar-háríts l.ajos, a nagykanizsai Zrinvi Irodalmi és Művészeti Kör főtitkára tartotta, vetilelt ké|>ek kíséretében ma. gyarázva Sassné és leánya indiai pályafutását és művészi egyéniségét. A közönség zajos lapsokkal sokszor szi-kitotta félbe az előadást, hogy ünnepelje a glóbus másik felére szakadt művészeket, kikel családi és baráti kapcsolatok egész sora fűz Barcshoz, sőt utolsó bucsut is ott vetlek sze. reitciktöl, amikor a nagy u!ía elindullak. A lelkesedé^ tetőlokra hág >lt, amikor a han;,os-velitön keresztül meg. jeleni a barcsi közönség előli a (micsszo Ke lel misztikus zenéjére táncoló Baba, Mkil a né/őlér szeretettel megéljenzell.
(Eljegyzés) Havas llust cljegvvzte Antal I .ászló, Budapestről.
(A tiidöbclcggoridozó tav ári szünete) a tegnapi nappal megkezdődött. A rendelések a szokásos négyheti szünet után s/.cptcmberbcu folytatódnak. Szükség esetén nz Intézel betegei részére az intézet orvosai privát-rendelőjükben is rendelnek.
(Az OMKE veieiösége) dhatá-rozla, hogy az egyesület kertbelyisé-gcit egy ünnepnap délutánjára a gyer-mekek és az ifjúság szolgálalába állitja. I". hó ló-én, kedden délután tél 1 órai kezdettel kedves programmal rendezik a gyerm.\'k és ifjusági délutánt, melyre az O.MKIí tagjait gyermekeikkel együtt szeretettel várja a rendezőség. Szívesen látják a tagok előre bejelentéit vendégeit is.
>A híres városról.< Sem magasság, sem mélység nem rettent. Ez a jelmondat ül Kecskemét cim.\'rén. Kecskemét nem a történelmi emlékeknek és muzeumok hangulatának vámsa, hanem az eleven életé. Az l\'j Idők kezdte meg érdekes színes közlemények sorozatában ismertetni a n*a-gyar értékeket: azokat a városokat, a mélyeket a mindig külföld f-\'lé néző magyar észre sem vosz, holott érde. késség, egyéni karakter, mozgalmasság tekinlclébcn könnyen felveszi « versenyt a sokul emlegetett, külföldi, vidéki városokkal.
— Közllsztvlselők régiére rendkívül előnyös butQrvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivit-\'lben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopstcln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Nagypapa is
F R U T T l-t kiván a nyugalmas élethez. Tehát:
Tudod mit? Együnk íf^Jtf-ti
r
Gyártja: STÚHMER FRIGYES R. T. BUDAPEST
Fodor Oszkár és Harczos Irén esküvője
Nagykanizsa, augusztus .7 Ma, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a nagykanizsai városháza anyakönyvvezetői hivatalában Fodor Oszkár színigazgató esküvője HarrZos Irén sznbreltprimadonná-val. Tanuk: liózsfthrffyi Kálmán, a Nemzeti Színház örökös tagja és liarlxirils Lajos, a »Zalai Közlöny* felelős szerkesztője.
A vér iölírtiiltéie céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Fer«ao Jóuel" keserüvhel Inni. Az egész világon mindenütt rendelik az orvotok a valódi Ferenc lóxsef híz használatát, mert ez szabályozza i bélmüködést, erősili a gyomrot, javiija a vért, megnyugtatja az idegekel és ezáltal uj életerőt lereml.
Olcsó cIpőá«i8liá« az >Idcál< cipöáruházban. — Nézze meg kirakatainkul.
Egy halászhajó „letartóztatása".
A tengeri jog értelmében az angol partőr-gőzös letartóztat és bevontat egy Idegen halászhajót, amely a három médöldei zónát átlépte.
BIZTOSAN HASZNÁL
A korpásodá3 megszűnik A hajhullás megáll A haj újra kinő
Z. K. SZH£VJÉ/VV T. Gellért Lajos mérnők és Taa
Silveikedlík nekem a TRILVS1N blolo-ulkui hajerAdtó uirie »on«" Jalmat Ingyta <» b4tmMtv« ■
N4v.................................
ntca
ZALAI KÖZLÖNY
1933 augunlui 6
úgymint:
női, férfi és gyermek febér cipők, szandálok, bocskorok stb. stb. árait
fül
Febér és mogyoró Dől antilop cipők, egyes párok már 5 pengőtől.
Ideál cipőáruház
Nagykanizsa, Fő-ut 12. szám
— Slesaen olcsón vásárolni, meri cl-fogynak a Filléres Napok Slnger Divat-éraházban.
(TeJelMsfrU tanfolyam) A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia ezév augusztus 22-től november 12-ig Tejgazdasági Ellenőri tanfolyamot tart. A tanulók teljes ellátásukról és iskolai költségeikről maguk kóte\'.esek gondoskodni. A betöltött 18, illetve 40 év a felső, illetve alsó korhatár. Szükséges a csermajori, vagy sárvári mezőgazdasági tejipari szakiskola, vagy bármilyen mezőgazdasági iskola elvégzése az elemi ós középiskolai végzettségen kivül. Bővebb felvilágosítással a keszthelyi gazdasági akadémia igazgatósága szolgál. Pályázatok határideje aug. 15.
— A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
(PUsztité tűsek) A Szécsisziget határában fekvő KáricsJi hegyen a napokban veszedelmes tüz pusztított. Pálcs I\'ereno csömödéri lakos pincéje kigyulladt és a tüz a nagy szélben gyorsan tovább terjedt, ugy hogy hamarosan másik két hajlék is lángol fogott. Mindhárom leégett. A jwikai csendőrség megindította a nyomozást. A tüz oka valószínűleg gyújtogatás volt. — Lukicza István memyei lu-kosnak a csendőrség szomszédságában levő szalmafedeles háza az éjjeli órákban kigyuladt ís teljesen leégett. A telken, mely közős és három részre oszlik, tőbb szalmás épület áll. Az épületek közül a legbelső gyulladt ki fey a |tóbbi nem esett az északról fújó szél útjában. A vizsgálat megindult.
— Minden vevő tekintete Singar Divatáruház Filléres Napja felé fordul.
— ftrdeke» híreket közöl most mindennap a rádió a gödöllői világjam-boree-ról. Valóban csodálatos, hogy a rádió mennyire sokoldalú és mennyire hozzátartozik a modern ember életéhez. A lakásunkban levő kis szekrényke napról-napra ontja a legkülönbözőbb tanulságos és szórakoztató műsorszámokat. A bevált 2-f 1 lámpás, négypólusu hangszóróval egybeépített ?016-os Orion rádió 80 pengős árban bármely rádiókeieskédönél megvásárolható.
— N*á éa férfi tennisz ,-jpök nagy választékban az »Ideál« cipőáruházban.
Romlott tat Ital, hn gyomrát elrontja, Pél pohár „Igmándi* gyorsan helyrehozza.\'
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetőinek
Nagykanizsa, julius 21
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ölkiiós aranytömbtől az ingyen nyardlásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külíöldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A » Zalai Közlöny« a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépési tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden elő/izetö számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlöny minden igazolt előfizetője, hn Budai>estcn van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon ál díjmentesen lakhat ik a főváros egyik legjobb-nevü szállodájában. Szoba-számlá-jál t. i.. a »Zalai Közlöny« fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlöny*-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budaj>estrc kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezmény! az újonnan belépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényekel kielégíteni.
Nem ksptsk fizetést s oslkágól tanítók hónapok óts, azért rendezték ezt a tüntető felvonulást. Cslkágó ugyanekkor sokmlllló dollárt költ a .haladás százada* clmü világkiállításra.
j4tAu-As»al
CYANDZ
Megrendeléseket felvesz és felvilágosítást ad:
Metx János testo. Nagykanizsa
Budapesten szálljunk ■
METROPOl
BA
RAkóozi-kt 68.
150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinán hlrü, kiváló konyha. Cigánymuzsika. Virágoskert.
Szoba 4 p«Ng0tél. Táljai pertxió 9 P-tfll.
Ne kísérletezzen,\\
iiiiriUl/on a ré<i bevált I
ltOVAKIKTO
használatánál.
| Mindenütt kaplintó
SPORTÉLET
Elmarad a Herkules-strand házi úszóversenye
Több kanizsai úszónak a »Jam-boreen< való részvétele miatt a 0-án délutánra tervezett házi úszóversenye elmaradt. Folyó hó 13-án, következő vasárnap, minden körülmények közölt megtartják. További jelentkezések a részvételre leadhatók Deáky úszószakosztály vezetőnél.
Nagykanizsa asztalitenisz-bajnokságai
Nagy érdeklődés előzi meg Nagykanizsa 11)33 évi aszlaiitenniszbaj-nokságait, melyet kedden bonyolítanak ie. Az első osztályú bajnokságra már U-en adták le a nevezésükei, a párosra |>edig i pár nevezel!. Különösen az első osztályban lesz nagy küzdelem, ahol több egyforma ké|>ességü játékos pályázik a bajnoki cimre. A párosban szintén nagy küzdelemre van kilálás. Nevezni leltet Magyar és Szakonyinál hétfő délig. Nevezési dij: 1. oszt. 70, II. oszt. 50, pá- . rosra 50 fillér.
ZTE-hir
A Zrínyi TK intézősége felhívja az összes játékosait, hogy ma, vasárnap délután 5 órakor, tartandó tréning-mérkőzésen teljes számban jelenjenek meg. Tréning-partner a Teleki TC osapula lesz.
A mérkőzésen a kővetkező játékosok okvetlenül jelenjenek ineg: Helyei, Kárpál, Pőoe, Horváth, Babos, Munkácsi, Antal, Vellák, Puni, Süslec, Poor, Wilcsek, Arany.
Közgazdaság
Tennenytős»4e
Buza tlszav. (uj) 77-es 9-50-9 80, 78-as 9-60-9.9Ü, 79-cs 970—MKO, 80 as 10-10, dunánt. (uj) 77-es 9 05-9 20 78-as 9*16—9*3C, /9-ea 9-25-940, 80-as 9-35-9-50, rozs (uj) 5-95—605. -Zab közép 7 40—— Otenger tlsiánlull 7-45-7 56.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nogykanltaa 1H. szám
HIRDESSEN
a „Zalai KBxlBay"-baa.
18187479
1
1983 »ugu»\'t"» 6
ZALA! KOZLONT
MEGJELENT
LÍD ITT JÚLIA
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és la Zalai Közlöny szerkesztőségében.
itott árak
ilitett
ényesek.
dnthetők
:iós atok!

a LALál KÖZLÖNY
barátai
a zalai közlöny
hirdetőinél vásárolnak I
Bolelta láizon Eoletla rud Holalta zilnor Unoleim TIHSKOS lásiOQ Lúbtüflök
Kárpitos kellékek Afrik tiutHotl Zsineg-félék
Hirsch és Szegő
Hatrac TÍHtn
Szótagok
Színjegt Mfl
HjimÍTTánoi
öabouazsák
Szalmazsák
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lawA Sluaa árukat ÍB*n oloaón alárualtjiak. Armuth, HaxAr-udnar. 2648
Épillát •waaaaráat, klttelést, javítást munkálatokat fehér ragauzat jótállással végez Stern. 2976
Klskanlztán, Vartzidi-ut 31. izámu háa szabadkézből eladó. 44
Szí mire-utca 2/c. alatt háromaxobáa utcát lakás novemberre kiadó. 46
Szép nauv kertre néző butorovott aacoba kiadó Nádor-utca 4. 3013
J\'ikarban lévő hulorok elköltözés miatt Jutányosán aladók. Széchenyi-tér 4 Érdeklődni házmesternél. 3041
Háromszobás lakáaok mellékhelyísé-gekkel. vízvezetékkel, Erzsébet-tért belá-rattal Báthory-utea 3. siámu emeletes házban emeleten aionnal, földszinten november 1 re kiadók. Bővebbet VőrÖsmartt-ula 9. BZ. 3037
Szép aágy-szobás utoai lakáa
november l-re, kattfl-szobás udvari lakáa axoanalra is olcsóért kiadó. Bővebbet Batthyány-utc* 10. 3059
Háromaxobáa családi ház Csengery-ut 7fl/a alatt november l-re kiadó. Bővebbet Magyar-utea 111 kk. alatt. 3057
Egy könnyű tekele fedeles kocal, egy fUrészasztal és 2 dib. tizedes mérleg eladó. Megtekinthető Klsfaludy utca 10. s« alatt. 3055
Pálmák, kaktuszok, egyéb dísznövények olcsón alaMk Horthy M.-ut 59. 3076
Két szobás udvari lakáa kiadó Zrlnvl Miklós-utca 31. 30?5
Egyszobás konyhái lakáa november l-re kiadó Klrály utea 6. 3073
Háromaxobáa lakás kiadó november l-re Klnlzat-ulca 8.____3071
■istoroxott utcai szobák kiadók. Szent Imre herceg-utca (volt Nádor u.) 9. 3069
Két utcai szobás lakáa azonnal kiadó. Csengery u* 3064
Lakáa 2 és 3-siobás József főhercegutca 22. sz. házban november l-re kiadó.
3C62
Kátaxabáa utcai lakás mellékhelyisé gekkel november l-re kiadó. — Bővebbet Erzsébet-tér 16. füszeiUzlet. 3114
Üzletes nagyobb bérház szabadkézből aladá. Bővebbet Telekl-ut 54; ugyanott kiadó 3Vs hold hegyi birtok piacé éi felszereléssel. 3 63
A háxtartáa bármely ágábsn jártas leány gyermek vagy itlfrKbb házaspár mellé (takarít, főz, mludtnt szívesen dolgozik) ciupán ellátásért és pár pengő zsebpénzért bárhova vidékre Is. ajánlkozik. Cim 8 kiadóban. 3098
Ízletes, Jó házi koaxt olcsón kapható • • utca 37. sz. 3093
Kinizsi.
Klrály-u. 37. alatt 3 szobás udvari lakáa vízvezetékkel november l-re kiadó 309l
Kiadó rzonnalra egy üzlethelyiség és két azép udvari lakás Kossuth-tér 3. szám
Kátaxobáa udvari lakás szoaMrira
vagy november l-re kiadó Zrínyi Miklósutca 20. 3090
Három szoba, fürdő- és előaxobás uj, adómentes családi ház atetf*. Cim a kiadóban. 3088
November l-re egv 2—3 szobás lakáat (mellékhelyiségekkel) kereaek, «aetle« egy magánházat ts kibérelnék. Cim: Horthy Miklós u. 4.. I. em. Biztosító Iroda. 3087
Két- éa háromszobás lakáa kiadó. Bővebbet Relchenteld husUzlet, Erzsébet tér.
Kiulzsl utca 45. sz. alatt 1 szobás utcai lakáa augusztus 15-ére kiadó. 3092
Emeieti modern a axobáa atoal lakáa azonnatra kiadó. Cim a kiadóban.
3080
Fő-ut 12. az emeleten kát butoro-xatlaa axaba — ügyvédi vagy másféle Irodának, orvosi rendelőnek nagvon alkalmas — azonnal kiadó. P.rdeklődnl délután ugyanott. 3065
K4taxobáa utcai és udvart lakáa kiadó: Klnlzsi-utca II. 3C67
Jól főzni tudó Jobb háxvaxataaf kerestetik. Bővebbet Batthyány-u. 10. 3058
Csengery-ut 26. azimu házban két utcai háromsiobát lakáa kiadó. Bővebb felvilágosítás nyerhető Széchenyi-tér 8. 3070
220 cm1 Paoh Jókarban, |u\'ányos árban eladó: Kautmann Károly dlvatáruOztet Nagykanizsa. 3088
Kapzi&ipl ilijMto!
1 I. kard, tüzér vagy gyalogos 1 I. kardszlj. tüzér vagy gyalogos
1 kardbojt, bőr
2 p. wirkantyu, 1 csizma, 1 cipőhöz 1 p. bőrkesztyű, nuppa
1 p. mosó bőrkesztyű
összesen P 40.80 Kaufmann Károly legnagyobb és legrégibb beszerzési forrása a fenti cikkekben
Háxsnaotar és jól főző mindenes felvétetik : Széchenyl-tér 4. 8099
Í kettő és háromszobás fi : Telekl-ut 35.
Karoakadalmlatákat pótvizsgára és són előkészítek: Fischer
pótérettaőglrc olcsó Pál, Klrály-u. 21.
Haaxnált lábbelit veszek és eladok. Kívánatra házhoz megyek : Fischer, Klrály-u. 21. 3102
Vaaxak mindenféle használt férfi- és női ruhákat, tollat, üveget, cipőt, kalapot, edénveket, székeket stb, Hercegné, Erasé-bet tér 18. 3095
■owasnbar elaejére kétszobás emeleti utcai lakás Fő-ut 15. alatt kiadó. 8104
Eayaxabáa utcai lakás ösaxes mellékhelyiségekkel kiadó. Bővebbet Hsrsltta sütödében, Fő ut 23, _ 3107
Kátaxobáa aatoal lakás november l-re kiadó Kossuth-tér 20. 3108
Átköltözéskor
VÍ"anyt\' csillárt
Elektronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
III
BIZTOS
ttoAminjí caak Qgy ér d, bt MrteUult i upml« Mbbezsr példányban W i<iená, nwu tMMaa Is J-larjaA ZALAI KÖZLÖNY, tea aslla M. Kiadóhivatal FU Mu «h«b«n) Tál. 78.
Lépcaáháxl bejárata (ágas utcai arta (női MibdnabelT volt) kUV. Stlém, Er-Sflfbet-tér 14. 1109
Klrály-u. 49. iKtt q^ubi. lakáa elésiobával klaiM. Bővebbet Zwelg Eraa*-
Budspeiteu ml családnál egy-kft ssemáty mérsékelt áron lábául éa ctláláal nyerhet. Kívánatra gondot lel ügyelet. Cim a kiadóban
Hirdetőink figyelmébe I
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és atok szövegét mindennap IttkMbbtn délután 5 Aráin Bzombaton délután 4 óráig silveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Később! beküldés ese tén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, \' szombaton 4 óra után csak a különóra díj megtérítése ellenében vehet /el hirdetéseket.
hasábból |fl7|fn aprított szérű lUEUfl, valamin! elaftrendS bukk és gyertyán ti a s é b f a ai-dal Slsnklnt a legolcsóbb napi árban kapható
WELTNER
fa- és azénkereakedAoél
EBtvSs-tér B. Talsfoa 324
ia sok péaat takarít mag, ka
ayaaitatvéay-sxUkségletét és kSnywstt
nyaaidéjékan, r*.ut B. alatt readell tn>|.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1933. augusztus 6.
BÚTORT
szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért
vásárolhat.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba
Horthy Miklós ut
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierak, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételekI Díjtalan szállítási
tanylSpiasi hiÉtHs.
I. és II. körzeti állami elemi iskolák bebulorozásának pótlásával, 2 tanterem összekapcsolásijával é.s 2 drb vízvezetéki mosdó berendezés létesítésével kapcsolatos szállttá-sokra és munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel folyó évi augusztus hó 21-én déli 12 óráig az állami elemi iskolák gondnokságához, a Yécsey utcai iskola igazgatói irodájában kell benyújtani, vagy j>ostán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon délelőtt 10-12 óra közöli a Vé-csey utcai iskola igazgatói irodában megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. évi augusztus hó 5-én.
„,0 Gondnokság.
kapható
lapunk kiiialí
■agflnnlmlill találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniezky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294^-34. — Sürgönyeim: H0TEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi ÍUiés, folyó hideg-meleg viz, lift. telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
■bhhéhhmh
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18488-1933.
Faárverésl hirdetmény.
Folyó hó 7-én délelőtt 9 órakor a város erdőhivatalában megtartandó szóbeli árverésen 80—100 tmJ. nyers nyirrönköt eladok.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 1-én. Polgármester.
r~
I mindönki a helyi kereakedőknól 6a Iparosoknál szerezze be!
| 6042/1933 B. szám,
Árverési hirdetmény.
Közhírré teBzem hogy Krausz Vi\'moí bórkereskedőnél lefoglalt különféle bőráruk és cipészkellékek, gummÍ68rkok, üzletbetendezé*, tlze-desmérleg és villanyóra 1933. aug. hó 8-án d. e. 9 órakor Horthy Miklós u. 1. sz. alatli Üzlethelyiségben. különféle szobabútorok pedig 1933 évi augusztus 11-én d. e. 9 órakor Erzíébet tér 4. sz. alatt a becsírték a/i részén alul is elárvereztetni fognak.
Nagykanizsa, 1933. évi Julius hó 15-én.
Lehoczky Lajos s. k.
209t virosi végrehajtó.
Növendék illatoknál a csontképződóst elöaegtll, hízóknál étvigygerjeiztókg hat. Megakadályozza a lesintulást.
2 k.-oi, 5 kg.-os ós 50 kg.-os eredeti gyári csomagolisban.
(Minden csomag és xsák a gyár plombájával van ellátva).
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírásig! palota mellett)

Éta o a Zalai KI zíőoybBD
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyetem-utoa 9.
(A Belváros központjában).
60 éve a fővárosi és vidéki uri középosztály találkozóhelye. — 100 modern kényelmes szoba. Az étterem éa kávéházban cliánjzena.
Leszállított árak 1 Az Erzsébet-pince a főváros legszehb sörözö]e Déli wuMutrúl M-es (vagy 44 és 75-ös) villamos. „ Szabó Imre tulajdonos
Nyomatott a laptula|donoa KOzgazdasíil R.-T. Quteoberg Nyomda é< Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdádban Na&vkajüisáa. (Í«l«t5s llilelveietíi Zalai Károly.)
73. ívlolyam 178. uám
Nagykanizsa. 1938. augusztus 8, kedd
Ara 14 Ml*\'
_ _ _ __ •• _ ••
ZALAI KÖZLÖNY
IcerfccMtMg 6* kiadóhivatal; I\'rtut S. síim. Megjcluiik minden reggel, hétfő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előflietécl ára: . Sierkrsatóaégl él
:gy hóra « pengő 10 Iliiét kiadóhivatal! telefon: 78. aa
Balaton és bürokrácia
Mintha a bürokrácia megtorpant volna a magyar kereskedelmi miniszter batatonmelléki utazása al-knlmából. láttuk is a hatást, azonban egy-két bürokratikus passzív-rcsjstenciás gesztus nem maradhatott cl. Ez már nálunk igy szokás. A miniszterek jönnek-mennek, de a bürokrácia marad, mert örökéletű.
Fabinyi miniszter urnák egy fontos babiloni ügyről elterelték a fi-i gyeiméi. Tudvalevően a pénzügyminiszter elrentlelte a Ilalaton melletti építkezések számáru a har-mincéve.s adómentességet, beleértve n községi pótadók alól való men-* tosség lehetőségét is. A bürokrácia ezen a nagy fonloss.águ intézkedésen kifogott. A publikum, mely a súlyos gazdasági helyrét dacára is utolsó fillérein építkezni akart, szomorú csalódáson ment ál azzal a pár külföldi pénzcso|x>rltal együtt, mely azonnal visszahúzódott, amint a valóságra ébredt. Kicsinyes bürokrata szem|>ontok ugy intézték cl a kormány kívánságát, hogy az, adómentesség csak hat balatonmcn-ti helységre vonatkozik. Nyomban l>es/.üntették, illetve visszavonták az építkezési megbízásokat harminc olyan balatoni telepre, amelyekre az adómentesség nem vonatkozik, egy külföldi pénzcso|>ort |>edig. a mely három nagy gyógyszálló, egy szanatórium é-s egy fedett téli fürdőt akart építeni a Balaton partján (természetesen nem a hat privilegizált helyen), nyomban pnk-koll, kifizette a tcr\\)ik)e<t s elutazott Kz helyes |>olilika? Ez az a miniszteri igéret, amelyre a balatoni jövőt alu|K)zni lehet? Hiába a miniszteri jóindulat, ha a bürokrácia elgáncsolja.
Az IBlJSz ellen is lenne némi panasza a Balalonvidék közönségének, amin az illetékes tényezők könnyen segíthetnének, mert ez a vállulal a maga mono|H)lisztikus helyzetével és hatalmas állami szub vcncióival mindenesetre a nagyközönség érdekeit \\s kötete figye-lembe venni. A vasúti állomásokon minden árusítás a sajtótermékektől a szódavízig az IBOSz hozzáférhetetlen privilégiuma. Már \'most tisztelettel kérdezzük: a Balalonvidék igen fejlett sajtójának példányait miért nem árusítják az illető állomásokon? A balalonvidék i helyi újságokat nem lehet nz IIU\'Sz árusítóhelyein kapni. |>edig \'•"> lapnál több jelenik meg a^nn a vidéken. Miért? Hányszor kéri az utazóközönség a helyi sajtó példányait. De nem kapni meg a Balatonra vonatkozó könyveket, a balatoni térképeket, Az IBÜSz bódéiban mindezek ismeretlen fogalmak Kifogásol ható, hogy u halatonparli állomásokon nem árusítanak a szezonnak megfelelő balatonvidéki gyümölcs,|. holott izre, minőségre ez az. itteni gyümölcs páratlanul áll és főleg az ick-genek szaunára reklám lenne. Ehelyett méregdrága
narancsot, cukorkát, szódavizel, iha lattan sz/irpöket kínálnak az utasoknak. Holott primu savanyúvizet is lehetne olcsón forgalomba hozni a balatonvidéki szénsavas ás-ványvizforrásokl)ól. mint a balatonfüredi. lovnsi, csopaki és kékkúti vizet. Ez is jó reklám a Balaton számára.
Ezekre az anomáliákra nem hívták fel a melegszívű Fabinyi miniszter figyelmét balatoni körútja alkalmál>ól, mert\' különben biztosan segített volna a maga energikus és lelkes ambjciójávul, hogv a bürokratikus különcöket eltávolítsák a Balatonvidék gyönyörűen megindult, reményteljes fejlődésének útjából.
Megjegyzéseinket i-jy utólag, mert még nem késő, a miniszter szíves figyelmét** ajánljuk és arra kér-
jük a Balaton fejlődésének érdekéién, hogy a belügyminiszternél is hasson "oda, hogyha balalonpnrti községek üdülő, fürdő vagy gyógyhellyé való nyilvánítását kérik, akkor a jövőbe tekintsen s ti«\' engedje, hogy bürokratái egymásután utasítsák el ti kérvényeket, amint pl. legutóbb a ifibb ezeréves s a római időkben is virágzó és ismert gyógyfürdővel, Csopakkal tették. Nemi a miniszter mondja meg: mi a gyógyhely vagy üdülőtelep, hanem a közönség, mert az jár gyógyulni vagy üdülni. Rendeletekkel lehet Lillafüredet alkotni, de azért publikumot odaparancsolni nem Kevesebb bürokráciát, több iei;>rlést s akkor az lesz a Balaton. ami már két évezreddel ezelőtt volt: u kulturvilág gyógyfürdője.
ítélet a mecseki szatírok ügyében
A tiz vádlott közül hetet felmentettek
I\'écs, augusztus 7 (lijsuikai telefonjitfínlés.) A )>e-csi törvényszék délután fél t> órakor hirdetett ítélet \'l azoknak 11 munkanélküli csavargóknak az ügyében, akik molesztálták a Me-
cseken megjelent kirándulókat. A törvényszék Megyeri Fajost 5 évi szigorltot! dologházra, Korb Józsefet évi fegyházra, Sajti Józsefet pedig 7 hónapi l>örtónre ítélte, mig 7 vádlottat felmentetlek.
Németország elutasító választ adott a francia és az angol követ tiltakozására
Páris, kiug isztus 7 llerrioi augjsztus 11-én érkezik Szó-fiábu. -ihol az egyik fellevés szerint wv balkáni Soearno megkötésével akir foglalkozni. I\'.gy inásik hir szerint .1 Szerbia és Bulgária közti vÍNZonyl akarja megjavítani.
Berlin, augusztus 3 Berlinién még mindig nem adták át a német kormánynak a tervezett angol-francia tiltakozó Iratot az osztrák kormány ellen irányuló német propa-giinda tárgyában.
Berlin, augusztus 7 P.jszakai tclefonjolentés A berlini francia nagykővel hétfőn délelőtt a
külügyi hivatalban előadta, hogv a francia kormány felfogása sz.crinl a német propaganda Ausztriába^ n fefnn-álló szerződéses kötelezettségekkel nem egyeztethető össze. A francia nagykövet erre azt a választ kapta, liogv <1 birodalmi kormány a négyhatalmi egyezmény alkalmazását ebben az alakban nem tartja helyénvalónak, mert Néipeiország részéről nincs szó szerződés-sértésről és ezért Németország a német osztrák vitáim való ln-avalko-zást nem tartja megengedhetőnek. Az angol nagykövei, aki .délután terjesztette elö udvarias formákban ,1 tiltakozását, ugyanezt a választ kaptu.
Szerdán eredménnyel befejeződnek a római tárgyalások
Komolyra fordalt az uj mezőgazdasági szövetkezetek terve
Róma, augusztus 7 i ha mér kereskeík\'lmi
l\'iihiiuj,
miniszter hélfőn tovább folytatta tanácskozásait Rómában az illetékes kormánykörökkel. A kereskedelmi miniszter egyébként mindennap telefonon tájékoztatja Gömbös miniszterelnököt a tanácskozásai eredményéről. Valószínűleg szerdán tér vissza Budapestre. Azt hiszik. hogy addigra eredménnyel sikerű! be fejezni a tárgyalásokat.
Budapest, augusztus 7 A mezőgazdasági termelő és értékesítő szövetkeáetviít megszervezése a megvalósulás stádiumába kerüli. Az eddigi tervek szótant nem-
csak gabonával és gyümölccsel, de egyéb mezőgazdasági termények értékesítéséi* is alakulnak szövetkezetek, ezek uzopban nem fognak összeütközésbe kerülni u legális kereskedelemmel.
A Gandhi-frontról
London, augusztus <7 éjszakai te\'eíonje!«ntés t\'iundhi feleségét és ennek 15 barátnőjél hélfőn reggel sznl>a<k>n engedték a börtönből, de mert nem (voltak hajlandók a számukra kijelöl! helyre nn\'iini, újból letartóztatták v«lnmeiíMyit. Hasonlókép letartóztatták (iandlii legjobb barátját és lt> férfit, akik az egyik füluban izgatlak.
Valaminek történni keli
A hajnali vonat álmosan kocog a síneken, csendes zakatolása, mint ébresztőóra egyhangú ketyegése, de minden pereljen- várható, bógy harsánv, frissítő hanggal meKincjit a hétköznap felé. Az első sugarak már behullnak az ablakon, tétován simogatják az elnyúlt paraszti\' munkás arookat, meg simára borotvált, fáradt úri arookát csatlós lM>rkoffereket £s batyu\' at egyformán demokratikus melcgsé^g Közönséges harmadosztályú nagykocsi 1933-ban, leredukálásók és Icépit\'-s-k által ideszoruU mérnök tisztviselő, tej-szél szorongató fumunkás mellett a fapadon, megenyhül! emberi közösségben. Csendes magyar szó. pergő német szó, sokan hazautaznak, so an csak Ausztriába. Szentgotthárd, Ji.tir. Jól ellenőriznek bennünket mag ir részről, osztrák részről, de kifogásaim! udvariassággal. II,1 az embernek mégis elszorul a szive, mikor az első talpalatnyi idegen földön \'dobban a mozdony érclába, akkor valaki vigasztalót sóhajt: »ltt még minden jól van, de liájt a tseh halár, hát a szerb, míg az oláh... hajjajRs legyint a kezével. I
Kis cscnd-szomoruság vándorol a padok, közöli, de már volt, nincs! Az ablakon hemovilyog az első friss-szuiü kis osztrák állomás, uz első vadász-k\'alaiíos, szőke, éftelmes-areu paraszti óriás, villannak hcgylelön, völgy mélyén zöld, fafaragása praktikusan niun-zardos apró proletár házak. £s végig mindenhol, akárcsak itthon az. áldott föld fölé görnyedők kezélén ut«\'-mesen \'csillan a kíi|>a. Fiatal útitársam, svájci sapkás szőke,,leány, hangosa • ftacag a vonatablak mellett.
Hát nekem ;uem megy a fejembe, hogy ezek itt kapálnak, meg ném\'lül beszélnek.
Már mindenki nevel és ugy vonul futtában elmondom, amivel valamik \' • gyerekkorunkban mindig sikeresen • g ratluk eggyymásl: ✓
Jé, képzeld, azt hallottam Parisban olyan müveitek az emberek hogy m?g a suszterinas is franciád fütyül!
l eldbuehra érünk. Altogy megind.i-Ipnk az állomásról. a Bálwi hidju nyújtózik-elénk kínálkozva, liogv a városlM vigyep. Vasbordáiu piroslwtüs. horog-keresztes lázító plakátok: • l r ilzi Hass, und Verlhít. für freiheil und Bi\\>l.« (iy ülőiét!? A Bába vize csendesen folydogál alatta, játékosan táncoltatja h ■ -ián a napfényfoll\'>kat. fcs a gót Miiben épüli szomszédos templom esí| \'.\'•• finomságú loniya karcsuan Mökken a liél .sséges ég felé. mint vágyódó cm béri kiállás Istenhez! Szunnyadó\' kisváros, emlwr\'t alig látni, valamelyik emeleti ablakban hangszóró bzóI. betölti az egész teret. Sziipc zavaró k >11-traszt kél sétáló, kalács nő. \'I\'alán idegenek. Meglc|>öen .vik a kész ruha a meglepően szép kirakatokban lázi-síin számítjuk át a schillinget és gn-sclielit pengőit- a ruhanemű lényegesen olcsóbb.
\' (ildchenhcrgbe visz . az ut. Lgyre emelkedő, \'Srdőborilotla hegyek «• dálatos iwnorámája közólt zug az .1 .. . a lélegzetelállító légáramban, f:s fenyvesek, -sudár, komor fenyőfák ezrei egymás melleit. Egyre jjobbaun körű\' fog a gleicbenlícrgi hifes, fenyoilla; s levegő, gyógyító orvos, Orvosság, áldá. élcligérct. .
Benn a világvárosias kzépségft B d Cilciclieiil>crgi>cn,, többem«:<iU^ holelek-ben, szerény petisiokbau, fával szo-
ZALAI KÖZLÖNY
gelt, virágos sétányokon minden csel-des. Üresek a padok, alig lézeng ember a hircs hmma-quelle, lionstbntin-quelle és Johanncsbruiin körül a gyógyító hatású vizekért, fis üresek a gyógyfürdő szobái, a/, inhalációs termek, ahol más években annyi halálra-szánt ember szivta magába az életet.
Az állomás felől, egyik érkező vonaltól visszafelé hét hotelpoHás egy sorban vonul ne, reménytelenül. .Mögöttük bárom vendég. A nyolcadik hotelportás gyanúsan bizalmaskodó kedélyességgel diskurálgat velük, egészen egy kis privát ház kapujáig. ahol nagy kézrázogatások között bucsut vesznek. lVreze, benszülöttek ezek is. Mülbeck Károly ceruzájára méitó kép, na nem icnne olyan szomorú.
A sétányon öreg platánfa, köröskörül földig leeresztett ágakkal, mint egy nagy elfáradt madár. A kis ]>adról nézzük a pár szomorú embert. Néha egy-egy fiatal nő megáll és szívszaggatóan köhög.
— Rettenetes állapotok — mondja egyik jtensiotulajdonos — nincs ven->lég. Németországnak konfliktusa van Ausztriával, mert üldözi a hitlerizmust. Ezer márka váltságdijat kell letenni annak, fiki üt akar jönni hozzánk, ami egyet jelent azzal, hogy nem is Jön senki. Plakátok kirugasztói, feliratok másolói \\ napi, 1 heti elzárást kapnak itt. L)c azért a zsidók sc jönnek, németek se jönnek, valuminck történni kelti
A virágos sétány kóze|>én, fenyők örökzöld glóriájától övezetten áll a ^ Wickenburg-denkmal. Márványba öntött, messzire világító szobra annak u régen elhunyt emberséges embernek, aki Had üleicheubergct meg^lupitotU. Nem poroszoknak, nem (osztrákoknak, nem kereszténynek és nem zsidónak, banem egyformán sugárzó krisztusi szeretettel minden beteg embernek, aki idejön — ha engedik — fenyöillatos levegőért, egy könnyebb lélegzetvételért, egy darabka életért! Vagy lu in;.sért nem, egy megszépített, megkönnyített utolsó ulért a kis traut-monnsdorfi temetőig.,.
Messzire világilón, messzire nézőn fehérlik a humanizmus pzobra, mint egyetlen kiáltó visszhang: Valaminek történni kellll
Szllágylué Margó.
Rádönlötte a forróvlzet bölcsőben alvó gyermekére
Nagykanizsa, augusztus 7 Még ez év áprilisában történt, hogy Gyurka István 38 éves val-konyai gazdálkodó egy este ittasan ment haza és a kályháról levert - a könyökével egy fazék forróvizet. A viz a közelben levő bölcsőbe zudull, ahol halálra forrázta a gazdálkodó l-l hónapos, alvó kistiát, aki négy nap múlva meghalt. A kanizsai törvényszék Mutschenba-c/ur-tanácsa most vonta felelősségre Gyurka Istvánt, akit gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt 31) pengő pénzbüntetésre itéll, de az ítélet végrehajtását Celfüggesz telte. Az ítélet jogerős.
Eröl, vérbő, kövér emberek száméra a természetes „Ferenc lóisel" keserűvíz naponként való ivása a legki ebb erölködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosit. Számos szakorvosi jelentés bizonyltja, hogy a Ferenc József víz síiv- és idegbajosoknak, vese- és cukorbeleKek-nek, valamint köszvényben és csuz-ban szenvedőknek is nagyon jót tesz r ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást.
Időjárás
(Bjtxakal rddláJtUnlét) A ■oloo.-olá-«lal lntéx*t]«l«ntl ••«• 10 érakori ■•!•« Idő várhaM.
Sz/Urdny: Reggel éízakkuloU, délben délkeleti, eate szelea.
Nagykanizsa az idén saját erejéből kénytelen fenntartani a városi inségakciót
1938 atigmitus 8
Nagykanizsa, augusztus 7
Ismeretes a Ivlügyminiszlernek nemrégen tett kijelentése, hogy az államháztartás anyagi helyzete nem engedi meg, hogy az ínségesek ellátásához az idén hozzájáruljon anyagilag. Vagyis minden városnak és községnek ez-nhll magának kell a saját er°jéb6l a kérdést megoldani. Ami pers& valamivel nagyobb terhekkel jár, mintha az állam is segélyezné az akciót.
Alkalmunk volt ebben az ügyben a városházán vezető személyiséggel beszélgetést folytatni, aki kijelentette, hogy a belügyminisztérium a múlt évben összesen mint-
egy 20.000 pengővel segítette a nagykanizsai inségakciót, ami nem csekély összeg, tekintve, hogy voltak olyan közületek, amelyek egv-általán nem kaptak szegényeik ellátáséra anyagi segítséget.
A város n nyári idény elmultával kezdi megszervezni a maga akcióját, saját hatásköréin* és saját anyagi keretei közt. Az állami segítség hiányát érezni fogja a város és így nem marad más 1 tálra, mint hogy az ínségükéi ósok az idén az eddiginél kevesebbet fognak kapni, mért a város közönségét ujabb terhekkel n:m lehst többé megterhelni.
Az olasz avantgárdlsták csütörtökön utaznak át Nagykanizsán
A város ünnepélyes fogadtatásban részesíti az olasz Ifjakat
Nagykanizsa, augusztus 7
A múlt hónap végén Szentgotthárdon ál mintegy G00olasz avantgardista, 15—18 éves olasz ifjú érkezeit Magyarországba hazánk meglátogatására, a gödöllői cserkész világlábor megtekintése s a két nemzet baráti kapcsolatának kimélyilése céljából.
Az olasz ifjakat Budapesten a Ludovika akadémiában szállásolták el s innen indultak a különböző kirándulásokra. Programjuk utolsó része a balalonlellei táborozás, ahová szombaton már megérkeztek. Balatonlelléröl augusztus 10-én, most csütörtökön Nagykanizsán keresztül utaznak hazájukba.
A buráli olasz nép fiait városunk vezetősége ünnepélyes fogadtatásban részesíti és hűsítő italokkal megvendégeli. Az olaszok vonatja csütörtökön déli 1 óra 16 perckor érkezik Nagykanizsára s 20 perc múlva indul tovább.
Az ünnepélyes fogadtatás programja a következő: 1. A levente és cserkész diszszakasz élén a le-ventezenekar a Giovinezzát ós a llymnuszt játsza 2. l)r. Králky István i>olgármester a város közönsége nevében olasz nyelvű üdvözlő lx\'szédel mond. 3. Ilümpf Károly testnevelési tanárnak a magyar levente ifjúság üdvözletéi tolmácsolja. 1. Az olaszok parancsno-
kának l>cszédc. 5. Indplók.
A rendezőség ezúton hivla meg a fogadtatásra a város közönségét, kérve, hogy minél nagyobb számban jelenjék meg, hisz egyetemes nemzeti érdek, hogy a velünk szemben meleg rokonszenvvel és testvéri együttérzéssel viseltető olasz nép fiainak elbúcsúztatása a két állam közölt fennálló kapcsolatoknak megfelelően az idén is a barátság és szivélyesség jegyében folyjon le. Kéri a rendezőség a szülőket, hogy lánykáikat virágokkal ós nemzeti viselctln-n küldjék a pályaudvarra, ahol külön elhelyezést fognak kapni; a leventezx-nészíek munkaadóit pedig arra kéri a i>oIgármcster, hogy részükre a fogadtatás idejére a munka alól felmentést adni szíveskedjenek.
1 1. kard, tüzér vagy gyalogos 1 I. kurdszlj, tüzér vagy gyalogoa
1 kardbojt, bőr
2 p. rmrkantyu, 1 csizma, 1 cipőhöz 1 p. bőrkesztyű, nuppa
1 p. moBÓ bőrkesztyű
összesen P 40.80 KNufmann Károly legnagyobb és legrégibb beszerzési forrása a fenti cikkekben
Franolaország fizet. A párisi légi kikötőbe szállítják sz aranyat az angol adósig törlesztésére.
Belefulladt egy kisfiú a patakba
Ixílenye, augusztus 7 Hólfor István zajki gazdálkodó 2 éves Imre nevű kisfia, aki felügyelet nélkül fürdött a közeli, alig 30 cm mély patnkl>an, megbotlott, nem tudott felállni ós belefulladt a sekély vizbe. Mire a szülei rátaláltak, már nem lehetett rajta segíteni. A szülők ellen gondatlanság címén megindult a bűnvádi eljárás.
1
»1
—»«
Hazai, arj
kül
feli
8., 9.
(kedd, sze
olcsó filli vásí
SINI
DIVATÁN
A mólyen le csak í négy napol®
Már ma
a a szövet
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengSért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai KOzlOny ezerketztóségébsn.
1938. >uguwtu« 8
Harczos Irén és Fodor Oszkár esküvője
vasárnap délelőtt történt meg a közönség legszélesebb rétegeinek meleg szimpátiáról tanaskodó érdeklődése mellett. Kgy ötéves, hűséges. mély szerelemből lett ezen a napon Isten és endíer előtt ked-
NtA ^^l^ri eskelést dr. Pál/fy I jis7,|ó anyakönyvvezető végezte, a menyasszony tanuja volt liázsnhr-
(tiii Kálmán, a Nemzeti Színház örökös tagja, a vőlegényé Ikirba-rils Lajos, a »Zalai Közlöny* felelős szerkesztője. Öltözet: utcai ruha. A színtársulat tagjai sok szeretettel halmozták el gratulációkkal a törvényes oerimonia után direktorukat és a kedvenc szubrett-urimadonnát. A városháza kapujában a társulat tagjainak gyermekei virágot szórtak a násznép elé. Az egyházi esküvő az evungelikus templomban volt. (Fodor evangélikus, Harczos református vallású.) Bár az esküvő időpontját nem publikálták, mégis sokan jelenlek nvg a meghaló szertartáson a padsorokban és a templom körül. Az es kelést Horváth Olivér ev. lelkész végezte, aki kőn nyerteiden szép beszédet intézett az uj házaspárhoz. Ezután a gratulációk tömegével halmozták el őket, dr. Rapocli Ala-dárné |>edig Nagykanizsa színházbarát hölgyeinek küldöttsége élén gyönyörű csokrot nyújtott át Harczos Irénnek. Mire a nász-menet a > lányos-házba*. Harczos Irén Cenlrái-beli lakására visszaérkezett, a társulat tagjai, csupa-csupa virágba lx>rilották a szobát, még a küszöböt és a padlót is Az asztalon is csupa vjrág között a Jóba-rátok nászajándékai, apró, szerény kedvességek, amik azonban mind-mind nagy szeretetről beszéltek.
Délben a társulat tagjait és a színház személyzetét a Ccntrál kerljében ebéden látta vendégül • Fodór Oszkár és felesége«. Ar. üdvözlő sürgönyök, disz-táviratok tömege érkezett az obéd alatt, az ország minden részéből.
SZÍNHÁZ
Bucsu kabaré-est
keretélH\'n mondott istenhozzádot a színtársulat tíz hónapra Nagykanizsának. A kabarét Keiety Árpád rendezte. A zsuíolt ház volt a tanúbizonyság, mennyire értékeli és szereti a kanizsai közönség Kelety Arpádol. A kétórás vidám műsor tarka egyveleg volt, a publikum jól mulatott. Helyi szerző: Ros?nb:rg Andorné egyfelvonásosával kezdlék, aniil>en főként Gar.imoölggl Iván aratott ismét nagy sikert. Hánhtj Baba. Ilcnde László ezen az eslén is az ünneplés kőzép|M>ntjál>an álllak. (iái Zoli ós Kel eh/ llaesek és Sajó jelenetének nagy sikere volt.
Irma és Danis az utolsó számban remek paraszt-figurákat adtuk, tor/o Marika ügyes láncai kellemesen fűszerezték a műsort.
Esernyők 3,20
alkalmi árusítása.
N«gy tétel divatját mult egyes cikkeket, \'all és nöl divat esernyőket, valamint nagy kocaiernyőket mlnd«n • Ifogadható árban
szállít, ameddig a készlet tart Földes Oyula esernyőgyára
Bud\'peat, V.. Bálvány-ulc 5. *»B»««I«» hó wé||«ia _ kfllfl" árengedményt nyújtok I
ZALAI KÖZLÖNY
Beszélgetés a „harmincéves" Rózsahegyivel,
aki „sohasem dolgozott", életében csak egyszer
Izgult és életének minden perce érdekes volt
Nagykanizsa, augusztus 7
Rózsahegyi Kálmán karakterisztikus arcéle már a harmadik napja célpontja a cenlrálbeli vendégek tekintetének. Amint délutánonkint és előadás ulán a késő éjszakai órákban ott ül a márványasztal mellett, innen is. onnan is kíváncsi pillantások kísérik minden mozdulatát. Egyik pipa dohányt a másik után pöfékeli. Hiába, az alföldi gyerek nem tagadja meg magát. Mert Rózsahegyi Kálmán a l>ékésracgyci KndrŐdón született. Fiatalsága első impressziói már ott égették lelkébe azokat a jellegzetes figurákat, amikkel olyannyiszor ejti bámulatba a színházi közönséget. Annyira belé ivódtak ezek a típusok, hogy még a magánérintkezésben is nehéz kihámozni alóluk a kitűnő Mester igazi arcát.
Kedvesen kötekedő, mint a k\'g-huncutabb paraszt, hogy a kővetkező pil\' maiban .már >A cigányt örökké hatásos hizeigésével, megejtő készségével ejtse ismét zavarba az embert. Iíz a két típus olyan erővel dominál benne, hogy azokat, akik először kerülnek szembe vele, gyakran zavarba hozza.
Egy Intervju, ami nehezen születik
Be kell vallani, hogy e sorok Írója sem tudott .szabadulni e kellős hatás alól. Mint a színpadon, a magáuériut-kezésben is szeszélyesen játszik az emberrel. Egyszerűen kilsmi\'rheU\'tlcn. Interjú sohasem készült olyan nehezen, mint vek*. Hát hogyne. Méltóztassék csak elképzelni, amikor már az első kérdésre is, amivel korára céloztunk, ezzel válaszol;
— Harminc éves vagyok... A másik harmincat ugyanis átaludtam.
Eláruljuk, hogy tul van már a hatvanon, de nem\' néz ki többnek ötvennél. Meg is kérdezzük, liogv mi a titka kitűnő kondíciójának.
— fin soha nem dolgoztam ...
Hát aki csak egyszer is látta a színpadon, az nehezen adna hitelt ennek az állításának.
- fin ugyanis mindent csak passzióból csináltam. Soha nem érdekelt, hogy zsúfolt ház nézett-e, vagy csak három ember. Játszottam, mert nekem ugv tetszett. Amint észre fogom venni, hogy nekem a színjátszás fáradtságos lesz, azonnal abbahagyom ezt a mesterséget.
Amint tempós pófékelését nezifitk, megkérdezzük a nyugalma után alig feltételezhetői; voh-c már izgatott színpadon?
— Magamért soha, szól a rövid válasz. Egyszer izgultam csak ugv, hogy csurron-viz voltam az előadAs végén. Ez akkor volt, amikor a Marica lányom (jelenleg báró Tornyayné) először lépett fel az >Aranyembcr«-l>cn. Akkor ugy drukkoltam érte, hogy a a verejték csak ugy csöpögött a homlokomról.
A Piros bugyellárlstól Amerikán át Nagykanizsáig
Hány éve színész már?
— Mosi, negyven éie végeztem cl a sziniakadémiát. Klső szerződésem Mármarosszigelre szólitott, ahol a Piros bugyellárisban játszottam Kósza C.yurkát. Akkor tő éves voltam. Aztán sokfelé veteti a sorsom. A Nemzeti Színháznak azonban már 33 éve vagyok a tagja. Amerikáhan is jártam 1020-ban. Ugy vitt ki egy tőkés-cso|M>rt. hogy játszani az amerikai magyaroknak. Ilymódon 31 amerikai városban játszottam el legkedvesebb szerelmimet.
— Melyik szerep nőit legjobban a szivéhez?
Mindenik, — feleli ravasz szemhunyorgással. (Már megint ugratni akar.)
- De mégis, — erőltetem tovább
Hát mondom, hogy mindenik. C.sak nem akarja, hogy megsértsem egyik vagy a másik szerzőt? Miért haragudjon meg rám egyik, vagy a másik? Tudja, a színésznek fifi-kusnak kell lennie.
Mondjon néhány érdekes momentumot az életéből.
Isméi kibújik a válasz alól.
- - Az életem minden peroe érdekes volt. Itt van például Kanizsa. Hát nem érdekes dolog, hogy most vagyok itt először ebben a városban és mégis ugv üdvözöl mindenki, mint régi ismerőst ? Mintha csak örökké itt éltem volna. Nagyon kedves benyomást nyer tem a közönségről, amelynek nyugati kultúrájáról akkor győződtem meg a legjobban, amikor »A ci-gány-ban elénekeltem: Kitörölt a hegedűm ... Kkkor olyan áhítatos csend volt a nézőtéren, mint a templomban. Es nem ta|woll a közönség az énekszám után, hanem megvárta a jelenés végét, hogy azután annál nagyobb erővel dübörögjön fel az elismerés.
A letfnaflyobb alkar: — Rózaahegyi mint igazi lókupec
— Mi volt élete legnagyobb. Icgcmlí-kezetesebb sikere?
— Orosháza mellett egy tanyán, amikor lókupecnek csaptain fel.
— Na fene, na fene. .
— Szó szerint vegye, meri valóban kupec voltam. Nagyon ré^en volt. még fialal színész koromban, hogy cgv nyári vakáció alkalmával ott töltöttem két hetet az édesanyámmal együtt. Egész nap Fischer Sándor nevü kedves barátommal tarokkoztunk. Egyszer a Kárálom magával vitt egy közeli tanyára, mert két parádés lovat akart vásárolni. Alföldi gyerek léiemro jól értetlem a lovakhoz és hogy kipróbáljam is magam, felöltöztem kupCcnek. t\'gy mutatott be a l>arútom is, mint szakértőt. A hajamból kivágtam egy fürtöt és abból hatalmas bajuszt ra-gasztotiam magamnak, ugv hogy tökéletes volt az illúzió.
Amikor kiértünk a (anyára, a gazda agyba-fíibe kezdte dicsérni a két lovát, amiknek szerinte nem volt párjuk a megyében.
Na, vezessék icsak elő azt a ,két dögöt, mondtam röviden.
A gazda nyelt egy nagyot, azián előhozatta őket az istállóból.
Szalajtasd csak meg őket, szóltam rá a gyerekre. A lovaknak egész jó menésük volt, de én megjegyeztem, liogy pókon az egyiknek ii iába. Aztán
kipróbáltam a szemüket, hogy nem szenvednek-e hóna|>os vakságban. A mint vizsgálgatom az fillntokat, a gazda egyszer csak észrevétlenül elhúz a ha-rátom mellől és szemrehányóan rámszól: Hát mán kend is a zsidóhon liuz? Ikább adok kendnek öt forintot, de ne ronccsá a seftemet. *
— fin azután nem szóltam bele többé a lóvételbe, búcsúzáskor azonban kezembe csúsztatta házigazdánk a megígért ót forintot. Ez volt életem legnagyobb sikere: m^í a paraszt »2m ismert fel. Igy kerestem aztán kupec-kcdéssel 5 forintot.
Rózsahegyi nem nyaral máshol, csak a Balatonon
Hol tölti a nyarat?
Balaton lel lén", Oláh Gyártás híres panziójában. Olyan jól érzem ott magam, hogy én, aki azelőtt mindig csak Olaszországban nyaraltam, megfogadtam\', hogy ezentúl mindig csak I^ellén töltöm a vakációmat. Onnan jöttem most is Kanizsára és oda js fogok visszamenni.
Most már a velünk együtt ülő Fodor Oszkár sem tudja megállni szó nélkül. (Utoljára még ki akarja használni a szabad legényélct lehe-

ZALAI KÖZLÖNY
1983. tuguuhu 8.
A tábla elutasította az AlsódnnáBtoll Körzeti előterjesztését a Walkó birtokon Igénybevett karhatalom ügyében
tőségeit ós... megszólni.)
— írd meg, kérlok, hogy a Mester szakitolt a tradíciókkal. Nem azért jött le Kanizsára, hogy mint a töhhi ünne|>elt nagyság, akik nem tőrödnek azzal, liogv éheznek a társulat tagjai, elvigye a tevék*I 00 százalékát. Kizárólag azért jóit
A Sasa-film előadása alatt is
Nagykanizsa, augusztus 7
A nagykanizsaiakra nézve tanulságos kalandban volt része annak a pár kanizsainak, aki jelen volt a minap Sassék indiai filmjének barcsi előadásán. A mozi zsúfolva volt, a község egész intelligenciája kpltur-eseményként fogadta az előadást. Az előadó, történetesen éppen a »Zalai Közlöny* szerkesztője felolvasásának vetített ké|»ekkel illusztrált legérdekesebb részénél tartott, amikor hirtelen kialudtak a villanyok, teljes sötétségben maradt az előadó asztal, a vászon, i gépház, a kijáratok, — teijes sötétség borult egész Barcsra. I^eheteU este 10 óra. Végül is gyertyavilág mellett folyt az előadás, inig jó tiz l>erc múlva - az áramszolgáltatás újra helyreállott.
Azonnul érdeklődtünk, honnét kapja Barcs az áramot.
— A I>ráva völgyi tői, — volt a válasz. ^
— Es gyakran fordulnak elő
le Kanizsára, hogy itt is betöltse vállalt misszióját és hogy megtekintse ezt a várost. Mindezért pedig csak az útiköltséget fogadta cl.
i"z Bözsahegyi Kálmán megközelítő ptülréja.
Dávid Magyar József.
villany nélkül maradt a mozi
ilyen zavgrok? — kérdeztük.
Alig \\\'hn hét. hogy valami hasonló zavar ne lenne. Ha csak egy kicsit fuj a szél, mi már készítjük a gyertyákat és lámpákat. A mull héten vegyült volt már a mozi közönsége, l>ecsengőitek a kezdést és abban a pillanatban megszűnt az áram. Mire egy félóra múlva újra volt áram, addigra — nem volt mozi-közönség.
I-s mióta van ez igy? — folytatluk az .épületes kérdezősködést.
Amióta távvezetéken a Dráva-völgyitől kapjuk az áramol. Tavaly még saját villanytclepünk voll. Addig\' mi soha nem tudtuk, mi az az üzemzavar.
Mikor aztán elmondtuk a barcsiaknak. hogy Nagykanizsa most akar áttérni a távvezetékre, akkor — a barcsiak jóizüt nevettek a nagykanizsaiakon és csak ennyit mondtak:
Majd egy év után a kanizsaiak is visszacsinálnák...
Nagykanizsa, augusztus 7 Megemlékeztünk arról a kinos incidensről, amikor a nagykanizsai törvényszéktől dr. Mohuír Imre csődbiztos és dr. Jtertln József csődlómeggondnok kiutaztak Nagy* rée.sére, hogy a tömeggondnok átvegye az uradalom könyveit és megkezdhesse* tisztének gyakorlását. Az értékesítési eljárást végző Alsódunántuli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet megbízottja megtagadta a könyvek kiszolgáltatását, ugy hogy dr. Berlin jelentést lett a« esetről a "kir. törvényszék csődbirájának és intézkedett, hogy a nagykanizsai csendőrőrsről egv járőr álljon rendelkezésére. Kz-után csendőri fedezet melleit jeleni meg dr. Berlin Nagyrécsén. ahol most már a csendőrök láttára enyhébb húrokat kezdtek |>engetni és kiadták az uradalom összes
Nagykanizsa, julius 21
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak prop aga nd á l önmaguknak.
A k\'/mUü Közlöny« a iuaga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni elő-f\'izctőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerői tesznek gazdaggá és lx)ldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő jogijai és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők."
A y Zalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budaj>eslen van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg kél napon át díjmentesen
lakhat ik a /Óváros egyik legjoblt-_*_
könyvelt.
Az Alsódunántuli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet erre Jogi képviselője utján előterjesztéssel élt dr. Berlin József csődtömpggond-noknak ama intézkedése ellen, liogv karhatalom igénybevételével köve-telte ki a könyveket, amihez p»xlig a fennálló rendelkezések neki jogot adnak.
Most foglalkozott a pécsi tábla szüneti tanácsa az Alsódunántuli előterjesztésével és azt elutasította. A csőd tömeggondnok eljárása teljesen jogszerű volt.
Enaésxtésl gyengeség, vérszegény-Rég, lesoványodó, sápadtság, mirigy-betegségeV, bőrkiütések, ke\'ések, fu-runku\'UFok eseteiben n természetes „Ferenc lólWÍ" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működésé\'.
nevü szállodájában. Szoba-számláját t. i.. a » Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmíliy a »Zalai Közlöny-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük veie gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
RÁDIÓ-MŰSOR
Hudapefft, «ug>i»*»\'J(* 8
6.15: \'l\'oma Utána gramofon. - 0.45: IIirek. — 10: »A magyar népmese.. (I-elolvasás.) - Utána gramofon. -10.45: II irek a .fcimborocról. - 12: Déli harangszó, időjárásjeUmlés. - 120"<: Szcrvánszky-sralouzenekar. — 12JJ0: IIirek. 1.15: Időjelzés. - 1.30: Cigányzene. — 2.45: Hirek. — 3 f\'ze-netek a cserkésztáborból. • kössv Endre meséi. — 4.45: Időjelzés, liirck. 5: Hudapesti Hangverseny Zenekar. ti: Kutyoportrék.« Kitten-berger Kálmán felolvasása. - 030: Fehér Ilonka hegedül. Zongorán kiséri Polgár Tibor. — 7: Gramofon. — 8: »Tábortűz.* Helyszíni közvetítés Gödöllőről. - 0 31: Cigányzene. -10.25: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Ábrányi Emil. - 1133: 0zenc;ek a Jainborwól.
Bécs. 1130: Gramofon. 12: Bécsi szimfóniku-ok rádiözeiiekarának hang-verarnve. 10: Filmdalok. 17.20: Hong-versenv Anny Goitein, Piroska Goitein Os Lillán Seottl közreműködésével, 1!»: Kilencven |>erc álalt a föld körül. (Ha-diózenekar. 21.30: Gödőllöl helyszíni közvetítés. 21. Operarészletek. 2250: Tánczene.
fogtak a trieszti gyorson
\'\' Nagykanizsa, augusztus 7
Érdekes valutacsempészést leplezett le vasárnap délelőtt a nagykanizsai rendőrség a trieszti gyorsvonaton.
Amikor a külföldi utasokat ellenőrző kanizsai detektívek Siófokon felszálltuk u gyorsvonatra, nyomban feltűnt nekik egy idegesen viselkedő fiatalember, akiről később megállapították, hogy Tóm-ka József 20 éves rákosszenlmlhályi kereskedővel azonos. Tornka József, aki egyébként az év nagy-részélien Nizzában él, vasárnap is <nla akart utazni é*> amikor a detektívek megkérdezték tőle, hogy mennyi valutát visz magával, csak 100 frankot vallott he. Mivel u de-
tektívek gyanúsnak találták a viselkedéséi. megmotozták és a zsbéből UHU) dollár névértékű zá logleeelrt horgászlak ki.
A fiatal kereskedő kétségb esetten hangoztatta ártatlanságát és jóhiszeműséggel védekezett Azt mondotta, nem tudta, hogy a zálogleveleket nem szabad kivinni külföldre.
Hiába volt minden kérése, Nagykanizsán leszállította u rendőrség a vonalról és elöálliloilák a kapitányságra, ahol valulacsempészés gyanúja cimén őrizetbe vellék. Tónika Józsefet hétfőn a délutáni személyvonattal egv rendőr Budapestre kísérte, ahol lefolytatják ügyében a vizsgálatot.
a Llai közlöny
barátai
a zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak l
A távvezetékes Barcson hetenként ismétlődnek az üzemzavarok
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetőinek
Amerika elismeri e szovjetet ?
Washingtonban az egykori cári követségről titokzatos lepecsételi ládákat szállítanak el.
1&33. augmxlus 8.
ZALAI KÖZLÖNY
Déli harangszó . •. Miller örökszép Angelusára emlékeztet u \'Magyar Lányok- uj számánaak címlapján levő fénykép. A fiaiul leányok szivéi bizonyára megkapja majd az édesapa-hétről szőlő kis vezércikk. Ilabav József és Inoccnl Ernő elltfszélései, Öleli l\'o-dor Anna Pavlováról szőlő emlékezése, « a népszerű llamupi|>őkc-pályázni tiir-^ kilják a lnp hasábjait. Előfizetési dij negyedévre -1 j>engo.
-- Sles»*n olcsón vásárolni, mert elli.) ;ynak a Filléres Na|>ok Singer Divat-ái iházban.
O-ikén
sütörtök)
s árban riat
ER
fcZBAN.
itott árak Mitett ényesek.
(inthetők
piós
atok!
Indnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani!
RSzüséiiletcit «—:
oki a helyi kereskedőknél I párosoknál szerezzu búi
NAPI HIRiK
NAPIREND
Augusztus 8, kedd
Római katolikus: Cirjék. Protestáns: Lásiló lír.: Ab hó Ifi
Városi muzeum és könyvtár nyílva csütörtökön ti vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig,
Oyógysmtárl éj|ell szolgálat e hónapban: az Mária gyógys\'crtár Erzsébet Ur 40. sí. és a kl8kanligai gyógyszertár.
GőzlUrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfó, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
(A nagykanizsai leánynevelő Intézet) a Notre Dame apácák vezetése alatt szeptemberben megnyílik. Az internátus tartásdíja egész évre 600 1\\, tandíj és beiratási dij egész évre 200 l>engő. Mosás (lehet otthon is) egész évre (50 P, orvosi dij 10, butorhusz-nálat 15 P, tanárnők liázalapjár.i 50 fillér. A részieteket havi részletekben minden hó ötödikéig kell fizetni. A prospektus jiontosan és részletesen előírja, liogy mi mindent kelt a növendékeknek mugtikkal hozniuk. A mindenre kiterjedő prospAlnst az internátus iránt érdeklődők l>eszerezhclik az intézet igazgatójánál, Magas Mihály piarista gimnáziumi igazgatónál vagy a Notre Dame apácáknál Zalaegerszegen.
(Állatorvosok vándor-gyűlése) Zalaegerszegen tartja az Állatorvosok Országos Egyesületének dunántuli fiókja szakelőadásokkal egybekötött vándor-értekezletét szeptember 2-án és 3ián.
(Házasság) László Vilmos és dr. Vogel Sámuulné julius hó 30-án házasságot kötöttek. ^Minden külön ér-tesílés helyctt.>
(Az D Már cg ve *ü lel) leány-lugjai-lx\')l alakult Egyházi Vegycskar vasárnap délután jólslkerült, családias lu»n-gulatu, vidám műsoros, fagylalt-délutánt rendezett. A Bor szépnél szebb magyarnöta-egyvelcgei igen nagy tetszést váltottak ki. Sokai newtelt és tapsolt a közönség a csu|>a ügyes műkedvelővel szlur.\' hozóit egyfolvo-násosnak.
t\'J névvel kel\' meglsmerVdnlök a • Milliók Könyves olvusóinak. Mollio Dotiovan-nai uj, értékes állandó szerzőt nyert sorozatunk. Első kötele mindjárt a legjobb bemutatkozás; London mai, színilázi világába vezet, a kulisszák és öltözők közé, ahol egy tiszta jóságos leány viv küzdelmét a maga és liuga boldogságáért,
A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
Holetta vásüon Bolelta rud Holelta nlnor Lluuloum Vlasxns vászon Lábtörlők Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zsineg-félék tatrac Tállta ösőüyeRek SsSsyegíMS ItyuíiáKjváBiüa Sitoauiák Siálnauik
Hlrsch és Szegő
Pécs—Nagykanizsa-Grazi cserevonat
A Mencljcgyirodn közli, hogy augusztus hó 20-án egy Pécs— (Iráci cserevonat közlekedik Nagykanizsa érintésével. A végleges menetrend még nincs megállapítva, annyit azonban jelenthetünk, hogy a különvonat reggel 7 óra körül indul Nagykanizsáról és d. u. 2 óra körül érkezik iiíruzba. Visszaindul Crázból, 2 napi tartózkodás után 2X-án d. u. 2 órakor és érkezik Nagykanizsára ugyanezen napon este 7 óra felé.
A Meneljegylroda felkéri az ezen vonattal utazni szándékozókat, hogy menctjegwiket már most jegyeztessék elő. Menetdíj a III. oszt.-ban 1(5 és a II. kocsiosztályban 22.70 P, mely összeg a jelentkezéskor fizetendő,
A grazi lakás és ellátásra vonatkozólag most folynak a tárgyalások és kétségtelen, hogy e tekintetben is sikerül az utazó közönség érdekeit ugy kényelmi, mint gazdasági szeinpontl>ól megvédeni.
(Kerékpáros kerít mulatság) A
Nagykanizsai Kerékpáregylet vasárnap nagy mü.soros kerti mulatságot rendez Magyar-utca i). sz. alatti helyiségében. Délután 3 órakor tekeversenyt értékes dijjal. Este 8 órakor szilire kerül • (iyürüs zsidó« cimü vidám népszínmű. I\'tána körmagyar. Szépségverseny gyönyörű dijjal. Tánc reggelig belépődíj 20 fillér. Hossz idő esetén a Vnu-latság 15-én, kedden lesz.
Minden vevő tekintete Singer Divatáruház Filléres Napja felé fordul.
(Gyújtogatás) Ismeretlen teitcs felgyújtotta Pálos Ferenc csömöréri gazdálkodó l>orpincéjét, amely teljesen leégett. A kár 1700 (>engő, aamely biztosítás révén megtérül. Súlyos gyanú-okok alapján már őrizetbe is vett ?gy emberi a csendőrség, akit beszállítottak a kanizsai ügyészség fogházába.
(.Megöli^ magái egy diadalmi fő-gépész) (írcgyr József, a Zichy-ura-daknn nyugdíjazott rőgé|>észc I.engyel-tőtiban öngyilkos lett. Valószínűleg anyagi bajai elöl menekült a buláUta.
A Jamboreertt jött űz a kis eser-készörs, akinek ké|x\' «Az Rn Újságom. címlapját diszid. Tábori PA1 dr. üdvözli a világ összegyűlt cserkészeit a magyar gyerekek hevélxm. »Az Én t\'jságomc kiadóhivatala Budapest, VI., Andrássy-ut 16. szívesen küld mutat-ványszámot. Előfizetés negyedévre 8 pengő.
= Elsőrangú müj ég kapható a Trana danub i a Egyesült Q6 xmalmok Részvény társaságnál.
(ItevolverT*! akar a behajtani a
követelését) Orsós József 1« tényei cl-gány ltikkancsjavitás elmén 60 fillérrel tartozott Hódi József 23 éves letenyei ci|>észsegédnck. Egy alkalommal, amikor Orsós megjelent Bódl lakásán, u ci|>észscgéd rászögezte a revolverét, liogy u 60 fillér megfizetésére kényszerítse. A kanizsai törvényszék Hódi Józsefet K-sarolá8 kisérlcle \'elmén 8 napi fogházra ítélte, azonban felfüggesztette az Ítélet végrcliajtását.
(Klfoszlolták a siófoki templom perselyét) Néhány napi>a| ezelőtt ismeretlen leltes álkulcs segítségével behatolt a siófoki V. katb. templomba, melynek fellörte egyik i>ersclyét és abból 100 pengői elvitt magával. A siófoki csendőrség megindította a nyomozást.
Közalkalmazottak figyelmébe! Bu-
toráruiukat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Ilosszu lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
A horogkeresztes (orradalom muzeuma Berlinben.
ZALAI KÖZLÖNY
1983 ■muillui.B
SPORTÉLET
A több tartalékkal kiálló magyar atléta gárda Imponáló győzelme délnémet-
ország válogatott atlétái felett
Gyffselml arány 73:54
lírtékes győzelmet aratott a felfelé ívelő magyar atlétika, moly lóhb Jclosségél volt kénytelen nélkülözni. Kél fennálló országos rekord is megdőli. Rodoasy ugyanLs 195 cm-re javitulta a magasugró rekordol, melyet eddig Késmárky Kornél tartolt\' 191 cin-rel. 1500 ni-en KzaM Miklós 59.1 mp. idővel Állított fel lij rekordot. (Régi rekord 3 p 59.8 mp\\ ftrlékes még Donogán 47 m 0 cm-es diszkust-vetése, Szabó 800 m-es futása és GerŐ Ferencnek 1(X) m-en 10.0 nip-es rekordbcáUilása.
Megvan Bárány utóda
A pécsi Abay— Ncims váratlanul nagyon jó Idővel győzótl a 200 m-es gyorsuszóbajnoksngban. Maga mögött hagyta a favorit Székelyt és Mészölyt. Az első négy részideje 9 ]> 35 mp volt, ami figyc-Icrtiró méltó teljesítmény.
Szövetségi atléta tréner Kanizsán
A Légrády Wangel akció lehetővé tette, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség egy atléta-trénert küldjön a legelhanyagoltabb Délnyugat kerületbe, Kanizsára. A kiküldött tréner. aki csak néhány napig marad itt Kanizsán, hogy azalatt szakszerű nlbaiga/.ifást adjon a külön-bözö atlétikai S|>ortokkal komolyan foglalkozóknak. Cscrcnu°i István, afc ismert magvar sulv-atléta személyében hétfőn reggel Kanizsára érkf*;tt.
Ivroíoji hivjuk fel a kanizsai sortolók figyelmét, hogy naponta déhitán 5 órától (Iserenyei István n Zrinyi-s|>orlpályán mindenkinek djjlalannl áll a rendelkezéséiv szakszerű tanácsaival.
Reméljük, hogy számosan élnek a kedvező alkalommal és sielm-k maguknak biztosítani a kiváló atléta-tréner tanácsait.
St A-
Mindenki
ZALAI Mii
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
Hirdetéseit ax egész megye olvassa
Növendék állatoknM a csontképződést elősegíti, hízóknál étvágygerjesitóleg hat. Megakadályozza a lesántulist.
2 k.-os, 5 kg-os és 50 kg.-os eredeti gyárt csomagoláiban.
(Minden csomag és zsák a gyár plombájával van ellátva)
ORSZÁG JÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírósági palota mellett)
Közgazdaság
Terménytőzsde
Huza tiszav. (uj) 77-es 93S—960, 78-as 9 4V-9. 0, 79-es 9 55--c-8P, 80 as 0 65-9 90, dunánt. (uj) 77-es 8 90-900 78-as 900—9-lf, ?9-es 910-9:0, 80-as 920- 9-30, rozs (uj) 585—5 95. — Zab kóiép OOO-O , ótenger tlsiánlull
Sertésvásár
Felha|láa 45W eladatlan 690 — Elsőrendű 0-78- 0 80. szedeti 0 78 0 80, s/e eteti közép 074 076, könnyű 070 0 72, l-só rendű öreg 0*70 -072, ll-od rendű öreg 066 068, anpol sűldft I. 0 90-0 95, szalonna nagyban 105—110, zsír 122 128, hus OÜO -l Oi. félsertés 100-103.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán felefon: Nagykanizsa 78. szám
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen |ó édesapánk, illetve n gyapánk
Török István
elhunyta alkalmával jóleső\'részvétükké! mély fájdalmunkat eny-hiiették és a boldogult temetésén megjelenni szívesek vollak, ezúton mondunk hálás köszönetet A gyászoló család.
APRÓHIRDETÉSEK
RahtároH laté Aisiae árakat Igán oloaón elArueitjuk. Armulh, Baxár-ud«*r. 2648
Ullroform befőttes üvegek gyárt árakon kapható Stern Uvegkereskedésében Telefon 196. 2975
Szetcere-utca 2/c. alatt Háror utcai lakás novemberre kiadó.
Uudspeateu url családnál egy-két személy mérsékeli áron lakást és ellátást nyerhet. Kívánatra gondos felügyelet. Cim a kiadóban
Háramaiobáa családi ház Csengery-ut 78/a alatt november 1 re kiadó. Bővebbet Magyar-utea 111 sz. alatt. 3057
Két utcai szobás lakáa azonnal kiadó. Csengery ut 56 . 3064
Üzletes nagyobb bérház szabadkézből eladó. Hívebbet Telekl-ut 54; ugyanott kiadó 3>/> hold hegyi birlok pince és (elszereléssel. 3 63
Kényelmes szoba konyha-előszobás lakás azonnal vagy szeptember l-re kiadó. — Király-utca 13. 3050
Rosenthál féle pékség azonnalra kiadó és többféle bútor eladó. Eötvös-tér 32. 3121
A Háxtartáa bármely ágában jártas
loány gyermek vagy idősebb házaspár mellé (takarít, lőz, fehérneműt var éa kézimunkázik, mindent szívesen dolgozik) csupán ellátásért és pár pengő zsebpénzért bárhova, vidékre is, ajánlkozik. Cim a kiadóban. 3098
Tengeri kapható Szabó Istvánnál József lóherceg-ut 35. 3124
3-f-1 lámpás Philips rádió olcsón eladó részletfizetésre. Érdeklődni lehet Sugár-nt 18. házfelügyelőnél 3125
Vadáaxat gyakorlása céljából a nagy-récsel uradalom területét bérbe adom. Feltételek megtekinthetők Irodámban. Dr. Ber-ttn József Ügyvéd Nagykanizsa. 3126
Közlekedési rendőr teveháton. Luchnow indiai városban a közlekedési rendór tevehátról, mint egy toronyból, irányítja a forgalmat. .
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
12298-1933.
Tárgy: Teleki-ut 68. szám lebontása és felépítményéinek értékesítése.
árverési hirdetmény.
A Teleki-ut 08. számú házak és melléképületek eladására és lebontására zárt Írásbeli árverést tartok.
Zári Írásbeli ajánlatok 1933. évi augusztus hó 13. napjának d. e. 10 órájáig nyújtandók be a városi iktató hivatalba. Ajánlati Űrlap a hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus ,hós 4"én\' Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16.420/1933.
Hirdetmény.
Nagykanizsa városban f. évi julius hó 30-án a sertéspestis betegség szórványosan megálla-pittatott.
Felhívom a sertéstartó közönséget, hogy a megbetegedéseket és elhullásokat azonnal je-lentség be a városi állatorvosoknak (délelőtt városháza II. em. 30. ajtó). A fertőzött udvarokat zár alá helyezem. Onnan kivinni, vagy oda beállítani sertéseket csak engedélyemmel szabad. A lezárt udvarokba sertéskereskedőknek, henteseknek és herélőknek belépni tilos. Az ilyen udvarok kapui .Sertéspestis" felírású cédulával jelö-iendők meg. A lezárt udvarokból a sertéseket legelőre, vagy fürflsztés, itatás végett tóba, patakba behajtani tilos.
Figyelmeztetem a sertéstartókat, hogy ezen betegség ellen ujabban sikeresen lehet védekezni az úgynevezett szimultán ojtással.
Nagykanizsa, 1933. augusztus l!?, 3"án\' Polgármester.
Hirdetőink figyelmébe 1
Kérjük igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megblzásal-kat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráig szombaton délután 4 órálü stiveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés ese lén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres tulórázdst kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket
Nyomatott a laplulajdonot Koraijaid® R.-T. Guleobcrí Nycmila í» Dílzalat Lapkiadó Villalala könyvnyomdában NagykaniiUn. U\'al«löa üiletveictS: Zalai Kiiolv.)
73. évtolywn 179. uim
- Nagykarlzm, 193S. augusztus 9, szerda
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Utiitu\\6üi í» kiadóhivatal I Főnt 5. uám Megjelenik niinden reggel, hétfő kivételévé"
»tllTIKAI HAPIl,Af
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 80 HÍM Saerkeiitőaégi <« kiadóhivatal! teleion: 78. »
Az azur-flotta elindult Európába
Ujfundland, augusztus 8 rialbó tábornok és légi flottája hét. íón éjjel iflartolt Ujfundlandból Euró. pába.-
Nevryork, augusztus 8 (líjszakai (elefonjel\'sntés) Szikratáv. irón érkezett jelenlés szerint a Rj|bó> flotta déli 12 óra 5 perckor 150 tengert mérföldre volt Shoal Iterbourtól.
Ifuerta, augusztus g (éjszakai telefon jelentés) A flotta 9 gépe délután 6 órakor lk-száUt Hurtá-Itan, 15 gép la Bonban, köztök Balbó tábornok gé|>e tovább repült.
Oórna, augusztus R (Éjszakai telefonjeKnlés) A római lapok lunalmas cikkekben foglalkoznak az azur-flotta elindulásával, amely Lissabon felől fog Ostiába érkezni. Az Indulás hírére a Vidéki városokból va. lósággal özönlik a tömeg Bómába.
fxjndon, augusztus H (Lapzártakor érkezeit Balbó tábornok és a yelo együtt tovább repült 15 repülőgép szerencsésen leszállott lV»rta Delgadában és ezzel az azúr-fk)tui 11 óra 15 perc alatt repülte át az Atlanti-óceánt.
A Dréhr-bünügy aktái közül tőbb eltflnt
Budapest, (augusztus 8 A Dréhr-Agy vizsgálóbirája megálla. pitolla, hogy az akták közül néhánv jelentéktelen .eltűnt!. Nem tudják elképzelni, hogy kinek Jegyen érdeke ezeknek az eltüntetése, mert ézek.másolatban is megvannak. Az aktákat csak ügyvédeknek adták ki.
Belgium nem ismeri ei a szovjetet
Párls, augusztus 8 < UipziirUikar érkezeit.) A Temps liriix.seli tudósilója jelenti, hogy hir szerinl a szovjet, hamburgi külke-rcskedelmli kö/|H)ii(t>V Amszterdamba, vagy Antwerpenbe akarja áthelyezni, ezzel szemben az illető országtól hivatalos elismertetését követeli a belga kormány belpo-\'ilikai okokból vonakodik elismerni Szov jeloroszországot.
Az Unió visszavonja Haitiből tengerészcsapatait
London, augusztus 8 Az Egyesült Államok kormátiya hajlandónak nyilatkozott arra,,hogy a közrend védelmére Haitiba kűl-«"U amerikai tengerészkatonakülö-"ilinényt onnan visszavonja. Az c \'•irgyban kötőn egyezmény- szerint :t kulönitmény l!)3tí-ig Uaitiban •naríidhatott volna.
A vllágtáborozás cserkészei meleg szeretettel búcsúztak el a távozó Baden Poweltól
80 000 ember nézte végig a cserkészek nagy parádéját
Gödöllő, augusztus 8 (Éjszakai tele/onj-hntés.) Kedden délután búcsúztatták cl a Jain-boree cserkészei a vílá<> főcserké-szél. lord Hadon Powelt. A csapatok zászlóik alatt vonultak fel és mintegy 80.000 ember nézte végig a cserkészek nagy parádéját.
Hadén Powcl megkapó beszéd-l>en vett bucsut a cserkészektől, de mint mondotta, kénytelen vele, meri fl Haiti országon kérésziül tanulmányaira indul !MK) cserkészvezetővel. Hálával emlékezett meg Magyarország kormányzójáról, aki-
nek engedélye nélkül, a gödöllői pnrk hiányában korántsem lett volna ilyen óriási sikere a Jomborce-nak." Kérte a cserkészeket, hogy ápolják szeretettel u megkezdett barátságokat.
Megtesztek-e mindent a barátságért\'.\' kérdezte végül.
Huszonötezer cserkésztorok egyszerre kiáltott igen-t.
Hűden Powel ezután gróf Teleki Pálnak és Papp AnlaTnak a leg-nagyobb cser készkitüntetést, az ezüst-farkas rendet adományozta.
A terményértékesítési tárgyalja a pénteki minisztertanács
Uj összeférhetetlenségi törvényjavaslat készül
n déli vonattal vissza is tér Huda-l>ostrc.
Hóma, augusztus 8 Fahint/\' Tihamér kereskedelmi miniszter kedden délelőtt Yo///»// pénzügyminiszterrel tanácskozott. Valószínűleg csütörtökön visszautazik Magyarországra, ugy hogy a pénteki minisztertanácson Kállai/ miniszterrel egvütt beszámolhat tárgyulásni eredményeiről. A pénteki minisztertanács a terményér-tékcsitésével foglalkozik.
Huda|>eKt, augusztus 8 Az igazságügy minisztérium uj összeférhetetlenségi törvényjavaslattal foglalkozik. A törvényjavaslat célja, hogy figyelcmln1 vegye ugy u jobb mint a baloldalról elhangzó kifogásokat.
Hudapcsl, augusztus 8 Kállaii földművelésügyi miniszter szerdán reggel igazik Hécsbe. tárgyalásai valusztflilleg csütörtök (léiig sikerül elvégezni, ugy hogy már
A német kormány nem vállalja a felelősséget az osztrák-ellenes propagandáért
Anglia még nem kapott választ a berlini előterjesztésre
Berlin, augusztus 18 Leselil, a |>orosz rádió intendánsát, Braun Alfréd rádióriportert és Kie-vveckc miniszteri tanácsosi a |x>lilikai\' rendőrség őrizetbe velte, meri rengeteg közpénzt eltékozoltak és a köz rovására rop|>anlul meggazdagodtak. Hasonlókép letartóztatták (loldmann Pál dr. osztrák saitötudósiót, Valamint Éber Frigyes szocialista,képviselőt.
Berlin, augusztus 8 (iöring porosz miniszterebiók aug. 15-én feloszlatja a segéd rendőrséget.
Jövőre dől el a Saar-vldékl nagy probléma
Páris, augusztus fl A francia kormány erősen készülődik a jövő évi Saar-vidéki népszavazásra. Ekkor dől el ugyanis, hogy a Saar-vidék mcginaradjon-e továbbra js önkormányzatnak, vagy pedig Némeb országhoz, vagy Franciaországhoz csatolják.
Tűzharc az osztrák-német határon
Münchop, augusztus 8 (Éjszakai lelc/onj-l •nlés.) A bajor politikai rendőrség közlése sze-
rint hétfőn reggel az osztrák-német határon ismeretien oklxM lövöldözés támadt a Heimwehr tagjai és eddig még ismeretlen egyének között, akik az egyik Heimwehr-tagot halálosan mcgsebcsitctték.
Berlin még nem adott választ a demarsra
I.ondon, augusztus 8 (Éjszakai te\'efonf?lzntés.) A Press Aísociao\'ons értesülése szerint az angol kormány még nem kapott választ a német kormánytól a berlini előterjesztésre. Ixm-donhun nem fogadiák cl azokat a berlini jelentésekel, melyek szerint Németország nem tekintheti a négy hatalmi egyezményt az osztrák-ellenes propaganda esetébe alkalmazhatónak.
Amikor az olasz kormány a mull bélen barátságos ulon megkereste Németországot, u német kormány biztosítékot nyújtott az irányban,
hogy mindent elkövet a hasonló esetek megakadályozására. A német kormány egyébként azt álliljn, hogy a sé.pchnekért nem vállalhatja u felelősséget.
Gasllnl: ,,Uj hajnalhasadás előtt áll a csonka Magyarország"
A tudó* o!a» egyetemi tanár levale Králky litván polgárme.terhe.
Nagykanizsa, augusztus 8
Nemrégen történt, Hogy Pierfran-co Gaslii, dós, olasz egyetemi tanár nag»\'..Kcrü és nagyszabású előadási tartott a városháza dísztermében, melyben fejtegette a trianoni revízió szükségességét. Az olasz ludósl Nagykanizsa meleg szeretettel fogadta és lelkesen ünnepelte, mert a magyarok igazlelkü barátja. Pierfranco Gasllni ma azután hosszabb ós igen meleghangú levelel irt a polgármesternek, a mely megérdemli, hogy az a nyilvánossággá I közöl l essék.
Azt Írja olasz nyelvű levelél>en Gaslini tanár, hogy csak most érkezeit haza nyarulásálkil és első leendője, hogy megköszönje azt a meleg fogadtatást, amiben neki Nagykanizsán része volt és a |>ol-gármcslernek lekötelező udvariassága, amellyel fogadta és amelynek emléke kitörölhetetlenül élni fog emlékezetében.
Vajmi kevés az, amit eddig nagy hazájáért teltem. Polgármester t\'r, Ígérem, hogy a következő télen még erélycseblien szállok sjk-ra a magyar szent és igazság >s ügyért. Remélni kell! l-\'gy uj hajnalhasadás előli áll a csonka Magyarország és mint eddig, ugy továbbra is Olaszország Mussolini-vei az élén mindig kész a lestvér nemzetének a megsegítésén\'. Mi fiatalok hálál adhatunk az Kg •!< Urának, hogy módot nyújtott nekünk jelen lenni az uj idők hajnal-hasadásánál, az igazság és a béke diadalánál.
Városának a monográfiáját szívből köszönöm, legkedvesebb emlékeim között őrzöm meg.
Önnek, valamint az összes nagykanizsai barátaimnak legszívélyesebb üdvözleteimet küldöm
P. Gaslinl.
A szombati weekend-jegyek érvényessége
Budapest, augusztus W Az. augusztus f2-én, szombaton kiadandó weekouil-jeggyek a keddi ünnep miatt szerda délig érvényesek.
/
o
ZALAI KÖZLÖNY
10S3 augagztug <
Kedvezményes áru különvonat a rógi olasz harcterek megteklntó-sóre
A NYUKOSz Országos Elnöksége ur Ivonzó melletti harcterek megtekintésére társas-utazást rendez, mely utazás célja: lehetővé tenni a résztvevőknek az Isonzo menti harcterek bejárását iv.cn kedvezményes áron. Mindenkit egy tormán rendkívül mértékben érdekel a nagy háború egyik legjelentősebb szakának harc-szintére: akik olt bar-collak, azok most a boldog békében látiiatják viszont a részükre oly emlékezetes helyeket, mig akik még nem jártak ott, kétségtelen, hogy érdeklődéssel fogják szemlélni a hajdani, mindkét részről rendkívül nagy \'áldozatokat követelt ütközetek szinterét.
Az utazáson résztvevőknek wilkn|m:i nyílik az Isonzo meidi hősi temetóbm nyugvó hősi halottaink sírját felkeresni. i
A harcterek megtekintése után Abbáziában négy napos üdülés teszi változatossá a kirándulást.
Itészvéiell dij: Budapesttől Bida-pestig IIl. oszt. gyorsvonaton, elhelyezéssel, személyenként: 2 ágyas szobákban ia*> l\\ 1 ágyas szobákban 115 I\', II. oszt. gyorsvonaton, elhelyezés-sel, személyenként: 2 ágyas szobákban Iliá P, 1 Agyas szobákban (l7.\'i J\\
Jelentkezni az utazásban való részvételre szeptember ü-én estig.
A jelentkezéssel egyidejűleg a részvételi dij legalább 5U százaléka fizetendő le, mtg a további 50 százalékát az utazás megkezdése ulőtt 3 nappo] lehet befizeüii.
Az utazáshoz Olaszországra érvéiiyes útlevél szükséges, melynek beszerzéséről mindenki maga tartozik gondoskodni. Az érvényes útlevél legkésőbb a teljes összeg lefizetésekor adandó át. Vízumok nem szükségeltetnek.
Jelentkezéseket Wfogad a NYl KOSz Országos Elnöksége Budai>esl, IX. ker. Knézits-utca 15.
Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vérlódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános losszullétnél igyunk reggel éhgyomorba egy teljes pohár természetes ,1\'erenc lóiiel" Keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzel! tapiszla-laiok szerint a Ferenc lóxie! viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában.
„Legyen tehát az Istené az a pénz, amihez ő segített hozzá.
Riport az ujudvarl templomszentelésről
Nagykanizsa, augusztus 8
A gelsei országul mellett, elrejtve a kíváncsiak szeme elől, romantikus völgy ólén, magas domboklól körülvéve fekszik Újudvar. Az országúton haladó vándor még csak nem is sejti, hogy tőle alig 50 100 lépésnyire egy fajmagyar falucska húzódik meg, amely agykor a leg-régibb falaiknak III a környéken.
A tatár-török dulástól a zárda-romokig
Az árpádházi királyok idején már nagy szerepet játszik a környék kultur-élctében Újudvar. Maga a község akkor még nem a mai helyén, hanem az országút haloldalán, eléggé látható és mindenki állal könnyen hozzáférhető helyen feküdt. Ott volt akkor az a híres apáoazánLi is, amelyben a környékbeli nemes kisasszonyok sajátították el az akkori idők kötelező tudományait. A talárjárás idején felgyújtották a községet az idegen hordák és a zárda is elpusztult akkor. A kó/ség lakói, akik a közeli sürü erdőségekig menekültek, nem akarlak elszakadni ettől a jó termőföldü vidéktől és igy, amikor elvonullak a talárok, közös erővel Ismét felépítették a községet, hogy később azutáu a hódító törököknek legyen mit felgyújtaniuk. A lakosság most már okult a mull keserves tapasztalatain és amikor harmadszor is felépítette Újudvart, most már az országút jobboldalán, az útról nem látható kis völgyben, dombok közé ékelve, épült fel az uj község. zYzóla azután békesség van a... külső ellenségtől. Mert belső viszálykodás azért még ma is folyik a községben. A régi zárda romjaira 3—4 éve akadtak rá. Az OFB ugyanis azt a földel osztotta ki Dókány József ujudvuri cigánynak, ahol azelőtt a zárda állolt. Dékány József kiásta a romokat éfcs a köveket Németh Gyula ujudvari ácsmesternek adta el házépítés céljaira. Hány szé)>ségos nemes kisasszony sóhaj-tozását hallották ezek a kövek. A
sóhajok elszálltak, a nemes kisasz-szonyok porait már rég szétvittc a szél, dc a kövek, dacolva az idő múlásával, századok vasfogával, még mindig alkalmasak arra, hogy hajlékot adjanak egy késői magyar családnak.
A templom szentelés
Kbbcn a romantikus, történelmi levegőjű környezőiben szentelt templomot vasárnap délelőtt Csőthi Géza murakereszturi apát, pápai prelátus. A falu apraja-nagyja és környékbeli előkelőségek hatalmas koszorúja vett részt a templom-szentclésen. Megjelentek: dr. Laub-haimer Alán főszolgabíró, (lyőnu3-rey István v. országgyűlési képviselő, Soimúch Antal gróf országgyűlési képviselői- Somogyi Gyula földbirtokos és neje, Ungor-Ullmann Elek kereskedelmi laná-cs<is, id. dr. Tamás és neje, a kai. egyházközség, illetve Kongregáció képviseletében, Mik Géza és dr. lilék l\'ál, Bogdán Aladár és neje, dr. Gázon István, Malter Károly bukónaki plébános. Kozma György récsei plébános, vitéz Horváth Sándor palini főjegyző, Klár Mihály és neje, Braiul Sándor és még sokan mások.
Az uj templom, amelyet egy áldozatkész házaspár, Berkrnyés István mcgycbizottsági tag, földbirtokos és neje, Balogh Julianna ujudvari lakósok emelték, mintegy 20.000 pengőin; került. A házaspár cbliől 16.500 pengőt adott, mig a község lakói ingyen fuvarral iá-rullak hozzá nz építkezéshez. Április elején kezdték építeni az 500 embert befogadó, orgonával is ellátott templomot, melynek munkálatait néhány nappal ezelőtt fejezték be.
Vasárnap délelőtt háromnegyed 10 órakor az ujudvari elemi iskoláiul ünne|>élyes körmenet vonult uz uj templomhoz, melynek külső falait (\'.sóihi prelátus fényes papi segédlettel, amelyben Kreutzir Dezső c. kanonok, gelsei plébános, Goczán Zoltán nenusapáli plébá-
nos és Bándy Boldizsár ciszler- f . cila tanár vettek részt, meghintette szentelt vizzel, miközlicn zsoltáro-
kat énekellek a hivvk. A
paj>ság
ezután, a világiak kivételévelj bevonult a templomija, ahol megtartották a mindenszentek Ulániáját, majd Csóthi prelátus elvégezte a szokásos könyörgést és lielüi is felszentelte a templomot.
„Itt válnak testvérekké az emberek..."
Pontosan 10 órakor nyíltak inog az ajtók és a hívek perock alatt

A Filléres
f. hó II
A Filléres napok 10-i kor v4
Használja] Vásár ut
Hídavatás Írországban.
Londondeiry lordmajoi pompái menetben, tradicionális, rtyl kosztümökben vonul át clöazör az uj hídon.
Időjárás
(Bjuakat rddióJtknUt) II ■ «lal iHtáaatlalairtl ••«• 10 érákon Nyugati ..él várható hflo.ökh-aésul.
Szélirány: Reggel északkeleti, délben délkeleti, este szolé*.
Felhőzet: Heggel, délben és e*t«
1933. augutdm 9
ZALAI KOZLONT
t
Szent István ünnepén tartják meg Balatonienyvesen az nj róm. katb. templom alapkőletételét
Egy hatalmasan fejlődő balatoni fürdőhelyről
zsúfolásig megtöltötték a tcmplo-
m/!r első szentbeszédet Csóthi Gé-jn prelátus mondotta, mélyenjtjró dontlolalokkal mutatva rá a templomszentelés erkölcsi jelentőségére \'•s a templomnak, mint Ilyennek, nélkúlöíhetetlen szükségességére.
__ j|t válnak rokonokká, testvérekké az emberek, — fejezte |>e szavait, - mc" ilt mAk, hogy mindnvájan ugyanazt akarják: az órók boldogságot. Kívánom, értsétek meg, hogy erre a templomra szükség volt ős szükség van. Imádkozzatok egymásért és a Hazáért!
A kővetkező pillanatban felzúgott lkikos Péter kántortanító ujjai alatt a templom orgonája, hogy méltó kíséretet adjon a Krcutzer Dezső c. kanonok állal celebrált ünnepi szentmisének. Az első szentmisén a Berkcnyés házaspár kóny-nyes szemekkel térdelt az oltár lépcsőjére, hogy megáldozzék töb-
Ahol csak más faluból szabat
bekkel együtt. Mise után Pfiífer János zalakarosi ujmisés, oszlott ál-dást a hívekre. Az uj templom első ünnepélyes szentmiséje a Hym uusz eléneklésével ért véget.
Berkenyós István nyilatkozik
A meghívott vendégek ezután az elemi iskolában gyülekeztek össze, ahol a Berkcnyés házaspár magyaros szeretettel Játtá őkel vendégül.
Ebéd előtt a /.alai Közlőin/ munkatársa a templomépítéssel kapcsolatban kérdést intézett lirrk-in/és Istvánhoz, ehhez a cséndesszavu, melegszívű emberhez, akinek azonnal könnyhelábad a szeme, amint valaki élele nagy boldogságát, legszebb alkotását, az uj templomot emiili előtte. Minden kérdésünkre ez volt az egész válasza:
— Nincs családom, kel len va-</!/unk a feleségemmel, h/yen hál az Istené az a pénz, amihez ö se-gilelt hozzá.
ólvirM keresni a fiataloknak
Az öl fogásos ebéd közben vitéz Horváth Sándor palini főjegyzővel beszélgettünk Újudvar község érdekes lakóiról, az itteni szokásokról, az egyes családok rój, po-lilikáról stb.
— Újudvarnak 1170 lakója van. Talán a legtisztább faj magyarok mind, amit az uralkodó Családnevek is bizonyítanak Méhbs, ftr-kenyés, Szentes, Balázs, Bazsó stb. Az ősközséget valószínűleg a ^té-/ifj-esalád szálllmtta meg, mert a község címerében is egy fa alalt álló, rajzó méhektől körülvett méhkas áll. A lakósság őstermelésből él, nagyon szorgalmas és nagyon takarékos. Ez a község azonban forrongó katlan, telve kemény indulatokkal, perlekedésekkel, veszekedésekkel. Gőgös, uralk<xlnivágyó nép ez, mindenik vezető akar lenni. egyik sem akurja a másik vezetése alá engedni magái: igazi magyar tulajdonság. Ha például Ber-kenyés István akar valamit, el kell titkolnia az akaratát, mert ha nem él egy kis diplomatikus ravaszsággal. a többiek elgáncsolják minden lórekv&él. Meg kell azonban adni, hogy sok egészséges gondolatot termelnek és ha valamit alkotni kell, niind összetart és közös munkával, egyetértéssel mindent megvalósít. Ennél a templomépitésnél is Ber-kenyés István legkeményebb ellenfelei segédkeztek a legodaadóbban. (Másoktól tudtuk meg viszont, hogy vitéz Horváth főjegyző egy szüleiét! diplomata tapintatával igyekszik mindig és sikerrel elsimítani a felmerült ellentéteket.) A Vközség lakóinak évszázados Íratlan törvénye, hogy nem házasodnak egymás közölt. A szülök mindent elkövetjük. hogy- megakadályozzák a falu-wli fiatalok egymásközti házassági. Így azután a helybeli legény-más faluból hoz asszonyi a ház-»<>*, a környékbeli legények jK-tllg Messzi földről is eljönnek a szorgalmas, takaros ujudvari lányokért. A gyermekáldás feltűnően nagy,
hogy a két nagy iskólatcrcm már nem/is tudja lefogadni a tanulókat/
/ Milyen a lakósság |>olilikai felfogása? kérdezzük.
A válasz rövid és sokat mondó.
- Személyhez kötött.
Ami a legközelebbi célokat illeli, megtudjuk vitéz Horváth főjegyzőtől, hogy az uj templom lerendezése és a tűzoltószertár kiegészítése a legfontosabb feladat. A tüzoltószertár ugyanis meglchelővcn hiányos, már pedig a házak itt) százaléka zsuppfedeles. A tűzveszélyt szerencsére csökkenti az a rengeteg gyümölcsfa, aniiwl tele van az egész község.
Az el»éden Kreutwr Dezső c. kanonok, vitéz Horváth főjegyző, Soinssich Antul gróf, valamiül Go-czán Zoltán, Müller Károly és Kiss István plébánosok mondtak pohárköszöntőt a derék Berkcnyés házaspár egészségére.
Dávid Magyar József.
A has tellségb májtájékl fájdalmak, emészlési nehóztégeK, gyomorbélhu-rul és sórpasá^ a terméhzetes .Ferenc lóxseí" keserűvíz használata áltdl meuszüole hatők és az afjy, a sznn, tudó vagy szív felé irányuló vér olulá*ok ellensulyozhalók.
Balatonfenyves, augusztus 8
(Saját tudósítónktól.) Az elmúlt lu\'l meghozta a maga szenzációját Balatonfenyvesnek. Ki merte\' volna pár évvel ezelőtt hinni, hogy az akkori Mária-telepen, ahol csupán 12—15 család nyaralt, valaha ott víllanymü lesz. Ami akkor még elképzelhetetlen volt, a mult héten valóra vált és az azóta óriási fejlődésnek indult üdülőtcleiíen ?! kész áll a 17 Lin es villanyhálózat. Vasárnap a villáikban már lomtárba kerültek a petróleumlámpák és csillogtak a villanylámpák. E héten szerelik a közvilágítási lámpatesteket és vasárnapra meg lesz az utcai világítás premierje is. Ugyancsak a mult héten készült el a vasúttól a kb. 100 m hosszúságú járda.
A róni. kat. vallású nyaralóknak is meg volt az elmúlt héten az örömük. Az alig egyéves róm. kai. Szent Erzsébet egyházközség képviselőtestülete döntött a beérkezeti nagyszámú templompályázatok feleli és elhatározta, hogy a templom alapkő letételét még c hő 20-án Szent István király ünnepén tartja meg. Az egyházközséghez szebbnél szebb ériékes adományok, harang, kelyhek, tcmplomíelszerclések stb. érkeztek. Vasárnaponkint a gyüj-lés a templomépitésre 200 -300pen gől is tesz ki. Mint ezideig is az egyházközség n)cgalakulása ó\'11 va> sár- és ünnepnapokon a nagykanizsai Szent Eerenc rendi zárda ház-főnöke /\'. Molnár Arkangyal plébános jóvoltából tálx>ri szent-misék vannak az egyházközség Fenyves-len levő gyönyörű telkén. A lálxirl miséken mindig nagyszámú nyaraló közönség szokott részt venni Most folynak az előkészületek az aug. lf>-én Nagyboldogasszony ünnepén tartandó első bucsu rendezésére, amely igen nagyszabásúnak ígérkezik.
A rekkenő hőségben öröm nézni .a csakncml I km-es strand minden rósZélen nyüzsgő apró eml>crkékel, az épülő és lebontásra kerülő homokvárakat, valamint a tó mélyebb részén l>oldog mosollyal ós gond-
talan kacagással fürdőző felnőtteket. A csónakok százai járnak ke-rcszlül-kasul, majd feltűnnek motoros, vitorlás csónakok. Eslénkint az aszfaltmüut Dunakorzóvá alakul át. Öröm. vígság és gondtalanság sugárzik itt az arcokról, Pihentxek itt a: emberek. (Sz. A.)
Esetem a strandfürdőn
(Levél a szerkesztőséghez)
Igen tisztelt Szerkesztő Ur, kérem szíveskedjék alább\' soraimnak helyet adni. Megvagyok róla győződve, hogy az illetékes tényezők, nevezetesen a Fürdőbizottság, megteszi a szükséges intézkedéseket.
Ugyanis vasárnap egy kisebb társasággal fürödni mentem a tikkasztó nyári hőségl>en az uj nagykanizsai strandfürdőre. Mint a többi fürdővendégek, akik fürdőkóp-penyüket letették a homokra, én is hasouIókép|>en cselekedtem. És miután dohányzó vagyok, a cigarettatárcámat és öngyújtómat, mind kettő igon szívélyes emlék — letet lem a fürdőkóp|>enyem zsebébe. Abban a tudatban, hogy nem fogok kárt szenvedni, hogy nem bántja senki az én szerény tisztviselői fi-zetéscinl>ől összeku|x>rgatott köpönyegemet, vig kedéllyel engedtem át magamat a fürdő idegcsillapitó éS" hűsítő örömeinek. Nem voltam sokáig bennt a bazénlen, de mikor jó hangulatban rövidesen rá kijöttem és kerestem a fürdök<"y>|e-nyemet a megjelölt helyen, azt már nem találtam ott. Egy félórai hajlóvadászai nlán sikerült többünknek a fürdőköppcnyl a l>okrok mentén megtalálni. Igen, nagyon helyesen méltóztatott következtetni, a cigarettatárcám már nem volt lenne, sem nz/ingyujló, sem inás apróság. Eltűnt. A zseb üres volt. Persze jelentést tettein az esetről a rendőrségnek. Mindazonáltal jó lenne, hogyha hasonló esetek megismétléséi sikerülne a fürdőüzem vezetőségének megakadályozni. Hallottam,hogy ugyancsak vasárnap az .egyik fiatal hölgy kis eipőcskéje is hasonló módon eltűnt.
A közönség szeretné, hogyha nem kellene attól tartania, mitől én vasárnap túlestem...
Igen tisztelt Szerkesztő Urnák őszinte nagyralecsülésscl alá\'.rás.
Értesítem a tisztelt hölgy-közönséget, hogy 2 hónapra
a c0lUagól világ-leAáUlt&sra utaztam, mely idő alatt az üzletem irányítását a budapesti f6-üzlet (Révészné) fogja intézni, Tisztelettel WlndlscQné Révész Magda
Ml mindent kl nem találnak ? I
Ez pl. egy hnmorlsta álma: a porszívó autó.
Idényvégi olcsó áraink m
általánosan Kellemes meglepetést Keltettek! Sikerünk titka: elismert Jó minőség olcsó áron!
schütx AhvhAx
NagyKanlxsa legnagyobb úruQáxa.
ZALAI KÖZLÖNY
ÉRTESÍTÉS! -
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet Erzsébet-tér 20. szám alá, volt Kisfaludi és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHT8CHEWDL PÁL
3016 vaskereskedő
Rejtélyes éjszakai vonatgázolás a 115. száma őrház közeliben
Perusztegi Gyula kováeameater nem tudja, miként történt a Bzervncaétlenaéa
_»_
Szombaton megnyílik a mozi
A színészek elvonulásával e hói végén, szombaton ismttt a mozi veszi ál a kultúra terjesztésének nemes feladatát. A mozi igazgatósága teljesen átérzi az,t a kötelességet, amjy\'er. a hivatás reá ró s a jelen V/Monyok /közólt fokozottan mérlegeli Ijzokat a körülményeket, amiket a mostani gazdasági helyzet adottságai előírnak. Az uj moziszezon kezdetével a mozi igazgatósága elsősorban a művészi szempontokat tartja szem előtt s fökötcles-ségét abban látja, hogy a bemutatásra kerülő filmek ugy u művészi kivitel, mint a szereplő művészek és a film tárgya tekiníelében megfeleljenek u kti* nizsai közönség kifinomult igényeinek, ezenkívül azonban nagy gondot kíván (ordítani a közönség kényelmének a szolgálatára. A megnyitásig rendelkezésre álló néhány napot a nézőtér és az előcsarnok rendbehozására, kitisztítására és lcga|a|M)S.ihl> fertőtlenítésére forditja s ojyan célszerűségi intézkedéseket foganatosít, amik a közönség szolgálatát cé\'ozzák.
Fontos *ujitása a mozinak a helyárak leszállítása. Az idény kezdetén úgynevezett nyári helyárak lesznek, ami azt jelenti, hogy a mozi legdrágább helyára 1)0 fillér lesz, a legolcsóbb 30 fillér lesz, sőt rendszeresíteni íogja azokat a bizonyos >filléres, előadásokat is, amelyeken még ezek Uz olcsó helyárak is alacsonyabbak lesznek.
Mindezen tul |»o<lig be akarja vettetni u mozi igazgatósiiga uz egész országban nagyszerűen bevált béri .\'trendszert; ennek az előmunkálatai most folynak ugy, hogy az őszi szezon elején a közönségnek már módjában lesz nagyon kedvezményes belépődíjakkal a mozi előadásait látogatni,
A mozi igazgatósága természetesen a fősúlyt a bemutatásra ke mi lő filmek nívójára helyezi s a műsorok összeállítása avval ü különös figyelemmel történik, ami eddig Is vezető gondolata volt neki. Az angol, francia és osztrák, valamint a hazai filmgyáraktól lekötött anyag kivétel nélkül nagysikerű és nívós filmet tartalmaz s igy előrelátható, hogy valamennyi meg íogja nyerni a nagyközönség tetszését.
A szombati bemutató ízelítője lesz ennek a kiváló (filmsorozatnak. Az első (ilmnek a főszereplője a világ egyik legnagyobb filmsztárja, Mans AI-bers, a film pedig a filmipar és n film-müvészét egyik reprezentatív darabja, az »F. P. t. nem válaszol.< Bizonyos, hogy e film cime nem ismeretlen a kanizsai közönség elölt, inert hiszen annak fővárosi l)cinu(a|óju alkalmával a napisajtó unnak méltatására hasálKt-kut szentelt s azt a filmtechnika, u rendezői talentum és a filmipar eddigi legnagyobb mestermüvének minősítette.
Ennek a szenzációs világfilmnek a bemutatása után sorra kerülnek a hazai és osztrák, valamint angol — de íöleg német és magyarnyelvű — slágerek, amelyek biztosítják a kanizsai közönség szezonbeli olcsó és kitűnő szórakozását.
Hirdetőink figyelmébe!
Kérjük igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetést megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráin szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket. •
Nagykanizsa, augusztus 3 Rejtélyes szerencsétlenség ügyében inditott nyomozást. a nagykanizsai rendőrség.
Hétfőre virradóra ugyanis, hajnali 2 óra híjban a szombathelyi vasúti vonalon levő 115 sz. őrház őre kiment a sinek mentén, hogy ellenőrizze a szemafórokat, amikor az őrháztól alig néhány méternyire egy eszméletlen állapotban levő, vérzőfejü emberre akadt a sinek mentén. Az eszméletlen férfi mellett olt feküdt egy kerékpár is.
Az őr nyomban jelentést tett a nagyállomásnak, ahonnan a mentőket értesítették, akik be is szállították a sérültet a közkórházba A mentők már a helyszínen kétségtelenül megállapították, hogy a kerékpáros férfit a vonat üthette el.
Az orvosoknak, hosszas kísérletezés után sikerült magához térite-niök a sérültei, akii azonban egy-
előre nagyfokú ittasságára való le-kinleltel mun tudták kihallgatni. A kerékpár névlábiája és a zse-bében talált iratok alapján megállapítási nyert, hogy a sérült Poroszt r//i Gyula 31 éves. Őrtoronyul c.a 3. sz. alalt lakó kovácsmester-rel azonos. Sérüléseit, illetőleg a fején kapott súlyosabb természetű ütést, ezenkívül néhány oldallx>r-dája is eltörölt.
Kedden már annyira javult IV-reszlegi Gyula állapota, hogy ki tudták hallgatni. A kihallgatás azonban még mindig nem derített fényt az elgázolás körülményeire. IVresztegi ugyanis kijelentette, hogy nem emlékszik semmire és fogalma sincs arról, hogy milyen körülmények között ütötte el a vonal.
Most a rendőrség igyekszik teljesen tisztázni a rejtélyes gázolást.
_1983. augusztus 9.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Auguizttii 9, utrda
Római katolikus: V. Jin. Protestáns: Emód. Iir.j Ab bó 17.
Városi muztum és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-töl 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: az Mária gyógyazertár Erzsébet tér 40. ss. és a kiskanlzaai gyógyszertár.
OőzfUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(A polgármester Itthon) Krátky István dr. polgármester budapesti \'átjárói hazaérkezve, keddden Isméi elfoglalta hivatalát.
(Wéber Pál kanonok rádió szent-beszéde) A budapesti érsekhetynőkség felkérésére augusztus 13-án, vasárnap délelölt 11 órakor, a királyi udvari és várplébánia templomban, az istentiszteleten a szentbeszédet tlr. Wéber Pál kanonok, püspöki irodaigazgató fogja mondani. \'
(A jövő héten városi közgyűlés) Nagykanizsa város képviselőtestülete a jövő héten rendkívüli közgyűlést tart.
(Itarmadrendl nagy-gyütéa) A nagykanizsai és a vidéki Harmadrendi Testvérek és Nővérek augusztus 14-én és 15-én Homokkomáromban tartandó nagy-gyűlésének programja; Első nap: Délután háromnegyed 2-kor gyüleke-/.és a nagykanizsai ferences ptéhániu-lemplombnn. 2 órakor " rendi igazgató rövid bevezető szén (beszéde után elindul a körmenet HomokkomáromlM. Útközben pihenő. Megérkezés után »ma, ének. Este 0 órakor Széntség kitétel és litánia. 8 órakor szehtségcs .körmenet, nmélyen mindenki gverlyá-val vesz részt. A Szentséglmádás reggel 0 óráig tart. Közben gyónás. Éjfélkor szentlMuraéd. ( Kocsis P. Ödön . Másnap reggel háromnegyed 8-kor általános feloldoziVs. 0 tórakor nagymisc, közös szcnláldozás, előtte beszél az igazgató. J) órakor ünnej>élyes szentbeszéd, nagymisc és a III. Hcadnek nagy-gyűlése. 12 3 óráig ebéd és pihenő. 3 órakor szentséges litánia. Este 8 tórakor ünnepélyes gyertyás Ír--vonulás n nagykanizsai ferences plébánia-templomba", szentbeszéd. — Ellátásáról, gyertyáról mindenki maga gondoskodjék. I \'(közben• tt-os sorokban megyünk. Szcntgyónását lehetőleg mindenki még illhon végezze el. A III. Kendi Testvérek elvárják és remélik. Iiogy ezen zarándoklaton számos más, nem III. rendűek is részt vesznék. P. 1IIv Károly rendi igazgató.
(Jegyzőválasztás) A nemesbükl jegyzői állásra \'.) pályázó közül Dér FerenC dr.t választották meg. Kisebb számú szavazatot kaptak még Végh La-^os és Mosta János.
-- Siessen olcsón vásárolni, mert elfogynak a Filléres Napok Singer Divai-áriházban.
(Egy csoport hlUerKH" érketlk 15-én Nagyksnluára) Augusztus 15-én egy 25 főből álló hitlerista csoport ér-xezlk Magyarországra. Miután Ausztrián kérészül nem utazhatnak, Jug->-szlávián keresztül jönnek Nagykanizsára és innen tovább utaznak Budapestre. Nagykanizsán egy íjsznka tartózkodnak és megtekintik a várost és az egyik szállodában szállnak meg. Útjuk céljáról biztosat még nem lehet xuflni. Turisztikai vagy pedig más.
Közeledik »z Iskolaév kezdete. Gyermekének intézeti kelengyéjét legolcsóbban Schütznél szerezheti be.
— (A keszthelyi állomás lönöktO tfder Ferenc nyugalomba vonult, Utód11 Bukvich Béla lniatonszentgyórgyi állomásfőnök lesz. Lengyel Anlal keszthelyi föintézőt Budapestre helyezték ál. , (Színigazgatóból mozllgazgJló)
Gulyás Menyhért színigazgató — a mozi nagy ellensége — koncesszióját átengedte Tolnai Andornak s Ö moz\'ngaz-gató lelt Sátoraljaújhelyen.
Rembrandt (elosóge, Saskla v. Uhlenburg. Ezt a képet maga a mester (estette 1633-ban.
Nemcsak ma, «ft * szállítja mindenki
hanem Ulü áruját
Husz Jenő szállitó
közmegelégedésre. Az áruk szállítása a naponta induló MÁV HÁZTÓL-HÁZIO 32S forgalomban történik. — Nagykanizsai képviselet:
GUnser Zsigmond szállitó.
1933. auguntu8 6,
ZALAI KÖZLÖNY
(Kerékpáros kerti mulatság A
Nagykanizsai Kerékpáregylct vasárnap nagy műsoros kerti mulatságot rendez Magyar-utca 9. sz. alatti lielyiségélíen. Délután .1 órakor tckcvcrseny 11 értékes dijjal. l-sle 8 órakor szinre kerül |a jtivürús zsidó« cimü vidám népszínmű. t\'tána körmagyar. Szépségverseny 3 gyönyörű dijjal. Tánc regeiig. Belépődíj 20 fillér. Hossz idő cselén a Vmi-latsjig 15-én, kedden tesz.
A* utolsó filléres napok ujabb meglepetéseket lioznak Singer Divat-Áruházában!
ásár alatt
s 12-én
;rten olcsó nyegesen lárusitja
SER
UHÁZ.
rfiszövet-iste 6 óra-ődnek.
a Filléres i napjait 1
megjelent
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az Ogazea könyvkereskedésekben és a Zalai KOzlOny szerkesztőségében.
Átköltözéskor
V1"anyt\' rádiót\' csillárt
Elektronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvezft fizetési feltételek.
(Kflllöldlek Keszthelyen) Az Idén kifejlett nagyarányú idegenforgalmi propaganda komoly eredményéi jelzi a Keszthelyen hétről-hétre megjelenő, átutazó vagy nyaraló külföldiek számának meglepő növekedése. Így az elmúlt bélen ismét 20 külföldi érkezett Keszthelyre, köztük több holland, svájci, cseh, román, francia és számos Josztrák nyaraló vendég. <
= Elsőrangú müj ég kapható a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
(Zsák árleszállítás) A földművelésügyi minisztérium a mezőgazdasági kamarák bevonásával n zsák árának leszállítására vonatkozólag tárgyalásokat folytatott a gyárosokkal. E tárgyalások eredményekép|>en a gyárosok kötelezték magukat, hogy a-.ig. 1-től kezdő-dőleg a gabona, ugorka, hagyma, fokhagyma, heiemag, illetve mindennemű mag, hüvelyes, vetemény és gyapjuzsá-kok kicsinybeni elárusitási árát 22 százaiókkal leszállítják. Tehát ezúton is felhívjuk a gazdakózönség figyelmét, hogy a zsákok bevásárlásánál ehhez alkalmaz kodba ssék.
Intézeti csíkos luhavásznak és szép sölélkék matróz ruha szövetek, dus választékban Schütznél.
Moly Tamás irta a »Világvárosi Béfiények. e Iwti szárnál. BriUiáusan megirt regényének cime: »A guzsbukó-tólt hölgy.< Az érdekfesziő meseszóvés mellett különös élvezetei nyújt az a káprázatos, borotvaéles logika, pmcllyel n fiiváló iró regényének cselekményéi felépítette és amellyel a bonyodalmas történetei megoldja, ügy szám ára 10 fillér.
— A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
(Kifosztották egy liévízszenland-rási aaszouy lakását) Az elmúlt éjszaka egy ismeretlen nő álkulcs segítségével behatolt Borod! Sáudorné hóvizszeht-andrási asszony lakásába, ahonnan rengeteg ruhaneműt és 700 |>cngö kész-pénzt vitt magával. A hévizszeutandrási rendőrség erélyes nyomozást indított a női betörő kézrukeritésére.
(Kitöltődé bUutetésél, de újból fogházba került) A nagykanizsai törvényszék fogházából augusztus 2-án szabadult ki büntetésének kitöltése után Dékáuy Lajos. A kaposvári ügyészség azonban nyomozólevcllet adott ki Dékáuy Lajos ellen, meri So-mogyszenlmiklóson lopást köveiéit el. Dékáuy Lajost bekísérték a kaposvári ügyészségre.
Figyelmét nc kerülje el meglepő olcsó árakkal ellátott Schütz divatáru-ház női ruhakirakaia.
öregedő egyéneknél ha az erek me [ízesednek, Igmándlval segíthetnek s évekkel to-[vább élhetnek.
- Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül slőnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
SPORTÉLET
Felhívás Nagykanizsa minden atlétájához!
A MASz Délnyugati kerülete engem küldött ki, hogy a Nagykanizsán, sajnos, stagnáló atlétikát megpról>áljam téli álcából felrázni. K megbízásnak igyekezek minden tehetségemből és erőmből eleget tenni, ezért lelkérem Kanizsa összes atlétáit és atlétika iránt érdeklődő s|>ortbarátokat, bog)- ma, szerdán d. u. 5 órakor a Zrinyi sportpályán jelenjenek meg. Suj-nos, rövid idő áll rendelkezésemre, de a legszükségesebb útmutatásokat és az edzési rendszert mindenkinek külön-külön megadluUom. Viszontlátásra a s|M>rtpályán.
Cscrcnysl a MASz hivatásos vándor-edzője.
Uszóhir
Az NTli úszószakosztályának vezetője felkéri az összes uszókut, hogy holnap f. hó 9-én, szerdán d. u. 5 és ü óra közölt, sürgős és .fontos megbeszélések miatt okvetlen jelenjenek meg u Herkules strandfürdőben.
RADIO-MUSOR
Budapest, augusztus a.
6.45: Torna. Utána gramofon. — 9.45: Ilirek. - 10; Hégi elmélkedés a pipáról. (Felolvasás. — Utána; G«lli Curei gramofoulemezei. -— 10.15: Hirek •> Jamhoreeról. — 12: Déli harungszó, időjárásjelentés. - - 12.05: Horváth Margit énekel. Gémes Irén zougorázik.
- 12.30: Hirek. - 1.15: Időjelzés. -1.30: Zenekari hangverseny. — 2.45: Hirek. — 3: Üzenetek a cserkésztáborból. 4: Cigányzene. — 4.15: Időjelzés, hirek. — 5: Vizicserkészvk. Helyszíni közvetítés u csepeli DunaAgról.
- ü: Budapesti Folgári Dalkör. — 6.45: »Az ember és az éghajlat.. Clkol-noky Jenő előadása. — 7.15: Buda. pesti Hangverseny Zenekar. — 8 30: Időjelzés, hirek. — 8.15: Szlnmfletőadás a Stúdióból. .Varázsló.« Színjáték öt képben. Irta: Kürthy György. Kendező Petheő Attila. Égy régi magyar magiszter különös históriája dalokkal.
- 10.45: Időjárásjelentés. — Majd: Mocsányi- Lakos jazz-zenekar.
Bées. 1720: Hangverseny. 19: Bécsi szimfóuikusok hangversenye. 20 35: A túlsó parton csalogány énekel, haug-képsorozat. 21.50: Bádiózenekar.
Boletta vászon Bolelta md Boletta zsinór Linóleum Viaszos vászon Lábtörlők Kárpitos laellihek Afrik tiutitott Zsineg-félék Matrac rálxon 8iée;e(ek Bíftnyegvétlő lyifénváiiiw Babonaxaák Sulmaxák
Hlrsch és Szegé
Közgazdaság
Taraénytímite
liau lieiav. (u|l 77 ca 8 85 9-J0, 78-a» Í-9J-9.30, 79-ea »05- 9-40, 80 •• fl 15-950, dunánl. (uj) T7-e» 8 50- 8 70 78-as 8«0-8«\', 79-ea S-70-8«l 80a» 8 80 - 3-90, rozs (u|) 5-55-565. — Zait koiép 7 30— 4 i, otenger liaiínlull 000-000." _
Serténáiár
Felhalta. »(tl, eladatlan 331. — Hlaí-reiKttl 0-78—0 80. .Mdett 078 -080, Hfr dett kotta 0-74 -0-76, könnvO 0-70-0-71 l-eí rendű Öreg 0-70 - 0-72, ll-od rendi Orca 0-66 —0*68, angol atlld6 I. 0-90-0W, sialonna nagyban 106-110, uir 1\'22— 1 28, hul 080 -104, Mlavtéa I 00—106.
Kiadja a laplulajdono. K0ig.id.ilgl Rt Gutenberg Nyomda él Dtlzalal Lppat.dd vállalata Nagykanlxaan. Pelelöa kiadd t Zalai Karoly. nUrurbaa teleion: Nagykanltaa 78. száa
APRÓHIRDETÉSEI
Raktáron Iwi Saaaaa árakat Igan oloaóa olárasltjak. Armuth,
iaaáMMlwf._3541
Fehér is tőid alisrkás lM|«k lef*
olcsóbban izerezbctók be Stern Uvegkerea-kedésében. 2978
Szemere-utca 2/c. alatt hároMtHbáa utcai likás novemberre kiadó. 46
J.karban lévő bútorok elköltözés miatt Jutányosán olarfék. Széchenyi-tér 4 Érdeklődni házmesternél. 3041
Üzletei nagyobb bérház szabadkézből oladó. Bővebbet TeJeki-ut M; ugyanott kiadó 3>/i hold hegyi birtok pincc és lel szereléssel. 306S
Rosenthál lile pékaég asonnalra kiadó
ét többféle bútor eladó. Eötvös-tér 32. 3121
Értaaltéa. Értesítjük a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy dlvatsaa-Ionunkat aaguaitaa t-tfll Bagár-ut 14. a»M. alá (Rozgonyl-utca sarok) halyaatdk ét.
Teljes tisztelettől 3136 VAROA-ROTTCR
női szabó.
Lépoafiháxl bejáratú tágM utcai szoba (női szabómUhely volt) kiadó. .SUém, Er-zsébet-tér 14. 3109
Hétaxobáa udvari lakás azonnalin
vagy november l-re kiadó Zrinyi Miklós-utca 20. 3090
220 cm\' Puoh jókarban, |uiányos árban eladó: Kaulmaun Károly dli(atárutUlel Nagykanizsa. 3088
Háxomsxobái magénkáa november l-re kiadó Só utca 7. Bővebbet Oyár-utca 3. siám. 313$
Fajtiszta hólehér magyar komondor-kölykek törzskönyvezett szülőktől, PaUn-ban őzv. UJnépi Elek Ernóué gazdsiágá-ban eladók. - 3134
Agytoll aladó Zárda-utca 5. uám alatt. Kohn Sándor. 3183
Pékség üzlethelyiséggel olctón kiadó. Rákóczy-utca 36. 3132
Két- és háromizobás lakás kiadó. Bővebbet Relchenleld husüzJet, Erzsébet tér 3. szám. 3131
Intelligensebb gyormokloéay lolvétetik. Dukász Ferenc Magyar-u. 19. 3130
ZALAI KÖZLÖNY_1833 augusztus !■
BÚTORT
szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért
===== c s a kf s 7 —

vásárolhat.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba
Horthy Miklós ul
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
\\ 1
Kedvező fizetési feltételek I Díjtalan s^rállités!
A kanizsai kir. járásbíróság, nini telekkönyvi hatóság.
6788/lkv. 1933 u
Árverési hirdetmény és Árverési leltételek.
Néptakaiékpénatár rt. végrehajtatónak Erdélyi Jóiacloé Mái fi Rcoa végrehajtáat Szenvedő ellen Indított végrehajtási Ugyé-bea a telekkönyvi hatóéig a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX t.-c. 176. § a élteimében elrendeli az ujabb ámíést 1013 ar. pengő 76 f. lőkekóve-teMe, ennek éepedlg 3240 pengő után 1931 október 7-tól 1932. október 5-ig, 2871 P után 1932. évi október 5-től 1933. évi febr. 18-l« ée 1913 P 78 I. után IV>33. évi lebr. bá 18. napjától járó bíróilag érvényesíthető legmagasabb kamata, »/»>/<> váltódi), 232 P eddig megállapítod per- éa végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal inegálla-15 P 40 f. költség, valamint a csallako-zottaknak kimondott özv. Oroszváry Ovu-láné 2500 P.és Hazai Kőolajipar rt. 327 P 5H éa a garabond 121. sz. IJkvbtn foglalt Ingatlan í/ia részére Ifi. Vlrth Józael (nős öoncz Rozival) 65 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanzsal Idr. Járásbíróság területén levő Zalame-renye. Oaiabonc és Klirads községben fekvő s a
I. zalamerenyel 13. sz. tjkvben Al-fl sor 668. hm. alatt logUlt azölö ai Oreg-begyeo. Ingatlan végiehajláat szenvedő nevén álló részére 106 P kikiáltási ái-baa sí ingatlanra 3304/lkv. 1893. sz. vég-aéssel özv. Kovács Jánosné Sönlcz Katalin Jevára bokebeleaett haszonélvezeti szolgalmi Jognak fenntartásával.
II. iala«erenyeJ 501. sz. tjkvben 287/c brsz. alatt foglalt szántó ai Alsóhalhold
dü«ben iMstlaors 215 P 50 f,
9M/c 2. hm. a. foglalt rét a Motorvölgy dűlőben Ingatlanra 97 P 50 f,
WJ/C. 2 hitt. a. foglalt rét a Motorvölgy dűlőben Ingatlanra 44 P 50 f,
947/c. 2. hisz. a ......
dll óben Ingatlanra
III. zalamerenyel 172. sz. tjkvben 659.
. 1 hiaz. a. fonls
i 135 P 50 f
ét a Csenta
hru. a. loglalt szóló s kaszáló pincével aa Öregkőm Ingatlan ugyanannak usvén
\'ÍV* ---
IV. a
m t/H (áaeáae 69 P.
gataboocd 121. sz. tjkvben 551 hrw. a. foglalt szőlő s kaszáló a Csere
pup hegyen lngsttan ugyanannak nevén álló •/• rezére 1168 P.
■V. garabonczl 9Z m. tjkvben 94. hrw. a. foglalt ház 95. sz. a. udvar és pajtás kertlel ugyanannak nevén álló fele részére 270 P.
VI. klsradal 306. az. tjkvben 535/b. hraz. a. loglalt azőló és rét a cserepupl hegyen Ingatlan ugyanannak nevén álló */m részére 150 P. kikiáltási áiban, de özv. üroszváiy Oyuláné követelését Illetően
a gaiabonczl 121. sz. tjkvben foglalt Ingatlan 3248 P,
a garabonczl 91, klsradal 306. és a zalamerenyel 501. sz. tjkvben foglalt Ingatlanok 2873 P
és islsmerenyel 13,172. u. tjkvben loglalt ingatlanok 2473 P, mlg Hazai Kőolajipar rl. követelését Illetően
a garabonczl 121. sz. tjkvben foglalt Ingatlan 6048 P,
garabonczl 92, klsradal 3C6. és zalsme-^«nyelp50l. sz. tjkvben loglalt Ingatlanok
zalamerenyel 13.172. sz. tjkvben loglalt IngatUnok 5273 P megállapított legkisebb vételáron alul el nem adhalók.
azzal, bogy amennyiben bármelyik in gatlan vételárából a megelőző jelzálogoa terhek fedeaetet nyernének, ugy a többi Ingatlan azok levonása ulán fennmaradó legkisebb vételáron, vagy ha ez kisebb, a házingatlan a kikiáltási ár leiénél, egyéb Ingatlanok annak kétharmadánál alacsonyabb áron cl nem adható. A telekkönyvi hatóság az átverésnek
Zalamerenye köaségházánál mefctartásáia jt 1933. évi augusztus hó 30. napjának d. e. 10 óráját, Klarada községházánál ugyanaznap d, u. 1 óráját éa Oaraboac községházánál ugyanaznap d. u. 3 óráját IUzI kl és az árverési feltételeket
1881 :LX. t.-c. 150.
$a alapon
kezökben állapltja meg:
I. Az árverés alá eső Ingatlanokat éspedig a 94 hrsz. ingatlant q kikiáltási ár felénél,
a többit kétharmadánál, illetve a megál pltott legkiaebb vételárnál alacsonyabb áron. eladni nem lehet. (1908: XLL t.-c. 26. §.)
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-át kész pénzben, vagy az 1881 : LX. t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számítóit óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezésétől kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §5„ 1908: XLI. t. c. 21. 6.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegfizitenl. (1908: XLI. 25 8)
Nagykanizsa, 71 933. évi julius hó 5 Dr. Bentzlk s; k kl;. Jblró.
A kiadmány hiteléül : Kiss 8. k.
3IM Irodádul. )
A Zalai Közlöny minden előfizetője
u utolsó havi elöllzelési nyugla felmutalása\'mellet
napi 2 fillérért
tagja lehel a llibbirer Mtttea nagykanizsai Horváth UlsigOllel kölcstinhönyvidrának. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai KOzlöny" minden elöfizetóje
annyi kSnyvtt vihet kl havonta a Mlcitin könyvtárból, ahányat ctak el tud olvatnL
Ai előfizetési nyugla lelmütaMi kötelenként 8 íilléreB kedvezményes kölcsOudiJért kapnak könyvekel a Horváth-kOIcsOnkönyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményi nem óhajt|ék igénybevenni.
tűzifa,
I- hasábból aprított száraz valamint eloÖrendU bükk és gyertyán hasábfa erdei filenkint a legolcsóbb napi árban kapható
WELTNER
fa- és szénkereekedönél Eötvös-tér 8. Telefon 324
Mim a Mai KözISuben
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
Qyümölcsfi permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kállsó, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Slriua nOvénytápsó. Futor szénsavas takatmánymósz
Madáreleségek.
Pekk „D" vitamin készlmény. Beszerezhető
orszAg József
míg, műtrágya, zsák, növényvédelmi azeruít kereakedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A birdris mellett)
Nyomatott > Uptulajdoooa K«wd»lij R.-T. üuteoberg NiomU éa DéluUl Lapkiadó VilUala HoyvayoO<U|ibu Naukaniiaio. [Vstelia üzletvezető Zalai Károly.)
78. évlolyam 180. síim
Nagykanizsa, 19M. augusztus 10, csütflrtök
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
btfkexlfeil <■ Uad<Shl><lal: rs„l 3. uin Megjelenik minden reggel, bílíö kivételivel
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BlófUetéil áll: egy hón • pengi BO HIKl S.eikei.lö.égi é> kladöhtvetall telelőn: 78. u
4,700.000 magyar sorsa
Irta: Kóródl Katona Jánoa
országgyűlési képviselő
Mai gazdasági lesujtottságunkban is kell. hogy foglalkoztasson bennünket a mi fajtánk problémája, különösen, amikor nemrégiben, a magyar képviselőházban is elhangzott egy beszéd, amely megmutatta, hogy más fajták mennyire ragaszkodnak a mpguk kiscbbKéglx-n lévő néprétegeihez.
Klsősorban a csángókról kell l>e-siélnünk. Bukovinálmn hét csángó falu van. amclyncJt lakóssága körülbelül 10 ezer emU\'r. Ezek a csángók az osztrák uralom alatt jobb helyzetben voltak, mint most. Amióta azonban Románia alá került llukovina. azóta helyzetük nagyon, de nagyon megromlott és ki vannak téve az elrománosítás veszélyének.
A Moldin\'iban él6 magyarok számát 100 ezerre .teszik és ezek közölt a magyarok között egyetlen magyar származású pap teljesít szolgálatot, a többi pap idegen.
Uestzarábiában körülbelül 12.000 magyar lakik. A magyar nemzeti társadalom talán nem is tud arról a megdöbbentő jelenségről, hogy a legnagyobb magyarlakta város Budapest után Bukarest, amelynek 140.000 magyar lelke van. Ei a 110.000 magyar, ma. szintén nagyon nehéz viszonyok között él, inert például a Szent István Társulat Hu karestben lévő. körülbelül X- 900.000 pengő értékű ingatlanának lulajdo\'njogát is vitássá tette a román kormány.
líulgáriában is van néhány ezer magyar. NémctorsfyglHin körülbelül 18.(H)0, l\'ranciaorsztigban kő-rülbelül 70.000 magyar él. Az utóbbiak, leginkább* a I\'áris körüli se-Iveingyárakban, a lille-roubnix-i texlilgyárakhan vannak elhelyezve l\'zekről az utóbbi időkben már történik valamelyes gondoskodás.
llelgiuiulHin 8 10.000-re becsülik a magyar munkások számát. Algírban körülbelül 0000 magyar él, »ki Tranciaországliól származott oda.
Az Egyesült Ai la mo kinin ti 700 ezerre teszik a magvarok számát. Hála Istennek, elmondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban, a magyarság, aránylag a legjobban gondozott helyzetben van.
Kanadában körülbelül 80 ezer, Kaliforniában, Los-Angelosban 10 ezer, Brazíliában 80 ezer. Argentínában :t:> ezer, Kubu szigetén .r>lKK) magyar él. Hl vannak már most Horvát-bieonországban élő magyar testvéreink A múltra visszatekintve lehetetlen arra nem gondolnunk, \'"\'K.V vájjon a Julián Egyesület és a Szent László Társulat mükódé-sének, a kormányok támogalásával, nem inkább arra kellett volna-e irányulnia, hogy a horvát-szlavo-niai és a csángó magyarságul okos
telepilési politikával az oláh-lakta hegj\'vidékek ne, vagy az Alföldre telepítsék, hogy a magyarság *zá-mára megment Iflfí tegyen.
A helyzet ma tehát az, hogy körülbelül három é.s fél millió magyar testvérünk él megszállott területen és körülbelül 1.200.00 szerte a világban, ugv hogy a magyar ma egyike a világ legszétszórtabb nemzeteinek.
Külügyminisztériumunkhoz fordulok e kis cikkem befejezésével: igyekezzék anyagilag támogatni a Julián Egyesületet, továbbá az uj éleinek induló S^nt László Társulatot, amelyeket a magyar társadalomnak is figyelmébe, tettrekész jóakaratába ajánlunk, hogy szétszórtságban élő magyar testvéreinkel lelkileg is, nyelvileg is mentsék meg a magyarság számára.
Az azur-flotta első csoportja megérkezett Lisszabonba
A startnál felborult a flotta egyik gépe
London, augusztus 0 Hallto tábornok repülőraja. 15 repülőgép szerdán reggel az Azori szigetekről elindult Lisszabonba. A slartolásnál szerencsétlenség történi, mert az egyik gép fell)orult és egyik utasa súlyosan, többen pedig kónyebben megsérültek. Három gép a helyszínen maradt, a szerencsétlenül jártak segítségére. Iluarlából is elindult szerdán reggel az azur-flotta másik csoportja-0 repülőgép, hogy kövessék az Azori-szigetekről elindult társaikat
Lisszabon, augusztus 0 (Éjszakai te/e/onj-l -nlés.) A Hal -bo-fk>tta első csoportja, 12 gép. délután megérkezett Lisszabonba és szerencsésen leszállott a Tajó folyón. Az első gép 2 óra Hő perc-
kor, a Yibbi pedig 2 óra Ő0 |>erc-kor ereszkedett a folyóra.
Port Delgada, augusztus 9 (lapzártakor érkezrtt.) A szerencsétlenül járt 1 Hani repülőgép súly «isan megsérült hadnagya, Squarglia, belehall sérüléseibe. Ba-nieri kapitány álla|H>ta jávul. A szerencsétlenség felszállás utári, motorhiba következtében történt. A\' gép inagaslH)l lezuhant és felfordult.
Lisszabon, augusztus 9 (lapzártakor érkezett.) Balbo tá-liornokol Lisszabon népe leírhatatlan lelkesedéssel fogadia, a tervezett esti ünnepségekel azonban a gyász jeléül lemondták. Hallx>ék ma, csütörtökön repülnek tovább.

Kállay bécsi tárgyalásai a magyar buza érdekében
Fablnyl kereskedelmi miniszter csak vasárnap érkezik vissza Budapestre
Budapest, augusztus i) Kállay Miklós földművelésügyi miniszter szerdán reggel Bécsbi-utazott. Kiutazása előtt kijelentette az újságíróknak, hogy tm-gvalásai. melyeket a magvar buza érdekéién folytai, feltétlenül eredményesek lesznek. Reméli, hogy épp oly előzékenységgel találkozik Bécsben, mint amilyennel mi fogadtuk az osztrák kívánságokat.
Róma. augusztus 9 Fabinyl Tihamér kereskedelmi miniszter római tárgyalásai tovább tartanak, mint amire számítottak és így csak vasárnap vagy hétfőn térhet vissza Budapestre.
Bécs. augusztus «.) (fijszakai telefon jelen (és Kállay >nl-niszter délután látogatást tett Dolfuss kancellárnál, majd tovább \' folytatta tárgyalásait Stoekingcr minisWcrrel.
Németország teljes elégtételt ad Ausztriának
Betiltja ugy a rádió, m;nt a légi propagandát — A hazaflatlan diákokat kizárják a német egyetemekről — Négy és fél millió munkanélküli van Németországban
Bécs, augusztus P Nagy szenzáció erejével hatolt Bécs-ben az a Juf, liogy a (német kormány az olasz nagykövetnek ígéretet tett ■arra, hofc>1 a propagandák miatt teljes elégtételt a«l Ausztriának. Az osztrákok ezt az engedékenységet azzal magvarázzák. hogy a fordulat Olaszország nyomására törtéül.
Berlin, augusztus Q A |k>ix>s/ közoktatásügyi miniszter rendeletei adoll ki, mely szerint .min-
den marxista és más nemzetellenes fel. fogúsu diákot kizár az egyelcmJkröl.
Brtma, auguszlus J) (P.jszakai telefonjeienlés^ Hivatalos közlés szerint, amikor Papén legutóbb Bómában járt, Mussolini miniszterelnök felhivta au figyelmét arra. hogy szükség van az osztrák—német feszült viszony enyhítésére nemcsak a/, egymáshoz, "de a két nemzetnek más nemzetekhez való viszonya érdekében is. linnek alapjiiíiL a két kormáuy ké|>-
viselői igen barátságos megbeszélésl>e kczdlek, melyek eredményeként a német kormány szombaton biztosította az olasz nagyköveiét, hogy ugy a rádió-, mint a légi propagandát betiltja, a terrorista cselekmények miatt azin-ltau elhárítja rrtagálót a felelősséget. Az olasz kormány ezt a váUszt közöl*-az angol és francia nagykövetekkel, hangoztatva, hogy ezután többé nem láíju alkalomszerűnek a berlini diplomáciai lépés megtételét.
* Berlin, augusztus ()
(Éjszakai telefonjctentés A birodalmi biztosítóintézet julius 3ti-én készült kimutatása szerint a munkui.é.-küliek száma az utóbbi I I nap alall négyszázezerrel lelt kevesebb. Ju iu « :n-én 1,186.000 munkanélküli volt Németországban.
A kormányzó-pár
a cserkésztáborban
A paranoinokság felhívása a közönséghez
Gödöllő, augusztus 9 A kormányzó-pár szerdán délelőtt meglátogatta a cserkésztábort. A kormányzó-pár jobbára a külföldi cserkészek láltorait tekintette mey a legnagyobb figyelemmel. A kormányzónét különösen az amerikai cserkészsálrak belső l>ercndc-zése és a főzési munkálatok kötöttek le. Az idegen cserkészek mindenütt meleg ünneplésben részesítették a kormányzó párt.
(iödöllő, augusztus 9 (Éjszakai telcjonj-h.nlés.) A Jum-l>oree parancsnoksága a következő felhívást intézi a nagyközönséghez: Ne zaklassák az idegen cserkészeket autogrammokért és cseretár-gvakérl. Tilos lwlépni a sátrakba. Tilos lefénykéj>ezni a mohamedán vallású cserkészekel, akiknek ez sérli a vallásos érzésüket. A hölgyek tartózkodjanak a cserkészekkel való bizalmaskodástól, m.-rl ezzel rontják a magyar nő jóhir-nevét. A parancsnokság végül arra kéri a jóizlésü közönséget. hogy a neveletleneket erélyesen figyel nv.v.-lesse viselkedésük helytelenségére.
Bi-Pi Londonba utazott
Budapest, augusztus p Ix>rd Baden Powcl szerdán reggel fiával együtt Ivondonba rutazolt.
Bankjegy-eső hullott a bécsi gyorsvonatról
Bécs, augusztus 0 A Prága—l>écsi gyorsvonat egyik e.s.i osztályú kocsijának ablakából ismeiet-len ulas egy esomö szétszakított IW) sillinges l>ankjegyct dobolt a pályatestre. A vasutasok összeszedték a széttépett darabokat és meglepetéssel állapították meg, hogy a azok nem hamisítványok, hanem valódi siltnges bankjegyek voltak, lütdig még nem lehetett megállapítani uz ismeretlen utas kilétét.
/
ZALAI KÖZLÖNY
I9C8. »UgBSltU8 10,
MitMlCn viziten Ösgyógyerö rejlik, Mesterséges pótlás Nem sikerült eddig.
A zárda ügy
az Iskolaegyesület választmánya előtt
Nagykanizsa, augusztus 9
A Nagykanizsai Iskolacgycsület választmánya szerdán délben ülést t:irU>tt a városháza kis tanácstér* mében dr. Králky István polgár-mester elnöklete alatt. A választmányi tagokon kivül megjelentek Magas Mihály piarista igazgató, a Nolre Darae női kanonokrend zalaegerszegi megblzottjui, Henxtmrt Károly főszám vevőj mint előadó, stb.
Az elnökség előterjesztette a választmánynak, hogy a zalaegerszegi Nolre Dumc női kanonokrenddel sikerült elvi megegyezést létrehozni A Nolre Domo apácák átvennék a a lcányiiceumot ós biztosítanák annak további fennmaradását. Az apácák nem kérnek semmi mást, mint amit a város eddig is adott uz Iskoluegyesületnek támogatás fejében. A/ ajánlat hozzájárul ahhoz, hogy valamennyi tanerőt átveszik é;> jelenlegi ndnőségében alkalmuz-ni fogják, mig nem tudnak máshol elhelyezkedni.
A Nagykanizsai Iskoluegyesület az iskolu uuyugi létének biztositá-sára erre az esztendőre még fenntartja mentori szerepét, miután nagyszerűen teljesítette feladatát, a mit maga elé tűzött.
Az apácák szeptember elejével nemcsuk a Icánylioeumot veszik át, hanem az internátust is. Az igazgató Magas Mihály kegyesrendi reálgimnáziumi igazgató marad.
A zárda-ugy legközelebbi városi közgyűlés elé kerül.
A legolcsóbb anyag is kifogástalan minőség Singer Filléres vásárán.
Ma érkeznek az olaszbalillák
A város ünnepélyes fogadtatásban részesiti az olasz Ujakat
Nagykanizsa, augusztus 0
A baráti olasz nemzet 60(1 1>n-lllli.ja két heti magyarországi látogatás után, ma utazik haza Olaszországba. A várofe közönsége ünnepélyes fogadtatáslxin részesíti az olasz ifjakat, akiknek vonala ebéd után 1 óru 10 perckór fut be u pályaudvarra, s 20 percnyi ilt tartózkodás után indul tovább Szombathely, Szentgotthárd és Ausztrián keresztül Olaszországija.
A rendezőség ez uton Ls kéri a város közönségét, hogy a fogadtatásra minél nagyobi) számiján jelenjék meg s ezáltal is adjon kifejezési a baráti olasz nép iránti meleg rokonszenvének. A szülőket kéri a rendezőség, hogy lánykái-
kai magyar ruhában küldjék a j>á-•ly und varra,\' ahol külön elhelyezést fognak kapni.
A vonat az első vágányra fog Itcrulni. Ugyanakkor azonban más vonalok is érkeznek, lizért a közönség kizárólag a perronon tartózkodjék, és a sinek közé semmikéj) se lépjen!
A vendégeket a város nevében dr. Králky István j>olgárinestcr olasz nyelvű beszéddel fogja üdvözölni.
A város hüsitő italokkal kedveskedik a vendégeknek.
/•7/ó Ferenc igazguló felkéri a szülőket, hogy magyarruhás leánykáikat engedje cl a fogadtatásra. Kzck jói jenek cl 12 órakor a Hoz-gonyi utcai iskolába.
Gondolatok az öregcserkészek gödöllői tábortüze körül
Gödöllő, augusztus 0 Mindenki \'elolvassa egyszerű, de cserkészies tálxirkapunk felírását
>Orcg cserkésztábor*. Bizonyos kíváncsisággal néznek körül az cm-rek, hogy milyenek is az Ore-£jk?! Van-e földígérő szakálluk? Sokan abban a téves hitben vannak, hogy a cserkészet csuk uz is-kolásgycrmckcknek való. Nem. A cserkészetnek, illetőleg szellemének végig kell Jcisérni uz ifjul és irányítani az egész életén át, u gyermekkortól egész az öregkorig, hogy a mosolygós arc megmaradjon.
Az ifjú cserkész kévszül az életre, az öreg már az életben küzd, dolgozik, példái mulat, éppen ezért oly fontos az öreges érkézzel kiépítése. Az ifjú cserkészet megszeretteti a természetet, duzzadó izniu, munkaszerető, magát mindenben feltaláló, a nehézségekkel bátran szembenéző, nemesszivü, ideális érzésű, józan, hazafias, vallásos ifjakat nevel. Mit érne ez a nevelés, ha ennek nem lenne folytatása az öregcserkészetben?! Semmit. Az öregcserkés: Imk kell az étet be kilépó Ifjul támogatni és tovább vezetni, nehogy ott keserű csalódás érje, midőn eszméiért, tiszta lelkivilágáért, kitermelt igazgyöngyeiért lemosolyogják. Hu segéddé
vagy hivatalnokká lesz idősebb társai gyerckségnek tartják u cserkészetet, csalógutják füstös kiskorcs-mákba, lebujokbu, átlumpolt éj-szukákba, nincs előtte cserkész mintakép, társai életét látja igazi életnek, jobb énje tiltakozik ellene, de nem akar érettlennek feltűnni, bedől társai unszolásának. Gsakhamar elveszti lelke hamvasságát, majd a piros-pozsgás urc sápudtá lesz, udó&ságokat csinál és u mosolyt gondterhes barázdák szántják alá.
Hogy cz meg ne történjen, hogy az elvetett és kicsirázott mag szárba szökkenjen s megteremje vár-vu-várt gyümölcsét, van nagy szükség az öreg cser készet kiépítésére, f-\'.zek (előtnelxicsátAsáv.afl Jássunk csak egy öreg tábortüzet. A lengjelek táborában jöttünk össze, a tűzhöz minden csaj>at parancsnoka fát hozott, hogy ezzel is kifeje-zésre juttassák a szeretetet, közös munkát és megértést. »Jamborcc-Gödöllő* közös cserkésznótával kezdtük, majd a lengyelek nemzeti viseletben fokossal kezükbe táncukul lejtik el, mely sokban hasonlít a körmagyarhoz. Mujd régi magyar nótákat énekeltünk, melyeket uz idegenek is megtanultak és velünk együtt fújták. Az óregtábor-
|plgg
MHRBatl
Ifi
l&B&r--" IRj 1 3BR 1 Wm Ml n
I ■■Lj1 i:
1 AvJmrfyfe^ K^l\'\' X\'- • ^ %>
Lillputl hadsereg IÖ7Q, évi bajor uniformisban, egy bajor gycrmek-Unuepélycn.
hanem oklató is, hol komoly dol-tüz nemcsak szórakoztató jellegű, gokat tárgyalnak meg. Itt tanultuk meg, hogy Gödöllő honnét kapta nevét. Gedeon nevű uraság nagyon szerelett vadászni, sokai lődözött s u nép, ha lövési hallott, azt mondta »Gedc-lő«, milx\'il aztán Gödöllő lelt, melyet a nemzet az 18(i7-es kiegyezés alkalmával Ferenc József királyunknak ajánlott fel, a király a kastélyt és parkot elfogadta, de
A Filléres]
A Filléres napok IO-i kor vé
Használja Vásár utd
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlön/ szerkesztőségében.
1831 mgtttttui
10
a földeket rieTTÍ s ebből loft a ko-
Majd a* áh^któ\' - ifltftnények, franciák szerepeltek efly-»ögy nemzeti jellegüket kidwiboriid énekkel, tánccal, Yflíy zenével. Egy kis vi-dánttágot hozott a komoly témákig VuMn kanizsai öregcserkész, nyakaközé Bzedtc lá,ba£ s olyan mutatványokat produkált, mintha qty csontja se lenne, majd a cserkészek mágusa egy kalapból szedte elő a tábortűznél megjelent nem-retek fiainak zászlóit. Majd elénekeljük közösen magyarul a cser-készlndulót és lengyel szokás szerint. körültérdeJjük a tábortüzet, elimádkozzuk a Miatyánkot, keresztben kezet fogunk s ugy bu-mizunk, de ^-egy tüzes ü-szköt kell hazavinnűnK az öregcserkész eszme ápolásának szimbolizálására.
Egy felejthetetlen est élményeivel gazdagodva tértünk a várva-várt pihenésre a kedves lengyel testvérektől. Gazdag Fcr?nc.
Olcsó-mozi megnyitás
Szombaton nyílik meg ia mozi ekkor lépnek életbe a/, uj mozi-hely-árak. Szinte garasokért nyújt a mozi olyan szórakozást, amit egyébként »emml pénzért sem lehet megszerezni. A délutáni előadások helyárai 20 fillértől 60 fillérig, az esti előadások hely árai 30-tól 90 fillérig terjednek.
A mozi első filmje az >F. P. 1. nem vilaszob lesz, amely mind az öt világrészben az- eddig elért kgnatfvobb sikeH ar«l|a. A főszerep Hnns Albcrs kezében van, aki ima a legnagyobb filmsztárok egyike. A Tllm bemutat egy gigantikus méretű uszó océlszigetet, •mely az ocoáni forgalom biztosítását szolgálja. A sziget 2000 méter mélységben van lelnirgonyozva, 500 méter hosszú és 200 méter\'széles repülótérr;l. Az irgalmakban bővelkedő film a Keleti tengeren vétetett fel és lámájában, zenéjél>en ehhez hasonló még sohasem került l>emutalásrn.
A fent jelzett olcsó helyárak egve-lőre állandósítva lesznek, sőt állandósítva lesz az Is, hogy a délután 3 és 5 órakor kezdődő előadások mindenkor filléra* (20—ÖOj helyárakkal fog-uak megtartatni.
Elfogtak két balatoni kabin fosztogató pincérlányt
Rudaj>est, augusztus 9
Két balatonszárszói csendőr jelent meg a budapesti főkapitányságon. Kél pincéileány után érdeklődtek, kik a csendőrség nyomozása szerint a Iwilatoni strandokon a fürdővendégek kabinjait fosztogatták. A két pincéri*.\'nv — ííaf-loi Jolán és C$ec*l Böske — heteken keresztül garázdálkodott Balatonkenesén. Szárszón és Siófokon, majd a csendőrség megállapítása szerint Budapestre szöktek zsákmányukkal.
A csendőrök a detektivükkel együtt mindenfelé kerwsték a két pincérlányt, dc nem tudlak a nyomukra akadni. Amikor azután az önzetbe vettek listáját megnézték, meglepetéssel ^UapitoHá^ noKV a két tolvaj pincérlány máris l^T6^ van Aréna-uti ^ndéglflbőí hozta be őket a rend-
hLí!?1.** pínz-
•árc^ját akarták elemelni. A csendőrök most a főkapitányságon hall-RJijak ki a két pincér lányt, akik rjí\'8 is már több lopást beismer-
Az utolaó flUére* papok ujabb
Meglepetéseket Imznuk Singer Divat-"^házában!
ZALAI KÖZLÖNY
A tarka labda9
szabad délután, FRUTTI cukorkával, ez kell a diáknak a boldogsághoz Tehát:
Tudod mit? Együnk pOtif.
11
Gyártja: STŰHMER FRIGYED R. T. BUDAPEST
Filléres gyors indul Nagykanizsáról a jamboreera
A cserkész apródok csapata ma éjjel érkezik haza
Nagykanizsa, augusztus 9
A nagykanizsai 375. apród-cserkészek sátor-városában vidám élet folyik a Jamboree külön kisfiu-láhoráhan. Nmwirlh György parancsnok és három tisztje szerelő gondossággal és odaadással igyekszik minél kellemesebbé lenni az apróságok lál>ori életét.
Az apródok csütörtökön délelőttre tűzték ki a visszaindulást. A délutánt Budupeslen töltik, megnézik a fővárost és este a személyvonattal indulnak vissza Nagykanizsára, ahova tehát péntekre virradó hajnalban I óra 15 perckor érkeznek meg. A szülők kéretnek, hogy kicsinyeik fogadására lehetőleg jelenjenek meg, vagy csomag-
jaik beszállításáról gondoskodjanak. (Ha a tálK>rparancsnókság a kiscscrkészck tervezett indulásál más i(lö|K>ntra tűzné ki, ugy • Zalai Közlöny* szerkesztősége táv iratot kap és azt Szabó Antal fő uti üzletének kirakatában fogj; nyilvánosságra hozni, hogy az ér dékelt szülők tudják magukat mi hez tartani.)
Budapest, augusztus 9 Legalább 500 utas jelentkezése esetén augusztus 15-én Jamboree különvonat indul Nagykanizsáról Gödöllőre. Az útiköltség oda és vissza 5.80 I\\ Útközben -Balatonszentgyörgyön, Fonyódon, Siófokon és Székesfehérváron is fel lehet szállani.
nagy mennyiségű prima minőségű pikéselyem ós mintás nyersselyem
Kerül elismerten olcsó úrban eladásra
Budapesten szálljunk m
METROPOL
BA
Rákóozí-ut 58.
190 kényelmes szoba, hideg "elég folyóvízzel, telefonnal, elaktromoa fényjelzésekkel. Patinás hlrfl, kiváló konyha.
Virágoskert.
Cigánymuzsika.
Sx«ba 4 pangAlfil. Taljas p—ió 9 P-tfll.
Levél lárlaoellből
Wienerbruck, 1033. juliusr
Máriazellből, a kis ttl|iesi vasul fél óra alatt vitt el bennünket Wtener-bruckba. A vonatról leszállottunk, hosszú lélegzetet vittünk, azuUin Isten nevében neki indultunk a kétnapos • túrának,, az 1892 méter magas ótschcr hegyi \'.sétájának.\'
/öld réteken, árnyas erdőkön, kis patakokon, apróbb, nagyobb hidakon visz át utunk. A széles erdei \'utak mellett szép nagy alpesi »kúriák,« a házakon körbe fuló faerkélyen virág, nz ablakokl>an is virág buja és pompázó színekben.
Az utak mellett, főleg, a kereszteződéseknél, fenyőfából faragod kápolna, előtte nagy fakereszt, bent a nyitott kápolnában oltár, rajta sok-sok erd<-l virág. Magas fenyőfákon legy-egy má-riazelli kegykép, elölte térdepjő^^aé.-szen ugy, amint al|>csl festm^P^ni blyan sokszor láttuk...
l.ábunk alatt egyszer csak elkezd csikorogni a kavics, elértük a köves hágót. Innen kezdve már állandóan emelkedünk. A nap 1s erősen tüz, dc elmúlik minden fáradság, amint bele érünk az Otscher jgráben csodálatos oldalába. Mélvség .. Magasiág... Meg kell állni... Megilletődéssel szemléljük a termésaet eme csodálatos munkáját. Izlelitő a dolomitokból. Fölöttünk égig érő sziklák, alattunk szédllő mélységben kristály tiszla folyó, benne át-lólszó-testü pisztrángok sürü raja. Keskeny hidak, átjárók a vizén erős fa-korlátokkal. Lenézhetünk az iszonyú mélyséfbe. Néhol a kavicsos ul fölfelé olyan keskeny, hogy a két lábunk nem fér cl egymás meffclt. Vigyázva, hallgatagon jutunk élőn-, közben a szikláha-furt "lagut vezet tovább. Amint átérünk a meglepetés lenyűgöz: Mlrafall vízesés. A legmeg-lepőbb helyen: az ötscher grálien közéltén egy óriási szikláról zubog a Nem lehet szót érteni. Dc ill a beszédre semmi szükség... A nap rátűz n vízesésre, mely ezer s/ínl>en csillogva zuhan alá az ezer mé|er méjyhet mint menyasszonyi fátyol, gyöngyökkel, drágakövekkel . . Sajnos, indulni kell, estig fel kell érnünk a Schütz-hausba.
Újra erdő a hegyoldalán, itt a fenyők már inkább vastagok, mint nyúlánkak, a feneketlen mélységben házak, templomok, községek, feHttünk drótkötélpálya, "mely -ízálfáknt szállít le a mélybe. Emberek, turisták mennek cl mellettünk. >Hclll« — köszöntenek. Ok a hegy másik oldaláról indullak. Sietnek. Ugylátszik napsütésben akarn«k fölérni a menedékházba.
Kezd az ut nehézkes lenni: kő, csuszamlós főid. Igen keskeny "ixlei utón előttünk, sürü rajban mindcnféle-szlnü pillangók röpködnek, mintha Bz utat mutatnák. Félünk lépni, lichogv cl-hessegessük őket magunk elől ... Sötét, rejtelmes fenyvesekbe jutunk. Szinte mesél az erdő... A fák lassan elmaradnak, törpe fenyő, boróka, alpesi vadvirág, havasi gyopár, égszínkék encián, óriási ciklámen, tiugylcvriü páfrány. Itt program-szerpen törpül már el a növényzet és a színük: különös keveréke a sárgának, pirosnak, kéku-\'k. ■ Közben finom kőd kezd locrosikedni reánk és mire )az utolsó hágót meg. jártuk este 7 lóra lc|t és Odafent sürü felhőin- jutottunk.
A tágas, kétemeletes menedékhál \'< előtt asztalok, padok,\'a végeláthatut-lan hegyek felé fordítva, a padon lőttünk érkezett turisták önfeledten bámulják a felhők kőzött feketélő, mind és mind magasabb hegyeket, hegy-tengereket. Fáradtan mi is leülünk a , bámplók sorába.
Idefent mIliden igényt klelégitö kiszolgálás; Dlradli-ruhás stájer lányok mosolyogva szolgálnak ki, egy pohár tej busz grosehen (nem egész liusz fillér), egy kétágy as fülke háivm *<*>il-ling, a menedékház tele turistákkal, He azért mindenkinek jut hely, mert a férfi-ifjuság olyan helyei, is kaphat, alwl 10- 15 fekvő hely van személyen-ként egy Schillinges árban. Az érdekes tájképekkel és padokkal
zalai közlöny
körül épített étteremben, ahol rendelni is lehet, de papirosból is tehet étkezni (t. i. flinit magunkkal hozunk) — élénk nótaszó hallik fel hozzánk, tréfás rit-musu .s(ájer dalok melódiája jón be a nyitott ablakon. ahol mi ruháinkat *zét\\teregelve a .székében, édesdeden alszunk.
Kgyüzer csak arra ébredek föl. hogv minden nedves körülöltem: ágytakarók, vánkosok, a kezemmel elérhető plafon, fal és én magam is itt ülök egy átlát-hatatUn kódben. A nyitott ablakon émlótt he ez a süni\\, nedves felhő. -Misáén felhők közölt vagyunk!... Fel-csavarom a Villanyt: éjjel két óra van. ■KoWnnpszó haUaiszik az éjszakában, arután gyenge bé;etés. Krrofelé.a tehe-nek tavasztól őszig éjjel-nappal, kint vaunak « hegyek közótt.
Heggel H bnak>->r a telhők még mindig itt .gomolyognak. Mindegy , * ki -resztig el kell jutnunk, azután hidulás vissiafelé. Heggelizés után •elindultunk a Jegmagatabh csúcs, a Kereszt felé. A aürü kódben csak hallani lehel, hogy mások is igyekeznek fölfelé ás egy-egy >Heil!« baugzik melletlünk. lassan Köri át a jnq**igár a felhőket és nagy ciklámen leveleken hamut-esóppek folydogálnak. Csupa k.iszó növényzettel találkozunk erre; « fenyők, mint óriási Idgyók, vastag testükkel kúsznak fölíelé. a virágok inkább fekszenek, inin! állnak, a természet csodálatos nagyszerűségében lassan cllu>| itt az é\'el.
A hegy csúcsán pedig áll rendületlenül Keioszl...
liaspelné UaláMy Lujza
Átadták a kitüntetett újság íróknak a kormányzói kitüntetéseket
Budapest, augusztus 9 Bensőséges ünnepség kenőiében adta át Antal István dr. sajtófőnök a 4egutóbb kitünteteti újságíróknak a kormányzói ikitüntetést. /toros László dr. a kormányfőtanácsosi cltnel kapta, lAtkócso\'üch Lajos, Perlaki üomogyl Gyula, Lövik Károly és Kora Zoltán pétiig kormányzói elismerésben részesüllek.
Akiknek a uimttMéie rendetlen,
eröUödés nélkül ugy érhetnek el köanyil székelési, hs ne ponla reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferino lóueí" keserűvizet. Szivuakorvosok megalapították, hogy a i\'erenc lówel viz sdvetzsirosodásAálés hillemyöhlbák-nál l« enyhén, biztosan és mindig kellemesen hal.
Mindenki
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
■Mattolt II 0(én mifít altassa
Nemcsak ma, hanem
12 év óta ;;;;rm,ndínkl Husz Jenő szállito
közmegelégedésre. Az áruk szállítása a naponts Induló MÁV HÁZTÓL-HÁZIG 3 a forgalomban történik. - Nagykanizsai képviselet:
GUnser Zsigmond szállító.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetőinek
Nagykanizsa, julius 21
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilós aranytömbtől nz ingyen nyaralásig, kelengyétől az öl-emeleles bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A nZalai Közlöny« a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő mcglc|)etésekcl ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt Jesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számúm egysnlö joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A iZalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségijén, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetiig kél napon ál dlfmentssen lak hátik <a [Óváros egyik Icgjobb-nevil szállodájában. Szoba-számlá-ját t. i.. a * Zalai Közlöny« fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlönyének anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor BudajMJStrc kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.

Zarándoklás Krisztus palástjához.
: Bornewatser püipök a trterl dóm lépcsőjén várja a zarándokokat. Lenn: és aggokat minden reggel hordágyon viszik az-ereklyéhez.
loletta yáíion loletta rod loletta siloor Uaolein flaiioi íásioo UblOrlök KáppHoa hallikak Afrik tiuctitoH Zaineg-f^lAk Matrac TásxoB tixóuyi\'Ktík Sxóuyeiívedfi öubuaauák tlnlaiuák
Btrscb és Szegő
P. Hódly Jeromos
nagykanixmal fran-elskánusokkal
Ismét elindult az Újvilágba
Nagykanizsa, augusztus u Nemrégen foglalkoztunk P. Hédly Jeromos nagykanizsai 4*r+nr** egy házszőnobwmerikai munkájával, amely egy uj magyar mlsszlótclepei és frin-dskAmis zárdát adott «z ottani ma-gyarsdgnfrk és megbecsülhetetlen szolgálatot tett a vvellandi .katolikus magyaroknak. P, .Jeromos vo luképen azért jóit Magyanoi^áflba, hogy jp uj munkatársak után nézzen. Utjának meg is volt at eredménye, amennyiben a hatalmas újvilág}..magyar missziós munkára elsőnék P: Hajnál • (Palver-mann) Zénó jelentkezett, a nagykani-rsalak kedvelt frartdakániis pátere, majd P. Biró Lőrinc, Jeromos atya eddigi munkatársa, azónkivül P. András Szergiusz és P. Kaffka Jeromos nz erdélyi Urtománybóí.""
A feieuces imaszióspeppk tegnepíin-dúltak el Budapestről Brémába, ahon-euux a Norddeutscher l.loyd Oöhimbus nevű gőzösén Indulnak oceántuli útjukra.
A magyar faanciskánus missziónáriu-sok első állomáshelye \'Cleveland i*sz, ahol nagy tervei vannak P. Jeromosnak.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, augusztu* I».
0.45: Torna. Utána gramofon. — Utó: Hirek. — 10:, Magyar városok (Fel. olvasás,) — U*áw»: Uaamofon — >10/46; Hirek a jamlxmeróJ. — 12: Déli harangszó, idő járásjelentés. 12.U5: Helyszíni közvetítés a escrkészUbu-Iwil. — 1235: Időjelzés, hirek. - 1250; A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. — ,2>45: < Hirek. 3: Üzenetek a cserkésztáborból. — 4-. •Magyar lj>armüvészet.. Szokolay Béla előadása. ~ |.45: lliiek. -.5 Cigányzene. 0: • Az édes anya a versekben.. Móra László előadása. - G.3Ü: Waldbauer Kerpely vonósnégyes. — 7.30: .Magvar vigasság 1575-ben.. Vándor Kálmáíi előadása. 8: Budapesti Hangverseny Zenekar aaz Állatkertből. • Opcrettrészíelck.. 0.30: Időjelzés, hirek. - 11 í Cigányzene - 11.30: Rá-dióüzenetek a jámboráéról.
Bécs. 17.25: Wjth Dara éa Duekett Hilda hangversenye. 18: A rádiózenekar Pali-müveket Játszik. 21: Sedl.ik Wlnkler kvartett hangversenye. 22.30: Tánczene.
Hirdetőink fIgy difiébe 1
Ki,Jük Igen tisztelt hlrdeliln-kel, hagy hirdetési megbízásai-kaI is azok szövegéi mindennap UgkéMbm MIuté,, SirHg szombaton ddlulán 4 áráig sihresktd/enek el/uliainl a kiadó-hivatalba. KésSbbl beklllaéi ese Un ugyanis a nyomdai munkásság árszabálya szerint Misterei IMrázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránylóimul megdrágítaná. Enntk elkeraUst végeit \' kiadóhivatalunk kélkButap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-dij megtérítése ellenében vehei fel hirdetéseket.
Mindnyájunk tulajdona a liget é» wutca fíja é» Virága,Neengedjük pusztítani!
lt#3. auguMlua 10._
Időjárás
(Blsuücal rődiójtltnlét) A ■•t*«r«lé-„íbí |nUx«f JaUntl 10 Arakon
Igen ttial«U ,dö wArható, •••tl«B délután xl»»tar.
Szélirány - Heggel déli, délbon délnyugati, eflto délkclell.
Felhőzet: Heggel, délbon és eate borult.
Slesaen olr*én vásárolni, meri el. fogynak a Filléres Naj>ok Singer Divat-
áruházban.
isár alatt
dékokat és a rezetf árukat
i 12-én
rten olcsá
lyegesen
írusitja
ER
HÁZ.
fiszfivet-ste 6 óra-dnek.
i Filléres napjait I
illirpapif
kapható
lapum Itiaiivataian.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 10, osQIOrtSk
Római katolikus: Lőrinc. Protestáns: Lőrinc lír.: Ab hó 18
Városi muieum és könyvtár nyitva csütörtökön é« vaiírnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Oyógyszertárl é||ell siolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. m. éa a klskanlisal gyógyszertár.
UözlUrdö nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (héttő, szerda, péntek délulán, kedden egász nap nőknek).
(Jegyzők nyugdíjazása) \'pénteken délelőtt 10 órakor a vármeggyei jegyzői nyugdijválusztniány ülét tart, aine-iyven a hétfői kisgyűlés elé kerülő jegyzői nyugdíjazások ügyét tárgyalják.
(lUtolonl kiállítás é» aor«JúlAk) A Balatoni Szövetség művészi szakiosztálya á balatoni művésztelep művészeinek munkáiból Balatonfüreden p gyógf(ereml>cn szé|»en sikerűit kiállítást rendezett. A kiállítást dr. Ugrón íiál>or, a képzőművészeti tanács elnöke nyitotta meg. A kiállítással kapcsolatosan n m. kir. pénzügyminiszter a Balatoni Szövetségnek mű tárgy sorsjátékot engedélyezett, melynek jóv«Adcl-me kizárólag a gyengébb anyagi eszközökkel rendelkező művésztelepi tagoknak a támogatására szolgál. A tárgysorsjáték húzása augusztus hó lf>-én lesz hatósági biztos jelenléte mcllelL I
(Szeptember 3. OMKK gyprmek-dékrtán) Az OMKE kanizsai csoportja, mint Ismeretes, augusztus 15-re egy műsoros gyermekdélutánt vett tervbe, azonban közbejött akadályok miatt szepteml>er 3-ra kellett elhalasztani a megrendezést.
7Hibllam«|tynrárat a réformáhi* Imaházban) Dr. Dezső László nyíregyházi hittanár, lelkész ma, csütörtökön délután 6 órakor bibliamagyarázatot tart a református imaházban. Dezső dr. eddigi előadásalt is nngy érdeklődéssel haílgaita\' protestáns hivőközön-ség, amely remélhetőji\'^ a ma délutáni előadáson is nagy számban vesz részt
Bélrenyheség, a máj és az epeulak
bántalmai, gyomor- és bélhutut, arany eres bajok esetén a természetes Jereno JóMel" keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a haslszervek pangását.
- Közeledik az Lskdlaév kezdrte. Gyermekének intézeti kelengyéjét legolcsóbban Schütznél szerezheti be.
(Meghalt az egyik bakénak! vértanú édesapja) A környékbeli közegek lakosságának őszinte részvéte mellett temették e| Nemes-szentandráson lvollarics József jómódú fcíUdát, aki 82 éves korában hunyt cl. A jóságos arcn, jószivú öregembert mindenki szerette, különösen 11)10. óta, amikor Nugybukóiuikon lakó fiát a később kivégzett vérszomjas l*olai, nagykanizsai kommunistavezér minden kihaliggatás nélkül agyonlövette. A/, öreg KolUrics sok jót telt a szcgéuyebbsorsu falubeliekkel.
(Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán julius 30-tól augusztus 6-ig 10 gyermek szökstjett, 0 f(u é> 4 leány: Kis János kávégyári telepfelügyelő és Altman Teréznek rk. fia, Tóth Sándor napszá-mos és Aekermunn Máriának rk. fia, Szűls Lajos szikvízgyártó és Simon Margitunk rt.. leánya, Hársing l^ijos napszámos éa Simon Aiuiának rk. leánya, Mii lei József piaci árus és Ber-ger Máriának rk. .leánya, Gudlln László földműves és Szokol Teréziának rk. fia, Gécsek István ács segéd és C.zup-pon Máriának rk. fia, Szal>ó Gábor festő segéd és Horváth Máriának rk. fia. Házasságon kívül született 1 fiu ós 1 leány. - Halálozás 0 történt: Kocsis István földműves rk. 70 éves, özv. Bencze Ferencné Török Hozáliu rk. 82 éves, Helezár I.ászló postamester rk. 11 éves (Gyékényes), Büki Ist-ván napszámos rk. G.r> éves. Marton Ferenc talpfa faragó rk. 34 éves (Iha-rosberény;, Török István kőműves-mester rk. ?3 (éves, özv. Steiner (András-né Szálai Mária rk. 11 éves (Egyeduta), özv. Ferk Lujosné Martincsevics Anna rk. 83 éves, Horváth Pál nai>azámo8 rk. 81 éves. - Házasságot kötött 6 pár: Horvát,h Lajos oki. gazda és Slocker Aiula rk„ Bendly limő kör-állatorvos (Bánokszentgyórgy) és Belső Erzsébet tanítónő (Báva) rk„ Váry Zoltán (özv.) cukrász és Vogí Karolina (özv.) rk., Vuscher Kálmán sütő segéd és Németh Mária rk., Csizmadia János szabó segéd és Simon Mária rk., Fodor Oszkár szihházi igazgató ágh. ev. és Ilerezner (Ilarczos) Irén ref.
A legérdekesebb cserkészni* a Színházi f-.letlxm. A |>csti lujwk a jamboreeval kapcsolatban már bemutatták a cserkésztábort, a Szmház^Elet uj számában a legérdekesebb cserkész-nőket mutatja be. Ineze Sándor heti. lapjának uj száma különben is csipa érdekesség. Zsold Béla Marlene I)iet-rieh-hel való megismerkedéséről. Szép Ernő az utcai virágosfiuról ir. Egyed /-oltán a tragikusvégű Polirny Lueyról. Külön szenzációja az uj számnak az a cikk, amelyben Alpár Gitta és Gustav Frihlich képekben cáfolják meg a válásukról elterjedt híreket.
Vatzélyben a Hagla Sophla maoaat. A híres konstantinápolyi Hagla Sophla (egykor keresztény templom) kupolájának egyik támasxtő oszlopa alatt forrás keletkezett, kimosta az alapot, ugy hogy a mecseket bedőlés fenyegeti.
Leeaéö taráknak kellő figyelmet kell fordilaniok arra, hogy bélmtl-ködésllk rendben legyen, ez pedig & természetes „Perww TósmI" ke»e-rüvix használata állal érhető el
<24* pengő váróéi awibvenrió a sziidiázuak) Tolnay Andor színigazgató, nkinek Ka|x>svár, Sopron, Székesfehérvár tartozik a kerületébe, 2000 pengő szubvenciót kapott Székesfehérvár várostól.
— Elsőrangú műjég kapható a Tranadanubta Egyesült Gőzmalmok Részvény társaságnál,
(Kerékpáros kerít rrtuIaUátf) A Nagykanizsai Kerékpárcgylet vasárnap nagy műsoros kerti mulatságot rendé* Magyar-utca 9. sz. alatti helyiségében. Délután 3 lórakor <ekes«rseny "3 értékes díjjal. Este 8 órakor azinre kerül A •Gyűrűs zsidó« cimü vidám né|>szin-mü. Utána körmagyar. Szépségverseny 3 gyönyörű díjjal. Tánc reggelig. Belépődíj 20 fillér. Hossz idő esetén a fou-lutság 15-én, kedden lesz.
Köztisztviselők ré»*é«« rendkívül előnyös butorvásárláil alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivltalbön, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen la kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Mlkl/Ss-ut 4.
ZALAI KOZLONY
1883 auguiilm 10
SPORTÉLET
á tlligbirt magfar válogatott vízipóló és úszócsapat vendégszerepel az nszodaavató versenyen
Augusztus végén a Rómából hazautazó magyar válogatott Nagykanizsán megszakítja az útját
Nagykanizsa, auguszlus 9
A strandfürdő és sportuszoda a város közönségének\\oszlatlan őrö-"készen Ali k fiálalmas látogatottsága bizonyltja, hogy közszftk-sénWet elégít ki.
A? uszoda felavatása nagyszabású versennyel történik mfctg s olyan sporteseményben lesz részünk, a milyent vidéki városban alig lehet láLni. A Magyar Úszó Szövelség l«lj«aitette dr. KrAlky István polgármester kérését s a jjolgármes-ter és a MUSz figyvewtő alelnökének saemélyes tárgyalása alapján létre jött a megállapodás, mely szerint az usíoklaavató verseny aug. 29, 30 vagy 31-én lesz, s azon a magyatMdWz versenyről hazatérő magyar Válogatott fog vendégszerepelj.
A magyar válogatott uszó- és vi-zipolóssapat.ugyanis augusztus 27-kén Rómában mérkőzik az olaszokkal s onn&n hazafelé ugy intézi az útját, hogy Nagykanizsára Reggel 5 óra 50 perckor érkeznek s innen a délutáni verseny Után a, 18 óra 24 peroos gyorssal utaznak tovább Hudapostre. Hogy |x>utosan melyik napon lesz a verseny, njég nem fix: a MUSz ugyan is szerelné, ha a válogatottak a római verseny után egy vagy két na|>ot az olaszok költségén Rómá* bau tölthelnének. E tekintetben a tárgyalások az olaszokkal még nem fejeződtek be s igy a Rómából íaló elindulásuk ideje még nincs megállapítva*
Szeptember 3-án Turinban a főiskolás világbajnokságokat l)onyo-litják le. A válogatottak közül a főiskolások, tehát a vizi|>olózó Unni, az úszók közöl pedig Székely, C\'lk, Bicskei és amennyiben addig felveszik az egyetemre, ÍJengyel, Rómából egyenesen Tórinóba uiaz-nakj ezek tehát nem szerepelnek Nagykanizsán. A MUSz ügyvezető alelnökének összeállítása szerint a káfcetkező válogatottak jönnek Nagy kanízsára. 100 m gyorsúszás: Szabados, Mészöly (a 1 x 200 m-es válogatott magyar staféta lagjai\\ 100 m hátúszás: Nagy Károly, 200 m mellúszás: M^i-i Ferenc, 400 m gyorsúszás: Lengyelf, Vitéz Halasy. Itt lesz n két műugró, Kovács és \'Vajda is, akik a felsorolt úszókkal együtt fognak pólózni a válogatott vízipóló csapat ellen, amely a következő összeállításban jón- Bródy —Ivády, Homonnay—Halasy- Vértés y, Németh, s a tartalék Vágó. Csupa világhíres név s Bözsi kivételével a kopiplett magyar válogatott vizipolö csapat!
A verseny nagyszabású társadalmi esemény is lesz, mert rendezö-
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél vásárolnak f
ség arra a s|>orl és társadalmi előkelőségek egész sorát fogja meghívni.
Hála és köszönet illeti a Magyar Uszó Szövetségei, hogy egy Ily értékes propagandaversennyel jön a nagykanizsai aszósport megsegítésére. A lálollak bizonyára hatalmas lókésl fognak adni uszós|M>r-luiikngk. I)e dicséret és elismerés illeti a verseny létrehozásáért dr. Králky István polgármestert is, aki közismert 8|x)rtszeretelének, egyl>en élelmességéi tek ismjft tanújelét adta.
A fővárosi úszók hamlicap versenyeken vesznek részt, nagy előnyökéi fognak adni a kanizsai úszóknak. De lesznek kizárólag nagykanizsai számok js, igy gyermek, hölgy, meg old Ix>y gyors-és mellúszások. E tekintetben rövidesen megjelenik a versenykiírás.
A verseny máris láziam tartja a város közönségét, de Somogy- és Zalamegyc messze kórnyékén is nagy érdeklődést kellett.
Az NTE futballistái tréningben
Még a nyár közepén vagyunk és az NTE már kezdi az előkészületeket az őszi fujjmllszezonra. Érthető is, hisz 3 hét múlva kezdődik a bajnokság. Vasárnap, valamint kedden már rendszeres tréning volt és ma is tréningezik a jeles amatőrgárda.
Az NTE intézője felhívja az ösz-szes játékosokat, hogy a tréningeken teljes számban jelenjenek meg.
Ujabb magyar sportvllágslker
A Récslxm megtartott Európa és világ agyaggal a mblóvő bajnokságot dr. Lamniizsr hazánkfia nyerte el. A második és harmadik helyen is a magyar Dóra testvérek osztozkodtak. A csapatbajnokság is ezáltal ugy Európa, mint világbajnokság szcni|>ontl>ól Magyarországba kerüli. Mécsben nagy ünneplésben részesiletlék a közben világrekordot is eléri dr. Lum-nitzert.
Ma délután Is lesz atlétaoktatás
Cserenyi hivatásos atlétaedző vezetésével (I. u. 5 órakor a Zrinyi s|m>rttclcpcu további atléta edzés és edzési rendszer megbeszélés lesz. Rövid kanizsai tartózkodása aluli, már több értékes tehetségei fedezet fel. Akik inaguklwm a legkevesebb allélikai készségei érzik, okvetlen menjenek ki a Zrinyi Sporttelepre.
Csondor még sem megy profinak
\\\'árosunkl>nn az utóbbi idől>en általános szól>e.széd tárgya volt, hogv Csondor, az NTE jóképes-ségü kapusa profi-szerződési irt alá, mely öt jövőben a Somogy csapalához köti. Az ügy a kővetkezőkép áll: Csondor tényleg a Somogy FC egyik vezetőségi tagjának hosszas rábeszélésére aláirt egy szerződést, amely azonban érvénytelen volt, mivel Csondor jelenleg katonai kötelezettségének tesz eleget. Katona, mint olyan nem irhal alá szerződést, igy a Somogy vezetősége visszaadta Csondor szerződését, igy tehát Csondor továbbra is amatőr marad.
III
BIZTOS
eredményt csak ugy ir ha hirdetéseit a napanta többezer példányban meg-jelené, meaace vlMiwjt Urjedt ZALAI Í&J5LÖNY-ben adia lel. MuMMvaiaJ HM S. (u MtMitMiu) TaL 71.
A II. ollmplász harangja. 1936-ban Berlinben leiz a következő ollmpiász Ez lesz a harangja, .hívom az Ifjúságot\' felirattal
Közgazdaság
TennénytSildí
Buza ttszav. (uj) 77-ea I M -9-20, 78-as 8-95—9.30, 79-es 9 05 -fi-40, 80 as 915-050, dunánl. (u]> 77-c» 850 -8-70 78 aa 8-60- 8-W, 79-ea 8-70 8 90, 80-as 8 30-3-90, rozs (ul) 5*55—5 65. — Zab köiép 730- 4\', — ólenger tlsa&nlult 0-00 - 000.
8«rté>iáiár
FelbalMa 1403, eladatlaa 183, — Elsírandó 0-80 - 0-82, siedell 0 78 -0 80, azo deli k»zép 074-0-76. kOnnyü 070- 0 7!. l-aö rendll Oteg 0-72 - 074, ll-od tendll Oteg 0*6-068, angol aOldí I. 0-90-095, aaalonna nagyban 106—1-10, zalr 1-22 1 28, hu. 080 1 04. taiseftM 100-106.
Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Hl. Gutenberg Nyomda éaDétzalal Lapkiadó Villalata Nagykanlisán. Pelelöa kiadó: Zalai Karoly. Interurbán lelelon: Naavkanlzaa 78. aaám
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lavtt Aaaaaa Arakat Igaa oloaóa atérualtjak. Armuth, ■•■ár-udvar._2848
A TársadalombUtosltó U-én, pénteken 10 órakor 3 dib. oaarépkályhát elárverez. 3139
Fonott Owao minden nagyságon és lámpacsövet viszonteladóknak Slernnél — Telefon 196. 2975
Siemere-utca 2/c. alatt tsAramaaobáa ntcal lakás novemberre kiadó. 46
Budapesten ud családnál egy két személy mérsékeli áron lakást és ellátást nyerhet. Kívánatra gondos felügyelet. Clm a kiadóban
84-1 lámpás Philips rátflá olcsón eladó részletfizetésre. Érdeklődni lehet Sugár-nt 18. hásfeltlgyelönél 3125
LépoaAháxi bejáratú tágas utcai sz»ba (női szabómühely voll) kiadó.\' Strém, Er-
zsébet-tér 14.
3109
A háatartéa bármely ágában jirtas leány gyermek vagy Idősebb báuspir mellé (tak/irlt, főz, fehérneműt var és kézimunkázik, mindent szívesen dolgozik) csupán ellátásért és pár pengő istb-pénzéit bárhova, vidékre is, ajánlkozik. Clm a kiadóban. _3098
■étaxobáa udvari lakás azormalií vagy november l-re kiadó Zrínyi Miklósutca 20. __3090
220 cm" Puoh jokarban, |u ányos árban eladó: Kaulmann Károly divatáruüzlet Nagykanizsa. 3086
Intelligensebb oyarmaklaány lölvé" telik. Dukász Ferenc Magyar-u. 19. 31S0
Növendék állatoknál a csontképződést elősegíti, hízóknál étvágygerjesztőiig hat. Megakadályozza a lesántulást.
2 k.-o«, 5 kg.-os éa 50 kg.-os eredeti gyári csomagoUsban.
plombájával van ellátva).
ORSZÁG IÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blróalgl palota melleit)
Nyomatott a laplulaldonos KOzgaxdaaági K.-l, Gutenberg Nyomda és Dílzalll Lapkiadó Vailalala könyvnyomdájában Hagykaniaaiu. (r\'elelöa tUletveutS. Zalai Klroly.)
73. évfely»m 181. "*m
Nagykanizsa, 1983. augusztus 11, péntek
Ara 14 A"\'\'
ZALAI KÖZLÖNY
■«,ke.«töaég éa kiadóhivatal; Ffiul 5. ..ám Megjelenik minden reggel, bétlő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlt» Lajos
PJÖftzetéal ára : egy hóra t pengő BO Hlléi Siefkeaatóeégt éa kladóhlvatall teleion: 78. u
Beszámoló és tervek az Országzászló körül
Körüll>elűl 12.000 kílognűn su-|v„ alapzaton junlus 4-íko óta Nagykanizsa városának és az egész ihmánlulnnk áldozatkészségéből áll és leng rólárbócon a bronzlurulos Országzászló.
fyl és vihart állva ónt erőt a csüggedŐbe, s serkenti munkára szent ügyünk harcosait.
Az Országzászló folyószámlájára bcfizetéslla|>okon 223ő j>engö fu-lott Ik- az idŐkÓzbcn c basáitokon nyugtázott adakozóktól. Az alap-épilmóny (alapozás, aszfaltozás, alapzat), összesen 1028 |>engŐ 73 fillért*" került. A 235 kg sulyu, művészi kivllelü, a legkeresettebb hiitlaiKsIí öntőmester kew alól kl-kCrülfl Istók-tUrulszobor 1200 pengőbe került. tigv hogy u folyószámla egyenleg marad fi pengő és 27 fillér. Ezen egyenleghez azóta már ujabb kisebb összegek futatlak be. amiből a bizottság alacsony v#skcrité«t iákndékozik készíttetni.
Megjegyezni szeretném, hogy .1 Grizban lakó magyar szívű barátunk és testvérünk, Schless István egymaga ajánlotta fel az aeélrudat. A nagvkanizsai nCegylelek lelkese-tlésc hozta létre és adományozta saját költségén az ünnepi zászlói. Kelling Ferenc és Noll József tanúr tirak készítették a művészi ki-vilelü címereket. A SchiUr cég áldozatkészségét hirdeti a hétköznapi zászló. Tiholl Lajos kötélgyártó •teljesen ingven ajánlotta fo\' " köteleket. Az Országzászlórudat .S\'»-niogiit (ívnia földbirtokos ur adományozta. s most szíves engedelmével Murakereszlnron leng rajt az Országzászló. UickenlMicher Kde cég ingyen .szállította Ik- a vasútról a turulmadarat. Beit hl eh-im és (•ulh cég, Wohlráb\' Sándor bádogos valamennyien adomán vukkal és munkásságukkal szolgáíták üdvünkéi.
Szükségesnek tartjuk leszögezni, liogv bizottságunk egyetlen tagja sem számilotl fel költségeire seni-mil. A lx»rolyt adományok kizárólag az emlékmű megalkotására lettek fordítva.
A várost járó idegenek egyöntetűen elismeréssel állnak az Or-s\'ágzászló előtt, mely a legmodernebb stílusban Kalmár Zoltán mérnök tervei szerint készült.
typen most vcllem kézhez Sze-Ked város Orezágznszlajának Őrség-l\'i\'oszlási terveztóU\'it Szegeden a frontharcosokon kivül. a városi adóhivatal, leventék, póstások, fóld-nüiesek, MOVE, MAV altisztikar, ^i|ézek, Kai. legényegylet, önkéntes tűzoltók vesznek részt az őrségben.
Az Országzászló ügye éppen •\'zek.a komoly testületek támogatása mellett mindinkább döntősze-"•l\'-\'t kap a magyar életben. Lázas munka folyik az Országzászlók
körül. A lálogaló olasz avantgárdis-lák és balillák egészen hivatalos ünnepé avatták az Országzászló előtt való tisztelgésüket Az olasz kir. katonai attasé is részt vett azon. s Mussolini részére az olasz követség kívánságára 1(X) méteres filmet készítettek.
Szent István napján az első ünnepi zenés őrségváltást a frontharcosok látják el Nagykanizsán.
Az ősz folyamán |>edig több ünnepség színhelye lesz az Országzászló elölti tér.
Szcptemlx\'r végére monstre diák ünnepélyt rendezünk a nagykanizsai összdiákság bevonásával, kizárólag diák résztvevőkkel.
Kiláláslwi van helyezve Hudú-
I>eslról egy propaganda zenekarnak és Őrségnek a lerándulása Nagykanizsára. Valószínűleg valamely filléres vonattal és Nagykanizsa város idegenforgalmának fellendítésével kapcsolatban.
Végül |H!(lig éppen kezdeményezésünkre a következő év Szent István ünnepén az ország összes vidéki <)*Kzágzászló(ja Budapesten részt vesz az országos Szent Jobb KórmenetlHMi, s utána az Ország-zászlónál Magyarország külföldi politikus barátai résztvélclével évről-évre megismétlődő emlék nagygyűlést tart, ahol Nagykanizsa város Országzászlajának előkelő szere)) kell hogy Jusson.
Iknla Károly.
Ma kulminál a kánikula
38 fokot jósol a meteorolo/tiai prognoxia
Budapest, augusztus 10 Csütörtökön tropikus hőség volt a fővárosban. Az cgvik körúti villamos vezetője elájult menet .közlői. azonban cgv ellenőr még idejekorán oduugmtt a \'vezető helyérc és sikerüli megállítania u villamost. A vezetőt eszméletlen úlla|>olb»!i szállították Ik- a, kór-
j.-j-.ri_r.rir nr nrfn................................
házba. A tropikus bőség ma, |>éntckcn kulminál, fokot várnák.
(ÉJtxakai rádlójtlenlis) A ■•t«*ralé-Qlail letáaetleleNtl •■«• IO Arakor i Igan m«l*g, aiárax idfi várhaté.
Páratlan lelkesedéssel búcsúzott Nagykanizsa közönsége a hazautazó balilláktól és avantgardistáktól
Nagykanizsa, augusztus 10
Na|K)k óla készülődött már Nagykanizsa arra. liogv a kél beles ba-latonlellei táborozás után az olasz bal illáktól minél szivélyesebl>en búcsúzzon el és testvéri rokonszenvének minél impozánsíibb módon adjon kifejezést. El kell ismerni, kevés helyen tudnak ugy lelkesedni. szeretni és vendéget fogadni, mint a könnyes szemű trianoni halárvárosban. Ezt a mélységes szeretetét ontotta ma ismét Nagykanizsa szive a testvér olasz nemzet átvonuló fiai felé. fis akik olt voltak és nyitóit szemmel néztek, megállapíthatták, hogy a magyar szív tüze szívhez talált és hasonló érzelmeket fakasztott ki Olaszország tij nemzedéke bensejében.
Örvendetes volt, hogy nagyszámú közönség jelent meg a pályaudvaron, a társadalom minden rélege kellőleg volt képviselve. Főleg a sok szép fiatal hóigv virágcsokrokkal és f\'iló Ferenc igazgató iskolás leánykái, akik nemzeti viseletben, virágokkal kezükben pompás szint varázsoltak a feldíszített pályaudvar keretébe. A Lwntezcnekar já-téka a városon keresztül is sokakat készletelt u kimenetelre, ugy hogy mire a vonal befutott az állomásra, már hatalmas lómeg szorongott a pályaudvaron.
I.assilotlan, méltóságteljesen gördüli Ik- a hatalmas olasz szerelvény, amely az olasz nemzet színéi-virágát vitte mozdonyán zöld gá-
lyák közólt az olasz cimcr díszlett, a vonaf egyébként is végig feldíszítve. Derék leventéink rázendi-leltek egy pattogó ütemű indulóra, majd a (íiovinezzára Schiller János zeneiskolai tanár vezénylete alatt.
A balillák már messziről felemelt kézzel köszöntötték az állomás közönségét, amely hatalmas éljenzésscl viszonozta az üdvözlési. • Eja, Ej a. Alalla\' volt a fekcle-ingesek válasza leírhatatlan volt a lelkesedés. Mialatt a íevenfceze-nekar folytatta játékát, a város vezetősége frissítőket szolgáltatott fel a nagy hőségl>en láthatóan kimerült oiasz ifjaknak.
Tolnay őrnagy, aki a vonatot egészen Szentgotthárdig kíséri, majd Mariik tábornok szállt le és utána nyomban a többiek: Santl kapitány, a kanizsaiak régi isinerőse Grassl hadnagy, Croc\'.ani hadnagy. Rövid katonás üdvözlés után dr Krátky István polgármester elmondta olasz nyelvű búcsúztató beszédéi. amire meg h jegyezte Tolnay őrnagy:
r- Nagyon szépen beszél olaszul a polgármester ur.
A polgármester tőle megszokott lendületével, mint a szónak is mestere, a kővetkező lieszédel mondta: Kedves olasz testvéreink! Avantgardisták!
Azok az őszinte, testvéri kapcsolatok. amelyek a nagy és nemes olasz nemzetet, meg a kis magyar
nemzelet összefűzik, elszakíthatatlan lánccá erősödtek a magyar nenizetlK-n a testvéri olasz nemzet fiainak többszöri magyarországi látogatása révén. Megismervén az olasz nemzet fiait, a rokonszenv meggyőződéses szeretetté, igaz nagyrabecsüléssé váll lelkünkben és mennél gyakrabban jöltök közénk, annál jobban szeretünk kenneleket, mert látjuk, hogy a nagy o\'-isz nemzet nagyságának, Európa .sorsának kialakulásában betöltött döntő. történelmi jelentőségének m \'• tó hordozói vagytok, akik egytől-egyM tudjátok, hogy mivel tartoztok az emberiségnek, Európának, amelynek csak akkor lesz békéje, ha előbb a megbántott igazság újra gyŐzelmeskedik. Hennetek m/gA testesülve látjuk az igazságot, hogy a nemzetek ereje ifjuságálnm mutatkozik meg. Ti az olasz erő, az olasz nagyság, az olasz fegyelem képviselői vagytok, akiknek testvéri szeretetére, barátságiira mi maJ gvarok büszkék vagyunk, de egv-Ikmi hálásak is. és azt soha el 11.111 felejtjük, lloldc^ok lennénk, ha rövid itt tartózkodástok az irániunk való rokonszenvet mcgerősilcttr volna. Itt a magyar haláron arra kérünk benneteket, szeressetek bennünket ugy, mint mi szeretjük a nagy olasz nemzetei, annak nagy nemzeti hősét, Mussolinit, és mondjátok meg olasz testvéreinknek, hogy a szenvedő magvar nép testvéri üdvözletét küldi az olasz testvéreknek Jöjjetek mennél tóbliel közénk és erősítsétek meg hitünket a magyar igazság diadalában.
fii jen Olaszország! fiijen Mtisso-lini! fiijen az olasz ifjúság! fii jen az olasz-magyar barátság!
A viszontlátásra!
Hatalmas éljenzés kövei le a polgármester beszédét, mire a lexenl • zenekar újra a (íiovinezzára gy ij-toll. amit mindenki tisztelegve hallgatott végig.
Croeian\' hntlnagy válaszolt a |»ol-gármester szavaira, köszönetéi tolmácsolván azért a meleg szerelőiért. amivel a határszélen ez a magyar város é>s közönsége az olasz avantgardistákat és balillákat fogadta.
Huni/)/ Károly városi testnevelési tanácsnok, aki a testnevelési kar uj formaruháját viselte, a nagykanizsai halánáros leventéinek művészi kivitelű üdvözlő iratát nyújtotta ál az olasz balilláknak, abbeli reményének kifejezést adván, hogy adná az fig. hogy az olasz és a magyar nemzet álma egyszer megvalósuljon.
A lelkesedés a tetőfokra hágo\'.l. amikor Sanll kapitány odament dr. Králky István |x>lgármcsterhez és tiszteletének kifejezéséül a balillák nagy tiszti jelvényét tűzte fel gomblyukába.
Ezután meleg barátkozás ind ill/ meg a feketeingesek és a mieink közölt, amelyből számos avantgardista és egyéb olasz jelvények-
MLAi KÖZLÖNY
19&3 augamtus 10
kel meggazdagodva kerüllek ki n kanizsaiak.
Indulási jelwtl » vonatvezető, mindenki sietett \\ issza íül kéjébe. Még sokáig integetlek a tovagördülö vonat után, amikor annak már csak a kontúrjai voltak láthatók.
Nagykanizsa kitett magáért. Nagykanizsa szive dobbant meg ismét... (H. n.)
Mozi-hirek
Holnq]), szombat este n mozi meg-nyitó előadásán kerül bemutatásra n nagynevű filmsztárnak, lluns All>ers-nek legnagyobb filmj<-: az »F. P. I. nem válaszol...«
1-lzt a filmet már megelőzte a liire, mert a közönség már ma igyekszik ennek a filmnek az előadásaira a.helyeit biztosítani. A délután 5 órai előadás filléres lielyárakkal történik, mig az esti előadások az uj. olcsó bejárakkal fog megtartatni 20 U0 filléres hclyárakkal.
A mozi vezetősége kéri a közönséget, lK>gy előjegyzett jegyeit lehetőleg a déli órákig átvegye.
Az előadások a hirdetett időben pontosau kezdődnek.
lekéx székeiéiben szenvedők, akiknek az agyvertóuulas, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé, Igyanak reggel cs este egynegyed ponár természe-lea .Ferenc fossd" fccsetüvlzet. Klinikai vezető orvosok Igazolják, hogy a Ferenc Iósmí víz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékü hashajtónak bizonytti.
Emberhalál a pipára-gyujtás miatt
Kaposvár, augusztus 10
Halálos kimenetelű szerencsét-lei.ség történt a kastelyosdotuból ui adatomban. Gőzgépet huzallak lovakkal az egyik pusztára. A lovakat hajtó Kovács Imre 50 éves kocsis útközben, liogy pipára gyújthasson, a nyakába akasztotta a gyeplőt. A lovak megrántották a gyeplőt és u szerencsétlen ember a súlyos gőzgép alá került, melynek kerekéi halálra gázolták.
Két termés és virág egy almafán
Nagykanizsa, augusztus 10 A természetnek furcsa szeszélyén csodálkoznak már napok óta azok uz emberek, akiknek Belső János kanizsai cipészmesternek a Hagola-hegyháton levő szőlője előtt vezet el az utjuk. Belső Jánosnak van ugyanis egy almafája (apró aranyalma: «|x:ctabilis;, amely már egy hét óta teljesen virágba ború II, annak ellenére, hogy rajta van még az első termése is. Van már olyan gyümölcs is a fán, a mely már a második virágzásból származott. A furcsa almafának must csodájára jár az egész környék.
Augnszlns 20-tól filléres szezon aTBalatonon
Az Idény meghosszabbítása, közlekedési kérdések és más problémák a Balatont Szövetség előtt
Balatonfüred, augusztus 10
A Bu\'atoni Szövetség fürdőügyi szakosztálya dr. Schmidl Ferenc egyelemi m. tanár elnöklése melleit Balatonfüreden értekezletet tartott, amelynek főtárgya volt megbeszélése azon teendőknek, miként lehetne az ezévi fürdőévad meghosz-szabbilásán sikeresen közre munkálni? Az elnök rámutatott arra. hogy a tavaszi kellemetlen időjárás és az általános pénztelenség következtében a balatoni vendég-létszám nagyon megcsökkent. Miután pedig u Balaton ősze mindig szép, kellene beszélni azokról a módozatokról, amelyek a fürdőévad meghosszabbítását célozhatják A megindult vita folyamán dr. Dorlsák Lajos az olcsó kiránduló vonatok és az iskolai szünidő meghosszabbításában látná a segilő erőket. Moór Jenő szerint a nyftral-tatás kérdése összefüggésben van a foglalkozás körökkel. Ha az intézmények és vállalatok ugy osztu-nák be a szabadságolási időkel, hogy azok kora tavaszon megkezdődjenek és késő őszig tartsanak, ennek az eszmének a kifejlesztése hathatósan közreműködhetnék a rövid fürdőévad meghosszabbítására. I)r. Sümegi József javaslata arra irányul, hogy a beteg- és láb-hadozó gyermekek az iskolai szünidő után is maradhassanak a Balaton mellett. Az értekezletből a Szövetség felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a: iskolákban az oktatást szeptcmb°r 10-ih» előtt iw kezd\' jék meg és a lxrteg vagy üdülésre szorult gyermekeknek az intézet igazgatója engedélyt adhasson p Balaton mellett váló további taglóz kodásra.
Hosszabb megbeszélésre adolt al-
kalmat a forgalmi kérdések ügye. Dr Dorlsák Lajos véleménye szeriül csak a kedvező vonatokkal várhatunk nagyobb forgalmat. Hossza a menetidő és drága a m*-netdij. Olcsóbb közlekedés kell tehát, hogy ezzel kőzelébb hozzuk a fővároshoz a Balatont Mangold Gusztáv a személyjKxIgyász díjmérséklése kérdésében szólalt fel. Dr. Sümeffl József szerint az ötletszerűen engedélyezett kedvezményes jegyeknek egy fajta jegyekké való összevonását és a menettérti jegyek négy hétre való érvényességét javasolja. IIászár Pál szerint a menetrendi változásokról a közönség nincs eléggé tájékozva. Kívánatos lenne a Balatonra vonatkozó rac-netrendeket külön csoportosítani. A szakosztály elhatározta, hogy feU ir a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez a gyors és olcsó vonalok na|>onkénti indítása, a |xk1-gyászdij leszállítása, a kedvezőbb összeköttetések kérdésében. Kiterjeszkedik a feliratban a két budapesti állomásról induló balatoni vonatokra, az adonypusztn-szubolcs-székesfohérvári és szabadbattyányi átszállások kellemetlenségeire és Kéri azl, hogy a Balaton három olyan népszerű zójiálxi osztassék be, amelynél az ylső zónában 4 pengőben, a másodikban 5 p?ngŐ-be és a harmadikl>an 6\' pengőbe kerüljen-k a menettérti Hl. osztályú jegyek.
A fürdőügyi szakosztály részletesen megvitatta azután u szőlő-gi/ógymóilnak orvosi rendelésr•• mló bevezetésének eshetőségeit. Dr. Ormándy János gazdasági szein-ixmtból szólt a kérdéshez és kijelentette, hogy a két dunántúli gaz<lasági kamara szívesen mozdítja elő a Szövetségnek a szőlő
a Zalai közlöny
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak 1
Az angol királyi pár a louthamptgnl Grlál-dgkk feUvaUiín
gyógymód meghonosítása érdekében való mozgalmát. Dr. Sclimidt Ferenc közölte, hogy a rádióban augusztus \'iő-én előadást fog tartani a szőlő gyógymód kérdései-•öl. H gyei őre azl ajánlja, hogy a nagyobb telei>ek rendezkedjenek !>e nrre s fcyíirtán a szőlő gyógymód az őszi évad meghosszabbitása ér-elekében sikerrel imighonositható . lesz.
Végül széleskörű vita indult meg mindazokról a kérdésekről, amo-
A Filléresi
még az ell áraknál olcsóbb
SIN
DIVA
lyek akadályozói a balatoni fürdők látogatottságának. A szakosztály el-ludározta, mozgalmat iudit aziránt, a Balatoni Szövetség kötelékébe tartozó fürdőegyesületek ós fűrdőiga*.-gatóságok bevonásával, hogy augusztus 20-tól kezdődől eg a lakás árakat mindenütt 40—50°;o-al Ic-száJlUsák é* az étkeiét dijait is> mérsékeljék.
1938. mtimtai 10
Fizető vendég
Ai ember napi robotja közben nem is igen veszi észre, hányféle újszerű* j^Kt síül cX a kor, amit »mai élet-neszünk egyöntetű befelé sí-rással. A mai életet legjobb akarattal
m i^het aranykorszaknak tisztelni, sok nehezedik ^nk
lett eltörpül az a testi jólét, atpiben tulajdonképpen élünk. Mert azt, hogy jól élünk, éleiben, italban dupkál-.ink _ nera tagadhatjuk. A kanizsai házi-sssrony, ha piacra megy, annyi olcsó ís jó holmit kap, amennyit épen akar, vagyis amennyit az erszénye elbir. És itt van a tulajdonképpeni jólétünk relativitása. Mert hiába van a szemünk *iőtt a rengeteg finomság, zöldség, gyümölcs, hus, élelmiszer, ha ez az olcsó sokféleség mégwm elérhető számunkra. Kétségtelen, hogy elérkeztünk a túltermelés anw fokára, amikor a termelő kénytelen elpocsékolni terményét és emellett a fogyasztó közönség kis hányada képes csupán kielégíteni igényéi, mert a többségnek, a szegény-osztálynak annyija sincs, hogy a kevés olcsót megfizethesse.
fis ebből a furcsa helyzetből született meg a kor uj típusa, a fizető vendég!
Egy-két esztendeje bukkant fel az első apróhirdetés, amelyben előkelő földbirtokos család nyárra »flzető ven-dégeket< invitált kastélyába. Azóta napról-iupra olvashatjuk ezeket uz ajánlatokat az ország minden részéből. Érdekes, ötletes ujitás. A »vagyo-pos< földbirtokos osztály,, amelyről már régen leolvadt ez a megkülönböztetési jelentő Jelző, kénytelen uri házába vendégeket hivni, mint akármelyik szállodás, akinek ez a keny-\'re, ipara. Kz sem más, mint egy olyan üzlet, amely mind a kél félnek előnyös. A terményeiben fulladozó földesúr és uz igényeit kielégíteni képtelen városi végre egymásra talált. Á kéqyehimre, vendégségre berendezett piagyar kúriák, kastélyok csakúgy, mint régen a Jó időkben megtelnek vendégekkel. l)e milyeu mis «», mint a régi vendégeskedés! Nincs heje-hujás jókedv, lázas sütés-főzés, dorbézolás, magyaros vendéglátás. Ehelyett |uri levegő íogadju a nyaifelókat, kedves, megliilt otthonra találnak és olyan Itőséges, kitűnő ellátásban részesülnek, pmiröl a vánosi, főként nagyvárosi viszonyok mellett nem is álmodhatnak.
Nemrégiben látogatóban voltunk egyik igeu előkelő, patinás zalai uri-családnál, ahol szemtől szembe találkoztunk a fizető ívcndégekkel.
összesen hét pesti család nyaral az ében holdas park övezte kastélyban. Csupa elragadtatás, hála csodálkozás mindegyik. Az egyik házaspár, lanárok, nem tudnak belelni. Ugy "Érzik mag i-kat, mint n legkellemesebb vendégségben. A háziak — mondják — elragadóan figyelmesek, nyoma sincs az üz-letksséguek, kapzsiságnak. Olyan a helyzet, hogy tényleg vendégeknek ér-iik itt magukat, annyira csekély ellen-szolgáltatást nyújtanak a kitűnő cHálásén, bánásmódért.
A gyermekek Irikóra vclkőzvc hanoi-toznak a parkban. Majd kicsattáiíiik »t egészségtől, bőségtől. Díjmentes t« j, méz, gyümölcs kúra áll n vendégek rendelkezésért Egyhangú vélemény: nem lehet többet kívánni, mint amiben
itt részesülnek!
A háziak viszoul Így beszélnek: A kastélyban bőségesen jut heiv min. «akl számára. A viszonyok annyira "osszak, hogy a terményeket ugys\'zól-
ZALAJ KÖZLÖNY
ván semmi i>énzért nem lehet értékesíteni. A tejet 8-10 fillérért pocsSkol-ják el literenként, de igy is rengeteg kerül moslékba, mert ninrs fogyasztó. A városi piue ide olyan távolságra van, n munkaidő veszteségei, f;i. vart stb. számítva teljesen haszon nélkül ke/lene elkótyavelyöni a terménye, ket.
Öröm nézni, hogy isszák a tejet, eszik a mézet, gyümölcsöt ezwk i |kis pesti magyarok. Hozzá vagyuiTk mi szokva mondja a háziasszony a sok vendéghez, csak persie - súgja mélyen elpirulva most haszonért kell tenni. .
Pedig nem kell pirulniuk a magyar nagyasszonyoknak; Persze szokatlan, furcsa, uri felfogásuknak kissé érthetetlen, hogy amit hz ősök annyi év-
századon keresztül passzióból tettek, az most számukra üzletet jelentsen. Annyi sok furcsaság közólt ez csuk dicséretet, elism"rést érdemel. A ma. gyar földbirtokos osz\'tály mcgmulitja ezzel, hogv számukra is végi\' a köny-nyű, vendégeskedő életnek és a változott viszonyok mellett megtalálták azt az utal, amely bz eladósodástól, a komoly megfontoltság csúcsához visz fel. \'rrt találkozik az uri magvar közép-o.<Aály azzal a társadalmi és történelmi réteggel, amelyet eddig csak hangos, kőnnyüéletü híréről ismert. A korszellem a fizető Vendég fogalmával teljesen megváltoztatott egy előítéletes, félreismert társadalmi légkórt, ami közelről nézve tele van becsületes, gerinces magyar élni akarással.
M. ötvös Magda
Apró feljegyzések a kanizsai kiscserkészek jamboree-táborozásából
Nagykanizsa, augusztus 10 Minap meglátogattam a gödöllői Cserkész-ország liliputi-tartományát, a kisfiii-lálnirl. Árnyas erdőben mintegy 1ICKJ kiscserkész tá-iK.rrtzik itt. A »cserkész-óvoda* mindbárom fajtájú apróságai ütöttek itt sátrat, szám szennt mintegy IIIX) kis nebuló. A kiscserkószek ugyanis háromfélék: upródok, farkaskőlykök és medvelwesok. A különbség csak jclvényekl>en é-s abban a mesében van, amihez uz egyes alakulatok játékos cserkészete idomul. A kanizsaiak — apródok. Egyben a kanizsaiak n kis-íiu-tálwr iKMijáminjoi, mert Nagykanizsán vollakép|>en csak két éves az apródok kis csapatja a jnai szer-vezetében. Ilorrálh József, a me-
legszívű, gazdag munkásságú taniló kezdte a kicsinyeket bcleszoktatni a cserkész-ruhába és cserkcsz-szel-lcnd)c, majd a szépen útnak indított mozgalomból Neuwirlh György taniló fáradatlan és szeretetteljes-keienyoinán lett kijegooosedelt szervezet.
Mikor múlt pénteken éjszaka vidám énekszóval, világoskék zászlójuk alatt, a papák-mamák seregétől kísérve utnuk indult a kis csapat a kanizsai állomásról, a Ifi pöttöm emberkének büszke őröm égeti az arcán. Hogyisne! Olyan esemény elé indultak, ami 150— 160 év múlva lehet csak legközelebb Magyarországon.
Most, hogy a jamboree impozánsan
Tlm-tsm,
a yo-yo utóda, zsinónal kis tennlszlltőre erősített gummllabdával Játszák.
nagyszerű szin, benyomás és ember rengetegében jártam, legelső ultim liozzájuk, a kicsinyekhez vezetett Éppen az >ebédlőben* találtam őket. Kőidbe cövekéit d?s/.kapadok és asztalok körül hangos, éhes kis sereg. A gulyáságvu körül Ínycsiklandó s/.igok. Sajkák és evőeszközök esörömpolése. Mindegyik csapat külön-külön vonul a hatalmas üstök elé% a kioszt.ishoz. A mieink éppen a levest kanalazzák, Amint odaérek, nyakamba ugrik a kisfiam. Nem vagyok benne egés bizonyos: nekem őrüll-e annyira, vagy annak, hogy a látogatás örömében olt lehetett felejteni a \'evest.
A tál>ori levelezőlapot megkap* látok, apukám?
- Meg bizony I De nagyon szégyellem magamat a ]>ostás bácsi előtt. Rettenetes csúnyán irtál...
De tudod-e. apukám, ml volt az Íróasztalom? <
Ezzel odamuial a sátorkötél földbevert cövekjének ferdén levágott végére.
A földön fekve, azon a cöveken irtani... |
Elárulom azt Is, hogy mit irt. Sző-szerint czl: »Kedv?s Szüleim! Egészségesen megérkeztünk. Ez a lap 20 fillér volt. Kezeteket csókolom. Miki.* So többet, se kevesebbel. (T. i. elutazás előtt szigorú intelmei kupott, hogv a zseb|>énzt nem szabad hiábavaló dolgokra elpazarolni.) \' •
Az enapi ebéd leves, pompásan elkészített babfőzelék és egy-egy szép szelet hus, meg két alma. A friss kenyeret a Feri bácsi, a Pista bácsi, meg a Gyula bácsi, a kanizsai apródok rajongásig szeretett tisztjei vagdalják és osztják ki. A kenyér fek> mindennap ott marad. C-sak. egy kis huncut irta rá a haza küldött levelezőlapra, hogy éhes; de az is ritkán üriti fenékig a sajkát. Csak hát: — a gyerek gyerek marad még a világláltor kellős közepén is. Az a kis hazai mégis csak jobb. Pedig el is tiltották .szigorú parancsban az egész lál>or területére a hazai csomagok) iHivitelél. Ahány gyerek csomagol1 kapott, vagy a szülei meglátogatták és elvitték magukkal, az másnap mind gyomorrontással került maródi vizitre.
Betiltották a esendzsolást (csereberélést) is. Odáig fajult ez az egyébként kedves szokás, liogy láttunk cserkészt skót szoknyában, török fezben, norvég övvel, sziámi jelvénnyel, dán nyakkendővel és csak amikor megszólalt, tudtuk meg, hogy — magyar. Mindenét elcserélte. Meg aztán sokszor az értékkülönbség is igen nagy volt az elcsen-dzsolt dolgok közi, úgyannyira, hogy kezdett a cserebere spekulatív jelleget ölteni.
*
A tábori élet nagyon tetszett a kicsinyeknek. Gyuri bácsi, a parancsnok és a három tiszt ugy viselte gondját mindnek, minlha mind a maguk gyermeki\' kit volna.
Te Gyuri, — szólok oda ebéd közben Neuwlrth barátomnak — elhűl u I evesed! i ,
A .parancsnok ur a világ lijiermésre-tcschb hangján feleli:
- Még várnom kell. Az egyik nebuló elvcszitcítJ a kanalát és most az eszik az enyémmel.
És eblien, a szeretetteljes szellemben
Mr rÉRFI-ZOKNI VÁSÁR !
Alkalmi vétel I
38 58 68
fillér fillér fillér
78 98 118
fillér fillér fillér
Furst Divatcsarnok-
___ZALAI KÖZLÖNY__
Urbán Gyulát egyhónapi fogházra ítélték
_
történik minden a kistáborban. Kél tiszt éjszaka is benn alszik a kicsinyek sátrában, takargatja, rendezgeti őket. Igen, rendezgeti. Első éjszaka még az is megesett, kicsit lejtős volt a Nttor hf\'ye lkogy akinek a sátor /első végében volt a szalmazsákja. azt reggel a sátor alsó felén találták meg. Ez még csak érthető. De hogy az alvégen elkvártélyozott egyik apróság hogyan kecmergett át a lóhbiu ugy, bog)\' reggelre a felvégen ébredt fel, — (az máifl is rejtély. I
A parancsnoki sátor közvetlen a gyermekoké mellett van. (tyuri bácsi máwodmagjival alszik benne. Nincs olyan kényelmes helyük, mint egy-egy gyereknek.
— Mit üzent az anyukáin? — rohannak meg egyszerre ölen is a kérdéssel.
— Hát jó itt lenni? - kérdc-aem,
— Nagyoü jó, — hangzik a kórus.
— Hát hazamenni jó lenne-e?
Itt elrévednek kicsit a ragyogó
szemek és csendesebb tesz a szó:
— Jó lenne... Csak egy kicsit. Aztán j,ó lenne újra visszajönni ide...
Amerre csak a kiscserkészekcl Szelőik elvitték, mindenütt a szeretetteljes csodálkozás középpontjában álltak.
— Jé, hát ilyen csöppek is?
A kisebbik Erősről el sem akarták hinni, hogy igazi cserkész, olyan öklömnyi. Róla igazán el lehel mondani, hogy kicsiny a bors, de — ErÖs.
Legkedvesebb emlékük a jámborod-ól a fokoa. Persze csak fa-fokost szabadott venni a kicsinyeknek. Ennivaló, ahogy botoznak veié. Alig éri fóí egyik-másik, (te azért egy lé)»ést se tosr nélküle.
Minden, szülő hálás lehet Gyuri bácsinak és három tisztjének, hogy ezt az életre szóló élményt fáradozásukkal, törődésükkel, szeretetükkel, a gyermek-lélekhez való gyönyörű lecreszkedésükkel megszerezték. és kellemessé, étetreszóló, nagy emlékké tették kicsiny cser-1 készeinknek. (bl)
SPORTÉLET
Jó/sa biztos Indulója a kaposvári vasárnapi versenynek
Józsa az NZTE kiváló diszkoszvetője u magyar bajnokságban való indulása előtt vasárnap Kaposvárott ált starthoz. Reméljük, sikeresen és uj Délnyugati rokoniról számolhatunk majd be olvasóinknak. -»-
Nagykanizsa, augusztus 10 Egy éve körülijeiül, hogy Urbán Gyula azóta megszűnt lapjában • Egy aserolmes hadnagy öngyilkosságát elmen cikket irl. ami miutt két rágalmazási per indult meg ellene. Az első tárgyaláson szerzőként Mosongi László keszthelyi hirlapiró állt a biröság elé. A dolgok fordultával Mosonyi bevallotta hogy a cikket nem ő irta, a szerzőséget csak azért vállalta, inert Urbán, mint akkor móg munkaadója, erre kónyszeritette. Urbán ekkor a tárgyaláson bejelentette, hogy a cikket sem Ő. sem Mosonyi, hanem Balázs József hirlapiró ir-ta. A bíróság erre elrendelte a kézirat beszerzését, minthogy Balázs a cikk szerzőségét határozottan tagadta, az Urbán által becsatolt Balázs-féle kéziraton pedig semmi más nem volt, csak a sablonos kórházi ós rendőrségi adatok: név,
Nagykanizsa, augusztus 10
Veszedelmes közelharc színhelye volt szerdán este a. Herkules téglagyár telepe.
Még a délutáni órákban tórléut, hogy a fürdőfelügyelő mogyorófa pálcával elkergetett több olyan ut-cagyerekct, akik a többször1\' figyelmeztetés ellenére is beszöktek a strand területére. Az egyik elkergetett gyerek ezt elpanaszolta otthon az édesanyjának, aminek azután veszedelmes következménye fett.
A fürdőfelügyelő ugyanis, uk; ott lakik családjával együtt a téglagyárijai). épp vacsoránál ült, amikor fél 9 óra tájban valóságos kŐ-zápor zudull Ijc az ablakon a szo-bábu. A felügyelő nyomban ki-
életkor, sebesülés természete, stb. Megindult tehát a nyomozni a kézirat után. A kézirat azonban — •eltűnt«. Megállapítást nyert, hogy a kéziratot maga Urbán Gyula tüntette cl a nvoindátjól, akkor, amikor ellene a perek megindultak. A törvényszéki végzés indokolása szerint »csaknem bizonyos, hogy a cikket Urbán Gyula irta és pedig sajálkezüleg, ceruzával, a Nádai-féle nyomdában\' Igy természetesen elesett a vád Mosonyi ellen és elejtette azt a törvényszék Balázs József ellen is.
Minthogy igy a szerző személye többé nem probléma, a törvényszék dr. Mutschenbachcr tanácsa Urbán Gyulát, aki hasonló ügyben már többször büntetve no//, egy hónapi fogházra Ítélte sajtó utján elkövetett rágalmazásért. Urbán Gyula feliebbe nett.
ment éa nreglejjelten látta, hogy a ház elölt egy 15 -20 főből álló suhanebanda ujabb kőzáport akar zúdítani a házra. A fürdőmester közéjük ugrott, hogy elkergesse őket, amikor egy asszonyt is megpillantott közöttük. A suhancok rárohantak a felügyelőre, akin több kisebb-nagyobb sérülést ejtettek.
A szorongatott helyzetben levő ember segélykiáltásait meghallották a téglagyár ott lakó munkásai, akik azulán botokkal felfegyverkezve szétverték a suhanookat. Az egyik téglagyári asszonynak még a karját is eltörték u vakmerő támadók, akiknek kézre kerítésére erélyes nyomozást inditott a rendőrség.
_ Iggg MCÉBi0- \\
Undherg lezuhant ?
London, augusztus 10 jj (éjszakai telefon jelenti* J Kopen- | hágáhan az n hir terjedt el, hogy | lAndberg Grönlandban lezuhant és I meghalt. Pontqs hirek hiányzanak
Lugkövet ivott egy
fiatalasszony,
méri ax unt mm akart elválni télt
Nagykanizsa, augusztus lo
Tegnap délelőtt szerencséi kimenetelű óngyilkonsági kisértet történt-Nagykanizsán.
Egy fiatalasszony, aki már 6 éve vaa férjnél, összeveszett a férjével, mert az nem akart beleegyezni a válásba. Kijelentette ugyanis, hogy nem akar együtt éfnl tovább a férjével, akihez leányk-orában is ugy kényszcriteUék hozzá a szülei annak ellenére, hogy sohaem. sjjenette. A férj azonban kijelentette, hogy inkább csúffá teszi, de nem válik el tőle.
A fiatalasszony erre feloldott egy pohárban lugleóvet és már ivott is belőle néhány kortyot, amikor a náluk albérletben lakö fiatalember észrevette és kiverte a poharat a kezéből. Az elkesencdfett asszonyt beszállították a városi közkórházba.
Itifyen »xállo«la a „Zalai Közlöny" Buda-pasira utazó előfizetői részév •
Nagykanizsa, július 21
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilós aranytömbtől, az Ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlöny« a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyau. kedvezményűket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számába egyenlő foggal és egyenlő esélff/fil, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlöny* minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon át díjmentesen lakhatik <a főváros egyik legjobb-nemi szállodájában. Szoba-számláját t. i.. a *Zalai Közlöny« fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hanfjsuljwznunk, hogy ez a kedvezmény m »Zalai Közlöny t-nek anyagi áldozatot jeleni, <fte szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor ÖUdapeslre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is igénybe tffsheUk. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni,
kerül többe
a ZALAI KÖZLÖHY,
ha bejdenti nyaraló cinét. A kiadóhivatal portómai-teun küldi ntina bfcmeijr -belföldi nyaralóhelyre.
Az amazonok királynéja. A M*p in!t» A. Schndder Longbeadi-ben a lovagiét magaalikolájit mulatja be naponta tanítványainak.
SoWta TÍUOli fellett a rttd Boletta ru
TIuioi tájion
Ubtörlök
■UvpHos kellékek Afrik tiutitott Zain«B-félék
Hlrsch éa Szegd
■itrao váixoB
Siiayeiek
Sitnyegiédd
lpW1«tllH
fiiboiuiák
Egy snluuíc-banda kőzáporral megostromolta a Herknles-strand felflgyelAtének lakását
_ZALAI
napi hírek
NAPIREND
Augusztus II, péntek
Római katolikus: Zsuzsanna. Proleat. Tlbo(. lzr.: Ab hó 19
Városi múzeum és könyvtár nyitva csütörtökön «i vatárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
Oyógyszertári é]|eli aiolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tir 40. sí. és a kiskanliMi gyógyszertár.
üözlUrdö nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, izerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(Kljegyiéi) Fodor Vilmos lete-nyci járási főállatorvo* leányát, Lilikét eljegyezte Hchbergcr József v Budapest).
(A Miv. 3M állási tftlt be) Az
Allan\\vasutak igazgatóság.) pályázatot hirdetett mintegy 350 állásra, amelyi ket ez év második felélH\'n fognak betöl-teni. Az állásokra uzonban csak a li<«i-. védség, vámőrség, folyamőrség és csendőrség legénységi állományában szolgálatol teljesített és igazolvánnyal ellátott egyének pályázhatnak. A *Máv. többek között 123 állomás felvigyázói, (>t mozdonyvezetői, IW kalauzi, 5li váltókezelői és 23 vouatfékezői állást log betölteni.
(A Pécs- Nagykanizsa—grúel o»e-rcvoiut\'al) kapcsolatban a Menetjegy-iroda közli velünk, hogy (i rácba küldött tisztviselőjének sikerült az oltani elsőrangú szállodákkal az utasok ké-nyelmes és legjobb elszállásolására és ellátására előnyösen megállajKidni. Jószerint u két napi teljes ellátás elsőrendű szállodákban és éttermekben 15.50 pengőbe fog kerülni. Kzen árban bennfoglaltatnak a vasútról való be-é-s kiszállítás költségei, az Összes borra-valók és illetékek. Akik az. ellátásra igényt tartanak, legkésőbb augusztus *l!l-ig jelentkezhetnek a Menet jegyirodában (indulás aug. 20-án) az ellátási dij egyidejű lefizetése mellett: az utasok bqosztása a jelentkezés sorrendjé-ben történik. A vonatot (\'.rác város vezetősége hivatalosan, ünnepélyesen fogja fogadni és gondoskodik az ula-sok kalauzolásáról az ollarlózkodás ideje alatt. Uráéból Máriazellb- külön autóbusz kirándulás lesz. \'melynek részleteit később fogjuk közölni és előre, látható, hogy a gráci különvonatot sok. fel fogják használni úrra, hogy Középeurópa ezen Ivghiresebb és leglátogatottabb kegyhelyét felkeressék.
— Elsőrangú műjőg kapható a TraitJdanubia Egyesült 00 zmalmo k Részvény társaságnál.
( V telefon-drótok kis banditái « bíróság eléli) Szentadorián vidékén egy csojtorl gyermek játszadozott az utcán. Időtöltésből versenyeztek. Ivogy kövei ledobálják a telefonluizuloknV « P°r-cellán szigetelőket. Sikerült is vagy 90 szigetelőt eltalálniuk, ami elég jelentős kár a |*ostakincs|árnak. A telefon vo-nalfclvigyázö jelentési telt és a csendőrök nyomban összefogdosták /u kis bűnösöket. Ma kerültek a fiatalkorúak bírósága elé, ahol mindegyik letagadta még azt is, hogy olt volt. Oly ügyesen védekeztek, mint egy felnőtt cigány. A bíróság yégül is a kis >főbünöst< próbára lttcsátotta, a többieket jAdig az iskolai hatóságuk elé utalta •házi kezelésre.. Fontos lenne, hogyha a szülők és községi tanítók kioktatnák gyermekeiket, milyen nagy kár sziár-mazballk abból, hogyha a telefon vagy láviróvczelék huzalait, szigetelőit éa egyéb felszereléseit megrongálják, amit a törvény igen szigorúan büntet lés a kárt is meg kuli a szülőknek téríteniük.
Filléres maredékvásár ma és holnap Singeméi.
»A Nyílt következő száma Korcsmáros Nándor: »Az ördög hegedűset c. reggényél közli. Ara lü fillér. Kapható mindenütt.
(Baleset száutás közben) Magyar József 10 éves bérest, a palini uradalomban szántás közben felöklelte a hátamögótt haladó ökör. Az eke szerencsére nem mehetett át a legényen, mert a közelben tartózkodó Hurka Ferenc elkapta az ekeszarvát és álemelto az ekét földönfekvő társa felelt. A béres i|gy is könnyebb sérüléseket szenvedett. \'
Nyersselyem é* ptkéselyem elismerten olcsó árban Singeméi.
(Leégeti egy ház (ialambokon) Az elmúlt éjszaka, éjfél tájban kigyulladt ifj. Darab Ferenc galamboki gazdálkodó lakóháza. A tűzoltóság szerencsére idejekorán közbelé|>ett és így sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A kár ttÜO j>engö.
(Kabint fosztogatlak Batatoiiszár-szón) Ismeretlen tettesek kifosztották dr. Havel József és egy másik balatonszárszói nyaraló strandkabinját, jalion-nan különféle ruhanemüeket és értéktárgyakat vittek el. A szárszói Örs nyo-
(Kerékpáros kerti mulatság) A
Nagykanizsai Kcrékpárcgvlet vasárnap nagy műsoros kerti mulatságot rendez Magyar-utca 9. sz. alatti helyiségében. Délutáu 3 órakor lekevcrscny "J értékes díjjal. Este 8 órakor szinre kerül a •(iyüriis zsidó< clmü vidám népszínmű. Utána körmagyar. Szépségverseny 3 gyönyörű dijjal. Tánc reggelig. Belépődíj 20 fillér. Jtossz Idő cselén a Vnu-latság 15-én, kedden lesz.
_i-
H/rdető/nk figytlmébbl
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegéi mindennap legkésőbben délután 5 óráig szombaton déhüán 4 áráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-díj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
Cserkf«z«Jt anir[lo|tá)a. A gödöllői jamboree 35.000 cserkésze izgalmas léggömbversenyt rendezett. A enerké szek 10.000 léggömböt eresztettek fc| a levegőbe, tizek a léggömbök mind a Mutter ABC szappan kiválóságát hfr-delik. Minden léggömbön kis kártyalap van, annak a csapatnak és cserkésznek a nevével, aki a léggömböt |i magasba eresztette. Aaok, akik a Magyarország területén leesett léggömböket megtalálják, vegy ék le róluk a kártyalapot, Írják rá nevüket, címűket és dobják he u legközelebbi levélszekrénybe. A legmesszebb jepCÜl léggömbök felbocsátói és megtalálói ajándékkűldcményben részesölnek.
paplanok, flanel!- és gyapjut*lu-rók nagy választékban Singeméi.
•• 01 ii
111 1 MMMMMNR
1 i h iok piait I takarít mag, iha 1 ■fintaháa). I aaOkaéglatét I éa U>|nM I lapunk 1 nyamdájábaa, | Fí-ut tt. «WM | raadall ■«(.
1933. auguulug 10._
Bakacs székrekedés, vastagbélka-larus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, c.ipófájás cseleiben a természetes Ferenc Jóaseí" keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rcndkivül becses háziszer.
Mindnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani!
Ha ön gyoraan akar, Jól niegkőnnyeb |bfiln
Használjon „Igmándít* s be fog telje (»fllal
hirdessen
• »Zal«l K5xlftay"-b«N.
Kz ezerévta relohanatolnl (Szászország) aranybánya.
rten olcsó
nyegesen
írusitja
ER
ZALAI KÖZLÖNY
1933 augusztus 10

UJ világrekord falé.
Cobb amerikai versenyző uj rekordra trenlrozlk a .2500 mérlold 24 óra alatt" versenyre. Qépe rádló-leadóval van ellátva és porcenként közli Jelentéseit a verseny alatt.
RÁDIÓMŰSOR
■ Budap«»t, au«ii«xt.i* ||.
6.45: Toma. Utána gramofon. — 9.45: Hírek. — 10: Időszerű anyag. (Felolvasás.) — Utána gramofon — 10.45: Hirek a Jamboreeról. h- 12: Déli harangszó, időjárásjelentés. - 12.05: Cigányzene. - 12.30: Hirek. - 1.15: Időjelzés. - 1.30: Állástalan Zenészek Szlmfónikus Zenekara. — 2.45: Hirek.
3: Üzenetek a cserkésztáborból. — 4: Pozdora Pál dr. nótákat és dalokat énekel. - 4 45: Időjelzés, hirek. -5: .Amit a közönség nem lát « vjfti-\' pólóból Vitéz Jónás István előadása. — SJ0: Márídlts szalonzenekar. — 6.15: \'Szélmalom harc- Lambrecht Kálmán előadása. — 6.(5: Gramofon.
7.45: KQlQgyl HegyedAra. - 8 Tábortűz. Helyszíni közvetítés Gödöllő-rőt. - 0.30! Időjelzés, birok. 0 50: . A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. - 11.15: »Die Bfiderstadt Budapest.\' Mlerka Alfréd előadása. -Majd cigányzene.
Bécs. 21: Benőni Scrge operaáriákat énekel. 22.15: HanKver,eny a l.ehár-tercmből, a Grin/.íugi-pincél>ől ós az Ambassador-szállóból.
Növendék állatoknál a csontképzödéat elősegíti, hízóknál étvágy gerJesaUUeg hat Megakadályozza a lesántntást.
2 Il-os. 5 kg.-oa éa 50 kg.-os eredeti gyári csomagolásban.
(Minden csomag és zsák a gyár plombájávaf van ellátva).
Nagykanlwa, JBrzsébet-tér 10.
(A bírósági palota melleit)
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lawfi Basna árakat lB«n oloaóa aláruslt/uk. Armuth, Baaár-udvar. 2648
Vak tükrök u|ra tükrözését u|ra Ismét vállalom. Stern üvegkeresktdés, Városház palota. 2975
Herknles Strandfürdőben
j napi fürdójegy 20 tlllér |
Háromszobás magánháx nover.ber l-re kiadó Só-utca 7. Bővebbet Qyá -utca 3. siátn. 3135
Szemere-utca 2/c. alatt háromsxobáa utcai lakás novemberre kiadó. 46
Közalkalmazottak figyelmébe! Bu-
toránlnkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopstcin bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Arait Itt axeradol^ maraű-fon a városban.
Két utcai azobái lakáa azcnnal kiadó. Cseogery ut 56 3064
Értaaltáa. értesítjük a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy tfl«ataaa-Ionunkat aisguaatua l-tfll Sugárul 14. ax. alá (Rozgonyt-utca sarok) HalyaxtOk át.
Teljes tisztelettel 3130 VAHQA-ROTTEH
női szabó.
Három izoba, lürdö éa előszobát uj, adómentes családi ház alatfé. Clrn a kiadóban. 3068
Angol By*r*Makkaoal kifogástalan, eladó. Megtekinthető a Centrál garázsban.
3 50
L tűzifa,
aprított szára;
valamint elsőrendű bükk és gyerlván h a a á b f m erdei ölenklnt a legolcsóbb . napi árban kapható
WELTNER
fa- és szénkereskedönél Eötvös-tér 8. Telefon 324
2119
Közgazdaság
Terméiylőíide
Buza tiszav. (uj) 77-es 8 70 -9-05, 78-as 880-9.15, 79-es M-90 -Íf25, 80 as o-OO—9 J0, dunánt. (uj) 77-ea 835--8J5 78-as 8 15—86", 79-es 8-55 -8 75, 80-as 8 6\'-8 85, rozs (ui) 5 55—5 65. Zab közép 7 30- 4 ölei
ótenger tlsiánlull
Bertéstáíár
F«lha|tás 26)4, eladatlan 23. - Elsőrendű 081 0-83, azfldett 0 78 0-80, aze dett közép 0-74 - 0-76. könnyű 0*70 0 73, l-ső rendű örsg 0*72 0-74, ll-od rendű 0(eg 066 -0-68, angol aUldÖ I. 0 88 0-93, szalonna narvban PI0—M4, zsír 120-128, hu> 08Ö- I08, félsertés 1 00-108,
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
I mindenki a helyi kereskedőknél éfl l|mroHoknAI wsoreize bel
A beleznii legeltetési társulat elnökétől.
1681/1633. kzg |zrt sztmhoz.
árverési hirdetmény.
Alulírottak a beleznai legeltetési társulat megbiiásából ezennel közhírré tesszük, hogy a társulat tulajdonát képező korcsma a hozzá tartozó bolthelyiség, mészárszék, udvar és kerttel, gazdasági épületekkel egyült I. évi augusztus hó 15-én d. u. 3 órakor a községházán nyilvános árverésen három évre bérbe-adaiik.
Bérleli idö kezdődik 1934. évi január hó 1-én, végei ér 1936. évi december hó 31-én.
Kikiáltási ár: 300 arany pengő, bánatpénz: 50 arany pengő.
Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a studi körjegyzői hivatalban, valamint a társulat elnökénél Bel.zna községben belekinlhetők.
Kelt Beleznán, 1933. évi augusztus hó 1-én. sió (Olvashatatlanaláírás) Andnlcz János
társulati Jtgyző. társulati einök,
Indlán-ksrssztalő Kaliforniában. A Pahnsprlngs melletti lndlán-lanyán egy 5 éves fehérbőrű llucskát ünnepélyesen felvesznek az Indián-törzsbe r.z a kitüntetés azért érte, mert vörös haja van és Indián hagyományok szerint Jó szerencsét hoz, meri véletlenül éppen a nap lenyugvása pillanatában tette lábát elóször a lábor lerületére.
Nyomatott a UptuUjdoaos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyoradi és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykauúsán. {Felelős üzletvezető Zalai I
73. érlolyam 182. u4m
Nagykan lua, 1933. auguiztui 12, szombat
Ara 14 Hllér
\'•LITIKAI NAPIL AT
Zffi^^U&l^ Felelős szerkesztő: Barb.rlts L.Jo. ffSSÜÜ^VSgJÜSÍXXi
Merénylet készült Starhem-berg herceg ellen
I.inz, augusztus >11 A felsőausztriai tartományfőnök költése szerint Wolff Ferenc volt ispán, aki május óla tagja a nemzeti szocialista pártnak, elmondotta, hogy l\'asauban Bollek, u fclsőa-.iszlriai nemzeti szocialista pártnak kerületi vezetője. egy előtlc ismeretlen rohamosztagos előtt neki azt az ajánlatot tette, hogy hajtson végre robbanó anyaggal merényletet Starhemberg herceg, a Heimwer országos veeetője ellen. Hollek egy autót és két kézigránáttal felszerelt rohamosztagos! akart rendelkezésérc bocsátani, de elejtette ezt a tervét és I.lnzbe lulasitottn Grunner volt rohamosztagos vezetőhöz, akitől meg is kapta az utusitást a "merénylet végrehajtására, Grunner Nocher nemzeti szocialista előtt •útiköltséget adott neki és visszaküldte Pasauba azzal, hogy közölje Bőitekkel, lwgy augusztus 15-én Grunncr és Nocher is Pasau-ba érkezik. Grunnert és Nochert azonnal letartóztatták, azonban tagadják, ltogy tudtak volna a készülő tnerény. létről. 1
Somogyban fogták el az egyik koprivnicai merénylőt
Kaimsvár, augusztus 11 A koprivnicai jugoszláv határőrség ellen elkövetett merénylet jügyében a magyar hatósi\'igok elfogták PremeeS Kde magyar állampolgárt, akit lekísértek u ka|>osvári kir. ügyészségre. A meiénylel második gyanúsítottja, Kraj| Mihály ellen országos körözést adott ki. .Mindkettőt u magyar hatóságok vonják felelősségre.
A gazda-adósságok ügye a TÉBE előtt
Budapest, augusztus 11 A (akarék|>énztáruk és vidéki bankok egyesülete pénteken délután kezdte morf a gazdaadósságok ügyében tervbevett tanácskozásait. Mival a londoni világgazdasági konferencia ku->lareba fulladt és mert a magyar kormányt is Ígéret köti, hogy az ősszel rendezi ezt az ügyet, az értekezlet cl-határozta, liogy az adósságok rendezését a rövidlejáratú váltóhiteleknok liosszu lejáratú jelzálogkölcsönökké történő átalakítása utján kell keresztülvinni, épp ezért az ülés megbízta p 1\'fiBE vezetőségét, hogy ilyenirányú javaslatot terjesszen a pénzügyi kormány elé.
A Balbó flotta fogadtatására
készül Róma
Lisszabon, augusztus 11 bntbó táhprnok és tisztikara mindént előkészítetlek u startra, amely ma,
szombaton reggel 5 órakor lesz. Minden gépet kijavítottak.
Kóma nagy lelkesedéssel készül lialbóék fogadtatására. Ma (télben 12 "rakor minden hivatalban "befejezik a munkát, uz üzleteket pedig délután I órakor becsukják. A nép még az or-szág legtávolabbi részeiből is özönlik Kómába. Balbóék érkezését ma, &>tn-bulon a kora délutáni órákban várják.
Gower: „Európa ügye, hogy a magyar királyság visszanyerje régi területét"
Szeged, augusztus 11 Gower angol képviselő, akit legutóbb Szeged város közgyűlése meleghangú táviratban üdvözölt a revízió kórüli tevékenységeért, lenieken a kővetkező levelet intézte Szeged város polgármesteréhez:
Köszönöm a közgyűlésnek hozzám intézett köszönetét. Az indok, ami revíziós munkámra serkent, az az erős meggyőződés, hogy a trianoni szerződés kegyetlen következmények^?! fáj- Magyarországra. Képviselőtársaimmal együtt közös meggyőződésünk, hogy Euró-
pa ügye az, hagy a magyar királyság visszanyerje régi területeit. Kétségtelen, hogyha u képviselőház nem lenne elnajxdva, akkor a többi képviselőtársaim is csatlakoztak volna indítványomhoz. Meggyőződtünk arról, hogy az önök szenvedése végtelen, épp ezért forrón óhajtjuk, hogy Önökön segíthessünk és remélem, hogy ennek rövidesen sikere is lesz. Az európai clu.Uzdció szempontjából igen lantos, hogy legyen így .erős Magyarország, amely a Ixdsevbita beözón-lés ellen biztosítékot tud nyújtani.«
Parafálták az osztrák-magyar egyezményt
Félmillió métermázsa buza ötezer vagon fáért
Bées, augusztus 41 A csütörtöki osztrák -magyar kereskedelmi tárgyalások a késő hajnali órákig húzódtak. Ausztria ebben az évben 500.000 q buza bevitelét engedélyezte 33.20 aranykoronás vámmal, ezzel szemben 5000 vagon vágóit fát szállíthat Magyarországra.
Budapest, augusztus 11 Kállay Miklós földművelésügyi miniszter pénteken déhrtáh 3 W/a 56 perckor Budapestre érkezett. A szakértők egyelőre még Bécsben \'maradtak a részletkérdések letárgyalására.
Kállay Bécsből való elutazása előtt ugy nyilatkozott, lwgy az éjszakai tár-
gyalások során sikerült megegyezésre jutni és Így a legfontosabb kérdések végleges megoldást nyertek. Az erről szóló egyezményt már parafálták.
Rómában uj lehetőségek nyíltak meg
Budapest, augusztus 11 Fabinyl Tihamér kereskedelmi miniszter Gfímbós miniszterelnök kiváltságára néhány napig még Hó-mában marad, ipert a/, utolsó napokban olyan lehetőségek merültek fel, amelyek le rögzítése még néhány napot vesz igényin*.
Háborús csóváik mindenfelé a négyhatalmi paktum árnyékában
.Ujabb összetűzések felé vezet a francia külpolitika"
Mialatt Franciaország a világ békéjét 10 évre biztosító négyhatalmi egyez-mény felbontásának gondolatával foglalkozik a német feszültség eurójwí kiterjedésű Ix^yodulmal közepette, akidig a »világbéke- nz alább következő tudósítások szellemében érik a nagy-l*)litika boszorkányüstjében.
A Népszövetség csődje ujabb összetűzések felé vezet
Páris, augusztus J!
Armbrusler szenátor levélben közölte Paul Honcour külügyminiszterrel}\' hogy Franciaország külpolitikai irányításának kérdésében in-tei |h\'llációt terjeszt elő a képviselőházi ülésszak megkezdése után. A jelenlegi külpolitika ugylátszik a miniszter tudtán kivfíl a Népszó-vétség csődje és ujabb össz°lúzés.\'k filé vez"t. A próba, melynek a Hégvhatalmi egyezményt elsőizbeh tették ki: teljes aggályt kellő.
A kubai háború
Washington, augusztus 11
Jól értesült newycjrkí körök szerint
n Ne-.vvork közelében állomásozó 5000 fönvi katonaság, az Atlauli óceán 2000 tengerész katonasága és 1000 főnyi gyalogos katonaság készen áll arra, Uugy Mlra keljen tlavauua telé. Kuba
szigetén ugyanis már egy hónap óta véres |>olgárháby4nk dúlnak, jmert u lakosság nagy "része Machudó elnök lemondását követeli. Roosevelt amerikai elnökszintén követelte az elnök lemondását, ez azonban eddig nem következett be.
Newyork, augusztus 11 Félhivatalos hirek szerint Ma-chado elnök belement abba. hogy l>enyujlsn lemondását és most már csak arra vár, hogy a szabadelvű párt is felszólítsa erre.
Az Iraki front
Páris, augusztus ,11 A >I.c Journal* szerint Friunúuor-szág Genfben rövidesen mint támfdást sal vádolt fél jelenik meg.
Irak ugyanis azzal vádolja, hogy elő. segítette az asszir-kadeai törzseknek Irak elleni támadását, amely Iraknak súlyos veszteségeiért okozott.
14 hőgula Budapesten egy nap alatt
Budapest, augusztus 11 A fővárosi trópusi forróságnak igen sok áldozata volt pénteken. A mentők 11 embert szállítottak be hőgutával kórházba. P.s több mint 80 esetben nyújtottak első segélyt.
A paprikás szalonna utazása Debrteentól Ausztriáig
Irta: PA ÁL JÓB
Pár héttel ezelőtt Dzbreoenben jártam, megnéztem a híres, nevezetes hídi vásárt a Hortobágyon, láttam a délihábot is, megbámultam a nyájba verődött gólyákat a látóképi csárdánál, fürödtem a strandon, megismertein egy csomó embert, közöttük lltid-\'C,yula debreceni hentesmestert, akit igen nagyon a szivembe zártam. Okosfejű cívis a Bőde Gyula, emellett mesterségének valóban becsületes apostola. Igen kiváló paprikás, füstölt és abált szalonnál, páros meg száraz kolbászt, no meg nem kevésbé ízletes flekkéül, laei|«escnyét, rablóhúst élveztem uri házában. Megnéztem az üzemét is és ezenközben dz a fura\'ötletem támadt, hogy megkértem őt: küldjön el egy-egy csomagot azokra a címekre, amiket ugy hirteleué!>en egy darab papirosra firkantottam. Fura nevű olasz, osztrák, angol és francia nevü urak nevét adtam ál llöde Gyulának. Az uraságok között akadlak ujságcsináló firkászok, politikusok, polgármesterek, de akadt egy miniszter is. Sokat szereplő pénzügyminisztere egy még töi>l>ct szereplő országnak.
Közben magam is elutaztam a Csa|>ó utca környékéről, a csomagok is útnak indultak. Vájjon mi lett a sorsa az Olaszországba, Franciaországba és Angliába küldött debrepeni szalonnának, nem tudom, erről majd csak akkor értesítenek engem, ha csavargásom közben eljutok ezekbe az országokba is. Jelenleg itt vagyok Báden-ben, immáron hetek óta és igy csupán az Ausztriába küldött debreceni hentesáru kuluudoklmn gazdag utazásáról tudok beszámolni ebben az írásomban.
Az Ausztriába szánt csomagok szerencsében megérkeztek. Has zu és mozgalmas utazást teltek meg. Ar egyiket láttam tegnap, annyi cédulával volt teleaggatva, mini a koffereim. Volt rajta mindenlel.*. írás: zöld is, meg sárga, aztán Kicsi és nagy pecsét klejszlerivl egész esomó cédu Iákat ragasztól -lak a pukkendeklire különböző hivatalokban és a postás, nki u csomagokat kézbesítette, mindenféle hivHtalos oktrtánvl adolt át azoknak.-akik számára a három kiló debreoeni sznlonnál és száraz kol-l>ászt a Osapó utcában tíz nappal ezelőtt l>ecsomagollák. A csom-uj valahogyan elvesztette már ere \' li alakját, a \'debreceni hentcslpar di-1 csérelére legyen mondva, a szalonna és a kolbász azonban még mindig kiváló„ voll. llogy milyen a tartóssága, azt .sajnos, neűi tudjuk már megállapítani, mert ezek az éhes badenlck jó étvággyal elfogyasztották valamennyit.
A sok írás között, amivel a kézbesítő nagybajuszu |>ostás kedves-
ZALAI KÖZLÖNY
1933 augusztus 12
kedelt a címzetteknek, volt egy, a mely különőskép|>en megnyerte tetszésemet. Ennek a/. Írásnak koromfekete volt a hátulja, látszott, hogy kópiák készültek róla, bizonyára hivatalos használatra. Keresztben kereken tiz, hosszában jkj-dig tizenhat rubrika volt az íráson, rajta hatalmas/pecsét: /.\'Ulainí. Wien, kél obfashatlnn aláírással és fent büszkén, a felírás: »Zoll-Huiltuny No. 10700 vom 20. VII. 1933.*. Elmeséli ez a cédula, hogy a Hódé Gyula három kiló fájntos portékájáért azok, akiknek én a szalonnál, meg a kolbászt szántam, vám, hordárdij, mázsálási kö\'lség, fekbér, manipulációs költség forgalmiadó, átvételi elismervény és »Krisenzusclilag\' címen összesen hét silling és harmincnyolc garast tartoznak fizeíni. Pengőbe átszámítva ez azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor Hődé Gyula a debreceni posláu a csomag portóját már előre kifizette és ráírta a feladóvevényre, hogy: - ajándék«. rnu kiló debr \'oznl s zulumul vámja Mécsben négy fillér h\'.jjún kél pengőbe kerülül
Háromféle címen kell megfizetni a vámol, ezenkívül aztán még nyolc más címen írnak fel különféle köllséget a vámcédulákra és én azt gondolom, hogy Debrecenben kél kiló szalonnál lehet kapni azon a pénzen, amibe ilt a vám kóstál I
A debreceni szalonna kalandos titja sok mindent megmagyaráz. Megértjük ebből, hogy a mi három filléres tojásunk mért kerül itt ötször ennyibe, miért árulják a kitűnő debreceni sárga barack kilóját egy |>engő harmincért Bécsben, miért kerül itt másfél ]>engőbc az a bor, amil nálunk odahaza lőrének neveznek és kinyilik a bicska annak a zsebében, aki odahaza ezt a bort issza. Egyszerű korcsmák-buii hirdetnek ebédmenüt >már« kél silling húszért, nyolc sillingre látom kiírva a delíkatesz üzlet auz-lágjában a sült liba kilóját, a k. rándulóhely vendéglőse kénytelen egy kis |>ohár sörért és egy sza-faiádéért pengőbe átszámítva majd* nem másfelet kérni, sirva mondják az emberek mindenfelé:.
Hej, másként volt ez abban a boldog időben, amikor még közös vámterület voltl
Nálunk odahaza Magyarországon nincsen ára a gazda jószágának, a terményeknek, itt megeszi az embereket az iszonytató drágaság.
A három kiló debreceni szalonna kalandos utazása Debrecentől Ba-denig rengeteg gondolatot termel az ember agyában. Nem vagyok ]>o!ilikus, nem is értek u j>olitiká-lioz, de valahogyan érzem, hogy: igy nincsen jól a dolog. Ezen segíteni kell. És sürgősen. Amíg nem késő! Az osztrák-magyar vámunió valahogyan már megérett a megvalósításra. Két nemzet lélegzik majd fel akkor, ha felnyitják a vámsoroni|>ókat. És megnyílik az ulja szaluidon a debreceni szalonnának, kolbásznak, az Alföld gyümölcsének, baromfijának, vágójószágának, tojásunknak, tejünknek, vajunknak, aminek mégis csak természetes piaca Ausztria, a maga hatmillió lakósával és milliónyi idegenjével ...
Gyomor-, bél- és aflyagcserebeteg-aégeknél a természetes Ferenc lóuef
keserűvíz az emészlőszervek működését hathatósan előmozdítja • igy megkönnyíti, hogy a tápláló anvsgok p vérbe kerüljenek.
Mindenkinek tessék a strandon kulturember módján viselkedni
Nagykanizsa, auguszlus li
Nem késett soká az alkalom, hogv szóvá legyük ehelyütt a kanizsai fürdőző közönség egy részének más strandokon merőben ismeretlen túlkapásait és fegyelmezetlen viselkedését.
Csütörtökön délután szokássze-rüen népes volt a strand. A medencében volt dr. Sallér István ügyvéd felesége is. Amint a fiatal asszonyka lassan és csendesen úszkált, egyszer csak a tömegben nekiúszott egy vadul tempózó féríi. Az Az összeütközés olyan heves volt, hogy Sallérnét, aki hirtelen már kitérni sem tudott, a íéríi eszeveszett tempózás közben a fején és a gyomrán olyan szerencsétlenül ütötte meg, hogy u fiatalasszony menten eszméletéi vesztve bukott a vizbe. Ugy húzták ki ájultan a víz alól. Az asszonykát azonnal kivitték a vízből, bevitték a mentő-szobába, dr. Halász Pál orvos, aki éppen a strandon fürdött, megvizsgálta, próbálta eszméletre téríteni s mikor ez nem sikerült, intézkedésére kijöttek a mentők és a még mindig eszméletlen Sallernél beszállították a közkórháziéi, ahol csak 3 óra múlva lért magához.
Az eset igen nagy felháborodást váltott ki a strand közönsége körében. A nagy zűr-zavarban nem iehelelt rögtön megállapítani, ki ♦gázolta le« valósággal az asszonykát a vízben, diu a leghatározottabban követeljük nem csak a jelen eset okozójának példás megbüntetését, hanem mindama »strand-ré-meinek* szigorú megrendszabályo-zását, akik idestova felelőtlen garabonciásoknak érzik magukal a strandon, kisajátítják magliknak a szabad mozgásnak amugyan sem bő lehetőségét ós eszeveszett jókedvükben keresztül gázolnak mindenkin, aki uljukba esik.
Természetesen akadt mindjárt védője is a baleset okozójának. »Nem készakarva telte*, — hallottuk. Ez azonban védelmül nem szolgálhat senkinek. Még csak az hiányzana, hogy ilyesminek készakarva is elő szabadjon fordulni! Tessék egy kicsit másokkal is törődni s akkor ilyesmi véletlenül sem történhetik. Apró összeütöde-sek minden strandon elkerülheted lenek, de egy kis vigyázattal, egy kis tekintettel a többi fürdőzőre, egy kis önfegyelemmel nem csak
ki lehel kerülni a hasonló éleseteket,\' hanem meg telml óvni a többi fürdőzök zavartalan vizi szórakozását is.
Egy tanítónak előző napon véresre karmolták a homjokjflt á vízben. Egy takarítónőnek fürdés közijén egy handabandázva uszó fia-laleraber olyan üt<5st mért az arcába, hogy bedagadt a szeme, orvoshoz kellett mennie, aki kijelentene, hogy ha az tités egy gondolatnyival odébb éri, akkor a szeme menthetetlen. Magam láttam, mikor egy idősebb ur a medence sekélyebb felében hatalmas tempókkal inatrózuszásban akarta magát produkálni és hatalmasakat csapkodva az egy csomóbán játszadozó kisgyermekek közé úszott be, de ugy, hogy karcsapásai alatt csak ugy |K)tyogtak Jobbra-balra a megriadt apróságok.
Van jó néhány virgonc fiatal gyerek, aki valósággal virtust csinál abból, hogy irgalmatlanul legázoljon mindenkit a vízben, aki útjában áll. Van, aki a fejes és hasas ugrásokat nem sportszenve-délyből gyakorolja, hanem kizárólag és következetesen csak azért, liogy azzal rémítgesse a többi gyanútlanul uszkálókat, szétugrasszon a vízben diskuráló, játszadozó társaságokat. Van, aki ehhez a művelethez még a fürdőtrikóját is lc-lüri derékon alul, hogy a vízből kiemelkedve, nem éppen épületes látvánnyal ejtse rémületbe a szó-gyenlősebb hölgy-közönséget. Vannak, akik a vizi-labdázást viszik olyan vad túlzásokba, hogy Isten őrizz, aki uljukba esik a labda után való bősz száguldásuk közben.
Mindezekért j>edig a fürdőben felügyelő fürdőmestert nem lehet egyedül felelőssé tenni. Az reggel ü-tól esle 8-ig a rettentő hőségben szünet nélkül talpon van, végzi a dolgát, figyelmeztet embereket mindenre, ami tilos, de —■ egy ember csak egy ember és a fürdőtulajdonos város sincs abban a lxelyzet-ljen, hogy minden fürdőjegy mellé egy ellenőri is adjon, aki minden egyes fürdőzőre vigyáz, hogy tisztességesen és társas emberhez illően viselje magát a strandon. A hiba nem itt van. Mindenesetre meg kell szigorítani a nyakló nél kül randalírozók ellenőrzéséi, í fejest ugrálást, a nyakló nélküli labdázást és verseny úszást (a na-
varoii mozgó
Újra Ilt a mozi! Auguszlus 12—13. szombat -vasárnap
Mélyw l»»»álllto*t h»l»*r»hfc.l 1
Az őt világrész szenzációját Csodás {elvételeki Az umó Aoeán-auiget
F. P. 1.... nem válaszol
Főszerepben: HANS ALBERS, a daliáa filrastar.
Szombaton 3 előadás: 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 4 előadás: 3, 5, 7 és 9 árakor.
Helyárak i 30 fillértől 90 fillérig. JU első elöadAsoU mindkét napon BO filjértAI 80 fillérig.
pókban egy fiatalembernek ugy a fejére ugrottak a medence széléről. hogv azt sem tudta, hogyan került fel újra a víz színére\\ A hiba azonlMUt a közönségben an. Még pedig abban a részih-u is, amelyik szerlelenségekben igyekszik kitomltolni magát a strand szabadabb levegőjű társas-élelében és abban a részében is. amelyik ezt tűri, mulat rajta és

A Filléres
csa
még az elli áraknál li olcsóbb
SIN
DIVA1
l
a lalai közlöny
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél vásárolnak /
ím. »ogut«fa» 12
ZALAI KOZLONT
cwk akkor fakad ki, amikor egy-biw Őt rúgják oldalba
A fiatal ügyvédnő esete intő jel legyen, hogy tessék az eddig etrandboz nem szokott közönséget, ha Biépszóval nem megy, kellő szigorral rátanitani arra, hogy u strandon senki sem viselkedhetik u(ty, mintha egyedül\' lenne
a\'fürdőruha demokráciájának is vin etikettje s aki ezt nem hajlandó tiszteletben tartani (elsősorban is Qlt, ahol embertársai testi-épségéről és Idegei nyugalmáról van szó), az ne járjon a strandra. A strand kulturemberi intézmény s éppen ezért mindenki elvárhatja ott egyik a másikától, hogy kultúrember módjára viselkedjék.
(bl)
Nagykanizsai festő-művésznő sikere a megszállt Szabadkán
Nagykanizsa, augusztus 11 Egy szabadkai magyar újságnak, a >Napló«-nak egyik minapi száma kerüli a kezünkbe. IJennc nagy cikk: »Jugoszláv lárgyu képeket fest Szuboticán egy fiatal magyar festőm üvésznő.« A szöveg között egy klisé: iGárdonyi: Szulx>tieai utcarészlete
A fiatal festőmüvésznő, akiről a cikk szól, kanizsai: Gárdonyi Ella, aki szabadkai rokonainál töltött pár hetet s ezt érdekes ós színes táj és népéleti motívumok megörökítésére használta fel. Ezl Írja róla egyebek kózt megszállott területi magyar laptársunk:
•Gárdonyi Ella, amikor a művészpályára startolt, olyan kivételes tehetséget árult cl, hogy Nagykanizsa város ösztöndíjat utalt ki számára... Budapesten a legkiválóbb mesterek keze alá került, flara Akos, Kreyzl Béla és SzŐnyi István voltak a tanárai és amikor 30 növendékkel\' együtt megrendezte első kiállítását, a között az öl fiatal művész közt szerepelt, kikről a kritika nagy elismeréssel nyilatkozott. Különösen « <>ortré-fe«-lésben erős és az a néhány portré, amit szu boticai uriassronyokról festeti, kétségtelen bizonyttéka művészi kvalitásainak.*
Szabadkai laptársunk különös elismeréssel emlékezik meg Gárdonyi Ellának a megszállt magyar város egyes részeit és a tarka buuyevác viseletet megörökítő képeiről. Bár a fiatal kanizsai festő képeinek nagyobb része gazdára talált Szabadkán, egynéhány kanizsai kiállításra is kerül belőlük. Most Keszthelyre megy, ahol kedvenc témáiínak, a Balatonnak szenteli idejét. hogy az őszre egy ujabb értékes kanizsai kiállításon mutassa be folytonos fejlődésének eredményeit:
Szálloda Igénylő előfizetőink figyelmébe
A budapesti szállodák a jámboré? nem vért, hatalmas idegen-irgalma miatt annyira tul vannak zsúfolva, hogy a legtöbb hc-Jyen semmi pénzért nem lehet szobái kapni. Ez az oka annak, hogy mától augusztus 27-ig ingyenes szálloda-utalvánvt a .Zalai Kftz-előfizetői részére a keihez-JJényes megállapodást kötölt szállodák ma érkezett értesítésük 2n,U rfom luí,nak elfogadni. Ja-jük tehát 1. t. előfizetőinket, "°8y szállodaigénylésükkel csak a,lK 27. utáni időre jclentkezwuck..
i sínekre tette pihentetni boros felét a hétfőt vasúti gázolás áldozata
Nagykanizsa, augusztus 11 | Mint ismeretes, hétfőre virradóra a szombathelyi vasúti vonalon, a 115 sz. őrház közelében majdnem halálos kimenetelű szerencsétlenség történt, mert csak a véletlenen mult, hogy az egyik vonat az éjféli órákban halálra nem gázolta Perazl\'sgi Gyula Őrtorony utcai ko-vácsmestcrl. aki azonl>an igy is súlyos külső és belső sérülésekkel került a korházba.
A fejsérülés következtében IV-resztegi rövid időre elvesztette az emlékező tehetségét, az utóbbi un-
itokban azonban már annyira janiit az álla|tota, hogy részletesen |s be tudóit számolni a szerencsétlenség előzményeiről. Kiderült, hogy a szóbanforgó éjszakán eléggé ittasan ment haza kerékpáron és amikor felért a vasúti töltésre, annyira elfáradt, hogy leült a sinek mellé pihenni. Az álmosság egyre jobban erői velA rajta és még arra is emlékszik, hogy néhány pillanatra az egyik sinre tette a fejét. Erről a kissé kemény és életveszélyes fejpárnáról azonban szerencsére alvás közlten, amint forgolódott, lecsúszott a feje és ennek kő-
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
El ne mulassza megtekinteni feltűnő olcsó árakkal ellátott kirakatainkat.
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
szönhelő. hogy még mindig él, mert a kerekek lefejezték volna. így szerencsére csak a vonal kiálló részei sértették meg alaposabban a fejét, ezenkívül belső zuzódásokat is szenvedett.
A kovácsmester álla|tota javul, ugy hogy egy-két héten belül már cl is hagyhatja a kórházat.
Az Irodalmi Kör elindulásának története
Negyvenkét évvel ezelőtt néhány tollforgató kanizsai Író, névleg Bátor/i Lajos, a \'Antal Közlöny szerkesztője. dr Villányi Henrik, a Zalai Közlöny akkori munkatársa és Sereyély Dezső ref. lelkész a fehér asztal mellett megpendítették azt az eszmét, hogy céLszerü volna a nagykanizsai író etnlterekel összpontosítani, hogy Nagykanizsa város irodalomkedvelő közönségének érdeklődését imialmi ni vön álló előadásokra és irodalmi termékekre lránvilsa. A művészet kultiválásáról kezdetben nem eseti szó. A keret, amelyben kezdetben mozogtunk, nagvon szűk volt és pár havi vajúdás ulán beláttuk, hogy amit szerveztünk, konstrukció.
ELső teendőnk volt tehát: tágítani a keretet, rezgésbe hozni az énlek-lödést. E célra egy egyéniség látszott Nagykanizsán alkalmasnak, Sümegi Kálmán, az ELső Magyar Altalános Biztosító Társaság helyi főnöke, aki maga is jeles novellista és újságíró volt és azon felül a legjobb társadalmi körökben kedves egyéniségénél és modorával nagy In-folyást gyakorolt. Sikerült is neki néhány értekezlet ulán az első közgyűlést megalakítani, a mely az Irodalmi Kör megalakulását elhatározta és őt elnökké választotta.
Első ízben szerepelt a nyilvánosság elölt az Irodalmi Kör március 15-ének ünnepélyén. Az 1867-i kiegyezés és az azt követő két évtizedben a magyar ifjúság és polgárság nem igen ismerte még március 15-nek jelentőségét és különösen Nagykanizsán a március idusa épp oly hétköznap volt, mint más, ha csak véletlenül nem esett vasárnapra. 1803-ban tehát az Irodalmi Kör elhatározta, hogy bankettel megüuiKpli a sajtószabadság ezt a fontos napját. Százon felül gyűltünk össze a Polgári Egylet nagytermében, társadalmunk vezető emberei, közlük l\'llhál Ferenc kir. közjegyző is. Elhangzottak a jó és kevésbé jó pohárkö-
L —......
,, w Ji
\' ii»ifl»\'iir xáSBBOB
A német Monté Carlo. A Kurhaui Baden-Badenben, ahol évtlzekek óta először Ismét engedélyezték a Játék-kaszinót,
4
ZALAI KÖZLÖNY
mppiM 12.
Nemcsak ra«, |A A„ WÍIHtJa mindtnld
hanem öl» áruját
Husz Jenő szállitö
közmegelégedésre. Az áruk szállítás* a naponta Induló MÁV HÁZTÓL-HÁZIG 3•» forgalomban történik. — Nagykanizsai képviselet:
Gttnser Zsigmond szállító.
Látogatás egy kanizsai kaktusz-farmon1
Tiz pengőért eladott kaktusz, ami ötven pengőt ér, de kétszázat is adnának érte
szöntók, vagy talán liz Is. de Plihál (.Ferenc ugy érezte, hogy itt valami nincs rendben. Dörgő hangján kezdett méltatlankodni, hogy >hát. tisztelt Uraim, ez már mégsem járja, hogy az első magyar embert ennél az asztalnál nem élteti senki, hát én azt mondom önöknek: éljen Őfelsége a király!- Dörgő taps kísérte a szavakat. Fz volt az első alkalom "Nagykanizsán, amikor a királyt március 15-én is éltettük. Azóta nem is mulasztotta el az Irodalmi Kór, hogy ünnepi vacsoráján alkotmányos királyát ne köszöntse fel.
Dr. Villányí Henrik.
Frdvogelné Osonták Margit figyében befejeződött a vizsgálat
Nagykanizsa, augusztus tt A Sebenker-öégnél történt sikkasztások Qgyében a hatóságok hosszú hónaikig tarló fáradságos munka után befejezték a vizsgálatot. A nagyszámú üzleti könyvek, iratok és lajstromok átkerültek a kir. ügyészségre. Valószínű, hogy Freivogelné ügyében rövidesen sor kerül a vádirat megszerkesztésére és a nagy szenzációt keltett bfin-perben hamarosan meglesz a bűnügyi főtárgyalás.
Elbájisodáinál, köménynél és cukorbetegségnél a természetes „Feresc lóuef keserűvíz javiija a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztési. Az anyagosé rebánltdmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Fertao léssel vht-kura nagyon szép eredményre vezet.
Időjárás
(ÉJuakai rddlóJtkiUéti A Mnnlé. felal Intéaat |«UMl mmim 10 érakori A m«lig oaflkkanAaa várilaté.
Szélirány: Reggel déli, délben délnyugati, e«to szeles.
Felhőzet: Réggel, délben éa este tiszta.
Mindnyájunk tulajdona a ** * liget é« az utca fája és vlrága.lMe engedjük pusztítani!
Nagykanizsa, augusztus 10
Ilyen is van. De miért Is he lenne? Inkább egy kaktusz-farm. mini húrom tojó-farm. Mert amikor ma egy darab tojásért három és néhánytized fillért fizetnek vidéken a tojásszedfik, ugyanakkor egy pirinyó kaktuszért, melynek nagysága, Melvc kicsinysége elenyészik egy jól fejlett tyúktojás mellet\', egy pengő hatvan fillért is fizetnek. I)c mennyire Ixigy fizetnek! A szenvedélyes kaktusz-gyűjtő izgatottságtól remegő hangon veszi át tőled a ritkaszép Mamillária gracilis-t. Nem három fillérért, hanem egy |x\'ngö halvan fillér-éri\' I\'edig a kaktuszt mégesak megenni sem lehel. Megenni? Még hozzányúlni sem szabad. Minden barátságos közeledést«visszaszur. Ilvcu nagy ur lehel egy kaktusz-farmer akkor, amik ir tengerentúli szerény kollégái is olyan nagy urak, hogy kedvükért H > iscvclt még az inflációba is belemegy és ugy láncol, ahogyan a farmerek fütyülnek. De lassankint Ők Is kezdik eltév \'szteni a taklusl. Mindezt azért, meri nem kaktuszt, hanem galionát termelnek, amiért a legújabb csikágói jegyzés szerint csak 5K) centet fizetnek bushelen-ként. Még elképzelni is nehéz, hogy mennyi pénit lehelne kapui egy vagon kaktuszért, Érdemes volna ezért kiutazni iirekl a Szaharáig).
Ilo&y hol vau uz a bizonyos ka-niz-ji kaklusz-farm? Elárulom. A Kos-sulh-léren, egy bosszú aiaesonv sarokházban. mely kisfiukoromban olyan misztikusnak tünt fel elöltem, az üzlet miatt, ami benne áll. Koszorúkat ár.il-nak ebltea a csendes üzlcllien. amiről már akkor éreztem, hogy köze van valami félelmetes misztériumhoz. Semmiért sem mentem volna be oda. Most lehullt a lepel erről a titokról. Ebben u házban nincs semmi misztikum, meri a kaklusz-farm igazán nem mondható annak. Apálinébun sincs semmi titok-
zatos. Kedves, Szelíd asszonyság, aki legszívesebben kaktuszairól beszél, de beismeri, liogy felnőit gyerekei ezért a rajongásáért sokszor kinevetik. I\'edig igazán megbocsátható vétek. . Nem, ö igazán nem tud visszaemlékezni arra a hölgyre, aki engem, a nagy kaktuszra jongót, ideküldőtt. Dehát ez nemts csoda, amikor annyian jönnek megnézni kakluszail. . Mindezt istenben-boldogult férje, fény képnagyításban, póstásegyearuhában és fiatalon, mintha szelíd helyesléssé hallgatná végig... A szobában nincsen egyetlen kaktusz sem, amin nemis csodálkozom. Hiszen ullramoüern korszakunk ezzel p kevéssé dekoratív virággal próbálja \'dekorálni és otthonossá ténni a c^őbuto-noktól hidegen fénylő lakást. Ebbe a szobába eszerint igazán nem ül nek kaktuszok. A nagyon egyszerű és nagyon régi bútorok közé, ebbe a nagyon piciny szobába, amit majdnem l>elölt a varrógép, rajta a slffonokk.il. Mert Aoáliné fehérnemű varrással is foglal, kőzik. Nagyon kevés a nyugdíj... fis a kakhiszok? ... Azt már megállapítom; hogy Apátiné nem nagyfai élelmes asszony. Nem tudja kihasználni a kaktusz-konjunkturát. 0 csak olyan műkedvelő kaktusz-farmer, de -biég így is van neki vagy kétszáz, darab különböző nagyságú kaktusza, kinn a szépen rendezett, Virágos udvaron, állványokra elhelyezve. Békésen megférnek pzek a kaktuszok a többi három lakó virágaival ... Még mielőlt kimegy dolga után a sparherdnél, sárgás színű, folyékony masszát önt egy Zsiros lábosba. Kellemes illat terjeng nyomában. Elhatározom, hogy holnap én is >smamit- csináltatok ebédre...
»Kn ezt csak papsapkának hivom — magyarázza lelkesen Apátiné, óvatosan tartja kezében a miniatűr cserepet, amiben alig látni a kis kaklusz-fit. A* anyja Keszthelyen van most Is — j
mondjm (Ar aljtfa .. ■Éiöekes.) Ennek csodaszépek -<a vinkg«i, eslUagakakiuk pinasak, mint a uyakkmdéjt, középen\' T>artia, bársonyos, köralakban. Biion benne, hogy értnek í* leszdek virágja Mert Itt vigyáztam. Az anyáról akt,,\' kell fc dagfflnyt besüerezrtl, amikor ai éppén vlráj(«)lt. K ölön ben tt«gjvn sokáig kell Vámi a a Sirigm.
Csodálkozással nézem a Változató," nélia tényleg seépformájU kaktuszokat\' Impozáns a másfélmóterei koktuu, aminek genealégiáját «lma#yarazza Apátiné:
— Ennek az anyja szintén készt, fcelyi mondja. — Vele tútaldonow a két év\\¥l <«ftőtti káktuiniklállIWaoa HsŐ dijat Hjért \'Nekem h Volt flven csodás kaktiisBom. TU pengőért ad-lam el, a tiázmesK-r boWogín vitte a méltóságos úrhoz (nagyon elökeló ur az Illető) és nagy dicséretet kapott érte. A méltóságos lur méű ötven pen. gót is szívesen fizetett volna, sőt Tolt egy -ur, *k» kétszáz pengőt is leszkiro-z»m Tfthia, vwkhbgv \'bifcgkaphflssa u kaktuszt, de eet később tudtam
7?át bléony, nem valami élelmes asz. saonv ez az Apdtlné. Oe jó asszony, szeret a virágokkal bíbelődni: ninn benne gonosz indulat. Ezért maradt olyan sima, ránctalan, fiatalos az arca ...
Sietve feljegyzem néhány uép kaktusz latin nevét. Reszerztm őket, hogy igazán megszerethessem a kaktu-szokat a hozzátartozó mőbutorokkal együtt és az egész mai korszakunkat, raeW még ezeket a szuróstestü növényeket is keblére tudja ölelni jó «i-vével...
Hát nifm égy Wfekkel teli korszak a jjtiénk?...
Kertész ZöUin
NAPI HÍREK
NAPIREND tagnitH ll, .«<m%b.»
ríbuI uiorm.,: Kiita. Proteaiána. Klita. Ur.: Ab hó 20
aylh.
itm
(KiaíyüU") \\ hü fői lőrvényha-lósáiri ktagvüKa nai>iteii<lj^rc edilili » iKiillot veitek 101. ValóWnü •tonbui, Ti"tí.v iKilUfgjSuWÉ"1 I" !««■
(A. Ii>.r\'e.ia>e»» <>•***<+ «»-tttutte) loM hó 21-ín, K»ilh«l)tü l«rtja ortittjM kon^íJrttót mily™ > i|»ro«s*g l« miltóké^
ntn képvisel*© l\'^r. Bruton »«lit)\'Jlr tel raliiil.ook.1, .kik o konnrej»nno« rtsil ólujUiuk venni. ho|y «l " inarleilüScl iio44iáb«ii tolj"1 "" l\'> \'» bejelenicüi síinek iejjvuick. Ai Ipái-testűlel Elnőksíje.
FUUrea m.rMÍ»v*Ur csak au Singeméi.
(Fetvílel a péo«lgjé«élt*w*> A m. kir. i^SniaRvóil «ltl«ti tsknla f-raneanokaiga II. osiUlyu |)é»"ugy™ állásra 50 olvan páiyátalot hirdelell. mel)«kre ai 1931. 111 l. e. értelmíJKii ioaaolványoaoknak, ha Ilyenek m-m pályáinak, hadirokkaulaknak van ei>oh»-.vé» Joguk. A pályáiali határidő aug .TLA résíleies pályáiali lellétílekel a Budapesti KISilóny julliia »-lkl kétólle.
— SlsOrangu műjég kapható a Transdanubta Egyesült OHnnalmoH Ré8xvénytdrsa8<lgndl ■
- ButorváaárUa nem #~Klt TejJ» be*uiieiés.ket ríndkivül tlőnjós lelnie lésre, sít kamatnif ntosen i« siíi-ilftmk. Kopilein butorflrihái, Hor">> Miklós-ul 4.
aí oilordI cgyclemrrok klríly-lerlegel nyeri hillgalójál.
1933. augmilua ll
Tisztelettel értesítem az újság olvasó közönséget, hogy
lahdsoinat Zrínyi Miklós-utca 26. alól Klntxsl-utca 20.jsxám alá helyeztem. Tisztelettel Hscger Ignác
az „F.st* lapok bizományosa
sár alatt
\'fen olcsó
regesem
rusitja
ER
iÁZ.
ZALAI KÖZLÖNY
(Frontharcos bajtársainkat) <<rlc. sitjnk, hogy n folyó évi HL és IV. negyedre szóló tagdíjak Németh Jenő bajtársunknál u hivatalos <\',n-,k alatt mar fizethetők. Felkérjük bajtársain-Kai, hogy a mai viszonyokhoz képest is csekély összegű tagdíjak és az estleges hátralékok befizetését tekintsék bajtársi kötelességüknek. Nyugtát csak azon bajtársaknak küldünk; akik a személyes megjelenésben akadálvozva vannak. A Vezetőség.
Figyelmét ne kerülje ol meglepő olcsó árakkal ellátott Scliúlz divatáru-ház női ruhakirakata.
(S«öl#-gy ógymóil a Baltion lín) A balatonmenti jés zalai penzió-tulajdonosok tervi* vették, hogy hoz. zálognak a szőlő-gyógymódnak bevezetéséhez, még pedig olyan mó»k>n, hogy már augusztus végén beiktatják a penzió étrendjébe a korán érő xzőlc-kel és ingyen szolgáltatják ki azokat az orvosi rendelésnek megfelelő men nyiségben és minőségben. Ezzel a peii-ziótulajdonosok olcsó idényárak mellett nemcsak a »api ellátást kívánják feljavítani, hanem a fürdőévad meg-hosszabbítását is eltudnák érni és a fokozott szőlőfogyaszlással a szőlős-gazdák helyzetén is tudnának segíteni.
Nyersselyem és plkéselyem elismerten olcsó árban Singeméi.
(A Kerékpár Egylet kerti mulatsága) A Nagykanizsai Kerékpár ügy-Jet folyó hó 13-án, vasárnap tartja műsoros kerti mulatságát Magyar-utca 1). sz. alatti helyiségében sport felszerelésének pótlására. Délután :i órakor tekeverseny, három értékes díjjal. Este S órakor a .Gyűrűs zsidó, ciinü vidám népszínmű kerül bemutatásra. Utána kórmagyar. Belé|>ődij 20 fillér. Szépségverseny 3 dijjul. Elsőrendű zene. Olcsó ételek és italok. Tánc reggelig.
Intézeti csíkos juhavásrnak é.s szép sötétkék matróz ruha szövetek, dus választékban SchüUilél.
Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény ériékes dijakkal, amelyekre mindenki egyforma eséllyel pályázhat, aki beküldi rejtvénymegfejtését a Milliók Könyve szerkesztőségébe. Előfizetési dija, negyed évre 13 regény, 2.40 pengő.
Paplanok, flanelt- és gyapjutaka-rók nagy választékban Singeméi.
HALLÓ!
FEGYELEM I
HALLÓI
Megérkezett Nagykanizsára az „Apolló" szabadtéri szinpad.
Gazdag attrakciókban bővelkedő előadásalt ma este fél 9 órakor kezdi meg. — Az előadások színhelyét röpiratokkal lógjuk közölni. Szíves pártfogást kér at« m Vezetőség.
(Halálos azeder-HOiet) Bukovics Ferenc II éves barcsi kisfiú felmászott a szederfára, le\'sclt, súlyos sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. A szerencsétlenség utáni második héten Bakó-vlcs Ferenc meghalt.
Cserkész* aturttoltája. A gödöllői jamboree 35.000 cserkésze izgalmas léggömbversenyt rendezett. A oerkó szek 10.000 léggömböt ereszteltek fel a levegőin\', Ezek a léggömbök mind a Huttcr ABC szappan kiválóságát hirdetik. Minden léggömbön kis kártyalap van, annak a csapatnak és cserkésznek a nevével, aki a léggömböt ^ magasba eresztene. Azok, akik a Magyarország területén leesett léggömböket megtalálják, vegyék le róluk a kár-tyalapot, irják rá nevüket, cimüket és dobják be a legközelebbi levélszekrénybe. A legmesszebb repüli léggömbök felbocsátói és megtalálói ajándékküldeményben részesülnek.
Közeledik az Iskolaév kezdete. Gyermekének intézeti kelengyéjét legolcsóbban Schütznél szerezheti be.
(Gyermek-szerencsétlenség a legelőn) Adorján Ernő, Inke melletti G sód-pusztai lakós « éves kislányára bizta a tinók őrzését. Az egyik tinó megvadult, felöklelte a kislányt, akinek a jobb lába eltört és súlyos sérülései jmialt a kanizsai kórházba kellelt szállítani. A kislány édesapja ellen megindul az eljárás.
MEGJELENT
LJDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kaphaló az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Nem rossz foglalkozás . . . Amerikában divatba JOtt a gnmml fürdőruha. A strandokon u. n. .repülő vulkanizáló\' jár kla gummljavltó készülékkel, szakadások megtoltozására.
Boletta vásson Boletta rud Holettalsslnor Linóleum Tlassos vászon Lábtörlők
Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zeineq-félék
Hirsch és Szegő
latrao vásson
Siflnyegek
SiónyegvMŐ
Nyugágyvásxon
Qabonassák
8xalnauák
WIIL Oondrat, akllátusztafa Niagarát.
Kronfsld osztrák vMojrláarspOlfl Straubourgból Párltb» ítartolt éajutközben eltűnt.
Llndbergh él
London, augusztus 11 Csütörtökön éjszaka egy ismeretlen rádióállomás világgá röpítette azt a hirt, hogy L\'jidbergh ezredes lezuhant és szörnyethalt. Ezzel szemben Kopenhágából hivatalos helyről jelentik, hogy Lindberg nem zuhant le, jelenleg Grönlandban él és nincs semmi baja.
•Külföldi cserkészek rádlóüzene-
tel.* Egy rövid nyomtatott sor a rádióműsorban, néhány odavetett szó 6a mégis magában foglalja a mai kor t»a-jálosságát és egy szebb jövő reményét. A gödöllői Jamboree célja, hogy a világ ifjú nemzedékei közelebbről ia-merjék meg egymást és módot nyújtson a barálkozásra. E barátkozás joá-lai lovábbvezeUiek az legész világon, Izlandtól Szíriáig, Kanadától Haiti sxl-gelckjg, ahol mindenütt hallgatják a mikrofonba mondottakat, a kis emberek lelkes ílBCnoleit u gémes kútról, pt szegedi paprikáról, Hortobágyról, ménesekről, a magyar vendékszeretelröj. Sokan azt gondolják, hogy a rádió kizárólag szórakoztató eszköz. IV-d|g mióta rádió van, láthatatlanul kisebbe-idik a világ, megszüunek a távolságok, mert a rádió a világ legtávolabbi részeit is pillanatok alatt összeköti. Egyszóval annyira sokoldalú és nélkülöz-hetetlen, hogy a inai ember életéhez épen -ugy hozzátartozik, akár a küszöb az ajtóhoz. Mindenkire Vonatkozik az a rádióközmondás, mely paerint: »!{a még nem volt — legyen, Ha }ob|> kell — Oriont vegyen.«
« ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
SPORTÉLET
ltoóverseny a Herkules Strandfürdőben
Nagykanizsa, augusztus 11 A vái\'osi strandfürdő megnyitása az úszókat is komoly munkára ser kentette. Hendswresen járnak edzésekre ós szorgalmasan vízipólóznak. A~v^Jrosi strand nagy látogatottsága azonban nem minden időben alkalmas arra, hogy olt uz úszók versenyre előkészül hessenek és igy teljes mértékben\' kihasználják a Herkules strandfürdő állal nyújtott előnyöket, az 50 méteres uszópályát és az újonnan l>ercn-( dezett poló-pályát, mely mély vizével és szabályos méreteivel a legkényesebb igényeket is kielégíti. A Herkules strandfürdő vezetőségének sportszenetetére mutat, hogy költségeket nem kimébe, vasárnap délután 4 órakor propaganda úszóversenyt rendez, melyen az 50 ra-es nfell-v\'hát- és gyorsúszásban, valamint 200 méteres úszásban 20 filléres ne- ezésl dlj lefizetése ellenében bárki indulhat. Az 50 méteres levente-versenyben csak igazolt leventék és az 50 méteres gyermekversenyben 15 éven aluliak indulhatnak. Ezen felül a vizi|x>ló-mérkőzés előtt 4 x 50 méteres staféta-verseny és bemutató műugrás teszik változatossá a versenyt.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, augusztus u.
6.45: Torna. Utána gramofon. — 0.45: Hirek. - 10: »A murányi Vénusz.. (Felolvasás.) — Utána gramofon — 10.45: Hírek a jamboreeról. - 12: Déli harangszó, időjárásjelentés. - 12.0T>: A m. kir. államrendőrség) -zenekar. 12 óra 30 perckor: Hirek. 1 15: Időjelzés. — 1.30: Moór Júlia énekel és Sándor János hegedül. — 2.45: Hirek. — 3: Üzenetek a cserkésztáborból. —■ 4: A Rádióélet meseórája. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Cigányzene. — 6.15: »A nyaralás édes örömei.t t\'ndy Imre előadása. — 6.45: Székesfővárosi Zenekar. — 8: Helyszíni közvetítés a cserkésztáborból. Térzene. — 8.45: Időjelzés, hirek. — 9: Gramofon. — 10.10: Időjárásjelentés. — 11.15: Egy magvar anya külőnbózö nyelveken üdvözli a külföldi cserkész-szülőket.
Bécs. 19.15: Salzburg ünnepi játékok közvetítése. 23.35: Rohn-zene. kar tánczenét játszik.
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
(iyümölcafi permetező szírek.
Műtrágyák
(Szuperfoazfát, kállsó, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Airlus növénytápsó. Futorszénsavas takarmánymész
iMadáreieségek.
Pekk „D" vitamin készilmény. Beszerezhető:
orszAg József
nttg, mktrágya, z.ák, növényvédelmi szerelt kereskedésiben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
(A bíróság mellell)
Közgazdaság
Termiiylőude
Uuzs tlazav. (uj> 77-es 8-9:—9-25, 78-as M5-9H5, 79-es 9-IIS-8\'4\\ 80 a» 8 25—9-Í5, dunánl. (ul) 77-es 8 55- 8-75 78-as 8-65—8-8*, )9-e» 8-7S-8J5, 80-as IS5-9-OÍ, rozs (uj) O\'CO-O-OO. — Zab köiép (K)0—Oe, olenger tiszántúli 7-Í5-7-8Í.
Sertoi»ájár
Felhajtás 247, elsdaUan 131. — Blse raodu 0-81-0-83, szedeti 0 78-080, sz. delt kOsép 0-74- 0-76, kínnyil 0-70-0-73, l-sd retidll öreg 0-72 074, ll-od rendll Öreg 066 —068, angol stlldó I. 0-88 11-95 szalonna nagyban 1-10—1-14, zalr 1-20— 1-28, hus OflO-1-10, télsertia 1-00—1-10.
Kiadja a laptulajdonos K6zgazdaságl Rt.
Oatenberg Nyomds ésDélzalal Lspkladó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős klsdó! Zslsl Károly.
Interurbán telefon: Nagyltsnlzsa 78. szára
Hirdetőink figyelmébe !
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásai kat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráig szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron fa»6 «>aataa Arukat Igen aloaén elárusítjuk. Armuth, B»ár-ud«ar. 2648
Képkereteiénehet legoldóbban Slein szaküzlete végez, Városház palota.
Xétaaobáa előszobás vlzveietékes lakás kiadó József lóhercegu. 58-a. 47
Kétaiabáa udvari lakás azonnalra vagy november l-re kiadó Zrínyi Miklósutca 20. 3090
Herkules Strandfürdőben
napi fflrdfijegy 20 fillér j
Háromszobás magénhéx november l-re kiadó Só-utca 7. Bóvebbet Qyár-utca 3. Hiám. 3135
Síép bútorozott utcai szoba kiad* S«t. Imre herceg-utca 9. 3151
Elvaavatt ai Édentől a Suslr-utlg egy piros retlkül. Kéretik ■ kiadóhivatal ban leadni. A pénzt a megtaláló megtarthatja. 3159
Szép nagy kOIBnbajáratu balorozott szoba 1—2 személynek azonnal kiadó Sz Imre herceg utca 4, ezelőtt Nádor-u. 3163
Hásmaatar felvétetik. JSzéchenyl tér 4. szám. 3158
Herkules Strandfürdőben
I vasárnap délután 4 órai kerdettel I ssaxó- éa pélé-varaany ■••>• I
Magányos jobb nő ajánlkozik bajáró-nfinak akár egész napra Is, Hunyadi-utca 5. az. 3164
Intelllgentcs deutschea Frlutaln wlrd aul sofortigen elntrltt gesucht Adrcsse In der Redaktlon. 3166
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellet
napi 2 fillérért
lag|a lehel a többezer köteles nagykanizsai Horvith-Ule ujsáRüzlet kölcsönkőnyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője
annyi könyvet vihet hl havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat csak el tud olvasni. Az elOlizetésI nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezménye kölcsöndljért kapnak könyveket a Horváth-kolcBönkönyvtárbau akkor is, ha a havi kedvezményi nem óhajtják Igénybevenni.
Meghivó.
A Nagykanizsai Ipartestület alapszabályai értelmében alakult Iparos önsegélyző Hitelszövetkezet f. hó 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a tagokkal közölt tárgysorozattal tartja évi
rendes közgyűlését,
melyre a Hitelszövetkezet tagjait ezúton hívja meg
az elnökség,
A mult vasárnapra egybehivolt közgyűlés a tagok részvétlensége miatt megtartható nem volt, jelen közgyűlés a közölt tárgyakban a megjelent tagok számára való tekintet nélkül határozni fog. „,,
i—
I mind |
mindenki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál szerezzo bel
Pk. 11969/1933. sz. 1932. vghtói 431. u.
Árverési hirdetmény.
Dr. Szirmai Zsolt budapesti ügyvéd álUI képviselt Haial Kőolajipar rt. bpest bej. cég javára 124-31 pengő töke és több követelés és járulékai erejéig a nagykanizsai kir. járásbíróság 1931 évi 7200. sz. véglésével elrendelt kielégítési végrehajtáa folytán végrehajtást azenvedőtöl 1932. Junlui 27-én lefoglalt 6533 P becsUlt Ingóságokra a nagykanizsai kir. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLL t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tűnő más (oglaltalók tavára Is az árverés megtartáiát elrendelem, de csak arra ai esetre, ha kielégítést joguk ma Is fennáll éa ha ellentlk halasitó hatályú Igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üilttébtn Orosztony községben és Baksaházáu, a fizetett összeg levonásával leendő megtartására határidős I 1933. évi augusztus hó 21. napjának d. u. 5 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt tatotok, könyvek, méhes, takarmány éi egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kész-pénallzetés mellett, esetleg becsároi alul Is — de a klkiáltáil ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5öt0— 031. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytiiedreszét bánatpénsül leteszik.
Nagykanizsa, 1933. jullus hó 29-én.
Elek László s. k. kir. bír. végrehaltó, sin mint bírósági kiküldött.
-1 \'- ■\'• ■■•"\' ••■*". f" A1

■ al - \' i&C ■
jg^gp*
mmmi

Kenguru-gátversar.y Ausztráliában.
^omatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomds és Dél^abu lapkTaűó Vállalati könyvnyomdájában Ntgyksaittáo. (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) ~
73. évfolyam 188. uám
Nagykanizsa, 1BS8. augusztus 13, vasárnap
Ara 16 Hllér
ZALAI
* • LI TI KAI NAPILAP
c««ke*itó<4g és kiadóhivatal: Pöut 5 uám Mtg|tlenllc minden reggel, bétlő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
_ *
EttflMtésI irt: egy hón t pengő BO Hllér Saerkeastóaégl éa kiadóhivatalt teleion: 78. u
Kanizsai hármas kistükör
Irta: Dr. MEZŐ FERENC I.
Csontjuk pora immár rég összevegyült az életet adó anyafölddel, lelkük immár száz esztendeje örvend a Másvilágon az örök ékességnek, akik számára a Somogyi hármas kistükör dalolta:
Zala bora, Zala rákja, Tala
menyecskéje llires három vártnegyébe.
Zaláról szólt az ének, hál persze hogy ráillett legnagyobb városára is: Kanizsa éra az olasfc szomszédot csakúgy kedvre derítette, mint ahogy a Boszporus partján a kanizsai turbános pasák kései utóda is bülbüLszavu rózsák között érezte magát, ha ajkát megnedvesítette vele. A kanizsai menyecskének széles ez országban megvolt a hire és általa-mlalta kapós volt a kanizsai kislány is.
ötvenöt esztendőnek ezelőtte újfent húrjára vetlc KanizaU^az egykorú lantos és az anyja liliomos keblén táplálkozó gyerek is tudta, hogy van Kanizsa, meg hogy van Közőse is. Akkor fakadt az. ismeretlenségbe fölolvadt lantos leiké-Mi ez az időálló dal, amikor Boszniában kellett rendel csinálni a magyar bakiinak s amikor a -30 embernek 6 lónak« felírású kocsik jórésze a kanizsai állomáson fűlött keresztül. Ekkor már Kanizsa megérdemelte, hogv megénekeljék ha mindjárt háérus vonatkozásban is vasútját, hiszen a Du-nántul, a főváros, sót ezentúl az ország jelentős részének forgalma is négy róvonalán lüktetett kérésziül. Nagy kereskedőházak müveit vezetői ismertté tették városunkat végig a Balkánon, fel Angliáig, Ázsiában. Afrikában is. a kanizsai ipams jó portékája, meghmiató-sága csak oly közmondásos volt, mini a testvér — Klskanizsa polgárságának szorgalma, bicskája, avagy sáska-szaporasága.
A század fordulóján kedvesemen piarista-mesterünk, Czirbusz Géza földrajza tanította, hogy Ka-"\'zsa pályaudvaráról naponta 10 vonat gördül ki. Hullámzott az I\'let. mosolygott a jólét ódonzamatu városunkban, de a fejlődés már >ég megállt. A jövőé nem néztek, szárnyvasulakfit nem ópitettek. intézmények létesítésére nem gondollak. a szomszéd — a miénknél élelmesebb — városok mihamar elrugaszkodtak mellettünk ...
Aztán megharsantak a trombiták. megdördültek az ágyuk, drága Jó bakáink harsogva dalolták: Verje, meg az Isten Ki a gőzőst csinálta ...
Kanizsa pályaudvarát napjában [M«r száznál is több gőzös keresz-. 0i A Pénz áramlott, keringett, «»lótt, esténként fényes járdaszigetek mosolyogták az éJetel s legelébb annak redőzle meg a gond Homlokát, akinek szive-szerelte csa-
takosan, férgesen, a poklok kinjai közölt a lövés zárokén vergődött, vagy gém érddel! tagokkal, tengernyi szenvedés közén Sziéria hó-mezői n várta a szaédulást...
A tőzsde aranykoráén a Polem-ki 11-gazdaság még egyszer viharzó kedvre derítette városunk népéi is. Dőlt a pénz mindenki zseéé cpak a tisztviselő szitta a fogát... -r egyik napról a másikra nagy vagyonok keletkeztek papirból-pa-píron, folyt a |>e**gí\'i, a dinom-dánom, lábál az asztalra rakta s ugy muzsikáltatta magát, aki tiltott árut fortélyosan átsurrantott a határon. \\olt ára érnak-buzának, hordta íi polgár a bankói, hiszen kidagadl a ládafiából, de közén megint csak nem gondoltak reá. akiknek gondolkozniok kelteti volna, hogv romlandó pénzen is lehet alkotni...
Amikor megjött az \\ij pénz, a pengő, mifelénk is csak akkor kaptak észé, csak akkor derült ki, mily kevés van élŐlc. A szu észrevétlenül megrágta az egykoron messze híres kereskedőházak cégtábláit, elcsendesedtek a gyárak, elült a kalapács zaja, íróasztalok idegené vándoroltak, ment a város visszafelé, mosl már rákjáról is híres leli a zalai halárváros. Csüggedés ülte meg a lelkeket, aztán egyre, általánosabb lett a jaj, szállóigévé váll, hogv mindennek vége, hiába minden, ilt nem lehet segíteni. Kész N7x-renc.se, hogy a Városházán nem vett-orőt a két-ségboesés-áradal, idegen pénzt hozlak, munkáé fogtak s a hullámverést máris kevésbé leheted érezni.
Ennyit mulat az első kistükör...
„Rövidesen gazdasági javulás következik"
Budapest, augusztus 12 Kállay miniszter szombaton délben fogadia n sajtó képviselőit ós nyilatkozott a kormány .külföldi gazdaság-|iolilikai tárgyalásairól. A magyar kormány az osztrák és olasz tárgyalások után abba a helyzeté jutott, hryty lniza feleslegünk nagy részének elhelyezésére megfelelő piacot nyitott. Sikerült világparitáson felüli árakat biztosítani a magyar bura részére. A miniszter Szerint gazdasági javulás fog rövidesen éállani. imrl nug.iszlus 31-én a búzatermelő államok képviselői ismét találkoznak, hogy véglegesítsék a londoni megálla|KMlásokat. Szüksé-
gesnek tartja huznkivltcltink orflanlzá-lását, mert a rendelkezésünkre álló preferenciáknál és más kedvezményeknél fogva külföldön más áron helyez-ihető cl a magyar buza.
l-\'ubinyi kereskedelmi miniszter szombaton telefonon észélt Kálluy mhdszterrcl, akivel közölte, égy egy millió mázsa buza kiviteléi sikerül valószínűleg biztosítani. Ausztriával olyan megállapodásunk van, mely szerint ha a magyar l>uzát jó liszt alakjában kínáljuk, akkor elérhetjük, hogy 2 millió mázsa búzát és 1 millió mázsa lisztet szállíthatunk Ausztriába. A Civilei októérben indul meg.

Az azur-flotta megérkezett Rómába
Bóma, augusztus 12 Ilalbó azur-flottája szombaton délután 6 órakor érte el az olasz partokat. Az első gé|wk 18 óra 5 iwrckor jelenlek meg Oslia Telelt. A flotta üdvözlő köröket irt le Bóma fölött, majd leszállt az ostiai kikötőén. Az első gépéi, amely 18 óra 30 |>erckor ereszkedett le a vizre, Balé láérnok szállt ki,
akit Mussolini miniszterelnök öleléssel é-s csókkal fogadott. A repülők autókon vonultak hc ayirágok-kal\'és zászlókkal diszilelt Bómáé. ahol az újságíró otthoné mentek. Esle nugyszaésu tűzijáték volt és Bóma összes köz- és magánépületei fényárén uszlak. A repülők ma, vasárnap reggel tisztelegnek a \'Qui-rinálban.

Írország egész haderejét mozgósította
Kuba elnöke színleg
¥ Havanna, auguszlus 12 kuchadó kubai elnök átadta . a hatalmai l\'erarra tábornoknak, aki nemzeti kormányt alakított. A lemondást és a kinevezést Washingtonban előre kitalált cselfogásnak tartják, hogy lecsillapítsák ezzel az Egyesüli Államok aggodalmait, valtjában azonban Machado maradna továbbra is a helyzet ura.
Havanna, augusztus 12 Az Associated Press tudósilója biztos forráséi jelenti, liogy Machado elnök és egész kormánya lemondott. Machado előzőleg való-
átadta a hatalmat
sággal sirvn könyörgött a tiszteknek, hogy próbálják megnyerni számára a katonaságot, a tisztek azonban nem voltak erre hajlandók. Minden helyőrség fellázadt a diktátori hajlamú elnök ellen, aki végül is lemondott és elmenekült. Utódául De Caspedes-l Jelölték a pártok.
Dublin, auguszlus 12 Az ir kormány szombatra virradóra elhatározta az ostromállapotot és ezt nyoinén ki is hirdette A kihirdetés után mozgósították a szabadállam egész haderejét.
á káolkala-tront
Kánikula itt, kánikula ott, kánikula mindenütt. Spanyolországén ép|>en ugy, mint Newyorkban. Sőt; talán még a Grönlandon és a Fjor-<k>k mentén is. Talán. Mert e pillanatén szinte hihetetlen, hogy volna egv talpalatnyi hely.- a földön, ahol nincsen kánikula.
Pontosan Informálva vagyunk a kánikula minden fázisáról. Még azt is tudjuk, hogy hányszor vonultak ki a mentők Budu|>estcn miatta. Tudjuk, hogv hány hőguta esel volt Madridban és mennyi volt a hőmérsékleti maximum Párisban. Csak azt nem tudjuk, hogv- milyen kihatásai voltak a kánikulának Nagykanizsán. F.zl a hiányl akar juk mosl pótolni. Érdeklődtünk a mentőknél, voltunk a rendőrségnél, |>onlos adatokat szereztünk arról, hogy ... Tyflh, de kutya meleg van! A számok aggasztó vjlus-4 láncot járnuk agyamban... Főszerkesztőm ezúttal kétélúen súlyos feladat elé állított. Valamiről csak személyes tapasztalatok utján lehet Írni. A személyes tapasztalat (a kánikula\') meg van. Azonban irni... SŐt mindenről pontos adatokat szerezni. . Ebén a kánikulában!?
Mégis: sikerüli. Megtudtuk, hogy a kánikula alatt a mentők 1 esetén vonullak csak kii a hőség okozta balesethez. A nagykanizsaiak tehát nemcsak a gazdasági depixwz-1 szióval, hanem a kánikulával szemén is kitűnő ellenállóké|>ességet tanúsítottak A hőmérsékleti m:ixi-munr 33. t fok (\', volt árnyékban Na|M)ii 19 fok C. A városi strandfürdőn na|>onta átlag 650 a fürdőzők és 100 a látogatók száma. (Mikor a strandfürdő tervel érni kezdtek, a legoptimistábbak is csak napi 2 300-ra számítollak.) Az eddigi maximum mull vasárnapra esett 950 fürdőzőwel és 875 látogatóval. A Hercules strandfürdő szintén szé|>s/.áiuu fürdőzővel dicsekedhetik. Ugyancsak a kánikulához, illetve a nyárhoz tartozik, hogv Nagykanizsáról kb. 45-en váltottak útlevelet külföldi nyaralás céljából. Viszont a balatoni lálu-gátoltság nagykanizsai viszonylatén erős visszaesést mutat. Elmúlt vasárnap alig 20-an utaztak a Balatonra, a régebbi i 500-zal szemén. Ugye hogy nem leél tőtem alaposabb kánikulai beszámolói kívánni? 49 fok Celsius melleit... » _ K. Z.
Budapest, auguszlus 12
A tropikus hőség szombaton ismét lóbb szerencsétlenség, ilét éleseinek volt előidézője. A mentők 177 esetén vonultak ki Ezen ■ a na|K>n a fővárosban 80.000 kg \\ fagylalt és 90.000 kg jég fogyott el. |
Villámcsapás ■ strandon
Onosháza, augusfctus Í2
Szombaton délután 1 óra tájban óriási vihar vonult el Orosháza felett.
ZALAI KÖZLÖNY
ícea tUgratni 13
Igen gyakran életmentő
Egy JÓ és gyors hashajtó, Az p O keserűvíz
Mindig biztosan ható.
Valula a postacsomagban küldött kalácsban
Az egyik postahivatalban gyanusnák talülluk egy külföldre címzett csomagol, amelyet fe|l>ontollnk. A csomagban íffv nálalmas kalács volt, mely--Or,l kettétörve valutákban 2000 Ura és 1000 pengő hullóIt ki. A csomagot Schwarlz Sándor, a* egyik nagybank lírzsélttt-városl fiókjának pénztárosa adta lel Zürichbe. Schwartzol azonnal letartóztatták, «k- édesanyja ellen is megindult az eljárás, aki n kalácsot sütötte. I
Kbben az Időben VengoloR ember tartózkodott a strandon. Három kisfiú, Rtaskó Mihály, Szal>ó József és Szabó Sándor egy koesl alá menokültek. a melybe be*vá#ult a villám. Blaskó Mi-hály azonnal merthalt, u másik két gyermeket eszméletlen állapolbau szál-litották a kórházba.
Start-Jegyet és világítást kérnek a strandra az Ozletzárás utáni látogatók
Kaptuk a következő levelet: • Mi kereskedők és Iparosok sajnos nem vagyunk abban a kellemes helyzetben, hogy délután keressük fel a strandfürdő "hüs hullámait, mert napközben rlfoglal bennünket nz ílzlct |6s a wfthely, 1gv csak este B ónt után hnfcmk, a V»»r>\' forróság elől, a fürdő relüditfl. vtsében enyhülést találni. Ha tehát má|a fc*johb cwe«>cn is csak 1 lés fél órát (később pedig tekintettel arra, hntfy a napok rövidülnek. még kevesebb ideig^ vehetjük igénybe a fördőt, miért kell a rendes belépődíjai me«-fizetnünkt
Nagyon ajánlanám tehát a városi strandfürdő vezetőségének fi Óra után olcsóbb jegyeket kiadni (start-jegvet 22 f|llér\\ és !gv bizonvára tömegesen keresnék fel a kereskedők és iparosok a fürdőt és igy a város is több bevételhez jutna, mert nagyon v>k emberrel beszéltem, akik mind azt mondlák: •olyan rövid időre nem érdemes megfizetni a rendes belépődíjat..
Tbvábbá az is egy lehetetlen helyzet, hogy az öltözőben nincsen semmiféle világítás, ha a villany bevezetésére az idén nem kerAlne %or. legalább egy. petróleum lámpát kérünk, meri bizony ember a legnagyobb elővigyázatosság mellett is elcseréli a ruháját. Kéréseink szíves elintézését kérjük u várostól
Soraim közlését köszönve az esti fürdőzők nevében, vagyok a főszerkesztő urnák kész híve. tisztelettel: SehlesS Gyula.<
Sittelfcil unrak, bélgörcs, puffadtság, gyomortzédOlés, Izgalmi állapotok, szlvldegesség, félelemérzés, bódultiág és álUIAnos rosszullét esetén a természetes „Ferenc lóxset" keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkQI kiOrili, a vérkeringést elmozdítja s tartós megkónnyebbalésl szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a ferealóuel vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél telje* eredménnyel alkalmazzák.
Szflltt figyelmébe!
Erzsébet leányoltboa
(Stndlenhelm) SySr, AndrAssy ut 42 sz. Ideális otthon, gondos, vallásos nevelés, abeo\'Ut felügyelet, napi rendszeres konrepetál&s, Idegen nyelvű társalgás. Havi ellátási dl] 60 pengő,
mosái nélkül 50 pengő. 3172 Rlttar Erxaébat.
Az OTI-számlakövetelések és az ipartestület területi kibővítése
Nagykanizsa, augusztus 12 A nagykaninai ipartestület elöljárósága tegnap este tartotta augusztus havi ülését. Az elnöki lejelentések során Samu Lajos lejelentette. hogy az Il\'OSz elnök-\' leirt az ipartestülethez, és eszerint illetékes helyen mindent el köveinek, hogy Nagykanizsa nu-IÖbb mogkapfa az önálló OTI kerületet. Az ipartestület működési területének kibővítése tárgyában a kamara szükségesnek tartja a kövlkezö községeknek a nagykanizsai ipartestülethez való esatolifríl: Csapi. Zalainerenye. Zalasársaeg. Zala-szenljakab, Hajósa. Hocska, Bör-zönoe. ICsztoregnye, Filycháza. I\'üz-völgy, Oelse, Gelscszigcl, Iloinok-koinaroin, Hosszúvölgy. Kacorlak, Kiliinán, Kisrécse, Korpavár, Ma-gynrszerdahely, Magvarszcnliniklós Murakcrcszlur, Nagybakónak. Nagyrécse, Pölöskefő. Higyác, Sormás, Szépéinek. Újudvar. Zalauj-lak. Zalaszeutbalázs. A\'z elöljáróság ehhez még u szorosan vett somogyi sáv községe5\', is jelölte, a melyek idecsatotysál épp ezen községek lakósságái.ak érdekében t-.irl-ja szükségeinek. Igy Somogyszent-miklós, Zákány. Sand stb. Ivekkel a községekkel kicgészilw fel-küldik a jegyzékei a Kamarának. Frank és társainak az elöljárósági választás ellen beadott fellebbezésnek elutasítása megérkezett a testülethez. Kohn Samu ismeretes javaslatát a Kamara is magáévá tette, mely szerint a közs:óll liánokban olyan i/xirosmesler Is rSszt veh "s-seii, aki az OTI vagy közadókhal liátraléklHin van és számlájából kb. IC) százalék, nem p^dig az egész lillasték le. I£zl a javuslalot a kereskedelmi és iparkamara is Felvette tárgvsorába. Hakó I.ajos ber-leszállilási kérelmét az elöljáróság
a gazdasági bizottság elé utasította.. Kosztelitz Géza vendéglős szerződésének ügye valószínűleg u bíróság elé kerül. A Pannónia ilalmérési jogának revízió alá vételét kérik az illetékes tényezőktől.
Ujabb diplomáciai attak készül Németország ellen ?
Bécs, augusztus 12 Az Ausztriából kiutasított Hónig hírlapírónak beszéde a müncheni rádióban, amely ismét élesen támadta a Dollfuss-kormányt. Bécs-ben erős lenyomást keltett, mert ebien immár végk-ges biaonyllékál látják annak, hogy a Hitler-kormány változatlan, sőt ha lehet fokozott erővel folytatja a bécsi kormány megdöntésérc irányuló aknamunkáját. Az esti órákban híre terjedt annak, hogy a francia kormány nz angol kormánnyal egve-temben ismét erélyesen fellép Berlinben.
Ezt a hírt ózonban később sehonnan sem crősltetlék meg. Bécsbenielje.s Ta^ nácstalanság uralkodik lábban a tekin-letten, hogy a nagyhatalmak milyen
mértékben: és_uniljl\'i erfdntény-
nyel Igyekeznek majd megvédeni Ausztriát h hitlerista hullámmal szemben. Amilyen könnyebbülést okozott a tegnap esti hir az állítólag mcgismétlendö francia-angol demarsról, éppoly IWgV kedvetlenség támadt annak láttán, hogy a hir, legalább is egyelórr, alap-talannnak bizonyult.
VÁROSI MOZGÓ
hétfőn, augusztus 14. Csak egy naplgl
3 előadás B, 7 é» 9 órakor.
Mind a három előadás népszerű filléres olcsó helyárral, minden előadáson e napon 20-tAI BO fillérig 21 (eivoniios tomboló kacagás!
Kémikusok 21 felvonásos kacagóver&enye
4vil*gliirU kómikusi OHaPLIB BUSTER KEATON ZORO HUHU Mind a négyen egyszerre
A legkacagtatóbb nevető orkán 21 felvonásban!
ASPIRIN
TABLETTÁKON
h megvan a valódiság jel*:„ a
~ iyer4c«ra*«t.
Egy összegyűrt levél
Irta: BRA88ÁNYI QYULA
... A vasuti-«or sétányái-ól letértem a Sétákért hűvös fái alá, hogy egy félreeső padon elgyónyőrködjein a teljes pompájú nyár színes szé|>ségeibcn.
A j>ad összehajló virágos bokor melleit állott és a forró juliusi délutánon kevesen jártak a kavicsos utakon. Amikor megfordultam, hogy sétabotomat a pad karfájára akasszam, szemem a pad alatt egy összegyűri levélre lelt figyelmes önkéntelenül kotortam botommal lábaim elé az összegyúrt irást és érte hajolva, betűzni kezdtein| a ki-simított levelet.
Már a* első mondatokon tul megragadta figyelmemet a szomorúság forró szavaival teletűzdelt levél. Azt hiszem, nem leszek indiszkrét, ha ide iktatóm teljes egészében ezt a kis levelel. Hiszen csak keresztnevek vannak rajta ós sok-sok forró szó... Semmi más... íme a levélke:
»... Erzsikéi ... A hársak arany virágfüzéres lombjai között részegen járl a szellő. A lomb puha lendülésének egy-egy fáradt ingásá-ra gomolyogva szállolt, röpült az illat a hársak alatt sétáló szomorú emberek felé, akik nyitott ajakkal szívták szivükre a kábitóan édes levegői, a hársfaillatot. Az alkonyatba boruló ég sötéten hullámzó, kék vizein diadalmasan evezett már a ragyogó Vénus, ragyogása néha átcsillant a sugó-bugó fák sfirü boltozatán, amelyek alatt fáradt emberek hallgatták n várostól odaszüremlŐ rádió-zenét, a cigánymuzsika bánatos zokogását.
A fák alatt, az alkonyat barua fátylaiban, halkan zsongott a sétálók tömege. Néha egy-egy, asszonyi kacaj és csengettyűjének ezüstös csillingeléso surrant tova az illalterhos levegőben. Itt vártam én Magára .. Aki eligért nekem gyönyörű életéből egy félórát, bearanyozni az én szürkére kopott életemet ... Meri hiszen nem is akartam én Magától egyebet, mint lel-kembezárni kél rubintosan élő ajkának gyöngyöző kacagását, azt a drága muzsikát, amely a maga édes valójából s\'ugárzik ki arra a boldog halandóra, akii a sors a maga közelébe visz. Az a sors, amely engem sohasem kedvelt... Hiszen Maga nem jött cl. Vártam magára... Pedig tudhattam, hogy nem fog eljönni... Mégis eljöttem . Hiszen Magára várni is gyönyörűség... fö amig elsuhantak mellettem a csevegő emberek, amig lassan megtöltötte nehéz illataival a bűbájos este a lelkemet, amig mellettem éreztem elsodródni a leheletszerűen könnyű, asszonyi ru-
zalai közlöny
Ötven pengős büntetés az olcsó kamarai cipők miatt
1S3Ü. auguitui 13_
j,Ak illatit, ugy éreztem: megszakad a szivem. Sok-sok év előtt vert talán ilyen szomorú ütemnél a szivem- Ajkamon szinte zokogássá halmozódtak halk verése.i... A sze-nu\'jncn két forró, nehéz könnycsepp- Egy félreeső padra ültem, yjjova csak mosódva jutott cl a Időzök zsivaja, a rádió mélabús „öiái. Es itt a csöndben reám tört uz eszmélet józansága: Mit is aka-,ok?.- Amig diadalmas ifjúságom a lét küzdelem oltárán hamuvá hamvadt, amig szomorú arcomra reányomta fakó bélyegét a bus Elet, ajkamon hiába gyöngyözik ki-vánsággá a vágy bódító heve, a Nympha meg sem hallgatja nád-sípom forró vágyakozásait, hanem gazella-lábakon illan el a Zephinek könnyű szárnyain, s hiába csörtetők nyomába én, a bus Satyr, holdsugár köntösének nyomait csókoló ajkam a harmat illattától lesz csak részegebb... És én mégis vártam Magára ... Mert olyan gyönyörűséges volt az elképzelése i:;, hogy Maga eljön... Erre a kicsi padra majd egymás mellé ülünk és amig Magát az Este varázsa, a hársak részegitő párfőmje elandalítja, ón addig csöndesen putukzó szavak mámoros halk zenéjével beszélek Magának az Életről, amelynek forrósága az én szordinós szavaim nyomán suhan l»c a Maga melegen verő kicsi szivecskéjélw... Talán nem fájt volna nekem az a tudat sem, hogy amig én Magának az Élet1 gyönyörűségeiről hárfázom, Maga addig behunyt szemekkel valaki mással ábrándjai csodás kertjét rótta volna.., A Maga közel léte lecsendesítette volna az én lelkem szilaj hullámzását... Vártam Magára... Amikor az ut sziláit homokezüstjén könnyű léplek nesze muzsikált a fülembe: Hátha?!... Gerincemen borzongatóan futott keresztül nz ujabb csalódás hidege... Vártam Magára... Az égboltozat mélységesen sötét kékjét lassan felhŐfátylak mögül bágyadtan tört elő már a Vénus diadalmas tüze... A könnyű léptek neszéi erősebbek követték és a bokrok közt csillingelve áradt szél az ezüstkacaj: »Csitt... Csak nem gondolja, hogy itt... Maga bolond-csacsi... édes...« Vártam Magára . és sokáig ültem még azon a padon a két tenyereml>e hajlott lejjel, nehéz sziwel és mirv föleszméltem, egy közeli toronyóra halk kongással verte el a tizenegyei... Lassan megindultam huaaíclé, hogy holnap ismét eljöjjek, hogy holnap ismét várjak Magára... Hiába... László...
A kezem végig simított az összegyúrt íráson és valami együttérzés félével tettem zsobfre uz eldolíott levelet. A nap még magasan járt, a sétákért még tole volt >Játezó gyer-tnckekkul,< könyvekben lapozó/ csillogó szemű lányokkal, asszonyokkal és amikor kwwfelé indultain, •aemem önkéntelenül Ls keresni kezdte közöttük ^az Erzsikét, aki •alán kacagva gyűrte és dobta iaz a\'á a pad alá a I,ászló szomorú levéléi...
Nagykanizsa, augusztus 12 | Több izl>en foglalkoztunk a/. Al-sódunántulí Mezőgazdasági Kamara úgynevezett olcsó beszerzési akciójával, melynek egyik nagvon lelkes propagálója volt az orösz-tonyi körletben Krylonlcs János földbirtokos, aki gazdatársai közölt nagy szerelelt.!I végezd a misz-sziól és igyekezett a Kamara akcióját megkedveltetni és a kapott olcsó dolgokat, főleg cipőket minél szélesebb körben ellielyvzni.
Keglovics olyan lendülettel ve-telte magát az akcióba, hogy rohamosan fogytak a cipők és mindig ujabb és ujabb csomagokat kért, amit meg is kapott.
A szállító cég a Somogymegyei l.ábltelikészilök Szövetkezete azon-
ban sürgette az elszámolást, aminek Keglovics nem tudott eleget lenni, mert u kihelyezeti legtöbb áru után nem kapta még meg az érte járó összeget. Sikkasztás miatt feljelentették. Több izlten volt már ebben az ügvben a nagykanizsai törvényszék elölt tárgyalás, doité-Iclhozatulra\' nem került sor. Keglovics minden egyes alkalommal azzal védekezett, hogy még ő sem kapta meg a künlévőségeket és igy nem követhetett el Sikkasztást.
Ma volt a negyedik tárgyalás, amelyen azután a bíróság bűnösnek mondotta ki Keglovics Jánost sikkasztás vétségében, azonban a fennforgó körülményeket figyelem-In; véve mindössze 50 |>engő pénzbüntetésre ítélte.
a
f Ojmrutctír, *j4Mit»f.
/ \' r *MáíJ "Mf MlKJUY
í t^5iE9h ** O/rtKXVMu -
( . LJCfllIW mrU.M KÍÍAAOL 2> i-fj
VPlfe) l
Mozgószinház
F. P. f. nem válaizol
Az F. P. 1. egy gigantikus méretű uszó acélsziget, mely a/, óceáni légi-forgaloni biztosítására szolgál. Az ac*l-sziget ellen, amelyen repülőtér, inü-helyek, raktárak, rádióállomás, szállodák vannak, merénylőiét követnek el, hogy elsüllyesszék, amit azonban kétségbeesett eröfeszilések után az ntolsó pillanatban mégis sikerül megakadályozni. líp a fűm a géplechnika filmje és az impozáns miliő keretezi a markánsarcu német filmszínész, ,Han» Albcrs játékát. A szerelem, mint élénk színvonal Inrkilja az (érdekes és izgalmas mesél. Kz a film nem a prent^-mentáliznuis, hanem a szépítés nélküli emberi szerelem filmje. Azé az emberi szerelemé, amelynek tragikomikus megnyilvánulásai naponkint Játszódnak le a (szemünk elölt.
Kzzcl az érdekes és értékes filmmel nyllolla meg újra kapuit a kaniual mozi. A megnyitón szépszámú közönség élvezte végig az UFA filmvállalatnak ezt a ro#,v*>Kó alkotását, amelyre igen büszke lehet a német filmipar. (D)
Mozl-hirek
.Ma vasárnap 3, 5, 7 és 0 órakor műsoron tartja a Városi Mozgó a (világsikert aratott »F. P. I. asm válásnál...* elmü filmet, amelyet a kanizsai közönség tegnap esti bemutatón olyan tomboló lelkesedésül fogadott. A filmben szinte felülmúlhatatlan művészettel játszolt Han« Albers, ez ax univerzális mozlszblr, valamint a filmben szereplő összes művészek.
A mai, 3 órai előadás filléres hely. árakkal, a többi pedig az olcsó, Je-szállított helyárakkal fog megtartatni. A filléres helyárak 20-G0, a laszálli-tott uj helyárak pedig 30-90 fillérig terjednek.

Chaplin /Mister — Zoro-lUirti.
Hétfőn megint nagy napja lesz a kanizsai nevetni-szerető közönségnek. A filmvilág három legnagyobb nevette.
H« Budapestre jön,
cl ne mulama felkeresni
KESZEY VINCE
*t<a..ma|t ,, Rákócziul 44
01c«i Arak. Flgye>jne8 klszolg&láj.
befejeződött.
Az előrehaladott saison miatt nyári árukattovábbra is mélyen leszállított árban árusít
Fllmaxlnéazak gyermaksl a matrózok között Hollywoodi filmszínészek gyermekei előadást tartanak s -Ncvada* nevő amerikai hajó fedétettén. A matrózok az árbócokról gyönyörködnek a kedves látogatásban.
ZALAI KÖZLÖNY
_ Ne kísérletezzen ]
!/\' maradion a réq be.váU
FLY-TOX
ROVARIRTÓ
hanználntánáL
Mindenütt kapható |
tője fog a vásznon szerepelni s jgnzi művészetével meg fogja kacagtatni a nézőközönséget. Ezeket a .művészeket nem k\'het elég gyakran a moziban látni, mert mindannyiszor uj és uj jeleneteket észlel a mozi közönsége, ami aztán az ismert falrengctö kaea-gá.st kiváltja.
K három komikus-sztár filmjének az előadásai hétfőn délután 5 7—!• órakor tartatnak meg, még pedig filléres «•) elöadáitok helyáraival.
Ilén h dalok váron. Kedden dél után 3 órakor (lilére* hetyár«kkal 5.
•7 t) árakor pedig a rendes leszállított hetyárakkal kerül bemutatásra a mult szezon egyik legsikerültebb és legbájosabb filmje, melynek cime Itées a dalok városa." Ennek a Ilimnek főszereplője a csodaszép Char-lolte Susa, aki szépségével és művészetével az egész világot meghódította. •
A mozi igazgatósága különös gondot fonti tolt ■ nézőtér megfelelő mM-
l^ztetéwére. A szünclekben és uz előadások kőzött a ventillátor-berendezés íog működni ugy, tiogy a mozi néző-■terén a közönség egyáltalán m-m fogja érezni a tűrhetetlen kánikulát.
A szerkesztőség postájából
Sok csodalwgár érkezik na|>onta a szerkesztőség |x)stájál>an. Tessék például megmondani, mit akart az III következő .tudósítás* In-küldője közölni a nyilvánossággal. Nota-bene: sordijat nem kért az előttünk Ismeretlen .tudósító , csak azt kötötte ki, hogy az ujsógl>ól, amely Ihmi »cíkke« megjelenik, küldjünk neki két példányt. íme a >cikk:«
Mákhój és egy asszony
A legközelebbi faluban történt. A szomszéd lány kivitte a mákhéjat a közlekedési szekérulra. Ki-hordta a viz az utat. lieleöntözte a gödörbe útjavítás szempontjából és ö ugy látszik haragudott a mák-héjra, észrevette, nekiállt, söprüvel. Kosárral elhordta vissza a szomszéd funtusa fele. Azl hitte, hogy a szomszédnak bosszút áll, pedig nem, csak egy nagyot nevettek a szomszédok rajt.
többe
a ZALAI KÖZLÖSY,
ha bejtlenti nyaraló cúsét. A kiadóhivatal portómén-tesen küldi utána bármely 1 belföldi nyaralóhelyre.
A Pécsről toborzott utmunkások Ogye
Nagykanizsa, augusztus 12
Mint megírtuk, egy héttel ezelőtt 30 pécsi kötörő munkás érkezeti Kanizsára a jrnlini országút javítási munkálataihoz, ahol Zupányi Gyula a munkafelügvelő szerepét tölti be és annakidején ő végeztje a munkások toborzását. A pécsiek lozonban, mint is-meretes, nem álltuk munkába, mert különféle kifogásokat emeltek és a vége az teli, hogy a város költségén szállították ökel haza. Kiszállításuk előtt kijek-ntclték a |>éesiek, Iiogy azért távoznak, mert nincs elegendő munkájuk, sőt egy-két hétig várni.ik kell, amíg megérkezik a (kőanyag. A 3(1 pécsi nrunkás közül azonban 11 Kimaradt, és ezek ma is ott dolgoznak az útjavításnál.
Kissé furcsának találtuk, hogy ez a 11 ember nem ulazolt vissza n többiekkel, ezért illetékes helyen érdeklődtünk ennek oka felől. Informátorunk elmondta, hogy a munkások első dolga volt, amint Kanizsára érkeztek, hogy enni kértek annak ellenire, hogy még egy datab követ sem törtek. Azt követelték, bog}- álljon valaki jól értük valamelyik üzletben. Természetesen «vl a kívánságukul m-m teljesítették, meri amíg a munkásnak nincs legalább félnapi munkateljesítménye. addig nem áll jót érte a munkaadója. Informátorunk szerint nz a kifogás sem áll helyt, hogy nem lett Volna elegendő kőanyag. Azon a napon mintegy IUO köbméter kő volt az uj-népi állomáson, ahova uzóla sem érkezett uj szállítmány, meri a munkások, akik munkába álltak, még máig sem dolgozták fel ezt a mennyiséget. Annáik a 11 munkásnak, aki ittmaradt, volt néhány fillérje és egy "kis ennivalója, ugy hogy hajlandó volt munkába állani, különben js amint egy napot már dolgoztak, azonnal jótálllak értük és így kaptak hitelt is. Ez
a 11 eml>er hivatásos kőtörömunkás, ellentétben az eltávozottakkal, ukík kőzött pincér, pék, lakatos, szabó, cigány slh. volt.
Jelenleg mintegy 20 kőtörömunkás dolgozik az országúton. Ezek között vannak sümegiek, kanizsaiak, pécsiek, veszprémiek, sőt akad egy nógrádmi\'-gyei is. Erek, a kanizsaiak kivételével .szakmunkások és megkeresnek ii a pont a 2 3 pengői. A kőtörők ygy "köbméter kő fellóréséérl 2 |>engőt kapnak. Az egyik sümegi munkás megkeres napi 6 pengőt is.
Exot hu* halak, akvárlámok éa vízinövények. — Díszhalak 20 fillértől. — Akváriumok 2 pengőtől. Kívánatra árjegyzék OiaahaitanyBudapest, IV. ker. Petőfi Sándor-utca 2. V./l. Lift díjtalan.
Hirdetőink figyelmébe !
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráig ezombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadó-hivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
El ne mulassza megtekinteni feltűnő olcsó árakkal ellátott kirakatainkat.
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
1933. aufuttta. 13.
SPORTÉLET
Egy nagykanizsai kereske-delmlsta átúszta a Balatont
Nagykanizsa, augusztus 12 Nagykanizsai vizlsi>ortkörökhen régóla figyelnek ifj. Stamp/ Zsigmondra, a feLsőkereske<kdmi iskola III. évf. tanultára, ki eddig számtalan esetben tanújelét adta első-rendüségének. Megfelelő tréner keze alalt országos névre tehetne szert. A kanizsaiak elnevezték •kanizsai Bárány «-nak. £s méltán. Tegnap, a mindössze 17 éves diák Balatonmárián átúszta a Balatoni Balatongyőrök felé. A több mini I kilométeres vízi teljesítményt mindössze 2.10 óra alatt végezte egyetlen percnyi pihenés nélkül. A közönség lelkes óvációkban részesítette a nagyjövőjü ifjú vizí-sports-mannt. Most, amikor Nagykanizsán nagyszabású vizis|>ort-célokai tűztek ki maguk előtt, érdemes lenne ifj. Stampf Zsigmonddal e te-kintellxm komolyan foglalkozni.
Tisztelettel értesitem az újságolvasó közönséget, hogy laKáaomai Zrinyi Miklósutca 26. alól KAnisc&l-utca 20. fixám alá helyeztem. Tisztelettel Flsc^er Ignác az „Est" lapok bizományosa
Közgazdaság
Terménytönde
Buza tiszav. (uj) 77-ea 8 95—9-25, 78-u 9 05—9. tó, 79-ea 9* 15-9-45, tiO » M-25-9-55, dunánt. (uj) 77-ea 8\'55-875 78-as 8-65— 8ttt, í9-es 8-76~8», 80-aa 8-85-9-Oí, roza (uj) OCO-frOO. -Zab közép 740—5e, ótenger Uaiánlull 73Q-7-6 5.
Időjárás
(Éjtxakai rddlójtítntétl A ■•laaralé-«lal la«4*a«Jalaatl aata 10 érakar* A m«l«B oalkkaaéaa várható.
Szélirány: Reggel déli, délben délnyu-gatl, oete szeles.
Felhőut: Reggel, délben és este tiszta-
-A- sy-
Mindenki
olvas
Hírszolgálata gyors, pontot, megbízható
HrMtalt ai |{H] aefya oltana
1933. augutilut 13.
ZALAI KÖZLÖNY
napi hirik
napirend
AngURztu* 13, vasárnap
Bánul katolikus: Ipoly. Protestáns.: IpSJ!ur.s Ab hó 21.
Váróit muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön ti vasárnap délelőtt 10-től 12 éráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónip-bM-i Márta gyógyszertár Erzsébet tér 40 „. ta a kiskaniisal gyögyazertár.
OöilUrdő nyitva reggel 8 órától eate 6 óráig (bétlő, szerda, péntek délutáu, kedden egész n«p nőknek).
Augusztus 14, hétfft
Hóm. katolikus: Özséb. Protestáns : Özséb. l«.: Ab hé 22
Az országúton
Zörgőcsontu szekér vágtat . lovak felett pattog az os^or, feszült Inakkal rohannak, de versenyt fut vélük a i>or.
Az ut mentén fuldokló rák, koronájuk tépett, megrágott. |.epörkölt sárga rétszőnyeg... Nem látni sehol virágot.
Kígyózó ösvényen asszony, fáradt vállán csillog a kapa. Gémes kut előtte pásztor, szomjas tehenét itatja.
Száraz cserjés mögött kazlak ... zug, |M)fóg a cséj>elÖ motor, hegyekbe gyűl a buzaszem, s a szalmán — tarka tyúk kotor.
Harna domboldalon tanya, kéményéből kanyarog a füst. Izzó kemenoe, ma a föld s az églx>lt megolvadt ezüst.
Zörgöcsontu szekér vágtat, valaki utánunk kiáltott... Tüzet jKTinetez ránk a nap, felgyújtja még a világot!
Vajda Marietta.
(Személyi H«">k) Gróf BiHot Nándor Pozsonyitól Nagykanizsára érkezett és a láz-sím ki kastélyban tartózkodik. Krátky István dr. polgármester két napig hivatalos ügyben Budapesten tartózkodott.
(73-ös cscrV*««-ü»nel a )anv boreeról) A 75-ös cserkészcsapat 15-én •este 8 Órakor érkezik Gödöllőről Nagykanizsára. A hátizsákok tömve értékkel, élménnyel, cserkész-szeretetted, (különösen ezt csencsóltek) angol, indiai, sziám, svéd, finn, lengyel stb. testvérek üdvözletével. Azt is eláruljuk már most, hogy a 75-ös cserkész szolgálatkészségével és szereplésével jgve-kezett emelni határvárosunk tradicionális jó hírnevét. Az Ígérethez méltó, jó munkát végeztek. A hátizsákokban elrejtett sok-sok kincset később lógjuk bemutatni. Az igen t. szülőkkel köz-löm, hogy érkezésünk \'után gyermekeiket »»«m az Állomáson, hanem a j*>k Kári fiúiskolában vehetik át. D®á" I*->án parancsnok.
• Figyelmét a* kerülje el meglepő olcsó árakkai ellátott Schütz divatárunk női ruhakirakata.
(Gyümölcaöskertjében felakaw-magát) Az életből menekülők szomorú csa|>ala ismét eggyel szaporodott. HRer József 63 éves nagybakónaki gazda tegnap éjszaka kiment a gyümölcsösébe és egy almafára fclakasz-"tla magát. Beggel hoziátartozói holtan bukkantak rá. Hogy miért vált ""H az élettől, rejtély maradt, nem "atfyott hátra semmiféle levelet.
- Intézeti „ütő. mhaWhMtak é* •**!> sötétkék matróz ruha szövetek, választékban Schützné].
(Frontharcos bajtársainkat) órte-sitjük, hogy a folyó évi lll. és IV, negyedre szóló tagdijak Németh Jenő bajtársunknál a hivatalos órák alatt már fizethetők. Felkérjük bajtársainkat, hogy a mai viszonyokhoz képest is csekély összegű tagdijak és az eset-lejjes hátralékok befizetését tekintsék bajtársi kötelességüknek. Nyugtát csuk azon bajtársaknak küldünk, akik a személyes megjelenésben akadályozva vannak. A Vezetőség.
Nyári áruk szenzációs olcsón Singcr-nél.
(A Kerékpár Egy fel kerB inulal-
súga) A Nagykanizsai Kerékpár Egylet folyó hó 13-án, vasárnap tartja műsoros kerti mulatságát Magyar-utca 9. sz. alatti helyiségéin sport felszerelésének pótlására. Délután 3 órakor tekeverseny, három értékes díjjal. Este 8 órakor a •Gyürüs zsidót cimü vidám népszínmű kerül bemutatásra. Utána kórmagyar. Belépődíj 20 fillér. Szépségverseny 3 díjjal. Elsőrendű zene. Olcsó ételek és italok. Tánc reggelig.
Paplanok, riauell- és gyapjutak.irók nagy választékban Singeméi.
(Vasvlllába lépeti) Kecskés
19
Egy jó táncos,
jó jazz ... FRUTTI cukorka, »z a
lányok öröme. Tehát; ,
Tudod mit?
EgyUnk
j^f-tl
Gyártfa: STÜHMER FRIGYES R. T. BUDAPEST
(Majdnem ettemfHrtl a földtömw-lék egy kislányt) Majdnem végzetes szerencsétlenség történt szombaton délután Xalaszentbalázaon. Tóth József eipészmester udvarán. Tóth 4 éves kislánya kinn játszadozott az udvaron egy" gödörben, amelyből vályognak való földel ástak ki. A gödör beomlott, szerencsére azonban a kislány az utolsó pillanatban elugrott a rázuduló földtömeg elől, amely csak a jobblábét . , temette be és el is törte. A tn<«itÖk
György 28 éves zalaszentbalázsi föld- I beszállították a kanizsai kózkórházba műves tegnap a cséplőgépnél dolgo-
gozotl és munka közbpn a ballábával véletlenül belelépett tfgy vasvillába. Beszállították a kanizsai kózkófiiázba.
- Közeledik aa Iskolaév kezdete
Gyermekének Intéretl kelengyéjét legolcsóbban Schütznél szerezheti be.
Az őszi időszakra sok-sok uj cikket hozott létre a divat.
Anyagban, sxinben, mintában,
minden eddigit felülmúl a most beálló szezon.
Áraim,
— melyek mindig a legszolidabbak voltak —-az idén még fokozottabb meglepetést keltenek majd. tn
A közelgő iskolaszezonra való tekintettel az összes iskolai és Intézeti anyagokat leszállított áron árusitom.
Az őszi áruk nagyrésze már megérkezett és vételkényszer nélkül megtekinthetők
Kirschner Mór
divatáruházában.
ÉRTESÍTÉS!
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet ErzaAbet-tér 20. azám alá, volt Kisfalud! és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra Is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LlOHTaOHEISDL P*L
»l» vaskereskedő
Ingyen szálloda a „Zalai Kózlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekbe! igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ötkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják kl, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlöny a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani ós előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon át díjmentesen lakhalik a főváros egyik leffjobb-nevü szállodájában. Szoba-számláját t. i.. a » Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a > Zalai Közlöny «-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés Időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielegi-teni.
NGYEN
kapja •
Zalai Közlönyt
, jMhöcb**. ^
most «**
Gyapjú fürdőruhák, férfi és 1101
vasárnap délelőtt 7-tdl 10-ig i p o.QA
; .\'i csak egy napig CS3K r . ú
Fürsi Divat csarnok.
AMnete nincs,
a& most vegyen!
ZALAI KÖZLÖNY
1933 augutzlm 13
logilái éi aranyeres bántalmak,
gyomor- és bélxa varok, máj- éa lép-duzzadás, hát- és derékfájás ellen a
termécstladta „Ferenc Jóxiel" keserűvíz, naponkent többször bcvéve, hathatós segitaégel nyújt.
A nyár «« orvos fegyvertár*. Azt, hogy az éghajlatnak általában milyen jelentősége van az emberi éleiben, amerikai kulalók megfigyelése igazolja meggyőzően. Az ember minden civilizációja és kultúrája ellenére i». függvénye n "természetnek. a főidnek, a napnak, a levegőnek, l-.zzel a témakörtei foglalkozik Alfréd Goldsehvider dr. berlini cgyetemr tanár az UJ Idők inat .számában, limelldt a tudományos cikk mellett, szépirodalmi közlemények egész sora gazdagítja az Uj ldők-et. A kiadóhivatal Budapest, VI. ker, Andrássv-ut 16. bárkinek szívesen küld díjtalan \'nutalványy.ámot. .Vz Uj ldök előfizetési dija egy negyedéve ti pOagŐ 40 fillér, egyes «zám Ara f>0 fillér.
<** Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesült Qö zmalmok Részvénytársaságnál.
A gtidöUöl raerkéa*-p»mboreen,
a világ 53 nemzőiének vendégei kőzött — in int Az £u Újságom legújabb száma k§zli - természetesen megjelent Ali ttasa és hires pajtása a Kacsa Js. Ali basa a motornélkúli repülést mutatja be, amelyről képel és kitűnő vidám versbe*/, imolőt kőzól a magyar gjTrmekelc legkedveltebb1 lapjának Az fin Újságomnak e heti száma. Szívesen küld mutatványwámot a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut Kid-fizetési díj negvxxlévre 2 jMiiigö.
Ftflérea marakéko*. olcsón Singeméi.
Bél Infekciónál „IgmAnd* gyorsan segít, Mert pár óra alatt gyomr ot-belet tisztit.
♦♦♦♦
Mindhalálig a <-ime annak a *neg-.ragadóan szép Bibó Lajos-regénynek, melyuek ujabb folytatásul közli a magyar Ieányifjuság népszerű hetilapja a Magyar I.ányok c heti száma. Ez a szám is, mini mhiden eddigi, változatos és gazdag tartalommal jeleni meg. > Étihez a számhoz is csatolja a lap Üttliouunk elmü mellékletét. amely divatou, sporton, fényképezésen, francia nyelvleckén kivül egész csomó kiváló érdekei^égü cikkel kózól. Szívesen küld mulalványszámol .Budapest, VI., Andrássy-ul tik
- Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezésekéi rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamitmentesen Is szállítónk. Kopsteln bútoráruház, liorlhy Miklós-ut 4.
Kladfé a laptalajdones Közgazdasági Rt. OutMbarg Nyomda é» Délzalal Lapkiadó VAllalata Nagykanizsán. - felelős Idadó: Zalai Károly. Interurbán lelefon: Nagykanizsa 78. szátr
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
itiiitnliaiUttl tiléta ttlliiil
MENETRENDJE
«rvénytl 1933. «»|ui 15-101
IrwrttH*^*—MHawÉl,
i a tanyai maHBlrend
L.twij.\'ríl \\nt, 6 10 IUalt.li.lr. M 800 Nlfth..!i.ir*t 14 30 Ut^jir.trt. 15 4)
Boletta Tinón boletta rud Boletta jilnor Linóleum Vlasioi sinoi MbtfrMk

11 70 412" 13 20 1410
16 so
1700 l|0» IB"
JJS0
23«
Batrao félion
8íSnyegek
8jimyeg»«d6
Nyuságyyáüon
8abonaiiák
bialmaiiai
Jtaindnyájunk tulajdona a liget és az utca Tája é« virága. Ne engedjük puii/.itanl.
,. haaáhból fafa
prltott
valamint alaApondB blikk íi gyertyán h a a á b f a ardel tklanklnt a legolcidbb napi átban kapható
WELTNER
fa- írénkereikídönél
EiWAa-Ur S.Talafox M*
Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zsineg-félák
Hlrsoh és Szegő
1883 angutifa* 13.
KdktácoM !•»• öaaaaa árakat I w oloaáa alAruaitjuk. Armuth,
._3648
* B|Ct Owagaaáat, klttelést, javítást niankáialokat fehér ragastzal Jóiálláual vé geiStem. ____________________ 2976
Txi lámpás Philips rádió olcsón el-fé«lelfiietéire. Erdeklfidal lehet Sugáréi 18. házfelügyelőnél 3125
X»rash«4«l"slaUkat pótvizsgára ét nótéreltségire olcsón előkészítek: Flicher |>ál, Klrály-u. 2\'. 3103
Kassáéit lábbelit veszek és eladok. Kívánatra házhoz megyek : Fiacher, Királya. 21. 3102
Klrály-u- 37. alatt 3 szobás udvari lakAa vízvezetékkel november l-re kiadó. 3091
Herkules Straadfflruóben
papi fürdőjegy 20 fillér |
KétaaobAa udvari lakás azonnalra
viIY november l-re kiadó Zrínyi Miklósutca 20. 3090
Nowambar elteiért kétizobái emeleti utcai lakás Fő-ut 15. alatt kiadó. 3104
Értaaltáa. firtealtjük a mélyen tisztelt hőlgyközöaáéget, hogy dUaiaaa-toHMnkat augaaatiia 1-tSI Sugárul 14. aa. alá (Rozgonyi-utca sarok)
huly-.tüh át.
Teljee tisztelettel 3196 VAFdA-ROTYER
női reabó.
Szép bútorozott utcai szoba kiadó Sat. Imre herceg-utca 9. 3151
Szép rügy külflnbajáratu batorozott izoba 1—2 izemélynek azonnal kiadó Sz.
Imre herceg utca 4, ezelőtt Nádor u. 3163
Elvaaiatt aa Édentől a Sugtr-utlg egy piros rettkQI. Kéretik a kiadóhivatalban leadni. A pénzt a megtaláló megtarthatja. 3199
KétazrabAa előszobás vlzv«zetékes lakit kiadó Járni főherceg-u. 58-a. 47
Három uoba, fürdő- éa előszobái u), adómentes családi ház aladó. Qm a kiadóban. 3088
Két utcai szobát laké* azonnal kiadó Caeogery ut 56. 3064
Herkules Strandfflrdőben
Ivaiérmp délután 4 órai kerdettel I \'•mi- im »ól«-.ara.n> Ica.. I
Etnelell a ..jbo* moaern utcai lakás UaM. Cin ■ Udta. 3181
3 uobéi Mta, kladé SO-ntc 7.
november 1-én
3179
Szép 4 uobii l.ká. november 1-ére, tóp 2 iiobéa l.ká. azonnalri U kiadó. Mitbbel Ballhyény ulca 10. 3183
Egj kentei Uilet eaétl.g mii Ihletnek iionu.l kladé, ,gy k|„bb u gyotib udvari I.U, iionnil kladí Ko. ista tér 3, 3191
Vltl.n.éra él nagy hintaló eíadé. um ■ kiadóban. 3178
,..Ní,\'.mb" 4 laobáa laké.l ke-
S" (H\'iMiiobával) ■ várói bellertlletén. a® a kladóbin. 31SS
MlOnbeHtatu botoroioll uoka aion-"I kiadó Zrínyi Mlklóa-ute. 8. 3186
..í4*"*""!*" utcaT laké. malíékhelvlié {\'""\' november |.(re kladé. BJvebbel c\'"(bel tér 16 lUuerüilel. 3 (7
_____ZALAI KOZLOKT_
Átköltözéskor
VÍllaDyt\' csillárt
elektronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
EfagAiaa ktll6nbe|áratu uccal bútorozott azoba azonnal kiadó. Caengerl-ucca I. ajtó 4. Ugyanott tiszta libazsír kapható.
Horthy Miklós u. 43/c. számú házban két- esetleg háromszobái azép udvari lakán előszobával, vízvezetékkel, nagy terasszal, parkírozott udvarban november l-re kiadó. — Ugyanott különbejáratu bútorozott azoba azonnal kiadó. 3177
Oaaaaari.Ht 27/a tzému házban, ai elaő emeleten azép ömkomlortoa, erké-[)!n!xhír*m**obé* «•«"■»
kladé. Hlzmetter 31 e
Tropikál atraad« mailtartók
mindan aalnban kaphatók B. Bercze Magda fdzőteilonjában. Rozgonyt-ucca 6. szám. 3190
A r v a r ó a. Hétlön délután 5 órakor Eötvői-tér 32. tz. alatt bírói árverés letz. Arverét alá kUlOnléle bútorok, rádió itb. kerülnek. 3180
Világmárkás Doxa óra P 26-80
NapvádA zöld .«.mUv.„k BS llllérlAI.
1 pór 14 karátoa arany karlkacyQrQ 18 P
Ébresztő óra P 4-50 » • Kitűnő szemüveg fokkal P 1-70 Valódi alpaooa ewAkáazletak. Ékszerek, karórák. Zelis szemüvegek 2351 maalape olc.ó árban riablnek Plao-tér
\'•a*t r«c«pt alán Itgolctóbban kétxlt. Kadvaae fliatáal falUlalak.
HAaak, 5. 4 és d szobás magán hAaak. több nagyobb éa kls:bb jövedelmező bárháxok, amalataa ét Oxlat-háaak, vandAglAk. Birtok, kanizsai
határban 13 és 9 hold épületekkel, ka-niaaai járásban 17 hold b rtok épületekkel, Saabadbogyata 10, 8 ét 2 hold bitlok épülettel, LátAhagyan h, 3 és >/» hold birtok plnctjvel, feltzereléssel, axant-gyOrgywárl és bagolat hegyen 4, 3 Os 2 hold birtok pincékkel, K-tonarétan több kisebb ha* és telek, vlalmalom aomogyl nagyközségben uj házzal és 10 hold blatokkal [olcsó árban eladók. Bővebbet Diikita Mlkse ing. közvetítő Nagykanizsán, Szemere-u. 3. sz. 3184
Szemere-u. 3. sr. magáitháx és Rá-kóczi-u. 29. sz. bárhfh* julányot árban eladók. Bővebbet Szemere-u. 3 tz. 3175
MlelUns, különbejáratu .itcnl bidoro-W)tt szoba azonnal kiadó Cscngc/i-n\'tca 1., ajtó 4. Ugyanott tiszta lib.i-zsir eladó. \' ÍI18!)
Rlv-Aolyéscsapégy, uj és használt antógummi, olcsón kapható: Havas Deák-tér 15. 5197
Használt é-s uj kerékpár, valamint uj alkatrészek olcsó árban kaphatók: Havas, Deák-tér 15. 3108
Kiadó üzlethelyiség esetleg irodával, kis és nagyraklár, kocsiszín. Királyukul 32. 3195
Bagóién kisebb szóló, jókarban levő épülettel, szabad kézből eladó, ("im a kiadóhivatalban. 3191
Kézimunka üzlet eladó, vagy betársulható. Cim a kiadóban. 3193
HSsznáH ruhákat legmagasabb árban veszek. Meghívásra házhoz megyek. Hoffmann I. Király-utca 19. 3I!IÜ
A nagykanizsai kir. jár*«blrót*f, mint telekkönyvi hatóaAg.
4196\'tkv. 1933 az.
Árverési hirdetmény és árverési (eltételek.
Pál Jánoané Tóth Juli végrebajtatónak Satlii Qyörgy és neje Turkovics Márta végrehajtátt szenvedők ellen Indított végre-hajtáai ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. t -c. 144.. 146. és 147. §at ér-leimében elrendeli a végrehajtási arverétt 280 pengő 90 f. tőkekövetelés, 9 P 80 f. eddig megállapított per és végrehajtási éa az áiverés! kérvényért ezúttal megállapított 14 P költség, valamint a csatlakozottnak kimondott dr. Elek Mór 80 P + 330 P, Pelsenburg Arthur 10C0 P, dr. Oyulal Béla 180 P, továbbá a galamboki 1468. sz. tjkvben A I 1 4. a* és u. 0. 1302. tz. tjkvben A-f 1-8. roraz. alatt foglalt Ingatlanokra Berger Aladár 40 P éa a galamboki 13.-2. az. t|kvben A+l lO.toraz. alatt foglalt inga\'Unokra Bencze Józtefné Szabó Máiia 58 P 60 f., El«ő Magyar Altalános BizL rt 90 P64 f. tákeköveteléae ét járulékai behajlása végett, a nagykanizsai kir. Járátblrótág területén levő/ Oa-lambok községben fekvő a a
I. galambok! 14t>8. tz. tjkvben 2074. hrtz. alatt foglalt szántó a Kutl kert dülő-t>en Szalal Oyörgy nevén álló Ingatlanrá es 2073 h:sz. a. foglalt tzántóa KuU kert dűlőben Szalal Uyöryy nevén álló Ingatlanra együttesen 1286 P,
1513. hraz. a. foglalt szántó a III. közép dtllóben Szalal üyőrgy nevéa álló ingatlanra 387 P,
2310. hraz. a. foglait szántó a II Szarka dűlőben Szalal Oyörgy nevén álló Ingatlanra 240 P.
II. galamboki 1302. az. tjkvben 2552/b. 2. hraz. a. foglalt szóló s kaszáló a Felsőhegyen Turkovics Mária nevén álló ingatlanra 2531 P 50 t..
418. hrsz. a att foglalt azántó a Vadaürü dűlőben ugyanannak nevén álló Ingatlanra 3(5 P.
b86/a. hraz. a. falait rét a Belső rétben ugyanannak nevén álló Ingatlsnra 151 P,
6860. hrsz. a. foglalt rét a Belsó rétben ugyanannak nevén álló ingatlanra 53 P,
7JA. hrtz. a. foglalt rét a Belsó rétben ugyanannak nevén álló Ingatlanra 19) P,
805. hrat. a. foglalt azántó a felióho-mokl dtilóbeu ugyanannak nevén álló Ingatlanra 52! P.
2049 hrsz. a. foglalt száutó a tüskevári dűlőben ugyanannak nevén álló Ingatlanra 548 P.
2377. hrtz a. foglalt szántó«1,1. Szarka dűlőben ugyanannak nevén álló Ingatlanra 484 P,
2186 hrsz. a. foglalt szántó a klapiacei dűlőben ugyanannak nevén álló Ingatlanra
774 P.
2552/b. hrsz. a. foglalt szőlő, katzáló pincével a PeUöhegyen ugyinannak nevén álló ingatlanra 192 P kikiáltási árban, a 2552/b. 2,418., 686/t., 686/b. 805 és 2C4G. hrsz. ingatlanokra 123/tkv. 1933. sz. végzéssel ét 2\'52/o 1. hrtz. irgatlanra a 749J/lkv. !9 6. sz. végzéötel özv. Turko-vict Imréné Horváth Juli Javára bekebelezett haizonélvezetl tzolgalmi Jognak és 714., 2327. hrsz. Ingatlanokra 1543/tkv. 1927. az. végzéssel ugyanannak Javára bekebelezett klkötményf Jognak lenntartátá-val — de ha a 255//b. 1. hrsz. ingatlanért a szolgalmi |og fenntartásával az itt megelőző jelzálogos lethrk fedezetére ezennel megállapított I05£0 P be nem ígértet-nék, valamint a 714. és 2327. hrsz. ingatlanokért a klkötmenyl Jog fenntartásával az azt megelőző jelzálogot teher fedezetére
ezennel megállapított 5000 P be nem Igér-telnék, az árverés hatálytalanoá válik t az ingatlanok a tzolgalmi, illetve klkötoényt jog lenntartátá nélkül kerülnek árveréaalá, mégis a hirdetmény I pontjában irt Ingatlanok és a II. pontban Irt Ingatlanok
dr. Elek Mór 331 p tőke 1 jár. követesét lllettöen 16C0 P, 13960 P,
dr. Elek Mór 80 P lóké a Jár. követelését Illetően 2110 P, 13860 P,
Berger Aiadár kö/etelését illetően 2050 n 13300 P
\' \'dr. Oyulal BéU követelését illetően 2210\' ?, 44500 P,
Pál Jánoiné Tóth Juli követeléséi Illetően 2410 P, 16030 P,
Feltenburg Arthur követelését lUelően 14700 P,
Bencse Józselné követelését Illetően 14400 P,
Első M. Alt. BIzt. rt. követelését Illetően 16450 P megállapított legkisebb vételáron alul el nem adhatók azzal, hogy ha bármelyik hívatlan vételárából a megelőző Jelzálogot terhek ledezetel nyernének, a többi ingatlan azok levonása ulán lenn-maradó legkisebb vételáron, Illetve ha ez kisebb, a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adható.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Galambok községházánál megtartására 1933. évi augusztns hó 31. napjának d. a.. 10 éráját tüzl kt él az árverési teltételeket az 1881 :IX. t.-c. 150. ft-a alapján a következőkben állapítja meg:
1. At árverés alá eső Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál, illetve a meg-Állapított legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (I90S:XLI. t-c
^Az^árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltást ár HN/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX- t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal azámltott óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírói. (1881 : LX t.-c 147., 150., 17a §§., 1908 :XU tc. 21. 8.)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az Általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ktegéizltenl. (1908: XLI. 25 §.)
Nagykanlzaa, 1933. évi május hó i/, Dr. Bentzlk 1. k. kir. Jblió.
A kiadmány hiteléül : Mlkó t. k.
3151 ffltbst
Növendék állatoknál a csontképződést előtegltl, hízóknál étvágygerjeaztőleg hat. Megakadályozza a lesántulást.
2 Ic-os, 5 kg.-ot ét 50 kg -os eredeti gyár! csomagolásban.
(Minden csomag éa taák a gyár plorabájával van ellátva).
ORSZÁG IÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Erziébet-lér 10.
(A bíróiig) palota melleit)
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyetem-utca 5.
(A Belváros központjában).
60 éve a fővárosi és vidéki uri középosztály találkozóhelye. — 100 modern kényelmes szobit. Az étterem és kávéházban cigányzene.
Leszállított áraki Az Erzeébet-pince a főváros legszebb sörOzöfd. Déli vh.útról 14-ca (vagy 44 éi 7S-0BJ villamos.
„ Szabó Imre tulajdonos.
ZALAI KÖZLÖNY_1933. sugusitui 13.
BÚTORT
szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért
csakis = r

vásárolhat.
Nagykanizsa Sopron Szombathely BékétosaVa
Horthy Miklós ut
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerok, fotelok, hálók, ebédlúk és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételekI Díjtalan szállítási
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17186/1933.
MMftiHt
Horthy Miklós városi közkórház tatarozási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi augusztus hó 22-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A klirási müvelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 7%.
Dr. Krátky István s. k.
Jire_polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16.102/1933]
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogbahelyezett és lejáratig ki nem váltott zálogtárgyak 1933. évi augusztus hó 18-án délutíu 4 órai Kezdettel az Intézet Erzsébet-tér 16. szám alatti helyiségében elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1933. évi iulius . hó 29-én. D . . \\ jk _ Polgármester.
Budapesten szálljunk a
METROPOL
RákAoxl-ut 58.
180 kényelmei izoba, hideg-meleg tolyóvlz-"lefonnál, eleUromoa fényjelzéiekliel. Palinál h I r fi, kiváló konyha. C^inymuzelke. virágoskert.
Sieti 4 T.\'J.e p«alé s MM.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16699/1933. sz. -----
FAELADÁSI HIRDETMÉNY
A v. képviselőtestület 9616/1983. sz. véghaUroiata értelmében hivatalos órákon belül a város! erdőhlvalalnál készpénz-fizetés ellenében bárki, közszolgálatban állók pedig a rendelési kövelö hónjp elsejétől kezdődő 6 havi kamstmenles résilelflzelés melleit házhoz srállllva gyertyánhasábfát 40 pengőért
bükkhasáhtát cierhasábfít
40 40
gyertyándorongol 36 pengőért Ddkkdorongot 35 cserdorongol 35 „ kis tételben Is (legalább 1/2 ölenként) bes\'zerezhelnek. Nagykanizsa, 1933. auguszlus 5-én
tolgyhasábfát 35 pengőért
nylrbasábfát 33
egyéb hasábfái 31
tölgydorongot 33 pengőért
nylrdorongot 29 .
egyéb dorongol 25 ,
Polgármester.
■aeykanlzaaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Bndapast, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEXtST. Szobáink árát mérsékeltük. E lap.a hivitkozók 20°/i>.engedményl kaprwk. Központi fuiés, lolyó hidtg-meleg víz, lift, teleionos szobák. Teljes kondort. A jzállodábsr, \'Iterem. kávéház és amerlcan bar
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16489—1933.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező Kölcsey-u. 15. sz. házban f. évi november hó 1-én megürülő 3 szobás lakást f. évi auguszlus hó 17-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1933. augusztus & 8"á"\' Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17334-1933.
VerseQytárpyalási lirftlfe.
Az Erzsébet tér 1 bz. alatti udvari lakóépület átalakításával kapcsolatos különféle munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekixm megadott címzéssel f. évi augusztus hó 21-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírást"művelet hétköznapokon d. e. 10 -12 óra közölt a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 12-én.
Polgármester.
N/ocnatoö a UptuUJdonoo K^azdaaátf R.-T. Outwberg Nyomda ét Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykaaiuto. Uralta üzletvezető: Zalai Károlyi
73. tvttlyam 184. uám
Nigykulzu, 1988. augusztus 15, kedd
Ar. 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Iseikentóség éi kiadóhivatal; Fönt 5. uám Meg|e1enlk mlndeh reggel, héttő kivitelével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
f.lóflxetétl áii: egy bóca S peng* «0 Miié* Sterkeutóségi éi kiadóhivatal! tekfon: 78. aa
Kanizsai hármas klslflkör
Irta: Dr. MBZŐ FBRENC
II.
Messze Kanizsától ezrével járjuk az élei göröngyös utalt, ezrével vagyunk, akiket erős lelki kapcsolatok fűznek ide. Valahányszor hazajövünk elpihent kedveseink slrdomhjához, hazalátogatunk egy-egy édesanyái, egy-egy kedves baráti szóra, tníndannylsBor Ixridu-jian látjuk, s talán jobban ész-rcvesszfik, mint akik itt harcolnak az- élettel, az életért — hogy a sok aj-haj, a sokszínű gondok ellenére ls, mennyire igyekszik talpraállni n trianoni viiiarvillámtól földre sújtott Kanizsa. A világrengés után hamarosan megteremtette zeneiskoláját és ezzel nlkalinat ad az ifjúságnak, hogy a zenei műveltségnek könnyűszerrel részesévé válhassék. Talpraállilotta Irodalmi és Művészeti Kórét, ugy hogy már u vár rós, sőt a megye határain tul is felfigyelnék tevékenységére, elterjesztette. általánossá tette a dalklil-lurát, vízvezetéket épített, az úttestről levetette régi, ráncos, lyukas ruháját és korszerű, simára vasalt aszfaltruhába öltöztette. Uj sporttelepet létesített, kibővítette kórházát. uj utcákat nyitóit, templomot emel a református hívőknek,előbb ideiglenesen, most pedig —■ ugy-látszik Immár véglegesen megoldotta a felsőbb leányoktatás év-lizedek óta vajúdó kérdését, nemes elhatározással életlehetőséget nyújtott az ország egyik legrégibb és legkiválóbb szakiskolájának, a felsőkereskedelminek, virágdin parkjaival, tarka útszegélyeivel, színpompás külsőbe varázsolta az ódon falakat, a harctereken megdicsőült 1300 hős-hrtlott sírköve., a honvéd kősók szobra, a templomok falábú illesztett emléktáblák, a minap kitűzött Országzászló, a készülő-18-as hősi emlék, mind-mind beszédes bizonyítéka, hogy a világháborúban szerzett érdemek, errefelé méltánylásra találnak, hogy a nemzeti érzés mélyen a lelkében él itt vezetőnek, polgárnak egyaránt.
Végére hagytuk a legújabb, kétségtelenül a legnagyobb- alkotást, a Városi uszodá-t. Kanizsa polgárságának országosan ismert magas műveltségével rikitó ellentétben volt, hogy a fürdőügy kérdésével még a IW> esztendők idején sem igen foglalkoztak Néhány éve hallottan) egyik kedves, a helyi viszonyokkal ugyancsak ismerős barátomtól. hogy Kanizsán nincsen 200 |&kás sem, amelynek fürdőszoltója lenne.. Nyaranta vasárnaponként tömött vonatok vitték a |áms apraját, nagyját, hogy néhány órát Indokolhasson a Magyar 1 e»R<r habjaibah. Az ilyen" kirándulás különösen a többtagú családokra csinos kiadással járt s. ^adásul, amire alkonyattájban visszaérkeztek, a zsúfolt vonaton mindenkit kiveri a verejték, az izzadtság. Mindebből látnjivaló/hogy
a Városi uszoda, vagy ha ugytelszlk strandfürdő megteremtése vi-lathatatlan közszükséglet volt. Nem kenyerem a hiwlgés, a talpnyalás, de ha annak veszi valaki, akkor Ls megmondom, hogy Králky polgármester ezzel az alkotásával a város fejlesztése terén korszakalkotó munkát végzett. Az a nyüzsgő, zsl-Ixmgó, hancúrozó, vigadozó tömeg, amely napról-napra ellepi az uszo-
dái, hálás TOereteltel emlegeti a polgármester nevét és méltán, mert az uj Intézmény nemcsak a közegészségügyet, nemcsak az üdülést, a szórakozást szolgálja pompásan, de az fiden-Hgct határán járó külsejével a városnak, de nem mondok nagyol: csonka hazánknak is egyik leggyönyörűbb alkotása.
Kanizsának nem kell pirulni, ha a második kistükörbe tekint...
Nincsenek ellentétek Zalamegye főispánja és alispánfa között
Zalaegerszeg, augusztus 11
(A » Zalai Közlöny« tudósIIójának telejonjelmlése ) Zalavármegye kisgyűlés Gyömörey György főispán elnöklétével igen kevéssé látogatott kánikulai ülést tartott hétfőn délelölt. jobbára apró-cseprő községi ügyekkel a tárgysoron.
Utána a közigazgatási bizottságnak volt ülése. Napirend előtt Gyö-mőrey főispán szólalt fel nagy érdeklődés közepette. Utalt arra a vármegy eszerte terjengő hírre, hogy kőzte és az alispán közt ellentétek merültek fel. Megállapította, hogy ilyen ellentétek sem a jelenben, sem n múltban nem voltak, I.ehet folytatta — hogy az alispán urnák az enyémlől eltérő a politikai felfogása, de ez csak elmélet Ik\'ji van igy. mert a iHírm ?-gye ügyeinek u\'.telélwn ezt soha kifejezésr•: nem juttatta. Aki tehát az alispán személyét akarja felhasználni arra. hogy ellentéte-
ket szitson és ezzel megzavarja a kívánatos harmóniát, az rossz szolgálatot tesz ugy az alispánnak, mini a vármegyének. Ezután kitért a főispán arra. hogy az egyik zalaegerszegi újság kritizálta \'az alispán i>oIltikai magatartását. Véleménye szerint ax al\'.t}>ánl t-m egyéni becsületében, sem hivatali tekintélyében sérelem nem érte. Ha ez történt volna, akkor megtalálta v^olna a formát, hogy azt a főispáni székből megfelelő módon visszautasítsa. Megjegyezte, hogy az alispánnak bizalmi nyilatkozatokra nincs szüksége, mert őt a közbizalom emelte az alispáni méltóságra és ez a bitalom nem rend ült meg. Annak a reményének adott végül kifejezési, hogy eme nyilatkozat után ez a sajnálatos ügy végre nyugvópontra kerül.
A szak-jelentések beterjesztése után az ülés végétért.
A németek vezetnek a nagy vízi-tornán
Budapest, augusztus M A német—magyar úszóverseny első napján 12:12 a pontarány. Hétfőn délután bonyolították le az líWXb m úszóversenyt amelyet ()eitrrs nyert (21.29.6 mp> Gyójn elölt (21.19.8 mp). A kaposvári Lengyel nem indult. A pontverseny jelenlegi állása 15:13 Németország javára. Magyarország 1933 évi
uszóbajnoksága: 1 Gyójn (UTE),
2. Wiinmer (Touring Club, Wien),
3. Pábok (MTK). 3x100 m ifjúsági melluszó-Nlaféta: 1 MTK. 2. MAC. 3. MUE. Magvarország 1933 évi 2(X) m-es hölgy gyorsúszó bajnokság: 1. Tóth Ilonka (MUE), 2. Csányl Boriska (FTE), 3. Plolz-r Lolti (Sopron). 3x UK) m-es vegyes staféta: MTK, UTE-b, UTE-a.
Mi lesz az adóbuza-rendeletben ?
Mudupcst, augusztus 14 A rendelel, amely az adóhátralékoknak terménvekben való lerovása tárgyában intézkedik, ehéten a minisztertanács elé körül és még e héten megjelenik. A rendelet a következőket tartalmazza :
Ilu az adóhátralékos gazda az 1933 évre előirt adói! ez év végéig teljesen kifizeti, a* adóhátralék törlesztésére beszállított btiza vagy rozs ulán a napi áron felül külön térítésben is részesül. Ez a térítés azoknál, akik 1933 végéig az 1932 végén fennállt hátralékuknak legalább ."><) százalékát kiegyenlítik, a terményeklH\'n lerótt adóhátralék
ősszegének 10o/o-a, akik az egészet kiegyenlítették, azoknak 20®/o. Az 1932 év végén fennálló adóhátralékokat lehet csak búzában vagy rozsban leróni. Az elszámolás mindig a napi áron történik ós a bo-lcttál Ls a gazda javára számítják fel.
Időjárás
(Éjszakai rddtójtltnHt) A fial lntttxat|alantl aata 10érakar* Malag IdA várhat*.
Szélirány : Reggel és délben északnyugati, este északi.
Fethözetr Reggel, \' délbon és este tiszta.
Idegenek közt
a jamboreen
A jamborce ideje alatt Besten egy leányotthonban laktam, amely különben egyetemi hallgatónők otthona. Megfordultuk itt külföldiek ls. A külföldieket az eml>cr mindig figyelő szemmel nézi, külónó sen most, hogy [vulilikai helyzetünk folytán, hol jóburátot, hol ellenséget vélünk egy-egy külfö.di-ben fölfedezni.
Tény, hogy nem volt az utóbbi években annyi idegen Pesten, mint hiost a Nagytábor idején. •Jamborce • - kiáltja felénk mindenfelé az ismerős plakát s amerre megyünk, Gellérthegyen, Halászbástyán, dunaparii korzón, ligetben, Szigeten, uton-utfélen frau.-ia, angol, német, lengyel szavak ütik meg fülünket.
A ml Otthonunk is tele volt, minden szoba foglalt. Egyik szomszédom grázi tanítónő, fiatal leány. A kedvesnővér megkér, hogy cl>éd alatt üljek a kis grázi mellé és beszélgessek vele németül, mert nagyon elhagyottnak érzi magát. Melléje ültem és csakhamar megtudtam, hogy van náluk most a szün-klőben egy magyar fiu, német szóra ment ki, igen szívesen látják és annak fivére is cserkész, levelet visz ki neki a cserkésztáborba.
Másnap találkoztunk, harmadnap elragadtatva beszélt Budapest szépségeiről, negyedik napon pedig igy nyilatkozott:
Gott... sind die Ungarn lieb! IJnscre Deutschen sind sleif und trocken, ich hab\' sie garnicht be-sucht
Na tessék!... 1 )
csillogó szemmel mulatta az apró ajándékokat, amiket magyar cserkészektől kapott.
lengyelekkel ls volt találkozásom az intézetben.
Egyszer volt szerencsém egy egész csoport lengyel cserkésszel ós a szülőkkel együtt ebédelni, érdekes. hogy a szülők egy nagy szállóban laktak és ide jártak étkezni a kedvesnővérekhez. Amint ebédelünk, egy németül is beszélő lengyel cserkész volt a szomszédom Kérdeztem, hogy tetszik neki Budapest?
— Szép, nagyon szép — felelte, — de igen drága.
— Mi olyan drága? — kérdezem, de nem ért rá felelni; mert abban a pillanatban beléj>etl egy lengyel hölgy nagy csomaggal és a mellettem ülő másik hölgynek mutatta a különféle selyem hol mi* kat, nagy dicsekedve, hogy olcsóbban vásárolta, mint odahaza Lengyelországban. Az én cserkéoz-szomszédom elpirult és nem besz. il többet drágaságról.
Politikáról persze nem. Ixszél-tünk, nem is lett volna helyénvaló a cserkészet ideje alatt. .Meg most ők politikailag a kisantanthoz húznak, bár érzelmileg sok század é<k*-l*iN emléke boezánk fűzi őket
Politikáról csak egy lánnyal be-
ZALAI KÖZLÖNY
szélgettem, <le azt is ő kezdte
Szép olasz leány voll. Magas, karcsú. Az intézetén lakolt s a mint ott látott engem a lolyosón vasalni, oda jött s megszólított: Hitte, sind Sie eine Ungarin? Ja — feleltem, mi is leélnék
más.
0 is szerelne vasalni, de nem tudja hol, hogyan, m<(rl a személy-zet csak magyarul beszél. Hát szi-vesen segítettem neki a dolgot ie-Ixmyolitani. Aztán a kis olaszludá-sommal próbálkoztam, ugy hogy s/é|>en összebarátkoztunk.
Egyszer vulahová útlevél ügyben messzebb elkulauzollam és akkor azt kérdezte tőlem, miért va-uvok olyan szives hozzá?
Miért? — feleltem. - Először az olaszok, ugy tudom, jóbarátaink, másodszor ön vendégünk, tehát illő, liogy segítségére legyek.
Erre ő l>e lém karolt és elkezdte magyarázni, hogy az olaszok minden alkalmat használnak fel arra, hogy az olasz-magyar kapcsolatot mélyítsék. 0 egyetemi hallgatónő. Az édesapja egyetemi tanár. Az iskolákban, az egyetemeken sok előadást tartanak erről a kérdésről, sőt iskolai dolgozatokat is Írnak róla.
Azután azt fejtegette, hogy az olaszok barátsága sokat érő, de mégis rettenetes az, hogy mint egy gyürü vesz körül minket a kisantant és Ő nem is tudja, hogy hogyan és miként lehet rajtunk segíteni.
£n meg azt feleltem rá, hogy Isten segítségével valahogy majd csak lesz, majd elintézik náluuk-nál okosabb emberek.
Másnap árulkodni jöttek a szép Hittára. Hogy este együtt vacsorázott a lengyelekkel, nem vette észre, hogy egyik magvar Icányegye-iemista is olt volt, amikor kijelen-tclte, hogy: »Bécs szebb, mint Budapest*.
Ebből azt következtették a magvar részen, hogy Rítta nem huz a magyarokhoz.
A szivekbe nem látni és egyelőre nem tudjuk inegilélni, hogy a jani-érce ideje alatt kimutatott igaz magyar szeretetünk, sziveslátásunk, készségünk uj barátol szerzett-e nekünk. Ellenséget semmiesetre sem.
Majd a jövő megmutatja, hegért kicsi mag, amelyet most elve-teltünk u népbarátkozás terén, terebélyes fává nő-e az idők folyamán, ós hoz-e gyümólesöl Magyarországnak?
11 üli Cecilla.
1988 augmihu 15
Halálra gázolta Bécsben egy teherautó báró gelsei Guttmann Lászlót
Bécs, augusztusi! A bécsi Scéllengasseban egy teherautó elütötte szombaton délután báró gelsei Guttmann Lászlói. Guttmann bárót a mentők Szállították kórházba, majd onnan átvitték a LŐw-szanató-riumba. Sérülései nagyon súlyosak voltak, az orvosok nem "tudlak sejteni, a beteg még a délután folyamán meghalt Guttmann László 78 esztendős volt, Nagy földbirtokok tulajdonosa Magvitr-országou, Csehszlovákiában és Jugoszláviában. Maga vezette hatalmas fa-üzleteit.
Nagykanizsa, augusztus 14 A na|>ila|K)k híradása szerint báró Gultmaiui László, az 18!X)-bcn elhunyt üullüMuui Simon Henrik nagykanizsai nagykereskedőnek és nagy-i|>anosiiuk utolsó sarja Bécsben, szombaton végzetes autóbalesetnek esett áldozatul. Vele az egykor világhírű (iuttmann-cég megalapítójának utolsó gyermeke sirba szálll.
Az öreg Guttmann S. H.-nak I Tia és I leánya Voll, akik közül csak a 78 éves László maradi életben. Nem
valószínű, hogy a helybeli Guttmann-\' család sírboltjába helyezzék őrök nvu-gakimra, mert az elhunyt nem tartóit fenn szorosabb kapcsolatot Szülővárosával, ahol tanulmányait is végezte és atyja üzlelél>en sokáig tevékenykedett. De mikor a Guttmann ház a bcliscci ipartelepet megszerezte és közjxinti irodáját Bécsbe helyezte át, László báró is ott teleped-tt le, de megmaradt magyar állampolgárnak, megvette a jelenleg is tulajdonában lévő xalabéri birtokot, ahol családjával rendesen nyaralni szokott. Felesége Klein per-belei nagybirtokosnak voll a lcányta. A házasságéi egy íiu és kél leány szüleiéit. A fiu. Géza, a lövészárokban ellenséges golyó által lelte halálát. Az idősebb leánya aradi dr. Neumann Károlynak, a fiatalabb Czuczká József nagyiparosnak felesége.
Guttmann László jelentékeny tevékenységet fejtett ki az ipar és mezőgazdaság terén és az öreg urnák halálos balesete nemcsak (Bécsén és Budapesten, de Nagykauizsán is őszinte részvétet keltett. vb.
Internálással és kivégzésekkel fog védekezni Ansztrla a német propaganda ellen
Budupest, augusztus 14 Biztosra veszik, liogy a németek osztrákellenes propaganda akciója a Né|>szővctség szepteméri ülésszaka elé kerül. Eey közbiztonsági miniszter tegnap nagy észédet mondott Salzburgban, ahol igen
komolyan kijelentette, hogyha Németország nem hagy fel a propagandával, akkor róvklesen Ausztriában is évezetik a koncentrációs táérok és a politikai halálos ítéletek rendszerét.
Ahol Savanyu Jóska, Nick Gusztáv, a dánosi cigányok várták a szabadulásukat...
Látogatás az ötszáz esztendős illavai fegyházban — ftkik még a fegyenceket is irigyelik — Hogyan lett a trinitarius barátok klastromából Európa legszigorúbb fegyintézete — Hires bűnösök celláiban
Illava, 1933. auguszlus.
(Copyright). ...illava...
Egykoron nagy forgalmú váras a Vág pariján, ma község: kétezernél alig több lakossal. Kukorica, árpa, rozs, helyenként buza terein meg a kórny ül fekvő -hegyek zöld oldalain, a sebesen kanyargó Vág narlján |>edig komoran és némán áll Kinizsi Pál egykori várkastélya. Három méteres falak szaludnak köré és ha nyikorogva kinyilik a kapu, darócruháé öltözött fegyenoek szomorú serege ci|>cli a fényesre lakkozott szekrényekkel,
íróasztalokkal megrakott szekeret. Elől is, bálul is szuronyos börtön-őrök kísérik a néma menetet.
... Olszáz esztendős a vár és kereken hetvenöt esztendő ótu olyan fegyencekel tartanak itt távol a szuéd emérek világától, akiket valóban csak egy hajszál választott el az akasztófától. Azokra, akik lllavára kerültek, azt mondták az Alvilágén, hogy: vmAzsás emberek«. A ékeévekén lllavára csak olyan bűnöző került, akire legalább lizesztendei fegyházat róttak ki a biróságok. A legtöbbje azon-
Auté-hQtők t«m«töj« Amerikában,
ban életfogytiglani büntetést kapott.
Tízezer fegyeno hetvenöt 4v alatt
Nyolcszáz férőhely van az Illavai fegyházén, de jelenleg csak mintegy négyszáz fegyencet tartanak benne. A szomszédos Lipólvár nagy konkurren-ciát csinál, ott nagyobb is a Voifgalom. Voltak idők, amikor Illava cmegtelL volt. Mondja u értönigazgató:
— Az egykori váréi a régi osztrák kormány 1858-én, léhát élvcnöt esztendővel czelőtl csinált fegyintézetei, « kiegyezéskor, 1807-én aztán a m agy .ír iflMságügyminiszterium Vette At a flejfct. \'házat. A hetvenöt iesztendő alatt tízezer fegyenc nyert itt elélyezést. Az anyag keveset cserélődött, hiszen az, a"ki ide kerüli, legalább i9 tiz esztendőt töltött a cellában.
Háiom emeletes a fegyház, mind a három emeleten és a földszinten Is cellák vannak. De még a píucéén is. Ide a renitens fegyencek kerülnek, azok, akiket szökésen értek, vagy véle-»iek a fegyház fegyelmi szaélyai ellen. Korrekciónak nevezik a pincei részt, az ablaktalan, szük cellákban vigasztalan a rab é\'et«. Egyebekén a cellák négy méter ésszuak/ Irét méter szélesek, pad, nappal asztalnak ésználhaló lóca, keskeny deszkalap a legszükségesebb cók-mók számára : ez minden felszerelése a zárkának. Az ajtókon k-a-keny kémlelő nyílás és a bosszú folyó-sókon, mint végtelen sorok szaladnak ésszában a érna, vastag zárakkal ékes, keskeny ajtók. És a folyosó kő-padlóján egy hangúan hallatszik a bór- 1 tönőrők csizmájának koppanása. »\'
A folyosók sarkában fészket rak a i fecske és most tanítja röpülni a gyere- j keit. Vidáman csicsereg és éldogan 1 röppen a napsugár felé. A konyha felől pedig szürkeruhás fegyencek kígyózó . sora pléh-sujkábau mosl ézza ax ebédet..
Az illavai fegyház primadonnái
Valamikor megvasalva vigyáztak itt a raékra, a modern igazságszolgáltatás már sokkal humánusabb. Most már szabadon járnak azok, akiket a biróságok ítéletei méltatlannak ítélnek arra, hogy a Szuéd eknérekJ társadalmában töltsék el esztendeiket. A fegyház életéosztása szigorúnak se mondható. Hajnalén liatkor kelnek a fegyenoek és munkaidejük mindössze nyolc óra, délelőtt és délután egyformán négy órát töltenek el a külőnéző műhelyekén- Ma már nincsenek is »primadonnák» a fegyházén. Bezzeg másként volt régen. Esemény volt lllaván, ha egy-egy »hires emér« megérkezett. A régiek közül innen vitték el Pozsony é akasztani Pittelyt, Bere-czet és tyangát, Majláth gróf országbíró kegyetlen gyilkosait. Akasztás különben mindössze egyszer voll lllaván, a hetvenes évek elején, amikor Ilosta Pétert, a maga korának lűres rablógyilkosát a fegyliáz udvarán kötötte fel Koza-rek mester.
A éke idejének hires bűnözőire sokan emlékszenek még. Arányi Zsigmond <lr. királyi tanácsos, trencsónteplicl fürdőorvos nncséll nekem, amikor sok-sok esztendővel ezelőtt levizitelt az illavai fegyház-igazgatónál, látott a konyháén egy jámborképü, szemüveges, sovány raél, amint hosszú késsel a hust Iranzsiiozla. Savanyu Jóska volt, a rettegett bakonyi betyár. Harminc esztendőt töltött lllaván A legtöbb jóm aga viseletű fegyenc utolsó esztendeit a konyhában tölti. Itt dolgqzott Eekete gyógyszerész is, aki a barátnőjét gyilkolta meg és a konyháé került Nick Gusztáv, Mágnás Elza gyilkosa. Sokan emlékeznek még a dánosi cigányokra. Huszonöt esztendővel ez-filQljt kisérték őket ide, tuáiuszerin^
1838. augusztus 15
ZALAI KOZLONT
nyolcat. Balog Tuta Péter, Lakatos Parno János meg a Kolompár Feri voltak a vezéreik. A legtöbbje magával hozott tfldŐvéazben halt meg Kolompár "Ferit azonban egy fegyenclázadás (alkalmától 1921-ben, amikor kést emelt a fegy-örikre, agyonlőtték. Balog Tuta Pé-(er itt van eltemetve, Lakatcs János megszökött. Később Magyarországon csendőrök lőtték agyon. Itt voltak még a nevezetes embfc-közül Husz János életfogytiglani fegyházra itélt társai, Hoszter Fülöp, aki Várpalotán a héttagú Gold-családot irtotta ki és akinek halálos Ítéletét I. Ferenc József 35 évi fegyházra változtatta. Mind a 35 esztendőt becsülettel kitöltötte. Utána Horváth Péter tartja a rekordot, aki huszonöt évet ült 111a-
vAn. ______
~A háború végén katonai fegyintézet lett a fegyháztól és főként katonaszőkevényeket, árulókat helyeztek itt el, a régiek közül csak Nick Guszti maradt meg. Az ösz-szeomlás idején a fegyencek fellázadtak, kitörték a fegyház oellál-nak kapuit és megszöktek. Aztán egy darabig államfoglyokat lielyez-lek el Illaván, amely évekkel ezelőtt visszakapta eredeti rendeltetését. Most azokat a súlyos büntetéssel sújtott fegyenoekjet helyezik el itt, akiket a bíróságok •javíthatatlannak* bélyegeznek.
A szabaduló rab tU6 útja: a korcsma...
Szemben a fegyintézettel van a Hotel Kácser. Az öreg Kácser Jakab leivel vaagy nyolcvan esztendős. Több, mint ötven esztendJje vezeti az üzlelét, amely az idők során kis korcsmából modern szállodává fejlődött. Minden hires rabot személyesen ismert, mert a szabaduló Tab első Útja a korcsma Volt Tört magyarsággal meséli :
- Ha valaki szabadult, idejött hoz-zana. ttuiűenenelfStt cigarettát vásárolt magának. A legtöbbnek co"k pénze volt hiszen az évek hosszú során több száz koronát gyűjtöttek óssze. Békekoronákat. De nem volt maradásuk, a legelső vonattal utaztak el. fis amint csak tehették, elfelejtették Illavát. Alaposan bevacsoráztak, aztán siettek ki a vonathoz. Kevesen haltak meg Illa-ván, mert a súlyos betegeket elvitték innen. De egypáran a rab temetőben vannak eltemetve.
A fiatal Kácserrelt kimegyünk a te-melőbe. Pár év előtt még korhadt fa-keresztek álltak Itt, ma már nyomuk sincs. Ores telek a katolikus temető mellett mutatja a helylet, ahol a iub-temető állott. Csak téglaalaku foltok a földön emlékeztetnek arra, hogy itt egykoron sirok voltak. Elesett, szerencsétlen emberik sirjai.
A fegyházban ma is meg vannak a különböző műhelyek, van cipészet, asztalosmühely, kovácsműhely, bognárság, fosztanak tollat, kötnek könyvet, a jobb magaviseletű rabok a kertészet-ben és sertéshizlaldában dolgoznak, de a gyár legnagyobb üzeme, a bútorgyár likvidált.
Egy londoni oég, az M. Frischer hl-res bútorgyár bérelte hosszú ideig a bútorgyárat. Kerti bútorokat készítettek itt, vagy 300 fegyenc \'dolgozott állandóan laz üzeml>en. A v-ahitáris nehéz ségek miatt az év tavaszán az üzem likvidált és ma mintegy száz munkás a* állami hivata\'ok számára irodai
szekrényeket és íróasztalokat készit... •
Búcsúzáskor (me^kérdeaeml a fegyház lelkészétől:
— Mondja meg nekem főtisztelendő ur, \'Úgyis mint ember, úgyis mint lelkész: hosszú piííyája alatt tapasztalta, hogy a fegyház jfivi-tóleg hat az emberekre?
I"\'gondolkodik ós aztán felel:
— A hy per humanitás, amivel ma a büntetett embereket kezelik, nem hat javitólag. Nem mondom, vannak kivételek, magam ls ismerek egy néhány szabadult rabot, akik hasznos tagjaivá váltak a társadalomnak. I)e ezek kivételes esetek. Ma a rabokai beteg ombereknek tekintik és ez hiba. Ivehet, hogy egyes hünők okozója a betegség, de a legtöbb esetben az emberi gonoszság követi el a bűnt és a gonoszságot büntetni kell. Szigorúan. A humanitásnak nem lehet túlzásba menni. A mai módszer nem megfelelő, nem jó... Egyik a másikat rontja meg. fis aztán: a mai gazdasági viszonyok között a faluakl>an élö emberek nyolcvan szálaiékának rosszabb dolga uan, mini a fegyenceknek, akiknek a sorsát sokan irigylik. Meg van a kosztjuk, a meleg szobájuk, ruhájuk . .. És nincsenek gondjaik. .
Padi Jób
Szép strandfürdő
jó homokkal..... ós pár szem
FRUTTI, ez az igazi üdülóa.
Tehát:
Tudod mit?
Együnk

ti
Gyír\'l»: STÜHMER FRIGYES R. T. BUDAPEST
Meghűlésnél, nálhaliznál, mandola-lobnál, lornkgyulljdáiníl valamint Idegfájdalmaltnál él izaggaliinál naponta tél pohár természetes Jereic lé siet" keierOvlz rendel gyomor- és bélmllködéil biztosit. Egyetemi orvoitanirok véleménye szerint a Ferenc lémet vlz halJia gyors, kellemel és megbízható.
jmlí lít sxerxUzüc, maradtam a Mlroilun.
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
El ne mulassza megtekinteni feltűnő olcsó árakkal ellátott kirakatainkat.
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
ÉRTESÍTÉSI
Értesítem az Igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet Erzaé Irat-tér 20. uin alá, volt Kisfaludi és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTSCHEIBDL PáL
Mozl-Hlrak
A mai moziműsor főszereplője Char-lotte Susa ós Fritz Schultze, akiknek személye már elevo garantálja a film minémüségét. </Me* a dalok városa, egyike azoknak a soha nem fakuló csillogása filmeknek, amelynek értékét és maradandóságát a cselekmény bűbájos levegője, a miliő és a fülbemászó bécsi muzsika adja meg. A délután 3 órai előadás 20-G0, a további előadások 30—90 filléres nyári hetvárakkal tartatnak meg.
Szerdán és csütörtökön kerül bemutatásra a szezon egyik nagyszerű filmje, cime: «Engadtn.» A fővárosi sajtó méltatása után felesleges Is a film beharangozása, annyit mégis meg kell említenünk, hogy a Ilim tárgya, az éles és tiszta felvételek, a szenzációs (tájak, a felső tízezer mozgalmas éleiének bemutatása képezik vonzóürejét. Mindkét napon a délután 5 órai előadás filléres helyárákkal, a további előadások pedig a nyári (30-90) helyárak kai kerülnek bemütatásra.
Mindenki erről beszél...
A mozi vezetőségének a helyárak leszállítására vonatkozó Intézkedése at egész város közönségében igen örvendetes hatást váltott Jtl s ez a hatás a nyári szezon első két napján már meg is mutatkozott. A közönség nagyon szépen látogatta az előadásokat. A mozi-dlreklor kijelentette, hogy a szeptemberben kezdődő főszezonban lm életbelépteti is a valamivel magasabb szezon-helyárakat — be fogja vezetni a bérletrendszert, ami azt jelenti, hogy a mozi közönsége még a mostaninál is olcsóbb helyárak mellett Járhat a moziba. Ugyanis a főszezonban a páholy eddigi 110 filléres árát l\'V) fillérre. a zsöllyét az eddigi 100 fillérről 80 fillérre fogja leszállítani, ugy aduiban, hogy ezek a jegvek bérletben még 20 százalékkal olcsóbbak lcszn és igy a páholy Iára 80 fillér, a Ksöllye Iára 60 fillér lesz. Aki l|z.szclvényes ilyen bérletjegyet vált, az már élvezni fogja ezeket a kedvezményeket Sőt a mozi-direktor ezt a százalékos kedvezményt még a társadalmi egyesületeknek is nyújtani fogja, hogy azok tagjaiknak oifsóbb jegyeket adhassanak akkor is, ha azoknak njnes módjukban egyszerre tizes bérlelet váltani.
Dicséretreméltó intézkedése «z a mozi direkciójának, mert tanúskodik a rossz gazdasági helyzet átérzéséről és szociális gondolkozásáról. A közönség bizonyára honorálni fogja ezl az előzékenységet és a mozi látogatásával lehetővé teszi, hogy a direktor hü maradjon ahhoz az elvéhez, hogy Nagykanizsa közönségének csak a jó és sikerült filmeket szerezze be s amint eddig, ugy ezentúl ls a kanizsai mozi lesz laz ország egyeljen mozija, amely kizárólag «slágcreket> mutat be.
Természetesen a bérletrendszer mellett meg fognak maradni a már most rendszeresített délutáni, úgynevezett filléres zónaelőadások, melyeknek helyárai 20-00 fillér lesznek.
AliIndnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
ZALAI KÖZLÖNY
Holetta válton Holetta rad Holetta illa.r Llaolein Ttauoi tíum UktóriSk Kárpitos kelMkak Afrik tiutitott Zainea-f Alék Matrac Táuoi Sxónyegek Siőnyegíedö Hjagigytáijoa BabuaaaaAk 8 lll maliik
Hlrsch és Szegő
Böködik már a szűrő a strandfflrdőben
_»___
Bányáit, Unrt, dolgoul képtetou efytankiél a lertníaieiea Ferenc liswl kotaílvlz aiabaddí tesxi a vérkeringési í» emeli a gondolkodó- él munkaképei .éget.
RÁDIÓ-MŰSOR
liudapesl, auftusztu* 15.
8.15: Hirek. - 8.40: Hírek a Jamborccról. - 9: A Jámbort\'-- protestáns isleniszttelete. Prédikál Havas* püspök. — 10; Egyházi zene és szentbeszéd a belvárosi "plébániatemplomból 11.15: Gőrőgkalolikus istentisztelet, lltána : Időjelzés. - 12.2.\'). Budapesti Hangverseny Zenekar. — 2: Gramo-fon. — 3: Üzenetek a cserkésztáborból. - 4.15: Arató Béla mesél. — 4.50 : Időjelzés Utána : (Magyar nóták. Bodán Margit énekel. - 6 : «Mit fényképezzünk nyáron t> 6.30 : Hely-színi közvetítés a Császárfürdőböl. • Magyarország Kurópa válogatott vi-zipólö-csapalának küzdelme. — 7.10: Bertha István sza\'onzenekara. — 8 : Bucsu-tábortüz. Helyszíni kócveUtésGÖ döllöről. 930: Időjelzés. hirek. 9.50: Szalonzene - 10.50: Cigányzene. — 11.30: Üzenetek a cserkész-táborból.
llée*. 8.40 : Uruckuer . D-moll mise. 10.30 : Hamnpreiser Kurl lenoc-éaeke* hangversenye. — 11 : Orosz zeueszer-zők gramofonon. — 12.30 : Rádiózenekar. 15: Volt egyszer... Hangok a régi Ausztriából. - 15.35: Schubert-dalok. — 16 : Hacbmanioov : Szoiiiála. 17 : Hádiózenekar. - 19.45 : A 3. gy. e. haugv. — 21.: Bécsi íilha/rmmiku-sok haugvcr«eny«. — 22 tó : Gramofon.
•Budapest, augusztus lf.
6.45: \'Ioma. Utána gramofon. — 9.45: Hírek. - 10 1. Régiségek, furcsaságok. (Felolvasás.) 2. Hirek a Jamborccról. — Közben : Gramofon. 12.05 : Búcsúznák a cserkészek Helyszíni közvetítés a gödöllői pályaudvarról. - 12 30: Hirek. - 12.40: Patak Irma énekel, Setét György hegedül. 1.15: Időjelzés. - 1.30: Cigányzene. - 2.45: Hirek. - 3.30: IHákfélóra. .Pasteur.. 4 : .Haaznos háztartási tudnivalók.- — 4 45 : Időjelzés. — 5: Berend szalonzenekar — 6.15: .Négyesfogat. Pásztor Józsefei-beszé\'óse. — 6.45 : Kabos Ilonka ron-
?>rázik. — 7.20: .Kétezeréves nyarak..
árbeszéd. 8.10: .Részlet a Gyöngyös bokrétából.. Helyszíni közvelilés a I abriola színházból. Kendező : Pau-lini Béla. - 9 55: Időjelzés, hirek. Majd cigányzene. - ,11.30: Major Aranka ének«l.
Bécs. 1130: Hires művészek gramo-fonou. - 12 : Rádiózenekar - 15.30 : IniJiAók gramofonon. — .1630: Ifjúsági óra. — 17.26 f Hangverseny. 19.10: Bécsi szimfónikusok hangversenye. - 2145 : Rádiózenekar.
ngyen
kap* a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéit,
\' i>
ha most döfhet
Nagykanizsa strandoló! bizonyára örömmel fqgadják a hirt, hogy az uszoda szűrőberendezése végre üzembe lépett és hétfőtől kezdve már megkezdődött a medence vizének állandó tisztítása. Ettől fogva a medenoe egész víztömege naponta átmegy a kavics-szürŐ és vegyi tisztító szerkezeten, ezenfelül pedig naponta 150 köbméter friss viz cserélődik, ugy hogy 7—8 naponként teljesen uj viz kerül a bazenba. Már a hétfői nap folyamán, a szűrő szerkezet premierjén, erősen és örvendetesen érezhető volt a szűrés hatása a viz tisztasági fokában.
A fürdő-vezetőség ezúton erélyesen kéri a közönséget, hogy fürdés közben a WC-t használni szíveskedjék. Ennek legszigorúbb ellenőrzése végett olyan vegyi anyagot fognak keverni a medence vizébe, ami azonnal inegvőrösiti a vizet, ha valaki a bazent használja WC helyett. Akit ezen rajtérnek, azt a fürdőből kiutasítják.
A strand ünnepdélutáni túlzsúfoltságának elkerülése végett vasárnaptól fogva a belépő-jegyek árát vasárnaponként duplájára emelik. (iklépő-jegy alatt értendő az a 12 filléres jegy, amivel csak belépni lehet a strand területére, de fürödni nem.) A belépő-bérlc-tőség ezt az engedményt nem te-
heti. meri a strandfürdő jelenlegi költségvetése nem birná cl. Ellenben ezután nem 10 jegy helyeU 12-t. hanem 5 jegy helyett 6-ot adnak ki a bérlőknek.
Sok a panasz, hogy a gyerekeket látogató-jeggyel viszik be a strandra és bokrok mögött levetkőztetve, beviszik fürdeni. Ez csalás Akit rajta kapnak, kitiltják a strandról és feljelentést tesznek a bíróságnál. (Viszont helyes volna, ha 4 éven aluli gyermekekért semmit sem kellene fizetni, hiszen sok család van, akik szívesen járnak fürdeni, de a kicsit i^em tudják otthon hagyni A v«sut, a villamos is ingyen viszi az ilyen apró gyermekeket. A sz-rk.)
A fürdő-vezetőség hangsúlyozottan kéri ezúton is a fürdőszabályok betartását, mert azok a szabályok elsősorlwH a közönség érdekében hozattak és zavartalan, kellemes szórakozást, üdülést a strand csak akkor nyújt, dia a szabályokhoz annak minden látogatója alkalmazkodik.
tek változatlanul maradnak érvényben.
A fürdő-bérletesek kérték, hogy a tizus jegyblokkból egy-agy család tagjai egyszerre 3 4 darabot is fcfhasználhassanak. Minthogy ez a fürdőárak cca 20<v0-os leszállításának felelne meg, a fürdő-v«ze-
_ 1983. auguatttttls.
napi hírek
NAPIREND
Augusztus 15, kedd
Római katolikus: N.&A. ProUatáni.: Mái la. Ixr.: Ab hó 23.
Városi múzeum és könyvtár nyfWt csütörtökön ti vatárntp délelőtt 10-tái 12 óráig.
Gyógyszertári Éjjeli aaolgákat.« hónaiban: a Máila gyógyszertár Erzaábet Jii 40. »«. és a klskanlísal.gyógyBtertár.
Oőzfördő nyitva reggel K órátót titt 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap nőkafck).
Augusztus 16, SaSrda
Róm. katolikus: Joakim. ProlesUw: Ábrahám. Izr.: Ab hó 24.
- (Nagy boldogasszony üuuepél) Mária meuyl>e menete lét ünuepli ma a katolikus Egyház, mely alkalomból a plébániatemplomban az ünnepi isten-tiszteletek sorrendje von érvényben,
(tJWwTt a 74rátodólda( llomok-komáromba) Miht jelentéllük, Nagv-boldogasszony napján turtják nagygyűlésüket a fereuccs.teraáriusok Ho-mokkomárombuu. ahová gyalog zárán-dokolnak. A zarándokok hétfőn miután elindultak P. llly K^ooly (ereoeeí lelkész, a III. reud igazgatójának ve-zetésc alatt és P. Kocifs Ödön részvételével, aki ott egyházszőnóklatot fog tartani. A homokkoméromj nagygyűlés és Istentisztelet a tnaf közölt pfogru szerint fog lefolyni. A> zarándoklatba Útközben a falvak népe is csatlakon*, Ugy Ijogy. kétezer főnyi zaráudokra Ifi-het számítani.
(ttázanSátf) Kálmán Magda fc dr. Strém Zsigmond a mai nai»n\'házasságot kötnek. ,
(EWIépletéa a megyénél) A főispán Kövess Ferenc dr. vármegyei közigazgatási gyakornokot vármegyei fogalma-zóvá léptette elő.
- (Esküvő) Szombat délelőtt sjép esküvő volt a nagykanizsai íereacc. plébánia templomban. A polgári kötés után, amit dr. Pálffy Mszló anyakönyvvezető végzett, Biba Sándor.011 tisztviselő örök. hűséget esküdölt .Horváth Marinka városi liwlviseUmöuek. Az ifjú pár és a nászmenet bevonulása alatt ifjú ltácz Jáuo* főkántor l.olun-grill násidalát adta elő Az esküvő alkalmával a templomot .díszes és elo-keJő közönség töltötte n*eg. Olt volt a város vezetősége és teljes tisztikara dr. Krátkv István polgármesterrel az éeo, ugyancsak dr. Béres I.ászló vezetővel az élén »z ÖTI teljes tisztikara. . Az esketési szertartást IV Molnár Arkangyal plébános, fcrcn^s-házröuők végezte, aki megható szép beszédben fejtegette a katolikus házasság magasztos voltát. A szertartás fután az ifj" l)Art elhalmozták szerencsekívánatokkal.
_ (A mtoMlás nyaraié, gyerekek) h\'l-nap, szerdán este 8 órakor érkeznek vissza Nagykanizsára. A siűlők kéretnek, liogy gyermekeiket várják az állomáson.
- Elaörangu müjég kapható a Tranqdanubta Egyesült aősmalmok Réasvénytdr8a8ágnál.
- Figyelmét i>e kellje el . meglopó olcsó árukkal ellátott Schütz. divatáru-
ház női ruhakirakata. ,
(Az Izr. I.eányegylet) augusztus 19-én jótékonycélu fagylalt-estélyi rc\'i-dez a Centrál kertjében, megt«p»\'I,\'N-számba menő, hangujatcaináló mü*"-\\ ral, kitűnő kombinált zenekarral. A» aranylfjuságon kívül a nyári szórakozást \' kereső felnőttek is szívesen készülnek az áldásos céiu, kedvesnek Ígérkező cslélyrc.
- Intézeti csfkoa ruhavásmak és szép sötétkék matróz ruha szöveten, dus választékban Schüisnél.
Az őszi időszakra sok-sok uj cikket hozott létre a divat.
Anyagban, sszinben, mintában,
minden eddigit felülmúl a most beálló szezon.
Áraim,
— melyek mindig a legszolldabbak voltak — az Idén még fokozottabb meglepetést keltenek majd. -pi
A közelgő iskolaszezonra való tekintettel az összes iskolai és intézeti anyagokat leszállított áron árusítom.
Az őszi áruk nagyrésze már megérkezett és vételkényszer nélkül megtekinthetők
Kirschner Mór
divatáruháziában.
1933. augtmlm 15.
ZALAI KÖZLÖNY
(A Kerék pá regy 1*1 nyári nailat-si<(a) A Nagykanizsai Kcrékpáregylcl vasárnap larlotia nyári mulatságát s iil helyiségében. A szépen feldíszít*\'!t kerthclvlségcl zsúfolásig megtöltötte a közönség. Délután 3 órakor tekeverseny >t)lt három értékes díjjal, amelyből nz. elsőt Sebők Antal, a másodikat és harmadikat Kovács György nyerte cl. Kstc 8 órakor kezdődölt a műsor. Kovács Mancika és Tóth György magyar tánca nyitotta n ™>",!*»rt- Nagyon fessen, ,ól táncoltak. Utána a «Gyürűs zsidó, elmú népszínmű került előadásra. A szereplők közül különösen kitűnt Herschkovils Mancika. Igen jó volt a címszereplő Kohn Árpád. Sok tapsot kapott- Jők voltak még Kovács Manci, Herzsenyák Mihály, Joó Mancika év Tóth György. A többi szereplők is hozzájárultak a darab .sikeréhez. A szépségversenyt Kovács Manci, Herscb kovits Manci és Fábián Ilonka nyerték meg. A színdarabot Belláni József vigalmi elnök, a táncokat Blumen-scliein Lajos tanította Színdarab után a fiatalság elsőrendű zene melleit reggelig mulatott.
_ Közeledik az Iskolaév kezdete. Gyermekének intéaetl kelengyéjét lég-olcsóbban Schütznél szerezlieli be.
(Az AltóthinánHill kőrzé« beirtó vetkezel) a következő nyilatkozatot küldte szerkesztőségünknek: A .Zalai Kőll6óy> 1933. aug-jsaflus 8-án ineg-jeknt számában «A tábla elutasitotla u Alsódunántuli Körzeti előterjesztését a Valkó birtokon Igénybe vett kar-balaknn ügyében* cimü közleményre vonatkozólag a sajtótörvény 2U. g-a alapján kérjük a következő helyreigazító nyilatkozat közlését : 1. Valótlan az, hogy az Alsódunántuli -Körzeti Mezőgazdasági Ilitel szó vetkezel fiz értékesítési eljárás foganatosításával lelt volna megbízva. — 2. Valótlan az is, hogb-; a ]>écsi kir. ilélő tábla a Körzeti Hitelszövetkezet részéről a nagy-récsei gazdaság birtokából karhatalommal történt kimozditása ellen beadott előterjesztési elutasitotla, mert ezzel tUcutélben a valósiig az, lu>gy a pöcsi kir. ilélő tábla I1. I. 129/033/120. szám alatl hozott végzésében kimondotta, hogy az előterjesztésnek a dr. Molnár Imre csődbiztos ellen irányuló részében helytad és a csődbiztosnak azt flz eljárását, hogy 1933. évi május 29. napján a nagyrécsei uradalomba kl-ózállt azon tóiból, hogy a tör ^gondnoknak a birtokban vételben segítsen, Iwgy ugyanakkor lluticb Gyulát az átadásra rábírni igyekezett, /najd, hogy az átadás kierőszakolása yégeti a csőd-lómeggondnokkal egyetemben dr. Al-mássy Gyula kir. törvényszéki biró és dr. Holschild Héla csődválasztmányi elnök személyében segítséget keresett, végül, hogy jelenlétével a karhatalom Igéuybevatclének és a hitelszövetkezet kimozdilásának hivatalos szinczelet (és liatósági súlyt adoll, törvénybe ütközőnek nyilvánítja.— A végzés indokolású megállapítja, liogy a csődbiztos híva. tali hatáskörét túllépve, törvényellenesen járt cl. — 3. Valótlan az is, hogy dr. Berlin József csőd tömeggondnok eljárásának jogszerűségét ábapilotta volna mqg a kir. Ítélő tábla. — Teljes tisztelettel: Alsóduuántuli körzeti mező gazdasági hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagju.
- (lekapott egy molnántegédol a
IrausmtBsIÓ-Mzij) Jakabfy Ferenc 53 éves molnársegédet, aki a Transdauubia telepén a gépek között dolgozott, véletlenül elkapta a transmissió-szij. A kővetkező pillanatban a szíj felrántotta • szerencsétlen embert a levegőbe, ahon nan fejjel lefelé zuhant vissza. A mol-nársegéd jobbkar és bordatörést, ezenkívül fej ós belső sérüléseket szenveded. A mentők beszállították a köz-őrházba.
- Köztisztviselők ré**ér« rendkívül elflnyós butorvásárlási alkalom. Modern l*«udezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók KopaUla butor-áruházbau, Horthy Miklós-ut 4.
A*.„lgmándl" vlxban ősgyógyerő rejlik, Mesterséges pótlás nem alkerflll eddig.
SPORTÉLET
Úszóverseny és vizlpóló-tnérkőzésa Herkules-strandon
Nagykanizsa, augusztus 11
Kedvezőtlen időben, nem vári érdeklődte mellett folyt le az első idei propaganda jellegű úszóverseny és vizi|K)ló mérkőzés. A verseny megrendezésére nagy szükség is volt. mórt ugy a kanizsai úszók, mint a helyi közönség teljesen járatlan és tájékozatlan az úszó? és vizipolöszalíályokban. Köszönet/ ezért Wcrtlizim téglagyári igazgatónak, aki nemcsak anyagi hozzájárulással, hanem fáradhatatlan nagy munkájával is elősegítette a verseny megrendezését, hozzátel vetjük, sikerrel.
Eredmények: 50 tu. ifj. gyorsúszás: 1. Heinitz 35 mp, 2. Jaku-becz, 3. Pandúr. 50 m gyorsúszás:
1. Darás 30 3/5 mp. 2. Sultheisz, 3. I\'okecz. 50 m hátúszás: 1. Heltaij
2. Hegidsán, 3. Sajni. 50 m gyer-mekuszás: 1 Hurián 13 4/5 mp, 2. Seress. 50 m leventegyorsuszás: 1. Virág 15 mp., 2. Csányi. 3. Hukk mann. 150 m stafétát a Dqrás -Jakul>ecz I\'okecz csupal nyerte 3 18 mp-el. Darás műugró mutatványai igen jól sikerüllek.
Vizi|)olót az A-csapat nyerte 4:3 eredménnyel. Kitűntek: Dcáky, Sultheisz, Heinitz, Hegidsán, Gál.
A verseny után a nyerteseket szép dijakkal jutalmazta a .Herkules« gyár igazgatósága, melyet Wcrthcim igazgató tűzött a győzök mellére. A rendezés nem volt teljesen kifogástalan. A fiatal úszók közt sok a tehetség, csak szakszerű oktatás hiányzik.
Profi eredmények
A nemzeti csapata szép jálékk*al 7:3-ra verte a kolozsvári ügyelem folballcsapalát.
Turézó csapataink Európa kü-lönböző városaiban nagy sikerrel szerepeltek.
Újpest Hipcnsia (Temesvár) 2:1.
Hungária C.hemnitz 1:2.
Fei encváros—Szilézia válogatott. 5:2.
Az amerikai dobóatléták
a MO^E—OTE versenyén 50 m-re dobták a diszkoszt. (Hol vannak a nagyralarloll magyar diszkoszvetők.)
Közgazdaság
(—) A pacsai vásár augusztus
18-án lesz, hasított körmű Al\'a.ok is felhajlhriók.
Terménytöxíde
Búza liszav. (uj) 77-es 87S—9-05, 78-as
8 85 0.15, 70-es 8 05 9-25, 80 as
9 05-0 35, dunánt. (uf) 77-et 8 45- 865 78-as 8 65-8-7^, 7 0-es 865--8 85, 80-as 8-75-8-9rozs (uj) 5 30-54\'). — Zab közép 710—2), ótenger tiszántúli 7-50-7 60.
SertéiTásár
Felhajtás 5714, eladatlan 731. - Első-rendű 01d—0S\\, szedeti 078- 0 80, szedett közép 074—076, könnyű 070-0-73, l-sö rendll öreg 070-0-72, ll-od rendű öreg 0-66 -0-68, angol süldő I. 0 86-096, szalonna nagyban 1M0-MÍ4, zsír 1-18— I 26, hus 0 Ő0 -112. félsertés 100-1-10.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
QyUmölcsh permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kálisó, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Sirlus növénytápsó. Futor szénsavas takarmány mész
Madáreleségek.
Pekk „D" vitamin készi\'mény. Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett)
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
ktphaló az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
VÁROSI MOZGÓ
Kedden, augusztus 15. Csak egy napig!
Ünnepi műsor I 4 előadás, 3, S, 7 és 9-kor.
Fritz Schultz, Charlolte Susa felléptével
Bécs a dalok városa
Hangulatos filmoperette sok zenével, 10 felvonásban. Szerdán 5, 7, 9 órakor, Csütórtökón 7 és 9 órakor
ENGADIN
A bpesti premiermozik ezidei legnagyobb sikere 10 fejezet (Jég, hó, szerelem.) Gazdag kisérAmOsor
Kedden a 3 órai, szeVdán az 5 órai előadás 20—60 filléres
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Qulttner Artúr villanyszerelési vállalatiból kiléptem és bármi e szakmába vágó villanyszerelést, tovibbi rádió-javításokat nagyon olcaón vállatok. Szíves pirtlogist kérek « Deutsoh László
tilt. cn|. villanyizerdö, Batihyáiviltci I. ttelcgMRílyíővel szemben.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lavfi 6aaa«a árakat Igán aloaéa alárualtjuk. Armuth, H..ár-Ud..r. 3648
Egy teljes háló.:
■i ezenkívül fthér-
ágy, szekrények, sezlon stb. eladók. Megtekinthető d. u. 2 lg. Dr. Papné, Erzaébet-tér 1. 3312
Ultraform befőttes üvegek gyárt árakon kapható Stern Uvegkereakedőiében — Telefon 196. 2975
Kátaaobáa udvari lakás azonnalra
vagy november l»re kiadó Zrínyi Mlklóa-utca 20. 3090
Kiadó üzlethelyiség esetleg irodával, kis és nagyraktár, kocsiszín. Király-utca 32. 3195
Egy hentes üzlet ea4tleg más üzletnek azonnal kiadó, egy kisebb és egy nagyobb udvari lakáa asonnal kiadói Kos luth tér 3. 3191
Szép aágy-»zobás utoal lakás
november l-re, kattö-izobás ad vari lakáa aionnalra U olcsóért kUdó. Bővebb megtudható a háztulajdonosnál Batthyány-utca 10. 3210
Villaayóra éa nagy hintaló eladó.
Cím a kiadóban. 3178
Horthy Miklós u. 43/c. számú házban két- esetleg háromszobái szép udvari lakáa előszobával, vízvezetékkel, nagy terasszal, parkírozott udvaiban november l-re kiadó — Ugyanott kdlönbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó. 3177
Gaangari-at 87/a számú házban, az első emeleten szép Öaszkomtortos, erké-lyns hárumaiobáa lakáa aoaaal
kiadó. Házmester__8176
Kátaaobáa előszobás vlzveietékea lakás kiadó József főherceg u. 58-a. 47
Három szoba, fürdő- és előszobás uj, adómentes családi ház alatfá. Clm a kiadóban. 3145
Két utcai szobás lakáa azonnal kiadó. Cseogery ut 56 3140
Egy nagy és egy kisebb flvegfal éa villanyóra olcsón atatfá Hunyadi-utca 13. SS-alatt 3215
Magblahatá ügyes mindenas bejárónőt keresek. Jelentkezni lehet naponkint 9-1-lg Zrínyi Mtklóa-ulca 85. II. em. ajló 26. sz. 8216
Jobb miadaaaalaáayt azonnalra felveszek, Aczélné Rozgonyi-utca 9. 8214
Jó magaviseletű flu axabótaaenoaak
felvétetik. Krauss Sugár-ut 18. 3213
Csinosan bútorozott kfilflabajárata
szoba azonnalra la kiadó Kinizsi-utca 11. azám. 8206
Főút 18, Főút 24, Caengery-ut 18, Batthyány-utca 6, Zrínyi-utca b. sx. házakban kisebb na0yobb lakások, Oxlel és mdbey-helylségek Idadók. 32U7
Egysaoba-koaybás és egy szoba-konyha-elószobáa Ukás l-re kladá Király utca
13. sz. 8206
Oaápltflápak, traktorok, benzlnloko-mobllok, fehér ruüanemüek, férfi talökó. ruhaazekrények, nagy tükörképek, valamint ~ ióa boroshordó U eladó. Klal-
ház és 2 akó* t
zal-utca 64.
8211
Klfatálaáay 16-18 évei, aki takart-táit U vállal, felvétetik WeUi Dvegkerea-kedésben, Zrínyi Miklós-utca 31. Jdentkc-zéi csak reggel 8—9 óráig. 30.6
«
ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
BÚTORT
szépet, = ízléseset, = jót, kevés pénzért
csakis
Nagykanizsa
Horthy Mlklózut
vásárolhat.\'
iopron Szombathely Békésosaba
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerok, fotelak, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételek I
Díjtalan ezéllitéel
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5496/tkv. 1933. «.
Árverési hirdetmény
és árverési feltételek.
Ebenspanger Jskab végrehsjtatónak Flschl János végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX t.-c. 144., 146. és 147. § il értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 218 pengő 18 f. tőkekövetelés, ennek 1931. évi Jullua hó 6. napjától jáxó 8°/o kamata és az árverési kérvényért ezúttal megá\'la-
Stott 17 P 80 f költség, valamint a csat-hozottnak kimondott Kaufmann Ferenc 40 P. Molnár Ferenc 30 P éa a szepetnekl 357. éa 1133. sz. Ilkvben foglalt ingatlanokra dr. Krdaler József s tna f,0 P, Első Magyar Általános Hzl rt 56 P 96 f. tőkekövetelése ós Járulékai behajtása végett, a nagykaniiaal kii. Járásbíróság területén Ipvö Szepetnek éa Eszteregnye községben fekvő s a
I. i zepetiwki Í57. sz. tjkvben, 327. hru. alatt foglalt hás. 34. sa. a. udvar és kerttel ingatlannak végr«ba|tást saenvedő nevén áTló fele réaiérc 2400 P.
II. uepetneki 1133. sz. tjkvben 65Q/b. h>sx. a. foglalt szántó a teleki pedvertl dülóben Ingatlannak végrehajtást szenvedő nevén álló »/• részére 150 P,
94V/b. hm. a. foglalt szántó a SeltenUlel dülóben ingallan »/• részére 80 P,
1013/b. hrss. a. foglalt rét a berki Irtás dűlőben ingatta »/« részére 70 P,
M78/b. hm a. foglalt ugyanott ingatlan */« részére 70 P,
127 ?/b hrss. a foglalt rét a marasxföldl dűlőben Ingstlan «/. réerére 80 P,
149 a hrsz. a. foglalt aiántó a Középtábla dűlőben Ingatl.n »/s részire 180 P, 1916/a. hm. a. foglalt szántó a Cserem* dülóben Ingallan »/« részire 150 P.
1998/a. hrsa. a. foglalt szántó ugyanott ingatlan »/s részére 150 P,
2373/a. hrss. a. foglalt szántó a kissse-petnekl dűlőben Ingstlan »/« réstére 120 P 2584/a hm. a toglalt szántó ugyanott incaHan Vs részére 120 P,
W8o/b. hrsa. a. foglalt rét a keresztfal dűlőben Ingatlan •/« részére ItO P
2703/b hrsi a. foglalt szántó ugyanott Ingatlan »/« részére 160 P, ^
281 Wb. hm. a foglalt szántó ugyanott Ingatlan »/« részére 00 P
és A. I Vj. iorsr. a. foglalt erdöillető-ség a 424 sz. tjkvben levő közös erdőből >\'« részére 80 P kikiáltási árban.
III. eszte-egnyel 222. sz. tjkvben 131 l/b. hrsz. a. foglalt szőlő és siántó az öreghegyen Ingatlan végrehajtást szenvedó nevén á\'ló i/t rétuérc
1312/b. hrsz. a. foglalt szőlő és pince ugyanott Ingatlan »/e részére,
1313/b. hrsz. a. foglalt szőlő és szántó ugyanod ingatlan ili részére egyűtlesen 275 pengő kikiáltási árban és pediK ezen pontban felsorolt Ingatlanokra 1910/lkv. 1899. sz. végzéssel Jáni Anna Flschl Já-nosné |avára bekebelezett kiköt ményi Jogok fenntartásával —
de Ebenspanger Jakab követelését illetően a hirde\'mény II. pont a. felsorolt Ingatlanok 550 pengő legkisebb vételáron
alul, —
a hirdetmény I. és II. pont a. felsorolt Ingatlanok
Kaufmann Fereuc követelését llietően 3710 P,
Molnár Ferenc követelését III. 3790 P, Eliő M. Ált. Bizt. rt. 56 P 96 f. tőke s. Jár. követelését illetően 3430 P megállapított legkisebb vételáron alul és a hirdetmény III. pont a. felsorolt Ingatlanok
Kaufmnnn Ferenc követelését illetően
360 P,
Átköltözéskor
Villany1\' rádiót, .... , csillárt
Elettetronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
16699/1933. sz. JIB
FAELADÁSI HIRDETMÉNY
A v. képviselölesttllel 9616/1933. sz. végtiatírorata éneimében hivatalos órákon bellii a városi erdjhivalalnll készpénz-fizetés ellenében birkl, közszolgálatban állók pedig a rendelési köveló hóntp elsejétől kezdődő 6 navi kamatmenles rísilelllzelés melleit házhoz siállliva gyerlyánhasábfát 40 pengőéri
bukkhasáblá! cserhasábfát
40 40
tolgyhasábfát 35 pengőért nylrnasábfát 33 egyéb hasáblát 31
gyertyándorongot 35 pengőért tölgydorongol 33 pengőéit litlkkdorongot 35 . nyirdorongot 29 cserdorongot 35 . egyéb dorongol 25 , kis tételben Is (legalább 1/2 Ölenként) beszerezhetnek.
Nagykanizsa, 1933. augipz\'us 5-én Polgármester.
Molnár Fetanc követelési! illeláen 410 P mfgállapllolt legkisebb véle látón alul el ntm adhatók.
A telekkönyvi hatóság az iiveiéansk Szcpetnek köiaégház4nál;niegt«rlásiia 1933. évi szaptember hó 4. napjának d e. 10 úrtját éa Essteregnye köz.éghlilnil ugyanaznap d, u. 2 óráját tűri kl i, sí átverés! feltételeket ar llsril i.X t.-c. 150. fi a a\'apján a következőkben állapítja meg:
I. A* árverés alá e,ö Ingatlanokat éspedig a 327. htu. ingatlant a kikiáltási át le-lénél, a többit kétharmadánál, Illetve a megállapított legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lebet. (1908 :XÜ.
t.-c. 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bi-nalpánatll a kikiáltási ár I0V<-át kési-pénzben, vagy ai 1881: LX. tc. 42 § Ibin meghatározott árlolyammsl számított óv,-dékképes értékpaplrosban a klkMdnttiél letenni, vagy a bánatpénznek előlege-, hlrót letétbe helyeséaéröl ktállitotl ellstMÓrrényt a kiküldöttnek átadni ás sz árvartsi telié-telekel aláírni. (1881 : LX. t.-c 147., 150.. 170. §§., 1908: XU. La 21. §.)
Az, aki as Ingatlanán a kikiáltási álnál magasabb ígéretet tett, ha többel ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki* kiállási ár százaléka aierlnl megállapilotl bánatpénzt az általa Ígért ár ttgysnannvi százalékáig kiegészíteni! (IWMrXLI. » §.)
Nagykanizsa, 1933. évi máju, hí 3ti. Dr. Bentztk i. k. klr. |blrt.
A kiadmány hiteléül t Mlkó s. k.
Nyomatott a laptula|do»oa Kö^arduUgi R.-T. Oulenberg N,omda és UélzaUl Upkhvló Vállalat, könyvnyomdájába Nwkwluta. UWIIs tlzlelveretöi Ztli KÍrolv.)
73. é»loly«m 185. uán
[Nagykanizsa, 19S3. augusztus 17, csOtörtfik
Ara 14 fillér
SwkeulMt UadóMvltil: P«at 5. uja MigKMk minden rcggrf, UIIÖ UvitcMnl
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BIMlietéli áll: egy hóra > pengi ao IIIU Sa:rtclitfeé£l ía kiadóhivatalt telefon: 78. i
Kanizsai hármas kistükör
Irta: Dr. MEZŐ FERENC III.
Amióta elpihentek az ókor Si-hyllá-i, PythiAú, amióta ujjin su sögnak a dodonai tölgy levelei, meglehetősen hitelét vesztette a jövendőmondás. Am én mégis vállalkozom reá ós megjósolom, hogy az uj uszoda Kanizsa idegenforgalmának egyik számottevő tényezője é-s szerény árai mellett is a város kitönŐ jövedelemforrása lesz.
Jósoljak tovább? Nos áldja-vi gye! Ha már benne vagyunk, csináljuk tovább! Addig is, amig Kanizsa visszanyeri régi jelentőségét, amig kereskedője, iparosa, földművese újra talpraáll, a kényszerhatáron iskolaváros, majd a du-nántuli kulturélet góc|>ontja lesz. S|K>rtja magasba lendül, bajnokokat ad a hazának, de. nem olyanokat. akik csuk a sportért, a sortból élnek, liánom derék, kötelességtudó, szerény, illedelmes ifjakat, akik nemefák a füves vagy salukpályán, hanem életpályájukon is jól megállják helyüket.
Mindennek első kelléke, hogy ifjúságiink szeresse a munkát, ér-tékeljo a szellemi és testi kulturát s főképpen ne essék kétségbe, sem a maga sorsán, sem honunk álla-jtotán. Az élet örök versen, és nem szabad elfeledni, hogy, ak.\'. r<m versenyt feladót/, az arj még soha&em nyerte meg.
Igaz, liogv, 19 év óta esőstől szakadt reánk a nyomorúság, de hát máskor is volt ám baj éppen elég. Az öregek, meg a sárgult újság-árkusok ugyancsak tudnának róla lieszélni, hogy egyszer tűzvész pusz-titoita, kolera tizedelte meg városunkat, máskor a szárazság, sáskajárás tette tönkre a határt, aztán volt ám rá idő, amikor Kanizsán is arra ébredtek az emberek, hogy bankójuk értéke egyetlen éjszakán az ötödére csókkent. Máskor is panaszkodtak, keseregtek az emberek, de Isten In* vetett hitükkel, erős akaratukkal, kitartó munkájukkal mindig átvergődtek a bajokon...
Mintegy egy és fél évvel ezelőtt, néhányad1 magammal oly m piai ügyban küldöttségben jártam Pestit idcf^uton, azóta elköltözött nagy hazánkfiánál, gróf Klebelsbcrg Ku-nónáL Ahogy túlestünk látogatásunk hivatalos részén, bevezetett bennünket nagy könyvtárszobájába és ott. fesztelen beszélgetésbe kezdett velünk. Egy óránál is hosszabb időn át valósággal elbájolt bennünket kedvessége, közvetlensége, lenyűgözött sokirányú tudást, széles műveltsége. lilénk rakta kultúrpolitikája rugóit, az-lan -sokat beszélt a magyar jövőről, miközben meleg szinekbe varázsolta az elkövetkező wszlcndöket, \' •>gyogó ötleteket ^tett föl. végeze-\'"I ezzel a. gondolattal fejezte lx> fcjU\'Wtéseit:
Dolgoztunk, munkálkodfunk va-
lamennyien a magyar fövfí kialakításán s ha eggelfír•• nem alkot halunk nagy dolgokat, alkossunk !cg<dább kies\'nyéket.
Márványba kívánkozó gondolatát elhoztam ide szűkebb hazámhaj bizonyára megszívleli városunk fia-
tal, tetterős vezetősége, derék, jó sorsra érdemes i»olgár.sága.
A harmadik kistükörnek rózsaszínű a kerete éfi a köizel jövő nyugodt, megelégedett, lxildog Kanizsáját Iái ni benne.
Vizsgálat az IBUSz propaganda-pénzei ügyében
Budapest, augusztus 10 Turchányi Egon képviselő levelet intézett Fah\'.ngl kereskedelemügyi miniszterhez, amelyben szóvá teszi, liogv az IBUSz-níl az Ő in-ter|>ellációjára elrendelt vizsgálat <dall az IfíVSz nagyüsszegü pro-paganda-pénzeket utalt ki, melyeknek igazi céljn az, hogy segítségükkel erötlenitsék a vizsgálatot Az egyik esetben irja Turchányi - az IBUSz 18.500 pengőt utalt
ki olymódon, liogv alaposan meg leltein•• gyanúsítani a független kisgazda pártot.
Ezzel az üggyel az egyik fővárosi reggeli lap is foglalkozik, mire vonatkozólag illetékes helyen kijelentették, hogy Jakab/fg pénz-ügvminiszlcri tanácsop megtette már jelentését a pénzügyminiszter-nek, aki el is rendelte a vizsgálatot.
ítélet a Seleczky-féle kémkedési perben
Bukarest, augusztus 10 A bukaresti honvédtörvényszék 12 napi főtárgyalás után szerdán hirdetett Ítéletei Sehczky Brúnó, a Skoda-gyár bukaresti képviselő-
jének kémkedési ügyél>en. akii a bíróság f> évi fogházra Ítélt, mert irodájában egy hlvatakis pecsétet feltört és meri bizalmas katonai okmányokat tarlóit magánál.

Winkler miniszteri tanácsos Londonba utazott az uj buza-konferenciára
.Budapest, augusztus 10 Mint Ismeretes, a tcngeíientuli és a dunai búzatermelő államok között julius 26-án megáll a podás jött létre, mely szerint a tengerentúliak lőo/o-al csökkentik a búzatermelésüket, a dunai államok pedig az első évben 51. a második hun peleiig 50 millió hushell búzát vihet-inek ki. Illetékes helyen kijelentetlék. I.ogv a tárgyalások során Valóban egyetértés mutatkozott a búzatermelő államok közölt arra vonatkozólag, hogy miként lehelne a termelési és az értékesítést korlátozni. Ez a megállapodás azonban csak akkor lép érvénybe, ha a behozatali államokkal is sikerül megegyezni. Ennek létrejötte esetén az augusztus 21-én Londonban összeülő búzatermelő államok értekezlete már ki is dolgozza az
egész egyezményt. Dr. Winkler István miniszteri tanácsos ma, csütörtökön utazik Londonba.
Veszélyben Roosevelt újjáépítési terve
Washington, augusztus 10 ■rRoosevelt elnök félbeszakította nyári szabadságát, mert a Wall-Street részéről ujabb veszély fenyeget i nemzeti újjáépítési tervét. Az amerikai ipar és lŐke egyrészc ugyanis nagyon kevés hajlandósá-got mutat arra, hogy a nemzeti újjáépítés érdekében további áldozatokat hozzon. Hangoztatják, liogv ujabb alkalmazottak felvételével, nagyobb munkabérek fizetősével és csökkentett munkaidővel lassankint a tönk szélére jutnak.
Hooscvelt elnök most személyes beavatkozással akarja elsimítani az ellentéteket.
Olaszország leszerel, Anglia és Japán fegyverkezik
Bécs, augusztus 10 A > Neues Wiener Tagblatt* értesülése szerint Mussolini fontos reformot léptet életbe. Csökkenteni kívánja a hadsereg és a milícia létszámát, liogv ezzel is bebizonyítsa Olaszország leszerelési hajlandóságát. A fasíszla milícia egyrészét hadseregbe és az egészségügyi szolgálatba, más részét a rendőri
carabinicri szervezetbe fogják leolvasztani. A katonai szolgálat idejét tizenöt hónapra szállítják le.
Tokió, augusztus 10 A japán külügyminisztérium határozott az uj japán flottakövetelések dolgában. Eszerint Jai>án a legutóbbi washingtoni értekezleten megállapított ugynevezett relatív
flottaarány rendszerét többé nem fogadja el, abszolút egyenlőséget követel az amerikai, illetve az angol flottával. Japánon valóságos fegyverkezési láz vonul végig. Az ez ügyl>en összehívott értekezlet megállapította, hogy az angol légi haderők elhatározott fejlesztése Japánt is hasonló eljárásra kényszeríti. A kormány 110 uj legmol-r-nebb tlpusu hadi repülőgép építését határozta el.
I^ondon, augusztus 10 A szocialista Daily Herald jelentése szerint az angol kormánv-nak az a szándéka, hogy haladéktalanul 100 uj harci repüIŐgép-t épit, mihelyt kitűnik, hogy a leszerelési értekezleten a légi erők korlátozásáról megegyezésre jutni nem lehet.
Internálás Jár a viviszekclóért Németországban
München, augusztus Ili Córlng, porosz miniszterelnök szerdán renldolelet adott ki, melv-ben eltiltja az állatokon végzett viviszekciót. A rcndclcl megszegőit koncentrációs tálxirba viszik.
Oandhi megkezdte a böjtöt mindhalálig
I.ondon, augusztus 10 A poonai Jerowda - bőrtönlKMi Gandhi szerdán megkezdte »mind-halálig\' tarló böjtjét. Gandhit, mint ismeretes, néhány héttel ez-olőlt egyévi l>örtönrc Ítélték és most, mint közönséges foglyot kezelik. Ez már a harmadik böjtje Gandhinak, aki most azért kezdett ismét éhségsztrájkot, mert cikkeit nem akarták a bőrtönből eljuttatni az indiai sajtóhoz.
Nurmlt legyőzték
Helsinki, augusztus 10 Kedden este nagy atlelikai versenyt rendeztek Helsinkiben, a melynek legizgalmasabb száma a :i000 m síkfutás volt, amelyben Laellnen erős végküzdelem után legyőzte a »csodafutó* Nutm\'d.
Időjárás
(Bjtxakai rddióJtlenUi) * MalMralé-glal latéaatlalantl aata IO órakari felhOa, m-l.a W« wárhatd.
Szélirány: Iteggol déli, délbon északkeleti, este szélcsend.
Felhőzet: Heggel, délben és este tiszta.
ZALAI KÖZLÖNY
1983 augntitua 17.
Öregedő egy éneknél, Ha az erek meszesednek,
Ir,mamli
val
segíthetnek S évekkel tovább élhetnek.
A nagykanizsai iparos-önsegélyző közgyűlése
Nagykanizsa, augusztus 115
Most tartótja a nagykanizsai Ipartestület önsegélyző Hitclszőretkőzete első évtársulatáuak (3 éves ciklus) felszámoló közgyűlését üukász l\'erenc mérnök elnöklete alatt. A felszámoló közgyűlés ismét megmutatta, hogy van az iparosságnak egy intézménye, amely egészen az övé, amely megmutatta, hogy igen j.v a nagykanizsai iparosság tuti a saját láhán állani, ha akar, amely legszebben bizonyítja, hogy mire ké|>es u nagykanizsai i párosság, hogyha széthúzás helyett saját érdekeiért küzd és dolgozik. A közgyűlés megmutatta, hogy ez az intézmény a legszebb sikert tudja leimulatni, hogy a nehéz gazdasági válság dacára folyton fejlődött és épült. Noha 112 tagju van, 3ü.0<)0 l>engőt fizettek be, ami olyan teljesítmény, ami hasonló intézmények között nem igen található. A szövetkezet 3800 pengőn felüli nyereséget tüntetett fel és txLilig egyetlen dubiózus tétele sincsen. Az osztalékok dupláját kapták u tagok. A folytonos fejlőtlés szükségessé tette az nlajtszabálymódosi-tás!. A közgyűlésen jelen volt Samu Lajos ipartestületi elnök, aki meleg elismeréssel udózott az iparos-ink\'zmény sikeres munkálkodásáért.
e A fflrdés halottjai
A Böhönye melletti Vaskóin pusztán Bodó Gizella Hzenölhónapos kislány belefulladt az udvaron levő, 30 cm. mély, vízzel teli gödörbe.
a szülök ellen megindull az eljárás. *
Némelujfalu község határában vilyogvető gödrökbe ment fürödni töbh gyerekkel együtt Slampfer József 8 éves kislánya. Mélyebb he lyen a kislány hirtelen elmerült és mivel a parlon tartózkodó gyerekek nem merlek segllségére menni, bele fulladt a vizbe. A család egyetlen gyermekéi már csak holtan ludlák a vályogvető gödörből kihozni.
Az elmuli napokban Milling Vendel felsőszenlmártoni szülelésü 21 éves péksegéd Drávakereszlurnál tiltott helyen fürdött a Drávában, örvénybe került és elmerült. Holtlestét a víz még nem vetette ki.
Étvágytalanságnál rossz gyomornál, béirekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszkeléfnél a természetes „Ferenc Jóiief" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothaló anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogv a Ferenc Jósief viz abszolút megbízható hashajtó.
Terület-visszacsatolástól félnek a jugoszláv hatóságok,
azért verik bilincsbe a magyar földön lakó kettősblrtokos-gazdákat a csempészett adó-buza miatt
Kajtosvái1, augusztus lt» Bolhó község magyar állampolgárai 300 kai. hold földel birnnk Jugoszláviában. K kcllősbirlokosok ezév tavaszán kifizették összes jugoszláv adójukul, különlten halár-átlépésre jogosító igazolványt nem adnak ki a jugoszláv hatóságok. Knnek ellenére lefoglalták lenrii-totl gabonájukat az 1932-re utólagosan kivetett adó miatt. -Miután a rendelkezésükre álló 21 óra alatt az adóra szükséges összeget nem ludlák előteremteni a kctlőshirlo-k<tsok, egy részük hihetetlenül ölesé) áron kénytelen volt gabonáját eladni, más részük megpróbálta ga-
bonájál átcsempészni, de a jugoszláv granicsárok lettenérték és megbilincselve Jugoszláviába vitték őket.
A behajlásnál közreműködő jegyző kijelentése szerint a ltolhói magvarok földjét elveszik és helyükbe 50 ószerbiáltól telepitelt jugoszláv csnládot fognak telepiteni.
Kzl a sérelmes eljárást azért indítják a keltősbirtokosok ellen, meri attól tartanak, hogy ez a terület. földrajzi helyzeténél fogvn, bármilyen kisebb hntárkiigazilás esetén Magyarországhoz lesz csatolva.
Elmaradt a keddre tervezett gödöllői jamboree-vonat
Nagykanizsa, augusztus 1(5 A Máv üzletpolitikai szem|>ontl>ól szerencsésnek éppen nem mondható ötlettel a gödöllői cserkész-jamboree utolsó napjára, kedthv hirdetett 75o,v-os kedvezménnyel löbb filléres gyorsol Gödöllőre. A kik meg akarták látogatni a cserkésztábort, azok természetesen még idejéiten felutaztak és igy a kejddi filléres-vonalra csak 87 jelentkező akadt Kanizsáról, Keszthelyről pe-
dig 170, mire természetesen nem inditotIák el a voiudot a jelentkezők nagy bosszúságára. Az érdek-lődés hiánya érthető is volt, mert hiszen az újságok és a rádió nn-jHnita beszámoltak arról, hogv a cserkészcsapatok egymás után hagyták eJ a táltori, ugy hogv a filléres gyors tervezett napján már csak töredékeket lehetett volna látni a jamboroeból.
Mikor revolverrel kellett védekeznie a bírósági végrehajtónak
Nagykanizsa, augusztus 10 Elek László nagykanizsai kir. járáshirósági végrehajtó és dr. Kovács l\'erenc ügyvéd együttesen kimentek autón Koinárvárosba, hogy olt Tombor János gazdánál árverezzenek.
Miután nz utóbbi időkl>en mind több az agresszivitás falunk u végrehajtó közegek iránt, Elek rendesen revolvert hord a zsebélten bírósági kiküldéseilMüi. Jelen esel-ben Ls. fis szerencsére.
Mikor ugyanis a hivatalos közegek Ih1 akartuk menni, a kapui zárva találták, az udvaron i>edig
a fiatul Tomltor tartózkodott, aki Iilek felhívására, hogy nyissa ki a kaput, nem engedelmeskedett, hanem fejszél fogolt és azt felemelve a végrehajtó felé köz/eledctt. Klek ezt látva, előrántotta revolverét és Tombor mellének szegezve kiáltotta, tegye le a fejszét. Tom-lx>r leeresztette ugyah a fejszét, dc azt kezében tartva hátrálni kezdett, miközben kijelentette: »Próbáljon csak ide bejönni!«
Klek erre a csendőrőrsne küldte egyik emberét, ahonnan egy járőr jött ki a helyszínre és most már csendőri fedezetk\'l megtörtént a hi-
A német Afrlka-repQlőnő,
Ellv Belnhorn, aki köiUlrepülte Afrikát,
vatalos aktus.
Ma tárgyalta ezt az ügyel a nagykanizsai törvényszék dr. Mutschen-bacher-tanácsa, amely Tombor Já-nosl hatósági közeg elleni erőszak vétségéért kél havi fogházra és a költségek megfizetésére ítélte. Az Ítélet jogerős.
Kanadai angol ós francia kirándulók Nagykanizsán
Nagykanizsa, augusztus 1(5
Az utóbbi hetekben erősen fellendüli Kanizsa idegenforgalma. Rengolcg külföldi jön na|>onkinl Jugoszlávia felől, hogy néhány órai vagy éjszakai tartózkodás után tovább utazzék Kanizsáról.
Vusárnup este egy hatabnas tár-sasaulón 12 kanadai angol (10 nő és 2 férfi) érkezeit Jugoszlávia felöl Nagykanizsára, ahol egy éjszakát töltöttek a Centrálban. A kiránduló társaság már 75 napja van ulon. Hajón érkezk\'k Kanadáitól Franciaországija és Svájc, majd Tirol festői vidékei után bejáriák Olaszországot ós Jugoszláviát. Kgy-előre Budapestre autóztak, ahonnan Ausztriába, Csehországba, Né-metországbu, Belgium/lm, végül Angliába mennek.
Ugyancsak kedlden délben 38 fruncia kiránduló utazotl keresztül aulókon Nagykanizsán. Kzeft Olaszországból jötlek és hétfőn este kellett volna Kanizsára érkezniók, mert táviratilag már szobákat is rendeltek éjszakára a Ccntrálltan. Ljultjanáltan azonban defektet kaptuk és igy csak kedden délben értek Kanizsára, ahonnan félóra múlva lovább is ulazlak.
A Centrál vezetősége néliány nappal ezelőtt ujubb értesítést kajtoll egy nagyobb kiránduló társaság érkezéséről. A távirut szerint augusztus 24-én Budapestről érkezik Kanizsára 00 angol vendég, akik Abbáziába igyekeznek. Az angolok szeptember 5-én jönnek ismét vísz-sza Kanizsán át Budapestre, onnan (tedig I/ondonha.
ngyen
kap)a >
Zalai Közlönyt
jövő M
ha most
193& auguidus
ZALAI KÖZLÖNY
A nagykanizsai művész
telep kiállítása
Nagykanizsa, augusztus 16 ^ Rudnay-lskola növendékeinek n-uív kanizsai m ü vésztő le pe rövidé-cn befejezi itteni tartózkodását és m fiatal művészek visszamennek a fővárosba, hogy folytassák lanul-nrínyaikat a képzőművészeti fő-iskolán Kanizsai nyaruk hája z akciót szervező Irodalmi és Mii-vészeli Körnek és az ügy sok jó-haráljának várakozáson felül is eredményes volt. Minfdazt a sok kíi)Ct, ainit Nagykanizsáról és vidékéről festettek, tarkítva kompozíciókkal és érdekesnél érdekeseid) egyéb tárgyú festményekkel, kioltják bucsuzásul u kanizsai közönség számára. A kiállítás vasárnap nyílik meg és dijljilau lész. ennél érdekesebb és értékesebb képzőművészeti esemény nem egy-hamar voll Nagykanizsán.
Leégett négy pince a szécsiszlgetl hegyen
Mozi-hírek
Ma cM\'Hörtökön a mozi még mftsoron latija a nagysikerű «lingadin>-t és a nagyon élvezetes kísérő műsort.
Szombaton és vasárnaj> kerül 1h>. mutatásra M ezévl leggrandiózasabb film, az .Atlantisz királynője., mclv-nek főszereplője a világ legnagyobb drámai filmsztárja, Hrigitlc llelm. Az ó királynői alakja, plasztikus mozdulatai, lé ékbe markoló drámai művészete •uralják s teszik ezt a filméi felejt he-tétlenné.
A szombati előadások 5, 7, 0 ftrákíy, a vasárnapik 3, 5, 7 és 0 fl\'>rtik«>r tur-lalnak meg.
Az első előadások mindkét najjon filléres (20—OOj, a többi előadások a
nyári helyárakkal (30—90; mennek. •
Hortobágy- Hétfőn és kedden mulatja be a jnozi a .Hortobágy cimü magyar lilmet. A fővárosi sajtó elismeréssel kritizálta a filmet, amelynek egyik fövonzóereje, liogy m"gyyr \'beszéd és magyar ének, magyar dalok, magyar muzsika hangzik benne. A film szereplői magyar művészek.
l\'gyan«>ak evvel kapcsolatban pergeli a mozi a ..Mária Terézia, t című történelmi filmet, melynek főszereplői a közkedvelt I.il Dagovci cs Pelrovich Szveliszláv. Utóbbi magyarul énekli benne a .lehullott a rezgő nyárfa 3c-vekjMcimü népszerű magyar népdalt.
A hétfő-keddi műsorok a szokott helyárak mellett fognak bemutattatui.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, augusztus 17.
G.43 : Torna. — Utána : Gramofon — 015: Hirek. — 10: 1. Magyar városok. 2. Könyvek fcrtőtlenitésc. (Felolvasás.1! Közben : (iramofon. - 12.05: Orosz balalajka-zenekar. — 12.30 : Hirek. — 115: Időjelzés. — 1.30: Berla Klári zongorázik és Tábor Frigves énekel. -2.15: Hirek. - 4 : .Statárium a JV. J> -Ifjúsági elbeszélés 1.45 : Időjelzés, hirek. - 6 : Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. - 0.10: I\'ál Ödön elbeszélései. — 0.10: SebeŐk *<ri énekel. — 7.10 : «Kék és piros., ^igjálék egy eflvonásban. llerczeg Fe-renc novellájából irla : Zágon István.
«.10: Időjelzés, hirek. - 8.30: Ci-Kanyzene. - ü.10 : Időjelzés, hirek. -"-30: A .m kir. Operaház tagjail>ól alakult zenekar. .Szórakoztató zenr-0.30: Időjárás. Utáua : Gramofon. --".:*): l.anlos jazz-zenekar.
Hées. 1130: Falusi zene gramofo-12: Rádió zenekar. - 15.55: ■famoíot). - tö.35: Gyermekmese. — ■ • Előadás. — 17.25 ! Hangverseny. •> : Bécsi siimfónikusok liaugversenye..
Hires művészek gramofonon. -Közvelités Salzburgból. — 22-15: brumoofu.
Nagykanizsa, auguszlus Ili
A mull napokban történt, hogv a Széesiszigclhcz tartozó káriesai-hegyon egy délolőll kigyulladt h 1-los l\'erenc gazda pincéje. Pálosnak közös pincéje voll egy másik gazdával. A tűz kitörésekor Pálos állítólag nem volt otthon Mivel víz nem volt. a/, oltás nagy nehézségekbe ütközött. A tűz rohamosan terjedt. Pálos pincéjéről Kaszás l\'erenc, majd Szűcs József és Molnár István pincéjére. C-sakha-mar clluimwdl néi/ij pince a Ihmi-nük levő összes latrokkal, hordók-kal és egyéb felszerelésekkel.
Megérkeztek a csendörök, akik
NAPI HIREK
NAPIREND
Augusztus 17, csütörtök
Kónml katolikus: Jácint. Protestini.: Anatzllz Izr.: Ab hó 25.
Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön ti vasárnap délelőtt 10-tÓI 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. sí. és a kiskanlzsal gyógyszertár.
OözIUrdö nyitva reggel fi órától este ti óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
Hazaérkeztek
cserkészeink
Vége a jamboreenak. A vonatok ontják a világ minden tája felé a hazaigyekvő cserkészeket, hogy otthon elmondhassák, mii láttak szép Magyarországon, a királyt parkban, üOdöllón, ahol még az ég is másképen mosolyog a cserkészekre, mint odahaza. Ahol az embereknek a szive másból van faragva, ahol az emberek jók, ahol szerelni tudnak, ahol még az ellenséget is barátságosan fogadják és a trianoni határon megéljenezték azoknak a nemzeteknek fiait is, melyek annakidején a trianoni palotában a szomorú aktusban közreműködtek. Mert ez Magyarország. A szív országa. Ahogy Nagykanizsa a szív városa.
És megjöttek a ml cserkészeink Is. Vissza. Haza. Mozgás támad az utcákon, ahol végigmennek a derék fiuk.
Kedden este a polgárlsta cserkészek, szerdán délután a Szent László cserkészek, este pedig a gimnáziumi cserkészek, az öregcserkészek Is tegnap jöttek haza. Mindegyik Üödötlő hatása alatt áll, mindenki még ebben a légkörben mozog és ennek emlékeiből táplálkozik. Sohsem felejtjük el, amit ott láttunk... mondogatják és arcukon visszatükröződik, hogy ez nem üres beszéd, hanem valóság, örülünk nekik, de még jobban, hogy Ismét Itthon vannak a város falai között, szüleik körében, édes otthonuk puha, meleg fészkében. Isten hozta őket haza I
\\tt százalék a pótadó Kaposvárott) Kaposvár 1Ü3I. évi költségvetése a pólailó százalékát 1 százalékkal le-szoritotla és igy 02 százalékban szere-pel az idei 03 százalékkal szemben.
a liV-vész keletkezésének okúi ku-lalták. Olyan jelenségek merültek fel, amelyek azt a látszatot keltették, hogy Pálos nem maga gynj-I olt a-e fel a pincéjét, hogy ennek révén a hizlosiloll összeghez jusson. A gyanuokok alapján a lete-nvei csendőrség őrizetl>o vette és iK\'szállilolla I-előnyére Pálos Ferencet, akit tegnap Ix\'hozlak a nagykanizsai kir. ügyészségre. l)r. AImássá (iyula vizsgálóbíró előtt Pálos ismét ártatlanságát hangoztatta. A vizsgálóbíró szabadlábra is helyezte, a/.ódban a nyomozás to-válib folyik.
— (Hivatalos istentisztelet Szent Istvánkor) Auguszlus 20-án, vasárnap ünnepli a magyar katolikus egyház Szenl István m3gyar király ünnepét. Ebből az alkalomból a nagykanizsai plébániatemplomban hivatalos istentisztelet lesz, amelyen részt vesznek a poigári ég kaionai hatóságok, az ösbzcs közhivatalok, testületek és egyesületek. Délelőli 10 órakor egyházszónoklat, majd fél 11 órakor ünnepi nagymise. A hivatalos istentiszteletre ezúton hívja meg a hatóságok és hivaialok képviselőit a plébános.
— (Halálozás) Súlyos csapás érte a nagykanizsai kereskedővilág hözbecsűlésben álló tagjának, Tólh József vaBkereskedönek feleségét. Nagyanyja, özv. Krausz Samuné sz. Blumenscbein Regina, 67 éves korában elhunyt. Temetése pénteken délulán 4 órakor lesz a nagykanizsai izr. temető halottasházából.
(HaluW én a Nemzeti Egység) Ha-
hót községben vitéz Tabajdy Kálmán ny. államtitkár elnöklete alatt nfag. alakult a Nemzeti Egység helyi szervezete. Hatvan választmányi tag és 100 választó irta alá a miniszterelnök iránti hűségnyilatkozatot, száz darab jelvényt azonnal megvetlek.
— (Augusztusban 120 család költözött Kanizsán) Az augusztusi negyed kö.tözkodési forgalma messze elmaradt a májusi nagy nép-vándoilas mögött. Míg májusban mintegy 300 család .(1100 ember) változtatott lakást, addig augusztusban csak 120 család (600 ember) költözködött Kanizsán.
— (Bűvész-esték Nagykanizsán) Hírneves művésze a uüvész-ludo-mánynak Erdélyi mester, akinek mutatványait nem kisebb ember csudálta meg, mint Mussolini. Prof. Erdélyi ugyanis Európa összes metropolisait bejária már csodálatos mutatványaival. Szombaton és vasárnap este fél 9-kor Nagykanizsán tart filléres előadásokat (30 fillértől 80-ig) az Ipartestület székházának nagyiermében.
(f;Jszakai betörés egy fonyódi villába) Néhány nappal ezelőtt ismeretlen Icltes bemászott Sasvári Anlalné fonyódi villája ablakán és a hálószoba-lxiI egy dupláfedeU\'i női aranyórát, va-lamint 05 pengő készpénzt civilt irta-\'gJtval. A fonyódi csendőrség megindította a nyomozást.
Gabonás
Lisztes
Len
KQttölős Szalma
ZSAK
HIRSCH SZEGŐ
cégnél.
Esernyők ""
alkalmi árusítása.
Nagy tétet divatját mult ejjyes cikkeket, lérll és női divat esernyőket, valamint nagy koolernyöket minden «l»oyndlu.tó árban
szállít, ameddig a készlet (art Földes Oyula esernyőgyára
Bud\'peit, V., Bálványutca 5. áuguntui hó vágálfl
külön uic terményt nyújtok I
i3S százalék Zalában az adóhátralék
Zalaegeraseg, augusztus 18
A közigazgatási bizottsági gyűlésen dr. Fatér Endre pénzügyigaz-galóhelyeltes terjesztette elő a pénzügyigazgatóság jelentését. Eszerint a ténylegesen esedékessé vált bátralék 6,958 818 pengő, azaz 135 százalék. Adóhivatali kerületenként a bálralék: Balalonfüred 134, Ke»zt-hely 136, Letenye 141, Nagykanizsa 108 százalék. 150 százaléknál magasabb hátralék mutatkozik 199 községben.
A vér felfrissítése céljíból ajánlatos néhány napjn át korán reggel egy pohár természetes Ferenc lóxsef keserlivket inni.
Közeledik az Iskolaév kezdete. Gyermekének intézeti kelengyéjét legolcsóbban Schützuél szerezheti be.
— (A pacsai járási Ipartestület) most tartotta elóljarósagi ütését Vadász Károly elnöklete alatt, melyen 11 lanoncot szabadítottak fel. Az ipartestületi hálózat kiépítésére hozott hilározat kivánja Pscaa székhellyel a járás minden községének bekapcsolását. Elhatárolta az elöljáróság, hogy a keszthelyi országos kongresszuson részt vesz. Majd tárgyalásra került Stalay Lajosnak az önálló iparosok nyugdíjintézete felállítására vonatkozó tervezete. Ipar-teslülell önsegélyzők országos központjának létesítésére Landi Ferenc testületi jegyző állal készített tervezetet elfogadták és azt az IPOK hoz terjesztették fel. Az ipartestület hálás köszönetet mondott dr. Horváth Vilmos járási főszolgabírónak, aki rendeletet intézett a járás jegyzői hivatalaihoz és felhivta figyelmüket arra, hogy az ipirtestületi tagdíjhátralékosoktól a lagdij behajtása hivatali kötelesség, minthogy lörvény kötelezi az iparosokat az ipartestület fenntartására.
— Intézeti csíkos tuhavászruk és
szép sötétkék matróz ruha szövelek, dus választékban SchüUnél.
volt olasz külügyminiszter, londoni követ, akit visszahívtak Rómába.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
A gelsel gyermek-tragédia a törvényszék előtt
Nagykanizsa, augusztus 16
Kocza József gelsei földműves Bogár István gazda udvaráról bort szállitott haza szekéren. Hazafelé a meredek és szük ulon zökkenőt kapóit a szekér, felborult, a hatalmas hordók tele borral legurullak és az egyik Kocza gazda 5 éves fiacskáját halálra lapította.
Az apa ellen megindult az el járás gondatlanságból okozolt emberölés miatt.
A bíróság bűnösnek mondta ki Kocza Józsefet, azonban tekiolettel az enyhitö körülményekre, mindössze 15 napi foghá/ra Ítélte és ennek végrehajtását is felfüggesztette A szerencsétlen api könnyek közölt köszönle meg a bíróságnak az emberséges ítéletet.
— Világhírre csak igazán jó gyártmányok tehetnek szert. Aspl-rln-tabletták az eredeti „Bayer" csomagolásban immár 33 év óta a gyógyszer kincshez tartoznak és — amint számtalan szakvélemény igazolja — a világ összes orízágaiban általános kedvességnek Örvendenek. Biztos és ártalmatlan szer, az oly gyakran fellépő hüléses betegségek, az azokkal egyült járó kellemetlen melléktünetek és sokszor súlyos következményei ellen yaló védekezésre.
=* Elsőrangú müjóg kapható a Transdanub i a Egyesült Qőumalmok Részvénytársaságnál.
SPORTÉLET
A MUSz is felfigyelt Ifj. Starapf Zsigmond teljesítményére
Vasárnapi számunklmn közölt híradásunk ifj a Slnmpf Zsigmond teljesítményéről, aki 2 óra i porc alatt átúszta a Balatont 5 t-s fél kilométer szélosséglx\'n és így rokoni teljesítményt ért el, mindenütt nagy feltűnést keltett. Értesülésünk szerint a teljesítményre felfigyelt a MUSz vezetősége is, amely valószínűleg egyengetni fogja az utat a fiatal nagykanizsai diáknak, hogy méltó helyre küzdhosse fel magái.
Vízipóló válogatott csapatunk csúcsteljesítménye
A magyar válogatott vizíjioló-csapal Kurópa legjobbjaíltól kiállított válogatott csapatot, szédületes játékkal »:2-re verte. A félidő eml-ménye 1:0 volt.
Válogatott uszócsapatunk
kikapott a német válogatott u§zó-csapattól. Nagy Imlszenencsével, nem várt nagy eredménnyel 27:17 pontarányban győzött Németország úszócsapat*.
Újpest proficsapata
7:2 (1:0) arányban verte meg Aradon az Aradi AC-ot.
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az összes könyvkereskedésekben é« a Zalai Közlöny szerkesítőségében.
Krausz György és .Wollák Jenőné sz. Ktausz Erzsébel ugy n maguk, mint alulírottak és az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel, de ar Ur kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva jelenlik, hogy szerelett édesanyjuk, az önfeláldozó nagyanya és rokon
özv. Krausz Samuné
szfll. Blumenscheln Regina
életének 67-ik évében, hosszas szenvedés után, visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk hült tetemét f. hó 18-án d. u. 4 órakor helyezzük a nagykanizsai izr. temető gyászházából örök nyugvóhelyére. Nagykanizsa, 1933. augusztus 16-án. Krausz Oyörgynó sz. Kohn Elza, Aenye Wollák Jenő, vöje.
Tóth Józsefné sz. Kardos Klári, Tóth József, Bencze Lásztóné sz. Kardos Teréz, Benczc László, Kardos Erzsébet, Kardos Károly. Wollák József,
Wollák Sándor, Wollák Oyőrgy, unokái. Tóth Magda dédunokája. Blurnenachelri Mót. Czlrner Jakabné sx. Blumenacheln Katalin, Blumenscheln Samu, Beregi J. Jenő. Fflrat Ignácné sz. Blumenscheln Frida, Fflrst Károlyné s*. Blumeuscneln Qizella, testvérei.
Közgazdaság
A mezőgazdasági helyzet Zalában
Zalaegerszeg, augusztus 16
A vármegyei gazdasági felügyelőnek a közigazgatási bizottsági ülésen tett előterjesztése szerint a csapadékos nyár mintegy 10—14 nappal eltolta az aratás Idejét, viszont a gyors felmelegedés miatt az aratást is gyorsított mértékben kellett végrehajtani. A kalászok termése általában jó közepesnek mondható. A tengeri fejlődésének erősen kedvezett a felmelegedés, ami a burgonya gumóképződését és a répák fejlődését is előmozdította. \'< takarmánytermés kielégítő. Aggasztó azonban a tenyészállat hiány, főképpen minőségi tekintetben, ami n8gv veszélyt jelent a z lai állatvásárokon mutatkozó külső keres-lelre nézve.
Kielégítő volt a mezőgazdasági munkásság helyzete az aratás ideje alatt. A tényleg dolgozni akarók ezutlal munkához juthattak.
Nagyon elszaporodtak, különösen gyümölcsösökben, a kártevők. A védekezésre vonatkozó rendelkezések nem mindenütt hajtattak végre a kívánatos eréllyel.
a Llai közlöny
barátai
a zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak l
Terménytőzsde
lluza tiszav. (uj) 77-es 8 4r -875, 78-as 8\'55—8.*5, 79-es 8-6S—8-95, 80-as 8-75-9 05, dunánt. (uj) 77-et 815—8 35 78-as M-25-84", 79-es 8-35-855, 80-as 8-45-8-ÖÍ, rozs (uj) 5-00—5 10. — Zab közép 710—2;, — ótenger tiszántúli
SertésTásár
Felhajtás 209S, eladatlan 609. - Első rendű 073—081, szedett 0 78-080, sze dett közép 074 -0-76, könnyű 070- 072. l-ső rendű öreg 0*70 072. Il-od rendű öreg 066 -0-68, angol sflldő I. 086-096, szalonna nagyban 110—114, zsír 120-126, hus 0 90 1M0, félsertés 1-00-110.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
Közalkalmazottak figyelmébe! Bu-
torárulnknt .ényegesen leszállított árakon ár.isitjuk. Hosszú icjáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstcin bútoráruház, Horthy Miktós-ut 4. szám.
4478 1933.
Felhívás.
Alulirt városi adóhivatal felhívja mindazon helybeli lakós adóhátralékosokat, kik az adó-íőkflnyvekben előirt s a folyó év lll-ik negyedére járó adójukat még nem fizették he, hogy azt jelen felhívás közzétételéről számitott 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert ellenkező esetben e határidő letellte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 16-án,
Nagykanizsa m. város adóhivatala.
Budapesten iiSIIJunk. a
METROPOl
Rákóczi.ut 58.
150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinás hlrfl, kiváló konyha. Clgánymuzatka. Virágoskert
2841 ■_
Szoba 4 pengőtől. Te\'jea panxiő 9 P-töl.
cwnotn
Növendék állatoknál a csontképződést elősegíti, hízóknál élvágygerjeaitóleg hat Megakadályozza a Seaántulást.
2 k.-os, 5 kg.-os és 50 kg.-os eredeti gyári csomagolásban.
(Minden csomag és tsák a gyár plombájávafvan ellátva).
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF oégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírósági palota mellett)
apróhirdetések
Raktárosa lavl laaaaa Arukat igán oloaón alárualtjuk. Armiath, Ua«ár-ud«ar, 3022
Fonott Owag minden nagyságban éa
lámpacsövet viszonteladóknak Sternnél — Telefon 196. 2975
Karaaak megvételre használt kerékpárt. Szabó Antal Fő ut 5. sz. 3229
Kiadó üzlethelyiség esetleg irodával, kis és nagyraktár, kocsiszín. Király-utca 32. 3195
Egy teljes hálöaxoba, ezenkívül fehér-ágy, szekrények, sezlon stb. eladók. Megtekinthető d u. 2 lg. Dr. Papné, Erzsébettér 1. 3212
Kétaaobáa előszobás vlzvezetékes lakás kiadó József főherceg-u. 58-a. 47
Intelllgentea deutschea Früulalss wlrd auf sofortlgen Elntritt gesucht. Adresse In der Redaktton. 3231
Fejérmegyei fajd lánya jégbehütve kapható Weissnénél a piacon. — Ugyínott paradloaom nagyon olcsón. 3 33
Rövidárunagykereskedésben aa|j4d és tanuló felvételik. Ajánlstokst posfsliók 68-hoz kérek. 3232
A Magyar-utcán alwaaxatt egy női aranykaróra. a becsületes megtaláló kéretik azt illó jutalom ellenében a kiadóhivatalban leadni. 3230
KQIflnbajáratss szépen batorozott szoba kiadó Sz. Imre herceg utca 4. 48
Használt jóksrban levő együléses féderes kocsit egy ló után s«aBwátalr« keres Dukász fakereskedés. 3220
Elveszett Petőti-ut 4. számtól a vasútállomásig lobbiábra való gyartMakaxass-dél. — Megtalálót kérem, adja le a fenti címre. 3222
önállóan fóző axakáoantt szolgálati könvvvel vagy bizonyítványokkal helyet kaphat Csengery-ut 23. Takarítónő munkában segit. 3221
700 kbc. Super X. matorkarákpár,
oldalkocsi, világítás, komplett, sürgősen eladó. Megtekinthető Pléh autógarázsban. Zrínyi Miklós-utca. 3223
aladók,
3275
Ágynemű, Slnger varrógép Erssébettér 17.
JIAindnyájunk tulajdona a Üget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykaaiuáo. (felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
78. é»K>ly«n 185. uán
\'Nagykunlua, 1933. augusztus 18, péntek
Ara 14 Hllir
ZALAI KÖZLÖNY
l,~kefit6>«g tt küddhlv.t.1: fflut 5. saám. Mígjelenik minden refgel, Mt» kivitelével
\'•LITIkil KAf ILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
eióftietW áll.: cgy hón I pengd 80 tlltéf SieíkeuUStégl (■ kledóblv.l.li telelőn: 78. u
A baza-front
Budapest, augusztus 17 A földművelésügyi minisztériumban csütörtökön délután at ^rdckkópvisr-letek bevonásával nagy értekezlet volt a buzaértékesilés ügyében. Kállav Miklós földművelésügyi mlniszler közölle az érdekeltekkel, liogy melyek azok a \'megállapodások, amelyeidéi u buza külföldi értékesítése ügyében kólöltünk és melyek azok a piacok, melyeken u buzaértékesltés lebonyolítható. Kó-zólle továbbá, hogy u buza további értékesiléso ügyében az Kxport Intézel 1er\\ezctet dolgoz ki, melyet elkészülése ntón szintén az érdekeltek elé terjeszt.
N\'ewyork, augusztus 17 A gnltonakereskedök óriási tőkével szövetség alakítását tervezik, hielvnek nz lenne a célja, hogy a ibuzu árút felemeljék. A szövetségnek \'másik fontos feladata lenne a búzapiacok ellenőrzése is.
Eredményt várnak a loncjonl konferenciától
Washington, augusztus 17 A mezőgazdasági tanács vezetői héttőre éifckezlelet ldvtnk össze, melyen elhatározzák, hogy arra ar. esc\'tre, ha nz augusztus 21-iki londoni értekezleten nem tudnáuak megegyezésre jutni, akkor állami szubvenciót kérnek nz amerikai buzakivllcl előmozdítására. Ezzel szemben Wallaee amerikai földművelésügyi miniszter kijelentette, Iwgy auró|»ai körökből kupofl érlesü-lései szerint minden remény megvan a megegyezésre a búzatermelés Csökkentése tekintetében.
Valuta-Ügyek Orossmann Adolf öngyilkosságának hátterében
Buda|>est, augusztus 17 (írossmann Adolf tőzsdebízonuí-nyos rejtélyes öngyilkossága ügyé-Ih-ii lassan sikerül tiszla képel alkotnia a rendőri nyomozásnak, (írostmann Adolfunk, aki a/ egyik fővárosi bérház, negyedik eme let é-ről levetette magát és meghalt, most megtalálták uz aktatáskáját A tás-kábnn levő feljegyzések azt bizonyítják, hogy Grossmann valuta-ügyek ben is foglalkozott. Megállapította a rendőrség, ftogv ezek a valutaüzletek veszteségekkel jártak. A nyomozásba belekapcsolódik a valuta-rendőrség is.
(iandhl nem kapitulált
I-ondon, augusztus 17 A Heuter Irotla |MH>nai jelentése szerint (iundhi nem fogudta ef\'az indiai kormány feltételeit és tovább folytatja böjtjét. . ,
Egy hetilap-szerkesztő üzleti manővere a 20.000 pengős IBÜSz-flgy
"Budapest, augusztus 17
Az IBrSz lxilrány ügyében a következők kerüllek eddig nyilvánosságra : Tretina Jenő. a Független Kisgazdapárt hetilapjának szerkesztője iiiuiak idején megjelent az IBUSz-nál és tárgyalásokat folytatott arra vonatkozólag hogv mikéül lehelne leszerelni azokat a támadásokat, amelyeket Turehányi Iígon képviselő indított n vállalat ellen. Javasolta az IBUSz-nak. hogy finanszírozza a monori választás költségeit, ebből azonban nem lett semmi. Ezután ujabb tárgyalások indultak, melyeket Tretina a miskolci "Magyar Jóvö. napilap és a «Független Kisgazda* hetilap nevelten folytatott. Meg-állu|>o(llak abban, Ihogy az IBUSz 20
A független kisgazdapárt megtagadta a hivatalos lapját
ezer |>engöt fizet, viszont Trelina arra kötelezte magát, hogy levelei hoz \'Furchányi Egontól, melyben a képviselő kijelenti, hogy mindaddig m-m szólal fel az IBUSz ügyben, ameddig ■az elrendelt vizsgálat eredményéi Fa-binyl "miniszter a képviselőház elé nem terjeszti. Kétségtelen tehát, hogy Trelina Turehányi Egon liáta mögött megállapodást kötött. A pénzt több rész-letlH\'ii fel is veltc, a megállujxidást persze nem teljesítette, mert u levelei nem tudta előmutatni. Turehányi Egon csak néhány héttel ezelőtt szerzett tudomás! erről és jgy I\'ubinyi minisztertől a legszigorúbb vizsgálat azonnali megindítását követelte.
Budapest, augusztus 17
A Független Kisgazdapárt csütörtökön délutáni értekezleten foglalkozott nz IMlSz-botránnynl llu-nyady Ferenc gróf l>ejc k-n telte, hogy a miniszterelnök és a pénzügyminiszter az eddigi vizsgálat eredményéről tájékoztatták a pártot, de. az "ügy még mindig nincs befejezve é.s igy nem tekinthető át. A kormány azt a tényt már megállapította, hogy az IBUSz Hl. ju-nius 21-én négy nyugtáru l.XtXH) pengőt fizetett ki n -Független Kisgazda* hetilap kiadóhivatalának.
Az értekezletről a kővetkező hivatalos jelenlést adták ki: Megál-lapilást nyert, hogy, a párt tagjai közül senki semmiféle visszaélést nem követett el. Tény, hogy az IIUJSz, Tretlina Jenővel folytatott tárgvalásai után pénzt utalt ki, de ez nem hozhuló összefilggésbe a
párttal, mert ri szóhanforgó hetilap már hetek óta Tretlina Jenő magántulajdona. A párl egyhangúlag magáévá teszi az IBUSz ügy-Immi Turehányi Fgon által kc.zde-ményezett akciót, melynek jogosultságát a most kiderilctl tények igazolják. F.pp ezórl azt kívánja a párt. hogy a kormány teremtsen erélyesen rendet ennél az állami üzemnél, vonja felelősségre a vezetőséget, távolítsa el a bűnösöket és vessen véget az IBUSz jövedelmeinek ilyen módon .való felhasználásának. A párl súlyosan elitéli a Független Kisgazda c. hetilap kiadóhivatala részére történt erkölcstelen juttatást, mely lappal a mai napon minden szellemi ösz-szeköltetésl megszakít. Kéri végül a kormányt, hogy az összes adatokat terjessze a lláz elé.
Mac Donald nem utazik Washingtonba a háborús adósságok ügyében
Ixmdon, augusztus 17 Mac Donald miniszterelnök, aki csütörtökön reggel éjkcwll Londonba, kijelentette az újságírók előli, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben is nincs szándékában Washingtoniéi utazni, hogy a hálxirus adósságok kérdésélton személyesen tárgyaljon az amerikai kormánnyal.
Ixnulon, augusztus I7 A Press As&ociuiútns jelenlése szerint az angol kormány óvási emel a igémet kormánynál a külföldre irányuló személyszállító hajóforgalom korlátozásáról szóló rendelet miatt. A berlini angol ügyvivő felhívja most a német kormány figyelmét az angol érdekek sérelmeire.
Bethlen nem mondott le a mandátumáról
Kánya külügyminiszter Dolfussnál
nök a MAK elnöke lett. Ugyanez a lap tegnapi számában arról adott hírt. hogy Bethlen gróf lemondott aJJehreceni mandátumáról is. libben az ügyben telefonon érdeklődtünk a jelenleg lukén tartózkodó volt miniszterelnöknél, aki a leghatározottabban kijelentette, hogy egyik h\'r sem /"l-l meg a ihiIÓ-
Budapest, augusztus 17 A csütörtöki minisztertanács végleges formában letárgyalta az adóhátraléknak gabonafizelósben való rendeletet, mely a pénteki hivatalos lapban már meg is jelenik.
Az egyik fővárosi lap néhány nappal azelől.l azt irta, hogy lirllilén István gróf, volt miniszterel-
ságnak.
Bécs, augusztus 17 Kánya Kálmán külügyminiszter Olaszországiul jövet Bécsben megszakította útját és meglátogatta Dol/uss kancellári.
Minisztertanács
Budai>esl, augusztus 17 Csütörtökön reggel miniszterin nács volt, amelyen inxrédy Béla pénzügyminiszter ismertette Fa!,i-nyi Tihamér kereskedelmi miniszter római tárgyalásainak eredményéi. Kzután elfogadták az a F>-hálralékoknuk gal)onál)an való fi^ zetéséről szóló rendeletet. Végül Kállay Miklós kereskedelmi miniszter bcszátpolt a bécsi tárgyalásai eredményéről.
Ég egy gázgránát-raktár Ulle mellett
Páris, augusztus 17
Aire sur la l.ysből (I.HIe melle:l. jelentik, hogy egy oltani földalatti mu-niriós tál»orban ismeretlen okból tüz támadt, mely lassan a főraktárig bar -pódzik tovább. A munlciós-rtiktár, amely elsősorban gázgránátok fclraktá-rozására szolgált, alig W) méternyire van az országuttól. Dotial és l.llle katonai hatóságai ^ninden óvintézkedést megtettek a lakosság védelmére.
A nagykanizsai művész telep kiállítása
Nagykanizsa, augusztus Ki A Budnay-iskofa növendékeinek nagykanizsai müvészte>loi>e rövidesen befejezi itteni tartózk<Klását és a fiatal művészek visszamennek a fővárosija, hogy folytassák tauul-mányaikal a képzőművészeti főiskolán. Kanizsai nyaruk hála az akciói szervező Irodalmi és Művészeti Körnek és az ügy sok jó-barátjának - .áiakozáson felül is eredményes volt. Mirfdazt a sok képel, amit Nagykanizsáról és vidékéről festettek, tarkítva kompozíciókkal ós érdekesnél érdekesebb egyéb tárgyú fcetményekkcl, kiállítják bucsuzásul a kantósai közönség számára. A kiállítás vasárnap nyilik meg és díjtalan lesz. ennél érdekesebb és értékesebb képzőművészeti esemény nem egyhamar volt Nagykanizsán.
Időjárás
(ÉJtuikai rdMJtltnti$) *\'lU«aar«lí.-glai iHtéaatJalaiatl a«*a lOérakrr. falhőa Irtö wárhwté.
Szélirány: Reggel déli, délben nyugati, este délnyugati.
ZALAI KÖZLÖNY
1988. itigimhu 18
Hírek a strandról
Nagykanizsa, augusztus 17
A nagykanizsai strandon most, hogy, a szűrős zerkeaet naponta tisztítja a teljes vízmennyiségei, szinte megelevenedett az élet. A víz min-, den nap ét látszóbb, hőfoka pedig olyan kellemes, hogy egész\' Ik-sö-léledésig lubickolnak a nu^lcncé-ben.
Elvezet nézni és hallgat ni. mikor valaki megjön nyári szabadságáról, messze idegen vidékek drága strandjairól és csak megáll, mikor először lép a kanizsai strand homokjára és alig tud szóhoz jutni, inert el sem képzelte, hogy ma ilyen szépei, ilyen praktikusat lehessen létrehozni ebben a város-hau.

érdekes megfigyelni különben, hogy a strand milyen, szinte művészi céltudatossággal van beletervezve a festői mlllől>e és a rendel-lelósszerüségnek ls mennybe gondosan megfelelő minden részének kiépítése. A közeli hetekben rendezendő nagy megnyitó uszöver-senyhez sem kell semmi különös készülődés a közönség befogadására, csuk pár sor szék kell (annak is megvan a kiképzett helye a gyep-padkákon) és indulhat a verseny akármilyen tömeg elöli.
A kánikula enyhültével a fürdés kellemesebb, üdítőbb, mint u legforróbb napokban. A víz tegnap is 21 fokos vvlt

Akárhol, akármi panasz előadódik, a személyzet a legszolgúlatra-késíebbeu azonnal rendelkezésre áll. Különben is figyelem és gondosság látszik mindenütt.
A város vezetősége, mint tulajdonos, valóban miudent elkövet, hogy a lehetőségek halárai közt minden Igényt kielégítsen.
Hölgyek és hosszuluiju urak kéretnek, leheiőleg íürdösapkát használni, mert nem éppen gusztusos .dolog, mikor a vizben hajszálak rugaduak az ember kezére, arcára.
A zárda-ügy a pénzügyi bizottság előtt
Póthitel a szegények gyógyszer-számlájára
Nagykanizsa, augusztus 17 Nagykanizsa képviselőtestületé-nek pénzügyi bizottsága dr. Kri\'is-ler József elnöklete alatt ülést tartolt. Králky István dr. polgármester bejelentette, hogy amint az a Zalai Kőzlőnyc-ből volt olvasható, a nagykanizsai leánylioeuin ügye forduló|H)iithoz ért. A város közönsége nagy részének az volt a régi kívánsága mondotta dr. Králky, hogy a leánynevelést szerzetes rend vegye át. Nagy lökést adott uz ügynek a kereskedelmi miniszter elhatározása, hogy kellő látogatottság hiányában beszüntette a nagykanizsai m. kir. fémipari szakiskolát. Ezzel adódott a helyzet a zárda ós a leánynevelőintézet felállítására. Ha iskolaegyesületi alapon tartjuk fenn, hangsúlyozta a |r>lgár-mester, nem igen lehet arra számítani, hogy a vidék is ide küldje gyermekeit, míg apácaiskolánál megvan adva ez a lehetőség, másrészt az iskola fcntarlása sem lett volna ugy biztosítva. \'Megindultak a tárgyalások az apácarendekkel. A zalaegerszegi Nolre Dame női kanonokrend ajánlata volt a legmegfelelőbb, igy létre is jött közölte és a város között egy elvi megállapodás. A nagykanizsai rendház teljesen független Zalaegerszegtől. Nagykanizsa ós a Nolre Dame apácák között történt inegállajKKlást u »Zalai Közlöny* annak idején kivonatban már közölte. A szerződés teljesen áladja a Sugár uti épületkomplexumot az apácáknak. Az összes világi tanárkisasszonyok mindaddig tagjai maradnak a tanári karnak, amíg nem tudnak elhelyezkedni. A város az épület fentartását, világítást, fűtést és vízszolgáltatást vállalja. Ez az év még átmeneti lesz, Magas Mihály piarista reálgimnáziumi igazgató igazgatása alatt Krátky polgármester ezután meleg szavakban méltatta az apácák által történő nevelés és nőoktatás jelentőségét. Ugyancsak dr. Krelsler József elnök szívélyes szavakkal hozzájárult a i>olgármcster előterjesztéséhez. Dobrovils Milán v. országgyűlési képviselő örömmel fogadja a szer-zelesnők megérkezését és meleg szavakkal adózott irántuk. A bizottság végül is elfogadta a polgármester javaslatát.
Ih mmcrt Károly városi főszámvevő előadásában szőnyegre került a szegény lakosság gyógyszerrel való ellátásának ügye. ll):» l-ben, a mikor 1000 pengőt állított be erre a célra a miniszter Nagykanizsa részére, a város 11.000 i>engőt fi-zelett ki szegények ingyen gyógyszer számlájára.
Az idén a város 10.000 |>engől állított Ír- a költségvetésik erre célra, de 10.000 szükséges, ehhez járul még a mull évlíől maradt 500<) |HMigő bálralék, tehát 11.000 pengd ilólliilclr■• fan szükség.
Krátky István dr. polgármester megrázó szavakkal ismertette a nagy szegénységet. A város rendkívül szigorúan jár cl az ingyenes gyógyszer kiutalásánál, de nem utasíthat el olyan eseteket, amikor emberéletek megmentéséről v szó.
A kérdéshez löbb hozzászólás történi, majd a bizottság, a 11.000 I\' hitelhez hozzájárult
A jogOgyl bizottság is ülést Iariolt dr. Ilaftlu Gyula cl-uöklcte alatt, amelyen a legközelebbi közgyűlés elé kerülő lárgy-pontokat, nevezetesen a felsőkereskedelmi iskola fentartását tárgyalják.
A kórházi bizottság
liabochay György elnöklete alatt ülésezett és jobbára szállítási ügyeket tárgyalt.
8ienT»4ö nőknél a természetes „Perenc Jóxiei" keserűvíz könnyö, erőlködés nélkül való bélklUrQlést idéz elő és ezáltal sok esetten rendkívül jótékony hitáasal van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több meg alko\'ója irja, hogy a Ferenc lózsef vlz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni
JUIindnyájunk tulajdona a *** liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
„Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni"
(Válasz egy jeligés levélre)
tegyek őszinte t P.u is szeretnék «ki-i csil boldog lenni.>> Sőt, uzl hiszem, valamennyk-n. öli, legalább egy kicsit I... A boldogság utáni .vágy állau-dó ál|u|M>t. Ezzel szemben a boldogság... A l>oldogság többnyire a múlté. Miért 1 Meri majdnem mindig hazugság volt. Vagy ómnugunknak, vagy másoknak hazudtunk és uz állapotot vagy mi, vagy mások nevezték boldogságnak (l.ássu, milyen fölényes vagyok 1 Ja, én megtehetem. f.n nem vagyok szerelmes. Nem ugy, mint Maga.)
Higyje el, Kislány, én nem akarom u boldogságból kiábráuditaui. Kivá nom**nogy Magának a szerelem meghozza azt az intenzív és állandósult lloldogságol, amit Maga körül néhány millió embernek eddig még nem hozott meg. I\'edig Maga igazán megérdemelné. Hogy én mire alapítom ezen kijelentésemet, amikor sohasem Játtam Magát, a nevét sem \'\'udom, csak a szerkesztőségbe küldött levelét olvastam ? (Istenem, a boldogságot minden szerel-ml-s kislány megérdemelné.) A levelére, alapit.un kijelentésemet, amiben tanácsot kér tőlünk, hogy miképpen viselkedjék «Vele> szemben. Azokután. A levelére alapítom kijelentésemet, amiben szerelemről ugyan nem beszél, de megemlít «egy szörnyű pagy. problémái,* amit nem magyaráz meg bővebben. Csak a fru bűnél említi. 0, hivatkozással esti elfoglaltságára, délelőt-tóukint találkozik Magával és esténkint — egy másik kislányt kisér haza. Hát, ez nagy baj. Azaz... Magára nézve, Kis-lány, ugylátszik baj. Viszont a fiúra nézve — nem. Különben "iK\'m tenné. Hogy mindkettőjükbe lenne egyszerre, szerelmes 1 Nem, ez még férfiaknál sem valószínű. Szudán-allűrök , nem jelenthetnek szerelmet még «egy magát semmicselre sem nyárspolgárnak érző íúnaTembernéb sem, alwgyan Maga öt jellemzi Hivatkozás u nyárs polgárias-ságtói való eltérésre, kitűnő takaróul szolgálhat olyan tettek elkövetésére, amik ellenkeznek az. általános erkölcsökkel és szokásokkul. Viszont a nemnyárspolgár nem feltétlenül becstelen. Sőt. A nem-nyárspolgár elsősorban a nyárspolgári hibákat és bűnöket gyűlöli, de nem oz erkölcsöt és becsületet, ami igazán nemi a nyárspolgárok magántulajdona. Aki nem nyárspolgár, annak umak kell lenni, urnák, akinek elsősorban nem a sacoója, hanem a lelki íelépitcltsége kifogástalan. Ennek nz épületnek az acélváza, bármilyen nagyképűen hangozzék, még ma is a becsület. I)e vájjon pem volt becsületes uz a fiu 1 Telt Magának valamiféle Ígéretet 1 Vagy, Iwgy churU-malileri formában fejezzem ki magamat : •szerelmet vallott* és ez a szerelem még tart ? Ha nem, akkor talán éppen most keresi kettőjük között az igazit. És a szerelmi vallomás csak jönni fog. Valamelyiküknél...
Még valumi a nyárspolgáriasságról. Az éltől való teljes elszakadás, sajnos, sokszor függ az anyagiaktól is. Mondja, Kislány, mennyi a fiu fizetése y...
Tabácsom egyetlen kérdésben összegezhető : Van-e valami joga a liutól azt követelni, hogy az csak Magát kísérhesse haza / Hu vau valami joga követelésére, akkor feltétlenül mondjon le a fiu kíséretéről ukár délelőtt, akár eáte.
Tudom, Kislány, hogy ez neTiéz dolog. Egyáltalán u fiukkal való helyes bánásmód nagyon nehéz. De adhatok valami jó tanácsot, tegyen óvatos az olyan fiukkal szemben, akik összevissza és nagyon sokat Udvarolnak. Krre nem mentség a munkanélküliségük, sem uz, hogy a papájuk pénzét fogyasztják, fis legyen óvatos a szépfiuknál, de ne viseltessék előítélettel velük szemben, mert u szép külső aok esetben a lelki szépség kisugárzása. De nem mindig. Aki kibirta a szép külsőt jellembeli defektusok nélkül, az kiállta az életben az első tüzpróbát. fia
1938. augmttm 1B
ZALAI KOZLONT
i< valami.
(IrímSt okoioll, hogy l.Mlín- vá. laszolhaltam, mint altoRy Arímcl tnMia nekem hórkl ssdmrtra hnvonlrt ebiben a tanácaotadáa, illclvc a Icniakarií. Csak egyellcn levílro urm vülasrolník. Amelynek Irclju alt a lanícwl kénlé\' 1,0K>nn visclkcd.
iék hasonló esctlwn - velem szemben. Neki niagftnak ketlenc azt kitalálni.
* Z.
Vandái fapusztítás a kls-kanlzsal nton
Nagykanizsa, augusztus 17
Szerdán éjszaka a bosszúálló kenek ujabb vandáli puszlitást vittek véghez a Kis- és Nagykanizsa kózötli országúton levő fiatal nyárfacscmciék között. Csütörtökre virradóra megint 3 facsemetét törtek ketté, egyet pedig ugy össszevagdaltak, hogy szintén elpusztul rövidesen.
Felháborító laz a minden emberi jóérzésből kivetkőzött szellem, amely fialal facsemeték elpusztításával akir bossszut állani a Városi kertészelen. Mert kétségtelen, hogy bosszúról van szó. A két kanális közé kiültetett 54 facsemete közül ma már csak 3—4 darai) áll épen. A többit mtnd kivágták már azok az elvetemült tettesek, akiknek azonban már nyomukban van a rendőrség, hogy elvegyék méltó büntetésüket.
Kétségtelen, hogy szakavatott kezek végezték a pusztítás munkáját. Olyan emberek lehettek a tettesek, akik nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a városi kerlészetnek milyen sok fáradtságába került, amíg lázon a téglás, salakos talajon elültette a fiatal facsemetéket. Csak a nedves tavasznák köszönhető, hogy ezek a csemeték 100 százalékban megeredték ebben a kedvezőtlen talajban. ,
A rendőrség erélyes nyomozásának köszönhető, l>ogy már van Is három gyanúsított, akik azont>an egyelőre még tagadnak. A rendőrség most szedi ösz-szc azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján kétségtelenül meg lesz állapítható a tettesek bűnössége.
Mozl-hirek
Szombaton é« vasárnap mutatja be a mozi Brigitte Helm legnagyobb filmjét, melynek cime : .Állani U* királynője.} A film szcenáriumát Pierre Benőit világhírű regényéből a magyar Vajda Krnő irta és egyben evvel aratta legnagyobb filmírói sikerét. Brigitte llelm, a film nagy sztárja, ebben az alakításában mutál kőzik meg teljes va-lójában és itt \'mutatja be megnizőorejü drámai művészetét. Az előadások kez-detc szombaton 5, 7, 9, vasárnap pedig 3,5,7, 9 órakor Jesz. Az első előadások filléres helyárakkal, a (többiek nyári (30-90) helyárakkal.
Eltörte a lábát
Nagykanizsa, augusztus 17 Csütörtökön délután fél 1 óra tájban Szemlics Károly 18 éves napszámos autón vitt ki csomagokat az állomásra. P.pp akkor ért ki. amikor a vonat beérkezett. A mint sietve kiugrott az autóból, véletlenül oly szerencsétlenül csúszott el, hogy eltörte a bullábát. A mentők beszállították a kórházba.
Erői, Térbő, körtr emberek szántára a természetes „Fereac Jóiief" keeerüviz naponként va«ó ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendet bélmüködésl biztosit.
Paál lób n| riport-sorozata: „A túlvilági ember"
Részletek titokzatos gyilkosságok telderltése érdekében tolytatott szeánszokról — Királyok, akik megjósoltatják a sorsukat — Kreuger él — Aki Hitlernek megjósolta győzelmét és tragikus végét
Paál Jób nj riport sorozatát holnap kezdi közölni a Zalai Közlöny
Vannak titokzatos emberek, akiknek jövőbe látásuk mindnyájunkat érdekel. Ezek közé tartozik Winlerry mester, akinek a ne\\e különösen nagy bűnügyekkel kapcsolatban kerül a nyilvánosság elé. Neki köszönhető, hogy Kürtén Péter, a düsseldorfi rém elvette méltó büntetését. Az Erdélyi Béla gyilkossági ügyének ÍŐtárgyalásán a bíróság is ulmulalásul fogadta el Winlerry mester vallomását. Államférfiak, királyok jósoltatnak vc-lc^ ő maga azl mondja, hogy olyan érzékkel rendelkezik, amely más emberben nincs meg.
Ki ez az ember és miben áll rejtélyes csodája?
I\'-rre a kérdésre ad feleletet az
a három cikkből álló riportsorozat, amely -t holnapi számában kezd közölni kizárólagos joggal a -Zalai Közlöny.
A hallatlan érdekes sorozat szerzője Paál Jób, a világhírű nemzetközi ri|>orlcr, akinek szenzációs riportjai mindenkor eseményei a • Zalai Közlöny* hasábjainak. Paál Jób amint cikkeiben elmondja — tanújává vált Trenesénlrplic fürdőn Winlerry csodálatos kísérleteinek. F-s napokon keresztül meghitt beszélgetést folytatott a titokzatos emberrel.
Ezekből a beszélgetésekből készült a riportsorozat, amelyre előre is f/clnivjuk olvasóink figyelmét.
A keszthelyi országos iparos-kongresszus programja
Augusztus 18-tól 30 lg féláru utazás
A keszthelyi iparosnagygyülés iránt az ország minden részében nagy érdeklődés mutatkozik. Egyes vidéki ipartestületek 8—10 kiküldőttel vesznek részt a kongresszuson.
A keszthelyi kongresszus rövid programja a kővetkező: Augusztus 26-án esle fél 9 órakor ismerkedési est a Hullámban. 27-én, délelőtt fél 10 órától kongressszus a
kultúrpalotában. Déli 1 órakor ünnepi ebéd a Hungáriában. Délután 1 órától a tanácskozások folytatása. (Amennyiben a tanácskozásokat vasárnap estig nem tudnák befejezni, hétfőn reggel 8 órakor folytatják.) Esle 9 órakor közös vacsora a Bocskaiban.
A kongresszusi tanácskozások tárgysorozata és sorrendje u kő vetkező:
Prof. ERDÉLYIJ,európai hirü
ket este Nagykanizsán játszik, az Ipartestület székházának (volt Polgári Egylet) emeleti nagytermében. Augusztus 19-én szombaton és augusztus 20-án vasárnap lesznek az előadások, fél 9 órakor.
Filléres helyérak:
fenntartott hely 80 flllór, I. hely 60 fillér, II. hely 40 fillér, gyermekjegy 30 fillér, állóhely 30 fillér.
Mindenkinek meg kell nézni
a kitűnő büvésztanár és szalonmüvész csodálatos produkcióit.
Európa minden nagy városában megcsodálták már
a hét láda titkát, — a virágerdőt és fantasztikus állatait, — az afrikai csoda-sétát, — a nővé változtatott férfit, — a rendkívüli spiritiszta kísérleteket, — a láthatatlan embert,
a csodálatos postacsomagot, stb. stb.
Ingyen
kapja a
Zalai Közlönyt
jftvö bi elsejéit,
ha most döftaet
1. Magyar Hiszekegy, énekli az Iparosok- Dalköre.
2. A vendéglátó ipartestület ne-vébeiu.Meizhr Károly élnök üdvözli a megjelenteket.
3. Papp József kongresszusi elnök megnyitója.
4. Papp József elnök üdvözli a kereskedelmi minisztert és előterjeszti az elnöki jelentést.
5. Fablny\'. Tihamér dr. kereskedelmi miniszter felszólalása.
0. Orffy Imre dr. országgyűlési képviselő, az IPOSz diszelnöké-nek felszólalása.
7. Hozzászólások az elnöki megnyitóhoz.
8. A kézművesi párosok termei-vényeinek árszahályefróp előad Müller Antal országgyűlési képviselő.
9. A kézmű vési párosok öregségi biztosításáról és a kisipari hilcl-ügvről elöud Ring Gyula, az IPOSz társelnöke.
10. A munkaalkalmak teremtéséről előad Marschall Béla győri ipti elnök.
11. Dobsa László dr. előadása a kézművesi párosok kívánságai az ipari közigazgatással szemben és a kontárkérdés rendezéséről.
12. Orel Géza dr. főigazgató előadása a kézmüvesiparosság továbbképzéséről.
13. Az ipartestületi reformról szóló 1932. évi VIII. t.-c.-nek a gyakorlati életbe való átültetéséről előad Lip/>ay István dr.
11. Előterjesztések a kongresz-szusi kitüntetések odaítélése tárgyában.
15. Az 1934. évben tartandó országos iparos kongresszus helyének kijelölése.
16. Az IPOSz-hoz benyújtott indítványok tárgyalása.
17. Elnöki zárószó.
18. Himnusz, énekli az Iparosok Dalköre.
A keszthelyi ipartestület elnökségének sikerült elérnie, hogy a kongresszusra érkezők az eddigi 30<yo-os vasul i menetdíj kedvezménytől eltérően 50o;0-os nv.-net-dlj kedvezményben részesülnek.További rendkívül nagy kedvezmény, hogy a féláru jegyekkel már 18-án Keszthelyre lehet uhu ni, a vissza-utazás pedig augusztus 30-ig leliet-séges. A keszthelyi vendéglősök nagyon olcsó árakat állapítottuk meg a résztvevőknek és Hévízfürdő igazgatósága is olyan nagy (kombinált) kedvezményt ad a kiküldötteknek, hogy a nyaralást még a kenbpénzű iparosok is igénybe tudják venni
ZALAI KÖZLÖNY
1983, auguutm 18.
Emlékezik Kanizsa legöregebb asszonya,
aki sirva nézte a máglyába rakott Kossuth-bankók elhamvasztását
I. Ferenc József 200 ezüstforintot küldött nászajándékul a solferinói csata kanizsai rokkantjának, aki a legdrágább fürdőhelyeken nyaralt a király költségén
Nagykanizsa, augusztus 17
A Kinizsi-utca 5 sz. ház egyik udvari, eineleli lakásál>an lakik Nagykanizsa legöregebb asszonya, a 96 éves Hirschl Miksáné. Ami-k<r gyermekei, unokái és dédunokái meglátogatják, ezt petfig gyakran teszik, mert nagyon szeretik az Ősz mntróuát, közel 100 esxteadő tapasztalata, emléke tölti m«g a kis szobát és a körülölök nagy figyelemmel hallgatják a még mfcuüg i^lénk szemmel messzi múltba visszatekintő déd mama elbeszéléseit a régi időkből
SoWerlno kanizsai hőse
Alig egy hónappal eBelőtt, július 20-án szomorú évforduló hozta ismét össze a nagykiterjedésű famíliát. Ekkor mult ugyanis 20 esztendeje, hogv özv. Hirschl Miksáné férje 79 éves korában sírba szállott. Három évvel volt csak idősebb a feleségénél. Ismert kanizsai cipészroesber volt a maga idejébon. Hirschl Miksa volt Kanizsa solferinói hőse. Mjat a 18-as gyalogezred közlegénye, 1859-ben részt volt a szomorú emlékű solferinói csatában, melyben a franciák nagy győzelmet arattak az osztrák^na-gyar seregen. Ebben az ütközetben az akkor még fiatal kanizsai közlegény golyót kapott a ballá-l>ába, ami miatt aui|>ulálták. Ekkor még nőtlen volt.
Asszony lesz a lányból...
Amikor hazajött Kanizsára, szü-leinek Kiskereszl-utcai lakásán húzódott meg. (Jelenleg Kőlcscy-oil-ca.) Ebben a házban lakott a* későbbi felesége is, a most 96 éves Wcisz Janka. A súlyos amputációs műtét sem tudta elvenni a volt 18-as baka jó kedélyét és bizony nicg-megnézeget le a környékbeli leányokat. Egy alkalommal meg is jegyezte Weisz Janka:
- Én is szerelném ám látni azt a leányt, aki a maga felesége kssz... maga . maga ... kékszakáll.
Hirschl Miksát azonbau nem lehetett zavarba hozni, mint az alábbiaktól kiderül. Visszavágta a pi-roló leánynak:
Nézzen csak a tükörbe, majd meglátja az én feleségemet.
Nosza, Weis/. Jankának sem kel-
öh 1
Vll HIhh
1 Ni sok pénzt ta karit mag, ha ■)sMlabia|. azflkaéglaUt és kBnyvait lapunk nyomdájában, Fft-ul B. alatt readell nug.
lett löbb, szaladt nyomban ;u édesanyjához és sirva panaszolta el, hogy neki mit momdolt a szomszé-
dék Miksája. (Akkor az ilyen dofe gokat még sirva vallották lw \' ú leányok az édesanyjuknak. A ingnia azután megvigasztalta, hogy azérl nem kell sirnt sől inkább örülni kellene, mert ő úgyis tudja, hogy Janka a függöny mögül titokban feltűnő sokat nézeget az udvaron pihenő Miksára. Nosza leli erre mégnagyobb sirás, a vége pedig az leli, hogy Weisz Jankából néhány bélen belül Hirschl Miksáné lelt.
Ferenc Jóska adolt műlábát a rokkant vőlegénynek
tendöben a legdrágább fünlflh\'tgcn üdülhetett. Oda mehetett, ahová kérelmezte magát. leggyakrabban Trencsénleplicre te Bádenbe utazott üdülni.
Az esküvőt megelőzően Hirschl Miksa még Mécsben «> járt I Ferenc Józsefnél, mert ugy gondolta, hogyha\' már az egyik lálwit a császár érdekében otthagyta Solferi-nónál, akkor ugy is illik, hogv a császár gondoskodjék az elvesztett láb pótlásáról, hadd mehessen az egyébként szép szál legény délcegen az esküvőjére. A jóságos császár kiludlgaláson /ogadta a- iS-as rokkant bakát és saját költségére adatott is neki egg műlábát.
KözImmi a király ki is kérdezgette Hirschl Miksát, aki l>oldo-gan újságolta, hogy néhány nap múlva lesz az esküvője egy kanizsai leánnyal, akivel nagyon szeretik egymást. A király nem felejtette el ezt a nevezetes qseményt, Inert pontosan a lakodalom napján 200 ezüst forintot küldőt\' nászajándékul. Az egykori 18-as bakáról azonban \'.zután sem feledkezett meg ar uralkodó, akinek jó-vollálnM Hirschl Miksa minden rsz-
A 48 as invalidus esete a városi rendőrrel
Hatalmas szál ember volt (akárcsak a fia, a még most i« jó egészségnek örvendő Hirschl Alajos, a (iulcnlierg-nyomda volt társtulajdonosa. Egyszer, amikor épp a gólya kelepelt a kéményük tetején, egy városi rendőr megjeleni náluk és valami cseléd-ügy miatt hangosabban mert beszélni a kelleténél. (Az akkori városi rendőrök bizony eléggé nagyhangú emberek voltak, akik az Úristent is esak azért helyezték magukfölé, mert láthatatlan A rokkant Hirschl Miksa először szépszóval figyelmeztette a rendőrt, hogv ne lármázzon a lakásban, meri Ixiteg a felesége. A rendőr azonban rá som hallgatott, mire Hirschl megfogta félkézzel a gallérjánál és szépen, óvatosan kiemelte a lakásból az
Az ősz! időszakra sok-sok uj cikket hozott létre a divat.
Anyagban, sszinben, mintában,
minden eddigit felülmúl a most beálló szezon.
Áraim,
— melyek mindig a legszolldabbak voltak — az Idén még fokozottabb meglepetést keltenek majd.
A közelgő iskolaszezonra való tekintettel az összes iskolai és intézeti anyagokat leszállított áron árusitom. Az őszi áruk nagyrésze már megérkezett és vételkényszer nélkül megtekinthetők
Kirschner Mór
divatáruházában.
udvarrh. Monxlani sem kell, hogy a nagy hangú ember egysrernn fe. csöndesedetl. Apifkor 20 évvel ez-előtt .meghall, díszes katonai pom-pa kísérte ki utolsó útjára Hirschl Miksái.
A Kossuth-bnnkó temetése
A !>B éves matróna még mint felnőtt leáuyka .végig élte a. negyvennyolcas forradalmat és az utána következő aavaros Időket. Antfkor kitört a szabadságharc, 12 éves volt. A világosi fegyverletétel után, amikor az egész országot elárasztották a zsandárok, Kanizsát is megszállták a hatalom kis bitorlói, akik elől rettegve meneküli a la-kósság a pincék mélyére. Senkinek sem volt biztos az élete. A zsandárok első dolga volt, hogy összeszedették az egész váróéból a Kossuth-bankókat, amikből hatalmas máglyái raktak a feLsőtemp-lom előli. Majd az egész város olt volt ezen n bankóégetésen Természetesen csak messziről figyelték a lángok lolxjgását, amely a magyar szabadság elhamvadásál jelkéj>ezte hosszú évtizedekre. Könnyek gyűltek a szemekbe és otthon, a zsalugáteres ablakok védelme alatt egymás vállára borulva zokogtak az emberek.
A történelem mindig megismétli önmagái. Csak a körülmények mások, de a lényeg mindig ugyuuaz marad. Amikor 1919-ben, a forradalom kitörésekor a l>ocskoros, sől mezítlábas oláh megszálló csapatok végigmasirozlak Hrassös Nagyvárad, Kolozsvár, AriM utcáin, a függönyök mögül épp olyan könnyes tekintetek meredtek a rablott l>or-lói és pálinkától megvadult Ih>t-dára, a puiderrétcglől /gjismerhe-lelten oláh lisztekre, mint annakidején a kanizsaiak arra a pernyévé váló Kossuth-bankó máglyára.
Dávid Magyar József.

HigmuHIIU litttm Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1933 aájua 16-161
Erm»4hat-Mr- V»ilUlloniá>
VasuMllomAira EfZléhel-lérre
<25
845 O
825 *
11 ■*> S í
12 55 > 3
1340 « a
141" * 1
16 W 3 H
noo í S
HM 2 »
18 55
22M £
23« >
Latenyai mennta-aad
t.t.njírit W. 815 NigyVnlttir* iri>. 1-00
■inWMU. 1430 L«1m^»M>. tb 46
1833. augunlus 18.
ZALAI KÖZLÖNY
(
Zalai közlöny
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak l
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
Hlr4etéwlt m egéts megye
•Mm
Tornászok akrobata-mutatványa a stuttgarti nagy ndmet tornáuünnepélyea,
NAPI HIRIK
NAPIREND
Augusztua 18, péntek
Római lutollkna: llooa. Protestáns.: Hona. Izr.: Ab hó 26
Városi muzeum és könyvtár nyitva caütörlökön é« vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
OyógyszciUii éjjeli szolgálat c hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet-tér 40. u. és a klskanlisal gyógyszertár.
QózfUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(Esküvő) Díszes esküvő folyt k csütörtök délben n felsőtcmplombon. Kkkor esküdött örök hűséget ifjú dr. Tamás János nagykanizsai ügyvéd . Szakonyi Bózslka urleánynak. Tanuk voltak Oscsodál Rezső nyug. m. kir. honvédezredes ós Knausz László dr. ügyvéd. Az egyházi csketést Gazdag Ferenc, püspöki biztos Végezte, nki meghaló beszédet intézett az líju párhoz. A szertartás utalt a kóruson alkalmi énekekel udtak elő. Az ifjú pár móg a délutáni vonattal a bajorországi Dcrch-lesgadenbe utazott nászúira. A fiatal párnak és örömszülőknek rendkivül sokan fejezték ki szerencsekivánataikat ebből az alkalomból,
(Angol cserkész** Zalában) Angol cserkészek jönnek augusztus-s 22-én le. bérautóval Zalaegerszegre. Összesen 82 vannak ós jelenleg Keszthelyen táboroznak, onnan Badacsonyba, Tapolcára, majd Egerszegre mennek.
(Frontharcos bajtársahdnrt) értesítjük, liogy f. hó 20-án, azaz Szent IsKtván napján az Országos Ereklye-zászló diszörségét Főcsoportunk adja. A diszőrséghez (igy a formaruhás, mint pedig a többi bajtársak zárt alakulatban kivonulnak. Felszólítjuk bajtársainkul, hogy a jelzett napon délelőtt 11 órakor pontosan jelenjenek meg a hivatalos helyiségünk élőit (Pannónia szálló". A megjelenés kötelező, kitüntetések viselendők I A Vezetőség.
(Le v Miiek,) kik a zene kanvak tagjai, ma este 8 órakor jelenjenek meg összprőbára a zeneiskolában.
(Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán aug. 0-tól 12-ig 10 gyermek szúletelt, ti fia és -1 leány : Melles Ferenc fezoba-festősegéd és Darvas Ilonának rk. fia, Opicz Sándor dohányraklári (munkás éa Szigeti Juliannának rk. leánya, Kis lírnö ei|>é.szscgéd és Tirászi Máriának rk. leánya, Szepesi Imre bádogos \'és szerelő és (\'.süllős Erzsébetnek rk. fia, T.lplin Ferenc földműves és Horváth Juliannának rk, fia és leánya. Pataki József városi gépkocsivezető és Bödy ■Erzsébetnek rk. fia, Szép Miklós honv. törzsőrmester és Fehér Máriának rk. fia. Házasságon kívül szülelett 2 fin és 1 leány. — Halálozás 8 történt : Huuka Gyula zenész rk. 48 éves, Plan-der József napszámos rk. 50 éves, Dalia Katalin rk. 1 napos. Bohár Pé-terné lkdő Mária rk. 20 éves Galambok , Zarka Józsefné Bomaki Bozátia rk. 20 éves (Pád pusszta , Neumayer Ferenc fóldmüVes rk. 80 éves, Liplin Anna rk. 2 napos, (iécsek József rk. 18 napos. — Házasságkötés nem volt.
Figyelmét ne kerülje ef meglc|>ő olcsó árakkal ellátott Sehütz divatáru-ház női ruhakirakata.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői ** részére
A fővárost lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ótkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nvári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »\'Zalai Közlönyt, a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglejíctéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményekéi bizlosilani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és Ixddoggá, hanem minden elö/izelö számára egyenlő jogijai és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A Zalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budajieslen van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esclleg két napon át díjmentesen lak ladik a /óváros egyik legjobb-neoii szállodájában. Szoha-számlá-jál t. i.. a tZalal Közlöny« fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zulai Közlöny"-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
/i kedvezményi az újonnan belépő előfizetők is igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
Ugyan annyiért Uve- r az I
gézem bc ablakait T6ll6r [(|(]3CCS3l • • .
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. — Kizárólag Stem szaküzletében kapható
Naoykanlx«*n, VApoaháat palota. 49 Teleion 186.
A biztosítási kötvény is bennégett a kis-kanizsai bolti tűzben
Nagykanizsa, augusztus 17 Hajnali I óra tájban kisebb üzlet-tüz volt Kiskanizsán l.nncsák Jenő kerejkedö Ország-úti füszcrüzletébni A tulajdonos a tüz kitörésekor nem tartózkodni) otthon, mert előző esti) utazott Budapestre üzleti ügvb\'n. A tüzet a családtagok és egy rendőr vette észre, aki figyelmes leit az ajtóhasadék alól kitóduló füstre. A rendőr, bár nvomban érlesilette teleTonon a tűzoltókat, addig is, a/ok kiérkezéséig átvette ,a parancsnok szerepét és a tüz színhelyére érkező szomszédoknak utasítást adott nz oltási munkálatokra. Sikerüli is elejéi venni u tüz tovább-
terjedésének, ugy hogy a tűzoltóknak már alig akadt munkájuk.
Tegnap volt a tüzrendőri vizsgálat u füszcrüzlelben. Megállapítást nyert, hogy a tüz nz üzlet egyik távolabbi sarkában, az egyik állványon keletkezett, de hogy mi idézte elő, arra semmiféle lám|x)iil nem merült f\'l.
A vizsgálat alkalmával kihallgatták az időközben hazaérkezett kereskedőt is, aki elmondotta, hogy az üzlete biztosítva volt, azonban a biztosítási kötvény, amely a kigyulladt állványon volt, elhamvadt a "tüz alkalmával.
A rendőrség tovább folytatja a nyomozást.
Hlndsnburg-serleg, amit az aacheni dóm híres aranykovácsa készített a Mussollnl-kupa helyett, mert azt háromszor egymásután a német lovasok nyelték meg.
« ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
A Jamboree szó eredete
A legnépszerűbb st/nxik "gyík? leit nálunk\' or ■» jámbor cet, eredetéről azonban talán még w nyelv-hutósok is csak keveset tudnak. Az angol slang-nek (ocsibésznyrlv-nekt) 1897-ben Albert liarréráltal Összodlíitott és ma már r\'Jku-ságszámtxi menő szótára még a cserkészuiiág előtt: időből elemzi a jamboree szót, amelyet ameriha\' eredetűnek mond és azt az angol -indián us vagy a cigánynyclvbtyi véli feltalálni. Jámboréez időben valami tiHigyon kedves, tetszetős« dolgot jelentett. A cigányok ugyanis ezt a stót a »hangos mulatozás*, értelmében használták. Jámborre előfordul jámboré•• a lak Imii, mint jókedvű jel kiállás régi néger dalokban is, amilyen például a következő:
Folyó/>artra ment le Száli,
Jambree! Néger látta ott sétálni,
Jambree! Száli arca napra kényes,
Jambree! Négeré szuroktól fényes! Jambree!
A jamboree szónak mai rwg-nemesltett értelme .egyívású a szá-zadunk első évtizedében megindult cser kés znwzga lom mai.
(Kitűnt léldmüves) Hurmath György 38 éves nemesvidi földműves julius 17-éu szüleinek ncmesvidi lakásáról a kiskomáromi orsziígos vásárra ment s azóta Vissza nem jött s macáról életjelt nem adott. Eltávozásakor csupán 3 pengő készpénzt vitt magúval. Bűncselekmény nemlátszik fennforogni Ha valaki tud róla, értesítse a legközelebbi csendőrőrsöl.
lichlálflál egy pohár természetes „Ferenc Jólíel" keserűvíz reggel éhgyomorra véve előmozdítja a gyomor éa a belek működését s könnyű székletet biztosit. -Ü
(Ilárom nagy szálloda épül a
Balaton-parton) A baMtoni kuli ura helyes irányú fejlődését mutalja, hogy rövidesen három, u ma kényelmének tökéletesen megfelelő szálloda építkezését kezdik meg a llalalon mentén. Az első szállót Balalonföldvárott, a másodikat Tihanyi):\'11. a harmadikat Balatonalmádiban fogják felépíteni. A szállók 80" szobásak Tesznek és bizonyára nagyban hozzá hígnak járulni idegenforgalmunk emeléséhez.
Gabonás
Lisztes
Len
KOttöIős Szalma
ZSÁK
HIRSCH SZEGŐ
cégnél.
(Felmenteit lIiingwt-üzlMvczetö)
A napokban tárgyalta dr. Németh Zsig-hxind, a zalaegerszegi kir. törvényszék hünlelö egveshirája Borosán Lajos káptalanlóti hikós, volt Hangya szövetkezeti\' boltkezelő sikkasztási ügyéi. Borosán clhui \'ii Hangya le|t annakidején feljelentési, meri 1100 |>engö értékű árul állítólag eltulajdonított. Hosszadalmas bizonyítási eljárás után a biró a vádlódat bizonyítékok hiányában fel menk\'lle. Az ilélel még nem jogerős. Nlncsrn párja sehol az „igmándl" víznek, Mert hűséges őre jókedv s egészségnek.
A milliomos potyautas lesz a cime a «Nyil» következő tizriHéros regényé-neTi. Az eredeti programhoz hiven ez-uttal is uj író mutatkozik be. a lehetséges ifj. l.ázár István, aki délaincrikai tartózkodása alatt irta ezt a friss, eleven, érdekes regényt.
= Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesült 00zmalmok Részvénytársaságnál.
(Vőlegény-szerzésért fogház) Röviden megírtuk, hogyan csalt ki kél cl-gánynő Kiskanizsán vőlcgényszerzés ürügye alall különböző dolgokat a hiszékeny leánytól. A bíróság Sávoly Hurka Ágnest és Sávoly Krzsébetet 2-2 havi fogházra Ítélte.
A Színházi f\'.lel Szent István Albuma ünnepi tartalommal és gyönyörű kiállításban jeleni meg e héten, amelynek vezető cikkét Móricz Zsigmond irla a (iyóngyósbokrétáról. Török Bezső a rokolya divatról, Erdős Henée egy meghaló Szenl István napi törlénctet mesél el. Karinthy Frigyes a «cscndzs>-röl ir. Külön érdekessége a Színházi Itlel Szent István Albumának az. a játék, amely szerint bárkinek a rajzailx\'il hogyan lehet következtetni a jellemére. A Szenl István Albumban uj folytatásos regény kezdődik : Stella Adorján \'Nagy nő és kis fiu» címmel irl izgalmasan érdekes színházi regény l.
— Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivit.-lben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopstelu bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, auguszt.is 18.
li.Iá : Torna. l\'lána : Gramofon. — II. lő : ti irek. 10: I. Időszaki auvag. 2. Ilcyne dalaiból. (Felolvasás. Közben : (Iramofon. 12.05 : Szerván szky-szalonzeiK\'kar. - 1230: Hirek. - 1.15 Időjelzés. 1 30 : Hariss Győző vokál-kvarlellje. 2.15: llirek. — ,8.30: Di.iklélóra. I : Cigányzene. — 4.45: Időjelzés, hirck. 5 : «A magyar ki-rályi |K>slamuzeiim. — 5.30: I\'elrik Kndre zongorázik. 0 : Hévész Béla novellája. Ü.30: Zoltán Irén énekel. 7.05: Külügyi negyedóra. — 7.20: «Uta zás a rivaldák körül.» (iramofonrevü. 8.20 : Időjelzés, hirvk. 8.40 : 1. hon-védgyalogczred fuvószenckara. Vezényel : I\'ricsay Hichard. — 10.10: Időjárás. Majd : Cigányzene 11 : «St. Slclans Feier.» Irta és felolvassa : Kou-dela Géza.
Bécs. 11.30: Híres művészek gramofonon. — 12 : Hádiózenekar. — 15.10 : Filmzene gramofonon. 17.20 : Hégi németalföldi és maláji dalok. 19.15 : Közvetítés Salzburgból. 22.20 : Hádiózenekar.
III
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el,
ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken la elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Főid 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Közgazdaság
(—) A Jó szőlő éa gyümőlrsellartó helyiségek eiké»z|té*ét ismerteti a Növényvédelem és Kertészei legújabb száma. Cikkekéi kőzöl még az idei pe-ronosz|K)rajárványról, a ribizli termesztéséről, a forró napsütés okozta károknál, a szőlöoMványok győkerezleléséről, az aszalt szilváról, a téli saláta termesz léséről, stb. A dúsan illusztrált két szaklapltól a Növényvédelem kiadó-hivulaln Budapest, V., Kossuth I.ajos-lé.r 11.) egy alkalommal díjtalanul küld c lapra való hivatkozással mutatványszámot.
Terméiiytőude
Buza liszav. (uj) 77-es 83\'—865, 78-as 845—8.75, 79-e» H5S-8 85, 80-as 8 65—8 95, dunánt. (uj) 77-et 805-S20 78-as K-15—H-30, 79-es A-25--840, 80-as 8-30-S- 0, rozs (uj) 4-90-5<W. — Zab közép 6 ¥0—7*0u, — ótenger tissintull 7-30-735.
Bariénátér
Felhajtás 373 >, eladatlan 1149. — Elsőrendű 0-77-0-80, szedett 0-75—0-77, szedett közép 0"72—0*74, könnyű 068-0-70, l-sö rendű öreg 0"6V 0*68, ||-od reodü öreg 060-0-64, angol süldő I. 086-0-90, szalonna nagyban 108—l\'IO, zalr 120-126, hun 0% 108, lélaertu 100-108.
Kiadja a laptulajdonoi Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán talafon: Nagykanizsa 78. szám
Mezőgazdasági és kerti
magvak.
0>Umölcsfi permetező szerek.
Műtrágyák
(Szuperfoszfát, kálisó, mésznitrogén, Péti-só, kálifoszfát stb. stb.)
Zsákok, ponyvák.
Sirius növénytápsó. Futor szénsavas takaimánymész
Madáreleségek.
Pefck ,D" vitamin készilmény.
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett)
Expedlclós-felvótel Grönlandból.
liletmcntés repülőgéppel a Jéghegyek közölt.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron la»6 Oaaaaa Arakat l0«n oloaáa •lárualtjuk. Armuthj Bmér-udvar,
•atn,
3022
Kétaaobéa előszobás vízvezetékei lakás kiad . József fóherceg-u. 58-a. 47
KOlflabajárata szépen batorozott szoba kiadó Sz Imre herceg álca 4. 48
Kiadó üzletlttlyiség esatleg irodával, kis és nagvraktár, kocsiszín. Klrálv-utca 32. 3195
Karaaak megvételre használt kerékpárt. Szabó Antal Fő ut 5 sz. 3229
700 kbc. Super X. motorkerékpár,
oldalkocsi, világítás, komplett, sürgősen eladó. MegUklnlhetö Pléh aütőgsrázsban, Zrínyi Miklós-utca. 3223
Önállóan löző aukáoMŐ izolgAlsll könyvvel vagy bizonyítványokkal helyet kaphat Csengery-ut 23. Takarlt6nő munkában segít 3221
November 1-ére Fő-ut 6. szim alatti há/ban I. emelt II utcai 4szobás lakás kiadó Bővebbet az izr. hitközség titkári hivatalában. 32:9
■ tnrfanaaUáisy azonnalra felvétetik. Kaufmann Zrlnyl-utca 24. 3240
Nyomatott « laptulaldoaos Közgazdasági R.-T. Qulenber^ Nyomda és L)é!/*l,-i Lapldsdó Vállalala könyvnyomdájában Nagykaniuán. (Falelös üzletvezető: Zalai Károly.)
73. éTlOlytm 186. uám
Nagykanizsa, 1933. augusztus 19, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SMrteutfoég k!i<Whlv.Ul: föut 5. uim Megjelenik filndto reffil, Mttö kivételével
raLiTixAi mriLAr
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
miiéiért áia: egy hón \'1 pengi «0 Iliiéi SierkeutQiégl él kfidóhlv.táll telelom: 78. u
A magyar Iparosság
országos parlamentet ül augusztus 27-én és 28-án a Magyar Tenger kies fővárosában, Keszthely vendégszerető falai kőzött. Az ország iparosságának sok jajszavát ez alkalommal a békési ipartestületek szövetsége 12 pontba foglalta és megküldte a keszthelyi kongresszus rendezőségének. Ez a 12 pont l>e-lcvilágil a magyar iparos-kálvária sötétjéig az itt kővetkező indítványaival.
Annak megállapításával, hogy az ország iparossága mostani eleselt-ségében és elhagyatottságában a végpuszlulás elé név., mondja ki az országos iparoskongresszus, hogy az illetékesektől sürgősen megvalósítani kéri:
1. Munkaadói munkaalkalmak teremtését, ha ez lehetséges nem volna, iparosokhoz méltó pénzbeli segélyezés biztosítását. A kontárkénlésnek gyökeres rendezését, annak kimondásával, hogy első sorban is a kontárnak munkát adó büntetendő.
2 A kőz- és magántartozásoknak az értékcsökkenés százaléka arányában való leszállítását, a kamatoknak 3 1 százalékban való megállapítását és az 5 éven fizetett ennél több kamatnak a megmaradó tőketartozásba való Ix-számitásál és a gazdasági harcban önhibájukon kívül elesettek részére amnesztia kiadását, hogy uj élethez kezdhessenek.
3. A közszA nil ásóknak svájci rendszer szerint való kiadását olv módon, hogy a közmunkákl>ól sorrendben, versenytárgyalás kizárásával, az árak országos szakmai bizottságok által való megállapítása mellett részesüljenek a kézművesi párosok, számuknak- és telje-silöké|KJsségüknek megfelelőkig nagyobb arányban.
•1. A kartelek kérlelhetetlen letörését, illetőleg feloszlatását.
r>. A hitelélet visszaállítását. A termelés megindítása céljából a legszélesebb decentralizáció elvének érvényre juttatása mellett az iparosság részére megfelelő hilel biztosítását, az. átmeneti időre kamatmentesen, csupán a keaelésért és a U\' nem hajtható követelések biztosítására összesen é-s legfeljebb \'2 százalék igénylését akként, hogy a munkát végző iparos megfelelő eredményre kötelezhető.
b Megfelelő pénzforgalom biztosítása céljából a Nemzeti Bank IKuigő kontingensének forgótőke és beruházás céljaira akkénti megállapítását, hogy a termelés mindenkor biztosítva legyen.
7 A társadalombiztosító járulékok leszállítását A társadalombiztosító intézet teljes jogú autonómiájának visszaállítását, az öregségi járulék 30 százalékának ti.") százalékos hosszúlejáratú amortizációs kölesönökbe való fektetése utjáni felhasználásál és az összes tőkésített késedelmi pótlékok és lx?haj-lási költségek törlését.
8., A kereseti adónál legalább 1000 pengős adómentes létmini-imim megállapilását, az adózás egyszerűsítését a különböző adónemek, a termelés megdrágító adók (cukor, liszt stb.) megszüntetését. Az általános kereseti adó kulcsának a mai kereseti viszonyokhoz mérten való leszállítását a végrehajtások felfüggesztését mindaddig, nmig a kereseti viszonyok megjavulnak.
II. A közmunkák biztosítása céljául a városoknak és községeknek megfelelő kamatmentes kölcsönök biztosítását.
10. A/, évtizedek óta készen álló építőipari törvénytervezetnek törvényre emelését.
11. Az inségmunkálatoknak amig arra szükség lesz rendeletileg való szabályozását, hogy az in-ségmunkák keretélH\'ii kisipari szakmunka végezhető ne legyen.
12. Az 1922; évi XII. te. 17. szakaszának törlését, hogy a közvetítő kereskedbk\'in az üzletkörébe vágó, tartozó áruk elkészítésére megrendelésekel ál ne vehessen, az eladott áruk átalakítását ne vállalhassa és mérléket se vehessen.
Hisszük, hogy ebben a tinónkét |H)iitban összefoglalt kívánalmak mellett a kongresszus állást foglal és reméljük, hogy ezáltal az illetékes körök figyelme a hányatott életű iparosságra is ráirányul.
Borzalmas rémdráma a badacsonytomaji erdőben
Badacsonytomaj, augusztus 18 Mcnffel" Rudolf 30 éves ne-mesgulácsi kőfejtő csütörtökön délután a badacsonytomaji crdőlxm megölte 15 éves mostohaleányát, akit szlvenszurt egy késsel, majd átvágta a nyakát. A rémtett után a saját nyakát is elmetszette, úgy-
hogy mindketten meghaltak.
Hátrahagyott levele szerint azért követte el borzalmas tettét, mert felesége, moslohaalányának anyja elhaágyla öl és mással él együtt, vadházasságban. Ixntnya megölésével akart a hűtlen asszonyon lx*»z-szut állaani.
Trettina szerkesztő az IBUSz-ügy miatt kilépett a kisgazdapártból
Budapest, augusztus 18 A kereskedelmi minisztériumban pénteken délelőtt számos tanút hallgattak ki ;iz IBUSz-botrány ügyében. A kihallgatási jegyzőkönyvekel 1 >i-;mutatják fiömhr* (iyula miniszterelnöknek és a kereskedelmi minisztert helyettesítő Imréd;/ Béla pénzügyminiszternek.
Egyébként TrrUimi Jenő újságíró a >Független Kisgazda eiinü hetilap szerkesztője hétfőn kilé|>elt a Független Kisgazda pártból. És igy vele szemben a párt további lépéseket nem tesz. A párt elhatároz* la, hogy kizárási indítványt tesz ellene, de azt most Trettina megelőzte. önkéntes kilépésével.

Olaszországgal sikerült a teljes megegyezés
Róma, augusztus 18 Fabinv: Tihamér kereskedelmi miniszter pinteken este 7 óra 50 l>erckor a magyar delegáció kíséretében elutazott Rómából. Elutazása , utolsó percéig is tárgyalt és a külügyminisztériumból hajtatott ki az állomásraa, ahol kijelentette még az elutazása elölt a MTI munkaatársának. hogy a tárgyalások szelleme és az elért eredmények a legteljesebb megelégedésre adnak okot, mert elősegítik a "két ország kereskedelmi forgalmának alapos kimélyitését. A miniszter és kísérete ma. szombaton este 10 órakor érkezik Budapest iv.
A római tárgyalásokról k:-ndoll hivatalos jelentés szerint sikerült kiküszől>ölni azokat a nehézségekéi, hieiyek a magyar-olasz
kiviteli egyezmény gyakorlati alkalmazásánál felmerültek. Sikerült teljes megegyezésre jutni, amely a két ország kereskedelmi forgalmának ujabb lendületet fog adni.
Az adó-buza rendelet
Budajx-sl, augusztus 18 Az adóbuza rendelet és a végrehajtási utasítás a hivatalos lap szombati számában jek-nik meg. Az adóbuza kezelésére a Futurn kap megbízást, vagy ahol ez nem lenrte, olt az OKll fiókja.
A termés-értékesltés flgye
Buda]>esl, augusztus 18 Kúllaij Miklós miniszternél\' csütörtökön este bizalmas értekezlet folyt a tcrniésérlékcsitősre vonatkozólag. Az értekezleten az az elhatározás alakult ki. hogy a külkereskedelmi hivatal rész kies tervel {lolgo/, ki, tunelyjiek elkészülte után a földművelésügyi miniszter
tovább folytatja mcglttszéJéseit A külkereskedelmi hivatal által kidolgozandó tervezetre azért van szükség, mert a termésértékesités technikai lebonyolítása kérdésé.lx\'ii még megoldatlan problémák vannak.
Ghandlt szabadlábra helyezik, ha lemond az ellenállási mozgalomról
Bombay, auguszlus 18 (iliandi angol látogatói szerinl a Mahatma egyre gyengül és erejének kímélésére egész nap ágylwu lanlózktxlik. Több indiai vezető-m-l>er indult el ,az ország különböző részeil)ől I\\x>nu felé.
Az indiai kormány hujlandóazon nal szabadon engedni Ghandit, ha cserében lemond a |>olgári ellenállás mozgalmáról. A kormánynak eme üzenetére (iliandi még nem válaszolt.
Balbo hercegi elmet kap
Bóma, augusztus 18 Bulho marsait Mussolini miniszterelnök előterjesztésére a/, olasz király hercegi rangra emeli és Ordettelo-i hercegi elmet adományozza neki.
Harmat Imrét száz pengőre Ítélték
BudajMjst, augusztus 18 llarmalh Imre szövegírót a Bo-yal-Orfeumban történt ismert ve-rekedése miatt a rendörbiróság 100 pengő pénzbüntetésre vagy "> napi elzárásra ítélte.
ítélet a berlini vörös rádió ügyében
Lipcse, auguszlus 18 A birodalmi törvényszék moKt Ítélkezett a berlini vörös rádió üzemlx>l ártól ügyében A törvényszék Marx W\'erncr 27 éves műszerészt és Kern Ervin 30 éves technikusi hazaárulás előkészítése miatt 3 évi, Schmidt munkást |>edig bün-részesség miatt 0 hónap\', elzárásra Ítélte.
Mindbárom vádlott Berlinben a mult év novemberébenésdeoc mixerében hazaaáruló propagandát űzött
Csend van Cuba szigetén
Havanna, augusztus 18 Cuba szigetén teljes a rend és a nyugalom. Az Egyesült Államok kormánya visszarendelte a hadihajókat.
Politikai párbaj Romániában
Bukarest, augusztus 18 Ansordcscu. a |x5nzügyminisztériiimi tisztviselők \'egyesületének cluökc párbajra bivla ki Madgeurti minisztert, mert az megsérteti egy küldöttséget, Riclybeu Ansordcscu is résztvi\'tt
« ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
Az „Ember tragédiája" a szabadban
Egy hét múlva kezdődnek a szegedi ünnepi játékok
Két évvel ezelőtt megkérdeztem Salzburgban a világ Icgnugyobl) rendezőjét, Iteinhurdt Miksát: \'Mit szólna ahhoz, lm a Jedermoimt Magyarországon a szabadban előadnák ?• Azt rálelte erre Rehihardt :
\'Bűnnek tartanám! Van nekünk egy hatnlmas alkotásunk. Madách remekműve, az limber tragédiája, hz a misztérium egyenesen szabadtéri előadásra készült. Ezt tessék előadni
. .6s a szegedi .sajtó megfogadta a tanácsot. Augusztus 27-én, vasárnap a szegedi Dóm-léren - egyedül ennek meglekinlésére érdemes elutazni a tiszaparti metropolisba olyan előadásban kerül szinre Madách alkotás.!, ahogyan eddig még scliol sem adták e|ő .V fogadalmi tem|)lom terraszán, a ..xnyok tövében, azután az elötéieu épült színpadokon, különböző magasságokban megszakítás nélknl peregnek ,\'e az egyes jelcneiek. A középkori misz-léiiumok tradieióinak megfelelően a incnyországban lejátszódó jeleneteket a/ emeletes színpad felső részén jálszák u lobbal a legjobbun megfelelő helyen. Százhat szereplő \\csz részi az előadásiján, a magyar iszinjátszás lc)fkítün<)bb erői. A világhírű Szcntpály-csojK>rl, H. Szcntpály Olga vezetésével működik húromszáz slaiiszta és hatvau tagu zenekar szeroepl.
Páratlan művé ízi élmény lesz a szegedi ünnepi hét, amelynek programjában egymást érik a krgkimagaslóbb művészi események. A szabadtéri hang-versenyeket Dohnányi és Kodály vezénylik, világviszonylatban is csillogó két név, amely egy hangverseny műsorán együtt még sohasem szerepelt. Bemulatják Idszt «Szcnt Erzsébet legendáját,* amely szintén zenei eseménnyé emeli a szegedi ünnepi hét napjait.
Az ünnepi előadások augusztus huszonhatodikán, szombaton kezdődnek az limber tragédiája előadásával. Mindenhonnan filléres vonatok indulnak S/.e„edre, amely egy bélig az érdeklődés központja lesz. A teljes rendezés a sajtó kezében van, tehát: gondoskodás történt arról, hogy minden látogató vagyoni viszonyának megfelelően jusson\' elszállásoláshoz. A Dóm-téren, amely a maga archilektonikus nagyszerűi égével a legalkalmasabb a szabad-lé. i előadások megrendezésére, ötezer lúlogaló számára készítettek nézőkéivel. A leggondosabban ügyellek arra, hogy az összes színpadokon lejátszódó jeleneteket a nézőtér minden pontjáról kitűnően lehessen látni és hallani.
Ut83-han, kereken ötven eszlendövel ezelőtt adták elő felső ízben Madách remekművét. A drámai költemény, amely uzóla kikerült a külföldre ís, csak M halárok közé szorított színpadon kerülhetett szilire. A szegedi előadás u nagy álmodó alkotását uj, méltó keretek közé viszi és azok, akik tisztában vannak a színpadi hatásokkal, ludják, hogy esztendő múlva Madách Ádámja és I .ucifcre a nagy melro|>olisok szabadtéri sziu]tudjain mondják el örök igaz-ságuikat uz emberi élet meddő és mégis örökké tartó küzdelmeiről...
. .A szegcdi ünnepi bélre érdemes elmenni... p. J*
Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygős, kellemetlen szájíz, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc lóiwl" keserűvíz gyotsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc Jóud viz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéteménynek bizonyul.
Intézeti cslkoa rtiharáamk és szép sötétkék matróz ruha szövetek, dus választékban Schütznél.
A TÚLVILÁGI EMBFM . . .
Rejtélyes bünügyekrő! lehull a lepel
Ki is az a Winterry, aki előtt nincsen Htok ezen a földön? — Az első kísérlet Három hónappal ezelőtt Winterry találta meg a titokzatos arzónes bonbonok készítőjét Matuskát felsőbb hatalmak küldték a biatorbágyi hidra
Trcncsénteplic, 1933 augusztus (Copyright)
Oles plakátok a házak falán, a plakátokon szúrós szemű ember. Winlerry mester előadást tart ma esle a trencsénlepílel knrszalón-ban. Eélig elsőlétitelt nézőtéren, körbe szaladó székeken kíváncsi emberek ülnek. Elmegyek magam is. Bevallom: hitetlenül. Gondolom: újra iátok valami kóklerséget, tőmegszuggeszciót, hipnotikus mutatványt, ugyoncsé|>elt gondolatolvasást. Az előadás végén megszédülve jöttem ki a zsúfolt peremből. Ez az ember nem az. aminek hittem. Ez az ember tud.
Kezébe vesz egy k\'velel és azt mondja az asszonynak, aki grata-lógizállatni akarja az irást:
Asszonyom, ezt a levelet az ön leányának vőlegénye irta. Jellemtelen emlicr, szélhámos. "Nik-kaszlásért le fogják tartóztatni. Bontsa Tel nyomban a lánya eljegyzését ...
Az asszony felsikolt és — ma olvasom az újságban, hogy a vőlegényt csalásért és sikkasztásért le-tartóztatta a rendőrség. Majja a leendő anyós mutatja az újsághírt. Winterry elölt nincsen titok.
A túlvilági ember titokzatos élete
Napokat töltöttem vele. firdekes ember. Annyi idős, .hint én: negyvennégy éves. I\'V\'itünően magas homloka van és a Szemei mélyen az üregükben ülnek. Ha ismeretlenül találkoznék vele, talán megijednék. A tekintete nyílt. Eekete haja a halántéka körül Ősz. Alin kemény. Beszéde megfontolt, amint elgondolkozik, látni kell. hogy a gondolatai tul járnak ezen a világon.
Ez az ciuIkt a túlvilágon él....
■ Zágrábban születtem, az apám híres pszihialor volt. Spanyol eredetű, Az anyáin viszont galíciai cswUirabbik családjából származik. Az anyám lelve volt misztikummal, álmában jövőt látott, fin már*a negyedik gimnáziumban neki feküdtem a misztikus irodalomnak. Elolvastam az első hipnotizőrök
könyveit. A svéd Svcdelwrgtól és doktor Mezmerlöl tanultam. Negyedik gimnáziumban történt meg velem, hogy egy ellenállhatatlan kényszer folytán felálltam az osztályban és így szóltam a matézis tanáromhoz:
- Tanár ur kérem, én azl ér-
zem, hogy (Önnek most egy nagyon ketlentetleh-levele érkezett az irodába.
A professzor leküldött egy fiút, aki felhozta a levelei. A tanárom szemei megteltek könnyel.
A háború alatl, miután elvégeztem az iskoláimat, professzionista lettem. Eredetileg orvos akartam lenni, pszihiater. Diplomám nincs, de érzem, hogy a célomat elérem
»Hogy mi vagyok\'/ Minden. írjon, amit akar. fin legszívesebben azt mondom magamról, hogy: kri-minalpszichológus, I.eginkább bűnügyekkel foglalkozom. Az elemem/ hogy megfejtsek olyan rejtélyt, a mit más nem tud megfejteni.«
Az első kísérlet és az antwerpeni gyilkosság
A hálxH\'ut követő első esztendőben történt, hogy Zágrábból Belgrádba utaztam. Szemben üli velem egy szomorú hölgy. Megszól i-loltam és azt mondottam neki:
- Asszonyom, On kellemetlen eseményre utazik Belgrádba, //o/iu fogja találni az urát. Szegény/ meggyilkolták.
Az asszony felsikoltott, zokogni kezdett. Vele utaztam Belgrádig. Az állomáson sógornője várta azzal a hírrel, amit én előre megjósoltam. Akkor még nem foglalkoztam azzal a problémával, hogy kikutassam a tettest. Erre csak később jöttem rá. Hogyan?
»Bajos felelni erre a kérdésre. P.n megérzem azl, amit más nem tud. Azt kell mondanom, hogy nekem egy hutodik érzésem van. Mások csak látnak, hallanak, tapintanak, én érezni is tudok. Csodálkoznak rajtam az emberek, hogy fotográfiáról, levélről többet olvasok cl, mint a grafológusok. Hogyan? Miért? Magam sem tudom.
> 1021-ben történt. Brüsszelben megszálltam egy hotelben. Titokzatos gyilkosság történt itt Megszállt a szállóban egy hölgy, aki a bejelcnlőla|>on magát lánynak tüntette fel. Tanijtónö volt. £/\'/?/ egg férfi krrrsh a hölgyet, lxv-ment a szobájába és aztán titokzatos módon eltávozol! Heggel a szoba ajtaját zárva találták. Lakatossal törtek fel a zárat: senki sem volt a szobában, de a padló és az ágy tele volt vérrel. I-eküzdlietétlen kényszert éreztem magamban és jelentkeztem a rendőrségen, hogy segítségére legyek a nyomozásnak. Egy Gaston nevű nyomdászt hipnotizáltam előző este, ezt az embert jó médiumnak tartottam\'
VÁROSI HOZGÓ
Szombaton és vasárnap, augusztus 19 és 20 án A legnagyobb könyw- és filmsiker. Pierre Benőit nagy regénye. Uj film
RTLANTIS
Rendezte: Q. W. Pabst. Főszereplő: Brigitte Helm
Bécsi tájak. Paramount híradó. Uti élmények.
Szombaton az 5 órai, vasárnap a 3 órai előadás 20—60 filléres, szombaton a 7 és 9 órai, vasárnap az 5, 7 és 9 órai előadás 30—90 filléres leszállított helyár.
a kísérletre, fis a Gaston nagyszerű transzbjui látó médiumnak bizonyult. Megmondotta, hogy a tettes szétvagdalta a holttestet, egy bö-röndbe gyömöszölte, a bőröndöt meg is találták és a tettest a médium bemondása alapján Mjaubége-beu találták meg. Mészáros volt. Hogy miért gyilkolt, nem tudom, azl séin tudom, mi történt vele.
• Egyik sikerem u másik után következelt, fin lepleztem k? a pan-csovai méregkeverőket, akiknek a vezére egy Buba Anuika nevű 02 esztendős alszony volt. Huszonöt vádlottat ítélt cl a bíróság.
Az arzénes bonbonok
> legutóbbi esetemről még nem irtak a lapok, |>edig ez mindössze pár hónappal ezelőtt történt a Prága melletti Ihlaván. Tavaly novent-lierben egy ottani előkelő |>olgár gyönyörű húszesztendős leánya gyanús körülmények közölt meghall. A hatóság rendeletére fellio\'n-colták és a Ixmccflás alkalmával a hatósági orvosok arzénnyomokat találtak a gyomrában. A vizsgálat megállapította, hogy a leány bár igen erkölcsös életet folytatott, sac-rette, ha udvaroltak neki. Sok udvarlója volt, szép hozolmátty várt arra, akinek egykor a hitvese lesz. De ö csak játszott a férfiakkal. Bizonyos, hogy egyik kikosarazott udvarló lehetett a tettes...
>Aminl ez már ilyenkor szokás, a hatóság tucatszámba k^|)|ta a névtelen leveleket. Ezek alapján több embert letartóztattak. A csendőrség a leveleket áttette a prágai belügyminisztérium nyomozási osztályába. fin Prágában voltam ós jelentkeztem a minisztérium csendőri osztályának vezetőjénél. Eleinte kétkedéssel fogadták ajánlatomat, de később kiadták nekem a leveleket. Megkaptam a meggyilkolt Xologra-fiáját is és kél nappal később je-lenthettem a nyomozó hatóságoknak, hogy az én érzésem szerint valóban arzénes gyilkosság történt, az arzént az egyik névtelen levélíró bonbon alakjában adta be a lánynak. A tettest le is tartóztatták, az bevallotta bűnét és nekem nagy elégtételem volt az, hogy az ártatlanul letartóztatottakat szabadon engedték.
Akik hipnózisban gyilkoltak
A Maluska-ügyről kezdünk beszélgetni. Illetve csak én beszélek, ö hallgat. A Ma tus ka üggyel nem foglalkozott, erről nincsen is véleménye. Megkérdezem:
l^ehet hipnózisban gyilkolni?
• Igen, — feleli. Több esetet tudok. A háború kitörésének esztendejében történt, hogy*. egy Cz?r-tinszky nevű lengyel hipnotizőr arra kényszeritett egy gazdag asz-szonyt, hogy tőrje fel a férje szekrényét és a rablott j>énzt adja neki.
________zauu kozlont_
Vasárnap nyílik meg az első kanizsai mflvész-lelep díjtalan kiállítása
1933. auguizluB 19___
Hz meg is történt.* A férj a bűnügy Kitárgyalása elöli hirtelen meghall. A hatósági vizsgálat semmiféle gyanús körülményi meg-állupiluni netW tudott. Az özvegy azlán i\' hipnózis kövei kéziében C.zerlinszky hitvese lett.
A bánáti méregkeverési is hipnózis níján követték el. í\'.s egv S\'eykoni nevű hipnotizőr arra szuggerált egy Salamon né nevű buda-|K*sti liölgyel, hogy az különféle híiiu-selekményeket kövessen el. A hölgy aztán egy szeánsz alkalmával hirtelen meghalt. Megroppant nz idegrendszere. Magyarországon ezen i<lö óta kormány re iu le let tiltja a hipnotizálást.
.Maluskáné Schejnk Jenő halála lilán levélben fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy avatkozzam a dologba és legyek segítségére annak kiderítésében, hogy a férje hinnózis hatása alatt követte-e cl a gonosztetteket. ín a kérési\' jvain leljesitliettem. Nem tudom, de nincs kizárva, hogv Matuska magasabb hatalmak parancsáru cselekedett.... fis az sincs kizárva, hogy a bűnügyben benne van Moszkva keze ... |)e nem akarok erről beszélni, kérem, keressen másik témái...
Amikor Erdélyi Béla meggyilkolta feleségét, Forgács Rózsit, Winlcrry egy médiummal a szabadkai »NapIö« szerkeszlőségélnm lejálszalla az egész gyilkosságot. Mulatja a lappéldányt, amely két oldalon keresztül foglalkozik ezzel a szenzációs kísérlettel. A bíróság, amely előtt Winlcrry is megjelent, ugyanazt a tényállást állapította meg, mint a szabadkai médium.
Aktív részt vett a düsseldorfi róni ellen lefolytatott eljárásiján is, és a hatóságok \'fokozott mértékben vetlek igénybe szolgálatait.
Padi Jób
Mozi-hlrek
Atlanti** királynője. Ma és holnap liozzua mozi uz évad egyik legnagyobb slágeréi, az Atlantisz királynőjét, Kz a film teljesen uj szereplőkkel főszerepben Ifrigilto Helm — és a fejtett filmlcehnika minden inodern újítás igénybevételével hangosfilmnek dolgoz-lutotl fel. Már maga ez a körülmény is igazolja, lwgy l\'icrre Benőit világ-birü s örökbecsű regénye milyen film-lehetőségeket és milyen értékeket rejt magában. Hz a hango>tilm hihetetlen összegeket emésztett fel, de amikor elkészült, akkor megállupilották, hogy ez a filmipar és filmtechnika egyik leg. ragyogóbb gyöngyszeme.
A direkció ezt u nagyszabású filmalkotást már mftst a szezon kezdetén bemutatja, mégpedig a most érvényben levő olcsó helyárukkal.
Klőadások szombaton és vasárnap. Mindkét napon nz első előadások filléresek (20—80), a többi uz olcsó nvári lielyárakkai megy (30—Uüj.
A Röntgen-szemü ember Nagykanizsára érkezett
Nagykanizsa, augusztus 18 Haar Pál, a világhíres Röntgenszem ü ember, akiről a fővárosi «ajtó már eddig is hosszasan és sokszor beszámolt, és akinek neve különösen a Lindbergh-bébi clrab-\'úsu és a lainzi vadaskerti rubló-gvilkusság ügyében vált femeretes-tegnap esto Nagykanizsára érkezett néliány heti tartózkodásra. pv.ihografoJogiai jellcmvizsgáiatai-^ul iMimulatba ejlette már e<ldig Js u világsajtót. Legérdekesebb, »"gy netu írásban, Aanem szemé-yesen analizálja az emÉpreket. Jel-eiivvízsgálauüból megállapítja egyeli az analizált egyéu életének jövőbeni kialakulását.
Nagykanizsa, augusztus 1K Mint jelentettük, a Itudnuv-isknla legtehetségesebb, de legszegényebb :or-su müvész-növendékei, kikből az első nagykanizsai müvészteep rekrulálődolt, azzal hálálják meg Nagykanizsa ven. dégszcreUMel, hogy egy (olje-en dijmen-les kiállításon liemutatják kélhónaiHis
Ka|HJsvár. augusztus 18.
Vakmerő letörők jártak az elírni II éjszaka a nagyberki jegyzői hivatalban, ahová ugv jutottak be, hogv felfeszítenék az irodahelvi-ségekbe vezMÖ ajtót. A tettesek meggyujtotlák az íróasztalokon talált értékes aktákat és ezek világítása mellelI íeszitették fel sorba a fiókokat. Seliolaem találtak pénzt, mire a páncélszekrényt |)róbálták
Nagykanizsa, Augusztus 1H Több izben foglalkoztunk már e hasábokon egy szegény asszonnyal, Kingauf Terézzel, ukil többször büntettek meg azérl, meri u templomokban a hívek által adományozott filléreket a perselyben, vagy uz oltáron megdózs-mállu. Nem nagy össszegekről vati szó, fillérekről, de már magában véve az a lény, hogy imádkozás ürügye alatt közeledett a templomban az oltárhoz és használta ki az isten házát lopáá-ru,- leszi súlyossá cselekményét. Kingauf Teréz ma isméi a nagykanizsai törvényszékre, dr. Mulschenbacher Kd-vin tanácselnök elé került.
llorválh Bélái, a felsötemplom sekrestyését több izben figyelmeztették erre az asszonyra, aki már az alsó-tcmplombun is fosztogatta a jKTsély--kel, amiéri meg\'is büntették. Horváth többször kiutasította ezért a templomból az usszonyl, de az mégis be-belérl oda. Kgy alkalommal Horváth a-Sz^nl Antal oltárnál látta gyanús liörüimé-nyek közt az öreg nőt. Megkérdezle, mit akar ott ? -Semmit !• vol1 a Válasz. Krre megnézte, mi van az asszony kezében.
— Találmányom lényege az, hogy abban nem fogy el sohasem az anyag mondja Yodinák mesler.
Kz cgyébkénl gyakran visszaiérő mo-tivuma beszélgetésünknek. Kez-lctbcn nem nagyon ériem, de nem-értésemet figyelmes hallgatásommal igyekszem Yodinák mester előtt elleplezni. Csak. hogy nem sikerül. Yodinák bácsinak ókuláréju ellenére, vagy éppen azért, kitűnő szeme van. Kedves volt, amikor azt inoudtu :
- \'Persze, magának hiába magyarázom...
Mikor legelőször felkerestem, akkor • nem éri rá,« ép|tun valami postaimul-kán dolgozott az asztalosmühelyben. Hjali, u feltalálóknak, bármilyen korszakalkotó témakörben mozognak is gondolataik, mégis sokszor jelentékie-len dolgokkal kell blbelödaiők. Bár
kanizsai tartózkodásuk alatt festeit képeiket. A rendkívül érdekes kiállítás a Kaszinó cmelcli termeiben nyílik meg vasárnap délelőtt, l>elé|>ődij nincs. A művészek bárkinek szívesen állnak rendelkezésre tárlatvezetésre, és magyarázatokra.
kitesziteni, de közben olyan zajt csaptak, hogy felébredt a közjegyző. aki fellármázta a szomszédokat, mire a betörök elmeneküllek. Á tettesek csak 18 |>engő bélyegpénzt és a körjegyző revolveréi vitték el magukkal. Munkájuk közl>cn mintegy 100 hivatalos aktát égettek el, melyek közül 50- 60 pótolhatatlan.
Az oltáron levő adománypénzckhől négy fillért tartott a kezében, amit nyilván uz oltárról vett el. A sekrestyés rendőrt hívott, aki előállította uz usz-szonyt a kapitányságra. Olt bevallotta, hogy csakugyan u Szent Antal oltárról A\'ctUe el u Jlégy fillért. Beismerte azt is, liogy az alsőtcm])loinban is többször megdézsmálta a perselyeket.
Ilyen előzmények után volt ebben az ügyben a főtárgyalás, amelyen az asz-•szony szabadlábon védekezett. A tanúkihallgatás lilán vitéz Csillaghy Cyörgy kir. vezelőügyész vádbeszédében rámutatott arra, hogy már Krisztus Urunk kiverte a templomból a kufárokat. Már a -icmpiornDan vaío nrresutaés is bűn volt, hál akkora tolvajlás az Isten házában 1 Hát a templom a tolvajlás háza legyen ? Szigorú büntetés kiszabását kérte, mert nagy gonoszság, liogy Yttluki uz ájtatosság fondorlata ulutl u templomiéi lo|)ni menjen.
A törvényszék ttingauf Terézt hal hónapi börtönnel sújtotta, tekintettel visszaeső voltára. Az ügyész súlyosbításért, u vádlott enyhítésért felleb-bezell.
Yodinák mester tanult asztalos mégis a fia, aki tanulmányaival tökéletesítette ezt a mesterséget, tulajdonképpeni feje a műhelynek. Viszont Yodinák bácsi találmányával szemlien nem sok megértési tanusit. Sőt. Hiszen éppen itt a £>aj. IV* hát tv. a nagy emberek közös sorsa. A mcgnemérlés...
Vodinák bácsi tulálmányánuk uz asz-talossághoz nem sok köze van. Inkább a gőzgéphez, lizt maga a feltaláló mondja, teliál igy is van. I)e hol van u gőzgép eltol a találmányiéit!... A gőzgépet reggeltől estig etetni kell, csuk ukkór dolgozik. Viszont Vodinák mester gé|>ét nem kell etetni, az akkor is dolgozik. Csak néhány ember kc|l u kezeléséhez. Ja, meg az anyag, ez a fontost... A gőzgépnél u drága pénzen megvett anyagot csak egyszer lehet leihasználni, viszont Vodinák találmá-
i
nyánál örökidüklg, mindig újból és újból fel lehel használni óriási erő kifejtésére »uz \'anva^or.» Már égtem a, kíváncsiságtól, hogy végre megtudhassam, liogy mi ís az a misztikus -anyag* Y Végre megtudtam, hogy fából jagy vasból készült hengerekről van itt szó. A vasból készült előnyö-sebb. Kz súlyával és\' meri lejtősén purui u gép belsejél>en - esésétől felfokozott energiával egy malomkcrékfélét bajt. A hengerek a padláson indulnak meg u lejtőn és a pincében vóg/.ik pályafulásuka\'. K/. logikus. Innen egy emelőszerkezet segítségével ismét a padlásra kerülnek a hengerek és —\' kezdődik elölről. Csak kis ranláziu kell hozzá és el lehet képzelni az egészet. Ka elképzeltem. A «é|>et láttam minía* tűrben és a kerék tényleg megmozdult. F.gyszer. Többszőr erre azén nem volt hajlandó, meri Vodinák mesternek nincsen elég hengere. Illetve nem a hengerek, hanem u i>énz miatt van la l>aj. Ha volna pénz, akkor volna henger és volna kerókmegmozdutás. Volna ... Ja, kérem, még a feltalálóknál is a |>énzlelenség u legnagyobb baj. Mindez a megnemértő emberek miatt.\' De én, szegény, mit tehettem egyelőt, mint hogy szégyellem magamat a tár-sndalom nevében. A megnemértés miatt...
A produkció végeztével, amilyen szerényen csak lehetett, megjegyeztem:
— De hiszen ez nem perpetuum mobile... 1
Bevallóin, megbánlam ezt a megjegyzésemet. Vodinák mester rácsapott uz asztalra, csak ugy tajtékzott dühében.
Persze, hogy nem perpetuum mobile, mugyarázta. ^
Valamikpr ő is meg akarta csinábil, dehát ez lehetetlen. 0 is tud iuuiyit, mint |ue a buta fizika ...
— Kz elektromos áramot állit elő —• magyarázta —- úgyszólván ingyen és m.ulmot liajt úgyszólván ingyen...
Hendlwn van, lehetséges, próbáltam félbeszakítani és igyekeztem búcsúzni . .
Vodinák mester hosszú titon cikisért, magyarázta találmányát, hiába dörgött és hiába villámlott. Kz az elektromos, ság semmi ahhoz képest, ami Vodinák mesler gépében van ...
Mert mit is mondott erre u találmányra az egyik kanizsai ügyvéd?
— dühből maga milliomos lessz, Vodinák bácsi, ha minden ugy van, ahogy maga mondja«. .
Kertész ZuMáo
Statisztika a jamboree-tábor fogyasztásáról
A gödöllői csorkószvilágtábor feloszlott, a 25.000 sátort felszedték. Gödöllőnek istcnáldás volt a világtábor, polgársága valósággal rneg-vagyonosodon, egész sereg artézi kutat kapott, ott maradt a pompás .izve cték is, azonfelül a remek sporttelep három óriási tribünnel. A tábor fantasztikus meny-nyiséget fogyasztott élelmiszerekből: 300.000 kg kenyér, 250.000 li-ter tej, 00.000 kg burgonya, 30 vagon szalma, 70 vagon tűzifa, 500 ezer darab lojás, 5000 kg méz, 5000 kg zsir a tábor fogyasztása. A látogató közönség megevett: 500.000 sóskiflit, 10.000 menüt, 15.000 pár debrecenit, megivott 100.000 pohár sört, 500.000 pohár ásványvizel. A tábornak kedd ostig 300.000 látogatója volt, ebből azonban csak 30.000 fizetett rendes belépődíjat, a többi kedvezményes jeggyel nézte meg s deficit van. Ezenfelül naponta átlag 8000-eui .lógtak be« jegy nélkül.
zem be ablakait fehér ragaccsal...
Előnye, hogy többel kittelnie nem kell. — Kizárólag Stern szaküzletében kapható
NMuyk.nl..án, VAr.itiéii palota. « T.l.fon IM.
Meggyújtott akták világánál raboltak kl egy jegyzdséget
Beszélgetés Vodinák mesterrel találmányáról,
. >
ami nem perpetuum mobile, de mégis csoda
Halhónapi börtönre Ítélték az öregasszonyt, aki rendszeresen lopkodott a templomokban
« ZALAI KÖZLÖNY
napi hirek
NAPIREND
Augusztus IB, szombat
Római katollkps • Lajor Protestáns.: Huba. Ixr.: hó 27.
Városi múzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-161 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. sz. és a kiskanizsai gyógyszertár.
QőzfBrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(A polgármester Itudapesten) Dr.
KnUky István polgármester Budapesten tartózkodik. A ma esti vonattal érkezik baza.
(Adományok az apáca-zárda céljaira) N. N. 50, N. N, 25, Nagy József 20, ifj. dr. Tamás J. 10, Petőfi-uccai el. isk. műkedvelők 10, Németh Istvánné 2 pengő. A nemes-szlvü adakozók fogadják ezúton is hálás köszönetét a Püspöki Biztosságnak.
(Megkerült az elhint tanítónő)
Mint ismeretes, Erdélyi Mária llenrika baböli tanítónő nemrégiben eltűnt és a pacsai föszolgabiróság elrendelte a körözését. Az idegbeteg tanítónő néhány nappal czelőll megkerült és igy a körözését ls visszavonták.
(Ma van a Fantasztikus Színház első előadása) Prof. Erdélyi, az euró|>al hirü bűvész-király ma este fél 9-kor tartja első é«> holnap második előadását az Ipartestület .székházának (volt Polgári Egylet emeleti termében, 30-tól 80 fillérig terjedő helyárakkal.
(Frontharcos bajlárnatakal) értesítjük, hogy f. hő 20-án, azaz Szent István napján az Országos Ereklye-zászló diszőrségét Főcsoportunk adja. A diszőrséghez. \'ugy a formaruhás, mint pedig u többi lmjtársak zárt alakulatban kivonulnak. Felszólítjuk bajtársainkat, hogv a jelzett najMin délelőtt 11 órakor pontosan jelenjenek meg a hivatalos helyiségünk előtt (Pannónia szálló\'. A megjelenés kőtelező, kitüntetések viselendők ! A Vezetőség.
(Kongy-Intarzia művész Nagtkanl-zsán) Nagyon érdekes lKmutuló lesz vasárnapeste fél D-kor (bclé|xidij nélküli a Katholikus Legényegylet termében. Zoltoványi János »rongyfestő-müvész\' kis szines rongydarulxtkból a közönség szemeláttára ragassza fo| egy lapra Munkácsy híres, hatalmas golgolha-képél eredeti színeiben, magyarázó előadás keretében. Ahol eddig megfordult, legutóbb Pécsett, mindé-nüli igen nagy sikere volt produkciójával.
= Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
(Hadirokkantuk figyelmébe) A
titkárság felkéri a hadirokkantakat, hogy a helé|>ési nyilatkozatok aláírása végett jelenjenek meg vasárnap dél-•ulán .1 és S óra közöli a Pannoniában levő hivatalos helyiségben. Lehetőleg igazolványaikat is hozzák magukkal.
Megjeleni a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz\'kereszt-rejtvéénv értékes dijukkal. Előfizetési diju, negyed évre 13 regény, 2.10 P.
Leleszy Bála irta a Világvárosi . Hegén vek e heti számát. Cimc : Viharkisasszony. Az emberi lélek dzsungel-jében is vannak izgalmas és regényesen érdekes felfedező Utak és ennek u regénynek uz irója odaviszi az olvasói.
Bútorvásárlás „em gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sót kamatmentesen is szállítunk. Kopstcin butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
S/ékrfíkedé\'nél. emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy teljes pohár természetes „Ferenc lózsel" keserüvizet.
Cserkész kirándulás
A Magyar Cserkész Szövetség, hogy a Jamltorce-l idegen forgalmunk nagyohhilására is felhasználja, a külföldi cserkészeket el vitte a történelmi nevezetességű vámsok és szebb tájak megtekintésére.
Augusztus 10, 12. M-én több ezer cserkész rándult le Veszprémin? is, hol meleg fogadtatásban volt részük. A cserkészeket dr. UV/>:r Pál kanonok, Nagykanizsa szülöttje angol, francia, német és magyar nyelven köszöntötte, majd a város nevezetességeit (tekintették aneg. Kbéd alkalmával dr. Holt Nándor megyéspüspök is meglátogatta ökel és elbeszélgetett a különféle nemzetek cserkésaeivcl. El)éd után elbúcsúztak a várostól, Balaton-almádiba mentek, hol a magyar tenger vizében töltöttek ]>ár felejt-hetlcn órái. A kiránduláson részl-vett Gazdag l\'erenc püspöki laná-csos is.
80 éves multam, mert .Igmándlt" Ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral
(reggel I
Közeledik az Iskolaév kezdete.
Gyermekének intézeti kelengyéjét legolcsóbban Schütznél 6zerczheli l>c.
Időjárás
(ÉJtiakal rddlójelentit) A Mataoroiá-fllal Intáxatialanti •■«• 10 árakon Mnlag idő wárhatá.
Szélirány: Reggel, délben és eeto délnyugati.
Felhőzet: Reggel, délben és este tiszta.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, augusztus 19
(>.15: Torna l\'tána : tirarnofon. —• Sí. 15: Hirek. 10: I. A linzi magyar remele.> Bacsányi János., 2. Nyári befőzések. (Felolvasás. Közben : Gramofon. 12.05 : Hidy Gyulai Mária hegedül és Kerlav Ferenc énekel. - 12.30: Hirek. — 1.15: Időjelzés. 1 30 : lWászenekar. 15: Hirek. I : A rádióélel meseóórája. 1.15: Időjelzés - 5: -Szent István korona ja és a koronázási jelvénvek.> 5.30 : Dalok. H.tO Mit üzen a rádió. 6.50 : Gramofon 8: Szinmüclöadás a StudiólHil. «A kilagadollak.. Három történelmi egyeljvonásos. 10 : Időjelzés. Majd : C.igányzene.
Ilécs. 1130: Gramofon. .12 Rá-diózenekar. Ki: Citerazene 17 : Badeni fúrdőzenekar hangversenye. 19.U5: Grumoofnkabaré. 20.20: Síi Vara : A negyvenéves asszony, három-felvonásos. 2215 : Rádiózenekar.
Jlflindnyájunk tulajdona a ** * liget és az utca fája és virága.Neengedjflk pusztítani.
SPORTÉLET
Kanizsai lövéuzek sikere Budapesten
Nagykanizsa, augusztus 18
Augusztuss 13. és 15-én rendezte meg az országos Move céllövö-bajnok-ságol a kö/.|k>nt Budapesten, amelyen Nagykanizsa legrégibb céllövő egyesülete. a Move Nagykanizsai Lövész Egye jsülct is 7 ftiggal részt vett. Ezek közül rí a csapalversenylH\'n. 1 |>edig csupán nz egyéni versenyben. A verseny eredménye mulatja a résztvevők sikeres szereplését, amennyiben nz egyéni versenylón szereplő Bedé Sándor holtversenyben második lett, ami országos viszonylatban nagyon figyelemre méltó. A csapatversenyben szintén szép eredményt értek cl nz abban résztvevők, amennyiben tekintettel a versfcnyl>on résztvevő csapatok nagv számára, a csapat 7. helyezési éri el.
Nagykanizsa városi lövészverseny
Nagykanizsa, augusztus 18
Most folyt te Nagykanizsán az itteni |K>lgári lóvészcgvletek versenye díszes és előkelő közönség előtt, a lövészbh-zoliság elnöke, vitéz Csillaghy György, dr. Hajdú Gyula bizottsági elnök és dr, Prack István alelnök, ltumpf Károlv testnevelési vezető jelenlétében. A járási versenyt minden kö/ség otthon tartotta meg saját község *l>cn. A nagykanizsai járás 33 községéből első lelt Korpavár csapnia 111 egységnél. Nagykanizsán u polgári lővészegylelek között n "Vasutas alszővclseu 109 egységgel, aki a városi kupái, kapta. Egyéni rersenyben legjobb voll Makó Jenő 218 egységgel. Második Németh András 210 cgvséggel és harmadik Be<|c Sándor (MOVE) 213 egységgel. A vezetőség 18 dijai osztott szét.
A nagykanizsai legjobb lövészek a gödöllői Juml>oreen tartózkodtak és így a versenyen nem vetlek részt.
Vármegyei lövészverseny
Nagykanizsa, augusztus 18
/.alavármegye |x>lgári lövészegyU\'lci 1933. évi megyei bajnokságot rendeznek Zalaegerszegen augusztus 27-én délelőtt fél 8 órai kezdettel. Részt vesznek a jánísi és városi versenyeken győztes ötős-csapntok. Bajnokcsapat ; a megyei vándordíj egy\' évi védelme, oklevél, éremdij minden tag részére. Egyéni versenyben első tiz éremdij és a begyült adományok szerinti tiszteletdíjak. Első három részére oklevél. Az eredményt délben hirdetik ki. Nagykanizsáról a Vasutas (alosztály é.s a járáslx\'il Korpavár csapata vesznek részt.
Közgazdaság
Gyflmölcs-kiállitás
A Gyümölcstermelők Országos F.gve-sülele az Orsz. "Magyar Kert. Egyesületiéi együtt folyó évi szepteml>er 25. és október 10-c között Budapesten, a Vá-rosligctlM\'ii levő volt Kolegerszky-kioszkbun országos gyümölcs-kiállítást rendez. A kiállítás rendezésében uz Országos Pomológiai Bizottság is részt vesz. A részvételi szándékot a Gyümölcstermelők Országos Egyesületének megfelelő fiókegyesülele utján legkésőbb augusztus végéig kell bejelenteni u kiállítandó gyümölcs fajtájának és mennyiségének megjelölésével. A kiállítás alkalmál>ól a Máv előreláthatólag kedvezményes utazást fog engedélyezni.
1983. augusztus 17.
Terménytőzsde
Buza tlszav. (uj) 77-es 8 45 8-70, 78-as 8-55-8.80, 79-es 8-65-S-f0, 80 as 8-75-8 9 dunánl. (uj) 77-ct 8 10-8 25 78-as 8-20-8-35, 79-es 8-30-8 45, 80-as 840—8-.\' 5, rozs (uj) OCO-OOO. — Zab kö/ép 703—71 lü, — 0tenger tiszántúli 7 20-7 25.
SertésTásár
Felhajtás 1162, eladatlan 835. — Elsőrendű 0-77-0-80, szwlett 0 75-0-77, szedett közép 072-074, könnyű 068-0-70, l-ső rendű öreg 065 0-68, ll-od rendű öreg 060-064, angol süldő I. 0 86-0-00, szalonna nagyban 108—H0. zsír 120-1 26. hus 0 86 1 06. félserlés 098—1-06.
Kiadja > laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly. Interurbán lelefon: Nagykanizsa 78. szám
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron lawfi Oaaxaa Apukat Igan olosán elárusítjuk. Armuth, Bazár-udvar. 3072
önállóan lőzö axakáoanS szolgálati könyvvel vagy bizonyítványokkal helyet kaphat Csengery-ut 23. Takaritónő munkában segit. 3221
Kátaaabáa előszobás vlzvezelékes lakás kiadó jórtef főherceg-u. 58-a. 47
Karaaak megvételre haiznllt kerékpárt. Szabó Antal Fő ut 5. sz. 3229
November 1-ére Fő-ut 6. szám alatti hátban I. emeleti utcai 4 szobás Iakis kiadó Bővebbet az Izr. hitközség titkári hivatalában. 3259
Uj aarakháa, esetleg felerészben Jutányosán eladó. Cím a kiadóban. 3244
Hölgy** «lQf almába I Legdivatosabb ruhák a Ugoloaóbbnn, ráaalatra
is készülnek Báron Miolnál Horthv Mlklói-ut 11. Vtrrni-subnl tanltok. 3252
Növendék állatoknál ■ csontképződést elősegíti, hízóknál étvágygerjesztőig hat. Megakadályozza a lesántulást.
2 k.-os, 5 kg.-os és 50 kg.-os eredeti gyári csomagolásban.
(Minden csomag és zsák a gyár plombájávaf van ellátva).
Beszerezhető:
ORSZÁG IÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blcóságl pilóta mellett)
Gabonás ___ * _ _ HIRSCH
Len\'" TÓ A "
Kflttölös Jr M fV SZEGŐ
Szalma mmmm^uJ M ml m. cégnél.
Nyomatoll 1 Upti\'.Uldonos Közsaulajííi R -T. Gutenberg NrontCa 48 Dilialal UpiJadó Víllilata k5o»vnyomdi|íban Nagykawuia. ttfelelía UiletyczetO: Zalai Károly.)
73. évlolyum 187. uám
Nagykwlzu, 19S8. auguiztus 20, valárnap
Ara 16 Hl"\'\'
ZALAI KÖZLÖNY
■Mfkeiit^g éa kiadóhivatal; Pöul 5 teám Megjelenik minden reggel, bétiö kivételével
\'• Cl TIKAl H4PILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elflflzetétl ár*: egy hón 8 pengő SO Illlér Sierkeiitőségl éa kiadóhivatalt teleion: 78. u
Hazát szeretni ...
(Szent István király ünnepére)
Irta: Dr. WÉBER PÁL
A veszprémi püspöki palotában őrizzük azt a selymet, melybe volt egykoron belegöngyőlgctvc Sacnt István királynak jobbja, amikor azt Mária Terézia királyné Raguzából Bécsé vitte, Ezt a selymet kancellárjának : a veszprémi püspők-nek ajándékozta.
A magyar nemzel bálája és kegyelete a szent Jobbot a török háborúk és hódoltság hosszura nyúlt nehéz napjaiban vitte el Haguzába, honnan 1771-ben került ,Bécsbe, majd Budára.
Alig találunk a világon nemzetet, mely annyit szenvedett volna, mint a magvar és viszont bátran állit-hatjuk : nincs még egy olyan szerencsés nemzet, mint a magyar, mert elmondhatja, hogy első királya olyan alkotmányos alapra helyezte jövőjének fejlődését, hogy semmiféle ellenség nem tudtu letörni.
Nagyszerű alkotmányjogi érzékre vallott Szent Istvánnak eljárása, amikor müvének Ix\'tető/.éséne követet küldött a pápához ós tőle koronát kért. Ezen eljárásával megmentette az országot attól, hogy a német császárnak hűbérese legyen. A pápa Magyarországol védelmét* fogadia, de teljes függetlenségéi meghagyta, sőt ennek védelmére állandóan vigyázott és ezen küzdelmében a magyar nemzetei mindenkor támogatta. Ezért fejlődött ki a magyar népben a hálás ragaszkodás tudai. érzése a Synt szék iránt, fis a király kapott koronát, mellyel megkoronáztatott 1(101 augusztus 15-én, mely tény Magyarországot hivatalosan is nyugati Európához, annak sorsához és kultúrájához fűzte.
Szent István királyunk ünnepén ébresszük fel szivünkben a hazánk szeretetét. A hazát szeretni! - ez legyen a jelszó, Mii jelent ez\'?
Azt jelenti, hogy a haza nem pusztán gondolat, hanem olyan valóság, melyért érdemes áldozatot hozni.
Azt jelenti, hogy áz ember rövid földi életének középpontjába állitsa bele azt az életcélt, hogy minden tehetségemet a hazáért.
Azt jelenti, hogy az ember egy egész éleinek munkáját tudja odaajándékozni a hazának és tudjon <\'lég erős lenni arra, hogy ennek szolgálatában az önző egyéni érdekekel háttérbe szoritsu.
Azt jelenti, hogy a legnagyobb kincset: magái az életei tudjuk feláldozni, ha kell, a hazáért. Ezt pedig megtenni csak az tudja, aki előtt a haza fogalma oly szent, mint maga a szent evangélium, akinek nemcsak az ajaka, de a lelke forrott össze a haza szent fogalmával.
Azt Jelenti, hogy találjam szépnek u magyar falvaknak egyszerű kicsiny házait, viskóit is, hogy tudjak gyönyörködni a kézzel faragott
Negyven év mélypontján a buza ára a budapesti tőzsdén
Budapest, augusztus J9 A budapesti gabonatőzsdén megállapították, hogy negyven év óta Ilyen alacsony búzaárakat még nem jegyezlek. Az árak nagy aláhanyatlását egy ké/.lxil cicdö nuKyarányu eladásnak tudják be. A terménytőzsdén megnyugvást kellett Winkler István tanácsos körlevele, melyben közli, hogy külföldre kizárólag kifogástalan búzát sz.i-bad szállítani, mely legfeljebb 2 százalék keveréket tartalmuzhal. Szigorúan fogják ellenőrizni a külföldre szállítandó búzák származását js. igy ha egy külföldi vevő tiszai búzát kér,
akkor az eladott búzának mindenkép tiszainak kell lennie.
Megrendszabályozzák a külkereskedelmi tárgyalásokat veszélyeztető újságokat
Budapest, augusztus 10 A tegnapi minisztertanács töblx-k között azt a határo/alot hozta, hogy az ország külkereskedelmi tárgyalásait ve-szélyezlető hírlapi közleményeket a jöfc vőben uz ország kül|M>lilikni érdekeit sértő közlemények módjára fogja elbírálni. Az ez eilen vétőket a legszigorúbban megbünteti.
Francia demars a román transzfermoratórium ügyében
Bukarest, augusztus 10 A francia követ demarsot intézett a kormány nevében a román kormányhoz a transzfermoratórium ügyében. IIír szerint Anglia is csatlakozik a demarshoz.
Dolfuss Mussolinihoz repült
Bécs. augusztus 10 Dolfuss szövetségi kancellárszom
haton délelőtt repülőgé|>en Rimini-be utazott, hogy ott Mussolinivei találkozzék.
Dolfuss kancellár, tekintettel in kezdődő olasz hadgyakorlatokra, hétfőn már vissza is tér Bécsbe.
Dolfuss kancellár a rimini repülőtérről átment a közeli Ricioncba. ahol este a Grand Hotelben másfél óráig tanácskozott Mussolinivel.
Széltében folyik a nagytakarítás a kommunisták és a horogkeresztesek frontján
Berlin, augusztus 19 Szombaton egy hatalmas kommunista nyomdát lepleztek le Berlinben. A rendőrség ép akkor ütött rá a társaságon, amikor ládákba csomagollak az elszállítandó propaganda anyagot. Hasonlókép nagy földalatti kommunista mozgalmat lepleztek le Oppelnben, ahol 01 cml>crl tartóztattak le. Házkutatás alkalmával rengeteg propaganda
anyagot, fegyvereket, kézigránátokat és lőszereket találtak.
Prága, augusztus 10 Asch csendőrsége augusztus IX-án 17 házban tartott házkutatást, melynek során letartóztatták a német nemzetiszocialista párt 17 tagját, köztük a |>olgármesler helyetlesét is. HosltachlMin szintén K helyen tartottak házkutatást és a vá-
tulipálios ládákban is, hogy el tdjak mélázni a homokos Alföldnek csendjében, hogy ugy tudjam nézni a magyar fenyveseket, mint megannyi gótikus dómokat és a fenyők zizcgéséből magyar dall, magyar nólát kottázon le. a lelkem, hogy a szőke Duna hullámsodrának és a Balalon hullámverésének zenéjéi tudja felfogni szivemnek antennája és magyar ritmikát szövögessen azokból.
Azt jelenti, hogy nem pusztán dicsérő szarvakkal zengedezzek a magyar múltról, hanem lelkemmel tapadjak oda a magyar dicsőséghez vitézséghez és hagyományokhoz
Azt jelenti, hogy rendülellenül ki tartsak a magyar fejlődés ezeréves kövezetü országútján és ne legyek majmolója a külföld eszméinek. Mindent magyar szemmel, magyar érzéssel, a magyar múltnak távlalából és a magyar jövőnek szemszögéiül mérlegeljek.
Azt jeleni i, hogy lelkiismeretesen betartsam és megtartsam azokat uz
intelmeket, melyekel aszeht királynak Jobbja irt meg és amelyeke! a nemzetnek hálája a magyar törvény könyv első lapjára iktatóit. 000 év után pedig arany betűkkel örökíteti meg az ország törvényhozó házában.
Azt jelenti, bogv a magyar szent koronában meglássam egységünknek és királyságunknak szimbólumát, hogy a li^rmus halmot ugy tekintsem, mint nagyságunknak és az erdős Kárpátok koszorújával övezett Dunuvölgyben megalapított hazánknak kifejezőjét, hogy az apostoli kettős keresztre ugy tekintsek. mint a szent kereszténység védelmében készséges lelkületül és lelkesedéssel vívott apostoli küzdelmeknek jeligéjére ésalicgnűm Mariamim pecsétjére.
Esdve kérjük ezért a mai napon első királyunkat: Szent Istvánt. Iiogv imádkozzék népéért, mi pedig fogadjuk meg. hogy hűek maradunk elveihez, irányításához, intelmeihez !
roska nl|>olgármcstcrét, valamint egy hetilap szerkesztőt letartóztattak. Oderbergben szintén történt számos Őrizctbevétcl.
Madrid, augusztus 10 A kommunisták által Sevillában előidézett sztrájk teljes kudarcot vallott.
„Trettlna vallomása nem telel meg a valóságnak"
Buda|>est, augusztus 10 Tasnády Sziics András az lBUSz alelnöke az ismeretes IBl\'Sz l>ot-ránnyal kapcsolatban a következő-kel jelentette ki az MTI munkatársának :
Trettlna Jenő a vizsgálóbíró előtt határozottan azt állította, hogy 20.000 pengőt magánkölcsön fejében vett fel az IBlJSz-tól. Tret-tinának ez a vallomása nem felel meg a valóságnak, im^rt a nyuginkon fel van itüntetve, hogy a pénzt sajtóközleményekre vette fel.
A hőség 30 rendőrt megölt Nanklngban
Nanking, augusztus 10 Az utóbbi na|M)kban olyan borzalmas hőség pusztítóit Kínában, amire még a legöregebbek sem emlékeznek. Nunkingban egyedül :il) rendőr hull meg napszúrás kő vctkcztélH\'ii. A pekingi munkások közül is sok\' áldozatot szedett a hőség.
Országos gazda-gyűlés
Hudapest augusztus 10 A Magyar Falu országos tál>orszcr vezelé szombaton délelölI országos gazdagyülést tartott Drózdv (iyöző cl nöklete alatt. A gyűlésen sokszáz gazda veit részt az ország legtávolabbi vidékeiről.
A kanizsai guzdák nevében Aradi Antal az örökösödési és egyéb illetékek leszállítását kérte.
Családirtás Kunhegyesen
Kunhegyes, augusztus I!) Ifjú Karakas István kunhegvesi gazdálkodó tegnap esie elment tőle küloii váltan élő feleségéhez, akit visszatérésre akart rábírni. Az asszony erre nem volt hajlandó, mire a férj revolverével többször rálőtt a feleségére és anyósára. Mindkettő súlyosan sebesült meg. A gazda ezután Kisújszállásra ment, ahol egy robogó vonat elé vetette magát, melynek kerekei halálra gázolták.
Hullákat találtak egy kubai fogházban
Havanna, augusztus 10 A vxilt Muchade-kormány egyik fogházában, uhová a iiolitikai hünösökv szállították, most -I meggyilkolt ember holttestéi találták meg. A lelettel kapcsolatban az uj kormány külön bír óságot állit fel u Machudc-kormáuy le-Iclösségrevonásáru. •
ZALAI KÖZLÖNY
1988. lupmlut 20
Hatvan éven tul is
Élhetsz még sok évet, Csak F TH j^^H j X1 y l vizzel
Rendezd emésztésed!
Gandhi böjtölhet...
IxtiKktn. augusztus 1!)
A »Beuter Iroda < jelentése szerint az indiai kormány elhatározta. liogy nem avatkozik he tovább (iaudlii böjtjébe, legfeljebb arröl lehel szó, hogy szabadon engedik, mihelyt a súlyos rosszullét tüne.ei mutatkoznak rajta.
Hitlerista tüntetés Budapesten
Iíu.Iujh\'.sI. augusztus 19
Szoiubalon este 9 óra tájban 10-12 fiatalember összegyűlt a Peren-cek-terén, ahol zajosan kezdték éltetni Hitlert és Meskő Zoltánt.majd a német követség elé akarlak vonulni, hogy olt barátsági tüntetést rendezzenek. Kbh-n a rendőrség megakndályozla a tüntetőkéi, akik közül hulot előállítottuk a fökapi-tái(vságra.
Dr. Bezó Ferenc neve Németországban
Nagykanizsa, augusztus Ut Hogy mennyire értékeli a müveit világ uzt a győzelmet, amit a szel. Icmi tornán nyeri meg a magyar nemzet síftmárn dr. Mező Ferenc az amsterdami olimpián, arra vonatkozólag álljon ili az alábbi híradásunk.
Hitler Néme országában tudvalévőleg megindult az euész német sajtó jxtti-tikai egy kalap alá való "Yrelóso itileichschaltung . A szellem kiválósága ennek ellenért- is maga .ilá tudja gvürni a | o ilikai indulatok szögesdrót-, kerítéseit. I)r Mező Ferenc minap levelet ka|Milt egvik tegnugvobb > német lap szerkesztőségétől. C-ak ;I levél utolsó mondatát idézzük: •Természetesen nagyon a szivünkön hordjuk, hogy Ont munkalárMinkna\'k megnver-jük, meri az On neve a (leschichto der Olympischen Spicli-• megj«\'lené>o óla ép|>en Néme\'országbun kitűnő hírnek örvend.- vSzószerinl: >denn Ihr Name síeld gerade in Deulschlaud in ausgezcichnciem ltuf..
Ma délelőtt nyílik meg az első kanizsai művész telep kiállítása
Nagykanizsa, augusztus 111 Hit ka érdeklődés előzte meg az Irodalmi és Művészeti Kór akciója révén az idén először Kanizsára telepíteti nyári művésztelep bucsu-kiállilását A rendkívül ízlésesen elrendezett kiállítás a Kaszinó kél emeleti termét lőlti meg a fialal művészek kanizsai termésével. A kiállítás naponta d. c 10-től d u. Ő-ig nyitva van, belépés díjtalan.
Gyengélkedés Idején, különösen ha a rosszullétet sorubs fokoiza, .« termése les „l\'erenc lóisrf" kis rüviz fá|dalommrnirs s ékörWéit és kielégítő emésztési hoz lébe. Hires nö-orvosok a legnagyobb elismerés hang-| n imák a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus korran is hossiabb idón át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék.
Prof. Erdélyi előadása
szépszámú közönségei vonzóit szom-baton este az ipartestületi székház (volt Polgári Kgylel) emeleti nagytermébe. Az érdekesnél érdé-\' kesébb produkciók valóban egyik hámulntl)ól a másiklm ejtették a nézőket. Az első este sikere után, tekintve a filléres helyárakat, vasárnap este is nagy közönségre számiihat a kitűnő mester előadása.
Szerencsétlenségek, öngyilkosságok krónikája Balaton-partról
a
Ta|tolca. augusztus 10 Kovács Margit révfülöpi cukrász-leány messze beeveaett a Balatonba és k>tt a vizhe vetette magát, öngyilkosságának okát nem tudják, levelei nem hagyott hátra.
Siófok, augusztus "19 Horváth J.iyos II éves nagyberényi fiu u siófoki szabadfürdőbeu gödörl>e \'lépett s mivel nem tudott úszni, belefulladt a vizbe.
Székesfehérvár, uugusztns 10 A siófoki kaszinó főszakácsa. Isko-vics Jakab a felrobban! gázlüzlielytől súlyosan megsscbesült. Fgész teste ugy összeégett, hogv a fehérvári kórházban meghalt. ,
Ta|x)Ica. augusztus 10 Vers József badacsonytomaji lakos (■ulács és Tőrdeinle közt vagy öngyilkossági szándékból leugrott, vagy véletlenül leesett a tapolcai vonatról. A kerekek halálra gázolták.
Veszprém, augusztus 40 Nemesvámos határában Szekeres József Ifi éves murtiapászlor felmászott a IW1.000 voltos vezelék oszlopára Az áram agyonsújtotta. Szénné égett
Balatonalmádi, augusztus 19 A Balatonalmádi Fürdő B. T. jegy-|>énztárosa össszejálszolt kél ellenőrrel, akik nem semmisítenék meg az eladott jegyeket, hanem azokat újra forgalomba hozták. A kár 1000 pengőn felül van. Az eljárás megindult.
Érdokea autóvorsony
a ciikágól világkiállításon Majorjle Kemp Idornltónó kedvenc oroszlánjával versenyzik.
VÁROSI MOZGÓ
Ma vasárnap még BRIQITTE HELM nagy filmje:
Atlantisz királynője
Hétfőn és kedden, aug. 21—22. 4, fél 7 és 9 órakor Két nagy magyar sláger egy műsorban
Hortobágy
Hangulatos néples színjáték. Magyar világsiker.
Mária Terézia
énekes és zenés lárgyu film. — Magyar hangos siker.
A 4 órai előadásokon zónahelyárak 20-60 fillérig.
láriazell magyar vonatkozásai
Máriazell keletkezéséről egy régi monda azt regéli, hogy 1157-ben a Sanct-Lambnechti be nedekrendi apái jámbor szerzeteseket küldött ki a még akkor teljesen lakatlan Af-lenz és Veilsch vidékére. Egyik kegyes páter a mai Máriazell vidékére Is eljutott, de tovább jutni nem tudott, mert útját egy hatalmas sziklatömb zárta cl. A sok járástól kimerülve lepihent és fából faragott kezdelk-ges Szűzmárla szobrát, amelyet, mint szent ereklyét, mi miig magánál hortiott, a sziklatömbre tette le. Gs imc I csoda történt ! A sziklatömb szétvált és szabad utat engedett a jámbor szerzetesnek, aki hálatelt lélekkel indult tovább és nem messze a helyétől egy barlangban (oclla, innen van Máriazell neve) kezdetleges oltárt emelt és ott helyezte el a csodatevő Szüzmária szobrot. Ugyanitt épült 1200-ban vSzűz Mária tiszteletére az első góthikustem-pk»m is, amely csakhamar nevezetes búcsújáró\' hely lett.
1360 körül dicsőségesen uralkodó Nagy Lajos királyunk nagyszabású góthikus dóttiot emelt az egyszerű templom-helyébe és bőséges javadalmakkal látta el a papságot. Nagy Lajos királyunk idejéből két nevezetes rcliquiát őriz a templom kincstára. Az egyik a kincstárnak amngy is nagy művészi és régúszeti értékkel bíró oltár-jának Nagy Lajos által adományozott oltárképe, amely Szűz Máriát a gvermek Jézussal ábrázolja. Középkori modorban arany háttérijén temperával festett kisebb kép, amely erősen Giotto festészeti technikájára emlékeztet Az aranyos hátlérl>en az Anjou liliftmok láthatók. Az emailial és gyöngyökkel díszített színarany kereté* Nagy Lajos címerei díszítik A magyar keltőskereszt. a négy magyar folyó ós az Anjou iilknnok. A címerpajzsban egyfelől az arany 8as vörös mezőben, a másik felén a lengyel cinieK csőréljen patkót tartó struccmadár. Amint ismeretes, Nagy Lajos egybén lengyel király is volt.
A másik az ősrégi templom legrégibb miseruhája, amelyet 1370 körül Nagy Lajos királyunk ajándékozott a kegytemplom számára Gazdag aranyhímzésű, vörösselyem ala|Jon Szűz Mária a kis Jézussal, kinek aranyfonalból szőtt palástja dúsan van ritka nagyságú igazgyöngyökkel diszitve.
A templom méltóképen tiszleli ma is nagy magyar alapítójának és pártfogójának emlékét, a bejárótól balra Nagv Lajos királyunk ólomhu öntött szobra áll.
A mariuzelli madonna tisztelete, az ott történt csodálatos gyógyulási esetek már évszázadok óta a magyarság legkedveltebb bucsuhelyé-vé avatták az ősi templomot. Uralkodók, főrangúnk és a köznép is buzgón zarándokol a Csodatevő Kegy hely re. A súlyos betegségből kigyógyultak kegyes ajándékokkal gazdagítják a benedekrendi páterek kincstárát.
Hiteles történelmi adatokkal nem bizonyítható, hogy az liOl-ik évijen a templom kincstárának adományozott házioltár Mátyás királyunk kegyes adománya volt. A kincstár katalógusában igy szerepel. A kisméretű oltár építési stílusa, díszítése az olasz cinquecento modorának felel meg és ornamentikája közei áll a Corvinok deko-
1933. «U|U<tlul 20
ASPJÜgIN
toblettdk
ZALAI KÖZLÖNY
beváltak a meqhiílés első Jeteinél és fejfájásnál
rativ* művészetéhez. Az ollór bizonyéra olasz művész munkája s igy feltehető, hogy mégis Mátyás királytól származik. A nagymüveit ségü humanista és művészetkedvelő király bizonyára ismerte Mária,-zellt, mint dicső elődjének Nagy Lajos királynak alapítását.
Magyarország Habsburg uralkodói közül Károly császár, Mária Terézia (édesatyja járt itt 1725-Ikmi és egy rubint és gyémántokkal díszített átdozati kelyhet lesz le személyesen a csodatevő Szűz Mária oltárra. III. Ferdinánd császár felesége 1652-ben kis arany email oltárt ajánlott fel ittléte alkalmából. Lipót császár egy művészi monstranciát áldoz 1661-ben a törökök felett kivívott szentgotthárdi csata emlékére. Mária Terézia királyné 1716-ban látogatja meg a tomplomot. Itt járt I. Ferenc József és felejthetlen emlékű Erzsébet királynénk Ls, első gyermeke, Zsófia, kétéves korában meghalt, me-daillonba zári szőke haját itt őrzik a kincstárban. Sok Habsburg föheroeg látogatta a templomot, közöltük a hii magyar József főhercegünk Ls.
Magyarország hercegprímásai többször vezettek ide bucsujárókat ós mindannyiszor értékes ajándékokat lioztak. Szelepcséuyi .György lieroogprimás 167U-bcn járt itt, drágakövekkel kilakolt arany ál-dozókchely az ő ajándéka. Sci-tovsky János hercegprímás 1857-ben ttagy bucsujánást vezetett ide és átadta u kegytemplomnak hat >nagyur nemzet ajándékát. Kzüst oszlopon a máriazelli csodalevő Szűz Mária aranyszobra áll, amely előtt a hercegprímás térdel és az esztergomi bazilika mását emeli kezében, kérve. Magyarországra a Szüzanya oltalmát. Az osztrák abszolút»«mus idejében bizonyos politikai jellege is volt a máriazelli nemzeti ajándéknak.
A magyar főúri családok közül Koburg-Koháry herceg, BatthyánV llethlen, Karácsonyi, Szapáry, 11-lésházy, -Fszterházy grófi családok nevével találkozunk, ukik itt értékes kegyajándékaikat leadták. A zalai\'arisztokraták közül Inkev de l\'allin- Gábriel la. baronesz 1866-ban járt itt és egy nagy ezüst Szűz Mária szobrot ajándékozott a kegytemplomnak.
Máriazellnek még a jelenben Ls sok a magyar vonatkozása. Látó-Hatóinak ma Ls több mint a fele ^magyar ép igy nem csoda, ha min-denutt magyar szót hallani és ha az uj ságeladó helyeken több magyar lap íogy el, mint német. Mész-sze földön ismert vallási vonatkozásai kivül Máriazell iftint 862 m magas suhalpin, gyógyhely i> erősen látogatott és igy Ausztria egyik legkeresettebb nyári üdülőhelye. L Sf. Zs.
A TÚLVILÁGI EMBER.
Hreuger él .../
A médium, aki sohasem olvasott a svéd gyufakirályról, gyöngyöző homlokkal beszél transzállapotában Kreugerről, aki Buenos Ayres mellett, álnéven, mesterségesen megsántitva, hosszú szakillával leveleket ir Odettnek Párizsba
Trencsénleplic, 1933. augusztus (Copyright
Érdekes: u távolbalátó ember paciensei között alig akadnak férfiak. FI néztem: a Grand Hotel )>ortásu szinte ölperoenkinl jelenti tie az uj látogatókai, akik szinte kivétel nélkül hölgyek. A látogatók legnagyobb része nem Ls kérdez, relikül-jükből leveleket és fotográfiákat szednek elő és visszafojtott lélegzettel várják, mit is jnonjd a mester. Winterry behunyja a szemét, de amikor kinyílnak szémpillál. tekintete akkor is távoli vidékeken jár, valahol messze, olyan birodalomban. amelynek nincsenek már halárai.
fcs u látogatók arcán gyakran a megdöhlienés odafagyott vonaglása ül. Azt mondja egy hölgynek, a kit magam is ismerek:
Asszonyom, On a huga fotográfiáját mulalti meg nekem. Az On huga meghasonlott önmagával. Nagyon csalódod az életében. De csalódását csak az öntudata alatt hordja. A csalódásának sexualis okai vannak. Még egy évig larl el az állapota, legjobb, ha pszihoana-lilikai kezelés alá vennék ... Meg í°g gyógyulni .
Majd egy másiknak:
A levél, amelyei a kezemben tartok, Amerikából érkezett. Nem értem a nyelvet, amelyen Írták. Aki irta: azzal -ment ki, hogy hü marad ahoz, akinek a levél szól. I)e ez nem igaz. Mert , a levél irója odakint jegyben jár. De akinek rnl-
varol, azt sem szereti. A pénzéért veszi el. Kérem mondja meg a lányáiiuk, mert neki szól a levél, verje ki a jcllejnlek-n frátert a szivéből.
A spiritizmus: Ideggyengeség, a fcutázla szülötte...
Megkérdezem tőle: mi a különbség spiritizmus és hipnózis közölt.
A hipnózisnak - feleli — múltja, története, elvei, formái, törvényei és tendenciái vannak. A hipnózis pozitív emberi hatalom. Megnyilvánulásai ellenőrizhetők. A hipnózis olyan öreg, mini maga az em-Iht. Mózes is hipnózissal dolgozod és hipnózissal dolgoztak a világtörténelem legüagyohb egyéniségei. Kii IUispulf.nl tartom ti, vitán legnagyobb hipnotizőrjének, de ö halalmával visszaélt FI is érlo a végzete... Mert: aki szuggesztív erőjét gonosz cselekedetekre használja. az megbűnhődik nagyon...
• Mi ezzel szemben a spiritizmus? Ideggyöngeség, hallucináció... A fantázia szülötte. Megnyilvánít-lásai se nem bizonyíthatók, se nem ellenőrizhetők. A spiritizmus: ha-mLs, a szuggcszcló és hipnózis: valódi. j
2 + 1 LAMPAS,
HANGSZÓRÓVAL £CHB££/>/ - (Agjíj
T£Tf,8b PEf/GÓS \'
7016 c* ^ ,
€>\\unihádió\'
Oyártja: Orion litélámpafyAr
• Az én médiumom, lia transzba jön, meglátja azt, amit én akarok, Imgy meglásson. Sajnos, kevés transzban látásra alkalmas médium van. Mert nem elegendő az, b<>g3\' hipnotizálni tudjam a médiumot. Kell, hogy transzban látással rendelkezzék, hu azt akarom, hogy meglásson dolgokat, amelyek rejtettek az emberek előtt. Ismerek néhány igen jó médiumot. Legkitűnőbb ezek között egy IVV-b"r Vilmos nevű újvidéki nyomdász. Vele játszottam el az Erdélyi-gyilkossáyol Szabadkán. Es veid dolgoztam Zágrábban akkor, amikor kulultiik és megtaláltuk Antonius Sellegel-nek. a •Jugo-i\'res-se szerkesztőjének gyilkosait. We-ber mondolta meg, hogy az egyik gyilkos, Posplschil a susaki hídon át l;iuinélM! szökött.
. Wclier moudoltn meg nekem először. hogy Kreugrr. svéd gyufu-király nem halt meg, hanem álnév alatt Délamerikában él. Fzt a kLsérlelcl azonban néhány hét előtt megismételtem Prágában egy másih. médiummal.
, Senki sem látta, ki fekszik abban a koporsóban, amelyre Kreuger nevét írták .. ."
•Trencsénteplicről utaztam l\'rá- I gába. Dr. Scliimza, a lib\'cs prágai pszihialer megismertetett egy ki- |
váló médiummal. Az illető nagy szolgálatokat telt a hatóságoknak a Wörősmarty Margit mcggyilko-
Hői kabát ueuőinli ezrei i$azol|űh,
hogy fővárosi választékos a legújabb divatot
a legnagyobb olcsóságot
Nagykanizsán csak
-nél íalálOai-fák meg.
öszi és téli leányka és női kabátjaink teljes választéka már raktárra érkezett. Uj elegáns\'faconok, uj olcsó árak I
Áruház.
Választékunkat bárkinek vételkényszer nélkül készséggel bemutatjuk.
HALAI KÖZLÖNY
1953. augusztus SÓ.
lása ügyében végzett nyomozásnál is Az <"> transzbanlátása folytan tartóztatták lc és ilélték el doktor Klepelári Ez a hölgy Prága kor-nyékén lakik, távot a világ zaja-töt. újságokat nem olvas, egy nyugalmazott i»oslafélügyclő felesébe. Kreuger n-vét nem ismerte, röta sohasem hallóit Egy prágai h<Uel, szitájában orvosok jelenlélélten altattam el. Az altatás könnyen meni. l\'tána felkeltettem, de a médium ekkor már transzban volt. Megkérdeztem tőle: ezen é.s ezen a napon milyen nevezetes világesemény toriéul. A médium nem felelt. Homloka gyöngyözött, a kérdést u.ira felleltem hozzá. Szaggatott hangon szólalt meg:
F.rzcm, liogv ezen a napon egy nagy fipánckapacitás állítólag meghalt. ,,
»Miért mondja, hogy állítólag?
Mert nem halt meg.
De mégis eltemették. Hogyan lehet ez\'?
Neon) ő nyugszik a ko|>orsójá-
lmn.
Hát ki?
A médium nem válaszolt. 1 j kérdést intéztem hozzá: > Ember,
fagy élettelen tárgy fekszik a koporsóban?*
A médium újra nem válaszolt. Pihenőt tartottunk. Aztán megint feltettem a kérdést. Most megszólalt:
Senki nem látta, ki íekszik abban a koporsóban, amelyre Kreuger Ivar nevét irták ..
„Kreuger álnéven él Délamerl-kában..."
Milyen ember volt az, akiről éií most kérdezek?
- Erős szuggesztív erejű. Maga is elhitte a saját hazugságait. Abnormális. Perverz, de nem a szerelmi éleiében.
Hol van most?
Messze. Tengerek vannak közte és köztünk.
-l-átja?
Nem látom, csak érzem. DéJ-amerikában. Fák kőzött. 01. Nagy s/akálla van. Egyik lába liossfhbb, mint a másik.
Melyik?
A balláb rövidebb. IX\' nem régóta.
Baleset értei
— Nem. Kgy orvos rövidítette meg a lábát. Téglát tettek alája és kiforgatták a csontját. Nagyon fájl neki.
• Voltak cinkosai?
Sokan. Nagyon sokan. Igen sok cml>er...
-Hol érzi most ől?
- Buenos Avres melleit.
fis tudnak mások is a létezéséről?
Igen. Sok levél jón tőle.
Hova?
Párisba.
Kihez?
Kgy nőhöz. Magas szőke nő. I álom ...
. A neve?
Odelte.
.Hol lakik?
Rue (iranvilie... Emeleten. Balkón van a szobáján. Kicsiny halkón. Hervadó virágok az asztalon. IIa levelet kap, mindjárt leül és ir. Sok, igen sok levelet a világ minden részéin*. l\'tasilási a.l azoknak, akik itt maradlak.
Mi az Odelte másik neve?
A médium nem feleli.
Hogy hivják azt a szakállast Buenos Ayres melleit
A médium újra hallgatóit.
-Odettenél vannak papirosok? t — Igen. A szakállas ember sok
papirost elégetett, de Odettenél, róz-fonállal átkötve ipég sok papiros maradi. Kzekel is el akarták égetni De aztán elvitték Odettc lakására.
-Mii érez még Odelleről?
A médium hallgat, lljra felteszem a kérdést. Gyöngyöző homlokkal válaszol:
I\'elesége a szúrós szemű embernek. Franciául beszél, de nem
A médiumot felkeltetük. A jelenlévők megkérdezték tőle, mire emlékszik. A médium nem emlékezel l semmire, ami vele történt...
Az emberek lelkének titkos sugarai...
Mi adja a túlvilági hatalmai ennek a csodálatos embernek? Maga sem tudja. Sokan azt hiszik: az
ember lelkének éppen agg vannak hosszabb és rövidebb sugara\'., miként a rádió leadójá/mk. És vannak eml)crek, akik felvételre is Ite vannak állítva. Minden ember lelke: leadóállomás, de felvenni csak a kivételes erejű cinliorek képesek. F.s ezek az emlicrek meg tudják érezni a sugarakat, bárhol is legyenek azok. 11a irok, a .lelkem sugarai rávésődnek a papirosra és ha a fotográfus leneséje megörökíti földi alakomat, a lelkem sugarai beleszaladnak a lencsébe és onnan az ezüstfürdő parányi hullámain ál rárajzolódnak a jtapi-rosra, amelyen a képen megjelenik.
A Winlcrry és a többi NVinter-ryek csak kevesen vannak ők megérzik ezeket a sugarakat. F.s olvasni tudnak bennük.
I\'aál Jób.
ÁRUT, OLCSON VENNI EZ AZ ÖN ÉRDEKEI
KÍVÁNSÁGAIT
olosó árakkal
dus választékkal
I
| 3. előzékenységgel
TELJESÍTI
KIRSCHNER MÓR
DIVATÁRUHÁZA
padláson hagyta elpnsztnlni njszfllötl gyermekét
Nagykanizsa, augusztus 111 Nagy Teréz zulaszaljari leány, k<">z-bccsülésnek örvendő szülők gyermeke, megtetszett egv községheli legénynek. Berezeg Bélának, aki lxtssznhh időn ál udvarolt a leánynak és házassági Ígéretet is lett. A hosszadalmas udvarlásnak azután meglelt a szokásos eredménye. Amikor a leány ezt bevallotta a legénynek, llerezeg— a Innuk vallomása szerint kijelentene, hogy csak akkor hajlandó u Jeányt feleségül venni. ha nem születik meg a gyermeke. Nagy Teréz a nagy lelkikényszer alatt, liogv a községben ilyenkor s\'zokásos szóbeszédtől és n szüleivel kapcsolatos kellemetlenségektől szabaduljon, a bún uíjára tévedi. Mikor életet adott a csccsenfonck, felvitte a padlásra és olt hagyla. Az ujszülőll persze elpnsztiflt
és Nagy Terézia csendőrkézre került. A szereneséllen teremtés most állt ezért u nagykanizsai törvényszék elölt. Nővére. Nagy Mária lerhelően vallott llerezeg Béla ellen. Kíjelenielte, bogy jHerezeg már a csecsemő születése előtt más falubeli leánnyal járl jegyben. Kimondotta, hogy llerezeg hriilaliztfla u nővéréi és mindenképpen azon vóll, liogv az ujszülőll ne láthassa meg :i napvilágot.
I)r. Kovács László ügyvéd hatásos védbeszéde után a bíróság figyelembe vette a nyomaiékos enyhítő körülményeket és ezért Nagy Terézt gyermek-ölés vétségében mondotta ki bűnösnek és 61 ezért 5 havi fogházra ítélte, be-számítva az eddig eltöltött vizsgálati fogságot.
Az Ítélet jogerős.
Felmentették a softórt,
aki a Király-utcában elfltött egy klskanlzsal asszonyt
Nagykanizsa, auguszts Ül
Még ez év májusában történi, hogy Gödér Islvánné klskaauizsai asszony a piacról hazafelé tartott fején egy kosár virággal. A Király-utca elején egv kocsi előtt ti lovak ficánkoltak, amitől az asszony megijedt és az utca túlsó oldalára igyekezett. Nem wtlc észre, hogy rendes utcai sebességgel közeledik feléje Kiskanizsa felöl egy autó, amelyei Vincz- Ferenc soffőr vezetett.
A gépkocsivezető fékezni próbált, de a csúszós úttesten a gépkocsi megcsúszott é.s eközben Gö-dérnét a* sár hányó elütötte, ugy hogy az asszony súlyos fejsérülést szenvedett.
Vitéz Cs\'Jlaghg György vezető ügyész vádbeszódélten rámutatott arra, hogy gépkocsivezetőnek mindig ugy kell hajtania, hogy ne ve-szélyezto8.se az embereket és mindig ura maradjon a gépének.
Dr. Hejfiffsán Emil ügyvéd védence felmentését kérte bűncselekmény hiányában.
A bíróság felmentette a soffőrt.
A Röntgen-szemü ember Nagykanizsára érkezett
Nagykanizsa, augusztus 10 llaar Pál, a világhíres Röntgen-szemü ember, akiről a fővárosi sajtó már eddig is hosszasan és sokszor bessámolt és akinek neve különösen a Lindbcrgh-bébi elrablása és a lainzi vadaskerti rabiéi-gyilkosság ügyélten vált ismeretessé, tegnap este Nagykanizsára érkezeit néhány heti tartózkodásra. Pszichografologiai jellemvizsgálatai val bámulatba ejtette már eddig is a világsajtót. Legérdekesebb, liogj\' nem írásban, manein személyesen analizálja az embereket. Jel-lenivizsgálataiból megállapítja egy-lien az analizált egyén életének jövőbeni kialakulását. A Centrálban fogad.
íS-Hk PNEU,
autóalkatrészek
ameilkal kocáikhoz, Citroen Otazes
2«is typusaihoi,
Itlsiaraléal olkkak Uö°lo«óbb baaaaraéaiforrása I
Saját érdekében kérjen ára|ánlatot.
IUQY JÚZSEF «
i5fl
Aul. 211-07. 21
ZALAI KÖZLÖNY
ÉRTESÍTÉS! -
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet Erzsébet-tér 20. szám alá, volt Kisfalud! és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTSCHEIMDL PÁL
vaskereskedő
1983. auguBzhi8_20.__
A III. Rend homokko-trtáromi kongresszusa
Nagykanizsa, ouguszts 1\'.)
1> IIly Károly nagykanizsai fe-vcncesk\'lkész. a 111. Hend igazgatójának vezetése alatl Nagykanizsa, Kisknnizsa, 1 lomok kom ároin. Inkc, Molnári, Miliáld, Tótszerdahely, Tói szenlmárton harmadrendű testvérei várakozáson felül is népes zarándoklatban keresték fel a homokko-máronii kegyhelyei, hogy ott megtartsák a tcrciáriusok nagy-gyülé-sc-i Lélekemelőbb látványban és hangulatban ritkán volt részük a résztvevőknek, mint mikor a messze vidékről összesereglett imádkozó, éneklő tömeg ellepte n festői fekvésű homokkomáromi templom -dombot. A zarándokoknat Hújuhj Ferenc homokkomáromi plébános üdvözölte. A Ö órai litánián P. 1 ily Károly igazgató mondott szent-beszédet. éjfélig tartott a gyóntatás, 2000-né 1 többen járultak a szentségekhez. Az éjíéll gyertyas eucharisztikus körmenet gyönyörű voll. Kz után 1\'. Kocsin Ödön mondott szentlxszédct. Utána hiegint hajnali fél 4-ig folyt a gyóntatás, reggel közös áldozás, közben folytonos szentségimádás. Heggel (.)-kor Hándy plébános szenll>eszóde és ünnepi mise után a kongresszus következett, majd délután a zarándoklat G-os sorokban, ájtatos énekeket zengve visszaindult Nagykanizsára.
Hirdetmény.
Pölréte község elSIj írósága kOz-liirté leszi, hogy a közbhtokosság tulajdonit képező
korcsma fc ■ZBtóosOzlet
1933. évi szeptember Itó 17. napján délután 2 ólakor 1934. évi január hé I - (öl 1937. évi decemb:r hó 31. napjáig terjedő időre a községi bitó
NAPI HÍREK
NAPIREND Augusztus 20, vasárnap
Római katolikus: Sz.litván. Protest.: litván klr. Izr.: Ab hó 24.
Várod muzeum és könyvtár nyitva CSÜtórtOkOn éi vasárnap délelőtt lU-tól 12 óráig.
Qyógyszertári éjjeli szolgálat c hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet-tér 40. sz. és a klskanlzsai gyógyszertár.
QözlUrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétló, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
Augusztus 21, hétfő
Róm. katolikus: Francia. Protestáns: Sámuel. Izr.: Ab hó 29.
(Címadományozás) A kormányzó dr. Paloluy Dénes keszthelyi gazdasági akadémiai tanárnak n gazdasági főtanácsosi eimet adományozta.
(.V* Izraelita I.eányegylrt) tegnapi fagylultesteje igen kellemes, családias hangulati) órákkal ajándékozta meg annak közönségét. Az egyesület, melynek minden lépte-nyomán áldás fakad, ennek a szép estének filléreiből is a szegénveinek gondjáu-haján igyekszik enyhíteni. A Central idlllÍMisa:j szép kertjében sokáig maraill együtt a fiatalság.
I)r. /fenetllg Árpád fogorvos \\l)eák-tér .V ismét rendel.
Mozl-hirek
Ma, vasárnap még Hrigitte Helm nagy filmje, az >Atlantisz királynője.\'
Hétfőn éa keddra két magyar filmsláger kerül \'bemutatásra. Az egyik a .Hortobágy,, a másik a .Mária Terézia.* Mindkét film szereplői magyar művészek. A filmről a magyar sajtó nugy elismeréssel hozott kritikát.
Tekintettel a filmek bosszúságára, az előadások a szokástól eltérően délután 4 órakor, fél 7 ó»«fcor és I óraira* kezdődnek. Az első előadás zóna (20-—<10 filléres), u többi az olcsó nyári (30-U0
filléres) helyárakkal tartatnak meg. •
Szertián és csütörtökön l>emutaljn a ino/.i l.il Dagover gyönyörű filmjét, a .Szépasszony kalandjáét. A nagy művésznőnek c filmje egyike a/oknak a nagyon érdekes filmeknek, amely az asszonyi lélek titkait akarja megoldani. I.il Dagovernek kivételes asszonyisága, sugárzó szépsége, művészi játéku teszik ezt a filmet naggyá. A film szereplői egytől egyig mind a legjobbat nyújtják s a közönségnek nugy szórakozást biztosítanak.
Az előadások 5, 7 és 9 tórakor kezdődnek s a mostan érvényben lévő zóna, illetve nyári olcsó helyárakkal.
(HeWweU a forróvt*b*) Horváth Anna 2 éves jolánta-pusztai kisleány kinn játszadozott édesanyja mellett a konyhában. Játék közben-megbotlott és beleesett egy forróvizzel telt edénybe. P.gési sérüléseivel beszállították a közkörházba.
___I
Akiknek a uiraftkMéie rendeUei,
erőlködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Fereic Jóim!" kese U vizet.
(Kigázolt • kerékpár rtJ víoá seprőt) Szombaton délelőtt egy kerék-páros férfi a Sugáréit 1. sz. ház előtt elütötte véletlenül Szabó Zsigmond tiü éves vánosi utcaseprőt, akit a mentők beszállítottuk u hozkórhítzba. # Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schiitznel.
(Frontharcos bajtársainkat) értesítjük, hogy f. hó 20-án, azaz Szent István napján az Országos Ereklyezászló dlszőrségét Főcsoportunk adja. A diszőrséghez Higy a formaruhás, mint pedig a többi bajtárxak zárt alakulatban kivonulnak. Felszólítjuk bajbir-sainkat, hogy a jelzett napon délelőtt 11 órakor pontosan jelenjenek m«g a hivatalos helyiségünk előtt (Pannónia szálló). A megjelenés kötelező, kitüntetések viselendők ! A Vezetőség.
Fizető vendégnek küldeném több heti tartózkodásra egyetemi halgató leányomat zalamegyei földbirtokos uri családhoz. — Szives meghívásokat a Pansio árának megjelölésével Schless István Anlf bei Salzburg, Villa Hungaria kéretnek. ""
Kényelmen érié* villanykapcsolóval, egy kézmozdulattal világosságot gyújtani. Ugyanilyen kényelmes a hálózati rádió üzembe helyezése is. Még sokan vannak, akik nem használ-(ják ki a lakásuk lm n levő hálózati áram előnyeit rádiózásra. A hálózati rádió tókéleles kényelmet nyiijt, kezeiéae egyszerű, hangja betölti a lakást és Igy az egész család egyszerre hallgathatja. Próbálja meg a 2 plusz 1 lámpás hangszóróval egybeépített 7016-os Orion rádiót. Bármely szaküzletben készséggel bemutatják.
Elegáns nyári ruhákat idérwégl árukon vásárolhat a Schútz áruhalban.
(Sikkasztott az adó mtatl) Krá-nitz laiszló zalaszentmihályi gazdának adótartozások fejében több állatját le-foglalták. Kránitz gondolt egyet és eladta u kíog-alt marháit és a kapott pénzből törlesztett adójára. Vagyis rük-kasztott. A bíróság figyelemmel volt u gazda szándékára, azért leminősítette a kir. ügyész is a cselekményt .vétséggé.- Megmagyarázták neki, hogy bűncselekményt elkövetni még olyan állam|»olgári cselekedet érdekében sem szabad, hogy az ember az adóját megfizesse. A biró is minden enyhitő körülményt mérlegelt és igy a gazdát mindössze 25 pengő pénzbüntetésre itélte. Az Ítélet jogerős
Intézel e*lko» r*iha vásznak legolcsóbban Sc hü íznél kaphatók.
SAKK
Dunántull Sakkszövetség alakult
Nagyszámú sakkozó gyűlt össze Székesfehérvárott, hogy megalakítsák a Ihinántuli Sakkszövetséget. A helyi egyesületek tagjain kívül Nagykanizsa, Tapolca, Várpalota snkkőrei küldték cl képviselőiket, Pécs, Győr, Veszprém érdeklődésüket levélileg fejezték ki az orszá-goos vonatkozásban is jelentős kezdeményezés iránt.
A megjelentek egyhangú lelkesedéssel fogadták el az elterjesztést, hogy a képviselt körök megalakítsák a Sakkszövetség Keretében a Dunántúli kerületet. A szövetség őszre kiirja a csapatbajnokságot is.
házánál nyilvános áiverésen bérbe-adatik.
Árverési feltélelek a felsőrajkl körjegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthelök.
Pölréle, 1933. augusztus 14. Vuk János s. k. Kiss József s. k. körjegyző. községi biró.
fehér ragaccsal...
1 \'gyan annyiért üvegezem be ablakait
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. — Kizárólag Stern szaküzletében kapható
T.t.ba IH.
Ai angol király (balról, v.fB.ny-JaoMJán, mellyel minden ivbtn líutveu a Cowes-I vemnjftken,
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Qulilner Arlur villanyszerelési vállalatiból kiléptem és bármi e szakmába vágó villanyszerelést, továbbá rádló-javltásokat nagyon olcsón vállalok. Szives pártfogást kérek
sut Deutooh László
bit. eng. villanyszereié, Uatthyány-ulca I. Betegaegélyiővel nemben.
e____
Lesodort a vihar egy embert a háztetőről
Sümeg,augusztus 10
Frkets Endre sümegi cserép fedő-tnester a sümegi gimnáziumi egy-eineletes internátus tetejét javította. Este fél 7 óra tájban hatalmas szélvihar kerekedett és a szerencsétlen ember hamarjában nem tudott megkapaszkodni, hogy ellenállhasson a viharnak, egyensúlyát veszítve, a tetőről lezuhant a fókine, «diol összetört tagokkal, hollan terült cl. A kihívott orvos már csak a beállott halált konstatálhatta.
— (Hadirokkantak figyelmébe) A
titkárság felkéri a hadirokkantakat, hogy a belépési nyilatkozatok aláírása végett jelenjenek meg vasárnap dél-Ititáu 3 és 5 őna közöli a Pannouiá-i>au levő hivatalos helyiségben, lehetőleg igazolványaikul is liozzák magukkal.
o- Elsőrangú müj ég kapható a Tran s danubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
— KftzatkahnazotUk figyelmébe! Bu-
toránüukat -ényegcsen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre li, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
A páratlan gyógyerő, ami az Jgmándi"-(mii rejlik, Évexwdek óta főid gyomrában érik 1
ZALAI KOZLONV
Átköltözéskor
VÍ"anyt\' csillárt
Elektronnal
szereltessen.
Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
14260—1933.
Árverési hirdetmény
A város tulajdonát képező Kölcsey-utca 15. sz. házban november hó 1-én megürülő egy szoba-konyhás lakást folyó évi augusztus hó 22-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban bérdeadom, -
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 14-én. polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17338/1933.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai f. évi augusztus hó 24. és 29-én reggel 6 órától délután 7 óráig Tölgyes erdő lőterén harcszerű éleslövésze\'et tartanak. Ezen idő alatt ott tartózkodni tilos és életveszélyes.
Nagykanizsa, 1933. augusztus ££ 18"án\' Polgármester.
/tmlt Itt MBKÜnk, maratI-fon a varosban.
1933 aueimtui 20
Közgazdaság
Tarainftíude
Uuza tiiuav. (uj) 77-es 8 2\'-í-50, 78-a, 8-35— 8.60, 79-e» B4S-S-70, «) a, ti-5*—8\'8 ■, durlAnl. (u|) 77-ci 7-M-8- 0 76-as 7 85-H-I0, 70-cs »\' 6—821\', 80-aa 815—a-ao, rozs (uj) 4)0—180. _ Zah kflíép 00)~00o, — oleuger tÍMinlu.l 710-714.
8«rléivélár
l\'ell>a)Us 1132 eladallari 83V — elsőrendű 077 O K t, ai^drtt 07> 077, sic-deli közép 0 72-0-74, köonyü 068 - 0*70, l-afi rendű öten 1)6) 088, • ll-od rendi] Ö.Cfl 060-064, angol sOldö 1. 086 (>90, szalonna naivban 1-08—1-10, zsír I 20 -126. hu, 0"86 106. lélsartíe 098-1 06.
Kiadja a laplulajdonoe Közgazdasági Hl. Uulenberg Nyomda éaDélialal Lapkiadó vállalata Nagykanizsán. Pelelőa kiadó: Zalai Ka,oly. In\'erurhan lelefon: NaKVkanlzsa 78 „lm
Qabonás Z M ^ HIBSCH
Lisztes ^CT* i\\
Küttöiős f SZEGŐ
Szalma mmmM^K0 B mm % cégnél.
Növendék illatoknál a csont képződést elóíeglll, hízóknál ítvágygcrjeMlóltg hit. Megakadályozza a lesántulást.
2 k.-os, 5 kg.-os és 50 kg.-os eredeti gyári csomagolásban.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, auguszius 20.
8: Helyszíni közvetítés a Szent István napi körmenetről. — t>: Onnepi mise a budavári koronázó főtemplomból. A szentmiséi Serédi Jusztinián heroegprimás mondja. 11.13: Evangélikus istentisztelet. 12-20: H ida-\'pesti Hangverseny /.onekar. - 2: (íra-moSon. — A földmüvelésügyi minisztérium rádióelőadássorozala. ■ 3 öru 45 perckor: Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. — 5.20: Budapesti Koncert Szalonzenekar. — Ü.\'U: • Ballada a muló időről.- Kárpáti Aurél előadása. — 7: l.ászló Imre magyar nótákat énekel l\'crtis J«nö eigányzenekurának kísérőiével. — 8.13: Mátray Erzsi magyar költeményeket mond cl. • 0: Az operaházi zenekar magyar liangverscaye. — 11.30: Cigányzene.
Bées. 7s4fi: Ébresztő. 810 Orumo-fon. U.:«): Orgonaversuny. 10 Humoros elbeszélések. 10.2J: Eackhangver-seny. 1: Könnyű zene. 3.33 Kamarazene. 1.35: Tarka műsor. 5 Köiuiyü zene, ö.ay: Előadás Szibériáról. 7 Modern osztíák zeneszerzők dalui. 8.23: Könnyű zene és dalok. 10.13: Kávéházi\'zene.
megjeleni
LIDITT JÚLIA
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az O^sz.s könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
A világ l*flnagyobb ligh.JÓ)*,
az amerlkdl .Macon* óceiurepttlévt Indul Európába.
(Minden csomag és zsák a gyár plombájAvai van ellátva).
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF cégnél
Nagykanizsa, Krijébct-téi 10.
(A bliósigl palota mellall)
HIRDESSEN
■ „Zalai KBxlBny"-beii.
Budapesten szálljunk a
METROPOL
Rákóczi ut 58.
150 kényeimeg szoba, hideg -meleg folyóvízzé, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel.
Patinás h I r ii, kiváló konyha. S*oba 4 p.ngSttM.
Cl**nvmuxatka. VlrágoakerL 1« p«»*io 9 P-tfll.
1033 áugutltus 20.
ZALAI KOZLONT
$26fdárd gondoskodjék jegyről, mert személyesen jön az eredeti
HACSEK ÉS SAJÓ
a Városi Színházba. Olcsó helyárak.
apróhirdetések
Raktáron la»d flaaaraa Arukat laaa otoaön alártaaltjiak. Armuth,
___ 3022
KOI0nbajárMtu szépen batorozolt ixoba kiadó ét tgy magányos ágybetét eladó Sz Imre herceg ntca 4.__48
KétaxobAa előszobás vízvezetékei lakit kiadó Józsel lóhercegu. 58-«. 47
^Karaakadalmlatákat pótvizsgára ét nótérettséuire olcsón előkészítek: Fhcher hl, Klrályu. 2i.__3103
Haasaált lábbelit veszek és eladok. Klváaatra házhoz megyek : Piacher, Királya. 2u_______3102
Klrály-u. 37. alatt 3 szobás udvari lakta vlivesetékkel november l-re kiadó. 309.
Kkadó üzlethelyiség esetleg irodával, kis és nagyraktár, kocsiszín. Királyutca 32. 3IÜ5
Póut 13, Fóut 24, Ctengery-ut 13, Bttt-hyány-ulca 6, Zrinyl-ulca 6. sz. házakban kisebb nagyobb lakátok, üzlet és mUhev-htlybégek kiadók. 3207
Karaaak megvételre használt kerékpárt. Szabó Anta. Pó-ut 5. az. 3229
Ágynemű, Slnger varrógép aladók. Eraaétet lér I/. 3225
November 1-ére Fő-ut 6. szám alatti bálban I.emeletiuical 4szobás lakát kiadó Bővebbet az izr. hitközség titkáii hivaia Iában. 3239
Hölgyök figyelméből Legdivatosabb ruhák a Ugoloadbban, réaxlotro Is kttzOlnek Báron Mioinél Horthy Miklós ul It. Vmni-aubni tanltok. 3252
Fó-nl 12. sz. emeleten kát buioro-«ott axoba ügyvédi vagy másléle irodának, orvosi rendelőnek nagyon aik.il-l - azonnal kiadó. Érdeklődd dél után ugyanott. 3065
Jobb ctaIádból néhány középltkolál végzett llut taaaaonak és finom szabósá-
pety, Csengery-ut
«r
Karaaak 4 hétre ügyet, gyors kiszolgáló férfit azonnal™ : Károly-laktanya, kan
tinos. 3256
Kétaaobáa utcai és verandát udva l lakát aionnalra kiadó Klalul u. 11. 3261
tpOlatfa éa taigynayaa (kerilétl oulopok) olctón beszerezhető Nagykanl-
«in, Hötvöa-tér 8. szám alatti fatelepen __ 3258
. Pékség üzlethelyiséggel olcsóm kiadó Pjdeklódnl lehet Ráuócl-utca 36. 3262
Qyár-ulca 47. sz. mogánhá* eladó. IW\'ebbet ayár-u. 48. n. alatt. 3269
Háromtzobás és egyszobás lakéaok
•Udók : Szemere-utca 2. 50
Finomabb kat6aép«i arereitem be, •mellyel u|ra elvállalom selyemharisnyák és lérlliolcnik talpalását és lejelétét. Csiz-niadláné, Rózsa-u. 21. 3253
November 1 ére 4 szobát lakást kara-(lUrdóazobával) a várót belterületén, ^im a kiadóban. 3265
■aénport veszek, háztól is eltzállilom. Kltkanlzat, Varattdllu. 3/b, Lencz Oéxa.
________ 3287
Príma uradalmi paradloaam rendedet tetveu Stampl fützerlUlet. 3268
Arany JAnos utca 12. alatt kétoaobáa lakát mellékhelyiséggel együtt november elsejére kiadó. i-272
Oaangará-Mt &7/a számú házban, at első emeleten szép ősti komfortos, erkélye* hérontaMobéa lakáa uonnat,
továbbá egy szoba, konyha, elótzobából á ló t/uleréii-lakás axaptambar l-ra kiadó. Htzmester 32 0
Horlhy Miklós u. 43/c. azimu háaban nép két- esetleg háromsiobás udvari lakáa, mosdólulkével, előszobával, ve r.inoával, vízvezetékkel, parkírozott udvarban nowonsbar l-ra kiadó. 3271
Sánci utca 6/a. alatt egy mtgányos ház uonnat kiadó. í-2/3
Kétszobás tzép utcai lakAa mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. Bővebbet Erzsébet-tér 16. lüsierüilet, 3275
elfogadok diáklányokat vagy fiukat mértékeit díjazásért egészséget lakás ét teljes ellátással. Krlpka, Kintzsi-u 5 3274
Clnotan bútorozott küldnbaiáratii
utcM szoba, esetleg ellátással is, olcsón kiadó. Arany Jánot-u. 4 3226
Kétaxobá* utcai lakások azonnal ét november elsejére. Érdeklődni Fő-ut 15. alatt. 3282
Ssalanfflréax, keveset hmnált, olctón eladó: HW\', Deák-tér 15. 3280
Haaarnálf kerékpárt veszek éa eladok : Havas, Deák-tér 15. 3381
a Zalai közlöny
barátai
a zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak l
- Fóur! Az Dobja csak kl\'.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16699/1933. sz. sm
FAELADÁSI HIRDETMÉNY
A V. képviselőtestület 9616/1933. sz. véghat\'ro.ala értelmében hlva-talos órákon belül a városi erd3hlvatalnil készpfnz-fizetés ellenébsn blrkl, közsiolgálalban állók pídlg a rendelési liövelö hAn p elsejétől kezdődő 6 havi kamatmentes rís letfiielés m;llell htzhoz S\'állliva
gyertyánhasátjfjt 40 pengőért btlkkhasáblát 40 cierhasábfát 40 gyerlyándorongot 35 pengőért tölgydorongol bükkdorongot 35 . nyirdorongot
cserdorongot 35 . egyéb dorongot
kis léteiben Is (legalább 1/2 Ölenként) beszerezhetnek.
Nagykanizsa, 1933 augusztus 5-án
tolgyhasábfát 35 pengőért nyirhasábfát 33 egyéb hasábfát 31
33 pengőért
29 25
Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17586-ím
A városi kertésztelepen üvegház bontására és építésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi szeptember hó 2-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a városi mérnöki hivalalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus Író lT-én. Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17.020/1931
FELHÍVÁS
A m. kir. belügyminiszter
urnák 199.389/X1V/1933. számú rendeletefolytán,felhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek gyermekei középiskolába járnak, vagy pedig tanonckiképzés ideje alatt vannak és az 1933—34. évi tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok folyó évi szeptember 20-ig jelentkezzenek a városházán a rokkanthivatalban és hozzák magukkal az évvég! iskolai bizonyítványaikat.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 12-én.
KI0 Polgármester.
6-1933. m,
Árverési hirdetmény.
Közzéteszem, !.ogy Pat község korcsma blrlokossága <934. január 1-181 1S36. december 31-ig ler|edö három egymásután következő évre bérbeadja az 1 vendégszoba, 1 konyha, I lakószoba 1 mészárszék, 2 Istálló, légverem és 600 G-01 krtlhöl álló Ingatlanát Pat községben 1933. augusztus 27-én d. e. 11 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen. Kikiáltási ár 400 P. Bánatpénz 50 P.
Egyéb feltételek a korcsmablrlo-kosság elnökénél megtudható.
Pat, 1933. augusztus hó 14-én.
Elnök,
Erzsébet királyné szálló
Budapaat, IV., Egyetem-utoa B.
(A Belváros központjában). _
60 éve a fővárosi és vidéki url középosztály találkozóhelye. — 100 modem kényelmes szoba. Az étt«r«m és kávéházban elgányzana.
Leszállított árak I Az Erzaébat-plnca a főváros legszebb sörözője. Déli .a.utr-él 14-ea (vagy 44 és 75-ös) villamos.
„ Szabó Imre tulajdonos.
__ZALAI KÖZLÖNY_ 1933. .uguiilui 20.
BÚTORT
szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért
csakis -
r r
vásárolhat.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba
Horthy MlklAa ut
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierak, fotelok, hálák, ebédlők és kanyhzibutarakbzin.
Kedvező fizetési feltételek I Díjtalan széllitás!
A nagykanizsai Ur. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
7190\'tkv. 1933. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Nagykanizsai Takarékpénztár rt. végre-hajtaténak Simon Oyöíg/ éa neje Kötő Rozália végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtat t kérelme következtében aa 1881: LX. t.-c 176. § a értelmében elrendeli az ujabb árverést 938 ar. pengő tőkekövetelés, ennek 1932. évi július hó 1. napjától járó 8<Vo kamata,:/s0/0 váltód)], 111 P 70 011. eddig és 6 P Jelen kérvényért megállapított költség, valamint a csat-lahozottaak kimondott a nagyrécsel 837. •x. tjkvben fogUlt Ingatlanra Weiser J. C. cég 8800 P és az Ingatlan (ele részére Valkó Ágoston 115 P, Hazai Kőolajipar rt. 288 P 10 f, Báron Ferenc 60 P tőkekövetelése és Járulékai behajtása végeit, a nagykanizsai klr. járásbíróság területén levő Nagyrécse községben fekvő s a
I. nagyrécsel 937. sx. tjkvbea A-f 4. sor (272—777/14. a.) hrsz. a. foglalt hás, 83/a. népsorsz. a. udvar kerttel a péterfai dűlőben végrehajtást szenvedők nevén állj ingatlanra 1600 pengő,
II nagyrécsel 716. as. tjkvben A+ 5. sor 621. hrts. a foglalt szántó s szekérül! dűlőben Ingatlannak B—18. sorsa.
szerint Kötő Rozália Simon Oyörgynét Illetett Jelenleg Kötő Anna Horváth S< Istvánné nevén álló >/a rés?ére 200 P,
111. nagyrécsel 469. sz. tjkvben A-f 1. sor (1296/b. 05.) hriz. a. foglalt azőlő, présház, s ián tó és rét a bacónakt hegyen Ingatlannak B—31. sorsz. szerint Kötö Rozália Simon Oyörgynét illetett Jelenleg Kötő István nevén álló »/u részire 75 P.
ugyanazon tjkvben A 4- 2. sor (992—9«3.) hrsz. a. foglalt rét a bacónaki hegyen Ingatlannak B—31. sorsz. szerint Kötő Rozália Simon (Jyörgynét Illetett jelenleg Kötö István nevén álló «/u résiére 15 P kikiáltási árban mégpedig a III. pontban Irt Ingatlanok a 9624/lfcv. 1894. sz. végzéssel özv. POrst Józsefné Horváth Rózi javára bekebelezett haszonikitxeti szolgalmi Jognak fenntartásával-r*de az I. pontban Irt Ingatlan, Illetve flletőség
Valkó Ágoston követelését Illetően 5350 peiiffö,
Watser I. C. cég követelését illetően 5550 pengő,
Hazai Kőolajipar rt. követelésit illetően 14000 pengő
és Báron Ferenc követelését illetően 14600 pengő megállapított legkisebb vételáron alul el nem adható.
A telekkönyvi hatóság ai árverésnek Nagyrécse községházánál megtartására 1933. évi szeptember hó 6-lk napjának d e. 10 óráját tUst ki és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg:
l. Az árverés alá eső Ingatlanokat és pedig (272-277/14. a.) hrsz Ingatlanta kikiáltási ár (elénél, a többit kétharmadánál, Illetve a megállapított legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1Ö08:XÜ. L-c. 26. §.) *
Az árvereln! szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I0°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 190tf: XL. t.-c. 21. §) Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senlil sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegészltenf (1908: XLI. 25. §.)
Nagykanizsa, 1933. évi jullui hó fa. Dr. Bentzlk s. k. klr. |blró.
A kiadmány hiteléül:
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
Árverési hirdetmény és árverési teltételek.
Dr. CJMrtner Antal végrehajtatónak Péter jános és neje Kuruez Erzse végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyé ben a ."telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX t.-c, 144., 146. és 147. § al értelmében elren> deli a végrehajtási árverést 16J8 pengő 60 f. tőkeköveteléa, ennek 1932. évi augusztus hó 3. napjától járó 5°/o kamata, 199 P 80 t. eddig megállapított per és végrehajlásl éfcaz áiverésl kérvényért ezúttal megállapított 60 P költség tőkekövetelés és Járulékai behajtása végett, a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő Rlg/ácz és Eszteregnye községben fekvő s
I a rigyá.i 409. sz. tjkvben 1626. hrsz. a. foglalt szóló és pince a/, öreghegyen Ingatlan Péler jános nevén álló fele részére 294 P 50 L,
II. rlgyád 738. sz. t|kvben 59/a. hriz. a. foglalt szántó a Beltelekben végrehajtást szenvedők nevén álló ingatlanra 402 P,
III. rlgyáci 1154. ez. tjnvben Kllta. hrsz. a. foglalt rét a horváti dűlőben Péter János nevén álló Ingatlanra 57 P .\'0 f,
IV rlgyáci 875. sz. tjkvben, 338. hrsz. a. foglalt szánt4 a Kámalöld dűlőben Ingatlan végrehajtást szenvedők nevén álló fele részére 144 P 50 f,
V. eszteregnyel 326. sz. tjkvben, 1856. hrsz. a. foglalt szántó a lekeresi dűlőben Péter Jánosné Kuruez Erzse nevén álló
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. - SUreOnycim: HOTEL1ST. Siobálnk árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz. lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Ingatlanra 389 P .V) I. kikiáttásl árban.
A telekkönyvi hatóság az átverésnek Rlgyác községházánál megtartására 1933. évi szeptember hó 16. napjának d e. 10 óráját és Eazteregnve kösiégházánál ugyanaznap d. u. 1 óráját tust kl ét az árverési leltátelske! as Isiit: LX. t.-c. ISO. § s alapján a következőkben állapul* meg: 1. As árverés alá eaS Ingatlanokat a klklál-Itáai ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (190B: XLI. t.-c. 26. §.)
Az árvereln! szándékozók kóleleaek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át kési-pénzben, vagy sz IMI: LX. t.c. 42 § ában nieghstározott árfolyammal azámltolt óva-dékképcH értékpaplrosban a kiküldöttnél le. tenni, vagy a bánatpénznek elóleges blról leiéibe helyezéséről kiállítóit letéll ctts-mervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési teltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. (Hi., 1908 :LX. t.c. 21. §1 Az, aki as Ingaltanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köleles nyomban s kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegészltenC (1908: XLI. 23 §.)
Nagykanlzaa, 1933. évi Junlua hó 7. Dr. Bentzlk s. k. klr. jblró.
A kiadmány hiteléül : Mlkó s. k. s2ss latint.
I mindenki a helyi kereskedőknél éa Iparosoknál szerezze bel
Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Qutenbexg Nyomda és Délza\'ai Lapkiadó Vállilak könyvnyomdájában Nawkiakaán. (felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
O
73. évfolyam 188. izim
Nagykanlua, 1988. auguiztui 22, kedd
Ara 14 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
tserketitőtég ti kiadóhivatal; Főút 5. uim Megjelenik minden reggel, bétíö kivételével
POLITIKAI HAPILiP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egv hóra • pengó »0 HU S**rVe,,\'ó»<Kl és kUdóhtvatatl Wefon: 78. i
Hol állna meg az infláció ?
Irta: Dr. NIAME88NY MIHÁLY m. kir. korm. főtanácsos, oraz. gyűlési képviselő
Egyes |K)lilikai berkekben még mindig kisért az infláció gondoláin.
Infláció . adagolva, előre meghatározva, devalváció előre megállapítva, éppen ugy nem képzelhető, mint nem képzelhető morfiumvagy ópiumélvezet szintén előre szabályozva, előre adagolva.
A kérdés legnagyobb veszedelme olt van, hogy soha sem lehet azt megállapítani, hogy az infláció, a pénz elértéktelenitésc, a devalváció hol áll meg: meg kell vizsgálnunk, kezünkben vannak-e az eszközök arra, hogy azt megállítsuk. Nézetem szerint ez a kérdés nincs tisztázva, és én a magam részéről azokhoz a tapasztalatokhoz fordulok, amelyeket mint gyakorlati jogász az infláció ós devalváció kér-désében teltem.
A jogról rendesen azl mondják, hogy azt adja tudomásunkra, hogy mi volt igaz tegnap. Ebben az esel-lien sajnos — van egy tegnapunk, de van egy holnapunk, és a holnapot a tegnapból meg tudjuk 111 agya rázni.
A jog o körül a kérdés körül kél |K)nlon ütközött meg. Az egyik volt az úgynevezett- gazdasági lehetetlenülés A háború alalt, mikor az infláció ér> e devalváció első jelenségei mutatkoztak, általánosságban még nem ismertük fel azt, hogy ebben az árdrágulásban, ben az értékemelkedésben a pénz értékcsökkenésének is része van. Nekem jutott a feladat, az akkori Képviselőházban, hogy az árdrági-lásról szóló tőrvényjavaslatot. a mely utóbb törvénnyé is emelkedett, az előadói széklnil képviseljem és akkor, mi, az akkori áremelkedéseket, tisztán, a kereslet és kínálat törvényeinek megzavarására vezettük vissza és nem vettük észre, hogy az áremelkedések tulajdonképpen a pénznek egy értékcsökkenése miatt következtek be. A bírói gyakorlat azonban csakhamar szembenérett e jelenségekkel, amelyek azt mutatták, hogy ill más természetű megbetegedésről van szó, és a gazdasági lehetetlenülésben, egyszerre csak. meg kellelt oldanunk egy uj problémát, i» pénznek és az árunak egymáshoz való viszonyát.
Nézzük egy kissé a judicaturát, hogy erre a gazdasági lehetetlenülésre, elsősorban, mely közgazdasági tényezők hivatkoztak. Azt laláljuk-e, hogy a gyönge az erőssel szemben? Nem. A legelső döntések egyike a szénárak felemelésére vonatkozott és éj>j>en a leghatalmasabb szén vállalatok voltak azok, amelyek a gazdasági lehetetlenülésre hivatkozva a szénárak emeléséi kívánták. Ne ugy tekintsük tehát a dolgol, hogy Itt széniben áll a \'gazdag hitelező a sze-Kény adóssal, hogy a devalváció
Revíziótól fél Franciaország az osztrák-német tárgyalások kapcsán
Páris, augusztus 21 Az •Inlransigeanl\' az olasz-osztrák meglM\'szélésekkel foglalkozva, tiltakozik az ellen, hogy áz osztráknémet kérdést a négyhalalmi egyezmény működésbe hozatalával rendezek. mint azt Mussolini tervezi.
Mussolini, írja a lap, visszatér
Massaryk. „Egyszer versalUesi
Prága, augusztus 21 IVílitikai körök ugv tudják, hogy a kisantant, élén Uencs külügyminiszterrel, döntő támadást intéz a revíziós mozgalmak ellensúlyozására, llir sze-szerint fel akarják függeszteni a kisebbségi szerződés érvényességét. Állítólag l.ondonban és Párisban már foly-
I a négyhalalmi egyezmény eredeti olasz alapgondolatához, a revízióhoz, Franciaország azonban a Népszövetség keretein kívül sohasem engedhetné meg ennek a kérdésnek a szőnyegrchozatalát. Az osztrák-német kérdést a Népszövetség elé kell vinni.
meg kell változtatni a szerződést"
nak Is ily irányú tárgyalások.
l»udon, augusztus 21 Massaryk cseh köztársasági elnök egy angol Jnpban ugy nyilatkozik, hogy a szerződéseknek nincs őrök érvényük és egyszer meg kell változtatni a versalUesi szerződést is. Európában azonban nagyon óvatosan kell eljárni.
Európa békéje és az olasz-osztrák-német együttműködés
Ilóma, augusztus 21 Az olasz lapok vezércikkben foglalkoznak Mussolini és Dolfnss találkozásával. Az II Tevére megállapítja, hogy Olaszország és Ausztria Európa liékéjcért dolgozik akkor is, amikor meg akarja semmisíteni azok igyekezetéi, akik a német-osztrák ellentétek túlzásával tőnkre akarják tenni Németország újjászületését.
A Giorittth\' ini\'ilio szerint természetes, hogy Ausztria, amely tevékenyen akar beleilleszkedni a négyhalalmi egyezmény keretébe,
először Olaszország és Magyarországhoz fordul és mint Ifolfi^s mondotta, mihelyt lehet. Németországot is IhjIc akarja vonni az együttműködés politikájába.
Höma, augusztus 21 Tevfik Jtüsdi bev, török kütügyml-niszlcr tegnap este utuakindult Itóma felé.
\'Bécs, augusztus 21 Dolfuss\' kancellár hélfőn reggel vlsz-szautazolt repülögé|>en Bécsbe, tóközben leszállott a salzburgi repülőtéren, ahol már várta ,Slockin\'gcr kereskedelmi miniszter.
Megkezdődött a buza-világkonferencia
Az Import-államok megoldási tervezete
I.ondon, augusztus 21 I a buzaérlekezletet. A konferencia Hétrőn délelőtt 31 állam képví- naponta kétszer, délelőtt és délután selöinek jelenlétében nyitották meg | tárgyal, hogy az anyagot gyors
és az infláció használ a szegény adósnak, ellenben árt a gazdag kapitalistának. A pénz, mint értékmérő. megromlásának hatása a közgazdasági élei struklurájára kiszámíthatatlan. Nemcsak azokra a jogviszonyokra következik l>c ez a romboló "hatás, amelyek úgynevezett kommerciális jogviszonyok, hanem keresztül vonul az egész jogéleten. az örökösödési, családjogi, dologi jogi teljesítményeken, minden üti, ahol egyálluláhan az értékmérőre. mint kisegítő eszközre szükség van.
Mi. gyakorlati jogászok, a pénz elértéktelenedése terén, minden té. ren, áldozatokat látunk, akikel ma sem sikerült egészen kártalanítani azokért a veszteségekért, amelyeket a pénz elértéktelenedése folytán szenvedlek. Hiszen csak egy kérdésre gondoljunk, amely szinte, ma is még elintézetlen, becsületbeli adóssága a magyar államnak: az árva-letétek kérdésére, ahol ingatlan vagyonok Változtak át követe-
lésekké és pusztultak cl. Kérdem, egyetlen osztálynak érdeke ez? Nem a kisgazdaközönségnek ezrei hordlák-e oda filléreiket és a várományosok nngykoruakká válván, hiába várlak arra, hogy uj életet kezdhessenek avval az árvaszékikig, gyámhalóségilag kezelt pénzzel? Ezérl a bírói gyakorlat üzent először hadat a pénz-elértéktelenedésének, a gazdasági lehetetlenülés, majd a valorizáció cimén, jóval előbb, semmint a törvényhozás pozitív törvény bén, amely talán nem is minden részében mondható sikerültnek, a kellő megoldásokat a közönségnek meghozta.
Ep|>en ezért ne csodálkozzunk azon, hogy ebben a kérdésben, a jogászok túlnyomó része az úgynevezett konzervatív állásponton van és szkepszissel áll szemben azokkal a kísérletekkel, amelyek a segítségei a közgazdasági élet számára a pénz clérléktelcnítéee, vagy értékének csökkentése kapcsán akarják meghozni. ,
ütemben letárgyalhassák.
A délelőtti ülésen folytatták azoknak a módoknak és eszközöknek megvitatását, melyek révén az importállamok a legjobban biztosítják az együttműködésnek azt a mértékét, melytől az exportálta-mok kőzött létrejött megegyezés életbeléptetése függ.
A Press Associackms jelentése szerint tervezetet terjesztettek elő a délutáni értekezleten, mely szerint az importállamok részéről a termelés és fogyasztás egyensúlyI>a hozása tekintetében az az óhaj nyilvánul meg, h >gv a buza árában olyan stabilitás jöjjön létre, amely hasznothajtó lehet u mezőgazdákra. Ezt a világgazdasági értekezlet főbizottsága részéről jóváhagv >tt következő elvek alapján vélik megoldani : 1. Az importállamok nem halnak bátorítólag földműves lakosságuk burával bevetett területeinek növelésére és kormányaik nem hoznak rendszabályokat « belföldi búzatermelés növelésére. % Minden lehető intézkedést meglesznek buzafogyasztásuk növelésére. 3. \'Az im|K>rtállamok tudatában ,v.innak annak, hogy lényeges javulás es^k ugy érhető lel a búzaárak tekintetében, ha az importállamok csökkentik a bu-zabehozaiati vámtarifájukat, 4 Az importállamok mindent elkövetnek a világ búzakereskedelmének talpraáUitá-sára és ebből a célból módosítják a behozható buza tekintetében fennálló mennyiségi korlátozásokat, viszont a/ ex|M>rtállumok a \'maguk részéről tudatában vannak annak, hogy a fnódosltú-sok tekintetében ar 1H33 -31, t.\'rmelési évben nem lehel lényeges haladást elérni, de az importállamok minden előkészületet megtesznek, hogy az 15KÜ .11. termelési évben hatályos változtatásokat végezzenek abban az oaetben. lia a búzaárak végleges felfelé Italadó irányi követnek az 103S. naptári év ál tagos búzaáraival szemben.
Végül megállapodtak abban, hogy két albizottságot küldenek ki, melyek mindenikébe beválasztották a Magyarországot képviselő Wlnkl r István miniszteri tanácsost.
Trianon és a szomszédok ellenséges politikája által okozott magyar helyzeten akar segíteni Olaszország
Róma, augusztus 2t A Po|M)k> d\'llalia a magyar-olasz keieskcdelml tárgyasokkal foglalkozva megállapítja, hogy a fascista Olaszország barátainak ismét alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy a politikai barátság nyomán egyre nagyobb téri hyer a gazdasági együttmöködés. amely méltó kiegészítője a népek barátságának.
Magyarországgal már eddig is volt kereskedelmi szerződésünk, írja a lap, melynek az Volt az alapgondolata, Inji.v elősegitac és kimélyítse a két ország kapcsolatait. A mi részünkről az a gondolat is érvényesült, hogy Magyarországot lalpraállitsuk abból a helyzetből, melyet a rossz békeszerződések terotntettek és nmeivel a szomszédállamok ellenséges politikája idézett el\'i. Olaszország és Magyarország szoros gazdasági kupcsolatai természetesen mégszorosubbra fűzik a két nemzet h i. rálságál js és előnyösön \'segítik elő mindkét nemzet gazdasági haladását.
ZALAI KÖZLÖNY
19S3. aufagztus 11
ítéletidő vonult át vasárnap délután a Balaton felett
Tyúktojás nagyságú Jég törte össze az épöletek, vonatok ablakait
Nagykanizsa, augusztus \'21
A későn kezdődött idei nyár kiadós kánikulájában majdnem minden vasárnapra esik egy-egy időjárási szenzáció így volt Szent István napján is. Nagykanizsán csak távoli, Ijesztő felhőit és villámait látták a Zala nagv része felett átvonult valóságos Ítéletidőnek, itt azonban egy csepp eső sem eseti, ugv hogy1 a kanizsai strandon ezen a ihi/mmi ksi\'és híjjá n UKHI fürdftjegyel fáitoltuk. (Ezenfelül a látogatójegyckben is meglehetős forgalom volt.
Munkatársaink és tudósítóink jelentéséből hatalmas, évtizedek óta nem látott méretű jégvihar ké|>e bontakozik ki.
Keszthelyen délután 5 óra elölt valamivel kezdődőlt a valóságos felhőszakadás, amibe j>ár perc elteltével sürün és kísértetiesen kopogott bele a galambtojás nagyságú jég. A jég mintegy negyedóráig esett, de kárt nem sokat tett. mert a felhőszakadás mérsékelte a hatalmas jégdarabok crcjél. Keszthely utcáin percek alatt közel térdig érő áradat höni|>ölygótt, ugy hogy az utcák egyik líázsortól a másikig rohanó palakokként tűntek fel. A nagy erővel sodrodó víztömeg sok helyen fel feszítette és összerónibolla a földalatti csatornavezeték aknáit, melyeknek helyén gránát-tölcsér szerű pusztulás nyomai, az ulvákon pedig a viz elvonulása ulán bokáig érő iszap maradi A jég sok ablakot a széliránynak fekvő házakon betört.
A balatonszentgyörgyi állomás hátsó frontjának összes ablakait
Ileverte a jég. Az állomáson veszteglő szerelvények vaggonjainak ablakai! is összetörte a jég.
A somogyi lialatonparton már olyan ereje volt a jégorkánnak, bog)\' a hulló jég sok embert béresre vert, akiket a szörnyű idő oltalom nélkül a szabadban ért. Fonyódról, Máriáról. Iierenvből hazatérő kanizsaiak egybehangzó állítása szerint tyúktojás nagyságú, sőt elvétve ennél nagyobb darabban is hullott a jég. A szőlőkben és gvümölcsösökben a "kár nem nagyobb 5o«-nál, mert a jég mindvégig sűrű csővel esett.
Hucsuszentlászló községben a jég a széliránynak fekvő ablakokat mind összetörte. Ugyanígy a Zalaegerszeg Ka|>osvár vonalon, a vihar vonulásának iránválian fekvő falvaklian.
lüste 7 órakor ujabb hatalmas vihar és felhőszakadás vonult ál nagyjában ezen a vkléken, mig-nem este X órára ragyogó csillagos ég mosolygott le a szörnyű idö nyomaira.
(Pockáról jelentik lrl?/onon.) Az itteni vidéken hasonlóan borzasztó felhőszakadás és jégeső vonult végig, mindenütt nagy károkat okozva Nemesrádón oly nagv volt a felhőszakadás, hogv Salamon István és Nagy István 12 éves fiukat az ár a hegyről lesodorta és csak a pásztornak köszönhető, hogv megmentette uz életnek. Zalasársajg és vidékén a jég elverte a szőlőtermést, ugyanez áll Zalaszentpéter községre is.
A legégetőbb Iparosproblémák kertinek a vasárnapi keszthelyi országos Iparoskongresszns elé
\\ kormányoknak lerméswtes köteles-
sége. lR>ay a gazdasági szerződés megkötésénél ín ftzámoljauak a béke és az .iltalAuo- együttműködés alapelveivel és éppen rz u legnagyobb érdeuie a mos-tani megegye/ÓMick, amely megszilárdítja a l»ék«\'l é.s u gazdasigi együttműködést Európa legkényesebb részében ,melyet állandóan ujabb komplikációk fenyegetnek az amugyis komplikált helyzetben.
Az IBUSz-flgy
Hudajiest, augusztus 21
A Független Kisgazda párl hétfői országos választmányi üléséről hódoló táviratot küldött Horthy Miklós kormányzónak. A napirend során a választmány felkérte a parlamenti csoportot, hogy sürgesse a megtorlást azokkal szemben, akik az lliUSz-botráuyban lehetővé tették a megvesztegetést. H.unyudy Ferenc gróf megállapította, hogy. tiouil>ós Gyula miniszterelnök eb-Ihmi az ügyben teljes korrektséggel járt el, majd ostorozta a visszaéléseket. Eckliard Tibor a politikai helyzetről számolt be.
Meghalt Baracs Marcell
Hudai>osl augusztus 21
Jkiract Marcell dr. volt országgyűlési képviselő hétfőn délfttán fél .» órakor hosszas betegeskedés után clliunyL
RÁDIÓ-MŰSOR
Iluda^est, kedd
Ü.45 Túrna és gramofon. — 1Ü.U0 Felolvasás és gramofon. — 12.05 Hangverseny. 1.30 Cigáuyzene.
1.00 Elbeszélés. — 5.00 Gramofon. — 5.15 A kerékpározás egészségtana. ü.15 Csárdások zongorán. 7.00 Kállay Miklós: Pázmány irodalmi arcképe. — 7.30 l.eopold Andor énekel. 8.00 Három egyfelvonásos. Utána: Cigányzene. — 11.00 Jazz.
Külföld. Hangversenyek.
Zenekar (Varsó 8.00;. Zenekar London Heg. 8.U);. Operoltek. Of-leubach: Szép Heléna (Prága 7.15). Costa: Scugnizza (Milánó 8.35).
Nagykanizsa, augusztus 21 ■Még csak néhány nap választja cl a magyar iparosságot a vasárnapi keszthelyi országos i|>aroskongre.vszustö|, amikor Bz ország minden részéitől ősz-szejónnek a Ipiagyar iparosok. az i|wir-testúletok és szakosztályok delegáltjai, uz i|>arosság hivatott vezetői, hogy a magyar kormány képviselőjének, Fa-blnyi Tihamér miniszternek jele ilété-ben megtárgyalják mindazokat a problémákat, amelyek életkérdést jelente-
nek a magyar i|>arosság számára. Komoly, súlyos kérdések kerülnek u magyar ipuros|tarlamcnt elé és a kongresszuson történő felszólalásoknak, a ltozandó határozati javaslatoknak meg is <|esz a kellő foganatja.
A magyar kormány képviselője személyesen vesz részt a keszthelyi kongresszuson, liogy mcghullgasssa a m i-gyar iparosság fájdulmát, panaszait, kéréseit, liogy megtudhassa, mi fáj, hol fáj a magyar iparosságnak és hogy a
panaszok alapján meg tudja tenni a szükséges intézkedéseit. ,
Óriásinak ígérkezik a keszthelyi i|>uroskongress?us, amelybe hatalmis erővel kapcsolódik bele n súlyos élethalál harcot vivó Zalavármcgye, főleg Nagy kanizsa határvános munkátlan íjm-rostársudalma is, Nagykanizsa iparossága, élén Samu Lajos i|>artestülc|i elnökkel, nagyban készül a keszthelyi országos kongresszusra, hogy hallassa szavát a minden munka és keresel nélkül levő, piacát veszteit város hatalmas i|tarostáborának.
A tárgysorozatba felvett határozati javaslatok és a beérkezett indítványok magukban foglalják a kisiparosság ugy szólván minden kívánságát, u. m a kontárkérdés, a munkaa \'kalmak teremtése. a kisipari hilelügy stb. Kzeken kívül kisebb, de a kisi|>arosság életébea mégis fontos kérdések gyűlésen kívüli megbeszélései még kibővítik az amugyis gazdag programot.
A gazda\\ág|>olitikai ügyeken kívül tisztán politikai kérdéssel is kíván foglalkozni a kongresszus. A budapesti cipész ipartestület elnöksége ugyanis a kongresszus elnökségéhez olyan ?r-telmü beadványt intézett, hogy a k<ui-gresszus mondja ki, liogy a kézműves, iparosiig törvényhozói érdekképviseleti súlyának eredményes érvényesítése érdekében elengedhetetlennek tartja
az egész ország területére kiterjedő érdekképviseleti ál talanos titkos választójog
bevezetését, ami végre biztosítaná a Közel 350.000 főnyi magyar kézműves-iparosságnak a megfelelő képviseletet a parlamentben.
A kongresszust egyes iparágak arra is felhasználják, hogy szakmai kérdéseik megvitatására külön meglK-szélésekeiis tartsanak.
így u dunáiituli szabómesterek külön értekezleten tárgyalják meg azokat a módozatokat, amelyekkel sérelmeiket orvosolni tudják. Sérelmeik közül első sorban a posztóval való házalást kívánják megvitatni, mely főké|>en a kiu-nántuli szabóiparosokra sérelmes.
A balatoukómyéki épitök és kőmü-vesmesslerek ugyancsak külön értekezletet tartanak különleges helyzetük és bajaik megbeszélése céljából.
A kongresszusi helyi rendczőbUolt-ságban Meizler Károlj; ipartestületi elnök, élén lázas munka folyik, hogv a rendezés és IcltonyoliUls minél zavartalanabb és simább legyen.
Szombat este, a fél 8-as vonattal érkezik az 11\'üSz elnöksége, az előadók <ás a budapesti kiküldöttek legnagyobb része. Ekkorra ünnepélyes fogadtatást készít elő a rendezőség a hivatalos város bevonásával.
Vakmerő tolvaj kifosztott egy keszthelyi családot
Keszthely, augusztus 21 Vakmerő ablakmúszás történi a mull éjszaka Keszthelyen. Ismeretlen tettes az éjszaka folyamán bemászott Palucsinkou János keszthelyi lakós nyitvahagyotl ablakán és az alvó házbeliek jelenlétében végigfosztogatta az egész lakást.
A vakmerő tolvaj az egyik szekrényből 722 pengőt és egy dollárt vitt el, az éjjeliszekrényekről pe-dig arany jegygyűrűt, pénztárcái 12 pengő tartalommal és egy j>ár arany fülbevalót emelt el.
A tolvajjárást csak reggel fedezték fel a károsultak, akiknek feljelentésére erélyes nyomozást indított a keszthelyi csendőrség.
Kehéi székeiéiben ueivedók, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és ktllőnöien a végbélbajok teszik az életet nehézzé, Igyanak reggel és este egynegyed pohlr lermészelcs Jftrenc lótMl" keserüviiet.
Japán ptpok udvari fogadtatásra Indulnak.
1838. laguntui 22.
ZALAI KÖZLÖNY
Az első nagykanizsai művésztelep kiállítása
A fial"\' piktorok Hudnay Gyula mester tanítványai. Alkotásaik leg-„agyobb részien természeti élmé-nvek és c^k másodsorban kom-iwzjciós, figurális elgondolások, melyek a természet-látás belső őszinteségével naturalista é-s impresszionista felfogásban készüllek. A kiállításban tehát a tájké|>ek dominálnak, a modern képlálás olyan formai megnyilatkozásában, meiy a természetet1 a maga valóságában, de mégis a levegő, a fény é.s az árnyék impresszlónista mcglátásá-, han, a lényeges részek egyéni hang-\' súlyával formálja meg. A képek-l*n tehát benne van a teriuészct-áhrázolás frlssesége és a festő meglátásának őszin^-.ége. A ké|>eknek nagy száma és a tájképek tárgyúinak sokoldalúsága, legkülönbözőbb levegő és szinhatása megmutatják, hogv valóban jó gondolat volt a fialal festőket Nagykanizsára hozni, amelynek domboshalmos vidéke. növényzetének olasz levegőjű, üde szinei pikturális meglátásokra kiválóim alkalmasak A tárlat kvalitása általában jó és ami ÍŐ. minden izében friss és üde. A fiatal piktorok kó/.ül nem egynek megjósolhatom, hogy kepeit a fővárosi tárlatokon is mihamarébb észre fogják venni. A képek ára olcsó, kevés pénzért megszerezln-lő és nem tévedek, ha azt hiszem, hogy a kiállított képckl>ól több darab később még ériékké válik.
I)e vegyük sorba a kiválóbb du-ralx)kat.
Maroniják József. V. éves\' i, hz. Önarckép. Zöld reflekxviíágitásban, 3. sz. Tájkép, kitűnő távlat. I. sz. Naplemente, 10. sz. Parkban, élénk, erős színezés, kontraszt megvilágítás (olajképek), 15. sz. Kisül a nap. Mactkássy János oki. rajztanár,
10 sz. Zrinyi Miklós-utcai részlet, M sz. Inkey mauzóleum* 2 sz. Sza-iMKlhegvi búzatáblák (olajképek), 15 sz. Domboldal, 18 sz. Fő-uli ház udvara, .1 sz. SáJnirt legelő (pasztell képek;.
tkik János IV. éves. 17 sz. Fény-, probléma, I sz. Vándor koldusok,
11 sz. Szentgyörgyvári részlet (olaj-ké|K-k), 2 sz. Sánc (akvarell;. Országzászló (olaj).
Cx\'nlor Kálmán IV. év«*{, 5 és 0 « Onarcké|>ek, 10 sz. Boglyák. 0 w. Patak partján, 11 Buzakcresz-Ick napsütésI>cn, 15 sz. Akácok, 1 ^z. Délutáni na|>sütós (olajké-pok , Ifi Jegenyék (kitűnő távlat).
Marosán Lajos II. éves. 15 sz. Délutáni napsütés, 12 sz. Visszasüt a nap, 16 sz. Zöld dombon (ak-vareüek). I.iszom/ Kde László II. éves. 11\'-Alkonyat, 8 .v.. TOríalak, 23 sz. Utcarészlet, 28 sz. Kapualja (ak-yareltok;, Ü sz. U Icarész let. jól átérzett pasztell.
Kérjük a nagykanizsai közönsc-gpt- hogy nézze meg ezt a tárlatot, hgy. fejlődő művészgárda alkotásai ezek a képek, legnagyobbrészt "agy kanizsai tájrészletek, nagykanizsai levegővel. Heméljük. hogy «>k lit fog maradni közülük A kői zónség pártolása adja meg az igazi sikert és cg^\'l>ou biztosítékát an-"ak. hogy a nagykanizsai művész, lelép a jővőro nézve is állandósulni
i) sz. y.s.
A\'kiállítás « Kaszinóban ná|x.nta di, f 10-lől <1 ii. lí-ig nyitva áll és lel.
jcscu díjtalanul megtekinthető.
A budapesti személyvonat lefejezett egy ismeretlen fiatalembert Balatonfenyves előtt
Nagykanizsa, augusztus 21 Borzalmas szerencsétlenség lóriéul vasárnap délben Bnlatonfcny-ves közelében. A Budapest felől jövő személyvonat egyik III. osztályú kocsiján utazott egy jólöltözött, eddig még ismeretlen fiatalember, aki az ul legnagyobb részét a nagy hőség miatt kinn a lépcsőn ülve- tette nkig Balatpnfeijyues előtt az ismeretlen fiatalemberelaludt és uz egyik kanyaradónál lezuhant a lépcsőről. Oly szerencsétlenül esett le, hogy a kővetkező kocsi alá ke-
rült, melynek kerekei formálisan lesknlpolták.
A szerencsétlenséget azonnal észrevették és nyomban megállították a vonalot. Egyidejűleg értesítették a csendőröket is. A fiatalember nyomban meghalt és a csendőri vizsgálat megállapította,- hogy saját vigyázatlansága idézte e»lö a szerencsétlenséget. A személyvonat hosszas késés után folytatta csak útját Kantoa fele.
Nyomozás indult az ismeretlen áldozat kilétének megállapítására.
Az egész vonalon helyrehozzák a Nagykanizsa—zalaegerszegi utat
Nagykanizsa, augusztus 21 Régóta sok panaszra adott okot a Nagykanizsái a megyeszékhellyel összekötő uluak leromlott államin," ami különösen az útnak egyes szakaszain lette próbára a jármüveket. Minthogy a forgalom1 a \'vármegye kél városa közölt az Utóbbi időbeli jelentékenyen megnő-vekedett, a megye vezetőségének figyelme is ráirányult a közlekedés eme nehézségeire és megindult a munka. Zalaegerszegtől Bakig a 13 km-es ul inár kitűnő állapotban van. Annyira elsőrendű ez az ul, hogy minden emelkedés, bukkanó, hid eltűnt róla. Most
az államépllészcti hivatal Racsától Nagykanizsáig épitl ki az utat. ügy hogy ennek c készültével Zalaegerszeg és Nagykanizsa között elsőrendű összeköttetés áll a tengclyforgatom rendclkc-zésére ls. Az utóbbi 20 km-es útszakaszon jnár folyik nz odaszállított terméskő törése és hcngcrelése is. Né. hány >iap múlva már - mint értesülünk — négy gőzhenger fogja tömöríteni a Tnukadám pályát.
Rövidesen kitűnő lesz tehát a Zalaegerszeg--Nagykanizsa közötti ulsza-kasz is és megszűnik az eddigi sok panasz.
Coohet éa Morlln,
a két világhírű francia tennliz-játékos.
VÁROSI MOZGÓ
Szerdán este fél 9 órakor
Hacsek és Sajó
személyesen a Városi Színházban.
LIL DAGOVER
nagy filmje:
A bukott angyal
„TAbbet ért a jamboree, mint tlz Népszövetség"
Az angol cserkészek Zalában
Keszthely, augusztus 21
A gödöllői világtábor sokezer lakója közül 07 angol cserkész tett eleget Zalavármegyc barátságos meghívásának. A vendéglátók nemhiába Keszthelyt jelölték ki az angol cserkészek táborozási helyéül, de ez a csodaszép fekvésű és vendégszerető város valóban megbűvölte a kedves angol fiukat.
A nagy és ünnepélyes keszthelyi fogadtatás után az angol cserkészvezetők a városházán tisztelegtek. Vasárnap esle tábortüzet gyújtottak, utána vacsora volt, melyen Keszthely városa látta vendégül az angol cserkészeket.
A város cserkészeinek néprajzi elemekkel ékesített táborában Helyezték cl az angol cserkészeket. Égy klsbalatoni halászkunyhó, balatoni halászeszközök és a cigánymuzsika adták meg az angol cserkészeknek; még a táborban is a környezet" stílusos kenetét. A vacsorán megismerték a magyaros vendégszeretet és a keszthelyi sziget hangulatát. A vacsorára meghívást kaptak az összes altábor-parancsnokok, az idegen főcserké-szek és a zalai rajparancsnokok. A vacsorán Gsrffye Ipoly csornai prépost elnököli.
A külső park egyik csendes sarka, ahol vitéz Veder Miliály ny. tábornok, a III. altábor parancsnoka és Pásztor Imre a zalai csapatok vezetője fogadlu ■& vendégeket, csak ugy zajlott a nagy vendégseregtől. Olt volt a Magyar Cserkész Szövetség elnöke Papp Antal államtitkár, S.\'.k Sándor egyetemi tanár, a magyar táborok főnöke, vitéz Farkas Ferenc vezérkari főnök, az egyes altáborok vezetői, az amerikai főcserkészek mind, a litván vezetők, Izland vezető emberei. a dánok kapitányai, nz angol vizlcserkészck főnöke, a finn és svéd parancsnokok.
l\'éntek délután rándultak ki nz angolok Hévízre, ahol Hévízfürdő igazgatósága látta őket vendégül egyik előkelő hévízi étteremben. A vacsorán az angol vendégeken kívül Iieisclil Imre, kesztlielyi városbíró, Helschl Blchard volt • képviselő, dr. Huszár Pál főszolgabíró, dr. liúdy Zollán vetlek részt. Az angol cserkész vendégekel Itchchl Imre köszöntötte. Poharát oz angol királyra ürítette. Az angol vc-zqtő nagy elismeréssel adózott a magvaroknak, akik a depresszió ellenére ilyen gyönyörűen tudták megrendezni a dzscralx>ril, mely többel ért, mint fiz Népszövetség együttvéve.
Az angol cserkészek Tapolcára, Baducsonytonmjba, Sümegre is kirándultak és hélíőn érkeznek Zalaegerszegre.
Időjárás
(É/uatal rddlájtltnfit) » litanM. fial I.Uirtl.l«ril Ml. 10 Arakat-■ Váltó.d fathBaet aárkaM a m.l.u oadkkaaéMval éa tarral.
Szélirány: Reggel, délbon és <*to délkeleti.
FUMzet: Heggel, délbon éa eato borult.
Ba fáj a feje él izédül, ha lell-zéget, bellzgalmat, gyomorégés!, mell-szorulásl vagy szívdobogást érez Igyék minél elíbb valódi Ferenc Jönnél keaertlvlzet. Gyomor- ía beiazakorvo-aok blionylljik hogy a Ferenc lósief vlz remek tcrmésjetalkotta haihajló.
___ZALA! KÖZLÖNY__
Egy zalai föaolnár borzalmas szerencsétlensége

Ma délután rendkívüli közgyűlés elé kerül a nagykanizsai apáca* zárda ügye
Nagykanizsa, auguszlus 21 Dr. Králki/ István polgármester mj^.kedd délután föl I órára rendkívüli közgyűlésre hivta össze, u váras képviselőtestületét, melynek tárgysorozatán 22 tárgypont szerepel.
A főbb tárgy pontok közölt első-helyen 9zere|)el a 043.1<K) 1\' függő kölcsön meghosszabbítása, majd utána közvetlenül a volt fémipari szakiskola épületének a Notre Da-me női apácarendwk zárda ós le-ánynevelőintézet (liocum) céljaim való átengedése, a felsőkereskedelmi iskola szervezeti szabályai, a Magyar Krdőbirtokosok telepén levő felépítmények és ingóságok megvétele, a Városi Szeszfőzde intézőbizottságának és ellenőrző bizottságának újból való megválasztása, a színtársulat segélye, a szegény lwtegeknek gyógyszerrel való ellátásra 11.000 pengő póthitel megszavazna, a Sugár-uJÍ telek parcellázási tervének megváltoztatása, és több kisebb ügy.
A tárgypontok után Ítélve, sima lefolyású közgyűlésre van kilátás.
Hirdetőink figyelmébe !
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráig szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetési aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
Ptcsa, augusztus 31
(Saját tudósítónk tck-fonjelontésc Borzalmas módon ért véget ma dól-kitán a hallóii Koscnberger llernúl-féle malomban Böcze Pál 111 éves főmólnár. ,A rendkívül szorgalmas és közkedvelt embqr a ikő hengerre akarta n szj\'jW feltenni, amikor {lába hirtelen mcgcsusxoil és a feje a menőben levő kerekek küllői a szerencsétlen embert és oly erővel
Pacsa, augusztus 21 (Saját liidósitóuk lelefon jelentése) Kárász István jómődu nagyhorváti gazőu volt, gyermektelen. Fogadott fia \'volt, akire azután házát is ráíratta, Inig ő ínég mindig jómódban és gondtalanul éldegélt. Kárász guztfu szerette a jó bort és sokat áldozott Noc kedvenc italának. Ma délelőtt 11 órakor lörlént, hogy Kárász lekapta vadászfegyverét, Qeüll az ágy szélér-\', fegyverének a csövéét a szájához illesztette és azután meghúzta a ravaszt. A borzai-mus dörrenésre összefutottak a ház-
Nagykanizsa, augusztus 21 Nagykanizsa tranzitó idegenforgalma szokatlan fellendülésnek örvend az utóbbi időben. A kontinens különféle országaiból, tengerentúlról jónnsk autós utasok, akik valamennyien magukkal hozzák hazájuk jellegzetes sajátságait, szokásait.
Csak a mult napokban számoltunk be arról, hogy 12 kanadai kiránduló fordult meg Kanizsán, akik egy éjszakát töltöttek a Centrálban. fi\'rdckes látványt nyújtott ez a kiránduló-csoport, amelyben
tlz hófehértiaju hölgy vett részt, akik közül egy sem volt hatvanon aluli. A hófehér hajkorona alól azonban lilénk szemek nevettek, ékszerekkel és selvemruhákkal boritolt testűk, gondosan ápolt arcuk az élet-örömek szives vételéről tett tanúságot. Valamennyien dúsgazdag magáuzónők voltak, akiknek qt. óceán áthajózása és az eurö|MÚ kontinensen eltöltött 70-iSO nupos kéjutazás csak annyit jelent, mint magunkfajta embernek néhanapján egy kis folrucaanás a fővárosba. A kanadai vig matrónák a Cenlrál-
ei»tl vissza a föld*, hogy a *je valóságai szétroncsolódott. Borzalmas látvány volt. Csakluimar csendőrség és vizsgálóbizottság szálU ki a helyszínre, amely megállapította, "hogy b halálos katasztrófáért \'senkit nein érhet a gondatlanság vádja. Böcze halálát saját vigyázatlansága okozta... közé szorult, melyek a magasba dobták
beliek. Kárász szája és állkapcsa irtózatosan össze volt roncsolva. Kárász azonban nem halt meg mindjárt. Elővette a borosüveget és töbször ivott a Véres cselekménye után. Mikor megkérdezték, miért tette cselekményét, hi-sííli semmi gondja nem volt, azt felette, azért tette, mert - te\'ekkönyvilcg már semmije sincsen... F.z bántotta annyira, hogy végzett maqával. Kárász ezután agonizáll >és a halál csak dél-Vitán 5 (tatkor ál|t be.
Mindenütt részvéttel vették hirét Ká-rász gazda tragikus halálának.
ban vacsorázlak. Virágokkal pazarul díszített asztal várta őket az Julim világilásu kerthelyiségben. Vacsora alatt kitűnő cigánybanda halk, finom játéka annyira megbűvölte az Idegeneket, hogy később körbe ülték a bandát és ugy hallgatták áhitalosan a magyar föld leggyönyörűbb melódia-terméséi, amelyek hol a tiszai füzesek lágy suttogását, a kecskeméti puszták juhászai nak szerelmes sóhajtását, a hortobágyi délibábok és árvalányhajak röppenő vízióit hozták elébük. A magyar nóta lelke néma áhítatba ringatta a rideg biznisz hazájának egyébként romanli-kus hajlandóságú asszonygyermekeit. Annyira kellemesen érezték magukat, hogy kijelentették, három na|>ol szeretnének legalább Nagykanizsán tölteni. Sajnos, erre nem adott alkalmat az előre megállapított ulirányuk.
Grdekes voll, hogy vacsora végén először forró teái, majd utána fagylaltot kértek. Hz, mint mondották, igy szokás Amerikában. Viszont amikor bucsut vettek a cigányoktól, mini a záporeső, ugy hullott azok tányérjába a legkülönfélébb valuta, amivel honorálni akarták játékukat.
_1983. MguMÉtf SUL
(kü törtökön rste is érdekes veudé-gei voltak • Ontrálnak. A késő esti
órákban t
három eWVeltf hindu vendég
érkezeti autón Budapestről. Már ltosszabb ideje járják az európai kontinenst. Bombayből jöttek. Kettőnek koromfekete szakállal körített olajbarna, finomvonalu arcát tnégérdeke-sebbé tette a turbán. A harmadik azon ban teljesen európai módra volt öltözve. Előkelő fiatalemberek lehettek, ami magával hozta zárkózottságukat is.
A hindu vendégek valami speciális magyar ételt kértek vacsorára. Kaptok is olyan tóltölLkápoaztát, hogy azérl még Gandhi is szívesen abbahagyná az éhségsztrájkot. Nagyon Ízlett nekik. Szertartásos előkelőséggel fogyasztották el a vacsorát. Mozdulataikban ott ,voh a nagyvilági ember előkelősé-ge és Ízléssel párosult kultúrája, amely az evés profán, sablóaos műveletébe is kulturát csempész.
Akárcsak a Jaanadauk a teával és u fagylalttal, ugy a hinduk is fellüuést kellettek azzal az óhajukkal, hogy a tmtlkáposzta mellé limoBádét kértek.
Illába hozta u főpincér asztalukhoz a legfinomabb magyar liorokat, még tokajit is, a hinduk egyetlen cseppet sem voltak hajlandók elfogyasztani, hanem szigorúan ráütszkodba/k a limonádéhoz. Náluk t. I. vallásos hátterv van az alkoholtól való tartózkodásnak. Elvégre ahány ház, annyi szokás.
\' D M. 1.
Nagy tűzvész pusztított egy zalai községben
Szepetk, augusztuss 21 Könnyen végzetessé válható tűzvész pusztított Szepetk községben. Csak a (londvlselésnek köszönhető, hogy nem egy eRész utcasor lelt a rohamosan ter jedő tűz áldozata. Az esetről a kővetkezőkben van módunkban beszámolni : A falunak a Divald-vendéglő körüli részén este 8 óra után kigyulladt Gál István lakóházának zsuppos teleje. Habár az idő elég szélcsendes volt, a lángok mégis gyorsan terjedtek és hamarosan lángokban álltak Gál István gazdasági épületei is, majd tüZet fogtak Szalay Károly és Tóth Pál János lakóházai és gazdasági épületei. A tűzhöz kivonult 10 község tűzoltósága teljes Jelszeréével.
1-161 9 r\'wu tájban a szc]>etkl tűzoltó-ság segítséget kért a zalaegerszegi tűzoltóságtól, umely la kismotorral azonnal kivonult. Mikor a zulaegerszegi tűzoltók kiérkeztek, már az összes épületek lángban állottak. Az egerszegi tűz-6)Ilók a /ala folyóra szerelték u motort és igy .bőséges vizet szállítottak a fecskendőkhöz. Tizenegy óra felé sikerült a Jüzel teljesen lokalizálni, de a három házat és gazdasági épületeiket már nem sikerült megmenteni. Bennégett nagyobb mennyiségű takarmány és gabona is. A kár mintegy 12 ezer pengő, amely biztosítás révén nagyrészt megtérül. A tűz okát a vizsgálat lesz hivatva kideri.eni.
Vadászfegyverével agyonlőtte magát egy jómódú zalai gazda
Fagylalt teával, töltöttkáposzta limonádéval
és egyéb idegenforgalmi érdekességek Nagykanizsán
Orlokftt-Jaték 100 év<*s kosztümökban.
Egy londonkörnyéki sportklub Í00 éves fennállásának ünnepén a város polgármestere Dlckcns-korabell jelmezben te»zi meg az első Ütést.
1933. augiwtus 22.
ZALAI KÖZLÖNY
napi hirek
NAPIREND Augusztus 22, kedd
Római katolikus: Tlmót. Protestáns: Menyhért. I«r.: Ab hó 30
Városi muzeum és könyvtár nyitva caUtörlókftn és vasárnap délelőtt 10-tól (2 óráig-
Oyógyszertárl éjieli siolgálat e hónap-ban- i Mári> gyrtgY«"f«\' Erzsébet tér 40 „. és a klskanlasal gyógyszertár.
OózlUrdö nyitva reggel ti órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek). _
(A főispán ■ Balatonon é« lUidapesten) Gyömörey György főis-p.\'m szombaton Badacsonyiin meglá-lógatta az angol cserkészeket, majd Balatonfüredre utazott a Balatoni Yacht Club félszázados jubiláris közgyűlésére, onnét pedig pár nupos tartózkodásra Budapestre utazott.
(Márt® néTOBpl buc*i Vasvárott) Kisasszony utáni vasárnap, szeptember hó 10-én lesz a vasvári bucsu. Akik Vonalon óhajtják felkeresni a Szentkút-jjról js bires bucsujáróhelyet, nagy vasúti kedvezményben részesülhetnek, •miiről az illetékes vasuli elöljárók szi-vesen adnak felvilágosítást.
~ Hacsek és Sajó szerdán este fél 9 órakor személyesen a Városi Színházban.
(Pályázatok) A zalaegerszegi járás lőszolgabirája pályázatot hirdet a leskándi körjegyzőségnél megüresedett segéd jegyzői (Ulásra. Pályázati határidő augusztus 31. A választás szeptem her 2-án lesz Tcskándott. — A nagykanizsai főszolgabíró a szepctnekl kör-jegyzöi állásra hirdet pályázatot. A kérvényeket szeptember -t-ig Vll l>e-iidni. Á választás szeptcml>er 7-én lesz Szépetneken.- x
l)r. /(enedlg Árpád fogorvos
Deák-tér 3.. ismét rendel.
Eljegyzés. Fala Erzsike tanitó-n.it eljegyezte Nagy Miklós áll. isk. tanító.
— Jól válassza ki szerdán este a Városi Színházban ülő szomszédját, mert nevettében annak fogja hasát togni.
(Félned • revíziós levélzáró bélyegtől) Az egyik utódállam panaszt tett a magyar postánál amiatt, hogy Magvarországból érkező postaküldeményeket egyes feladok a magyar revíziót szolgáló |)ropagan"da1>élyegckKv.;, vagy
címkékkel Játják el. Minthogy az ,ily Wlyegckkel és cimkékkel ellátott |»slui küldemények bevitelét az utódállamok tiltják, a jKisIaigazgatóság most reude-letet adott ki és felhívta a hivatalok.il!, hogy adott esetekben figyelmeztessék trre a körülményre a \'feladókat azz.il, b«yy ily bélyegek, vagy cimkék alkalmazásával a küldemény kézbesítésének megtagadását kockáztatják.
= A szerda esti Hacsek és Sajó előadás pontosan fél 9 órakor kezdődik. 40-120 fillérig.
A Magyar Kultúra legutóbbi kettős száma gazdag és nivós cikkeivel kl-lerjed a -társadalmi, tudományos és j>o-•ilikai élet legaktuálisabb problémáira, Közgazdasági cikke mellett még értékes tárcával és versekkel lepi meg olvu V\'it. Nagyon érdekes Massány Ernő í\'s Bangha Bála S. I. vitája a .I.átlw-lók-e a Csillagok 1> dm alatt, mely legutóbb a \'mikrofon előtt folyt k) és nagy feltűnést kellett. A Magyar Kul-tura megrendelhető a kiadóhivatalnál : Budapest, V. kerület, Honvéd-utca 10. szám.
— Elsőrangú műjég kapható a Tran a danub i a Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
Gyermek boy kabAUA minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakou SchútznéU
A llanaipüpttlíe-piilyázat szavazó-szelvénye megjeleni 1 Példátlan nép. szerüségü mozgalmat iudiUdt a Ma-gyar Lányok, leány ifjúságunk népszerű hetilapja, hogy fiatal leányaink minél biztosabb lépésekkel haladjanak azon «z |uton, amel.ven ez a lap már negyvenedik éve vezeti örökifjú seregéi A magyar Icányifjuság nélkülözbetel-lenné vált hetilapjából szívesen küld mutatványszámot a kiadóhivatal ; Budapest, VI. Andrássv-ut 10
=- Hacsek és Sajó előadására, mely szerdán és csütörtökön les/, a szí házban, már kevés jegy van.
Köztisztviselők réizére rendkívül előnyős butorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
«= Életében annyit nem nevetett, mint nevetni fog szerdán ente Hacsek és Sajó személyes fel lépésénél.
A zseninek semmi kőw az tfrflll-höx. A moAm természettudomány nem.,áll léi lenül u lángész problémájával szemben sem. A legutolsó száz esztendő egyetlen jelentős zsenikutatója : lxmibroso elméletben teljesen téves utakon járt. I)r. Ernst Hüdin müncheni egytflemi orvostanár rendkívül érdekes cikkben bizonyltja l>e, hogy a régi teória hibás Ezt a nagyjelentőségű cikket az Uj Idők eheti száma közli, amely rendkívül gazdag és változatos tartalommal jelent meg.
= Hacsek és Sajó csak egy előadást tart. Pont fél 9 órakor.
Leégett holland templom. A százéves leydenl kath, templom a lángok martaléka lett.

Ev
BH^HRSb- A|

Á WBm





Dampsay 3 lk folaségével,
Ottó H. Kahn amerikai bankár leányával, akinek szintén második férje a boxbajnok.
gezem be ablaka » fehér ragaccsal...
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. — Kizárólag Stern szaküzletében kapható
■agrkaalaa4a, Váraahéa palata. <» Talataa !••■
Qabonás
Lisztes
Len
KOttölőí Szalma
ZSAK
HIBSCH SZEGŐ
cégnél.
SlHtrtolnak «/ álbrfok Is, mutatja be ötletes cikkben apró olvasóinak Az p.n l\'jságom legújabb száma. Címlapján Ali lutsa meg u kacsa bucsu/.iuk a cserkészektől. Szent István királyról frl a (gyermekeknek Koxáryné Uézl-olú, az erdőről szép mesél Vándor Iván, A Pósa I-ajos-falka táborozásáról közölt képek különösen kedvesek. Szive-sen küld mutatványszámot a kiadóhivatal i Budapest, VI. Audrássy-ut 10:
SPORTÉLET
Zrínyi TE-CsTK 3:1 (0 í 0)
Bíró: Kovács Pécs. Szépszámú közönség elöli, megérdemelten győzött a Zrinyl Csurgón a szezon első mérkőzésen a következő őssaeálli-tAslrnn: Hctyei, Kárpát, Pőoc, NVII-csek, Babos, Munkácsi, Poór, Néniéi, Pum, Vellák, Antal.
Zrínyi sorozatúéi tárnadásainuk (Csurgó egy félidőn keresztül sikeresen ellenáll, söt jobbszélsöje révén veszélye? támadásokat is vezel a Zrínyi kapuja ellen és a meleg helyzetei Helyei csak szerencsével I isztázZo.
Második félidőben (Isurgó a nyomasztó fölénynek nem tud ellenállni, bár az utolsó jHsrcig minden erejével küzd. libben a kanizsaiak tanulhatnának tőlük. Góllövők: Ba-I>os, Német, Pum, illetve Farkas II. (1 l-esből). Babus játéka kiemelke-delt a mezőnyből, kívüle Pőoc, Antul és Német agilitása érdemel dicséretet, CsTK-ból Farkas II. és Beule tünl ki.
ül
kerül > többe
a ZALAI KÖZLÖMT,
h» bejelenti nyaraló cimet. A kiadóhivatal portómentesen kaid) otiiu bármely \' belföldi nyaralóhelyre.
MiikinMMI ánláfem llllilit
MENETRENDJE
Érvénye. 1933. máju» lő-től
Eraa.kat-tér—WaautéElaméa
Vuutittomásra
426 6« J2b
11 so I2«»
13 20
14-10 I5M ÍJ 00
iaos
18 W 22J0 23"
I
§ c
II fJ
Lstsnysl msnstrsnd
UttnyMIM. 0 16 MsfykMlzsbs *fk. MO N.4,kMUiifól ind. 14 30 15-46
ZALAI KÖZLÖNY
1B33 nugmilul 22.
• Mindenki
21111 Élli
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
SWstéMlt ai »{«<> mtijí olíasaa
APRÓHIRDETÉSEK
______!•«« laua« Arukat
Igou olaaéa elárusítjuk. Armulh^
Egy komplett iiáJÓ, fehér szoba részlet lámpák, székek eladók. Dr. Papné Erzsébet-tér 1, Nagyudvar. 3293
wjárata szépen balorozott szoba kiadó és egy magányos ágybetét eladó Sz Imre herceg utca 4. 48
Kiadó üzlethelyiség esetleg irodával, kis és nagyraktár, kocsiszín. Királyutca 32. 31Ü5
laraaak megvételre tuuznált kerékpárt. Szabó Antal Pó-ut 5. w. 3229
Moaést-vaaaláat olcsón vállalok la-kásomon. Ránftllné Kiaiut-utca 9. 3288
Hdlgfok figyalaséba I Legel tvatoaabb r«bék a lagolooébban, réaalotra
is készülnek Báron Mlolaél Horthy Miklós ul 11. Vtrrnl-sxabnl tanltok. 3252
Horthy Miklós u. 43/e. számú házban szép két- «Kt»ec háromszobás udvad lakéo, mosdóiaíkével, előszobával, ve raaoával, vízvezetékkel, parküozott udvarban aanabar l-ro kiadó. 3271
CaoaaarUal 17lm számú házban, ai cltió emejtten szép önzkomlortoa, erké lyea háraaaaabáa lakáa aaonnat,
további egy szoba, konyha, előszobából ülés aiut«<éa-UJU kiadó. Házmester
8>éopart veszek, háztól la elazállltom. Kiakanizsa, Varassdllu. 3/b, Lencz Géza 3267
Uj aarokkhéx, esetleg lelerészben |u> tányosan eladó. Clm a kiadóban. 3244
Elvaaaatt hétfőn délelőtt Cacngery uton éa l\'óuton át egy 60 cm. hosszú papirosomig. Becsületes megtalálója uivesked|en leadni Fekete sas gyógyszertárban, ahol illő jutalomban résaesUI. 3291
Saabéaoaédat jó kézimunkást felveszek. Müller Károly Kliily-utca 14. 3269
Mooéat-waaaléot olcsón vállalok la káaomon Bajza utca 10. 1. ajtó. Burjánné.
3290
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak I
A Jövö harcteréről .
Közgazdaság
Tetmónytőude
Buza llszav. (uj) 77-ea 810-!\'», 78-aj 8-20—8.45, 79-ea 6\'30-8\\iS, 80 aa fi 40— 8 6*, dunánt. (u|) 77-et 7-75-7 9D 78-as 7 85— 8 00, í9-ea 7-86-810, 80-as 8 05 - 8-20, roza (u|) 4-ÉO-4-JO. — Zab közép 00)—000, - ótenger tiszántúli 700—7C5. _
Serténiálár
Felhalna 4024, eladatlan 690. — Eltó-rendű 0-76-0-78, szedett 0-76- 0-77, sze dett közép 0-73 -0-74, könnyll D68-070, l-sö rendű öreg 068 070, ll-od rendit öreg 062 -065, angol stlldö I. 0 88-098. szalonna nagyban 106—1-08, zalr 120 -1-26, hua 0-Í4 1-04, félsertés 096—106.
Kiadja a laptulajdonos Közgazda,J.gl Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsa. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán lelefon: Naevkmlzsa 78. szim
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
Z pengőért
kípható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Oabona
oiáváxiizereki
Porpácok: Nedvespácok:
Arzópáo Bígríol
Porxol Higoxán
Titlantin Tillantln
eredeti gyári árban és csomagolásban.
Műtrágyák)
Péti-só
tw. szuparfoazfát
40 -•>. káliaó
Mé.initroyéii Thomaasalak
kg .ként, saik-számra éa waggontéte-lekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas lakarmányméu.
PEKKi
„D" vitamin készi\'mény.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény védttin lezerek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzséb.l tér 10. (A bíróig mellett) Te tton 130.
Krausz József ugy a maga, valamint Andor és
Imre gyermekei és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, hogy szerető felesége, illetve édesanya, testvér és rokon
Krausz Józsefné
•x. Sommer Berta
életének 58-ik evében hosszas szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk hült tetemét f. hó 22-én délután 5 órakor fogjuk a nagykanizsai izr. temetó halottasházából örök nyugvóhelyére kisérni.
Nagykanizsa, 1933. augusztus 21.
Emlékét mindenkor kegyelettel őrizzük meg!
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17759—1933.
Vraylíplfti liéIéí.
Az Erzsébet tér 4. szám alatti házban az udvari lakás átalakítására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi aug. hó déli t2 óráig a pol-
gármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiirási müvelet hétköznapokon d. e. 1IV-12 óra között a városi mérnöki hivatalban betekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus Hó 19-én. p0,Kárme8ter.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17403—1933.
Hirdetmény.
A m. kir. állami ménesbirtokon Bábolnán 18 drb. 12—20 hónapos Svájcból importált apától származó telivér siementháli bika eladó500-I lOOP-ősárban. Községek és birtokosságok kamatmentes hitelt kaphatnak, úgyhogy az állam a vételár 10"/«-át fizeti, egy évig teljesen kamatmentes és az állani egy év tartamára a bikát ingyen biztosítja, magánosok pedig jutalékos hitelt (1\'5% kamat és 4 5°l* biztosítás egy év tartamára a vevő fizet) kaphatnak.
Nagykanizsa, 1933. augusztus
19"én- Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17662/1933.
YemiylMM Miit
A Batthyány-utca déli szakaszán vízvezeték és csatornázás építésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. ■
Az ajánlatokat a feltételekben megadott cimzéssel f. évi aug. 26-án déli 12-óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani.
A kiirási művelet hétközna pokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 21-én.
K9s Polgármester.
HIRDESSEN
a .Zalai K5z»aay"-b««-
Nyomaiotl a Iaptula|donoa Közgazdasági R.-T. Outaberg Nyomda és LXlzalal Lapkiadó Vállalata köoyynyotwUHbait Nagyktnlaaio. iíaltóSa tlzlelvczeU: Zalái Károly.)
73. évMyam 189. nán
Nigykraizu, 1988. augusztus 23, szerda
Am 14 Hllér
ZALAI
r«UTIKAI NAPILAP
gKíkesslóség é« kiadóhivatal; Póut 5. uia. Megjelenik minden reggel, bétlö kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlte Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő «0 fillér SltA«Mtő*gl és kudóhhratall telefon: 78, n
Bm magyarok
könyörgése
Ilaragzőld fetiyveserdők a magasba nyúló hegyek oldalán, világoszöld szinü tarka virágos hegyi rétek a völgyek alján, sziklaágy-ban csobogó sötétzöld és fehér fodros hegyi patak, magasba kúszó fehér szcr|>cnlin utak, cz környezel. amclylxm autónk halad. A völgvnyilásból kibukkanik egy-egv hegyóriás, a soffőr hátraszól és magyaráz. a l\'uchstein 2150 m, majd odébb a Krcislerin \'2200 m. .1 Reichenslein 2100 m. Keresztül rolxigunk a Hochschwab mészkő szirtjei közótt, majd a Wildalpe szük völgyszorosain, hús szellő száll íelénk a Salzg piszlrángtlus gyorsan száguldó habjai felöl és három órás autóul után elérjük nz ebédstációt Frzhalden-I\'olfaubun és letelepszünk a rohanó hegyipatak mellé épült alpesi vendéglőben a Kaisergemsé-ben. Az egyik terra-szon 50 lagl)ól álló lársasúg ebédel. Magyarok, Budapestről jöttek. Flx\'d után az Yhbs patak folyása mellel t a Lunzcrsee-hcz érünk. A lóba épült vendéglő széles erkélyén az asztalok körül itt is, ott is magyar szó. hallik, a Marienfall vízesésnél Kőszegről jött magyarokkal jövünk óssze.
Bennt Mariazelll>en nemzetiszínű szalagos Mária érmes magyarokkal találkozunk. Iigy kétszáz főlx\'H álló zarándokcsapat tagjai, vezetőjük meg is hiv l>ennünket az esti- gyertyád magyar körmenetre. Ivsti hét órakor a Kegy-templom előtt gyülekeznek a magyar zarándokok. Karszalagos vezetők ősszeál ilják a körmenetet. Flől egy cgyswrü fa-keresztet vjsz egy éltesebb úriember. Hazai mezei virágokl)ól font koszorú és széles nemzetiszínű szalag diszili a keresztet, amely után a férfiak sorakoznak és utánuk a nők, valamennyinek kezében körmeneti gyertya. Négy karinges magvar pap áll most be a sorba, meggyújtják a gyertyákat, felhangzik a hivők ajkáról cg)\' régi Máriaének és |assu léptekkel megindul az ünnepélyes körmenet. Az estéli csendben messze hallik a Boldogasszony anyánk, az ősrégi templomi ének áriája. A menet kétszer kerüli meg a hatalmas arányú Kegytemplomot\'és utáima nagy félkörben felsorakozik a főbejáró elölt. Most kétszáz hivő ajkáról fel-lihngzik a Bus magyarok fájdalmas könyörgő éneke. f-s itl a távol idegenben kéLszáfc busuló magyar esdvé kéri a Szüzanyát, Magvarország védőasszonyái, hogy könyörögjön a jó Istennél csonka hazánk feltámadásáért. Száll, száll a buzgó ének a - magas ég felé, a niáríazelli Kegytemplom küszöl>e felől, idevándorolt bus magvarok imádkoznak a nwgcKonkitolt, le. tiport, szenvodő, Magyarországért. A búcsúsok "kezól)en megjmegre-megnek az égő gyertyák, szivük túlárad a fájdalomtól és Tíivö lel-
0uda|Kist, augusztus 22 llómnn Bálint kultuszminiszter ugy intézkedett, hogy az alsófoku és középiskolákltan csak szeptember 16-án kezdődjék ínég a tanítás. A javitóvizsgálatokat és pót-Ix\'iratásokal is ugyanannyi nappal később kell kezdeni.
Két kereskedelem-ellenes tankönyvet kitiltottak az iskolákból
Budapest, augusztus 22 ívekkel ezelőtt feltűnést kelteit ke-rcskcdelml körökben uzn hir, hogy egyes vidéki Iskolákban olyan uj tankönyveket használnak, umelyekben kereskedelemellenes olvasmányok vannak
Sszeptember 16-án kezdődik a tanítás ax isKolákban
A kenukedehnl érdekképviseltek különösen Uét ilyen tankönyv ellen emeltek súlyos kifogást. Mind u két tankönyvet a vidéki ismétlő és gazdasági iskolákban használták Ezekben a könyvekben többek közótt olyan olvasmányok js voltak, amelyek arról szóltak, hogy a közvetítő kereskedelem kikerülésével a fogyasztási és termelési szövetkezetekben miuden szükségletet olcsóbban lehel beszerezni, mini n kereskedőnél. llómnn Bálint dr. közoktatásügyi miniszter a tankönyvek revíziójával kapcsolatosan most ugy döntött a jkél Kercskcdőcilenes iskolai tankönyv sorsáról, hogy 1934—35. évi tanévtől kczdődőleg azokat sem állami, sem felekezeti, sem pedig községi Iskolákban használni nem szabad.
Működik a vörös „diplomácia" a német határon
Bern, augusztus 22 Asconaban letartóztatta a rendőrség egy kommunista-anarchista kongresszus résztvevőit, akik Svájcban és Németországban erőszakos politikai beavatkozásra készültek. A kórnyéken több német emigránst is leúrtóztattak.
Budapesten Is ...
Budapest, augusztus 22 A főkapitányság politikai csoportja
kedden reggel egy nagyobhurányu ujabb kommunista szervezkedés ügyében fejezte be a nyomozást. A leg-ujabb földalatti szervezkedésnek su; (vmlt a télja, lioggv megzavar}* a fővárosban rendezett Szent István ünnepségekéi. Erre 6 célra a szervezők (az ifjúmunkásokat akarták felhasználni. A rendőrség még az ünne|>ek elölt letartóztatott tl vezető tagot és t fiatalkorul, akik tevékenyen működtek közre a mozgalomlMLn.
Még ezen a héten meglesz az osztrákmagyar kereskedelmi megegyezés
Bécs, augusztus 22 A7. osztrák magyar kereskedelmi delegátusok kedden délelőtt megkezdték tárgyalásaikat. Ausztria fakivilclre Magyarország .visamt mezőgazdasági
cikkeinek akar biztos platot szerezni.
Osztrák kereskedelmi körökben ugy tudják, hogy a tárgyalások még ezen a héten megegyezésre vezetnek és igy n kereskedni! szerződés rövidesen
kük melegével imádkoznak a csodatevő Istenanyához, hogy egyesit*\' velünk az idegen uralom alatt szenvedő magyar lestvéreinket Szent István birodalniában. £s mig buzgó fohászuk csengve száll a magas ég-Ih>II felé, hazagondol valamennyi a megcsonkított kicsiny hazára, de ilágyon sokan közülük, a meneküllek, a kiutasítottak, a számukra immár idegen földdé vált szülőhazájukra.
Zeng, zeng A magyar bucsujárók új latos éneke, Erdélyből, Felföldről, Délmagyarorsrágból ideszakadt bujdosok fohásza cz, akik, hivő lelkük Istenbe vetett bizalmával kérnek, könyörögnek, esdekelnek, hogy őszülő fejjel még visszatérhessenek újra magyarrá lelt szűkebb hazájukba, ahol születtek, fel. nőttek, családot alapítottak és ahol elhalt szüleik sírjai domborulnak. Ivs az éneklők hangja elcsuklik néha, szemük könnybe lábhad és a nők között már hangos sírás vegyül a Mária-ének dallamába
Nagy Lajos király szobra ott a
templom kapujánál letekint elveszett hazájukat sirató bus magyar népére. A két tenger mosta nagy birodalmából kicsiny ország ma radt, körülvéve alacsony rendű népektől, akik nem vitéz harcok árán, hanem ravaszsággal ós csalafinta-sággal kieszelt békediktátum révén tolakodtak b? az ő magyar birodalmába A nagy kir^jy .szoborképmása büszke,, királyi mozdulattal tartja kezében Stertf; István király uralkodói jógarát. a régi magyar vitézség országokat hóditó ha* lalmas ereje sugárzik büszke arcáról, biztatás és egyben királyi iútra n ess zó, hogy dtega Iázott nemzete szerezze ,vissza elrablott határait.
Es mintha erre felelnének a magyar bucsujárók, felhangzik ajkaikról a fenséges dallam. Imádság és fogadalom is egyben: A nagyvilágon eklvül nincsen
számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, ilt ébied és nycghalnod kell.
Sz. Zs.
életbe is lép. Politikai kőrókben az a
meggyőződés alakult ki, lmgy Mussolini és IXolfuss riceionei megbeszélésén igen jiagy szerepet játszott az a probléma, hogy miként lehetne a mainál is szorosabbra fűzni a mezőgazdasági kapcsolatokat Magyarország és Ausztria között.
Nem dolgozzák át az összeférhetetlenségi Javaslatot
Buda|>e8t, augusztus 22 A Budapesti Rrtesitő szerint m m fektl meg u valóságnak az, hogy uz összeférhetetlenségi törvényjavaslatot a kormány átdolgozza.
A hét végére befejeződik a buza-konferencia
Loudon, augusztus 22 A buzaérlekezlct technikai és tanácsadó bizottsága kedden délelőtt és délután /olytolta tanácskozásalt. Mindkét bizottság jelentékeny előrehaladást ért el munkálataiban.
( Ijondon, augusztus 22
Az Rvening Standard értesülése sze. kint a jbuzaértekezlcl tanácskozásainak befejezését péntekre, vagv szojnbalra várják. Anglia képviselői kijelentették, hogy Anglia ,nem hajlandó letérni a buza-kvóta rendszerről, máSsrészt Anglia nem vállalkozik arrö, hogy lé-péseket legyen a búzaterületek csökkentésére.
Nem lehet eredménytelen az őszi leszerelési értekezlet
London, augusztus 22 Hendcrson. a leszerelési értekezlet elnöke kijolenMle, hogy az ér-U\'kezk-t októberben meginduló tanácskozásait nem fejelheti be an-nélkül, hogy hatályos rendszert,dolgozzon ki a fegyverkezések fokozatos csökkentése tekintetében.
Genf, augusztus 22 Normann fkroles rövidesen Genfije érkezik, hogy Rnos-irll elnök utasításait tolmácsolja a Népszövetségnek.
Tárcaközi tanácskozások az IBUSz-ögyben
Budpi>esl, augusztus 22 Imrédtt Béla pénzügvminiszlcr te Jakab fin Károly miniszteri tanácsi*, az IBUSz igazgatója hosz-szabb tanácskozás nlán délután 2 órakor távoztak Gömlx\'wtől, aki ezután Fabiuyl miniszterrel folytatta tanácskoíAsaif. Fzutlalisaz IBUSz-ügy került szőnyegre.
Budapest, augusztus 22 lTgv volt, hogy Hunyady Ferenc gróf és Turchányi hgon kedd n délután tesznek látogatást Gömbös Gyula miniszt^rclnökn él, de a látogatás, közbejött akadályok miatt elmaradt.; Mivel Hunyady grófnak időközben el kellett utaznia, helyette Ülain Ferenc fogja Turcliá-nyi FgontMil együtt ma, szprdán délelőtt felkeresni a luyiiszlerelnó-köt.
« ZALAI KÖZLÖNY
Éjszakai ciklon és jégverés borzalmas pusztítást végzett Pacsán és kSrnyékén
Ledőlt a templom tornya, a vihar letépte az Iskola tetejét
1983. augusztus 17.
É
Budapestre!
Őszi »
Lakberendezési Vásár
Iparcsarook sxeptember 2—17
A vá*/.ri(«xolványok aug. 31-től szept. »Mg érvényének éa a
menetjegy Irodákban .Mrexhetök be
Pacsa, augusztus 22
(A » Zalai Közlöny* tudósítójának Iclr/onjshntéts.) Borzalmas.xttyW ciklon vonult át több kilométeres sávon Pacsa nagyközségl^jfelett keddre virradó éjszaka egynegyed 3 órakor. Az előző napok felhőszakadásai sem kímélték a vidéket, ez az éjszakai jég-orkán pedig betetőzte a pusztítást.
A ciklon olyan borzalmas erővel sodort végig a község felett, hogy a templom tornyának 12 méter magas csucsépitményét gyufa-skatulyaként leseperte. A toronyitól csak a puszta falak maradtak. A toronytető lehulló alkatrészei résfeint a közelben álló plébániaépületre zuhantak, részint fennakadtak a közeli fákon. A plébánia lak körül álló liatalmas fenyőfákat a szélvihar kicsavarta. Az emeletes, szép iskolaéj)ület tetőzetét js elkapta a szél ereje és uagy részét lesodorta, az összes kéményeket ledöntötte. Alig van liáz Pacsán, melyen a ciklon rombolást ne vitt v volna végbe. A téglagyár 60 méter hosszú .száritó-szinének tetőzetét a vihar teljes hosszában letépte. Kidöntött kerítések, leszaggatott tetők, ledőlt kémények, be-
vert ablakok, derékban tőrt fák jelzik lépten-nyomon a pusztító vihar útját. legborzalmasabb volt az éjszakai ciklonnal együtt járó hatalmas jégverés, ami a határban a még lábon lévő tengeri-termést teljesen lekopasztotta és úgyszólván megsemmisítette a szőlő és gyümölcstermést. Az egész községben óriási a kétségbeesés. A segitö munka még meg sem tudott indulni, mert azóta is egész nap ömlik az eső, a beázott házak már-már bedőlóssel fenyegetnek. Harangozni sem tudnak Pacsán, mert a megrongálódott lorónyfalakhoz életveszélyes a közeledés. A közeli Gétye községben leütött a villám, felgyújtott egy házat, amely teljesen elpusztult.
Orkán a Balatonon\'
Balatonszepezd, augusztas 22 Balatonszepezden az éjszaka hatalmas orkán dühöngött. A szél háztetőket sodort le, verandákat döntött össze é-s sok fürdőbódét fel-döntött. A vihart jégeső kísérte, a mely nagy kárt tett a gyümőlcsö-sóklxm ós a tengeriben. Az utakat eltorlaszolják a kidöntött fatörzsek.
lyen ez álljon: »Ilt nyugszik Nagykanizsa fémipari szakoktatása.-
A polgármester minden felvető* dőlt kérdésre részletes megnyugtató választ adott.
A "városi kezelésl>e átmenő felsőkereskedelmi iskola szervezeti szabályrendelet-tervezetét a közgyűlés egyhangúan elfogadta. Az iskola felügyelő bizottságának tagjai: a polgármester, a referens, az izr. hitközség elnöke, az iskola igazgatója, a tanári kar delegáltja és a képviselőtestület 8 tagja, kiket évre a kővetkezőkben választottak meg: Magas Mihály, Teutsch Gusztáv, Samu Lajos. Uriger Ullmann Etek, vitéz Bentzik Lajos, Rajkl István, dr. Weisz I-ajos, Kelling Ferenc.
Az Erdőbirtokosok telepét a város 5 évi kamatmentes részletre összesen 10.000 P-ért megvette. A még 20 évig adómentes ház bérjövedelme fedezi az amortizációt. Az épület természetbeni lakásul lesz értékesíthető.
A színtársulat 500 pengős segé-
Nagykanizsa, augusztus 22 Zalaegerszegen nem újság, Nagykanizsán tanulságos.
Hétfőn reggel tizperoes zivatar szaladt ál Jánosháza és Ikervár közölt. Ezen a vonalon valahol a vihar megrázta a viUany-táwezc-téket, amely erre felmontltja a szolgálatot. Zalaegerszegen ennek következtében megállt az áramszolgáltatás és állt egészen délig. A műhelyekben, üzemekben megszűnt a munka, a raktárakban, sötétebb helyiségekben gyertyákkal dolgoztak, botorkáltak a kereskedők, iparosok és tisztviselők. Egy fél napig... Meri Jánosházán nyári zivatar volt... A megyeszékhely újságjai nem tudtak rendes időben és rendes terjedelemben megjelenni. l)e mikor félnap múlva újra volt áram és újra megkezdhet le munkáját a szedőigép, pkktj^- a \'Zalai Napló\' laptársunk mérgében az itt következő üzenetet irta hasábjain:
„A távvezeték táviratoz Nagykanizsának ...
V Zalaegerszeg, augusztus 22 Felesleges minden érdeklődés, Kakas ur, olt a bénán álló nyomdagépek mellett, Hevesi ur, Dunkovits ur, a néma gyalugépek melleit, Horváth ur,
lyél a képviselőtestület megszavazta. Mellette szólalt fel Aradi Antal és Rajkl István, ellene dr. Fülöp György.
A szegények gyógyszer-költségére ehelyütt már ismertetett 11.000 pengős tételt a közgyűlés hozzászólás nélkül megszavazta.
I.uskcr ur. az ácsorgó furógé|>cknél és peulsch ur, ainiut rettegve keresi egy .szál gyertyával a megfelelő árul a tömött raktárban, ne szóljanak egy szót sem, in1 szidják Ikervári, úgyis hiába. Bízzuk n szót a távvezetékre. A távvezeték íme, ezt a táviratot küldi Kanizsára :
Nagykanizsa közönségének és sajtójának 1
Hétfő reggel Jánosháza és Ikervár közölt tízperces vihar során belémcsapott egy kicsit a mennykő . és ezért Zalaegerszegen még fél 11 órakor is döglött minden gép és minden lámpa. Ha legközelebb Zalahérnél fürjccske repül rám, vagy Sümegen sárkánymadzag csavarodik derekamra, nia\'jd újból táviratozok ; addig meditáljatok.
Távvezeték. ...Mert mii Js tehetnék mást az ilyen keserű percekben ?!..;»
Itt jegyezzük meg, hogy a nagykanizsai villany-ügy fellebbezési iratait a l>elügyl>ől már áttették a kereskedelemügyi minisztériumba.
Áldott állapotban lető nők él ifin anyák a lermésze es „Ferenci Jósset" keserílviz használata állal rendes gyomor- és bélmüködéít érnek el. A modern nőgyógyltás főképviselői a Ferenc lóxief vizel Igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták.
Időjárás
(ÉJtxafial rádiájtknUt) A Mataeralá-glal Intézat lalewtl este 10 érékor i •zoleo, HBvfls, IM vérhaté.
Szélirány: Reggel, délben éa oate délkeled.
Felhőzet: Heggel, délben éa este borult
i képviselőtestület elfogadta az apácákkal kötött megállapodást
A felsőkereskedelmi Iskola, az Erdőbirtokosok telepének megvétele és egyéb ügyek a városi parlament előtt
Nagykanizsa, augusztus 22 Nagykanizsa város képviselőtestülete közgyűlést tartott. Dr. Krátky
István polgármester napirend előtt meleg elismeréssel adózott Király Sándor műszaki tanácsnoknak és az. egész városi mérnöki hivatalnak azért az áldozatkész, odaadó munkáért, amivel a hivatali kötelességen messze túlmenően biztosították a strandfürdőnek határidőre való elkészültét.
Aradi (Ansorge) Antal az elkövet kező ihségakció ügyél>cn szólalt fel, indítványozta, hogy akinek 300 jnmgő jövedelme van, köteleztessék egy, akinek 600, két munkás foglalkoztatására 30 filléres órabérért. A képviselőtestület, mint nem hatáskörébe tartozót, az indítványt a polgármester felvilágosításai után nem tárgyalta.
A Földhitelnél fennálló 613.000 pengő függőkölcsőnt, minthogy a villany-ügy nem nyert elintézést, 3 hónapra meg kellett hosszabbítani. A közgyűlés hozzájárult.
A zárda-ügyben a zalaegerszegi Notre Dame apácák ós a város közt kötött ideiglenes megállapodást, amit a »Zalai Közlöny< már részletesen ismertetett, a képviselő-, testület egyhangú névszerinti szavazással jóváhagyta. A városra uj terhet a zárda nem jelent. Az épületet eddig is karban kellett tartania, évi 800 P segélyt adott a fémiparinak, viselte a leánylioeum ösz-szes dologi kiadásait. Ennél több költsége a zárdára sem Jesz, csak az épület szerény átalakítása, amire az idén 500 P pótliitelt szavaztak meg és a következő években is 500—1000 P körüli összeg lesz szükséges.
Dr. Guerlner Antal örömmel üdvözölte a zárda-ügy sikerét, de hangsúlyozta;hogy a megálla|>odot-ton tul a város áldozatokra nem kéjHís, a máris egyetemi nivón álló tandijat emelni nem szabald, a rend pedig kötelezze magái, hogy kellő képesítésű tanerőket alkalmaz.
Dr. Schlelffer Imre javaslalára a megállapodásba — bár ez magától értetődik — beszúrják, hogy »a növendékek felekezeti különbségre való tekintet nélkül látogathatják..
Aradi Aulai helyesléssel csatlakozott a zárda-ügy kivitéle mellé, csak egy emléktáblái ajánlott, mc-
VÁROSI MOZGÓ
Ne törődj semmivel, mindig csak nevess I
Ma, szerdán este fél 9 órakor
Hacsek és Sajó
személyes fellépése elfelejteti Önnel minden gondját és baját! ■
Mindenkinek módot nyujtunk, hogy ezt megnézze, ezért a helyárakat a legminimállsabban állapítottuk meg. - 40 fillértfii I pengfi 20 fillérig.
LIL DAGOVER uj, nagy filmjét is bemutatjuk
A BUKOTT ANGYAL
(Egy szép asszony kalandjai)
Tisztelettel értesítem a n. 4. közönségei, hogy Quillner Artúr villanyszerelési vállalatiból kiléptem és bármi e szakmába vágó villanyszerelést, továbbá rádió-javításokat nagyon olcsón vállalok. Szíves pártfogást kérek sm Deuteoh László
hat. eng. vllliny.ieielfl, Bxtttiyány-utca I. Belejs«ííly«ível szemben.
Félnapos áramszünet Zalaegerszegen
IM3, aujiuntm 23
ZALAI KOZLONT
nagykanizsai művésztelep kiállítása
Örömmel írtttunk Kanizsán egy Ivan kiállítást, amely élesen külön bőiik a fővárosi ügynökfek és téliesen üzleti alapokon álló érdeke llsínekiick jól ismert kiállitásai-161 &n a kiállításon keresztül leláthatunk az élő művészetbe, a „,a művészeiébe, annak problémáiba itt a konvenciók helyett őszinteséget az ismétlés Ivelyett haladást: tehát életet látunk. Önkéntelenül eszünkbe jutnak Ady szavai: \'Repülj hajóm, rajtad a holnap hőse...*..
Az ízlésesen .megrendezett kiállítás a Kaszinó kél termét tölti meg összesen 127 képi>el, amit a fiatal művészek mind a Kanizsán eddig eltöltött másfél hónap alatt festettek Mind a hitt kiállító külön falon helyezkedett cl, így nagyszerűen áttekinthető .képet nyerünk külön-külön is minden kiállítóról. Örömmel állapithatjuk meg, hogv minden fal más, ami azt bizonyítja, hogy egyéniségekkel állunk s sem ben.
Maró nyék József képviseli a leghaladottabb álláspontot pikturájá-val. Kgy bonyolult lelki problémát épp ugv, mint egy hangulatot témájának tekint és mindig az élmény által determinált eszközökkel fejezi ki A színnek kihasználja expresszív erejét, amellett, hogy képein a szint, mint képalkotó elemet, nem pedig egy fotografikus lehetőséget alkalmazza. Ijcgklvá lóbb ilyen képei: »ZÖld reflexek ben«, V.huény egy estély ről«, -Kisüt a nap*. Szuggesztív erejű .Csönd* c. Iájké|»e és a bensőséges kis >Napsütés* pasztellja.
Macskásig János ké|>ein szembeötlő a kompozíció biztonsága, amit nagv technikai tudása közvetítésé-vei mindig a mondanivalója által befolyásol. Minden képén az át éltség érzik, a jelenségnek és a téma hangiának megfelelően. Kanizsa legjellemzőbb részleteit látjuk képein, mélyen átérezve és megértve, legkiválóbb darabjai a >Fő uti ház udvara«, ahol a pasztell lehetőségeit látjuk kihasználva. Azutád a > Zárda utca«, »lnkey kü polna* (olaj) és a .Sánc-vidéki, pasztellképci.
Gádor Kálmán képcin a magyar fajiságot jellemző mély heroikus hang az, amely lenyűgöz lieiuiün-kel. Szűkszavúan, kevéssel, de túlfűtött drámaiassággal mondja el mély érzéseit. Hangulatai elölt állva Vajda János költészete jut eszünkbe. Legjobban a >Fűzfák, és a >Vasúti töltés* c. képeiben látjuk kifejezve magányszereletét. Önarcképei önvallomások.
Ikik János képein valami szenvedélyes rajongás által vezetett féktelen festőiség érzik. Mindent feláldoz, csak hogy »pUtoreszk* maradjon. Nagy kontrasztokkal féuy és szin effektusaival szuggesztív hatásokat tud elérni, Leg-jobb tlf^nabjaj .Szentgyörgyvári heK>\'« és a .Vándor koldi6ok« c. vásznai.
Uzony Ede I-Aszló naturális meg já\'ásu dolgain dominál a hangulat kifinomult érzékenységgel reagál a lermészet motívumaira, amit a Józan optikai meglátás befolyásol szép darabjai .Alkonyat*, •Borús tájs Magános fa és az hangulat* e. ólnjképe" Marosán Lajostól szintén Tőlcg akvarellekcl láttunk. Egy olajkép kivételével. Az akvarell technikáját
jól Ismeri s lehetőségeit céltudatosan aknázza ki. Biztos kézzel bátran alakítja motívumait s egy-két darabján és egyetlen olajképén remekül önti el a fényt. Fzek leg-
kiválóbb képoi. Kiemelkedő még »Paraszt* c. akvarellje.
A kiállítás minden nap délelőtt 10-töl este O-ig díjtalan belépéssel tekinthető meg. (hábé)
A „Röntgenszemü-ember" utja
Beszélgetés a mesterrel ,tldÍátÓ1 Nagykanizsáig
titokzatos mesterségéről és érdekes élményeiről
Dániát, legutóbb pedig Délamerikát, ahonnan 192H-ban tértein vissza. I)él-ümcrlkában 2 évig volt hipnofkus orvosi rendelőm.
Nagykanizsa, augusztus 22 Néhány nappal ezelőtt érdekes endég érkezett hosszabb tartózkodásra Nagykanizsára: llaor Pál, a kit általában .rönlgenszemü* cm-liernek ismernek az országikan éppúgy, mint a külföld nagyobb városaiban. Misztikus hírét csak alátámasztja külső megjelenése, melynek markáns kontúrokat és éles jellegzetességei ad az elmaradhatatlan csont keretes szemüveg.
A fővárosi lapok hasábjain sokszor bcszéltctelt már magáról ez a 35 éves fiatalember, aki számos felderítetlen gyilkosságban és rejtélyes bűnügyekben segített már a bűnügyi hatóságoknak, megtudjunk ók\'léből néhány érdekesebb epizódot, sebb epizódot.
A hindu tudományok bűvkörében
Már 17 éves koromban megfogott a keleti yoggik miszticizmusa. Rengeteg idevonatkozó szakkönyvet jtanulmányot tam át, \'majd a külföldi egyetemeken, mint rendkívüli hallgató vettem részt az ide;!proress7orok előadásain. Husz éves voltom, amikor a Mcsl Muslc Hallban 000 ember előtt produkáltam először magúm. Tómegszuggeszliós és hipnotikus kísérleteket végeztem. Bejártam Ausztriát, Németországol, olasz-országot, Lengyelországot, Hollandiát,
Mikor a telepata fél az apja jóslataitól
— Apámtól, aki Jelenleg 02 éves és Budapesten él, lörököllem a mcglátó-képességcmel. Apám ls i?lörc megérzi a bekövetkezendő eseményeket. ugy hogy én, a telepata, félők az ő jósla. Iáitól. Négy évvel ezelőtt Krakkóban dolgoztam, amikor levelet kaptam az apámtól, hogy súlyos beteg vagyok, azonnal jöjjek haza. Másnap már spanyolban leküdtem 40 fokos lázzal.
Oatll Curcl Idegrohamot kap a jóslattól
— Egyik legérdekesebb esetem GalH Curcl val, a híres amerikai opera-énekesnővel történt 1930-ban. Bécsben, egy kaszinóban tartoltam előadást, amikor szünet közben felkeresett az öltözőmben Gall! Curcl és megkért, hogy mondjak neki valamit a jövőjére vonatkozólag. fireztem, hogy csak kellemetlent mondhatok és ezért szabadkoztam is, de ő követelte. Erre megjósoltam neki, hogy egy éven lwlül bekövetkezik a tragédia és... elveszíti a hangját. A művésznő idegrohamot, sírógörcsöt kapott, néhány vázát a földhöz vágóit, végül elájult. Amikor nagynehezen magához térítette az orvos, dühében 20 dollárt adott azzal, hogy .soha többé nem akar látni. Rn
idény végi árusításunkon igen olcsón vásárolhat!
El ne mulassza megtekinteni feltűnő olcsó árakkal ellátott kirakatainkat
Áruház.
Nagykanizsa legnagyobb áruháza.
a búcsúzáskor essak Hnnyit mondtam : • a viszontlátásra Budapesten.. A kővetkező évben Galll Curcl válóban vendégszerepelt a Városi Színházban^ ahol, mint ismeretes, csúfosan m\'eg-bukott
A tagadó gyilkos Haar Pál parancsára megmutatja a feldaraholt holttestet
Ilaar Pál egy igen érdekes gyilkossági ügy kibogozásában állott néhány évvel ezelőtt a buenos-áyresi rendőrség segítségére. Tőrtént, hogy egy napon eltűnt egy dúsgazdag délamerikai ültetvényes, aki után csak vérfoltok maradtak. Minden jel rablógyilkosságra vallolt. A rendőrség őrizetbe is vett egy négert, de nem lehetett a tagadásával szemben semmiféle terhelő bizonyítékot produkálni ellene. Haar Páll egy ottani rendőrtiszt ismerőse kérte fel, hogy segítsen vallomást kivenni a gyanúsítottból. Az egyik éjszaka rendőrtisztek ós orvasok jelenlétében kereste fel a gyanúsítottal a cellájában, akit delejes álomba ringatott és ilymódon ráparancsolt hogy vallja be. az igazat: gyilkolt-e valóban. A néger erre bevallotta, hogy valóban ő gyilkolta meg az ültetvénycet, mert az hónapokkal azelőtt elbocsátotta az állásából. Nyomban autóra ültették a gyilkost, aki azután egy bambusz-erdőben meg ks mutatta azt a gödröt, amelybe elásta volt gazdája feldarabolt holttestét.
Előadás Kanizsán a legmodernebb Indiai mutatványokkal
Haar Pál elsősorban is jellemvizsgálattal foglalkozik és ennek alapján megállapítja azt is, hogy mit hoz a jövő.
— Nem Írásban, hanem személyesen tárgyalok, mert nem tartom a grafológiát teljesen kiforrott tudományágnak, mivel valakinek nz írása egy órában százféle is lehet és ilyenkor a grafológusok vagy sémára dolgoznak, vagy pedig jelentős hibákat követnek el. A meglátásra és megérzésre támaszkodom, «mi nálam született tulajdonság, <le megvan hozzá a tudományos képzettségem is. Rövidesen előadást rendezek itt Kanizsán, hogy bemutassam a nagyközönségnek a legmodernebb indiai mutatványokat, amiket eddig még nem volt alkalma látni. A bombayl egyetem tiszteletbeli doktora
Haar Pál 7 évig élt kinn Indiában, ahol a bombayi egyetemen dr. Adeptust hallgatta. Főleg a gondolatkoncentrációt, az érzések pusztítását, a test megölését és a gondolat felszabadulását igyekezett elsajátítani. Szorgalmával és képességeivel annyira feltűnt, hogy a bombayi egyetem tiszteletbeli doktorává választotta meg.
Mire beszélgetésünk végére értünk, épp akkor jött fel .1 lépcsőn három fiatal, kanizsai hölgy.
Mindhárom a jövőjére kíváncsi.
A Mester mentegetődzve búcsúzik mert mint mondja: az üzlet... az üzlet és mindennél előbbrevaló.
Tizpercnyi lesállás után megpillantjuk az első fiatal hölgyet, amint lefelé jón a lépcsőn. Megelégedett mosoly bujkál a szájaszéléa szeme messze réved és néha észrevétlen ül megcsóválja a fejét.
Ugy látszik nagyon mélyre tekintettek és igen sokat láttak azok a röntgen szemek. D. M. /.
Intézett cslko* itihavászttak legolcsóbban Schützuél kaphatók.
fehér ragaccsal...
Ugyan annyiért üvegezem be ablakait
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. — Kizárólag Steril saaküttietében kapható
N*ayfc»»üu»é», Vár«ahé« palota. « TaUfM l®«-
Beszélgetésem Csordás bácsival, aki állítólag 101 éves és honvéd volt Bem hadseregében
Nagykanizsa, augusztus 22 | dort a táborban csak egyszer láttam.
A Csómödér-pákai útvonal mentén van egy elhagyatott tanya, amelynek öregségével csak annak öreg lakója ve. szí fel a versenyt. Ut lakik Csordás István 48-as honvéd, akii a mult itt felejtett emlékeztelőnek és szűkszavú mesomondónak. Találkozásunk éppen olyan véletlen volt. mtnt az u körülmény, hogy Csordás bácsi míg úgyszólván friss egészségben tapogatja ezt a buvat-bajjal bé\'clt árnyékvilágot, amely számára még mindig tud valami ujai, valami élnivalót produkálni. Mikor gmmár li-ik felesége és gondozója friss kutvizével sürü fialat;irazgatá* közben megkínált, egy öreg gesztenyefa alatt |>il tan toltam meg Csordás bácsit, akinek összcaszoll, ráncos képe azonnal sejtette beiuieui, l»ogy a mult egy tanujával állok szemben. Kérdéseimre kitüntetett bizalmával, ami felbátorított arra, hogy kifaggassam belőle azt, amit lehetett.
Mikor évei felől érdeklődtem, majdnem hanyatt estem. Csordás bácsi saját bevallása szerint vagy tűt, vagy 103 éves, bár a felesége liein mulasztotta el azonnal kijavítani, hogy az öreg ezt maga sem tudja, mert bizony csak MJ inulotl áprilisban- Hiába u Nő még a fogatlanban is kiütközik, laki szintén lehetett 75-80 éves becslésem szerint.
Kérdezősködéseimre feltárult az öreg honvéd elbeszéléseiből a mult, bár nagyon meg kellelt erőltetnie magát, hogv valamire emlékezzék. l)a azután megindult beszédének lassú folyása.
— Hát biz, kedves Öcsém, ha tudni akarod, én Rem hadseregében voltam közhonvéd, - kezdte cl mondókáját Csordás bácsi.
Igyekeztem Felfrissíteni emberem em-lékezelél. Erdélyi hadjárat, nagykárolyi segesvári csaták... emlékszik-e rájuk 1
— Hogyne... hogyne — csillant fel az öreg Itonvéd megtöri, bágyadt szeme hiszen részt vettem azokban...
— Segesvár.. Bem apó... Petőfi Sándor.. — ösztökéltem tovább a nagy idők nagy emberét.
— Sok volt, kedves öcsém, az orosz, pedig ml vitézek voltunk. Petőfi Sán-
Kste Solt. Ropogó tüz körül üllek honvédek és én egy paraccsal mentem a másik láborba. A tűz mellett ült egy sovány, sápadtképü honvéd őrnagy, aki mosolyogva hallgatta a tábortűz vitézeinek anekdótázását. Az a sápadtképü őrnagy Petőfi volt, aki másnap el is esett az ütközetben. Akik velem meneküllek a segesvári ulon, mesélték, hogy lálták, amikor menekülés közben cgv kis csapattal három oldal-ról kerilették be az oroszok. Ott esett el a segesvári örsszáguton egy kiszáradt nádas melleit. Egy kozák szúrta keresztül dárdájával. Mindenki meneküli, az orosz meg csak özönlött utánunk, bemet is csakhogy el nem fogiák. Menekülés közben egy parasztházban húzta meg magái. Én még láttam, amint ágyúi \'után nyargalt, amelyeket fáradtságtól lihegő lovak rántottak magukkal Azután én is más irányt vettem «gy pár honvéddel és a vezér eltűnt szc-mcink elől...
— Hej bizony, kedves öcsém, akkor még één is gyerekember voltam. Volt bennem lelkesedés és harcivágy.
— Hogv kerüli ide Csordás bácsi, — Vetettem közbe kérdésemet.
— Harmadik feleségem, akinek itt laknak a Rokonai, hozott ide Szabolcsból. Itt is éppen ugy *üt a nap és az én csontjaimnak mindegy, melyik, fa árnyékában ropogtatja a szu.
— Még egy kérdést, ha megengedi.
— Csak bátran, kedves öcsém.
Minek köszönheti ez* a szép,
egészséges, magas kort ?
— Kiárulom Neked, kedves öcsém éljél vele. Eddig én még csak egyszer ültem Vonatba, (hmik^r a feleségem Wc-hozott, de töbl>et nem is fogok, fippen ugy soha sem ültem mozgó kocsiban
(igy mondotta), meg repülő masinában sem. Ennyi az egész. Az embert nem éri baleset és ha vigyáz magára, hosz-szu életű lesz.
Ja igen, ott hagytam abba, hogy elvesztettük a csatát. Ne gondold azér, kedves öcsém, hogy nem voltak diadalmas napjaink is. Hogy mondtad az előbb, erdélyi hadjárat, ugye ? Hát Igen, az (volt a diadalok sorozata. Mikor dobpergés mellett mentünk a m-hamm. mikor Bern kis nálcálával noszogatta ágaskodó, fáradt, fehér lovát és fejünk felett lőtt el hat ágyujának zúgása. Tudod, kedves ócsém, valami más világ volt, akkor. Gyere egyszfr-máskor hozzám, még mesélek neked, ha élek, de ne késsél sokáig, mert hiszen tudod, egyszer csak előkerül az én lapom Is és felsszóUtanak a bevonulásra. Lehel, hogy holnap, vagy talán ma. Olt talákím a régi. öreg cim-I>orákat. a tábortüzes hajtársakat, a ■megrokkant vitézeket. Sok lesz a régi ismerős, a íoha cl nem feledett barát. — fin már készen vagyok.
Na, ne érzékcnycdjél el, kedves öcsém, most álmos vagyok, megyek egy kicsit aludni.. Isten veled I
Dr. Llchlschtta Odöu
RÁDIÓMŰSOR
Itudapest, augusjflus 23.
0.45 : Torna és gramofon 10.00 : Felolvasás és gramofon. -—-12.05 : Gramofon. — 1.90: Hangverseny. —3.30: Diákfélóra. I : A kolozsvári magyar operaelőadások száz év előtt. — 5: Szalónzenc. -- 0 : Közvetítés az evezős Európa-bajnokság tréningjéről. — 6 30 : Komtóssv Emma magyar nótái. — 7-30 Felolvasás. - 8 : Polgár Tibor vezényel magyar hangversenyt. — 9.50: Dohnányl Ernő zongorázik. — 10.35: Ostende-zcnekar.
Külföld. Ilangversnyek. Szimíónikus est (Minden német állomás 7.00). Hu-gedü-cst (Bukarest 8.00). Hrahms-est (Daventry 8.00). Szimfónikus est Strassburg 8.30). — Operák. Zandonal : Ekeby lovagjai (Stockholm 8.00).. Verdi Az orleánsi szűz (Hamburg 8.25) Verdi-TTraviala (Belgrád 8.30). Két egyfelvonásos (Róma 8.30).
Gabonás
Liüztes
Len
Küttölös Szalma
ZSAK
H1RSCH SZEGŐ
cégnél.
1993. auguntta 23.
NAPI HIREK
NAPIREND
AMgHwrtua 03, aierda
Római kátollku.: B Fülöp. Protett.: Fáfkaa fcr,: Elul hó l.
Városi múzeum éa könyvtár nyitva csütörtökön ét vaiárnap délelőtt 10-161
12 óráig.
Oyögysiertirl éjjeli siolsálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. u, ét t klaktnlssci gyögyszartár.
UözlUídŐ nyitvs reggel 6 órától eat« 8 óráig (béllé, tzeidt péntek délután, kedden egész ntp nőknek).
(OraéjfráHát at onrtágzésdónil)
Derék \'és lekes frontharcosaink nem feledkeztek meg az országzászló felavatásakor lett ígéretről s bár a ifittí erre hivatott testületek nem szervezték még meg taz országzászló-örség dolgát, ők anyári vakáció szép ünnepén, Szent Istvánkor is helyt álltak és lélekemelőén szép őrségváltási parádét rendez, tek. Két szakasz frontharcos vonult ki a Levente Zenekar kisérelével, az egyik szakasz formaruhában, a másik civilben, dr. Fülöp Cyőrgv elnök vezetésivel. Németh Zoltán vezető tiszt és rotzner György, o propagauda-blzott-ság\' elnöke S-ezették fel az tezhlkalomra ünnepélyesen felhúzott díszlobogóhoz az őrségei. Az őrségváltásnak nagy nézőközönsége volt.
(A nagykanizsai IpartertQM delegáltjai Samu Lajos elnökkel, Papp Oszkár alelnökkel és Razsó József vezetőjegyzővel szombaton délután indulnak a keszthelyi ipanoskongresz-szusra, amelyen a helybeli szakosztályi elnökök és számos iparos is részt vesz. A nagykanlzsaak még vasárnap este visszaérkeznek a kongresszusról.
— Gyermek boy Icabálok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schütznél.
(Ilaar Pál, a iRöntgcnszemü em-ber» a tVti\'rélban) Óriási érdeklődésre tart számot a világhírű tudós, aki Indiában hosszú éveken át tanulmányozta a hindu nagy mesterek lélektani rejtélyét. Neve ugy külföldön, mint hazánkban elismert. Igen sok cselben megérzéseivel és hipnotikus képes-ségelvel nyomra vejfette a külföldi ha-tósággokat megoldhatatlannak látszó bűnügyekben. Pszichológiai jellem-vizsgátatairól városunk előkelőségei a legnagyobb elismerésvei nyilatkoznak. Még rövid ideig fogad a Onlrálban.
— Elsőrangú műjóg kapható a Tran sdanub t a Egyesült Q6 zmalnok Részvénytársaságnál.
— (Kullnresl Italaloalrnyveaen) A
szépen fejlődő .Balatonfenyves megható ünnepség színhelye volt. Az alig egy éves Szent Erzsébet róin. kath. egy. házközség kulturblzottsága Nelibo Györgyi zongoramüvésrnő, a kull ir-blzottság elnöke vezetésével az építendő templom javára a Stadler-vlllában kulturestet rendezett, tamely a legteljesebb erkölcsi és anyagi sikerrel járt. Budapesti és kaposvári művészek é.s művésznők szerepeltek ós uz előadás olyan magas színvonalon mozgott, hogv mindenkinek a legőszintébb tetszéssét váltotta ki. A Clauser-féle mandolhi-quartett bemutatója, C\'auscrné Tholt Margit és dr. Harmath Jánosné éneke és dr. Horváthné Burlán Nándin irónő Mesél a Balaton, cimü remek elbeszélése egyaránt kiváló teljesítmény volt. A Kutlurblzottság elhatározta, bog) ezentúl minden évbeu rendez két-három hasonló kulturestet.
ELbójagodáiaAl, köménynél él oa-korbetegiégeknél a tarmétietes „Ferenct listai" keae.üviz Javli|a a gyomor és a belek müködéíét es előmozdítja az eméaxtést.
- Bútorvásárlás nem «mm!I Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamabnentcsen is szállítunk. Kopttein bútoráruház, Horthy Mtklós-ut 4,
Motoros fónyképész-rendörök a londoni utcákon fotogralálják a forgalmat. A közlekedési baleseteknél veszi nagy luftnál a bíróság ezeknek a .repllló lotografusoknak\'.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Úszók edzése
A tegnap esle megtartott uszodait izo II sági ü lésen elhatároz Iák, hogy az uszós|x>rUtil komolyan foglalkozók részére a rendszeres edzést Iclietővé te-,szik, hogv ezáltal Nagykanizsa ís l>e-lekupc.solódhasson pl»l>a sportágba, mely már annyi dicsőségei szerzett a magyarnak. I
Úszóink eddlf Is igyekeztek és dolgozgattak a Herkules-téglagyár medencéjében, .do pzt a munkát, ami ott íolyt nem -leheléit rendszeres edzésnek nevezni, mert csak igen kevesen voltak, akik elfogadták a /.rinyi TK úszószakosztály vezetőjének szakszerű tunáosalt és főleg a |>ontos megjelenés hagyott sok kívánni Valói magaulán.
A város hutározala szerint hétfő, szerda, jenieken egyelőre 18 órától lesznek már a mai uaptól kezdve az edzések megtartva, melyen az arra ér-demesek közül !a nehezebb anyagi holjf-zell>en levőknek teljesm ingyen, a többiek pedig erre az évadra lefizetendő 1.50 P ellenében használhatják az uszodát.
Heméljük, hogy a városnak ezt a s|)ortszcretclét úszóink azzal fogják meghálálni, hogy .szorgalmasan járnak az edzésekre és mielőbb elérik legalább azt, liogy a közeli városok úszóival siker reményében vehetik fel a versenyt.
Közgazdaság
TíraíijISjidí
Buza llszav. (uj) 77-ea í 20-S W. 78-áí 8\'30—8.S0, 79-ea 8\'10 S GO, 80 as 8 0-870, dunánt. (uj) 77-e< 7Í0-7«S 78-as 7 30- 8-05, 79-ea 8-00-8 Ib, 80-as 8I0-8-2S, roza (u|) <85—175, -Zab közép 001—000, - ólenger tiazinlnll 6-60—690.
Strtíitáiár
Felhaltta 72!, eladatlan 367. - BIsO-rendll 0-76-0-78. azodett 0-78-0-77, szedett kdlép 0-73-0-74, konnyü 068 -0-70, l-s« rendtl 6reg 068-0-70, li-od rendtl öreg 062 -t)6«, angol stltd« 1,1)88 -096, szalonna nagyban 1 06—I\'08, zair 1-20—
5, bus 0 80—1-00, Mlaertéa 0-96 -1-04.
Kiadja a laptulajdonoa KSzgaadaeágl Rt. (lutenberg Nyomda és Dílzalsl Lapkiadd Vállalata Nagykanizsán.
PeleISs kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanlzaa 78 eaátn
Qabun t
oaAvázóazereki
Porpácok: Nedvespácok:
ArzApéo Bigríol Porzol Hiaozán
Tlllantln Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban.
MQ«r*gyáki
Pétl-aé
Sav. azuparfoazfát
40 -„. kél la A
Méaznitrogén
THomaaaalak
kg -kánt, aaák-aiimra éa waggontéte-lekben.
FUTORi
vegytiszta szénaavas takarmány mása.
PEKKi
,D" vitamin kéiiilmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény védelmlazerek stb. keftskadétébaa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
^JA biróság mellett) TekJon 130.
1933. augumlug 23_
Hacsek—Sajó
Mii és holnap előreláthatólag haiw ji0S és vidám estje lesz u Városi Mozi közönségének. Vadimy l.ászlő nak országos népszerűségre .szert te|| »llacsek és Sajó■ -ja fognak fellépni s előadják Vadnaynak^fiz kiválasztott tréfáját. Ugyanezen nz estéii fog fel. lépni lánc és énekszámokkal u jónevü fővárosi művésznő, Horváth h-a is.
Az est keretében mutatja be a mozi t.il Ragovemek gyönyörű filmjét, a ,Bukott angyab-t.
Az érdeklődés mindkét estére nagyon intenzív, meri a szinház pénztáránál az előjegyzések nugyban folynak.
A direkció kéri, hogy az előjegyzett jegyeket a déli órákig átvenni szi-veskedjenek.
(Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán augusztus 13-tól lS)-ig 13 gyermek született, 4 fiu és l) leány : Kots* József kereskcdőscgéd és Véber Máriának rk. leánya, Tóth Péter vasúti munkás és Márton Katalinnak rk. leánya, Kálovics János földműves és Dani Annának rk. fia, Szmodics Ferenc földműves és üodiua Máriának rk. leánya, Németh Lajos kőművességéd és Horváth Rozáliának rk. fia, Hojtás tiyórgy napszámos és Herz<>euyitk Máriának rk. leánya. Bárány István laka-tossegéd és bognár Margitnak rk. leánya, Horváth Ijjjos napszámos és Jónás Margitnak rk. leánya, tlerócs Károly .sütősegéd és Radánovlea Annának rk. leánya, Jordanics József gépkocsívezelő és Orbán Annának rk. leánya. Házasságon kívül szulelett 2 fiu és 1 leány. — Halálozás ü történt: l.iplin László (rk. 5 napos, özv. Horváth Islvánné Horváth Mária rk. 03 éves (l\'acsa), özv. Krausz Sarminé Hlumenschein Regina izr. 87 éves, Go-dina Rozália 8 hónapos, Schindlper-ger József ;rk, 4 hónapos, (ÍCrócs Anna tk. 3 liapos. — Házassságot kólóit 5 pár: Riba Sándor OT1 tiaxtvisclő és Horváth Mária v. díjnok rk., I)r. Slrém Zsigmond kereskedő és Kálmán Magdolna izr., ür. Tamás János ifj. ügyvéd ós Szakonyi Róza rk., Vámosi í #ajos kercsskeilas.segó<l és Sze-keres Ilona rk., Rontó József hentes-segéd és (íécsek Anna rk.
Ha betegség győtri, arra legyen gondja, „Igmándtval" emésztését mindig rendiben tartsa I
- (Veszett loityák a Járásban) A
nagykanizsai járás több községében egy pásztor megveszett kutyája több ebet és marhát megmart, minek kővej,-keztében több ebet agyonlőttek. I)r. Wolff Sándor m. kir. főáHalorvos, u járási állatorvosi hivatal vezetőjének javaslatára a főbíró 90 napos szigorú cbzárlalol rendelt el RalulonmagyJród, Kiskomárom, /alakaros, (iarabouc, (la-lambok és Komárváres községekre. Több embert felszállítottak a l\'asteur-iidézetbe megfigyelés és booltás véégett
Illegális nyári ruhákat idényvégi árakon vásárolhat a SclíütZ áruházban.
(Zatavármegye Méhészwgyesaiele)
augusztus 25. napján d. e. 10 órakor Zalaegerszegé, « (iosztonyi vendéglőben tartja évnegyedes értekezletét, melyen az anyanevelésről Rarabás lart elő adást, utána szakkérdéseket, időszaki-teendőket fognak megbeszélni. Az értekezleten bárki, aki a méhészei iránt érdeklődik, részt vehet, hanem is tagja <** egyesülcinek.
- Varntl kedvezmény a I.aVberwi-•lezfci Váárra. Szeptember 2-án nyitják meg Rudapesten a városligeti Ipar-• sarnokban nz öszi lakberendezési és Háztartási Vásárt, amely az őszi évad ■\'({nagyobb eseményének Ígérkezik. Az áruk a mai gazdasági helyzethez Minulva, nagyon olcsók lesznek. A vá-Mír keretében országos rádiókiáljitást rendeznek. A vidéki közönség vasúti kedvezménnyel látogathatja a vásárt, "mely már augusztus 31-én lép életbe és szeptember 20-ig terjed. A vásár-jgazolványok az ipartestületeinél, u kereskedelmi kamaráknál (és u menetjegy irodákban sacrezhetők be.
ZALAI K0ZL0NY
ÉRTESÍTÉS! -
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy üzletemet Erzsébet-tér 20. szám alá, volt Kisfaludi és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTSCHEIMDL PÁL
3011 vaskereskedő
Átköltözéskor
VÍUaDyt\' csillárt
Elektronnal
szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek.
Élő hajódliz
a Worcester nevU angol Iskolahajon, A kadettok a vitorlarudakon üdvözlik vendégeiket.
Balbo: — tiszteletbeli Indlán-fönök, aki e minőségében a szlu-tOrzstől a „repülő sas* melléknevet kapta.
ZALAI KÖZLÖNY
)»33 augunlm 23
BÚTORT
= Ízléseset, =»= jót,
csakis
Nagykanizsa
Horthy Mlklóa ut
Sopron
vásárolhat.
Szombathely
Békéscsaba
Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételek I
Díjtalan szállítás I
Mindenki ®
illil Élit
olvas
Hírszolgálata
gyors, pontos, megbízható
DráetiMlt ai egész megye olvassn
APRÓHIRDETÉSEK
a.hUrvn I« * A ,„■„ árahsl fU-n olcsón etáruattjuk. Armuth, Bi.ár.ud»r. 3022
KQtflnbaJiratii aiípen batorozott szoba kiadó él egy magányoi ágybetét eladó Sx. Imre herceg.utca 4. 48
Siemere utca 3. la. itiagtnháa és
Rákóczi-utca S9. SS. bárháa elállók. Bővebbet Siemere-utca 3. aa. 3301
Sugár-ut <n/l ai m.ginhé, lUrdű-szobival eladó, megbízottam Dukáaz Mlkaa Szemere-utc* 3. ss. 3302
Irtsdék: Szemere-utca
rgyizol
II.
taháaok
S0
Kiadó fizlcllielyiség esetleg IrodiWal, kis és nagyraktér, kocsiszín. Klnilv-uten 32. 3105
Főút 13, Féut 24, CMogciy-al 19, Batl-
hyány-utca 8, Zrínyi-utca 6. aa. iházakban
klicbb nagyabb lak....... "
helyiségek kiadók.
lakiaok, üzlet és mübey-32Ú7
ÁKynenill, Slnger varrógép Ensébtltér 17.
alM*k.
3215
finomabb hflltfgépal szereztem be, amellyel u]ia elvállalom selyerahailsnyák éa lélllaokntk talpalását és teleléséi. CsJz-msdláné, Róssaa. 21. 3293
HSInyak <l«,aliaaéballegdivatosabb rahák • l.goloaóbban, riaalalra
Is készUlnek Baran Mlolnél Horthv Mlklóa-ul 11. V.irnt-asabnl tanltok. 3252
S.énport veazek, háztól la elazállltom. Klikanlzsa, Varaaadllu. 3/b, Lencz Oéza.
3267
tpOlatla «• tötgyaayaB (ke.lléit osalopok) olción ixiaeiszhetó Naeykanl-zaán, EOIvőt-lér 8. azám alatti fatelepen 3258
Jobb caaládból néhány kóséplikolál végzett flut tannaoaak és ftnom izabóiá-got tanult fiatal legádet felveszek: Sse-peiy. Cseagery-tit 62 . 3267
Vennék használt, ds lókaili.in levó háromkerekű gyarMaklrlolklit. - Clm : Horthy Mlklós-ul 6.J. atnelet. 33C0
HáeomsaobáB lakéi november 1 re olcaón kiadó Horthy Mlklós-ut 18. 3»8
D.uteohaa FrAulala . auchl Siette Wr Vormtitag oder Nacbmlllag. Bilete an dle Expeditlon. 3303
Nagykanizsaiak találkoxéhelya aa
István király Szálloda
Budapett, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-mélbg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Hirdessen a Zalai Közlönyben
MEGJELENT
LID1TT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
k pható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöty szerkesztőségében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16248\' 1933. Tárgy: Búzavetőmag kiosztás.
Hirdetmény.
Igényien! lehet Bánkutt 1201-es fajtájú búzát vetőmagnak. A buza eladási ára a 30 kg-os tiszavidéki buza bpesti tőzsdei ára. Vételár a buza átvétele alkalmával kifizetendő. Az állam métermázsánként 1 pengőt fizet az igénylőnek fuvarniegtérités-ként, ha tengelyen szállítja el a búzát a szaporító gazdaságból. Az igényléseket élőszóval, vagy írásban jelentsék be az érdekeitek szeptember hó 15-ig Hering Dezső m, kir. gazdasági felügyelőnél, Nagykanizsa Kisfaludy -utaa 16. szám.
Szaporító gazdaságok: Kovács Sebestyén Miklós Becsehely; dr. Plihál Viktor Kilintán; Öervarics Ferenc Kilimán.
Az átvétel időpontja az igénylőkkel közfilve lesz.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 21-én.
uo, polgármester.
Nvonsatotl a laplulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Váltalala könyvnyomdájában NagykanUaán. Walalóa UztetvczelO. Zalai Károly.)
00587743
73. évtolyun 190. uám
Nigylunlzw, 19S8. augusztus 24, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
IuíkeulM< él kl.dilblv.l.l: rjut 5. uám Megjelenik minden reggel,\' bíttfi kivételével
\'•L1TKAI HAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
lüdltielé.l ét.: egy bóu t pengi 10 Iliiéi BitthCtfeiKl t, kl.dóhtv.Ull telelőn: 78. u
Benes Rómába utazik
Róma. augusztus 23 A Giornale (Tlfal\'a szerint fí ■■-/i rs cseh külilgymin\'sztr a közeljövőben Hónuttri készül. A lap szerint Mussolini tervei annyira világosaik, hogy m\'iulen diplomáciai tárgyalás jelentékeny köny-ngebbséget szerezhet a mai helyzetben.
Az iskolaév kezdetének uj rendje
Budapest, augusztus 23 A hivatalos lap mai számában jelent meg n kultiiszmlnlsztcri rendelet, amely megbossznbbitja a nyári nagyvakációt szeptember közepéig. A közép iskolákban szept. U - 12-ig lesznek a javító, pólló és kiegészítő vizsgák, 13-
14-én a (beírások és 15-én Veni Sancte. Az Állami tanitó, tunitónő és óvónőképző intézetekben szept. 11 11 közölt lesznek a vizsgák, megnyitás tő-én A jKilgári fin- és leányiskolákban vizsgák Szept. lt-én és 12-én, |tóllicirá»ok 13-án és H-én, ünnepélyes megnvilás
15-én. t\'gyanez u helyzet a felső kereskedelmi iskolákban. A kereskedő és iparostanonc-iskolákban a hciratavok szept. 11-től lt-ig, megnyitás 15-éu. A női kereskedelmi szaktanfolyamokon az a rend, mint a |x>lgári és kereskedelmi iskolákban. Ugyancsak 15-én nyitnak meg az elemi, továbbképző és az ónálló gazdasági népiskolák. A rendelet felkéri az iskolafenntartó egyházi főhatóságokat, hogy hasonló értelemben intézkedjenek a tanítás kezdete felől.
Gömbös Nagytétény díszpolgára
Budapest, augusztus 23 Nagytétény község képviselőtestülete szerdai közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel a község díszpolgárává választotta Gömbös Gyula miniszter-duókőU I
Éhség forradalom Déloroszországban
Ixtndon, augusztus 23 Moszkvából érkező hírek szerint a szovjet több lovasezredet küldött l)él-orosjországba az ottani paraszlvillongá sok v\'fojtására. Az éhező parasztok ugyanis egvmás után támadják meg és fosztják ki a kollektív farmokat.
0!t tábornok agyonlőtte magát
Budapest, augusztus 23 Az Krzsébet-sósfürdőben szerdán reggel Ott Gusztáv 78 éves nyugalmazott tábornok, cgv jómódú győri család tagja, főbelőlte magát és meghalt.
Több búcsúlevelet Hagyott hátra. -........................
Felemelték Szekulesz büntetését
\\ Budapest, augusztus 23
Szekulesz József, a kofferos valutarabló büntetését a kir. Kúria megváltoztatta és « büntetést 2 évi fegyházra emelte Je|. SzekulrtVl rövidc.sen a Sopron-kőhidai Jegyházba szállítják.
Kormánybiztost küldtek ki az IBUSz-botrány kivizsgálására
Gömbös miniszterelnök & bejelentett uj adatokra a legazé-lesebbkörü vizsgálatot rendelte el
llu<lai>cst, augusztus 23 Ullain Ferenc és Turchányi Fgon, a Független Kisgazda párt képviselői szerdán déllxm jelentek meg Gömbös Gyula miniszterelnök* nél, bogy eléje lerjesszék az IBUSz-ra vonatkozó adataikat. A két politikus több mii^ 2 óra hosz-szat larló/.kodtak a miniszterelnöknél, akitől távozóban Turchányi kijelentette uz újságíróknak, bogy azokat uz adutokal hozták a miniszterelnök tudomásárac melyek más iránvlwm, is szükségessé teszik a vizsgálat kiterjesztését, Göm-
bös, a közéleti tisztaságról való felfogására jellemzően kijelentette Uliainnuk és Turchányinak, hogy a vizsgálatot a legszél«*\'bb körben kiterjesztetti.
A párt mcgbizásál>ól meg arra is kérték a miniszterelnököt, bogy fogadja a kisgazdapárt tagjait, akik a buza árának és értékesítésének kérdésében a párt bizonyos szempontjaira szeretnék felhívni Göm-oös figyelmét. A miniszterelnök pénteken délelőtt 10 órakor fogadja a Független Kisgazda-párt tagjait.
Hivatalos nyilatkozat a vizsgálat eddigi eredményéről
Budapest, augusztus 23 Illetékes helyről a következő hivatalos nyilatkozatot adták ki az IBUSz-Trettina botrány ügyében: - A Turchányi Iigon képviselő bejelentése alapján megindult vizsgálat megállapította, hogy 1 az IBUSz junius 21 és julius 8 közölt négy részletben, összesen 20000 pengőt fizetett ki a Független Kisgazda kiadóhivatala által kiállított\' nyugták ellenében. 2. Tasnády-Szücs András, az IBUSz alelnöke és Gutharl Tódor vezérigazgató nyilatkozatai szerint az ősszeg kifizetési\' Trettina Jenő ama Ígéretével állt kapcsolatban, hogy az IBl\'Sz-lámadások szüneteltetését kieszközli és hogy u Független Kisgazda párt egyes vezetői részéről ilvértelmü levelet, vagy nyilatkoza-
tot fog szolgáltatni. Iitr a .levél azonban nem érkezett lx? az IBUSz-hoz. 3. Az IBUSz vezetői szerint a 20 ezer |>cngőt nem kölcsönkép folyósították és nem volt szó arról, hogy Trettina Jenő azt visszafizesse. I. Nem merült fel adat arra vonatkozólag, hogy Trettinának a fenti ígéret megléteiére a politikusok megbízást adtak, vagy arról tudomással birtak volna.
A kormány a szükséges intézkedések megléteiérc kormánybiztost küldött ki Jnkabf/y Károly személyélKMi, aki utasítást kapott arra. hogv a vizsgálatot azokra az ujabb adatokra is terjessze ki. melyeket Turchányi Fgon és Ulla\'n Ferenc szerdán délben hoztak a miniszterelnök tudomására.
A jövő héten megkezdődnek az uj gazdamoratóriumra vonatkozó tárgyalások
Budapest, augusztus 23 A gazdamoratórium rendelet érvénye október 31-én megszűnik. Az uj moratóriumra vonatkozó tárgyalások a jövő héten kezdődnek meg. A tárgvalásokut 12 tagú bizottság végzi, amelybe 6 tagot a (tankok, f> tagot a mezőgazdák delegállak. A tárgyalások Imrédy mi-
niszter elnöklete alatt folynak.
A Nemzeti Iigység Pártjának gazdasági főcsoportját fiúd János értekezletre hivta össze az idei termésfelesleg értékesítése ügyében.
A földművelésügyi minisztériumban szerdán délben Kállay Miklós elnöklete alatt értekezlet volt burgonyatermés értékesítése ügyében.
Nem hiába ült össze a buza-konferencia
Nem félnek mór Amerika dömping-fenyegetésétől
London, augusztus 23 A vFinancial News\' szerint Anglia. Olaszország, Franciaország és Svájc már véglegesen hozzájárulását adta az előterjesztet buzater-vezethez. Nagymértékben javította az értekezlet kilátásait az a tény, hogy megérkezett a német kormány utasítása is, mely — a lap szerint ujabb reményt nyújt arra, hogy az értekezlet nem hiába ült össze. Hollandia, Belgium,(\'.seh-ország (a a Balti Államok részéről
mutatkozik némi akadály, ez azon-ban annak tulajdonítható, hogy ez államok képviselői még nem kaptak végleges utasilást kormányaiktól.
A -Daily Express* szerint mindössze a tengerentúli négy nagy búzatermelő állam között jöhet létre megegyezés. Valamivel kcvwsebb lehelőség van arra, hogy a dunai államok" is hozzájáruljanak buzakivi-lelük csökkentéséhez. Amerika dumping-fenyegetése egyáltalában
nem ijesztette meg Franciaországot, Németországot é« Ixmgyelor-szágot, sőt még Angliát sem, mely utóbbinak n buza kvótarendszer következtében további ót évig semmitől sem kell tartania. Amerika számára nem marad más hátra, mint hogy elvegye Kanada vagy Ausztrália távolkeleti piacait.
Balatoni Bor- és Szölőhét
Síihte különösnek látszik, hogy ná hink egy-egy vidék különböző gazdasági erőinek összefogása milyen szórványosan jelentkezik. Gazdasági erői ik lehetőleg külön ulakon járnak. Kg nesen Kezdeményezés jellegével bir ezért a Balatonvidék ídegeiijorgalm t-nak és bortermelésének Összefogása olyan ("élitől, bogy az idegenforgalmat a szőlő- és bortermelés, másrészt a Balatonvidék hire* és nagyszorü szőlő-kulfuráját az idegenforgatom szolgálatába áUitsa.
Augusztus 27-én kezdődik a Dalukul-vidék nagyarányú Bor- és Szőlő He e, amelynek tartama alatt filléres és egv. fí különvonatok Igen blcsó árakon fogják felkeresni a Halálon! Budapestről, valamint az wrszúg minden részéből.
A Borbét az egész Balaton vidékére ki Jog lerjedni, az ünnepélyek köz-pontja azonban Balatonfüred^ Badacsony, Siófok és Balulonfőldvár lesz. Mind « Inégy helyen a halaionvidéki szőlősgazdák fogják alkalmi sátrakban kiváló boraikai i>ohar«kban, palackokban és demijoiM>kl>an stb. áruba bocsátani. A borsátrak mellett természc. tesen felállítják ar. ilyenkor szokásos egyéb árusító helyeket, amelyek sorát tarkitani fogják süUhalat elárusító sátrak. .
A Hétnek állandó vásári jellege mellett Jesznek kiemelkedőbb pontjai Is, amelyek közül máris kitűnik uzaug-isz-tus 27-ón délután Balatonfüreden megtartandó nagy néprajzi szüreti felvonulás. Jizt a felvonulást az olasz minta szeriül lógják a balatoni gazdák és azokat segítő inúvé.szlanácsadók megrendezni és pedig olyan keretben, amely eddig nálunk ismeretlen voll. Valószínű, hogv a nagy menetet a bábolnai nagy ménes lovascsapita fogja bevezetni, az egyes balatonvidéki borfajták allegorikus uóalakokkal Jognak jellemezlelni.
Badacsonyban elsősorban hírneves borai, történelmi szőlőhegyei és cgv dülállő pincéi fognak a látogatók gyönyörködtetésére szolgálni A badacsonyi rendezőség borozó-halászlé estékkel kívánja a Balaton romantikáját egy-egy estére kózelhozni azok számára, akik távoli vidékekről jönnek, hogy szép Magyarország legszebb kincsét megismerjék.
A Bor- és Szőlő Hét egyik leg-nagyobb attrakciójának Ígérkezik a siófokj és bulatonfóldvárl stilizált bor-és szőlővásár.
Siófok a Borhét látogatói számára országos jelentőséggel biró meglepetést is tartogat. Augusztus 27-éu 31- ti és szeptember 2-án szabadtéri előadásban először fogja játszani a János vitézi és pedig kizárólag siófoki mii-kedvelőkkel, a címszerepben egy siófo\' i kőmüveslcgénayel. A fürdőtelep gyó-nyórü parkjának pázsitján élő birkákat fog legeltetni János vitéz ós valódi to-\' vakkal Jog a huMárok élén a francia királykisasszony elé lovagolni...
_ZALAI KÖZLÖNY__
Ujabb jelentések a balatonparti orkán pusztításáról
*
Ha ugy érzed magad, Hogy nehéz az élet,
Fél pohár f HMn\'H 5 kedved újra éled!
Még egy medence és télre korcsolya-pálya a strandon
A városi strandfürdő nagyon erős látogatottsága legjobb bizonyítéka unnak, hogy mennyire volt és van szükség nyári uszodára.
Máris kevésnek bizonyult egy haziu és a szabadban való fürdés megkedvelése oly magasra lendítette fel az igényeket, hogy a közönség körében már is második bűzén ásásáról beszélnek, sőt nem i^ak beszélnek, hanem kö ve Lelik is. Az eszme megvalósítása ellen igazán nem lehet senkinek kifogása, aki korszerűen gondolkozik és aki tudomásul veszj^ hogy, Szent István napján az uszodának 052 fürdőző látogatója volt.
A hely kérdése nem ütközik nehézségbe. Van a Sétatérnek uj t-serjés része, amelynek hozzácsato* lása a strandfürdő területéhez magútól adódik. A Sétatér régi részét hozzácsatolni, amint az megtörtént, erdő- ós tigetron,\'ás volna.
Azt mondja városunk műszaki tanácsnoka: »llu valamely eszmét meg akarunk valósitani, két évvel u megvalósítás előtt már kell vele foglalkozni. < Nagyon találó elv. fipp azért már most vetem fel a kérdést: honnan veszik u vizet, ha már az egy házén vízellátását csak a: utcák és a Sétatér locsolásának megszorításával lehetett végre hajlam? A válasz rá nem nehéz: uj kutat kell furatig. Minthogy városunk közönsége, hipnotizálva van u nagy strandfürdő eszméjétől, lelkesedéssel meg is fogja szavaztatni u fúrás költségeit ónvá-lasztotta városi képviselőivel. Mert a jelenlegi állapot amúgy is tart-halatlaq, A Sétatértől meg az utcától nem lehet állandóan a vizet (öntözés; lespórolni és viz nélkül nem lehet strandfürdőt fenntartani. A város lakóssága ezt az állapotot nem fogja sokáig tűrni
Azért hát elő a kútfúrás tervével. A slrundolók apái minden áldozatra hajlandók. A polgármesternek csak ki kell használni a ma-g&sratórö lelkesedést, amelyet még avval is lehetne fokozni, hogy a strandfürdő területén a téli sport számára korcsolyapályát létesítünk. Az alig kerülne valamibe ós a 1K-léi>ődíjakból elegánciával volna fenntartható.
Ha evvel a hozzászólással az ügy megindítható volna, a város lakóssága hálás volna érte. A közönség hálás aziránt, aki észreveszi és figyelemben rószesili szükségleteit. A .Zalai Közlöny pedig az ilyen becsületes közbenjárásra mindig készséggel nyitja meg liasábjait.
uh.
Mindnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
A jégeső és orkánszerü pusziiló vihar végigvonult a tapolcai járásban is, ós különösen katasztrofális volt a Brtdacsonyvidéken. A vihar a lesence-tomaji és balatonedericsi körjegyzőségeken, valamint a Tapolca körüli szöIön ideken vonult végig, és |>edig a Szc n tgyőrgy hegy, Magyarosi és Uiskai hegyvidéken. Kisörstül kezdve Zánkáig a gyümölcsösöket és a szőlőtermést teljesen tönkretette u jég. Itl a kár százszázalékos. A vihar kisebb házakat, kéményeket, fákat döntött ki. Ualalonedericsen a villám házal is gynjiolt. A lángok átcsaplak nz istállóra is, amiben egy állal bennégett.
Nagy volt a vihar Szei>etk vidékén, de Ilt nem okozott akkora károkat. A pacsai járásból is nagy károkról számolnak be, amint azt
Nagykanizsa, augusztus 23 Hétfőn délelőtt egy fiatal leányt tuláltak eszméletlen állapotban a katolikus temető látogatói. Ott feküdt a sirok között, a temetőnek egy clhagyatottabb részében, mellette pedig egy pohár volt, fenekén lilás szinü folyadék maradványával.
A mentők szállították be a köz-kórházba a szerencsétlen teremtési, akiről megállapítást nyert hogy F. Etel kanizsai állásnélküli mindenesleánnyal azonos, aki szerelmi bánatában hyjx\'rmangán ol-dattal megmérgezte magát
F. Etel, amikor magához tért a kórházban, sírva panaszolta el, hogy a volt vőlegénye miatt akarta magától eldobni az életét. Anyai örömöknek néz elébe és amikor ezt a vőlegénye tudomására hozta,
a >Zalái Közlöny* már jelentette.
A jelentések szerint hétfőn éjjel egy kétórás óriási vihar közben történt tize nőt perces jég>«rés mintegy 7000 katasztrális holdnyi területet tett tönkre. A közutakat a vihar legtöbb helyen fatörzsekkel, hordalékkal zárta cl. A keszthelyi autóbuszt egy kiszakított fatörzs állította meg útjában, ugy hogy csak annak «JvontutáSR után tudta útját folytatni.
Sok helyen teljes pusztulás képe fogadja a szemlélőt. Szentgyörgyhegyen összetört, kopasz szőlővesz-szők meredeznek, a fákon nem maradi egyetlen gyümölcs sem, a kertekben egy szál zöldpaprika sincs. Harminoötév óla nem volt ilyen vihar a balatonmenti szőlőkben.
az kijelentette, hogy nem akur töb-l>é tudni róla. Nincs állása, ncin tudta volna miből eltartani születendő gyermekét és igy végső két-ségbeesésében a ménegpohárhoz folyamodott.
A kórházlmn sikerüli lebeszélni ■ a szerencsétlen leányt végzetes \' szándékáról és a rendőrség életvédelmi osztálya is mindent elkövet, hogy valahová állásba helyezze az elkeseredett teremtést.
A has teltgége, májlájékl fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélbu-rut és sárgaság a természetes „Fereao lóueT keserűvíz használata állal megszUntelhetök és az agy, a szem, tüdő vagy sziv felé Irányuló vérlólulások ellensulyozhatók.
_1938 augusztus 24
Párisi levelek
írja: M1LTÉNYI GYÖRGYI 1. Az első meglepetések
Párin 1!>:13 nyarán lisős, hűvös júliusi reggel egy vidám <hurrá> kíséretében indult velünk utunk a keleti pályaudvar villamos mozdonya, egy ismeretlen uj világ felé... lígy kis csapul Inddog diák beteljesüléshez közeledő álma : Páris !
Már maga az ut felejthetetlen élmény. Az osztrák hegyek hókoronái a búcsúzó nap fényében. Svájc számtalan csillogó lengcrs/.emfe a hajnal szii-l*>mpájában. A sokszor megénekelt világváros pedig ezer és ezer furcsaságot tár a kíváncsi idegen elé.
Az első meglepetés mindjárt a megérkezés pillanatában ért. Nem kis csodálkozással láMaui, hogy a csomagokat az ablakon át adogatják kl. fcs n hordár 1 Lehetőleg kurbalctt kézzel vár, mig minden podgyász lent vai, akkor hozza kis kocsiját. Hízunk benne. SBgy akad udvarias útitárs, ki lesegíti a nehéz csomagokat.
A .város nagyon tarka képel mutat, melv nem mindig felel meg uniak, amiV/el mi alkottunk magunknak a • müveit nyugaU-ról. lehetetlen, hogy első percben fel nc tűnjön a rendetlenség, piszok. A papírkosár fogalma ismeretlen. A sok szemét mind uz utakon hever ;; a szél hordja, vagy beleragad *iz olajba. Az üzletekből -— amelyek 9 <előtt nem nyilának - minden szemetei kisöpörnek az utcára és az ott marud, amig nem kezdődik u napi <sóprés.> Kz pedig napjában egyszer történik, elvképpen, hogy a járdu mellett közvetlenül viz folyik ; egy «utcuseprő» végigmegy a járdán s ahol valami szemelet talál, belelöki a 1 vízbe, ez viszi u csatorna nyílásához. Kz általában délelőtt történik. Vannak negyedek, ahol délután söpörnek. Ott ugyunis /. élelmiszereket délután 4 körül rakják ki az üzletek elé, ahol u gazdaasszonyok másnapi bevásárlásaikat végzik. Az, hogy letakarva semmi sincs és mindent belephet u por és legyek, nem izgat senkit.
Nemcsak élelmiszer kerül ki a sátrak alá. Világvárostól nem várt kép : a nagy Vízietek lelőtt a legszebb utakon is, hosszú asztalokra rengeteg áru kerül ki «soldes« cimen. Kiárusításra szánt áru, amelyre nugy tömegekben tódul a közönség. Az emberek becsű-
A temetőben megmérgezte magát egy fiatal leány
Anyai örömök elöl a halálba a kari menekülni egy állástalan mindenesleány
1938. augunfui 24
Esernyők 8170
alkalmi árusítása.
N«gy t<tel divatját mait egyes cikkekel, léill és nöl dlv«t esernyőket; valamint nagy kocsltrnyőket mi«tfM alfofladhatá árbaa
rzil II. ameddig a kéa/let lati Földes Oyula esernyőgyára
Bud»pat, V., BáJvány-utca 5. AM0aaaftaa hó »óuilu külön árengedményt nyújtok I
letessék nag.v próbára van téve, de ugylátszik, Jdállja. Reklámnak elsőrangú rendszer; az üzletek ugyanis nagyrészt üresek, dc a «so\'ldes. elölt tolongás van. Ugyancsak nagy tömegek fordulnak meg a nagy áruházakban, mint: «Bon Murché,» .lAiuvrc», .Samarltanle» 6lb.
l-rdekesek a Seine partján vdgig elhelyezett kónvvesládák, ahol leginkább használt könyvek kerülnek el. adásra. Az emberek néha addig állnak egy-egy ilyen láda elölt, mig valami érdekes regényt ki nem olvasnak ; ha l>etlig megzavarják, tovább mennek é-s másnap ha inén más meg nem vette a könyvet folytalják. Igaz, hogy nem Igen kívánatosak ezek a könyvek ugy külső, hiint belső ériékre, de néha akad jö is.
A forgalom természe\'.esen igen nagy. Hámulutos az autóvezetők ügyes-s6#t. mellyel uz utolsó pillanatl>an is képeik a bajt elhárítani. A leg-lorgaímasabb helyeken, mini a l\'laoe ile la Concorde, egyáltalán nincs rendőr, ahol pedig van, olt sem ügyel a forgalomra, mégis a legnagyobb nyugalommal ,-sakis azzal lehet séiál az ember az autók közöli, el nem ütik. A soffőrl csukják he» mondják l\'árisban. Ami megkönnyíti uz. Átjárást, hogy mindig csak egv oldalra kell figyelni és az utak közepén szigc-tek vannak.
Furcsa látvány- a sok özönvizclőlti autóbusz és villamos, úgyszintén a személyvonat! kocsik, melyek emeletesek. Az autók gyönyörűek és rengeteg szaladgál. Különösen szép az autókkal zsúfolt Champs Elisées, Pária legelőkelőbb és leghíresebb része, itt téuy leg érzi az ember, hogy IVirisbau van.
Embertömeget az utcán nem igen látni, .meri kevés ember jár gyalog ; sokai használják n taxit, mely ill bámulatosan olcsó. A tömeg n földalalt közlekedik a <Mc|ropolilain>-11 röviden melró , mely nagyon kényelmes, gyors és olcsó közlekedési eszköz."Kgy ■vonat 5 Jootcwi ü l()0 embevr. Heggel 0 elolt 90 cent egy altér el relour-jegy ; egv- ul 70 cent, ezzel teszés szerint át lehel szállni, a kiinduló pontra visszamenni, mindaddig, mig az ember fel nem jfin. Minden állomáson vun térkép a pielró vonalakkal és az állomások neveivel, picm lehel eltévedni.
l\'árisban különös gonddal és szeretettel veszik ftörül a gyermekekéi. Na-gyón sok és szép gyermekét lehel látni ; soha nem történhet bajuk, mindenki vigyáz rájuk. Ha egv kisgyermek át akar menni az uton,\'~Tendőr nélkül is megáll az egész forgatom. A kertekben a gyermekeknek minden szabad. Kedves a Janién l.uxcm-twurg. a jó középosztály kertje. Itt nagyon 1arka képet találunk. Asszonyok Kézimunkáznak, stoppolnak ^.így-lálsslk Jtt ís rosták a hnrisnyák\\ A gyermekek játszanak ; felnöliek és gyer mekek lenniszazoek, de mind háló nélkül. öregek (újságot olvasnak vannak sakkozók, krokettezök. Itl egyesével, "II párosával tanulnak (T). majd egy esomó néger tanácskozik. Az efdugoí-\'ani) allee-ban rendez-vouz-ók. ntóbb^ nem mindig keresik a magfutyl. " melró, villamos nilnd alkalmas On s\'aine bcaucauprA Paris,» még |>edig <>aus gene,.
j—*> MiúiM ■*—;
I mindenki a fcelyi kereskedőknél ée Iparosoknál szorozzo be I
ZALAI KÖZLÖNY
A TULVILÁOI EMBER. «.
A ki Hitlernek megjósolta tragédiáját...
Winterry és Hannusen — Miért tiltották ki a csodálatos embert Németországból ? — A spanyol király Ideges — Carol román király megköszöni Winterry próféciáját — Politikusok, államférfiak, művészek a Röntgenszemü ember előtt
Trencsénteplie, 15)33 augusztus (Copyright) Megfigyeltem egyszer Winterry mestert: reggelcnkinl, ha a tren-esénlepliei hotel portásától átveszi postáját, azokat szótlanul leteszi maga elé a hall asztalára és csak későbben tanítja fel. Kiolvasás nélkül is tudja mi van a levelekben. Kérdezem:
Miért utazott cl Pestről?
— Szerel m-s oolhim nagyon, — feleli, — pedig nekem nem szabad szerelmesnek lennem. IX- őszre visszamegyek... Németországból ki v.tgyok tiltva és érzem, ha Németországon ál utaznék, katasztrófa érne. A bankbetétemet Is elkobozták.
A magdeburgl szeánsz Hitler Adolfról
— 1931 novemberélien Tnencsén-teplicről Hágába akartam utazni Asto Nielsen, akihez régi, meghitt liarátság füz, OsnabrückbŐI táviratozott, hogy amennyiben Mag-deburgban kiszállnék, számithalnék sikerre. Megszakítottam az utamat és előadást rendeztem Magde-Imrgban. Előadás után egy kávéházba mentünk. Ásta Nielsen is velünk volt. Több hírlapíró tartózkodott az asztalomnál. A »Meg-deburger Zeitung\', a »Der Tag« szerkesztői voltak oll és a .Neue Zttricher Nachrichten egy tudósítója. Az urak arra kértek, hogy néhány Írást*" analizáljak. Kiéget tettem a kérésnek. Ív leleteim őket is frappirozlák. A hangulat emelkedett volt és éjfél felé uj vendég érkezett a kávéházba, egv oltani hírlapíró. Három levelet vett ki a zsebéből és megmutatta nekem. En írásban adtam meg a választ.
Az egyik levélre ezt mondottam:
»Az irás szadista tciukniciát \' mutat. Az iröja paranoia-bon szenved. Öröklött terheltségben szenved. Aki ezt a levelel irta, morfinista. Nem való az emberek közé, hanem zári intézetbe."
Megdöblxmés üli az emberek arcán. De megmutatták a másik levelet. En alaposan megnéztem a vonásokai és megmondtam véleményemet •
* Gyönge jellem. Erőszakos. Műveltség;" >gen primitív. Tetteit nem tudja megbírálni. Erősen befolyásolható.*
— Következet a harmadik levél. Erre azt mondottam:
»Kitűnő szónok. Erősen szuggesztív tehetség. Perverz ember, <le a |>ervcrzitása nem szekszuális. Elvezetet talál abban, ha másokat szenvedni lát. Az ember \'ict megkínozni: hallatlan élvezetet jelent a számára ...«
— Es aztán hozzátettem még: »A három ember sorsa ösz-
szefügg. Mindháromnak szomorú tragédiája lesz. Egyik seqi fog természetes halállal kimúlni..
— Aznap este nem is tudtam meg, hogy ki ez a három ember. Csak másnap olvastam az újságokban, hogy sorrendben Göhring, [
„Felségednek egy terve
Hágában akkor Vilma királynő fogadott, analizáltam ama írásokat, amelyeket megmutatott nekem. Erről nem kívánok nyilatkozni.
Bécsben a Hotel MeLsel und Schadcu nppartaiücnljében Alfonzo kéretett magához. Azt mondottam neki: Felséged nem veszítette cl lelki egyensúlyát ós nem szenved semmiben. De én ugy érzem, hogy ama sok terv közül, amelyet agya egyre-másra termei, egyetlen egy sem fog sikerülni. Kár ezekkel töltenie az. idejét. A királyok ma már csak a sakktáblán maradnak meg, meg a briddge-ben...«
Mire a felség idegesen félbeszakított: -On nagyon cinikus* — mondotta, mire én így feleltem:
Adolf Hitler ós Gocbbels írásait analizáltam.
„Ha^nusent figyelmeztettem tragédiájára\'\'
Másnap tovább utaztam Hágáim. Találkoztam ott Ericlan llan-nusen-nel, akinek Josef Stelfischml der volt az igazi neve és akit a Koos-h a n g verseny i r oda s zer zŐd te -telt egy északi turnéra. Hannusen rám támadt: > Olvastam a lajiokbau, hogy ön milyen lekicsinylő nyilatkozatokat tett — mondotta — a német jHilítika kimagasló egyéniségeiről. Ez hiba volt! Ilyent nem szabad csinálniI* — »ínkább a maga sorsával törődjék — feleltem neki, — On sokkal nagyobb bajban van, mint énl*
Szegény Hannusent, aki Pross-nilzból számlázott és sokáig a legteljesebb bizalmát bírta Hitler Adolfnak, utolérte a végzete. Egyik l>aj a másikat követte. Amsterdami, utrechti, haarlemi, rotterdami előadásait a rendőrség betiltotta, mert Hannusen egy hölgyet megkárosított. Március elsejére a berlini Seala szerződtette. Tizenkét nap/xil későbben meggyilkolták. Gróf II-II-dor/f, a l>crlini rendőrség elnöke volt a gyilkosa. A Grcifwaidstrasse 79 szánni házban ölték meg azért, mert Hannusen < birtokában volt Helldorffnak egy 136.000 márkás adósságlevele...
— ... A magdeburgi szeánsz óla ki vagyok tiltva Németországból. Még a bankbetéteimet is lefoglalták.
sem fog sikerülni..."
— Egy művész nem lehet cinikus, csak objektív. De az objektivitás kötelességük a királyoknak is. Egy művésszel szemben a király sem lehet érzékeny.
Megmondottam a felségnek azt is, hogy fia akarata ellenére megházasodik és közöltem vele ama érzésemet, hogy hiába cselekszik a házasság ellen, az be fog következni ...
— Grafológizáltam az Írását József Ferenc királyi hercegnek, aki titkárát, Kolossy Zoltánt küldölte el hozzám, megmutatták nekem Károly király irását is, amelyből azt olvastam ki, hogy bár az utolsó Habsburg-uralkodó halála termé* szeles módon következett be, de a
T
A délalrlkal Unió közlekedésügyi minisztere
Londonban és Berlinben Jár tanulmányúton 0
«
halál előidézői nem voltak természetesek.
A román király hálás kézszorítása
Párisban tőrtént, egy zártkörű társaságban (Ura orosz nagyhercegnő mutatott be párol román királynak, aki akkor-\'\'távol élt hazájától. A felség íMjutánsa jött hozzám, aki egy nutSlk asztalnál ült a szalónban. Még mielőtt szólott volna, én ezt mondottam neki: »0n valamit kérdezni akar tőlem? Azt, \'hogy sikerül-e a »dolog.\' Mondja meg a felségnek, bog)\' legyen nyugodt. Sikerülni fog. I)e siessenek vele, £s mondja \'meg a felségnek, hogy fclesk\'jjes ilyen idegesnek lennie. Minden sikerülni fog...«
-- Az adjutáns .melegen szorította n»eg a kezem.\'l. Éreztem, hogy ebben a kézszoritásban a király köszönete és hálája, van . .. Harmadnapra Carol elrepült haza... Minden sikerüli...
... Vannak dolgok az életünkben, amiket (nem tud felfogni a véges emberi elme. Ilyen például az elektromosság. Telit ve vannak atomjaival a viz. a fejünk Telelt kóválygó felhők tömegei, villámokat kovácsol belőlük Isten haragja viharok zenéjében, szekere elé fogja az ember és elküldi rajta hangját, tekintetét a véges földtekén, de litkát felfogni és megérteni nem tudja soha.
Ilyen őrök rejtély előttem ez a túlvilági ember. F-fcste szemei mélyen ülnek sötét üregükben, világítanak még a sötétben is és nekem ugy tűnt fel a trencsénteplici finom szálloda fauleiljében. hogy néha titokzatos foszforeszkáló sugarak clkkázlak végig ezeknek a szemeknek rejtelmes sarkában. Furcsa volt, amikor beszélgetés közijén Winterry hirtelen abba hagyta a mondatál. mondván: >Majd később folytatjuk, mert nyomban keresni fognak. P.s egy perc múlva már jelentette is aranystráfos sapkájában a porlás, hogv egy hölgy keresi a mestert. Nagy, széles homlokán. amely majdnem akkora, mint az arca. kidagadnak néha az erek. fehér haja ugy rémlik nekem olykor szikrázik, az ajka máskor meg melódiákat dúdol, a mit sehol és soha nem hallottam még Azt hiszem, hogv a szférák muzsikája szalad ki ilyenkor a lelkén keresztül...
Itt jár közöltünk ez az ember, de valahol nagyon messze él. l\'-gv másik világban, ahonnan csak ritkán érkeznek utasok a sárból és vérliől összegyűri bolygóra.
Vájjon lesz-e még Idő, amikor ezek a titkok sem lesznek titkok az ember számára?
. fin nem hiszem, hogy ez elkövetkezzék ...
Padi Jób.
Székelési zavarok, bélgörct, puffadtság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, íiividegesség, féleleménél, bódultság és általános rOMttlIét esetén a természetes „Fereao lóZMf* keserűvíz a gyomor é« bélcaatorna tartalmit gyorsan és tájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringési előmozdítja s tartus megkönnyebbülést szerei.
= Elsőrangú müjég kapható a Transdanub i a Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
gezem be ablaka u fehér ragaccsal...
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. - Kizárólag 8tei*n szaküzletében kapható
Magykanlsaán, VAroahAx pilóta. « T«l«fon Itt.
ZALAI KÖZLÖNY
Minden kanizsai kulturambernek ritka élmény
az első nagykanizsai müvész-telep-nek, a Rudnay-iskola legtehetségesebb növendékeinek a Kaszinóban még pár napig nyitva álló kiállítása. Bitekintve a tárlat mai értelemben. veti magas művészi értékétől, különösen kedves élménnyé teszi ezt a kanizsaiak számára uz a szin- és t£ma-gazdagság, amivel a másfélszáz olaj. akvarell és pasztell kép mind-mind ezt a várost, ennek a városnak a környékét tárja a néző elé. Sohase tudtuk, hogy ennyi szépség van Kanizsa utcái-
bau, a vidékünkről pedig egyszerűen azt szokták mondani, hogv nincs. Hát lessék csak elmenni erre a tárlatra! Ami szép ott van, az mind Kanizsából és vidékéből egy-egy darab. Aki egyszer megnézte, mind visszament még egyszer, hogv gyönyörködjék mindabban, ami mellett mi elmentünk százszor naponta anélkül, bog)\' észrevettük volna.
Belépődíj nincs. Külön meghivó sincs. Nyitva van délcíőtt 10-től délután 6-ig.
Óriás mágnes atom-romboláshoz. A berkeley-l (U. S. A.) egyetemen ez/el a 85 tonnás mágnessel klsíi Időznek az atom-rombolás problémájának megoldásán.
1SS3. aupmhii U
A Haosek és Salé-est
Szenzációsan. kedélyes szórakozásban volt része tegnap este a zsúfolt sziu-ház közöiíségéuek. Erczkövy l.ászlőa Hacsek-figurának iitólérhetcticn inter-i pretálora, a legendás Herczeg-atakitáM talán még az eredeti «Huc»ek>-nél is sikerültebben viszi színpadra. Az előadott Hacsek-Sajó tréfák Vadn.iy László legsikerültebb munkái közül valók, amelyeknek nagy •előnyük, hogy nem Jelenlek meg nyomtatásban.
A kísérő műsornak minden egyes száma csmpa szatíra, a kabaré-irodalom nak remeke és a legmodernebb előadási stílusban pergelt le és hatása óráiul volt.
Külön ki kell emelnünk Horváth Icát, aki szépségével és előadási készsé-lével, bájával egyszerre meghódította i publikumot.
A kedves együttesnek harmadik agja, FAldy László Intelligens játéká-
nl nagvban hozzájárult az est stke-éhez.
A zsuToll nézőtér szive mélyéből és ■okai kacagott és nem gyflzlc elismc-ése jeleivel elhalmozni a pompás núvész-egyűt\'est, amely • sok harmad-endü Haesek és Sajó imitáció után .égre teljes értékű, egészen uj és hatatlanul vidám, szellemes humort adott :bben a isánerhen.
De kilelt magáért a mozi-direkció s, amely erre az estér.\' a ragyogó l.il )a,íOver-nek egv gvőnyörű. talpraeset-en és jóizűen vidám Hímjét adta, lagyszerú kísérő mü>or keretében.
Ilyen sokat és ilyen jót nem egy-lamar kapott egy este műsorán a Üa-lizsai közönség.
RÁDIÓ MŰSOR
udapest, miKunrlns 24.
0.45 : Torna és gramofon. 10.00 : Felolvasás és gramofon. 12.05 : Sza-lónzene. 1.30: Abránvi Emil vezényel. 1 : Leányok félórája. — 5 Dalárda. U: Kalocsa népművészete. 0.30 : A Székesfővárosi Zenekar magyar hangversenye a Városligetből. — 8: Külügyi negvedóra. — 8.15 : Cigányzene. 9.50 : Polgár Tibor és Kár-páthv Sándor zongora-gordonka »zo-nátaeslje. - 10.3.\') : Trió.
Külföld. Hangversenyek. Zenekar énekkel (Varsó 8.00). llaydn-Mozart-cst (txuidon Heg. 8.00 . Karlsbadi zene (Prága 8.10V Mozart-esl Frakfurt tl.(X) . — Operák. Strauss Richárd : Egyiptomi Heléna, Salzburgból (Bécs 7.15). Glordano : Andrea Cnenler Milánó 8.30). Wagner: Siegtrfcd III. felv. (München 11.00).
1993. tugiwlui 24.
NAPI HIREK
NAPIREND
Augusztus 84, csütörtök
Római katolikus: Bertalan. Protest.: Bertalan. I«r.: Elul hó 2.
Városi múzeum éa könyvtár nyílva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-től
12 óráig.
Oyógyszerlári éjjeli szolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. m. és a kiskanltsal gyógyszertár.
OózfUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 éráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Kállay Tibor szombaton Nagykanizsára érkezik
{ Nagykanizsa, augusztus 23
Vasárnap \'délután legitimista gyűlés lesz Vasváron, amelyre a magyar legitimista vezérek is lejönnek, köztük Kállay Tibor dr., Nagykanizsa országgyűlési képviselője. Kállay s&ombat esle érkezik a budapesti gyorsvonattal Nagykanizsára, whol az állomáson pártjának vezetősége várja. Vasárnap reggel tovább utazik Vasvárra. A legitimista politikusok t— értesülésünk sze. rint vasárnap a déli gyorsvonattal utaznak ál Js\'agykanlzsán Vasvárra való útjukban. Kállay (vasárnap este érkezik vissza Vasvárról. Hogy tovább ulazik-e azonnal Budapestre, vagy Itt marad másnap Nagykanizsán, még nem tudni.
(A Hévlzf Papi Otlbon Kgyeaüld)
melynek kólelezőleg tagja a vesr^rém egy házmegye mindén papja, augusztus hó 22-én tartolta 02 egyházmegyebeli l>a|> jelenlétében reudes évi közgyűlését Csólhi Géza prelátus, murakereszt-uri apát elnöklete alatt, melyen megjelent és a tanácskozást vazettc dr. Rótt Nándor megyéspüspök is. A püspök megnyitója és üdvözlése után Csóthi (ié/a elnök előterjesztette évi jelentését, llák Endre alsópáboki apátplébános pedig, mint az Ottlion igazgatója, számadását. Az alapszabályok értelmében 3 évi időtartamra üjra Csöthi Gézát választollák meg egyhangúlag elnökké. A papi otthon kibővítési tervezetét és indítványokat tárgyalták. Gyűlés \' utáu blrsasebéd volt, "melyen u püspök is díjrészt vett.
— (Az országzászló-őrség) ügyé*— kaptuk a kővetkező nyilatkozatot: Tekintetes Főszerkesztő Ur I A .Zulai Közlöny* tegnapi számában •őrségváltás az országzászlónál» cimü híradásuk téves információn alapszik, a valóságnak nem felel meg, továbbá a cserkészekre nézve sértő, azérl tisztelettel kérem annak helyreigazítását. Az országzászló-őrség még a felavatás előtt az összes cserkészcsapatok bevonásával meg lett szflrvezve és uunak programját a legaprólékosabb részlelek if? meghatároztuk és Írásba foglaltuk. Később jelentkeztek a frontharcosok is az őrségbe és igy a felavatásnál ne-kik engedtük át az első órában a disz-ürséget, valamint a legelső alkalomkor. Minthogy kedvezőtlen időjárás miatt a Kormányzó Ur születése napján nem volt diszőrség, igy Szent István napja volt az első alkalom, azért u megállapodás értelmében a frontharcosokat illette ezen a napott a diszőrség adása és azérl voltak ők ott és nem u <^erkészek. A legközelebbi alkalomkor, vagyis október 0-án az Oregcserkészek adják az Őrséget, utána pedig a többi csapatok a megállapított sorrendben. Tiszteleltel : Gazdag Ferenc.
(Szeptember 17-én aratják lel az l|»aroekört) A nagykanizsai Iparoskór vezetősége a Kór ünnepélyes avatását szeptember ,17-re tűzte ki, amikor is uz ijwrosság országos nevű vezetőinek jelenlétében avatják fel a Nagykanizsai J|»aroskört, amelyre közélelünk yezelőférfialt is meghívják.
— Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb
M<«A Schütsuél
ZALAI KÖZLÖNY
A Davis Oup versenytől, dija és nézőtero
A gyo»orfá]ái,(5yomornyomá8, béltárpangás, nag>fjku erjedég, roatz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, kedvetlenség a természetes „Ferrao lóiief" keseiü-viz használata állal tok eselben elmúlik. Az orvosi vi\'ág a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Ferenc lóuof viziöl, mert haiása megbízható és rendkivöl enyhe.
(Pályázat lanárl állásra) A nagy-kanizsai felsőkereskedelmi iskolában az Igazgatóság egy magyar-német szakos tanári állásra pályázatot hirdet.
(A fürdőblzotlság ülése) A fürdő-abisottság Dobrovits Milán elnöklete alatt ölés| tartott, amelyen megjelent a polgármester is. A bizottság többek közölt letárgyalta a sportuszoda és strandfürdő szeptember 8-i ünnepélyes avatásának tejjes programját \' és a* ezzel kapcsolatos úszóversenyeket. A program nagyszabású lesz, mert belevonja a Széles vidékei is. A bizottság továbbra js fenntartotta a ■vasárnapi 24 filléres slrandbclépö jegyekel. Egyes uszás-tanitási órák diját 50 fillérben állapították meg.
(A volt 48. gyalogezred) hősi halotlalna!: emlékére állítandó emlékoszlopra befolyt adományok : Schőfl llezső 5, Kálmán Iasó 2, dr. Beck Dezső 2, U\'itner Aladár 2, 1 .idill Samu 1.50, Hirsch Ernő, 4fá fBéla, Kelemen Rezsi), Fríedenthál László, Kleinfcld Ignác, I)obrin Richárd, Tibolt Lajos, Kustos József 1 1 pengő, Somogyi Samu, Tomásits Gyula, Horváth Mihály 80-80, Czulek Antal, özv. Farkas Kánolyné, Tóth József, Krítusz Jó-zsef 50-50 fillér.
(19 pályázó egy foghá*őrl álláara) A nagykanizsai törvényszék fogházánál egy őri állás voll üresedésben, amire pályázatot hirdettek. 19 pályázat érkezett be, köztük kiszolgált csendőrök, katonák, liszthelyettesek.
(Egy süket gyógyszerész volt ■ budapesti személyvonat áldozata) A • Zalai Közlöny* elsőnek számolt be arról, hogy a Budapest felől jövő személyvonat egyik ismeretlen utasa leesett a (nonatlépcsőről, a kerekek űlá került, ugy hojgy már nem lehetett megmenteni. A nyomozás megállapította, hogy a fiatalember Dér István budapesti gyógyszerész. A szerencséi-lenség a jbalatonszemcsi állomás előtt történt és mert Dér István süket volt, a szerencsétlenségért senkit sem terhel felelősség.
(Szendrey Júliát), a pécsi társulat tagját Alapi Nándor szerződtette a Budapesti Kamaraszínházhoz. Hetven jelentkező közül választották ki.
/illler Irén válásának hiteles története a Színházi filét uj számában. A Színházi filel hollywoodi tudósítója, Pék Dezső meginterjúvol la Biller Irént, aki elmondotta, hogyan és miért vált cl férjétől, Sam I\'engcltől. Ugyancsak in terv jut adott a (érj ís, aki azzal indokolta a (hirtelen válást, liogy telje-seu tönkrement. Harsányt Zsolt u Gyöngyóshokréla legszebb virágszálait mutatja be. Közli a Műkedvelő OÜin-piasz Sóntését, a Színházi Elet arany vándorserlegének átadását. Kottamelléklet, 01 oTdalas Bádióvilágluradó, ké-zimunkuiv és 32 oldalas gyermekújság van a Színházi filét uj számában.
— Közalkalmazottak figyelméből Bu-torárainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú »ejáratu hitefhj is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Mikiós-ut 4. szára.
Oabonás
Lisztes
Len
Küttöiős Szalma
ZSAK
HIRSCH SZEGŐ
cégnél.
Budapesten szálljunk ■
METROPOl
BA
Rákóoxi-ut 58.
190 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinát hírfl, kiváló konyha. Cigánymuzsika. Virágoskert
Savba 4 MN*til. Taljaa piailé ■ p.«*l.
Gandhit szabadon engedték
f Bombay, augusztus 23
Gandhit szerdán minden feltétel nélkül Szabadon engedték.
Az Ojttág uj száma -ujabb szenzációs leleplezéseket hoz a Treltina-ügyben. Kolm is tcrméuyben fisét adói. Miért lesz .Kalász* u"Független Kisgazdapárt uj lapjának a cime. Miért rossz psidó Gandhi 1 Sztrájkolnak a színigazgatók és még rengeteg remek tréfa Nagy Imre kitűnő vicclapjában. Ara 10 fillér.
időjárás
(É)uakal rúdJóJtlrnléi) II ■aktNlé\' ■lal Intéaat jalaall ••«• 10 érafcara Sxalaa, hQwőa, «a6a idA •érhát*.
Szélirány: Röggel és délbon délnyugati, oete déli.
Felhőzet : Röggel és délben borult, este tiszta.
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kopható az összea könyvkereskedésekben éa a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Mindenki *
ZALAI ÉlÜi
olvas
Hirlzolfálata gjrort, pontoi, mef bizható
BlIlMllll u tftm mttf , limai
ZALAI KÖZLÖNY
IP83 auguntm 24
SPORTÉLET
Szeptember 3-án kezdődik az őszi futballszezon
fcrdakaa javaslat a j«v« b.jaokl futUU
A két havi nyári futball szünet után az NTK éi» a Zrínyi megkezdték a komoly munkát, hogy alajx>s felkészültséggel állhassanak ki az Őszi bajnoki szezonra.
A Délnyugati Szövetség a sorsolást megejtette, mely p»rrin|l a l>aj-nokl nyitány szeptember 3-án lesz és pedig az\' NTK Kaposvárott játszik a Rákóczi ellen, a Zrinyj pedig itthon a kaposvári Turul ellen veszi fel a küzdelmei.
Ezt megelőzően vasártuy), azaz 27-én az NTK barátságos mérkőzést játszik a Zrínyivel a Zrinyi l>ályán, igy a futballsport híveinek már 27-én lesz alkalma kedvenc sportjának hódolni.
Érdekes két javaslatot terjesztett a Délnyugati Szövetség a Tanács elé:
1. Mondja ki a Tanács, hogy 1934-35 bajnoki évtől kezdve, felállítja az 1. és II. osztályt a következőképpen:
A bajai oszlály marad jelenlegi állapotában, mig a pécsi alosztály 7 és a kaposvári alosztály 5 első helyezettjéből megalkotja az első osztályt, a megmaradó egyesületekből egy pécsi és egy kaposvári II. osztályt. A kővetkező években a két II. osztály első helyezettje bejut az első osztályba, mig onnét a két utolsó kiwik.
2. A bajai, kaposvári és |>écsi alosztályból alkot egy I osztályt. Rejut a hajaiból 2, a |>éesil>ől 0 és a kaposváriból a 1 első helyezett. A megmaradókból három l>écsi, kaposvári, bajai II. osztályt létesit. A következő években 2 íclesik, a bejutásért a 3 II. osztály bajnok mérkőzéssel dönti el, melyik 2 csak kerül be az I. osztályba.
A két javaslat közül bármelyik is megy kérésziül, Nagykanizsa rul!>allsj>ortjára nézve feltétlen előnyös, mert a vezető pécsi és Iutjai csapatokkal való állandó küzdelem csak növelheti a nagykanizsai csalitok tudását.
Közgazdaság
A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület
szeptember 3-án dék-lőlt !0 órakor Keszthelyen, a m. kir. gazdasági akadémia dísztermében tartja rendes közgyűléséi és ezt kóvelőleg a gazdasági akadémián tanulmányi szemle lesz. A közgyűlés tárgysorozatán aktuális mezőgazdasági, ál-léttenyésztési, földtcherixuuJezcsi, értékesítési és egyéb kérdések tárgyalása s az ezekkel kapcsolatos indítványok, valamint az április 22-iki közgyűlés határozatainak elintézéséről való jek\'iités is szere]*!.
L
a bALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak I
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az uloltó havi előfizetési nyugta felmutatása mellet
napi 2 fillérért
tagja lehet a tSbbaur MMtt nagykanizsai Horváth M* ujaágozlel kttlciönk/inyvtárá-nak. Vagyis hayl 60 (illírért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője
annyi hSnyv«t vihet hi havonta a htilcaön-könyvtárbál, ahányat ctah tl tad olvasni Az előfizethet nyugta felmutatói kötelenként 8 filléres kedvezményes kölcfiöndijéit kapnak könyveket a Horváth kölcsönkOnyvtlrban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják Igénybevennl.
Magyar Királyi A I 1 a m v a a u t a k
MENETRENDJE
lankuliM állomáira élkai él u omu MM vonalokról. tnéqMI IMS. *»l májú. hó IS-töl k«zrd«*.
Nagykanizsa—Budapest
A vonat neme N.-Kantziá-W»rtw,-lBpealrr ról indul || M. || érkezik Vonal IIA vonat (I neme Bpeströl Indul ril W.l ■N.:kinr-zsárs érk
1219 Szem. v. 030 2*01 739 I220|lszem. v. 2140 250 435
1907 Oyv. 6 10 7-14 955 . 1232ifMotor — 5S3 7 27
1213 Szem. v. 8-45 ío-oo 16 05 1202||0yv. 740 — ll-»
1235 Motor 11-32 12-05 — 1212 Szem. v. 6-20 11*37 | 13-07
1211 6zam. v. 14-30 18-48 2118 1234,iMotor — 14-45 1607
1231 Moio/1) 1715 1831 — l2l4jSzem. v. 1415 18-35 20 07
tais Motor\'/ 17 50 1917 120n Oyv. 2003 22-40 2350
1201 Oyv. 1824 1934 22-20
■lAz 1231/1. sz. vonat csak V/15-töl VI//3-lg és 1X/4-IŐI 1934. V/t4-lg közlekedik. l)Az 1231. „ ,. „ VI/24-töl IX-3-U küll.
Az 1231/1231 a/1234/1235. az. motorvonatok közvellen vonalok Keszthelyre, illetve Keszthelyről.
Az 1202/>20t. sz. vonatoknál V/15-től VI 23-ig is IX 1-töl 1934. V/14-lg a következő közvellen kocilk futnak; 1 étkező tl 1 [II. koczl Pragersko, I—1 I-IP-lll. oszt. kocsi Ventimigtia és Rogiska-Siatina, t hálé\'Kocsi Cannes.
fenti vonatoknál 1933. évi VI/24.-V-/ll/3lig a következő közvetl. kocáik futnak, egy-egy 1 II - ül. o. kocsi Splltal-MílHtaiter-Sce, Vcntimlglia. Rogaska-Slallna, egy étkező és egy 11-111. o. valamint egy \'-11-111 o. kocsi Vlilach.
Az 1208/1207. sz. vonatoknál , következő közvetlen kocsik futnak: egy háló és egy I II, o. kocsi Venezla. egy II- \'111. és egy hálökocal Fiume.
Nagykanizsa—Sopron
BJwRI Cfw^ csa
Wl W."

Sa. V. 6 00 , 7 4.1 Sz. v. 13-351 lö\\0
1 I6-I5.I/-40 .. 18 35 20-10 . >■)) 20-30 22 00 >(Wo(oil2358l 1-19
8-47 1608 18 31 2114 23-02
imJ M I44ÍS1
»l«iMot.\') WSzv.1) iizíj Motor
UltjUy.t l\'í|Sz. V. ""|Sa. V.
826 I0-1S 13-33 17-15 WS7
Zalaegerszeg közOtt. Az 1428a\'
NMYV.1- B,rc,r, F-i:.-.
uiril 1^.1 M. M. ifi.
2120 Sz v 4 50 S30 638 8-49 1.127 Sr.v
2441 Sz v 11 58 12 38 - — Z4I7 Sz v
24 li Sz. v. 1340 1415 15 47 18-08 1113 Sz v
2428. 18-00 1901 21-15 - 1421 Vegy
24\'28 Vegy. 2013 21-05 231X1 -
rií.ril
0,111.,«, KSKil-
I u. riir. irt.
6 32 7 >5
7-30 8 13
15 30 Ifi 06
21-55 22 10
>)Az H27,\'a. és 1428. sz. motorvonatok VI/l5-VI/23-lg és IX/4-I0I naponta, Vl/24 -IX/3-ig csak hétköznapokon közlekednek. Az 1427. sz. motorvonat Szombathely és Zala-szentiván között naponta, Zalaszentiván él Nagykanizsa között csak V/IO-VI 23-ig és 1X/4-1Ő1 naponta, V124-IX/3-lg pedig csak hétköznapokon.
")Az 1447/1448. sz. vonalok csak VI/24-IX/3-lg vaiár- és ünnepnap közlekednek.
Az 1412/1411. sz. vonstoknál közvellen 1—lf-llt. o. kocsi Budapest délt pu
JzOtt.
1427a. sz. motorvonatok közvetl. voualoli Nagykanizsa-Zalaegerszeg között
Nagykanizsa— Pfcs
A 2428a. sz. vegyesvonat csak X/8-tól kezdve közlekedik. A 2428. sz. vonat csak V/15—X/7-lg közlekedik.
A 2447/2444. sz. vonatok közvetlen vonatok Uudapest keleti pu -Nagykanlzaa között üyékényes átmenettel.
Nagykanizsa—Pragersko (Pragerhof)
Az 1207/1206. éa 1301/1202. sz. vonatokkal futó közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Budipest détl pu. -Nagykanizsa viszonylat alattiak.
HirdessenaZalai Közlönyben
Ttnnéaytőuáe
Buzs tisaav. (uj) 77-es 8 40- 8 80, 78-aa
8-50-1.70, 79-ea 8Í0-8-80, 80 as
á\'70—8\'90, .......ni (uj) 77-e» 810-8-25
78-as 8-20— 8-35, 79-es 8-30-8-45, 80-as 8-40—8-55, rozs (uj) 4 95-5 00. — Zab közép 8-8S-898, ölenger llszlnlull 8-80-6 90.
Swtéiiíiár
Kdb.|lii 12ifi, eladaUan 115. - BlaO-rendű 0-76-0-78, szedett 076 - 0-77, szedett kösép 073-0-74, könnyű 068-070, l-sö rendű öreg 068 -070, ll-od rendű öreg 062 fl-66, angol süldő I. 038-098, sxatoana nagyban 106—I-Ű8, zsír 1-20-1-26, bui. 0 »4—103. félsertés 096—1-04.
Kiadja a taptulajdonos Közgazdaság" Rt. üuienberg Nyomda él Délzalal Lapkiadő Vállalata Nagykanlzain. Felelős kii dó: Zalai Károly, intanrrhan Waton: Nigykinlzru 78. isim
Gabona
oaévézAasaraki
Porpácok: Nedveipécok:
MrxApáo Blgriol
Poracol Higoxán
Tlllaantlis Tlllanlln
Védett gylri árbsrt és ciomigolikban.
MairAgyáki
Péti-só
W azuparfuszfál
40%-o» lUllaó Méaanitragén
Thtrmaiaiiik
kg -kém, ssák-siimra és wiggontéle-lekben.
FUTORi
vegytiszts axéasavaa takjumáayméu.
PEKKi
„D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény védelmiszerek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A bíróság mellett) Te cfon 130.
APBÓHIBDETESEK
Raktáron lavA BiHt* árukat Ipa* aloaáa aláruaitjuk. Arroulh, Baaár-Mdwar. 3023
KQISnba járatú szépen bútorozott szoba kiadó é» egy ruganyoi ágybetét eladó S«. Imre herceg-utca 4. 48
Egy kawiplaH háló, fehér »«oba láss-let lámpák, székek eladók. Or. Pjpné Er-zsébel-tér 1. Nagyudvar. 3293
Állandóan JégbehUtött dlnay» kapható Welsinéntl a piacon. Ugyanott friss libamáj li k#>phaté. 3610
Ügyes varrá laáMyt felvettek Weisz Vlktorné Csengery ut 18.
Ltánylkeum V oaztálybell taak«ny«ak
njó állapotban kaphatok SugAr-ut att. Udvaxbau. 3311
Nyomatott a taptulajdono* Közgazdasági R.-T, Quteaberg Nyomda és Délzalxl Upldadó Vállalata könyvnyomdájában NagytamiaaAa. U\'tlalös Uxletvezetö i Zalai Károly.)
78. évtoljnm 191. uim
Nagykanizsa, 1988. auguizlus 25, péntek
Ara 14 flȒr
ZALAI KÖZLÖNY
totkeutttf éa klidófalvat.l: Pfiul S. uim Megjelent* minden reggel, bétíö kivételével
\'•LITIKAI CAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ara: egy hóm a pengő 80 Iliiéi Sicrkeutöaégi i. kiadóhivatal! telelőn: 78. U
„Szerkesztő ura
fi zen a elmen érdekes vezércikk jelent meg tegnap »Az Est <-ben Pestről szól ugyan a vezércikk, a pesti sajtó-dzsungel bői, de szösze-rinl alkalmazható a vidékre Is. Főként az utóbbi években, amikor az újságírás veritékcs és felelősségteljes munka|»orondját gombamód-ra lepték el az alkalmi ^szerkesztő urak-, kik ezt a cimet nagyon sok esetben hirdetés-ügynökséggel s?e-rezték és arra használják, hogv vele embereket megfélcmlilsenuk és ezen a réven maguknak anyagi előnyöket csikarjanak ki. Sokszor megclégesznek ezek a ►szerkesztő urak itt-ott elcsiphelő potyaje-gyckkel is, de akár igy. akár ugy, - veszélyeztetik a tisztességgel kúzködő újságíró és a beosületes közéleti munka tekintélyét és meg-becsilléséi. De beszeljen helyettünk • Az KsL vezércikke, amit az alábbiakban leljcs egészében közlünk.
Szerkesztő ur annyi van Pesten, hogy csoda. Minden "kávéházi Icr-raszón legalább egy asztalnyl, minden mulatóhelyen egy páholynyi s egy pamlagiiyi minden bank előszobájában. Szerkesztő ur, sőt főszerkesztő ur. A ruhalárosné talán sejti, a bankszolga meg a pincér is tisztában lehet már vele, miféle szerkesztő meg főszerkesztő urakkal van dolga. De a civil cm-ber, aki hallja, hogy X szerkesztő nrat kérik a telefonhoz, vagy Y fő-szerkesztő úrért csengetett a bank-direktor, találgathatja ott magában, vájjon Kossuth Lajos és Kemény Zsigmond hagyományainak melyik tiszteletreméltó örökösét volt szerencséje látni. Megmondjuk kérem: a legtöbb cselben a sajtó al-világának egy-egy képviselője kc-r.fill a szeme elé a főszerkesztő és szerkesztő urak személyében. Az alvilági sajtó mocsári palántái még a boldog békeidőben kellek ki a világvárossá váló Budapest termé-kenységélíől. Átmentette magát véren és vészen ez a flóra, minden romlás a közélet l>eu. minden züllés a társadalomban jótékony eső s áldott meleg az alvilági talajnak; ""ltjainkban, a közéleti homály, a nyomor és a gazdasági anarchia napjaiban a Icgsürüblicn fa a leg-szcinérmctlenebbül dugják az asztalt fölé a fejüket uz alvilág szerkesztő és főszerkesztő virágszálai. Ma már természetesen lapokkal is fölszerelték magukat, akár a csi-kágói banditák" géppuskákkal. Hl \'lem lehetne sorolni, hánvféle in-lézmény. szövetség. vállalkozás, egylet és egyed fordul a közérdeke\'. az ország lélegzetét, szívdobogását jelentő becsületes sajtóhoz a «<ilgálalát kérni, a drága betűit, Men nevében. Kszükbe se jut az beláthatatlan költsége ama a modern időben a törvényes, tiszta la|>vállalatot terheli: uz irói, a ^a-l»i\'"j;i, a nyomdája, az. ex|>edicioja, külföldi hírszolgálata, íuuuleu.
Hanem kinyílnak az erszények, a páncélszekrények a bandita előtt, aki fölvette a szerkesztői meg a főszerkesztői cimet. Fizet nemcsak az, akinek takargat nivalója van: fizet, aki nem szereli a lármát, fizet aki gyáva, fizet aki tájékozatlan
és nem tudja újságpapír és újságpapír közt a különbségei. Tudja meg. Rávilágítunk a bogárra, mely a fényben a fehér papiroson hemzseg, fuj. fújjátok cl már azt a piszkos lwgarat!
Amerika részéről komoly veszedelem fenyegeti a búzáért eke zlet eddigi eredményeit
Hatvanmillió bushell tárolt bazát fedeztek fel az északamerikai farmereknél
I.ondon, augusztus 21 A MTI tudósítójának jelentése szerint a buza-értekezlel egyezményének aláírására legkésőbb ma, pénteken kerül sor.
Páris, augusztus 21 A Paris M\'di londoni tudósítója szerint a gabona-értekezlet légkörét igen megzavarta az amerikai földmüvelésügyi miniszternek az a kijelentése, hogy amennyiben péntekig nem jut eredményre az értekezlet, ugy Amerika Kelet felé fokozni fogja buzakivitelét.
A gabona-értekezlet légkörét még súlyosabbá teszi az a hlr, hogy Eszakamerikábun állítólag 60 mil-
lió bushell tárolt búzát fedeztek fel a termolöknél. Ha ez a hír igaznak bizonyul, ugy minden eddig felépített terv összeomlik.
Este sincs megegyezés
i txmdon, augusztus 21
Még a koradélutáni órákban Ls az volt az lállalános vélemény, hogy estére létrejön a megegyezés. Ez azonban nem következeit be, mórt ujabb ellentétek merüllek /ol annak ellenére, hogy ugy az export, mint az importállamok tainden erőfeszítést megteltek n nézeteltérések kiküszöbölésére. Ma, pénteken dé\'előtt ismét összeül az értekezlet, melynek Cz lesz a záróülésc is egyúttal.
Titulescu meg akarja előzni Benest Rómában
Mussolini Magyarország javára fogja átalakítani Középeurópát
Prága, augusztus 21 llenrs római útjával kapcsolatban illetékes helyen kijelentették, hogy ebl>en az irányban még nem lépeti egymással hivatalos érintkezésije a két kormány.
Pár is, augusztus 21 A > Figaro< iria:
Mussolin\' olasz miniszterelnök
revíziós politikájának első állomása Ausztria és Magyarország gazdasági szoros összekapcsolása lesz. Második állomásán Hóma, Berlin, Bétts és Budapest erős nyomást fognak gyakorolni a klsantantra, hogy elfogadtassák vele az osztrákmagyar blokkot. A harmadik állomáson következik Közéj>európa át-alakitása Magyarország javára.
Házak ezreit söpörte el az orkán Amerika partvidékén
Xewyork, augusztus 21 Az Egyesült Államok partvidékét lK>r zalmas ercjü" orkán seperte végig. A házak ezrei kártyavárként oml.ittak össze. Az emberek kénytelenek voltak kimenekülni az utcára, ahol lxírlg ázva úlltuk a felhőszakadásban. Eddig még nincsenek |x>ulos számadatok az or-
I káu pusztításáról és az emberáldozatokról. >
, 1-ondon, augusztus 24
Kínában a Sárga folyó több mint .7)0 községet elöntött, melynek következtében 300.000 cmt»cr váll hajléktalanná és az egész termés Is megsemmisült.
Vasárnaptól ujabb 10 százalékkal csökkentik a bnza és rozs vasúti viteldíját
Budapest, augusztus 21 A kormány tagjai csütörtökön reggel tl órakor Gömbös miniszterelnök elnöklete a\'alt tanácskozásra ültek össze. A minisztertanácson Kálluv Mik-lós földmüve ésügyi miniszter előadásában foglalkoztak a gabonaértékesítésével kapcsolatos kérdésekkel. Kálliy ezután jH\'száinoll a bécsi tárgyalások jelenlegi állásáról. Eabinyi Tihamér ke-íeskedelmi miniszter JsmcrWte a római tárgyalások eredményét, tnujd a minisztertanács folyó ügyeket tárgyalt.
l\'tána Kállay Miklós földművelésügyi, miniszter a Keleti pályaudvarra hajtatott, ahonnan Bécsbe utazott, hogy jelen legyen a tárgyalások befejezésénél.
Az IBUSz-flgy
Budapest, augusztus 21 A független kisgazdapárt rövideden összeülő értekezlete dönteni fog abban, hogy a párt nevél>cu visszaélő\' Tretliiui Jenő elk\'n meginditsa-o bűnvádi .eljárást.
Az JBUSz-Trettina ügy vizsgálóbiztosa, Jakahffy Károly miniszteri tanácsos ma, pénteken már meg is kezdi munkáját a vállalatnál.
A Független Kisgazdapárt csütörtök délutáni ülésén megbeszélték azokat a kívánságokat, melyeket a mai, péntek délelőtti kihallgatáson Gömbös Gyula miniszterelnök elé akarnak terjeszteni a buzaértékesltés kérdésében, fök\'g pedig a búzában történő adófizetéssel kapcsolatban.
Rövidesen érezzük • külföldi tárgy Játok kedvező hatását
( Budapest, augusztu:- Ül
Eabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter a tcrmésértékesilés*el kapcsolatban kijelentette az újságírókra\'.\', hogy ama megállapodások, melye i" a felesleg külföldi elhelyezés* érdek*, ben létesített, így a római megegye, es is, rövidesen éreztelik kedvező hatásukat. Egyébkén! a csütörtöki minisztertanács hutáno/ata (Tápján már utasltot ti is az államvasuiakat, hogy • a búzára és rozsra vonatkozóan már korábban csökkentett vasúti viteldíjakat vasárnaptól kezdve ujabb 10 százalékkal szállítsák .le.
Kállay Bécsbe érkezett
Bécs, augusztus 21 Kállay Miklós földművelésügyi miniszter csütörtökön délután fél 0 órakor Bécsbe érkezeti. Mixel bécsi t r
tózkodásu nem hivala\'os jellegű, igy elmaradt a szokásos pályaudvari fogadtatás is.
Szovjetoroszországban paraszt-sztrájk
Helsinki, augusztus 21 Az utóbbi hetekben nem kevesebb, mint 1200 finn állampolgár, akik Szovjetoroszországba munkára mentek, visszatértek Finnországba. Sokan közülük nagy nehézségek árán átszöktek a határon. Valamennyien azt vallják, hogy Szovjetoroszországban a helyzet rendkívül kedvezőtlenül alakult. A kormány ipari munkáltatásai megakadtak, aminek a mezőgazdasági termékek hiányos beszolgáltatása lehet az oka. Valósággal mezőgazdasági sztrájk van Szovjetoroszor-srágban és hozzáfűzik, hogy emiatt az ipari munkásokat sokhelyütt kényszermunkára fogdák, ugy. hogv ellátásukon kivül szinte semmit sem kapnak.
ítélet az Ifjú kommunisták ügyében
Budapest, augusztus 21 Néhány hónappal azelőtt a fővárosi rendőrség leleplezett egy fiatalkorú diákokból- álló komni nista szervezkedést, amelynek\'fid : György építészmérnök volt a zetője A budapesti\' törvényszék a fiatalkorú vádlottakra való tekintettel csütörtökön délelőtt zárt tárgyalásban tárgyalta e*t, az ügyel. A törvényszék Ráca Györgyöt 3 hónapra. egy leányi 6 heti, egy fi d heti fogházra,itéHe. ^gyfiatalkorú leányi próbára bocsátottak.
a
ZALAI KOZLONV
1983 »ugMitu« 25.
A távvezeték üzemzavarai ügyében rendkívüli közgyűlést hívnak Össze Zalaegerszegen
Az első hatórás Ozemzuvart ujobb 12 órás sötétség kOvette £ megyeszékhelyen
Egy és más a strandról
Nagykanizsa, augusztus 24
Néhány budapesti újság Jónak látta M ignrtlzni a kanizsai strandfürdő vezetőségét azért, mert valanii huncut vegyszer ulkaltnazásával akarják rászoktatni a fürdőzőket arra, hogy használják a WC-t, a vlz-szaporitás gond? jál pedig engedjék át nyugodtan .\'a vízmüveknek.
Hát n (tiV.fa nem rossz. A hiba rsflk ott van, liogv a chemiai huncutság igenis komoly dolog. Annyira komoly, liogy nem is Nagykanizsán íe-de/lék fel, luincm sikerrel alkalmazlák u fürdőzd közönség megnevelósére európai nagyvárosok strandjain is. lf,az, tíogy nem mindenüti és nem mindig, de azért mégis csak hasznos (lológ az, ha a közönség nem tudja, hogy mikor van valami ördöngös j>a-likaszcr a Nizben. Prack tanácsnok. n strand-ügyek kezelője, éppen a napokon irt llambjirgba egy olt használatos recept érdekében. Ennek az lenne- az előnye, hogy az a bizonyos vegyszer phosphorra reagál és színezi el a vizel. A strand-kémia .sikeres, premierjéről majd fotográfiát küldünk az előre viccelődő pesti iréfa-rovatvezeioknek...
A vasárnapi utolsó kánikulai strand-na|wn megint ugy durva tréfa áldozata lett egy kanizsai strandoló. Goldmanu £zsef biztosítási tisztviselő fiatal felesége, nem tudván aszni, a korlátba fogózkodva lubickolt a vízben, a medence fala mellett. Ugyanekkor a betonfal peremén üldögélt, már fürdés >ulin, pizsamában, egy kanizsai kereskedő. Pár rakoncátlan fiatal a gyanutlanul sziesztázó kereskedőt a (tártról pizsamástól belelökte a vízbe. Azoktatau tréfa súlyosabbik áldozata azonban pem a kereskedő yolt, aki semmiről sem tehetett, hanem Gold-munné, akinek a 80 kilós féríi a fejérc zuhant. Az asszonyt az ütéstől és az ijedtségtől negyedóra múlva is csak alig tudták mugához tériteni. Egész éjjel ezután az egyik ájulásból a másikba c-selt, rosszul volt, ugy hogy másnap ónoshoz kellett mennie. Még szerencse, liogy a kisgyermekéi nem vitte magával a vizbe, mert ha ezt éri a durva tréfa, akkor alighanem tragikusabb következménye lett volna u meggondolatlanságnak.
Az ehhez hasonló durvaságoknak cié!yes kézzel kell végelve\'ni a strandon, még mielőtt komolynbb következmények n«ni kényszeritik a felügyeleti hatóságot az erélyesebb beavatkozásra.
Vaunak rosszmájúak, kiknek mindig vannak kifogásaik Ji strandon. Most pl. azt kezdték fel, hogy bőrbajt lehet kapni a strandon. Hát hiszen lehel... lehet I Mint aliogyan az utcán egy tégla is a fejére eshetik az embernek. De azt a bajt Ríccioiieban vagy Ha-lutoubcrényben is éppen ugy meg lehet kapni, mint akár az irodában, vagy az utcán, ahol az ember idegenekkel érintkezik. A napokban egy kanizsai 11 r az orvosltoz ment.
— Kérlek szépen, bőrbajt kaptam a strandon.
Az prvos megvizsgálta. Kiderült, liogy nem is bőrbaj. Hanem valami rosszabb. Olyasmi, amit nem strandon szokás szerezni.
— Az lehetetlen, — tiltakozott az illető — hiszen három hónapja a legszolidabb életet élem...
- Stimmel, — válaszolt az orvos — u bajod éppen három hónapos stádiumban van 1
Hát igy néz ki kőidről a «bőr-oelegség., amit a strandon szereztek, — bárom hónappal ezelőtt, amikor még nem is volt strand.
Időjárás
(Bjtxakal rddióJtknUs) A 0B«l«or.lé-al.l Intéx*t Jalratl •■«• 10 érakor. ■Ulagabb Idő várható.
Szélirány: Reggel déli, délben és eate délnyugati.
Felhőzet: Reggel 6« délben tiszta, t;a te borult.

Nagykanizsa, augusztus 21
Megírtuk, hogy Zalaegerszegen az áramszolgáltatás a zivataros időjárás miatt félnapig szünetelt Hót rön délelőtt álltak a motorok, a gé-j>ek, késve jelenlek meg az újságok. Déltájban sikerüli a hibát a távvezetékben megtalálni és kijavítani, de este 11 órakor megint teljes sötétség borult a városra és a megyeszékhely teljes 12 óra liosz-száig, másnap délelőtt 11 óráig sötétben, áram nélkül maradt. Gyertyával, petróleumlámpával világítottak Zalaegerszegen, a géjickct azonban áram nélkül nem tudták meghajtani. Gyertya világnál dolgoztak az orvosok a kórházban is.
Mindkét zalaegerszegi lap elkeseredetten kommentálja a történteket. A > Zalai negyei Újság, laptársunk .A távvezeték megint remekelt. címmel egyebek közt ezeket irja:
»Az eddigi tapasztalatokból tehát megtudhatjuk azt, hogy a mi áramszolgáltatásunkat vihar, égiháború, egy-egy letört faág, Zalabér határában a röpködő libák és még másfajta hasznos madarak állandóan veszélyeztetik. Ilyenkor, amikor megállanak a gépek, elsötétülnek az ulcák és lakások, do megáll a munka u kórházban is, ahol pedig állandóan szüksé-
Galambok, augusztus 24 (A »Zerlai Közlöny« tudtetójától.) Kegyetlen gyilkosság tartja izgalomban az egyébként csendes és eseménytelen Galambok községet.\'
Dávid János 26 éves földműves nemrégen nősült be Molnár János (takács, ŐO éves galamboki gazda házába. Az öregek és a fiatalok közös háztartásban éltek, de állandó volt köztük a torzsaikodás, mert az após szerette volna, ha Dávid a vagyon-részét behozta volna a házasságba. Az állandó veszekedés már többször zajos jcle-
ges a jó világítás, hiszen ott a súlyos operációk is gyakoriak, a szegény egerszegi ember busán kérdezi — természetesen csak önmagától, — miért is kellett a mi kis áramfejlesztő masinánkat any-nyira leszólni, ledorongolni, életétől megfosztani és ujjal, a méregdrága távvezetékkel fölcserélni, mikor ez utóbbi folytonosan rakoncátlankodik, kellemetlen játékot üz a reászorulókkal és e mellett igen sok adófizető polgárnak nagy károkat is okoz? Hát most már kérdezgethetjük, hol itt a haszon? \'tudomásul kell vennünk, hogy kaptunk távvezetékes, .modern. — áramszolgáltatást és — nincs tovább. Visszacsinálni már nem lehet. Türnünk kell mindazt, amit kapunk a távvezetéktől. A sok hasznos tajiasztala-tokbói, amelyeket most szerezni alkalmunk van, legfőlebb csak azok tanulhatnak, akik oly igen vágyódnak a távvezetékes áramszolgáltatás után. Nem akarunk Ízléstelenek lenni, de a távvezeték híveinek azt mondjuk: hasonló jókat kívánunk nekik.«

Zalaegerszeg város képviselőtestületét a napokban rendkívüli közgyűlésre hívják össze a folyton ismétlődő üzemzavarok ügyében.
netekben robbant ki. A fiatal férj már
két izben a kútba ugrott, hogy eleméssze magát,
de mind a kétszer kimentették.
Csütörtökön reggel após és vő kimentek a közvetlen Galambok alatt fekvő baksai dűlőbe kukoricát kapálni. Már egész uton vitatkoztak. A veszekedés odáig fajult, hogy a fiatal Dávid dühében fogta a kapáját és azzal hátulról két olyan hatalmas ülést mért az öregember tarkójára, hogy a fejét
Muto generállá, a mandzsukol Japán követ, aki titokzatos módon hirtelen meghalt.
teljesen szétroncsolta. Az öreg bc-vánszorgott a kukoricába, ott találtak rá holtan. A gyilkos pedig hazament, kiült a tornácra és teljes apathiávai várta a sorsát. Az anyósának csak annyit mondott:
— No most aztán várhatja az Hirátl
Hamarosan jöttek a csendőrök és Dávidot őrizetbe vették.
Vasalóparázs gyújtotta fel a kiskanizsai Lancsák - üzletet
« Nagykanizsa, augusztus 21 Mint ismeretes, alig egy héttel ezelőtt tüz támadt Kancsik Jenő kiskanizsai kereskedő füszerüzletében, do semmiféle támpont nem volt úrra vo-nalkozólag, hogy mikép keletkezeti a tüz éjnek idején az üzletben.
A rendőri nyomozás során most megállapítást nyprl, liogy a tüzel Ijuicsák-ék cselédjének, Vlgh Juliannának a -vigyázatlansága idézte elő. A tüz kitörése előtti estén ugyanis 10 óra tájban Vigti Julianna egy ruhát vasalt benn az \'üzletben, a pulton. Vasalás közben véletlenül leejtette a vasalót, melyből kihullott a parázs. A szétszórt parázs ősszeszedéséiiél nem Járt el elég gondossággal és igy történt, hogy az az egy-két kis parázsdarab, ami"észrevétlenül az állványok alá gurult, meggyújtotta később a padlót és az állványt.
Ezzel jneg is oldó<k>tt tehát a kiskanizsai üzletlüz rejtélye.
Nagy népünnepély a 48-as szoborért
Nagykanizsa, augusztus 21 A 48-as hősök emlékművének felállítására a voll bajtársak valóban elismerésre méltó ügyszeretettel bonyolítják le a gyűjtéseket. Ma már ott állanak, hogy nem sok hiányzik a Szükséges összeghez. Hogy ezt Is előteremtsék, a szoborbizottság elhatározta, hogy szeptember 10-éu délután 4 órakor a Zrínyi sportpályán nagyszabású 48-as népünnepélyt rendez, amelyre eddig nem látott gazdag programot állított össze. A program a kivetkező : 1. A kiskanizsai sáskák gyakorlata. 2. Zsákbufulás. 3. Humoros jelenet. 4 Tréfás lóverseny. 5. Parler torna. 0. Kerékpáros karusszel. 7. Zsonglőr és akrobata mutatványok. 8. I.epény és virslii evő verseny. 9. Tréfás katonl gyakorlatok. 10. Tombola. Tekeverseny, kacsavadászat, amerikai árverés, lem«zdobás, 11-es rúgás, medvedobás, céllövészet, slb. A zenét a (levente és cigányzenekar szolgáltatja. Reggelig tartó táncmulatság. Este tűzijáték.
I—► mmm «—j
I mindenki a helyi kereskedőknél I és Iparosoknál szerezze bel
Mindenki nézze meg
az első nagykanizsai mUvésxíelep-képklálUíúsi
Nyitva naponta d. e. 10-t6l d. u. 6-ig a Kaszinóban. Vasárnap zárat
150 kép
csupa
Nagykanixsa és vidéke
Belépő dij nincs
Kukoricakapálás közben agyonütötte apósát egy galamboki fiatal gazda
___ZALAI KOZLOHT__
Beszélgetés a nagyságos asszonnyal,
aki „méltóságos ifiur", párbajozik, katonaköteles, harminc éves korában képviselő lesz
1938. augtmtm 25._
Párisi levelek
írja: IÍILTÉNYI GYÖRGYI 2. Egy özem» aho1 toMpltenek...
Páris, 1933 nyarán. Tűrhető — vagy inkább törhetetlen melegben Ü. u. 2 órakor indul el 3, Rue Petrograde alól három autóbusz. Mindegyikre ki lehet akasztani a »Megtelt. táblát Az autóbuszban 18 férőhely van. a térkihasználás művészies megoldása mellett minden ülőhely igen kényelmes, A Mefhosz egyik vidám csapata, a hozzájuk csatlakozott ismerősökkel tanulmánykirándulást tesz.\'
útirány: Clichy, 18 kcr. Cél: Citroén autógyár egyik telepének
megtekintése.
Az energiát a hatalmas elektromos telep adja. A nyersvasliól a megfelelő anyagok hozzáadásával készilik a kjivánt minőségű vasfélc-séget. A vasolvasztó kemencéiül a megolvadt vas óriási nagy edényekig ömlik, amelyeket daru emel fel és gerendán futó sineken szállit az öntés helyére, hol formáim ön-lik. A formákból az öntött vasat gép rázza ki, ugyancsak géppel kaparják le az öntvényről a hozzá tapadt részeket, majd nagy nyomással levegőt fújnak rá s megtisztítják a rárakodó idegen anyagoktól.
A futószalag ismét működésbe jón ós az öntvényeket elviszik egy másik terembe, ahol hatalmas gőzkalapácsok formálják. A vörös izzásig hevített öntvény a |>őröly alá kerül, előbb az egyik formál préseli rá, egy fordítás után a hatalmas erővel rázuhanó kalapács a másik formát is megadja. A kalapácsok oly erővel dolgoznak, hogy ütéseik alatt megremeg az egész óriási terem. Az elkészített darabokat teherautókra rakják, amelyek azokat a további feldolgozás helyére, egy másik gyártelepre szállítják. Mi is tovább megyünk s ámulva nézzük, hogyan teremt 26 ezer 600 munkás és számtalan gép napjában egyezer autót.
A St. Qucn-telep egyik termében a kész rugók teherbírását próbálják ki. Egymás mellé tesznek 5 rugót, ezekre 800 kg nyomást l)ocsátanak; ennek hatása alatt a rugók egész az ellentétes oldalra hajolnak.
Külön munkateremben foglalkoznak a gyár speciális acélkészilmé-nyeinek előállításával. Qly-kiválóan ellenálló acélt készítenek, hogy az autó fedele 5000 kg nyomást kibír.
A karosszéria elkészítése boszorkányos gyorsasággal történik az Kjcmcttes-i üzemben. Az autók összeszerelése futószalagon történik; egyik után a másik munkás szerel fel egy-egy alkatrészt az autóra. Gyorsan kell dolgozni, mert ■> gép-szalag állandóan megy tovább s uj ipűnkál hoz a munkás c\'é A szalagról egy helyiségig kerül az autó, ahol a lakkozás lórté-"ik. Innen már soffőr vezeti az autót az ellenőrzési osztályra, ahol a legtüzetesebben ellenőrzik minden tekintetben a gép működését.
A telepek tökéletes felszerelésébe/. tartoznak a kórházak — sebészeti résszel.
A kirándulás végén, minden résztvevő kap egy almanachot, a-melyből megtudjuk, hogy a gyár 1915-ben még jelentéktelen kis üzem volt, ma ]>edig összesen 45 ;\'s fél hektár területet foglal cl és -6.600 munkásnak ad kenyeret. |
Nagykanizsa, augusztus 21
Érdekes asszony. Dobó Katicát képzelem igy valahogyan. Csak épi>en hogy a díszmagyart nem a testén hordja, hanem a lelkén, a miliői minduntalan kicsendül a szomorú, bízó magyarsága.
Mikor először láttam, szögel ütött a fejembe: — hol vette Ilaur Pál, a lélekbe-látás »röntgenszemü« művésze ezl a lovagtermek legendás miliőjébe kívánkozó asszonyt? Szép szál, kékszemű, szőke teremtés. Imponáló megjelenés. Sugárzó fiatal-ságában van valami a nagyasszonyok tiszteletet parancsoló finomságából & öntudatából.
Persze mindez egy. kicsit anakronizmus a mai életéhez. Általában a inai élethez. £s ez még érdekesebbé leszi. Sokszor — ez talán az ura féligmeddig bohém mesterségének a hatása — határozatlan kontúrokba ütközik az analizál-gató szem, amelyik jó újságíró szokás szerint szenvedélyesen szerel embereket gombostűre gyűjteni. Mintha a lovagtermektől a ijszícJio-grafológus bűvköréig megtett ut után még az uj elhelyezkedés bizonytalansága vibrálna az uj mához való átformálódás köze|>ette. I)e ezt is elegánsan csinálja. Határozottan jól áll neki.
A nagyságos asszony, aki méltóságos és - flu
A névjegyén ez áll: kisltacon\', nagyajtai, k\'bédi, lÖrinczi gróf Jnn-chovits-Nagy Al\'ce. A névjegy sarkában egg ötágú nemesi és egy hétágú grófi koroitp.
Szóval grófnő...
A nagyságos asszony tehát méltóságos1?
— Igen, — feleli határozottan.
— Bocsásson meg, ezt nem tudtam, — mentegetőztem.
— Nem tesz semmit. Mi. férfiak nem sokat adunk az ilyesmire, — jegyzi meg kicsit ixajzánul.
-- Mi, férfiak 1...
Itt aztán már kerekre tágul a
szemem. Mindjárt meg ls magyarázza:
— Tudniillik két éves korom óta fius\'tva vagyok...
— Akkor tollát a nagyságos asz-szony. tulajdonképpen >méltóságos ifiur«, — állapítom meg, miután most már végleg nem vagyok tisztába^ a elmeivel.
Kétszáz évvel ezelőtt gróf Jan-chovils Apollo volt gróf IAiár Dénesnek, a szamosujvári iparmágnásnak a felesége. Egyetlen gyermekük leány volt. Az apai vagyon elúszott. Hogy az anyai vagyonhoz a keret is megmaradjon, Apaffg fejedelem megengedte, hogv leányuk és azután is az elsőszülött gyermek, akár flu, akár leány, az anyai »gróf Janchovits< nevet és rangot viselhesse.
Igy lett kibéd.\' Nagy Lajos lxScsi királyi testőrtiszt, később földművelésügyi minisztériumi építészmérnök gyermeke, az édesanyja után: gróf Janchovíts-Nagy Alioe, aki most itt ül velem szemközt és fiusi-
— Mióta házasok f — kérdezem.
— Háromhónapja, — feleli a grófnő.
Négy, - javltja ki Haár Pál
síelve.
— Hol ismerkedtek meg 1
— Kaposvárott.
— Hogy került a grófnő Kaposvárra t i
— Lementem politikai útra.- És ott társaságban találkoztunk.
— Politikai -útra ? — kérdezem kicsit tamáskodva.
— Igen, kérem. Ne felejtse, hogy jog szerint férfi vagyok. Katonaköteles is vagyok. Ha háború lesz, ónként fogok jelétkezni. Ha másként nem engednek, akkor ápolónőként fogok ki-meiml a harctérre.
v- Talán még párbajozik is t — veiem fel az incselkedő kérdést, amire azonban meglepően komoly feleletet kapok :
— Csodálkozni fog ! Már párbajoztam is. Pesten a Fodor-vivótcrcmbcn. Karddal. 1031-ben. Egy előkelő állású \\irral. Osszeszólalkozás miatt.
— Eredmény 1
— Egy null a javamra.
S
tott nagyanyáinak örökét felcserélte llaur l\'ál, a róntgeaszemü ember nevével, a történelmi arisztokrácia misztikus légkörét a szellemi erők arisztokráciájának bűvköréül.
Hja! a szerelem...
Predikátumok útvesztőjében
— Nem, kérem, egyáltalában nem esett nehezemre, —- feleli kérdésemre. — Kisbacon, Nagybacon, Kibéd és a többi ma már csak nevek. A hatalmas erdélyi királyság oláh kézre került. A román betöréskor a család 1916-ban Budapestre menekült. Engem már polgári nevelésben részesítettek, gimnáziumot, zeneakadémiát végeztem, dc származásomról nem világosítottak fel. Előkelő táraságokban aaoktunk meg-lordulni s igy az atyafiságok bonool-gatása közben ftidtam meg egyszer egész Véletlenül a családom históriáját. Sajnos, mindez ma már csak a gótal almanach lapjain jelent valamit... Predikátumunk rengeteg van. Minden fiusitptt «Jankó vlch grófnőnek* az ura is hozott egy pár ujat a családba. Gecso Déwss nagybirtokos és bánya-tulajdonoaNolt a nagyapám, annak ls volt vagy nyolq előneve. F«ne tudja ma már valamennyit...
Haár Pál, akinek ilyen gondjai azelőtt pem voltak, méla rczignációval veti itt közbe :
— Én hát nem ls birom megtanulni máig bem ezt a sok predikátumot...
Nos, — ezen csakugyan csodálkoztam. De aztán mihamarabb visszatereltem a t>2*» a politikára. Erről ugyanis nem igen akart beszélni.
Lássuk a politikát!
— A családunkban ugyanis tradíció q politikával való foglalkozás. Én is képviselő Jes»ek. De csak 30 éves koromban lehelek.
— Mikor született 1 — teszem fel az indlszkrét kérdést.
— Ne nevessen ! 1909 május 9-én reggöl 9 órakor, Deák-tér 9. sz. házban, a IX.-es pavillon 9-cs klinikai ágyán.
— Meg merné mutatni a születési bizonyítványát, grófnő 1
Ezt nem azért kérdeztem, mintha többnek nézne ki, csak kíváncsi voltam, hogyan reagál a fiusilott nő erre az udvariatlanságra. Nem reagált. Egész nyugodtan csak ennyit telelt:
-- Irataim nincsenek Mind Erdélyben vannak. Ki kellene halászni. I)« az igen unalmas..
Ez is álláspont, — gondoltam, dé nem időztem tovább ennél a kérdés-nél.
— £s hogyan készül a képviselőségre ?
— Most végigjárom az összes nagy városokat, különösen ahol sok erdélyi menekült rakott fészket. Olyan helyen fogok fellépni is.
— Programja ?
Gondolkodik. Aztán elárulja azt is :
— Programom a revízió. És még valami. Magyarrá tenni az cldzscsz-szesedett magyar ifjúságot. Mellékesen t. J. énekelek is, hangversenyeket szoktam adni. Persze díjtalanul. Ka-nlzsán is adok talán...
— Nem gondolja, hogv ez politikai programnak kevés és határozatlan t
— Hát, kérem... Az én időm csak akkor következik, ha Olló visszajön. Az ősszel kimegyek lwzzá és leteszem az esküt...
— Szóval legitimizmus ?
— Természetesen. Ez családi örökség.
r- És egyébként?
— Kizárólag demokrata irányt képviselek.
A sokoldalú grófnő ezzel az in-tervju politikai részét egy erélyes gesztussal lezárta.
Más.
— "Hogyan került mindezen tulajdonságai és tervei birtokában a röntgen-szemű ember mellé ?
Erre nehezen nyilatkozik. Én viszont röntgen-szem nélkül is természetesnek
Figyelem I ÖzletmegnyitáS. Figyelem l
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy a Pcrlsz és Beck cégből kiléptem és
Horthy Miklós-ut I. uim alatt, a városház palotában (a nagytrafikkal szemben) augusztus hó 28-án
OzletemBt ül megnyitom.
Miután sikerült jóminőségü árut nagyon olcsón beszereznem, áruimat én is a IsgolosAbb árban fogom nagyrabecsült vevőim rendelkezésére bocsátani.
Kérem a mélyen tisztelt vásárló közönséget, hogy uj helyiségemben is támogatni szíveskedjék.
Tisztelettel
BECK BÉLA
A méltóságos asszony, aki párbajozik és katonaköteles
PlflHh ku-
&1HUU kMhflH I. MMtetf
latáfi Cseogwy-ut 18. szárau uj
Idaao házban november hó l-re. ÉrMMdni lehet Horváth óh vasa éfciWmwtereknél — Csengery-ut 17. szám alatt ui*
ZALAI KÖZLÖNY
mgtwtai.as.
tartom e\' heszélgtlés után a választ, amit rtégis csak kicsikartam :
— Hngem mindig vonzottak az oT-\\t>nt é-s tudományos dolgok. Az ő személye körűi halmozódó misztikus dolgok íelsziurc liozták a bennem srunnyadó excentrikus hajlamokul és igy ka|>csolódluuk össze...
Igy mondta síóröl szóra. Igy is van. Kgész biztosan igy... Hogy- ezekből az excentrikus hajlamokból hogyan és piikor iesz mandátum. azt nem tudom.
A tröutgcusficmu ember, talán tudja, pe 6 (mindebbe nem szóit belo.
(bl)
Szörnyű vihar pusztított Maraközben
Belgrád, augusztus 24 Jugoszlávia különböző vidékeiről nagy viharokat és jégesőket jelentenek, amelyek mindenütt nagy károkat okoztak és amelyeknek több emberáldozaluk is -van. Szlavóniában oly erős-volt a felhőszakadás, hogy a legtöbb városban a tűzoltóknak í kellett közbelépniük, hogy az embereket a víztől elárasztott lakásokból kimentse.
SfetaVónlAhan jégeső pusztított, a nnjly Eszéken több mint háromezer ablaküveget tőrt b-. A vihar a Muraközben elszakította az összns távirat,? és < telejon ve ékeket. Ezen a vidéken több parasztot sújtott le a villám. Zágráb kői-nyék én is nagy pusztításokat Végzett a vihar. A kukorica- és gyümölcstermés nagy réftze, valamint a szőlő, csaknem teljesen elpusztult.
40 v«gon olaj ég a Dunán
Pozsony, augusztus 24 A dunai kikötőben állomásozó Haarlem nevü hollandi olajszállító hajó tegnap kigyulladt és még ma Is ég. Az oltásnál 250 tűieoltó és egy ezred katonaság működik közre. Attól félnek, hogy a ,40 vagon égő olaj a Dunába ömlik és lángokba borltja az egész folyót.
Hirdetőink figyelmébe l
Kérjük Igen tisztelt fittdetótn-ket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután Sáráig szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdai, munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kélt fUetnühk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végeit kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-dlj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
18 om-o* vU-ágyu, a n«wyorkl tűzoltók legújabb uiruámi.
Mindnyájunk tulajdona a liget és az ntca fája és I vfarága. Ne engedjük pusztítani.
A nagykanizsai Imslparosok minden sertést napiáron megvesznek a magánosoktól
Nagykanizsa, augusztus 21
A nagykanizsai husiparosok régóta sérelmezik, hogy magánosok földművelésügyi miniszteri rendelet alapján annyi sertést vágnak le «s mérnek ki, sőt a husi és egyebet feldolgozva is ~ árnsilják, hogy- ezzel az adófizető husiparos-ság egzisztenciáját veszélyeztetik, libben az ügyben értekezletet is tartottak a városházán a polgármester elnöklésévcl. A husiparo-sok rámutattak arra is, hogy közegészségügyi szempontból is lehetetlen helyzetet teremtett a magánvágások és kimérések elszaporodása. A kérdéshez dr. Wolf/, dr.
Kertész ós dr. Gűrísberger állatorvosok is hozzászóltak.
Az értekezlet eredményeként a városi állalorvosok utasítást kaptak a magánölések szigorú közegészségügyi ellenőrzésére. A husiparosok pedig felajánlották, hogy hajlandók minden sertést a magánosoktól\' napiáron megvenni. Meg is állapodtak, hogy a husipari szakosztály minden ilyen sertést átvesz npigánosoktól napiáron. Amennyiben nem tudnának megegyezni az ár tekintetében, csak akkor kapnak magánosok kimérési engedélyt
A tfizbe dobott 750 pengő lopott papírpénzt
/. Keszthely, augusztus 21
Alcoca Júlia hévizszentandrási lakos behatolt Mendel Náthán hévízi lakos lakásába és annak szekrényéből 7ö0 pengő értékű bankjegyet kilopott. Miikor a dolog kiderült é> u csendőrség nyomon vqlt, Akocs fogla a bank-
jegyeket és a takaréktüzhelybe vetette, ahol elégelte, nebogy bűnjelként a nyo/nozö hatóság kezébe kerüljön. De kihallgatása során bevallotta ezt is. beszállították a nagykanizsai ügyészségre.
Hogyan került patkányméreg egy zákányi család ételébe ?
A családfő meghalt, a család többi taglal megbetegedtek 1
• Nagykanizsa, augusztus 21 A mentők Kovács István 39 éves Máv kocslvizsgálót Zákányból súlyos, eszméletlen állapotban beszállították szerdán u kanizsai közkórházba. Alig kezdtek hozzá a beteg megvizsgálásához, a szerencsétlen ember pár perc múlva meghalt.
Kzzel a rejtélyes halálesettel kapcsolatban eddig a következőket sikerült megállapítani :
Kovács Islvánék izerdán bablevest és darástésztát ctt* k ebédre. Alig kelt fel a ffc*alád az asztal mellől, Kovács, a felesége és két gyermeke rosszul kittek. Valamennyiüket gyomorgörcs kínozta. Legsúlyosabb volt az amúgy is gyomorbajos apa álla|»ta, akit a járási orvos beszállittatta a kanizsai kőz-kórházba.
Kzután Kovácané, aki gondolta, hogy az éleitől lőhetett rosszul u család, odaadta a klarástészta maradványait a szomszédék sertéseinek. Alig fogyasz-tolták el azonban az állatok a tésztát, amikor unok js rosszul lettek lőlc. A nagykanizsai ügyészség elrendelte
Kwvács István holttestének a fftlbonoo-lását a halál okának pontos megállapítása végeit. Kzzel egyidejűleg ugy a kanizsai rendőrség, mint a zákányi csendőrség megindította a nyomozást.
Különben a a a gyanú merült fel, hogy a \'liszt közé, melyből a darás-tésrtát készítették, még a malomban valószinülcg |>atkáivymércg keveredhetett, de azt .M-m tartják lehetetlennek, hogy valaki hosszúból keverte a mérget a liszt közé. Mindezekre majd a nyomozás van hivatva világosságot deríteni. \'
Epe- és Btá]betegs6geknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Fereac József keserűvíz a hasi szervek működéséi élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura különösen hatásos, ha a Fereac József vizet kevés foiró vízzel keverve, reggel éhgyomorra Issxuk.
SPORTÉLET
Az NTE tornamkosztálya idénykezdése
Hölgytorna Indulás
Nagykanizsa, augusztus 24
Az örvendetesen rohamos fejlődésnek indult NTE torna szakosztálya szeptember hó fi-én újra megkezdi a gimnázium tornatermében dr. VII Ferenc vezetéséből a rendszeres torna órákat. Amig; tavaly csak, férfiak részérc voltak < rendszeresítve ezen szakszerű oktató órák, addig az idén közkívánatra a hölgyek is hetenkint 2 napon ugyancsak dr. Vit vezetésével fognak tornászni.
Mérföldes csizmákkal rohan ai. idő és az idővel együtt a magyar női torna is. Egy-egy budapesti hőlgytorna verseny ezres nézőtömegeket vonz, mert hála Istennek, külföldi viszonylatban ls nagy sikereket tud felmutatni ma már a női torna.
A tornaórák minden kedden, csütörtökön és vasárnap a következő beosztásban lesznek:
Kedden d. u: 6 -fél 8 óráig és csütörtökön d. u. fl—fél 8 óráig hőlgytorna.
Kedden, csütörtökön fél 8 órától 10 óráig és vasárnap d. e. fél II órától 12 óráig férfitorna.
Az NTE tornaszakosztályának vezetője felkéri városunk\' tornászni óhajtó hölgytagjait, hogy szándékukat Vékáig órás üzletében, Városház épület, a küttént e oélra felfektetett ívre jegyezzék fel. Az oktatás teljesen i díjtalan.
Lili Anderasn u) 800 méteres női nuórtkordot állított fel. Dán leány.
1993. augmilm 25.
NAPI HÍREK
NAPIREND AuguaiiuiSB, péntek
Sómat katollkuc Lajos k. Protesl.:
L«|o». I«r.: Elul hó 3 ** *
Városi muzeum és könyvtár nyílva
csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-töl
12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónap-ban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. sz. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
Oőzlürdő nyitva reggel 6 órától eate Ő óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden égést nap nőknek).
(KUanteté*) A kormányzó Klók-nilzer József gyenesdiási napszámost és Mikla Ferenc budapesti szabó segédet ji Magyar Bronz firdemrondddel tűntette ki azért, mert n Balatonból négy fuldoklót kimentettek.
(Állatorvosi beosrfás) Dr. Takáts János állalorvosgyakoruokol a földművelésügyi miniszter a nagykanizsai jórási ós városi állatorvos mellé osztotta be.
(Szerenádok) A nagykanizsai l|>artestüleli Dalárda tegnap este Dórakor szerenádot adott Barbarlts l,ajos szerkesztőnek, a (zalai da\'oskerület főtitkárának, akit névűnnepe alaklmából Márkus Károly, a dalárda ü. v. elnöke üdvözölt. Utána n dalárda az Iparles. lület elnökének, Samu Lajosnak kedveskedett szcrcnáddal. Az üdvözlő be. szédet itt Is Márkus Károly mondta, mire az ünnepelt lelkes szavakban válaszolt.
Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schülznél.
(Hadirokkant gyűjtő-nap Nagy. kanl/Sán) Az Országos Hadirokkant Szövetség a hadirokkant gyűjtő-napot Nagykanizsa városára szeptember 10-ben állapította meg. A befolyt összeg részint a hadirokkantak gyógykezelte-lésének fedezésére, részint segélyezést® lesz forditva. Segítsük a magyar hadi-rokkanlaka! filléreinkkel a gyűjlö-na-pon.
(Frontharcos bajtársahik) közül azok, akik jelenleg munkanélkül vannak, föld és hasonló munkához értenek vagy Ilyen munkát elvállalni akar-nak, jelentkezzenek sürgősen Főcao-Itoriunk titkáránál, Bágyoni Szabó ódón bajtársunknál. A Vezetőség.
— Elsőrangú műjég kapható a Tran 8 danub t a Egyesült Gőzmalmok Ró8Huóny társaságnál.
-r (A Szekeies utcai lakosság paua -•"■) Igen tisztelt Szerkesztő Ur I Mi, Szekeres-utcaiak már több Ízben kérvényeztük az itteni utcanyitást, ügyünk a városi képviselőtestület elé is került, azonban mai jtapig még nem történt semmi érdemi intézkedés ebben a kérdésben. Pedig sokakat érint a kérdés. fipltenl akarnák. Tehát nem cse-kély dologról van Szó. Igen kérjük Főszerkesztő Urat, méltóztassék b. lapja nyilvánosságú utján, Amely már annyiszor segítette u hozzája fordulókat, a iwlgármester ur és a műszaki tanácsnok ur figyelmét felhívni a Szekeres-utcai polgárok kérelmére, hogy az utuanyitjfe most már mielőbb végre-bajtassék, arutál is útkább, mivel a ház tulajdonosok teljesíteni óhajtják a hivatalos város kívánságait. Fogadja előre is pzivességéérl hálás köszönetünket <Ss vagyunk megkülönböztetett tisztelettel: Aláírások.
MEGJELENT
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az ösazet könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Zalaí közlöny
lífkttléiiél, nálhaláznál, mandola-
obnai torokgyulladáBiiál valamint idegfájda\'m iknál és szaggatásnál naponta fél pohár „Ferenc Júxiel" kescrüvii rendes gyomor- és bél-mükOUést biztosit.
(Az Iskolalwlorozásra érkezeit |>á-
yf.-\'okat) tegnap lxtntolták fel dr. I rack István táuAcsnok elnöklete alatt Király Sándor műszaki tanácsnok je-lenlélétfcn. össze en beérkezett 11 ajártai. A jtolgármester néhány nap ntulva hozza meg döntését.
— IntézedI csíkos rulut vásznak leg-olcsóbban SchüUnéi kaphatók.
— A NyII következő száma Büky György kitűnő regénvél, .Az ember-bábu.-I közli. Ez lesz a 117-ik Ur. filléres regénye az egyre népszerűbb szé|iirodalml folyóiratnak.
— Köztisztviselők részére rendkívül előnyös butorvásár»ási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivit-\'lben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamat-mentesen is kaphatók Kopsietu bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Elegáns nyári ruhákat idénvvégl árakon vásárolhat a Schütz áruházbaj.
Ami termé-zetes, abban lehet blznl, Kt „Igmándlt" használ, nem fog c»alat
(keznl.
BIZTOS
eredményt csak ugy ir el, >w hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken I. elteljed! ZALAI KAZLÖNY-b«n adja fel. Kiadóhivatal Piut 9. (u udvarban.) Tel. 78.
Ingyan szálloda a „Zalai KSzlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővár<i\\i lajKik ma már a ieg fantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetői nek. ölkilós aranytömbtől az ingjen nyaralásig, kelengyétől az 41 emeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A .Zalai Közlönyt a maga sze réry vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartuni és előfizetőinek olyan ked-vczményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem ml/t (len elö/izetfi tzámára egyenlő jognál és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A \'Zolái Közlönyt minden iga zolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon át <lljmentesen lakhatlk a /öviirot egyik legjibb-nevtl szállodájában Szoba-szátnlá-jál t. 1.. a »\'/Mhi Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a .Zalai Közlönyének anyagi áltlozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményI az újonnan belépő elö/izclök Is igénybe vehetik. Tömeges jek\'ntkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
fehér ragaccsal...
Ugyan annyiért üvegezem be ablakait
I Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. - Kizárólag Stern szaküzletében kapható
lagykaRlisán, Vároaliáa palota. « Talafon llt.
A Zalai Közlöiy minden előfizetője
az ulolsó havi előfizetési nyugta ltImulalána mellet
napi 2 filléréét
lagia lehel a töbkezer kötette nagykanizsai Horvátk-Ule uJuágUzlei kölcsönhönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 I llíréit a .Zalai Közlöny-minden előfizetője
annyi hSnyaet vihet hl havonta a kSlceSn-htínyvtárbál, ahányat eiak tl tud olvasni.
Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölc60ndl|ért kaptuk könyveket a Horválh-kölcsönkönyvtirban akkor li, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
Gabonás
Lisztes
Len
KflttOIős Szalma
ZSAK
HIRSCH SZEGŐ
cégnél.
Felhívom a t. hölgyközönség figyelmét uj és eredeti béosi és paati
modellkalaplslmra,
melyekből nagy választékkal rendelkezem.
Hoffmann Anny
3319 kalapazalon
Zrínyi Miklós-utca <11.
Közgazdaság
Megszflut lépfene |árvány
Nagykanizsa, augusztus 21
Komárváros községijén hivatalosan megszűntnek nyilvánították a
lépfenejárványt.
Kétségbeejtő gabonaárak
alakullak kl belső Göcsejben, ahol a szállítási nehézségek szinte lehetetlenné teszik az értékesítést. Vannak községek, ahol tl j>engőt fizetnek a búzáért és 1.50 jMjngdt rozs-, ért. A folytonos elemi kárral sújtott egy-két holdas gazdáknak ezekből az árakl>öl kellene adósságot és adót fizetilt, ruházkodni ős élpi.
Terménitózide
Buza liatav. (uj) 77-es 840—1-60. 10-u 8"50—8.70, 79-ea b-60-8\'80, 80 a. 8-70—V90, dunánt. (uj) 77-e, 810-8-25 78-as 8-20— 8-35, 79-ea 8-30—8 4b, 80-aa 8 40—S-jí, roza (uj) 4-80—1-9 . — Zab köiép 6 85-6 95, - ólanger tlulnt.lt 8-80-6 90.
Ssrtéiráiár
Felhajt.k 211), eladatlan 3). — Elsőrendű 077-0-78, aiwtett 076 -0-78, aie-dett közép 074—(J-7J, könnyö 068-072, l-aő rendű öreg 070-^72, tt-od rendi öreg WO -fl-61, angol .Oldd I. 0 88-Oflí, tialonna nagyban 108—112. talr 1-18— 1-21, hu. OS0-1-06. félsertea 098-1DÍ,
Kiadja a laptalajdono. KOzgizdaiágt Rt Ontenberg Nyomda tl MliaUI Lapkiadd Vállalata Ntgykanlzain. Pelelöa kiadó: Zalai Klroly. lnlarurban telefon: Nagykantua 7a Ilii
Gabona
osávézAajtereki
Potpícok: Nedveipicok:
ArzApác Blflpiol Porzol Higozán TDtantln Tillantln
eredeti gyári árban ét ciomagolá.b.n.
MOtrégyáki
Pé«l-s6
ÍM. ».up.rloufi(
40%-oa káti.ó
Móaznltrogén
Thomas.al.ftt
kg -ként, aaák-számra tt waggontále-lekben.
FUTORi
vegytiszta arénsavaa lakarmánymésa.
PEKKt
.0" vitamin készi\'mény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény vádelmlaz«r.k
atb, kereskadáaébeu Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blróUg mellett) Telefon 190.
ZALAI KQZlONV
193.1 aupintus 25
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8753-1933.
Árverési hirdetmény.
A Széchenyi-tér I. sz. házban megüresedő 2 szoba, hony-hás lakást folyó évi augusztus hó 29-én a várobi gazdasági hivatalban tartandó ny Ivános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 19-én.
„„ Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktáron !•*« Bimm Arakat Ifloa alaaéa sléraaltjak. Armuth, ■aaAr-a4war.__3022
KIIOakejáratM szépen balorozott szoba kiadó és egy ruganyos ágybetét eladó Sz. Imre herceg utca 4. 48
Háromszobás és egyszobás lakáaak kiadók: Szemere-utca 2. 50
Kiadó üzlethelyiség esetleg irodával, és nagy raktár, k.
kis utca 32.
;ocsiszin. Király-3195
Finomabb kStSnépat szereztem be, auellyid újra elvállalom telyemharlsnyák és féfllioknik talpalását és fejelését. Calz-nudláné, Rózsa-u. 21. 3233
Jobb családból néhány középiskolát végzett flnt tanononak éa finom szabóal-got Unnlt fiatal icgédet (elveszek: Sze-peiy, Csengery-ut 62. 3267
Héramavahéa lakás november 1 re olcsón kiadó Hórihy Mlklóí-nt 18. 3268
Ltányliccuin V osztálybeli tawk«n»»ak 3311
lágyon |ó állapotban kaphatók Sugár-ut iP/a alatt. Udvarban.
Qyermekkooalk és egyenruházati cikkek legnagyobb választékban Kaufmann Károlynál. 3314
■aaUra( rövid, teljesen jókarban lívö zongora eladó. Megtekinthető egész nsp. Clm Szomolánylnál. 3317
Háa mesternek kereitetik gyermektelen házaspár. Sugár at & 3313
nagykanlziavldékl Antöbaiz Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 193. Kájuf 16-tfll
Erx.«k.l-t.r W..u,állomé.
Vasutillomísl. Ernébcl-lérfc
425
í« °
82Í «
1)20 12 56 13 20 o £ > a S 3
1410 IS 50 1700 t805 19 55 2280 23\'« | l 3 S 1! • C Jt « 4 N a a >
Latenyel menetrend
l»l„jMIW. 615 K.gjV.-m.írtl kd. 1430 H«,v..iiili. i" 8 00 L.lvi|ér. IHc. 15-45
Berger Ignác és gyermekei: Bíró Simon, István, Margit fuj. Szilárd Jenöné, valamint alulírottak és kiterjedt rokonság nevében mély fájdalommal, de az Ur kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva jelenlik, hogy hőn szereteti felesége, a legpéldásabb anyp, nagyanya, lestvér és rokon
Berger Ignácné
s*Ül- Rosenberger Sarolta
f. hó 24-én, éleiének 66 ik évében, megadással viseli hosszas szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk hűlt tetemét f. hó 25 én délután 5 órakor htljeziük a nagykanizsai izr. temelö ha oti-sházából örök nyugvóhelyére.
Nagykanizsa, 1333. eu usz\'us 24.
Emlékét örökké örlzzQk! Bíró Slmonné sz. HUbsch Jóra, Bitó Iatvánné »•■ Welsz Ilonka menyei, Szilárd Jenő vöje, Szilárd György, Blré Magda, Bíró János unokái, Rosenberger Bernát, özv. Leltner Slmonné sz Rosenberger Betti testvérei.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nagykanizsaiak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Poatmaalozky-atoa S.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. — SürüOnycim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fülés, folyó hideg-meleg víz, Ilit, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház éa amerlcan bar
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk b
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, ól-jegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat
TELEFON:
78.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolosóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Nyomatott a laplula|donoa KOií.ukaJ® R.-T. Outenbwg Nyomda és Diliala] UpUadó Vállalata könyvnyomdájában Narakaakala. U\'«I«K>« lUletvemtí: Zalai Károly.)
73. évfolyam 192. iilm
Nigykanlzu. 1983. luguiztui 26, szombat
Ara 14 Altér
ZALAI KÖZLÖNY
lierkesatóség éi kiadóhivatal föui 5. s*4a Megjelenik minden reggel, Mtlö kivételével
\'•UTiKAI HlPILAf
Felelős szerkesztő: Bartoarlts Lajos
Előfizetést ira: egy hóra * pengő «0 (tttéi SiefkentAaégt é. kiadóhivatalt teleftín: 78. M
A kisebbségek
Romániában
Jrta: báró Parényl Zsigmond koronaőr, országgyűlési képviselő
Kálváriát jár Romániában minden kisebbségi nép, de egyik sem oly gyötrelmeset, mint a magyar. A Párisban kötött szerződésnek a kisebbségek védelméről szóló 9. cikke igy sZól: .Azok a román állampolgárok, akik Táji, vallás), vagy nyelvi kisebbséghez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyartazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi román állampolgárok.\' A 11. cikk: • Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek, a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdések-ben helyi önkormányzat engedélyeztessék.- Nos, hát. ez a helyi önkormányzat semmiféle vonatkozásban meg nem valósult.
Nézzük a kisebbségi iskolákat. A kisebbségi lelkészek és a román papok államsegélye közt óriási kü-lónljség van, épp igy jóval kisebb államsegély jut a kisebbségi iskolák számára. Hz az összeg 15)30-ban 25 millió lei volt, li)31-ben 20 millióra csökkentették, de még azt sem fizették ki, 1032-ben ivedig törölték a magyar iskolák államsegélyét. Pedig a román kormánynak annál is inkább kötelessége lett volna támogatiy a magyar nyelvű felekezeti iskolákat, inert a magyar egyházaktól hatalmas birtokokat sajátított ki, anélkül, hogy kártérítést fizetett volna.
15)33-ra ^a román költségve....óon a szász és sváb felekezeti iskolák támogatására 4,500.000-et vetlek fel. ugyanakkor a ^magyarok semmi segélyt nem kaptak. A túlnyomóan magyar lakósságu Kolozsvár városi tanácsától a román kultúrintézmények 60 milliót, a magyar kultúrintézmények pedig 3 milliót kaptak tiz év alatt.
A l\'árisban kötött kisebbségvédelmi szerződés 8. cikkének harmadik liekezdése igy szól: »Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán, vagy üzleti forgalomban.. Hygy ezt a szabályt hogyan tartják l>e, erre száz pél-<lát tudnék felhozni, de csak egyet om lilék meg.
Grceu Juon, a szatmári felsőkereskedelmi iskola igazgatója, megtiltotta a magyar mákoknak, hogy az utcán anyanyelvükön beszélje-nek. s ennek a parancsnak megszegése miatt három magyar tanulót egy évre az ország valameny-n.vi iskolájáliól kizárt. Megjegyzem, \'"\'gv Szplmár ma is majdnem egészen magyar lakósságu város. Azok »dán a cégtáblák után, amelyeken a román melletl idogín nyelv is szerepel, nyolcszorosán több acló ff-zeteudft, mint a csakis román feliratú "cégtáblák lilán. A tlsztviííélök és nyugdijasok
gyermekeiket csak állami iskolába adhatják- A magyar egyházakat és iskolákat kulturális alapitványaiktól főldreforió címén megfosztották. Az 1512 óta fennálló máramaros-szigeti főgimnáziumot 15)21 tavaszán bezárták, s ugyanebben az évijen a kolozsvári református tanárképzőt is bezárták.
Közvetlenül a vizsgák előtt, a désj, fogarasi, tordai és szatmári főgimnáziumok nyilvánossági jogáV megvonták. Felekezeti iskoláim más vallású tanuló nem vehető fel, ott más vallású tanerő nem tanithat. Magyar felekezeti iskolákban magántanulók nem vizsgázhatnak. A magvar felekezeti iskolák államsegély iránti kérését a román kormány következetesen visszautasítja. A magyar felekezeti tanítók és tanárok nyugdíjigényét a román ál-
lam nem ismeri el. A magyar iskolák tanerőit szigorú ♦ománnyel-vü vizsgára kényszeritik és elégtelen nyelvtudás miatt, nyugdíj nélkül, azonnal elbocsátják.
Az összes magyarnyelvű óvodákat még 1923-ban megszüntették. Az állami iskolák magyar ifjüsági és tanári könyvtárát megsemmisítették, a nagykárolyi piarista főgimnáziumot 1923-ban államosították azzal, hogy magyar tannyelvű marad, de utóbb román tannyelvűvé tették. 7000 köteles könyvtárát a padlásra vitték, ahonnan utóbb elhurcolták és a kitépett könyvlapokba csomagolták Nagykáröly-ban áruikat a kereskedők. Ilyen sorsra jutottak a többi államosított magyar iskolák könyvtárai\' is.
A kisebbségi szülők felekezeti iskolába gyermekeiket addig nem
Nagy politikai események küszöbén
A kisantant külügyminiszterei lefújták a kisantant revízió-ellenes akcióját
Róma, augusztus 25 Olasz politikai körökben a közeljövőben várják a közös francia, angol és olasz tanácskozások megkezdését. Ha ezek a tanácskozások kellő eredménnyel zárultak, akkor sor kerül az Olaszország és az egyes kisantant államok közötti tárgyalásokra. x
Illetékes helyen azt a benyomást szerezték, hogy a kisantant politikája zsákutcába jutott, engedniük kell, ha csak nem akarják előse-
gíteni azt, amitől legjobban félnek: Németország terjeszkedéséi
Azt is tudják, hogy a kisantant revizióellenes akcióját a kisantftnt külügyminiszterei lefújták, miután meggyőződtek, a revizióellenes propaganda időszerütlenségéről és ki-látá-stalanságáról. A közeljövő nagy politikai eseményei szeptember első hetében kezdődnek, ama megbeszélésekkel, melyektől a helyzet tényleges tisztázását várják.
A londoni buzaértekezlet megegyezéssel zárult
A kiviteli államok elfogadták a franciák állal javasolt tizenkét aranyfrankos árszínvonalat
London, augusztus 25 Pénteken délután megegyezés jött léire a búza-értekezleten. Az egyezményt az esti órákban fogják aláírni. A behozatali államok délelőtt tanácskozásra ültek össze ós a Press Assoeiacions szerint megegyeztek mindazokban a kérdésekben, amelyek még tisztázásra vártak.
London, augusztus 25 A nemzetközi búza-értekezleten igen nagy akadálya volt a megegyezésnek a buza világpiaci árszínvonalánál mutatkozó ellentéteken kivül az q,.stény is, hogv a legutóbbi aratások eltolódása miatt az egész világ az idén nagyobb búza-felesleggel fog rendelkezni.
Az értekezleten a svájci kiküldött a behozatali államok nevében
az egyezményhez a kővetkező cikkely hozzá fűzését javasolta:
Áz értekezlet tudomásul veszi, hogy az importállamok részéről a buza béhozatált érintő rendszabá-
lyok elsősorban az Illető államok belső viszonyaitól függnek. Ennek a cikkelynek az a célja, hogy a behozatali államok ne használják fel előnyükre a kiviteli államoknak a kivitel önkéntes csökkentésére irányuló törekvéséi.
Az olnök ezután kijelentette, hogy a kiviteli államok elfogadják a franciák által javasolt 12 arany-frankos árszínvonalat, majd javasolta, hogy fogjanak hozzá az egyezmény végső szövegének kidolgozásához.
Az utolsó teljes ülés délután fél 2 órakor ért véget.
Aláírták...
Ixmdon, augusztus 25
A búza-egyezményt pénteken, a késő délutáni órákban egymásután aláírták a delegátusok. Politikai és gazdasági körök egyaránt fellélegezve vetlek tudomásul az aláirás htrét. i
irathatják be, amig áz állami iskola román igazgatójától erre engedélyt nem kapnak.
Az 1921. évi elemi oktatási törvény törvényesiti a hírhedt kultur-zónát, amely Bihar, Szilágy, Szat-már, MaroSt orda, Tordaaranyos, Udvarhely, Csík, Háromszék * és Hunyádmegyék területére terled ki E megyékben az államosított magyar felekezeti iskolákhoz magva -rul nemtudó tanítókat neveznek ki 50»/o-kat magasabb fizetéssel és ezek a tanítók 10 hektár ingyen földet is kapnak, ha a románosi-tás terén eredményeket tudnak felmutatni.
Az 15)25. évi márciusi érettségi törvény szerint a magyar tanulók államilag kinevetett, magyarul e. y-általán nem tudó bizottsági tagok előtt kénytelenek vizsgázni, aminek következtében a vizsgán, nem egyszer, hárombegyed részük elbukik.
Az 1926 évben kiadott miniszteri rendelet intézkedik a hifhedt névclemzésről. Eszerint a szülök nyilatkozata nem irányadó abliől a szempontból, hogy gyermekük milyen nemzeliségü, hanem magvar nyelvű felekezeti iskolákban külön fel ügyelök ellenőrzik a származást és ők állapítják meg önkényesen a gyermek anyanyelvéi
Az 1929. évig, tehát "a román im|Jcrium 10 esztendeje alalt, a magyar nyelvű oktatás teljesen kiszorult: 2632 elemi, 110 polgári, 18 főgimnáziumi, 20 tanítóképző 21 felsőkereskedelmi 1 egyetemi, I akadémiai, 1 polgári képző és 1 tanárképző tanintézetbői. A megszűnt magyar nyelvű tanintézetekhez számit ható még 615, megszüntetett óvóda, 280 nyári, 59 állandó gyermekmenhely, 1002 gazdasági és 3561 általános Ismétlő iskola 191 ipari- és kereskedő tanonciskola, II főldmives, 10 nőipari, 17 ipari szakiskola és még több más intézet. Az 1980/31. évben a Romániához csatolt közel 2 milliónyi magyar lakótaágu részen ősz szesen 826 elemi, 21 polgári, 17 főgimnázium, 7 tanítóképző és 1 felsőkereskedelmi iskola maradhatott meg magyarnak.
Az is nagy tévedés, hogy az agrárreform csak a nagybirtokost sújtotta, Erdélyben egyhohias. sőt félholdas magyar kisbirtokosokat is kiforgattak földjéből és a magyar közbirtokossági javakat is mindenütt elkobozták. Elvették a csiki, székely közjótékonysági és kulturális célokat szolgáló 62.000 holdnyi birtokközŐKséget, de ugyanakkor meghagyták az ugyanolyan jogi természetű naszódi és karánsenesi román közbirtokosságnak többszázezer\'holdnyi birtokát. Elvették a magyar és a szász egyházak vagyonát, a szászok püspökének minden tiltakozása ellenére. A piagyar kisebbségtől még templomokat Is vettek el: a kolozsvári minorita templomot és a marosszentimrei templomot, \'talán azért, hogy ezz-l is kevesebbet jttiáÁk<^H««arttik a magyar ItffáwadáslíH f
■_ ZALAI KÖZLÖNY___
Ezen a héten harmadszor is villany nélkül maradt a távvezetéke miatt elkeseredett Zalaegerszeg

Az adóbuzának 10 pengőben való átvételét kérik a klegazdák
Budapest, augusztus 25 A Független Kisgazdapárt képviselőit IH\'iilekeu délután fogadta (iombösjaki-lói távozóbaii Eekhardt Tibor k&ólte az újságírókkal, ftogy a Független Kisgazdapárt azt kérte a miniszterelnöktől liogv az adó-buzát 10 pengős áron vegyék ál, melybe* számítsák hozzá inág a találta árát is. Javasolta a párt, hogy bizonyos külföldön tcljesitendö tartozások fejében a hitelezőknek j»énz helyett gabonát bocsássanak rendelkezésére. Kérték továbbá, liogy a Nemzeti Bauk a közraktárakban tárolt ga-Ixmáru varráns-hiteleket adjon, hogy a gazda ne legyen kénytelen alacsony, áron eladni gabonáját. Gömbös kilátásba helyezte, liogy a szükségesnek látszó intézkedéseket megteszi az adógabonarendelet Itatásának megismerés^ után. A kisgazdapárti képviselők elmondották még, liogy a megbeszéléseken pz Ausztria felé irányuló marhakereskedelem is szóba krült. v
Tasnádl Szűcs államtitkárt az lBUSz-vizsgaiat befejezéséig szabadságolták
Budapest, augusztus 26 Turehányi Egon pénteken délben báró J\'orszter Jenőnek, a Nemzetközi Hálókocsi Társaság eluökigazgatójának társaságában megjelent a miniszterelnökségen, ahol Gömbös Gyula azonnal fogadtu őket. Az IBUSz-úgy tisztázásával kapcsolatban megjelent még 1\'. Vákár Arthur, az IBUSz igazgatóságának tagja is, akik több adatot lxi-csujtoltak a miniszterelnök rendelkezé-zésére. Turehányi, Forszter és P. Vákár ítélutin háromnegyed 3 órakor távoztak /el a miniszterelnöktől és ezzel uz lBUSz-szal kapcsolatos kihallgatások véget is értek.
( Budapest, augusztus 25
A miniszterelnök Taanády Szűcs András államtitkárt saját kérelmére az IBl\'Sz-nál történt vizsgálat befejezéséig szabadságra engedte.
Akisek a gyomra fáj, bélmüködése megrekedt, maja megnagyobbodott, eivagya nincs, emésztése elgyengül, n, elve fehéressárga, annak naponla egy pohár természetes „Fereao lóuel" ktbcrüviz rendbehozza ax emésztését es jó közérzetet teremt.
Balatonfüredi emlék
Irta: dr. SuU Z«lf-«nd
Nemrégiben a rádió Annabál cimeu hangjátékot adott le. A régi balatonfüredi Aiuiabálokat elevenítette fel és egy pstéie a régi jó idők boldog hangulatát varázsolta elibe a Trianon utáni Nilágba a fnai kor legcsodálatosabb találmánya : a rádió. Ott ültem a gébem előtt és h régi idők Bihari és l.avotlá nótái, a Balaton vizének halk csobogása visszaálmodlattak a 12 év előtti időre, amikor Balatonfüreden fürdőorvos voltam.
A Grandé Hotei kávéházi kertjében ott ü\'ök ismét a hosszú törzsasztal mellett. Az asztalfőn Vaszary Kolozs főapát elnököl, mellette Kozma Sándor országos főügyész, vele szemben Cse-megi, a büntető kódex megalkotója. A jó humora Kozma főügyész Csente-givel évődik, Kiss József, a ,\'kőltő szerényen meghúzódva ül dr. Mangold Henrik és dr. Eugel Gyula fürdőorvo-sok főzött és csak óvatosan nevelt, hogy a Csemegi kegyelmes ur meg ne báutódjék. Én az asztal végén húzódom meg a hírneves Schuchard grázi egyetemi professzor, a kiváló fitologus mellett, akt állítólag 20 nyelvet beszél, ezek között magyarul is, mégpedig igen jól. Most itt üdül Balatonfüreden ésadunáutuli nyelvjárást tanulmányozza. A melletlünk levő asztalnál három óreg békebeli méltósá-
Nagykanlzsa, augusztus 23 Hétfőn hatórás, kedden este 12 órás áram-szünet volt Zalaegerszegen. Azt hittük, ezzel egyelőre kimerült a megyeszékhely távvezeték- jerem iád Ja. Tévedtünk. A szerdán este megjeleni egerszegi lapok-l>an ujabb, ezen a héten inuuár harmadik üzemzavarról vannuk elkeseredett tudósítások.
A >Zalai Napló< írja: \'/.ahegeitzeg, augusztus 23. Ma harmadik napja a villanyáram-zavaroknak Zalaegerszegen, lieggcl háromnegyed 8 ómkor megálltak ü műhelyekben fí gépik. Egyik verzió szerint ismét Ikervár körül volt valami liaj, más hir pedig ugy szólt, hogy itt, Sümeg Zalaegerszeg között történt vonalszakadás. Fél tizenegykor kaptunk isméi áramot. A legközelebbi vfciratlan szünetig.
•a m A é

gos ur wishet játszik. Egy öblös fonott karosszékben Bizay, a nemzet bárója kibicel nekik, vagyis Inkább félrebillent fejjel szundikál. Kifestett, sovány, ráncos arcával és hollófekete, ragyogóan fényes parókájával olyan ez az összeszáradt őreg ur, mint egy élő múmia. Ugy fél ót óra táján felszáll álmából felkószálodik és botjára támaszkodva, nehézkes lépésekkel körüljár az asztalok között, közben egyet-kettőt fuj réz-tromliitáján. Ez felhívás a közönség részére, hogy a színházba menjen. A mélyen tisztelt közönség azqnban nem igen mozgolódik, a nemzetv bárója azonban fülükbe trombitál és rekedt hangján biztatja a késlekedőket: Előre honleányok és honfiak I Hazafiság a nemzetiségnek 1 Bizony akkor is csak ugv volt, mint muna|>ság. Tháiia papjai és papnői nagyon gyakran gyér házak előtt játszották a szellős arénában a Vereshajut, a "Kintornás családot, az Angot asszony leányát, a Bocaceiót, meg Mártát.
A délutáni előadásért nem szívesen* hagyták Jtt a gyógyteret, ahová u sa. vanyuvizkut kórüli platánok alá sürün gyűlt már össze a fürdőző közönség. Veszprémi Kiss Jancsi bandájával már bennül a genlepavil Ionba ti és pont öt órakor rázendített a Fatinizza indulóra. A közönség pedig hullámzott, ahogy 0z akkori fürdőlevelekben Írták a S-idéki újságok. Megérkezett a vesz-préml postakocsi is és az Kszterházy szálloda felöl csoportosan jöttek u Iki-
Akceptáljuk, hogv a rendkívüli viharok nehéz feladat elé állították a táv-berendezöst, melyből — finoman mondva - Zalaegerszeg is szerencsétlen táplálkozhatni. l)é ez a körülmény a károsodott iparosok és egyéb fogyasztók felháborodásának leszerelésére inast már nem elégséges. A képviselőtestület 23 tagja rendkívüli közgyűlés összehívását kérte. Itt szóvá fogják lenni, hogy kénytelen-e elfogadni a város egy ilyen magatehetetlen cnergia-szállitó berendezkedést, a melyet n?.m csak szél és vihar, </? b iiákon repülő oarjn fs megbéníthatf
A »Zalamegyei Újság* ezeket Írja egyebek közt a harmadik üzemzavaros nai>on:
>Sokan talán hajlandók volnának a távvezetéknek ezt a hibáját elnézni, ha jiélriául most történt

rándulok. F.s jöttek a fogatok is, vagy ahogy akkor nevezték, azuri ekvipá-zsok, szép asszonyokkal, szép leányokkal. A kocsik legtöbbje odakanyarodott a Horváth, később Manyiid ház elé, mert ott Voltak a leghfisebb zóldzsalus vendégszobák. A Grandé Hotel, meg a Dőry és a Halász villák már amúgy is zsúfolva voltak, az Eszterházyban és a (meleg fürdő épületben sem volt már hely.
Az újonnan érkezeit vendégek azón-•nal a fürdőbe indultak. OH á>H a Balaton vizébe épített régi fürdőház, vl-harvert deszkázatával és fazsindelyes tetejével. A fürdőbejárat íclctt a kővetkező ékes dystidon volt olvasható : Lelkednek erejét a sors hullámai edzík Testednek .ez a tó ad friss életerőt.
A nők és férfiak szigorúan elkülönítve fürödtek akkoron. Aliban az időben a slrandolásnak még hire-hamva sem .volt. Az elkülönítés még az uszodán tul, a szabad Balatonban is kőtelező ;volt. Páter Llugl Valorian a bencésrendi fürdőigazgató szigorúan ügyelt a közerkölcsre és még az apró huncutkodásokat sem bocsátotta meg. Fürdő után megélénkült a tóparti sétány lés ki tihanyi apátság ősrégi tornya mosolygó szép asszonyok és leányokra és a \'nekik bókoló gavallérokra tekintett íe a visszhangos sziklabércröl. Ott sétált Blaháiió }s, u nemzet csalogánya, férjével, a mindig elegáns Splónyi báróval és tisztelöüiek nagy udvarával. A három balatonparii vármegye arany-
_1988 aügttithn 26.
volna először, vagy mondjuk má-sodszor a zavar; azonban — sajnos — tnár több Izben megszenvedtük a távvezetéknek pajkos játékát és igy nem vagyunk hajlandók neki megbocsátani. Hogy éjjeleken át világítás nélkül maradjunk, hogy az árammal dolgozó üzemek hajlóerő nélkül maradjanak ós az üzletemberek tétlenül nézzék mozdulni nem tudó gép jeiket s igy halasztást szenvedjen az a kis munka, ami manapság még akad, ezt megbocsátani nem tudjuk. Itt keresni kell azokat a módozatokat, amelyeknek segítségével a bennünket mlndcfi erőüebb szél {dkxilmátxil f;ny°gétB vekzedelmzk elhárithatók... Magyarázata mindennek van, még a gyakori és hosszú áramszünetnek is; a magyarázatok azonban nem elégségesek a közönség megnyugtatására, sem az áramszünet által okozott károk megtérítésére. Nekünk nem magyarázat kcil, hanem rendesen, hiba és fönnakadás nélkül működő villamosüzem! A gyakori áramszünetek igen sok kellemetlenséget, sőt kárt okoznak a polgárságnak. Azért a sok j>énzért, amibe nekünk a forgóáram került és még kerülni fog, csak lehet valami! javítani a helyzeten, ami — enyhe kifejezéssel bizony már tűrhetetlen. Mindig csak a távvezeték szakad, mindig arra dőlnek a tövestől kicsavart, vagy derékon ketté tört fák, mindig csak azt fenyegetik a zalabérvidéki libák... Ez tovább igy nem tarthal. Záradékul ismét csak annyit mondhatunk, hogy a villamosítási reform nálunk nem sikerült és egyáltalában nincs okunk örülni nz áramszolgáltatás modernizálása fölött.
Mi pedig záradékul csak aiiy-nyit jegyzünk meg, hogy az Ítéletidő Kanizsán is átvopup a hét első napjaiban és hogv Nagykanizsán, ahol nincs »modern* távvezeték, ia villfltmoH áramszolgáltatásban egyetlen pillanatnyi fennakadás nem volt.
— Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schütznél.
ifjúság olt tette a szépet, amogy abban az időben mondták, ott kurizált u szép asszonyok és szép leányoknak, köztük a |még akkor aranyszőke délceg fiatalember, dr. Plihál Viktor is
A Yachtclub környéke is benépesedett, Nagymagyarország legelőkelőbb arisztokrata családjai adtak ott egymásnak találkozót. Az urak fehér lapos-tetejű tengerészsapkákban, pötétkék kabátban, fehér nadrág és cipőben, a hölgyek legnagyobbrészt fehér kosztüm ben. A mai napon kirándulásra indult a föuri társaság. A meghívott vendégek csak az imént érkeztek : gróf Kszterházy Móric, a pá|>ai gróf, Vesz-prém vármegye főispánja nejével, kíséretében voltak u fehérszegfús, elegáns Fenyvessy Feri képviselő, PurglY Sándor főjegyző és az aranykörszakállas, karcsú Kopáesy Árpád, a vármegye legjobb táncosa. A három ár-bóoos J.enora yacht ott ringott a vizén, karcsú, fehér testén sárgarézkere-les ablakaival. A csónakok már szállítani kezdték u hajóra a társaságot éó én |s, mint a Yachtclub szolgálatra odarendelt Orvosa, készülődtem a behajózásra, amidőn a parti sétányon felém tartanak Rákosi Viktor és Szom i-házy István. Budapestről jöttek egy kis balatoni levegőre. Bemutatom őket a Yachtclub Commodorejének, gróf Ts\'ádasdy Ferencnek, aki menten meginvitálta őket a kirándulásra. A két iró szíves örömest fogadja el a meghívást, bár Sipulus biztosító gerendá-,
Mindenki nézze meg
ax első nagykanizsai mUvésxtelep-képkidllitdst
Nyitva naponta d. e. 10-t6l d. u. 6-ig a Kaszinóban. Vasárnap zárul
ISO Kép
csupa
Nagykanixsá és vidéke
Belépő dij nincs
Horthy Miklós kormányzó ■ BaentlstvSnnspl k&rmcn.tb.n
Felboncolták a tragikusan véget ért zákányi vasutas holttestét
A gyomorban túlélt mérget lelktl\'dték az országos bűnügyi vegyvizsgálónak
tM3. autuntus 38_
Kállay mlnl*z1er részt vejz a lengyel Bíthory-flnnep-ségekeo
Budapest^ augusztus ií K4H,v miniszter mint u magyar tormínv kípviseldje p iírtvtóeseii i . <"»íik\' l»W ve.
■Inasul\' rendezendő Báthory István íralíkuniK\'iiilwkun.
Flőkelőségek lanulmányutja a Tlszáa
lliidupesl, augusztus 25 Klllav földmdvelísügyl miniszter ve. „,,1 augusztus 21M0 <s 30-án nagy a, előkeld titrsaság JcHntéWben a Ti-szín, Tokajtól Szegedig tamdmány ut lesz. i . , , ,„ ........... . ■ .................. * * \'
Állampolgárságuktól meg-fosztottak számos külföldön élő németet
, • Berlin, augusztus 25
A hivatalos lapban rendelet jelent meg, amely számos külföldön élő német állampolgárt megfoszt állampolgár-„ágától. A rendelet intézkedik a -vagyonok elkobzásáról is. A száműzöttek nes-ei között akiket a rendelet név szerint sorol fel — ott szerepelnek Heinrich Maiuí, Einstein All>erl, Ileit-schíid, Scheidemann, Kerr és mások.
Tovább tart a tengerparii orkán .
Newyork, augusztus 25 A tengerpartról kiindult orkán észak felé húzódik és lankadatlan erővel tart. Csak ni eddigi jelenlések 50 halottról számolnak be. Virginiától Kanada hu. táráig teljesen tönkrement a termés. Sok száz parti és halász hajó teljesen tönkrement.
Időjárás
(Éjuakal rddlójeltntéti Jt «ataaralé-fllal lnt4«.t|.U«tl aata 10 érakari UarOlt, msl.g léé várható.
Szélirány: Reggel éa délben délnyugati, eato keleti.
Felhőzet: Reggel, délben óe este tiszta.
kai szeretne látni a Balatonon.
Gyenge szellő \'száll a Bakony felöl, a [vitorlák kifeszülnek és a karc.su yacht elegáns manőverrel indul el Füredről. A partról kendőket lobogtatnak, a szigligeti öböl felöl erősebb szél kap a vásznakba, a hajó erőseb-ben szántja a vizet és gyorsan repül Siófok felé. A tele hold elomló csikok-^bto tükrözi húgát a Balaton hullámaiban, mikor a líeuesei öbölben a íriatró-»k vacsorára terítenek. Hóiehér husu fogast szervíroznak szép herendi tálain és habzik a pezsgő a \'hajszálvékony poharakban. langyos és mégis üde, illatos szellő simogatja a szép asszonyok és szép leányok arcát és az esti csendben felhangzik az örökszép nöU: Hullámzó Balaton tetején...
Már éjfél is elmujt, hogy Füredre visszatérünk. Az éjszaka csendje szállt \'c a fürdőhelyre. A társaság eloszlik, a fiatal urak térnek be egy «Sclilaftrunk»-ra a kávéházba. F.s mi-tor már biztosak arról, hogy a hölgyek m;ir ágyban pihennek, megindulnak Kiss Jancsi bandájával Naehtmusik-ot adni. A Horváth ház elölt némsökára felhangzik )egy©ngitelt szordinóvat Schubert SlAndcheae, utána meg a Képeddel alszom el. melódiája.
Hazatérve, kitárt ablakomból hallgatom pz édesbús clgányzeuél és szivemben a fiatalság élelvágyának örök-*zép melódiái aendíilnek fel; A zono t\'hallgat és egy isahigátores a|>l«k be-^ukódik; Oh I ml kár, hogy minden mulandó I Vége (ennek a gyónvörú ba-\'atoui estének, vége iniu de ívnek és&fig* "la vége már az én fialalságoinnnk ts.
Nagykanizsa, augusztus 25
A zákányi halálos ebéd ügyében, melynek mint ismeretes, Kovács István 39 éves kocsivizsgáló az áldozata, erélyes nyomozást indítottak a halöságok annak mcgálluj>i-tására, hogy miként került l>elc abba a lisztbe a patkénymércg, vagy legalábbis az a mérgezőanyag, amitől rosszul lett az egész család és ami néhány óra alatt végzett a két éy óta gyomorbajban szenvedő Kovács- Istvánnal.
A zákányi csendőrség már megállapította, hogy honnan vásárolta Kovácsné a lisztet, ezzel a megállapítással azonban csak bonyolultabbá vált az ügy. Kiderült ugyanis, hogy Kovácsné két héttel ezelőtt vásárolta ezt a lisztet, amit két papírzacskóban kapuit meg. Az egyik zacskó .tartalmát elfogyasztották és attól semmi bajuk bem lett. A jelek tehát arra mutatnak, hogy csak a második zacskó tartalmazta a mérgező
anyagót. Igy azután elemik az a feltevés, mintha a liszt származási helyén keverődött volna a lisztbe a méreg. Kzekután már csak az a feltevés állhatja meg a ltelyét, hogy valaki akarattal csempészte l>ele a mérget a második lisztes zucskóba.
Megállapította a csendőrség, hogy a Kovács család u legjobb egyetértésben és a legrendezettebb anyagi viszonyok között élt, mert ha nem igy állana a dolog, akkor még feltehető lenne, hogy- talán maga Kovácsné akarta volna kiirtani a családját. A tények azonban megcáfolják ezt és igy nem marad más hátra, minthogy valaki, aki haragosa volt a családnak, bosszúból csemjíészte bele a mérget a lisztbe. Az is kizárt dolog viszont, hogy valaki olyasról lenne szó, aki nyílt ellensége a családnak.\' Itt csak olyan ember jöhet számításba, aki nem nyilt ellensége a családnak, hanem bejáratos volt hozzájuk és
csak az alkalomra várt, hogy valami módon, valami miatt kitölthesse a bosszúját Kovácsékon.
A zákányi csendőrség most azon fáradozik, hogy összeállítsa azoknak az ismerősöknek a névsorát, akik a legutóbbi két hét alatt látogatóban voltak Kovácséknál. Ezek közölt remélik megtalálni azt, aki meg akarta mérgezni az egész családot

v Nagykanizsa, augusztus 25 Pénteken délután boncolták fel a temető hullaházában dr. Almássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró iés vitéz CsiHaghy György kir. vezelőügyésZ jelenlétében dr. Goda Lipót városi tiszti lőorvos és dr. Ország Lajos kir. törvényszéki «>r^)s a tragikusan véget ért áldozatot, Kovács Istvánt. i
A bonoolás két teljes óra hosszM /tar tott. A jegyzőkönyvet. Várady irodatiszt vezette.
A bonoolás megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy arzén került bele a lisztbe, azonban pozitívumot nem állapított meg a boncolás. Az áldozat belső szerveit szombaton déhitáu felköldik Budapestre a törvényszéki vegyvizsgáló intézetnek, amely hivatva lesz megállapítani, hogy farzén-e, amit Kovács István belső szerveiben találtak.
Kovács Istvánné és gyermekei már jobban vannak. A családfő tragikuma — érthetően — teljesen összetörte a családot.
Kovács István temetése ma délután történik.
Hirdetőink //gj elmébe!
Kérjük Igen tisztelt hlrdetőin-ket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután S óráig szombaton délután 4 óráig szíveskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végett kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-dij megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
Figyelem! Üzletmegnyitás, figyelem 1
Tisztelettel értesitem a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy a Perlsz és Beck cégből kiléptem és
Horthy Miklós-ut I. szám alatt, a városház palotában (a nagytrafikkal szemben) augusztus hó 28-án
Bzletemet iiii megnyitom-
Miután sikerült jóminőségü árut nagyon olcsón beszereznem, áruimat én is a legolcsóbb árban fogom nagyrabecsült vevőim rendelkezésére bocsátani.
Kérem a mélyen tisztelt vásárló közönséget, hogy uj helyiségemben is támogatni szíveskedjék.
Tisztelettel
33,6 BECK BÉLA
ZALAI KÖZLÖNY
1W3. WffMtas 26.
Párisi levelek
írja: MILTÉNYI QYÖROYI Amikor Párls ünnepel...
Páris, 1933 nyarán.
Július II. a Bastille bevételének
emléknapja nagy ünnep, melyre mór 10 nappal elöbl) folynak az előkészületek. KWtowhan a város diszitése. A kék-fehér-piros 1obn< gók csoportosan díszítik az épületeket, van amelyiken \'100 zászló leng. Az utak fólőtt színes papir-virágfüzéreken ezer ós pwr lampion; színes villanykörték tarka fényt borítanak a hangos, ünneplő városra. Különösen szép a hires Montparnassc a modern városrészben. ahol egvik caffé-bár a másik mellett sorakozik. Mindegyik előtt emelvényeken szól a Jazz-band harsány zenéje, legtöbb helyen, két zenekar játszik felváltva és a közönség az utcán táncol. A zene szól s aki arra jár és van éppen kedvé és partnere — utóbbi inxlig majdnem mindenkinek van — kalapban. kabátban táneol. amig Szól a "jazz \'Ha ez itt abbahagyta, egv-gyel tovább mennek ott szól a másik. Ez jgy mégy 3 nap előestén, az ünnep napján és\'Utánna való nap — délután 5-től reggel 5-ig.
Teljes munkaszünet lévén, rengeteg ember tölti meg a nagy terekéi, parkokat. Kedves ünnepi szórakozás •a Bris de Bouloque. hol rengeteg gyermek és felnőtt csodálja ia sok szokatlan és ritka állatot s leli örőm|t az ezerféle apró mókán Maga az állatkert nem \'oly szép, mint n budapesti, de itt több exoHfkns állatot látni és az emberek vidámabbak. Amerre -néz ar etabfcr, mindenütt gond-tálan, megelégedett arcok — mintha erre a pár órára megpihent volna a nagy hajsza és robot.
Minden *!lée-ban la lá Ikonunk fagylaltotokká! és cukrászokkal — inert a párfciak Mesaég nélkül nem tudnak fmwpehii. Az emWkáru-sók énéHő Idnáláía egészíti ki a kacagástól, kiáltozásoktól gfirü zajt.
Inkább exotlkus, mint impozáns látványt nyújt a katonai parádé. A reggeli órákban van ugyanis a díszszemle az Ksplanade des In-vaiides-on. a köztársasági elnök jelenlétében. UtSnha felvonulás a Chamiw Iílysées-en végig a Plaoe de la Goneorde-ra. Nugytm cifra kép: katonák az összes gyarmatokból; a sokféle egyenruha, kék, piros, fekete, fehér színek, hol külön-külön, hol együtt.
Délután i>edig Ingyen előadások, matinék az összes színházakban, még az Operában is - mind enütt reggel 9 -10 kőzött kezdenek gyülekezni »pour fairt; la quene. ki sorban állva, ki kis összehajtott széken ülve várja a kapunyitást. A sötétség beálltával működésbe, kezdenek a rakéták, melyek ropogása hosszan belenyúlik az éjszakába.
ift&rirttru v-n . idiU&l \'
Tömeg ,
A kubai forradalomból .Heratdo de Caba* felgyújtott azerkesztósége előtt.
\'i\':íf gfiffláfiM )• i
Fejleszteni kellene Nagykanizsa muzeumát és könyvtárát
Nagykanizsa, augusztus 25
Három éve immár, hogy közóhajra a város vezetősége létesítette a Városi Könyvtárt és Muzeumot. Mindkét intézmény a piarista gimnázium épületének külön földszinti szárnyában nyert elhelyezést.
Hogy hogyan vált be eddig a könyvtár, hogyan keresi fel a város közönsége, stb. érdeklődünk u könyvtár\' vezetőjénél, Kzrkay József dr. piarista gimnáziumi tanárnál, a muzeum őrénél, aki nagy gonddal és ügyszeretettel gondozza a Városi Könyvtárt is. Kerkay dr. többek között kijelenti:
Nem akar a Városi Könyvtár konkurrenciát csinálni a városban levő kölcsönköny vtárakuak ós egyéb hasonló intézményeknek. A Városi Könyvtár egészen más elbírálás alá esik, mert a közönség ama részének, amely igényt tart a komoly irodaimi termékekre, forrásmunkákra, kutatásokra, tudományos, müvekre. utánjárásra: bőséges anyagot szolgáltat. A Városi Könyvtár immár 3200 kötetet tartalmaz és folyton bővül. A közönségnek eme része eléggé igénybe is veszi a Városi Könyvtárt és felhasználja annak bőséges anyagát.
— Kétségkívül szükséges lenne önnek a fontos és hézagot pótló Ifulturális intézménynek fejlesztés?,
megfelelő anyaggal való bővítése. I>e ehlíez pénz kell. Pénz. Már ]>edig a város a mai anyagi körülményei közt nem tud többet erre a célra beállítani a költségvetésbe, mint évi 200 pengőt...
- Nem gondolná tanár ur^ hogy ezen a téren is lehet he komolyan megmozdulni? kérdezzük tovább.
De igen. Gondoltam én már erre. Hogy egy muzeuml bizottságot alakítunk, amely egyrészt a könyvtár kiépítését, másrészt a muzeum fejlesztését tűzné célul maga elé. Kz a bizottság megkeresné a város közönségét, a kórnyéket, a járást, az egész vidéket, hogy akinek bármily történelmi, muzeális érlékü tárgya, levele, irata, régi idők emléke-tárgya van, szolgáltassa azt l.-.i a muzeumnak, vagy a Városi Könyvtárnak. Nagykanizsa és vidéke tele van nagyon sok muzeális tárggyal, aminek helye inkább a múzeumban, vagy a Városi Könyvtárban lenne ...
...Hát igon, ez nagyon jó és éleire való gondolat. Muzeumi bizottságot alakítani olyan férfiak-ból, akik át vannak halva a jó ügy iránti szeretettől, akik. átérzik ennek jelentőségét a Jövő generációira: fejleszteni é-s kibővíteni a Városi Könyvtárt ós Muzeumot. Rámutatni tudni « tárgyakra: íme,
vArosi hozgő
Szombat és vasárnap, augusztus 26. és 27-én RAMON NOVARRO u) filmje. Német beszéd 1
India fia
Egy ifjú hindu herceg és egy szép amerikai leány regénye
VtagyoB* klsérö műsor.
Előadások siombaton 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Az első előadás tnindkét napon zónahelyárakkal: 20—60 fillérig. — A többi előadás leszállított nyári helyárakkal: 30—90 llllérlg.
- I\')!\'!!.< ni\'t-
ec mind Nagykap&rq is Zala di-cs&égát, fónyes napjait, vitte hudi tetteit hirdeti Ez udnd etfy-t-^y darab Nagykanlrm óa Zaia múltúi-
bél... \'
Mert NnRylumlttán Zalában minden kfiszál, minden porswm iMttzil a nuiil dicsőséges Halijairól... \'(II. fi.)
Farkas Qyülár „A magyar Irodalom történet*"
A berlini egyetem nyi -r. tanára, -A magyar romantika\', »A fiatal Magyarország kora«.oimü minek szerzője, ebbén a kőtiothon magyar irodáldm történetét írja nvqg a legrégibb időktől a mai napig.
A niajp-ar irodalomtörténet terén az utóbbi néhány évtizedben rendszeres, fiahgpnssórgídmu adatkutató munka ment vóglw, amelynek eredmény-eji a n]ipvlt közönség számára egyelőre hözzáttrhc-\' let lenek. 1\'ark aS tyítíft eddfgi\' kii ■ tató és összefoglaló ithínkás&őga, valamint jcönnyed, világom, eleven stílusa, az érdekesség iránti fiuom érzéke ós ami Tol<\\y Ferenc halála óta olyan rilka jelenség irodalomtörténészeink közt — a küt-főldi irodalmakban való nagy jártassága kiválóan alkalmassá teszik arra, hogy a szorgalmas és lelkes tudósok kutatásainak eredményét
közkinccsé tegye.
Müvében európai szempontból tekinti ál a magyar szellem fejlődésót. Nem fárasztja az> olvasót adatok halnrazásával, hanem a szellemi élet rejlett összefüggéseit kutatja fel. Nem egymás mellé sorakoztatott irói életrajzok halma/il nyújtja, hanem az irodalmi fejlő-dós nagy vonalait rajzolja meg erős megalapozottsággal, a mai tudományos álláspont és részben saját eredeti kutatásainak legújabb eredményeire támaszkodva.
A Káldor Könvvkiudóvtlllalal tetszetős kiállításában menjfc enlk 1933 november végén. A könyv tlra előjegyzésben 3, bolti ára 5.60 P lesz.
"iraiyára 61 és az evUl Járó bél-dugulás, repedés, kelés, gyakori fi-ztlési Inger, derékfájás, mellszorulái, szívdobogás és szédQlétd rohamoknál a természetes „Péretfl léttel" keserűvíz hasmála\'a kellemes megkönnyebbülést eredményei. A belső bajok orvosai az Igen enyhe hatású Fsreio Jóuef vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy félpoMrnyi mtnnyilágfcen ren-
den
1983. tugunlm 26.
NAPI HIRiK
NAPIREND
Augusxlu* 26, szombat
Római katolikus: Zefirin. Protesl.: Izsó. Itr.: Elul hó 4.
Városi muzeum és könyvtár nyitva cstltOrtökön és vaiárnap délelőtt 10-101 12 óráig.
Oyógysxertáíl éjjeli szolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet-tér 40. ss. és a klskanlzsal gyógyszertár.
OőzlUrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek).
(Kinevezés) A főispán dr. Mcstc-rics Klek keszthelyi helyettes járási tisztiorvost járási tisztiorvossá kinevezte.
(TanHóvátaazlás) A ncmcsnpáti községi elemi iskálához negyven pályázó közül titkos szavazás utján Láux Anna oki. tonitönőt választották meg segéd tanítónőnek.
(Szeptemberien kerül főlárgya-lásra Frelvogcl Ferencné bünügye)" A nagykanizsai Schencker-cég ismeretes nagyarányú sikkasztási bűnügyében a bűnvádi eljárás már oly előrehaladott stádiumban van, hogy a főtárgyalás! a jövő hónap folyumán fogják mcglar-lani. A főtárgyalás iránt — érthetően óriási érdeklődés nyilvánul meg.
(Letartóztatott merénylő) A kerka-szentmiklósi csendőrség ma beszállította Nagykanizsára Dickmajer József •J1 éves legényt, aki durván megtámadott egy magányos asszonyt. A brutális merénylőt a vizsgálóbíró letartóztatta.
(kútba e«4l egy gazda) Horváth Gyula 23 éves cbergéuyi földművest súlyos szerencsétlenség érte. Kgylk ház nál kutat mertek és Horváth a Munkában segédkezett. Munka közben a felvonó kőtél Horváthot lesodorta a mély kútba. Sikerült kimenteni, de >s»aK suiyos sérüléssel : csigolyatöréssel Beszállították a kórházba. »
K.n vsrzi gyilkos a fogházban) Lengyeltótiból ma Heggél a törvényszék fogházába kisérték id. Józó Lajost, a viszi gyilkost, aki mint ismeretes, agyonlőtte Harangozó József tekintélyes karádi gazdát. Józó további sorsa a vizsgálóbírói kihallgatástól függ.
(Frontharcos bajtárrátnk) közül azok, akik jelenleg iminkanélkül vannak, föld és hasonló munkához éri, nek vagy ilyen munkát elvállalni akarnak, jelentkezzenek sürgősen- Főcso-portunk titkáránál, Bágyoni Szabó Odón bajtársunknál. A Vezetőség.
Intézeti csikó* rtihaváxzMk legolcsóbban Schütznél kaphatók.
(Háziipari tanfolyamok kírelme-
A kereskedelemügyi minisztérium által az 11)33 —34. évben rendezendő háziijmri tanfolyamok előjegyzése folyamaiban Van. A M. Kir. Háziipari Felügyelőség felhívja tehát mindazon községekéi, egyesületeket, erkölcsi testeteket, mejyck az 1933-34. év telén háziipari tanfolyamok rendezését "hajtják, ezirányu kérelmeik szeptember 30-ig való beadására. A tanfolyamok munkaanyaga kosárfonás, gyé-kényfonás és szövés, sz&lmafonás és seprőkötés, tengeriwuhé-fonás, íafara-Ras, szerszám-készités, vászonszövós, ""\'kézimunka (csipkeverés, hímzés), lenénicmü és felsőruha szabás-varrás, stb. A Kereskedelemügyi Minisztérium-."oz címzett bélyegteien kérvények be. adandók : M. Kir. Háziipar; Féiügyelő-^ Vyt>r\' Zrh»yl-n. 6. sz. A győri fel. "W\'előség hatáskörébe Győr, Komáim, Moson, Sopron, Vas, Veszprém iai*.\'avármegyélt tartoznak. firdek-ödőknek részletesebb felvilágosítást a felügyelőség ad.
- Bútorvásárlás nem gond! Teljes he rendezéseket rendkívül előnyös részkifizetésre, sőt kamatmentesen is szállunk. Kopsteln butoráruház, Horthy Miklós-ut 4,
ZALAI KÖZLÖNY
Szenzációs utazó áron vásárolhat zokni kockás é> c.lko* | •elyemharUnya, gmrmn-mlntéval 4g «||4r. | «á|t hibátlan |»60 «"■ EHREWSTEI—ÉL, Horthy Mikló.-ut 3. 11.
A magyar frontharcosok V-ik Országos Találkozója
Minden év október hó első vasárnapján a világháború volt magyar frontharcosai az Országos Frontharcos Szövetség kezdeményezésére Buda-pesten országos találkozóra jönnek össze.
Az idei Frontharcos Nap Budapes-teu a dlösók Terén, október hó 1-én fog lezajlani, amelynek előkészitő munkálatai országszerte már folvnak. Az idei országos összejövetelen \' amely Magyarországon az őlődik lesz a velünk rokonszenvez/, államok nemzeti alapon álló frontharcos szervezetei is nagyobb számba^ fogják magukat képviseltetni. Különösen az olasz, német és osztrák frontharcosok körében tapasztalható nagy érdeklődés, ugv hogy valószínűleg az ünnepségekre " külön olasz és osztrák vonalok fognak Budapestre érkezni. A német .Slahlhelm. a bolgár és török frontharcosok küldöttségileg fognak megjelenni. A Frontharcos Szövetség vezetősége teljes erővel megkezdte a jel«k szerint a tavalyi országos magyar frontharcos napot is felülmúló hatalmas ünnepség előkészítéséi, amelyen az ország összes frontharcos szövetségi helyi alakulatai képviseltetni fogják ma-gukat.
A külföldről és vidékről feljövő frontharcosok nagyobb közlekedési, elszállásolási és élelmezési kedvez, ményben fognak részesülni.
Felvilágosítások a Frontharcos Szö-vétség Orsz. elnökségénél Budapest VI. Podmaniczky-u. 45. II em és a Szövetség helyi alakulatainak vezetőségeinél nyerhetők.
(Motorkerék pé razerenrtMkwtéH)
Motorkerékpárba leset érte Szívós József keszthelyi motorkerékpárost. Mo-tbrja elromlott és egy idegen autóst kért meg, hogy húzassa l>e Keszthelyig. Egy kötéllel -utána kötötték a motort, az autó sebesen hajtolt, Szívóst Sármellék községben clrántoHa és húzta maga -után. A gép erősen megrongáló-«Jot\'» Szívós sérülései súlyosak.
— ElaOrangu rnűjég kapható a Transdanubia E g y e 8ü11 Gőzmalmok Részvénytársaságnál.
SPORTÉLET
NTE—Zrinyl
Nagykanizsa, augusztus 25 Az őszi szezon bevezetéseként barátságos futballmérközést játszik vasárnap áz JiTE a Zrínyivel. Szeptember :3-án már megkezdődnek a bajnoki küzdelmek, igy mindkét csapatnak nagy szüksége van, hogy komoly meccstréninggel a lábában állhasson ki a \'megnyitásra. A mérkőzés a Zrinyl pályán lesz olcsó belépődíjak mellett.
jyilndnyájunk tulajdona a * liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
Gabonás
Lisztes
Len
Küttölős Szalma
ZSAK
HIRSCH SZEGŐ
cégnél.
T
HmkiiluiiMttl litttui IUltin
MENETRENDJE
érvínyei 1933. Májú. 15-101
£r.»4b.t-t4r V...UIIBM*.
Vasutállomíira Eriribílttne
4 28
5« JC
8 25 11
|| 20 1 J;
12 M ?
13 20 ■ a
U\'10 * *
is 50 3 N
I7D0 i!
18 08 n w
19 88 M s
22 80 J
23« >
Lctenyai n mnetrend
L.lwji.íl 1*1. 6\'45 NigyVinúit/a trt. 800
NmhMii.ári* M. 1430 UUnytraMu IMS
Magtalálták Amundten gépének ronoaalt Fenn: keresztlel Jelölve a hely. ahol norvég halászok állítólag a roncaokra bukkantak. Lenn: a Latham, Amundsen repülőgépe és az északi sark hősi halottjának arcképe.
ZALAI KÖZLÖNY
1833
26.
KÖZGAZDASÁG
50-100 százalékos károkat okozott a zalai jégverés
A főispán helyszint szemléje a pusztulás vidékén
/ Nagykanizsa, augusztus 25 A vármegye alispáni hivatalához most érkeztek be a megye különböző részeiből u Zalálmn végigvonult pusztító jégorkán okozta károkról szóló jelentések, melyek nagvon súlyos károkról számolnak be.
Járásonként a mai napig a következő jelentések érkeztek be a kétnu|>os jégorkánról »\'
Balatonfüredi járás : Szentnntalfa, Tagyon, Zánka és Balatoncslcsó halárában a íégkár 80-110 százalékos.
Keszthelyi járás : Keszthely határában a Mőlőkbcn, kukoricában és gyümölcsösökben 50 százalékos, Cserszeg-loinaj határában a szőlőkben 50 100 suízalélaos a kár. Jégverés volt Zala-szántón ls.
Pacs«i járás : Misefán a község határában és a Bosnyák-uradalomban 50 —70 százalékos a jégkár.
Tapolcai járás : Szigliget és Hegy-maga* határában 40 100 százalék Kő-vágóőrsón a szőlőkben 100 százalékos, kapásokban Változó a kár.
Tapolca határában a hegyekben a kár a szőlőkben 100 százalékos. Ba-latonedericsen a szőlőkben 50—05 százalékos, Gyuiakeszilx-n (a Csobánc hegyen is a szőlÖkl>en és kapásokban 100 százalékos, Huposkán a szőlőben és kapásokban is 100 százalékos. Nemes-vitáról 50-95 százalékos jégkárt jelentenek. i
Zalaegerszegi járás : Bazlta 50 százalékos, Nagylengyel, Ormándlak, Ró-
zsásszeg 35- 40 százalékos. Salomvár kázaég egy részében 50, másik részében 40 százalékos kárt • szenvedett. SzenterzsélH\'thegyen, Vorlwtán, Kber-gényben 80 100 százalékos a kár \'mind a kapásokban, mind a sxőliikbcn és gyümölcsösökben. A jég még a faágakat is letörte.
Bocfóldén, Bakon, Sárhldán a hegyekben 35 10 százalékos a kár. Zala-besenyőn a -szőlőkben 700 100 százaiékos, a kapásokban 50 80 százalékos kár mutatkozik.
Csácsbaii, Botfán, Csatáron 00, Za-laszentmihályfán a szőlőben 100, a kapásokban 50 százalékos a kár. Tes-kándon a határ egy részében vau 50 százalékos kár.
Eddig összesen 35 község jelenteit be jégkárt, de még folytonosan érkeznek az ujabb jelentések.
A kárbecslések rövidesen megindulnak az adóhatóságok részéről az adómérséklés céljából.
A főispán a Badacsonyvidéken
Gyömörey György főispán pesti útjáról hazaérkezve, részletes jelentést (étetett magánaka megyebeli viharok pusztításáról.
A jelentés eredményeként Oyőmőrcy György főispán pénteken autón kiszállt Tapolcára é.s vidékére, hogy személyes meggyőződést szerezzen a pusztulás ménéről és esetleg felmerülő intézkedéseit ott ta helyszínén tegye meg.
TmévrMirio
Buu tilxáv. (I!p 77-ei S\'20 S\'-ÍO. 78-aj B\'30—8.50, T9-ct 8 40 8t0, 80 aa 8 » -8 70, dunánt. (u|) TI a 7 95-8 10 »-«» 805-M0, J9*a 81S-830, BO-a» 8-2S-8-40, roia (ul) 4-60—(\'71\'. —
Sab kotép 0 00—000, — otengfr lUiánlull 00-&0\'.\'.
hriénbár
Cibálta. 294, .l.d.il.r 71 Bitó-r«ld0 077—0"78, aMIlett 0 76 (1 78, »«» Ml kOiép 0-74-ÍT75, kOonyll O68-0-72, I-a4 rendű Oraf 0-70 0-72, ll-cxl rendi Br«« (MO-O^Í, angol .oldó I. 088 -098 mionoa nagyban I 08 112. talr 1-18-134, hu, 094—110, lélaotéa 1 00 -IO».
Kiadja • iaptalajdono. KOigaidaaágl Rt. Oat.ilb.rg Nyomda éa Délx.Ial Lapkiadó Vállatala Na«ykanlnán. r.Ielöa kiadó: Zalai Karoly, intararbar. telefon: Nagykanlua 78. aaim
Oabona
»iitió>»rglii
Porpácok: Nedve,pícok:
ürxópAo Blgriol Porzol Hlgoxán
Tillantln Tillantln
tredell gyári árban éa caomagolátban.
Mtílrágyáki Pé*M
Am. uuiwrfoizfil 40\'Vo-o. káli.6
Méaznitrogén
ThomatMlak
kg -kén\', aaák-aiámra éa waggontíte-lekbert.
FUTORi
vegytiszta s\'énsaVas lakarmányméta. PEKKi
.D" vitamin kéwlimény. BeaurtthétGk:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény yédelmlszerek
stb. kcresfcadéséban Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
(A bíróság mellett) Telelőn 130.
APRÓHIRDETÉSEK
Hakt4ro» U.fl nmmMém Aruk.t Igaa aloaéa aláruaitjuk. Arroulb,
9017
KUlSn be járatú szépen bu\'orozott szoba kiadó és egy ruganyos ágv\'xtét eladó Sz. Imre herceg utca 4. 48
■aaá«t-vaaaláa« olcsón vállalok lakásomon. Ránftllné Kinizsi-utca 9. 3288
5 szobái, lürdőizobás. komfortos lakás Fó ut 4. ss. alatt klarfö. 382ó
Bérbsadom az 19)3/34. gazdasági a Balatonmagyaródi Uradalmat. Részletes feltételek megtekinthetők Irodámban. — Ut. Berlin József ügyvéd, csódtömeggond. nok Nagykanizsán. 3331
■aaáat-vaaalátet olcsón vállalok lakásomon Bajza-utca 10 1. ajtó. Burjánné.
3190
Kladé bútorozott utcai uabák Satnt Imre herceg (volt Nádor)-utca 9. 3J2Q
flya»makko«alk és egyenruházati dklrek legnagyobb választékban Kaufmasn Károlynál. 3314
Állandóan jégbehUtött tftwaya kapható Welunénél a piacon. Ugyanott friss liba-háj Is kapható. 3310
Ui aarokkáu, esetleg felerésiben talányosan elidó. Clm a kladóbsn. 3244
■aflblahaté mlndenesleányt ! oept 1-i belápíssel Bajza-utca 6.
Jókaiban levő aagol watork.rák^r
oldalkocs-val olcsón eladó. Cim Werthelm Erzsébet-tér 10. 3328
Elegáns kAlőnha járata utcai bútorozott szoba azonnal kiadó Csengery-ut l ajtó 4. 3329
Finomabb kitAaépa* szereztem be, amellyel újra elvállalom selyemharisnyák és férflioknik lalpalisál és fejslését. Cslz-madláné, Rózu-u. 21 3213
VixImaloBi eladó vasbeton fejjel, vagy kaudóképea egyénnek bérbe kiadó Bősze Istvánnál Nagjrizakácitban. 3397
Szeptember elsejétől üzletemben mmém-léló és maalkár osHályt nyitok. Siolld árak. Pahócsa fodrász Fö-nt 1\\ 3321
m=
M.,bl.haté löző-nilndenea aionnal Myélelik Hunyadl-ulca 13. 3331
MEGJELENT
LIDITT JÚLIA
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
k pható az összes könyvkeres-ked \'eelben és « Zalai Közlöny szerkesztőségében.
ffl
A cigaretta (üstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből
salát otthont
teremthet magának a magyar tenger paradicsomában,
Balatonfenyves üdülőtelepen.
Már heti P 2-70 lefizetáséwel,
tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal.
Jaját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal.
Kérjen még ma dijtalan prospektust térképpel, árakkal a
-j Inkey központi
Sl villatelkekről.
Bővebb felvilágosítással szolgál:
Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 25 százalék ongedménybsn részesülnek. » ......
Könlgsbsrgban nlnos munkanélküliség Az utolsó munksnéikull-csopoft a pályaudvarra vonul, hogy elfoglalja munkahelyét
Nyomaton a laptulajdooos Közgazdasági R.-T. Outibbarg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsád, (f alalös Üzletvezető i Zalai Károly.)
73. értoljram 193. ixim
Nagykanizsa, IBM. luguiztui 27, vasárnap
Ara 16 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
___rtUTIIAI NAPILAP * \'^g***/
t,fikti»KWg éa kl«dóhlvít«l; Pflnl 5. nim Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési éta: egy bóra 8 pengó 80 Miéi SMxkeutétégi ér kfadóblveUU teleion: 78. u
Magyarország
és Ausztria
Irta: i*. Subi Z*lg«oad
A trianoni békeparan& által egy harmadré&zre lecsonkitott Magyarországot nem lehet a salntgermainl béke által alkotott jelenlegi Ausztriával egyenlő mértékkel mérni. Magyarország egy tökéletes földrajzi egység és Szent István ideje óta egységes nemzeti állam volt. Az egységes magyar állameszme iránti törekvés megmaradt a török uralom és a Habsburgok uralkodásának idején is. Szent István birodalmának integritása talpköve volt a magyar politikának és a megkoronázott magyar király ennek fenntartására esküdött, az ország halárainak megvédésére tette kneg a hatvágást a koronázási dombon. A magyar birodalom csak magyar állampolgárt ismert és nem magyar ajkú polgárai is teljes jogegyenlőséggel bírtak. Ezen elv gyakorlása mellett nemzetiségi alapon megformált autonómiákra szükség sem volt és ezeknek gondolatát csak 1818-ban, a bécsi kama-rilla vetette fel. Hogy a valóságnak meg nem felelőn Magyarország a nem magyar nyelvű állampolgárait elnyomja, ezt csak sze-]>aralizmusra törekvő nemzetiségi izgatók hirdették, a külföld mentalitásába pedig ezt ia hazugságot Scolus Vjator cikkei oltották be.
Ezzel szemben Ausztria nem volt sem egységes, sem nemzeti állam, hanem a Habsburg örökös tartományok összesébe. Ezek közül Csehországnak és a I>engyelország-ból kiszakított Galíciának, tehát az osztrák birodalom nagyobb részének ónálló állami és nemzeti múltja volt. Az örökös tartományokat egyesítő Ausztria gyűjtőnév is csak Napoleon bukása ulán keletkezett. A háború előtti Ausztriában tehát egy összefogó nemzeti érzés nem keletkezhetett, mór csak azért sem, inert a németséggel szemben hatalmas és egybefüggő szabadság állt. A St.-gcrmaini békeszerződés a tisztára német ajkú tartományokat hagyta meg az uj Németausztriában. Az idegen uralom alá jutott németség helyébe Nyugatina-gyarország egy részét kapta cseréin- Ausztriának tehát sem elveszett területeinek visszaszerzésére irányuló igényei, sem irredenta törekvései nincsenek.
Ugy Magyarország, mint Ausztria .súlyos gazdasági helyzetben v«n. Kettőjük között azonban mégis lényeges különbség van. Magyarország gazdasági leromlásának fő-okozója, az áltálános világgazdasági krízisen kivfll egyharmadrészére való kegyetlen megcsonkítása, a melynek folytán az ország jelenlegi helyzetében egyszer és mindenkorra életképtelen. Sőt még akkor is, ha bármilyen jó termés esetén gazdasági terményeit külföldi pia-rokon jó áron értékesítheti. Ezzel szemben Ausztriának mint ipfcri
államnak megvan a megélhetési lehetősége, ha Ipari termékeit külföldi piacokon elhelyezheti és régi idegenforgalmát visszaszerezheti.
Magyarország fennmaradásának ós életlehetőségének feltétele tehát a trianoni békeszerződés revíziójával elveszett területeinek visszaszerzése, amely ezek szerint nemcsak gazdasági, hanem állam fenntartási, cxlsztenciális kérdés. Ausztria viszont nem akar mást, mint jelen határai közölt független állatoké-pen békességben élni és gazdasági kapcsolatai! a környező államokkal kedvezően megoldani.
Ennek folytán szorosabb i>ollti-kai kapcsolatot, legyen az pcfso-nálunió vagy államszövetség, a két ország között a jelen viszonyok között nem lehetséges. De nem lehet-
séges a vámunió sem. A magyar gazdasági termények és az osztrák iparcikkek kicserélődése nem fedik egymást, mert Magyarországnak ma már számottevő ipara van ós a megcsonkított ország még amúgy sem volna képes Ausztria ipartermékeit átvenni. Másrészt Ausztria népessége is kevés ahhoz, hogy Magyarország gazdasági termésfeleslegét elfogyassza. Ausztriának tehát létérdeke, hogy az ipari importra szoruló államokkal, különösen Jugoszláviával és Romániával kedvező kereskedelmi szerződéseket kössön és Magyarország miatt nem is volna hajlandó jóindulatú politikai semlegességéből kilépni.
Az Anschluss kérdésében is az említett szempontok a döntők. A
Lángolt m horogkereszt
m Nemzeti Színház előtt
Budapest, augusztus 26 Szombaton este 9 óra tájban a Nemzeti Színház előtt 10—15 horogkeresztes fiatalember meggyújtott egy fából készített és kátránynyal bevont horogkeresztet, miközben Hitlert éltette, majd röpcédulá-
kat szórtak szét. A rendőrségre előállított tüntetők kijelentették, hogy csupán szimpátia tüntetést akartak rendezni a Budapesten tartózkodó bajorok tiszteletére, akik az esti órákban autócarokon vonultak végig a városon.
A buza-egyezmény és a magyar export
London, augusztus 26 A buzaegyezmény aláírása pénteken éjjel fél 10 órakor \'megtörtént. A 7 cikkelyl)ől és függelékek-ből álló egyezmény szövege több mint 3.5 négyzetméter terjedelmű pergament papirra van írva. A Reuter-iroda szerint az Egyesült Államok kormánya már is elhatározta, búzatermő területének 15®/o-kal való csökkentését. A Duna-államoknak, köztük Magyarorszáff-ríak, azonkívül Oroszországnak nem
kell csökkentenie búzatermését.
Ixjndon, augusztus 26 A londoni »Daily Mail* nagy cikkben számol be Mussolini Magyarországot és Ausztriát érő nagy terveiről. A cikk szerint — Mussolini megígérte Gömbösnek, hogy különleges kedvezményben részesiti a magyar kivitelt, átveszi Magyarország egész tengeri feleslegét, Ausztriának pédig Triesztben szabad kikötőt biztosit.
Herriot és egy francia miniszter Oroszországba utaztak
Odessza, augusztus 2fí Herriot szombaton Odesszába érkezett, ahol kijelentette, hogy személyesen szerelne tudomást szerezni ar-a haladásról, melyet a szovjet a közművelődés, mezőgazdaság és ipar terén elért. Reméli, hogy szeptember 10-ig maradhat Szovjetoroszországban.
t Páris, augusztus 26
Hivatalosan is közölték, hogy Cott léghajózási minlszler, aki meghívást kapott .Szovjetoroszországba, szeptember 8-án indul három repülőgépen, melyek közül az egyik a legmodernebb katonai (gép, Moszkvába.

A legújabb hivatalos termésjelentés
Budapest, augusztus 26 A földmüvelésügyi minisztérium szombaton kiadott hivatalos termés jelentésében megállapítja, hogy a tengeri megállott fejlődésében, 18,510.000 mázsa* termés várható, tehát 580.000 mázsával kevesebb, mint tavaly. A buza kilátásait igen csökkentette a szárazság. 22,661.200 mázsa várható, tehát 7,100.000 mázsával több mint tavaly. A cukor-
répa elég jól birta a szárazságot, 9,053.000 mázsa várható, 563.000 mázsával több mint tavaly. A tengeri tehát a közepesnél gyengébb, a burgonya ós cukorrépa pedig jó termést Ígér. A szőlőt igen hátráltatta fejlődésében a nagy meleg és a kedvezőtlen tavasz hatása is igen meglátszik a tőkéken, ugy hogy csak gyenge közepes termés várható.
mig Németországban és Ausztriában a marxista uralom folytán politikai összhang uralkodott, a két ország egyesülése valószínűbbnek látszott. A jelenlegi német kormány erőszakoskodása azonban az osztrák nép többségében ellenszenvessé tette az egyesülést. Bár a Dolfuss kormány erősen küzd a Hitlerizmus ellen, mégis sok a náci Ausztriában és különösen Steir-országhan. Ha a Hitler kormány a fantasztikus túlzások helyett u reálitás alapjára tér, Ausztriában feltétlenül szaporodni fog az Au-schluss híveinek száma. Az Anschluss mégsem fog megtörténni, mert Ausztriának mint függetl-u államnak jobb gazdasági lehetőségei vannak kedvező kereskedelmi szerződések alapján.
A Magyarországgal való szorosabb gazdasági együttműködést, a mint erről magam is meggyőződtem, majdnem mindenki óhajtja, sőt a magyar törekvések a trianoni szerződés revíziójára nézve is szimpatikusak Ausztriában. Ez természetes is, mert egy megnagyoblwi-dott Magyarországban nagyobb piacot nyernének, másrészt a szorosabb magyar kapcsolat által politikailag is nagyobb biztonságot nyernének.
Ezzel szoros összefüggésben áll az olasz orientáció kérdése is. A nagy olasz állam protektorátusa nemcsak biztos védelmet nyújtana az osztrák függetlenségnek, de Trieszten keresztül megnyitaná u levantei cx|>ort lehetőségét, amelynek elvesztését Ausztria, de különösen Bécs fájdalmasan érzi. Az olasz-magyar-osztrák kapcsolattól azt is várjuk, hogy a magyar export is Ausztrián át irányzödnék Triesztbe és ezáltal a Bundesbahn forgalma is lényegesen megnövekednék.
Az eddigi magyar-osztrák kereskedelmi kapcsolat még nem eredményezte azt, hogy Ausztriában elegendő hus, zsír, liszt, főzelék és gy^piőles legyen. "Vagy ha talán volna is, hogy az élelmiszerek árai a.acsonyabbak volnának. Ugy hallottam, hogy a »Bauernpartei«, az osztrák kisgazdapárt állja útját a kormány ebbel* rendelkezéseinek ős minden áron azon van, hogy az osztrák buza továbbra is 31 sillin-ges árfolyamon maradjon. Az Ausztriában nyaraló magyarokat nagyon kellemetlenül érinti az ott uralkodó drágaság, amely nem alkalmas arra, hogy a magyar kle-genforgalmat növelje.
A jelenlegi kormány a boldog emlékű Scipel kanocllár szellemében kormányoz, erősen katolikus jellegű és egyben a hitlerlzmus ellensúlyozására igyekszik az osztrák nemzeti öntudatot feléleszteni. A sajtó kevés kivétellel ebl)en a szellemben ir és ma általában magyar-harát hangon is. Az odautazó magyarokat szívesen és kedvesen fogadják és mindenütt azt hangoztatják, hogy jó volna, ha visszatérne a régi, boldog, jó békeidőszak.
ZALAI KÖZLÖNY
1038 Mywtai 27
Ha van ggomor-bajod
S nehéz emésztésed,\\ Próbáld meg csak egyszer,
Az U^^Tímvizet.
A Nemzeti Egység Pártjának orsz. főtitkára ma Nagykanizsára érkezik
Nagykanizsa, auguszlus 26
A Nemz*ti Kgvség Pártjának országos főtitkára, vitéx Mar\'on Róla országgyűlési képviselő tunántuli körútja során Zalamcgyét is sorra ejtette. Szombaton este Zalaegerszegen volt, ahol ünnepélyein fogadták, majd lelkes hangulatú, igen népes értekezlet volt a Bárány nagy termében. Az értekezlet esemény."1 volt az országos főtitkár hatalmas lendületű bawódc, moly ben kifejtette a szervezkedés célját és értékét.
Vitéz Marton ugyanis nem csak kitúnő szervező erő és nagyszerű szónok, hanem fanatikus magyar, aki sokoldalú munkássága minden
frontján a •nemzeti erők összekovácsolásán dolgozik.
Ma, vasárnap délután I.ctenvén lesz vitéz Marton Béla és kísérete, ahonnét este 7 órakor érkeznek autón Nagykanizsára. Megétőzőleg, 6 órákor a kanizsai párthclyiség^ l>en megbeszélés tesz. majd a főtitkár megérkezése után ugyanitt tartanak a helyi szervezkedés ügyében In-ható értekezletet. A fótit kár és kísérete dr. Hajdú Gyulának, a kiskomároiíri választókerület pártelnökének vendégei lesznek. Kstc a pártvezetők a la cart vacsorára jönnek össze a Koronában. Az országos fótit kár hétfőn délelőtt folytalja körútját Zala más községeibe.
Egy hadlárva tanítónő utja a képes melléklettől a fogházig
Kacosvár, augusztus 20 Patkós Ilona 23 éves hadiárva leány I9»).ban végezte Nyíregyházán a ta-nitónőképzöt. l\'gyanakkor az cgvik fővárosi lap képes mellékletében megjeleni Patkós Ilona fényképo a többi végzett tanítónő kőzött.
barát István ncmesvidi kereskedő a fénykép alán beleszeretett Patkós Ilonába, akii az irgalmasság csalóka köntösében környékezett meg. Levelezni kezdett ugyanis a tanítónővel, nkl előtt megjátszotta az irgalmas embert mint aki őrökbe fogadná a kis hadiárvát. A leány ekkor a Halálon melL\'tt nyaral!, ahová utána ment u kereskedő is. Rővidc\'-en megtörténi az örökbefogadás is, amelynek u kereskedő rut vissza-
élése folytán az lelt a következménye, hogy ez év májusában újszülött gver-mek sírása Serte fel a ház csendjét. Patkós Jlona, hogy megszabaduljon a szégyenétől, megfojtotta a gyermeket, (le a {bún kiderült és a kaposvári törvényszék tegnap Ítélkezett a szerencsétlen leány ügyében.
A törvényszék, az cnyhitőkörülmé-nvek JiJ«ye!eml»evé:olével\' Patkós Ilonát csupán 3 (hónapi fogházra ítélte.
Ideges embereknek él lelkibele-geknek az enyhe természetes „Feroac Jóxiel\' keserűvíz rendes bélmüködést, jó emésztési és ele-g ndő élvágyérzetet teremt.
„Mindenki csalódott a távvezetékben" — mondták Zalaegerszeg rendkívüli közgyűlésén
Szigetváron is hotszu üzemzavar volt e héten
még éjjeli javítási munkál som. A lkjj ott iKin, hogy távvezeték uan
Ez a száz kilométeres vonni állandóan romlani fog, az oszlo|>ok korhadunk, a szigetelők elvéuüluek. Annakidején u szakéri Ok cl uoltak ragadtatva, pedig Zala egeredre nézve balul illótt ki a dohig fc jobb tett coltki. ha marad a várds a régi, telepnél••. ■
Kpkas Ágoston a négy évi súlyos tapasztalatokra mutatott rá, melyek
Nagykanizsa, augu&tus 26 Megírta a \'Zalái Közlöny*, hogy a zalaegerszegi háromnapos áramszünet olyan elkeseredést váltott ki a megyeszékhelyen, ahol a távvezetékre való áttérés óta a zavarok különben is gyakoriak, hogy rendkívüli városi közgyűlést hívtak össze ebben az ügyben. A közgyűlés csütörtökön volt. Az izgatott hangulatu közgyűlésen dr. Arvay lAszló töbl>ek közt a következőket mondta:
A jAnaszok jogosultak, mert a polgárokat károsodás éri b n jö-vőben esetleg pótolhatatlan veszteségek is jelentkezhetnek a gyakori szünetek miatt. Ebben az eset-J»en a szokatlan vihar nem engedett
azt mutatják, hogy mindenki <«o/ő-\\fott a távOezctóttben és a város alapodon becsapódott. Azt az alapos aggodalmát fejezte ki, hogy ha a dolgok igy mennek, az ipar egy kis fellendülése azt hozza magával, hogy mindeínkl igyekezni fog
Figyelem l Figyelem !
VxlGímetgnyiiús !
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy
üxletemei
ufból megnyitottam.
Miután sikerült jóminőségll árut nagyon olcsón beszereznem, áruimat én is a tegoloaóbb Árban fogom nagyrabecsült vevőim rendelkezésére bocsátani. Kérem a mélyen tisztelt vásárló közönséget, hogy uj | helyiségemben is támogatni szíveskedjék.
Tisztelettel
BECK BÉLA
HoríQy MlUclöa-ut 1. Mdm
VáromOOm épüleMAco 3318 (a nagylrufílthal ueraboo;
A kisebbik
Irta: VAJDA MARIETTA Már alkonyha hajlott az idő, mire Muri a gyomlálásl befejezi-*. Nagy sóhajjal egyenesítette fáradt derekát, l\'gyancsak megzsihhasztotta a guggolás. Az ágyás szélén már nagy dombra txyúlt a gaz, amit lassanként összehordott. Derekasan dolgozott.
Mari .lesimította meggyűrt réklijét. kipiszkálUt ruhája ráncaiból a bolc-akaszkodott ragatláncsot. aztán meztelen lábával Itelcrugoll egy kiszikkadt göröngybe.
- — Hogy mán a jó Isten engem venne el közülük dünnyögte maga elé nekikeseredetten. Igen \'erősen\' fojtogatta a Qte\'égyüll méreg, de nem volt kire xuhogtassa fulánkos szavait.
A ház felé nézett, gyűlölködő szemmel. Várta, hogy felvillan buga piros-babos ruhája, hogy megszállttá a jobbik kedve és kijóunc segíteni. Kötty-nyezve erőltette a szemét, d1\' bizony senki sem mozdult ki belülről.
"Dühösen szisszeni fel. mert cgv szúnyog a karjába esipetl. L\'gy esa-pott rá, mintha az lenne az okaegé-sz clkcseieile\'t életének.
Te cudar féreg — indulaloskodolt és kirobbant belőle pörlekedő kedvének minden tüze. Fujt és karattyolt, csapkodta a fczm-ak.it egés/. bele-pirosodoit.
Rjnye lelkem, kivel csatázol anv-nyirá fitt 1 nevetett fel egy férfi-
hang a kerítés. sarkából, ugyancsak kötekedve.
A leány felpaprikázva fordult volna neki, de támadó kedve egyszeribe 1c-szelidült, ahogy a beszélőre nézel.
Nagy Pál András támaszkodott ott egy meszes nyirfalórzsnek.
Hitvány, elmaradt testű ember, de azért kesbödt váUáA büszkén hordta a sok méltóságot, *meg becsületet, amit az eszével szerzett. Kéját véglgbaráz-dálta már az idő, haját is megtépázta, de nem hiába hegyezte ki a bajuszát, mióta özvegyi sorba jutott, ugyancsak .számba vélték a leányok. Különösen uz idősebbje - olyanok mint n Mari akik valahogyan kimaradlak már az eladósorbői. Mindenik szive-sen ment volna az özvegyi portára rcu. det teremteni, meg a kél jtiraaradt porontyot istá|>olni.
Hívogatták is a gazdát mindenfelé de az igen tartotta magát. Most meg ideálll mégis, Ilyet) kis senkinópnek kéri léséhez beszélgetni.
Mari szívéi clsxoritotta a boldogság, és kipirult, mini azok az épen felese-peredéit kis süldőleányok, kikre először pillant férfiszem.
Hamarosan leengedte feltűzött szoknyáját és közelebb lépett. Illemtudóan köszönt, azán jól nekitlámasz-kodott a fkerilésjiek. Hadd lássák az arra menők, hogy Nagy Pál András vele beszélget, hogy még az ilyen ember sem tartja öt virágját veszteti kórószárnak, hogy neki is akadt valuk^je.
A guzda ránevetett :
No bugám, hát mi a haj t A leányt egyszeribe elfutotta megint a keserűség. A résztvevő szóra eszébe jött mindaz a megalázá*. kin, ami már esztendők óta fojtogatta, a magányosság, ami szikárrá aszalta karjait, a lemondás, ami looüolytalanná merevítette arcát. (
Egyszerre mindent lel akarl monda ni, de a szavak felgyűlt tengeréitől csak egy kis sóhaj buggyant ki a száján.
- Ronda az élet I
Nagy Pál András elkomolyodott kép-!>el figyelt rá, aztán csak csendeken megingatta a fejét. Nem szólt rá semmit. Nem lehet uz ilyesmire szólni. Ra akarja, úgyis chnoudja, mi rágja u belsőjét.
Kilépett a nyirfatőrzs mellől. Mari ijedten kapU fcl pillantsál, csak nem akar elmenni már ? De nem, a férfi tempós mozdulattal nyúlt a zsebélte. Pipáru gyújtott.
Ilá\'a.ís\'crj, J**u ijesztette e| savanyu szavaival. \'
A leány arca kedveskedőre édesedéit, örök elégedetlenségtől keskeny szája lágy ivben nyílott szét és kemény állát mosoly aranyoz\'a. Hideg szeme felpa-rázsló, mohó indulattal akaszkodott a férfiéba. ,
Tetszeni akart mindenáron. hogy megfogja, magához láncolja ezt az embert, hogy eldoblutssa fejéről a vénlány csúfos tíiskekoszoniját.
Meleg, gyújtó szavakat akart mondani. de uz évek óla mogkérgcsitcll szivéből nem fakadt ki egy szivárvá-
nyos gondolat sem.
Hallgatott hát, nagy, sokatmondó mosollyal.
A tfazda is csendeseit állt — magányos ember — megszokta a bestéd te-Jenséget. Nyugodtan szávta a pipáját, figyelte a szürkés füst foszlányokat.
— Gyomláltam — bökte ki végre Mari — igen nugy gazban vétünk.
A /éffi szerrte a ház felé révedezett, altol valami pirosat látott felvillanni. Egyszeribe felélénküli.
— Egyedül vótál 1 — kérdezte, d<-pillantását le nem vette a növekvő piros foltról.
— Jlát ki gyütt vóna segíteni ? A Boris nagy kisasszony, nem akarja a derekát fárasztani — dühöngött a leány.
Hirtelen dalolás hangja csapott a fülükbe. Friss, életvidám hang, olyan, mint az őrök tavaszt Járók kacagást.
Mindketten a ház felé fordultak. A férfi kedve fellobbant, mint gyertyaláng a szélben.
— A Boris gyün ? — kézdezte derülten.
Mari elkomolyodott képpel vigyázott fel. Észrevette a gazda nyugtaim-ságát.
Nem válaszolt neki, pedig tudta, (hogy a huga pirosbabos ruhája virít ki a iák közül, az énekel őrök nótázó kedvében. Könnyű neki, ő oem tórlo magát soha a dologgal, tudta, ott * nénje, aki megteszi helyette. A fészekaljából legkisebbnek maradt madártuk mindent szabad.
augtinlm V
ZALAI KOZLONT
Ne kísérletezzen ]
martiil/ori a rét) beuilll
FIY-TOX
rovarirto
használatánál. ^Mindenütt kapható |
kikapcsolódni b fogyasztásból s maga fogja termelni az áramol a saját ellátására.
Elfogadta végül a közgyűlés a pénzügyi bizottság javaslatát. Valami .sokat ettől sem lelhet várni, mert a javaslat azt tartalmazza, hogy a város, falkén az áramot szolgáltató telepet: tegjien meg. minden lehetőt a zavarok megelőzésére, ha pedig zavar van, javítsák ki gyorsan és olyankor, amikor az áramszünet a legkevesebb kárt okozza. Ezenkívül a kereskedelemügyi miniszter szakértőiét felkérik az áramszolgáltató berendezés felülvizsgálatára. Ez pcrsz>e megint pénzébe kerül a városnak
Szigetváron li.„
Most kapjuk Szigetvárról az értesítést, hogy ott kedden estétől szerda, reggelig az áramszolgáltatás teljesen szünetelt. A Drávavól-gyi távvezetéke a viliar következtében felmondta a szolgálatot. •
Nagykanizsán ugyanaz a vihar vonult keresztül, amjr a vklék többi részén, igy Zalaegerszegen és Szigetváron is. fis Nagykanizsa mégsem maradt sötétben egy percre ivem Nagykanizsán nem álltak meg a gépek ós nem kellett gyertyával dolgozni az üzlotekbon...
Nárai Szabó Gyula hírlapíró megőrölt Kecskeméten
Kecskemét, augusztus 20 Nárai Szabó Gyula hírlapíró, az ismert Balatonkutató, aki legutóbb mór hetek óta Kecskeméten tartózkodott, mert a bugaci tanyavidék-rOl irott könyvének megjelenését várta az egyik oltani nyomdában, pénteken éjjel hirtelen megőrült. Az esti órákban egy Kecskeméten fellépő kőtéltáncos-pár produkcióit nézlc házigazdájával együtt, majd hazamentek és 11 órakor lefeküdtek. Nárai Szabó Gyula néhány perc múlva hálóruhában megjelent a házigazdája szobájában, akinek kijelentette, hogy nem fekszik le,
hagyják őt magéra. Ezután kirohant az udvarra, ahol kiáltozni kezdett és lelövéssel fenyeget rtí mindenkit. Egy cipész, aki a ház-Kan lakott ós aki észrevette, hogy Nárai már más alkalomkor is zavarosan, összefüggéstelenül beszél, a mentőkért telefonált. Mikor a mentők megérkeztek^ a nagyerejü eml>er félre, lökte őket és egy szál alsó ruliákin kirohant az utcárd. A szomszéd ház ablakából egy asz-szony nézett ki, akit Nárai halálra rémitelt. Rákiáltott ugjanjs:
Ki van itthon? Ha nincs itthon az ura, akkor agyonlövőm magátl
Őszi
női és férfi ruha
és
kabátszövetek
megérkeztek
Sinser Divatáruhózba
A leány szivét, mint tükrót a léWg-zel, homályosra, futotta az irigység.
Némán figyelték a közeledőt. A férfi örömöt váró pillantással, Mari epés gyűlölködéssel leste, mikor ér eléjük a pinosbabos ruha.
A Jeány már az ágyások ssélén járt. Táncos-lépéssel Jcerüíge;** a gazt éa vidám éneklése belecsapott az alko nyatbo.
Hírtelen- elhallgatott, ijedten keiesic a nénjét. Kíváncsi kis fejét fürgén kap. kodta. v
Végre észrevette a kerítésnél támasz-kodékat, Cs<kí(Okozóra nywlt gömbö-lyü arca, de aztán örömmel sietett eléjük.
- Adjon Islen I — köszöntött rájuk vidám szóval, örült, hogy a nénjét bckzilgcUú JúUa.
A férft égő tekintettel simogatta, vé-
gig hz érktroltet s egész melléje lépett Kötekedő kedve újra fel lángolt.
- Ilyenkor gyöm to dógnnii, mikof »iás már kifáradt?
Nevetett, ahogy a kisebbik felé ha* jolt és nevetésében ott bujkált a haLU «>s, nehéz férfivágy.
A kloai felrántotta -vá|1ty: • Mi köze bozaá — neveli vissz* - parancsoljon a maga pprfjiján. Kicsi\' l ebiggyesztettu a «üját .aztán eh fordult tőlük.
Mari arcát elsárgitoHa a félíésj Ahogy megfigyel ui a, MUöt, megérezt* ■ közöttük levő melegségei, ami a ffcrfl szivéből. a kisebbik felé áradt.
Fellázadt benne minden és felgyűli indulatát hagára rudttotta:
- Te hétlusta - sikoltott rá eszelő^
sen - eddig nem toltad Mle magadat, de mosl, hogy férfit érzöl, hát kigyüt-lél... jc cífni ! — Nekirohant az e|-Mnntft Jeáaynak és keméuy öklével arcába vágott.
A szépségnek, a fiatalságnak szólt ez az útési a megcsúfolt, megalázott vénlány kezétől.
A kicsi döbbenten meredt nl. Pár pillanatig csak kapkodott a lélegzet után, aztán clsiita magát. Nagy, kövér könnyek potyogtak szeméből, szája, mint a (gyermekeké, legörbült Szipogva nyomkodta az ütés helyét, szólni nem mert.
A férfi rőkőnyödöllen figyeli rájuk. Nepi érezte meg a közöltök lejátszódó tragédia okjtt és szive minden indulatával a •kisebbik felé fordult.
Közelebb lépelt hozzá és esetlen kedvességgel végigsimította a síró felborzolt haját.
Mart elMtfadlan meredi rájuk, kiszáradt lestél inegulzta a düh. Szeme lángolt, arcán pjnos foltok tfiz«l«rt és vakultan közibük\' rohant : : — liredj innen — rikácsolt a fiu-talabtn* — már megint az enyémet akarod I Eredj már, megléplek I
Hmi* visítva ugrott hátra. Karikára nyílt szemÉK\'l tapadt nénjére, ő már érlelt mindenl.
Olt álllak — ellenségesen — egymással szemben. Közöttük a férfi.
A kicsit hirtelen valami gonosz kedv szállta meg és a férfihez bujt.
Ne engedjen bántani r- .nyöszörögte a fülébe — meg akar verni I
A gazda kihúzta magát. Félkarral fittogta a hozzásimult, a másik kézéi
pedig fenyegetve rázta Mari felé :
— Lódulj innen — morrant rá. — Te bomlott fejű I — Hidegen, keményen pézelt szeme közé.
Mari ;mercdlcn állt egy pillanatig, aztán \'jöiszccsuklott. mini .1 kipuffant léggömb. Fejét nyaka közé húzta, mint az ostorozott kulya és eUom|>o-lyodott.
Ubát erőtlenül Vonta a földön, el-el botlott.
Moát, ebben az órában lelI igazán öreg. Eliorvadl reményei nyakára ültek és meggönr esztették derekát,elröppent évei győzedelmesen kacaglak petyhüdt arcán. ^
Az idfl amivel eddig erős harcol vivott aí akarat — most markába csa-varia tettét és kiszivott belőle minden lázadási. Megtörten, megadóan^fogadu el a Mígjeiet. ;
lemondó mosollyal nézett vissza — csak épen, mtg felilta nWgában az ölel-kerók JcéjHU t- aztán a főidre esett leldnlelo. /
Ittv még elmaradt egy rész — dünnyögte csendes szóval é.s megint nekikqtcjeU a gyomlálásnak.
1-asauft öreges mozdulalial dolgozott, valami megrokkant benne. Mikor a sor végére ért, már teljesen elcsendesedett J«jkében minden. Ahogy szeme rátévedt fa kerítés mellen állókra, már nem1 érzelt semmi fájdalmat, hogy az é\'et, « fiatalság lyen csúfot tett rajta, t!*k csendesen sóhajtott :
— Igein nagy szerencse\' egy ilyen senki fefciyára — mormolta, aztán csendben elindult a házba, vacsorát készíteni^ ,
VENNÉK
NYÁRFARÖNKÖT
ínyért* tOriM) nonnall termeté,tll w, kíiíbbl klvégéiul L. ktazpénzflietéa-■el. - Közvetítet díjnok - Kéaéfcbt kilermeléiilie előleget adok. Poataclm; Bud.p.at, nyufmtl poatartdk 228. aiAm.
Közben .szerencsére inegérkMfctt négy reudör, akik Nárail nugyne-hezen betuszkolták a mcnlfikocsilm ft. Ily módon sikerült öt beszállítani a kecskeméti kórház elmebeteg osztályára.
A MTI kecskeméti híradása mélyíts megdöbbeni*! kell Nagykanizsán és Zalában mindenütt, u hol N. Szálló fíyulál ismerték Arról egyelőre hiányoznak jelentéseink, hogy a kitünö lolln irót Al értékes fdlklorlsídt sikerül-,\' meg-menteni a további kutató munka számára.
Nem építik.le a keszthelyi akadémiát
Zalaegerszeg, augusztus 28
A íöldmlvclésj miuiszter Cyöm^ rny György löispánlioz a köwtkezíi leiratot intézte:
■Kérem föispált urat, nyugtassa meg Zalavármcgyc közigazgatási bizottságát, jiogy a kesztíieiyi in. kir. gazdasági akiaíéjniának más röiskoiába való beolvasztása, vagy, eselleges leé|)ilé»o nincs tervbe véve.
üudajiest, 1033 aug. 18.
KMag.i
A leirat válaszképen jött a közigazgatási bizottság Wlk ülésében tárgyalt ria&ztó hírre, mely arról szólt, hogy vármegyénk tracliciós intézményét ktfpitik. A leirat bi-winyára migy megnyugvást kell Keszthelyen és a megj-ében.
BmaiHiMriUuUo, a
vaiutl áUomát mclett egy ka-tautrilii told belsőséggel, laké-ház melláképaietekkel együtt almié. — Érdeklődni lehet az
EISIJéréaSgMM. m
Kaposvár társadalma tiltakozik a strandszépe választás ellen
Kaposvár, augusztus 2tí A kajxísvúri slrandtárdfínek ama terve, ho«y egy fAvflrosi -iiitiMii hetilap közreműködésével Strand-szé|ie választást óhajt renrkzni, éles ellen-lillsra tatátt a jóízlésö kaposvárj uri-lársadatomlain,
Kölöuör en a kalolltrus egyesölelek vezetői Jóplek (el em\'rgiku.un, akik fethlváét intéztek valamennyi kaloliku* lilrtadalmí-, karitatív- és \'htthuz^lml szerezeti**, jmgy tartwiak tiltakozó gyül^jl, amelyen méltó formában juttatják kifejezésre a Straud-szépv HA. tasztás íeleltl nisjzalását.
\'ro/yeffafára á/f mindennap
\'•ow.rrar .j.ari. w..,,..,. u
Hér^MMM. prf^rt la,..Kt
la p*ngai a.bon
ZAUU KOZLONT
■iukulotf V
átalauá.
íXé&arebörit ^ > « Hatása >Aratlan, Ara olcsó;

KIS DOBOZ 80 FILLÉR, NAQY DOBOZ I PENOÓ
Kapható minden szaküzletben.
L. K. SZECVÉNV T. Oeltért Lajos mérnök éa Tsa BUDAPEST, VII* Károly király ut S-a. SilrMk*dj«k n«k«m EUKUTOL arc- éa bőrápoló-krém mintát éa proapcktad Iaorta éa bérmaatra kflldtnl.
Név.....
várót utca
4
Könyvalé mellékfoglálko »á«hoz
karesietlk. Ajánlatokat foglalkozás, kor Joiölésével „B. A. N3Ö* Jeligével RUDOLF MOSHK hlrdotölrods Budapest IV., Váol-ntca 18. továbbit, uao
Menjünk
Bucsu szenti ászlóra I
Az idei szentévben, mely a megváltás 1900 éves évfordulóját van hi-hatva a hívek lelkében felújítani, a nagy szegénység következtében Vajmi kevés azoknak a száma, akik Rómába zarándokolhatnának, hogy ott részesüljenek e nagy jubileumnak lelket erősitő kegyelmeibon. Mivel neonban n Szentatyának kifejezett óhaja, hogy az egyház minden gyermeke átérezza c maga nemében páratlan jubileumi évnek lelkeket regeneráló hatását, azért a lelkipásztorok ugy segítenek a híveken, hogy az év folyamán valamely közelebb fekvő kegyhelyre zarándokolnak el Jüuclkkol s ott ünneplik meg u nagy Jubileumot.
A nagykanizsaiak ;számára e célra Bucsaszentlászló a legalkalmasabb hely
A Szent Szűznek Szent László király által emelt kegyhelye és az ott levő gyönyörű kálvária predesztinálja e helyet arra, hogy olt ünnepeilük meg c jubileumot. Ha igaz u latin közmondás, hogy : Saxa kwjuntur - a kövek beszélnek, akkor a legendás magyar király által a Szent Szűz tiszteielére emelt kis kápolna köveinek bizonyára lesz szava a magyarok Nagyasszonya szentélyét felkereső árva magyar lel-kékhez. E pzózat kell, hogy bennünket, maradék magyarokat is megvigasztaljon. /elemejjen, erőssé tegyen, liogy mi is, mlnf a török iga ulait nyögő elődeink, le ne roskadjunk a trianoni kereszt súlya alatt.
A kis kegy helynek a történelmi mult alapján a magyar telkekhez intézett eme szózatát lesz hivatva kiegészíteni és betetőzni a kálvária hegy szózata. A helyszínen elhangzó szentbeszédek, melyek témája : A megváltás jótéteménye* és A szent kereszt jelentősége életünkben ^ csak fokozni fogják p kegy-hely által nyújtott hatásokat.
Minden reményünk megvan tehát ahhoz, hogy c szentévi zarándoklatunk üdvös és maradandó hatást vált ki zarándok testvéreink lelkéből. Jöjjetek tehát minél többen. Ügyen válóban impozáns, a szentévhez méltó u Kará«-(kiklatunk. A zarándoklat ideje szeptember 10. Indulás reggel 6 öVa 50-kor, visszaérkezés szintén 6 óra 50-korlesz. A menetjegy ftra 2 pengő és 40 fillér. .1 e lentkezui az egyházközség irodájában jés a sekrestyében lehet. Mivel a Máv igazgatóságának az indulás előtt már négy nappal előbb kell jeleznünk « zarándoklaton résztvevő uasok számát, azért mindenki "kellő időben Jelentkeznék. A Máv igazgatóság kikötése értelmében e vonaton érvénytelen minden kedvezményes é* szabadjegy.
Plébános.
giáatoa aől bajnál a természetes „Ferenc !6uel" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nöorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendHvül enyhe hstáau Ferenc lóuet vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák.
la zárni a kanizsai
Nagykanizsa, augusztus 20 Ma, vasárnap este tí órakor bezárul az első nagykanizsai művésztelep kiállítása a Kaszinó termeiben. Naponta sok látogatója volt a Rudnay-iskoia kitűnő tanítványainak. Tegnap a város vezetősége is megtekintette a gazdag, változatos ós kanizsai szemnek a csu-l>a kan inai témánál fogva is rendkívül érdekes kiállítást. Dr. Krátky István polgármester a legmelegebb
művésztelep kiállítása
elismeréssel nyilatkozott a nagyszerű • kanizsai termésről*, mind a hat fiatal művész kiállitotl anyagáról. A város négy jellegzetes kanizsai képet meg is vásárolt a művészektől. Magánosok részéről is nagy érdeklődés mutatkozik a művészi érték szempontjából rllka kanizsai tárlat képei iránt.
A kiállítás ma esle bezárul. Megtekintése teljesen \'díjmentes
_1083. augusztus 27.
Mozgószinház
India fia
Mielőtt a főfilm kritikájába belekezdenék, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem a kivételesen sikerült kisérő filmekről. A >Nemzetek tánca* exótikus és nagyon látványos fibn, a »Stan és Pan< ]>cdig maga a humor inkarnációja.
A vezető filmN az »Indla fia« Még akkor is nagyon értékes volna ez a film, ha a főszerep nem a világhírű filmsztár, Hámon No-varro kezélwn volna. Ennek a nagynevű filmszínésznek ez az egyik legnevezetesebb alkotása s a film szüzséje méltó is az ő egyéniségéhez, amelybe beleviszi minden művészi ké|>ességél. Fiatalsága, üde-sége, férfias formája és színészi képességei viszik sikerée a filmet, amelynek soenáriumát a magyar Vajda Ernő irta.
A film a kezdődő szezon egyik legkkímélkedőbb müsordarabja s bizonyos, hogy a közönség azt sokáig emlékezetében fogja tartani.
C-r-)
Mozl-hlrek
Gyerünk a moziba a nagy táncversenyre
A Városi Mozgó mai műsorának főslágere természetesen Ramon No-varro nagy filmje, az *lndta fla.« A világhírű filmsztár szenzációs alakítása nem lepi meg a közönségei, mert hiszen köztudomásu; hogy ez a filmnagyság csak olyan filmben szerepel, amelynek szüzséje, kivitele és művészi elgondolása olyan, amelyik az ő egyéniségének és művészi presztízsének megfelel. Kivételesen szép film. ami a főszezon közepén is eseményszámba megy.
Van azonban a mai előadásnak egy másik nevezetességű ls. A »Táncvefreny*. Szinte sajnálni lehet, hogy ez a film kísérő műsornak van jelezve. Pedig főslágernak is beillene, mert a felvételei, a szereplői és a film hangulata valósággal felvillanyozza a közönségei. A nemzetek táncáról van i»zó s a fehér emberek mellett láthatók az exotikus népek táncai és szokásai. A film elejétől végig a közönséget lebilincseli.
Mindezenklvül szerepel a műsoron egy tSztan és Pont film, a mely maga a megtestesült humor és komikura. Szokatlanul nagyszerű film cz is és az logész műsor összeállításán meglátszik u mozi direkciójának a gondoskodása arról, hogy a közönségnek a legjobbat és a legszebbet nyújtsa.
Tiaztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Qulttner Artúr villanyszerelési vállalatéból kiléptem és bármi e szakmába vágó villanyszerelést, továbbá rádió-javltásokat nagyon olcsón vállalok. Szíves pártfogást kérek „„ Deutsoh Láasló
hát. eng. villsnyszerelö, Batthyány-utca 1. Betegsegélyiövel szemben.
Intézeti éa
iakolai
kitünö minftaégben nagyon oloaén
caikoa vásznak,
•zdveteti,
paplanok
Kirschner Mór
divatá ruhásában
itt ii_

1 la aok pénst 1 takarít mig, 1 ha 1 nyomtatvány-1 aaOkaáglatét 1 éa kBnyvait I lapunk I nyomdájában, 1 Fó-ut 8. alatt 1 randall ma®.
1833. augusztus 27.
Zalai közlöny
A szegedi ünnep
Szeged, augusztus 26. Szeged újjászületésének fólsjáza-dós évfordulója alkalmából a szoon-Itaton megnyílt Ünnepi Hétre ezerszámra ontották a filléres gyorsvonatok az embereket. Este 50(M) ember nézte végig a Dóm-téren rendezett Ember tragédiáját, melynek <r>00 szereplője volt. Az előadás után a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a színészek játékát. A szabadtéri előadás az éjféli órákhan ért véget.
Felgyújtotta a villám a hársfavirágot, leégett a hiz
Kaj>osvár, augusztus 26 A múlt nai>okhan Somogyhárs-ágyon bevágott a villám a telefonvezetékbe, amely érintkezésben volt Kilbinger Zoltán körjegyző házának esőcsatornájával. A villám Ily módon lángralobbantotta a padláson száradó 30 mázsa hársfavirágot, amitől viszont kigyulladt aáz. A körjegyző kastélyszerű nagy liá-u teljesen leégett. A kár több, mint 115.1)00 jHsngő.
Hirdetőink figyelmébe!
Kérjük Igen tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetési megbízásaikat és azok szövegét mindennap legkésőbben délután 5 óráin szombaton délután 4 óráig síivtskedjenek eljuttatni a kiadóhivatalba. Későbbi beküldés esetén ugyanis a nyomdal munkásság árszabálya szerint kétszeres túlórázást kell fizetnünk, ami a hirdetést aránytalanul megdrágítaná. Ennek elkerülése végeit kiadóhivatalunk hétköznap 5, szombaton 4 óra után csak a különóra-díj megtérítése ellenében vehet fel hirdetéseket.
Jl/lindnyájunk tulajdona a ** * liget éa az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani.
Hői Kabát ueu5inkezreí isazollák,
><a0y fővárosi választékot a legújabb divatot
a legnagyobb olcsóságot
\\agykanistsán csali
nél találgatták meg.
őszi és téli leányka és női kabátjalnk teljes választéka már raktárra érkezett. Uj elegáns^faconok, uj olcsó árakl
Áruház.
Választékunkat bárkinek vételkényszer nélkül készséggel bemutatjuk.
Megbánás és izgalom nélkül vallott a hiskomáromi gyilkos
, Nagykanizsa, augusztus 26
A kiskomáromi csendőrók szombaton reggel behozták Nagykanizsára Dávid János 20 éves galamboki gazdát, aki apösát kapával (agyonverte. Jól megtermett, zömök ember, kczól>en ti Kapa, amelyen még ott van apósa vérének a nyoma.
Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró szóm balon déhitán maga elé vezetette Dávid Jánosi, aki kihallgatása folyamán beismerte cselekményét. Elmondotta a vizsgálóbírónak, hogy opósa őt ostorral megütötte, majd meglökdöste, ezért jött olyan dühbe, hogy kapával fojbe-ütötte. I>e csak egyszer ütött rá a kapával. púik amikor látta, hogy apósa neip mozdul, akkor fujtott a kapával
még kétszer uz apósa fejére.
Dávid teljesen npatiku-san adta elő Vallomását, a megbánás vagy izgalom legkisebb jele nélkül. Nincs kizárva, liogy a vizsgálóbíró elrendeli elmebeli állapotának megvizsgálását.
MEGJELENT
LID1TT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kapható az össrirt könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesitöségébe r:
IdOjárát
0/wiJcal rddtytknHH » lilmill glml InUr.ll.l.Htl *.t* 13 .rak.ri Mű, m.l.p IdA .irháit,
SMrdny: Reggel délbea délkeleti, ette északnyugati.
HMM: Heggel, délben éa <*te tiszta.
KöratkalmszottsV IKjrelnrfbel B«-
toránlnkat .éuyegesen lesuUlitjtt árakon úrültjük. Hosszú icJáratu hitelre is, kumatmentasen. Kopatein butorArj-hác, Horthy Mlklós.ut tiim.
— eiBÖrangu müjég kapható a Transdanubia Egyesült Oőnmalmok RészvénvtdraaBdgndl.
DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL
P ÉT I S 0
FIZETfeSl KEDVEZMÉNYEK
Kérjen azonnal árajánlatot
PÉTI NITROGÉN NÍÍTRACYAGYAR RT., Budapest, V, Hádorulca 21
Ivaav kürzatkiavisiIBnknál: |
Ország József 14=
Nagykanizsa. ka
ZALAI KÖZLÖNY
193a augmitui 27.
NAPI HIREK
j napirend
*ü0i<«**«»7> ^mmérnmp
Római katolikni: K. József. Protest.: Oebhird. Izr.: Elul bó 5.
Városi muzeum és könyvtár rjyltva csütörtökön ét vasárnap délelőtt JO-től 12 óráig.
t u>«>K-
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónaposa: a Máiia gyógyszertár Erzaéí>et-téi 40. sz. éa a kiskinfzMl gj^gyazextár.
OöziUrdö nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész n»p nőknek).
A«a«w«u* 28• héif6
Róm, katolikus : Ago«t Protestáns : Ágoston. Itr.T Elul hó 6.
— (Kala^ntl szent József ftnne-p®)
Ma, yasárpap v«ji a piarista rend nagy alapítójának, Kaiazanti szent Józsefnek ünnepe, Ezalkalombót Nagykanizsán a felső templomban reggel fél 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz.
(A leányllctfum és reálglmnázkim) tanulóinak a szüleit az igazgatóság ezúton értesíti, hogy a javító vizsgálatok szeptember 9-én lesznek, a gimnáziumban reggel 8-kor, a leányliccumban dél ,,|után 3 órpkor. A gimnáziumi magán-
* vizsgálatok Írásbeli része 9-én és 11-én les* reggel, 8 órai kezdettel, a szóbeli 12-én. Ugyancsak 12-én lesznek u felvételi és különbözeti vizsgálatok. A beírások a reálgimnáziumban 13-án és 14-én délelőtt 9-töl 12-ig, a leány-liceumban ugyanezen a napokon délután 3-tól 5-ig lesznek a gimnázium igazgatói irodájában. A Veni Sancte szc|)teml)cr 13-én reggel fél 9-kor lesz a felsőtemplomban.
(EaküvŐ) Sleni Rózsi és Frank l^ajos ma fél 1 órakor esküsznek az izr. nagytemplomban.
— Szőnyegek, »*zlotó«karók, ágy-és asztalkészlelek nagy választékban Singeméi.
— (A fel*őkeie>kedelml Iskola) fel-íigvelőblzoUsága ülést tartort Krátky István dr. polgármester elnöklete aiatt. Előadó Balog Dezső,\' az flttézet igazgatója volt. Többek között betöltötték u magyar-német szakos tanári állást Borsa Béla székesfővárosi oki. szaktanárral, óraadó tanárokul az eddigieket választolták meg újra : Bekc Ferenc, Vermes Aladár, Lázár Artúr.
— (i-\'.ljegyzés) Sipos Ellát eljegyezte Vanesura Imre Budapestről. (Minden külön \'értesítés helyett.)
—■ Gyermek boy kabétok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon schütenél.
r - (FroriHiareos bajtársainkat) ezúton U felhívjuk, lwgy az október elsején Budapesten tartandó országos frontharcos na[x>n minél számosabban, lehetőleg piár formaruhában, jelenjenek meg. Kedvezményes utazásról, elszállásolásról és élelmezésről az országos yezelőség gondoskodik. Jelentkezni itteni Főcsoportunknál \'kell. Bajtársak V Igyekezzetek Szövetségünk ezen impo-záns, országraszóló ünnepségén m^g-jeleoni s |j.-zae| is tanúbizonyságot adui bajtársi összetartásunkról. A Vezetőség.
-- Intézeti anyagok legolcsóbb be-szeirésí forrása Singer Divatáruház.
—• <Név-c«ere) I.ancsák Jenő kis-kanizsai kereskedő külön váltan élő felesége, szül. Vigh Júliámmá annak megállapítását kérte szerkesztőségünktől, bogy nem azonos azzal a Vigh Rozália nevü háztartási alkalmazottal, aki Lancsák Jenőnél van alk mazás-ban és akinek neve Rozália helyett véletlenül Julianna keresztnévvel ke-rüK tzedési hiba következtében a kis-kanizsai tűzesetről irt beszámolóukba.
— Elegáns nyári ruhákat idényvégi árakon vásárolhat a Schütz áruházban.
Ha majd ön Is rájön, mit tud az
(„fgmándl",
Alkalomadtán csak azt fogja használniI
íülAailáa V.rn 87erenc8ém a m.t. hölgyközönséget érte-LPie»IItfl« gitenj( hogy Kossuth-tér21. (köiház mellett)
kalapszalont nyitottam.
Raktáron tartom a legújabb modelleket és sapkákat. Átalakításokat olcsón vállalom.
Szíves pártfogást kérve, maradok mély tinteletfet
Benoze Teri, kalapkészitö
SPORTÉLET
tr
Megkezdődött a futball-szezon
Ma déhitáu 5 órakor kerül lebonyolításra a .szeuátt első futball-mérkőzése a Zrínyi—NTE csapatai köfcótt, barátságos mérkőzés keretében. A mérkőzésnek félig-meddig vizsga jellege van, mert itt mutatkoznak be a csapatok, hogy menynyire készültek fel a bajnoki sze-/.ónra.
Érdekessége, hogy teljesen nyílt mérkőzésre van kilátás Jóslásokba bocsátkozni merészség, mert a pillanatnyi kondíció különbség is el-
döntheti a mérkőzés sorsát. A helyzet az,, hogy az NTK nagyobb já-tékkulturáját teljesen ellensúlyozhatja a Zrínyi nagyobb kond időbeli felkészültsége. Igy izgalmas és szép mérkőzésre van kilálás.
Előtte negyed I órakor a VOGE - Zrínyi kombinált mérkőzés kerül eldöntésre, hol a legfiatalabb helyi egyesület áll szemíte a Zrínyi TE II. csapatával, melyben a Zrínyi legújabb játékosai is szerepelnek.
gezem be ablakait fehér ragaccsal..
Előnye, hogy többet kittelnie nem kell. — Kizárólag Stern szakUzletébert kapható
Magykanlitán, VároaHAa palota.
Talofon IN.
ÉRTESÍTÉS! =
Értesítem az igen tiszteli vevőimet, hogy üzletemet Erzaábet-tér 20. szám alá; volt Kisfalud! és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy üzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LIOHTSOHEIHDL PÁL
3011 v..ker.8ke!ö
VÁROSI MOZGÓ
Vasárnap, augusztus 27-én RAMON NOVARRO uj filmje. Német beszéd I
India fia
Egy ifjú hindu herceg és egy szép amerikai leány regénye Ragyogó kisérő műsor.
Előadások vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Az első előadás mai napon is zónahelyárakkal: 20—60 fillérig. — A többi előadás leszállított
nyári helyárajdcal: 30—90 fillérig.
TObbször kell vizsgálni a tejet a piacon
Nagykanizsa, augusztus 20 Tegnap reggel a nagykanizsai piacon razzia volt FI\'hIit< r szombathelyi fővegyészvczeléscxel. Nemcsak a tejeseket vizsgálták fölül, hanem az egyéb élelmiszereket és henteseket is. Tejből 17 esetben veitek mintát, amit vegyvizsgálat alá vesznek. 17 gyanús tej: — olyan szám, ami határozottan a tejviszonyok rosszabbodását jelenti a nagykanizsai piacon. A háziasszonyok nagyon sokat panaszkodnak ís emiatt. Ajánlatos volna ezeket a vizsgálatokat vagy legalább a helyi ellenőrzést minél gyakrabban foganatosítani. A tejmintákon klvftl ü lej felmintát, 5 túróminlát és a henteseknél 0 husuemü mintát vettek. A. razziákat a tegnapi >cred-mény« ulán többször fogják ismétel ni.
Királyok (9 főurak udvarában Hajdan külön tiidvntl mulattató mesterek- voiiaki, akikre az a fc\'adat hárult, hogv kedvie derítsék gazdájukat, szórakoztassák a vendégeket. A modern technika az udvari mulattatókat mecha nizá\'tu és elnevezte -- irádlónak A rádió nemcsaA Királyok es főurak, liánom mindenkinek, mindennap szolgalatára áll. A 2 \'ffhtsz 1 lámpás, hangszóróval egybeépített 7010-os Orion rádió bármely rt diószak üzletben 80 lengőért tiz havi részletre megvásárolható.
A eéhtzerű kozmeilka ma tnárnem sölétbeu való próbálgatás, hanem az or vosl tudományok kisérleli eredménye. Tudják ma már, bogy u bőr folytonos regenerálási folyamatánál bizonyos hormonok és egy lípoid-szerü anyag, a cholestcrin, valamint savanyu \'ásványi sók Játszanák fontos szerepe-!. Öregedő, petyhüdt, ráncos vagy \'durva bőr c fe\'i&pitőanvagok hiányának bizonyítéka. Ezek a hiányok pótolhatók az Eukulol rendszer segítségével.
Paplanok, flanell- és gyapjútakaró k nagy választékban Singeméi.
Ahol nlms utószezon. Egyetlen hely van esa"k, ahol mindig főszezon van .ós fez a magyarok kedvelt, régi, frekventált szanatóriuma : a Guten-brunn Szanatórium Baden bel Wien-oen. A (iu\'enbrunu Szanatórium egész éven át nyitva van. Itt mindent meg-flriálaz, «Kinek szük.\'égc van arra,Jiogy helyreállítsa egészséget, kipihenj* fáradalmait ,és ""j erőt gyűjtsön a munkám. Nagyszerű és tökéletes komfort, ideális prvosi berendezések, nemzelkó-zileg ismert kitűnő konyha, magyarul beszélő or\\xrok. Mérsékeli árak. Pengő-befizetés. Felvilágosítás a budapesti irodában : VIII. Kisfaludy-u. 5.
- (FroaHtorroe bajtársatok) közül aaok, akik jelenleg munkanélkül vannak, föld és hasonló munkához értenek vagy ilyen munkát elvállalni akarnak. jelentkezzenek sürgősen Főeso-portunk titkáránál, Bágyoni Szabó Ödön bajtársunknál. A Vezetőség.
latézdi ealkos rubavászuak legolcsóbban Schütznél kaphatók.
kapható
i
1933 auguszlus 27.
ZALAI KOZLONT
Frommer Pál ugy a saját, mint fia Tibor és az összcb rokonság nevében fájdalommal tudatja, hogy forrón szeretett feleségé, a legjobb édesanya
iiül. lawller Marinka
augusztus 25-én este fél 10 órakor életének 39-lk, boldog házasságának 14-lk évében rövid szenvedés után elhunyt.
Drága halottunkat folyó hó 27-én délután >/z4 órakor helyezzük Örök nyugalomra az Izr. temetSbeo. Nagykanizsa, 1933. aug. 26. Nyugodj békében)
Szép néfflr«< kis (kél cs<
utcai la-család részére is)
november l-re,
szép kaHÖ szobás udvari laké*
azonnalra ls 3307 olcsóért kiadó. — Bővebbel: Batihyány-utca 10. szim alatt.
Közgazdaság
TerménytŐMde
Buza tlszav. (uj) 77-es 880—8-70, 78-as 8-60-8.80, 79-es 8-70— 8-P0, 80 as 8S0-ÖŰ0, dunáat (uj) 77-e* 8*20-8-35 78-as 830-8-45, 79-cs 8-40-8S5, 80-aa 8-50—8-feb, rozs (uj) 4*90—5\'0. — Zah kOtép 0 00 -000, — ótenger tiszántúli 6-90—7 0%\'.
Kiadja a laplulajdonos Közgazdaság Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős Idadó: Zalai Károly, lalerurbaa telefon: Nagykanizsa 7a szám
UlflUU koMfartBi I. •••hü Inkád Csengery-Qt te. számú uj laftOo hásban november hó l-re. Érdeklődal lehet Horváth és Vass ópltőmostereknól — Csengery-ut 17. szám alatt asis
imkiHuirMai irtta Malit
MENETRENDJE
érvényei 1033. május 16-151
truéh.MSr VMuUlloMá.
4J«
S« Bíí 11-20 12 M
13**0 14-10 IBIM
n-
18 OS
19 »»
32»0 23«
M
8 >
I atas;yal menetrend
UI».,WtW. 8-15 H.íyt.«lrll,lírt 800 «•«>!.—totü Ua. 1430 |t«
ERTJE SITÉS.
Tisztelettel érlesltem a nagyérdemű kóztinségel, hogy műhelyemben a aalvanlzélAat, nikkalazéat, s-azazAat, azaatSxéat, arinyozéit ii|ból megkezdtem. — Hosszas kísérletezés és átszerelés után költségei nem kímélve, oly tökéletes galvanizáló berendezést létesítettem, amellyel bármely fővárosi fémszlnezövel versenyképes fudolí lenni.
Elvállalok autó és teljes kerékpárakat, fürdőszoba-berendezést, cyerekktífsikal, orvosi műszereket, kardok, háztartási tárgyak, kirakatok, hentesfelsiereléíek
nikkelezés ét,
evfleszközök, vázák, gyertyatartók, piperetárgyak, minden fémet és tárgyat
ezllstözni és aranyozni.
V.itáriyikat alártzszt* a IsgalosSbb napi áras. Tisztelettel
Maesek Lajoa, lakatos.
Krausz Albert, Nándor, Jenő, Regina, Ilonka férj. Oold Ignácné, Cecília, ugy magunk, mint a gyászoló rokonok nevében mély fájdalommal tudatjuk drága, szeretett Édesanyánk
özv. Krausz Salamonná
szül. Braun Betty
f. hó 26-án jóságos életének 77. évében, hosszú szenvedés után történt elhunytát.
Drága halottunkat f. hó 28-án, hétfőn délelőtt fél 11 órakor helyezzük a nagykanizsai izr. temető halottasházából örök nyugalomra.
Nagykanizsa, 1933. augusztus 26.
Nyugodjék békében 1
Braun Katalin testvére, tinid Ignác veje Krauss Nándnme
szül, Österrelcher Annus menve, dr. Oold János, Ella, Nusl unokái és a gyászoló rokonok.
Átköltözéskor
villanyt, ^ ^
Elektronnal
szereltessen. OlosA árak, kedvező fizetéei faltételek.
RENAISSAIWCE PEMSIO
BUDAPEST szivében IV. Irényi-utoe 21.
Tökéletes komforttal berendezett családi ház.
Minden szobában központi fűtés, hideg-meleg folyóviz, rádió, telefon. - Kitűnő konyha. — Kívánatra diétás ellátás. — Társas helyiségek. — Villamos-és autóbuszközlekedés minden „„ Irányba. — Lift éjjel-nappal
Gabonás
Llutes
Len
Küttölós Szalma
ZSAK
HIBSCH SZEGŐ
cégnél.
APRÓHIRDETÉSEK
RahUraa 1... S..IM árnUl lg.. .looéa .léPMHIak. Anaath, Baiir-udiar. 3022
141 lózó, középkorú mindene. .*»-káaaaá elie|íte kivétetik. érdeklődni lehet Cseugery utca Ifi. alatti házmester-néi. 3308
___AlOla-mea 1T, sz. alaiu hiz
JlltSnyoa áron. Bóvebbet ngyanoll. 3123
KUlOnléle glaeal.i.t. h«.mfc eladók József Tóherceg ut 40. 3320
OI4k.b.t teljes ellMisra olcaó dl|s-zlsul logad köztisztviselő instruálláiaal Olenbeck, Klnlzay-utca 5. 3332
K4ta*ob4. azép utcai lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. 334S
SlngeTl4r«l.arr4l4», Rogállrógáp, nagy Iróaiztat és tizede, mérleg eladó Cin a kiadóban 33411
Hátomszob4a utal Mh novembai elaejíte kiadó Szemem-utca 71c.
IIHaks|árali szépen butorozotti, szoba kiadó éa agy rngarm. ágybetét eladó Ss. Imre herceg ul« 4. «
"Háromszobás ás egyszobás lakáaak
kiadók 1 Szemert-nfca 2. 50
Ffiat 13, Fóot 24, Caengeiy-ul 13, Ball-hyány-utca 6, Zrlnyl-ulca 6. ai. Iházakban kiiebb aagf.bb lakáaok, Üzlet és tnübev-helylrégck kiadók. 3257
Plnomabb k«t«a4»al szereztem be. arnsllyal ujiaslvállalooi saljemhsrlsnyák éa iértlioknik talpalását és telelését. Cslz-madllné, Rózss-n. 21. 325*
UJ aarvkMt, esetleg telerés,ben Ju-lányosan aiadó. Clm a klsdóbaa.
3Í4*.
Három....4. laki, november 1 ro
olcsón kiadó Horlhy Mlklóe-ut 1». 329*.
Qjl.. k>..i.l» éa egyenruházati: cikkek legnagyobb válaaztíkban Kaufmann\' KárolynáC 331*
Jókaiban levó angol aeolark.r4fcs4r
oldalkocsival olcsón eladó, dm Weitbelm Ezzsébet-lér 19. 332Í
■ •sbl.haU mlndenesleányt kasuk ssepl. l-l belépéssel. Baju-utca 6. 3327 S szobái, lurdóizoMs, komfortos laltás Pó-ut 4. sa. alatt klaSS. 3320
Szeptember elsejétől Üzletemben aaáa-láU í. aaalkla oaalályl nyílok. SzolM Szak. Pahócsa fodráaz Pó-ul 15. 8324i
■ apklahaU lózó-ndadanea Buda-pcsle azonnalfelvétetik Hunyadi-utca 13.
3330!
Egy bútora.II.n szoba Idadó azonnalra la Erziíbet-tér 2. 3M9
CscngerV-ut 10. alatt négyszobás, PA-ut 21. slsll udvari keltóazobá, lakás novemberre kl.46. Bővebbet dl. Ksauaz Ugv-védnél Pfl ut 21. alalt. Síia.
Ma.bl.bal* kllutótlut (elveszek M«-Mhanzkei Málló, kereakedó TekU.ul 47. Mám. 3351
Nagykanizsa megyei váfos polgármesterétől.
17.020/1930
FELHÍVÁS
A m. kir. belügyminiszter, urnák 199.389/XIV/1933. számú rendeletefolytán,felhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek gyermekei középiskolába járnak, vagy pedig tanonckiképzés ideje alatt vannak és az 1933—34. évi tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok folyó évi szeptember 20-ig jelentkezzenek a városházán a rokkanthivataiban és hozzák magukkal az éwégi iskolai bizonyítványaikat.
Nagykanizsa, 1933. augusztus Hó l?én.
bj,, Polgármester.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1933. auguazfui 27.
BÚTORT
t, = ízléseset, = kevés pénzért
jót,
csakis
Magykanizaa
Horthy Miklós ut
Sopron
vásárolhat.
Szombathely
Bókéaoaaba
Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerak, fotelok, hálák, ebédlűk és kanyhabutarakban.
Kedvező fizetési feltételek!
Díjtalan szállítási
r—* Wglltllt —1
I mindenki A helyi kereskedőknél I éa Iparosoknál raeresxe be I
Gabona
oiávAx6«xeroki
Porpácok: Nedyeapécok:
ftrzApáo Blgriol Parsai Hlgoiin
Tillantln Tillantln
eredeti gyári árban éa csomagolásban.
aiOtrégyáki Pátl-sA
*•». szupertoszfát
40%-oa fcállsA
MAsxnltrogén
Thomsssslsk
kg\'ként, saák-tlámra és waggonléte-lekben.
FUTORi
vegftiula aztinMVM lakiimányméu.
PEKKi
„D" vitamin készilmény. Besxerézhelők:
orszAg József
asag,alltrá(va, növény védelmlsxerek atb. kereakedéaéban
Nagykanlua, Erzsébet-tér 10. (A blróaág mellett) Telelőn 130.
■agikanlrsalak talélkozAhalys m*
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink irát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Kbzpontl [ütés, folyó hideg-meleg vlz, lift, telefonos szobák. Teljes kunitort. A szállodában élterem. kávéház és amerlcan bar
Nagykanlua megyei város polgármesterétől.
16699/1933. sz. : sm
FAELADÁSt HIRDETMÉNY
A V. képviselőtestület 9616/1933. sz. véghatiroiala értelmében hlva-lalos órákon belül a városi erdóhivalalníl készpénz-fizetés ellenében barkl, közszolgálatban állók pedig a rendelést követő hónap elsejétől keidódó 6 havi kamatmentes résiletfizetés melleit házhoz szállítva
Pk.S972.ai.im 1033, vghtől MI I. aa. Árverési hirdetmény.
Sélt Strém Károly javára «J P 90 I t6ke éa több követelés |irulékal erejéig a naeyka-nliaal kir. járásbíróság 1933. évi (9)2 u.
gyertyánhasábfát 40 pengőért tolgyhasábfát 35 pengóért
btlkkhasáblát 40 , nyírhasábiát 33
ctethasábfát 40 . egyéb hasábfát 31
33 pengőéit
29
25 .
gyertyándorongol 35 pengőért bOkkdoiongot 35 cseldorongot 35 kis téléiben Is (legalább t/a Ölenként) beszerezhetnek. Nagykanizsa, 1933. augusztus 5-én
tölgydorongot nylrdorongot egyéb dorongot
Polgármester.
végzésével elrendelt kielégítési yégrehs|Us lolylán vígrehaltáat asenvedó\'SI 1933. ívl márclua hí 4 én lefoglalt 4310 pengére becsült Ingőaágokra a nagykanizsai kir. járás-blrőaág lenti izlmo végzésével ai árverés elrendeltetvén, annak ax 1908. ávl XLI. t. c. 20. I n alapián a lent megnevezett l a loglalíal iegyxőkönyvből ki nem l«n« mái foglaltatik javára Is aa árvetés mtg-tartását elrendelem de caak arra az eseire ha kitlégitéal loguk ma Is lennál éi ha allenQk halaaxtó Ralályu igénykerestl folyamatba nlnca végrehajiáat axenv. laktaín Seepe neken 437. házszám, Szépeinek™. Illetőleg ott - ahol Jelenleg a gép á\'l leendő megiirUaára határidőül 1911-évl auguaatua 29. napjának délulán 3 órája Itlzettk kl, amikor a blrőllsi lt-foglalt t aépiőeég a egyéb lngóaágolisl a legiöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellei\', eaetleg becsáron alul ls. de a klkláltáil li kétharmadénál elacaonyabban caak a végit-haiUst szenvedő beleegyezésével el logom adni.
Axon ingóságokra, melyek ek a kikiáltási ára 10ÜU pengőn telal van, ax 8Ó10H3I. M. E. axámu rendelet értelmében caak aiok árvereihetnek, akik a kiklllláal Ir \'/i»-ed réaxét bánatpénzül leleazlk.
Nagy kan iaaa, 1933. aug. hő 3 án.
Haán Oyula ». k-kir. blr. végrehallí, w mint birőaágl kiküldőit.
Erzsébet királyné szálló
60 éve a fővárosi és vidéki uri középosztály találkozóhelye. — 100 moduli kényelmes szoba. Az éttaram é» kávéházban clgányzane. Leszállított árak! Az Krzsábat-plncs a főváros legszebb sörözőié. _ . , _, . _ - Déli >a>utr4l 14-ea (vigy 44 és IHs villamos.
Budapast, IU., Eoyatam-utoa o.
(ABelváros lyonijában). „« _Sxabó Imre tulajdonos.
Nyomatott a laplnlajdOBo. Kőzgautxxáíi R.-T. OuteobBg Nyomda is Délzalal Lapkiadó Vállalata k0ny«nyomdá|ában Na*yk»uUaáa IfslaWs Ozfctveztló, Zalai Károly.)
78. évtolyam 194. uám
Nagykanlwa, 1933. auguizlus 29, kedd
Ara 14 IWér
btfkiolMl <• kbdUlolil; Fial S. uim Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
Felelős szerkesztő: B»rb«rltm L«|o*
egy bór. ■ pengő 80 tlllér JwtariMgl <e ETiMilviUU Utaló.: 78. •>
ElStietéJ Itt:
Jt Nemsceti Egység VárttúnaK országos tötUUára NagyUcmtesán
A Nemzeti Egység nem pártpolitikai szervezkedés — A vidéki magyar intelligencia kötelessége — Sem a legitimista kérdés, sem felekezeti ellentétek nem választhatják el az embereket >a magyar jövőért való munkában
Nagykanizsa, augusztus 28
{Szívós és kitartó munkával folyik Nagykanizsán is a Nemzeti Egy-ség Pártjának országosan megindított szervezkedése. Nehéz, egész férfiakat igénylő munka az Nagykanizsán, ahol először a politikai mult gátlásain is át kell lendíteni a szervező munka kezdeti energiáját. Szerencsére, vannak nagy számban egész férfiak, akik ennek a munkának fáradságát és felelősségét vállalták éa sok városnál talán lassúbb tem|>óju, de eredményeiben annál biztosabb, céltudatos nekifeszül fosel a szervezkedést útnak indították. Ma már a nagykanizsai választópolgárságnak mintegy Ól ven százaléka aláirta a pártba való belépésről szóló nyilatkozatot, sőt vannak olyan körzetek is,/ ahol a szervező választmányi tagok ivein 90 (J5 százaléklxin találjuk meg az illető körzet választóinak névsorát.
Élénk pártétet Pacsán
Vitéx.Marton Béla országgyűlési képviseld, a párt országos főtitkára, Zsindely Ferenc képviselő és Vándor Ujos titkár kiséretéber országos körútja során szombattól szerdáig a za|,ij városokat és községeket látogatja, hogy meggyőződést szerezzen a szervzke. (lés állásáról és útbaigazításaival, tanácsaival lássa el a kerületek vezetőségeit, meghallgassa azok kívánságait.
A saomhatl zalaegerszegi látogatás utáu .vasárnap délután Pacsán volt az országos főtitkár, eliol szinte nem is várt -tömegben^xniuhak fel abeszem^ zett párttagok az értekezletre és lelkes lumgulatbau tetiek hitei a régi. dacos ellenzéki kerület jelentékeny részének jobb belátásra ébredéséről. A pacsai élénk pártélet és érdeklődés kellemes meglepeléae volt a zalai körútnak.
A nagykanizsai fogadtatás
Este nyolc órakor érkezett vitéz Marton Méla és kísérete autón Nagykanizsára Először felkeresték lakásán Gyómörey István v. országgyűlési képviselőt, a nagykanizsai választókerület pártelnökét, majd onnét a pártlualyiségbe mentek, ahol addigra majdnem teljes számban megjelentek a kerület ósz-szcs körzeteinek c/alkalomra ősz-szehivott vezetői. Itt Gyömőrsy elnök üdvözölte az országos főtitkárt, biztosítva őt az összes munkatársak lelkes és ezután még buzgóbb ügyszeretetéről és munkásságáról, /xfnyl László a nagykanizsai SÍOVE nevében, hiint annak h. elnöke üdvözölte vitéz Mjirton Bi&il. aki a MOYE országos elnöke isv Az
országos főtitkár meleg, közvetlen barátsággal válaszolt a köszöntésekre, majd megkezdődött az értekezlet.
Vitéz Marton Béla
a hitvalló, Jíaroos magvar tipusa. Szimpatikusai! zengő, szépen sorjázó szavai-l»ól íórfias erő és u meggyőződés biztonsága árad szuggesztív erővel mindenkire, aki hallgatja. Igy csak azok tudnak eszméket hirdetni, nkik rendíthetetlen hittel hiszik a szebb magyar holnapot lanéköl, hogy az érte vívott harcban másra js gondolnának, mint a magyar rögnek és a Magyar rög népének sorsára. Eddig f>7 kerületet Járt be küldetésében Marton Béla, 57 városban és községben hirdette az uj ma-gyar sors-épitkezés alapvető elveit.
Mégsincs rajt nyoma fáradtságnak. Viszt, hajtja, tüzeli az apostolok magvető fanatizmusa. Az országos szervezkedés egész grandiózus tervét ő dolgozta kl. Nyolc hónapig tartott ez a munka. Most megy, barázdáról baráz. dára, faluról falura, városról városra. Mindenhol elveti a magot, mindenhol felcslholju a tüzet, ami majd megérkll a biztosabb magyar hohwppkat, mikor majd lestvér lesz minden lakója a magyar televénynek, ur és munkás, szegény és gazdag egyforma fia less a. magyar horsközősségnek, nem .választ el magyart )a magyartól s«? a WmpJoma, se kenyere, ,se a elme, rangja, ac ya-gyona, se munkakör, hanem lesz mindenki — magyar, részese minden jónak, rossznak, bmtt a Teremtő a..mia-gyarra kimért.
Mit akar a Nemzeti Egység Pártja ?
Vitéz Marton Béla beszédében a nemzeti összefogás jelentősebb célkitűzéseit ismertette a következőkben:
Eddig csak a választásokra a hordó tetejéről szervezkedtek a legtöbbször a politikai j>ártok, mely szervezetek a választás után mint u szappanbuborék szétfoszlottak. A Nemzeti Egység szervezkedése nem választásokra szól, tehát nem párt-politikai szervezkedés.
Nagy hibáéi a magyar vidéki vezető intelligenciának, hogy visszavonul \\a. magyar nép, a nagy lómegek vezetésétől, nevelő munkájától. Ennek a következménye, hogy a nyugati kultura káros kinövései fertőzik a lelkekel a legeldugottabb vidéki falvakban is.
A Nemzeti lígység a vezetők nélkül álló vkléki magyar társadalmat, annak természetes vezetőivel kívánja az uj Magyarország felé vinni, hogy igy a nemzeti társadalom szellemi téren tevékenykedjék, kifehéredett kezű magvarjai keret fogva az ckeszarvát; vagy kalapács nyelét fogó kérges kezű magyarokkal, munkálják az eljövendő jobb jövőt.
Ez a nemzet az eljövendő időben választ először titkosan. Ismerni kell tehát mindenkinek nemcsak a részére biztosított jogot, de a joggal járó kötelességet is.
Az elkövetkező uj magyar életben nem a hrpácon, p.ijtAzó ,ma-
gyar intelligenciára lesz szükség, hanem- olyanokra, akiknek minden szivdobbanása azonos ennek a földnek a népével, akikbpn gyakorlatilag él a fajtestvéri szeretet.
Nem európai civilizáció az, ami után mi vágyakozunk, hanem a magyar kultura, amelyet elsősorban a városoknak kell képviselni.
Nagyobb bűnt ma nem lehetne elkövetni a nemzet ellen, mint éket verni egyes osztályok, egyos emberek közé. ££em szabad azokra hallgatni, akik beálltak a nyomor vámszedői közé.
A legitimista kérdésben az a Nemzeti Egység vezetőinek az ál-I ás pont ja, hogy az alkotmányért mindent fel lehet áldozni, de magát ta netmzelet tolta. Ma ez a kérdés nem tehet válaszfal közöttünk. A magyar nép nemzeti királyt akar, aki Budpi>esten lakik, akár Habsburg, akár más lesz az. De a királyság .gondolatát fiaskónak kitenni nem szabad. Csodát a király ««m tpd tenni s ha a bura akkor is -olosá^narad, akkor a magyar nép aem a személyben, hanem a királyságban érezne csalódást
Elítéli azokat Is, akik a feleke-izéli ^Áíniponio_k\\ háborgatásával igyekeznek a nemzeti társadalom somit .megbontani. Egyik felekezet sem a nemzet mondotta, — a felekezetek együttvéve adják ti nemzetet. Nem az a fontos, hogy mi-
lyen s-sertartás szerint Imádkozunk a magyarok Istenéhez, hanem az, hogy imádkozva dolgozzunk, mert ez jelenti a magyar feltámadást
A továbbiak során az országos főtitkár rámutatott azokra a »*o-|dálés eifaiklolfad+Tip, Wuelyet a Nemzeti Egység meg kiván valósítani. Ebben a szociális fejlődésben a \'magyar intelligenciának ugy kell kezet nyújtani q kórgesk\'zü munkásnak, hogy az,« kézfogásból ki-érezze u Isii "éri sxenetei lüktetését.
Áttért azután a gazdasági kérdésekre. Az orsságnak 12 millió métermázsa a buzafeleslege. Először el kell helyezni ezt a felesleget, azután lehet szó az árak szabályozásáról.
A Nemzeti Egység Vezére egy hórtap Iliatl fí millió., métermázsa butái helyszftt el külföldön.
Ausztriában egymllliókétszázezer métermázsa búzát éa 700 ezer métermázsa.lisztet,sikerült elhelyezni, igaz, hogy a magyar ipari vámok csökkentésével, aminek lehet-, hogy az .lesz az ,eredménye,, hogy ,sgypúr üvegházi igyártiwunk, belepusztul, de végtére fontospbb q gazdád megsegítése, mint a gyáripar déd-.lge-léae. |la bogárhátú házikókba beköltözik á jólét, ha mosolyognak a muskátlis ablakos falusi házikók, akkor jobb dolga.lesz a? iparosnak, munkásnak és tisztviselőnek is, mindnyájunknak.
A lelkes ei(yüttórzóssel és helyesléssel fogadott beszéd után a pártvezetők megbeszélték a helyi vonatkozású dolgokat a főtitkárral, kivájd a Koronában közös vacsorára üllek, össze. Heggel vitéz Marton Béla ós kísérete folytatta ,uUát tovább Zala 6s Somogy más vidékeire.
Az uj butfdpeftti angol követ
London, augusztus 28 v. György angol király sir Patrick Bamsay athéni követet budapesti követté nevezte ki.
Német Iffak bántalmaiták egy határmentl j belga víros lakosait
f Pári8, augusztus 2H
A Belga Távirati Iroda jelentése szerint a (hémet—belga határon ujabb batársértés történt. A belgák elfogtak egy hitlerista lovast, aki átmerészkedett auhatáron. Weuland, belga határmentl városban egyenruhás német i ifjak megtámadták és.bántaknazták « járókelőket. A WiKU>rM>««k, (Cgyet ,siI#}rMlt elfognia a fiatalemberek közül,, ,
zalai közlöny
Az IBUSz-Ggy
l Budapest, augusztus 28
Jukabffy Károly, az IBUSz-ügy.kormánybiztosa megkezdte tevékenységét. Most gyűjti az ügykezelésre vonatkozó adatokat, hogy az IBUSz minden ügyében megállapíthassa » tényállást.
Brnes mégis Rómába utazik
Prága, augusztus 28 A cseh, politikai körökben kitartónak amellett, bogy Uenes rövidesen Rómáim utazik.
Megőrült az egyik tiszaeszlárl arzénen gyilkos
Nyíregyháza, augusztus 28 özvegy Virág Pálné, akit a Tiszaesz-lári arzénes gyilkosság inialt 15 évi fegyházra Ítéltek, megörült a fegyház-han. Az öregasszonyt elmegyógyintézetbe szólították.
Betörtek Pilsudszky irodajába
Varsó, augusztus 28 Pilsudszky tábornagy dolgozószobájába betörtek, ahonnan fontos politikai iratokat és 50.000 zlotyt vittek el. A táboraagy elcsapni készül 500 főnyi testörségét és kicseréli a rendőrség ve-V zetőjét is.
Kémet fogott a strassburgl rendőrség
Strassburg, augusztus 28 A politikai rendőrség letartóztatott egy mérnököt, akinél igen fontos francia honvédelmi adatokat találtak. F.pp akkor vették őrizetbe, uiuikor egy saarvidéki vonatba fel akart szállani.
Biztosító szélhámos
garázdálkodik a vidéki varosokban
I Kaposvár, augusztus 28
A ka|»osvári rendőrség elrendelte pgy állítólagos Kovács Ernő nevü 30 éves budapesti ügynök körözését, aki az utóbbi na|»kban több biztosítási szélhámosságot követelt el a városban.
Kovács a szegényebb néposztályból szemelte ki áldozatait, akikhez azzal állított be, hogy ő Magyar -Francia Biztosító tisztviselője és felszólította a naiv embereket, bogy kössenek temetkezési biztosítást éi ha azonnal lefizetnek »eki 10-20 pengőt, akkor félév múlva a-500 pengő kölcsönt vehetnek fel a társaságtól 50 évi törlesztésre. v
Ily módon több, mint 20 embert csapott be a lelketlen ügynök, aki nem lehetetlen, j»ogy most Kanizsa felé vette az UtjáU
Időjárás
fBJunkaJ rádUJtUMM « ■o«»»»«l*-,\'.1 InU.atlalaMI ••«• 10 4r.fc.ri D.rOlt, m.l.g Idő várhat*.
SMrtny: Reggel keleti, délben éa r\'-t. éozakkeletl.
FtlMzei: Reggel tiszta, délben é. efito borult
ifi- é« nlTtnlnniHilita uei-tedö ftgyineknek a természetes „Forrnc lóiul" keserűvíz megbe-ciülhelellen nolgilalot lesz azáltal, hegy a béltartalmai kíméletesen távolítja eL Tudományos tapasztalatok kétségtelenné lelték, hogy a Fereau lóuel víz számos féloldali hadésben fekvő betegnél Is meglette a keik) hálást s Igy nagy megkönnyebbülést okozott.
Gömbös miniszterelnök Oyömörey György főispánnal bejárta a jégtől elpusztított zalai vidéket •
Sürgős segítséget kapnak a kárvallott gazdák
* Tai>olca, augusztus 28
Gyömürey György főisj>án, Thom-ka János dr. vármegyei II. főjegy-ző, valamint dr. Búzás Béla titkára kíséretében a bét végén beutazta a Badacsony-vidék jégkár-Mijtotta községeit, hogy személyesen is meggyőződjék a kár nagyságáról.
Tai>olcán, Rendes-ábrahámban, Révfülöpön, Szei>ezden, Zánkán küldöttségek várták a főispánt, a kinek előadták a segités iránti kérelmeiket, mert a jég>eréssel nemcsak az idei termésük ment tönkre, hanem elveszítették emiatt a jövő-évi szőlőmunkák h<*z szükséges anyagi erőket is.,
A legnagyobb küldöttség a jégtől legjobban sújtott Ta|>olcán várta a főispánt, ahol a károsultak elaborálumát a Nemzeti Egység Pártjának vezetősége nyújtotta át. libben kérik, hogy arányos adó-leirást, a végre hajlások felfüggesztését, hoklankint mcgíelclő összegű kölcsönsegéiyl adjon a kormány a károsultaknak, a szüret
elmaradása miatt kenyér nélkül maradt többezer munkásnak |>edig juttasson valami munkaalkalmat.
A főispán együttérzéssel igérte meg ugy a kormány, mint a maga részéről a legmesszebbmenő segítséget.
Zalaegerszeg, augusztus 28 Gömbös Gyula miniszterelnök szombaton délután rövid időre a Dunántúlra utazott. Vasárnap délután felkeresto Gyömörey György főispánt, akivel együtt végigjárta u jégkársujtotta vidéket. Gömbös kijelentette, hogy gondoskodni ki-\\án a gazdák sorsáról és sürgős segítséget akar biztosítani részükre. A mmiszterelnók hétfőn este tért vissza a\' fővárosba.
Budapest, augusztus 28 Ikireái KrnŐ államtitkár, aki Kállay földművelésügyi miniszter nevében vasárnap megnyitóin a Balatoni Borhctct, egyúttal Szé-pezdtől Révfülöpig megtekintette a jégkársujto\'lta vidéket is és tapasztalatairól jelentést tesz a miniszter: nek.
Érik a gazdaadósságok rendezesének ügye
Budapest, augusztus 28 A pénzintézetek igazgatóbizottsága hétfőn fontos tanácskozást tartott a gazdaadósságok rendezéséről. Az a cél, hogy 300 millió .pengős rövid lejáratú gazdahitelt hosszúlejáratúvá alakítanak át. A bankok részéről két terv készült el, melyet a bankok vezérigazgatói, a hét végén letárgyalnak és csak azután
teszik meg előterjesztésüket a i>énz-ügyminiszternek.
Kállay miniszter szerdán reggel Varsóba utazik, hogy részt vegyen 100 éves Báthory-féle einlékünne-l>élyeu. A miniszter 8 najng marad Varsóban és ezt az időt fel akarja használni arra, hogy megbeszélést folytasson a lengyel élet politikai és gazdasági vezetőivel.
Kitoloncolják az álhlrlapirókat
Budapest, augusztus 28 | A magyar |>olitikai és gazdasági életet sokat foglalkoztatja az ál-hírlapirók problémája, ami most azután döntő stádiumba jutóit Az illetékes tényezőkben megérlelődött uz az elhatározás, hogy egyszer és mindenkorra rendet teremtenek
ezen a téren és lenyessék a zug-hirlapirás kinövéseit. A rendőrség rajtaütés razziákat tart azokon a helyeken, ahol ezek az álhirlap-irók meg szoktak jelenni és ha nem tudják magukat igazolni, közigazgatási elbánás alá kerülnek.
19&8 auRMBitus 29
Párisi levelek
írja: MILTÉNYI GYÖRGYI
4. Az Idegenek, a nők és Cgydbtfc
Pár is, 1033 nyarán.
Párisban élő rengeteg idegen között legfeltűnőbbek természetesen a japánok, kínaiak és négerek. Legtöbbel az egyetemen, a Sbrbonnc-on találkoztam, hol különösen a kínaiakat kedvelik, karcsú, mozgékony alakjukkal ós igen barátságos modorukkal.
A vi»gák az előadótermekben vannak. A tanár a pódiumon, a vizsgázó kalapban, kabátban, állva vagy az asztalra könyökölve felel, vagy liallgat — mert ez ugy-látszik a világ összes egyetemein megtörtén liet.
A luxus Párisban főképpen az idegeneknek köszönhető, elsősorban az amerikaiaknak, kiknek bankházaik és hoteljeik a Rue de Gastig-lione két oldalán sorakoznak. Itt minden második üzlet: ékszer- és xlivatüzlet. A |>árisiak általában takarékosak és egyszerűek.
A párisi nő-tipus hófehér bőr, sötét szem és haj. Nagyon székkel látni, de ezek hamar hervadnak. Öltözködésben nagyon egyszerűek. A kabátnak nem szabad elmaradni, — ha olvad is az aszfalt -kinek más nlneSj télikabátot vesz juliusban. Az elegáns hölgyek fekete selyem köpeny ük vagy fekete szövet kosztüm ük nélkül nem láthatók. Az előkelő sétányon, a Ghamps Elysoes-n is nagyon egyszerűek a ruhák, egyetlen disz a »chic«. Az itt sétáló hölgyek a divat hóbortjaival dacolva is megmaradtak a selyemkőppeny és kis •sikkes« kalapjuk mellett. A divatnak hódolók azonban járnak például harisnya nélkül, szandálban festett körmökkel és boká-\'jukon aran^\' pcrecoel.
Egyszer séta közben véletlenül rábukkantam az idegenek templomára Eglise des étrangers egy nagyobb épület udvarában van, utcáról nem lehet látni. Nem kis meghatottság fogott el, midőn belépve ismerős ének ütötte meg fülemet. Éppen a magyar kolóniának volt miséje, magyar pap mondta. A templomban vasárnap minden télórában másik idegen kolóniának van mise és szentbeszéd. Ebijén a templomban nem kell fizetni a helyekért — mert a többiben kell. Padok helyett imazsámolyok vannak és az istentiszteletek
A kubai forradalomból A tömeg vállár* emeli Machaldo rendőrfőnökének gyilkosát,
ZALAI KÖZLÖNY
A hercegprímás vezeti a magyarokat a katolikus vllágflnnepségre
bécsi
A magyar katollkusság nagyban készülődik a bécsi világflnnepségre, amelyre Scrédl Jusztinián dr. bíboros hercegprímás veaelésévcl szeptember.
12-én indul lel u magyar nemzeti zarándoklás tagjaival a Keleti pályaudvarról a \'zarándokokat vivő különvonat, amely (ugyanaznap érkezik visz-sza Hu da pest re. Akik Budapesten szállnak fel erre a különvonalra. hzok 111. osztályon 19.(50 pengőt, II. osztályon pedig 27.GO pengőt fizetnek Ez a különvonat szeptember 12-én reggel 7 óra 17 -perckor érkezik Győrbe. Akik Győrben szállnak fel, azok III. osztályon 10 pengőt, II.osztályon jtedig 12.70 pengőt fizetnek. Ebben az összeg ben "benne Van a gyorsvonati j«gy, •» külön (villamos ítüjo, a 2 pengős tagsági jegy, jamelv a bécsi vllágünncp-ségre szól, u jelvény és a prfcgrttm dija. Akik több na|>ot akartuk tartózkodni Bécsben, azok számára •szeptember 9-én három napos tartózkodással indit különvonatot az Actio Catholica. Ez a különvonat Szeptember 9-én a Keleti itflyaudvarról déli 12 óra 30 perckor irtául. Akik Budapesten szállnak fel a
vonatra, azok III. osztályon 24.GO pengőt, II. osztályon pedig 31.00 pengőt fizetnek. Ez a vonat is megáll Győrben és pedig szeptember 9-én kélulán 15 óra 07 perckor. A győriek számára a Jegy ára III. osztályon 14 pengő, II. osztályon pedig 16.70 pengő. Ebben a díjban benne van a gyorsvonati jegy oda-vissza, fu autóbuszdii, a nagygyűlésre kötelező jegy, Jelvény és program dija. Elszállásolást Is vállal a rendezőség és pedig 4.50 schillmgtől 40 schilling napiárban. Az elszállni dij is, aiiut az utazás költsége, magyar pénzbe i fizetíndő be. Ezenkívül, akinek szüksége van még költőpénzre, lakik a Szeptember 12-1 egynapos uton vesznek részi, 20 schillinget, a három ut résztvevői 50 schilling költőpénzt kaphatnak magyar pengőért. Jelent-kezűi liudapeslen, pz Actlo CathoÜos központi Irodájában, Budapest, IV., Ferenciek-le.e 7., Győrben pcdigagyőrl püspöki irodánál lehet. A zarándokoknak Útlevélre nincs szükségük, mert közős Hitlevé.\'cl utaznak. Jelentkezni mindkét zarándoklatra Szeptember 2-ig lehet.
„A röntgenszemü ember"
Haar Pál
a vllágQlrU pscQlQografologua és tanácsadó csak rövid Ideig togad még a „Cent rár\'-ban d. e. 9 órától este ÍO óráig
sxemélyenKént i és 2 pengőért.
Fegyelmi Ítélettel felmentették állásától a zalaapáti főjegyzőt
jmmgwwm* 29._
alatUüietM toel*. ornt, hét-
köznap kevesebb, vasárnap több. Ez kissé visszatetsző annak, ki nincft hozzászokva, de Franciaor-száglxan" a* egyház és \'a papság Állami támogatáshan nem részesül, egyházi és papi vagyon nincs, a hivek ilymódon tartják fenn templomukat és tartják el papjaikat.
Ha « párisi nevezetességekről okaniék irni, vége-hossza nem len-„e beszámolómnak. Mert itt csaknem minden épület műemlék és minden tér történelem. A modern város legszebb \'résíze a Szajna jobb-pariján a Louvre gyönyörű palotájától — ma hires muzeum — a Jarxlin des Tulleries, Place »le la Concorde és Champs-Elysóes-en át az Etoiks vagy Plaoe de l\'Etolle-lg, hol dominál a nagy diadalkapu, alatta az ismeretlen katona sírjával, melynél örök-mécses ég.
Meghalt Bledl Artúr dr.
Nagykanizsa, augusztus 28 Nagykanizsa Város közönségének idegen hangzású név, az orvostudományban azonban közismert kutató. Nagyatádon született és Nagy-kanlzsán végezte a gimnáziumot, itt érettségizett és el nem mulasztotta soha a tiz-tiz évben megujuló találkozókon való megjelenést, amikor szívesen megújította iskolatársaival a baráti viszonyt. Utoljára 1926-ban jött el Kanizsára.
A prágai német egyetemen a kísérleti kórtannak volt nyilvános rendes tanára. A bécsi egyetemen volt a kísérleti kórtan rendkívüli tanára és innen kapott meghívást Prágába. A bécsi egyetem visszakívánta a nagy orvosi kutatót, de a csch-szlovák kormány lekötötte őt avval, hogy külön klinikát rendezett be számára. Itt nemcsak kutató munkát végzett, liancm gyógykezelt is betegeket és mivel Bécs ezt nem nyújthatta neki, megmaradt Prágában. A belső mirigyek elválasztásának tanát ő építette ki. ! Erről tanúskodik jnár , 1913-ban í megjelent kétkötetes munkája, a melyet több európai nyelvro for-1 (iitottak la Kbnutalta, hogy az jt; agynak hypophizise a növésnek a
Ímirigye és felderítette a női hormonok élettani szerepét. Egyéb kutatásait az általa szerkesztett »En-<lokrinőkjgie« cimü folyóiratban tette közzé.
Egyik kedves jellemvonása volt, hogy Prágában is megmaradt jó magyarnak és számos kanl^ai diákot, akik Prágában látogatták az orvosi fakultást, megsegített ós tanulmányaikban támogatott. A zseniális kutató 64 éves volt és Wei-senbachhan (FelsŐauwtria) halt meg augusztus 25-én,
uh.
Bélrenyheség, a máj és az epe-ulak bántalmai, gyomor- és bélhurut, aranyeres bajok eietín a természete® „Ferenc Ión®!" keserűvíz gyor-
»>n és fájdalom nélkül megarűnlell a haslszervek pangását.
Zalaegerszeg, auguszlus 2# Wlnkler Márton zalaapáti főjegyző ellen hosszabb időn át fegyelmi eljárás folyt súlyos hivatali szabálytalanságok miatt, amelyeket a zalaapáti kulturház építésével kapcsolatban követeti el. A számos vádpont között közpénzek szabálytalan kezelése is szenei*?!.
Ebben a bonyolult fegyelmi ügyben a távollevő alispán helyett most hozott első fokon Ítéletet dr.
Ilrand Sándor vármegyei főjegyző, aki Winkler Mártont a szolgálattól való felmentésre ilélte nyugdíjjogosultsága meghagyása mellett.
A volt znlaapáti főjegyző ellen bűnvádi eljárás is folyik az ottani kulturház építésével kapcsolatban. Amennyiben a bűnvádi eljárás során marasztaló Ítéletet hozna a bíróság, ugy a fegyelmi ügyben is uj eljárásra kerülhet sor.

a L&Lál KÖZLÖNY
barólal
. ZALAI KÖZLÖNY
htrdetáinél vásárolnak I
48-as népünnepély
Folyó bó 25-iki számunkban közöltük, hogy a 48-aí szoborbizottság .szeptember 10-én nagyszabás-u népünnepélyt rendez. A rendezőség olyan munkát íejt ki, ami bizonyítéka annak, hpgy ezen a gazdag programú ünnnepélyon mindenkinek bőven kijut a szórakozásból.
A tombola-tárgyak gyűjtése folyamatban van, olyan eredménnyel, amilyenre még nem volt példa. Kereskedőink a hála és kegylol érzésétől áthatva, Olyan megértéssel fogadták ezt a hazafias és nemes célt szolgáló akciót, amilyent ez a történelmi multu 200 éves ezred hősei megérdemelnek. A felajánlott tárgyak értéke sokszorosan meghaladják a sorsjegyek vételárát. A rendezőség a mat nehéz gazdasági viszonyéiul figyelembe véve, a sorsjegyek árát 20 fillérben állapította meg (ás jnlnden sorsjegy nyer.
RÁDIÓ-MŰSOR
BudapcAl, Miifutztus M.
10: 1) Hrodarlcs históriája a mohácsi vészről. 2) Állatkert a föld alatt (Felolvasás). Közben: Gramofon — 12.05: Orosz balalajka zenekar - 1.30t Cigányzene. — 4: >A leleményes és oktató természet.* Ifjúsági előadás. — 5.30: »A Mongolfler« Moly Tamás elő-adása. — 5.40: Baranyl MII fcongorázik. — G.10: >A gyémánt és nokonal.< Fazekas István előadása. — 6.40: Másfél óra szórakoztató zene. — 8.30: Cigányzene. — 950: Kemtler trió. — 10.50: Angolnyelvü előadás a mohácsi csatáról. Utána: Bachmann Jazz.
Béc«. 11.30: Alpesi zene. 12: Déli zene. 3.20: Keresztrefcszltési és >lntc az ember* jelenetek a német grafikában. 3.40: Schlllingslemezek. - 4 15: Ausztria íjra felépítése. 5 20: Liszt: Don Jüan, ábránd. 6.35: Régiségk itatás az önkéntes munkaszolgálatban. 7: Aubcr István csellójátéka. 7 45: A ozc-relémről és halálról szóló operarészletek. 9.25: Ausztria felkészült a* általános német katolikus gyűlésre. 9.55: Hangverseny a Ijehár-teremből.
Két uj japán uszó-osoda, akik uj világrekordot állítottak (el a tokiói versenyeken
ZALAI KOZLOWT
Őszi
megérkeztek
Sinser Diuattiruházbo
•___
NAPI HIREK
napirend
At.0piitnH, IhmM
Római katolikus: Ker. Jáu. r\'roteat.: Eineutln. Ur.: Elul bó 7.
Vártul UMiMiira és kflayvlér uylWi
csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
ÜyógvMeiUrl éj)*li siolgálat e hónap-baa: a Mária tyógyszcrtár Eni<bct tér 40. u, ti « kUkiiilml gyógyszertár.
Ofettrdö nyitva reggel o órától este 8 óráig (bétlö, szerda, péntek délután, ktMKdtel MP BÓVl^U).
dl keszthelyi fp*ros~kongrcsszusrő/ 99Óki tmUrtámmk cmyatfforM-dá» miatt köi»tk*i6 sxdmankra maradt. _____
(üuMl) Vitéz Szily Dezső Kir. ügyész nyári szabadságáról viaszáé rkezelt és ismét átvette hivatalát.
üctwlyuk. Antal reiulőrfotfal ma zó bélffin rtíü^l visstaléil nyári szabadságról ó\\i*»nól átvette a bűnügyi oM-tájy .veJCténéL — Matán János dr. rtudőrlogalinazó hétlőn kezdte mog nyáii Szabadságát.
(Hittanári klneveaéaek) Ungauer Inwe voawgyvárl ideiglenes lelkész osurgói hittauArnak, dr. Mészáros Béla CsurgóróáNagykanizsár* helyeztetett át szintén hittanárnak.
— (Alhely**é«ek) A kereskedelmi miniszter a beszüntetett na©kauizsai fémipari szakiskoláiéi Inotay László igazgatót Budapestre, a felső építőipari iskolához igazolónak, Zlime-nuum Rezső oki. gépészmérnököt a pécsi la- és fémipari szakiskolához, Frank György Unárt a budapesti mechanikus szakiskolához, Stark Autal művezetőt a budapesti felső ipar-iskolához, I\'őcxe Fcreuc művezetőt a győri la- és fémipari szakiskolához, Mentes Máté művezetőt a debrec<uriía-és fémipariskolához, Nylr.v Klek művezetőt az újpesti fa- és fémipariskolá. hoz. Bér József művezetőt a pécsi fa-és fémipariskolához helyezte át.
- (Oerkész-kflűatMés) A nagykanizsai *z- öregeserkész-csapal az ürszátfus Cserkész Szövetségtől kis jaroboree-zászlót kjyxitt a jó táborozás elismeréséül.
Orvoaihlr. Ur. Neumann Henrik rendeléseit újból megkezdte.
- (Aa ikake nyermektUkiiásja) Szeptember 3-án, vasárnap délalán 3 órai kezdettel, hangulatosnak ígérkező gyermekdélutánt rendez Horthy Miklós- 4Ü helyiségében, ai Omke nagykanizsai kerülete. Az agilis vigalmi-bizottság Szabados Mélyásóét kérte fel a rendezésre, akinek közismert gyermekszeretete ék e téri\'u szezMlt tapasztalatai már előre Is garantálják a vidám délután sikerét. A kitűnő uzsonna és a mcgk-|>elésnck pzánt ajándékok, as Omke áldozatkészségének tunujeiét adják majd. Részletes műsort legközelebb közlünk.
(Pól be íratások) \\z állami elemi iskolák mindhárom körzetében a^pót-beiratások szeptember 12-én, 13-án éa 14-én .\'esznek. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 15-én. p rendes tanítás szeptember 16-án kezdődik.
- (Egy merénylő példás büntetése) Szakonyi István 20 éves sormási legény nemrégen durva meréuylelet akart elkövetni egy 14 éves leányka elten Homokkomáromban, majd a le«nyka segitségkiáltására elmenekült. Fel elén-tésre a csendőrség örisetbe vett • a durva támadót, dc később szabadlábra helyezte. Kiderült, hogy .Szakonyi István már többizben ült súlyos bórttot Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai tőrvényszék zárt tárgyaláson. Szakonyi! egy évi börtöunel sújtották. Az Ítélet jogerős.
Paplanok, fiancU- és gydpjutaka-rók nagy választékban Singeméi.
- (A tüdőbeteggaudezó i«ndeléael)
a négyhetes nyári ssünet után szeptember 2-án, szombaton újból megkezdődnek.
(Meneldljkedvezméuyf* «uda-peatre) Lakberendezési kiáUitáa. A Budapesten szeptember hó 2-től 17-ig tartandó Lakberendezési és háztartási kiállítás alkalmából augusztus 31-től szeptember 20-ig 33 százalékos kedvezménnyel lehet Budapestre és vissza utazni. Igazolvány ára -i belépőjegyei együtt P 2J0. — Honvéd ünnepség. A volt l-es honvéd és l-es népfelkelő pzredek honvéd szoboralap javára f. évi "ízeplcmbcr hó 8-án országos jellegű ünnepséget rendeznek. Ebből áz jalkalomból a Máv igazgatósága a gyors és személyvonatok III. osztályára olyan kedvezményt engedélyezett, hogy oda és vissza a gyorsvonalon 14, a személyvonaton pedig 7 pengőért k-het Nagykanizsáról utazni Odautazni szeptember 7-től, visszautazni pedig szeptember hó 9-én 12 órától, szeptember 10-én 24 óráig lehel. A* igazolvány, mely egyben az Angol Parkban, *»z üunei>ség szinho-lyére belépőjegyül is szolgál. 1.20 P-ért szerezhető b« a Menetjegyirodában.
Félévi bArtftnt kapott egy erő-aakes legéay) Honiyák lmréné kaui-zsavidéki asszony egy reggel a M^gy^r utcán át jóit befelé. Peti János 25 éves Magyar-utcai lej^ny erő^takejs-kodnl kezdett vele. A szándék * félreérthetetlen volt. A megtámadott psz-tuuuy -segítségéit kiáltott, mire a dulxaj fiatalember elmenekült. Most tárgyalta ezt az ügyet zárt tárgyaláson a\'uagy-kanizsai lórvényszék dr. Mutschen-bacher büntetó-tanác«a, amely a támadó legényt hat havi börtönnel sújtotta. Az elitélt fellebbezett.
Ilégl -saáxjutek a n#(fJWr né|«ci»á-
bea. Ml az, aniijl a historikus eddig W tud olvasni a magyar népzert® naplójiV ból és mire tanít, amit elolvasott? KOH a kérdésre felel mélyenjáró. érde^ adatokból tartalmas tanulmányában df. Szabolcsi Beues, nz UJ Időkbe hé számában. Flmés fejlécek, müvéét féayképek, számos Ismeretterjesrtfl kö». lemény és a népszerű rovatok. A sz<|r» kesztő üzenetei, Rejtvényverseny, Kdr» tészet, (iawtionomla, Szépaégá|K)li\\.% Divat. A kiadóhivatal Budapest. VJ^ Andrássy-ut 16. szivesen küld ar-iUW ványszámot. 1
Intézeti anyagok legolcsóbb Ik>-szerzésl forrása Singer Divalárubáz.
A fla«al lányok legkedvesebb lapja a IMugyar Lányok legutolsó számában elbúcsúzik a jamborcetől és érdekes pillanatfelvételeket is közöl a világtáborozásról. Szerkesztői üzenetek, rejtvényrovat, testá|»lás divatké-l>ek, kézimunka, francia lecke, kertészet és sport. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest. VI., And-rássy-ul 16.
Szebbnél szebb mesék, versek mulattatják a szünidőben »Az Én Újságom kis olvasóit. Van az uj számban is illemtan, sport, játék, Ali basa és a Kacsa jamboree élményeikről számolnak be. A kiadóhivatal szívesen küld rmitatványinámat B-idapest, VI., Andrássy-ul 16.
Szányegek, sezloulsltacék, úgy-ós asztalkészletek nagy választékban Singeméi.
— Köztisztviselők részére rendkívül előnyé* butefvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, Isosszu lejárata részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopstelu bútor áruházban, Horthy Miklós-ut 4.
A kubai zavargásokból Menekülő lömeg • hsvsnnsl löutcán
_gssaeagg.
Közgazdaság
a Fafwsíövetséc btlaton-fflredi klálfltása
A kormAny boUrtoni pnipagun.
(Iájába szerre* egészként illeszka-
dik IxJe a Faluszőveteéfl bataton• fnmli kiállítása
A kiállást Darányi mi.
nisrterolnAksé^i államlilkár, a kerület országgyűlési Wp,viselője nyit-
ja meg wptemlíer , &áu délelöit ÍJ órakor a haUkutfürexü gyígy. terem ópükte előtt
A kiálliUv 14 szakcsoportban
mliKiazl bemutatja, amit a járás
ós kultufális. ótele pr^. diiM1- KüUViWfc^n éniekes ós U-uuUógos Uxz a fürüő*igvi osijtAJ^, amelyeai az Ors^áftosi Tároadaloui-eg^zaógügyl Muzwm » bejnuUlja szakszerű <!*, gazdag föndőügyi, fe ogósz-s^üffli U^fzólván
válőmennyl neveiebb borlermeTö rósztvesz a kiÁU»táson saját termésű bpralv^l is a,^»Voí>menti hircs \\wrok! Swíéiijt\' a borászati a&oport kenetében kerül eldöntésre Szeptember 8-án délután 5 órakor a járás műkedvelői vétsen vernek a FaíuszöveVség ezűM «orte*éM. Ugyaa-aznap déhitán 4 órakor tartja a B». latonl Síövéfseg évi rendes kÖzgyQlé-sét.
Szeptember Idén, Vasárnap az o^ szág különböző részeiből fiUéijM g>"órsvt>nalok indulnak BáfahrofAredre KahiMÍWetség ktálHtásárai Délután seá-reli felvonulás Iwz a fürdőtelepié, \\itána táncmulatság. A délutáni órákban rendezi meg a Fahiszövetség j kiállítással kapcsolatosan a gyermek és csecwmők egészségügyi és szépségver-Kenyéel. A Verseny első dija egy arany nyaklánc érmerskével. 10 másik gve-mtk eizüsl nyakláncot kap. az anyákat pedig elfsmerő oklevéllel tüuletik kl.
A Faluszövetség kleszkőrólte. hogy szeptember 6-ft-ig a VeszpTém-Alsé-ors Balatonfűzed, Keszthely-Tapolca Balatonfüred és Székesfehérvár B« lalonfüred %-onalak össres állomílsalról 50 százalékos kedvezménnyel utsshat. íwk a (kiállUóK 4* látogatók Balatonfüredre olymódon, hogy az odautazásnál megváltott ífgész jegret a Pahisző-vetKéff kiállítási rendezőség*\' lebél><*-zi és (ezzel a jeggjei díjtalanul lehtt vlsszaulazni.
A kiállítássá! kapcsolatos mindennemű felvilánositáíért a Fahiszövetsé*. hez : Budapest, V. Bátl»ry-u- 24kell fordulni.
kapható
Iplt MM\\U.

1083. augusztus 20,
ZALAI KÖZLÖNY
•PORTÉLÉT
A Zrínyi legyőzte az HTE-I a szezonnyitó mérkőzésen
ZrlnyJ-Nagykanlzsal Torna Egylet 4:1 (0:1)
Nagykanizsa, augusztus 28 bajnoki küzdelmek meg.
Az őszi
kezdése előtti fczabad vasárnap tróningmérkőzést vívott egymással a két helyi amatőrcsapatunk. A mérkőzést amint iuz előrelátható volt —a Zrínyi csapata nyerte teljesen megérdemelten. Amig a Zrínyi csapalán meglétszolt a lel készültség és etejétő végig birták az iramot, addig az NTE erejéből csak cgy félidőre lepett, igy a II. félidőben a Zrinyi felülkerekedik és sorozatos támadásainak meg is Van az eredménye.
Nem Solt az NTE hasznára a H. félldöheli caapatfelforgatás sert, mert ji beállított fiatalok nem boldogultak a Zrinyi kitűnő védelmével.
Az első félidő változatos szép küzdelmet bozolt. Mintegy 20 percig a Zrinyi luralia a mezőnyt, az NTE nehezen kap lábra. A 20. pe^-bon » túrsor összjátékából Szoilár elé kerül a labda, faki védhelellenül belövi a fVe-. zelő gólt, (0 : 11. Ezután az NTE szép támadásokat vezet, de a kitűnő Helyei mindent Véd.
s. "inel után az NTE nem birja a tempói, Zrinyi |veszi ál u játék irányi* tását és sikerül is u Zrínyinek Ve|li\\k révén kiegyenlíteni, majd ugyanannak a vezetési is megszerezni. Az NTE támadásai erőtlenek. Mindjobban kidomborodik a Zrinyi fölénye és Pum fcelövi a harmadik gólt, majd I\\jór l>e. éllitja a végeredményt.
A Zrinyi csapata már korán megkezdte a Tcndszeres edzéseket és múlt vasárnap már Csurgón is játszolt, ami nagyon meglátszott a csapaton. A mu-lutotl jálék alapján az idei bajnokságban a üiinyilöt sokkal jobb szereplést várhalunk. Egyénileg Hetyei, Kárpál, Habos és Németh játéka dicsérhető.
Az NTE-ből kizárólag Csáki nagyszerű jáléka volt örvendetes.
Az NTE csaptának figyelmébe ajánljuk az c heti tréningeket,\'nehogv a Vasárnapi ka|>osvári Hákóczi mérkőzésről, tavalyi mintára, vereséggel tér Jen haza.
Kaufmannn bitó a lesállások meg-nemiléléaével sokat hibázott. (ofl)
Zrinyi H,—VOGE 4 : 2 (1 :
A VOGE csak egy félidőn át \\ egyenrangú ellenfél.
Letenye—Ttlekl FC 3:3
A megerősödött Leienye otthonában megérdemelte a pontot.
Evezőseink három Európabajnokságot nyertek
20.000 péző előtt bonyolították le vasárnap az Euróiw.evczőslxijnoksAgol,
inely ismét magyar sikert hozotl.
A kormányos nélküli 2 evezős, kormányos 2 te\\«zős és a nyolcasban Magyarország lelt az első.
Vízipóló Magyarország-Olaszország 12:1
Nápolyban is folytatta nagy gól-arányu győzelmét a magyar vízipóló csapat. Megsemmisítő fölényben in-lézte el az olasz válogatott csapatot.
A 4-szer 200 m \'gyorsúszó stafétánk 0:27.7 mp-cl Európa-rekordol
javított.
Profi futball-eredraények
Hipensia-rerencváros % : 1 (2:0). Kuka restben ujabb kudarc.
Kafalán válogatott Barcelona Hungária 3:1 (2:0).
Qabona
oiivázónereki
Porpácok: Nedveipácok:
J^rxópáo EUgrlol Porzol Higozán
Tillantin Tillantin
ereded gyári árban tt ctom«golá»ban.
Műtrágyák i
Pétl.aó
Asv, szuperfoszfát 40%-Oft káli»ó Másznltrogén Thomassalak
kg -ként, iiák-siámra és waggontti\'e-lekben.
FUTORi
vegyViszta s énsivai lakarmányméu.
PEKKi
„D" vitamin készilmény. Beszerezlietök:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrégya, növény vódetmlszerak
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróéig mellett) Telelőn 130.

HMI


Magyar gyöz.l.m
a berlini birkózó venenyen. Felül Baróthy, aki i-lk lett
Bajnoki eiedmények
Újpest -Bocskai 2 |0 (í :0).
Somogy- -Budai 3 2 (2.0).
Attila—Phőbua 4:1 (2:0)..
Nemzeti—Kiépest 3:3 (2:1).
\' * \' - i ~ i*i\' ..r-i^ ii in ~n. i 1
Töroiónytőzsde
Huza tiazav. (uj) 77-es 8\'60-8\'SO. 78-sa 8;0-8.90, 79-es 6\'80--9-00, 80 8 90— 9 10, dunint. (uj) 77-et 8 35-8 50 TOaa 8 45- 8 60, »es S\'55-870, 80-aj 8M-8-80, rozs (üj) OUO—000. — Z>» kíiép 690 -700,-ótenger tlszlnlull 000—000.
Sertíirájár
Pelhaités 4484, ajadatlan 501. - Kla4-randtl 077-018, szattft 075-0-77, delt közép 073-0-74, könnyít 058-072, l-ső rendit öreg 0-70 -0U, ll-od réndtt »réj Oöl—068, angol éOldö I. 090-097, szalonna nagyban HM—110, zalr 117-124, hu> 088-H18, félsertés 0 98--I 06.
Némát gyflz.lsm Angiiéban
A német Borchmayer a 270 yardos túlél céljéban az angol Reld előtt
Gabonás
Lisztes
Len
KOttölAs Szalma
ZSAK
HIBSCH SZEGŐ
cégnél.
IlaOrangu műjég kapható a Transdanubia Egyesült 0 0 stmalmo k Résxuánytdraaaágnál.
APRÓHIRDETÉSEI
Naktérea la«l Imiob arakai lg.. otoa.M .léruelljah. Apaaulk, laaér-aliar. 3072
KM0nbejór<.tie szépen bútorozott szoba ktado és egy ruganyoé égybelét eladó Sz. Imre herceg-utca 4. 48
Dlftk.k.t teljes ellétéaía oTcaó Áfa-zécial fogad kOztlsztviaelő lnstraéltisssl. Olenbeck, Ktntzay-utca 5. 3332
Csengery-ut 16. alatt nígyrz ibéa, Pd-ut 21. alatt udvari kettő,zobé, laké, novem-bérre kiadó. Bővebbet dr. Kuuu ügyvédnél Fő ut 21. était. 3342
Etegéna kutanb.já, .lu utcai bútorozott szoba azonnal kiadó Caengery.uf I. ajtó 4. 3329
Egy 40 éves körüli gyermektelen özvegy vagy elvélt aaaaony, aki jól főzni ta tud, azonnal I.Iv.t.tik. Clm a kiadóhivatalba.. 3329
Két éa Uromuobéa lakéaak Idadók. Bővebbet Relchenleld buaüalei .3368
Hé. eladó jogfolytonos lulméréaftl lor
Calmis helyen, belterületen, külön lakó-ézzal, kedvező teltételekkel. Cim e la; kiadóhivataléban. 3653
Haaznélt bútort veaz él elad özv. Kukecrnc Erzsébet-tér 11. Ugyanott egy hérmaa kombinéll könyv,zekrény eladó.
3S0J
Autó Essex 4-személye, eiukott, lóksr-ban levő Uzemképea olcsón alaéé. Örssé-bet tér II. 3364
Zaménoek.H éa fekete aszUltUslK-
lyek. kélyhik legoleaóbban kaphatók Sclile-,Inger Oyula va,kereskedőiében Magyar-utca 2. Veszek jőkarban levő öntött vaa-kélyhékat. 3163
Tár..! keretek jól jövedelmező Özemhez 10(0-1510 pengővel. Érdeklődé. .be-tektrtéa biztosítva- jeligére a kiadóhivatalba. 3370
.génoa
Tltzleiségea megblzhaló járé.8n.k alénlkozlk. Vidékre menne. Eölvős-tér 7.
3371
Kiadja a laptulajdouoa Közgazdaslgt Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Najtykanlzaa 7a atéln
mindenki a helyi kereskedőknél éa Iparosoknál szerezze bel
• Mindenki *
ZALAI Kl/llfi
olvas
Hírszolgálata gyárt, pontot, megbízható
HMMímH u tgtoa nanra , thana
ZALAI KÖZLÖNY
1933. auKunhil 29
A nagykanizsai klr. |iráaWr4aág. mint telekkönyvi hatóaág.
72®tk. 1993. aatm.
Árverési hirdetmény és árverési feltélelek
Szabó Jánosai Fagyaa Julik «é«relujl<l6-nak Tónii Boldlzsirné Csanádi Miila véjrehajtiit atenvedfl ellen Indított végre-bijtist agyében i telekkönyvi tülökig s végrehajtató kérelme következtében « l&l : LX. t.ic. 176. fi-t élteimében elrendeli az ujabb érveiéit 9000 P tökekövele léi, ennek 1931. évi mijus hö 22. nnpjá-töl Járó Süt kamata, 105 P eddig éa 20 P leien kérvényéit megállapított köllség tőkekövetelés éa Jiruléksl behajítsa végell, > .nagykanizsai klr. |trisblróeig teiltletén !evó, Nagykanlsaa közaéfbeu fekvő a *
I. nagykanizsai 1553. tz.ljkvben, a 2390. hrsz. a. foglalt rét a halastól dulóben vé^tehijtist srenvedő nevén illó Ingatlanja
2919. hru. a. foglalt rét • békl.161 dűlőben ingatlanra 600 P,
477. nrsz. a. foglalt hiz, 293. az. a. ud var kerttel Ingatlanra 30.0 P,
1039. hrsz. a. foglalt arántd a bagotai ulmenli dűlőben Ingatlanra 200 P.
II. nagykanlzaal 1626. az. tjkvben 25.\'»e, 2632/c. btaz a. fogl.lt szántó a Fürit tóglaszlnt dűlőben Ingatlannak végiehajtásl szenvedő nevén illd fele réaaére együttesen 600 P klklillial árban, de a 2390. hm. Ingatlan 625 P, 2919. ttrai. Ingatlan 750 P, 571. hraz. Ingaltan 3750 P, 1933. btaz ingatlan 2Í0 P, 2!í6/a. éa 2632/c. hraz. Ingatlan pedig 750 P megállapított legkisebb áron alul el nem adható Szabó Jánonné végrehajtató követelését illetőin.
A telekkönyvi hatóság az itverésnek kir. Jáiáablrósig hivatalos helyiségében (Igazságügyi pilóta, löldutnt, 11. ajlól megtartására 1933. évi szeptember hó 7. .apáinak d. e. 10 Aráját Ilin kl és az irvetéal feltéleleket az IMI : LX. t. c. 160.8-S alapján a következőkben állapítja
°"l\' Az árveréa alá eaő Ingatlanokat és pedig at 577. hraz. Ingatlant a klklillial Ir felénél, a többit kétharmadtól]. Illetve a megállapított legkisebb vélellrntl alacsonyabb Iron eladni oem lehet. (1908 : XLI. t-c. 26. 8)
Az irverelol azindékozók kötelesek bi-natpénztl] a kikiáltási ir 10o/o-át kéazpénz-ben, vagy az 1881 : LX. t-c. 42. §-iban
meghatirozott árfolyammal azámltott óva-áékképea értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe belyezéaétól klillltott letéti e|. lamervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX t. c 147., 150., 170. ((.; 1908 : XLL L-c. 31. §) Az. aki u Ingatlanért a klkliltiil imái magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ir aziaaléka szerint megillapltolt bi-aatpénzt az állals ígért ár ugyanannyi izi-zalikálg kiegészíteni. (I90ft : XU. 25. 5 )
Nagykanlzia. 1033. évi lullus hó 19. Dr. Bentzlk >. k. kir. J.bltó.
A kiadmány hiteléin: Klas s. k. frssr iiodaiUit.
lültisliuilM! Mttiu Vállalat MENETRENDJE
élvényes 1933. május 15-től Erz«. t.«t-tái- Va.utátlum*.
42» S\'«
|25
hm 12 « 13 20
14-10 16 60 1700
18 05
19 «5 2230 2340
>1 «
m
Ti £
latenyel manntrend
Lstsnyáröl Ind. 6 15 kiaytrwlnáll árt. |00 Kigíl.iflli.l/át Irxl. 14 30 Uu.ytr.wk. 1646
A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából klsöprik. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből
teremthet magának paradicsomában,
a magyar tenger
Balatorifenyves üdülőtelepen.
Már heti P 8*70 lafiaatéaéval,
tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal.
Jaját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal.
Kérjen még ma díjtalan prospektust térképpel,, árakkal a
\'Inkey központi
villatelkekről.
lÉDÉPSi
8=
Bővebb felvilágosítással szolgál:
Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 25 százalék engedményben részesülnek.
m
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
KCoyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap azarkasztősége és kiadóhivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, ,meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat
TELEFON:
78.

Gyártunk a
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/füzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák-
cédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolesóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-öt 5. szám alatt.
Nvomafoll a laplulajdonoa Közgazdaaigi R.-T. Outenberg Nyomda ét DélznliJ Lapkiadó Villalifa könyvnyomdájában Nagykaniaaiu. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
73. évloly>ni 195. uám
Nigykaolin, 1933. augusztus 30, sztrda
Ara 14 HB*r
ZALAI KÖZLÖNY
iMffceiitMg éa ktadóbtvat«i - Főút &. uin
Megjelenik minden reggel, héllő kivételével
>«UTIKAI tliPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóm t pengő 80 öllét Smkeutőaégl és kiadóhivatal! tekloo: 78. ai
Kisebbség és állami szuverénitás
Irta: dr. Lukáca Gy»rgy, V. b. L t, nyűg. miniszter
A kisebbségi szerződések, amelyeket u főhatalmak az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaival kötöttek, a kisebbségi kérdést nemzet közi kérdéssé teljék és a kisebbségek védelmét a Nemzetek Szövetségének tanácsára bizták.
Az utóbbi években a nemzetközi fórumok mind kisebb mértékben foglalkoznak e kisebbségek kérdésével és egyre távolodnak a jogfejlődésnek attól az útjától, amely amely szerint a kisebbségi kérdés nemzetközi kérdés és mindinkább abba az irányba akarják terelni a fejlődést, hogy a kisebbségi vitás kérdések, koneilialorius módon, magának, annak az államnak ke-relében intéztessenek el, amelynek keretében az érdekelt kisebbség él, amely állam keretében a konkrét kisebbségi panaszok felmerülnek.
Amennyire (ttem1 nvughalunk meg abban, hogy ezzel a fontos problémával nemzetközi fórumokon^ folyton kevesebbet foglalkoznak, annyira nem helyeselhetjük a fejlesztés most jelzett irányát sem Nem, mint hogyha a békéltetési eljárást, elvileg, nem lielye-seinők és nem, mintha nem kívánnánk módot nyújtani arra, hogy a kisebbségi téren felmerülő panaszoknak és vitás kérdéseknek nemzetközi uton való elintézése előtt az állami élei belső keretében a konkrét ügyeknek közös megegyezés utján való elintézése meg ne kiséreltessék. Ezt nem ellenezzük. noha az utódállamok mentalitása alig kecsegtet bennünket reménnyel a tekintetben, hogy a békéltetési eljárás során eredményeket lehessen elérni. Nem helyeslem áronban azt, hogy minden suly az állami keretben való, koneilialorius eljárásra helyeztessék és szinte feledésbe menjen a kisebbségi ügyek nemzetközi Jellege.
t\'gyánis, a kisebbségi panaszok és viták elintézéséi a kisebbségi szerződések, egyenesen, kivették az állami belső elintézés keretéből és nemzetközi útra terelték, mert a kisebbségvédelem objektív garanciát abban vélték fellelhetni, hogy a kisebbségi panaszok és vitás kérdések kivonassanak az. elfogultság légköréből é-s nemzetközi fórumok által intéztessenek el. Abból a sajnálatos tapasztalatból, hogy a\'Nemzetek Szövetségének tanácsa kisebbségvédelmi feladatait, kőzismertan, egészen lazán teljesíti, nem szabad azt a kővetkeztetés.t levonni, hogy, tehát, ejtsük el a nemzetközi védel-inet, vagy legalább is, gyengitsük meg azt és próbáljuk meg a kisebbségi védelmet az állatni kereten belül megoldásra vinni. Végerod-mínyben ez nem jelent egyebet. ,mint hogy térjünk vissza a régi
keretekhez, helyezzük vissza a kisebbségi ügyek intézését az elfogultság légkörébe, szolgáltassuk ki a kisebbségi kérdést újból az állami szuverénitás korlátlanságának, ejtsük el az állami szuveréni-tásnak azt a néminemű korlátozását, amelyet a kisebl*»égi szerződések az állami szuverénitással szemben, tényleg létesítettek. Vagyis tereljük vissza a kisebbségi kérdést a nemzetközi útról a belső állami közjog keretébe. Ezl a visszafejlesztést nem lehet ivelveselni és ez az irányzat az európai ötven milliónyi kisebbség érdekével mereven ellenkezik. Ez a visszafejlesztés a kisebbségvédelem garanciáinak az elejtését jelenti.
Szerintem a Nemzetek Szövetsége tanácsának kisebbségi ügyekl>en követett közönyös magatarlásál>ól nem ezt a visszafejlesztési irányzatot kell következtetés gyanánt le-
vonni, hanem megmaradva a kisebbségi szerzőtlések alapján, megmaradva azon az alakon, hogy a klsobbségl kérdés nemzetközi kérdéssé lett, minden alkalmas módon hatni kell a Nemzetek Szövetségének tanácsára, hogy kisebb-ségvédelmi hivatását teljesítse é-s a kisebl>ségek védelmét, illetőleg vállalt feladatainak tegyen eleget. Véget kell vetni annak a tétlenségnek, mely a kisebbségek védelme terén a szövetségi tanácsban jelentkezik, amely tétlenség a kisebbségek elhagyatottságát és további pusztulását jelenti. Elsősorban a mai, teljesen hasznavehetetlen, kisebbségi eljárásnak erélyes refor-málására van szükség, mert a mai eljárási szabályok csak arra jók, hogy a kisebbségeket elszigeteljék a sérelmeik orvoslására hivatott nemzetközi fórumoktól.
Anglia is elismeri, hogy Mussolini kezében van a középeurópai helyzet kulcsa
Németország nem reflektál nemzetközI kapcsolatra
i I-ondon, augusztus 29
Az augol sajtó egy része továbbra is nagy figyelmet szentel Mussolini Középeurópa la\'praállitására irányuló tervének. Megállapítják a lapok. hogy bár végleges döntés még nem történt ebben az ügybon, nzért nem vitás, liogy a középeurópai helyzet megoldásának kulcsa mégis Mussolini kezében van.
Berlin, augusztus 29 a berlini lapok közlik uzt a beszélgetést, melyet Schacht dr. az Allge-meen Hendelsblult egyik munkatársával folytatott. Az újságírónak arra a kérdésre, liogy a lll-ik birodalom antiszemitizmusa nem jelent-e nehézségeket a pénzügyi politikánál, kljc-
Icnlctte. hogy egyelőre nom keresnek nemzetközi kapcsolatokat. Németország semmiféle tekintetben nem gondol az eddigiekhez hasonló nemzetközi pénzügyi segítségre. A valuta-kérdésben kijelentette, liogy Németország nlnc. abban a helyzetben, lwgv az Bmypáritá*t feladja.
Francia mérnők mint német kém
i Slrassburg, augusztus 29
A politikai rendőrség által Metzbcn letartóztatott Rosee Jack, fiatal francia mérnöknél, aki rajzolókéint volt alkalmazásban a Jotharinglai erődítéseknél, súlyosan kompromittáló anyagot találtak, amiket Saarbrückcnbcn egy néniéi kémnönek akart átadni. \'
Panama a behozatali engedélyek körűi
Budapest, augusztus 2U A keieskede\'mi minisztériumiban megállapították, hogyv behozatali engedélyek irodai kezelésére berendelt segéderők közül egy vámszaki tiszt sza-
Egy vámtisztet felfDggesztettek
bálytalanságokat követett cl. A pénz-
ügyminiszter utasítására ■ központi vámigazgatóság » vámtiszt ellen cl rendelte u (vizsgálatot és állásától «d geucroK mmw —• <hg is felfüggesztene.
ivuuuvvvvvvr»vvivnri*.....
éa Svájcban, gazdasági Bukarestben
Fabinyi Ausztriában tárgyalások
Budapest, auguszlus 29 Fabinyi kereskedelmi miniszter a napokban Ausztriába és Svájcba utazik. Ausztriában az osztrák eleklrifi-kálás eddigi eredményeit tanulmányozza é.s bizonyára megbeszélést fog folytatni a Bécs- hegyeshalmi vasúti vonal villamosítása ügyében is. Svájcban szintén a villamos erőmüveket tekinti meg és tanulmányozza az autó és vasút versenyére vonatkozó dolgokat. 1-llőrcláthatólag két hetet- vesz igénybe a miniszter külföldi utja szeptember közepén tér csak vissza
Budapestre. 1
Bukarest, augusztus 29 Bukarestbe érkeaett egy magyar gaz-
dasági tárgyaló bizottság, mely a román kereskedelmi tényezőkkel megvizsgálja a kereskedelmi és cicaring-forgalom több hibáját és tanácskozik annak hibáinak kiküszöböléséről. Csütörtökön kezdődnek meg a tárgyalások, amelyeken a miniszter elnököl.
óriási érdeklődés kiséri a szegedi szabadtéri előadásokat
Szeged, augusztus 29 Az Ember tragédiája keddi, 3-lk előadása Iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy már kora délelőtt ezrével kellett elutasítani az érdeklődőket. Este fél 8 óra tájban már több, mint 7000 főnyi közönség várta a Dóm-léren a szabadtért előadás kezdetét, melyei számos külföldi újságíró is végignézett, akik a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a látottakról.
Borzalmas ciklon a Fekete-tengeren
Bukarest, augusztus 29 Borzalmas ciklon só|>ört végig a Fckctclcngcren és partvidékén. Gyalova kőzségl>cn szám<» ház beomlott és a termés teljesen megsemmisült. A ciklont szinte ka-tasztrófálls felhőszakadás követte.
Az alispán Jelentése a zalai helyzetről
Zalaegerszeg, augusztus 29 Most készült el az alispán évnegyedes Jelentése, am£l a szeptem-l>eri nvegyegyfilés elé terjeszt. A Jelentés megállapítja hogy a gazdasági helyzet az előző jelentés megtétele óta nem javult. A vármeg\\ • háztartását csak a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült \' egyensúlyban tartani. A nyári Időszakban az .Klófizetés minimális s ezért a nyugdijasok csak ugy kaphatták meg járandóságaikat, hogy a belügyminiszter IWl.OOO pengő kamatmentes kölcsönt bocsátott az alispán rendelkezésére. Az elmúlt évnegyedben a közegészségügyi állapotok kj-elégttőek voltak. Született 2fi5K gyermek, meghalt 1791) egyén, a természetes szaporodás tehát 8(>:i lélek. At állat egészségügyi viszonyok rosszabbodtak. A vásárokra felhajtott állatok száma az előző évnegyedhez viszonyítottan ke\\r-sebb volt, ellenben az eladott állatok száma emelkedett, amit a kisgazdák nagyobhszámu állat vásárlása okozott, mert viszont állatke-reskedők kiszállításra alig vásároltak. A szarvasmarhák és lovak ára valamivel emelkedett, a hizlalásra szánt sertések száína p-öfi.g aránytalanul magas. A. gaatyík a vármegyei Gyümölcstermelő és f.r-tékesitő Egyesület nyomán egyre hatásosabb védjem ben részesítik gyümölcsfáikat. A mezőgazdasági állapotokról, az útépítési é,s útjavítási munkálatokról azokat mondja u jelentés, amiket a közigazgatá bizottság elé terjesztett jelentéS.k nyomán már ismertettünk

ZMM KÖZLÖNY
1938 wgesztus 3q.
Beszámoló a keszthelyi országos iparos-kongresszusról
Tartalmasabb progimmo* »lrt az Iparosság — A sok szervezet Kelyett egy eröt érdekképviseletet kíván az Iparos-tábor — Az IPOS* elnöksége beszámolt munkássága „eredményeiről"
világgazdasági
KewtiWy, augmjUus 20
(Kiküldött nuinkvldjr* unkiól.) Filénk érdeklődés nyilvánult meg a?, ország iparossága részéről a* or.
os kongresszus iráni, azonban, ^kír ott voltak) megállapították, iiogy voltak már Nagykanizsán eu-nei sokkal iiupozánsabb és főleg lartalmasabb iparosnagygyülések. Nagyon sokan csalódottnak érezték magukat Késztliclyen, mert a vasárnapi keszthelyi kongresszus nem volt az, aminek a inal súlyos élet-halál harc közepette kellett volna lennie. Mindazok a régi dolgok, amiket 15 esztendő óta folyton liallunk, évről-évre más kiadásban adódtak vissza, grammofon-leiuezként. Kitekintve egyik-másik felszólalástól, hiányzóit a lélek az egész kongresszusból. Délután már inkább iiévizre és máshová rándultak ki a delegállak és élvezték a kies Keszthely szépségét, mintsem visszatértek volna a kongresszus folytatólagos ülésére.
Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter helyett dr. Thóry államtitkár jelent meg, a képviselők közül Átuko&zky Iván, dr. Kémethy Vilmos, örjfy Imre, Körmendy Mátyás felsőházi tag, Zalavármegye főispánját Bmnd Sándor dr. főjegyző képviselte, több keneskedeb nu és iparkamara, az ország számos ipartestületének delegáltjai, Nagykanizsáról Samu Lajos ipartestületi elnök élén indult a delegációi
Megkezdődét a kongresszus
A nagyválasztmány ülése után kezdődött a kongresszus. A keszthelyi Iparusok Dalkörének Magyar Hiszekegye után Mtlzlcr Károly ipartestületi elnök üdvözölte a megjclcntckjeL l*app József, az IPOSz elnöke nyitotta meg a kongresszust, aki melegen köszöntötte a kormány képviselőjét. Thóry dr. államtitkár Gömböi Gyula miniszterelnök és Ffibinyi miniszter üdvözletét tolmácsolta. Hangsúlyozta, liogy a kormány súlyt helyez az életerős iparosságra. Azonban, amikor ma a magyar helyzetet bírál-
ják, állítsák ezt
helyzetbe.
Orfjy Imre országgyűlési képviselő az egységet luuigsi^yozta.
ft-ikotazky Iván, Keszthely város képviselője, utalt mindarra, amit a kormány az iparosság érdekében tett. Ilnand Sándor dr. vármegyei főjegy ző Zalavármegye, Rebctil Richárd városbíró Keszthely közönsége nevében üdvözölte a kotigncsz-szust. Az egység, az összetartás, az erők koncentrálása legyen meg az iparosságban, mondta. I-egyen egy pásztor és múljon el az egye-net lenkedós.
Nagy Antal a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nevében, beszélt. Hivatkozott Éber Antal ki-
jelentésére: Annak kell segítségé ne sietni, aki arra leginkább rászorult. A* ipaixjspsztálynak. Ezt igyekszik 111 Indán erejével a Kamara is lenni. Bámulattott arra, hogy a Kamara mindenkor a .legteljesebb megértéssel találkozott a miniszternél.
Székely feéza a sopreni Kamura névében, Zscliger Éde a debreceni és az összkamarák nevében beszélt. ilouszky János a Baross Sző\' vétség nevében «ójaJt fel: ök tx\'ia néma gyehnekelt módjára akarják luuigozlaUú azokai a kívánalmaiul,, amelyek szükségesek az iparosság megmeütésére. Mig a kartell grasz-szál, addig lilába itt mindent 0, mint a karleIIbizottság tagja, mondja, hogy kenyeret, munkaalkalmat kell minden ónálló i|>aros egzisztenciának teremteni! Kéri, vigyék bela a magyar asszonyok lelkületébe: amig ilyen nehéz a helyzet, csak magyar gyártmányt vásároljanak 1
Kiélik derültség támadt, amikor l\'app elnök kijelenti:
— Az üdvözlések után most már rátérünk a komolyabb tárgyakra...
Az fPOSz elnökének expozéja
Papp elnök ezután elmondta expozéját, amely ben az elnökség fnun-káját ismertette. Bejelentette, hogy a kormány további összeget bocsátott rendelkezésre iparosszékliáz-kölcsőnre. A munkxni lka lmok teremtésére kiküldött bizottság n?m tudott megjelelő -eredményi produkálni. Őszkor kerül sor a kőzszál-litákokra. A közuaeniek mintegy UO százalékát javasolták JeéjüteuL (Közbekiáltások: »Ez nem régit a kisiparosokon !♦) Szorgalmazzák, lu\\gy a közmunkákban a kisiparosságot a legnagyobb mér\'ékben részesítsék. A 30 éves hé adómentesség kiterjesztését szorgalmazzák. A hite!kérdésben holtpontra jutottak. Ott az volt a baj, hogy nern terjesztették ki az akciót az iparosság egyetemére. Szüksége merült fel anuak, hogy a kontárral dolgoztalót is megbüntessék. Felhívják a kormány tigyelmét arra, hogy a kézmüiparosság épp oly sürgőt eegilségre ifin uialoa, mint a px«ző-gazdaság. A kisipari lűteleket épp ugy kell konvertálni, mint a gazdahiteleket. (Felkiáltások: Ne tegye -nok különbséget állampolgárok közötti; A i>énzügyi kormánynak rá kell térnie arra az utra~ hogy a kisiparosok adóját leszállítsa, hogy az adótartozásokat részletekben törlesztem teltessen. Felvetődött annak
a gondolata Is, hogy miként lehetne ipari cikkekkel adót törleszteni. Az ÜTI liátralékokra 5 éves törlesztési haladékot kérnek.
Árszabályozás és önsegély
Mülier Antal székesfővárosi bizottsági tag tartotta meg ezután előadását a kézműves t?rnxúuények szabályozásáról. A munkaárak szabályozását kívánja. Normál árakat csináljanak, ezeket mutassák be a hatóságoknak és ha irreális árak mutatkoznak, azokat vigyék az ipartestületi szék elé. Kéri a kormányt, hogy a kartell machinációit a legszigorúbban torolja meg.
Ring Gyula az IPOK társelnöke az IjMirosság Öregségi biztosításáról beszélt. Tegyen a kongresszus javaslatot a kormánynak, hogy járuljon hozzá évenként bizonyos ősz-szeggel az i]>arosok öregségi biztosításához, vagy az iparosság maga oldja meg ezt a régi komoly problémát önsegély formájában. Teremtsenek erre egy megfelelő alapot, melynek befolyt összegei kisipari hitel céljaira használtassanak fel.
Közbekiáltások: »Hát a befolyt ^adóból nem jut ilyesmire l?«
Közmunka és laségakcló
MarscbaU Béla a győri testület
Tankönyvek
u
összes Iskolák részére
megérkeztek.
Scbless Testvérek
jjmi Nagykanizsa
elnöke a munkaalkalmak tetanité-
sének lehetőségeiről tartott hosz-szabb előadást. Kövételi, hogy közmunkákat ne végeztessenek inséy-akciósokkal.
Dobai László dr.-t megjelenésekor viharos éljenzés fogadta. Árokról az iparrendósaetl kérdésekről beszélt, amelyekkel a Ház bizottsága már foglalkozott. Követelte az ipari képesítés megkönnyítését célzó renddlfeezés sürgős rendezését, a szakvizsga törlését, az ipar gyakorlását a fél ne kezdhesse meg, amig erről jogerős végzést nem kap. sérelmezi a kereskedők munkavállalását, büntetendő legyen, aki másnak jogosulatlan ipart üző tevékenységét a maga iparigazolványával fedi, büntetendő legyen, aki kontárnál dolgoztai, a kontár szerszáma el kobzandó stb.
Jöjjön vissza a rendelkezés
Orel Géza dr. főigazgató a segéllek, az Iparoslfjnk továbbképzéséről tartott előadást a melegszívű pedagógus hangján. Hiányzik az iskolákból a gyakorlati pedagógus és az iparosmester — hangsúlyozta. Kötelező továbbképzőtanfolyamokat követel, a mestervizsgához pedig a r\'Mihslés visszaállítását követeli.
Lippay István dr. az ipartestületi hálózat kiépítéséi, az ipartestületi irodák reformját kívánja. A jövőben csak az lehessen ipartestületi jegyző, aki erre szakvizsgát tett.
Ezután megkezdődtek a hozzászólások az elnöki expozéhoz. Vámos (Kaposvár): Az elnöki jelentés bonckés alá vételét tartja szükségesnek. Fürrdy Lajos (Budapest) szerint sokkal tartalmasabb tárgysorozatot kellett volna a kongresz-szusnak összeállítania, mert ma az iparosság megmentéséről van szó. (Helyeslés.) A aok iparosérdekképviselet csak árialmára van az Iparosságnak.
* _tSíflih-_^aS&Ék.___--éti?^—
J Akar ön °^són, elegánsan, divatosan öltözködni?
\\ Módot nyufÉ önnek erre a
. GRÜNFELD ruhaáruház ŐSZ! VÁSÁRAI í ______— ______
\' Egyttc legnagyobb &ascal gyapfusxövetgyár gyári leraHaia. Óriást válasxtélc legfinomabb minőségit öltöny, telőttö, átmeneti és táiilcabát axövetelelten.
. Szenzációs kész őszi és téli öltönyök, átmeneti kabátok, iskola öltönyök (A —.....- i legnagyobb választékban < >
Elsőrendű uriszabóság I
Saját érdeke, hogy üzletemet felkeresse/
> >
50
ZALAI EOZLONT
Tankönyvek, i iskolaszerek
he kdütvkreskedEsbeii
(ieyuiuu. Horthy Siklói nt 1.
FUUzlet: Sugár-ui 2.
Több felszólalás után Körmendy Mátyás felsőházi tag követelte, hogy fl kormány oszlassa fel azt a sok iparosszervezetet, amely csuk arra ló, hogy az iparosegységel megbonts^ és csak egy szerv legyen.
A vörös ing és a barna ing
Figyelemre méltó volt még a debreceni ipartestület elnökének beszéde: Bennünket nem érdekel mvií a vörös ing, sem a íekete vagy barna ing, csak egy: van-e munka az iparosság kezében. A kívánságokat ne kérelmek, hanem komoly tzúkségesség formájában lerjesz-tzék a kormány elé. Amig képviselőink künu dlenzéki beszé< leket mondanak, de a parlamentben hallgatnak, addig nagyon nehezen leg ez menni.
Délben társasebéd volt, délután 4 órakor folytatták a kongresszust, amikor a határozatokra került sor. Ugyancsak délután tartják meg h halatonmenti ós a magyar kőművesek gyüléaüket. Este avatták fel a Papp-serlegct, amikor Körmendii Mátyás mondotta az ünnepi beszédet. A tagok nagy része kirándulást tett a csodaszép Balaton-vidékre vagy Hévízre... fis ezael ismét .megettünk* egy kongresszust. Pedig lia az iparosság akarná, de másként állhatua az egész vonalon...
(Benedik fisad.)
Mozl-hlrek
Ma és holnap, szerdán és csütörtökön mutatja bc a Városi Mozgó Ittrry Pid-nek egyik legsikerültebb filmjét, melynek cime »Johnny ellopja Európát.« Sokszor volt alkalmunk megcsodálni ennek az ördöngös filmszínésznek a íüneményes játékát és felülmúlhatatlan bravúrjait, de a most bemutatásra kerülő nagy filmjében valósággal önmagát taulja felül. A\'kirakatba telt fotográfiák már elárulják ennek a nagyszabású filmnek a mozgalmasságát és elképzelhető érdekességét s semmi csodálkozni való nincs azon, hogy ez • világhírű színész a nagyközönség kivételes kedvence lett. A műsoron levő filmezte szeretetet csak meg lógja erősíteni-.
Az előadások 7 és 0 órakor kezdődnek. Az első előadás zóna-hely-árakkal (20—60), a többi az Ismert olcsó nyári helyárakkal (30--90) tar-<« lik meg.

Nárattt hármasban Szombaton és vasárnap játsza a Városi Mozgó Britté lUfan tém Oecar Karlv-el* idei legnagyobb filmjét, a .Nászút hármas-bon«£ A frnüfaj »zenés vígjáték,. pbből áronban alig tudható meg, hogy ez a film egyike a szzezon legkitűnőbb vígjátékának, amely a világhirü rendezőnek, Joe May-Ufk egyik legkiválóbb eiestermüve. A film szüzséjét elárulja a cime, épen qsak azt nem mondja, bogy az egész darabon végtft. vonul « legbájosabb humor és a helyzetkomikumok sorozata.
A szombati telőa\'dás 7 és 9 órukxtr, « vasárnapiak 8, 5, .7 és ü órakor Usdődtték. A Irasártiap déhttáto 3 órtU előadás zóaabelyájakkal megy.
Veszprém-megyében is sok a baj a iávvezetékkel
Nagykanizsa, augusztus 29
Veszprémben megjeleuő laptársunk hasábjairól értesülünk, hogy a mult hét zivataros időjárása ott Is súlyos zavarokat okozott n villanyáram-ellátásban. Amig Veszprém-megyében nem volt távvezeték, — irja a •Veszprémi Hirlap. — pddig nem is vették észre, lia Valahol vihar szaladt át a megye felelt. Azóta azonban mindig elalusznak.* tómpák, — néha csak egy-két percre, de máskor hosszabb időre is — valahányszor zivatar van valahol a távvezeték 800 kilométeres vonalán. Vagy pl, hosszú és igen kellemetlen Üzemzavar ivolt Veszprém-megye egész területén a minap azért, mert egy csintalan falusi gyerek felmászott valahol a távvezeték oszlopára, rövidzárlatot okozott és az egész megye sö-iélben maradt, a gyereknek pedig a megszencsedclt holtteste esett le az oszlopról.
Ugyanekkor a \'Keszthelyi Hírlap.
is megemlékezik .Ahol ég s ahol n«m ég. elmen a zalaegerszegi háromnapos áramszünetről és a kanizsai vllUny-flgvrőt s az összehasonlítás erodmé-nyéül igy fejezi bc cikkét :
• Keszthelynek hála Istcjutek nincsenek ilyen gondjai, mert helyi villamos üzeme mindezkleig kifogástalanul működött s a legutóbbi égiháború és vihar alkalmával sem szűnt meg ögy pillanatra sp az áramszolgáltatás..
Vagyis : Veszprémben nem volt semmi baj, nmig helyi telepe volt, Keszthelyen nincs semmi baj, mert helyi telep van. Nagykanizsán nincs soha semmi haj, mert\'helyi telep van. Ellenben baj van Veszprémben, amióta távvezfclék van. baj van Zalaegerszeg®, amióta távvezeték van. Baj van Szlget-várott, baj van Barcson, ahol táv-vezeték Van.
Ezek u\'án csak értlielő, hogy Nagykanizsának — minél sürgősebben át kell íérnie a távvezetékre?
A nagykanizsai gimnázium padjaitői a világhírnévig
Magyar nyelvQ szigorlatok a prágai egyetemen
korszakalkotó munkássága. Az ntolsó két évtized orvostudományának jelentős eseményei mind szoros összefüggésben vannak la hormonok, a Ifteő szekréciós mirigyek tanával. Rs ebbe a tanba, az egész hormonkérdés komplexumába Biedl zsenialitása vitt rend-szert. Ónálló felfedezései is számosak. Különösen a törpenövés és óriásnövés kérdésével kapcsolatban. Könyve, mely a balső szekréciós rendszert tárgyalja, valóságos klasszikus "forrásmunka, amelyet senlji nem nélkülözhet, aki e taninal foglalkozik.
Biedl nemcsak kiváló tudós, de nagyszerű |>edagógus is volt.
Nagykanizsán is él egy tanítványa, dr. Strém Sándor fogorvos. Tőle tudtuk meg a következőket:
-- Biedl professzor előadásain tolongtak a (hallgatók és a világ minden
Nagykanizsa, augusztus 29 Tegnapi számában jelentette a • Zalai Közlöny., hogy Biedl Arthur professzor, a prágai német tudományegyetem kórtani intézetének tanára váratlanul elhunyt.
A világhírű professzornak közeli vonatkozási vannak város-unkkal, ameny-nyiben Nagykanizsán végezte középiskolai tanulmányait s itt is érettségizett a piaristák gimnáziumában 1889-ben. Pár év előtt részlvett még a 40 éves érettségi találkozón is.
Biedl Á prágai egyelem büszkesége s bátran mondhatjuk : az egyetemes orvostudomány prominens alakja volt, akinek hire-nevC bejárta az egész világol. Működési vkörót a kísérleti kórtan (iwthologia) alkotta, de ebben speciálisan az úgynevezett belső szekréciós mirigyek tanához fűződik Biedl
Tisztelettel értesítem an.é. közönséget, hogy Quittner Artúr villanyszerelési vállalatéból kiléptem és bármi e szakmába vágó villanyszerelést, továbbá rádló-Javitáaokut nagyon olcaón vállalok. Szive* pártfogást kérek ^ Deutsoh László
hat. eng. villanyszereié, Batthyány-utea 1. Betegaegélyiővel szemben.
részéből \'összesereglett jorvosők. EmeUce dett szelleme, előadáskészsége páratlan élményt Jelentettek minden hallgatójának.
— Biedlért versengtek a legelőkelőbb, egyetemek, de Prágát nem hagyta el ; odakötötték megszokott ntUleu-je, csp-ládl körülményei és az a szinte páratlan megbecsülés, amely őt minden vonatkozásban körülvette.
— Magyarul kitűnően beszélt és a magyar diákoknak valóságos mentora volt. Igen sok bajbajutott magyar diák neki köszönhette későbbi boldogulását és a .magyar fiukat szívesen\' foglalkoztatta intézetében.
— Ha egy magyar diák a rtérm* nyelv nehézségeivel küzködőtt, készséggel adott engedélyt arra, hogy magyarul íclelhcsseu, még a szlgolatokon is. S amire tnég példa nem volt az ísi egytem történetében, az antlquis-sima Universltas Pragensis Germanica ódon falai magyar nyelvű szigorlatokat érlek meg.
— Viszont azt is meg kell Jegyezni a történeti hűség kedvéért, hogy ha a magyar jelölt .gyengélkedett, a szigorlaton, Biedl simán elbuktatta és a német hallgatókhoz fordulva, megmondta, ltogy : a hallgató ur magyarul éppen olyan csacsiságot mondott, mint mondott Volna németül.
Az egész müveit világ, az orvostudomány és tanítványai nagy seregének bálája, elismerése kiséri utolsó útjára a nagyszerű embert, a világhirü tludóst, a >— kanizsai diákot, aki buieti indult \'útnak és a világhír széditő pr-raain pihent meg.
tlOi kabát ueuőink ezrei IsazoIJáK,
Hon* fővárosi választékot a legújabb divatot
a legnagyobb olcsóságot
Nagykanizsán ®K-néI ialálQat-csak ^^ /ók meg.
őszi és téli leányka és női kabátjalnk teljes választéka már raktárra érkezett. Uj elegáns faconok, uj olcsó árak t
Választékunkat bárkinek vételkényszer nélkül készséggel bemutatjuk.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HIREK
NAPIREND
Augusztus 30, •*«rd»
Római\' katolikus: Róza. Pro tea tán: Rótt. Ur.: ETul bó»
Várod* mazewn 6a köavvtár nyitva csütörtökön él vasárnap délelölt 1(MŐ» 12 óráig,
Oyógyaacrtiti éjféli asolgilat e hóaap-ban: a Miiia gyó»axtiUr Erisébet tér 40. as. éa a klakaaliaal gyógywatlA*.
. OőalMÖ. nyitva,reggel fi órától aatft 6 óráig, (héttő, szerda., péntek délután, nap nflfrnek).
— (Személyi hlr) Dr. Mező I-Vrenc középiskolai tanár, olimpiai bajnok, aki családjául nyárt vakációja nagy
. részét Nagykanizsán töltötte, tegnap visszautazott Budapestre.
(Szabadságról) Szabó Győző, a nagykanizsai kir. Járásbíróság elnöke nyári szabadságáról hazaérkezett és átvette hivatala vezetését:
(Az Omke gyermekdélutánja) Szép-tember 3-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel, hangulatosnak (ígérkező gyermekdélutánt rendez Hórthy Miklós-iti helyiségében, az Omke nagykanizsai kerülete. Az agilis vigalmi-bizottság Szabados Mátyásáét k»rte fel a rendezésre, akinek közismert gyermekszere-tfcte és e téren szerzett tapasztalatai már előre >is garantálják a vidám délután sikerét. A\' kttünő uzsonna és a meglepetésnek ,szánt ajándékok, az Omke áldozatkészségének tanújelét adják majd! Részletes. műsort legközelebb közlünk.
— (Kskttvff) Orötnteljca esimény vt)lt dr. Mbző Ferencnek, ufc amszterdami olimpia szellemi bajnokának c?u-ládjában. Sógorának, Stem Ignác nagykanizsai füszerkereskedftnek leányát nőül vette Fhmk Lajos. At es-kftvőre zsúfolásig megtelt a nagykanizsai izr, templom- Az ifjú párhoz dr. Wlnkler Ernő főrabbi intézett sziv-hecszóló beszédet.
(MfcgazünteteM\' etjáTás egy tilosban vadászó ellen) Tóth László, a lelenyei hercegi uradalom\'erdőöre egy-szer vadászaion érte W^ber Lászlő létenyel lakost, aki azonban megfutamodott. 0Időzés közben Wébcr vadászfegyveréből golyó repült az erdőőrtcló, aki Jeljotentettola tilosban vadászó |em. bert, bogy. rálőtt. Wébert akkora csend őrök be U hozták Nagykanizsára; de a Vizsgálóbíró másnap szabadlábra helyezle. V/éber ugyanis elmondotta, hogy mikor menekült, fegyvere a kukoricásban megakadt, elsült és igy történhetett, hogy a golyó Tóth felé süvített el. Mrután a nyomozás nem igazolta Hzt, mintha Wéber rálőtt volna p vadőrre, a* ügyészség megszüntette mz eljárást!
— Intézed! cslko* ruhavásznak legolcsóbban Schütznél kaphatók.
— (lOlft* két pétiinas) Plander György és Némelh László 16 éves pék. tanoncok Kiss Vince Erzsébst-téri pékmester alkalmazottal, vasárnap délután eltühtek .szüleik klskanizsai lakásáról azzal, hogy Hévizre mennek. Azóta nyomuk vészelt. A rendőrség keresi őket.
— (Földrenfléa Lrollbeo) A folyó hó 26-ról 27-érc virradó éjszaka 2 óra körül földrengés volt lentiben, melyet morajlás előzött meg. A földlökések pár másodpercig voltak észlelhetők.
1P&3, augm«tot;3Q,
Nagykanizsa uj, olcsó bevásárlási forrása beck Béla
újonnan megnyílt dluatáru&ásca =
Horthy Rfifiklóa-ut I. (vároakAz palota),
ahol már prima fórf inget SÉtSO-tól, nyakkendők nagy választékban BO fillértől, női selyem harisnyák Mtt-tól, G. F. B. női harisnya hibátlan^l-BBi selyem kombinék és bugyik nagy választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban|szerezhetők be
Tisztelettel
BJECK ntíC/l
HarWy MiKlós-ut 1. szdm Vároa&ö* épUltsiébcn 3318 (a- nagyírafltcUal szemben;
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt. héten 9 gyermek született : 3 (hl, 6 leány : Horváth Lajos földműves és Polai Katalinnak rk. leánya, Kátai Tóth Jőzsef gépészlcovács és Léder .Rozáliának rk. fia, Erdélyi József földműves és Snef Annának rk. fia, Katona János vasúti munkás és Gőltl Kornéliának reí. fia, Siítcr István távírda munkás és Snef Erzsébetnek rk. leánya, Hcrzsenyák József kőművesmester és llains Annának rk. leánya, Gróf József m. kir. honvéd tűzmester és Spaics Mártának rk. leánya Skernyák János hentes és mészáros segéd és Horváth Annának rk. leánya. Házasságon kívül szülelett 1 leány.--Halálozás 7 tőrtént : Krausz Józscfné Szommer Berta izr. 58 éves, Németh József napszámos rk. G6 éves, Kuzs-ner Borbála tk. 3 napos, Berger Ignác
né Bosenberger Sarolta izr. 66 éves, Baksa Jánosné GyermcÜ Erzsébet rk. 54 éves, Kovács István vasúti kocái* vizsgáló rk. 39 éves (Zákány). I\'rom-mer Pálné Mandler Mária Izr. 38 éves. — Házasságot kötött 10 pár: Sipos Ferenc vasúti géplakatos rk. és Magyar Mária rk., Lausek István kereskedfise-géd rk. és Gódor Ilona rk., Paszlnger János kőmüvessegéd rk. és Tóth Juliánná rk., Törő József napszámos rk. és Pintér Mária rk., Cseke Ifctván nap-számos Vk. és Tukora Anna rk., Tóth Gergely honvédörmesler ág. h- ev. és Bruckner Irma Ilona rk. tanltóift, Klabucsár Károly kőmüvessegéd rk, én Dávid Rozália rk.. Sipos József földműves rk. és Bolf Rozália rk., Biozó István szijjgyártó segéd rk. és Máté Anna rk.. Anlaücs Alajos magá\'itiszU viselő rk. és Thury Erzsébet rk.
VÁROSI MOZGÓ
Szerdán és csütörtökön, augusztus 30 és 31-én
Harry Plél 1933. évi bravurllfaje:
JOHNNY ELLOPJA EURÓPÁT
A legmodernebb technikával ellátott film. Irta, rendezte és a\' fŐMőrepet játsza: HARRY PIEL.
Naponta 3 előadás, 5, 7 és 9 órakor.
Mindkét napon ax eltfi olőadáa sóna-helyárakkal.
Az okos. falasig
10 paimacMol^/t
1. Utyúkodl nyel veden. N* /«,/. moztt el \' fírtMtéHI1 Jérj-det mlr\\(hn. féle házi k*lhm\'MenUgg*{.
2 //kr vtzi akarod, hogy férjet tzivén> viselje dolgaidat\', vtsdd f. h iziveden az Övéit.
3. Ne limff bete Mikor ujtó/n/ házi munUdb.f, mikor férjed épp el tohir menni veled valahova
4. Ne törekedi-mindig úrrtj; hogy, fteked leggen igaxid.
5. Engedd meg, hagy. fér fed érint-kezhtssék. barátaival, de igyekezz, hogy a legjobb Ifarál/a mindig te
tégy.
6. Légy óiipfoft ü házasságod körűt. Igaz, hogy azt mond fák, hogg az öiszenigasztott porcellöh a Ity tartósabb, dc mégis a szépsége <*fa iian.
7- lEgtt férfim!, akit Szerelünk, nemcsak beszélni kell tudnunk, d• hallgatni Is.
8. LNe legyen titkotok egy mát előtt\'de nagy művészet kell ahhot, hogy mindig alkalmas időben mondjunk el vpdamlt.
9. Soha ne hcmonlitsd össze térfalét mái férjekkel. Avagg nekri tetszenék-e, ha férjed más asszonyokkal hasonlítana folyton össze*
10. Sohse felejtsd el, hogy minden jogból egyullal kötelesség it háramlik űr emberre. Valóban jogod apu ahhoz, hogg holdon légy, de egyszersmind kötalessé#ed az, hogg másokat\' bnktoggá tegyél.
E»eU tetekó- é« hólyigk&fcte-gek, valamin! atok, akik hugysavas sófc lulszaporodásában és köszvény-btn szenvednek, a természetes „Perese lónef" keserűvíz állandó használata melleit állapotuk enyhülését érhetik el. Ai orvosi gyakorist számos kiváló férfta hosstu megtf* gyflée alap|án megalapította, höjfy a Perese íówef viz biztos és rend-kívül kdlrmesen ható\' hashajló és ezért proslatabet-gségeknél is ajánllált
— (Halálos életmentés) Müller János irichi lakos egy hatalmas szalma-kazal * elején birkózott egyik barátjával. Birkózás közben Mflller barátja megcsúszott és kczdclt \'efelé esni a szalmakazalról. MOller barátja után Wapott, bogy megmentso őt a lezuhan nártól,\' eközben megcsúszott\' és lezuhant a főidre, ahol eszméletlenül te-rtH el, mig barátja minden baj néllrttl főidet érti MOllert atormal orvoshoz vitték, de ar már nem soghbetett rajt*. Halálát koponvaalapl törés okozta.
— Jtl8Örangu mű Jég kap* Hat&a Tran8danubla Squ8 8tX 11\' Gőzmalmok RÍ8zvé\'nvt(Tr8a8ágri(ll.
A* OJság u) sziroa közli, hogy
Trettlna ártatlan. Hogyan jutunk kls-szakasszái ja Lipólmezőre. Csak cg)*-fillért szegény g}-ufalrösztuck. Mit sütsz kis tasnádi szűcs és még rengeteg femek tréfa, aktualitás Nagy Imrf kttünö vicclapjában. Mutatványszámot
ingyen küld a kiadóhivatal, VI. ó-uto» 12 pz.
— Bútorvásárt** nem goodl
beiendezéseket reudkivül előnyös ré» letfizelésre, sőt kamatmentesen is szál-Utunk Kopstcin bntOráraház, Horthy Miklós-ut 4;
Pénzt takarít meg,
ha most - még a szezon beállta előtt - vásárát szőnyegeket-mr intézeti vásznak és szövetek legolcsóbban kaphatók
Kirschner Mór divafáryházában
üíL
ZALAI KÖZLÖNY
Asxtna és ixlvbetegaég, mell- és tüdőbaj, görvély- és angolkór, pajzs-mirlgynagyobbodá8 és golyvaképződés cseleiben a természetes „Fer«nc IÓXMÍ" keserűvíz a gyomor és belek működését kllönöen szabályozza.
A zákányi mérgezés ügye
v Nagykanizsa, augusztus 29 A nagykanizsai, kir. .JkvéKbég felküldte a budapesti tötytfíysíéki vegy. vizsgáló intézettek Kovács tptvi\'in zákányi vasutas belső részeit, aliol meg-állapítják, líogy milyen méreg volt a lisztben. A vizsgálatot teljes apparátussal a kaposvári vizsgálóbíró végzi. A zákányi csendőrség sok embert hallgatott ki ebben a bonyolult bűnügyben. Olyan jadalok kerüllek a c.sendőr-. ség kezére, amelyek csak két alternatívát engednek \'meg és ezen az alapon hiszik, hogy nagyon rövid idö alatt sikerül az egész bűnügyre világosságot deríteni.
Ihidapc*t nagy esemény* « Osr| lakberendezési Vásár. A lakberendező iparosság nagy\' erővel vonul fel qx őszi gazdasági életet megnyitó lakberendezési Vásárra. Valamennyi ipari szakma idei termése legjavát állította ki. A (vásár egyik fénypontja az impozáns rádiópalota. Több, mint 30 különböző készüléket mutatnak be. hangfogós próbafülkékben. Hendkivül érdekes a ímüvészi bábjáték. A jövő re-ménysége, a gyermek külön kiállítási csoportot kapott a vásáron. A vidéki közönség vasúti kedvezménnyel látogathatja az őszi vásárt.
Klegáns nyári nit>*kat idényvégi árakon vásárolhat a Schütz áruházban, „Igmándl\'-ból nem kall poháracámra (inni,
Negyed vagy fél pohár elég szokott [lenpl I
t komfortos I.
IqWAq Csongory-ut 18. «zámu uj laftUS házban november hó l-re. Érdeklődni lebet Horváth éa Vaas építőmestereknél — Caengery-ut 17. szám alatt tsu
RÁDIÓ-MŰSOR
Itudapeal, aaigusztua 3$.
10: 1) Simon Málé utva prédikációi a láncról száz év elíitl. 2> \'Htokzatos népek (Félolvaaás;. Közben: Graniu-fon. - 12.05: Karok szólókvarteltjo.
- 3.30: A rAdló illókfélórSja. .[Hazát rt \'dalmól tengerparton.- - 1: Csen-geri Ilona mesél. — 5: il\'annv vőlc. Kényei., llóvéaz Béla elbeszélése. — 5.30: Mdndits szalonzenekur. - 0.40: •A keng}elíiitó.< Babay Józaef elbeszélése. - 7.10: A .lllmvtlág a mikrto, fon elölt, paródiája. Előadja Szász "a. - 8: A szegedi szaljadléri játékok keretében a budapesti filliarmóniai társaság hangverseny. Vezényel Doh-nányl Emő dr. Majd cigányzene -11.20: I.áiig-I.áazló Edit zongorázik.
Bér*. 10.15: Művészlemezck. 12: Az állástalanok zerrekaw. 3^5: Iziránd Edit lemezei. 4.35: At ősember ás u löz. 5.25: Pfitzner: lí.moll háfiűdü- és Bongoraszonáta. 7: Az 5. gylíiogezied zenekara, 8.15: Az éter kerwzlmétaBle. 8.50: Zűrzavar nz éterben, rídlóstróta. 9.25: Időszerű anyag. lOr Gramofon zene.
Tenaényttaide
. Buzs tlszav. (ujl 77-ea SÍO-870, 78-as ;-60-8«l, 79-ea 8-70—8^110, 80 ls 880-9-00, dundnt. (u|| V-n 8 I5-S S0 Wts 8-26-í\'á0, 79-es 8-35-850, 80-as 84S-8-M, roza (uj) 4-80-171. — ^ köafj 6-00-7-00, - iteager tlaztntltl
Kertétválár
Felhajíts 593, eladatlan 296 - Elsiratja 077-078, audett 075-077, ize d«tt közép 073-tr74. könnyfl (W8-0-7Í, US rendű öreg 070-071 ll-od raodö «\'<« Ml <W8, angol allldó I. eH»-»«7, Kttonna nagyban 1-M-1I0, zsM 1-U -1-21, hot rfít-l-M, Ftltertta O98-I04.
„A röntgenszemii ember44
Haar Ptíl
a világ&lrU pscdiÖografotogus és tanácsadó csak rövid Ideig fogad még a „Centrál"-l>an d. c. 9 órától este ÍO óráig
személyenként 1 és 2 pengőért.
SPORTÉLET .
Szeptember 8-án lesz az nszodavató-verseny
Mészöly kivételével az összes első klasszlsu úszók Itt lesznek — A válogatott vlilpólócsapatnak a főiskolai válogatott lesz az ellenfele
Nagykanizsa, augusztus 20
Beszámoltunk már olvasóinknak arról, hogy a Magyar l\'szó Szövetség teljesítette dr. Krátky István polgármester kérését és a válogatott magyar uszó üs vízipóló csapatot szerepelteti az juszodaavaló versenyen.
Az előzetes megbeszélések szerint augusztus utolsó napjaiban lett volna a verseny, amikor az olasz túráról hazatérő magyar csajuit megszakította volna az ,utját Nagykanizsán. Minthogy azonban tt mosl vasárnap Rómában lezajlott magyar—olasz uszó és vízipóló mérkőzésről, melyei a magyar csapat nagy fölénnyel nyert meg, a szeptember 2-án és az azt követő na-l>okon Torinóban lebonyolításra kerülő főiskolai világbajnoki versenyre a Rómában szerepellek közül nemcsak a (főiskolások mennek át, hanem nézőként átmegy oda saját költségén Bródy, Ivády é< Vértessy is, a világbajnok magyar vízipóló csajul erős-bégéi s (jgy Rómából csak csonka csa-j>at |uiazik liaza, a MlJSz a versenyt szeptember H-rU halasztotta s Turin-hól hazajövet szállnak ki Nagykanizsán.
Ez a változtatás csak nyereség. Az iiKzöszámokhan \'ugyanis mosl inár indulni Jog Mészöly kivételével mindegyik magvar Uszó, aki az első klasz-szisba számit s közülük bizonyára többen már a főiskolai világbajnok cimmel >terheltem lesznek a vendé-geink. A válogatott Vizijióló csapatból pedig csak a francia túrára utazó uj-pestiek fognak hiányozni, de ki lesz egészítve a £sa|>at a főiskolás válogatottban szereplő Sárkánnyal és Bran-dyval, «kik a tavasz folyamán Német-országban szerepeltek s olt diadalt diadalra halmozó úgynevezett Csikó-csaj>alnak voltak a főerősségei s a nu\'gyváloga\'.otllian is többszőr s\'.er«|>rl-lek már; az igy kiegészitelt csapatnak aztán a főiskolai világbajnokságot valószínűleg megnyerő magyar főiskolás válogatott lesz az ellenfele. Két nagytudása és világhírneve* osapat komoly mérkőzését fogjuk tehát látni, mig az előző megoldás szerint a komjdcit válogatott csapat csak bemutatói Urlot volna s tnem lelt volna ellenfele.
A versenyt helyi úszószámok fogják kiegészíteni. A rendezőség az összes előkészületeket /negtelte már.
Szeptember 5-én kezdődik az NTE tornaoktatása
Az NTE tornászoktalója ezúton is felkéri jnindazokal a hölgyeket és férfiakat, akik rendszeres tornaoktatásban kívánnak részesölni, hogy a Vé-kássy-féle órásüzletben (Városház épület; felfektetett iven je\'entsék be szándékukat. Újból hangsúlyozottan közli egyébként ls, hogy az oktatás teljesen díjtalan.
Az pLUiJó órák a gimnázium legmodernebb rendszerű tornatermében lesznek megtartva. Az órák beosztása
is plyan, hogy azop mindenki részl-vehessen. ■
Oktatás beosztás : A kővetkező kedden és csütörtökön délután 0-161 fél 8 óráig hölgytorna. Kedden és csütörlö kön délután fél «-tól 10 óráig és vasárnap délelőtt fél 11-től 12 óráig férfi-oktatás.
Mindenki, aki tehetségei érez magában, legyen az ij>aros, kereskedő vagy munkás, egész bátran jelentkczhclik, mert a sj>orl nem ismer társadalmi korlátokat és az oktató személye külön ls garancia arra, hogy nem is lesz.
Pénzt takarít meg, ha üveges- i.y. ranarrca| munkálatait cégemnél végezteti ICIlCl ICiyOlljai Nem reped meg, nem hullik le. Évekig eltart festés nélkai is. Egyedüli készítője S<ern Üveges
üanlr»ltl«»*«. WMt»t palota. « T.lat.a IM.
ÉRTESÍTÉS!
Értesítem az igen tisztelt vevőimet, hogy flzletemet Erzsébet-tér SO. uám aiá, volt Kisfaludi és Krausz cég mellé helyeztem át és kérem, hogy flzletemet továbbra is bizalommal fölkeresni szíveskedjenek Teljes tisztelettel LICHTIMSHfchlDL PÁL
Gabonás
Lisztes Len
Küttölfis Szalma
ZSÁK
HIRSCH SZE6Ó
cégnél.
Felhívás
A Délujnigalmagyarországi l.ahdar$-gók Alszővelsége megbízásából a Zrlrm Torna tígj\'let elnöksége felhívja miní-azun fulball-crtpatokai (utcalakat taft, melyek nagykanizsai székhellyel d«-nyugatmagyarországl szövetségi dn-mérkőzéseken részt \\-enni óhajtanát, hogy ily iránytű szándékukat a Zrlim Torna Egylet elnökségénél, Fő-ut |>, sz^yUynber hó 2-ig jelentsék l>e. / rés/.tétctre jdentkazé csaj>atok kötessek magú\'n\' a\'.\'NOtni az MI.Sz szabályainak és a dljmérközési feltételeuM velük írásban, vagy élőszóval közölj^.
Zrínyi Torna Kgylel Elnökség
Labdarugó nyitány KTSE-ZTE
Vasiirnap délután megindul a ioajxM-vári alosztály labdarugó rajtja. Nagyban készülődik a pálya ls. A nagy fűcsomókat kivagdalták róla, uj salak feltöltést kapott, rámegy a városi nagy gőzhenger és a legideálisabb pálya várja majd » bajnoki kezdést jelső fütyszót. I
A Zrínyi őszi formája nagyon his-tató. Időben kezdték meg a rendszeré* edzést. Már két mérkőzést játszottak-Mindkeltöt győzc\'emmei és ez örvend* tes. E béten ls komolyan dolgoznak, mert meg akarják mulatni, hogv Nagykanizsa labdarugó 8jx>rtja felfelé íveié pályán van.
Magyar diákok utaznak Olaszországba
Mussolini miniszterelnök meglilvá-sára 300 magyar diák megy Olaszországba, ahol Mej)teml)Cr 15-ig maradnak. Sopronból már el is indult 100 diák Kőszegre, ahol 200 másik diák csatlakozik a kirándulókhoz.
Kiadja a laptulajdi Outenberg Nyomdi Vállalata
t»s Közgazdasági Rt « Dél zalai Upklaé*
Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly.
laUiurban telefon: Nagykanizsa 78. sxám
APBOHIBDETESEK
Raktár !•>• Istau *r"k-t Igaia aloataa •lárusltjuk. Arataatk, Haite.Hd.ar. 3022
Dlakakal teljen ellátiara oleaó dijja-ztssal ellogad László B. Eolvős tér 33.
lláromszobts éa (Byszobtt kladókt Szemere-utca 2.
l\'őut 13, Pőnt 24, Ctengeiy-ut 13, Bitl-hytny-utca 6, Zrlnyl-ulca 6. tz. [házakban kisebb aaifakk lakások, Illat éa uUhay-
helyltégek kiadók.__32u7
Sseplember eltejélól üzletemben .»to. Iáié éa asaalkSr otnályt nyílok. Szolid tzak. Pahóeaa lodrtu l\'ó-ut la. 8324
Háa eladó Jogfolytonos lltlmétéaael lor Imaa hetven, belterületen, külön lakd> felléleiekkel. Cin • lap 1351
kiadóhivatalában.__
Caeagery-ut 16. alall ntgyuobéa, Pő-ut 21. alatt udvar] ketlfltzobái lakás novem. berre kla<*. Bővebbet dr, Knausz ügy-védnél Fönt 21. alatt. 3342
Kél és btromaiobli Bővebbet Reichtafeld busüslcf.
kiadók
330®
Autó Easex 4-saeatélyes eaukolt, lókar-ban levő üzemképes okaóa alatlé. Eriié
bet tfa 11. 3304
láaoomatt ét fekete aoiallttzbe-
lyek, kélybák legolcsóbban kaphafók Schle-tlnger Oyula vaskereakedétéoen Magyar-utca 2. Veazek Jókarbaa lavó öntött vau kályhákat. 38S
□iakoh-t teljes ellátásra olcsón váli» lok. Szterntlné Petőfl-ut 76. 3174
Pózai tarló mindenei kajirtaá felvételik MdMmMk 4. 339
FCIrikártat. Zalavátmegye Vitézt Széki kapitánya bérbead 8 kat. hold aitntót SlK újmajor mellett. < kai. hold látet a (leány, yáokanálta melleit, több gazdastgl évre. Érdeklődök fordullan.k vitéz Szabó Islvta poatatlast, Jtiáal I " ------
KAtaaaktk i
t a szép a lial.lilaakkal ...a-tat l-re kte<
bet Eru«KI-ltt tő. PaazerUzlet
atcal Ilkát láfllt* ^MH Bóv.1
rk. 3S4Í
ZALAI KÖZLÖNY
198a augutzlm 30
BÚTORT
szépet, = ízléseset, = jót, kevés pénzért
- csakis -
vásárolhat.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba
Horthy MlklAa ul
Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvezó fizetési feltételek I Dijtalan szállítási
illirpapir
kapható
lapunk íiéMéM.
Nyomatott > laptulajdonot Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal lapkiadó Vállalata köoyvnyomdi|ában Nfcaykaniwáo. U\'elelőa üzletvezető i Zalai Károly.)
Oabona
oaávázó«z«reki
Porpácok: Nedve»pácok:
Arzópáo Bigrlol Porzol Higozán
Tillantin Tillantin
eredeti gyári árban éa ctomagolátban. MUtréflyák> p*ti-a*
Asv. azuparfoaifál 40 -u. kálivá Mésanttroflán ThomaBaalak
kg -ként, uik-uémTa é« waggontéte-lekbén.
FUTORi
vegytiszta azénsavaa talurmánymésa.
PEKKi
.D" vitamin kéuitmény.
Bészereihetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, laötrég,a, növény védelmlazorek
atb. kereakedéaében Nagykanizsa, Erzsébet-lér 10. i(A blróaég mellett) Tel.Ion 130.
Hirdetmény.
A komárvárosi birtokosság Legeltetési Társulata 1933. évi szeptember I7-én d. e. 10 órakor a községházánál árverésen bérbeadja 1933. évi november 1-töl három évre a tnlaidonát képező nagyvendéglöt, a hozzá tartozó mészárszékkel, összes helyiségekkel és 892 négyszögöl kerttel.
Árverési fellélelek a legeltetési társulati jegyzőnél megtekinthetők.
Komárváros, 1933. augusztus 28-án.
Sípos János
3381 tArsulaU elnök.
A kl. Ilbapétztor
Átköltözéskor
YÍUanyt\' csillárt
Elektronnal
szereltessen. Olcsó Arak, kedveid fizetési faltételek.

OH |
kMtaai

is sok pénzt
1 lakarit meg,
I ha
I nyomtatwény-
1 SKilkségletét
1 és könyveit
1 lapunk
1 nyomdájában,
1 F6-ut S. alatt
1 readeli
78, érM ff 196
Nwlnuilm, 19S8. augusztus 31, csütörtök
mit/ f \'
w Ara 14 Blléf
InitiwUi ti kUMblnlil fflat 5 ■■ám
Megjelenik minden reggel, bttlA kivételivel
Felelős szerkesztő: Bar barit a UaMoa
Kliflzetíil áll: .5 bórt > pengi 00 H1U Síerkewli^g; «a kí»dóiilv.t.H teleion: 76. i
UJ kiegyezés?
A magyar közvélemény az európai hangulat alapján bőségesen foglalkozik az osztrák-magyar (igy: ,osztrák-magyar*) szorosabb gazdasági kapcsolódás kérdésével, söt vannak, akik\' már holnap visszaállítanák ax »osztrák-mngyur\' politikai kapcsolatot is. Valóban sok jelenség amellett szól, hogy szükségünk volna egy-két olyan országra, amely terményeinket felvásárolná. Eb természetesen együtt járna azzal, hogy hazánknak ipari termékeket ós nyersárukat kellene átvennie!
A magyar-osztrák (mert ez a helyes: >magyar-osztrák«) gazdasági kapcsolódás kérdése a háború óta sok változáson ment át. Ma már teóriák birodalmába tartozik annak szorgalmazása, hogy gazdaságosabb termelői céljából Ausztria mondjon le a mezőgazdasági \'önellátás forszlrozásáról, viszont Magyarország hagyjon fel iparosodás! törekvéseivel. Azok tehát, akik a minden áron való »osztrák-magyar* gazdasági kapcsolódást sürgetik, azok nézzenek jobban körül a két ország portáján. Ne. feled kezzenek meg a történelmi távlat vizsgálatáról, a múltba tekintvén s ne mulasszák cl oln|kw tanulmány tárgyává ténni a né|>ek jövendő fejlődésének lehetőségeit ós útirányait
Függetlenségünkért igen nagy árat fizettünk. Négyszáz esztendő óta folytattunk küzdelmet, hogy Ausztriától elszakadhassunk. A különválás egy szerencsétlen békediktátum eredménye lett. Elválasztottak egymástól, de ugyanakkor szembe is állftották, hogy a négyszázéves küzdelemnek folytatása legyen: Magyarországnak a revízióért folytatott küzdelmfcs s Ausztriának védekezése a békeszerződés révén szerzett javak megtartása érdekében. Ez az ördögi elgondolás igazolása annak a szellemnek, :» mely a béketárgyalások idején Pá-rlsban uralkodott. Tizenötévi vi-lágvajudás után beigazolódott, hogy mindaz, amit a békekötés alkalmával gazdaságilag el akarlak érni, <*ak fikció volt é.s délibáb maradt Ellenkezőleg. A világra szakadt egy világgazdasági katasztrófa. Politikailag is éppen igy csődölt mondottak a béke rendelkezései, mert nem hogy megnyugvást teremtetlek v°lna, ellenkezőleg, fenyegetően elfi-lérbe tolták a háború veszedelmét.
A magyar-osztrák gazdasági kapcsolat, amely túlmegy az egyszerű kereskedelmi szerződés határain, csak ugy és akkor tárgyalható, ha először a politikai kérdések elren-deztetuok. A politikai vonatkozású
kérdések elrendezte nélkül oda-jutbalnánk, ahová a,leszerelési konferencia és a londoni világgazdasági koutenenoia jutott. Tárgyalóik közben kellene kőlésönöseii megállapítanunk, hogy mindaddig, ne® lehet .szorosabb gazdasági kapraira lépnünk Ausztriával, ainig
A gazdák előleget kapnak a bozára
A koridányzó a gabonaárakról és a Haza hajózhatóvá
tételéről beszélt Szolnokon
Szolnok, augusztus 30 Szerdán délelőtt a városba érkezett Horthy Miklós kormányzó kíséretével és megtekintette a városházán rendezett Iniza-kiállítást. Az üdvözlések elhangzása után a kormányzó válaszában hangoztatta, hogy milyen nagtf jelentősége van a búzatermelésnek Magyarország szempontjából. Rámutatott arra, hogy mennyi érdek fűződik a Tisza hajózhatóvá tételélvez, mert a hajózhatatlanság az oka annak, hogy a gazdák kénytelenek igen alacsony áron piacra dobni termékeiket. A város ezután villásreggelít adott o kormányzó tiszteletére.
Ihidapost; augusztus 30 Kálfay miniszter olyan tervet tett magáévá, mely szerint a bankok a gazdáknak búzaterméseikre előleget folyósítanak a termésérték 50 százalékáig. A gazdáknak a gabonát a bankok raktáraiban kell el-helyezniük. A kölcsön 3 hónapra szól és ujabb 3 hónapra meghosz-szabbithátó. Ennek a megoldásnak előnye az, hogy a gazdának, aki egyébként nehezen jut pénzéhez, igy nem kell potom áron eladnia gabonáját abban az időben, amikor u nagy kinálal miatt alacsonyabbak az árak, mint máskor. A gazdák kizárólag csak saját \'gabonájukra kaphatnak kölcsönt.
Egg tiroli nemzetiszocialista képviselő kalandos szókése a fogházból
Innsbruck, augusztus 30 Ilofler Ferencet, a tiroli kerület volt nemzeti szocialista vezetőjét, aki már hetek óla letartóztatásban van, szerdára virradóra megszöktették párthívei a fogházból. A szökés hi re gyorsan elterjedt. A Bnen-neren szolgálatot teljesítő egyik csendőr felakarta tartóztatni a menekülő gépkocsit, amelyik Hoffert vitte, de az tovább robogot, mire
a csendőr után na lőtt. Szerdán reggel 5 ómkor a Breunonen mintegy félórányira az olasz határtól, megtalálták az üres gépkocsit, melyben vérfoltok is voltak. Az a feltevés, hogy az autó egyik utasát a golyók megsebesítették. Nyomban elzárták az olasz halárt, mert remélik, hogy a menekülői még nem jutottak keresztül.
Gömbös miniszterelnök a jégkár-sújtott Badacsony vidéken
A kormány megsegíti a károsult gazdákat — A Nemzeti Egység Pártjának megszervezése seniml összefüggésben sincs a választás előtti szokásos szervezkedéssel
Tapolca, augusztus 30 Szerdán délelőtt Taj>olcára érkezett Gömbös Gyula miniszterelnök, hogy megtekintse a legutóbbi jég-
verés által sújtott Baducsony vidéket és meghallgassa a károsultak panaszait. Handlery Gyula dr., a Nemzeti Egység Pártja helyi szer-
a politikai vonatkozású kérdések el nem intézteitek.
A | tár is környéki békék s elsősorban a trianoni szerződés csődjét jelenti, hogy a békeszerződést kierőszakoló ós aláíró hatalmak szétválasztották Magyarországot Ausztriától s hogy örökre éket verjenek közéjük, Nyugatmagyarorszá-got odaadták Ausztriának s ugyanakkor most Ők szószólói Magyarország és Ausztria gazdasági egyesülésének s ha szükséges, politikai ka|>osolódásának.
Az »osztrák-magyar« gazdasági és politikai kapcsolódás vérmes hivői elfelejtik azt, hogy a párisi békék szignatárius hatalmai u nagyobb bajt akarják ezzel az .osz-t rák-magyar* párosítással megelőzni. Ök a lángralobbant héke-reviziót akarják elaltatni, mert vgy vélik, hogy ezzel évtizedéig lefog-
lalják két ország belső éleiét s elvonják figyelmüket mindenféle külső evolúciós hajlandóságtól. Igaz, sokasodik azok száma, akik a trianoni békeszerződés tarthatatlansá-gát hirdetik, de ki meri vállalni annak következményeit, ha összeházasodunk újra Ausztriával s ha unnak nyomában uj ideológiákkal kell uj európai •közvéleményt to-boroznunk, hogy akkor is oly lelkes és elszánt lesz a revíziós tá-borV
lessék, orvosolják Magyarország ezer sebből vérző testét s (akkor be-szélhetünk magyar-osztrák »uj< kiegyezésről, de addig, amíg Ausztria > hol napi* sorsát nem ismerjük, addig az osztrák-magyar (így: ^osztrák-magyar*) gazdasági és politikai kapcsolódás nagyon ls megfontolandó.
Vtikdr P. Arthur rfr.
vezetének titkára üdvözölte a miniszterelnököt, aki megígérte, hogy. az állani anyagi erejéhez mérten fog segíteni a károsultakon. Ezután autón kiment a jégverte vidék megszemlélésére.
A miniszterelnök nagyobb beszéd keretében kijelentette, hogy nem, mint pártpolitikus jelent meg ebijein az ősi ellenzéki kerületben, hanem osak, mint magyar ember.
— Kötelességem, — mondotta — hogy mint miniszterelnök, mindenkin segítsek, miért a miniszterelnök mindenki istápolója. A főispán ur tájékoztatott azokról a sorozatos eelmi csapásokról, melyek ezt a {vidéket sújtják.\' Szerencsére az ,egósz országban jó termés van és jigy azt hiszem, hogy a jégkárt ímInden nehézség nélkül lehet pó-(tolni. A kormány mindent elkövet, hogy segítsen a ga»lákon
A miniszterelnök azután a gazdák közé ment, akik sorban elmondották, i>anaszaikat.
Veszprém, augusztus 30 Marton Béla, a Nemzeti Egység Pártjának orf>zágos fRitkára szerdán délelőtt Veszprémbe érkeiett, ahol .többek köz} Kijelentette, hogy a NEP orsráfcbs\'szervezkedése wrn\' ini összefüggésben sincs egy választás előtti szokásos szervezkedéssel, luinem kizárólag arról van szó, hogy a sok széttagolt alakulatot összefogják ós egységesebbé te-gyék\' ___________________
A kisebbségi ügyek egész sora kerül szeptemberben a Népszövetség elé
Genf, augusztus 30 A Népszövetség titkársága szerdán Iiozta nyilvánosságra a szeptember 22-én kezdődő 76-ik ölésszakának napirendjét, melyen a kisebbségi kérdések egész pora szerepéi.
Roosevelt egyezkedik Forddal
I-ondon, augiisstue 30 Htr szerint Roosevelt elnök sürgős jelentést kért Johnson tábornoktól, aki újjáépítési diktátor, urna feltételekről, melyek ellenében l ord ht.,iundó len no csatlakozni a gépkoc«ip4d nmuka-kódex rendszerhez.
Elutazott Varsóba a magyar delegáció
Budapest, augusztus 30 Scrédi Jusztinián bíboros hercegprímás és Kállay minisater vewtésó- , vei szarkán reggel delegáció utazott Varsóba bz ottani Báthory ünnnepé-lyekre.
öngyilkos OTI-vezető
Kecskemét, augusztus 30 vámbéry ^ál .dr.v«z itteni OTf kl,
rendrlfGégének 13 éves vewtfljc szerdán reggel hivatalában magiiru lőtt. Súlyos sérülésekkel kórházba izál(i-lották. Asztalán U.buoulcvcktl találtak.
ZALAI KÖZLÖNY
1933
Az
gyógyvíz
I uiáncli
Legjobb magyar márka, Ki egyszer használta, Másnak is ajánlja.
Folynak a kihallgatások az IBUSz-flgyben
Budapest, augusztus 30 Jakabffy Károly kormánybiztos a legbehatóbb vizsgálat tárgyává teszi &z IBUSz komplexum vizsgálati anyagát. Eddig már számos kihallgatást eszközölt. Így többek közölt Tasnády Szűcs Andrást, az IBUSz szabadságolt el-\' nőkét. Bársony Oszkár és üutthard igazgatót M- A kihallgatások kizárólag az IBUSz-Trettina ügyre vonatkoznak. \'
Kifosztották a Dohány utcai templomot
Budapest, augusztus 30 Ismeretlen tettesek kirabolták a Dohány-utcai templomot, ahonnan igen értékes tárgyakat vittek el. A főkapitányság megállapította, hogy a templomrablók ugyanazok voltak, akik három pap előtt Vojnloe város templomát is kirabolták.
W\'i ■^■^N^—W"!
Rágyújtotta a tetőt
a présházba zárt asszonyra ós leányára
Mór, augusztus 30 vA Zalai Közlöny " tudósítójától) Majdnem áldozatul esett két ember-élei egy elvetemült merényletnek.
Brunbauer Józsefné és a leánya, móri lakosok, kinn tartózkodtak a szőlőjükben, üsté behúzódtak a présházba, hogy vacsorát készítsenek. Épp a tüzel rakták, amikor egy ismeretlen, földműves ruházatu ember megállt a nyitott ajtóban. Néhány pillanatig farkasszemet nézett az asszonyokkal, majd egy gyors mozdulattal rájuk csukta a présház ajtaját. A következő pillanatban a kulcs ls megfordult i zárban és Brunbauemé leányával együtt fogoly volt. ! 1 . i. j |
Az ismeretlen ember ezután felgyújtotta h présház nádtetőzetét. A Jángok pillanatok alatt beborították az egész épületet, odabenn pedig az anya (6s a leánya szinte cszolőaeu a féWfim-iol, várták a tüzhaláU. Mór fulladoztak a füsttől, funikor a közeli szomszédok kiszabadították a Szerencsétlen teremtéseket
Erélyes nyomozás indult az elvetemült gyújtogató kézrekeritésére.
Időjárás
(fíjtxakal rádiójtkrüit) Jt IMataaralé-fial laMxatJalaartl ••«• IO órakari DarHlt, malaa MS wárhaté.
Szélirány: Reggel keleü, délben éa ette északkeleti.
Felhőzet : Reggel tiszta, délben ée •ate borult
Zalamegye 396 községe közül 300 szorul állatni segélyre
A vármegyei számvevőségi lőnők Nagykanizsán
százalékos pó la dóból szükségleteiket fedezni, feltétlenül szükség lesz a miniszter által engedélyezett 10" százalékos felemelésre, yagyU a 00 százalékra. Igcu nehéz tt községek helyzete. Iskola, egyház : u legsúlyosabb tehertételek. A Menyei járás vezet etéren, ott a Jeg-sulyosabbak az állapotok, Znlavárme-gyc 390 községi\' közül 80 százalék szorul majd segélyre.
Nagykanizsa,, augusztus 30 Tegnap érkezett Nagykanizsád vitéi Márk Jajos vármegyei számvevőségi főnök, hogy JU a szokásos Vizsgálatot tartsa a [városházán. F.bből az ialkakim-ból felkerestük a számvevőségi főnököt, aki Zalamegye községeinek helyzetéről érdekes nyilatkozatot tett. Ugyanis szó. ba hoztuk Zala községeinek háztartási nehézségeit. Vitéz Márk kijelentette, hogy a községek alig birják uz 50
Nem lehet egyesületi tagsághoz kötni a balatoni villatulajdonosok utazási kedvezményét
A Balaton partvidéke: nemzeti park
t Balatonfüred, augusztus 30 | A Balatoni Szövetség közgazdasági szakosztálya dr. Iklódy Szabó János kincstári főtanácsos elnöklése mellett Balatonfüreden tartott ülésében tárgyalta azokat a fontos nemzetgazdasági kérdéseket, melyekkel n Balaton kultusz Igényei megoldhatók lennének. A szakosztály részletesen foglalkozott u eflszinre hozott anyagi lehetőségekkel és egyhangúlag elhatározta, hogy a kormánylioz felterjesztést intéz, mely szerint a (Balatonnak és közvetlen környékének turisztikai, idegenforgalmi és általános nemzetgazdasági szempontból való hivatásától áthatva azt kéri, hogy a Balatont és az azt környező
három kilométernyi parti sávot a kormány jelentse ki Magyaroszág nemzeti parkjának |6s eaen a tcrülciiyi érdekelt minden ház- és telektulajdonosnak, aki a Balatoni Szövetség tagja, engedélyezzen állandó utazási kedvezést.
Amennyire helyesnek tartjuk, sőt e hasábokon js hirdettük már, hogy u balatoni villatulajdonosok utazási kedvezményben részesüljenek, annyira lehetetlennek kell minősítenünk minden olyan javaslatot, amely ezt a kedvez-ményt
bármiféle egyesületi tagsághoz
kösse.
A bürokrácia akadályai a Kanizsa-vidéki gyümölcsexport előtt
Nagykanizsa, augusztus 30 Ausztria, Csehszlovákia és Németország Magyarországból csak akkor engedi be a friss gyümölcs szállítmányokat, hogyha azokat nö-vényegészségügyileg megvizsgálták erről bizonyítvánnyal vannak ellátva és a szállítmányok ólomplom-bákkal lezárva. Az e célból szükséges vizsgálatok a földművelésügyi minisztérium egy uj szervezet
létesített iMagy. kir. Növényvédelmi Szolgálat* elnevezés alatt és elrendelte, hogy Ausztriába, Csehszlovákiába és Németországba irányított gyümölcsszállitxnányokat a vámvizsgálattal egyidejűleg a határállomáson növényegészségügyi vizsgálat alá kell venni és ezeket a szállítmányokat addig nem lehet továbbítani^ míg a m. kir. növényvédelmi szolgálat szakközegei a nö-
A kubai forradalomból Mámoros tömegek ünneplik az uj szabadságot
Tankönyvek, • iskolaszerek
FISCHEL
könyvkereskedésben NAGYKANIZSA, Horthy llklóf-nt l Fióküzlet i Sugár-ut 8.
vényegészségügyi bizonylatot ki nem adták, illetőkg a szállítmányokat ólom zárral el ivem látták. Amennyiben a ImtáráUomáson nem működnék a növéuyvódelmi szolgálat állandó kirendeltsége, a budapesti központból kell táviratilag kérni szaktisztviselő kirendelését.
A kezdődő gyümölcs idénnyel megindultak Nagykanizsáról és vidékéről is a bécsi piacra irányuló gyümölcs-szállítmányok. A belföldi és osztrák gyümölcsexporlőrök az első vagon elindítása utáu elképzelhető megdöbbenéssel vették a feladástól követő harmadnapon a vasút értesítését, hogy a Vagon a soproni határállomáson fel lett tartóztatva, növényegészségügyi vizsgálat céljából. A növényvédelmi irodát az állomásfőnőkség táviratilag értesítette, dc a szaktisztviselő nem érkezeti meg.
Annál inkább meglepte ez a kereskedőket, mert a "Bécsbe irányított gyümölcsszállilmAnyok egyébként másnap délre befutnak a bécsi vásárcsarnokba.
Mindenekelőtt felhívták telefonon a fölmüvelésügyi minisztérium illetékes ügyosztályát, ahol azl a fel-világilást kapták, hogy a szaktisztviselőnek Sopronban kell lennie. A tisztviselő — mint később kiderült — osak a következő nap érkezett meg és a meleg vagonban összefülledt gyümölcs atak ótüd-nap került a piacra, amiből a tulajdonosoknak jelentékeny kára származott Arra senkisem gondolhatott, hogy olyan exponált halár-állomáson, mint Sopron, a növényvédelmi szolgálat kiküldöttet ne tartson, mikor csak Nagykanizsáról és vidékéről, továbbá a vele egy. vonalija eső többi állomásokról több száz rakomány gyümölcs kerül elszállításra egy-egy idényben.
Az érdekelt kereskedik a második vagon elindításánál XelŐre felírlak a növéuyvódelmi /irodához, bejelentették, hogy a szállítmányt útnak indították ós kérték, hogy a szaktisztviselő maradjon künn. Közölték, hogy naponta ujabb szállítmányok mennek és megkérdezték, hogy hajlandó-e a növényvédelmi iroda állandó kiküldöttet Sopronban tartani. A növényvédelmi iroda megtagadta a kérés teljesítéséi, állandó szaktisztviselőt nem hajlandó kiküldeni, csak eset-ről-esctre, akinek azután dolga végeztével az első vonattal vissza kell utaznia. Ujabb szállítmányok elindítása esetén másik tisztviselő kirendelését kell kérni a központtól. A kérés teljesítése helyett azonban azt a lehetetlen tanácsot kapták,
Mindig t: a legolcsóbb!
rürst Divatcsarnok.
Fő-ut 6. sz.
Fő-ut 6. sz.
1938. «upintiu 31.
ZALAI KOZLONT
flz lOn izlése egyezik a mi Ízlésünkkel!
A mi áraink megfelelnek a mai viszonyoknak I
legújabb férfi és női őszi szövetujdonságainkat vételkényszer nélkül
SCHÜTZ A-RUHÁZ.
\'hogy irónyltsdjc a txállUmányokit Szobnn i<agy He<iye»iwlnum út, a hol állandó kiküldött működik.
Délután, sem ünnepnap nincs hivatalos óra és ha a távirat történetesen ekkor érkezik, a kocsi visszamarad és vár a továbbításra 1, 2 esetleg 3 napot.
A magyar gyümölcsex]>ortnak létérdeke, hogy az ilyen mesterségesen felállított akadályoktól mentesítsék. Felhívjuk az illetékes tényezők figyelmét e bajok sürgős
orvoslására.
Tankönyvek
az
összes Iskolák részére
megérkeztek.
Schless Testvérek
Mai Nagykanizsa
lászóházat kap a kanizsai tűzoltóság
Nagykanizsa, augusztus 30 Hégl követelménye a nagykanizsai tűzoltóságnak egy "gyakorló mászöház felállítása, hogy magas épületek ki-gyulladásánál gyakorlottabban tudjanak mozogni. Nagykanizsának Is volt annak idején mászóháza, de annyira korhadt volt, hogy cl kellett távolítani (és ázóta a nagykanizsai tüZono-ságnak nincsen mászóháza.
Ezen a hiányon akar segíteni dr. Prack István főparancsnok, ahilkor azzal ■Kérelemmel fordult dr. Krátky István polgármesterhez, hogy 4000 Í> költséggel építsen a város a tűzoltólaktanya közepén egy gyakorlat céljaira alkalmas mászóháza!. A polgármester « legnagyobb készségei mulatott a főparancsnok kérelmével szemben, csak írttól tette függővé, hogy. lehel-e ezt a tételt a jövő évi költségvetésbe beállítani.
A városi képviselőtestület tagjai na-gyon jól tudják, liogy milyen munkát végez a nagykanizsai tűzoltóság. Hogy a város közönségének vagyon és életbiztonságáról van szó. Ezt a <000 pengős tételt feltétlenül meg kell szavazni, meri nagyon megboszulná magát egy helytelenül értelmezett takarékosság ezen a téren. NagyljanUsa tűzoltósága sohasem volt elkényezte-•ett gyermeke a városnak, amije van, azt jobbára parancsnokának gondosságából és a saját erejéből szerezte 1*. méltányos, liogy n város képviselőtestülete Is hozzájáruljon egy; málháznak minimális költségen való felépítéséhez.
A fejfákat is lopják már a temetőben
Nagykanizsa, augusztus 30 Állandó a panasz, hogy a kanizsai temetőben virágot, sir-diszt, minden elmozdíthatót ellopnak. A • Zalai Közlöny, régóta napirenden tartja ezt a kérdést, de hatásos intézkedés nem történt még. línnek következménye, hogy ujabban már olyan panaszok is érkeznek hozzánk, - mint éppen ma is — hogy egy friss sírról ellopták a vadonatúj fej fái. Ugyanakkor a sírról minden koszorút és minden szál virágot is elvittek. Sirlámpá-
kat, kripta-sírok kerités-alkatré-szeit szinte naponta lopkodják.
lizt a kérdést valamiként meg kell oldani végre. Ha a keszthelyi temetőben gond nélkül lehet a sírokon hagyni virágvázákat, drága virágokat, mindent, — miért nem lehet rendel teremteni végre a kanizsai temetőben?
Adunk mindjárt egy irányt is a nyomozásnak. Tessék utána nézni, ki tud használni ilyen, a sírokról el lopkodott dolgokat!
A magyar filmgyártás előretörése jegyében indul az uj mozi-szezon
A kanizsai mozi Igazgatója nyilatkozik a fllm-vllág állásáról
Elmúlt a nyár. Ősrégi tradíció, hogy ilyenkor minden olyan intézmény, a mely az emberek őszi é< téli szórakozásai!, főleg kullurcéljait szolgálja, programot adjon s jóelőrc tájékoztassa a nagyközönséget szándékairól ós terveiről.
Nagykanizsának egyetlen számliave-helő kultur-szórakozása a mozi, ezért felkerestük Magyar János mozidirektort, aki tudva\'cvőleg egyike az ország legképzettebb mozi-szakembereinek, hogy a jövő szezon! illetőleg adjon va lamelyes ny i la l kozatot.
Adott is. Közismert állandó mosolyával bár a legnagyobb optimizmust árulla el, az újságírónak adolt első válasza laz volt, hogy
■ muW esztendő
anyagi mérlegének eredménye rá nézve íesujtó s hogy az erkölcsi siker valamennyire mégis megvolt, azt annak a hihetetlen •TŐfeszilésnek köszönheti, ami! azért kellett kifejtenie, liogy az esztendő filmprodukció] közül kl tudja választani azokat, amelyek ugy művészi, mini filmtechnikai és irodalmi tekintetben megfe\'cinek a nagykanizsai közönség igényeinek. Mert, ^ymoud, a mult esztendő filmjei messze elmaradtak bzok mögött a filmek mögölt, umiket a tudomány és technika inai fejlcltséÁ\'C mel\'c\'.t elvárhattunk volna.
Szerinte ennek a csekély eredménynek főoka a gazdasági válságban keresendő, ami nagy roml>olást végzett a filmgyárak és filmkirályok mérlegeiben. Monumentális, nagy film az elmúlt szezonban gyengén fordult elfi a filmvilágban, mert ezek olyan mam-mut-tökékcl igényelnek és emésztenek meg, amilyenek ma tnlán csak a\'mesében Vannak. Az egész világon erő! vesz azoubau mosl az optimizmus és minden legkisebb filmgyár erősen neklgyürközve Indul az ld«i nagy versenybe
s • mull évi sikertelenséget helyre-
hozandó, olyan filmekkel akar kirukkolni, ami kifejezésre juttatja a fllm-kultura fejlettségéi, lechnlkal fel-készültségét, a filmek irodalmi becsét és kifogástalan Alkalmasságát arra, \'lwgy a közönség szellemi igényeit ki tudja elégíteni. A filmgyárak prospektusai és előzetes Jelentései már megjelentek s ezekből látható, hogy az Ígéretek nem üres szavak. Mindenekelőtt megállapítható, liogy
■ film egén nagyira szép számban Dűlitek fel uj csillagok,
akik mgy tehetségükkel, mint szépségükkel kedvencei lesznek a közönségnek. Természetesen a régi nagyságok teljes számban megvannak s Greta Garbótól kezdve Fröhlich Gusztávig az uj szezonban valamennyien erősen foglalkoztatva vaunak: a jövő esztendő a Sztárok esztendeje lesz.
Egyelőre nehéz véleményt mondani arról, liogy milyen hatással lesz a filmpiacra a német filmgyártás csaknem teljes stagnációja. Ennek a következménye, liogy Bécsben 11 német filmek gyártása óriási tenpóban halad s már eddig Is nagyon figyelemreméltó filmeket produkáltak, e; iuk a német megrekedésnek a következménye, hogy az olaszországi gyárak Is a legjobb német művészekkel csináltatják a filmjeikel, sőt cz keheit* életre ■ migyoa azépen startoló magyar filmgyártást In, amely valamikor Jelentős faktora volt az euró|>ai filmiparnak. A magyar filmgyárak és sludiók az egész évre előre lé vaunak foglalva. Ha tovább is igy fejlődik a magyar filmgyártás, ugy rövidesen nagyrészben nélkülözni tudjuk a külföldi filmeket.
Magyar igazgató a legutóbbi napikban két hétig a fővárosion tartózkodott, hogy a filmpiac helyzetét tanulmányozza s közben kijár! a Fedák-film, az >Iza néni< forgatásához is.
Ugy nyilatkozik, hogy ez a film egyike lesz a szezon egyik legsikerültebb slágereinek. Ugyancsak nagy reméuyoket fűz Magyar igazgató a készülő ->Do-lovai nábob leánya« cimü filmhez is, valamint azokhoz a közeli fUraefche/ amelyeknek főszereplői Szőke Szakáll és llalmay Tibor lesznek. Itthon dolgozik "Nótl Károly is.
A mozi direkciójának ezután is fő-gondja lesz, hogy a filmek legelejét liozza a kanizsai közönségnek. Magá iak
■ mozlMvlftéftiek atéppé-varázao-láaa
is tervbe van véve Magyar direktornál. A mozi nézőterét otthonossá, intimmé akarja tenni. Elsősorban nagy szerepet akar juttatni a virágoknak és a díszítéseknek, amelyek megadják a nézőtérnek iaz intim Jelleget, ezenkívül a hangtechnika terén vezet be bizonyos ujitásokat.
Magyar direktor nagy reményekkel indul |pz uj szezon felé s meg van győződve, liogy jószándéka és törekvése a kanizsai közönség előtt megértésre talál.
Szívesen hallgattuk Magyar direktor nyilatkozatát s azt a nagyközönség tudomására hozzuk azzal, hogy ismerve az ő fáradhatatlan buzgalmát és szakmai elsőrondüségét, mi ls bizonyosra vesszük, hogy a jövő szezonban az erkölcsi siker melleit a mozi anyagi eredményei sem fognak elmaradni.
Annál Inkább reméli ezt Magyar direktor, mert hiszen a belyárpolitikája is lehetővé teszi a nagyközönségnek a mozi süni látogatását. Különösen kedvező az az újítása, hogy bevezette a délután 5 órai előadásokon a :ónn-helyárakat.
A\' kanizsai közönség szellemi szórakozását biztosítva látjukI
Három letartóztatás a Felvidék visszacsatolásáról szóló Javaslat miatt
I\'rága, augusztus 30 A losonci rendőrség letartóztatta
Bazovszky Lajos dr, ügyvédet. Marhass Márton gyári \'tisztviselő! és Németh János tanárt államellenes tevékenység cimén. Mindhárman vezető szerepet játszanak a felvidéki tótok politikai mozgalmaiban. Az a vád ellenük, hogy titkos gyülésekeu határozat elfogadását javasolták a Felvidék visszacsatolására.
Agpértódulál, szlvszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, Idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata állal igen sokszor megszOntelhetök. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot leszi.
Gyermek patent harisnya l-es számú 28 filllér-
számonklnt kis emelkedés
Selyem harisnya
hibátlan
P. 1-18
Selyem harisnya
azsuros, a legfinomabb, kis szépséghibával
P. 1*90
Selyem harisnya
elsőrangú hibátlan
P. 1-50
Gyermek oroaska
minden nagyságban
P. 2-60
Kötött kabátok tiszta gyapjú
P. 3-90
Fűrst Divatcsarnok
ZALAI KÖZLÖNY
Ittaa aufulihu 31.
Hasiili MiflNVtl itiilat
Budapattr*
mm ömmi
Lakberendezési Vásárra,
Hááiók WUItófl.«yemeköCTl kiállttá!.BátyátétÜnta agitaJteritéí Iparcsaraok uepteaker 2—17
A TáátillMlvfaTtk aug. 31-től
axept HMf érvényesek ée • ■MM^efyfeteUkkaa, m ir«rtMtl-
ktekáél te ■ Ur—lutelti Iujm-
Párisl levelek
írja: MILTÉNYI OYÖROY1
5. A Notre Dame de Slon háeéfcan
Párls, 1933 nyarán.
A legmagasabb ós legfestőibb rést Mont mart i-e. A hagyomány szerint .Mont des martyrs« a vértanuk hegye , mert itt fejezték le Szt. Denis püspököt ós társait a II században. Ennek helyén áll ma a gyönyörű bizánc-római stílusban épüli Saeré-Coour. az örókimádás temploma, mely fehér tornyaival messze kiemelkedik Montmarine rógi háeai közül. Nagyon szép kilátás nyilik innen az óriási területen fekvő városra. A modern világban Monlmartre számos mulatójáról nevezetes.
Végül legyen szabad .szeretettel ós hálával megemlékeznem a ked-vef. vendéglátó inléwiröl. melyben e szép heteket tölthettem. A Notre-Dame de Sioo anyaliáza a Boule-vard de Montparnfts.se mögött fokszik óriási épületeivel. Internátusá-ban -100 növendék lakik, külön ró-székben felvesznek nagyobb, kijáró diákleányokat, kik lakást, ellátást kapnak s a Sorbonnera járnak, mely különben nincs messze az intézettől. Nagyon sok idegen van köztük, minden nemzet képviselve van. Igy kerültem össze kedves tártaimmal, kik közül leginkább efjy amerikai »enelcl»ctséggcl és egy jeruzsálemi festő\'cKiséggel barátkoztam össze. Szintén az inté-zvíliez tartozó épületijeit, az u. n. Solitudc-l>an lakunk Európa letűnt nagyságúi, é.s trónjukvcszlett fejedelmi családok luílagjai élnek visz-szavonull élvtől. A sok idegen közöli, kikkel naponta összejövök. leg-kevé.\\|>é rokonszenves benvomásl rám a francia teszi, ki a végletekig előzékeny ós szellemes, de hires esprit•-jével sokszor kissé bántó, arekifejezésében pedig állandóan érezni a fölényes megvet\'st minden iráni, ami nem francia.
A város, az < ámul ások szent városa* számtalan szépségével tényleg megragad; nagy forgalmával és forgatagával egy örökké forgó színpad, őrült iramban száguldó örök élet, mely nyugalmai, pihenést n-Jin ismer s melytől annyian megittasodnak.
Mire lesz fipyelmes az idegen Nagykanizsán
Amit a rendes környezetében nap-nap mellett lát és hall az ember, az neir. tűnik fel és annyira megszokottá válik, hogy még akkor sem veszi éazfe, ha ránézve nem Is a legkellemesebb. Nem Wu tehát érdektelen, . ha ntog-hallgatjuk azoknak az észrevételeit, akik csak néhány napot töltenek Nagykanizsán.
Legtöbben kifogásolják. hogy itt nz emberek az utcán korántsem veszik észre, hogy olt mások Is tartózkodnak, sőt, hogy a környező házakban lakások, otthonok vannak, ahol a fár.idt lakók, esetleg betegek pihenni szeiet-nének.
Lépten-nyomon olvossuk, hogv nagyobb városokban bizottságot szerveznek a *árma felkutatására és nagy költséggel kísérletüket végeznek a zaj csök kentésére. Ugyanakkor Nagykanizsá i még a legelemibb dolgokat is figyelmen kívül hagyjuk, ami a nyugalmunkat szolgálná. A nagyváros néha erősbödő, máskor csökkeni) zsongása nem oly kellemetlen, mini ha egy kisebb forgalmú hely csendje egyszer-egyszer élesen atCf(lórlk.
Az prszág más vidékein már rég leszedték a lovak nyakáról a csengőt, de nekünk éjjel-nappal próbára teszik idegeinket velük, csak azért, hogv a kocsis megtakarítsa magának, hogy u sölélben lámpával járjon és ébren ügyeljen a gyalogjárók testi épségérc, amint (azt a Közlekedési Kódex előírja.
Ha már a kocsiúton vagyunk, cm-lilsük meg az autósok panasziit is. A forgalmi szabályokat csak azok tartják be, akik a Centrál előtt posztoló rendőrhöz ,V) méternél közelebb vannak. JSzen a körzeten tul azután a legnagvobb lelki nyugalommal, minden előzetes körültekintés és intés léikül fordulnak jobbra a belső ivén ; állnak keresztben az uttestén, vagy előznek balfelé ■stb. A gyalogjárók elő-aaerctettel sétálnak sokszor 8—10-en is egy sorban az úttesten és legkevésbé sem hagyják mgukat zavartatni a forgalom állal.
Az idei kánikulában nehezen leheléit psukott ablakok mellett aludni, de a moziból ha/afelé tartó család égésien bizonyos, liogv az ablakod alatt kezd kiabálni a szimpatikus fia-
talemberrel már messrclialadó kislánya után, hogy azok is segítsenek hangosan nevetni a film ép felidézett jelenetén. IA gyéren látogatott vendég-lökből hazaszállingótok Is felébresztenek néhányszor, .nemcsak azzal,\' hogy a társaságuk minden tagját nagyothallóknak képzelik, |dc néha még kutyájuk tudományát is bemutatják, például, hogy hogyan tud parancsra MgatnJ.
Most talán alliaisz vagy másfél órát, mikor kezdődik n napi é!el a már előbb emiilelt csengős lovak által beharangozva. T> óra körül felhúzzák a boltok redőnyeit, de ugy, hogy kiugrási »z ágvból, mert azt hiszed, villámcsapás érte a házat. Az utcaseprő is megjelenik nagy pléhdarabot tolva maga előtt, hogy egy túlfűtött mozdony sem ké|>es jobban sisteregni.
Mivel aludni igysem tudsz tovább, odamész nz ablakodhoz, hogy legalább \'a reggeli friss levegőt élvez-hesd és nem unatkozol, mert gondolkozhatsz azon, hogy miért Is kell a néptelen ,utcán, ugatásszerű hanggal néhány újság elmét ugy ordltapl, hogy nappal a (pesti kórul\' >n a rendőr egész biztosan leintené érte a rikkancsot. Megcsodálhatod a házmesterek művészetét Is, hogy képesek a kövezett járdán is akkora port felkavarni, mint egy tizenótös gránát...
Ennyi példa talán elegendő is, hogy támpontokkal szolgáljunk ar-■ ra, hogy mi az, ami az idegennek azonnal föltűnik és míg futólag megjegyzik, hogy kedvesnek találják a vasútállomástól befelé vezető ut parkírozását; rendezettnek és tisztának a várost, szépnek és főleg látogatottnak a strandot, ha u várost elhagyják, mégis igy sóhajtanak föl: •Hálu Isten, hogy sikerült Kanizsái gázolás nélkül megúsznom és aludhatok végre!«
Talán a közérdeket szolgáljuk, ha a hatóságaink figyelmét fölhívjuk, hogy a fölsorolt és hasonló jelenségek kiirtása szorosan hozzátartozik a város fejlesztéséhez, meri a kellemetlen emlékek mélyebb nyomokat szoktak hagyni, mint a kellemesek.
mitu.
„A röntgenszemü ember"
Haar Pál
a vlldgOIrll p&c&iQogrctfoloyus és tanácsadó csak rUvtd Ideig fogad még a „Centróf-ban d. e. 9 órától este ÍO órdlg
axemélycnlcént 1 éa 2 pengőért.
NAPI HIWK
napirend
Augulifua 31, osfl«5rt6k
flórnál katolikus: Rajmund Protealin ; Erika Ur.: Elut hó 9.
Városi muzeum éa kflnyvlár nyílva csütörtökön éa raatrnip délelőtt 10-tőt
12 óráig.
Qyógyszertáil éjjeli szolgálat e hónap ban: a Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. m. éa a kiakanltaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva raggal 6 érától este 6 óráig (hétlő, szerda, pénlek délután, kedden egttz nap nőknek).
(Szabadság) Pr. Novai Imre városi .tanácsnok nyári szabadságáról ha-zrfírkezve, álveitc hivatalát. — Szeg-hahny Bálin), Miskolc város főmérnöke Nagykanizsán tartózkodik.
(Misszió* hlr) Szeptember 1-én reggel fél 8-kor elsőpénteki szentmise, délután ö órakor litánia szentbeszéd de I
(A nagykanizsai StefánU Szövetség) ma délután fél 5 órakor igazgatósági illést tarl a városház® tanácstermében.
- (OMKl.-e\'őadáa) Szeptember 17 én nagy eseménye lesz a nagykooizsai OMKE-nak. A budapesti veiérkar naggyszabásu előadást rendez akkor Nagykanizsán, melyre a vezetőség tóbb lagja lejön Nagykanizsára.
- llofrlcbler Ftorna zenetanárnő a tanitást megkezdte, növendékei jelentkezzenek lakásán.
- (Halálra égett egy ötéves kislány) Borzalmas szerencsétlenség történt l.app József lojionári borbélymes-ler házában, ót éves EUa nevű kislánya a konyhában játszadozott, abol egy tűzhelyről kipntt- nó szikra lángra-lobbantotta a (kislány ruháját A szerencsétlen gyermek olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy belehalt sérüléseibe.
- (A Teleki-Úti lakosság panasza) Kaptuk a Ikővetkezö levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! A Teleki-úti lakosság a .városnak azon kategóriájához tartozik, amely nagyon ritkán panaszkodik, de ha panaszkodik, akkor alapos pka Ss van reá. Igy a \'jelen lesetbm is. Most a nyilt árokról vnn szó, amely végig az utcát bűzével elárasztja. Alig lehel kinyitni az ablakokat az árok miatt és ez ebben a keserves v-Iádban még jobban (elkeseríti a lakosság életét. Már pedig mi csatorna dijat lefizetünk csak nem tudjuk, hogy minek. Mikor tisztítják js a nyilt csatoniát, akkor sincs benne köszönet, mert akkor a szekér ul szélére teszik a piszkot és az cső visszamossa ismét. Karbolozásról szó sincsen. Hát voltaképpen liová forduljunk panasszal a ml ügyünkben 1 Kérjük Igen lisztéit Szerkesztő Urat, szíveskedjék jelen sorainkai )>. lapjában közzétenni és a Polgármester Ur figyelmét ezekre felthivni. Aláírás.
Tank-felvonulás az ötzl angol hadgyakorlatokra
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Válogató úszóverseny lesz vasárnap
A sportuszoda első versenye a szeptember 8-lkl avatóverseny helybeli Indulóinak kiválogatását célo/za
1983, augwntus Sl__
Kállay Tibor dr. az Iparos-körben
i Nagykanizsa, augusztus 30 Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminisz-tcr, Nagykanizsa váro>» országgyftlésl képviselője mostani rövid illkjlteése alkalmával meglátogatta az Iparoskör szépen berendezőit helyiségeit is. Kállay Tibor dr.-t Márkus Lajos e]nök és Schnitzer Géza háznagy fogadták. A képviselő végig megtekintette a nagykanizsai Iparosságnak nagy gonddal é« célszerűséggel berendezett uj otthonát és legnagyobb megelégedését fejezte kl a látottak felett.
laholaRAwéi^k alkléol aawalft-iHtéaate fölvesz alanti és polgári I»k9láa leánykákat. — Évi dlj:
450 panat. ( 46) Hftgyes vidék, naponta fürdés a szabadban.
A 7» éves Herczeg Ferenc. A
Színházi filel most megjelent uj számában a 70 éves Herczeg Ferenc elmondja szbies, gazdag és tartalmas (életének eddigi minden nevezetességét és érdekességét. A cikket megható régi fényképek illusztrálják. Iuczc Sándor hetilapjának UJ számában Hatvani Lili ismét megkezdte a színház és film-aktualitásokról szóló beszámolóját.
- Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Scbütznél.
- (IJogán* lolvajnő fosztogatott Fonyódon) Vakmerő kabinfosztogatás őrién l ismét a fonyódi sírandón. A tettes álkulcs segítségével behatolt dr. Hernádi Gusztáváé budapesti lakos kabinjába, ahonnan minden ruhaneműt és egy arany női karórát vitt cl 288 pengő értékben. A csendőrség annyit már megállapított, bogy a lettes e^y 30—35 év körüli, elegánsan öltözött nő, uki törve beszél csak magyarul.
A leszállított csatornadíj
kiszámítása és kivetése a városházán elkészüli és jóváhagyás után — előreláthatólag októberben — kikézbesitik azt a háztulajdonosoknak.
(Talált lárgy) A postahivatal előcsarnokában f. hó 27-éat délután 4—5 óra között egy impregnált szövetből készült használt felöltő találtatott. Iga-zolt tulajdonos a főnöki irodában átveheti. (
IntézeM csíkos rubavászaak legolcsóbban Schútznél kaphatók.
— (A balatoni hajózás) nyári menetrendjét oceptember 10-ig bezárólag meghosszabbították. A Szántód-tihanyi révhajó is szeptember 10-ig közlekedik.
— Elaörangu müjég kapható a Tran a danub i a Egyesült Oősmalnok Róstvéngtdraaadgndl.
(Öngyilkossági klsérleí) Perl Sándor 32 éves bérautós szerdán 8 élj tán 3 óra tájban öngyilkossági szándékból ismeretlen méreggel megmérgezte \' ina-gát Kinizsi-utca 5. sz. alatti lakásán. Teltét szerencsére idejekorán észrevette a felesége, aki értesítette a mentőket, mire beszállították a kőzkórházba. Az ok egyelőre ismeretlen.
iJegáns nyári ruháiul idéuyvégl árakon vásárolhat a Schütz áruházban.
Köztisztviselők részér* rendkívül előnyös butorvásárlási alkalom. Modern bereudezések, tökéletes Jó kivitelben, liosszu lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Köpetein bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
megjelent
LIDITT JULI A
VERSESKÖNYVE
2 pengőért
kspható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöi* szerkesztőségében.
Nagykanizsa, augusztus 30
A szeptember 8-ikl nvatóversenven, miként faár beszámoltunk róla, nemcsak az Olaszországból hazatérő világ-híres magyar uszó és vizipólógárda fog szerepelni, hanem helyi verseny-számok Js lesznek. A helybeli indulókat most vasárnap, szeptember \'3-án délután 3 órakor egy rövid verseny ke-rétében Jelölik ki.
A válogató verseny számai : I. 33 egyharmad m gyermek gyorsúszás. Ne-vezhetnek 13 éven aluli gyermekek. 2. 06 kétharmad m hölgy mellúszás. 3. GÖÖ kétharmad in Ifjúsági gyorsuzás. Nevezhetnek 18 éven aluli ifjak. 4. \\68 kétharmad m old-boy mellúszás Ne- I vezhetnek 05 éven felüli urak. 5. 100 szenior gyorsúszás. 6. 100 m qzenlor hátuszá", 7. 100 m szenior mellúszás.
A győzteseket a Nagykanizsai Torna Egylet bronzéremmel Jutalmazza. Nevezni leltet szeptember 2-án, szombaton déli <12 óráig az uszoda portásánál, vagy Vékásy Károly városházi órás-
Az első őszi bajnoki mérkőzést a Zrínyi játsza [Kanizsán
i Nagykanizsa, augusztus 30
Vasárnap végre bajnoki mérkőzést élvezhetnek a helyi futballszurkolók. A Zriuyi nagy formára fellendült csa-paüi a Kaposvári Turul Sport ügylet jóképességü csapatával vívja meg első mérkőzését. Köztudomású, hogy a kaposvári csapatok már több, mint egy hónapja edzésben állanak és igy bizonyosan érdekes mérkőzésre van kilátás. .
A helyi szurkolókai egyébként is nagyon érdekli, bogy az eddigi két mérkőzésen győztesen szerepelt Zrínyi formája á\'landó-á, mért ha igen, ugy erre nagy szüksége lesz az el következő mérkőzéseken. i
Tudvalevő \'ugyanis hogy a Jövő l>aj-nokl évben csak az alosztály első négy helyezett csapata jut fel az egységes elsőosztályba. Reméljük, hogy a Zrínyi is közöttük lesz, mert képességei erre alkalmasak.
üzletében. Nevezési dij nincs. A nevezések elfogadása felett az uszoda igazgatósága dönt s bármely nevezést indokolás nélkül visszautasíthat. Az elfogadott nevezők a verseny napján délután fél 3 ómkor dijta\'a íul léphetnek be a fürdő terflleiére sali. számú öltözőt használhatják.
A versenyre külön belépődíj nincs, hanem azzl a szokásos 21 filléies fürdő-beléjtőjcgy megváltása ellen\'ben leltet megtekinteni. A fürdőző közönség díjtalanul nézheti Végig a versenyt.\'
A nevezők alávetik magukat a fürdő rendszabályainak és a Magyar Uszó Szövetség verseny- és fegyelmi szabá-| lyalnak. Egész trikó használata kötelező. ,
Kérelem a közönséghez I A fürdőigazgatóság mély tisztelettel kéri a fürdőző közönséget, hogy a válogató verseny félónis időtartama alatt a fürdőzést megszakítani és a medencéi szabaddá tenni szíveskedjék.
Asztali teniszverseny Tapolcán
Nagykanizsa, augusztus 30 A Tapolcai Ifjak Atlétikai Clubja 1933. szeplembor 8., 9. és 10-én, pénteken ,szombaton és vasárnap aszslali tenniszversenyt rendez Tapolcán az 1933. évi .Balaton Bajnokság* elméért.
Nevezési dij csapatonkjftit 3 P, személyenként 1 Y és 50 fillér.
Nevezéseket Somos István szakosztályvezető Taitolca, I)eák Ferenc-u. 19. címre kell küldeni a nevezési dijakkal egyetemben.
(A Levente Labdamgó Szakosztály Intézőbizottságának) ;na esti ülése elmarad. V
s—► SlÜSÍjIÜlit -—:
I mindönki a helyi kereskedőknél I és Iparosoknál szerezze be I
e
Idegtűéi, l«|ttjái, álaittuiig,
szédüléa, bagyadisú, levertség, íéle-lemérzések eseteinél i természeten „Ferenc lóIMl* kewrOvIz kMflnO liizister, amely az eméiztttszervek-böl eredő zavarói nagy részét megszünteti s visszaadja a lezlnjk ét liellemnek régi munkaképeslégéi
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, anftiszfas $1.
10: 1) Magyar városok: Sopron. 2) Az amerikai konyha. (Felolvasás.) — Közben: Gramofon. — 12 05: AUásta-lau Zenészek Szlmfónikus Zenekara.
1.30: Az 1. honvédgyalogezred zenekara. - 4: Gramofon. — 4.55: Helyszíni közvetítés az uj Ogctőverseny-pálya megnyitásáról. — \'5.30: Darvas Ibolya énekel. - 6: .Kóborlások Kasmír vizein.. Baklav Ervin előadása. — >0.30: Reve re Gyula hárfázik. — 7: • Hires magyar kertek.. Rajtaícs Rajmund dr. előadása. - 7.30: Egyfelvonásos operák a Stúdióból. »Május királynője.. »Abu Hasszánt. — Majd cigányzene. — 11: Hctényi-Heidel-berg-Buday-Sebő müvésztrió.
Bécs. 11: Paraszttáncok gramofonon. 12: A bécsi szimfonikusok déli zenéje. 3 20: Bécs tetői fölött. 4: Opcrarészletek gramofonon. 4.40: A denevérek éleiéből. 4.55: A finn nő. 520: Herlinger szopránénekesnő előadása. 7.05: Heller: A bolondok udvara (Az asszonyok faluja.) Operett. 10.90: Tánc-lemezek. \'
Roosevelt sz amerikai munka-szolgálat Shenandosh-vőlgyl táboréban
Lisztes^* aaBVr\\ " 9/ HIRSCH
k£1 / SAK SZEGŐ
Szalma m—m^^m ® ■ ^ cégnél.
« ZALAI KÖZLÖNY
1983. augusztus 17.
Közgazdaság
TermínylSsiÍB
Btna tlszav. (uj) 77es 8-30-8-50, 78-as 8\'40—8.60, 79-es H\'ÖO—8"70, 80 IS 8-80—8 80, dunlnl. <u|) 17-M 7-95-B- 0 78-B8 ÖP5— 120. /9-W 8-15—830, 80-as 8-2Í-8-40, rozs (uh 4-Ó0—4t\'. — Zab közép 6!0—690, óltnger tlsiánlu I 6-73 -6 85.
Pelballás 1739. eladatl.it 339 Bl.ó randit 078-0-78«. itwtttt 0-75—0-76, sze iturt kilép 0"72— 0*74, könnyű 068 070 l-a< rendű Oteg 0 70 - 0-1], ll-od temlu öreg rw Qí>. angol stlldó 1. 090- -0-97, szalonua nagyban 104— t OS, zsír t\'16 t-JO, bus Í84- 11M. lélsertíe 098-104.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. öutenbarg Nyomda ti Délzslal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzsin. Palai5a kiadó: Zalai Károly. Interaiban telefon: Nagykanlzaa 78. aaám
Gabona
tliváx&txepelti
Porpácok: Nedveipácok:
HrMépáo BIgrM Ponel HlgtivAn
Tiltentin TlllaBtln
etedet! gyári árban ál csomagolásban.
ROtrtgiiki Pé«I-sé
Ah. uuparloufál 40%-oe kállaó Mésznltrogén Ihomaiaalak
kg-ként, Baák-aaámra és waggontéte-lekbeo.
FUTORi
vegjttazta szénsavas takarmánymésa.
PEKKi
„D* vitamin kétzllmény.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nOvény véd cl m Iszci ck stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
^A bíróság mellett) Telefon 130.
APBÓHIBDETÉSEK
Rtkláraa Int Sium árakat iflon oloaén alárualtjiik. Armulh, iMtr-ud.ar. 3022
Hannáit btrtarl vesz és elad öiv. Kukeczné Erzsébet (ér II. Uftyanott egy hárma* kombinált könyvszekrény eladó.
__3362
KQIS nb«járatu szépen bútorozott szoba kiadó Sz Imre herceg utca 4. 48
Háromuobás és rgytzobás laháaok
kiadók: Szemere-utca 2/c. 50
FSIdbérlat. Zalavármegye Vitézi Szék-kapitánya bérbead 8 kat. hold szántót Sánc újmajor mellett, 8 kat. hold rétéi a (leányvár) kanális mellett, több gazdasági évre. Érdeklődők forduljanak vitéz Szabó István poatatlsit, Járási hadnagyhoz. Postapalota.
Egy utcai •flyajtobáa Ukái minden mellékhelyiséggel t-re kUdé Magyar utca
10. sz. 33 1
QyOmölos-azQret
(Waeliler v. Othegraven fametszete)
Budapesten szálljunk m
METROPOl
rtékáozi-ut SS.
tOŰ kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinás h I r », kiváló konyha. Cigánymuzsika. Vlr.Rosk.rt.
Biaka 4 p.ngatll. T. fa. p.n.lA « r-lftt.
A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával *sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből
saját otthont
teremthet magának a magyar tenger paradicsomában,
Balatonfenyves üdülőtelepen.
Már heti P 2-70 lefizetésével,
tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal.
Saját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal.
Kérjen még ma díjtalan prospektust térképpel, árakkal a Inkey központi
villatelkekről.
Bővebb felvilágosítással szolgál:
Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásártól 25 széxalék engedményben részesülnek.
HnitaMMl litílB! KIÉ MENETRENDJE
érvényéé 1938. május 15-töt
KrisébstHér VsiastUHaMéa
4-M
li» 11 » 12 H 13Í0 1410 15 80 1700 1B 96 I9»» 22 W 23-40
H
■8 s
II
e m
3 4
Latsaysl msnstrend
UtM^rólInd. S«6 NagjViniiiára 4rV. 80Ö
Ntgyfculuiril W. 14-10 L»lMyW*M. 15-48
Hirdetmény.
A komárvárosi birtokosság Legeltetési Társulata 1933, évi szeptember 17-én d. e, 10 órakor a községházánál árverésen bérbeadja 1933. évi november 1 tői három évre a tnlaidonát képező nagyvendéglöt, a hozzá tartozó mészárszékkel, összes helyiségekkel és 892 négyszögöl kerttel.
Árverési feltételek a legeltetési társulati jegyzőnél megte-- kinthelök.
Komárváros, 1933. augusztus 28-án,
Sipos János
3381 társulati elnök.
HIRDESSEN
ra „Zalai KSxlBey"-be«.
Hyomstott a laplulaldonos Közgazdasági R.-T. Oulenbetg Nyomda és Délzidal Lapkiadó VillalituTkOnyviiyomdáláisii Nsgylunlsata ű\'alalös Uzletvexett t Zilál Károly.)