* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
24.12 MB | |
2010-03-08 14:21:39 | |
Nyilvános 2061 | 4676 | Zalai Közlöny 1933. 197-222. szám szeptember | Zalai Közlöny Politikai napilap 73. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 73. évfolyam 197. uám Nigyktnliw, 1883. iieptember 1, péntek A™ 14 «uíf ZALAI KÖZLÖNY SMtkMiMMg é$ kiadóhivatal: Föat h. ..ám MefleJcnlk minden reggel, bétlő kivitelével \'•LIT1KAI KAPILAP Felelős szerkesztő: Ba ajos BöfUetétl ára: epr hóra > pengő «• Hlléf Sieikeiitöaégi ét kiadóhivatalt teleion: 78. ia A varsói Báthory-Qnnep j Varsó, augusztus 31 Serédi Jusztinián bíboros hereejj-primés csütörtökön délelőtt ünnepi szentmiséi pontifikált a krakól székesegyházban, abban fi díszes omátus-ban, amil még BiUbory István adományozott a WékefcgYháznak. Mise után a" ma(0\'flr küldöttség leszáll! a királyi sirbollba ós ott elhelyezte u magyar kormány, a "Kállay-család és a I.cí»g>ioI -Magyar Egyesület koszorúját. A köztársasági elnök kihallgatáson fogadta Seródi hercegprímást és Kál-Uy Miklós földmüvelésügyi minisztert. > A lapok igen meleg hangon üdvözlik a magyar vendégeket. A lengyel földművelésügyi miniszter délben ebédet adott a magyarok tiszteletére. \' Oandhi újra munkában | Bombay, augusztus 31 (iandhi, aki elégedetlen" az álkirály-hiak a jxjlilikai helyzetről mondott beszédével, levélben találkozót kért az alkirálytól, hogy -megbeszélje vele az egyezkedés módozatait. Kormánykörökben állitólag kijelentették, hogy ilyen megbeszélésről szó sem lehet, (iandhi most először megvárja a kormány hivatalos Válaszát és csak azután Ját hozzá |üj mozgalma tervének megvalósításához. Rendelet a szegődményes földek ügyében Budapest, augusztus 31 A belügyminiszter a gazdasági cselédek szegődményes földje ügyében rendeletet adott ki, amelyben felhivja az alispánokat, hogy hívják fel a goz-dák ügyeimét a törvényes intézkedések szigorú betartására. A szegődményes röfdet olyan területen kell kijelölni, amely megfelel a birtok átlagos minőségének. A földet a gazda megművelve iötebes átadni cselédjének. Az alma és a fája... Werdcn a. d. Aller, augusztus 31 Az itteni esküdtszék halálra Ítélte Stöbcr Ferenc 20 éves werdeni lakost, aki április 5-én Okel község közelében az országúton meggyilkolta 18 éves junokahugát. Stél>cr apja most •ölti vérfertőzés miatt több évi börtönbüntetését. Különös gyermek-lopás Szeged, augusztus Hl Napokkal ezelőtt bizalmasan bejelentetlék a szegedi rendőrségnek, Imgy egy ujszegedi leánynak eltűnt az újszülött gyermeke. K1Ő-ször azt hitték, hogy a leány telto cl lá lm lói, most azonban megállapították a detektivek, hogy a gyermeket egy szegedi uriasstony vette magához azzal a szándékkal, hogy « világ előtt a sajátjaként szeiy-I>eltetlwfcso. Mint saját gyermekét már be is jelentette az újszülöttel az anyakönyvi, hivatalbau. Az úrinő ell^ft megindult a lni a vádi eljárás. Szabályozták a középiskolai tandijakat Budapest, augusztus 31 A kultuszminiszter szabályozta a középiskolai tandíjakat. A rendelet szerint a rendes dij és fenntartási dij összege 100 pengő, Eb- l>ől az összegből a hatliárvák, hadigondozottak és a jeles tanulók engedményben részesülhetnek. A kedvezményre az engedményt mindenkor a tanári testület adja meg Olasz-orosz politikai szerződés előtt ( Höma, augusztus 31 A (liornale d\'Italia vezércikkben foglalkozik a küszöbönálló olasz—szovjet politikai szerződéssel és kifejti, hogy ez folytatása p négyhatalmi egyezménynek, melynek kiegészíti működését. P.pp olyan általános jellegű is, mint volt a négyhatalmi egyezmény. A szerződés megnemtámadási és semlegességet köt ki arra az esetre, ha valamelyik a fczerzödö fek-k közül bonyodalomba keverednék egy harmadik állammal. „Ijeszté8neku szánták csak a bécsi ékszerész-flzlet elleni bombamerényletet Bécs, augusztus 31 A bécsi esküdtszék csütörtökön kezdte tárgyalni Hcyer János 22 éves bécsi könyvkőtősegéd bűnügyét, aki julius 12-én szökésben levő társával együtt I>oml)amvTény-letet követeti el a meizlini Furthcr-witer-föle ékszerüzlel ellen. A merényletnek az ékszerész és egy má- sik ember lett az áldozata. Hayer a tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem vette\' komolyan a me-réiiy letel, meri ő még azt sem tudja, hogyan néz ki egy lxwnba. Társa azt mondotta, hogy csak egy zsidó megijesztéséről volt szó 6. azért ment tele ő is *z ártatlan tréfálja. A tárgyalás tart. A gazda-gondokról, a tisztviselőkről, az Ipari drágaságról beszéli Lázár miniszter Szentesen Szentes, augusztus 31 ljízár Andor igazságügyminisz-ier, Szentes országgyűlési képviselője fogadta a csongrádmegyei gazdák 500 tagu küldöttségét A küldöttség emlékiratot nyújtotl át a miniszternek, melyben a bura árának emelé-sét, a közterhek csökkentését és a tisztviselői fizetések \'leszállítását kérték a kormánytól. I.ázár tőbl>ck közőst azt mondotta: Magyarországnak az idén bőséges termése voll, legalább 7 8 millió mázsával több, iplnt tavaly. Hz azt jelenti, hogy aratórószek-Ik\'ii a legszegényebb néi>osztály 800 ezer mázsával több gabonához jutott. Ne csak a bajokat nézzük tehát. hanem gondoljunk az áldásra is, mely a tóbbtcrmclésböl sokakra hárul. Elismerem, mennyire keserves dolog, hogy az adózás független a termés értékétől. Ez sérelmes ófc ezzel okvetlenül foglalkoznia kell a kormánynak. A tisztviselőket illetőleg az állami szerkezet olyan bonyolult, hogy több tisztviselőnk van, mint amennyit meg tudunk "fizetni l-e kell léhát egyszerűsíteni az állami szervezetei, hogy kieuesebb legyen az adminisztráció. — Az ipari és terményárak különbségét a kormány rövidesen megoldja. Teljesen érthetetlen és indokolatlan, hogy az ipari cikked ára nagyobb legyen nálunk a világpiaci árnál. A kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a külföldi értékesítés megszervezésével Igyekezzék kivinni termésfeleslegünket, ne hogy a belföldi tulkinálal ksront.su az árakat. Az is feladata a kormánynak, hogy igyekezzék a vámtörvény olyan ^alkalmazására, mely az ipari és mezőgazdasági árnak egymáshoz való viszonyát elviselhetővé teszi. Igyekezni kell az adózás terén olyan megoldásra, hogy minden gazda teljesese köztartozását anélkül, hogy anyagilag tőnkre menjen. A kormánynak az is egyik feladata, hogy a gazdaadósságok rendezésénél olyan megoldási találjon, amelyik nem teszi tönkre a gazda jövőbeli hitelét és megmenti egzisztenciáját a jövő esztendőre. Az 500 ta^u gazdaküldöjtség nagy megnyugvással vette tudomásul a miniszter válászát. A sebesült Hofer Nürnbergbe repül Hofer déltlroli körzet vezér és azok a férfiak, akik az innsbrucki fogházból megszöktették, szerdá i éjjel tiz órakor a Brenneren levő határállomásra érkeztek, ahol nyomban jelentkeztek az olasz ha-tárközegeknél. Az olasz hatóságok hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel érkezésükről és közléseikről, maj l valamennyiüket rendőrtisztviv.-tő kisérelében Brixenbc és innen Bo-zenbe vitték. Hofer jobb térdén sérülés voll. Azok a golyók, amelyeket az osztrák csendőrök a menekülő gépkocsi után küldtek, jobb lábán érték Ilofert, de csontot ju\'in sértettek meg. Sebes ülése miatt a Brenner-hágón át való menekülés nagyon nehéz volt és sok időveszteségei járt. liofert az ut legnagyobb részén támogatni, sőt vinyi kellett Meg-szöktetői a golyózá|>orbnn sértetlenek maradtak. Boze\'nben ugy tudják, hogy Hofer és pártelvtársai még ma Nürn-bergoe szándékoznak repülni, hogy réfrztvegyenek a nemzieti szociali.ta párt birodalmi nagygyűlésén. ítélet a szombathelyi zálogház ügyében ( Szombathely, augusztus 31 Az itteni törvényszék ma hozott Ítéletet Simon Miklós volt zálogházi vezető ügyében. A törvényszék Simont egyrcndbeli csalás és 46 rendbeli ok-irathamlsitás miatt két és fél évi fegyházra iléllc. A bíróság Hompasz Rózsit, Nolt pénztárosnőt felmentette a vád alól. Megyei* bort vásárol Amerika Páris, augusztus 31 Az Egyesült Államok egyik nagy Uirkereskedelml vállalatának képviselője /légymillió dollár értékű bor vásárlására kapott megbízást. Most Pá-risban hárommilló dollár értékben francia borokat köt le az t;nlö száiliá-ra s Szeptemberben. hir szerint, Ma-Kvarországra jön, ahol félmillió dollár értékben magyar borokat akar vásárolni. Elnéptelenednek a német világi iskolák I 1 Berlin, augusztus 31 A berlini iskolásnövendékek nagy tömegekben Mpnek kl a világi iskolák-hói, hogy azután az .evangélikus iskolákban tanuljanak. Berlin egyik negyedében, .Neunkólnbcu 11 világi is-kotu közül 8 feloszlott. Megkezdődtek a nürnbergi nagy napok Nőmbe rg, augusztus 31 A nagy, birodalmi pártgyúlósre olyan tömegek |6rke*t«k Nürnbergbe, amilyeai móg nem NmJt a város falai között. A .312 befutott külfthvwnát utasokkal zsúfolva érkezeit Nürnbergbe. A birodalmi pártgyűlés csütörtökön déhilú;i 5 órakor kezdődött meg a kö^vezo tök tanácskozásával. ZALAI KOZLÖNV 1938 mptemtw I. Akadályok merültek fel az apáca-iskola körül Tankönyvek ■z összes iskolák részére megérkeztek. Scbless Testvéreb ja,, Nagykanizsa Legsstebb sxöveteR legnagyobb válaszlék legolcsóbb árakl « Schfltz Áruház Bővfll a Stefánia Nágykanlzsa, augusztus 31 A nagykanizsai Stefánia anya- ós cseescmövédő egyike fi legszebb ilynemű vidéki intéseteknek. A tegnapi igazgatósági ülésen dr. Krátky István elnök pejelen tette az intézet helyiségének ujubb bővítését. Az Egészségvédő tutiét leköltözik a földszintre és u megürülő két helyiséget átveszi u Stefánia. UJ miniszteri rendelkezés értelmében ügyanis pz anya- és csecsemő védő intézeteket elkülönítő helyiségekkel is el kell látni fertőző betegek stb. számára. Az átalakítás mintegy 5000 l>eugőbe kerül, a Stefánia költségére. Dr. Haba Antal, az intézet főor-yosa bejelentette, hogy a vezetése alalt átlő bába-továbbképző hallgatóit is a Stefánia élelmezi- amiből az i-ntéxct megfelelő ;uj bevételre tett szert. A hallgatók egyébként Is mintegy 8000 pengőt költenek el av Városban itt tartózkxxUxuk alatt, ügy hogy a város már csak ezért is hálás lehet Haba főorvosnak agilitásáért, nrflivel a továbbképzőt Nagykanizsának megszerette fcs azt vezeti. A Stefánia központja két vCdőnő-Jelöltet helyezett át más városból a kanizsai intézethez. A polgármester tiltakozását fejezte \'ki s ezt levélben is közli a (központtal. Nagykanizsa városa olyan tetemes áldozattal tartja fenn az intézetet, hogy joggal szán minden megüresedő helyet kanizsaiaknak. \' Egy fiatal leány tragikus halála , Zákány, augusztus 31 vA .Zalai Közlöny* tudósilójától) Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt a Momogymegyei Zákány községben. Szinyéry István fiatalember egyik pajtásának vadászfegyverével játszott. Közelében volt Grabant Mária \'22 éves leáuy, egy zákáuyi távirdat munkás leánya. A fegyver véletleuül elsült, a perétek behatoltak a loány combjába és oly sailyos sérüléiseket okoztak, jbogy be kellett szállítani a nagykanizsai kórházba. Mire azonban beértek vele Kauizsára, segíteni már nem ^ehetett rajta. A nagy vérveszte hég következtében Grabant Mária szlv-bénulás folytán kiszenvedett. Az esetet jeleutelték a nagykanizsai törvéuy-szék vizsgálóbirájának, pki valószínűleg elrendeli a bolttest felboncolását. Hslvbetegflknok él ówlmetteiedéi-bett imTMÖlueka természetes „k\'ereae lóiMÍ" keserllvk használata könnyű és pontos bélmüködéít biztosit Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Fereao lóiul vix különösen agyvérzésre és gulaütésre hajlamos idősebb embereknek kilünö szolgálatot tesz. Intézd! eslko« rtlhlváataak legolcsóbban Schútznél kaphatók. Nagykauiz&a, augusztus 31 Még két hét és a leáuylioeumban jfc megkezdődnek a pótbeiratások. A város avegkerdto a beszüntetett fémipari szakiskola renoválását és Magas Mihály igazgató már be is oszlottá a zalaegerszegi apácákat az oktatási tervezetbe. Annál kínosabban érinti az IskolaegycsQlet vezetőségét, mint a leánylioeum igazgatósáj{üt a kultuszminiszté-riumnak az a leirata, umi most érkezett a város polgármesteréhez és amelyben közlik, hogy a líceumban csakis középiskolai tanári oklevéllel biró tanerők taníthatnak. Már i>e<lig a Zalaegerszegről Nagykanizsára készülő Notre Dame apácáknak polgári iskolai tanári Nagykanizsa, augusztus 31 Csütörtökre virradóra ismeretlen tettes kifosztotta a felsőtemplom perselyeit, amelyekből összesen mintegy 250 |>engőt vihetett el. A betörési hajnali 5 órakor vette észre Horváth Béla sekrestyés, aki harangozni akart és megdöbbenve látta, hogy a templomba vc-zető egyik oldalajtó nyitva áll, sőt len ajló, amelyen ne leheteti vol-len ajtó, amelyben ne lehetett volna észrevenni a feszegetés nyomait. Azonnal értesítette Gazdag képesítésük van.\' Dr. KrMky István polgármester, értesülésünk szerint, ebben a kérdőben eljárt a közoktatásügyi minisztériumban, ahol arra kérte az illetékes ügyosztály vezetőjét, hogy amig a Rend megfelelő tanárerőket tud állítani, engedélyezzék n polgári tanári oklevéllel biró szerzetes tanárnőknek a tanítást. Most tehát ezen fordul meg az apácakérdés. A nagykanizsai szülők aggódva figyelik a dolgok kimenetelét és szeretnék, ha az Iskolaegyc-sülét minél előbb dűlőre juttatná a kérdést és |>edig oly módon, hogy a nagy áldozatok árán létesített leánylioeum kiépítése és állandó fennmaradása végleg biztosittassék. Ferenc püspöki tanácsost, majd a rendőrséget, ahonnan detektívek szálltak ki a színhelyre. A rendőrség megállapította, hogy a betörést egy ember követte el, még pedig ugv, hogy szerdán este besurrant a templomba, ott elbujt a torony-ban és amikor már mindenki eltávozott, nyugodtan hozzáfogott a perselyek kifosztásához. A tette« szétnézett a sekrestyében is, de itt nem talált semmit, illetve látta, hogy a kelyhek közül egyet sem érdemes elvinni, mert egyszerű aranyozott bronzkelyhek csupán. A felsőtemplomban különben sincs olyan értéktárgy, ami értéket jelentene egy tolvaj számára. A tettes először a sekrestyeajtón keresztül próbált kijutni a templomból, azonban hiába feszegette, az ajtó nem engedett. Ezután a főbejáraton át akart távozni, ki is húzta az egyik ajtószárny ulsó rig-lijét, de itt sem tudott kijutni. A kis oldalajtóhoz ment végre, amelynek régi, rozzant zárjál könnyen ki tudta feszíteni. A rendőrség erélyesen nyomoz. Bit ért a Jamboree ? Nagykanizsa, Bugusztus 31 Sokat ért. Sok meleg barátságot fűlött ide (a magyar röghöz, amiről sokan még fizt se igen tudták volna a jamboree nélkül, hogy létezik. "Jeszenszky Elek tiszaderzái főjegyző itt nyaral Orosztonyban az apósánál. Előzőleg fenn volt Gödöllőn a 15 hónapos kisfiával. A helyre kis apróság ttfy miniatűr cserkészruhát és ahhoz egy vicces, parányi cserkészkalapot hordott Sok volt persze a bámulója. JKgy angol ur, H. Kichmond Jefolografálta u világ legkisebb cserkészét apukája karján. Most megküldte York-ból a fotográfiát Ma-gyárul frla ti\\ a hátára : ^Szeretettel.. De küldött melléje egy igen kedves angol Jcvelet. Azt Írja benne egyebek közt: tSzeretném ön által minden magyarnak üzenni, hogy élvezetes 6a felejthetetlen volt számomra a Magyarországon való tartózkodás. Ugy érzem, bogy a ,hii országunk és az önök hazája közt meleg barátság jött létre. Legyen ez a barátság bosszú...* Ez csak egy ilyeű levél. De ÍJ yen kapcsolat szövődött ezer és százezer. A (szélrózsa minden irányába. Ezt a kapcsolatot íeuntartja továbbra is a tiszaparti főjegyző és még százan és ezren. A legbarátságosabb hangú diplomáciai jegyzék-váltásokból sugárzik-e eunnyi őszinte barátság a magyar föld népe felé t A nagykanizsai autókörlet megmarad 1 Nagykanizsa, augusztus 31 A nagykanizsai autókőrlet (most már teljes bizonyossággal jelenthetjük) inegmarad a fémipari ázakislcola megszüntetése után is. Tárgyalások folynak Zlnnemann ltezső szakellenőr, pkl. pészmémök utódjára vonatkozólag. Értesülésünk szerint Brontsch MAV főmérnök van kiszemelve Zinnemann utódiává. A belügyminiszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőig pevezJ ki pz <uj ellenőrző szakértőt, ami tö-videsen ;neg fog történni. A fémipari szakiskola a \'jövő héten adja át hivatalosan a párosnak a visszamaradt gépeket és felszereléseket Akar On kevés pénzért elegánsan öltBzkttdni 1 Saját érdekében keresse fel a GrUnfeld ruhaáruházat! Elsőrendű uri szabóság. Legfinomabb gyapjúszövetek gyári ierakata. Kifosztották a felsőtemplom perselyeit Mindig t:a legolcsóbb! Fő-Ut 6- rürst Divatcsarnok. Fő-Ut sz- I89& wqmmftg ZALAI KÖZLÖNY Az On izlése egyezik a mi Ízlésünkkel! A mi áraink megfelelnek a mai viszonyoknak! Legújabb férfi és női őszi szővetujdonságainkat vételkényszer nélkül SCHÜTZ. AUVHÁX. Párisi levelek írj*: MILTftNYI GYÖRGYI 6. Llsleux, Vírsalllw, Trianon Pária, 1933. nyarán. Listeuxl Mint emléket Írom, meg ma «it, ami egy héttel «*l«tt Utfy eKöl-íótte a lelkem. Anny* gondolat. annyi íixéj (élt beynejn aoon a napon, hogy eg_v életre elég gazdag élmény marad. Párisi utam koronájaként szerepel emlékeim kózótt ez a kirándulás. Vasárnap tora hajnalban indultam útnak. C*>daszép verőfényes reggel volt, midőn festői tájakon át röpített * zarándokúmat* zajos, poros fővárosból Normandia régi, régi kis városiba, a rövid idő alatt oly nagy hirre jutott J.lsieuxba. Már az uton feltűntek a normand építészet sajátságai: keskeny,1 magas hátak; hirtelen csucno-sodó tetővel: Maga Llsteiix valóságos muzeum kint a szabadban, középkor-beli házasai, templomaival. A régi kő-és faházak a legszebb színekre festve, sok virág a kicsi ablakokban. A keskeny, régi Utcák Így a legcsodásabb színekben pompáznak. Az állomástól 8 percre van I.lsteux fő wnzó ereje és ékessége: a Carmel, hova ezerek és százezeiek zarándokolnak aönai modern, szomorú ember oly csodálatosan segitő kicsi Szentjéhez, a »rózsát hullatót kis Teréz nővérhez. A C.arme! kápolnája reggeltől-estig zsúfolva zarándokokkal. A jobb oldalon Van a fiagy ereklyetartó, melyben az Üvegfalak közölt életnagyságban fekszik — viaszból, karmelita ruháiban,, földöntúli mosolyával a rózsák szentje. Mennyi forró könny áztatja napjában a Mi*nic«ot s mennyi hő ima száll ehhez a csodálatos kis Nővérhez, ki oly rövid idő alatt meghódította a világot! l Végtelenül megható kz .emlékek t*r-me,« ahol üvegszekrényekben őrzik ruháit: keresztelő-, elsőáldozási-, .menyasszonyi.- és karmelita ruháit, egyszerű cipőit, sa»yarRntó eszközeit és haját — aranyszőke, selymes íürtteit. Nem lehel mély meghatottság nélkül jánii a >Maison des Buissoncls<-ben, a Martin "család kicsiny, előkelő kényelemmel berendezett, meleg fészkében, ahol u szereiét és kegyelet mindent meRőrzótt, ami Theresé Martin-el a kétfbbl Ix»eus The re-el volt kapcsodban. (l.átjuk a kicsiny srobát, mely- Tankönyvek az összes iskolák részére kaphatók és döjegyezhetők az OFENBECK könyvkereskedésben hen a nagybeteg The re se kedves Márta szobra rámosolygott. A kis lánv meggyógyult s m szobrot -Vierge du sou-riz.-nak hívják. Látjuk továbbá összes jálékait, melyeket már atyja gyűjtött, emlékül az ő kis királynőjéről.) Az udvaron, kertben mindenütt ai»n az uton járunk, famelydn ő Is Járt, mielőtt bezárult mögötte "a Carmel ajtaja. Nagyon szép fehér márványcioport örókill meg annak cm\'lékét, midőn Therww atyjától kért engedélyt, hogy 16 éves korában beléphessen a Car-r..«lbe. Nagyon kifejező, megható kép az ősszecsflkolt kezekkel könyörgő íia-jtal lány és a felsőbb akaratban megnyugodni igyekező agastyán. j Mindenütt, amerre jánink, ugy érAzük, Thercsc mosolya tükröződik vissza a flakon, az ő finom, halk lénye tölti be ma is azokai a helyeket, ahol "alig 40 éve élt a Gyermek Jérns-iról As a Szent Arcról nevezett Szt. Terézke. ♦ \' \' Másik — az elsővel kissé ellenkező ^ kirándulás ; Versalllesbe. Versailles egész nagy város, melynek halárában íeluzUc-a Jialalmas kastély és gyönyörű park, amit általában Versailles néven ismerünk. XIV. Lajos építtette. F, műértő és pompokedvelö uralkodó finom ízléssel egyesített benne mindent, amit abban a korban pz építészet, szobrászat és festészet mesterei teremteni tudtak. Hatalmas kiterjedése mellett pazar pompával és gazdagsággal berendezett <nyaraló*-ja volt elsősorban a három I.ajósnak, kMbb Napóleonnak. Az évek folyam in *ok történed esemény emléke fűződik hozzá. Ma ott történik a köztársasági elnök választása. A nagy termek egy résre muüeumnak Van berendezve, hol n francia történelem főbb mozzanatait és nagy állnmférflait látjuk megörökítve. Tfindórien szép a hatalmas park, melyben számtalan szebbnél-szebb szökőkút ontja a vlzsugarakat. A • vizek játéka, csak nagy ünnepen lát-haló és különösen szép megvilágítva. Különös finom ízlésről tanúskodnak a virágágyak, melyekben dominál a kék és plnos virág. Negyedórái séla Mtán a nagy erdfl-l>arkon át leljuttuik előbb a kis, majd a nagy Trianonba. Ma mlndegvlkbe kl-be járnak az idegenek s csodálják a sok fényt, mely gazdag, boldog időkről beszél. A kis Trianon, Mária Antolnette királynő kedves k!s nyaralója, ma muzeum. ...A nagy Trinonban pedig van egy nagy fehér márványterem, közepén fehér márványasztalával... Hosszú Ideig álltunk némán c terem küszö-bén. A „szolga aligha tudta, mit nézünk itt... A régi szép Nagymagyarországot... Kárpátokat. . Erdélyt-. A .Grand Galaric külső lalára valaki ceruzával ráírta : iNem, nem, soha !» Ma pintektől kezdve esténkiint a Centrálban szenzációs hangulatos JAZZ-BAND muzsikál és ezen kltflnő zene mellett szombaton este TÁNC az étteremben, belépődíj, áremelés nélkül Gépfegyveres 6riorony-lánc % Dráva túlsó pariján Barcs, augusztus 31 A trianoni béketárgyalások idején a nagyhatalmak ugy döntöttek, hogy a Dráva középvonalán búzzák meg az uj országhatárt Magyarország és Jugoszlávia közölt, Amikor a szerbek ezt megtudták, nagy ravaszul olyan térként lcrj«>ztetlck A nagyhatalmak elé, melyen a Dráva kiöntés,-ít főmedernek jelölték meg. llymódon 21.000 hold jogtalan területet kaptak, Magyarországnak pedig mindössze 3000 hold jutott a Dráván tul. Ha viszont pontosan a Dráva főfolyását vették volna tekintette, akkor most Magyarországé lenne a 24.000 hold, inig u szerbeknek csak 3000 hold jutott volna Barcs közelében. Minden amellett szól, hogy sürgősen végre kell hajtani a határ-revíziót a somogyi szakaszon, amivel meg lehetne szüntetni a számos kettősbirtokosságot is. A határ irrealitására jellemző, hogy Bolhó község utolsó háza már Jugoszláv területen áll, sőt az előtte álló ház kertjébe is már csak határátlépési igazolvánnyal léphet a háziasszony, mert a kertet az udvartól már a trianoni határ vá- Gyermek patent harisnya l-es számú 28 fílllér számonklnt\' kis emelkedés Selyem harisnya hibátlan P. 1-18 Selyem harisnya azsuros, a legfinomabb, kis szépséghibával P. 1-90 Tankönyvek, « iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben NAGYKANIZSA, Horthy ftiklói it 1. Fióküzlet i Sugár-ut 2. lasztja d. A Dráva békében kitűnően lia-józható folyó volt. A Dunagőzhajó-zási Társaság gőzösei fát és gabonát szállítottak rajta, most pedig még motorcsónakkal sem hajózható. A Dráva ma már annyira szétterült a somogyi szakaszon, hogy sok helyen szélesebb, mint a Duna, sok helyen pedig a viz sebes folyása- annyira szaggatja a partot, hogy a medre is megváltozott. A jugoszlávok tisztában vannak azzal, hogy rablott holmit csak fegyverre! lehet őrizni. Ezzxd magyarázható, hogy a Dráva mentén minden kilométerre gépfegyveres őrtornyok őrzik a liatárt. Barcsnál három ilyen őrtorony is van: egy a közúti hid közepén, egy az állomással szemben, egy pedig a vaasuti hid közepén. SPORTÉLET Ma száll fel x kanizsai motor-nélkflll repülőgép Már megemlékeztünk annak idején Németh Csongor, Magyar utcai borbélymesterről, aki motornélküli repülőgéppel kísérletenett és most egé&ftyi más rendszerűvé építette át a gépét. Az uj géppel, melynek két méteres szárnyai vannak, Né-meth-moster ma délután 4 és 5 óra között a lazsnaki réten próbálkozik felszállni. Úszók figyelmébe A vasárnapi válogató versenyre való tekintettel az N^n úszószakosztály vezetője felhívja az összes NTE úszókat é-s vizipolózókat, hogy a mai nagy tréningen d. ti. 5 órakor a városi strandon teljes számban okvetlen jelenjenek meg. 1 — Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schütxnál. Selyem harisnya elsőrangú hibátlan P. 1-50 Gyermek oroszha minden nagyságban P. 2-80 Kötött kabátok tiszta gyapjú P. 3-90 FfirstDlvatcsarnob ZALA! KÖZLÖNY 6* türelme* \'Magyarország cim is. De vájjon érd«m««-« olyan jóknak lennünk, amikor -véreink odaát annyit szenvednek fajukért, nyelvükértT • Nyár volt, 1014. Június 29-ikc. Megint vizsgát tartottunk az ovodá-ban s tieglnt nagy örömben voltak a uúlök, hogy gyermekeik ajkáról milyen szópcn hangaott a magyar szó, a magyar dal. Senkiscm kifogásolta, hogy idegon anyanyehrQ gyermek megtanul mJgyfl-rxií is beszélni. Hiszen a haia, amely kenyeret ad, védelmet nyújt, annyit csali elvárhat gyermekeitől, hogy az édesanya nyelve )ne|U-tt a haza nyelvét is megértsék, hivatalosan a haza nyelvén beszélgessenek. S a szülők óhajtották, kívánták ezt én büszkék voltak gyermekeik jnagyar tudására. Ugyanenapon "délután jött a megrendítő Jiir, hogy Szerajevóban golyók dördültek, aminek következtében lángba Iwrult Európa nagy résxe. Az emberek késsel mentek egymásnak, majd | megelégelvén a \'vérontást, a Wke érdekében a szellem fegyverével álUak- a pnnmdra 8 hazug beállítások, téves információk után odajutottunk mi, sze-géuy, mindig vitézül harooió, »e«tóbb. fcxőr a imás érdekeiért küzdő magyarok, abol ma vagyunk. ... Nemi Ma már előbbre vagyunk Ma már uz cgdsz világ IáUa, ha ipég nem Is Ismeri el, hogy milyen égbekiáltó igazságtalanság Hörtánt veltVnk. Most megint nyár van. Boldogító, forró nyár, amikor nemcsak »ftrik érik a búzakalász* —, hanem éretnek kellene lenni annak is, ami a lelkek l>ékéjét meghozná, Qiogy a holnap kin zó nyugtalansága miatt ne fecséreljük cl a inának neliewn szerzett , filléreit. Lelki békének kellene lenni, hogv megint lelkesen tudjunk dolgozni, lelkesedni szebb, niagasabbreudü célokért, áldozatokat hozni. De ehhez telki nyár kellene, meleg napsütéses, igéreic.s, amely magablxóvá és pem csüggedővé, nem kétkedővé tenne bennünket. Vájjon Jesz-e még? IIU1I CeelUa „A röntgenszemü ember" Haar Pál a vtMg&írU pacQlOografologus éa tanácsadó caatc rövtatdetg tagad még a.,Centről"-han <L e. 9 órától esat* ÍO órdlg sstemélyenkéni 1 éa 2 pengőért. Egy gazdag nyár emlékével búcsúzott el Nagykanizsa első művész-telepe « Teljes iskolafftlazerelés rajztömbök, körzők, táskák, füzetek OFENBECK UwvMttslnsuíMki RyárTolt...lesz-e még? Nyár wHt Háboni előtt pár évvel. Junáus 29., Wéttr»Pál napja. Az óvodában »vizsgál« tartottunk. Ahogyan szokás: játékban, sok vldámeággal. Sok frirág volt érte a jutalmunk. Délután kolléganőmmel kisétáltunk a temetőbe, hogy a kapott csokrokkal feldíszítjük kedves hallottalnk sirját. Utána lesétáltunk a kis faluba, amely a temető tövébe* terült el. Olyan igaji kedves kis kiránduló hely volt. A vendéglőhöz közel érve, ránlott csirke i<lat ^zállt felénk, összenéztünk 6b egyet flnn(toltunk: — Jó volna bemenni I — De lesz-e annyi pénzünkT Egy korona husz a nagy 3dng... Kettőnknek elég volna. I)e kettőnknek együtt csak 80 fillérünk volt, hát odább sétáltunk. Nevettünk, hogy milyen kevés a pénzünk, léi csirkére sem telik. Nem mondtuk, hogy gazdasági válság van, nem szidtuk az államot, hogy miért nem ad többet. Igaz, hogy nem is az állam tizetett minket, hanem a ikjs város 1(5000 lakosú) Kisdedóvó Egyesülete, amely az ovodát két tanerővel fenntartotta. Fenntartotta pedig oaok-ból a 20—40—60 fillérekből, ami a gyermekek -után, vagyoai állapot szerint tandíjul volt kivetve, továbbá anokból a tagsági dijakból, amiket telkes, a kisdednevelést pártoló egyének ajánlottak fel és pontosan meg is fizették. ( Hol Vagyunk ma ettől? Amikor az ogyesük\'lek java összezsugorodik, beolvad. Nemzetfenntartó eszmék hü harcosai fásultan, oruyedten, mindenbe beletörődve csak a mának élnek s nincs erejük pusztán a jobb jövő reményében dolgozni? Miért? Mert háború után vagyunk, béke után vagyunk, gazdasági válság van... Nyár volt, tarteg, tikkasztó nyár s « kis fizetésből mégis minden nyárou futotta egy kis utazásra, üdülésre. I^öcaán óvónői kongresszus volt kiállítással. Zalából is ketten "ettünk részt btnno. Napokig tartózkodjunk a Zipscrek városában, olyan meleg ünneplésben és Mereteiben. aminőt nem lehet lelfeledni aoha. Sorra tanulmányoztuk a kiállítás minden részletét c ma is emlékszem ... Az Erdélyből érkezett, tordal, sinfalvi, stb. attrocitások újra visszaidézik emlékembe Bzt u fájó, érzést, ami akkor ott Lőcsén elfogott, amikor az erdélyi 6zász képzők teméntelen német nyelvű iskolai füaeteít átnéztük, hogy íme: — Mindig szidnak bennünket, tna-gyarokal, hogy einvonijuk a nemzetiségeket, s »zek a képzők és zárdaiskolák teljes szabadsággal nevelték saját anyanyelvükön tanerőiket, magyar tudásuk pedig, a látott mixjyar-nyelvü írásbeli dolgozatok titán ítélve, nagyon fogyatékos volt. Háború előtt volt ez s a háború alatt ellookégeink raindeut felhaszuál-tak ellenünk a nemzetiségi kérdésbeu, különösen a nyelvkérdésben, ami talán valahol csak egyes túlzó emberek hibája lelietett; de vájjon a mi politikánk kihasználta-e mindazokat a inog-győző tényeket, amelyek irÚKban Is bizonyítják, hogy milyen türelmes volt u magyar «ép a totefcpültekkel szemben Wlndig? S milyen előzékenv ma is, menedéket adván a külfómről ide menekült, hem magyar születésü menekülteknek is. Minket, magyarokat "nemcsak a lova. gius jelző Illet meg, de megiUot a tüiti Nagykanizsa, augusztus 31 Vénasszonyok nyara busul már gondterhes vadgesztenycíákon a déli napsütésben. Alig volt nyár ós máris bucsnrank töle. Es bu-csurunk mindentől, ami frissen virító, gyorsan szedelt öröme a nyárnak... Volt Kanizsának egy kedves, «j, üdo nyári síin-kévéje: — u mfl-vésztelejíe, ami az idén előwsör ütött tanyát ennek a városnak falai közölt. Hat fiatal festőművész, a képzőművészeti főiskola hat ftud-nay-nővendéke töltött ilt egy nyaral, hogy palettára szedje azt a kevés szépet, arait Kanizsa vidéke nyújthat a festőnek. Mi legalábbis azt hittük és hirdettük mindig, hogy kevés. Ez a hat művész az itt töltött két hóna)) alatt bebizonyította, hogy N\'agykanljfcának igenis sok a táj-szépsége, csak fel kell keresni és meg kell látni azokat. Csupa tarméker;yltő Ihlet a taMlzMri vIdáit Hatan több mint \'200 képet restettek a kanizsai 8 hét alatt, mind valamennyi a várasból vagy a város környékéből ad egy-egy darabot. _lttt. mpfrmbarl, Megkérdeztem, minek tulaM^iU-jálía fcanizsttüalefcKik ett alWn-páfcő biségétt Festői szempontból wenzácl6-san szép a vidék," • válászólták. — £zlntfc , kimerithetetlen. Pedig a? Wőjáuás. miatt talán csak 4—5 betpi dolgpf-hattunk. A 200 körüli kéi>en kívül még rengeteg vázlatot, is vfctrtnk maglikkal K«jiiad-ról. A tavalyi nyári telepünk,-Nyjr-egyháía, nem volt ilyen termékeny. Itt, Kanizsán, szinte eszelős tempóban dolgoztunk... így, a nyári telepen * látás aokkai aet-badabb, p lendület sokkal frissebb, « munka sokkal életerősebb, mint a főiskolán, a műteredben. Buják a.kapukulcs körül Nagykanizsát Igen megszerették, mondják. Pedig én tudom, hogy zökkenője is sok volt a telep nyolchetes itteni életének. Hogy egyebet ne említsek: — a fémipari szakiskolában, ahol a város szívességéből laktak, este 9-kor kapuzárás volt. Kapukulcsot pedig nem kaptak. Hat 20-24 éves fatál művész... (Ki ves»£i zokon, ha most már elárulom, hogy bizony tők-szőr mászták meg a Rozgonyi utcai iskola felől a kerítéseket, hogy hazajuteanak.) A vászonra festett pasztell és egyebek A telep az Irodalmi és Művészeti Kör patronátuNa alatt jött létre A Kör Nagykanizsa kuíhirájának is szolgálatot tett a művésztelep megszervezésével. Erről tanuslaxl-uak azok a lelkes müburátok, akik (ueai sokan voltak) látták a bacsii-tArlatot. Uj irányokat, uj felfogást, nj művészi problémákat ismer tünk meg. Artán meg jő volt ez a telep azért is, mert jövőre már egész biztosan kevesebb ember fogja megkérdezni a tárlatokon; — Nem volna jobb, kénem, a pasztell! vá&zonra festeni? Mert ilyen is volt. Sőt voK állítólagos >ujságirói, akt »krítikusi< minőségben hirdetést tárt a művészektől s mikor felvilágosították, hogy a művész nem szokott hirdetni, akkor kijelentette, bqgy írhat ő riportot ü. és ebéli lénykc-dóhát a következőképpou kez<Ite: — Tessék már moudani, mikor a .Zalai Közlöny .-tői itt voltak, mit szoktak olyankor kéiKler.nr? Szóval egy kis eleveneM) képzőművészeti lníítura ráfér még Nagykanizsára. Éppen ezért a jővő évi müv&zteleiiet már «gybe fogjuk kötni Irodalmi-kóri műterem-látogatással, a szabadba való tanulmányi kirándulással, tárlat-vezctéwd, kis «kNulá«okkal az éixleklwiö közönség számára. Hat mm «ttjer ssalmakalap Tegnap éjszaka elutaztak a fiuk. Kidd vissza a hazájába, m hét imulva kezdődik újra a főiskola, Mandolioáal, gitársáL kis tollai ■csúcsos stejer s/almakalapban, vi-* lámán |>oroszkált a kU tíaapat, mi-(után e sorok írójának vendéglátó asztalát gyönyörűen lepusrtHották, az állomás felé. — Btír cserkészek I — hallottuk a találgatást, amerre elvonultunk. — _ ^(tta m^g aazak-szerü felvilágosítási a vasúti hordár ,S«y érdeklődő utasnak Pedig csak hat jókedvű, bohém művész volt, hat-kedves, vidám fi", hat szegény, üres-zsebű főiskolás, de lelkében valamennyi ur, és .Úszta, nemes kincsek krőzusa. • Nyolc líit tniofca itör&kse, Nagykanizsa o], olcsó bevásárlási forrása BE0K BÉLA újonnan megnyílt divatáru frásza- Horthy Miklós-ut I. u. («árosS*K palota), aho! már príma férf inget 2-BO-tól, nyakkendők nagy választékban BO fillértöt, nflilselyem lharisnyák 1-aO-tól, G. F. B. nfli harisnya] hibátlanjil-a», selyem kombinék és bugyik nagy választékban, gyermek-harisiryák a legolcsóbb árban|szerozhetők be Tisztelettel BECK BÉLA Mor/»y MllclóS\'Ut 1. jidtn lUrosOds épUlolében fa noffrlraflfctatl azemlMiiJ 1983. Meptember 1. Zalai közlöny gondja, fáradsága l>öségesen kifi-Wílödött azokban az órákban, amikot itt-ott ez7/cl a kedwtw, fiatal, IxiIh\'iu Uírsasággal töltöttem. Ok ugy mondták: »atyai gondvi-sclö-jük< vagyok. £n ugy éreztem: — ónző ember voltam, aki Rajátmagának gyűjtötte a müv&ztelej) gazdag lelki impresszióit ugyanolyan ,eszeiős« örömmel, mint ahogyan ók töltötték meg a vázlatkönyveiket, a vásznaikat Kanizsa pikturá-Ijt szé|>s<5gének impresszióival. Mikor tegnap éjfélkor, egészen szűk családi társaságban kikísértük őket a vonatra és a vonat elindult velük vissza Budapest, Hatvan, Orosháza stb. felé, bizony ugy éreztük páran, akik ott álltunk, |10gy szegényebbek leltünk valamivel. Szegényeblwk lettünk a hat fiatal müvéisz-lélekWl kisugárzó hittel, a derűs, életvidám szegénységük magabizó erejével. Szegényebbek lettünk a mindennapok goiul-rögei felett való szárnyalásuk irigyelt magasságaival. Szegényebbek lettünk mindazzal az üde színnel és belső lüktetéssel, ami olyan szivárványosra tutija varázsolni a művész életét és azokét, akik a sors árnyékos feléről alázatos hittel és felujjongó Őrömmel tárják fel szivüket a Szép minden kis napsugara előtt. Ihirltaril* Lajos. Időjárás (6/ttakal rddióJtUnUt) A M«t»sr»lé-lUMntéiatlaUntl ••«• 10 irakari D«rOlt, milag Idő várható. Szélirány: Reggel délben éa Mte délnyugati. Felhőzet: Reggel tiszta, délben és »«te borult. IIQOVot kap pénzéért ha nálam vásárol» paplant, szőnyeget, takarót. Mindent megtalál KIRSCHNER MÓR I divatáruháióban. Választékom a legnagyobb, minőségeim a legjobbak, áraim a legolcsóbbak. NAPI HÍREK NAPIREND tt Szeptemberi, péntek Római katolikus: Egyed. ProteaUn: Ggyed. Ur,: Elül bó 10. Vároil muzeum éa könyvtár nyitva csütörtökön 4i vaiárnap UÍklött 10-től 19 óráig. Qyógysicdiii «jjcll szolgálat e hónapban: a Mária gyógyszertár Erzsébet ttr 40. sí. és a kiskanlisal gyógyszertár. Clörfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek). (A bucMiMzenUászlól uagymrén-doklal) A naKykanizs.il katolikussáa körében nagy érdeklődés nyilvánul meg a szeptember 10-1 bucsuszent-Jászlói zarándoklat iránt, amely axidén im|>ozáns szépségben vonul tel az ősi kcgylMilvrc Molnár Arkangyal plébános vezetésével. Miután a különvonat diját előre kell megfizetni a MAV-nak, fel-kérdnek a katolikus hívek, hogy a különvonat jó előre való biztosítása érdekében mlnól előbb jelentsék bc részvételüket o plébánia hivatalában. (Esküvő) KaveU József m. kir. |H>statiszt szombaton délben 1 órakor vezeti oltárhoz Uaksa Mártát, Bakw János iay. postafelügyelő és B. Szabó Mária leányát, n nagykanizsai szent-ferencrendi plébániatemplomban. A fiatal pár egybekelése kedves és meleg szimpátiával kisért eseménye a városnak, annyival is inkább, mert a menyasszony édesanyja azonos Baróti Ryá-val, feki finom irói tollával szerzett sok kellemes irodalmi élményt a kanizsaiaknak. r (Honvéd ttanepsétfek Ifridapettav) A \'Jxjlt 1. honvéd és 1. népfelkelő ezredek szeptember 8-án a honvéd szobor-nlap javára országos jellegű ünnepséget rendeznek, mely alkalomból a Má,V igazgatósága biwnyos kijelölt gyűjtő A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon uj STANDARD rádió- =— készülékei: I. STANDARD R X. nagy teljesítményű kis - készülék -ea rövid- közép- és hosszú hullámhosszra. II. STANDARD Supsr 34. 4 x 1-csőves ■uperheterodyn- készQlék, gyönyörű, luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. SSS7ÍÍ ZALAI KÖZLÖNY 1933. szeptember : Állomásokról Bfl százalékos meneidlj jicdvertnéonyel kűlőu kuHur-vuuatokut M0, fenpós*««aea csak akkor, ha elegendő \\itns Jeftritkezik. Ity tfilttir-vonull gyiljtfl-illlom fisként NagvVanlzaa Is ki van jtlfllve, mfórt is a fUenetjcgy-iroda lelhlvja a résztvenni szándékozókat, |kogy legkésőbb szeptember 1-lg a Menet jegyirodában fetójégyx&s végnlt jetontkerteriek, nehogy későn való Je-Icntkez4.sek fo^iiln a különvonat bevezetése Iránt a szükséges intézkedések Rlm\\iU$jt|^$Bi)ak, A \'kujturvonat szeptember 7-fki indulással és szeptember tO-iki visszautazással van tervezte. Menetdíj oda-vissza P 7 és igazolvány, mely egyben belépőjegyül is szolgW az Angol Parki szeptember 8-iki ünnepélyhez, P 1.20. Hauzorolál: rom emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyo-morbélhuzamban, bélbaktérium- és gvomoreavlultengés a természetes „Ferenc !óueí" keserüviz használata mellett visszafejlődik. (ElMélték ujbuu szélhámosát) Weinberger Géza 2tí éves csurgói terménykereskedő többektől pénzt csalt ki gahönavásárlás ürügyével és azzal az Ígérettel, hogy a hasznon osztozni fognak. Ehelyett Welnberger Budapestre .szökött a jdcsall pénzzel, ahol azután letartóztatták. A ka|»*vári törvényszék négyhavi fogházra ítélte Weinbergert, aki a belenytiflodojt az Ítéletbe. Balatoa*aayv««a Üdülőtelepen a vaaut és a Balaton közötti részen, közvetlen a vízparton, kies fekvésű alma óe szőlő vei beültetett *Mlat«lk«k eladök 3 é« 4 pengőért négyszögölenklnt. Bővebbet Pad** Viktor Ingatlan Irodája, Kaposvár, FÖ-ot 41. a. 3397 — (fíyfcnus haülesefl) Vörös Ferenc-né kerkaszentmiklósi asszony gyanún körülmények között meghalt. Olyan jelenségeket állapítottak meg, amelyek arra engednek következtetni, hogy az asszony halálát tiltott beavatkozás (okozta. A nagykanizsai törvényszék vizsgálóbírója » holttest felboncolását rendelte e|. — IlaOrangu müjég kapható a Transdanubi a Egyesült Gőzmalmok Részvény társaságnál. A Magyar Művésze* uj száma két magyar művészt mutat be. Falus Elek, a költői ldkü iparművészről van szó. akinek nagyszabású, Imagyar nemzeti szellemtől áthatott művészete, finom dekorativitásával, liykép képben és azó-ban útmutatásra kerül. A másik művész önmagát mutatja be. Gróf Batthyány Gyula keléi ujánttak finom hangulatait pergeti le előttünk színes szavakban, szavait kiegészítik műveinek Bemutatásra kerülő képsorozata. Illusztrált tájékoztatót szivesen küld a kiadóhivatal : Budapest, lirzsébet-kör-ut 7. VlaalA háraMaiebáslaw BŰHUU kamforto* I. amaletl lafréa Ceengery-ut 18. azAmu uj lOAttO házban november hó l-re. Érdeklődni lehet Horváth 6a Vasa épitőmeeteroknéi — Ceengery-ut 17. szám alatt «i» Lebegő metropolis. Kz a rune a Nyit következő számában közölt re-gényntt, melynek szerzője Németh Károly, akinek ludoináuycsau meg-ala|x>aoit fantasztikum határán mozgó írásait tói Ismert a magyar újságolvasó közönség, libben a regényében az eljövendő husz esztendő legizgalmasabb problémájának, az emberéletek véres tanulságain tökéletessé fejlődő rakéta-hajózásnak történetét mondja el. OyomnMtkon át vezet az egészség utja, .Igmándl" JavTtJa f Pénzt takarit meg, ha öveges- JLgkA* rafiarfCal munkálatait cégemnél végezteti ICIICI IflljaiUai Nem reped meg, nem hullik le. Évekig eltart festés néikoi is. Egyedim készítője stervi Öveges . . ... ------ Trlefonlte. Na 9 ykaalaiaáa, Véro.h*. palata. RÁDIÓ-MŰSOR Itudaperf, szeptember f. 10: 1) Időszerű anyag. 2) Társasjátékok. (Fek)lvasás.> Közben: Gramofon. 12.05: Szervánszky szalonzenekar. 1 .«): Cigányzene. — 3.30: A rádió diákfélórája. »A tűzpala országa.* ^Észtország.) — 4: »A mécstől az ivlámpáiff.« (RlŐadás.) 5: »Ott, almi a mozi születette (Előadás.) — 5.30;. Sánossy Mihály dal- és gitárdélutánja. fi: .Almok uszószlgetén « (Budától Afrikáig) útirajz. 6.30: Farkas Márta hegedűi. - 7.10: A rá-dió külügyi negvedórája. - 7.30: Tóth Erzsi dalestje. — 8 10: .Dalol a mámor.« Jan Kiepura uj filmjének közvetítése az Eskü-téri Casino filmszínházból. - 0: .Utazás a rivalda körül.« Bánócxy Dezső dr. gramofon-revttje, 10.30: Budapesti Hangverseny Zenekar. Béea. 11.30: Művészlemezek. - 12: Bádió-zenekar. 320: Amatőrfilmet forgatunk. - 3.30: Möricke és Meyer Konrád Ferdinánd testvérei. — 4: Filmzene gramofonon. — 4.50: Sötét testek és tömegek a világűrben. — 5.15: Szerb népdalok zongorán. — 5.55: Utazási ós idegenforgalmi hirek. — 6.10: A bécsi nemzetközi lovastorna. — 6.25: Az embersport heti szemléje. — 6.35: A bécsi szimfonikusok hangversenye. TeméaitŐMde Bum tlsiav. (u|l V-n ím-S-J0. 78-«l 8 35- 8.60, n-a 8 <5-8 TO, 80 ai 8 55-8-80, dunánt. (u|) 71-et 7-93 78 an 8T5-8M5, 79-ea 8-15-825, 80-aa 8-33-8-3!, rois (ul) OOO—0«\\ — Zab köiép 674-6-80,-élcujíl lUainloll 6-70-8 8f. Berttlrttár felhajtás 3577, eladatlan 8. Elrt r.ndtl 078-079-5. M»lett 0-75—076, «e Ml köiéo 0-73-0-74, kOnnyí M8 -0-70, l-»ö rendö öreg 0-70 -0-72, ll-pd reftdü 0<ee 001 068, angol etllilő I. 090-097, aialonm nagyban I 04—1 08, lalr 1-16 I 20, hu 0-90-1-06, Klie.té. 098-1 06. Kiadja a laplulajdono. Ktigaidalágl Rt. Gutenberg Nyomda DéUalal Lapkiadó Vállalata NagykantiaAn. fdelíl kiadó : Zalai Klruly. Interurbán teleion: Nagykanliaa 78. "ián- Ha néha elromlik , Hirdetmény. A komárvárosi birtokosság Legeltetési Társulata 1933. évi szeptember 17-én d. e. 10 órakor a községházánál árverésen bérbeadja 1933. évi november 1-töl három évre a tnlaidonát képező nagyvendéglöt, a hozzá tartozó mészárszékkel, összes helyiségekkel és 892 négyszögöl kerttel. Áiverési feltételek a legeltetési társulati jegyzőnél megtekinthetők. Komárváros, 1933. augusztus 28-án. Sípos János 3381 t&ruulaU olndk. apróhirdetései Rahtároa ,l««* S*u«a árukat lfl«N oloaé* ■lárHtltjMk. Armalh. Bnvár-udvar. 30tí MAromixobás é» fgv«zobás tUdók: Szemere-utca 1!c. KOI Anb« járatú szépen butoroiott uoba kiadó Sx. Imre herceg utca 4. 48 Üzletemben az owdolélé éa wtanl-kOi- oa«\'ály már megnyílott — Siolld árak. Pahöcaa fodriiz Pö-ut 15. 3324 Diákokat teljes ellátásra oleaö dljja-záual ellogad László B. Eotvöi tér 33 3385 Párszáz darab legfinomabb férfi nyak-kandft hihetetlen olcsó árban: FQrst Dlvatcaaraok. ^ 3415 Ftfta garnitúra, gyermekágy olcsón eladó: POrst Dlvatcawaok. 3414 Ráasa venáá|l« 4 a aaéllatfa (Fö-ut 21.) novembertől bérkaadé. Bővebbet dr. Knausz Láatló ügyvédnői ugyanott. 38M0 Többsiázldarab fárfllna, sikálni vétel. Príma sporting csak 2 93 P. Piina apacs-Ing 2 80 P. Féifigalléí cask 40 lill. Pfliat Divatcsarnok.__3413 Zaagor-a. rövid, kevcef hamnált, jn-tányosan eladó. Qm: Szomolányl üzletben. 84)8 Szoba-konyhás lakáa azonnal kiadó: Kölcsey uica 11._3416 ■agayilatt a katonaréten, Levente- é« Szekeres Józaef-utra sarkán szatócs-, rövidéi üvegáru-Üzletem. Kérem a nagyérdemű közömé* szíves páltfogását. Maradok tiax-telettel Dolmányos Ferencné. Ugyanott egy asty utcai lakáa kiadó. 3420 A leteriyet klr. járáablróságtól. Pk. 1915/1833. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Csempesz Dénes Javárs 247 P44ÍIH tőke éa több követelés Járulékai erejéig a letenyei klr. járisblróság 140571931/7. sz. végzésével elrendelt kielégítési végichs|tás folytán végrehajtást azenvedótól az 1933. évi jul\'us hó 21. iispján lefoglalt és 838 pengőre becsült Ingóságok rs a letenyei klr. jbiróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak 19M. évi XLL t-c 20. 4 a alapján a fent megneve-zett a a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tttnő mis foglaltatók javára is aa árverés megtaitását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési Joguk fennáll és ha ellenük halanW hatályú Isénykere-aet folyamatba nincs, végreha|táat azen-vedettrk hátánál Pusztamagyarod közaég-ben ke«dö .nieg\'aitáaira hatirnapnl 1933, évi szeptember hó 12. napjának délutáá 3 óráját tűzöm kl, amikor a bíróilag lefoglalt széna, sertés, malacok, szecskavágó, tehén, calkó s egyéb Ingóságokst a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becslron slul Is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Eit as árveréat a határnapot megelőző utolsóelőtti hétköznapon déli 12 óráig be kell jelenteni. Át átverés kitűzési dija 3 P 30 fill Letenye, 1933. évi aug. hó 23. napján. Pál Gyula klr. |blrösá«i kezelő 140) h. végrehajtó, i A letenyei kir. Járásbíróság\'ól. Pk. 2101/Í933. ~sz~~"~ Árverési hirdetmény. Dr. Citmpesz Dénes és dr. Rlchter Béla ügyvéd letenyei lakosok javára 1867 pengő 32 1111. tőke és több követelés járuléksl erejéig a letenyei kir. járásbíróság 1937. évi 1698/6. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást aaenvedótöl 1933. évi augusatus hó 2. napján leioglalt s a végrehajtási jegyzőkönyv 1-&., 7—8., 10-18. éa 21. t. slstt lefoglalt 3328 pengőre becsült Ingóságokra a letenyei kir. járásbíróság fenti számú végzésével sz árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. l-c. 20. $ a alapján a feni megnevexett s a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tűnő mái foglaltatok Javára la az árverés megtartását elrendelem, de csak arra u esetre, ha kielégítési Joguk ms is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamaiba nincs, végrehajtást aaenvedő pust-tálán, Murarátka községben, maid folyta-tólsg Slndelyes pusztán leendő megtsr-táaárs határidőül 1933. évi szeptember bó 9. napjának d. u. 2 órája tűzetik ki. amikor a bíróilag lefoglalt gabona, azéna, bárányok, szalma, blborhereguba, lüzlia, lahenger a egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzflzetéa melleit, esetleg becsáron alul is - de a kikiáltási ár kétharmrdánál alacsonyabban nem — el fogom adni Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer P-ón felül van, az 5.Ö1Q/931. M. E. sz rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Aiverésvégrehsjtásl jegyzőkönyv C és P. i. alatt összeírt s 540 P M Iliiéire becsüli gabonát a végrehajtást szenvedett gazdasági cselédjei részére konventió fejében meghagyom. Leteaye, 1933. évi suguiztus bó 20-án. Pál Gyula 8. k. mm h. kir. bir. vhsjtó. Oabons otávAióvzereki Porpácok: Nedvespácok: árzApáo Blgriol Porzol Higozán Tillantta Tillantln eredeti gyári árban és csomagolásban. MQtrágyéki Péll-sA Ah. liuparfDIlfát 40%-o« kállsó Méunttroaén , TKamasulak kff -ként, lUk-utmra és waggontéte-lekben. FUTORi VegjtluÜI ttéBUVU Ukenninyniéu. PEKKi „D" vitamin készítmény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, mfltrágva, növény védelmiszerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A biróaág mellett) Telefon 130. Pk. 9290. az. 1933. 1937. vghtól 3340. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Báron Pál Ügyvéd áltsl képviselt Qerencsár János éc neje Javára 735 P töke s több követelés táraléksi erejéig a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1933. évi 9Mi>. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtáa folytán végrehajtást ssenvedóiöl 1932 évi dac. hó 12-én lefoglalt 1I&C6 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai klr. járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, anoak az 1908. évi XLI. t.-c 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglsláai jegyzőkönyvből ki nem tünő más ioglsltatók Javára la aa árverés megtartását elrendelem de cssk arrs sz eieire ha kielégítési Joguk ma is feanál éa ha ellenük halasztó hatálya |génykereset folyamatba nincs végrehajtást szenv. üzletében, Nuykanlsián. Sugár-ut 16. házszám alalt a fizetett összeg levonásával leendő megtsrtáoárs határidőül I93J. évi szeptember hó U. napjának délután 2. órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt gyalupadok, gőzgépek a egyéb ingóságokst a legtöbbel Igfiönek készpénilUetéa mellett, esetleg becsáron alul Is, de a kikiáltási ár kétbarmidáaál alacsonyabban caak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével el fogom Idni. Azon Ingóságokrs, melyeknek a kikiáltási ára. 10U) pengőn felül van. sz 86101931. M. B. számú renaelet értelmében csak szok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár >/i»-cd részét bánatpénzül leleszlk. Nagykanizsa, 1933. aug. hó 9 én. Haán Oyula s. k. klr. blr. végrehsltó, i«o* mint bírósági kiküldött. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanluáa. (felelőt üzletvezető: Zalai Károly.) 73. tvfofyam 198. uára NagykanUu, 1BS3. izeptember 2, izomba) Ara 14 Hllér ZALAI KÖZLÖNY \'•IITIIAI KAPILAI* ......... n ■■■ IBIIHHI mi....... i ...i. mii n i i n ímMaMH^MnMUMWMMMMHWHHBHMfe Peletős szerkesztő: Borb.rlta U«|o. 22Ö23JS ■.tt.-L\'ÍS&íTS Trelllna és a „Közérdek" (bl) Buoapcsten som igen tudják, hogy megjelenik ott egy »Közérdek* elmfl újság. Négy oldal az egész. A Megélhetés? ugy látszik arra van bazirozva, hogy a négy oldal tekintélyes részét közgazdasági vonatkozású cikkek töltik meg. így az utolsó szám Imii pl. teljes egy oUialt foglal el néhány terjedelmes elkk, melyek a Magyar Altalános Kőszénről, a Salgótarjániról, az Urikányiról, a Vlctoria Biztositóról, a Hlchter vegyészeti gyárról stb. szólnak. Hol támadó hangnemben, hol ellenkezőleg. Ahogyan éppen a \'Közérdek* szempontjából kívánatos. Vannak azután benne szerkesztői üzenetek. A legutóbbi számban pl. ilyenek: <dr. K- J. Keenkemét. On nagyon sürgeti a |dr. Szűcs-félc ügyet. Méltóztassék nyugodtan lenni, a kftzeti na-iwktyjn a leszámolás ő^j® következik.* «8«. I. HwiUpest. Sajnáljuk, hogy léprement önnek a diszes társaságnak. Módot kerekünk, hogy jiéiisét visszaszerezzük.* <11. S. KnriapeNt. Slivenen vennénk, fia u kijárásokért felvett pénzek felvevőjének a nevét közölné vc|flnk.» <L. L. Sz«ged. Hogy ki volt az a gyönyörű mákvirág, aki a kommunistáktól a scJiiUingeket Buda|)c.slre szállította, erre l«gkö»elebbl számunkban vissza térin k.> «<iy. At »ebf*.*n. Teljesen egye-zik az ön információja, hogy Szűcs Iván az Első Magvar Alt. Biztosító alkalmazx»ttja. Bár ez intézetnél minden felvilágosítás idői elzárkóztak. l)e hiszen lez nem is fontos, mert az anvng, ami eddig befutott, untig elég.- Mindezt a fenyegető bejelentési egyetlen szám szerkesztői üzenetei-l)ől halásztuk ki. Ugyanennek a számnak másik oldalán támadó cikket olvasunk mindama újságok ellen, amelyek Treltina hetilap-szerkesztő meg- veaztfgetéai botránya (a 20.000 pengős I BUSz-ügy) kapcsán relhálK)-rodóltan írtak erről az ominózus ügyről és — mint a •» Közérdek* irja »fröcskölő, felháborodást sziszegő* cikkeket jelenteitek meg a Trettina-féle újságírók mükó<léséről. A .Közérdek* cikkének Ue-norja az, hogy minek il.yen nagy lármát csapni, hiszen minden újság ugyanazt csinálja. »Mert ezt szóról szóra idézzük csak azt a vállalatot lehet megijeszteni s ezen a réven megzsarolni, akinek félni valója van.* Azért természetesen a »Közérclek* is rosszalja a Trettina-ügyet és azt lnoiUlja, hogy valóban ugy kellene lenni, hogy a közgazdasági cikkok mentegek legyenek minden juttatástól, xle — ez megint szószerinti idézet — ugyanakkor le. kell rögzítenünk: Trettina abban a szakmában, amit vállalt és csinált, kitűnő ember, kísértésig jövünk azt mondani: zseniális. Trettina eminens ujság-köz-gazdász.< Egyébként az újságok az oka mindennek, állapítja meg a »Közénlek*, mert akik most Trettinál támadják, azok tenyésztették ki a Trettinákat és >azok a vállalatok, kikel mint szegény hamupipőke megzsaroltakat állítanak ártatlanul pironkodva a világ elé.« Szóval, szégyeljék magukat a vállalatok, szégyeljék msigukat a hírlapi zsarolás ellen elkeseredetten "küzdő újságok, szégyelj.; magát mindenki, aki .felháborodást fröcsköl* a megvesztegetett "szerkesztők • felé, csak egynek nincs szégyellii valója: a zsaroló újságírónak! Nem gondolja a »Közérdek*, Buda|>est, szeptember 1 A pénteki rendes heti minisztertanács elmaradt, mert Imrédy Béla kivételével a gazdasági miniszterek mind külföldön tartózkodnak és Gömbös miniszterelnök is csak pénteken érkezeti vissza dunántúli útjáról. Pénteken a földművelésügyi minisztériumban fontos tanácskozások voltak. Serltdn Iván, a külkereskedelmi hivatal alelnöke, a német delegációval tárgyalt a lenmag-export megszervezéséről. \'Németország évi szükséglete ngyanis 1 millió métermázsa, míg Magyar- Háborús felkészültségben Nürnberg, szepteml>cr 1 A nemzetiszocialista párt birodalmi kongresszusát Budolf 11esse, Hitler helyettese nyitotta meg rövid beszéddel. Majd felolvasta Ilil-ler proklamációját. mely a következőkép szól: Amikor a nemzetiszocialista mozgalom 1910-ben megindult, sokan mosolyogva szemlélték. Mi azzal különböztünk a polgi\\p értelmiség világától, hogy tisztiül láttuk li m»i\\\\ÍMmw következményeit. Megkezdődött tehát a harc és a nemzetiszocializmus visszaáll ilotta hogy cz az apológia kissé merész az alutt a elm alatt, amit lapfejére tűzött cégér gyanánt? Nem gondolja a .Közérdek\', hogy az olvasó néha a maga fejével is szokott gondolkodni és a maga erkölcsi érzékével is tud ítéletet alkotni Trellinák és prókátoraik felett? Igenis, minden tisztességes újságíró a lelke mélyéből undorodva közösíti ki sorai közül az újságírásnak nem csak a zsarolásból élő lézengő rHterelt, hanem velük együtt mindazokat Is, akik a sajtó halalmával való |jecs.telen visszaélést egy főlényes kézlegyintéssel vélik elintézlietőnek. ország eddig csak 1—500 vagon lenmagot termelt. Most arról van szó, hogy a magyar lennv.igtt.rms-léM k-ifejlesszék és Németországgal a megálla|>o<lásokal leszögezzék, l\'gyanekkor a földművelésügyi minisztériumban ogy másik termében Itarciű államtitkár vezetésével a burgonya értékesítéséről tárgyaltak. Egy régebbi terv szerint bur-gonya-szindikátus alakulna, melyben termelők ós kereskedők foglalnának helyet A végleges döntés Kálla.v íiiinivzter visszaérkezése után várható. a német vasút és gyáripar a tisztesség, hűség é.s ragaszkodás birodalmát. A mozgalom legfontosabb feladata, hogy a nép ellenálló erejének bomlasztóival szem-ben harcot hirdessen a mogjaemnii-sitésig. Ki akarjuk irlani a nem-törődés szelleméi. A parlamenti rendszerben nem látjuk a népakarat tényleges kifejezését, hanem csak annak torzképét. Be kell látni, hogy a német birodalom látszólag egyes országokl>ól épülteiéi, de ezek mini német törzsekből; hanoin csak német emberekből állottak. A mai birodalom a német né|>en épült fel és az egész német né|X\'t felölelő nemzetiszocialista párton. Nürnberg, szeptember 1 A nürnbergi \'pályaudvarra pénteken délután érkezett meg az a diplomata-vonat, amely délelőtt indult Berlinből és 11 követet, köztük Magyarország követét vitte a nemzetiszocialisták nagygyűlés\'r \\ Strassburg, szeptembe 1 Az egyik sltasuburgi lap hosszal)!* cikket közöl Németországról. A\'.<■.(-állapítja, lK>gy • hitleri Németország május óta télies erővel fogott hozzá gyáriparának Kifejlesztéséhez. A biro dalom etfész Vasúti hálózata kat<><ml jellegű, összes gépgyárait |>cdig hat héten belül át lehet alakítani g borpbák gyártására. Megindul a nagy Habsburg-per Bécs, szeptember 1 Pénteken Bécsbe érkezett Habsburg Miksa főherceg, néhai IV. Károly király öccse, hogy megindítsa a Jelenkor legnagyobb perét. \\ llalxsburg család 50 tagja ugyanis vissza perli az utódállamoktól az elkobzott birtokait, meri az elkobzás WkeszerzŐdés ellenes volt. A I>er összege 210 millió |>engő. A magyarok Varsóban Varsó, szeptember I l\'ilsiidszky tábornagy pénteken fogadia a magvar delegációi, amely átnyújtotta neki Hosszú László magyar festőművész két történelmi tárgyú kompozícióját. A ké|>ek Bú thoryjiak és Pilsudszkynak egy-egy csatáját ábrázolják. Katasztrofális esőzések Romániában Bukarest, szeptember 1 Ugy Krdélyben, mint Bomániá-han mar napok óta tartanak az esőzések. A nagy csapadék a tengeri termést megsemmisítéssel fenyegeti. Megszöktették Weinréb bankár gyermekeit* Budapest, szeptember 1 A nemrég szahadlábrahelyeaetl és Bécsbe szökött Weinréb Oszkár Imnkár felesége pénteken bejelen tette a főkapitányságon, hogy kél gyermeke és a nevelőnő, akiwl sétára indultak,. nem tért vissza. •Közben jelentkezett férjének egy volt alkalmazottja, akit Weimvb állítólag felhívott Bécsből telefonon és közölte vele, hogy a nevelőnő xi gyermekekkel egy üli Bécsbe érkezett. A budapesti főkapitányság távirati uton kéiie fel a bécsi rendőrigazgatóságot, hogy indítson ny >-nlozást a rejtélyes gycrmckszökíe-tés ügyében. Mind külföldön tárgyalnak a magyar miniszterek Belső kölcsönt vesz M Anglia Szeptember 12-én &*zd6dik a „mvnha" Genfben (ienf, szeptember 1 A Népszövetség tanácsa a népszövetségi közgyűlés előtt három nappal, tehát szeptember 12-én kezdi megs tanátbtozásait. A tanácskoztok tárgysorozatán szere-jH\'l az uj dánzigi főbiztos kinevezése. iimjd a tanács meghallgatja MacDonald mtafc>/.l*rcluöknek a londoni gazdaság^ vltágérUikozletről szóló jelentését. London, szeptember 1 Anglia függőadóságainak fede- zésére az angol kormány 300 millió fopt belső kölcsönt akar ki-Ixtcsátani. Páris, sze|)tember 1 A párisi Trmps hosszabb cikkben foglalkozik az ligyesült Államok legújabb nraptnrtásával, a mely Normann l/anice küldetésében nyilvánul A lap szerinl Amerika elhatározta, hogy többé a háborús adósságok kénlését nem kapcsolja össze a leszerelés kérdésével. Hitler problamáclója a nürnbergi kongresszuson a, ZALAI KÖZLÖNY Tankönyvek, i iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben NAGYKANIZSA, Horthy Miklós üt L Fióküzlet i Sugár-ut 8. Bucsu az állomáson sortűzzel Nagykanizsa, szeptember 1 Szerdán éjszaka nagy pánikot keltett egy vidám erdószlArsaság bucsu sortüze a zákányi vasútállomáson, ahová egyik Kanizsára utazó kollégájukat kisérték ki. Az induláskor a búcsúztatók diszlóvést adtak le, njire a vonat utasai rémülten tekintettek ki az éjszakába, mert azt hitték, hogy a jugosztáv határőrök lövöldöznek. Csak később derült ki, hogy a lövöldözés csu|>án búcsúzás volt egy távozótól. Időjárás (ÉJuakal rddlóJtltnUt) A NUUaralú-|HtéK««|*Uiiti ••«• 10 érakor i - Idd várható. xélirdny: Reggel délben és este délnyugati. Felhőzet; Reggel tiszta, délben és este borult iegy< „Ferenc József keserüvizkura hatalmasan e.ömozdilja a Wlmüködésl, a \'estet könnyeddé teszi 8 tiszta fejet es nyugodt alvást teremt. A nagykanizsai ipartestület országos mozgalmat indit a kisipari hitel kiterjesztése, a kartelitörvény szigorú végrehajtása ügyében A nagykanizsai iparosság kiáltványához csatlakozik nemcsak egész Zalamegyc iparossága, hanem az egész ország iparossága. Különösen az utóbbi fontos élct- Nagykanizsa, szeptember 1 Néhány napja, hogy a keszthelyi országos iparos kongresszus lefolyt, elhangzott a sok beszéd, a mit évek óta hallunk, anélkül, hogy Intézkedés történne a kisiparosság érdekében. Ismét a nagy-kámzsái iparosság az, amely a kongresszus után elsőnek megmozdul ós az II\'OK utján a kormányhoz fordul, hogy a ltigfontosabb iparos-kérdésekben segítséget és közbelépését kérje. A nagykanizsai ipartestület elöljárósága szeptemberi ülését csütörtökön tartja, amikor is Samu I rajos elnök javaslatot terjeszt elő, amelyet az IPOK utján a kormányhoz terjesztenek fel, mint az egyetemes magyar iparosság sürgős követelését. A nagykanizsai iparosságnak az a kívánsága, hogy a mezőgazdasági hitelek t°rj:sztess>»nek klpkis-t/Mirossáym és kézművességre is, hogy a mezőgazdasági termclvé-nyek árai összhangba hozassanak az ipari cikkek áraival és a kormány nyúljon végre erélyes kézzel a darázsfészekbe: a kartellek közé és tegye lehetetlenné azok grasszálását, törje le az uzsoraárait, tevékenységüket vonja büntető eljárás alá. Miként a mezőgazdaságnál, az iparosoknál és a kézműveseknél ív függesztessék fel mindennemű végrehajtás mindaddig, amig az általános helyzet meg nem javul. kérdése az iparosságnak, ami a kongresszus tárgysorozatáról, több más fontos tárgy ponttal együtt kimaradt, az iparosság legnagyobb csodálkozására. Meg vagyunk győződve, hogy a mint a nagykanizsai ipartestület akciói az egész ország iparosságát a múltban is mindenkor csatlakozásra birták, ugy a mostani mozgalom is az egyetemes magyar iparosság tetszésével találkozik ós illetékes helyen is, mint az egyetemes magyar iparosság hangját, honorálni fogják. Nagykanizsa város és Zalamegye közönsége meleg rokonszenvvel kiséri a nagykanizsai ipartestület ujabb megmozdulását az egye lemos magyar "iparosság érdekében. (B. R.) \\ Nyu0*t szeptemberi kettős számának vésető cikkéi Fenyő Miksa irta Hitlerről. Könyvröl-könyvrc rovatában Babits Mihály a .reakciós, tör-ténetirásról, az esztétikai katolicizmusról, Eurlpidésről és Molnár I-\'eroncrÖl ir. 1U.vés Gyula útirajza a dunántúli magyarság pusztulásáról ad sötét képet Zilahy l.ajos és Steiner Árpád new-yorki professzor a mai Amerikáról folytatnak vitát. A kettős szám ára 3 pengő. szeptember 2 Szép ruha csak jó azBvetböl készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. „Ez volt az ntolsó külföldi utazásom" Ahogyan odaát kinéznek... Megvallom, szégyenkezve Írom ezt az intést a közönséghez, mert ez ugy fest, /vizet prédéikálni és bort inni. De most meaculpázok és fogadást teszek, hogy többé nem utazom "külföldi* fürdőre. Ez a külföld igaz,, hogy csak egy pár órányira van, mert 5-kor S-onatra üt az ember, nem it gyorsra és pont 10-kor már Daruvár-fürdőn száll ki a várva-várt magyar fürdővendég. Többektől liallottam, hogy azért sze-retnek bennünket, mert gavallérosan szórjuk a borravalót. Valami van a dologban, mert bármerre megy nz emlKjr Jugoszláviában, csak azt látni, lw>gy azt a dinárt hogy verik a fogukhoz és csak féldináros borravalót adnak (5 fillér), az pedig olyau kicsi pénz, iicm mint a mi fillérünk. Az szolgáljon mentségemül, bog)\' hu direkt Jugóba megyek, 21) pengő körül Van a Vizűm, l»a pedig csak 10 napot töltünk egy Ottani fürdőn. 1 pengő fa vizűm és fél jeggyel bo lehet utalni az egész <Sz«rblát> — Csáktornyáig. Ilyen előnyben részesítenek bennünket I Első utam a fürdftigizgatóságt ifo- Hői Kabát ueuóínK ezrei i$azol]áK, hogy fővárosi választékot a legújabb divatot a legnagyobb olcsóságot ISagylcanixsán csak -nél iaMl&at-fúK meg. őszi és téli leányka és női kabátjalnk teljes választéka már raktárra érkezett. Uj elegáns faconok, uj olcsó árakt Áruház. Választékunkat bár kinek vételkényszer nélkül készséggel bemutatjuk. 1938. wptombcr 2 ZALAI KOZLONT dába Bt Útlevelet leadni. Olyan aroot vágnak í»z » titkár, a pénz- táros, mintha temetésről jöttek volna. . A Kurliotclben szeretnék szobát, ahol a fürdő is van, — mondom. Legyint «gy«t a direktor: _ Amilyen tetszik I üresek a szál-lodiánk, «uét sem szerződtettünk. Ki-nck 1 l" 8 íő»««on vendég... _ fo mennyit fizetek a szobáért 1 _ 30 dinár (2 pengő) a legszebb szoba, hetenként 2-szer áthuzat, ki-tmltfáió személyzet borravalója bcle-jrámitva. KUenben az étkezés kötelező „ szállodánkban, blokkra. — Na és az mi-be-kcrűl 1 ■ _ 20 (dinár a napi étkezés, reggeli tetszés pzerint 2 süteménnyel, ebéd 4 féle, vacsora tetszés szerint, a kiszolgáló személyzet borravalója beleszámítva. I Majdnem pirulva Jegyzem meg : — ^azgató ur, én állami tisztviselő özvegye vagyok, megjár nekem a 20 százalék engedmény? _ Ganz natürlich, — feleli az igaz-gató. — Akkor elhozom az iratokat, amelyek igazolják ezt. — Nem fontos cz, kérem, elhisszük. Már viszi ls a londiner a ptodgjászo- mat. Szó se esik arról, hogy 8 napot előre kell fizetni. Első utam a terraszra. Az egyedüli kávéház, áml ilyenkor kora reggeltől éjfélig zsúfolva van. Egy élőlény nincs a parkban, se a terraszon. fiyula, a magyar pincér, újságot olvas. — Na Gyulus, maga egyedül uralja helyzetet í Hol Vannak a kollégák 1 Akkorát sóhajt, hogy a cirill-betüs lapok lerepülnek az asztalról (miattam lerepülhetnek). — Kollégák 1 Még jó magam ls sok vagyok. Kste pincs is világláts. Az a pár szál vendég is blokkra étkezik. Ami reánk esik éhből a százalékból., attól felfordulhatunk. Csak magyar vendégek jönnéuek. Akkor busásan van borravaló (ez nekem is szólt), de jnnen n környékről — és megvetően legyint. — Ezek egy dinárért, \'megkövetem kérem, két tetüt meglánoolva vezetnének egy kilométer messzire. Szinte büszke lettem gavallér nemzetünkre. Szegények vagyunk, de legalább gavalléroknak vagyunk elismerve. Hozza a kávét, nézem, szagolom : - Hát. Gyula fiam, én idejövök • külföldről\' a Jiires tejszínhabos kávé mialt, direkt pmiatt és hoz mnga egy orrfacsarintó Frak-kávét csupaszon. Ja, kezitcsókolom, az igazgatóság nem szállít tejszint haltnak, mert nincs vendég. 1 Hát én mi vagyok ? I.evegő ? Hozzon akkor inkáb teát, mert tudja, Gyula fiam, ilyen kávét mi magvarok otthon sem főzünk. (Fenét nem I) Megyek a "parktrufikba. Mosolyog a trafikos. Megismert Magyar újságot kérek és már fizetem a 2 Vlindrt egy sóhaj kíséretében, hogy ez otthon csak 10 fillér. Nézem az órát j gyerünk u Kurhotelba, lássuk, mit adnak azért n 60 fillérért, amibe már n két pincér borravalója bel* van számitva. (Okuljatok kanizsai étkezdések I) Elegáns étierem, rengeteg asztal virággal, ragyogó tisztaság. A bérlő még gyászosabb arccal jár-kel, mint az irodai urak. Fut a frakkos főúr : — I.jubim ruki, izvoüte t — Jtáér, kérem, majd ha a többi jön. -- A többi t Azt mi is várjuk, kérem alássan, de hiába. Itt a főszxvzon, nem mozdul semmi, semmi. Hozza a Hevest. Slller-szinü paradicsom, tavalyi. — Nem kérek levest ! Elsorolja a húsételeket. Ajánlja : • zunge mit Spágát.- Hát kíváncsi voltam, jmi ez a Spágát, tominek a körítést kell képviselni. Már hozza is. Egy legvékonyabb fajtája az olasz makkaróni-nak. Kezdem enni. Hát ez csak fürgo olasznak ,való létei : az egyik végét már nyelem, mig a másik vége vigan ficánkol a fányAnou. Akkor a fcni galuskánk más, azt nem méterenkirit kell enni. Jón a tészta : szomorúan gubbaszt a tányéron két rosszul sikerült talkolÜ. A premier nem jól ütött ki. Na |>ersze, 2 |*ngő egy egész napi étkezés, trink-geld beles»ámitva, — uz óriási rezsi, Ma, szombaton este a Centrát éttermében TÁNC BalépBdi], Áremelés nincs. Szenzációs, hangulatos JAZZ-BAND szolgáltatja a zenét. vendég nincs — ehhez irányítva elég jó volt, pláne annak, aki az el nem fogyasztott adagot eladja. Nézem a piacot ; asztalokon árulnak mindent. Arra gondoltam, amilyen agilis a ,mi bálványozott |>olgármeslcrünk, még megérjük, tavasszal már Kanizsán is asztalokon árulják a portékát (nem fizetne rá a város, és nem keli akkorái hajolni a földön levő kosaiakhoz, hogy a mider-planzset kettétörne, ha még divat lenne. Egy lekókadt, hervadt fej-salátáért egy dinárt kérnek, egy csomó hagymáért egy dinári (10 fillér). Hej, ti hangyaszorgalmú sáskák, akik fillérért adjátok a friss keményfvj-salátát, én Jeszek az első, uki a gyüjtöivre fizet, amikor nektek szobrot állítanak fel valamikor. Csak akkor tanulunk benneteket becsülni, ha máshonnan jövünk. Zágrábban, Varazsdon ugyanilyen a helyzet. A dinári a fogukhoz verik, ellenben mindenért dupla árt kérnek, amit eladnak. Varuzsdon a péksütemény ára még mindig egy dinár |>árja. Házhoz, hozni nem létezik, a piacra kell érte menni. A fűszeresek nem küldik az árul házhoz. Akinek kell, menjen értti. Nincs semmiben az a nagy konkurrencia ami nálunk. legfeljebb két fagylaltos kiabálja az utcán n sládoletet. A cukrászdában sincs tolongás. Egy kerskedő sem jajgat és nem panaszkodik, ellenben nem mennek fürdőre. Már est 8-kor temetői csend van a városiján. Még rádiót sem hallani. Ez ott nagy fényűzés. Ok csak verjék tovább is a pénzt a fogukhoz, de én boldog voltam, amikor már Murakeresztumál megláttam az újonnan felszerelt zászlót. Hála Isten ! PlroK-Fehér-Zőld. Csak hogy már megszabadultam, mea culpa, mea maxima culpa I Ez volt az Utolsó külföldi utazásom. Somogyi De»ftné. Syomor- él bélMYaroknál, étvágytalanénál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felbölögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hány-ineernél 1—2 pohár természetes „Ferenc Jólief* keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztöutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc Józief vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen Isszák és általánosan dicsérik. Legnagyobb választókban megérkeztek az Divatos női ruha- és babátszövetek, bársonyok, pyjama-, ruha- és pongyola flanellok, bel- és ktUfOldl férfi roha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. Singer Diuotáruhózban saját érdekében vételkénysser ===== nélkül tekintse meg. ===== Mozi-hírek Nagy sztárok szerepelnek a mai és holnapi filmben, a <Násttit hármasban. cimü zenés vígjátékban. Brigitte llelm és Oskar Karlweiss, akik a l>écsi filmgyártás ezldei legnagyobb márkái. A rendezés kiválóság-ára pe-fcüg garancia ez a név : Joc May. A világhírű szereplők és rendező mellett Jurmann és Kaper fülbemászó zenéje és a film nagyon kedves, bájos és nagyszerű humorral teli szüzséje teszik ezt a vígjátékot a szezon egyik legsikerültebb slágerévé. Felejthetetlenül bájos hlstórif a leghumorosabb mozzanatokkal és helyzetkomikumokkal. Ma, .szombaton 7 és 0 órakor, holnap pedig 5, 7 fe 9 (örfektor lesznek előadások. A vasárnap délután 3 órui előadás sámhelyárakJoü (20-60 fillér), a többi előadások áz olcsó nyári hely-árak (30—90) mellett tartatnak meg. Tankönyvek az Összes iskolák részére megérkeztek. Schless Testvérek Nagykanizsa RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 3. 10: 1) A bledermayer kor magyar regénye. 2) Ixmau verseiből. (Felolvasás.) Közben: Gramofon. — 11: Helyszíni közvetítés az őszi lakberendezési vásár megnyitásáról. - 12.05: Zenekari hangverseny. 1.30: Perényl Gabriella é-s ligeti ipezső énekel. — 4: A »Rádl6-élet« jneseórája (Harsányl Gizi előadása). — 5: »Bejanc.« Abesszíniai történet. — 5 30: Ix>sonczl—Schweltzer Oszkár szalonzenekara. — 6.50: •Találkozás.. Falu Tamás elbeszélése. — 7.20: Mit őzen a rádió. - 8; Zenés takarodó Szegedről. - 9: Pilinszky Zsigmond magyar nótákat énekel cigányzene kíséretével. — 10.30: Gramofon. Bérs. 11: A 25. bécsi vásár meg-nyilóünnepe a Burg szertartá.stermé-l>ől. — 12: A bécsi szimfonikusok rá-diózenekara. - 3.05: Turgenyev emléke. 330: A keztyüsők dalcgylc-tének hangversenye. — 425: Csillag-repülés Gastelnbe. Közvetítés. — 5.10: Hádlózcnekar. - 830: Alkalmi félóra. — 7: Schubert B-dur szonátája mn-Mórán. - 810: A teaasztalnál. 3 fel-wnásos vlgjátéjt. - 9.50: Tánczene. A Ford-USA háború komolyra fordul Páris, szeptember 1 Washingtoni távirat szerint Ford fa az amerikai kormány között az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Ford kijelentette, hogy inkább beszünteti az üzemeit, semhogy az állam irányító beavatkozásának alávesse magát. Viszont n kormány .sem akar engedni. John-ton tábornok, Amerika Ipari diktátora kijelentette Fordnak, hogy ha kitart álláspontja mellett, akkor a közönség bojkotlmozgalmat kezd ellene, minc Ford a kővetkezőket válaszolta: Akkor megint több l<*.z a munkanélküli és a nyomorgó. Valószínűnek tartják, hogy a kormány rövidesen olyan drákói intézkedéseket le&í, melyeket csak a legvégsőbb esetben akart életbe-léptetni. ZALAI KÖZLÖNY 198& 2. A felsőteniplomi betörés ügye Nagykanizsa, saeptember t A csütörtökön éjszaka történt felsőtempJoiui betörés ügyében alig átl vakarni támpent a rendőrség rendelkezésére a tettes személyét illetőleg. A gyanú egy 30 35 év körüli, monkásruhás férfire irányul, akit néhány nappal azelőtt feltűnően sokat látták álldogálni a Katolikus Nőegylet perselye előtt. Ejt a tVrfi már akkor feltűnt //or-«í//» Béla sekrestyésnek, akitől pontow személyleirást is kaplak a detektívek. Meg akarták zsarolni a pesti Izr. Szentegyletet v Budapest, szeptember t Heck Jenőnél, a budapesti ftrae. lita Sztntegylet elöljárójánál pénteken megjelent három ember és azzal a fenyegetéssel, hogyha nem kapnak ezer pengőt, kompromittáló dolgokat Itoznak nyilvánosságra a Síe-itcgylet ügyeivel kapcsolatban. A pénzt esta az Aréna-ut egyik mellékutcájában kel. lett volna megkapniok. Bcek Jenő helyett a főkapitányság deteklivjei jc. ientek meg to találkozón, ahol a hái*>m zsaroló egyikéi. Babrik Árpád 22 éves artista zenészt sikerült elfogniuk. Elő\' tillitolt.\'ik a főkapitányságra, két társát pedig körözik. A hadsereget Is frontba állítja Ausztria a terrorcselekmények elfojtására Bécs, szeptember 1. A Siók te lós Iimsbriu kból-, a melyről tegnap egész Béea beszélt, mini megállapítható, megerősítette a kormány helyzetét. A lakóvság körél>en mindnagyohb az elszántság a terrorcselekmények leküzdésére. Egyesek szerint a kormány közeliit Innsbruckl)an mulasztás terheli, elsősorban a fogba/igazgatónak k\'tt volna kötelessége előre intézkedéseket tenni, főleg éjszakai szöktetési kísérletekkel szemben. A kormány lapjai ezzel szemben elhárító propagandaként azt hirdetik, hogy a kormány eddig szándékosan tartózkodott végső cszkö-zöft igénybevételétől, de az innsbrucki eset után az egész vonalon annak rendje és módja szerint minden intézkedés meg fog történni terrorcselekmények megelőzésére. Érmek szolgálatálu fogják állítani a tti«gnövek«k>tt hadsereget is. Közben a kormáuy pozitív irányban is szervező munkát végez a liomgkeresztetlenrs tábor megnövelésére, illetve felvonultatására A horogkeresztfel síemlx-n tömörülő elemeket, tudvalévően az úgynevezett \'Hazafias I"ront»-ban egyesitik. Knnek a szervezés alatt hívő IMilitikai tábornak f>zepk\'inber 11-én lesz a nagy felvonulása. Saeptember 11-iko egyrészt nagy katolikus ünnep, másrészt nagy történelmi emlékünnep lesz: Ausztria felszabadítása a török uralom alól. Dollfu&s szÖMcbiógi kancellár szeptember 11-én fogja kifejteni őszi programját, amely egyúttal ismerteti a kormány pozitív terveit. Illemre, helye* vh»elk*<ié«r* tanítja a gyermekeket Az fin t jságom uj Máma. Kis Pék Dani folytatja érdekes kalandjának elmesélését <*s nagy érdeklődés*! olvassák a gyermekek a Csodálatos Sziget izgalmas történetét Előfizetési dij negyedévre 2 pengő. „A röntgenszemii ember61 Haar Pdl a vlldg&lrll psc&l&ografologus és tanácsa*ió csak rövid ideig íogad még a „CeniráV\'-ban d. e. 9 órától esíe ÍO óráig sxemélyenHéní 1 és 2 pengőért. Megölt az öröm egy barcsi századost Mikor megtudta, hogy állást kapott, szívszélhűdés értt Barcs, szeptember 1 Nagy részvét mellett temették el szerdán délelőtt Barcson Bruckntr Gyula többszörösen kitüntetett népfölkelő századost, aki éveken át állé&nélkül volt. A napokban a miniszterelnök kinevezte Bruckiwrt a Magvar Külkereskedelmi Intései egyik vezető tisztviselőjévé. A kinevezési okirat vételekor Brucknert nagy örömében szívszélhűdés érte. Állását szerdán, tehát temetése napján kellett volna elfoglalnia. Intervjn az első „varrógépéül oklevél" 90 éves kanizsai tulajdonosával, akinek mestere Patkó Pista betyárjainak a szabója volt Nagykanizsa, szeptember 1 A bécsi Műegyetem kertjében nemrégen avatták fei a varrógép feltalálójának, Madclsberger Józsefnek szobrát. Ke esettel kapcsolatban felkerestük a 90 éves Neumurk bácsit, Nagykanizsa legöregebb szabómesterét, hogy nyilatkozzék a mesterségéről, a varrógépről és visszaemlékezéseiről. i— Hát édes fiaqv, — mondja az óreg mester — bizony szép idők voltak azok! t\'gy emlékszem vissza a rnult század derekára, mintha tegnap történt volna. Most mélyet sziv cigarettájából, — mert az öreg dohányzik - és folytatja érdekesnek Ígérkező elbeszélését. - - A mesterem G lésinger, csurgói szabómester volt. 0 a környék leg vagyonosabb Iparosai közé tartozót! mert bizony a régi Jó időben még\'meg fizették a mi munkánkat. Nem a\'mos-tani divat járta. Szép magyardiszitésü ruhákat varrtunk, főképpen természetesen kézzel. fin 18ftt-ben szabadultam fel, illetve ez évben nyertem «sl a • gépészi« oklevelet. Nagy szó volt akkor varrógépet kezelni tudni. Ebben IlOOVot kap pénzéért ha nálam vAséroli paplant, szőnyeget, takarót. Mindent magtalál KfRSCHNER MÓR divatáruházóban. Választékom a legnagyobb, minőségeim a legjobbak, áraim a legolcsóbbak. •r fdőhen tndomásom stwfnf, mindössze néhány száz varrógép vóH Magyarországon. Ebből egv m mesteremnek Csurgón. Azért volt Ilyen kevés gép nz országban, mert altkor még nagyon virága volt. A régi gép késelése nem olyan egyszerű, mint a mai Varrógépeké, hanem sokkal komplikáltabb, nagy szakértelmet Igényelt. Külön tan-folyamot rendeztek a szahólegények betanítására, ftn voltam «r első vidéki szabólegény az országban, aki n gé. pészi oklevelet elnyerte. Hej, szép idők \\t>ltak azok — sóhajt fel fsmét az óreg mesteri — Hát nem tudna-e, Neumark bácsi, valami érdekes történetet mesélni az életéből? — Nagyon sokat Is tudnék, de nem tudom az magát, fiatalember, érdekli-e. — Csak mesélje, nógatom az öregít, — Mint említettem. 1861-ben nyer-Um el az okles-elet és boldogan jöttem haza Budapestről, hogy a Csurgó mellett lakó szüleimet az ünnepeink alkalmával felkeressem. Csurgótól *z ut, szüleim lakhelyéhez akkoriban egy nagy, hatalmas erdőségen vezetett ke. re azt ül. Amint az erdő közepefelé le. hettera, egyszer csak az egyik fa mellől egy bőgatyás, diszmellényes, fiatal le. gény lép RÍ és megszólít: »Hova mégy, édes öcsémT« Hát meg kclL vallanom az igazat, nagyon megijedtem. Solut hallottam, akkortájt az -rdei betyárokról és bizony a bátorságom tó inamhU szállott. — »Ide megyek a Szomszédba,! — válaszoltam az érdeklődőnek, akiről feltételoztem, hogy nem páter, mert legalább 3 fegyver lógott a vállán. >Jól van- — válaszolt" ő — • menjünk együtt, hisz én is arra felé tartok.« Amint megyünk, észrevette, hogy , félek. Miután \'útitársam megtudta, hogy szegény szabólegény vagyok s iszüleimhez megyek haza látogatóba. sokkal barátságosabb hangon kezdett velem diskurálni. Beszélgetésünk közben a betyárvílágról is elő jött a íszó, azonban útitársam egy szóval jsem árulta el, hogy ő kicsoda. Az erdő közepefelé leheltünk már, amikor egy erdei csárdához értünk. (Akkoriban még kocsikkal bonyolították le a forgakrtat s Bz utak mentén gyakoriak voltak az ilyen erdei csárdák.) A csárda tulajdonosát \'útitársam odaér kr-zésünkkor keresztapámnak szólította. Még jobban érdekelt, hogy ki lehet a rejtélyes idegen. Megkínáltak en#sm is egy pohár borral és most már jobb hangulatban együtt folytattuk utunkat. Mielőtt elvált volna, megkérdezte tőlem, twgy mi a véleményem a betyárokról. Gyanút fogtam és rosszat nem mertem mondani. legnagyobb meglepetésemre, midőn kezet nyújtott, azt kérdezi, hogy »tudod-c édes öcsém, ki fogott mokt kezet veled t Patkó Pista vagyok.« S oU hagyott. Nem Jöttem szóhoz, csak őrültem, hogy már egyedül vagyok. Gyors léptekkel siettem most már huzafelé, ahol szüleimnek még Imldogahhaii nyújtottam át az oklevelet, mintha Patkó Pistával nem találkoztam volna, mert igy értékelni tudtam az életemet. — Mesterem, (aki a betyárok Wghi-resobb saabój* volt, mert olyan szép aranypitykés, jsinoros taagyor mentét senki sem tudott a messze vidéken készíteni, mint Glésingar, aki betyárok áldozata ietL Amig Patkó Pistát, a hires betyárt a zsandárok sosem tudták elfogni, addig a másik botyárhires-séget, Gergált elfogták és életfogytiglani fegyházra Ítélték. 30 év múlva UDonban Gergált kiengedíék a fegyháztól és első útja Csurgóra vezetett. Glésingert kereste, akitől tudta, hogy vagyonos ember. Az ör*g szabót •"ónban már nem találta régi lakhelyén, Kaposvárra kóHözölt. »dt is követte és amidőn liergél betoppant Glésin-gechez, az öreg szabómester a hirtelen meglepetéstől s az ijedtségtői öwuw-esítt és meghalt. — A legszebb kanizsai emlékeim » Knohloeh taaoltókannester mesteri dirigálása alatt eltöltött z*nekari «x«-replésem idejéből saánnazik. Olyan jó karmester, olyan jó zunekar hosrfu évtizedek óla nem volt Kanlssá*. Bn nagy trombitás voltam és amig étek, büszke lo«zek arra. Nem volt Nagyka- ___ZALAI KÖZLÖNY__ varosi mozgő Szombat és vasárnap, szeptember 2-án és 3-án Brigitte Helm és Oskar Karlweis főszereplésével — Joe May főrendező remeke: Nászút hármasban Remek énekes, táncos, zenés filmcsemege. Előadások szombaton este 7 és 9 órakor, vasárnap négy előadás: 3, 5, 7 é» 9 órakor. Vasárnap délután 3 órakor ^ónaelftadáa. Nem találták meg Zrínyi Miklós sirját 1&3. wcptcmbcr 2.__ nizsának lolyan társadalmi eseménye, nem ynlt olyan mulatság, nem w>lt olyan ünnepség, iimelyon a nfl zciielu-ruuk részt ne vett volna. Tudna-e még Neiimark bácsi trombitálni? szakítottam meg az öreget elbeszélésében. — Hogy tudnék-e? — csillog u szeme. — Hát hogyne tudnék! Nemrégiben a sétatéri juniáliskor, amikor a l.cvenieacnekar hangversenyezett, elkértem íiz egyik fiútól a trombitát és velük együtt Játscottam.^kkor én is fiatalnak éreztem magam, mert a zene fiatalít, kedvet Ikjz, zenélni öröm, hall-gatni pedig gyönyörűség. — A szabómestcrséKCmbcn már nem dolgozom, de varrógépek javításával nég mindig foglalkozom - ha akad munka, — mosolyog liamiskásan, mert bizony én is érzem a gazdasági válságot. Abbeli reményemet fejeztem ki az öregúrnak, hogy a századik születésnapjára p gazdasági viszonyok már talán jobbak lesznek és ő még akkor is egészségben gyógyíthatja a megbe-tcfjcdcit varrógépeket. II. J. A bolgár király Párisban / Paris, szeptembor 1 Iloris bolgár király pénteken délután meglátogatta Da|adier miniszterelnököt, akivel a mcgl>eszélésck folyamán részletesen megvitatta a kelet-európai politika különféle szempontjait. A király ezután a külügyminisztériumba ment. ahol Paul Boncour kúlgvminisztert látogatta meg. Női éa leányka kabétujdjnaágolt na|«nla érkeznek Slnger I)iv«táruház-ba. Nagy Választék. - lUitoívásárlá* nem tfondt Telje* berendezéseket rendkívül \'•lőnyös részletfizetésre, söt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklés-ut 4. Kaposvár, szeptember 1 Néhány nappal ezelőtt számos vidéki és fővárosi lap azt a feltűnést keltő cikket közölte, hogy Szigetváron sikerült megtalálni azt a helyet, ahová Zrínyi Miklóst, a szigetvári hősi eltemették és most mozgalom indult a sir feltárására. l£z az egyébként érdekes tudósítás egy félreértett híradáson alapszik. Ar. egyik kaposvári lap ugyan is tájékoztatót irt a Zrínyi Miklós Muzeum ligycAület elnöki programjáról, melyben többek közt azt is megírta, hogy Szigetvár 0000 lakósa közül 5800 biztosan nem tudja, hogy Zrínyi Miklós földi maradványai — fejének kivételével — a régi katonai temetőben vannak eltemetve. Közölte a lap azt az elgondolást is, hogy Zrínyi elesésének a helyét emlékkővel kellene nwjyelőlni a belső váriján, hiszen csaknem méternyi |>onUjsság-gal meg lehet állapítani az elesés helyét. Kbből a cikkből keletkezeit azután a vidéki és fővárosi lapok félreértése. Sajnos, a szigetvári hös hamvainak feltárására a leghalványabb remény sem biztat Azt tudják ugyanis, hogy a régi katonai i temetőben temették el, de ruhátlanul éf>a többi elesettekkel cgyüít, akiket mésszel öntőitek lo. Az ásatások csak csontokat produkálnának, de senki sem tuduá megjelölni Zrínyi Miklós csontjait, mert a i>ontos nyugvóhelyére vonatkozólag semmiféle adat nem áll a rendelkezésünkre. NAPI HÍREK NAPIREND iieptomlMP 2, szombat Hóiul katolikus: Utvin. ProtesUn: Rebeka U;.: piul hó 11. Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön és Tatárnap délelőtt 10-tól 12 órilg. Oyógyszertárl éjjeli szolgálat e hónapban: á Mária gyógyszertár Erzsébet tér 40. u. <8 a klskanűsil gyógyszertár. OöifOrdö nyitva reggel 0 órától este ti óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). (A főispán é« alispán juhon) (lyömörey György főispán Intáról Zalaegerszegre érkezett. — Bődy Zoltán alispán szabadságáról Visszaérkezett é» átvette hivatala vezetését. (A klr. ügyészségről) Dr. Mihá-lovits István igazságügyi tisztviselőt a pécsi klr. Ügyészségről a nagykanizsai kir. ügyészségre helyezték át. (Kinevezések) Gyömörey György főispán dr. Fodor László nagykanizsai, dr. Vida Sándor zalaegerszegi és dr. Beznicza Pál pákai lakosokat díjtalan vármegyei közigazgatási gyakornokokká kinevezte. — Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schütznél. A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon uj STANDARD rádió- I. STANDARD R X. nagy teljesítményi! ki a - készülék -mm rövid" közép- és hósajcu hullámhosszra. II. STANDARD Super 34, 4 x 1-csőves auperheterodyn- készülék, gyönyörű, luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. Sí35Í.Í ZALAI KÖZLÖNY 1983 weptember 2. — .(EafcAvő) AnUl László és Hava* Ilus Myó hó 3-án, vasárnap délelőtt fél1 ty órakor tartják esküvőjüket az izraelita ti-mplomban. (Minden krt-lö» értesítés liefyett.) (A megyéspüspök a mgvkttnta«| í.eánykhihról) A Szociális Missziótársulat íMieyknnUsai l.eányklubja szokásos évi jelentését felterjesztette dr. Itott Nándor megyéspüspökhöx. A főpásztor Mágics Mária ehiöknöhöz meleghangú elismerő levelet intézett, melyben egyebek közt a köwtkwöket irja: ».A Jelentést Inagy örömmel ol-vASlAOl. Csakugyani ázl kell mondanom, hogy a Szent Ilona Ixányklub működése a nagykanizsai hitélel dísze-virága ... Jóleső érré*scl tapasztal-lám, hogy mennyire sokoldalú a Leányklub működése... Az egyesület életképességót mutatja. hogy máris terjeszkedik és bekapcsolta « Klskanlzsal Leányegycsűictel... A kistestvér-gondolat megkapott, mert nagyon bölcs elgondolás\'... A jelentésből vett összbenyomásom eredményeként csak meleg "főpásztori köszönetemet fejezhetem ki az eddigi munkásságért a d«-rék ós elismerésre méltó egyesületnek..." ltSS. lévf «hzI és téli stflvehíjfton-ttágok; Linoges, N\'ikoH, Ramades, Mexoát, Angorette, Gronya, Scbetland, AndaHn, Teplasz különleges minőségben Sínkor Divatáruházban. — (Jegytét fobUfnm* Tegnap ünnepelte Szilágyi I-aJos tóUsenUnártonl körjegyző 20 éves jubileumát. A körjegyzőség községei ntvében dr. Mész-lényi Antal egyetemi tanár, jegyző társai nevében Imrék Gyula szomszédos körjegyző, barátai nevében Hevesy Jenő 5gazgató-tanitó köszöntötte melrg szavakluiI. Az ünnepeit meghatolUn mondott köszönetet a spontán ünneplésért és ígérte, hogy a hátralevő két deoenoium alatt is ugyanolyan szeritettel végzi polgártársai ügyeinek intézését, mint amilyen hűséggel szolgálta a Imza érdekeit. (A Nagykanizsai Levente Egyesület) szeptember 17-én tábortűzzel ka|>c9olatos nagyszabású szüreti mulatságot rendez, jótékony célra. — Intézeti eslko* rtihavászöak leg-olcsóbban Schútznél kaphatók. (Zászlót kapnak ■ gimnázium (perkészei) A nagykanizsai piarista ámnázium cserkészei eddig a 48-as ffisök dicsőség koszortizta zászlaját használták ünnepélyes kivonulások alkalmával. A régi ezredparancsnok ugyanis a gimnáziumi cserkészeknek ajándékozta a Robogót, nmit azok büszkeséggel lwrdoznak. Most parancsno-kuk, dr. Bartha István tanár kezdeményezésére saját zászlót szereznek l>e, amelyen a cserkészliliom és Magyarország Nagyasszony lesz kiva-rra. A zászlót a Szokásos ünnepi keretek közölt szentelik fel. Aki a gimnazista cserkészek ír.á«lajához lH>zzá akar Já-itdnl, pziveskedjék adományát a gimnázium Igazgatójálioz küldeni. A ■Zalai Közlöny nyugtázza. — Elsőrangú müjóg kap-ható a Trari 8 danub i a Bgy e sült 00sma lmok Részvénytársaságnál. (Az Omke vasárnapi gyermekdél- «liánja) városszerte nagy érdeklődést keltett. A hangulatosnak ígérkező műsor a következő számokból áll: 1. I*K>lógus. Irta Gold Ignác. előadja Adelczer Éviké. 2. Hótosjáték. Irta Pósa Ijtjos, játszák Balázs Évi, KabLnek Zsuzsi, t\'ngár Maca és ifj. Sáfrán !•\'«. renc. 3 Orosz tánc. Tánootja Klein lídith. i A nagysága és cselédje. (Kis jelenei. Előadják Bors Évi és Weliner Klári. 5. lengerész-duott. Énekli Cail. >«g Zsuzsi, a duettot- táncolják Csillag Zsuzsi és Rehberger Klári. 0. Hacsek és Hajó. Előadják Sárkány Pál és Krása György. Az előadást tánc követi, valamint ht. ajándékok kiosztása. A műsor pontosan I órakor kezdődik. (A*J£aW»lilais Férfiliga) ma este 7 (\'•fakor a Fehéfteremlwn gyűlést tart. IJlŐadó ftígdán Pál postatiszt lesz. aki a katolücusiöntudalról fog előadást t-ir-Uni. A tagok és a/, érdeklődő férfiak szives megjelenését kéri az elnökség. - (A Rimwbftrtk) ma este 6 őrt»kbr rendes havi ószejövetclüket tartják a Markó-vendéglöl>en. (/{aj van a be dobós telefonok kai) Kaptuk a következő levelei : Igen tisztelt Szerkesztőség I Ma már Nagykanizsán |s vannak telefonállomások, amelyek 20 fillér bedobása ellenében kapcsolnak. Ez nagyon üdvös ujitás. A hiba csak ott van, hogy ezek a készülékek hiba esetén nem adják visz-sxa a ^0 fillért. Ha a központ bármi okl>ól nem hallja meg a pénzdarab leesését, akkor már kárba veszett n 20 fillér. Kérjük az illetékeseket, eszeljenek 1tl valamit, hogy ezen segítse, nek. Tisite\'ettcl : Dr. P. (Pét-himlőoltás) Vasárnap délután 2 órakor himlő elleni pót-oltás lesz a Rozgonyi-utcai iskolában és Kiskanizsán n/. ovodábon. Ezalkalom-innl a \'májusban elmaradt gyermekek kerülnek bcoltásra. Divat szőrme újdonságok: l>oeno, perzsa, karakol, stl). minden színben Slnger József és Társa cégnél. - (Jazz-muzsika OMKF.-bta) A Korona nagyszerű jazz-zenekara Kanizsáról távoztában szombaton este az OMKE-ban játszik. Az ősszel kezdődő sorozatos családi összejövetelek során a szombati lesz az első. (Megverte az apját 8 hónap) A nagykanizsai törvényszék két napig Keszthelyen tárgyalt. Többek között eléje került Gál Izidor földműves, aki beteges, idős, szélütótt édesapját vasvillával durván megverte. A törvényszék dr. Mutschenbacher Edvin tanács elnök elnökletében Gál Izidort 8 havi börtönnel sújtotta. (A keszthelyi mozi betörőjét elítélték) Nemrégen történt, hogy a keszthelyi moziba betörtek és sok jegyet elloptak. A csendőrség csakhamar kiderítette, hogy a tettes Székely János keszthelyi Jegény, tikit a nagykanizsai törvényszék most A havi fogházra itélL - Elegáns nyári ruhákat idéoyvégl Arakon vásárolhat a Schütz áruházban. - Vége ■ vakárlönak, erről ir a Magvar I-ányok szeptember 3-lkl száma. .Olyan kedves, hogy az iskolálM visszatérő fialal lányok mind örömmel fogják várni az iskolaév megkezdését. Nagyon szép útleírást irt Ruzitska Mária Esrt országról. A kiadóhivatal. Budapest. VI. Andrássv-ut 16, szívesen küld díjtalan mulatványszámot. - (Zsebtolvajlás a p»con) Pénteken délelőtt egy zsebtolvajlás történt a nagykanizsai piacon. Ismeretlen tettes kilopta >i/. egyik piaci árusnő zsebéből annak pénztárcáját, melyben 19 pengő volt A rtndórség megindította a nyomozást. \' Megjelent ■ MllUék Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal. Gabonás LUztes Len Küttölős Szalma ZSAK HIRSCH SZEGŐ cígnél. Közgazdaság T«ra6nylö«lde tklza tl»u». (uii tí-m S-2S «-50. »s-m 8*35— 8.60, 0-<5-8-7Q 80 aa h\'6c—8\'80, dunánt. (u|) 77-n 7-95-H0S 78-aa ÍH6 -«-»r, í0-es 8-16-8 A 80-as 8-2Í-8-SS ion (ul) (-55—!■». — Zab koiép 6-70-6 90, átenger ttalínlull 6-75-680. ferttiriiir l-elliajtés 79, eladatlan 30 — Elaé rrndü 0-78-0-79-3. Beellett 075-0-76, aie-dc.t köiép 073 -U-7Í. kOnnyQ 068 0-7(1 l-a« rendi ör.g 0-70 -ll-od rendi Dl tg 061 -06$, angol i01d« I. 090 -OSJ, sulonna nagybin 1 04—108. tair 118 - 1-JO, hm OM-1-12, WlaerlÁs 100—108. Gutenberg Nyomda íi Dílialal Lapkiadó VllIaUla Nagykanlian. Felelős kiadó: Zalai Károly. InleruriMit telefon: Ntgykuiltta 78. arán. apróhirdetések Raktáron le«» I»mm Arakat roloaéM oféraaltjak. Ai aaMi* 3012 KBIdakolérata szépen szoba kiadó Sz. Imre herceg ulcs 4. bútorozott 48 Réaaa ««a«éBl0 * • aaMlatfa (Fő-ut 21.) novembertől bérbaaM. Bővebbet dr. Knauaz LáazW ügyvédnél ugyanott 3880 Vlximalom elsdó vasbeton leijei, vagy kíudóképes egyénnek bétbe kiadó Bősze Istvánnál Nagyszakácsiban. 3279 Magyar-utca 7. siám alatt kétaiobáa előszobái lakás kiadó. " déglő. Haoxnált bátort veszek és elsdok. Kovácsné Erzsíbel-tér 17. 3435 Biombatta és taaárnap dlaanó-taroa vacsora a Fokot* sas vendéglőben cigányzenével. 3 34 Rákóczi utca és Petőfi ul 93. sz. sarok ttalotháa szabadkézből Jutányos áron eladó. Bdttbbet ugyanott 3415 Kétscskéa szép utcai lakás mellék helyiségekkel november l-re klsdó. Bőveb bet Erzsébet-tér 16. ruszerttzlet 3315 KétrsobAa verandás udvari lakás azonnilra li kiadó Klnlxsl-ut « 11. 3423 ElkészOlt sz órlás-slsgut a Sohelds slstt 2110 m hosszú Antverpcrben s Schelde medre alatt 36 méterrel futó alagút A latenyel klr. Járásblróságiól. 3114/931/3, 905/931, 306/931. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Gllrtner Antal nagykanizsai ügyvéd által képviselt Prldrlch Albert, Oroszváry tni a; ~~ \' \' \' Oyuláné sz. Rács Aranka és (ttitner Antal Javára 424 pengő 90 fUl. töke és több követeié* JAru ékal ereiéig a letenyet klr. Jáiisblró-.ág 3il4/93l. 3 5/1931 és 306/1931. lyel klr. sz. végzeteivel elrendelt kielégítési végre " ijtMfoiyiánvégreh>|tMtszenvedőtől 1932. Julim hó 15-én lefoglalt 2800 pengő 70 Illlérre becsült Ingóságokra a lelenyíl klr. Járásbíróság lenti ssámu végtésével ss árverés elrendeltetvén, snnak ax 1908. évi XLI. L-c 20. §-a alapján ax a ább megnevetett s a fo^lsláal legvzókönyvból kl nem tüafl más foglaltatik javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési |oguk ma Is fennáll éa ha ellenUk halasztó haiályu igénykersset folysmstba nincs, végrtha|lá»í Bienvcdők Üzletében és lakáaán. Bucsután leendő\' megtartására batáridőül 1933. évi azep ember hó 6. napjának d. u. ii2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt törülközőt, Ingek, kendők, szövetek és különböző bolti cikke* ss egyéb Ingóságok a legtöbbet Ígérőknek készpénzfizetés elleniben esetleg a becsáron alul is de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azoknál as Ingóságoknál, melyeknek becsértéke 1000 P ön felfll van, a venni szándékozók tartoznak a becsérték, Illetve kikiáltási ár >/u réazét bánatpénzül alulírottnál letétbe helyezni. Letenye, 1938. évi augusztus hó 13-án. Balasss Sándor a. k. 3423 UltkUnywmtt, bírói klkOM&U A nagykanizsai klr. törvényszéktől. 1933. fii. XV. A. 38/2. szám; HIRDETMÉNY. fnvsz hogy a píesi Idr. közjegyzői kamata A klr. törvényszék közhírré testi, \'tan"1 444/1933. kk. számú határozatával vüéz dr. Barcza Fetenc klr. közjegyző jelöltet 1933. évi augustlus hó 9. napjával kezdődő hatállyal dr. Benienjil László keszthelyi kir. közjegyző állandó helyetteséül elismerte és vitéz dr. Barcza Ferenc az emli tett nspon közjegyző helyettesi működését megkezdelte. Nagykaniisa, 1933. évi augusztus hó 29. napján. Sr. Sutd) Mrlio ». K. h. elnök. A kladmiay felteiéül Bttky Béla u» ti^fcthet a. Qabona oBávázóaxePvkt Porpácok: Nedveapíeok: AraópAo Blgrlal Popxol HlgoKén TilUntin Tlllantin eredell nyári érban éa caomagolá.ban. MUlrá g y é k i Pé<l-«6 Amw. mparlMiHI 40%-o» UltaA MásinHrogén ThomaMalak kf -ként, isák-stáinra és wsggontéle-lekben. . rUTORi vegjtiazta 8\'éasavas takarmányméss. PEKKi WD" vilflmln készi mény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEÍ meg, mQtrégy«,nDvény védelmiszerek atb. kereakedéaében Nagykanizsa, Erzsébet iéi 10. (A bíróság mellett) Telelőn 130. Nyomatott > UptulíjíonM Kítiaxdaaáíl R.-T. üuteoberg Nromd» éa DéUalat UpktKló VátlaliU k0oyvnyomdá|4ban Nagykaolaaéu. ítelelía tlzletíezetí i Zalai Károlv.l . 73. ivlolyam 199. uán Nagykmnlua, 19M. szeptember 3, vasárnap Ara 16 fillér ZALAI KÖZLÖNY ______>»LITI»il Ü1MLIP BM&íW^&ssi Felelős szerkesztő: B.rb.rlt. L.Jom ÍS^ISZSvÍ A nemzet egysége Irta: rit<* ■»rton Béla orszgy. képviselő, a Nemzeti Egység Pártja orsz. főtitkára Ma, amikor forradalmi lázban ég fél Európa, amikor egyik állani a másik után keresi a kivezető utat a világháború maradványaként kavargó zűrzavarból, szinte minden nap egy-egy létkérdést kell megoldaniok a nemzeteknek és egyes embernek egyaránt. A marxista tanoktól megcsömörlött tömegek felett sorban győzedelmeskedik a nemzeti eszme, a déli olasz népnél épp ugy, mint az északi németségnél. A magyarság is ösztönösen érzi, hogy — miként annyiszor a történelem folyamán — a boldogulás csak nemzeti alapon állva érhető el, de a mig az emiitett nagy nyugati nemzeteknél a nemzeti eszmének éz a térhódítása töbW-kevésbé forradalmi megrázkódtatásokkal járt, addig a \'maroknyi magyarság csak egy szívósan követett és a saját történelme által előirt fejlődési vonal mentén haladva vehet részt a mai korszak eszmékért való harcaiban. Ösztönösen érzi a magyarság azt is, hogy a nemzeti gondolat győzelméért vívott küzdelemben bármilyen hazafias és végeredményben egyetlen egy célra törekvő, de azt más-más utakon kereső mozgalmak nem hozhatják meg a nemzeti társadalomnak azt az átütőerejét, mely egyedül képesiti a nemzetet arra, hogy a roppant idők nagy követelményeinek megfelelhessen. Az eszmékért való harc koráitan 4végleges győzelmei és maradandó gyakorlati értékeket biztosítani csak fegyelmezett, Elvezett és egyetlenegy vezért követő tömegekkel lehet. Éppen ezért meg kell teremteni a nemzetnek azt az egységét, melynek hiánya már háromszor vitte a sir szélére a nemzetet: a Muhi pusztán, Mohácsnál és a trianoni békekötés idején. Meg kell ós meg fogjuk teremteni a nemzet egységét, bár tudjuk, hogy itthon, a megnyomorított csonka ország határain belül is vannak ennek az országnak ellenségei. Vannak, akik történelmi tudás hijján ellenfeleink s vannak, akik még ma sem tudják alárendelni egyéni érdekeiket a nemzet egyeteme szolgálatának. Ezekkel szemben mi csak egyetlen, legfőbb tőrvényi ismerünk s ez az, hogy mindennél és mindenkinél előbbre való a Nemzet. Ez a »nemzeti öncélúság. értelme. Gömbös Gyula, a Nemzeti Egység mozgalmának Vezére, a forradalmi megmozdulások idegen gondolatvilága helyett a nemzet boldogulását mindnyájunkkal együtt - egy évezredes történelem folyamán kialakult közös sortból fakadó testvéri összefogásain látja. A történelmi szükségesség minden magyart egy fál>orba parancsol. A Nemzeti Egység szerveze- Egy szétvagdalt női bolttest darabjait találták két bOrOndben a kassal és pozsonyi pályandvaron Kassa, szeptember 2 Amikor tegnap este a prágai gyors befutott Kassára, az egyik fülkében egy hatalmas gazdátlan bőröndöt talállak a vasutasok. A bőröndben egy fej- és lábnélküli női holtlest volt, melynek törzsén 7 szúrt seb volt látható. Amikor erről a kassai rendőrség értesítette a pozsonyi rendőrséget, onnan azt a választ kapta,^íogy az ottani pályaudvaron, a Kassa felől jött gyorsvonat egyik fülkéjében hasonló körülmények közt talállak egy női fejet és két lábat, amiket igen éles szerszámmal vághatták le a törzsről. Az áldozat 25—28 éves lehet. Erélyes nyomozás indult a rejtélyes ügy felderítésére. A hi8aniant is hozzájárul az osztrák tartalékos hadsereg felállításához Bécs, szeptember 2 Szombaton jeleni meg az a rendelet, mellyel a Dollfuss kormány elrendeli az uj tartalékos hadsereg felállítását. A rendeletnek igen meglepő része, hogy az egész osztrák hadsereg feleit való intézkedés joga ezentúl kifejezetten a honvédelmi miniszter kezében lesz és a kormány a nemzeti tanácstól és az államfőtől függetlenül rendelheti el az egész mobilizáció végrehajtását. A rendelet minden politikai működéstől eltiltja végül a szövetségi hadsereg lagjait. London, szeptember 2 A britt kormány jegyzékében ki- jelenti, hogy az osztrák szövetségi hadsereg ideiglenes megnagyobbítása ellen semmiféle kifogást nem emel. Páris, szeptember 2 A Havas Iroda szerint az osztrák kormány a kisantant államaihoz is hasonló jegyzéket intézett a segítő haderő megszervezése tárgyában, mint amilyent I>ondonba, Párisba és Rómába küldött. Beavatott körök szerint a kisantant kormányai kijelentették, hogy hozzájárulnak a segítő haderő megszervezéséhez, azonl>an írásban még nem adtak választ. A faji problémáról és a zsidó kérdésről beszéltek a nürnbergi kongresszus szónokai Nürnberg, szeptember 2. A Hitler-i/jusúy tüntető gyűlésén Schinacli, ifjúsági vezér üdvözölte Hitlert és kijelentette, hogy az ifjúság kész a halálba is elmenni Hitlerért, aki számukra egész Németországot jelenti. Hitler kancellár, az ifjúsághoz intézett beszédében tóblx\'k közólt a következőket mondotta: tei tehát az egész országban, mind a 3440 községben és városl>an azzal a céllal alakulnak meg. hogy ez az egy táborba való tömörülés a bennünket környező veszedelmekre való tekintettel minél gvor-sabb, egyszerűbb és maradandóbb legyen. Az idegenből iinj>or1áll •osztályőntudattaU szemben a magyar nemzeti öntudaton alapuló szervezettséget hirdetünk és meg vagyunk győződve, hogv ebben a munkánkban magvar és idegen ajkú hazánkfiai egyenlő mérték-l>cn lesznek segítségünkre annál is inkább, mert hiszen egy történelmi multu nemzet, mint a magyar, nem mondható egyszerűen természeti terméknek, hanem azt egy viszontagságos évezred kovácsolta össze kulturális egésszé. Tudjuk, hogy amennyire szükséges megoldanunk a gazdasági kérdéseket, épp oly szükséges leküzdenünk az uralkodó lelkiválságot is A világ gazdasági bajai régen megszűntek volna már, ha ennek a lelkiválságnak nyomán fakadó politikai feszültség veszített volna erejéből. Mert, hogy a világ s az egyes nemzetek gyógyulása elsősorban erkölcsi kérdés, erre döntő bizonyíték az, amit a fascizmus Olaszországivan teremtett. Tudjuk, hogy a feladat, melyre vállalkoztunk túlnő minden egyes ember lelki és szellemi méretein. De ép|>en ezért mondjuk, hogy, csak a nemzet egyeteme képes oly erőt létrehozni, mely a belső és külső ellenfelekkel szemben feltétlenül biztosítja az ellövendő nemzedéknek életlehetőségeit. Abban a meggyőződésben hívunk minden magyart a Nemzeti Egység zászlaja alá. hogy ha nemcsak ajkunkon, hordjuk a hazafiságot, hanem alázatos lélekkel cse-lekvőleg műveljük a magyar jövendőt s ha mindenki minden nap szentel néhány peroel a Nemzeti Egység gyakorlati megvalósításának, akkor biztosítjuk az állam erejét, minden egyes ember boldogulási és az eljövendő magyar feltámadást. Egy akaratnak, egy irányításnak kell felettünk uralkodnia, egy fegyelemnek kell bennünket összekapcsolnia, mert felettünk áll a nemzet. Nem szabad fialal szív-etekbe beengedni az önzés látókörét, a fölényeskedést, az osztály-fal magasságot, a szegény és gazdag közti különbséget! Darré, birodalmi miniszter a faji problémáról tartott előadást a nagygyűlésen. Hangoztatta, hogv- a faji probléma Németországban katasztrófái is fejlődésnek indult negatív értelemben. A halálozási számarány felülmúlja a születéseket és igy a német nép állandóan fogy. Egyedül a földműves lakós-ság körében tapasztalható tényleges születési felesleg. Göbbels, birodalmi propaganda-ügyi miniszter ugyancsak a faji problémáról tartott előadást. Bevezetőül hangoztatta, hogv a nemzetiszocialista forradalom tipikusan német jelenség. Ha a nemzeti forradalom törvényeit külföldön kemény és igazságtalan bírálat alá is veszik és ha a nemzetközi zsidóság harcba is száll Németország ellen, mégsem szabad elfelejteni, hogy a zsidó-kérdés törvényes uton való szabályozása a probléma meg oldásának leglojálisabb módja voll — Nem volt még a történelemben fegyelmezettebb forradalom, mint a miénk. A zsidó-veszedelem elhárítása csak egy része terveinknek és céljainknak. A zsidóságnak tragédiája, de nem a mi hibánk, hogy ez a faj, belső bomlasztó erejénél fogva ál\'andó veszedelmet jelent belső és külső biztonságunkra Németországban ok nélkül cgv zsidónak sem görbült meg a hajn-szála. Kérjük a világot, jöjjön és győződjék meg arról, hogv Német -ország miként dolgozik a háború és a forradalom marad ványainak eltávolításán és az erők kiegyenlítésén. Hofer Nürnbergbe érkezett Nürnberg, szeptember 2 llójer, a tiroli kerület volt vezére, akit elvbarátai néhány nappal ezelőtt vakmerő módon kiszabadítottak a börtönből, szombat m este 9 órakor a nürnbergi repülőtérre érkezett. Agyonlőtte magát a Welsz Manfréd-gyár jogtanácsosa Budapest, szeptember 2 Szombaton délben Jünkcr Pál doktorN a Weisz Manfréd-müvek jogtanácsosa, Kálvin téri lakásán főbe lőtte magát. Súlyos állap I-ban szanatóriumba szállították. \\ rendőrséghez intézett levelélxm kijelenti, hogv betegsége és ideg -s-fcége miatt válik meg az élettől, hivatalos ügveí teljesen rendben vannak. Junker Pál dr. Szombathelyen született, 53 éves és özvegv-ember. ZALAI KÖZLÖNY Már milliók tudják, Kik eddig nem tudták, Hogy az üaiífrTTl\'jJ Legjobb keserűvíz. — Kmésitósl gyengelég, vérszegénység, lenoványodas, sápadtság, mirigybe\'egségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eselelbeu a ter-mészetes „Ferenc Járni" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződön arról, hogy a valódi Ferenc lóxief vi* hatása mirdlg kitűnően beválik. Divat ftiflrme újdonságok.- boeno, perisa, karakül, »tb. minden színben Singer József és Társa cégnél. A hírlapi zsarolások alkonya Budapest, szeptember 2 [Inross László, a Magyar Uság-iró Egyesület főtitkára, szombaton Inegbeszólfyí a főkapitánysággal azokat az intézkedéseket, melyekot a közel jövőlxjn a/, egyesület és a rendőrség együttesen akarnak megtenni abból a célból, hogy a zsaroló és álliirlapirók üzelmeinek egyszersmiudenkorra véget vesse-nek. Mozi hírek Ma ismét « tegnapi nagysikerű film, a fS\'ótzut hárntatbaiiK van műsoron, melynek kisérőfilmje a *Páris eslólöl ImjmÜg cimü rendkívül érdekes film, amely hemu-totja és megismerteti a »világ közepéd azokkal, akik Párisban még neon jártak. A »Nászut hármasban\' főszereplője lirigett- Htltn és Őskor Kari-v.elss ebben a filmben olyan alakítást mutatnak bo, ami csak kevés vígjátéki és prózai művésznek- sikerül. A tegnapi közönség valósággal elragadtatással beszél a műsorról. Érzéki t:df. Ez volt az eredeti címe annak a hatalmas filmnek, amely kedden és szerdán kerül a Városi Mozgóban l>emulatásra s Elisnbeth H-rijivr. a legnagyobb drámai színésznő alakítja. Ez a nagy filmszínésznő Európa elismerten legelső filmsztárja, akiért az európai és amerikai filmgyárak versenyt futnak. A darab szüzséjét a világhíres drámaíró, Henry li-rn-Meln irta, ami a film irodalmi értékét is jelzi. Az előadások mindkét naj)on 5, 7 ós 9 órakor kezdődnek Az első előadások zona-helvárakkal (20— 60). a többiek olcsó nyári (30 90) helyárakkal mennek. — Gyermek boy kabátok minden nagyságban kaphatók a legolcsóbb árakon Schütznél. Eltörött a hegedűm... Miért némáit el az érsekújvári állomáson a cigánymuzsika ? — Legenda a nemes/elkü kanonokról, aki az újvári cigányokra hagyta a vagyonát, de — aki nem létezett fírsekujvár, augusztus, (Copyright) . .. firsekujvár.. . Ha akárhol Is szóba kerül ennek « városnak a jnevo előttünk. régen mult idők ködébe ringatjuk vissza az emlé-kezelünkct. P.s a? emlékezés s»\\rlc (oszló ködében olt kalimpálnak a Rákóczi-induló gyors ütemü akkordjai. Emlékszünk ni: reketeképü cigányok várták a Pest felöl l*ís/aladó bécsi gyors utasait, u prímás ínég a klarinétos kitt szaladtak a vagonok előtt, n cimbalmos a resti előtti téren verte a hangszerét, n Jegfúrgébb móré |>«dig szalvétával letakart tányéron járta végig a kocsikat. Jóleső érzés volt, az utazás egyhangúságát felvidította az újvári cigányzene. Amikor pedig a forgalmista jobb kezének lendítésével megadta a jelt, hogy: mehet és a masiniszta éleset sJiKilt akkor még sípoltak a masiniszták. a banda rákezdett a Utákóczi indulóra. A vonat már messze járt. de a Hákóczi induló melódiái míg mindig a fülünkben csengtek... Honnan eredt a szxikás, hogy negyven esztendőn keresztül muzsikával fogadták az újvári állomáson a gyors utasait? Jienki sem t idja. Még gyermekkoromban hallottam egy históriát, ugy szólt, l»ogy egy zenekedvelő esztergomi kanonok, a \'egenda szerbit r.rsekuiváron született és mielőtt magára öltötte volna a reverendát, gyalo- Nagykanizsa n], olcsó bevásárlási forrása BEGK béla újonnan megnyílt divatárulfásza ===== Hort.iy Miklóa-ut I. \'«. (vAroaháe palota), ahol már prima férf inget 2-80-tól, nyakkendők nagy .választékban 50 fillértől, női>elyem harisnyák l-30-tól, 0. F. B. női harisnya hibátlan 1-95, selyem kombinék és bugyik nagy ^választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban\'szerezhetők be Tisztelettel BECK BÉC/I HortOy MtUt6»-ut t. sídm UdrosOd* «pUle>Abco 3318 (a nagy trafikkal axfímbe nj 1938 trepttmbtf 3 Síép ruha oaak jó Hl»thtl Mufti I! Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. ran adott *z<renádot udvarán annak a háznak, fchol ma a Weil-féle finom cukrászda van — végrendeletében vagyonát az ujváii cigányokra hagyta azzal a rendeltetéssel, hogy az újvári állomáson mindig cigányzenével kell fogadni a gőzvasut utasait Ezt a mesét azóta aokszor hallottam már, min-dlg olyankor mesélték el nekem, amikor két percre megálltunk UJvárott. A különbség mindössze annvl, hogy a kanonok helyett hol egy amerikai milliomos, hol pedig egy pártában maradt vén lány szerepel. \' .... Itt Ersekujvárott mit sem tudnak a legendáról. Ugrón üábor muzsikálUtott először az újvári állomáson Trencsénteplicen hallottam előszöf hiteles hlstóHáJát az újvári muzsikának. Aki elmesélte nekem: maga is vagy husz esztendőn keresztül húzta a resti előtt, hogy iritka buza, ritka árpa, ritkA rozs« vagy, hogy >ezt a kerek erdőt járom én .. .< Thököly-Buga Miskának hívják az öreg cigányt, kint játszik a Baracskán a Galvaby Árpád bandájában. "Most a ciml>alnxit veri, azelőtt a nagybőgő vonóját húzta. Husz évig muzsikált UJvárott. Tőle tudtam meg a következőket: Rrsekujvár mindenkor híres vadászterület volt. Ma Is az. Híres, nagy vadászatokat tartottak arra felé. Ide jártak vadászni az öreg Fónagy, hiros pesti patikus, Igen gazdag emltfr, az öreg JKorufeld báró, Wlassits Gyula, a felsőház elnöke, Ugrón Gábor a rabonbán és m«Jg nagyon sokan a régi főúri világ tagjai körül. Polonyi Gézának n \'közelben, Kőröskényben volt a birtoka, bit fogta hires, nagy harcsáit és maga is gyakran részt vett a vadászatokon. Nyúlra, fogolyra, fácánra vadásztak az urak, akik vadászat után rendesen bejöttek Újvárra és bizony nem vetették meg az italt, cigánymuzsikát-\' Nagy mulatásnk folytak a régi Nemzeti kávéházban és az öreg Galdfr bácsinál, aki arról volt nevezetes, hogy mint világjárt ember egyedül beszélt franciául UJvárott. A mulatozások gyakran az érsekújvári restiben folytatódtak, a társaság kivitte Ide az akkori idők leghíresebb bandáját, a Kolompár Komlósl I«ajos cigányalt. Délelőtt fél tízkor futott Itf az lujvárl állomásra a bécsi gyors és ugyanekkor érkeaett meg a isolnai vonat Is. (Ugrón Gábornak valahol Zsolna tájékán lehetett dolga, beszállt a Vo- Akar Ön kevés pénzért elegánsan dltfizkSdni? Saját érdekében keresse fel a Griinfeld ruhaáruházat! Elsőrendű uri szabóság. Legfinomabb gyapjúszövetek gyári lerakata!! 1938. pepiember 3 ZALAI KOZLONT E héten megnyílik I Brónyai divatáruháza Horthy Mikléa-ut I. — Városház épület. Nöi kabátok Férfi ruhaaz&vetek Nöi fehér neműek Nyakkendők Kötött és oxöwöttáruk Divatcikkek Harisnyák Nöi éa férfi Váazonáruk kalapok legolcsóbb bevásárlási forrása. Szeszélyes villámcsapás pusztított a csapi öreghegyen natba, a cigányok ott húzták el az utolsó nótákat p vagonja alatt. A vonat utasainak persze tetszett a cigánymuzsika én többen köpülök odadobtak néhány fillért a bandának. I)e akadt olyan utas is, aki .bankót adott. Talán mcrt eltalálták a nótáját. Ekkor szólt l>da a v-Babonbán« a I-ajosnak: »lizt megcsinálhatjátok. mádkor is.« A Ko- bmplf 1,kos cmber vo,l> \' P4r évvc| későbbi" Pesten, u Népszínházban o* cigányvkruenyen ö húzta el legszebben u »RepűlJ fecskémet< és megkapta a .cigánykirály, elmet, — fölfogta, hogy n dokigl»n üzlet van és - másnap már zeneszóval fogadta a bécsi gyors utasait. v A cigányok nem játszák el a „Qotterhaltet"... Ettől a2 időtől kezdve, lehet ennek talán negyvenöt-ötven esztendeje, naponta Jíégyszer Játszottak a cigányok az újvári állomáson. Délelőtt fél tízkor, amikor egyidőben szaladt be u k&si és a zsolnai gyors, délben, amikor a postavonat jött és fél báromkor, amikor eliudult Bécsbe a postavonat. Abban az időben igy hivták a j*»mélyr vonatot. A Bécsből érkező gyors este\' fél tiyolekor futott be, ehhez csak nyáron mc"lck k» néha a cigányok. Amikor aztán Kolompár Lajos cigánykirály lett, átadta . »bivaWlát« ljikatos Miikának, okit «Zsidó Miskánaki hívtak ,1\'jvárott. De a Kolompár Lajos visszavonulásának \\x>lt más oka is. Az újvári cigányozás hamar népszerű lelt, a vonatok utasai már előre örültek neki, hullott u huszf iilérvs, .koronás a cigányok tányérjába és egy napún felcitálták a I.ajost a katonai parancsnokságra. Valami nagy ur utazóit keresztül a bécsi gyorssal, talán maga a császár. Azt mondták a prímásnak, hogy tanítsa be a bandáját a »(K»ttcrhaltcra« és a császári himnusz hangjaival várja a különvonat előkelő utasát. Az újvári prímás nem volt hajtandó erre, talán ezérl, de .talán azért, mert mint »cigánvki-rálynak« derogált már a sínek mellett játszani, (átadta az üzletet komájának, a Zsidó Miskának. Kolompár Komlós Lajos egyébként tavaly hunyt el, a cigányok díszes temetést rendeztek neki. A lakatos Miska már régebben megtért őseihez. Legnevezetesebb eseménye volt az újvári állomásnak az, amikí>r a Bécsbe utazó perzsa -sah különvonata koresz-túlutazott a városon. Kint volt az egész Vános. Gaider bácsi francia nyelvű beszédet tartott, a Kolompár I.ajos bandája pedig rázendített a perzsa himnuszra. Hossz nyelvek azt mondják, bog)1 Muzaffer Edeinnek nagyon tetszett a »perzsa melódiákat tartalmazó magyar népdal, de azért a I.a)os mégis megkapta a nap- és oroszlán rendet. Ott az állomáson dekorálták velo a frakkjáL.. ( Megtzönt a bécsi gyors, elhallgatott a cigányzene... A politikának semmi köze sincs ahhoz, Jwgy az újvári állomáson megszűnt a Cigánymuzsika. Ez is eltűnt, mint a»uiyi sok romantikus emléke a béke aranyos esztendeinek. A bécsi gyors nem jár már Újváron át, a mostani gyorsvonatok pedig miiül-, össze két percig tartanak haltot. Az emberek dolga sietősebb lett. Meg aztán kevesebb a mulatós ember és nagyobb értéke van a pénznek. Az újvári cigányok jártnk még ki egy ideig az állomásra, de rájöttek arra, hogy: nem (üzlet többé u muzsikálás. A régi gavallérok kihaltak. A fiatalság aaj-i>o» - lobbiin szereti a jazzt. B* W újvári állomáson önmagától megszűnt a zenélés. Nem fogadja többé muzsika-bzó a gyptp utasait és tali szegényebbek leltünk egy kedves emlékkel. De azért, ha megállunk egy percre az újvári állomáson, « fülénfcben felcseng a Rákóczi induló muzsikája... Padi Jób tWS *vt őftzi éa ttíi sxön fajdon •áíok; I.üVöges, N\'ikolt, Bamádos, M«xoát, Angorcttc, (irouya, Sch«Üan4, Andalia,, Tepiaaz különleges minőségbe* Singer Divatáruháiban. Nagykanizsa, szeptember 2 Néhány nappal ezelőtt, délután 5 óra tájban heves vihar vonult keresztül Csapi község felett. A villámok sürün érték egymást, mire Kovács György komárvárosi gazdálkodó, akinek szőlője kinn van a Csapi községhez tartozó Öreghegyen, egyik ismerősével. StifamQii Istvánná! együtt zsuppleilelcs pincéje eresze alá húzódott és onnan figjelte az égiháborul. A kél gazda ott ült a nyitott pinceajtó melleit, egy padkán. Amint beszélgettek, egyszer csak egy villám belevágott a pince nyugati végébe, ofiglyfulotl a szoMn fis ti nyitott ijlnn kereszt ál, a kfit •in-bértől itiliij más/61 mélernyirIioijij-t[i cl í./ házat, hugi/ bcíriHÜujon a közelbe álló c*?rliznye/át>a, melynek teljesen lobántolta a kérgét. Kovács é.s Salamon |>ercckig némán meredtek a cseresznyefára, a mikor rémületüktől erős füslszag-ra tértek magukhoz. Széttekinti mcgdöbl>enve lállák, hogy fejűk letett <i villám felgyuitotJa a z8iii>i>-tfit&t. A tüzel néhány j)erc múlva a szomszédok Ls észrevetlék és együttes erőxel sietlek az oltárra. Hiábavaló volt azonban az emberek minden fáradozása, a présház teljsn leégett, amivel úgyszólván egész vagyonkája megsemmisült Kovács Györgynek, akinek nem volt biztosítva a pincéje. Prtaaítno Tisztelettől értesítem a IÜ3IIÜS. t közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért sor garancia mellett LELNER FESTŐ VőrÖ8marty-utca é« Petflö-ut sarok. Hintáimmal hlváira házhoz megyek. — Közalkalmazottak figyelmébe! llu-torároiukut .ényegeseu leszállított árakon árusítjuk. Hosszú >ejáratu hitelre is, kamatipeulesen. Kopstelu bátorára-ház, Horthy Miklós-ut 4. szám. Mozaik a fiatalkorúak bíróságának tárgyalásáról Nagykanizsa, szeptember 2 Ismét a fiatalkorúak bírósága előtt... A meg.«mkott kép: a kis bflriöxök, a pöttöm emberkétől egészen a bakfisig, hátuk mögött szülőikkel. A kis .vádlottak" legtöbbje szepegve várja az elkövetkezendőket Van azonban olyan is,; aki már nem első Ízben van itt, aki tudja, hogy itt mi a szokás és valahogyan » későbbi nagy bűnöző minden-mindegyével nézi n hliákat, az ilgvészt, a közönséget. Vannak azonban kis vádlottak, akiknek arcán még olt íyan a gyermekség hamva és akit csak apró csinv sodort ide a bíróság elé. Környékbeli fiu. Lókcfét lo|x>Ít a szomszédtól. Arcán ama bizonyos •stigma,< hogy kerül ez még többször is ide. A sértett nagyon alá festi, il- letve »bemártja« a gyereket a bíróság elölt, hogy megrögzött tolvaj és hasonló. Az anyja pirosra gyúlt arccal hallgatja a súlyos vádbeszédet. Majd védelmére kel gyermekénA és igyekszik tisztára mosni. De nem sikerül. A lókefe-tolvajnak erős leckére van szükség/ 15 napi elzárás a büntetése. • Másik eset. Gyereklány. 14 éves. Egy napon bejött liozzátartozó jávai a kórházba, de mivel még nem volt nyitva, a Remélőbe mentek, ahol a leány az egyik sírról rózsát szakított. A temető-őr (észrevette és feljelentette. A leány őszintén bevallotta, ahogyan történt. Teljesen romlatlan gyermek. Dr. Mut-schenbacher kioktatja, hogy a temetőben a virágok az élők szeretetét fejezi ki fiz elhunytak iránt. A ki a sirról valamit leszakít, az lop, a holtakat lopja meg. Nehéz könnycseppek követik az intést, amely láthatólag termékeny talajra talált. Az elnök is konstatálja ezt, azért most csak az intelemnél Jnarad. Két kisebb leány egy szomszéd faluból. Belopózott egy lakásba, ő pengőt ellopott és áz ablakon kiugrott. Egy 4 éves házbeli leányka észrevette éa rákiáltott. \'Erre a kis tóival 2 fillér • hallgatási díjat, ajánlott fel neki, ha nem árulja el. De bizony a póttöm elmondta, amit látott és u kis tolvaj igy került a fiatalkorúak bírája elé. Velo másik pajtása is, aki meg másutt loiwtt pénzt. — Mindketten iskolalWcnvitést fognak k*pni,.jelcflteUe ki dr. Mutschen- Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos női ruha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, raha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi rnha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nöi és gyermekkabátok. Sin$er Diuotóruiiózbon saját órdakóben vételkényazer =3= nélkül tekintse meg. = Tankönyvek az összes iskolák részére megérkeztek. Schless Testvérek ra, Nagykanizsa EALAI KÖZLÖNY 1933 Mt pl ember 3 Tankönyvek, s iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben NAÖYK4HIZ8A, Horthy Hiklói-nt 1. Fiókflxlet i Sugár-ut 2. bucher elnök. fis meg kell fizetni az <e.lopott 5 íjjengőt is a szüleidnek. Űrre már felforr az anyja és odaszól a kis tolvajnak: filvilled u pénzt vagy se? Ha ucm vitted el, akkor ne fogadd el, ha cl vitted, akkor mondd rm-\'gl A gyermek égy percig maga elé néz, azután anyjára tekint és mondja: — Nem loptam el! — Akkor jie fogadd eli — kiáltja a gyermekre az anyja, aki sokat nyelvel a bíróság előtt, ugy, hogy nehéz dolga van Vele a bírónak is. Végül is az asszony, mint egy sértett fejedeiem-nií, indignálódva hagyja el a termet. Szerencsére, mert az elnök ugyls kivezettette volna már. és ez az asszony gyéreket nevel.\'.. • Serdülő ií-ány, akiből már erősen bontakozz . leendő nő és aki ugy-iátszik lis uoan is van ezzel, meri a vád szerint éjszaka Is férfiakkal csava-:og. Már volt egy Ízben a javítóban, ahonnan családja kérésérc visszakerült. De a dwni légkór nem tesz jót neki. Ismert család a bűnügyi hatóságok .•■ólt Mellette édesanyja helyeit fel-nőit nőrére. Aki olyan hangút liasznál \\ jelenlevő missziósnővérrel, majd a lóiudulatu elnökkel szemben, hogy i ite felháborító. Az elnök erélyesen inti tisztességre a szokatlan hangú és merész nyelvű fiatal nőt. Végül is fog-ilázőrt rendel a vádlott csavargó leány me\'ié — nővérének minden zajos tU-: tozása dacára — és a javíthatatlan .ívmtést azonnal őrizetbe veszi és sszautalja a javítóba. Ebből u leány-.1 a legjobb akarat mellett sem lesz asználható tagja a társadalomnak. A -a\'ád, az otthon, a kömyoact n\'meg-utól. • Pöttöm apró emberkék. Egyik a idlott,» a Jmásik a <tanu.> A vasu-i a zöld jelző táblát bedobálta kö-. A Jettes tagad, de a másik apróság .inéi* mondja neki, hogy igenis l»e. ■ -te. «N\'em tcsrem többé* sirja erre zabszem nagyságú vádlott. Itéiel : Az ja lássa el a baját otthon. Drúhühü... Rs igy meg)\' ez tovább... ír Önnek is tudnia kel. ii y „. őszicipőit I EÁL cipőáruházban (Fő-ut 12. szám) ! I beszereznie. Mert elvünk! mindig szépet, jót mindenkinek legolcsóbban adni. f ijy raktár nöi, férfi c gyermek cipőkben, luniacipílk ^s házi- Clltim. 3460 Nagykanizsára is eljutott a fantasztikus spanyol szélhámosok levele Nagykanizsa, szeptember 2 A napokban fantasztikus levél érkezeti Baroelonál>ól Nagykani-z?»ára. A >Zalai Közlöny* sport-rovatvezetőjének, Holztr Józsefnek édesapja kapta az exotikus postát. Pontosan megcímezve: tWohly. HevriCSámuel líolzer, pensionier-ler Hanptinann, Nagykanizsa, Or1 sztigut 51a, IJnyarn.« Betüről-be-tiire pontos volt a címzés. Nem a külföldről szokásos Nagikaniz.su, sem Nagjkanischa. hanem akkurátusan: Nagykanizsa. A gépírásos levél egy sürü oldal, néniéiül, aláírás három betű: »C. v. S.« A levélben ez áll egyeltek közt: Tiszteli l\'ram! Mint On elöli teljesen isinerei len ember, — aki On felől viszont a legjobb információkkal van ellátva — kérem támogatását egy bizalmas ügyben, amely mindenekelőtt szigorú és teljes titoktartást követel. Én itt, S|>anyolországban fogság-bon vagyok, bankbukás miatt és arra kérem, hogy legyen segítségemre 340.000 svájci frank behajtásában. Ez az összeg Svájcban, egy tekintélyes bankban van deponálva. Az is szükséges, hogy útitáskámat, amely ugyancsak nagy készpénzösszeget tartalmaz és egy francia vasútállomáson fekszik, megszerezze. Nagyon fontos, hogv On mindegek megvalósítása célját>ól ide .Spanyolországba utazzék, kiszabadulásomig 16 éves leányomat védelmébe vegye és az ügyem |X\'r-költségét, valamint a büntetéspénzt a bíróságnál helyettem \' lefizesse. Ez az összeg 16 000 spanyol pc-zetál tesz ki. — ön az én útitáskám birtokál>a jut, ennek a titkos rekeszében megtalálja azokat az okmányokai, amelyek segítségével azután minden felelősség nélkül n fentemlitett összegei a svájci banknál felveheti. v Jutalmul. fáradságaiért és szolgálataiért megkapja vagyonom kétharmad részét. Tehát ha önnek komoly szándékában áll engem támogatni — iumgzik tovább a levél — és az okvetlen szükséges 16.000 pezeta készpénzzel rendelkezik, táviratozzon tisztán kereskedelmi szöveget a mellékelt cédulán feltüntetett cimre. írja alá teljes nevét, hogy én bizonyságot szerezzek arról, hogy a levelein valóban birtokába jutott. Táviratának vétele után kimerítő levelet fogok irnl az ügyről & okmányokat küldök, amelyek önnek teljes garanciái nyújtanak ügyem igazáról. Közölni fogom azt is, hogy ki ajánlotta. Ont nekem és ki adta meg cimét... A mellékelt darab papíron kézírással ez a pár titokzatos szó állt: »Spanien, Honim, Lista Corf?nst — 2158. — Ber<ja.« A címzett természetesen nem lé-l>ett érintkezésbe a rejtélyes címmel. Tegnap olvastuk aztán a fővárosi lapokban, hogy hasonló leveleket kaptak az országban másfelé is, főként az alföldi városok jómódú magánzói, földbirtokosai és kereskedői. Van, aki a Kanári-szigetekről, van, aki francia börtönből kapta a levelet, de nagyjában mind Ugyanaz. A vakmerő szélhámosság ügyében ma már egész Középeuró-| i>a rendőrségei nyomoznak. Ér>if»AÍ\'IÓ<K v <n szerencsém a m. t. hölvyközönséget érte-siteni, hogy Kossuth-tér 21. (kórház mellen) Icalapszalont nyitottam. Raktáron tartom a legújabb modelleket és sapkákat. Átalakításokat olcsón vállalom. Szi-es pártfogást kérve, maradok mély llwtel.\'Mel Benoze Teri, kalapkészitő — Amikor arcsilne fakó, isfirkéi-sárga és le inte e bágyadt, amikor om»u, m<mo:i hangulat és nehéi ál.; ok gyö rik, amikor epepaugás, svrmo t j 8, felfúvódás és fejnyo-nvis kínozták, o\'yankor tanácsos néhány napon át reggel éhgyomorra 1 —. p ih. r természetes Ferenc Iónef keseruvi el inni. Ért Ön a szövetekhez? ■a látni akarja a legszebb, a legdivatosabb ós legújabb hazai és külffildi, női éa férfi SZÖVETKÜLÖNLEGESSÉGEKET, ugy keresse fal bizalommal Kirschner Már mvoMázít. Tekintse meg vételkényszer nélkül a raktárra érkezett szövetujdonságokat. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 3 9.15: Hírek. — 10: Egyházi zene és szentbeszéd a belvárosi főplébánia templomból. — 11.15 : Evangélikus istentisztelet. Prédikál Raffay Sándor dr. püspök — Utána : l\\)ntos időjelzés. — Majd : A m. kir. Operaház tagjaiból alakút zenekar. Vezényel Dohná-nyi pmő. — 2: Gramofon. — 3.45: Cigányzene. — 4.40 : Időjelzés. — 4.45 : «Turgenyev.» Bonkáló Sándor dr. előadása. — 5.15 : Hírlapterjesztő-munkások Dalkara iés a Budapesti Fa-munkások Dalkara. — 6 : «Tarka holmi.» Irta és felolvassa Karinthy Frigyes. — 6.30 : Mándits szalonzenekar. — 7.15: Opercltclősdás a Stúdióból. «A naplopó.* 3 felvonásban. — 9.45: Időjelzés, hírek. 10: Stefániái Imre zongorázik. — Utána kb. 10.50: Cigányzene. ( Budapest, nzeptember 4. 6.45 : Torna — Utána: Gramofon. — 10: 1. Régi emberek csalafintaságai. 2. Mirza Shaffi dalaibői. (Kelolvasás.) — Közben : Gramofon. — 12.05: 1. lionv. gy. ezr. zenekara. 1.30 : Baranyái Gyula gordonkárik, Sántha János énekel. - 2.45 : Hlfek. — 3.30 : A rádió diákfélórája. - 4 : Assronyok tanácsadója. — 4.45 : Időjelzés, hirek — 5 : Gramofon. — 6 : Munkásfélóra. — 6.30 : Cigányzene. — 7.15: «A régi pesti bonvédezredről.» Móricz Pál előadása. - 7.30: «A párna.» Kertész József elbeszélése. — 8 : Kondor I^ó és Iladó József szerzeményei. Előadja Stranszky Aranka, Szedő Miklós, Kondor Leó és Polgár Tibor. — 9.10: Időjelzés, hirek. - 930: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 10.40 : Kreszné Drewctt Nóra Zongorázik. — 11.20 : Bachmann jez*. Teljes iskolafelszerelés rajztömbök, körzök, táskák, fllzetek % lagolosóbban OFENBECK kiinMtstaiintMA^ 1933. Keplcmbcr 3 ZALAI KÖZLÖNY b * NAPI HÍREK NAPIREND Kellemes meglepetés lesx melyet áru&áatunk. nagytermében f. t)ó 8-án, axax pénteken délután 3 és 5 órai kezdettel rendezünk. Tisztelettel meghívjuk az érdeklődő hölgyközönséget. Áruház. Zsuzsi. Ungáf Maca és ifj. Sáfrán Ferenc. 3 Orosz tánc. Táncolja Klein Edith. 4. A nagysága és cselédje. (Kis jelenei.) Előadják Bors Évi és Wcliner Klári. 5. Tengerész-duett. Énekli Csillag Zsuzsi, a ducltot táncolják Csillag Zsuzsi éi Hehberger Klári. 6. Hacs. k és Hajó. Előadják Sárkány Pál és Krása Cyörgy. Az előadást tánc követi, valamint toz ajándékok kiosztása. A műsor pontosan 4 órakor kezdődik. N\'ől és leányka kabálujdonsáfjok naponta érkeznek Singer Divatáruház-l»a. Nagy választék. — Elsőrangú műjég kapható a Tran s danub i a Egyesült Gőzmalmok Róastvénytársaaágnál. Berlin Ágost táblabíró nyugalomba vonul Nagykanizsa, szeptember 2 Herlin Ágost törvényszéki tanácselnök tegnap beadta nyugalomba-helyezése iránti kérvényét. Bertin Ágost a nagykanizsai törvényszék kiváló képzettségű, nagy tudású bírája, aki hosszú bírói gyakorlata alatt mindenkor az éiet embere volt és a paragrafusokba belevitte emlx\'rszer.\'tetét és a gyakoriali életet is. Hosszú birói gyakorlata alatt nemcsak a legfelsőbb tényezők, hanem birótúrsai és a város egész társadalmának kőz becs ülését és I tiszteletét érdemelte ki Nikkelezés, re/exés, ezOstözés, aranyozás Galvanizálás Minden tárgyat és lémet. Macsek Lajos Nagykanizsa, Józ"""her" ceg-u. 87 sr. Szeptember 3, vasárnap Hőmül katollkui: Manszvét. Proleslán : Hilda Ur.: Elul bó 12. Virofl muzeum és könvvtár nyltvs caulöftökön és tasárnap délalött 10-től r; őréig- Ovíuysteitíri é)Jeli nolgálat • hónapon: s Fekete sas gyógyszerUi Póut6. „ ti « kiskanlasal gyógyszertár. Üóiiutdő nrltva reggel 6 órától este 6 <Málg (hétlö, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Szeptember 4, hétfő Rrtm. katolikus: Róza. Protestáns: Rozália. Izr.: EJul hó 13 Csongor és (el)Tünde Németh Csongor meglrigylé Lindberghéket, Konstruált egy repülni «vágyó» kis gépet. Egj- édes, drága kis madarat, Mellyel a magasba felszállhat. Tarka-lörka tarka ís Volt s csipás szárnya, Ez a gép volt Csongorunknak vágya, álma. Amelybe szépen beleülhet S a Slratoszférába repAlhet. Szeptember elseje volt a starnak napja, lazsnak!* ment la város laprajn-nagyja, Hogy tanuja légien a bmvurnak, Mikor hősünk indul az — «azur>-nak... (ié|>ónek a szép € Flamingó» nevet adta S a kukorica-hangárl>ól kivontatta. De a Marttal ő addig - (habozott,• Mig a rendőr könyvében laposott... Ki hivatkozva a — Paragrafusokra: A felszállást Csongorunknak megtiltotta 1 lg)- hát Flamingóján fel sem ment ő.., Es lelt a rendőrség — életmentő. __(P. S.) (A 48-as népünnepély) hatalmas arányéinál fogva egyik legkiemelkedőbb eseményének Ígérkezik az őszi szezonnak. Szeptember 10-én délután a város minden részéből valóságos népvándorlás fog megindulni a Zrínyi-sport-pálya felé, »liol 5 órakor kezdődik » népünnepély. A tombola-nyeremény tárgyak gyűjtése imár a befejezéslvoz közeledik és az adományozók számos igen értékes tárgyat ajánlottak fol. A rendezőség közkívánatra a női szépségversenyt is felvette a programjába. A győzteseket értékes dijakkal jutalmazzák. Végül férfi-csunyasági verseny is lesz. Este nagyszabású tűzijáték fogja szórakoztatni a közönséget. Műsor után r<ggelig tánc, melyhez a a»nét a Levente Zenekar és cigányzenekar szolgáltatja. Belépőjegyek : páholyülés 1 pengő, tribün ülés 60 fillér, állóhely 30 fillér, katonák és leventék részére 10 fillér. A tombolajegy ára 20 fillér. (A polgári iskolák belátása, vizsgálatai és tamiljai) Javítóvizsgáitok szept. 11-én reggel 9 \'órától, felvételi és hintervkülónbözeti vizsgálatok szept. ,12-fén 9 órától, a pótbelralá-*>k szept. 13 és 14-én 9-12 óráig, Venl Sanctc szept 15-én 8 órnloor, rendes tanítás szept. 16-án 8 órától. A belratási dijak összege az eddigi 17 pengő helyeit csak 4.20 P. A tandíj a bizonyítvány és a vagyoni állapot szerint évi 8, 16, 21, 32, 40 és 48 pengő. Ez utóbbit aaonban a tanulóknak csak 12 százaléka fizeti és ugyanennyi tanuló teljes tandíjmentességben részesül. A tandíj október 1-től 8 havi egyenlő részletben fizetendő. Iff\'fftfaátf. l\'érflclpök minden kivitelben, nagy választék, legolcsóbb árak az .Ideál, cipőáruháxban. Nincs Jobb házi barát az „Igwándi\' (víznél, Azért legjrn minden háztartásban [kéznél I (Frontharcos Bajlár»«k) Az Országos Frontharcos Szövetség uugy-kanizsai Főcsoportja szeptember 17-én, vasárnap déhitán 5 órakor tartja a Városháza tanácstermében III. évi rendes közgyűlését, melyen való megjelenés a l>ujtár>akrü kötelező. Tárgy-sorozat : 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitó. 3 Műit évi közgyűlés Jegyzökönyvének felolvasása. 4. VeseiöUszt beszámolója. 5 Titkárság jelentése. 0 Pénztárnok és számvizsgáló bizottság évi Jelentése. 7 A lejárt mandátuma számvizsgáló mzottság. pénztám- k és intézőbizottsági kőt póttag s az időközben esetleg lemondás rolytán megüresedő tisztségek megválnsztása. 8 Szövetségi elnökség rendeletiek ismertetése. 9 Indítványok előterjesztése, stb. Az alapszabályok 18. §-a alapján előterjesztések és indítványok Írásban adandók be az elnökség elmére 8 nappal a közgy űlés előtL Megjelenés formaruha és összes kitüntetések viselésével. Kgystersmlnt felhívjuk frontharcos bajtársaink figyelmét űrra |s hogy az Orsz. Szóvel égünk V. nagy találkozója Budapesten ez évi októln-r hó 1-én lesz megtartva, al>ová rendkívüli kedvezményes utazásban lesz a jelentkezőknek "rés/e. Felkérjük tehát mindazon bajtársakat,akik részt venni óhajtanak, ebbéli szándékukat szeptemlxsr hó 16. napjáig titkárságunknál okvetlenül Jelentsék be, mert ezen tul Jelentkezőket figyelembe nem veszünk. (At Omke vasárnapi gyermekdélutánja) városszerte nagy érdeklődést keltett. A hangulatosnak ígérkező műsor a következő számokból áll: 1. Prológus. Irta Gold Ignác, előadja Melczcr F.vlke. 2. Bótosjáték. Irta Pósa Lajos, játszák Balázs Évi, Rabinek - Német nyelvtanná*. IIüli Czili szepteml)Cr 4-től kezdve vállal német nyelvoktatást. Szives jelentkezést kér. - Jlelratk .zása wnekHkoIál»«n) ü<-. Íratás : szeptember 13-án és 14-éo délelőtt 9—12-ig és délután 4—6 óráig. Pót- és javítóvizsgák : szeptember 13-án délután 4-5, felvétellel kapesola-tos vizsga : szeptember 15-én délután 3—5 órakor, tanóra beosztás : szeptember 15-én délután 5 órakor, rendes tanítás szeptember 16-ával kezdődik. — Orvoal hir. I)r. Neumann Henrik rendeléseit jajból megkezdte. Séta egy fehér lapou. Budairól négy nap alatt elérhető egy olyan földterület, amely a legjobb modern térképeken js fehér foltokkal van jelezve. Ami annyit Jelent, hogy az « terület még ismeretlen. Ezek a fehér foltok Kisázsiában. Anatóliában vannak. Ezt a titokzatos, ismeretlen területet tárja fel érdekes, színes útleírásban Maderspach Viktor az Uj Idők mai számában. Dr. Lóciy I,a)os egyetemi tanár arról • nemzetgazdasági szempontból is rendkívül fontos kérdésről ir, hogy van-e Magvarországon só, petróleum, földgáz és arany. NMelptt kültalegeeeéi* már megérkeztek az «Ideál» cipőáruházba. - Mcgájxj nyári ruhákat idényvégi árakon vásárolhat a Schütz áruházban. Tankönyvek az összes Iskolák rásiárt -s- liMiank ■ lagoIoaAbban bu»PMh*IBk OFEHBEOK h8ny«fc»ffc»d*»b»n (Deák-tér. ZALAI KÖZLÖNY 1933 weptember 3 Nyílt levél Köszönetet mondunk ezúton mindazoknak, akik a mi kéthónapos it tartózkodásunk érdekében bármit tettek 5 ezáltal elősegítették, hogy ezt az időt tanuhnánva-inlaiak cs művészeti célkitűzéseinknek szenteljük. Iga* liálával és szeretettel kell nuymlóbeznünk IkirlKirils I.ajos lűszerkcszlő úrról, aki példátlan U-lkoMHléssel és swn-tettől dolgozott \' ttgyünlt érdekében. Köszönetet mondunk az Irottel-mi é* Műoészeti Körnek, Nagi/kxt-niaSa táros Vezet6só{/én?k, a Nar/i/-hmistai Kaszinónak, a Keresk. Ái-h-itimrottak Orsz. Stöv. kanizsai cíy&jxwijának, dr. Slrem Sándor urnák, Eppinger és I)tikász fakeres-kedő uraknak, Melz-r Jenő urnák. Özv. Kukeczné úrnőnek, az összes egyesületeknek és magánosoknak e lap hasábjain már nyugtázott adományaikéri a művésztelep fenntartásához. l\'gy érezzük, az itt szorzott gazdag lenyomásaink sokáig elkísérnek bennünket, amiért hálásan gondolunk mindazokra. akiket illet. Nagykanizsa. 1933. aug. 3<X Művésztelep (az Orsz. m. kir. Képzőművészeti Főiskola hallgatói - Rudnay-nö-véndékek.) Berger Gizella angol és német nyelvUnirnő (Király-utca 34) tudatja, hegy ftyelvóréit szeptember í tői kezdve jaté nyos árak mellett Iámét meg kezdi. hh (Iskolai értesltéa) A nagykanizsai városi négyévfolyamu írj felső keres-kedelmt Iskolában a Javítóvlzsgálatok szepteraber kó 12-én délelőtt 8 órakor kezdődnek. A pótltfiratásokat szeptember 13. és 11-én délelőtt 9 órai kezdettel tartjuk »ncg. A nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miuiszler í rnak .\'ItGOO/ 1932. sz. renkeletc értelmében a felső kerskedelmi iskola I. évfolyamába u szeptemberi pótbeiratások alkalmával paok a lannlók Is felvehetők, nkik « közép- vagy polgári iskola IV. osztályát csak ismétléssel, vagy javitóvizsgáiat-tal végezték el. A felvételi dij 2ő P. libben iaz óssaegben a beirási díjon kívül az előirt összes mellékdíjuk is bentfoglaltatnak. A felvételi dij u l>e-iráskor fizetendő és entn\'k fizuié:*! alól senki jrcm mentlielő fel. Az évi tandíj 200 pengő. Az első negyedévi tandíjat, azaz 30 pengőt, szintén a beírás alkalmával kell megfizetni. Kivételes esetek-beu a tandíj havi részletekben is fi-zethető. Az igazgatóság. Az 1933. őszi idény dlvutujdonságal: kabát, kosztüm, rnhakelmék, férfiszövetek, selymek, bélésáruk, háziroha-anyagok és mosókelmék legjobb minőségben, a legutolsó divatuak megfelelően gazdag Ízléses válaszr tékbín, minden igényt klelégitó árban kerülnek eladásra Binét és Barna aWKIffgSTw Budapcat, V./23. Hc.dk Fercnc-uíoa 19. Elr.dáa nugybau és kleslnybeu. — Szalónok árkedvezményben. Mintákat vidékre készséggel küldünk I SPORTÉLET Egy vagy két napi halasztást szenved az uszodaavató verseny Sokan neveztek a mai válogató versenyre Az uszodaavató versenyen, miként ismeretes, az Olaszországból Nagykanizsán át hazatérő magyar válogatóit fog vendégszerepelni. A Ml\'Sz szeptember 8-ikára tűzte ki a nagykanizvii verseny idejét, a tegnap publikált torinoi >orsolá.sok azonban megkötést hoztak : A világbajnok jelölt magyar főiskolás i-npatol erővesztőnok bagWák, tehát ma nem játszik, liánom fc»eptem« ber 7-ikére az olasz csapattal sor olták összo Ez azt is eredményezi, hogy 8-ikára nem érkezlietik Nagykanizsára a magyar csapat. Előfordulhat az is. bogy valamelyik nemzet csapata jnem jelenik meg « startnál, vagy váratlanul valamelyik lemondott csapat mégis részt vesz a \\ ersenyen. Ezesetben Torinóban uj -sorsolásokat kel\' eszközölni. A torinói u szó versen yek befejezésének |>ontos ideje tehát csak ma, vasárnap este válik l>izonyossá. i A Ml\'Sz elnöksége ma este telefonon (érintkezésbe lép a torinói magyar csapat vezetőcégével s ennek alapján fogja kitűzni a nagykanizsai verseny idejét. A verseny előreláthatólag szombaton, yagy vasárnaj) le.-tz. Az uszodaavató versenyen helyi zsámok Js lesznek és |>edig gyermek gyorsúszás, \'hölgy mellúszás, Ifjúsági gyorsúszás, old boy mellúszás, továbbá 100 méleres szenior gyors, hát-és mellúszás. Annak eldöntésére, hogy uszodaavató verseny alkalmával kik induljanak majd a nagykanizsai úszók közül, ma délután 3 órakor rövid válogató verseny lesz a strandfürdőben. A nevezésiek jól sikerüllek, sokan neveztek. A ma délutáni versenyre külön belépődíj nincs, hanem azt a szokásos 21 filléres belépőjeggyel lehel megtekinteni. A fürdőző közönség díjtalanul pézheli végig a versenyt. „A röntgenszemii ember" Haar Pál a vllágfrlrU pscOlOr.grafologu* és íunilciudó csak rövid Ideig togad még a „Cen/rdl"-l>an d. e. 9 órdiól es/e 10 óráig személyenként 1 és 2 penyőér/. Pénzt takarít meg, ha üveges- („LX- ranarrca| munkálatait cégemnél végezteti ICIlCI hiyfllljdl Nem reped meg, nem hullik le. Évekig eltart festés nélkül 18. Egyedüli készítője Stern .üveges Nagykanlasén, Vároaháx palot*. « T«lafon l«6. — Antan- ét ntvketepéf, mell és tOdóbaJ, göivély- és angolkór, pajzímirígy-na|yobbodás és golyvaképződés esettiben a természetes „Ferenc JÓMel" k?«ertlviz a gyomor é» belek működését kitűnően A mai Kaposvári Turul—ZTE mérkőzés előtt az NTE Játszik a Zrínyi 11. csapattal Ma délután a Zrínyi sportpályán a szezon első bajnoki mérkőzésén. a Zrínyit látjuk szemben a Kaposvári Turul jóképességü csapatával. A Turul az elmúlt bajnoki szezonban előkelő helyezést ért cl, nagy játékerői kép-visel és- szive van az egész csapatnak. Ezt különösen megmutatta Nagykanizsán a tavasz folyamán, mikor a már biztos bajnoknak látszó NTE-tői vilt haza egy értékes bajnoki pontot. Zrínyi a jelek szerint méltó ellentylo /esfc a f|\\jrulnak. A vasárnapi tréning, mérkőzésen elért eredményét és jö formáját véve alapul, kanizsai győzelmet várhatunk. Reméljük, liogy a Zrinyi igazolja a bajnoki mérkőzésen is jó formáját és győzelemmel folytatja a jólkezdüdő szezont. Zrinyi a következő összeállításban játszik : Helyei — Kárpát. Varga — Munkácsi, Ra)*>s, Pőeze — i\\>ór, Németh, Vei Iák, Rum, Antal. Előtte 3 órai kezdettel ar. NTE első csapata játszik tréningmérkőzést a Zrinyi TE kombinált csaptával. Az NTE teljes első csaptával áll ki, liogy tréningje legyen a 8-i Zrinyi -NTE liajnoki mérkőzésre. Pénteken lesz az NTE-Zrinyl bajnoki mérkőzés A Délnyugati Szövetség szeptember 10-ére sorsolta ki az NTE—Zrinyi baj-noki mérkőzést. Miután a sportpálya-parancsnokság a pályát más célra még a sorsolást megelőzően kiadta, így a Szövetség a két egyesület kérelmére a mérkőzés lejátszásának terminusát 8-ára hozta elő. Tehát szezon elejére esik az őszi szezon legizgalmasabb mérkőzése, ami annál is érdekesebb, hisz ma egy hotc a Zrinyi 4 : 1 aránvban legyőzte a/. NTE-t. Elmarad az NTE-KRSC mérkőzés Az őszi szezon első bajnoki mérkőzését ma játszotta volna az NTE Kaposvárolt a Rákóczi ellen. A Rákóczi vezetősége felajánlotta az NTűnek a pályaválasztói jogot, dc mivel a kanizsai pálya a Zrinyi--Kaposvári Turul mérkőzésre van lefoglalva, az NTE az ajánlatot nem fogadta el. A ■9\\ ts^Ki^jpuj 0 uyta >)0Cía 1Z39MVH mondta. A Délnyugati Szövetség kedden foglalkozik a mérkőzés lemondásával, melyen valószínűleg az NTE javára írják a 2 fontot. DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL PÉTI SÓ FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK Kérjen azonnal Árajánlatot PÉTI NITROGÉN MŰTRÁGYAGYÁR RT., BlldapKl, V, HidOr-Ulca 21 ~ vaav k«rzaik*»visaianfc*«l: ~ Ország József | ¥ Nagykai 1983 ctplcmbcr 3. ZALAI KOZLONT apróhirdetések Raktiroa Itifl Aauaa árultál Igán olooán olárualfijtik. Armulh, ■axár-udvar. 3022 Kf|l6nbajáratu szépen bútorozott txobi kiadó Sz. Imre herceg utca 4. 48 Htromuobás és egyszobás lakások klsdók : Szemere-utca 2/c. 50 Főút 13, Főút 24, CseageryflG\'t 13, Bitl-byány-utca 6, Zrínyi ulcs 6. s«. hiúkban kisebb nagyobb lakások, üzlet és mühey-hdyl\'égek kiadók. 3207 Diákokat tel]es ellátásra ölesé dlj|a-láml ellogad László B. Eötvös tér 33 ____3365 Üzlctenii>«n az assdalálá és manl> k«tr oai\'áty már megnyílóit — Szolid árak. Pahócsa lodráiz Fó-ut 15. 3324 Há* eladó |ogfolytonos llalméréssel forgalmai helyen, belterületen, külön lakó-fiánál, kedvező feltéielekkeL cún e 1«d kiadóhivatalában. 8351 (Röiaa »oadáfll« áa oaáltoda | (Fó-ut 21.) novembertől bérboadá. | Bővebbet dr. Knauaz Láazló ügyvéd-I nél ugyanott 3880 Diákokat teljes ellátásra olcsón vállalok. Szternátné Pelőflut 75. 3374 ■ •gnyltott a katonaréten, Levente- és Siekeres József-ut\'a sarkán szalócs-, rővld-és üvegáru-üzletem. Kérem ■ nagyérdemű kPzOniég sslves pártfogását. Maradok tisztelettel Dolmányos Ferencné. Ugyanott egy szép utcai lakás kiadó. 3420 Szoba-konyhás latkáa azonnal k5*dó: Kölcsey u\'ca 11. 3416 Magyar-utca 7. szám alatt I elóiiobái lakás kiadó. Bővebbet Sas vendéglő. 3433 Rákóczi-atca és Petőfi ut 93. M. sarok CliUtháx szabadkézből Jutányos áron eladó. Bővebbet ugyanott. 3425 Elegánsan bútorozott ktilönbejiirata szoba llntthyóny-u. 3 alatt kiadó 3105 Horthy Mlklós-u. 43/c. számú háiban szép két, ssstlag háromoaobáo udvari lakáa mosdófülkével, előszobával, verandával, vízvezetékkel, parkírozott udvarban, Botomkor l-ro kladö. Ugyanott szépen bútorozott aaaba ■ ■ónnal kapható. 3446 Coongory-at g7/a. számú hásban, a Klifaludy-nteára nyitó földszintes, modern áUoxkaaifortao báromaaobáa la-káa aionaal, vagy novombor l-ro klsdó. Ugyanott különféle ebédló és egyéb bútorok eladók. Házmester. 3447 PénabaaaotlM a vendéglős vagy mészárol szakmából felveszünk. Bővebbet az Ipartestületben. 3451 HájMMMtort k« tesek. Uyermeklelea házaspár Jíle«tk«as*k Csen|tty-nt 34. ax. 3152 Zongora, konyhakredenc és szekrények eladók ; Sugér-ut 62. 3450 Egy, keltő és háromszobás lakáook klsdók : Relchenfeld-husűzlet, Erzsébet-tér. 3449 KátasabAa udvari lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Zrlnyt Mik-lós n 20. 3448 Mémut, fraaeia áa aaaal nyelvórákat ad kezdőknek éa haladóknak Balta Klári, Csengety ut 8. 3t45 Zongora, Jóhangu, keruithurot, bé--íéchaoJkás, olcsón eladó: Pannónia 38 hold szántó ét erdő óladé, akár holdanként, akár egyben, kedvező feltételekkel. Clm a kiadóban. 3127 Ma, vasárnap Disznótoros vacsora • Fekete aaa vendéglőben cigányzenével. sut Elfogadok diáklányokat vagyy fiukat mérsékelt díjazásért egészséges lakás ós jteljes ellátással. Kripka, Kinizsi-utoa 6. 3^74 összei gimnazista, polgárlsta, llceumlsta és elemista aspkák a legnagyobb választékban Kautmann Károlynál kaphatók. 3153 Egy HontoaOalot, esetleg más Üzletnek Is azonnalra kiadó és egy kisebb és nagyobb egyszobás lakás la; Kowuth-tér 3. 3456 Klfatát keresek 16-18 éveset, jelentkezni lehet héttőn reggel 9-kor. Havas. Deák-tér 15. 34S4 Utcai kétszobás lakáa előszobával, kertre néző csukott verandával, november elsejére kiadó. flrdeklödnl a hátsó lakásban, Királyi Pál-u 3. 3462 Jatalákoa utazót felveszünk. Autóval utazók előnyben. Hungária kefegyár. Tele-Ion: 312. 3161 Arany János-utca 12. szám alatt kát-aaobáa lakás mellékhelyiségekkel novemberre klsdó. Ugyanott egy gyermek-ágy és zongora eladó. Bexger. 3458 Budapesten szálljunk a METROPOL BA Rákóczi- ut 08. 150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinás hlrfl, kiváló konyha. Cigány \'muzsika Virágoskert. Saaha 4 . _ Taljaa poaxló S P-töl. Fó-ut 12. sz. emeletén két t*rtono*>t1 szoba ügyvédi vagy másféle irodának, orvosi rendelőnek nagyon alkalmas - azonnal kiadó. Érdeklődni délután \'ugyanott. 3065 Elegánsan bútorozott emeleti parkettás szoba a belvárosban kiadó. Érdeklődés Lénárt bőrüzlet. 3466 Clpés/4í*inkások teljes ellátással M-véételnek Eurmon cijiésznél, Nagykaai-zau. 3464 Egy jóforgalmu daráló malom eladó, Templom-tér 2. sz. 3463 UUAA háramaaobáa lsa» AlttUU komfortoo I. omolotl Érdeklődni lehet Horváth és Va» építőmestereknél — Caeugery-ut 17. szám alatt uu BIZTOS A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon uj STANDARD II. STANDARD Super 34. 4 x i-csöves superhetorodyn- készülék, gyönyörű, luxus kivitelbun. -- Dinamikus Hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. rVXT^t: I. STANDARD R X. nagy teljesítményű k i a - készülék rövíd- k tíz ép- és hassia hullámhosszra. ZALAI KÖZLÖNY 1933. ncptembtr 3 BÚTORT szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért ===== csakis — vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba Horthy SiklAaut Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban. Kedvezft fizetési feltételek! Dijtalan szállítási Ti»zie:eUel érte»item a n. é. közönséget, hogy Qultlner Arlur villanyszerelési vállalatiból kiléptem é> bármi e szakmába vágó villanyszerelést, továbbá rádió-Javításokat nagyon olcsón vállalok. Szíves pártfogást kérek 3304 Deutsoh László hat. cng. villanyszereié, Batlhyány-utca \\. Betegsegélyeővel •zccnbcn. Qabona oaáváióaieraki Porpácok: Nedvespácok: Arzópáo Bifjriol Porxol Higozán Tiflsniln Tillsntin eredeti gyári árban éi csomagolásban. Műtrágyák! Péll-.ó A«v. BXHparfoufái 40%-oa kéllsú MéunHro||iii ThamHHlili kg -kénl, ttik-tiimra és wíscontíte-likben. FUTORi vegytiszta s-éngivas lakarmányniísj. PEKKi „D" vitamin készi\'mény. Beszerezhetők: ország József mag, műtrágya, növény védelmiszerek ttb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A blr6sA« mellett) Telefon 130. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 16699/1933 sz. \' sin FAELADÁSI HIRDETMÉNY A ». képviselőtestület 9616/1933. iz. »éghat;ro;ala értelmében hivs-tatos órákon belül a városi crclőhivata nál készpénz-fizetés ellenében bárki, közszolgálatban állók pedig a rendelési l.Bvelő hín p elsejétől kezdődő 6 havi kamatmentes r/s?le1flzelés m:liett házhoz siéliilva 40 pengőért 40 . 40 gyertyánhasábfát bnkkhssáb\'át c-erhasábfit gyertyándoíongot 33 pengőért bOkkdorongot 35 csetderongot 35 . kis tételben is (legalább >/« Ölenként) beszerezhetnek. Nagykanizsa, 1933. augusztus 5-én tolgyhasábfát 35 pengőért nyirnasábfát 33 egyéb hasáblát 31 tölfcydorongol 33 pengőéit nylrdorongut 29 . egyéb dorongol 25 . Polgármester. Gabonás Lisztes Len KOltaiős Szalma ZSAK HIRSCH SZEGŐ cégnél. Hirdessen a Zalai Közlönyben Átköltözéskor ^ csilla. Elektronnal szereltessen. 0loa6 árak, kedvez* fizetési feltételek. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.408/1933. HIRDETMÉNY. A Garal-utcai pászlorház istállóját folyó évi szeptember hó 4. napján d. e. 10 órakor a városi, gazdasági hivatalban tartandó ny.lvános árverésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 30-án. Polgármester. la aak nénit takarít ma* ha *famtatváay> szükségletét éa klnyveH lapnnk nyemdéjébais, F«-ut 5. alatt readell Jíroiinlotl a laptulíjdonos KSzjaiilisáíf R.-T. Outeobers Nyomda éa Dílxalal VílUUlU kOfiyvnyofudijátun NssjkiiJuiD. iítitiS Qrletveioíö: ZilaJ Károly.) 73. évfolyam 200. iiára Nigykulua, 19M. izeptember 5, kedd Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY »KikeJitő»ég é* kUdóhlvilal; főul 5. icám. Megjelenik minden reggel, héttő kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos RIMIsetésI irt: egy hóra 2 pengő 80 Iliiéi Sierkejitöaégl él kladéhlvaUII telelőn: 78. u Több figyelmet 1 (bl) Most, hogy az első kanizsai művésztelep felszcdle sátorfáját 6s jövő nyárig búcsút mondott Nagykanizsának. eszembe jutott, hogy mi itt a szomorú trianoni határon szeretjük döngetni a mellünket ilyen frázisokkal, liogv »a magyar kuliura végvára*, de snjál kulturális értékeinket nem mindig tudjuk kellő megbecsülésben részesíteni. Nem legalább is abban a vonatkozásban. mint ahogyan tudunk ünnepelni, lelkesedni és törődni közéletünk sok más vonatkozásában. Példáért nem kell messzire visz-szanyulni. A szini szezon végén itt játszott majdnem egy hé\'.ig Nagykanizsán Rózsahegyi Kálmán, a magyar színjátszó művészet büszkesége, a Nemzeti Szinház örökös tagja Ix-gnlább akkora egyéniség a magyar kultur-história szimnü-vészet-fejczetében, mint egy államtitkár az állami közigazgatás bármelyik ágában. Mégis, ha egy államtitkár érkezik Kanizsára, micsoda izgalom és micsoda készület várja! Sőt nem is kell államtitkárnak lenni ahhoz, hogy megmozduljanak a hivatalos apparátusok, előálljanak a hivatalos fogatok, el-liangozzannk lelkes üdvözlések, terüljenek .sokszemélyes bankett-asz-lalfik. Ellenben mikor Rózsahegyi Kálmán, ez az istenáldotta, hatalmas magyar kultiir-érlék, Kanizsára érkezett, nem várta, nem fogadta, nem ünnepelte senki. Egy hét alall semmiféle*hivatalos hely. ami a város kulturáját reprezentálta, tudomást sem szerzett róla Bezzeg mikor Rózsahegyi a cs -li impérium alatt élő Pozsony pályaudvarán kilépett a vonatból, volt ott virágeső, disz-fogat, lelkesedő üdvözlés és minden, ami ezekkel jár. Ugyanígy volt Kassán is.. De idehaza is igy volt sok> városban. Gsak éppen Kanizsán nem. Pedig Rózsahegy i Kálmán művészete még akkor is büszke kincse lesz a magsai- kuliurának, amikor sok diszkapuval fogadott politikai ós más közéleti nagyságnak már a nevét is régen elfejtettük. Vagy itt van Mező Ferenc, akin leginkább igazolódott a >ncmo profeta- elve. Az ő nevére szaladt fel legelőször a magyar lobogó az amszterdami olimpián. A szellemi világbajnokságot szerezte meg Magyarországnak. Első utja hazahoz-la, Nagykanizsára, a szülői házába. Mikor leszállt a vonatról, pár Iwrátján ós a családján kivQl senki Mim fogadta. Ami ünneplést, utóbb rendeztek n tiszteletén\' (tóc.sássa meg Mező Ferenc, hogy tollamra szaladtak ezek a dolgok!, abban scin volt semmi sziv, semmi ■élek. Azt a sportembert, aki birkózó vagy. nem tudom én, miféle bajnokságot hozott haza, a vállukon vitték az autóba, mikor hazaérkezett. A szeltem bajnokának, a szivéhez nőtt városában nem jutóit egy hivatalos kézszorí- tás. .. A Színházi filét .ideális feleségét- a hivatalos város kiküldötte fogadta és üdvözölte a kanizsai pályaudvaron. A magyar szellemi fölény diadalmas bajvívóját senki. Bezzeg Egerben másként csinálták. Pillér Arthurnak, a kardvívás olimpiai bajnokának nincs egyéb kapcsolata Egerrel, csak az. liogv ott született. Mégis a házat, ahol született, emléktáblával jelölték még. Bárány Istvánt tb. főszolgabíróvá nevezték ki Egerben, az egri uszodában emléktáblára vésték a nevét. Posta Sándort Szekszárd, ahol pár gyermekévét töltötte. díszpolgárrá választolta, Gly-kais Gyulát, aki csak egyik tagja volt a bajnok knrdcsapatnak, Kis-pest, ahol született, díszpolgárrá választotta, fos folytathatnánk tovább... Pedig ezek közül egyik sem tölt annyi időt az őt megbecsülő városban, mint amilyen fanatikus szeretettel tér vissza min- den évben párszor Nagykanizsára Mező Ferenc. Vagy itt volt most a művésztelep. Egy kis darab uj kaaizsai kuliura. Kiállítási rendeztek Hálából a város vendégszeretetéért, belépődíj nélkül. Nem az esett rosszul nékik, hogy alig egy-két képük kelt el ós ha a város nem vásárol pár képet, haza sem tudtak volna utazni, hanem azt fájlalták egyre, liogv a város kul-tur-élctének élenjárói közül legtöbbnek még megnézni sem jutott eszébe, hogy mit is tudnak hát azok a vendég-művészek? Amig ez az egyre szebb és kedvesebb város évről évre gyarapszik, fejlődik kulturában, addig nem szaluid megfeledkezni ilyen külsőségekről és figyelmességekről sem. önmaga értékél is emeli a város, iio megl»ecsül és szeretettel, érdeklődéssel is magához köt minden értéket, amit ez az ősi kanizsai rög termel ki magából. A zalai jégkárosultak ügye holnap kerül a minisztertanács elé Budapest, szeptember \\ A pénteki (ünnep miatt csütörlók délután 0 órakor lesz rendes minisztertanács, melyen gazdasági kérdések kerülnek szóba. Letárgyalják a zalai jégkárosultak meg- segítésének ügyét és különl>öző ter-mésértékesilési ügyeket is. Előreláthatólag ezen a minisztertanácson számol Ihj külföldi utja eredményéről WinUrr István, a külkereskedelmi hivatal vezetője is. megfosztották állampolgárságoktól az osztrák horogkeresztes szöktetóket Dolfuss kancellár uj Salzburg, szeptember I A salzburgi közbiztonsági hivatal igazgatóju > Németországba szöktetés és hazaáruló cselekmények támogatása címé.: ScharUzer volt nemzetiszocialista szövetségi tanácsostól. I,anghan.s Hermanntól a szövetségi hadsereg volt századosától é-s még tíz salzburgi nemzeti- parlamentet teremt szocialistától megvonta az osztrák állampolgársági jogokat. Bécs, szeptember l Dollfuss kancellár egy hazafias gyűlésen kijelentette, hogy a nemzeti tanácsot, vagyis a mostani parlamentet nem hívja tóbl>é össze a kormány, hanem uj alapon álló parlamentet teremt. Olasz lecke a harcias Benesnek a béke, a demokrácia és a revízió politikájáról Róma, szepteml>cr 1 A fíiormile d\'lkiliu részletesen foglalkozik Henri cseh külügyminiszternek egy, a párisi lapok számára telt nyilatkozatával, melyben lxjjclenti, hogy meg akarja indítani a né|H\'k harcát életre-halálra íi demokrácia védelmében a bolsevizmus, fascizmus és hitlcri.znius ellen. Harcot akar indítani továbbá a |>olitikai reakció és a békeszerződések megváltoztatására irányuló túlzott nacionalizmus ellen is. A Giornale d\'Italia azt ír ja Benesnek, liogv hozza nagyobb összhangba szavait a cselekedeteivel! Ellentét van azonban a szavaiban is, mert a-békél prédikálja és közijén hálionit akar índifuni fél Eij? rópa fennálló rendszere ellen. Azt is meg kell magyaráznia Benesn-.\'k, hogy mit ért politikai reakció alatt, amikor az ő demokrata államában tizével tiljják be az ellenzéki lapok megjelenését, börtönbe zárják a kormány ellenfelelt és egymásután nagyszabású politikai |>e-reket folytatnak. Nem veszi tudomásul továbbá a cseh nacionalizmus az általa legázolt nemzeti kisebbségek panaszait sem. Ami végül a békeszerződések megtámadását illeti, tény; hogy a revíziós mozgalom máris átlépte a fent-emlilett országok halárait é.s nagy teret nyert Angliálwin és Franciaországban is. — Azt azonban nem tudjuk, írja a lap. hogy a nacionalizmus milyen alakjával magyarázzák a prágai |K)litíka elnyomását a tótokkal szemben, akiket I>órtönbe zárnak, ha biztosítani akarnak maguknak némi elemi nemzeti jogot. Gömbös miniszterelnök Szófiába utazik Szófia, szeptember -t Miaanov miniszterelnök, a sa|tó\'% nak adott nyilatkozatában kijelentette, liogv Gfímhfít Gvula miniszterelnök kifejezést adott ama kívánságának, hogy november elején Szófiába utazzék. A bolgár miniszterelnök örömének adott kir>-jezést a találkozó felett és mM knondotla, a magyar miniszterelnök igen szívesen látott vendégi\' lesz a bulgár fővárosnak. A szakszervezetek kongresz-szusa nem fogadja az „éhség-brigádot" London, szeptember I Brighstonban hétfőn nyilt meg a szakszervezetek kongresszusa Ma. kedden határozati javaslatot terjesztenek a kongresszus elé. melyl>en arra kérik az angol kormányt. liogv haladéktalanul kösse meg Szovjetoroszországgal a kereskedelmi szerződést. Hétfőn éjjel 500 munkanélküli >éhségtüntclőt\' várnak Brighston-Ixi, a kongresszus tanácsa azonban elhatározta, hogy nem fogadja a tüntetőket. Macado hallandó visszatérni Cubába Montreál, szeptember I Macadó, Cuba volt elnöke kijelentette, liogy nemcsak hajlandó, de ötvenesen szerelne visszatérni Cuháha, hogy ott katonai vagy polgári birós.ig elé HUljoii, ha a kormány jót áll személyi biztonságáért. A enhai hadügyminisztériumban kijelentették — az t Associated Press» sacrint — hogy ha Macadó önként* visszatér, ugv b kormány gondoskodik személyi biztonságá ról, bál*a szándéka őszinteségében nem bízntk. Az orvosi hivatás vértanuja Budapest, szeptember I Dr. Albech-r István 26 éves kalocsai orvost, aki néhány hónappal ezelőtt nősült, a mull iiél -n felszállították az egyik fővárosi klinikára. Múlt héten hullal>oncoiá> volt Kecel községben és a fialal orvofy boncolás közben gum ni íkesztyűjéül az ajkához ért. Másnapra egy kis pattanás keletkezet, mire megállapították, hogy hullainérge-zés lóriént. A budapesti klinikán háromszor operálták meg dr. A! ■beckert, de már nem tudlak rajta segíteni. Meghall. ZALAI KOaONT 1933 tnytatp $ Tankönyvek* • iskolaszerek FISCHEL könyvkerwkedésfceo litTIiJRU, iwtky Bkl»«l l FMkfaM i Wfévnrt S< A kofferes huJIa-ögy Pnwon; izeptiember i \\ pnaaonyi ex kantai bőröndben talál n«\'.i boltiéit rtgjiíhen indult az in a tettesek Vivienek menál apituura. A prágai ren<V>rt4if vasárnap mar letir torta íntt Ut tMit, az fa tétét azonban eddig nem ukerúlt ái lapítani. A Szafialórtaa Egyesület országos elnöke holnap Nagykanizsára érkezik Nagykanizsa, szeptember 4 Mint ismeretes, az (Jrszágna Tü-dótoetegszanatórium Fgyeaulet elnökségét Báró ÍAng Boldizsár ny altábornagy vette át Vezetése alatt ái egyesüket uj, erőteljes eletre lendült. 1\'rogramjár.ak jelentő* része az egyesuiet vidéki fiókjainak és t^iótjetevSgotvdozó intézeteinek meg-úlogat£vj Tegnap érkezett értesítés szerint báró Láng Boldizsár (•olnap, szenián a déli j£or»al Ka-i.iA^ára érkezik. Kz alkalomból déli 12 óra l.> percre kérte a választmány összehívását Az ülést ezúton hivja rmze és feltétlenül pontos megjelenést kér az elnökség 12 óra 1.5 perckor az illusztris vendég meglátogatja a gondozó inté-zeiet, 1 órakor pedig látogatást tesz a polgármesternél és délután utazik to«ább. Hhrftf fffl flrtfltfilii, vastag béJhuiul, felfúvódás, oldaifájis, lég zési zavar, szívdobogás, fejfájás, lűl zúgás, szédülés és khaugoltság eseteiben a természstes „Psrwc Jénai" keierflviz a bél ra üködéi rendbe hozza s megszabadítja az emberi a kel-lemetkn érzékektől. A polgármester a kultuszminiszternél járt a zárda-ügyben NjjO\'k.iniZH®. «ept«inber I A m»dt napokban a kul runamni:.*.; • num v, Agyonüt, tlya a kir utján értesitiettr a nagykanizsai fslíoitt F.(CeHii\'«t«t hogy r?n.telet iseruit p«)\'-{an iskolai unan tópexiüHítel bírd taneMk n*m taníthatnak középiskolákban. Hrur.m .» íai-ugeriaagi \\>vU* Dame apú.\\ik Nagykanizsára eny«fl.5r* csak t»uurn«U Nksel bírókat hidn.inak *il!«ien; a leaaylwwuniban való laa.Lisra, ai apáca-K^rctiw pr»>bi«m»itikuíiiM *ait Dr. kratky Litván polip rme-fc-r ho^y a Mt het mu!vj mennvdo teany-uccum ren.ieilK\'.\'* audieneun \\r Rómán*. Rálint k»ilwz-mini:ai«nwti akit irra Ipítt tv»ty ad-dig is amw a za aei|en«i<i apmrak kó-wp.iknlai tanárnőiét tudnak a oajv wujom k:iaytii-«umba kul.fcni. en jrMft nm\\f. fcofy i mar Vagy laniitáia üeoiumtt laeraeies Lm.irndk taoitha.;-uuak a leunyUreumban. A min.ítítíf kijrlenttfrt.\' a polgármesternek. tww nt a lutr\'Wit wnitet^ «aa.>uiynxta ah»>gy pot^tn -skoiai un..rn«S r.«m tanithar az elemi iskola-ban, u£< Linarnőt luíp<siUís.-«el tan;im<5 nem taníthat a krUt\'p-„«.«).aiwn. A <in«ii utut bona.-uti>an achéi. a pitotteman /do- \'k>>k<>ini fafc... F.n:iyit a miainzt«r. Mivtan m.ir tót Mt áll ntn.iel-tt-té^v az iiko-aév megke-zdéséu. iw»-i(y«a ki v\'áiLatot wvna. hoi^v ti a íértU* me.fUda^t Ulal/oa. Tankönyvek az össies iskolák rémm•t• OFEMCOK ki WAk (Deák-tér. Saját háx.StulJköiosöfl Felvétette magát Nagy kan Fekete gyábzkai pal keztkjilik heti <■.&> kuszái táj tan hótv«!»> ter \'jg kásán revot\\eTrri gát év a Korházba\' eg> í>ra múlva, rendőrség már ki gatni, beiehait kulj Halk, f^órvW^ ti Trojkó Gyula tragédi a n^^feóoJ ímM^^JIMI v--rt ifli^L r| M tcmig-fl \'áLc ^Ildiül, hrt AUM cgjr luj •CjooldtU - : fl4vergolyó Jómódú kmnlual j.U.t r. arra ébmlt, . . Ui® A hodiWöioiü- kiT^ n«l nera Litu tóW* cKjot. i pt-nz- »«» ha/ón refflrl «\' h*,>e"u ^^ ^ - ai eg>att .gyenpekutt pem volt. ma- hogv hall bt órég ja. Még az<nibaa a ruro %utyo» kul fciótl öroitek az korúi. itt .gyenoi .\'jl^PPbei a sBUA ■■ íZbJ^PRjáJ kei a viiághábi>n3 kitóraM jól kereső rézmuv,*smefcber eg>\' n>áron annyira meghi ót* közben, ho>jy mindkét megbénult Amikor kitört a nagy vérzívatar, a szerencsétko cmí<r szintén ki akarta «eoni áldozaton részét nemzete küzdelméből ^ a maga módja szerint pénzt áldozott a haza oltárán. Eladta az l.ót-u* téri házát és pénzének egy részét hadikölcsönbe fektette, másik részét pedig betette a takarékba. 0 maga topábbra is dolgozgatott és erejéhez mérten ktwbb javításokat is nósiesea áilu keny érgondok Kel hettel ez-gi>ndok teljesen fel-aiegaetet. ugy Ivigy & a városi köz- Iják utóbbi hónapokban már any • r«jkszui ment a házaspárnak, rojkó Gyula kérvénnyel íor-ndlg jóindulatu patroousá-boz, ilr. Kraiky Ut*án polgáx~m«b-terhez, akit arra kért. hogy sze--^gere való tekintettel, nelyvz-u: cl <A a váru»i szegenyliázban. a poigárme»ter, aki nem felejtette el. hogy valamikor, rö%id-iu*lri#A gyennek korában menynyit játszadozott ó a > f rojkó bá-o>i< udvarán, teljesítette is ezt a kercst. Az órvjjembernek most, szeptember 1-én kellett volna bc- Szép rukm c*Mk |é u8v*tb4l IM1! Legszebb szövetek, legnagyobb váJajztekban. legolcsobb aron Schatz Áruházban. költöznie a szegényházbu. Napokig húzta-halasztotta a költóük<i«lé.st Nem tud»<t rnegválni aítól a házacskátóf. amely valamikor xi övé volt. Talán ennek a válásnak a g»)a«!\'ilata keserítette el annyira, hogy hétfőn délelőtt revohrert "szegezett a keserűség óreg szivének A jelenlegi háztulaj*ioor*>. Pich-/irr József rézmúvesmester éiiesar.y->a, aki szeretettel viselbe ^jndját az öreg házaspárnak, hétfőn reggel 8 óra tájban bement Trojkó Gyulához, hogy megnézz*?, mit csinál A szerencsétlen embert ott találta al-sóruháhan, vérző mellel, revolvvr-rel a kezében a díványon Fekete ünneplőm hája. hog>- majd abban temessék el. ott feküdt gi)nd<Kan kikészítve az asztalon, mellette t — 5 levél A házbeliek azonnal értesítették a mentüket, akik beszállították a sérültet a kózkórhizba Mire beértek vele, már elveszítette az eszméletét és nem is tért többé magához. egy óra rmiKa meghalt A rendőrséghez címzett lengében nem írta meg. hogy miért dobta el magától az életét, csak any-nyit kért. hogy mellőzzék az orverv-rendőri boncolást. Perselyfosztogatás a balatonfüredi templomban Balatonfüred, szeptember t Egy arlcsi fiatalkorú két ízben követett el lopást a ba\'atoufüiedi rom. kath. templomban Elvíizben a vk restyából 2n vitt e( másodízben a Szent Antal persely lakatját leütve, körülbelül M pengút vett magihoz. A betórót elfogták. Időjárás (Sjuojuu rmmmm * *, . Ílal lirtéitt |.U-«i Mto Hl ér»k*r i aiMgrJUpel nyugati. < Akar Ön kevés pénzért jeiegánsan AltfizkSdni ? Saját érdekében keresse fel a Grünfeld ruhaáruházat! Elsőrendű uri szabóság. Legfinomabb gyapjúszövetek gyári lerakata!! IMI. mpItmbB 5 ZALAI COZLONT Tankönyvek ■z 5b««8 iskolák részire mef értettek. ScMess Testvérek JM, Nagykanizsa Az OMKE gyermekdélutánja Nagykanizsa, szeptember 1 óriási érdekIMéS mellett zajlott 1« vasárnap délután az OMKE pompásan (megrendezett és igen nivós gyermekdélutánja Az egyesületi helyiségeket zsúfolásig megtöltötték az érdeklődök. IJngór Maca, (k)id Ignác kedves, ötlete:: prológjával nyitotta meg a műsort, majd Bálát* Éviké, Rabinek Zsuzsi, Ungár Maoa éa iíj. Sd/rin I<4-renc adták elő Igen ügyeset! Pósa Lajos gyermekjelenetót. Nagy sikere volt az |gen telietségcs Klein Editke orosz táncának is, amit Kir*chner László kitűnő kompozíciójára és betanításában adott elő. Bors Evi és Weltner Klárika a iNagysága és cselédje« ciraA humorok párjelenetben nyújtottak el-kőrangiit. CMlktf Zsuzsi sok rátermettséggel énekelte el Kirschner Láadó ötletes kompozícióját, melynek szövege és zenéje egyaránt nagy tetszést aratott, majd Rehberg-T Klárival együtt nagy sikerrel táncolt el egy tengerész-táncot. A műsor utolsó számaként Sárkány Pali és Kntaw Jancsi adtak elő egy igen jóízű és kanizsai vonatkozásokkal telel üzdell Placsek és Hajó jelenetet. Különösen SárkáüylWi nyújtott eJfcőrangut, mé*-; \'hangsnlyban is leutánozva - nagy Minpadok eredeti alakját. A legkedvesebb jelenet ezután következett, amikor a másfélszáz vendéggyermek átvette & kibontotta az ajándékcsomagokat. Visszhangzott a Zerkovitz-park a gyermekek wibongásától, örömteli kacajától. Az OMKK fáradhatlan és figyelmes veaetősége mindegyiküknek apró ajándékokkal kedveske--deli. Ezután tánc következett és a kitűnő Arnbergtr-zeiwkar muzsikájára felnőttek és gyermekek egyaránt kivették részüket a kellemes szórakozásból. A kitűnően megrendezett gyermekdélután eszméjét Gold Ignác vigalmibizotlsági elnök veteUe fel, akinek törekvésében méltó segitŐ-lái*«i wltak Szabadó* Mátyásné, WcinbergtT Manci és Kirtchntr I-áazJó, a rendezőgárdar tóhmifak-hnna, laki ha keflett szövget irt, ha szükség volt rá, zenét Komponált fe ha rendező kellett, hát ott is megállta kifogástalanul a helyét. A lat teltfégo, máflíjékl fájdalmak, emésiréM nehézaégtk, gvomor-béttrarut és sárgaság a termérntw .Fareao lóltef keawtlvls hasinálala álHI magsiflnteiMők az agy, a anhi, WcfO vagy saiv fetft kinyúló vérlóltttóaok eWeu«ly«»w^ Öyo-nwr- és bétapecialtstáfc IgswtTák, Trogy a Pereao lóuef vízzel, kaiönöicn az Olö éieiméd következtél en |elentkex« bajinál rtHgyon kedvező eredtté\' nyrttf érne* el. Aki kilopta a vak koldus szekrényéből a temetésre gyűjtött pénzecskéjét Nagykanizsa, szeptember 4 Röviden foglalkoztunk már azzal a tolvajlással, amit Akocs Júlia váci illetőségű cseléd követett el, aki nemrégen Hévizszentandráson Mandl Éliás ke-reskedőnél volt alkalmazásban. Aícoca Jnlia mögött már több Ízben (Zárult a börtön ajtaja. így 2 évi. majd másfél évi fegyházat, azonkívül legutóbb bét havi börtönt ült, mind lopásokért. Akocsot Mandl Rllásék elbocsátották. Egy napon visszament volt szolgálati helyére, 1k>rv Mandlékat meglopja, de akkor terve nem sikerült. Más alkalomkor a cselédszobán át kulccsal behatolt a lakásba, a szekrényből kiemelt egy vaskazettát, aztán mindent njm bezárt és elment. Vácra utazott a vőlegényéhez. Eelfeszltvén a kazettát, 720 pengőt talált benne. Első dolga volt, hogy kiváltotta a zálogházban levő holmiját, majjl sok utiudent veti, többnyire ruhafélét. TTgyanakkor egy bőröndöt ts elvitt magá.ul, amely Úorsody Sándorné sza- kácsnő tulajdona Volt és amelyben sok rulia volt. Akocs lelkén szárad az Is, hogy a község 63 éves vak koldusa, Matis János a ruháját mutatta neki. lezatytt a iájny a vak ember szekrényében é~szreveite az öreg pénzes-zacskóját, amelyben az kescrVesen összekoldult 110 pengőjét tartogatta l>elegségre vngv temetésére, és Akocs Julla azt is ellopta. Mikor a leány megtudta, hogy a csendőrök utlwn Vannak lakása felé, hogy ott házkutatást tartsanak, a lopott pénzből 4 darab százas bankót a takaréktüzhelybe dobott, ahol azok elégtek. , Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék előtt. A vádlott mindent beismert. A biróság négy évi fegyhálbüntetéssel s-ujtotta. Akocs megnyílódon A biróság kötelezte a tolvaj nőt 1000 pengő kártérítés megfizetésére Mandl Éliás-nénak. Elfogták a kanizsai álcák (álnak rémét Nagykanizsa, szeptember 4 A tavasz óta állandó a panasz. hogy hol itt, hol ott tördelik ki az utcára, jarfcokba kiültetett facsemetéket. Minden álkatommal egyformán, a*legbar-bffiahb módon. derékban törték ketté a fiatat fákat. Arra lehetett következtetni, hogy a vandál pusztítás egy "kéztől származik. Egyszer a kiskanizsai úton tördelték Igy ki a fákat, másszor a cintóriumban tördeltek ki egy éjszaka 17 darabot és igy tovább. A város 15 pengő jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Tegnap éjjel fél 12 órakor az Eötvös téren egy kovács-segéd lettenérte Sá- /ecz István kiskanizsai fiatalembert, a Vlda-féle füszerüzlet volt alkalmazott-ját, amint egy nő társaságában bement Szentháromság-parkba és títt kézzel egyik fiatal facsemetét a másik után tördelte derékba. Itt 120 pengő kárt okozott, de a tavasztól fogva okozott kár 2000 pengő körül van. A teltenérő az esetet azonnal Jelentette Dene Tő-kertésznek. Sárcczet reggel előállították a rendőrségre, aliol részegséggel védekezett. Az Eötvös-téri fatőrdelésen kivül egyelőre vallatása során többet nem ismert be, de erős a gyanú, hogy a többi is Sárecz lelkén szárad. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos nöi ruha- és kabátszövdtek, bársonyok, pyjama-, ruha- és pongyola (lanellok, bel- és külföldi férfi rnha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nöi és gyermekkabátok. Sinser Diuatáruházban saját érdekében vételkényuer W nélkül tekintse mag. = 4XÓ*1\' lámpát, dlnaml kus hangszőróval afiybeópiUtt, 3 hangolókOrte, Band-Pasa Európa vavönknak. Ezzel a készülékkel ön családja aokat nyer-hat szórakozás áa kultura tarán. -foádiő Oyartjas Orion lutMAmoagyir Levél lárlazellból Felső-Stájer egyik tegsaebb részén óriási hegyekkel körülvett hegykatlanban fekszik Máriazell, ahova ősrégi időkben, a nehéz közlekedés ellenére, már őseink is reménnyel és bizalommal zarándokoltak. Mártazen története a legenda szerint a következő: t A szt. Jambrechti bencés apátság Henrik herceg jóvoltából 1103. évben tékádéit meg Aflencben, Márlazefltől 43 kim. távolságban. Az artenci kolostor birtoka nagyon kiterjedt volt, egy uj telep felállításáról kellett gondoskodni. Otker lapát, — kinek szobm pVtá-riazell főterének legszebb részén van elhclyezrc, — ugy intézkedett, hogy az aflencl rendtársak közül egyik tovább menjen észak felé és ott uj tcle|>ct létesítsen. A jámbor szerzetes, aki erre ki lett szemelve (neve ismeretlen) csakhamar útra kelt. Átkelvén a Soeberg hegyen, a tnai Máriazell közelébe ért. Jámbor hagyomány szerint itt egy meredek szikla jzárta el útját. Fáradtan leült, a drága kincsként magával hozott Szűz Mária szobrot a sziklára helyezte és kérte a Szflzanya segítségét. Alig hogy ez történt, a szikla megnyílt és a jámbor utas tovább folytathatta Útját. Ez a csodálatos segitség bizalmat és bátorságot keltett a jftmbor szerzetesijén és tovább haladt odáig, ahol a mai Máriazell fekszik. A hagyomány szerint 1157. december 21-én, Szí. Tamás napján ért ide. A környékbeli pásztor nép körében, mikor a w*\'-zetest meglátta, nagy volt az öröm, hogy állandóan lesz nekik lelkipásztoruk. Csakhamar segítségére siettek a remetelak felépítéséhez, amely két részből állt. Az egyikben a szerzetes szegényes lakása, n má-sik pedig a kápolna volt. Szűz Mária szobrát az Már önnek is tudnia kell, hogy „ őszicipőit IDEÜL ilpfiáruházban (FA-ut 12. szám) kell beszereznie. Mert elvünk I mindig szépet, jót mindenkinél legolcsóbban adni. Nagy raktár níü, férfi és gyermek cipfikben, tornacipők és bázi-cipökben. 3iW IALAÍ KÖZLÖNY 1933. neplembcr 5 oltáron egy fatönkre helyezte el. Hogy meddig élt ott a jámbor szerzetes, nem tudjuk. ^lalála Után a kegyszibor-#vak (6s a szent életű szerzetesnek hírneve egybeforrt. Tisztelet tárgya volt a kegysaobor a vok ima meghallgatás miatt is, iaz alapító miatt is 4 Ilivel között és halálakor szeretett szobrát örökségképpen reájuk hagyta. Még Nagyobb lett a szent hely, midőn Morvaországból I. Hciirik^őrgrőf, Przemysl királynak testvére,(és felesége kínos nyavalyában hosszú vidfig ágyban fekvő betegek voltak. Az orvosok szerint felgyógyulásukhoz kevés remény volt. Almukban egy látomány arra figyelmeztette őket. hogy forduljanak a Boldogságos Szűzhöz és ha meggyógyultak, hálájuk ijeléül a Felső-Stájerban levő kis Mária kápolnát építsék naggyá. Midőn egymásnak elmondták egyforma álmukat és az eddig nem remélt gyógyulás hamarosan bekövetkezett, arra törekedtek, hogy fogadalmukat teljesítsék. Megfelelő kísérettel útnak indultak Máriazellbc. Oda érvésfvelvégeztók hálaimájukut és hála-datosságuk jeléül köböl épiltettok kápolnát. A búcsúsok száma napról-napra növekedett és 1278-ban már plébánia volt felállítva. Nagymértékben növelte a kegyhely hitíi, mikor Nagy 1-ajos, Magyar- és Lengyelország királya a templomot építtette. Uros szerb fejedelem 1363-ban a törököktől sanyargatva, Lajos királyhoz fordult segítségért. A krónika szerinl 20 ezer ember 80 ezer emberrel állott szemben, de ő bizva a máriazelli Szüx pártfogásában ós megerősödve egy álomkép által is, (amikor sátrában álmából ébredve kedves Mária-képét, melyet mindig magával hordott, mellén fekve ta-lálta) kis seregét szintén Máriában vetett bizalomra intette és a hatalmas ellenfél felett győzedelmes maradt. Hogy háláját lerója, seregének egy részével a kegyhelyVe jóit és annak több értékes tárgyat adományozott, így az ö és feleségo nászruháit és ami u legkedvesebb volt: Mária-képét is, amely ma is a kincstárban levő oltáron van elhelyezve. 1857 évben ünnepelték a kegyhely fennállásának ?U0 éves jubileumát, mely alkalomkor boldogult I. Ferencz József király és Frzsébet királyné juiius 10-án érkezeti Mária-zellbe ós egy értékes miseruhát adományoztak a kegyhelynek. Ugyanakkor Magyarországról Szc.itovszky hercegprímás vezetésével érkezett 30 ezer zarándok. 1908. szeptember 8-án (most negyed századai koronázták meg a kegyszobrot a Szentatya által megáldott koronával, melyet Rudnay Sándor, Magyarország hercegprímása 1821-ben ajándékozott. 1910-ben boldogult I. Ferencz József király uj orgonát ajándékozott a templomnak. Ha végig nézzük a kincstárban levő különféle szekrények tartalmát, látni fogjuk, hogy azok nagyrésze magyar ajándékozás. A magvarok mindig szívesen jőltck Ide, honnan rövid tartóz kodás után lélekben és testben megerősödve tértek vissza hazájukba. A templom képtáraiban, kincstárában elhelyezett sok különféle ékszer, kép, hálairat stb. mind azt igazolják, hogy a Szüzanya mindig segített a hozzá fordulókon. A magyaroknak talán soha nem volt ugy okuk Magyarország Nagyasszonyához fordulni, mint éppen most. amikor ezeréves országunkat el. lenságcink megtépázták, szétdarabolták. Menjünk el mi is, vigyük magunkkal a hitetleneket és csüggcdökct is. mutassuk meg nekik azt a sok bizonyítékot, hogy a magyaroknak van egy igaz [KártfoK\'rtja, aki mindenkinek a kérését meghallgatja. Kérjük mi is, hogy cl-hagyatotlságunkban jöjjön segítségünkre a magyarok Nagyasszonya, aki segített, aki ina is segíteni tud. L. I. Kellemes meglepetés lessz f melyet áru^úxunK nagytermében í. fió 8-dn, axax pénteken délután 3 és 5 órai kezdettel rendezünk. A kísérő zenét a Korona szálloda ujjonnan szerződtetett kitűnő budapesti faxx-xeneKara szolgáltatja. Tisztelettel meghívjuk az érdeklődő hölgyközönséget. Áruház. Mozi-hirek A nagyszámú kivétele* tehelségíl filmsztárok közül tagadhatatlanul kiválik a ma élő legnagyobb drámai színésznő: Elisabeth fíerffn?r, akinek a mai és holnapi filmben a főszerep jutott. A tragikus sorsú Mária Onlxi óla nincs a drámának olyan interpretálom, mint Iili-za betli Bergner. Kmlékezzünk csak vissza arra a szerej)ére, amit az utolsó évek egyik legnevezetesebb filmjében, Schnitz-ler »I-:iza kisasszony<-áhan játszott. Iírről a szerepéről hetekig irlak az európai lapok. Mai filmjében ugyancsak érvénvre juttatja a darabnak legapróbb nüánszail s ki-f<jjezésrc juttatja az iró gondola-tait. A film irója a világhírű Henry Bernstein. A film eredeti cime > F.rzóki száj • volt, azonlmn belügyminiszteri rendelkezés folytán a címei »Álmodó szájt-ra kellett változtatni.\' Az előadások mindkét napon 5, 7 ós 9 órakor kezdődnek s az 5 órai előadások zóna (20 - 60) hely-árakkal, a többiek olcsó nyári (30 90) helyárakkal mennek. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 5. 6.45: Torna. í\'tána gramofon. --0.45: Hirek. - 1U: 1 Kalitkalakó barátunkról (Kanári-ápolás. 2 Nagyanyánk szórakozásai: Bélyegnyelv (Felolvasás. Közben: Gramofon. 12.05: Portba lléla szalonzenekara. 12 30: Hirek. 1.15: Időjelzés. - 1.30 Cigányzene. — 2.45: ílirek. — 4 Haloghné Hajós Terézia áHatmcséi. 4.45: Időjelzés, hirek. — 5: »A tudomány é* technika harca,, előadás. - 5.31* pécsi J röntgenszemii ember44 Haar Ptíl a vllúgQlrU tellemvlxsgáló, és tanácsadó utolsó Két napig fogad a „Centről"-ban d. e. 9 órától este ÍO óráig sxemélyenRéní 1 és 2 pengőért. dalok schrammeltene kísérettel. - 010: • Levelek a falul*.« Pásztör Jóssef elbeszélése. - 6.30: (iramoft)n. — T 30: »Ködben repülők, kérek helyzetadatokat.. Magyar Sánd.>r és Tóbiás Frigyes párbeszéde. — 8: Frits Mikló* gitározik. — 8.30: Furópal hangverseny. A berlini rádióállomás műsorának közvetítése. t\'tána kb. 10: Időjelzés, hirek. Majd cigányzene, — 11: Jazz. Kultur vonat Budapestre A menetjegy iroda közlése saerint a Nagykanizsáról Budapestre, á Honvéd ünnepség alkalmából szeptember 7-íu közlekedő 66 száza léé kos kedvezményes külön Kultur-vonathoz az eredeti Vózléstöl eltérően, szeptember hó 6-án délig lehet előjegyezni. Műkedvelői előadás a zárda javára A Petőfi-utcai kis műkedvelők f. hó 8-án délután 4 órai kezdettel bájos gyermekszindarabot fognak előadni a Katolikus Legényegyletben. Szülők ás hozzátartozők részére vasárnap Nt>lt a főpróba. A lelkes kis gárda már eddig is 78 pengőt ajándékozott « zárda javára. Most ezúton kérjük Nagykanizsa gv érmek kedvelő közönségének támogatását. Rendezőség. Kflzilszl-lselök részére rendkívül előnyős bulorvásárlási alkalom. Modero berendezések, tökéletes jó kiviéiben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopateln bútoráruházban, Horthy Mikló*-ut 4. Mindig £ a legolcsóbb! riirst Divatcsarnok. Ffl-Ut 8 Fő-ut 6. sz. 1883. mptembtr 5 ZALAI KOHOffY napi hírek NAPIREND Szeptember 5, kedd Római katolikus: Lötlnc. Proteatán: Viktor. Ur.: Elul hó 14. • Várod mozcum ét könyvtár nyitva aütörtOkrtn éi vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Oyógyszertári é))ell szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Pő-ut 6. Ii. és a kiskanlisai gyógyszertár. GóziUrdó nvitva reggel 0 órától ule 6 ódig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egén* nap nőknek). (FelhívA* n Nngykftilztul t anítói Járáskör tagjaihoz) ÉrtesUem u Járás- kór tagjait, lx>gy október hó folyamán kOzgyüiést kívánunk tartani. felkérem t. kartársaim közül azokat, akik a gyűlésen mintatanitást bemutatni, esetleg más pedagógiai, vagy n tanítóságot általában érdeklő egyéb kórdóseket tárgyalni óhajtanak, ebbeli kívánságukat nálam szeptember 20-ig bejelenteni szíveskedjenek. l\'lander Uoldl-jsár jköri félnők. (Kérelem)) A Missziósház főnöknője ezúton kéri az Intézmény jótevőit, lwgy .segítségükkel továbbra is támogatni szíveskedjenek. A Napközi-Otthon létszáma most is 80 gyermek, ezenkívül i>edig még sokan vannak, kik segítségünkre igazán rászorulnak. hUgáns pljama anyagok legszebb választékban SchOtzuél. (i\'lillologial udat-gyfijtén Szeget-neken) A szegedi tudományegyetem tudós tanára, dr. Scbmidt Henrik, a germán phüología és irodalom profesz-szóra, megbízta nagykanizsai tanítványát, Miltényi (.yörgyít, a szegedi egyetem II. éves hallgatóját, )>ogy gyűjtse össze a szepetneki német település philologiai adatait. Miltényi líyórgyi i\'árisból hazatérve nyolc na-l*js tanulmány keretében tett eleget a kitüntető megbízatásnak és gazdag nyelvtudományi és település-történeti •adatokat tárt fel a Zalába ékelt német szigetre vonatkozólag. Divat szőrme újdonságok; boeno, l>erzsa, karakül, stb. minden színben Singer József és Társa cégnél. (OTI-hlr) A belügyminiszter az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatóságának igen fontos munkaadói és munkavállalói érdekeket érintő alap-szabálymódositó határozatát h«gyU jóvá. A munkaadói érdekeltségei legközelebbről érintő egyik intézkedése az alapszabálymódositásnak az, hogy a kirótt járulétook és dijak a fizetési meghagyás kézbesítésének napjára va# tekintet nélkül a járrulékfizetéai idő. szakot követő hó utolsó napján esedékesek. Így pi. a Jultus hóra kirótt járulékok és dijak augusztus hó 31-ig lesznek fizetendők, az augusztus haviak pedig szeptember hó 30-ig fizetendők be. Érdeke tehát minden munkaadónak Iwgy az esedékességi határidőre különös figyelemmel legyen és a járulékokat, valamint dijakat a kellő időben fizesse be, mert az esedékességi ua|x>n tul az Intézet már késedelmi pótlékot számit tekintet nélkül arra, hogy a vonatkozó fizetési meghagyást a munka* adó mikor Vette kézhez. (Julls Dtoworkfl Prlv, lünder-garicn)) beginnt ara 18. Saptcmber N\'áhervs über den deutschen Sprecb-,, Sprach- und Scbrelbunterricht für Kinder und Erwachsene den 15. \'ind 10. SeptembCr, Sugár-ut 18. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Scliütz nél. Sokszáz darab k8t8tt kabát alkalmi vétel, kötött blúzok pengő 2.80 flyermek oroazka pengő 2.50 KOMLO l-egmegbízhatóbb HIRSCH és SZEGŐ cégnél zamatos Izü Van szerencséin értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Horthy Mlklós-ut 55. szára alatt bideg büffét és falatozót nyitottam. Üzletemben a közkedveltségnek örvendő „LEHK" kenyér és sOtemény naponta 3-»zor frissen kapható. Friss hideg felvágottak, sajt és tojés eladás. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri Perlaky Ferenc. - Német nyelvtanítás. Hűli Cilii szeptemlnir 4-től kezdve vállal német nyelvoktatást. Szíves jelentkezést kér. 1MJ. évi őszi éa téli «övctuJdon-•ágok . I.inogcs, Mkolt, Hamades, Menoát, Angorette, (ironya, Schetland, Andalln, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. (Tizenöt napi elzárás csavargás mtatt) A rendőrségi kihágás! bíróság hétfőn délelölt vonta felelősségre Krénusz Hozália 22 éves takarítónőt, akit csavargás miatt 15 napi elzárásra Ítélt. y Intézeti cstko* vásznak legolcsóbban Schütznél. Nőldpt különlegeseitek már meg-érkeztek az .Ideál, cipóáruházba. Ml ^ij«ág a rádióban T Azt az Orion rádiógyár kiállítása szemlélteti legjobban a budapesti őszi lakberendezési vásáron. Van itt olcsó kétlámpás készülék, 3 h\'vnpAs, 3 körős hangolású band-pass liurópavevő, van kétlámpfa mely ei\'varánt használható egyen és váltóáramra. Van reflex kapcsolású 3 lámpás és luxus kivitelű 6 lámpán ku-j>er gép. firdekcs újság az, hogy nemcsak konstrukciókban van nagy választék, hanem a felsorolt készülékek különféle stilusu szekrényekben Is kup-hatók. Ért Ön a szövetekhez? Hadirokkantak napja A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadlárvák Országos Nemíetl Követségének igazgatósága csak hosszas erag-fontolás és vita után járult hozzá, ho^1 ismét megjelenjünk az utcasarkokon urnákkal és perselyekkel, hogy Aelhiv-íjuk a társadalmin a legnemesebb célra való adakoZásif). A rtokkantügy nem való az utcára, ez nem IqoldusOgy, hanem a nemzet ügye és Így nem ls helyes a rokkant Jnévnek lcalix-vmvitása azáltal, hogy filléreket kérúu* a társadalomtól. azonban a hadigondozottak nagy tömegének súlyos anyagi helyzete, a szövetség jóléti intézményeinek válságos állapota \'jtaraiic.solölag arra kényszerltette a szövetség országos igazgatóságát, hogy utcai gyűjtés utján biztosítsa a szükséges anyagiakat. A Hadirokkantak heyi csoporttja f. év szeptember 8-áu az országos rok% kajitnap keretében szintén rokkant-napot és gyűjtést rendez. A csoport vezetősége önfeláldozással, lelkes munkával készíti elő c napot ées jreméH, hogy Nagykanizsa áldozatkész társadalma. önfeláldozó iaszonyai és leányai gondolkozás nélékül sietnek a szent cél szolgálatára lenni és munkájukkal u nap erkölcsi és anyagi sikerét biztosítani. Nincs kétsígímVc ajölött sem, Ivogy a nagykanizsai társadalom a súlyos gazdasági helyzet dacára, erejéhez mérten kiét filléreivel a helybeli hadigondozottak jobbso/sra érdemes i\'igyét szolgálni, amely fillérekből gyógyszer, kötszer stb. és karácsonyra a nélkülöző liadigondosrrtt családok asztalán nz ün-nephez méltó ebéd lesz. A csoport vezetősége nemcsak pénibeü támogatást, hanem természetbeni segélyt (élelmiszert, ruhaneműt) is örömmel elfogad és hirlapilag nyugtáz. a látni akarja a legszebb, a legdivatosabb és legújabb hazai éa külföldi, nöi éa férfi SZÖVETKÜLÖNLEGESSÉGEKET, ugy keresne fel bizalommal KirsclM Hír divotúruhcizát. Tekintse meg vételkényszer nélkül a raktárra érkezett szövetujdonságokat. NÖI le/imka kabilttjiltmiáltok nuponta érkemek Stnger DlvatAruháE. ba. Nagy válaszok. — tlaörangu müjég kapható a Trans danub i a Egyesült OÍMmalmok Részvénytársaságnál. FMIci|4i minden Uvitvlbeu. na® vAlasztéJ., Icnoksóbb árak az .IdtAJ. dpőiniházbaii. Oabona otá>áx6»tr«ki Poipicok: Nedveipirok: Arzópáo Blgrlol Porul Hisozén Tillantln Tlllnrtln eredeti fryárl írban éi romatolidMn, Mdtrégyéki PAti-sA t*». umwrtHifit 40*/.-o« kAltmA Méssnltragén Thomamlak kf -kéal, iták-Riímn éa w.ggontitt- FUTORi vegytiszta azéntavu Ukaimánymíaa. PEKKi .Da vitamin kéiziimény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF aag, műtrágya, nOvényyédrlmlazer.k atb. kcreakcdÍBében Nagykanizsa, Kruébet Itr 10. (A blróaág melleit) Telelőn IML T Pár száz darab legszebb, legjobb férfi nyakkandfi Igen olcsó árért. Férfi dupla a">l6r 48 fillér Férfi apaos ing pengő S.90 férfi .port ing pengő 2.80 prima paplan csak pengő 8.SO Gyarmek harisnyák l-es számú SS fillér számonkint kis emelkedés. Fürst divatcsarnok Nagykanizsa, Fö-ut 6. szám. ZALAI KÖZLÖNY ■ 983 iieplember 5 SPORTÉLET Szombaton lesz az uszodaavató verseny Torlnóból hazajövet 22 válogatott magyar úszó é» vlilpólózó vendégszerepel — A válogató verseny Jól slkcrölt A MUSz elnöksége vasárnap esie telefonon fixirozta a torinói főiskolás világbajnokságokon résztvevő magyar uszócsa|>at vezetőségével a nagykanizsai avató verseny idejét. A magyar póló-csapat csütörtökön játsza utolsó mér kőzését az olaszokkal, pénteken reggel vonatra ülnek az úszókkal együtt és szombaton, szeptember 9-én reggel 5 óra 50 perckor érkeznek Nagykanizsára. Hésztvcíznck a .délután 3 árakor kezdődő avató versenyen és este a (3 óra 25 perces gyorsvonattal "utaznak tovább Rudapestre. A torinói versenyen résztvevő magyar uszóegyüttcs több meghívást kapott további olaszországi vendégszereplésekre, az u.szószóvcLség ■azonban a nagykanizsai versenyre való tekintettel, nem engedélyezte ezeket s utasította a csapat vezetőségét, hogy saombaton az összes úszókkal és vizi-l>ólőzókkal érkezzék meg Nagykanizsára. \\ A jegyek korlátolt számára való tekintettel, az avatóversenyre ajánlatos a jegyeket elővételben megvenni. Elővétel a fnai naptól kezdve délután 3— 6 íiridg a (Városháza kapu alatti portás- fülkében vqn. Az avajóver9enyen a főversenyek mellett sorra kerülő helyi számok indulóinak kiválogatása céljából vasárnap rendezett verseny szépszámú érdeklődő közönség jelenlétében folyt le a strandfürdőben és igen elfogadható eredményekkel végződött. 100 m gvorruszás : 1. Darás Endre 1 p 20 mp. >. Kerber László 1.25.8, 3. Relnltz László 126.1 100 m mellúszás: t. Hcitav Miklós 1.43, 2 Reinitz László 1.50. ( 100 m hátúszás: 1. Heltay Miklós 1.38, 2 Begidzsán Andor 1.47.1, 3. Roscnberg Sándor 1.48.8. 66 kétharmad m ifj. gyorsúszás : 1 ftaál András 1.00, 2 Szabó István 1.2.1, 3. Krásn János 14.5. ( 33 egvharmad m gvermek gyors-uszás : 1. Rurián Eeronc 30.2, 2. Go-lenszkv József 32.2, 3. Seress László 33.8. 66 kétharmad m hölgy mellúszás : 1. Ráder Anny 122, 2. Roscnberg Ibolyka 1.21. A győztesek az NTE bronzérmét nvycrték. A Zrínyi pompás játékkal lehengerelte a Kaposvári Turult Zrinyi -Kaposvári Tarai 6:0 (4:0) i Nagykanizsa, szeptember 4 Szépszámú közönség előtt játszotta le a Zrinyi az őszi szezon első mérkőzését a Kaposvári Turul ellen. A mérkőzés kimondottan szép sportot hozott. A Zrínyi rég nern látott szép játékkal lepte rm>4 a közönséget, amit a közönség miéltánvolt Js, mert hatalmas tapsokkal jutalmazta a Zrínyi szebbnél-ssebb támadásait, valamint a pompás gólokat. A Turul csupán 10 percig volt komoly *llcnftde a nagyszerű formában levő Zrínyinek, de nz első ka-l»tt gól után megadta magát sorsának. Tapogatozö játékkal indul a mérkö. zós. Az elején inkább a Turul van támadásban. de nem sokáig birja az Iramot. A Zrinvi halfsora felülkerekedik és jó labdákkal tömi a csatársort. A 10 percben Vellákot a 16-oson gáncsolják, a megítélt szalmdrugásl Pam vAdhetetlenül belövi. 1 :0. Ezután a Zrinyi marad támadásion, de a csatársor tulloombinál mbident. a kapura lövések elmaradnak. A 32. percben Kár-l>ét megunja a csatársor tétovázását és félpályáról megeresztett lövése a kapu. firól pattan vissza, de Vcllák olt terem fa la|K>.sau a suroklw helyezi a bort, 2;0. Turul ezntán veszélyesen támad, de C.slk 3 méterrfől nagy helyzetiken hibáz. A 35. percben Ral>os labdájával |\\im a kéndők között kiugrik és helye-zett gólt )ő, 3:0. Mintha szárnyat ka-l«tt volna ezután a Zrínyi csatársor. Pum irányítása melleit remekül játszik és sorozatos támadásainak ismét meg van az eredménye, amikor a 37. I>erc.bcn Pum lövését a ka|>osvári ka-|Ws csak érinteni tudja, de fogni nem, 4:0. v Szünet után állandósul a Zrínyi fölénye. A 10. percben Poór Németh összjátékból Németh Lr> méterről éles szögből a mérkőzés legszebb gólját lövi. Ezt azonnul követi Antal helyezett, surkos gólja, amellyel beállítja a végeredményt. A továbbiakban változatos játék folyik. A Zrinyi csapata igazolta a róla elterjedt jó híreket. A vasárnapi szép játéka után komoly szerepe lesz a baj- nokságban. Az egész csapat összeszokott együttes benyomását keltette. A kapuban Helyeinek nem volt semmi dolga. Kárpát Varga bekkpár áttör-hetetlen volt. Különösen Kárpát végzett nagy munkát. A halfsor legjobbja Babos, aki különösen a védelemben volt kifogástalan. Munkácsi hasznosan, Pőcze .szürkén dolgozott. A csatársor valamin! a mezőny legjobb embere Purn volt. Összekötőből nagyszerűen irányította a csatársort, jó lövő formában van. Németh igazolta. *"K>gy összekötőiken van a helye. Poóí szép beadásaival hívta fel magára 4 figyelmet. A Turul csapata csalód/ ,<t kellett. A hátvédpár és a cenlerhah játéka érdemel dicsérelet. Wolf bíró jól vezette U mérkőzést. A Zrinyi nagyszerű formája után ítélve a pénteki NTE—Zrinyi belyi derbi rég m-m látott nagy küzdelmet igér, melyen rekord közönségre van kilátás. __(Ofl) NTE—Zrínyi II. 6 : 0 (4 :0) Az elmaradt NTE—Rákóczi mérkő-zés helyett tréningmérközést vlwtt az NTE a f.rinyi II. csaptával és főié-nyes győzelmet aratott. Profieredmények Ferencváros—II. ker FC 4 :0 (I :0). Rocskai—Nemzeti 6:1 (3: l). l\'jpest Phőbus 2:2 (1:0). Hungária-Attila 5:1 (2:1). Kispest Somogy 3:0 (1:0). « ílgter (lyfirgyőt), az NTE kitűnő hátvédjét súlyos csapás érle. Amikor vasárnap a Zrinyi sportpályáról az NTE Zrinyi II. mérkőzés után hazament. édesatyját, Czlgler (ivőrgy kis-kanizsai hentesmestert halva találta otthon. A jöképességü futballista gyásza inlut sporlkórökben nagy részvét nyilvánul meg. Temetése ma délután lesz a kiskanizsai temetőben. ÉRZÉKI SZÁJ cim alatt betiltva! ÁLMODÓ SZÁJ alatt engedélyezve! U:iS/iHHTH BERGNER világsikert aratott f lmje kedd,szerda: szept. 5. és6-án ■ Városi Színházban. 5 órakor zónahelyárak I Csak felnőtteknek! Délnyugati eredmények KPAC-VOGE 3:2 (1:0). SzAK-BIOK 2:0 (0 0\\ DPAC-PVSK 2:1 (0 0). A tavalyi bajnok PVSK veresége óriási meg lepetés. CsTK NTSE 2:1 (0:1). A mérkőzést Róhm nagykanizsai birö vezette. Kiadja a iaptalajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda «s Dél zalai Lapkiadó Vállalata NagykanLtán. Felelte kiadó: Zalai Károly. Interurbán Jalefon: Nagykanizsa 78. szám apróhirdetések KskUroa lawA Baust árakat ÍB«N oIoaAa alárualtjuk. Armutlt. 3025 KQIAnb* járatú szépen bútorozott szoba kiadó Sz. Imre herceg utca 4. 48 Rákóczi-utca 93. sz. sarok ;<Ulathác szabadkézből jutányos áron eladó. Bővebbet ugyanott. 3475 Elegánsan bútorozott külónbejárat.i szoba Batthyány-u. 3 alatt kiadó. 3165 ■étasabáa udvari lakás inallékfielyl légekkel november l-re kiadó Zrinyi Miklós u 20. 3448 Egy hautaattalat. esetleg más Üzletnek Is azonnalra kiadó és e,y kisebb és nagyobb egyszobás lakás Is : Kossuth-tér3. 3W Zongora, konyhakredenc és szekrények elsdók : Sugár-ut 62. 34S0 Rössa vandégttt éa aaálloda (Fő-ut 21.) novembertől bérbaadó. Bővebbet dr. Knausz László ügyvédnél ugyanott. 3380 Dlékabat teljes ellátásra olcsón vállalok. Szternátné Pelőfl ut 75. 3374 ••Itta garnitúra, gyermekágy olcsón eladó: Fürit Divatcsarnok. 3473 Jobb nót lakAtáranak kerei magányos nó. Clm a kiadóban. 3175 Értaattam a tisztelt höleykőzöniégtl, hogy varrodámat Fó-ut 15. alá helyeztem. Cneténé Szőlösy Ilona. 3471 Msgányos nó csekély házimunkáért Jó otthont talál. Clm a Idadóban 3476 MEGJELENT LIDITT JULI A VERSESKÖNYVE 2 pengőért kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Küzlöny szerkesztőségében. - \'L I I • r rll r 60 évc a W»4ro»l éa vidéki urt középosztály találkozóhelye. - 100 modtrn rr7\\PnPT Kir^)lun0 C7A n kényelmes szoba. Az Attaram A> kAvAHAzban clKAnyzane. klMVUbl nilUljflIG JLUIIU Leszállított árakt Az BrzaAba«~plnca a Hváros legszebb sörözöje. Budapeat, IV., Egyetem-uto. 5. 0411 >4-<* (»<íy M é» 75-o»; viu.m<». (A Belváros központjában). Szabó Imre tulajdonos. Nyomaton > laptutajdODM KOiJ.ídMágl R.-T. Gutabírg Nyomdl U Díluűal Lipki^lá VUUIaU k0oy>ayon»U|lbu NwUuiuáu. IfíltóSl lUl.lvcidt: Zalll Klruly.) t 73. értaly.m 201. .rim Nagytanln., IUM. ucptember 6, tzerda Ara 14 fillér lortmlMt U Ua^Unlu: i-mi 8 „,. Mtgi«l«nft minden refgel, hétfő ktvétdível h\'elelös szerkesztő: Barbarlts L.jo. \' KES* Tervek és tettek l Nem áll már reánk az orasz muzsik panasza, hogy az »fig magas és a cár messze van!* — m?rt jelszó lelt már vezetőink előtt a közvetlen kapcsolat a nemzet legszélesebb rétegíiwl. A > fiatalok minisztériumának\' vezetői mozgékonyságukkal hol itt, hol ott tűnnek fel váratlanul. Hol a zalai jégkárosultakat, hol a tiszai ár-területosek panaszait hallgatják és orvosolják. A tervekből egymás titán Fakadnak a tettek. Tudja ma már ez országban mindenki, hogy csak akkor lehel várni eredményes munkát, ha teljes összhang uralja a magyar barázdát, falut és a várost. A falu és város baráti-jobbot nyújtott egymásnak a Nemzeti Egység gondo-latában, felismerte egymásrautaltságát, s a szétforgácsolódás rontó átkát. Majdnem egy esztendővel ezelőtt mondta Gömbös miniszterelnök rádióbeszédében, hogy a jogrend alapján állva, békés fejlődés útjára "kell veretni az ország hajóiát. fis éppen ebben az elmúlt esztendőién olyan viharok dúlták végig az egész világot, hogy a glóbus irigyelt országai is élet-halál harcot vívnak a holnapért! fis ennek a viharnak középpontjában olyan öncélú magyar hajó halad, melynek fedélzetén a saor\\«zkedé.s erejében önmagára talált és megújhodott magyarság áll. Am.ig más országokat elkerülnek a zavaroktól félő turisták, addig az azelőtt elkerült Mag>iimrszág ma divatos lett, mert "úgy az idegennek, mint n polgárnak vagyona és élete egyaránt biztosítva van. Mindez nem véletlen müve, hanem az egységes vezetés előrelátott eredménye! Királyok találkozó)a Ixuidon, szeptember í> Zágrábból jelenti a Exchange Te-legraphe, hogy Sándor szert) király curó|>al körutju »orán l .ondón l>u is ellátogat és cz alkalommal találkozik ti most éppen Ixmdonhau tartózkodó Boris bolgár királlyal. Rablógyilkosok napja Kecskemét, szeptember 5 Pintér József fülőpszállásl legény nemrégen élelmiszert akart lopni Tóth I\'ászlótól. Tóth 13 éves leánya azonban észrevette, mire Pintér a zsebkésével összeszurkálta a kislányt majd elvágta a torkát. A kecskeméti törvényszék Pintért kedden életfogytiglani fegyházra ítélte. Sopron, szeptember 5 bognár Kálmán 21 éves rábaesanaki földműves cz év nyarán meggyilkolta és kirabolta a sxoms/.édiágban lakó Horváth Terézt, aki aok pénzzel jött vissza Amerikából. A rablógyilkosságot azérj .hajtotta végre, mert n búcsúra uj rtíhát és pénzt akart szeiyznL A soproni törvényszék Bognár Kálmánt kedden életfogytiglani fegyházra Ítélte. Világbajnokságot nyertek Torinóban a magyar főiskolai úszók Torinó, szeptemlíor 5 A főiskolai világbajnoki versenyeken kedden volt az úszószámok döntője, melyben a magyar ver- ínyzők az 50 m-es gyorsúszás kistelével mindenütt elsők lettek és zel megnyerték a főiskolai világbajnokságot. Papén budapesti látogatása után Gömbös Ankarába és Szófiába utazik Budapest, szeptember 5 A • Budapesti firtesilő. szerint Papén helyetles kancellár rövidesen Budapestre érkezik, hogy rövidesen megtárgyalja Göm!>ős miniszterelnökkel a két országot érintő külpolitikai kérdéseket. A megbeszélés súlypontja azoknak a gazdasági kérdéseknek lesz a folytatása, amelyeket Göml>ös miniszterelnök kezdeményezett berlini utja alkalmával. Papén látogatása után Gömbös az ősszel Ankarába, majd Szófiába utazik. A két kormánynyal már folynak is a megbeszélések Gömlíös látogatásának részleteiről. Bethlen látván gróf, *volt miniszterelnök kedden megjelent a miniszterelnökségen, ahol hosszabban tárgyalt Gömbös miniszterelnökkel, akitől fél 2 órakor távozolt, Bethlen gróf kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy Ígéretet tett Gömbös miniszterelnöknek, hogy ha Budapestre jön, okvetlen felkeresi. Ezt az Ígéretét most leváltotta és egyúttal megl>e3zéltc az összes időszerű kénléseket is a miniszterelnökkel. Winkler iBtván, a külügyi kereskedelmi hivatal vezetője visszajött I.ondonl>ól és valószínűleg még kedden este jelentést tesz a miniszterelnöknek külföldi tárgyalásai emiménvéről. A kommunisták átvették a hatalmat Kuba szigetén Havanna, szeptember 5 Az elmúlt éjszaka altisztekből álló forradalmi kormány átvette a szárazföldi és tengerészeti haderők feletti parancsnokságot. A forradalmárokhoz csatlakozott a rendőrség ls. Egy öttagú végrehajtó bizottság .megjelent az elnöki palotában ésf Ospedcs elnököt tájékoztatták, hogy a\' kormány ügyel rájuk szálltak. A forradalmárok csak akkor hajlandók átadni a tiszteknek a hadsereg vozetését, ha nekik megfelelő forradalmi kormány alakul: Washingtonban *ugy tudják, hogy nz uj forradalmi kormány kommunista irányú. A lázadók a következő üzenetet továbbították C.espedes kormányához : - Nincsenek imár többé tisztek, de ha valami tájékoztatásra lenne szükségük, ezt Battlsta őrmestertől megkaphatják a Columbia táborban. A legénység, ura a hadseregnek. ílonzales ő/mestert a IáJradók a hadsereg vezérkari főnökévé választották. I-aurent hadnagy T*d\'g átvett*1 a rendőrség Teleiti parancsnokságot. Az Egyesült Államok kormánya egy cirkálót és három torpedórombolót küldött Kubába az oltani események miatt. Havanna, szeptember 5 Cespodes elnök valószínűleg még az éjszaka folyamán (összehívja a minisztertanácsot. amely beadja lemondását. Santiagoluin a forradalmárok ki-szahaditoták Machadó volt elnök be-börtönözötVkatonáit, kiknek helyébe n saját tisztjeiket vetették. Vajúdnak a hegyek Európa felett... Nagy tervei vannak Mussolininek — Francia ultimátum Berlinben . Páris, szeptember 5 Kxoelsior« a dunai kérdés Az ről írva azt az értesülését közli, hogy Mussolininak — a franciákkal egyetértésben — szándéka van egész sor tárgyalást folytatni a dunai államok vezetőivel. E tanácskozások kezdete Benes küszöbön álló római látogatása lesz. A kül-IHilitikai rovatvezető tudni véli, hogy Benes tervezetet terjeszt a Duce elé s minden kilátás megvan arra, hogy azt ugy Páris, mint Róma jóváhagyja. Páris, szeptember 5 A l\'ourníére-ügynökség ■ je leüti Rámáitól, hogy Mussolini rá akarja venni a szovjetkoríttányt, hogy Oroszország lépjen be. a négyhatalmi szerződésbe. Egyidejűleg közli a \'Malin* rótnai tudósítója,hogy a berlini orosz%agy követ utasítást ka|)ott kormányától, hogy kérje jel Mussolinit közvelitésre Németország és Orazorstág közölt, mert a szovjetkormány szeretne Németországgal is megnemtámadási szer-ződést kötni, hogy semlegességét biztosítsa magának, mint ahogy telte a szomszéd államokkal, továbbá Francia- és Olaszországgal s így elejét vegye annak, hogy ar ukránok elszakadjanak a szovjettől. I .ondón, szeptember 5 A liberális »News Crouiclc* tud- ni véli, hogy Franciaország fíer-linben átnyújtandó ultimátumra készül, amelynek tervezete már készen is van. Az tiltlinálum\' a némel fegyverkezés, főleg i«dig a léghajó-park fejlesztése ellen irányulna. Beszélnek arról a lehetőségről, irja a lap — hogy Németországot a Népszövetség elé citálják. Az angol diplomácia azonban minden rendelkezésire álló eszközt ki fog meríteni, mielőtt Franciaországnak ilyen irányú indítványát támogatná. Szilágyi Lajos — főispán Budapest, szeptember ."» A kormányzó báró Vay I.ászló Bihar, Hajdumegye és Debrecen város főispánját eddigi buzgó szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére felmentette és Szilágyi Lajos országgyűlési képviselőt Bihar megye főispánjává nevezte ki. Szilágyi berettvó-ujfalusl mandátumáról le fog mondani. Az IBUSz visszakapta a Trettlna féle 20.000 pengőt Budapest, swyitember 5 Jakabffy Károly kormánybiztos rendeletére kedden délelőtt Tasnády Szik s András, Bársony Oszkár és Guthardt Tódor bánom egyenlő részletben visszafizették az IBUSZ pénztárába azt a \'20.000 pengőt, amit Trcltina Jenőnek kifizettek. 25.000 P mellékbüntetés ... Győr, szeptember 5 A győri törvényszék kedden vonta felelősségre Rózsa Nándor budapesti autófuvarozót, akit a pénzügy igazgat óság tiltott árit csempé-szésévcl vádolt. A tanúkihallgatások után a törvényszék egyhavi fogház fő és 21.970 péngő mellékbüntetésre Ítélte Rozsát, akt fellebbezett. Olcsóbb lett a szérum Budapest, szeptember A szérum-termelő gyárakat Kállav miniszter arra kötelezte, hogy áraikat 20 százalékkal mérsékeljék. Az ármérséklés október 1-én lépne éleibe. A gyárak bejelentették a miniszternek, liogy az árleszállítást végrehajtják. Felrobbantod koramunlsta-fészek AugsTrtirg, szeptember ő Az itteni rendőrség letartóztatta nz ifjú kommunisták tiz vezető emberét. A lefoglalt iratokból megállapitolták, hogy Augsburgban 70 tagu kommunista szervezet létesült az utóbbi időben. Időjárás (ú/txuuu mtokMts* a ■•> Bál IaMmIi»!•*«« •■«• 10 érakor • elegobb IdS wérhuté. SziUrány : Reggel éssakl, délben keled, este északnyugati. Ftlhfaet: Reggel éa aste tlazta, délben borult ZALAI KÖZLÖNY 1988 izeptcmbn 6 A pénzflgylgazgató nyilatkozata a kedvezőbb adózásról, a moratóriumról és a jégbárról Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, fülelek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvérek kááfj- él piplrkeruk&desetben FŐUzlet: Hók: Deik-tér 10. Horthy M.-ut 8. Szép ruha osak jó »«8»etbfil kéa»OI 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schiitz Áruházban. Vízvezeték és csatornázás tervei Keszthelyen Keszthely, szeptember 5 Keszthely régóta húzódó vízvezetéki és csatornázási ügye most már valószínűleg a megvalósulás stádiumába lép. Dr. liakovtzky Iván, Keszthely képviselőjének a község vezetőségével folytatott tanácskozása azt eredményezte, hogy a község a vízvezeték és csatornaművek építkezéséhez 120—130.000 pengő •segélyt kérne a kereskedelmiügyi minisztériumtól. Mire az építkezést befejeznék, addigra rendelkezésre áll a község elektromos müvek jövedelme, mely fedezi u befektetendő tőke amortizációját. Ugyanerre a célra fogják fordítani a be-lolyó vízvezetéki dijat. A keszthe-tiek remélik, hogy a sokat hangoztatott Balaton-kultusz és a balatoni fejlődés érdeke meghozza Keszthelynek a várvavárt vízvezeték- és csatornamüveket Mozgószinház Álmodó száj Bernstoín színmüve nyomán készült fz a ragyogó külső és belső technikával felépített filmdráma, melynek értékes alapjait ElisabeUi Bergner játéka tetőzi bo. A nagy, drámai hősnő ebben a filmjében is azt a maradéktalan kristályos művészetet nyújtja, amivel már korábbi filmjeiben is feledhetetlenné tette magát a mozilátogató közönség előtt. Egy asszonyt játszik, aki megcsalja a férjét egy művésszel, de nem tudja otthagyni az urát, akihez a szánalom láncai fűzik, és ott vergődik a két férfi között azzal az Jdegté|>ő vergődéssel, ahogy csak egy szerelmes \'-.asszony járhatja halálos táncát a szerelem és a inalom két véglete között A szemünk előtt morzsolódik össze u halálos megsemmisülésig ez a nyugtalan Jélek, amelynek játéka lélegzetállító tragikus Összeroppanásai egy-egy állomásánál. Anton Edthoffer a fér}, Budolf Fors-ter púdig a művész szerepében adják komor keretét annak a villamosfeszült-ségü atmoszférának, amit Bergner áraszt maga körül. Jobb együttest nem is lehetett volna összeválogatni ehhez a darabltoz, amely az utóbbi évek egyik legmaradandób filmélményét hozta Kanizsára, Ebben a filmben nem lehet kifogásolnivalót találni. A kisérőmüsor is jó. Dáma. Aki friu és egéiutó&es akar lenül és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőié tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés elölt egy pohár természetes „Ferenc IóimI" keserUvizet. Nagykanizsa, szeptember 5 Dr. Uruzsa Gyula kir. pénzügyigazgató ma reggel Nagykanizsára érkezett, hogy informálódjék egyrészt az adózások, másrészt a mai nappal lejáró adógabona-felajánlások iránt. Ajkalmunk volt a pénzügy igazgat óval beszélgetést folytatni. — A folyó év első felében — mondta a pénzügyigazgató, — az előző évhez képest kedvezőbben folyt be az adó. Az állapotok c téren javullak, és inig az előző évlxsn bizonyos sajnálatos rezisztencia volt tapasztalható az adózó I>olgárság részéről egyes vidékeken, az idén ilyen jelenségről sehonnét sem kaptunk jelentést. Az év második feléről még nem lehet pozitívumot mondani, tény, hogy a kedvezőbb adófizetési készségből és a javuló adózásból arra kell következtetnünk, hogy az a felvilágosító munka, amit a pénzügyi hatóságok és közegek folytattak a mi- niszter Intenciója szellemében: kedvező talajra talált. Az emberek kezdik belátni, hogy adót kell fizetni, hogy adó nélkül nem lehet fedezni az államháztartás kiadásait, hogy az apparátus fenntartására pénz kell. Ami Nagykanizsát illeti, hát bizony itt is nagy az adóhátralék. Ámbár Nagykanizsa mindenkor jól fizetett adót és ezen a téren itt elég tűrhetők az állapotok. Vannak persze, itt is, akiknek módjukban lenne rendesen adózni, do akik mégis nagyon lassan mozdulnak meg. — Érdekes, hogy sok gazda még mindig azt hiszi, hogy a gazdamoratórium az adótartozásokra is kiterjed. Ez nagy tévedés. Még mindig vannak sokun, akiknek meg kell magyaráznunk, hogy a gazda-moratórium, a végrehajtások alóli felfüggesztés, a magánköyelclésckív és nem az adóhátralékokra vonatkozik. — Arra a kénlésre, hogy mi tör- ténik a zalai jégkárosultak ügyével, megnyugtathatjuk a közönséget, hogy a kir. adóhivatal közegei és egy becslőbizottság éppen most írják össze a megyében az egyes vidékeken a jég okozta kárt és ennek arányában javasolják a pénzügyi hatóságoknak a megfelelő százalékos adótőrlést (B. R.) A Szanatórium Egyesület orsz.JalaSke.ina ér ka dk Nagykaniuára Nagykanizsa, szeptember 5 Tegnapi számunkban jelentettük már, hogy báró Ltiny Boldizsár ny. altábornagy, az Országos Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület elnöke szerdán Kanizsára érkezik. Az állomásról első utja Kövesdi liuér Gusztávné elnökuöhőz visz, majd onnét a városháza tanácstermébe megy, ahol a Szanatórium Egyesület választmányával óhajt megismerkedni. Az elnökség csak ezutou kéri az összes választmányi tagokat, hogy — tekintettel a percnyi pontossággal összeállított programra — pontosan 12 órára a város-1 Lázán megjelenni szíveskedjenek. Gyűlés után az országos elnök megtekinti a Tudőbeteggondozó intézetet RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 8. 6.45 : Torna. Utána : Gramofon. — 9.45: Hírek. — 10: 1. Furcsa babonák. Konyhagondok : Vudpecsenyék. (Felolvasás). — Közben : Gramofon. — 12.05 : l\'álffy Mána énekel, Ziper-novszky F\'üiópke hegedül. — 12.31): Hírek. — 1.15: időjelzés. — 1.301 1. honv. gy. e. zenekara. — 3.30 : A rádió diákfélórája. — 4 : «A háztartásról.* Vizváry Mariska előadása. — 4.45 : Időjelzés, hirek. — 5. Budapesti Hangverseny Zenekar. — 6.15: Beszéd és érvényesülés.* Nagy Adorján előadása. — fj.45 : Palotai Árpád énekel. — 7.20: «Csk és kir. gyöngyélet.\' Irta: Büky György. Rendező Csanády György. — Utána : kb. 9.20: időjelzés, hírek. — 9.40: Temhesváry János brácsázik. — 10.15: Idöjárásjeleutés. — Utána ; Cigányzene. — 11 : Granw-íon. - (Felhívás a hadirokkantakhoz) Az Elnökség felkéri azon hadirokkantakat akiknek nagyobb leánygyermekük van, liogy folyó hó 8\\án tartandó rokkant-napon reggel 8 órára perselyezés céljából, lehetőleg magyar ruhában, leány gyermeküket küldjék a Sugárul sarkán és a városháza előtt felállított gyűjtő urnához. Egyben felkérjük azon hadirokkantakat, akiknek frontharcos formaruhájuk van, okvetlen jelenjenek meg a gyűjtő-urnáknál. Nikkelezés, rezezés, ezflstözés, aranyozás Galvanizálás Minden tárgyat és fémet. Macsek Lajos Nagykanizsa, Jú"el,íh"- ceg-u. 87. bt. Ért Ön a szövetekhez? a látni akarja a legszebb, a legdivatosabb és legújabb hazai és külföldit, női 6a férfi SZÖVETKÜLÖNLEGESSÉGEKET, ugy keresse fel bizalommal Kirschner Húr MMázát. Tekintse meg vételkényszer nélkül a raktárra érkezett szövetujdonságokat. Mindig £ a legolcsóbb! F6-Ut 6-8Z- riirst Divatcsarnok. Fő-Ut 6sz- ZALAI KÖZLÖNY E hiten megnyílik I Brónyai diuatáruhaza Horthy Miklón-ul I. — Wároihéz épület. NBI kabátok Férfi ruhaazSmtek ■ftl fehérneműnk NyakkandAk Kötött és aiö»Bttáruk Dlaaloikkak HarlanyAk HU. é. fArfi Vlazonáruk kalapok legolcaóbb bevátárUsi forrása. Tiszti uniformisban szökött át két horvát huszár a Murahidon 1933. wptembar $_ Tankönyvek, s iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben IUGTEAMMA, Horthy liklórnt 1 Talsfoni 178. Fiikflxlati Bugér-ut fi. Récta és Galambok fslől jön a hamispénz Nagykanizsára Nagykanizsa, szeptember 5 A nagykanizsai rendőrségnek Inár hónapokkal ezelőtt íeltünt, hogy nagy számban szolgáltatnak be ham ispán zeket a hctlpiacos napokon. Ez a körülmény arra mutatott, hogy vidéki gazdák hozzák a hamisítványokat, melyek közül igen sok alkalmas a megtévesztésre., Néhány hónappal ezelőtt olyan kitűnő ótpengős hamisítványt sikerült elcsípni, amelyről csak hosszas vizsgálgatás után lehetett megállapítani, hogy rtein valódi. Az egy pengősöknél mór nehezebb dolguk van a hamisítóknak, mert igen nehéz utánozni a szól-recézetét. Nagykanizsán talán senki sem szolgáltatott be annyi hamispénzt a rendőrségnek, mini ifj. Kirch-knop/ Károly városi hely pénzszedő, aki már annyira belejött a gyakorlatba, hogy az első pillanatban észreveszi, lm nem valódi pénz kerül a kezébe. Nem is sikerült eddig még becsapnia senkinek. Kiveszi ugyan a hamispénz!, de le is foglalja nyomban, hogy azután kötelességszerűen beszolgáltassa a rendőrségnek. Ifj. Kirchknopf Károly, aki a récsei országút bejáratánál teljesít szolgálatot, a múlt hét péntekjén egy galamboki asszonytól kobozott el egy hamis őlvcn-fillérest. A tegnapi országos vásár alkalmával sikerült lefoglalnia két hamis egypengőst. Mind a kettő Nagyrécséről került be a városba Egy réosei férfi ós egy asszony hozta be. Természetesen egyikük sem tudta, hogy hamispénz. Az a két hamis egypengős, amil tegnap hoztak be Nagykanizsára igen jól sikerüli öntés. A hamisítók most már megoldották a nehéz szélreoóziet kérdését is, amit kifogástalanul sikerült utánozniok. Most azonban az ötvözetben van a hiba. Ezek az ujabb hamisítványok ugyanis ólom és ón keverékéből k&zültftk ós így könnyen hajiithatók, a csengésük tompa. Utoil alfáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmükö-désOk rendben legyen, ti pedig a természetes „Ferenc Ió««ef* keserűvíz használata állal érhető el. Nő-orvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc lózief vizel, meri könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül leien!-kezik.___ Sokszáz darab k 5 i 811 kabát alkalmi vétel, k*«í*t blúzok pengő 2.80 gyermek orosska pengő 2.50 Nagykanizsa, szeptember 5 líétfőn az esti óráklwn nai(y feltűnést kellett két szerb uniformisba óllözótt fiatalember, akiket csendőrök kísérlek l>c Lelcnyéről a nagykanizsai rendőrkapitányságra. A két szerb altiszt, akik egyébként horvát fiuk, a csáktornyai huszárezredtől szöktek meg néhány nappal ezelőtt. Négy évvel ezelőtt vonultak be ós hiába kérték; nem engedték leszerelni Őket. A rossz bánásmódot nem birták már tovább ós az elmúlt héten összebeszéltek, hogy mégszöknek. Tiszti uniformist szereztek bc maguknak ós reggel 8 óra tájiján elindultak kerékpáron Csáktornyáról. Amikor kiértek a városból, magukra vették a tiszti egyenruhát és akadálytalanul tetíék meg két és félórai utat a letenyei Mura-hldig. A hídnál szolgálatol teljesítő szerb őrség abban a Itiszeinben, hogy a »tis4 urak- hivatalos küldetésben jönnek át a magyar hálóságokhoz, nyugodtan átengedték őket a hídon. A szökevények azonnal jelentkeztek a lebenyei főszolgabíró* ságon, ahol elmondották, hogy a szerb ezredek horvát legénysége S napról napra jobbal lázong a tör-heletlen bánásmód miatt. Maguk a horvát tisztek sem bírják ki a sok szekatúrát és az elnyomatást. Nemrégiben az ezredükből egy hadnagy ós egy főhadnagy szökött át Magyarországra a teljes katonai felszerelésükkel. Két héttel ezelőtt egy fiatal bajtársuk is megkísérelte a szökési, de a kísérlete nagyon tragikusan végződölt Teljes feJsanre-léfesel, lóháton akart átúszni a Murán, de a szerb halárőrök még idejében elfogták, hadbíróság elé került ós a legrövidebb ulon végeztek vele. Egy fekete fakercszltel tóhh -*4n most a Csáktornyái- temetőbea A mostani szökevényeket még n keddi na|>on felszállították liuda-jKjstre, ahol a további sorsuk felett döntenek. — (Szabadságról) Solymosl László reudőrtanácsos. a nagykanizsai rendőr-kapitáuyság vezetője visszatért ny\'ári szabadságáról és átvette Hivatala vezetését. — I)r. Laubhalmer Alán főszolgabíró, a kanizsai járás főbírája visszatért nyári szabadságáról és átvette hivatala vezetését. - Tury "Endre rendőrfelügyelő visszatért fayári szabadságáról. ~ — (CijéMk a vármegyén) Csütörtökön a vármegyei nyugdljválasztrnány, íiétrőn a kisgyűlés és uíána a körigaz-gatási bizottság tart ülést, mig kedden a törvényhatósági bizottság tartja évnegyedes rendes közgyűlését. (UJ tanárnő a Ieúny llc*umban) A nagykanizsai Iskola Egyesület elnöksége Csík Stefánia német-francia szn. kos tanárnőt a leányllceumbau t*námői minőségben alkalmazta. (A Szent Ilona I^ánykkib) felkéri tagjait, hogy ma (lÜután 5 órakor ülésre pontosan megjelenni szíveskedjenek. i - (Ax OMKK) ezen a héten kétszer rendez családi összejövetelt. A pénteki ünnepre váló tekintettel ugyanis csütörtökön esto is ktsz összejövetel. (Gyá*z-talr) Nagy részvét mellett lemették el tegnap délután Czigler György kiskanlzsai korcsmáros ós hentesmestert a kiskanirsai temetöbfa. Czigler György bosszú éveken át tagja volt a városi képviselőtestületnek és mint ílyen, a kiskanlzsai tásadalomnak kózbecsülésben álló tagja volL Az elhunytát fe leségén kívül 4 gyermeke gyászolja. v- (A nagykanizsai lzr. lillkWg) elöljárósága felhívja a templomi ülö-helyek bérlőit, hogy ülőhelyeiket T. hó 17-én déli 12 óráig feltétlenül kiváltsák, mert ezen időn tul az ülőhelyüket bámely igénylőnek átengedi. Női és leányka kabátujdonságok najxmta érkeznek Singer Divatáruházba. Nagy választék. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos női ruha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnba- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férll rnba- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. Sínger Dluattíruhdzban saját érdekében vételkényszer = nélkül tekintse meg. = Pár száz darab legszebb, legjobb férfi nyakkendő igen olcsó árért. Férfi dupla gallér 45 fillér Férfi apaoa ing pengő 2.80 férfi aporl ing pengő 2.90 prima paplan csak pengő 6.00 Qyermeb harisnyák l-es számú 28 fillér számonkint kis emelkedés. Först divatcsarnok Nagykanizsa, Fő út 6. szára. NAPI HiRIK NAPIREND Szeptember 8, szerda Római katollkui: Ida. Protestáns: Zakariás. Lu.s Elul hó 15. Városi múzeum és köavvtár nyitva csütörtökön ti vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Oyógygsertárl éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sa» gyógyszert* Pő-ut 6. sí. és a klskanlssai gyógyszertár. (lóiIUidő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héHő, szerda, péntek délután, kedden egéaz nsp nőknek). ZALAI KOZLONT — (FrtcJke helyreigazít) Az OMKE vasárnapi gyermekdélutánjáról Irt be-számolónkból sajnálatos elnézés következtében kimaradt egy Igen kedves sz?-repló, Ollop (iéza Frlclke nevű ku-tyuskájánuk neve. Na, volt is czírt szemrehányás kedden reggel, amikor az ujságkihodró meghozta a lapot és Frieike nem olvashatta « saját nevét a szereplők közölt. Amilyen kicsike, olyan nagv hangon követelt*\', otthon, hogy engedjék őt ki azonnal az utcára, hogy megkeresse és felelősségre vonja azt a fránya újságírót, aki nem méltányolta eléggé az ö művészetét, legszebb nyakőrvével díszítve áHitott l>e korán reggel egy levéllel a szerkesztőségbe és hivatkozva a -aj tó törvény vo-nafBozó szakaszára, kérte, hogy hozzuk helyre ezt a főbenjáró mulasztásunkat. Igy azután az újságíró, saját nadrágja épségének érdekében kénytelen ezennel eleget tenni Frieike kívánságának. Olvassa dt figyelmesen mai apróhirdetéseinket. — (Jéjffcárbecelés Parsán) A pénzügyi hatóság jégkárbecslője megejtette a szemlél, mely szerint a |«cs»i határban átlag 4)6 százalékos kárt állapított meg. A hivatalos megállapítás után a Jegyzői irodában megkezdték ennek megfelelóteg az adötórlésl kimutatást elkészítését. Pacsát laz utolsó 4 esztendőben a sorozatos elemi csapások: \'fagy, jég, aszály annyira sújtották, hogy az egykor jómódú polgárai teljesen elszegényedtek. A főváros legszebb dlvatajdonsátfalt láthatja a péntek délutáni zenés divatbemutatónkon, Schütz Áruház. — (Megcsapkodták a lovait, elgázolta a 1*1 ját ko<«lf*) Nem mindennnapi baleset tőrtént hétfőn éjjel az lhárosberé-nyl országúton. Németh Lajos 49 éves uradalmi kocsis, aki Inkey Pál bárónál van akatmazásban, kocsin ment haza Kanizsáról. Útközben utóiérte egy má-idk kocsi, melynek kocsisa megcsapkodta Németh lovait. A lovak megugrottak és gyeplőnél fogva lerántották Némethet a bakról. A szerencsétlen ember a kocsi alá került és átmentek hátán a kerekek. A kanizsai mentők külső és belső sérülésekkel szállították be a kanizsai kózkórbázba. Elegáns pljama anyagok legszebb választékban Schütznél. (Halálos caéplésl szerencsétlenség) Zsidó János zalagalsai lakos lába ts Karja véletlenül belékerüli a cséplőgép dobjába. Sul>x>s sérüléssel szállították kórházba, ahól meghált. — Elaórangu műjóg kapható a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál. — (Cigány)*<nt>oref ■ readőraég udvarán) A hetipiacoknak és országosvásároknak elmaradhatatlan kellékei a cigánykaravánok. Mint n Icápák a hajót, de azért járják ki-lartóan a vásárokat ugy kisérik a vásárosokat városról városra. Nincs egy árva fillérjük sem, hogy esetleg vásárolhatnának valamit, abban a reményben, hátha leesik valahol valami kis konc az ő számukra is. A kanzsal rendőrség már régen tisztában van azzal, hogy ezek a vásári kóborcigányok közbiztonsági szembúdból milyen veszélyt Jelentenek. épp effcrt azt a preventív intézkedést léptették legújabban életbe, h^gy minden vásáron összefogdossák a kóborcigányokat, beterelik öklét a rendőrség udvarira es csak a vásár lezajláwi "után engedik őket a további utjukra. A keddi országosvásáron minden cigányt igazoltatlak. Sikerült is összeszedni egy karavánravalót, akiket azután betereltek a kapitányság udvarára. Valóságos cigányjamboree benyomását keltetle a kapitányság udvara kedden délelőtt. Az összefogott cigányok színes csoportja (ott toborozott pz udvaron és méltatlankodtak áfelett, hogy a rend őrség nem engedi őket ki a vásárba. A rendőrség előrelátó intézkedésének meg volt az az eredménye, hogy a tegnapi országosvásáron egyetlen (zsebtolvajlás sem történt. , A tutsok evésnél, vagy túlzott Ivásnál, .Igmándl* gyógyvízből már fél pohár Ihásznál I Tankönyvek az összes Iskolák -i- tanszerek m leflultmóbbMn beexerexhetftk OFEHBEOK hflnyvheraskedéaban (Deák-tér. SPORTÉLET Ifj. vitéz Horthy Miklós, a MUSz elnöke avatja fel a sportuszodát Előreláthatólag világbajnokokat ie üdvözölhetünk az indulók közt Nagykanizsa, szeptember 5 \'A szombati uszodaavató ünnepély és verseny nagyseábásu méretei kezdenek kibontakozni. Az avató bezsédet ma-ga a Magyar Uszó Szövetség elnöke, Ifj. vitéz Jlorthy Miklós togjn mondani, aki Olaszországi nyaralását megszákjtja és eljón Nagykanizsára. Az avató ünnepély müaom : t. Himnusz. Énekli az Ipartestületi Dalárda. 2 Dr. Krátky István polgármester \'ünnepi beszéde. 3. Ifj. vitéz Horthy Miklós avató beszéde. 4. Hiszekegy. A versenjen a torinói versenyekről Nagykanizsán ál hazatérő válogatott magyar csapat \'szerepel. A versenyszámok sorrendje a kővet- Van aaerenciém a m. t. hOlgyköiOnaégcl érle-triBinwi. |ltcnlí hQgy Kos8Uth.tér 21. (kóiház mellen) kalapaxaloni nyitottam. Raktáron tartom a legújabb modelleket la sapkákat. Átalakításokat oloaón vállalom. Szive8 pártfogást kérve, maradok mély tiaatelellel Bonoxe Teri, kalapkészitő fehér ragaccsal Pénzt takarít meg, ha üvegesmunkálatait cégemnél végezteti Nem reped meg, nem hullik le. Évekig eltart festés nélkül is. Egyedüli készítője Stei*n Qveg«a laiTkaniiséa, Váro.há. palota. Talalta IM. 1983. w^pttmber 0. kező: I. M egyharmad m gyermek gyonruazás. Indiflnák : Burlán, (k>. lenszky, Krása László, Szabó. J 100 m hátúszás helybelieknek. Indulnak : Heltay, Begldiaán, Rosenberg. 3 100 m nátuszás főverwny. Indulnak : Wan. nle András, Bltskey Árpád. 4. 86 két-1 iarmad m hölgy mellúszás. Indulnak: Iiader Anny, Rosenberg Ibolyka fa Welss Edit- B. 400 m gyorsúszás fó-versenv. Indulnak : I.engyel Árpád, Szabados \' László. B. 100 m mellusx.U helybelieknek. Indulnak : Heltay, IH-nitz, Illykovics. 7. 100 m melluszái fóverseny. Indulnak : Hild Lásaló, Mn-zey István. 8. W kétharmad m ifj. gyors-usiás. Indulnak: Gaál, Krása János, "Ueffidzsán, Vírág. 0. 100 m gyorsúszás helybelieknek. Indulnak: Darás, Ker-ber, Reinitz, Jakubect, Schultheisz, Pókecz. 10. 100 m gyorsúszás főrer-seny. Indulnak : Csík Ferenc, Székely András, Wannie András, Abay Nemei Oszkár. 11 Vízipóló mérkőzés. ,A. csapat: Uródy — Wády, Sárkány _ Csorba — Brandy, Vétesy, Bozsy. «B» csapat: Mezey — Abay Neme*, Wannie - Zábrák - Hódy, Tartcs, Csik. A magyar bajnokoknak ás rekorderek-aek egész pora fog tehát szerepelni ■ versenyen. Különösen a 100-as gyom-ustás mezőnye erős. Ebben a mezőnyben az európai úszók kótül talán csak a fnancla Taris ssámlthatna egy helyezésre I \' "Szenzációs les* a vlíjpólő mérkőzéi Is, fü^t * l®1 Angelesben világbajnokságot nvert teámból itt lesz Uródy, Ivády, Vértesv, Bözsi és Sárkány. A vendég úszók valamennyien Nagy. kanlzsa város bronz emlékplaketljét fogják >apnl. A helyi számok győztesei nagy bronzérmet, a második helyezet-tek kis bronz érmét kapnak. A jegyek elővételbeu való árusítása már megkeadődött 8«ép mintás pongyola nanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz nél. Meglepetéséből bámulat lesse! ha végignézi melyet t. &ó H-án, axasc péntelcen délután rendezünk 3 és 5 órai kezdettel árufiástunk nagytermében. A kísérő zenét a Korona szálloda ujjonnan szerződtetett kitűnő budapesti fascx-xenelcara szolgáltatja. Tisztelettel meghívja az érdeklődő közönséget a Áruház. 1983. ncpttmbtr 6. ZALAI KÖZLÖNY írfoaitAq Tlmtelottul frlonllon « triHSIIBS. I. kllzönaígít, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért jő? garancia mellett LELNER FESTŐ Vöröamarty-utca ós Petófl-ut sarok. Katáimmal hívásra háiho* megyek. Teljesen nyílt a pénteki NTE-Zrlnyl bajnoki mérkőzés Helyi derbi színhelye lesz Klsboldog-usszony napján a Zrínyi sportpálya. Hogy ez most kétszeresen attrakciónak számit, az unnak tulajdonítható, hogy a mult évi ulosztálybajnok NTűnek a Zrínyi fiatal együttese teljesvn egyenrangú ellenfelévé nőtte ki magát. Sőt a mult vasárnap sikerül a L NT E-t a Zrínyinek tréningmérkőzésen maga *lá gyűrnie. A Zrinyi vasárnaj) is folytatta győzelmi sorozatát, inert a Kaposvári Turult féltucat góllal intézte ej. Hogy aztán sikerül-e bajnoki rnérkőzé-ken is megismételnie az NTK elleni nagy bravúrját, fiz kérdés. Annyi bizonyos, hogy a Zrinyi nagyszert formában van, az NTK pedig még /ncni érte el igazi formáját. Győzhet bármelyik csapat, de mindenhogynu a közönség jár jól, mert évek óta nem látott nagy küzdelmet fog látni a helyi derbin. _ (A Leteayei Polgári Lövéswgylel) futballcsapata vasárnap mérkőzött a nagykanizsai Törekvés PC csapatával, tredmény 8:2 (4:1). Biró Bánky István Letenye. IttJ. évi őszi éti téli szöveáujdon-ságok . I.inoges, Nikolt, Hamades, Meioát, Angorette, üronya, Schetland, Amialin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. Közalkalmazottak figyelméből Bu-lorároiukat .ényegesen lesxáUitott árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kainatinenlescn. Kopstein bútoráruház, Horthy Mikiós-ut 4. szám. Közgazdaság Az erdő-legelő bizottság Ülése A városi erdő-legelő bizottság ülést tartott dr. Fülöp György elnöklete alatt, amelyen ErOts Rezső erdőmérilök és Hering I>ezső járási gazdasági segédfel ügyelő is jelen A bizottság a jövő évi költségvetést tárgyalta, amelyen némi módosítást eszközöltek. Javasolja a bizottság, hogy ha a jövőben is homokbánya lesz a legelő-területen, ugy az után bért kelljen fizetni. Majd a zugfedeztetések ellen megfelelő rendszabályok alkalmazását követelték. A lovak ára emelkedett a tegnapi kanizsai vásáron Nagykanizsa, szeptember 5 A tegnapi nagykanizsai országos vásár élénk volt. Idegen kereskedők és exportőrök azonban nem keresték fel. Ami iexport volt, azt kanizsai állatkereskedők bonyolították le. Mindössze osztrák és német lókereskcdők voltak itt Az ál lat vásárra felhajtottak 1100 szarvasmarhát és 1000 darab lovat. Kbből elég szép számmal cseréltek gazdát. Mintegy 7 vagon lovat exportáltak Ausztriába és Németországba. Ausztriába levágásra valói, mig Németországija hidegvérű állatokat. A szarvasmarhákból 3 vagon Olaszországba ment ki, 3 vagon l>elföldne. A ló ára emelkedett. Idei csikóért 210-220 pengőt is fizettek, lűbátlan, jó lóért 5— WX) pengőt A szarvasmarhák árai tartottak voltak. Az országos vásár többi ága je-h\'nték leien uc augorodoU cöaxa, S Nagykanizsa o], olcsó bevásárlási forrása BECK BÉLA újonnan megnyílt divatáruffázzat = Hortiiy Mikfós-ut I. sz. (váro»hác palota), ahol már prinia férf Ingei 2»80--tól, nyakkendők nagy választékban 50 fillértől, női selyem harisnyák l-30-tól, G. F. B. női harisnya hibátlan 1-95, selyem kombinék és bugyik nagy választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban\'szerezhetők be Tisztelettel BtCK BJtSM Horiöy MtRlós-ut 1. sxdm Város&óx épUleiélKsn 3318 (a nagyiraJlh.Ua! axemben) Hónapos vásár Pacsán A liáboru után sok-sok évig szünetelt Pacsán a heti piac és minden hó első csütörtöki, úgynevezett hónai** állatvásár, líz év tavaszán a község vezetősége életre hívta és immár várakozáson felül oly eredményesen bevált hogy a hónapos állatvásár szinte országosvásár jelleget ölt. Állattenyésztő nagy vidékének gazdái mindennemű és korú szarvasmarhát a legkényesebb igényeket is kielégítő lovakat állítják ki, épp azért e hónai>06 vásárt is az uradalmak, bel- és külföldi kereskedők nagy előszeretettel keresik fel. A község elöljárósága most készítette cl az eddig megtartott hónapos vásárok hivatalos statisztikai adatait, amely szerint eddig a felhajtott állatállománynak 52—70«/o-ka cserélt gazdát A legközelebbi hónapos vásár, melyre mindennemű állatok fel-hajtliatók, szeptember 7-én lesz. Legyen jö a közelgő hűvös, esfis napokra a rádiója I Cserélje ki régi rádlúlámpáií I Ingyen adunk lelkiismeretes szaktanácsot. Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefan: 4—13. A termés tul van becsülve? Keszthely, szej»tember 5 A /.a la vár megyd Gazdasági Ivgye-sület dr. Taráiig t Ferenc felsőházi tag cinöklelével Keszthelyen tartotta meg közgyűlését, amelyen Pe*lhy Béla akad. igazgaló veze-tffséve! az akadémia Xanári kara is megjelent. Az elnök liangoz-talta, hogy a termésünk tul van becsülve éí> megjegyezte, hogy túlságos nagy az iparosítás. Juhot Lajos gazd. akad. tanár előadása és Mahlinszky Pcrenc felszólalása után Zoltán Boldizsár az adózás körüli anomáliákat tette szóvá. Bosnyák Andor az értékesítés nehézségeiről iK\'szélt és kifogásolta a .sok végrehajtást. Vitéz Szentkirályi Gyula szerint harininoezcr kat. holdat vert el a jég és sürgős támogatásra vau szükség. Nároy Andor gazd. akad. tanár a tejértékesítés-ről tartott előadat Ttrménjtőnde Buza tiszav. (uj) 77-e« 805—8-35, 78-aa 8-2í>—8.45, 79-es 8-25 -8 55, 80 aa 8\'35—8 65, dunánt. (uj) 77-et J-85-7-95 78-as 7 95-8-Oft, 79-es R-:5-«-15, 80-as 8-15-8-25, rozs (uj) 475-4&1 — Zab közép 656-665, ótenger tiszántúli 6-65-6-70. 8«rt6iTá«ár Felhajtás 429, eladatlan 49 - Btaö-renda 0-80-0-82. swlett 0-76-0-78, »ze-dett közép 0-74 -0*75, könnyű 070-072, l-ső rendű öreg 0*72 0-73. Il-od rsndtí ö/eg OÖfl-O-68, angol sflldő I. 0*88—0S6, szalonna nagyban I 04—108, zsír 1TÍ— 1 20, hus 0-JS6 108, félsertés 1-00— ID8. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó: Zalai Károly, loterurbaio teleion: Nagykanizsa 78. Mim APRÓHIRDETÉSEK Raktáron ta*l Isssss áraikat Igán oloaéa •láraattjak. Armuth, Bautár-aávar. intn, 3022 KOIÖnbajArata szépen bútorozott szoba kiadó Sz. Imre herceg utca 4. 48 Úsletemben az onáolálé és iraal- kflr oszlály már megnyílott — Szolid árak. Pahócsa fodrász Fö-ut 15. 3324 •isrataák aáisgysasr aiaral-m«a lonnl és as összes többi slágerek olcsó gramolonlemesen: Transdanubíánál. Háromszobás utcai lakás Szemere-utca 2/c. kiadó — 50 lHfiriÁ hárswssofcés aiauu komfortos I. aoaalatl Csengery-ut 18. számú uj házban november hó l-re. Érdeklődni lehet Horváth ée Vase építőmestereknél — Csengery-ut 17. szám alatt nu Rákóczi-utca 93. sz. sarok Oitathás szabadkézből Jutányos áron eladó. Bővebbet ugyanott 3425 Haaxnált bútort veszek és elsdok. Kovácsné Erzsébet-tér 17 . 3435 összes glmn\' \'iatú, polgáriita, Ikeumlsta és elemiita anwkék a legnagyobb választékban Kaufmann Káraiynál kaphatók. 34o3 Kétaatokáa udvari lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Zrinyi Mik- lós-u. 20. 3448 Magblxhatő leány kligyermek mellé azonnalra felvitetik. Király-u. 14 3495 Csinosan bútorozott kOIOnkajáratu utcai szoba kiadó Síéchenyl-téx 4. 3477 Kapualatti bejáratú utcai szoba a főtéren október 1 re bútor nélkül, esetkg Irodának klaáö. Bővebbet Qulltner vIHanyüxJet Csengery-ut 1. _3497 Tfinaéara legalkalmasabb gömbölvü tengeri kapható Danneberg J. éa Wels« Cégnél, Erzsébet-tér 14. 34ÖŰ ZALAI KÖZLÖNY 1983. szeptember 6 szépet, = ízléseset, = jót, kevés pénzért csakis ============ w # vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba Horthy Miklós ul Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálúk, ebédlűk és konyhabútorokban. Kedvező fizetési feltételek! Díjtalan szállítási kapható Oabona osávázóezoreki Porpácok: Nedveipácok: Mrzópéc Blgriol Poraol Hlgozán Tlllantln Tlllantln eredeti gyári árban él ciomagoláiban. M U t rá gyáki Péti-só Aa». azuparfoazf At 40%-oa kállaó MAaznttrogén líhomassalak kg-kául, laák-azámra éa waggonlíle- lekben. FUTORi veg,t!aata seínaavaa takarmányméai. PEKKi ,D" vitamin készítmény. Beszerezhetők: orszAg József ■aag, műtrágya, növétiyvédelnilazerek »tü. karoBkedéaíben Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. JjA bíróság mollett) Telelő,, 130. KOMLO í.ar°-1 Legmegbízhatóbb HIR8CH ós 8ZEGŰ oégnél 1 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.862/1933. árverési hirdetmény. A városház udvarán tárolt kb. kettő kocsi ftlrészpori folyó évi szeptember hó 7. napján d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen eladom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 5-én. ,«, Polgármester. 18.340—1933. Arlejtésl hirdetmény. F. évi szeptember hó 15. napjának déli 12 órájáig a városi iktató hivatalba beadható zárt Írásbeli ajánlat utján 3 (három) vagon zabot szerzek be. Az ajánlatokhoz lehetőleg minta csatolandó. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1933. augusztus hó 30-án. „ , , m-i Polgármester. Átköltözéskor vülanyt\' ^ / Elektronnal szereltessen. Olcsó árak, kedves* fizetánl feltételek. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18444/1933. HIRDETMÉNY. 1. 6 drb téli erdőőri és 1 kocsis zubbonyra bélelve, uja-béléssel, I. oszt. anyagból és kifogástalan elkészítéssel mér-tékszerint, \' 2. 6 drb téli erdőőri és 1 drb kocsis csizmanadrág bélelve, úgymint 1. pont alatt, 3. 7 drb téli mellényre bélelve úgymint az 1. pont alalt, 4. 6 drb erdőőri rövid bélelt, téli kabátra úgymint az 1. pont alatt a város iktatóhivatalába folyó évi november hó 20-ának déli 12 órájáig beadandó zárt írásbeli ajánlatot kérek. Az anyag beszerzését a város biztosítja. Bővebb felvilágosítás a városi erdőhivatalban nyerhető. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 1-én. „„ Polgármester. MEGJELENT LIDITT JÚLIA VERSESKÖNYVE 2 pengőért kapható az Összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében. y.) 73. évfolyam 202. iráni Nigykanlua, 19M. izeptember 7, ciOtftrtflk Ara 14 (íU-ér ZALAI KÖZLÖNY liefkeulö^K és kiadóhivatal; Föul 5 ttám Megjelenik minden reggel, bétlö kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetést ára : egy hóra • pengó 80 ttlléi Sierkeutóségi é< kladóhlvaUII teleion: 78. sí Tervek és tettek (Termés és revízió) Az ősi magyar föld kitelt magáért Színültig megteltek a mag á-rak. Minőségre is, mennyiségre Ls várakozáson felül sikerült a szemes-termés. A régi, béke években már magában ez a körülmény gazdagságot és jólétei jelentett. Ma azonban az iIsten Áldása* Ls csak akkor ér igazán sokat, ha tuiadliatunk rajta. Ha van,, aki pénzt ád érte Tudatában van ennek a kormánvzal is, s ezért programjának sarkalatos lételévé tette, a külföldi értékesítő piacok megszervezését. A terveket tellek követték! Egy-másulán jelentek míg a hivatalos értesítések. »Ausztriába szállítható ti millió métermázsa buza és liszt .Olaszország átveszi egész tengeri feleslegünket.. Németország elküldte gazdasági szerveit, egy uj kereseti lehetőséget nyújtó termény, a lenmagból mintegy 2 millió métermázsa a német ipar szükséglete, s azt szívesen vennék meg inind Magyarországon, de csak jelentéktelen mennyiségei termelünk belőle ezidőszerínt. 1\'gyancsak gazdasági természetű kérdések szólítják nemcsak a magyar vezetőkéi nvúgat metropolisaitól Szófián át egészen Ankaráig, de Paj>en kancellár helyet les is evégett jón a közeli időben Berlinitől Budapestre. Ma az Angol birodalom várományosa, a welsi heroeg az angol ipar első utazójának vallhatja magát a világ előtt, — ugy a magyar miniszter a magyar mezőg&zdasági termények értékesítése terén nyugodtan átveheti szerepét. Ma azonban természetellenes határokat szab a magyar termésnek az utódállamok elzárkozolt-sága. Ámde nemcsak Magyarország, hanem Osszeurópa mellett főként az utódállamok érdeke, hogy a természetellenes halárok clháritlassa-nak a békés fejlődés és a gazdasági válságok megoldásának útjából, amikor az összes Duna-völgyi országok egyaránt sorvadnak a válság súlya alatt. Kz az alapja annak, amiért a kormányzat nyíltan programjába vette a l>ékés revíziós törekvéseket is, mert ennek a megoldása teremti e*ak meg a várva-várt közéj>eurő-pai nyugalmi helyzetet. Ilyen nagyfontosságú kénlések tárgyalásai pedig megkívánják, hogy a tárgyaló vezetőink a zóld-aszlaloknál egy egységes nemidet! közvéleményt tudhassanak maguk mögött. Kz viszont kötelességet Ls ró a nemzet minden tagjára, hogy nagy érdekek mellett, kicsinyes kérdéseket félre tudjanak\' tenni és pártoskodás helyett személyükkel, munkájukkal ^ minden tehetségükkel szolgálják a Nemzefi Egység mozgalmát. Meghalt Náray Szabó Oyula a kecskeméti kórház elme-osztályán Kecskemét, szeptember 6 Tegnap este 8 óiyi tájban a kecskeméti közkórháziján meghalt a Nagykanizsán is jól ismert Nárnt/ SXibó Gyula szakíró és újságíró, akit néhány héttel ezelőtt súlyos idegbajjal szállítottak be. Náray Sza!>ó Gyula a legnyugtalanabb lxílcgc volt az intézetnek. I-egulóbbi idegrohama alkalmával elesett és a karját törte. Orvosai bár tudták, hogy a szerencsétlen ember gyógyíthatatlan beleg és hogy soha többé nem hagyhatja el gyógyultan a kórházat, azonban még Őket is meglepte a tragédiának ilyen gyors bekövetkezése. 12 éves volt. Ujabb magyar világbajnokságok Torinóban Torlnó, szeptember 6 A főiskolai világbajnoksági versenyeken megjelent a Nemzetek pontozásos versenyéről az elsfl hivatalos kimutatás. Eszerint eddig az első Olaszország 89. II. Magyarország. III, Franciaország 8!). IV. és V Németország és Anglia 22 22. VI. Dánia II. VII. Spanyolország 1. VIII. Kanada 2 ponttal. Torinó. szeptember fi A magyar főiskolások szerdán ismét hámm világbajnokságot nyertek a torinói nemzetközi versenyeken, amivel összesen hat világbajnokság birtokosai tettek a magyar úszók. A 100 m hátúszásban Hitskey, a 100 m gyorsúszásban Székely Jelt a főiskolai világbaj. nok. Az Abay Nemes—Szabados— C.sik—Waimie összeállítású 4-szer 200 m-es gvorsstaféta fölényesen nyerte a világbajnoki címet. Klöreláthntólag a vizipólórsapat ls győztesen kerül ki a küzdelemből. Siófokon elgázolt a vonat egy utasokkal tele autót Budapest. szepteml>cr fi A Máv igazgatóságának értesülése szerint szerdán délben a siófoki állomáson a szántódi l>cjárat közelélK\'ti az 5475-ös számú vonat tolatás közl>cn elütött egy autói. A gépkocsi utasai közül Andor Endre nyugalmazott államtitkár felesége és leánya súlyosan, dr. Andor Endre, Kálli Nagy Dezső mi-ni\'.zteri tanácsos, lovag Helwsm-heim Brigitta, valamint a soffőr kőnyeblxjn megsérült. Szigorú vizsgálat indult a szerencsétlenség oká- nak megállapítására Szemtanuk állítása szerint, állítólag a sorompó nem volt leenged ve. 23 halott egy express-vonat katasztrófájánál Newyork, szeptember fi Egy tcjszállitó vonat Dingbamp-ton állomásnál belefutott a Erie-vasutlársaság Csikágó- Newyork között közlekedő express vonatába Az express két utolsó kocsija pozdorjává zúzódott, 23 utas meghall. 1(K) pedig könnyebben megsérült. A magyar termés ügye Bécsben és a Nemzeti Egység Pártjának értekezletén Bécs, szeptember 6 Káll\'iy Miklós földművelésügyi miniszter a varsói Báthory-ünnc-pélvekről egyenesen Bécsbe utazol!, ahová szcr<lán délben érkczi\'tl meg. Nyomban a magyar követségre hajtatott, ahol az illetékesekkel tanácskozott az uj magyar-osztrák kereskedelmi szerződés módozatairól. Majd felkereste Slockin-ger minisztert, akivel 2 órán át tanácskozott a két ország megnóve- kedett gazdasági forgalmának technikai lebonyolításáról. Budai*^, szeptember fi A Nemzeti Egység Pártjának gazdasági főbizottsága csütörtökön Und János elnöklete alalt ülésl tart. melyen a gabonaérlékesités ügyével és más időszerű agrár kérdésekkel foglalkoznak Az értckezlclen valószínűleg megjelenik Gömbös miniszterelnök, Imródy és Kállag miniszterek Ls. Polgárháború és amerikai beavatkozás fenyegeti Kubát Havanna, szeptember 6 Baptista őrmester, a kubai felkelők vezére kijelentette, hogy a szárazföldi és tengeri hadsereg so- •aiban nyoma sincs a kommunista szellemnek. Megcáfolta azt a hírt, hogy a forradalom a zsoldok leszállítása miatt tórl volna ki. A katonaság és polgárság közösen indították meg a mozgalmat. A lázadók hajlandók aludni a vezetést olyan tiszteknek, akik nem bűnösök a kubai néppel szembon. Washington, szeptember fi Roosevelt elnök elrendelte, hogv 1200 tengerészből álló csapatol vonjanak össze, amely szükség cselén haladéktalanul elindulhasson Kubába. A nemrég újjáépített Missi-iipi nevű csutahajó már cl Ls i.i-dult Kuba Télé. Kubát a polgárháború zűrzavarai fenyegetik. Belgrád Is újra akarja építeni Középeurópét Fontos tanácskozások Párisban Párjs, szcptcmlxT fi Paul-Boncour külügyminiszter tegnap fogadta Spalaikovics szerb követet, aki most tért vissza Belgrádból. A Pelit Párisién ugy tudja, bog)- Spalaikovics ismert;\'!t • Paul-Boncourral a belgrádi k > -mánynak és a szerb politikai élet vezetőinek Közép-Európa újjáépítéséről szóló nézeteit. Páris, szepteml>cr fi A |M>litika előlerélwn azok a kf<-szöbón álló tárgyalások állanak, amelyek Párisban meg fogják előzni a genfi tanácskozásokat Franciaország tudvalevőleg az Egyesült Államokat már megnyerte annak i tervnek, hogy félévenként ismétlődő katonai ellenőrzési vezessenek Ihn amely elsősorban Németország ellen iráhyul. Anglia eddig elzárkózott a francia-amerikai álláspont honorálása elől, most azonban a/, angol kormány, a párisi sajtó értesülése szerint, elhatározta maga\', prra. hogy csatlakozik a francia állás|»onthoz. A párisi lanácskozá sokba Olaszországot is "bevonják Ami az osztrák, kérdést illeti, a/. angol kormány magatartását az >Echo de Paris« igy jellemzi: Anglia hajlandó vérleni Ausztriái, de nem hajlandó "neki támogatást nyújtani. Ixmdonban szükségesnek tartják az osztrák kérdésben a Mussolinival való ujabb eszmecseréi. Egy kommunista-fészek 22 tagja a bíróság előtt Buda|>cst, szeptember fi Kiskunfélegyházán hónaikkal ezelőtt kommunista szervezkedésnek Jöttek nyomárba, melynek résztvevőit ma vonla felelősségre a bullapesti törvényszék. A bíróság mind a 22 vádlottat bűnösöknek mondotta ki az állami és társadalmi rend fel forgatására irányuló VéLségl>en és ezért lloór Gyula ács-segédet három évi, Eszik István gyári munkást és Kukerla Sándor pi|>észt 2 és fél évi, Teuyeri András és Kürtös Istvánt két évi és két hónapi fegyházra, a többi 17 vá I- ? lottat |>edig 15 naptól\' 5 hónapig terjedő fogházra Ítélte. / ZALAI KÖZLÖNY 1988 atepfcmber 7. 80 éves multam, Mert ittam, ?< mrintli Minden héten egyszer, Fél pohárral reggel. RcpOIŐ-felvonulás az osztrák határon Bécs, szeptember 6 Az osztrák kormány fokozott erővel folytatja a Németországból átcsapó nemzeti szocialista hullám ellen a küzdelmei. Kedden délben az aspemi icpülotérről hat repülőgép indult az osztrák—német határra, amelyek közül négy a rendőrség tulajdona, kettőt pedig magánszemélyek bocsátottak a kormány rendelkezésére. A hivatalos Wiener Zeitung jelentéséiül kitűnik, hogy a határi* küldött repülőgépek vezetői között Ausztria legnevesebb pilótái is szerepelnek, mint például Brumowskl és l.őw repülőkapitány. A repülőgépek uti célja Salzburg és Innsbruck. Feladatuk összekötő étu megfigyelő saolgalat teljesítése az osztrák-nímet határvidéken. A lap értesülése szerint a kormány szükség esetén még további repülőgépeket is állit a határvédelmi szolgálatba. i Sikertelen tárgyalások Románia és hitelezői között i Bukarest, szeptember 6 A külföldi hitelezők csoportja közölte azokat a feltételeket a kormánynyal, melyek ellenében hajlandók újból Xelveruii a tárgyalásokat u román megbízottakkal. Kérték, bogy Románia még a tárgyalások megkezdése élőit függessze fel az átutalási haladékot, amit azonban a román kormány elfogadhatatlannak tart. Kérték továbbá a hitelezők, bogy egy meghatalmazottuk felülvizsgálhass az ország pénzügyi helysetét és fizetőképességét. Homán részről ezt a kérést is teljcsithetet-1 ennek minősítették. Ford uj haladékot kapott Newyork, szeptember 6 l\'ord ujabb 21 órás haladékot ku|H>tt u gépkocsiipari munkakódex bei való csatlakozásra. Irtják a tót lapokat Prága, szeptember 6 A pozsonyi tartományi hivatal a tót önkormányzati tábor <Nastug» cimü 2 helcnkint megjelenő lapjától, a Pozsonyban megjelenő «u&a» c. napilaptól megvonta az utcai terjesztés Jogit i nákrtkeiét, vasttgbélka- >morbai, pufit tarui, gyomorbaj, puffadás, vértor lódáa, sárgaság, aranyerei csomók, cbipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc JéiMf" keaerüvix, reggel é« este egy-egy kii pohárral bevéve, rendkívül becses bázlsier. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint Fi betű hat. i l^bivvva luiihotf^u vmiiin h U tóu«l vii még Ingerlékeny betegeknél li Unalom nélkül Időjár*. (P.luahil riMltlmUU « Íi.l I.U..<|.U»tl .ül. Kénk.r. I.l.a.bk Ml aárlwM. Stílírdny: Röggel teald. délben teleti, Mte éeuűuiyu^atl. í\'tifctoí. Heggel 6a aate tlaala, ftálKan Kami 1 ♦ Csak 41 gazda akarja gabonában fizetni az adóhátralékát a nagykanizsai adóhivatal 46 községében Nagykanizsa, szeptember 6 Tegnap estig kellett beérkeznie a nagykanizsai kir. adóhivatal körzetének 16 községéből a jelentésnek a gazdák adógabona-feiaján-lásairói. Eszerint a nagykanizsai járás 37 és a pacsui járás 5) községéből mindössze 11 gazda ajánlott fel gabonát az igy törleszlbelő adóhátraléka helyett. Alsórajk, Hu-latonmagyaród, Kelsör ajk, Hahót, Újudvar, Komárváros, Korpavár, Pacsa, Pótréle "községek ajánlott fel összesen 1078 métermázsa adógabonái. Kérdést intéztünk Dénes Jenő állampénztári főtanácsos, adóhivatali főnökhöz, aki maga is kénytelen volt elismerni, hogy az eredmény sajnálatosan szomorú. — Ugylátszik, — mondotta Dénes főtanácsos, — hogy a gazdaközön-&ég nem értette meg a kormány intencióit ezzel a metódussal, a mellyel kizárólag csak a magyar gazdakózónségen kiviint segíteni. Valószínű, hogy mini minden, ami újszerű, a gazdák ezt is bizonyos kétkedéssel fogadták és váriák, hogyan vág be a gyakorlatban és azért jelentkeztek olyan kevesen. Pedig a gazdáknak ez nem jár semmiféle teherrel vagy vesződség, gel, mert mindegyik községben olt van valamilyen átvevő, a Fut ura, vagy megbízottja, vagy valamelyik gabonakereskedő, akihez az auó-gabonát leszállíthatja. Hiszen a gazda jár csak jól ezzel a rendszerrel, az állam kevésbbé. Etek után valószínű, hogy a kormány újból jelét akarván adni méltányosságának, a gabona felajánlási terminust meg fogja hosszabbítani. Mit állapított meg a vegyvlzsgálat a zákányi vasutas-dráma ügyében ? Budapest, szeptember fi (Saját tudósítónktól.) Jelentett.\' a »Zalai Közlöny«. hogy a zákányi tragikus ebéd szerencséién áldozata, Kovát* István Máv kocsivizs-gáló belső szerveit a nagykanizsai kir. ügyészség felküldte a budapesti törvényszéki vegyvizsgáló intézetnek annak megállapítására, hogy milyen méreg okozta Kovács István halálai. A nagykanizsai boncolás kétségkívül megállapította, hogy Kovácsot megmérgezték és kis híjjá, hogy az egész család nem lelt áldozata az eddig ismeretlen bűnös kezeknek. A budapesti kir. törvényszéki vegyvizsgáló állomás most készült el vizsgálatával és véleményét leküldte a bűnügyi hatóságoknak. E szerint a gyomorban talált maradványok konyhasóból származnak és azokat megvizsgálva megállapították, hogy a .<ól>an nagyobb mennyiségben baryumchloridot találtak, ami erősen mérgező hatású Szép ruha oiak Jó szövetből készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schtitz Áruházban. és a legkisebb mennyiségijen is pusztít. így tehát megdől az a feltevés, hogy a méreg a lisztben volt. Megállapítást nyert, hogy Ková-csék a konyhasót a nagykanizsai vasutas-üzletben vásárolták, azonban teljesen ki vau zárva az, hogy a méreg ott került volna a só-zsákba. Ennek megállapítása után most egész más irányban folyik a nyomozás és reméiik, hogy" a bűnös kéz rövidesen a hatóságok kezére kerül. A Nemzeti Egység Pártja nagykanizsai elnöksége kéri az összes elnököket, alelnököket és titkárokat, hogy minden csütörtökön délután 6 órakor a pártirodál>an megjelenni szí-veskedje nek. * Egyúttal az eddigi beosztás szerint a napi ügyeletes szolgálat ismét megkezdődvén, ennek pontos betartását is kéri az elnöksétf. - Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivii-\'lbcn, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopateln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. Meglepetéséből bámulat lessz! he végignézi melyet í. Qó 8-tín, axax pén/eken délután rendezünk 3 és 5 órai kezdettel úruQúscunR nagytermében. A kísérő zenét a Korona szálloda ujjonnan szerződtetett kitűnő budapesti Jaxx-xenelcara szolgáltatja. Tisztelettel meghívja az érdeklődő közönséget a Áruház. IALA1 KOELOWT Tankönyvek az összes Iskolák réiitri tanizurek m legolcsóbban besxeroxhatök OFEMBEOK kBnywkero»kedé«ben (Deák-tér. Urbán Gyula ujabb lapinditási kísérlete Nagykanizsán Baja, Budapest, Nagykanizsa hatóságait foglalkoztatja a legújabb „kanizsai újság" Ügye 1998. ntptembw 7._ Pakvficaarnokka! bóvQI a nagykanizsai tüdő-beteggondozó Bár* Láng BoldliMr, • Sz... tórium ggyw*i»t MttigM elnfik* N«gyk«nÍMÍn Nagykanizsa, szeptember 6 Nagy luypja volt szerdán a nagykanizsai Szaapátórium ligyesükít-nek. Országos elnöki, liáró lÁwj Boldizsár ny. altábornagy, Otruba]/ Gyula kózjwnti igazgató kisércté-beu jnegUitogatta a fiókintéseVt. Az yj elnöknek, aki egy éve vette át az Országos Tüdőbeteg-Sianató-riwiu Egyesület vezetését, cz volt az első kanizsai látogatása. Az állomáson dr. Krátky Islván polgármester ós ftarbirits Lajos, a fiók-egyesület főtitkára fogadták az érkezőket, kikkel Kőusxti liaér Gusz-távné ehvöka-sszony lakására hajtattak. Délben választmányi értekezlet Yolt a városlváza tanácstermen. Az eloóknő üdvözlő szavai után b^ró Láng országos elnök azzal kezdte beszédéi, hogy vidéki körútja során nagyon sok ambíciót és törekvést tapasztalt mindenütt a fiókegyeíwletekbcn, dc egyetlen helyen sem annyit, mint Nagykanizsán. »Ne méltóztassanak ezt udvarias frázisnak venni, — mondta — nem vagyok én a szép szavak eqibere. A lcgkomolyablwn állítom, hogy ez Így van.« Elmondta az elnök, hogy a mult rezsim után első dolga voll az >egyc-sülel financiális bázisait megterem-tenj. Az egyosület szanatóriumai-ban az áiK)lát.i dijak 10-12<Yo-os Uszállitásuvai ez ugy látszik sikerült is. A szanatóriumok mefjerősö-désével tud a központ a vidéki intézeteire is gondolni. A gyulai 54 holdas gyümölcsösből, amit a főldbirtokrendezés során kapott és most rendez be az egyesület, pár év raulva tekintélyes jövedelmei lesznek és Jut majd abból a fiókoknak is. Jelenleg a kanizsai fiók részére 1000 pengői utalt ki a központ az 5000 pengővel csökkeni állami, szubvenció némi pótlására I>r. \'\'ittfí/ty István j>olgármester köe>jéhetet mondott az országos elnöknek látogatásáért és a fiókkal vájó törődéséért. Megbeszélték ezután a fiók aktuális ügyeit, majd a polgármesternél tett látogatás után megtekintették az egyesület tüdőbeleggon-dozó intézatét. —> A legszebb diszpanzer, amit eddig láttam, — jelentette ki Láng báró — és a legszebb intézeti ház. A szemle legfőbb eredménye, hogy az intézet házának déli fekvésű, bástyákkal elkcritctt udvarán fekufcearnok fog létesülni az arra szoruló tüdőbetegek számára Boir Gusztáváé, akinek szinte éjt napi>allá tévő gondja ós fáradozása a szegény tüdőbetoflok ügye, meg leltet elégedve a látogatás eredményével. Az arookon. a szemeken ott ragyogott a kellames meglepetés: — nem is gondolták, hogy ilyen értékes ós nagvmunkás-ságu intézete van az egyesületnek Nagykanizsán. l)r. Fodor Aladár főorvos és dr. Neumann Henrik rendelőorvoü méltán osztoztak lelkiismeretes, alapos és főként eredményes orvosi működésük révén az országos elnök elisnverósóben. Nagykanizsa városa büszke erre a uagy hiányt pótló közegészségügyi intézményére, amely a vidéki diszpanzerek sorában immár hivatalosan is elsőnek ismerteteti el. Nftl és leányka kubátujdoiisátfok naponta érkeznek Singer Divatáruház-1*. Nagy. -sáUszlék. Ii* V, Nagykanizsa, szeptember 6 Alig liogy elcsitultak IJrbán Gyula • Zalai Újság. c. hetilapjának. majd </.ala» c. napilapjának rövid élete körül keletkezett bonyodalmak, L\'rbán ujra megjelent Nagykanizsán és itt egy • Közérdek. c. négyoldalas pesti hetilapot Igyekezett terjeszteni. Ez az eddig ismeretlen kis hetilap egy volt szegedi újságírónak, Ur Györgynek a tulajdona. Akármennyire jelentéktelen volt a kísérlet Nagykanizsán, arra jó volt, hogy hiszékeny emberek pár hirdetést adjanak .számára. Hogy a papból liz példány sem fogyott el egy héten, azt a hirdetők már nem tudhatták. Altalános meg\'c|ietést keltelt, amikor Urbán Gyula két-három héttel ezelőtt azzal fűszerezte hirdelés-gyüjtó körútját, hogy augusztus 27-én megjelenik az uj hetilapja. A történtek után nehéz volt hinni, hogy Urbán harmadízben is tudott volna lapengedélyt szerezni. Az uj hetilap mégis megjelent. "Dunántúli Kőzérdek> volt a cime. régi szokása szerint VII. évfolyammal kezdte az életét. Nagykanizsán nyomták Ml-zsur Adám nyomdájában, négy oldalas volt, \'21)0 példányban jeleut meg, ami-Mi azonban ötvenet sem sikerült elhelyezni. Mizsur Adám az első szám megjelenése után Urbán Gyulával kötött szerződését Írásban felmondta. Ennek részúit anyagi okai voltak, részint a 60 éves, beteges nyomdász, aki egymaga dolgozik kis üzletében, egy hét Blatt rájött arra, hogy nem tud kijönni Urbán Gyulával. Ott kezdődtek a né-zelcllérésck, hogy Urbán hozta a lap előállításához szükséges egy szedőt, toki a váci fegyházban tanulta a szedést, ahol 4 évet ült. Szerkesztő és nyomdatulajdonos között ezek után ugy elmérgesedett a viszony, liogy Mizsur Adám — állítása szerint — már tettlegességtől léit és csak a szomszédból .behívott tanuk jelenlétében tárgyalt Urbán Gyulával. Nem volt rendben a •Dunántúli Közérdek* engedély-ügye nem. A lapnak ugyanis egyáltalán nem volt engedélye, hanem Urbán megrendelt a pesti .Közérdek.-bői 200 példányt és mellékelte a Nagykanizsán megjelenő, egészen különálló lapját, abban u számításban, hogy melléklethez külön engedély nem kell. Más kérdés már moM, hogy cz a teljesen különálló lap, még ha felelős szerkesztőként Ur György szerepel Is rajta, — mellékletnek tekinthető-e a fentiek ismeretében ? ((Ha igy volna, akkor a lap-megjelenésnek engedélyezéshez kötése teljesen illuzó-rlus volna.) F.nnek tisztázására a hatósági léjiések meg is történtek. A lapinditási engedélyen kiyül azonban terjesztési engedély is kell, evégből a terjeszteni kívánt sajtóterméket be kell jelenteni az illetékes törvényhatóság első lisztviselőjéltez. Ur György, mint laptulajdooos, a bajai alispánnak jelentette be, hogy .Közérdek* c. lapjához Nagykanizsán akir mellékletet előállítani. A bajai alispán, aki a \'«Közérdek, ügyeivel már koráb-l«n is foglalkozott, lévén annak ott Is egy «flók-kiad.ísa,» — Ur György bejelentését m-m vitte tudomásul, határozata indokolásában kimondja,hogy a \'Közérdek, időszaki jellegét elveszítvén, megszűntnek tekintendő és az alispán, aki az írre vonatkozó határozatot annak idején hozta, jogi álláspont-Ját nem "hajlandó megváltoztatni anftak ellenére sem, hogy Ur György a határozat ellen panasszal élt. A bajai alispánnak ezt az elutasító határozatát megküldték a nagykanizsai rendőrkapitányságnak, Mizsur Adám nyomdásznak és a budapesti főkapitányságnak is. Így történt, hogy az ujabb Urbán-féle kanizsai lapinditás is zökkenőt kapott, a "Ihmántuli Közérdek, második száma vasárnap már nem jelent meg. Tankönyvek, £ iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben NAGYKANIZSA, Horthy Hklél-nt 1. TsMMI 179. Fióküzlet i Sugár-ui S. Felépitik a vih*rdöntötte pacsal templomtornyot v Nagykanizsa, szeptember 6 Annak Idején elsőnek irta meg a • Zalai Közlöny,, hogy Paesán az óriási szélvihar a templom 12 méteres sudár tornyát ledobta, csak ■ megmaradt fal-rész omladékai merednek az ég felé. E szomorú hir tudósításunk nyomán nz ország és világ sajtót bejárta. A szakértői megállapítás szerint a kár közel liégvezer pengő. A község lakosai kiknek a jégkár is nagyon súlyos "károkat okozott, szomorú szívvel állnak a csonka torony előtt. Vallásos lelkdk-ben azopban fellángolt a bit és (Kovács \'Imre plébános lelkes felhívására, fáradhatatlan buzgólkodásáru szegénységük dacára, anyagi erejüket meghaladó áldozatiul sietnek filléreikkel, hogy az ég felé nyúló torony ismét méltán hirdethesse az Isten dicsőségét. Lassan gyűlnek, küldik, hozzák az adományokat. az a hit él u lelkekben : szebb lesz, mint volt I Mozi-hírek Ma mutatja be a Városi Mozgó a nagysikerű vígjátékot, melynek eredeti elme a !<Ballépések. Volt s azt azzal az alcímmel látták el, liogy .Házasságok iskolája,. A film főszerepe Gerda Maurus és Mitidszcnthy Tibor kezében van. Ugy a női főszereplőt, mint a .Magyar Valentlnó»-t, Mmdseenthy Tibort ismeri a közönség, mert özek a népszerű művészek már sok kellemes estét szereztek a mozlpublilfumnák. A mai előadás 7 és 0 órakor kezdődik. Sergeant X. Eztafihnot nem k«H beharangozni, mert annak főszerepét Mosjoukin alakítja. Szombaton kerül liemutatásra és csak vasárnap estig látható Kan\'zs\'ui. Hidason mérgezési esetek lokia-déléoól, melyeket romlott élein szerek idéznek elő, a természete* „Ferenc József" keserűvíz azonnali használata fontos segédeszközt képez. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos női ruha- és kabátszövetek, * bársonyok, pyjama*, ruha- és pongyola flanellok, bel- és kttlfölűl férfi ruha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. sinser Diuatáruházbon •aját érdekében vételkényszer == nélkül tekintse meg. = ZALAI KÖZLÖNY 1933. wplemtxi 7. Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, fOzelek, lolltarlók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvérek könyv- és paplrkereaküdésolbcn Főüzlot: ( Fiók : Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Revue A divat az Ülés függvénye. Ez utóbbi a kulturfejlődés következtében már nem tömegérzék, hanem kifinomult, választékos észtéi i kai vonás, egyéni, mclv igyekszik saját énjét alkatának megfelelően bemutatni. A divat kWeti/ c törekvés irányát és módot talál, hogy a ^\'k oldalú követelményeknek megfeleljen. Bámulatos emberismeret. kivételes szakértelem, hosz-szu évtizedes gyakorlat és tapasztalat, nemkülönben művészi izlés szükséges aW, hogy a nagyközönség széles rétegének, az egyéniségnek megfck\'lően, az uralkodó dtvat változatait nyujt-. hassuk. l\'ttórő volt Ízlésével a Schütz-Aru-ház Nagykanizsán, mely mindig a belföld és a külföld legsikerültebb ujdon-ságait szerezte meg 6* azokat kirakj-taiban elhelyezve mindenkor bemutatta városunknak a hóditó divatot. De nemcsak mutatóba adott, hanem a sikkel és nemes egyszerűséggel kiállított pazar modelljeit megrendelésre a legtökéletesebben és Jutányosán cl is készítette. Nagykanizsa közönsége csak hálás lehet Schütz cégnek, hogy a szépnek olyan nagy l>arátja és annak ismertetésével és terjesztésével foglalkozik. Am ezen jól megtervezett és sikerült akcióban Sehütz-cég nemcsak saját hasznát látja, hanem- a város Iparosainak érdekeivel is találkozik, mert elősegíti, hogy a vásárlóközönség itthon maradjon. Mert ha a közönség fel is használja a fővárosba való gyakori olcsó utazási lehetőségeket, mégis azt látja, hogy Nagykanizsán minden tekintetben versenyképes cégek és kitűnő •zfésü iparosok vannak, akiknél a lw-vásárlást ép oly jól eszközölhetjük, mint a fővárosban. Az őszi idény kezdetekor, mint ed-Uig is szokás volt, a Schütz-Aruház megrendezi divatbemutatóját. A bemutatót folyó hó 8-án, pénteken dél-után rendezik az áruház díszesen dekorált nagyterméből, 3 és 5 órai kez-dettcl. \' Tánciskola. Értesítem a u. é. közönséget, hogy f. hó 20-án a KaaaliiAfcaM tánciskolámat megnyitom.\'\'- Byarmafcak ósdIAfcok részére d. u. 4-6 óráig, UlaOtUk részérő este 8 órai kezdettel. KOISttóm egész nap. Szíves pártfogást kér 3gi4 Gábor tánctanár. 1*33. évi őszi és téli szövetűjdon- •iftok . Linoges. Nikolt, Ramades, Menoát, Angorelte, Cironya, Schethind, Andalít), Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Buda-pestre utazó előfizetői részére A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előtizwtői-nek. Otkilós aranytőmblől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak. A »Zalai Közlöny« a maga szerény vidéki keretei közt nem tud ^getverő mcglei>etésckct Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tarliini és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztositani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők. A y>/.alai Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztő;égben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg kél napon ál díjmentesen lakhalik a főváros egyik Irgjobb-nevü szállodájában. Szoba-számláját t. i.. a *Zalai Közlönyi fogja kiegyenlíteni. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlöny «-nek anyagi áldozatot jelent, de szivesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjalkat. /I kedvezményi az újonnan belépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni. NAPI HIRIK napirend Szeptember7i oeMBrtak Róma! katollkui: Kassal vt. Protest.: Regina. Ixr.: Blul bó 16. •Városi múzeum és könyvtár nyltvs csütörtökön él vsiárnsp délelőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli siolgálat • hónip-ban: a Fekete ss» gyógyszertál Fő-ut 6. sz. <s s klskanlsssi gyógyszertár. OözfBrdő nyltvs reggel 6 órától este 6 óiálg (hétlő, szeids, péntek délután, kedden egész nsp nflknek). — Orvosi hlr, Dr. Kahán Imre fogorvos szabadságáról hazaérkezett ós rendelését ismét megkezdte. (A Petőfi-utcai kis műkedvelők) szeptember 8-án délután 4 órakor a Katii. Legényegylet helyiségében műsoros színdarabot rendeznek az uj zárda javára. Színre kerül «Gábor ur-fi» 1 felvonásos vigjálék és .Szent István imája» cimü 2 felvonásos színdarab. Azonkívül szavalatok és táncmulatság. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Helyárak : 30, 40, 00 és 80 fillér, .állóhely 10 fillér. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán augusztus 27-től szeptember 2-tg 4 gyermek született, 2 fiu és 2 leány: Bregovlcs Józ^f földműves és Benézek Katalinnak rk. fia, Varga János vasúti munkás és Horváth Katalinnak rk. leánya. Házasságon kivül született 1 íiu és 1 leány. — Halálozás 10 volt: özv. Knausz Ferencné Török A ma rk. 85 éves, Pete Terézia rk. 3 hónapos, özv. Krausz Salamonné Bram Betti izr. 77 éves, Stcflovlcs Mária rk. 28 napos, özv. Fiiszár Sándomé Mittl Anna rk. 00 éves, Horváth Gizella rk. 3 éves, Bregovics János rk. 9 napos, Kovács György rk. 28 napos, Grabant Mária rk. 20 éves (Nagyberek), Kovács József rk. 4 hónapos. — Házasságot kötött 5 pár: Frank IjiJos mér-leg-készilö és Slern Bózsa l/r., Szegő Károly kereskedő-segéd rk. és Wnrt-mann Edit izr., Kávetz József postatiszt és Baksa Márta rk.. Simon Antal laka tus-segéd és Ligeti Gizella rk,, C.zotler Béla szabó-segéd és l\'ata Gi-zella rk. Llndbarg és foi*ségo az Izland partokon, ahonnét most indultak tovább uj viisgrepulésuk során Kitt* ét m kanizsai strand fürdő Néha meglepő dolgok történnek. Vég élénken emlékezni ílnk ben nak azok az idők, amikor Közép-Euröpában kezdeti az ■smberekn.\'k nagyon rosszul menni És ml történiT Nemtokára rd az amerikai Egyéé ült Államokban a felhőkar-rolök magisságáiy szöktek a depresszió hullámai Annak ellenét*, hogy ler depresszió olyan anyagtalan miami, amit sem vasúton szállítani, fle még rádióhullámokon to-vábbitani sem lehet. De történnek ennél meglepőbb dolgok Is. Annakidején rengetegen parumt-Vodtak amiatt, hogy a kanizsai strandfürdőn egyesek rendetlenül viselkedtek, fis ml történt* Kanizsán semmi, viszont egyik legújabb londoni jelentés szerint Kaptónban erwik fürdőzés közben rendetlenül viselkedő fiatalembert ugy büntettek, hogy hátára szégyenfoltot sütöttek és így végigvezették a városon, sőt pénzbüntetéssel is iiijtol-ták. Imel Kétségtelenül a kínai kultura jó-néhány évvel idősebb, mint a miénk. Viszont ml is öregszünk és tgifszer ntajdcs-ik utóiérjük a kínai kultúrát. Jövőre is lesz egy nyár. (K.) Olvassa dt figyelmesen mai apróhirdetéseinket. — (l\'tazásl kedvezmény) Az állomásfőnökség közli : F. hó 8-án Budapesten rendezendő Honvéd ünnepélyre úta zők, akik a menetrendszerű vonóinkkal egyébként Utaznak Is, Budapestig és vissza 50 százalékos menetkedvez-"ményben részesülnek. Legalább 500 otas jelentkezése lesétén a forgalomba helyezendő külön-vonaton 66 százalékos meneldljmérséklést kaphatnak. Az Utazáshoz az Úgynevezett zöld igazol ványt kell beszerezd!, melynek alapján a fenti kedvezmények igényelhetők. Aj esetleg forgalomba helyezendő különvonathoz Nagykanizsára befutó és csatlakozó menetrendszerű ronatok azon utasai, akik az ünnepélyre utaznak, már a kiindulási állomásukról megkapják a 06 százalékos menetdij-kedvezményt. Hz a felutazási kedvezmény 1033. évi szeptember hó 7-ének nulla órájától, iszeptemer hó 9-ének 24 órájáig érvényes, mely utóbbi időpontig a visszautazást is be kell fejezni. A főváron lepszíbb dlvatujdonsága* láthatja a péntek délutáni zenés divatbemutatónkon, Schütz Áruház. — (A* OMKK) ezen t héten két-sztr rendez családi összejövetelt A pénteki ünnepre váló tekiutettel ugyanis csütörtökön este is lesz összejövetel. (Fronthareo* hírek) Felhivjulfcbaj-társaink rigyelmttt a f. tió 10-én rendezendő 48-as ünnepélyre és kérjük Őket, hogy aron minél nagyobb számban vegyenek részt, méltó kifejezést adva ex-fel Is Volt 48-as bajlársalnkWl s»etn-ben bajtársi együttérzésünknek. Egyben értesítjük bajtársainkat, hogy a tag-dijak beszedésével Kosek József bajtársat bíztuk meg. Kérjük, hogy a kifizetett összegekre vonatkozó ellenőrző ivet n nyugta átadásakor lássák cl aláírásukkal. A Vezetőség. Divat szőrme újdonság*: boeno, pertsa, karakül, stb. minden színben Singer József és Társa cégnél. Ötvenhat év óta él a köztudatban, hogy iskolacipőket, nyári- és őszicipőket, cserkész- és tornacipőt a legjobb minőségben és legolcsóbb áron haphat Miltényi Sándor és fia cipőáruházában Fő-ut 2. szám Nagykanizsa, Városház palota Alapítva 1811-ben. 1883. ncptembtr 7. ZALAI KÖZLÖNY (Asztalosmesterek figyelmét*) Az asztalos mesterek szakosztálya ma este 8 jóra kor. rendes havi ülést tart.Kérem a kartárakat, több fontos ügyre való tekintettel, teljes számban megjelenni .szíveskedjenek. Elnökség. Iskolai-, cserkész- és tornacipőt MUtényi cipöúzletben vegyen. (Frontharcos Bajtársak) Az Országos Frontharoos Szövetség nagykanizsai Főcsoportja szeptember 17-én, vasárnap délután 5 órakor tartja a Városháza tanácstermében III. évi rendes közgyűlését, melyen való megjelenés a bajtársokra kötelező. Tárgysorozat : 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitó. 3 Mnlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. I. VezetőUut beszámolója. 5. Titkárság jelentése. B Pénztárnok és számvizsgáló bizottság évi jelentése. 7. A lejárt mandátuma számvizsgáló bizottság, pénztárnok és intézőbizottsági két póttag s az időközben esetleg lemondás folytán mog-úresedő tisztségek megválasztása. 8. Szövetségi elnökség rendeleteinek ismertetése. 9. Indítványok előterjesztése, stb. Az alapszabályok 18. §-a alapján\' előterjesztések és indítványok Írásban adandók be az elnökség címére 8 nappal a közgyűlés előtt. Megjelenés formaruha és összes kitüntetések viselésével. Egyszersmlnt felhívjuk frontharoos bajtársaink figyelmét arra is, hogy az Orsz. Szövetségünk V. nagy találkozója Budapesten ez évi október hó 1-én lesz megtartva, ahová rendkívüli kedvezményes Utazásban lesz a jelentkezőknek része. Felkérjük tehát mindazon bajtársakat, akik részt venni óhajtanak, ebbéli szándékukat szeptember hó 16. napjáig titkárságunknál okvetlenül Jelentsék be, mert ezen tul jelentkezőket figyelembe ivem veszünk. Eletfáot pljams anya** legszebb választékban Schútzné). (Az elevátor szögeibe zuhant agy ember) Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt cséplés közben a rigyáci uradalomban. Fehér János 38 éves uradalmi cseléd véletlenül lecsúszott y szalmakazal tetejéről és rázuhant az elevátor szögeire, amelyek mélyen a testébe hatoltak. A mentők Fehér Jánost súlyos állapotbau beszállították a közkórházba. - Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egye8ült Gázmalmok Részvény társaságnál. - (Felhívás a hadirokkantakhoz) Az Elnökség felkéri «zon hadirokkantakat akiknek nagyobb leánygyermekük van, I»gy folyó hó 8vin tartandó rokkant-liapon reggol 8 órára jxirselyezes céljából, lehetőleg magyar ruhában, leány gyermeküket küldjék a Sugárul Barkán és a városháza előtt felállított gyűjtő urnához. Egyben felkérjük azon hadirokkantokat, akiknek frontharoos formaruhájuk van, okvetlen jelenjenek meg a gyűjtő-urnáknál. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz néL A gazdasági váWg és a rossz üzletmenet leküzdésére — mint azt a gyakorlati tapasztalat nz egész világon igazolja — legalkalmasabb és legbiztosabb a Teklám ás főleg ez újsághirdetés. Hogyan, hol és mikor kell és lehet eredményesen hirdetni 1 Ez megtudható " 36 év óta közismert Leopold Gyula hirdető vállalatánál, Erzsébet-körut 39. Telefon 42-1-55. Leopold Gyula nem-csak szakszerűen és páratlan pontossággal, hanem több mint 3 évtized alatt szerzett tanulságok célszerű felhasználásával teljesíti odaadó lelkiismeretes-séggel az összes megbízásokat. - A Színházt felet uj száma érdekes ás jsziue>s írásokkal és felvételekkel van tele. Színházi képeskönyv, sok cikk ás derűs írás tölti meg a lapot, amelynek darab mellékletén egy sereg nagysikerű kabaré, tréfa és Jelenet szerepel. Kotta és kézimunka melléklet, liarminckétoldaias gyermeklap. Egyes szám ára 60 fillér. Intézel! caiko* vámnak k-golcsóbban Schütxöél. | KOMLÓ zamatos I zü Legmegbízhatóbb HIRSCH és SZEGŐ oégnól SPORTÉLET Világbajnokok szereplése Immár biztosítva van Az uszodanvató verseny szereplői tegnap három világbajnokságot nyertek Tinóban. — A vízipóló csapat Is biztosan tör a világ Nagykanizsa, szeptember 6 Az uszodaavató Versenyen szereplő magyar uszó és vízipólózó válogatottunk a torinói főiskolás világbajnoki versenyen egymás után aratja a din-dalokat. Tegnap egyszerre három világbajnokságot is ínyertek. 100 méteres mellúszásban HUd, 1500 méteres gyorsúszásban Lengyel, a vegyes stafétában l>cdig Iliid, Bltskey és Székely lett a világbajnok. De esedékesek még további győzelmek is, hisz hátra van •méjg a 1U0 m gyorsúszás, a hátúszás s a 4-szer 200 m-es staféta is, ezekben a számokban a magyar együttes úgyszólván verhetetlen. Pedig nagy a konkurrencia Torinóban, hisz 32 "nemzet főiskolás ifjúsága vesz részt a versenyeken I 1 A vízipóló csapat is pompásan szt repcl és győzhetetlennek látszó favo- bajnokság felé ritja a tornának. Hétfőiraz angolokat 17:0, kedden pedig a belgákat 6 0 arányban intézte el. Ilyen eredmények után nem csoda, ha lázban ég az egész város s a messze környék sportszerető közönsége és vftrva várja a hírneves magyar uszó és vízipólózó gárda megérkezését Torinóból. Szombaton reggel 5 50 perckor fut be a vortat-juk a nagykanizsai pályaudvarra. A rendezőség serényen készülődik, hogy el tudja helyezni az avató-versenyen a bizonyára rekord számban megjelenő közönséget. A második és harmadik széksorok 10 cm-es emelvényre lesznek állítva, az "állóhely részére pedig egy ennél is magasabb, hátrafelé folyton emelkedő tribün készül. •• on II_ Ull 1 1 hl aak pénzt 1 takarít ma* | nyűmlatvány- 1 azflkaéglatAt 1 éa kinyvalt 1 lapunk 1 nyomdájában, 1 FA-ut S. alatt | raadali ma*. Térbeli tatballderbl Nagykanizsán Évek óla nem látott nagy küzdelmet ígér a pénteki NTE—Zrínyi találkozás Nagykanizsa, szeptember 6 Sportkörökben napok óta másról sem hallani, — mi lesz pénteken ? Sikerül-e a fénykorát élő újonc Zrínyiinek a nagynevű NTE felett is folytatni megkezdett győzelmi sorozatát. Az NTE az idén még csak a Zrínyi jelien játszott barátságon mérkőzést, ahol nagy megfejtésre vereséget szenvedett. A vasárnapi tréningmérrkőzésen már job-jban mtnt a JáJlék a csapatnuk, mert a Zrínyi 11. csapatát 0 góllal intézte el. Amig tehát a Zrínyi kitűnően kezdte a szezont és egyik győzelmét a másik után arutta, úgyszólván nyári szünetet sem tartott, addig az NTE szép csendben készült fel a nagy összecsapásra. Szorgalmain tréninxe/wtt a csapat és így két teljesen felkészült együttest találunk |>éntcken egymással szemben. A mult ősszel — amikor még a Zrínyi csapata egész kezdetleges futballt játszott —csupán 2 :0-ni tudott az NTE győzni nehéz küzdelem árán, ami azt igazolja, hogy minden tudását ki kell fejteni az NTE-nek, ha a hegemóniát nem akarja átengedni « Zrínyinek. Érdekes, hogy sportkörökben — még az NTE táborában is — a Zrínyi győzelmét tippelik, tekintettel arra, hogy a Zrínyi mindkét nagykanizsai szereplése alkalmával mesés játékkal lepte meg a közönséget. Az NTE játékosok ezzel szemben csaknem "biztosra veszik az NTE győzelmét. Erre választ azonban a pénteki találkozik ad, amikor hatalmas közönség fogja végig szurkolni a mindig nagy csemegét nyújtó helyi derbit. Csütörtökön 6 órakor letz az NTE hölRytornászainak második órája Nagykanizsa, szeptember 6 Az NTE tornaszakosztálya felkéri tarokat a hölgyeket, okik a Wnán rrfló részvételt aláírták, hogy csütörtökön délután 6 lójakor a gimnázium tornatermében jelenjenek meg. Amennyiben tornafelszerelésük van, ugy hozzák ma-gukkal. Ugyanott további jelentkezések Is eszközölhetők. Levente céllövő verseny A Nagykanizsai Levente Kgyesület szeptember 10-én reggel 8 órakor a József-laktanya melletti klspuska-lőté-ren városi céllövő versenyt rendez a helybctl levente és cserkészalakuUtok, valamint a leventooktatók között. A versenyen a legjobb csa|iat és egyéni versenyző díjazásban részesül. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. Olcsóbb lett aori i alai közlöny barátai zalai közlöny hirdetőinél vdtárolnak / kölcsönzési Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefan: 4—13. ZALAI KÖZLÖNY 198a neptembtf 7 RÁDIÓ-MŰSOR ttuit«pe*t. fWTiUmlHt 7. 6.45: Torna, nrtnn gramofon. — 9.45: Hírek. 10: 1. Magyar városok: l\'cstsneuK-rtsébol. 2. A mÜVÓMvlIá* derűje (MüvésuuiekdótAk^. (Felolvasás) Közben, Gramofon. 12.05: Allásta-lan ZcnásMk Silmfönllnis Zenekara. Közben 12.90: Hírek. 1.90: C.rumo-fon. - 2.45: Hírek. - 4: Ifjúsági előadás. - 4.4.r>: Időjelzés, hirok. .1: »A konyha művészének jubile ima.« Hrillal Savarin.) 5 30: I)r. Székelynó Kovács MAri énekel. - 6.15: A m. kir. Operaház Jagjalböl alakult zenekar. - (1.46: »ö, ások a régi Jő ldcík.« Nagy Endre vidám csevegése, 8.15: ftoth vonósnégyes. -- 9.15: Időjelzés, hírek. — 9.35: Cigányzene. Kózben 10: A rádió kQlftgyl negyedórája. 10.45: Szalon- és jazz zenékar. { Béea. 1725: Sieik- I.issy hegedő-inávésznő jiltéka. 19: Közzenék és belépő-dalok operettekből. 20 45: A szim-fónikuHok hangversenye. KOzgazdaság Rentábilis üzem lett a Városi Szeszfőzde Nagykanizsa, szeptember ti Aki a Városi Szeszfőzde üzemének munkáját a utóbbi években figyelemmel kisérte, főleg a bizottsági jelentéseiből, megállapíthatta, hogy évről évre csappant a jövedelmezősége. Ez késztette a város vezetőségét, hogy a főzést kiadja. A lefolyt esztendőben a város ismét a saját kezelésébe vette a szeszfőzdét és nemsokára élére került, mint üzemvezető //rí/a Miklós, aki uj alajVikra fektette az üzemet és újításaival elérte, hogy az üzem kapacitását felfokozta és elég jól Jövedelmező vállalkozást formált a Városi Szeszfőzdéből. Az intézőbizottság most terjesztette fel üzletzáró évi jelentését a polgármesteri hivatalhoz, nmehi>ől kitűnik, hogy a lefolyt főzési kampányban, 1932 júniustól 1933 augusztus 31-ig 11 (XX) hektóliter bori főztek kl, amit maiigánfokonként 1.1 fillérért vásároltak. Ha a bor-árak nem emelkedtek volna, még negyven vagon l>ort tudtak volna kifőzni. Az intézőbizottság, élén Otuöt Kmil elnök, nyug. állampénztárt főigazgatóval, teljes elismerését fejezte ki Itn\'vi Miklós üzemvezetőnek. TtnntaytAude Búza Haza*. (uj) 77-es 8X0-8-25. 78-a» 8-10 835, 79*« K-20- 8-35. H) as 8-30 8-55, dunánt. (uj) 77-e» 7-80-7K) 7%a« 790—K-(0, 79-es 0—8 10, 80-as 810-8-20, rozs (uj) 4 80—4 90. Z#> közép 6 51-6 65, olenger tiuánlull 67Ú-675. SertéiTátár l\'clhs|tás 1609, eladatlan 18. - Kl»ö rendű a81—0-Í3. (zodett 0"77—0-79, sxe-dalt közép 0-75-U-76, könnyű Q-Ti 0"74, l-SŐ rendű öreg 072 074, lt od rendű öreg 066-070, angol sűldö I. 0 88-096 mloona nagyban 1D4---108, zsír 1MÍ I 30, hus 0 90 1 10, félsertés 1-00-108. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 7a sxám MEGJELENT LmiTT JULI A VERSESKÖNYVE 2 ptngtert kapható az m«r> kOnyvkern-kedíaekbcn é« i Zalai KOzlOny azerkeaztöségíben. Budapesten szálljunk a METROPOl Kákóoil-ul 53. 150 kényelmes azoba, kldeg meleg folyóvíz-zel, telefonnal, elektromoa Mnyjelzéaekkel. l-allnis h 11 II, kiváló konyha. C\'yánvmuiflikr Vlrágoakerl. )•!»• 4 p.nijAIAI. T.IJ.. p.o.l. « P-UI. Ozeonna a gy.rmek-OdOlótelep.n MÚM ím iiírúEtoiÉny vb. Valkó Ágoston és fiai nevén álló és balatonmagyaródi 2457 kat. holdas ingatlant a legtöbbet ígérőnek f. hó 10-én d. e. 10 órakor nyilvános árlejtésen bérbeadóm. A birtok részletes leírása irodámban: Erzsébet-tér 1. szám I. em. a hivatalos órák alatt megtekinthető. Dr. Bertln József 3619 cafldUimeggondDok. APRÓHIRDETÉSEK Kaktárea l*vA tssiss Arukat Ig.n olosdn aléruaitjuk. Armuth, Baiár-udvar. nuin, 30Í2 KOIénbajéralaa szépen bútorozott szoba kladö Sz. Imre herceg utca 4. 48 KapusiJttl bejárata utcai szoba a főtéren október 1 re bulor nélkül, esetleg irodának kladö. Bővebbet Quiltner villanyűilet Cseogciy ut 1. 3497 Tdméara legalkalmasabb gömbölyű tengeti kapható Danneberg J. él Wtlu cégnél, Erzsébet-tér 14. 3496 Ysnyaramsn hordom és az ÖMies többi slágerek olcsó giamofoolemtzeken: Tranidanublánál. 3(99 Kiadó november 1 re Horthy Miklós ut 6. alatt két emeleti szoba esetleg konyha és mellékhelyiségekkel. Érdeklődni lehet levélben Lichtensteln Mórná1. 3518 Karaaak kOlflnb a járatú lehetőleg köiponti lekvésü bútorozott szobát. Alánlatot leírással, ármegjelöléssel .feltétlenül Huta" slatt a kiadóba kérek. 3913 Biztos magéi kátéét nyújtó fUixer-(lilét lakással asonnal kiadó. Clm a kiadóban. 3504 kapható Gabona o«áwáz6nereki Porpácok: Nedveipácok: Jtrzópáo Bigriol Porzol Higozán Tillantira Tillantin eredeti gyári árban és csomagolásban. Mütrágyikl Pétl-só Asw. Izuparluazfát 40%-oa kállaó Méiznltrogén Thomatiallli kg -ként, iiák-uimra i\'.a waggontíte-lekben. FUTORi vegytiszta szénsavas taluumányméss. PEKKl .D" vitamin Mazitmény. Bíazerezhetók: ORSZÁG JÓZSEF mag. mdlrágva, növény vódelmlazerek •tb. kereskedésiben Nagykanizsa, Erzaébel tér 10. (A blróaág melleit) Telefon 13 A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprlk. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből saját otthont teremthet magának a magyar tenger paradicsomában, Balatonfenyves üdülőtelepen. Már heti P >-70 lefizetésével, tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal. Saját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal. Kérjen még ma díjtalan prospektust térképpel, árakkal a Inkey központi villatelkekről. Bővebb felvilágosítással szolgál: Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5. A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 28 százalék engedményben részesülnek. Nyomatott a laptula|doaoa Közgazdaaigl R.-T. Uuleoben Nyomda éa Uiizalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdáikban Nagykajüaaáo. IfalaKSa OzletvczaU i Zalai Károly. 73. évfolym 203. txim _Nagytauüm, 1958, ueptember 8, péntek Ar. 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY ynruAi nfiiif iMfketalóaég ét kiadóhivatal; Pőqt 5. ,uB _ , ——— Megjelenik minden reggel, bétfő kivételével relelfls 8ZerkeSZtő : BarbarltS Lalos EtöfUetéal ira: tay hóra 1 pengő 80 Hllér .. X.JW Sierkeaitőaégi ét kiadóhivatalt telefon: 78. aa Ujabb torínoi eredmények A legigazibb aranyfedezet Irt*: dr. rackaII Ferenc m. klr. gazd. főtán., oraz. gy. képviselő Az értékesítés árkerctci töbW-kevésbbó adottságok, amelyeken legfeljebb mesterséges intézkedésekkel lehet valamennyire eegiteni. l)e itt is csak a belső piac tekintetében. Éppen ezért nagyobb gondot kell fordítanunk a termelési költségek leszállításának kérdésére. Az agrárolló indexe, űz 1926/27. esztendőt százzal véve egyenlőnek, 1932 végén ujabb 9.0<yo-os hanyatlással 74.8o/o-ra esett, — amivel citálom itt a gazdaságkutató intézet szavait — » az agrárolló két szára egymástól olyan távol esett, mint azelőtt még soha « örömmel állapítom meg, hogy javulás mutatkozik. Kz a szám mindenesetre ráirányítja a figyelmet ennek a kérdésnek rendkívüli jelentőségére, amely össze függésien áll az agrárcikkek termelési költségeinek alakulásával. Tudom, na-gyon jól, hogy ez a Gömbös-kormány programjának is egyik íon-tos része. Meglehetősen hosszadalmas és nehéz munka folyik itt, de remélem, hogy minél rővktebb idő alatt, már konkrét eredményekre fog^wlj tudni rámutatni; mert igaz^van a földmivclésügyi miniszternek abban, hogy a mi mezőgazdaságunknak egy nagy baja van, hogy drágán termel. A boleltát és egyéb segítségei köszönjük, hálásak vagyunk érte. Másként a magyar burát és más terményünket nem lehet sorsára bizni. KI lenben, kiadósan segíteni, a mai viszonyok között, amig általános árnivöemel-kedés nem áll bc világszerte, csakis a termelési költségek oldalán lehet. Az agrárkrízis annál fájdalmasabb, mert akkor jelentkezik egész pusztító hatásában, amikor mezőgazdaságunk \' belső fejlődési*, a múlthoz viszonyítva, igen nagy haladásról tesz tanúságot. Semmi-ké|)j>en sem áll ugyanis az, hogy » hiagyar gazda, legyen az kiá-vagy nagygazda, még ma is őseinek primitív gazdálkodását folytatná A helyes talaj kiművelés, a velőinagkiválasztás, a talajerőpölló műtrágyázás nagy jelentőségének felismerése, a termelés, úgynevezett átszervezésének szükségessége, a mennyiségi és minőségi produkcióra való törekvés az utóbbi években, szinte páratlan erőfeszitése-kel váltott ki egész gazdásközönsé-gunkből. Sőt az eladósodott gazdák legtiszteletreméltóbb része ma, sok tekintetben, éppen ennek a buzgalomnak az áldozata. Fájdalmas kő-wUtezinényekkel járna, ha a mezőgazdaság jövedelmezőségének ez a Katasztrófái is visszaesése megállítaná a fejlődésnek azt a tempóját. mint ahogy az fjfeszágban máris nagyon sok helyen megállította amely agrikulturánknak az utóbbi években való nagy előrehaladását Torino, szeptember 7 Csütörtökön délelőtt volt a főiskolai világbajnokságok során a kardcsapatok előmérkőzése. Magyarország, Olaszország, Anglia és Csehország kerültek a dőntőlw. A magyar-cselt Elöntő mérkőzést még a délelőtt folyamán levivták és a magyar csapat 16:0 arányban verte ilieg a cseheket. Torinó, szeptember 7 Az atlétikai Ve menyekben diszkoszvetőink még a döntőbe sem tudtak Düsseldorf, Szeptember 7 Az itteni bíróság csütörtökön hozott ítéletet Himlcr nemzeti szocialista gyilkosai bünperében. A bíróság 0 kommunistát halálra és 0—12 évi fegyházbüntetésre Ítélt. Három kommunista 15 évi fegyházat kapott. Az elitéltek junius 20-án Erkratban megtámadták a nemzeti szocialistákat, akik közül Himlert megölték, egy Grosst nevűt A prágai gvorsvonaton bőröndben talált feldarabolt, női holttest ügyében sikerült a prágai rendőrségnek megállapilania az áldozat személyazonosságát. A feldarabolt lcáiy Vraska Otília, 23 éves cse- Budapest, szepteml>er 7 A Nemzeti Egység Pártjának gazdasági főcsoportja csütörtökön dél-e^Stt ülést tarlott, amelyen rnegje- biztositotta. Az intenzivitás azonban. hiába, tőkekérdés is. Vagy meg kell, hogv •legyen a gazdának az a tökéje, a mely az invesztíciókat lehetővé teszi. vagy pedig annak a lehetősége kell, hogy fennálljon, hogy hitel formájáhan jusson hozzá ehhez n tőkéhez. Azt hiszem, nem mondok újdonságot, ha megállapítom, hogy alig van ma gazda, aki saját forgótőkével rendelkeznék. Ami pedig a hitelt illeti, a bankzárlat után a hitelforrások mind bezárullak és éppen a Gömbös-kormánynak a törekvése, még pedig melegen méltányolt törekvése az, hogv a hitelforrások megnyitása tekintetében ^intézkedéseket tegyen. Hogyan lehetett volna ilyen körülmények kőzött arra kényszeríteni u gazdát, hogy uj l>enihézá-sokat eszközöljön, vagy pedig költségesebb üzeinátalakilásokat vigyen keresztül? Az egyik legkiválóbb európai üzemtudós, Sagave mondja, hogy nem az a gazda tudja magát valahogyan is a felszínen tar- be jutni. A délutáni futballmérkőzésen Magyarország 1 :0 arányban győzött Olaszország ellen. Kurdvivócsapafunk a délelőtti 16 :0-ás győzelem után délután 15 :1 arányban győzött Anglia felett. A 300 m síkfutásban az olasz Ce-ratti győzött 8.13 pereoel A magyar (iőmöry ötödik lett. Diszkoszvilágbaj-nok lett Laborbe (USA) 48.5)0 m. Az olimpiai stafétát Olaszország nyerte 3.28.2 nerocel. (Főiskolai rekord )" Második lett Németország, harmadik Magyarország 3.32 perccel. pedig súlyosan megsebesítettek. Visszahívták a budapesti német követet Berlin, szeptember 7 A birodalmi elnök Hans von Schoen budaj>esti német követet rendelkezési állományba helyezte. Hir szerint utó-dául Budapestre von Mackensent. a madriid német költség tanácsosát szemelték ki. lédlcárinyal azonos, ki augusztus 11-ig Prágában szolgált, majd cl-tünl a városból. A rendőrség most abban az irányban nyomoz, hogy eltűnésétől egész a meggyilkolásáig hol tartózkodott a leány. lentek Gömbös, Kállay. Imré<ly mi-niszierek is. A kormány tagjai ismertették azt a tevékenységet, a melyet a kormány a buzafelesLcg tani ma, akinek a bevételei nagyok, hanem az a gazda, akinek u kiadásai kicsinyek. Ivegyünk tisztában azzal, hogy ez. sajnos, az extenzivitás trónraemclésél jelenti, mitől azonban, a jó Isten mentse meg a magyar földet. £11 azonban nem esem kétségbe, mert ebben a krízisben sincs vigasztalóbb látvány, mint a szívós kitartással termelni és haladni akaró magyar paraszt. Külföldi hitelezőink folytonosan a földel nézik, annak értékváltozását latolgatják, mert félnek, a hitelalap összezsugorodásától. fin ezzel szemben azt mondom, hogy Magyarországon nem is a föld az igazi hitelalap, hanem a magyar parasztnak, a magyar gazdának a viszonyokkal megalkuvó hallatlan szívóssága, u benne tárolt hatalmas lelki és fizikai energia, amely a római költővel szólva »et si fractus illabatur orbis< mindenkor egyik legigazibb, egyik legingat hat ntl anabb ara ny fedezetét fogja képezni ennek az országnak. elhelyezése érdekében kifejteit és amelynek célja magasabb árat elérni a világpiaci árnál. Gömbös kijelentette, hogy a kiharcolt áraknak ű spekuláció részéről oaió le töréséi nem fogtúrni. Csütörtökön délután minisztertanács volt a gabonakivitel ügyében. Este 9 órakor vacsoraszünetet tartottak, knajd folytatták a tanácskozást. A burakivitel lebonyolitásáil kapcsolatban a kormány álláspontja a következő: Ugy a Némel >1-szággal, mint Olaszországgal létrejött megállapodásokban sikerült a világparitásnál magasabb árut biztosítani. A vevők kikötötték, hogv a magyar gabonakivitelt egyeli -n szerv, a Futura bonyolítsa le, m i t a szállítási feltételek pontos betartását csak igy lehet biztosítani. A magyar kormánynak nincs is módjában, hogy másokat részesítsen a szállításban. A magyar kormány elvileg hajlandó lett volna az exportra kerülő gabona felvásárlásában a gabonakereskedő!:?! is részeltetni, de az ország minden részéből panaszok érkeztek, hogv a gazdáktól paritáson jóval alul veszik meg a kereskedők az exportra szánt gabonát, 1—1.50 pengővel olcsóbban és igy a termelők elesnek o magasabb exportáraktól. Minthogy a kormány mindenkép a termelő gazdáknak akarja biztosítani az exportárakat, a gabonakereskedelmet csak abban az cselben hajlandó a bevásárlásokban részesíteni, ha az garanciát nyújt arra, amit egyébként nehéz ellenőrizni, hogj\' a teljes exportárut fizeti a gazdáknak és a maga részéről megelégszik minimális jutalékkal. Kuba nem tűri az USA beavatkozását Washington, szeptember 7 A washingtoni Joormány elhatározta, hogy nem avatkozik be Kuba 1>"1-ügyeibe, ha a nép olyan kormányt választ, mely fenn tudja tartani az országban a rendet és nyugalmat. A forradalmi junta kijelentette. hogy szembeszáll Amerika nfluden beavatkozási kísérletével. Kuba vizein egyébként megjelent \'már az USA hajóhada. ítélet a pécsi kommunista perben Pécs, szeptember 7 A pécsi tőrvényszók csütörtökön ho-xoü iléletot a bajai kommunisták "hgyé-ben, akik közül Gárdonyi Ferenc állás-iBlküli bajai |hirlapirót 2 és félévi •*qy1Tazra, Hopp Antal vaskuti cipész-segédet 3 évi fegyházra, a többi vádlottakat pedig .....1 felmentett "ételével — 8 naptól 15 hónapig terjedő fogházra Ítélte. Havazott a Tátrában Kassa, szeptember 7 A Magas-Tátrában csütörtökre virradóra 30 centiméter magas hó esett. Kilencet halálraítéltek Himler gyilkosai közül Egy prágai cselédleány volt a kofferes gyilkosság áldozata Gömbös nem ttiri a gabona-spekuláció árrombolását _ZALAI KOZLONV___ ölelés közben lopta meg jóltevőjét »____ Kétéves sark-expedíció Washington, szepteml>er 7 Byrd ellentengernagy közölte, hogy szeptember 25-én délsarki exjiedicióra indul 70jcml>errcl. Két évet töltenek a Safkvkléken. Képzelődő a sajóvámosi gyilkos? Budapcs). szeptember 7 A mátyásföldi rendőrségen Bépássy József 20 éves érdi napszámos, akit csavargás miatt 15 napi elzárásra Ítéltek, kijelentett.-, hogy több társával együtt ő gyilkolta meg hónapokkal ezelőtt Scliga Mihály sajóvámosi plébánost. Bépássyt a rendőrség orvosilag fogja biegvizsgáltalni. mert az a gyanú merült fel, hogy képzelődő beteg. Lord Orey meghalt I.ondon, szeptember 7 I.ord Grev, Anglia háborús külügyminisztere csütörtökön reggel vidéki bitokán hosszas szenvedés után meghalt. Katonaság Ford gyárai körül Newyork, szeptember 7 ?ord gyárait katonák vették körül és szigorú Őrizet alatt tartják, mert attól tartanak, hogy a munkakódex cl nem fogadása miutt a Kék-sas rajongói fel akarják robbantani. Az iparostanonciskolát visszahelyezték a régi helyére Nagykanizsa, szeptember 7 Ismeretes, hogy a leányliocum áthelyezésével az iparostanonciskola fel ügyelőbizottsága azt a kérési terjesztette a |>olgármcsterhcz, hogy az igv megüresedett épület-traktusba helyezzék vissza az iparos-tanonciskolát. I)r. Králktj István polgármester eleget tett a kérésnek és az uj iskolai évl>en a iparostanonciskola már újra a régi helyén lesz. Arhoa- él szívbetegség, mell és tüdőbaj, görvély- és angolkór, pajzimirigy-nagvobbodás és golyva-képződés eseteiben a természetes „Ptrenc Jóiiel" keserűvíz a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza. Nagykanizsa. szepteml>er 7 Érdekes bűnügyet tárgyalt Szabó Győző kir. járásbiróaági elnök. Lukács János kiskanizsai legény már több hete elhagyta szüleit, és elvándorolt. Szűk volt neki Macedónia. Bevet ette magát azt in a Bózsa-fé\'e vendéglői*, ahol nézte, fagyán tudna egyik-másik vendég utján meleg ételhez jutni, f.p akkor toppant be oda Kilók Kerene gazdaember, akin meglátszott, hogy van mit aprítania a lejl»e. l.ukác.s gvors szemmel állatta a kedvező IHy. zelet és körüludvarolta a gazdát inig végül megkérte. fagy fizessen neki valamit, mert élies. Lukács olyan szépen tudott kérni, hogy a jókedvű gazda. megkönyörült rajta és nemcsuk Nagykanizsa, szeptemlicr 7 K. Rózsi nagykanizsai leány régebben menyasszonya volt Cs. János kanizsai iparosnak. Kilenc év után azonban Cs. egyet gondolt és másfelé orientálódott. Cs. uj szerelme tárgyát nemrégen törvényes feleségül vette és K Ró-zsí is megvigasztalódott egy másik férfiúval, aki K. Antal néven !>e-csftleles ipart folytat és már vőlegénye K. Rózsinak. A nyáron történt, hogy Cs. és menyasszonya elmentek a hegyre. Ismerősökhöz. A leánynak vissza kellelt jönnie a városba és akkor történt a sors iróniája. — hogy szeml>c találkozott volt vőlegényével és menyasszonyával, akik szín- eim! hozatott neki. hanem italt is nze-lel!. Mikor a vendégségnek vége volt és l.ukáes jótevője felcihelődött. Lukács odament hozzá és megköszönte a vendéglátást, majd bucsuzóu! megölelte. Azonban a liá*>a egy különös Tor máját választotta a szépreményű le-géuy. ölelés közlőn kihúzott Filók gazdának a zscWből 20 pengőt, azután kereket oldott. Filók csakhamar észrevette, hogy meglopták és jelentette. az esetet a rendőrségnek. Órák alatt Lukács rendőrkézen volt. ahol beismerte a lopást. Szal>ó Győző büntctőblró figyelem bevéve a körülményeket, az ölelkező tolvajt 8 napi fogházra Ítélte. tén a hegyre tartottak Mikor K.Rózsi meglátta exvőlegényérvck im-nvaszonyát, visszasírt n mull és dühéfan odakiállott durván a mit seh\\ sejlő leánynak, majd valamelyikük ugy arcon ütötte, hogy mog-íimIuII az orra vére. A durván inzultált menyasszony sirva szaladt fel a hegyre, ahol elmondotta az esetet az ekkori vőlegényének C.s később beállított K Rózsi lakására, hogy- felelősségre vonja ől .« menyasszonyán eseti sérelem miatt Hogy mi történt akkor, mi nem. pontosan nem tudni. Tény, hogv Cs. hamarosan kijött a lakásliól. K. Rózsi és F. Antal utánn.l és kellen földre lc|X\'rlék és alaposan megmaszlrozlák a menyasszonya 1938 STeptember 8. Szép •*uha csak jó szBvetbfil készül 11 Legsiebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. védelmére kelő vőlegényt Mikor pedig Cs. feltápászkodott, elővett a zsebéből egy jHiharal és azt olyan erővel dobta F. fejéhez, hogy azt elöntötte a vér. . Ilyen előzmények után került az úgy a járásbíróságon Sajbó Győző bünlelőbiró elé. Hosszú l>ékélt*ctési kísérlete megakadt a két ellenfél makacsságán. Kgyik sem akart cn-gedni. Ujabb tanukra lelt volna szükség a bizonyítás kiegészítése végett. Szabó Győző járásbirósági elnök, az aranyszívű > béke-bírói erre újból megkísérelte a kél ellenséges fél kibékítését. Addig-addig beszéli a lelkükre, mig végül mindegyik visszavonta a panaszát. Szent lett a béke. F.s a két ellenfél megbékélten hagyta el a tárgyalási termet. Vájjon hányan tudják, milyen nemes és emberséges munka folyik ott lenn a járásbíróságon, a hol a legtöbb esetben a legvadabb ellenfelek, mint kezes bárányok hagyják el a büntető biró szobáját, ökölbe szorult kezük kisimul és a l>éke mosolyával távoznak a Béke-biró helyiségéből... A Nemzeti Egység Pártja nagykanizsai elnöksége kéri az összes elnökökéi, alelnököket és titkárokat, ltogy minden esütöitókön délután 6 órakor a pártirodában megjelenni szi-veskedjenek. • Egyúttal az eddigi lieosztás szerint a napi ügyeletes szolgála! ismét megkezdődvén, ennek pontos betartását is kéri az elnökség. — Bútorvásárlás nem gond! Teljcl berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráraház, Horthy Miklós-ut 4. Iskola előtt gyerünk az „IDEÁL" cipőáruházba Nagykanizsa, Fö-ut 12. szím. - Mert 1 Erős fekete és barna bőr iskola-cipőket, házi-cipőket, torna-cipőket stb. stb. legjobb minőségben, legolcsóbban ott vehetjük meg. 3542 Tankönyvek az összes iskolák r ó s m é p • nw *__._ tenszerek a legolcsóbban heiMreihelük OFENBECK kany»kepe«kedé»b«MDcák-tír_ Menyasszonyok ha találkoznak.,. Akar On elegánsan kevés pénzért öltözködni ? Saját érdekében keresse fel a Griinfeld ruhaáruházat! Elsőrendű uri szabóság. Legfinomabb gyapjúszövetek gyári lerakata I! 1938. szeptember 8 ZALAI KÖZLÖNY Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Scbless Testvérek könyv ** paplrkereskedéseiben FÓUzlet: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Vasárnap Indul a zarándoklat Bucsu-szentlászlóra Nagykanizsa, szeptember 7 Ahogyan a budapestiek évről-é.vro megrendezik a márialxsnyői zarándokiatukal, ugy tradíció a nagykanizsai katolikusság hucsu-szentlászlói zarándoklata. Volt idő, amikor katolikus gyűléseket is tartoltak a zarándoklattal egyl>ekölve 6s mindegyik ilyen őszi zarándoklat egy-egy évi lelki felüdülést jelentett azok számára, akik azon részt vettek. Az idei zarándoklat különösen szép lesz. Rengeteg jelentkező van a vasárnap reggel G.I5 órakor a kanizsai állomásról induló zarándok-különvonatra. Minden társadalmi rétegből kerülnek ki, a legszebb és legigazibb demokrácia: a kereszt jegyében. Aki még nem jelentkezett, jelentkezzék ma és holnap a plébánia hivatalban. I^elki vezető F. Molnár Arkangyal, Nagykanizsa plébánosa lesz. Vér folyt a kukoricáért Nagykanizsa, szeptember 7 Csütörtökön délben a Sugár-ut és a VörŐsmarty-utca sarkán egy íiatalemtx\'.r megtámadta é.s véresre verte Jónás György 55 éves kanizsai gazdát Jónás Györgynek egy kisebb kukoricaföldje vau a József-luktanya mögött. Ugy tőle, mint a szomszédaitól állandóan lopkodják a kukoricát. Az öregember les ben ál II és csütörtökön délben sikerült tetten érijie egy fiatalembert és egy asz-szonyt. Jónás követte őkel a Sugár-ut és Vörösmarty-utca sarkáig, itt azonban a fiatalember bevárla, nekiesett az öregnek, egy kulcsdarabbal töbliször ugy lejbe és arcbavágta, hogy elöntötte a vér, azután elmeneküli. Két rendőr üldözőbe veitc a menekülőt; akit közel egy óráig tartó hajsza után sikerült elfogniuk kinn a kukoricafóldcken. Előállították a rendőrségre. Gyomor-, bél- és anyagcserebe-tegséíeknél a természetes „Ferenc léssel" keserűvíz az emésztöszervek működését hathatósan előmozdítja r. Így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Otvoti szakvélemények hangsúlyozzák, hogv a Ferenc Jóuef viz különösen Olö életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szét.; Első utja legyen Budapesten megtekinteni a most megnyílt MERKÚR Cipönayáruházat RAkóoai-wt 87.| hol szeptember hó végéig még a u«mb«8tlt mrgnrltáal érőm werezhetl be clpőszUkségletét. — Minden pár saját gyárunkoan, sze-mélywfelügyeletünk mellett készül A/yl n.m ttrtwkl Bohém-élet a yo-yo gyártól a palacsintaindulóig Apróságok az első kanizsai művésztelep életéből Nagykanizsa, szepteml>cr 7 Alföldiek voltak többségben a minap elköltözött első kanizsai művésztelep lakói között. Kérdeztsih tőlük, mi az impressziójuk a zalai emberekről? — borzasztóan közlékenyek errefelé az emlH-rek, mondja az ötödéves Maronyák, a lelép vezetője és tekintélyének UK-glesIcsilője. Mikor először jártunk ki a Sánc felé. meg a Szcntgyörgyvari-hegy Unkái közé és szóba elegyedtünk az emlx-rekkel, azt hittük, hogy In; vannak csípve. Arra mifelénk, a/. AJ földón nagyon módjá-vai ejt el egy-egy szól a föld népe, itt meg az ötödik percben már elmesélik az élettörténetüket... - P-s roppant szolgálatkészek, kedvesek erivlelé az emberek. Késő délulánig dolgoztam az egyik domboldalon, elfogyott a cigarettám. Odamentem a mezőn dolgozóegyik polgárhoz, nincs-e egy cigarettája? Adoll szívesen. Igaz, hogy komisz pipadohány voll, de olyan szívesen adta, hogy nem fogadta el az érte felajánlott kél fillért, sőt még tüzérl is elszaladt a major lóvé-lien dolgozó cséplőgéphez, út perc múlva olyan jóban voltunk, hogy initr azt is ludlam, mi volt tegnap fiz el>éd és miérl kajxtit kisezüstöl a hálxtruban. A városban, mikor egy-egy utca-rószlelel festegetlek, akárhányszor megesetl, hogy mosdóvizet, frissen vasalt "törülközői vitlek oda ismeretien házbeliek, mikor látták, hogy a \'művész kezdi már pakkolni a szerszámot és csupa olaj, maszat a keze. Becsületes megtalálók Kedves fiuk voltak valameny-nyien. igy nem csuda, hogy népszerűek is voltak, amerre ismerték őkel. (Nem igen volt alkalmuk tái^as ismerkedésre, meri mindig dolgoztak és még igy Js nagyon sok feldolgozatlan impressziót, táji szépséget hagytak itt fájó szívvel.) Legtöbbel u TeL\'ky-utoi^át jártak kifelé, igy legjoblmn azon a környéken ismerték őkel. Amint a kis karaván paietlákkal és fcslŐállvá-nyokkal vonult, már messziről hallották sokszor, amint n gyerekek futottak a hírrel: Gyünnek a művész urak! Annyira számon tartották őket, hogy amikor egyszer csak négyen mcnlck egyesonióhan, valaki megjegyezte: Ugvláccik, kelten má cmen-tek előre ... A Tclekv utcán cselt meg velük, hogy egy estefelé, hazamenet, megállították őket az utcán: A művész urak cl tecoctlek veszejteni valamit. Ugye ott fős-tőitek az első hegyhát lábába lennap? - Olt bizony! No és mit hagytunk olt? Erre előkerüli a lajhi-zsebbő! egj\' gondosan megőrzött, fcstéknvo-mokkal tele darab — itatóspapir. (I.egjobban a 193 centiméteres Gódur ijedt meg, hogy mi veszett Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos nöi ruha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi rnha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nöi és gyermekkabátok. sinser Diuatárufiázban saját érdekében vételkényszer * nólfcJU tekintse meg. = Tánciskola. Értesítem » n. é. közönséget, hogy f. hó 20-An a Kssclnéban tánciskolámat megnyitom.- Qyarm«k«k és dlékek részére d. u. 4—6 óráig. f*ln«Hek részére este 8 órai kezdettel Különóra egész nap. Szíves pártfogást kér si4 Gábor lánctanár. el. Neki voll ugyanis mindig leg-tömöttebb a tárcája. Szerelnvesleve-lekkel... I>e csak azzal.) A nők körül.. . I)e azért legnagyobb sikere mégis link Jánosnak, a telep egyvllen lx>hém-frizurás, csokor nyak kendői müvésznövendékének volt a nők körül. Neki ugyanis minden nő tetszett. A többi viszont minden nőnek, vigasztalta magát és a többit a Harold l.loyd szemüveges, hórihorgas Marskássy, aki különben kész rajztanár, az idén végzett és mint grafikusnak, jó neve van már Budapesten. Itt lesz a nyoma Kanizsán is a gyukorlulibb irányú művészetének, ő tervezte t. i. a készülő uj Urónyai-üzlel külső díszítését. Csak az u baj, — mondta Marosán, a társaságnak cserkész-nadrágjáról és szerecsen-fekjeténo sült combjairól ismert Benjáminja bog}\' ilyen kis városban mindent tudnak az emberről. Ha a strandon egy lánynak bemutattak^ az már tudta, hogy tegnap kivel sétáltam... A hulkszavu, szerény Lizony Ede I<ászló, a másik Benjámin, csendesen jegyezte meg: — Azt hiszem, nagy lesz az idegenforgalom l\'esten kanizsai kislányokban az Ősszel. A palacsinta-induló Zenekara és vokál-sextettje is volt a muvésztelepnek. Maronyák volt a karnagy\'. Csak szemmel dirigált, mert a kezét a gitár foglalta el. Jkik voll a primhegedűs, MacskAs-*y a saxofont tudtu utánozni csalódásig, szabad kezével meg a szek-rényoklalán játszotta a nagydobot. Gádornak a tálcák voltak a kedvenc hangszerei, Marosán mando-lint pengelett. Azonkívül mindegyik a saját külön hangszalagjain is tudott egy-egy exotikus hangszert utánozni. Voltak saját kar-kompozícióik. *A törzs/önök le-melé*e« volt a sláger... Volt benne tam-tam, siró, bugó, nyafogó kürtök, sóhajtás és minden... Volt palacsinta-indulójuk is. A palacsinta volt ugyanis a gyengéjük. Az első bucsuvacsorán (mert volt második is!) a frontlmrcosok térképén mulatták Gődőrházynak, hogy akkora legyen a béosiszelet T. L uk-kora, mini a lérké(>eu Magyarország. Gódor, az étvágy-bajnok siet-ve jegyezte meg: — I)c ne ám hogy a csonka térképet vegye mintánaki A bécsiszelet és bőséges Járulékai utón palacsinta következelt. Fejenként 10 darab. Pár perc alatt üres volt a tál. Éjfél felé már újra a zónáknál tartottunk. Azt hiszem, a Molnár étkezde Ix\'ikezü utravalója sem tartott tovább Nagyrécsénél... • Ja igazi Macskássy arról is nevezetes, hogy in illo teiaporo jojó-\' gyáros volt. övé volt a gy£rtá*i íala1 KÖZLÖNY 1933 ut&mbcr $. kzabadalom. Azt mondja, jól keresett rajt. C.sak rövidéletű voll. Kultura éí Jogrend Kulturéletet is éltek művészeink a telep nomád és bohém remije mellett. Na|>onkéJit 10—lf> percig Alltak ebódre-racnet az olasz fagy-lallos előtt és átszellemült arccal lalgatlák a rádió déli-zenéjét. No, meg a strandra is jártuk. A város jóvoltából. Kezdetben ugyanis a kanálisba jártak fürdeni, de ott sok volt a haj. Ciódornak meg Ma "skássynuk térdig is alig ért a viz. Kgyszer a reudőr igazoltatta ő..et, inert a Principális-járton akkora a rend, hogy az uttót 200 méteren Im\'ÍúI nem szabad fürdeni. Akkora rend azonban már nincs, Itog)\' ez észrevehetően ki is lenne irva. Máskor meg eltévesztették a parlot és a túlsó parton, a kiskani-zsai kertek alatt másztak ki a vízből. A kert gazdája fütykössel indult a megsértett jogrend helyreállítására. A pénz nem minden... Hak Jánosnak pár nappal előbb kellett elutaznia. Munkát k»|>ott Budapesten. A Yőrősinarty-gímná-ziumlwn freskókat kell festenie Na|x)nt«i négy fejet fest egyelőre, kőllök, tudósok, |H)litikusok fejeit. Kbből fog beiratkozni a kővetkező szemeszterre. 0 u k\'gszegénycbb a hat között, aki Kanizsán volt. De cvak anyagiakban. Tchelségbcn annál gazdagabb. Pénze különben egyiknek se volt. Lsak volt kőztük szegény, szegényebb és legszegényebb. És hogyan tudtak mégis talpig urak lenni! A képkeretekhez ingyen kapták a lécet, a fájós fogba a plombál; aki nem adott cl képel, annak szereztünk útiköltséget; aki nem tudott festékei venni, annak azt. Mindenki szívesen adott, amit adhatott. Senki nem kéri és nem vári ellenszolgáltatást. A kanizsaiak nemes, jó .szive nyill meg, akárhol kopogtattunk. De ők, mielőtt elutaztak, kedves figyelemmel igyekeztek mindenkinek hálásuk lenni. Azt adtak, amijük volt: — művészetükből egv-cgy darabot. Alig adtak cl pár képet a kiállításon, mégis mielőtt elutazlak: még annak az embernek is adlak egy ké|Wt, aki elfűrészelte a léoeket a keretekhez. Pedig volt közöttük, aki gyalog akart elindulni Hatvanba és u társaitól, akik annyit éppen össze tudtak volna adni az eladott ké|>ek árából, világért sem akarta elfogadni kölcsön az útiköltséget, mert - hátha nem tudja megadni? • Aranyos, kedves fiuk voltak, bo-hémségükben, szegénységükben is urak. Kanizsa szeretettel gondol rájuk és büszke lesz rájuk, ha majd a beérkezetlek listáján találkozik a nevűkkel. fin azt hiszem, erre sem kell soká várni... (bl) Rrónyai divatáruháza Horthy MiklAa-ut 1. - VAroaháx ApUlet. ■81 kabátok FArfi ruhaaiflvatak NAi fahArnamUak MyakkandAk KSIBtt fi aiBvAttAruk Dlaaloikkak HarlanyAk ■61 Aa fArfl VAagonAruk kalapok legolcsóbb bevásárlási forrása. Hadirokkantak napja A Hadirokkantak helyi csoportja ma, szeptember 8-án az országos rokkantimp keretében rokkantna-|h>1 és gyűjtést rendjz. A csoport vezetősége reméli, hogy Nagykanizsa áldozatkész társadalma, önfeláldozó asszonyai és leányai sietnek a szent cél szolgálaiára lenni és munkájukkal a nap erkölcsi és anyagi sikerét biztosítani. Nincs kétségünk afölött sem, hogyanagykanizsai társadalom a súlyos gazdasági helyzet dacára, erejéhez mérten siet filléreivel a helybeli liadigondozotlak jobbsorsra érdemes ügyéi szolgálni, amely fillérekig! gyógyszer, kötszer stb. és karácsonyra a nélkülöző hadigondozott családok asztalán az ünnephez mélló ebéd lesz. A csoport vezetősége nemcsak |>énzbcli támogatást, hanem természetbeni segélyt (élelmiszeri, ruhaneműt) is örömmel elfogad és hirlapilag nyugtáz. A 48-as szoborra a nagykanizsai Piarista Dliikszövetség 30 pengőt, Schöfl Bezső, dr. Schich-tnnez István 5—.">, dr. Bcck Dezső -I. Kálmán Leó, l«itner Aludár, Tibolt l-ajos, Pata István 2 2, Lidiit Samu 1.50, özv. Varga Perencné, Berke László, Puly Gábomé, Műik András, Plándcr Antal. ,Bnj Károly, Kleinfeld Ignác, Dobrin Hichárd, Friedenthul László, Szabollcs József, Hátkai László, Kelemen Hezső, Megyimorecz Tamás, Kustos József 1 — 1 |>engőt, Tomusits Gyula, Somogyi Sam:i 80-80, Németh Józsernó, Szolár József, Tacsok Károly, Szokol Vendel, Szóvetius István, Kelemen József, Horváth László, Baj Ferenc, Farkas János, Szteszlin (iyórgy ^Dávidovics István, Kák>vics Sándor, Kauesalics György 50—50. Dávidovics Józsefné, Szokol József, Sgánecz János, Bak>g György 40-40, Horváth György, Muczer József, Mnczer Ferenc, Muczer György, Kobnlcs Gyula, Bagonyai György, Tiszai Ferenc 30-30, Gál József, Németh Györgyné, Sker-nyák István, Dávidovics Györgv, Tls-lér József, Csatlós Ferenc 20-20, Szo-kol László 10 fillért adományoztak. Nagykanizsa aj, olcsó bevásárlási forrása BECK BÉLA újonnan megnyílt divatáru frásza = Horthy Miklóa-ut I. 11. (wAroshAc palota), ahol már prima férf ingei 2-80-tól, nyakkendők nagy választékban 80 fillértől, női\'selyem harisnyák l\'30-tól, 0. F. B. nfli harisnya hibátlan 1-95, selyem kombinék és bugyik nagy ^választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban\'szerezhetflk be Tisztelettel B£CK BJ£CA Horthy Mlhlós-ut 1. sxdm VöroaödM épUletébcn 3318 (a nagyírafllctcal uembeo) Kirakat é.s divat egymásra utalt jóbarátok. Vállvetve egyik a másik fényét, esztétikai szépségét szemlélteti a nézőnek és fokozza érdeklődését. Jó kirakatot nyújtani hosszú gyakorlat és kivételes izlés eredménye, fáradtságot igényel, de jutalma a közönség hálás elismerése. Városunkban a Schütz-Aruház kirakataiban mindig uj és ízléses modellek láthatók, melyek nemcsak fl *zin-ben és minŐségl>en kiváló ruhadarabok megvételére ösztönöznek, hanem felkeltik a közönség érdeklődését, finomítják az Ízlést és elősegítik a kanizsai nők elegánciáját. A farsangban kellemes meglepetésben tészesült egy estélyen a Schütz-Aruház előnyösen ismert vezetője, Barta ur, amikor «us áruház kirakatában egy hét óta szw-replő modell újdonságát három pél (lányban látta viszont a fényesen kivilágított bálteremben, természeteden nagykanizsai anyagból elkészítve. Mielőtt a Schütz-cég Nagykanizsára jött, a Nános üzleti életo elég csendes benyomást keltett. Szenzációs kirakatokat csak ritkán lehetett látni E téren most óriási haladást tapasz tahink. Még kevésbé rendeztek Nagykanizsán di-vatkiállitásokul és revue-ket, melyek • fővárossal is felveszik n versenyt. Ezen a tércji is úttörő Volt a Schütz-cég, mely ma délután 3 és 5 órakor rendezi szokásos őszi divatbemutatóját. A Schütz-Aruház helyisééiben most rendezendő divatrevuc csúcspontját fogja jelenteni minden eddig bemutatott szépnek és ízlésnek. Csinos mannequl-nek fognak lejteni a zeivc ritmusaim és sikkel mutatják be n divat legújabb kreációit. Az előadás alatt u Nagykanizsán előnyösen ismert fővárosi jazz-band zenekar fogja a kötómég hangulatát fokozni. A Schütz-Arahá* vezetősége mindent el fog követni, hogy u jelenlevő közönség Jól érexze maj£\\ és kellemesen emlékezzék vissza a divatbemutatóra. | (Frontharcos Hajlának) A« Országos F\'rontharcos Szövetség nagykanizsai Főcso|>ortja szeptember 17-én, vasárnap délután 5 órakor tartja a Városháza tanácstermében III. évi rendes közgyűlését, melyen való megjelenés a bajtársakra kőtelező. Tárgysorozat : 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitó. 3. Mult évi közgyűlés Jegyzőkönyvének felolvasása. 4. Vewtőtiazt beszámolója. 5. Titkárság jelentése. B Pénztárnok és számvizsgáló bizottság évi jelentése. 7. A lejárt mandátuma számvizsgáló bizottság, pénztárnok és intézőbizottsági két póttag s az időközben esetleg lemondás folytán megüresedő tisztségek megválasztása. 8. Szövetségi elnökség rendeleteinek Ismertetése. 9. Indítványok előterjesztése, stb. Az alapszabályok 18. g-a alapján előterjesztések és indítványok írásban adandók be az elnökség ciméro 8 nlap. í>al a közgyűlés előtt. Megjelenés formaruha és összes kitüntetések viselésével. Egyscersmlnt felhívjuk frontharooa bajtársaink figyelmét krra Is, hogy as Orsz. Szövetségünk V. nagy találkozója Budapesten ez évi október hó 1-én lesz megtartva, ahová rendkívüli kedvezményes "utazásban lesz a jelentkezőknek része. Felkérjük tehát mindazon bajtársakat, okik részt venni óhajtanak, ebbéli szándékukat szeptember hó lfl. napjáig titkárságunknál okvetlenül fr-lentsék be, mert ezen tul jelentkezőkei figyelembe nem Teszünk. . Csak ott vegyen szövetet, ahol --nagy választékot, --jó minőséget, --divatos anyagot és --olcsó árakat talál. Mindenben a legtöbbet nyújt KírSChnef MÓf dívatáfuháza. 1033. Kptembcr 8. ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK Szeptember 8, péntek Római katollkui: Kla B. A. Prolett.: Máris. tar.: Elul hó 17. Vároal inuz«um és kflntvlár nyitva csütörtökön k* vasárnap délalőlt 10-tól 12 óráig. Uyógyssertári <)|oll •aoigtlat « hónapban : a Fekets sas gyógysiertár Tő-ul 6 •i. és a klskanlasal gyógyszertár. Oöifflrdö nrltra reggel rt órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Szeptember 9, szombat Róni. katolikus : KI. PjI. Protestáns : Adám. Izr.: Clul hó 18 Van sierencíém a m. t. hölgyközönséget érte-. sileni, hogy Kossuth-tér 21. (kórház mellett) Érteaitéa kalapszalont nyitottam. Raktáron tartom a legujabb modelleket és sapkákat. Átalakításokat olcaón vállalom. Szive* pártfogáit kérve, maradok mély tisztelettel Benoie Teri, kalapkészitő (A nagykanizsai kere^edők) mint más alkalommal, ugy most is tanújelét mlták, hogy minden társadalmi és kulturális megmozdulást készséggel támogatnak. Dr Krátky István polgármester kezdeményezésére egyöntetűen elhatározták az összes nagykanizsai kereskedők, hogy ÜzlcbMkvt n sportuszoda ünnnepélyes megnyitásának tartama alatt, szombaton délután fél 3 és fi óra között zárva tartják. Ily módon a kereskedelmi alkalmazottak is egy ült fognak ünnepelni az egész táros közönségével. (A polgári Iskolák belratá-*, vizsgálatai és ta„,||)a|) Javitó\\izsgá-latok szept. II-én reggel 9 órától, Tel-véletl és tantervkülönbózeti vizsgálatok szept. 12-én 0 torától, a pT.tbeiratá-sok szept. 13 és 14-én 9-12 óráig, Yeni Sancte szept. 15-én 8 (órakor, rendes tanítás sze|lt. 16-án 8 órától. A beiratási dijak összege az eddigi 17 pengő helyett csak 4.20 P. A tandíj « bizonyítvány és a vagyoni állapot szerint évi 8, 10, 24, 32, 40 és 48 pengó. Ez Utóbbit azonban a tanulóknak csak 12 száza\'-éko fizeti és ugyanennyi tanuló teljes tandíjmentességben részesül. A tandíj október 1-től 8 havi egyenlő ré%te»bcn fizetendő. Igazgatóság. A Jó társaság ma délután a zenés divatrevünél találkozik a Schütz-Aru-hálban. (Francta kirándulók Nagvkanl-mán) Csütörtökön délután fél 2 óra tájban két hatalmas autócaron 33 francia kiránduló -- nők és férfiak ve-gytsen — érkeztek Nagykanizsára, hogy rövid másféléórára pihenőt tartsanak « Cenlrálban. A kirándulók Nizzából jóttek és közel egy hetet akarnak Magyarországon tölteni. Ügyvédek, tisztviselők, általában a középosztály somfaiból kerüllek ki a társaság tagjai. A két soffőr, mind a kettő egyetemet végzeit fiatalember, akik . nem tudtak másként elhelyezkedni. A vendégek délután fél 4 órakor tovább folytatták útjukat Balatonlellére. Divat azőrme újdonságok boeno, peizsa, karakül, stb. minden színbe. Singer József és Társa cégnél. (Nagy kacagtató vWám-est) lesz "mmhaton és vasárnap a «Kőzpoul» kávéházban. A vidám müvész-est or-"á»os hirü együttese vidéki turnéja *>rán Nagykanizsára is elérkezett. A tumé szereplői komoly tudásu müvének, kiknek Játékát a Buda|>esti Színád Szövetség a legmelegebben ajánlja • közönség figyelmébe. Az érdekes és nívós estéken Gombóczy Nclly, Bán-hldy József és Pórfy Mihály kacagtató Párjeleneteket, tréfákat, ének számokat, kuplékat, aktuális konfemnszokat, ma-Kán jeleneteket mutatnak be 2 órás nivós műsorban. Kezdete este fél 10 óraloor. Belépődíj nincs, fel mentőjegy tetszés szerint. Müsor-siünetben és utáua tánc. — Mlsörangu müjóg kapható a Transdanifb i a Egyesült Qőxmalmok RésMvóngtdrsasdgndl. (Még egyszer ■ temetői utak) Igen tisztelt Szerkesztő Ur I Nb. lap-I jában több jzben kértük meg a város vezetőségét, liogy sürgősen intézkedjék a lemétől utaknak rendbehozatala iránt. Sajnos, mindezideig semmi sem történt. Most, amikor majd nz őszi esőzések jönnek, cl lehel képzelni, mi lesz akkor ismét I Milyen sártengerben kell majd a közönségnek gázolnia a lemetől)cn a sírokhoz. Az adózó polgárság ezúton fordul a Zalai Közlöny nyilvánossága utján a város polgármesteréhez és kéri sürgős intézkedését. Fogadja előix- is hálás köszönetünket, aláírások. Olvassadt figyelmesen mai apróhirdetéseinket. Ilánokszenlgjörgvről Jöttek virágot lopni a kanizsai temetőbe) Néhány «ap|»al ezelőtt a kanizsai katolikus temető őre tettenéri két bánok-szentgyőrgyl fiatalasszonyt, amint virágokat lopkodtak a sírokról. Mind a kettőt előállították a kapiányságra. Az eljárás megindult ellenük. ilalálo" fogadás a cime a Világvárosi Hegények e heti számának, amelyet (íőróg László, az uj magyar irodalom egyik kiváló képviselője írt. Bűnügyi regény, amelv ujabb bizonyíték arra. hogy a magvar irók minden téren felülmúlják a külföldieket, ligy szám ára 10 fillér. A főváros le^azehb dUahíjdoiitágalt láthatja a péntek délutáni zenés divatbemutatónkon, Schütz Áruház. (Felhívás a I.rvente Zmekar tagjaihoz) A 1.csente Zenekar ma, |>énte-ken délelőtt térzenét ad a hadirokkantak javárU történő gyűjtés ulknlmával A zenekar tagjai pontosan negyed 12 órára jelenjenek rm-g a zeneiskolában. (Kifos/toltak egy zamárdl villát) Ismeretlen teli sek behatoltak Krl János budapesti lakosnak Znmárdib.ui levő villájába, ahonnan minden ruhaneműt magukkal vittek. Férflclpők minden kivitellK-n nagy választék, legolcsóbb árban az «Ideál• ci|>őáruházbau. Nikkelezés, rezezés, ezüstözés, aranyozás Galvanizálás Minden tárgyat és fémet. Macsek Lajos Nagykanizsa, Jó«cmhcr ceg u. 87 si. Valódi angol szövetek és cixxleti francia divaiujdonságok legclsőrendü bevásárlási forrása Buda|iesten : Fóli Ferenc. IV. Váci-ucea 9, földszinti Iwlthelyiség és félemeleti engross lerakat A Fóti Ferenc óéget elsősorban azoknak aj;\'ujljuk, akiknek fonlos, hogy tökéletesen megbízható tangói és francia gyártmányokat jutányosán kapjanak, ezért keresse fel Budapestre jötte alkalmával ezt az országszerte legelőnyösebben ismert céget. Francia, angol. német nyelvórák adását sze,Kernné.- 10-én újból megkezdem. Ballá Klári Cscngery-u. 8. Intézeti csíkos vásznak legolcsóbban Schütznél. Tankönyvek, « iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben NAGYKANIZSA, Horthy Miklós ut 1 Ttlulom 179. FlókQzlet i 9ugár-ut 2. «A névtelen nö> lesz a cime a Nyil tizfilléres regény-folyóirat leg-közelebbi számának. Ismét uj irót, F\'áth Imfét mutatja be a N\'yll ez-alkalomból. Halk, finom irás, eredeti téma. NŐI és leányka kabátujdonsáiJok naponta érkeznek Singer Divatáruház-ba. Nagy válaszlék. Női cIpőkfilönlegMMégvk nagy választékban az <Ideál* cipőárullázban. Egy üveg „Igmándl" mindig otthon |«- Igyen. Hogy ha szükség van rá, gyorsan se-Iglthefsen I Meglepetéséből bámulat lessz! ha végignézi melyet ma. pénteken délután rendexUnk 3 és 5 órai kezdettel áruQáxunlc nagytermében. A kisérő-zenét a Korona szúllbda ujjonnan szerződtetett kitűnő budapesti faXX-SCeneKara szolgáltatja. Tisztelettel meghívja az érdeklődő közönséget a Áruház. ZALAI KÖZLÖNY 1933 «xep<embfr 8 8PPRT£LET üszodaavatás!... Vízipóló!... Világbajnokok!... IIJ. Vitéz Horthy Miklós, a MUSz elnöke mondja az avató beszédet — Hét világbajnoksággal övezve érkezik az avató-versenyre Torlnóból a magyar uszó és vizjpóló gárda — Az Amatőr rádió-technika-fotó szeptemberi számú rádió részében u/. uj szezon jegyében áll. «Szezon 1033-84. eim alnlt elsőnek hozza n régen ostromolt rádiós-probléma : a négycsöves su|>er tökéletes megoldását. A dynamikus hangszórók közelin altlian történt fejlődéséről az «Acoord 33» ci-inü cikk számol he a hangszóró házi megépítésével kapcsolatban. A szépen illusztrált fotórész uj, nagy, értékes dijakkal jutalmazott s|>ortkép-pályázat feltételeit közli. Az őszi szezon közeled tévcl porté-felvételek készítéséről indult meg mindent felölelő cikksorozat. Aki 5 pengővel az év végéig a lapra előfizet, arany töltőtollat kap ajándékba. l.leiJáns pljama anyagok legszebb választékban Schütznél. RÁDIÓ-MŰSOR \\í ^ Itudapest, szeptember 8 9.30: Hirek. - 10: Egyházi zene és szentbeszéd a Szent István Bazilikából. — 11.15 : (íórógkatolikus istentisztelet. — Majd : A m. kir. 0|>crahaz tagjaiból alakult zenekar. 2 : Gramofon. — 3.45 : < Litvániáról.* Előadás, 4 Fejes szalonzenekar. — 5 : •Szeptember.* Lőrinczi György elbeszélést*. — 5.3U : Kelemen Lajos magyar nótákat énekel cigányzene kíséreltél. ti.30 : «Mit láttam a csikágói világki-állításon.* Előadás. -- 7 : M. kir. Államrendőrség zenekara. — 8: Szui-múelőadás a Stúdióból. «Piros pohár, zöld pohár.» boldog békebeli történet. — vL\'tána kb. \'J.4Ő : Időjelzés, hírek. — 10.05 : Dullien Klára hegedül, — 10.10 : Cigányzene és jazz-zenekar. Ibudapost, szeptember » 0.15: Torna. — Utána gramofon. — 0.45 : Hírek. — 10: 1. Időszerű unyag. 2. A légy és az egészség, i, Felolvasás.) — Közben : Gramofon. — 12.05: Cigányzene. 12.30: Hirek. — 1.30: Mándits szalonzenekar. — 2.45: Hírek. — 1: Gyermekjátszóóra. — 4.45: Időjelzés, hirek. — 5: «A nők szivéhez szólunk.> Előadás a Református Szeretet Szövetség nevében. — 5.30: Uray Margit magyar nótákat zongorázik. — 0.10: «Amit a régi l>ékeidöklH>ii énekeltek. (Régi dalok ós kuplék.) — (1.55 : Helyszíni közvetítés a magyar ügetődcrbvről. 7.15: Itádió amatörposta. 8.10: Opercttelöadás közvetítése az állatkertből. (Cigányprímás.> — Az előadás utáu: Gramofon. Időjárás tfl<xakai rddiójtknUtJ A ■•l«»r*td-lal latéxa«|«Un1i «ata 10 érakari leaá aaalaa, de malag 146 »ár-haté. Felhőül: Röggel éa este tlsz\'a, délbea borult Nagykanizsa, szepteml>er 7 A szombati Uszodaavatás nagy ünnepe a kanizsai sportnak. Neme ak sportpályát avatunk, s egv fonlo. közegészségügyi intézményt szentelünk fel. hanem versenyezni láthatjuk annak .t sportágnak az egész világon híres magyar reprezentánsait, amely spoftág u legtöbb világraszóló dicsőséget szerezte a maroknyi magyarságnak. A magyar úszók tegnap ismét 3 világbajnokságot nyertek, igv t» úszó-számban övezi homlokukat a főiskolás világbajnoki cím babéra ; a hetedik a vizi|M)löcsapat világl>ajnoksága lesz. 28:1 gólaránnyal máris "első helyen állnak. E 22 tagu kiváló uszó és vizipóló-csapat szombaton reggel 5 óra 50 perckor érkezik Torinóból Nagykanizsára éi <\\vik a délutáni ávatóvcrM-nycn váló lészvétele után utazik tovább Butla-pestre. Nagykanizsa, szeptember 7 | Az őszi .szezon még jóformán meg sem kezdődött és máris hatalmas attrakcióval szolgál. A szezon elejére hozta össze a sorsolás városunk két jóképcsségü futballcsapatát, hogy el- A váiius a szereplők híréhez mért pompás díjazásról gondoskodik. Neme sbronz plaketteket vi retclt. A Vé-kásy-fé!e órásüzlet kirakatában kj vannak állítva. A soha nem tapasztalt nagy érdeklődés kielégítésére a város mindent megtett. Az. állóhely ré.»zéro Iribün épült. \'Tudnivalók a versenyre : Az ülőhely közönsége a sétatéri kapun megy be a gályára. Az állóhely pénztára ós bejárata a Yécsey-utcai kapunál van. Diákjegy tiltására |>esti minta szerint azok jogosultak, akik IMI cm-nél nem magasabbak ; magasabbak csak akkor válthatnak diákjegyét, ha valamivel ,|>!. diáksapka igazolják, hogy\'diákok. "A jegyeket elővételben az uszoda limitáránál lehet váltani, továbbá a városház portásfülkéjében. A verseny szombaton délután 3 órakor kezdődik és esős idő esetén is meg lesz tárva. | döntsék, tartja-e az NTE továbbra is vezető helyét, avagy át kell engedni rövid \'idő alatt oly nagyra fejlődött fiatal Zrínyi csapatának. íz idei futballbajnokság évek óta nem tapasztalt nagy küzdelmét igér. Hatalmas érdeklődés elózi meg a mai íntballderbit Teljesen nyílt az NTE-Zrlnyl találkozás három .nagyágyúja*. Balról Paul (Stuttgart) a 800 m íutás, középen Welscher (Frankfur) 100 m gát, Jobbról Hcjber (Stuttgart) 5000 m futás, Németország reménységet a Svájc—német erőpróbán annál Is inkább, mert az uj kerületi beosztás szerint a kaposvári alosztály 11 résztvevő csapatából 4 kerül be jövőre az első osztályba. A négy első helyezett a |>écsl alosztály első 8 csapatával I. osztályt alkot, a Többi csapatok pedig kiesnek a II. osztályba. Mi sem természetesebb, mintlktgy a tavalyi bajnok NTE mellé szeretné a Zrínyi is felküzdcni magát a/. e|$ő 4 közé. hogy mindkét nagykanizsai egyesület az I. osztályban szerepelhessen. Hogy mindez valóra válik-e, arra a mai nagy küzdelem adja meg a választ. "A látottak alapján n Zrínyinek meg vqnnnak erre a ké]>Csségei, de a győzelemért mindenesetre nagyon meg kell küzdeni, mert az NTE mellett szólana-gyobb rutin. A Zrínyinek nagy dicsőség volna, ha sikerülne döntetlent kicsikarni. Az NTE nagyon felkészült n küzdelemre, mert nem szeretné, ha meglepetés érné.. A két csapat a következő felállításban játszik : t, NTE: Cuondor — Czigler, Engel-Iciter Hadics, Wilheim, Csáki — Farkas, S/ollár. Gingi, Kudich, Csász. Zrínyi : Melyei — Varga, Kárpát — Munkácsi, Babos, Pőeze Poór, Németh, Veliák, Pum, Antal. Elölte fél 3 órakor az líkszerész játszik elömérkőzést a Zrínyi II. csa-patával. Szövetségi futballblró tanfolyam Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 7 A MagyHr FutbaUbirák Testületének Délnyugati Alosztályának vizsgáltató bizottsága augusztus 31-iki ülésén megállapította, hogy Kanizsán bíró-tanfolyam tartására tényleg szükség vau. Tehát legalább 12(PlentkezŐ esetén a .tanfolyam felállítása iránt intézkedni fog. Most az itteni régi és hoziáértő sportembereken múlik, hogy tanfolyam létrejöjjön, mert ha kellő számbaá jelentkeznek komoly résztvevők, ugy nem lesz akadálya a bíró-tanfolyam megrendezésének. Tudomásunk szerint Csurgóról ü, Nagyatádról szintén 2 jelentkező kapcsolódna a tanfolyam kötelékébe. Jcleutkezni lehet az itteni szövetségi biroknál. Vizsgadíj kb. 14 P. — hm — Levente céllövő verseny A Nagykanizsai Levente Egyesület szeptember 10-én reggel 8 órakor a József-laktanya melletti kispuska-lőté-ren városi céllövő versenyt rendez a helyl>eli levente és cverkészalakulatok, valamint a lcventooktatók között. A versenyen a legjobb csa|>at és egyéni versenyző díjazásban részesül. Érdeklődőket sziveseu lát a rendezőség. & minisztertanács határozata a zalai jégkáro snltak megsegítéséről A MTI. jelenti Budapestről éjjel fél 2 órakor: A mai minisztertanács foglalkozóit a jégkárt szenvedett zalanjegyei lakosság megsegítésének kérdésével és elhatározta, hogy k^ nyértpagvak szétosztásával* adóle-Irásyk és adófizetési halasztások engedélyezésével, a pénzintézetekkel szemben fennálló tartozások le-, rovásánál halasztási kedvezmények- Je|, az elpusztult szölök pótlására tölflvesszők szétosztásával és útépítési munkálatok foganatos Kásával támogatja az Ínséges helyzetbe Jutott lakosságot. 19Ő3 szeptember 8. ZALAI KOZlONT T Ideális vasalás: villamos vasalóval Bérletrendszer! Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefon: 4-13. Közgazdaság TerménylŐKíde Buza tiszav. (uj) 77-es 8 CO-8-25, 78 as 8-10-8.35, 79-es H-20—8J5, 80 as 830—8-55, dunánt. (uj) 77-ei 7\'8P-7-flO 78-as 7-91—«•>(\', í9-es 8-.0-810, 80-as 810-8-20, rozs (uj) 4-70—4 80. — Zan kö/ép 6 60 - 6 70, - ótenger tiszántúli 670-6 80. Beriésvásár Felha|lás 2398, eladatlan 86 F.lső rendű 0-80-0-81. szedett 077-079, sze dett közép 074-076, könnyű O70-O73 l-ső rendű öreg 072 0-73, ll-od rendű őieg 066-0-70, angol sűldö I. 088-096 szalonna nagyban 104-108, zsír 116 J-20. hus 0 90 -1 17. lélsertés 100—1 08. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zatal Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. stám apbohirdetések Raktáron Mt5 Sassas Arukat Igen o!o«*n alérualtjuk. Armuth, Baxár-udiar. 302$ KQlfinbaJáratsa szépen bútorozott szoba kisdó Sz. Imre herceg utca 4. 48 llsláay, agy siaratam én magát és sz Összes többi slágerek olcsó ara mofon lemezen: Transdanublánál. 3K0 Háromszobás utcai lakáa kiadó — Szemere-utca 2/c. 50 Haasnált határt veszek és eladok. Kovácsné Erzsébet-tér 17 . 3435 összes glmnaiists, polgárists, llceumista és elemista sapkák a legnagyobb vá-laiztékbsn Kaulmann Károlynál kaphatók. 3163 ■étaiabáa udvari lakáa mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Zrinyt Miklósa. 20. 3448 Csinosan bútorozott kHI0abajáratu utcai azoba kiadó Széchenyl-tér 4. 3477 Jobb nót lakétáranak keres magányos nö. Clm a kiadóban. 3478 Diákakai telje* ellátásra olcsón vállalok. Szternátné Pelöfl-ut 75. 3374 Biztos magálhatéal nyújtó fűszer-üilet lakással azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 3504 Tflméara legalkalmasabb gömbölyű tengeri ksphstó Dsnneberg J. és Welsi cégnél, Erzsébet-tér 14. 3496 Kiadd november l-re Horthy Miklós-ut 6. alatt két emeleti szoba, esetleg konyha és mellékhelyiségekkel. Érdeklődni lehet levélben Llchtenstetn Mórnál. 3516 Karaaak kQI0nba}áratu lehetőleg központi fekvésű bútorozott szobát Ajánlatot leírással, ármegjelöléssel .feltétlenül tiszta" slatt a kiadóba kértk. 3513 Klsbsgolat hegyen egy kisebb sjöió •aabadkéatbftl eladó. Qm a kiadóhivatalban. 3525 Férjhez adnám idősebb nővéremet, ki anyánk elhunyiával trljesen egyfdűl lévén, lehetőleg kőzslkalmszotthoz. (özvegy is lehet.) Igénye nincs nyugodt otthonra vágyik. Csekély hozománya; 2 szoba berendezése ée • balston mellett villája van. .Szorgalmas" jeligére a klsdóba. 3539 Karaaak egy 2 nagv szobás lakást, kevés gszdálkodáua alkalmas, lehetőleg i msgánház október l-re. Át megjelölésével a kiadóhivatalba. 3532 Motor-maohanlksis. Hossu külföldi gyakorlattal autó- és traktor-javításokat vállalok, garancia mellett. Kívánatra vidékre is elutazom. Varga István Szepet nek, 106. 3511 Modern, használt u^ermakkooiii veszek. Bővebbet Vágó Illatszer-Üzletben. 3510 Kétszobás, c\'őszobás udvari lakás kiadó november 1-rc Klnizsi-u. 7. 3537 Üvegfal, kopirprés, karlámpa, cira-táhla eladó, CH-ngcrl-u. 7- Házmester. 3540 Járási székhelyen jóforgalmu hentes-mészaros fizlet. műhely, lakás, pince, jégverem, istálló és teljes berendezéssel együtt l>érl>cad<>. Bővebbet a Tcladóhi-vatalban lehet megtudni* 3527 tm. évi őszi és téli szövekíjdon-ságok.- Linoges, N\'ikolt, Bamades, Mexoát, Angorette, Gronya, Schetlund, Andalin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. VÁROSI MOZGÓ iván mosjoukin bemutatja az idegenlégió borzalmait mint SergeantX. Szombaton él vasárnap. Sxombtton délután 5 órakor zónaelöadáe Is Misre utca 3. •« magánbé* áa Rákóczi-utca 29 sz. bérhám sladó Bővebbet Szemere u. 3. sz. 3529 Elegánsan bútorozott emeleti parkettás szoba a belvárosban kiadó. l-rdck-lődé,s I.énárt bőrüzlet. 3166 Szép mintás pongyola flanelok nagy választékbau, le^-olcsóbb árakon Schütz nél. Jó»eT-föherccg-utca 71 v. "j «\'lá-mentns, 3 szoba, fürdőszobás ház szabadkézből jutányos áron sürgősen eladó. _3538 Két és három szobás lakás József •főherceg-u. 22 sz. házban november 1-ére kiadó. _^»36 Utcai egyszobás lakás összes mellék-Helyiséggel együtt kiadó Magyaréi. 10. KéT~diák vágy diákleány kltdnö ellátásban részesül uri nőnél. Cim a kiadóban. \' 3530 MEGJELENT LIDITT JULI A VERSESKÖNYVE 2 pengőért kapható az fcszcs könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Eladja a Nagykanizsai Ipartestület Deák-tér 14. bz. emolotes ház Ingatlanát, melyben iómenotoltl vendéglő, üzle\'holyl-sógek és lakások vannak, továbbá Horthy Miklós-ut 31. sz. ház építésre alkalmas 660 négyszögöl telkét rósz-ben vagy egészben. Érdeklődök forduljanak B .lo^hlenö ingatlanközvetítőhöz Nagykanizsa. 3258 PrtOQÍtÁQ Tisztelettel érteeltem a L.r IÖ31103. t közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért H37 garancia mellett LELHER FESTŐ Vörösmarty-utca és Potöö-ut Bárok. Katáimmal hitéire MihOi megyek. A lutenyel kir. járálhlróUg, mint telekkönyvi hatöség. 2IJ9/tk. 1933. Ilim. Árverési ttliMHM. Dr. Csempesz Dénes végrehajtatónak Konkolyi Istvánné sz. Mihovics Katalin végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ható \' a végrehajtási árverést 500 P tőkekövetelés éa Járulékai behajtása végett a letenyet kir. járásbíróság területén levő Tólasent-márton községben fekvő s s tótssentmár-tonl 1407. sz. tjavben (elvett 1620/62. hrsr. szántónsk s podverti dűlőben végrehajtást szenvedő nevén álló Ingatlanra 1335 P kikiáltási árban. — az u. o. 1408. sz. tjkv-ben felvett 1474. hrsz. szántónak a kutt dülóben végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra 271 F. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1938. évi szaptaaber hé 29. napján délután 2 órakor Tótszentmárton községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő lngstlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-natpénzUl s kikiáltási ár 10o/o-át készpénzben, vagy sz 1881: LX- t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, vagy n bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt s kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket alál ,1 (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908:XL. t.-c. 21. §.). Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, kötele* nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt sz általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 :XLL 25. $.). Letenye, 1933. évi május hó 29c napján. Dr. Bányai Lajos s. k. kir. jblró. A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor s. k. 3334 Ul*kk6ayw*i«t6. a Zalai közlöny barátai a zalai közlöny hirdet Ginéi vásárolnak l Erzsébet királyné szálló Budapest, IV., Ejjelem-utM S. (A Belváros központjában). 60 éve a fővárosi és vidéki uri középosztály találkozóhelye. — 100 modem kényelmes szoba. Az éttér.m é> kávéházban cigányzene. Leszállított árak I Az Erz.ábat-pince a főváros legszebb stMzOje. Dili va.utr.l U cs {vígy 44 és 75-ös) villamos. „ Szabó lmr» tulajdonol. 8 ZALAI KÖZLÖNY 1933. azeptember & Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18985/1933. HIRDETMÉNY. Nagykanizsa városban a baromfikolera betegség egy udvarban hivatalosan megállapit-tatott. Felhivom a baromfitartó közönséget, hogy a baromfiak küzött előforduló elhullásokat jelentsék be a városi állatorvosoknál. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 6-án. isio Polgármester. ffldlIA háp.maiobá. OJHUU komfortos I. omol.tl Inbác Caengery-ut 18. számú u] IfiattB házban november h6 l-re. firdeklídnt lehet Horváth éa Vaaa építőmestereknél — Caengery-ut 17. azám alatt Mis Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.667/(033. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a Principális völgyi lecsapoló társulat a Dencsárárok medrének részleges tisztogatását az állami utl hídtól lefelé 489 m. hosszban, az Ördögároktót lefelé 377 m. hosszban; az uj vágóhídi árok medertisztogatásit pedig a régi vágóhídi ároktól felfelé 220 fm. hosszban f. t. szeptember hó 11-én megkezdi. Felhivom az érdekelt gazdaközönséget, hogy akitiek árokszakasz mellett terménye van, azt onnan takarítsa el. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 6-án. Polgármester. Oabona oséváxósxereki Porpácok: Ntdveipácok: Arz&páo Bigrlol Pnrzol HlgozAn Tillnntin Tlllantln -jedcH nyári árban éi ciomagolá.ban. Műtrágyáin Péli\'ii Au«. •zuperfossfát 40%-os kálisó MéaznHroflén Thomaiialak kg -ként, iiák s/ám-a éa wsggontéte-lekben. FUTORi vegytiszta síéusavas takar>ná.iymész. PEKKi „D" vitamin készítmény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. KOMLO Legmegbízhatóbb HIR8CH és SZEGŐ Bégnél zamatos I z ü Nagykanizsa megyei város polgármesterétől 1G699/1933. BZ. jib , FAELADÁSI HIRDETMÉNY A v. képviselőtestület 9616/1933. «z, véghatíro afa értelmében ht»i-lalos őráko i lieltll a városi erdöhivatainál készpínz-fizttés ellenében bárki, közszolgálatban állók pedig a rendelést kövelö hrtnip eiíejélől kezdődő 6 havi kamatmentes részletfizetés mellett házhoz siálliiva tcigyhasibfát 35 pengőért nyirhasábfát 33 40 pengőért 40 . 40 , gyertyánhasábfát bOkkhasáblát cierhasábfát CTertyándorongot 35 pengőért oükkdorongot 35 . caerdorongot 35 „ kis tétéiben is (legalább \'/z ölenként) beszerezhetnek. Nagykanizsa, 1933. augusztuB 5-én egyéb hasábfát 31 tőigydorongot nyirdorongot egyéb dorongot 33 pengőéit 29 . 25 . Polgármester. REHAISSANCE PENSIO BUDftPEST szivében IV. Irinyi-utca 21. Tökéletes komforttal berendezett családi ház. Minden szobában központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz, rádió, telefon. — Kitűnő konyha. — Kívánatra diétás ellátás. — Társas helyiségek. — Villamos-és autóbuszközlekedés minden au irányba. — Lift éjjel-nappal A Zalai Közlöny minden előfizetője az ulolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellet napi 2 fillérért tagja lehet a többezer ktttetea nagykanizsai Horváth-Ule ujságüzlet kölcsönkönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a „Zalai Közlöny" minden előfizetője annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsön ■ könyvtárból, ahányat csak el tud olvasni. Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölc6öndijért kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni. Hirdessena Zalai Közlönyben Nagykaalzsal Ipsroitasoss fis- is Isásy-liksta felfigyel* blz.ttsági, I*b. 47/193). uám. Pályázati hirdetés. Nagykanizsa m. város által fenntartott iparostanonc fiu- és leányiskola egy előkészítő, kettő I., kettő II., kettő III., egy IV., egy ra|zpótló, egy összevont I—II. és kettő összevont III—IV. közismereti osz\'ályá-ban, melyek közül az előkészítő osztály heti 8, a negyedik osztály heti \'4, a rajzpótlóoszta.y heli 3, a többi pedig hei 5—5 órai tanítással van csszekölve; továbbá három I, ket ő II. általános ralzosztályában heli 3—3 órai tanítással; végül egy bőripari, egy építőipari, egy fém ipaii, egy szabóipari, egy vegyesipari és keltő női ízabóipari szak-ralzosztályAban heli 3, illetve 4 órai tanítással egybekölött óraadó tanítói álásra pályázatot hiidetünk. A V. K. M. urnák 26.515/1933. V/a. 2. ü. o. számú rendeleie értelmében nyugdíjas tanerők az ipariskolánál nem alka\'mazhatók. A megválasztott, illetve megbízott ipariskolai óraadó tanítók állásukat 1. év szeptember 18 án kötelesek elfoglalni. A megválasztott tanerők megbízatása ideiglenes és kizárólag csak a szervezés alatt álló főhivatású igazgatói állás betöltéséig tait. Felhívatnak a pályázók, hogy kérvényüket folyó szeptember hó 15-én déli 12 óráig Hoffmann Henrik fcl-ügyelf.bizottaági elnök cimére (Nagykanizsa, Királyi Pái-ulca 9. szám) annál is inkább kü djék be, mert a kéoőbb érkezeit kérvények nem vétetnek figyelembe. Nagykanizsa, 1933. szept. 7-én. Iparostanonc fia- él leányiskola íelfigyelő-blxottsága. Modarn kanadai tx\'za-téroló Fzerszám vsnnsk Ilyen óriás) tárolók sz <USA és Kanida területén Nyomaiét! a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. üutcobarg Nyomda és üélzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában N*«ykanJ*«Aa. U\'tle\'ÖB OdetveutC i Zalai Károly. 73. <vtely»m 204. uám Nagykanizsa, 19M. izeptember 10, vasárnap Ara 16 m\'*r ZALAI KÖZLÖNY __MUTIKAI NAPILAP fierkesstóség és kiadóhivatal; Pőut 5 isim Megjelenik minden reggel, bétíö kivételével Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos EkWUelésl ára: egy hóra I pengő I Sierkesitőatgl éa kiadóhivatalt telelőn Uszodaavató után Irta: ér. M»ZÖ l\'ereac l,ebbentsük föl néhány pillanatba a fátyolt, amely az előidőket eltakarja, hiszen a sok aj-baj közölt mostanálxan másfelé is szívesen visszaszállnak a múltba... Akik a számok mögött titokzatosságot sejtenek, mindjárt meglepetve láthatják, hogy szeptember kilencedike immár negyedszer jelentős napja Nagykanizsának. Kerek 333 évvel\'ezelőtt llrahim pfcsi /wsa elhatározta, hogy elfoglalja Kanizsa várát. A récsel tónál magas dombot hányatott, rajta állította fel díszes sátorát, aztán szeptember 9-ére oda rendelte agáit, basáit, bégjeit, hogy hadi-tanácsion beszélje meg az ostromot. Hat hét múlva Kanizsa elesett ... A következő év nyarán az osztrák vezérkar határozta el, hogy megostromolja a fontos végvárat. Maga Ferdinánd /6her.\'?g áll" az ostromló csapalok élére és szeptember 9-én tál>orl üt ott, ahol most a Lazsnaki kápolna, városunk egyik értékes műemléke várja sorsának jobbrafordulását. Az ostrom sok vérveszteség után eredménytelenül végződik. Most |>edig la|>ozzunk tovább 270 esztendővel Kanizsa történetében... Immár negyedik éve, hogy Itam-bpitoek Norbert távirdahivatali főnök, meg Porys József m. kir. vasúti inspektori mérnök életre hívják a Nagykanizsai Torna Egyletet. (Hadd álljak meg egy pillanatra: hazánk tornaegyletei között időrendben a kanizsai a harmadik. csak a pesti és a soproni öregebb néhány hónappal, — igy. miként lazsnaki társa, már csak mint s|>ort-mücmlék is megérdemelné, hogy újra vakolják ...) Az első tagok jórészt a lávirdahivatal tisztviselőiből kerülnek ki (ejnye, azok a postások mindig csak derék emberek voltak!...), aztán mások, főképpen kereskedők — is csatlakoznak hozzájok és 1870 tavaszán már annyian vannak, hogy zászlót csináltatnak és országos tornu-versenv keretében szentelik föl Tiz honi és három külföldi (Zágráb, Varazsd, Sziszek) egylet jón el az (lnne|)«égre, hogy tanúságot tegyen a tornász-összetartásról. Jórészök f-zejitemfar 9-én érkezik s zeneszóval kísérik őket szállásukra. Kanizsa büszke lehetett, hogy falai között rendezték meg az első országos torna versenyt, de tornászai is pompásan szerepeltek: l\'ollák Ármin győzött a nyújtón, Bettel-heim Győző - ma is jó egészségnek örvend ós 87 évével, ruganyos járásával iiágvszerü propagandája ehet a sportnak... - második lett a magasugrásban. Méltán Írhatta Rálorfi Lajos a Zala-Somogyi Közlönyben megjelent beszámolójában: ■ Köszóncl e derék nagykanizsai torna-egvlelnek az ünnepély rendezéséért, iK>gy e város évkönyvét oly szép lapjval gazdagliá. dlszesité. Kívánom, hogy valamint sz. István első királyunk palástja 87O év múlva is legnagvobb bccsl>cn tartalik. ugy a nagykanizsai toma-cgylct zászlója tiszteletben tartva, ugyanannyi év ■után elmondhassuk róla : megítopva bár, de tépve nem, van \'tomazásiló Kanizsán !> Klió tovább göngyölíti tekercsét: alig telik bele íélszáz év, Kanizsa S|>ortjn magasba lendül: birkózói országos hírűek, lalxlarugói már Pestre is elkerülnek, diszkoszvetője országos, majd angol hajnok lesz, utána olympiai babér koszo-ruz7.a meg a\' várost... Talán az úszás az egyetlen s|>ort, anvely nem talál hívőkre. Hosszas kísérletezés, tervezgetés után a város polgármestere veszi kezébe az uszós|>ort ügyét és néhány hét alatt — szinte amerikai ütemben — felépiti hajlékát. Ezzel Kanizsaa — fejlődésének utján — jelentős állomáshoz érkezik. Tegnap — megint csak szeptember 9-én - volt az uszoda avató-ja. A Magyar Uszó Szövetség, a melynek ügybuzgalma, tevékenysége mintául szolgálhal bármelyik magvar sportszövetségnek, elnökével, ifj. Horthy Miklóssal és főtitkárával Méray Jánossal képviseltette magát és méltán megérdemelt kitüntetésben részesítette n sportuszoda atyját, Krátky István iwdgármesteri, tervező-építőjét. Ki-rálv Sándor műszaki főtanácsost és amire eleddig alig volt példa: a »Zalai Közlöny* főszerkesztőjét. Eljött a világhíres olympiai vizi-pólócsapat és hozzáértőt, avatatlant egyaránt elkápráztatott tudásával. Vízbe szállt a magyar uszó-sj)ort rohamcsapalának az a része is, amely megkoszoruzottan téri vissza a lest vér olasz nemzet rendezte főiskolai uszóviadnlokról. Há- la és köszönet valamennyiüknek a feledhetetlen napért, arm-lyet városunknak szereztek. Ifjuságunk szcmtől-szetnbe láthatta a nagynevű vezéreket, a világszerte ünnepelt versenyzőket, most rajta a sor, hogy nyomukl»a lépjen ... Hosszú az ut, amely elvezet a szellem világában a tudáshoz, göröngyös az is. amely a sportpályán sikerhez vezet. A halhatatlan Horatius a futóról énekelte: »Qul sitidet optatam curisti cont inger 0 m?-tam, Multa túlit, /eciti\\ue pu?r, su-daoit cl altit.« (Elsőként, ki kiván o futásban a céll>a beérni, gverrnek-sorl>a\' sokat kell tűrnie fagyba\'-mclcgbe\'). f.rvényes ez mindenkire, "aki az élet bármely területén eredményt akar elérni. Csak nem szabad megtorpanni egv pillanatra sem! Megint csak diákszó, Vergilius egyik szép sora jón tollamra: »Tu ne cede malis, s°d enntra aud?nlinr ito.« (Bajl>a\' ne hátrálj meg. sőt éppen vágj neki bátran.) Nagykanizsa gazdagabb lelt egy szép intézménnyel. lelkemből kívánom, hogy a sportuszodát kövesse sok más üdvös alkotás is. (>ak előre mindig! Aki megáll, visszamarad! A kélségl>eesés sohase legyen úrrá a városunk irányítóinak lelkén... Önkéntes koromban tanultam az Exercier Reglement-lrn. s még ma is, majdnem negvedszázad után is visszacseng fülemben - hadd üzenem haza ifjunak-felnőltnek-vén-nek egyaránt: »Ausharrcn ím fcind lichen Feuer auch dann, vvenn cs nicht erwidert werden kann...« (Kitartani az ellenséges tűzben akkor is, ha azt nem lehet viszonozni...) Gyönyörű Ünnep voBt a nagykanizsai uszoda felavatása A torlnol világbajnokságokkal hazatérő magyar csapat és Ifj. vitéz Horthy Miklós Nagykanizsán Nem csak az uszoda festői lobogó dísze, hanem a szemekben csillogó öröm is kimagasló ünneppé avatta Nagykanizsa számára azt a délutánt, amikor hivatalosan is megtörtént uj s|>ortuszodájának felavatása. A gazdasági nyomom-síig esztendeiben az alkotóerő, a csüggedetlen előretörés ünnepe volt ez a nap. Különös eseménnyé avatta azonkívül a MUSz elnökeiének megjelenése és a Torino-bóí világbajnokságokkal megrakodva hazaiérő magyar főiskolás uszó ós vízipóló csapat bekapcsolódása a versenybe. Ez a sok szépszál, izmos, diadalszerző magyar fin feledhetetlen s|>ortélménnyé telte u határváros számára azt a pár órát, amig ott láthattuk őket a kanizsai uszoda medencéjében. A vendégek Ifj. Vitéz Horthy Miklós, a MUSz | elnöke. Schubert Sándor, a MUSz elnökségi tagja és Méray János, a MUSz főtitkára a déli g\'orssal érkezett Kanizsára. A torinói gárda reggel fi órakor a gyorssal érkezett meg, Vért"<sij csapatkapitány vezetésével. Az állomáson dr. Kr\'il-ky István |>olgármcsl<T és a város vezetőségének tagjai fogadták őket. A testvérváros ünnepére \'/.aki"ger-e:eg város vezetősége is elküldte képviselőit: dr. h\'ülfip László tanácsnokot, Szilágyi Mihály főszám-vevőt és Wassermann Frigyes műszaki tanácsost. Közel másfélezer főnyi közönség díszes és tmpozáds tömege tükrözött vissza a medenoe tükrében, amikor az illusztris s|>ort-vcndé.gek, élükön ifj. Horthy Miklóssal, lelkes óváció közben bevonultak a strandfürdő területére. Köröskörül az ülőhelyeken, a tribünön, az állóhelyeken a \'közélet kitűnőségei, a hivatalos és társadalmi vezetők, az Iskolák tantestületei a sportburátok. díszes hőlgy-koszoru és a fiatalság tömege szorongott, hogy la-nui legyenek a nagy eseménynek Az avató-Onnep Lélekemelő pillanat volt, amikor az Ipartestületi Dalárda rázendített Ketting Ferenc karnagy vezetésével a szépen zengő, tisztán szárnyaló Himnuszra I)r Krátky István polgármester beszédében ismertette az uszoda jelentőségéi a város élctélxm, fonl ságát a végvárrá lett Nagykanizsa kulturális fejlődésében. Ismertette az akadályokat, amiket le kel\'<ntt győzni, mig a tervek valóra válhattak, majd meleg köszöne M mondóit azoknak, akik a várost tőrckvéscil>en segítették, igy a kultuszminiszternek, az O\'ÍT-nak. a MUSz-nak, fíyömórey főispánnak. Kálfag képviselőnek és a város közönségének. IIJ. Horthy Miklós avató beszédét feszült csendben hallgatta a közönség. Szálas, sz p alakja, szimpatikus, kedves modora, megnyerő egyénisége a szónoki dol>ogÓ távlalából is egycsa pásra maga mellé hódította a kanizsai közönségnek sokszor oly ne-j hezen mozdítható, most őrömmel adott rokonszenvét. — Hazánk — mondta egyelx-k közt — meg van csonkítva. Ezen csak kesergéssel nem tudunk se giteni. Minden magyar emlwrnek kötelessége, hogy munkájával pótoljon egv-cgy kis rögöt, amit ebből a testből kitéplek. Ezt a mim kát végzi a Magvar Uszó Szövetség is. Cél: a hazáért dolgozni és a magvar föld megbecsülését e!ő segíteni. Ennek a munkának legyen a diadalmasan előretörő magyar s|>ortlxan egy uj támpontja Nagykanizsa. Ezen az uton fog juk majd egyszer elérni, hogy Nagykanizsa nem lesz lőbbé határváros. Kitüntetések Ezután átnyújtotta ifj. vitéz Horthy Miklós a közönség lelkes tapsai kőzlxm a MUSz jubileumi dK*-érmét dr. Krátky Istvánnak, a*i-nek nevéhez fűződik, mint eml-ménycklxm gazdag polgármesterségének egvik legszebb alkotása, a strandfürdő és 8|>ortuszodá létrejötte, Király Sándor műszaki tanácsosnak, az építkezés kitűnő tervezőjének és a munkálatok fára-dallan irányitójának és Barlntrits Iojosnak, a >Zalai Közlóny« felelős szerkesztőjének Beszéde további részében kéi ifj. Horthy Miklós az anyákat, hogy tanítják gyermekeiket s|w,r. szeretetre, kérte a pedagógusokat, hogy vezessék be az Iskolákban a kötelező úszás oktatást és kérte a várost, hogy az uszodát mfml intenzivebben állítsa a Sport-nevelés szolgálalálw. Végül az uszodát f l avatottnak nyilvánitolta Az Ipartestületi Dalárda Imád- ZALAI KÖZLÖNY Hasznos tudni, hogy ■CHMDTHAUER irateto U.manüi keserfl vizéből félpohárral elegendő, de aok esetben már néhány evőkanállal Is. fcágszcrü finomsággal előadott Magyar Hiszekegye fejezte, bc az ünnepségnek avató részéi, majd következtek a közönség rendkívül meleg, drukker-izgalmakkal tele érdeklődésével kisért versenyek melyeknek eredményei s|»ortrovalunk-ban találhatók. Verseny után Krátky polgármester a városnak ecélra veretett szép bronzérmeit osztotta ki a főiskolás csapat-nak és a Ml\'Sz elnökségnok. Bronz érmeket kaptak a helyi verseny, győztesek is. Az ünne|)ség és verseny nagyszerű, gördülékeny rendezéséért dr Pottyondy József városi aljegvzőt, a kanizsai s|>ortélet lelkes vezető-tagját illeti őszinte elismerés Világvárosi divatesemény Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 9 Az őszi és téli idény elején minden asszonynak nagy gondot okoz a garderobe kérdése. Ezen akart a Schütz-divatáruház segíteni, amikor nagy választékú divatrevü keretében bemutatta mindazt, amit csiny, Ízlés, választékosság, művészet a divatban nyújtani tud. Egyben lehetővé kívánja tenni, hogv az anyagilag kevésbé jól szituált hölgyközönség is tudjon beszerezni. Mialatt a jazz-zene behiselgő melódiákkal bilincselte le a közönséget, egyre-másra felvonultak a do-hogón a szebbnél szebb bemutató-kisasszonyok, Schülz Frigyes, a cégfőnők, Szász Sándor, a cég beltag/a, Bartha Miksa, cégvezető előzékenyen fogadták a rendkívül nagyszámú, díszes és előkelő hölgy-közönségei, amely nem tudott betelni a modern divalmüvészet pazar kreációival. Feltűnést keltett a bamaszinü őszi ruha, melynek kiegészítésit képezte az őszi idény csodás újdonsága, a Breitschwanz-plüss kabát. Divatos csté^vi ruhák, olyan árban, amit minden asszony megengedhet magának. Orosz csikó-kábát, fekete |>erzsa, teljesen uj divatú téli kabátok stb. stb., mind csupa ízlés, charm, báj. Párisi modellek, de mind magyar készítmény és legtöbbjük Schütz-félc eredeti kreáció. Az erődetileg tervezett két bemutató helyett hétszer kellett felvonultatni a mannekineket az előkelő hölgy közönség elölt. A ruhák tervezésénél meglátszik a művészi vonalvezetés, a disztingvált stílus, a finom, művészeti érzék és olyan hozzáértés, melyhez hasonlót eddig még nem láttunk. A világvárosok gyönyörű kreációit láttuk itten a közönségnek könnyen hozzáférhető árakon. A Schütz-cég o^vat produkált, amit csak világvárosokban leltet látni. Berger Gizella angol és német nyelvUnárnő (Király-utca 34 ) tudatja, hogy nyelvóráit szeptember 1-től kezdve jutányos árak mellett lamét megkezdi. uu ötszáz magyar csárdás, fele friss, fele palotás, egy kis papi szoba iróasztalfiókjában Látogatás a legropogósabb hajnali csárdások aranykoszorus szerzőjénél Sohase hallottam még... 1933 szeptember 10. Nagykanizsa, szeptember 9 Gondol-e az olvasó arra, hogy a papirost, amin ezek a belük sorjáznak, ki találta fel? Pedig ma már élni se tudnánk nélküle. (De nehogy tőlem méltóztassanak megkérdezni!) Vagy tudjuk-e, kinek az ötlete volt az autó. vagy akár csak a ceruza, ami ma már ugy hozzátartozik a életünkhöz, mint a mindennapi kenyér? Néha, lexikonban, tudós értekezésekben ráakad az ember ós akkor elcsodálkozik hogy erre soha nem is gondolt. Igy fedeztem én fel a minap a legropogósabb, éjfél felé logbolon-dilóhb csárdások szerzőjét, egy jóságos arcú, derűs szemű, aranyszívű — pap szcinólyébon. Nem a lexikonban, nem is valami előadás adathalmazában, hanem a barcsi paróchián. Amikor a nóta születik Barcson járva, dolgaim végeztével megnéztem a templomot. Már nem is tudora, mi ütött szeget a fejembe, — gondoltára: megkérdezem felőle az öreg épület papját. , Cppcn szemközt van a plébánialak. Benyitom a virágos udvar kiskapuját, — hegedű-pengetés üti meg a fülemet. Csak ugy eg\\ ujjal csalogatott valaki a huroklxM egy éticsen búsongó, magyarul zengő melódiát. Benéztem a zölddel körülfutott, nyitott ablakon. Egy pap... Átszellemült arca felett az ablak sötét keretéből valósággal kiragyog a l>oltozatos homloka... Szinte fájl megzavarni Őt, fájtak a bemutatkozás banális formaságai és a peroek, amig két idegen lélek partjai között hidat ver a felmelegedő kíváncsiság. — Miféle nóta voll ez az imént\'? — kérdeztem in inedias res, a magyar nóta szerelmeseinek mohósá- gával. — Nem? — felelte ő az arcál n-öntő aranyos derűvel. — Azt elhiszem. Mert ez a nóta még csak lesz. A Iwrzcnoei esperes irt egy verset. Elküldte, hogy csináljak hozzá muzsikát. Rppen most találtam rá a melódiára Ládám, a szeme kiszaladt cgv pillanatra az ablakon bcrikollozó muskátli pirosáru, amit éppen akkor öntött végig a lombokon átzuhogó nap. (Pedig a versben fehér halottas ágyról, rózsákról, halott boldogságáról van szó. Mégis milyen lélekl>ől szakadt, bánatosszép muzsikát súglak hozzá a tüzesen ragyogó muskátlivirágok . A nóta-bajnokság Igy tudtára meg lassan, hogv a csendes, virágos, öreg parochia ura: Ifuber Gyula apátplébános, dalköltő, aki a Fráter . Lóránd Társaság idei nuigmrnóla-climpiáitzán a legnagyobb kihintettel, az aranykoszorus mesteri cim \'t, a hozzá való arany babér koszorút és díszoklevelet kapta, ugyanazt, amit Ányos Laci, a magyar nóta királya. Mintha azt inonduuá, hogy tegnap egy tő rezedái ültelelt a rózsafái tövébe, olyan egyszerű, hangsúlytalan magálólértelődóssel mondja az apátur: — Szerte a világon ját nak a nótáim ... Azt beszélik rólam, hogy én vagyok a legtermékenyebb nó-laköltő a magyarok közöli. Hál nem tudom ... Meglehet... Van •10 kiadott kottáin... Eddig... l)e iian itt a fiókban valami ötszáz csárdásom Fele palotás, fele meg friss. Ezek még nincsenek kiadva. Forgatok a rengeteg kottalap közölt. A vonalakon láncoló sok fc-kete gyöngyszem, mintha csupa-csupa szendergő >Csipkerózsika* Szép ruha oaak Jó •zövetbAO kéezOBII Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. lenne. A magyar lélek mindmegannyi alvó virágszála. Micsoda színpompás nyár lenne itt, ha egyszer ez mind kisza hadul hal na az iróasztalfiókok elátkozott kaslélyá-ból és szétömölhetne ezen a szomorú, szegény magyar főidőn.. ötven éve virágzik a veszprémi kispap nótafája Kezébe veszi egyik kiadott Icotta-fúzetét. I,apoz benne. Csupa Ismerős clrr. Ahogy dúdolgatni kezdi őket, rádöbbenek egyik ismerős melódiára a másik után. Amikre vidám éjszakákon hajnalig szoktuk rakni a frisset, a ropogósát, nekiszabadult jókedvvel és soha nem is gondoltunk arra, hogy a legjava csárdások egész serege innét került minden magyar cigány vonója alá, minden magyar vér ritmusába, innét, a barcsi plébánia kicsi szobádnak Íróasztala mellől... • Huber csárdás-album.» Bárd-ki-adás. Nem mai lehet, mert a címlap-ján a kuszán kanyargó cirádák egy fiatal pap arcképét ölelgetik körül.- — Csak ez az egy van belőle, — mondja az Apátur — meg még egy a Nemzett Múzeumban. iEIfogyott az utolsóig. . — fis a kiadatlan ötszáz t — kérdezem. Lemondóan, kicsit kesernyésre húzódott ajakkal legyint: — Édes fiam. nem kell ma csárdás /♦agyarországon. Ezért nem is csinál ma már senki csárdást. Csak én... — fis mióta ? Rámnéz, nagyon \'messziről s mint aki maga is először áll szemközt egy nagy kérdéssel, ugv felel rá, kicsit Akar Ön kevés pénzért elegánsan öltözködni? Nézze meg GRUNFELD-Süittáz szenzációs gyapjú-szöveteit Elsőrendű uriszabóság! !»33. wpl«mbtr 10. ASPÍJRIN íobleítdk.Zf^2l __ faáttak a meqhiitéf első JekináL és fejfájásnál felé való, rádöbbenő csodálkozással": — Ötven éve,., — A legelsőre emlékszik-*; még ? — Hogy emlékszem-e ? Hál idu hallgasson: Szomszédunkban van egy hajlék. Ha nem Játnám, meg is halnék, tyuhajln ! Azzal töltök egész napot, Hogy mindig átkacsintgatok. tyuhajln ! Ott lakik egy vén kánya, Annak van egy szép lánya, Árért élek, azért halok, Annak a bolondja vagyok, tvuhajla ! — Iílsőéves klerikus voltam- akkor. Veszprémben. Éppen 50 éve... Régi kanizsai emlékek Sárguló, öreg fényké|>et mutat az emlékekkel telistele rakott kicsi papi-szoba falán. — Látja, ilyen cigéfiylvindánk voll Ükkor a Szemlnárii/mban. Csupa kis|>ap. Van ám közte kanizsai is. Ott van, ni, a Koronczy. Meg a Markos Gyula, a fuvolás. Aki később a »llerkó Páter* szerkesztője lett. Aztán emitt van az érettségi képünk. Ötven évvel ezelőtt... Talál-e kőztük kanizsait? Z/ÚLAl KÖZLÖNY Nézem... nézem a fakuló fotográfiái, a sok furcsa frizurás, ódivatú dandyt, de bizony nem ismerek én fel senkit azok közül. Az apátur rál>ók végre is az ujjával az egyikre: Hál eliol-e! A Plihál Viktor. Hatan élünk még. Kőztük ő az egyel le 11 kanizsai. Hám József volt az osztályfőnökünk, és magam za-ktc<jcraz"(ji termés vagyok, de Kanizsán diákoskodtam a piaristáknál. Hangversenyeztem is valamikor Kanizsán. A Stnkcr Tónival, jótékony célra. Annak is legalább 40 éve már... Hiszen már 33 éve élek itt, Harcson... A legöregebb apát vagyok, 27 éve nevezett ki még Ferenc Jóska... De azért Kanizsa csak estembe jut néha. H«t hogyisne! Akkor voltam virágjában, mint a pipacs... Emlékszem a Hru?si yyri\'klte, aki aztán a Nemzeti Szinház igazgatója lelt. Meg a Szalay igazgatóra... A Vo/if/OTno-familiára... Jó barátom volt a liátorfi Lajosa »Zalai Közlöny, akkori szerkesztője. Káptalantóti káplán koromban sokai jártam Kanizsára... Ma már nem igen érek rá szomszédolni. Ma is, a hónap első péntekje lévén, 250 áldozóm voll... Delel harangoznak. — Jézus segits! — komolyodik egy pillanatnyi fohászra az apátur. Azlán, mintha bölcsőben pihegő rózsaszín husu kis angvalfiókához nyúlna, szép lassan, simogató kézzel. kicsit fátyolosan Iniruló tekintettel visszarukogatja az 500 kiadatlan magyar csárdást, fele frisset, fele palotásat, a legalsó iróasztal-fióklia. A tetejébe ráteszi a bársony-ágván pihet(ő aranykoszorút... ...Az illatos barackpálinkától-e, mitől-e, — mintha valami fénylő melegség ült volua ki hirtelen a szemesarkába... Ikirlwit* l-Aijos. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos nőt ruha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, ruha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi ruha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nitt és gyermekkabátok. Sinser Diuatúruházban saját érdekében vétalkényszer ===== nélkül tekintse meg. — Vételkényszer nélkül látoga&sa meg újonnan megn|yilt PORCELLÁNI ÜVEGÁRUK HORTHY MIKLÓS-UT fi. Nagykanizsa HORTHY MIKLÓS-UT 2. eladási helyiségeit Egy régi nagykanizsai cég njabb alkotása . Amikor a fiatal Weiss Jncqués a boszniai okkupációs hadjáratbői visz-szajölt, számba vette Túlad ina városait, hogy szűkebb hazájában hol teremtsen magának egzisztenciát. Választása a Dunántúlnak abban az időben talán legelső kereskedő városára, Kanizsára esett .Itt nyitotta meg 1880-ban üvegkeresfcsdését. Kiváló tehetsége és szakértelme csakhamar üzletét az ország első szakmai üzletévé tette. Az üzlet nagykereskedelmi ágazata tovább fejlesztésére I-\'iuméban és Zágrábban is létesített fiókokat, amelyek ma mint Ónálló cégek az ottani piac legelőkelőbb szakmai képviselői. Bármennyire is fejlődött a cég nagybani üzlete, amely munkaterületét az cg?sz országra kiterjesztette, mindig fenntartotta a helyi vásárlóközönség kiszolgálására kicsinyben! üzletét Is. A cégalapító Weiss Jacquos fia, a cég jelenlegi tulajdonosa, W?iss Fniő, atyja hagyományaihoz hiven vezfcti a céget, amely néhány évvel ezelőtt építette meg a Zrinyi Miklós-utcában a legmodernebb igényeknek megfelelő háiom emeletes raktárházát. Ideig-óráig beszüntette a kicsinyben való árusítást. Most azonban a Horthy Miklós-ut elején megnyitotta ul boltját, amely u Város egyik legjelesebb művészi alkotása. Ka esz Gyula, a magyar belső építőművészet széles Európában méltányolt kiváló mestere, tervezte meg íi uj üzletet, piros bútorzatával, fokele |>adlójával, sárga plafondjával, rejtett világításával és különösen kiválóan szépen megoldott üvegszekrény fülkéjével, amelyben n magyar kerámiai művészet legjelesebb alkotásai foglalnak helyei a külföldi művészi termékek kFé\'rtMében. Ef az uj fiolt, a mély a közönség rendelkezésére tart a leg-egysserrtbb tányértól kezdve a legfinomabb krlstályüveglg, vagy iparon üvjtazctf terméinfl mindent, anfl a szakmiiba vág, példája a modern üzleti korszerű elrendezésének és ízléses kiállításának. örömmel állapítjuk meg, hogy az összes munkákat helybeli iparosok végezték. A cég Irodái most már az uj bolthelylséggel szervesen összefüggő irodahely sélgekben nyertek cfholyezést. Városunknak művészi nyereségű az uj üzlethelyiség megnyitása. A Nemzeti Egység Pártja nagykanizsai elnöksége kéri az ömzes elnököket, alelnököket és titkárokat, hogy minden csütörtökön délután 6 órakor a pártirod:>ban megjelenni szíveskedjenek. • Egyúttal az eddigi lxviwtás azerint a napi ügyeletes szolgálat Ismét megkezdődvén, ennek pontos betartását ia kén az elnökséf. J ««*•! VlimirvtO nvp«<g4p«4 k H\'vóW, mtl, mintUH óAomóu HY*Of EZMOSTLÉHETSÍOE3 MIK Ti •< umwh onrntOoA. • - o><** ii" yyjfc ZALAI K071.0NV NAPI Hmm NAPIREND Szeptember 10, vasárnap Római kalollkui: T. Mikiéi. Pmtesl.: Erik. Ur.: Elul hó 9 Vároal muzeum ti könyvtár nyitva CsOtörtftkőn m taiárnap délelőtt 10-tói 12 óráig. Oyógysiertárl é)|ell aiolgábfl « hónapban: a rekets sa« gyógyszerár Tó ul 6 xi. és a klskanlisal gyógyszertár. QóztUrdö nyitva reggel 8 órától eite r, óráig (hétló, izerda, péntek délután, -\'dden egész nap nőknek). Szeptember II, héífft Róm. katolikus : Protái. Proteitáns : Teodóra. Izr.: Elul hó 20. (Szabadságról) Dr. Hegyi I-aj<>s városi főjegyző szabadságáról haza. érkezvén, átvette hivatala \\-ezetését. — Dr. Henriig Alfréd kir törvényszéki elnök. Makáry Vilmos és dr. Imrefi László törvényszéki birák szabadságuk-\'ól visszaérkezvén, liolnap átveszik hivataluk vezetését. (Eljegyzés) Weiszbergcr Margit és Grünfeld l.ászló jegyesek. (Minden "külön érlesités helyett.) ,BelratáHok) A pőtbeiratáaak a 11. körzeti áll. cl. Iskolában ugy a mindennapi-, mini a továbbképző iskolai tankötelesek részén* szeptember 12. 13. és 11-én délelőtt 8-12 és dé\'után 2-4 Óráig lesznek a llozgonyi-utcai iskola földszinti és 8. sz tan-termekben. A tanulók felnőtt hozzátartozóik kbéretél>en kötelesek meg-Jc\'enni érlesitő könyvecskéjükkel. Az I. osztályba iratkozók születési idejű-l:u igazoló tanúsítványt hozzanak, a-\'d.vet az anyakönyvi hivatal ing-ycu állit ki. A beiratást elmulasztó szülőkkel szemben a hatóságok szigorúan fognak eljárni. A Veni Sancte szép-letiber 15-én délelőtt 8 órakor lesz. (A nagykanizsai lzr. elemi i fcolá-tan) a beiraiások szeptember 13. és H-én 9-12 és 2—t-ig tartaatnak. Olvassadt figyelmesen mai apróhirdetéseinket. (Me»edékitán) A nagykanizsai l/r. Jótékony Nőegylet szepember 17-éii, vasárnap délután fél 4 órakor a Szent Imre herceg-utcai \'.omát remeim mesedélutánt rendez. A sok ste-rctettel és nagy gonddal összeállított inüsor kicsinek, hagynak s->k kedves iieroet, sok őrömet fog szerezni. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon ®chütz ná). (Frontharcos b»Jtárf*lnk) félköréinek, hogy a f. hó 10-én, vasárnap tartandó 48-as ünnepségen minél számosabban jelenjen k meg. A formaruhás bajtársak teljes számban vonulja, nak ki I A Vezetőség. \'.933 évi őszi és téli fzővetujdou-sát^ok; l.lnoges, Nikolt, Hamades, Mexoát, Angorettc, (ironya, Schetland, An lalin, Teplasz különleges minőség-ben Singer Divatáruházban. Közalkalmazoltak figyelmébe! Hu-torárünkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is. kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám. Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, fthetel:, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schiess Testvérek Hitt él piplrhereike4í»lbM t\'ŰUzlet: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Nagykanizsa uj, olcsó bevásárlási forrása BECK bélm ufonnan megnyílt divatáruffásza - Hortny Miklóm-ul I. »*. (várothác palota), ahol már prima férf inget 2-80-tól, nyakkendők nagy választékban BO fillértől, női selyem harisnyák l-30-tól, G. F. B. női harisnya hibátlan 1-95, selyem kombinék és bugyik nagy választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban szerezhetők be Tisztelettel B£CK nÉCA HortQy MlKlós-ut 1. sxöm Vúros&dx épUleiélHsn 3318 (a nagyirafikkal sxembeo) 16Ó3. mgjgnbw 10. — (Meghívó) Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés nagykanizsai kerületének elnöksége ezulon hivja meg a kerlot rendes tagjait a szept 24-én, vasárnap délután 5 órakor az egyesületi helyiségben tartandó évi rendes közgyűlése. Tárgysorozat : 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3 Pénztári jelentés. 4 A megüresedett tisztségek és választmányi tagságok betöltése. 5. Indítványok. Tárgyalásra csak olyan indítványok lwesájthatók, melyek a (közgyűlés előtt 8 nappaJ Írásban téteUiek meg. (JuIle Dtewock* Prlv. Klnder-garten) beginnt arri 18. September Náheres über den deulschen Sprech-, Spracli- und Schreibunterricht für Kinder und Erwachsenc den 15. und 16. September, Sugár-nt 18. =- Elsőrangú müjég kapható a Tran 8 danubla Egyesült Gőzmalmok Részvény társaságnál. Intézeti cslko" vásznak legolcsóbban Schütznél. Ön is tudja már hogy a legolcsóbb árakat, a legjobb minőséget és a letfnagyobb választékot KIRSCNEREKNEL találhatja csak meg. ♦ Iskolai és intézeti szövetek,paplanok, vásznak. Női ós férfi-szövetek, különösen nagy választék külföldi gyártmányokban. A legújabb satin-hátu selymek. Kézzel csomózott magyar perzsa szőnyegek. Slb. stb. B)ii<dj<k meg rtia, hogy laget6«)>BMbb*N tiiirolhat KIRSCHNER MÓR divatáruházában. Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor és bélzav/irok, májéi lépduxzadáB, hát- ós derékfá|ás ellen a termésxetadta Ferenc Józsei keserűvíz, naponként többször be-véve, hathatós segltiéget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József vlz al-hasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enybén hat. Elegáns pljama »nyatfc>k legszebb választékban Schütznél. (Iparostanwlók belratáaa) Nagy-kanizsa i|karostanonciskolájában a noncok és téli tanfolyambdiek be-iralása szeptember 13., 14. és 15-én történik a Hozgonyi-utcai iskolához csatol régi gimnáziiim épületében délután 4—7 óráig. Ebben az időben köteles minden munkaadó tanoncait beíratni, 17-én rcggtfl 9 órakor Veni i Sanctera oz alsólem plomba, 18-tól kezdve |x>ntosan az iparóstanuló cl-I lenőrző könyvecskéjével az clőadások-j ra küldeni. A téli tanfolyambelick elő-adások november 2-án kezdődik. A nróbaidőrc felvett tanoncokat is be kell Íratná, 8 szolgálatba lépésétől számítolt negyedik naptól kezdve a próbaidős inas is iskolába járni köteles A 24 évüket betöltött Iparostanulókat is be kell íratni, de az iskolába járás alól felmenthetők. Felmenthetők azok is, akik az iparosiskola IV. osztályát Jó eredménnyel végezték, de tanonc-idejűk még nem járt le. vagy akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek. Az a munkaadó, aki fiu, vagy leánytanoncát be nem íratja, vagy iskolába, istentiszteletre pontosan él nem küldi, az 1922. XII. t. c 128 g. 4. pontja szerint lesz megbüntetve. A beírásnál minden tanonc személyesen tartozik megjelenni é> előző évi Iskolai értesi-tőjét magával hozni. Aki először iratkozik be, munkaadója kíséretében, legutolsó iskolai bizonyítvánnyal, ta-noneszerződésének másolatával kell megjelennie. Az uj iparlörvény sz.tíiiJ csak az vehelő fel tanoncnak, aki legalább az elemi iskola negyedik osztá-ly\'át sikerrel elvégezte. Beirási dij 350 pengő, cz minden tanoncra kőtelező ;; a tanszdrdij évi 10 i>cngö, amely két részletben is fizethető. Ennek ellenében az ipanostanulók rajzpapiros, rajzeszköz, festék stb. használatban részesülnek. Szegény sorsú, de jó magaviseletű és szorgalmas i|>aroslanulók Nagykanizsa m. város vezetősége részéről tanszerdij elengedésben részesülhetnek ; ezügyben kérvényüket \\kér-vény-ürlap és ellenőrzőkönyv a Horthy Miklós-uti l\'ischel könyvkereskedésben kapható szegénységi bizonyítvánnyal felszerelve a beiratkozáskor az igazgatónak vagy helyettesének átadni tartoznak. Minden iparostaniiló köteles az előadásokra tankönyv és iró-czközökkel megjelenni, az ezek nélkül való megjelenés igazolatlan mulasztásnak számit. Ugyancsak igazolatlan mulasztásnak számit a későnjóvés is. Vasár- és ünnepnapokon az istentiszteletre való menés az iskolaépületből történik. Végül kéri az igazgatóság a tanonctartó mestereket, hogy ha több inas-uk van, azokat az osztályokba való kedvező beosztás céljából együtt és egyszerre Írassák be. Az Igazgatóság. Pérflclpők minden kivileiben nagy választék, legolcsóbb árban az «Ideál* cipőáruházban. Tankönyvek, « iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben WBTKiílMi, Horthy Elklóml 1 Tataiam IT». FlókOxIatl Suflér-ut >. 1983, mpiember 10 ZALAI KÖZLÖNY Fej-, váll és ágyékrheumánál I idegtr\'jáuoknál, HraggMásn*! ét t*A- bánál a lerméxzeles „Ferenc József" keserűvíz rendkívül hasznos házi-szer, mely kora reggel egy pohárral bevéve, az emésztőcsaloinái jól kitisztítja. (Az Kgé*rafgvídŐ Intézel nyári beMftfortflihm) I>r- Kesztler István Intézeti vezető-orvos jelentése szerint az lntézetl>en juriius 1-től szeptember l-ig ÍM uj heten jelentkezett felvételre. Ebből f>7 volt a férfi <és 33 a nő- i heten. A férfiúk közül 25 gonorrheá-val 15 pedig bujakórral lelt felvéve. A 15 bujakóros beteg közül X volt friss fertőzéses, 3 hátgerincsorvadás (régi elhanyagolt idegbujakór és 4 wlt a lapi>angó lmjakor. Bőrbetegséggel férfiak közül 18-an jelentkeztek. Nők kóz<Mt a betegségek a következő-képen oszlanak meg: 10 volt gonorrhea 5 hujakór (mind lappangó). 10 volt Ixir és 2 más betegség. Kezelés volt a három hónapban 1101. Részletezve 372 gonorrheás kezeié;*. 558 antilueU-kus kezelés, melyből 238 volt a salvar-ián oltás, 22 bőr és 39 egyéb kezelés. Női elpőkülönlcgNWégek nagy választékban az < Ideál* cipőáruházban. Veszettség a balatonmagya-ródi uradalom szarvasmarhái között Nemrégen egy pásztor megveszett kutyája végig sza\'adt a községeken egész Somogyig. sok ebet és szarvasmarhát megmart, több embert a Pas-teurbe kellett szállitani. A múlt napokban a Balotonmagynródi uradalomban is megveszett két szarvaasmarlia. m -Iveket a kóbor eb megmart. Dr. Wolff Sándor m. kir. főállatorvos kiment a helyszínre, szigorú állatzárlatot rendelt el iio napra és jelentette az esetet a vármegye alispánjának. Tankönyvek az összes Iskolák résiiri MX _<|_ tanszerek ■ leaoioaóbban beszerezhetők OFENBECK könyvkereskedésben (Deák-tér. .rrt^ PHEU, autón lkotrés».ek amerikai kocsikhoz, Citroen Otszes tt« typmaihoi, falsvaraléai olkfc*k Upoloaóbb b«»xer«é»l »ot s-«»« I Saját érdekében kérjen árajánlatot. UN JÚZSEF Mozi-hírek Ma, vasárnap még műsoron tart-||a a Városi Mozgó Ivan Mosjoukin-nak felcdhctetlenül érdekes és iz-gatmas filmjét, a Scrgeanl X cimü hatalmas filmalkotást. A tegnap* esti közönség kritikája szerint a Scrgeant X egyike azoknak a filmeknek, amelyre bosszú esztendőkig visszafognak emlékezni. Ez a két film egy miisorban megy hétfőn ós kedden a moziban. Az egyik nagyon mulatságos magvar film, tiszta magyar szereplőkkel, köztük Kun Magda, Radó Sándor, Csikós Rózsi és Sziklay József. A darabot Keltér Dezső, a népszerű humorista irta. A másik, a vezetősláger, egy nagyon izgalmas Grand Guigno I-d arab, amely lélegzetfojtó jeleneteivel a nézőt valósággal lebilincselve tartja. Nagy bűnügyi dráma, melynek főszere-Pét a daliás Adalbert Scblettow alakítja » Minden előadáson a 30-90 filléres olcsó helyárak érvényesek. Az előreváltott jegyek a déli órákig átveendők. Ma, vaaárnap disznótoros vacsora a „Fekete sas11 vendéglőben cigányzenével. SPORTÉLET Az uszodaavató verseny eredményei A nagykanizsai s|>orluszoda feluva- | 1.29. 3 Mezey István 1.31 Nagyon sajnáljuk, hogy az óriási érdekló- • dés miatt divatbemutatónkat sokan nem tekinthettek meg. Ép ezért kérjük tási ünnepségéről lapunk más helyéi számoltunk he, ehelyütt csak a verseny-credményekt\'l közöljük. A nagyszerű s|>orl-élményt jelentő verseny u következő sorrendben folyt le : 33 egyharmad m gyermek gyorsúszás : 1. Szabó István 20 mp, 2. Krá.sa I-ászló 28, 3. Halász József 23.2 100 m helyi hátúszás: 1. Iteltoy Miklós 1 p 10.8 mp, 2 Begidzsán 1.52.8, 3. Bosenbcrg Sándor 157 100 m hátúszó föverseny 1. Bitskey Ar|>ád 1 p 2"> mp, 2. Bözsi Mihály 1.20. 400 m gyorwusű> föverseny : 1. U-n-jgyel Arpájl 5 p 31.2 mp, 2. Szabados Üszló 5.38. 00 kétharmad m hölgyverseny : 1. WeLsz lüdil 1 p 11 mp, 2. Rosonberg Ibolyka 1.20. 3. Báder Anny 1.28.0. 100 m gyorsúszó föverseny : 1. Csík Ferenc 1 p (*U mp. 2 Wannié András 1.03.8. 3. Székely András 1012. 200 m bemüiató gsorMiszó lóverseny : 1. Al>av Nemes Oszkár 2 p 03.4 mp, 2. Zábráki Imre 2.48. 100 m helyi mellúszás: 1. Reinitz Izászló 1 p 45 mp, 2. Hellay Miklós 1.47. 3. Deák László 1.57 2 100 m mclltisző fóverwenv . 1. Hüd Lúszió 1 p 20 mp, 2. Lengváry Akos (10 kétharmad tn ifjúsági gyorsúszás : 1. C.aal András 5S.8 mp, 2. Begidzsán Andor 1.02, 3. Bóna Miklós 1.00. HX) m helyi gyorsúszás : 1. Schalt-heisz László 1 p 17.4 mp. 2 Darás l-.ndrc 1.22, 3 Kerber László 1.222 Vízipóló. Az úszószámok bcrcjezéy.\'. í!\\án megkezdődött a vízipóló bemutató •nérközés. Az első félidőben a komplelt főiskolai világbajnok csapat állt ki az úszókból összeállított együttes ellen a következő felállításban: A. csapat : Ihigár — Csorba, Sárkány — Bözsi — Tarics, Brandy, Wannie. B. csapat : Mezey Abav Nemes, Csík - /ábrák — Hódy, Székely, Iliid. I :\'l arányban győzött az A. csapat. A gólokat Tarics 2. Brandy 2, Illetve Csik 1 dobták. A második félidőt | kél vegyes csapat játzotla le egymás j ellen a következő felállításban: A. ■ csajKil : Mezey — Csorba, \'Hódy — Bo-I zsi — Wannie, Tarics, Abay Nemes. V B. csa|>at : Dugár — Sárkány, Csik - /.ábrák - Székely. Brandy, Lengyel Ezúttal ugyancsak az A. csapat győ-, zött 3 : 1 arányban Bözsi 2, Abav Ne-! mes 1, illetve* Brandy 1 góljaival. A • mérkőzés után a közönség szűnni nem , akaró tapssal jutalmazta a remek vízipóló bemutató-mérkőzést. (Ofl) VÁROSI MOZGÓ Hélfőn és kedden, szeptember 11. és 12-én Filléres gyors Magyar hangos filmoperett. Zenéjét szerzette: Márkus Alfréd. Ezenkívül A kékszoba titka Lélegzetfojtóan izgalmas bűnügyi film. Előadások kezdete 7 és 9 órakor. Iskola előtt gyerünk „IDEÁL" cipőáruházba Nagykanizsa, Fő-ut 12. szám. - Mer// Erös fekete és barna bőr Iskola-cipőket, házi cipőket, torna-cipőket stb. stb. legjobb minőségben, legolcsóbban ott vehetjük meg. 3s« Pénzt takarit meg, ha üveges- faLAr raflarrcal munkálatait cégemnél végezteti IClICI 10^011.301 Nem reped meg, nem hullik le. Évekig eltart festés nélkül is. Egyedüli készítője Stern üveges ■.„k»>L.á», Váro.hé. »•■•<«. « T«l.f«> IH. I ■ ■ . ■ ■ w ojjon el áruházunkba minden kabátot és ruhát a legnagyobb készséggel vételkényszer nélkül önnek is bemutatunk. áruház ZTE-NTE tennlsz-versenye Nagykanizsa, szeptember 9 Minthogy a Zrínyi Torna Egylet a Vágó-serleg végleges tulajdonosává vált, a két helyi egyesület elhatározta, hogy közösen imák ki egy uj serleget, melyért a két egyesület játékosai minden évben egyszer mérkőznek, a következő versenyszámokban : 3 férfi egyes, 2 női egyes, 2 férfi páros, 2 vegyes páros, 1 női páros. A serleg végleges elnyeréséhez három egymásután, vagy ót sorrenden kívüli győzelem szükséges. A serlcgmérközÓ6első fordulója ma kerül lebonyolításra u Nagykanizsai TE tenníszpályáln délelőtt 0 ós délután rél 3 órai \'kezdettel. RÁDIÓ-MŰSOR Hudapest, szeptember It. 9.15: Hirek. — 10: Ref. istentisztelet. — 11 : Egyházi zene és szentbeszéd, l\'tána: Időjelzés. — Majd : Az Operaház tagjaitól alakult zenekar. — 2: Gramofon. — 3.45: Szalonzenekar. - 4.45: Időjelzés. -4.50: «A pentinl mocsarak csodája.. Előadás. — 520 : Cigányzene. — 6.30 : «A nemzeti célok és az idegenforgalom.. Előadás. - 7 : Goda Gizella énekel, Kerpely Jenő gordon-kázlk. — 7.45: S|>ortcrcdményck. — 8 : .Rádióvarieté.. (Tarka est) - 10 Időjelzés. — Majd : Cigányzene. — 11.10 : Hetényi-Buday—Sebő trió. Budape* II; 33 órától 3.45 óráig: Gramofon. Wien. 7 30 : í-bresztő. — 7 35 : Gramofon. — 11: Hangverseny. — 12.25 Gramofon. — 15 45 : Zene. — 17 15 : Zene. — 19.30: Közvetítés az István-lemplomtiól. - 21 : Zene - 22.45 Lemezek. Érte8item a nagybecsű vevőimet, hogy Rávésznt budapesti kalapBzlettből a aireMrl&x megérkezett a legújabb ka lapajdonságokhal. Wln<U»c&nét 3S « Révén Magdi. ZALAI KÖZLÖNY 1933. szeptember 10 Bróhyai divatáruhazk Horthy Miklés-ut I. — Városház épület. Ml kabátok ■61 fehérnsmélek K«(«H és szévfittáruk Harisnyák Vászonáruk Férfi ruhaszflvatsk Nyakkendők Divatcikkek Nöi éa férfi kalapok legolcsóbb bevásárlási forrása. Izgalmas játék után megérdemelt döntetlen eredménnyel végződött a helyi derbi P&itek délutón népvándorlás képe látóik u Sugár- és Petőfi-utcákon. Nem ls csoda, a mindenkori tatbal Icscmcge, a helyi hegemónia kérdésének eldöntése a nagy esemény. 1500 néző izgalmas hangulata adott n Zimyi pálya nézőterének barátságos és kellemes toinezetet Az események igazolták a várakozást. A környék futballbarátai is felvonultak, hogy az érdekes esemény tanúi legyenek. Meg 1s érdemelte a mérkőzés n szépszámú nézősereget. öröm volt látni, hogy a fiatal Zrinyl csapata megfelelt, a betéhelyemtf nagy bizalomnak és lassan, de biztosan feltornázza magát a nagyimritu riválisa, az NTE mellé. Nemcsak isgalmns. hanem szép futballban is gyóuyörkódheteit a szemlélő. Pazar akciók szaladtak végig az izmos fiatal lábakon és fejeiken, hogy nagy szerű befejezést is nyerjenek. Ifogy nem niitid végződött a futballnál gólban kifejezhető eredménnyel, az természetes is, mert nemcsak támadó,hanem védőjátékosok ls vannak, akik a tegnapi rivalizálásnál nagyszerűen megállták a helyüket. Az NTE-nek szolgálhat ugyan rész-feges mentsegOüi, hogy csapatának Irányítója, Jakubeez betegsége miatt ne ni vehetett részt a játékban és ezPrt végződött döntetlenül a mérkőzés, «!«• a Irinyi csapata mégis csak fiatalabb egjiiltes. Vél 5 órakor változatlan ősszeállitás-ban állt ki a két csapat. \'\\z első félidőben az NTE nugy.tbh technikái készsége és jobb halfsora révén ura is a pályának. Ez az eredményben is kifejeződik, mert a 10. percben Csász ideális beadását Szollár Tejjel gólba juttatja, 1:0. A második félidőben már a kezdés után látszik, hogy a Zrinyl több mérkőzést játszott, játékosainak kondíciója jobb, mert vagy 15 percig nagy erővel dobja magát a küzdelembe és sikerül is Pum védhetetlen góljával a niVkő-zést döntetlenné tenni, 1:1. Van ugyan az NTE-nek többször is alkalma hugy a maga javára döntse el u mérkőzést, de a Zrínyi védelme \'tarlap, I^i«t«isílás Van szerencsém a m. I. hnltyközönséget érte-fcriüanua. i|(cnj^ hQgy Kos8Uth.tér2|. (kórház mellett) kalapszalont nyitottam. Raktáron tartom a legújabb modelleket és sapkákat. Átalakításokat olcsón vállalom. Szives pártfogást kérve, maradok mély tiszteieltel Bencxe Tori, kalapkészitő tudja az eredményt. Csondor az NTE kapujában -.ijr* bebizonyitota, hogy jogosan érdeklődőit ntáiui a profi Somogy. Gzigleren rfttszott, hogy kedden temette cl az édesapját. Engolleiter hátvédjátéka a mezőny főié emelkedett. Hadics, az örökmozgó, azt játszotta, amit a közönség várt tőle, nehéz munkája is volt az Antal—Pum szárny sakkban tartásával. Willieim átlag teljesítményt nyújtott. Annál jobb volt azonban Csáky, aki úgyszólván hibátlanul látta el posztját. Farkas szépen játszott meg egypár labdát, nagyszerű kornere-ket rúgott, de hiába, nem a régi. Szollár volt a nap egyik kellemes meglepetése. l\'gylátsz.ik, visszaszerzi régi formáját. Gíngi a centerben egyelőre szükségmegoldás, hiába a kőzépfode-zet az ő igazi helye. Kudlchot kár volt elől játszatni, mert partnere, í\'.sász, a mezőny legjobb játékosa volt és egy valódi balösszekötő sok gólt rúghatott volna mellette. Helyei nagyon lejlődik, lassan l\'.son-ilnnral lesz egyenrangú. Varga jó taktikus, de egyébként szürke volt. Kárpáton látszott, hogy erős elfoglaltsága volt, mert lelkes játékán kívül nem a régi. A jobbra áthozott Munkácsinak f.sász erős ellenfél volt. Habos nagyot játszott a centerhalfbnn. de igazi nagy játékot csak akkor láttunk tőle. mikor csapatának esze, Wellák mellette volt. PŐcze sokat fejlődött. Poór nagyon szeleburdi és legtöbbször nem t idta, mit kezdjen a labdával. Németh na-gyon akart. Wellák második oenterhal-fot játszott, amikor átvette a esapa(á-) nak dirigálását, született meg a "ki-egyenlitő gól. Pum tankszerü csatár, de Hadics. jól vigyázott rá. Antal sokkal jobb, mint tavasszal volt, ugylát-szlk, visszatért «z önbizalma. Az egyébként fair mérkőzést vitéz Adorján (Kaposvár) közmegelégedésre vezette. lloljó. Tánciskola. Értesítem a n. 6. közönséget, hogy f. hó 20-&n a Kauln«b>R tá noiskolámat megnyitom. — Byarmakak és diákok részére d. u. 4-C óráig, f«ln«M«k részére este 8 órai kozdettel. Különórái egész nap. 8zlves pártfogást kér 3SM Gábor lánctanár. --irt .„,, «(* % \'» ^ agfeMi. « A torlnol tölakolal vlláflbajnok.ágról. Eredményt hlidelnt-k a heroldok. T»rmíuylSiiilo Bura ll»«». (uj) 77-ej 7 95- 8-30. 78-as 805—8.31\'. 79-e« « IS- 840, 80 as 8 25—8 50, rttrnánl. (uj) 77-et 7-7>\'-7-80 78-aa 7 80—7*9 >, 79-es 7-90—810, 80-aa 8-00-810, roi» (u|) <-65-4-75. — Zah kölép fa 60—6 70, - olenger liaiántull 6 75 —6 85. Gabona oii«áitaitr*ki Porpácok: Nedve, pírok: JlrzópAo Blgrlol Pgrinl Hlgoián Tlllantln Tlllantln eredeti gyári árban 6a ctomagolátban. MUtrigyúki Péti-aA A.w. szuparfasxfát 40%-o. káli.ú Méunltpogin ThoHiaiMlak kg .ként, isák-számra és waggorrtéte-lakb.li. FUTORi vegytiszta szénsavai takarminyméu. PEKKi „D" vitamin késziímény. Beszerezhetők: orszAg József m«g,»8trágy«,n0vényvédelmlw.r.k ■tb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-lér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. M4t__ Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül. 18893Zl 93X Árverési hirdetmény. A város tulajdonát képező Hunyadi-utca 16. sz. házban folyó évi október hó 1-én megüresedő 1 szoba-konyhás lakást folyó évi szeptember hó 12-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 6-án. „s, Polgármester. Vendéglő bérbeadási A bagola-\'ánci közbirtokosság korcsmáját 1933. ohlóbar hó l-én déluHn 2 órakora bagolal korcsmánál 1834. Január 1-tSI 1938. december 31-ig terjedő Idöte nyilvános árverésen bírhesdja. Bővebbel a közbirtokosság elnökinél, Bsgolasáncon. Férfi- é Kolapr s nől-aktűr liYERE fllcsö arak! és VIDft : Festés, alakitól! »7« Nikkelezés, rezezés, ezQstfizés, aranyozás Galvanizálás Minden tárgyat és lémet. Macsek Lajos Nagykanizsa,JÓ2M,,4her" ceg-u. 87. sz. lMSewntembeflO. ZALAI KOZlONT * A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon rádió- = uj STANDARD I. STANDARD R X. nagy teljesítményű ki a - készülék rövid- közép- és hosszú hullámhosszra. II. STANDARD Super 34. 4 x 1-csöves superheterodyn- készfllék, gyönyörű, luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. tTJITÍ -ut 6. 13. aphóhibdetések Raktáron lavfi éaazaa Arukat l§aa aloaón oláraoitjnk. Armvth, Hasár-udvar. inen. 3072 Háromszobás utcsl lakáa kiadó — Szcmere-utca 2le. 50 Zongora, jóhangu, kereszthnros, bécsi mechanikás, olcsón eladó: Pannónia szálloda. 3424 Káta.obáa udvari lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Zrínyi Miklós u. 20. 3448 Csinosan bútorozott kaiönfaajáratu utcsl szoba kiadó Széchenyl-tér 4. 3t77 Biztos magálbatéat nvujtó fűszer-Uilet Iskásaal azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 3504 Kiadó november 1 re Horthy Mlklós ut 6. alatt két emeleti szoba esetleg konyha és mellékhelyiségekkel. Érdeklődni lelwt levélben Llchtensteln Mórnál. 3516 ■otor-maobaniku*. Hosau külföldi gyakorlattal autó- és traktor-javításokat vállalok, garancia melleit. Ktvánst-a vidékre is elutazom. Varga István Szepet nek, 108. 3511 Férjhoz adnám Idősebb nővéremet, ki anyánk elhunytával teljesen egyedUI lévén, lehetőleg közalkalmazotthoz, (özvegy is lehet) Igénye nincs nyugodt otthonra vágyik. Csekély hozománya, 2 szoba berendezése és a balaton mellett villája van. .Szorgalmas" jeligére a kiadóba 35\'.9 Ovegfal, kopirprés, karlámpa, cim-tábla eladó, Cscngeri-u. 7 Házmester. 3540 Kétszobás, előszobás udvari lakás kiadó november l-r« Kinizsi-u. 7 . 3537 Két és három szobás lakás József föheroeg-u. 22 sz. házbau november 1-ére kiadó. 3536 Járási székhelyen jóforgalmu he-ntca-inénzáros üzlet, műhely, lakás, pince, jégverem, istálló és teljes berendezéssel együtt bérbeadó. Bővebbet a kiadóhivatalban Ulwt megtudni. 3527 József-főhcrccg-utca 71 sz. uj idó- mentwí, 3 szoba, fürdőszobás ház szabadkézből jutányos áron sürgősen eladó. aVW Modern, használt eyarmakkooait veszek. Bővebbet Vágó Illatszer-Üzletben. 3512 Horthy Mlklós-u. 43/c. számú házban szép két, aaatlaQ háromaiobás udaarl lakáa mosdóIUlkével, előszobával, verandával, vízvezetékkel, parkírozod udvarban, aavaaabar l-ra faladé. — Ugyanott izépen bútorozott azoba azonnal kapható. 3446 Caangory-ut 27/a. számú hátban, a Klslaludy-utcára nyitó földszintes, modern flaazkamfortoa háromanobáa lakáa azonnal, vagy novambar l-ra kiadó. Ugyanott különféle ebédlő és egyéb bútorok eladók. Házmester. 3447 Kétszobás udvari lakáa mellékhelyiségekkel november I-re Magyar-utca 43. a. kiadó. 3557 Diák fiukat, vagy leányokat teljes ellátásra olcsón vállalok. Kinizsi utca 19 özv. Vargáné 3555 Egy szép barna oaarép-kályha, mintázott, eladó: Hunyadi-utca 20. 3559 Diákgyarakat a város belterületén telles ellátásra, külön szoba- és fürdőszoba-használattal, olcsón elvállalok. Clm: Mu szel és Frledenthal csemegekereskedésé-bee megtudható. 3567 Bxanaáoléa aloaén vásárolhat rö vld- és kötött árut, kesztyűt, karisnyát: Kaulmann Manónál Rxzjébet-tér 1. Teleion 167. 52 Kgf, kettő és háromizobís lakáaok kiadók: Relchenleld-huiúzlet, Erzsébel-tfr. Nagyon szépen bútorozott utcai szoba azonnal kiadó: Batthhány-u. I. 3561 Ozlotbáz-aladáa Klakanlzaén. Országút 90. sz. a. Lancsáx-féle újonnan épült, hosszú Ideig adómentes ház szabadkézből elsdó vagy bérbeadó. Felvilágosítás dr. Hoch Oszkár ügyvéd irodájában nyerhető. 3568 Egyszobás utcai lakáa november l-re. egyszobás udvari lakás október l-re kiadó Eötvös-tér 19. 8570 A polgári laánylakola II. aaz- tályáfaa való tankönyvek jutányosán eladók Báthory-utca 18. u. alatt 3071 •aA16k flgfaIsnébal Diák pen-zlómban Báthory-u. 8. alatt vidéki azülők gyermekei teljes ellátást nyerhetnek. Pel-ves/ek bejáró étkezőket Is. Supka Béláné. 2 szobás I utca 47. Egy Jóforgalmá daráié malom azon nal eladó. 3575 Sugár-ut 16. sz. ut háxban három-aaobáo utcai lakás kiadó, továbbá tgy inodtrn ifóasstal és többféle eladó. Megtudható Batthyány-utca 18. sz. 3573 Allandé helyi képviselőt keres fővárosi könyvterjesztő cég. Érdeklődés a Korona szállóban 3577 Llob\' mlob, azlwam és az összes többi slágerek olcsó gramofonlemezeken : Transdauublánál. 3501. oongöóH jövadalmazfi kia lakáookkal, Oz-lattal, mühallyal. Érdeklődni 810 telefonon. 3562 NŐI és leányka kabátujdouságok naponta érkeznek Singer Divatámliáz-ba. Nagy választék. KOMLO zamatos I z ü Legmegbízhatóbb HIR8UK és SZEGŐ o6f|ii6l Dint .Wrme u)doi»í|(ol: boono, perzsa, kamkftl, rtli. mindan Siiincr Józott fc Tdrsa rfgnél. A letenyul kir. JiráibiróUg, mint telekkönyvi hatóaág. 2828/tk. 1933. «iám. írtrhl hlÉtmíitflmul. Kövesd! jánosné és Tsal végrehajtatásak végrehajtást szenvedő ellen indított végre-hajtásl ügyében a telekkönyvi hátúéig as ujabb árverést 1120 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a leUnyei kir. Járásbíróság területén levő, Vörcaök községben fekvő s a vöccsöki 64. az. tj^vben felvett 66. hrsz. uőlőból végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra, melyet 192S aug. 4-én tartott árverésen dr. Lakó Imre leienyel lakos magváaároit, — 1470 P. kikiáltási árban elrendelte. A7. árverést 1933. évi szeptambar hó 30. napján délotán 3 órakor Csörnye-lötde községházánk! fogják megtartani. Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók eL Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100A>-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. L-c. 42. $-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék képes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési leltételeket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908:XL. t.-c. 21. §.). Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi szá-zslékálg kiegészíteni Í1908:XLL 25. §.). Letenye, 1913. évi iunlus hó 10. napján. Dr. Bányai s. k. kir. jblró. A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor s. k. t.UVkOovv.é.rtS. ifortoa I. amalall Inkán Csengöry-ut 18. számú uj IOAII9 házban november hó l-re. Érdeklődni lehet Horváth éa Vasa építőmestereknél — Csengery-at 17. szám alatt mis s ZALAI KÖZLÖNY 1933. izeplcmbet 10 BIJTORT szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért csakis Nagykanizsa Horthy Miklós ut Sopron vásárolhat. Szombathely Békéscsaba Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédifik és konyhabútorokban. Kedvező fizetési feltételek I Dijtalan szállítási A nagykanizsai klr. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 7892/tkv. 1933. sz. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Németh József végrehajtatóna* Németh Boldizsár végrehijtáit szenvedő ellen Indl tott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hitóság a végrehajtató kérelme következté ben az 1881 : LX. t.-c. 176. §-a értelmiben elreidcll az ujabb árveréii 180 pengő tőkekövetelés, ennek 1932. évi márrius hó I. napjától Járó 5°/o kamata, t 3 P 50 t. eddig és 6 P 80 f. a Jelen kérvényért megállapított köitiég. valamint a csatla-koiottnak kimondott dr. Elek Mfr 29 pengő tőkekövetelése és Járulékai behajtása vésett, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő Qalambok községben fekvő b a I galsmboki 375. sz. tjkvben A 1. »or 2179/a. hr»z. a. foglalt szántó II POzestO dűlőben ingatlannak vée>ehíj\'ást szenvedd nevén álló */« részére 297 P 50 I, II. galamboki 7b\'. sz. tjkvben A-f-7. sor i33ö/a. hr*z. a. foglalt szántó a Nyerget dűlőben Ingatlannak végrehijtáat szén vedó nevén álló Va léizére 126 P, III. galamboki 1893 sz. tjkvben l335/b. hr»z. a. foglalt szántó a Nyerge* dűlőben végrehajtást szenvedő nevén álló Ingatlanra P, 2158/d. hiaz. a. foglalt rét a Fü aeslU dUlóben Inpa lanra 26> P, IV galamboki 1894. az. tjkvben, A-f. sor 2138/a hraz. a. foglalt rét az I Füzeatü dulóben végrehaj\'ást szenvedő nevén álló ingatlanra i22 P 50 f kikiáltási árban de a hirdetmény I. pont|ában Irt Ingatlanok dr Elek Mor követelését illetően 650 p, — a II—IV. pontokban Irt ingallanok Németh Józs.f követelését ii\'etóen a kikiáltási ár két\'iarniadánál. - dr. Elek Mér követelését illetően 350 pengő megállapított leg khebb vételáron alul el nim adhatók. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Galambok köziégházánál megt-rtására 1933. évi szeptember hó 30. napjának d e. 10 óráját tUzt kl és sz áiveréti teltétele ke az 1881 :LX. t.-c. 150. $ a alapján a következőkben állapltja meg: 1. Ax árverés alá eső ingatlanokat a kiklál-Itási ár kétharmadán!!, illetve a megálli-pitott legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. t.-c. 2ti. §.) Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/&-át kész pénzbrjj, vagy az 1881 : LX. t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óva- dékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c 147., 150., 170. §§ , 1908 :LX. t.c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akai, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általi ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni- (P»8: XLI. V> %.) Nagykanizsa, 1933. évi auguszlus hó 11. Dr. Révffy Andor ». k. klr. jblró A kiadmány hiteléül : Mlkó a. k. Szép négyszobás utcai lakás (két család részére is) november l-re, szép kettő szobás udvari Iskás azonnalra ls 3<* olcsóért kisdé. — Bővebbet: Batlhyány-utc* 10. szám a\'att. Ugyanott kisebb, jó állapotban levő vaskályhák megvételre kerestetnek. Átköltözéskor Elektronnal szereltessen. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek. jj Nagykanlzsa megyei város polgármesterétől. 16699/1933. sz. 3IXS FAELADÁSI HIRDETMÉNY A v. képviselőtestület 9616/1933. sz. véghat\'ro\'ala értelmében hivatalos órákon belül a városi erdőhlvatalnál kéízpénz-fizetés ellenében blrkl, közszolgálatban állók pedig a rendelési kövelő hón*p elsejétől kezdődő 6 havi kamatmentes résletfiielés millelt hízhoz szállítva gyerlyánhasábfit 40 pengőért bükkhasábfát 40 cieihasábfát 40 ; gyertyándorongot 35 pengőírt bükkdorongot 35 „ cserdorongot 35 , kis tételben is (legalább 1/2 ölenként) beszerezhetnek, Nagykanizsa, 1933. auguszíus 5-4n tölgyhasábfát 35 pengőért nyirhusábfAt 33 egyéb hasábfát 31 tölgydorongot 33 pergőért nylrdorongot 29 , egyéb dorongot 25 „ Polgármester. Nagykanizsai Iparostanonc) fia- áa leányiskola felügyelő bizottsága. Pb. 47/1933. saám. Pályázati hirdetés. Njfjykanizsa m. város által fenntartott iparostanonc fiu- és leányiskola egy előkészítő, keltő I., kettő II., kettő III., egy IV., egy raizpólló, egy öfszevont 1—II. és kettő összevon! III—IV. közismereti osz\'á\'yá-ban, melyek közül az előkészítő osztály heli 8, a negyedik osztály heli 4, a rajzpót óosztáiy he\'i 3, a többi pedig he i 5—5 órai lanii. s-sal van üsszeköive ; továbbá háiom I, ket ö II. általános rajzosztályában heli 3—3 órai tanítással; végül egy bőripari, egy építőipari, egy fém Ipari, egy szabóipari, egy veg es-ipari és ke\'tö női fzabólpari szak-ra|zoszlály.tban he i 3, il\'e\'ve 4 órai tanítással egybekö ölt éraadó tanilói ál ásra p .lyáratot hirdetünk. A V. K. M urnák 26.515/1933. V/a. 2. ü. 0. s/ámu rendele e értelmében nyugdíjas fanerők az iparis-ko >nál nem a ka\'m izh tók. A megválasztott, i letve megbizot! ipari>koibi óra dó lanitók ál ásukal f. év szép ember 18 án kötelesek e fogla ni. A megválasztoll tanerők megM-zatása ideiglenes és karóiig csík a s\'erve.és alatt álló főhivatású igazgatói állás betölléséig ta>t. Felhivatnak a pá yázók, hogy kér vényüket foiyó szeptember hó 15-én délt 12 óráig Hoffmann Henrik fíl-ügye öbizottsági elnök c mére (Nagykanizsa, Kir lyi Pá\'-uica 9. szám) annál j* inkább ktl djék be, mert a később érkezeit kérvények nem vételnek figyelembe. Nagykanizsa, 1933. szép\'. 7-én. Iparostanonc Hu- és leányiskola felfigyelő bhottsága. Nyomatott a Uptulajdonoa Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Pélzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában NagyltcalaaAo. (foJelös üzletvezető : Zalai Károly. 73. évfolyam 205. Hám Nagykmnlzu, 1983. szeptember 12, kedd Ar. 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY feMkeutteg éa kiadóhivatal; t\'öut 5. mim. Megjelenik minden reggel, hétiö kJ rét elével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Blöflifetésl éra: egy Mii • pengő so fillér Sierkrsjtőiégl éi kiadóhivatalt telelőn: 78. •> Meghívó a vidéki állástalan diplomásoknak Hudajxsst, szepteml>cr 11 A Move kelxjlében működő Nemzeti Munkakőz|>onl elhatározta, hogy az állástalan diplomásuk elhelyezése érdekében szeptember 15-én, pénteken délután G órakor a Move központi nagylennél>en (Budapest, Podmaniczkv-utca 45.) kongresszus jellegű értekezletet tart, melyre ezúton hivja meg a vidéki állástalan diplomásokat A diplomások szakítani kívánnak eddigi várakozó álláspontjukkal és alkotó munkájukkal részt kívánnak venni az uj, korszerű alkotó nemzeti munkaterv gvakorlati kivitelének megvalósításában. A vidéki gócpontokat ezúton kéri fel a vezetőség, bogy a kongresszuson képviseltessék magukat. A vasút és teherautó versenyének megoldása Budapest, szeptember 11 A kereskcflclml miniszter julius 20-én kiadott rendeletével az ország egész terletére kiterjedő helyközi teherautó fuvarozás lebonyolítására a Máv részére engedélyokiratot adott ki, melyben arra kötelezte a Máv-ot, hogy n vasút és teherautó harmonikus és a gazdasági élei igényeit biztosító együttműködése eéljál>ól a fuvarozást kizárólag az. e célra lérehozolt Magyar Teherautófuvarozók Országos Központi Szövetkezete utján bonyolítsa le és erre vonatkozólag az érdekelt magán-vasutakkal együttesen a szövetkezetiéi üzemkezeié szerződési kössön. A Máv, nz érdekelt tnagánvas-ufnk ós a Matesf. kőzött létrejött szerződést a kereskedelmi miniszter augusztus 81án jóváhagyta. i Serédl látogatása Bécsben Bécs, szeptember 11 Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás és Verdier bíboros hétrőn délelőtt látogatást tettek Siklós szövetségi elnöknél, majd felkeresték Doll/uss kancellárt, a kik délben visszonozták a iúbiga-tást. A Vatikán ratifikálta a német konkordátumot Berlin, szeptember 11 A Szentszék és Németország közölt július 20-án létrejött és aláirt konkonlátumot szeptember l()-én ratifikálták a Vatikánban. A sajóvámosi gyilkosok flgye Budapest, szeptember 11 Seliga Mihály sajóvámosi plébános másik gyilkosa is lxvsmerte "lettét, de nem sluir arról tudni, hogy harmadik társuk ls volt A rendőrség különben megállapította róla, hogy nem Horváth Antalnak, hanem Kertész Pálnak hirják. Erős vita a strandfürdő költségvetése körül, felirat az ebadó ügyében A város 1934. évi költségvetése a pénzOgyl bizottság előtt Nagykanizsa, szeptember 11 Hétfőn délután ült össze Nagykanizsa város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága gyenge érdeklődés mellett, hogy megkezdje a város 1931 évi költségvetésének tárgyalását. Elnök ftabochay György, a város vezetősége részéről jelen vannak Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző és Hemmert Károly előadó. Hcmmert főszámvevő röviden ismertette a város költség-előirányzatát, melv szerint a kiadósok ősz-szege 1,710.178 pengő. mig Yi fedezel 1,410.178 pengő, a hiány tehát 270.000 I\\ A |X)lgárinester 46 százalékos póladót javasol. Minden csoportnál csökkentették a kiadásokat a legvégső halárig. Az általános tárgyalás sörön a közigazgatási csoport összes tételei minden változtatás nélkül mentek át. A tűzrendészetnél a bizottság megszavazta a tűzoltó mászótor-ngot. I)r. Weisz Lajos a pót adónak valamivel való leszorítását látná szívesen. A bevételek terén irreálisnak tartja a borfogyasztási adó tételét. Hemmert főszámvevő a l>orfo-gvasztás, illetve behozatál ellenőr- zésének nehézségeiről szólt Hosszabb vita a strandfürdő tételénél volt, amelynek dologi és személyi kiadásai a jövő évre 11.310 I\'-ben vannak keretezve, ezzel szemben a bevétel 15.600 pengőben előirányozva. A kiadásokat sokalja a bizottság majdnem minden tagja. Iktbrovils Milán nem járul hozzá az előirányzat összegéhez, fílanken-berg Imre azt mondja, hogv a város adja l)érbc a strandfürdőt. Krátky jwlgármesler is sokalja az összeget. Hemmert hosszabban felvilágosítja a bizottságot és azt mondja, hogy ez csak egy keret a jövő évre. amikor majd pontosan meg lehet állapítani a szükségletet és lievétclt. A kérdés további tárgyalását holnapra halasztották. Az állategészségügy léteiénél dr. Weftz Lajos indítványára a polgármester kijelentette, bogy a ma-(fax ebadó tárgyában felírnak n me-gvéhez, hogy szállítsa azt le. kivéve az ölebek adóját. Házőrző kutyára szükség van a külső perifériákon. Ezeket nem leltet ily súlyosan megadóztatni. A bizottság 8 óra után végzett a mai anyaggal. A keddi ülés 5 órakor kezdődik. Magyarországra érkeznek a revizíó-párti angol képviselők Budapest, szeptember 11 A napokban 12 angol képviselő érkezik Magyarországra, hosszabb tartózkodásra Vadászatra jönnek, de alkalmat találnak arra is, hogy magyar politikusokkal és más közéleti tényezőkkel megbeszéléseket folytassanak. Októl>erl>cn ujabb nagyobb csoporl angol képviselő jön Magyarországra I.leuelyn Jones-sel Ezek az angol alsóház magyar barát csoportjához tartoznak és mind aláírták a trianoni béke revíziójával kapcsolatban benyújtott határozati javaslatot. A képviselők n helyszínen tanulmányozzák a trianoni szerződés által teremtett Ively-zetet. Uj hitelforrás a fa-jelzálog megoldásával A földművelésügyi miniszter szerdára tanácskozást hivott össze, melyen a fa-jelzálog ügyet tárgyalják meg. Ezzel a magyar pénzügyi élet-In; uj hitelforrás vonul be. A fa-jelzálog megteremtésével a kormány a magyar erdőbirtokosság helyzetén kíván javítani és fokozni ukarja az erdőkitermelésl. A földművelésügyi minisztérium-Imi hétfőn délelőtt Káltay miniszter hosszasan tanácskozott báró Henetz Lipót osztrák követtel, a magyar-osztrák kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban. Ebben az ügyben a napokban várják Buda-pestre Stocking-r Frigyes osztrák kereskedelmi minisztert is. A kubai forradalom szálloda keresztmetszete életében egy A spanyol határról Is forradalom hírei jönnek Havanna, szeptrmber 11 Az Associated Press tudósítója szerint San Martin, az uj elnök kijelentette, hogy a hadsereg minden körülmények között fwm tudja tarlaui a rendet. A Nemzeti Szállóban elzárkózott :*«) tivrt továbbra is vámkoió ma- gatartást tamisit. A cNewyofk Times» szerint a szálló épületében különös élet folyik. Itt székel Amerika nagyköveié, \'Wallac-e, a földszinten felfegyverzett csendőrök és katonák tanyáz-nak, a\' másodlR emeleten az uj miniszterek feleségei rendeznek fogadá- sokat. a hatodik emeleten |>edig az elzárkózott tisztek tartózkodnak. A tisztek, kiknek lé|>csöjét gépfegyverek Őrzik. kijelentenék, hogy fel vannak fegv verkezve és minden erőszaknak ellent tudnak állani. Washington, szeptember 11 Az uj kubai kormány hivatalosan is közölte rm-galakulását az nmerlk.il kormánnyal. Washingtonban \' kijelentették, bogy nyomban elismerik Sin Martin kormányát mihelyt bebizonvil-ja, hogy fenn tudja tartani a rendet. Spanyolhonhan Is... Páris, szeptemberr 11 A spanyol határról érkezeti jelentések szerint titokban, de mind erősebben folyik Primo de Hivcra hlveinék szervezkedése a rendszer megdöntésére. A lakosság nyíltan bevallja, hogv :i volt spanyol diktátor rendszere felel meg legjobban a Spanyol nemzed jellegnek. Német bojkott Svédországban Stockholm, szeptember 11 A svéd szakszervezetek kimondották a német áruk bojkottját A svéd szakszervezeti munkások a iö-vőben nem vásárolnak német árucikket. A 48 as flanep Nagykanizsa, szeptember 11 A jóslathoz híven, vasárnap délután valóban ezrek népvándorlása indult meg a Zrinyi spotflelep felé, hogy kivegye részét egy nagyszabásúnak ígérkező népünnepély vidám örömeiből. A kanizsai közönség lelkes támogatással állott a/ ünnepélyt rendező nagykanizsai •18-as szoborbizottság mellé, hogv mielőbb lehetővé tegye a 48-as hősi szobor felállítását. A műsor minden száma katona< pontossággal |>eritelt le. SzépudiKTi László tanító, főoktató vezetésével ezúttal ís meleg sikert arattak a kiskanizsai sáskák hires gyakorlatai, melyek után a komoly és tréfás műsorszámok következtek. A Zrinyi s|K»rttelep és környéke még a késő ójféluláni órákban is hangon volt a többezer főnyi közönség vidám tapsaitól, nevetésétől Nagy sikerük volt a különféle lóversenyeknek, a zsonglőr és akrobata mu látványok nak, a parter tornának és a kerékpáros karussolnek. Megrendezéséin és kivitelében egyaránt gyönyörű látványt nyújtott a tűzijáték, amelyet még a város távolabbi résaeiből is jól lehetett látni. A konferansz számok ügyesek, ötletesek, hatásosak v 1-tak Műsor után a levente- és cigányzenekar zenéjére táncra perdült a fiatalság, bogy azután a hajnali órákban egy pompásan sikerült népünnepély emlékével távozzék Teljes elismerés illeti az agilb rendező-gírtlál és a frontharcost kaf i*, nkik formaruhában vonullak ki a szép anyagi és erkölcsi -er.^l-írténnyél .záltult népünne|>élyre. ZALAI KÖZLÖNY Zarándoklat Buosuszentlaszióra Nogykauisa, szeptember 11 Vasárnap reggel indult cl a nagykanizsaiul zarándoklata Zala ősi Mária-kegy helyére, llucsusaentlász-lóra, hogy a végváros szorongatott népe visszaköuyórógje a régi határokat. A több ininl ezer lőre becsülhető zarándok-csapat P. Molnár Arkangyal bléhános vezetése, P. Koitu Ödön és 1\'. Tóth Móric ferences lelkészek kisérete mellett iu-unit el külön vonatou. Ilarang-zugás között fogadták a bucsuszenl-lú . unak a zarándokokat, akik ünnepélyes menetbeu vonultak fel a kegy helyre, ahol már rengeteg hivő vpil Zala más vidékéről is. A vi-uékiekhez 1\'. Tóth Móric ferences lelkész inlézelt egyházi beszédet. A kegytemplomban istentisztelet után hilszónoklat voll, amit P. Molnár Arkangyal tartott, aki szívhez szóló szavakkal fejtegette miÜdazt, amit a lelkek ezen a napon esdenék az Egek Urától. Ebéd után a zarándokok megtekintették a gyönyörű vidéket, majd délulán is istentisztelethez vonultak. Keresztúti ájtatosság ulán 1\'. Kocsis Ödön tartott prédikációt, ti óra voll, amikor a különvonat vissza indult és a rengeteg résztvevő, Mária-dalokkal ajkukon, az cgyútlérzŐ ezrek sokasságának soriala között, újra bevonult a kanizsai plébánia templomba. Szótverte a vetélytársa fejét egy beleznal legény Kaposvár, szeptember 11 Elvetemült gyilkosság tartja izgalomén Belezna község lakóit. Irász János és Jakab József, akik régebben elválaszthatatlan jóbarátok voltak, egy év óta, szerelmi úgyból kifolyólag halálos ellenségei egymásnak, l\'éntekeu éjszaka Jakab Józnef hazafelé tartott, amikor az utcán szembetalálta magát haragosával. \'Irász János, akinek kezSben egy hatalmas karó volt, szó nélkül fejbevágta egykori barátját és uinlkor az eszméletlenül összeesett, addig ütötte tovább a fejét, míg teljesen szétzúzta a ko-ponyáját A gyilkos legényt másnup reggel fogták el a csendőrök, akik beszállították a kaposvári ügyészség fogházába. Tizenöt ház leégett egy somogyi faluban Kaposvár, szeptember 11 Szómyú tűzvész pusztított minap délután 2 (5 rá tói éjjel 11 óráig a so-mogymegyei Kisbárapáliban, ahol kigyulladt Csibráki Lajos gazda szérűskertje. A tűz percek alatt tovaterjedt a nagy szélben, ugy hogy félóra alatt már 15 gazda épülete, szalma- és szénakészlete állott lángokban. Kaposvár tü/oltóin kívül még 6 község tűzoltósága sietett a tűzvész színhelyére, a kár azonban így is 80—100.000 pengőt tesz ki. A felsőmocsoládi csendőrség megállapítása szerűit gyújtogatás okozta a tüzet. Több embert őrizetbe vettek. lttSfl. mptember 12 Elhárult az utolsó akadály a nagykanizsai zárdaiskola megnyitása elöl Nagykanizsa, szeptember 11 Az utolsó hetekben lehangoló hírek érkeztek a nagykanizsai apáca-zárda és leány középiskola szeptemberi megnyitására vonatkozólag. Az akadály egy miniszteri rendelet volt, melyikek betartásához a felső tanügyi halóságok igen szigoruun ragaszkodtak. Hiába szólt minden közérdek a rendeletnek rigorózus szószerinti alkalmazása ellen, hiába volt az intervenció, már-már ugy látszott, hogy az uj iskolaévben megint apácák nélkül nyílik meg a nagykanizsai leány li-ceutn. Végül is Gyómörey György főispán segilő közbelépésének sikerűit a kérdést kedvező megoldáshoz segítenie. Hétfőn megjött az értesítés, a zárda-ügyben fáradatlanul dolgozó Gazttag Ferenc püspöki tanácsoshoz, hogy a kultuszminiszter enyűétgi\'zJc a zalaegerszegi Notre Ikime apácáknak a nagykanizsai leányticeumban a tanítást A nagykanizsai leányifjuság középfokú iskoláztatásának és nevelésének ügye ezzel az évtizedek óla óhajtott végleges mederbe jutott. A miniszter végzése általános megnyugvást keltett, hiszen alig van Kanizsán, aki ne látná át az apácakézbe letett középfokú leányoktatás szükségességét és annak a leányne- velés terén messze generációkra kiható fontosságát, nem csak a tudás és általános műveltség kiépítésű tea-én, hanem főként a valláserkölcsi és hazafias nevelésnek ma nemzeti újjáépítkezést jelentő frontján. Minden iskolapad ina a jövő Magyarországnak harctere. Áldozatosabb, odaadóbb, teljesen a hivatásnak élőbb katonákat erre a frontra nem lehetne állítani a most megnyíló nagykanizsai leányközépiskolában, mint az erre nevelt, életükéi a nevelésnek szentelő apácákat. Különös őrömmel tölti el a miniszter végzése a kanizsai katoii-kusságot, mert hiszen abszolút katolikus többségű Nagykanizsának és Zalamegyének régi, jogos igénye nyert kielégítést, amikor a katolikus magyar leánynevelés egyik góca itt veri vet gyökeret ebben a trianoni végvárosban. Az idén csak három nővér telc-|>edik le Nagykanizsán. A tanárnők, akik eddig a Uccumban tani-\' toltak, az apácák ós a város közt létrejött szerződés értelmében továbbra is helyükön muradnak. A nővérek a legrövidebb időn belül megérkeznek, átveszik az irányítást és az iskola a rendes időben megnyílik. Az idei 23.2 százaié% helyett 30 százalék lesz a megyei pótadó A balatoni megyék 60.000 pengőit elsőnek Zala megye kapja meg a Balaton-fejlesztés céljaira Zalaegerszeg, szeptember 11 (Tudósítónk te lefon jelentése) Zalavármegye kisgy ülése Gyömőrey György főispán elnóklésével hétfőn ülést tartott. Legnagyobb érdeklődést a vármegye 1.061.445 pengős kiadással záruló 1931. évi költségvetése keltett. A hiány fedezésére 12.1 százalékos |>ól-adót vetnek ki. Ezenfelül a községek 14.0, a városok 2.1 százalékos nyűg-dijhozzájárulást fizetnek. A ténylegesen kivetendő i>ótadó eléri a 30 .százalékot, szemben a tavalyi 23.2 százalékkal. Ennek oka az ,idóuIa|>ok többszázezer pengős csökkenése. A háztartási alapba a három balatoni vármgye 20-20.000 pengőt állit bt évente balatoufejlcsztési \' célokra 1934-től kezdve, a kereskedelemügyi miniszter javaslatára. Az egész összeget évente másik kapja meg a három balatoni megye közül. Elsőnek Zala-megye kapja meg a 60.000 pengőt Bosnyák Andor aggályosnak tartja u javaslatul Balutoufüred fenyegető el-csatolása miatt. A főispán kijelentette, hogy Balatonfüred elcsatolásáról szó sem lehet. A kisgyűlés a javaslatot és a költségvetést elfogadta. Elfogadta azt íb, hogy a 7 díjtalan vármegyei gyakornok havi 50 pengőt kapjon. Elfogadta a le lenyel fogdának 3500 P költséggel való megépítését és u Zulacgcrs*eg zalalővői u Inak kiskockakővel való burkolását Adó és jégkár KisgvtVé nt,n közlgatg tási bizottsági ülés volt a főispán elnöklétével. Malatinszky Ferenc az eseményjelen- tés után élesen kifogásolta, hogy a keszthelyi főbíró a községi orvosi állásba dr. Jobs Viktort helyettesítette be, akinek magánszanatóriuma van, tehát összeférhetetlen. Thassy Gábor, Farkas Tibor hozzászólása után Bődy alispán igérelet tett, hogy az állást rövidesen betöltik. Az adóhátralék a megyében 6.5 millió P, vagyis 129 százalék. Körzetenként : Nagykanizsa 101, ZaLaszeit-grót 123,\'Balatonfüred 12(5, Keszthely 128, Sümeg 130, Zalaegerszeg 131, U-tenye 138, Nova 149, Tapolca 199 százalékos hátralékban van. A megyében 785 adózó 215.527 P adóhátralékra 12.255 q gabonát ajánlott fel. A jégkár-vizsgálat 25 községben befejeződött. Itt 3219 adózó van érdekelve, 3877 hold szőlővel, amiben 00—70 százalék, mig tengeriben 50 százalék a kár. Tankönyvek, iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvérek könjT (i papirkereikedéieiben Faililot: Fiók\'. Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. kép ruha ouk jó sxüvatból héuOlll Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. Hírek a zeneiskolából Nagykanizsa, szeptember 11 A nagykanizsai Városi Zeneiskola az idén nyolcadik évfolyamába lép. Ma már nemcsak Zalamegyé-böl és a szomszéd Somogyból jelentkeznek növendékek, hanoin ba-ranyainegyei községekből Ls. Van-nay János igazgató olyan intézetet épített ki hét\'év alalt, amelynek ma már országos neve van. Az idén a tanszakok változatlanok maradnak. Zeneszerzés, zongora, (orgona), hegedű, gordonka, magánének, összes fuvó és ütőhangszerek. Az idén már a 111. akadémiai oszlály is felállításra kerül, anélkül, hogv a városnak további kiadásba kerülne, aminthogy akárhány más, kevesebb létszámú zeneiskolákban nagyobb a tanári lélszám és igy ezen a téren is d kanizsai zeneiskola olyan takarékos költségvetési keretben dolgozik, mint\'egyetlen más hasonló intézet sem az országban. Még jövőre a IV. akadémiai osztály felállítása szükséges, hogy a nagykanizsai intézet teljesen komplett legyen. A szakfelügyelőségl>en változás állott be, amennyiben az eddigi szakfelügyelő, dr. M azlényi Ró-liert miniszteri tanácsos helyébe Kazactay Tibor zeneszerző került országos felügyelővé. Az iskola az idén is megrendezi az annyira bevált és kulturális missziót teljesítő tanári ós növendék-hangversenyeket. Sikerült az igazgatóságnak több fővárosi elsőrendű művész közreműködését is megnyernie. A beiratások szeptember 13-án ós 14-én 9—12-ig és A—O-ig lesznek, a pót- és javítóvizsgák 13-án d. u. 1 órakor. Vann*y Igazgató sikerei Több izben beszámoltunk azokról a művészi sikerekről, amiket Vannay János, a Városi Zeneiskola igazgatója ért el, öregbítve vele Nagykanizsa jóhirét is. Most ujabb sikerekről számolhatunk be. így a világszerte közismert amerikai Columbia rádió társaság megszerezte Vannay »Ég leánya* és »Megkövetés* cimü mély lialásu müveit. Azonkívül a budapesti Home ros Zenemükiadótársaság megszerezte Vannay igazgatótól annak * Vakok kórusa« cimü nagyszabású vegyeskari munkáját. Divat Hiörme ujdonságok: bocno, perasa, karakül, stb. minden tzűibe* Singer József és Társa cégnél. ötvenhat év óta él a köztudatban, hogy iskolacipőket, nyári- és őszicipőket, cserkész- és tornacipőt a legjobb minőségben és legolcsóbb áron haphat Miltényi Sándor és fia cipőáruházában Fő-ut 2. szám Nagykanizsa, Városház palota Alapítva 1877-ben. 1933. taptembcr 12 ZALAJ cozlont Előadás a rádióban Nagykanizsáról Tankönyvek, • iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésjiín NAGYKANIZSA, Horthy Blklós at 1 Telafon ■ IT8. Fióküzlet i SugAr-ut 2. Frontharcosok vasúti kedvezmónye Az Országos Frontharcos Szövetség, mint minden esztendőben, ugv a* idén is október első vasárnapján megrendezi a világháború életben maradt v<dt harcosainak országos találkozóját és ezzel kapcsolatosan az elesett frontharcosok tiszteletére az autósok csillagturá-ját. Az idei országos^ találkozó október hó elsején Budapesten zajlik le, — amelyre a Kereskedclcm-ügyi Minisztérium a MAV összes vonalaira 50»/o-os vasúti kedvezményt engedélyezett. A vonatkozó személyre szóló igazolványok 50 fillér kiállítási és kezelési díj elő\' zetes beküldése melleit (bélyegben is) az Országos Frontharcos Szövetség központjánál (Budapest, VI. Podmanlczky-u. 45.) igényelhetők. A MAV azokról a helyekről, ahol legalább 400 jelentkező lesz, - Ü6 százalékos menetdíj kedvezménnyel kulturvonalokat indít a frontharcosok október elsejei országos ünnepségére. A budapesti Helyiérdekű Vasutak pénztárai az ünnepség napján a Frontharcos Szövetség tagsági igazolványainak felmutatása ellenében szintén féláru vasúti jegyeket szolgáltainak ki. Az idei, azaz V-ik Frontharcos Találkozón több külföldi állam fronlliarcosai is résztvesznek. Az eddigi jelentések sacrint nagyobb küldöttséggel fogják magukat képviseltetni a német (Stahlhehn),osztrák és olasz frontliarcos szervezetek. A bolgár és török frontluirco-•sok részvétele is valószínű. A találkozóval kapcsolatosan kerül lefutásra a Szövetség Autó- és motorsport osztálya rendezésében a Hősök II. Csillagturája, amelyen tavaly több, mint 250 külföldi és hazai autós és motorkerékpáros veti részt. Az előjelek saerint a frontharcosok idei országos ünnepsége messze lul fogja haladni az elmúlt esztendők legnagyobb budapesti tömegmpzgalmi ünnepélyeit is. Részletes felvilágosításért az Országos Frontliarcos Szövetség helyi elnökségeihez vagy az Országos Elnökséghez (Budapest, VI. Pod-maniczky-u. 45.) kell fordulni. Elfogták a bodajkl templom betörőjét Székesfehérvár, szeptember 11 A székesfehérvári csendőrség érdé-kes körülmények között fogta el a hodajld templom betörőjét. A tettes ugyanis, kezében egy lopott szent-képpel be akart törni az egyik gazdálkodóhoz is, ahol épp halott volt n Wznál. A betörő, amint l>e|épctt n "zobába, annyira megrémült a halottól, hogy elejtette a szentképet, mire « lármára felébredi házbeliek érlesl-telték a csendőröket, akik elfogták. A Ifttes: Kardos Gyula kőbányai nr.in-kás. Nagykanizsa város vezetősége felhívási ka|x>tt a magyar rádió igazgatóságától, hogy kapcsolódjék l>e a rádiónak a magyar városokról szóló előadás-sorozatába. Bár a rádió teljesen szokatlanul kikötötte, hogy az előadásnak hivatott írói lollból kell kikerülnie, a inü-sorlmn nem irják ki, nem is mondják Ikí a szerző nevét és nem-fizetnek a szerzőnek a megírásért, — a városok természetesen mégis Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mini ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szűk magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza ó<sze egymással az egymás nyelvét nem érlő embereket. Magyarországon, főként a főrárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Fz az ériékes >dival< most kezd terjedni vidéken is. A »Zalai Közlöny módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a Icggyakorlatibb értékű világnyelveket. Fvégbői egészen nnxlcrn alapon vezetett nyelviskolái lesz hozzáférhetővé mind?.n igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője Pulit* F.rzséb\'t, aki a londoni egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai Közlöny« nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejlés tökéletes elsajátítását biztosit ja, hogy az anyag minden órán Mr. Walter Bipman, a londoni egyc- megragadták az alkalmat, hogy maguknak propagandát csináljanak. Örömmel jelenthetjük, hogv Nagykanizsáról is lesz egy előadás a rádióban. A város vezetősége ikirlwrih Lajost, a »Zalai Közlöny\' felelős szerkesztőjét kért<1 fel az előadás ive^rására. Az előadás már készei) is van. a no|>ok-ban felkül lik a r/jdíónak, amely azután rövidesen kitűzi az előadás idő]H>ntjál. tem fonetika tanárának eretleli grnmmofonlemezein is közvetítésre kerül. Fz n módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit. Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb I növendék vesz részt, tehát nem e.soport-tanitás. A tanfolyamokat a >Zalai Közlöny" előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsé!>et-lér 18. II. cm.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 |>engőért iratkozhatnak be a tanfolyamra. Bágyadt, leveri, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József keserűvíz f.zabad-dá leszi a vérkeringés és tmeli a condo\'kocló- és munkiképességet. Beható kórházi k\'sérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, neurasz-téniás embereknél és belegeekedö asszonyoknál rendkívül jólékony hatású gyomor- és béltlutltó szer. A rokkant-nap Nagykanizsa, szeptember 11 Ez év július 1-én ló|>ctt életbe a rokkant-törvény, mely megengedi a rokkant-egyesületeknek és fiókoknak, hogy minden évben egyszer országos keretek között gyűjtést rendezhessenek, melynek jövedelmétől tagjaikat segélyezhetik. Sovány morzsa ez azok számára, a kik emberi roncsként kerültek ki a nagy világégésből, de még mindig vigasztalóbb ez a morzsa, mint ha csak a szánalom és részvél jutna a rokkantaknak osztályrészül. Az egész országban, igv Kanizsán is pénteken rendezték meg az első rokkant-na|>ot. Pénteken reggel 8 órakor 4 sátor és 25 kézipersely figyelmeztette a kanizsai ideák járókelőit azokra a kötelességekre, amiket a rokkantakkal szemben nem felsőbb parancsra, hanem egyedül a szív és az emberi együttérzés törvénye alapján kell teljcsiteniök. Leányok, asszonyok, rokkantak és frontliaroosok fáradoztak buzgón, hogy minél több eredményt mutasson fel Kanizsán az első rokkant-nap. Reggel 8 órától délután fél 2 óráig 100 P-t si-került összegyűjteni. Ejrt az összeget bankba tette az elnökség, hogy kamatozzék. Karácsony elölt fogják szétoszlani ezt a pénzt a rászoruló rokkantak kőzött, hogy azzal a néhány pengővel a szürke, hideg, téli napoktól eltérő, melegebb, emberibb karácsony-isiben legyen részük. Az elnökség ezúttal mond külön köszönetet a ncmeslclkü adakozóknak, annak épp oly hálával, aki 2 fillért adott, mint annak, aki pengőkkel járult hozzá a gyűjtő-nap eredményéhez. Igazgató-tanítói jublleuoi v Molnári, szcptemlKsr tl Szivet, lelket gyönyörködtető módon rótta le egy na^v "darab zalai föld n hála és megbecsülés adóját egy arra mindenképpen énlcmcs tanító, a molnári! elemi iskolának Igazgatója előtt. Hevesi Jenő igazgató 32 éves szolgálatából harmincat Molnáriban töltölt. A liorvát ajkú. de magyarul Jól beszélő lakosság impozáns ünnepséget rendezel I tisztelőiére. A község képviselőtestülete díszközgyűlést tartott, melyen Hevesi igazgatót díszpolgárrá választotta. Közgyűlés ulán a képviselőtestület is az iskolaudvarra vonult, ahol a környék tanítóság, n vidék papjai, földbirtokosai, orvosai, jegyzői és sokszáz főnyi tömeg gvült össz.. Nagykanizsáról Ptamlcr Boldizsár járásköri elnök, Filó Ferenc igazgató, alelnök és Orlutay Gyula pénztáros voltak Jelen. Az üdvözlőbeszédek során Kulcorácz István plébános, Plander Boldizsár, Juk István biró, Imrék Gyula körjegyző, Bondor Mária tanítónő, Albeck Gyula tótszentmártoni tanító, egy öreg és egy ifjú tanítvány üdvözölték az ünnepel-let. Szem nem maradi szárazon a megható ünneplés alatt. Utána 80 terítékes bankett volt, melyen Szilágyi I-ajoí tótszentmártoni jegyző. Kovács IX\'zső murakercszturi tanító és Filó Ferenc igazgató mondtak felköszöntőt. 8(Bjuakai rádiójtUnNt) A IldMrdé-lal ln(4iat|«laatl aeta 10 Arakari laaé fnlhAa, de maian hit várható. ^r+ocitÁc Tisztelettel értesítem a lüalloa. t. kőzönaéget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccol szobát fest 22 pengőért M37 garancia mellett LELNEd FESTŐ Vortismarty-utcn óa PotMl-ut Bárok. ■UUlmmal Utriua Uxboi megyek. Legnagyobb választékban megérkeztek az iszi és teli ujdonsápok. Divatos nöi ruba- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi rnha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. Sln$er DIvatáruházban saját érdekében vételkónyazer ===== nélkül tekintae meg. ===== Iratkozzék be a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára l ZALAI KÖZLÖNY Mozgószlnház A mai raozi-est változatos műsora szép szórakozást nyújtott n szVp számban megjelent kézömégnek. Két filmet mutatott be a mozi. Az cgvlk a •Filléres gyors,* amily közismert, jó-nevű peílt művészekkel Kun Magda, Csikós Rózsi, Radó Sándor és Szikluy József — egy mulatságos pesti mentalitású történetet mutatott be. Tele van tűzdelve a darab ke (h-e s, humoros "jelenetekkel, amin a közönség szivhöl mulatott. A darab irodalmi értékét rrmtatja. hogy a közönség nagyon Jól mulatott, bár ez esetben cz kevésbé fontos, a fö, hagy a néző kellemes benyomásokkal távozzék a moziból. A másik film egy bűnügy i történhet mutat be, janwly nlapo*an prőbára #fnzl a nézők idegeit s amefynek levegője telítve vau misztikummal és az ember szinte maga előtt lát leperegni egy ■Wallaee-regényt. Aki az izgalmakat t&o-reti, annak cz a film valóságos csemege. Fokozza a darab értékét a sze-i»r;!Ók művészi készsége és a főszereplő se P.lster siépsége, valamint ennek i.-<fcfon kellemes cmkhangjfc, mert a filmben — dncára a .bünügyi törté-net>-nek — a művésznő énekel. Kellemes mozl-est volt. MoxMilrek A (Hékszoba tttka, és a .Filléres £yona> ma, kedden még műsoron van a Városi Mozgóban. Előadások 7 és 9 órakor. Őfelsége • gyrrwík. Holnap és holnapután. szerdán és csütörtökön ma-Hatja be\'a \'mfjzi a \'Mclro-gyárnak nagy slágerét, melynek cime : •Őfelsége a gyermek.» Szinte közhellyé vált a mondás, hogy «még ilyen nem volt,» elkopott ennek a mondásnak minden varázsa s Wo-St ert a nagy filmet nem akarjuk evvel a jelzővel magasztalni, kijelenthetjük azonban felelősségünk tudatában, hogy közönségünk még nem nézelt végig ilyen filmet, ami annyira megragadja az ember belsejét és amelyik ilyen szivreható történetet tárgyal. Természetes, "hogy nagyon "fontos flzenep jut itt a színészeknek, akik játékuk realitásával nemcsak átélik a sMrapüket, \'de látéletik azl a nézővel Ls. Talán nem is kell mást mondanunk a film jellemzésére, mint azt, hogy annak főszereplője a világhírt aratott gyermeksziaéaz, Jackic Cooper \'és a nagy filmsztár, Wallaee Beery, a film rendezője pedig King Vidor. Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyomorégés, rosszullét, fejfá|ás, idegizgalmak, álmatlanság, gyengeségi átlapolok, munkaképteen&ég ese lén a természetes .Ferenc József" keserűvíz megszün eti az emésztési zavarokat, a vérkeringést íieiyrs ulra tereli, felfrissíti a szellemet és egészséges álmot hoz. - Köztisztviselők ré*zér* rendkívül előnyös bulorvásárláil alkalom. Modern bereudezések, tökéletes Jó kivitelben, hossza lejáratú résziéire, sőt kamatmentesen is kaphatók Köpetein bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. Nők és Uáayka kabátujdotviégok naponta érkeznek Síuger Divatáruházba. Nagy választék. Az uj Fodor-színtársulat végleges névsora Nagykanizsa, szeptember 11 A jelenleg Haján Játszó Pécs—j nagykanizsai színtársulat újjászervezése befejeződéit. A társulat létszámát felemelték. Sajnos, — mire Kanizsára kerülnek, a java erők egy része már megint hiányozni fog a társulatból, mert a róvid kanizsai nyári szezon nem birja a nagy művész-személyzetet Októ-l)er közepén a kővetkező névsorral vonul l>e a társulat Pécsre: Kovács Kató primadonna, a bu-dapcsli Városi Színház volt tagja, ü. Harczos Irén szubrettpriraadon-na, naiva. Bánky Baba szubrett, naiva, Vágó Máry primadonna, Szenczy Mária énekes- és népszin-müprimadonna, Vriss Irma karak- terszlnésznő, Ács Rózsi karakterszi-nésznŐ, Somlag Júlia vígjátéki és operettszubrelt, Mezeg Mária hősnő és szende, Szász Islvánka naiva, vígjátéki színésznő, Rozsnyqy Manci társalgási színésznő, Fados Rezső karnagy, Galetia Ferenc operett-rendező, színművész, Danis Jenő reiKiező, jellemszinész, Fodor Oszkár rendező, jellemszinész, Földes-xi/ Géza rendező, szerelmes-szinészj Károlyi Vilmos tánckomikus, táncrendcző, Keleti Árpád színművész, énekes, Gál Zoltán táncos-koiuikus, siheder, tánctanító, Kov-rig-Kallós Emil jellemszinész, Kol-tay Gyula jellemsziuész, Késmárki/ Kálmán jellcmkoinikus, Suráftyl Albin énekes, jellemszinész. Tisztázódott a Valkó-csőd karhatalom kirendelést ügye Nagykanizsa, szeptember 11 Az AWódunántuli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet, mint jelentettük, panaszbeadvánnyal for-(dult a táblához dr. Almássy Gyula törvényszéki biró ellen, nehezményezvén, hogy a gazdaság a könyvét kérő dr. Jlerlin József csőd-tömeggondnok kérésére ő rendelt ki karhatalmat, amit a csőd bírónak nem lett volna szabad. A pécsi tábla Kiss György táblabírót rendelte ki Nagykanizsára a vizsgálat lefolytatására. Kiss táblabíró kihallgatta a szereplő személyeket és kiderült, hogy itt semmi másról, miut egy félreértésről van szó. Ugyanis nem a biró rendelte ki a csendőröket, hanem dr. Berlin József csődtőmeggoiKlnok kérte azokat az őrstől és Almássy biró mindössze igazolta Berlinnek csődtömeg- gondnoki minőségét. A vizsgálat tehát fényesen tisztázta és a legteljesebb elégtételt nyújtotta a köztiszteletben álló törvényszéki bírónak. A 48-as szobor céljaira a bécsi bajtársak ujabb adományt küldtek : 103 pengő 1 fillért. Dr. Balázs Zsigmond 5, Schófl Rezső 5, dr. Schichtanz István 5, Kálmán I.eo 2. I.iditt Satnu, Szabolics József, Kustos József. I-\'ata István, Mátkái I«ászlö, Kleinfeld Ignác, C.ráf Béla, Dob rin Hichárd. F\'riedenthal László, Ti-bolt Lajos, Hoza Manó, Szabolics József, Ilátkai László 11 pengőt, Torna-sfts Gyufa, Somogyi Samu 80 80 fillért, Tomnsits fívula, Somogvl Sam i, I.őbl Béla, Németh György, Tóth József, Krausz József, Megylmoretz Tamás 50-50 fillért. Magyar Gyula, Ma-gyár I-ajos 20—20 fillért adományoztak. 1983. wptsmher 12^ NAPI HIRIK NAPIREND tsaptembsr 19, Uméd Római katolikus: Mária n. Protesl.t Ouldó. Isr.: Blul hó 21. Városi muzeum és köayvlár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig. Gyógyszertári é||ell siolgálat e hónapban: a Fekete saa gyógyszertár Fö-ul 6 SI. és a klskanlisal gyógyszertár. (Jőzfttrdő nyitva reggel 6 ólától este 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap náknak). — (Kitüntetés átadás) A veszprémi főispán most adta át a II. osrtályu magyar érdemkeresztet a csillaggal Kránicz Kálmánnnak, a 93 éves felszentelt püspöknek é* a II. osztályú magyar érdemkeresztet Simon György dr. veszprémi prelátuskunonoknak. Az ünnepélyen jelen volt Boti Nándor dr. megyéspüspök Is, aki az ünnepeltek tiszteletére díszebédet adott. (Áthelyezés) Haffay Márton pénzügyőri főbiztost Zircről Nagykanizsára helyezték. — t*er«é*Mll tatésd Zalavérme*yé- ben) A földművelésügyi minisztérium a Gyümölcstermelő Egyesület zalaegerszegi fiókjához D. Szabó Gyula kertészeti intézőt Zala vármegyére kiterjedő hatáskörrel kirendelte, aki működését már megkezdte. Tgy a közül?-*k, mint egyesek rendelkezésére áll. Hészletes felvilágosítást a Gyümölcstermelők Egyesülete, Zalaegerszeg ad. — (Eljegyzés) Hauxner Rózsi (Nagyatád) és Wifder Sándor (Nagykanhsa) jegyesek. (Az OMKE-ban) nem vasárnap Uélután 5 inakor lesz a budapesti kl-küldötlek előadása, hanem egy nappal előbb, szombaton este 9 órakor. Francia, "ngol, nfrnet nyelvórák adását szeptember 10-én újból m-g-fcezdem. Balfa Klári Cs«ngery-u. 8. Repülő-autó, amivel most kísérleteznek Amerikában. 120 angol mérföld az óránkénti sebességt. Az uj szezonban ádjó újra csak Transdanubia RL-tó! Csengery ut 6. Telefon 4-13. 1833. maptember 12 Amikor arcixlie lakó, ulrkéi-sár|l ís tekintete bágyadt, amikor szomorú, nyomott hangulat és nehét álmok gyö\'rik, amikor epepangás, gyomorfájás, felfúvódás ég fejnyomás kinoziák, olyankor tanácsos néhány napon át reggel éhgyomorra pohár természetes Ferenc Ióx*e! kescrűviiet inni. ZALAI KÖZLÖNY (Megéteti k|*gyemwk) Pikl«r Ká- rolyné homokkomáromi asszony kétéves leánykájának egy "kabátot melegített n jlözhclycn m.-rt a gyermek Iá zott. Az asszony" u kabátot azután a gyermek alá tette és kiment az udvarra Nem vclte észre. hogy a kabát a tűzhelyen tüzet fogott és lángra lobbant tőle a kisleány ruhája is. A gyermek annyira összeégett, hogy\'hosszu orvosi kezelésre szorult. A nagykanizsai törvényszék figyelemmel az enyhítő kö-riilményekrv, 20 jieiigő pénzbüntetésre ilélte a szegény asszonyt, de kunnak végrehajtását is felfüggesztene. — Elsőrangú müjóg kapható a Transdanub t a Egyesült Gőzmalmok Részvény társaságnál. (A Katolikus Legényegylet) ifjúsága újra ft régi rendezője, Lengyel János r. b. elnök vezetésével serényen készülődik az október 1-én tartandó szüreti mulatságra. A műsor bah szebbnél szebb jelentek és táncok váltják egymást. Újdonság lesz a Lengyel elnök által irt vidám szüreti tréfa és a szolötolvajok \'észére bevezetett ős hollandi kaloda. (Lszteregnye megfellebbezi n t». nltóválaszlást) Eszteregnye község iskolaszéke a nrult napokban Csordás Erzsébetet választotta meg tanítónőül. Értesülésünk szerint á község most azon az alapon, l»gy az Iskolaszéknek férfivel kellett volna betöltetni az állást, a választást, megfellebbezi. Iskolai-, cserkész- és tornacipőt MUtényi ci|>öúzletl>cn vegyen. (A komárvárosl Dalkör) szeptember 17-én, vasárnap délután 4 órakor szüreti mulatságot rendez. A színes, vidám programban a dalárda énekszámaival szerejtel. Ezen ti napon délelőtt lesz a ^koqárvárosi levente lőtér felavatási ünnepsége is, ugy hogy sok vendége lesz Komárvárosnuk Zalából, igy Nagykanizsáról is. Iiádlócaodának lehetne nevezni az Orion rádiógyár uj tipusu 7133-as kis super készülékét. Eddig 3 lámpás géppel lehetetlen volt elérni azt, amit u 7133-as nyújt. Erűinél jelent meg először az Crion-reflex kapcsolás, a/, uj Ditetróda, az uj magasfrekvenciáju I\'entóda és a többrácsos végerősítő cső. Automatikus fading-mentcsitö, automatikus hangerő és hangszínezet váltó jellemzik a tökéletes konstrukciót. Ezt a rádióchodát bármely jobb rádió-szaküzletben meg lehet tekinteni. ( /tájos kis Indián leány mosolyog le a Magyar Lányok legújabb számának címlapjáról. Hajnal! Csillag küldi magyar testvéreinek üdvözletét. Kézimunka, divat, őszi kertészet, leány-szoba, főzőiskola, francia lecke, egyszóval minden benne van, amir* szüksége lehet a fiatal leánynak és édesanyjának. A kiadóhivatal, Budapest VI., Andrássy-ut 10. szívesen küld mutatványszámot. A« fia UjKágom legújabb számát nagy örömmel olvassák a gyerekek. Minden gyermeknek fokozza szorgalmát, tanulnivágyását, ha szombatonként Az Ru Újságomat olvashatja jutalnr.il. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 10 — (Osftzcmarcanglta ■ sertéskan) llerjavecz József 29 éves somogy-•zentmiklósi sertéspásztor hazahaj-iutta a csordát a legelőről, amikor az egyik kan megtámadta, agyaraival felhasította a pásztor hasát, combját ós mellkasán is megsebesítette. A nagykanizsai mentők beszállították a közkórházi*, Tankönyvek az összes Iskolák rési é ra 3450 __^ tanazerak a legolcsóbban beazereihetök OFEMBECK könyvkereskedésben (Deák-tér. Az «sz minden krépségét élvezheti az, aki tíéhány hetet tölt el most u hircs badeni Gutcnbrunn Szanatóriumban. A legjobb -uri társaáág a.l itt egymásnak évtizedek óta találkozót. Nemzetközileg bires, individuális"diétás konyha. A legtökéletesebb orvosi Im--, rendezkedések. Magyarul beszélő kiv\'iló orvosok. Tökéletes komfort. Mérsékelt árak. I\'cngől>efizciés a budapesti irodában : VIII. Kisfaiudy-utca 5. Ilerczeg Ferenc nihnlen uj könyvének megjelenése ; eseménye a magyar irodalomnak. Most a Magyar Regények sorozatában jelenik meg Herczeg IV-renc uj könyve az : Anci doktor lesz. A kölet egy rövidebb regényt és több elbeszélést tartalmaz. A drámai erejű Családi tanács cimü cll>eszélésl az tlj Idők eheti száma közli mulatóba. Az Uj Idők most is változatos és gazdag tartalommal jelent meg. A Magyar KuTkil* kétszer \'jelenik meg havonként, Első szeptemberi száma Hangba Béla főszerkesztő értékes cikkével kezdődik, az újkori szabad-szabadgondolni diadalutjáról. Mihclics Vid az. államférfiról irt nagyszabású tanulmányt. A szépirodalom gazdag rovatát a Pajzs és Kard, Szemlék és Kritikák, könyvek, Napló stb. rovatok követik, melyekben több érdekes Írás a jamboree mérlegét rajzolta meg. Kiadóhivatala : Bpest V. Honvéd-u. 10. RÁDIÓMŰSOR Budapest, szeptember 12. 6.45 : Torna. — Utána : Gramofon.— 9.45: Hírek.— 10: Tartarin kalandjaiból. 2. Mai kis lexikon. (Felolvasás.) Közben: Gramofon. — 12.05: Akom Lajos vokálkvinlettjc. — 1.15: Időjel-zé-s. - 1.30: Cigányzene. - 2.45: Hirek. - I : Pálföidy Margit mesél — 4.45: Időjelzés, hirek. -- 5: -\'Az öreg arany.» Szinnnyei Ferenc dr. előadása. .r>.\'«): Matuska Miklós énekel. 3: -Muszáj.» Balla Imre elbeszélése. — 6 30 : Zenekari lemezek hl rcs karmesterek vezényletével. — 7.30 : Vigjátékelöadás a Stúdióból. «Víge a szép nyárnak.* 3 felvonásban. Irta : Schöpfíin Aladár. Kcnm\'ző : Odry Árpád. - 9.30: Időjelzés, hirek. 9.50 : M kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. - 11 : Cigányzene. "Bée». 10 30 : Daxspenger orgonaművész előadása a Bruckner-orgonán. - 11 : (Osztrák zene 1683-ból. - 12.05 : Hangverseny. — 15.1,0: Gramofon. — 1G..K): A német katolikus nagygyűlés hódolata a pápának. Közvetítés a Stadionból. - 17 : A 3. alpesi Vadász ezred zenekarának hangverseny.\'. Közvetítés Salzburgból. - 19.05: Rádió, zenekar. — 23: Gramofon. SPORTÉLET Vasárnapi profi eredmények Újpest—Hungária 3 :(l (1 :0). Biztos Újpest győzelmei hozott az első derbi. Az I. félidő egyenrangú ellenfelek küzdelme. szünet után kidoiniwrodik az t\'jpest fölény és biztosan győz. A gólokat Jávor, Puzlui, Avar lőtték. \' Somogy Bocskai 2:1 (0:1). A Somogy eladta pályaválasztói jogát a Bocskainak és saját otthonában legyőzte. Ferencváros—Szeged 2:1 (21). Szeged majdnem meglepetést okozott. III. kcr. FC -Attila 4:3 (3:2). Kispest—Budai 11 3:1 (1:1). Bl.ASz vál.- Krakkó 2:0 (10). A budapesti amatőrök értékes győzelmet arattak Krakkóban. Főiskolai világbajnokság Nagy Géza magvar rekorddal To-rinóba főiskolai világbajnok lelt a ■100 m-es gátfutásban 51.7 mp idővel. Várszegi 61.85 méteres gcrelvvetésscl Euró|>a legjobb gerelyvelőit legyőzve, világbajnokságot nyert. (A Levente Ril ball bírák Tealökte niiöks. ge) ezúton is kéri összes tagjait, liogy a most kezdődő szövetségi birötanfolynmon sáját érdekükben mielőbb jelentkezzenek (bármelyik szövetségi bíró utján) annál is inkább, mert )u» ezt elmulasztják. Jugy a képesítést többé megszerezni nem tudják. Terménytőzsde Buza tiszav. (uj) 77-es 7 85-8-10, 78-as 7*05—8.20, 79-es ö 05-8\'30, 80 as 815—840, dunánt. (uj) 77-e» 7 6 —7W 78-as 770—7*80, /9-es 7-80-7 90, 80-as 7-9:-8- 0, rozs (uj) 4 55—4 65. — Z.at» közép 600- 6 70, óienger liszánlu I 6-80—Ö 85. Bertésvásár Felhajtás 6291, eladatlan 972. - Elsőrendű 079-080, szedett 076-078, szedett közép 073 0-75, könnyű 0-70 - 072, l-ső rendű öreg 07U-OJ2, ll-od rendű ö-eg 066 0 68, angol süldő I. 088 095, szalonna nagyban 104—(.03, zsir 1 • t^— 1-20, hus 0*6-1-08. félsertés 100-106. Közgazdaság Megalakult az Alsódunántuli Mezőgazdasági Hitelvédő Egyesület Mint ismeretes, a kormányzat ismételten megnyilatkozott a gazdaadóssá; ságok rendezése kérdésében és eszerint ezt a nagy problémát ínég ez évlx-n valahogy rendezni kívánja. Ezzel ka|>-csohitban a közelmúlton megaUfk.ílt Binapesten a: Országos Mezőgazdasági Hitelvédö Egyesület gróf Khuen Iféderváry Károly, a Fe|sődui\\ánf.dl Mezőgazdasági Kamara elnökének elnökletével. Ezen hitelvédö szervezet célja, hogy részben rendelkezésre álljon a kormányzatnak a gazdaadósságok rendezése tárgyában megalkotandó törvény előkészítésében, másrészt, hogy egyénenként Tel ül vizsgál ja a gazdaadósok eladósodottságának természetét és mérvét, valamint teljesítési képességét. Miután a szervezet a köz|mnton kivül kerületi mezőgazdasági kamaránkénti szervekből is áll, evégből az Alsódunántuli Mezőgazda-*agí Kamara "Baranya-. Somogy-, Tolna és Zalavármegyék területére kiterjedő-leg, megtartotta a szerv megalakuló közgyűlését. Gróf Benyovszky Móric kamarai elnök ismertette a kivitelre voiuilkozó összes tervezeteket. Dr. Hegyi Árpád kamarai jogtanácsos ismertette az alapszabályokat. Az c^.es pontok körül nagyobb vita fejlődőit ki, melynek során ugy a pénzintézetek képviselői, mint a gazdák kifejtették álláspontjukat. Az a\'apszrfbá-lyok letárgyalása és elfogadása után az elnök kimondja a megalakulást, az alakuló közgyűlés az Alsódunántuli Mezőgazdasági Hitelvédö Egyesület elnökét : gróf Benyovszky Móricot, majd igazgatóválasztmányát választotta meg, melynek tagjai a gazdák részéről : Ká-mik József, dr. báró Mirbach Antal, Probszt József. Kovács Ferenc, "Mevh-wart Aladár, Hcrtelendy Miklós, Henc* Ferenc, ifj. Eitner Sándor, OkoÜcsányl Wágner Viktor, Cioszmann Márton, dr. Meixner Emil és Bischilz Sándor. A liénziiitézetck részéről: Malatinszky Ferenc, Dőry Frigyes, dr. Reck Alajos, Szabó János, nosztányi Szabó I^ijos, Bergcr Pál, Tankovits János, Stern Lajos, Kelemen Ferenc, Mayerhoffer Ödön, dr. Kammerer Gusztáv, Ábrahám Gyula. Az igazgató választmány tagjai hivatalból : a kamara igazgatója Kiss Elemér és jogtanácsosa, dr. Hegyi Árpád ügyvéd. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, Felelős kiadó: Zalai Károly. KOMLO zamatos I z ü legmegbízhatóbb HIRSCH «■ SZEGŐ cégnél Érdtk*. l.lv*t.l .yy ktrtkpir-vtrwnyrQ ZALAI KÖZLÖNY 1833. szeptember 12 DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL PETI SÓ -VAL FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK Kérjen azonnal árajánlatot PÉTI NITROGÉN MŰTRÁGYAGYÁR RT., Budapasl, V, Nádor-Ulca 21 Ország József Nagykanizsa. i APRÓHIRDETÉSEK Raktára* lavű 0«aa«s árukat Igán dIoiAh alárualtjuk. Armulh. Ka*ár-udvar. 3022 ■luriá november 1 re Horthy Mlklós-ut A. alatt két emeleti srobs eietlri; konyha éa m«llé%helvhé«kkel. Érdeklődni Irhet levélbea Llchtenitctn Mórnál. 3516 A p«l0áH f aánylakulu II. »•*- tályáfca való tankönyvek Jutányosán el adók Bithoiy-utca ia u. alatt. 3571 telKt elftfásri, külön szoba- és fürdőszoba, haskná lattal, olcsón elvállalok. Clm : Mu-siel és Fiiedenthal csemegekereskedésé-b«e megtudható. 3567 Diák fiukat, vaey leányokat teljes ellátásni olción vállalok. Kínlisl-utca 19. özv, Vargáné 3555 Kapoahttt bejáratú ulcal szoba s főiéren október I re bulor rélkül. esetleg irodának kiadó. Bővebbet Qulltner vlllanyüikt Csengery-ut t, 3595 Keresek (ókorban levő Oxlatbarande- xáat. Clm a kiadóban 3596 önállóan is Jól fózó bejárán® éves bizonyítványokkal a|ánlkozlk. Plánder R. Magyar-utca 16. 3588 Jókaiban levő kouyhaaxakrány és egyéb házberendezési tárgy eladók. Széchenyi tér 2. 3\'91 nr BIZTOS efedméoyt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-btni adja fd. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 7b. Indián-mamák a hátukon hordják cseoasmőlkel. A nagykanizsai klr. Járásbíróságtól. Pk. 10274/l933/>2 siáni. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Nagykanizsán elhalt Oombár Oyula volt nagykanixial lakos hagyatéki ügyében a klr Járásbíróság mint hagyatéki bíróság Sehuch Lajosné izlll. Oombár Julianna nagykanlzsM lakos örökösnek kérelmére az 1894: XVI. t.-e. 95. § ának c. pontja alapián elietafeli a hagyatéki árverést a Nagykanlisán 1933. évi |ullus hó 29. napján kelt pótleltárban felvett különféle ingóságokra. A hagyatéki bíróság az 1933. évi auguss-tu« hó 1. és 2. napjain megtartott árverésből visszamaradt, valamint a hagyatéki pótleltárban (elvett ingókra az árverésnek Nagykanizsán, Kossuth tér 14. szám (városi bérpalota I. em. 5. ajtó) leendő megtartására 1933. évi szeptember hó 15, napjának d. u. 4 óráját ttlzl kl és as árverési feltételeket az 1894:\'XVI. t.c. 97. §-ának 1. bekezdése alapján a következőkben állapltja meg: 2. A vevőt terheli a forgalmi és az esetleges fényUzéil adó Is. 3. Az árverés alá kerülő Ingókat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron Is el lehet adni. «. Az árverés alá kerülő könyvek közül a gyűjteményes müvek (JófcaJ, Mikszáth, Prohásaka, Rákosi, Komáromi mivel) szetzólk szerint együttesen kerülnek árverés alá és a könyvek kikiáltási árát szakértő fogja megállapítani. Nagykanizsa, 1933. évi augusztus hó 30. Dr. Révlfy s. k. klr. Jblró. A kiadmány hiteléül : Benkő s. k. 3560 kiadó. megjelent LIDITT JUL1A VERSESKÖNYVE 2 pengéért kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Zalaegerszegi Ipartestülettől. 612— tm HIRDETMÉNY. A Zalaegerszegi Ipartestület székházában levő vendéglót, kerthelyisége! és lakást bérbeadja, amelyre ezennel pályázatot hirdet. írásbeli ajánlatok 1933. évi szeptember hó 18-ig adhatók be az Ipartestület irodájába, ugyanott részletes feltélelek is megtudhatók. Az ipartestület fenntartja magának azt a jogot, hogy az ajánlattevők között szabadon választhat. At elnökség. \\u\\m\\m\\ I mindenki a helyi kereskedőknél éa Iparosoknál szerezze bel giiiiliKI porpAcoiAssal itnAuitott IMO* M"W«| alanti cégnél orszAg József mag, műtrágy., növényvédelmi ererek Mb. keteskaMu »" Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A blrónégl palota mollotL Telelőn l»l Erzsébet királyné szálló Budapast, IV., e«etem-utoa B. (A Belváros központjában). 60 éve a ISvárosl és vidéki uri középosrlály találkozóhelye. — 100 modern kényelmes szoba. Az étterem és kávéházban cljányzene. Leszállított Arak I Az Erzeébet-plnee a löváros legszebb sörözö|e. IMII .a.ulMI 14 es (vagy 44 él 75-ös villamos. „ Szabó Imn tulajdonos Nyomatott a laplulildonoa Köigaidaaísi H -T Outciiberg Nyomda é> Délxalal Upkiadó Vállalata könyvnyomdáiéban Nagykauiuán. U\'al«16a Uiletveietí: Zalai Klrolv. 73. évfolyam 206. ulm Nagykanizsa, 1988. szeptember 13, szerda Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Iserkeaatfeéf éa kiadóhivatal; Pőut S u4m Megjelenik minden reggel, bélló kivitelévei Felelős szerkesztő: Barharlts Lajos Eiéftattéal ára: egy Hóra ■ pcngó ao HIK Sierkeaitóaégl éa kiadóhivatal! teleion: 78. i Országzászló A történelmi Magyarország, — Szent István birodalma elvesztését siratgalják azok a félárl>oera eresztelt országzászlók, amelyek az ország különböző ixmljain állnak, hirdetve a nemzeti gyászt, de hirdetve ugyanakkor a feltámadásba vetélt hitet ós reménységei is. A hadvezér, amikor stratégiai terven dolgozik, maga elé tériti a térké|>et s amikor számlwvcszi hadállásait, hogy intézkedései pontosak legyenek, a különl>özö ula-kulalok, ütegek, fegyvernemek elhelyezkedéséi zászlókkal jelöli meg Erről a zászlóé rd ős térképről tudja áttekinteni és megítélni, hogy mily mértékben vannak biztonságiján a hadsereg különböző formációi. I la egy ország néprajzi viszonyait szemléltetni akarjuk, az ország térképét a néprajzi eloszlás ós tagozódás szerint különböző színfoltokkal jelöljük meg s ezekről a színfoltokról pontosan leolvassuk az ország néprajzi viszonyait. Azok az országzászlók, amelyeket nagy lelkesedéssel állítanak fel az ország különböző |M>ntjain, azok a/, országzászlók a megcsonkított trianoni Magyarország fájdalmát hirdetik. Vannak eml>orck, akik ugv vélekednek, hogy nincs szükség a fájdalom hirdetésére, vaunak, akik feleslegesnek tartják n revizió szükségességének hirdetését, mert ugv gondolják, hogy n revízió meglesz magától is s akkor elmúlik a íáj-dalom is. Akik igy gondolkoznak, azok helytelenül gondolkoznak, mert ha nekik volna igazuk, akkor a vallásos élet ápolására és ébrentartására nem állítanák fel a krisztusi kereszteket s nem helyeznék cl látható helyekre az cmlvri-ség Golgotájának fájdalmas stációit. Íme. tehát a legjobban szervezőit Világállam, az egyetemes Egyház gondoskodik arról, hogy a gyarló cmlíer elé Mementókat állítson, |>edig irva vagyon, hogy >l"g és föld elmúlnak, de az Isten l\'gvháza őrök*, mennyivel inkább kell gondoskodnunk nekünk, elárvult magyaroknak, hogy ezeresz-tondős államiságunk szétdúlt templomát, régi és dicsőségéin; visszaállítsuk. Azok az Országzászlók a meg-esonkilolt haza különl>öző pontjain: a közös magyar fájdalmat jclké-l>ezik. Ha rajtunk állna, nemcsak arra törekednénk, hogy mini Krisztus keresztje álljon az Országzászló a liaza minden legkisebb falujában is, de. aiTa törekednénk. hogy mint a hadvezér térképén a zászlók jelzik a hadsereg elosztá-sá|, ugy a világ minden részén, ahol magvar van, ott lengjen i\\ "iagyar zászló. Nem fUkMUMM) ina-K.var él a föld kerekén, hanem kö-15 millió . Aki a nemzeti jövendőt akarja, annak a mull minden dicsőségét ™ fájdalmát át é.s át kell éreznie Hétköznapokon és ünnepna- pokon egyaránt. Az Országzászló u legnemesebb szimlwlum abl>ól a célból, hogy reátokintvén, érezzük mindazt, ami multunkkal és jövendőnkkel szemlven elkötelez. A keresztény kcreszl vetése, a mohamedán térdhajtása nem nagy cselekedet és incgis kifejezője mindan- nak, ami a keresztényt keresztény-uyé a mohamedánt mohamedánná tesz\'. Az Országzászló egy egyszerű, Ik\'Isö értékében csekélységet reprezentáló szimbólum s mégis minden. Magyar történelem, amely a nemzetek liálátlansága miatt fél- árlnicon sir. Jelenti a imáUat s hirdeti a jövendői, mert az Országzászló alatt 15 milliónyi magyar áll, vár és imádkozik, hogy »adj reá vig esztendőt...* f-s a zászló egyszer félárbocról, — mégis csak a magaslui röpül... Vákár P. Arthur dr. Hainali gyilkosság a kanizsai közkórház nöi paviiioniában Németh Jánosnét, a kórház éjszakai vlrrasztóasszonyát kedden hajnalban agyonlőtte a férje az egyik kórteremben - A gyilkos cipészmester ezután kiszökött a Szentgyörgy vári hegyre, hogy végezzen a felesége szüleivel is, akiket csak a csendőrök jelenléte mentett meg Déli 1 órakor Németh János üldözés közben agyonlőtte magát a Katonaréten, a vasutparti kukoricásban Kedden, a kora reggeli órákban, mint futótűz szaladt végig Kanizsán u hir, hogy gyilkosság történt a városi közkórházban, ahol Németh János 48 éves kisknnizsni cipészmeslor két revolver lövéssel végzel! a lőle külön váltan élő feleségével. A szerencsétlen asszony a helyszínen kiszenvedett, a gyilkos |>cdig véres tette után elmeneküli. A gyilkosság után nyomban (letek! ivek és kerékpáros rendőrök A háromszor férjezett férjével sem Németh János né. sz. Kósp E!vonóra, aki jelenleg 3!) éves volt. háromszor ment férjhez. Németh János volt a harmadik férje Az első uru meghalt, a másodikkal sem élt boldog családi eletet, mire elvált tőle é.s Németh Jánosnak lett másfélévvel ezelőtt a felesége. A szerencsétlen asszony ebben a házasságában is súlyosan csalódott. Nemeih, aki iszákos, munkakerülő, durva ember volt, már a házassága első napjaiban is megkeáeri-lelte a feleség- éleiéi, akitől azt kívánta, hogy Kirtsa fit cl. Ütótle. verte a szerencsétlen asszonyt, aki addig tűrte is ezt a brutális bánásmódot, amíg nem forgoll még veszedelemben az élete. /£: év tavaszán tizonbin már az életére is rátört a férje. Egy szóváltás alkalmával, melyben az asszony szemére vetette férjének munkakerülő életmódját, Németh revolvert rántott és le aknrla lőni, az asszony azonban a kerítésen ál el akart menekülni előle. Némelh visszahúzta a kerilés tetejéről és akkor el is töri az asszony lába. Kz be-telőzte Néim-lhné türelmét és ki-jelenteik\', hogy nem kíván többé együtt élni a férjével. Ezzel a perpatvarral kapcsolatban a rendőrség is mogindilolln Németh ellen a bűnvádi eljárást, a revolveréi pedig elkobozták tőle. Ebben az ügyben mosl^ szeptem- érkeztek ki a közkórházija, hogy rekonstruálják a gyilkosság lefolyását. A hajnali órák ellenére is feldúlt hangynbolyhoz hasonlított a kórház, melynek l>etcgei rémült szemmel, halkan tárgyalták egymás közölt a tragédiát. A Katonarétről munkába siető emlwreket is megállította a szörnyű hir és a kerités mellett, kinn az utcán cso-jHirtokbu verődve figyelték a női pavillou ajtaján ki é.s besiető hatósági közegek munkáját. Kósa Eleonórának egyik volt szerencséje l>or 1-én volt a kanizsai törvényszéken a főtárgyalás. Akkor Né-methné kijei °nt elte a bíróság -Ifítl, hogy kívánja férje megbánt "tétét, inert a brutális embor nem érdemli meg. hogv moglxx-sásson ne- ki, de meg "ggébkénl is állandóm azzal fenyegeti, hogy végez vele Némcthné elmondotta még azt is, hogy amióta különváltan él a férjétől, az állandóan üldözi öt. Szinte éjszakánkint kereste fel a városi közkórházban, ahol az asz-szony 1932 áprilisától mint éjszakai virrasztónŐ van alkalmazásban lós életveszélyes fe nyelésekkel akarja arríi kényszerileni, hogy térjen vissza hozzá. Az asszony, akinek havi keresőié mindössze 55—150 pengő, volt, nem voll erre hajlandó és ki jelentette, hogy nem tart tovább egv ilyen ingyenélői. A törvényszék egyelőre nem hozott ítéletet ebben az ügyben, hanem elrendelte n bizonyítás kiegészítéséi. Németh, már a tárgyalásról elmenet megfenyegette a felségéi, hogy ezt még ntiggon megkeserüli. Fekete árnyék a nőipavillon előtt A főtárgyalás óla Németh J^nos kitartóan készüli a végső leszámolásra. Mint a rendőri nyomozás mcgállapilolta, már vasárnap éjjel végre akarla hajtani a tettét, de akkor a körülmények megakadályozták. Némclhné ugvanis állandóan több pavillonban teljesít éjszakai szolgálatot Hogy. el tudja látni a szolgálatát, természetesen éjszakánkint többször át kell mennie az udvaron. A férje tudta ezt és vasárnap éjjel I óra tájban is lesben állt, amikor a felesége a férfioszlálvról ál akart menni az 1. sz. nőpavillonba. Németh, aki állandóan a kerítésen keresztül jutott l>c a kórház udvarára, épp akkor szólította meg a feleségét, amikor az be akart nyitni a betegszobába. Az asszony azonban, a mint megismerte a férjél, gyorsan beugrott a kórterembe, melynek ajtaját magára zárta és ezzel két na/ipil siker ált meghosszabbítania az életéi. Keddre virradóra ismét szolgálatban volt az asszony. Férjél már hétfőn este is többen látták a kórház korilése körül ólálkodni és figyelmeztették i* Némethnél, liogg vigyázzon magám, meri a férje megint terv valamit. Hajnali háromnegyed 1 órakor Némethnének át kellett néznie a férfipavillonból a nőipavillonbn. Már majdnem elérte az ajtót, a mikor a nfíip.ivitlon előtt álló gesztenyefa alalt megmozdult egy sötét árnyék. A/, asszony, mintha csak érezte volna, hogv a halál leskelődik ott reá. szó nélkül beug-rotl a kórterembe. Az ajtói azonban már nem volt ideje bezárni, mert férje már a sarkában volt és letaszította az ajtót. Némcthné :•! -re elsikoltotta magát és átrohant a kórtermen, hogy a következő k >r-tereml>e mencküljön, abban a reményben, hogv annak válaszajla-ját még idejekorán Iwzárhalja ina-gamögótt. Az első kórterem nöi betegei álniuklx\'il felriadva, szótlan rémülettel nézték az eltorzult arc\'i embert, amint revolverrel a kr:é-ben üldözte a feleségét. Némcthné- ZALAI KÖZLÖNY IBM Iiepttmbtr 13 Tankönyvek, í iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben WAfiYKAHIX8A, Horthy liklól-it 1. T.l.lon i 178. Fióküzlet i Sugár-ut 2. nck sikerfllt is átjutnia az összekötő üvegajtón, melynek kilincsét kétségbeesett erővel igyekezett tartani, hogy be ne mehessen a férje Németh, amikor látta, hogy nem tudja benyomni az ajtót, körülbelül \' / mell magasságban célbavett0. a feleségének *a homályos flv°g-■ibktkra rajzolódó árnyékát és n kővetkező pillanatban r--volverlövés rázta meg a pavil- lon épületét. A 7 mm-es Frommer-golyó Né-methnének a balmellébe hatolt, a ki erre elengedte a kilincset ós cl-támolygott az ajtótól. Némelh erre benyitott é-s amikor szemb-n állt ,i feiéségéo\'l, revolverét isméi az a*szony orcának szegeit• Másodszor is eldördült a lövés és a golyó, amely a szerencsétlen teremtés balorr tövén bitolt be, hátul a tarkón jött ki A golyó az agyat érte és azonnali halált okozott. Mindkét kórterem betegei hangos sikoltozásban törtek ki, de ez cseppet sem zavarta a gyilkost. Odament a földön fekvő asz-szonyhoz, lehajolt hoszA és a mikor látta, hogy mer/halt, nyugodtan az ajtóhoz lépett, betett" magamöt/őtl és nyugod\' léptekkel »Ihagyta a kórtermet. Mire a kórház portása beért, addigra már csak egy sereg megrémült, félájult beteg asszonyt talált a kórtereml>en, akiktől azután értesült a történtekről. A kórházi személyzet é-s a közben felébredt orvosok is a gyilkos keresésére indultak, de annak sikerült a sötétben átmásznia a kerilésen és eltűnni anélkül, hogy bárki Is észrevette volna. A gyilkos megszökött Kanizsáról Néhány j>erc múlva már rendőri bizottság szállt ki a közkórházija, ahol lázas igyekezettel indult meg a nyomozás. Félóra múlva már a detektívek és kerékpáros rendőrök serege széledt szét a városban, hogy megtalálják a szökevényt. Detektívek mentek ki Németh Jánosnak Kiskanízsa. Kisrár utca 20 szám alatti lakására is, hátha otthon találják a gyilkost. A házbeliek azonban kijelentették, hogy hétfőn délben látták*utoljára, akkor távozott el otthonról és azóta nem is tért vissza. Miután minden jel arra muta- tott, hogy a gyilkos megszökött Nagykanizsáról, 9 kanizsai rendőrség részben telefonon, részben kór-távirat utján értesítette az összes szomszédos községek cscndörségoit a gyilkosságról, felkérve Őket a gyilkos letartóztatására, ha arrafelé menekülne. Ami a menekülés útját illett, leginkább Murakeresz-tur jöhet számításba ebben az esetben. Nagy a valószínűsége annak ugijanis, hogy a gyilkos Jugoszláviába akar átszökni. £pp ezért a murakeroszluri határ- őrség fokozottabb élxrséggel figyeli « halárt, hogy feltartóztassa az esetleg arra menekülő gvilko&l. A kanizsai rendőrség gyors intézkedése következtéién annyira szoros már a hurok a gyilkos körül, hogv szinte csodával lesz haláros, ha át tud csúszni az üldözők szoros gyűrűjén. A rendőrség intézkedésére Németh Jánosné holttestét beszállították a temető halottasházába. A szerencsétlen asszonyt ma, szerdán délután 5 órakor temetik. A vasutparii kukoricásban üldözés közben fejbe-Jőtte magát a feleséggyilkos Míg a kanizsai és környékbeli csendőrség kitartóan kutatta a menekülő gyilkos nyomait, azalatt Németh János kinn bujkált a Szent györgyvári hegyen ós a mezőn levő kukoricásokban. Most már fnegirliatjuk, hisz a nyomozásnak már nem árthatunk vele, hogy a rendőrség már az első percekben tisztában volt azzal, hogy a szökevény merrefelé vehette az utját. A detektívek ugyanis megállapították, hogy Németh nemcsak a feleségét, de annak szüleit is meg akarta gyilkolni. Több tnnu jelentkezett, akii? előtt néhány nap-/*</ ezelőtt többszőr hangoztatta Németh, hogy végezni fog f-h-ségr szüleinél, Yi Kása házaspárral, akinek szőlőjük van kinn a Szonl-gvörgyvári hegynek azon a hegyhálán, ahol a kápolna áll. l-.pp ezért a kanizsai rendőrség még a kora reggeli órákban értcsilcttc a A megnyitási héten PORCELLÁN ÜVEGÁRUK HORTHY MIKLÓS-UT 8. mSí-ut, Nagykanizsa üzletében alkalmi vásár 1 drb boros pohár szép mintákkal osiszolva —.22 fillér 1 „ vizes „ „ —.24 „ 1 „ boroskehely „ „ „ — 65 „ 1 „ pálinkáskehelv „ „ „ .40 „ Szép ruha osak ]ö sxttvetbAI késxdlII Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. somogvszentmiklósi csendőrséget, hogy menjenek ki Kósáék szőlőjébe ós álljanak ott lesben arra az cselre, ha a gyilkos ott megjelenne. A csendőrök ki is meht\'k, Ném?tli azonlnn ugylátszik megsejthetett Miamit, mert nem m"rt mutatkozni n pince közelében. Mint a nyomozás mosl utólag megállapította, Németh kinn \'töltötte az egész délelőttöt a Szentgyörgyvári hegyen, ahonnan délijén, kerülő uton, a Potyliparton _ jött bujkálva visszafelé Délben lfl óra tájban éri ,a katonaréti vasúti■ hídhoz. Ugylálszik az volt a szán-fl dóka. hogy ln-jón a városba. Nemi lehetetlen, hogy önként nhart /c-^J lentkezni a rendőrségen. Erre ! azonban nem került sor, mert a j mint átjött a hidon és .1 vasul- j parton, a kukoricásföld szélén haladt Katonarét felé. szembetalálkozott Gerócs István tűzoltóparancsnokkal, aki már tudott a gyilkosságról és arról is, hogy Németbe! keresi a rendőrség. Gerócs őrsparancsnok kifelé igyekezett a Szentgyörgyvári hegyen levő szőlőjébe, amikor megpillantotta a gyilkost. Németh észrevette Gerócs szándékát, hogv az el akarja őt fogni, ezért visszafordult és el akart menekülni. Gerócs azonban üldözőbe vette. A távolság egyre fogyott az üldöző és üldözött között, mire Németh látva, hogy ugywm tud elmenekülni, beugrott a kukoricásba és előkapva revolvrét, halálosan Ítélkezett ön ma ff i /-I\'II. A golyó a jobbhalántékon hatolt l>c, szétroncsolta az agvat és azonnali halált okozott. Halálos szerelem ... Gerócs István értesítésére a romi-őri bizottság egv óra hiulva kiszállt a helyszínre és miután kétségtelenül megállapították, hogv öngyilkosság történi, l>eszállitlatták a holttestet a temető halottas-házába. Miután a véres családi drámának mind n két főhőse halolt. »iz ügyészség ugv intézkedett, hogv mellőzzék mindkettőnél a bonco-lást. Némethné hozzátartozói még a kora délutáni órákban intézkedtek a Horváth temetkezési intézetnél, nehogy, egymásmellé temessék a házaspárt. Németh János özvegy édesanyja, aki kiskanizsai földinüvesasszony. Az Ón ízlése egyezik a mi Ízlésünkkel! A mi áraink megfelelnek a mai viszonyoknak! Legújabb férfi és nőt őszi szövetujdonvágainkat vételkényszer nélkül feltétlen tekintse meg , SCHÜTZ ÁHVH/ÍZ. 1333. ixgptcmbgf 13 ZALAI KOZLONT Tankönyvek, iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Scbless Testvérek könyv éi paplrk»r»ikedí«elb«n Köudot: Klók: Deák-tér 10. Horthy M. ut 8. A gazdák küldöttsége Gömbösnél még nem intézkedett a fia eltemetése Agyében. Valószínűleg holnap, csütörtökön lesz Németh János te-inelése. A -Zalai Közlönyt munkatársa, aki ebben a tragikus ügyben számos embert kihallgatott, arra a megállapításra jutott, hogy a kettős tragédiának szereleni volt- az indítéka. Németh János minden brutális bánásmódja ellenére is any-nyira szerelte a feleségét, hogy nem tudta elviselni a válás gondolatál. l\\: a szerelem öli. n M. J. Dolfuss vadászatra hivta a magyar kormány tagjait Bécs, szeptember 12 Osztrák kormánykörökben ugy t id-ják, liogy Dolfuss kancellár októberben Mürzxuschlagban vadászatot rendez, melyre meghívta Gömbös Gyula miniszterelnököt, Keresztes- Fischcr Ferenc belügyminisztert és Kállay Miklós földművelésügyi minisztert is. Mécsben ugy tudják, hogy a magvar kormány tagjai már el is fogadták u meghívást. A francia repülőraj elindult Moszkvába I\'árjs, szeptember V2 Coll miniszter repülőraja kedden Kezdte meg oroszországi \'"mtját A három gépből álló raj és Moszkva felé repül. Nagy pénzhiányok a szegedi városházán Szeged, szepteml>cr lí A városi járlatkezelői hivatalban többeecr pengős hiánynak jutottak nyomára. Az egyik hivalalnokol már fel is függesztették és megindították ellene a fegyelmit megelőző vizsgálatot. Az adógabonából segítik a szűkölködőket Budapest, szeptember 12 Illetékes helyen azzul a gondolattal foglalkoznak, hogy az adógabona egy részét az ínséges vidékeken osztják Mét a szűkölködők között. Az álomkór pusztítása London, szeptember VI Sant I.ouisban már 12ő-re emelkedett a pusztító álomkór halálos áldozatainak száma. Az cgvik áldozat, végrendeletileg 500.000 dollárt hagyományozott az államkór elleni kutatások céljaira. RudapeM, szeptember 12 Marschall Ferenc országgyűlési képviselő vezetésével a magyar falu lá-bo/a Által plakitotl bajbajutott gazdák országos bizottságának küldöttsége ked den dé\'eloU megjelent Gömbös Gyula miniszterelnöknél, hogv tolmács, Ija ama kívánságokat, melyeket a Szint István napján tartóit országos gazdu-gyűlés hatf.ro/ata alapjón kívánnak a kormányelnök elé juttatni. Marschall Ferenc Írásban nyújtotta át a tiazdíigyülés kívánságait.\'\'majd a bizottság nevében Drózdy Győző ét. Vas János nagymágoesi kisgazda kírte a miniszterelnököt a gazdaadósságtik rendezésére. I Gömbös nfiuisztcrelnök hosszabb beszédl>en válaszolt a küldöttségnek, hangoztatva, hogy mimlig a falu éa u ilfep sorsának javítására törekedett. KijckinieUe, ha napirendre kerül h gazd;:adóssi\'igok kér.lésének rend^jcé.v, tekintettel les/, ama kívánságokra, amiket a bajbajutott gardáV nevében tolmácsolt előtte a küldöttség. Értesítem a nagybecsű vevőimet, hogy Révésxné budapesti hala ptiz létéből a direUiríax megérkezett a legújabb kalapu/donságokkaf. Windlscfiné M « Révéti Magda. 1). Arvay László szóvá akart tenni egy sérelnvet, mely az autonómiát érte azzal, hogy a törvényhatósági tagok egy csoportjának a független kisgazda párt vármegyei választmányának ma reggel 8 órakor összehívott értekezletét a rendőrség feloszlatta. A főispán lecsengette Arvayt, a ki tovább Iwszélt, mire a főispán megvonta tőle a szót. \'Hál akkor menjünk kll« hangzott fel a közgyűlési teremben. A közgyűlés csodálkozva nézte a készülő demonstrációt, ami azonban nem sikerült, mert mindössze néhányan mentek ki a teremből. Zoltán Boldizsár (Nagybakónak) a magas iparcikkek-árak és az adók ügyében szólalt fel. farkas Tibor dr. volt a következő felszólaló, aki szintén a megyebizottsági tagok értekezletének feloszlatását tette szóvá. Biztosítékot kért arra nézve, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok megyei ügyekben a mcgyegyülés elölt vagy után szaludon érintkezhessenek, annál is inkább, mert ez a belügyminiszter intenciója is. Szal>ó Károly \'Kávás) kérte, hogy a közterheket hozzák arányba a termények árával. Azután a válaszadásokra került r sor a távollevő alispán helyett Brand Sándor dr. főjegyző válaszolt a felszólalásokra. Gyömörev György főispán közölte, hogy az adókamatok ügyében forduljanak hozzá és ugy ö, valamint t* ]>énzűgyigazgató mindent elkövetnek a sérelmek orvoslására. Pehm apátplébános bejelentésére kijelentette hogy az üggyel nem foglalkozik részietekbe. de leszögezi, hogy az alispán iránt sem nála, som másnál nem rendült meg a bizalom. A közgyűlés nrelegen ünnepelte és éljenezte az Alispánt. Sor került ezután az aljegyző választásra. Két pályázó volt : Zarubay Lóránt dr. tb. aljegyző és Kövess Ferenc tb. szolgabíró. Leadtak 19."v szavazatot. Kbből Zarubay 150, Kövess 4fi szavazatot kapott és igy az aljegyzői állást Zarubay Lóránt dr. nyerte el. Pálffy László megállapította, hogy Zalamegye színe nem a föld—fehér, hanem a Qtfkszuálatban levő kék—fehér. Meg akarták lincselni a sajóvámosi gyilkost Budapest, szeptember 12 Se liga Mihály sajóvámosi plébános gyilkosait kedden délelőtt helyszíni szemlére vitték. A csendőrök1 alig tudták visszatartani a község lakosságát attól, hogy agyon no verjék a gyilkosokat. A vér f 01 frissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy p hár természetes Ferenc József keierüvitet inni. At egén világon rendelik ai orvosok a valódi Ferenc József viz haazn\'lafál, mart ez szabályosra a bélmüködéal, erősili a gyomrot, javítja a vért, magnyugtalja az idegeket é» esáttal uj életerőt teremt. fflflllÁ háramsaoMaflssi-aiBUU komfortos I. emalell lntrsfcfl Csengery-ut 18. számú uj IQSQB háaban november hó l-re. Érdeklődni lehet Horváth 6a Vaas építőmestereknél — Csengery-ut 17. szám alatt uu Tankönyvek az összes iskolák rén4ri 3450 e tanszerek a legolcsóbban beszerezhetlek OFENBECK könyvkereskedésben (Deák-tér. Izgalmas megyegyülés Zalaegerszeg, szeptember 1\'2 (Saját tudósítónktól.) Zalavánne-gye törvényhalósági bizottsága (iyó-mörey György főispán elnökletével Ina tartotta őszi közgyűléséi, amelv igen érdekes és izgalmas lefolyású volt. A közgyűlést 10 órakor nyitotta meg (íyömőrey főispán, aki melegen emlékezeti arról, hogy a kormányzó Kroller Miksa zalavári apától a másodosztályú magyar érdemker&zllel tüntette ki. akinek kitüntetését ál is adta. majd méltatta a kitünteteti apát érdemeit. Az alispáni jelentés vitájában Horváth Gergely (Zalaszentgyörgy) volt az első felszólaló, aki az adó behajlásnál lapasztalhaló visszá-ságokal tette szóvá. Kifejtelte, hogy a mai viszonyok melleit nem tekinthető konok adófizetőnek az, a kinek nincs mull évi hátraléka és csak idei adóval tartozik. Az ilyenek ellen mégis kimeletben adóbehajtás folyik. Sokszor 30 pengős tartozásért eladnak 130 pengős állatokat. Kéri a főispáni, hogy meni-se meg a becsületes adófizetőt a kíméletlen adóbehajtástól. J\'ehm József apátplébános szólalt fel, az alispánt ért sérelem ügyében. Kijelentette, hogy ezt az ügyet külön pontként akarták tárgyalni, de elállotlak ettól, mert az elégtételadás, amelyet elérni óhajtottak anélkül is megtörtént. Az I alispán felsőbb helyről bizalmat kapott, aki pedig megbántotta, az bocsánatot kért. Az ügyet ezzel be-fejezetlnek tekintik. l\'crcszhgi Lajos a magas hely-pénznek leszállítását kérte, a megyei városokban. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos nöi rnha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi rnba- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nöi és gyermekkabátok. Sin$er Dluatdruliázlian saját érdekében vátelkénf szer ===== nélkül tekintse meg. = « ZALAI KÖZLÖNY 1933. mptembfr 13. Kevés pénzért elegánsan öltözködhet a Elsőrendű uriszabóság! Szenzációs gyapjúszövetek! A Nemzeti Egység Ifjúsági Szervezete az állástalan helyi fiatal tanítók elhelyezése érdekében Küldöttség dr. Hegyi Lajos főjegyzőnél Kötél általi halálra Kélték a böszörményi gyilkost Debrecen, szeptember 12 A debreceni törvényszék kedden tárgyalta Here Lajos gazdálkodó gyilkossági bűnügyét, aki ez év márciusá-I.an Hcregböszörménybcn megölte Pál Sándor 7<> éves gazdálkodót és annak feleségét. A főtárgyaláson Hcr • a leg-nagyobb hidegvérrel vallotta be a Kyilkosságot. melyet azért követett el, mert a házaspár egy UN) |>engös köb esónt megtagadott lök-. A debreceni törvényszék egésznapos tárgyalás után este hirdetett Ítéletet He.e l-ajos bűnügyében, akit kétrend-be.i előre megfontolt szándékos ember-o.és, rablás és gyüjtogalás büntette miatt kötéláltali halálra Ítélt. Here feleségét orgazdaság miatt tő hónapi börtönre ítélték. Ai ügyész megnyugodott. Here és védője enyhítésért "fellebbeztek. A rohamosztagos-vezelő drámája Gd ingen, szeptember 12 Muchoví Heinholdot, a német munkafront szervezőhivatalának vezetőjét halálos szerencsét lenség érte hétfőn este, amikor együtt vacsorázott jó barátjával, Maechling rohamosztagos vezetővel. Vacsora után, amikor Maechling felállt, hogv elbúcsúzzék, a revolvere véletlenül az asztalhoz ütődött és elsüli A golyó Muchow Heinholdot találta, aki néhány óra múlva belehalt sérülésébe. Maechling. amikor látta, hogy súlyosan megsel>c-sitettc a barátját, előkapta u revolverét és fcjbelőltc magái. Azonnal meghall. Nagy polili al kémkedést leplezett le a német rendőrség Berlin, szeptember 12 A síelt in i rendőrség nagy |K>li-likai kémkedésnek jött nyomára és letartóztatolt egy Katizi rsky nevű lengyel ügynököt, akiről megállapították, hogy lengyel állampolgár és havonta rendes fizetést ka|>oll postautalványon, amelyet a lengyel követség portása adott fel. A |x>rtás néhány nap|>al ezelőtt megbetegedett és kórházba került, ahol meglátogatta egy ismeretlen lérfi, aki a sógorának adla ki magái. Az ismeretlen távozása után néhány órával a |>orlás meghalt. Valószínűleg megmérgezték. Egy szerb utasszállító repülő gép katasztrófája Belgrád, szeptember V2 Kedden reg^-l 6 órakor a laibach— Suták közt közeledő repülőgép a nagy köd mialt lezuhant a repülőtér melletti erdőben. A pilóta, műszerész és ti utas .szörnyethalt. A gép utasai, u német König (iyörgy kivételével múld szerb állampolgárok voltak. Mozl-hlrek Ma és holnap eseménye lesz a Városi Mozgónak, bemutatásra kerül u legértékesebb és legszebb történet, amit valaha is érdemesnek tartottak filmre vinni. A címe : (Hrtaég* ■ gyermek. Irodalmi érték és művészi tekintetben messze kimagaslik ar. átlagfii. mek felett. Főszereplője közül az egyik a világhíres gyermek-filmsztár. Jackie Cooper, a másik pedig a nagynevű filmszínész, Wallace Ikery, aki uz P.gi titánok főszerepét játszotta. Sokat mulaszt, ftld a filmet mcgrtVm nézi I Az előadAtfiík 7 és 9 órakor ikezdőd-nrk. A 7 órai előadás zóna Í2U 60 hclyárakkal, a 9 ói«i. pedig az olcsó 1 Hyári (.3Ü-90) helyárakkal meW. \'Nagykanizsa, szeptember 12 Érdekes küldöttség tisztelgett kedden délben dr. Hegyi Lajos |>olgármcsl r-helyeltes főjegyzőnél a városházán. A Nemzeti Egység nagykanizsai ifjúsági szervezetébe tömörült fiatal tanítóság amely tanítói okkvclének bírt ikáhui keserves küzdelmet folytat elliclyez-kedése és keny.rc érdekeljen. de hiába, csuk nem tud elhelyezkedni. Kgvik-másik a legnehezebb körülmények közölt van. Az egyik oki tanítónőnek nemcsak édesanyját, de fivé- reit is kell, hogy eltartsa és ve állása, se foglalkozása nincsen. A fiatal oklevelesek ezen gárdájának ügyét tette magáévá a Nemzeti Egység nagykanizsai ifjúsági szervezeti*, amikor most a nagykanizsai i|>ariskolai tanítói választás előtt küldöttségileg felkereste dr. Ilegvi Lajos főjegyzőt, a kult ír-ügyosztály vezetőjét, hogy megkérje, hogy akkor, amikor az uj oktatási ciklus tanerőit, kinevezi, ne feledkezzék meg azokról, akik nem akarnak mást, csaV egy szelet kenyeret, csak egy karéjt abból, amit a város nyújthat. A küldöttséget S/abó Gyula, a Nemzeti Egység ifjúsági szervezetének ugi-lis titkára vezette a főjegyző elé, aki megrázó szavaklian fejtegette az állástalan ifjúság rettenetes helyzetét, küzdelmét egy állásért, egyik-másikának emellett még szüleit és testvéreit is el "kell tartania. A Nemzeti Egység ifjúsági szervezete ezeken akar segitní, amikor mindent elkövet, hogy állás-hoz, kenyérliez juttassa őket és azért felkéri a főjegyzőt, mint a kultir-osztaly vezetőjét, liogy legyen segit-sgére u Js\'ep-nek ebbeli törekvésében, amikor az ifjú magyarság elhelyezésiről van szó. I)r. Hegyi Lajos a legnagyobb szeretettel és előzékenységgel fogadta a küldöttségei és biztositolta legnagyobb jóakaratáról. Azonban nrru kérte őket, hogy menjenek •.•! ebben az ügyben a polgármesterhez Is és kérjék elsősorban az T> jóindulatú támogatását. Miután dr. Krátky István a megyegyűlésen vett részt,a küldöttség csütörtök tiszteleg a polgármester előtt. Meg vagyunk róla győződve, hogy a kenyeret kérő Ifjúságnak tiszteletre méltó mozgalma nem hiábavaló. Gyümölcsrekeszek h szilva, szőlőszállításra ® állandóan kaphatók : Dukéss Ferenc laktreiktMnél. Magyar-utca 108. RÁDIÓMŰSOR Budapest, szeptember Ki 6.45 : Torna - l\'tána : Gramofon. 0.45 : Hírek 10 1. régi céliek éle. téből. 2 Konyhagondok. Burgonya-ételek receptjei. (Felolvasás.\' — Közben : Gramofon. — 12.06: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 1.15: Időjelzés. 1.30: Gramofon -2.1.p>: Hírek 3.30: A rádió diákfélórája. I : Divatcsevegés. — -1.45: Időjelzés, hirek. 5 : .Látogatás a kőkori ősember barlangjában.\' Előadás. 8.30 : Furagő György zongorázik. 6 10 : iVadászfegyverrel az őszi tájon.* Gyöngyöshalászi Tukáeh Gyula előadása. - tí.45 : Cigányzene. X : Wagner-est. Közreműködik a ni- kir. Operaház tagjail>ól alakult zenekar Doiuiányi Ernő dr. vezényleté-\\Y1. 8.80: «A bayreuthl ünnepi játékokról.* Előadás. — D.45 : Időjelzés hirek. I tána : Cigányzene és jazz. — 11 : Angolnyelvü előadás. BécM. 1130: Müvészlemezek. — 12 : Hádiózenekar. — 15.45 : A nevelőknek az iskolaév kezdetéről. - 10: Hangosfilmek zenéje lemezeken. — 17 : Virágok a betegágyon. — 17.15 : Slrei-clier Tivadar zeneszerző művel 19.30 : Lengyel ünnepi est. 20 : Hruckncr: E-mol| mivé. Az udvari zenekar előadása. — 21 45 : Bécsi szimfonikusok. — 22.50: Gramofon. Vér-, bór- és Idegbajosok a természetes .Ferenc József" kese- rüvizet mint igen jó béliisxtiló sierl eredményesen használják. - Butorváaárláf nem fond! Teljes berendezéseket rendkívül -előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopitcln butorárjbát, Horthy Miklós-ut 4. Eladja a Nagykanizsai Ipartestület Deák tér 14. sz. emeletes ház Ingatlanát, melyben lómcnetelU vendéglő. Uzle\'helyl-fégek és lakások vannak, továbbá Horthy Mlklés-utSl.n. ház építésre alkalmas 560 négyszögöl tóikét részben vagy egészben. Érdeklődők forduljanak B.loith Jenő Ingat anközve-tltőhöz Nagykanizsa. 3268 Ön is tudja már... hogy a legolcsóbb árakat, a legjobb minőséget és a legnagyobb választékot KIRSCNERÉKNÉL találhatja csak meg. ♦ Iskolai és intézeti szövetek, paplanok, vásznak. Női és férfi-szövetek, különösen nagy választék külföldi gyártmányokban. A legújabb satin-hátu selymek. Kézzel csomózott magyar perzsa szőnyegek. Stb. stb. ♦ Gy8«Adj*k meg róla, hogy tegol8n»S«ebb«n •ilárolhat KIRSCHNER MÓR divatáruházában. 1983. mptcmtxr 13 ZALAI KÖZLÖNY A legszebb és legértékesebb film ma és holnap mm Őfelsége a gyermek. Jackie Cooper, a híres gyermeksztár és Wallace Beery, a nagy film-szinész. = Előadások este 7 és 9 órakor (7 órakor zó«ő>helyárak) Közoktatás és kultuszügyek a pénzügyi bizottság második ülésén Leszállították a zeneiskola egyes tanszakainak tandíját Nagykanizsa, szeptember 12 Kedden délután 5 ómkor ült flssze a városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága Dobrovits Milán elnöklete alatt. l>ogy íolytas-ti a város 1931. évi költségelőirányzatának tárgyalását. A strandfürdő folytatólagos vitájánál a 12.000 1\' kiadást <1000 P-re fa-rágták le. Meg kell hagyni, a bizottság minden egyes tagja a legnagyobb lelkíismerctésséggel végzi tisztét ós arra törekszik, hogy ahol csak lehel, még jobban szorítsa le és csökkentse a beállított \'tételeket. Következik a közoktatásügy, amelyet Jeljes három órán keresztül tárgyalnak. Hosszabban foglalkozott a bizottság a felsőkereskedelmi iskola léteiénél. Megállapítást nyert, hogy a város az intézet átvételével mindössze 2000 P-vel fizet többet, mint mikor évi 8000 l\'-vel szubvencionálta. Kgy téléinél pe-.lig a bizottság mindjárt 1000 P-t faragott le, amivel már 1000 P-re esett a tulkiadás. A beiratási dij 1750 P. a tandíj évi 200 P. Ugyancsak hosszabban időzött a bizottság a Városi Z*neiskol» kérdésénél. Hemmert főszámvevő a tandijak mérséklését, illetve leszállítását javasolta. A bizottság javaslatára egyes tanszakokon mérsékelte n tandíj d. Krátky István dr. polgármester ezután ismertette a Városi Zeneiskola elsőrendű működését, szóloll főleg Vannav János igazgató kiváló kvalitásairól, nagyszerű munkássig.iról, amellyel az intézetet országoshirüvé emelte. Hosszabban méltatta Ynnnuy igazgató érdemeit az intézet kiépítése és fejlesztést- körül. A Kómái Katolikus Kgy házközség tételei változatlanok maradtak. A Itef. Kgyházkózség templomépitési segélyére egyelőre két évre évi ."lOOO P segély van beállítva. A bizottság legközelebb csütörtök délután 5 órakor folytatja ülését. A halálos szentgyörgyvári mulatság vége Négy évi fegyházat kapott a leány miatt szurkáló legény Nagykanizsa, szeptember 12 Húsvéthétfőn az egyik szcnlgyörgy-\'vári korcsmában vigan mulattak .1 legények. Sok volt a fiu, kevés a leány. Szabó Imrét nagyon el kedvtelen ítélte, hogy táncosnőjét többizben elkérte egy Világos József nevű legény. Meg akarta mugát bosszulni. Mikor éjfélkor hazamenték, Bónyai nevű társával utána ment annak a kis társaságnak, amelynek tagjai a rivális Világosi, Tóth József és többen voltak Mindegyikben már az alkohol is dol- gozott. Hamarosan rövid, de kemény kézitusa fejlődött ki. amelybe a harmadik és negyéedik is bcli-szólolt Szabó megverte Világosit cs Tóthot és ugylátszik Hónvai is segített neki. Szabó Imre- cgyszerr- előrántotta kését és azt Világosi hasalta mártotta. A fiatal legény meghalt. Ma volt ebben az ügylx-n a főtár-gvalás. Szalu") Imréi a nagykanizsai törvényszék halált okozó súlyos testisértésért • nég>- évi fegyházzal sújtotta, bónyai 3 havi fogházat kapott. Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szúk magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő ein-I>ereket. Magyarországon, főként u főrárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Kz az értékes »divat< most kezd terjedni vidéken is. A • Zalai Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sa-jálithassák el a leggyakorlalibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezelett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé mindán igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője l*allos Erzsébet, aki a lon-doni egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai Közlöny, nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Malter Hipman, a londoni egye- A mlnsp eltemetett Felsál, Irak királya. Fenn : a hogyan Európában Ismerték, lenn: modern tábomok-unllormisban, jobbfelöl: arab sejk öltözetében Iratkozzék be a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára ! tem fonetika tanárának eredeti grammofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit. Minden tanfolyam 0 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb I növendék vesz részt, tehát nem csoport-tanítás. A tanfolyamokat u »Zalai Közlöny előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos ErzsélR\'tnél lehet (Erzsébet-tér 1K. II. cm.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak be u tanfolyamra. Ér»«noitÁQ Tisztelettel értesítem a trtöSlieS. t. közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért M3? garancia mellett lelnek festő V«rü»m«rly-utcii <* l\'otsti-ut «arok. Síitáimmal illáira háihoi megrak. Nagykanizsa uj, olcsó bevásárlási forrása BECK béla újonnan megnyílt divatárutfásza = Horthy Miklóa-ut I. az. (vAroahá* palota), ahol már prima férf inget 2-80-tól, nyakkendők nagy választékban 80 fillértől, női selyem harisnyák l-30-tól, 0. F. B. női harisnya hibátlan I-9S, selyem kombinék és bugyik nagy választékban, gyermek-harisnyák a legolcsóbb árban\'szerezhetők be Tisztelettel beck bécjí HorlQy »lklós-ul 1. sxdax l\'ilroHödz épülőiében 33IH (a nagytrafiKKa 1 «ciDÍfln) ZALAI KÖZLÖNY 1933. wepltmbtr 13 napihírek NAHRENP Szeptember 12, kedd Rónul katolikus: Mária n. Proteal. CJuií\'ó lír.: Elul hó 21. Városi muzeum és könyvlár nyitva caOtöttökön és vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig. Qyógyssertáfi éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Pöutő sa. és a klskanlisnl gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétlő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). - - (Ai apácák Nagykanizsán) Kedden délelőtt érkeztek meg Zalaegerszegről a Notre I)ame női kononókrend a|>ácái Nagykanizsára, Itogy átvegyék a tcányliceumot és megkezdjék fontos missziójukat a leánynevelés terén. A szeraetesiiők t ia/dag Ferenc püspöki biztos vezetésével t\'lőször u |*>lgárme»-térnél tisztelegtek, majd Magas Mihály kegyes rendi házfőnök, líceumi igazgatónál. Nagykanizsa közönsége meleg szeretettel •köszönti a szerzetesnőket letelepedésük alkalmával. (Áthelyezek) Itaffay Márton zirci pénzügyőri föbizti, . *.agykani*sára he lyezték át. - Nagy " ula zalaegerszegi pénzügyőri felügyelőt, mint vezetőt Veszprémbe. \\Szabad»ágr<>t) Dr. Maláír János reudörfogalinuzó visszatért nyári sza-badságáröl és elfoglalta hivataléi. - (Egyházi hirek) Dr. Kovács István succentor irin verte a somogytfkri plébániát. Áthelyeztettek : Sehlögl György dr. Somló vásárhelyről Marcaliba, Meiezinger Ignác Marcaliból Som-lóvásárhelyre, SéHey Kálmán ku|«svári hitoktató Kaposvárra káplánnak. Kosa József zalakoppányi adminisztrátor Kaposvárra hitoktatónak. - (Ax uj eaurgál állomásfőnök) A 36 évi szolgálat utáu nyugalomig vo-nuló csurgói állomásfőnök, Mészáros Kálmán MAV felügyelő helyére a jiécsi üzletvezetőség Völgyi János harkányi állomásfönököt nevezte ki. (Eljegyzés) llausner Hózsi (Nagyatád; ás Widder Sándor (Nagykanizsa) jegyesek. (Kspereal kinevezés) Dr. Kapl Méla evaug. püspök Horváth I.ajost, u gyékényes! t-vang. egyház közbeeső-léshen álló népszerű lelkészét, Cspe-ressí nevezte ki. (A Petőfi-uhui kis műkedvelők előadási ■ Kath. Legényegyletben) A PetŐft-utcai kis műkedvelők kétszer egymásután az apáca zárda javára s/é-pe 11 sikerűit eloadaU rendeztek a Kath. Legényegyletben. I.ukács József hittanár rendezésében és betuuitásáltan, aki az egész kedves mozgalomnak a lelke volt és minden szabad óráit orra használta fel, liogv az apró műkedvelők előadása minél jobban sikerüljön. £s ez |<ompás.in sikerült is. Két előadáson a közönség zsúfolásig töltötte meg a nagy termet és sokat tapsolt a kedves szereplcknek, akik teljesen ott-1 ionosán mozoglak a szln|>ad<»n és valószínűleg még többször is kiállnak u jó ügy érdekében. Az előadás Major (íizi és Benedek (ii/i kedves párbeszédével vei te kezdetéi. Majd színre került Kvicsák Annuska, az ismert nagykanizsai szerző kél nagyon bájos alkalmi darabja : Gábor úrfi című 1 felv. vígjáték és Szent István imája cimü 2 felv. színdarab amely elejétől végig lebilincselte a nézőközönséget. A szinarabok főszere jiiöi közül különösen ki kell emelnünk Orbán János, Major Mariska. Orbán Márta, Turko-vieh Böske. Turkovich Mariska. Kúszik Misi szereplőket, de n többi Ls mind nagyon s/é|icn játszott. Utána Orbán Jani és Kúszik Misi bájos párbeszédei adtak elő. Majd Sipos Itózsi és Németh Annus tánca kóvtkezett, amit ennivaló kedvességgel lejtettek. Az előadás során (ia/dag Ferenc pűs|H>ki biztos cmclkc.l || lelkületű l>e-széédben fejteg tle -i magyar gyermek érékét és unnak tehetségét, u közön- I A bécsi katolikus napokból. Burgenlandiak vonulnak a Stcphansklrche felé. •ég nagy tetszése közepette. A közön -;ég honorálta a kedves mozgalmit és igyekezetet és a nemes cél jqsnira js szép összeg folyt be. NŐI és leányka kabátuJdon*á|íok na|tonla érkeznek Singer Divatáruházba. Nagy választék. Francia, "ngol, német nyelvórák adását szepteml>er 10-én tijból megkezdem. Balla Klári Csengery-u. 8. Szép mlnlás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Sebül/, nél. Bélyeggyűjtők (.rönK az Örvös János szerkes7|ésél>en megjelenő •Filatéliai Kurír- minden száma. Az :ij szám sok aktualitás mellett a/. íj mnan belépő előfizetőknek nyújtott rendkívüli kedvezményeket is közli. Ingyen 2<> drb. európai bélyegei, ingv ?n-«cserc-irirdelést. pár fillérért több |>eng<i értékű filatéliai szakkönyvet kapnak az uj előfizetők. Gim : Filatéliai K.irír. Budapest 02, postafiók 152. Divat szőrme újdonságok boeno, perzsa, karakül, stb. minden színben Singer József és Társa cégnél. Kertészek által is elismerést nyert a fehér ablak ragacs. Egyedon készítője Sterii Üvegei Nagykaalasáa, Várva hé* palota. Talafcn IBS. Férfi- és női-1 tYERES és koloprnktúr MM\' - Mny KOMLO Legmegbízhatóbb HIRSCH éa SZEGŐ cégnél Nikkelezés, rezezés, e*östő/.és, aranyozás Galvanizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, Minden tárgyat és fémet. József fflher-ceg-u. 87. s\\ t költözés kor Elektronnal szereltessen. Olcsó árak, kedvezd fizetési feltételek. (1 kanlzaal leventék szüreti mulatsága A kanizsai levenlék most vasárnap, szeptember 17-én délután rél l órai kezcjettel nagyszabásúnak ígérkező szüreti mulatságot rendeznek a Sétatéren. Az agilis rendezőség |>a-zar műsorszámot állitolt össze a közönség szórakoztatására. I.esz lombila, céllövészet, karikadobás, |arler torna, szal>adszinpad, felvonulás ökrösszekéren, tálxirtüz, végül pedig a levente-és cigányzenekar muzsikájára reggelig tartó táncmulatság. Az ökrösszekéren való felvonulás különösen látványoknak Ígérkezik. Ik-léptidlj : családjegy .V), személyjegy 30, levente és diákjegy 10 fillér. A leventék szüreti mulatságára már csak azért ls felhívjuk a kanizsai közönség figyelmét, mert meg-jelenésével jótékony célt szolgálamt-ny miben a liszta bevételből ruházzák M karácsonykor a szegénynorsu leventéket. A jövő katonáiról, a haza védelmezőiről van szó, ne sajnáljuk tőlük a támogatásunkat ! Intézeti csikó* vúH/nnk legolcsóbban Schützuél. — Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál. 1933. évi őszi és téli sziivctujdon-ságok . I.inoges, Nikolt, Hamades, Mexoát, Angorelte, Gronya, Scheiland, Andalin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. Qabcna oeáváxóizereki Porpácok: Nedvespácok: Arzúpáo BIgrfol Porzol Hfgozén Tlllantln Tillantin eredeti gyári árban éa csomagolásban. Műtrágyák i Péll-aA Akit. azuperfoazfát 40%-os káliaó BéwHrtjéa ThomawBlBk kg .ként, utk uÉmr. ia w^Kontíl.-kUxn. FUTORi vegytiszta szénssvas lakarmányméu. pekki „D" vitamin késziimény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növény védelmiszerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. 1933 szeptember 13 ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET Az örök rivális KPAC lesz vasárnap az NTE ellenfele Nagykanizsán "Nagykanizsa, szeptember 12 Még 1c som csillapodtak n kedély k n pénteki izgalmas NTK Zrínyi haj-noki liarc után. máris ujabb futball-attrakcióval szolgál a vásárnapi sport-program. A kaposvári alosztály cgvik repre. zentánsa. a Kaposvári Petőfi Atlétikai f.lnb lesz az NTK ellenfele Nagykanizsán. A sorolás nem a legszerencsésebbnek mondható, mert ép a sz-z>n fclejérc kerültek a legnehezebb mérkő-ztfsck. amikor még a csapat nem teljesen készült cl a nagy ósszersapá-sokra. A Zrinyi ellen leadott értékes pont után minden |>ontra nagv szüksége van a tavalyi bajnok NTE-nek, ha az idei bajnoksági »an is komoly szerc|>et akar játszani. A KPAC is, a Zrínyihez méltóan, nehéz probléma elé állítja nz NTF.-t. A kaposvári csapat a kerület legszebb stílusát játszó együttese. Főerőssége I a csatársora, élén a Somogvból vissza I amatőrizált I.ővy. valamint Nákovics P bals/élső, aki amatőr ala|>on sokat sze-f re|H\'lt a Somogyban. Az NTK csalár-I sorába ismét soroméba áll Jakubecz, I aki betegségéből felépülve, szorgalmas tréningekkel készül a vasárnapi já-tékra. Az izgalmasnak Ígérkező mérkőzés iránt sportkórükben rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul. meg. A KRSC-NTE elmaradt mérkőzés 2 pontját az NTE Javára írták Mint ismeretes, a KRSC- NTF. bajnoki futball mérkőzést szeptember 3-án kellett volna Ka|>osvárolt lejátszani. A Rákóczi lemondta a mfrkő-rést, melyhez a Délnvugati Szövetség is hozzájárult és a mérkőzés 2 (xmlját 0 :0 gólaránnyal az NTK javára irták. Figyelmeztette a Szövetség azonban " Rákóczit, hogy isméllődés esetén u bajnokságból törli. Felhívás a levente és az utcai csapatokhoz A Délnyugatningyarországi Mbdar i-gi. Aiszóvetség által tervbe veti szövetségi dij mérkőzések re a Dnvl.ASz csakis MLSz-tagegylelek nevezései! fogadja cl s a DnyLASz elnökségével történt megálla|x»dásom értelmében a nagykanizsai levente és nz úgynevezett utcai csa|>atok továbbra is csak a Levente Labdarugó Szakosztály k relében futballozhatnak. A Levente labdarugó Szakosztály nz 1933 31. évi bajnokság kiírását a na|*>khan közzé fogja tenni. Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK R.IUr.. InvA fl.a... árukat Iq.n .la... al.mailjük. lu4r.Mlv.r. Armulh, 3027 ItátomiioMi utcai laké. kl«íó — Sitmeie-Htc 2/c. 50 SiansáolÓB oloaón vásárolhat rö vld- és kötött árut, kesztytlt, kariinyát: Kaufmann Máménál Erzsébet tér 1. Telelőn 167. 52 Oslothás-olarféo Klshaia laoéia. Országút 90. sz. a. Lancsi\\-féle ujonnsn épült, hosszú Ideig sdómentes ház hadkéiból eladó vagy bérbeadó. Felvilágo-altii dr. Hoch Oszkár ügyvéd Irodájában nyerhető 3568 ülákgysrakat a város belterületén télies ellátásra, külön azoba- és fürdőszoba-használattal, olcsón elvállalok. Cltn: Mu-azel és Frledenthal csemegekereskedésé-bee megtadható. 3567 Olák fiukat, vagy leánvokat teljes ellátásra olcsón vállalok. Kinlzsl-utca 19. özv. Vargáné 3555 Nagyon szépen bútorosait utcai azoba azonnal kiadó: Batthhány-u. I. 3561 Legyen jó a közelgő hűvös, esfis napokra a rádiója 1 Cserélje ki régi rádiólámpáit 1 Ingyen adunk lelKiismere-ies szaktanácsot. Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefan : 4—13. Egy. k kiadók: 1 KapuaMtti bejáratú utcai szoba a főtéren október 1 re bútor nélkül, esetleg irodának kiadd. Bővebbel Quittner vlllanyüzlet Csenge ry-ut I 3595 önállóan ii jól főző b.járonfi éves bizonyítványokkal ajánlkozlu. P.ánder R. Magyar-utcs 16 3588 llerkel v. Hungária mérleget vennék jó karban. Cim a kiadóban 3)107 Jó magaviseletű fin szahóUnoncnak felvétetik. Krausz Sugár-ut 18 30\'W l\'ngor pusztán. Palin határában eladó I hold fenyves és tólgves rdő. Bővebbet I nger Papp Istvánnál. 3ÜU5 Kétszobás fürdőszobás bútorozott lakást keresek a város belterületén l.t-re. Címeket a kiadóba. 3009 Jó házból való kiszolgáló leányt felveszünk. Bővebbet Kaufmann Károly cég. :»oo2 Gyermekkocsik legnagyobb választékban a legolcsóbb árban kaphatók Kaufmann Károly cégnél. 3ti(Xl Líceumi, |x> Igárisia, gimnázlsta sapkák legnagyobb választékban a legolcsóbb árban Kaufmann Károly cégnél. 3ÖÍM Közgazdaság Tsnoénftönsde Buzs tlszav. (uj) 77-es 7-70-7-95. 78-as 7 80- 8.05, 79-es 790—8\'15, 80 as 8 00-8 25, dunánt. (uj) 77-e» 7 3C-7 40 78-as 7 40-7-50, 79-es 7-30-7 C0, 80-as 7 60-7-70, rozs (uj) 4-50-4 60. — Zab köiép 6 55-6 6S, - ótenger tlsxánlutl 6 80-6 85. Bertéiráiár felhaltál 988. atadatta 611. - Elsőrendű 0-79-0 80, szedett 076-078, sz»-dett közép 0-73-0-75, könnyű 070- 071 l-sö rendű öreg 070 072, ll-od rendfl öreg 066-068, sngol süldő I. 088—0-95, szalonna nagyban 104--C01 zsir 115— 1 20, hus 0-feS 1-08, félsertés 100-106. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági RL Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Erkölcsös, megbízható, szorgalmas mindenest felveszek. Cim a kiadóban. 3008 12326/1932. B. szám. Árverési hirdetmény a köztartozások felében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56—58. § ai értelmében eszközlendő nyilvános elárvereléséről. A végrehajtást szenvedő neve: Koó Kálmán. Lakása: Magyar-utca 8. sz. Az első árverés helye: Mercur-gyánelep, Csengery-ut 49. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1933. szép\'. 15. d. e. 10 óra. A második árverés helye: Mercur g.ártelep, Csengery-ut 49. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. szep!emb. 23. d.e. lOóri. A lefoglalt ingóságok megnevezése sommásan, nemenként 1 darab szallagfürész 300 pengő, 1 dar^b vétőgép (köszörűgép) 200 p ngó, 1 darao gyalugép 200 pengő, 1 darab 3 lóerős villanymotor 200 pengő becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor foenak eladatni, ha a Becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmiidó és aj esetleges fényűzési adó ls. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 1 én. Kengyel Qyula s. k. 2(75 városi végrehajtó. Torinói vllágbsjnokok Jobbról a magyar Székely, a 100 méteres úszás bajnok, balról a német Zlcgler, a toronyugrás bajnoka. w _ZALAI KÖZLÖNY _1933. szeplembtt 13. BÚTORT szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba Horthy Miklósul Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlűk és konyhabútorokban. Kedvezfi fizetési feltételek I Dijtalan szélütés! 125.300/1933. Vll/«. HIRDETMÉNY az adóhátralékoknak terményekben való lerovása tárgyában. I. Ai adóhátralékoknak terményekben való lerovása tárgyában az 1933. évi augusitus hó 18-án kelt 122.000 szám alatt kiadott hirdetményben megállapított bejelentési haláridót ezennel 1933. évi szeptember hó 20-ig meghosszabbítom. A bejelen léseket most is a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) kell megtenni. II. A felajánlott és kitűzendő határidőkben beszolgáltatott termények árát — feltéve, hogy a besző gál tátott termények a 122 000. 1933. VIl/a. számú hirdetmény III. ré zé-ben megá lapitolt minőségi fel ételeknek megfelelnek — Budapesten az 1933, évi szeptember hó 5-ig be-záiólag felajánlott búzára nézve kilenc (9) pengő 50 fillérben, — az ennél később 1933. évi szep\'emb^r hó 20 ig felajánlóit búzára nézve ellenben kilenc (9) kengóben, — az 1933. évi sz-ptember hó 5-ig fel ajánlón rozsra nézvj öt (5) pengő 50 fiiérb n, az ennél Wsóbb 1933. evi szép ember hó 20-ig felaján ott rozsra n zve pedig öt (5) pengőben állapi om meg. A Budapesten kivül beszolgállatott mennyiségek ulán ezen árakból a feladó állomás és Budapest közötti, az átvétel idő-p ntjában érvényes vasuli-, illetőleg, ahol az elszállítás hajón történik, hajófuvardil, a mérlegdij és a kövezetvám cimén eszkozlendő levonás azonban mázsánk\'nt egy p:n-gönél több nem lehet, még abban az cselben sem, ha az e cimen fel- merülő költségek mázsánként az egy pengőt tényleg tul is haladják. Az ekkép kiszámított helyi álvéte i árhoz még mázsánként a három (3) pengó gabonajegyérték is hozzájön. Vagyis amennyiben a beszolgálla- tott buza, illetőleg rozs az előirt minőségnek megfelel, ugy, hogy minőség cimén levonáinak helye nincs, az átvételi ár még a Budapesttől legtávolabb fekvő helyeken is a gabonajegy értékének betudá- sával nem lehet kevesebb a búzánál 11 pengő 50 fillérnél, illelőrg 11 pengőnél, n rozsnál p"dig 7 pengő 50 fillérnél, illeiőleg 7 p.-n-gönél. Amennyiben a felajánlotl és beszolgállatott termény teljes érléke-litésénél haszon éretik el, upy az elért haszon az adótartozásuVat terményekben leró t adózók közt az általuk besToIg Itatott termények arányában 1934. évi adótartozásuk javára fog Íratni. III. A II. alatt megállapított átv\'teli ár a lefoglal\', de fel nem ajánlóit buza- és rozsmennyiségekre mm alkalmazható. A lefoglalt, de fel nem ajánlóit termények átvitele a helyi piaci napi áion történik. Ezeknek a terményeknek az átvételi ára olykép állapit atik meg, hogy a budapesti áru- és éftéktő/sdén az illető gabona származási he\'yére és minőségé e vonatkoróhg jegyiett hivatalos középárfolyanból a feladóállomás és Budapest közöul, az átvétel időpontjára érvényes vasúti, illetőleg hajófuvardijakat, mérlegdijakat és kövezetvámol le kell vonni. Amennyiben azonban valamely viszonylatban ezen dijak egyállalábm nem, vagy cs»k részben merülnek fel, ugy az átvételi ár ennek a körülménynek a figyelembe vételével fog megállapittatni. IV. Azok az adózók, akik gabena-legymenles butával, illetőleg rozs-zsal nem rendelkeznek, a felajánlott buza, illetőleg rozs beszolgáltatásakor a gabonalevelet is kötelesek be-siolgáltatni. Budapest, 1933. sztplember 9. I. Ur. pénzügyminiszter. Naigy kanizsaiak találkozóhelye az István király Szálloda Budapaat, VI., Podmaniozky-utoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi flltés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar A Zalai Közlöny minden előfizetője az ulolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellel napi 2 fillérért tagja lehet a többezer kötetes nagykanizsai Horváth-Hle ujlágüzlet höiceönkönyvtári-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden előfizetője annyi könyvet vihet ki havonta a hölceön-hönyviárbói, ahányai ctak el tud olvatnL Az előfizetési nyugta felmutatói kötelenként 8 filléres kedvezményes köic6öndl|ért kapnak könyveket a Horváth-kölcsOnkönyvtárban akkor ls, ha a havi kedvezményi nem óhajtják igénybevenni. Hirdessena Zalai Közlönyben Nyomatút! a laptulajdoaoa KOigudasigi K.-T. Gutenberg Nyomda ta Délialal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Naoksniasán. U\'elelöa tliletvezetá i Zalai Károly. 73. évfotyun 207. uám Nagykanliia, 1955. neptember 14, csülSrlök Ara 14 lUér ZALAI KÖZLÖNY fcctkesstöség é< kiadóhivatal; Póni 5. uám Megjelenik minden reggel, bétíő kivételével \'•LITIKAI R&riLAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos P.lAflietésI ára: egy hóia 1 ^engö •• Hlléi Sierkeaitóaégi éa kíadóhlv.tall telelőn: 78. aa Tervek és tettek! (Kereskedelem) Anglia kereskedelmének köszönhet i\' nagyságát. Természetem a tenger segítette elft kereske<lclmének fejlődését, sőt azt is mondhatnánk, hogy elsősorban a tengernek köszönhette a szigetország virágzó kereskedelmét. Amikor ezt a köztudomású meghatározást leírjuk, ükkor ebben már elintézve szeretjük látni u magyar kereskedelem sorsát Ls, legalább is abban az irányban, hogy nekünk nincsen tengerünk, ennélfogva kereskedelmünk fejlődésének egyik legfontosabb alapja is hiányzik. A |>esszimisztikus felfogásnak nem híve azonban a kormányzat, hanem hirdeti, hogy Magvarország a Duna-völgye tranzitó forgalmának kalmárja kell, hogv legyen, mert ami Angliának u végtelen tenger, az nekünk, ha kicsinyben js, a Duna. A magvar Kereskedelem tranzitó sjwrcj)et fog vállalni a jövőben, s elsőrendű gondol okoz a kormányzalnak ennek életfeltételeit biztos alapokra helyezni. Belföldi piacokon is a kereske-ilelcin megkapja azt a legnagyobb tiszteletet és megbecsülést, ami joggal megilleti azokulán uz óriási áldozatok után, amelyekkel századokon ál szolgálta a magyar köz-gazdasági életet és kulturát. Tudja azt mindenki, hogv "kereskedelem nélkül olyan egy ország, mini a test vérerek nélkül. A kereskedelem az élet, a lüktető szív. £s a magyar kereskedelem mindenkor hivatása magaslatán, a tisztességes polgári haszon elvén állva, tisztelt faktora lesz a magyar közgazdasági életnek. Nem uj keletű dolog a kereskedelem megbecsülése. Már az argv-IMMisok törzse szent és sérthetetlen volt az ókor vásárain, mert Ínséget, szomjat oltott és a kuliura u»-lórője is egyben tevékenységük. Hl a városban pedig, ahol sok a kereskedő, akinek lélektana más. mint a falusiaknak, tekintetük szabadabb, messzebbrebató, az élet jelenségeit és követelményeit gyorsabban felismeri, hozzá van szokva az újításokhoz és az újságokhoz: a kereskedő sűrűbb tömegben él és szervezettebb. Ezek a fontos kórülrtiények határozzák meg viszont a kereskedő nemzeti hivatását és kötelességét Előbbre kell látnia a város kereskedőjének. mint a falu egyszerű emberének, irányt kell szabnia a holnapnak. Fel kell ismernie, hogy léte a jogrendre van építve. Minden erejével, r éppen szervezettségével sietni kell a jogrend fenntartását elősegíteni. Példát mulatni a Nemzeti Egységnek, amely egyedül ké|>cs ezt az országot attól a káosztól megmenteni, ami eddig a Mindenható gondviselésből elkerülte. Elkészült a nyugdíjtörvény tervezete Nem lesz álláshalmozás — Megszűnik a nyugdijak különbözősége Budapest, szeptember 13 A pénzügyminisztériumban csaknem teljesen elkészüllek a nyugdíj-törvényjavaslattal. Ez lesz az első javaslat, melyet az őszi ülésszakban tárgval a képviselőház. A javaslat, az eddigi elgondolásokkal ellentétben, nem kodifikálja a nyugdíjrendszert. hanem novelláris uton rendezi a különböző nvugdij-kér-déseket. A nvugdíj-novella lényege az. hogy a szolgálali alkalmatlanság esetére való nyugdíjazási rendszeresítik. Fontos intézkedése lesz a javaslatnak, hogy véglegesen megszünteti a többszörös jövedelmeket, vagyis közpénztárból mindenki csak egyféle illetményt élvezhet. Fontos intézkedése lesz az is, hogv megszünteti a nyugdíj-különbségeket. melyeket 1927-ben és még régebbi idölx\'ii statuáltak és egységes nyugdíj-rendszert teremt, melyben a nyugdijat kizárólag a tiszta szolgálati idő alapján szabályozza. Maniu kegyvesztett lett az udvarnál Bukarest, szeptember 13 Néhány nappal ezelőtt Sever Dán békekövetként jelentkezett Maniu Gyulánál, akitől tanácsot kért a külföldi hitelezőkkel folytatott tanácskozásokkal kapcsolatban. Az Adevcrul szerint Máni.i a következőket válaszolta : Elvették a pártomat. barátaimat elidegenítették tőlem, a becsületemet kompromittálni akarták, most már az eszméimet is el akarjátok venni ? Visszautasítok mindent és mindenkit, semmi tanácsom nincs a számotokra. Továbbra is megmaradok és kitartok eszméim mellett. Politikai körökben igen nagy feltűnést keltett, hogy a szept"mbcr végén Slnajában megtartandó nwpségekr) nem hívták tneg Maniut. Aktív a magyar külkereskedelmi mérleg Az év elejétől lógva 28 és fél Budapest, szeptember 13 Külkereskedelmi mérlegünk szerint, az augusztusi behozatalunk ér-léke 26.6 millió pengői tesz ki u mult évi 25.5 millió pengővel szemben. Augusztusban 34.9 millió pengő értékű árul vittünk ki. szemben a mult év augusztusi 25.6 millió pengővel szemben. Idei augusztusi külkereskedelmi mérlegünk tehát u mult évi 0.5 millió pengővel szemben 8.3 millió j>cngŐ aktívával zártdl. Ez év első nyolc hónapjában bchozatulunk értéke 196 millió 100 pengő, kivitelünk pedig 221.6 millió I\\ A január augusztusi külkereskedelmi mérlegünk tehát 1932 év megfelelő időszakának 17.9 millió passzivumá- mlllió pengő a kiviteli többlet val szemben 28.5 millió I\' kiviteli többletet mulat. Kiküszöbölték az osztrák-magyar gabona-üzlet nehézségeit Az utóbbi időben sokat foglalkozott a nyilvánosság azokkal a nehézségekkel, amelyek a magyar búzának és lisztnek Ausztriába irányuló e\\|M>rlja tárgyában létrejött mcgálla|Kxlások gyakorlati le-ltonyolitása kJrül az áralakulások miatt felmerültek. A két ország kőzött az utóbbi napokban lefolytatott tárgyalások ezeket a nehézségeket teljesen kiküszöbölték. A kontingens igazolványokat, melyek a búzának Ausztriába történő pre-ferenciális elvámolására jogosítanak mázsánként legfeljebb ölvén aranyfillér lefizetése ellenében fogják ezentúl kiszolgál látni. j j ji. j rj i i rri........................................ Sortűz egy szerb sztrájktanyára Belgrád, szeptember 13 i\'ravnikban, az ottani falepároló üzem munkásai közül néhány nappal ezelőtt 200 munkás sztrájkba lépett. 150 azonban tovább dolgo zott. Az összeütközés szinte állandó volt a dolgozók és a sztrájkolok közölt Csütörtökön délelőtt a sztrájkolok körülvették az üzemet és az épület ablakait kövekkel beverték. A főszolgabíró vezetésével rövidesen csendőrök jelenlek meg a helyszínen, akikkel szemben szintén fenyegetőkig léjíctl fel a tömeg. Még kővel is megdobálták a csendőröket, akik végső esetben a puskájukhoz folyamodtak segítségért. A sortűz után három munkást súlyos sérüléssel szállítottak be a kórházba. Katolikus nap Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 13 Vasárnap nagy napja lesz Ismét Zrinyi Ősi városának, Nagykanizsának. Katolikus-nap, amely egybekötve katolikus sajtó-cstéllyel eseménye lesz a városnak. A rendezőség hetek óta lázas huzgalomnvil dolgozik a Katolikus-nap sikerén. Délelőtt 11 órakor tálwri s*»nt-*nise a felsőtemplom előtt, amit Gazdag Ferenc püspöki biztos celebrál. Utána országos szónok f<vg Uvszélni. Az istentisztclct alatt a levente-zenekor játszik, a II. I.\'érzeti iskola növendékei énekelnek Délután I órakor Kiskanizsán a Templom-téren (kedvezőtlen idő ese tén a Polgári Olvasókörben! nyilvános katolikus gyűlés. Este 8 órakor a Polgári Egyikben műsoros sajtó-cstély, amelynek műsorán országos hirü szónokok és előadók szerepelnek. P. Molnár Arkangyal. Nagykanizsa város plébánosa a megnyitó beszédet mondja. Dr. Vfrtesxy Frigyes, pécsi hittudományi tanár előadást tart. Kívüle előadást tartanak Gáspár Jenő és Saly Dezső, az ismert fővárosi szerkesztők és előadók. Külön műélvezetet jelent Mojz?r Margit o|»eraéiiekcsnö énekszámai. Azonkívül költemény és zeneszámok szerepelnek. Elmarad az állástalan diplomások gyűlése Budapest, szeptenfbor n A szeptember 15-re hirdetőit és a Move budapesti dísztermébe összehívott állástalan diplomások gyűlése közbejött akadályok miatt elmarad. Nászút a város pénzén Szeged, szeptember 13 Mint ismeretes, a szegedi városi jnr-lat-|>éuztárban pénzhiányt fedezlek fel. A hiány mögött, mint most kiderült, érdekes történet húzódik meg. Szűcs Gyula segédnyilvántartó, akinek pénztárában a hiányt felfedezték, most elmondotta, hogy a város egyik fiatal, vezetőállásban levő tisztviselője nemrégen megnősült és okiratot myta\'.ott fel neki, mely szerint a hozpmányt csak a nászút után kapta vq/na kéz-hez. Mivel a nászútra nem mehettek el pénz nélkül, megkérte SzQc*ot, ■lKigy adjon neki lűOO P kölcsön: a l»énztárból és ezt az összegpt a nászút után, amikor megkapja a hozományt, vissza fogja fizetni. A fiatal pár vissza Is tért Szegedre, az após azonban egv fillért sem adott és így m-m tudlá\'; a |>énzt visszáfUetnl. miközben kiderült a hiány. A baráti szívességnek most Szűcs Gyula lesz az \'áldo&tta, akinek ez valószínűleg az állásába Tqg kerülni, i ZALAI KÖZLÖNY IBM, iwptanbtr 14 Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz lábiák, füzetek, tolltartók, iskolatálkák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvérek kiiyr- ét papirkN-eikedéielbei FŐUilot: Hók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. TandlJIeszállitás a Zeneiskolában Tegnapi számunkban közöltük, hogy a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén hozott határozata szerint egyes vonatkozásokban a zeneiskolai tandijak leszállítását hozta a képviselőtestület részére javaslatba. Minthogy a pénzügyi bizottság alaposan megfontolt javaslatát u képviselőtestület minden valószínűség szerint magáévá fogja tenni, nem lesz érdektelen, ha a leszállítások mértékét is közöljük. Igy a gordonka tanszak alsó tagozatában havi U, a középső tagozatban havi 8 P lenne a tandíj, míg az éneklantxikon az alsó 2 osztályban havi 10, a 3. osztályban havi 14, a 1. osztályban havi 16 P tandijat /avmolt. A fennálló rendelkezések szerint a Iriralási díj mindig az egy hónapra eső tandíjjal egyenlő, így ezen a téren is jelentős könnyítéshez jut az érdeklődő közönség. Minden remény meg van arra, hogy a tandíj leszállítás ugy az iskolára, mint ezáltal a városra is csak előnyös lesz végeredményében, mint azt a mai nap beiratási eredménye is mutatja. Az illetékes körök kíváncsian várják, hogy a holnapi betartási nap a tandijleszállilás következté-ben milyen eredményt hoz, mely bizonyára igazolni fogja azt, hogy az iskoláztatás anyagi terhelnek csökkentése, a mai időkben nemcsak szükséges, de előnyös is. Ezrek kisérték utolsó útjára a közkórházi dráma szerencsétlen áldozatát A rendőrség még azt igyekszik kideríteni, hogy Németh János kitől vásárolta a revolvert Nagykanizsa, szeptember 13 A közkórházi halálos dráma ügyében, egy mellékvágányon még mindig tovább folyik u rendőri nyomozás. A tettes Németh János felett azóta már az égi Bíró mondott Ítéletet, vele tehát nincs több dolga n földi Igazság-Szolgáltatásnak. A rendőrséget most már az egész bűnügyből csak az az egy kérdés érdekli hogy a gyilkos férj kitől vásárolta azt a revolvert, mellyel a felesége és saját életét kioltotta. Ez a revolver-kérdés tisztázatlan még, de remény van arra, hogy erre is rövidesen sikerül rávilágítani. A rendőri nyomozás annyit már kétségtelenül megállapított, hogy Németh János az utolsó napokban, valószínűleg a rmilt hét csütörtökjén, vagy péntekjén vásárolta valakitől a revolvert. Sem fegyvere, sem fegyvertartási engedélye nem volt. Hónapokkal ezelőtt. akkor Nett el tőls a rendőrség egy revolvert, amikor elsőizben agyonlövéssel fenyegette meg a szerencsétlen asszonyt. A detektlvcknvk annyit már sikerült megállapítanak, hogy Németh János csütörtökön délelőtt furfangos módon GO P értékű boxbőrt csalt ki n Deák-téri Halmos és Fóliák borkereskedő cégtől, ahová azzal állított be, hogv mint alkalmazottat, egy ismert kis- i kanizsai cipészmcster küldte őt be az üzletbe, akinek nevében hitelbe kért | GO P ára anyagot. Ki ís szolgálták gyanútlanul a kért árut. amit Németh nyomban levitt a Király-utcai Hirschl József bőrkereskedő céghez és ott eladásra kínálta. — Hirschl ur, — mondotta Németh a tidajikinoMiak — vegye meg tőlem ezt a csomó boxbőrt. Osztrák áru, ugy csempészte egv Ismerősöm Bécsből. Odaadom 80 fillérért négyzetméterét. — Köszönöm, — vátasSoHa a tulajdonos — ennek másfél pengő a forgalmi értéke és ha maga 80 fillérért adja. akkor nem juthatott hozzá becsületes uton. Németh erre kiment Kiskanizsára és ott adta el két clpészmestcmek a bőröket. Ennek az árából vásárolta azután a reMolwrt. Ez a vásárlás természetesen nem mehetett legális keretek között végbe és Igy a rendőrség most a halálos revolver előbbi tulaj-(Ionosát keresi. Szerdán délután nagyszáma gyászoló közönség Jelenlétében helyezték őrök nyugalomra a szerencsétlen Németh Jánosnét. A temetésen, amelyen P. I-őrinc ferencrendi atya végezte a gyász szertartást, az ismerősök, jóbarátok, egv kori munkatársak ezrei jelentek meg. Olt \\t>|t a nagyszámú rokonság, a kis-kanizsai ismerősök, a közkórház orvosai és az ápolószemélyzet, hogy utolsó Szép ruha osak jó szBvetből készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. Szenzációs nyaKkendő-uásúr Brónyai divatáruházában Horthy Miklóo-ut I. szám. Csodás választéki Meglepő olcsó árakl 90 fillértől 6 pengőig. Újdonsági Gydrhetet fien nyakkendők! istenhozzáilot mondjanak Németh Já-nosnénak. Minden szemből a részvét és együttérzés szomorúsága áradt a koporsó mellett álló összetört szívű szülök felé, akik négy nappal ezelőtt még álmukban sem mertek volna g >n-dolni a bekövetkezett tragédiára. Ott feküdt, közel egymáshoz a két kojxirsó : Németh Jánosé és áldozatáé. A temetésen megjelent közönség, még mindig a véres tragédia hatása alatt, halk hangon, liorzongva tárgyalta egv-más között a gyilkosság részleteit. A gyászszertartás után sokáig állják még némán kőrfll a frissen hantolt sirt. majd szétszórt csoportokban távozik a közönség. Kinn, n lemető kapu jánál meg-megádnak még egy páran, hogy mégegyszer elolvassák a kiszögezett gyászjelentést, melvre a hozzátartozók kívánságra igy állt az áldozat neve: N. Kósa Eleonóra. Az őszi szél már leszakította i gyászjelentés ejjyik sarkát. Ma már a másik kerül a helyébe : Németh János. Ma délelőtt 11 órakor temetik a feleséggvilkos cipéstmest.\'rt. D. M. J. Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes Ferenc József keserűvii naponként való ivási a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosit Számos szakotvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József viz sziv- és idegbajotoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csuzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. Szép inlntáM pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz nél. Kibékülés Irta: lMflt^t«>l P. Jáao* A hosszú csendet az öreg szakította meg. — llájszön móhetsz, ahá akarsz, de itt... — Ne féllön, usse marannák, — vágott Jani az apja szavába. Aztán megint csend lett. Az öreg megtörölte bicskáját az abrosz sarkába, jót húzott az üvegből, hüvelykujjával elsimította a bajuszát, ós a székén hátradőlve nézte az asszonyt. A szép, fekete menyecske a ládán ült. Nem mert felnézni a kötényéről; azt számolgatta, hogy hány fehér és hány kék kocka van rajta, egyszer a zsebbel együtt, másszor meg anélkül. Tudta, hogy Ö az oka mindennek. Őmiatta veszett össze az öreg a fiával, őmiatta kell a gyereknek a házat elhagynia. Már nagyon bánta, hogy a Janit ilyen nagy bajba keverte, do most már nem leliet semmit sem tenni. Mert hiába: amit az öreg mondott, igaz volt. Hisz olyan mesélte neki a vásáron, aki látta A szomszédék Julija. Az öreg rákönyökölt az asztalra. Elgondolkozott. Mindig féltette az asszonyt, tudta, hogy húsz év sokat jelent De erre már nem mert volna gondolni. Hogy a saját fia... a Jani... Meg a gyerek akkor még csak tózenótévcs volt. Igaz, hogy ót éve van az asszony a háznál. Hej, hogy elmúlik az idői Na de majd megmutatja ő annak a kölöknekl Jani másnap regjei összeszedte a holmiját egv kis tulipános ládi-kóba, amit még az édesanyjától ka|>olt. Az asszony lent volt a kútnál, az öreg meg éppen jött ki az istállóból, amikor ulrakészen meg-lállt a ferde kerítésnél. A kis kócos Füles jókedvűen ugrált a lábánál, de az öreg az islállóajtóból rászólt. — Gyü&sz ide, tel A kutya behúzott farkkal lassan visszasompolygott a helyérc, az ajtó elé. A menyecske ugy tett, mintha észre sem vette volna Janit, de félszemmel azért odö-odakacsintott a keriltís felé. Jani az ünneplőjét vette fel. Most volt másodszor rajta, csak Szent György-napján hozta haza a szabó sánta Ferkója. A felső zsebéből kacér kis kendőcske fehérlett. Azt az asszonytól kapta. Még most is ugy van, ahogy ő akkor este megigazította, a csipkés szélével felül. Jani meg csak állt. Nézte a kutyát. Az meg nem mert elmozdulni az ajtótól, onnan sandított szomorúan Janira, mintha kérte volna, hogy vigye el őt is magával Ez meg állt egy darabig, aztán megköszörülte a torkát. — Fzt cviszóm velem — mondta. — A Fülejt. — Fvihctód. — morogta vissza az öreg az istállóajtóból. Aztán nekitámasgtotla a vei lát az ajtófélfának, és bement a pajtába, hogy a borjúnak egy marék szénát hozzon. A menyecske bsöntötte a viact a sajtárlwt, megtörölte kezét a kötényébe, aztán igy szólt: — Hát emész, Jani? — Fmönök. — Akkó Isten veled. — Isten mögálgya. Azzal intett a kutyának, és megindultak ketten a Fülessel. Ez farkcsóválva szaladt ki gazdája elölt a kiskapun. Az asszony egy kleig csak nézett utánuk, aztán felfogta a sajlárt, vigyázva a fejére tette és befelé indult. Az öreg most jött ki a szénával a pajtából. Hátával betolta a nagy deszkaajtót, aztán gondosan a lábával eléje-csúsztatta az ajtótámasztó téglát és félvállról odaszólt az asszonynak: — Mére möntek? — Főnek, — felelt az asszony a lépcsőről . Igy ment el a Jani gyerek éppen két évvel ezelőtt, Szont György utáni vasárna|>on. Most, két évi távollét után hazajött. Nem saját jószántából, az apja hivatta. Még a télen izent neki a hosszú Miskával, aki őrletni vitte hozzájuk a búzáját. -- Egész einbör lótt belüle, — mondta a Juli, amikor elment a házuk előtt. Most ott ül a fiu a* apjával a l>clső szobában, beszélgetnek. Jani már mindent elmondott. Hogy mikor elment, beállt kocsisnak a szomszéd falu molnárjához. Hogv a szegény kis Fülest még a mull ősszel lőtte agyon a gróf erdőse, (az Isten verje mőg!). Meg hogy ő már előbb is eljött volna, de jó helye volt, hát csak megvárta, ainig lejár az ideje. Azután az öregre került a sor lleszélt a járóbuzáról, a borjúról, u nohás l>orról és a legvégén az asszonyról is. Jani közömbösen hallgatta. Petiig már égette a kíváncsiság, mert a Miska nem sokat mesélt róla. — A zasszont ekergettem. Tégöd raög visszahétlalak. A gyerek nem szól rá semmit. Az öreg megpódri a bajszát, aztán kis szünet után folytalja: — Mer hát, hogy a gyerök igón formázta a Boros Jóskát. 1838. neplembw 14 ZALAI KÖZLÖNY Darányi Ignácnak szobra épfil a Balaton parton A Balatoni SzOvetség nyiri közgyűlése Tankönyvek, s iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben RiOTKARIZSA, Horthy liklornt 1 I vlafun . 179. Fióküzlet i Sugár út 2. Európaszerte fogy a nyaralók száma Nagykanizsa, szeptember 13 A gazdasági viszonyok fokozatos romlását elsősorban a nyaralási mozgalom terén lehet észlelni Évről-évre kevesebb embernek jut párhetes nyári üdülésre. A nem-zelközi idegenforgalom ezen u téren óriási arányoklwn visszaesett Érdekes az egyébként világhírű csehországi fürdőhelyeknek erre vonatkozó statisztikája, amiből az 1933. évnek még kedvezőtlenebb számadatai hiányoznak. Külföldi fürdővendég volt: 1931 1982 Knrlibadban......... 34.861 23.898 Marienbadban ...... 2S.r>6» 17.124 Pöslyénben ......... 7.325 4.827 Kranzesbadban ...... 5 877 3.274 Btek közül a cseh fürdőkben nyaraló Idegenek köztll volt: 1930 1931 1932 német ...... 83.156 59.1)01 43.238 osztrák ...... 16.069 14.393 8.238 magyar...... 16.444 12.184 3.720 lengyel ...... 18.399 13.541 4.978 A jugoszlávok száma 1920-től 1932-ig 61 °/o-kai, a románoké 59 százalékkal csökkent. Hogy mekkora csapás sújtja a cseh fürdőket, azt mulatják u tavalyig leolvadt bevételi kimutatás még mindig nagy számai. 1932-ben a kővetkező rsehkoronányi összegeket hagylák Csehországban a fürdőzők: Németország ...... 242,132.820 cak. Ausztria ......... 27.714.000 csk. Magyarország...... 11,160.000 csk. Lengyelország ... 14,934.000 csk. Jugoszlávia ...... 2,169.000 csk. Románia ......... 8,202.000 csk. Mint ezekl>Ől a számoszlopokból látható, azoknak az országoknak (Német-, Lengyel-, Magyarország, Ausztria és Jugoszlávia) a cseh fürdők felé irányuló idegenforgalma, ahonnét legtöbb nvaraló szokott rckrutálódni, 12.169 személyivel, vagyis 38o/o-kai csökkent Érdekes, hogy a német városok idegenforgalmában is nagy visszaesés állt be. Berlin 19<y0; az északnyugati nagyvárosok 11%, a nyugatiak 15°/o, a dél németvárosok 23 -12% apadást mutatnak pl. ju-lius hónapban. Ha fáradt és Izgatott, ha álmatlanságban é« gyakoii fé\'elemér/etben 8ienved, ha hasgörcs, mellnyomás vagy ízivfá|á« kinozza, akkor igyék éhgyomorra 1—2 pohár természetes .Ferenc József" keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait és elhárítja a vértólulist Divat szőrme újdonságok; boeno, perzsa, karakul, stb. minden színben Singer József és Társa cégnél. l\'J klrakatmegoldásoVat mutat be ;< Heklámélet legújabb száma. A művészi kiállítású, kitűnően szerkesztett \'apot pompás, tanulságos cikkek, kritikák és dúsan illusztrált kirakalrovat tarkítják. A Heklámélet a kiskereskedő kiskátéja. Előfizetési ára egy évre 12 iwngö. Kiadóhivatal : HudajHst V., bálvány-utca 12. Kérjen mutatványszámot Balatonfüred, szeptember 13 A Balatoni Szövetség most tartotta Balatonfüreden nyári közgyűlését Mnl tlinszky Ferenc felsőházi Ing elnöklete alatt. A közgyűlés szomorúan állapitolta meg, hogy a rossz időjárás nagymértékben visszavetette a Balaton iránti érdeklődést A nagv fürdőidény még (> hétig sem tartott. A Balaton fejlődését csak a vasúti közlekedés és a menetdijak mérséklése biztosithalja. Elismeréssel adózlak a Máv-nak, hogv minden erejével kifogástalanná igyekszik tenni a balatoni közlekedést. A közgyűlés tudomásul vette gróf lfaUhyány Lajos, belső titk»»s tanácsosnak azt az elhatározását, hogy magas korára való tekintettel lemond arról az elnöki tisztségről, amelyet 25 esztendőn keresztül viselt. Hatalmas munkásság füzö- Nagvkanizsa, szeptember 13 A >sziget elnevezés ne jelentse a megközelíthetetlenségei, hanem csak a helyet, ahová elvonult az emberbaráti érzés és szeretet azokért, akik a szigeten kivül laknak. Az asylumot jelentse néhány anya számára, akik a l>ctcgség, pusztulás és a bűnöket kitermelő szegénység helyett, életük néhány súlyos hónapjára az egészségei, hygiénál és szeretet kapják cserébe. De főképpen az örömöt, amit egy szép, jólláplált és egészséges kisgyerek egészsége és nevelése az anyának jelenthet. Sőt nem csak az dik nevéhez a Balaton fejlesztésével kapcsolatban. Fáradozásainak elismeréséül a közgyűlés egyhangúlag örökös tiszteletbeli elnökké választolta. Ezután dr. Schmidl Ferenc egyetemi tanár tarlóit ijjen értékes és nagysikerű előadást »A balatoni szőlőgyógymód és annak alkalmazása\' cimcn. A közgyűlés Fabinyi Tihamér és Hányan Bálint minisztereket beválasztotta tiszteletbeli tagjai sorába. Mészöly Gyula korniányfölaná-c£os javaslalára elhatározta végül a közgyülé . hogv a tihanyi kikötőnél Darányi Ignácnak, Magyarország legnagyobb földművelésügyi miniszterének szobrot állítanak, mert gróf Széchenyi István eszméit a Balaton-kultusz terén Darányi Ignác örökölte. anyának jelent ez örömöt, hanem még az érdektelen szemlélőnek is. fin. is örültem, amikor végignéztem a Stefánia Csccscmovédöegycsülct helyiségeit Most láttam először és ezzel z látogatással uj és eddig még ismeretien csodák tárultak ki előliem. Egyetlen kisbaba is milyen csoda. Hát még olyan sok, szép, tiszta és gondozott kisbaba mit jelenthet?... Oh, Istenkém, Istenkém... Knnyi kislmba egy helyen, tiszla ágyacskáikhan, mindegyikre orvosbácsik és védnóknénik vigyáznak. De még mennyire vigyáznak! Es milyen nagv III a demokrácia! Kis Péterke személye nem jelenthet többel, mint Kovács Juliánnáé. De kevesebbet sem. Es ez a fontos... A gondosság mindegyiknél egyforma, csak a gondoskodás individuális. Mert mindegyik külön egyéniség, habár egyenlőre csak testi funkcióit illetőleg. Kzl a legnagyobb pontossággal nyilvántartják. Az ágvacskákon ott lóg a tábla. rajta feljegyezve a kis emberke egósz élettörténete kezdeltől fogva. Amikor az orvosbácsi az ágy elé. lép. pillantást vet a táblára és máris tudja, hogyan viselkedett afc emlterke. Ide na|M>nta feljegyzik a hőmérsékletét, n sulygyarajjodást és uzl, hogv milyen fajtájú ételeket kapóit A különböző ételeket különböző színekkel jelölik. Az ábrázolás grafikonok alakjában történik. Ja. kérem, ez nagyon komoly dolog ám. Akármilyen kicsiny emberkéről van is szó. Mindegyik korának és súlyának megfelelő táplálékot kap és huszonnyolc féle rcccVt szerint dolgoznak. Egyenesen meghatódtam attól;-hogy cgv alig néhányhetes emberpalánta életéhez milyen komoly dolgok tartoznak. Itt vannak például — a kalóriák. Ugy bizony: a kalóriákI Egy 3 kg-os csecsemő például 21 óra alatt, naponta ötszörös étkezéssel, 1 óránként 3()0 kalóriát tartalmazó étclncmüt köteles itt elfogyasztani. Abból a feketeszemű angyalkából, aki olyan okosan nézett vissza készséggel magyarázó kísérőmre. Dr. Winklrr főrabbira, ki Csecsemővédőcgyesütet lelkes ügyvezető elnökére, igazán nem mertem volna ekkor.-\' teljesítményt kinézni. Napi háromszáz kalóriát.. Es ők nem olyan prózai dolgokkal táplálkoznak, mint mi Dehogy. Itt van például a Maró-féle tejleves. Vagv olyan komoly szó is előfordul étrendjükben, mint a »Hordensyni .< Na kérem... Vagv amikor valamelyiküknek egyéni éleiéi ilyen komoly szóval karakterizálja az orvosbácsi, hogy >dispep-sía«. akkor az emberkének maláta-kávét vagy rizsnyákot kell kapnia, ha jól tudom. Fontos azonban az, hogy a védnök nénik tudják azt pontosan. - A mi hivatásunkat nem lehet pénzzel megvásárolni, — mondja Olga nővér, mert ide elsősorban sziv és lélek kell... I.állnm, hogy Olga nővérnek igaza van és most már azt Ls tudom, hogy miért megy náluk minden ugv. mint a karikacsapás... Az anyák szobájában éppen olyan nagy a tisztaság és a rend, mini a csecsemők szobájában, ahol éppen két Stefánia-növendék csomagol nagy szakértelemmel két csöppséget. Ügyesebben, mini sok anya... Megbámultam a ;onv" át, aminél higiénikusaid) fels/ .\'reii\'wel kevés konyha dicsekedhetik Nagykanizsán ... Sokai időztem lejeioszlóban. l|t a felügyelő nővér fekete lábiákon számolja a grammokat. a kalóriát pontos jegyzéket vezet a kisbabáknak s/állitott táplálékmennyiségről és közben szárilotl fehérjét kever egy csészében. Itl Indiain meg. hogy a tejes-üvegeken látható vízszintes rovátkák a belső tartalom megfelelő grammennyiségi:! jelzik és hogy ennek milyen nagv a jelentősége. III tudtam meg, hogy a Maró-féle tej levesnek a kalórialnrtalma 117, mig az anyaicjé csak 70 és a tehéntejé 60. így fokozza fel a tudomány a természet ajándékait, de csak a sziv és szeretet segítségével tudja a gyakorlatban alkalmazni... Legnagyobb választókban megérkeztek az Divatos döí ruha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, ruha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi íéríi ruha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Nöl és gyermekkabátok. sínser Divatáruházban saját érdekében vételkényszer =- nélktti tekintse meg. = Egy békés sziget Nagykanizsán, ahol a grafikonok ia kaliír/dk világa móglilt a Uleh dolgozik zalai közlöny Tankönyvek az összes Iskolák réaiéra 3438 • • tanszerek a legolcsóbban bes*erexhet&k OFENBECK kSnywkoreskcdésben (Deák-tér. Javaslat a gazdaadósságok rendezéséről a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület öt pontja _4__ —; Nem kellett volna annak az anyának gyermeke miatt öngyilkosságot elkövetni — mondja valakiről a búcsúzáskor dn Winkler főrabbi, amikor ilyen intézményünk van igaza volt. Amit itt iáltam, az igazi anya- te csecse mŐYéde lem. Ami ezen kivül ennek érdekében történik, az többnvire csak — be hfédS Egy város (és oiszág) igazi kultúráját elsösorl>an közegészségügyi és emlxu-barátl intézményei reprezentálják. Tehát már ezért is büszkék lehetünk azokra, akik igy, csendben dolgoznak K-ertéMz Zoltán. Zalaegerszeg, szeptember 13 A Zalavármegyei C.azdnsági Egyesület legutóbbi igazgatóválasztmányi ülésén behatóan foglalkozott u mezőgazdasági ingatlanokat terhelő adósságok ügyével és ezzel kapcsolatban a kővetkező őt pontból álló javaslatot terjeszti a kormány elé : 1. A gazdaadósságok rendezésénél sem a kategóriákba való sorozást, sem pedig az egyéni elbírálást nem tartja helvesnek, hanem szükségesnek tartja a Mezőgazdaságok egyöntetű, általános — nem moratóriumszerü — rendezését, amelynél a záloglevél és pengőadósok kőzött különbség nem tehető. 2. Az adósságrendezésnél szükségesnek tart 50 százalékos tőkelelrást. amelv megfcM a záloglevelek külföldi és a terményárakban bekövetkezett ár- 3. A fenmaradó 50 százalék tőke-adósságnak 40- 50 éves, Bctlflen István volt kormánvélnók debreceni be-srédélKií megjelölt 2 és fél százalékos amortizációs kölcsönné való konvertálását. Ezzel kapcsolatban természetesen n rövidlejáratú hiteleknek hasonló hosz-szulejáratu hitelekké való konvertálását \'A tőkeleirásnál fenmaradó hiteleknek hossrulcjáratu hitelekké vaió átalakításánál felmerülő állami illetékek és takarékpénztárak, bankok által felszámítani szokott költségek és dijak törlése annyival inkább is indokolt, mert már ezeket az adósok egyszer lerótták. I. A gazdaadósságoknak fentiek szerinti rendezése még nem oldja meg a mezőgazdasági válságot, ehez szükséges a mezőgazdasági termények árának egycsulyba hozása az iparcikkek árával, amelyet Tyler jelentésében indokoltan szükségesnek tart. \' 5. Minthogy a tulmagas közterheket ?»cm a mezőgazdaság, sem az ipar nem bírja cl. a kózterbeknek olyan aránybani mérséklését tartjn síüksé-gesnek, l»ogy az a jövedelemből tényleg fizethető is legyen, mert az állam polgáraitól lehetetlent nem kívánhat. Mozgószinház őfelsége a gyermek A cim után vígjátéknak tippeli az ember ezt a filmet és csak amikor megnézi. jön rá, hogy — drámái kapott, amelvnek szintén nem lehetett volna találóbb, jobb cimet adni a fentinél. Egyszerű emberek egyszerű, de részleteiben annál megrázóbb drámája ez a film melyben a nyers erőszak tipikus filmalakja, a nem épp megnyerő külsejü, de játékában annál nagvobb, megkapóbb filmszínész : "Wallaee Beery és Amerika hires gycrmckszlárja. Jackie Cooper játszák a főszerepet. W. Beery egy fogatlan ring-oroszlánt alakit, aki könnyelmű, bohém a szó legszorosabb értelméén, de aki utoljára mégis megmutatja az orosflán- _1933. szeptember 14 körmeit, csak lázért, hogy büszke le- hessen rá a fia és hogy visszaszerez. hes.se a gyermeknek kártyán eljátszott kedvenc lovát Vissza kell szereznie a lovat, még ha belehal is, mert örömet kell szereznie a fiának, akit Imád és ukineik laa a ló az cgytlen nagy öröme. A filmjátszás és az emberábrázolás legmagasabb iskoláját mutatja be ebben a filmben \\V. Beery és kis part-nerc, akiknek meleg, őszinte alakítása komoly értékké emeli a Városi Mozi legújabb műsorát. A kisérő műsor szintén igen érdckc.v Stan és Pan legújabb burlcszkjénck sokat lehet kacagni. Dán*. napikírek NAPIREND •xaptamb. 14, oaQtSrtBk Római katolikus: f fel™. Protesl.: Sierénke. Ur.: EJul hó 23. Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-töl 12 óráig. QyógysMrtáii 4J|cli siolgélst r hónapban: a Pekelesai gyógyszertár Pó-ut 6 ss. és • klskanlisal gyógyszertár. QözfUrdő nyitva reggel 6 órától eale 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). (A polgármester az állásnélküli Ifjúság érdiében) A Nemzeti Egység Ifjúsági Szervezetébe tömörült állásnélküli tnnitók és tanítónők küldöttségét ma délben fogadia dr. Krátky István polgármester, aki előtt S/abóf.yula titkár kifejtette, milyen súlyos körülmények között van a nagykanizui végzett ifjúság, amely nem tud elhelyezkedni. Kérte, hogy a szombaü tanitóválasztásokon az iparosUnoncis-kólában ezeket juttassa kenyérhez. Dr. Krátky polgármester a szónok meghallgatása után arról biztosította a küldölt- éget, mindent elkövet, hogy kérelmüket teljesits-\', annál is inkább, mert hiszen (íömbös miniszterelnöknek is ez az intenciója : álláshoz és kcnyérhvz juttatni a magyar ifjúságot Az állástalan Ifjúság küldöttsége megnyugvással és köszönettel távozott u polgármestertől. (Orazáifo* polgármesteri érl*k« let) A belügyminiszter folyó hó 21-rv felrendelte a minisztériumba a váró-mk |»olgármeslcrcit. kikk. l a téli Ínség-akció lebonyolítását akarja megbeszélni. Az értekezleten részt vesz dr Krátky István polgármester is. (MAV köréből) A MAV igazgatósaga Kloos János mérnők felügyelőt a nagykanizsai fütőházi főnöki teendők ellátásával bizta meg. (A pénzügyi bUot«sá(0 ma délután 5 órakor lartja harmadik ülését a költségvetés tárgyalására. (Halálozás) Súlyos gyász érte Eodor Vilmos letenyei m. kir Járási főállatorvost. Felesége Hudapedesi szívszélhűdés következtében hirtelenül elliunvt 53 éves volt Budapesten temették cl. A köztiszteletben álló család iránt őszinte részvét nyilvánul meg. - (MesrdékitAn) A nagykanizsai Izr. Jőtékonv Nőegylet szeptember 17-één, vasárnap déhitán fél 4 órakor a Szent Imre hcrceg-utcal tornaterem-Íven mesédélutánt rendez. A sok sze relettel és nagv gonddal össícáHitott műsor kicsinek, nagynak sok kedves peroet, sok örömet fog szerezni. - Elsőrangú mű jég kapható a Transdanubia Egyesült Qó zmalmoK Részvénytársaságnál. (Sutra* szerencséin®*** ■ pésztor-Iflznél) Csácsbozwk község határában az elmúlt este tüzet raktak a pásztor-gyerekek. A tűzhöz oly közel ment egy 0 éves kislány, hogy meggyulladt a ruhájn és a szerencsétlen gyermek oly súlyosan összeégett, hogy alig van remény az életbenmaradásához. Női és leányka !»abátuJdon«álíok na;>onta érkeznek Singer Dlvatáruhái-ba. Nag) választék. Megnyílik a második kanizsai mozi Ax a fanatikus szeretet, ami Nagy-kanizta városa iránt polmármesterét eltölti, ismét megnyilatkozik dr. Krátky Istvánnak abban u nemes törekvésében, amit a város kulturális haladása érdekében kifejtett. A m. klr- belügyminiszter által Nagykanizsa részére kbntlngentált két tnozljogból a máso-KHk mozijoflot a város részére megszerezte. Tekintettel arra, bogy az utóbbi évek gyakorlata bebiaonyitotta, liogy a Principális baloldalán a Városi Mozgó a közönség igénvéi teljes mértékben kielégíti, dr. Krr t».. polgármester ezt a második mozi., „jI a knlturintézmé-nyekben szegényebb Kiskanízsa részére állapíttatta ínég, hogy annak lakossága gyakrabban élvezhesse a tudomány és technika csodálatos ored- A második jnozijog a város tulajdonát képezi, annak vezetését a polgár mester Magvar Jánosra bízta, aki eddigi eredményes ét nivós munkájával rrre a bizalomra érdemeket is szertétt ; rrtert a Városi Mozgó vezetésével tanúságot tett páratlan szaktudásáról és arról, hojc a közönség kulturlgényeit minden erejével kielégíteni Igyekszik. A polgármester a második mozi ré-fcaére a ki (kanizsai I.«vcnte-otthon helyiségeit jelölte ki, abol az előadások céljaira megfelelő berendezés is rendelkezésre áll. Különös szociális érzékére vall dr. Krátky jiolgármeívternsk, hogy a mozi helyárait ugy állapította meg, hogy a nép legszegényebb rétegei számára is lehetővé tegye a mozi látogatását. A mozi helyárait egységcsen 10 és 20 fillérben állapította meg. A második mozi vasárnap tartja megnyitó előadását s a inozidirektor már az első film bemutatásával igyekszik etéren ls a klskanlzsai polgárságot a kultúra szeretetére megnyerni, ami egyéb vonatkozásokban is tulajdonsága Kiskanizra lakosságának. Amikor ezt sz intézményt a város Kiskanizsán utbainditja, remélni akarjuk, hogy e városrész szorgalmas népének a pihenés óráiban szórakozást nyújt és egyben fejleszti annak kultúráját. Mozi-hlrek Ma : a világsikert aratott film, a» <0feWgr ■ «y*rnvfc> van műsoron V Városi Mozgóban. A mai műsor Magyar Híradójának efcrik kiemelkedő érdekessége a gödöllői Jamboree-felvételek. Széke SnakáB. Holnaptól kezdve vasárnapig fut a moziban *A várat ion veaáég. címmel Szőke Szakállnak egy végtelenül humoros filmje. Partnere Lucy English, aki kifejező művészi alakításával méltó partnere a migyar filmsztárnak. A film cselekménye megfelel e két nagy művész egyéniségének s épen ertrt van annak olvun átütő sikere. A kísérő ma»orok . Paramoui.i Híradók, Stan és Pan, ExceUior kaburé, Vilaphon-varieté. Pénteken éh szwmbafcjn a 7 lónai, fclő-adások <ónabcIyárOkYal mennek, mig a többi előadás az olcsó nyíri (30 «0 filléres) helyárakkal tarlatik n*g. Ön is tudja már... hogy a legolcsóbb árakat, a legjobb minőséget és a legnagyobb válaszlékot r KIRSCHHEREKNEL találhatja csak meg. ♦ Iskolai és intézeti szövetek, paplanok, vásznak. Női ós férfi-szövetek, kOlönOsen nagy válaszlék külföldi gyártmányokban. A legújabb satin-hátu selymek. Kézzel csomózott magyar pe; zsa szőnyegek. Stb. stb. QyÖJtMjék may róla, hogy lagalftnySaabban «*a*rolhal KIRSCHNER MÓR divaté rubázában. 1083. iteptcmber 14 (A i*flára>pl levenleümwpély) a Nagykanizsai Levente Egyesület vasárnapi nagyszabású népünnepélyére már javában folynak az előkészületek. Az agilis rcnclezőgárda szinti\' napról-napra ujabb műsorszámokat Vesz fel a programba, hogy minél elevenebbé, érdekesebb, feledhetetlenebbé tegye a szeptember 17-iki szüreti mulatságot. Vasárnap délelőtt 11 órakor nagy fel-vonulás lesz ökrösszekerekkel és lovas-leventékkel keresztül a város főbb ut-Nonalain, hogv ezzel is felhívja n rendezőség a közönség figyelmét a délután fél 4 órakor, kinn a Sétatéren kezdődő szüreti mulatságra. Az finné-pélyt h Lcvenlezvnekar ezalkalomra tamilt változatos műsorral fogja megnyitni. Ugyanakkor a tomlxila-verseny, karikailobás, céll>alövés stb. is megkezdődik a közönség szórakoztatására, melyet fokozni fog egy szép és látványos sportbemutató is tréfás játékokkal fűszerezve. Bizonyára szintén eseményszámba fog menni a tál>ortüz pro-ramja is, mely az alkonyat beállásával kezdődik. A sokat igérő műsor egy kacagtató bohózattal zárul, amely után egy gyönyörű palotással kezdetéi veszi a hajnalig tartó tánc szölölopással. A rendezőség mindent elkövet, hogy a közönség jól, érezze magái és a legkellemesebb impressziókkal távozhus-soo. - Megjeleni a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számlmz keresztrejtvény értékes dijakkal. 1*33. évi őszi és téli szftvetuJdon-w\'tjfok : I.inoges, NikoM, Haniades, Mexoát, Angorette, Gronya, Schetland, Andalin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruliázban. (Javítják a körjegyzői UUnokat) Sok zalai községben igen nnsz álla-Iaitban vannak a jegyzői és tanítói lakások. A községek nem nagyon igyekeztek a hibákat kijavítani, állítólag fedezet hiányában. Sok helyen már mfcjdnem laklmlatlanok icttek a lakások, mire végre elhatározták a tatarozást. Kijavítják a salomvárrl körjegyzői Uikást. n kerkaszentmiklósl körjegyzői hivatalt és jegyzői lakot, a gelsei körjegyzői lakást és mellék-épületeit, a zalaszentlászlói körjegyzői hivatal és lakást, megépítik Korpavár és Újudvar községek jegyzőségl épü-fctet. Badacsonytomajon a róm kath. plébániaépületet és a melléképületekét tatarozták. I.U-gánt pljamrf anyagok legszebb vá lasztékban Sehütznél. (Megmérgezték-e ■ marcali Mt Hzonyt T) Nemrégen bizalmas levél érkezeit a bűnügyi halóságokhoz, mely szerint nagy bűntény történt Marcaliban. Ugyanis a mintegy két év elölt ott elhunyt Taníts Jánosné nem természetes halállal halt meg. valaki meg-mérgezte. Elmondja a levél azt is hogy nz áldozat maga is tudta, hogy megmérgeztek és panaszkodott is azoknak, akik meglátogatták. Majd mikor állapota válságosra fordult, orvost sem hivattak ltozzá, mert attól tartottak, hogy a csálekmény kitudódik. Kéri ennek alapján a levélíró a holttest exhumálását és a nyomozás meg-indítását. A marcali csendőrség most utasítást kapott a kir. ügyészségtől, l»gy szigorú nyomozást folytasson le ebben az ügyben és derítse ki. mi jgaz abból, amit a névtelen levél mond. (Az ittas főváron tragédiája) Megrázó módon éri véget- egy kaposvári fuvarosember. Ugyanis Dénes József kaposvári fuvaros Zákányba indult. Dénes Böhőnvén megállította lovait etetni. Ezalatt felkereste az egyik korcsmát és ott teleszívta magát N\'oc kedvenc italával, annyim, hogy csak nagyneheren tudott feltápászkodni kocsijára. Alighogy elhagyta a kőzsé- KÖZLÖNY get, az ittas Dénes Icesetl a kocsiról, Annak kerekei keresztül mentek rajta. A megérkezett orvos elsősegélyben részesítette, azonban hiába volt minden, mert olyan solyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Tragikus halálának ő maga volt az oka. r Időjárás (Ejuakai rúdláJtleiUM A Oümimmrm]*-glal Intéxat ialantl ••(■ 10 érákon Falhős, hQ»0sabb Idfi wárható. Felhőzet: Reggel és délhon borult, este tiszta. RÁDIÓMŰSOR Budapest, azeplfmbfr 14 6.45: Torna. - Utána Gramofon. — 9.45 : Hírek. 10: 1. Magyar városok : Salgótarján. 2 Mi újság a rádió körül. — Közben : Gramofon. — 12.05: Vásárhelyi György zongorázik. G. Kun-csi Teréz énekel. — 1.15 : Időjelzés. — 1.30 : Mándits szalonzenekar. — 2.45: Hírek. — 4 : Mai lányok.. S. B ikor Malvin előadása. 4.45 : Időjelzés, hírek/^- 5 : • Budapest, óh b Kovács Andor csevegése. - 5.30: Saljapln-lemezek. — 5.55: Helyszíni közvetítés Váraljáról. Vezeti Paulini Béla — 7.05: A m. kir. 1 honvédgyalogezred fuvószenekara. — R: A rádió külügyi negyedórája. - 8.15 : Ladányi Ilona énekel. - 8.15: Cigányzene. — 0 45: Időjelzés hírek. — 19: Melles magyat vonósnégyes. - 11 : Gramofon. IWk«. 1130: Parasztzene gramofonon. — 12 : Rádiózenekar. — 15.30: Grimm-mesék. - 15.55 : Schubert B-dur trió gramofonon. — 10.35 : A hangosfilm keletkezés.-, hatása és jövője. - 16.55 : A nők teljcsitöké|>cssége különböző életpályákon. — 17.20 : Hangverseny. - 18.25: Wagner: Walkür. Közvetítés az állami operaházból. — 23.05 : Gramofon. Mindnyájunk lulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani. KOMLO Legmegbízhatóbb HIIISOH éa SZEGŐ oégníl atos Jelenleg .pihen* egy vltorlisyichton. Olcsóbb lett a sraifi kölcsönzési Transdanubia r.-t Csengery-ut 6. Telefon: 4—13. ZALAI KÖZLÖNY 1983. mepltmbtr 14 SPORTÉLET Tenni®*-verseny ZTB-NTE 71 3 Anvagtoriődás miatt csak m" számolhatunk hc a ZTE és NTE Által közösen kitűzött serlegért lefolyt első küzdelemről, amely a ZTE megérdemelt győzelmével végződött. Igv a serleg védője az 1933. évre a ZTE lelt Részletes eredmények : Hoffmann—I.ust-garten 6:1. 6 2. — Darás—Dr. I.ich-lenstein 1:6, 8 6, 8:10, - Cseh— Adém i :6. 6 1, 66 3, Dr. Makóné —C.ftnser I.ili 3 :6. 6 1, 4 6. — Rán Mucus -Mlrschler Manci 7:5. 6 8, « : 3, — Hoffmann, Darás—I.ichlenstch dr.. Lustgarten 6:1, 66 0, — Hoffmann, Cseli-Lnstgarten, Adám 6:3, 6:3, — Hoffmann, dr. Makóné—Lxist-garten. Günser 6 :2, 6 :1, - Darás, Rán dr. Lichlenstcin, Hlrsehier 6:3, 6 I, I)r. Makóné, Rán—Günser, Hirschler 9:7, 3:6, 3 : 6. A verseny széps*ámu közönség előtt, izgalmas mérkőzéseket hozott. Különösen a ZTE fiataljai tettek ki magukért és szép játékkal ragadtatták el a közönséget. Feltűnt Bán Mucus játéka, aki fiatal kora dacára, szép eredmén.v-nyel végzett. Játéka a legszebb reményekre biztat. A Hoffman-Darás kettős pánosjátéka élmény volt a szemlélőnek. Az N\'TP. versenyzők közül dr. Lich-tenstein és C.ünscr Lili érdemei dicséretet, előbbi erős, idegekre menő küzdelemben megérdemelten nyert Darás ellen, mig utőbbi Küzdeni akarásával harcolta ki a győzelmet dr. Makóné val szemben. Közgazdaság Tnrménylöude Buia tliiav. (u|) 77-e» 780-805. 78-aa 7-90—8.15, 79*a 800- US, 80-aj 8-10-8 J!, dunint. (u|) 77-ei 7 «-7-rO 78-as 7-J0-TV, ;9-e> 71M-7 70, iO-u 7-70-7-10, tozs (u|) (-60-00. — Zab köiíp 010—000, - ólenger liaiénlull 8-88—695. 8»rt6irá«ár PelhajUa 12(0, eladatlan 739 — Elaó-rendű 078- 000, nedelt 0-76- 0-78, a,e-deli kilép 071-075, kónnyU 0-70 072. l-aó rendű öreg 0-70 0,1 ll-oj rendll Oicg 065 -066, ar.gol IlildS I. 0 88- 092, Bzatonna nagyban 103—C03, zsír 118-1 20, hua 011-1-06, ttlsertéa 096- 1-04. Kiadja a laptulajdono, KórgazdaiégI XI. Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó *■ vállalata Nagykanizsán. Pelelóa kiadó: Zalai K»roly. orszAg József mag, műtrágya, növényvédelmi szerek stb. keieskedése Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A birÓRágl palota mellett. Telefon 130 A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből saját otthont teremthet magának a magyar tenger paradicsomában, Balatonfenyves üdülőtelepen. Már heti P 2-70 lefizetésével, tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal. Saját otthona !e$z:gyümfllcsössel, szőlővel, parkkal. Kérjen még ma dijtalan prospektust térképpel, árakkal a .j Inkey központi SI villatelkekről. Bővebb felvilágosítással szolgál: Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5. A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonként) vásárlói 25 százalék engedményben részesülnek. Budapesten szálljunk a METROPOL Rákóoxi-ut 58. 150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, elektromos fényjelzésekkel. Patinás h I r fi, kiváló konyha. Cigánymuzsika. Virágoskert. 8xoba 4 pengőtől, t eljes panzió 9 P-tfll. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lavfl Bsaiaa árukat lejen oloadn alérualtjuk. Armuth, BaxAr-udnar. 3022 Diák fiukat, vaey leánvok.it teljes cl-Ulásia olcsón vállalok. Kinizsi-utca 19. ŐzV, Vargáné 36Ő5 Erkölcsös, megbízható, szorgalmas mindeneit felveszek. Clm a kiadóban. 3608 ■ Ataaabéa veiandás lakás azonnilra is kiadó Kinizsi-utca II 3616 — Közaniatmazoltak figyelmébe! Ry. toránlnkiit .ényegesen leszállított ára-kon ár-isitjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-ház, Horthy Miklós-ut 4. szám. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 19.435/1933. HIRDETMÉNY Közhírré teszenj, hogy a városi strandfürdőt a rossz időre való tekintetlel folyó évi szept-\' ember 16-ával ideiglenesen bezárom. Felhívom a fürdőközönséget, hogy akiknek a strandfürdő területén akár értékük, akár pedig ruházatuk van, hogy azt szeptember hó 16-án déli 12 óráig ott vegyék át, mert későbben azok ki nem adhatók. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 13-án. „„ Polgármester. Pk. 8080 ai. 1933. 1932. vghtól 31.< II Árverési hirdetmény. Dr. Ehtenlhal Alidét ügyvéd 111.1 kép-vlielt Polliiét Mór lavéra 1205 P tíke él több követelél térulékit ételéig a nagyka-nlisal kit. Járáablidaig 1933. évi Wflt u. végiéiével eltendell klelégllésl végrehajté, lotylAn végrchalláll íienvedötöl 1932 évi nov. hó 19 én lefoglalt 1250 pengőre be-elült tngólégokra az érveiéi, elrendeltetvén, annak végrehejtélt eienv. Iikéíín, Palln-ban, 71. hézaaém ala t ■ lUetett Oaaiez levonlséval leendó megtiltáséra határidőül 1933. évi azeptember hó 25. napiénak délelőtt 10 órá]« ttlietlk kl, amikor ■ bíróilag lefoglalt 6 drb lovat el logom adni. Nagykanliaa, 1933. aug, hó 16-én. Haán (iyula >. k. kit. blr. végrehaltó, »u mint blróagl kiküldött. A forrongó Kuba tOvéroaa éa Oaapadaa .a-.tnök. _£________ Nyomatott a laptulajdonoi KOzsazdaaigi K.-T. CjnJcnberg Nyomda éa DíUalat l apkiadó Villalala könyvnyomdáiban Naokwiaaéu. U\'elelóa lUletvczdí: Zalai ■ irolv. 78. évfoljwn 206. uám Nigykmnlzn, 1988. szeptember 15, péntek Ara 14 fillér ZALAI gMikeutfeég éi ktidéfalvitil: Fflut 5. uám Megint* tnlitiWa Mggcl, béttó kivételével \'•LITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos KIAflirtétl ir» : rRy h<\\»« • p«nRrt 80 Iliiéi Sierkei«tó»égl és kiadóhivatal! telelőn: 78. m Nagy változás előjelei az osztrák belpolitikában A lengyelek Budapesten Budapest, szeptember M Illand, Lengyelország biborosér-seke vezetőével csütörtökön délután a bécsi gyorssal 180 lengyel előkelőség érkezett Budaj>cstre, hogy résztvegyen a Báthory-ünncp-ségeken. Az előkelő vendégeket ünnepélyesen, többezer főnyi közönség jelenlétében fogadiák a Kcleti-pálvaudvaron. A román kormány felveti a bizalmi kérdést Bukarest, szeptember II Csütörtökön délelőtt minisztertanács volt Vajda miniszterelnök elnöklett- alatt, amelyen megvitatták at. általános politikai helyzetet. Elhatározta a minisztertanács, hogv rövidesen összehívja a végrehajtő bizottságot, melynek ülésén a kormány felveti a bizalmi kérdést. Hir szerint megszavazzák a bizalmat a kormánynak. Kolozsvári politikai körök véleménye szerint Maniu résztvesz továbbra is a politikai életben. Normann Davies Londonban tárgyal I/mdon, szeptember II Csütörtökön délelőtt Normann Davies, az Kgycsült Államok leszerelési Mmegbiioltja másfélórii.s meglx\'szélé.st folytatott llendersonal. a leszerelési értekezlet elnökével, akit ezután lülen külügyi államtitkár keresett fel. Egy százados agyonlőtte magát Budapeyl, szeptember 11 Berettyóújfaluban nagy feltűnőét kellő öngyilkosság történt. A"r-mendy István százados csütörtökön agyonlőtte magái és azonnal meghall Tettét állítólag gyógyíthatatlan lx-legsége miatt követte cl. Elsüllyedt egy hajó a Dunán Braila, szeptember 14 A brailai kikőlő közelében egy román személyszállitő gőzös összeütközött a Dunán egy cseh motorosba jóval. A személyszállitó azonnal elsüllyedt. Eddig még nem sikerült pontosain megállapítani, hogy hány áldozata van á szerencsétlenségnek. Gép-adó Ausztriában Bécs, szeptember 11 Gazdasági körök szerint a kormán}* a gép-adó bevezetéséi tor-vezi, amellyel lel»etővé akarja len-hogy könnyíteni lehessen a főként emlxTi munkaerői Toglalkoz-vállalatok helyzetén. Bécs, szeptember 11 A bécsi lapok szerint az osztrák Ix\'lpoljt jkáhan hagy változások várhatók. .1 karmánu mindenkép el ah.trfa kerülni az eseti etfes ki -(/nézés érdekében az "rfonfkos bzaoal-kozásl a nemzvíi szocialistákkal szemben A kormány kebelében szóim jöhet Kerb r népjóléti miniszter távozása, aki az utóbbi IdŐ- I.ondon, szeptember I I Londoni jelentés szerim a japán külügyminiszter lemondott és hir Budapest, szeplemlvr 11 hámja Kálmán külügyminiszter csütörtökön délelőtt Párisba ula-zott, hogy látogatási legyen Paul Honcour külügyminiszternél. A látogatásnak üdvözlő jellege van. de a két külügyminiszter meg fogja lx*7éliii az állalános európai helyzetet és különösen ama kérdéseket, melyek a két országol közelebbről érintik. A magyar külügyminiszter 1 .r) napi párisi tartózkodás után visz- l\'áris, szc|)tember 11 Az esti iaj>ok részletesen irnak Kánya külügyminiszter látogatásáról, aki ma, pénteken délelőtt 10 órakor érkezik Párisba. A Tcmps budapesti tudósítója szerint a magvar külügyminiszter azért megy Parisba, hogy ott kifejtse Magyarország álláspontját az usztrtik probléma és a dunai együttműködés kérdésében. A külügyminiszter kijelentelte a tudósító előtt, hogv Magyarország minél szélesebbköru kereskedelmi szerzőtléseket akar kötni annélkül azonban, hogv politikát keverne ezekbe a tárgyalásokba A két külügyminiszter között szó-bukerül a középeurópai államok gazdasági lalpraállitásának, a KözéjKmrópát. közelebbről érintő - Ik\'ii löblwzör ex|Hmálla magút a nemzeti szocialisták érdekélx-n. Bécs, szeptemlHT I I A kormány elmozdította a Ím\'esi rendőrség riadókészültségének parancsnokát <lr. (iotznrannl ós egy egészen alárendelt |>ozicióba helyezte. Ezt a rendelkezést íiotz-mann nemzeti szocialista tevékenységével okolják meg. szerint még több miniszter lemondása várhaló. A katonai diklalura kikiáltása küszöMu áll. szalér Budapestre, azonban szeptember 2"i-en (ienfbe utazik, ahol a magyar kormány képvisc!etél>en részt vesz a Néjíszövetség közgyűlésén. A közgyűlést megelőzően a pénzügyi bizottság is ülésezik, amelyen szólxi kerül Magyarország pénzügyi és yazdasáui helyzet- is Errevaló tekintettel a jövőhét elején Imrédy Béla |>énzügyminiszler is (ienfbe utazik, ahol 8 -10 napig mantd. és a leszerelés kérdése is. Berlin, szeptember 14 A berlini laj>ok is foglalkoznak Kánya kültigvminiszter párisi utazásával, melynek célja, szerintük, hogy megnyerje a francia politikái Magyarország nemzeti törekvéseinek. Klsantant-találkozó I\'áris, szeptember 11 Hir szerint a kisantant miniszterei szeptember 22-én a romániai SinajálMin találkozóra jőauck ősz-sze Bóma, szepteml>er 11 A Istvoro Fascisla belgrádi tudósítója szerint c hó végén Sinajában összeülő kisantant miniszterek Kö-zépeurópa é.s a Balkán gazdasági lalpruállitúsáról fognak tárgyalni. A katolikus sajtó-nap Nagykanizsa, szeptember 11 A rendezőség ma állapította meg végleg a vasárnapi Katolikus-nap programját. Eszerint d. e. 11 órakor a felsőtemplom elölt lábori mise, melyen a Levente Zenekar játszik és a II. kór/.. Bozg. iskola elemislái énekelnek. IMána samiI-Iteszéd: \'mondja Streck- Ernő. •» budapesti mintagimnázium hit.a-nára. I). u. 4 órakor Kiskonizsán (a templomtéren) sajtóelőadás. A megnyitólxíszédel mondja Lukács József hitoktató, ünnepi l>eszéd"l tartja K. Török Miklós nyug. fő-ispán. Szavalni fo«: llamctnwier Bófcike lyoeumi növendék. Zá"ó-iK\'-szédel mondja dr. Mészáros B.\'-la bittanár. Közreműködik a cserkészek tamburiu zenekaru is. Este K órakor az Iparoskór nagytermé-l>cn sajtóest. Megnyitóbeszédet mondja P. Molnár Arkangyal plébános. Utána játszik a Leányklub zenekara. Majd a nagykanizsai intelligencia kedvelt szónoka, dr Vértesi Frigyes, a pécsi hittud. főiskola filozófia tanára és prefektusa tartja meg előadását a sajtó nagy fontosságiról. Utána zene éi szünet. A Ix-ányklub énekkara én -kel, ami ulán beszélni fog S-ily László, az Uj nemzedék ékestollu (\'•s lelkesszavu szerkesztője Gásp\'ir Jenő költő és iró fogja felolvasni »>ajál szerzeményű kölleményeil Majd játszik a I^eányklub zenekara, utána szaval Hametmayer Bözsikc. Zárólteszéde! mondja Gazdag Ferenc püs|>őki tanácsos. Ég egy falu Miskolc, szeptember 11 Az alxaujmegvei Selye községben csütörlŐkön reggel tűz ütölt ki. a mely egyre terjedi, ugy hogy délív már az egész falu lángokban állott. Mivel a környékiéi tüzollóság "re-je nem bizonyult i-leg» :»dőnek, az alispán kirendelte a sátoraljaújhelyi ós miskolci tűzoltókat Ls a tűz oltására. A tűz 40 házat hamvasztott el. A kárl még nem lehelet! fölbecsülni. A gaztiák minden takarmánya és ingóvagyona elégett. A tüz-l. játszadozó gyermekek okozták a csendőrség megállapítása szerint. Veszedelmesen terjed az álomkór Sant I.ouis, szeptember 11 Sant Louisban még mindig r>j-hamosau terjed az álomkor, melynek eddig 135 halálos áldozata van. Kétszáz orvos éjjel-nappal dolgozik a szérumoltásos rendszer kidolgozásán, melyet sikerrel próbáltak ki majmokon. A járvány ál-terjedt már Cansos Cjlyre is, ahol eddig 20 ember hull meg. Többmilliós román megrendelés a magyar gépgyárakban Budapest, szeptember 11 Diicies budapesti szerb követ csütörlökón délelőtt meglátogatta Gömbös (iyula miniszterelnököt, majd Schnen budapesti német követel fogadta a miniszterelnök. Bukarest, szeptember 11 Megállapodás jött létre Bukarest- ien a magyar román vegyesbi-zottság között, melynek értelmében Bománia 2<MM> vagon fát exportálhat Magyarországra; ezzel szeinlxMi azonlwn a román államvasút többmilliós megrendelést lesz a magyar gépgyárakban Kánya külügyminiszter Párisba, majd Imrédy pénzügyminiszterrel Genfbe utazik Küszöbön a japán katonai dlktatnra A magyar-osztrák probléma Is szobakerül Páriaban ZALA] KÖZLÖNY 1988 treptwnbtt 15 Tankönyvek, « iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben Ii8TItinZ8á, Horthy IMói-al 1 Talafon i 179. Fiókdzlat i Sugár-ut 2. A pénzügyi bizottság ülése Nagykanizsa, szeptember 14 A városi j>énzügyi bizottság ülésének harmadik napján Babódiay (íyőrgy elnökölt. A szegínyügy csoportjánál kezdték a költségvetés tárgyalását Or. Itottyondv József aljegyző előadásában. llaiphen Jenő dr. kéri. hogy az izr. szegények segélyezésére kapott évi 2000 pengőt állítsák be ismét az izr. egyházközség számára. L\'lalt itt wrra, hogy a ref. és evang. egyházak XfiO -800 pengő segélyt kapnak. Dr l\'oltyondy ehliez nem járul liozzá. Nála — mondja — sosem volt be-Tolvással az, hogy valaki milyen fele. kezetú. A szegény .. I a segélyezést minden egyes t-setb a legszigorúbban bírálja cl. A 2000 P elosztását meg-sinylené az inségakció. Krátky dr. polgármester utalt arra, hogy a protestáns felekezeteknél a 800 800 P segély-más célt szolgál. 0 sem tartja kívánatosnak dr. llaiphen kérelmét Akkor, amikor a város segélyezi és ellátja a szegényeket valláskülönbség nélkül, nem tartja indokoltnak a kérelem teljesítését. Felkéri dr Halphent, hogy küldjék a hozzájuk fordulókat a vá-rtslkoz, a város minden szegényt segélyez, aki arra rászorul. Dobrovits Milán is Ilyen értelemben sióialt fel. Dr. liartha István utalt arra. hogy régi (radició Nagykanizsán, hogy a zsidó szegények ezt az összeget kapják. F.s akkor nem fognak a városhoz jönni segélyért. A kérdés hosszabb vitát provokált, végül a bizottság elfogadta u költségelőirányzat eredeti beállításit Szegénvek gyógy szerrel való ellátására 16.000 P-t állítanak be. A szegényház ellátásánál dr. llaiphen Jenő sióvá tette uz izr. aggok menházában ápoltak ügyét és 10 szegény után napi 20 fillért. A bizottság elfogadta dr. llaiphen javaslatát és a léteit beállítja a költségvetésbe. A bizottság ezután visszatért u piarista reálgizmáziumi tanárok ellátásának ügyére, l\'gyanis a legutóbbi ülésen az egyik bizottsági tag indítványozta, hogy a piarista tanárok ellátási költségét 25 százalékkal csökkenteni kellene. A kérdést ma újból napirendre vitték. Krátky polgármester itt szóvá tette, hogy a piaristákkal kötött szerződés ezt megengedi, a/onban tekintettel a piarista tanárok nagy érdemeire, ii javasolt 25 százalék helyett csupán l.r> százalék csökkentést javasol. Ez évi :«100 pengő megtakarítást jelent u városnak. bizottság a polgármester indítványát fogadta cl a 25 százalékos csökkentési javaslattal szemben. A továbbiaknál Dobrovits Milán elismeréssel szol Dene Béla városi ker- tész elsőrendű munkájáról és kitűnő működéséről. Szmodiss l.ászló ■ Kiskanizsa felszólalása után a laktanya l>érkártala-nitása cimen leállított .10.000 pengő bevételt többen lörólnl ajánlják, inert úgysem folyik l>e a vármegyétől. (A megye u városnak már három éven keresztül tartozik ezzel az összeggel, ami most már 90.000 pengőre szaporo- dott.) — Vegvük meg a főbírói hivatalt I - javaso Íja nz egyik bizottsági tag. A polgármester kijelenti, hogy nor kerül erre is rövidesen. csütörtöki ülés az erdőgazdaság tételének letárgvrflásával ért véget negyed 9 Órakor. A pénteki ülés pontosan délután 5 órakor kezdődik. Hogyan folyt le a magyar történelem legfontosabb audienciája Mi történt azon a kihallgatáson, amely két percig tartott, de amelyről a világ még mindig azt tudja, hogy „Ferenc József másfél órát tanácskozott Kossuth Ferenccel ..." Trcncsénteplic, szeptember. (Copyright. Hónaitokkal ezelőtt napokon keresztül bolyongtam a bécsi Burgban. Hosszú órákat töltöttem el néma iró. asztalok és kiszáradt tinlalartók melleit. Behunyt szemekkel visszaképzeltem magamat uzokltn az időkbe, amikor ezekben az empire szobákban, alvóvá mostanábán egy shilling belé|tő-dijért engedik be a kíváncsiakat, még históriát csináltak. Különösen sokáig tartózkodtam a császár dolgozószobájában. Esdekelt minden ebben az elnémult szálában. A képek a falon, a megkopott Íróasztal, a falak mellett álló cseresznyefa stelázsi. Mesélték : ha egyszer ebb? a szekrénybe került egy akta, orról többé a felség előtt beszélni nem volt szabad. Ks ennek u stelázsinak hasonmása hasonló rendeltetéssel ínég ma is rrteg Sfcn a hiulpi várpalotában. A megnyitási héten PORCELLAN + ÜVEGÁRUK HORTHY MIKLÓS-ur a. HORTHY MIKIÓS-UT S. Nagykanizsa üzletében alkalmi vásár: 1 drb boros pohár szép mintákkal csiszolva —.22 fillér 1 „ vizes „ a —.24 I „ boroskehely „ „ —.65 " ! „ pállnkáskehsly „ „ „ _ .40 " Szép ruha osak J6 ■zSvetból kéezOllt Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. Ott álltam a nehéz iróAsltal melleit én önkénytelenül kiszaladt számon a megjegyzés : — Hatvan esztendőn keresztül innét intézték Európa Borsát 1 Itt Írták alá az aradi tizenhárom halálos Ítéletét, itt született meg a hatvanhetes kiegyezés, Innen aunéktálták Boszniát és Hercegovinát, itt hullottak a könnyek, ami-újr megérkczell a szomorú híradás a mayerlingi tragédiáról, itt születtek és buktak kormányok és ennél az Íróasztalnál i<lt n császár, amikor először lépeti a fogadószobába a <rebbell» fia, a későbbi valóságos titkos tanácsos, a l.ipót rend nagy keresztese: Kossuth F\'erenc... Csendesen megszólalt a hajdani udvari lakáj, aki ina idegenvezető a Burgban : — On téved. A Kossuth Ferenc audienciáján a császár nem ült, hanem állt. Mert az audiencia mindössze két percig tartott, a világ még ma is ugy tudja, hogy 1905 áprilisáén Ferenc József másfél óra hosszat tartó kihallgatáson fogadta Kossuth Ferencet. Ez pedig nem igaz. Az audiencia lefolyásáról tálig néhányan tudunk. Mi pedig hallgattunk. Mert arról, ami a császár fogudószobájában történt, hatvan esztendőn keresztül soha nem beszélt senki... A nevezetes audiencia Fa az egykori lakáj imigyen mesélte el nekem az audiencia lefolyását: — Ferenc József 1904 Őszén nevezte Jd miniszterelnöknek ifjúkori barátját, egyetlen bizalmasát, Ft-jérváry Géza bárói. A magyar ellenzék a darabont kormányt hihetetlen ellenszenvvel fogadta. Közijén lépések történtek az udvarnál, hogy meg kell találni a kiegyezés útját. Erről |>crsze senki sem túllőtt. Bennünket mint villámcsapás ért az a hir, amely jelentette, hogy Kossuth Ferenc kihallgatáson jelenik meg a Burgban. — A Burg udvara telve volt bécsi és külföldi újságírókkal. Az egész világot izgalomba hozta a hir, hogy a »rebell« fia audiencián jelenik meg a császár előtt. Fél tizenkettő előtt pár perccel megjelent Kossuth Ferenc, az akkori szokásnak megfelelően frakkban. £n teljesítettem belső szolgálatot. Egyszerre nyílik az ajtó, Paar gróf, a szolgálattévő szárnysegéd Jelenti, hogy u felség Kossuth képviselő urat kéreti. Rajta kivül nem volt ken ki a várószobában, erre a napra nem tűztek ki más >polgári* Ideális vasalás: villamos vasalóval! TRANSDANUBIA R.-T. Caengery-ut 6. Telefon: 4-13. Í938. mptwnbw 15 ZALAI KOZLONT Tankönyvek, iskolaszerek, körző- és ra]z lábiák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvérek könyv- és papirkereskedéselben Főüzlet: Peák-tér 10. Fiók: Horthy M.-ut 8. audienciát. Kossuth Ferenc elfogódottan lépett a szoljába, az ajtó becsukódott... Az audiencia azonban nem tartott tovább kél |>crc-nél. Mi (történt: Micm tudom... Kossuth Ferenc izgatottan léi>ctt lei a császárból. fin fel akartam segíteni a kabátját, de Ő ezekkel a szavakkal fordult hozzám: > Kissé rosszul érzem magamat, kérem, nem tudna elvezetni egy helyre, ahol megpihenhetnék ?» Kérdeztem: »Hivassunk talán orvost?-. 0 azonban elutasította kérdésemet, fin egy félreeső szoljába vezettem ót, itt mintegy másfél óráig maradt és csak egy óra után ment le. a diplomaták részére fenntartott lépcsőn. F«nt«íztlkus hirek a Burg udvarán A Burg udvarán összegyülekezett ujságirók nem tudták mire vélni, hogy \'ilyen hosszú ideig tart az audiencia.\' A császárnak tudvalevően szokása volt, hogy délben, amikor ar őrséget katonazenével felváltották, kiment dolgozószobája erkélyére és onnan nézte a várta váltását. Mosolygó arca elmaradhatatlan volt minden őrségváltásnál. Ezen a napon rpssz kedve volt, vagy talán tudomást szerzett Kossuth rosszullétéről, nem tudom, de nom ment ki a balkónjára. Hallatlan szenzáció volt ez Bécsijén, ahol ilyen eset sem ezelőtt, sem ezután sohasem fordult még elő Kombinációk keltek szárnyra. Fantasztikus híreket kolporláltak. — Közben feltálaltuk a felség ebédjét, de Kossuth Ferenc még mindig nem mozdult arról a helyről, ahová elvezettem. Mi tisztában voltunk a dologgal. Tudtuk, hogy Kossuth róstcllené, ha tudnák, hogy mindössze két percet töltött a császár íróasztala melleit. Egy óra felé ment Ic. Frissen, jókedvűen. Az ujságirók megrohanták, kérdésekkel ostromolták, de ő kitérő feleletet adott Ami a felség dolgozószobájáén történt, — mondotta — arról csak akkor tehetnék közlést, ha erre felhatalmazást kapnék. Sem nem kértem, sem nem kaptam felhatalmazást, tehát nem elégíthetem ki az urak kíváncsiságát... ... fis huszonhárom esztendőn keresztül semmit sem tudott meg a világ arról, mi történt ezen a nevezetes audiencián... Kossuth háziorvosa beszél... Kossuth Ferenc egyik legbizalmasabb barátja volt dr. Arányi Zsigmond királyi tanácsos, trencséntepllci fürdőor-**>s, nekem kedves barátom. Megkértem : mondja meg, Igaz-e a Burg lakájának ellieszélése. Hosszas töprengés után válaszolt. - A történetről én Is tudtam, de eddig nem meséltem el senkinek. Mivel más mondotta el, nem tehetek mást : megerősítem. A találkozásról már többet mesélhetek, hiszen élete végéig bírtam Kossuth Ferenc legteljesebb bizalmát. Ferenc József és Kossuth Ke-fene találkozása drámai volt. Amikör Kossuth belépett a király dolgozószo-bájába, a főudvarmester matatta be »>t a felségnek. A király egv előre elkészített papírlapról felolvasott néhány szigorú mondatot. Azt tartalmaz-Iák ezok a mondatok, hogyha\'az ellenzék nem hagy fel uz obstrukcióval, akkor katonai diktatúra következik l>e Magyarországon és azírt. ami következni íog, egyedül azok fclelössek, *kik a nemzeti mozgalom élén állanak. Még mielőtt Kossuth szóhoz j.itha-toll volna. Ferenc József összecsapta a bokáját, jelezve ] egei, hogy azaudlon cia véget ért. Kossuth Ferenc igen okos cml>er volt. tudta, érezte, hogy idővel közelebb kerül egymáslioz a király és nemzet. — amint nekem elmesélte - az volt az érzése, hogyha a világ tudomást szerez, a két|H>rcc& audienciáról, ezzel elmérgesiti a helyzetet. Csak azért választotta azt a megoldást, amiről most lelmntotla u multak fátyolát a bécsi Burg kiérdemesült lakája. Aki egyldöben volt Kossuth és Fejérváry orvosa Trcnc&éntcplioen az egykori II-lésliázy gróf kastélyálxan van a főorvos ur rendelője. A feljáratot az egykori nádornak, Malternlcli Paula grófnő állal festetett portréju díszíti. Kossuth Ferenc levelei vannak a Milliódban, de ezeken a lépcsőkön sietett orvosához lfojéroáry Géza l>áró is. Mert a két |>olitikai ellenfélnek - közös orvosa volt doktor Aröiu/i Zsigmond. A legnagyobb politikai harcok idején kezeltem mind a kél államférfiul. Néha a kezelés közöli alig telt el félóra. Mind a ketten sziv-l.öl utálták a politikát. Kossuth Ferenc gyakran mondotta nekem: »Ha nem kötne engem atyám neve, akkor csak a tudománynak, vagy a művészetnek élnék!« — Kossuth Ferenc nagy tudós és kHünő művész volt. Gyányörücn feslett és szobrokat mintázott. Ma- gyarországon nem egy Kossuth szo-hor van, amelynek készítésénél részt veit ő maga is. Azután szívesen komimnál/, több dalát hallottam. A politikái nem szerelte. Szive .sugallata ellenére ártotta magát a |x>lilikál>a ... Kossuth audienciáját külón-l>en alaposan előkészítették, annak ellenére, hogy Ferenc Ferdinánd ellene volt a kihallgatásnak. A király által felolvasott mondatok megszerkesztésében is alapos része volt a trónörökösnek. I)c hiábavaló volt minden ármánykodás: egy hónap múlva mégis mint ki-ncvczctl miniszter jelent meg Kossuth Ferenc a király dolgozószobájában. .. Kossuth Ferencet nem ismerte a világ... Ha kedve szerint a tudománynak, vagy a művészetnek élhetett volna, akkor ma halhatatlan alkotások hirdetnék dicsősé-gót... Padi Jób. Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes „Ferenc József keserűvíz ugy az alhasi pangást, mint a renyhe emésziést megszünteti és a migas vérnyomást leszálltja. Legnagyobb választékban megérkeztek az Divatos női rnba- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnha- és pongyola flanellok, bel- és külföldi férfi rnba- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. Sin$er Diunláruházbon saját érdekében vételkényszer == nélkül tekintse meg. ===== „Tflz van" (Ruazkabányal Elomér novelláskötete, Budapest, 1933.) Igen, tüz van ben:tc, Betűsorai mögül az élctrehivó tehetség tftzc világit. De... I)e hiszen még a napban is Vannak — foltok. Piros alapon fekete betűk. Fedőlapjának túlfűtött színében, ugy érzem, nemcsak a tüz, hanem a fvér forró sötétsége is l»ent piroslik. Benne van a vér lüktetése áltató örömeivel és őszinte bűneivel \'és benne van a lélek visszanézése minderre, nagy fájdalmaival és kompromisszumos belenyugvásával. Ezért nem szereti a happvande-t. Összesen : tizenkettő közül két novellájában fordul elő. Itt is inkább enyhe rezlgnációval, mint derűvel. Nem ragyogó, nem napsugaras és nem éltető életörömmel. (Hiba ez 1 Nem az író : az élet hibája.) Kómikal véna ?... Nem bizony, az nincs benne. «A szllvavári torony»-ban is csak kerülgeti. De nem tudja megfogni sehol. Itt szeretné a házastársi ellentéteket felülről nézni, derűsen, érdektelen bölcshöz Illően, aki olymposi magaslatról már nen^érzl a vér örömét és a vér bűnét, hanem mindenütt észreveszi és meg "tudja fogni az Kmber groteszk cséOését-Ixitlását. Még ott is, ahol «ö» azt hiszi. hogy szerelmi hős, vagy tragikusan szenvedő fájdalom-mefftestealté*. Pedig dehogy az ! Csak valami don-klliótl allűrökkel összeragasztott és szérta-száminal ellátott kócbaba.„ Kóc-babák, mik világgazdaságot, sőt világpolitikát is csinálnak. Emberek, anno 1933... Nem. Ruszkahányai ezt így nem tudja, vagy nem így akarja tudni. Frzl az ErnScr tragikumát. Nem kizárólag a ma emberéét, (ezt nagyon szépen, a személyes átélés erejével éli meg u . Becthoven-szouátá»-ban) hanem az Emberét időtlen-időkön át. Különösképpen a férfi szerelmi életének tragikumát. Erről ir a «Balázs meggyógyul- és a «Szédület»-ben. Ezekben újból felbukkan a házasság hajója hajótöréssel fenyegető sziklák közt. A .Szédület\'-ben Kendeffy-né a sorsszerűséggel közeledő tragikum a férj életében, uki feleségét, • Jót, szereti, de ugylátszlk még sem eléggé. Igaz, hogy a kinzó lelkiismeret revolvert ad kezébe. Az öngyilkos férj mégis felgyógyul. A «szédület*-bői is. l\'gyancz az alapmotívum a «Balázs meggyógyul* címűben. I)e itt nem «egy» nő, hanem <a N\'ö> lép porondra az ötvenéves férfi eddig még etikai ala|M>kon nyugvó szerelmi életének utolsó, nem törvényesített fcllobbaná-sábuu. De Balázsról kiderül, hogy ó bizony a nők szemében már csak • bácsi,» akinek esetleg péuze is van.. \'De pzt a motívumot az író nem mélyíti el. Nem karikíroz. (Még valami: Scm-micsetre sem csökkenti a fentcmlilclt két novella értékét és (nem vesz el semmit sem a nagyszerű tragikus átélésből, ha világszemléletükben kissé kételkedem. Emiatt nem hiszem cl az erősen CiflriÁ h^romsxobés dssac-DJdUU komfortos I. amslotl |3bAB C«engery-ut 18. Bzániu uj IflABB házban november hó l-re. Érdeklődni lehet Horváth éa Vwm építőmestereknél — C«engery-ut 17. azám alatt *3it ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 15. Idealizált házasságtörő férjtíjnist lelki háborgásaival. Sajnos, nem tudom czl elhinni az általános férfikarakor és at esirányban ferdén l>clénknevelt férfi-ideológia minit. C.s nem hiszem el a feleség férjmelléállását «em. Ugy é-s azokután. Sajnos . Igaz, hog>\' Uy«n férfikarakterek mellel! a házasságuk is máskép festenek... Mi csak szeretnénk, ha ez valóban igy is volna.! Franciás könnyedséget láthatunk o • Villámlás, -ban. Itt a büszke, de szerelmes asszony szerelmi odaadását egy viharos éjszaka miatti félelme segíti elő. A derűs, bölcs felQlrőlnézés hiányzik belőle, ami a • gondzsák alatt görnyedő* irónál nem is csoda. Mert például. , például Cannes puha fövényén, ahol még az égboltozat is luxu-nősen kobaltkék, könnyebben megy u derűs világszemlélet... Szabad-e, hogy ilyen tehetséges írónak le kelljen imia : \'hiszen örülök, ha elaprózni való kenyérke akad.* («Elsö keresetem.-ben önmagáról ir.) És eszembejut beszélgetésem azóta a filmnél karriert csinált iró-harátommal : Miért kell éppen az írónak a bohémia kétesértékü fundamentumára ép,tett szegénység ?... (Nem tartoznak ide a nagyországok metropolisaikkal és hatalmas szelk-mi •Hintertand.-jukkái. Igaz, ex a lie&zélgetés még akkor folyt le, amikor Hetnarqeuot még nem ítélték elégetésre.. Apropos. Amit Hemarque nvujt re-gényében azt a világot nyújtja, ha lehet, még hátborzongatóbban Ruszka-bányai «£s hullt a hó..» című növel-Ujában. Egy gyöngyszem. írónak lenni mindenütt súlyos dolog. De magyar Írónak lenni — még súlyosabb. Kertész Zoltán Tankönyvek az összes Iskolák tanaz*\'«k m legolcsóbban bcizerezhstök OFEMBEOK hfinyvkerevHsdósben (Deák-tér. Valaminek történni kell a roskadozó Inkey-kápolnával! A polgármester vette kezébe a mflemlék megmentésének flgyét A legérdekesebb nagykanizsai műemlék, u nemes barokk sliiusu lazsnaki Inkev-kápolna érdekében évről évre felemeljük szavunkat a .Zalai Közlöny hasábjain. Többször meg is indult már egy-egy erőteljesnek látszó akció a gyönyörű. romladozásában is rilka szép ká|>olna, az Inkcyek ősi sir-bolljának megmentéséért. A lendüld azonban mindig megtörött, a jóformán egyetlen kanizsai építészeti műemlék pedig ma már olyan állapotban van. hogy minden pil-lanatban összeroskadhat. Egy erő-sebb szélvihar, egy erősebb tél kell már csak és a nemes inkcy Ősök kriptái fölé leszakad a fi^om-vo-nalu kápolna tetőzete, bedőlnek a kecses ivekben boltosodé falak, tönkremegy a negyvennyolcas nagy idők fergetegél is kiállotl épület. Ezt a kullur-szégyent Nagykanizsa nem viselheti cl. Ezérl olvassuk őszinte őrömmel a meghívót, amit dr. Krátky István |>olgár-mcster bocsátott ki, ltogy szeplem- ber 21-én délután 5 órakor a városháza tanácstermében az efajtft dolgok iránt érdeklődő helybeli urakkal megbeszélje, — mi módon lehelne a most már halaszthatatlan kápolna renoválását biztosítani. A polgármester nem egyszer mulatta már meg. hogy amihez hozzányúl, azt célhoz is viszi. Bízunk lienne most is, hogy amikor Nagykanizsa kultúrájának szeretet- és a város hírnevének védelme fcl-vélelle vele ennek az ügynek kezdeményezéséi és irányítását, nem fog megállni addig, mig a vállalt feladatott teljes eredménnyel meg nem oldja. _ Székrekedésnél, emésztési zava roknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, á^matlanságná\', általános rosszu\'lélnél igyunk iegt»el éhgyomorra 1 pohár természetes Ferenc József keBerüvizet. — A be\'orvosi klinikákon szerzeit tapas lalatok szerint a Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jellrmzö tulajdonságát egyesíti magában. K NOI HR a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az iyen tisztelt vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sIKerüli elérnünk, őogy-- minden m köbölünk éi ruhánk meglepő olcsó. Több száz darabból áll választékunk, melyben a legegyszerűbb ízléssel kiállított kabátok mellett, a legújabb angol és francia divat szerint készített modell darabak is megtalálhatók. Etoy-kabátok, barna és fehér bébi bundák minden nagyságban. -Tekintse meg minden vételkényszer nélkül raktárunkat, a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésre. Áruf)CLsz. Ahol dobszóval sem lehet monkaaélkfiilt fogni Kaposvár, szeptember 1 i Ka|>osvár polgármesteri* az in-ségmunkák előkészítésével foglalkozó városi ügyosztállyal egyetem-ben elhatározta, hogy még a szép őszi napokon munkába állítja azokat az Ínséges kaposvári munkásokul, akiknek téli eltartásáról a városnak kell gondoskodnia. El j$ készült a gazilasági ügyosztály részletes munkaierve, amely hosszú időre biztosit munkaalkalmat a rászorulók számára A kaposvári lapokban meg is jelentek a munkanélküliekhez intézett felhívások, azonban eredmény nélkül. A város ezután dobszó utján akarta munkába állítani a munkanélkülieket, de nagv meglc-l>clésrc egyetlen jelentkező sem akadt, aki kn]>ott volna a kereseli lehelőségen. A munkanélküliek százai álldogálnak naphosszat a kaposvári városháza előtt, .ahol köpködnek, politizálnak, dé Vgyik sem hajlandó kapni a kínálkozó munkaaljullmon Ka|xisváron dobszöval sem lehet munkanélkülit fogni Vasúti MmÉmil itaztat Budapestre I Lakberendezési Iparcsarnok sieplenber 2-17 A viaárlgaxol irányok alig. 31-től szept 20-lg érvényesek és ■ menatjagy Irodákban hnnWUIi U. RÁDIÓMŰSOR Budapest, szeptember IS. 0.45 : Torna. — Utána : Gramofon. 9.tő : Hirek - 10 1. Lengyel történetek. 2 Virágéneki\'inkböl. (Felolva, áss.\' Közben: Gramofon. — 12.05 Országos IV>stászenekar. 1.15: Időjelzés. - 130: Orosz balalajka zenekar. 2 15: Hirek. - 330: A rádió diákfélórája. - 4 : • Udvari élet J magyar lovagkorban.. Előadás 1.15: Időjelzés, hirek. - 5; Virányi László szalonzenekara. — 6: A múzeumi tárgy útja uz ásatástól akiáHilá szekrényig. Előadás -- 6.30 : Gramofon lemezek. 7.13 : Gyorsirólunfolyam. 7.45 : Hubay-est. — 9.15 Cigányzene 0.50: Időjelzés, hírek. — 10.2\'» Károlyi Gyula zongorázik. — 11 05 : Jazz-zenekar. Bécs. 10 50: Vízállás. Művésziemen k — 12: ltádiózenekar. - 15.20: A la-nyok háztartása és i|>ari oktatása. 15.35 : Gvermekek rádiót játszanak lt> : 1.Övésznap Mucsán. Zenei vándorpanoráma. - 1715: Kopetsnik Stefi énekel. - 18.35 : A gáz és légvédelem. — 19 : A l>écsi szimfonikusok hangver-senye. — 22.25 : Tánczene. Bútorvásárlás nem gond! Telje* berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen i« szállítunk. Kopsteiu bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. Gyflmölosrekeszek . szilva, szőlőszállításra g állandóan kaphatók : Dukási Ferenc lakwnMhél. lamr-atci l"8 1063. népiem ber 15 ZALAI KÖ2LÖMV Eltemették a gyilkos szerelem másik áldozatát ls A gyilkos édesanyja ájultan Nagykanizsa, szeptember 11 Mintegy 250—300 ember jelent meg csütörtökön délelőtt a katolikus temetőben, hogy megnézze Németh János temetését. Nagyon sok kiskanjzsat ismerősi- volt ott a temetési aktuson, de igen sokan voltak olyanok is, akiket csupán a véres tragédia szenzációja csalt ki a fináléhoz. Akik megjelentek, kivétel nélkül Németh János ártat-\' lansága mellett foglaltak állást, hangoztatva, hogy nem az Ő viselkedése idézte elő a tragédiát. — Az volt a l>a/\', — szögezték lo egyöntetűen, — hogy nagyon is szerelte ü f eleségét. Ilyenkor természetesen két pártra szakadnak az ismerősök és mindenik a maga vé<lencét igyekszik menteni, libben az esetben is ez a helyzet, dc hogy melyik pártnak vau igaza, hogy ki volt a hibás, azt már egyedül csak az Örök Biró lógja tudni eldönteni. Aki belelát a szivekbe és ismeri a legelrejtettebb gondolatot is. A temetés délelőtt 11 órakor kezdődött és nem folyt le minden za-. varókörülmény nélkül. Amikor ugyanis kihozták a halottasházból a nagy, barna, tölgyíaszinü koporsót, Németh János özvegy éxtes-img fa ájultan esett össze az izgalomtól. Amikor nagynehezen magához térítették, reszkető kézsel ő is meghintette szenteltvízzel a ko-l>orsót, amit ezután néhány |>crc múlva clliantoltak. A temetés után u kisírt szemű özvegy Németh né rokonai kíséreté-Imiu távozott a temetőből, hogy liazamenjen Kiskanizsára. A felső- esett össze fia ravatalánál templom mögött szcml>etalálkoztak egy szembejövő másik gyászruhás csoporttal: a megggUkolt Német li-né, "Jrxa Eleonóra hozzátartozói. Ok nem vettek részt Németh János temetésén. A két gyászoló család tagjai egymás megpillantásakor réllxsszaki-lották a beszélgetési és szótlan szomorúsággal; tele váddal a szemükben néztek farkasszemet egymással. Pedig mennyire" hiábavaló cz már, hiszen úgysem tudják feltámasztani egyik szereplőjét sem ennek a szomorú tragédiának. A revolver-vásárlás ügyében még mindig nem sikerült megállapítani azt, hogy Németh János kitől vásárolta, azonban már csak rövid idő kérdése. Ila az illető ónként jelentkezne, lényegesen enyhítené a reá váró büntetést, amit tiltott fegyvertartás miatt kapna. Abban az esetben azonban, ha a rendőrségnek magának kell a nyomába jutnia, értesülésünk szerint a legszigorúbb paragrafusokat fogják alkaliuuzni. A rendőrségnek birtokában van a halálos revolver gyári száma és ennek alapján reméli megtalálni a fegyver előbbi gazdáját. Ez kissé körülményes, de biztosan célravezető munkál ró a rendőrségre, ahol csütörtökön délelőtt már hozzá is kezdtek, hogy ezen az uton találják meg azt a/, embert, aki a revolver eladásával tahin akaratlanul okozóju volt két ember halálának. Ön is tudja már... hogy a legolcsóbb árakat, a legjobb minőséget és a legnagyobb választékot r / KIRSCHNEREKNEL találhatja csak meg. ♦ Iskolai és intézeti szövetek, paplanok, vásznak. Női és férfi-szövetek, különösen nagy választék külföldi gyártmányokban. A legújabb satin-hátu selymek. Kézzel csomózott magyar perzsa szőnyegek. Stb. stb. ♦ Qy&z&djtk meg róla, hogy lagalftnySaabban vAaárolha* KIRSCHNER MÓR divatáruházában. Szenzációs nyakkendő-vásár Brónyai divatáruházában Horthy Míklóa-ut I. Ilim. Csodás választék 1 Ma«lap6 ok-só árakl 90 fillértől 6 pengőig. Újdonság i GyOrh etet len nyakkendSkl napi hirik NAPIREND Szeptemb. 15, péntek Hómul katolikus: P. Szliz. Protett.: Nlkodém. Ur.: Elul bó 24. Városi muzeum és könyvtár ajrltva csütörtökön ét vasárnap délelőtt ib-tö! 12 óráig. Gyógyszertári éj|ell nolgálat c hónapban: a Pekete sat gyógytzcrtái Pö-utő. at. ét t klskanlisal gyógyszertár. üözlflfdö nyitva reggel 0 órától ette ti óriig (bélló, azerda, péntek délután, kedden egétz nap nőknek). (Dr. Horváth litván előadása az OMKE-ban) Szombaton este 9 órakor a nagykanzsai OMKE helyiségében taggyűlés lesz, amelyen dr. Horváth István kóz|>oiiti főtitkár tart rendkívül érdekes élőadást aktuális kérdésekről. Előadás után rendes szombatesli családi ósszejövciel. \'Betegszabadság) Hajós Ferenc, a rendőrségi iktatóiroda főtisztje a mai naptól kezdve 6 hónapig tartó betegszabadságra incut, hogy rendbe-liozza megrongált egészségét. (Taailóválasztás llahótou) Tóth Ilezső volt hahóli osztálytanítónak kánlortaiiitóvá történt megválasztása folytán megüresedett osztálytanítói állásra Hakos József diszeli tanítót választották meg. A megüresedett osztálytanítói állásra 35-en pályáztak ; a pályázók közül Bakos Józsefre 19, Bálint ltezsőre II szavazat esett, a többi pályázóru nem szavazták. (Az Iparoskör avatási ünnepség\') nagyszabású ünnepi keretben október 14-én lesz. Bészleles promramját legközelebb teszik közzé. (Ilüll Cilii kéri) kezdő és lialadó német lanitvúuyuit, hogy 10-án 2-3 között lakásán (oilorthy Miklós-ut 2. cmel\'-\'t; óraboosztás céljából megjelenni szíveskedjenek. - (A I.eventezrtifkar tagjai felhivatnak. hogy ma este pont 8 órakor fontos megbeszélésen jelenjenek meg zeneiskolában. 1*33. évi Őszi és téli sxftvetujdon-ságok . I.inoges, Nikolt, Bamadcs, Mexoát, Angorette, (Ironya, Schetland, Andalin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. — (Megzavart táncmulatság) Vasárnap este Hahót határában kigyulladta község tulajdonát képező szénakazal és elégett. A tüzet valószínűleg bosszúitól okozták, hogy megzavarják a bucsa utáni táncmulatságot. Ez a terv sikerült is, mert a tánooló fiatalság elment tüzet oltani. Jövő héten városi kOzgyOlét Nagykanizsa, szeptember 14 A pénzügyi bizottság valószínűleg e héten befejezi a költségvetés tárgyalását, ugy, hogy a polgármester hétfő vagy keddre hivja össze a képviselőtestület tagjait. Hitler Irén körül kHört ■ sitár-liábonu. Biller Irén, aki elvált a férjétől, egyszerre filmsztár lett Hollywoodban. Az történt ugyanis, hogy olyan tikért aratott Biller a filmen, hogy a sztárok nem mernék vele többé együtt szerepelni. Természetesen a filmgyár felhasználja ezt « sztárháborut arra, hogy a legnagyobb reklámot csinálja Biller Irénnek. A Színházi ftlet uj száma részletesen besz\'mol erről a Itollyvvoodi sztárháboruról. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon SchüU nél. (A yawitpartl sétAlók p" !*"««») Több panasz érkezett a szerkesztőségbe. hogy a Nagykanizsán szalud)>a vágyó sétálók egyetlen és legfrekventáltabb séta utján, a vas.itpaiii uton iür-hetetlen búz fogadja a járókelőket. Jrthctetlenül pont ide, a temetői és a szöllövidéki forgalom mindig emberekkel tele útszakasza mellé hordják ki a fekáliát. A város nagy gonddal igyekszik karbantartani ezt a legszebb kanizsai sétautat, judokkal is ellátta, most már csak az hiányzik, hogy az ide egyáltalán nem való fekália-hordást szüntessék be. Találnak arra olyan "1 keket is, altol kevesebb ember fordul meg najjonlu. PrtooítÁo Tisztelettel értesítem a tr IÜSI lö«. t. közöuségot, hogy 10U folyóméter aranyozott léooel szobát fest 22 pengőért tor garancia mellett LELNER FESTŐ Vörösmarty-utca és Petöü-ut sarok. Mintáimmal hiráin házhoz megyek. (A Somogy vári templomra Amerikában Ih gyűjtenek) I/ongaucr Imre. a a lánglelkü fiatal nagykanizsai lelkész templomépítés! missziója rövidesen befejezést nyer. Most az «Amerikai Magyar Népszavai hasábjain jelent meg felhívása az amerikai magyarsághoz, amelyben az oltani magyarokat kéri, segítsék adományaikkal felépíteni a félbenmaradt somogyvárl templomot. "Most tehát dollárok ls gurulnak majd a nagy vízen tülról Somogyorsiágba, amelyek rövidesen teljesen befejezni segítik a nagy müvet: Isten Mzának emelését. Kertészek által is elismerést nyert a fehér ablak ragacs. -- Egyedüli készítője stsrn Üveges ■a»kaal«aáa, VAraaUa palata. ZALAI KÖZLÖNY 1983. aieptcmber 15 ~ (KHünl Xy öregasswnf), ukl ■urálira ment Bucsuszenllászlóra. Rcj-Btyrcs eltűnés fogidnlkozlalja a kani-*s«i rendőrséget, Kustán Ferencné 70 fvés kanizsai asszony még szeptember f-én azzal taVoaott el kanizsai liozzá-luríozójto!, bogy iiurs\'nra megy Bucsu-»«ntli£zléra. Mint megállapított* a iidöiátg, Knstáiiné válóban járt\' Is Su< suszentlásztón. onnan azonban nom wfl a mai napig sem vissza. Kétségbe-t(Mlt bozzátanlozói cl sem tudják gon-$o|ni,»hogy mi történhetett vele, mórt ácái rokonai nincsenek a községben, éew pénee nem volt annyi, hogyelutaz-hajotl volna valamelyik rokonához. * 4- BlsOrangu müjég kapható a Transdanubia Mgyesült QOzmalmok Részvény társaságnál. Női éa leányka Itabátujdnnságok naponta érkeznek Singer Divatáruház. l>a. Nagy választék. (Megtámadta ■ kandlsrné) életveszélyes kalandl>an volt része csütörtó kőn délután 2 őra tájl>an Nagy György GO éves városi pásztornak, aki az Alsó-erdőben legeltette a sertéseket. Terelés közben a vezérkan megtámadta az öregembert, akit földrcdöntött és agyarával felhasította a jobbcombját. Az öreg pásztor segélykiáltásait meg-hallotta egy arra haladó gazdálkodó, aki nagyneheze. szabadította szorongatott helyzetét majd éjtesitette a mentőket, akik a súlyosan sérült Nagy Györgyöt eszméletlen állapotban szállították be a városi közkórbázba. K.legáns pljaina anyagok legszebb választékban Schütznél. — (Zsebtolvajlás ■ pPron) Amóczi l.ászlóné nagykanizsai lakos zsebéből az Krzsébel-téri piacon ismeretk-n lettes kiemelte a 8 pengőt tartalmazó l>én*tárcáját. A rendőrség megindította a nyomozást. (Népkönyvtárak klegésilléte) A kultuszminiszter 2306 darab könyvet bocsát a vármegyei népművelési bizottság rendelkezésére a 10K népkönyvtár kiegészítése céljából. Divat szőrme újdonságok • boeno, perzsa, karakül, stb. minden szinben Singer József és Társa cégnél. Vaautt kedvezmény a lakberendezési Vásárra. Szeptember 2-áu nyi kill tneg Budapesten a városligeti Ipar-csantokban az Oszi lakberendezési é« Háztartási Vásár, amely az. őszi évad legnagyobb esemény.-. Az árak a mai gazdasági helyzethez simulva, nagyon olcsók. A vásár keretében országos rádiókiállítás van. A vidéki közönség vasúti kedvezménnyel látogathatja u vásárt, amely már augusztus 31-én lé-l>elt éleibe és szeptember 20-ig terjed. A vásárigazolvánvok az ipartestületeknél, a kereskedelmi kamaráknál és a menet jegy irodákban szerezhetők be. Időjárás (ÉJualtal rddiójtUntét) * ■■teorsli. gl.t laMx.tl.l.ntl «Bt« 10 Arakori FalkSs, hl.5uU M« ilHiaU. í\'ílAto/. Reggel és délben é« este borult. NagyKantisa Várdi csatornaművé. Üremvezftöség. 952. vllv. 1933.81. Arlejtésl hirdetés. A csatornamű deriW telepén, a major alatti dlllöben egy de-ritőmedencéböl kb. 250 ni3 iszapot a könyvelőség helyiségében (városháza II. emelet 39. sz. ajtó) 1933. szeptember 18-án d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános szóbeli árlejtésen eladunk. Nagykanizsa, 1933. szeptember 14-én. Üztmvezetfiség. VAROH mozgó Pénteken, szombaton és vasárnap Szőke Szakáll: „Váratlan vendég B 41 Fényes kisérőmlisor. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. SPORTÉLET A kaposvári alosztály legizgalmasabb mérkőzése Nagykanizsán kerül vasárnap lejátszásra Nagykanizsai TE Kapoivári PAC Az NTE -Zrinyi helyi derby után, isinél derbyt játszik vasárnap az NTE. A kaposvári alosztály állandó bajnokaspiránsa a KI\'AC jálszik Nagykanizsán. Emlékezetesek a nagykanizsai sport-közönség előtt azok a hatalmas küzdelmek, amit mindenkor folytatott a két csapat egvmás ellen a győzelemért, illetve evvel kapcsolatban a bajnokságot jelentő első helyért. A mull évben az NTE került ki c p&rharcból győztesen, igy meg is nyerte a bajnokságot, l\'gvszólván a vasárnapi mérkőzés kimenetele ad fekdetet arra. hogy jogos-e ar. NTE bajnokaspiráns törekvése, illetve át kell-e adni a teret Kaposvárnak. Közgazdaság Vetőmag tisztítás A Hangya szövetkezet a földművelésügyi miniszter támogatásával az idei évben 512 községi szövetkezetben állított fel galiona és vetőmagtisztitó gépet azzal az elgondolással. hogy amcnnyilH\'ii a gazdák n tisztítógépe, kel im-gfelelő módon igénybe veszik, a jövőben állami támogatással még több, lehetőleg minden községben lé-lesit magtisztító telC|)C|. K telepeken kézi hajtású <(>dumbin» vetőmag, tisztitó gépek vannak, amellyel u tivz-titusra kerülő gnlionát 2 I százalékos vám ellenében tisztítják meg. A vető-magtisztitás igen fontos, mert egven-letes, egyszerre érő, gyommentes ter- méseket érhetünk el. Az eladásra kerülő gabona tisztítása meg azért fontos, mert csak ilyen módon tudjuk cx|»rtké|>essé tenni gabona vetömag-vainkal, minek következtében maga-sahh árakat is leliet elérni. Ilyen vetőmagtisztitó telepek So-mogyvármcgyélxut ; Ihár sl<erényl>en, Somogvszobon. Szulokon, Zulavárme-gyében : Bikácson és Dobd községl>en vannak már felállítva. Ezzel kap<*>. latban arra hivjuk fel n gazdák figyelmét, liogy minél többen vegyék igénybe ezen kedvezményes munkadíjért dolgozó vetőmag és gaboua-tisztitó tcle|>eket. (-) Vásárok. Hahót község október .~»-iki vásárát az alispán engedélyével szeptember 28-án fogják megtartani. A zalaszentgróti szeptember 21-iki hetipiacot az izr. ünnep miatt szepl. 20-án tartják meg. Teraénytözide Buza tlszav. (uj) 77-es 7 80-3-05, 78-aa 7 90—8.15, 79-es 8 00 8-25, 80 as 810—8 35, dunánt. (uj) 77-ei 7 40—7-ftO 7fras 7-50-7-o(\', 79-es 7-60-770, 8aas 7 70-7 Í0, rozs (uj) 4-60-470. Zab közép 6-65 6 70, ólenger tiszintult 6-95-7 00. SertéiTáiár Felhajtás 2/97, eladatlan 282. - EUÖ-rendt 0-77—0-78, szadelt 076-078, szedett közép 0 73-V-74, könnyű 0-70- 0-72, l-sö rendű öreg 0-68-0711, ll-od rendű öreg Ö60 -066, angol süldő I. Ö88-092, szalonna nagyban 100—1-02, zsír 114— 118, hua &90—l\'IO, félsertés 0"98—1-04. Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éaDélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Jlfllndnyájunk tulajdona a * liget és az utca fája és virága.Neengedjük pusztítani. Nikkelezés, rezezés, ezöstözés, aranyozás Galvanizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, Minden tárgyat éa lémet. föher-ceg-u. 87. 8\'. KOMLO zamatos I z ü Legmegbízhatóbb HIRSCH As SZEGŐ cégnil Tltulesou Rómába készül. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lavő Saaiaa árakat lg«n oloaóa alárusitjuk. Armuth, ■aiár-udvar. 3Q77 Háromszobás utcai Szemeie-utca 2/c. kiadó — ____________50 Bxonaáolés olosén vásárolhat rO vld- és kötött árut, kesztyűt, hariinyit: Kaufmann Manónál Erzsébet-tér 1. Teleion 167. 52 Nagyon szépen bútorozott utcai izoba azonnal kiadó: Batthhány-u. I. 3561 Erkölcsös, megbízható, szorgalmas mindenest felveszek. Cím a kiadóban. 3608 Jó magaviseletű fiu "zabólanoncnak felvétetik. Krausz Sugár-ut 18. 3000 Ungor pusztán, Palin határál>an eladó I luild fenyves és tölgyes vrdő. Bővebbet Unger Papp Istvánnál. 3»Kk> Líceumi, polgárisla, glmnázlsta Mp-kák legnagyobb választékban a legolcsóbb árban Kaufmann Károlv cégnél. \' 3G0| gyermekkocsik legnagyobb választékban a legolcsóbb áriam kaphatók Kaufmann Károly cégnél. 3ü0.\'t Jőházhól való kiszolgáló leányt felveszünk. Bővebbet Kaufmann Károly cég. 3602 önállóan (ózni tudó tisztességes mln-dana« lelvéte Ik. Clm a Stampt üzletben. S\'igái-ut 16. az. uj házban egy három-aaoua komfortos földszinti Ukis kiadó. Bővebbet Battbyány-utca 8. Ugyanott egy elegáns IróauUl eladó. f623 Oabona osávázóizereki Porpácok: Nedveapicok: Arzópáo Bigrfol Porzol Higozén Tillantln Tillantin eredeti gyári árban éa csomagolásban. MUlrágyáki Pétl-aó *■«. azuperfoaifát 40%-os kállaó Mésznitrogén Thomuulak kg -kint, nAk-uáinra és wiggontíle-kkben. FUTORi vegytiszta szénsavas takarmánymési. PEKKi vitsmin készilmény. Beszerezhetők: ORSZáO JÓZSEF ■ag, műtrágya, növ ^ny védelmlazerek stb. kereak"déséb«n Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. Nyomatott a Uptulajdonc* Közgazdasági R. T. Outenberg Nyomd^ és Délzalal Upkiadó VállalaU könyvnyoD\'dijában NagykaaiiOo. U\'sUIÖ* üzletvezető: Zalai Károly. 73. értBlyítn 209. uám Nagykmnlzu, 1839. ucptember 16, szombat Ar» 14 HWr KÖZLÖNY MUTIItl IAPIUP laarkeutöség és kiadóhivatal: Pő«t B. wln Mtigjekalk miadan feggel, bétfö kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: tn Itórs 1 pengő »Q tUUi Sittkriitóségt ii klsdóhlvitsll telelőn: 78. ss Nyogdijelszámolás Irta: ér. Dm« Ako. miniszteri tanAcsoa, orsaággyülésl képviselő. Költségvetésünkre neheae<lő nagy teher a nyugdijak tétele. Az állatni összes kiadás 1912-|j«n Nagvmagvarországon kőrülbe-Jfil 2 milliárd\'és 120 millió pengő volt, az 1932-33 évi költségvetésijén Cson karnagy arországon pedig 1 milliárd ós 207 millió pengő. Ezzel Nagymagyarországon a nyug-dijteher 1912-ben évi 12 millió |>cn-gő volt, jelenleg podig Csonkamagyarországon meghaladja a 220 millió pengőt. Ebből a nyugdij-teherlJŐI közel 80 millió pengő «z üzemekre és el)l>ŐI mintegy 60 millió penflő egvmagára "az Allam-vasutakra esik, moly utóbbi nyug-dijterbek régebben az Államvasutak külön nyugdíjalapját terhelték. Fzt a terhet ez az alap most már nem birja s igy az államnak kell pótolni azt is. Csonka kis országunknak — sajnos — 178 millió pengővel nagyobb nvugdijterhet kell viselnie, mint Nagymagyarországnak. E tételnek bizonyos része összefügg a háborús viszonyok és a gazdasági helyzet folytán csökkentett, illetőleg nyugdíjazott személyzetnek a tényleges létszámból történt kiválásával, mégis azonhan igen jelentékeny részét, 87.fi millió j>engŐt, a megszállott területekről átjött menekültekért, valamint azok özvegyeiéri és árváiért kell viselni. Igaz, hogy a trianoni békeszerződés 199. cikke szerint: »a voll magyar királyságnak oly polgári és katonai nyugdíjasai, akik a békeszerződés érteiméljen Magyarországtól különböző állam polgáraivá lettek, nyugdijuk cimén a magvar kormány ellen semmiféle igényt nem támaszthatnak « Ez igy elég jól hangzik, mert ebből az következnék, hogy az utódállamok területén maradt nyugdijasok illetményeit ezek az államok viseljék, csakhogy vajmi kevés azoknak a száma akik élvezhetikI Szemünk előtt ment végbe a menekültek kálváriája. Bomániában például a magyar postamesterek, magyar vasutasok ujabb tömeges elbocsátását látjuk Nekünk tehát ezekkel a , kiiiklőzőtl magyar testvéreinkkel szemben áz említett trianoni*ren-<lelkezést a maga szigorúságában alkalmazni taem lel»et. ezeknek nyugdijat mini nemcsak erkölcsi, becsületbeli, de az 1927: XXIV. törvénycikkből folyó jogi kötelességünk H - A békéküldőttség annak idejér. a békeszerződésre adott válaszá-ban erős érvekkel szállott sikra s azófa is a magyar kormány és delegátusai töhbizbcn szól»an és Írásban minden alkalmat megragadtak, hogv az utódállamokat illető nyugdijakat ezekre az államokra bárilsák á» A hágai lemondás reciprocitást tételesett fel, mert ezt abban a reményben tették, hogy velünk szemben a kívánságok, illetőleg kérelmek román rés/.ről is teljesíttetni fognak. Fájdalommal látjuk, hogv ezek a megállapodások nem váltak be. Kétségtelen azonban, hogy ez a rendkívüli mértékben megnövüke-dett nyugdijteher minden vonatko-zásáltan háborús következmény, ennélfogva annak terhét kizárólag a mai generációra, a mai államgazdálkodásra áthárítani nem lehet és éppen ezért teljesen indokoltnak találok minden olyan törekvést, a mely ennek a hatalmas, nagy kiadásnak fedezetét évtizedekre kiterjedő megosztással kívánná biztosítani. A költségvetési rend, a tisztánlátás szempontjából igen fontosnak tartanám azt, hogy a nyugdijter-heknek az a rósze, amely a közszolgálatiam ez idős zer int szükséges személyzeti létszámnak felel mog, az egyes tárcáknál a rendes kiadások kőzött számoltassék el, mig a háború kÖvetkczményekép|>en előállott és fokozatosan csökkenő többi rész, mint átmeneti kiadások, a békeszerződés! terhek között szc-rc|>eljenek. Ez az eljárás megfelelő világításba helyezné a személyi járandóságoknak Csonkamagyarországra háruló terhét és enyhítené azt a nagy ellenszenvet is, amelyet e felette nagy, rendkívüli nyugdij-tehernek elég tckintél^-es összege az egész tisztviselötársadalommal és a nyugdíjasokkal szemben a közvéleményben kiváltott. Kánya külügyminiszter megkezdte a tárgyalásokat Párisban Páris, szeptember 15 A párisi lapok vezetőhelyen foglalkoznak Kánya Kálmán külügyminiszter párisi tartózkodásával, melynek kiemelik udvariassági jellegét. A lapok szerint politikai kérdésekről nem lesz szó a külügyminiszterek között, hanem a kereskedelmi kapcsolatok megenyhitését várják az utódállamokkal. Egyedül az Ectio (tc Parts veszi tudomásul dühhel a látogatást és ugy Kámja, mint Paul Iloncouf külügyminisztert támadja. Kánya Kálmán hétfőn este utazik el Pá-risból. A francia külügyminiszter ma, szomlMiton délelőtt keresi fel Kánya Kálmánt. Páris, szeptember 13 Párisi magyar körökben az a meggyőződés, hogv Kányn külügyminiszter kizárólag gazdasági kérdésekről tárgyal Paul fíoncourral, azonban ezen a téren sem terveznek valami tágabbkeretü rendszert Megkezdődtek a tárgyalások Páris, szeptember 15 Kánya külügyminiszter pénteken az egész déhrtánt a magyar követségen töltötte, ahol báró VI!Imi követ lel együtt megtárgyalta azokat a gazdasági kérdéseket, melyeket ma, szombaton fog megtárgyalni Paul Honcourral A mai tárgva-lások nem haladják tul a kétoldali megálla|Kxlások keretét. Buda|jesl, szeptember 15 A kormány tagjai pénteken dél- előtt rendes lwti minisztertanácsot tartottak, melyen folyóügyekct tárgyaltak. London, szeptember 15 A buzakonferencián nemzetközi bizottságot létesítettek a búza-kérdés állandó napirenden tartására. Magyar részről a bizottságija Win-chkicr Istvánt, a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatóját választották be, aki jjénteken már cl is utazott Londonija, hogy részi v\'cgvcn a bizottságnak a napokban kezdődő tanácskozásain. Papén ma érkezik Budapestre Budapest, szeptember 15 Papén volt kancellár Gömbös Gyula miniszterelnök meghívására ma, szombaton Budapestre énke-zik, ahonnan megérkezése után nyomban tovább utazik vidékre, hogy a miniszterelnök vendégeként részt vegyen egy vadászaton. Látogatásának kizárólag magán jellege van. Belgrád cáfolja a slnujal konferenciát Belgrád, szeptember 15 Az utóbbi napoknak azt a híresztelését, hogy szeptember 25-én u kisantant miniszterei konferenciát tartanak SinajAban, erősen cáfolják n belgrádi |K>litikal körökben. Szerintük nincs szükség erre a találkozóra, hiszen a miniszterek ugyls találkoznak a szeptember 2Vén kezdődő genfi tanácskozásokon. Politikai statárium a fenbal diktatnra első ténykedése Newyork, szeptember t» A kubai Ideiglenes kormány dlkla-tórikus felhatalmazást vesz igénybe az alkotmányozó gyűlés összehívásáig. Már éleibe is léptették a politikai rög-töpilélö bíróságokat, amelyek kímélet-lcűül üldözik a ixjlitikai éllcnforra-dalmátokat és azokat, akik a* elmoz-diMi zsarnoki rendszert támogatták. Hir szerint San Martin elnök helyzete Igen ingadozó. Ujabb zavargások Az AssociatCit Press szerint Kubában ujahh, súlyos zavargások törtek ki. Mivel ezek veszélyeztetik az dmerlkdl állam polgárok élel-éss vagyon biztonságát, Washingtonban ismét számolnak a fegyveres közbelépés lehetőségével. A „Gerle 13" megérkezett Debrecenbe I-ondon, szeptember 15 Bánhidy Antal sportrepülő pénteken reggel a .Gerle 13. repülőgépen f I szállt Ijondonhól. hogy leszállás nélkül Budapestre. Illetve szép Idő esetén Debrecenbe repüljön. Bánhidy, aki a kora délutáni órák-fian repüit el Budait felelt, szerencsésen megérkezett I>ebrecenbe, ahol ünnepélyesen fogadták. Bánhidy Antal. ;tkl délután 5 ómkor szállt le Debrecenben, elmondotta az újságíróknak, hogy regpel 6 óra\'* >r ,szállt fel a croydoni repülőtérről, alton nan Debrecenig 10 óra 50 p?rc alait tette meg az 11M0 km-es utat. Azért ment fjondonba. liogv ott átadja u Magvar Aero Szövetség emlékplak II-jét Bothermere lordnak, akit azonban nem talált otthon. Egy éví"börtönt kapott a mecseki szatir-banda vámőr tagja Pécs, szeptembei 15 Mint ismeretes, a |»écsl Mecsek erdőségeiben egy sj^rvezetl szatir-ljanda garázdálkodotl nemrégiben, melyn.-k tagjait nBKvnehezcn ártalmatlanná tette a rendőrség. A bandának tagia volt Korb József vámőr Is. akit pénteken wnrit ezért felelősségre a pécsi honv.\'d-törvényszék. A bíróság egyévi börtönre ilélte Korb Józsefet. Leleplezték az esztergomi Szobfeszky-szobrot Esztergom, szeptember 15 Pénteken délben ünnepélyes külsőségek között leplerték le Esztergomban a Szobieszky emlékmüvet, amely terméskőből készült rajtn a következő felírással : «Esztergom visszavételének 250-ik évfordulójára állította a megye, a Város és a I.engyel—Magyar Egyesület* A hűvös, szeles Időjárás ell.-nére li ezrek Jek-ntck meg az ünnepségen. Nagy éljenzéssel fogadta a közönség Se rád I Jusztinián biborn* hercegprímást. uki ;Hlond lengyel hereegérsok, lázár Andor igazságügyi miniszter és a lengyel előkelőségek kíséretében ér-iteaett. "A lengyel himnusz eléneklése után Bartel János dr.. a lengyel—Magyar Egyesület ügyvezető elnöke, a kormány nevében lázár igazságügyi miniszter, valamint Matusew.szky Ignác volt budapesti lengyel követ mondottak beszédet. \'(>laU Gyula polgármester a v&ros nevében vette át gondozásra az emlékművet, amelyet ezután megkoszorúztak u küldöttségek. Elővezetést parancs gróf Esterházy {Tamás ellen Undapest, szeptember 15 A budapesti járásbíróság már több-ízben tűzött ki tárgyalást gróf Esterházy Tamás ügyében, akit párviadal vétsége cimén akart fblelősségw vonni. I>ónteken ismét kutt wolna tárgyalás, de e*n »em, épp ugy nrfnt a korábbig-kon, nem jelent rn.\'g a gróf és tával-lélét sem mentette ki luvélbeu, mir • a járásbíróság elhatározta, hogy leg-\' közelebbi tárgyalásra élőveketteti. ZALAI KOZLONT 18*3. tnpfcmbn 16 Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, fűzetek, tolltartók, iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Scbless Testvérek kiiyv- é« paplrkoreskeáéieltoi Ffltlzlet: Fiók. Deák-tér 10. Horthy M. ut 8. Az uj német államtanács első ülése Berlin, szeptember li fnnc|>élycs külsőségek között tartotta pénteken az uj német államtanács az első ülését, amely (íőring porosz miniszterelnök beszédével kezdődött, (jö-ring éles szavakkal támadta a parlamenti rendszert, mert szerinte ez, süllyesztette egy évtizeden át olyan mélyre Németországot. (ióring miniszterelnök ezutáu felolvasta a hüségfogadalmut, majd átadta ui államtanácsotoknak a kinevezési okmányokat. Félévi börtön valuta elllt-kolasért Budapest, szeptember 15 A buda|>esti törvényszék péntekem vonta felelősségre Nagy Simon tözsde-biiományost, akit íizelési eszközökkel elkövetett visszaélés büntette miajt 6 hónapi börtönre jlélt. A vádirat szerint Nagy a külföldről kapott valutákat nem kzolgáltatta be a Magyar Nemzeti Banknak. Katonai gyógyszer-panama Nagyszebenben Nagyszeben, szeptember 15 Pénteken letartóztatták^ nagyszebeni katonai egészségügyi raktár vezetőjét, Niga őrnagyot, aki R lionvéd kincstár tulajdonát képező lóbbmillió lei értékű gyógyszert eladott és meghamisított. Mozgószinház Váratlan vendég Ilyen épkézláb meséjü vígjáték régen pergett a kanizsai moziban, mint Szőke Szakáll legújabb darabja, u Váratlan vendég, amelynek tegnap volt a premierje. Ennyi ötletet, fordulatot, helyzetkomikumot rég láttunk egy vígjátékban. Erre u filmre szószerint ráillik a pazar jelző. Szőke Szakáll, akit u szeszélyes véletlen, csupán egy kis félreértés, vidéki szatócsból előkelő kereskedelmi tanácsossá léptet elő, ebben a szerepében a groteszk humor egész arzenálját vonultatja fel a közönség mulalLttá-•ára. Ilyen jó szerep© még nem volt en nck a kitűnő művésznek. Szinte egymaga tölti ki uz egész darabot, amelyei pergővé, lebilincstTové és jóízűen vidámmá tesz sajátos művészi psxkó-aeivcl, A i>éntckl bemutató közönsége a legnagyobb megelégedéssel távozott az előadásról és így minden kilátás meg. van arra, hogy a mai és holnapi előadásokat is telt ház fogja végigkacagni. A kísérő műsor szintén nivfcs. A vidámság már Stan és Fan legújabb pazar burlesskiével kezdődik és tart két teljes órán keresztül. Dáma A serdülő Ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József keieiüviiet keli adni, mert gyomor-, bél- és vér-Usztitó hatásának fiuknál és leányoknál igen fontos eredményeket kö-siOnbctank. Az IPOK gazdasági szakosztálya elfogadta a nagykanizsai javaslatokat A nagykanizsai Iparosság felír a kormányhoz a MÁV építkezési munkálatainak házikezelésben való végezhetése miatt Nagykanizsa, szeptember 15 A nagykanizsai ipartestület Papp Oszkár elnöklete alatt előijárósági ültet tartott. Kertész Béla építészmérnök, ju-elnök az ipartőrvény módosítására tett javaslatot. Az ópitőiparosság béreimével foglalkozott az elöljáróság, mely szerint azokat a munkákat, amiket a Déli vasút mindig pályázat utján adott ki, a MAV most házi kezelésében végezteti. A MaV a mult évben az iparosságot egységár beadására hivta fel és utána mégsem az iparosságnak adta ki a munkát, hanem maga végezteti, a súlyos teriieket viselő iparosság mellőzésével. Az elöljáróság hosszasan tárgyalta az ópitő-i|>arosok beadványát, amelyhez sokan szóltak hozzá, majd kimondották, hogy ebben a kérdésben sürgősen felírnak a Kamarához, az IPOK-hoz és u kereskedelmi miniszterhez, sürgős intézkedés végett. Elhatározta még az elöljáróság, hogy rövid időn belül felállítja az ipartestületi széket. Ugyancsak tegnap délelőtt Budapesten összeült az IPOK gazdasági bizott- végezhetése i sága, melyen a dunántúli i|>arosságot Samu Ijjjos jiagvkanizsui ipartestületi tinók képviselte. Többek között az iparosok öregségi biztosításának és ruk kantkérdésénck ügyét tárgyalták. Szá-mos hozzászólás után i\'lhatározlák, hogy pontos számszerüséggel kidolgozzák, milyen alapon lehetne ezt megvalósítani és mit kellene uz iparosoknak fizetniük, jjerszo kötelező alájön, lla elkészül a részleles?n "kidolgozott terv, azonnal felterjesztik a kormányhoz. Kimondotta a bizottság, hogy felírnak a .kormányhoz, hogy a kereskedők munkavállalását tiltsák el és az 11)22. évi XII. t.,c. 47- és 111. §-át változtassák meg. Munkakönyvet csak az kaphassa, aki letöltötte a tanonc-idejét és mester csak az lehessen, fiki mestervizsgát tctty Foglalkozott a bizottság Samu Lajos elnök ismeretes javaslatával, hogy a mezőgazdasági Arverésdk felfüggesztését terjessze kr a kormány a kisiparosságra és kézművességre is. Javaslatá-puik azt a részét, Iiogy ha nem történik megfelelő intézkedés, akkor országos demonstrációkéul zárják ie egy napra az üzleteket, uz IPOSz-lwz, mint sza-Dadszervezethez utasította. A bizottság szimpátiával fogadta n nagykanizsai iparosság javaslatát. Amikor még drótot kötöttek a kanizsai katonakórház halottainak kezére és egyéb érdekes apróságok a régi kanizsai életből Eletünkben vannak elmúlt kedves kedves dolgok, melyekre mindenkor jóleső érzéssel gondolunk vissza és — füvesen visszacsinálnánk azokat. Majális a Práterben A Nagy- és Kiskanizsa között elterülő nagy rétség, a Práter, mely Úgyszólván a Mura folyóig húzódik, ButUiyány-Srattmann herceg tulajdona. Ez a terület, egész Palinig, a 19-ik század elején még viz alatt állott. Az i<lők folyamán eltűnt a viz, süppedékes, ingoványos lett a talaj, majd, ha nem is egészen, az idők folyása felszántotta ezen területet. Ekkor a Práternek itt is, ott is emelkedettebb helyeit tölgyfával fásitották be. A csemeték lassanként terebélyes fákká nőttek. Ezek a szüp, közel eső facsoportozatok kiránduló helyül igen alkalmasak voltak. Itt is, Sáncban is, sokszor voltak majálisok. Ilyenkor az ifjúság délután a tanítók és szülők kiséretébeu vonult ki. Eiől a zászlóvivők, utána a cigánybanda, lelkesítő szép nótákkal, majd a gyermekserog is zászlók sokaságával, vig énekszóval. Szűnni nem akaró él-jcnzéssel érkezeit meg a menet a majális színhelyére. A majálisok rendezője legtöbbször Pongrácz Adolf tornatanár volt, aki alkalmas tánc-helyet is készíttetett, melyet padok és j lámpaoszlopok vettek körül. Délután a gyermeksereg különböző versenyeken vett részt, utána táncraperdült a fiatalság. Clvczelcssé tette a kedves mulatságot a piarista tanárok és népiskolai tanítók együttes dalárdája. GomAoskodás történt vendéglősről és cukrászról is. Szóval folyt a mulatság, \'"igsag I Egyik hintó a másik után jött, ott Volt a város szinc-java. Alkonyat beálltával uz ifjúság felügyelet mellett hazament, a felnőttek pedig késő estig rótták a táncot. Kanális-parti diák csaták A Práter még egyéb szórakozást is nyújtott. Nyáron a Práteren átfolyó harmadik kanális gyógy erejű folyóvizét nagyon sokan, felnőttek ós gyermekek, felkeresték. Nagyon alkalmas fürdőhely \\ült a vasúti állomástói \'délnyugatra fekvő harmadik kanálisrész lombos partja. Az átellenben l«vő part mentén húzódtak a kiskanizsaiak szántóföldjei. A kanálispart itt nagyon magas volL Ez a hely a tanulóifjúságra nízve sokszor kellemetlen Is volt, sót bántalmazásoknak voltak kitéve, mert urnikor javában fürödtek, meglepetés szerűen, 15—10 éves suhancok rejlett helyükből előtörve, szidalmakkal illették őket, zsidóuak csúfolták (mert ab-ban az időben inindeu nadrágot viselő Szenzációs nyakkendő-vásár Brónyal divatáruházában Horthy Miklós-ut I. szám. Csodás választék I Msglspő olcsó árakl 90 fillértől 6 pengőig. Újdonság i GyQrhetet len nyakkendők! Szép ruha oeak Jó szflvetbAI készlll I! Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. <zsidó* Volt), elkergették, de előbb ruháikat kikutatva, abból csekély értékű, de reájuk nézve kedves apróságaikat elvették. Ezen később okulva, csak nagvobb diákok kíséretében, ltotokkal felfegyverkezve mentek fürödni, -útközben harcias dalokat énekeltek. Látva a nagy diákokut, n suhancok nem mertek mutatkozni. (A kanizsai gimnázium akkori időben halosztályj volt és a felső osztályokba bajszos szakitlos diakok Jártak. Vasárnapi tQzoitó-zenebonák Télen a Prátert egészen Jég borította, miért is kedves korcsolyázó hely volt. Korcsolyával egészen a Muráig le lehetett menni Ma már ez mind megszűnt, kivesztek a terebélyes szép fák, u nagy vizek eltűntek, a Práter levegőjét pedig a kanálisok szennyes vize\' fertőzi meg Későbbi időben a majálisok megszűntek, helyettük erdei kirándulások jöttek, szokásba, hová az ifjúságot a j\'ókedélyü, • mosolygó Knóblock bácsi túzoltóbandája kisérte. Szorgalmas, törekvő karmester volt, csak ugy gyártotta a kanizsavidéki tüzollöhandá-ikat s ig>\' a nép fiaibstn a zenei érzéket felébresztette. Azonban Knoblock bácsi ügybuzgalma nagy kavarodást is idézett elő Nagy kanizsa városában. Ugyan is a még eléggé be nem gyakorolt és kellő zenei érzékkel nem biró vidéki tüzo\'tóbandák vasár- és ünnepnapokon az egész várost elárasztották és aj akkor még elég szépszámban levő kert-helyiségekben és látogatottabb vendéglőkben nagy zenebonával ténykedtek, miért is az ilyen helyiségek közelében lakók sokszor kénytelenek voltak menekülni messze a szabadba. Alkonyat beálltával azonban elkövetkezett a honvágy, a hazaindulás az édes ott-lionba de előbb a temetőhidon megfigyelő állásba helyezkedett a menekült, vájjon nz égzengés, bombázás megszúnt-o már T \'Ha igen, Jassan hazafelé indult és otthon ax édes család tagjai egymás karjaiba borulva, hálát zengtek, hogy megszűnt a zivatar és egy hétig ismét cseud honol mindenütt I Katona-dolgok Régente Nagykanizsán a katonaság egyes magánházakban, szanaszéjjel volt elszállásolva, miért is uehézséfpk-kel Járt egyes intézkedések végrehaj. tása. Az esti takarodót, hogy a város különböző részében elszállásolt katonaság meghallja, az összes dobosok a mai Eótvös-téreu felállva és innen dobszóval elindulva, sok gyermektől kísérve, a város főutcáján áthaladva a katonakórházig (a mai gyermekmenhelyig) menetben dobolták. Emlékezetes VWt az emellett levő földszintet ház, melyben elől a kórházi katonaőrség volt. Utána voltak a halottaskamrák, twl a halott kezére dróthuzalt kötöttek, mely az örezobáig vezetett és az ott levő csengő megszólal, h« netán a halottnak vélt megmozdul. Feltűnő volt az akkori bakák fehér szarvasbőr ünnepi kabátja * a íippvM-ség vörös nadrágja és sapkája, miért is az inasok suttyomban a honvédokat paradicsomos üvegeknek csúfolták. A régi temetés Gyermekkoromban a halottak téma-tése nagyobb fénnyel és pompával ment végbe, mint manapság Tehetősebb csuládok halottjait a háztól kisérve vitték a temetőbe, a halottas-kocai uidaWa a (ákiyavirő ió- ZALAI BLOZLONT 1838. wptambcr 16_ barátok és ]élsm erősök haladtak. A haloltaskocsi előli gyászlndulót játszó zenésnek mentek. Előtlűk a párokban haladó sok férfi, ajándék-gyertyával kezükben. A halottaskocsi után hintók sokasága. Megemlítésre érdemes, hogy temetések ü kai mával a gyászindulót "a (írünbaum-féle fúvós- és vonóshang. seeren. m\'üvészies tudással és előadásul Játszó zsidó zenészek muzsikálták. Sok idő mult el azóta de sohasem hallottam többé í»zt n meghaló gyász-Indulót, melyet ők oly sklvhez szólóan játszották, hogy szinte Sírt, zokogott muzsikájuk \'a gyászoló családdal. "Erdős I iujirit ny. igazgató tauitó. A lazsnaki kápolna enyészete Kellemes megnyugvás keltett a nagykanizsai mübarátok körében a • Zalai Közlóny« pénteki számában megjelent az a híradás, hogy dr. Krúlky polgármester az országa birü, de már düledező lazs-naki kápolnái az enyészettől megmenteni száudékozik. A > Zalai Közlöny« f. évi május 10-i számában Szene* Tilda mesteri tolla figyelmeztette a közönséget arra,.\'hogy az idő már régen kikezdte ezt az országos műkincset, amelyről Tan-dor Oltó műegyetemi tanár és műépítész ugy nyilatkozott, hogy ez a kápolna páratlanul szép építmény és ériékes magyar műemlék, amelyhez érdemes volna zarándokolni, miként egykor a kai hivők nagy száma oda zarándokolt. nagyszombat napján. Ez a műemlék tanúságot tesz elmúlt idők elgondolásáról, egy ismeret-len^le nagy tehetségű művész meg-ihlettségéről és egy ájtatos és vallásos lélek megnyilatkozásáról. Le-tűnt korszakban, 1768-ban épült ícl és fen maradt a zajgó-zugó jelen korig. A kései barokk mestere volt épilője, akit Inkey Boldizsár, Zalavármegye egykori alispánja, bízott meg, ugyan az az Inkey, aki 1772-ben megajándékozta Nagykanizsa városát avval a szép rojcokkó Btllu Szt. Háromság szoborral, a mely a mai napig is disze a városnak, ott ékeskedik az Eötvös-téren és művésziesen befejezi a város fő Utiának perspektíváját. I\'alini Inkey Boldizsár utóda volt a törökverő Inkey János ezredesnek, aki Kanizsa várának felszabadításában grór Batthyány AdÖm és Hejszter tábornokokkal sikeresen résztvett. Az Inkey család ennek az ágának utolsó sarját, a daliás Inkey Tivadart 1887-ben temették ebbe. a ká|>oInáha Azóta ez a kápolna nem fogadott be többé tetemei, de várja ez a műemlék meg-njitását, amelyet annyiszor sürgettünk e lap hasábjain. S ha most valóra válik ennek az ereklyének reneszánsza, ö mai nemzedék is hálás lesz dr. Krátky polgármesternek, hogy nem engedi át az enyészetnek azt az emléket, amelyet egy kegyeletes lélek nemcsak egy családnak, hanem egy város számára is emelt Dr Villányi Henrik. Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székeiéit, ha naponta r«ggel éhgyomorra megisinslr egy Wí pohár természetes Ferenc József keierüvizet. Szivsiakoivosok megállapították, hogy a Ferenc József *iz szivelzsirosodásnál és billentyű-hibáknál it enyhén, biitosan és mindig kellemesen hat. Kártérítési a volt szombathelyi Szombathely, szeptember 15 Mintegy 6 évvel ezelőtt, 1927. évben Hegedte Antal, aki dijnok volt a szombathelyi városházán, több tételben 30.000 |>engőt. lopott el a város pénztárából. A 9—10 hónapon keresztül folytatott lopás leleplezése után fegselmi eljárás indult Kit kas Islván kormányfőtanácsos, polgármester, Tóth Kálmán adóügyi főszámvevő, Magyar Islván pénztárnok és Csonka Lajos pénztári ellenőr ellen, akikről megállapították, hogy hanyag ügykezelésükkel tették lehetővé a soro- Nagvkanizsa, szeptember 15 A nagykanizsai állomáson szolgálatot teijesítő rendőrőrszem szertián este három fiatal gyer.\'kem-berre lett figyalmos, akik cél nélkül ténferegtek a III. oszt. váróteremben. A gyermekek hatalmas hátizsákjai már az első pillanatban elárulták, hogy idegenek, akik nagy útra készültek fel A rendőr igazolásra szólította Őket, mire a három 14—16 éves gyermek sirva vallotta be, hogv Veszprémből szöktek meg, meri ki akarnak vándorolni Afrikába. A rendőr nyomban előállította a fiukat a kapitányságra, ahol jegyzőkönyvbe foglalták vallomásukat. A gyerekek elmondották, hogy mind a hárman Veszprémben laknak Kettő közülük diák. a harmadik pedig egy cserepező inas. per Indul polgármester ellen zatos lopások elkövetését. A fegyelmi eljárás során valamennyit megbüntették, kivéve Csonka pénztári ellenőrt, akinek azonban szintén megállapították a bűnösségét. A fegyelmi Ítéletek nemrég emelkedtek jogerőre. A vármegye fegyelmi választmánya a minap ülést tartott és kimondta, hogy a várost a kártérítési per megindítására utasítja, melyei 6 hónapon belül kell megindítani a volt polgármester és a másik három főtisztviselő ellen. Egy negyedik társuk rábeszélésére elhatároztál;, hogy kiszöknek Afrikába Ok már két nappal ezelőtt megszöktek Veszprémből és itt Kanizsán kellett volna bevárnlok az utánuk jövő negyedik társukat, aki azonban cserbenhagyta őket, mert még a színét sem Látták. Mire ideérlek, már egy fillér sem volt a zsebükben és kél rippig valósággal éhezt-k. Mivel i*;m mertek senkitől sem pénzt, vagy ennivalót kérni, kimentek a Práterbe, ahol gombát szedtek, azt megsütötték és ez volt az egésznapi táplálékuk Elmondották még a kis szökevények, hogy a M\'irán akarlak átszökni Jugoszláviáim, onnan pedig lo Fturnéba, ahol el akartak lopni egy csómkot, hogy azzal átcvxzt-nek Afrikáhi Arra a kérdésre, hogy mit akar- __m_ Tankönyvek, « iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben lU8YKáHI*8A, Horthy Miklós nt 1 Tataion i 179. Fióküzlet i Sufjéi-ut 2. lak csinálni Afrikában, kijelentették, h#gy vadászni és aranyat masni. Elő is került a hátizsákjukból két ócska revolver, amikkel még Rózsa Sándor idejében rémítgették halálra a békés polgárokat és araik épp olyan veszélyt jelentettek a megtámadottra, mint a kezelőjére, mert sohsem volt biztos, hogy nem robban-e szét a kezében. A kanizsai rendőrség azonnal értesítette a gyermekek megtalálásáról a veszprémi rendőrséget, amely azután intézkedik majd a hazaszállításuk végett. A fiatalságról 1 Már egészen sablonos téma. De azért kínosan aktuális — különöset most — Kanizsán. Nem nagy dologról van szó. Ha pengővel mérjük, az álláshalmozók n mellényMebükből is állni tudják, — olyan csekélység. Dc ha szívvel és szeretettel mérjük, egynéhány flatalembertestvérünk életkedvét mentjük és talán Jövőjét építjük meg. Kaposvárott és Pesten meg lehetett csinálni az állásnélküli diplomás fiatalok elhelyezését az Ipariskolánál, csak Kanizsán ne lehetne t Hiszen törvény is van rá. Dc még ha Írott törvény nem is védenC a fiatalság Jogon igényét, a Kzivnek és tisztességnek kef-lene paragrafusokat agvulni az ő érdekükért. Bízzunk tehát a város vezetőségének bölcsességében és az öregebb állásban levőknek megértésében. Mert lia ez nincs, — ki vállalja az Ifjúság keserűen Jogos Igényességének forru\'dal-masabb megmozdulását T De hiszen erre nem Is kerülhet sor, mert jiem nagy dokigról van szó, csupán egy-két pengős lemondásról az egyik réswől, imgy legalább reménysége és száraz kenyérhaja legyen a másik résznek, — a fiatalságnak. Dr. Mészáros Hitoktató. Négy esztendő alatt Jelentékenyen csökk ant Zalában a trachoma Zalaegerszeg, szeptcml>er 15 Még 1929-ben, Vtíss Józsoí nép-Jóléti minisztersége alatt, egyrészt Zalavármegve törvényhatóságának felirata másrészt a parlamentben történt felszólalás folytán megindult az országban a nagy trachoma ellenes küzdelem. Különösen Zalamcgyébcn és itt is a legsúlyosabban fertőzött vidéken a lctenyei járás és a nagykanizsai járás egyes községeiben. Ezen a téren úttörő munkát végzett dr. Schiller Vilmos, a nagykanizsai állami szemkórház nyug. igazgatója, aki saját találmányával a »mozgó műtővel* felkereste a fertőzött községeket és nemcsak megvizsgálta, de megoperálta és állandóan kezelte a betegeket, anélkül. hogy foglalkozásukban mulasztást szenvedtek volna. Hogy mit végzett dr. Schiller Vilmos miniszteri ellenőrző orvos ezen négy év alatt, mi sem bizonyítja jobban, mint a vármegye alispánjánál levő statisztikai kimutatás és jelentés. 1929-ben a Legnagyobb választókban megérkeztek az Divatos női rnha- és kabátszövetek, bársonyok, pyjama-, rnha- és pongyola flanellob, bel- és külföldi férfi rnha- és kabátszövetek. Nemes és más olcsóbb szőrmék. Női és gyermekkabátok. sinser Divatáruházban saját érdekében vételkénysacei* = nélkttl tekintse meg. = Három kis legény álnak Indnlt Afrikába... Fiúméban akartak csónakot lopni, hogy átjussanak a tengeren, de — megfeneklettek Nagykanizsán ZALAI KÖZLÖNY ealai trachomá* községekben 1997 trachomis beteg volt, "kiknek száma a négy évi kezelés ulán 1188-ra esett vissza. Ha cz»el szemben vesz-nrük azokat az eredményeket, amelyeket például Baku vidékén hosz-szu évek alatti kezelés után elértek, ahol a tudományos munka és orvosi beavatkozás folytán mindössze 22»/o-kal esett vissza a betegség, csak akkor tudjuk igazán megérteni, hogv milyen munkát végez a miniszteri akció a magyar nép érdekéién, főleg azonban az- az áldozatos munka, amit dr. Schiller igazgató kifejt. A legutóbbi ellenőrző vizsgálaton 1192 Heteg jelent meg. Ezek kőzött 84 teljesen gyógyult volt, akiket tehát teljesen törölni kellett a nyilvántartásból, 180 pedig olyan, a kik szintén meggyógyullak, csak azért maradlak továbbra is nyilvántartásban, mert családjukban vagy házuk udvarán még trachomás l>c-tegek vannak és igy fertőzéstől tartani kell 280 lwiegct hetenként egyszer, 325 beteget hetenként kétszer kezelnek. Ilyen áldozatos orvosi munka mellett rövidesen majd azt lehet jelenteni flZ alispáni hivatalnak, nog; a zalai trachoma — fűit. A világ a javulás utján Nagykanizsa, szeptember 15 A la|>ok közgazdaság-tudósai világszerte a világgazdasági krizLs megszűnéséről, a javulás lassú előjeleiről írnak A • Pesti Naplót tegnapi számában olvassuk az alábbiakat: • Amíg csak a Hitler-kormány hivatalos jelentései beszéltek a közeledő gazdasági fellendülésről, addig a náci-propaganda hivatásos tényezőin kivüi senki nem vette komolyan ezeket a nyilatkozatokat I)e most már Angliából is érkezik ilyen biztató kilátások hire, bár az ottani külkereskedelmi mérleg jiy vulása és az angol vasutaknak a forgalom növekedését mutató bevételi többlete elsösorhan a font értékcsökkenésével kopcsolatos. De ami különösen szkeptikussá teszi a gazdasági szakembereket a konjunktúraváltozás jósaival szemben, az a tőzsdék rendkívül tartózkodó magatartása. I\'cdig az értéktőzsdék rendszerint jóelőre megérzik az időváltozást és a tőzsdei emlterek fantáziája mindig eszkomptálni szokta a konjunktúrának várt fordulatait. Ennek most semmi nyoma Itt van előttünk a 10 legnagyobb tőzsdére vonatkozó legutóbbi nemzetközi árfolyamindex, mely a múlt héten is 417-ről 43.5-re ment vissza (1927:!00\\ A tőzsdék tehát egyelőre nem optimisták.* Időjárás (Éftxakal ládiójtkmUt) M ■•laaralé-•\'•I lnUaati*lMrtl Mto 10 Arakari F.lhfl., hQ.Ö — bb Idi várható. Felhőzet: Reggel éa délben éa eate boralt StéUrány Reggel óazakl, délben keled, eatn északnyugati. Szenzációs olcsó áron vásárolhat selyem nyakkendőt II férfi *oknlt kockás és csl-minden színben 60 flll-t«l | kos mintával 48 flll.-ftftl. EHRENfiTEINHÉL, Horthy Miklóm-ut 3. sz. Villám ütött egy kis tehenesfiuba a letenyei mezőn I.etcnye, szeptember 15 (A Zolái Közlöny tudósít ójától.) Majdnem halálos kimenetelű szerencsétlenség történt csütörtökön este a vihar alkalmával Ix-tenvén, kinn a mezőn. Kiss Pál letenyei mezőőr 14 éves neveltfia kinn legeltette a tehenüket a mezőn. Amikor látta a vihar közeledését, haza akarta hajtani a jószágot. A vihar azonl>an utolérte, mielőtt elérhette volna a községet és egv villáin belevágott a kisfiú előtt 2 méternyire haladó tehénbe. Az állat azonnal kimúlt. A villám ereje a gyermeket is érte, akit íöldreteritett és teljesen leégette róla a ruháját. A szerencsétlen gyermeket később találták meg borzalmasan ósz- Érdekli szcégett testlel, eszméletlen álla|>ot-Iwin és nyomban beszállították dr. Marton Imre letenyei járásorvoshoz. Az orvos csipesszel szedte le a fiuról a ráégett ruhafoszlányokat. Olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogv alig van remény az életl>enmaradáshoz. 1»3S évi ásd fa téli Kiövetujdon-iiágok : I.inoges, Nlkolt, Ramades, Mexoát, Angorette, Gronya, Sehetland, Andalin, Teplasz különleges minőségben Singer Divatáruházban. Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fordltaniok arra, hogy bélmükö-désük rendben legyen, ez pedig a természetes .Ferenc lóxiel" keserűvíz használata állal éihelő el. 7 hogy mit hoz színben, anyagban, mintában és minőségben az uj divat. 7 Az idei szövetslágert, az Angorát és a többi újdonságokat, vételkény- ® szer nélkül meg- tekintheti nirschner Mór dn iban. I9»8. szeptember 84. A pénzügyi bizottság Ölése Nagykanizsa, szeptember 15 A pénzügyi bizottság negyedik ülósén fíabochay György elnökölt Tárgyalás alá került az utolsó csoport: a hitelügy, amit Hcmmtrt Károly főszámvevő részletesen ismertetett. A miniszteri rendeletek értelmében a külföldi kölcsönök tőke- és kamatszolgáltatása elma radt. Knnek folytán az idén is kevesebb lesz a kiadás és kedvezőbb a helyzet. A l.ap-féle kölcsön 73.000 P-ős részlettétele a Drávavölgyi rt -val megkötendő szerződés alapján elmarad, illetve a cég a t?rídetbér címén bejizetl A bizottság behatóan végig veszi az egyes tételeket, a melyhez számos hozzászólás történik. Főleg dr. WcImz Lajos, Hfankenberg Imre, dr. Dartha Ist- • ván, Dobrovlti Milán szólanak hozzá A bizottság a csatornadijat 1934-re az üzleteknél 2°vra redukálja. A további vita folyamán a j)olgármcster kijelenti, hogy a víl-langkonceMzló úgy oklób\'rb\'n döntésre kerül. Dr. Novai Imre bejelenti, hogy a Katonarét vételárának 1. része, a 7.800 pengő, a folyó költségvetésből kimaradt Az összeget most kell kifizetni. Dr. tVelsz Lajos Itt oly indítványt terjeszt elő. hogy az összeg felét 1934-re, a másik felét 1935-re állítsák be, hogy a költségvetés ne terheltessék meg tulerősén. Weiser gép-gváros csatnrnadija miatti árvere-lést további hat hónapra felfüggesztik. Ismét szóba kerül a ref. templomépítés segélv ügye. Itt dr Wcisz azt mondja, hogv ugy látja, mintha azt szeretnék, hogv a bizottság azt mondaná ki, hogv ne csak két éven át kaphassák az 5000 P évi segélyt, hanem három évért át. De a bizottság ebbe nem megy bele. Megmaradt a tegnapi határozat: két éven át évi 5000 1\' építési segélyt kapnak Hosszabb vita volt a Mozi körül. Magyar igazgató o sulvos helyzetre való tekintettel a vlgalmiadónak 15°o-ról lOo/o-ra, a brul|ó jövedelem utá ni bér 5°/o-ról |>edig annak 2 százalékra való leszállítását kérelmezte. A polgármester a vlgalmiadónak 12«\'o-ra való csókkenését javasolja Dr. Weisz Lajos utal a lakósság nehéz helyzetére, amely minden ujabb megterheltetést kizár, mert nem birja ki Azért art javasolja, hogy az eredeti szerződés teljes épségben tartása mellett adassék meg egy évi időtartamra a javasolt kedvezmény. Ez is évi 2400 pengőt jelent, pótadóban pedig 05"\'ó-ot. A bizottság a kérdést holnap folytatólagosan tárgyalni fogja A bizottság elfogadta a No!re Damc szerzetesnők kérelmét egv klauzura felállítására (építésére^ vonatkozólag, ami 1700 pengőbe kerül. Szombaton délután 6 órakor a pénzügyi bizottság utolsó ülése Közgyűlés hétfőn délután, amelyre szombaton mennek ki a meghívók. Férfi- és nfii-kolapraktűr íffilfS és VIDfi MM\\:: Festfis.alakítási KOMLO t-egmegbishatóbb HIRSOH és SZEGŐ oégnél zamatos I z ü 1883. íztplcmbtr 16 napi hírek NAPIREND Szvptemb. 18, szombat Római katolikus: Kornél. Protest. Edit. Ur.: Elul hó 25 Városi muzeum és könyvtár nyílva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Pö-ul6. sí. és a kiskanlsgai gyógyszertár. OózlUrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nóknek). (A báláloril körvasúi kl*pHé»é) ügyében dr. Hoidegger Kmö kor-mányfőtaná\'csos ex|>o/.él terjeszteti Fa-binyi Tihamér kereskedelmi miniszter elé, aki rövidesen foglalkozik az érdekes üggyel. (Az ükzí e«ték szórakozóhelye,) (lábor tánctanár tánciskolája szeptember 20-án nyitja meg kapuit. Hbbeu az esztendőben nem s«)k ujat kreáltak u nemzetközi hires táncmesterek, akik uTkább azon "igyekeztek, hogy a tavalyi táncok szögletességeit kiküszöböljék és sima, elegáns hullámzást adjanak a tuiuoló pánik vonalainak. A beiratások már megkezdődtek a Kaszinóban, egész nap lehet jelentkezni. A tánetanitás két cso|>ortl>an folyik : külón felnőttek, külön kicsinyek sxámárn. A Halta-kurzuson nemcsák táncolni, hanem ritmikus mozgásra is tanítja Gábor incsler a kicsinyeket. A kitűnő tánctanárt nem kell bemulatnunk a kanizsai közönségnek, hiszen már 15 ^esztendei kanizsai működése alatt épp elég alkalma nyílott a közönségnek megismerni elsőrangú módszerét, legutóbb pedig tavasszal aratott megérdemelt sikert az Izr. Leányegylot gyermekelőadásán b.tinitott táncaival. A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel, idén mérsékelt díjazás md->t vállalja a növendékek tanítását. ZALAI K0ZL0NY Vigyázat! Szőnyegcsalók 1 Nagykanizsa, taeptetnbcr 15 A vidéki rendőrkapitányságok egy rádiókörözést kaptak, amely szerint egv szőnyegcsaló társaság működik rt vidéken, melynek ismert tagjai ls vannak : Diamant Hugó és Dia maiit Oszkár balassagyarmati lakosok. Diau.anték járnák Városról-városm— a rádiókörözés szerint — és kizárólag csak jobb házaknál teszik tiszteletüket. Megjelennek jobb családoknál, uhotf értékes szőnyegeket Sejtenek s olt az általuk valódi Szumatra, Szmirna, vagy egyéb értékes és drága szőnyegként bemutatott értéktelen utánzatokat rábeszéléssel valódi értékű, de használt szőnyegekkel cserélik Ím?. A legtöbb esetben ráfizetést is kérnek. Persze majdnem mindenütt sikerrel járnak. Kddig két helyen sültek csak fel, alton nan aztán szökniök kellett. A két csaló személyleirását is közölte a körözés. Diamant Oszkár (álnéven: Dénes Jenő) budaiM-sti szfilelésü, 1901-ben született, szőke, magas ; Diamant Hugó lK7K-ban született, nős,175 cm. magas, őszes hajú, arcán tenyér nagysága vörös foltok vannak. A kanizsai közönség figyelmét ezúton hívjuk fel a szőnyegcsa\'ó társaságra és kérjük, ha ezek közül jelentkezne valaki, értesítsék nyomban u rendőrséget. I ALAI KÖZLÖNY barátai ZALAI KÖZLÖNY hirdetőinél vásárolnak l Gyerekjáték a nagymosás! Íb«óitot4i Aiiiony dlcitr*! Koiópocrol moiai aac Hoppon* jl kilííii AÍC uoppannol Mindendfirzs&léi nélkülitegy k.tlőre hófehér a ruho I Igy dolgozik On helyett o HuHer ABC szappon. Kiadói ii Igy olílóbb vele o nogymoiói > emellett kfméN a fehérneműi ABC SZAPPAN (levelezőlapon jelenlette be uz öngyilkosságát) Balogh József kis-örsi kertész jtéhány nappal ezelőtt eltűnt a lakásáról. Több ismerősének le\\elezőla|>ol irt. melyben bejelentette, hogy öngyilkos lesz és hogy a nemes-gulácsi erdőben fogják megtalálni a holttestét. Szép mintás pongyola flanelok nagy-választékban, legolcsóbb árakon Schütz nél. (l\'Uzámolúa nag> kémei) Gerencsér János miliáldi molnársegéd munkanélküli leli és lisztházalásra adta magát. Munkájában társa, volt Pálfi Gergely nagykanizsai ci|>észsegéd. Kgy napon összekülönböztek egy liszt-elszámolás körül és Pálfi pofon teremtette a nálánál sokkal erősebb és nagyobb Gerencsért. Gerencsér sem maradt rest és késével tarkón szúrta (üzlettársát.* Gerencsért négy havi fogházra Ítélték. Divat «z6rme iíjdonaágolc: boeno, perzsa, karakul, stb. minden színben Singer József és Társa cégnél. (Nyolc havi börtön kukortrato-pásért) l\'ókecz Károly napszámot, bakó na ki lakos Kadaha Vince istállójá-ban felmászott a padlásra, ahonnét kukoricát loiwlt. A dolgot meglátta a gazda 11 éves Tia fs élmbndotta ax apjának. Pókecz, félvén » következményektől, a kukoricát behajlgáiU ■ fóldekro, ahol meg is találták. Mivel visszaeső bűnös, a nagykanizsai törvényszék 8 havi börtönre ítélte. Klegáns pljama "nysUok legszebb választékban Schütznél. — Elsőrangú müjég kapható a Tran 8 danub i a Egyesült Gőzmalmok Részvénytdraasdgndl. A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon uj STANDARD rádió- I. STANDARD R X. nagy teljesítményű kis - készülék ~m» rövid-közép- és hosszú hullámhosszra. II. STANDARD Super 34. 4 x l-csőves super- heterodynkészülék, gyönyörű, luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. Franola-orosz légi baritság. P. Cot (randa légügyi miniszter, aki szeptember közepén látogatö-rcpUlésre Indult Oroszországba. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 15. 6.45 : Torna — l\'tána : Gramofon. — 9.45: Hirek. — 10: 1. Időszerű anyag. 2. Az egészségei ruházkodás ,Felolvasás.) Közben: Gramofon. — 12.05: Halász- Fischer Anna hegedül. Kenyeres Zoltán énekel. — 12 30 : Hirek. - 1.15: Időjelzés. - 1.30: A m. kir. államrendőrség zenekara. — 2.45 : Hirek. - 4 : A Rádióélet mcseórája. — 4.45 : Időjelzés, hirek —5 «A modern pentatlon tréningje.. Előadás. —- 5.30: Cigányzene Radics I-ajos fcírogató.-Já-maival. - 6.30: Mit üzen a rádió. 6.30 : (Budapest II.) Gramofon. — 8.05: Operettelőadás a Stúdióból. «A Gyurkovies fiuk.. - 10.20 Időjelzés, hirek. — Majd Horváth Rezső cigányzenekara. Bécs. 1130: Alpesi zene gramofonon. - 12 : Az állástalanok zenekara — 16.05 :Az építőmunkások énekkara 16.45 : Egv hegymászó vidám élményei Japánban. — 17.10 : Gramofon. — 18.15 : Slrauss Oszkár-est 20.:*) .-Rellini : A kalóz, kétfelvouásos o|>era kózvelités Turinból. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lóvé Sissta árukat Igen oloaán elárusítjuk. Armuth, Baxár-udvar. 3022 A Ráaaa wsNdáglS ás aaálloda (Fd-nt 21), továbbá Csengery-ut 16. alatt négyifobás lakás novemberre Wsdó — Bővebbet dr. Knausz ügyvédnél Fő-ut 21. iiátn. 3634 ■otor-maohanlkua. Hotsu küllöldl gyakorlattal autó- és traklor-iavlláiokat vállalok, garancia mellett. Kívánatra vidékre li elutazom. Varga István Szepet-nek, 106. MII Sugár-ut 16. iz. uj házban egy hárem-aaakáa komfortot földszinti lakás kiadó. Bővebbet Ballhyány-utca 8. Ugyanott egv elefcins Iróaiztal eladó. 3623 Egy tisztességes magányos nö ajánlkozik bejáránSnsh, főzéshez ii ért, vidékre li elmegy. Eötvös-tér 7. 2-ik ajtó. 3638 Egv hentesüzlet esetleg más üzletnek is, kisebb-nagyobb lakások azonnalra kiadók Kossuth tér 3. 3637 Telekl-ut 25. alatt emeleti négyaso-bás lakás havi 60 pengőért, külöabejáratu izobával pedig 7ű pengőért kiadó november l-re. 3635 NÖI és leányka kabábíjdonságok nai>onta érkeznek Singer Divatáruház-ba. Nagy választék A bírósági palota mellett Telefon 190. — Köztisztviselők ré*iér« rendkívül előnyös buU>rvásárlá«i alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. kapj* a Zalai Közlönyt jövő bó elsejéig hí most dOftK*. NTWatMI i tapMagtmn .......... R.-T. ......Hm Nyomd. él Dto.Uu Ltpkl^lö VálUUU kOoyynyomiUlibui Nwluulutn. (tf«1.16« mletyeutt i Uil Káioh. SPORTÉLET A vasárnapi NTE-KPAC bajnoM küzdelem az alosztály klemeíkedő eseménye Nagykanizsa, szeptember 15 Régen figyelt s|x)rteseményt oly nagy érdeklődéssel a sporlközőnség, mint amilyen a vasárnapi NTF KPAC mírközés Iránt six>rlkörökben tapnsztal-ható. Az elmúlt évek eredménvciből megállapítható, hogy a KPAC mindig nehéz feladat elé állította uz NTE-t bizony nagy teljesítménynél; lehetett mondani, ha sikerült a jeles kajx»svári csapat felett győzedelmeskedni. Az NTE-nek úgyszólván egyetlen komoly bajnokaspiráns ellenfele Wl n kaposvári együttes és csak megfeszített küzdelem után sikerült az elmúlt bajnok-ságban raagaalá gyűrni és ezzel u bajnokságot megszerezni. A KPAC az Idén megerősödve, alaposan felkészülve jön Nagykanizsám, hogy revánsot vegyen a multévi legyőzőjén és győzelmével a legnagyobb akadályt hádtsa el magától. Az NTF. ezzel szemben mindent el fog követni, hogy tdel első győzelmét megszerezve haladjon a bajnokság felé. A mérkőzés déhibin 4 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. Blrö Láng, Pécs. Kezdődik a levente hitball-szezon Nagykanizsa, szeptember 15 A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága 18-án, hétrön tartja ax idei szezon első ülését, melyen tartoznak a levcntecsapfllok nevezéseiket benyújtani. Az igazolások cstitörtökön, 21-én eszkózlendók az Intézőbizottság Qlésén és 24-én megkezdődnek a bajnoki küzdelmek. A levente labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága felhívja a csapalok vezetőit, hogv nevezéseiket a hétfői intézőbizottság! ülésen oVvet-l«n adják be, mert későbbi nevezések nem vétetnek figyelőmbe. Rövidesen megkezdődik a futballblró-tanfolyam Nagykanizsa, szeptember 15 Nagy érdeklődéssel Jogadták a helybeli és környékbeli sportemberek a üitballbirói tanfolyam létrejöttét. A biró utánpótlás nemcsak a Túráknak, hanem az egyesületeknek Is egyetemes érdeke, mert minél több a helyi biró, ugy annál nagyobb az esély arra, hogy az itteni mérkőzéseket kanizsai birók aewtikés igy az egyesületek megszabadulnak a költségektől. Ezeknek tudatában a Zrínyi TE négy. az NTE két jelentkezővel vesz részt a tanfolyamon, inig a levente bírák közül hatan óhajtanuk szövetségi biróvtzsgát tenni, ezekhez jön még a csurgói és nagyatádi biróJelöHck csoportja. Vasárnap I-áng Frigyes BT főtitkár Pécsről Nagvkauizsán fog tartózkodni, és átveszi u jelentkezetlek névsorát. Igy vasárnap déli 12 óráig az összes Jelentkezők adataikat Bőhm József szöv. bírónál, Csengery-utca 19 szám alatt adják le. Ezután fog a BT határozni ugy a tanfolyam megkezdésének idö|Mntjában, mint a vizsgadíj megállapításában. Ha több jelentkező losz, ugy esetleg néhány pengővel kevesebb a vizsgadíj is. hm Búza tiszav. (uj) 77-es 7 75-8-00, 78-as •85—8.10, 79-es 7 95 - 8-20, 80 as 05-830, dunánt. (uj) 77-« IU-7 45 Í8-as 7 45-7 55, 79-es 7-86-7 65, 0-as 7-65-7-75, rots (uj) t«0-4-70. -ab köiéD • 65—6 70, öienger tiszántúli ■95-7 05. " fcwfcitésár Felha|Ms 385, eladatlan 255. - Elsö-tendű 9/7-0-78. szedeti 076 078, aze-fett Maép 07S—1>74, könnyű 0*70- 072, 1-sö rendű öreg fr68 070, ll-od rendű íiea WOr-068, angol süldő L 0-88-092, •zaldnm bagjtán f00-100, zsír 114-1 18, bus 0r% 114. félsertés 0-98-1-04. ZALAI KÖZLÖNY__198a azeptember IC Hazavonulnak Nürnbergből a rohamosztagok. OssASM«wrrroáo ^ alanti cégnél ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmi szerek •tb. kereskedése 2*44 Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. 73. í»l«ly»m 210. uám Nagykanizsa, 1988. szeptember 17, vasárnap Ara 16 Hllír ZALAI KÖZLÖNY ■__\'tUTIIil ÜIPIllP ^íunK.-V _ SaikeuUMf ét kiadóhivatal: Pő«l I. uim MegjeMt minden reggel, bili H vitaiéval Peleifis szerkesztő: Barbarlta Lajos SSMűL H«ljeléai áii: e«7 Mft « penjS •• SicikeajlMgl él kladóhlvatall teleion: 76. u Kisipar! hitei kőtelező városi hozzájárulással Rotschlldok Nagy időket élünk, aminek legbiztosabb jele az, liogy a Rotschiidok konzervatív elzárkozottságuk-|)ól a cselekvések terére léptek, — bizonyságot tettek a nacionalizmus mellett. A Rotschlldok nacionalizmusa azonban a legkülönb. Nem röpke jelszavakból, nem kritikából, sem gáncsolásból, — hanem tettekből áll) Nacionalizmus, mely a közéletben a nemzeti érdekeket és célokat mindenek fölé helyezi. Rotschiidok szerint ugy értelmezendő, hogy »A mai viszonyok kőzött minden tehetős embernek annyit kell tennie a közért, — amennyit anyagi viszonyai megengednek* Igaz, ma rosszul megy a tehetőseknek isi Azonban rossz napok járlak a bécsi Rotschild-liázra Ls. A C.reditanstalton magán 100 millió aranydollárt veszített és sorra le kolletl építenie nagy ipari vállalatait. A Rotschlldok azonban egyel nem építettek le, inkább honfiúi szeretettel a végletekig fokozták, — hűségüket Ausztriáhozl S ezzel rámutattak az igazi nacionalizmus útjára. A Rotschlldok nemzeti érzése a le^zebb tettekben nyilvánult meg A Rotschiidok számot vetettek önmagukkal, nemzetükkel és hazájukkal, s arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Creditanstalt ügyéből kifolyólag még tartoznak valamivel hazájuknak I-ouis és Alfons Rotschiidok felajánlották alsóausztriái 11.000 hektár terjedelmű (23 000 k. holdnál nagyobb) nagybirtokukat élő és holt berendezéssel együtt, mely az osztrák mezőgazdasági hivatal szerint felbecsülhetetlen értéket képvisel, ajándékul hazájuknak, Ausztriának. Ezzel a tettükkel a Rotschiidok nem jártak uj utakon. Ez az ut a nacionalizmus igazi országútja. Olyan nacionalizmusé, amelyre építeni lehet, s amelyen megtörik minden romboló szellem. A rotschlldi nacionalizmus bibliai egyszerűséggel követhető! Vessen nálunk is számot mindenki önmagával, hazájával és nemzetével! Mert nálunk is sokan vannak olyanok, akik szivükre tehetnék a kezüket. Ezzel szemben igaz az, hogy nagy időknek vagyunk kicsiny gyermekei! Eltörpülünk a mindennapi élet nagy problémái előtt Nelv?-zeu ismerjük fel az egwtlen helyes utat, melyen a Nemzeti Egységben haladnunk kell. Nem akarjuk felismerni a magyar nacionalizmus útját, mely nem azonos cgv jelszavakkal küzdő törekvéssel sem, do magán kell viselnie a rotschildi nacionalizmus jegyét, m\'crt a jelszavak ahogy jönnek, Ugy buknak H, de a ritschiMi tettek örökké él-"nokj. s utat mutatnak az igazi magvar nacionalismusnak. Az ilyen nacionalizmus ixxlig akkor sem lenne baj, ha import-cikk lennel Buda|>ost, szeptember 16 A kereskedelmi miniszter elhatározta, hogy tárcája keretében 250.000 pengőt íordit kisipari és kiskereskedői forgó hitelkeret céljaira, mely után bankszerű fedezc- Graz, szeptember 16 Az itteni csendőrség letartóztatta Gluschitz György jugoszláv katonaszökevényt cgv másik társával egvütt. akik bevallották, hogy őkel felbérelték Schiessel Miklós dr. kormánybiztos megölésére. Beismerték, hogy már harmadik napja lesték a kormánybitost, de nem nyilt rá alkalmuk, hogy lelőjjék. Schiessel dr.-ra I,eibnitz-ben na- Párls, szeptember 16 A magyar követség Kánya külügyminiszter tanácskozásairól a követke/ő hivatalos nyilatkozatot adla H: Kánya külügyminiszter délelőtt 11 órakor tett látogatást a francia külügyminiszternél. A magyar külügyminiszter őrömének adott kifejezést, hogy I\'árisban keresheti fel kollégáját és a magvar kormány nevében ama reményének adott kifejezést, liogy a jövőben a két ország államférfiai között n személyes érintkezés még sűrűbb lesz. Megköszönte a francia kormánynak azt a gazdasági politikát, melyet Franciaország Magyarországgal szemben tanusit és azt a reményét fejezte KI, hojjr a francia kormány a jövőben is ha*»nló jóakarattal kiséri Magyar- let nom kiván. Ehhez az összeghez a városok a sajátjukból ugyanolyan összegű hozzájárulást kötelesek adni. Egy igénylő legfeljebb 200 pengőt kaphat, melv után 2—3 százalék kezelési illetéket kell fizetni. gyon haragudtak, mert kíméletlen szigorral lépett fel a nemzeti sio-cialisták ellen. Bécs, szeptember 16 Az osztrák fővárosban wombat délelőtt heves tüntetés volt a német követség épülete előtt. A tüntetők közül, akik beverték a követség ablakait, többeket őrizetbe veit a rendőrség. ország erőfeszítését gazdasági helyre, tének javítására. Ezután Paul lkai-cour "kifejtette felfogását, liogy miként lehetne Kózé|*nró|>a gazdasági helyzetét az egyes államok közt együttműködéssel megjavítani és érdeklődött a magyar kormány felfogása iránt, melyet Kánya miniszter pontosan meghatározott. Kánya Kálmán kirejtette ama gyakorlati feltételeket, amelyek le-hetővé tehetik olyan gazdasági együttműködés megvalósítását, melyben uz összes érdekelt államok részt vehetnének. A beszélgetés, mely igen szí-vélyes hangon egy óra hosszat tar-Uiti, nem terjedt ki a magyar katonai létszám felemelésének kérdésére, mind ahogy azt egyes magyar és külföldi laiKik jelentették. Vargha P. Thoodorlch római egyetemi tanár A »Nemzeti Ujság« irja: »A szentferencrendfck általános elöljárója, P. Varglut Theodoricli dr. esztergomi házfőnököt, biblikust, az újonnan szervezett római Szent Antal Egyetemen a szentírás-tudományok egyik tanszékére nyilv. r. tanárrá nevezte ki. A lu-dós szerzetes csak két hónappal ezelőtt foglalta el az eszterg unl házfőnökséget, ahová 17 esztendős Uieolőgial tanárkodás után kerüli. Kiffev ezóse nemcsak egy tehetséges és érdemes szakember elismerése és jutalmazása, hanem a magyar ferenoesek dicsősége Ls. Sokoldalú elfoglaltsága mellett élénk irodalmi tevékenységet is fejtett ki, ami mosl személyére irányította Róma figyelmét.« A fenti híradás osztatlan őrömet kelteti Nagy kanizsán, ahol Vargha1 Thoodorlch W2t-1927-ig plébános és thcológlai tanár volt. Az adógabona ára Budapest, szeptember 10 Az adógubona átvételi árait most álLi|iitotta meg a kormány. Buza II P, rozs S P ah. Budapest. A vidéki átvétel alkalmával ebből az összegből legfeljebb 1 pengő vonható le szállítási és egyéb költség cimén. Zalamo-gyében, Így Nagykanizsán a buza 8.81. a rozs 4 pengő, Tapolcán és Egerszegen a buza 8.85, a rozs l pengő. Ehhez jón még a bolettii :« pengős értéke, ami szintén a gazdát illeti meg. Aki szeptember 5-ig bejelentette, liogv a hátralékos adóját gabonában kívánja megfizetni, az q-kint még külön :>ü fillért kap Jutalmul, amiért az első felhívásra jelentkezett. Bejelentéseket bezárólag szepfcember 20-ig lehet még tenni a városi adóhivatalban. a községekben pedig a községházán. Felfüggesztettek egy kommunista kereskedelmi Iskolai tanárt Pécs, szeptember 16 A tau fel ügyelő felfüggesztette állásától dr. lh>ros Istvánt, a pécsi fiukereskedelmi vegytan- és földrajztanárát, mert bűnvádi eljárás folvik ellene kommunista szervezkedés miatt. Boros tanár állítólag még juniusban részt veit uz egyetemi ifjúságnak sej trendszerbe való beszervezésében. Betiltották a Prágai Magyar Hírlapot Prága, szeptember 16 A cseh kormány három hónapra betiltotta a Prágai Magyar Hírlapot. A lapok kapcsolatba bozzá Budapest, szeptember 10 Papén voTl német kancenár szem na -ton reggél Budapestre érkezett. A pályaudvaron gróf Kimen Héderváry Nándor meghatalmazott miniszter fo-gartts. Papén a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy C.őmbós Gyula meghívására vadászatra érkezett Magyarországra. Vadászat közben természetesen alkalom nyílik arra is. hogy rft-g-oeszéljék a két országot érintő különböző kérdéseket. Páris, szeptember 16 Kánya külügyminiszter délután félóráig tanácskozott Daladier miniszterelnökkel. Erről ejc-\'ik részről sem adtak nyilatkozatot a sajtó számára. Hétfőn délelőtt 11 órakor Lebrun köztársasági elnök íogadja a magyar külügyminisztert. A Havas Iroda tudósítója szerint Kánya megbeszélései igen kedvező benyomást keltetlek I\'árisban. Megállapítják, hogy ezek a gazdasági tárgyalások beletartoznak ama meg lx*zélé»ek kórélw, melyeket egyrészt a közelmúltban a I\'árisban tar- ; Papén és Kánya utazását tózkodö bulgár külügyminiszterrel, másrészt a közeljövőben Crcnflien akar a francia külügyminiszter folytatni a kisantant minisztereivel. A párisi Ia|>ok Papén volt kancellár budapesti látogatását Kánya párisi látogatásával hozzák kapcsolatba. A la|>ok szerint Berlin megijedt é« a párisi tárgyalások ellensúlyozására küldte sürgősen Papent Budapestre. A berettyóujfalusi választás Berettyóújfalu, szejitember 16 Berettyóújfalun szeptember 21-én választás lesz. A jelöltek ajánlási iveit szombat délig kellett benyújtani. Három párt indul: a Nemzeti Egység Pártja 7310, a Független Kisgazda 1900, a Böszörményi-féle nemzetiszocialista párt pedig 11KM aláírást nyújtott be. A választók száma 12.500. Tüntető tömeg beverte a bécsi német követség ablakait Megakadályoztak egy politikai bér gyilkosságot Megtörtént a magyar és á francia külügyminiszterek találkozója ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 88. Hasznos tudni, hogy sokféle betegségnek vehehetjük elejét, ha SCHMIDTHAUER természetes Igmamii keserflvizével, eltávolítjuk a gyomor és belekben rejtőző és kórokat okozó baktériumokat. Fosztogatnak Kubában Washington, saepteraber Ifi Kubából fenyegető hírek érkeznek. A kormány nem ura a helyzetnek. A csőcselék sorra fosztogatja az amerikaiak tulajdonál>an levő gyárakat. Az amerikai csapatok paiiraszállitása küszöbön áll. la este olasz cserevonal érkezik Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron Nagykanizsa, szeplembér 16 Idegenforgalmunk örvendetesen fellendült. A cserevonalok egész sora érkezik hazánkba. A vendének csaknem kivétel nélkül barátainkká lesznek, s felbecsülhetetlen értéket jelent az a propaganda, a mit megcsonkított hazánk érdekében kifejtenek Ma, vasárnap este közvetlenül a 6 óra 4 perces trieszti gvorsvonat után fog érkezni Olaszországitól egy különvonat, 1000 olasz utassal A baráti olasz nép fiait a város ün-»*pé!yes fogadtatásban részesíti A \'<■ .diszitell pályaudvaron dr. Krátky István |H>lgárincster olasz nyelven fogja üdvözölni a vendégeket, a levente zenekar ix-dig hangversenyt ad. A rendezőség ezúton is kéri a város közönségét, hogy n fogadtatáson minél nagyobb számban szíveskedjék megjelenni. A yorkl herceg legendája Nagykanizsán "Nagykanizsa, szeptember 16 Pénteken este fél 8 óra tájban egy elegáns, 8 hengeres, beépített rádióval felszerelt Rolls-Royce kocsi állt meg u Centrál előtt és \'abból egy igen «áns fiatalasazonv, két ek\'gáns fiatal-ember és a suffőr szállt ki. Felmentek a szállodáim, aliol négy szobát nyittattak. Már az éjszakai órákban az a Jiir terjedt szét a városban, hogv a yorki herceg tartózkodik inkognitóban Nagykanizsán. Frt a feltevést némileg meg is erősítették a vendégek, akik saomhaton reggél 9 órakor utaz. rak tovább Jugoszlávia felé és eluta-zásuk alkalmával valóban fejedelmi borravalót adtak a szálloda személyzetének Volt olyan is, aki 30 |iengőt kapott. A >Zalai Közlőny« munkatársa Mtáiu járt a hírnek és sikerült megállapítania, hogv az ek\'gáns ur valójában Hiddings Kdgar dúsgazdag délafrikai ültet vényesscl azonos, aki 1897-lnn született Nizzában és angol alattvaló. Társa egy Rolt Alfréd nevű londoni mérnök, útitársnője pedig egy.,, budapesti szépasszony. Tlymódon tehát szétfoszlott a yorkl hf\'rbtíg legendája. — Elsőrangú műjég kapható a Tran 8 danub t a Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál. Kedden tárgyalja a városi közgyűlés a jövő évi költségvetést Nagykanizsa, szeptember 1(5 Szombat délután fél 7 órakor üli össze a képviselőtestület pénzügyi bizottsága fíabochay György elnöklete alatt. A költségelőirányzat a bizottság több najKts munkája után véglí*»e-sen a következőleg alakult: Szükséglet 1,565.313 P. fedezel 1,359.069 P, hiány 206 271 |>engő. ami megfelel I I százalékos |>óladónak, a pénzügyi bizollság tehát 2®\'o pót-adőnak megfelelő megtakurilást eszközölt tárgyalásai során. A képviselőtestület kedden délután 3 órakor rendes közgyűlésre ül össze. Fő tárgya a város jövő évi költségvetése. Mindennapos síéksíornlás, vastag bélhurut, felfúvódás, oldatfájás, légzési zavar, szívdobogás, fe|fá|ás, fal zúgás, szédülés és lehiugoltság eseteiben a természBtes „Ferenc lósief keserűvíz a bélmOkődést rendbehozza s megszabadit|a az emberi a kellemetlen érzékektől. A megnyitási héten PORCELLÁN ÜVEGÁRUK HORTHY MIKLÓ8-UT HORTHY MIKLÓ8-UT 2. 2. Nagykanizsa üzletében alkalmi vásár 1 drb boros pohár szép mintákkal csiszolva -.22 fillér 1 „ vizes „ „ n —.24 1 „ boroskehely „ „ „ —.65 1 „ pálinkáskehely „ „ .40 „ Szép ruha osak Jé azBvetből kéezfll 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. A honvédelmi miniszter többezer frontharcost vendéget meg okt. 1-én Az Országos Frontharcos Szövetség minden év október első vasárnapját országos találkozót rendez, melyen ösz-szegy üjti az ország minden részéből a világháború megmaradt magyar frontharcosait. Az október 1-én megtartandó találkozó — amely az idén az V-ik áesz hatalmas arányokban bontakozik ki és anon a magyar frontharcosokon kivül megjelennek a velünk rokonszenve/f. államok nemzeti alapon álló frontharcos szervezeteinek küldöttségei is. A fnontharcos ünnepségek szeptember hó 30-án, a buda|>csti. páíya-udvarokon a külföldi és vidéki frontharcosok fogadásával kezdődik. Ugyan aznap este frontharcos zenés takarodó lesz, melynek kiindulási pontja a Mu-zeum-köruton levő Trefort k-rt, végpontja az ez alkalomra reflektorokkal megtágított Hősi Fmlékmú. Az október l-l országos frontharcos ünnepségen képviselteti \'magát a Kormányzó. megj«lcnik József királyi herceg. a miniszterelnök pedig be.uédd intéz az egybegyűlt frontharoosokhoz. Ugyancsak október tl-én keríil lebonyolításra a frontharcosok II. Hőd Csillagturája, melyre több né»net, olasz és osztrák autós is benevezett. A C.sillagtura befutá« a Hősi Emlékműnél dólelóljt. 9 és fél\' 10 óra között lesz. A Csillagtura autós és motoros résztvevői kiindulási helyeikről egy-egy babérkoszorút vagy csarfalombot hoznak magukkal, melyet beérkezéskor s Hősi Kmlékpiüre fognak helyezni. Az ünnepség |után a honvédelmi miniszter tábori ebéd keretében több, mint ezer frontharcost lát vendégül. A külföldről és vidékről utazó fronl-liarcwsok a MAV összes vonalain, va-•lamint a budapesti Hf.V wnabjn 50 százalékos vasúti kedvezményben részesülnek. \' A féláru menetjegyek igénybevételére vonatkozó névre szftló igazolványo-sat ar. Orsz. Frontharcos Szövetség elnöksége bocsátja az igényjogosult jelentkezők rendelkezésére .V) fillér (bélvegben is) kiállítási és kezelési költ ség előzetes megtérítése ellenében. A II P.V féláru menetdijkedvezményét október 1-én a Froutharco-ss Szövetség tagsági igazolványainak felmutatása ellenében vehetik ígénylte a froutharo-aok és a Szövetség pártoló, UJ Front tagjai. Altalános felvilágosítást az Orsz. Frontharcos Szövetség központja (Budapest VI., I*>dmaniczky-u. 45.) vagy a Szövetstg egyes hslyi alakulalaiiuk vezetőségei adnak. Az On izlése egyezik a mi ízlésünkkel! A mi áraink megfelelnek a mai viszonyoknak [ Legújabb férfi és női őszi szövetujdonségainkat vételkényszer nélkül SCHÜTZ ÁHVHJÍZ- feltétlen tekintse meg 1 I9M. ntpfmbet 17 IIQYEN KAP mlnttt éa UnieitetéM a<> EUKUTOL 6. Brc- éi bőrápolékrémbfll, ha ezt a hirdetést kivágja éa bakUldl Gellért Lajos mérnök és Társa Budapest, VII. Károly klrály-ut 3/a. \' ZALAI KOZLONT Szópert akart öltözködni, kifosztotta a gazdáját Nagykanizsa, szeptember 16 Savanyu Margit 19 éves leány Gárdonyi JcnŐéknél volt alkalma-7jfel>an. Gárdonyinak péksége és szatócsüzlete van Nagykanizsán. Gárdonyi cg}\' idő óta észrevette, hogy a napi bevétele folyton apadt és már egyik hozzátartozóját gyanúsította, amikor egy napon telten érte Savapyu Margitot, amint az üzletből kijövet 11 |>engőt szorongatott a kezében. Felelősségre vonta a megsrep|X\'nt leányt, aki őszintén bevallotta, hogy több izben. a mikor gazdája nem volt az üzletben, belopózott és a nyitott pénztárt megdézsmálta. Egyszerre nem vett ki sokat belőle, mindössze 10— 15 pengőket, összesen mintegy 200 pengőt. A rendőrségen azt mondotta, hogy havi 10 |>eugő fizetése volt, szeretett volna szé|>en öltözködni, mint a többi leányok ós azért nyúlt az idegen pénzln**. Átadták az ügyészségnek. Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai tőrvényszék. A leány itt is mindent beismert, <le Gárdonyi nem kivánta megbüntetését. A leány a lopott (>énzbŐl ruhaneműt vett magának ós egv asszonynak is adott belőle, aki tulajdon elleni kihágás miatt került a bíró-ság elé. Miután a gazdája nem kivánta a leány megbüntetését, megszüntették ellene az eljárást és szabadlábra helyezését rendelték el. Kum-mer I.ajosnét 10 pengő pénzbüntetésre Ítélték. Mikor az Ítéletet kihirdették, az elnök közölte a nobilis gazdával, hogy rabtarlási költséget Is kell fizetnie a leány után, 26 pengőt. Persze Gárdonyi erre már npm volt hajlandó. Végül a leány megígérte, hogyha szolgálni fog, részletenként visszafizeti volt gazdájának a »rabtartást«. Plyama és ruhaflanelktkban nagy raktár Singeméi. Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Schless Testvéreb könyv- él papírkereskedés elben Fdtizlet: Fiók: Deák-tér Hl. Horthy M. ut 8. Az iparostanonciskola megejtette a Nagykanizsa, szeptember 16 Szombaton délután ült össze az iparostauonciskolai fclügyclőbizoll-ság, hogy megválassza a tanítókat a mostani ciklusra. A tanfelügyelő felkérésére dr. Králky István elnökölt, az iparhatóság részéről dr. Hegyi Lajos főjegyző volt jelen. Örömmel kell regisztrálnunk, hogy a bizottság elsősorban állástalan okleveles tanítókat választolt. Megválasztatlak a fiatal tanítók közül. Balog Margil, Sáfrán Mária, Rcisingcr Elek, Németh János. Boj-tor Lajos, Iván József, Bánáti József. Ujak még: Noll József tanár és Falér Mihály épitész. A régiek közül megválasztattak: Kelling Ferenc, Óváry József. Grastyán István, Sórley Jenő, Várossy Sándor, felügyelő bizottsága választást Ortuluy Gyula Béres János. Filó Ferenc, l\'lander Boldizsár, Horváth József, Pollák István, Lilvay Endre és Gseténé Müller Erzsél>et. Az eredmény az állástalan fiatalok elhelyezése x»empontjál>ól felettébb örvendetes. Bár ez a szem-|>ont minden vonalon érvényesülne. Hála jár érlc Králky |x»lgármes-ter szociális gondolkodásának, a felügyelő bizottság megértő Állásfoglalásának. elnöküknek, az ipariskolai ügyek lelkes harcosának : lloffmann Henriknek és nem utolsó sorban a Nemzeti Egység Pártja agilis ifjúsági csoportjának, amely kitartó odaadással minden kövei megmozgatott az eredmény érdekéién, Szabó Gyula csoport-titkár vezetésével. ..... OOKdükir. Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka Sinser Diuatáruhúzban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. Január 3-án a sarkcsillag összeütközik az Achilles-szel Látogatón a Látó hegyi csillagvizsgálónál Nagykanizsa, szepteml>cr 16 A Látóhcgy legmagasabb pontjának tisztásán, uhol a futó szélnek ninotsii semmi amilic inegka-paszkodbassék, csillagos esténkint egy égikututó végzi primitív felállított messzelátóján megfigyeléseit. Három magas lábon kereszt Iw-fektetett, tiz oentiméler hosszú távcső képezi a csillagv izsgálót, amely azok megfigyelője olyan elragadtatással lesi csillagjait, mintha a világ legtökéletesebb üvegén keresz-tül hatolna bele az esti églndl titokzatosságába. Fényesen ragyogott az égbolt, amikor meghívására meglátogattam szabad műhelyében. A távcső égnek szegezve \'hívogatott a bckukucskálásra, inig gazdája szapora beszéddel kezdte magyarázni eddigi tapasztalatait. Egy pillantást vetettem a messze-lálóba, de majdnem hanyatt estem ijedtemben, mert annak holdra szegzett üvegén keresztül oly közel és Hagynak láttam meg kihűlt, örök kísérőnkéi, hogy szinte kezemmel véltem elérni annak tűz-vörös sápadt korongját. — Három nap óta figyelek egy csillagot, - kezdte cl magyarázatát eml>crem és ezzel távcsövét a gőncőlszekér irányába fordította Számításaimmal igazolhatom, amelyek eddig nem csaltak meg, hogy az északi sarkcsillag és ezen csillag közölii távolság napról-napra kevesebb lesz. A megfigyelt csillag veszedelmesen közeledik a sarkcsillaghoz. Tessék csak megfigyelni. Ismét belenéztem a mcsszelátóba és bizony szégyellem magam, ami- 225 PENGŐ sr: A W»»t*r»Arn. a 7BJI-e» Orion rádió, nak. hx aiaboU ár. F.nnek ellenében • ár apeciálit csövekkel, ipeelálli namikus hanRwórÖTal é> • rádiótechnika minden áplAiával felszereli, gondotan klpróbáll J+l-M Band Paia Kurópnvevöt szállít önnek — kereake--dflje úlján A kereskedő gondos ít leikt— ismeretit kitxolftáláil csok okkor tud, blzloillanl. ha u kózvelllfll haszonról nem mond le. Annál* kereskedőnél,kl nem izabolt áron ad el. valamilyen hlbá-nak kell lenni, a kl-«tol#4lá» körül — n v i»«á r ló kárára. BAND-PASS EURÓPAVEVÖ 3+1 LÁMPÁS Oyárija: Orion lisólAmpagyár kor kénytelen voltam megkérdezni, hogy melyik az a veszélyes égilest. Hát az Achilles csillag - vetette oda tudósom méltatlankodás-sal és én megnyugodva állapítottam meg magamban, hogy milyen életrevaló emberrel kerültem össze, aki még a I.átóhegyről is felfedez uj csudákat. Achilles csillag... Mindenesetre jól hangzik. — Talán azért közeledik a sarkcsillag felé, mert ennek az Achilles csillagnak ez a sarkcsillag lesz a sebezhető |>ontja? — kockáztattam meg a laikus kérdést. Embereim válaszra sem méltatott, hanem csendesen eltolt a készüléktől és mig maga kukkantott bele, tovább magyarázott. — Számitásuim szerint a két csillag január harmadikán fog összeütközni. (Az ével nem mondotta.) Kiszámíthatatlan következményei lesznek ennek, amelyet földünk is meg fog érezni. Egy évig is eltart ennek következménye. Kt év mek\'g, a nvár hasonlíthatatlanul forróbb lesz, mint bármikor, az emberek é le tkedvte lenek lesznek és nagyon sok lesz az öngyilkosság egészen szeptcml>erig. Tessék csak számításaimat megnézni. Belenéztem a számok rengoiegé-lic, amely tele volt összeadás, kivonás és egyéb számtani müveletekkel, de \'futólagos pillantásomra csak azt láttam belőle, hogy kilenc-vcncgyl)ől kivonva tizenhetet tényleg hetvennégy a maradék. Hclybcnhagyólag bólintottam. Egy lehelőség van a baj elhárítására, — füzlc tovább emberem, - ez u lehetőség az volna, hogy az alfa csillag, amelynek időközi selx\'sségét eddig még nem volt módomban kiszámítani, időközben a két csillag közé kerül ugy, hogy unnak taszitóercje az Achilles csillagot eltéríti útirányából. Kezdtem megnyugodni, mig tudósom máris más irányba forgatta az égikutatót. — Meg fogja látni, — folytatta ötvenhat év óta él a köztudatban, hogy iskolacipőket, nyári- és őszicipőket, cserkész- és tornacipőt a legjobb minőségben és legolcsóbb áron k°phat Miltényi Sándor és fia cipőáruházában F6-ut Z szám Nagykanizsa, Városház palota Alapítva 1877-ban, ZALAI KÖZLÖNY hogy három nap múlva már nein tizenhetet, hanem huszonhármat kell levonni a kilenc venegy-"1)01. Uram én éberen figyelem a jelenséget. Mégegyszer belenéztem a csodás messze Látóba. Az ég máskor apró lám|>ásai megnagyobbodva fürdetlek magukat a tiszta őszi égbolt sötét kárpitján. A lejut élesebben, ti-sztáblwn mutatta Csalta vezér hadainak felvonulási útját, mig a messzelátónak is távoli horizont határán egy unatkozó meteor ép-pen akkor vetette nuigát életét megunva, hosszú fénycsóvával bele a világűrbe. (Csillagvizsgáló emberemet olt-hagytam csodás műszerénél és örömmel ígértem meg neki, hogv I iá rom nap múlva ismét felkeresem, hogy tanúja lehessek annak a nagy bekövetkezendő világűr-jelenségnek, amikor már neiu tizenhetet, hanem huszonhármat, sőt talán többet kell levonnunk a kilenc-venegybőL Tessék figyelemmel kisérni a várható csodát. Dr. LichLtclicin (klón. Ma van a nagykanizsai Katolikus Sajtó-nap Nagykanizsa, szeptember 16 Nagy napja van ma a nagykanizsai katolikusságnak. Ma tartják meg u hatalmas arányú katolikus-sajtónapot. Délelőtt 1*1 órakor tá-Iwri mise a fclsötcmplom előtt, kedvezőtlen idő esetén a templomban. Utána cgyházszónoklat, amit dr \\l(»zároi hitoktató mond. Délután 1 órakor Katolikus gyűlés Kiskanizsán a Tem lom-téren a már közölt program szerint. lüste 8 órakor az Ipartestület székházában megkezdődik a katolikus sujtó-estély. A már közölt előadókon és szónokokon kivül sze-repel még Mojzer Margit opera-énekesnő. Az estély 8 órakor kezdődik. Időjárás (É/uakai rddJÓJtUnHt) A ■Ut*«r«lá-glal laMi*t|«t«atl ••«• 10 érakari Saaloa, mmBm Id6 várhalé. Felhőzet; Heggel délben éa este borult Szélirány: Reggel északi, délben éo oate északnyugati. Álnév alatt élt Nagykanizsái) egy tönkrement ezerholdas budapesti asszony Nagykanizsa, szeptember 16 A nagykanizsai rendőrség tegnap délelőtt őrizetbe vette S. liéláiié budapesti asszonyt, aki már hónapok óta Padit Józsefné álnév alatt élt Nagykanizsán. A? őrizet-bovétel a budapesti törvényszéknek 1933 áprilisában kiadott " kórőzö-levele alapján történt, mely szerint S. iiéláné ellen különféle csalás és sikkasztás büntette cimén folyik az eljárás és hogy elkerülje a büntetést, megszökött Budapestről. Az alacsony, 30—32 év körüli szőke asszony sirva mondotta el a rendőrségen, hogy évekkel ezelőtt egy HXX) holdas birtokot bérelt a férjével együtt, de teljesen tönkre mentek. Hogv valamikép helyrebillentsék anyagi helyzetüket, az asszony cg)\' ismerősével együtt penzió-vállalkozásba fogott. Három évvel ezelőtt több villát kibérelt a társával együtt Siófokon és Ba-latonbogláron. óvadékos alkalmazottakat vetlek fel, azonban nem sikerült a vállalkozás és nem tudták visszafizetni az alkulmazottak pénzét, akik ezért feljelentési tettek ellenük. A Ixmyodalmas bűnügy már 3 éve folyik. S. Béláné, aki minden bajáért a társát okolja, kétségbeesetten látta, hogv nem kerülhet ki büntetlenül a bűnügyből ós ezért ez év áprilisában, az akkorra kitűzött ujabb főtárgyalás elől Nagykanizsára szökött. Itt élt már hónapok óta I\'udis Józsefné álnév alatt. A férje, aki jelenleg Js Budapesten él, rendszeresen támogatta pénzzel. A rendőrség ál kisértette S. Bó-lánét az ügyészségre, ahol további sorsa felett döntenek. Valószínűleg hétfőn szállítják fel Budapestre. — Emésztési gyengeség, vérszegénység, leaoványodU, sápadtság, mirigybeegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc Jóxseí" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyözödölt arról, hogy a valódi Ferenc Jóxseí viz Intási mindig kitűnően h-vAlik. Közalkalma Botiak figyelmébe! Du- toráninkat -ényagesen leszállított árakon ár\'.isitjuk. Hosszú >ejáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Mikiós-ut 4. szám. Érdekli Önt, 7 Az idei szövetslágert, az Jlnfjorát ás a többi újdonságokat, vételkényszer nélkül megtekintheti hogy mit hoz szinben, anyagban, mintában és minőségben az uj divat. 7 Kirschner Mór divatáru házában. 1963. mptembtr 17. Tankönyvek, «iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben lUDTItmm. Horthy Blklói-al 1 T.lafMi 171. Flókflzlati SugAr-ut a. Év eleje ,Ur* vigy .bácsi* és egyebek Kicsit sMimurkÁR, kigsl bortinKói ci a fczejilcmbur s mé([is UV van űlcltel. Jütinck-iiK\'jin.\'k a nycrm«Vek, türú^-fututf a fiatalság, az utca meglelik vidámsággal. Tlyeakor mindig sajnálom, hogy már nem vagyok irfkolás. Milyen jó volna csak tanulni és semmi mással nem törődni ! Az élet iskolája sokszor nehezebb, mint a rendes iskola. Az ember bármennyire igyekszik a feladatokai jH>ii-lusan elvégezni, nem mindig kap m>\'g-félelő osztályzatot. Néha ötösl kaj>sz, amikor egrest érdemelnél s iiélu a sarokba állit, amikor ugy érzed, hogy a főhelyet kellene elfoglalnod valahol. Szeptember... Veni Sanetc... Mintha ma letl volna. Első elemi. A tanító «ur» egy nagy képeskönyvet la|*>zga-tott. Mi körülfogtuk és szabad volt a képeket megsimogatni. Milyen boldogság vo\'t ez ! Nem mondtuk, hogy <tanító bácsi• és mégis nagyon szerettük a tanító ural és a hiltanár urat is. Az egyik tanítónőnk asszony volt, azt néninek hivtuk, a másik leány mit, annak S. kisasszony volt a hivatalos címzése. Nem bicsakfcitt meg a nyíl-vünk a kisasszony címzéstől s akkoriban nem vitatkoztunk azon, hogy <ur»-e vagy <bácsi,> «nagysága»-e vagy • kisasszony* V Ma általában nem szerelik a "kisasszony elnevezést, pedig azt hiszem, minden attól függ, ki adja és ki kapja ezt az Igazi magyaros meg-szőlitást ! S miután az iskolaszolga akkoriban ez volt fl nevük) «bácsi» roll, hát természetes, hogy a tanító urat urnák hivtuk, s bizony ml a bácsitól jobban féUünk, mint az úrtól, mert a bácsinak, hosszú hegyes szakála és nagy furkó* lx»tja volt, amivel meg-fenyegetett bennünket. Az ián rang tekintetében az iskoTá-ban is voll előléptetés. Tud luk,hogy ha ötödik osztályba kerülünk, magázni fognak berniünket. Oh, hogv vártuk ötödikben az első tanítási napot I És a képezde ! A felsőbb tudományok és mi. nagy lányok, mennyit tanultunk és mennyit vitatkoituifk agyéi problémákon I Az Igazgatónőt «0nagy»-nak htvtük. Hivatalosan tOnagysága* vo\'t, de magunk közt csak <Onagy» iárta. Valóság gal imádtuk. 11a a folyosón végigment. sorfalat álltunk s boldoggá telt \'bennünket egy-egy kedves szavával, mosolyával. A tanárnők mind \'kisasszony.-oknak hivatták magukat. Igy : liella kisassuouy. Ida kisasszony. Tekintélyük is megvolt nekik, fis ■ tanár urak, pesti hites, neves tanárok, hogy respektáltuk őket, soha senkinek eszébe nem julott valamelyiküknek a munkaját megbírálni, csak éppen a nevüket rövidítettük meg, vagy cseflJ-tük ki, de arról a legtöbbször ök maguk is tudtak. Aztán ott is megvolt a ranglétra a növendékek költ. Amíg Sokszáz darab kötöttkabátból választhat a leg- I I olcsóbban, gyermekharisnyák l-es sz. 28 fill.-től • • rürst Divatcsarnok. Ffl-Ut 6-sz- Fő-ut 6. sz. 1983. iieptember 17, ZALAI KÖZLÖNY Mindenki megnézheti mégegyszer LIANE HAID GUSZTÁV FRÖHLICH ■ -- Nem kérdem kl vagy? clmü világfilmjét, SZŐKE SZAKÁLL mert olyan szép, olyan kedves és olcsó helyárakkal megy hé<ffin és kedden 5, 7 es 9 órakor. Minden előadáson ZÓNAÁRAK 20- 60 fillérig. Itt: a Váratlan vendég ! — este már e\' is hagyja Kanizsát. az ember eljutott a képesítőig, addig csak vezetéknevén szólították, dc ami. kor már szorosan a képesítő előtt állott, akkor hivatalosan is «klsassz«iny»» címzés járt ki neki. Ma is emlékszem, milyen dagadd önérzettel mentem vígig az intézet Imsszu folyosóján, amidőn egy egy elsőéves értem jött azzal az üzenettel, hogy «az igazgatónő őnagysága 11. kisasszonyt az irodába kéreti.• I)e nagy élmény volt ez ! Megbecsülése annak a munkának, amit végeztünk s előleg azért, amit még végezni hivatottak leszünk. Hát ha felsőbb helyről ez Íratlan törvény, miért kéli azon vitatkozni, hogy a tanítónak vagy a tanítónőnek milyen cimzés jár. Az ovoda az más. Ott tényleg •nénik* vagyunk, annak u 3—6 éves pici seregnek játszópajtásai, észrevétlen oktatói, nevelői. Az ember emlékezik... Szeptember van.. Már nem várom az ovodásgyer-mekeket türelmetlenül a kis vaskapuban. Már nem nézhetem, hogy merről jönnek a kis tisztaszemü Julikák, Mariskák, Pistikék, Jócsikák. Azon a tájon, amenől én lestem a gyermekek jövetelét, most idegen emberek szava szól és idegen a szó, umjl u kis kajaui belül hangzik.. Szeptember van, ősz van. ösz után léi, tél után tavasz szokott következni. Megújhodás, feltámadás. fin hiszek a magyar feltámadásban. Hüll Cecília Metspsychlfcal folyóirta!. A Magyar Metapsychikai Tudományos Társaság hivatalos lapja. Felelős szerkesztő : dr. Toronyi János Megjelenik havonta egyszer. Az okkultizmus és a médiumi jelenségek tudományos ismertetése és kritikai bírálata. Előfizetési ára félévre 4 1\\ Mutatványszám kívánatra kapható. Megrendelhető dr Chengery pap Elemér kiadónál, Buda-pest, Várfok-utca 8. legutolsó divatú és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer divatáruházban. Robinson-életet élt a fskosi erdőben a kanizsai kórház börtönviselt éjszakai fefsértete Nagykanizsa, szeptember 16 A nagykanizsai közkórházban már hómi]>ok óta észlelték, hogy különféle élelmiszerek tűnnek el a konyhából és az éléstárból. A legszorgosabb kutatás ellenére sem tudták azonban a tettes nyomára j\'ulni, mire a rendőrség segítségét kérték Legutóbb, augusztus 8-án éjjel az egyik Ápolónő éjjel arra ébredt fel, hogy idegen férfi járkál a szobájában. Az ápolónő sikoltozni kezdett, mire a rejtélyes éjszakai látogató kiugrott az ablakon. A rendőrség erélyes nyomozást indított és sikerült is megállapítania, hogy az éjszakai látogató Pór József 30 éves nagykanizsui napszámossal azonos, akiről kiderült, hogy rendszeresen bemászott éj- lönfélc börtönökben ahhoz, hogy ne kívánkozzék többé oda vissza. Eddig ugyanis már hétszer volt büntetve különféle lopásokért, amik miatt 8 évet ült. A kiskanizsai rendőrőrszobának van egy kitűnően betanított rendőr-kutyája, a Morzsa. Hatalmas, szép farkaskutya, amely nagyon sok szol gálatot tett már nyomozósok alkalmával. Három nappal ezelőtt ki is mentek a detektívek a Morzsával u nagyfakosi erdőbe. Előzőleg Pór Jó zsefnek egy ruhadarabját is magukkal vitték, amit kinn az erdőben az állat orra alá tartottak. A finom* szimatu állat rövidesen rá Ls akadt Pór József lábnyomára. Rövid, de izgalmas keresés után sikerült is Kertészek által is elismerést nyert a fehér ablak ragacs. - Egyedüli készítője Stern üveges Nagykunlvaán, Vérouhéx palota. «v Tsltfw 188. NAPI HIREK NAPIREND Szeptemb. 17, vasárnap Kómsl katolikus: Fereac. Prolest.: Ludmilla Izr.: Elul bó 26. Városi muzeum és könvvtár nyitva csütörtökön és vssárnap délalőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertál PÖ-utö ss. <s s kiskanizsai gyógyszertár. üózfüfdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délutáu, kedden egész n»p nőknek). Szeptember 18, hátf6 Róm. katolikus: K.József.Piotestáas: Titusz. Izi.: Elul hó 27. szakánkint a közkórház területér". Mire a detektívek kimentek Pór lakására, hült helyét találták. Napokon keresztül figyelték a lakása környékét, hogy mikor tér haza, azonban egyszer sem mutatkozott. Közel egyhónapi távolléte alatt a rendőrség megállapította, hogy Pór József a nagyfakosi erdőben bujkál, ahol gombát szedett és annak árál)ól tartotta fenn magát. Egyik ismerőse ugyanis rendszeresen felkereste és átvette tőle a gombát. A detektívek tudták, hogy nem egykönnyen sikerül elfogniuk Pór Józsefet, aki ép eleget ült már kü- Kevés pénzért elegánsan öltözködhet a Elsőrendű uriszabóság! Szenzációs gyapjúszövetek! megpillantani az egyik fa alatt u keresett embert. Pór József, amint meglátta a detektiveket, futásnak eredt, di Morzsa néhány percnyi üldözés után beérte a menekülőt és sikerült a földre döntenie. Megtalálták a közell>eu Pór kerékpárját is, amit Jugoszláviában, Légrádon emelt el valakitől. Az erősen tagadott kórházi lopásokai csak egy, a lakásán talált és a kórház tulajdonát kéjMiző kávésedény segítségével tudták rábizonyítani. A rendőrségről szombaton délijén kisérték át az ügyészségre Pór Józsefet. i (Második e»erfől bueau) Ma Mária-nevenapi bucsu van Cserfőn. Az egyházszónoklatot és szentmisét, amely 11 órakor kezdődik, I». Kocsis Ödön ferences, kiskanizsai lelkész végzi. fiX l\'rosszon vo* Márta Kongregációja tagjait felkérem, tjogy B vasárnap este 8 órakor az Iparoskör (régi Polgári Egylet) nagytermében tartandó sajtóesten lehetőleg teljes számban lészt venni szíveskedjenek. A belépés díjtalan. Praefecta. Szép mintás pongyola flanelok nagy válas/tékbau, legolcsóbb árakon Schütt nél. (A mai mesedéVilán) kz Izr. Jótékony Nőegylet rendezésében nagy öröme lesz a gyermek-világnak, de a gvermekek felnőtt barátainak is. Fél 4 órakor kezdődik a Szent Imre herceg-ulcai tornatetemben. iskolai tornacipő* fehér, szürke és fekete szialK® Mütényi Sándor és Fia cipőüzletében, Fő-ut, Városház. (4S-a*ok figyelmébe t) A volt •18-asok ma este U lóiakor a Koronában bajtársias összejövetelt tartanak. Az összejövetel tárgya: fontos megbeszélés a szobor-ügyben. A bajtársak minél nagyobb számban való megjeleué-sét kéri: - a szobor-bizottság. Ily egyszerű a nagymosás! HUTTER ABC €gy •gésitt új szappan — Ariési sogíHég. Dó» kobzóképauégs foloslo-goué l«»zi o fóradiógoi dönsőUtl 6t a fabérnamö ■tagkínzósál I Jogyazza «*g jól oz új A B C-t I SZAPPAN ZALAI KÖZLÖNY I9S3. iieptcmbcr 17 \\A fciewték itwl szürétl mulatná**) a megszokott arányokat túllépve, az őszi .siezon legsikerültebb, legvidámabb eseményének igérkrrtk. Színes és érdekes látványosságot ígér a leventék ma délelőtti jclmeres felvouulása, végig a város utcáin, nem is beszélve a délután 4 órakor kinn a Sétakertban kezdődő mulatságról, amely mindenkinek ki fogja elégíteni gazdag és ötletei programjával ar. igényelt. A l.evcntezenekar változatos műsora. " különféle sátrakban megtalálható szórakozások, valamint a nagy érdeklő-(lésre számolt a rtó komoly és kacag-tat sportbemutató fogják lebiÜn-i elui u közön .éget. Az esti tábortűz esz ii azdag műsor koronája, amelyei rfilölopás és hajnalig tartó táncmu-atság fog befejezni. A rendezőség minimális beléptidljakat állapított meg. KJérjűk a Város közönségét, támogassa megjelenésivel a leventccgyesületnek ezt az únne|)élyét. mert minden fillér-rel, ámít befizetünk, egy-egy szegény-sorsú leventének a téli felruházását tesszük lehetővé. I érflelpokct legolcsóbban sz »Ideál« cl|K)áruhAzban vehet, Fő-ut 12. sz. (Frontharcos bajtársaink) figyelmét ezúton ismételten felhívjak ezévi rendes közgyűlésünkre, mélyet f. hó 17-én, vasárnap délután 5 órakor tartunk meg a városháza tanácsterméén a már gőzölt tárgysorozattal. Kérjük bajtársainkat, jelenjenek meg pontosan nehogy a közgyűlést a szüssíges létszám hiáuyában el kelljen halászta ii. Tartsa mindenki bajtársi kötelességének a közgyűlésen való megjelenést I Bste fél 9 órakoi bajtársi vacsora a Pannóniában, melyiv vasárnap délelőtt. kell Jelentkezni. A Vezetőség Kletfána pljama anyagok legszebb választékban SchúUnél. - FelvItáKoHltájí rádió ügyében A közönség köréből nafö- érdeklődés nyilvánult meg a rádiópiac ujdoflságai iránt, ezért az alábbiakkal megkezdjük az újdonságok közelebbi isirt<*e-tését : Három nagyfrekvenciára hangolt rezgőkőrt szabályoz a speciális dinamikus hangszóróval egybeépített 3 phisz 1 lámpás 7331-e* Orion nldló hangoló gombja. A 7331-es Orion rádió használata különösen vidéken előnyös, ahol kis csőszám mellett, nagy szelektivitás és nagy hangerő szükséges A hullámok detektálása ámyékollrá-esu su|>cr-audk>nnal történik. A végerősítő-csőhöz pontosan illesztett ki-menőtransformátor ]>edlg a tökéletes hangvisszaadást biztosítja. Egyszóval a 7331-es Orion rádió azok számára készült, akik sok álk>mást, tisztán és nagy luuigerővcl akarnak hallgatni. Gyönyárű ntflelpö újdonságok érkéz-tek az fldeáb elpöáruházba, Fő-ut 12. sz. (.Kiszámolás trti((jké»sel») cimíi tegnapi híradásunkban sajnálatos név-csPte csúszott be. Ezt az elírási hibát most a következökben igazítjuk helyre. A kzábonforgó ügyben uein Gelencsér János miháldi molnársegéd volt a szurkáló, hanem Pálíi Gergely kanizsai cipészséged. tehát nem Gelencsért Ítélték el négyhavi fogházra, ha-nem I\'álfi (iergelyt. Az övsr^zólalko-zás közvetlen oka az vplt, hogy Pál fi családi visszavonást akart kelteni Oe-lencsirék közölt. TXidJa On már, lwgy az ismert Aspirin-tabletták 1805-ben beható ki-sértetek és tudományos kutatások után kerültek forgalomba és immár kb. 33 év óta az emberiséget a «meghülé.sek. elleni védekezésnél támogatják. Hű-lések minden tüneteinél, influenza, spanyol-járvány, reuma, esuj, ischias-nál ma már az egész világon Aspirín-tablettákat, az eredeti csomagolásban, a .liayor-kereszttfl. szedik. Nöi RabáíoR éspullovereR legújabb sxabásban és csodasxép mintákban legolcsóbban ÖKÓNYAI divatáru&íísrban HOHTHY MIKCÓS-VT g Mielőtt teníl cikkekben sxUkaégletét tc-átmné, vétclUÓByAJter nőikül Ick/nMe meg raktáramat (Fegyvereket árvereztek a fös/ol- gabtrÓAágon) Szeptemltfr 13-án délelőtt 9 órakor árverezik el nyilvánosan a nagykanizsai főszolgabírói hivatalban az orvvadászoktól elkobacott vadász-fegyvereket és revolvereket, valamint a különböző szabálytalanságok miatt elkobozott mérlegeket. Fegyverekre csak azok árverezhetnek, akiknek fegyverviselési engedélyük van, vagv pedig hivatásos fegyverkereskedők és ezt itfTiíflifl "is tudják. Dlvatszörme újdonságok ;i kgna-gynbb választékban Singeméi. Közgazdaság Tgmtnftfaiie Búza Híuv. (uj) 77-et 7-75-8-00, 78-»t 7 US—8.10, 7-95-8 20, 80 >s «05—83), duninl. (uj) 77-e, 7 35-7 45 78-13 í-tó-7-55, iü-es 7-55-7-65, 80-«s 7-65—7-75, ron (ul) 4-60-<-/0. — Zab kfliip 6-66-6 70, - ótenger liiiánlult 700—7 10. Tdtnogauuk am írdtemea Iskola-cipők 23—26 P 6.- 27-30 P 8.80 31-36 P 8.— Taiaazör Mxiolpök kihajtós, idény alftttl ér 38—42-ig P 4__ Fehér, fekete és szllrke tornacipők legolcsóbban az „IDEÁL" cipóáruházban m, Ntgykanlzw, Fő-ut 12. szlm. - SPORTÉLET Óriási érdeklődés előzi meg a mai KPAC-NTE bajnoki fntballmérkőzést Nagykanizsa, szeptember 10 A kaposvári alosztály legfontosabb és egyúttal a legizgalmasabb mérkőzése Nagykanizsán kerül lejátszásra. A tavalyi bajnok NTE és a 3. helyezett. KPAC összecsapása rendkívül szép sportot ígér. annál Is inkább, mert az NTE-nek mindig a KPAC wH a ImJ-nokságban a legveszélyesebb ellenfele. A két csapát összecsapásából eddig felváltva hol egyik, hol másik ke-rillt ki győztesen, csupán az itm-.ill bajnoki évben ugy Nagykanizsán, mint Kaposvárott legyőzni a jeles kajx>s-vári legénységet A KPAC a Somogyiul visszuumatörizáU Lővivel a centerben, valamint Náloovlcs, a Somogyban amatőr alapon szereplő balszélsövel a csatársorban áll ki Nagykanizsán, igy lényegesen megerősödve veszi fel a küzdelmet ós igyekszik rcvánsot venni a tavalyi vereségéért. Az N\'l\'E-uál a Zrinvi elleni bajnoki mérkőzésen egy kicsit még hiányzott az állóképesség, amit az e heti alajKis tréningekkel pótolt a csaját, igy teljesen felkészülve áll ki a szezon legfontosabb mérkőzésére, amely hivatva lesz eldönteni, hogy jogosak-e az idén is az NTE bajnokságra törő reményei. A csatársort erultal Jakubecz fogja írányitani, aki betegségéből felépülve, Nikkelezés, rezezés, ezüstözés, aranyozás Galvanizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, Minden tárgyat és fémet. József főher- ceg-u. 87. s:. ala|»san felkészült a nagy összecsapásra. \' A mérkőzés kimenetele teljeseit n\\HI. Amennyiben az NTE végig birja aZt az Iramot, amit a Zrínyi ellen diktált az első félidőben, akkor a győzelem nem maradhat el. A mérkőzés délután 1 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. Bíró Láng, u pécsi Birótestülel főtitkára. Elölte 2 órakor a Nagykanizsai VOGE játszik az Ékszerésszel elömér-kőzést. Bíró Flumbort. Ma Szigetváron játszi a Zrínyi Nagykanizsa, szeptember \'10 Komoly játékerőt képviselő másik csapatunk, a Zrínyi ma Szigetvárait játszik bajnoki mérkőzést. A csapat 9 órakor indul. Mérkőzésvezető Hoscn-féld , Pécs) lesz. Múlt héten látott já-téka álapján győznie kell. A csapatban meg 1s van erre a képesség, bár otthonában a SzAK nem lebecsülendő ellenfél. A Zrínyinek mindenesetre komolyan bele kell feküdnie, hogy előkelő helyezését továbbra is megtarthassa. Változás a Délnyugati AIszö-vetség kerületi beosztásában Nagykanizsa, szeptember 16 Tudvakvő, hogy a .Délnyugati Al-Nzövetség csapatai jelenleg három a|. osztályban, — úgymint pécsi, bajai és kaimsvári alosztályban - futballoznak. A Szövetség az eddigi beosztást az 1931 35. bajnoki évtől megváltoztatta olyképen, liogv a bajai alosztály murád továbbra is, ahogy eddig volt, a |>écsi alosztály 7 első he-lyezettje a kaposvári alosztály első 5 helyezettjével egységes elsóosztályt al-kott, a többi csapatokból pedig két ii. osztályt létesít éspedig e#y jj^csj es egy Kaposvári II. alosztályt. Érthető tehát az a naay Imre, amelyvt egymás oHen Mvna,k a Werület csapati, hogy a Mezon befejeztével az első 5 helyezett kőzött legyenek, nehogy ki-essenek az elsöosztályból. Berger Gizella angol és német nyelvtanárnö (Király-utca 34) tudatja, hogy nyelvóráit szeptember 1-től kezdve Jutányos árak mellett Ismét megkezdi. MM A Levente Labdarugó Szakosztály uj tisztikara Nagykanizsa város testnevelési vezetője kinevezte az Intézőbizottság tisztikarát, amelyben több uj nevet is találunk. Elnök Rumpí Károly testnevelési vezzitő, ügyv. elnök Ofenbcck Ferenc, alelnök Mück Oszkár, titkár Engelleiter Rezső, előadó Holczer József, pénztáros Háry József, háznagy Horváth Károly, ügyész dr. Lindbauer Gyula, jegyzők Lampert Imre, Szirtes István és Kudich Béla. Intézőbizoltsá-gi tagok : Angelli Józseí, Brónyai Lajos, Schnitzer Géza, Kreuczer Károly, Artner Sándor, Markó Jenő, Miskolczy József, NVolf Mihály, Molnár Gyula. Felhívás A Levente Labdarugó Intézőbiaott-ság szeptember 18-án este fél 9 órakor tartja ülését az iparoslanouciskolában. Felhívja a c.sapalok vezetőit, hogy nevezéseiket a fenti napon okvetlen nyújtsák be, az Igazolásokat a csütörtöki ülésen eszközöljék. Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délztlal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. a Llai közlöny barátai .zalai közlöny htrMMnil vásárolnak 1 Férd- éi níi-knlopfoktúr ITEIES ti VISA MM\\: ftilÉijlíikilísl 1933 titplctnbtt 17 ZALAI KOZLONT Az uj szezonban ádjót újra csak Transdanubia Rt.-tól Csengery-ut 6, Telefon 4-13. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron Iaw5 5«u«a árukat laan olosás alárualtjuk. Armuth, kiaxár-udvar. 3022 Háromizobia utcai lakás kiadó — Szemere-ntca 2/c. 60 Saanxáoldp olosón vásárolhat iö vld és kötött árnt. kesztyűt, harisnyát: Kiuloann HaHÓMál Erzsébet tér 1. Te- Zangora, ióhangu, keresithuroi, bécsi mechanlkás,, olcsón eladó : Pannónia 3424 szálloda. Fö-ut 12. sz. emeleu-n két butorosott szoba — ügyvédi vagy másféle irodának, orvosi rendelőnek nagyon alkalmas — azonnal kiadó. Érdeklődni délután \'ugyanott. 3005 Oxlatháx-aladáa Klakanlxaán. Országút 90. sz. a. Lancsit-féle újonnan épUlt, hostzu Ideig adómentes ház szabadkézből eladó vagy bérbeadó. Felvilágosítás dr. Hoch Oukár ügyvéd Irodájában nyerhető. 3568 Ungor pusztán, Palin határában eladó 4 hold fenvves és tólgves erdő. Bővebbet Unger Papp Istvánnál. 3605 A Mim vaitdáalft \'áa aaálloda (Fó-ut 21 ), továbbá Csengery-ut 16. alatt négytiobis lakáa novemberre kiadó. — Bővebbet dr. Knausz ügyvédnél FŐ-ut 21. ssán. 3634 Bővebbet Batlhyány-utca 8. Ugyanott egy elegáns íróasztal eladó. 3623 Egy bentesOilet esetleg más üzletnek it, kisebb nagyobb lakátok azonnslra kiadók Kossuthtér 3. 3637 Telekl-ut 25. alatt emeleti néayaxo-kái lakát htvl 60 pengőért. külOnbejáratu izobával pedig 70 pengőért kiadó november l-re. 3635 Calnosan butoroiott fcül3nb»jára*u utcai szoba kiadó Széchenyl-tér 4. 3648 Egyszobás udvari lakáa östiet mellékhelyiségekkel együtt október l-re kUdó, Szemere-utca 2. 3648 Karaaak S aaokáa, vlzvezetékes lakást november l-re. Ajánlatokat árral a Idadóba. 3645 Főzni tudó mlndanaat hosszú bizonyítvánnyal elsejére keretek : Lóblné, Fönt 8. I. emelet. __ 3646 Horthy Mikiés ut M. sz. oaaládl káa nagy keittel Jutányos áron eladó. 53 Egy szoba, konyha és mellékhelyiségek-bőlálló lakit október elsejére klaíé i Teleky ut 46. 8649 Fö-ut 3. épület utcai uj íakapu|ára helybeli asztalosoktól — száraz erdellenyó anyagból régi mintának megfelelő, lehetőleg szegezett kivitelben — f hó 20-ig ára|ánlatot kér : Haroafll ardfihlvataf. ✓ 3644 Egy szép ebédlő és egy háló csillár olcsón slsdé. Bővebbet a kUdéban. 3653 Ulcsl egyszobás lakás összes inollék-helyíséggel együtt kiadó Magyar-u. 10 Klfvlá fin azonnali belépésre felvéte-tlk Kelemen Rezső cégnél, Deák-tér 9. 3656 Kétszobás udvari lakáa mellékhelyiségekkel november l-re Mtgyar-utca 43 a. kiadó. 3557 Amerlouna Agava szép ntgy, jutányos áron eladó Magyar-utca 71. CIpéeamiMikáaok teljes ellátással írlvétetnek. Furmen, Kölcsey-u. 5. 3667 Oarderob szekrény, lámpák nladák Dr. Papné, Erztébet-íéf 1. 3C64 Árpád utca 16. számú káa 12C0 pengővel átvehető. Bővebbet ugyanott. 3Ö65 Eladó ház Jutányos árban, logfolytonos Italmáráaaal, különálló lakóházzal, kedvező rétzletllzeléstel átvehető Szemtre-utca 21. 3ö57 Egy jóforgalmu darálámalom eladó, vagy bérbeadó Templom-tér 2. 3663 BArgarnltiira uj, 2 foutel knnnpe legfinomabb marhabőrből eladó — (Jeró kárpitot. 3662 Klsbagolal hegyen egy kisebb s*6l#-blMok szabadkézből eladó. Bővebbet a Idadóban. 2658 Bariéi, vagy mis gyorsmérlegel azonnal vennék. Q yenes (UsserQzkt, Viros- Stemere-ulcs 3. sz. magákká* és Rikóczl-utca 29 tz. bárháa eladó. Bő-| vebbet Szemere-utca 3. u. 3681 KOMLO Legmegbízhatóbb H1RSCH «■ SZEGŐ oégnél zamatos 1 z U 11648/1932. B. szám. Adó Motor-m.ohaniku*- Hoaiu külföldi gyakorlattal autó- it traktor-javltáaokal vállalok, garancia mellett. Kivin.I.a vidékre la alutaaom. Varga látván Saepet- nek, 106. 3611 árverési hirdetmény a köztartozások fejtben lefoglalt in-I góságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56—58. §-ai értelmében eszközlendö nyilvános elárverelésérói. A végrehajtást szenvedő neve: Kovács Oábor. Lakása: Kinizsi-utca 39. sz. Az első árverés helye: Erzsébel-tér 4. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1933. szeptember 21. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Erzsé-bet-lér 4. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. Szept 28. d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 1 drb, magyar motor cséplőgép-garnitúra \\000 P, 1 drb. Mayer gépgyári ciéplőgépgarnitura 1000 P = 2000 P összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább *\'t része megígértetik. 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is. Kell Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 6 án. Lehoczky Lajos 8. k. Mii v. végrehtjtó. 13.369/1932, B. Árverési hirdetmény. Slujtner József, Teleki-ut 79. az., Speván József, Magyar-ulca 90. sz., Argent János, József főherceg-ui, özv. Verbovecz Jáno«né, Te!efci-ut 7. szám alatti lakósoknál köztartozások fejében lefoglalt ingóságok és pedig korcsmai berendezés, hor-dóif, szobabútorok, divány, falióra stb. az 1923. évi VII. t.-c. 56-58. § ai érielmében 1933. évi szeptember hó 21-én d. e. 9 órakor a legtöbbet Ígérőnek nyilvános árverésen eladatnak. Az első árveréten az ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsérték háromnegyed része megígértetik. A második árverésen 1933. évi szeptember hó 28-án d. e. 9 órakor az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is a legtöbbet Ígérőnek eladatnak. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 16 án. Horváth s. k. 34M városi végrehajtó. JÍM indnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjflk pusztítani. Átköltözéskor VlUanyt\' rádÍÓt\' csillárt Elektronnal szereltessen. Olcsó irak, kedvezA fizetési feltételek. i-VtflQÍfÁs Ttaztelette\' értesítőé a Ll 103I103. , kflzdnitóget, hogy 100 folyóméter arauyoiott lóccel szobát fest 22 pengőért atór garancia mellett LELNEM FESTŐ Vöröamarty-atM 6a Petöli-ut aarok. ■littlaail kMtn Uihos megyek. |—► úZBKSByiöIClI «-j I mindenki a helyi kereskedőknél I és iparosoknál szerezze bel NGYEN kapja i Zalai Közlönyt |0v6 bó eiaejéig, h.most Qabom oaáiiiiaitreki Porpácok: Ncdveipácofc: Arzópéo Bigrlol Porzol Hlgozén Tlllantln Tillantlaa eredeti gyári árban é» caomagoláaban. MOtrágyAki Péti-só Aav. Bzuporfoszfát 40%-os kálisó Méaxnltrogén Thomassalak kg.-ként, ztik-számrs és waggontéte-lekben. FUTÓ R » vegytiszta szénssvss Ukarmánjrméss. PEKKi ,D" vitamin kéaziimény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF msg, műtrágya, növény védelmlszarsk stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. 8 zalai közlöny 1933. azeptember 17. BÚTORT szépet, = Ízléseset, = jót, kevés pénzért csakis ===== * r vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba Horthy Xlkló. ut Minden Igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerok, fotelok, hálók, ebédlűk és konyhabútorokban. Kedvező fizetési feltételekI Dijtalan szállítási A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 8282/tkv. 1033. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Németh Mária végrehijtitónak Horváth lózael végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatéság a végrehajtató kérelme következében ai IMI: LX. t -e. 176. § a értelmében elrendeli az ujabb árverést 134 pengó töke, blról letétbe helyezendő 32 pengő éa 12 pengő költség, 188 P tőke, ennek 1929 május 4. napjától járó 5°A) kamata, 7 P 80 f. költség. 32 P löke, ennek és pedig 16 P után 1929 május 30. napjától. 16 pengő után 1929. május 30. napjától Járó £0/» kamata. 7 P 80 I. költség. 32 P tőke, ennek és pedig 16 P atán 1029. Juliul 30. napjától, 16 P után 1929. augusztus 30. napjától Járó 5 o/0 kamata, 5P 20 f. költség. 32 P töke, eanek és pedig 16 P után 1929. szeptember 30. napjától, 16 P után 1929. október 30. napjától járd 5% kamat, 5 P 20 I. költség, 48 pengő tőke, ennek és pedig 16 P után 1929. november 30. napjától. 16 P után 1929. december 30. napjától, 16 P után 1930. Január 30. napjától Járó 9\'<o kamat. 4 P 80 fillér költség, 32 pengő tőke, ennek és pedig 16 P után (£30. február 28., 16 P után 1930. márdus 30. napiátél Járó 5<>/o kamat, 4 P 80 f. költség, Í2 P tőke, ennek és pedig 16 P után 1930. február 28., 16 P után 1930. márdus 30. napjától Járó Bo/o kamat. 4 P 80 I. költség. 16 P tőke, ennek 1930. április 30. nap-pjától Járó 5% kamata, 4 P 80 f. költség, 16 P tőke, ennek 1930. Julius 30. nap-Jától Járó íi o/0 kamat, 4 P 80 L költség, 16 P tőke, ennek 1930. junlus 30. napjától Járó 5 (Vokamat 4 P 80 f. töltiég, 16 P tőke, ennek 1930, május 30. nap- jától Járó S0A> kamata 4 P 80 f. költség. 16 P tőke, ennek 1930. aug. 30. napjától Járó 5"/o kamata 6 P 30 f. költiég, 16 P töke, ennek 1930. szept. 30. napjától Járó 5°/o kamata 4 P 50 I. költség, 16 P tőke. ennek 1930. szept. 30. napjától járó 5% kamata 4 P 50 í. költség, 16 P töke, ennek 1933. nov. 30. napjától láró &% kamata 4 P 80 I. költség, 32 P tőke, ennek és pedig 16 P után 1931. január 30. napjától és 16 P után 1931. lebruár 28. napjáról Járó 5o/o kamata 4 P 80 f. költség, 32 P töke, ennek és pedig 16 P után 1931. március 30-tól, 16 P után 1931. április 30-tól Járó 50/o kamat 4 P 80 f. költs. 32 P tőke. ennek éa pedig 16 P után 1931. májúi 30-tól, 16 P után 1931. Junlus 30-tól Járó fio/o kamat 4 P 80 I. kölliég, 48 P tőke, ennek éi pedig 16 P után 1931. jullui 30-tól, 16 P után 1931. aug. 30-tól és 16 P után 1931. izept. 3C-IÓI Járó &°A> kamat 4 P 80 f. költség, 48,P töke, ennek ét pedig 16 P után 1931. okt. 30-tól, 16 P után 1931. november 30-tól. 16 P után 1931. december 30-lól Járó 6°/e kamat 4 P 80 f. költség, 82 P tőke, ennek és pedig 16 P után 1932. Január 30 tói, 16 P után 1932. febr. 28 tói Járó Lo/o kamat, 4 P költség, 32 P tőke, ennek éi pedig 16 P után 1932. március 30 tói, 16 P után 1932. ápr, 30-tól |áró 5°/o kamat 4 P költség, 64 P tőke, ennek és pedig 16 P után 1932. május 33-tól, 16 P után 1932. junlus 30-tól, 16 P ulán 1932. jullui 30-tól és 16 P után 1932. aug. 30-tól járó 5°/o kamat, 4 P költség, <8 P tőke, ennek és pedig 16 P után 1932. izept 30-tól, 16 P után 1932 okt 30-tól. 16 P után 1932. november 30. napjától járó Bo/o kamat, 4 P költiég és az és ai árverési kérvényéét ezultal megállapított 10 pengővel együtt 53 P költiég behajtása végeit, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanlzas váróiban lek vő s a nagykanizsai 7681. aztjkv-ben 1934. hrsz. a. foglalt izántl a bagolal utmentl dűlőben iingatlannak végrehajtást ueuvedö nevén átló lelerésiére 140 pengő. 2070. hrsz. a. foglalt rét a Szarka réten Ingatlan feleiészére 250 P, 2395. hrsz. a. foglalt szánté a halaitól dűlőben ingatlan Merészére 150 P, 2164/a. hrsz. a. foglalt rét a besenyel dűlőben Ingatlan ftlerészére 500 P klkiál-táil árban, az Ingatlanok felerészére a 3776/tkv. 1914. sz. végzéssel Horváth Vendel javára bekebelezett haszonélvezeti szolgalmi jognak éi az Ingatlanokra nevezett javára leijegyzett utóöiöklésl Jognak fenntartásával. A telekkönyvi hatóiág aa árverésnek a kir. Járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságllgyl palota, földizint II. ajtó) megtartására 1933. évi szeptember hó 29-lk napjának d. e. 10 óráját tüll ki éa az árveréil feltételeket az 1881 : LX. I. c. 150. fi a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árveréa alá eső Ingatlanokít 1 kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1903: XLI l-c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül s kikiáltási ár 10°/*-át készpénz ben. vagy az 1881 : LX. t.-e. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-1 képes értékpapírosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150 , 170. §§.; 1908: XL. t.-C. 21. § ) Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiáltáal ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. § ) Nagykanizsa, 1933. évi auguiztui hó 23. Dr. Révffy s. k. klr. Jbiró. A kiadmány hiteléül: Mlkó b. k. XM löt Int. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 16699/1933. sz. 31J3 FAELAOÁSI HIRDETMÉNY *i a ». képviselőtestület 9616/1933. sz. véghat\'roiala élteimében hlva-talos órákon belől a városi erdőhivatalnál készpénzfizetés ellenében bárki, közszolgálatban állók pedig a rendelést kövelő hónip elsejétől kezdődő 6 havi kamatmentes résrlelfizeléa mellett házhoz szállilva gyertyánhasábfái 40 pengőért tőlgyhasábfát 35 pengőért bllkkhasáblát 40 . nyirhaiábfát 33 cierhasábfát 40 , egyéb hasábfát 31 gyertyándorongol 35 pengőért tölgydorongol 33 pengőért bflkkdorongot 35 , nylrdorongot 29 cserdorongot 35 , egyéb dorongot 25 ; kis tételben Is (legalább \'/z Ölenként) beszerezhetnek. Nagykanizsa, 1933. auguszlus 5-én Polgármester. \'L I • r r\\\\r 60 éve a fővárosi éa vidéki url középosztály találkozóhelye. — 100 modern LlZStDcl Klmll/nP kényelmei szoba. Az ótt.r.m és kávéházban clsányz«n*. WWVUWI IUIUI|t|b JbUIIU Leszállított ár.kl Az Eri.ébM-pInc. a főváros legszebb föröző]e. Budapest, IV,., Egyetem-utoa 5. D4h •••»«i-*i u-c» (vagy <4 «> 7Msi villamos. (A Belváros kőzponljában). „„ Szabó Imr* tulajdonos. Nyomatott a laptalajiloaoa KMj.mU^jI R.-T. OuleutWf Nyomda éa l*UaW Lapkiadó VílialaU könyvnyomdájában Naxylunkala. (i-.lt 14. üilvtvexetí, 7alal Károlv. 74. éTtolyam 211. uám N«gyk«niiM, 1988. nepteraber 19, kedd Ara 14 Illlér ZALAI KÖZLÖNY SmteutMt ** kiadóhivatal; Pöut 5 txim Megjelenik minden reggel, bétlö kivételével \'•UTI KAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra « pengő SO IIIU Sietkctilóségl és kiadóhivatal! telefon: 78. i A piaristák fizetése (bl) Városszerte élénken kommentálják Nagykanizsa város pénzügyi bizottságának azt a javaslatát, ami ma kerül a képviselőtestület elé. s aminek — elfogadása esetén — a kanizsai piarista tanárok ellátási dijának 15 százalékos leszállítása lenne a következménye. Teljes mértékben megértjük, hogy a város költségvetése majd minden tételénél szigorú gondossággal ügyel a takarékossági elv legalaposabb érvényesítésére. A város, mint minden közület és minden magános is, olyan anyagi nehézségekkel küzd, amelyek a legvéksőkig menő takarékosságra kényszerítik a javak minden felelős kezelőjét. A képviselőtestület pénzügyi bizottsága elé már olyan költségvetési tervezet került, amely a város vezetőségének kezdettől fogva követett, józan takarékossági elvein, mint szigorú és körültekintő szűrőn keresztül ment. Aránylag nem is maradt sok lehetősége u pénzügyi bizottságnak, hogy lefaragásokat eszközöljön. Pedig aligha van a városi autonómiának még egy szerve, amely akkora felelősségérzettel és ügy buzgó lelkiismeretességgel, egyben annyi fáradságul is állna a város érdekeinek szolgálatában a magisztrátus oldalán, mint a pénzügyi bizottság. Ha a mi pénzügyi bizottságunk, abban az összetétel ben, amelyben dolgozik, nem tudóit több eredményt elérni a redukálás tekintetében, akkor a város közönsége meg lehet nyugodva: — ilt további ész-szerü lefaragásra nincs mód vagy nincs arra olyan mérték-ben szükség, hogy apróbb megtakarításokért nagyobb érdekek veszélyeztetve legyenek. Amikor mindezt cl kellett mondanunk, mert igy van és megnyugtató tudni, hogy u város anyagi sorsáank intézése gondos, jó kezekben van, — ugyanakkor ncói mehetünk el szó nélkül u pénzügyi bizottságnak már említett javaslala mellett, amellyel a kegycsrendi tanárok ellátási diját ukarják leszállítani. Anélkül, — és ezt hangsúlyozzuk — hogy egyetlen egy piarista atyával, vagy bárkivel, akit hozzájuk bármilyen éiMek vagy kapcsolat füz, csak egyetlen szót is beszéltünk volna, — anélkül, hogy eme sorok írására bárki kért vagy felhatalmazott volna, pusztán az objektív méltányosság és a 15 százalékos fizetés-megtakaritásnál sokkal magasabb érdekek és sxempon-tok lelkiismereti parancsszavára Írjuk ide azt, amit a város közvéleményének túlnyomó többsége érzeti, amikor a pénzügyi bizottságnak említett határozata c hasábokról közismertté vált. Nagykanizsa város közönsége helyesli a takarékosság szükség-szerit irányzalát, de megdöbbenésül áll efelett a javaslat felett. A piarista atyák ennek a városnak falai között 170 esztendeje, a város jó és balsorsában kitartottak, dolgoztak, sokszor szenvedtek, nélkü- Szerdán minisztertanács dönt Ausztria jövő belpolitikája felett Bécs, szeplemlwr 18 Az osztrák kormányt támogató két tábor, a Landbund és Hcün-wehr nyíltan szembefordult egymással. Ezt elmérgesiti az Innsbruckban lezajlott gyűlés, melyen a Heimwehr vezetői Ausztriában a fascista rendszer meghonosítását követelték. Tekintettel arra, hogy mindkét párt megbízik Dolfuss kanocllárlmn, a kancellár tárgyalni kezdett velük a helyzet tisztázása végetI, egyébként az ügyet szerdán rendkívüli minisztertanács elé viszik, amelyen döntenek a kormánynak követendő magatartásáról. Kavarog a középeurópai helyzet Miniszterek és királyok utaznak mindenfelé Páris, szeptember 18 Kánya Kálmán külügyminisztert hétfőn délelőtt 11 órakor fogadta Lebrun köztársasági elnök. Délben Paul Bon-oour külügyminiszter látta vendégül Kánya külügyminisztert, aki valószínűleg este a 7 órai vonattal utazik el Párisbót. Budapest, szeptember 18 Papén alkancellár, aki két nap óta a miniszterelnök társaságálwin vadász-szenvedélyének hódol, ma kedden tér vissza Budapestre, ahonnan valószínűleg csütörtökön utazik vissza Berlinbe. Fablnyl kereskedelmi miniszter hétfőn Stockinger osztrák kereskedelmi miniszterrel tárgyalt Bécsban. Ixmdon, szeptember 18 . MacDonald hétfőn meglteszélést folytatott Normann Dawies amerikai löztek is, dc mindig csak egy szempont vezette Őket : - egész magyarokat, istenfélő, hazáját szerető, az élet harcaira felvértezett generáció-knt nevelni ennek a városnak gyermekeiül. Mindig hivatásuk magaslatán álltak, mindig egész lélekkel és egész szívvel szentelték magukat a vállalt feladatnak éJ mindig büszkesége volt gimnáziu munk a kanizsai közoktatás-ügynek. Mióta pedig a város vezetőségének Itőlcs elgondolásai alapján és a város és a rend áldozatkészségével az intézet a magyar vidék egyik legmintnszcrübb, legnagyobb és legszebb gimnáziurha lett, azóta piarista atyáink még fokozottabb ambícióval, még eredménydusabb munkakedvvel, még guzdagnhh munkatér áldásos lehetőségeivel gondolkodnak a város és messze környék ifjúságának neveléséről. Ma, amikor nincs a közeljövő harcos, munkás magyarjainak nevelésénél fontosabb feladat, szabad-e, okos-cn takarékosságot odáig vinni, Jxtgv az ilt 170 éve nevelő tanári karnak szegjüR kedvét egy méltánytalan intézkedéssel, ami egyébként sem jelent észrevehető eredményt a takarékossági programban ? A piarista lanárok városi ellátási dijai amúgy sem álltak ázon a magaslaton, hogy azok ellen bárki jogos kifogást emelhetett volna. A világi pályákon sokkal kevesebb szellemi erőfeszítéssel járó munkáért, ma is, lényegesen nagyobb ellenszolgáltatás jár. Ps, hányan vannak világi pályákon, akiktől két fizetést, néha többet sem sajnálunk ? Pont a kegyesrendi tanároktól akarjuk megvonni azt a keveset, ami egy papi tanárnak az egymaga ellátására eddig sem voll ínségesnek mondható 1 llova jut a gimnáziumunk, ha nem segítünk biztosítani tanárai számára legalább azt az egyszerű, szerény, uri életet, ami sokkal kisebb hivatalok sablonmunkál végző kistisztviselőinek js kijár? llova jul a tanári kar tekintélye és társadalmi megbecsülése, ha őket is beletaszítjuk a krajcáros napi gondoknak energiákat pusztító, idegeket őrlő hina-rába ? Nem hisszük, hogy amikor Nagykanizsa költségvetése még ma is abban a helyzettan van, hogy — nagyon üdvösen é.s helyesen be tudo|t állítani összegekel református templomépítés re, apácazárdára, izraelita elemi iskolu fenntartására, izraelita szegények istápolására (mindezt a mai közgyűlés tárgysorozatán látjuk\', ugyanakkor egyetlen egy pontja van a tárgysorozatnak, ami leépítést, segély-megvonást jelent és ez a piarista atyák ellátásának leszállítása. (Azoké u piarista atyáké, kiknek kanizsai rendháza egyeltek közt egy csomó szegény kanizsai gyereket étkeztet ingyen, hogy hoz-záseVltse őket tanulmányaik elvégzéséhez.) Nagykanizsa .»cni lehet ennvire hálátlan a falai közölt 170 éve munkálkodó piaristákkal szem--, ben ! Nagykanizsa nein lehel eny* nyíre előre nem látó, a saját gyermekeivel szemben. Nagykanizsa nem lehet ennyire gondatlan a saját kulturális berendezettségével és etéren egyre erősbödő jó hírnévé vei szemben. A takarékosság csak addig erény, amig ósz-szerü. Már pedig ez a városnak nem jelentékeny, de a gimnázium tanárainak igen is erősen érezhető anyagi változás, amit a 15 százalék jelent, erkölcsi hatásában mérhetetlen károkat okozna, amit költségvetési számokkal, vagy tetszetős jelszavakkal sem a város jövő kulturhistorikusai számára, sem a tua élő közvélemény számára menthetővé tenni nem lcluelnc. megbízottal, aki emlán Hendersonual Párisba utazott, hogy előzetes tárgyalásokat folytasson a leszerelés és ellenőrzés kérdésében. Henderson kijelentette az újságíróknak, hogy a |x>Iitikái helyzet igen feszültté váll, épp ezért mindenáron nemzetközi egyezményt kell kötni. Belgrád, szeptember 18 A Simplon expressel Szófiába utazó Boris bolgár király és Sándor jugoszláv király hétfőn reggel 7 óra 15 perckor találkoztak a belgrádi pályaudvaron. A találkozást a legnagyobb titokban készítették elő é« arról még a la|M>k tudósilói sem tudtak. Mégis lesz kisantant konferencia Bukarest, szeptember 18 Titnlescu dé\'előtt Sinajálm érkezett, ahol hosszasan tárgyalt a szerb é.s cseh követekkel, majd a királyhoz sietett, akit tájékoztatott n SinajálMin szeptember 25-én tartandó kisaiita.it értekezlet napirendjéről. (Pzt az értekezletet néhány nap|>al ezelőtt erélyesen cáfolták Belgrádban.) Varsó, szeptember J8 Beck lengyel külügyminiszter hétfőn Varsóitól Párisba utazott. Politikai kó-rökben nagy érdeklődéssel tekintenek párisi látogatása elé. RADIO-MVSOR Budapest, M-\'plember l». 6.45: Torna. Ulána gramofon. 0.15: Hírek. — 10: 1. Történetek az orosz síkságról. 2 Hamisított műalkotások. Közben gramofon — 12,\'fit Walter Margit énekel, Weichherz Irén hegedül. 12 30: lllrek. - 1.15: Időjelzés. 130: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 2.45: Hírek. — 4: B. Czeke Vilma mesél. - 4.15: ■ Időjelzés, hírek. — 5: »Az őserdő tré- fái.« Útirajz. — 5.30: Cigányzene. — 0.30: Francia nyelvoktatás. — 1 Buda. dapcsti Hangverseny Zenekar. - 8 30; • A legenda nő.« Komáromi János elbeszélése. — 9: A rádió kis színháza. •Téli virágnvilás.. Rádiójáték egy Mi» vonásban. — 9.45: Időjelzés, hirek, — 10: A, magyar Irió. — 10.50: Hété-nyi-Heidlberg Albert-Buday Dénes— Sebő Miklós triója. Bécs. 1130: Müvészlemezek. - 12: Bádiózenekar. - 15 30: Opcrettlemezck. — 17.05: Harmonium-kamarazene. 17.50: A medgycsi földgázégésről — 18 óra 15 perekor: A lélekvándorlás elgondolásának lélektani alapjai. — 18.45: Hegedű- és zongora. - 20.30 A filharmonikusok estje. — 21.05: Könnyű- és tánczene. Tankönyvek, i iskolaszerek FISCHEL könyvkereskedésben HlQYIáHIMá, Horthy Miklói-nt 1 Talafon i 178. Fiékfixlet i Sugár-ut 2. A kereskedő, a „pióca" és az adóhátralékok Dr. Horváth István központi OMKE főtitkár előadása Nagykanizsán ZALAI KÖZLÖNY Sötét pályaudvar és kolduló gyerek-had zavarta meg az olasz cserevonat lelkes fogadtatását Nagykanizsa, szeptember 18 Vasárnap este egy 500 utast hozó olasz cserevonal ment keresztül a nagykanizsai állomáson. Az lBUSz a vonat érkezéséről szombaton telefonon értesítette dr. Krátky István polgármestert, de ha napokkal előbb jötjl volna az értesítés, sem lehetett volna lelkesebb uz a fogadtatás, amiben a város közönsége részesítette az olasz vendégeket. Ezrekre menő közönség töltötte meg zsúfolásig a virágokkal és zászlókkal díszített perront. Az ünnepi és lelkes fogadtatásra sajnálatos árnyékot vetett a gyatrán kivilágított pályaudvar, ami a Máv legújabb takarékossági rohamának eredménye. A különvonat Nozano, a Cornp. Italian a Turjsmo igazgatójának vezetésével fél 7 órakor futott be a pályaudvarra a Leventezenekar Giovlnezza-ja és a közönség lelkes éljenzése mellett. Amikor a félhomályban a vendégek észrevették az ezrekre menő közönséget, a város notabiiitásaií, a csöppnyi magyarruhás, csokrokat tartó leánykákat és a sorfalat álló cserkészeket, lelkes tapsban törlek ki, majd töbszörös Evviva-juk reszkettette meg a pályaudvar épületét. Néhány perc múlva Bodó László, aki az lBUSz részéről Murakereszturnái fogadta a cserevonat utasait, Nozano igazgató és Avv Guido ü\'Anna vaneziai ügyvéd üdvözölték meleg kézszorilássul dr. Krátky polgármestert, aki ezután a ielenvoltuk feszült figyelme melleit olasz nyelven üdvözölte a vendégeket, kérve őket, hogy legyenek irántunk is eltelve azzal az őszinte testvéri érzéssel, amit mi magyarok érzünk az olasz nemzettel szembeu. Végül arra kérte őket, csináljanak odahaza propagandát a magyar igazságnak, melynek mindenkép győznie kell az olasz nemzet hathatós segítsége mellett. Dörgő «Evviva» fogadta a polgármester beszédét, majd egy lelkes olasz vendég elkiáltotta magái: —Nem, nem, soha! Ez a váratlan kijelentés ujabb lelkesedés-kitörést eredményezett, majd Avv. Guido D Anna ügyvéd lépett a pódiumra és lendületes beszédben mondott köszönetet a lelkes fogadtatásért. A beszédek elhangzása után visz-szataszitó jelenet kezdődött. A közönség fegyelmezetlenül áttörte a rendőrkordont. Fiatal gyerekek és suhanook körülvették az olasz vendégeket, akiktől pénzt ós cukorkákat kéregeltek. Ennek elkerülésére, értesülésünk szerint, a rendőrség a Jövőben nem fog egyedülálló gyermekeket a pályaudvar területére beengedni Szerencsélte a magyar- ruhás kislányok által átnyújtott vrágcsokrok némi kép enyhítették ezt a visszataszító jelenetet. Közel félórai tartózkodás után lelkes éljenzés közben indull tovább Budapest felé a vonal, ahol 4 napot töltenek a vendégek. Visz-szafclé jövet egy napol a Balaton szépségeinek fognak szentelni. Nagykanizsa, szeptember 18 Eleven, pezsdülő élet indult meg ismét a nagykanizsai OMKE V, uj helyiségében. A s.Minbatesll családias összejövetelek sora már újból gondokba fáradt kereskedő-társadalom párórai mentsvára lelt u heti robot után, ahol nem csak a társasélet igénytelen, de ma fokozottan szükséges szórakozásai állnak a tagok rendelkezésére, hanem egyben ulkalom nyílik a kari összetartás ápolására és a napi <*let és üzlet ezerféle dolgának megbeszélésére, gondolatok kicserélésére. Az elmúlt héttel meg kezdődött az OMKE-élet kulturális frontja : az előadó-esték sorozata ls. Nagy és di&res társaság jött össze a kellemes, szép, otthonos helyiségekben, hogy meghallgassa az klei ciklus első előadóját, dr. Horváth István központi OMKE-főtitkárt. Raj ki István ü. v. alelnök megnyitójában rámutatott a heti összejövetelek jelentőségére és erélyese* (és nagyon helyesen !) kikelt az ellen a beállítás ellen, miulha a kereskedők <vigalmakra» jönnének össze hetenként, amikor egymás tár sasagát,. családias szórakozást és kulturál keresnek saját hajlékukban. I). Horváth István az exabrupto szabadelőadó élvezetes, könnyed, közvetlen modorában, mégis érdekesen és sokszor súlyosan tárt fel a kereskedői tábort érdeklő aktualitásokat. «A szavak és a cselekedelek kőzi ellentétek vannak.» Ez volt a vezérfonala előadásának. legérdekesebb volt az a része, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök bc-rettyóujfalusi beszédének a kereskedői körökben ós sajtóban élénk visszahangot kellett egyes kitételeire mutatott. — Hálásak vagyunk — mondta a központi főtitkár — az utolsó évek kereskedelem-ellenes hangulata után GömlxVí miniszterelnöknek, aki amellett, hogy visszaadta a Az érkezett vendégek legnagyobb része előkelő közhivatalnok, raagas-rangu katonatiszt, szenátor és gyáros volt. Érdekes, hogy alig lehetett közöttük idősebb embereket látni. Minden vonalon a fiatalság dominált, akik most átvették az öregektől az újjászületett Olaszország sorsának irányítását nemzetnek az önbizalmat és eredményeket ért el külföldön, korábbi két nagy beszédében a kereskedelem mellett szögezte le magát, amikor «a magyar áru apostoláénak nevezte a kereskedői. Berettyóuj-falusi beszédének egyes részei azon ban szöges ellentétben vannak előbbi beszédeivel. «Piócáskodás»-sal vádolja a miniszterelnök a kereskedelmet. Ivedig a keres kedeleim-nck több oka volna piócákat emlegetni. Hiszen még ma is egyre jönnek uj monopolisztikus pióca-intézmények tervei. A gabona-, a fu-monopoíium ! Elsősorban a miniszterelnöknek kell leszámolnia a monopolisztikus irányzat kiváltságosaival és protektoraival. A kormány megígérte a kartellek meg-rendszabályozását s mégis ő maga lélesit uj monopoliumokat Pedig a monopoliuin sem egyéb, mint államilag patentirozott kartell. Foglalkozott ezután az állami költségvetés 70-80 milliós várható deficitjének kérdésével. Uj adót kivetni már nem lehet. Az adóemelés ma már egyébre nem jó, mint hátralékok felduzzasztására. Ezek a hátralékok befagytak, pénzben nem is léteznek már, leglxecsülete-sebb volna Icirni őket, nem pedig feleslegesen, eredménytelenül és vegzatórikusan tovább kezelni. Belső kölcsönt sem lehel ma már felvenni. Egy segítség van, a deficites állami üzemek kérdésének megoldása, esetleg átmeneti bérbeadás utján. Előadását azzal fejczle be, liogy bizik a haladásban, a válságos helyzet lassú javulásában, a jobb jövendőben. Rajki István köszönő szaval után a közönség lelkes tapssal mondott köszönetet az előadónak. Előadás után a termekben átvette a szerepet a szórakozás, s pár órára gondtalan, vidám hangulat lelt úrrá a kanizsai kereskedők meleg, barátságos otthonában. 1988. szeptember 19, Szép ruha osak Jó •zSvetMI készüli! Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolosóbb áron Schütz Áruházban. Szőnyegen a mozi-ügy Tisztában kell egyszer már azzal lenni, liogy a mozi-ügy nem a mozibérlő ügye I A mozi ennek a városnak egyetlen kultur-szórako-zóheiye, amelynek a dolgát nem lehet szimpátia vagy antipátla szemszögéből elintézni. A bérlő hiteles könyvekkel igazolja, hogy a forgalma az előző évhez képest 50 százalékkal csókkent s hogy ilyen magas bér mellett a biztos tönkrejutáshoz ér. A nagyközönség u bérlő eddigi működéséből meggyőződött, hogy a mozi vezetése avatott kezek ben van s hogy az eredmény le le nségnek nem ő, de a mostani gazdasági viszonyok az okai. A közönség kuiturigény\'eit a legteljesebb módon kielégíti, a filmpiac legszebb és legdrágább filmjeit hozza, a helyárakat ugy leszállította, hogy most Kanizsa az ország legolcsóbb mozivárosa. A bérlő aztmondja, hogy ha nem szállítják le a bért és vigalmiadót, ugy tönkremegy. Dr.. Kráíky polgármester kellő vizsgálat után a pénzügyi bizottságban áthidalni igyekezett a város és a bérlő között levő nagy távolságot s a most fizetett 15 százalékos bért 12 százalékra mérsékeltette, ugy azonban, hogy ez a mérséklés csupán ideiglenesen egy évre szól. Épen ez az a pont, aminél meg kell állni. A bérlő ugyanis, épen a látogatottság fokozása érdekében, ujabb technikai modernizálást határozott el, ami jelentékeny tőkebefektetést követel, olyan hitelt, amelynek évekre szóló amortizációját irányozta elő. Már pedig ha a közgyűlés 4Hka kedvezményt csak egy évre ad/ff meg, ugy honnan legyen a bérlőnek biztositéka arra, hogy az amortizáció részieleit a további években is fizetni tudja 1 Magyar János mozibérlő bebizonyította, hogy a kezeire bízott Intézményt nem kizárólag ugy kezeli, mint egy üzlelet, de sokkal nagyobb gondot fordított arra, mint kultúrintézményre, épen ezért a most szőnyegen lévő ügy elbírálásánál nemcsak az ő anyagi érdekeit kell szem előU tartani, de ügyelni kell arra, hogy a mozi megmaradjon azo» a nívón, ahova Magyar János felvitte s nem szabad, hogy ez garasokon múljék. Amikor egy intézmény megmentéséről kell határozni, amely hivatva van az Ismereteket bővíteni, szórakoztatni s általában a tömeget nevelni, akkor nem szabad szük-kablünek lenni és megtagadni a segítséget attól, aki szívvel-lélekkel akar eleget tenni a magára vállalt kötelezettségeknek. Dr. Krátky István már a bizottságban elfoglalt álláspontjával tanúságot tett a megértésről, hü maradva ahhoí az elvéhez, hogy meg akar menteni mindent, ami ennek a városnak a Irulturáját szolgálja. Nem a bérlő érdekeit, de a nagyközönség művelődését szolgálja evvel az elvével, amely bizton érvényre jut a közgyűlésben is h akkor a bérleszállitás éa a bérnek stabilizálásával lehetővé válik, hogy ■ inozi a mostani céltudatos, nívós vezetéssel a Jobb időkre átmenthető lc- tfycou M n .J VÁROSI MOZGÓ Aki látta, soha nem felejti, aki nem látta, annak valóságos élménye lesz a elmfi Liane Haid, Gustav FrShlieh és Szőke Szakáll film t! KOZLONT Az amerlkpl lépt\\»Jö-verseny és nyertese Setile főhadnagy. Nagymosás fáradság nélkül! Yi vi ABC «oppon«o» o nogymoiój gyermekjáték I Fóradtóg nélkül gyorianii kimélele»»n moua ki Ubérnemöjétt Nehéz (székelésben szenvedők, akiknek az agyvértóduiás, a fejfájás és szívdobogás teszik az éleiét nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes .Ferenc József kesertlvizet Klinikai vezftóorvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékü hashajtónak bizonyul. Levente lőtér-avatás ., Komárváro6, szeptember 18 Vafeárnap volt a Kiskomárotn és Komárváros községek által közösen, a két község között épített levente lőtér felavatása, a vármegyei testnevelési felügyelő, u járási testnevelési vezető és nagyszámú közönség Jelenlétében. Regflel dr. Sárkózy Lajos esperes tábori misét mondott. Az avatóbeszédet Stil-ikiij Gyula főjegyző, a záróbeszédé^ a vármegyei testnevelési felügyelő mondta. Az avató-ünnep műsorán a Ktskomáromi Tűzoltó Zenekar és a Komároárosi Polgári Dalkör működlek közre. Az avató lőréseket gróf Somssich Antal, a vármegyei testnevelési felügyelő, Pencx János, a Kiskomáromi Polgári Lövészegy-let elnöke adták le. A járási leoent» lölisnentpen Kis-komárom, Komárváros. Balaton-magyarod, (\'.arabonc, Zalamerenye, Galambok, Zalakaros és Zalaszentjakab leventéi vettek részt. Az ötös csapatverseny eredménye: 1. Ga-lambok (501 pont), 2. Balatonmagvarod, 3. Kiskomárom. Egyéni: 1. Kovács László (Galambok) 100 pont, 2. Kápona János (Galambok) 3. Szabó Józseí (Galambolt). - A vendégcsapatok versenyén : 1. Ne-mcsvidi Levente Egylet (431 pont), egyénileg Nagyfi Jenő (Nemesvid) 109 |M)nt. — A járási oktitó-ver-«enyen: 1. Szűcs János (Komárváros) 119 pont, 2. Stéfely István (Magyarod), 3. Németh Gábor (Komárváros). — A polgári lövészegy-telek versenyén Magyarod, Galambok, Kó^árvárÓs-\'\'KHikomárom, So-mogynimbnyl polgári lövészei vettek részf Eredmény: 1. Galambok, 2 Konilrtáros." 3: Somogvsimo-nyi. Egyéni:. 1. Szaiay János (Si-roonyi) 117 pont. 2. Németh Imre (Galambok), 3. Sülc József (Galambok).,\' JMHodnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani. A nagykanizsai katolikus sajtó-nap Nagykanizsa, szeptember 18 A Nagykanizsán vasárnap tartott katolikus sajtó-nap célja a katolikus öntudat felébresztése volt n . sajtó területén Délelőtt tábori mise volt a felsőtemplom előtt, amit Gazdag Ferenc püspöki tanácsos celebrált. A Leventeacnekar miseénckekel játszott Schiller János zeneiskolai tanár vezetésével, a II. körzeti ek-mi iskola növendékei énekeltek. Mise után dr. Mészáros bitoktató egy házszónok latot mondott, a meggyőzés erejével fejtegette a katolikus sajtó munkájának jelentőségét. Délután I órakor Kiskanizsán a Templomtéren nyilvános gyűlés ke-rétében Lukács József hitoktató egyórás beszédben magával ragadó szónoki hévvel fejtegette a katolikus sajtó TtaibcnJélct, unnak fontosságát. Majd Hnmeluxaycr Erzsike igen sikerült ulkalmi költeményt szavalt Este 8 órakor katolikus sajtó-est volt nz Iparoskör •nagytermében, amely évek óla nem látott ekkora tömeget. Molnár P. Arkangyal ferences-plebános szivből jövő és szívhez szóló megnyitó beszédben a jó sajtó szükségességéről beszélt, a pa|>ság szerepéről a sajtó életében, majd rámutatott arra, hogy a katolikusnak nemcsak a rossz sajtótól, ha- nem az indifferens sajtótól is keli őrizkednie és óva intette hallgatóságát a sajtó kinövéseitől. A Szent Ilona Leányklub zenekarának száma kedves eseménye volt a műsornak, Artíberger Rezső karnagy vezényletével. Szűnni nem akaró taps jutalmazta. Az estély fénypontja dr. Vértessy Frigyes pécsi theologiai tanár előadása volt. akit a közönség tüntető melegséggel és tapssal fogadott. A nagykanizsai katolikusságnak szivéhez férkőzött Vértessy, akinek lelkigyakorlatait egyhamar nem fogják ebben a városban elfelejteni. Előadásában a keresztény világnézetlel foglalkozott prohászkai szárnyalású gondolatokkal, a legmagasabb lelki régiókba ragadván hallgatóságát, amely nem győzött belelni az előadó gondolatainak mélységével és szépségével. Ragyogó dialektikával bizonyította a keresztény világnézetnek egyedüli biztos és igazi vollát. Majd áttért a sajtó kérdósére, amely a legrégibb világnéző. Amilyen szellemű a sajtó, olvan a világnézete Kitért az atheista sajtó szerepérc ós annak rombolásaira. Mojzer Margit budapesti o|>era-énekesnő áriátés dalokat adott elő ragyogóan iskolázott hangjával, a mely a legmagasabb fokig bársony- Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka sinser Diuatóruházban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. simaságával és csengő tisztaságával művészi élményt nyújtott. Stílusos, művészi volt dr. Szek*r?s zongorakisérete. Nagyon szépen kitett magáért a Leányklub énekkara Guzdog István kántor vezetése alatt. Kedves volt Hamelmaycr Erzsike rikkanes-Jelenet-szavalata. amellyel nagy hatást váltott ki. Gáspár Jenő, a fi-H3>m lelkű poéta adta elő ezután meleg tónusu, szivet magknpó költeményeit, amelyekből a hazafias érzés csendült ki. Saly Dezső, az Uj Nemzedék főszerkesztője tartott ezután tartalmas és tömör előadást a katolikus sajtóról. Beszédével megérdemelt hatást ért el. Késő este volt már, amikor a sajtó-estély véget ért. A rendezőség büszke lehet, nagyon szépen sikerült a katolikus sajtó-estéiy. Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Scbless Testvéreb könyv és paplrkereike4é*elben FŐUzlot: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Mozl-hlrek A \'Nem kérdem ki vagv« dim\'ü film, amely az tfmult évad legcsodálatosabb filmje s amely I.lane Haid, Gustav Fröchlich és Szőke Szakáll .színészi működésének a koronája, ma a Városi Mozgóban zóna-he\'^áralrtmi megy. Ez a film az, amelyet mindenki nagyon szívesen megnéz kétszer ls, mert tele van a legbájosabb romantikával, kedves humorral s ebben a filmben vannak acok a tüneményesen szép felvételek, .amikel a közönség soha elfelejteni nein tud. A helyárak: 20 fillértől 60 fillérig terjednek. Ingyen járhat moziba I Szinte ingyen adják a mozijegyeket, amikor 20-tól fiO fillérig megtekinüieti az ember az olyan kivételes filmalkotást, mint a »Nem kérdem, ki vagy.« I mindenki a helyi kereskedőknél I és iparosoknál szerezze be I . SznkSBOlStSlt -—: ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 19. NAPt HIREK NAPIREND Sxvptomb. 19, ksdd Rómtl katolikus: Január. Proteat,: Vilhclmma. Ur.: Elul bó 28 Várod muzeum éa könvvíár nyitva caütöitökön éi vasárnap délelőtt 10-töl 12 óráig. Oyégyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Pekete sas gyógyszertár Fö-ut 6 aa. éa a klakanliaal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eat* 6 óráig (hétlÓ, izerda, péntek délután, kedden egéaz nap nóknek). (A *er««**<»elml Wo»« tanári karénak tisztelgése u városházán) A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola a most megnvilt iskolaévvel bevonult a város által fenntartott kultúrintézmények sorába. Ebből az alkalomból az iskola egész tanári kara, élén Balog Dávid igazgatóval tisztelgett « városházán dr. Krátky István polgármesternél. Balog Igazgató beszédében az in-tézet háláját tolmácsolta a város ne-mcs gesztusáért, amivel a 76 éves is-kokt fennmaradását biztosította. Ur. Krátky polgármester válaszában kifejtette, hogy ezt a szép rnultu és érdé-mes Iskolát további emelkedés útjára akarjá vezetni és megerősíteni. Kérte a tanári kart, hogy olyan Ifjúságot neveljenek, an-^i- a mai sulyos helyzetben Is meg uv» a állni helyét az életben. A pol«. ..aester ezután hosszabban elbeszélgetett a tanári kar tagjaival. Utána a deputáció dr. Hegyi La-jos főjegyzőnél lett hasonló tisztelgő látogatást. A főjegyző is szívélyes szavakban biztosította a tanári kart hatáskörében a legteljesebb támogatás-sáról. (Vaimayjzcrzeniény «t Eiffel-torony rádiójában) Vannay Jánosnak, a nagykanizsai városi zeneiskola igaz-gatójának .Megkövetés, és .Alkonyi tűz. c. dal-szenceiaén.Tcit szeptember 10-én adták elő az Eiffel-torony rádióstúdiójában egy esti magyar műsor keretében. Divat* zArme ujctonságok a Jegna-gyobb választékban Singeméi. (Mesedélután) Az Izr. Jótékony Nőegylet vasárnap rendezte az öszi szezonban első mesedélutánját. A termet zsúfolásig megtöltötték a kicli-nyek, hogy magukba szívják a szivet-lelket gyönyörködtető, tanító tendenciájú gyermek meséket. Reucze Éviké dr. Winkler Ernőné kedves prológusával nyitotta meg az élvezetes műsort, majd Kónig Karola óvónő náondolt három érdekes mesét a kicsinyeknek, akik visszafojtott lélegzettel, izgalomtól Iriplrult arccal figyelték a kedves meséket. Garamvölgyi Gyuri dr Kiss Arnold .A kehely cimü költeményét interpretálta ügyes előadásban. Wel-\\»árth Annyka »A nagymosást cimü monológot adta elő aranyos közvetlenséggel. saép siker mellett. Ezután Halász Éviké adott fel rejtvényeket a kicsinyeknek. A gyermekek nevében Kirschner Feri köszönte meg ügyesen Kónig Karola óvónő kedves meséit, majd tombola következett, melynek ke-relében 20 nyereménytárgyat sorsoltak ki. hlegáns pljama auyxgok legszebb választékban Schütznél. , — MÍ njvJI a badcnl üutenbwna szanatórium vendégelnek? A modern komfortos hotel minden kényelmét, a tökéletes szanatórium kitűnő orvosait, a legújabb és legmodernebb orvosi berendezkedéseket. A házbu bevezetett kénes források. Szivosztálv. A leg. Jobb uri társaság. Világhírű \' konvha, Individuális diéta. Ménékelt árak. Pengöl>cflzetév Budapest\', irnda: VIII., Kisfahidy-utca 5. - KözlIsstvlaeW-. rftt*r» rendkívül előnyös butorvásárlá&i alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen la kaphatók Kopat da butor-ámháxbau, Horthy Miklós-ut 4. Hány növendék iratkozott be a nagykanizsai tanintézetekbe? Nagykanizsa, szeptember 18 Venl Sanctc Sptritusl ... hangzott ma ünnepélyesen az összes templo-mokbau, hogy a Jó Isten segítségét kérjék a kezdődő uj iskolaévhez. F.s friss, nyüzsgő élet mindenütt, ahová tekintünk. Megelevenedtek az utcák, hangos beszéd, életöröm, friss gyermekhangok hallatszanak. Elet, friss, meleg élet, az ifjú magyarság hangos szava köszönt mindenütt. Végig mentünk a nagykanizsai tan-intézetekben, hogy megtudjak mennyi növendék iratkozott be az idén. A piarista gimnáziumban Magas Mihály igazgató állítja össze a számadatokat. A mult évben — mondja — 486 növendéke volt az Intézetnek, az idén, eddig 151 iratkozott be. Főleg az I. osztályban tapasz(alható a csökkenés. Tavaly az I.a-ban 45 növendék voll, az Idén 3fl, az I.b-ben 45 tanuló volt, az idén 37. El a szülők szegénységében leli magyarázatát. A konviktusban a mult évben 19 növendék volt, az idén 23. Itl évről-évre szaporodik a létszám. A leánytlceahnben, mondja Magas Mihály Igazgató, az I. osztályban eddig 18 (mult évben 21), a IÍ. osztályban 17 (mult évben 24), a 111. osztályban 22, az V. osztályban 21 (mult évben 13), a VI. osztályban 12 (mult évben 24), a VII. osztályba 22 iratkozott be. Összesen 115 növendék eddig. Az apácák a mennyiségtant és természetrajzot fogják tanítani. A fcl»ök*r*Ak*delml Iskola most már városi kezelésben van. Balog Dávid igazgató elmondja, hogy a tavalyi 95 növendékkel szemben az idén 1UÓ növendék iratkozott be, azonban még várható néhány utólagos jelentkezés. A mult évben az I. osztályban 15 növendék volj, az idén 35, ami dokumentuma annak, hogy a gyermek- telén háborús évek hatása megszűnt. A ,n öi kereskedelmi tanfolyamot M idén sem lehetett megnyitni. A Városi ZenetaMáM* Vannay János igazgató kijelenti, hogy érezni máris, hogy a |>én»ügyl bizottság leszállította az egyes tanazakokon a tandíjat. Eddig 30 százalékkal több növendék iratkozott bc, mint a mult iskolai évben. A zeneiskola vezet a növendék-szaporulatban a .iagyka-nizsai intézetek között. A polgárt leányiskolában Polónyl György igazgató kijelenti, hogy az idén kb. 400 leány növendékre van kilátás. Eddig ugyanis 382 iratkozott be, ami megfelel a mult év nóvendéklétszárnnak. A 10 osztály megmaradt az idén Is. A polgári fiúi-kólában Bitiem Béla igazgató szerint az Idei létszám azonos a mull évivel, dc az I. osztály növekedett létszámban, mig a IV. osztályból többen kimaradlak. Valószínűleg itt is az anyagi ln-lyzet volt az lnditó ok. Az Igazgató itt is lováhbl jelentkezésieket vár. \' Ami a jelentésből kisir, bántóan, fájón, ami pedagógusnak, emberbarátnak egyaránt lelkébe markol és komoly gondolkodásra készteti, az az, hogy a jövő nemzedék, az ifjú magyarságnak egy jelentékeny része már itt, az iskolai padjai előli megismeri az élet szigorát, a nincs kegyetlenségét, amely elzárja előle a magasabb kiképzés, "a fejlettebb kuUura áldását; mert szüleinek nagy bűne van: a nagy, nagy szegénysége, uml korlátot állit lel Itt is és elzárja a tudás ligetét, • kultúra égboltját. Azoknak a politikátoknak van igazuk, akik az oktatás díjmentessége mellett törnek pálcát a népképviselet házábanl Legutolsó divata és szabású nöl éa leányka kabátok óriási választékban Singer divatáruházban. — (DaWAnncp Komárvároson) A két éves Kománrárosi Polgári Dalkór vasárnap déhitán szüreti mulatságot rendezett, amelyre taeghtvta a dalos-kerület ve re tőségét, hogy bemutassa azt a walóban megtepő fejlődést, amit « 1 éltes, ambiciózus, dnlsrerctettel tele, fiatal dalárda az utolsó években elért. A kerület képviseletében Barbarit* Lajos főtitkár Jelent meg az tlnnepstgen, amelyen jelen volt gróf Somssich Antal, n kerület országgyűlési képviselője és Vitális Zoltán községi Jegyző, vala-mtnt a fa*u intelligenciája Is. A kerület küldöttét TVilonyi látván karnagy, a sziípen felvirágzott komárvároai dalos-élet müvésüelkü, Wg-vérig daloslelkú-letü Irányítója üdvözölte. A kerületi főtitkár beszédében a magyar dal-kultusz Jelentőségére mutatott rá buzdító szavakkal. Mikor a karnagy a dalárda történetét ismetelte, lelk«ten ünne|>eHék DrasJaovlcs Márton nyűg. igazgató tanköt, a dalárda alapító-kar-nagyát. Az esti szüreti-mulatság febér-asztálánál Szatucsek Jóöwf, a dalárda elnöke, Draskovics Márton és BarberlU Lajos mondtak felköszőntőket. A dalárda énekszámai kitűnőek Voltak. Szép mintás pongydla flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon íchűu nél. Időjárás (Bjuokal rádiói,UntU) A I glal InMnitlalMM »© érakor i ._._..i. . —.~ ... t™. ——■ — — • viriMté, FlIMul: Reggel dMben «• «ta borult Sztltríny: Reggel. dMben M ata éazakkeletl. A bolgár királyi pár Inkognitóban, egyaiera polgár módjára várakozik egy lond.nl vUJamot-oiegáHónál. — KlsOrangu mű-Jég kap ható a Transdanub l a Egyesül1 aenmalmok RéSMVénytársaságnál. Influenza, torokgyulladás, az orr éa garat c nyilkáuxUsa, a mandulák mcg\'etrgedése, valamint 10döc*ucs-hurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a lermészeles .Fereoc Jóiacf\' kese.ílvlr hasíná-lata által löbbszor és alaposan kl-tisztlttasaanak. I\'lyam éa rutaflanellckljun ti.yj raktúr 5ingrru4l. Vegy-n oartMyíorsiegyel épU\'ei) akol 9S.r- NlPMkhr trafikban (Korona siilk) létéi aa almait aorajétékbaa • OOO paasB»a fSayeraniAatytétMbbisanr •Ifaranéiqt nj.rt.k aiaruMaé* aattoí. Minden máwdlk aoralegy ny.r. Klaoraoláira keröl ca • ■aalllW af mely kéaz|flREűen k.rüfkltii.táár.. Legnagyobb üy.rwnány CMO.OOÍ «ra.y^.0«* Húzós mát október 14 in, siessen mert a kereslet nagy-Hlyatalos árak: \'/, P S4-—, V, P «•—, \'/, P ••—. V, P »•— Sorsjegyek éa lervek kaphatók: IIJ. Hlrschler Ilksa iC&WC waa. l—ytember 19. ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET Mind a három alosztály bajnok már vereséget szenvedett Kaposvári PAC-NTE 3:2 (1:0) Nagykanizsa, szeptember 18 A sport történetében teljesen szokatlan az a sportszerűtlenség, amit vásárnál) tanúsított egyesületével szemben Lngelleiter és Hadics, az NTE Jíít játékosa. Engelleitcr ugyanis azt u kijelentést tette, l»gy Kudicb helyett Iladics játszón halfot, mert különben ő nem játszik a csapatban. De jmiután az intéző állítja össze a csapatot és nem a játékos, Engellciter cserben hagyta csapatát és nem játszott. Iladics pedig, akit az intéző kirendelt a pályára, egyszerűen nem jött ki. Az NTE természetesen nem teljesítette Engelleiter kikötéseit, inkább tartaléko-san áU,t ki a szezon legfontosabb mérkőzésérc. A sportközönség reméli, hogy a két fegyelmezetlen játékos ezek után nem fog többet a nagymuitu egyesület színeiben .szerepelni. Ilyen előzmények után természetesen nyomot hagyott az eset az egész csapaton, ami azt eredményezte, ltogy az NTE megközelítőleg sem játszotta ki formáját és elszenvedte a szezon első vereségét. Az NTE a következő felállításban játszolt: Csondor, Cigler, Csáki, Wilheim, Üingi, Kudich, Farkas, Szollár, Jakubecz, bölcsföldi, Csász. Váltakozó Játék után a 22. percben az NTE megszerzi a vezetést. Csász kornerc Farkas és Bölcsföldi fejesei után Szoliárhoz kerül, aki a kapának háltál állva befejeli (0:1). A 42. perc- ben Kővágó nagy védelmi hibájából megszerzi a kiegyenlítést (1:11. Szünet után inkább az NTE van támadásban, mégis már a 8. percben Tadics II. gólt lő az NTE hálójába. Elkeseredett harcot folytat most az NTE, minden játékos "igyekszik, de mintha megvolnának babonázva, semmi sem sikerül. A 33. percben Csász beadásszerü lövése Farkas elé kerül, aki védhetetlen gólt lő a sarokba (2:2). A közönség még tombol az egyenlítő gólnak, amikor a védelem nagy hibájából a KPAC Tadics I. révén berúgja a győzelmet jelentő gólt. Az NTE ezután szorongat, de gól nem esik. Nagyon gyenge nivóju mérkőzés volt. Az NTE gyenge játékán ilyen előzmények után nem csudálkoz-halunk, de hogy a KPAC gyengeségének mi az oka, azt nem tudni. Az NTE csapatából Farkas váratlanul szépen játszott. Rajla kívül Csáki és Csász Játéka érdemel említést. A KPAC-ból Korumpach I. Só-ifig és Kővágó játéka tetszett. Láng pécsi biró rég nem látott gyengén bíráskodott. Az NTE ezen vereségével nyugati Szövetség mind három tavalyi., alosztály bajnoka elszenvedte az őszi szezon első vereségét. A PVSK a DPAC-tól, Kiskunhalas pedig Bácsalmáson kapott ki. (Ofl) A Zrinyi győzött Szigetváron Bővebb értesülésünk sportrovatunk hibáján kívüli hiányában mai számunkban kizárólag az eredmény közlésére szorítkozhatunk az NZTE-nek Szigetváron szerzett értékes győzelménél. A nagy kanizsai ZTE lendületesen eförctőrö győzelmei szériájában a szigetvári Atlétikai Ivlub íotbaHcsapatát l.ö-ra megverte. Nagykanizsa Voge-Ékazerés* 0:0 A kanizsai vasutasok újdonsült lelkes csapata értékes döntetlennel kezdte meg az őszi évadot. A levente bajnokságban előkelő szerepet Játszó Éksze-rész csapatával szemben derekasan és becsülettel küzdött, úgyhogy a jövőben nagyszerű szereplést várhatunk tőle. Egy pár játékoson már most is látszik, hogy rendszeres edzés után sportrovatunkban többször Imi fogunk róluk. Mindenesetre örvendetes a vasutayok labdarugó csapatának megalakulása. Értesülésünk Bzerint az agilis helyi vezetőség máris egy uj kanizsai pálya megépítésének gondolatával foglalkozik, melynek megvalósítása után egy régi kanizsai kívánság valósul meg. Mert az eddig rendelkezésre álló égy pálya szinte kizárta még a lehetőségét is annak, hogy a meglevő két egyesületen kivül, ujabbak is alakulhassanak. Egyéb eredmények: Középewrépal kaipa; Magyarország-Svájc 3:0 (1.0). Szegcd-Somogy 3:1 (0:1}. Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői rószóre A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ("Jtkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak. A n\'/Mlai Közlöny* a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglépéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerői tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő foggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők. A »Zalai Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, •{•.jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon ál díjmentesen lakhalik a főváros egyik legjobb-nevű szállodájátmn. Szolja-számláját t i.. a tZalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Köz- Iratkozzék be a »Zalai Közlöny* angol és német nyelvtanfolyamára l Solia nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szúk magyar balárok közt, másfelöl az klegcnforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a főrárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes • divat t most kezd terjedni vidéken is. A »Zalai Közlöny < módot akar adni előfizetőinek, bogy olcsón sajátíthassák el a leggyakorlatibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden igazolt előfizetőjének. Az iskola vehetője Pallót Erzsébet, aki a londoni egyetemen sacrezte xneg a nyelvtanári diplomát. a .Zalai Közlönyt nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol ós egy német. Az ango! kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Waiter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit. Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 növendék vissz részt, teliát nem csoport-tanitás. A tanfolyamokat a »Zalai Közlönyt előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18. II. cm.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak be a tanfolyamra. lőnyt-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjalkat. A kedvezményt az újonnan be* lépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni. Nyilt-tér.*) Vágó Endre lllalszerész ügyvédje ulján levelet intézelt hozzám, melyben az általam bevezetett fénykép-ajándék ellen tiltakozik és annak abbahagysára szólít fel. Én az 50 P Összeget vásárló vevőim rétzére a 3 darab művészi kidolgozás s Tüttő Jenő fényképész műtermében készült fényképet reklámujilásként s teljesen ingyen, léhát ajándékba adom. Ezen téiivkedéiem a tisztességtelen verseny fogalmát nem merítheti kl, mert én a fényképek költségit a vásárló közönségemre még iagcseké-lyebb hányadában sem náritom át és egyébként nekem, kezdő kereskedőnek, egyedül az a fontos, hogy vevőközönségem meg legyen elégedve és ezen elhatározásomtól egy nálamnál sokkal régibb (ég alaptalan féltékenysége nem tántoríthat el. Üzletvezetésemet pedig minden tekintetben nyugodtan bízom az egyre növekvő vevöközönségem objektív elbírálására. TiszfalatM Ney László illatszerkereskedő. •) B rovst alatt közlöttekért tea « szerkesztőség . sem a kiadóhivatal né* vállal felelősséget. Legyen jó a közelgő hűvös, esős napokra a rádiója I Cserélje ki régi rádiólámpáit I Ingyen adunk lelkiismeretes szaktanácsot. Transdanubia r.-t. Csengery-ut 0. Telefon: 4—13. ZALAI KÖZLÖNY 1933 azeptember 19 Nöi UabáioK és piiIIouereJc legu/abb sxabúsban és csodaszép mlnidkban legolcsóbban BHÓNYAI divaMruöáxban HORTHY MIKLÓS- VT 6. Mleiötí ícníl clUK ehbcn axUKaéqlctét te-doxué, véíclkéay sxcr n£JfcUI íchlníae mvg raUtdramai Zalai közlöny barátai ZALAI KÖZLÖNY hirdetőinél vásárolnak / A Zalai Közlöny minden előfizetője az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellet napi 2 fillérért tagja lehel a többezer kötetes nagykanizsai HorvithUle ujliRüzlet hölcs/inhSnyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsön-hönyvtdrból, ahányat csak el tud olvasni. Az <lófizelé»i nyugta felmutatói kötelenként 8 filléres kedvezményei IrOlcaOndljért kapnak könyveket a Horválh-kölcsönkönyvtárban akkor ls, ha a havi kedvezményt nem óhajtják Igénybevennl. f-iuinr/Lnju jijiji JWWW ^wwww^a^a^iw^WA^WANWW TemétiylSiide Buza llszav. (uj) 77-es 7 75-600, 78-.a 7\'ító 8.IC, 79-ca 7 95 8\'20, 80 as SOS—8 3\'\\ dunánt. (uj) 77-et 1-40—7-?fl 78-as 7 50-7 60, 79-cs 7-rO-770, 80-as 770—7-80, rozs (uj) 4-65— <\'75. — Zsl, kőién 6 69-0 75, ólengerl tlssanlnll Serléiiíiár FeiaalMl 4803, eladatlan 600 - Elsőrendű 0-74-078, azwlott 076 078, szedeti kdiép 0"74—(f75, könnyű 070-O73. I-«Ó rendU Oreg 068 -071). Il-od rend« öreg 060 -066, angol sOldS I. 088-093 szalonna nagyban 094-000, salr I\'IO— 114. hus 100 -1-20. Félsertés 098-1 01. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó: Zalai Károly. HEQJELEHT UDITT JÚLIA VERSESKÖNYVE 2 pengőért kapható az összes könyvkereskedésekben és a Zalai Közlöny szerkesztőségében. kapható MOIOANKÍNT BMHffiQMBinESnia KOMLO Legmegbízhatóbb HIRSCH «• SZEGŐ cégnél PORPÁC 01 ÁSSAl 0»«ö»h«nt1»»ío i1mmí itti Aiuioii Aao* n»\' ao« u alanti cégnél zamatos I z ü ■u laiMli •vAa.iaa lAJll oowimmmuMiI ORSZÁG JÓZSEF mag műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedése 2U< Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 180. A némát tizenegyek dlák-osspata i Turinban 32 nemzet llal kOzt lefolyt diák-világbajnoki mérkózéseken. APBOHIBDETESEK Raktáron Imwő Bmmmmm árukat Ihsb aloaéa alárualtjuk. ármuth. iaiár-udvar. 3022 SnarénylBényO, megbízható, tiszta mlndenesleányt keresek azonnali belépésre. Jelentkezni 11—2 lg lehet. Clm: Rozgonyl-utca 19. 3674 Saját termést! balatonfenyvesi éd«« asanaagauSIA kapható Szabó Antal sportüzletében | 3)79 Horthy Mlklós-uí .z o.aládl hé, nagy kerttel Jutányos áron etsdó. 53 A Rdxaa «andéaIS |«a ■ *Allodn (Fő-ut 21 ), továbbá Csengery-ut 16. alatt nécyitoháx lakáa noveinoerre kiadó. — Bővebbet dr. Knausz ügyvédnél Pó-ut 21. asám. 3634 Magánjáró szallaglürészeéppel olcsón vállalok fafáráaaraléat és aprítást -Szsrvas udvar, Erzsébet-tér 18.\' 3584 Pdma mlnóségü kettős számú féle (sénaaaakréayc hosszú trezorra! eladó. Clm a kiadóban. 3^1 JómegJelenésU leány ajánlkozik kajárá-nfinak okt. l-re Vőröimarly-u. 27. 3680 Elegánsan bútorozott emeleti csendes szoba város központjában kiadó. Lénáit bőrkereskedő. 3683 13317/1933. szám Adó. Árverési hirdetmény a köztartozások fej\'ben lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56 -58. §-al értelmében esiközlendö nyilvános elárvereléséröl. A végrehajtást szenvedő neve: Péter Oyula. Lakása: Teleky-ut 43. sz. Az első árverés helye : Erzsébettér 4. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1933. szeptember 21. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Erzsébet-tér 4. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. október 4. d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 50 pir férfi és női box cipő 400 P, 30 pár bikkancs és gyermekcipő 240 P összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább »•« része megígértetik. 2. A második árverésen azonban sz ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben lizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is. Kelt Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 6 án. Lehoczky Lajos t. k. 3*63 v. végrehajtó. Pk. — az. 1933. 1933. vghtól 28Í6. sz Árverési hirdetmény. Dr. Neubauer Károly /Ügyvéd által képviselt Ardó Zsigmond javára 389 P töke é> több követelés •árnlékal ere|éig a budapesti klr. járásbíróság 1*33. évi 106803 sz. végzésével elrendelt kielégítési végreha|tás folytán végTehsJUit szenvedőtől P>33 évi augusztus hó 7-én lefoglalt 2330 P-ie becsült Ingótágokra a nagykanizsai klr. járás bíróság fenll számú végzésével az árverés elrendeltetvén, végrehajtást azenv lakásán, Nagykanizsán, Sugár ul 8. házszám a\'a t leendő megtartására határidőül 1933. évi azeptember hó 26. napjának délután 2 órája tűzetik kl. amikor a bíróilag lefoglalt bulorok, képek, könyvek s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtás szenvedő beleegyezésével — elfogom adni. Nagykanlssa, 1933. aug. hó 24 én. Haán Oyula s. k. klr. bár. végrehaltó, 14T7 mint bírósági kiküldött. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T, Outenberg Nyomda és Délzalai lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában NagykaoiuAn. (tfelelós üzletvezető i Zalai Károly. 75. évfelyim 212, ixám Nagykanizsa, 19M. szeptember 20, szerda Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY IwkcutMg kiadóhivatal; ps,t 5 aaá> Megjelenik minden reggel, UHA kivételével >»>.ITI« Al KAP1LAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos euutaeléal án: agv hiti > pengi «0 1IIU Sierkeaitfiaágt <1 kiadóhivatalt telelőn: 7!. ■ Nagykanizsa város háztartása tul van a mélyponton A piarista tanárok illetmény-csökkentésének Ugye a képviselőtestület előtt — Az idei költségvetésben előállott könnyítések 583 százalék pótadónak felelnek meg Az utolsó évek legcsendesebb budget-vitája a városi parlamentben Nagykanizsa, szeptember 19 Az a sima, szenvedélyek nélküli kót&égvelési közgyűlés, ami döntött Nagykanizsa város 1934. évi budget-jének szám rengetege felelt, méltó jutalma volt annak a lelkiismeretes, alapos munkának, amivel a költségvetést összeállitották és annak a szellemnek, ami a városi gazdálkodást a lepergett évben is jellemezte. Jele volt ez a csendes köz-gyi\'dés annak, hogy a város polgársága takarékos, jó, erős kezekben tudja a városi közület .idini- mn olyannyira szükséges megnyugvásának és annak a bizalomnak, amit ez a költségvetés meg is érdemeli. A közgyűlés tudomásul vette, hogy u polgármester többszöri intervenciójára a város f:>ryalmiadó-tegélyét 50.000 l\'ről 80.000 Pre emeli- a pénzügyminiszter. Az uj kultuszminiszleri rendeld 10 -50 százalékkal emelte a középiskolai tandíjakat. A kanizsai gimnázium 60 pengős évi tandíját javaslatot. \\ javaslat megtételére az emiitelt miniszteri rendelkezés következtében volt szükség. A helyül valólmn az, hogv az ellátás ma olcsóbb, mint 6-7 évvel ezelölt volt. Nem zárkózik el azonban az e|ől, hogy a képviselőtestület találjon módot az összegnek a költségvetési egyensúly megbolygatása nélkül való meghagyására. A szándékolt megtakarítás 3600 pengő. Dr. Tamás János utalt arra. hogy amikor a többi hitelezők a várns kérésére nem 8zá Ilitől Iák le a város kölcsöneinek kamatait,\' a piarista rend a városnak adott köj; o^nc után járó kamatot első szóra 4 százalékra mérsékelte. Eb maga 1600 pengő visszatérülést jelent a városnak. Sok városi hivatalban dokkul kevésbbé kvalifík.ált hivatal- in int niszlrációjál. Jele volt ez nlclkek j 80 pengőre, ■•mellék. Nem csökkentik a piarista tanárok ellátási diját A költségvetésnek sem volt any-nyi szónoka, mint a piarista tanárok illctménvredukciójának. ami ellen a nZalal Közlönyt) tegnapi vezércikkében tiltakozott. Az eredmény meg Is volt . — a javaslat lekerült a napirendről. A referátum szerint a miniszter érdeklődött, hogy nem lehelne-e a piarista tanárok városi ellátási összegéi csökkenteni. A szerződés megkötése óla ugyanis az ellátás olcsóbbá vált. A pénzügyi bizottság 25 százalékos csökkentést akart keresztül vinni, majd a |>olgáriucs-térnek a rendrőnőkséggel történt telefoni tárgyalása után a csökkentés mérvét 15 százalékban határozták el. Dr. Králky István polgármester nagyrabecsülését és a váras szeretetéi fejezte ki a rend és tanárai iránt, de tiltakozását fejezte ki a * Zalai Közlöny > cikkével szemben, mert a város súlyos helyzetben lévén, nem lehet hálátlanság rovására irni a redukálásra vonatkozó nokok több fizetést kapnak, egv piarista tanár. Aradi Antal és vitéz Tólli Béla is az illetmények csorbítatlanul hagyása mellett szólaltak fel. \\iogus Mihály, a kegyesrendi gimnázium igazgatója számszerű adatokat tárt a közgyűlés elé. Egy tanárra 135 pengő jut havonta a városi ellátási dij hói s ezen kivid 91 pengő a fizetésük. Tessék ezt összehasonlítani más tisztviselői fi-zclé-sekM ! A csökkentésből a piarista tanárok sem muraktak ki Már eddig 29 százalékkal kapnak keve-sebliet. A rendnek a tanárai ellátására létezett alapja devalválódott, ma évi 1 fillér a kamata. A rend tehát segíteni nem tud. Tavaly kapott még a kanizsai rendház 3800 1\' rendi segélyt, az idén már az sincs. Mégis a kanizsai rendház (I szegény diáknak ad ingyen teljes ellátási, 2 helybeli szegény diáknak egész napi étkezési, naponta 2- 3 kanizsai szegénynek ebédel, vacsorál. a tanárok összesen 35 pengőt adnak havonta a városi inség-akció céljaira. «Nyissa meg a város a szivét. mondta az igazgató - és világosítsák fel a miniszter urat mindezekről! (filénk helyeslés.) I)r. Králky |>olgármester őrömmel vette tudomásul n képviselőtestület egyhangú megnyilatkozó megértését s mivel az igazgató által előterjesztett adatokból nyilvánvaló. hogy- a rend ecélra szolgáló jövedelmei teljesen devalválódtak, - javaslatul visszavonta. A református templom építkezéséhez az egyház a képviselőtestület Ih-látása szerinti Összegű segélyt kéri A templom, berendezés paplak, tanácsterem 100.000 P-bc kerül A polgármester 10.000 P segélyt javasolt kétévi részletben. í). Hajdú Gyula kérte, hogy még további két évre is 5—5000 P-t szavazzanak meg. Ebben az értc-lemlxm szólalt fel Aradi Antal is. I)r. Králky polgármester indítványára a képviselőtestület ugy határozott, hogy kél évre 5—5000 J^-t most megszavaz, egyben már most elvileg kimondja, llogy az azután következő kél évben, ha a városi háztartás helyzete megengedi, nem fog elzárkózni a további segély megszavazásától. Az izr. elemi iskola, melynek állandóan 120—130 tanulója" van. 2000 P segélyt kért. Ez nem uj teher, mert a kereskedelmi iskola 10.000 P városi segélyéből 2000 P eddig ezé az iskoláé volt és szerződési fellétel volt, hogy az izr. elemi ezt az összeget a kereskedelmi átvétele után is megkapja. llunczom János felszólalása felekezeti éllel szólt hozzá a kérdéshez, mire a polgármester — nagyon helyesen - megvonta lőle a szót. A közgyűlés ezután a javaslatot elfogadta. A mozl-ögy Magyar János mozi-igazgató kérte. hogy a városnak járó bérösszeget a bruttó bevétel 10 százalékában állapítsák meg, beleértve a vigalmi adót. (Eddig 15 százalékot fizeleit, de amikor azt a szerződést csinálták. 100 000 P volt ar. előirányzott bruttó tevétcl, 1932-ben pedíg 63.000 P). A pénzügyi bizottság egy évre 12 százalékot hozott Javaslatba, 60 000 P bfuttn-minimumot véve alapul, azon felül 15 százalékig emelkedőcn. A polgármester nem egy évre, hanem időbeli korlátozás nélkül javasolta megadni a 12 százalékot. fíajkl István és Aradi Antal n polgármester álláspontja mellett szólaltak fel, de 10 százalékos bérrel. Weisz Lajos dr. a pénzügyi bizottság álláspontját fejtette ki. hangsúlyozva, hogy esetleges ••gy rossz év miatt nem kell a városnak a még hátralévő szerződéses 9 évre már most lekötnie magát A képviselőtestület a i>olgárm«-ter indítványát fogadta el. Segélyek A Szanatórium Egyesület tüdő-belpggondozó intézete évi 2100 P é« 23\' köbméter fa segélyt kapaván s-tól. A |k)lgánnester meleg elismeréssel méltatta az egyesület munkásságát és viz- és csatornadíj fe-jében 190 P évi segély-felemelést, a hátralékra 5399 P egyszeri segélyt javasolt, amit a közgyűlés egyhangúan elfogadott. Az Izr. Szentegylet állal fenntartott aggokházának legfeljebb 10 ápoltja részére a váras fejenként napi 20 fillér hozzájárulását a képviselőtestület megszavazta. (A városnak 10 fillérbe kerülne, ha az aggokháza megszűnne és az ápoltakat a szegényháznak kellene átvennie.) Az üzletek csatornadija A csatornadíjakat üzletekre nézve a képviselőtestület leszáll ltot la 1931-re. Az alapdíj 3, a használati dij 2 százalék lesz, lakásoknál n/. alapdíj 3 és a használati dij is 3 százalék. 23 százalékos tehercsökkenés a költségvetésben kentése még fokozható lesz. Ezután dr. Králky István jxilgár-mester mondta el részletes expozéját. amely alkalmas arra, hogy be-világitson az elmúlt gazdálkodó*, irányelveibe és eredményeibe, dj egyben a jóreménység hizlaló sugarait is megcsillogtassa a kanizsai |M)lgárság előtt. Nem mesterséges optimizmus, hanem őszinteszembe-nézés a tényekkel ez az expozé, mindenesetre azonban sokkal derűsebb és megnyugtatóbb, mint a tavalyi volt. f.p|>en ezért most nem közlünk itt kivonatot belőle, hanem holnap egész terjedelmében közöljük. Aradi Antal a sokszorosított költségvetés technikai összeállításához szólt hozzá, az állatgazdálkodás fokozottabb támogatását ós egyes ideák kielégítőbb világítását sürgette. Dr. Balázs Zsigmond hatalmas beszéde volt az általános vita egyetlen eseménye. A polgármester *mü-vészi optimizmusát» — mondta egvebek közt — nem osztja. Az Az 1931 évi költségvetést, amit a Zalai Közlöny, a bizottsági tár-gvalások során főbb vonásaiban már nyilvánosságra hozott, Hegyi Lajos dr. főjegyző ismertette. Az összeállítás ÍŐ szempontja mondotta uj terhek nélkül, sőt lehetőleg a meglévő terhek csökkentésével, a l>eruházások megfelelő mértékű korlátozásával egyensúlyban tartani u háztartást. A tavalyi M) sztiudék helyett U százalék a pótadó. Ma ehhez hozzászámítjuk a közvetett könnyítéseket, mint a a viz- és csatornadíjak leszállítása, a Speyer-kamatok mérséklése, akkor a csökkenés tulajdonképen 23 százalék pót adónak jelel m-g. Ez a megnyugtató és örvendetes tény igazolja, folytatta a főjegyző — hogy a város háztartása tul i>an a mélyponton, átsegítette azon a |>ol-gármester takarékos gazdálkodása, a képviselőtestület lelkiismeretes gondossága és az adózó polgárság erőfeszítése. A hitelműveletek sikeres megoldásával a terhek csők- ZALAI KÖZLÖNY 1938 wpltmbw 20 expozéban roltáruló szép jövőből nem lát semmit. De tisztelettel adózik minden szándéknak, ami alkotni akar és csodálattal Iái ja, hogy a város annyit ls tudott alkotni, amcnnyl-l alkotott. Áz a takarékosság azonban, amit a költség vetésben lát, nem célszerű és nem okszerű. Pl. uz Írószerek tétele ma is 20000 P, a tűzoltóság 30.0p0 P, a parkosítások 25.000 1\'. Ez maga 80.000 P. A laktirékosságnak szisztematikusnak kell lenni". Meg kell ienni a kiadások és bevételek rugalmas ősszehatásának. Az adóbevételek 1920 óla felére szálltak. Az össaes költségvetési kereteket (kivéve a megkötött, személyi stb. tételeket) ennek megfelelően kellene leszállítani, l\'^szerint ma egy millió pengős költségvetésnek kellene lenni, bolott még ma is 1.8 milliós. Ezért ugrott a városi és megyei pótadó együttes 44 százalékról tavalyig 59százalékra. A hazudó sérelmes magasságáról beszélt, majd megállapította, hogy a pótadóalap lényegesen nem változott, a pótadó mégis emelkedett. Nincs elaszticitás a költségvetésben. A javudabnak és fogyasztási adók rezsije nincs összhangban a jövedelmekkel. Az adóhivatal is igy van, de ott más megítélés szükságpl A költségvetés bevételi oldali\' : -lelően egészen jicsszimista. Az osz-szeállitás nem reális. Az előirányzott adók nein fognak befolyni. A más városokhoz mérten abnormálisan magas adóztatás enyhítéséi követeli Több felszólaló az általános vitához nem is volt. Dr. Králky polgármester válaszolt az elhangzottakra, majd a közgyűlés áttért a költségvetés részletes tárgyalására. Olcsóbb lett az óvoda Aradi Antal a telefonbeszélgetések magas számláját tette szóvá, felhozta az utazási átalányt és az adózási apparátus bürokratizmusát. Baj Picz György utalt arra, hogy számos szegény szülő nem tudja ovodába adni gyermekét Kis-kanizsán, mert nem birju a tandijat megfizetni Tandíjmentességet kér az ovodások részére Kiskani-zsán. Králky polgármester azonnal javasolta, hogy egy esztendőre teljes tandíjmentességet szavazzon inog a közgyűlés a kiskanizsaiovoda növendékei számára. A közgyűlés ebez azzal járult hozzá, hogy 1 P beiratási dijat meg kell fizetni (Tekintettel volt ilt a képviselőtestület u kískanizsaiak sj>eciális viszonyaira : amikor a szülők munkába mennek, nem tudják gyermekeiket hol hagyni.) Papp Oszkár a nagykanizsai ovodák számára is kéri mérsékelni a tandijat, tekintettel a szegény szülők apróságaira. A polgármester erre indítványozta, hogy Nagykanizsán felére szállit-bák le a beiratási és tandijat A közgyűlés ebez is hozzájárult. Emberibb temetést I Papp Oszkár a szegény temetéseknél «cmbcribb temetést* kér. Azt mondja, hogy siralmas nézni a szegények temetését, akik valamikor jobb napokat láttak, azután elszegényedtek és még fej vánkos sem jut a kojtorsójukba. A polgármester hivatkozott arra, hogy a temetkezési vállalatok szerződésileg kötelesek a szegényeket ingyen temetni. Ha a város meg is szavazna bizonyos összeget ezek után a temetések után, akkor sem lenne -aegitve a dolgon. A szerződés lejárta után vissza lehet azonban a poiojjra térni__ fíedenek József az Eötvös-téri lakosság kívánságait tolmácsolta. A közgyűlés ezután további vita nélkül részleteiben is elfogadta a költségvetést. Kisebb beruházások A képviselőtestület hozzájárulta László herceg-utcai vízvezetéknek 3300 P költséggel való meghosszabbításához a bagolai sorig, úgyszintén a leánylioeumban szükséges átalakítások elvégzéséhez. 8 óra is elmúlt, amjktír a közgyűlés utolsó tárgypontja is lepergett. A tisztviselőkön kívül már csak egykét városatya volt a padsorokban.. ítélt a tábla a pacsal véres vásár ügyében Pécs, izcptcmber l\'J A pécsi tábla kedden délelőtt tárgyalta a tavalyi pacsal véres vásár vádlottéinak bűnügyét. Tavaly, február 18-án, mint ismerees, a pacsai országosvásáron mintegy 1000 főnyi tömeg élén a vádlottak megtámadták Fiala Imre adótiszlet, akitől visszakövetelték az adó fejében lefoglalt marhákat. A kanizsai törvényszék an.ialddején Iloffmann Viktort egyévi börtönre, Lukács Ferencet 0 hónapi börtönre, Henczi Józsefet, Mándits Józsefet, Kovács Jenőt, Póczak Istvánt és Gáspár Pétert egy-egy hónapi fogházra, Horváth Bélát és Horváth Istvánt pedig 2—2 hónapi fogházra Ítélte. Ebben fii űgtfjqn, a jVécsi tábla bizo-nyltáskiegészitést rendelt cl, melynek lefolytatása után most hozla meg Ítéletét, melyben Póczak Istvánt felmentette, Lukács Ferenc büntetését két hónapra változtatta át, a többi vádlott büntetését pedig helybenhagyta. Az Ügyész a felmentés, a vádlottak pedig a bűnösség kimondása miatt jelentetlek be fellebbezést. Szétrobbantották a bécsi titkos horogkeresztes-központot Véres összetűzés három halottal egy osztrák faluban Bécs, szeptember 19 A. rendőrség kikutatta az osztrák nemzeti szocialisták tllkos központját, mely a belvárosban egy fogorvos rrtü-lielyében volt. A fogorvost letartóztatták többekkel együtt. A rendőrség megállapította, hogv a bécsi központ egész Ausztriában szervezeteket tartott fenn és ezekkel, valamint Németországgal szoros összeköttetésben álkttt. A vizsgálat és nyomozás kedden fejeződött be és ennek eredményét az osztrák kormány valószínűleg nyilatkozat kapcsán fogja nyilvánosságra hozni. A felsőausztriai széntelepekcn levő Kohlgaube községben hétfőn összetűzés volt a nemzeti szocialisták és a ♦ Icimat.schutz tagjai között. A nemzeti szocialisták egy vendéglőbe menekültek a rendőrség elől és amikor a rendőrök utánuk akartak hatolni, heves ellen-állást fejtettek ki. A rendőrök kénytelenek voltak fegyvert használni és a lövések 3 embert megöltek, 5-öt pedig súlyosan megscbesitcitek. Csenáőrök verték szét a Magyarpárt gyűlését Szepsiben Prága, szeptember 19 A Prágai Magyar Hirlap betiltása után, tnely nemcsak belföldön, de u külföldön mindenütt nagy felháborodást keltett, a cseh hatóságok most a Magyar Nemzeti Párt Szepsiben össze- hívott országos nagygyűlését is feloszlatták. A nagygyűlés megnyitó beszédét Törköly József szenátor mondotta, aki éles szavakkal bírálta a kormány belpolitikáját. A járási főnök a beszédet államellenesnek nyilvánította és csendőrök segítségével feloszlatta a gyűlést. Kertiizek által is elismerést nyert a fehér ablak ragacs. - Egyedüli készítője Stern üveges Nagykanizsán, Váraahia palota. n T.l.ton ■••. vArosi mozgó Szeptember 20—21. Szerda—csütörtök: A válóperes primadonna Egy revll-csillag érdekes és Izgalmas története. Főszerepben : Rlccardo Cortez. Bravúr I Uomanílku t Ixgalomt A vadnyugat lovagjának, a vasöklü filinstarnak, Oeorg O\'Brlen-nek főszereplésével : A remület háza Előadások kezdete 7 és 9 órakor. Tankönyvek, iskolaszerek, körző- és rajz táblák, füzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban és legolcsóbban Scbless Testvérek könyv- és paplrkereikedéseiben Fflüzlet: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Mozi-hirek Ma és holnap Ismét érdeken műsora van a Várost Mozinak. Bemutatja a sVáJópercs primadonnái elmü filmet, aminek eredeti cimc »Broadway rózsája* ; ebben a filmben \\tgrott ki világhírű sztárrá Bicordo Cortez. Partnere Joan Blondell, akinek művészetéről olyan nagy szerű kritikákat olvashatunk. Ugyancsák ebben a műsor-ban mutatja be a mozi >A rémület háza« elmü vadnyugati történetet. A közönség ezeket a filmeket különösen kedveli, mert itt a romantika és szerelem olyan bravúrokkal van körítve, amik kizárólag a vadnyugat zabolátlan gyernWkeüvek a sajátja. Az előadások kezdelo 7 és 0 lóra. Szép ruha csak jó siftvetből készüli! Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. A sajtófőnök TESz kitüntetése Budapest, szeptember 19 Kedden a TF.SZ-nek nagyobb küldöttsége kereste fel hivatalában dr. Antal István sajtófőnököt, hogy « TESz érdekében kifejtett munkásságának elismeréséül átnyújtsa a TESz jubileumi érdemkeresztjét és az erről szóló pkmányL Zadravecz István püspök üdvözölte a sajtófőnököt, aki megható hangon mondott köszönetet. A munkabér minimum törvény nem vonatkozik magánvállalatokra Budapest, szeptember 19 A kereskedelmi minisztériumban törvényjavaslatot készítettek a legkisebb munkabérek megállapításáról és ezt már meg is küldték az érdekelteknek. A javaslat «x ipartörvény hatálya alá tartozó üzemekre terjedt ki, magánvállalatokra nem vonakozik. A kereskedelmi miniszter a törvényjavaslatot a parlament őszi ülésszakán kívánja letárgyaltaim. Rozoga volt, azért süllyedt el ■ » Magyar" i.TUabon, szeptember 19 Az elsülyedt »Magyar* nevü teherhajó megmentett személyzetét a Bri-tlshhoppe Leixoesben partra tette. A személyzet kijelentette, hogy nem történt összeütközés, hanem az okozta a szerencsétlenséget, hogy a rcujga hajó a heves szélnek nem tudott ellenállani. öfoaor-, bél- 61 aiyafcsorobe-tegségekcól a természetes „Fereio léssel" keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja « Igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvod szakvélemények hangaulyoxzék, hojty a Fereao léssef viz kQlönösen alt életmódnál igen ba»zno» gyomor- és bélsxabályor^ szer. 1933. wcptombcr 20 ZALAI KOZLOHT T»l«fow 179. Férfi éa női ünnepi imakönyvek egyszerűbb t* finomabb kivitelbea ImakÖnytek nslyem I gyapjúból T \' kiphatók FISCHEL kDnyvkemkedéibeo NAGYKANIZSA. Miniszteri köszönet u nagykanlaaal Jótékonyság gyakorlóinak iniflapcst, «zepteml>er 19 A kultuszminiszter a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegv-lelnek azért a\'hazafias Áldozatkészségért, hogy a nagykanizsai elemi iskolák szegénysorsu tanulói kózt 2018.30 pengő értékben ingyen cipíÖ, ruliát, imakönyvet, továbbá tejet és kenyeret osztott szét és eWdcllelésükről gondoskodott ; Nagykanizsa város közönségének, mert 150 szegény tanulót az inség-akció keretében 105 napon át in-- gyen el>édeltetctt és 286 tanulónak a cipőjét megtalpaltatta; a kanizsai Úrasszonyok Mária Kongregációjának, hogy 34 szegény tanulót 476 P értékben ruhaneművel látott el és az elmúlt tanévben in-gven ebédeltetett ; a kanizsai helyőrség tiszti és altiszti karánuk, hogy 30 iskolásgyermeket 300 P ériékben cipőveUelllátott, 50 gyermeket pedig egész éven át ingyen ebédeltetett ; végül a kanizsai Missziós-nővéreknek, hogy 21 tanulót ingyen el>édeltclott az elmúlt tanévien, őszinte köszönetét nyilvánította. Levente-mulatság Nagykanizsa, szeptember 19 A sokféle vasárnapi programok ellenére is. jól sikerült a nagykanizsai leventék vasárnapi szüreti mulatsága. Már a kora délutáni órákban nagyszámú közönség leple el a Sélakertet. Az agilis reudezőgárda lelkes igyekezet lel egyetlen percet ■em hagyott kitöltetlenül. Délután 4 órától kezdve a kora hajnali órákig mindig tudott nyújtani valami látnivalót, valami szórakozási lehetőségei. A szabadszinpadon szép sikere volt Koiúc. Mancinak és Tóth Györgynek, akik a Palotást lejtették nagy tetszés mellett. A 11 pár által lejlett körmagyart is lelkes taps fogadta A Vánookat lílumen• \'eltein I.ajos tanította be nagy hozzáértéssel. Sokat kacagott a közönség «A cég arájaic. pazar bohózatnak, amelyben Sül- Józscfné, Po-poule* József, Sánta János, Gruppon lózser és Horváth Gyula arattak ügyes játékukkal megérdemelt •ikert Frappáns hálást kelteit a tréfás sportbemutató is, amelyet Szép Miklós tanított be. Műsor után hatalmas tábortüzet gvujtot-l«k a játszótéren a leventék, majd hrtnoítno Tisztelettel értesítem a loa\' t. közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért »«/ garancia mellett LELNEK FESTŐ , Vörösmarty-utca é« Petőfl-ut sarok. Hlatálmo&l ültóira házfcox megyek. megkezdődött a lánc, amelf hajnali 2 óráig tartott. A kitűnően megrendezett szüreti mulatságért llumpf Károly testne-velési tanácsnokot és Koi\'áa Miklós taniló, leventeföoklatót illeti az elismerés, akik a reudezőgárda odaadó támogatása mellett beleken át fáradoztak a siker érdekében. A befolyt jövedelmet a szegény-srosu leventék téli felruházására fordítja a rendezőség, amely ezúton is hálás köszönetet mond azoknak a nemes lelkeknek, akik pénzbéli vagy természetbeni adományaikkal támogatták ezt a törekvést. Elvágta a nyakát és az ereit egy fiatalasszony Hétfőn éjjel fél 11 óra tájban hangos családi perpatvar verte fel a József föhcroeg-utca 29. sz. ház békés csendjét. Medgy°$y János lakásából szűrődtek ki az izgalomtól fűtőit hangok, majd felpattant az ajtó és a feldúlt arcú férfi eltávozott otthonról. Néhány perc múlva Medgyesyék háziasszonya lxuncnt lakójához, hogy megkérdezze, mi történt, de ahogy belépett a kis lakásba, megdöbbenve nézte az eléje táruló látványt. A 29 éves Medgyesyné ott állt a szoba közepén, nyakán és balkeze csuklóján hatalmas vágás- sal. melvekl)öl ömlött a vér. A fiatalasszony jobbkezében még ott volt férje berelvája, amellyel fol-vágta az ereit. A háziasszony nyoml»an értesítette a férjét, akinek segítségével ideiglenesen elkötötték Medgvcsyné sérüléseit, majd értesítették a mentőket, akik beszállították n köz-kórházba. Értesülésünk szerint a fialalasz-szony öngyilkossági kísérlete mögött súlyos természetű családi ügy húzódik meg, melynek részletei\' azonban nem kívánkoznak a nyilvánosság elé. Rohamosan nő a nagykanizsai frontharoos-tábor Nagykanizsa, szeptember 19 Vasárnap délután tartotta a városháza közgyűlési termében a frontharcosok nagykanizsai cso-l>ortja rendes közgyűlését dr. Fülöp György elnöklete ulatt. A közgyűlés a frontharcosak szervezetéhez méltó komolysággal zajlott le\'. Dr.. Fülöp elnöki megnyitójában örömmel állapította meg, hogy mindazok, akik vele átvették a vezetőséget, eredményesen munkálkodtak. Még nem telt el egy év és a tagiéiszám megkétszereződött, az egyesületben minden a legteljesebb rendben folyik. Nagy munka áll még előttük. Most a béke frontját kell kidolgozniuk. Olyan törvényeket kell hozni, amelyekkel a front érdemeil fel lehet válliini a megbecsülésen kivül olyan előnyökre, amelyek a háború hőseit megilletik. Beszélt a frontharcosok nehéz helyzetéről, hogy elfelejtették, félretették őket, mint egy kellemes emléket a vitrinbe. Majd a bajtársi érzésről, a bajtársi szolidaritásról, a bajtársi egymáson segítésről szóiolt. Bejelentette, hogy feliratot intéznek a szövetséghez, hogy a frontharcosok sérelmei mielőbb rendeztessenek. ////</ Józseí a mult közgyűlés jegyzőkönyvét olvasta fel. Németh Zoltán vezető tiszt beszámolt a mult esztendei munkáról, majd tisztelegtek az elesett bajtársak emlékének. Jldgyoni Szabó Cklön titkár felolvasta jelentését a csoport eredmé- Megizüntetl gondját a m. klr. osztálysorsjáték. Minden második Jsorsjfgy ayer. — Elérhető legnagyobb nyeremény S^O.OUO aranypBIigö. Klsorioiásra kerUI cca 8 millió aranypengö. Sorsjegyek és te<»*k kaph tők ifi. mmn miksa uuiíMy Ilii \\mu ahol ai simult aarajétékbam a «5 Ott pangfia »ö-■yareoaényt és több nagyabb nyoeaiuéayt nyartak SlesiM v«nnl, mert a húzás Már akt. 14-én kezdődik ét a kcreilet Igán nagy. Hivatalos árak: 1/, P 24V, P 18-, V, P 8\'-,>/, P 8\'- Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy válaaztóka Síníer Divatáruházban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. nyes, szép működéséről \'A csoport minden igyekezete a bajtársak elhelyezésére meddő volt. A tagok száma több mint 300 eddig, de számuk rohamosan szaporodik és a társadalom kezd mind nagyobb és melegebb érdeklődést mutatni a frontharcosok ügyeivel szemben. Németh Jenő pénztári jelentését terjesztette elő. Btlcznay János számvizsgáló bizottsági jelentése után a közgyűlés megadta a fel-mentvényt. A közgyűlés meleg köszönetet szavazott Németh Jenőnek, a csoport lelkes pénztárosának, majd végleges pénztárosnak választották meg nagy ováció közepette. A számvizsgáló bizottság tagjaiul megválasztották Vörös Gá-lx>r, Wagner Jenőt, Beleznay Jánost, póttagokká Tornyos Ferencet, Kapitány Fcrenoet. Intézőbizottság! póttagokká vitéz Mátray Józsefet és Horváth Mihályt. Bágvoni Szabó Ödön ezután felolvasta a frontharcosok részére való szövetségi rendelkezéseket. A közgyűlés dr. Fülöp György zárószavaival ért véget. Este a Pannónia-szállóban bajtársi vacsora volt, amely közvetlen bajtársias hangulatban a késő esti órákban ért véget. Vizsgálat a nagykanizsai OTI-nál Nagykanizsa, szeptember 19 Az OTI nagykanizsai kirendeltségében több napon ál dr. Kúrián Gyula aligazgató, az általános igazgatás vezetője és dr. Ratialos Béla titkár, a személyzeti osztály részéről, a szokásos hivatali és ügymenet vizsgálatot tartották. Kedden fejezték be a hivatalvizsgálatot és visszautaztak Budaj>estre. Dr. Kúrián igazgató a vizsgálat befejeztével legteljesebb elismerését fejezte ki azért a |>éldás ügymenetért és adminisztrálásért, amit u nagykanizsai kirendeltségnél tapasztalt. RÁDIÓMŰSOR Budapest, azeplember 6.45: Torna. Utána gramofon. — 9.45: Hírek. — 10: 1. Koldust vezető Lombos (A (Nemzeti Társalkodó" irodalmi mozgalma 1832-ben). 2. Zenélő puszták és harangozó hegyek ^Felolvasás). Közben gramofon. — 12.05: Mán-dits szalonzenekar. — 12 30: Hirek. — 1.15: Időjelzés. — 1.30; Gramofon. — 2.45: Hirek. - 3.30 A rádió diákfélórája. — 4: »A háztartásról, előadás. 4.45: Időjelzés, hírek - 5: »Aml az irodalomtörténetből kimaradt.« Al-szeghv Zyolt dr. előadása. - 5.30: Tibor Zoltán énekel. — 6: Olasz nyelv-oktatás. — 0.30: A m. kir. Operahás tagjaiból alakult zenekar. — 7.45: •Beszélgessünk.. Vándor Kálmán csevegése. — 8.15: Moesányi László és Lakos Tibor előadása. — 845: A rádió külügyi negyedórája. - ö: Lányi Viktor és Kelen Hugó szerzeményei. Klő-adja Basilkles Mária, Rösler Bndro és Kelenné H. Rőzsi - 10: Időjelzés, hírek. — 10.15: Cigányzene. — 11: Mohác-sl Jenő németnyelvű előadása: • Die Tragödie des M<*\'nschcn.« 1120: Baelimann-jazz. Bér*. 1130: Alpesi táncok és dalok gramofonon. — 12: Rádíózenekar. — 15.20: A Röntgensugarak jelentősége a tudományban és technikában. — 15.45: Dallemczek. — 17.05: Röhling Amo\'d zeneszerző müve. — 10: A bécsi szim-fönikusok előadása. — 23: Gramofon. Aki írlu és egészségei akar lenni és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőre tele tegyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előli egy pohár természetes .Ferenc lóxseí" keserüvizet. ZALAI KOZIQNT NAPI HÍREK NAPIREND Bzeptemb. 90, szerda Római katolikus: "Eussták. Prolest.: Friderika. Ur.: Elul hó 29 Várost mununi és könyvtár nyttvs csütOflökAn H vasárnap délalöít 10-IÖI 12 óráig. Oyógysseitárl éjjeli szolgálat « hónapban: a Feksta m gyógyszertár Pöutő •a. és a klskanlisal gyógysztitár. üözfűidö nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, szeida, péntek délutáu, kedden egész nap néknek). — (Zsldé-ujév) Ma este fut be zsidó vallású polgártársaink újéve, a Hös-basónó. A zsidó vallás szerint az 50M-ik esztendő kezdődik. — (A polgármester ulap««len) Dr. Krátky István polgármester holnap Budapestre utazik, hogy részt vegyen a belügyminisztériumban lefolytatandó ankéten. — (Tanítói áttiolyeséa) Megírtuk, bogy a kultuszminiszter őzv. Kuni|ier Arthurné nagykanizsai tanítónőt Miskolcra, Sleíán István tanítót Nagykanizsám áthelyezte. Kölcsönös kérelemre most a miniszter rendeletét hatálytalanította, Kumper Arthurnó Nagy kanizsán marad, Stcfán István pedig Miskolcra megy. — (A Járási Jegyző Efyesfllel) elhunyt elnöke, Lévay Fndre szépet-neki körjegyző helyére Szilvay Gyula kis komáromi főjegyzőt választottu meg. Az egyesületi titkárságot vitéz Horváth Sándor korpavári körjegyzővel töltötték be. Szilvay Gyulával arra termett agilis, ügybuzgó kartárs került a kanizsai járás jegyzőinek élére. — (A* Inkey-kápolna) ügvében dr. Krátky lslván jwlgármester által szeptember 21-rc összehívott értekezletet szeptember 23-én délután 5 órára halasztották. — Halálozás. Belovics Márk nyug. fökalauz folyó hó 18-án Nagykanizsán elhunyt. Temetése folyó hő 21) án szerdán délután 4 órakor lesz a helybeli róm. ka 111. temető halottasházából. A gyászmise 20-án reggel ü órukor lesz az alsólcmplomban. _ (Újra hlakol a Véröa Kere«t) A valamikor nagy és fontos missziói betöltő nagykanizsai Vörös Kereszt választmányt dr. Králky István polgármester újból megszervezi. Kcélból szeptember 25-én délután 4 órára a városházára előkészítő értekezletet hívott össze. — (Felgyújtottak egy »z#lő pincét) Ismeretlen ttles felgyújtotta Szmodics Pál saudi gazdálkodónak Miháld község határában levö présházát, amely a benne volt gazdasági eszközökkel együtt teljesen leégett. A kár 1750 P. Gyújtogatás történt. Vételkényszer nélkül PORCELLÁN ÜVEGÁRUK HORTHY MIKLÓ3-UT SL HORTHY MIKLÓ8-UT a. Nagykanizsa üzletében alkalmi vásár: 1 drb boros pohár szép mintákkal csiszolva —.22 fillér 1 „ vizes „ , —.24 „ 1 „ boroskehely ,, „ „ —.65 . 1 „ pálinkáskehely „ ,, .40 „ Szülök Iskolája. Megérkezett az ősz és megwikszoiosodtak a szülői gondok is. A gvermek iskolába megy, uj életkörülmények közé kerül, tr.íg-ismori a kötelességet. A szülőknek, de a gyermekeknek ls segítségére Siet az ClJ Idők. amikor legújabb számában értékes és tanulságos cikksorozat "közlését kezdi meg. Szülők iskolája a «orozaT cime, amelyben Moór Mária a pszihológus és a humáüus ember tudásával és gyöngédségével ismerteti m gyermek lelkét és a szülő kötelességeit- A Magyar Lényot, leányok és anyák képes hetilapja, 40-ik évfolya-máuak küszöbén áll. Hcrczeg Ferencnek, a magyar irodalom 70 éves vezérének méltatása mellett, gyönyörű elbeszélések, három szép szeptemberi vers és más érdekes cikk tarkítja « lap dus tartalmát, mely ké|>ekbcn is beszámol Hcrczcg Ferenc jubileumáról. Plyama és ruhafteneUokbaui nagy raktár Singeméi. - (Fegyverárverés ■ siohfrblrdsé-■tágon) A talált és elkobzott fegyverek árverése szeptember 23-án, szombaton lesz a nagykanizsai főszolgabíróságon. - (VUlámMujtott ember ■ mesőn) Delezna község határában holtan, szénné égve találták Holzer György gazdálkodót, akit hazafelé menet egy Villám sújtott halálra. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Midis nél. - Tánciskola. P.rtesftcm a n é. közönséget, hogy a Hub« kurwwl péole-ken é» szombaton délután rét 5 órai -kezdettel kezdem, mig a felnött-caopor. tot mm este 8 órakor kezdem. Gábor tánctanár. Letfutofaé dtvatu éi szabású nöl ás leányka kabátok óriási vá>*sstékbaa Singer divatárubásban. 1983. wgptober gq Kánya és Fablnyl hazaérkezett Budapest, szeptember tü Fablnyl Tihamér kereskedelmi miniszter svájci és ausztriai, Kánya Kálmán külügyminiszter pe^ifl párisi útjáról kedden éjjel 11 órakor visszaérkezett üudapeatm Kánya külügyminiszter szerint bár Franciaország a kisantant szövet-tévese, mégis megértést mutat a magyar állásponttal szemben. Igeo érdekli Franciaországot a Duna-medenoc reorganizációja, melynek megvalósításából Magyarország szívesen hozzájárul, ha a kisantant kellő megértést tanúsít. - (SstvenWtta m*Íá« *tf Hussár I.ajosaé nagyatádi asszony, amikor férje eltávozott haruból, eiö-vette íérje revolverét és silvenlőtte ma-gát. Az életunt asszony azonnal mej. halt Tettének oka Ismeretlen. — Slaórangu mttjég kap-ható a Tranadanubta Egyesült OOumalmok Réanvénytdrsaadgndl. - (Anyakönyvi hlre«) Nagykaniasás szeptember 10-töl 18-ig 8 gyermek szü-Üetctt, 4 ffu és 4 kány: Horváth GjjU vasúti lakatos és HorVálh Anaáusk rk. fia, Sóveges György vasúti pályaőr-gyakonwk és Pökess Annánsk rk. ha, Kafka Gyuia vasuti munkás és Horváth Annának /rk. leánya, Szabó Juiö Dénes csendőrőrnagy és Zsi^a Katalinnak rk. fia-,\' Günsberger limő ügyuök és Berger Erzsébetnek izr, leánya, Szmodics Ferenc kőműves-segéd éa Csanádi Juliannának rk. leánya. Házasságon kívül született 1 fiu és 1 leány. — Halálozáa 8 történt: Horváth István i*. 1 napos, Polgár Károly rk. 2 éves, Gödinek Jósseí rk. 13 napon, özv. Kovács Vendelné Tóth Terézia rk. 83 éves, Németh Jánosné Kósa Fleonora rk. 40 éves, özv. Hundels-mann Sándorné Fleíner Karolina Izr. 7fi éves, Németh János cipészmester rk. 47 éves, Szerdahelyi György földműves rk. 75 éves. — Házasságot kötött 1 pár: Bacsa János sierélő-stgéd és Oláh Irma (elv.) rk. Flatfáus pl Járna *nyag®fc legszebb választékban SchüUuél. — (K kvécséu oTlol«a tüser a Mnl-tsal tüzoUöl) A nagyrécsei jegyző ség kedden estA ö órakor telefonon értesítette a kanizsai tűzoltókat, b°gy tüz van Kisrécsén, ahol kigyulladt Ilajkó Vendel gazdálkodó hatsdnus szalmakazalji. A tűzoltók egy motoros-itcskendővel dr. Prack István főparancsnok és Vecsera AuUl tüaoltótiszl vezetésével vonultak ki a tüz szin-helyére. A lángoknak, amelyek több házat és szalmakazalt ls veszélyeztettek, sikerült gátat vetni, majd fél W órára teljesen eloltották a lüzet, amely 50 q szalmát hamvasztott el. A kanizsai tűzoltók este 9 órakor értek vissza a laktanyába. Szövetben, selyemben amit ön keres és amit ön meg ls tud fizetni divataaat. KUI- é» belföldi Aruk, a legnagyobb választékban! bICSÓn kaphat KNtSCHHER MÓR divaté puháxában. 1M8. tscptember 20. SPORTÉLET Végleg engedélyezték a futballblró-tanfolyamot Nagykanizsa, szeptember 19 Vasárnap Láng Frigyes, a H. T. Tő-tilkára mcgliallgalla nz illeni szövetségi bíróknak a véleményét és miután fik minden tekintetben ragaszkodtak u tanfolyam felállításához, továbbá a jelentkezők száma is annyira emelkedett, hogy most már csak korlátolt számban fogadnak el ujabb jelentkezőket, Nagykanizsa egyedül ka|»tt engedélyt a tanfolyam tartására. A vizsgadijat sikerült 10 pengőre lemérsékclni, a szabálykönyv, melynek megvételére mindenki a B. T. utján köteles, 0 iiengőbe kerül. Október l-ig minden jelölt 10 pengőt köteles lefizetni B.óhm József szövetségi birónál (Csengery-utca 19.), ahol ezúttal a 13. TT.-be való belépési nyilatkozatot ls kiállítja. Az Írásbeli Vizsga már október 8-án meglesz a Pécsről kiküldött vizsgáztató bizottsági tag Jelenlétében. Ez után kezdetét .fogja venni a tanfolyam, amely előreláthatólag tt hónapig\' f«g eltartani, a\\kora tavaszi elméleti vizsgát az jöszi gyakorlati vizsga követi és Így Jövő ilyenkor már szövetségi gyakorló bírók dehetnek a birójelöl-tek és az 1931. őszi évszakban már bajnoki mérkőzéseket is vezethetnek. -hm— Józsa NZTE 45*57 m-re javította a kerületi diszkoszvető rekordot \'Sportrovatunkban már több Ízben foglalkoztunk városunk ezen kimagasló fiatal óriásával és egyre vártuk, hogy kirukkol egy nagy teljesítménnyel, melvre a mai sivár atlétikai gárdánk mellett büszkék Jehelünk. Vasárnap végre be is igazolódott ezen várakozásunk. Ezen nagy dobására már nem csak az alosztály, hanem egész Ma-gyanország atléta társadalma is felfigyelt. Nemcsak egyizben, hanem háromszor tulkerült dobása a régi Mar-valits által tartott rekordon. Megdőlt tehát egy kanizsai által végzett nagy szerű sportteljesítmény, hogy egy, még naűyszerübbnek adja át a helyet, a mely szintén egy kanizsai atléta teljesítménye. Erre nauyou büszkék vagyunk és ezúton tolmácsoljuk a kanizsai sporttársadakim köszönetét. Józsa dobásai a következők voltak: (39.77, 45.01, 43.54, 45.57, 45.10, kilépett) Engellelter nyilatkozik Engelleiter Zoltán, az NTE Játékosa a tegnapi meccs-kritikával kapcsolatban u következők közlését kéri: .Pénteken este Dezső Józsefnek, az NTE intézőjének tényleg kijelentettem, liogy ha Kudich mögött kell játszanom, aki véleményem szerint Jelenleg rossz formában van, ugy hátvéd poszton nem vállalom a játékot, ellenben a csapat bármely más posztján Játszom. Tehát nem hagytam cserben csapatomat. Egyebekben minden alkatommal szivemen viselem egyesületem sorsát, mert ZALAI KÖZLÖNY már többizbeu lelt volna alkalmam, állástalan lévén, hogy fulballtadásomat másutt értékesítsem, mellyel esetleg jövőmet is megalapozhattam volna, és éu ezt nem teticm.« Budapest 10 millió deficittel dolgozik Budapest, szeptember 19 Hir szerint, a jövő bélen hozzák nyilvánosságra Budapest székesfőváros jövő évi költségvetését, amely 10 millió pengő deficitet mutat fel." Hamis diplomák a Felvidéken Pozsony, szeptember 19 A hatóságok megállapították, hogy számos tanári és tanítói oklevél hamis. A rendőrség most elrendcle a felvidéki tanítók és tanárok okleveleinek felülvizsgálását A buza-export államok megegyeztek a kontingensben London, szeptember J9 A nemzetközi buza-tanácsadó bizottság ülésén Magyarország. Bománia, Jugoszlávja és Bulgária megegyeztek annak n buzamcnnnviséxnek felosztása tekintetében, melynek kivitelét részükre a Jxmdonban megkötött búza-egyezmény biztosítja. A szovjet képviselője kijelentette, hogy a Szovjet-oroszország számára megállapított kiviteli mennyiséget nem tartja elegendőnek. Qabona oiáviziizereki Porpácok: Nedvespácok: Arzópáo Bifjriol Porzol Higozán Tillantin Téliantin eredeti gyári árban és csomagolásban. Műtrágyák > Péti-aó Asv. axuperfoazfát 40 -o. káli.A Méiinilfogén Thomaaaalak kg -kint, uik-uimra én waggontíle-lekben. FUTORi vegytiszta szénsavas takarmányméss. PC K K a „D" vitamin készilmény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növény védelmiszerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Oélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Nöi Kabátok éspulloverelc legutóbb sxabáaban és csodasxép mlnlákban legolcsóbban BRÓNl\'AI dlvatárufiáxban HOHTHV M1KLÓS-VT J Mleutn fenti cikkiklea sízUUméglcltt /«-duóé, vttalUAayaxer nálkUI teHIalae meg raktáramat Férfi- és női- > OYERES és VIDA hnlaproktúr\' ;» Nikkelezés, rezezés, ezOstözés, aranyozás Galvanizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, * 1 í. _ Minden tárgyal í« lémtt. Józsel löher-ceg-u. 87. sz. Kevés pénzért elegánsan öltözködhet a r | r Elsőrendű uriszabóság! Szenzációs gyapjúszövetek! Olcsóbb lett a kölcsönzés! % Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefon: 4—13. ZALAI KÖZLÖNY 1933 Mcptcmber 20 BÚTORT , = Ízléseset, = kevés pénzért jót, csakis Nagykanizsa Horthy Miklós ut Sopron vásárolhat. Szombathely Békéscsaba Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recnmierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban. Kedvező fizetési feltételek! Díjtalan szállitásl APBOIUDKTtlSK Vtaktérea lt«l S*wm Arukat Igen elosén elárusítjuk. Amsuth. Miár-üdvar. 30 W Horthy Miklós ut 59 u. oseléaM hés nagy kerttel Jutányos áron eladó. 53 Magánjáró siallagfüréaigéppel olcsón vállalok feffirássslést és aprítást |— Szarvaa udvar, Ersaébettér H. 3684 Háromszobás utcai lehée Sumert utca 2/C. 50 •aenséolós eleeéa vásárolhat >ö-vtd- és kötött árut, keaztyüt, harisnyát: Kaufmann Bánénál, Erzsébet-tér I. Telefon 107. 52 Tckki-ut 25. alatt eneletl négysxo-hém laki* havi 60 pangóért, külonbejáratu szobával pedig 70 pengőért kiadó november f-re. 3685 Calnoaaa butoroaott hai6sb*Járstu utcai azoba kiadó Sxéchanyl-tér 4. 3Ő48 Elegánsan bútorozott emaletl caendes uoba város központjában hlesló. Lénáit bőrkereakedő. 3683 Jómegjelenéaü leány ajánlkozik bejéré-nfin.h oki l-re Vörösmarty-u 27. 3680 Perfekt usbJosnfi ajánlkoslk íren-natra, vagy elsejére. Kisabb családhoz elmenne mindenesnek is. Csengery-ut 39. Csengary-ut 77 a saámu bálban me-d«rn, fissá komfortos háromaio- bés (Oldsslntea lakáa axsnnal, vagy november l-re kiadó. |Ugyanott komplett ebédlóbutor. csillár íróasztal, ágy aodronybetéttel, szekrények, képek eladók Házmeater. 3689 Eladó hés jutányos árban, jogfolytonos italméréisrt, ktllílnálló lakóházaal. kedvező részletfizetéssel átvehető Szenure-utc* 91. 3657 I-► iZIlSCjllllll «—j I mindenki a helyi kereskedőknél I éa Iparosoknál szerezze be I I KOMLÓ "r" \\ Legaaagbizhatóbb HIRSCH és SZEGŐ cégnél 12432/1932. B. izim. Adó. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923 évi VII. t.-c. 56—58. § ai érielmében eszközlendő nyilvános elárvereléséről. A végrehajtást szenvedő neve: Ozv. Fodor Ferencné. Lakása: Magyar utca 80. sz. Az első áivetés helye: Erzsébet-lér 4. sz. Az első árverés ideje (nap éi óra): 1933. azep". 26. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Erzsébet-tér 4. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. október 3. d. e. 9 óra. A lefoglalt ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 1 drb. Drossler Neuti\'schrin Nr. 175. sz. cséplőgép garni\'urt (motorra\', 1000 P összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor lógnak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik. 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi.dó és aj esetleges fényűzési adó is. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 5 én. Lehoczky Lajos s. k. 3Ko városi végrehajtó. I 11006/1932. B. szám. Adó. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. l-c. 56—58. §-ai értelmében esiközlendő nyilvános elárverelé&éröl. A végrehajtást szenvedő neve : Schwarcz József. Lakása: Fő-ut 15. sz. Az el6Ő árverés helye ; Erzsébel-tér 4. sz. Az első árverés Ideje (nap és óra): 1933. szeptember 25. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Erzsébet-tér 4. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. október 2. d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 1 drb Magyar-féle zongora 200 P, 1 drb ebédlő-szekrény 30 P = 230 P összes beciértékbcn. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább 14 része megígértetik. 2. A második«árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is. Kelt Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 6 án. Lehoczky Lajos s. k. . végrehajtó. flyümölcsrekeszek g szilva, szőlőszállításra ® állandóan kaphatók : Dukász Fertnc fakeregkedönél. lagyar-nlca 108. Pk. — az. 1933. iP33. vghtól 2829. az Árverési hirdetmény. Dr. Krelsler Józief és Tárul Ügyvéd által képviselt Néptalurékpénztár rt. Javára 5650 P tőke éa több követeléa |áru-lékal erejéig a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1932. évi 1087. ax. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehallást szenvedőtől 1933. évi ulíua hó 26 án lelefoglalt 1552 P 50 f-re becsült ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLI. t-c. 20. §a alap|án a fent megnevezett a a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tUnő más foglal-Utók Javára la as árverés megtartását elrendelem, de caak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll éa ha ellenük halasztó hatályú Igénykereaet folyamatba nincs, végrehajtáat szenv. lakásán, Csapiban, 3 házszám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi október hó 7. nap- Iának délelőtt V>12 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt 130 keresst buza, 70 kereszt rozs, 50 q széna s egvéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpéni-flxetés mellett, esetleg becsáron alul Is — de a kikiáltási ár kitharmidánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével — elfogom adni. Azon Ingóságokra, melyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn fetül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak aiok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár »/io-td réazét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1933. szepL hó 12 én. Haán Gyula í. k. kir. bír. vé*reha|tf, mint bírósági kiküldött. Nyomatott , Uptulajdonoa Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délxalai LapldMÓ Vállalata könyvnyomdájában Nagykaniaaáa. (felelöa üzletvezető: Zalái Kán*. 76. tvMymm 213. uám Nagykulm, 1988. szeptember 21, CífltflrtSk Ara 14 <Mir _ _ _ _ •• _ •• ZALAI KÖZLÖNY r»UTI»AI HAflLAf___ Saerkeu tőség éa kiadóhivatal: Föut 5 tzám Megjelenik mlnder. reggel, bétít kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra t pengő 80 Hlléi Sierkeiatőaífft é« kiadóhivatalt telefon: 78. aa A költségvetés margé]ára Pr. KRÁTKY I8TVÁN polgármester expozéja I. A városi háztartás és üzemek mindenkori költségvetésének tárgyalása, nemcsak az összegszerű számvetés kinálko/.ó alkalma, hanem a visszapillantás és a jövőbenézés ideje. Ez a képviselőtestület első megalakulása óta a legszigorúbb takarékosság helyesen alkalmazott elvei szerint Irányította a város sorsát. Mindent elkövetett eddig is és mindent el fog követni ezután is, hogy a teherbíró képességélten rendkívül meggyengült polgárság terhein könnyítsen. A itolgárság terheinek számszerű csök kentését kegyetlen következetességgel végzi maga az egyre romló gazdasági élet, amely a kereseti lehetőségeket a minimumra szorítja és ezzel egyre gyengíti; egyre kisebbili azokat az alapokat, amelyekre az állam és a közületek, dc az egyesek és vállalatok háztartásának, üzemvitelének egyensúlya, biztonsága is fel van épitve. Az adóalapoknak az élet által való csökkentésének tempója azonban sokkal gyorsabb, mint az adminisztrációnak ezt követő hivatalos megállapítása nyomán keresztülvitt kőztchercsökkcn-tések. Rendkívül súlyos, sokszor elviselhetetlen terhek háramlónak az időközben mái- tönkrement exisz-tenciákra és egyre fogy. egyre gyen gül az a bázis, amelyre a nyugodt, a kiegyensúlyozott, reális háztartás rendje és fenntartása felépítendő volna. Ilyen körülmények között valóban nagyfokú felelősségérzet és leik i ismére tcs k öle lességte 1 j esi t és kell, hogy egy ilyen nagy. közületnek, mint amilyen Nagykanizsa városa is, az egy évre szóló költségvetéséi, egy évi életének, háztartása és üzemei biztonságának és rendjének feltételeit egy egész évre szólóan megállapítsuk. Ezt a lelkiismeretes, felelősség, érzettől teljes munkatudatot és kö-telességteljesilésl igyekezett belc-vinni a költségvetés összeállításába egyfelől a városi számvevőség, másfelől a város egész vezetősége, az egyes előadó urak és igen jóleső megnyugvással láthatta a közelmúlt napokban a város közönsége, hogv a város pénzügyi bizottsága, amelynek tagjai minden esclltcn igen szép számmal jelentek még a város költségvetését tárgyaló üléseken, — ugyanazzal a város érdekeit a legnagyobb lelkiismeretességgel mérlegelő gondossággal és a felelősségérzet teljes súlyát át-érző komoly munkával vette bonckés alá a város jövő óvi háztartási és üzemi költségvetéseinek tervezeteit. Én tehát most, amikor a városi képviselőtestület u jövő óvi költségvetésekéi tárgyalja, elsősorban is őszinte hálával mondok köszönetet a pénzügyi bizottság i. t. elnökének és minden egyes tagjának, azért az önzetlen, fáradságos és lelkiisme- retes munkájukért, amellyel a város költségvetésének tárgyalása során a város vezetőségének segítő kezet jgvekezlek nyújtani ahhoz a ma különösen nehezen megvalósítható törekvéshez, hogy a háztartás egyensúlyát, a polgárság ma már elviselhetetlen terheinek könnyítésével tudjuk biztosítani. Nagy megnyugvás az a város vezetősége részére és u felelősségtudat hordozását nagy mértékben megkönnyíti számukra, hogy a városi önkormányzati élei szervei nem csupán papiroson levő holt keretek, amelyek a város vezetőségének a mai időkl>cn rendkívül mérléklten nehéz munkájához csak a statisztériát adják, hanem lüktető tartalommal töltik meg u városi önkormányzat, sajnos, gondokkal terhes, nehéz éleiét. Ha mind eme komoly törekvések dacára sem sikerült a célt, a polgárság terheinek csökkentését olyan mérléklten elérni, amint az a mai súlyos viszonyok között kívánatos lelt volna, annak oka nem a város vezetőségében és nem a pénzügyi bizottságban, hanem azokban a leküzdhetetlen akadályokban keresendő, amelyek a költségvetési előirányzatok ilyen értelemben való összeállításának nehéz feladata elé tornyosultak. A költségvetési egyensúlyt ugyan is egyfelől a kiadások csökkentésivel, másfelől a bevételek fokozásával lehet .biztosítani. A város jövő évi háztartási költségvetésének bevételi oldalán két örvendetes tétel van. A dolog természete szerint csak azokat a l>evétcll tételeket tvkinthetjük a mai sulvos viszonyok között örvendeteseknek, amelyek a város adófizető polgársága terheinek emelését nem vonják maguk lilán. Az egyik tétel az erdő-levételek emelkedése annak következtében, hogy a városi erdők kezelésének az utóbbi évek során történt okszerű és eredményes vitele o felettes erdészeti hatóságokat az üzemtervnek javunkra történő megváltoztatására irányuló indokólt „Figaro" Kánya miniszter párisi utjának okairól Páris, szeptember 20 A Figaro szerdai számának első oldalán LaSscur hosszabb cikkben foglalkozik Kánya miniszter párisi látogatásával. Beavatott forrásI>ól nyert értesülése szerint a kővetkezőkben jelöli meg a látogatás okait. — Kánya miniszter azért jött Párisbu, hogy eleget legyen^Francia országgal szemltcn az udvariasság követelménv-inek és látogatásával bizonyságot adjon annak, hogy Magyarország nagv fontosságot tulajdonít I\'áris és Budapest jó viszonyának. A magyar külügyminiszter jól megérlelte, hogy Franciaország - amelynek szövetségese a kisantant - nem ltocsátkozhalik olyan kényes politikai kérdések megvitatásába. mint például a békeszerződések megváltoztatásába. A tanácskozások tehát kizárólag gazdasági térre, u Dunai-államok árucseréjének kérdésére \' vonatkoztak. Magyarország álláspontja lényegesen, eltér u kisantant álláspontjától. "Kánya külügyminiszter azt ajánlotta, hogy egyelőre kapcsolják ki azokat a kérdéseke!, melyek u dunai államokat egymástól elválasztják és kössenek kétoldalú szerződéseket. A Jövő feladata lenne azután az általános összefoglaló tervezel. Üdvösnek mondotta, hogy a francia kormány lépjen közl>e a prágai kormánynál abból a célból, hogy az 1930-ban Csehország részéről felmondott kereskedelmi szerződési helyezzék újból hatályba Budapest, szeptember 20 Fablnyi Tihamér kereskedelmi miniszter szerdán délben olyan értelmű kijelentést teli, hogy a Bécs-hegyeshalmi vasútvonal villamosítása ügyelten még nincsen végleges döntés. A villamosítás lebonyolítására többféle javaslat jöhet számításba. A tervek közül leginkább az jutott előtérbe, hogy az áramot az osztrákok szolgáltassák és a villa-mosvezetékeket is ők építsék meg. Budapest, szeptember 20 Papén alkancellár szerdán érkezett vissza Budaj test re. Négy napot töltött fíómbbs miniszterelnök társaságában és bár utjának nem volt hivatalos jellege, mégis alkalma nyill a két államférfinek, hogv uz országaikat érintő kül- ós belpolitikai kérdéseket megbeszéljék. Dolfuss nem bocsátkozik tárgyalásokba a szocialistákkal Az osztrák politikai helyzet változatlan Rács, szeptember 20 A keresztényszocialisták vezetőségének szerdai ülése sem hozott változást a politikai helyzetben. Az östcrrcichl-sches Abendbiatt (Heimatschulz-párti Récs, szeptember 20 Azokkal a külföldi hírekkel szemben, melyek szerint Dolfuss kancellár tárgyalásokat kezdett n szociáldemokratákkal. a kormányhoz közel álló körök kijelentették, hogy szó sincs semmiféle tárgyalásról, Dolfuss kancellárnak nincs semmiféle tárgyalnivalója a szociáldemokratákkal, bkiknek munkájára nem kíván támaszkodni. lap) Slarhemlterg herceg szövetségi ve-zelő kiáltványát közli, mely utal árra a nagv izgalomra, amelyet Winkler altancdlár k-gutóbbi fejtegetései a Hchnotschulz körében élőidéztek. Star- kérelmünk teljesítésére késztette, úgyhogy a folyó kitermelési évtől kezdődően a városi erdők nem száz esztendős, hanem nyolcvanoszten-dős vágásforduló alapján kerülnek kitermelés alá. Az ebitől előálló emelkedés a bevételek oldalán 37.57-1 pengői jeleni és ha leszámítjuk a nagyobb vágásterület magasabb kitermelési költségeit, tisztán 29.000 pengővel emelkednek a városi erdészet bevételei. Nem « laszthatom cl ebitől az alkalomltól, hogy elismerésemet és köszönetemet ne fejezzem ki a városi cr.löméi. Ut urnák, akinek igen jelentős része van abban, hogy ez u kedvező eredmény előállhulott. A másik bevételi többlet, mii iv a város polgárságának a közterheit nem fokozza, az uj villám s-áramellátásj szerződés folytán a jövő év második felére eső és a város javára az áramellátást nyújtó vállalat állal fizetendő közterület-bér. Ez az összeg 26.500 P. E két tétel teszi elsősorban lehetővé, hogy a háztartásának jövő évi egyensúlyát a polgárság terheinek fokozása nélkül, sőt annak némi csökkentésével és mégis reálisan biztosítani tudjuk. E két tételen kivül némi emelkedésre lehel számítani a reálgimnáziumi tandíjakból befolyt bevételeknél a t«u-dijtételek felemelése folytán. Az emelkedés G250 P. Az uj bevételeket jelentenek továbbá n városi strandfürdő -12.000 pengős Itevé-tcle s a városi felsőkereskedelmi iskola 18.218 pengős bevételi előirányzása. Ezzel be is zártam azokat a léteiekei, amelyek a bevételi oldalon a város közönsége javára és a városi közterhek emelése nélkül jelentenek eltolódást u folyó évvel szemben. Sajnos, úgyszólván az összes többi bevételek, elsősorban pedig azok, amelyek a polgárság egyenes és közvetett adózásából származnak, további csökkenési mulalnak. Ez az oka annak, hogy az cmlilclt bevételi többletek fennforgása dacára sem tudjuk a polgár ság terheit lényegesen csökkenteni, mert számolnunk kell ezeknek u bevételi tételeknek további, nem nagy mértékű összezsugorodásával. Ezek a télelek mutatják leg^zomo-rubban azl a gazdasági leromlást, amely városunkban bekövetkezett, amelynek mérve azonban a kishitűek lemondó csüggedése dacára sem nagyobb, mint a többi vidéki magyar városok husonló lte-vétcli léteiéinek leromlást, illetve csökkenése. A csökkenés folyamata ezután már nem lehet olyan arányú, hogy nagyobbmérvü további eltolódásokra kellene számitanunk, meri ez már az élet teljes megállását jelentené. A forgalmladórésze-sedésltől előirányzott bevétel csökkenését elsősorban nem Is a forgalom apadása okozza, hanem az a körülmény, hogv a pénzügyi kormányzat egyre több cikket von a fázisadó keretébe, amely természetszerűen vonja maga után a városra cső százalékos forgalmiadé részesedés kevesbodését. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 21. hembcrg kljekiitl, hogy «mn kísérlet ellen, Ikogy valamilyen ul elnevezés alatt a rendiség fogalmával visszaélve ismét visszacsempésszék a régi korrupciós rendszorl Aiisztriu kormányába, mint népcsalás ellen, a legeíélycsebb harcot folytatja. Telefon 179. Zeneiskolai \\mm Zongora-, hegedű- éa cselló Iskolák, gyakorlatok, minden zenemű kapható FISCHEL UoyvkerHkedÉibea NAGYKANIZSA. A berettyóújfalui választás frontjáról Berettyóújfalu, szeptember 20 A választási biztos szerdára készült cl n pártok által benyújtott aláírások felülvizsgálásával. A vizsgálat adatai szerint u Nemzeti Egység Pártja je-Jólljének, dr. Molnár Imre vármegyei főjegyzőnek 5178 érvényes aláírása van, ti Független Kisgazdapárti Szabó Pál kőművesnek 1150, a Böszörményi-féle nemzeti szocialista párt jelöltjének 028. A Böszörményi pártot 373 aláírás pótlására utasította a választási biztos. Halálos katasztrófa a izombalhelyi repülőlskolában Szombathely, szeptember 20 Az itteni repülöiskola szerelőműhelyében Jávorka Ferenc szerelő jobb karját tyből kiszakította egy légcsavar. Oly nagy vérveszteséget szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. { Elhájaiodásnál, kószvénynél és cukorbetegségeknél a természetes „Ferenc Jőzset" keserűvíz javttja a gyomor es a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyag-cseiebántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József vlz-kura nagyon szép eredményre vezet. GBmbBe miniszterelnök kilátásba helyezte Nagykanizsára érkezését a Nemzeti Egység Pártjának zászlóbontó nagy-gyűlésére Nagykanizsa, azeptember 20 ] A Nemzeti Egység Pártjának nagykanizsai szervezkedése napról napra szélesebb körökben terjed. Vannak körzetek, jaliol a szervezi* választmányi tagok ajálrási ivein a választók 80-00 százaléka jelentkezett a pártba v.)ló felvételre. Altalánosságban persze nem lehet ilyen"eredményről beszélni, dc összevéve az 50 százalékot már elérte u taglétszám. Október első felében meglesz a zászlóbontó nagy-gyülés, amire u párt budapesti vezetői is Nagykanizsára érkeznek. Impozáns, szép eseménye lesz ez a nap "Nagykanizsának. Értesülésünk szerint Gömbös Gyula miniszterelnök is kilátásba helyezte erre a napra Nagykanizsára érkezését, ^z a hir most ujabb lendületet bdntt a szervrttő munkának, -.igy annyira, lwgy minden kilátás megvan: — mire a zászlóbontás napja elérkezik, a város közönségének túlnyomó többsége Norukozik fel a nemzet jobb jövőjéért kibontott lobogó alatt. Szeptember 21-én. vasárnap a kis-komáromi kerület községeiben lesznek zászlóbontó gyűlések. Kiskomáromban délelőtt 8, Galambokon 11, Gelsén délután 2 órakor. Szónokok lesznek: Drózdy Győző, a Nemzeti Egység Pártjának központi kiküldötte és dr. Ilajdu (ivula, a kiskomáromi kerület pártelnöke. Ifjú Peti György ismét bíróság elölt állott... Nagykanizsa, szeptember 20 Érdekes büntető főtárgyalás volt a nagykanizsai törvényszéken, lfju Peli György sormási fiatalember, nős, idb. Peli György szatócs és korcsmáros fiu került a vádlottak padjára, lfju Peti György már lóbb alkalommal szerepelt a törvényszéken. Most az volt ellene a vád, hogy kél tyúkot lo|>olt otthonról és édesapját tettleg bántalmazta. Az öreg, tisztes édesapa maga jelentette fel fiát. ,Ifj. Peli György a tárgyaláson n/ég a bíróságot is megvárakoztatta ^negjelenéséuel. A várakozás kínos percei alatt kifakadt az egyik fűnkcionárus : — Ei az einl>er mindenkit ignorál ! , Végre megérkezett a vádlott és megkezdődhetett a tárgyalás, melynek elnöke dr. Mulschsnbalier Ed-vin tőrvényszéki tanácselnök volt. A nacionálé felvételénél, mikor megkérdezték, mi a foglalkozása, ifj. Peti György kijelenti : tje le illeg otthon vagyofí.» Sikkasztásért hat hetet ült. Egy szőnyeg-ügy volt. Mikor az elnök ismerteti a vádat, hogy tyúklopással és apjának megverésével van vádolva, ifj. Peti nagy jogi gyakorlattal zári tárgyalás elrendelését kérte. Az elnök azonban, nem lévén ok zárt tárgyalás elrendelésére, elvetette a vád- lott kérelmét. lfju Peli ezután nagy szóbőséggel elmondta, hogy 20 fillért kért az édesapjától, de az nem adott neki, ellenben durva szavakkal il-lele, majd bottal megverte őt. Ilyen esetek többször előfordullak otthon — mondta. Apja több izben kijelentette, hogy ől nem tudju kiállani. Mint apját tiszteli, de joga van tetteit birálni.. Egyébként ő nem az apja, hanem az anyja házában él. A csirkelopást tagadja. A panaszos édesapa elmondta, hogy fia nem dolgozik, egyszer borosüvegei, majd lámpát hajított utána, — panaszolta. A felesége jött segítségére. A 60 esztendős édesapa panasza súlyos vádiratként hangzott el a tőrvényszéki teremben. Az elnök felolvasta az orvosi látleletet, amit az édesapa vételeit fel sérüléseiről. lfju Peti ezután tovább folytatja u mondókáját: — Az én apám nem kívánja megbüntetésemet, hanem a kilakol-tatásomat. Ha az én apám az én megbüntetésemet kívánja, akkor orvosi látleletet fogok benyújtani, hogy hogyan sértett meg Ő engemet.... lfju Peti György ezután a bíróság előtt ünnepélyesen bocsánatot kért édesapjától és egyben megígérte, Szép ruha oiak Jó •iBvelMI készül II Legszebb szövetek, legnagyobb választókban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. hogy soha többé nem fogja bántani. Az édesapa megelégedett a bocsánatkéréssel. Vitéz CMllaghy György kir: ügyész erre elei tel le a vádat. Dr. Mutschenbacher Edvin komoly intelmei intézel! még ifj. Petihez, hogy becsülje meg magát. ■ 11 ■ , , -!_n.»—»ju> Megint kivágtak két fiatal nyárfát Nagykanizsa, szeptember 20 Aiuiak u sandái pusztilásnak, amit titokzatos kezek visznek végi*.- a városi kertészet által kiültetett fiatui facsemeték közt, ugy látszik, nem akar vége szakadni az egyik rajtért tettes bün-hődésével. Az éjszaka megint két tavalyi ültetésft jegenyét vágtak ki, de-rékban, éles késsel, a kisknnizsai nton. A rendőrség nyomoz. A város közönsége a legszigorúbb büntetést követeli a féltve ófzótt parkosításai barbár pusztítóira. Hói ügynök házal pesll cégnek Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 20 A «Zalai Közlöny» már számtalan esetl>en szóvá tette az idegen kereskedők és cégek nagykanizsai megrcndelésgyújtéseit, amit Nagykanizsán szabályrendelet tilt. \'íeg-nap ismét egy budapesti füzőké-szitő cég női ügynöke járta a házakat és holmi gyógy fűzőket meg eféléket ajánlott. Volt neki férfinek való fűzője is. Egy ilyen íüző költsége -mindössze* 18 |>engő, csak alá kell irni a megrendelő Ivet. Nagykanizsán u helyi ipar és kereskedelem igen nehéz időket él. Minden fillérre itt van szükség. Nagykanizsa városa éppen ezért Az ostor Irta: SZKNTPfrTERI B. JÁNOS Csendes, november eleji őszi este. Az alacsony, zsuppfedeles házak fáradtan pihennek u szálas tölgy-erdő szélén. Igénytelenül, mintha szégvélnék magukat ebben a rádiós világban és félve húzódnak a letarolt nagy fák alá. A kicsi, négyszögletes ablakok pislogva világítanak u ködös szürkeségbe. Mindenhol csend von, a falu pihenni tért. A komor nyárfáktól szegélyezett fehéren kanyargó országút felől szapora léptek kopogása hallatszik. Az ut közepén bő, sáros csizmában alig nyolc-tizévcs emberke halad. Szőke haja összekuszálva lóg a homlokába. A térdig érő nagy kabát ujja fel van hajivá, annak bizonyságául, hogy nem őrá szabták. Szorosan összehúzza, mintha vinne valamit a bő kabát alatt. Kipirult arccul siet a köves ut közepén, patkós csizmája alatt ropog az apró kavics. Az öreg keresztnél letér u temetőbe vezető útra, jobban összefogja u kubálot, egy pillanatra hátranéz, majd futásnak ered. Így jul el a temető düledezett léckerítéséig. A korhadt deszkaajtónál megáll, körülnéz, uzután félve, remegő kézzel elhúzza uz ajtói be támasztó fudaru-bot és belép u temetőkeribe. Az egyszerű, gyalulatlan fake-resztek némán sorakoznak egymás mellé a hold tompa, sárga fényéljen. Sirkő alig egy-kettő van u felső soron. A fiu a szélső sirhalomhoz megy. Még vizesek a hantok, u kis sir egész újnak látszik, kereszt sincs rajta. Széthajtja a kabátját és rövid, forogott nyelű szijostort vesz elő. Nézi, forgatja, azulán leteszi a sirra. — Itt van, — mondja halkan, siró hangon. — Elhoztam az ostort, Jani — folytatta kis szünet után — mert nekem nem kell. A szél megfújja u kopasz fákat, néhány száraz levél peregve hull a földre. A gyerek elhallgat, ijedten hátranéz. - Én vittem cl a szegről — kezdi szaggutoitan — amikor édes-unyád elment. Csak féllem, mert... hogy... megver... Most elcsuklik a hangja, kitör belőle a zokogás. Hangosan, fuldokolva sir. A nagy könnycseppek csendesen folydogálnak felhevült arcára. — Azért nem mondlam meg Az ólhoz tettem, a szár alá. Mikor az Orzse mondta, hogy beteg vagy, már visszaadtam volna* csak, csak... féltem... nem mertem... édesanyádtól. Hangosan felsír : — Meg nem tudtam, hogy meghalsz, Jani. Azt hittem, meggyógyulsz, akkor visszaadtam volna. Nem tudlum, hogy meghalsz, Jani, akkor nem vittem volna el. Elhoztam... nézd, visszaadom neked, Jani, nem is akartam elvenni igazából, csak, mert a lied szíjból volt, meg sudaras.... szereltem volna... hogy nálam is olyan nagyot szól-e ? l)e nem tudtam, hogy meghalsz, Jani, igazán nem is durrantottam vele egyszer sem. Meg úgyis visszaadtam volna. Igazán, Jani, egyszer se durrantottam vele ... Elhallgat. Megtörli az orrát kabátja ujjával, felveszi az ostort, lelógó végét néhányszor a faragott nyél köré csavarja és újra leteszi a üirru. Könnyes szemmel, ezeiJeg- ve néz maga elé. Az esti szél eláll egy pillanatra, csend van. Az országúton autó suhan el, fénye -sárgán bevillan a sirok közé, azután újra csend lesz, néma, temetői csend. A gyerek összerezzen. Megigazítja mégegyszer nz ostort, szépen hosszába fekteti a síron, megfordul és gyors léptekkel megindul a kijárat felé. Minden kj$> neszre ijedten néz hátra, szive hangosan ver. A kis kaput lassan becsukja ma-gaután, nekitámasztja a fadarabot és futva az országút felé tart. Valahol a falu alsó végén egy kutya ugatni kezd, a gyerek meggyorsítja futását. Már kiért az országútra, a kis csizmák szaporán kopognak. Most nagy, fekete felhőfoszlány terül a holdra, a táj elsötétül. Az apró sárga ablakok gyér fényükkel álmosan világítanak. A kutya abbahagyja az ugatást, újra csend lesz. Északról hűvös szél kerekedik, u nagy fák félve megremegnek. Néhány száraz, összelőpörődótt levél peregve hűli ab* . i IB83. sicptonbtr 21. ZALAI KÖZLÖNY Meglépett a vőlegény az anyakönyvi hivatal kapujában Egy hanhnai leány kalandja az álláttalan MfB/Jvel Tankönyvek, Iskolaszerek, körző- és rajz lábiák, fűzetek, tolltartók, Iskolatáskák legnagyobb választékban Schless Testvérek könyv- és paplrkereskedéseiben Főüxlet: Hók: Deák-tér 40. Horthy M.-ut 8. védi kiijön szabályrendeletlel iparát é« kereskedelmét az idegen ügynökök és házalók inváziója ellen Sikerült is ezen a téren jobb állapotokat elérni. Az egész országban tudják, hogy Nagykanizsán idegen ügynököt és házalót, aki megrendeléseket gyűjt vagy házal, előállítják és áruját elkobozzák. A női megrendelés-gyűjtő mégis ma is járja a városi és már eddig is szép számban adtuk fel neki rendeléseket. Felhívjuk reá az illetékes hatóság figyelmét. Semmi szükség idegen cégekre Nagykanizsán, ahol mindent meg lehet szerezni ugy, hogy mindenki meg lehet elégedve. Semmi szükség nincsen budu|xesti megrendelés-gyűjtőkre. Tisztítsuk meg a várost végre erélyesen minden idegen meg rendelés-gyűjtőtől. Nagykanizsa iparosainak és kereskedőinek adjunk kenyeret I A szülők maguk küldik kéregetni gyermekeiket az érkező olasz vonatokhoz / Igen tisztelt Szerkesztő Ur I Teljesen aláírom múltkori cikkét, amelyben a fclhálxirodás hang ján teszi szóvá azl a bántó jelenségei, hogy az olasz cserevonat közönségét kolduló fiatalkorúak molesztálták, nyújtogatva kezűket az ablakhoz egy-egy oentesiomért vagy Uráért. Hát igen Tisztelt Szerkesztő Ur, ennek nem szabad soha többé előfordulnia ! Szinte bántó éa felháborító, hogy egyesek még ezl az alkalmat is arra használják fel, hogy megsarcolják az ideérkező kiegeneket, a török-módszerü baksis kéregetéssel. Legszomorúbb a dologban, hogv maguk a szülök küldik gyermekeiket baksisért az állomásrtfAz élelmesek valósággal lesik ós klliasználják nz Ilyen alkalmakat. Viszataszitó jelenség ez, ami mind erösebben terjed az idegen \'vonatok beérkezése alkalmával. A rendörségnek feladata a várossal egyetértve megállapítani, hogy "hogyan akadályozza meg a jövőben az Ide érkező idegenek molesztálását. Itl fellétlenül rendet kell teremteni, hogy ilyesmi többé elő ne fordulhasson és « város jó hírnevét lelkiismeretlen szülök baksisvágya ne tiporhassa sárba. Őszinte nagyrabecsüléssel: aláírások. Nagykanizsa, szeptember 20 Kellemetlen kalandban volt része egy kanizsai leánynak. Néhány hétlel ezelőtt megismerkedett egy 35 év kórüli, elég jómegjelenésü férfivel, aki bár munkanélkül tengődött itt Kanizsán, mégis házasságot igért. Sikerült is beférkőznie a leány bizalmába, akinek hétfőn tudtára adta, hogy felmennek együtt az anyakönyvvezelöhöz a városházára, hogy bejelentsék" házassági szándékukat. Azon a címen, hogy az anyakönyvvezetőnek azonnal le kell fizetni 00 pengőt, ennyi pénzt kért a leánytól, akinek születési bizonyítványát is magához vette. Nagykanizsa, szeptember 20 Lassan-\'assan a sokáig észrevétlen Nagykanizsa is belekerül a magyarországi idegenforgalom vérkeringésébe és érdeklődésébe. A közeli hetekben két ilynemű dátumra készül Nagykanizsa. Nagy bodapetfl "né* őrség-parádé a kaui/f^l or«*áKzászló tőrül. Nevezetes idegenforgalmi eseménye lesz, valószínűleg október 8-án, Nagykanizsának. A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete (a VOC.E: híres fúvós zenekara és a/, egyesület frontharcos »-so|x>rtja ezen a napon Nagykanizsára érkezik és itt zenés őrség-parádét rendez a muraménti végk országzászlaja tövében. A program összeállítása most folyik. Az iskolák vezetőit fel fogják kérni, hogy az ör-ség-parádcl megelőzőleg az uj magyar generáció, az összes iskolások számára monstre-diszünnepélyt rendezzenek az országzászló alatt. A polgármester filléres gyorsvonat beállítását fogja kérni prre a napra Budapestről. Az érkezők az országzászló-alap vendégei lesznek. A városháza előtt rászólt a menyasszonyra, hogy várjon néhány per cift rá a kapuban, ő addig felmegy megnézni, hogy nem kell-e sokáig várakozni. A menyasszony várt egy félórát, várt egy órát, majd másfél-óra múlva maga is felment a városházára, ahol azonban hiába kutatott át minden folyosót, minden hivatali helyiséget, a vőlegénynek nyomaveszett. A vőlegény még a mai napig sem került elő, sőt a lakásadójától azt ls sikerült megtudni, hogy clulazotl Nagykanizsáról. Értesülésünk szerint rövidesen a rendőrségen lesz folytatása ennek a kellemetlen ügynek. Fiwclsta egyetemisták Jönnek Nagykanizsára A bresciai faselsta egyetemi hallgatók és a harcos fascisták felajánlották a debreceni Monti-körnek az 1848— 19-ben Magyarországon harcolt olasz légió történelmi nevezetességű zászlajának hü mását. Ezt a zászlót 30 tagu küldöttség hozza a közeli hetekben Magyarországra 6, viszi Debrecenbe báró Augusto Monti della Corte és az ifjúsági szövetség dlnÖke, dr. ntdok) vezetése alatt. Az olaszok küldöttsége Gyékényesnél lépi át a magyar határt és itt-tartózkodásuk alatt több vidéki várost fognak felkeresni. Igy Pécsről Nagykanizsára is eljönnek, unitkor is a város vendégei lesznek. Időjárás (fí)uakai rddlójiUntiti A ■•(•oraM-Ijiai lntÍHt|«l«Rtl aata 10 Arakari Enyha, borult IdS várható. Felhőzet: Reggel folhős, délben tiszta, este borult. Szélirány: Reggel, delben és este délkeleU. Az őszi Balaton A Balatonnál minden évszaknak megvan a maga különös varázsa. A Balaton ősszel uj köntösében talán még vonzóbb ós csábítóbb, mint nyáron. Csodálatos napfény-tükröződésével, — aminek következtében a víz melege ntög ilyenkor is nagyobb, mint nyáron a sok külföldi tóé. a szabadban való fürdőzést szeptember végéig khptövó teszi. A Balaton ősszel a csöndes pihenést keresők üdülőhelye. Nagyvilági fürdők zaja efcsititf\'s a duhaj jókedv felköltözik a szőlőhegyek közé, ahol a városi ember előtt ismeretlen uj élet kezdődik, ősszel nem fárasztók u hosszú séták, kirándulások s a Balaton ismeretlen szépségei bontakoznak ki a turista előtt. Különösen az északi part (kitűnő kirándulóhely; a romantikus várromok, erdős bércek nagyszerű alkalmat nyújtanak kisebb-nagyobb túrákra. A vitorlázók ilyenkor kezdik meg hosszú ;utjaikat. A hajók nagyrésze felszedi horgonyát s elhagyva áz ismerős kikötőket, fölkeresik a Tihanyisziget, Szigliget, Badacsony, Almádi poétikus Öbleit s napokig barangolnak a megbízható őszi szelek alatt Az őszi Balatonnál kiváló a gyümölcs- és szőlőkultúra gazdagság". A kertek fái roskadoznak a dustermésü barack, körte, alma, szilva súlya alatt s a szőlőkben a válogatott termésű fürtök éretlen várják a vendégeket. A legnagyobb halász-zsákmányra ősszel lehet számítani, s Ilyenkor felállnak a horgászok a biztos halász-helyekre s bőséges zsákmánnyal ülnek be a halászcsárdáid. A szálloda- és penzió-árakat álla. Iában 30 százalékkal, de legtöbb helyen ötven százalékkal ls leszállították. Á szórakozó- és tánchelyek luigyrészo még nyitva van. A vasutak weekend-jegyeket, ötvenszázalékos Jcgyfüzctked-vezményckkcl segítik elő az utazást Sokan már megkezdték a szőlő- és gyümőlcskurát. Kettős dráma Pesterzsébeten Budapest, szeptember 20 Szerdán délben kegyetlen gyilkosság tőrtént Pesterzsébeten Ikifőni Ferenc vendéglős valami miatt összeveszett feleségével, akit rövid szóváltás után agyonszúrt. Mikor látta, hogy az asszony meghalt, Bajcsi a saját mellébe döfte a kési, a házbeliek azonban idejében észrevették, mire a mentők ék-t-veszélyes állapotban beszállították kórházba. Bajcsi Ferenc korcsmáros este meghalt a Rókus-kórházban. Az oláhok perbefogtak Ismét két magyar vezérférfit Kolozsvár, szeptember 20 A «Patria« cimű román lap legújabb számában azt Írja, hogy az erdélyi Magyar Párt 20 vezető embere, köztük Gyárfás Hlemér képviselő és Hirschlvr József kolozsvári apátplébános ellen vádiratot adott ki az ügyészség. A vádirat szerint a gyanúsítottak az erdélyi katolikus státus vágyónál «megnem engedett manipulációkkal* szerezték. hololt ez a román állam tulajdona. A lap közleménye nagy izgalmat keltett az erdélyi magyarság körében. Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka sinser Piuatdraházhan Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. Idegenforgalmi események Nagykanizsán Üzletünket átalakítottuk és a legújabb divatnak megfelelő teljesen friss áruval felszereltük. — Kérjük szíves látogatását, a legelőzékenyebb kiszolgálásban bemutatjuk naponta érkező diwatoipftinket. Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza F6-ut 2. szám Nagykanizsa, Városház palota Alapítva 1877-ben. * ZALAI KÖZLÖNY 1983. tptember 21. napi hirek NAPIREND InplMiib. 21, oiflUrtfik Római katolikus: Máté. Proteat.: Málé. Ixr.: 56H. Tlari hó I. Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éj|eli szolgálat r hónapban: a Fekete sa» gyógyszertár Fó-ul0 aa. és a kiskanUsai gyógyszertár. OözfUrdö nyitva reggel fi órától este 6 óráig (héttő, szerda, pintek délután, kedden egész nap nőknek). A hirdetés segit! Harweg S. l\'ireston". a nagy amerikai gummigyáros. akinek yummiabioncvii Slagyarorszdgon is ismeret-s-l:, a követíczöket mondja a hirdetés hatásosságával kapeso-latban. u Mid ön 1920-ban Európából uisz-szat értem Amerikába, vállalatom uggszólodn, tönkrement s mint-gg hO.OOü.OOO dollár adósságom noII. Üzletvez-töm-t szabadságoltam és minden jehnlős-bb lapban egészoldalas hirdetések :l j-lentstlem meg. A mrglr/tő eredmény az ih>II, hot/g forgalmam óriiisil emelk-d-lt és kél hónap alatt M.OtKUKH) dollár adósságot tör/eszletl-m 1°. A legközelebbi lntézk°dés?m az volt, hogg a változatlanul folytatott hirdetések melhll uj alapokra fektettem üzletemsi s négy ét?-, alatt minden adósságomat kifizettem. ( ) Országos vásár. Az augusztus 2ián elmaradt tapolcai vásárt szeptember 27-én tartják meg. A rendőrség leleplezte egy 5 év előtti gyilkosság tettesét Baltacsapásokkal vertek agyon egy dunai hajóst Pécs, szeptember 20 A |>éc.si rendőrség tegnáp egy öt évvel ezelőtt történt rejtélyes gyilkosságról rántott* \'c a leplet. Ót évvel ezelőtt ugyanis Mohácson a kertjében felakasztva, -Jioltan találták Uraiul János dunai hajóst, akinek fején ba\'ltarsapá-sok nyomni Is voltak. A rendőrség annakidején az ugyanott lakó Szakái Pál szobafestőt, ennek feleségét ó, 20 éves fiát gyanúsította a gyilkosság el- követésével, tagadásukkal szcmlxn azonban semmiféle konkrét bizonyíték nem merült fel és igy a törvényszék felmentette a vádlottakat. Néhány nappal ezelőtt ujabb bizonyítékok keYüllek a rcildörség kezébe, melyek alapján Szakái Pál beismerte, hogy fiával együtt ö gyilkolta meg annak idején Hrund Jánost. A rendőrség mindkettőt őrizetbe vclte. amit ön keres és amit ön meg is tud fizetni divatosat. Kül- és belföldi áruk, a legnagyobb választékban! olcsón kaphat (A* Omke) ma, csütörtökön esta családi összejövetelt tart. (A Városi Nőikar) a mai nappal újra megkezdi próbáit. F.lső próbája ma este 9 órakor a zeneiskolában, mely alkalommal \\uj tagokat is szive-sen lát.. (Magánpoltfárl «y0lk Lentiben) Lentiben és kórnyékén régóta mozgalom folyik polgáriiskola létesítés*\' érdekében. A kultuszminiszter $ngc<ld. lyezte a polgári iskola felállítását de idén csak magánpolgári formájában, líddig már M) tanuló jelentkezett az I. osztályba. (Elkészült a györökl állomás) ballatonkörüli állomások programszerű szépítése és bővítése ismét ujabb eredményt mutat: a balatongyöröki állomást. Az eddigi őrház felhasználásával mutatós állomásépületet emeltek. Dlvatszörme újdonságok n legnagyobb választékban Singeméi. (Kanizsai S*»hó Jánosok, vigyázat!) A dombovári rtendőrség né-hány nappal ezelőtt egy kisebb lopási ügyből kifolyólag őrizetbe vett egy ismeretlen emlH*rt, aki a járásbíróságon Szal>ó János nagykanizsai lakos névre kiállított igazolvánnyal bizonyította, hogy neki rendes lakása és foglalkozása van. Máv. raktárnok Nagykanizsán. Knnek alapján a járásbíróság szabadlábra helyezte az állítólagos Szabó Jánost, akiről most, távozása után derült ki, hogy hamis jralikkal igazolta magát. A szélhámos vagy lophatta, vagy valahol találhatta az írásokat. Elrendelték az ál-Szabó körözését. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz nél. — Elsőrangú müjég kapható a Tran 8 danubi a Egyesült 00smalmok Részvény társaságnál. Lefrilolsó divatú és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer divatáruházban. divatáruh zában. ÍALAI KOZlONT 1&8. szeptember 21._ _ tnten(1 ■ mf*»iMHi|t lóval) Veszélyes kalandban volt része két budapesti urinönok, akik kedden délben egy- kanizsai rokonukhoz Jöttek látogatóba. A vendéglátó házigazda egyfogatú kocsiján várta az állomáson n vendégeit. FclüWe a kocsiria. a tulajdonos kissé erösebben találta cl az ostorral a ló fülét, mire az állnt elragadta a kocsit a rémülettől félholt hölgyekkel együtt. A vad vágtatás végigtartott az egész Horthy Miklós-uton. Az egyik hölgy a Szemere-utcá-nál, a másik a Kisfaludy-utcánál zuhant ki a kocsiból. A házigazdának semmi baja sem történt, mig végre a Cintórium elölt sikerült megfékezni a megvadult lovat. Iskolai tornacipők, szürke, fehér és fekete színben Mlltényl cipóúzlct-ben. (Városház palota.) A magyar gyermekek legnépszerűbb hetilapjának, Az fin Újságomnak utolsóelőtti gazdag száma jelent meg a 45 éves jubileum előtt. Az Iskola kezdetéről, dakota indiánokról, bélyeg gyűjtésről, titkos írásról találunk cikkeket a kitűnő gyermckujságbati. Előfizetés negyedévde 2 pengő. Elegáns pljama anyagok legszebb választékban SchüUnél. (FejbelBIto magát egy gazdálkodó) Wekely Ferenc 53 éves gazdálkodó a kishárságyi szőlőhegyen levő pincéjében fejbelőtte magát és meghalt. Teltének oka ismeretlen. (A hajtószljj ö»»zelört egy kfo-flut) Kaposvárról Jelentik: Borzalmas szerencsétlenség történt KcrcscUgeten, a Kraller-féle malom |>adlásán. Malusa Antal 10 éves kisíiut, uki MIszökőtl a padlásra, elkapta az egyik hajtószijj és oly erővel vágta a felvonóhoz, hogy a szerencsétlen gyermek félóra miilva belehalt sérüléseibe. Plyama és ruhaflanellokban nagy raktár Singeméi. - \'(rtekwiínotl a lantba) Csantal Julianna 52 éves bőhönyei lakos* öngyilkossági szándékból beleugrott a kulha. Mire tettét észrevették, már nem lehetett rajta segiteni. — Bútorvásárlás nem fond! Teljes berendezéseket rendkívül <BlŐnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. SPORTÉLET Az NTE vasárnap a Levente válogatottal játszik a Spltztr kupáért Mint ismeretes, Spitzer Antal, a Levente Labdarugó Szakosztály volt elnökének elhalálozása alkalmából a/. Intézőbizottság egy gyönyörű szép ezüst serleget alapított Spitzer emté-kére, hogy pzzel is dokumentálja a levente futballsport terén kifejlett érdemeli. F. szép ezüst serlegért az NTE, a /.Irinyi és a Levente válogatóit hármas körmérkőzést. játszik |>ont és gólarányra. A győztesen kikerülő csapat egy évre birtokába veszi a gyönyörű trófeát. E körmérkőzések bevezetője |Ic.sb: a vasárnapi NTE--Levenlo válogatott találkozója. A Levente válogatott nagyszefü játékerőt képvisel és méltó ellenfele az NTE-nek. A/, érde-. késnek ígérkező és szép díjért folyó küzdelem iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Molnár Gyula és Horváth Károly megbízott szövetségi kapitányok ma este állítják össze u levente válogatottat. A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága megkezdte működését A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága hétfőn este tartotta idei első illését az iparostanoncLskolá-ban. Az ülésen megjelent Bumpf Károly testnevelési vezető és helyettese, Szilágyi György, valamint az ujonnau kinevezeti tisztikar Ofenbeck Ferenc ügvv. elnökkel az élen. Ezen ülésen 7 egyesület adta bo nevezéseit az 1933 31. évi bajnokságra és (pedig a Nagykanizsai Y0GE, Teleky FC, 13 FC, Ékszerész FC, Barakk FC, Törekvés FC, Kiskanizsai Levente FC. Az Intézőbizottság a nevezésekéi a mai napig meghosszabbította, tehát a ma esti ülésen további nevezések eszközölhetők. Előreláthatólag még 2-3 csapat nevezése várható. Lóversenyek Keszthelyen A keszthelyi lóversenyek (október 11-én) pro|iozÍciói most jelentek meg. Heroeg Festetics Tassilo emlékverseny. 20 km. vadászverseny. 700 p. Herceg Festetics Tassilo seflog vándordíj, tiszteletdíj az ót első helyezetnek, emléktárgy a többi résztvevőknek. Fenéki vadászverseny. 5 km 200 p.. 3 tiszte-letdij. A Somogy-Zalai t.ovass|>ort Egylet tagjai számára. Malatinszky Ferenc 30 km. országúti kocsi verseny magvar félvér lovak számára. Tiszteletdíjak. A Georgicum megalapítójának, gróf Festetics Györgynek emlékversenye. A gazdasági akadémiák hallgátói. volt hallgatói és dunántuli gazdálkodók számára. Tiszteletdíjak Altiszti va-dászverseny 10 km. A dunántúli l.ivas alakulatuk tisztesei és altisztjei szá-mára. Bővebb felvilágosítást ad: Schmidt ezredes Budapest, II., Margitrakpart 15. (A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága) ma este pontosan fél 9 Órakor ülést tart az iparostanonciskolában. A tárgysorozat fontosságára való tekintettel teljes számban való megjelenést kér az elnökség. (Letenyei 8pori) A Transdanubia foU ball-c&apata a Letenyei Polgári Ló-vészegylet csapatával mérkőzött. Ered. mény 1:0 a kanizsaiak javára. Biró Horváth József (Kiskanizsa). üyomor- és hasbántalmak, izgékonyság, migrén, kimeröllfeég, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség sok esetbén megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megiszik egy pohár természetes „Ferenc Józaet" keserüvlzet, Járási levente lövész-verseny Pacsa, szeptembcc, 19 A pacsai járás 34 községének leventéi uz igricei levente.lő téren tartották versenyüket, Kovács Imre plébános táborimisét mondott, mise alatt a zaU-apáli fúvós zenekar játszott és a plébános izzó magyarsággal szárnyaló beszédei mondott. Dr Horváth Vilmos főszolgabíró megnyitó beszéde után kezdődőit a verseny. Eredmények: Otős csapatversenyben 1. Hahót (471 pont\', 2. Zalaapáti, 3. Pacsa. Oktatói egyéni verseny: 1. Horváth Lajos, Pacsa (100 pont), 2. Szabó István, Orosztony, 3. dr. Haasz Gyula, ZaU-szentmlhály. leventék egyéni versenye: 1. I.akncr József, Zalaapáti (ltf pont), 2. Baffay István, Hahót, 3. SzUl Imre, Hahót. A rendezés vitéz Farkas EudrtS Járási levente vezető érdeme. Kiadja a laptulajdonol Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly. Vegyen osztilysorsjegyet a Hiraohler trafikban (Korona szálló épület) ahol az almult eorajátékbaa a 95.000 penafta f Anyareményt és több naov nyereményt nyertek azerenoeéa vevM. Minden második sorsjegy nyer. Kisorsolásra kerül cca 8 mlllléaiM»H»l*i mely készpénzben kerülklfizetésre. Legnagyobb nyeremény 500.000 aranypengö- Húzás már október 14én, siessen mert a kereslet nagy. Hivatalos árak: V, P 24\'-, \'/, P !»•-, »/« P VU P Sorsjegyek és lervek kaphatók: II). Hirschler Miksa jC^JBrt^ Mozgószinház A válóperes primadonna Maga a fizüzsé: egy rcvücsillag izgalmasan érdekes élettörténete a szürke névtelenségből ja siker csúcsáig, ahová egy válóper érdekes körülményei lendítik fel, hogy azüláu kettős élelet éljen a gyermekéért, akit magának a"kar megtartani. Tipikus amerikai mese egy kis romantikával és egy adag élettel keverve, Joan Blondell és Rlchardo Corlez pompás partnerek. A műsor másik filmje: »A rémület háza« vadnyugati lörténet, amelynek egyes jelenetein azonban már a szelídebb Nyugat is érezteti u hatását, amikor pl. klasszikus zene kíséretében fojlják meg csendesen egymást. A rendező művészi törekvései jóleső benyomást kellenek a nézőben. Termé-Metesen a fcadság, a nyers erő dominál ebben a filmbc*i is a sok szép termé- szeti felvétel mellett. <D) Krumpli-szüret. Ideális vasalás: villamos vasalóval! Transdanubia r.-t. C«engery-ut 6. Telefon: 4-13. ZALAI KOZLONT 1933- ixeptembcr 21 Budapesten szálljunk a METROPOL Rákóozl-ut 88. Kialudt ■ fáklya a newyozkl kikötő zzzbadaágaxobia kezében a minapi ofcin napjaiban 150 kényelmes azoba, hideg-meleg folyóvíziéi, telefonnal, elektromoa fénylelzáaekkel. Patinái bili. kiváló konyha. Clfánymizzalka. Vlrájoakert. laika 4 peitgBISI. Tal|ea p.ae.ló 9 P-MI. Nwaatetl ■ laptulaidoaoe Közgazdái R.-T. Outaaibazg Nyoada áa Uélaalal Lapkiadó Vállalala könyvnyomdájába. Nacykaalaaáa. tfeialó. I)zlet,ez«ó i Zalai Károly. RÁDIÓMŰSOR Budapcof, «z*ptemb*r 21. 6.45: Tbrna. Utána gramoPin. — 9.45: Hirek. - 10: 1. Magyar tájak: Visegrád. 2. Zenei kalauz (Zenei műszavak4. (Felolvasás.) Közben gramofon. — 12.06: Kelemen Klára zongorázik, Szász Edit énekel. 12 30: Hirek. - 1.15: Időjelzés. 1.30: Az 1. honvédgyalogezrcú zenekara — 2.45: Hirek. - 4: Ifjúsági előadás. - 1.45: Időjelzés, hirek. — 5: »A must feldolgozása és értékesítése.. 5-5.30: (l)u-dapest II.) (iramofon. - 5.30: Cigányzene. — 630: >Az istenítéletek.• Felolvasás. — 7: Barabás l.idia hegedül. — 7.30: Angol nyelvoktatás. - 8: Közvetítés a Stúdióban. »Mézeskalács.. Zenésjáték 3 felvonásban. - 10.30: Időjelzés, hirek. Majd gramofon. Iléca. 11.30: Művésziemézek. - 12: Rádiózenekar. - 15.35: Svéd mesék dalokkal. — 15.45: Német operalcmf-zek. — 17.05: Sarasaié müvei. — j9: Tautenhayu-négyes. — 20: Undine 4 felvonásos opera. APBÓHlBDETtSEK lUktár.. lau.. árakat If.aa •losáaa alápusltjiak. Armuth. ■aaukr-aatf.ar. JOí) Haeználl IV. .I.MáiaU hflny.ahat megvenne valakitől, áll. el. lakolal l. Clm a kiadóban _ Caengeryul 77 a uámu bálban mo-a.rn, lauktiafartaa káramaaa- báa fóldaaintca lakia Ba.aaal, vagy ...wb.r t.r. kiadó. I Ugyanott kompiéi! ebédióbulor, caillár. Iióaaztal, á.v aodiooybetáttcl, azekrányek, képek eladok Háameater.__3M9 Horthy Mlkióe ut 89. az aaatádl káa M(y kaittel taláayoa áron eladó. 53 Hl.á.Maaak ajánlkozik aaonnalia vaay elaeltie |obb lány: Oubál Rozália Bajcaal-n II.__M97 Macán táró saalUgfOráaagéppel olcsón Vállalót fafüráaa.láal (a aprltáat _ | Rzatvaa mám, Eziaébettéz l»- 36&á Pllma mlnóeégti keltóa azámu ■!.«•-Iák |aáNKaa«hpánf hoaazu treional eladó. Cin a kiadóban. 3681 I TarmóűftőiidB Buza tlszav. íuj) 77-ee 7 95—8-30. 78-as 8 06— 8-M, 79-ea 815—8«0, 80 az H-25-850. dunánt. (IZ|) 77-et 7 65-7 J0 78-aa 7\'75-7\'M, 19-es 7\'85-SOO, 80-aa 7-95-810, roza (u|) l\'10-Ml - Zab közép 6 95 —7 05, - ólcnge...... 7 30—7\'W. SírtéiTíiár Pafbatláa 1504, aUdalian 11. - Elaó-lando 074—0-78. sz«letl 0-76-078, aze dett közép 074-075, könnyű 0-70-0-73, i-afl randll öreg 068 0711, ll-od zezidtl óie« 060 -089, angol sölilö I. 088-093, azaFonna nagyban 098-000, aair 1-10— I-M, hua HiO-l-ao. lálaaztáa (m I 04. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 19864—1933" Versseytárgyalási Mm. A Sugár-utból nyitandó utcával kapcsolatban vízvezetékiéi csatornázási munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi szept. hó 25-ének déli 12 órájáig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni. A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között városi mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1933. évi szept. l§"én- Polgármester. I—► Mmm <—j I mindenki a helyi kereskedőknél I éa Iparosoknál szerezzo bel Dolgozik s oséplögép. Nöi Kabátok é» pulloverek legu/abb ttxabásban és csodasxép mintákban legolcsóbban nnÓNYAI dlvtsíáruöáxban HOHTHV M1KCÓS-UT J MIoIílM lenti cikkekben 3MUUm«glet«t /«-deané, vóíelkóaysaer zzélkul (eklnfae meg raktáramat mmmmmmmmmmm WOlOANKtHT »Q KIlO VHÓHAftOl M«S rvMAfajiiihVmiHmnft porpAcoiással 0t»ö»M«NH»«ta TtHMti IKMALUTO>I MkiitiIH< • alanti cégnél --------------- ....... OWINHII nUilM t>0*OI*ANVAaúO>l ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmi szerek stö. kereskedése nu Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130. 76. értelyim 214. uám Ntgykmnlua, 1938. izeptember 22, péntek Ara 14 ""ír ZALAI KÖZLÖNY SMfkeutőség ét kiadóhivatal; Pöut fi uám Megjelenik minden reggel, bétfő kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy bóra <8 pengő 80 lllléf Sicrkeutöségl éa kladóhlvatall teleion: 78. ii A költségvetés margójára Dr. KRÁTKY ISTVÁN polgármester expozéja II. Ha már most a költségvetés bc-véleli oldalának jövőbeli alakulását akarjuk felrajzolni, rtem kell hozzá optimizmus, liogy aztnéhány kedvező és állandó biztos tétel figyelembevételével\' a fentiek alapján minden körülmény gondos mérlegelésével a többi városok hasonló tételeivel való összehasonlítás alapján, nyugtalanságra és aggódásra okot nem adónak nyilvájiitsuk. Meg kell azonban mégis említenem itt a városj helypénzek kérdését. A mezőgazdasági termények árában, sajnos, oly nngyarányu csökkenés állt be, hogy azok a hely-pénzek, melyeket a város közönsége még a konjunktura Idején állapított meg, a termények árához viszonyítva ma már kétségkívül magasnak látszanak. Nem szabad azonban itt elfelejteni azt, hogy a város közönsége rendkívül drága pénzen és nagy költséggel re\'ndbe-hozattn a város főbb forgalmi útjainak burkolatait, s minthogy a vidéki termelők, akik cz utakat használják, lulnvomólag kocsin jönnek ós érkeznek a város területére, a ma már magasnak mutatkozó helypénz ellenében elsőrendű városi közlekedési utakat kapnak, tehát olyan ellenszolgáltatást, amelyért nem kell külön kóvezetvámot fizetniők, jóllehet sok vidéki városban a helypénzen felül még külön sorompóvámnial is megterhelik a városba érkezőket. Miután a vidéki gazdaérdekcltségek mindent elkövetnek a kormányzatnál abban az irányban, hogy a városok fel-sőbbhatóságilag kényszeriltcssonek a hclypéHzek leszállítására, már most liszté let lel bejelentem a városi képviselőtestületnek, hogy ez ellena törekvés ellen a város adózó polgárainak védelme érdekéién lel jes erőmből tiltakozni fogok és min dent elkövetek annak megakadályozására, mert ha a helypénzek leszállítására bennünket hatalmi szóval kőteleznéneko ez elkerülhetetlenül maga után vonná a város adózó |>olgárságának ujabb megterhelését. A nálunk érvényben levő hclypénz-dijtételek egyébként nem magasabbak, mint a hasonló városoké általálkan. A bevételek fokozása mellett, mint említettem, a költségvetési egyensúly biztosításának a másik módja a kiadások lehető csökkentése. Itt azonban van egy mérték, amelyen alul nagyobb érdekek veszélyeztetése nélkül nem mehetünk. Sajnos, mi már elértük ezl a mértéket. Ha összehasonlítjuk uz 1931. évi háztartási költségvetés előirányzati keretének összegét a folyó évivel, azt találjuk, hogy az előbbi kereken 145.000 pengővel kevesebb a folyó évinél. Igaz, hogy ennek legnagyobb része a hitelügyi kiadások csökkenésére esik, de nem szabad figyelmen kivül hagyni azt sem, hogv a jövő évi költségvetési előirányzatunk keretét a strandfürdő és a felsőkereskedelmi iskola költségvetésének beiktatása cca. 30 ezer |>cngővcl emelték. Előző költségvetési felszólalásaimban magam is, de igen sok képviselőtestületi tag ur is, mindig a város külföldi és belföldi kölcsöneinek a rendezésére fektettük a fősifl.vt, amikor városunk háztartási egyensúlyának biztosításáról volt szó Azt mondottuk, hogy lm ezen a téren nem történik a városok javára valamilyen rendezés, a háztartási egyensúlynak előbb-utóbb fel kell borulnia. Ez a rendezés a külföldi kölcsönökre nézve báregv-oldalu kormány intézkedéssel de bekövetkezett, a belföldi kölcsönök- nél j>edig a kamattételnek kormányhatósági rendeletre törlénő mérséklése segítette elő a terhek ehvhitésél. Amcnnvilxm a belügyminiszter ur őnagyméltósága a Dráva völgyi Villamossági R.-T.-gnl kötött áramellátási szerzőtlésünket jóváhagyja, a belföldi függőköl-csöncinkből 140.000 pengő hosszúlejáratú kölcsönné aluknl át A Drávuvölgyi R.-T. ugyanis ezt az összeget a város javára fizetendő évi közterületbér egy részének, mint annuilásnak elszámolása mellett a városnak készpénzl>en fizeti, a város pedig ez összeggel a Magvar Földhitelintézetnél fennálló 013,100 pengős függőkölcsönét fogja részben rendezni. Arra fogok törekedni, hogy a villamoskonces- Rokonszenvvel fogadták az uj osztrák kormányt Récs, szcpleml>cr 21 F.jjel 3 órakor ujjáalukult a Dull/uss kormány, melynek tagjai a következők : Szövetségi kancellár, kül-, luxd-, biztonsági- és föld müvelésügvi miniszter: dr. Doll-fuss. Alkancellár : Fey. Pénzügyminiszter : dr. Burescb. Kereskedelmi : Slockinger. Közoktatásügyi és igazságügyi : dr. Schuschnigg. Alkotmányreformügyi miniszter: dr. líndcr A szociális ügyek minisztere : Schnilz. f.rdekes, hogy a gazdaszövetség- hez tartozó és ahhoz közelálló volt miniszterek mind kimaradtak a kormányból. Páris. szeptemlH\'r 21 A francia sajtó rokonszenvvel fogadja az osztrák kormány újjáalakításáról szóló híreket és megállapítja. hogy a személyi változások Dollfuss helyzetét ugv, bel-, mint külföldön megerősítik. Róma, szeptember 21 A Im Tribuna szerint az osztrák kormányválságot, amely nem jölt váratlanul, ugv kell üdvözölni, mint az osztrák függetlenségnek egy ujabb bizonyítékát. A porosz parlament gyújtogató! a liposei törvényszék előtt I.ipcse, szeptember 21 A törvényszék csütörtökön délelölt 9 órakor kezdte tárgyalni a birodalmi gyűlés épületének felgyujtásával gyanúsított vádlottak bűnperét. A vádirat szcrinl Van der I.ufobc 21 éves kőműves, Tergler Ernő 40 éves kereskedelmi alkalmazott, Ihimitroff (ie-orgi r>l éves iró. Po|K>ff I.avoj főiskolai hallgató és Tneff Vasit 35 éves ci|)ész, a vádirat szerint 1033. február 27-én este felgyújtották a birodalmi gyűlés épületét, vagy legalább is közreműködtek annak felgyujlásában. lla ezt a vádat sikerül a vádlottakra rábizonyítani, ugy halálos ilélel vár va-lameimyiüka\'. A ^itárgyalás foutosabh anvagát gramofonlemczekrc veszik fel és "rádión fogják közvetíteni, hogy ily \'módon eljuttathassák az egész világ- hoz. A tárgyalás megnyílása után az elnök közölte, hogy október l.Vtől kezdve Berlinben folytatják a tárgyalást. bejelentette egyúttal azt is. hogy Van der I.ulibe lemondott a védőjéről. A kihallgatások során I.ubbe arra a kérdésre, hogy lielyesli-e a kommunista tanokal. igennel, de arra a kérdésre, hogy az államforma megváltoztatása érdekében állást íoglul-e. ha-tározott nemmel válaszol!. A főtárgyalás! délután 3 órakor berekesztette azz elnök, aki figyelmeztette* még l.ubbet, hogy jól gondolja meg a |>énleken délelőtt folytatandó főtárgyaláson adandó válaszait. így első kérdés lesz, hogy miért lépett ki a kommunista pártból? A főtárgyalás! pénteken dél-előtt 11 órakor folytatják. Magyarország pénzügyi helyzetét tárgyalják Genfben Genf, szeptember 21 A Népszövetség pénzügyi bizottsága tegnap kezdte tárgyalni Magyarország pünzügyi helyzetét. Tylir pénzügyi népszövetségi megbízott jelenlésének meglelek uláu délután Imréiig Réla pénzügyminiszter előadására került sor. A miniszter kijelentette az MTI munkatársának, hogy nagyon meg van elégedve a tárgyalások eredményével. sió-szerződés tárgyában n belügyminisztériumban folytatandó tárgyalások során az ajánlattevő cégekkel szemlém e térien a város ja-\\ára további eredményeket érjünk cl. A kiadási tételek általában csökkentek, de vannak egye* különösebb rendkívüli kiadások, amelyek az előző évvel szemben emelkedést mutatnak. Ezek azonban egvtöl egyig halaszthatatlan, elkerüliie-tetlcn közérdekű célokat szolgálnak. Ilyenek a tüzoltó-mászótorony létesítése, a I.udovika alapítvány, a református templom építési segélye és a kertészet uj üvegháza. A fejlődő élet minden nyomorúságunk dacára is, olyan közénlekü követelményekkel lép fel velünk szemben, amelyeknek teljesítésű elől nem zárkózhatunk elj mert ezeknek a követelményeknek a mellőzése sokkal nagyobb kárt jelentene a közre, mini amily terhet von maga után azok teljesítése. A rosszul értelmezett és a túlzásba vitt takarékosság l>énitólag hat magára az életre, tönkretesz minden fejlődést, megállítja az életet és végső eredményben sokkul nagyobb kárt okoz, mint amennyi előnyt elérni reméltünk belőle.. Ezek az uj kiadási tételek azonban a költségvetés bruttó összegéhez viszonyítva, jelentőseknek épen nem mondha-lók. Súlyosan érint bennünket az a régi fájó pont, amll az államrendőrségi hozzájárulás 50.000 pen gős kiadási tétele jelent. Fz a tétel 50.000 |h*ugő volt akkor is, mikor a költségvetési keret 2,212.000 pen-gól tett ki és 50.000 |>engöt tesz ki inu is. amikor a költségvetési előirányzat összege 1,565.000 pengő. Valóban méltányos és indokolt volna, ha ezen a címein a kormányzat ugyanolyan százalékban enyhítené városunk hozzájárulási terhét, amilyen mértékben csökkentek a kincstárnak az államrendőrség fenntartásával egybekötött kiadásai. Ezlrányban a városok mindent elkövetnek. sajnos, egyelőn- az ered-ménvre való minden kilátás nélkül. \' A |)ótadól>ól fedezendő hiánv a folyó évi 270.000 pengővel szemWn 200.IMH) pengőt tesz ki.. Tehát H4 ezer j>engővel kevesebbet, mint cz-évlxm. Hogy a pótadókulcs ennek dacára sem csökkenthető számha-vehetően. ennek oka az, hogy a pótadóalap is csökkent 510.000 pengőről 11)0.000 pengőre, úgyhogy a jövő évben 5 százalékos pótadóból l>cfolyó összeg felel meg a folyó évi 4 százalékos pótadóból befolyó összegnek.. Ha tehát a pótadóalap érintetlenül megmaradt volna, ugy a jövő évre javallatba hozoft 11 százalékos pót adókulcs helyett 36 százalékos pótadókulcs melleit biztosíthattuk volna a város liázlar-tásának költségvetési egyensúlyát. Sajnos, a pótadóalap csökkenés-egyik természetes velejárója a kei-eseti lehetőségek és a jövedelmi viszonyok napról-uapra való rosz-szabbodásának. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 22. Az édesapjától kapott verés az első emléke Herczeg Ferencnek, ahtmh ma ünntpll ai ortián 70-/* tzilhUnnapiit Ma \\mmM Icfiiia^yobö válalitéfca i.cddl kiadói áiakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Schless Testvérek könyv- és paplrkereskedéselben FőUzlct: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.ut 8. Megvannak a szomajomi postarablás tettesei Kaposvár, szeptember 21 Két óvveieaelött, 1931 julius 18-án éjjel egy revolveres cigánybanda elrabolta a szomajomi postahiva-tal páncélszekrényét, amelyet más-nap talállak meg feltörve a határ ban. 500 j>engő készpénz és 900 pengő értékű postacikk tünt el belőle. A tetteseket annakidején nem tudta elfogni a csendőrség. Néhány nappal ezel" » egy cigány, aki 6 éves fegylu 7»> .ntetését tölti a Sopron—kőhidai fegyház-ban, jelentkezett a fegyliáz igazgatójánál; akinek elmondotta, hogy ő és több nagyszakácsi cigány ra-lxillák ki annakidején a postahivatalt. E vallomás alapján a csendőrség már le is tartóztatott hármat a cigányok közül. Kettő ellen, okik szökésben vannak, körözési udtak ki. A postamesternő, akit a postakincstár anyagilag tett felelőssé a rablásból származó kárért, most bűnügyi zárlatol kért a cigányok vagyonára, akik valamennyien liáz-tulajdonosok Nagyszakácsiban. Ipari, kereskedelmi ós mezőgazdasági kiállítást Nagykanizsán Az ország több városában, igy Szegeden, Miskolcon, Székesfehérváron és Szegszárdon egyre-máfcra rendeznek kiállításokat, hogy tanújelét adják a magyar vidék ipari és kereskedelmi élni akarásának gazdasági ós kulturális előrehaladottságának. Nagykanizsán ezt az eszmét egy ily kiáUitás megrendezésére az Omkc vezetősége már tavaly megpendített*! (a »Zalai Közlöny* már évek hosszú sora óta sürgeti. A fizerk ) s mig nálunk csak terv maradt, Addig 0 többi városok egymás után meg Is valósították. ilogy milyen lendítő e^ejc vun egy ilyen kiállítás megrendezésének az efjész város ipari és kereskedelmi életére, azl itt nem kell bővebben magyarázni. fis nem szabad — mint állandóan halljuk — a rossz gazdasági viszonyokra hivatkozni. Más*utt sem rózsásabbak a viszonyok, másutt is meggondolják, hogy mire adják u filléreket. I)o fcwjk a fillérek meg Js térülnek. Mint határszéli városnak, a Zrínyiek Ősi akorásával meg kell mutuüü, hogy mire képes a jobb sorsra érdemes Nagykanizsa ipar és kereskedelme. Tegye újból megfontolás tárgyává uz Omke, az Ipartestület, a járási gazdakör és ennek a városnak minden szépért, Jóért és hasznosért lelkesedő unui és vezetői c szép eszmét s látni fogják, hogy mint egy ember, ugy fog melléjük állni Nagykanizsa egész i|>ari, kereskedelmi és mezőgazdasági társadalma. Kezdjük meg az előmunkálatokat minél előbbi Bizton hiszem, hogy ez a munka eredményes lesz. Munkára fel! Csüggedést nem ismerve mutassuk meg az ország nőjenek, hogy a Zrínyiek ősi vére nem vált vizzé, lnogy mcgcsonkilotlságunkban és magunkra hagyva is élünk és dolgozva bizunk egy szebb jövőben. L. folÜ ItfUMC llcrczcg \'Ferenc hetvenedik születésnapja \'ünnepe a mngvar olvasóközönségnek is, mert ma jelent meg Herczeg Ferenc Kmlékozései-nek clsö kötele. Amiről eddig sohasem beszélt; életének regényét mondja el ebben a minden regénynél fordulatosabb, színesebb és mélyebb könyvében n költő. Gyermekkorában még postakocsin járt, a ü7 éves Herczeg Ferenc viszont már repülőgépen utazott Londonba. Az emberiség történetének legmozgalmasabb, legérdekesebb korszaka az elmúlt lielven év, amelynek Herczeg Fe-rcnc nemcsak legkülönb élő magyar elbeszélője, hanem élcsszcmü megfigyelője is, aki nagy szerepet Játszott és játszik nemcsak irodalmi és művészeti életünkben, hanem a magyar társadalmi és jmlitikai életben is. Úgyszólván mindenkit ismert c kor kimagasló egyéniségei közül, álarc nélkül látta a közélet főszereplőit és nemcsak az irodalmi és színházi kulisszák mögölt volt és van lotthon, hanem a politika boszorkánykonyhájában is. 01 kötetre tervezeti emlékezéseinek clsö kötete A Várhegy címmel ma jelent meg. Néhány részletét itt mutatjuk be a .Zalai Kózlóny« olvasóinak. Első emlékein, amellyel öntudatos élelem kezdődik : a verés, amit édesapámtól kaptam. Téli reggel volt, a nagy vaskályha olyan buzgón dohogott, mint a gőzmozdony, amely a kővetkező pillanatban már világgá fog rohanni. Zsuzsi néni gyertyafény mellett mosdatott, én a nagy tálban álltam és bőszülten visítottam. — Ne rijjon úrfi, mert kijön a tekintetes ur és megveri I ö minden gyereket magázott, a fiukat úrfinak, a nővéremet kisasszonykának címezte. Én azonban még dühösebben fújtam a harsonát. Közben édesapám ajtaja felé sandítottam, hogy nyi-lik-e niár. Csábitolt és szédített a tudat, hogv az ajtó mögött az álomszerű veszedelem tanyázik, amelyet én kitudok onnan csalni. Rettenetesen féltem tőle, de a sárkányidéző arcátlanságom későbbi éveimben is csiklandozott és nem egyszer tudatosan zúdítottam magamra olyan veszedelmet, amelyről biztos volt, hogy nem birok vele. Azon a téli reggelen tehát addig bömböltem, mig csakugyan felpattant az ajtó és mivel Zsuzsi néni, a dadák gyöngye, magához ölelt és meg akart védeni: az Őkét karja is piros lett az eltévedt ütésektől. Én akkor kél éves voltam. Ha szokatlan is, mégis igaz, hogy emlékeim mécsese belevilágit élelem első hónapjaiba. El tudnám mondani, milyen sorrendben jelentek meg bámész szemem előtt a külvilág első képei. Egy ökölnyi Ko-lumbus felfedez magának agy uj világot. Emlékszem, mikor a versed pályaudvaron elfczör láttam induló vonatot. A kocsiablakokon kinéző embereket feslett mollképcknek néz lem, amilyenek otthon lógtak a falon és igen csodálkoztam, mikor bucsuzóul a keszkenőiket lengettek. Takarítás folyik, gondoltam, a törlőrongyokat rázzák. Arra is emlékszem, hogy gyakor- Szép ruha osak jó szftvetból készül II Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. latlan szemmel arasznyi játékszernek néztem a vcrseci liegytetőu álló templomot. Zsuzsi néni ide-igértc nekem : ha jó lesz az úrfi, felmegyünk érte és lehozzuk a piaci szatyorba. Én azontúl jogot formáltam a templomra és nagy volt a kiábrándulásom, mikor később meggyőződtem, hogy ez a játékszer már nem fér bele a szatyorba. Mily tudatlanok a felnőttek a gyermek dolgában I Egyikük sem gyanította, hogy a kisbaba figyel és gondolkozik. — Itt a kenőasszony, — igy hívták a masszirozonől, — mindenki menjen ki, de a csöppség itt maradhat. A csöppség én voltam. Ott ültem egy kis lábzsámolyon és azóta egy életen keresztül magammal viszem Toncsi néni megmasziroztatásának rézsleleil. Toncsi néni a nagyanyám nővére volt. Jobban szeretném, ha akkor kivitlek volna a többivel együtt. Egy kép, száz közül egy. A szüleimmel künn voltunk Guszti bácsi pusztáján. A kaszálón, az eperfaerdő szélén, j>okrócott terítettek a gyöpre és a társaság odatelepedett. Később a felnőttek és a nagyobb gyerekek az erdőbe mentek, engem egy időre egyedül hagytak a pokrócon. Egyszerre legelésző nagy mudarak csapalja közeledett. Az én akkori mértékemmel mérve : akkorák voltak, mint ma egy zsi-* ráfesorda. Tempósan körüllépkedtek, szúrós szemmel nézegettek, közben haragosan büffögő liango-kut adtak, én pedig, vacogtam a félelemtől. Mire a társaság visszajött, a tuzokcsapat elrúgta maga alól a csöpöt és felrepült. Három esztendős voltam, mikor meghalt Hoffmann nagyapám, ö megjósolta nekem, hogy híres festő leszek, mert egyszer krétával egy ludat rajzoltam a fekete szekrény ajtajára. Nem volt közönséges lud, hanem olyan, amely hátranéz. Az öregúr iskolai táblát szerzett, azt a íj ad lóra állította, hogy hozzáférjek. A sok dolga mellett is ráért utánanézni, hogyan «dolgozom» ós néha a kónnyezésig nevetett az alkotásaimon. Reám nézve az lelt a jóslat következménye, hogy tizenhat éves koromig csökönyösen botorkáltam Leonardo da Vinci nyomdokain. Az irodalomhoz csak akkor kanyarodtam átj mikor a gimnáziumi önképzőkör megkoszorúzta «époszomat.» Nagyapám hirtelen halt meg, alig volt több az ötvennél. A temetést fejedelmi gyászmenetté avatta a koldusok és nyomorékok fakó csapatja, amely a koporsója után bicegett és ballagott. Mikor a ravatalon feküdt, édesapám a karjára emelt ós azt mondta: Nézd meg jól, sohasem íogod többet látni I Olyan jól megnéztem, hogy ma is magam előtt látom. Hegyesre jódért bajusz, a balfülében aranylencse, az összekulcsolt két keze tücplőfí. Mikou Vételkényszer nélkül látogassa meg újonnan megnyílt PORCELLÁN # ÜVEGÁRUK MIKLÓS-UT fi. Nagykanizsa MIKLÓS-UT II. eladási helyiségeit 1883. 22. zalai közlöny évek multán szóba került, hová is lett nagyapa hímzett, barnabársony házisapkája, én meg tudtam mondani, hogy vele temették. Volt az öregúrnak egy vágya, amely sohasem teljesülhetett: ic szerette volna magát fotografáltatni unokái körében. Mivel azonban az unokák kétfélék voltak : verseciek és pancsovaiak és egymással szemben ellenséges indiántőrzsekként viseltettek és mivel az akkori technika hosszú exponálást követelt, a felvételekből sohasem lehetett kép. Édesapám gyógyszerész volt. A szülőháza a Templom-utcában állott. Nagyon régi, kedves házacska volt. Mi a patika melk\'tt laktunk. A vcrseci patikáknak nagy forgalmuk volt, akkoriban kezdték csak szárítani a mocsarakat és Nok volt a malária, amit háromnapos hidegnek nevezlek és amelyért az esti ködöt és a kútvizet tették fc-lelőssé. A verseciek már nem Igen kapták el, de annál inkább a falusi nép és a hetivásár napján megszokott kép volt az olyan vidéki ember, aki a subájában vacogva ül az idegen ház kapujában és várja, mig elmúlik a rohama. A legkelendőbb orvosság a kinin volt. A gyógyszerészek nagyban hozatták l&s mivel az ára állandóan hullámzott, spekulálni Is lehetett vele. Két nagy Mdvaiti volt a ház-.inknak; a hátsóban volt az istálló és a nagy kukoricagóré, amelyet mi hombárnak neveztünk. Ifjusáflom romantikus emlékei nagy részben ohhez a lécpalotához fűződnek, amely nekünk játszóhelyünk, *)kat vívott fellegvárunk, szinhárunk és veszély idején búvóhelyünk Tolt. A bárunkban két éjjeli rém tanyázott, azokról a szülök nem tudtak, de annál többet én, aki úgyszólván az impesszárió tisztét töltöttem l>c mellettük. Az egyik a borospince hordói közt bujkált. Olyan vólt, mint egy óriás, szőrös hernyó, csakhogy nagy emberfejét viselt,, akkorát, mint egy akósjkordó. A másik rém a |>adU\\son lappangót, \'hosszú vörös szakálla volt, mint dr. Fröhlich urnák, a lál>ával a tctőgerenááról lógatta mngát, miiít az alvó bőregér. Ha CJjel fujt a szél — és mikor nem fuj Versecen? — a"k-kor a padlásrém vadul himbálta magát és <án a hálószobában is hallottam az üvöltését. Szó esett egy harmadik rémről is, az Arnyékemberről, de Ő nem a mi házunkban, hanem a hombártvtő túlsó oldalán leselkedett. 11a a gyerek egy kis sót dórzsól el két cserépdarab között és azt kiáltja: \'Só, só, Árnyék-ember, itt a sól« — akkor a hosszú lábával hirtelen átlép a hombártetőn és bekapja a dót is, a gyereket is. Ezt a kísérletet azonban soha senki sem merte megreszkirozni. Zongora-, hegedű- és cselló Iskolák, gyakorlatok, minden zenemű kapható FISCHEL HnrtertMtlifli NAGYKANIZSA. ^l-tűftitAo Tliztelottel értoaltüm a Ll 1051 IBS. közönségot, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért garancia mellett LELNEK FESTŐ Vöröamarty-utca 6e Petöfl-ut sarok. Hutáimon] hlráira házhoz megyek. Leótoké divatú és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer divutáruházban. Két férjet és egy asszonyt ölt meg arzénnel egy zalai korcsmárosné A törvényszék életfogytiglan: fegyházra ítélte Zalaegerszeg, szeptember 21 Az egerszegi törvényszék inast szabott ki összbüntetést a háromszoros arzén-gyilkosság miatt elitélt Özv. Orbán Aronné kerkané-melfahisi korcsmárosné bűnügyében. Orbánné, aki jelenleg 67 éves, először 1927 tavaszán került az egerszegi törvényszék elé, ahol azzal vádolták, hogy 1914-ben. férje halála után cselédként felfogadta Németh Ferencet, akivel közös háztartásban élt. majd amikor ráunt, 1920 augusztus 17-én arzénnel mcg~ mérgezte az akkor U évr. férfit. Ezért a gyilkosság miatt Orbánnét jogerősen 15 évi fegyházra itéllc a törvényszék. Rövidesen ujabb névtelen leveleket kapott a csendőrség, melyben azzal vádolták Orbánnét, hogy mostohafia szerelmesét, özv. Molnár Ferencné kerkunémetfnlusi nsz-szonvt is arzénnel tette el láb alól 1923 áprili*ál>an,mert attól tartott, hogy mostohafia elveszi Molnárnét nek jut a családi vagyon.. Az ördögi lelkű asszony arzénes pálinkánál küldte Molnárnét a másvilágra. Emiatt szintén 15 évi fegyliázra Ítélték, de a Kúria 10 évre szállította le a büntetését. Egy év múlva ujabb feljelentés érkezett Orbánné ellen, akit most már uzzai gyanúsítottak, hogy 1911-ben először tilt t-Jl a fér/? ételébe, majd amikor ez nem használt, arzént adolt be Orbán Áronnak, akit 21 évi liázasélet után megunt és akitől ilymódon sikerült is megszabadulnia. Ujabb eljárás Indult a kerkané-metfalui méregkeverőnő elLen, akit a férje megölése, miatt jogerősen életfogytiglani fegyliázra itélt az egerszegi tőrvényszék. Csak azért nem Ítélték halálra az Öregasszonyt, mert nem volt bizonyíték az előre megfontoltságra. A három jogerős ítélet ügyében tegnap szabott ki összbüntetést az egerszegi tőrvényszék, amely életfogytiglani fegyliázra Ítélte özv. Orbán Aronnét. NAPI HIREK Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy válaaztéka Singer Dluatúruházban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 21. 6.45: Torna. Utána gramofon. — 0.45: Hírek. — 10; 1. Időszerű anyag. 2. Tisztaság - félegészség. (Felolvasás.) Közben gramofon. — 12.06: Ci-gánvzeno. - 12 30: Hírek. - 1.15: Időjelzés. — 130: M. kir. államrendőrség zenekara. - 2.45: Hl**. - 330 A rádió diákfélórája. — 4: >A megdöntött elmélet.\' Csermely Gyula elbeszélése. - 4.45: Időjelzés, hirek. - 5: Gyorsíró tanfolyam. — 5.30: Szer-vánszky szalonzenekar. — 6.30: •Porszemek Isten zsámolyánál.\' Csűrös Zoltán előadása. - 7: A Magyamr-szági Munkásdalegyletek Szövetsége, képviseletében a üudapcsli Mómosz Dalkar és a Magvar Ruggvantaárugyár Dalkór. - 7.40: »A jubiláló Herczeg Ferenc.- Vojnovich Géza előadása — S: Szinmüelőadás a Stúdióban. >A fekete lovas.. Irta: Herczeg Ferenc -10: Időjelzés, hirek. Majd a m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. -11: Cigányzene. Bécs. 1130: I\'arasztlánook lemezen. — 12: Hádió/.cnekar. — 5.55. Filmzene lemezeken. - 1715: I. filalz llerta aI(énekesnő éneke. 19.15: Bécsi szimfó-nikusok. — 20.30: A bécsi szimfonikusok, — 22.15: Tánclcmezek. Mozl-hlrek Ma, pénteken a mozi szünetel. Holnap és holnapután, szombaton és vasárnap kerül liemutatásra Lil Ikigoiternek egyetlen idei nagy filmje, a < Dráma a csatahajón.» A film témája a háború előestéjének egy sorsdöntőén izgalmas epizódja. A filmet a magyar Kertész Mihály rendezte s a felvételek nagy-része Monté Carlóban történt. A csodaszép tájak és a film izgalmas szüzséje teszik ezt a filmet kiveté-lessé, amit csak fokoznak a szereplő művésziek nagyszerű játékai. Az előadások szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Gyflmölcsrekeszek a szilva, szőlőszállításra 8 állandóan kaphatók : Dukész Ferenc fakereskeMiél. luyir itci 108. NAPIREND Szeptemb. 88, péntek Római katolikus: Móric. Proteat.: Mór*. Izr.: Tlari bó 7 Városi múzeum és könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Fő-ut 6. s*. és a klskanlzsal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétfö, szeida. péntek délután, kedden egésx nap nőknek). — (A fősrolgablróságról) Zalavár-megye alispánja dr. Fodor László közigazgatási gyakornokot a korpavári jegyzőséghez osztotta be szolgálattételre. l — í.Sérfcdzl bokréta a sz^wzérdl kiállításon) Nagy ünnepre készül Szék-szárd október hó elején. Az egész vármegyére kiterjedő kiállítás keretében felsorakoztatja mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és kulturális életének minden eredményét. Ez a kiállítás jelentőségében és méreteiben messze felül fog emelkedni a liasonló megmozdulások színvonalán. Ugyanis a F*lu-szövetség irányításával, vlléz Vendel István polgármester, kiállítási elnök vezetésével többszáz tagu rendező bizottság szakértelemmel és alapos munkával készíti elő Tolnává rtnegyének ezen nagy ünnej>ét. A vármegye közismerten híres bonyhádi tájfajta szarvasmarha tenyészete, a tolnatumásl félvér lovak, a különféle sertések és juhok bemutatásával Toloavármcgye országszerte híres állattenyésztése áttekinthető lesz. Nemcsak az ország, de a külföld figyelme is reá Irányul t Faluszövetség kezdeményezésére, amelyet ez éppen a szekszárdi kiállításon valósit meg. Magyar népművészet, magyar hiépszokáaok és népviseletek ápo« lására és megőrzésére »Sárközl bokréta. cimmel felvonultatja Sárkőz községeinek festői színpompás népvlsele. tét, Paulini Béla kiváló Iró rendezésé-ben. Filléres gyorsvonalok indulnak Budapestről és az ország különböző részeiből. Ezekre a vonatokra jelentkezni lehet a Faluszftvctségnél Budapest, V., Báthory-u. 24. Plyama és ruhaflan el lókban nagy raktár Singeméi. — A párl»l rokon a elme a Világvárosi Regények c heti számának. Egy. aranyos, ötletes és nagyim okos lány rejtőzik c cim mögött, aki fenekestől felforgat egy kisvárost, de akinek azután sok keserűséget okoz a kisvárosi pletyka. — Elsőrangú müjég kapható a Transáanubla Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál. Rausom fürjet log. A »Nyil« olvasói minden bizonnyal emlékeznek még az igen szellemes, eredeti és mulatságos regényre: A nemzet szélhámo-sá-ra; írója a fiatal Írógárda Igen tehetséges tagja, Aszlányi Károly, uj regényt irt, mely ugyancsak a vidámság jegyében született. A »NyU« olvasói szeretettel fogadják, mint az első rc-géuyét. — (SzwrkAU" a TetHiy-ari «arkáo) Szerdán este véres srurkálás játszódott le a Teleky-ut Eötvös-téri sarkán. Reinberger Béla 53 éves iparos felkereste Flumbort György házmestert a Teleky-ut 4. sz. alatti lakásán, akitől bort kért. Flumbort nem akart adni, mire Reinberger kiabálva indult el az Eötvös-tér felé. Flumbortné a kiabáló ember után sietett, akit csendre akart inteni. Közben odaérkezett Flumbort is, aki állítólag azért, mert Reinberger megrúgta a feleségét, nekiesett Rein-bergernék, akit a földre dobolt. Reinberger ekkor felugrott ós önvédelemből előkapva a zsebkését, azt háromszor az Ismét nekitámadó Flumbort Györgybe szúrta. A rendőrség nyomozást indít a srurkálás részleteinek tisztásására. t ZALAI KÖZLÖNY A vasúti jegy és a külfftidi utazás megadóztatása idegenforgalmi célokra Az Idegenforgalmi törvény tervezetének részletel Pécs, szeptember 21 A* városok kongresszusának pécsi tanácskozásain bemutatták az ide- fníorgalnu törvény tervezetét is. tervezet szerint az ország idegenforgalmának egységes irányítására Budapest székhellyel országos ide-gtnjoryalmi hivatali állítanak fel, Amelyet nagy hatáskörrel ruháznak fffl. Az országos hivatal jogai Közül legfontosabb az, amelyet a tervezet igy jelöl meg : Szállodák, "penziók, vendég lök, strandok idegenforgalmi szempontból a belügyminiszterrel egyértelmüleg kiadandó rendeletben előirt módon való ellenőrzése, felülvizsgálata, Ideértve az dr.tk megszabását is. Az országos hivatal részére országos idegenforgalmi alapot létesítenek- A terveaet szerint az alap előállna : A kereskedelemügyi minisztérium évj ^költségvetésében e célra előirányzott összegekből, a többi minisztérium által külföldi kulturális^,propaganda céljaira felveti és az alap rendelkezésére bocsátott összegekből; a Mdv 30 km-nél távolabbi utazásra érvényes jegyei után b szedett s legalább 2 fillére* járulékból vasúti és hajózási vállalatok a kiadóit jegyek \' után rendeletileg megállapítandó évi átalánytól ; az IRUSs állal az évi bruttó bevétel után fizetendő sz • .vdékos hozzájárulásból ; a bár-Ui által külföldre szóló vasúti, autó és légi utazásra eladott jegyek utáni illetékekből Budapest székesfőváros és a szállodaipar évi hozzájárulásából ; a vidéki idegenforgalmi hivatalok részére a v.irosi és vármegyei kőlteégvtésrklwn kőtelező-leg elöirl évi összegek után évenként fizetendő járulékból ; a kereskedelmi és iparkamarák évi költségvetésében kötelezőleg e célra előirt összegekből és az üdülőhelyek hozzájárulásából. A virosok jövedelme /volna: n szállodák által felajánlott összegek, az idegenforgalmi statisztika céljaira nyomtatott 5—20 filléres la-l>ok kőtelező használata, a sör- és lx>rfogyasztási adó pótlékolása, a közlekedési vállalatok és a szezoncikk árusítók járulékai. Miután a városok kongresszusának pécsi értekezlete erélyesen állást foglalt a sürgős intézkedések mellett, bizonyos, hogy az ismerte-lelt törvénytervezetet hamarosan a parlament is tárgyalja. Ai avatás olimpiai bajnoka, az auutrillal Bob Pearce. KtrUizak által is eliimtrétl nyárt a fehér ablak ragacs. - Egyedüli készítője stern Öveges ■ »■,>,.>li.á», Vimtl. p.l.t., « T>l>ta> IH. K NOI a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az igen tisztelt vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sikerült elérnünk;, &ogy - minden m kábítunk és ruhúnk meglepő olcsó. Több száz darabból áll választékunk, melyben a legegyszerűbb ízléssel kiállított kabátok mellen, a legújabb angol és francia divat szerint készített modell darabak is megtalálhatók. Boy-kabátok, barna és fehér bábi bundák minden nagyságban. - Tekintse meg minden vótelkónyszer nélkUI raktárunkat a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésűre. Aruf>áx. P.W«Ana pl)ama ftnyaftak legsaebb választékban Schütznél. At Oj** uj száma közH, hogy megnyílt a Fővárosi I>opós-bér. Kánya ott, Papén itt. A zsidó újév viccei. Kisszakasz a pótimaházban, Bem Bhi-menthal és a gondolatolvaső. Seksrpir a Nemzetiben. Sikszék a Lipótkörutl intézetben. Ara 16 fillér. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz néi. Ischlásnál egy pohár természetes „Ferenc Jözset" ke»erüvlz reggel éhgyomorra véve elömozditja a gyo-mo\' és a belek mükCd.sét s könnyű székletei bi.tosit. Ellopták • holttesteket az exhumálás elől ( Arad, szeptember 31 A Világos-környéki arzénmérgezéSek ügyiben csütörtökre ejdromáláat rendelt el a/, ügyészség a galsai tcmető-J)en. Hat sirt kellett volna exhumálni, ivüun a (emetőben azonban nagy meglepetés ért« a hatóság embereit, mert az exhumálásra szánt koporsók vala-mennylen eltűntek és a sírok üresen tátongtak. SPORTÉLET Vasárnap NTE—Leveite válogatott futballmérkőzés a SplUer-kupáért Az NTE vasárnap szabadnapos lé-véu, a Zrínyi pedig Kaposván>tt játszik bajnokit a Rákóczival, igy a Zrínyi sportpálya ezúttal nem szolgáltat bajnoki mérkőzést. Az NTE azonban kihasználja szabadnapját és lejátsza a I-evente válogatottal Spitzer kupamérkőzését. A Levente válogatott nagyszerű játékerőt képvisel, annál is inkább, mert nemcsak kizárólag levente köteles játékotokból áll, hanem a I.évente Labdarugó Szakosztály kebelében Igaaoli játékosok legjobb tizenegyét foglalj., magába tekintet nélkül arra, hogy levente köteles-e vagy sem. A mérkőzés iránt sportkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. 1938. szeptember 23 Papén alkanoellár nyilatkozata magyarországi tárgyalásairól SALAI KOZLONT Budapest, szeptember 21 Papén alkanoellár csütörtökön délelőtt a német kőivelségen fogaiba a magyar sajtó képviselőit, akik előtt hangoztatta, hogy bár utazóin nem hivatalos jellegű, azonban mégis alkalmai talált arra, hogy Gömböt miniszterelnökkel meg-iKjszélje a két prsáágot érintő közös kérdéseket. A német eseményeket — mondotta - nem leltet megérteni a távolból, aki tisztában akar lenni n helyzettel, az jöjjön közei. A hitlerizmus nem kiviteli cikk. Gömbös miniszterelnökkel megbeszéléseink során megtárgyaltuk azokat a lehetőségeket, amelyek alkalmasak lennének a gazdasági válság megoldására. Így uz lenne az egyik megoldás, hogy Magyarország a buza területeinek egy részét olyan terményekkel ültetné be, amelyekre Németországnak szüksége van. Ezután a kül|>olilikáról szólott néhány szót, hangoztatva, hogy a genfi döntő tárgyalások előestéjén a revízió kérdésében Néineioi-szág ugyanazon az állásponton áll, mint Magyarország. Budapest, szeptember 21 Papén alkanoellár! csütörtök délben fogadta Horthy Miidós kormányzó, majd u kihallgatás után villásreggelit adott a kancellár tiszteletére. •Papén alkancellár, adjutánsa és Potr sajtófőnök kíséretében csütörtökön este a 9 óra 10 perces prágai gyorssal elutazott Budapestről. Búcsúztatásán megjelent bárciházi Bárczy István, dr. Antal István sajtófőnök és Mengcle Ferenc, a küigyminiszterium sajtóosztályának vezetője. Herczeg Ferenc kitüntetése v Budapest, szeptember 21 A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére ^tr. Herczeg Ferencnek, a magyar iroda lóm terén kifejtett értékes tevékenységének elismeréséül az I. .osztá lyu magyar érdemkeresztet adományozta. Tasnády-Szücs nem tér vissza hivatalába y Budapest, szeptember 21 Jól informált helyről közlik, hogy Tasnády Szűcs „András, az IBUSZ vezérigazgatója, akinek a vizsgálat egyébként teljes elégtételt szolgáltatott, nem tér többé vissza hivatalába. Beismerésben a Szakái fiu v. Pécs, szeptember 21 A pécsi ügyészségen csütörtökön délelölt hallgatták ki a mohácsi gyilkosság egyik tettesét, Szakái Józsefet, aki beismerte, hogy szüleivel együtt előre megbeszélték Brand hajókormányos meggyilkolását. Az egyik eUe apja lefogta nz öreg kormányost, mire Ö fejszével fejbeverte, majd kihurcolták a kertbe és ott felakasztották őt egy fára. — Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül -előnyös rész-letfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. Honderson, s leszerelési konferencia elnöke. Mindnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani. Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyomorszédlllés, Izgalmi állapotok, szlvidcgesség, félelemérzés, bódultság és általános rosszullét esetén a természetes „Ferenc József keserű viz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a valódi Ferenc Józset vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. Időjárás (Bjitukal \'"\'Wih \'Mr\' A W.ii.i.H ■tol to"4.at|al.«tl Mta II 0411 wil várfcaM i FtMM . Regfel bornjt, délben borait, eete relhű*. Sttílriaf: Heggel. délben eate uílcend. |-► llMilM n I mindenki a Myl koiMknUkaéi I éa lparoaoknftl izwm. b. I I Megsiüntell gondját a m. kir. oszlálysorsjiték. Minden második Isorsjegy nyer. — Elérhető legnagyobb nyeremény 500.000 aPanypaitgfi. Kisorsolásra kerül cca 8 millió 1 Sorsjegyek és tervek kaphitók Ili. Hlrsthler Miksa KMm MM ytjttu. •hal mm almait aarajtMkk.a a «» 000 ,..,»■ H-■j.r.Mt.yt aa Mtfek n.gyafck nyaramémff II, a> Nfc Sím*. (ml nert a h.ii. nlr oki * f i kuMilk il a k.rul.t ,W M§y. Hivatalos árak: >/, P 24\'™, V, P 18\' , 1/, P «•—,\'/, P _CL A napokban megérkeznek az 1933—34. szezon uj STANDARD rádió- == készülékei: I. STANDARD R X. nagy teljesítményű ki a - készülék -aai , rövid-közép- és hosazu hullámhosszra. > II. STANDARD Super 34. 4 x l-csöves super-heterodynkészülék, gyönyörű, luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. EETÍÍ ZALAI KÖZLÖNY 1933. neptember 22 Közgazdaság Veszteséggel termelnek a kisgazdaságok Juhos Lajos keszthelyi gazdasági akadémiai tanár 4 év óta vezeti az akadémiai üzemtant tanszéke mellett mükódö j>zám tartási központot. A köz-l»nt 4 éves működését Juhos tanár a Zala vármegyei Gazdasági Egyesület minap tartott közgyűlésén nagyszabású előadásban ismertette. Az előadás a kővetkezőket tartalmazza. \'Ezek a központok ma már Európa összes államaiban sürü hálózatot alkotnak. A modern gazdaságfejlesztés eszközei. A keszthelyi központ ls a római nemzetközi mczőgazdas\'ági intézet kötelékébe tartozik. Haladó jellegű államokban ma már semmiféle agrárpolitikai jellegű intézkedés nem történhetik a számközpontok jövedelmi aüataüiak figyelembe vétele nélkül. Az 1929—1932-ig terjedő válságcik-hisban a suáníkőzpont 196 parasztgazdaságban vezetett egyéves síámtar-tást Ebből most 126 dunántül gazdaság eredményeit hozza nyilvánosságra Mivel pwV gazdaságok Jó elosztással az egész Du.v^yjlról származnak, azért Jól visszatükrözik a dunántull gazdaságok mai jövedelmi helyzetét. A számközpont két fontos kérdést vett kimunkálás alá. 1. Megállapítani, hogy a válságra iiogyan reagált a dunántuli parasztgazdaság. 2. A nyeri eredmények alapján megmutatni u jövőben követendő legjobb, legjövedcl-mezőbb gazdálkodási módot. 1929—32-ig a lioldunkénti jövedelem Í3 pengő nyereségnél 16 pengő veszteségre csókkent, azaz holdanként majdnem 40 pengővel. Ennek az volt az pka, b<)fí>\\n nyershozam 14 százalékkai Jobban csökkent, mint a költségek. 1929-ben a kisgazda tőkéi plus 1.25 százalékkal, 1932-ben pedig mínusz 1 százalékkal kamatoztak. A tőkekamato-Cás akkor lett volna kielégítő, ha a gazdaságban fekvő tőkék legalább 5 százalékkal kamatoztak volna. 126 parasztüzem közül nyereséges üzem Volt a gazdaságok 6 százalékában, 126 parasztblrtok közül 660 százalék a teljes kamatveszteségen felül még a rezsit sem birta visszanverid s Igy az értékbentartás legelemibb kötelességének sem bírt megfelelni. Ezáltal egy olyan veszedelmes önemésztósi folyamat alá jutottak ezek a gazdaságok, amelyben a gazdasági felszereléseik és értékeik rendszeres pótlás és javilásnélkül lassan felemésztődnek, •minek természetesen a jövőbeli nyers-hozamok vallják igen nagy kárát. A jégverés után erősen emelkedtek a zalai borárak Tapolca, szeptember 20 Mióta hatalmas területeket elvert a jég, azóta megélénkült az érdeklődés a zalai borok iránt. A zalai borpiacon ujabban minden tételt felvesz a kereskedelem, különö-sen a Balaton vidékén, igy az árak emelkedése ls megindult. A jobb balatonfüredi borokért 40-50 fillért fizetnek, Tapolca vidékén pedig köze-pes minőségű borokért adnak 30—35 fillért, a jobb minőségüekért ugyan-teák 40—50 fillért. A Balaton mentén a készlet kevés, ezért az árak tartottak. Élénkül a meawíet r. kevésbé jobb borokat termő nyugatzálai borvidéken ls s ezzcT kapc«dlltt*n az árak is emel-írednek. A zalaegerszegi és az egerszeg. környéki pincékben a jobb borokéri nagy tételben is el lehet érni 25-30 fillért s (valószínű, hogy az áremelkc-dés folytatódik. Hahót vidékén szintén 25 fillért fizetnek 12 fokos borokért. A megyeszékhely környékén, mint érte- sülünk, nem szakmal>elick Is érdeklődnek a bonok iránt és helyenként vételek is történtek ilyenek részéről. Ezek nyilván nagy áremelkedésre számítanak ós a jó nyereség reményéből spekulációs céllal vásárolnak. (-) Vidékenként milyen gyümölcsfát fiitessünk? Erre a kérdésre ad feleletet a »Növényvédelem\' és •Kertészet\' legújabb száma, mikor közli a hivatalos gyümölcskőrzeti boosztást. Cikkeket közöl még a» kajszibarack telepítéséről, az őszibarack jövedelmezőségéről, a házikert beosztásáról, a jégverte szőlők szüretelóseiröl. a telepítésbe alkalmas szőlő faj Iákról^ a gyümölcsös őszi teendőiről stb. A dúsan illusztrált kél szaklapból a Növény- védelem kiadóhivatala (Budapest, VIII. Bákóczi-ut 51., !V. cm. 5.1 egy alkalommal díjtalanul küld lapunkra való hivatkozással mutatványszámot. Tirménytőude Buzs tlszav. (uj) 77-es 7-95—8\'20, 78-as 8-05-8-30, 79-es 815-8-40, 80-m 8-25-850, dunánt. (uj) 77-ei 7-65-7-80 78-as 7 75-7-90, 79 es 7-85-8-00, 80-as 7-93-8-10, rozs (u|) 4-90-5-00. — Zab közép 6 95—7 05, — ótengerl tiszántúli 7-30-7-40. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Kiroly. Nöi KabáíoK és pulloverelc legufabb sxabdsban és csodaaxép mfn/dkban legolcsóbban nnÓNYAt divatáruöáxban HOHTHY M1KCÓS-VT 1. Mielőtt tcntl £1 Kitekben axUKséglctét te- denné, véteJKény»MméJ3cUJ teUtntae mea raktáramat A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával szív el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből saját otthont teremthet magának a magyar tenger paradicsomában, Balatonfenyves üdülőtelepen. Mér heti P 2-70 lefizetésével, tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strándjoggal. Saját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal. Kérjen még ma díjtalan prospektust térképpel, árakkal a Inkey központi villatelkekről. Sl Bővebb felvilágosítással szolgál: Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5. A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 20 százalék engedményben részesülnek. SS APBÓHIRDETESEK Raktáron la»ő őaaraa árukat Igán oloaáa •lérualtjuk. Armuth. ■aiár-udtar.__WA Bxa«xáolóa oloaén vásárolhat iö- \' — tt árut, kes;\' \' " lanónál, vld- es kötött árul, kesztyűt, harisnyát " \' — • Érzsébet-tér ■ 52 C»engery-ut 27/s. azámu háiban modern, Saaxkamfortoa háromaxo- báa földszintes lakás axonnal, vagy novimbtr l-ra kiadó. Ugyanott komplett ebédlóbutor, csillár. Íróasztal, ágy scdronybetéltel, szekrények, képek eladok. Házmester. _3689 flxanxáolóa káwél Sohasem ivott jobbat. Legjobb kávélajok törmeléke. 1 kg. 4 pengő, pörkölve, darálva. Utánvéttel küldi Amerikai Kávébehozatal, Budapest, IX. Tompa-n, 1. 2 kg. már portómentes. 3703 Pözni tudó minden..t október l-re felveszek: Betgemé, Magyar u. 26. 3704 Az Egyesületi Leányllceum normál á hangolású xongorát keres bérba. — Ajánlatok a .Hangszer\' megjelölőiével 28-ig a kiadóba adandók. 3706 Háromszobás utcai lakáa kiadó -Szemete utca 2/c. 50 Horthy Miklós ut 09. u. oaaládl háx nagy kelttel Jutányos áron eladó. 53 Magánlátó szallagfürészgéppel olcsón vállalok fafflréaxaléat és aprítást -Szarvas udvar, Erzsébet tér 18. 3684 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve édesatyánk Belovkm Márk aj. Máv fökalaux elhunyta és temetése alkalmával jóleső részvétüknek kifejezést adtak és temetésén megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk. A gyászoló család. Gabona otávázószereki Porpácok: Nedvespácok: Arzópáo Bigriol Porzol Higozán Tlllantln Tillantin eredeti gyári árban és csomagolásban. Műtrágyák ■ PAti-eó A.w. lxup.rfoufát 40%-oa kéliaó MAeznltrogén Thomaeaalak FUTORi vegytiszta s\'énsavas lakarmánymési. PEKKi „D" vitamin készítmény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF m.g.mfltrág,., növínyvédrlmlizerek •tb. kereikedéiíben Nagykanizsa, Erzsébel-tér 10. (A bíróiig mellett) Triton 190. űalvnnizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, itltTl\'. Minden tárgyat <3 fémtt. NVonutott a Uptalajdoao. KOigudíiitt R-T, Qulenbers Njoaii éa Dtoalil IjpUtM VilUlata konrvnyomdllftaa Nagykuluta (l\'d^Sa dildvneU > \'/M Kírotv. 73. évfftlymm 215. uám NigykanUia, 1988. szeptember 23, »zomb»t Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Mtteéf ét kiadóhivatal; Fönt 5. uim Megjelenik minden reggel, bétfő kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elől Ize té»l ára: egy hóia B pengő ®0 Iliiét Sierkeutőaégl éa kiadóhivatal! teleion: 78. aa A költségvetésmargó jára Dr. KRÁTKY I8TVÁN polgármester expozéja III. A kiadási tételek között van egy nagyobb összegű uj tétel, a Lappféle függőkőicsön második egyharmad részének visszafizetésére beállitolt 73.000 |>engŐ. Ezt a 222.000 pengős függő tartozást ugyanis bárom részletben kell visz-Bzafizetnünk ; az első részletet a folyó évben fizeti helyettűnk a Drávavölgyi részvénytársaság a kőzterületbér terhére adott előlegként, a második részletet azonban a jövő esztendőben már magunknak kellene fizetnünk. Nincs kizárva azonban annak lehetősége, hogy ezt a tételt esetleg egészben, vagy részlten törölhetjük a költségvetésből. ha a Dráva völgyi R.-T.-gal e tárgyban a belügyminisztériumban folytatandó tárgyalások eredményre fognak vezetni. Ha n bevételi előirányzások befolynak és ez a 73.000 pengős kiadási tétel a költségvetésből törölhető lesz, a pótadó kulcsnak esetleges további csökkentése is remélhető. Mindent egybevéve, nem mondliató jelentéktelen eredménynek, ha ugyanakkor, amikor bevételeink állandó csökkenő tendenciát mutatnak, a költségvetés reális egyensúlyát a folyó évi 18 százalékos pótadókulcs csal szemltcn kisebb pótadó alap után, 14 százalékos pótadókulccsal tudjuk biztosítani és ezenkívül még arra is reményünk van, hogy ez a kulcs a jövőben esetleg még inkább csökkenthető lesz. A folyó év emiitésreméitó eseményei a város fejlődése szempontjából : az országzászló létesítése, a református templom építése,, a strandfürdő megvalósítása és a vajgyárnak a legközelebbi jövőben leendő üzembehelyezése. Kevés vidéki város van, mely a folyó évben ennyi közérdekű létesítményről adhat számot. Ehhez jön a tüzérlaktanyai építkezéseknek várható folytatása, melyeknek gyorsabb tempóban való elvégzése iránt a "honvédelmi miniszter ur őnagyméltőságához a Főispán Ur őméltósága utján kérelmet intéztem. A közelmúltra való visszapillantásunk során nem hagyhatjuk szó nélkül az Izraelita Felsőkereskedelmi iskolának városi kezelésbe történt átvételét és a lcány-Uoeumnak a Notrc Damc női szerzetesrend kezelésébe való átadását. Mindkét elhatározás egy-egy komolyabb lépést jelent ama törekvés felé, amely egyfelől a város minden közérdekű intézményét n válságos viszonyok dacára is csorbítatlanul fenn akarja tartani és meg akarja menteni a jövő számára másfelől a várost sújtó rendkívül sok vérveszteség legalább részbeni pótlására uj kulturális és egyéb közérdekű intézményeket kiván felállítani, hogy ezzel Nagykanizsa itt a határszélen, mint iskolává-\' ros és kuiturváros valóban a ma- Fontos megbeszéléseket folytat Kánya külügyminiszter Genfben Mayer miniszter a német exportról Budapest, szeptember 22 Kánya külügyminiszter vasárnap Genfbe utazik a népszövetségi tárgyalásokra. Értesülésünk szerint 4—5 napig fog Genfben tartózkodni, ahonnan viszont Imrédy Béla pénzügyminiszter hétfőn tér vissza Budupestrc. Budapest, szcplcmlter 22 Mayer Károly földművelésügyi államtitkár ugy nyilatkozott, hogy a németekkel legutóbb kötött megegyezés értelmében Németország mind átvette a búzánkat, a gyümölcsöt és főzeléket azonban csak részben. Rövidesen megállapodást létesítünk Németországgal egész lenmag-olaj termésünk átvételére. A Papén alkanocllár által ajánlott szója-bab megoldás nett érdekel bennünket, mert a magvar föld nem alkalmas ennek termelésére. Magyarország pénzügyi helyzetéről szóló bizottsági jelentés a Népszövetség közgyűlése elé kerül és egyrészt ez az oka a külügyminiszter genfi utazásának, másrészt az, hogy személyes érintkezés utján alkalma legven n nagyhatalmak vezető politikusaival, más államférfiakkal az európai helyzetről megbeszéléseket folytatni. Szó lesz a közgyűlésen a kisebbségi kérdésről és esetleg a középeurópai problémáról, valamint a leszerelés kér déséről is, amelyről október folyamán tanácskozik a leszerelési előkészítő konferencia. A Helmatschutz zárt sorokban követi Dollfusst a megújhodás utján Bécs, szcptemlter 22 Az osztrk kormány rövidesen Ideiglenes tartományi és rendi tanácsot alakit, amely mint tanácsadó szerv működne. Ezen tanács elé terjesztenék a sz ü kségre ndc lelekc t. Becs, szeptember 22 Starhembrrif herceg, u Helmat- schutz vezére tegnap kiiidott napiparancsában megállapítja, hogv Ausztria kancellárja nagy léptekkel halod előre a megújhodás utján. Köszönetet mond a kancellárunk azért a hűségért, amellyel a Helmatschulzzal szemben tanúsítóit (ti amiért hálából a Heimat-schutz- zárt sorokban fogja követni további utján. gyár kultura szilárd őrhelye legyen. A kereskedelmi iskolának városi kezelésbe való ál vétele évi 1000 pengő tőbbkiudást jelent a város közönségére, ha azonban sikerülni fog egyik tanári állás után, amelyre eddig az államkincstár fizetés-kiegészítést nem adott, ezt a fl/eféski egészitésl kieszközölni — amire alapos reményünk van— okkor ez n tcherlöbblet is elesik s a város közönségére oz iskolaátvételltől csak fillérnyi ujabb teher háramlik. Örvendetes jelenség, hogv az iskola első osztályába már eddig is 35 tanuló iratkozott be s ez több, mint 100 százalékos, tehál rendkívül nagymérvű emelkedést mulat a muult óvi növendékek létszámával szemben s az Iskola jövő fejlődésére vonatkozóan nagyon kedvező kilátásokra és reményekre jogosít. A strandfürdő teljesen beváltotta azokat o reményeket, melyeket a város vezetősége a kishitűek minden ellenkezése dacára hozzáfűzöl!. Hiánytpótló, közérdekű és emellett lukrativ hasznos beruházást jelent. Nem hagyhatom szó nélkül a költségvetés tárgyalása során azt a kedvező körülményt, hogv városunk külső ké|»e az utóbbi években olyan előnyösen változott meg, amely nemcsak az idegeneknek rólunk\' táplált eddigi nagyon kedvezőtlen véleményét változtatta meg nagyon kedvezően, hanem biztosította az! a rendkívül örvendetes eredményt, hogy már maga a város közönsége is kezdi értékelni a maga városát, büszkén vallja magáénak ezt o nehéz sorában is sok életerővel rendelkező határszéli várost és a lokolpolriótizmus érzése ennek kövei kéziében az utóbbi években határozottan megerősödött. Nagyfontosságú erkölcsi eredmény ez, amelynek jelentőségét annál kevésbé szabad aláltccsúlni, mennél nagyobb súlyt kezd helyezni — nagyon helyesen — ez az ország az idegenforgalomnak eddig nagyon elhanyagolt kérdésére. itleg kell még emlékeznem a munkanélküliség kérdéséről A jövő éviién az inségakciót csak az elkerülhetetlen szükségesség halárai közt folytatjuk. Reméljük, hogy a város közönségének a munkanélküliség elleni küzdelemre fordítandó áldozata a jövő esztendőben nem fogja elérni azt a mfrlé-ket, aminő! a folyó évben kellett hoznia. Az űzetnék költségvetésénél is csökkenés van. A vízműnél 25 százalék, a csatornaműnél 7 százalékról 5 százalékra, 6 százalékról i százalékra. Kérem a város polgárságát, fogadja o költségvetést azzal az objektivitással, azzal a magyar Jövőben bizó hittel és bizalommal, amellyel u város veaetőségD és o pénzügyi bizottság összeállítót la. A magyar nemzet ünnepli Herczeg Ferencet Budapest, szcptemlter 22 Iláman Bálint kultuszminiszter pénteken délben meglátogatta a 70 éves Herczeg Ferencet, akinek a kormányzó megbízásából átadta az I. osztályt! magyar érdemkeresztet, A miniszter meleg szavakkal méltatta a kiváló iró közéleti és irodalmi munkásságának jelentőségét, amire Herczeg Ferenc meghaló hangon mondott köszönetet. A kormányzói kitüntetéssel k-gyrlmei cint jár. A Magyar Tudomány >s Akadémia vezetősége ugyancsak meglátogatta Herczeg Ferencet, akinek jókívánságait fcjezlc ki. Egy hónapi fogházra ítéltek egy pécsi ügyvédet Budapest, szeptember 22 A budapesti törvényszék tegnap tárgyalta Midiét János pécsi ügyvéd perét, aki ellen hamis vád címén emelt vádat az ügyészség. Müllcr ügyvéd két évvel ezclőlta pécsi lábiánál panaszt emelt négy pécsi törvényszéki biró ellen, akiket törvénysértéssel vádol!. A bírók\' emiatt hamisvád elmén fcljelen tést tellek ellene, Müller ügyvéd azonban a főtárgyaláson elfogultsági kifogást emelt a pécsi törvényszék ellen, igy került az ügy a budapesti törvényszék elé, amely hamis vád, cimén cgv hónapi fogházra és 1000 pengő pénzbüntetésre Ítélte Müllcrt. Olcsóbb lett a vasut — Amerikában Newyork, szeptember 22 Az Egyesült Államok kelali vasúthálózatainak igazgatói elhatározták, hogy tekintettel arra a nagy konkurrenciára, amit u személyszállító autók képviselnek a vasúttal szemltcn, lényegesen leszállítják a személyszállítás díjtételeit. Még mindig gyilkol a világháború Belgrád, szeptember 22 \' Pénteken bizalmas szérencsét-lcnség történt Belgrád közelében egy épitkczésnél, amely olyan területen folyik, ahol a* világháború idején lövészárkok voltak. Az egyik kubikos ,aki egy gránátot talált, azt nézegetés közben leejtette, mir« az felrobbant és három cmltcrt meg ölt, nyolcnak pedig vagv a. keze/, vagy a lábát szakította le. ZALAI KOZLON* 1M8 «CTp4em6er M Zongora-, hegedő- ía ftelki takolik, gyakorlatok, mlndan z«n«mű kapható FISCHEL UfijvkefttWbM NAÚYKANIZSA. Sorra tiltják be a tót lapokat Prága, szeptember 23 A Slovak cimü lapon kivfll még négy tót nyelvű lapot is betiltott\' ujabban a cseh kormány. Uj háború Keleten Peking, szeptember 22 A Mandzsúriai csapatok nagy támadást intéztek Kina ellen és Pekingtől már csuk néhány mértföldnyire vannak. A vonaton csíptek nyakon két szövetOgynököt v Kaposvár, szeptember 22 Kammerer Gusztáv kaposvári laka-rékpénztári vezérigazgató feljelentést tett két szővelügyuök ellen, akik az általa vásárolt jó szövet helyett silány úgyszólván értéktelen szövetet adtak el neki. A dombóvári rendőrség a Hudapest felé haladó vonatban letartóztatta és Ku|iosvárra szállította u csaló Kzövetflgynóköket. Megállapította n rendőrség, liogy az egyiket csalás miatt körözik, a másik pedig valószínűleg hamis nevet használt. (Piakit pályán!) A Gyümölcstermelők Országos Egyesülete a szeptember 30-tól pktóber 8-ig a budapesti Ipar csarnokban megrendezendő Országos Gyümölcs és Virágkiállítás alkalmával plakát pályázatot hirdet a következő feltétetekkel: A plakát a magyar gyümölcsöt ábrázolja olymódon, hogy annak fnagyar jellege kidomborodjék |6s «z a jelleg a külföldiek elölt is felismerhető jegyen. A plakát legyen kifejező eszköze a bel- és külföldi gyiimólcsélvezés fokozását célzó propagandának. A plakáton csak rövid szöveget szabad alkalmazni.\' A plakát nagysága 1 jv legyen. A pályázaton csakis teljesen kidolgozott és nyomdai sokszorosításra teljesen alkalmas kész müvek vehetnek részt. Az alkalmazott színek száma be legyen több hatnál. Előnyben részesülnek azok a müvek, amelyek emblémának is használhatók és lekicsinyítve egysziunyomással is jól )iatnak. A pályázat titkos, a müvet Jeligés borítékkal kelt beküldeni. Dijak; 300, 150, 100 pengő. A pályázat határideje szeptember 28. A pályaműveket a Gyümölcstermelők Országos Egyesületének (Budapest, Andrássy-ut B. 1L 1.) kell beküldeni. , — Elsőrangú müjóg kapható a Tranadanubla Egyesült Gőzmalmok Részvény társaságnál. Egy szépségkirálynő tiszavirág-élete... őtX int* beszélgetés Misa Hongáriá-vol régi és u/ életéról, a füstbe ment házasságról ét arról: mikor volt főbb, régebbene, avagy most... Időjárás (BjisaktU tádióHUMt) A «lal latéxat |»l»*tl *ata 10 ér*k«r i r.lhia. Hl. IM várhaté. Felhőzet; Reggel boiult, délben folhőí. este tiszta. Szélirány: Reggel délkeleti, délben délnyugati, este déli. Külföldi fürdő. (Copyright) Az úgynevezett Miss-választások-röl meg vari a magam véleménye, ívem vagyok sem prűd, sem nagyképű. I)e az, hogy a választás izgalma egyetlen egy leányt boldoggá tesz, uem éri meg a többiek csalódását; boldogtalanságát. Meg aztán : a mai súlyos gazdasági viszonyok között feleslegesek az ilyen cécók. És végül: nem vezet jóra, ha munkához Szokott és munkára kénytelen lányok álmatlan éjszakákon keresztül arról ábrándoznak, ami elérhetetlen!.. De lássuk közelről egy Miss életéi Ugy, ahogyan azt maga elmeséli. Igazi portré Miss Hungáriáról Egy külföldi fürdőhelyen ismertem meg u Misst. Vagy két óra hosszat beszélgettem el vele. Barna ruhu volt a Misseu és piros nyakkendőjében arany szálaktól fonott hatalmas ékszer. Kolumbusz Kristóf hajóját ábrázolja. Portugáliában kapta emlékül. Körmei rikitó vörösre vannak lakkozva, aikain ivl>cn szalad a rúzs, szemöldöke hennázva van, az arcán diszkrét, de mégis feltűnő festék. Tizenhét esztendős Gál ^i\\lia, de ki van készítve, mint hölgyek, akik messze tul vannak már az élet delelőjén. Meg kérdeztem tők. : — Mondja osak, mindig lakkozta a körmeit? Sértődötten feleli: — Ez olyan fontos kérdés ? Ha tudni akarja, hát igen. Erre csak azt szerelném megjegyezni, hogy a női körmöknek ilyen Ízléstelen kikészítése volta-képi>eu egészen rövid idő óta van csak divatban. Egy szépségkirálynő gar-derobja Amikor elbeszélgetünk, kétféle tónust használ: néha hadarva, gyorsan beszél, a gyakorlott újságíró megérzi, hogy most a betanult, gondosan előkészített mondókáját ismétli. Ha elgondolkozik, akkor a szive szólal meg. Éppen ezért inlervjum regisztrálásánál mindig megjegyzem majd, liogy hadarva, avagy lassan felelt-e kérdéseimre Gál Júlia. Hadarva moudja; »Rettenetes, ahogyan ünnepeltek. Alig van városa vagy faluja Magyarországnak, ahol ne jártain volna, mindenütt ünneplés és ünueplés, Főispánok, polgármesterek fogadtak. Tudja, strandszépségkirály-uöket választoltunk, én voltam a *6Üri elnöke. Rettenetes sokat dolgoztam. Azért jöttem ide, hogy kipihenjem magam.. — Mondja csak, a Pók-áruházban, ahol szépségkirálynővé választása előtt alkalmazva volt, mennyi fizetést ka-i pott? — Erre a kérdésére n«m felelek. Megkérdezem: — Miből Ül a garderobja? Elgondolkozva feleli: — Van 10 estélyiruhám, 3 "utazókosz-túmöm, 26 különböző alkalomra való ruhám, 0 kiscstélyim és minden ruhához cipőm. és egy istenien szép mókusbundám. Azlán rengeteg fehérneműm. És annyi piperecikkem, hogy elég lesz, amig élek. És mindezt a Színházi Élettől kaptam. Azután vannak gyönyörű ékszereim. A francia köztársaság elnökétől kaptam egy pia-tina karkötőt. Azután egy arany puder-kompaktot. És a választás után két láaooL Az egyik igazgyöngyökkel vau kirakva, a másik gyémántokkal. — Ki fedezi ezeknek a drága ula-sásoknak a költségeit 1 — A spanyolországi és franciaországi utazások" költségeiről Maurice de Valefíe gondoskodott. Madridban az >Ahorn< elmü lap viselte a kiadásokat. Magyarországon miudenütt meghívott vendégek voltunk, óttthy Ilóske ls, én is. Azt hiszem, l»gy a fürdőhelyek megfizették az útiköltséget is. I)e ezt nem tudom. A Színházi Élet Intéz mindent; Barátnőim nem voltak soha — A régi barátnőivel még összejön ? — Nekem barátnőim nem voltak soha. — Meséljen valamit a gyermekkoráról. Gyorsan, hadarva feleli: «Pesten születtem, boldog ifjúságom volt. Pesten jártam iskolába, kereskedelmibe. Azlán elkerültem egy tanyára. A\' nagybátyámnak, Szu-hányi Ferenc képviselőnek Szat-mánnegyében, Csengere n van egy ötezerholdas tanyája. Itt nem csináltam semmit, a parasztoknak segítettem. A kutyák voltak a barátaim. És rengeteget lovagoltam. Nagyon szerelek lovagolni. Visszajöttem Pestre, itt jártam a lovardába és az ügetőrc. Minden passzióm a lovaglás.» Még gyorsabban liadarva leszi fel a kérdést: «Nem tud valami jó hátaslovat itt valahol ? Imádom a lovat.» — És a Pók-áruház? — Mit akar folyton azzal a Pókkal ? Három hétig voltam csak ott. Azlán megválasztottak szé{>ségki-rály nőnek. A Klein Jósé dobva van Sokszor megirt házassági esetére térek rá. Megírták az újságok, hogy tünt fel a mesebeli tündérkirályfi. A lovagot Klein Jósénak hívják és a kommünikék hirül adták róla, liogy Bueuos-airesi kastélyálmn pit-liben liever a font és a dollár. A lii|H»k már közölték is a boldog pár fotográfiáját. Aztán kellemetlen dolgok sültek ki. Némi váltók, amiknek liátlupjára olyanok neve került, akik mit sem tudtak a váltók létezéséről. Bizonyos el nem évült körözőle ve lekről és elfogatóparancsokról tétettek említések. Meg is jegyzi a Miss: Tudja, utálom az újságírókat. — De nyomban hozzáteszi, hadarva : «Persze..maga kivétel .» — És hogy áliuuk a Klein Jóséval ? — Dobva van. Neki tisztességes szándékai voltak, de az újságok cikkei után nem tudnék a felesége lenni. Most Buenos-Aircsbcn van, minden héten ir nekem, dc én nem válaszolok u leveleire. Csak az első levelére feleltem. — Mit? — Semmi különöset. Sablonszerűén, hidegen Írtam neki. ...Erről a levélről annak idején azt írták az újságok, Gál Júlia nyilatkozata alapján, hogy : Megbocsátás volt. Telve szenelemmel... Édes Jozé, én nem hiszek a gonosz embereknek, az én 6ziv©m a tiéd... Szerelemmel várlak vissza... Most: azt mondja Miss Hungária, liogy a levél sablónos, hideg felelet volt. Mi az igazság ? Istenem, mit akarhatunk ey lizcnhéUíSitendős íxxjtí láuylól, Szép ruha ouh JA •zfivefbAI készül II Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. akii máról holnapra bedobnak a Csokonai-utca földszinti lakásából az újságok első oldalára... A liszavirág élete rövid, de irigy-lósreméltó. Szerelemben fogan és végetér egy életen át tartó csókkal. Megkéixíeaem n Misstöi: — Gondolkodott-e már azon, mi lesz, ha letelik az év és másik lányt választanak meg szépségkirálynőnek ? .Unom már mz egész mókát" J-as«an, meggondoltan, Vno&olyogvn, de komolyan felel a kérdésemre. És a válaszából éreznem kell, hogyha ennek a tizenhétesztendös lánynak az arcáról (letörölnék a cifraságot, akkor egész rendes lány lenne belőle. Hát mondja: — •Őszintén megmondom magának, de ne irja meg, liogy szörnyen unom már az egész mókát. Nagyon szívesen átadnám már az egész királynőséget. Tudja, «jí a pillanat, amikor rám lették a szalagot, felejthetetlen maraíl az életemben. Nem lehet leírni. És a rákövetkező napok olyanok, mint ogy álom. A szobám telistele volt virággal. Szinte azt hittem, liogy nem vagyok ébren. Ezt nem lehet elfelejteni. , — Oe aztán másra is gondoltam. Amikor engem megválasztottak szépségkirálynőnek, rajtam kivül még 166 lány vett részt a választáson. És én a magam diadalának mámorában láttam a 160 lány csalódását, klmozal-halattan fájdalmát, keserűségét, irigységét Könnyes volt a szemük. Ez a látvány épen annyira felejthetetlen ma-rad fáz életemben, mint az én boldogságom.* — És mondja csak, Júlia -— szögezem hozzá a kérdést — nem gondolja-e, hogy ennek a 10Ő lánynak u csalódása és boldogtalansága drágább, mint egyetlenegy lány örökké felejthetetlen félórája? üál Julla sz utolsó Miss Hangárts ? — De igen. Kérem azonban, ne irja ezt se meg. Nagyon sajnálom Őket. Aztán beszélnek arról ls, hogy éo vagyok az utolsó Mis Hungária, mondják, Magyarországon többé nem lesz szépségklrálynőválasztás. Ou kérdezi tőlem, mi az én véleményem erről. Isten tudja. Szép dok)g egy szegény lánynak olyan felejthetetlen órákat, napokat és heteket szerezni, mint amiben nekem részem volt, de kegyetlenség annyira megkeseritmi sok másik szegény lánynak az életét. ■. Utolsó kérdésem: Mi az életének a célja? Feleli; »Nagyon szercbiék férjhez menni, Da ha ez nem sikerül, akkor szeretnék valamilyen jó állást, olyat, ami nekem ma megfelel. Tudja; sok fize léssel és kevés munkával. MulUto-rában felkínáltak egy ilyen állást. A Gyermekvédő Ligánál. Semmi dolgom nem lelt volna, gyönyörű szép szobát adtak volna nekem, egy kicsit körül kellett volna néznem a gyermekeknél, heteakint pár óra könyvelés: ez « állás tetszett nekem. Havi kétszázötvenet akart íizctnl a Liga, De a Színházi Élet nem engedte. Azt mondta, hogy amig 1« nem telik az év, nem mehetek állásba. Mit gondol: ugye t>asszolt volna hozzám ez az állás?« Adós mai>altflmf a válasszal, f Itt adom meg rá a feleletet... 1 Behunyom a sacmem és magam fclőtt látojtt a gyermekvédő Mgu jW mpUmber 28. ZALAIKOZLONY Ct£ DAGOVER egyetlen idei filmje DRÁMA A CSATAHAJÚN Bombát találtak egy Algírból érkező ha]ó német ntasáaaJ Hozottjait. Ártatlan gyerekeket, akiknél hiányak az anya. Szegény porontyok, l«i(HásMobák, nyirkos Jcvqgője ül sovány arcukon. Gondozás kell nekik. Asszonyi toúv, finom lélek, amély nem gondol másra. Aztán látom magam előtt Misa Hungáriát. Tizenhétéves arcán kozmetikai szalonok mindenféle kenőcsével. A szempillái hosazuak. Szemöldöke alá van festvV. Az ajkán vastagon a ruzfc. Nincs egy1 párányi folt sem a képén, amely megmaradt olyannak, ahogyan az Isten megte- rem tette... Kedves JuÜa, ne haragudjék meg rám, lu« őszintén megmondom magának: maga nem való ebbe az állásba... Padi Jób. Szigorú rend a kerékpár-közlekedésben Nagykanizsa, szeptember 22 Az utóbbi időben ismét sok panasz merült fel az utcai kerékpározók elten, akik fék- és csengőhiány miatt nappal, lámpahiány miatt pedig a sötétség beálltával veszélyeztetik az utcai Járóké-lók testi épségét. Az utóbbi időben előfordult balesetek arra kényUeritet-ték a kanizsai rendőrséget, hogy ujabb erélyes mcgrendszabályozásba kezdjen a kerók|)árv sokat illetőleg. Ertvsü-lésünk szerbit az őrszemélyzet tagjai már utasítást Ja kaptak, hogy mindazokat a kerékpárokat, amelyek nin-csenek szabályszerűen ellátva fékkel és csengővel, továbbá azokat, amelyek az esti órákbail- nincsenek kivilágítva, azonnal kobozzák el. Ettől függetlenül természetesen még külön eljárás is indul a kerékpár tulajdonosa ellen. A Járókelők körében azirányban is felmerült panasz, ltngy a kerékpárosok a kocsiutról felhajtanak a , járdára, onnan pedig a kapuk elá, vagy pedig már ugy jönnek ki az uilvarról, hogy fenn ülnek a kerékpáron és ilymódon veszélyeztetik a járdán haladók tésíi épségét. A rendőrség ezekkel1 iteinlK-p ls a legszigorúbb eljárást fogja folyamatba tenni. Sokan megfeledkezfek arról a rendőrhatósági rendeletről ls, amely eltiltja a 1G éven aluliaknak, hogy a JFŐ-ukon és a Horthy Miklős-utnak a Centrál és Szent Ijnie herceg-utca közti szakaszán kerékpározzanak. Ezen a két útvonalon r.sak 10 éven lolülick közlekedhetnek kerékpárjaikon. Végül senkinek sem szabad kerékpároznia a Zárda-utcában éa a Hunyadi-utcának az Eötvös-tér és Roz-gonyi-utca közötti szakaszán. Azok ellen, akik megszegik eteket a rendelkezéseket, megindítja a rendőrség a kihágási eljárást Jl^indnyájunk tulajdona a *** liget és as utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani. Marseille, szeptember 22 Egy Algírból jövö hajó födélzetén letartóztattak egy Weiner nevű 21 éves német állampolgárt, akiről először azt hitték, hogy polyautas. Megmotozásakor robbanóanyagokat és gyujlózsinort találtak nála, melyek rendeltetéséről nem tudott felvilágosítási adni. A Relchstag-pör München, szeptember 22 A nagy |>ör tegnapi tárgyalásán Van der Lubbe kezéről levették a bilincseket. Az orvosszakértő közölte, hogy meggyőződése szerint a vádlott kommunista motívumok-bői követte cl teltét. Lubbe példával akart elő járni má-utk számára, hogy azok ts ha sonlóan járjanak el. A szakértő kijelenti azután, hogy semmi támaszpontot nem talált arra a Teltevésre, liogy a vádlottnál esetleg lelki za- varok forogtak fenn. Seuf/erl dr. védő kérdésére a szakértő megjegyzi, hogy hirtelen szenvedélyes kitörések gyakran fordultak elő Lubbenál. Arra a kérdésre, hogy vájjon elképzelhető-e, hogy Lubbo delijét befolyás utóhatása a \'alt állott, a szakértő határozott nemmel válaszol. Ezután Heilig bünQgyi biztost hallgatják ki tanuként, aki Hollandiában folytatott nyomozást Lubbe előéletére nézve. Heilig elmondja, hogy felkereste Ijeyrienhen és környékén mindazokat a családokat, amelyekről azt hallotta, hogv a vádlottal baráti viszonyban voltak. Eközben eljutott egy bizonyos Van Albara nevü egyénhez, aki kijelentette, hogv Lubbe valami «nemzet\' kőzi kommunizmus > nevü külön nlakulathoz tartozik, amelynek Hollandiában 20 és Leydcnbcn jniat-egy öl tagja vau. NAPI HIREK )Adományok a ledtftt lemplem. toronyra) Mint ismeretes, az elmúlt hónapban ledöntötte a ciklon a pfecaai katolikus templom tornyát. A torony felépítésére dr. Rótt Nándor megyéspüspök ÖOO pengőt adományozott nemrégiben, ami oly buzditólag hatott az egyébként sok plcmi caapástól sújtott lakosságra, hogy megindult adakozásaik következtében már Is biztosítva -van a torony építési költsége. Az építkezést tavasszal kezdik. Plyama és rubaflanellokben nagy raktár Singeméi. (Leiiw>ndot I I\'aeaa nagykéz** elöljárósága) Csizmadia József községi biró/al az élén Pacsa nagyközség elöljárósága, miután már korábban lejárt a mandátuma, lemondott. A fősrolga-blró rövidesen kitűzi az uj választást, amely igen mozgalmasnak ígérkezik. - (A halastóba kisfki) Hel-ner Im»? 9 éves bárdpusztai (Somogy megye) kisfhi egyedül ment csónakázni a halastóba. Amikor később a halastó őre észrevettp a csónakot, az mfir üresen ringott a viron, a szerencsétlen gyermek holttestét pedig a part közegen találta meg. Szép mintás pongyola flanelok nagy választékban, legolcsóbb árakon Schütz nél. - (llltkö«égt adó gabonában) A parsai rk. egyházközség képvlsclőtea-tületo elhatározta, hogy ezentúl ■ hitközségi és iskolafenntartási adó burában és rozsban ls fizethető. A huzat 12 P, a rozsot pedig a napi árnál 50 fillérrel magaskbh áron veszi át az egyházközség. A határozat következtében már eddig ls többen akadtak, akik ily módot) rótták le ogyhádj adójukat (Párbaj a gyermekért) Molnári községben tőrtént. Andrások >kui gazda fiát megverték Sas l .s éa felesége. Andrasük később Imént Sasékhoz, hogy felelősségre V<v löket, de ott mgy helyben hagyták, i ogy a nagykanizsai tőrvényszék a 11 Sast 4-4 havt togházra Ítélte. 1 .legáns pljama anyagok legszebb vá« lasztékban Schütznél. - Bútorvásárlás nem «ond! Teljea berendezéseket rendkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is átállítunk. Kopsteiu butoráruház, Horthy Miklós-ut 4. f. hó 2S-An, szombaton disznótoros vacsora 24 *11, vuárnip iMluMl, szüreti mulatság lesz a Síép Ilonában. Jazz-band. Tánc. mx Otoaó Ai-ak I / Qáttutáa a torlnöl varaanyakon. Szőrme, szövet, kabát és f lanell-ujdonságok nagy választéka Singcr Diuatáruházban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. ZALAI KOZLONT 1038. ■Indaion nérgexéil tietek leklt-déléiél, melyeket romlott élelftiia*-rek idéznek elő, a lermészetes .Feroio W«»el" jeserüvlz azonnali használata fontos segédeszközt ké- ..................................... - (A fcü I.entn-bnédö bOSt«lé») Ar egyik nsgykanlz*ii \'sütőmestemél van alkalmazásban egy 10 éves tanonc, aki könyvekéi vörŐs eszméket szívott magába. Egyik fiatal társának gramofon lemezként elmondott mindent, amit összeolvasott, hogy Oroszországban )obhan becsülik a munkásokat, majd kljeién let te, hogy itt is felfordul minden. A kommunista eszméktől megtéve-lyedélt ífju-m\'jnkást feljelentették. A fiatalkorúak tanácsa 8 napi fogházra ttéite. (llitoih tiónap * \'tnuib« mtatt) Nem mlndennnpi váddal vörtta felelőséégte a tőrvényszék Sneff Sándor nagykanizsai lakost, aki Koch György udvarából a kerítésnek egy oszlopát, egy -úgynevezett »fülábat« lopott él és ízt eltüzelte. A törvénysrék lopásért bánóin havi fogházra Ítélte. - tfén* ttácMMf* « ORlálysftr*-Jetfyfe* Iránt. í)któbér 14-éh kezdődik íz <Jj psztálysorstáték, melynek Játékterve, nyerést esélye és n sorsjegyek tlra maradt a régi. A sorsjegyek mennyisége 84.000, melyek közül 42000 számot biztosán ki*>rsolrtak. tehát müHfen mÉ*od* «orsjegy n*»rl A sors-legyek ára égy-egy osztályra: egész 24, rel 12, negyed 8, nyolcad 3 pengő. A jutalom 300.000 pengő, a főnyeremény 100,000 pengő, ftigv, hogy a legnagyobb nyerémény szerencsés esetben 500.000 pengő. Kisorsolásra kerül asonkivül 100 ezer, 60 ezér, 40 ezer, 30 ezer, 25 e*r pengő atb. összegen közel 8 millió pengő készpénz. A sorsjegyek iránt óriási az érdeklődés, mert a hirtelen meggazdagodás reményét mindenkiben felkelti. 65.000 napszám, 53.000 ebéd a tavalyi inségakció elszámolásában Nagykanizsa, szeptembor 22 A kanizsai városházán dr. Poty-tffOndy József aljegyző most készítette el az 11)32— 33. évi inségakcióra vonatkozó statisztikát, amely szórnom keresztmetszete Nagykanizsa gazdasági helyzetének. A város vezetősége és a város közönsége hallatlan erőfeszítések árán igyekszik valamikép segiteni az Ínségeseken, akiknek legnagyobb részük önhibájukon "kívül,egyedül a nehéz viszonyok miatt kénytelen igénvbevenni az inségakció gondoskodást. A statisztika szerint 1078 munkanélküli családfő és 603 munkaképtelen esdiádfő fordult segélyéri a városhoz, amely összesen 1681 családfőt és 357!) családtagot segélyezett az elmúlt télin. A segélyezettek legmagasabb létszáma* 5260 volt Havonta átlag 1200 család kapott segélyt. A város összegen 55.000 napszámot fizetett ki segélyként a mun- kanélkülieknek. Ebből 7931 napszám esik a strandfürdő építkezésére,\' 3789 pedig egyéb Ipari műn kára. A népkonyhán 13.359, a napközi otthonban 13.430, az egyes ka-nimai családoknál pedig 25.950, összesen tehát 52.739 ebédet adtak az arra rászorulóknak. Az embert szinte meghatódás fogja el, amint végigtekint ezeken a számokon. Az emberi összetartás, az egymáson való segités tudatának nemes dokumentuma ez, ami remélhetőleg ebben az esztendőben sem fog elmaradni. Nemcsak a sziv, de az ész Ls azt diktálja, hogy segíteni kell az arra rászorulókon, mert ezrei közvetít* ön* magunkon is segítünk. Az idei nyár és ősz valamivel kedvezőbb volt Nagykanizsán munkaalkalmak szempontjából, Így remélhető, hogy a télen ctéren valamivel köny-nvebb lesz a helyzet. Másfelől a város gondjait megnehezíti az a Vegyen oszUlytorsjtgyet a HJrsohlar trafikban (Korona szálló épület) ahol ai almait •orsjálékbas ■ 90.000 pengős fi nyaram ényt és tőbta na9y nyaraményt nyartak aisrenotéa vavil. Minden második sorsjegy nyer. Kisorsolásra kerül cea • mtlllé mrmmjpmm^é, mely készpénzben kerfllklfltetésre. Legnagyobb nyeremény 500.000 arrniypeagfl- Húzás már október 14 in, siessen mert a kerestet nagy! Hivatalos árak: V, P 24--, «/, P 12\'-, \'/« P S\'-, »/, P 3--. Sorsjegyek és lervtk kaphatók: il|. Hlrschler Miksa SXWÍ\'^ ____!_ ««» 23. körülmény, hogy az idén a *ár«ok nem kapnak állami sagitséget ínségakcióik lebonyolítására. Értekezlet a minisztériumban Az akció megszervezése most indul meg országosan. A polgárnus-terek hétfőre hivatalosak Buda-pestre, a belügyminisztériumba, ahol megbeszélik az egyöntetű eljárást. A z értekezletre dr. Krátky István polgármester is felutazik. Az iparosság felirata Mialatt a belügyminisztériumban folynak a tárgyalások a törvényhatóságok és városok képviselőivel a téli inségakció ügyében, a nagy-kanjzsal Iparosság az IPOK utján kérvénnyel fordul a belügyminiszterhez és kéri, liogy a várasokat tiltsa cl attól, hogy az ellátatlanokkal végeztessen ipari inségmunkát a városban akkor, amikor a legális iparos nem tudja megkeresni a mindennapi kenyeret. Kis Budában ma este Minden ízletesen készül és egy adag nagyon olció : tO fillér. T&rftk Péttr korcsmáros 3716 Klnlssy utca 21. Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, béliekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a \'.természetes „Ferenc József" keierfl-viz rendbehozza a gyomor és a belelt működését s megszabadja a testei a felgyülemlett rohadó ínyagokiól. amit ön keres és amit ön meg is tud fizetni divatosat. KUI- és belföldi áruk, a legnagyobb választékban! olcsón kaphat divatáruk Azában. itta, mptombcr 23 ZALAI rtiaom ■ Nehéz időket élünk de atiiH laBiiM legnagyobb válasitéia eredeli kiadót írakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Schless Testvérek köayv- /iiplrkereikedéselben FŐUzlet: Hók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. SPORTÉLET Vasárnap itthon játszik a Zrinyi Hiába, ha jó fonnúhau van egy csapat, mint jelenleg a Zrínyi van, ugy biztosan számíthat a nagykanizsai s|iortkózönség támogatására. A Zrinyi nagyon is jól tudja ezt és az eredetileg Kaposvárra kisorsolt mérkőzésüket a KRSC ellen most vasárnap Nagykanizsán já tszák le. Sportszem pontból is nagyon örvendetes ezen ténykedésük, mert a hazai közönség szívesen látja, hogy a jelenlegi bajnoki tabella jcIsÓ helyén álló csapatát Idehaza láthatja küzdeni a bajnoki jwnlokért, melyek közül mindegyik nagyon fontos. Elő-mérkőzésnék is nagy s|>ortcseniego szolgál és pedig a Levente válogatott csapata mérkőzik az NTE csapatával a Spitzer kupáért. Mindkét mérkőzést egj\' belépő jeggyel lehet megtekinteni. Hosszú idő jután végre mindkét csajtttunk a hazai közönség előtt játszik. A Zrinyi ellenrclc a Itáköczl Si>ort Klub, u kerület azon csapatai közé tartozik, melyek mindeu mérkőzésükbe a szivüket teszik bele, ami által mindig készen vannak egy-egy meglepetésre. Reméljük, liogy a Zrinyi tudni fogja a kötelességét és minden erejével azon lesz, hogy előkelő első helyét a továbbiakra is biztosítsa. Az NTE a Levente válogatottal játszik vasárnap elö-mérkózést a Spitzer kupáér* A ka|»svári alosztály 11 benevezett egyesülete kőzöl 10 bajnoki mérkőzést bonyolít le, az NTE pedig szabadnapos lévén, igy kihasználja szabadidejét és a Spitzer kupáért lejátsza a Levente válogatottal első meccsét. Horváth Károly szövetségi kapitány tegnap kijelölte a levente válogatott keretét, mely u következő Játékosokból áll; Kuzma, Czigler, Savanyu, Erdélyi János, lloir, Milialecz I. és II. (Kiska-nizsa . Német, Bölcsföldi, Horváth (Teleky), Alehla, Strőbl II., Horváth (Ékszerész), Fhimbort, Mancsek, Je-linek, tamás (Ékszerész). A mérkőzés délután fél 2 órakor kezdődik a Zrinyi pályán. A Játékosok tartoznak í órakor a Zrinyi pályán alsó felszereléssel megjelenni és Horváth Károly aiövetségi kapitánynál jc-lentkeznL Az indokolatlanul elmaradó játékosokat az Intézőbizottság súlyos büntetéssel sújtja. Le&itobó divata és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Sínger divatáruházban. a múlt században néhány forinttal gond nélkül és Jól lehetett élni; de most, amikor a földmlvelés és az ipar túltermelést produkál, miáltal minden szükséges áru fölöslegese® áll rendelkezésre, minden cikk mégis nagyon drága, A kávét a tengerbe öntik, a disznókat búzával etetik, de a legtöbb embernek még a legszükségesebbre sem telik, mert nincs kereset és pénzhiány van mindenütt. A sok kongresszus, a végnélküli konferenciák dacára hiányzik még mindig a megváltó Messiás, aki a borzalmas háború és rettenetes béke által előidézett súlyos helyzetnek véget vessen. Egyetlenegy demokratikus, reális Intézmény van, amely által szerencsés esetben bárki a rendes életmódját elérheti. Ez a m. kir. osztálysorsjáték, számos és óriási nyereményeivel. Sok ezren biztosítottak már maguknak egy sorsjegy vétele által gazdagságot és gondtalan életet Október 14-én kezdődik az új sorsjáték, Nagykanizsa, szeptember 22 Itt van már a hivatalos ősz, bezárult a kanizsai strandfürdő, a Balatonban is csak elvétve akad egy-egy megedzett fürdőző, igy-azután időelőttiivek látszik, hogy a jövő évi balatoni menetrendről esik most szó. A «sofort» segítség n menetrendi dolgokban — mint azt ezidén tapasztalhattuk — csak hiányos és foldozás volt, inert menetrendnek időközi megváltoztatása és uj vonat beállítása sok csatlakozással is kapcsolatos. Ezért adta ki a m. kir. kereskedelmi minisztérium 72.000/1 II. 1912. sz remleklét, amely szerint a nyári menetrendre vonatkozó minden mnetrendi kívánságot az , uj menetrend életbe iéj)tetését megelőző év november hó 2Ó-ig, a téli menetrendre vonatkozó kívánságokat pedig u. a. év május hó 5-ig kell a vasutigazgatósággal ismét 42.c03 nyereményt sorsolnak ki, állami felügyelet és ellenőrzés mellett. Minden második sorsjegy nyer. Nyerhető 300.000 p, 200,000 p, kxj.oco p. 50.000 p, 40.000 p, 30.000 P, 25.000 p, 20.000 p, 15000 P, 10.000 p, stb., stb., összesen 7,722.000 P készpénzben. Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Hivatalos árak az l. osztályra i >/»—3 p, v*—0 p, i/»-I2 p, >/i~\'24 p, tehát viszonyai szerint vehet részt bárki. Ajánlatos minél elóbb rendelni bármelyik főárusltó-nál, mert felelősség mellett kötelesek as Üzletfeleket gondosan é» pontosan kiszolgálni, valamint hivatalos tervet és nyere-ményjegyzéket a húzás után megküldeni. Fő a szersnose, de azt Is keresni kell és nem szabad az alkalmat elmulasztani senkinek, mert a szerencse forgandó és többnyire akkor és odijön, amikor és ahol ■ gond, a baj, a szükség a legnagyobb. Hlaa!, bízni, réméin! kell tántorlthatatlanal. közölni, hogy azok a menetrend összeállításánál a lehetőség szerint figyelembe vehetők legyenek. Keszthely város ezen rendelet alapján olyan menetrendet kapott a nyáron, annyi személy és gyorsvonathoz közvetlen kocsit, hogy ily irányú fejlődést a legmerészebb álmodozó sem remélhetett. Ezzel szemben Nagykanizsa ősz. szeköttetése a Balatonhoz olyan szánalomra méltó volt, amit egy 32.000 lakossal biró, nagy környékkel érdekelt város nem érdemel meg. A strandfürdőtulajdonos városa kirándulók ós nyaralók érdekeit nem fogja figyelmen kh ül hagyni, meri a strandfürdő nagy forgalma nem áll elleniéiben az egyéb érdekekkel és igy a Balatont látogatni akarók kirándulását a lehetőséghez képest elő fogja mozdítani. Menetrendünk megjavítása a Balatoni Szövetség előtt is szőnyegen fekszik, s hogy azzal foglalkoznak, tanúskodik az alábbi levél: • Balatoni Szövetség Balatonfüred-fürdő. 2453 1033. sz. Nagyságos Dr Hoch Oszkár ügyvéd urnák Nagykanizsa. Tisztetettel közöljük, hogy a Balatoni Szövetség folyó hó 8-án tartott közgyűlésében az államvasutak tor-galmi osztályának főnöke nyilatkozott aziránt, hogy a kifogásolt Naforkanliw —bialatoni (Vs/c\'.;öUetést meg fogják javítani. Külön íratunk merít a polgármesteri hivatalhoz,-hogy a balatoni menetrend kérdésében való .javasltait a Szövetségbe* mielőbb eljuttatni szíveskedjék. Amidőn erre Nagyságod b. figyelmét felhívjuk, kérjük, hogy a polgármester urrtál mindazokat as éterevételeket előadni szíveskedjék, ame-lyfk révén az eddig mutatkozott forgalmi uát&ségek kiküszöbölhetők legyenek. Kiváló tisztelettel: Balatonfü-red, 11(33. szeptember 18. Olvashatatlan aláírás «. k. igazgató.* Ajánlandó lenne a gyorsvonatoknak a nagyobb állomásokon való megállításán és a jelenlegi vonatokon kívül egy kora délutáni, Nagykanizsáról kiinduló kisvonat, a fSdényben egy késő, éj)el 10-11 óra körüli és egy reggel 7—fr óra között befutó kisvonat legalább foglártól ; igy azután azok igénye,akik a Balatonról járnak be hivatalba, valamint azok igénye, akik nyaral ni járnak ki naponta, teljes mértékben kielégíttetnék. Szükséges lenne mindezekhez a mai gazdasági viszonyoknak megfelelő^ a tehető legnagyobb menetdijkcdueanényte olcsó bérlet. Dr. Hoch Otrkár ügyvéd RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember tS. 6.45: Torna. Utána gramofon. — 9.45: Hirek. — 10: 1. Petőfi gyorikocsl-Ján. 2. l.cnau verseiből. Közben gramofon. — 12.05: (iaray György szalonzenekara. — 12 30: Hirek. <4*- 1.15: Időjelzés. - 120: »Bpül a nagyadó.. Helyszíni közvetítés. 1.55: »Z«nés útinapló.* Bánóczy Dezső dr. graroo-fonrevüje. - 2.45: Hírek. — 4. A >Rádióélet* meseórája. — 4.45: Idő-jelzés, hirek. — 5: Marik Irén eongorá-zik, - 5.30: Rádió amatőrposta. -5.30-6 (Budapest II ): Gramofon. — 6: Magyar nóták. Előadja Nagy Izabella és Magyori Imre cigányzenekara. . - 7.15: >A dekaUon.. Bácsalmási Péter előadása, — 7 45: Budapesti Hangverseny Zenekar. — 9: Időjelzés, hírek. - 9.15: > Boci-boci tarka.« (VI-dám-est). — 11: Cigányzene. Bé«. 11.30: Müvésilemezek. - 12: Fúvós déli zene, - 17 45: Lett önné-pek, előadás gramofonnal. — 19.05: Weingarten Pál zongorázik. — 20: Bitt-ner—Decsey: A halhatatlan Feresic, 4 kép. — 22.15: Tánczene. Nöi KabőLtoK és pullovcreR Ir.gufabb sxabásban és caodaasép mln/dhban legolcsóbban BRÓNYAI dlvatáru&áxban HORTHY M1KCÓS-VT 1. MMtíit tenít cIKRcKben axUtcaégleiét tc-dcxné, véíclUénymxer nélUUl /ekln/se meg ralcidramat Az uj szezonban ádiól újra Transdanubia Rt,atol csengett e. Teie^-is. Jobb menetrendet kap Nagykanizsa a Balatonra Közgazdaság ( ) VMtl htr. A Jull\'is 2-án elmaradt le*ncctomaJl visjírt október hó l-én tartják meg. (-) párta »(rn.vít» nagy • «ere«-»*r*az A borok Iránt. A rosti sifllöler-mé* miatt mindenhol erőaen emelkedik a meg meglevő borkészlet ára. Pacsa é.s l\\)gányvár vidékén a silányabb burok ára 20 filléren fölül van, a Jó kő->e|m-« boroké |»edlg 40-50 fillér kilőtt morog. Különösen Vatmegyéból nagy a ken-slet. SwtteftUn felhaltál M, eladatlan XI. — Blaá-rendft 074--OT6, íredett ffíí-tm, tte-(Jatl közép 0-74-U-7S, kOcnytt 0-70-0-73. l-*> randi Urat 06t un). W randa örec (X0-M6, angol -0WÖ I. tr8»—0D3, aaaJonrta naivban nH-0«0, ulr I 05 -l-lft tua KM l\'M, tálaeitáa OM-104. Kiadja a taptalejdonoa Közgazdasági Rt. OalMbarg Nyomda áa Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanluán. felelő. kiadó: Zalai Károly. APRÓHIRDETÉSEK Balalonmáriafürdőn, az áilomis mellett levő Mátte-féle »«náé«l6 kedvező feltételek mellett, vezetés hiányában elsdó, eselleg bérbeadó. - Bővebbet a tulajdonosnál: Tisza Já^osné, Balatonmártalördó. 3715 Raktároa lavl flsaits árukat ]0«a otoeéa aláraaltjuk. Armath^ Kocaltakarö Lólzzásító pAronklnt éa méterben Ziákok minden célra Horthy Miklós ut 59. sz. oaaláál háx nsgy kerttel Jutányos áron eladó. 53 Magánjáró szallaglürészgéppel olcsón vállalok fafflréajialéat és aprítást. — Szarvaa udvar, Erzsébet-tér 18. 3684 Csengeryut 27/a. uámu hátban modern, Basjckorafortoa háromaio- báa földszintes lakáa aionnal, vagy Rovaabap l«ra kiadó. Ugyanott komplett ebédlóbutor, csillár íróasztal, ágy sodrony betéttel, szekrények, képek eladók Házmester. 3689 Utcai kétszobás előszobás lakás kertre néző üveg-verandával november elsejére klaáá. Érdeklődni a báUÓ lakásban: Hódosl Vilmos, Királyi Pál u. 3. 3718 Egy teljesen u| Singer dó. Clm a kiadóban. varráfláp el- I—•> MiiMoimmi *—i I mindenki a helyi kereskedőknél I éa Iparosoknál szerezze bel 01va88adt figyelmesen mai apróhirdetéseinket A Zalai Közlöny minden előfizetője az uIuIbó havi elflflxetéil nyugta fi lmutatása mellet napi 2 fillérért tagja lehet a többezer kötetet nagykanizsai Horváth filé ujságflilet kölctankönyvtárának. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny* minden előfizetője annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsönkönyvtár ból, ahányat ceak el tud olvasni Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvtárban akkor ig, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni. Budapesten szálljunk a METROPOl Rákóozi-ut aa. 150 kányáim., szoba, hideg-meleg folyóvízzel, telefonnal, atektromoa fényjel rétekkel. Patinái h I r II, klváfé konyha. C^ánrmazalka. VlrágoikerL l-BM Sasba 4 panaStfil. T.IJ.a p.n>U • P-tfil. ZALAI KÖZLÖNY 1983. neptembtr 23 ország józsef mag. műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedése zm Nagykani/sa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130. 11838/1932. B. szám. Adó. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923 évi VII. t.-c. 56—58. § ai értelmében eszközlendő nyilvános elárvereléséröl. A végrehajtást szenvedő neve: Óhidv István. Lakása: József föherceg-u. 24. sz. Az első ái vei és helye: Erzsébettér 4. sz. Az első árverés ideje (nap ét óra): 1933. sztp\'. 25. d. e. 9 óra. A második árverds helye: Erzsébet tér 4. sz. A máíodik árverés Idejr (nap és óra): 1933. október 2. d. e. 9 óra. A lefoglalt ingóságok megnevezése sommásan, nemeuként. I szekrény 40 P, 1 sör«pparátus 60 P. 1 söntésasztal tartállyal 80 P, 10 korcsmai a ztil 60 P, 20 korcsmai szék 60 P, 1 kredenc 80 P összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik. 2. A második árverésen azonban az Ingóságok a becsérték háromnegyedén alul ■ legtöbbet ígértnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi idó és az esetleges fényűzési adó is. Nagykanizsa, 1933. évi sieptember hó 6 án. Lehoczky Lajos & k. ._városi végrehsjtó. ivepoK az újra Kitört tranoia hajós-sztrájkról. Fenn: h»|ó-barrikád a Szajnán. Lenn ; tűzoltók hidegvízzel akarják jobb belátásra birnl a sztrájkolókat. Nvomatotl a taptalajdoaoe Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda ée Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagy*i ilnls. (felette ttxMveMtá* Zalai Károly. Ik 73. étrtolyun 216. uám Nagykanizsa, IBM. szeptember 24, vasárnap Ara 16 Mér ZALAI KÖZLÖNY SMfkeutfeéc éj kiadóhivatal: Főnt 5 náa Megjelenik minden reggel, bétiö kivételével r*UTIHAI láflUP Pelelős szerkesztő: Barbarlts Lajos KJÖlUetéil ára: egy hóra « pengő 80 fillér Sierkeaitöaégt ét Uadóblvatall telelői: 76. H Nemzeti egység Irta : dr. Siabó ZalXm<md Szeretném tudni annak a magyar jxditikusuak a névéi, aki biztosítékot tudna arról adni, hogy a Trianonban megcsonkított Magyarország határait rövidesen visszaállítja és ebben a nagy gazdasági leromlásban a régi tejjel-méz-rel folyó magyar Kanáánt visszavarázsolja. Ha Napoloon, Bismarck és Mussolini zsenialitása egyesülne benne, talán sikerülne neki. Ámde csak ugy, ha nemzete egyy emberként mögötte állna. Mert gyakran a ma még lehetetlennek látszó dolgok is valóra válnak a törhetetlen nemzeti egység alapján. Pasics Nl-kola álma Nngyszerbiáró1 valóra vált. A kis szerb nép végigküzdőtte a török, bolgár háborút, vitézül bar colt a világháborúban, de vezérül csak Pasics Nikolát ismerte és a nagy államférfiú életének végéig sohasem pártoskodott ellene. A politikai életben is , vonnak idealisták, akík nagy és nemes cé-k>kat tűznek ki <3et fel adatuknak, akiket gyakran lekicsinyelnek és néha ki is nevetnek. De még csak ha meg sem értik őket, már ez is elég ok arra, hogy ellenzéket szervezzenek ellene. Ennek pedig egyszerűen az az oka, hgoy szerintük az nem lehet jó, amit más csinál. Gömbös Gyula miniszterelnök két nagy célt lüzött ki kormányprogramul : a trianoni szerződés békés revízióját és Magyarország gazdasági talpraállitását. Van-e benne annyi erő, hogy ezt a nagy célkitűzést valóra váltsa, azt a jövő fogja megmutatni. De ha nincsen Magyarországban egyetlen jóravaló polgár sem, aki Trianon revízióját ós az ország gazdasági talpraállitását nem kívánná, akkor miért nem fogadják hozsannával azt az embert, aki erre a nagy nemzeti cél megvalósítására törekedik ? Miért akadnak olyanok, akik ezt a fel nem becsülhető hazafias célkitűzést lebecsülik és elgáncsolják ? Miért hirdetik, hogy programjánaak főpontjait nem lesz képes megvalósítani 7 Azt úgyis tudja minden komoly em-ber, hogv a revíziót ós a gazdasági talp ráállítást nem lehet máról-holnapra megvalósítani. Bizonyos, bog)\' ezt Gömbös Gyula maga is jól tudja, sőt tudja azt is, hogy nagy,nehéz harcokat kell megvívni addig, amíg ezt a nagy célt elérhetjük. De u kormányelnök tudja azt is, hogv meg kell tudni a világnak ós különösen az ellenséges kisententenak felelős helyről azt, \'»ogy Magyarország követeli területi integritásának visszaállítását ós efelell soha senkivel és semmiért alkuba nem bocsátkozik. De a kormányelnök tudja azt is, hogv szavainak akkor van meg a teljes súlya,ha |Kjlitikai kijelentése egy nemzet egységes akaratát tolmácsolja, vagyis ha az egész nemzet osztatlanul é.s egységesen vezére mö götl áll. És végül azt is tudja, hogy A keszthelyi Gazdasági Akadémiát középfokú szakiskolává akarják átalakítani A főiskolák általános reformjával foglalkoznak a minisztériumban Budapest, szeptember 23 A kultuszminisztériumban hónapok óta dolgoznak a főiskolák általános reformján. Több tanszéket megszűntetnek, de teljes egészében egyetlen egyetemet sem seüntctmg a kormány, legfeljebb egy-két kar megszüntetéséről lesz szó. Értesülésünk szerint szó van arról ls, hogy a keszthelyi Gazdasági Akadémiát középfokú gazdasági szak- iskolává alakítják át. A főiskolák készülő reformjáról csak annyi szivárgott ki, hogy a műegyetem jelenlegi elnevezésében megszűnik és egy nagv műszaki és gazdasági egyetemmé alakul át. Az uj cgve-tem alá tartozik majd önálló fakultás gyanánt a közgazdasági kar, az állatorvosi főiskola, valamint a a katona, erdészeti és bányászati főiskola. Imrédy miniszter a magyar pénzügyi helyzet genfi tárgyalásáról Kánya külügyminiszter ma elutazott a népszövetségi közgyűlésre Genf, szeptember 23 A Népszövetség pénzügyi bizottsága tegnap befejezte a Magvuror-fczág pénzügyi helyzetéről szólójelentés tárgyalását. A bizottságnak erre vonatkozó jelentése csuk néhány nap múlva kerül nyilvánosságra. Genf, szeptember 23 Imrédy Béla pénzügyminiszter kijelentette az MTI munkatársának, hogy a pénzügyi bizottság igen behatóan foglalkozott a magyar pénzügyi helyzet vizsgálatával és ama kérdésekkel, melyekre be- vezető előadásában rámutatott. A bizottság felfogása helyzetünkről : jelentésében visszatükröződik. A bizottság jelentésének — mondotta a pénzügyminiszter — nem vághatok elébe, de kijelenthetem, hogv a tárgyalások kellemes légkörben folytak ós azokat a bizottság minden tagja részéről a legteljesebb megértés és abszolút trgyilagosság jellemezte. Imrédy miniszter egyébként már szombaton cl is utazott Genfből. Budapest, szeptember 23 Kánya Kálmán külügyminisz- a békereviziót itthon is, a külföldön is meg kell alapozni és megfontoltan és meggondoltan fel kell építeni. Ma már mindenki előtt világos, hogy csonka hazánk gazdasági leromlásának oka a világválságon felül a trinoni szerződés által okozott pusztítás, amely egy tökéletes földrajzi é.s gazdasági egységet életképtelen országrésszé csonkított le ós hogy a revízió az egyel len, mely a gazdasági gyógyulást hozhatja. A miniszterelnök egv olyan pártot akar háta mögé, mely egységes legyen a nemzeti gondoláiban, biztos támasz megvívandó küzdelmében Magyarország területi integritása ós gazdasági szanálásának elérésére. A Nemzeti Egység Pártja ez, amelynek megszervezése mosl van folyamatban. Az előbb előadottak alapján azt kellene hinni, hogy egv ilyen célkitűzésű pártba mindenki belép és egy Ilyen pártnak ellenzéke sem lehet. A másoknál mindent jobban értők azonban gondoskodtak róla, hogy legyen. A trianoni szerződés revíziójának kérdésében nincs és nem ls lehel különbség magyar politikai pártok közölt, ez tehát magyar politikai pártokat el nem választhat", csak egyesíthet. A gazdasági válság leküzdésére, de különösen a mezőgazdaság megsegítésére a Gömbös kormány minden tőle telhetőt elkövetett. Uj kereskedelmi szerződéseket kötött Németországgal, Olaszországgal és Ausztriával a gabona kivitelére, a mezőgazdaság megsegítésére csökkentette egyes ipari cikkek vámját, a kistermelőknek ujabb vasúti szállítási kedvezményt adott, a rézgálic ós szérum árát leszállította, u borfogyasztási adói felére szállította le és végül fentartotta a Ixdeltarendszert. Minden körülmények közölt elviláz-hatatlan, hogy a kormányban megvan n teljes készség és akarat, hogy a nemzet többségét kitevő agráriusokon tőle telhetőleg segítsen. Többet nz ellenzéken levő kisgazdapárt sem tehetne. Az ugyancsak ellenzéki oldalon levő legitimista párt felfogását, hogv a koronás király a Szent Korona jegyében egyesítené a magyarságot, sőt az elszakított területeken élő nemzetiségeket is, a revízió szempontájból magam is tisztelem, azonban miután a magyar trónez-időszerinti r betöltési- le nem győzhető akadályokba ütközik, a király-kérdéí. ma teljesen időszerűi len ós ezek szerint legitimizmus alapján ma aktiv politikát folytatni nem lehel. A revízió és\' az ország talpra-állilása tehát parancsolólag követelik, hogy a magvar nép nemzeti céljainak eléréséért egv pártba egyesüljön ós ez az adott viszonyok között nem lehet más, mi(pf a nemzeti egvség pártja. ter ma vasárnap Genfbe utazik, hogy részt vegyen a Népszövetség közgyűlésén. Dolfuss osztrák kancellár már tegnap, szombaton délijén elutazott Genfbe. Megkezdődött a kisantant külügyminisztereinek értekezlete Budapest, szeptember 23 Sinajában ma, vasárnap kezdődik a kisantant külgyminisz-tereinek értekezlete. Bejiei» «,.\\h külügyminiszter Magyarországon keresztül utazott Romániába ós délután egy órát töltött Budapcs-etn. A városok Inségköltségveté-selnek tárgyalása a belügyminisztériumban Budapest, szeptember 23 A belügyminisztériumba a jövő hétra meghívták a Vidéki városok polgármestereit és a népjóléti előadókat, hogv minden egyes város Inségköltségvetó-sét letárgyalják. Az inségakrióban ezután csak az részesülhet, aki szükség-nmnkára jelentkezik. Kivételt képez-nek csupán az aggok és rokkantak. Nem Lindberg gyermekének gyilkosait fogták el Antwerpenben < Antwerpen, szoptember 23 Az 1000 fontos bankjegy beváltéiról megállapította a rendőrség, hogy még sem azonosak Lindberg gyermekének gyilkosaival. A rendőrség ugyanis táviratot kapott, mely szerint Lindberg a váltságdijat dollárban fizette ki. Letartóztattak két ál-detektlvet. Budapest, szeptember 23 A főkapitányságon szombaton letartóztatták Szőrfscy István magántisztviselőt ós rióezdn Tibor kereskedőt, ukik ellen az a gvanu merült fel, hogy detektíveknck adva ki magukat, a zugbőrzén valuta-razziát tartottak. A letartóztatás zsarolás bűntettének gyanúja minit történt.. Oombamérgezés halálos áldozattal Zalaegerszeg, szeptember 23 (Saját tudósítónk te lefon Jelentése) Megrázó eset történt Zataszcntmihály községben. "Még csütörtökön történi, hogy Horváth János 58 éves gazda-ember gombát ment szedni az erdőbe, amit a k\'uilád másnap vacsorára megevett. A család állott a gazda 18 éve* leányából és egy 2 éves unokából. Vacsora után a kis család a gombától rosszul lett. Minden orvosi beavatkozás mellett szombatig annyira sulvosodott állapotuk, hogy a járásorvos intézkedésére mindhármukat ma beszállították a zalaegerszegi kórházba. Iforválh János Útközben meghalt, a kis unoka állapota menthetetlen, mig a 18 éves leánya jobban van, őt sikerülni fog megmenteni. ZALAI KÖZLÖNY IW3. sreptembet 24 Hasznos íudnl i.oHy Schmldthauer fgmandi keserQvize gyorsan megszabadítja a romiolt ételek káros következményeitől. Lebontják anagykanlzsal pályaudvar fedett csarnokát Nagykanizsa, szeptember 23 Pár nap óta serény munka folyik a nagykanizsai vasúti pályaudvaron. A MAY tatarozási programjában sor kerfdt a kanizsai állomásépület alapos renoválására i». Ezzel kapcsolatban a MAY le fogja bontatni az állomásépület perronjánák fedett csarnokát is. El fog tűnni a kanizsai állomásnak egy régi jellegzetesség.\'. A lebontást u vállalkozó a bontásból kikerül/5 anyag ellenében fogja végezni. A vasút szempontjából a fedett csarnok lebontását azzal indokolják, hogy a pályaudvari forgalom számára ezzel áttekinthetőbbé és veszélytelenebbé wállk, azonkívül a gőz- és füstlccsapódáslól mentesülnek a pályaudvari hivatalnokok és az egész állomás levegője, egyben megszűnik a csarnok állandó léghuzata is. Mindez üdvös lesz a vasúti pályaudvar tisztviselői és-Személyzete számára. Az utazó közönség kényelme szem pont jáltól már nem egészen igy áll a helyzet. Az állomás mindenesetne elveszili impozáns benyomását az ide érkező idegen számára. Az- időjárás viszontag ságai ellen jó védelmet nyújtó tetőszerkezet hiányát azonban erősen fogja érezni az ulazó közönség esős idő esetén. Kőként u vonatoknak a határállomáson szokásos hosszabb tartózkodása válik majd ilyenkor-kényelmetlenné. Üdvös ujilás lesz az. hogv a l>erron széléi, mint az más állomásokon is van, cső-korlátokkal fogják elzárni a vágányoktól. Eddig is valóságos csoda, hogy a nyitott jterron mellett közvetlenül futó első sinpár miatt még nem fordult elő valami szerencsétlenség a kani-zsui pályaudvaron. Qyalog akar Rómába zarándokolni egy nagykanizsai fiatalember Pintér István az elhelyezkedést váró nagykanizsai fiatalok táltorához tartozik. Most elhatározta, ljpgy rövidesen Kómába zarándokol és pedig, pénze nem lévén. Triesztig vonaton akarja megtenni az utal Triesztből pedig gyalog Rómába. Az örök városion a Szentatyát akarja felkeresni, hogy felhívja figyelmét az állástalan magyar ifjúság szomorú helyzetére. Az állástalan magyar ifjak szomorú helyzete a legkülönfélébb gondolatokat termeli ki és veti fel. Igy ezt is. Pintér István Kómából szintén gyalog akarja meglenni az utat visszafelé Triesztig és ounét vonalon Kanizsáig. Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, hél ekedéinél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és börviszkctésnél a természetei .Ferenc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megsiahadilja a testet a felgyülemlett ro.hadó anyagoktól. A jó bevásárlás megerösiti az Ön bizalmát! Köz Véle ItlÖtly • ■ • • női ruhát és női télikabátot legolcsóbban mindig csak vehet. A Notre Dame kanonokrend apácáinak programja Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 23 Néhány napja, hogy megérkeztek az apácák, hogv Nagykanizsán elfoglalják n Icánvlloeirmot és megkezdjék áldásos tevékenységüket. A város közönsége meleg szeretettel fogadta a leánynevelés terén bevált kanonok- és tanitórend szerze-tesnőit, akiknek Nagykanizsára való l>evonulásával uj éra kezdődik a leánynevelés terén. Felkerestük a Nagykanizsára érkezett szenóetcsnŐkel, hogy megkérdezzük, milyen programmal jöttek Zrinyi városába, milyen missziót kívánnak teljesíteni, ini a kitűzött céljuk. - és hogy megismertessük a Hcndcl a nagykanizsai kőzönség-gel. A főnöknő távollétében Mária Margit málor. a főnőknó helyettese fogadta a Zalai Közlöny munka- társál. Megtudtuk, hogy egyelőre négy szerzetesnő érkezett Nagykanizsára és pedig névszerint Muhi Mária Auguszta főnöknő, tanárnő, Biztos Mária Margit Innárnö, karnővér, Lttslyák Mária Xavéria karnővér, Vlroszlek Mária Katalin segédnővér. \' Máter Margit kijelentette, hogy meleg szeretettel jöttek ultőrő munkájukra Nagykanizsára, azzal a meleg szerclcltvü, amellyel a város közönsége várta őket. Ezzel a szeretettel kívánnak Nagykanizsa szolgálatába állani. . A Notre Dame kanonok- és la-uilórend unyaházn az clzász-lotharingial Maíincour-ban van. Innét jöttek Törökbálintra, ahol első magvar anyaházuk voll. Mikor azután Czobot Máivá* |>olgár- Kevés pénzért elegánsan öltözködhet a rüliaaruhazban Elsőrendű uriszabóság! Szenzációs gyapjúszövetek! mesterrel folytatott tárgyalásaik credményeképen Zalaegerszegre jói lek, a törökbálinti rendházat be-szüntették és a zalaegerszegi ház lett a szent Fourviéri I\'éler alapította rend anyaháza Magyarországon. Zalaegerszegen van tanítónőképző és leánynevelő intézetük. Nagykanizsán is az a törekvésük, hogy minél elÖbb önálló zárda leggrn az illeni letelepülésitől, Zalaegerszeg mintájára és a szerzetesi szaltályok értelmében. Az a céljuk és törekvésük, hogv a leányifjuság lelkéhez férkőzzenek a tanítás és nevelés- utján és a gyermekeken kérésziül a szülök lelkéhez is utat találjanak. — fcs ezen a téren — mondta a főnöknő helyettes — n?m ismerünk osztály vagy valláskülönb-séget, csak halhatatlan lelksk?l. Hz a mi programunk, ezzel jöttünk Nagykanizsára és kérjük ebbeli lőrék véseinkhon a város közönségének jóindulatú támogatását. Elmondta Mária Margit máter, hogv a főnöknő az I. osztály főnöknője és ott természetrajzol, a II. osztályban kémiát, Mária Margit máler u II. psztály főnöknője és az I. és II. osztályban számtant tanít, azonkívül, mint rendkívüli tantárgyal, a női kézimunkát, mig Mária Xavéria máter a Szív-gárdát szervezi meg a leányifjuság kórében. A szezertesnők első teendője a leánynevelő intézet és internátus felállítása. Noha az iskolai év már megkezdődött, de a szervezkedés a jövő iskolaévre már most folyik és ezen a tisztelendő métereknek nagy terveik vannak. I|>arkodnak a lehetőség szerint minél több szerzetesnőt beállítani a nagykanizsai zárda és leánynevelő intézet további kiépítésével. Háztartási tanfolyamok, patronázs felállítása, szaktanfolyamok, stb. tervek vannak. A munkatér tehát nagv és a szerzetesnők áldozatos szeretettel végzik megbízatásukat. Az apácák lakosztálya még nem vmX mptotttber 24 ZALAI KÖZLÖNY készült el. Az igazgatói traktus földszintjén nyernek elhelyezést és. ott van mór a jelző tábla: Klau-ziira> Az átalakítási munkálatok most íolynak ós valószínűleg ehó vígén teljesen befejeződnek és akkor teljesen kész az apácák uj otthona. Valami «zent l>éke ömlik végig a líceum uj, hatalmas épületén, ahogy a kedves és nagyon előzékeny Tháter Margit kinyitja a klauzura ajtaját. Most még néhány „upigf Ikí lehet menni, de a felszentelés után életlwlép a fél irat jellege. Tul a riemarkáción ] >edig a Szeretet, a Béke, az Imádság és szorgos Munka honol... Mozgószínház Dráma a csatahajón Fnnek u filmnek azt is lehetne eleiméül adni, hogy, kísért n mull. Az a Mult, ami a kapitányné asszony monteearlói napjait élénkítette, líz a viharos mult adja ennek az érdekes filmnek azt a drámai fordulópont iát, ami örökre elválasztja a házastársakat fs cz adja azt a drámdt feszültséget es minűent megbocsátó békés kiegyenlítést, umi a katonai törvényszék túlfűtött lárgyalási izgalmában a T?rji becsület helyett visszaadja a tiszti be-csületét a vádlott kapitánynak. I.U Dagover cz a bűnös szépségű, sejtelmes asszony játsza ennek a filmnek női főszerepét, ö viszi előre játékával a filmcselekményt, melynek minden jelenetét az ő forró asszonyisága itatja át. Az elsőrangú rendezés a magyar Kertész Mihály bravúros munkája, aki mindent eszközt felhasznált arra, hogy minél hüebben elevenítse meg Claudo Farrerc híres regényét. A kiegészítő műsor élvezetes és változatos. Különösen a jazz-szám számithat nagy tetszésre, de szépek voltak a berlini felvételek is. (D) Mozl-hlrek Drima a <«atehajón. Ma még műsoron tartja a mozi ezt a nagysikerű filmet, amelynek főszereplője Lil I)a-gover, rendezője pedig a zseniális magvar filmrendező, Kertész Mihály. A filmet a világhírű iró, Claude Far re re irta. Hendkivftt izgalmas film, ami alkalmat ad nriu, hogy a nagy sztár, I.it Dagover képességeinek megfolelö teret kapjon. Az előadások 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Katinka, hol Járlál éjjelt Hétfőn és kedden ebben a darabban lép a nagyközönség elé n régi kedvenc, a gyönyörű szép Janet Gaynor. Ez a művésznő arról nevezetes, hogy ne-bántsvirág formájával, törékenynek látszó külsejével nemcsak Amerikát, de egész Hurópát is meghódította. Fbben a fjjmbwn n főszerep direkte neki Íratott s a világsajtó egyöntetű kritikája az, hogy Janet Gaynor fe-lúlnftiIhatatlan művészi tökéllyel ezt a kedves, vidám és szellemes operettet világsikerre vitte. Partnere a hires szép színész, Charles Farell, aki ebben a szereidben is méltó a hírnévre, amit azonban nemcsak férfias külsejével és szépségével szerzett, hanem színészi működésével. Kz az a szinész, akiről legendák keringenek, hogy n -aponla ezrévnt íoapjn a leveleket — a nőktől. A zákányi yasntast nem mérgezték meg, hanem öngyilkos: lett, állapította meg aTnyomozás Meghűlésnél, n\'thaiáznál, man dclalobnál, torokgyulladásnál, valamint Idegfájdalmaknál ét szaggatás nál naponta fél pohár természetes .Ferenc József keserűvíz iende« gyomor- «s bélmflködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véléménye »«erlnt a Ferenc József vlx balása lyors, kellemes és mefcbiihátó. Zákány, szcplemlwr 23 Jelentettük azt a szomorú cselei, amikor Konáa István MAV kocsl-vizsgáló egész családja hirtelen rosszul lett és Kovácsot sürgősen beszállították a nagykanizsai k<V-kórházba, ahol percek alatt a műtőn kiszenvedett. A jelek szerint mérgezés okozta a vasutas halálát. Megindult a nyomozás, annál is inkább, mert a boncolás mérget talált az elhunyt belső szerveiben és . törvényszéki vegyvizsgáló baryuin kloridot talált a gyomrában még megtalált ételsóban, ami azt a látszatot keltette, hogy Kovácsot megmérgezték, sőt voltak olyan való-szlnülésck, melyek szerint Kovácsot és családját Ismeretlen lettes megakarta mérgezni. A csendőrség heteken át példás nyomozást folytatott le és számtalan embert hallgatott ki ugy Nagykanizsán, mint Zákányban. A nyomozás ina fejeződött l>e és megállapítást nyert, hogy Kovács Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy vélasztóka SIn$er Diuatáruhúzban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. Vételkényszer nélkül látogassa meg újonnan megnyílt PORCELLÁN UVEGARUK HORTHY MIKLÓS-UT 0. , Nagykanizsa eladási helyiségeit HORTHY MIKLÓS-UT 8. \'MgM**^ b«yj mlljrn ridlát Up h»122Sl\'-rM. F.nujIU kf- Mtdtni, ttnjfwlt <IUf» uíkrfirb* Tin építie 41-Tlláffltott. hlUlr*lteU4l> MkW Kurtis rolnira wmwi.IWió ájltmiu Ul-i»« luagtrtiel Tchrlú. Y331 5+t<í8AHD-MSS CUCCMVCVÓ héutié István szerelmes volt egy fiatal nagykanizsai Özvegyasszonyba A zákányi őrs egy járőre megjelent Nagykanizsán az aszonynál, aki átadta a csendőröknek azokal a szerelmes leveleket, miket Kovács István hozzája Irt és amelyben több ízben hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. Közvetlen a halála előtti napon is kapott Kovácstól levelet, amelylien bejelentette neki közeli öngyilkosságát. A csendőrség kétségkívül megállapította, hogy. Kovács István kocsi vizsgáló öngyilkos lett és pedig azzal a tisztítószerrel mérgezte meg magát, amivel a mozdonyokat szokták tisztítani és ami baryuin-kloridot tartalmaz. igy a zákányi vasutas rejtélyes halálának ügye végleg lezáródott. A kir. ügyészség is lezárta az ügyet és befejezte a nyomozást. Érdekes házkutatás egy bar aki-lakásban Nagykanizsa, szeptember 23 A barakk mentén földeket bérlő bolgár kertészek majdnem napon-kint lellek feljelentést az elmúlt hónapokban a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, ukik állandóan dézsmálgatták u terményeik*\'.. Néhány nappal ezelölt bizalmas bejelentés érkezett a rendőrségre, amely megnevezett három barakklakót és azt is tudtul adta, hogy hova rejtik a lopott terményeket. Tegnap délutáu rendőrök és detektívek mentek ki u barakkba, ahol bekopogtattak az egyik lakásba. Egyenesen a hálószobába mentek, ahol elvették lielyéről az asztalt és vizsgálgatni kezdték alatta a padlót. Amint a tulajdonos észrevette ezt, támudólag lé|>ett fel az egyik rendőr elten, amiért külön hulósági közeg elleni erőszak címén is megindul ellene uz eljárás. Az asztal alatt azután addig emelgették a padlót a rendőrök, amíg egy négyzelmélernyyi területen végre sikerült felemelni ós- alatta, rábukkantak a lopott holmik rejtekhelyére. ligy jó méternyi mélységű gödör volt a padló aLatl, benne |>e-dig egy szák paprika, amit nemrég loptak ía bolgároktól. Kddlg 3 ember ellen indul eljáráa, akik kb. 800 P értékű terményt lophattuk az elmiilt hónapok soj-án. Időjárás (ÉJtukaJ radiájtkntiti A I ■l-l —f M*lm, ilfitarM M# wérhmté. Felhőül: Heggel borult, délben folhöe, este borult. 4 ZALAI KOZLONT 1883. szeptember 34 NAPI HIRIK napirend Szaptemb. 24, vasárnap Római katolikus: Fog Mirla. Proteat.: Gellért. Ur.: Tlirf hó i Városi muzeum é» könyvtár -jlk* csütörtökön és vasárnap délelőtt íO-töí 12 örAlg. Oyögyszeitirl éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Fő utti sí. és a klskanlzsal gyógyszertár. OőzfBrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétfó, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek). Szeptember 25, hétfő Rém. katolikus: Oellért. Protestáns : Kteofás. I u.: Ttsrl hó S Nöi UabátaU és pullovcreK legújabb sxabásban és csoáasxép mintákban legolcsóbban MIÓNY/II divatárujáéban HOKTHV MtlKCÖS-VT 1. Mielőtt tentl cikkekben sxUkségletét tv ácxné. vételkénysuer nélkUI tekintse meg raktáramat A szerb királyi pár romániai utja Wilde Endre versei Virradat A l»td Jent üli a felbök ormán sápadt arccal, álmosan, mogorván. A tücskök clballön zenéltek ilalt a c-sillagszcmu égnek. A fák hallgattak, elmerengve a mély, szürke végtelenbe . . I)e messziről pgy óra kongott s felébreszté a néma dombot. A madarak vig dalba kezdtek, T!>z-sája nyjK a kikeletnek s belekacagöU a kelő napba egy leány í»U»r> bársony a\'jka ... A HI« telehald A templom mögül jött elö. Ilyen fényesnek még nem láttam soha. Világos lett tőle minden sötét felhő n elsápadt mellette n csillagok hada. Kzüstós ingvállát a falura ejté, beltoritott vele minden utcát, kertet « mintha szép fiatal szőke leány volna az ég mély tavában lubickolni kezdett. (Jótaef föhereeg 7.«Ufg«TMregfai) József királyi herceg szokásos szarvasvadászalán volt több napon át a bud-nyai erdőben. péntekftn a főherceg hazautazott Budapestre. Autón bejött a zalaegerszegi állomásra, ahonnan fél négykor különvonaton tovább utazott. (Bérmálás Zalamefcében) Hott Nándor dr. megyéspüspök értesítette ttödy Zoltán alispánt, hogy folyó hó 21-én Zalapetenden, 2">-én Taliándörög-dón, 2ti-án Monostorapátiban, 27-én Szentbékkállán, 28-án Akaiiban, 29-én Badacaonycsicsón szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Nagykapornak uj pléhánotu) A Jézustársaság tartományfőnöke Páter Omeiovlcs Tamást n«\\«*tc ki nagykapornak! plébánossá. - WJegyxé*. I)r. Püchta Jenő Máv. liszt és Stem Ibolyka jegyesek. (Minden külön értesités helyett. } .. - (A* <)MKK-kö*gyitlé»0 ma dél-titán lí (inakor lesz az egyesületi helyi-ségekben. Gyermek boy kabátok, barna és fehér báby bundák minden nagyságban legolcsóbban Schütznél kapható. — Sl8Órangu müjég kapható a Tran8danubla Bgyeaült Gőzmalmok Részvénytdraasdgndl. Belgrád, szeptember 23 Sándor szerb király, Mária királyné, Miklós román herceg és Jeftics szerb külügyminiszter szombaton Romániába utaztak. Belgrád, szeptember 23 A királyi pár elutazása után ukáz jelent meg, amely a királyi hatalom gyakorlását a jugoszláv minisztertanácsra bizta. Egyúttal meg bizta a külügyek vezetésével Jef- Krakó, szeptember 23 Przemysl külvárosában meggyilkoltak egy asszoonyt és annak 18 éves lányát. Ezután kirabolták a lakást, majd felgyújtották a házat. A rendőrség legjavában dolgozott a bűntény színhelyén, amikor a szobába berepült egy halálfejes lepke és a lány holtteste felett ide-oda repdesett, de mindig visz- tics távollétében Kramer tárca-uélküli minisztert. Bukarest, szeptember 23 Georgctcu György, a bukaresti opera igazgatója a király rendeletére feleségével együtt autón Sina-jábu indult, a város előtt azonban őssszeütközött egy másik autóval. A soffőr meghalt. Az igazgató és fe-elségél |xxlig súlyos állapotban beszállították a sinujui kórházba. szatérl. Az érdeklődők néma csend ben figyelték ezt a jelenetet, majd a lepke egy férfi felé repüli, aki rémülten igyekezett elhessegetni magától, de eredménytelenül. A férfi végre térdre omlott és izgalomtól fuldokló hangon bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot. A gyilkost -aki egy kőm üveemcster — letartóztatták. Herczeg Ferenc üdvözlése Nagykanizsáról Nagykanizsa, szeptember 23 A 70 éves II\'rezeg Ferencet az ország minden részéből elhalmozzák üdvözlésekkel. Nagykanizsán\')! elsőnek a Revíziós Liga lielyi saer-vezete nevében dr. Pllh/U Viktor olnök, dr. Szabó Zsigmond ü. v. elnök és dr. tholway Zsigmond alelnök. majd n Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör nevóbon, melynek Herczeg Ferenc diszelnö-ke, dr. Tliolway Zsigmond elnök, dr. Szabó Zsigmond társelnök és Ikirbarits Lajos főtitkár aláírásával mentek melegliangu üdvözlő lc\\«-lek az ünnepelt iró-fojcdelesmnek. (Tánckwrws as OMKK tagjai részére) Nagysikerű családi estjeinknek egy kis szépséghibája van; kerületünk legodaadóbb tagjai csak mérsékelten velietik ki részüket a szórakozástól, mert « most divatos táncokat nem tudják táncolni. Módot kerestünk, hogy ezen segítsünk és megállapodtunk Gábor Lajos tánctanár úrral, hogy helyiségünkben tagjaink és családtagjaik részére hatnapos olcsó tánckuriust rendez. Részvételi dij személyenkint 4 pengő; egy tag részéről jelentkező több családtag esetén 3 pengő. A kurzus október 3-án este 9 órakor kezdődik. Jelentkezni lehet Muszel és Frledenthal cégnél. Tagtársi üdvözlettel az OMKK kerületi elnöksége. Plyams és ruhaflapeHokban nagy raktár Singeméi. (A Katoltko" Legényegylet; azldei szüreti mulatságán egy boldog béke-világi esettel fog kedveskedni, szomorú határvárosunk szebb jövőben bizakodó közönségének. A hagyományos hegybírói tisztséget gróf Batthyány Pálné é* dr. Krátky István polgármester töltik be Festőlen szép íesz a szüreti balett és a magyar tánccsoport. A szüreti tréfában Buza, Gerencsér, GódI, Perger és Papp, az egyesület legjobb műkedvelőt szerepelnek. A bakter szerepében Cserép, a kisbíró szerepében pedig Tóth Fertő hessegeti a gondot és but. A mulatság iránt városszerte nagy az érdeklődés. Jegyeket Rltter András üzletében Jeliet előjegyeztetnl. Tslefon 179. Zeneiskolai lam Zongora-, hegedű- és cselló Iskolák, gyakorlatok, minden zenemű kapható FISCHEL Uinlemkttöka NAQYKANIZSA. vAroii mozgó Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Lil Dagonr, Clauda Fwrin, Kertész Mihály filnje Lélegzelfojlóan Izgalmas történet — Kiegészíts műsor I Hétfőn és kedden este 7 és 9 órakor Janat Bayisor él Oharlaa Farral bilüláns alakításával Katinka, hol Jártál az ájjal? Világsikert aratott operett Ezenkívül szenzációs kísérő műsor és hlradő Ma este össztánc nagy táncbemutatóval ——— a Kaszinóban. - Felnőttek tanítási órái hétfőn, szerdán, pénteken. Babák órái szerdán és szombaton délután fél 5 órakor. (A kötéph*olá*b«n mtadennap le»* itornaóra) A kultuszminiszter a napokban nagyszabású rendeletet ad Id. Kísérletet tesz néhány budapesti "középiskolában a mindennapos testnevelési órák bevezetésével. A kísérlet az u. n. rövid órákkal történik, • tanórák \'Időtartama a 10 peroes szünettel együtt nem 60, hanem 50 percet tenne ki. Ha a kísérlet beválik, jövőre az egész országban bevezetik a min-deiuiapos tornaórát. legnagyobb válasitéka eredeti kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Schless Testvérek Hijt- él HilikantkeUtalku Faazlot: H4k: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Megszünteti gondját B m. kii. oszlálysorsjáték. Minden második sorsjegy nyer. — Elérhető legnagyobb nyeremény Boo.ooo aranypengfi. Kisorsolásra (terül cca 8 millió aranypengő. Sorsjegyek és (ervek kaph\\tók III.HInthler Mlkja KöjanjmMí Mai • hol ■ « almull Mr.JA1.hb*. m IS 000 <«- MT.r.M..|14«Ukb MgT.bb mfrmmtém yt mfrlmk SIW.M VM.I, mert a b.iá* pár okt 14-4. keidldlk i. . Iimlll l,u <M> Hivatalos árak: ■/, P «4 -, l/, P tS--, ■/. P 8" , V, P S-- A halálfejes lepke juttatta rendőrkézre a bűntény színhelyén a gyilkost 11192218 ltoB mptembcr 24 A >Msgyaj< Kullur«< uj száma a szokottnál is gazdagabb tartalommal jelent meg. Minden egyes tanulmánya, szépirodalmi közleménye, kritikája rendkívül érdekes és mélyen járó polemikus cikkei, valamennyi a katolikus világnézet kikristályosodott leszürő-dése. Kiadóhivatal: Budapest, V., Honvéd-u. 10, Pézsmákat, opowami seal éa nut-rietlo börók legszebb választékban Schütznéi. - Nagy most a takarékosság, de azért legtöbb ember következetes, megtartja régi sorsjegyszámát, kifizeti Jjic-jében, hogy nyereményjogosultságát biztosítsa. Ax uj sorsjáték hutása október 14-én kezdődik. Ajánlatos, hogy azok is, kik elkedvetlenedtek, elvesz-tették bizalmúlutt, reménykedjenek és rendeljenek osztálysorsjegyet. Hátha most sikerül év megvalósul a szebb, Jobb Jövőt Gyönyört matlta««é pongyola anyajjnk legdivatosabb színekben és mintákban Schütznéi Felvilágosítás rádió flgybea. Az alábbiakban ismertetést közlünk a 7331-es Orion rádióról. Az egyenes rendszerű rádiókészülékek 3 lámpás kivitelben hangerösebb vételt adnak, mint az ugyanannyi csőszámu közönséges s-upor készülékek. Szelektivitásuk egyenlő a su|>or gépek szelektivitásával, l\\a a Hand-Pass rendszert alkalmazzuk. Az cgygombos behangoláa pontosan hitelesített állomás skálával, pillanatok alatt történik. A hangerőn kívül a Jwng színezetét is szabályozhatjuk. A 200- 2000 méteres hullámsáv minden számon jövő állomása vehető közepés külső antennával. A 7i31.es Orion rádió kapható bármely Jobb rá diószak üaletben. í-rtucitóo Tisztelettel értosltem a IHÍ4IIBS. L közönséget, hogy 100 falyóméter aranyozott lécoel szobát fest 22 pengőért »«/ garancia mellett LELKEK FESTŐ Vörösmarty-utca és PetöH-ut sarok. ■laláim«al Uráira háikox megyek. Több oldalról hallatszott az a panasz és sportrovatunkl>an is többször nehezményeztük, hogy a nagykanizsai labr\'arugó sportnak azért nincs meg a kei.ó Utánpótlása, mert a helyi középiskolák teljesen távoltartották magukat éltől a magyar névnek oly sok dicsőséget szerzett sportágtól. Az idei évadban az újonnan megválasztott I-c-ventc labdarugó Szakosztály vezetőségének első totndőjo volt, hogy fel-kerease városunk s|*>rtszerető polgármesterét és felkérje őt arra, liogy ez a furcsaság városunk sportjából kl-küszöbőltessék. Ezen intervenciónak eredménye is lett. New®otesen a kereskedelmi iskola válogatott labdarugó csapata, hála Balogh Dezső igazgatónak, már is leadta nevezését ós a gimnázium még csak azért nem adott eddig választ, illetőleg nevezést, mert sportbarát igaz^tőja, Magas Mihály egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eaen üggyel érdemben, foglalkozni. Szükség is van ezen két Iskola sportjának bekapcsolására, nemcsak nlvóemelés, hanem hazafias szembútokból is. Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter kiadta ugyanis a kötelező középiskolai heti fi tornaórára vonatkozó sport és pemzeti szempontból egyenlőre szinte felbecsülhetetlen rendeletét. Ezen (elvét ugy kívánja megvaló-tani, hogy minden óra szaktárgyak részére csak 50 percig fog tartani és az igy fentmaradi időből lesz a torna részére szükséges lóra kiszakítva, Az órák alatt nemcsak tornatermi gyakorlatok lesznek kötelezők, hanem szigo- rúan utasítja a tornatanárokat, hogy legyenek figyelemmel minden diáknak azon sportkészségérc, melyre az illetőnek legtöbb hajlama vnn. Igv annak a diáknak, *ikl atlétizálni akar, atléll-zálásl lehetőséget kell minden körülmények közt biztosítani. A téli sportok mivelöi és minden egyéb s|>ortágak részére pedig a megfelelő foglalkoztatás eminens szükségesség. A magyar sportot leginkább a középiskolák labdarugó sportjának kiszélesítés érdekli. Ha végignézzük a régi hires magyar válogatottak névsorát, ugy azt látjuk, hogv azdk, akik u legtöbb dicsőséget szcíe/.ték az országnak, a középiskolákig kerültek ki. liz érthető Ls, mert a futballnak a mai korban szinte már művészi tökélye van. A müveléshez tehát nemcsak fizikai, hanem szafllemi, illetőleg értelmi felkészültség Is kell. A diákság ko-jnoiyáoi) bekapcsolásával erre is megvan a remény. itt említhetem meg, nogy a r,cvente rabflarugó Szakosztálynak mai napig 13 biztosan induló csapata van, szinte hangos válaszadás\' ezen tény azoknak, akik az eddigi rendszerrel és vezetőséggel nem voltak megelégedve ós uj utakra akarták terelni annak a Szakiosztálynak a vezetését, melynek kiépítését Magyarország több nagy városa irigy szemmel nézte és kénytelen volt jobb hiján azt teljesen átvenni. Biztosan hisszük, hogy ezen 13 fcsa-pat mellé még a gimnázium válogatott csapatát is meg fogjuk kapni, igy Nagykanizsa s|K>rtközőnségének egy rég várt kiváltságát teljesíthetjük. HoIJói % Minden nőnek kötelessége — ka náp arcbőrt akar — éjjelre — nappalra JE ukutolö zalros, do nem iwlrozó arckrémet használni. Tökélotesen beszívódik és Így arcbőre fénytelen, bársonyosan puha lesz. — E.y óokox kaauáUtáaál siár cao dálatoa ax eredmény. Haaonlltaa 5a.xe nAa krímekkel. í»: Kapható szaküzletekben Két futball mérkőzés a Zrínyi pályán NTE—Lev. válog. — ZTB-KRSC Nagyszerű futballesemege Várja ma a Zrínyi pálya sportközönségét. A Kaposvári Rákóczi—Zrínyi bajnoki mérkőzés előtt az NTE Játszik a Levente válogatottal a Spitzer kupáért. Mindkét mérkőzés nagyon érdekes és la-galmas találkozást ígér. A Levente válogatott kebelébon nemcsak levento. játékosok játszanak, hanem a Szakosztály keljeiében leigazolt játékosok is, Igy az úgynevezett vegyes válogatott csapat csaknem egyenrangú ellenfele lesz az NTE-nek. Horváth Károly szövetségi kapitány kijelölte a levente válogatott keretet, tnfely a következő játékosokból áll: Kuzma, Czigler, Sa-vanvu, Erdélyi János, Boll, Mihalecz I. és II. (Kiskanizsa), Németh, Bölcsföldi, Horvát (Teleky), Alebla, Stróbl fl., Horváth, Fhimbort, Mancsek, Jelinek, Tamás (Bkszeréaz)., A mérkőtés délután fól 2 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. A játékosok tartoznak 1 órakor a pályán alsó felszereléssel megjelenni és Horváth szövetségi kapitánynál jelentkezui. Ma délután fél 4 ómkor • Zrínyi játsza le a KBSC ellen az eneŐotíkg Kaposvárra kisorsolt bajnoki mérkőzését. A Zrínyinek ugyanis anyagi áldozatok árán sikerült a saját pályáján miuden csapatnak legnagyobb mumusát, a KRSC-t Nagykanizsára hozni, mert c.sa|>ata nagy formában van és szurkoló hadának lakart ezzel kedveskedni. A két mérkőzés mindenesetre nagyon érdekes eseménye lösz a vasárnap délutánnak. Biztosan meg is fogja érdemelni azt a nagy érdeklő- hadthajó fedélzetére. - Nabur és fekete perzsaláb, shirfta ós valódi perzsa bőrök legszebb választékban Schütznéi. - KOca&a Ima Botiak flgye tatéba! Bu-torároinkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Mlklés-ut 4. ssá«. . j Óriási szerencse érheti önt ls, ha osztálysorsjegyet vásárol Hilhoffer Kálmán íőelárasltó uj helyiségében: Csenger^-ut 8. alatt. Huzá* már október hó 14-ón m ,M Uaió ravatal. Igy aaállllolták Irak nemrégen elhunyt királyának kopotwllál agy ÉPÜLET-ÜVEGEZÉST fehér ragaccsal l.g.IoaMkaia 8 T E R N - 81 é I Vá.aakálMlala , TELEFOI ■ ■■mbm iae mtmmmmmmm - . -u 1 Maaiar őr Ümmmi slaö osztályának húzása október 14-én kezdődik 1 Az elérhető legnagyobb nyeremény 500.000 Jutalom éa nyeremények: 300.000 200.000 100.000 60.000 n 25.000 40.000 I 20.000 30.000 II 19.000 stb. aranypengő, összesen közel millió pengő készpénzben! 84 000 sorsjegy közül 42 000 biztosan nyer, itadas második sorsjegy I A SORSJEOYEK HIVATALOS ARA: \'iV p«a|« Fit lt P«Bgö Neyed fenifö Nyolcad p»nfó ii tsiwi féireiltókiál kaphatók ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET A középiskolák bekapcsolása a labdarugó sportba ZAIJU KÖZLÖNY 1983. szeptember 24 Hirschler-trafikban nyerték ■ »" 25.000 pengős főnyereményt dést, melyről városunkban széltében, hosszában beszélnek. A Zrinyi legkompletubb felállításában áll ki a mérkőzésre. Hetyei — Varg*, Kárpát — Munkácsi, babos, Pöeze - Poér, Németh, Wellák, Pum, Antal. (BMkt»sl) A BT elnöksége ezúton értesíti tagjait, hogy folyó hó 20-án este Btí 0 órakor az ipariskola helyi-ségében választmányi és taggyűlést tart A tárgysorozat fontosságára való tekintettel az igazolatlan távolmaradás fegyelmi vétséget képez. \'MkAldfo) NTE—Levente váloga->.>.*» Biró: Izsák, helyettes birók otcubeck, Kohu II. A franciák éf a szovjet mŰMakl együttműködése Páris, szeptembor 23 Gott Kgügyi miniszter kijelentette az újságíróknak, liogy oroszországi útja alkalmával igen sok műszaki és szociális intézményt látogatott meg és sikerült is megvetnie a francia-szovjet műszaki együttműködés alapjait. Számos francia mérnök már ki ls utazott SeovjetoroBZorwágba. Szenvedő nőknél a termésrrtes „Ferenc József keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül való bé,kiürülést idéx etö és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással v»n a beteg sztrvekre. KOzgazdaság Export hírek Murakereszturról Murakcresztur, szeptember 23 (A * Zalai Közlöny» ludótitójftól) Gömbös Gyula miniszterelnöknek olaszországi utja egyre jobban érezhető eredménnyel járla murake-reszturi határforgalom tekintetében. Az utóbbi hetekben végre teljes erővel megindult Olaszország felé a gabonaszállítás. Szeptember első napjaitól keaáve Murakercszturon, Gyékényesen és llarcnon keresztül naponta átlag 10—50 vagou buza hagyja el áz országot olaszországi rendeltetéseiéi. A líurgonyaszállitás is igen szép kilátások mellett Indult meg. Ugyanezeken a határállomásokon hetenkint ca 50 vagon burgonyát szállítanak ki Olaszországba. Ausztria felé, sajnos, majdnem teljesen szünetei a forgalom. Külkereskedelmi mérlegünk szempontjából azonban annál örvendetesebb, hogy az importforgalom is a minimumra csökkent. Leginkább építési anyagok, deszka és éjiületfajön-nek be néha egy-egy vagonnal. Az exportláz elfogta a kanizsai kereskedőket is, akik mozt ujabban a káposztával Kísérleteznek. Sehol az országban, nem olyan olcsó a káposzta, mint épp Nagykanizsa környékén. Naponta löbb vagon kájxszta megy ki az országból ugyancsak olaszországi rendeltetésiéi. KUdJs a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qtteaterg Nyomda és (Mlsafal LapklaSA Vállalata Nagykanizsán. FeW6s kiadói Zalai Károly. " Tl-r .....f -- Éjikí Jfhs /Z/C^mS* ArlOMHl HÍ "%4f fi^JklÁ\'W UE ;* Hí /M imiM 1L ^^M ■ r i i TI ■ --r....... A wittenbergi Luther-Ünnep Balról: sz Ifjúság éjszakai ünnepsége. Jobbról: német és svéd Jőpapok a Luther-csarnok előtt. Ttnnésyttzide Buza tiszsv. (uj) 77-es 7 85—8-10, 78-as 7-95—8-20, 79-es 8-05-8*80, 80-as 8-15—840, dunánt. (uj) 77-e» 7-55-7-65 78-as 7-65-7-7-\', 79-es 7-65-7-85, 80-as 7-85-7-95, rozs (uj) 4-80-4-90. -Zab közép 6 90 -7-00, ótengert tissintull 7*20—7*30. Budapesti szállító cég garanciaképes megbizollal keres helyi képviseletre Nem szállilöszakmsbellek li ajánlkozhatnak. Ajánlatokat .Forgalom - jeligére kírck ■•Ml falirf.iSvállat.iltoi, Buda- pest IV., Viu-utca 18. i u Gyümölcsrekeszek « szilva, szőlőszállításra " állandóan kaphatók : Dukáaz Ferenc lakereakedóié!. Sagjar-utoa 108. F. hú 24-én, vasárnap délutAn nagy szüreti mulatság lett a Síé, tlonábaan. Jaxa-tMnd. Tánc. Olo.a árak I Szép ruha oaak JA azBvetbAI kéaxUlll Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schiitz Áruházban. Hirdetmény. Fehő-Aranyad községben, ahol semmiféle üzlet nincs, az országút mtnUn, forgalmas helyen egy jól menőnek mutatkozó (lilét réstére üzlethelyiség lakással is esetleg, jutányos áron k adó. Érdeklődni Ithet Nagykanizsán, Bajza-utca 2/a. sz. alatt. st<i árverési hirdetmény. A gelseazigeti gazdák .ege le ésl tIfiül a a tulajdonukat kípe.ö korcama és szalőcs üzletházai az összes epületekkel ti hozzátartozó telekkel 1934. január l-töl kezdödölrg 3 é«ie 1933. okt. IS én délután 2 őrikor OelBeizigeten a legehttísi tártulali ellök házinál nyilvános árverésen bérbeadja. Árverési leltítelek a tártulali elnöknél megtekinttietök. Qelseszlget, 1933 szept. 14 én. Kutl Péter a. k. 3721 Ura. elnílk Férfi- és nfii-Holnprokíúr GIEHES él 1111 Maiáralr 1: taft alaki! Nikkelezés, rezczéa, e.latOzés, aranyozás Galvanizálás Minden tárgyit és lémet. Macsek Lajos Nagykanizsa, JÓ"e,,Sher- ceg-u. 87. «-, MENETREND Nagykanizsa—Letenye (NagykanliaavliMkl Aatáfciai Vállalat, 0i*er éa TMrtaeti.) «... firk. ki M 14*16 M14..1W.1, . ...a 820 - 14 30 - ki,,....,.!, Orof—i. 755 -30 I4\'40 3 Ki.ku.irt............. 7 45 -70 14-55 7 Sflrml, .............. 730 1 — 1510 10 Elli*.*,.)«, " |,i» 715 170 1S2S 17 B.oth.\'j, Pala 700 230 I5\'40 23 .............- 645 M Indnyájunk tulajdona a liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztttinl. Qabona otáviiészarekt Porpácok i Nadvtapácok I Hrzá páo Blga-fol Parsai HlgaaAas Tftlantln THIantin eredeti gyári Árban áa caomagoláaban. Mlllrtgyi k ■ PAti-aó Sav. s.upertoaifát 40 ,-o. káliaA MAaznltrogéas Thnmaaaalak kg -kén\', aaák-taárara áa wafgortéte-lekbea. FUTORi vegytiszta széassvu Isksrmánymési. PEKKi ,D" vitamin készítmény. Beszemhstök: ORSZÁG JÖZSEF msg, műtrágya, növény védelmiszerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Ttltfoa 1*0. 1363 ncplembcr 24 apróhirdetések Bslatonmáriafürdön, az állomás mellett levő Mátls-léle »andégl5 kedvező feltételek mellett, vezetés hiányában eladó, esetleg bérbeadó. — Bővebbet a tulajdonosnál: Tisza Jánosné, BalotonmárlalOrdó. ______3715 Raktáron li«fl B*a««a árukat Igen oloaéa oláruaitjuk. Armuth, B.«*r-ud»«r. 3022 Háromszobás utcai Szemere utca 2/c. 60 Szanzáciéa oloaén vásárolhat rövid- éa kötött árul, kesztyűt, harisnyát: Kaulmann Manónál, Erzsébet-tér 1. Teleion 167. 52 Horthy Miklós ut 59. sz. oaaládl ház nagy kelttel Jutányos áron eladó. 53 Magánjáró Bzallsglürésieéppel olcsón vállalok fafűréazaléat é« apritást — Szarvas udvar, Erzsébet tér 18. 3584 ZALAI KOZLONT Príma minőségű kettős számú Wlaaa-féle pénzaaaaréay hosszú trezorral eladó. Clm a kiadóban. 3681 Caengery ut 27/a számú hátban modern, öaazkosasfartao Háromaio- báa földszintes lakás azansaal. vagy ■esambar l-ra kiadó. Ugyanott komplett ebédlóbutor, csillár. Íróasztal, ágy aodronvbetéttel. szekrények, képek eladók. Házmester. 3689 gzanzáoléo káwél Sohasem ivott lobbat. Legjobb kávéfajok törmeléke. 1 kg. 4 pengő, pörkölve, darálva. Utánvéttel küldi Amerikai Kávébehozatal, Budapest, IX. Tompa-n, 1. 2 kg. már portómentes. 3703 noMKa 5, 4, 8 szobáa magánházak, több nagyobb éa kisebb jövedelmező bérházak karttal, .malatao és Bzlatházak, vandégfdk. Birtok letenyel Járásban 200, 300, 400 éa 600 hold épületekkel. Kanizsa hstárában 27, 10, 15 és 8 hold épQ atakkal, Kanizsához 16 km. lávolság 314 m. h. épületekkel Bérlat közei Kanizsához 614 kat hold épületekkel. Samogytoaa 547 kat hold épületekkel. Balatonmárián 6 szobáa panaió berendezéssel. 8zaatg«érgy«árl éa Bagolahagyan 4, 3. 2 és I hold •ailtliTrtok; pincékkel. Látátiéflyato 5, 3, 2 és 1 l/s hold szőlő piacékkel. Ka-tonarétan tObb kisebb ház olcsó árban eladók. Bővebbel Dukéaz M\'kaa ing. közvetítő, Nagykanizsán, Szemere-u. 3. szám. 3724 Ansarloana Agava szép nagy, Jutányos áron eladó Magyar-uica 71. Elegánsan bútorozott kQlflnbejératu utcai szoba kiadó Batthyány-u. 3. alatt. 3747 Önállóan főző azakáoaitA állást kaphat kia családnál Cstngeiy-ul 23. BeUpés október l én. Takarítást külön szentély végez. 3123 Tisztelettel értesítem a t. közönségei, hogy háztartásbeli alkalmazottak k6z-•atltö Irodát nyitottam, kérem szíves pártfogásukat özv. Kohn Zsigmondné, Fö-ut 22. 3731 Tiszta mladanaalaányt keresek ok- y-u. 10. 8729 lóber elsejére. Bálhory-u Egy szoba, konyha és mellékhelyiségekből áUó lakás azonnal, vagy november elsejére kladé Telekl-ut 46. 3745 Intelligens, fiatal német aayal6n6 Sermekek mellé ajánlkozik. — Értesítést \'Jzias- Jeligére kiadóhivatalba. 3738 l Merlhf Hlkláaut 4»/o. aiámu házban szép kétszobás udvari lakia mosdó lilikével, előszobával, verandával, vízvezetékkel, parkírozott udvarban, novambar l-ra kladé. 3728 Keresek főznltudó megbízható mlnda-wstát. Vágó Illatszertár. 3736 Házaladáa JatAayöa érért Bzlct-lel, italmérési joggal, különálló ^akóházzal, megfelel bármilyen Iliiéinek és lakásoknak, kedvező lefizetéssel átvehető Szemere-21.__3740 Teleki ut 35. háromszobás lakáa ÜT-3748 Bátbory-utca 3. számú házban emeleten, 3 szobáa lakás mellékhelyiségekkel, Ensé-txt-térl bejárattal azonnal kladé. Bö-^bbet Vörösmarty-utca 9. 3742 Lcfritobó divatú és szabású női leányka kabátok óriási választékban Singer dlvotáruházban. Re kölúje uenzét itinÉI :: 1IM» mta mniej^l nMI iz uj osztálysorsjátékban uj szerencsit hozunk 1 Nyíltan vagy titokban, da mindnyájan nyaral azaratnénk. — Vásárol|a meg sorsjegyét a húzás elölt • M. RIR. D0HÁNTNA6TÁBDDÁBAN Horthy MiklAa-ut 2. Clmra Ogyaljnn 1 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 20.164/1933. ~ Faárverési hirdetmény. Folyó hó 28-án, csütörtökön d. e. 9 órakor a katonai lövöldénél megkezdődő árverésen 198 drb széldöntött, vagy száraz fát a felsflnyiresi, májkói és cigányberki fás legelőn eladok. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 24-én. Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 20.105/1933. Hirdetmény. Felhívom az I., II. ker. kóztemelOt látogató kózönaég figyelmét a következőkre ; Mai naplói kezdve a temetőbe csakia a vasull hídnál levő lökspun lehet kl- és bejárni. Ezen kapu reg- gel 7 órától a aóltUég beálltáig leaz nyitva. A sir és sírbolt tulajdonolok évelft virágokat téli gondozás végett, a temelóböl csakis írásbeli engedély alapján vihetnek kl. Ezen engedélyeket a helyszínen naponta d. u. 3-tól 6 óráig a temelö gondnok ad|a ki, a azokat ■ vitái hazaazál-liláaakor a kapunál azolgálalot tel-lesltn ötnek ál kell adni. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 21-611. n Polgármester. * nagykanizsai kit. féráabtróiág, mint telekkönyvi h.tóUgtúl. 6685/lk. 1933. uim. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Kőrpontl Bink é> PénivIllíOzlet <él mán Leó cég végrehaJUlónak Bogalln Jóllét végiehafUit azeuvedő ellen Indított végretu)Uil ügyében • telekkönyvi bsló. ság a végrehalt.ló kéielnte következtében az Ital: LX. tx. Hl., 146. és U7. fal élteimében elrendeli a véeretrattáaf ír.e lí.t 830 P tőkekövetelés, ennek 1932. évi októbei hó 15. napjától Járó Bo/o kamata, 1JK* váltódll 95 P 50 f. eddig megálta- Ettott per tt végteha]Uaf (a az Imréit érvényéit ezúttal meglIUpIlott 34 P költ ■ég, vitamint a izepetnekl 1513. M. I|kv ben foglalt Ingatlanokra a caatlakozotlnak Legyen jó a közelgő hUvtts, esős napokra a rádiója I Cserélje ki régi rédiólémpéit I Ingyen adunk lelKlismere-ies szaktanécsat. Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefon: 4—13. lőben IngalUnra 136 P, 1181/c. hrsa. a, loglsH r« a Berki ft. ■ dilisben l«*« 10 P, kimondott dr. HéCh követeiét és fárnlékal behaltáa. vífett, a nagykanizsai klr, llráiblröaia területén teví, Siepetnek községben lekvó a a I. Irepelnekt 1513 se tlkvben 1280/e, hrsz. s. logl.lt ezintó a MarlsiUldl diliében végrehalUst szenvedő nevén álló la-gatlanra ÍM P. IlU/a. hru. a. foglalt itlnló a K0zé». tábla dotóben IngalUnra 163 P 50 L 1723/1. hrsz. a. foglalt sslntó a Tégla-uln dotóben Ingatlanra M6 P M t. 1995/. hrsa. s. foglalt aaSntó a CserenM dülóben IngalUnra l3é P, lltWe fáa dOU .. . 19131a hisz. a. loglalt aiánló a CaeretUa dtllőben ingatlanra 108 P 50 I., 2370/a. hraz. a. foglalt uántó a Uaaxa pelnckl (1 Illőben Innllanra 187 P S0 U* 2581/a. hrsa. .. logUlt niuló a kfasia. pelnekl dulóben ingsllanrn 159 P 50 f* 264 l/s. hraz. a. foglalt saSató a keresztfái dűlőben IngalUnra 111 P„ 1018/e. hrsz. s. loglalt rét a Berki fa fia dülóben IngalUnra 137 P., 94K/C. hraa. s. loglalt azáaté a Salleai Ufel dulóben Ingatlanra 146 P M t, II, asspcfaaU 7a azt|htsn A I It-IR som. a. loglalt enU éa ItaaK illetó^gne* v«greha|Uat izertvado nWéa éUÓ >/• réaaésg IN P kiklálflsf Sfbaa. A telekkönyv! Móaég az átvirlaadt Saepetnek kasaéghüaél niegurtlaéla 1933. évi október kl lé. aapfénak d. a M óráját fial ki éa az émréal feltétel*, kat aa 1881 : LX. t.-c. 1W. l-a aUpJén a következőkben IIUplt|i BSf: 1. Ai érverés alá ss8 IngatUnokat a kikiáltsál ár kétharmadánál aiacsoayatü áron eUdnl nem lehet. (1«08: XU t-a. 26 §) Az irverelal azándékozók kötelesek bé> natpéaxfll a klklSItiai ár tlMa-ét kéaapéa* béri, vagy u 1881 : LX. L-e. 42. g^ábaa meglMlároaolt\' ártaéyaiaeaal azámlloH óv» dékVípea értékpapíréban s kiküldöttnél letenni, vagv a bánatpénznek elólegea btrél leSáfBanalrlaéaéaél kiállított letéti et. Inti érvényt s kiküldöttnek átsdnl és ri fsltálalstal aláírni (1881; LX t -e. 147., ISO, 170. 1988: XLLL-e. 21. U Az. aki az ingatlanért a klkláltáal hil magasabb ígéretet tett, lu többet Igén* aeaU aea ataa, hOWas ayoaban a klVuk. tásl ár azáaaléka areztat megállapított bánatpénzt az áltaU Ígéri ár ngystisnnyi izá. zaiaailB lluliillial, (lMiXU.lkM fl.gyTunlzi 19Í3 évi lullsa hó 3. Dr. Bsntzlk s. k. klr. |Jdró. A kiadmány hfUféál: Mtfeé a. k 13264/1932. B. szám. Adó. Árverési hirdetmény a köztartozások leiében lefoglalt Ingóságoknak ai 1923. évi VII. L-c. 56-68. §•«! értelmében esiMxtaidO nyilvánoa elárveraléséről. A végrehajtást szenvedő neve: Weiáz Béla. Lakása: Teleky-u. 1. sz. Az elsó áivetés helye: Kreaábet-tér 4. sí. Ai elsó árverés ide|e (nap («. óra): 1933. siepi. 2i. d. e 9 óra. A második árverés Helye: Erzsébet-tér 4. sz. A második árveréa ideje (nap éa óra): 1933. október 2. d. é. 9 óra. A lefoglalt Ingóaágok megnevezése sommásan, nemeiként. 1 drb. Singer varrógép (szabó) 250 P óaszes becsértékben. Árverést feltétele*. 1. Az elaó árverésen az egyea ingóságok csak akkor fognak eladatni ha a becsériéknek legalább háromnegyed része meg- ígértetik. 2. A második érvelésen azonban aa Ingóságok a becsérték háromnegyedéit alul la^a legtöbbet ígérőnek mindenesetre el- 3. A vételár kéezpénzben azonnal fizetendő, vevő álUl ffzetsndó s forgalmladó és S] esefleges fényűzést sdó Is. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hő 6 4n Lehocxky UJos a k. ■ » UIIS8|]||[||[ i | I mindönki a helyi kereskedőknél I I éa Iparoaofcnál asazsaaa bal I ZALAI KÖZLÖNY 1933. szeptember 84. BÚTORT szépet, = ízléseset, = jót, kevés pénzért Komiliiiii vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéaoaaba Horthy Nlklóe ut Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerok, fotelok, hálák, ebédifik és konyhabútorokban. Kedvező fizetési fettételek! Díjtalan szállítási > nagykanizsai kir. Járásbíróság, nlal telekkönyvi hatóságtól. 6538/tkv. 1933. szám. Árverési hirdetmény és árverési leltételek. KL Rosta Rozália képv Rosta Mihály végrehaj Utónak kk. Németh Dezső vég re-hajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyébea a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében aa 1881: LX t-e. 144.. 146. is 147. § al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 247 pengő tóke, ennek a 13532/1931. sz. vég zés Jogerőre emelkedésétói számított 5*o kamata, továbbá 130 pengő tőke, további 1633. szeptember 9. napjától 1033. Január a napjáig lejirt 60 pengő gyermektartis-dlj tóke, ennek a mindenkori esedékesség napjától Járó 3o/o ksmata és 1933. Jinuir 9. napján esedékes 30 pengő tóke, ennek a mindenkori eaedikesség napjától |áró &0M kamata éa 1933. mirciua ée április 9. ■apján esedékes 30 pengő tőkekövetelés, ennek a mindenkori esedikeuég napjától Járó S"A> kamata, 367 P 10 I. eddig megállapított per és végrehajtási és az irve rési kérvényért eautTal megállapított 30 P 83 f. költség tőkekövetelés éa Járulékai behajtáaa végett, a nagykanizsai klr. Járás bíróság Urllletén levő Felsórajk községben fék vő a a L leliőrajkl 754. •«. tjkvben 243. hrsz. a. foglalt ajuüUé Ili. osztás. Hossxnokl dűlőben ingatlan végrehajtást azenvedő nevén álló >/a részére 200 P, 697/b. hrsz. s. foglalt szántó az Első osatási dtiláben ingatlan \'/I részére 150 P, 847,1). 2 hrsz. a. foglalt rét a Zaldóbeiki dűlőben Ingatlan Vi részére 46 P, II. lelsőrajkl 747. sz. tjkvben 772. hrsz. a. foglalt szántó éa rét a Kenderfőldekban ingatlan ugyanannak nevén álló >/i részére 40 P. 769. hrsz. a. foglalt ház 47. népsom. a. udvar kerttel a Kendedöldtkben Ingatlan végrehajtást azenvedő nevén álló >/< részére 400 P, 770. hrsz. a. foglalt szántó, rét a Ken-dertöldekben Ingatlan «/» részére 30 P, 773. hrsz. s. foglalt szántó, rét a Ken-derföldekben Ingatlan l/i részére 45 P, 774 hrsa. alatt foglalt szintó, rét a Ken-deilöldekben Ingatlan »/• részére 45 P, III. lelsőrajkl 789. sz. tjkvben 768-b. hrsa. a. loglalt szintó éa rét a Kenderföldekben Ingatlan végrehajtást szenvedő nevén álló »/» részére 30 P, IV. felaőrajki 302. sz. tjkvben WT/b. hrsz. alatt foglalt szántó a Hl. osztás Hosz-nokt dűlőben Ingatlsu ugyanannak nevén álló >/i részére £0 P, V. lelsőrajkl 633. sz. tjkvben 867/a. hrsz. a foglalt rét a Zsidóberki dűlőben végre- hajtást szenvedő neyén illó Ingatlanra 240 P, VI. felaőrajki 96. sz, tjkvben 356. hrsz. a. foglalt szőlő, rét, préshiz pincével a Vargyasl hegyen ingatlannak végrehajtást szenvedő nevén álló \'It részére 150 P, VII. felaőralkt 164. sz tjkvben 358. hrsz. s. foglalt szőlő és rét a Vargyasl hegyen végrehajtást azenvedő nevén álló Ingatlanra 290 P, VIII. felaőrajki 424. as tjkvben 194/a. hrsz. alatt loglalt szintó s Dombaljai dűlőben Ingitlannak végrehajtást szenvedő nevén álló »/» részére 60 P kikiáltási árban és pedig a hirdetmény I. pontjában Irt ingatlanokra 1561/tkv. 1905. sz. végaésael Vig György ét neje Kovács Rozália javára bekebelezett klkötményt jognak, a IV. éa VIII. pontban irt Ingatlanokra 5106/tkv 1894. sz végzeasel özv. Nagy Jánoené Sabjin Margit javára bekebelezett haazonáivezetl szolgalmi Jognak <t aa 1—VIII. pontokban felsorolt Ingatlanokra 1569/tkv. 192Ő. sz. végaésael özv. Németh Jánoené Tamás Rozália Jivára bekebelezett haszonélvezeti azolgalml Jognak lenntartásával. A telekkönyvi hatóság a feltőrajkl Hl. sz. tjkvben 267/a. hrsz. a. foglalt Ingat-taaia a kérelmet megtagadja, meri a eltolt adó éa értékbizonyítvány aa Ingatlan kikiáltási árának megálla|>lláláia adatot nem tartalmaz. A telekkönyvi hztóaág az érveiéinek t\'ciaőrajk községházánál megtartáiáfr 1933. évi október hó It-lk napjának d. e. 10 óráját tn>l kl éa zz árveiéil fel. tételeket az 1681 : LX. I. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árveréa alá tió InMttaokat él a 769. hrar. In|ittint a kiklllttal li I, a többit kétharmadánál alecaonyibb áron eladni nem lehet. (1903 :XU. t.-c. M- 8) Az árverelnl izándékozók kötelesek bá aatpénzQI a kikiáltást ár IffVe-át készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-í. 43. J-ában .neg határozott árfolyammal számított óvadék-képea értékpaplroaban a klkllldöltnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt s kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. l.-c 147., 150, 170. §§.; 1908 iXL. L-c. 31. S) Al aki iz Ingatlanért a kikiáltási árnál magaeabb ígéretet tett, ha többet ígérni aenkl sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az álula Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. ». 6■> Nagykanizsa, 1033. évi lunlnz hó 71. Dr. Bentzik a. k. kir. Ibtró. A kiadmány hiteléül: Mlkó a. k. jrsj iéil.i(- RENAISSANCE PENSIO BUDAPEST szivében IV. Irányi-utoa 21. Tökéletes komforttal berendezett családi ház. Minden szobában központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz, rádió, telefon. — Kitünö konyha. — Kívánatra diétás ellátás. — Társas helyiségek. — Villamos-és autóbuszközlekedés minden bu irányba. — Lift éjjel-nappal i L0P0KR0C0K legolcsóbban HIBSCH ÉS SZE6Ó cégnél Kocsltakard Lólizasztó pAronklnt éa méterben Zsákok mlndon oélra Erzsébet királyné szálló Budapest, IV., Egyetem-utoa B. (A Belváros kazjx)nl|ában). 60 éve a fővárosi te vidéki uri középosztály találkozóhelye. — 100 modern kényelmes szoba. At étterem ée kévéhézben clgényzene-Lcszállltott árak! Az KrzeéK-ti-pInce a töváros legszebb nOrözGje. Déli ...útról U-es (VZgy 44 és 7Ö-ÖS) villamos. u Szabó Imra tulajdonos. Nfoaiktt a Uptnltjdoaos Közgazdasági R.-T. Qutenbarg Nyomd, ás Dilztlai ljpkladó VállalaU könyvnyomdájában NsgyUniaaáil. O\'alalőa Ozictvozotá : Zalai Károly. 73. tvfolyam 217. uám Nagykiánlzu, I93S. szeptember 26, kedd Ara 14 f«\'*r ZALAI rauTixi mritír b«k«UIMf M kUdóhlv.l. ; r«.| 5 „1. Meglcknik minden refgel, héllfl kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos EkSHuIM In: egí hói. • peu|fl aO llllíl s.etke,.lóiért éi kT.döblv.ull telefon: 78. u Az egyéves OMKE Innen-onnan egy esztendeje, hogy a nagykanizsai kereskedő társadalom egy maroknyi csapata a jobb jövőben vetett rendíthetetlen bizalomtól sarkalva elhatározta, hogy a Nagykanizsán működő két kereskedő-érdekképviseletet egyesíti. Hosszú hetek idegölő, izgalmas tárgyalásai, intrikák kiparirozásaután körüll>elül egy éve annak, hogy a fúziós közgyűlést meg lehetett tartani. Cs most beszámolunk arról, mit végeztünk egy év leforgása alatt. Amennyire sivár volt az eluiult esztendő hazánk kereskedelmi életében, annyira mozgalmas esztendeje volt kerületünknek. Egy év alatt megháromszoroztuk taglétszámunkat, otthont teremtettünk magunknak ós nyugodt lelkiismerettel megállapíthatjuk, hogv dolgoztunk, dolgoztunk sokat. Lankad hatatlan munkával és összetartással olyan eredményeket értünk el, amire azelőtt gondolni som mertünk volna. Kiértük, hogy : 1. a kereskedői érdekképviselet faktor letl ebben a városban, 2. hogy a kerület az OMKE egyik legjelentősebb fiókja, 3. hogy javaslataink és prepozícióink az illetékes fórumok előli mindenkor meghallgatásra találnak. Az országos kereskedői kongresszus megrendezésével eddig uz egósz ország kereskedőinek megbecsülését és elismerését vivtuk ki. Kétségtelen és nem ^lennénk őszinték, ha nem vallanánk be : hii)ákat is követtünk el. Az ügyek iránti érdeklődés és az elintézésben való ve tói kod ós, ami tgjaiuk zömét fűtötte, hatalmas érték még akkor is, ha néha mellé fog. Örülnünk kell az egyéni hiúságnak is, ha az arra indit, hogy erényekkel akar kitűnni. Alacsony intrikák helyett, nemes vetélkedéssel igyekezett mindenki az OMKE minél értékesebb tagjának bizonyulni. Ez a nemes vetélkedés tette lehetővé, hogy a kerület olyan izmos gárdára lámaszkodhatik, amelyre a sikeres teherpróbák után a jövőben még fokozottabb munkálkodás terheit rakhatjuk. Szükség van arra, hogy a mai gazdasági viszonyok közepette erős, teitrekósz, átütőerővel biró érdekképviselete legyen a nagykanizsai kereskedőknek. Mert ha valameny-nyi gazdasági ág súlyosan érzi a világgazdasági válságot, de a kereskedelmet legjobban viselte meg a már óvek óta tartó krizis. A kereskedelem éltető eleme a szabadság. már pedig áru- és devizakorlátozások, kivileli és behozatali tilalmak megbénították a kereskedelem szabadságát. igaz, hogy a kereskedő sorsa szoros összefüggésben áll a töboi foglalkozási ágak prosperitásával. Magyarország par excellem-e mc zőgazdaisági állam, már ixxlig a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság helyzete szánalomraméltó. Ter- ményeiért. állatjáért majdnem any-nyit sem kap, ami a termelési költségeit fedezné. Ha |>edig a mezőgazdaság nem kap, vagy csak keveset jószágaiért, ha nincs munkája az iparosnak, akkor ezek nem vásárolnak, mert nem vásárolhatnak sem üzemi anyagot, de nem vásárolnak vagy csak alig, közszükségleti cikket sem. Ez a gazdasági válság, melv nemcsak megcsonkított hazánk lakosságára nehezedik mázsás sulival, hanem betegsége az egész világnak. Nagykanizsát hatványozottan érinti. Ha körülnézünk ebben a valamikor virágzó városban, elszorul a szivünk : lehúzott redőnyök, kihűlt gépek, hideg gyarkémények. Ebben a valamikor élettől pezsgő és a dolgozni akaróknak tisztességes meg- Budapesl, szeptember 25 A kartell és árellenőrző bizottság hétről! délelőtt a Ima-árak kérdésével foglalkozva elhatározta, hogy előterjesztési tesz a kormánynak a hus-áruk leszállítására. A bizottság a j>ría:t6 áralakulásait is megvizsgálta és valószínűleg ilt Ls kilátásban van az árleszállítás. Ivády Béla elnök kijelentette, hogy a kormány rövidesen nyilvánosságra hozza m/y a szén-, mini a kcnyér-kértlésbün a döntését. A bizottság a: élelmi Genf, szejjtember 25 Hétfőn délelőtt nyilt meg Genfben a Népszövetség közgyűlése, amely Uélafrlka képviselőjét, 1 Vallót választotta meg elnökének. A svájci küldöttség vezetője meghatottan emlékezett meg gróf Apponyi Albertről, akinek beszédét Tánczos Gálx>r táÍK)rrÁ)k köszönte meg. A Népszövetség pénzügyi bizottságának Magyarországról szóló je- Lipcsc, szeptember 25 A lipcsei nagy perben hétfőn Dimilro/I bolgár vádlott nővérét hallgatták ki. majd Tanejf, végül Torgler követ kezelt, aki felhaszná lta az alkalmat arra, hogy teljes ártatlanságát hangoztassa. Kijelentése szerint nem volt része a gyuj- élhctóst nyújtó városban, ma a lakosságnak majdnem\' 20 százaléka szorul közellátásra. Panasz, fájdalom, keserűség mindenütt. Göröngyös ut áll a magyar kereskedelem előtt. I>e ha mindenki elveszíti is önbizalmát, ha mindenki elcsügged : a mngvar kereskedelem és vele Nagykanizsa kereskedelme nem esik lethargiába. A kereskedelem a közgazdasági élet vérkeringése. Csupa élet. Csupa mozgás. Ma azonban még béklyóba van verve, mert ma míg az egósz világon a kötött gazdálkodás akadályozza a szabadságol. De kitartás. Mi nem csüggedünk. Ehhez j>odig a legjobb módszer a karlársak összetartása, a megértés ós a testületi szellem ébrentartása. Iiajkl Islirfn leütése ma kedden kerül nyilvánosságra. A jelentés kedvező kéjx\'t ad a magyar pénzügyi helyzetről. Bóina, szeptember 25 Beavatott körök szerint Suuics olasz külügyi államtitkár Mussolini végleges leszerelési javaslatát villo magával Genfbe. Ebből kitűnik, hogy Olaszország a négyhatalmi szerződés szellemében közvetíteni igyekszik Franciaország ós Németország kőzött. logalásban. Ezzel be is fejeződött a személyi ügyekre vonatkozó kihall-gatá-s, majd rátértek á tárgyi kihall-galásokra. Lubbel kérdezte meg az elnök, igaz-e az, hogy februárban a neukölni jótékonysági hivatalban kijelentetle : «A néin-l fel kell rázni tétlenségéből, ezért középületekéi kell felgyújtani, mert ez adná meg a jelt a forradalom kitörésére.* I.ubbe beismerte, hogy valóban beszéltek a középületek fclgyujtásá-ról, de arról, hogy a birodalmi gyűlés épületét is felgyújtsák, nem volt szó. Hirek az IBUSz-frontról Budapest, szeptember 25 Az IBUSz-ügyben Jakabf/y Ká roly kormánybiztos jelentése m-m állapit meg szabálytalanságot,csupán a gazdálkodásnak olyan irányzatát, niciynck az állami érdekeltségű vállalatoknál nem szabadna (előfordulni. IIjr szerint, az IBUSz végrehajtó bizottsága elfogadta Tasnddy Szűcs András lemondását. Elfogták a divatos török herceget BudaiKttt, szeptemljcr 25 A buda|>esli ügyészségen nein régen elfogatási parancsol adtak ki AIkIuI Kadir török herceg ellen, mert értéktelen részvények fcjélx\'ii pénzt csal] ki budapesti aszonyok-tól. Hétfőn jelentették Szófiából, hoogy megtalálták ott a heroeget és már intézkedtek is Budapestre való szállítására Időjárás (ÉJuakal rddlájtltnlis) A &«t«ors!*~ alal latéxatjalaatl •■«• 10 érakor i F«lh6«, HQvSa Id6 vérható. Felhőül; Reggel borult, délben tiszta óéto tiszta. Szélirány: Reggel szélcsend, délben és oste déli. Lubbe beismerte, hogy középületek felgyujtásáról beszéltek Neukölnben A lipcsei nagy per hétfői napja Sorozatos árleszállítás vagy a kartellek feloszlatása A kormány erélyesen beleavatkozik az áralakulásba cikkek egész sorát itten is felülvizsgálta és valószínűleg itt is árleszállítás várható. Ha a kormány nem tudja keresztül vinni a/, árak leszállítását, akkor javastalba hozzák az egyes karhlhk feloszlatását. Gömbös és Rassay hosszan tanácskoztak Gömbös miniszterelnök hétfőn egósz nap a hivatalában tartózkodott. Délelőtt fogadta Itassay Károlyt, akivel hosszasan tanácskozott. Kedvező jelentés kerül ma szőnyegre Genfben Magyarország helyzetéről Mussolini végletes leszerelési javaslata Genfben Kitűnt Görgey Arthur lla Budapest, szeptember 25 A főkapitányságon hétfőn délután bejelentették, hogy Görgey Koméi, aki fia Görgey Artúrnak. 3 hete eltűnt budai*»ti lakásáról. Görgey Kornél szélülött ember, aki alig tud l>eszólni ós a jobb keze is béna Megindult a nyomozás. Nagy tüz Berlinben Berlin, szepieml>er 25 Berlin egyik legnagyobb moziépületében hétfőn délután IQzülőll ki az egyik lakásban. Három épület leégett, több tűzoltó súlyosan megsérült. A tüzet egy villanyvasaló okozta, amelyet a vasalónő távozásakor elfelejtett kikapcsolni. ZALAI KÖZLÖNY 19»3 szeptember % A Nemzeti Egység Pártjának zászlóbontó gyűlései a kiskomárcmi kerületben DrAuly a királykérdésifii, a gazda-adósságokról, a grófi kisgazdákról beszélt mé mM legnagyobb vllasitéka ereddi kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Sobless Testvérek könyv- és paplrkcreakedéiclbcn Főüzlet: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. Szép ruha oaak Jó a»5wetból hésiflill Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. Mozgószinh áz Katioka, hol jártál az éjjel ? Az amerikai film-rengetegben ritka, amelyik az európai észjárás számára is annyi kedves, finom humort, annyi könnyed és gyorsan jHirgö szinpadi vénát tartalmazna, mint a «Katinka, hol jártál az éjjel ?» cimü film-vígjáték. Az édes kis skót kivándorló-lány alákja a bájos Janet Gaynor-nak egv változatos, kedvesen és bravúrosan romantikus mesében ad pompás alkalmat szépsége és tehetsége érvényesítésére. Nagyszerű partnere Charles Farrel, ez a jóízű fickó, aki minden mozdulatával kacagásra ingerel. Ezzel a kiállításában is szép és gazdag filmmel - ez egy esetben legalább — megdől az amerikai .-humor szárazságáról alkotolt véleményünk. Egyjs részeiben (a kis skót lány gyönyörű színpompás álma az Amerikába érkezésről, fogadtatásról) frappánsan emlékeztei a német rendezés ölieles, j>oétikus operett-zsánerére. Csupa derű és vidámság ez a film, egy megnyugtató, könnyed szórakozásba ringató óra s ha néhol löbb fantázia férne is bele a szoenárium ismétlődő motívumai helyére, sok kedves jelenete (a kivándorló hajó néptipusai, a newyork! orosz kabaré-szám, a zenélő whiskis üveg stb., bőven feledtetik a hiányzó tartalmi mélységeket. Az egyórás kisérő műsoron különösen a palesztinai varázs-szőnyeg értékes látnivaló, gyönyörű felvételek gazdag sorával Bcttlelicin-mel, a golgotha-uttal, a sirató fallal, a getli.semani kerttel, a Szentföld minden napsugaras szépségével. (—*) Mozi-hírek Ma még műsoron van a Városi Mozgóban Janet üaynor és Charles Var re ll operettje: Kaliuka, ho> Jártál az fjjen Mindkét művésznek világhírű neve van, »mi a film értékéuek legbiztosabb fokmérője, l*y külóoSs éjszaka. Szerdán és csütörtökön pergeti a mozi ezt u filmet, amelynek főszereplői Anny Ondra és Ilerrmann Thimig. Nagyon sikerült |vigjáték, melyben mindkét sztár tehet-nége és művészete a legteljesebben ér-Vényre jut. A film Bécsben készült és a kiállítása^ meg a felvételei meglepően szépek. ,, Figyelőm! A péntek-szombat—vasárnap bemutatandó nagy filmnek, a »Dr. Mabusfl végrendeltednek az előadásaira a jegyek már most előjegyez-hetők. A mozi igazgatósága kóri a közönséget, hogy a jegyekről idejében szíveskedjék gondoskodni, ami lehe-tövé teszi, hogy minden igény kielégítést nyerjen. Egyben közli az igazgatóság, hogy uz egyes napokra megváltott Jegyek déli 12 óráig átveendők, mert különben azokat a pénztár m&-uak eladja. ~ ^ *A. WM Nagykanizsa, szeptember 25 Nagy napja volt vasárnap a kis komáromi kerület néhány községének, aliol a Nemzeti Egység Pártja zászlóbontó gyűléseit tartotta. A gyűléseken mindenült nem csak az illető községek népe, hanem a környék falvainak lakossága is részt vett és nagyrészük azonnal csatlakozott a Nemzeti Egység táborához. A kerület agilis elnöke, dr. llajdu Gyula lb. várni, főügyész már a reggeli órákbaan kiutazott a községekbe. Mint hivatalos kiküldött megérkezett a Nemzeti Egység Pártja részéről Drózdy Győző, u kerület egykori képviselője és Zsirka y János, a Magyar Falu» szerkesztője, volt országgyűlési képviselő, akiket a lakosság mindenütt tüntető melegséggel fogadott. Az első nyilvános népgyűlés Klskomóromban reggel 8 órakor zajlott le. A hatóságot mindenült dr. Laubhuimcr Alán főszolgabíró képviselte. Dacára a reggeli óráknak, rengeteg ember gyüll össze a Korona i>elsö udvarán. llajdu Gyula dr. kerületi elnök nyitotta meg a gyűlést. Rámutatott üiTa, hogy a nép most országszerte a Nemzeti Egység táborába szervezkedik osztály és valláskülönbség nélkül a reuizió és gazdasági mentés jegyében. Kiiért a királykérdésre is, kijelentvén, hogy hiába hozunk most ide a 13 vár megy és országba királyi, uz nem segil rajtunk. Revízió és gazdasági segítés ez most a jelszó. A Nemzeti Egység zászlaja a dolgozók\' zászlaja, emellett kell becsülettel kitartanunk. Nem vagyok kormánypárti, nem is voltam, de most látom, hogy ez a párt az, amelyikhez csatlakozni kell. És ha azl látom, hogy ez a párt letér eredeti programjáról, eltávozom innét. Az elnöki megnyitó után DréZdy Qyfoft kezdte\' meg több, mint egyórás beszédét. — Amikor — mondotta többek között Drózdy Győző — visszajöttem Amerikából, kérdő tekintetek meredtek reám : miért kellett a régi, felszaggatott köntöst ujjal felcserélni ? Azért, mert a régi köntöst nem lehet felvenni. Azl látom, hogy a polgárság, a régi eml>creira nem a régi lobogó tűzzel jönnek feléin, a szemekbe tóduló könnyek sokat mondanak a mull esztendők nehéz küzdelmeiből. N<em is jötlem volna haza Amerikából, ha nem következdt volna el a tetterős idő. — Ma sem vagyok kormánypárti, ma is a független néppárt embere vagyok, se kormány, se ur nem számit előttem, csak a nép, amely dolgozik és szenved. F.r előtt a népfelség előtt hajtom meg magamat. — Gömbös és a nép hívására jöttem vissza. Az ő programja az, amit nagyatádi Szabó István hirdetőit. Gömbös megnyugtatott, hogy az ő programja teljesen benne van nagyatádi Szabó István programja. Gömbös kijelentette azt is, hogy visszaadja a szabadságjogokat, a titkos választói jogot. így tehát megnyílt az ut, hogy felépíthessük azt az épületet, amelynek alapját nagyatádi Szabó István rakta le. Csak üdvözölni lehet a miniszterelnököt, aki ezen a programon elindult. Majd kitéri arra, hogy amikor Gömbös átvette a kormányzatot, lo volt rongyolódva a nemzet. fis (tömbös Gyula kormányzása alatt olyan örvendetes változáson ment ál az ország, ami biztosíték arra, hogy nemzetépítő céljukul el fogják érni : a titkos válaztói jogol és a gazdamentést. — A moratór-umokkal való gazdálkodás ideje lejárt. Az a gazda, aki nem tud törleszteni, annak a poriáján ma is fel|>erdül a dob. Ugy el van adósodva az egész ország, hogy a magvar népet birtokán megtartani nem lehet. Zsir-kayval együtt megfújta a trombitát a oMagyar Falut-ban és amikor a bajbajutott gazdák ezrei feljöttek a budapesti kongresszusra, öl bízták meg a gazdák megmentésének ügyével. A kongresszuson oly értelmű határozatot hozlak, hogy a hitelezők elégedjenek meg azzal, hogy buzaérlékben fizessék vissza adósságukat. Követelték, hogy mindazokat, akik árverés utján elveszítették birtokukat, azoknak az vlsszuadossék és a gazda (rész törlesztés mellett) ismét ur lehessen a maga birtokán. Majd idézte Drózdy Gőínl>ös egyik szállóigéjét: *Nem akarok árverestit gazdát látni /» Kijelenti, hogy minden gazdaadósság rővl-desen rendeződni fog, oly módon, hogy 20 éves, hosszú lejáratú kölcsönné alakítják át. fis ígv valamikép nyugvópontra jul ez az ország. — Gyalázat — mondja hogy nekem kell kezembe venni a nép sorsál. A Független Kisgazdapárt a grófok, fiskálisok pártja, ezek nem töltik be az ellenzék szerepét. Nincs itt ellenzék. Mi különbség van a független kisgazdák és a kormánypárt között\'! Semmi I Ezek a grófi, fiskális független kisgazdák azon vannak, hogv visszahozzák a Habsburgokat a maguk 88 főhercegével. Megjósolom, mi lesz a helyzet a jövőben. Az, hogy a nép lesz a kormánypárti, a grófok pedig az ellenzék ... iMubhaimer Alán dr. járási főszolgabíró ismételten figyelmezteti u szónokot, hogy ne izgasson osztályok ellen. Drózdy: ...hogv ismét visszaállítsák a trónra a Habsburgokat. —• Földet a népnek I — követeli. Telepítéseket Nemzeti egységet a magyar falu nélkül nem I ■-het megvalósítani, fís a magyar falu meg fogja valósítani. Abban az cselben, ha a kormány nem tartaná be igéretét, akkor ő is lelép. Drózdy után Zsirky János beszélt. — Neki könnyebb a helyzete, — mondotta — mint DrózJdynak. mert neki nem kellett köntöst cserélnie. 0 ott volt Szegeden n kor-mnyzóval és Gömbössel, amikor elindultak a honszerzésre. ö is 12 évig elte az ellenzékieskedés kenyerét. De álmaim most beteljesültek, Mindenben állást foglalt Drózdy Győző mellett. A gyűlés, amely üdvözlő táviratol küldött Gömbös miniszterelnöknek, lelkes hangulatban dr. Hajdú Gyula zárószavaival ért végei. Galambok községben a tűzoltó szertár hatalmas udvarán ember-ember hátán tolongott. A legtöbben még megismerték az Amerikát járt egykori képviselőjüket, akinek egy csinos polgárleány virágcsokrot nyújtott át. llajdu Gyula dr. kerületi elnök rövid megnyitója után Drózdy Győző beszélt a már előzőleg ismertetett gondolatmenetben. Z*ir-kay János, majd Szabó József helyi elnök buzdította a népet u Nemzeti Egység zászlaja mellett való kitartásra. Délután \'/.aldszenlbalázson volta harmadik gyűlés, amelyen többszáz főnyi közönség volt jelen. Drózdy Győző és Zsirkay beszédei itt Ls nagy lelkesedést váltottak ki, majd Nlkola titkár alkalmi költeményével ért el nagy hatást. Gelse községben is hatalmas gyü-éls volt. Ide még Pacsáról is eljöttek sokan. A nagyvendéglő udvara feketéllett az embersokaságtól. Az ed Jigi szónokok után dr. Kajtár körorvos mondott izzó magyar beszédet. A vasárnapi gyűlések Zala soksok száz polgárát állították a Nemzeti Egység lobogója alá. Este a budapesti IdküMóttekcl dr. Hajdú Gyula kerületi elnök látta vendégül ismert url vendégszeretetével - Köztisztviselők r黫*r« rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó Wvltelbw, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Koprteln butor áfuliúibau, iiűxthy Miklét-ut 4, j Vegyen osztÁlyaorsjegyel a Hiraohler trafikban (Korona rzálló épület) ahol un almait sorsjátékba* a 29.000 pengfia főnyereményt és tdbb nagy nyereményt nyárfák ezerenoaée vevftf. Minden második sorsjegy nyer. Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranyp«ng6, mely készpénzben kerül kifizetésre. Legnagyobb nyeremény 500.000 at anypengő Huzds már október 14-én, siessen mert a kérésiét nagy. Hivatalos Arak: V» P 24--, >/„ P 12\'-, »/« P >/, P »•-. Sorajegyek és tervek kaphatók: llj. Hlrscbler Miksa SSttsSWLr- 1963. JMgUmbcr 26. ZALAI KÖZLÖNY „Ami§ Nagykanizsán kereskedő lesz, addig az OMKE élni és dolgozni fog44 * A nagykanizsai OMKE-kertlet első évi MzgyDIése Nagykanizsa, szeptember 25 Ila egyebet nem is imánk a fiatal kanizsai OMKE első évi közgyűlésé-ről, csök íazt, hogy az utolsó évi köz-gyűlésen — Jól emlékszünk — tizen-négyen voltunk jelen (vendégekkel együtt) a Kaszinó földszinti kistermé-ben, tegnap pedig az OMKE impozánsan szép otthonának nagyterme az utolsó székig megtelt az önmaga sorsa iránt a közületen át érdeklődő kanizsai kereskedőkkel, — cz az egyetlen tény elegendő bírálatnak az ifjú OMKE első évéifll, elegendő eredmény-számlának és elegendő biztatónak, serkentőnek a jövőre Is. A megújhodott, erőteljes és ered-ménydus életre lendült érdekképviselet rezetősége azzal a.nyugodt értéssel állhatott ki az első beszámolásra, hogy országos viszonylatban is megbecsült eredménnyel teljesítette a nemes önzetlenséggel és rengeteg munka áráu vállalt feladatokat. Ha minden kanizsai kereskedő annyit törődne a közösségébe kapcsolódó saját sorsával, mint amennyit az OMKE vezetői dolgoztak a pózért, akkor a kanizsai kereskedelemre sokkal kevesebb esne a mindennapi gondok fekete árnyékából. • • A közgyűlést a »Magyar Hiszekegy« után Ilajki István ü. v. alelnök nyitotta meg. (Megnyitóját lapunk más helyén közöljük.) Jelen volt a közgyűlésen Samu Lajos ipartestületi elnök és Balogh Dezső felsőkereskedelmi iskolai Igazgató is. ( HooámoWi Meglepetése volt a tárgysorozatnak New Pál titkárnak komoly értéket reprezentáló, nagy gonddul és alapossággal kidolgozott évi jelentése, amit nagy laps ^s a közgyűlés kószőnetnyilváni-tása honorált. Utalt a jelentés az országos politikában a kereskedelem-ellenes tendencia csökkenésének biztató jeleire, egyben azokra a nehézségekre, amiket esen a téren még le kell küzdeni, (Tapasztalat igazsága — mondja a jelentés — hogy a kereskedelem egyéni felelősségre, egyéni rizikóra és találékonyságra épített munkája, mint termelő munka, pótolhatatlan és akár az állam, akár az ipar akarja helyettesíteni, csak más formában, rosszabb, drágább és ügyetlenebb uj kereskedelmi szervezetekel kellene alkotni.« A gazdasági fellendülés tengelyéül a mezőgazdaság megsegítését jeíöli meg a jelentés, de >nem kamarai szatócskodás és boletta formájában.. Majd a fázisadó késedelme, a tűzifa, gabona mo-Dopolitim, a gyárak detflíl-árusitása, az áruházak, a kartclk-k túlkapásai, a vámforgalmiadó felértékelése stb. sérelmekre tér ki, mielőtt elkezdené a kerület elmúlt évének beszámolóját. A részletesen felsorolt eredmények után meleg elismerés és hála hangján emlékezett meg dr. Krátky István polgármesterről és a Zalai Közlöny támo-gatásáról, a közgyűlés lelkes éljenzése Mzepafta. Fúrst Odftn Javaslat*!* a közgyűlés a vezetőségnek óriási munkájáért egyhangú lelkesedéssel köszönetet szavazott. Weisz Dezső beterjesztette a pénz- Talafow 179. Méí \\m$ caaltó , fyakoflatofc, Zongora-, hegedű- ti lekötik, gyikoelata minden zenemű kaptató fischel mmMm NAOYKANIZSA. tári jelentést. A csonka 1932. évben tagdijakból 132?, rendezésekből 683, összesen 4100 pengő bevétele volt az OMKE-nak. Ebből évvégén 155!) P maradványa Volt. 1933-ra «z előirány. zat 6150 P bevétel és 5700 P kiadás. \\ Választás Weisz Dezső, miut a kandidáló bizottság elnöke, gerjesztette ezután a választásokra vonatkozó javaslatot. Az elnöki és az elábbi uj tisztségek betöltése, valamint a kisorsolt 20 választmányi tag helyeinek és uj tagságoknak betöltése "hoztak változást a tisztikarban. A változásokat az alábbiakban közfelkiáltással fogadta ol a közgyűlés. i Elnökök: Rajkl István, ügyvezető Frledenthál László, Melezer Jenő, Teutsch Gusztáv, Unger-Ullmann Elek. — Alelnökök: Miklós Gyula, Sárkány Mór. — .Háznagy: Rerény Árpád. — Gazda: Fenyvesi László. — Jegyzők: Kirschner László, Szirtes István. -— Titkár Dr. Karezag. Rezső. — Vigalmi biz. elnök: (told Ignác. — Választmány: Ráder Imre (uj), Rarta Miksa, Bftder József, Bedenek István, Vitéz Rentzik Lajos (uj), Blehn Gábor (uj), Boda Károly (uj), Dávidovics Lajos, Dedovácz Réla (uj), Fischel Adoir, Fischel Lajos (uj), Frank I-ajos (uj), Fürst Ödön (uj\\ Guttmann Viktor, ifjú Halász Jenő, Havas Miklós (uj), Iliid József (uj), Hirsc-h Oszkár, Horváth György (uj), Kaufmann Károly, Kelemen Ferenc, Kelemen Rezső (uj), Kirschner Mór, Kleinfeld Ignác, Lé-nárt Imre (uj), dr. Lichtschein Odőn (Mj), Wolgár LászU, Pollák Adolf, Schless László (uj) Szabados Mátyás (uj), vitéz Tóth Réla, Tóth József (vaskereskedő) (uj), Welsz Ernő, V/clt-ner Simon (uj), Wettendorfer Adolf ("j). Üzenet a kritikusoknak Frledenthál i.ászló a megválasztott tisztikar nevében köszönetet mondott bizalomért, hangsúlyozva, hogy jogos kritikát mindig szívesen vesz a vezetőség, de akinek kifogása van, az no csak az "utcán beszélje meg azt. Ásóknak, akik az OMKE-kerület életének megszűnéséről beszélnek, azt üzeni, hogy amig Nagykanizsán kereskedők lesznek, addig az OMKE élni és dől-gozni fog. < A holnap térrel Melczcr Jenő !az uj egyesületi év programját jelentette be. A kulturális működést bővíteni fogják, tekintélyes, országos nevű közgazdasági és kulturális előadók jönnek az OMKE cs-télyelre. No\\ember 1-től olasz és német nyelvtanfolyama, könyvelési kurzusa lesz az OMKE-nak." Erőteljesen dolgozik n kerület Nagykanizsának a környékével való jobb köziekedósének kiépítésén. Akcióban áll az OMKE a vasúti tarirák leszállítása és a bérletjegyek régi órának visszaállítása érdekében. Társasutazásokat is tervez az idén az ,OMKE-kerület. Az otthon részére már megvásároltak egy billiárd-asztalt. Mtost indul egy átfogó akció a nagykanizsai záróra-anarchia megszüntetésére, az alkalmazottakkal egyetértésijén. Nagykanizsa szenzációja lesz a december 8-tói 12-lg tartó kiállítás, amin az idén már 30-35 cég vehet részt a tavalyinál olcsóbb helydijak mellett. Rajkl ü. v. elnök zárószavaiban egységre, összetartásra buzdította a kanizsai kereskedő-tábort. Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka sinser Dluatáruliázban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. RÁDIÓMŰSOR lfiudapeat, s»ptember M 6.45: Toma. Utána gramofon. — 0.45: Hirek. — 10: L Francia elbeszélések. 2. Tréfás Petőfi-versek. — Közijén gramofon. — 12.05: Postászenekar. — 12;30: Hirek. — 1.15: Időjelzés. — 1.30: Cigányzene. - 2.45. Hirek. -4: Altay Margit ifjúsági előadása: »Az első iskolanap.\' - 4.45: Időjelzés, lü-rek. — 5: -Budapest legújabb műemlékei.\' Előadás — 5.30: Szalonzene-kar. — 6.30: »A reumás betegségekről előadás. — 7: Roveré Gyula hárfázik. — 7,30: Vigjátékelőadás a Stúdióból. >A Keirec.« Korcsmáros Nándor. Rendező Kiss Ferenc. - Ö.30: Időjelzés, hirek. — 9.45: Gramofon. — 10.15: Idő-járásjelentés. — 11: Horváth Rezső cigányzenekara. fa Bécs. 11.30: Alpesi népzene. — 12: Rádiózene. - 15-35: Nyitányok (gramofon). — 16.30: Adomák híres karnagyokról. — 17.15: A georginákról. — 17.20: Ixjrenz Hanna alténekesnő. 17.55: Gyermekek hódolata a katolikus nagygyűlés alkalmából a Károly-temp-lom előtt (felvétel). — 18.30: A lélekvándorlás lélektani kritikája. — 18.55: Vadászdalok és tvadászzene. — 20.30: Repülés a Világ körül. (Rzkar) — 22.15: itaupt-zenekar a Lehár-tc-rémből. NAPI HIREK NAPIREND Szaptamb. 80, kadM Rómri katolikus: Clprián. Proteat.: Jusztina. Izr.: Tlul hó 6. Városi muzeom H kBnyvttr ayltva csütörtökön és vasárnap <WWÖtt< tlWtt 12 óráig. Oyógy szertári é)|«ll sxolgétat c hónaiban: • Pskete sas gyógyszertár Fö-atö: ss. és a kkkanlssal gyógysssitár. Oözfördő nyitva reggel 6 órától esti 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Olvassadt figyelmesen mai apróhirdetéseinket Herczeg Ferenc édesanyja ... A 70\' éves Herczeg Ferenc születésnapi üdvözlései, ajándékai kőit a legszebb, legértékesebb az. amivel a Mindenható ajándékozta meg a nagy írót, — hogy még él az édesanyja. Hogy valaki hetvenéves korában megérje, hogy ezt a szót iédcsanyám« élő embernek mondhassa, szeretettel, tisztelettel kiejthesse, ez Istennek olyan csodálatos ajándéka, ami talán csak kivételes anyáknak és \'kivételes gyermekeknek Jut. Herczeg Ferenc édesanyja, anya és feleség Vcdt a szó legnemesebb, legtisztább, legfenkóltebb értelmében. Csak családjának, gyermekeinek és a jótékonyságnakélt, világi hívságos dolgok nem érdekelték. Bizonyára az ő kiváló l«V>yc, a szép családi harmónia, amely a Herczeg családban uralkodott, volt az első impresszió, ami Írásra kéútetto Herczeg Ferencet. Az édesanya volt az, kl Vogászfiának kezdő Írásait megértéssel olvasta, meghatódott és gondolkodott rajta. Bü»-nyára az édesanya volt az, kihez fia az első sikertelenség után íigaw&Yt menekült. Valószínű, hogy szintén au édesanya .volt az, kinek első írói diadaláról beszámolt. S később, midőn a lür, a siker fokozatosan növekedett, ismét csak az édesanyjával együtt őr-vendezbetett, a nyomtatott betű sikerének. Nehéz az Mt, mig eljut az ember odáig. Szív tüze, lelke melege, báuat ereje acélozza, serkenti az írót lrásta. Van jró, ki istenadta tehetségét rosszra fordítja, ki Írásaival mételyt hint, kon-kolvt vet. Megmérgezi a gyöngololkü emberek ezreit. A másik iró, kl lelkének nemes érzéseit, életének nehéz küzdelmeit, szivének fájó gyötrelmeit veti szép formában papirosra, millióknak szerez gyönyörűséget, megnyugvást, lelki békét, "a mételyt hintó Íróról cnyhitéskép|>en azt szokták mondani, hogy talán nem volt édesanyja, nem (.-olt, ki lelkének ferde hajtásait nyesegette tolna, talán korán halt el, yagy nem törődött a gyermekével. A finomabb lelkű iró Írásain megérzik az édesanyái kéz, megérzik az édesanya áldott lelkének kisugárzása akkor is, ha nem él. \' De milyen nagy adomány az, ha él az az édesanyai Herczeg Ferenc nem-csak mint iró, nagy ember, de mint ember Is, biaonyára jó fiu, ki 70 éves gyermeki szívével, áldott szeretettet, tisztelettel övezi az édesanyját. Tiz évvel pzelőtt, Herczeg Ferenc 60-ik születésnapjára azt irta az édesanya fiának: •Voltam a templomban ma reggel és imádkoztam Érted. És megköszöntem a Jóistennek, hogy vagy, hogy olyan sok embernek tudsz gyönyörűséget adni ^ hogy én mindezt megérhettem.\' Az is csodálatos ajándéka a Mindenhatónak, ha egy anya megérheti gyermeke boldogulását. Sok anya nem érheti meg és sok gyermeknek nehéz a szi,ve pzért, hogy nem adalik meg neki felnőtt korban tisztelni, szeretni, becézni a szülőket, különösen az édesanyát. Herczeg Ferencnek megadta a «>rs fA a kegyet. Mi pedig, laz ő nagy olvasótábora, csak ismételhetjük, ai édesanyjának fiához G0-ik születés- ZALAI KÖZLÖNY 1933. ncptcmbcr 26 napjára irt szavait, amelyek a 70-ik szülelésnapon is Őrök érvényűek, hogy: • köszönjük lferczeg l^rencnek, hogy van, hogy ériünk, a magyarságért van.. (rttiuh) lat Imid hálával és hódolattal csókolok kezet Herczeg Ferenc édesanyjának. HüII CUt (Nyugalomba vonulás) Meleg, családias körben búcsúzott cl hivatalában folyó hó 25-én a helybeli Máv. futöhiir^ivugalomba vonuló főnöke, Huhint Károly főfelügyelő a fűtőház, ftókmúhely és fiökszertár összes személyzetétől. Huhint Károly főfelügyelő a helybeli fűtőházban egyhuzamban 31 évet töltött szolgálatban s 15 évi főnöksége alatt atyai jósága és bölcs vezetése által a fűtőház minden egyes alkalmazottjának annyira a szivéhez nőtt, hogy távozása ugy alkalmazottjai kőzött, mini az egész nagykanizsai vasutasaiig körében őszinte fájdalmat Vált ki és érzékeny veszteséget jelent, (Halálozás)* Bányay Albert, ny. magy. kir. postafőfelügyelö, volt hivatalvezető, folyó hó 24-én ltosszas szenvedés után elhunyt 73 éves korában. Temetése ma, kedden délután fél 5 órakor lesz a róm. kath. sirkert halottasházából. Temetésén részt vesznek ugy u tényleges, mint a nyugdíjas munkatársai ís. — Elsőrangú műj ég kapható a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaságnál. (Postai csomagkézbesllésl hlr) F. é(vi október hó 1-től kezdve a vidéki |X)stahivatalok vasárnap és munkaszű-netes ünnepnapokon, amikor a ház-hozkézbesitőszolgálat szünetel, a saol-gálati átnézetben jelzett időben (Nagykanizsán reggel 8 órától 0 óra 30-ig) nemcsak a yözónséges és ajánk>ll levélpostai küldeményeket,\' valamint a romló tartalmú és gyógyszert tartalmazó csomagokat, hanem a többi csomagokat is, a tartalomra való tekintet nélkül, az eddig szedett expresadij be-szedése nélkül kiadják. A csomagókat házhoz kézbesítő hivatalok azonban a házltozkézbesités diját ilyen esetben is beszedik. Ulvatszörme újdonságok a legna-gyobb választékban Singeméi. (Ritka vadáazaz«renc«e) Ritka és különös vadászszerencsében részesült lharosberényben Inkey József báró földbirtokos. A kitűnő Vadász u -somogyi határban egy szépen fejlett zerge bakot iőjt le. Nem lehet tudui, hogy a Vármegyében nem tenyésztett és ismeretlen vad bounau került Iha-rosberénybe. — Pézsmákat, opomim seal és nut-rielte bőrök legszebb választékban Schütznéi. t. (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán szeptember 17-től 23-ig 5 gyermek szü-) letett: Péter Jözseí kereskedő és Horváth Erzsébetnek rk. leánya, Fuchs János földműves és Varga Máriának rk. fia, Vanc.surn György cipész-segéd és Szarka Amáliának rk. fia, Császár István kőműves-segéd és (iombos Annának rk. fia. Házasságon kívül született 1 fhi. •- Halálozás 5 történt: Kulcsár József földműves rk. 82 éves, Dávidovlcs József földműves rk. 77 éves, Bclovics Márk ny. vasúti föka-lauz rk. 57 éves, Horváth Mária rk 6 hónapos, Kunics Károly rk. 1 éves. — Házasságot kötött 1 pár: Varga Ferenc kereskedő-segéd és Vlanák Anna (öüv.) rk. Legulobtó divatú és Szabású női és leányka kabátok óriási választékban Sitiger dlyatáruházban. (Öngyilkos a keszthelyi partiban) Keszthelyen a balatoni |>ark egy őre a Helikoni emlékművel szemben egy halott férfit talált egy faágon felakasztva. a vizsgálat megállapította, hogy az illető Tikk Józseí 80 éves molnár, aki csak nemrégen jött Keszthelyre lakni. Gyermek boy kabátok, |,arna és fehér báby bundák minden nagyságban legolcsóbbiuí Schütznéi kapható. Óriási szerencse érheu önt Is, ha osztálysorsjegyet vásárol Milhoffer Kálmán föelárnsitó uj helyiségében: Csengery-ut B. alatt, már október hó 14-én -«Bj 344 Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, 8iék8zorulá8, hányás, vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetei .Ferenc József" keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, béltekedésnél, renyhe emésztésnél, Anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a fer-mészeles .Ferenc József" kererü-viz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a teftel a felgyülemlett ro hadó anyagoktól. Azotvciludcminy több úttörője megállapította, hogy a Ferenc József viz abszolút mtgbiiható haihajló. Gyönyörű mattlassé pongyola anyagok legdivatosabb színekben és mintákban Schütznéi (Tanonctartó mc«\'erek figyelmébe) a nagykanizsai iparos tanonciskolában az előadások az uj otthonban (Rozgonyi-utcai régi gimnázium épülete megkezdődtek. Felhivatnak a mesterek, hogy tanoncaikat, ha még be nem íratták, három napon belül föltétlenül írassák be, nehogy a törvény szigorát kelljen Velők szemben alkalmazni. a tanítási napok « fiuknál: Előkészítő osztályban hétfő, csütörtök, szombat délután 1—l-ig. a/l. osztályban hétfő, csütörtök délután 1—l-ig. 13/1. osztályban kedd, szombat délután 1 4-ig. A/n. osztálvban hétfő, szerda 4—7-ig. B/II. osztályban kedd, l>éntek -1—7-ig- a/Hl. osztályban kedd, péntek 4— 7-ig. B/11I. osztályban hétfő, csütörtök 4—-7-ig. IV. osztályban hétfő 4- 7-ig. csütörtök 1—0-ig. Leányoknál: I, leány-osztályban szerda, péntek 4-től 7-ig. II. Icányosztályban kedd, csütörtök 4 -7-lg/lll -IV. leányosztályok-ban kedd, péntek -i—7-ig. a téli tanfolyamban. amely november hó 2-án kczdőfli,k s március hó 31-én végződik: T/l. II. osztályban kedd, szerda, péntek és szombat délután 4—7-ig. t/iii. —IV. osztályban kedd. szerda, csütörtök és szombat délután 4—7-lg. Hittan órák: ág. hitv. evang. szerda délután 3—4-ig, református hittan szerda d. u. 3-l-ig, izr. fiuk hittant órája szerda d. u. 3—4-ig, Izr. leányoké péntek d. u. 3—l-ig. A rajztanítás! napok : a fiuknál igy tartatnak meg: a/l. osztályú általános rajz péntek d. hl. ; •t 7-ig, B/l. oszt. ált. rajz kedd d. u. 4—7-lg, II. szt ált. rajz csütörtök d. u, 4- -7-ig, hőiiiari szakrajz sjwitibat d. u. 1—5-lg, fémipari szakrajz szombat d. u. 2—6-ig, szabóipari szakrajz kedd d. u. 1—l-ig, vegyes ipari szakrajz szerda d. u. 3—7-ig, rajzpótlóoszL tanítási napja csütörtök d. u. 1—4-ig. a leányoknál: I. leányosztály áll. rajz szombat d. u. 2—5-ig, 11. leányoszt szakrajz hétfő d. u. 4—7-ig, III.—iv. leányosztály szakrajz szerda d. u. 2—6-ig. A téli tanfolyamban a T/l—II. osztály ált. rajz órái hétfő, csütörtök d. u. 4—7-ig, az épitöipari szakrajz periig hétfő és pénteki napókon d. u. 3—7-ig lesz megtartva. A róm. kath. vallásit tanoncok kötelesek vasár- és ünncpna|>okon a szentmisén is részt venni, mely reggel 9 órakor iartatik meg; a gyülekezés az iskola épületében történik fól 9 órára. Kéretnek a mesterek, hogy tanoncaikat ugy az előadásokra, mint pedig az istentiszteletekre lantosán és rendesen elküldjék. — Az Igazgatóság. Natúr é* fekete perzsaláb, ultira* és valódi perzsa bőrök legszebb választékban Schütznéi. IIMIndnyájunk tulajdona a * liget és az utca fája és virága. Ne engedjük pusztítani. Efliy pengőért kapható még néhány leszállított áru pildány Líd itt Júliai Bánat-tó partján c. verseskönyvéből, a könyvkereskedésekben és a szerkesztőségben. Iratkozzék be a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára ! Soha néni, volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szűk magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő ejn-lwreket. Magyarországon, főként a főrárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az ériékes »dival< most kezd terjedni vidéken is. A »Zalai Közlöny< módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a leggyakorlalibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát lesz. hozzáférhetővé minden igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője Mllot Erzsébet, aki a londoni egyetemsn szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai Közlöny* nyelviskolájának kél tanfolyama van, egy angol ós egy néniéi. Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Waller Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti J^^^j^jj Csalc né&ány napig ! csodám spinekben és legdivatosabb mintákban, legkiválóbb anyagból CSOÚÚlatOS OlC&Ó árakoní nnÓNYAI divaiáruödxban IfORTffV MI Ki. ÓS-VT Csak Qibátlan árúi árusítok. Hibás, selejtes (parti) árut nem tartok grammofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit. Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 növendék vesz részt, telvát nem csoport-tanilás. A tanfolyamokat a »Zalai Közlönyt előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18. II. cm.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak be a tanfolyamra. Plyama és ruhaflanellokban nagy raktár Singeméi. Terméaytöxiide Buza tlszav. (uj) 77-ea 7 75—7-95, 78-aí 7-85—8 05, 79-es 7-85-8*15, 80 as 8-05—8-29, dunánL (uj) 77-ei 7-85-7-45 78-as 7-45-7-55, 79-ea 7-M-766, 80-as 7-65-7-75, rozs (uj) 4-70-4-80. -Zab közép 8 90-7-00, - ótengeri tiszántúli 7-20-7-30. Bértáiváiár [\'elhajlás 5760, sladaUan 1490. Első-randtl 073-074. azedett 074 -076, szedett közép 0-72-U74, könnyű 070-072, első rendű öreg 066-068, 11-od rendű öreg 060-0-6I, angol aöldö I. 082-0-89, szalonna nagyban 09>-0 92, zair 100— 1 08, hua 1-08-1-24, télaertéa 0 98-1-01. MENETREND Nagykanizsa—Letenyo (Nasykanizaavidéki Autóbusz Vállalat, Unger és Teutsoh.) Hifyktnbup.il. Nagytaatzaa, 0rog*W« Etztaragny*, Rl|jic... Bacuhtty, P«la...... jiUtanyr. .............. IM». ntpkmba 26 ZALAI KOZLONT SPORTÉLET Zrínyi TE—Kaposvári RSC 3:0 (2:0) Nagykanizsa, szeptember 25 Hiába, a nagykanizsai sj>ortkö-zőnség ért a futballhoz. Ezt láttuk tegnap a Zrínyi pálya nézőterén. Már rég voltak mérkőzésen any-nyian. Megérezték, hogy helyi győzelemnek lesznek részesei. Értenek n mérkőzések kritikájához is. Megállapítottuk, hogy dacára a nagyon szép győzelemnek, a közönség valahogy nőin tudott teljesen felmelegedni, mert ugy érezte, hogy a győzelem valahogy nem volt meggyőző erejű. Nagykanizsa régi, jóformában levő csapatai, az NTE és Zala-Kanizsa proficsapala elkényeztették a helyi s|>orlközön.ségct. Mjg más városokban, de különösen külföldön, egy hasonló arányú győzelemnél nagy harsonákkal kiabálják ki, hogy győzött a kedvenc csapat, addig nálunk, ha a mérkőzés mind a 90 percre nem nyújt érdekfeszítő, mindent lenyűgöző játékot, ugy fagyos nyugalommal, magától értetődőnek tartanak egy-egy győzelmei. Pedig a tegnapi mérkőzésnek első félideje vérbeli fut balltel jesit-niényt nyújtott, különösen a Zrínyi részéről. Voltak ugyan zökkenők a csapatban, de hát, Istenem, ez mindenhol előfordul, azonban a győz-niakarás a csapat minden tagján látszott. Küzdöttek, ahogy erejük csak birta. A második félidőben már, sajnos, alábbhagyott ez a törekvése, ami nagyrészben Babos sérülésének a következménye. Itt ugylálszott, hogy a csapat kondi-ci-ójában van valami hiba. A mér- kőzésnek ebben a részében bizony nagyon sokszor szerephez jutott a Rákóczy csapata, különösen Wohl nevű jobbszélsöje révén. Egyébként mindig legfontosabb a győzelem, ezt |>edig becsületes akarással. megérdemelten harcolta ki a Zrínyi. A Zrínyi csapata szokott Összeállításban kezdte meg Böhm bíró sípjelére a játékol. Mindjárt a Zrinyl veszi át a játék irányítását és gyilkos iramot diktál, aminek a 28. percben van eredménye, mikor is Wcllák Poór-nak fejére ad egy labdái, aki gyönyörűen elé csúsztatja és Antal profiszerü gólt rug 1 :0. Majd 5 perc múlva u.jra Poór tünteti ki magát egy Wcllák elé játszott szép lalnlával, melyből a félidő második gólja születik. 2:0. A második félidő I). percében Antal szabályos gólt rug, melyet Böhm bíró érthetetlenül, állítólagos lesállás miatt nem ad meg. A 20. pereljen az egyedül kapura törő l\'oórt a 1 G-oson l>clül felvágják, 11-es, de ezt Babos nagyon helyezni akarja, amit a szemfüles kapud észrevesz és nagy kapus-bravurral kivédi. Kapott is érte nagy tapsot. Az utolsó gól Antal érdeme, 3 :0. A Zrinyl csapatából Kárpát, Helyei. Babos, aki sérüléséig a mezőny legjobbja, I\'oór é^ Wellák tünt ki. n Rákóczy csapatából Tu-kora jobbhátvéd, I\'oór II. balfedezel. Kovács II. kapus a második félídőlHMi és Wohl joblxszélső mutatott jó formál. Böhm bíró valahogy nem tetszeti. Sokai mérlegel. Az NTE fölényesen győzött a Levente válogatott ellen a Spitzer kupa-mérkőzésen NTE—Levente válogatott 8:1 (4:0) Nagykanizsa, szeptember 25 A Spitzcr-kupa első mérkőzése vasárnap ^erüll lebonyolításra és nagy gólarányu NTE győzelmet eredményezett. Az NTE ezúttal nagy formál játszott ki és különösen a csatársora volt elemében, a leven-leválogatott pedig váratlanul nagyon gyenge játékot mutatott. A legjobbnak vélt játékosok mondták fel a szolgálatot, így tőrlénl meg az, hogy súlyos vereséggel kellett a leventéknek elhagyniok a pályái. A mérkőzés elején Jakubecz, Szol lár, majd újra Szollár gólt lő a levente, hálóba, ami letöri a csapatot és bár vezet néhány szép támadást, a lxjfejezés elmarad. A 32. perclxni Jakubecz lövi a •!. gólt. Szünet után a 2. percben Farkas beadását Jakubecz továbbítja a hálóba, majd Csősz beadásából Gingi lő szép dugót. A továbbiakban Szollár, majd Gingi szaporítja a gólok szárnál. A leventék már unják a sok dugót és Mancsek szép »fejesgóllal megszerzi a leventék egyetlen gólját. Az NTE csapatában a csatársor van nagy formában. Különösen Farkas, Gingi és Csász mutatott szép Játékot. A védelemből Csáki dicséretre méltó játékos. A Levenleválogalotlból Alehla, Horváth I., Jelinek és Mancsek vált ki. Izsák biró hiba nélkül vezette a mérkőzést. Ideje volna már, ha letenné a biróvizsgát, mert kétségtelenül a leglclietségescbb birók közé tartozik. Profi eredmények Nemzeti-Hungária 2:1 (1:1). Ferencváros—Budai «11» 7:3 (5:1). III. ker.—IJjpest 1 :1 (1 :1). Bocskai—Kispest 2:1 (1:1). Szeged-Atilla 2:1 (1:0). l\'hőbus-Somogy 2:0 (2:0). j Amalőrkupa Roi ná n ia—M agy ai ors zág am al Őr válogatott 5:1 (2:1). Kaposvári alosztály DVOGE—CsTK 2:1 (2:1). Kl\'AC-KTSE 1:1 (1:0). SBTC—BlüSK 3:0 (1:0). LOPOKROCOK legolcsóbban H1RSCH ÉS SZEGŐ cégnél Kocaltakaró Lólzxasztó pAronklnt 6e méterbon Zsákok minden célra egérkeztek az 1933—34. szezon uj STANDARD x-áclió- I. STANDARD R X. nagy teljesítményű ki a - készülék -ma rövid-közép- és hoaazu hullámhosszra. II. STANDARD Super 34. 4-fl-csöves super. heterodynkészillék, qyönyörll. luxus kivitelben. Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. Telefon 4-13. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 26. A rekord-őrület három halottja. Balról Jobbra: gróí Czalkowskl, G. Campart és M. Borzacchlnl, a három leghíresebb európai autóversenyző. Mindhárman egysierre vesitették életüket egy monzai versenyen. Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizető! rószére A fővátvji apok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ötkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak. A nZalai Közlöny* a maga szerény vidéki keretei közt nem tud <3getverŐ meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizelö számára egyenlő joggal és egyenlő esélltjei, bármikor elérhetők. A »Zalai Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon át díjmentesen lak hátik a jöváros egyik legjobb-nevű szállodájáltan. Szoba-számláját t. i.. a »Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlöny «-nek anyűgi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat. A kedvezményi az újonnan belépő előfizetők is igénybe vehetik. Tömeges jek-ntkezés esetén a jelentkezét időrendjében fogja a szerkesztőség sz igényeket kielégíteni. Kiadja a laptulajdouoa Közgazdasági Rt. Owtenberg Nyomda és Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. I-- I mindet I óslí mindenki a helyi koreskedőknél és iparosoknál szerezze be I Alulírottak mély fájdalommal jelentjük, hogy a legjobb férj, sógor, keresztapa, illetve rokon Bányay Albert nyűg. poataffifelUnyelft, vall hivatalvezető munkás éleiének 72-ik, boldog házasságának 45-ik évében hosszas szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének. Drága halottunkat folyó hó 26-án, kedden d. u. \'/«5 órakor fogjuk a temető halottasházából a református hitvallás szertartása szerint örök nyugvóhelyére kisérni. Nagykanizsa, 1933. szept. 25-én. Emlékét szeretettel és kegyelettel őrizzük I J Özv. Bányay Alberlnó sitii. Pintér Matild neje, Pintér Qyula lógott, Jíarbár Józietné, Karbár Józsika ktrtíztgyermekel li az Oiazel rokoniig. teremthet magának paradicsomában, II A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből saját otthoni a magyar tenger ffl; Balatonfenyves üdülőtelepen. Már heti P 2-70 lefizetésével, tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy. egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal. Saját otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal. Kérjen még ma dijtalan prospektust térképpel, árakkal a Inkey központi villatelkekről. Bővebb felvilágosítással szolgál: Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5. A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 2S százalék engedményben részesülnek. =fif APRÓHIRDETÉSEK Raktáron ta»6 Saaiaa árukat Igán oleaéa elárusítjuk. Armulh, ■aiir-Hd«ar. 3021 Horthy Miklós ut 59. sz. családi ház nsgy kerttel Jutányos áron eladó. 53 önállóan fözö siakáoaaS állást kaphat kis családnál Csengery-ut 23. Belépés ...... ~ \' rltást • — október l én. végez. Takarítást külön személy Gép és gyorsírásban jártas gyakornokot felveszünk. Ajánlatokat „Sxorgalmaa" Jeligével a kiadóba. Ugyanott exlsten-cIához Juthatnak nyugdíjas köz- és magántisztviselők, esetleg munkanélküli Intelligens Iparosok Ajánlatok „Exiatentla" Jeligével a kiadóba. 3751 Magán|áró szalagfűrészgéppel olcsón vállalok fafOréaxaléat és aprlUst. Szarvas udvar, Erzsébet-tér 18. 3684 Tisztelettel értesítem a t. közönséget, hogv háztartásbeli alkalmazottak kfii-vatltft Irodát nyltottnm, kérem szives pártfogásukat özv. Kohn Zslgmondné, Fö> ut 22. 3731 Egy szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakás azonnal, vagy no»emb*r elsejére kiadó Telekl-ut 46. 3745 pobpAcoiással •«lt«M*NTiaat* HHMÍI •iauiiom a»0" m«ibaih« \'••■ur 4 _ alanti •érnél M»»AI MM HdvitiiinHVra rAMilA* t«(A«l OOéOItAMWUÓOll ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmi srerek stb. kereskedése 2*44 Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130. 13549/1932. B. szám. Adó. Árverési hirdetmény a kózlartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56—58. § ai érielmében eszközlendő nyilvános elárvereléséról. A végrehajtást szenvedő neve: Szegő Jenö. Lakása: Rákóczl-u. 43. Az első árvetés helye: Erzsébettér 4. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1933. szép\'. 29. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Erzsébet-tér 4. sz. A második árverés ideje (nap és óra): 1933. október 6. d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 1 drb. 62081. sz. Sleier-autó 1000 P összes becsértékben. Árverési feltétetek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik, 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár kés.-^énzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi idó és az esetleges fényűzési adó is. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hÓ6 án" Lehoczky Lajos. s. k. városi végrehajtó. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyonda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykapuén. ltfsUSŐ« tlsietrezeté t Zalai Károly. 73. évfolyam 218. szám Nagykanizsa, 1988. szeptember 27, szerda Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Iserkesatóség éa kiadóhivatal; fönt 5. Mám Megjelenik minden reggel, héttő kivételével PSklTIKAI NAPILAP Fefelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElöHutést ára: egy hóra 8 pengő 80 M1H Sierkeaatóségt é< kiadóhivatal! telefon: 78. « Segély a nem állami tanítók fizetés-hátralékára Nagykanizsa, szeptember 26 A kormány negyed millió pengőt szavazott meg a nem állami tanítók részére, akik az elmúlt 1932-33. iskolai évben javadalmazásuk jelentékeny részét máig som kapták meg. A rendkívüli .segélyből Zalamegyében 91 nem állami taniló ré.szes<xlik. Erre a céclra a miniszter most 12.800 pen gől utalt ki. 20-30 százalékos hátralék mellett a segélv összege 22, a 35-50 százaléklnál 27, 51-70 százaléknál 31, 71—100 százaiknál •I I százalékos. Ahol a hátralék nem éri el a fizetés 20 százalékát, n miniszter nem cngcdélveaelt segélyt Meglepő létszámemelkedés a kereskedelmi első osztályában Nagykanizsa, szeptember 20 Meglepő az a hírtelen szaporulat, ami a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában az idei iskolaév-kewléskor a növendékek számában észlelhető. Az első osztályba az idén 10 növendéket vettek fel.\'ugy hogy külön miniszteri engedélyt kellett kérni a 10-en felüli növendékek felvételére. A mult észten-(IöIhmi 10 növendéke volt az I. osztálynak. A kultuszminiszter eddig az iskola egyik tanára után nem adta meg a szokásos államsegélyt. I)r. K ráf ki/ polgármester ebl)en a kérdésben kérelmet terjesztett a közoktatásügyi minisztériumhoz, majd személyesen Ls eljárt. ugy hogy a miniszter cz után az állás után is engedélyezte az 50 százalékos államsegélyt. I.assan tehát máris igazolódik az átvételnél képviselt az a hivatalos álláspont, hogy a városi kezelés bevétel több kiadást nem jelent a városra nézve, "Ynint a már évről-évre eddig is megadott szubvenció, sőt az eddigi tételek is fokozatosan csökkeni fognak. Nyitva van a strandfürdő Nagykanizsa, szeptember 20 A kellemessé vált őszi idő arra indította a nagykanizsai strandfürdő vezetőségét, hogy a fürdőt, amit szeptember közepén akkor ugv látszott: végleg - lezártak telelőre, újra megnyissák. A közönség érdek lődése olyan, hogy a kedvező őszi utószezon reményében, a strandfürdő szerda déltől további intézkedésig, amennyiben az idő megfelelő. újra nyitva lesz, naponta déltől délután I óráig. Az árak változatlanok. Ezidő alatt csak szekrényes fürdője gyek és belépő (látogató) jegyek válthatók. (Bjttakal rddláJtltnUt) A ■•Uorolö-8\'al IntAacatJalantl ••«• 10 érakari Derült, m.lea ldö várható. Magyarország pénzügyi helyzetének további Javulását állapította meg a népszövetségi bizottság A népszövetségi jelentés nagyon helyesen Itéll meg Magyarország helyzetét Genf, szeptember 26 A Népszövetség pénzügyi bizottsága Magyarországról pénzügyi jelentést terjeszteti a népszövetségi tanács elé. A jelentés a következőket állapítja meg: A költségelőirányzat helyessége és a deficit csökkentése trgváb.m a bizottság által legutóbb áprilisban tartott ülésén megállapított haladás továbbra is megnyilvánul. Az állami közigazgatás és az állami üzemek a külföldi államadósság szolgáltatás l>etudásával az 1932-33. évben 137 millió pengő hiányt tüntet fel az 1931 32. évi 167 millió pengővel szemben Az 1933 julius elsején kezdődő uj pénzügyi év eleje óta a kiadások csökkentése tovább folytatódolt, melynek eredményeként a költségvetési kezelés olyan keretek közé szoríttatott, mely összesen 65 millió pengő hiányt mutat. Változatlanul fennáll uzonlwn a ....................................^rn-Yvvovuvuvun. további megtakarítások szükségessége. Az államháztartás kedvezőbb alakulása részlten a kormány állal megtelt intézkedéseknek, részben pedig a folyó évi termésnek tulajdonítható. A kedvezőtlen körülmények mellett is Magvarország külkereskedelmi mérlege javulást mutat az előbbi évvel szemtan Az ipari és mezőgazdasági termékek árai között nagy diszparitás áll fenn. Sürgős segítségre van szükség a jelenlegi helyzet javítására. Budapest, szeptemtar 26 Imréül/ Béla pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kiadott jelentés tartalmával éppen ugy meg van elégedve, mint a genfi tárgyalások lefolyásával. A jelentés nagyon helyesen iléli meg Magyarország helyzetét. lorga visszautasította a király meghívását Titokban tartják a kisantant minisztereinek tanácskozását Bukarest, szeptemtar 26 Jorga Miklós volt miniszterelnököt, akit bár meghívtak a sinajai ünnepségekre és mégsem jelent meg, kedden a király nevében felhívta telefonon egv ezredes és meg kérte, hogy legalább a záróünnepségeken vegyen részt. Jorga nem fogadta el ezt a meghívást sem és azt válaszolta, hogy nem ül le azokkal egy asztalhoz, akik 1916-ban megvonták I. Károly király jogait. A kisantant kü Így miniszterei délután folytatták tanácskozásaikai, melynek anyagál azonban a legnagyobb titokban tartják. Bukarest, szeptemtar 26 A külügyminiszterek értekezlete után, este 7 órakor Károly király külön-külön fogadta Benes és Jef-tics külügyminiszteivket. A román és szerb király nzemélyesen is részt vesznek a ma, szerda délelőtti tanácskozásokon. Benes ma este elutazik Sinajál>ól. Véres éjszakai dráma Pestszentlórlncen Pestszentlőrinc, szeptember 26 A Szent László-utcában hétfőn éjjel Mcdgyesj Józsefné muhkásuő felelősségre vonta a férjétől kü-lónváltan élő Varga Gyulánét, hogy miért csábította el a férjét. A szóváltás hevétan az asszonyok egv másnak estek, majd Mcdgyesiné hasbalőtte vetélytársnőjél és elmeneküli az éj sötétjében. Vargánét életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Kedden déltan a csendőrök meg- találták Vecsésen a pestszentlőrinci féltékenységi dráma másik szereplőjét, Medgyesi Józsefnél, Kihallgatása alkalmával elmondotta az asszony, hogy nem akarta megölni Vargánét. hanem saját maga akart öngyilkos lenni és ezért hordla magánál a revolvert. A csendőrök megállapították, hogy a revolver valóban Mcdgyesiné zsebétan sült el és előbb őt sebesítette meg, majd Vargánét. Kállay Tibor a keresztény gazdasági párti vezető politikusokkal Nagykanizsára érkezik Nagykanizsa, szeptemtar 26 Az országszerte folyó politikai szervezkedés a/ őszi idényt mozgalmasnak igéri. Nagykanizsán is élénkül a politikai élet, aminek érdekes eseménye ígérkezik október 22-ére. Ekkor érkezik ugyanis Nagykanizsára dr Kállai/ Til>or, a kerület országgyűlési kéj)viselője, a Keresztény Gazdasági Párt vezérpolitikusainak, lirns:l Sándornak és Turl Bélának, valamint a vezetésük alatt, álló párt több képviselő-tagjának kíséretében. A kormány olcsó ruházati cikkekkel segíti a lakosságot Jánoshalma, szeptember 2ö Jánoshalmán 2000 főnyi lelkes tó-meg előtt bontott zászlót a Nemzeti Fgység Pártja, melynek keretében Marschall Ferenc országgyfllési képviselő ls megtartotta beszámolóját. Különösen nagy tetszést aratóit uz a bejelentés, hogy a kormány olcsó ruházati cikkek forgalomba bocsátásával is segítségén; siet még a tél beköszöntése előtt a lakosságnak. Igenis, van magyar probléma, hangsúlyozza a francia miniszterelnök lapja • Páris, szeptemtar 2n Daladirr miniszterelnök lapja, .« >nepubMquc< írja. hogy a Magyar >r-szágtól elszakított területeken legalább 3 millió magyar él Idegen uralom ahll. Valóban van magyar probléma és kétségtelen. hogy ennek a problémának a megoldásától nemcsak a Duna-medence, hanem egész Furópa békéje függ. \' A népszövetségi közgyűlés Genf, szeptember 26 A négyhatalmi egyezmény aláírói Normann Davies ís Hendcrson részvételével kedden délelőtt igen élénk tevékenységet fejteitek kl. Cíenf, szeptember 26 A Népszövetség közgyűlésének elnöksége elhatározta. tagv a kedd délutánra kitűzött politikai vita megkezdésit ma szerdán kezdi meg állítólag ablKil az okból, mert még nem iratkozott fel elegendő szónok. Csendőrök halálos katasztrófája Győr, szeptemtar 26 Kedden este Győrből több csendőrt hívlak segítségül Mártaházapusztára. ahol falolvajok garázdálkodtak. Két csendőr és két rendőr indult el motoros csónakon a Dunán. Amikor.a máriaházi erdőhöz értek, a motorcsónak ismeretlen okból elsüllyedt és Szubó De-zső. valamint Kiss C.átar csendőrök talefulladtak a Dunába. A többiek is csak nagy nehezen tudtak partra vergődni nehéz felszereléseikkel. A gvőri utászok reflektorokkal kre-sik az eltűntek holttestét. A kormányzó a^szerencsét-lenül járt rendőrök baleseti színhelyén Budapest, szeptember 26 Horthy Miklós kormányzó Gömbös miniszterelnök és I-\'abinvi miniszter társaságában kedden meglátogatta az újpesti kikötőben ltorgonyzó Apollná-ris III. tengerjáró hajót A kivonulás alkalmával egy rendőri motorkerékpár, amelyen Csepeli János és liörómpüly István rendőrörmeslcrek ültek, a Sle-fánia-ut és istván-ut keresztezésénél eddig még ismeretlen okitól felborult 0s a rajta ülők széles ivben kiestek az úttestre. Mikor a kormányzó a balé- t színhelyére ért. megállíttatta autóját, leszállott és érdeklődött a sebesültek állaitota iránt, akikkel azután néhány szót váltott. Mindkét sérültet beszállították a kórházba. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 21. A jó bevásárlás megerősíti az On bizalmát! Köz V© lemé ny . . . . női ruhát és női télikabátot legolcsóbban mindig csak -nél vehet. A magyar zeneiskolák legfőbb ellenőre Nagykanizsán Azért Is Jól van Igy... Ma, amikor Jóbb u rossz, tolult a jó, amikor töb(U a lmj «z örömnél, könny ! a nevetésnél, ,le kell egyszerűsíteni a berniünk lévő érzelmeket és ugy kell venni a dolgokat, eseményeket, életet, ahogy ,V«n, jön, ahogyan sokszor váratlanul Mnktör. Ha továbbra is falba verjük u fejőnket minden nem várt életinegnyilat-kozásnál, akkor nzon Vesszük észro magunkat, hogy letört, eltiport ernber-ixmcsokká lettünk, akik a bele nem törődés útvesztőjébe tévedtünk olyan aiaiws össze-visszaságban, hogy »\'m-ber :«gyen a talpán, aki vissza tud koszolódni a /simább, egyszerűbb élet derűs völgyébe. Nyílt optimizmust hirdeted tehát azoknak, "kik sötéten nézve maguk elé mondják: .Könnyű nékik, de nekem itt és itt sebes, ez meg az Táj.« Megnyugtathatom a sötétbe ta|x)ga-tózókat, senkinek sem olyan .könnyű, manapság, mindenkinek van vérző sebe, esak )6|»cn az egyik crősebb tud lenni a bajok elviselésében, mint a másik. Ami most a legaktuálisabb kesergő-téma, az igy szól: »Még csak ez a gyalázatos korai ősz kellett! Egy hó-nappal előbb kell tüzelőanyagról, meleg ruháról joudoskodnl, mint számítottunk rál< Sok száz ember hajtogatja, mondogatja ezt most uapjálún I Ez igy igaz. Nincs ebben fantázia, túlzás. A hideg ősz túlontúl sietett ebben az |Csztindőbeu, de mit lehet tenni?! Mit? Elő kell venni a fentebb hirdetett optimizmust és azt mondani: iguz korai hideg köszöntött ránk, de ennek többféle előnyét látom: Pedagógiai szempontból egyenesen íelbeesülhetetlcn. Máskor, igy szeptemberben, alig lehet a diákokat fegyelmezni, rendhez szoktatni, ami nem is csoda, ha ijesszük. Kint csodás enyhe idő, meleg napsugarak tűznek alá a derült kék égből, a fiatalság vére pezsdül, /vágyik a természet langyos simo-gntása után, nem tud figyelni az előadásokra, izgatott, mozgékony, elvágyakozó. Most szívesen bújik meg az aránylag meleg tanteremben és szívesebben, hamarébb, könnyebben "illeszkedik bele az uj tanévbe ,.. A szülőknek egyenesen öröm! Sok kiadás a lan^v elején és most nem kell első héten tafpat tétetni az uj ci-pőre. Iskola -- haza, nincs elcsaungo-h\\s órák "tán, nincs verőfény, ami kó-szálasra csábítaná u nebulókat. Azután milyen nehéz szívvel hagyták máskor el a nyaralás színhelyét, ami mégis egy kis csendet, más életet nvujt az éven át elfáradt kcnyérkerc-Minek és pnyának! .Menni kuli a gyerekek miatt, hisz kezdődik az iskolaév,. Az idén megkimélődtek ettől is a szülök. A hűvös idő mindenkit ióval előbb hazakergetett, mint más években, örömmel, szívesen jöttek, elég volt a \'ázásból, amíg »illclt« nyaralni! fcs a férjnek nem öröm? Dehogy is nemi Őnagysága bunda gondjai csak októberben válnak esedékessé máskor. De mi lesz addig? .Megértheted drágám — hangzik a logikus magyarázat, — hogy szeptemberben nem járhatok ttzalmakalapban és nyári ruhákltan, ha még olyan meleg is van. bundát meg csak nem hordhatok, amikor ilyen enyhe az idő? Kell, ha ukarom, ha nem, kell egy átmeneti kosztüm és kalap.. Ez most szintén ehnhrad! A bunda goud korábban került szőnyegre, de mire letárgyaltatík, tényleg itt a léi és így uz .átmeneti, cikkeket le lehet é|iiteni... Se szeri, .ve száma tehát, mennyi előnye van az Ilyen korai ősznek. Íme egy kis jJéUla az .igy látom én és Így Játod te. elméletből. Uhet ma is jobban, kevesebb gonddal élni, ha megtanuljuk az ónbccsüpás nemes művészetét. M. Ötvös Magda öytt|tötáborba kertit i tolt mlnluter Essen, szeptember 2G Sírt Stel/i-t volt népjóléti miniszteri, aki egy megvesztegetési "ü(í>\'l>c volt belokevorve, gyűjtőtáborba szállították. Nagykanizsa, szeptember 26 A kulluszkormány nemri^gen nevezte ki Kauusuy Tibort, a kiváló zeneszerzői a vidéki zeiieískolák országos szakfelügyelőjévé. Ezzel a kinevezéssel az elért eredményeket, a íialalos aktivitási, a közismert ügyszeretetet, az elsőrendű szaksze- i ruséget és a komoly munkát akarta llóman miniszter honorálni. A kultuszminiszter egyébként meleg érdeklődéssel és igaz ügyszeretettel foglalkozik a zenekultura és zenepedagógia ügyeivel, amelynek ezzel a kinevezéssel is csak jogos reményeket kellő hasznára akart válni. Kuzacsay Tibor, akinek nevét szinte nu|>onta halljuk a rádiólxan különféle müveivel, vagy zongora-kiséretével kapcsolatban emlegetni, vasárnap este érkezett Szombathelyről "Nagykanizsára, ahol a hétfő délelőttől .benn töltöttje a zeneiskolában, végighullgatva löbb növendék óráját, akik nem is sejtették, hogy az ország zeneiskoláinak legfőbb ellenőre hallgatja gyakorlatúikat. A zeneiskolai látogulás ulán a \'/.alul Közlöny munkatársának alkalma voll megkérdezni Kazacsay Tibort a kanizsai impresszióiról, amikről a legnagyobb elismerés hangján hallottuk nyilatkozni. — El vagyok ragadtatva — mondotta — a kanizsai zeneiskolától és a növendékek tanulmányi eredményétől. Máshol nem merném ezt a kijelentést tenni, dc itt Kanizsán merem, mert olyan prima kezekben van a zeneiskola sorsa és vezetése, hogy az minden dicséretet megérdemel. Hangsúlyozottan hálál lehet mondani a város vezetőségének, amely ezt a kullurmunkát lehetővé tette és támogatásában részesítette. A kultuszminiszternek a legnagyobb elismeréssel fogok referálni, mert a \\flros vezetői valóban nagy munkát végeztek a aene- kultura terjesztésének elősegítésében. - Kanizsai látogatásomnak — foly.\'.uita — van egy kedves személyi momeiftuma is. Vannay kollegáimnál ugyanis együtt voltunk Siklós Albert növendékei és igy egymás művészi ténykedéseit is állandóan figyelemmel kisérjük. — Mik a jövő tervei ? — Novemberben propaganda konoerlckel fogok rendezni Budapesten a magyar zeneszerzők müveinek bemutatása és propagálása céljából. Tanárok, szakemberek előtt akarom bemutatni a mintegy 25 magyar szerző müveit. Ez annál könnyebben lesz lehetséges, mert ugyanakkor országos kongresszust is tartanak a magyar vidéki zeneiskolai igazgatók, akik helyzetüket ós közös érdekeiket beszélik meg ezen az értekezleten. — Valamit saját magáról... 1 A személyemet, kérem, kapcsoljuk ki, én dolgozni szeretnék most ebben a megbízatásomban. Elsősorban muzsikus vagyok és nem bürokrata. (Itt disztingválni kell a bürokratizmus és az adminisztráció közölt.) Én a zenész szemüvegén keresztül nézem a magyar zenekultura ügyéi, nem pedig a bürokrata szemüvegén keresztül. Ennyit sikerült megtudnunk Kazacsay Tibortól, akit egyébként a kanizsai közönség is elég jól ismer. Évekkel ezelőtt már többször állt a kanizsaiak előtt. legutóbb, talán 3—1 éve Némelhy Ella opcraénckesnől kísérte zongorán a kiváló zeneszerző, aki mint búcsúzáskor elárulta, már akkor igen kellemes impressziókat szerzett a kanizsai közönség kulturális nívójáról és művészet-szeretetéről. Gyömörey főispán előadása a rádióban Nagykanizsa, szeptember 2fi Hogy a magyar gyümölcstermelés ügye kezd egyre erősebb lendü-lellel a mezőgazdasági termelés fókusába kerülni, abban nagy érdeme van Gyömörey Györgynek, Za lavármegyc főispánjának, aki a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete élén már eddig is igen számottevő eredményeket ért el az egyetemes magyar közgazdasági érdekek javára. A földművelésügyi kormányzatnak egymást érő gyümölcstermelés! és gyümölcs kereskedelmi intézkedései, az újságok, a tanintézetek, a rádió gyümölcspro-pagandája mind főként cnuek az egyesületnek köszönhető. Éppen ezért a magyar rádió igazgatósága felkérte Gyömörey főispánt a Budapestén most megnyíló országos gyümölcs- és virág-kiállítás kap- Me^szüntetl gondját a m. klr. osxtálysorsjáték. Minden második sorsjegy nyer. — Elérhető íegnagyobb nyeremény 500.0Q0 arany|»»51«SSŐ„ Kisorsolásra kerül cca 8 millió arssny|9*"Bs- Sots]egyck és tervek kaphatók ifi.HIrschler Miksa GiMlyioiijegytHNi tökjei. ahol m* almiilt aorajátékban a 20 000 p«ngö» ««-nyaraményt éa tBbb nagyobb nyaraményt nyartafc Siessen venni, mert a húzás már okt. 14-én kezdődik éa a kereslet lQ«n nagy. Hivatalos árak: V4 P 24-~, >/, P 12--, V4 P P HB3. szeptember 27. ZALAI KÖZLÖNY cftán a rádióban egy gyümólcs-termelési előadás tartására. A főispán készséggel tett eleget a kérésnek és előadását szeplemlier 29-én, pénteken délután háromnegyed ü órakor fogja megtartani. Leendő anyáknak kellő Ügyeim:! kell forditaniok arra, hogy bélmükö-désdk rendben legyen, ez pedig a természete* .Ferenc lóssef" keserűvíz használata által érhető el. — Nőoivosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a vaíOdi Ferenc József vizet, meri könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. Zenei: legnagyobb választéka eredeti kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Sohless Testvérek könyv- és paplrkereskedéseiben FőüzJot: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-ut 8. — Meüélűutc*. Ezit a filmet mindenkinek látni keli! A lipcsei nagy per keddi tárgyalása Lipcse, szeptember 26 A nagy per keddi főtárgyalásán Lubbe vádlottat a gyujtogatásra vonatkozólag hallgatta ki az elnök. Lubbe azonban csak egész rövid, egyszótagos igen, nem, talán, lehetséges, később, válaszokat adott. Hogy mit akart elérni a gyújtogat ássál, "zt válaszolta, maga sem tiudja. Ezután konok hallgatásba merült. IY>|>off és Taneff vádlottak kijelentették, hogy a gyujtogntáshoz semmi közük sincsen, mert az Lubbe-nak egyéni vállalkozása volt. Qázolás után\' elmenekült egy ismeretlen kocsi Nagykanizsa, szeptember 26 Hétfőn este egy ismeretlen kocsi a kiskanizsai országúton elgázolta Horváth Anna 38 éves decsi cigány-asszonyt, aki gyalog haladt. Gázolás után a kocsi tulajdonosa lovai közé csapott és elmenekült. A később arra-iövők találták meg a vérzőfejü, eszméletlen Horváth Annát, akit a mentőkkel beszállittattak a kanizsai közkór-o házba* A rendőrség nyomozást indított a gázoló kocsi "tulajdonosának felkutatására. Kevés pénzért elegánsan öltözködhet u Griinfeld ruhaáruházban Elsőrendű nrlszabóságl Szenzációs Gyümölcs-panziók és egyéb aktuális érde-kességek a bakónaki magyar Svájcból Feljegyzések a nagybahónaki iüzoltó-ünnepen Nagykanizsa, szeptember 20 Amint Nagykanizsától 7 km-re, a récsei országútról a nagy bakónak i útra fordul autónk, már az első pillanatban feltűnik az a nagy változás, amin az utóbbi másfélév alatt meni át ez a vidék. Másfél évvel ezelőtt még tengelyig érő sárban lehetett csak megközelíteni ezt a kis magyar Svájcot, ahová most elsőrangú müut vezet, mind- kél oldalon újonnan felállított táv-irópóznákkal. Mert másfél év alatt dr. lMUbhalmer Alán főszolgabíró hathatós utánjárása következtében nemcsak kifogástalan utat kapott a község, hanem belekapcsolódott a kanizsai helyi telefonhálózatba is. Gyümölccsel rakott teherautók a bakónaki uton A község agilis főjegyzőjének, nemesnépi Kósa Sándornak szavai Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdotiságok nagy választéka Sin$er Diufltáruhdzban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. - Gyermek boy kabátok, barna és fehér bftby bundák minden nagyságban legolcsóbban Schütznél kapható. szerint másfél évvel ezelőtt, csak a legelszántabb emberek keresték fel a községet, amely ma már ia vidék egyik legnagyobb idegenforgalmával dicsekedhet. Külföldi és magyar gyümölcskereskedők autói na|>onta ma már 2-3 vagon gyümölcsöt szállítanak el Nagybakó-nakról, melynek a gyümölcstermc-lé« az egyik legrőbb jövedelmi forrása. A vasárnap ellenére is találkoztunk kél bécsi teherautóval,amely gyümölcsért jött Nagybakónakra. A lakosság szakszerű gazdálkodásából kikerülő nemes gyümölcsökért, kezdve a Jonathán almától Alexander-körtéig, szívesen eljönnek a legmesszebb vidékekről is a kereskedők. A szilva kilójáért 7 éf> fél fillért fizettek az idén és minden mennyiséget átvettek. A hóhérlegenda Gyönyörű helyen, festői környezetben fekszik ex a közel 800 éves község, melynek keletkezése az árpádházi királyok idejébe verethető vissza. Zslga János községi bfró elmondotta, hogy, a nép körében élő legenda szerint egv kftzell dombon, amely másfél km-re lehet Nagybakóinktól, élt vala-mikor, még a tatárjárás idejéu egy. embor, akinek ott állott a malma. A molnár, akit állítólag Balkó-nuk hívtak, a lisztőrlés mellett a hóhér mesterségét is űzte. ö volt a környék rettegett bakója, aki a halálos Ítéletektől kezdve egész a kézcsonkltáslg minden hó béri munkát elvégzett. A pálos kolostor romjai Két évvel ezelőtt találták m«g a község szélén az útépítés alkalmával annak a pálosrendi kolostornak az alapjait, melynek ősíégi köveiből 1760-ban felépítették a község mostani templomát. A »vörös barátok,« mint ahogy a pép nevezte bama csuhájuk Mozi-hlrek Egy különös éjsra*n. Ma é.s holnap mutatja be ezt a filmet a Városi Mozgó. A főszerep Anny Ondráé és Hermáim Thimigé. Anny Ondrának ez egyik legkedvesebb szerepe s ebben a szerepében Ml belé szerelmes a férje, a lxjx-világbajnok, Max Schmch-ling. A müsqr kiegészítő filmjei is sok élvezetet fog nyújtani, mert az a szenzációs Magyar Híradón kívül tartalmazni fogja a nagyszerű Paramount-Hiradót, továbbá a híres • Bécsi valcer- cimü filmet és az >Excelsior ka-bajét.* AWg mindig a nyári olcsó helyárak vannak érvényben. I)r, Mábusc végrendelte. Péntek, szombat, vasárnap megy Beregi Oszkárnak ez a Grand Guignol-filmje, a melyhez hasonló idegfeszítő film nem igen volt még Kanizsán. Ennek a Hímnek a megtekintéséhez meglehetősen erős Idegzet szükséges. Megállapítható azonban, hogy elég szép számban vannak ilyenek -Kanizsán, mert n háromnapos előadásra jelentékeny előjegyzés és elővétel történik. Az igazgatóság kéri. hogy az elő-\' jegyzetl jegyeket lehetőleg a déli órákig a u*Snztártiál a közönség vegye át. A MelMoitoa a jövő héten, keddtől kezdve kerül bemnlatásra. Jegyek elő-Jcgyezlietők u mozi pénztáránál. Mindennapos széksionüás, vastag bélhurut, felfúvódás, oldalfájás, légzési zavar, szívdobogás, fejfájás, fülzúgás, szédüjés és lehangoltság eseteiben a természetes .Ferenc Jósieí" keserűvíz a bélmüködést rendbehozza s megszabadítja az ember! a kellemetlen érzékektől. ^^^^^^ Legutolsó dlvalu é.s szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer d^valáruházban. Vételkényszer nélkül látogassa meg újonnan megnyílt PORCELLÁN ÜVEGARUK HORTHY MIKLÓS-üT 2. Nagykanizsa HORTHY MIKLÓa-UT «. eladási helyiségeit ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 27. miatt a fcátosrcn<t,ieket, még at árpád-házi kirfjyok idejében telepedtek le o községben, {ahonnan azonban a törökök elűzték őket és lerombolták a kolostorukat is. Az utépités alkalmával talállak is érdekes régiségekel n romok között. Így állítólag előkerült az egykori Pálosrendnek egy régi hivatalos pecsétje és egy rozsdamaria öreg kereszt. Az utépitö munkások azonban nem szóltak serikinek a leletekről, hanem hazavitték és otthon elrejtették őket. Olyan nagy a szolidaritás n lakosság köréhen. lwgy amikor Hósa főjegyző meg pkarta tekinteni a régiségeket, azok megtalálásáról mindenki tudott a községben, de senki sem volt hajlandó elárulni, hogy melyik család van ezeknek a birtokában. Igy most iaz a Jietyzet, hogy van két igen érdekes kulturhistóriai ereklyéje Nagyl>a-kónaknak, amiket azonban féltve őriz a nép, mert attól tart, ha esetleg be kellene szolgáltatni azokat, akkor a szerencséjük is elpártolna tőlük. A tüzoitóversény Vasárnap szokatlan élénkség verte fel Nagybakónak békés csendjét. Tiz község önkéntes- és levente tűzoltói gyűllek össze, hogy részt vegyenek j .». kónaki tűzoltók 10 óves jubileuma ünnepségén. A réten felállított virágos oltárnál mondott tábori misét délelőtt 11 órakor Mfdler Károly, a község aranyszívű plébánosa, akihez nemcsak a tekintélytiszlelet, de a legőszintébb- emberi szeretet erős láncai fűzik már 28 éve fl bakónaki híveket. Mise alatl Kávé János ny. kántortanító vezetésével Kiskomá-rom kitűnő tüzoltózenckara egyházi énekeket adott elő. Mise után díszközgyűlés volt az iskola udvarán. Müller plébános elnöki megnyitója után Pungor Ernő igazgató, tüzoitófőparancsnok ismertette a jubiláló csapat tízéves történetét, majd Varga Jenő járási tüzrendószeti felügyelő buzdító szavai után Varga Lllvke tűzte fel Zoltán Boldizsár, Tóber István. Horváth István, Tóth Peti Ferenc, Tóth Gábor, Kendig Antal, Simon Imre ós Lukácsi Károly i tűzoltók mellére a 10 éves, Pungor főparancsnok, Horváth Jenő, Tóka Béla, fíéda Imre ós Szökréng János mellére pedig az 5 éves szolgálati érmet. Kósa főjegyző záró-szavai után a magyar Hiszekegy eléneklésével ért véget a díszközgyűlés, amely után a helybeli tűzoltók vendégül látták ebédre a vidékről érkezett vendégeket. Délután 3 órakor kezdődölt a tüzoltóversény, melynek bevezetőjeként a kanizsai tűzoltók minta-gyakorlatokat és a Niagara fecskendőt mulatták be működés közben. Nagybakónak, Zalasárszeg, Zalaszentjakab, Merenvc, Kis- és Nagvréese, Zalaujlak, Zalakaros és Újudvar önkéntes, valamint levente tűzoltói álltak ezután starthoz, hogy nemes versengésben legyenek bizonyságot felkészültségükről. A hubils Tivadar vármegyei tüznendészeti főfelügyelő elnöklete alatt bíráskodj zsűri, melynek Varga járási tüzrendószeti fel- ügyelő, Vecsem Antal, Knortztr György ós Szépudvary László tüz-oltótisztek, valamint a.járási testnevelési vezető és Kósa főjegyző voltak a tagjai, őszinte elismeréssel nyilatkoztak a verseny során tapasztalt értékes teljesítményről. A versenyző tűzoltók közül első lett Nagybakónak, 2. Zalaujlak, 3. Zalakaros. A leventék közül 1. Nagy-akónak, 2. Zalaujlak, 3. Merenvc csapatai. A győztesek gyönyörű ezüst serleget kaptak, amit Bubits főfelügyelő nyújtott át elismerő ós buzdító szavak kíséretében. Este Kósa Sándor főjegyző látta magyaros szeretettel vendégül a vidéki vendégeket, akik a pompás vendéglátás után végignézték a P. Móric ferenoes barát, cserkészparancsnok vezetésével megjelent77-es kanizsai örcgcserkószek kitűnően megrendezett tábortüzét. Müller plébános és Kósa főjegyző társaságában néztük végig a cser készek lélekemelő bemutatóját, amely alatt alkalom nyílott arra is, hogy egyet mást megtudjunk a nagymultu község életéből, jelenéről ós jövőjéről. A kolduló baráttól a bakónaki; vértanuk mécseséig Müller plébános históriai alapon adta magyarázatát a község elnevezésének. Régi fóliánsok szerint, amikor a pápák Avignonban székeltek, egy Botulnucz, vagy Botulent nevű fran-"cia barát járt itt ezen a vidéken és gyűjtögette a Péter-filléreket a pápa számára. A barát évekig élt ezen a vidéken és igy nem "lehetetlen, hogy az ő nevének elmagyarosodásából ke- letkezett* Idővel a község mái neve, amelyet először Bolulnuk-nak, később Batunuk-nak, majd Jlakunuk-nak ejtett ki a nép. A Rakunuk-ból aztán nincs már messze a Bakónak sem. Amikor a törökök leromboTl W< a régi klastromot, mintegy 80 évig a kanizsai franciskánusok jártak ki misézni Ba-kónakna, ahol majdnem egy évszázadig csak egy kis fatemplom vdlt az I&ten hajléka. Végre 1700-ban felépült a mai templom, melynek Leütner József volt az első plébánosa. A mai Müllor Károly sorrendben a 12-lk plébánosa Nagybakónflknak. A vörös forradalom alatt »ok bajuk volt a leninfiuknak Nagybakónak és a környékbeli községek polgáraival, akii: fegyverrel akarták megakadályozni 1019. junhisában három azáztod vö-röskatona bevonulását. A völgyben fekvő község háztetői felett röpködtek a gépfegyverek gyilkos ólomdarafal, amiket egymásiía küldtek a két hegyen szembenálló csapatok. A vörösöknek sikerült mégis bevenniük a községet, amelyből 22 vezetőembert hurcoltak be túszként a kanizsai börtönbe. Ezek közül három n bőrtönudvaron szenvedett mártírhalált. A kanizsai temető-ben alusszák őrök álmukat, amely fölé most halottak napján az emlékezés mécsesét tcp«zi meggyújtani a község hazafias érzésű lakossága. Egy elvesztett fogadós lyiüller plébános egyébként a veszprémi egyházmegye egyik legkitűnőbb latintetája, aki a közvetlen érintkezésben is félig magyarul, félig deákosán beszél. Ezzel a szokásával kapcsolatban kedves történet forog róla közszájon. Egy alkalommal ugyanis a barátai próbára akarták tenni, hogy meg-állja-e 10 porcig anélkül, hogy beszéd közben kiejtsen cgylatin siót. Az öreg Szép ruha csak Jó •zSvetból készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schtitz Áruházban. plébános, aki maga is kíváncsi volt, itogy fog-e öz sikerülni neki, órával a kezében mérte az időt, közben állandóan l>cKZÓlt a jelenlevőkhöz. Végre a 10-ik perc 58-ik másodpercében örömmel felkiált: »Ugyc, hogy megálltam? Finist* Tervek ... Az egyre jobban fejlődő Bakónak jövendő terveiről is sikerült megtudnunk egyetmást Kósa főjegyzőtől. — A jövő évben ngyon szerelnék élteSíteni <$y gyüntMcs-ptínzlót, itt a községben. Elsőrangú, nemes gyümölcseink bátorítanak félem) a vakmerő kísérletre. Már most kezdek keresni megfelelő villaszerű pincéket, hogy azokat 15—20 család számára berendezzük gyű-mólos-panziónak. Gyönyörű fenyveseink ós erdőink valóságos magyar Svájccá minősítik Bakónakot. ahol a nyaraló közönség a festői vidéktől ós pihenéstől kezdve a gyümölcskuráig mindent megtalálhat. A lakosság (1500 lélek) a gyümölcs árából fizeti évenkint az adóját, mégpedig olyan pontosan, hogy adófizetés terén első helyen áll a járásban. Kósa főjegyző, ez a lelkes kőzség-vezető büszkeségtől ragyogó szemmel jelenti ki munkatársunk elölt : Jövő nyáron már hatalmas újsághirdetések fogják felhívni a magyar nyaralóközönség érdeklődését a bakónaki gyógyhatású gyümölcs-panziókra. Ddvid Magyar Jótscj. napi hirek NAPIREND Szeptemb. 87, Szerda Római katolikus: Kozma. Protest.: Adalbert. Ut.: Tlul bö 7. Városi múzeum és könyvtár qyltva csütörtökön és vasárnap délelöli 10-től 12 örálg. Gyógyszertári éjieli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Pó-ul 6 sz. és a klskanli8si gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). (Nagy orBzágzászIó-parádé) lesz október folyamán Nagykanizsán. A VOGE országos nevü zenekara és frontharcos-csoportja kanizsai kirándulásának terminusát október 15-ben véglegesítette. Az ünnepi fogadtatás és a/, impozáns disz-ünnepély programjának részleteit tegnap állította össze egy bizottság a Városházán, dr. Krátky István polgármester elnöklete a«á\'tt. - MelIékutA keddtől péntekig. - (Halálozás) Súlyos gyász érte dr. fíyurátz Ferenc volt nagykanizsai kegyesrendi tanárt uki jelenleg Magyaróvárait működik;. Édesatyja, id. Gyurátz Ferenc, 69 éves korában, Bük községben meghalt. Mellékutca. A legnagyobb filmek egyike. Plyama és ruhaílanellokban nagy raktár Singeméi. Óriási szerencse érheti önt Is, ha oiztálysorsjegyet vásárol Milboffer Kálmán föelárnsltó u] helyiségében: Ceengery-ut B. alatt. Húzás már október hó 14-én •*■■ "« Telefon 179. Zongora-, hegedű- és :mIIÓ likullk, gyakorlatok minden zenemű kapható FISCHEL kfinyvkereikedésbefl NAQYKANIZSA. Nikkelezés, rezezés, ezflstözés, aranyozás Galvanizálás Macsek Lajos Nagykanizsa, Minden tárgyat és témet. JAzkI frther-ceg-u. 87. »i. VÁROSI MOZGÓ Szerdán és csütörtökön este 7 és 9 órakor A bűbájos, aranyos, ellenállhatatlan /INNY ONDRA az évad legkedvesebb, legvidámabb filmjében Egy különös éjszaka? Férfi főszerepben : HERNJMM THIMIO. Ezenkívül: 1. Exeleior kabaré 2. A bécsi erdő 3. Magyar hangoa wilághiradó 4. Paramount „ „ 1&38. iicplcmbcr 27 ZALAI kozlont (A toemwtl ®gy*ég Ifjúsági Mer-\' vezete) október 1-én este 8 órakor Rozgonyl-utca 27. szám alatti helyisé, gében (volt elemi iskola) fontos értekezletet tart a nagyobb arányú szervezkedés megindítása tárgyában. Min-den tagnak pontos megjelenését kérik. Egyben felhívja a vezetőség mindazon állástalan fiatalembereket, akik nem tudlak elhelyezkedni, hogv jöjjenek el az értekezletre. Veztetaség. Mellékutca. Az élet filmje Gyönyörű mattlassé pongyola anyagok legdivatosabb sziliekben és mintákban Schütznél — (Ujabb áldozata van a zalaszoit-mlhályi gombamérgezé8nek) Megírtuk, hogy gombamérgezés következtében meghalt Horváth János 58 éves znla-szenlmihályi gazda, két hozzátartozója pedig a kórházban fekszik. A két beteg közöl szombaton délután meghalt a 2 éves Horváth Erzsébet. Horváth Anna aránylag jól van. Dlvatszőrmc újdonságok a legnagyobb választékban Singeméi. Mellékutca. A legnagyobb filmsiker. ((Régi holland kalodák,) amelyekkel egykor a társadalmi rend kemény paragrafusai ellen vétőket büntelték, vidám hangulatkeltői lesznek a Knth. Legényegylet vasárnapi szüreti mulatságának. A szőlőtolvajlás rekorderei, pár tánoliosszra e kalodák foglyai lesznek, sőt ez a sors vár azokra az ifjakra is, pkik a >majomszigeten* egy egész estére szóló bámészhelyet szoktak maguknak biztosítani. A közkedvelt »Rudl« bácsinak két szép magyar nóta szerzeményéhez nagy sikert igér Perger Imre, a Icgényegyleti ifjúság (Eiliitfka. A magyar tánccsoport vadonatúj ruhában, a baletlcsoport pedig angyal jelmezben fogja a közönséget szebbnél szebb táncokkal gyönyörköd-letni. A talpalávalót\'Torma Tóni újraalakított cigánybandája húzza kivi Iá -gos virradatig. Aki részt akar venni ezen a nagy sikerrel biztató mulatságon. annak jó lesz a jegyéi Hitler András üzletében .mielőbb előjegyeztem!. Mellékutca. Egy nő változatos élete, kalandjai, — Natúr é« fekete perzsaláb, sjiiras és valódi perzsa bőrök legszebb választékban Schütznél. Az OJság uj számának minden olvasója 250 pengőt kereshet hetenkint. A remek uj szám főbb tartalma: Jom-kipur si muove. A Böszörményi-párt fényes győzelmet aratott egy zsidón. Ricinus és szójabab, a hosszmiap viccei. Ara potom 10 fillér. Pézsmákat, oposwim seal és nat-riettc bőrök legszebb választékban Schütznél. — Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül •előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4. I SPORTÉLET Egei-szeg győzött a dunán-tull lövészversenyen Zalaegerszeg, szeptember 20 Vasárnap tartották ineg Zalaegerszegen a dunántull és községi lövészver. tjenyl a következő eredmény-okker. "Dunántúli Csapatversenyben 1. Zalaegerszegi I. PI.E (Mátyássy, Kosárszky, dr. Szász, Hollósy, Varga) 914 punt, 2. Szombathely A. 9,13, 3. Szombathely B. 898. Dunántúli egyéni vver-esnyben 1. Mátyássy Zg. 188 pont, 2. Hitler Szombathely 188 pont, 3. Sza-páry Győr 180, I. Kosárszky Zg. 180, 5. Mihályi Szombathely 180, 0. dr. Szász Zg. 185, 7. Szigethy Zg. 185, 8. Markó Nagykanizsa, 9. Pohárnik Győr, 10. Dombay Szombathely. Községi csapatVversenyben 1. Készt-hely 881, 2. Zalabér 815, 3. Gyűrűs 792. Községi egyéniben 1. Kovács Keszthely, 2. Pandúr Keszthely, 3. Szanyl Zalabér, 4. Mandcvillo " Zala-csány, 5. Cseh Keszthely. Galamblövésben 1. dr. Forintos Géza, 2. Vilcsek József, 3. vitéz dr. Horváth Bertalan. Megkezdődnek a nagykanizsai falkavadászatok Nagykanizsa, szeptember 20 A nagykanizsai falkavadásztársaság 30-án (szombaton) rendezi idei első vadászlovaglását. MeWl 8 ómkwr u vá-góhidtól kb. 200 méterre keletre levő gyalogsági lőszerraktárnál. Halali kb. 8 óra 45 perckor a Kiskanizsától 2 km.-re északnyugatra lévő lövöldénél A jövő héttől kezelve a falkavadász-íársaság minden kedden és pénteken délelőtt vadászlovaglást, november hó 3-án Hubertus yadászlovaglást rendez. A vadászlovaglások kezdetire o vadászlovaglás előtti napon a tüzérosztály 401. számú nagykanizsai távbeszélő állomása felvilágosítással szol-gál. A falkavBdásztársaság tngjdit és hozzátartozóit a fnlknvadásztársaság elnöksége a vadászlovaglásokon váló nésZvételre felkéri. Felhívás a Levente Labdarugó csapatod vezetőihez 1 Felhívjuk az intézőket, hogy folyó hó 28-án, csütörtökön este okvetlen igazolják le csapataik játékosait, mert a sorsolást a benevező sok csajMlra való tekintettel feltétlen meg tartjuk és csak azokat a csapatokat sorsoljuk, ahol a megfelelő számú játékosok iga-.zoliísa be lesz nyújtva. Utasítjuk az összes intézőket és a tavalyi évben csoportgyőztes illetőleg éremdíjazásban részesülendő játékosokat, hogy serlegátvélcl és éremfeltü-zés miatt jelenjenek meg. Levente Labdarugó" Szakosztály. L0P0KR0C0K legolcsóbban HIRSCH ÉS SZE6Ő cégnél RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 27. 0.45: Torna. Utána gramofon. 9.45: llirek 10: 1. A céhVIlág arany-tanácsai. 2 Mosdóaszlnlunk. (felolvasás.; Közben gramofon. — 12.05: Ba-lalajkazenekar, 12.30: Hirek. — 1.15: Időjelzés. — 1.30: Gramofon. — 2.45: Hirek. 3.30: A rádió diákfélórája. — 4: »A háztartásról,« Vizváry Mariska előadása. — 4.45: Időjelzés, hírek. — 5: »Napl jercmiádu nyár Végén. előadás. — 5.30: Szalonzenekar. - 0.15: Olasz nyelvoktatás. — 0.45: Cigányzene. 8: Mécs László költeményeiből ad elő. - 8.30: A m. kir Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 10.15: Zenés részletek a Fox filmgyár • Éljen az élet« c. filmopcrctljébői. — 10.40: Hetényl-Heidelberg - Buday -Febő trió. Bécs. 11.30: Mfivészlcmozck. - 12: Rádiózenekar. — 13.10: Linckc: Casanova-nyitány, stb. — 15.55: Hangos-filmrészletek gramofonon. — 17.10: Lechthalcr\' József zeneszerző müvei. — 18.45: Bécsi szlmfónikusok. 20.25: Relluii: A kalóz, opera négy felvonásban. Közvetítés Turinböl. Terménytöxivo Buza tiszav. (uj) 77-es 7-65—7-85, 78-as 7-75—7-95, 79-es 7-85—8-05, 80-as 7 95—8 15, dunint. (uj) 77-et 7-35-7-45 78-as 7-45-7-55, 79-es 7-55-7-65, 80-as 7-65-7-75, rozs (uj) 4-65-4-75. — Zab közép 6-80 -6 90, - ótengeri tiszántúli 7-20-7-25. Ssrtéiráiár Felhajtás 1495, eladatlan 1027. Blsft-rendü 073-074, szedett 074-076, szedett közép 0-72-074, könnyű 070-072, első rendű öreg 0-66-068, Il-od rendű Öreg 0-60 —0-64, angol süldő I. 0-82-0-89, szalonna nagyban 09)—092, zsír 1-00— 1 08, hus l\'ÓO—1*20, télserléa 096-1D4. Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. ÍTrfaol+Áo Tisztelettel értesítem a EXlöBl lü». t. közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott léccel szobát fest 22 pengőért 8437 garancia mellett LELNER FESTŐ Vörösmarty-utoa ós Petófl-ut sarok. Hintáimmal hívásra házhoz megyek. r— I mindönki a holyl kereskedőknél !; ós iparosoknál szerezze bol APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lavé Bssisa árukat Igen oloaéa elárusítjuk. Armuth, Baiár-iatfvar. 3022 Sxenxáoió* káwél Sohasem ivott Jobbat. Legjobb kávélajok törmeléke. 1 kg. 4 pengő, pörkölve, darálva. Utánvéttel küldi Amerikai Kávébehozatal, Budapest. IX. Tompa-n, 1. 2 kg. már portómentes. 3703 Olcsó planlnot megvételre keresek : Vágó Illatszertár. 3758 Használt, jókarban levő táska-gn Iont vennék. Clm a kiadóban. 3761 Háxmsatarl állást keres november 1 re gyeimektelen, komoly, megbízható, a virégkertéazethes értő házaspár. Clm: Rozgonyl-ulca 3/a. 54 Az Egyesületi Leánylleeum normál d hangolású zongorát, vagy planlnot keres bárba. Ajánlatok a hangszer adatainak (elsorolásával f. hó 28-lg a kiadóhivatalba adandók. 3769 Autátaxl viteldíját leszállítottam. IU-nyalmaa csukott kocsik bármikorra rendelhetők Kauluiann Maaénál. Telefon: 167, este: 571. _____ Oép- és gyorsírásban Jártas gy»kornokot (elveszünk. Ajánlatokst „Saorgalnas" jeligével a kiadóba. — Ugyanott exlsten-clához Juthatnak nyugdíjas kőz- és magántisztviselők, esetleg munkanélküli Intelligens Ipsrosok. Ajánlatok „Exlatnntln" jeligével a kiadóba. 3751 Háromszobás utcai lakán kiadó —• Szemere utca 2/c. 60 Horthy Mlklós-ut 59. sz. oaaládi háx nagy kerttel Jutányos áron eladó.* 53 Magánjáró szalagfűrészgéppel olcsón vállalok fafttráaxeláet éa aprítást. — Szarvas udvar, Erzsébet-tér 18. 3684 Házeladás jutányos árért Üzlettel. Italmérési joggal, különálló lakóházzal, megfelel bármilyen üzletnek és lakásoknak, kedvező lefizetéssel átvehető Szemere-utca 21. 3740 Báthory-utca 3. számú házban emeleten, 3 szobás lakás mellékhelyiségekkel, Erzsébet-téri bejárattal azonnal kiudá. Bővebbet Vörösmarty-utca 9. 3742 Tisztelettel értesítem a I. közönséget, hogy háztartásbeli alkalmazottak k0x-vetítő Irodát nyitottam, kérem szíves párllogáiukat özv. Kohn Zslgmondné, Főút 22. 3731 Saabóaegédet felveszek szonnsli belépésre, erős kézimunkást. Fülöp szabó. 3762 Jó családból felvéstünk kifutóleányt. Horthy Mlklós-ut 6. Kézimunkaüzlet. 13763 « szilva, szőlőszállításra » állandóan kaphatók : Dtikász Ferenc fakereskedfinél. ■agyar-utca 108. ÉPÜLET-ÜVEGEZÉST fehér ragaccsal STERN-nóI »*r..M«(.i.f Ideális vasalás: villamos vasalóval! Bérletrendszer Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefon: 4-13. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 27. A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkflnyvl hatóságtól. 6652/tkv. 1933. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. öxv. Balog Jóiaefné Németh Mária végrehajtást síenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatáság a végrehajtató kérelme követkeitében ai 1881 : LX. t.-c. 144. 146. és 147. § al értelmében elrendeli ■ végr<h«|tásl árverést 450 pengő tőkekövetelés, ennek 1032. évi |an. hó 21. nap ától Járó 5% Icamsts, 59 P 70 I. eddig megállapított per és végrehajtás! és sz árverési kérvényért eauttal megállapított 22 P 10 I. költség, valamint a csatla-kozottnak kimondott Bazsó István 150 P éa dr. Elek Mór 92 P tőkekövetelése és Íkrulékal beha|tása végett, a nagykanizsai Ir. járásbíróság területén levő Odseszi-vet éa Újudvar községben fckvfi s L gelsesslgeil 78. sz. t|kvben 420. hrsz. a. foglalt szántó az Országúti dűlőben végrehajtást szenvedő nevén álló egész Ingatlanra 277 P 20 f., 155/a. hrsz. a. foglalt rét a Szélesréti dQlőben Ingatlanra 199 P 50 f, 271/b. hisz. a. foglalt szántó a Vágás-aljai dQlőben Ingatlanra 84 P 20 I.. 102/a. hrsi. a. foglalt szánló a Sztlkréti dűlőben Ingatlanra 39 P 9) f.. 158/b. hrsz. a. loglalt rét a Siélearélt dQlőben Ingatlanra 97 P 80 I , II. ujudvarl 279. sz. tjkvben 550. hrsz. a. foglalt szölö, rét é«t présház pincével (morgányl oldalon) az Öreghegyen ugyanannak nevén álló Ingatlanra 485 P .\'0 I., 609 hrsz. a. foglalt szőlő, rét ugyanott ugyanannak nevén álló ingatlanra 455 P, 611. hrsz. a. foglalt rét ugyanott ugyanannak nevén álló Ingatlanra 47 P 50 (., 734. hrsz. a. foglat szőlő ugyanott ugyanannak nívón álló Ingatlanra 257 P, 610. hrsz. a. foglalt rét ugyanott ugyanannak nevén álló Ingatlanra 80 P 50 f. kikiáltási árban, de as ingatlanok Böhm József és neje követelését Illetően 1650 P, dr. \'Elek Mór követelését illetően 3170 P. Baisó István követelését illetően 2310 P megállapított legkisebb vételáron alól el nem adhatók axtal, hogyha bármelyik Ingatlan vételáfából az előző Jelzálogos terhek ledezetet nyernek, ugy a többi Ingatlan azok levonása után megmaradó legki-ctbb vételáron, vagy ha ez klitebb a ki- kiáltási ér kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adható. A tf\'ekkönyvl hatóság a gelseizigell 41. sz. Ijkvre vonatkozó kérelmet elutasítja, mert a csatolt adó és értékblzr.lyltvány e tjkvben foglalt Ingatlan kikiáltási áiának megállapítására adatot nem tartalmaz, továbbá elütasltja a* ujudvarl 279. sí. tjkvben 1824\'a. 2. hrsz. a. loglalt ingatlanra vonatkozó kérelmet li, mert ezen Ingatlanon végrehajtási Jelzálogjog bekebelezve, Illetve végrehajtási Jog feljegyezve nincs. A telekkönyvi hatóság as árverésnek Qclseaalget községházánál megtartására , »33. évi október hó 13-lk napjának ,1. e. 10 óráját és Újudvar községházánál ugyanaznap d. u 2 óráját tusi ki és sz tirvaréii feltételeket az 1881 : LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: l. Az árverís alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál, illetve a megállapított legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. t-c. 26. §) Az árverelnl szándékozók kötelesek bá natpénzUl a kikiáltási ár lOtyo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.) Az aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Nagykanizsa, 1933. évi Julius hó 1. Dr. Bentzlk s. k. kir. lblró. A kiadmány hiteléül : Mlkó a. k. 3757 IÖUML Csak né&ány napig I fe/)érjiemííelc csodds színekben és legdivatosabb mintákban, legkiválóbb csodálatos olcsó anyagból árakonl BRÓJVM/ dlvaíáruöáxban HOMHV MIKCÓS-UT Caak ütbútlan űrút drusllok. Hibás, selo/tes (parti) úr ut nem tartok Hirdessen a Zalai Közlönyben Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve rokonunk Bányay Albert ny. posUfOfelflgydd, volt hivatalvezető elhunyta és temetése alkalmával jóleső részvétüknek kifejezési adtak és temetésén megjelenni szívesek vollak, ezúton is hálás köszönetet mondunk. A gyászoló család. Qabona oiávázóizereki Porpácok: Nedvespácok: Arzópáo Bigriol Porzol Higozán Tlllantln Tlllantln eredeti gyári árban és csomagolátbsn. műtrágyák « Pétl-só Aaw. azuparffoazfát 40%-oa káliaó Móaznitrogén Thomaaaalak kg-ként, ssák-sxámra és waggontéte-lekbeu. FUTOK. vegytiszta szénsavas takarmánymész. PEKKi „D" vitamin készítmény. Beszerezhetők: orszAg József mag, műtrágya, növény védelmiszerek atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 13 BÚTORT szépet, = Ízléseset, = kevés pénzért jót, csakis II vásárolhat. Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba Horthy Miklós ut Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálók, ebédlők és konyhabútorokban. Kedvező fizetési feltételek 1 Díjtalan svállitásl Nronutott ■ laplulíjdono. Ka^uduási R.-T. Quteobetg N,omd« 4« Dtluljü UpkMÓ VálUW. KHiívníomdlUtaí N«jk»oialn. Cf«líb» OiltlveieW > Zalxl Kítolv. r 73. ivfelyam 219. uám Nagykanizsa, 1933. szeptember 28, caOtSrtök Ara 14 H\'lír ZALAI KÖZLÖNY faerkesatóség \'« kiadóhivatal; Pőat 5. sséra. Megjelenik minden reggel, faétfö kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts ..ö)os Előfizetési ára: egy hóra * pengó 80 Iliiéi Sierkentótégl éi ktadóhlvaUII telefon: 78. aa A mi parlamentarizmusunk Irta: dr. Bud Jánoa ny. miniszter, orsz. gytll. képviselő Akármennyire, akarjuk tagadni, kétségtelen, hogy ha nem is érvényesek azok a túlzások, amelyek a parlamentarizmus alkonvárói löszéinek, de azt. hogv a parlamentarizmus a sok válság közepette maga is válságban van. tagadni, végeredményben nem lehet. Annak oka, hogy a parlamentarizmus válságban van. egyrészt az életviszonyok megváltozása, másrészt talán sok tekintetben maga a parlamentarizmus is. A parlamentarizmus a maga többségi elvével akkor indult útjára, amikor még két elvi vonatkozásban tudlak a pártok kifejlődni: a liberális és konzervatív irányban. Do a kapi-tallzmus fejlődésével előtérbe kerül nemcsak az egyén erősebb szerc|>e, hanem mintegy koncentrálva és sűrűsödve, az egyéni érdekek további tagolása, amely érdekek nem egyszer még politikai elgondolásaikban is külön akarnak érvényesülni. A társadalom ilyen szétiagolásából következik azután a pártoknak az a szét-tagolása is, amely tulajdonképpen világszerte jelentkezik. Mert végeredményben mi történik ? A parlamentarizmus az individualista demokratikus iránv terméke és ennek alapján természetesen inkálib az egyént hozza előtérbe. A fejlődés lermékc is megfelel mindaddig hivatásának, amig az égvén alá tudta és alá tudja rendelni magát az egyetemes érdekeknek. Az összeütközés megtörténik abban a |>ercbcn, amikor az egyén kerül teljesen előtérbe és u mai világ éppen ezl érzi és e/.ért van az, hogy organikusai)!) felfogás kezd érvényesülni világszerte, amely organikusai)!) felfogás az egvénnek ezzel a túlzott szerepével szemben odaállítja az államot és a nemzetet és azt mondja, hogy nem az egyénből, hanem a nemzetből kiindulva kell az egyének sorsát intézni. Innen származnak azután azok az eltolódások a parlamentarizmus terén, amelyek a parlamentarizmus megszükité.sél>en, bizonyos kérdések kikapcsolásában, avagy nem egyszer, félre állításában jelentkeznek. lís én a magam részéről mégis azt tartom, hogy két állam van Európában, amelyeknek gondosan kell őrködniök a parlamentarizmus felett, ezek Anglia és Magyarország. Meri mi vagyunk az a kél állam, hol a parlamentarizmus nem ,máről-liol napra született meg, nem a papiros-alkotmányok terméke, hanem a nemzet lelkéből ós életéből fakadt itt minden alkotiuáuy és ettől a területtől nekünk eltérnünk nem szabad. A parlamentarizmus kérdése kapcsán azonban rá kell mutatnunk azokra a hibaforrásokra is, amelyekkel a parlamentarizmus önmaga ellen vél. Önmaga ellen vét a parlament, ha a maga körét nem tartja meg határozottan és a törvényhozói Vd alomról nem egyszer átmegy a végrehajtó hatalom kőrél)c. A részérdekek képviselete vonja ezt maga után, ebből származnak az összeütközések és különösen, amikor egy átalakuló világban vagyunk, amikor ugy élünk, hogv nem tudjuk, mit hoz a holnap, akkor a parlamentarizmus maradjon meg a maga területe mellett és engedje a végrehajtó halalom cselekvését érvényesülni, a maga területén az irányítást gyakorolhatja. Ezen elvek mellett, azt hiszem, ma is az ad nekünk erőt. hogy míg a parlamentarizmus jó- formán egész Európában inog, mi meg tudunk maradni és most is tudunk arra példát felmutatni, hogy demokratikus irányba haladva tudjuk a nemzet egyetemes érdekeit képviselni. A magyar alkotmány fejlődésének mindig az volt a sorsa, hogy felismerte az idő követelését. Ma az idő követelése az általános egvenlő és titkos választójog. Semmi okom sincs kételkedni abban, hogv a miniszterelnök ur, aki a maga tevékenységével megmutatta, hogy nyugodtan, megfontoltan tud haladni, olvan reformot fog hozni, amely összeegyeztethető lesz az ezeréves fejlődéssel és megmutatja a jövő útját. Nagyjelentőségű katonai határozatokat várnak a kisantant külügyminisztereinek értekezletétál A szerdal értekezleten a szerb és román király Is részt vett Sinaja, szeptember 27 Hír szerint Sinnjában Hcn-s .r> éves gazdasági tervét is tárgyalták. A tervezőt szerint a három kisantant állam jegybankjai egysége-sen működnek ezentúl. A közös gazdasági tanács októberben vitaija meg Prágában a preferencíális rendszer alapján a vámtarifái is kén désekel, kapcsolatban a közép-európai vámunió tervezettel. A kisantant ebben az esetten számit arra. hogy Magyarország is tekap-cselódik olv módon, hogv Jugoszláviával és Romániával karöltve helyezné el agrártermékeit a világpiacon. A kisantant értekezlet tegnap fontos katonai kérdésekkel Ls foglalkozott. lehetségesnek tartják, hogv katonai téren nagyjelentőségű határozat áll küszöbön. A szerda délelőtti értekezleten réSzt vett Sándor szerb, Károly román király és Vajda román miniszterelnök js. A külügyminiszterek az uralkodók elé terjesztették a tanácsülés munkálatainak eredményéi é-s tájékoztatták őket a nemzetközi politikai helvzet megvizsgálásából nyert következtetésekről. Titulescu és Beues szerdán este Sinajából Genfbe, utaztuk. Sinaja, szeptember 27 A délelőtti értekezleten, kiszivárgott hirek szerint, a két uralkodó a három kisantant hadsereg szervezetét értleklő kérdésekről tárgvalt, kőztük a hadseregek-egységes!lésé* ről, a felszerelésről és a szerb hadsereg megszervezéséről. Gazdasági kérdésekben csak nagyon nehezen haladtuk előre, meri. sok a gátló körülmény. A külügyminiszterek szerdán este fogadták a sajtó képviselőit, akik előtt Benes felolvasta a hivatalos közleményt, innjd gyorsan elhagyta a termet és igv az újságírók nem kérdezhettek semmit. A szerdán este kiadott hivatalos közlemény aggodalommal állapítja meg, hogy a középeurópai helyzet nyugtalanságot támaszt, melynek esetleges következményeit tüzetesen megvizsgálták. Ijeszöge-zik, hogv n Wkeszorződések érint-hetetlenségének politikáját követik, de hajlandók gazdasági téren együttműködni a szomszédokkal. Ebben a tárgyban az utóbbi időten tett összes javaslatokat megvizsgálják. A kisantant gazdasági tanácsát no-vemlíer elejére összehívják és ezen tárgyalják meg a kisantant gazdasági együttműködésére vonatkozó terveket. Ujabb nehézségek merültek fel a leszerelés elvi megállapodása körül Genf, szeptember 27 A Népszövetség délutáni közgyűlésén D\'tllfuss kancellár nagy tetszéstől kisérve kljelcnlclte, hogy Ausztria a változott körülményekhez alakítja ál éleiét és mint független állam fog fennállani továbbra is. Páris, szeptember. 27 Genfben szerdán a helyzet általában csendes voll. Csak Kánya külügyminiszter látogatta meg báró Netiralli német külügyminiszteri. A Jolimul szerint a Párisban létrejött elvi megállapodás tisztázá- sakor ujabb nehézségek merültek fel. Az Inlrassiffcant szerint Olaszország a közvetítő szerepét akarja játszani n leszerelésben. Olaszországnak az n célja, hogy a négyhatalmi,egyezmény aláírói előzőleg tartsanak külön meglwszéléseketa felmerült nehézségekről. Ebbe viszont Németország csak ugy egyezik bele, ha megengedik neki, hogy felemelje 100 ezerről 200 ezerre a hadsereg léLszámát. ^ (ienf, szeptember 27 Dolfuss kancellár kijelentette még a közgyűlésen, hogy az osztrák nép éppen most készül a háború utáni idők tanulságait figyelembevevő nlkot-mányt teremteni és ezért XI. Benedek pápának a szociális kérdések megoldására vonatkozó eszméit tartja szemelőtt. A lipcsei nagy per Lipcse, szeptember 27 Schodermann stockholmi újságíró, egyetemi magántanár olyan értelmű vullomást tett a főtárgyalás alkalmával, hogy ő Lubtet gyakran meglátogatta börtönében é; olt a legjobb l>ánásmódot tapasztalta bőrtőnőrci részéről. Nyomát sem látta annak, hogy kábitós/ t-rel kezelték volna. Ezután rendőr-tisztviselőket hallgatott ki a bíróság Lubbenak három kisebb gyuj-togalására vonatkozólag. Narovszky rendőrtiszt elmondotta, hogy a kihallgatás alkalmával Lubbe, amikor rájött arra, hogy milyen komoly dologról van szó, egyszerre nagyon szűkszavú és óvatos lelt. Vogt vizsgálóbírót hallgatták ki ezután, aki elmondotta, hogy ő a kihallgalás alkalmával megmondta Lubbenak a szakértők niiia véleményéi, hogy egyszerűen lehetetlenség volt egyedül felgyújtani a parlament épületét. A gyanúsítottól nem tudott határozott választ kapni, mire az volt a tenyomása, hogy komoly észrevételei hallgatásra kényszerítik a gyanúsítottat, aki be* lálln, hogy ezek után hiába mond akármit, azt nem hiszik el neki. Lipcse, szeptember 27 A vizsgálóbíró elmondotta még, hogy Lubberól nem tudott tiszta képet alkotni magának. Nem lehetett megtudni tőle, hogy a gyújtogatás után merre járt. A gynnu-sitott először csuk nnnyit ismert be, hogy meg akarta vizsgálni a németországi viszonyokat és azon a nézeten volt, hogy u német munkásság nem elég aktivan száll szembe a hitleri irányzattal Szük« ségét tartotta az erőszakos cselekedeteknek, hogy kirobbanhasson a forradalom, melynek útját nem lehet csak szavazócédulákkal elindítani. Kijelentette még a vizsgálóbíró, hogy Lubbe soha néni panaszkodott előtte a rossz bánásmód mialt. Tancff öngvilkassági kísérletet követett el, Dimitrov viszont, aki közl>eszólásaival állandóan zavarta a vizsgálóbíró vallomását, egy Ízben meg is támadta az őreit. Tog-lerral nem volt semmi baj. Dimitrovot, kózbeszólásai minit erélyesen rendreutasította az elnök, majd mikor ez sem használt, megvonta tőle a szót. Csökkentik a szón- és kenyérárakat Budapest, szeptember 27 A pénteki minisztertanács hir szerint a szén- és kenyérárak csökkentésével is foglalkozik. _ZALAI KÖZLÖNY___ Batthyány-Strattmann gróf snlyos motorkerékpár szerencsétlensége a roboncl országúton * Gömbös Győr díszpolgára Győr, szeptember 27 Néhány nap múlva, október 1-én lesz egy éve, hogy Gömbös Gyula, mint miniszterelnök. a magyar kormány élére állott. Győr lelkes polgársága kórében mozgalom indult meg abban az irányban, hogy a város díszpolgárává válaszszák a miniszterelnököt. Ebben n tárgyában vasárnap délelőll közgyűlés lesz, amelynek dr. B?dy Vince nagyprépost lesz uz ünnepi szónoka. 400.000 P-vel csökkentetlék az IBUSz vezetőinek fizetését Budai>cst, szeptember 27 Jakabf/y Károly, az 1 BUSz-ügy kormánybiztosa 100.000 P-vel csökkentette az IBUSz-nál a személyi járandóságokat. A csökkentések nem érintik a kis tisztviselők fizetősét. Az IBUSs 280 tisztviselője közül cs- 8-at bosátanak el, de ezek köz s 3 önként távozik. Az ügyvezető alelnöki állást, melyet eddig Tasaády Szűcs András töltött be, megszüntetik. Valószínűleg az ügyészség elé kerül a vásárpénztár ügye Budapest, szeptember 27 Iluszár Aladár főpolgármester a vásárpénztár ügyének vizsgálatáról szóló jelentésről ugy nyilatkozott, hogy abban bizonyos vonat-kzásban súlyos megállapítások van nak és nem tartja lehetetlennek, hogy ennek alapján az ügyészség is megindítja az eljárást. A bankok gyűlésének megállapítása Budapest, szeptember 27 A Fővárosi és Vidéki Bankok Egvesülete szerdán ülést tartott, melyen megállapították, hogy a gazdák tartozásait mielőbb át kell alakítani hosszúlejáratú adóssággá. A kamatleszállítás helyett clőnyö-sebb volna u hitelkeret kitágítása és ti hitelbiztonságot gátló rendeletek enyhítése. Nagy szaharlncsempéezést lepleztek le BudajHsst, szeptember 27 A vámraktárban egy gyanús küldeményben szerdán délelőtt 90 kilogramm szaharint találtak a vámtisztviselők, ami 1 és fél vagon cukrot tud pótolni. Ezzel kapcso-latban most folyik a főkapitányságon egy Grosz nevü egyéu kihallgatása. 1,300.000 mázsa adógabonát ajánlottak fel a gazdák Budapest, szeptember 27 A gabonában fizetendő adóliát-ralék fejében szeptember 2ü-ig 1 millió 300.000 métermázsa terményt ajánlottak fel a gazdák. A felajánLásból 1 millió mázsa a buza ós 300.000 mázsa a rozs. A gabona átvétele október első íeló-bén indul meg. 250.000 amerikai szövőmunkás sztrájkba lépett Washington, szeptember 27 Roosevelt elnök újjáépítési tervének sikeréi ujabb veszedelem fenyegeti Az Egyesült Államoknak mintegy 250.000 selyem- és szövő-piunkása sztrájkba lépett Összetört tagokkal szállították Szombathely, szeptember 27 Súlyos kimenetelű motorkerékpárszerencséi lenség érlc herceg Batlhyány-Straltmaim László őcs-csét, a 23 éves gróf Baltliyány-Slraltnuinn Ivánt, aki szenvedélyes sportsman. A fiatal gróf, aki csak a nyáron nősült és u dúsgazdag német iparbáró leányát, Thyssen-Born,cm issza bárónőt vette feleségül, szerdán dél* előtt a családjával és ismerőseivel együtt rohonci birtokáról Körmendre akart menni. A gróf, aki Nagykanizsa, szeptember 27 A legnemesebb barokk stílus építészeti emlékeit őrző, a történelem és az idők sok viharát kiállóit lazs-naki Inkey-kápolna megmentésére, mint felenlettük, dr. Králky István polgármester kezdett erőteljes akciói. Az ügy most márxnem tűr halasztási,mert eddig csak romlott, repedezett a ká]>olna, most azonban már csak egv erŐsebb vihar kell, hogy bármely pillanatban Ősz-szedőljön. Az első értekezlet már meg is voll,a városházán a |>olgármesler elnoklésével. Az ősszeg, amit a vá-.rosnak, a társadalomnak, a kaloli-kus közösségnek és az egyesületeknek kellene összehozni és amihez minden bizonnyal számítani le1 bet az Inkcy-család hozzájárulására, — nem nagv. Mindössze 2000 pengő volna az az összeg, amivel,\' H1RSCH ÉS SZEGŐ be a szombathelyi kórházba szenvedélyes motoros, előre indult motorkerékpáron. Az autón utána jövő hozzátartozói Rohonc és Szombathely közölt eszméletlen állapotban, összetört tagokkal akadtak rá az országút közepén. Nyomban autójukra vélték és beszállítói Iák a szombathelyi közkórházba, ahol még az esti órákban sem nyerte vissza az eszméielél. A csendőrség nyomozást indított annak tisztázására, hogy mikép történi a súlyos kimenetelű szerencsétlenség. u kápolnát, amelyrégi Inkey-ősök kriptája is, az enyészettől meg lehelne menteni. A polgármester tervei szerint a restaurálás a tavaszra készen lesz. A régi Canonica Visilatio-k szerint az Inkey-család gondja voll a kápolna fenntartása, minthogy azonban* ez a kiterjedt családnak más ága voll és minthogy az ecélra létesített családi alap az idők folytán 12.000 forintról 8-10 fillérre devalválódott, azjlnkey-csalá-dot természetesen maseinmiféle jogi kötelezettség nem terheli, éppen ezért kell a műemléket a kanizsai társadalomnak gondjaiba vennie. Ez a gondoskodás és aránylag nem nagy anyagi áldozat egy nagyon értékes emléket ment meg a műemlékekben amúgy is szegény Nagykanizsa számára. 1933. szeptember 28. Szép ruha csak Jó szSvetből készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schtitz Áruházban. Feltámad a kanizsai Vörös Kereszt Nagykanizsa, szeptember 27 Valamikor igen jelentékeny tényezője volt Nagykanizsa társadalmi életének a mintaszerűen működő Vörös Kereszt Egyesülele. A háború idején teljesített szolgálatai jMxlig felbecsülhetetlenek voltak. Ez a nemes patináju, áldozatos, szép egyesülés azonban nem csak hálxirus időkben fejthet ki hasznos munkát a magyar közegészségügyért, hanem szükség van működésére a l>ékc idejében is. Éppen ezért határozta el dr. Králky István polgármester, hogy a Nagykanizsán meg nem szűnt, de pár év óta magáról életjelt nem adó egyesületei feltámasztja. A szervezés munkáját rábiztp dr. Siücs László városházi gyákornokra, aki lelkes ügyszeretettel fogolt a munkához. A polgármester elnőklésével már volt is egy előkészítő értekezlet ebben az ügyben. Az egyesületnek régi taglistáján még 119 tag van, akik ma is Kanizsán élnek. A tagdíj egész esztendőre 1 (egy) pengő, anyagi áldozatot tehát senkire sem ró a belépés. Fiatalok állásba helyezése Nagykanizsa, szeptember 27 Egyik legnagyobb gondja azor-szágnak, de az egész világnak is, hogy mi lesz az élet számára felnövő fiatalokkal. Ezért váltott ki városszerte őszinte elismerési az iparostanonciskali felügvelőbizott-ság minapi választása, amikor hét fiatal állásnélküli tanítónak adott szerény kenyerei a közéi*1. Most u MÁV oszlálymérnókség hatásköréin sikerült tíz nagykanizsai állástalan fiatalembert munkához juttatni Kanltzer Ernő főfelügyelő és L?nk;y József mérnök megértő segítségével. A Nemzeti Egység Pártjának ifjúsági csoportja itt még további fiatalok elhelyezésére is kapott biztató ígéretet. A csoport egyik helybeli biztosító intézet tői is kapott felhívást kültisztvise-lői megbízatások ügyében, úgyszintén több vállalat és cég összeköttetésbe lépett a csoporttal néhány fiatal munkaerő elhelyezése tárgyában. Nem fog összedőlni az Inkey-kápolna! Megindult az akció a műemlék megmentésére Zongora-, hegedő- és cselló Iskolák, gyakorlatok, minden zenemű kipható FlSCHEL kllüftraketöta NAGYKANIZSA. ____ZALAI KÖZLÖNY_ Nagyszabású idegenforgalmi ás turisztikai program Nagykanizsa és vidéke számára Megkezdődött a szüret Az első őszi hűvös harmat végigcsókolta a szántásokat, otthagyva lehelletét a még nyári virágjukban pompázó terményeken. Még teljes ragyogásban ontja sugarait az éltető napsugár, dc egy késői pacsirta már magasabban, közelebb ,az éghez, a meleghez csicsergi el ur. élet szépségeit dicsérő hozsannáját. Csendesen huz végig az őszi légen kérésziül egy vándor madárcsapat bucsu nélkül, mint a hü.tlen kétíves, némán, hogy ne fájjon távozásuk. A domboldalon, a szőlőkarók tövében élénkül az élet. A nyár gyümölcsének utolsó hajtása most adja ki kipréselt áldását. Dalban hangos a láthatár 6s a félretett bu felváltó kacagása beleolvad a vidám tréfák gondlalanságába. Heggel korán, az első ébredéssel csilingelő lovak i bandukolnak a szőlőhegyek felé, megrakódva a kocsik sikítozó leányokkal és nagy-bajuszu férfiakkal. Ahol még üres hely mar ad a kocsin, ott az emberek közé beszorítva mered ki a préshordó és a szedőputtony, tetejükön nehezékül elhelyezett sző lőtpuszlitó gyerekekkel. A rögös ul buktatóin nagyot zökken a szekér, a kocsizó társaság összeütődik, de a fejek koccintása csak ok árra, hogy a kocsis még sebesebb nyar-galásra ösztökélje frlsslábu lovait.. A szőlőkapunál egy mcsitlábas oigánygyenek topog hóna alá szorított, agyonkinzott hegedűjével. Kínálgatja nótáját az arra haladóknak, most még ingyen húzza, majd később ellátogat a honoráriumért. Ami bort megihat, azért ő sem fizet. És miközben a gazda rendbehozza a prósalkotmányosságát, a lányok sora feláll, hogy az első dal* lal belevágjon a szőlőfürtök sorába. Sebesen mozog a kezük, nyomukban a legényekkel, akik alig győzik szedni a szapora lánykezck szőlőit. Ahány ksaedni elfelejtett fürtöt a legény a tőkén\'ószrevész, annyi csókot van joga adni az előtte dolgozó leánynak. Nincs kegyelem ebben és a derékon kapott lányok 6ikjtozása veri fel a begyei. A szölőpásztor hangos jóreggell- I tel köszönti a gazdát és nagyot huz annak üvegéből mindnyájuk egészségére. Iirre iszik egyet a gazda is. Égy bokorból kiugrasztott nyul össze-vissza szalad a présház előtt, ijedt tekintettel keresve az utat, amerre elmenekülhet a zajos társaság elől. — Jó jel, ha a nyul a présház felé szalad — jegyzi meg a szőlőpásztor. A sárguló nyárfák kedvesen köszöntik az érkezőket. Egyiknek csúcsán egy kíváncsi varjú épen most károgja el magát. A harmadik határból adja rá másik varjú a feleletet. Kár... kár... A gyanutlanul odalopózkodolt cigánygyerek most zendít rá egy nótára. Mosolyog az arca, amint húzza. Most már meghallgatják. A nóta hangjait szárnyára kapja a reggeli sueliő, játszadozva viszi a szomszéd hegyhátra. A présház előtt egy legény táncra kap egy ellenkező lányi. Ugrálnak a hegedűn a cigánygyerek ujjai. Megkezdődött a szüret- űr. Lichlschein Ödön — KOzaftalmazettak figyelmébe! Bu- torárainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre is, kamabneulescn. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám. Nagykanizsa, szeptember 27 örömmel állapítjuk meg, hogy Nagykanizsán mindig több és több az idegen. Hatalmas autóbuszok, gyönyörű turaautók hozzák váro-rosunkba az idegeneket, akik néhány órát mindig szívesen töltenek elegáns, diszkrét kávéházaink- j ban, éttermeinkben s megLejwtve figyelik azt a rendezettséget, azl a virágkuliurát, amivel Nagykanizsa ma már rendelkezik. Minden megvan hozzá, hogy ebből a néhányórás, átmenő idegenforgalomból állandót csináljunk s ezzel az Uj bevételi forrással csökkentsük a gazdasági hinterlandunk elvesztésével ért súlyos károkat. Idegenforgalmi szempontból most nagyszabású munkálatok vannak készülőben. Értesülésünk szerint dr. Králky István polgármester felhatalmazást adott dr. Szűcs László városi közigazgatási gyakornoknak, hogy Nagykanizsa és környéke idegenforgalmi értékeit foglalja össze egy bedekkerbe. Megkérdeztük dr. Szűcs Lászlót erre vonatkozólag, aki a következőket mondla : — Már régen tervbe véltem egy útikönyv kiadását Nagykanizsáról és környékéről. Most, hogy a polgármester ur felhatalmazást is adott ennek elkészítésére, munkám olyan erkölcsi bázist nyert, amely lehetővé teszi a munka legpontosabb kidolgozását. Tudni kell, hogy annak, aki ilyen irányú munkába fog Nagykanizsán, hihetetlen közönnyel és nemtörődömséggel kell megküzdenie. Akadályok tornyo- Nágykanizsa, szeptember 27 A nagykanizsai adófelszólamlási bizottság többhetes tárgyalás után elkészült munkájával ós ezen a héten 4 teljesen feldolgozta az egész anyagot. I)r. Orlcy György kir. kormányfőtanácsos, a felszólam -lási bizottság elnöke munkatársunknak kijelentette, hogy ebben az évl>en határozottabban kevesebb volt a felszólandó. Míg a inult évben a felszólamlás! kérvények jóval túlhaladták a 100-as számot, addig az kién 300 körül sulnak az ember elé, melyek Nagykanizsa és környéke népének turisztikai szempontból való teljes tájékozatlanságából fakadnak. Nálunk a turisztikát egynek vélik az alplnizmussal s lekicsinylőkig nyilatkoznak arról, aki túrát mer szervezni. Azt hiszik, hogy turis-táskodni csak hegyekben lehet. Pedig a turisztika épen a könnyű turákal jelenti, amelyek kisebb hegyeken és dombokon tőrténnek. A turisztika a természetszeretetet jelenti, ez az érzés pedig mindenütt él, ahol egy kis lokálpatrióta büszkeség, egy kis vágy él az emberekben a természet után. Ez az érzés csak Nagykanizsán nincsen meg, mert máskép azokat a gyönyörű s tipikus viunántull tájakat, amelyek környékünkön vannak, már rég felfedezték volna- Nálunk senki sem kíváncsi arra, hogy olyan magaslataink vannak, ahonnan Badacsonyt szemlélhetjük a liala-tonnal s a másik részről a Murát, Drávát a varazsdi hegyekkel, nem is említve a közbeeső vidékre és Kanizsára eső remek kilátási. Drágaköveink vannak s mivel csiszolva nincsenek, egyszerű kőnek nézzük őket. Vannak tehát kirándulóhelyeink, lesz részletes utikönyvünk. Meg akarok szervezni egy turista egyletet is. A szebb kirándulópontokra kilátótornyokat építünk, Szinjelzéses utak fogják a nagykanizsai turistát vezetni. Minden lesz tehát, dc hogy meg lehet-e majd törni a kanizsai közönyt, azt nem tudom, csak — remélem. volt a számuk. Ez is azt bizonyítja, hogy az adóhivatal szigorúan szem előtt tartotta mindazokat a méltányossági szempontokat, amelyeket a kormány az adózóközónséggei szemben figyelembe venni kivánt. A bizottság olyan munkát végzett, amely minden elismerésre érdemes, mert mig egyrészt a kincstár érdekeit kellett néznie, másrészt a legteljesebb méltányosságot képviselte a súlyosan jraegterhclt adózókkal szemben. _» 225J/engros kéwpánzárb^n, dartei\'otflze\' ós-re Is kapható a speciális csövekkel, speciális Orion dinamikus hangszóróval és a rádiótechnika minden újításával fölszerelt 3+1 lámpás 7331-es Orion Band-Paaa Eurőpavyó ^Jtökáletea hang visszaadást, naoy nanaeró mellett 1 mm^rn sok állomás vételét , . „ M^Prfl tesjti lefcetóvé Mozgószinház Egy különfim éjszaka Kedves és Vidám film, abból a fajtából, amit kétszer ls szívesen megnéz az ember. Monica elragadó alakját Anny Ondra alakítja, aki szegény kis varróleány, de az események összejátszása következtében egy gazdag kis-lányt kell megjátszania egészen addig — a mig kl nem derűi a turpisság. Ez viszont nem jár tragikus következményekkel, mert mire idáig érünk, addagra a kis MonIcából valóban gazdag — |assz»ny lesz. Amíg eljut idáig, addig a leglehetetlenebb eszközökhöz folyamodik, hogy megőrizze a látszatot és igy természetesen rengeteg mulatságos helyzetet tár a közönség elé, amely kitűnően mulat mindvégig. A pazar rendezés, Hermnnn Thh-mlg kellemes partneri mivolta és a fülbemászó zene mind csak hozzxájárul ahhoz, hogy a közönség megállapítsa: valóban kitűnő, szórakoztató film. A kiegészítő műsor változatos és érdekes. (») Mozl-hlrek Ma még Anny Ondra filmje, >F.gy különös éjszaka, megy a Városi Mozgóban. Bájos, humoros operett, szép felvételekkel, dalokkal, táncokkaL Anny Ondra partnere Hcrmann Thl-mig, akinek szereplésében, a kanizsai közönség már sokszor gyönyörködött. Idegek próbája. Holnaptól kezdvo három napon át pereg a Városi Mozgóban íaz a hatalmas dráma, amelynek elme >I)r. Mabuse végrendalete.< A napokon keresztül bemutatott »előfllmt már izeütőt adolt ennek a mestermü-nek a borzalmaiból és a rendezésnek minden képzeletet felülmúló művészetéből. A film sceriárhimát Thea von Harbou ifc,la s az ő fnutáziájához más rendező talán alkalmas nem lett volna, mint a legrutmosabb Fritz Lang. A film főszerepe magyar művész kezében Van, akit a kanizsai közönség közvetlenül is jól ismer: /tf»regl Oszkár, aki Európa drámai színészei közölt ma a legelső helyen áll. Partnerei kivétel nélkül nagynevű film színészek, mint Rudolf Klein Bogge, Gustav Dicssl és Ottó Wernicke. A filmet kizárólag felnőttek tekinthetik meg; nem azért, mert túlzottan van benne »nem gyermeknek való,- de mert a szüzsé és a film rendezése nagyon f$ erős idegeket igényel. Nem mindennapi értelembon izgalmas e\'film; ezúttal helyénvaló bz| a figyelmeztetés, luigy csak az nézze mog a filmet, aki a rémségekkel szembon ellcntálló idegzettel rendelkezik. Pénteken és szombaton az előadások 7 ós 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Kedd, sxerda, csütörtök, péntek MELLÉKUTCA a szezon nagy alágere. Jegyelővétel a pénztárnál. Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka SingerDíuotáruhazban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. Tavaly óta egyharmadával csökkent az adófelszólamlások száma BAND-PASS EURŰPAVEVCJ 3+1LÁMAÁS mapi hirek NAPIREND lx«plomb. 28, csütörtök Várod muzeum éa könyvtár nyitva csUtOitökön él vasárnap déUlőtt 10-tól 12 óráig. Oyógysxertárl éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Fő ut 6 aa. és a klskanlssal gyógyszertár. OőzfürdÖ nyitva reggel H órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Apám háza A kert Alatt patak bujkált Mgbe nyúló fák ölén, feketéro száradt ágak , úsztak csendesen zöld vlaén./ Bent a kertben virág nyilott: rózsa, szegfű, ibolya. Simogatta szirmuk a szél A* a pap víg mosolya. Egy szögletben kis lugas áUt, azőlőinda szőtte bo. Ozsonára friss kalácsot itt osztott Anyám keze. Az udvarban galambdúc állt a kerekes kut vályúval, körülötte kergetőztünk a házőrző .Bodrival. A veranda oldalára piros vadrózsa futott és zöld Zsaluk takarták be • sok apró ablakot A konyhában \'reggdl s estt dorombolt a Vén cica, le le csalta a padlásról a frissen fejt tej szaga. A szobában kandalló állt, puskák ,lógtak a falon, fehérrojtos abrosz és egy biblia az jasztalon ... Kis fehér ház, kert, virágok, árnyas lugas, zöld patak. . de messze elsodort tőlük engem a wrsáradat! Oda fűzi lelkem mégis a sok régi szép emlék. Kis fehér (ház, Apám háza • Vájjon \'élsz-e? AUsz-c mégT... WUde Endre (Október 7-re halasztották » •zwnbtttra hirdetett revíziót* gyűlést) A Magyar Beviziós Liga helyi szervezete a {szeptember 30-ra a városházára délután 6 órára hirdetett beszámoló gyűlését október 7-én délután fl Órakor fogja a már közölt programmal megtartani. (Komim .nap) Holnap, péntek dél-után 5 (órakor veszi kez<letét izraelita vallású polgártársaink nagy ünnepe, az engesztelés napja (Jaum-kipur), a mely szombat este Ö óráig tart. Ebből nz alka\'oml)ól Pásztor Miksa a Kol-Nidrét adja elő orgonán. (P. Vargha Teodorlk Nagykanizsán keresztül utazott Rómába) Megírtuk, hogy a magyar ferencestarlo-mánv egyik legképzettebb főiskolai tanárát P. Vargha Teodorik volt nagykanizsai házfőnököt a római egyetem tanszékére meghívták. P. Vargha szerdán délben Budapestről utazott el Rómába, uj állomáshelyére. A nagykanizsai állomáson a keresztül utazó ferences egyetemi tanárt nemcsak kanizsai rendtársai, de számos tis/telöl is incleg szeretettel köszöntötték. (A Zrinyl Miklós Irodalmi é« Művészeti Kör) vegycskaráuak férfi tagjait kóri az elnökség a |>olgári iskola rajztermében ma. csütörtökön este fél U órakor megjelenni. MELLÉKUTCA. Erre a filmre köznapi Jelzőket hasz Igy néz kl egy béosl kávéház egy nemzellszoclálista-ellcnes tüntetés után. (Halálozások) Garai Lajos intéző, aki több mint 38 éven át a felső-hahóti urada\'omban Inléző volt, 67 éves korában Szombathelyen hirtelenül elhunyt. Nagykanizsán a köztiszteletben álló öreg ur/halálának hirét mély megilletődéssel fogadiák. mert munkásságával ós szereplésével mindenkor megbecsülését és közszeretetét érdemelte ki. Temetése kedden délután történt nagy részvét mellett Szombathelyen. — Klugcr Miksa ismert nagykanizsai kereskedő hosszas szenvedés után elhunyt. MELLÉKUTCA. Ezafllm csak négy napig lesz Itt műsoron. A Keszthelyi Yacht Ckib folyó évi szeptember hó 30-án, szombaton este 8 Qrakor a Keszthelyi Társaskör (Kaszinó\' helyiségeiben tagjai és azok vendégei részére szüreti vacsorát ren dez. Menü: borjú pörköli kóriléssel és savanyúsággal, kenyér, szőlő, 3 deciliter bor. Részvételi dlj személyen-kint 1 i>engö. Cigányzene. A Club elnöksége ezúton is szeretettel meghívja a tagokat és azok vendégeit. I.c&itolsó divatú és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer lUvatáruházbail. (Muraközi föld Hollandiában) Joó Tibor ref. segédlelkész a kecskeméti jogakadémiáról Hollandiába megy, hogy a campenl egyetemen folytassa tanulmányait. Elutazásakor az elszakított magyar részek egy-egy darabka földjét viszi ki vele. Iiogy átadja az ottani magvar egyesületnek. Nagykanizsáról, Kádár Lajos ref. lelkésztől kért muraközi földel, amit dr.\' Szabó Zsigmond, a muraközi irredenta lelkes harcosa szerzett meg. Két gvufaska-tulyányl murántull föld már cl is indult uz elrabolt országrészek földjével együtt messze Hollandia felé. — Péramákat, o|>ossum seal és nut-riette bőrök legszebb választékban Scliv/íznél. - (A VáfO«M Nőikar) ma, csütörtökön próbát tart a zeneiskolában. A próbák a mai naplói kezdödöleg nem este 1) órakor, luinem délután fél 7 órakor kezdődnek. UJ tagokat szive-sen látnak. MELLÉKUTCA. Irén* Dunn egyszerre világsztár lett. Gyönyörű roattlnwé |>ongyola anyagok legdivatosabb színekben és mintákban Schülznél Vegyen osztllyeorsjegyel a Hlraohler trafikban (Korona szálló épület) ahol az elmúlt aorajátékban ép< . 2R.000 pengöa főnyereményt és több naj nyereményt nyertek azerenoaée w Minden második sorsjegy nyer. Kisorsolásra kerül cca 8 millió ■ranypanyfi, mely készpénzben kerülklflzetésre. Legnagyobb nyeremény 500.000 aranypengő\' Húzás már október 14-in, siessen mert a kereslet nagy. Hivatalos árak: »/, P 24\'-, >/, P 12\'—, >/4 P 8\'—, \'/, P 8\'-. Sorsjegyek és tervek kaphatók: Jában, Korona szálló épület. 111. Hlrschler Ilksa «w«í.<«»- Csalt néfiíiny napig! feQér nemüelt csodás színekben és legdivatosabb nifnfdkban, legkiválóbb anyagból CSOÜtílOtOS OÍCSÓ arakon! BRÓNY/1I divaiúru&ásiban HOHTHY MEKCÓS\'UT Csak Ölbátlan árút árusítok. Hibás. seleftcs (parti) arut nem tartok nálnl nem lehet. Szenvedő nőknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz könnyű, erólködés nélkül való bélkiürülést Idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül Jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalkotója Írja, hogy a valódi Ferenc József víz kiiünö ha\'ásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt tneggyízödésl szerezni. MELLÉKUTCA. Szlv.éez, szerelem, báj, bánat, öröm, a Mellékutca maga az élet. - (A* állásbahelyezett tantlók tlaz-lclgé"e a polgármesternél) Az iparos-tanonciskolái tanitóválaszláson állásba helyezett fiatal tanítók küldöttsége tisztelgett ma délben dr. Krátky István polgármesternél, akinek megköszönték állásbavaló juttatásukat. Majd dr. Hegyi Lajos főjegyzőnél, a közoktatásügyi osztály vezetőjénél tisztelegtek. Dlvat"*őrme újdonságok a legnagyobb választékban Singeméi, - (A kórházi orvosi állánok betöltése) Ismeretes, hogy a nagykanizsai kórházban dr. Polgár Jenő sebészeti alorvos lemondott állásáról, helyére Ideiglenesen dr. Takács Lajos került Mint kisegítő orvos pedig dr. Radon ic# Jánost alkalmazták. Tegnap délután összeült a kórházi bizottság, amely a sebészeti osztály fllorvosi állásra beérkezett ajánlatok felett meghozta véleményezését. Az alorvosi állásra dr. \'Hn-kács Lajost jelölte, mig az igy esetleg megüresedő segédorvosi állásra dr. Ru-danics János kisegítő orvost. A bizottság a jelölését felterjesztette Bődy Zoltán alispánhoz, aki rövid időn belül megejti a kinevezéseket. MELLÉKUTCA. Keddtől péntekig zsúfolt lesz a mozi. Idejében biztosítsa a helyét mindenki. (A Ktskomároml Dalkör) október 1-én szűreli mulatságot rendez. A zalai daloskerület elnöksége ezt az alkalmat használja fel a dalárda meglátogatására.. Natúr é« fekete perzsaláb, shiras és valódi perzsa bőrök legszebb választékban Schülznél. - A Sárga klmooó lenyűgözően jz-galmas, exotikus környezetben játszódó regény, amely a Világvárosi Regények eheti számában jelent meg. Kitűnő írónak, Németh Andornak a munkája, amely az évek óta izzó ja-pán-kinai konfliktus drámai fordulatait világítja meg. Egy szám ára 10 fillér. Romlott étel-llal, ha gyomrát elrontja, fél pohár „Igmándi* gyorsan helyre [hozzál IALAI KÖZLÖNY 1898. ncptembcr 28 Gyengélkedés Idején, különösen ha a rosszullétei szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserűvíz fájdalommentes székürülést és kielégítő emésztési hoz léire. _ (A kerékpár-specialista) Csikia (Horváth) Vilmos, állás, lakóhely és munka nélküli férfi, aki kerékpárlo-pásért már megismerkedett az igazságszolgáltatás apparátusával, többek kö-zött Keszthelyen egy távirotkézbesitő-nek ellopta a kerékpárját és űzzal tovaszáguldott. Ezenkívül is több ke- _ rékpárt tulajdonított el. Most ítélkezett felette a nagykanizsai törvényszék. Kihallgatása alkalmival Csikia mintegy »védekezésül* kijelentette, lwigy ő éle. tében még nem lopott mást, mint csak kerékpárokat. A biróság, tekintettel büntetett múltjára, egy évi és kilenc havi börtönre Ítélte. Gyermek boy kabátok, barna és fehér bftby bundák minden nagyságban legolcsóbban Schütznél kapható. (Felhívás » vármegye tanllósátfá-hoO Az Országos Állatvédő Egyesület 1104. évi Oyermeknaptárára azzal hi-\\«m fel a vármegye tanítósága figyelmét, lwgy ezen kitűnően bevált, cr-kólcsnemesitö ifjúsági kiadványnak a tanulóifjúság körében történő terjesztését előmozdítani szíveskedjenek. Vitéz dr. Barnabás IstMih) p. k. vezető kir. tanfelügyelő. Plyama és ruha flan e I lokbain nagy raktár Singeméi. Időjárás (Bjuakal rádlóJtltnUt) A ■•U«r»»é-gl.l Intéxat Jalenfi asta IOérake»>a Felhős Idfi várhaté. Felhőzet: Reggel tiszta, délbon tiszta este tlBzta. Szélirány: Reggel északko\'eti, délben déli, este délkeleti. ____ZALAI A helyzet megjavításának első lópóse Trianon megváltoztatása London, szeptember 27 Sir Róbert Bower angol képviselő kerületében tartolt bcszámoló-jál-in a középeurópai állapotok megjavítására első lépésnek a trianoni szerződésnek a Népszövetség által való felülvizsgálását mondotta. Szerinte ezt a nézetet az angol alsóház túlnyomó többsége usztja. A saerb király Törökonxágl nt]a Istambul, szeptember 2? Hir szerint Sándor jugoszláv király rövidesen ellátogat Törökországba. KOZLONT____ Feloszlatták a Heimatblokk szervezetét Ausztriában Bécs, szepteml>er 27 Az osztrák Heiinatschutz tartományi vezelői szerdán elhutároz-lák, hogy zárt szervezetként résztvesznek a hazafias frontban és mivel ennek létesítésével minden zárt szervezet feleslegessé válik, a Heimatblokkot, a Ileimatschutz pártszervezetét feloszlatják. Az erről a határozatról kiadóit közleményükben ismét bizalmukat fejezték ki Dollfuss kancellár iránt, aki a tekintélyem alapuló államvezetés mellett telt tíihallást. S legnagyobb választéka eredeti kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Scbless Testvérek könyv- í» pnpfrkeroskeűóáfllben KOUiiot: nuk: Oeák-tér 10. Horthy M.-ut 8. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptembír 28. 6.45: Tor^a. Utána gramofon. ~r 9.45: llirck. - 10: 1. Magyar vámsok: Kiskunhalas. 2. Az emlwsr könnyen felejt. (Felolvasás.) Közben gramofon. 12.05: Az Egyetemi Gnekkanok Szólókvartettje. - 12.30: Hírek. - 1.15: Időjelzés. - 1.90: A m. kir. államrendőrség zenekora. — 2.45: Hirek. — 4: »Lcányélct régen és most.« Kosáry-né Réz lx>la előadása. - 4.45: Időjelzés, liirck. 5: »A vetésforgó és a ta,-lajmivelés fontossága a növényvédelemben.« - 5—5 30 (Budapest II,)! Gramofon. — 5.30: Weygand Tibor énekel. — 6: Angol nyelvoktatás. —■ 6.30: »Sóta a néger fővárosban, a new-yorkl Harlemben.\' Útirajz gramolon-lemezekkel. — 7.20: Négykezes zongoradarabok. — 8: Külügyi negyedóra. — 8.20: >l>otz Károly centennáriuma.« Lyka Károly előadása. - 8.50: Cigányzene. - 10: Időjelzés, hirek. — 10.15: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 11: »Magyarország szerepe a vizísportokban." Előadás. Bécs. 10.50: Paraszt-táncok. - 12: Déli zene. — 10: Meudclssohn-leme-zek. — 17: A nő a kulturélelben. — 17.25: Grasser Hala hegedül. — 19: Rádiózenekar. — 21.35: Hécsi szimfó-nikusok. — 22.55: Tánc-lemezek. w..... 600 kilót emelt Rudolf Ismayr müncheni tornász a stuttgarti versenyeken, egérkeztek az 1933—34. szezon uj STANDARD rádió- ===== készülékei: I. STANDARD R X. nagy teljesítményű kis - készülék rövid-közép- és hosszú hullámhosszra. II. STANDARD Super 34. 4-|-l-csöve8 super-heterodynkészülék, gyönyörű, luxus kivitelben.\' Dinamikus hangszóróval. Felvilágosítást készséggel ad, előjegyzéseket elfogad: Transdanubia Rt. Sííií ZALAI KÖZLÖNY 188a weptembcr 28 SPORTÉLET Nyugat bajnok csapata Nagykanizsán Nagy sportesemény lesz vasárnap Nagykanizsán. Nyugatmagyarország reprezentáns futballcsapata, a Szombathelyi MAV játszik az NTE—Zrínyi kombinált csapatával. A Szombathelyi MAV futballcsapatát nem kell bem-i-Jatnl a nagykanizsai s|>ortkÖ7fyi!ÍétíiíeT<. Emlékezetesek azok a gVőnyörü küzdelmek, amit az NTK folytatott a Nyugati kerület csapataival annak Idején, mikor még az NTE is a Nyugathoz tartozott. A Szombathelyi MAV már évek óta bajnoka a Nyugatmagyarországi AlszöveUégnek és elismerten a legjobb futballt játsza az ország vidéki amatőr futballcsapatai között. A nagykanizsai Sportegyesületek anyagi áldozatokat nem kímélve, vendégül látják vasárnap a kitűnő hmátőr futballcsapatot, Igv alkalmunk lesz megkülönböztetést tenni a sokat hangoztatott legjobb Nyugati kerület és Délnyugati Alosztály csapatai kőzött. Ilyen futballattrakció kell a nagykanizsai sportközönségnek, amely bizonyára hálás lesz érte és tömegcsen keres! fel a Zrinyi pályát, hogy Igazi, vérbeli futballteljesitménvt lásson. Az NTE tornászcsapata vasárnap Csurgón szerepel a Csurgói TK pályaavató Ünnepélyén Nagykanizsa, szeptember 27 Az alig 7 hónapja működő NTE tomászszakosztálvát nagy kitüntetés érte, ugyanis október hó 1-ére Csurgóra kapott bemulató tornára meghívást. Ezt csak akkor tudjuk kellőkép értékelni, ha a küldött meghivö-*ból megállapítjuk, hogy ugyanakkor •erepel ott vitéz Jekclfalussy Pillér olimpiai világbajnokunk ls. több neves magvar vívóval együtt. Értesülésünk szerint dr. Krátky Istvánt, városunk sportpolgármestcrét is meghívták, hogy Jelenlétével, mint igazi s|xirtbarát emelje az ünnepély fényét, aki kész örömmel eleget is tesr a meghívásnak, ha csak egy módja lesz rá. A tornászok &os csapata dr. Vit Ferenc szakosztályvezető vezetésével rándul át Csurgóra, hogy eleget tegyen a meghívásnak. A futballpálya tényleges felavatásán is kanizsai csapat működik közre. A Zrinyi TE egv kombinált csapata megy át vasárnap Csurgóra. A nagyszámú kanizsai sjxirtátrán-duló miatt lapunk s|»rtrovatvezetőJét Is kiküldjük, hogy helyszíni beszámolóval szolgálhassunk. Nagy örömmel üdvözöljük és köszöntjük a szomszédos Csurgó sportszerető közönségét, amdTy a nial válságos gazdasági helyzetben is megépítette sportpályáját és Igy a magvar sportkultúra egyik igazi harcosa lett. A Reálgimnázium futballcsapata is benevezett a Levente futballbajnokságra Vasárnapi számunkban foglalkoztunk a középiskoláknak a futballsport-ba való bekapcsolódásával és közöltük, hogy a kereskedelmi iskola benevezte válogatott futlmllcsapalát a Levente Labdarugó Szakosztály egyesületei közé. A kereskedelmi iskola benevezését követte a reálgimnázium nevezése, igy Nagykanizsán a két nagy egyesületen kívül 15 futballcsapat működik a Nagykanizsai Levente l.aixlanigó Szakosztály kebelében a levente bajnokságért. Az iskolák igazgatóinak ezen meg- értése sportkörökben nagy tetszésre talált. Felhívás a ILevente futballcsapatok vezetőihez A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága ma esti ülésén osztja kl az elmúlt évben díjnyertes csapa-toknak a serlegeket és az érmeket. Felhívja a Szakosztály a Levente csapatok összes hTTÍzőit, hogy az esti ülésen teljes számban jelenjenek meg és egyúttal az igazolásokat is eszközöljék, \'inert vasárnap már rendes baj-nokl mérkőzések lesznek és amelyik egyesület az. igazolásokat nem eszközli, azokat a résztvevők sorából törli. Közgazdaság Kaposvárra telepítik a somogy-Bzentlmrei gazdasági szakiskolát Kaposvár, szeptember 27 Kaposváron komoly mozgalom indult meg abban az irányban, hogv a somogyszentimrei mezőgazdasági szakiskolát áthelyezzék Kaposvárra. A város a mezőgazdasági .sisakiskola céljaira már fel is ajánlott 134 holdnyi területet, amit a napokban nézett meg a szakiskola igazgatója és azt az iskola céljaira megfelelőnek találta. Az Iskola tfttelepitésénck ügye döntő stádiumba jutott és ebben az ügyben dr. Vétek György polgármester már kedvező választ is kapott a földművelésügyi minisztériumból. Terménytőzsde Buza tiszav. (uj) 77-es 770—\'7-99, 78-*a 7\'80—8"00, 79-es 7-90-810, 80 as 8 00—8 20, dunánt. (uj) 77-et 7 40—7 50 78-as 7ÍO-7W, 79-es 7*60-770, 80-as 7 70-7 80, rozs (uj) 4U6—4 75. — Zab közép 6 80 -6 95, - ótengeri tiszántúli 710-715. SertésYáiár felhajtás 2048. eladatlan 896. Első rendű 074-0*75. szedett 074-076, szedett közép 072-0-74, könnyű 070-072, első rendű öreg 066 -068, ll-od rendű öreg 066-0 68, angol süldő I. 082-089, szalonna nagyban 091—0 92, zsír 095-1-00, hus 100-1-20, félsertés 0-96-1 02. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Budapesten szálljunk a METROPOL RAkAozf-ut 58. 150 kényelmes szoba, hideg-meleg folyóvli-Ml, telefonnal, elektromos fínyjelléstkkel. P.tlná. hlrí, klviló konyha. Clfínymunlka, Virágoskert. üxoba 4 pangStöl. Talja. p„al* S IMftl. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lawS Sssiss áraikat Igán oloaón atáruaitjuk. Armuth, Baxár-udwar. 3022 Csinos, llgyei klaxol(jálóU*ny azon- nalra felvétetik Olasz lagylallosnál. 3775 Magánjáró szalagfűrészgéppel olcsón vállalok TafQr4aa:áléat h aprítást — Szarvas udvar, Eiisébet tér 18. 3684 Két- és háromazoSÍJ lakások kiadók. Bővebbet Relchenfeld husUzlet, Eriiébet-tér. 3769 I mindenki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál Bzerezzo 1 oilOknCl I 9 bel | MOIOAMKÍMT 10 KltO VltftHAttQt I»«A«I1 M«» porpAcoiással kttlaurtort aüom • alanti •égnél $ ország józbef mag. műtrágya, növényvédelmi srerak stb. keteskedése nu Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130. m==== Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 20.260/1933. Árverési hirdetmény, A város tulajdonát képező Vörösmarthy-u. 35. sz., illetve József főherceg-u. 74. sz. intjat-lant 1933. évi október hó 1 -töl kezdődőleg f. évi szeptember hó 30-án d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen 3 gazdasági évre bérbeadom. Nagykanizsa, 1933. szeptember hó 23-án. sm Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 19014/1933. Árverési hirdetmény F. évi október hó 5-én d. e 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen a telekuti erdőslaknál 1 kat. hold szántóföldet 6 gazdasági évre bérbeadók. Nagykanizsa, 1933. évi szeptember hó 22-én. trn Polgármester. HIRDESSEN ■ „Zalai KBzlBny"-b». A cigaretta füstje... elszáll a levegőben, a hamut a szeméttel együtt a szobából kisöprik. Naponta csak három cigarettával sziv el kevesebbet és megtakarít annyit, hogy a megtakarított pénzből saját otthont teremthet magának a magyar tenger paradicsomában, Balatonfenyves üdülőtelepen. Már heti P 1-70 lefizetésével, tehát annyival, amennyibe naponta három cigaretta, vagy egy korsó sör kerül, vásárolhat magának egészséges partmenti villatelket strandjoggal. Salát otthona lesz: gyümölcsössel, szőlővel, parkkal. Kérjen még ma díjtalan prospektust térképpel, árakkal a Inkey központi villatelkekről. Bővebb felvilágosítással szolgál: Szabó Antal Nagykanizsa, Fő-ut 5. A „Zalai Közlöny" előfizetői és számonkénti vásárlói 25 azAzaléit engedményben részesülnek. SÍ m I laptaUtfono. Kö^udulíi R.-T, Qutabw, Nyomda U Díl.,1.1 LapkUdó VálUlaU kSoyvtvomdiláUti Nagytonluta. U\'al.lta lUletvetóS: Zalai Károly. " 73. éTt»fy«ui 221. utm ZALAI tyagykanlzia, 1983. szeptember 29, péntek Ara 14 «Uér *»erkeaató.*g ét kUdóblvital; Pöut 3 itáa Megjelenik minden reggel, bétiö kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetést áxa : egy bóra t pengő I Sierktaatőaégl éu kiadóhivatalt telelőn: 78. a Gép és mnskanélktlllgég Irta: dr. Stpkéx Sándor onaggy. képvtaelfl, a József ratlegyetem rektora A piának sok mindenféle baja között-egyik legégetőbb kérdés a iiMak&né 1 kü 1 iség, amelyért a félénkségét nagyon sokan a teclini-kára, a gépre hárítják. Kétségtelen, hogy a munkások egy része minden uj találmánnyal, uj géppel elveszti munkájáta miből már nem egyszer komoly zavargások\' is keletkeztek. Az <-lsö szövőgépet a rochdalei takácsok izzé-porrá zúzták, az első vasutak ellen a fuvarosok lázadtak fel és amikor Robersl feltalálta a mechanikai szövőgépet, a munkások között Ínség keletkezeti, Németországban, az Eulengebirge-ben a takácsok közöli lázadás tört kl amelyet véresen nyomtak el. Ue ínség sokkal nagyobb\' mértékben és sűrűbben volt a gépkorszak előtt is. Franciaországban a XIV. szá/adban 19, a JW.-ben 16 évig dühóogőll az insétf és a XVII. században a lakosság harmada ment tönkre inség és az ezt kővető járványok következtében. Nálunk a XVIII.\'szá zadbnn ismételten fortfult elő egyel megyékben inség olyankor is, amikor a szomszédos vármegyékl>en bőséges termés voll. Európa lakossága a XIX. századiban — Oroszország nélkül — 1(515 millióról 366 millióra növekedett, a világ lakossága |>cdig, Wall óla megháromszorozódott és mégis, a XIX. században, az egyes foglalkozási ágakban időnkint jelentkező inség jóval kisebb terjedelmű és rövidesebb volt, mini a korábbi évszázadokban. Ennek a magyarázata az, hogy uj találmányok uj szükségleteket is teremtenek. A mechanizált termelés és szállítás csőkJűen II ugyan a termel vény árát, de növeli a fogyasztóké|>essr-get és fogyasztóién!letet ; a gyáripar egyre több emlíórm\'k ad kenyeret; a szociális gondolat előlö-résével einelke<lik az ipari munkások reálbére, vásári óké pessége. növekszenek az igények és fokozódik a kenős let. Ne felejtsük, hogv a gép miatt felszabaduló munkások, a gépek kape-ián uj iparágakon kivül, helyet találtak az iparcikkek forgalombahozatalánál is. Németországban 1840-ben a termelésben és forgalombahozatalnál alkalmazottak viszonya 83:17, ma 50:50. Amerikában 1870 óla a forgalomba-hozatal költségei megliáromszoro-zórftak. Egy évszázaddal ezelőtt nagy vita folvt Berlinben afelett, okos é, szabad-e vasutat építeni PoWlámig. A békétlenkedők kimutatták, hogv a naponta közlekedő 1 rtellzsánc sem telik,meg, embrrtelenfióg volna tehát, aiutak a 8 kocsisnak elvenni kenyerét. Azoia a forgalom valami 120 hel.Vi vonatra emelkedett é.s tőbhswSZ embernek ad megélhetést. Nézzük n legnagyobb angol ipart, « textilipart. Arkwrighl 1885-ben Október 24-én kerül a képviselőház elé az uj nyugdijtörvénytervezet A szertárakat leszállító miniszteri rendelet vasárnap jelenik meg Budapest, szepteml>er 28 A pénzügyminisztérium most küldte szét minden minisztériumnak az uj nyugdíjtörvény tervezetet, amely megszünteti a nyugdíjasok különböző lakbér kategóriáit és egységes kategóriái állil fel. A törvényjavaslat az oklóbcr 21-énösz-szeülő képviselőház elé kerül. Budapest, szeptember 28 A szénárak leszállításáról szóló miniszteri rendelel legkésőbb vasárnap jelenik meg. Az olcsóbbodás mázsánkinl 20—30 fillér lesz. Budaj>est, szeptember 28 Fablnyl Tihamér kereskedelmi miuiszter kijelentette, hogv a pénteki minisztertanács elé viszi a szegénysorsu lakosságnak olcsó ruhával való ellátásának kérdéséi. Budapest, szepteml>er 28 Mayer János ma, pénteken gaz-daküidótlséget vezet Gömbös miniszterelnökhöz. hogy feltárja előtte a vidéki gazdukózönség súlyos pro-lemáil és memorandumot nyújtson ál a sérelmek orvoslását kérve. Budapest, szepteinljcr 28 Az igazságügy minisztériumban csütörtökön délelőtt ankélel tartottak l.ázAr Andor miniszter elnökiek\' alatt. Az ankéten letárgyalták a lelepités kérdésének jogi vonalkozásail. Henderson szerint a leszerelés 2—3 hónap alatt a megvalósulás útjára tér A magyar külögyminlazter tárgyalásai Genfben Suvlcs államtitkárral Genf, szeptember 28 Kánya Kálmán külügyminiszter csütörtökön hosszabban tárgvalt Suuics olasz külügyi államtitkárral. Mir pénteken fí»ck lengvel külügyminiszterrel, majd a törők kiküldöllel fog tanácskozni. Genf, szeptember 28 Henderson, a leszerelési értekezlet elnöke kijelentette, hogy a leszerelési értekeztél eddigi munkája reményt nyújt arra, hogy kél-há-rom hónap alatt a leszerelés a megvalósulás útjára tér fienf, szepleml>cr 28 Goebbels német propaganda mi-miniszter csütörtökön a következőkel jelenlétié ki a sajtó képviselőinek : Az clmull hónapokban azt tapasztalta a német nép. hogy a nemzeti szocialista állam in-gszü-letése meg nem értésre, gyanúra, sőt elutasításra talált. A világ ma abban a felfogásban él. hogv a nemzeti szocialista uralom orőszak- l>evezclte az első fonógé|>et, ezzel a gépjyel 1 ember annyi fonalat állit elő, mint 1769-ben 700 ember. Nagyon hibás volna ebből arra következtetni, hogy ez a gép 699 embert tett munkanélkülivé, l\'gvan is 1835-ben 218.000. 1911-ben 689 ezer voll a textiliparban alkalmazónak száma. A H mérnöki iparban alkalmazottak száma 1871-Immi 235.589 volt, 191 l-l mm) 602.107. Az alkalmazottak számának 10 eszlendőnkénti átlagos százalékos növekedése az utolsó három éviizedben 27.5 százalék. messze felette van a lakosság növekedésének. Angliának az uj találmányok é.s modern géjn-k bevezetésével érinteti Összes iparágiam az alkalmazollak száma 1881-1919-ig 40 százalékkal nőtt, jóval nagyobb mértékben, mint a lakosság száma Köztudomású, hogy az észak-amerikai Unió ipara sokkal moder-tK\'bb. mint Angliáé. Jóval ujabb tóeletü az ipar, felhasználták a Irendezésekben a technika és főleg az elektrotechnika legújabb vívmányait. Az Unió 8 fontosabb iparágában I munkásra másfél-cnnvi mechanikai teljesítmény esíK, mint Angliában ugyanezen iparágakban. inni világosan mulatja, hogy az amerikai ipar az angliainál jóval nagyobb mértékben van mechanizálva. És mégis előbb kezdődött és előbb vált aggályossá Angliában a munkanélküliség,mint Amerikában. Ha a gép okozná a munkahiányt, akkor ennek Amerikában kellelt volna előbb jelentkeznie. 1920. és 1928 kőzött Amerikában 1,975.000 munkást tett feleslegessé a gépek segélyével bekövetkezett racionalizálás, ellenen 2,537.000 ember nyeri alkalmazási az uj ipari, uj foglalkozási águkban. És hogv a hazai slatisztikál>ól is lássunk valamit : Nagymagyaror-szágon 1885-ben 611.000 iparos volt, amely szám az egész lakosságnak, |.12 százalékát jelentette. ezzef szemben 1920-ban a kereső népségnek már 18.6 százaléka élt az iparból. Kétségtelen, hogv gép okoz időnkint egyik-másik foglalkozási ágiján. vagy egyik-másik országban munkanélküliségei. A XIX században és a XX. első tizedében is volt időnkint és helyenkinl munkanélküliség. amely a konjunktúrák ingadozásával nőtl. vagy csökkent, de a mull század közein* óta nem növekedett nugyobb mértékben, mint a népesség száma- kai ragadta magához a hatalmat. A nemzeti szocialista párt már a hatalom átvétele előtt a leghatalmasabb pártja volt Németországnak, amely a marxizmus és a bolsevizmus ellen harcolt, Németország a l>ékéérl és u kölcsönös megértésért kiván dolgozni n jő-vőImmi. Genf, szeptember 28 Paul fíoncour francia külügyminiszter csütörtökön délután egy ór i-hosszut tárgvalt báró Neurath német külügyminiszterrel, akinek kifejtette. hogy miért kell Franciaországnak magát a párisi megállapodáshoz tartania. Benes és Tltulescu Budapesten keresztül Genfbe utaztak Nem voltak hajlandók nyilatkozni a magyar újságíróknak a ainajai értekezletről l<udu|>est, szeptember 28 Benes cseh és Tltuh\'sru román külügyminiszterek csütörtökön Budape ti • érkeztek, hogy innét tovább (lenibe utazzanak. Az újságírók az állomás >n kénlésekkel ostromolták Benvséket, de azok nem adtak érdemleges feleletet. Benes a keleti pá ly and varrt >1 a e*rh követségre hajtatott, aln)! ebédet adtak tiszteletére, El>éd után De Vienne francia követ is megjelent a követségen, aki félórát tárgyalt Beneasel. Titidescu a l)una-|Mik)ta ^(termében clMS<k\'lt. ahol magvar ételeket, |>aprikás csirkét kért. Kiutazásuk alkalmával az újságírók ismételten kérdésekkel ostromolták őket, mire Tituluséit kijelentette, hog.v bár nem hive a titkos diplomáciának. >nég sem hajlandó semmit mondám a sinajai értekezletről. A vonat fél 2 órakor indult el velük Bécs felé. Bukarest, szeptember 2K Sándor szerb király hétfőn vagy kedden Isztambulom találkozik fi török köztársasági elnökkel, Kz a tatái-kozós szoros összefüggésben van a sinajai értekezlettel, melynek oélja a balkáni 1-okarlio megteremtése. Titu-lesru október 10-én a kisantant megbízásából Ankarába, majd Athénbe wtazlk és a görög köztársaság vezetőivel tanácskozik, l\'lána Lengyelországija megy, mint a lengyel kormány meghívott vendége. Bukarest, szeptember \'28 A román igazságügyininUzler Szo-vátára ulaaott, hogy ott tárgyaljon Mamiival. llir szerint a pénzügyminiszter is róvidesun felkeresi a voll miniszterelnököt. A kormány a népszövetségi pénz-ügyi egyezmény elhalasztását kéri mindaddig, amig nem Jut mogállapo-dásra külföldi hitelezőivel. Belgrád, szeptember 28 J ejt les külügyminiszter délután érkezett Belgrádba, ahol kijelent l-te az újságíróknak, hogv u lapoknak a télen igen sok dolguk lesz a kisantnnltal. Szófia, szeptember 28 l|ir szerint Bulgária rövideken felszólítást kup, hogv milyen feltételek mellett lenne luijiaudó a kiSantanftal szemben politikai kötelezettségeket vállalni. ZALAI KÖZLÖNY 19ft3. szeptember 20 Október 7—11 napjaira hívták egybe a XXIV. Katolikus Nagygyűlést A* Actio Catholica prszágos elnök-■sége ;nü a következő felhívást liocsá-tolta ki: »Matfyar katolikusok I Dicsőségesen uralkodó Szentséges Atyánk, XI. Pius pápa szándékának megfelelően a nngy méltóságú magyar püspöki kar 1932. évi őszi tanácskozásán ho-z»ill határozatához képest Krisztus Királyságának múlt évi ünno()éu megindította az Actio Cnlholicát, hogy n hitélet mélyítésével és öntudato-sitá-sával fellendítse hazánkban Krisztus országát. A világi u|>osiolkodás rrteg-szorvezéisének nVunkája most nz olső jelentős állomásához ért, amikor uz Actio Catholica országos elnöksége 1933. október 7—11. napjaira a XXIV. Országos Katolikus Nagygyűlést Budapestre összehívta. Ez az Országos Katolikus Nagygyűlés lesz az Actk> Ca-tholica első nagyszabású /negnyilat-kozása. Szeretettel hívjuk teliát a ma-Kyur katolikus társadalom v.damennyl tagját s aki csak teheti, jöjjön el a nagyfontosságú tanácskozásra, ulmu-tatápt, biztatást, erőt és kitartást meríteni. Az Országos Nagygyűlés rendje u következő: Október 7-én, szombaton délután 3 órakor a gyermekek hödolata Krisztus Király plőtt. Déliül án 4 órakor leány ifjúsági dlszgyülés u Vigadó nagytermében. Délután 5 tértikor az: egyetemi és főiskolai hallgatók dtezgyűlése. Este 7 órtikor a Ki»-tolikus Népszövetség diszgyülése a Vigadó nagytermében. Október 8-án, vasárnap reggel 8 firu 30 perckor üu-nepios Veni Sancte főpapi s/enimise .szentbeszéd a belvárosi föplébánia templomban. Délelőtt 10 óra 30 perckor 1. nyilvános megnyitó diszgyülés n Vigadó termeiben. Délután 2 óra 30 perckor szentséges körmenet a Bazilikától uz Országház-térre, ahol a szentbeszéd és rövid könyörgés után h bíboros hercegprímás az Oltáriszent-Néggel áldást oszt. Este ü órakojr a "katolikus bányászok gyűlése a Vigadó termeiben. Október 9-én, hétfőn regnél 8 órakor ünnepélyes szentmise az egyetemi templomban. Délelőtt 9 órakor eucharisztikus gyűlés az Orőkimá-dás templomban. Délelőtt 11 órakor uz Actio Catholica szakosztályainak ülése. Délután I Órakor második nyilvános ülés a .Vigadó termeiben. Este 8 órakor disz hangverseny a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Október 10-én, kedden "reggel 8 órakor ünnepélyig szentmise a 700 éves jubileumát ünneplő Szervita-rend templomában. Délelőtt 9 órakor uz Actio Catholica igazgató-tanácsának alakuló ülése. Délelőtt 10 órától egyesületi gyülóstk. Délután I órakor harmadik nyilvános záró ülés a Vigadó termeiben. I\'^tfo ü órakor gyortyás könyörgő körmenet a Vigadó-térről p Szent Gellérthegyi Sziklatéinplomhoz. Október 11-én, JtoCirdán reggol 8 órakor Te DeumoK szentmise az Orökimádás templomban. Délelölt 10 órakor az Actio Catholica országos tanácsának alakuló úlóse a Kőzépiionti Katolikus Körben IV., Molnár-u. 11. - Tudnivalók: A Nagygyűlésen való részvételre az A. C- elnöksége által klboc-sá-telt tagsági jegy jogosít, melynek ára 2 pengő. Tulajdonosa az összes üléseken és egyházi ünnepségeken részt-vehet, a vidéki résztvevők |»edig az utazási kedvezményt éhezhetik. A 3 nyilvános ülésen külön székjegyO* is vannak, aniclyJjcet a 2 pengtís tagsági jegy felmutatása ellenében gyűlésenként 1—6 pengő árban válthatók. Aki mind a három nyilvános ülésre előre megváltja ülőhely jegyét, 20 százalék kedvezményt kap. — Utazási kedvezmények: A nagygyűlés vidéki résztvevői részére az Államvasutak, u tiytőr-Sopron-Ebenfurti Vasút, a Szeged-Cfiiuiádl Vasút, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási H. T. és a Dtuiagőz-luijózápi Társaság 1933. október 5-töl október 13-ig 33 százalékos menetdíj-kedvezményt engedélyeztek. E külön igazolvány ára 50 fillér. Részletes felvilágosítást nyújtanak a plébánia hivatalok és uz Actio Catholica központi irodája, Budapest, IV., Ferenciek-tere 7., III. lépcső, I, CumUiV 8. öszi árusításunk! Figyelje hirdetéseinket! őszentsége dedikált fényképét küldte Bődy Zoltán alispánnak Dr. Rott Nándor megyéspüspök táviratban üdvözölte az alispánt Zalaegerszeg, szeptember 28 Mikes János gróf szombathelyi püspök a hittudományi hét előadására Zalaegerszegre érkezeit. Este fél hétkor kezdődőit meg az előadás. I)r. Winkler József .Miiven módszerekkel tárgyalják a természet-, bölcseleti és hittudományok a léi kezdetének kérdését» cim alatt rendkívül érdeke* előadást tartott. Utána gróf Mikes püspök emelkedett szólásra. Kimondotta, hogy Zalaegerszegnek nemcsuk külső, de belső képe is megváltozott, amit őrömmel tapasztal. Ahogyan a sáros, ]>oros utcák helyén aszfaltos, virágos utcák fogadják az idegent, ugy az egerszegiek hitélete is változott. Most sokkal intenzivebb a katolikus hitélet, ami nemcsak az egyházi vezetők érdeme, lmnem a világiaké is. Mikor legutóbb Hómában Oszent ségének beszámolt a szombathelyi egyházmegye állapotáról, külön kiemelte a zalaegerszegi intenzív hitéletet és ennek e^ik legfőbb mozgatója, B6dy Zoltán, Zala-vármegye alispánját. Őszentsége tudomásul vette jelentéséi és az alispánnak elküldte aláírásával ellátott keretes fényképéi Mikes püspök hangoztatta, hogy ez Őszentsége tiszt-e let megnyilvánulásának egyik legritkább jele. Tudomása szerint aláirásos fényképet Őszentsége még eddig Magyarországon senkinek sem adott. ("«róf Mikes szeretetteljes szavai után I\'clim József apátplébános üdvözölte Bődy alispánt és a veszprémi niegyéspüspöknek, dr. Holt Nándornak üdvözlőtáviratát tolmácsolta. Az alispán könnyekig meghatva köszönte meg a kitüntetést. Kérte a püspököt, hogy addig is, amig eljut Rómába, tolmácsolja hálás kő- Óriási szerencse érhell önt Is, ha outálysorsjegyet vásárol Milhoffer Kálmán föelárasitó uj helyiségében: Caeugory-ut 5. alatt. Huzáa már október HA 14-én -mt "" szőnetét. Hangoztatta, hogy csak annyit tett, amennyit a helyében minden katolikus ember megtett volna. A meleg ünneplést az Egyházi Ének- és Zeneegyesület vegyes karának énekszámai fejezték be. RÁDIÓ-MŰSOR Budapest, szeptember 2t. 6.45: Torna. Utána gramofon. — 9.45: Hirek. - 10: 1. Időszerű anyag. 2. Honnan ered a vénasszonyok nyara? (Felolvasás.) — 12 05: Deák László zongorázik, Kisfaludy Mélánk énekel. - 12.30: Hirek. - 1.15: Időjelzés -1.30: Mándits szalonzenekar. — 2.45: Hirek. - 3.30: A rádió diákfélórája. — 4: »A tej ós iskola.. Előadáp. -4.45: Időjelzés, hirek. - 5: Cigány-zene. — 6: ösállatok, melyeket nom látott az ember. Előadás. - 6.30: Aa Elektromos Művek dalköre. — 7.15: A rádió kis szinháza. »Apró móka.« László Miklós kis jelenetei. — 8: Rosxini: A szevillái borbély c. operájának rövid-opera felvétele gramofon-lemezen. — 8.45: Időjelzés, hirek. — 9: Jazz zenekar. — 9 55 A Frontharcos Szövetség előadása. — 10.15: La volta Rezső kamarazenekara. — 11.15: Cigányzene. Bécs. 11.30: Müvészlemezek. - 12: Népoperái zenekar. — 16: A Godwin-zenekar lemezei. — 17: A fadlng-sta-bályozás modern módszerei. — 17.25: Brahms: F-moll klarinét- és zongoraszonáta. — 19: Hegedű- és zongoraszonáták. - 20.30: Rádiózenekar. -22.25: Bárzene. Ha táj a feje é« szédül, ha teliséget, bélizgalmat, gyomorégést, mell szorulást vagy szívdobogást érez, igyék .ninél előbb valódi .Ferenc Józ&tt" keserüvlzet. IM3. Mpteabw 29. ZALAI KÖZLÖNY Nagykanizsát a kir. Knrla kártérítésre kötelezte egy kutyaharapás miatt Icgnaftyohb vá!«sití<a ereden kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Sobless Testvérek künn- <1 paplrkoríikodéielben KCÜilot: Flflk: Deák-tér 10. Horthy M. ut 8. Telefon 17*. Zongora-, liegedu- é. e*Jhi ilkalik, gyakorlatok, minden zenemű kopható FISCHEL UnilmMMai NAOYKANIZSA. Mozl-hlrek t Dr. Mabuse végrendelete Ma, holnap és holnapután mutat ja be a "Városi Mozgó Beregi Oszkárnak ezt a (hatalmas filmjét. A filmtechnika és filmirodalom ehhez hasonló Grand-Gulgnolt még alig produkált. !iz a fllfrt a titokzatosságok és borzalmak összelialmozása. 0»k erft* Meghittek leküldi mr* Az előadások pontosan kezdődnek, kérjük, hogy a t. közönség a helyét az előadás megkezdése előtt foglalja cl, mert az .\'elsötétített nézőtéren a padsorokba bemenni nem lehet. A moziszezon nagy napjai Az egész világ sajtója tele van evvel a névvel; Fanny Hurst. Ez az asszony Irta a »M«llók)Utoa« cimü filmet, ami keddtől )>éntekig kerül a Városi Mozgóban bemutatásra. Hogy ennek az asszonynak a perétől hangoís a világ, nem alaptalan, mert az ő irodalmi működésének ez a terméke olyan "hatalmas aikolás, amely minden eddigi Wmszüzsét felülmúl. Soha még igy fel nem dolgozta iró az >életet,< soiia még igy nem vitték vászonra a reáll-tásokat, amiket az élet produkál. Tiz fejezetben dolgozza fel a film egy milliomos barátnőjének a történetét, ahol a legújabban felrcdczc\'t! világsztár a csoda-szép Irene fhinn felülmúlhatatlan művészettel adja vissza a nagyszerű iró műiden elgondolását. A film most fut az egész világon, rnost fut Budapesten is és nagy áldozatába került a mozi direkciójának, hogy azt Kanizsa részére már most lestoppolhatta. Jegyek a mozi pénztáránál clője-gyezhetők, de azok az előadás napján délig feltétlenül \'átveendők. Tisztel öttel értesítem a ET1081108. t. közönséget, hogy 100 folyóméter aranyozott lóeoel szobát fest 22 penyőért mi garancia mellett LELNER FESTŐ Vörös ma rty-utoa 6b PetM-ut sarok. Síitáimmal tóráira házhoz megyek. Emlékeztető Október t. Kalh- Legényegylet szüreti mulatsága fél l)-kor az Iparoskörben. Október i. Az Irodalmi és Művészeti Kór hazafias ünnepélye p órakor a városházán. Október 7. Revíziós l.iga ülése 6 órakor a Tárosházán. Tanári hangverseny 9 ómkor, a zeneiskolában. Október 15. Matiné fél 12-bor a zene. iskolában (Vannay J.). November 15, Nóvcndéghangverseny l> órakon a zeneiskolában. \' November 2«. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.). December 13. Városi Nőikar hangversenye 9 órakor a zeneiskolában. December 29. Növendékhangverseny |5 órakor a zeneiskolában. - Pézsmákat, opomini seal és nat-riette bőrök legszebb választékban SehüUnél. Nagykanizsa, szeptember 28 A nagykanizsai közvágóhídon vitéz Kovács András közvágóhíd! Tel -ügyelő kutyája megmarta az ott tartózkodó V fia kg Bélát A városi tiszti orvos Ujlakyt a Pnsteur-inté-zetbe utalta, ahol védöollásokat kapott, dc rövidesen meghalt. Az özvegy maga és kiskorú leánya nevében kártérítési i>crt indított Nagykanizsa város és Kovács András ellen. A Tábla mindkettőjük kártérítési kötelezettségét megállapította. A város felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a kutya Kovács tulajdona volt és habár azt a város közvágóhíd ján tartotta gondozás és felügyelet alatt, ebből nem következik a város felelősségének megállapítása. Kovács viszont azt vitatta, bogv Ujlaky Béla halálát nem a kutyaharapás okozta, mert kutya egészséges voll. Szerinte a halált a szükségtelenül alkalmazott védőoltások következményeként kifejlődött gerincvelőgyullndás okozta A Kúria ezeket az érveléseket nem találta helytállóknak. A város kártérítési felelőssége azérl is finn- Nagykanizsa, szeptember 28 Október elsején, mint minden év október első vasárnapján megindulnak a világháború magyar frontharcosai az ország minden városából, minden községéből, hogy az ezeréves- magyar államiság létéi hirdető Milleneuml límlékmünél levő Hősök Kövénél bajtársi találkozóra jöjjenek össze. A hatalmas arányú nomzeli tö- áll, mert az ellenőrzésre hivatott állatorvosa elmulasztotta a köz-vágóhídi felügyelővel saemlien ellenőrizni azoknak az óvórendszabá-lyoknak a betartását, amelyeket az állategészségügyi rendelkezések alapján és a mások testi é|>ségének biztonsága érdekében is a közvágóhídon fokozott mértékben kell alkalmazni. A városi tiszti orvos helyesen járt el, iímikor a sérültet a Pasteur-in-tézcllx- uíaltn, hogy a védőoltásokat haladéktalanul alkalmazzák és csak akkor hagvják abba, amikor a kutya egészségi állu]>otárói a jelentód beérkezett. Abban ar. időben Nagykanizsán ebzárlat voll és nem lehet kétséges, hogy ha a felügyelő az óvórendszabályokai betartja és a kutyát nem hagyja szalmdon, a bekövetkezett kárt nr.\'gelőzi. Mindenek alapján a Kúria a váras é-s a vágóhídi felügyelő kártérítési kötelezettségét megállapította. A kártérítés összegének megállapítása végett az iratokat a nagykanizsai kir. törvényszékhez küldték vissza. megmegmozdulás előkészítő munkálatai teljesen befejeződtek. A program elkészült, melyet az alábbiakban ismertetünk : Az országos ünnepséget szeptember 2f)-én, pénteken rádió előadás vezeti 1k\\ melyet este 9 óra 55 perckor a Frontharcos Szövetség országos alelnöke, Kertész Elemér tart <Magyar Frontharcasok* cim alatt. Szeptember 30-án egy formaruhás budapesli frontharcos Üisz-század zenés felvonulást rendez a Bákózci-uton, Erzaóbet-körulon. Andrássy-uton a reflektorokkal megvilágított Hősök Emlékéhez, ahol rövid ünnepség és térarao után 12 frontharcos kürtös «taka-rodó»-jávai zárul a szombati program. Az ünnepségnek ezt a részéi a magyar rádió a helyszínről köz-vetiti. Október hó 1-én reggel fél 9—föl 10 óra között közel háromszáz fnont harcos motorkerékpáros és autós fog a IlŐsök II. Gsillagturája keretében befutni a Hősi Emlékkőhöz, akik mindegyike elindulási lie-lyéről egy-egy cserfalambot, vagy virágcsokrot fog elhelyezni az elesett hősök emlékmüvén. Az autósok nagy része természetesen belföldi lesz, azonban Olaszországból, Ausztriából és . Németországból iá indulnak benevezeti versenyzők. 10 órakor kezdődik a tulajdonképpeni, főünnepség, amelyen a Kormányzót vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök fogja képviselni, de megjelennek azon Józseí királyi heroeg, Budapest székesfőváros kép viseletében dr. Huszár Aladár ffr polgármester, dr. SIpőcz Jenő polgármester is. Az ünnepség után a Kormányzó képviseletében megjelenő Gömbös Gyula miniszterelnök előtt az Andrássy-uti Köröndön diszroenet-ben vonulnak el a frontharooa alakulatok. Az idei V. Frontharcos Talál* kozónak a nagyszámhan megjelenő hivatalos és társadalmi előkelőségeken kivül különös ünnepélyes fényt fog kölcsönözni az a tény, hogy azon az olasz front haroosoló elnöke, Amilcara Rossi olasz kén-viselő, Kopschitz Walter ny. őrnagy, az osztrák frontharcosok elnöke küldöttség élén jelenik meg. A n*mel Stahlhelmlsták vo* Hauffe brigadführer vezetésével egy Stahlhelm bajtársi századdal vesznek részt a magyar frontharcosok találkozóján. Az ünnepség lezajlása után a miniszterelnök külön kihallgatáson fogadja a külföldi frontharcos delegációk vezetőit, valamint ama* gyar frontharcos szövetség országos elnökségét és vidéki alakulatainak\' elnökeit és vezclőtlsztjeit. A miniszterelnöki fogadtatás után a külföldi és hazai frontharcos vezetők a Royal Szálló külőnl .Ttné-ben bajtársi kózehédre jönne!, össze mig a Hősök II. Csillagturájának résztvevői a Britania Szállóban díjkiosztó ebéden vesznek .részt. A szegónyebbsorsxi frontharcoso-kat a honv&lelmi miniszter a Mária Terézia, a Vilmos, a Vonat, a Ra-detzky és a Ferenc József lovassági laktanyában megvendégeli. A nagyszabású frontharcos megmozdulás ugy az országban, mint a velünk rokonszenvező államok frontharcos alakulatainál igen nagy érdeklődési váltott ki Megszünteti gondját a m. kir. osztálysorsjáték. Minden második sorsjegy nyer. — Elérhető legnagyobb nyeremény 50O.OOO aranypengő. Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypangft. Sorsjegyek és tervek kaphatók ifj.Hlrs(hler Miksa oiztályioisiegy lOíiniiitá Maii ahal a* «lmult aorajétékban a 25.000 pangfis *ö-nyaraményt éa tflbb nagyobb nyaraményt nyartak Siessen venal, mert a buzáa már akt. 14-én kezdídlk és a keraalet Igán nagy. Hivatalos árak: >/, P 24--, \'/, P \'/, P \'/, P »•- Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka Singer Pivatáruhnzhnn Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. Az Országos Frontharcos-találkozó részletes programja ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 29. Faust-előadás a „Teve van egypupu" muzsikájára és egyéb megdöbbentő feljegyzések a vidéki magyar színészet kálvárlautjáról Nagykanizsa, szcptenilícr 28 Az idei nyáron jelent meg a ma gvn- könyvpiacon Szentiványi Bélának, az Országos Magyar Művész Színház Nagykanizsán is jól ismert Igazgatójának <A vidéki színészet élet-halál harca Trianon után* című. könyve. A könyv félelmetes erővel világit hele az erkölcsi és fizikai nyomorúságnak ama mélységeibe, melyekben a magyar vidéki színészet nagy része ma is vergődik. Egy sötét segélykiáltás ez a könyv, egv rajongó,fanatikus idealizmussal tele müvész-lélek elkeseredett kitörése ez a könyv. Az elkeseredettség sokszor •nertelenségig ragadtatja, dc az olvasónak nem ezeken át kell ítéletet alkotnia, hanem azon az uton kell elkísérnie Ssentiványit és művészeit, amelyen eddig az ijesztő elkoseredé •ig eljutottak. \\ stagglone kálváriáiéról a könyv "\'\'■hány részlete beszéljen helyettünk az alábbiakban. A start 1928. szeptember 5-én indulunk c! — irja. - Köröttem 18 lelkes komédiás. A tárcámban 30 darab ezres lapult meg. Az cl$Ő állomás Győr. Kellemetlen hir: A szinház zárva. Tűzveszélyes. 30 évig nem volt tűzveszélyes. Egy 60 ezer lakosú város szégyenére a Llovd tánc lennében kell játszanlok. Az ünnepi megnyitón, melyen Moliere-t játszották, 30 ember ült a nézőtéren. Az ünnepi megnyitón, me- lyen Moliere-t játszották ! Az eredmény anyagilag a kővetkező: A terem bére napi 40 P, összes kiadás napi 2-10 P. Átlagos napi bevétel -10 P. 10 napi deficit 2000 P Az idealizmusnak, mellyel a társulat elindult, jobbról egy pofon, a művészi szent akarásnak balról, a kuKuniért való rajongásának egy a feje búbjára. Egyetlen fényes oldal A könyvnek szinte egyetlen szép, fényes oldala az, melyet Sopronról ír Szentiványi. Azt irja : «I,ctisztcIgek a polgármester urnái. Csak ugy árad belőle a művészet iránti szeretet. Kijelenti : szinház díjtalan, fűtés, világítás díjtalan, vignlmiadó nincs. "Előadásainkon ott ül a páholyban, szü-netlxíii lejön az irodába, érdeklődik, buzdit, elismer. Mennyire más itt minden. Mony* nyi kultura árad ilt a közönség, a vezető urak részéről, mennyi jóindulat. Tiz ilyen városi az országnak és meg van mentve a magyar színészet* Nagykanizsán... Bezzeg nem igy volt más városokban. Nagykanizsán az ottani színházat egy mozi-társaság bérli. Szcntiványiékat nem akarták beengedni a városba. A polgármester végül is napi 200 pengőt kért a szinház átengedéséért, holott a társulat egész bruttó bevétele-nem tesz ki 200 P-t. Végül is a Kaszinónagy- A szőnyeg örök érték... Kézzel csomózott MAGYAR PERZSA TORONTÁLI szőnyegek, átvetők, összekötők és takarók nagy választékban, minden nagyságban kaphatók KIRSCHNER MÓR divaté ruhásában. jy^j Csalt néüány nuplg 1 fe&érn einüek coddfl ufnojfbcn é» legdivatosabb mintákban, lep-Klualóbb \'a\'XZbö, csodálatos olcsó árakon 1 BRÓNMÍ dlvatáru§ászban HO11 IfiV MIKCÓS-l/T 1. Csak Qlbátlan árút árusítok. Hibás, selejtes (parti) árut nem tartok termét kellett kibérelnie és játszott naponta 10—20 ember előtt. Innét 1100 P a deficit. Március 15-én a polgármester kijelentette, hogy kivételesen 120 P-ért átengedi orrú a napra a színházat. Szenliványi | nem fogadta el ezt a «nagylelkü ajánlatot. Március 15-én a kereskedők kaszinójában Játszott, ugyanakkor a színházban egy Zoro-Huru filmet játszottak. Ahol lebontották a színházat Pápán volt egy szép szinház. -De lebontották. A város ugyanis eladta azt a telket, ahol a szinház állt a református egyházközségnek, mely azután lebontotta a színházat, Jókai színházát. Szentivánvi utoljára még játszhatott benne és Jókai Aranyemberével búcsúzott Jókai színházától. Bácsalmáson egyik előkelő ur a kővetkező bizonyítványt állította ki a közönségről : «A\'em kell id- kultura, uram, egy liter jó bor, °gy jó tarokkpárli és ki van elégítve a kuliura Püs|)ökladányban a szinház melletti teremben 40 -50 ember verte a kártyái, ugyanakkor a teremben T5 ember ült. A színháznak vidéken a legnagyobb ellensége a mozi. Felemlíti a könyv, hogv mily ízléstelen plakátot talált ki Szarvason a mozi. Igy hangzott a plakát: „Látta már a . . . kémet ? ha nem, ugy nézze meg a Spiont a moziba." Veszprémben a szinház épületé-lx\'ii van a mozi. A színpad alatt volt n mozi-zenekar, melynek muzsikája átszűrődött a színházba is és igy iteve van egypupu» melódiájára játszották a Faustot. Kőműves Sándor lángot Itt nem nyel Gyulán a szinház iránt érzéktelenné vált közönség mogmozditá-sára a következő felhívást helyezte cl Szentiványi : ■ Gyula város m. t. körönségé-hez. Mélyen liszt ll Hölgy Hm és Uralmi Országos Művész Szinház név alatt műkMÖ társulatommal a Komló ugynevíz-\'tt muukáslermében komoly, f?lnölt kulturember-jk részér2 hutásokat tartok. A fenti téni/rÓI mind ezideig 20—30 hölgy és ur v?tt tudomást. Ezúton még egyszer felhívom szíves figg-íműk?t. Igaz, nem itt látható a beszélő csodapók, sem a kigyóbüvölfí démon. Kőműves Sándor lángokat itt nem nyel, Orosztáji n-vű tagom véres húsokat nem -szik. Itt egyelOr - én >;szem magamai az önök közönyéi látva, \' Másnap a város főjegyzője megdorgálta Saentiványit, hogy miért bántotta meg ennyire a város inte-ligenciáját. (A főjegyzőnek igaza volt, mert akármennyire igaza van Szentiványinak, a modor, ahogyan az igazunkat közöljük, mégsem mindegy, ha eredményt akarunk elérni. A szerk.) A Kaszinóban az urak felháborodással tárgyalták az esetet. A gyulai közönség előtt nem volt sikerük, ellenben voll a gyulai tébolydában, ahol az igazgató felkérésére előadást tartottak és a megállapított P helyett 200 P-t utaltatott ki nekik a tébolyda igazgatója. Veszprémben ugy sikerült telt házat teremtenie Saentiványinak, hogy Czáfa és Hohibán birkózását hirdette. Igen melegen emlékezik meg Bajáról. «Annyi kulturaszeretőembert, kivéve Sopront, nem találtam )másutt» ■» irja. Mohácson a városháza lépcsőjén játszotta Sophokles Elektráját. A kordonon kívül ott volt az egész liáros, mig belül 25 emb-r vállolt ■51egyet. Hódmezővásárhelyen a részvétlenség mialt cl kellett halasztani az Elektra előadását. Másnap a Salamon-kabaré zsúfolt ház elStt fát szolt. Hogy egyes városok mily mostohán kezelték a szinház ügyét, erre jellemző, hogy Kecskeméten napi 40 P-t kellett Tizet nic a szín ház után Szentiványinak és még a szabad-j egyek után is 1? kit lett rónia a vigfilmiadót Az ottani polgár?nos-tert egyetlen egyszjer sem, a kultur-tanácsnokot pedig egyszer látták esak a színházban, i>edig ingyen páholyuk van. Hogy lehetne megmenteni a vidéki színészetet Könyvének végén felsorolja Szentiványi a vidéki színészet megmentésének lehetőségeit. Ezek a kővetkezők : 1. A rádió megadóztatása a vidéki színészet javára, mert tagadhatatlan, hogv -10 százalékban az élő művészet tnegölője. 2. Kötelező ifjúsági előadással, mert hu a mozi kedvéért meg lehet adóztatni az ifjúságot, akkor meg lehet egy irodalmi kultura érdekében is. 3. Rendeletileg tartozzon minden város mindenkor színházat fűtés és világítással díjtalanul a szinészet rendelkezésére lx>csátani. ■1. Ingyen személy és felszerelés szállítás. 5. A mozielőadások szünetelte- 1938. ptptembei 38 ZALAI KÖZLÖNY ■ Szép ruha ouk jó •xSwetbfil készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schtítz Áruházban. töe (V) ha II társulat 2 hónapnál rövidebb Meig játszik a városban. 6. Az adók cltörlóBe... Az 5. |>onllal nem ifién írlünk egyet sem mi, sem a közőusíg. Kl-lenben annál inkább {helyeseljük a tftbbit. De vájjon leez-e\' foganatja Sientlványl Rita megrázó erejű könyvének í napi hirek NAPIREND lz«pl«mb. 89, péntek Római katolikus: Mihály. Protestáns: Mihály. Isr.: TlidbóÖ Városi muzeuni és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éjféli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Pő-ut6 8i. íb a kiskanlasal gyógyszertár. QőzíUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). (A MAV vezetőségének Ingjál Nagykanizsán) Alszeghy Béla kir. kormányfőtanácsos, Igazgatóhelyettes, Tichy üzletignzgatóhclycllcs és Szakáll Imre főfelügyelő-osztályfőnök csütörtökön Nagykanizsára érkeztek. (A szezon első esti hangverseny* október 7-én le»z) a zeneiskola tanárai az idén is megrendezik az előző évben bevezetett és nagy sikerű tanári hangversenyeiket és matinélkat, hogy ezzel is mozgalmasabbá tegyék a város zo-nei életét. Első hangversenyük október tf-én estfa 9 <irai kezdettel losz a zxxuo ipkola kamaratermében. Műsoron csupa közkedvelt szám lesz, mint Franck Caesar finom molodikájli hegedű-zongora szonátája, Schubert népszerű zongoratriója stb. A hclyának miuimáli-sak lesznek. (A polgármester jB*>dap««lMi) Dr. Krátkv István polgármester ma hivatalos ügyben Budapesten tartózkodik. — (Zalámlukiul IIíínKAkomáronira) A szentfer«ncrendiek jövő hónapban nagy zarándoklatot szerveznek a/, ősi búcsújáró kegyhelyre, I lomokkomáromra. Bővebbet lapunk legközelebbi Számában. - (Személyi hlr) J)r. Bruzsa Gyula m. kir. pénzügyigazgató csütörtökön hivatalos ügyben Nagykanizsára érkezett. Nahír t* fekete perzsaláb, shirss át ralódi perzsa bőrök legszebb választékban Schütznél. (A Leányllmim Vá|>olnáJa) A nagykanizsai I.ciinvliceum szerzelcsnői, hogy egy-részt a növendékeknek a kedvezőtlen időben Yie kelljen az intézeten kivül istentiszteletre menniük, máprészt. liogy a rend tagjainak szo-kafiszerüen a konventben legyein a kápolnájuk, azzal a kéréssel ford.dt a várnához, liogy az intézet clsö emeletén kVI szobál>ól egy kápolnát alakítson át. A város vezetősége készséggel tesz eleget az apácák kérelmének, akik most a ká|k>lna belső Ik-ivihI •-zósére gyűjtést indítottak. A Nolre liame kanonok ós tanító rend tagjainak eme kérelme bizonyára a nagyközönségnél is visszhangra talál és adományaival elősegíti u szent célt: u ká-l>olna létesítését és belső berendezését. Adományokat erre a céliU u Zalai Közlöny szívesen nyugtáz. (A* OMKF.) holnap, szombaton este családi összejövetelt tart. — Gyönyörű malllassé pongyola anyagok legdivatosabb sziliekben és mintákban Schütznél — (A polgárl»la t«erké«zrk >-etitpH-képe« Jámboráé előadási) A nagykanizsai áll. |x>lg. riulskola 75. sz. cserkészcsapata október 1-én (vasárnap) délután fól 5 órakor az intézet tornatermében vetitettképes jamboree előadást tart. Belépődíj nincs, de ön-kénytes adományokat köszönettel fogadunk és azt teljes egészében szegénysorul cserkészeink nyári táborozására fordítjuk. Az előadás sok kedves és felejthetetlen jelenet bemutatásával ezdrakoztatja a mélyen tisztelt szülőket ás cserkészbarátokat. Parancsnokság. (UJ üdülőtelep n Bn»ton-pS»rtoii) A belügyminiszter Zalavármcgyi\' kis-gyülósének előterjesztésére a Balaton-udvari l»z tartozó és a Keresztény Ifjak Egyesületének tulajdonát képező üdülőtelep nevét ■»Autallelcpt névben állapította meg. Plyama és ruhaflanellokban nagy raktár Singeméi. (leégett egy plnc* nnélkül, hogy valaki észrevette volna) Zalaegerszegről jelentik: Kellemetlen meglepetés érte Varró Zsigmond gyürüsi gazdát, aki tegnap kiment a hegvre, Iwgy szőlőt szedjen. Már messziről észrevette, hogy eltűnt a pincéje. Amint közelebb ért, ükkor látta esnk az üüszkös maradványokból, hogy legutolsó kintléte óta földig leégett a pincéje anélkül, hogy bárki is észrevette volna. A kár 700 pengő. (Tőrök ágyutfo\'yókat találtak a kaposvári vár romjai kflzötl) Ka[>os-várról jelentik: A törököktől 255 évvel ezelőtt újra visszafoglalt kaposvári vár romjai néhánv nap óta megint az. érdeklődés luimloktcrében állanak. A vár kőrnvókén ugyanis az inségmunkások, akik vízlevezető árkokat ásnak, munka közben több török ágyúgolyói és két igen régi időből Származó őzagancsot találtuk. [ VÁROSI MOZGÓ \' Pénteken és szombaton 7 és 9 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor | iate í[béé Beregi OsscKár grandi guignolfa Az előadások pontosan kezdődnek. Kérjük a t közönséget, helyét az előadás előtt elfoglalni, mert az elsötétített nézőtéren a padsorokba bemenni nem lehet. Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, lár, síékszorulás, hínyás, vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan, bizloian ée kellemesen hal. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József viz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jólé-teménynek bizonyul. (Megszökött egy cigány a marcali kórházból; Balog I.ajos 34 éves kóborcigány nemrég egy lőtt lábsérüléssel szállították he a marcali kórházba. Balog ugylátszik nem érezte jól magát u zárt falak kőzött, inert tegnap éjszaka ngy ahogy VoU, a kórházi ruhájában, megszökött a kórházból. A marcali csendőrség n kórházi ruha elvitele miatt lopás elmén körözést adott ki ellene. Dlvalszőrme újdonságok a legnagyobb választékban Singeméi. (Sulyo» szerencsétlenség falrlá* íüzben) Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történi csütörtökön délután két óra tájban az. ihárosherényl erdőben, ahol Kocsis János 30 éves fittyeházi lakos több társával együtt fát irtott. Az egyik fa kidöntéséuél Kocsis nem járt el a kellő óvatossággal és a fa rázuhant. Mindkét lábát eltörte, ezenfelül súlyos külső és belső sérüléseket is szenvedett. A mentők bcszúllltollák a Kózkórházha, a csendőrség |>edig nyomozást indított annak megállapítására. hogy terhel-e valakit felelősség. — Elsőrangú müjég kapható a Transdanubia Egyesült 00*maImok Részvény társaságnál. L0P0KH0C0K legolcsóbban HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Kocsltakaró Lólzzsaztó páronklnt és méterben Zsákok mlndon célra (Óvodás kisgyermekek gyűjtötték Ö^ze a cwirgól tl)uságl templom «-l*ö köveit) Csurgó Somogymogvei nagyközség járási székhely már évekkel ezelőtt kijelölte u telket katolikus templom részére, ahol záros habáridőn belül fel kell építeni a templomot, mert külön-<J)erv a területet nem lehet tempk>m óét jaira felhasználni. Ami a legfurcsább, máris- vannak, akik lenniszpályát terveznek |;*zen a tor ületen. A reálgimnázium diákjai s n többi iskolák tanulófi Ijongauer Imre hittanárjuk vezetése mellett az említett telken irjusági templomot szereüiének épitenl, mert a plébániatemplom kicsi és a hosszú kiterjedésű nagyközség északi végén, »* iskoláktól távol, mintegy 2 kilométerre van s a téli időben az ifjúság sokat szeiívod a hideg miatt és a hosszai csúszós uton. Az ifjúsági templomra a téglngyüjtést a kis ovodások kezdték meg és az első r>000 tégla árát ők játszották össze színdarabokkal. A csurgói diákok most azzal a kéréssel fordulnak azokhoz, akik a gimnáziumot, rvagy a tanítóképzői Csurgón végezték, liogy adományaikkal járuljanak hozzá az ifjúsági templom felépítéséhez. A kegyes adományokat »Jézus Szive Ifjúsági Templomépitő Bizottság Somogy-(\'-siirgó< cimrc kérik. (iyermek boy kabátok, barim és fehér báby bundák minden nagyságban legolcsóbban Schütznél kapható. (Más férjéve! vigasztalódó!* ■» özveíy komaasszony) Suhajda János gazdálkodó a Kaposvárhoz tartozó Cseri-hegyen "lakik a feleségével együtt. Suluijdáék komaasszosya nemrég özvegyen maradt"és a házaspár gyakran ellátogatott hozzá, hogy vigasztalja a bus \'özvegyet. Suhajdáné egyszer csak arra jött rá, liogy a fé^je túlságosan sokat fáradozik Qz ő tudta nélkül is az özvegy vigasztalásán. A házaspár között egyre gyakrabban ismétlődtek meg a zajos jelenetek, végre két nappál ezelőtt Suhajda kijelentette a felségének, hogy elválik tőle. Az asszony erre olkescredésél>en, hogy elveszti az urát, akit egyébként nagyon szeret, öngyilkossági szándékból lugkő-oldattal megmérgezte magái. Súlyos állapotban szállították a kórliázba. A, uj szezonban ra,i<H ujra ^ Transdanubia Rtrtol Csengery-ut 6. Telefon4-l3. a.iii | BBBMBMMMMBBIMMIIM8 -itiV 1 \'"\' ■\' 1 1,1 \'■■\'■ \' \'" 1 \'\'\' \'*\' 1 "" \' ■ ■ . aau-.i ■ » ZALAI KÖZLÖNY 1833 neptember 29 SP ORTÉLET Józsa, az NZTE rekorderatlétája a PEAC-ba lépett Nagykanizsának tulajdoiiköp \'2 allé-táliól álló versenyzője van, amely saj. pos újra meggyengült. Eltávozik ugyani? Kanizsáról Józsa, hogy egyetemi tanulmányait Pécseit folytassa Igy magától értetődően a Péefci Egye-temi Atlétikai Klub színeiben fog a jövőben versenyezni. Utolsó versenye a Zrinyi színeiben vasárnap volt K"-, posvárott, al»ol diszkoszvetésben 43.38 m-es dobással győzött. mely egyúttal a verseny legnagyobb eredménye volt. Megnyerte még a belvlníl távol és helyből magasugrást is. Az előbbiben 2.!ti m., az. utóbbiban 1.12 m. volt teljesítménye. IS helyről újra szinte fájdalmasan állapítjuk meg, liogy Nagykanizsán aluszik az atlétika. Miért van ez? Talán nincs megfelelő anyag? Errö mindjárt meg is adhatjuk a választ, nem az anyagban, hanem a hozzáértő szervező erő hiányában került Nagykanizsa atlétikája erre a mély |x>ntra. Pedig nemzeti feladat is ní-i a nom-zel ívprczentálására alkalmas egvének kitermelése, t\'gv kell vigyáznunk ki-rejlődölt s|x)rlunkban az ezideig elfoglalt előkelő pozíciójára. mint az 1 ország halárán őrt álló katonának n halárra. I Feltéllen keli lenni városunkban egy pár olyan sport és nemzetszerető férfiúnak. aki kezébe veszi Nagykanizsa atlétikájának megszervezését. ( Miért tud la a torna, labdarúgás, tennisz, úszósport a maga szervező erőit kitermelni? Mert volt egypár B|x>rlférfiuban akarat és készség erre. Must az atlétikán a sor. hogy sürgőben kitermelj" a maga vczércmln\'rél, mert csak megmozdulni nehéz, ezt láthattuk a tornánál \'ls, a többhmár magától jön. Ezt kérjük és ezt várjuk mi az atlétikát szerelő sportférriak közül. az egyetemes magyar sorttal együtt. lloljó A Szombathelyi MÁV futballcsapata Nagykanizsán Nagyobb sportcsemcgét nem \'tudtak rolna tálalni sportegyesületeink fl nagykanizsai közönségnek, mint a Nyugati keni lel bajnokát, fivek óta várt klvánlpága teljesül a kanizsai szurkolóknak, amikor is sikerül Nagykanizsán az országszerte hires és nagy-nevü játékosokból álló MAV együtle-sét látniok. Az. NTE-nek a nyugati kerüWtből való kiválása óta nem volt a MAV. sein jKxlig más szombathelyi rftapat Nagykanizsán. Az egész, országban etyimeftai a Nyugati kerület csa-l»tai játkzák a legszebb és legeredményesebb futballt és ennek a kerületnek a reprezentánsát láthatjuk itthon a Szombathelyi MAV csaptában. Ellenfélként Nagykanizsa válogatottnak beillő NTE Zrinvi váMpMtott le.sz. a zöld gyepro kiállítva, hogy a mérk<V-zés feleljen arra. vájjon magasabb nívón áll-e a Nyugati kerület vezető együttese a Délnyugati kerület c-sa-patainál. A mérkőzés iránt S|x>rtkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. I.elfulotoó dlvuln és szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer divatáruházban. Közgazdaság Tenoénylflnde Bma tlstay. (u|> 77-es 770-7-9J, 78-as T!0-M\\ 79-es 7-90-8-10, 80 a. 8-fO—8 30, dunánt. (u|) 77-et 7-40-7 50 78-as 7\'ÍO—7*60, 79-ea 7-60 -7-70, 80-as 7-70-7-80, roxa (ul) 4-65-4 75. — Zab közép 6*0-690. ólengerl llsiinlull 705—7*10, Herlésvásór Felhajtás 3242. eladatlan 715 Ms» rendO 074-0-75. siedett 0 74 - 0-76, sie dett köiíp 0-72-073, könnyű 0-70-772, elad rendO »teg 0-68 (WS, ll-od fendll öreg CröO - 064, angol sUkló I. 0P2-O-92, Bialonna nagyban Ü0V- (K11, -«lr 094— I 00, hus 1-00-116. lálaerlia 094-10!. ÉPÜLET-OVEBEZÉST fehér ragaccsal ■ •aolo.éhbrn STE ^: M-nél váro.kia^.l.t. „ TELEFON■ ■■■■■■■■■■ <06 APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lawfi 0Nax«a árakat ig«n oloaén alárualtjuk. Armuth, Ba«ár-ad«ar. Autótaxi viteldíját leszállítottam. Kányáimba csukott koctik bármikorra ren-dnhetök Kaulmann Manónál. Teleion • 167, eite : 571. .52 Magán|áró szalagfűrészgéppel olcsón vállalok fafdráaialóat ét aprítást. -- Szarvas udvar, Eriíébettér 18. 3C84 Sxanxáolóa kávé! Sohasem Ivott jobbat. Legjobb kávélajok törmeléke. 1 kg, 4 pengő, pörkölve, darálva. Utánvéttel küldi Amerikai Kávébehozatal, Budapest. IX, Tompa-n, 1. 2 kg. már porlémentee. 3703 Csinos, Ügyei klaxolgálólaány azon- nslra felvétetik Olasz fagylaltosnál. 3775 Fölöaölt t«j állandóan kapható Tejközpontnál. 55 At!ll9-ulca 3. szimu ház füszerUzleltel, berendezéssel, ((kiméréssel azonnal aladá vagy bérbaadó. 3781 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Bejáró takarltónfit keretek október l-re. Dr. Oyulalné Rozgonyl u. 10. 3783 Príma minőségi) iugoahordók minden nagyságban Jutányos áron kaphatók Kelemen Rezső cégnél Deák-tér 9. 8784 Köztisztviselők ré«z*re rendkívül előnyös bulorvásárlási alkalom. Modern bereudezések, tók«<letes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. Nikkelezés, rezezés, ezQstözés, aranyozás Galuonizálús Minden tárgyat és lémet. Macsek Lajos Nagykanizsa, Jó"ei,íh"- ceg-u. 87. sz. Merénylettől féltik Einsteint. Einstein prolcsíior Németországból Angliába emigrált, Egy földbirtokos a házigazdája, aki állandóan töltött .____vadászfegyverrel kíséri, mect merénylettől tartanak. Gabona oiáváióii0P«ki Porpácok: Nedvespácok: ArxöpAo Blgrlol Porzo! Hlgozáti Tillanfln Tlllantln esedeti gyári árban és csomagolákbsn. NCUtrágyáki Pé.ti.6 Asv. Huperfoufát 40%-o» káll.ó Mésxníirogén Thomaiulah kg-ként, isák-számra és waggontéte-lekben. FUTÓ Ri vegytiszta szénsavas takaimányméss. PEKKi „D" vitamin készilmény. Beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF m.g.mOtrágv.. rtöyányvídetmtaierek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9413/1933. Árverési hirdetmény. Az Erzsébet-tér 3—4. sz. házban levő volt Kasztl-féle üzlethelyiséget folyó évi november hó 1-tól kezdődő időre a városi gazdasági hivatalban október hó 3-án d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagvkanizsa, 1933. évi szep-temtv. hó 27-én. „„ Polgármester. Nyomaloll a laptula|donoe Köigaidasági R.-T. Uuteiiberg Nyomda t» Délialai l«kl«ló Vállalata könyvnyomdádban Nagykauiaaáo. (, .1.16. tlaletyeielt: Ztíal Károly. 73. évfolyam 222. uám ítiWMW/Wv^ Nagykanizsa, 1938. szeptember 30, szombat Ara 14 (Illír ZALAI KÖZLÖNY faerkesitóaég éa kiadóhivatal; Kőut 5. isim. Megjelenik minden reggel, béttö kivételével Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElófUetétl ára: egy hóra 8 peugó 80 HÍM Sicrkeiitőiégl éa kiadóhivatalt telefon: 78. a Egy esztendő Néhány nap múlva éppen egy esztendeje lesz annak, hogy Magyarország kormányzójának bizalmából Gömbös Gyula kormánya vette az ország ügyelnek irányítását. E válságos és cscraényekten változatos időkben, amikor minden nap, sőt minden óra a régi békebeli idők mértékével mérve éveket, sokszor évtizedeket jelent, amikor egy-egy váratlanul felbukkanó szenzáció sorsdöntő fordulatokat hoz a nemzeti és világpoli-tikai téren, valóban érdemes visz-szapillantást vetni ennek az egy esztendőnek eseményeire, munkásságára és eredményére. Emlékezzünk csak vissza: milyen lehangoltság, nyomott, majdnem kél-ségl>ecsett hangulat uralkodott széles e hazában egy esztendővel ezelőtt Előttünk állott a közelgő tél előre vetített bizonytalanságával, nyomorával éa szenvedéseivel s a nemzet már-már kezdétt kételkedni és kétségbeesni a maga jövője felett. Horthy Miklós kormányzó ismét ritka bölcsességéről és államfői előrelátásáról tett tanúbizonyságot akkor, amikor a nemzet lelki válságának e végzetes fordulópontján oly elhivatott férfiul állitolt a magyarság élére, aki kemény és férfias jellemével, ritka államférfiúi ké|>ességckkel a legalkalmasabb volt arra, hogy a magyar nemzet sorsának vezetését, életének uj irányokba való terelését átvegye. Valóban : minden részrehajlás és elfogultság nélkül lehet megállapítani, hogy az ország nem csalódott uj vezérében, Gömbös Gyulában Emlékezetes rádióbeszédében, nuiv a maga nemében is páratlan uji-tás volt a magyar politikai életteli, felrázta a kétségl>ocsett nemzetet aiéltságából és megmutatta neki az irányt, amelyen haladnia kell, hogy távolabbi céljait elérhesse. Megszületett és nyilvánosságra került a <nemzeti munkaterv.. a nemzeti élet összes fontos kérdéseinek és megoldandó feladatoknak nagyszerű foglalatja, mely világos egyszerűséggel s mégis alapos körültekintéssel sorolta fel a közeli és távolabbi jövő minden tennivalóját. Gömbös \'Gyula miniszterelnökségének első napjától fogva gyors ütemben, a magyar államélet terén eddig ismeretlen friss tempóban indult meg a munka, a lendületes és megfeszített munka az összes kormán yzati ágakban a mutatkozó bajok enyhítése és nz oraaág jobb jövője érdekében Amint ennek a széleskörű és a nemzeti élet -mimien részletére ki-terojdő munkának egyes mozzanatai kezdtek a nemzeti közvélemény előtt kibontakozni, ugy ébredt fel lassankint a felébredés, hogy aaciuj vezér valóban uj stílust, uj KBeUeinet, a politikai vonalvezetésnek egészen uj módszereit ho- Gömbös: A tisztviselői fizetéseket nem lehet már tovább csökkenteni Gazdák küldöttsége a magyar kormányelnöknél Mat/er János ny. miniszter vezetésével pénteken délután a kápolnai választókerületnek egy nagyobb gazdaküldöttsége kereste fel Gömbös Gyula miniszterelnököt, akinek Írásban nyújtották ál a gazdák kívánságait. Kérték n közterhek és adósságok után fizetendő kamatnak arányl^oállitását a gabona .rával. Kérték, hogy a folyó évi adót is lehessen gabonában fizelni. Kérték a késedelmi kamat leszállítását a teketeli színvonalra. Gondoskodjék a kormány a vurrans hitel te vezetéséről, végül intézkedjék a gatenn árának emelése érdekéten. Kassa István községi biró a magas tisztviselői fizetések és a nyugdíj leszállítását kérte. A miniszterelnök kijelentette, hogy tisztában van a birtokpolitikával, mely szerint nem mindegy, hogy kinek a kezében van a magyar föld. Hangoztatta, hogv kormánya most ls változatlanul agrár- irányzatú. Az eléje terjesztett kérdésekkel állandóan foglalkozik. A nagy termésfelesleg elhelyezése érdekéten minden lelielöl elkövetett a kormány. A világpiaci árak alakulására .nincs befolyása a magyar kormánynak. A tisztviselői fizetéseket nem lehet már tovább csökkenteni, legfeljebb arról lehet szó. hogy az állami gépezet egyszerűsítése révén könnyitsünk az állam ilyen irányú terhein. A gazdaadósságok végleges rendezése tekintetében még az ősszel intézkedik a kormány. — Ebben az épületben — fejezte te szavait a miniszterelnök — olyan emberek intézik az ország ügyeit, akik őszintén szeretik a kis-embert, mert tudják, hogv a megelégedett kisemberek millióinak vál iaira pul fel a legbiztosabban a magyar nemzeti állam épilményye. A küldöttség tagjai lelkes tapssal fogadták a miniszterelnök beszédét Anglia határozottan kivánja a békeszerződések igazságtalanságainak jóvátételét A franciák a kisantant, Magyarország és Ausztria összehozásán fáradoznak I\'áris, szeptember 2!) Genften, az onnan érkező hirek szerint semmi eredménye nem volt Pá\\fl Boncour és Neurath báró tárgyalásainak. A francia külügymi- niszter leszögezte, hogy Franciaország a leszerelés terén ragaszkodik azokhoz az alaj>elvekhoz, melyekben Angliával és Ausztriával megállajMxlott. Neurath báró majd nosilolta meg a kormányzatban és a |H)litikai életteli egyaránt. Amikor Gömbös Gyula a kormányéi-nökségel átvette, hangsúlyozta a nemzet elő.t, hogy józan, a tényleges viszonyokkal számoló |>oliliká-ra van szükség s mivel ma a guz-gasági bajok állanak előtérben, a kormányzatnak legfőbb gondja és kötelessége, hogy izekkel a gazdasági kérdésekkel foglalkozzék. Ehhez a célkitűzéshez hü maradt Gömbös Gyula és kormánya s fáradozásait olyan eredmények követték, amelyeket csak akkor értékelhetünk igazán, ha a körülöttünk duló világválság rettenetes ahányaira gondolunk. Az uj kormánynak előrelátó és bölcs pénzügyi politikájával sikerült az államháztartás rendkívül fontos egyensúlyát s a pengő értékállandóságát biztosítani s ezzel a magyar gazdasági étet fundamentumát megőrizni- Ennek a céltudatos gazdasági politikának köszönhetjük azt, hogv megjavult Magyarország külkereskedelmi mér lege « ma egy kitűnően szerwzelt hivatal irányítja egységesen a magyar termények és áruk külföldre irányuló forgalmát. De talán legnagyobb érdeme Gömbös Gyulának az, amit kül-politikui téren teli rövid egy esz- tendő alatt a .nemzet érdekében. Külföldi utazásaival, a személyes kapcsolatok felvételével fontos és hatalmas nemzetek barátságát szerezte meg számunkra s elérte azt, hogv legjobb barátunkon, Olaszországon kivül már más neinzolck is őszinte rokonszenvvel és meleg érdeklődéssel figyelik u magyarság sorsánuk alakulását. Gazdasági téren ez a higgadt külpolitika igen hasznos kereskedelmi szerződéseket, uj értékesítési lehetőségeket teremtett, a nemzeti politika terén pedig döntő eredményként könyvelhetjük el, hogy a magyarságon elkövetett trianoni gonoszlelt jóvátételének. a te kés revíziónak kérdése immár a világpolitika időszerű és komolyan tárgyalt problémáinak sorába emelkedett. Ezeket az eredményeket összegezve, nem csodálkozhatunk azoiíf hogy a nemzeti közvélemény túlnyomó részéről őszinte lelkesedés és bizalom sugárzik (tömbös Gyula alakja felé, aki megteremtette a józan és becsületes magyarok igazi és törhetetlen egységét, a magyar nemzetnek közös, nagy táborát, mely rendületlen bizakodással követi a vezért a megkezdett* uton o nagy magyar célok végső megvalósulásáig. nem minden pontban ellentétes nézetet vallott és hír szerint, miután oerdjnény te lenek voltak tárgyalásai, még pénteken éjszaka visszautazik Berlinbe- I\'áris, szeptember 2{| Beavatott körök szerint a francia külpolitika a középeurópai kérdésben főcélnak tartja a kisantant valamint Magyarország és Ausztria képviselőinek összehozását a z\'ld asztal mellé, a gazdasági és közlekedési kérdések együttes megoldása végett. London, szeptember 2U Lloyd Cíeorge az egyik angol lapban azt irja, hogy az.angol köz-vélemény és a pártok többsége határozottan kivánja a Népszövetségtől a békeszerződések igazságtalanságainak jóvátételét, mert ezek súlyosan fenyegetik az európai békét. Genf- szeptember 29 A franciák egyhangúlag örömmel üdvözlik az olasz, kormány ama magatartását, amellyel a németek álláspontját össze akarja egyeztetni u nagyhatalmakéval. London, szeptember 20 IIÍr szerint az angol nemzeti tanács relszólitju az ungol kormánvt, hogy hozza létre a fegyverkezések lényeges csökkentését biztosító leszerelési egyezményt, mert az általános leszerelés elejtése és Németország egyoldalú lefegyverzésének fenntartása a teke legsúlyosabb veszedelmét jelenti. I\'áris, szeptember 20 A Tnnps pénteki száma Kőzé|)-és Keleleurópa politikai fejlemé-nyeivel foglalkozva, igen nagy jelentőséget tulajdonit a Szófia és Belgrád közti helyzet javulásának. Borzalmas Onnepesti szerencsétlenség a bukareatlzslnagógában Vaklárma miatt 9 asszonyt agyontapostak, negyvenet pedig tulyo-san megsebesítettek Bukarest, szeptember 2\'J Pénteken este terzalmas koíivii-csétlenség történt a bukaresti zsinagógában, amelyet nemrég tataroztak és most vezették te a villamos áramot. Hatalmas tömeg gyűlt össze a .templomban az ünnepre való tekintettel, amikor váratlanul kialudt a villanyvilágítás. Ugyan-lekkor a menvezeten levő szellőztető motor szikrázni kezdett. Egyfto\'d-sfein nevű ember betörte az utcára pyiló ablakot és kiáltozni kezdell : tüz vau, tűz van. Szörnyű pánik töri ki. A karza-to nlovŐ asszonyok és leányok egymás haját, ruháját tépve. marean« golva, egymáson keresztülgázolva igyekeztek lejutni a szűk lépcsőn. Ebben a dulakodásban tí asszonyt agyontapostak, negyveu pedig életveszélyes .sérüléseket tzejvmlett. Mire kiért a rendőrség, addigra a ZALAI HOZLONV 1W. mptemtw 30 Október 2-án öszi árusításunk! Figyelje hirdetéseinket! A balatoni ingatlan-tulajdonosok vasúti kedvezményének ügye u halottakat is hazaszállították, nehogy a bonctani intézetbe körüliének. Kulaj»ok, bundák, rctikülök lepték el a templom padlóját. A vizsgálat szerint rövidzárlat történt Nagykanizsán is fellendült az ópitkezós Ai Ipartestület ujabb akoiója utoanyitások órdekóben Nagykanizsa, szeptember 2U Nemrégen beszámoltunk a Su-gúr-uti házépítésekről, amelyek a Kinizsi-utcára való utcanyitáss^l további építkezéseket tesznek lehetővé. Az ember lelke örül, amikor a Sugár-uton halad és látja a szorgoskodó munkáskezeket, a daltól hangos utcarészt, amely az Élet, u Munka, a Kenyér himnuszát zengi annak, aki nyitott szemmel nézi az csemé/iyekeL Ma pedig arról számolhatunk be, hogy a Katonaréten is nagyobb szabású, erőteljes éj>itési kampány indul. Ut csaiádi liázak épülnek, an. h: főleg a kisegzisztenciáknak juti. ..olt kölcsönből épít a «Saját Otthon» Takarékszövetkezet: Mint annak idején jelentettük, a «Saját Otthon* dr. Krátky Jstván polgármesterrel tárgyalásokba bocsátkozott a Babochay-telken való házépilésekre, azonban akkor nem sikerült a megegyezés a város és az intézet között A «Saját Otthon* most nagy apparátussal a Kalonaréten kezdte meg a házépítést, főleg családi hátakat, amikhez nemrégen fogott hozzá és az ősz végén már be is köllözkódheluek az épittetők. K József, örliáz és Levenle-utcákban épülő házaknak a bokréta ünnepélyéi szombaton tartják meg. Ezépit kezes befejezésével ujabb turnus építkezés indul meg, amely számos munkásnak ad kenyeret. Ezzel kapcsolatban értesülésünk szerint az ipartestület ismét forszírozni kívánja az utcák nyitását, hogy fokozza az épitő-kedveL Minden akciói, amely u dolgozóknak munkát és kenyeret biztosit és lehetőséget nyújt sok munkanélküli kéz fogalalkoztatására, csak örömmel lehet köszönteni. Időjárás (Eluakai rdcttóliienUi) Jt ■eteemlú-9 lel látásét Jelenti uete 10 érákon >elhfta léd várhat* lényegtelen hAvéltoxéeeal. FelMztt: Reggel Úszta, délben felhős, eete tiszta. Szélirány: Reggel déli, délben éa este délnyugati. Oyomor- és hasbántalmak, Izgékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség sok esetben megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megiszik -igy pohár természeles „Ferenc Józse." keserüvizet. — Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül -előnyös rész-letflzetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4. Annak a nagy nemzeti kincsnek a kiadnázása, amit a Balaton képvisel, most, amikor minden termeivényt veszteségre tudunk csak értékesíteni, fokozottan foglalkoztat ja mindazokat a tényezőket, akiknek? a Balatonhoz bármilyen vonatkozásuk van. A kiküszöbölendő bajok régóla ismeretesek : szervezetlenség és pénzhiány. Ezeken kiván segíteni az a tervezet, amit Iklódy Szabó János kincstári főlanácsos terjesztett a lialaloni Szövzlség elé s melynek lényege a kővetkező: Nyilvánittassék a Balaton és szűkebb vidéke Magyarország Nemzeti Park\'-jává, amelynek lakói, továbbá mindazok, akiknek a Balaton melleit ingatlanuk van, lépjenek be a Balatoni Szövetségbe és fi, zesseuek évente 8—10 P tagdijat. Tagságuk fejében l>edig élvezzenek állandó (50 százalékos) ulázási kedvezményt. Az igy befolyó ösz-sszegből amely évenként közel egy millió pengőt tenne ki, olyan be-/ektelések létesüljenek, amelyek hiánya Balaton látogatottságát cz-ideig károsan befolyásolta, a amelyek mindnyájunk előtt ismeretesek. Eme elgondolás szerint nem az érdekelt ingatlantulajdonosok nenv lennének anyagiakban igény bővé\'ve, sem j>edig az államtól nem kívántatik nagy áldozat, mert a MAV által nyújtott kedvezmény sokszorosan megtérülne a fokozott forgalmon. A Balatoni Szövetség felterjesztette a javaslatot ugy a miniszterelnök, mint a kereskedelmi minisz- terhez, akik azt soronkivül leküldték a Balatoni Intéző Bizottsághoz, amely a legutóbbi ülésén már foglalkozott is a tervezettel. Időközben a veszprémvármegyei Közigazgatási Bizottság is magáévá tette az ügyet és a Nemzeti Park mielőbbi megvalósítása érdekében fel Íratott intézett a kormányhoz, valamint álirt a másik két balatoni vármegyéhez is a javaslat letárgyalása végett. A Balaton lakossága nagy érdek-lŐdésseí várja a fejleményeket, mert tudja, hogy tennie kell a fürdő kultura érdekében és a tervtől a Balaton felvirágzását reméli. Magunk részéről a fentiekhez nem sok hozzáfűzni valónk van. Évek során többször megpendítettük már a Zalai Közlöny liasábjain, hogy a Balaton-kultusz érdekében álló volna a balatonparti ingatlantulajdonosoknak vasúti kedvezményt biztosítani. Leszögeztük azonban azt az álláspontunkat is, hogy a kedvezménynek valamely egyesületi tagsághoz való kötését nem helyeseljük. Ez a kedvezmény nagy, álfogó balatoni, sőt nemzet-gazdasági érdek, nem igazságos tehát annak megadását egy egyesület ínonopoliumávó tenni. A Balatoni Szövetséget csak elismerés illeti azért a lelkes és eredményekben gazdag munkásságáért, amit a Balaton érdekében kifejt, de ilyen közérdekű akcióból erkölcsieken kívül más hasznot nem szabadna Vegyen osztálysorsjegyet a Hlrsohler trafikban (Korona szálló épület) ahol a* elmúlt sorajátékban a 25.000 pengős főnyereményt és tfibb nagy nyereményt nyertek szerenosés vevői. Minden második sorsjegy nyer. Kisorsolásra kerül cca 8 millió nrnnypenafi, mely készpénzben kerülklfizetésre. Legnagyobb nyeremény 600.000 uranypengö Húzás már október 14 én, siessen mert a kereslet nagy. Hivatalos árak: >/, P 24--, >/, P 12-—, >/« P 6"-, V, P 8--. Sorsjegyek és tervek kaphatók: lf|. Hlrschler ülksa ffMW\'" a mozi 1883. izeplembcr 30. ZALAI KÖZLÖNY Telefon 170. iskolai tananyag Zongora-, hegedű- és cselló Iskolák, gyakorlatok, minden zenemű kapható FISCHEL könyvkereskedőben NA0YKAN1ZSA. húznia. A tiiggyüjtési propaganda etikai alapja maga az eredmény legyen, ne pedig egy Aljaim kiváltság. A tudósításból azt látjuk, hogy a MAV-nak megvan a lehetősége ós a hajlandósága is arra, bogv féláru jegyet adjon a Halalonpart ingatlantulajdonosainak. Örömmel üdvözöljük e/.l a gesztust (ami bízvást üzletnek sem lesz rossz I). <!<• sokkal megnyugtatóbb lenne, ha a kedvezményt megkapná minden balatoni ingatlantulajdonos, tekintet nélkül arra, hogv tagja-e valamely balatoni érdekképviseletnek, vagy sem. őszi könyv-njdonságok • »Jó könyvedet propaganfla-:íron.« Ez az elve a Káldor Könyvkiadóvállalatnak Őszi kiadásainak gazdag rendje során. 3 pengő lesz Farkas Gyula berlini egyetemi ny. r. tanár »A magyar irodalom története," amiről niár szóltunk e hasábokon. 3 I>engő lesz Bertrand Itusse "Házasság és erkölcs< c. könyve és 3 pengő ugyanennek a kiváló tudósnak és vitágfinak ».\\ lioldogság meghódításai c. munkája az emberi lx>ldog-lalanság okúiról. 2.!*) pengő lesz Peter Treuchcn, a hirtelen feltűnt dán iró hircs regénye, »Az eszkimó.< 1.80 pengő lesz Sigfrid Undset. a Nobel-díjas iró három \'könyve, a \'Koszorú,* »Az asszony« és >A kereszt.< 2.90 pengő lesz Török Sophie nagyszerű regnye, a »llintz tanársegéd ur,« mefynek témája a női szerelem centri rtiRaíis é-s centripetális kettőssége. \'3.00 pengő lesz Axel Munthc világhírű könyvének, a .San Michele re-gényét-nek propaganda.kiadási. 2,90 pengő lesz Bcrend Mlklósné >Szent Bertalan-éj. c. regénye 2.90 pengő lesz Hajdú Henrik >fí»zaki antologiá«-ja, Miirinelti: -Aki nem anyától születeti.• 4.Ő0 pengő lesz Paul Geraldy: >A szerelem* és 3.90 pengő Schalom Arsch: »Az anya.- Ifjúsági könyvekben is gazdag és olcsó lesz az őszi termés. \' Üzletfeleink szíves figyelműt felhívjuk, hogy irodánkat Cftangery-ut 4. »z. alá, «• Néplnkarékpínzár R. T. székházába helyeztük ál. Magyal* Hollandi Biztoaitó R. T. 1JW nigyk.nl\'"! faigynrklíge. Fatime és Omár regénye Ml Utz n legendából, ha rávilágít a tudomány — Szertefoszlott Bacznó várának regényes meséje Bolondócz romjai alatt. (t\'-opyrightO A vadul kanyargó Vág romantikus völgyét a história évszázadai telistclü szórták omladozó várromokkal Európának egyetlen folyója van csak, ,i Rajna, amelv annyira gazdag lenne legendában és romokban. mint a Vág. A felhők mögül előtörő halovánv holdsugár megvilágítja a düledező sziklafalakat, a romok között baglyok tanyáznak és az útjára induló vándor ájtatosan vet keresztel magára, valahányszor felsír a \'sziklák között a ki-sértetek nyugtalan szelleme. Monda, legenda kering a régi romok közöli, az emberek fantáziája bené|>esiti a moh-leple romokat és a várak alján épült kicsim-ke falvak zsupfedte házaiban apáról fiúra szálltak ezek u inisztik is mesék. Mi igaz belőlük... Ki tudná megfejteni... Stibor vajda igazi portréja Meséli nekem Ilranysczky József, a trencséni piarista gitnnár londjálól. Egyszer nzián az egyik szolgáját, aki rávert kedvenc kutyájára, letaszította a vár sziklájáról. De a sors mcgljossziHta magát: |x>nlosan egy ívvel a szolga haláfa után kígyó marta, meg a kegyetlen főurat, kivájta mind a kél szemét és Stibor vajda iszonytató fajdal-mában, megvakulva addig szaladgált a sziklák között, amig lezuhant a meredekről. Előbb azonban kegyetlen hitvese kést forgatott meg a szivében.« — Kddig a legenda. Mi a valóság \'.\' A valóság mindenekelőtt az, hogy Beczkó várát nem is Sllbcr vajda építette. A vajda 1317. és 1111. közöli élt a beczkói vár pedig állott már a X. században is. Tehát a várat nem építhette Sli-bro vajda. De4menjünk tovább. A néphit és a legenda azt mondja : hogv a lengyel származású főúr, Zsigmond király hűséges támasza, aki 1101-ben megszabadította ral> Szőrme, szövet, kabát és flanell-ujdonságok nagy választéka Sin$er Divatáruliázban Naponta érkeznek a saison legszebb divatcikkei. zium tudós igazgatója : — A néphit és az emberek fantáziája kísérletes történetekkel veszi körül a Vág völgyének omladékait. KI ric ismerné ezek közül Beczkó, vagy Holondócz várának meséjét/ Azt tartja a néphit : ójsza-kánkinl kél fekete holló kering nyugtalanul a romok között. Stibor vajdának és feleségének, Dnbroch-nának nyugtot sohasem találó szelleme. Ugy szói a legenda, hogy : >Stibor kegyetlen dcs|X)tu volt. Egyszer barátaival vadászott ott, ahol ma Beczkó kormos romjai meredeznek az ég felé. Vele volt bo-\' londja. Beczkó is. Stibor vajda jóízűt mulatott Beczkó szellemességén és egy jól sikerült éle után kezét adta, hogv " l>oloiulnak várat épit a meredek sziklafalra. FI is ké.züll a vár, gyönyörű volt, igazi főúrnak váló. fis Stibor vajda egy zsák aranyért megvásárolta a vlír;il a ló- ságából a királyt és 1103-ban legyőzte Nápolyi Lászlót, a trónkövetelőt, jámbor, jószivü ós kegyes rérriu volt. Szukolcán ma is áll a/, ápolda, amelyet Slil>or vajda alapított az élet hajótöröttéi számára, fi történelmi tény, hogy Magyarországon és pedig épen Heezkón Stibor vajda lélesilellc az. első szegényházat... Aki az első szegényházat alapította — A szakolcai szegényház falán igy kezdődik a felirat : Quanlus erat Stibor, Chrisli pro nomine miiles ., ós aztán igy folytatja : Jaj nekem, d- kit\'és Stlbort nemzenek "??/«• az idők, már nincsenek, akiknek oly izzó gondjuk — fervens eura ! - lenne a sz-géng^kre és szükölködőkre! legnagyobb választéka eredeii kiadói árakon kapható. Tanszerek legolcsóbban Schless Testvérek köuyr él paplrkereskedéielben Főtlzlot: Fiók: Deák-tér 10. Horthy M.-«t 8. — Feljegyzi a krónika, hogy Sli«-l>or, lirdóly vojvodája és Pozsony grófja, aki Zsigmond kivélytól megkapta a sárkány-rendet is, a l>eczkói plébánia templomban Saent. Katalin liszt eletére oltárt emelt, kolostort épített-a pálosok számára és ő ó|!itette Yágujlielycn a pré|K»t ság palotáját. A szakolci ápolda épülete ma is meg van ós ina, több mint ötszáz év utAn, az eredeti célt szolgálja. Az épület falában elhelyezett emléktábla két évvel ezelőtt volt fól ezredéves : 1 fül-ben emelték. Hogyan keletkezik a legenda Megkérdezem a tudós profesz-szortól : — Hogyan magyarázza meg nekem, hogy mégis mint kegyetlen kényúr él Stilx>r vajda képo a nép, fantáziájában. Feleli az igazgató ur : — A népnek mese kell. Rá kell csak nézni a heczkói vár meredek sziklafalára, amely olyan, mintha késsel szelték volna ketté és nyomban megértjük, hogy ezt a titokzatos helyet a mondák ós mesék világa népesítette be. Aztán: minden generáció hozzátett valamit ahoz, a/iiil az apáitól lialloft. En magam figyeltem meg leg-jobban, miként keletkezik a legenda. — Apiikor idejöttem, mesélték nekem, hogy a trencséni plébánia templomban van egy régi harang, amelyet a Vágból halásztak ki. Ugy szólt a mese, amit komoly emberek is elmondottak nekem, hogy egyszer a Vág igen nagyon megáradott, elöntötte az egész környéket, falvakat pusztított el és olyan ma-gasra nőtt, hogy templomtornyok csúcsát érte el. Az áradás — a legenda szerint\' — egy elsodort templomból magával vitte a sok mázsás harangot is. A harang a sebes árral úszott, amig aztán itt Trencsénben kihaLászlák. Izgatott^ dolog, utána akartam járni a legendának. Megnéztem alaposan a barangolt ós — megfejtettem a legendát. — A plébánia templom tornyában valóban ott lóg a harang. A sulva öl mázsa. Első meglátásra nyilvánvaló, hogv az a nehéz Iia-rang nem sodrodhalik a Vág áradásával. A harangím rajta a felírás : l\'udil me Rgbar MDI.XXXlI. Magyarul: Öntött engem Rgbar 1$83-ben. Rybarnak hívták a ha- Üzletünket átalakítottuk és a legújabb divatnak megfelelő teljesen friss áruval felszereltük. — Kérjük szíves látogatását, a legelőzékenyebb kiszolgálásban bemutatjuk naponta érkező divatcipöinket. Áraink a legolcsóbbak I Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza Fo-ut 2. szám Nagykanizsa, Városház palota Alapítva 1877"ben. ZALAI KÖZLÖNY I9»8. szeptember 30. Szép ruha oaak Jó •sfivstbAI készül 11 Legszebb szövetek, legnagyobb választékban, legolcsóbb áron Schütz Áruházban. rangöntőt. Ma is ugyanez a szöveg olvasható a harangokon. Mármost : Rybar szlovákul annyit jelent, mint halász és ebből a szóból keletkezett aztán az egész legenda. Ennek persze seml alapja sincs. Latiríul nem tudó emberek azt hitték, hogy a felirás azt jelentheti, hogy a harungot — a Vágból halászták ki. Igy keletkeznek a legendák és igy keletkezhetett a Stlbor vajda körül szálingózó mondák, mesék, legendák nagy része is... A szerelem kútja ... A trencséni várt Is körülveszi a legenda rózsás ködje. A história annyit tud róla, hogy 1067-ben már állott a vár, amely később Csák Máté blrtokálm került. Csák Máté a maga korának legnagyobb despotája volt, a tizenharmadik század végén és a tizennegyedik század elején valósággal uralkodott a vidéken. Az ő idejében azonban még nem volt *neg a kut a vár udvarán. A kut ötszáz esztendővel erelőtt került Sde, a szerelem kútja tehát kereken félezer esztendős. A romantikus legendát M?d-nydnszky Alajos báró irta meg először abban a munkájában, amely a mult század harmincas éveiben jelent meg «Malerischc Reise auf den Waagflusso in Un-garn> címmel. A mondát azóla többször feldolgozták. A nép ajkán ez a mese él: — Szapolyai István grófé, a ké-Wbbi János király apjáé volt a trencséni vár. A gröf hires hadvezér Volt, a tórököket sok csatában legyőzte. Hedvig tescheni beroegnő Molt a neje és az akkori szokásoknak megfalelően a heroepiőt a • curia virginjm« — szüzek udvara — vette körül. Előkelő főúri hölgyek tartoztak ehhrz az udvarhoz és •mikor István gróf egy győzelmes hadjáratából hazatért, ^W^ént-k ajándékozta tazt az előkelő t őrök hölgyet, Fatlmét, akit rabul ejt?-tett. Katimé a curia vlrglnum tagja lett Ez a Fatimé gyönyörűséges Bzép leányzó volt, leánya egy előkelő törők basának és akkor, ami- * magyar főúr foRSrtgába esett, jegyben járt. Arája Olmár volt, a monda szerint a szultán legbizal-\'masabb embere. Olmár ötven tevére rakatta kincseit és elindult Fatimé keresésére. Hosszas kutatás után rá is akadt Trencsén várában. Szapolyai elé került éa váltságdíjul felajánlotta minden kincsét. A gróf auonhan igy felelt rimánkodására; • Amit egy Szapolyai egyszer a feleségének ad, azt soha az életben vissza nem veszi!« Otmár pasa kért, könyörgött, mindhiába. Végül kifakadt: »A kőszikla előbb lágyul meg, mint a t« szived.« Felelte erre Szapolyai István: ► Am legyen! Ha a trencséni kősziklából könnyet fakasztasz, visszaadom neked FatimétU A megjegyzés arra vonatkozott, hogy a trencséni várnak nem volt vize, ciszternákban gyűjtötték az esővizet és senkinek sem sikerült kutat túrni á sziklák között. Otmár vállalta a munkát. A macával hozott emberekkel lwzzáíogott a szik- lák megfúrásához és hámm és féJ évig tartott a keserves munka. Em-./erri közül többen kidőltek, ő maga is összetörött. Egy hajnalon aztán víz csörgedezett a kid lenekén. Otmár arany kancsóba fogta fel a vizei és rohant vele a vár tirábtoz. Ssipolyai ura lett a szavának. Törők papot kerített és ott a várban azou-mödon nyomban meg is tartották az esküvőt. Olmár érintetlenül vi-hello haza ifjú felcségévol együtt kincseit Is ... • Eddig szól a legenda. Mi igaz belőle ? Nem tudja senki. A kut meg van, a mélysége nem éri el a száz métert, bizonyos, hogy keserves munka lehetett megfúrni. Eddig ha látogatók jöttek, a vezető petróleumba mártott kendőt dobott meggyújtva a kútba, húszig számoltunk, amíg a kendő a kut fenekére ért. Most már pár fillért kell bedobni egy automatába és villany gyul ki a kut belsejében. De készül más reform is. Misz Rudolf trencséni apátplébános, a várbizottság elnöke azzal a tervvel foglalkozik, hogy a kútba villamos liftet építteti és ezen szállhatnak majd fel az idegenek Csák Málé hires várába. És restaurálják a lovagtermet is. A huszadik század sivár korának szomorú gyermekei legalább épségben lássanak egy darabot a romantika hősi korából... Paál Jób. Szenvedő nőknél a ter ésietes Ferenc József" keserűvíz könnyű, erőlködís nékül való bé kiürülést idéz elő és ezáltal sok esetien ?end-kivül jótékony hatással v»n \'/beteg szervekre. CsaK néhány napig 1 Nöi fehérnemű ele caodda amlnelíben éa le(/dlvatoaabb mlntdUban, lcg~ kiválóbb _ csodálatos olcsó anyagitól áraKoní UTIÓNYAI divaláruőáxban HORTHV MIKCÓS-VT £ <:»oh filbdllun <1 rút drualtoK. Htbda, aélo//e« (parii) druí nem tarlóit RÁDIÓMŰSOR Budapest, szeptember 30. 6.45: Torna. Utána gramofon. — 9.45: Hirek. - 10: t. Kazinczy Fe-renc levelesládájából. 2. Elsősegély mérgezéseknél. Felolvasás. Közben gramofon. — 12.05: Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. - 12.30: Hirek, - 1.15: Időjelzés. — 1.30: .Hogyan készül a cigaretta.. Helyszíni közvetítés a dohánvgyárból. — 2.45: Hirek. -- 4: A Rádióélet meseórája. - 4.45: Időjelzés, hírek. — 5: Mit üzen a rádió. — Budapest II. 5: Gramofon. — 5.30: Az 1. honvédgyalogezted fúvós zenekara. — 6.45: »A rövidtávfutó trénjngje.« Előadás. — 7.15: Linz Mária hegedül. — 8: »Eszterházi vigaz-ságok.« Hangjáték 3 felvonásban. — 10: Időjelzés, hírek. Majd gramofon. - 11.30: Cigányzene. Bée#. 11.30: Alpesi dalok gramofonon. - 12: Rádiózenekar. — 15.40: Citera-zene. — 16.45: Müvészlemezek. — 18: Jazz csevegések. — 19:35: A bécsi szimfónikusok. - 21.50: Rádió- Jól jegyezze meg ... Ha szövetet, selymet, vásznat, vagy szőnyeget vásárol: M KA indent a legjobb minőségben, indent a legolcsóbb árakon, tehát ^y^indent kizárólag KIRSCHNER MÓR divatáruházában. Mozgószlnház Dr. Mabuse végrendelete Tlwo u. Iíorbou az irója ennek a mindvégig izgalmas szcenárium-nak, amely pszihologiál és fantasztikumot mutat l>c olyan zsenialitással, hogy az ember sokszor nem tdja, melyiket csodálja l>enne. Szenzációsan érdekes bűnügyi dráma a I)r. Mabuse végrend■:! >ir, amelynek nagyvonalú építményét a pathologia pillérei támasztják alá. Dr. Mabuse (RudoR Klein-Rogge) , a kettős életű orvqs, aki zseniális koponyáját részl>en tudományos kuttalások, részben pétiig hajmeresztő bűnesetek elkövetésének szolgálatába állítja, megőrül és beke-rül Baum professzor elmegyógyintézetéin\', ahol pathologikus hujla-mail írásban éli ki. Szuggesztív egyénisége az idő folyamán át-plántálódik Baum professzorba is, ftki Mabusenak papírra vetett és a elgkisebb momentumig kitervelt bűneseteit egymásután megvalósítja, mig végre őt Is eléri végzete és - megőrül. A kitűnő, valóban érdekes és izgalmas szoenáriumot az eddig látóit legjobb bűnügyi drámáknak is fölébe helyezi Frltz Iauuj elsőrangú rendezése, aki a Hold asr-szonya c. filmje után ezzel az alkotásával is joggal büszkélkedhet. A professzor szerepét li-regi Oszkár játsza elsőrangú alakításban, A többi szereplők is kitűnőek. Dáma Be- és kijelentés (Falssélamlái) o Minden lakó kótelns a házában tartózkodó egvéneket bejelenteni. A lakóknak közigazgatási kötelezettsége ma már sokféle. Nem tudom, hány beje-lentelt egyént tart nyilván a m. kir. bejelenntőhivatal. Nemcsak a bejelentés kőtelező, hanem az előirt be- és ki-jclentőlap használata is. Ezeket a nyomtatványokat a közönség csak a bejelentőhivatalban Szerezheti be. Ez a hivatal, sajnos, a városi l>érház második emeletén van és a bejelentő vagy kijelentő idegenkedik a >magas, hivataltól. A lecsökkentett hivatali személyzet következtében nem is lehet sokszor megfelelő nyomtatványt kapni és az emeletmászás hiábavaló. Nem volna célszerű a be- és kijelentölapo-kat az OTI módszere szerint a postán vagy a uagytözsdéhen is árulni? Js\'em firtaua a közönség kötelezettségén egy köveset a fiókelárusitásjal könnyíteni, hisz a be- és kijelentési eljárás is már elég körülményes. (Aláírás.) =- Elsőrangú müjóg kapható a T r an 8 dánul) i a Égve sült 0 0 ama lmok Részvény társaságnál. i 1936. szeptember 30 _ Mellókucca Nemrégen tűnt fel, de .sokáig fog ragyogni a film .egén a/, uj csillag: íren® Dwnne. Kz a fiatal színésznő véletlenül sodródott a filmhez s a/, első szereplésével megmutatta. mll.vpn te-lietség, mennyi művészet ós alakító képesség lakik lK\'nne.\'Külső \'megjelenése, hangja, természetes játéka csupa háj, szépsége, színészi játéka elragadó. A Mellékutca főszereit játsza, éhben lióditotta meg az egész viláfjut s teliben a szerepében férkőzött a közönség szivébe és szeretetébe. ligy szeretőt alakit. Az Írónő munkája egyike a/ irodalom gyöngyszemének, meht a milliomos barátnőjének történetét ennyi élethűséggel - s amellett annyira diszkréten viszi a tíózönség elé, hogy ab-l>nn a konzervatív kritikus sem talál gáncsolni valót. A filmirodalmi kiválósága mellett ezt a |>éldátUm világsikert a film főszereplője, Ircne Dunue és partnere, a daliás férfiszépség, John lJolcs alakítása te. rémlett", akik ebben a filmben az író intencióit olyan plasztikusan varázsolják elénk. A világsajtó kritikája azt mondja, lK)gy >ez az asszonyok filmje*; nz igazán átérzett szerelem apolhcozisa ez, amely nélkülözi ugyan a társadalmi törvények szankcióját, mégis nagy lelki-nyugaiommaT üti rá minden érző sziv az erkölcsi fémjelzést, liz mindéiül Illmje! Nemc«ak az asszonyokét J«By«k már válthatók I ZALAI KÖZLÖNY — Natúr és fekete pcrzspláb, shiras és valódi perzsa bőrök legszebb választékban Schülznél. Gyermekeinknek |»k0Iaclpőt, fehér, szürke és fekete tornacipőt Mii-tényl ci|>őlx)ltl)an vegyüünk, Fö-ut. VánosMz-palota. napi hírek NAPIREND Szeptemb. 30, szombat Római katollkui: Jerom. Protestáns: Jeronői. Izr.: Tlirl bó 10 Vároil múzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: a Fekete sas gyógyszertár Fó utö is. és a kiskaniisai gyógyszertár. Oózftlrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egéaz nap nóknek). (A polgármester hazaérkezett) Dr. Kn\\tky István polgármester pénteken este. budapesti útjáról hazaérkezett. - (Mis*zlós-h|r) Ma este ti órakor kezdődnek az októberi rózsafüzér ájla-tosságok szentségi litániákkal. Min-(lenkit szeretettel vár a Missziósház vezetősége. Mellékutca \'(Mihály napja) \\\\ magyarság életében jelentős nap voll mindig szent Mihály napja. Nagykanizsán is megtartották a megszokott melegségül. Magas Mihály gimnáziumi és líceumi igazgatói, kegyes rendi házfőnököt névnapja alkalmából nagyszámú tisztelői és barátai keresték fel szerencsekivá-nalaikkal. Lelíutolsó divatú é.s szabású női és leányka kabátok óriási választékban Singer divatáruházban. Legyen jó a közelgő hűvös, esős napokra a rádiója I Cserélje ki régi rádiólámpáit I Ingyen adunk lelkiismeretes szaktanácsot. Transdanubia r.-t. Csengery-ut 6. Telefon : 4—13. L0P0KR0C0K legolcsóbban HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél (Papi gyűlés) A nagykanizsai es-peres-kerület papsága október 3-án Homok komaromban őszi papigyülését tartja Krculzwr Dezső gclsci kanonok-plébános c\'n&ldcte jalatt. (Áthelyezés (« frlőlfplftés) a Magyar Nemzeti Bank főtanácsa Bíró Ferencet, nagykanizsai fiókjának fő-nökhelyettesét,, a liékéscsapai Nemzeti Bank fiók főnökiévé nevezte ki. Biró Ferenc ezúttal másodízben működött a kanizsai fióknál, melynek öt éven át volt főnökbelyettese. Nagykanizsa közönsége őszinte örömmel veszi tudomásul, hogy bankemberei egyik legki-válóbbjál felsőbbsóge az ország egyik legnagyobb Nemzeti Bank fiókjának élére helyezte, ahol pár héten belül elfoglalja kitüntető uj ]X>/.icióját. (Dr. Nlsponszky Béla főorvos teljen felgyógyult) Annak idején részletesen beszámoltunk arról a súlyos s/ervncsétl.\'ntégröl, amikor pgy motorkerékpár elütötte dr. N\'isponszky Béla volt kórházfőorvost, az 011 kirendeltség ellenőrző főorvosát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, majd Budapesten egy szanatóriumba utókurára -vonult. I)r. N\'isponszky Béla főorvos rnofit teljesen gyógyultan érkezeit haza, örömére nagyszámú tisztelőinek. Mellékutca (A 48-as szoborra) Mező l\'ál vBu-dapest) ót i>cngőt adományozott. (A zeneiskola tanárainak első hangversenyét,) mely az uj szezon első művészi eseménye lesz változatos program teszi érdekessé. A már említett számokon kivül előadásra kerül Scott világhíres Néger-tánca is, me\'y rövid idő alatt a hangversenyek kedvenc műsorsaGma lelt. — Gyermek boy kabátok, barna és fehér báby bundák minden nagyságban legolcsóbban Schülznél kapható. (Szent \'Fer«nc oralórkmui? Je-lenteltuk, hogy ifjú Bácz János városi róm. katli. főkántor egy \'őszkor előadásra kerülő Szent Ferenc oratóriuma megszervezésén és betanításán dolgozik, melynek befolyó tiszta jövedelme Jienuvsak a jótékonyság oltárát illetné, hanem az Kgyházi Enokkur alapját is megnövelné. Bácz főkántor nagyban dolgozik azz előadandó oratórium be-tanításán, ami nemcsak műélvezet, hanem eseménye is lesz uz usZt idénynek Nagykanizsán. (A polgárist* cserkészrk v*l|tMl-képcs jámboré© előadása) A nagykanizsai áll. |K)lg. fiúiskola 75. sz. cserkészcsapata október 1-én (vasárnap) délután Cól f> órakor az intézet tornatermében vctitetlképos jamboree előadást tart. Beló|>ődij nincs, de ön-kényte-s adományokat köszönettel fogadunk és azt teljes egészében szegénysorul cserkészeink nyári táliorozá-pára fordítjuk. Az előadás sok kedves; ós felejthetetlen jelenet bemutatásával szórakoztatja a mélyen tisztelt szülőket és cserkészbarálokat. Parancsnokság. lMyama és ruhaflancHokban nagy raktár Singeméi. "(Frontharcosok Ügyeimébe!/Azok a bajtársak, akik már vasúti kedvezményes igazolvánnyal ol vannak látva és az országos frontharcos találkozón rószt vesznek, ma, szombaton esto 11 órakor gyülekezzenek a Pnnnoiiiában, ahonnan egy ütt indulnak az állomásra. Vezetőség. Gyengélkedés Idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserűvíz fájdalommentes székürülést és kielégítő emés.tést hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc Józset vízről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. Mellékutca (Olasz éSefttvoni! érkezik «sér- nap détotán Nagykanizsái*) Vasárnap délután a fél 0 órás trieszti gyorsvonattal ujabb olasz cserevonal érkezik Nagykanizsára, több mint 300 előkelő olasz vendéggel, akik Budapestre Ataznak. A feldíszített határállomáson olasz barátainkat a polgármester ün-nc|>élyesen fogadja és üdvözli. Felkérik a város közönségét, hogy a fogadtatásra minél nagyobb számban meg-jeleiuii szíveskedjenek.1 — Gyönyörű mattlassé pongyola anyagok legdivatosabb színekben és mintákban Schülznél (Névmagyarosítások) Bachinger Krzsébet Viktória sümegi születésű, káli lakós, oki. középiskoluí tanár, családi nevét belügyminiszteri engedéllyel >Mohos«-ra, Scheiber János oltárci születésű, budapesti lakós, iparművész >Soinorjai«-ra, Slanovics Imre ótvósi születésű, szentlászlói Iákós, jogludl-gató pedig »Tasnádi«-ra változtatta. Dlvatszflrme újdonságok a legna-gyobb választékban Singeméi. Mjzllékucca (fcpltölparl léit tanfolyam kőműves, kőfaragó é* ács mesteri* képzésére) A szolnoki m. kir. áU. fa és fémipari szakiskola ezidcl épilő i|>ari téli bnfolyumát folyó évi november hó 3-án kezdi meg. A tanfolyam szervezete ós a nyert kéjiesités azonos a budapesti felső építő ipariskolán állandósított és hasonló cím\' alatt tartott tanfolyaméval. A tanfolyam négy óv-tfolyanrra tcTjod s a jiógy évfolyam elvégzése a kőműves, kőfaragó és az ácsmesteri képesítést adja bárom óves gyakorlat felmutatása mellett. A tanfolyamon résztvehetnek kőműves, kőfaragó és ácsi|>ari segédek és tanulók. Jelentkezni lehet levél utján is az intézet igazgatóságánál október hó végéig. A tanfolyam vidéki hallgatói az intézet intemátusában nyerhetnek elhelyezést. Az idei tanfolyamon az első évfolyam nyílik meg. ■\'uvebb felvilágosítást ad uz intézet igazgatósága. Pézsmákat, oposwim seal éa mit-rieltc bőrök legszebb választékban Schütznél. Szombaton és vasárnap inloiiii olgáRyianétal ■ Markóféie vendéglőben Rbonnensek fclvéttlnok. {közelebbi nagy filmeseménye ! ZALAI KÖZLÖNY 1933- szeptember 30 SPORTÉLET Kitűnő futballcsemege vasárnap Kanizsán Szabária-Játékosokkal megerősítve jön a Szombathelyi MÁV Régi vágyódása teljesül vasárnap a nagykanizsai futl>allrajong(\')knak akkor, amikor hosszú idő után alkalmuk lesz Nagykanizsán az ország egyik leghire-sebb amatőr együttesét látni. A szoin-bathelyi futballsport, ugy a professzionizmus idejön, mint annak megszűnésével nemcsak vidéken, hanem n fővárosban is nagy nevet vivott ki magáinak. Az elmúlt bajnoki esztendőben Tatabánya, Győr, Székesfehérvár csaptait megelőzvi\' fölényesen nyerte Nyu-gátmagyarország bajnokságát ós mint ilyen az ország legjobb amatőr csapatai közé került. Átvette a vezérsze-repet a nagynevű SzAK-től és Nyugat büszke bajnokságával jelenleg a MAV dicsekedhetik. Az Alszövetségek csapatai kőzött kétségtelenül\'a Nyugat együttesei vezetnek, illetve játszák azt a nagy futballt, amit játszott az NTE is 192t>-ban. mikor az országos középdöntőig küzdötte fel magát. Ki ne emlékezne azokra a nagyszerű küzdel- mekre. amit folytatott egymással az NTE a szombathelyi csa |»atokkal, helv csatákra lntWlogan gondol vissza Nagykanizsa minden spoilbarátja. Ezt látjuk felelevenítve vasárnap a Zrínyi pályán, amikor Nagykanizsa válogatottnak beillő NTK Zrinvi kombinált les/, a MAV ellenfele. \' A MAV vezetőségétől nyert értesülésünk szerint a MAV Paár és Ikxla, a Szabária két visszaamatürizálás alatt álló játékosával megerősítve jön Nagykanizsára, nagy nevébe^ méltóan képviselje Nyugat bajnokát Nagykanizsán. A nagykanizsai s|>orlközönség pedig egy éritek nélküli válogatott felállítását kiváuja látni, amely együttes meg is állja helyét a nagy küzdelemben. A mérkőzés délután fél 4 órakor kezdődik a Zrinyi-pályán Kaufman bíráskodása mellett. Előtte fél 2 órakor aZ Ékszerész— 13 I\'C levente bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra. Bíró Izsák. Ünnepélyes keretek közölt kerültek kiosztásra a mait évi levente bajnokság dijai Dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes tartotta az önnepl beszédet és osztotta ki a dijakat Ünnepe volt csütörtökön a Ijovcntc Labdarugó Saakosztálv Intézőbizottságának és a levente csapatoknak. Ugyanis a Szakosztály ülésén került Kor a levente bajnokság serlegeinek és érmeinek kiosztására. A Szakosztály úgy vezető elnökének felkérésére dr. Hegyi Lajos polgármcsterhclveltcs-fő-Jegyző megjelent a Szakosztály helyiségében ós az összehívott levente csapatok intézői és játékosai előtt magas nlvóju bes-\'.édet tartjtt a nagy számban összegyűlt s|>ortolóklioz. Buzdítva őket a további sikerekre, a sportszert! viselkedésre. Hangsúlyozta, hogy a reálgimnázium és kereskedelmi iskolának a lcvent^ulballs|x>rtba váló bekapcsolódása a futballsport uj utakon való megindulását jelenti, miért is elsősorban netsak az eredmény, ha-icm a sportnak annyira niliUilözheldhn fegyelem lebegjen minden s|K)holó szeme előtt. Azután ki)Sztotta a csapatok vezetőinek a serlegeket ós az érmeket. Ezzel az ünnepi ré.sz befejeződött ó* a Szakosztály, valamint a levente csapa lok melegen üiiiu|>clté.k dr. Hegyi I^ijos polgármesterhclyettest. Sorra került azután a csapatok sorsolása. A Zrínyi II. kivételével mind a 14 egyesület leigazolta játékosait, igy vasárnap már teljes bajnoki fordulót játszanak csapataink. Minden pályát ki kell használni, liogy teljes forduló lebonyolítható legyen. Igy a Zrinyi-pályán egy. a Teleki-utl, Ma-ftyar-utcai és kiskxinizsai pályákon 2—2 mérkőzés kerül lejátszásra. A mérkőzések a következők: Zrínyi-pályaFél 2 órakor 13 FC-P.kszerész, Biró Izsák. Magyar-utcai pát><> Fél 2 órakor VOtiE I.—Tcleky. Biró I.ackenbacher Fél I órakor Barakk-VOC.E II. Biró Bárány. Tcleky Arii pf.Tya l\'él 2-kor Reálgimnázium—Törekvés. Biró Szirtes Fél •I órakor Kcrcsk. isk. Hunyadi. Biró Flumlxirt. Tífetkanlzsa. l\'él 2 órakor Sáska Rajna. Biró Czvctkó. Transdajjubia -Petőfi. Biró Fenyvesi. Kis Budúbnn ma ette flisilis vacsora les. Minden jó é» ízletes lesz és olció. Török Péter 3793 Klnizsy-utca 21. VÁROSI MOZGÓ Pénteken és szombaton 7 és 9 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Beregri Osszkár grand guignolfa Csak az nézze meg, aki birja az izgalmakat ... MepMlipliel:: Váiárolja meg snniegyét paiontl Az uj osztálysorsjátékban uj szerencsit hozunk I Nyíltan vagy Illókban, de mindnyájan nyerni szeretnénk. — Vásárolja meg sorsjegyét a húzás előtt a M. KIR. DOHÁNYNAGYÁRUDÁBAN Horthy Miklós-ut 2. Cimre figyeljen 1 Férfi- és noi-kfllflproktúr íKflES és VIII MM\\:: PestÉs. alakítást Termónytöxgde Buza tiszav. (uj) 77-es 770—7-90, 78-as 7*80—8"0 \', 79-es 7 90—8-10, 80 as 8 C0—820, dunánt. (uj) 77-et 7-40-750 78-as 7-Í0—7-60, 79-?s 7-60-770, 80-as 7 70-7-80, rozs (ul) 4-65-476. — Zab közép 6(0-6 90, - ótengeri tiszántúli 7-00-710. S«rté8Táiár Felhajtás 723, eladatlan IC6. Elsőrendű 0-74-0-75, azedatt 074-076, aze-dett közép 0-72-0-73. könnyű 0-70-0-72, első rendű öreg 0-66 068, ll-od rendű öreg 0-60—0-64, angol süldő I. 082-0-92, szalonna nagyban 093—0*0X zsír 094-100, hus 1 00 1-14, félsertés 094—102. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Oélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. APRÓHIRDETÉSEK Raktáron lewö Sasias árukat Igen oloaán •lárualtjuk. Armuth, Baxár-udwar. 3022 Haiznált butnrt veszek és eladok — Kovácsné Erzsébet-tér 17. Ugyanott egy hármas tükrös nagyon szép előszoba 8zek-rény eladó. 3796 Magánjáró szallaglürészgéppel olcsón vállalok fafQréazeléat és aprítást. — Szarvas udvar, Erzsébet-tér 18. 3684 Pianinot |ó hangút bérbe keresek. — .Pannónia" szálloda. 3791 Udvari kétszobás lakás mellékhelyl-ségekkel együtt kiadó nov. I-re. 3794 Két- és háromsiobás lakások kiadók, Bővebbet Relchenleld huslUlét, Eraébtt. tér___ 3769 Izraelita árvaleány, gyermekszerelö, mindenesnek jobb házhoz elmenne. Cím: Vaivár, fényképmUterem. 3760 Fiatal nős harMaw állást keres, kfrtésxet minden ágában gyakorolt és mé-hési, hosszabb bizonyítványokkal. Cim a kiadóban. 379i BpfnamTOii n l ll m1 ii\'l POPPÁCOIÁSSAL no virömaoot ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmi szerek atb. kcieskedéae m Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Telefon 130. jf, j^b \' \' teh i me Mp Am bmi •jii- (i tv.,. ám j/jl. mptsft > J6k 1 "• f • v. hl fbnbwmp | A művészettörténeti kongresszust Gusztáv svéd király nyitja meg Stockholmban. Nyomatott a laptulajdonoa Közfiuzdasájp R.-T. Gutenberg Nyomda éa DélzaJal Lapkiadó VállalaU könyvnyomdájában Na«ykariiaáD. (FaJalóa üzletvezető: Zalai Károly. |