Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.13 MB
2015-02-05 17:53:54
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1378
4754
Rövid leírás | Teljes leírás (328.81 KB)

Zalai Közlöny
1907, 46. évfolyam

Zalai Közlöny 1907. június - 22-26. szám


A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.

NAGYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 22. 8ZÁM.
JUNIUS L
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizet*«! árak: Kg*»i ívre 10 koron«, fílévre 6 koron», Dtgyeatvfc 2 koron« 60 flll. Egye« »íim Ár« 20 flll. Tanároknak, Unitóknak, Jegyzőknek 4« áilami ti«ztvl«elöknek I ivre 6 korona, fél évre 3 korona.
Felelő» szerkesztő és kiadó: Kálmán Pál.
Szerkesztőség 4a kiadóhivatal: Nagykanizsa, Erzsébet-tér (csoportház.)
Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Reform a gimnáziumban.
Okos dolgot pendített meg mostanában dr. Fodor Aliul ár gimnáziumi orvos. Ez az egyhuzamban való tanilás kérdése.
Akiknek tanuló gyermekeik- vannak, bizonyára a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek eme kérdés mikénti elintézése elé.
Különben nem elsó a helyi főgimnázium, ahol az egyhuzamban való tanítás eszméje aktuálissá lett. Már a főváros középiskoláinál es a vidéki főgimnáziumok egy jó részében évek óla behozatott az egyhuzamban való tanitás rendszere. S gimnáziumunk esak szolgálatot tesz a szüléknek meg a tanulóknak is, ha emo rendszernek a legközelebbi tanév-ben leendő behozatala iránt az elókészitó munkálatokat megteszi. Ugy tudjuk, hogy a szálúk véleményének kipuhatolása után. a vélemények összegezésével kerül az ügy döntés alá. Hát mi nem óhajtunk elébe vágni e véleménynek. Csupán egy-két körülményre mutatunk, mint olyanra, mely az egyhuzamban való tanítás mellett beszól.
Kgyik az, hogy mindazon intézetek, melyek e téren kísérletet tettek, nem bánták meg, sót állandósították az egyhuzamos rendszert. A gimnáziumi orvosok egészségi szempontból nem kifogásolták Sehol az egyhuzamban való lanitás rendszerénok bevezetését, — még az I. és II. osztályokban sem. I>c meg a tanítási eredmény is a behozatal mellett beszél. Ugyanis a növendékeknek egész délutánjok szabad és így a következő órák tantárgyainak megtanulására kellő idejök van, ami a nagy anyaghalmaz mellett bizony nagyon is szükséges. Végül még egy dolgot
emlitek fel mint olyat, ami a tervezett tanítási rendszer mellett mindenesetre figyelembe veendő. Ugyanis főgimnáziumunk ifjúságának egy tekintélyes része Kiskanizsáról jár be a városba, ami bizony különösen téli időben eléggé terhes.
Ha. mint eddig volt. a tanulónak délután 4 óráig kell maradnia a városban, vagy magával hozza élelmét, ami bizony nyomorúságos élelmezés, vagy pedig itt kell kosztot fogadni a szülőknek a gyerek részére, ami meg a szülők anyagi megterhelését vonja maga után. Hogy a tanuló délben is hazamenjen Kiskanizsára s ismét szaladjon vissza ebéd után az előadásra, ezt — bármi erős fizikuma legyen is, — ki nem birja, főleg téli időben. Hát bizony humánus eljárás lenne a főgimnázium tanári karától, hogyha ezeket az érveket figyelembe véve, a szülők legnagyobb többségének igaz örömére követné azokat a középiskolákat, melyek már ezt az okos reformot intézetükben a közjó érdekében meghonosították.
Szervezkedjünk mi is, hogy belyt álljunk a győzedelmas-kedjöuk. A Csáktornyái kernlet függetlenségi pártja megérti a kor szavát. KgyesOlésre szólítja tagjait, l\'olgirok \' Hazalink ! Jöjjetek el az igazi 48-as iQgget-leaségi párt szervezkedő gyűlésére, mely Csáktornyán, \' a Krinyi-téren 1007. június 2-án délután 4\'/, órakor lesz. Hozzátok el honszerelmelek igaz lelkesedésit és kiáltsátok mindnyájan : Éljen a szabad és ÍUggelleu Magyarország! — Hazafias üdvözlettel az előlcészitő bizottság.
— A közigaigatáai bizottság szerdáu ülést tartott Hatthyáuyi Pál gróf eluöklésével, melyen a cselédtörvény ügyében hoztak határozatot. Kzt Fillpicb Lajos Csáktornyái képviselő tegnap a képviselőház elé terjesztette.
A bizottság bírál.
Mult beli cikkünkben konstatáltak, hogy | városunk színházépítő bizottsága túllépte hatás-I körét, midőn az itt működő színtársulat művészi szereplése felett bírálatot gyakorolt. Ez a cikkünk a dolog természeténél fogva városszerte élénk feltűnést keltett és a hét folyamán meghozta a városi tanács éö az érdekelt bizottság válaszát is. A v. tanács ós a bizottság kedd délután ülést tartottak és a következő határozatokat hozták: 11637/007.
I.
Határozat.
A városi tanács a színházépítő bizottságnak 1907. évi május hó 21-ón tartott ülésében felvett s hozzá beterjesztett jegyzökönyvét és ezen jegyzőkönyvnek Bihari Ákos színigazgatónak történt kiadását 1907. évi május hó 24-én tartott ülésében jóváhagyó tudomásul veszi. Időközbon a ,Zalai Közlön} \' ós „A 8zinháza című lapok ezen jegyzőkönyvvel kapcsolatosan a bizottság ellen támadást intéztek: ezzel szemben kijelenti a városi tanács, hogy a mióta a
— Pártszervezés. Emiitettük, hogy Csáktornyán a függetlenségi párLjui».junius \'.\'-ín *artjn szervezkedő gyűlését. Erre a következő felhívást boosájtotlák ki:
Barátaink! Polgártársaink! Független, szabad, gazdag és művelt Magyarország ! Rajongva hódolunk ez eszményképnek, do kárba vész szent hevületünk, ha erő nem támogatja. Erőt pedig csak a szervezkedés adhat I Osak országosan szervezett függetlenségi párt aknázhatja ki az aratott diadal eredményét és folytathat igazi függetlenségi, azaz megalkuvást és reakciót nem türó kemény nemzeti politikát. Ellenségeink mindenünuen zárt sorokban vonulnak fel ellenünk. Döntő a perc, vészszel teljes a késlekedés!
Végzet.
lila: KALLAY KORNÉLIA.
(Folytatás.)
Margit megőrizte ártatlan szivét az én számomra, viszonozta érzelmeimet és én a világ legboldogabb embere voltam.
Azután elmondta rövid élettörténetét. Atyját, sí valami magasabbrangu miuiszteri hivatalnok volt, SJermekkorábau vesztette el. Nem is emlékszik reája. Edes anyja e perctől fogva sunyit búsult elhunyt férje után. hogy inellbetegségbe esett A szeréuy kis njugdijból éltek kelten s abból iskoláztatta is Margitot. Miulán a mövészet iráut való hajlandóság és tehetség már zsenge gyermekkorában megnyilvánult benne. * édesanyja a szinipályára nevelte őt, gondolván, "egy az igazi tehetség utat tör magának anélkül, n°KJ — amint azt némely vizözönelótti elvekkel biró ember gondolja — a nő becsületébe kerülne.
Azonban alig végezto el az akadémiát, midőn rohamosan rosszabbul lett s egy reggelen «»vette férjél.
tehát egyedül maradt. Senkije sem volt 1 V|\'«gon, ki őt megvigasztalta volna. Még szerencse, n°gy szerződést kapott s igy legalább az auyagi gondok llül volt némileg fehnentv«.
— így kerültem, végezto Margit beszédét 7", , • Szegényesen élek, az igaz, de azért meg tudok élni.
Oly egyszerűen mondta el élettörténetét, do Url annyira meghatott, hogy én, az erős férli sírtam. mm egy gyermek.
így teltek a napok, boldogságban, szerelemben. Egymásnak éltünk, senkivel és semmivel sem törődve. Egész délutánokat ott töltöttem Margitnál. Istenem! Milyen délutánok voltak ezek.
A nyár elmúlt, a színtársulat pedig elment onnan. Nem sokat gondolkoztam, hanem egyszerűen utánuk mentem, hiszen nagyon természetesnek találtam, hogy ahol Margit van, ott legyek én is.
Egy napon fenyegető levelet kaptam atyámtól. Egy .jóakaróm" besúgta neki, hogy hol vagyok már hónapok óla. Atyára pedig szigorú katonai stílusban tudtomra adta, hogy ha nem szakitok azonnal azzal a ledér színésznővel és ha nem szabadítom ki magam a hálójából, többé egy árva krajcárral sem fog segélyezni.
Persze eszem ágában se volt, hogy Margittal szakítsak l\'gyet sem vetettem tehát atyám fenyegetéseire.
így tartott szerelmünk körülbelül hat hónapig. Pénzem erősen fogyott, atyámtól pedig egyre-másra jöttek a fenyegető levelek. Elhatároztam magara, hogy nyíltan fogok fellépni és kijelentem atyámnak, hogy nőül veszem Margitot.
Sohasem fogom elfelejteni, hogy mii csinált atyám, mikor tervemmel előálltam. Mint egy őrült, »gy »grott fel dolgozóasztala mellől. Szemei vérben forogtak, szája pedig tajtékzott a dühtől.
Hiába igyekeztom ót lecsillapítani, nem lehotett. Most láttam csak. mily keserves dolog, ha az ember nem önálló, s még szeretnie sem szabad mások beleegyezése nélkül. .....
Atyám nem volt kapacitálható. Tudtam, hogy ha
elveszem Margitot, kitagad. Ettől elvégre még nem féltem volna, de iniból fogom uómet eltartani?
Határtalan kétségbeesés vett rajtam erőt. Nem tudtam, mitévő legyek. Egyelőre abban állapodtara raeg, hogy nem szólok Margitnak.
Visszautaztam hozzá, de szinte megdöbbentem, hogy mily változáson ment azóta keresztül. Arca feltűnően sápadt és beesett, szeme fénytelen, kérdéseimre alig felelt s\' egész lényén meglátszott, hogy valami bánat nyomja a szivét. Faggatni kezdtem. Eleinte kitéróleg válaszolt, utóbb azonban nem bírt magával s fuldokl. zokogás között egy levelet mutatott nekem, atyám irta neki s a következően hangzott: „Kisasszony I Tudomásomra jött, hogy liam elég botor önnek udvarolni. Ön pedig visszaélve az ifjú tapasztalatlanságával, mindenféle raffinériák és álszenteskedé.suk által igyekszik ót minél jobban hálójába keríteni. Figyelmeztetem jóakarólag, hagyjou fel ezzol a játékkal, adja vissza liam szabadságát, ne tegyo ót egész életére szerencsétlenné. Önök nem egymáshoz valók és meg vagyok arról győződve, hogy ha liam elvenné önt, csakhamar megbánná ozt a ballépését. Mégegyszer iigyelmeztotem, mondjon le róla, mert ellenkező esetben nem riaduék vissza — családunk becsülete érdekében — erősebb eszközökhöz nyúlni.
Tarkeőy tábornok.-Moroven bámultam e kegyetlen sorokra, Margit pedig a pamlagon fekve, keservesen zokogott. — Mit szólsz te ohhez? — kérdém tőle. Margit csondeson letörölte könnyeit, majd pedig halk, vontatott hangon igy szólt:
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JUNIU8 |.
színháztelek ingyenes adományozásával a város közönségének a helyi szinügyre befolyás biztosíttatott, hatósági megbízás folytán a színházépítő bizottság a színOgyi bizotlság hatáskörét is betölti. Kzek előrebocsátásával kötelességet teljesít a városi tanács, midőn a bizottságnak mindkét minőségében kifejtett, a város érdekeit szolgáló, önzetlen ós ügybutgó működéséért elismerését nyilvánítja. Miről a bizottság elnöke utján értesíttetik. A városi tanács Nagykanizsán, 1907. évi május \'28-án.
II.
A színház építési bizottság 1907. évi május hó ü*-án tartott üléséről felvett jegyzóköuyv.
Dr. Plihál Viktor alelnök as ülést megnyitván, előadja a következőket: Nagykanizsa város szíoügyi bizottságának folyó hó 21-én tartott üléséről felvett jegyzőkönyvet a „Zalai Közlöny" ós a „Színház" című lapok f. hó 2.>-ikí számukbau közölték s egyidejűleg azt állítva, hogy a bizottság a fent jolzett ülésbon hozott határozatával hatáskörét túllépte, hogy azon ülés határozatképes sem volt, — szokatlan hangon nyilatkoztak a bizottság elnökéről ós a szóban forgó határozatot hozott ülésbon jelen volt bizottsági tagokról. Azért hívta egybe az ülést, hogy amennyiben a bizottság ezen incidensből kifolyólag valami intézkedést lát szükségesnek, — erre vonatkozólag a tagok indítványt tehessenek s a bizottság határozhasson. Kelolvastatott ezután a f. hó \'2!-én tartott ülés jegyzőköuyve, a „Zalai Közlöny" és „A Színház" vonatkozó száma, mégis a nagykanizsai városi lauács 11537/1907. szám alatt hozott, a bizottsággal közölt határozata, mely szerint kijelenti a városi tanács, hogy a mióta a sziuháztelek ingyenes adományozásával a város közönségének a helyi szinügyre befolyás .biztosiitatott, hatósági megbízás folytán a színházépítő bizottság hatáskörét is betölti ós ezek előrebocsátásával kötelességet teljesít a városi tanács, amidőn a bizottságnak mindkét mínóségbon kifejlett, a város érdekét szolgáló, önzetlen és ügybuzgó működéséért elismerését nyilvánítja." Dr. Neusiedler Antal bizottsági tag erre előadja, hogy az évek során át folyó praxis szerint a bizottság tényleg nomcsak a színházépítés ügyével, hanem mindon a szinügyet érdeklő kérdéssel foglalkozott, ezeu kérdésekben a hatóság részóról véleményezés iránt megkerestetett s ezen véleményezését kellő sikerrel gyakorolta is, tehát a gyakorlat és a városi tanács előbb felolvasott határozata szerint a bizottság a f. hó 21-én hozott határozatával hatáskörét tul nem lépte; nincs oly sziibályzat, mely előírná, hogy a bizottság Illése nem határozatképes, ha az elnökön kívül két tag van csak jelen. — tehál nem lehet joggal kétségbe vonni a f. hó 21-i ülés határozatképességét; ezen tekintetekből a bizottsági határozat semmiféle kifogás alá
uem eshetik, annak köztiszteletben álló elnöke s a határozatot hozoti bizottsági tagok pedig a határozat hozatalával kétségkívül a közérdeket kívánták szol-
?álui ós szolgáltálc is ós a támadás, melyben a köz-rdeket szintén szolgálni hivatott sajtó egyes orga-numai őket részesítették, semmiféle alappal nem bír. Indítványozza, hogy adjon a bízottság megtámadott elnökének és tagjainak elégtételt azzal, hogy mondja ki a mai, azok részvétele nélkül tartott ülésében, miszerint a f. hó 21-én tartott ülésben hozott határozatot miuden fentartás nélkül az akkor jelen nem volt, de most jelenlevő tagok is magukévá teszik. Kbenspanger Leo, QrQohut Henrik ós ifjú Fessel-hofer József bízottsági tagok hozzászólásai után a bizottság egyhangúlag a következő határozatot hozta: A bízottság teljes elismeréssel, feltétlen bizalommal adózik elnökének Oszterhuber Lászlónak, közismert tapintatos helyes vezetése, a f. hó 21-iki ülésen jelen volt két tagjának Dr. Lóké Kraílnek és Dr. Pillítz Samunak szakértő tagsági működése, mindhármuknak önzetlen, ügybuzgó tevékenysége iránt, konstatálja, hogy a f. hó 21 ikí ülés határozatképessége kifogás alá nem eshetik, hogy akkor hozott határozatával a bízottság hatáskörét tul nom lépte s a jelenlevő tagok kijelentik, miszerint a f. hó 21 ¡ki ülésbon hozott határozatot minden fentartás nélkül magukévá teszik, fizeu határozat a városi tanácscsal közöltetni rendeltetik. Elnöklő alcluók a fenti határozatot kimondván az ülést berekeszti.
E terjedelmes nyilatkozatok veleje röviden a következő :
1. A városi tanács elismeri a bízottságnak a színtársulat szereplése felett való kritikai jogát, melyet a bizottság a határozat szerint .hatósági megbízás folytáu gyakorol." Es pedig gyakorol oly mintaszerűen, hogy ezérl néki a tanács elismerését nyilvánítja.
2. A színházépítő bizottság konstatálja, hogy sok esztendő gyakorlata és hatósági megbízás állapítja meg a bizottság azon jogát és rendeltetését, hogy „minden, a szinügyet órdoklő kérdéssel foglalkozzék". A bizottság keddi ülése, melyen a tagok nagyobb számban jelentek meg, magáévá teszi a múltkori Ölés határozatát és ennek meghozói iránt teljes bizalommal adózik.
Nem miudounapi dolog, hogy a v. tanács elismerésének nyilvánitásáfaf tiszteljen meg valamely bízottságot, az som gyakran követett szokás, hogy a bizottság saját köretein belül osztogassa kitüntetéseit, ám a válaszadásnak ezen nagyobb parádéval illuminált módja ellen nekünk semmi kifogásunk sem lehet, feltéve, hogy a tanács ós a bízottság fenti határozatai alkalmasak a mi állításaink megcáfolására.
De vájjon alkalmasak-e erre a célra? A mi tudásunk szerint ez az ügy ennyiben áll:
A városi szervezési szabály rendelet ismer ogy szinházépitó bizottságot, melynek az az egyedüli gondja, hogy Nagykanizsán kószinház épüljön, fiz tehát ép oly meghatározott egy célra alakított bizottság, mint a felsőtemplom építő bizottság, mely annak idején fog tárgyalni az építő mesterekkel, a piaristák imareudjóbe azonban semmi befolyással sem bír. •
Kendezett tanácsú városokban, hol a város sem szubvencióval nem támogatja a színtársulatot, sem annak kész színházat nem euged át. szinügyi bízott ság teljesen illuzóríus intézmény. A színtársulatoknak a városban való játszásra a rendőrhatóság ad engedélyt. Nem tudjuk, melyik nagykanizsai rendőrkapitány ezt a kötelességét terhesnek találta, igen helyesen ugy gondolkodván, hogy közigazgatás és művészet, ez kettő, ezért a direktoroknak való engedélyek kiadása előtt kikérte a színházépítő bízottság véleményét, melynek tagjai között esetleg nem ogy szinházbajáró, hozzáértő ember foglal helyet. Ezzel a bizottság legfeljebb kötelességet vállalt auélkül. hogy oz részére jogokat iuvolválna a színigazgatóval. Legföljebb hatalmat biztosít néki. Jogokról nem lehet szó mert a rendőrkapitány csak annyi jogot ruházhat a bizottságra, mennyivel ő is rendelkezik. Az a joga pedig neki sincs ineg, hogy az engedély megadása után a társulat működése felett hivatalosan bírálatot gyakoroljon. Bírálhat, de ez a kritika csupán magánvéleménynek minősül, melynek teljesítése (elől semmiféle garanciával sem rendelkezik.
Módosult némileg a dolog akkor, midőn a város Kővessy Albertnek az aréna helyét 3-3 évre átengedte, mert ekkor állítólag kikötötték, hogy Kövessy tartozik bevonulása előtt a társulat tagjainak névsorát a bizottságnak bejelenteni. Ezzel mindenesetre kibővült a bizottság hatásköre, nyomát azonban még mindig nem látjuk annak a forrásnak, melyből a bizottság oly apodiktice kifejezett kritikai jogát meríti. A tanács fenti határozatában ki|elentí, hogy a Kövossy-vel való szerződós óta a színházépítő bizottság „a színügyi bízottság hatáskörét is betölti." Oh, igeu ezt vesszük észre. De a bizottság határozataínak ennyi kantólájával a tanács akár a körmöci pénzverdék felügyeletével is megbízhatja a bizottságot.
Egyebekben teljesen meddő a további vita. Mí a bizottság említett hivatalos jogát nem ismerjük el. ám minden azon múlik, hogy a bizottság véleményadásait a színigazgató respektálja-e Ha igeu, ez uoki jó. mert barátságban marad a bizottsággal, melyé az engedélykiadás megajánlásáuak joga; ha pedig nom. akkor n bizottság véleményével is megesik bz, ama sok más véleménye sorsa, hogy toljosüjetlen óhajtái
— Atyádnak igaza van I É11 nem vagyok hozzád Vi. ó. ói ült voltam, uem gondoltam a következményekre. Szereltelek, te is szerettél ós ón boldog voltam. Esküszöm, hogy szeretni foglak, amíg élek A te emlékeddel, a le képeddal szívemben fogok tovább komédiázni a mindennapi kenyérért és épp oly becsületesen fogok tovább élni, mint ahogy éltem, míelítt téged megismertelek I
— MargitI No tégy őrültté! Nem bánom, ha atyám, az Isten, a pokol, vagy bármi is ellenünk esküszik, én szeretlek és nem tudok, nem akarok rólad lemondani I
Még ogy utolsó kísérletre határoztam el magain. Utoljára akartam atyámmal beszélni. Feltárni előtte szivemet, lerajzolni előtte Margitot. Azt hittem, ennyi szerelem és szenvedés láttára tulán csak mégis el fog érzékenyülni. Hasztalan minden. Épp ugy távoztam, mint ahogy jöttein.
Az ég azonban nom elégelto meg szenvedéseimet. Visszamentem Margitomhoz. Az ég összes villáma nem sújthatott volna jobban, mint az a csapás, mely itt várt reám
Margit elutazott Csak néhány 6ort hagyott hátra, mely azonban elég volt arra, hogy ongem hetekig ágyba döntsön és halálos beteggé tegyou.
Mennyit küzdhetett magával az a szegény gyermek és mennyit\'szenvedhetett, mikor tottét — moly bennünket mindörökre elválasztott egymástól — végrehajtotta. A levólbon, melyet hátrahagyott, csak ennyi állott:
„Imádott mindenem!
Látom, hogy ón csak vosztedre kerültem utadba, tehát visszavonulok. Hogy én velem mí fog történni, azzal ne törődj. Egy szerencsétlen leánynyal több, vagy kevesebb, már nem számit. Te azonban elókoló nevet foglalsz el a társadalomban ós atyád nézete
szerint bemocskolnád azt, ha egy színésznőt vennél feleségül.
Ne mondja tehát atyád, hogy be akartalak hálózni, elmegyek.
Ne kutass utánam. Felejtsd el azt, aki az életben csak a tied volt és soha másé uem lesz.
Margit
Félőrülten rohantam fel s aló a szobában, folylon Margit nevét kiáltozva. Hiába kérdezősködtem utána, senki sem tudott nekem felvilágosítást adni.
fi csapás beteggé tett. annyira, hogy hetekig nyomtam az ágyat. Felgyógyulásom után. dacáru annak, hogy Margit megtiltotta, erősen kutattam utána, de mintha a föld nyelte volna el, minden eredmény nélkül.
Ezelőtt négy évvel atyáin meghalt s a vagyon reám maradt. Lázasan kezdtem ismét Margit után kutatni s akkor . . . akkor hallottam róla hírt.
Midőn engem elhagyott, egy R.-bo» élő plébános nagybátyjánál keresett hirtelenében menhelyet, ki •egyetlen rokona volt Margitnak. Annak meggyónt mindent ós támogatását kérte. Az öreg pap rögtön el is helyezte Margitot egy családnál, társalkodónői
Ott azonbau nem igen vehették hasznát, mert Margit folyton betegeskedett.
Igy tartott ez néhány hónapig, fikkor nagybátyja tanácsára valami falura ment üdülni, de egyre rosszabbul lett, végre is kórházba került, ahol — kimondanom is nehéz — meghalt!
Hogy mi baja volt, arról senki sem tudott felvilágosítást adni. do hisz az egyro mégy. Meghall. Vége I Barátom! Nincs ombor a földön, kí nálamnál többet szenvedett volna. Míg Margit ólt. éltem a reménynek, hogy viszontláthatom ót. újra a kebleinhoz fogom szoríthatni. De most, most látom csak, mily
sivár, mily üres az életem, az én éltető napom, Margit nélkül.
Ugy kezdtem én is temj, mint auuyian, akik hasonló bajban szenvedtek. Dorbézolni kezdtem. Szór-tam a pénzt eszeveszetten, nem törődve azzal, mit hoz a jövő.
Egy szép napon arra ébredtem, hogy vagyonomnak immár a nyakára hágtam s hogy nemsokára fejem fölött ütik meg a dobot
Hitelezőim egyre jobban szorougáttak. Jószágigazgatóm pedig folyton unszolt, hogy adjam el a birtokot, mentsem meg azt, amit még megmenteni lehet..
Kendy gróf, a szomszéd birtokos, tudomással bírt helyzetemről s egy napon meglátogatott. Atyai jóindulattal viseltetett irányomban uz öreg gróf és nagyon szerette volna, ha leányát, Piroskát nőül vettem volna.
Piroska egy édes, bájos teremtés, ki igazán megérdemli, hogy boldog legyen. Do óu, én csak Margit emlékének éltem.
Az ártatlan teremtés nem titkolhatta irántam táplált szerelmét s uem egy hírnök adta tudtomra, mennyit szenved u kis leány, mert szerelme viszonzás nélkül marad, fin, bár szivemből sajnáltam a kis leányt, de nom reagáltam ezekre a hírekre.
Visszatérve Kondy grófra, nagyon meglepeti 0 látogatása, aunál is iukább. mert bár nagyon rokonszenveztünk, de nem igen érintkeztünk egymással főleg Piroska miatt.
Minek folytassam? Ami ezután következett, azt ugyís tudod Kondy ismét a leányát hozta elő. Piroska boldogtalan és napról-napra jobban hervad. Közben megtudta helyzetemet s azért jött, hogy segitsea rajtam.
(Folytatjuk.)
1970. JUNIÜS I.
ZALAI KÖZLÖNY
mariid. Egyebekben arról meg vagyunk gyózódve és ezt nem is vontuk kétségbe, hogy a bizottság, midón túllépte hatáskörét, egyedül a közérdeket tartotta bzem elótt. aminthogy mi is ezt akarjuk szolgálni, midőn a bizottságnak nem koncedáljuk azt, ami nem illeti meg. Bennünket ebbeu az ügyben semmi személyes, vagy személyeskedő motívumok nem vezetnek é« igazán sajnálnék, ba nyílt állásfoglalásunkat félremagyaráznák. A bizottság ama tagjainak, kiknek h bizottság bizalmat szavazott, éppen mi állíthatnék ki azt a bizonyítványt, hogy városunk színészete iránt önzetlenül és melegen érdeklődnek, mert m i járunk színházba, míg a tek. városi tanács és a bizottság többi tagjáról, sajnos, nem mondhatjuk ezt. Amit mi mondtunk, az a bizottságra, mint intézményre és nem egyes tagjaira vouatkozott. De a bízottsággal szemben aztán fenn is tartjuk. Nem a szavakat, hanem azok élteimét.
Színészet.
A h é t.
; NAQY LAJ08.
Egy hónap óta tartó színházi idény után az időszerűség is, no meg a tárgy érdekessége is ösztö-noz arra, hogy e helyet a színészet ügyének szenteljem. Amit írok, tisztán s kizárólag a színészet, mint a nemzeti kultura hatalmas eszköze iránti érdeklődésből írom. Örömmel tapasztalom, hogy a nagykanizsai közönség szereti a színházat, tehát becsülésében magas fokon áll a színészet. A gyakori teltház, a reportoár iránti állandó érdeklődés a színházzal szemben való szeretete mellett bizonyít. Nem érdeme ez — hanem kötelessége. De szívesen teljesített kötelességnek tekinti. Mert nem a színészet oltárára tett áldozatnak tekinti a Bihari Ákos színtársulatának pártolását, hanem méltó ellenértéknek a nyújtott előadásokban rajló élvezetért.
„Pártolj közönség, és mi haladunk!" Ez az országszerte általánossá vált pártolás fejlesztette a vidéki színészetet arra a tagadhatatlanul előkelő nívóra, melyen jelenleg áll. fós n\\ég valami. A megszűnt nemzeti indolencia. Amint a belügyminisztériumban felismerték a színművészetnek a magyar közművelődésre irányuló hatását, azonual eltűnt az e téren évtizedek óta otthonos, számtalan módon megnyilvánuló nyomorúság. Nem kotlett egyéb intézkedés a szinószetí pálya és a színművészet védelme érdekében, csupán annyi, hogy a színművész állása kvalifikációhoz köttesék. Ez volt az a gordiusi csomó, melynek megoldása a mai előkelő helyzet országos átlagát teremtette. Mert anakronizmus vagy éppen az Ogy ismoretének teljes hiányából kifolyó vukmoró állitás volna az, hogy a színművészet helyzete országszerte elérte a tökéletesség Parnasszusát, vagy hogy a színtársulatok vitális viszonyai miudenüt rózsásak. Ilyer. értelmű állításra én, mint a színészet kfrén kívül álló tehát illetéktelen, uem vállalkozom. Nem pedig azért, mert magam is nagyon jól tudom, hogy az országos színészet! felügyelőség a színi kerületek beosztása lekíutotében gyakran követett el a legutóbbi időkig is olyan hibákat, a melyfek a vidéki színtársulatok fennállhatási és fejlődési viszonyainak legkevésbé se kedveztek, sót itt-atnott azokat az anyagi tönk szélére jutatták. Külöuösen áll ez a neinzetiség-lakta vidéken levő városokban működő színtársulatokra nézve, ahol a jó akaratú irányítás, a kis számmal levő magyarság anyagi erőtlensége, a szíuügyi bízottság hiáuya vagy uz esetleg meglevő bizottság közöuye miatt igen sokszor koldusbottá virágzik ki u szintársulati igazgatók ambiciója.
Nem állítom azt sem, hogy az itt-ott tapasztalható áldatlan helyzet tisztán az orsz. szinószetí felügyelőség mulasztásai, vagy a lokális működési körrel bíró szinügyi bizottságok közönyéuek tulajdonítandó. A hiba, vagy az előálló anyagi romlás oka éppen ugy leitalálható a színigazgatóban, mint a színtársulat egyes tagjaiban, vagy együttvéve mindkettőben. Talán selejtes »»yaggal rendelkezik az igazgató, mellyel nem képes a maga elé kitűzött művészeti célt beérni; vagy bz ó egyéniségében rejlik a baj, meri hiányzik nála a sziu-társulat vezetéséhez szükséges arravalóság, az a képesség, mellyel művészi sikereket elérni lehet. Bárhol
bármi uton-módon megnyilatkozó bajokkal, mizériákkal szemben az országos szinészetí felügyelőség az a kizárólagos tényező akitől a bajok orvoslása egyedül várható. Ha az ó körültekintése kellő mértékű, ha lelki ismeretesen végzi a szinikerűletek beosztása körül reá váró kötelességeket, s a nemzetiségi vidékeken levő kisebb, gyengébb állomásokat kellő anyagi segítségben részesít h a színigazgatói koncessziók megakadása körül is nem személyi, hanem tisztán művészi érdekek védelmezője lesz: akkor ebből az országból nem sokára véglegesen el fog tűnni még emlékeiben is azon kor, mely a magyar szinművószetet sokáig rabláncon tartotta : a Ripacs aera
Bihari A kos szintársulati igazgatónak született. Nem dicséretként írom ezt róla, hanem az igaz érdem konsLatálása képeu. Színtársulatának fegyelmezettsége minden előadás alkalmával kitűnik, Kz a fegyelmezettség a sikerek szülőanyja. De ez a tulajdonság csupán olt lehet meg, ahol az igazgató maga is művészember. Ahol a koncesszió megadása olyan emberre jut, aki önmaga csupán kenyérkérdéssé devalválja a szintársulati igazgatóságot, ott a társulat fegyelmezettsége, rendszerint hiányzik. Ezért nem kellene igazgatói koncessziót adni olyan egyéneknek, akik önmaguk is nem színészek, vagy éppen uem jó színészek.
Hiszem, hogy Bihari színtársulatának további működése városunk művészet kedvelő közönségének elismerését csak fokozni fogja Hiszem, hogy azon ambíció, mit az igazgató és színtársulatának legnagyobb része táplál a vidéki színészet nívójának állandó emelkedésére szolgál. S ez lesz Biharinak és művészgárdájának legszebb, legvalódibb érdeme.
Szociális mozgalmak.
A tapasztalt hajósi nem téveszti meg a verőfényes nap meleg sugára, jóslata biztos akkor is, mikor a hullámok fenséges nyugalommal ringatják a hajó-kolosszust. Felnéz az égre és megteszi a biztonsági iutózkedóseket, mert a megdöbbentő cseud után várja n vihart.
Ilyen vihart jelentő cseud volt Nagykauizsáu. Es egyszerre közénk dobtak egy csomó röpiratot. Akik olvastuk, csodálkoztunk. Hogyan, a mi nyomdászaink a piacra dobják belső ügyeiket ? Meglepő volt, mert nagyon szokatlan. Azt a h&rccl elevenítették fel, amely nemrég volt a Fischl-cégnól, ahol tudvalevőleg el-bocsájtották a munkások bizalmi emberét. Akkor e miatt kitört a sztrájk, de három nap múlva n munkások egy része ismét munkába állt. Már el is foledtük az ügyöt, de meg ugy is vélekedtünk, hogy obbe felesleges beleszólni, mert munkaadó és munkás majd csak megérti egymást és elintézi az ügyet a nyilvánosság nélkül is. A behegedt sebet most felszakították oiiy röpirattal, melyben alaposan leszólják a dolgozó munkásokat, az árulás Káinbélyegét sütik homlokukra és odaállítják őket, h»gy mindenek megvetését éreztessék velük.
Ugy tudjuk, hogy a felelet sajtóper lesz. fis ez nagyon, de nagyon elszomorító. Tehát beteljesedik a költő mondása: testvért testvér elad. Mi lesz ebből, ha már a nyomdászok hatalmas és egységes táborában íb kiüt a háborúság? Nem kiváuunk visszatérni a dolog léuyegére, csak azt óhajtjuk, hogy értsük mog egymást békességgel és dobjuk sutba a harci fegyvereket.
Egy másik munkás-ügynek a folytatása a járásbíróság előtt folyt le kedden. A munkások hivatalos hatalommal való visszaélés miatt feljelentették a rendőrséget, azt állítván, hogy bírói végzés nélkül behatoltak három munkás lakásába és házkutatást tartottak Kz akkor volt, mikor a reudórsóg egy népgyűlést nem engedélyezett, mire a munkások röpiratban tudatták a közönséggel, hogy a uépgyülóst mégis megtartják. A rendőrség emberei azt vallották, hogy mivel a röpirat izgatást tartalmazott a hatósági intézkedés ellen, ók csak bűnjelet kerestek, de házkutatást nom tartottak.
— Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Grau Géza csáktornyai állami elemi iskolai tanitóképző-intézeti gyakorló-iskolaí ideiglenes tanítót a csáktornyai állami tauitóképzö-íulézethez a X. tizeiési osztályba gyakorló-iskolái tanítóvá nevezte ki. — A szombathelyi megyés püspök Strausz Flórián dobronaki plébáuoet helyettes esperessé nevezte ki.
— Az adóhivatalból. A városi adóhivatal közli, hogy a III. osztályú kereseti adó uj tételére vonatkozó javaslatokat tartalmazó lajstrom és az adót nem fizető utadókötelezettek kivetési lajstroma az adóhivatalban közszemlére vannak kitéve, azokat mindenki megte-kiulheti.
— Tanítók gyűlése. A Zalamegyei Altalános Tanítótestület központi választmánya május 25-én. Zalaegerszegen tartotta éyí rendes gyűlését Szalay Sándor tantestületi elnök vezetése mellett. A gyűlésen jelenvolt dr. Kuzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő is. A központi választmány elhatározta, hogy a megyei nagygyűlést — ami csak két óvenkint szokott hmui — ez alkalommal Balatonfüreden, folyó évi augusztus M-m fogja megtartani. A tárgysorozatban szerepelni fogír. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő felolvasása és Dioties Károly, Csáktornyái tanitóképző-intézeti rajztanárnak előadása a modern rajzoktatáaról, A kiválóan érdekesnek ígérkező nagygyűlésen való-szinüon jelen lesz Zalavármegye főispánja, Batthyány Pál, gróf is.
— Diákjaink győzelme. A székesfehérvári kerületi toruaversenyeu a nagykanizsai főgimnázium ifiusága is részt vett 63 taggal, még pedig oly sikerrel. hogy nyolc dijat hozlak haza. Éremmel lettek kilüutetve: Kuhár Ottó V. o. t. ti méteres mászásért, Folk József V. o. t. 80 méteres síkfutásért, Vucskícs Imre VI. o. t. 100 méteres síkfutásért, Friedliuider Richárd VI. o. t., a földről való 1 r»H
1 cin. magasugrásért, Jakobi Antal VIII. o. t. suly-I dobásért. A csapatfóversenybeu korlát- ós távolug-i rásért kitüntető oklevelet, a nyujtógyakorlatból és füloslapdajátékból dicsérő oklevelet hoztak haza, derék diákjaink.
— Halálozáa. özv. Boronkay Károlynó szül. Büchler Ida május 2l»-án, 65 éves korában elhunyt Nagykanizsán. — A boldogultban Pleheisz Gusztáv honvédalezredes anyósát gyászolja. Hétfőn temették
1 impozáns részvét mellett.
— Déli vasút. A Balaton mentén időző közönség érdekében a budapest-csáktoruya-határszóli vonalon fekvő állomásaink Hudapest-Kelenfóld ós Fonyód-fürdő-telep állomások kivételével : valamint Aliga kitérő és Balalou-Földvár megállóhely feljogosittattak arra, hogy ezentúl évenkiut a június hó iő-étől bezárólag
I szeptombor hó 15-éig terjedő időszakban Balaton-Vilá-jgos, Zamárdi, Szárszó. Lelle, Bólatele.p, Balal.m-Keresztur fürdő ós Balaton-Berény személyforgalmi megállóhelyekre gyorsdarabárukat veheseuek fel. A szállításra vonatkozó feltélelek az érdekelt állomásokon és megállóhelyeken kifügesztett hirdetményből tudhatók meg.
— Vérengző katonák, A Zala keddi száma hihetetlen hirt közöl. E szerint Csáktornyán az uhla-nusok nap-nap után iuzultál|ák a ciuleket, sót legutóbb két uri-emberl összekaszaboltak. Eddig még nom volt ba| Csáktornyán civilek és katonák közölt, de ha igaz e hír, akkor Csáktornya közönsége újólag ós erélyesen kérelmezze, hogy a horvát katonaságot vigyék el tőlük és adjanak beívelte magyarokat.
— A nagykanizsai magántisztviselők választmánya Kperjesy Gábor eluöklésével szerdán ülést tarlóit, melynek tárgya a magántisztviselők országos kongresszusának tervezete volt — Fleischner Miksa alelnök beterjesztett a kiküldött bizottság észrevételeit, melyeket a választmány elfogadott. A kongrsszuson való részvételre Kperjesy elnök és Miklós Dezső dr. ügyészt köldték ki. A kougruszuson természetesen a helXi egylet miuden tagja részt vehet. Jelenkezui Hochfluss Soma egyleti titkárnál lehet, miuden szükséges fölvilágosítást megad és az ellátás iránt is intézkedik.
M
Ottoináii\'-
c i g a r c 11 a-p a p i r
és cigarettahüvely önmagát dics ri és nem szorul semmiféle reklámra.
t\\5ARETTES0R/f/vr
!f «W!l /v/ŐK\\ OÍMJl "171»
\\ ff\'*QTTOMAN-
4
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JUNIIJ8 I.
— Miniszteri biztosok. A kereskedelmi mi-niazUr Heltai József kereskedőt a nagykanizsai, Kirchknopf Frigyes dr. kamarai titkárt a zalaegerszegi felső kereskedelmi iskolai érettségi vizsgákon való képviseletével megbizta.
— Jubileum. A nagykanizsai Ker. Jót. Nőegylet f. é. junius 2-án tervezott jubileumi ünnepségét s o vele kapcsolatos hálaadó istentisztelet f. é. junius 9-ón fogja megtartani.
— A Zalaegerszegi—novai járások jegyzői egylete Bocföldön lí»07. junius hó 6-én d. o. 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. Somogyi József iuditványa a jegyzői kQldöuc tartás tárgyában. 3. Újlaki Béla indítványa a jegyzői szabadságidót tárgyaló szabályrendeletekről. 4. Kumper Márton előterjesztése a jegyzői magáumuukálatokról. ft. Egyl. pénztárnok 19i)t>. évi számadása. 6. A jövő gyűlés helyének megállapítása. 7. Esetleg beérkező indítványok.
— Építik az igazságügyi palotát P A Zala adja hírűi, még pedig a legkomolyabban A kormány elvben már elhatározta, hogy a nagykanizsai igazságügyi palotát megépítteti Hat már most csak várjunk. Meglehet, hogy meg is érjük.
Ugyanakkor azt is hírül adja laptársunk, hogy a postapalota építését sürgeti a kereskedők társulata. A lapok már évek óta sürgetik, még sem lett semmi. Most som füzünk hozzá vérmes reményeket, csak óhajtjuk, hogy segítsen bennünket hozzá az Isten.
— Céllövészet. F. é. juuíus hó O-án a cs. és kir. 48-ik gyalogezred helybeu állomásozó 2. zászlóaljának legénysége, junius hó 10. II. 12. 13. II. 15, 18-án pedig a nagykanizsai m. kir. 20. honvédgyalogezred kél zászlóaljának legénysége a szokott lőtéren harcszerű gyakorlatot (éles töltéssel) fog tartaui Ezért a Kiskanizsa, Bajcsa, szepetnekí major és principális csatorna által határolt lőtéren, a lőirányban (Kiskanizsától Btjcsa felé 700U, oldalirányban a principális csatorna ós szepetnekí major közötti téren 3000 lépésnyi távolságban az olt tartózkodás szigorúan tilos.
— Meddő pályázati hirdetmény. Zalaegerszeg város képviselőtestülete közgyűlést tartott, melyen bejelentették, hogy a polgármesterségre kiirt pályázat meddő maradt. A közgyűlés még több apró ügyet intézett el.
A budapesti sütőkiállitáson több zalaegerszegi sütőmester is részt vett. Nagykanizsáról egy sem.
— Nem engedélyezett népgyűlés, Az össz-munkásság bejelentette a rendőrségnek, hogy holnap vasárnap d. u. a gőzfürdőkertben népgyűlést szándékoznak tartani, melyen az osztrák választói jogról ! és a magyar parlamentről akarnak tárgyalni A rendőrség a gyűlést uem engedélyezte.
— A népkonyha javára holuap, vasárnap délután tombola lesz, melyen igen értékes nyeremények lesznek kisorsolva
— A kereskedő ifjak junius 10-áu a sörgyárban nagyszabású mulatságot reudeznek, melyen a színtársulat tagjai is közreműködnek.
— Jóváhagyott alapszabályok. A nagykanizsai építőiparosok szövetségének alapszabályait a hivatalos lap közlése szerint a belügyminiszter jóváhagyta.
— Hivatalos órák a sóhivatalnál A nagy-! kanizsai in. kir. sóhivatalnál a hivatalos órák f. évi junius hó l-tól kezdve bezárólag f. évi szeptember! hó végéig reggeli 7 órától dóluláui I óráig egyhu-zamban, országos- és hetivásári napokon pedig reg-1 geli 7 órától déli 12 óráig, délután 2 órától 4 óráig fog megtartatni.
— Búcsúzik a banda. Sárközy Jancsi zenekara elment Tarcsára. Kedden búcsúzott a Központ kávéházban, amikor tányórozás nélkül muzsikált. — Másnap már az elegáns Oláh Sáudor foglalta el a helyet, hogy siró hegedűjével vidítsa a bánatos magyart. A busulásra tehát nincs ok, mert Oláhnak is kitűnő zenekara van.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, aki a liliom angol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Daruvár fiirdö a pécsi országos kiálUtáson. A pécsi orsz. kiállítás megnyitása alkalmával Brenner ur Daruvár szlavóniai vasas- és iszapfürdőnek igazgatója ama megtiszteltetésben részesült, hogy ót Frigyes cs kir. főherceg ö fensége megszólította. Ó fensége a DaruvárfOrdő által kiállított, szép tableau és többi tárgyak felett magas dicséretét fejezte ki. A Zsolnay kiállítási elnök ur adott fényes soiróen pedig Brenner igazgató urat bemutatták Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter ó Exc.-ájának. aki igen \'élénken érdeklődött Daruvár iszapfürdői iránt; 0 Excellenciája tudvalevőleg idolt csuzban szenved.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó ÓS olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol 3, 4 ós ö koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— Féajképéiutl kéizllékik aukidultkaik. Mindazoknak, akik a fényképészet, e logvoniólib í» mindenki Által könnyön megtanulható «port irint fedek tödnek, ajinljuk az ,A Moll* cégnek (lfíc». Tuchlauben 9, cs. é» kir. udv szAllitO) I864. óta ícuuilló féayképéizeti exkóiOk kulörilege»»égek iruhizit, amelynek ké|>ei Árjegyzékét kívánatra tiiveten kUld cl l>érmcntve a cég.
Ne hozassunk, miért is hozatnánk, amikor| itt helyben is megkaphaijuk a legiobb órákat, szép 1 láncokat, kristály szemüvegeket. Kaphatunk valódi amerikai zsebórákat 6, b és 7 koronáért, erős szolgálati zsebórákat 3 évi jótállással 7 koronától feljebb. Hol ? Szívós Antal múórásuál Nagykanizsa. Fő-Üzlet: | Erzsébet-tér 14. Magyar-utcasarok. Fiók-üzlet: Király-\' utca 32. Óra- ékszer- és látszer- javítást elfogad, aiuit j nagy gonddal, jótállással készít.
Ajánljuk dúsan felszerelt divat-, vászon- és kész fehérnemű-raktárunkat a tisztelt közönség szives figyelmébe.
Tisztelettel
Piry és Horváth. SZÍNHÁZ.
Nagyságos asszony,
tudja-o, hogy a maláta-kivé vásár-láaánál miért kall Önnek a »Kath.
M rl különben unnak <u cshetöstynek leni ki mayát, hogy kélt» é> tikll ytdn-inl-il l;np, min < \'Kalh-reiner-t« kitüntető, minden előnyt, mlkfilóz.
Csakis 0 Kathrcincr - féle Kneipp -malMd kávé
birjii, klllónlo*«» •löállltésl móásior® rtvón, • gyarmattá*® Izót üí zamatját.
Méltóztassék azért. N\'agya&gos uszony, jól omlékozotébo vésni, hogy a vnlödi »Kntbreinor« csakis zárt orodeti cao-inut/okban kaphat.* -Kathniinor-féle Knoi|\'|)-i»f>liUn kávé« feliratul és Ki.-ipp páter arcképével, mint
védicírygyol.
Aki Ízlésesen akar öltözni az csak
Szabadszállásy Béla
női- és férfi fehérnemű raktárában (Fő ut 3.) vásárol
Norinbergi. diszmű- és játékáruk nagy raktára
MIT IGYUNK?
hogy egészségűnket megóvjuk, — mert csakis a icrui«:HcplcN Niéninvaii éavinyvlz erre a legbiztosabb ovoszer.
A mohai Agnes-forrAst, mint természete» síéntavdút 1 benne foglalt gyűgy.ókoil fogva kililnö «ere a legkülönfélébb gyomor.
Igjuok mohi
Igjflík mohai
lejünk mohai
Ijrj\'uok mobai
Hagyjuk el a napi sorrendet ós kezdjük annál, amiről ma mindenki beszél. Bihart Ákos hatalmas művészetének hódol ma a közönség, essék tehát róla szó először.
A Pálinkát adlák, ezt a rémdrámát, atnoly darab — rendes körülmények kőzött — idejét multa. S lám, mégis ez volt az elmúlt hét slágerje. Ok* pedig az. hogy a főszerepet Bihari Akos játszta oly művészettel, oly tökélylyel, hogy ennél különben szerepet mogjátszani nem lehet. A közönség sirt. Siratta a derék Coupean rémes tragédiáját. Amit Bihari a hetedik képben nyújtott, az sokkal több volt, mint amennyit elképzelni tudtunk. Hisszük, hogy a Pálinka második előadását zsúfolt ház uézi végig. Biharinak ezt az alakítását elmulasztani — vétek. Mellette Heltai állt erősen, akinek karakterisztikus alakítása most is — mint mindig — meg. tette a hatást. Kondráth és Kocsiszofszky, valamint Czakóné, Rogoz, Magas. Balog és 8zóchenyi Erzsi elősegítették a darab páratlan sikerét. A kiállítás, a rendezés mintaszerű volt. Igen sikerült a negyedik kép állvány-összeomlása. Fel kell omlitenünk, hogy Biharit ötször hívták lámpák elé nagy jelenete után.
Vasárnap este nagyon kedélyesen adlák a Próbaházasságot. Itt is Heltai állt olőtórben, bárha Országh remek parasztgazdája krítíkáu felül állt. — Jobbak voltak még : Rogoz, Boldizsár, Czakóné és Czakó.
Hétfőn Bihari Akos játszott, tehát zsúfolt ház nézte végig a Dolovai nábob leányát. Felesleges munkát végeznénk, ha újólag méltatnánk Bihari művészetét. Kondráth újra méltó partnernek bizonyult. 8zerepénok legkisebb részét is ügyesen dolgozza fel. Nagy sikere volt Rogoznak a kadét szerepében. Boldizsár, Szűcs, Magas, Czakó és Czakóné hozzájárultak a sikerhez.
Kedden és csütörtökön újra a víg özvegy dalolt a lámpák előtt Mindkét alknlommal zsúfolt ház tapsolt a víg özvegy Haller Irmának.
Tegnap Haller Irmával a címszerepben Bob herceget elevenítették fel. Kifogástalan, ügyos szubrett ő, akinek temperamentumos játékában gyönyörködik a közönség. Sok-sok tapsot kapott, különösen a második felvonásban. Igen szép kosztümjeikkel feltűnést keltettek Szűcs Irén és Kállay Kornélia, Holtai ismét\' remekelt, Cakó azonban jobb is lehetett volna. Jók voltak: Boldizsár. Rogoz és Vajda.
Újólag fel kell említenünk, hogy -I heti iit időzés után nehánv tag tehetségét még mindig nem ismerjük. Nem tudjuk felfogni, hogy miért rejtegetik őket. Szerepet nekik, mert a közönség szereti a színészeket ismerni, már pedig ha nem kapnak szerepet. akkor a közönség azt hiszi, hogy csak az a néhány ember ér valamit, akiket naponként kiállítanak. Pedig nom ugy vau és csak saját kárára cselekszik Bihari, ha tovább is igy folytatja. Mutassa meg, hogy társulatánál vannak erők. Rukkoljon ki velük, hogy végro tisztán lássunk.
Idillim flxdlia
Loiltlu Tiffit
■ enlitl*. Minin |>ri.Htafi>rűultri\\nl. — Megrendelések hiirmflty nyelven intózendók:
an Seidenfabrikt Henneberg in Zürich.
forrásl, ha a gjoroor-. bel- ét légcsöbunillól szabadulni akarni! forrást, ha a vesebaji gjógjilaoi akarjuk, forr st, ha éliigjkiioj és emeszlési zaiarok állanak be. __forrást, ha májbajoklól es sárgásából szabadulni akaraok.
rányvii, föltétlenül tlwta, kellemes és olcKV savanyúvíz; dút széiuavUrtnlmAnAl fogva nemcsak biitos óv»zer fertőző elemek ellen, Kan«10
............. „.^kímélteitek"»^!. , un, • -- TJ,AíiUI\'lb syomor.. légcső- és húgyszervi betegségeknek. 20 év ota bebizonyosodott, hogy még ragAlvos betegségektől ¡a. »int
útkoxl\'. 7?«rts r.ui e í afc.él c, \'owí L^U \' \'^\'"""TT ""í" A«nes v\'"el é,,ek- legjelesebb orvosi szaktekintélyek Í..I ajánlva. Sxi.nof ell.m«... nyi-
wó.Uriiníl l! olcaólta7 bol^ u Aft^ víaét 1 ^»Ml««««* valamivel nagyobb Üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval t.lit.tt víznél. »
-«¡^ r » |">Ky *« AKn«».forr*« VUét a tet{«<eK«nyet>l> oniber i» kOnny«n meg»a«roahe»*o. nauyobh vidéki vArokolcban letakatuk »eaTvea. , - , , ■ • 1
" f°"41 leUÍlinA «"«•» kapható. A forrAskezelö.ég. Ka,,hat,, minden ÍU.ze,Üzletben é. el.orangÚ vendégben. Kedvelt bOrVlZÍ
h07. június i
ZALAI KÖZLÖNY
5
KÖZGAZDASÁG,
A iMrtil kirukriilHl ét Iparinain kirabol
A kereskedelemtlgyí in. kir. miniszter ur a bras gói állami faipari szakiskola s a vele kapcsolatos internátus ós közmDhely czél|ára emelendő épületek tervrajzai elkészítésére pályázatot hirdet A pályázatok benyújtásának a határideje 1907. évi julius hó 10-ike. A részletes hirdetmény kamaránk hivatali helyiségében megtetíinthetó. 8opron 1907. évi május hó 28-ikán A kerületi kereskedelmi és iparkamara. tv»
MexÓgasdasági ülés Keszthelyen. Zalavármegye Közpoulí Mezőgazdasági Uízottsága folyó évi június hó lO-én d e. 9 órakor H*?rtelendy Fereuc mezőgazdasági bizottsági elnök elnöklete mellett Keszthelyen a városháza uag» termében rendes ülést tart, melynek tárgysorozata a következő: i. Az állategészségügyi alap lelbaszuálására vonatkozó javaslat. 2. ^llatdiiazások helyének, idejének és adandó dijak nagyságának meghatározása. 3. Folyó ügyek, indítványok. Eten ülésre a mezőgazdasági bizottsági tagokat meghívták.
Fizetésképtelenség. Kiss Károly zalaegerszegi szabó, fizetésképtelenséget jelentett.
A balatonvidéki vaaut építése. A halatonvi-déki vasút 138 kilométer hosszúságú vonalának ki-1 építésére versenytárgyalást hirdettek Kedden délben\' bontották fel az álainvasutak igazgatóságánál a beérkezett ajáulatokat. Beérkezett összesen tizeuegy ajánlat, melyek közül legolcsóbb Babócsay és Baján épitó-»állalkozók Bjánlata akik eddig löleg kaszárnyaépitéssel foglalkoztak. A cég 7,:*:so,onjy koronáért vállalia a vasút kiépítését. Az előirányzott -építési költség !» millió korona A többi pályázók ajánlata következő volt: Kreund Henrik és liu s,370,000 korona, Tolnay horváth-magyar épitóvállalat 7,686.000, Rényi és Botenstein 8.7 20,000 Feiks. Rainer és Hirsch 8,384,000 Pallós Arinin 8,006.000, Fiscber Henrik 8,399,000, Schiífer Miksa 8,l5o.OOO. (»regersen 8,320,000, Mandl és Quittuer 8,800,000 és (Jrünvald testvérek 7,692.000 korona. <
Főmunkatárs: Ní|7 Lajos.
Távirat I
Megnyílott a Furmen Imre orlhopéd oipÓ8zműhelye Nagykanizsán, a postával özemben, Király-utoa 38, sz. alatt.
Elvállalok és javítok mindennemű férfi, női és gyermekcipőket és caismAkat, ugysainU fájó» vagy hibás lábakra — orthoped cipőket és csltmákat ajánlok, a melyet hosszú éven át a fővárosban éa külföldön szersett tapasatalatsim mellett késaltek. — Gyois javító- és fuaő üzletemet a nagyérdemű közönség b. pártfogásába ajánlva maradtam hazafias tisztclotto1
FURMEN IMRE
orthopéd cipész.
Vidéki levelekro azonnal válaszolok.
Mimim kWUIh oItsms «i • auétéli
t<l«n»^f, tlmaliaiut^\' IJodaéif, J .iíJOU.i rohamok, Ida«« fcjfiiáa, |a/Ff)fn|»<4| epilepszia díoni IVUMrltm Urte». bflM «a Mnmln I koid. A|»\'IMIM „XUBJUIOHSAOUII". \'JL 107. \'.CtrünUt).
N v i 111 ó r.
Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
A Bór- és Lithion-tartalmú
Salvator-forrás
kitűnő sikerrel hasináltafik vcsebujoknál, a húgyhólyag bán- I talinnlnál c*kőszvénynél,«czukor-betcgségnél, az emésztési é* léleg- | zésl szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatásul
o Védjegy: „Horgonyt« * j!
A Liniment. Capsici comp., 1
1 tíerjony-Pali-Expeliir pálleva 1
°Ky rÁjyónak bizonyult hAziszvr. uely már tobb mint 36 ó» óta locjohli (áj Inl\'-i -• »ilUpító szernek bizonyult kúuvfnynr I, (eú/nál éa maghlléieiinel bodor «a.»!-,-Up,.on haaznilva. -
Klgyelmeztotés. SitAny hamisítványok miatt bováaáriáakor óratoaak legyuuk <* c-iak olyan üve^at fonalunk «I. a mely « „Horgoay" »«Ijegygvol ón a Rlohter j>->»V«<\'<*sel ellátott dobozba van CiOina^ ..Iva Ára iiTt-K6kU«B 80 fillér, 1 kor. >0 f <■■ 2 korona éa n^yMÓttán minden gyógyszertárban kapna tó. — Főraktár: TürŐk József gyógyazaréaznél, Budapest«n.
» Klehter gyógyszertára az „Arüay oroazlAahaz", l\'rAgAhaii, KIlMWlliiUtiMtMii. Ml»4fn«»pl •i«ik.iMr>.

Vztntnleil Ktsarea
Teljesen UsiUt
K\'rh\'tj ttiriinyrtikrrf*kr>tt9tkbtn r
.Vi, ,/,-/..pű-,, ».IraUrtorrii Vall.,
• lltiUafUl, I" ilurl.\'l/rnkfitrl »
Okleveles épitö.
Alulírott tisztelettel van szerencsém értfsiteni a nagyérdemű közönséget, hogy Magyar-utcai lakásomat, saját házamba József föherceg-ut. helyeztem át.
Midón magamat a nagyérdemű közönség szíves figyelmébe és jóindulatába ajánlani bátor vagyok, kérem nagybecsű megbízásaikat s maradiam hazafias tisztelettel
Szuknay Lajos
épitő és vállalkozó Nkanizián.
Kikiiu, rikidtiéi él kirst illn slici jikk a
Réthy^,, cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk. mivel sok haszontalan utánzata van. I dobó 60 fillér. Csak RÉTHY-filil fogadjunk il!
B^tlfSiiS
HLATKÜ JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa, Fó-nt (Korona szálló mellett). Raktáron tartok mindennemű hazai és angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szubását magam eszközlöm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom. Kitüntetve a »Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete« által, higy levelezőlap elleneben vidékre szakórtó utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem.
Kiváló tisztelettel HLATKÓ JÁNOS
uri szabó.
JIITÁITfil ARAK ! IZILII HIZILliŰI I
Alapítási év 1874.
Btttvtts-Mr 10. ss.
Magyar-ntosa 12. ss.
Fleischaker József fia
liiykinlzii.
Fő-üzlct : "Erzsébet Királyné-tér i. sz.
Ajánlja: Saját fizesd oognao, szilvórium, borovloaka éa aeprtt-pálinkált; — nemkülóinhen hollandi rendszer szerint készített
1 iq ueu r kü 1 ön legességei t
ós angol rnm-behozatalát.
A csecsemők angolkórsága, hogyha nem okszerű a táplálásuk, azt okozza vajmi gyakran, hogy a kar és lábszár fejlődése tetemesen visszamarad a nagy fejhez képest. Ha Kufeke-félo gyermeklisztet teszünk a tehéntejhez, igen kedvezó hatással lehetünk a csontváz és az izmok fejlódésére.
ZALAI (OSUm
1907. JUNIUS |.
Kinek „látóképessége" gyengült,
fordnljon bizalommal
Strasser Márton
i
szakképzett lá/tszerészhez Nagykanizsán, hol mindenki alapos vizsgálat ntán kap megfelelő szemüveget.
Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!!
„Empire" a legtökéletesebb Írógép vezérképviselete
Alapítási év 1889.
Kaufmann
í\':ifi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minöségO hazai és külföldi szívelek. Mr Nzulld klNzolKHliÍNl tn ■V Előli) dH árahl Megrendelések csakiB mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendeló szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután iparosnak a megrendelés ■ gyűjtést a törvény tiltja.

Világkiállítás SjKouis l90Meglobb Kiluntes. Grand Prix
GtotazjCfe
kivonat ^j^J^jj I minden más hszfilószert felülmúl
J
K
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsőrangú szőlőgazdaság! eszközeit
és gépeit.
Hagy választékban és minden nagyságban kaphatók:
MAB1LLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK,
(Herkules kettős nyomószerkezettel) legolosóbb árakon.
SZÖLÖ ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZIVATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.
a □ o
ELSŐRANGÚ HAZAT GYÁRTMÁNY.
1907. JUNIU8 1.
ZALAI KÖZLÖNY
Itkiima
A legmelegebb ¿s legjobb gyógyhatású kénes kiforrások az eges* kontinensen ssúkseglet szerint mer-síkelve, (38 - 48 C fokú) hévvisz«! fl tükörben és 15 porcellánkádban.
Köszvény
STUBNYA FÜRDÓ
t. f. m. 518 t£ f. m. 5|8 mtr.
- " Gyógyszertár, vasul, posta és távírda állomás helybe,i. -
gjp^pr Budapest — Rutkai fővonalon
Javaslatok IzOletl ás liomrheumás megbetegOlésnél, Isohlas. kfiszvény, neuralgla
(Idegbántalmak) n<M bjok ás bflrb>Ug«ég«k esetében, Ehoma. Prurlgo, Psorlásls.
KUV.S\'Á I Vi:\\ %T NYITVA.
Orvosi vezetés alatt álló ivó- és fúrdókurák, porceüán, kád- es tükörfürdók, pakolás, iszadási kúrák, villanyozás, massage, uszoda és hidegvíz gyógykezelés. I\'ompás fekvés, fenyóerdók köxepette, elterülve a Tátrahegysóg egyik remek fenaikján és igy megbecsülhetetlen mint Wggyógyhely is; nagy és szép park. Legolcsóbb árak, legnagyobb kényelem, egészséges lakások és lápláló élelmezés. Saját zenek», lawn-tennis. Állandó olőkeló közönséggel.
Fürdóorvosok: Dr. Csrty János. Taufer tanar seiéíorvosa - íírdó-orroi, BoMemann János Ír., m- 1b. liorres, Motovlts János dr., Dr. Lencio János Jaraioim
Eiöidány: julius l-ig. Utóídény: augusztus 20-ig.
iMT 5O°|0 engedmény.
Kepe. pro.pektuual ét f.lvilágo.iUsul JíjmentMsn s.olgál .. IQAZQArOSAQ,
Magaslati
gyógyhely.

Hidegvíz gyógyintézet.
M
Szlavóniában, j Delivjsut «ülcTíjsa

Vasas hőforrások ós iszapfürdők
34\'-50 c.
Kies vidék, remek parki kiterjedt erdő ültetvények.
Márvány-porcellán-tükör és lápfürdók. Fango gyógykezelés és hidegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajná\'^ vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál. 1BT MÉRSÉKELT ÁRAK.
Prospektusokkal szívesen szolgél
A FŰROŐ/OAZOATÓSÁe.
Ne használjon mást. mint csak I
JILTÊNYI" czipokenocsot
ozipói tisztításához, mort
1868 óta rorvnlonibaD.
Berber-féle -
^óSü-kMü-szappnn,
•nov MkmUtT* eláatra, bfésa iMtAM iltaisilkss ttafes
•flraml alkmlm.rtsbt
r niindennomii bôrkUtojçek
•<>•», mmum uan fUkér-tMn,, *ií»ii kau»*». ni Ue trr »»»>««1«, 4t?a», l«tT<U», UMnuláj. loy- M .o.»*Mk«vfS •ma. A B«ra*r>lél« Mlr*njnappa«i tsrUlm.n. a l»>kâtr*ar>
nul. 40 v.-41 4« mladee m**, a ka»»a««M«mM> .ISI.ml.do ki triaj. aupraJMkt« IMIHW kSUnbastL Idnu fcArl»»te«a«ireh»4l •(Irami «DnhnarUllk • k*INnlj«»»p»«r •»•»mt\' »
Bergcr-fólo kiífrány-kéiisxftppnn.
Misi »»Air«iiriupnui as are1.ír t.llt\'aln •»•*»»!
•lUvduatkra, ■ n*rm*k»kn*k ralamwmrl l«|h»ur»»<* «"<•■ iM <l|.»>l>r «nnsilo H (ltr<14«*appan ^ .«HhU»»«»I
limer félő glycíTlii-knlrHiiysziippan
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenőcsöket is. A oipónek szép fényt ad és a bórt ntpgtartja eredeti színében. Nera fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
Ilcrger-lélo foorax-sznppan.
blAtfMk, aaaid««, «««pia, utliMsrr m ««••\'•
bal ok «Usa. —
Arn BlIudsM la|nak Ti\'HIUr basanftl»» -J
H\'MlláHll wUI, K »íMtUtnil haUroíolU.. Marcsr-f«!« k v ■■» ...«i»ppu.t 4« N>M«-«i»pps>il ® A
Urt*a4* a4u« m., .. .U Mhili TfcJlwfl .. • f* ,■: • v v O. M «Il A l\'omp. l\'y » t>V
•4e)*n*4M »>»4mi d»- /» A - - - U—a
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
©
SAJÁT MŰHELY.
| r~A %#P VIIDíí M líéíizitn,«-;n),"i" minden-JtuTuTUllUIV kor válasr-iékbau készen kaphatók.
NAGY RAKTÁR *y0"""""\'
_______ és .színes kövekben.
nagy raktár toa- í;„;;tb,ruí 4r*
NAGY RAKTAR
Eladás részletfiz
Jitrltáaok f «1 mankiik
Dohányozni szabad önnek, de outll
tiuom ezüst étkészletekben.
Eladás részletfizetés mellett ¡«1
Jltrltáaok «I ninnknk irtor-nn k^szlttrtnrk
^•nsKiMM«! • p»\'«ai vli*«ki4i ^ \'HT«* «r*ÍT- - ^\'»JfV. rT*\'tn»o>. a min\'Uo u»[.p»nhoi aellékaH baa
»»a sjfol*a.
KiphaW rolûJM iT^nUrtMa 4s kaws Naifjban : O. HoLl k Comp, WUa L, Biberafa-ré. HaivvtnMal ItrakMil I»rtli J4aul ir«»(MrtV*, --------^ IMN p4i/MlHt»l>»».
<la|.M4, U
(Kelsö-Magyarországon) az egyedül jÁmert szónsavdus vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belső használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig. Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkór, nói bajok, bátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen,-átszenvedett betegség és erós munkásság. — Füilóorvosok:
Dr RHORER ALADÁR, hiv. fürdöorvos és Dr. STERN J.
Ktaiás bécsböl 9 óra, északról Oderbergen ál 5 óra. délről Budapesten át szintén 5 óra. 8ziáesra vouatkozó falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak \' kifQggösxlvo. Kimeritó felvilágosítást ós prospektust . «•ázás, valamint lakásárkedvezményról (az eló- és utószezonban) stb. ad a Fürdoigazflatóaág, SzlláciiR (Z6ljo»«i|ji. 1
R.klír NMJk«ni>«áii: Wái-rr Bei. kjóüi-.oii. i »liminl Mrt(it»ioi-íáii litlili B>Au>t»i.tli»i.
GODDAM!
Végre egy gyorsan és biztosan ható tyukszemszer.
|Cook & Johnsons
! amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜl.
1 dar&b 20 íllér, 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ország miotleD gyógyazerUrában, valamint orvoBszer-drogériákban, stb.
Jaoobi-féle La Fleurette \'ŐSSiS.SÜ*\' Alapitasi év 1889. ~~\'
í SZÉKELYI LAJOS
j Elsú NapylcHuizsai Ft-hérneuiü iuusú- és vasaló iniiSwte Nagykanizsa, Fő-ut 33. | (sarok) Hnayady-n. 6. (aaját ház.)
Klfog.nl tiri i\'8 női ft\'hénifniúpket uralc. bá/turtáhok. intézetek és szállodák részére.
*iáiUsi|rindilnik piiU-lirtiltàul luti/titmk il.
A febérnemflek jókarban marailásáért szavatolok
Házi miit il «mlài.
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
zalai közlöny
JUNIUS I.
Neustein-féle | .,\' yi ERZSÉBET labdacsok 1 9kfCUSI Cl n JfcRl 1 Ö DII K pilulák hasonló készit-
i né nyéknél minden tekintetben feljebb beesQleudók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, gyengéden hashajtók, vértisztitók; egy gyógyszer sem jóbb s mellette oly ártalmatlan, mint e pilulák a
SZÉKSZORULÁS
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik.
Kgu 16 pUulát tartalmazó dohot .10 fillér. Kgy tekerct, mely N ilobott,
tehát 120 pilulAt tartalma*, r»ak V koron/t. 9.46 korona előlege* bekflliléie mellett egy tekére* bérmentve küldetik.
Alii Pl Utánzásoktól különösen óvakodjunk. KérjQnk határolj VAü ! >o(lau NKU8TKIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „8tent Lipót" és .Neusteio Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* clmiclt gyógytzertára, BÉ08, I., Plankengaese 0. Kapható Nagykanizsán: BELLIS LAJOS és REIK QYULA gyógy ««rétieknél.
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féle Seldlitz-porok tartói gyógyhaUta a legmakactabb gyomo allestbántalmak, gyumOrgórct ét gyomorhév, rógzött székrekedés, májbánialom, pL vértoluléa, aranyér é< a legkülónl>ózóbh nólbetogségek ellen, e jelet háziizernek ) évtizedek óla mindig nagyobb elterjedéit szerzett. — Ara egy lepecsételt eredeti \' doboznak 2 kor.
lliimlwKiíwok ttfrvriiyllcy IcnyKkün k.

ftlégl hírnévén kéiifflrrto llor\\á<orw/,iiylinn.
i Z«|orlal vasvt mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vegyelemezve Prof. Dr. Ludwlg udv. tanácsos által 1894. 68 (ok Celtiut meleg forrit, a kén itupnak felülmúlhatatlan halita van iium ét lidlet rheuma, ilUlet betegtégek, gyulladátos é> cumtlóréii ömehuzódáiok, kótivény, neuralglkut bántalmak, mint ischlat tlb. nul bajok, bör- ét titkot beteglégek, idült veiebajok, hólyaghurut, górvélykór, angolkór, ólom éi higany mérge-téieknél ttb. itb.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- él bélbajokn&l, aranyérnél, »tb.
^—fa Villanyosság. — Massage. í^J^
ljé|jlitéz«l "Ildii kéijlliaatl. Hegyi ilmuték. Mdi|tlz korák tahaayayal Iiilpp nirlil, i|éiz ina át ijfltu.
Idény tartam májút l-tül október L«ig. — Tompát mgy park, terjedőimet ültetvények, tzép kirándulótok. — Állandó zenekar. Zene- ét tánccitélyek itb. a varaztd-lopllcal állomáton naponta lártatkocil várja a vendégeket. Külön fogatok it lendelkezétre állanak, de ezek udaálliliaa előbb a fürdő intézi\'.-légnél megrendelendő. Orvosi tudakozódásokat a fllrdüorvoi i)R. MaTKOVIC iva.N ad. ffff Prospektusokat és broschurákat Ingyen és bérmentve kOld. "VM Orvosok Dr. Matkovics Iván fdrdóorvos, Dr. Loucsarek gyakorló orvos. Szabad fürdők junlusban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
F MOLIT-FELE I
Cilk akkor valódi, ,Tm Tm í\'
■ _. - védjegyét tünteti fel, »A. Moll«
, feliratú ónozattal van zárva. A Moll-féle sós-borszesz nevezeteien mint fájdalomcsillapító badflrzeíHésI azer köaivény. ciuz ét a meghülét egyéb kóvetkezményelnél legltmereteiebb néptzer.
El) ónozoll ersdatl üii| ári I korona
10 lillír.
MOLL Gyermek szappanja.
V t-egfinomabb, legújabb módtzer izerlnt kétzitek gyermek et hölgy iz.ippant a bór HJ okazerO ápolására gyermekek s felnőttek részére. — Ara darabonként 40 flll. \' • öt darab I kor. 80 flll.
> Mindeu darab gyermek izappan Moll A. védjegyével van ellátva.
Q Moll A. ifftBlszcrész" eV/ét^irV arivari szállító által,
V Bécs, Tuchlauben 9. sz.
^ 1 Vidéki megrendelétek naponta poitautánvét mellett teljesíttetnek.
< J A raktárakban tessék határozottan ..MOLL A.u aláírásával
PREKL ANTAL
Elsó nagykani/.sai asztalos, kárpitos és dis/itó
NAGYKANIZSÁN,
(»árul c sepert hál. tz i||éizié||il iziakn.)
A n. é. közönség b. ügyeimét felhívom Nagykanizsán a városi csoportházban levő
as/talos, kárpitos ós riis/Jtő műhelyemre,
ahol bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jatányoa árak mellett bármilyen aaxtaloa és kárpitos munkát gyonan ét pontoian kétzitek,
Kifogad k falak kárpltoaáiát. függönyök elké-tzitéiét, bármiféle késimuiikák montirosiait
Nagy válaiztéku raktái divánok óa garnitarákban. Klvlllalok háló, ebódlö, axalon, clöaxoba, bolt-holylaóg óa asállodai toljea borondexóaokot ugy halyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából készítem. Magamat a n. é. kózunseg jóindulatú pártfogásába ajánlva, maradtam
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
inÚMit.los- c. kÁrpito«. JDTÁHYO» AltAKI SZOLID MUNKA !
Szabó József
•pillát- mütakatoa műhelye Hagykanlian.
Évek óta & városi csoportházban van.
KI vállal mindennemű épülőt- és mű-lakatos munkákat, továbbá ráosozatokat, görredónyök, (rollók) oonstruktiók, díszkapuk, villámhárítók, villanyosengök, szobatelefon felszerelést, valamint mindennemű sodrony,fonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
Egy liter háztartási rum
Egy csomag finom törmelék tea
Vörös Kereszt"
Drogéria Nagykanizsa
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 23. SZAM.
JUNIU8 8.
ZALAI KÖZLÖNY
ElOflxeléal árak: Egá*z cvrc 10 korona, félévre 6 korona, negyedévié 2 korona 60 Ali. Egyos szám ára 20 Ali. Tanároknak, Unitóknak, Jegyzőknek és állami tisztviselőknek I évre 6 korona, fél évre 3 korona.
Felelős szerkesztő és kiadó:
Kálmán Fii.
8zerkes*töség és kiadóhivatal: Nagykanizsa, Erzsébet-tár (csoportház.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Önálló
A bizottságnak 3 hónapi időt adtak — Ez tegnap, pénteken lejárt. — A jelentést még nem terjesztették be. — Talán aludt a t. bizottság? - Szalmaláng volt a lelkesedés — Gyönyörűen védik a város érdekeit! - Haladjunk csak — visszafelé I
11a az ember elgondolkozik a mull hónap történetén, érdekes világításban látja Nagykanizsát. Gyors egymásutánban kergették egymást az események A letenyei vasútra megszavaztunk 200000 koronát és elhatároztuk, hogy ez ügyben deputációt küldünk a kormányhoz; a paosai járásbíróság ¡elállítása ellen állást foglaltunk és hogy h/avunkat ott fennt is meghallják, deputációt küldünk a kormányhoz; Ziohy Aladárt díszpolgárrá választottuk és ez ügyben deputáoiót küldünk hozzá.
Hogy a keret teljes legyen, emlékezzünk vissza arra is, hogy a törvényhatóság dolgában egy bizottságot küldtünk ki, amely memorandumot dolgoz ki és ezt is d e p u t á c i ó viszi Budapestre. /
És emlékezzünk aifa, hogy ezt a bízott-1 ságot március f=óu válás/totla a k óz-! yfl 1 ós azon megbízással, hogy munkálatait\' 8 hónap alatt fejezze be ós tegyen jelentést a közgyűlésnek.
Ez a három hónap tegnap, pénteken, junius 7-én lejárt, de a bizottság még mindig nem terjesztette be jelentését. Így kimondhatjuk magyarán: a bizottság ne m teljesítette kötelességét.
És most, ez alkalommal, el kell ismernünk, hogy igaza vo|t dr. Fried Ödönnek,
mikor teljes erővel tiltakozott a bizottság ellen. Emlékezzünk esak vissza, milyen támadásban részesítették dr. Friedeti- mert azt mondta, hogy a bízottságok csak eltemetik az ügyeket, igaza volt, tökéletesen igazit volt. Itt, a nagy nyilvánosság előtt kell kijelentenünk, hogy a kiküldött bizottság csak annyit tett, mint a 10 óv előtti bizottság, vagyis: semmit.
Hogy mindenki előtt tisztán álljon a dolog, újólag közöljük a március ?-iki közgyűlés erre vonatkozó részét. Ítéljen a közönség és lássa: miként védik a város érdekeit azok, akik ,olyan nagy hangon tudnak lármázni, de mikor cselekedni kell. bölcsen visszahúzódnak.
Negyedik pont:
Ujnépi Klek Lipót v képviselőnek 190«?. évi december 2U-én tartót* Jegyitlésből önálló indítványa a város ónálló Törvényhatósági várossá leendő átalakítása tárgyában.
Lengyel Lajos főjegyző felolvassa az indítványt. mely szerint a közgyűlés határozza el. hogy Nagykanizsa városának önálló törvényhatósággá fejlődése érdekében a lépéseket megteszi.
Dr. Schwarcz Adolf: Ujnépi Elek Lipót kir. tanácsos in\\halaszthatatlan teendői miatt a inai közgyülésou meg nem jelenhetvén, eugem kért fel annak kijelentésére, hogy indítványához ragaszkodik. Kzt annál szivesebben vállaltam, inert az indítványt szívvel-lélekkel magamévá teszem. Ennek valóra válása, tek. Képviselőtestület,
városunk történetében forduló pontot képezne. Régi vágya ez mindnyájunknak, azért azt hiszem, indokolni is felesleges. Miként az önállóvá lett embernek ambíciói, vágyai vaunak, ugy városunk is, ha a teljes önállóságot kivívhatja, igyekezni fog felemelkedni arra a színvonalra, mely múltjánál, intelligencíá|áuál, fekvésénél és hivatottságá-uál fogva megilleti. Minthogy azonban, tek. Képviselőtestület, ez törvényhozási intézkedést igényel, azért az indítványt most nem lehet részleteiben tárgyalui, hanem méltóztassék ezt ebben elfogadni és ugy bizottságot választani, amely ai előmunkálatokat elvégzi és ide beterjeszti.
Révész Lajos: Záros batáridő alatti (Ugy van!)
Dr. Fried Ödön: Nem kell bizottsági (Nagy zaji)
Dr. Rothschild Jakab: Schwarcz képviselőtársam igen szépen fejtegette az önálló törvényhatóság előnyeit. Én számokkal kívánom igazunkat bizonyítani. Körülbelül 100,000 koronával járulunk evenként a megyéhez Ez folyton emelkedik, mert a megye vicinálisokat, államvasutakat és egyéb közművelődési intézményeket segélyez, ezt arányosan felosztják a lakosság között, amihez természetesen Nagykanizsa járul a legnagyobb összeggel. Mi mindezekből nem kapunk semmit. Pld. a gimnáziumunk sem kapott. Csak adunk, de nem kapunk Azért szükséges, hogy önállóak legyQnk. Ha pedig ezt el akartuk érni, sietuünk kell. A választókerületeket u,ra osztják be. Amig ezt el nem végzik, adjuk be a kérvényt. Indítványozza, hogy a kiküldendő bizottságnak 30 napos záros batáridőt adjának.
Végzet.
Irta: KáLLAY KORNÉLIA.
(Folytatás.)
Most báuítílS^ugy-o barátom? Kíváncsi vagy rá, hogy mit teszek ? Igen! En holnap oltárhoz vezetem Kendy Píroskát. A hitelezőim ki vaunak elégítve, a birtokom pedig megmarad.
Ma búcsúztam el Margittól. íme barátom! Jókor jöttél, mert úgyis magamhoz kérettelek volna.
E fényképet hajíürtöt és leveleket egy csomagba kuiöm, lepecsételem s ha majd egyszer meghalok, fcdd a koporsómba. Ígéred ? Nesze!
Mélységes csend honolt Tarkeöy dolgozószobájában. A két férfi gondolatokba merült, egyikük som szélt egy szót se. Hajnalodott, mikor Tarkeöy barátja. "W kis csomaggal kezében távozott.
— No csakhogy már itt van édes.- aranyos tisztelendő bácsi! A papa már türelmetlenül várja. Hahaha, addig 6 sem itta meg a feketéjét. Adja a «arját, majd felsegítem a terraszra.
— Bizony jó is lesz, izé, ha segítesz Stellácska. lluiba! Már öreg vagyok, gyenge vagyok. Nom is Wunám már, ha Isten magához venne", csak addig *\'jek még, amig összeadlak egy derék emberrel, mint »«ilyen hz apád. Tarkeöy.
— Stella! Stella!
— Jövök apuka! Hozom a tisztelendő bácsit!
— Ugy ? | Na végre! ldejq. mert már nem jól Weztem magam. Várjpn, én is segítek. Igy! Ide, ide 61 árnyékba tisztelendő atyám. Hát kedves unoka-Öcsosét, az Újdonsült káplán urat hova tette?
— Jön ízé. ó is mindjárt, csak az erdőbe ment epret meg virágot szedni Stellának, de amint látom, jön is már. Ott kanyarodik be a fasorba.
Csakugyan egy fiatal, karcsú növésű, feltűnően csínos pap közeledett a terrasz felé. Az öreg plébános és Tarkeöy szeretettel integettek neki. Stella pedig ragyogó szemekkel, kipirult arccal szaladt eléje.
Figyeljük meg egy kevéssé a fiatalokat. Lessünk el néhány szót a beszélgetésükből.
— Stellám! Éd«?s kis Stellám, mily szép vagy mn megint, mennyire imádlak!
— Csitt! Te kis golyhó! Édes Gyuluském! No oly hangosan, még meghallhatják. Szerelmünk hadd legyen még titok.
— Istenem, titok! Ez az örökös titkolódzás és nem tudom, miként segítsek a dolgon.
— Mondtam nMr neked, mit fogunk tenni. Egyszerűen bevallom atyámnak, hogy szeretjük egymást, te ledobod a revorendát és . . .
— Es? Azt hiszed, hogy atyád nőül adna téged egy senkihez? Téged, aki utáu százával versenyez a ieunesse dorée? A legelőkelőbb és leggazdagabb gavallérok!
— No mi lesz gyerekekVI Te fiatal szent atya, hol maradtál annyi ideig? Már várunk rád I — kiáltott, a fiatal pap elé Tarkeöy.
A fiatal pap szeme felcsillant az örömtől, midőn ez atyai hangot hallotta és tárt karokkal rohant a háziúr elé. ki igaz. őszinte szeretettel veregette meg az ifjú vállát.
Öröm volt nézni a kedélyes kis társaságot, amint békés egyetértésben csevegtek ott különféle dolgokról.
Lassankiut szürkülni kezdett, mikor az öreg plébános hirtelen a homlokára Üt és igy kiált fel:
— Ejnye! No né! Látszik, hogy öreg vagyok. Feledékeny vagyok. Pedig valamikor kitünö memóriával dicsekedhettem.
— No mi az tisztelendő atyám? — kérdó Tarkeöy.
— Hát napok óla akarok valami fontos hirt közölni veled fiam és mindig elfelejtettem, pedig a zsebkendőm minden csücskére kötöttem már csomót.
— Beszéljen atyám !
— Gyerekek, meujetek sétálni! — szólt a plébános ti fiatalokhoz, akiknek ezt nem kellett kétszer mondaui. \\
— Oly titkos a dolog atyám? — kérdezte Tarkeöy.
— Egyelőre titok. Stelláról van szó. Tőled függ, megmondod-e neki, vagy sem.
— Beszéljen tiszteletes atyám I
— Hát bizony fiam azt sem ^udom, hol kezdjem a dolgot, mert életemben elöször vagyok abban a helyzetben, hogy valakinek megkérjem a kezét valaki számára.
— Nem értem atyám!
— Ugy áll a dolog, hogy a szomszéd birtokosunknak, llosvay bárónak a fia a megyebálon Stellába bolondult. A bál alkalmával csak uéhány szót váltottak egymással s azóta Ödön, a fiatal báró nom tudja Stellát elítdejtení. Folyton a nyakamra jár a kis öreg, mert tudja, hogy bizalmasa vagyok a Tarkeőy-háznak. Mindig kérdezősködött Stella felöl, mig végre a múltkor, már nem tudom mikor, azzal hozakodott elő, hogy kérjem meg nevében Stella kezét.
Dr. Fried Ödön: Nem kell bizottságl Én pártolom az indítványt, de a bizottságot mellőzendőnek tartom. Kérem, eddig mindig ugy voH, liogy ha valamit el akartak temetni, bizottságnak adták. Indítványozom, hogy a kérvényt készítse el a mi ékes tollú főjegyzőnk, aztáu ezt vigye deputáció Budapestre.
Dr. Villányi Henrik: Nézetem szerint a bizottság felesleges. A főjegyző által készített kérvényt adjáic át a jogügyi bizottságnak . . (Nagy zaj. Felkiáltások: Nem kell 1 Kiáll! Minek ide jogügyi bizottság? Villányi leül.)
Dr. Lőke Emil: Sem Schwarcz, sein Fried indítványát nem fogadom el.
Dr. Fried Ödön: Tudtuk!
Dr. Lőke Emil: De nem olyan bizonyosan, mint azt, hogy az indítvány\' ellen elsőnek Fried szólal fel. A »0 napos záros határidőt kevésnek tartja. Legyen év. (Nagy zaj. Ellentmondások. Felkiáltások: Olló! Miért nem r> év?i Hát kérem, állapodjunk meg /, évben! (Közbeszólások: Az is sok i Nagyon sok!) Imi a bizottságot ajánlom, mert ugy áll a dolog — ón kimondom nyíltan 1 — a megye mostohán bánik velüuk, sót egyenosen elnyom bennünket, érdekeink ellen dolgozik, — a főjegyző pedig, aki a megyével érintkezik s hivatalnok, a kérvény megírására nem alkalmas, mert nem oly szabad, mint a bizottság.
Dr. Rothschild Jakab: Az adatok 21 óra ■ múlva összegyűjthetők, csak az eBzmét kell kidomborítani. Ebhez pedig nein kell oly hosszú j idő, végtére is. ha a bizottság 4 bét alatt el nem készül, lehet 0 hét is.
Dr. Schwarcz Adolf: A bizottságot mellózhetetlennek tartom mert . .
Dr. Fried Ödön: Nem kell bízottság!
Dr. Schwarcz Adolf: Hát kérem alássan, talán legjobb lenn» a közbeszóló képviselő úrra bízni az egészet. Azért kell bizottság, mert a tanács a megyével szemben zséuben vau. A határidő legyen 3 hónap.
Dr. Fried Ödön: Személyes kérdésben kérek szót. Schwarcz képviselőtársam támadását visszautasítom. Mindenki tudja, hogy én önzetlenül veszek részt a közügyekben és nein viudikálok oroszlánrészt, mint azok, akik egyebet sem tudnak, csak gyauusitaui.
Vócsey polgármester: (csenget.) A képviselő ur folyton közbeszól. Ha feleletet kap, azért még no ragadtassa el magát.
Dr. Rothschild Jakab: Állapodjunk meg tio napban.
ZALAI KÖZLÖNY
Révész Lajos: Azért, mert majd a minisztériumban fekszik > kérvény sokáig, náluuk nem szükséges hevertetni. A kormány már foglalkozik az uj választó kerületek beosztásával. Legyen tehát a GO nap maximum.
Remete Qóza: Szintén a gyors elintézést ajánl)«.
Vócsey polgármester: Azon kiegészítő iuditványt nyújtja be, hogy a választókerületi kérdésben is emeltünk szót. Aztáu kérelmezzünk ugy, hogy vagy önálló törvényhatóság legyen Nagykanizsa, vagy hasítsanak egy uj vármegyét Kanizsa székhelyijei. Kérni mindent lehet s minél többet kérünk . . ■
Közbekiáltások: Annál kevesebbel kapunk!
Vócsey: . . . annál több reményünk van. A felterjesztést tehát ilyen értelemben kelleue szerkeszteni.
A közgyűlés ezen javaslatot elfogadja Kiküld egy 16 tagú bizottságot, mely 8 hónap alatt köteles a feliratot beterjeszteni.
A bizottság tagjai lettek: Vócsey Zsigmond polgármester, Lengyel Lajos főjegyző. bentzik Ferenc dr. v. ügyész, Hertelondy Béla. Elek Lipót. Plihál Viktor dr.. Weiss Tivadar, Remete Géza, Lök« Kmil dr., Schwarcz Adolf dr., Fáhiáu Zsigmond dr.. Rothschild Jakab dr., Samu József ós Mátyás Ferenc.
»
Gyönyört) dolgok ezek, kóréin alássan. Csak uz a baj. hogy semmi sem 1c.sk belőle. Várjuk, hogy már most mit csinál a bizottság?
Mi a 3 hónapot is sokallott.uk annak idején. Rothschild Jakab tír. azt mondta, hogy az adatok 24 óra alatt megszerezhetők. Hát akkor mi tart ilyen soká?
Azt hittük, hogy a képviselőtestület komolyan fogja fel az ügyet, pedig — ugy látszik — babaruhásdit játszott. Hanem a közönség most már tisztában van azzal, hogy milyen szellem uralkodik a városházán.
Hanem azért a város polgármestere felhívásokat boosáj\\kj. Csatlakozásra szólítja fel a képviselőket. Ismét deputáció/.unk. Talán jobb volna, ha először elsöpörnénk azt a szemetet, amelyiktől nem tudunk az ajión kimenni. Teljesítsük a kötelességünket először itthon, aztán menjünk máshova.
lí)07. JUNIL\'S
Nagykanizsai iparosok —
Kossuth Ferenchez.
Abból az alkalomból, hogy egy kisiparosokból álló küldöttség Kossuth Ferencet durván megsértette, a nagykanizsai ipartestület a következő feliratot Intézte a miniszterhez:
Nagyméltóságú Kossuih Ferenc korockedelemügyi
miniszter urnák. Kegyelmes Urunk I
A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága megdöbbenéssel értesüli a lapok utján, hogy május hó ^tt-ón egy kis csoportból álló iparos küldöttség Nagyméltóságodat oly illetlen és sértő módon meg\' támadta, amit megtorlás nélkül eltűrni nem lehet. Ebből kifolyólag a f. év junius hó 3-áu tartott elöljáró-sági ülés határozatából, mint az iparosság képviselőié, nem tudjuk elhinui, hogy azok az emberek józan kisiparosok voltak, haimm ellenkezőleg, azt hisszük, hogy egy bizonyos frakció állal fölbu|lolt, magukról megfeledkezett szociális egyének lehettek kikuek meg a társadalmi érintkezésbeu szokásos tiszteletről sincs fogalmuk, — nem hisszük, hogy bár akárki is jobban megbotránkozott volna ezen a sainálatos eseményen, mint mi kisiparosok, inert minden kisiparos tudja azi. hogy Nagyméltóságoduak mennyit köszönhet már ily rövid kormányzása óta a hazai kisiparosság. De o sainálatos incidens alkalmával nem akarjuk — mi Nagykanizsa város iparosai igaz érzésünk nyilvánítását elmulasztani hogy Nagy méltóságod iránt érzett kiváló nagyrabecsülésünknek kifejezését mondjunk.
Kérjük azombau a magyarok Istenét, hogy áldásos működéséhez adjon továbbra is erőt és kitartást, s no csüggedjen el még akkor sem. ha hazafias muukájábau ily rut hálátlansággal ismételten is találkozna, amit nein hiszünk, mert fluérzetes magyar iparos ílv (elbujtott bérencekkol szemben sohasem fogja magát azonosítani.
Maradunk kiváló tiszteletünk és ragaszkodásunk kifejezése mellett Nagyméltóságoduak alázatos tisztelői.
A nagykanizsai ipartestület elöljárósága nevében Dants Kálmán, elnök.
Hát én csak annyit mondhatok, iniut Stella kero8ztelópátere és a ház barátja, hogy ilyen pártit nem kell elszalasztani mert Ödön. ha nem is valami nagy szellem, de mindenesetre kitűnő tiu. Nagyon gazdag és nagyon szereti Stellát. Már pedig a szellem az alapköve a boldog házasságnak, mert Isten, ki az égben van.
— .lói van atyám! De 8tella? Kérdés, hogy Stella érez e valamit az ifjú iránt?
— Na igen, persze! Hát ezt nem tudom. Miudenesetre jó volna, ha minél előbb beszélnél Stellával
Másnap délelőtt Tarkeőy, ki meglehetősen sokat gondolkozott a dolgon és amint vidám arcáról látni lehetett, szívesen vette az ügyet, magához hivatta Stellát egy kis négyszemközti beszédre.
A fiatal leány őzike módjára ugrott atyja nyakába, boldogságtól sugárzott a gyermek arca.
— beszélni akarsz velem apukám? Én is nagyon szeretnék veled egy komoly ügyről beszélni!
— Mi a kakas? Komoly ügyről? Taláu uj ruha kell ?
— ó dehogy apuka, egy igazán komoly ügyről.
— No jól van kicsikém! Ülj szépen az ölembe és majd előbb elmondom én a mondókáinat s aztáu meghallgatom a te „igazi komoly" ügyedet.
— Beszélj apuka!
— Hát mondd meg kis lányom egészen őszintéu, hogy tetszik neked Ilosvay Ödön báró?
— Sehogy se apuka, hisz az buta!
— Na ilyet nem illik mondani I Nem buta az fiacskám, csak félénk. Különben nagyou derék fiatal ember\' és téged nagyou szeret.
— Engem ?
— bizony! Hát mondd csak, nem akarnál ilosvay báróné lenni? Mindenki által irigyelve, rengeteg vagyonnal és szerelemmel körülvéve ?
— A vagyon engem nem csábit édes apám. i Ilosvay bárót tisztelem, becsülöm, d«> szeretni má*t szeretek.
Mást?! Kit?
Valakit, akinek semmiie sincs, még nemessége sem. Egy szegény, igénytelen papocskát szerelek, kiuok megesküdtem, hogy övé leszek vagy seukí másé.
— Mit hallok? Miféle papról beszélsz? ;Osak nem a . . .
— De igeu atyám Gyulát, csak egyedül Gyulát szeretem. Minek nekem a vagyon, a rang. Hiszen nem az boldogít, csak a szerelem, az igaz, tiszta, önzetlen szerelem !
Tarkeőy mereven bámult a leányára. E percben látta csak, hogy Stella már nem gyermek többé, hanem nő, aki küzd a végkimerülésig szerelméért.
- De hiszen, akit szeretsz, katholikus pap!
— Leveti a revereudát atyám I Ugy sincs kedve a papi pályához, csak nagybátyja kedvéért lett azzá, ki ót gyermekkorától nevelte."
— Na és mi lenne aztáu ?
— Istenem! Gyula még fiatal, könnyen változtathat pályát, mi várunk egymásra akármeddig, csak biztosak legyünk abban, hogy egymáséi leszünk.
— Gyermekes beszéd! Egy olyan képet, mintI amilyen te vagy, különb keretben szeretnék látni. I Gyula nagyon kedves, jó gyerek, de nem férjnek való. | Bár nagyon szeretem őt s ha számottevő állása lenne, jiein mondanám, de így lehetetlen
— Atyám, te kétségbe ejtesz! Érts meg, ón nem tudok Gyula nélkül élni. Azt akarod, hogy elsorvadjak vagy meghaljak bánatomban?
Tarkeőy ijedten nézett leányára, majd pedig maga elé merülve gondolkodni kezdett. Stella nem háborgatta ót gondolataiban Látta, hogy megnyerte a játszmát. Edes atyja már tervezget és fontolgat magában.
így ültek szótlanul mintegy félóráig, ki-ki sajá\' gondolataival elfoglalva, midőn Stella füleit valami zokogásféle ütötte meg
Édes atyja sírt. zpkogott csendesen magában s noha erős akart luunt^K ugyancsak igyekezett v.issza fojtani könnyeit, azok mégis csak felszínre jutottak
Stella ijedten tekintett atyjára, nein tudván okát adui annak, ini bánthatja euuyire. Első percben azt hitte, hogy atyta taláu a fiatal pap iránt ér<ett szerelme miatt van ennyire elkeseredve de mikor Tarkeőy hozzárohant. karjaiba zárta és csókokkal árasztotta el, akkor megnyugodott.
— Igeu gyermekem I Egyedül csak a szerelem teheti boldoggá az embert, neked pedig boldognak kell lenned minden áron. Az óvó leszel gyermekem! Majd kigondolok valamit, maid csinálok valamit. Kiég nagy a birtokom, gazdálkodni lóg Majd lesz valami.
de neked holdoguak kell lenned!
* *
* ^ \'
— Nos tisztelendő atyám, igy áll a dolog Mit szól hozzá? De mi lelte?
Az öreg plébános márványfehér arccal hallgatta végig Tarkeóyt. Egész testében remegott és mereven nézett maga elé.
— Szent atyám! Miért nem szólsz?
— 0 Istenem, miuó csapás! Mily szerencsétlenség! Gyula és Stella szerelmesek egymásba? Ki eshetőségre sohasem gondoltain I
— Mit beszélsz atyám? Miért nevezed a gyermekek szerelmét csapásnak, szerencsétlenségnek !
— Hogy miért? Jó, elmondom! De légj erős! 8oha, de soha meg nem tudtad volna azt amit most mondani akarok, ha ez a szomorú esőt elő nem adja magát.
(Vége következik.)
19711 JUNIUS H.
ZALAI KÖZLÖNY
S
A csáktornyai függetlenségi párt
■igalikMláta
A csáktornyai függetlenségi pórt vasárnap d. u tartotta alakuló gyűlését. Miután az idó rosszra fordult, a gyűlést a Zrínyi szálló nagytermében tartották ineg.
Tamás János dr. perlaki ügyvéd megnyitván a népgyűlést — melyre a kerület minden részéből seregedtől jöttek a választók — beszámol az előkészitó bizottság működéséről és gyönyörűen fejtegeti, hogy miért tartja szükségesnek a párt megalakulását. Ajánlatára elnöknek egyhangúlag Zakál Heurik ügyvédet, a függetlenségi eszmék régi kipróbált harcosát választották meg.
Zakál Henrik lolkes székfoglalója után megválasztották a következő tisztikart: társelnök : dr. Tamás Jáuos, alelnökök: Czvelkovics Antal, Prusatz Alajos, Werly Kruó, jegyzők: dr. László Béla, dr. Schwartz Lajos, dr. Reményi Zoltán, pénztárnok: dr. Viola \\ Hűtős. A választmány 51 tagból áll.
Ezután Filipics Lajos, a kerület népszerű képviselője tartotta meg beszámolóját. Visszapillant arra az egy évre, amióta a kerületet képviseli. Olyan beszámolót, mint elődei, ó nem tart Ennek oka: a mai politikai helyzet. Megválasztása előtt a hatalmat egy önző párt tagadta magához. Kinevezett bárókat, grófokat, hogy bivei legyenek. A pénzzel is törvénytelenül bánt, amint éppeu most kiderült. Szétverette honvédekkel a parlamentet. Mikor a vármegyék felemelték tiltakozó szavukat, kir. biztosokat küldött rájuk. Ámde az országos pártok szövetkeztek ós létre jött a koalíció, mely megbuktatta a törvénytelen kormányt. A koalíció megtelelt feladatának. Kendezte a tanítói lizetést és a vasutasok kérelmét. Most következik a választói jog, amivel a programm be is lesz fejezve. Akkor a koalíció felbomlik és az uj többségből lesz a kormány. Azért kellett a függetlenségi pártot megalakítani, hogy a kerületben győzelmesen kerüljön ki a függetlenségi lobogó.
A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Zakál Heurik üdvözli a megjelent vendégeket, első sorban gróf Batthyányi Pált, vármegyénk főispánját és Eit-ner Zsigmond orsz. képviselőt. Felkérésére Eilner lépett a pódiumra és hatalmas, tüzes beszéddel buzdította a választókat, hogy tartsanak ki Filipics mellett.
Hajdú Gvula dr. a nagykanizsai függetlenségiek üdvözletét ho^ta el.
László Béla dr. felolvassa a következő határozati javaslatot, melyet a népgyűlés el is fogadott.
Határozati javaslat.
1. A Csáktornyán lüo7. jutiius 2-án megalakult kerületi függetlenségi és 4ö-os párt, Kossuth Ferenc ó nagyméltó»ágát és a párt központi vezetőségét üdvözli.
2. Kéri az országgyűlési pártot, hogy az átmeneti programmot mielőbb megvalósítva, az ország-kormányzását a nemzet túlnyomó többségének akaratához képest, a parlamentáris elvnek megfelelően vegye kezébe s már most egyengesse az utat a tiszta 48-as függetlenségi törekvések érvényesítéséhez; vagyis a magyar nemzeti banknak legkésőbb 1910. az önálló vámterületnek pedig la 17 év végéig leendő létesítéséhez, valamint az egész magyar hadseregnek nemzeti alapon való szervezéséhez, mar gjar szolgálati és vezényleti nyelvvel, nemzeti jcK vényekkel és kizárólag magyar honos tisztikarral.
" "3. Kiváuatosuak találja és sürgőin követeli, Muraköznek egyházi tekintetben valamelyik magyar r- k. egyházmegyéhez csatolását.
4. Óhajtja végül, hogy a párt a sajtószabadságot legteljesebb mértékben védje meg.
A népgyülésból a következő két táviratot küldték el:
1.
Nagyméltóságú Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter urnák
Budapest.
A csáktornyai függetlenségi és 48-as párt mai megalakulása alkalmából Nagymélióságodat lelkesen üdvözli és óhajtja, hogy bölcs vezérlete alatt a függet-leuségi párt törekvéseit hazánkra áldásos siker koronázza.
Zakál Gyula elnök.
Dr. Tamás társelnök.
11.
Nagyméltóságú Andrássy Gyula gróf belügyminiszter urnák
Budapest.
A Csáktornyái függetlenségi párt mai szervez kedése alkalmából Nagymélióságodat mint a magyar alkotmány bátor harcosát ós férílas védelmezőjét bizalommal és szeretettel üdvözli.
Zakál Gyula elnök Dr. Tamás társelnök.
A miniszterek válasza szerdán érkezett ineg Zakál Henrikhez. A válaszok a következők :
— Megalakulásuk alkalmából küldött szíves üdvözletüket köszönöm ós legmelegebben viszonzom.
Kossuth.
— Melegen köszönöm meg rólam való szíves megemlékezésüket.
Andrássy Gyula.
E-te a Zrínyi szálló nagytermében baukett volt, melyen — elég sajnos! — vallás szerint osztályozták a vendégeket.
Még meg kell említenünk, hogy a függetlenségi párt központi vezetőségétől erkölcsi támogatást kértek a csáktornyaiak, de levelükre még csak választ sem kaptak.
Ti gazdag emberek, kiknek beláthatatlan területek jutottak a magyar földből osztályrészül — ismeritek-e azt az érzést, a mi a bojtárgyereket kiOite. Tündérországból ? Tudtak-e nevet adni annak az érzelemnek, mely a szegényt a nádfedelü házikókbul álló kis falucskába visszavonzza ? óh ha ti ugy tudnátok a földöt szeretni oly ön %e 11 e n ü I, mintázok, akiknek életükben semmi so jutott belőle.
Ha ti ugy szeretnétek ezt a földet, abogy megérdemli .... Es ha áldoznátok is érette, legalább egy szemernyi részt abból, amit nektek pazarul ád .. .
Demokrata vagyok mindeu ízben. Az ideális egyenlőség, testvériség eszméjét szeretuém valóra váltani széles o házban, ha tőiéin függne annak valóra váltása. Egyet nem szeretek a szociálista próféták nagyhangú tanaiban. A m agy ar föld lebecsül ó-«ét. Öli. ez fáj az én lelkemnek I
Menjetek el a „János víléz"-be és tanuljatok tőlo valamit, ti, akik elfelejtitek az édes otthont. Óh, ha reátok is hatással volna a — furulyaszó ....
AIt^ízlésesen akar öltözni, az csak
Szabadszállás; Béla
női- és férfi fehérnemű raktárában (Fő-ut 3.) vásárol.
Norinbcrgi, diszmű- és jótékóruk nagy raktára.
Ügyes ügynökök
azannali bilipíiri kiriititiik llx tzitii ii jutalék ■illitt SiTTLER LIJOS bankhltil8||l Irodájában Ragjkanlzián.
A mire a „János vitéz" tanít.
Több ízben láttam már a legszebb zeuéjü magyar operettet. Igazi gyönyörűséget éreztem, ahányszor láttam S mindig ujabb és ujabb szépséget fedeztem föl benne. De legfőképpen azt szerelleni meg ebben a költői remekben, ami az operett alapjául szolgáló Pelófi-féle költeményből hiányzik. Ezt a biáuyzó valamit nem a zseniális költő rovására írom. hanem az operett szövegírói és zeneköltöjének érdeméül jegyzem fel.
TQudórkirállyá lesz a szegény juhász bojtár. Feltalálja lluskáját, akiért otthagyta a katonai dicsőséget, a francia király udvarában reá váró fényt, a szépséges királyleányt. És a tündérkirályság, és annak fénye dicsősége, boldogsága mind-mind szerte foszlik egy melódia hallatára, mely nem egyéb, mint az alföldi pásztorélet édes emlékeként fűiébe csengő furulya szó. A Kacsoh Pongrác zeueköltói tehetsége brillírozott. A pusztán született, pusztán élt pásztorfiuban feltámadt, egy dallam hangjára az édes otthon. Micsoda varázsa vau annak a magyar földuek. hogy a puszta egyszerű fiát magához köti ? Pedig unnak it szegény fiúnak talán egyebe sincs ott, mint az a kis gunyhó. amelybeu a szeretője szenvedett. Ágrul szakadt, mások bántalmainak gyakorta kitett, erőtlen \'gyerek, aki még az édes anya szeretetét soha sem érezte, s a neve is csak a rosz emberek gunyjára emlékeztette ót. És az a szegény gyerek visszavágyott a tündérkirályságból is abba a kis faluba, ahol ezer keserűség közCtt egy-egy édes pillanat kedves emléke fogva tartotta a lelkét.
A h é t.

Zichy Aladár üdvözülése. A városi tanács Zichy Aladárt abból az alkalomból, hogy a király titkos tanácsosa lett, a város nevében üdvözli.
— Csapatszemle. Steininger Károly pozsonyi hadtestparancsnok adjutánsával, Fleischacker Hugó főhadnaggyal csütörtökön városunkba érkezett és a helybeli cs. és kir. 48-ik gyalogezreg fölött csapatszemlét tartott.
— Ügyészi áthelyezés. A m. kir. igazság-ügyininiszter Fischer Imre zalaegerszegi kir. ügyészt a szekszárdi kir. ügyészséghez helyezte át.
— A női kereskedelmi tanfolyam záróvizsgája. A vallás és közoktatásügyi miniszter dr. Corn Vilmost a kereskedelemügyi miniszter pedig Hellai József nagykanizsai kereskedőt bizta m*g-a nagykanizsai női kereskedelmi tanfolyam záróvizsgáján való képviselettel.
— Halálozások. Szabó Mukiné szül. Hochroiter Rózsíka meghitt Veszprémben f. hó 4-éu. Az elhunyt-bár Hochreiter Kornél dr. előkelő csurgói ügyvéd a leányát gyászolja. Holttestét csurgóra szállították.
Ozv. Elekes Déuesné meghalt Tornán .ti éves korában. Az elhunyt Borbély Gyögynek, a Magyar Paizs szerkesztőjének volt az anyósa
— Áthelyezés. A pénzügyminiszter I\'rékopa Vilmos módosi adóhivatali ellonórt hasonló minőségben a perlaki adóhivatalhoz helyezte át.
— Szalámi és konzervgyárt óhajt Nagykanizsa építtetni Neumann János wilnschendorfi gyáros
— A helybeli kath. főgimnáziumban az év végi vizsgálatok a következő telidben tartatnak: Junius ft., 0.. 7., és H-án érettségi szóbeli vizsgálatok dr. Vass Bertalan, a pécsi kath. főgimnázium igazgatójának elnöklete alatt. Junius 8-án d. u. /,5 órakor az intézet udvarán ének- és zeneOnnepély, jelentós a gyakorló iskola ez évi működéséről ós tornavizsgálat. Junius 13. és 14-én magánvizsgálatok, junius 15—2*2. osztály-vizsgálatok. Mindezen vizsgálatok nyilvánosak, ame-lyokre u szülőket és az érdeklődő tanügy-barátokat tisztelettol meghívja az igazgatóság.
— Nyilvános áruházak készlete. A csáktornyai nyilvános áruraktár készlete a legutóbbi kimutatás szerint volt: 6733 mm. buza, 909 rozs. 1346 árpa, 3627 zab, 755 tongeri, 6134 liszt és 17 mm. korpa. A nagykanizsaié 7108 buza, 32IC rozs, 0819 árpa, 6731 zab, 389 tengeri. ,
Mii IGYUNK?
ho&y egószsógíirikot megóvjuk, meri csakis a t4\'i<im\'*isot«*m m/.*»uhhvhh Asványviz erre a legbiztosabb ovosxor,
Minden külföldi! fölülmúl
liHKHnk lernn;M*o-ten »»énHHva*-vlKt«k
királya:
a mohai
~ M
-Forrás.
Millenniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- ós gyógyvíz, a gjomur-
«\'•fcént rögtön megszünteti, pArutlan étvAgycorJcNKtŐ használata valódi áldán K.v<>m»r!>aJoNol<nut<.
Kedvelt borvíz! Olcsóbb a szodaviznéi! Mindenütt kapható!
4
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JUNIUS ft.
— Utóállitások A Nagykanizsán rendszeresített állandó soroió bizottság minden bó 5-ik napján működik, a az utóállitásra kerülő újoncok, valamint orvosi vizsgálatra rendelt apák. fivérek az utóállítások napjain a városháza tanácstermében kerülnek vizsgálat alá. Ha a hónap 5-ik napja vasár, vagy ünnepnapra esik a sorozó bizottság a következő munkanapon ül össze. — A szerdai utóállitáson megvizsgáltak 26 védkötelest és több reklamáló apát. Bevált 7, egy apát keresetképtelennek találtak.
— Tombola. A népkouyha vasárnap délután tartotta szokásos tomboláját, mely alkalommal a következők nyertek: i. Hock Géza pénzügyőri fő vigyázó. 2. Tálosi Lajos vasöntő. 3. Kulcsár Mariska cseléd. 4. Leruer János kőmives. 5. Palkovits István vasúti munkás, 6. Savanyu Ferenc földmives, 7. Majdáu Ferenc szabósegéd, ft. Filipovics Ferenc feslősegéd, 9. Horváth Mariska polg isk. tanu\'ó. 10. Nagy Mátyás törvényszéki szolga, II. Sifkovics István polg. iskolai tauuló, 12. Kleiner Mór géplakatos, 13. Kovács István napszámos, II. Fóliák Jenő polg. isk. tamló.
— A sormást elemi népiskolában a tanévet záró vizsgálat I. évi május hó ¿\'i-án tartatott meg, igen nagyszámú közönség érdeklődése mellett, bol az iskola növendékei teljes számban voltak jelen. Az iskolaszék és a községi eló)áróságon kívül megjeleut a kerület országgyűlési képviselője Dobrovits Milán Dr. Sabján Gyula ügyvéddel. Jelen voltak Almási János tanitó Nagykanizsáról, Lene István és Györky Jenő tanítók Eszteregnyéről. A vizsga kezdetén Vajda Katalin VI. oszt. növendéke igen szép szavakkal üdvözölte a kerület képviselőjét — utáuua pedig Schiffier Krzse VI. oszt. növendék fogadta a többi megjelent vendégeket. A vizsga d. u. \'2—5 óráig tartott, amely igen jól sikerülvén a szép eredményt Dobrovits Milán orsz.-gyülésí képviselő ur meleg szavakban köszönte meg a tanítónak, buzdítván a gyermekeket az iskola pontos látogatására ez után 11 jobb tanulónak jutalom könyvet és írószereket osztott ki. A vizsga a „Hymuus" eléneklése után végett ért.
— Somogyban a hatóság elrendelte, az összes cselédlakások megvizsgálását Jó lesz Zalában is követni az emberséges példát.
Közigazgatás Drávacsányi körjegyzőség ketté osztásával létesített uj körlegyzöség székhelyét az alispán Nagyfalura tette. Ez intézkedést a megye olykép változtatta meg. hogy a körjegyzőség székhelye Drávavásárhelyen legyen. Ez utóbbi határozatot ismét megfölebbezték. A belügyminiszter megváltoztatta a vármegye határozatát és az alispán határozatát hagyta jóvá, azaz a körjegyzőség székhelyéül Nagyfalut állapította meg
— A tudővész Most tették közzé a tüdóvész mult hónapi pusztítását, mely a Dunántulon a következőleg oszlik meg: Baranya 89, Pécs 11, Fejér tiü, Székesfehérvár !•!, Győr 44, Győr 11, Komárom 49, Komárom r., Mosou 38, Somogy iiö, Sopron tlíi, Sopron 3, Tolna 93, Vas 150, Veszprém 80, Zala 178. Összesen 1023. Amint látnivaló, e téreu még mindig Zala vezet
— A letenyeí vaaut. Az ország határától. Muraszombatou, Alsólendván. Letenyón és Kanizsán ál Keszthelyig vezetendő vasutterv ügyében a mozgalom kiindulási pontjából, Lelenyéröl aggasztó hírek érkeznek. Beavatott helyről vett értesülés szerint ugyanis a letenyeiek abbeli törekvése, hogy a kormány építése meg a vasutat és az érdekeltség csak hozzájáruljon, kivihetetlennek bizonyult. A kormány nem utasította ugyan el egészen a tervet, de még azt az obligót és szokásos bíztatást sem telte, hogy az ügyet^ó-akaratulag fogja kezelni. Mi pedig a magunk erejéből azt megcsinálni nem tudjuk. A letenyeiek/ nagyon elvannak keseredve a dolog ilyetén forduláta miatt, annál is inkább, mert gróf Andrássy Sándor, kinek nagy terjedelmű birtoka van Letenyéu, szintéu a vasul ily módon való kíépitéséuek terve elleu van. Tartozunk azonban kijelenteni, hogy az Andrássy Sándor grf állásfoglalásáról szóló hírünk csak magáuértesűlés, miért is azt fentartással közöljük
— Állami mének selejtezése. A palini méntelep állomáson elhelyezett állami méneket folyó junius
hó 23-án selejtezik ; mely alkalommal a kiselejtezendő mének a helyszínén azouual el is adatnak.
— Fürdőélet A hóség beálltával mindenki törekszik szabad idejét oly helyeken eltölteni, ahol üdülésben, gyógy tényezők ben és társas szórakozásban hiány nincsen. Lipík fürdón — ahol az idén teljes folyamatban van — miudez egyesülve lelhető fel. Tekintettel ezen rég bevált gyógyfürdő remek fekvésére, nagyszerű modern intézményeire, valamint a közmegelégedést szolgáló kényelem ellenében is fennálló méltányos árakra, — az összes honi fürdők közt Lipik az a hely, amely míudenkiuek kiváló alkalmat nyújt, idejét goudtalauul ós egészségének sikeres helyreállítására fordítani
— A balatonmenti savanyúvíz. A tapolcai járásban. Kővágóeórs közelében levő Kékkút község végén savanyuvíz-kut vau, a honnan az egész vidék népe hordta a jó üde vizet. Kékkút már a rómaiak idejében fürdő volt, de azóta elmaradt falucska. A kut pedig kereskedelmi célra kiakuázhatatlanul bevert. Most egy pápai cég a községtől bérbevette a kutat, s a vizet forgalomba hozza
— A Balatonvidék érdekében. A Balatoni Szövetség a következő kérvényt intézte Zalavármegye i alispáni hivatalához:
Nagyságos alispán ur!
A Balatoni Szövetség ez évi közgyűlése indítvány kapcsán foglalkozott azzal a nem kis jelentőségű kérdéssel, hogy a balatoumenti községek lakosságát miként lehetne rábírni arra, hogy a szépészeti ügyekkel kissé bővebben foglalkozzanak. Ismeretes Nagyságod elölt, hogy az itteni nép még mindig uetn tudta kellőképpen értékelni, mily nagy kincse vau a Balatonban és kevés gondot fordít reá, hogy a fürdőidény alatt odajövő városi kényelmes izlésü közönségnek lehetőleg kényelmet biztosítson. így a Balatonhoz és a kiránduló helyekhez vezető utak nem eléggé gondozottak, de az utcák tisztasága sem felel meg a nagyvárosi élethez szokotl fürdővendégek igényeinek.
Szövetségünk közgyűlésének határozata folytán tisztelettel vagyunk bfttrak megkeresni nagyságodat, kegyoskedjék köriratban felhívni az érdekelt közönségek elöljáróságainak figyelmét, hogy társadalmi uton igyekezzenek módot lelni a kérdés megoldására és hogy ezzel egyengessék a Balatonvidék fokozott irányú fejlődnének ügyét.
Mi a magunk részéről a legnagyobb készséggel leszünk a községek segítésére és örömmel bo-csátanáuk rendelkezésükre a községi szépítőegvle-tekre vonatkozó szövetségünk által kidolgozott alapszabály mintát
Remélve hogy önzetlen irányú tevékenységünk Nagyságodnál rokon érzésre lel, tisztelettel kérjük nagybecsű jóindulatát és támogatását.
Budapest. 1907. évi január hó 29-én
Hazafias üdvözlettel a Balaton Szövetség Cséplő Ernő titkár, Dr Óvári Ferenc alelnök
Az alíspáu a kérvényt a keszthelyi és tapolcai fószolgahiráknak azzal adla ki, hívják fel a balaton-meuti községeket, hogy a további felvilágosításokért közvetlen a Balatoni Szövetség Központi irodájához (Rákóci-ut 38. IV., 15) forduljanak.
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom angol crémet használja Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykanizsa Erzsébet-tér), hol 3. 4 és ft koronáért kitűuó minőségű kalapot és sapkát kaphat.
inutiur-fiijképiizikiik! AtuUnoun elUmert kitinö wnlun c> uti íényképéiicil kéwUtékck, fe Ulmulhatallan minőségű pillanat kid apparátusok, valamim raimlcnfélc fényképé-
I well cikkek .Moll A \' ciciéi (Tuchlaulicu ». ct. 4» kit. urivaii ! »«.Mliio) kaphatók.
Kzen üí\'.cUg alapíttatott I 5t-lxn.
KI virul [.» nagy képet .itjegy;ékct bérmentve küld a c ég.
Ne hozassunk, miért is hozatnánk, amikor itt helyben is megkaphatjuk a legjobb órákat, szép láncokat, kristály szemüvegekét. Kaphatunk valódi amerikai zsebórákat 6, (i és 7 koronáért, erős szolgálati zsebórákat 3 évi jótállással 7 koronától feljebb. Hol ? Szívós Antal műórásuál Nagykanizsa. Fő-üzlet : Erzsébet-tér 14. Magyar-utcasarok Fiók-üzlet: Királyutca 32. Óra- ékszer- és látszer- javítást elfogad, amit nagy gonddal, jótállással készít.
SZÍNHÁZ.
Szombaton és vasárnap a Fecskefészek előadásánál lábfinálét láttunk. Ez szokatlan és megkapó. Az ember nem Iái egyebet, inint a szereplók táo-coló lábait. Az előadás egyike a legjobbaknak A szereplők együtt és külön-külöu megtettek mindent, hogy a darabot sikerre vigyék, llaller Irmának nagy sikerre vigyék Haller Irinának nagy sikere volt. Amiben osztozik vele Pozsonyi Lenke. Heltai, Czakó, Szabó, Juhász, Országh, Szűcs és Kállay.
Héftön zsúfolt ház uézte végig Aranyvirágot. A zsúfolt házat az magyarázza meg, hogy a címszerepet Haller játszta.
Kedden Rákosi Viktor színmüve, Rákóczi lia került színre. Hogy mit akar vele a jókedvű Sipulusz, azt nem tudja senki, taláu ó maga. A hangzatos hazafiasságot már nem vezsük be. A darabban egyedül Nunényi ért el sikert. A többi szereplőről ne szóljunk.
Szerdán ismét a víg özvegynek tapsolt a teli sziuház.
Csütörtökön a Korbácsnál mulatott a közönség A darab arra jó, hogy az ember egy kedélyes estét töltsön el. Egyebet meg úgysem kívánunk. Czakó, Heltai, Szüw Irén Czakóné. Oészág, Kocsisofszky. Bihari László, Kondráth Boldizsár, Magas, uitta a lehető legjobbat nyújtottak, ami az előadás minta-szerűségét vonta maga utáu
Tegnap az eltemetett János vitézt keltette életre Haller Irma. Nyolc órakor már nem lehetett jegyet kapni. Ember-ember hátán tolongott, llaller Irma nagyon fess Jáuos vít-z, a mellett temperamentumom, jó hangú Mellette őszinte nagy sikere volt Heltai nak, aki Bagót adta a tőle megszokott preci iiáusal — Beleznaynak, aki csínos llu>ka. bár a hangjával ma sem voltunk megbékülve. Kállay királyleány iskolázott. szépen csengő hangjával és elegáns látékával megérdemelte a kapott tapsot. Czakó fraucía király jobb volt. mint a múltkor Művészetet produkált Szűcs Irén iboszorkány), aki minden fellépésével egy-egy uiabb jó oldalát mutatta be. Vajda. Juhá>z és Neméliyi osztoznak a sikerben. A kiállítás szép. de a rendezés nem igazi. A harmadik felvon« sehogysem kielégítő. A zenpJtar remekül működön.
A bőregér. Ma este Strausz gyönyörű z"-néjű operettjét elevenítik fel a következő szereposztással : Eisenstein Czakó, Rozalínda — Pozsonyi. Adél — Haller, Frank — Heltai. Froseh — Országh, Orloff — Beleznay. Hisszük, hogy ma is telt ház lesz.
A legvitézebb huszár. Simonyi óbester szerelmi kalaiid|át holnap, vasárnap este mutatják bu az arénában. E nagy sikerű darab előadására annál is inkább felhívjuk olvasóink figyelmét, mert Bihari rendkívül fényes kiállításban hozza színre.
Ajánljuk dúsan iclszerelt divat-, vászon- és kész fehérnemű-raktárunkat a tisztelt közönség szives figyelmébe.
Tisztelettel
Piry és Horváth.
Kölyök! Még most sem jegyezted meg, hogy más cigarettapapírt és hüvelyt mint
nem szivok.

OTTOMAN
is»07. JÚNIUS 8.
ZALAI KÖZLÖNY
A királyi jubileumra.
i.
, Ünnepel az egész ország, Éljeneznek szerteszét; Lobbantja a szalmalángot Sok betanult diszbeszéd.
/ Számolgatjuk hány év óla Kormánroz a bölcs király, És megállunk nagy örömmel Negyven év batárinál.
Elmondmk hogy a népjólét Az ó IáUujomán terem. Hogy hfi magyar népe iránt Szeretete]végtelen;
Kormányzói bölcsesége Eddig pébfH nélkül ájjJ Eh a többi efrs»-töbf>i! . . . Szóval: éljen a király!
És az agg uralkodóra Ürítjük a poharat — — És a múlt idók ködéból Kiemelkedik: Arad.
II.
Visszanéz a nemzet, Negyven évre vissza. És szeme a könnyek gyöngyharmatát .\'issza. Napsugár én, felhő. Hamal és sötétség Váltakozva jelzik A mull letűnését.
Mért az a harmatcsepp Sötét szempilládon ? Ne tagadd magyarom, Ott ragyog, |ól látom. Ósz királyod kérdez, Igaz választ várok: Az a könnycsepp milyen Forrásból szivárog ?
Megmondom királyom Nagyon messze néztem, Negyven év határát Túllépvén merészen . . . Ez a könny bánatom Örvényiböl támadt ^r-Megláttam a múltban Az — akaszlólákat
támaszkodott dr. Bród Tivadar védő is. Az esküdtszék felmentette a vádlottat.
Harmadik nap. Március 17-éa tüz Ötölt ki Hajósán, amikor Tálos József és Mózes Ferenc közös palotája leégett. A gyujlogalót Urabant Ferenc személyében, ki sógora Mózesnek és többször volt már büntetve, elfogták. Tettét tagadja de a tanuk alaposan rábizonyítják a bűnt. Fried Ödön dr. védő minden lehetőt megtelt. Elitélték évi börtönre.
Főmunkatárs: Nagy Lajos.
Nyilttór.
rovat alatt közlőttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
I
a
A Bór- 43 Llthlon-taitahiul
Salvator-forrás
kUunó sikerrel használtatik vcsebnjoknál, * húgyhólyag bán-talmalnál e-. köszvénynél, »czttkor-betcKségnél.as emésztési cv lélegzési szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatásúi
VstusaUi! K«i i)ta in<u(k«tcl
Ttljsisa tinta 1
ATipl \'<> ■\'•\'■■iHjrtiíer/titJtjrkhtn l\'igy n
NAQY LAJ08.
TÖRVÉNYSZÉK.
— Esküdtszék! tárgyalások. —
A nagykanizsai kir. törvényszék, mint esküdtbíróság szerdán, csütörtökön és pénteken a következő három bűnöseiben ítélkezett.
Első nap. Neumann Salamon sümegi lakós mull évi julius elsején éjjel Nagykanizsán megtámadta Kabró József ny. vasútit és elrabolta 180 korona értékű aranyórá|át és láncát. A nyomozás során Krausz Simon keszthelyi péksegédet tartóztatták le. aki li hónapig vizsgálati fogságban is volt, míg nem hurokra került az igazi lettes. Neumannt, Hajdú Uyula dr. védelme után egy évi börtönre ítélték, »mi jogerős.
Második nap. Jambrovits Anlal farkashegyi gazdát ezelőtt 3 évvel valaki leütötte, midőn Reich József pincéiéből távozott. A gyanú tiolub Ferencro irányult, mert ez Jambrovics - csak előzőleg összeveszett A tárgyalás során nem lehetett Goluura rábizonyítani, hogy ő ütötte agyon Jambrovicsot. Erre
STEFÁNIA SZÁLLODA
egészen újra javítva ■IEI, II. Tabiritrauill lizpiitl tikfél
Automobilisták figyelmébe I
dnrago ée obauffeur-lnkAsok a hAaban, B percnyire • kÖaponttO).
A villamos «8 omnibusz mogailohelye minden IrAny foló. Modern poljfArl kAnvelemmel berondosolt hAa S7obn Aruk at I-»ö emeleten t azomAlynok 180 írt
vilftjfltftUHiil 6a klHEolgalűaaal. - Tolofon: 10673.
GODDAM!
Végre egy gyorsan és biztosan haló lyuk szem szer.
Cook & Johnsons
amerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRUI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postiiu 20 fillér porló.
Ksplmló az orsrf(I miniten gyÓRjreierlárábun. vila-miot onossm-drogt\'riákbsn síb
Távirat I
Megnyitott a Furmen Imre orthopéd oipészmúhelye Nagykanizsán, a postával szemben. Király-utca 38. sz. alatt..
Elvállalok és javltok mindennemű férfi. n/ii és gyermekcipőket éa csizmákat. ugyaainte fájós vagy hibás lábakra — orthopéd cipőket és csizmákat ajánlok, a melyet hosasu éven át a fővárosban éa külföldön szerzett tapasztalataim mellett készítek. — Gyors javító- és fUző üzletemet a nagyérdemű közönség b. pártfogásába ajánlva maradtam hazafias tisztelettel
FURMEN IMRE
orthopéd cipész.
Vidéki levelekre azonnal válaszolok.
Az angol
LILIOM • C R É M E
i legbiztosabb szer a gyengéd, tiszta arcbőr mielőbbi elérésére. Förakiár :
Drogéria a vörös kereszthez Nagykanizsán.
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsóbb árak melleit dlszitásaket és lám-plonokat
IFJ. WAJDITS -i — ■ JÓZSEF
Figyelem!
NOVAK ]/INCZE
czipészmester. Nagykanizsa, Erzsébettér 16 (Kinizsy utcza sarkán.)
Késziiek mindeimemfl úri, női ós gyermek-czipőket a legjobb anyagból, a legizléseseob kivitelben, mindig a fővárosi legújabb divat szerint, valamint teljesen vízhatlan vadász-czipőket és csizmákat.
A fővárosban több éven át szerzett tapasztalataimmal, mint szabász, képes vagyok a n. é. közönség legkényesebb igényeinek is m.-gfolelni.
A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel
NÓVÁK V/MCZE
cipész-mester. — Javítások gyorsan és pontosan eszközöltetnek. —
Vidéki inegrcmlelctnél elegendő egy hattnált cipő, vagy a láb korrajzának heküldéte.
Fontos választás
k»ritl a fiatal anya. ha megtagadtatik neki. hogy ujuQlött gyermekei maga szoptassa. Mily neheznek látuik Ilyenkor nowzc-lt,cn hiányzik at ettkóx a .lijkatattáira, hogy a« anyitejiit megfeloUi kirpollitl találjuk. I>e ext a kérdést ui4r regen a \'\'«»«crenc^scl.lien megoldották e» pedig a Kufeko gyérmeklltittel, eny Igen kiváló kewliménynyel, a melyet ai orvosi világ m|ndc-nillt »^legmelegebben njanl. A neveteU kétxiltnény *4tg» »*».
N*f\'nyu étleskvs Írrel ts nemcsak ugyanaiokal a táplálóanyagokat
larlalniana, mint az anyatej, haocn. a kAnycn felszívható toji»-lehernyét is miáltal rendkívül táplálóvá \\álik. A kufoke-llwt beetet liitulajdontága cgy^ertmind ax 1», minden betegség ctirá-j.mak io»*xtalaj,a (ejlödéwe, tehát n betegedéit bélben maga sikettel meghiusítja a heiegtégel. A gyermeknek a Kufekc-lUitcl mint a lehéntejhex való horxMételt adják ponlown meghaUroxott menylségben, \'a melyet e hectet késtilmíny fóltnlálója ¿veken At 1\'olyi.Moii kitéiletck min í» orvot! köxremlikódt ttel állapitól! meg a legpontosabban ¿t e tápláló inódtter jótékony követkr-
a mely a gyönge gycimekcc-ket renilkivUl gyóngiti tt c.urcve-hetóen lcs<>\\aiiylij.i. meg«ilulk c> a gyermek i>met kóvércdik es ujia fejlődni ket<i. A* izom- és c»otitfejlüdéit It rendkívüli módon elöteglli a Kul\'eke-Hwt a gyermeki lettben. A Kufeke-llwt e tok éi tekékéi lul,«jdon«ágáhoi játul meg ai a fontot körülmény hogy et a t\'er föltétlenul tartói és elkéttliése nem kórillményes, ugy, hogy a gyermeknek a leggyortablmn meleg ét ai0»itft ¿lelt lehet adni, mihe\'.yi megkivdiija.
menyi;
.okára
rendelet módim nyilván) ul. A bélhuru
c
ruk-nnat: Piök-tt*l«t:
X9tr9*-t4r 10. H. M»»7»r-nt««a 19. ».
Fleischaker József fia
■ »gykulzia.
Fő-üzlct: Erzsébet Királyné-tér I. sz
Ajánlj»: Saját főzési! oognao, szilvórium, borovicska én eeprü-
pálinkált; — nemkQlömben hollandi rendszer szerint készíteti
liqueur különlegességeit
és angol rum-behozatalát. _"
Alapítási ¿» 1889.
Kaufmann Mór
féríi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szövet-raktárát.
Mindennemű, legjobb minÓ9Ógü hazai és külföldi szövetek. t0W M/.oll«i IíIn/.oIkúIhnI ir K I ö ii } » n nrakl W Megrendelések csakis mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékokat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet, miután ip&rosnak a megrendelés • gyűjtést a törvény tiltja.
Vasas hőforrások ás iszapfürdők
34*—50 C.
Kies vidék, remek parki kiterjedt erdő ültetvények.
MárvAny-porcellán-tükör és lApfürdók. Fango gyógykezelés és hidegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajnál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál. >M" MÉRSÉKELT ÁRAK. WS
Prospektusokkal szívesen szolgál
A FÜfíOÓ/GAZGA TÓSÁG.
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
Nae ykanizsáii.
SAJÁT MŰHELY. "\'CT\'
irOVOVÍIDlii/ >aJliL késritmúuyern niiiidiíii-
JtuTbTUnUIV un«»»«..! u«
kaphatók.
NAGY RAKTÁR gy"rnkbr" w«-.«»!
-----és színes kövekben.
Ne használjon mást, mint csak NAGY RA KT AR
férfi -
és női arany óra láucokban.
„MILTENYI" czipökenöcsöt naGY RAKTÁR flDom tóZU8t é,kóHZle
ozipói tisztításához., mert
Magyar gyártmány
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenőcsöket is. A cipőnek szép fényt ad és a bőrt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a\' utónrozoaiíaii) stb. ad
ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.\' Fürdöl[|azj«tóság, Sziiácson (Zólyommigye.)
lekben.
j Eladás részletfizetés mellett isi
Jk.tt4.ok c uj munbftk rjor..n ktaxllttliiuk
Szlíács acélfurdcf
(Felső-Magyarországon) az egyedül ismert széusavdus vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belső használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig.
Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkőr, női bajok, hátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett betegség ós erős munkásság. — Fürdöorvosok:
Dr RHORER ALADÁR, hiv. fürdőorvos és Dr. STERN J.
Utazás Mécsből 9 óra, északról Odorbergen át 5 óra, délről Budapesten át szintén 5 óra. 8ziácsra vonatkozó falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztve. Kimerítő felvilágosítást és prospektust utazás, valamint lakásárkedvezményról (az elő- és
PREKL ANTAL
Elto nagyítani sai asztalos, kárpitos es dis/.ilj
NAGYKANIZSÁN,
(Városi cioporthái, az ugyistisggel uimbm )
\\ n. c. közönség b. figyelmet felhívom Nagykanizsán « városi csoportházban lovó
as/talos. kárpitos es dii/itő műhelyemre,
nhol bármikori rei-. ölésre legfinomabb kivitelben Jntányos árak mellett bármilyen asztalos és kárpitos muiik.it gyorsan é< pontosan kélitek.
Kitagadok falak kárpitozását, függönyök clkc »ejtését, birmiíélc kézimunkák montlrozását
Nagy vAlatztéhn raktAt díváitok és garnitúrákban. Elvállalok háló, obédlö. szalon, olöszoba, bolt-helyiség ós szállodai toljos berendezésokot ;>
halyben, mint vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó mtnóségü szára* fából késtitom. Magamat a n. é. közönség jóindulatu pártfogásába .ajánlva, maradtam
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
műosztalos- és kárpit-is. JUTÁNYOS ÁRAK! SZOLID MUNKA!
Alapítási év 1895.
SZÉKELYI LAJOS
Első Nagykanizsai Fehérnemű moső- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fő-ut 23. (»árok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Klfogail uri és női fchérnciiii\'tekot urak, háztartások, intézetek és szállodák \' részére.
Vidéki megrendelések poita-foritultával Intá/tilnik tl
A fehérneniüek jókarban maradásáért szavatolok
Házi mosás éi vasalii.
Kívánatra árjegyzéket szívesqp küldők.
Dohányozni szabad Önnek, de oaak
Jaoobi-féle La Fleurette
ZALAI KÖZLÖNY
Kinek „látóképessége" gyengült,
forduljon bizalommal
Strasser Márton
szakképzett látszerészhez i\\f agykanizsán, hol mindenki alapos vizsg álat után kap megfelelő szemüveget.
Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!!
xtóS "EmPire" a legtökéletesebb irógép vezérképviselete.
WEISEE í. C.
Gazdasági gépgyár és vaanntöde maJom-épitészei NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja elnórangu W szőlőgazdaság! eszközeit
és gépeit. "V* Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók :
mabille rendszerű borsajtók.
(Herkules kettős nyomószerke» ie|tel) legolcsóbb árakon.
SZÖLÖ ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
B0RSZ1VATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.
a a o
elsőrangú hazai gyártmány.
H In* ii in fi
A legmelegebb és legjobb gyógy- I hntÚMi kénes kiforrások az eges* kontinensen szuk%«glot szerint mér* síkéivé, (:»8 IC C fokú) hcvvtzzel n inkiirbcn cs l.i pnicclltiiikddban.
¡Köszvény
STUBNYA FÜRDŐ
t. f. m. 618 i; = GyógyszertJr, vasur
Vj&fr" Budapest
Javaslatok Izületi és izomihcum
, posta és Dvirda állomás helyben.
R u t k a i fővonalon
i>a n o,;betegülé8nél, ischia*, köszvény, neuralgia
(idegbántnlniűk) női bajok e* bó\'betegscgek cselében, Ehcemi, Prurlgo, Psorláals.
KUKSWj i:viv\\ AT 1VBI VA
Orvosi vezetés alatt álló Ivó- és fürdőkurák, porcellán, kád- és liikörfürdők, pakolás, izzadási kúrák, villanyozifs, masssge, uszoda és hidegviz gyógykezelés. Pompás fekvés, fenyőerdők közepette, elteiulvea Tiitiahegvsúg ogyik icmek fonnikjánés Igy mogbocsülheletlen mint léggyógyfioly is; nagy és szép park. Legolcsóbb árak, legnagyobb kényelem, egészséges lakások cs tápláló élelmezés. Saját zenekpr, Uwn-tcnnls. Állandó előkelő közönséggel,
Fordóorvuwk: Dr. Csiií János, Tauícr tanár stiMoriisa - nirdű-oftos,- BoHcmaim János ir, m. 16. fiarm, Jatoborils János ír, Dr. Lcncsö János jaraiüiros,
Elöidény : jsi\'iiis l-iti Utóirl^nv: nunuxlus 20-ig
50\'|„ engedmény.
Képes prospektussal és felvilágosítással díjmentesen szolgál az
IGAZGATÓSÁG.
Wlar|attlati gyógyhely.


Midetjwi* gyógyintézet.
ZALAI KÖZLÖNY
Neustein-félc ERZSÉBET labdacsok E pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsülendők, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, sem jóbb s mellette oly
l!)07. JUNIUS 8.
vvx C
\' Ifi
gyengéden hashajtók, vérliszlitók; egy gyó ártalmatlan, mint e pilulák a
SZÉKSZORULÁS
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek
is szívesen veszik.
Egu 15 pUnitit tartóimmá dobot >\'iO fillér. Eyv tekercs, mely 8 dobott,
tehiit 120 plhiliit tat talmiig, ctiik \'4 korona. 2.45 korona előlegen bekilldé»e melleit eyu tekére* bérmentve küldetik-
AlliOl ü\'ánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAu! «»Itau NEUSTKIN FÜLÖP ha-sbajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg beiegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban .Szent Lipót" és „Neustein Fülöp gyógy-szerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva. NEUSTEIN FÜLÖP
.Sient-Llpóthoz* címzett gyógyszertára, BÉ08, I., Plankengasse 8. Kapható Nagykanizsám: BELUS LAJOS ¿a REIK GYULA gyógy
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
! U • A Moll A.-föle Seidlltz-porok taitós gyógyhalAsa n legmakacsabb gyomor- is • jt A altostbántalmak, gyomorgörcs 4» gyomurhév, rőgiótt sxékrekodés, májbinialom, X
I V vértolulás, aranyér it a IcgküUJnbötöb!! nölbetegségek ellen, e jeles hiziszernek y}
évtizedek óla mindig nagyobb elterjedést szerzett. - Ara egy lepecsételt eredeti Q
doboznak 2 kor. X
fenj illetnél*. -!
V
I \'i
%
■ liiiiilwIlHwot« .<»rini}lli |t fenj I
■léfti hírneves kenllir<l<> Hoes iíIoin/.iikIhiii
Varazsd-Toplicza
a Zaooriai vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vegyelemezve Prof. Dr. Ludwig udv. tanácsot által 1884.
5H fok Celsius meleg fórra», a kén isupnak felülmúlhatatlan hatása van izom és i:ilet rheuma, izUlet betegségek, gyulladásos 4« csonttörési összehúzódásuk, köszvény, neuralgikus bántalmak. mint ischlas »ib. női bajok, bür- éi titkos betegségek, idilli vesebajok, hölyaghmm, górvélykór, angolkór, ólom ét higany mérgezéseknél uh. dl\'.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- és bélbajoknál, aranyérnél, stb.
Villanyosság. — Wlassage. ¿fi^r--.
Bjogyinli/il mindin kinyilimmtl. H«gyi TlttlZlUk. Hldi|iU kúrák zuhinjnyil Koalpp szerint, tgéaz étin át nyitva.
Idény tartam mAjus 1-től október l-ig. — Tompái nagy park, terjedelmei ülteivé-i.yek, nép kirándultok. Állandó zenekar. Zene- éi lAnceitélyek »tb. A varaztd-toplicai Állomáson naponta táriSskocsi várja a vendégeket. Kilön (■.■gatok is rendelkezésre állanak, de ezek odaállitisa előbb a ftlrdü intéző-»égnél megrendelendő. Orvosi tudakozódásokat a fürdőorvos Dk. MVI\'KOVIC IVÁN ad. Prospektusokat éa broschurákat ingyen át bérmentve küld. Orvosok Dr. Matkovics Iván fűrdöorvos, Dr. Loucssrsk gyakorló orvot. Szabad fürdók juniusban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
MrO trir- F E?LE
Ciak akkor «alódl. ,Vf*f "°\'í„ í\'
__,. — -___ védjegyéi tUnleti lel, »A. Moll.
feliratú ónozattal van zArva. A Moll-féle aót-boraze*z nevezeteien mint fájdalomcaillaplló bedörzsölési azer köszvény, csuz év a meghűlés egyéb következményeinél legismeretescbb népszer.
Egy ónozott eredeti üveg ára 1 korona 90 fillér.
MOLL Gyermek szappanja.
jft. Legfinomabb, legújabb módszer szerint készítők gyermek e» hölgy szappanl íj okszsrO ápolására gyermokak a felnőttek részéra. — Ara darabonként
öt darab I kor. 60 flll. Q
Minden darab gyermek tzappan Moll A. védjegyével van ell&tva. m
Soll I. íjiuizirítz V«.\'íi°kír.\'idiarl izalllló által, )
Kéc«, Tuchliubim 0. n. J
\'„ Vlili\',i m.^rcmlali.ck n«|,onl. |>a«iauitn.tt mellen l.lje.lll.ln.k, )
A raktárakban tessék határozottan -MOLL A." itláirásával ) óh védjegyével pllálott kitaiiinnóiiYi\'km kómi. y
. , „ RaklAr Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai. „ í*!
Szabó József
epület - miilakatos muhafye lagykanitán.
Évek óta a városi csoportházban vau.
Kiváltul mindennemű épület- és mű-lakatos munkákat, továbbá ráosozatokat, girredönyök, ^ollók) construktiók, díszkapuk. villámhárítók, villanycsengók, szobatelefon felszerelést, valamint mindennemű sodronyfonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
cn&~ \'i\'t fi óta reiuiiill "W
Efoldschmiedt Edéné
rnlintinxlltú óh jnvitó miílirly«* \\ii|;.> kaiiIxNÚn, EötvÖN-tér Sí. mxiíiii.
Krtesitem a n. érd. közönséget, hogy szerencsétlen beteges férjem távolléte után is ruhatisztító és javító műhelyemet továbbra is folytatni fogom. A n. érd. közönség szíves pártfogását kérve, ugy helyben, mint vidéken a tisztítani és javítani való ruhákat a házliktól elvitetem és hazaszállítom.
) Tömeges támogatásért esd
Goldschmiedt Eriéné
ruhatisztító.
HLATKÓ JÁNOS
uri szabó,
NagykanizRa, Fó-ut (Korona szálló mellett).
Raktáron tartok mindennemű hazai és angol legjobb minőségű szövoteket. — A ruhák szabását magam eszközlöm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom. Kitüntetve a »Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete« által. Egy levelezőlap ellenebon vidékre szakértő utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyors szállításért kezeskedem.
Kiváló tisztelettel HLATKÓ JÁNOS uri szabó.
JUMITOSmil SZOLID KUZOLSÁLÁS I
Alapítási ev 1874.
+ Védjegy: „Horgonyt\' ^
A Liniment. Capsici comp.f a Horgany- Pain - Expeller pótléka
ogy rógjóuak biionyult házin*or, moly mar több mint 36 óv óta legjobb fájdulom-■ mlUpitó axornek bizonyult kcJtíványnel, caútnál cn meghűléseknél bedórutólú»-kópiien haatnálva. r
l\'Mgy el inét totós. Silány hamUitványok miatt bováMárláiikor óvalosak legyünk ¿« cimk olyan üvogot fogadjunk el, a mely a „Horpoay" vódjogygvol óh h Rlohter e/eg-jj\'g.VM«ael ellátott doboiba van csomagolva. Áru uvugokbon 80 fiUór, 1 kor. -U) I. ós 2 korona és úgyatólván minden gyóiry-MzertártMin kapható. — Főraktár: Törik lóisef gyÓKyatoréaxnél, Budapesten.
« Klchter gyógystcrlAra ai „Arany oro»tl*nhoxu, 1\'rAgábnn, RllMb«tha«ra>M t n«u Min-lrnnapl saérk-ildr«
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán
NAGYKANIZSA, 1907.
NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 24. SZÁM.
JUNIUS 15.
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizetési árak: Egé»z évro 10 koron», félévre 6 korona, negyedévié 2 koron» 60 fill. Egye» szám ár» 20 flll. Tanároknak, t»nltókn»k, jegyzőknek éa állami tisztviselőknek I évre 6 korona, fél évre 3 korona.
Feleli», szerkesztő ér, kiadó: Kálmán Pál.
Szerkesztőség 4a kiadóhivatal: Nagykanizsa, Erzsébet-tér (csoportház.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
Hol marad a kötelesség?
.Mikor 112 újságíró tollat fog, két dologgal legyen tisztában. Klószór: hogy a köz szolgálatiban áll, tehát tollát nem vezetheti sem magánérdek, sem bosszú, sem egyéni hiúság, s.\'iii másfajta önzó cél, hanem egyedül a köz erdeke; másodszor: hogy írása nem fog mindenütt tolszést aratni, hanem akárhány helyen bosszúságot okoz. Sót nem ritka az az eset sem, mikor írását egészben, vagy részben félre magyarázzák.
És mikor az újságíró ezzel tisitáb&n van, akkor ne törődjön a leendő haragosokkal, ne törődjön egyesek megbántott hiúságával, hanem haladjon egyenesen és rendfiieilenül a kitűzött cél felé, amelynél egy város, megye, vagy ország boldogulása a jelszó.
A „Zalai Közlöny" előző száma egy cikket közölt „Önálló törvényhatóság" címen. Kbben kijelentettük kertelés nélkül, hogy az a 15 tagú bizottság, melyet a március 7-iki közgyűlés azon meghagyással választott, hogy Nagykanizsának önálló törvényhatósággá fejlesztése érdekében memorandumot dolgozzon ki, — nem teljesítette kötelességét. Nem teljesítette a kötelességéi, mert azt a drága, hosszú időt, melyet egy kis irkálásra kapott, könnyelműen elfecsérelte. A helyi lapok már akkor kíváncsian kérdezték, hogy miféle remekmű lesz az, amin lő ember ÍIO napig dolgozik. Azt vártuk, hogy a memorandum mellett egy „Kmbcr tragédiája," egy „Bánkban," vagy „Karthauzi" megszégyenülten fog elbújni. A 90 nap elmúlt, de a bízottság még mindig nem jelentkezik. Valóban, kíváncsiságunk a legmagasabb fokra hágott.
Ltr, Rothschild Jakab képviselő szavait nem érijük, aki azt mondta, hogy a memorandumhoz szükségelt adatok beszerzésére elégséges 24 óra. Hát ha 21 óra alatt beszereztek az adatokat, akkor mit csinállak a többi 81) napban? A fogalmazás csak nem tart ennyi ideig? A másolásról nem beszélhetünk, inert az még csak ezután következik. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a bizottság azt a memorandumot vette alapul, melyet Lengyel Lajos főjegyző 11 évvel ezelőtt készített, akkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a bizottságnak sokkal kevesebb munkája volt, mint amennyire március 7-én gondoltunk. Am ezt sem végezte el. ami a városi érdek szempontjá. bői nagyon elszomorító jelenség.
Ks mikor ezt láttuk, akkor a „Zalai Közlöny" — mely hivalkodás nélkül mondhatja. hogy mindig a köz érdekében dolgozik — felszólalt. Véleményünket elmondottuk ugy, ahogy kellett, ahogy a helyzet megkívánta Természetesen, zokon vették. Aminthogy olvasóink nagy része azt vette volna rossz néven, ha a dolgot elhallgatjuk.
Legérdekesebb a dologban, hogy rögtön személyes vonatkozási \'rat magyaráznak a cikkbe. Cikkünket u. i. — kiindulva abból, hogy egyszerre négy deputácíó is készülődik Budapestre — így fejeztük be:
„Hanem azért a város polgármestere felhívásokat boesájt ki. Csatlakozásra szólítja fel a képviselőket. Ismét (leputációzunk. Talán .jobb volna, ha niószdr elsöpörnénk azt a szemetet, amelyiktói nem tudunk az ajtón kimenni. Teljesítsük a kötelességünket először Itthon, aztán in enj link máshova."
Hogy józan észszel miként lehet ebben
személyre gondolni, azt igazán nem tudjuk. Azt kérdezték: „ki" az a szemét, „akit" el kell söpörni. A polgármester, a tanács, a képviselőtestület. vagy a kiküldött bizottság?
Hát erre felelni sem kellene, liossz lelkit ember az. aki a fennti mondatok mögött személyt keres. Illetősége helyérő utasítjuk vissza azt a csúnya gondolatot, hogy mi a .szentét" kifejezés mögött „egyént" értettünk.
A kérdést, uraim, tárgyas alakban tegyük fel, ilyenformán: „mi" az a szemét, „amit" el kell söpörni?
Hogy mi! Édes Istenem, csak menjünk végig az utcákon! Hol a tisztaság, hol a rendes járda? Aztán keressük a szegényházat I Hol van ? Kutatjuk a vízvezetéket. Nem találjuk. I.essük a kószínházat. Nincs. Óhajtjuk a vásárcsarnokot. Nincs. Nézzük a csoportházat. Oh, az megvan.
Imo, uraim, egy miniatűr tükör, ahol a szemét egy részét megláthatjuk. Erre célzott a „Zalai Közlöny," nem pedig személyekre, aminthogy mindig és minden alkalommal csak az intézményről, az elvokról beszélünk, mert a személyeskedés nem kenyerünk.
És ha a cikknek a velejét keressük; — újólag csak azt kérdezhetjük: miért nem kész a memorandum, miért nem teljesítette a bizottság vállalt kötelezettségét?
Ez az az ütköző-pont, amelynél minden további kérdés feleslegessé válik.
Végzet.
Irta: KÁLLAY KORNÉLIA.
(Folytatás.)
— Szomorú eset? Nem értein!
— Igen! Szomorú, nagyon, de nagyon szomorú. f— Nem értem.
— Hallgass ide Ham. Rövid néhány szóval1 fogon» tudtodra adni, hogy miért í-zereucsótleuség a fiatalok szerelme és miért nem lohetuek egymáséi. Gyula, az ín szeretett unokaöcsém, aki nélkül élni sem tudnék, »Qujira a szivemhez nőtt, Gyula, ez a hallgatag, melibus, szép liu a to — fiad
— Mi, mi, mit mondtál ?
— Igen, Gyula a to fiad. Figyelj ide! Sohasem szóltam volna neked e dologróL manamnial vittem Wna a sirba o titkot. Ismerem a muliadal, hiszen Margit mindent elmondott a halálos ágyán, mikor r,ln blzla a gyermekét, azt a szegény kis árva porontyot.
Kii azonban nem kárhoztattam ót, nem Ítéltem el, {i">zen a szerelem mártírja volt ó. Én a gyermeket \'•n&dtam. Gondosan neveltettem s feltettem magamban, \'\'°gy Ót is n papi pályára adom. Körülbelül négy évvel -Margit elhunyta után ide helyezlek engem, közvetlenül iroskával való egybokelésed előtt. Kkkor még jobban
megszilárdult bennem ama szándék, hogy ne leplez- j zem le Gyulát s külöuben is féltem volna, hogy elveszed tőlem. Már pedig ezt nem bírtam volna1 túlélni. . |
Nos fiam, mindent tudsz. A gyermekek testvérek, ergo nem lehetuek egymáséi. Találj ki valamit. Az igazat nem szabad megtudníok. Gyulát, bár vérző szívvel, utazni küldöm s viszont te is vidd valahová Stellát, hogy felejtsen.
Tarkeóy támolyogva hagyta el a plébániát. Újra visszaidézte emlékezetébe a hallottakat s nem tudta, mit mondjon majd leányának, ha az boldogságtól és reménytől eltelve ugrik majd a nyakába és azt kérdi tóié, mikor lesz az esküvő ?
Nem sok ideje volt a gondolkodásra, mert éppon hazaért. Amint belépett a parkba, nem messze a fasor végén gyermekeit pillantotta meg, amint édesen, önfeledten csacsogtak egymással, alkalmasínt a szép, rózsás jövót festve.
Tarkeóy szemei keserű könnyekkel tőitek meg. Eszébe jutott, hogy épp oly boldogan ült ó is a b—i fasorba Margittal annak idején és épp így építettek ók is légvárakat. Legjobban szeretett volna odarohanni, keblére ölelni őket ~s azt mondani!
— Gyermekeim vagytok! Testvérek vagytok! Szeressétek egymást — amúgy.
De nem tehette. Nem tehette leánya, ez ártatlan
gyerinok miatt. Kiszorult szívvel hagyta el őket s bement a kastélyba, azon törve fejét, mit mondjon Stellának. Kimondhatatlan kétségbeesés vett rajta erőt. Melle zihált, feje zúgott, agyában a gondolatok összezavarodtuk. Bármint igyekezett is valami jó mentő* gondolatot kitalálni nem sikerült.
Másnap reggel, amint Stella üdén, boldogan libegett be atyja szobájába, azt komoran, halálsápadt arccal, fejét kezeibe temetve találln Íróasztalánál.
Lassan atyja háta mögé lopózott s — mint ahogy mindig tenni szokta volt, ha atyját szomorúnak látta — most is karjait gyöngéden annak nyaka köré akarta fonni és arcát atyjáéhoz simitaui. Azonban alig érintette Tarkeöyt, midőn az idegesen felugrott, mintha hátba vágták volna. ^
— De mi bajod apus?! Miért ijedtél meg? Ménem, hogy nézel ki! Aztán miért vagy ily szomorú épp akkor, mikor leáuyod soha boldogabb nőin volt, mint most.
— 0 Stella! Szegény, édes kis gyermekem! Ha tudnád, mit szenvedek!
— De miért atyám?
— Tarkeóy arca szinte eltorzult a fájdalomtól. Magához vonta leányát és görcsösen szorongatta.
— Stella! Kismadaram! Nagy fájdalmat fogok most neked okozni, de no itélj el. Nem tehetek róla, de te nem lehetsz Gyula néjo.
SZÍVÓS ANTAL míiórás óráit mindenki dicséri.
F°-Mit Erzsébet-tér 14. (Magyar-utca sarok)
Fiók-üzlet- Király-utca 32.
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JUNIU8 ir¡.
A közigazgatási bizottság kedden ülést tartott Batthyányi Pál gróf főispán elnöklete alatt. Arvay Lajos alispán ádta elé u ügyet, mely Puskás Kálmán ál helyeztetéséből kifolyólag az államépitészeti hivatal ügymenetének megvizsgálását vonja maga után. A vizsgálattal megbízták Barcza László elnöklete melett Kollen István és Bosnyák Géza tagokat s kérik a minisz tert. hogy a vizsgálat befejezéséig Puskás mérnököt hagyja a jeleulegi helyén.
Nagyzási hóbort.
To be, or uot to bo ! Kz a híres shakespearei mondás röpkéd a nagykanizsai levegőben — persze magyar fordításban éli a törvényhatósággá való átalakulás kérdésével kapcsolatban Milyen kedves, milyen nagyzási hóbortot hizlaló gondolat is az a törvényhatósági átalakulás. Még a lehetősége, még a reménye is usry elszédíti a nagyság Parnasszusára kapaszkodó lelkeket, mintha vadócos kenyeret ettek volna.
Hát hiszen lehet is valami feuségesen nagyszerű, sót nagyszerűen fensége* abban a gondolatban, hogy Nagykauizsa kinő a vármegye gyámkodása alól. önálló lesz, független, szabad; nem kCti meg a szárnyát senki és semmi. Köpülni log merészen ad astra. Sót még feljebb! Fel a végtelenségbe, addig, míg egyszerre ugy jár. mint Icarus: elolvadnak a szárnyai Es lehuppan a földre, sót még annál is lejebb, le. a meghiúsult vágyak és remények uadirjáig ....
Nekem az az impresszióm, hogy a Hertelendy Bélák előrelátása, erómérlegelése nagyon is szükséges ez ügyben. S egy cseppet se tartom felesleges aggodalomnak, ha valaki vagy valakik rámutatnak ennek a metamorfózisnak a következményeire vagy káros eredményeire.
Eszembe jut a mesebeli béka, a melyik az ökör láttára addig — addig fújta inagát. a míg egyszerre szétpukkadt. Az ökör nagyságát akarta elérni.
Hát kérem, ez a mese mesének is jó, meg tanulságnak is Es éppen apropos jön nekünk. A városnak törvényhatósági várossá leendő átalakulása sok-sok olyan kötelezettséggel jár, a melynek nolle-velle meg kell felelni, vagy ... Pedig tudtommal a város anyagi viszonyai ma sem valami rózsásak. — Aztán meg miféle képet akar be illeszteni a nagyzási hóbort abba a keretbe, a mit ezzel az átalakulással készít? Tán a bűzös utcákat, a télen sár, nyáron por utakat? Tán a teljesen elhanyagolt város
negyedoket? Ahol az elemi iskolák dohos, penészes viskókbau. rozoga, sötét, szük odúkban vannak elhelyezve; ahol hóuapokig kell szünetelni a tanításnak, mert két tantermet nem tud a város a nemzeti kul-tura számára előállítani; ahol a laukötclezettség végrehajtása csak fautom; ahol a tankötelosek egész éven | át száz- és százszámra csavarognak az utcákon, vagy lopott pénzen a kocsmákba járnak mulatni; ahol a a lakosság szociális érdekeinek kielégítése legfeljebb monumentális kaszárnyák építésében nyilvánul meg. de egyébben nem: ott ne álmodozzuuk önálló torvényhatóságról, Kanizsa vármegyéről s ehhez hasonló dolgokról, hanem nézzünk körül s ahol elmaradottságunk szembeszökő, vagy éppen szégyenpirba vonja arcunkat törekedjünk a hiányokat pótolni s c hiá- j nyok pótlásába mutassuk ki ambíciónkat. Ha inajd aztán az utcáink tiszták, rendezetlek, az iskoláink a kultúra céljainak megfelelők, lakosságunk vitális érdekei kielégítettek, egyszóval a legszükségesebb dolgok pótolva lesznek : akkor tessék a nagyzási hóborttal egyértékü átalakulás iránt a lépéseket megtenni. De akkor is csak ugy, ha a lakosság és város anyagi ereje ezt az átalakulást meg nem sínyli..
LILI
Az angol
O M - C R É M E
Tanítók öröme.
A vallás- és közoktatásügyi minisztérium erősen dolgozik, hogy a magyar néptanítói kar julíus hó l-ére az uj törvényekben biztosított fizetési többletéhez hozzájusson. Mint értesülünk, a nem állami tauitók flzetéséuok rendezéséről szóló i9<>7. évi XXIII. tc. alapján megkezdődtek és naponta özönlenek a miniszteri kiutalások a helybeli kir adóhivatalhoz azon néptanítók fizetési előlegei és államsegélyeiről, akiknek államsegélyeit az i8 \'3. évi XXVI te. alapján mint az iskolafenntartók címére kiutalt összegeket be kellett szüntetni
A jövő hónap elsejéig valószínűleg az összes államsegélyre, illetve lizetéskiellégítésre jogosult nom állami tanítók megkapják illetményeik kiutalásáról a hivatalos értesítést s remélhető az is, hogy az uj törvényben megállapított záros határidő legelső hó-uapjaibau intézkedni fognak az összes iskolafenntartó hatóságok arra nézve, hogy a törvényben biztosított javadalmazást minden tanító részére biztosítsák, vagy esetleg államsegélyképpen kérjék.
i legbiztosabb .szór a gyöngéd, tiszta arcbór mielőbbi olórésére. 1 tégoly 80 fillér,
LILIOM ANGOL SZAPPAN
I darab bO fillér.
LILIOiM ANGOL PÚDER
1 darab 1 korona 00 f. Főrakiár :
Drogéria a vörös kereszthez Nagykanizsán.
A h é t.
— Kitüntetés. Ó felsége Háry István dr. Zalavármegye tiszti főorvosának, a közegészségügy teréu szerzett érdemei elistnerésoül a királyi tárni-cso8Í címet adományozta díjmentesen.
— Kinevezések. A valláa- és közoktatásiig sí miniszter Simon Lajos kir. tábla bírót a csáktornyai áíl. lanitóképzó-intézet igazgató tanácsába rendes tagp.í kínevezte. — A in. kir. igazKágügyminíszter Gosztouy Sándor sümegi kir. járásbirósági joggyakornokot m újvidéki kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki.
— Ügyészi kinevezés. A király Sárospatnkv József sátoraljaújhelyi alügyészt pécsi ügyészsz-nevezte ki.
— A nagykanizsai első magyar asztaltársaság julius hó 14-éu nyári táncmulatságot rendez.
— Zichy Aladár gróf válasza. Megírtuk, hogy Nagykanizsa város tanácsa a város közönsége nevében táviratilag Üdvözölte kerületünk képviselőjét abból az alkalomból, hogy valóságos belső titkos tanácsos lett. Zichy Aladár az üdvözlésre a következőleg felelt:
Nagykanizsa város tanácsának.
Szíves, üdvözlését hálásan köszönöm s kérem, köszönetemet a város közönségének tolmácsolni szíveskedjék.
Zichy Alatli\'n.
Stella megtántorodott, majd pedig elsápadva, kidülledt szemekkel, alig hallhatóan susogta:
— De miért nem ?
— Ne kérdezz Stella! Lehetetlenség, hogy egymáséi legyelek. Isten látja lelkemet, hogy miodent megtettem volna boldogságtokért, de nem lehet. Nem lehit! l\'iazui megyünk kicsikém Svájcba. Ugy is mindig oda szerettél volna menni. Feledni fogsz Télen viszlek bálokba mulatságokba. Meglátod édesem, még boldog leszól.
Igy vigasztalta leányát Tarkeöy, de az csak egykedvűen, némán és halálsápadtan hallgatta. Végre felállt és szó nélkül távozott.
Alig hagyta el Stella atyja dolgozószobáját, midőn az íuas Erdélyi Gyulát jelentette A fiatal pap be sem várva az engedélyt, magából kikelve rohant a szobába:
— Uram! — hebegte összetett kezekkel — nagybátyám mondta, hogy én nem remélhetek. Kérem önt mindenre, ne tegyen berniünket szerencsétlenné! Én és Stella, mi szeretjük egymást, mi nem élhetünk egymás uélkül. Hiszen ön nem lehet oly szivteleu uram. Ön is bizonyára szeretett valamikor. Tudhatja tehát, mit lesz az, ha valakit jobban szeretünk az életünknél s az illető nem lehet a mieuk. Könyörgöm, legyen irgalommal! — S az ifjú pap könnyes szemekkel ereszkedett térdre Tarkeöy előtt.
Tarkeöy szivéhez kapott. Mert a fiatal pap bánatos arcában Margit arcát fedezte fel. Épp igy nézett rá Margit is valamikor.
Nem tudott uralkodni érzelmein. Felemelte az ifjút és kebléhez szorította.
A fiatal pap magánkívül volt. Azt hitte, sikerült meglágyítania Tarkeöy szivét s hogy Stella már az övé. Elragadtatásában megcsókolta Tarkeöy kezét, ki viszont csókokkal halmozta el Gyula homlokát, miközben fuldokló hangon zokogta:
— Gyermekeim! Ne kínozzatok tovább. Nem lehet! Le kell mondanotok egymásról!
— De mi kifogása van ellenem uram! Mert nem vagyok nemes, vagy mert szegény vagyok?
— Nem! Nem! Hiszen az életemet adnám mindkettőtökért, de nem lehet! Nem lehet!
— Ez az utolsó szava uram?
Ez! — feleié roszkelve Tarkeöy, miközben erősen megfogódzott egy karosszékbe lin^y össze ne essen.
Gyula még ott állt néhány percig, mereven maga elé nézve, azután Tarkeöy re emelte megtört fényű szemeit, majd pedig lassan megfordult és kitámolygott az ajtón.
Tarkeöy is csak ember volt. A kiállolt izgalmak és fájdalmak nagyon megviselték idegrendszerét s1
ájultau esett össze a szoba közepén.
* ♦ *
Gyönyörű holdvilágos éj volt. A kastélybau j mindenki nyugodni tért, csak Stella térdelt mozdulat latiul egy Mária-kép előtt és imádkozott.
Csodálatos, hogy valami nagy fájdalom ós hirtelen jött csapás rövid néhány óra alatt mily változást idéz elő az embernél.
Mintha nem is az a Stella lenne, aki még reggel boldogan, pajkosau szökdécselt atyjához. Ez a Stella halvány arcával, mélyen beesett szemeivel és sápadt ajkaival tiz évvel idősebbnek látszott. Mindamellett klasszikusan szép volt ez a szegény gyermek, amint bő. fehér pongyolájában, kibontott hajjal imádkozott.
E pillanatban mintha kavics ütődött volna Stella ablakához. A leány hirteleu felugrott, kinyitotta az ablakot és kinézett a sötétbe
— Készen vagy? — hallatszott egy ismerős hang
— Készen! — felelt Stella
Mégegyszer körülnézett a szobában, keresztet vetett magára s azzal csendesen kiosont a kastélyból. Amint a vadászkutya házikója előtt elhaladt, valaki ruhájánál fogva erónek-erejóvel vissza akarta húzni
Stella ijedten tekintett hátra. Dick volt, atyjának bű kutyája. Stella gyormekkori játszótársa.
Stella könnyes szemekkel nézett pajtására ós szeretettel simogatta annak fejét.
— Stella! — suttogta a közelben valaki s csakhamar a fiatal pap lépett a leány mellé.
A fiatalok a park vége felé tartottak, amely meglehetősen messze feküdt a kastélytól. Nyomukbau nyöszörögve kullogott a kutya ..."
Tarkeöy, amiut ájultságából magához tért, újból
átgondolta az elmúlt nap eseményeit és fontolgntoi kezdett. Feltette magában, hogy másnap elutaiik leányával Izzó fejét egy hideg vízzel telt mosdótálba mártotta, azután elkezdett csomagolni.
Kitel után kettőt ütött az óra. midőn hirtelen revolverlövés reszkedtette meg az ablakokat.
Tarkeöy ijedtében kiejtette kezéből az égő^yer-tyát, melyet épp íróasztalához akart vinni s pillanatra megdermedve állt a sötét szobában.
— Eh ! Bizonyára megint egynehány részeg fickó lövöldöz. — gondolta 8 gyufát gyuitott. Ismét egy lövés dördült el. utána pedig késerves kutyavonítás.
Tarkeöy rettenetes gondolattól megkapva rohant le a lépcsőköu, ki a parkba oaze veszetten, mint egy őrült.
A kutyavonítás mind közelebbről hangzott <■* mind kísértetiesebben. Egyszerre csak közvetlen közelében volt Dick s amint az állat megpillantotta gazdáját, ráugrott és állati ösztönének minden jelével tudtára adta urának, hogy valahova vezetni akarja
Tarkeöy követte az állatot, amely a park végén a tó mellett megállt Tarkeöy hideg verejtékkel homlokán, kutatni kezdett, midőn hirtelen megbotlott valamibe.
Lehajolt s a hold világánál — mely épp most bujt ki a felhők mögül — fiára íamert. A kutya ismét vonszolni kezdte gazdáját. Ez gépiesen követte az állatot. Néhány lépésnyire tőle Stella feküdt. A golyók jól találtak.
*
* *
„Kedves barátom!
Gyermekeimet eltemettem. Sok keresni valóin nincs e földön. Esküvőm előestéjén egy kis csomagot adtam neked megőrzés végeit « akkor arra kértelek, hogy anuak idején tedd a koporsómba.
ígéreted teljesítésére U|ból kérlek, mert azt hiszem, nemsokára eljön az az idő. Utolsó kívánságom csak ez és hogy gyermekeim mellé temessenek Jo barátom voltál mindig s én hálából vagyonom felét rád hagyom. A másik felét Erdélyi plébános ur és hű csolédeim kapják.
Tarkeöy Béla "
(Vége)
1970. JUNIUS 16.
ZALAI K0ZL0NY
3
— A Néptakarék pénztár részvénytársaság Nagykanizsán a betevó közönség érdekében f. hó 15-tól kezdódóleg a takarékbetétek kamatját az átmeneti jellegű betéteknél 47,7,-ra, az állandó jellegű, vagyis oly botéteknél, melyek legalább 4 hó folyamán állandóan az intézetnél maradnak — 5%-ra
.emelte fel. Mivel a tókekamatadót az intézőt viseli, tehát ezen rendkívül kedvezményes kamatokat a betevó felek minden levonás nélkül élvezik
További különös előnyt nyújt a Néptakarékpénztár betevőinek azzal is, hogy a szokásos 1 */•» felmondási dijat egyáltalán nem számítja fel. Megjegyzendő. hogy a Néptakarékpcnztár u állandó jellegű betéteket is, a betevó kívánságára 4 hó eltelte előtt is kifizeti, de ez esetben a betevőnek 5% helyett 47,7, kamatot fizet.
— Post fcsta. Lefolyt a koronázási ünnepély. Király Őfelsége már haza is ment Bécsbe, itt hagyván az ünueplő hangulatban levő országot — kerek 2*> nappal hamarább mint ahogy tervezve volt.
A lefolyt ünnepnek csupán emléke maradt meg, uo meg a kitüntetései. És még valami. Mikor e sorokat irják, még lengenok a nemíöti színű lobogók. Nagykauizsa loyális népének Qnnepi hangulatát doku-meutálva. Pedig már öt nappal előbb lefolyt a koronázási emléküunep. lijah I Ne gondolják rólunk, hogy uem tudjuk érzelmeinket kimutatni.
Hát lám, milyen szerencsés emberek azok, akik az Ouuepély után még napokon át kint hagyták a lobogót. Most kapjuk a hírt.még pedig hiteles forrásból, hogy ezek a jó urak mindnyájan ordót kapnak a legközelebb; ezzel óhajtják az illetékes körök megjutalmazni az igaz érdemet. Minél tovább lengett valakinek a lobogója, annál nagyobb lesz az ordó. Lesznek lepény, sót malomkóuagyságuak is . . .
— Meghívó. A gróf Batthyány Páluó szili. Itikey Valéria 0 Méltóságának védnöksége alatt levő /Zalaegerszegi Karácsonyfa Egyesület* I9Q7. évi junius hó lü-áu, Zalaegerszegen a vármegyeház nagytermében tartja meg fennállásának 2f> éves jubileumát. Az ünnepély sorrendje : Gyülekezés 3/»9 órakor a vármegyeház nagytermében, ahonnét az egyesület tagjai es vendégei testületileg vonuluak a róni kath. templomban tartandó hálaadó szent misére I. Hálaadó szent mise y órakor. Mise után a vármegyeház nagytermében díszközgyűlés, melynek tárgyai: b) Cnpepí beszéd, tartja Legáth Kálmán apát-plebános. h) Az egyesület 26 éves története, írta és felolvassa Czobor Mátyás. 3. Délután 5 órakor a Baross ligetben maiális ; melyre a belépő dij személyenként » korona, gyermekjegy 40 fillér.
— Tíz éves találkozó. A nagykanizsai főgimnáziumban 1897-ben érettségit tett iskolatársak szombaton lartotlák tiz éves találkozójukat. A 24 iskolatárs közöl megjelentek: dr. Hirschl V iklor körorvos (Zabok), Ney Miksa vasúti hivatalnok (Nagykanizsa), Wolheim Mauó magántisztviselő (Nagykauizsa), Wentzely Zoltán vasúti hivatalnok (Boglár), dr. Prinz József déli vasúti logalntazó (Budapest), Perger Róbert mérnök (Székos-tehérvár), Juk Béla káplán (Kaposvár), dr. Vegele l-ajos szemináriumi tanár (Veszprém), Kalivoda Jáuos Máv. hivaialuok (Budapest), Zabó György kataszteri hivatalnok (Pécs). Morandiui Bálint műépítész (V\'arasd), «r. Vajda Elemér ügyvéd (Tab), Szabó László földbirtokos (Nemesvíd), Burkovitx Gyula. Pintér Sándor P- és t. tisztok, Hajós Leó d v. hivatalnok (Gelse). "«ggel 9 érakor hálaadó istentiszteletet tartottak a l«lsó templomban. A misét Juk Béla kaposvári káplán szolgáltatta; minisztráltak neki: Szabó László és Kálivoda János. Mise után ülést tartottak, melynek egyedüli határozata az volt, hogy tiz év multán ismét ósszejönuek Nagykanizsán. Ezután tisztelegtek Horváth jjJórgy főgimnáziumi igazgatónál és volt tanáruknál nce Istvánnál. Megtekintették a gimnázium jelenlegi helyiségeit, ismét felvonultak a régi gimnáziumhoz. Miután tan testületileg jelenvoltak a főgimnázium \'Újságának ünnepélyen. Este 8 órakor a SzarVas szálfában a fehér asztal mellett találkoztak. Az asztal-ön Ince István foglalt helyet, ki magas szárnyalású beszedet intézett egykuri laujt ványaihoz, kiknek nevű-<*» \'Ír. Vegele Lajos fejezi» ki állandó li.lliijAt és Meretetét egykori tanáruknak, az iljuság igaz barátjá-
Ince Istvánnak.
A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán
1907. évi junius hó 16-t81 állumló jellegű (legalább 4 hóra elhelyezett) betétek után
mr S°|0 kamatot,
\'" átmenetileg: elhelyezett betétek után —
4VL kamatot «
fizfet.
A betétkamatadót az intézet viseli.
— Kirándulás. A nagykanizsai Kath. Legény egylet (¡4 tagja vasárnap délután Kotorba rándult Kperjesy Uábor világi elnök és Lukács József tégimn. lanár, egyházi alelnök vezetése alatt A kirándulókat Kotorban az alsódomborui Hirschler cég nevében Hirschler Elek és ltudolf fogadták, kik a kirándulóknak mogmutatták a cég tulajdouát képező nagyszabású gózfürészelél és annak nagyarányú ipar- és fatelepét. A kirándulók, — mint a Hirschler cég veudégei — este tiz óráig maradtak Kotorban és onnét a legszebb emlékkel tértek vissza.
— A Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókja a küszöbön lévő utazási idény alkalmából ügyfeleivel, úgyszintén a fürdőhelyeket látogató közönséggel tudatja, hogy értékpapírok, sorsjegyek s minden néven nevezendő egyéb értékek megőrzését olvállalja. ügyfelei kényelmére magára vállalja a fiók egyszersmind a néki megőrzés végett átadott értékpapírok és sorsjegyek nyilvántartását, szelvények beszedését, szelvényívek esetleges beszerzését és miudeu ezzel összefüggő eljárást, melyért külön dijat avagy költséget nem számit. Azon felek, kik értékeiket, ékszereiket, okmányokat stb. saját zár alatt óhajtják megőrizni, a bankfiók nagyobb bizton ság érdekében Safe-Deposit rekeszeit tartja rendelkezésére. A külföldre utazó vagy nagyobb fürdőhelyeket látogató közönség részére a fiók hitellevelet állit ki. mely felménti a kedvezményezettet attól, hogy nagyobb összegű készpénzt vigyen magával, a mennyiben hitellevele alapján a szükséges összegeket azon helyeken veheti fel. hol hosszabb rövidebb ideig tartózkodik. Ezen eljárás igen kényelmes és az utazók biztonsági érzését nagyban fokozza. Az ily hitellevelekért a fiók igen mérsékelt dijat számit ós pedig csak a tényleg kifizetésre került összegek után A fiók az összes nagyobb coutinentálís városokon kívül következő fürdőhelyekre állit ki hitelleveleket: Tálrafüred, Herkulesfürdó. Bártfa. Baden Wien mellett. Ischl. Karl.-bad, Marienbad. Franzensbad. Böhm Teplítz, Reichenhall. Wiesbaden Emms, Ostende, Blankenberge, Scheveníngen stb. Bármely felvilágosítással a fiók szívesen szolgál.
— Alapszabály jóváhagyás. A gyenesdiási Balaton-fürdő egyesület alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta.
A kereskedelmi miniszter a nagykanizsai építőiparosok szövetségének alapszabályait jóváhagyta.
— Vas- és fémmunkások gytllése. A helybeli vas- és fémmunkások vasárnap délután 2 órakor a Gőzfürdő helyiségében gyűlést tartottak. A központból Dovercsák Károly érkezett, aki tartalmas beszédben hívta fel a munkásokat szervezkedésre. A gyűlésen azonban a munkásoknak c.«ak csekély része jelent meg.
— Strasser Márton mű- és látszerész üzlethelyiségét julius hó l-én Kő ut 3. szám alá. a volt Szabadszállásy Béla-féle üzletbe helyezi át. Strasser ui és modernül bereudezett üzlete látványosságban fog menni és dísze lesz a Fő útnak Kóla igazán elmondható, hogy üzletével sok hiányt pótol és feleslegessé teszi, hogy mű és látszerész cikkeket Nagykanizsán kívül keresünk.
— Fő-uton levő rozzant hercegi viskót legközelebb lebontják. Augusztus l-én megkezdik az uj, két emoletes palota építését.
— Halálozás. Kohn Hermann, előkelő Csáktornyái kereskedő tfeje meghalt vasárnap, 50 éves korában Csáktornyán.
— Véres esemény történt. Zalakoppánybau. Egy Szabó József nevü szociálista izgató beszólt a néphez. Mikor a magyarság ellen besélt, az egyik napszámos felkapta a kaszát és teljes erővel belevágta
Szabó nyakába. A szónok feje egyszeribe a mellére esett. A napszámost letartoztatták.
— A kereakedö ifjak holnap, vasárnap, kedvezőtlen idő esetén kővetkező vasárnap, a sörgyári kerthelyiségben nagyszabású nyári mulatságot rendez. Kezdete d. u. 4 órakor, belépődíj 60 fillér. A mulatság sikerét biztosítja az is. hogy közreműködik a színtársulat Hziue-java. Heltai, a kitűnő Heltai rendezi a hangversenyt. Kivűle még Haller Irma, Kállay Kornélia, Kondráth Ilona. Vajda Dezső, Szabó Pál stb. lépuek fel ének- és szavalatokkal. A kíséretet Neubauer Mihály, az ügye* karmester adja.
— A letenyei járás gazdasági tudósítója. A földmivelési miniszter Mátray Imre vörcsöki lakost a letenyei járás gazdasági tudósitójává nevezte ki.
— Hivatal vizsgálat. Besennyei László Albert csendőr ezredes, a székesfehérvári csendőr kerület parancsnoka hétfőn, hívatalvizsgálatot tartott a pacsai járásparancsnokságnál.
— Sztrájk. A mull héten Thassy Imre felső-rajki nagybirtokos munkásai követelésekkel álltak elő, melyeket midőn Tbassy uem Udjesitett, sztrájkba léptek. A pacsai főszolgabíró tapintatos közbenjárására a béke helyreállott a munkások többsége és a gazda között. A munkások felbujtója azonban továbbra is megtagadta a munkát, kit 30 uapi elzárással büntettek.
— Gelaén a földmunkások vasárnap d. u. a hatóság tilalma dacára népgyűlést akartak tartani. A csendőrség szétoszlatta a tömeget és Zsidó Józsefet, aki izgatott, lotartóztatta.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel WellÍ8ch Márkus kalapkereskedését (Nagykauizsa, Erzsébet-tér), hol 3. 4 és 5 koronáért kitűnő tníuő-ségü kalapot és sapkát kaphat.
— Ma már nem szükséges szeplő ós más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az. aki a liliom angol crémot használja. Kapható a Vöröa Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
FiayképéiztH kéiifilékik mttkadf alahaah. Mindazoknak, akik u fényképéttel, e legvomAlih 6« mindenki Mial könnyen megtanulható tport Irini érdeklődnek, ajSnljuk az ,A Moll* cégnek (Bíc*. Tnchluubcn 9, ci. ét kir. udv izAlllió) I8&4. «(a fönnálló fényképéttel! estkötOk killGnlcgeitégck iruhizit, amelynek képet Árjegyzékét kivinalra tzlveten kUld el hérmentvo a cég.
— Cselédjutalmazások. A földművelésügyi miniszter 12 derék «elédot éremmel és olismeróokle-véllel tűntetett ki. Hosszú évtizedeken keresztül becsülettel szolgálnak gróf Festetics Tasiló uradalmában, tehát megillette őket az elismerés. A kitüntetett c-elé-dek : Halász György gulyás gazda. Németh József kocsis, Mlinarovics János gulyás, Göndöcs Márton juhász, Lóci István gazda, Kovác« János béres, Takács István gulyás, Molnár Vendel, Nagy György, Nagy Ferenc béresek. Izei Ferenc gulyás ós Pauliu Péter gazda. A jutalomnak átadása ünepélyesmi történt. A kitüntetéseket Bogyay Máté törvhat. biz. tag adta át szép beszéd kíséretében.
— Denaturált szesz szilárd alakban. Egy ausztriai gyár szilárd alakban denaturált szeszt árul, amely rózsaszínű kockákban van előállítva. A kényelmesen kezelhető szeszt sokau vásárolják, miután azonban denaturált szesz c.sak a megjelölt árudákbau s zárt palackokban szabad árusítani, annak használata jövedéki kihágást képez. Több helyen a tiltott árut elkobozták s a megkárosított kereskedők az osztrák gyárost beperelték.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1907. JÜNIÜ8 15.
M. Á. V és a horvát nyelv. Az uj vasúti szolgálati rendtartás megkívánja az állani vasutak horvát vonalain alkalmazott tisztviselőktől a horvát nyelvtudását. Egy könnyű módszerű, igen célszerű .Horvát nyelvtan", továbbá .Horvát magyar és magyar-horvát zsebnaptár" (segédkönyv a horvát nyelv megtanulássához) vau a könyvpiacon, mindakettót Margitay József ismert nyelvtanár irta. E könyvek már több kiadást értek, s áraik egyenkint 3- 3 korona. Megszerezhetők bármely könyvkereskedésben vagy Fiscbel Fülöp Fia könyvkiadócégnél Nagykauizsa
— Ki akar postás lenni? Posta-lávirda segédtisztekké való kiképzés céljából a m. kir. posta távírda ós távbeszélő hivatalokhoz növendékek vétetnek fel Növendékké fölvételért azon magyar honos iljak pályázhatnak, kik a magyar nyelvet, a borvát-szlavon-országi illetőségűek pedig a horvát nyelvet szóban és Írásban bírják; továbbá a középiskola IV. vagy ezzel egyeuló rangú más iskola megfelelő osztályát hazai tanintézetben sikerrel végezték 14 évesnél nem fiatalabbak és IK évesnél nem idősebbek; az iskola bevégzése és növendékké felvétel között azonban leg-feliöbb egy évi megszakítás lehet, mely esetben hitelesen igazolni kell, hogy ezen egy év alatt az illető hol tartózkodott és mivel foglalkozott. Ezeu löltételeken kixűl a pályázók községi erkölcsi bizonyítványnyal fedhetlen magaviseletüket, kozhatósági orvosi bízonyit-váuynyal pedig ép és egészséges, a posta távírda és táv beszóló szolgálatra testileg alkalmas voltukat is igazolni tartoznak. A fölvételért sajátkezüleg irt. ivenkint egy korogá* pénzügyi bélyeggel ellátott- és a lent elősorolt föltételeket igazoló okmányokkal fölszerelt kérvénnyel 1007. évi lulius hó 31-ig lehet folyamodni. A kérvény az illető posta-lávirda igazgatósághoz cimezvo azon posta-lávirda hivatalnál nyújtandó be, hová folyamodó növendékké fölvételét óhajtja. A növendékek 18 éves életkoruk betöltéséig gyakorlati kiképzés alatt állanak; ezen kiképzés első félévében semmiféle javadalmazásban nem részesülnek ; az elsó év második felében azonban: kincstári posta-lávirda hivataloknál havi 15 korona, a második évben havi 3ü korona, a harmadik évben havi 40 korona és a negyedik évben havi öt) korona napidíj átalányt kapnak. Nem kincstári posta-távirdahivatalokmil a díjazás a növendék és a postamester között szabad egyezkedés tárgya. A növendékek 18 éves életkoruk betöltése után a posta-távirdaigazgatóság székhelyén vizsgára bocsájtatuak s a vizsga sikeres letétele után mint segédtisztjelöltek, posla-távirda segédtisztekké, kinevez-tetésűkig részint kincstári posta-távirda hivataloknál napidíjas minőségbe, részint nem kiucstári posia- és távírda hivataloknál nyernek alkalmazást. Megjegyez-telik azonb.ui, hogy az..n noVetidek-k, kik n segédtiszti vizsga letétele ntiui mint segédmunkaerók nem kincstári posla-távirdahivalalokiiál legalább 2 évig működnek, a segédtiszti kinevezéseknél előnyben fognak részesülni a velük egy időben \\izsgázott azon növendékek fölött. kik napidíjas minőségben csakis kiucstári hivataloknál alkalmaztatnak.
Szlíács acélfürdö
(Felső-Magyarországonj az egyedül ismert szénsavdus vasforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belső használatra
Szezon május 15-től szeptember 30-ig Felülmúlhatatlan vérszegénység, sápkor, női bajok, bátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett
betegség és erős mtinkást-ág. — Fürdőorvosok :
Dr RHORERALADÁR hiv. fürdőorvos és Dr STERN J.
Utazás Bécsből 9 óra, északról üderbergen ál ö óra, délról Budapesten át szintén .\'> óra. Szlíácsra vonatkozó falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztve. Kimeriló fel világosítást és prospektust; utazás-, valamint lakáskedvezményről (az elő- és! utószezonban l stb. ad a
Fiirdoiga/flalósag, 8/llácson (Zólyommagye.)\'
Városi közgyűlés.
Nagykanizsa r. t. város képviselőtestülete 111a délután 3 órakor kezdódóleg közgyűlést tartolt a következő tárgysorozattal :
1. Gróf Zichy Aladár 0 excellenciájának köszönő nyilatkozata díszpolgárrá történt megválaszolása és valóságos belső titkos tanácsossá történt ki-neveztetése alkalmával való üdvözöltetéseért.
2. Elnöki előterjesztés a nagykanizsai királyi törvényszéki palota építési ügyében.
3. Elnöki előterjesztés a nagykanizsai posla-és távírda és telefon palota építési ügyben.
4. Deák Péter városi rendőrfőkapitány feleb-, bezése, nyugdíj kérelme tárgyában a nyugdíjválasztmány állal hozott véghatározat ellen.
!>. A rendőri bejelentési hivatal szervezőiéről és ügykezeléséről szóló szabályrendeleti tervezet és az l«79-ík évi XXVIII. törvénycikkben körülírt be-\' jelentési kötelezettségre vonatkozó módosítási javaslat.
t>. Csigaházy Antal városi erdömester kérelme két hónapi szabadság idő tárgyában.
7. A közmunka összeírásához alakítandó bizottságba két-két városi képviselőtestületi tag választása.
8 A nagykanizsai utmesteri állás érdemében a kereskedelemügyi magy. kir. miniszter 27U82/I.! A\'907. sz. a. értesítése.
{(. Az önkéutes tűzoltók közmunka alól leendő felmentése iránti tanácsi javaslat.
lu. Szabó Albert ingatlau vételi-ügye.
11. Merfelcz Ferencz és neje ingatlau Ugye.
12. Föld-lak és közterület használati bérszer-zódések.
13. Illetőségi ügyekben tanácsi javaslatok.
*
A mai közgyűlésen elhatározták, hogy a tör véuyszék és posta-palota mielőbbi megépítését kérelmezik a kormánytól, miután a megépítést a kormány úgyis elhatározta.
Deák Péter nyugdíj-kérvényét a közgyűlés elutasította.
SZÍNHÁZ.
Élvezetes estében részesült az. aki szombaton a Bőregér előadását végig nézlo. Általános a véla-mény, hogy ez volt a szezon legjobb előadása Hal-ler. Pozsonyi. Czakó, Heltaí Ország ós Beleznay kifogástalan játékukkal biztosították az előadás sikeréi.
Vasárnap és csütörtökön A legvitézebb huszár került színre. Üres, rossz darab, melyből a színészek a legjobb akarattal sem bírnak valamit csinálni Vajda, Heltaí, Pozsonyi, Czakó és Beleznay voltak a főszereplők. X
Hétfőn a Pálinkát zsúfolt ház előtt ismételték meg. Bihari Ákosnak óriási sikere volt.
Kedden Bracco kitűnő színművo a Hűteleu került bemutatóra telt ház előtt. Ez estén a kininó Kondráth Ilona volt az ünueplés lárgya. Beléptekor négy csokrot nyújtottak fel neki, a színpadra pedig virágesó hullott. Az előadás sikerét ó, Bihari Akos és liogoz Imre biztosították.
Szerdán a Víg özvegy csinált telt házat.
Tegnap Gül Babát elevenítették fel. A színház zsúfolásig megtelt. Haller Irmának. Heltaíuak és Bihari Lászlónak óriási sikere volt. Elismerést érdemelnek Rogoz, Beleznay, Szűcs, Szabó és Juhász.
SzinészegyesUleti vizsgák A mull iiapokb.111 larttattak Budapesten az orsz. szíuészegyesületi vizsgák. melyeken társulatunk lagini közül sikerrel vizsgázlak : Beleznay Margit, Nyul La;os és Mi hó László, kiket a yuri az orsz. sziuészegyesűletí tagok közé a sikerült vizsga alapján fel is vett.
Főmunkatárs Nagy Lajoa.
(\'gyes ügynökök
azonnali balápeire kereilitnik III fl\'etis es jutalék mellett SATTLER LAJOS bankhltalllgyi Irodájában Nagykanl\'ián.
N v i 111 é r.
!(-e] ro\'i nivinhrjíniiwi\' ¡1
J űUtpucníoí (luuociók. lj p(d((j. lt«n|jí/\\ ([ nilum
Az u rovat alatt közlötlflkért lietn vállal felelősség,:! a szerkesztőség.
I;ml mo\'aí Ifjtá niobai IfimiL mohjí Ifiunl Diobii
Salvator-forrás
kiti:n-> sikorrol használtatik vescbnjolcnál, a hilgyhrtlyng bán-talimlnál cs kfiszvénynél, .«cztikor-betegségntM.az emésztési és lélegzési szervek hurutjainál.
H ti g y h a j t ó hatásúi
Hímjén •amtlulft ib tinta!
A\'iipW,. hnÍHf rttktrttittjtitkbtn fij/ i Stii.tr-l.„o ti &ilot:rl\'nrr,ii 1\'tillnlaln\'il % tíuja/tll, I\'. UaiMlrukfart t,
Eljegyzónt-Lnkodalmt Darn&it Eollonne -
Minta postafordull
Selyem
McKiondcIcsck bármely nyc\' intcxcnüők
an Seidanfabrlkl. Hennaberg in Zürich.
MIT IGYUNK? !?!""1 l!l"\'al ~ _____Í»"«1\'1 w- «> iwmiiíi mMiM iumi!
hoÍU eflé.l.égűnket megóvjuk, mar,
ct.ki, 1 Irrmr.u.tf. ,irn..ta, á.vlnyvn erre . legblitoa.bb ovoner.
A moh.i AKn.,.forr.»I. ,„1,,, le.mc.ielc. „én.iv.lú. á.vinjrvíi, falieilcnal llutm, kelleme, íw.tc.ó ..vlnvu.i,; ,|ü, lICni.vi.,r,lu.li.il f„-v. „„„.... ,,,................... . „.,,.„ l,...^
Cb°\'"*\' "-<■■ • » «■»»"«» <>«,1, hely.................................<l,ek. C.«J.l...bb or.o.l .„küklbuíy.Tí.l?\'.Ji\'",. el! ..........
l.alhaM. lítium«* " ■WMimwU nlubd rugyobb «.egekbe.......... k.ie, í,,4kű ie„.„,,t,„. „(„,.„.1 i.ni.ii -¡.-ai -i »
\' i. kOijnyen meg.ieieihe.ie, nagyobb vid.k viiutókb.ii lei.k.u.k
íorrisl, ka i gjoior-. Wl- év léüciófcmllti siabadtilai forrást, bi a lísr\'ujl gtii^ilmi aLiijit. fjff si, lu élti^biiit és raÍMlái utitol állanak, be. fonisi, hí nijliijolliil ís siigjsixlól suliililiii iLirul.
Utkúiat a íorriii liiuoiletü (üietibe 4(U«iiiiél U olcsobb; l»i>(jy at Agnei
etuk, ugyanott a foriJn lelrisioi.ik Umcrtotü ftUcle
i lc^tio)>4iiyalil> c
ngyon kapható. A forriskezalösóg. - Kapható min,len íiUiafUzloibcíi c
Núrangu
itdighiho;
Kedvelt borviz!
1!W7. JUNIUS 15.
ZALAI KÖZLÖNY
Oll i».l!
Megfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés relícdtiÍK íj
clnyálkásortás ellen gyors és biztos hatásunk
íiaisr nilMi
&z étvágyat nem rontják én kittinü izllek. Doboza 1 kor. es 2 kor. Próhadoboz 50 fillér
FÖ- «. uélktidétl i.kl.r;
.NÁDOR" GYÓGYSZERTÁR
Budq|io.l. Vt.. Václ-kUnn 17.
K ÍJ c II!
Eggermellpasztila
Kattauar meitióoiioll
Kapható Nagykanizsán: Belus Lajos, Prsger Bela, Reik Gynla éa Csáktornyán: Petó Jenő gyógyszertárakban
• Hélfi Ilimévé* kénffiril» llort iiloi-»/.ií|fli»ii
Mlc.od.. . A papa mogeng.dle, hl.inn ■> J.cobl* file ANTINIOOT1N OIQARETTA-HÜVELY.
lililii. rililtili ■■ karit illn ilm I«» 1
RéthyPi„fn cukorkánál
Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk, mivel sok haszontalan utánzata van. I dobo 6 0 fillér. Cuk RÉTHY-lilét togidjunk il I
V.tull állomá.
Varazsd-Toplicza
VIQYÄZATI Vftlodi csak a skatulyában.
Alapítani év IB9j.
SZÉKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fö-ut 23. («árok) Hunyady-u. 6 («ajit ház.)
Kifogad tiri és nói feliérneniiieket utak, háztartások, intézetek és szállodák részére Vldil.1 megrendelések posta-fordultául lati/tatnak el
A íehériieiiiilek jófearban maradásáért szavatolok
Házi mosás él vatalát.
Kiváltaira árjegyzéket szívesen küldők.
I8O8 <4tn forffHlotnbnn.
Bertrer-féle
Móíy-hútriíny-sínppnn,
a Zayorlai vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vogyelemezve Prof. Dr. Ludwig udv. Unácsos állal 1804.
68 Tok Célt lm meleg fórrá«, n kén isuptiak felülmúlhatatlan hatása van izom és IxUlel rheunia, ízület betegségek, gyulladáson t-> cionttOréil összehúzódások, küsivény, neuralgikus bántalmak, mini iacblas slb. nöl bajok, bör- és titkos beteg-légek, idillt vesobajok, hólyaghurui, góivélykór, angolkór, Alom és higany mérge-léteknél stb. ttb.
IVÓKÚRA, gaiat, gége, meil, inij, gyomor- é» bélbajoknál, aranyérnél, »tb.
Villanyosság — Nlaitage. (fE—-.
Sjogjlnliíil mindait kéiyiltaml. Higjl fimitték. Hidag*Iz kúrák zvkanjR)iil Xitlpp uirlit. igiii im ál ayllnt.
Idény taitam májú* 1-töl október l-ig. — l\'ompás nagy |<ark, terjedelme« ültetvények, szép kirándulótok. Állandó tenekar. Zene- én táncestélyek ttb. A varamcl-topllcal állomáson naponta tán «»kocsi vár ja. a vendégeket. Kalön fogatok Is rendelkezése állanak, .le ezek odaállítja előbb a fürdő Intézö-tégnél inegrcntleleiidü. Orvoil ludakozódátoknt a íürdöorvo» UR. MaTKüVIC IVAN ad. ■V Prospoktusokat ós broschurákat ingyen 4a bármentve küld. Orvosok Dr. Matkovics Iván fOrdöorvos, Dr. Loucsarek gyakor\'ó orvos. 8zabad fürdők juniusban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
No használjon inAst, mint csak
„MILTÉHTI" czipökenöcsöt
ozipói tisztításához, mert
•lk»ml alkalmsitalil
mindennemű hőrkiltoffek
iiliilMtn ilOlt
p-kk«lr<«máf. *t4»ll kttaptk, n«T«W
larr^kfi UNnaHáa. t* •«ktllkecf»
-a-------- ----------- \'».i.Airnny
ItNnaHái. Uh
„i. A lt«rir«r-líl» k"»lrénf««appan tartalmam aal. «07.-él m\'n<t«n *t?»K a karwk«WimUn " aut-ptiMkl/4 Ifny»*»»« kHMnMtlk. Idilli t.«rl
• kátrányssaptiai
ller«er-félp kiUrifny-kénszappnn.
Mint iy*0|4t>b k«Cr An ji
*iU>oiiia»aia, a-----
mi.lh.ll.n bírtli
l«n«at>ainliii nmili aiai
llirgcr-fóle glycerln-kittriiiiyszniipnn
»»«|. (l,e.,.»-urul0ranuj 4. Maom lll.tt.1. Midi ki..,« birt.o». .110.1 """ 1"T* .\'»"".II,
llcrgcr-lélo borax-szniipnii.
fcini...^, ...p.II... ....I* MIMMM »« l
li;#réinm«l a |>rtrl«\' vll*«hl« •i. Mláf II-UV
a ram \'«n »Uf panlK» m«IM»*Jt I
Kapbat« mladwi nén«*\'^0 *• haaoo« BaMixo. ¡j tí. U«!l Jt Comp., Wlou X-, Biburstr. 0.
kr« utludan lr>|nnU 700ll«r Iim»bu*I«I i niluiul ecvrilll. K »áiirlákftil halároiolU t>r««r-(tfU tt.\'iii-iiiDphil á« horit-aiappar
Magyar gyártmány!
.Jóságban felQlmulja » logjobli angol kenócsö-I kot is. A oipónok szóp fényt ad és a bórt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
Nagyb
H mg v nroriiaifl IdrmKtAri l«r6l. J«*.»l »r«ifyai«rl*» », KlrAljr*«« IUHl.u»y«r «• Kella, Zrlnyl.iilu*. Uir.tbrh,. UtfrároruAi ÍMMk K/*
Raktár Na«yk«nizHfln: l\'réu«T « .............. "
valauiit.l MagyaroiHíáu több i?yöu.\\l> i»>imii
PREKL ANTAL
Szabó József
ápűlat - ntutakalos műhelye Nagykanlsán.
Evek óta a városi csoporthazban van.
Klvállal roindennemil épület- és tnú-lakalox munkákat, továbbá ráosozatokat. girredinyök, (rollók) constriiktiók. disz-kapuk, villámhárítói. villanycsengők, szoba-trlclon í.-lszerclést, valamint ntindennetna sodrony fonal munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
Eliö nagykanizsai asztalos, kárpitos ss dls-lto
NAGYKANIZSÁN, (Várul iHlirtlil. « IlJÍIIllllll IH«ln )
A n. c. Wuiun.ég b. flgyclmít felhívom N.gjk.iiUUii
. v.nni csopoMtiizb.li levő
asztalos, kárpitos ss dli/ltö muhslysmrs,
.hol b.imikon rendelésre leghnom.hb kiv,leiben JuUuyoa mell.ll bármilyen M.Ulos kirptto« munk.l ..or.an í. |ionlo..n ki,illek.
Bllojadok f.l.k kirpltosi.it, «ggenyOk elke-.alté.él, hirmif.le kilünnukik monttrosi.it
Ni,». vMa.iléhu r.kili dtvinok o. garnitúrákban, nvállalok háló. .bidlö, ssston, . ö.*oba, bolt-betyt.ÍK .sillodii tolj»» b.r.nd.iá.ok.t .fl helyben, uilnl vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok. minden változatban, r.-ndkivot olcsón, kedvez-
A,u,m.l csakis jó niinósÍRii sxárai fából káasilflm. . niÓIIVeS áron Szet\'ozbűlók be M.g.rn.t « n. é. koionMg jólndul.lu p.rlfoga..ba
ai.niva, h„.„., ,,„,„„,e. Blau Sándornál
PREKL ANTAL
műasztalos- és kárpitos. JüTÁBTíTOB ÁRAK ! BZOLID MUNKA I
Valódi muraközi nóri faj-lovak és csikók--
Csáktornya, (Muraköz.) Levelekre azonnal kimerítő választ adok.
G
Jnlins hó 1-től Főnt 3. szám alatt.
Kinek „látóképessége" gyengült,
forduljon bizalommal
P , r Strasser Márton
. ) szakképzett látszerószhez Nagykanizsán,
^ hol mindenki alapos vizsgálat ntán kap megfelelő szemüveget.
Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!!
„Empire" a legtökéletesebb írógép vezérképviselete.
7AILKA SUCHARD
Csak . . , .
alpesi tej • kakaó é czukorból áll Páratlan különlegesség.
SSsCüEU..ES5ÍF,.. ir.\'~FT"8ft,. .<►/..,•«•-.-<<.-••.<£
Hadé villa- és szö\'lőtelkek
a Halaton somogyi partján Fonyód cs Máriatelep állomások közt elterüló szép fenyvesben a szigligeti öböllel szemhpii t talak agáaz hosszában is fél szilasségibin 40 60 Ént fanyafákfeal már Ii hüt üdlllo halyat biztosit
llaktérium fia vizí-növény mentes homok part. ltámulatos szőlőterméssel biztató terület, ti Máriatelepi vasúti állomás tő-szomszédságában. Kárson; sima Halaton fenék és hatalmas idegedzó hullámverés.
Ezen telek, mely villa- és szólótelepre legalkalmasabb, szabályos utczo sorok, kihaaításával 450 1300 négyszögölles részletekre van felosztva, s igy 120 villa, vagy szőlőtelek kerül ki, melyek jutányos áron adatnak cl. A telek st\'trú fás levén, a vevők a letarolandó fából bevételt Irányozhatnak eló.
A helyzeti és telek beosztási térkép a Máriatelepi vasútállomás főnökénél, az ezen állomáshoz tartozó 101. sz. legközelebbi őrháznál, Tései Sándor ur kaposvári kereskedésében, Weiaz Ede nr somogy-osnrgól kereskedésében és a Zalamegyei gazdasági takarékpénztárnál Nagykanizsán betekinthető, mely helyeken a/, árak és egyéb feltételekre vonatkozólag is bóvebb érteaités nyerhető.
A térképszerinti beosztások a helyszínen könnyen feltalálhatók, amennyiben azok megfelelóleg számozott cövekekkel vannak kijelölve. Kívánatra a ioi. sz. őrháznál feltalálható telekör a venni szándékozókat a telkeken kalauzolni fogja
\' \'-*>■■ • Kf^\'j JjJ •■!!■•
>

JSTair, , •ívC^Fi\'V
m
Szikssfsbánárl m. klr. állami nitntali|i-pirincinokiái.
.140. szv. szám. lliitT.
árlejtés!
A székesfehérvári m. kir. állami méntelep székesfehérvári, bábolnai, illetve komáromi, továbbá nyilrai, nagyatádi és palini osztályaiban elhelyezett katonai legénység és ménállomány részére 1907. november hó 1-tól 1908. október hó végéig szükséglendó kenyér, zab, széna, alomszalma és tűzifa biztosítása iránt a székesfehérvári m. kir. állami méntelep számvivő irodájában 1007. évi Jtwins hó 25-én délelőtt 8 órakor Írásbeli zárt ajánlati árlejtés fog megtartatni.
A takarmány szükségletro megjegyezte tik, hogy a termelók nemcsak az egész mennyiségre, hanem 100 métermázsára is tehetnek ajánlatot. Egyenlő ajánlatok eaetén a gazdák ós gazdasági szövetkezetek ajánlatai elónyben részesülnek.
A közelebbi szállitási feltételek, a székesfehérvári m. kir. állami méntelep számvevó Irodájában megtudhatók, a hol a szállítási feltótelek füzete is betekinthető ós a honnan az árlejtéai hirdetmény kívánatra megküldetik.
Székesfehérvár, 1907. május 23-án.
Székesfehérvári m. kir. állami méntelep-parancsiiok.sííg.
,¡,07. JUNIOS 10.
ZALAI KÖZLÖNY
WEISER I C.
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-épitészet NAGYKANIZSÁN.
Ajánlja elsőrangú VT szologazdasági eszközeit éa gépeit. "Mi
Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók :
mabille rendszerű borsajtók
(Herkules kettős nyomószerkezettel) legolcsóbb árakon.
szölö és gyümölcs-zuzók, szölöekék,
könnyű és jó kivitelben.
b0rsz1vattyuk és tömlök, pincegazdasági cikkek.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve.
a a a
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY.

Alapitási év 1889.
Kaufmann
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dósán felszerelt szövőt-raktárát. Mindennemű, legjobb minőségű liazai és külföldi szövetek, wr Nxoilll Iíín/.uIkiíIhhI k ■V K I ö ii j ö n li r R k I "W Megrendelések csakis_ mérték_ szerint.
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés gyűjtést a törvény tiltja.
SZÓLLŐ-SAJTÓK
GYÜMÖLCS-SAJTÓK
.HERKULES" tcllís iifomásicrkezellel kéri kajláira
llyilraulikiis sajtók
majas nmn ss ni Mütakéimsséí számira 6Y0HÖLC8 ZÚZÓK. SZÖl.LÖ HALMOK, BOQYQZO üT.PEK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
LÉ-SAJTOLŐK, BOGYÓ ŐRLŐK.
Aszaló készülékek gyümölcs és főzelék számára, gyümöloa-hámozó és vágó gépek
Szabad. önmüköriö, hordozható és szállítható
,SYPHONIA"-permelezök szőllók, gyümölcs, fák. komló és szegecs permetezésére.
SZÖLLŐ-EKÉK
gyArtalnak <s stilliUatnak jólAllii mellen kUlónlogeiségként legújabb sierkesitéi szerint
NI A Y F A R T H P H. ÉS T fi R S A
gazdasági gépgyárai, Vasöntödéje és gózltámorai állal feÉCS, ll/l. Taborstrasse 71.
Kitüntetve 590 arany ezüst éremmel stb. Itf ,,lftf, «.Jp^jifli. k Inií]" .» Imm iiput,.-. OOOO OOQO 00000000 Q K>inrl*etík Tt.xitlUm.Uok kfrcntcturk

Uli I\'ll HM
A legmelegebb cs lcgjoi.b gyógy-hnlflMi kettes kóíorrások n* egész kontinensen sank Hellet szerint mérsékelve, <:IH if C loku) hcvvlMol 0 tukórbori és 15 piuccllánkádbiU).
Kfiszvén]
STUBNYA FÜRDŐ
t. f. m. 5!H i i Gyógyszertár, vasú"
li t. f. m. 518 mtr.
posta ís távírda illom.ii helyben.
Budapest Rutkai fővonalon
Javaslatok ixületi 6$ Izomrhcum.ia trvcgbctegOlésnóI, lachias, kflazvdny, neuralgla (Idegbántalmak) nfll bajok i* bőrbotegségek o«etében, Ehcema, Prurlgo, PaorMals.
E«n«y, i:vi;^ ÁT > vn vt
Orvosi vezetés nlntt álló ivó- és ftirdókuták, porcellán, kád- en tukörfürdők, pakolás, izzadási kúrák, villanyozás, massagc, uszoda cs hidegvíz gyógykezelés, l\'ompás fekvés, fenyőerdők közepette, elterülvén Tátrahegyscg egyik lemeMcnsikjincs igy mcgbcoaiilhctctlen mint léggyógyhely ts ; nagy c< szép park. Legolcsóbb áralj, legnagyobb kényelem, egészséges lakások cs tápláló élelmezés. Snját zcneki-r, lawn-tennis. Állandó előkelő közönséggel.
FQrdóorvosok: Dr- CsikiT Jáuöi, Tuüícr toiiar seeédor?o$a — fürdő-orvos, Bollcuiaiio Jauos úr,, m ib. fíioms, J..sofeo?íis Jauos dr, Dr. Lcncsú Jsnns \\mimi
Elöidény juiíue l-ig. Utóidény: auqusztus 20-ig
5010 engedmény.
Képes prospektussal és felvitágosilMsat díjmentesen szolgál az IGAZGATÓSÁG.
Hidegvíz gyógyintézet
Magaslati gyógyhely. ffi^ ffi.ffi

] ól jegyezzük meg a képet cs nevet
„Ottoman (cigaretta-papir
és hüvely), mert a ham isitások által a fogyasztó közönséget félrevezetik!
^ \'¿\\G WETTtSOff/e^
5 ^
"OTTOMAN
ZALAI K 0 Z L 0 N Y
>907. JUNIUS 15.
Neust«in-féle ERZSÉBLT labdacsok
K jiilulák hasonló készít* ményeknél minden tekintetben feljobb becsű Iwidők, mentek minden ártalma« anyagoktól, az altesti szervek haiainól legjobb ered-mén vn vei használtatván, gyengéden hashajtók, vértíszlitók; egy gyógyszer sem jóbb s mellette oly ártalmatlan, mint e pilulák a
SZÉKSZORULÁS
I legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott kolsejok végeit még gyermekek ■ is szívesen veszik.
B P-OU tH pünlát tartalmazó dohot 30 flUér. Egy tekercs, mely 8 dobott, tebAt 120 pH utót tartalmat, csak 2 korona. 2.4Ó korona előleges beküldése melleit egy tekercs bérmentve küldetik
AlfiOl l ^"\'¿^klól különösen óvakodjunk. KérjDnk határo-UVflO ! zoltau NEUSTG1N FÜLÖP hashajtó labdacsait Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyOtikkel piros fekete nyomtatásban „8zent Lipót" és „Neufiteín Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva. NEUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* címzett gyógyszertára, BÉ08, I., Plankengaase 6. Kapható Nagykanizsán: BELU8 LAJOS 4a REIK GYULA gyógywerészeknél.
XXVI-ik magyar királyi
jótékonycélu államsorsjáték
:icm norcjáték remélhető tinta jövedelme közhasznú é< jótékony célokra fog fordíttatni r.ien sorsjátéknak 11188 nyiriménjfí 386,000 kiriM Összegben készpénzben.
Főnyeremény 150,000 korona.
1 főnyeremény ■
továbbá: • 20,000 kor. I 10,000 . - 6,000 » ■ 2,000 ,
10 nyeremény á---|oOü kor
¿22 \' • - - - ioo .
300 , ,--— 60 .
iftOO , ---- 9(i
10000 , ,---,o ,
5 nyeremény á
Húzás visszavonhatlanul 1907. Junius hó 28-án Eqy sorsjegy ára négy korona.
Sorijegyek kaphatók a magy. klr. lottójövedéki igazgatóságnál Uudapesten (Vámpalota)\' valamennyi poit*-, adó-, vám- és só hivatalnál az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohánytOxsdében ás váltóUzletben.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság.

M O LL- FELE
S E\'l DLITZ-POR
■ >
ó
I
urniiïïM
Szlavóniában, a Oélivasút állomása.
Vasas hőforrások ás iszapfürdők
34- 50 C.
Kies vidék, remek park kiterjedt erdő ültetvények.
Márvány-porcellán-tükör cs lápfürdók. Fango gyógy kezelés és hidegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajnáii vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknal. IT MÉRSÉKELT ÁRAK.
Prospektusokkal szívesen szolgát
A FÜRDŐIGAZGATÓ SÁG.
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. Ű védjegyét és aláírását tünteti fel. Q
A Moll A-féla Seidlltr-porok tartós gyógyhatáta a legmakacsabb gyomor- át \' J alteatbántalmak, gyomorgörcs és gyomorhév, rögzölt íxékrokedá», májbántalom, A vértoluláa, aranyér és a legkülönbözőbb nölbetegaágek ellen, e jeles házlszernek J évtizedek óta mimllg nagyobb elterjedést szerzett. — Ára egy lepecsételt eredeti ) doboznak 2 kor. A
lltimlwItiÍNok tfirienyllyg: ínijlKHiich. a
M OLL\'FELE I
SOS - BORSZESZ
Ciak akkor valódi. h\'lm"d\'",k T"\' í\'
.___.m ■ mu* védjegyét tünteti fel, »A. Moll»
feliratú ónozattal van zárva. A Moll-fále tóa-borazeaz nevezetesen mint fájdalomcsillapító bodörxsölésl szer
kótzvény. csuz és a meghűlés egyéb következményeinél legUmeretesebb népszer.
Egy ónozott iriditi üveg ára 1 korom 90 fillér.
MOLIj Gyermek szappanja.
I.egtinomabb, legújabb módszer uerint készítek gyermek es hölgy szappant a bör
lkak • felnőttek részire. ......."
Öt darab ) kor. 80 flll. ; szappan I
Moll t. i;i|)izirészF Vl/ és\'iilrV iiiarl szálllté által,
Bécs, Tuchlaubeo 9. 81.
Vl.léki mcgren.loUtelc n.|.oM. po.t.utinvtt mellen l.lj.iitlelnek.
A raktárakban lesnék határozottan .MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Ruklár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai. „
. legujab-_____________m,________m, —
okazerü ápolására gyermekek a felnőttek részére. — Ara darabonként 40 flll. ■ 1 kor. 80 flll. Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva.
BERENY JÓZSEF És FIA
ékszerész ^pk
MjMmi^J
"•«ASS!"\' SAJÁT MŰHELY. irrvoviiDÍiv ...........»■ »»».i.-»
JluIuI UriUI\\ kor "Ky választékban kémen kaphatók.
NAGY RAKTÁR g,°r"kbc" s»»"
^---es sziues kövekben.
- NAGY RAKTÁR férfl- j •« —» ^
—-y^-..............láncokban.
NAGY RAKTÁR MU,8,1 étké"llí-
-----teltben.
Eladás részletfizetés mellett ís I
_ JaTltAiwIt <■» oj niankák gyor-an kénzlltetuck 1

Globin
alegjobbés legfinomabb J V^Czipotiszlitöszer/

° ja. >11 . Védju^y: „Horgony!\'
■N^JI A Lintment. Gapsicf camp., [ a Horgony-Pain-Expeller
pótleka
egy rógjónak bizonyult háziazer, molj mir több |
int 37 ér óta legjobb T" \' \' " L
ly már töbo j
_____________..„,_____„_____________/tó szernek
bizonyult kösívei.ynél, ctúmál í>s menhiilésck-
........ aW, bmlóizhölé« kópiK>n használva. •«»••■
Figyelmezte ti*. Silány hamisítványok miatt IrtivÍL-Arliistor óvatosak legyünk 6« csak olyan üveget fogadjunk ol*moly a „Horflony" réd-yol éa ii Bichtor czegjogyzóssul ellátott do-van isouiagolvn. Arn üvogokbon K-
inint 37 év óta legjobb fájdidomcsillapi
Nyomatott Ifj. Wajtli^ József könyvnyonidájáhan Nagykanizsán
jpgygyoi
w-zlm vai_______„__________w________
K 1.40 es K 2.- és úgyszólván inindon gyógy-szortúrboii kapható. - Főraktár: T8r<Jk Jàzael gyógjszorétiznél, Budapest.
r.rptchter QyôQyszerlira 11 Mm oroszlÉihT
• "o^íl Prágában.
^•Ç* Al Elisabótbiítrasso ö nou. ^ Mindennapi nzétkflldén.
NAGYKANIZSA, 1907.
negyvenhatodik évfolyam, 28. bzam.
junius 22.
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizetési Arak: Egé\'i évre 10 korona, félévre 6 korona, negyedévre 2 korona 60 fill. Egyes szám ára 20 fill. Tanároknak, tanítóknak, Jegyzőknek és állami tisztviselőknek I évre 8 korona, fél évre 3 korona.
A nemzetköziség áldozata.
Irt. : NAGY LAJOS.
A zalakoppányi tragédia előtt álljunk inog egy poron1. Szabó József szooiálista áldozata lelt egy szerenoséllen eszmének. Kgy eszmének, amelyet a túlhajtott szooiálizmus külföldről importált hozzánk. Ó mint gyűlési népszónok kérkedett azzal az érzelemmel, amely az állampolgár jellemének rozsdáját képezi: a hazaílatlansággal. És a népgyillésból kiválik egy egyszerű napszámos, egy sehonnai szegény pára, akinek nincs egy talpalatnyi földje ebből a nagy darab Magyarországból s a kezében levő kaszával lestijt arra, aki magyar ember létére nyíltan káromlójává ioszaemzeté-nck s leköpi azt az oltárt, mely elé ezer esztendő óla imádkozni járt a magyar . . .
Hogy is mondja a költő? Istennél a bocsánat S bonért irgalmazta, Csak egy, mit nem bocsát meg: A hazaárulta.
Szegény Szabó József bűnére nincs talán paragrafus a Tripartilnmban, de volt a napszámos lelkében. Az ti kenyérkereseti eszköz kiegyenlítette a Szabó József és a hazáját, nemzetét szerető magyar embor kőzó ékJt killómbséget, nézeteltérést, eszmei elleniétől.
De hát a Szabó Józsefek nem éppen olyan magyarok, mint az egyszerű gondolkozású magyar napszámosok? Mi ad jogot ezeknek a demagógoknak arra, hogy nemzeti bitvallásunkból gúnyt űzzenek s nemzeti szentjeinket beköpdössék ? A szooiálizmus nemi A szociális eszméknek a nemzetköziség eszméjével való azonosítása ellen én a tiszta
Kslelós szerkesztő ós kiadó:
Kálmán Pál.
Sierlta.xta.4g kiadóhivatal: Nagykaniiaa, Eusíbel-lir (csoporthál.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
szooiálizmus nevében tiltakozom. Az én szociális eszméimnek legtökéletesebb birdetójo. képviselője a Krisztus; a Krisztus pedig sohse helyezkedett arra az alapra, amelyről az internacionálizmus forrásán fakadó gyűlölettel leköpte volna a zsidó nemzet nemzeti aspirációit, ragyogó múltját, históriájának nagyjait, hs szooiálista eszméim másik hirdetője Petőfi volt. — a soviniszta l\'etófl! Hát lehetséges ez? A soviniszta l\'elóíl azokat az oszméket hirdette, amelyek lánglelkének legszebb ékességei valának : az általános emberi jogot és világszabadságol, saját nemzetének gyűlölete nélkül . . .
A szooiálizmus kiskátéjában szemelvények vannak Petőfiből Helyesen 1 Az állalanos emberi jogok miatt folyó küzdelemben özek a szemelvények azt a szerepet játszák, amit Kouget tle Lisle •,Marseilleise"-je a francia forradalomban: lelkesilik a jogokért harcolókat. De ezek a költemények nem tanítanak arra, hogy a hazafiságot „ffy"-vel irjuk s gunyjaink céltáblája legyen minden oly törekvés, mely nemzeti erőink kidomboritására. nemzeti érzésünk erősítésére szolgál. Ilyen tanokat nem szolgált se a Krisztus, se Petőfi, do még Marx se! Krlpfctosnak, Petőfinek, sót Marinak is kedves v^A® mindenkor a szülőföld, a haza, a nemzet: s egy darab kenyérért, bár éhenhalás ellen biztosította volna őket. nem adták volna oda nemzeti érzésüket. A kenyérkérdés leltet internacionális kérdés, de sohse lesz, sohse lehel a nemzeti érzés ki-gunyolására irányuló agitációk demagógjainak fegyvere. Az a szocializmus, mely önmaga alul kirúgja az anyaföldet, amely aroátlanul kérkedik a bűnnel, a saját nemzete litymálásá-
val, — az a szooiálizmus elóbb-utóbb a tisztességes magyar kenyeret kereső munkás paraszt kaszavágásával végződik. E hitemben megerősít engem a zalakoppányi szooiálista agitátor szomorú esete.
Szegény Szabó Józsefi Neki csak az volt a hibája, hogy egy. a lelketlen emberek által jónak kikiabált eszme haroosává szegődött. Nem ismerte nemzete mullját, nem tanulta meg hazája iránti kötelességeit. Nem ó volt. a vétkes; de az ő gyarlóságában bűnhődött az a szerencsétlen tévian. amely haza- és n em zotm og v etés árán akar a milliók számára jólétet biztositani. A Szabó József véres teste tetomrohivása nemzetközi apostolokkal szemben. Szegény „apostolok," kiknok egész eszmevilágukat romhalmazzá döntheti a magyar napszámos kaszája. Csakhogy annak a kasza tulajdonosának a haza- és fajszeretet adja az erőt I . . .
— A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén tárgyalták azt a feljelentést. melyet dr. Huchberger József megyei főmérnök ellen tettek. Az államépitésxeti hivatal három mérnöke hivatali szabálytalanságokkal és tulkapásokkal vádolja a főmérnököt. A közigazgatási bizottság a vizsgálat inegejtésére Harca László. Koller
1 István ós bosnyák tióza tagokat küldte ki.
— A megyei útadó kivetéae A megyei uladó l!!07. évi kivetési lajstroma elkoszolt. Az ivekel a v. adóhivatalban közszemlére tölték ki: If> napon át azokat mindenki megtekintheti.
— MurakOzi küldöttség a kormánynál. I.ógrád kézségből ós Muraközből szerdán nagyobb küldöttség utazott Budapestre, hogy a kormánynál tisztelegjen. A küldöttség a miniszterelnököt, a kereskedelmi éa a loldmivelósi minisztereket korosto meg és kérlo a Dráva szabályozását ós a légrádi Ilid megópitését. A küldöttséget Ilobrovies Milán és Filipics Lajos orsz. képviselők vezették a min ^-zterekhez.
Valamikor régen...
V alantikor régen Dehogy tanítottak hazaszeretetre!
Minden magyar gyerek <\'<ak az édes apja példáját követte.
Ha látta, hogy apja A hon ellenségit hogyan veri végig: L/jíft>
Kurdot fogott ő is — Do bizony nem azért, hogy majd kidicsérik.
Ezt az ősi földet Ragyogó példákból imádni tanulta,
Uégi dicsőségünk Hüszke tudatával tekintett a múltra.
Hajh! ott csak az ősök Fenséges alakján merengett a lelke,
A honfi önérzet Szivét a csillagos egekig emelte . . .
Valamikor régen I . . . A legendás idők koráig nyúlik az I
Könnyen rámondhatnók: Alom volt, mese volt, . . . talán nem is i
Alom volt. . . . mese volt. . . Helopte a multat századok homálya . . .
Elárult régiség! Már alig érdemes emlékezni rája.
Valamikor régen! Néhány század előtt beh másként volt minden.
Most e szegény földét Akik szeret|llk is, nem szeretjük ingyen!
Nem mi védelmezzük, — Hogy ó védjen minket, azt kívánjuk tőle . . .
.Mi meg nem mentenök Ha reá pusztító veszedelem jóne.
Lelkünk honszerelmét Farizeus képpel kiabáljuk szerte.
Higyjék el, hogy keblünk Nemes indulatok veteméuyes kertje.
Hejh! pedig az a kert Az álhazallság dudváit plántálja,
Melyektől beteg lesz — Melyektől elpusztul magyarok hazája.
Most az iskolákban Tanítgatjuk szépen, válogatott szóval
Hogy a históriánk I,apján följegyezve hány uralkodó van?
Ami rosszat róluk Klio érctábláján fölróva találunk:
Kitagadjuk szépen, Nehogy a gyerekből lázadót csináljunk.
Multunk dicsőség volt, Fény hatalom, nagyság ... jelenünk gyalázat
Sohase teremteti Az Isten több ilyen szibarita vázat!
Igazi nagyjaink Érdemei előtt a szemünk behunyva,
Ám a porban csúszást A mi gerinctelen testünk el nem unjál
A ji /endő kornak Törpe nemzedéket igy nevelünk szépen, Milyen jó játékszer Lesz ez a nemzedék zsarnoka kezében!
Nem lesz szent előtte Rákóczi és Kossuth, Hocskai meg Bethlen -
Ki megkorbácsolja, Majd annak a kezét csókolja szünetlen .
Valamikor régen! . . . Minek is a múltra visszaemlékezni?
Mely a magyar uemzet. Legendás korának dicsőségét jelzi.
Ugy sajog a lelkem Mig az elmúlt idők ösvényeit járom!
Hisz ez a dicsőség Vissza sohse térő, tünedékeny álom! . . .
SZÍVÓS ANTAL műórás óráit mindenki dicséri.
"-I«l.t Erziébit-tír 14. (M.gy.r-utc. ..rak.) Fl»k-azl" *lril\'-,c» 3J\'
zalai közlöny
1 ¡107. JUNIUS 22.
Szabályrendelet
fi|)kiziliiiril.
A siomljati kötgjolés a k&vetkeii siabálr-r- udeletet fogadta el:
1. §■
A uagykanizsai rendórkapitányi hivatal kebelébea -\'orvezett rendőri bejelentési hivatal, a rendőrkapitányi i. iratai segédhivatala s mint ilyen a rendórkapitányi Invatal IV. ügyosztályát képezi.
Közvetlen főnöke a rendőrfőkapitány.
2. §.
A reudőri bejelentési hivatal a rendőrfőkapitány álul beosztott kezelő személyzettel:
a) nyilvántartja a város bel- és külterületének o»szes polgári lakosságát és unnak minden lakás változását,
b) nyilvántartja a vonatkozó szabályrendelethez képest a város területén tartózkodó külföldieket.
c) nyilvántartja a rovott multu egyéneket az e célra készült nyilvántartó lapokon,
d) külön-külön nyilvántartást vezet a házaló kereskedőkről, iparigazolványt nyertekről. iUlmérőkről, kávéházi és vendéglői pénztár- és pincértlókról, bérkocsisokról, társaskocsisokról, hordárokról, dajkaságba adott gyermekekről, továbbá az újonnan községi illetőséget nyert egyéuekról.
e) kiállítja a cselédkönyveket, pásztorkönyveket, bérkocsi hajtási jogosítványokat es inuukás igazolványokat, véleményezi a külföldi útlevelekért benyuitott kérvényeket és kiállítja a hatósági megkeresésekre az erkölcfii bizonyítványokat,
f) felügyel a cselédszerzókre. iparossegéd és belynélküli cseléd-tanyákra.
3. §•
Az l9ol. évi XX. t.-c. érteimében kiadott kézbesítési ulasilás szerint eszközli a város bel- és külterületén az 1875. évi X. t.-c. és ezen törvény alapján kiadott 1875. évi i\'03C. számú szabályrendelet határozmánvai szerint az összes hatósági kézbesítéseket.
4. §.
A 2. a) és b) pontjában említett lakosság nyilvántartása a lap-reudszer szerint akkéut történik, hogy a bejelentés mindig 2 példáuybau kiállított bejelentési lapun eszközöltetik az arra hivatott fél által, Az egyik bejelentési lap szelvénye „bejelentetett" és kelet-bélyegzővel lebélyegezve a bejelentőnek - miül elismervény - visszaadatik. a másik bejelentő lap szelvéoyéu .kijelentetett" <.•» kelet-bélyegzővel az annak idejében való ki|eleutés igazoltatik. A bejelentó lapok egyik példánya a betilsoros ííókba. a másik példány az illető lakóház borilék ivében, illetőleg az utca vagy tér fiókjában őriztetik.
A kijelentett «\'gyének lapjai 5 évig az antirjuar-fiókban őriztetnek.
Vidékről ideköllötöU és bejelentett egyének illetősége és előélete a r. bejelentési hivatal által
pontosan kinyomozandó és a nyomozás eredménye a bejelentési lapon feljegyzendó
6.
A 2. c) és d) pontjaiban felsoroltakról kOlóu nyilvántartó könyvek vezetendók.
Fenti szabályrendeleten kívül néhány pontban a speciális helyi viszonyoknak megfelelő kiváualmakat terjeszt a tanács a miniszter elé. Kzekben a bejelenté« könnyilését és egyszerűsítését célozta.
Törvónyhatóságosdi.
A bizottság még mindig nem készítette el jelentését, pedig a 90 napos terminus f. hó 7-én lejárt. Ha komolyan vennék az ügyet, az azóla elmúlt 15 napban is elkészíthették volna. Bizony, restelhet-jük magunkat ország-világ előtt. Gúnyolnak bennünket mindenfelől. Íme, egy kis szemelvény: A .Keszthelyi Hírlap* így ir rólunk:
„Bizottságosdi. A .Nagykauizeavármegye-ügyében a jó kanizsaiak bizottságot küldtek, amely memorandumot dolgoz kí és ezt is de-putáció viszi Hu lapestre. Kzt a bizottságot március 7-én választotta a közgyűlés azbn megbízással, hogy munkálatait 3 hónap alatt fejezze be és tegyen jelentést a közgyűlésnek, Ez a 8 hónap lejárt, de a bizottság még mindig nem terjesztette be jelentését. Ugylátszik a kanizsaiak maguk sem vették komolyau a kissé nagyzó tervüket".
Az „ Alsólendvai Híradó" - ugy látszik — jól ismer beunünket, mert igy vélekedik róluuk:
„ Nagykanizsa ónálló törvényhatóság.
Mint már egyizben említettük, Nagykanizsa r. t. város válui akar a vármegyétől. Külön törvényhatóságot akar képezni. Ebben az ügyben az illető városi képviselők, támogatva a kanizsai sajtóorgánumoktól, megmozgatnak fűt-fát Különösen azt hangoztat ¡lik gyakran, hogy a vár megye mostoha a várossal szemben. Mozgalmukhoz ók maguk** legjobb reményeket fűzik s legutóbb ismételten űlésl tartoltak ez ügyben, de amint mi ismerjük a kanizsaiak hagyományosan hamar lankadó lelkesedését, azt hisszük, nem igen kell kétségbeesnie az anyavármegyének a dolog felett\'.
Ezek után csak azt kérdezzük a t. bizottságtól. hogy miért nein hajlandó a memorandumot elkészilení ? Vallja be őszintén hogy nem akarja, vagy nem (udja. Talán akkor a közgyűlés küld ki egy másik bizottságot. Olyant, amelyik megfelel a vállalt kötelezettségnek
Leányszivek.
Ina: 8ZEQÖ OTTÓ.
< muos két hölgyecske sétál A kastélynak udvarán. Ku> ik szóké, másik barna, S mindkettőnek homlokán Kedves derű honol. Ifjú Arcuk, mint két liliom, Ugy ragyog szűztiszta fénybeu — Mondom: mint két liliom.
.lárnak-kelnek. sugnak-bugnak Szivük titka ajkukon . . . Meg-mogállnak, körülnéznek, Nincs e leső nyomukon! .Majd az egyik, majd a másik Kérdezget és int „helyesM S aztán jóízűt kacagnak . . . Es tanulnak szép vegyest.
Kiatal vér gyorsan pezsdül, Rózsafa meg lift barát .... S amott a sűrű bokor, se Olyan hamis, oly gálád . . . Azért jöttek ide halkan Enyelegni, hogy a „csitt!" (iouvernanti nagy hatalma Ne zavarja , . . <«¡11, csitt, caítt!
I)e bezzeg )ó u szigorú Sarkanlyullan commandeur S okuláros szem kutatja: Nem történt-e „grand malheur?\' Két hölgyecskénk összerezzen Rebesgetve: .Oh mon Dienl" Igen, csak azt mondja folytou, .Oh ma ebére .... oh inon Dieu I
„Szép az Isten teremtése Csoda minden kis virág Ámulattal, bámuluttal Teljes az embervilág. A nap izzó fénykorongja Megnyit minden rejtekhelyt Csak a szivet uern — gondolják, Meg bíz minden rejtekhelyt-•
.Ugy van. ugy. — mond a gouvernante O\'la vérité, mes enfents — Nincsen titok a nap alatt Ne is legyen bün árán" — .Demoiselle — ugy-e csak Isten Tudja, hogy mit gondoluuk" . . . Szól a két hamis mosolyogva .0 tudja, mit gondolunk."
Szociális mozgalmak.
Zalakoppáuybau egy egyszerű magyar pára*« megöli a szociájista agitátort, mert ez gyalázza a magyar hazát Az idők jele ez s hisszük, hogy nagybau hozzájárul majd ahhoz, hogy a munkások nagy része gondolkodni kezdjen.
Sokat lehetne írni az elmúlt hét eseményeiről Vegyük őket röviden sorjába.
A belügyminiszter feloszlatta a földmunkások nagykauizsai szakegyletét. A rendőrség már végrehajtotta a rendeletet. Az előzményeket annak ideién ismertettük. Négy hónapra nyúlnak vissza. Az egyletbe beírattak olyan tagokat, akiknek olt semmi keresni valójuk nincs; a lagokra valósággal pressziót gyakoroltak, sót a pénzkezelés körül is voltak hibák. A sok szabálytalanság végre is az egylet feloszlását vouta maga utáu.
Az épiló-iparosoknál sincs rend. A szövetkezeti műhely még fennáll, bár létezését a többi mesterek alig érzik. Annak idején a nagykanizsai kereskedők kijeleutelték, hogy a szövetkezeti műhelynek nem adnak árut. Az épitó iparosok szövetsége azonbau tudomást szerzett arról, hogy egyes kereskedők ineg-szegték szavukat. Most ezekre kimondták a bojkottot
A udgykaiiizsai uyomdászok e héten a vizsgálóbíró elé lesznek állítva a miatt a nyilatkozat miatt melyet a Fischl nyomdában kiütött sztrájk Qgyébeu kiadtak. Ugy látszik, itt sem lesz békés elintézés
A bíróságnak kell elintézni, hogy kinek van igaza. »
Zalaegerszegen som rózsásak az állapotok Néhány műhelyben a segédek megtagadták a munkát. Am j mesterek nem estek kétségbe, hanem azonnal hozattak uj muukásokat, mire a sztrájkolok távoztak a városból.
A nagykanizsai szakácsnők és szobaleányok arcát is megütötte a szociálizmus levegője. Nekik szakszervezet kell. Kgyelóre még azt sem tudjak, hogy ini az a szakszervezet, de már fölvilágosítást kértek a rendőrségtől. Állítólag azt kérik, hogy minden második nap szabad legyen, ezentúl ne egy hanem két buka ehessen a konyhában vacsorát; a mosogatási, tisztogatást, súrolást, mosást és dajkálást végeize a nacssiíga, míg ók az újságokat kiolvassák és a déluláni pinenól tartják ; a piacra meunek ugyan, de csak u pénzt viszik, a kosarat cipelje a nacssága ; mennyezeté* ágyat kérnek, külön vikszolt szobábau ; reggel a cipőjük tisztítva álljon az ágy előtt, az orosz reggeli pedig készen legyen, mire felébrednek; az ebédet pont tizenkettőre készítse el a nacs-ága; a (izetés minimuma havi .00 korona teljes ellátással, stb. stb. Es ha miudezt nem teljesitik, akkor roszkess rücskös Kurópa . . .
Keszthelyen a strtüogédek sztrájkba léptek, inert gyűlésüket nem engedélyezték. De n sztrájk csak egy fel napig tartott mert estefelé már elfogyott az aprópénz és a segédek munkába álltak.
»
Tapolcán is felfüggesztették az épitó-iparos-segédek szakszervezetét, inert a kezelésben nagymérvű visszaélések történtek. A vizsgálat folyik.
Ennyi esemény pedig egy hétre éppen elég.
A h é t.
— Kinevezés. Uatlliyáuy I\'ál gróf vámegyénk főispánja Karácsony Kálmán sümegi szolgabírót tiszteletbeli főszolgabíróvá nevezte ki.
Áthelyezés. A kereskedolmí miniszter l\'uskus Kálmán zalaegerszegi államépitészeti mérnököt a szol gálát érdekében Veszprémbe helyezte át
— A Színház mai, Ü-ik száma reudkiviil érdekes tartalommal, gyönyörű kiállításban jelent. A sok minden között négy arcképet is közöl. — Egyes száma 20 fillér. Kapható: a nagytőzsdébeo. özv. Fürstné tőzsdéiében, a színházi pénztárnál, továbbá Münz és Halog cégnél.
— A kereskedő ifjak vasárnapi mulatsága minden tekintetben fényesen sikerüli. A sörgyár hatalmas kertje tele volt mulató közönséggel. Színészeink is közreműködtek egy kis kabarel-előadással. Haller Irma, Heleznay Margit, Vajda Dezső. Szabó Pál. de különösen Heltai Jenő előadásán mulatott kitűnően a közönség. A kíséretei a kitűnő Neubauer karmester szolgáltatta. A beteg Kállay Kornélia távollétét élénken sajnálta mindenki. A szépségversenyen a gyermekek
1970 JUNIUS 22.
ZALAI KÖZLÖNY
s
diját Bchwarcz Manci ós Antal Zoli, a leányokét Nagy Matild vitte el. A tekeversenyeu Fehér Imre, Pfeifer József és Hajós Ferenc nyertek. A zenét Oláh Sándor kitűnő zenekara szolgáltatta.
Előléptetések a zalamegyei tan felügyelőségnél A vállás- és közoktatási miniszter Ruzsícska Kálmán dr. kir. tanácsost. 7alamegyei tanfelügyelőt a VI. lizetósi osztály 3-ik fokozatába. Mada. ász\'Lajos megyei tanfelügyelői tollnokot a X. fizetési osztály (okozatába léptette elé.
— Egy nagykanizsai kereskedő bünügye. tjzabadszállásy Líéla volt nagykanizsai kereskedő pár uhu «Jött eladta üzletét, összes bútorait és szó nélkül távozott. Mivel hitelezőit sem elégítette ki, csalás miatt feljelentették. A kir. ügyészség elrendelte Szabadszállásy országos körözését.
_ Az orsz. orvosszövetség zulamegyei fiókja.
e ho 15-én Csáktornyán közgyülé.st tartott. A (is tagból mintegy 30-au vettek részt. Dr. Halász Miksa titkár az évi jelentést, Fürst Béla a pénztári jelentést olvasta fel- Dr- Hosenthal Jenő előadta a gazdasági alapon való szervezkedésnek a javaslatát, melyet elfogadtak. A községi ós körorvosok helyzetének s a beteg-segélyzó pénztárnak és az orvosok közötti viszonynak megállapítása volt a (őbb tárgy. Nagyobb vitát a betegsegélyzó ügy keltett. Kimondták, hogy a beteg-hegélyzó pénztárakkal a szerződést a fiók szövetségek tárgyalják. A pénztár adjou minden tagja után G koronái. Ks szabad orvos-választás legyen.
— A kereskedő tanonciskola ez évi záróvizsgáját junius \'23 áu délután 2 órakor tartják meg.
— Fővárosi mintára. A fővárosi lapok gyakran adnak hírt fügólopásokról. Azt hittük, hogy ez nagyvárosi speciálitás, pedig lám Keszthelyen is megtörtént az alábbi eset: Egy hajdú utcai lakos kis leánykáját a zárdai ovodábp küldte A cseléd a leánykát az elemi iskola olótt elbocsátotta, mert onnan már egyedül is el tud menüi. A kis leány egyszerre csak hazajött uagy öröm között. Hatalmas vadvirág bokrétát hozott. Kibeszélte, hogy egy néni a zárda elől elhívta ót a temetőbe virágot szedni, elkérte a függőjét, hogy majd másnap szebbet hoz helyette. Azután őt hazaküldte. A szölók meglepetten látták, hogy a fülbevalók csakugyan hiányzanak. Csakhamar a temetőbe mentek, n hol egy férfi megmondta, hogy ogy kis loányuyal csakugyan látott egy cselédlányt, aki valamikor itt és itt szolgált. A csendőrök az egész városban nyomoztak. A leányt csakhamar elfogták egy feslett életű szolgáló személyében, akinél a fülbevalókat m«g is találták. Az iletó ellen éppen most folyik egy másik lopás miatt eljárás.
— Magyar otthon Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten, VIII., Főherceg Sándor utca 30 sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban, elegánsan bútorozott különbejáratu szobákat lehet olt bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon.
— Meghivó. A galamboki önk. Tűzoltó-egyesület saját alapja javára folyó 1907. évi junius hó 23-án d. u. a órakor. — kedvezőtlen idő esetén a reá következő vasárnap a galamboki községi erdóben tavaszi mulatságot rendez. Belépti dij (»0 fillér. Fel 111 fizetések köszöuettel fogadtatnak ós hirlapilag nyugtá tálnak.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskodósét (Nagykauizsa, Erzsébet-tér), hol 3, 4 ós 5 koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
— Ma már uem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezni. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, aki a liliom angol créinet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Nincs többé uborka-saison. Ezt jól lud|a raiuden művelt újságolvasó és méltán világtól elmaradt •iinbflriiok Ítéli azt, aki a nyári hónapokra boszünteti w előfizetést, mert „nyáron nem történik semmi". Sót! A Pesti Hírlapnál pedig, inely télen-nyáron a legbővebb, legtartalmasabb és épen azért a legkedveltebb lap már csak azért is üdvös a nyárra is előzni, inert csak az állandó előfizetők kapják meg teljesen ingyen a lap karácsonyi ajándékát, a Pesti Hírlap nagy képes naptárát az l!H>H-ik eszteudóre. A Naptár ozultal is bő, mulattató és közhasznú tartalommal fog megjelenni ós temérdek kép díszíti. A l\'esli Hírlap az uj félévet eredeti regénynyol kezdi; munkatársai csupa jónevü, kipróbált hírlapírók a cikkek, Urttfk, karcolatok jóságáról h a közkedvelt állandó foratok gazdagságáról gondoskodnak, De hiszen nem k«H már a Pesti Hírlapot bemutatni ; jó ismorőse az a magyar olvasóközönség legszélesebb rétegeinek.
szívesen látott mindennapi vendége a művelt magyar társadalom urainak és hölgyeíuek. Csak éppen a félév alkalmából kívántuk a mi közönségünk figyelmét is felhívni az olőfizotés megújítására, mert nincs többé uborka-szezon. A Pesti Hirlap előfizetési ára negyedévre 7 korona, egy hóra 2 kor. 40 fillér. Kiadóhivatala, hova a p-mzt legcélszerűbb postautalványnyal megküldeni: Budapest V., Váci-körut 7ft.
— Azon t. előfizetőinket, kikuek előfiztése julius l-éu lejár, tisztelettel kérjük, hogy az előfizetési dijat idejében beküldeni szíveskedjenek. Kívánatra a lapot fürdőri) ulánküldjük.
— Daruvárrűrdő igazgatósága uem rég egy fűrdővendégtől a következő levelet vette:
A daruvári vasas- és iszapfürdő tekintetes igazgatóságának. Kötelezve érzem legnagyobb köszönettel jelenteni, hogy idült csuz folytáni tokvastagodás által több év óta megdagadt és alig mozdítható térdem a daruvári iszapfürdók által, melyeket l\'joü év nyarán használtam teljesen meggyógyult és igy egy elkerülhetetlennek látszó operáció feleslegessé vált. Ólhütten, iDeutsch-Brodek) Morvaország, |«J07 évi május hó 8-án. — Kiváló tisztelettel Fischer Mária.
— Hasznos tudnivalók. Az orvostudomány tanítja, hogy az egészséges omberí szervezetnek napon-
| kint egy liter vízre vau italul szüksége. Ez a víz szolgál ugyanis a bevett ételek higítószeréűl. E nélkül ugyanis a szervezet a megemésztett táplálékokat hasznosan feldolgozui nem tudja. Minthogy azomban a táplálékokkal a gyomorba minden esetben igen sok 1 és külömbözó betegség csirája is bejut, fontos, hogy italul olyan víz használtassék, mely baktériummentes legyen, tehát azon csírákat ne szaporítsa, másrészt a j táplálékokkal bovett baktériumokai a gyomornak meg-1 ölni segítse s végül, hogy a víz a gyomrot ne rontsa. Be van igazolva, hogy ilyen célokra a Mohai Ágnes-víz végtelenül alkalmas, mert teljesen baktériummentes. Másodszor, minthogy szénsavat tartalmaz, a baktériumok mérgező hatását leroutja. Es végül, minthogy a gyomrot alkalmasan izgatja, egyrészt étvágyat csinál, másrészt bőséges elválasztását okozza azon gyomornedveknek, melynek azon kártékony baktériumokat megölik. A mohai Agne«-viz fogyasztását külömbon is őszszel és tavaszszal kivállképeu lehet ajáulauí. Ekkorra ugyanis a téli táplálkozás után a gyomor nagyon is megkívánja a gyomorjavitót. Másrészt ekkorra esik a legtöbb fertőző betegség, a mitől a mohai Ágnes-forrás a gyermekeket és felnőttet biztosan megóvja Gyermekeknél ilyenkor mutatkoznak az angolkór tünetei, a melyeket a mohai Agnes-viz mésztartalmánál fogva megszüntet s végül tavaszra esik a legtöbb szülés, tehát ilyenkor van a legtöbb szoptató asszony is, a kiknek a mohai Agnes-forrás fogyasztása azért loutos. mert ez a víz a lejválaszlást nagyban fokozza. Háztartások számára nagy üvegben a mohai Agnes-forrás különösen olcsón kapható.
Anataar-fényképénaknak! Allatomban elismert kitUnö unlon és utl fényképésietl készülékek, fe ülrnillhatatlan minőségit pillanat kézi apparátusok, valamint mindenféle fényképé-»leli cikkek .Moll A \' cégnél (Tnchlauben U, c*. ét kir. udvari stAlliló) kaphatók.
Ezen tli\'.etAg alapitlatolt It fit-ben.
Kívánatra nagy képes Arjegytéket bérmentve küld a cég.
SZÍNHÁZ.
Két-három szobás lakást keresek augusztusra. Cim a kiadóban.
Szombaton a Kis kofa cimll ürességet mutatták be. Igazán uem érdemes vele foglalkozni.
Vasárnap újra a \\ ig özvegy ment.
Hétfőn telt ház nézte végig a Tolvajt.
Kedden a Bóregeret ismételték szép számú közönség előtt.
Szerdán Bizánc ment. — Erről alább emlékezünk meg.
Csütörtökön bosszú szünet után viszout láttuk Harkányi Gizellát. Itt érdekes felfedezést lehetett tenni. Azt, hogy a mi közönségünket nem lehet mesterségesen tévútra vezetni. Lám. milyen szívesen legyűrték volna Harkányit ,hivatalosan". Nom lehet, mert a közönségnek is vau gondolkodó képessége, érzéke, műízlése és — szive. Es mikor azt látja, hogy valakit méltatlanul üldöznek, akkor még a mű* Ízlésén is felül kerekedik a szive ós rehabilitálja azt a színésznőt, aki valamikor rekedten, betegen, fáradtan játszott, hogy a közönsógnok szolgálatot tehessen. Az a rengeteg sok virág, amit Harkányi kapott, kiáltó jele annak, hogy az újságnak egv, igazságos sora többet ér, mint száz hivatalos véleiriíuy. A telt ház tapsolt Harkányinak, aki ugy játszott, mintha ettől függött volna egész művészi karriórje. A hangja tiszta ós még az ellenségei is kénytelenek voltak elismerni, hogy a három hetes pihenő előnyére vált. Mária választó fejodelomuő szerepét a beteg Kállay Kornélia helyett Pozsonyi Lenke játszta kedvesen és bravourssan. Heltai, Czakó, Rogoz, Szűcs, Országh ós Szabó hozzájárultak a sikerhez. — Juhász Sándort itt láttuk először nagy szerepben. A címszerepet kreálta. Meglátszik, hogy rutínírozott, régi jó színész, akinek ez a szerep már a kis ujjában van. Sok tapsot kapott. Hisszük, hogy még sokszor látjuk.
Bizánc.
Mindenek előtt konstatáljuk, hogy Herczeg Porencznek ez a színműve teljesen megfelel a tőr-téuelmi hűségnek. A darab főszereplői közül talárt egyedül Notorasz Lukács jelleme nincs teljesen kidomborítva, akiben a legmetszöbb szatíra nyilatkozik ugyan meg, de a história által megörökített gyávasága kevésbé, csupán sejtjük ezt a gyávaságot a szatíra köpenyege alatt mikor azt mondja, hogy nem a lelkesedés teszi hőssé a hadsereget, hanem a h\'irie eleison I
A Herczeg történelmi hűsége mellett teljesen kidomborította Bihari Ákos társulata jelmezeiben a korhűséget is, ami miudeuosetre feltétlenül szükséges kívánalom egy históriai tárgyú színműben. Ez u korhű M-g pedig a szereplő személyzet jelmezeiben nyilvánult meg, melyeknek beszerzéseért feltétlen elismerés illelf meg Bihari Ákost
Maga a színmű hatásos, jellemfestósekben gazdag. Méltán sorakozik a Herczeg Ferencz drámaírói babérainak szaporítói közé. Hogy a Nemzeti Színház állandó műsordarabjává lett, irodalmi értéke magyarázza meg. Nyelvezeto lendületes, költői; hasonlatai ujak és a mi fő, találók. Igazán költői rajza az egész színmű a IX. Konstantin pulya koráuak. Egy siralmas ének, melyből fájdalmasan sötét képekben boutakozik ki a gyáva, veszni induló keleti császárság vigasztalan, dicstelen jelene. Az egész, sokszor undoritóan gyáva tömegből csak kót igazi férfi emelkedik ki. A császár és a hősi vitézséget,
A Nóptakarékpenztár részvénytársaság Nagykanizsán
1807. évi Junius hó 16-től állandó jellegű (legalább 4 hóm elhelyezett) betótek után
mr 5°|0 kamatot,
átmenetileg- elhelyezett betétek után 11
4 VI kamatot «
fizet.
A betótkamatadót az intézet viseli. "í
ZALAI KÖZLÖNY
1007. JUNIUS aj.
KÖZGAZDASÁG.
a gyakran önérzet sértő igazmondást képviselő Guis-tiuiani genovai .kalandor", ahogy a pulyák udvaroncnyelve oluevozte. Bihari Ákos drámai erejét ismeri már a mi közönségünk; de a bukásában is erős, ogész emberi jellom festését teljes, megrázó hatásában csak Konstantin szerepében láttuk tőle.
Magas Béla művészeti értékét eddig alig ismerhette meg a közönség. Hát a Bizánc előadása alkalmat nyújtott neki erre. fis 6 teljesen föl is használta ezt az alkalmat. A császár mellett egész Bizánc-1 bnn ö volt a legtökéletesebb férfi, akit nem a zsold, hanem a császár tragikus helyzetéuok tapasztalata nyomán fakadt igaz hűség s a „patkányok" iránti gyűlölete telt egész férfivá, egész hőssé. Magas Béla raóvészetóben élvezetet talált a közönség; kár hogy neki való szerepkörben ritkán lehet ót látnunk.
A császárnő szerepe Kondrálh Ilonánál jó kezekbon volt A császárnői méltóságot, no meg a sülyedő hajóról való meuekülésbeu a cinikus asszonyi hűtlenséget egész visszataszító kidoinboritásban hozta színpadra. Ó. Kocsisovszky Ilon nnnál rokonszenvesebb volt Herma szerepében. Költő fantáziája teremtette ezt a jellemet; jó volt arra, hogy elnyomja bennünk a hitvesi hűtlenség láttán lelkünkben támadó keserűséget. Heltai, Országit, Boldizsár, Sebestyén, Ozakó, Bihari László, Mihó László, Vajda Dezső és kisebb szerepeikben a női szereplők mindnyájan dicséretes törekvéssel segítették elő a színmű teljes sikerét.
A Bizáncz előadása óta gyakran gondolkozom aion, hogy milyen ritkán van aíkalinunk komolyabb drámai termékek előadását látni. Vagy a mi közönségünk nem érzi tán azt a szellemi szükségletet, amit csakis a Bizánc hoz hasonló értékes drámai művek előadása pótolhat? Vagy a kanizsai színkörnek fátuma a sikamlós operettek kultusza? Nem mernénk hinni I Már csak azért sem, mivel a tiszavirág életű operettek kultiválásával a társulat egyáltalában nem végez kulturmissziót; pedig mi nekünk az a véleményünk, hogy valami efféle volna egy ambiciózus színtársulat hivatása.
OMIKRON.
Tegnap a Milliáidos kisasszonyt elevenítették fel. A színház zsúfolásig megtelt. A címszerepben H&rkáuyi Gizella kapott sok tapsot. Szerepváltozás is történt, amennyiben Haller Irma helyett a temperamentumos Beleznay játszotta Évit. Ezt a szerepet kár volna Bclezuaitól elveni. Kasát pegig a beteg Kállay helyett Szűcs Iréu személyesítette.
Heltai jutalomjátéka. F. hó 30-án vasárnap a népszerű Heltai Jeuó jutalomjátékául az „Aranykakas" bohózat kerül színre. Ebben fellép Heltai r nője is, aki uemrég még hírneves szubrett volt.
Heti műsor:
Vasárnap d. u.: Giil liaba. Este: Nebánls-t\'irág. l Haller Irma bucsulollópte.)
Hétfő: Bizánc (zóna).
Kedd: Lili.
8zerda: Cabarcl (Beruáték kikocsiznak, Segéd-juhász és Karácsonyi ének. Hangverseny-számok.)
Csütörtök: Lotli ezredesei (vendégfellépés.)
Péntek: Madarász (zóna.) Szombat: Bányamesler. Vasárnap: Aranykakas (Heltai Jenő jutalom-játéka )
Valódi muraközi nóri faj-lovak --és csikók--
minden változatban, rendkívül olcsón, kedvezményes áron szerezhetők be
Blau Sándornál
Os&ktornya, (Muraköz.) Levelekre azonnal kimerítő választ adok.
az épület-, főleg a butor-asztalosságban, a fémipart végeztek, pedig az épület- ós géplakatosságban nyertek rajzbeli ós gyakorlati kiképzést. Erről a kamarai korület órdokelt iparos és gyáros cégeit oly mogjegy. zéssel értesítjük, hogy az említett vógzott növendékek egyikét vagy többjót alkalmazni óhajtók az intézet igazgatóságától nyerhetook részletes felvilágosítást Sopron, 1907. évi juuíus hó 14-éu. A kerületi kereskedelmi és iparkamara.
Főmunkatárs: Vagy Lajos.
Nvilt
o r.
Az o rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
f
RTESITESt
Adria biztosító társulat. K biztosító társulat április líö-én tartotta közgyűlését. Az előterjesztett igazgatósági jelentés és a (¡8. üzletévro (1906.) vonatkozó zárszámadásokból a kövotkezó fontosabb adatokat közöljük. Az életbiztosítási-osztályánál 10.409 ¡darab ajánlat nyújtatott be 65.450.766 koroua tőkéről; a kiállított kötvények tőkeösszege 50.909.218 koronára rúgott. A biztosítási állomány 1906. év végén tőkében kerek 368 millió korona és évjáradék-bau 1.041.406 korona volt. A biztosítási tőke átlag 80.AAfi.444 koronáról emelkedett. Dijakban 16.636.4 54 korona folyt be, míg a halál és elérési esetekben, valamint járadékok fejébeu kifizetett összegek 7.076.156 korouát tesznek. A biztosítási állomány egy jelentékeny részéuól a díjtartalék az eddigi 4 \' „ helyett 3\'///«-OS kamatlábbal számítva vétetett fel az 1906. évi mérlegbe. A 3 /j°/0-al való átszámítás és a társaság által újonnan életbeléptetett általános feltételeknek az összos folyamatban levő biztosításokra való kiterjesztése folytán igóuyelt többlet az e célra összegyűjtött 2.000 000 koronányi külön díjtartalékból fedeztetett. A folyó évi mérlegből átutalt 21)0.000 koronával egy ujabb külön díjtartalék gyűjtése veszi kezdetét. Az életbiztosítási díjtartalékok és dijátvételek a számadási év végén . 98.08o.495 koronára rúgnak és a viszontbiztosítások ! levonása után saját számlára fennmaradó 90.3351 korona figyelembevételével az előző évvel szemben mutatkozó emelkedés 8.814.886 korona. Tüzbiztosiiá-sokért 22.976.G27 korona, szállítmányi biztosításokért
I.798,809 korona és beU)réses lopás elleni biztosításokért 375.914 korona folyt be dijakban. Ezen három ágazatban a yiszontbiztositások összesen
II.078.679 koronát igényeltek, a kárfizetések pedig 17.404,660 koronát és a viszontbiztosítás levonásával 8,747,357 kor. Ezen ágazatok összes díjtartalékai 15.476,913 koroua és a viszontbiztosítás levonásával 8.673.683 koronát tesznek. A közgyűlés jóváhagyta az igazgatóság javaslatait, amelynek értelmében az évi fölöslegből 400,000 korona egy rendkívüli kártartalék létesítésére, további 121,972 korona a B. mérleg szeriut bemutatott reudelkezósre álló tarta-lékuak 1.500,000 koronára leendő fölemelésére és a maradvány részvényeként 250 koronányi osztalék kifizetésére fordittassék A társaság tartalékai, amelyek a függő károkra tartalékba helye.rM 3.002,753 ko-rouányí nettó összegot figyelmen kívül hagyva, az 1906. december 31-én a 11; millió koronát meghaladják, a következőkép oszlanak meg, úgymint: Dijtartartalékok (levonva a viszontbiztosítások részét) 98.808.834 korona, árfolyamíugadozási tartalék 3.558,795 korona, nyereniónytarlalékok 8.800,000 koroua. A társulati tisztviselők nyugdíjpénztára és takarék- és ellátási pénztáranak vagyona 2 0 49.676
jkoronára rug.
Hirdetmények. Megkeresés folytán felhívjuk érdekelt köreink figyelmét arra, hogy Székelyudvar-helyeu a székely juhtenyésztók közreműködésével Székely juhturógyár mely. a csemoge finoiu juhturót, hólyagbau, bödönbe kicsiben kilogrammonkint 1¿"flllé-ren, a II. osztályú juhturót (muukásturói bödőnben és hordóban kilogrammonkiut kicsiben 80 filléren, nagyban j 72 filléren árusítja. Megrendeléseket vagy közvetlenül a gyárhoz vagy a székelyföldi miniszteri kirendeltség udvarhelymegyei megbízottjához Székelyudvarhelyen lehet intézni. Sopron, 1 07. juuius II. A kerületi kereskedelmi ós iparkamara
A Selmecbányái magy. kir. bányaigazgatóság megküldötte kamaránkuak a besztercebányai m. kir. rézpörölyhivatal kovácsolt ós hengerelt rézgyári má-uyaiuak árjegyzékét. Mire oly megjegyzéssel hívjuk fel érdekelt köreink figyelmét, hogy ezen árjegyzék , kamaránk irodájában a rendes hivatalos órák alatt betekinthető, illetve ott másolatban kivehető. Sopron, i»07. juuius hó 13 in. A kerületi kereskedelmi és iparkamara.
A kolozsvári m. kir. állami fa- és fémipari szakiskolát a folyó tanévvel 4 fa- és 11 fémipari tanuló végzi, kik július hó közepén munkakönyvvel ellátva | segédként munkába állhatnak. A faipart végzett tanulók
Szíves tudomására hozzuk a nagyérdemű közönségnek, hogy az 1881. évben alapított és azóta hazánkban mííködó
Triesti általános biztosító társaság
(Assicurazioni Generáli)
nagykanizsai főügynökaégót átvettük *
ezen minőségben felajánljuk szolgálatainkat. A legkedvezőbb feltételek mellett közvetítünk élet-, tüz-, flveg-. szállítmány- és betöréses lopás elleni biztosításokat, úgyszintén jégkár elleni biztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító részvénytársaság rószóre, valamint baleset elleni biztosításokat az\'Első v. általános baleset ellen biztosító-társaság részére.
Felvilágosítással a legnagyobb készséggel szolgálunk.
Teljes tisztelettel
Danneberg S. és Weisz,
Iroda: Er/sébet királyné-tér 15. sí. (Szeidmann-féle ház.)
Salvator-forrás
kitűnő sikorrcl használtatik
veseb <jóknál, a húgyhólyag bán-tnlmni:iál köszvénynél.nczukor-betejíségnél.ai emésztési cs lélegzési szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatásúi
Vtiroc.lt>
Ké.nj«n <m«»tb«tl T*l|ti«a tliila!
• \'■ínyriik\'rtAidittkbin rí« " t -1 .*,/r,,r„rrbrrih VállnUon.tl
MIT IGYUNK?
hogy egészségűnket megóvjuk, mert \\$mkla a termcMKeteN Mx«*n*avaN
áaványvlz erre a legbiztosabb ovószer.
Minden külföldit fölülmúl linznnk. tcrtiit\'H/.i" (ch nxénsavaM-vixek
királya :
a mohai
^ -Forrás.
Millenniumi nagy ir«m\'
mel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a nyomor-
é*é"t rögtön megszünteti, páratlan étvAgy Kerje»*tő. használata valódi áldá« jcyotuorbajoaoknak.
Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható!
,s07. JUNIUS •.\'».
ZALAI KÖZLÖNY
PREKL ANTAL ;
Első nigyktni/iai asztalos, kárpitot és dlizitö
NAGYKANIZSÁN, (Várni «••»•rtbáz. az ü|yétzié||*l mabii.)
A n. «. közönség b. figyelmét felhívom Nagykanizsán ,i városi csoportházban lövő
is/Ulos. kárpitos és dls/ltó műhelyemre,
4hol bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jutányos mellett bármilyen asztalon ós kárpiton munkát I gyorsan és pontosan készítek.
Kifogadok falak kárpltoxását, ftiggönyök ciki-•litéitt. bármiféle káalmunkák montlrozását
Nagv választékú raktii div&nok ós garnitúrákban. Klvállalok háló, ebédlő, szalon, előszoba, bolt-
j,olyl«6g *» »«állódat telje« berendezéseket ugy |
bilyhen, mlüt vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából készítem.
_Magamat a n. é. közönség jclndulatu pártfogásába i
ajánlva, maradiam
hazafias tisztelettel I
PREKL ANTAL
múuxtatoi- é, kárpitot. , JDTAHÍO» amam. I »ZOLID mrmtA t
Nc használjon mást mint csak
„MILTÉNYI" czipökenöcsöt
ozípóí tisztításához, mert
Miltenyi
r a fegjobbcipökenpts> sevra boxnlaKcipohoz
Magyar gyártmány!
Jóságban felülmúlja a legjobb angol kenőcsöket la. A cipőnek szép fényi atl és a bórt megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a ruházatot. Mindig megmarad friss állapotban.
EIBCrSi
BERÉNY JÓZSEF És FIA
ékszerész
Nae y k anizsán.
\'XaT" SAJÁT MŰHELY.
ICrVnV(ÍDÍ\'lV készítményem mindenütt] I U I UllUlx k,,r "ty választékban készen kaphatók.
nagy raktár g,uruki,cn «^\'»^»kk.1
----------ón színes kövekben.
nagy raktár féra- f; t"""ór"
láncokban.
NAGY raktár finom ozUö1 élké8z,e"
Eladás rénzletfizeién mellett i«!
Jasllá*»k f» nj in un kuk uyor-an kóitxt I tftnek
\\
Az élet álom.
Kit a elmet adta Au.itrla legnagyobb költöje örökre nép Urimai egyiko és e nagy munkája cselekményében beblionyltja, * »"»bér élete valóban csak rövid ideig (ártó illúzió, álom, » mely a bölcsötöl a sírig varázslatában tart benOnket. Nekünk modem embereknek aionban ax élet harc lelt, a mely, minél \'öbb ujat teremt a* ember föltaláló szelleme, annál hevesebb " intenzív lesz é* szellemi és fizikai erőnket egyre növekvő ronaoiossággal fölemészti. És o barcUla bölcsőben levő csecsemő
o Védjegy; „Uorgunyi* ,
A Liniment. Capsici comp.,
i siorgaiy- Pain - Expcller pállja
„ rolónak bizonyult házuuor, tliri, \'■u tobb mint .\'lö ér óta legjol.1. fájdalom\'-•ilUpltó szernek bizonyult köménynél,
:
--U...I - KUNTCIIJf
J tutnál és meghUléstknél bedörzsöl, p \'.<-p:on használva. •
Wgjreliueitetée. fiilány hamisítványok miatt bováaárláakor óvatosak legyüi.k" ¿a ••*.ik olynn üvegot fogadjunk ol, a molr a ,,Horgany" vódjogygyel m a Rlchter ¡;\';íy""BWil ellátott dobozba van MODiSgblv.t Ara uvegokben 80 fillér, l kor. 40 f. «* - korona én úgyuólván minden »tyA/v-ji -«\'rtarlmn kapható. — Főraktár: T8r3k i| Jóreef Kyógy»«>rósxnél, Budapesten * * Hlrhter gyógyszertára
,,Arany oroszlánhoz", l\'rágilban, vimbíihnrm* b aav. Mla4«sispUi«ik>Mr. j
Jj
iür
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsóbb árak mellett díszítéseket és lám-plonokat
IFJ. WAJDITS
■ JOZ SEF
Szabó József
ipilit - nalakatss atahsli* lagjkanlián.
Érek óta a városi csoporthazban van.
Elvállal mindennemű épület- és tini-lakatos munkákat, továbbá rácsozatokat, gCrredónyók, (rollók) oonstrukliók. díszkapuk. villámbáritók, villanycsengők, szoba-telelon felszereltet, valamint mindenncuiQ Bodronyfonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
Távirat I
Megnyitott a Furmen Imre orthopéd oipészműhelye Nagykanizsán, a postával szemben, Király-utca 88, sz. alatt.
Kivallatok cs javltok mindennemű férfi, női és gyermekcipőket és c»izmákat. ugyssinte fájós vagy hibás lábakra — orthnped cipőket és csizmákat ajánlok, a melyet hosszú éven át a fővárosban és külföldön szerzett tapasztalataim mellett készítek. — Gyois javító- és fúző üzletemet a nagyérdemű közönség b. pártfogásába ajánlva maradtam hazafias tisztelettel
FURMEN IMRE
orthopéd cipész.
Vidéki levelekre azonnal válaszolok.
Az angol
LILIQM-CRÉME
t legbiztosabb szer a gyengéd, tiszta arcbór mielóbbi elérésére. I tégely 80 fillér.
LILIOM ANGOL SZAPPAN
l darab 80 fillér.
LILIOM ANGOL PÚDER
l darab I korona 60 f. Főraktár :
Drogéria > »őrös kereizthiz Nagykanizsán.

Alapítási év I89S.
SZÉKELYI LAJOS
Blíó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- es vasaló intézete Nagykanizsa, Fö-ut 23. (•árok) Hunyady-u. 6. («ajít hál.)
Kifogad uri és nói fehérnemúeket urak. háztartások, intézetek és szállodák részére Vidéki Minndiliiik poiti-fcrdultiul Inti/tatnak il
A fehérnemüek jókarban maradásáért szavatolok
Hizl motis is vasalás.
Kiváltaira árjegyzéket szívesen küldök.
Szlíács acolfürdo
i (Felró-Magyarországon) az pgyodQl ismert szóusavdus vaaforrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás bolső használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig.
Kölnimül hatatlan vémegi^nyK^g, sápkór, nói bajok, bátgerinc- és idegbajok, bénulás ellen, átszenvedett betegség és erös munkásság. — Fürdőorvosok:
Dr RHORER ALADÁR, hiv. fOrdöorvos és Dr. STERN J.
Ulazás üécsból 9 óra, északról Odorborgen át B óra, délről Budapesten át szintén fi óra. 8zliáe«ra vonatkozó falragaszok minden nagyobb vastili állomáson vannak kifüggesztve. Kimerítő felvilágosítást ós prospektust utazás-, valamint lakásárkedvezményről (az elő- és utószezonban) stb. ad a
Fürdóifla/flatósáfl, S/llácson (Zólyommigyi.)
is kiveszi a maga részét, nevezetesen a nagyvAroibau. Ott mindig uj betegségek jelentkeznek, a melyeket azelőtt nem ismeitek <s a melyek ama találmányok heves és nyughatatlan, vad pénzhAj-szás jelképéi mulató kiisákmányolásnak köszönik kelelke/éiUkcl, a mely találmányok a inódern nagyvárosi emberek szükségletéhet és kcuyelméhez tartoznak. A nagyok lulidegessíge teimészetesen átszármaiik o kicsikre is és ezért minden fiatal szülőnek fii-figyelmét arra kelleno fordítania, hogy gyeimekeit a leggycnKé-debb kortól kezdve észszerű erös táplálással megedzze az élrt viharai számára, a melyek úgyszólván holtbázonyosággal vAmak
a fiatal polgárra. legmegbizbaiobli szerek egyike erre néEvo Kufeke gyermeklisztje, a< mely évek óta bevált és az összes orvosok nagy előszereltei tendelik. Kz a killlnö (Aplálószer, a a melynek egy házból sem volna szabad hiányolnia, minden gyógyszertárban és diogéiüban kapható: használati utasítás oly könyü, éiihetü és oly kevéssé körülményes, hogy e tekintetben nincs szükség bővebb magysrAzalia. A hol Kufeke gyermek-lisztjét csak egyszer is hastnálták, ott eléggé meg nem becsülhető házlszcr maradi.
ZALAI KÖZLÖNY 1907. JUNIUS 22.
július hó 1-től Fő-ut 3. szám alatt.
Kinek „látóképessége" gyengült,
0 a forduljon bizalommal
I Strasser Márton
v .¿1YKIA" "
M f^Wm szakképzett látszerószhez Nagykanizsán,
© /Mlfo hol mindenki alapos vizsgálat után kap
® />/ fflrw megfelelő szemüveget.
- Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!!
„Empire" a legtökéletesebb irógóp vezérképviselete.
N
(0 P

Csurgó nagykiziig közönségétől.
S/.Úlll.
WEISER J. C.
Gazdasági gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsőrangú szőlőgazdaság! eszközeit
és gépeit. "M Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók:
MABILLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herkules kettős nyomószerke-zettel) legolcsóbb árakon.
SZÖLÖ ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZIVATTYUK ÉS TÖMLÖK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. O □ □
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY,
Csurgó nagyközség képviselőtestületének 1907. évi junius hó 12. napján hozott 78. sz. határozata alapján közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező Daru vendéglő épületét, mellékhelyiségeit, pince, istállót stb. 1907. évi augusztus hó 1-tól kezdódóleg G évre, vagyis 1913. évi julius hó 31. napjáig terjedő idóre nyilvános árverés utján haszonbérbe adjuk.
Az árverés 1907. évi Jullu» hó 14-én d. u. 3 órakor Csurgó nagyközség tanácstermében tartalik meg.
Árverezni óhajtók tartoznak 1000, az az egyezer korona készpénzt az árverés megtartása előtt bánatpénz fejében letenni.
Árverési, haszonbén, szerződési és egyéb feltételek a hivatalos órák alatt Csurgó nagyközség tanácstermében bármikor megtekinthetők.
Csurgó, 1907. évi junius hó 14.
SÁRKÖZT ANDOR
jegyző.
Jol jegyezd meg: eigarertu-papit-1, vayy
hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
,,ju7. JUNIUS 2-2.
ZALAI KÖZLÖNY
Alapítási év 1889.
Ka.ufma.nn
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-ház.)
ajánlja dúsan felszerelt sző vet - ra k tárát. Mindennenifl, legjobb minőségű hazai és külföldi szövetek.
Hzobld IíImzoIkuIiín ! fn MT Előny 8» árnhl
Megrendelések_csakis mérték szerint
Vidéki megrendelőimet kérem, hogy rendelő szándékukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben személyesen teszem tiszteletemet miután iparosnak a megrendelés gyűjtést a törvény tiltja.
jüfflilM
Szlavóniában,-a Délivasat állomaoa.
Vasas hőforrások ós iszapfürdők
34*- BO C.
Kies vidék, remek parki kiterjedt erdó ültetvények.
Márvány-porccllán-tükür és lápfürdók F;tngo gyógykezelés cs hldegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajnáit vérszegénységnél, csu? zos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál, éyffiT MÉRSÉKELT ÁRAK.
Prospektusokkal szívesen t»xolgnl
A FÜRDŐIGAZGATÓSÁG.
BűíiífAn^\' jfnSfm^K&\'i
Micsoda.. . ? A (apa meger £edic. hiszer. ez Jacobi-íóle ANTlMlOOTlN OiQARETT A-HÜVéLY.
Kakao,
oldódó,
egy-kettöre készen van.
SÜCHARD
Csokoládé
^főzésre és nyersen való evésre egyaránt a legjobb
VIQYAZ.-,rI Vil.d. .1 Llu,,jüjn.
Ii hóii in a
A logmelígebb cs Lyjoou Bi / hatii-.ii kénes kőíonások uz egész kontinensen szükséglet a/.cilnt mér-»¿kelve, ( »H 4P i: Tnku) hévvizzel 8 Juko.\'ben cs porcolliínkadban.
Klluvciiy
XXVI-ik mngynr kir4l)i
jótéko nycélu államsorsjáték
Eien sorsjiiék remélhető tiszta jövedelme kflzbaunU é« jótékony célokra fog fordíttatni, tten «or.játéknak 11968 Rjfirtaéayi 386.000 korona ö meg ben kéwpéniben.
Főnyeremény 150,000 korona.
továbbá
I főnyeremény--- 20.000 kor. |
1 » -- — - 10,000 1 — — 5,000 . j
S nyeremény k _ 2,000
10 nyeremény i---1000 kor.
160 • .---100 ,
300 . .--- 60 •
,500 . ---- 20 .
1000O . ,---10
j -vv.vu.tiij a — , 1000*\' > , — — — 1U •
Húzás viaszavonh atlanul 1907. junius hó 28-án Egy sorajegy ára négy korona.
^"jegjrek k.ph.wk . Hr. loliíjO.íJikl Ig.ig.ló.ign.l nud.|>..l.o (Vimjt.iol.)\'
»".ntmrl |,01I,., ,dö-, .lm. 4l hliU.lnU " »U»»"»«"» « * lt«isbb
ilf.hittyiöi,délien í. VillMlWbW.
Magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság
STUBNYA FÜRDŐ
I. f. m. 5!8 intr t. f- m. 518 mtr. \\
===== Gyógyszertár, vasul, posta ós távírda állomás helyben. .
Budapest Kutkai fővonalon
Javaslatok IzOletl és izomrlteumss megbotegülésnél, ischias. kfluvény. neuralgla (Idegbántalmak) nOI bajok és borbett;fiSc&ok esetében, Ehcama, Prurlgo, Psoiiáais,
EüÉNX i l I V v l \\1ITV.1.
Orvosi vezelés alatt álló ivó- és íurdókurák, porcellán, kád- és tükorfUrdók, pakolás, ixsadási kúrák, villanyozás, massage, uszoda cs hidegviz gyógykezelés. Pompás fekvés, fenyőordók közepette, elterülve a Tátrahegység egyik leniek fensikjánéa igy megbcoaülhetetlen mint léggyógyhely is ; nagy és szép park. I.egoleaóbb árak, legnagyojib kényelem, egészséges lakások és tápláló élelmezés. Suját zonokar, lawn-tennia. AllandtTelókeló közönséggel.
Ffirdőorvosok: Dr. Csity János, Taaftír lanar senéiortosa — IMó-orros, BotlcmauD János ir, 111. lb. tóorros, Jslobotils János dr., Dr. lencsí János JjrasotTos.
Elöidény : julius t-ig. Utóidény: augusztus 20-ig.
IV 50"|o engedmény.
Képe. pro.pektu.Ml c. felvilrfgr.siUsxal díjmentesen sxolglíl .t
IGAZGATÓSÁG.
Magaslati gyógyhely.
Hidegviz gyógyintézet.
ZALAI KÖZLÖNY
1 JUNIUS 32.
Adriai btZto»itö tÁj-malat v.atfyoriUln.ut.nA»«.
WèmèrUg (A) tlsUaaOljr.
100« «ï«e»cBib«<r 3l-*n.
riairUg Bt Klonl osataiy.
TACiVON
ÍSí\'ki «cirok . .........
Kanti *nókp»plrok I0MJ. <Uo*.
Sl-lg ,\'árű kamatjai J.l»á og-kOleo^nók K8lo«(iiiók Uliml btilwlUkkal KóisxuykO
Hu. outira líkék
j¿r»dtkok
Mfg noiu tôrl®«*\'*ll Julalíkuk
ii lumil\'i koluógsk UlUr________
koiod nj»r*sóf UrUlák llaodtlkMliit Utó Urtalók Arfoljamtnjra<losá.l UrUltk |>IJ tartalékok — t • kamatláb I»- I
....... 1 (a tImobV-
blitodUk háúyadáuak Iit»dm*i1I
« HIiUmIIÓ \'ánaa.ágok kOvat«U«»i K KUlóofél* blialeaék
tar»aaágl kOiO. lgaigatá*(fol/ó-aiáxula 1J*a\\f*!-----
|M*aT«07***k r41u)1
Kí«»p*na TrtasalbM 4* »
TtoalflaógskBÍl llll.llnló«*Uk-, lak. -pénaUrak- .
1 ■ -- •11
titkároknál elhalja.«» Wk. T.3M.«K>
g,tókp«plrok .. .
Vm»U írt* k papírok ItCfl. daaa. II lg )áró kamatjai _
Váltók UroalJ» .....
KOIrafln.^a »rttk[.»plrokr» Kóvaloláavk anái biztosító tár-
BÍdníólo adótok
c.ó.óg*!
___tSrltsaUII Julalíkok
it asorrsaóal kolutgs*
UlUr---------
I TF.HFH
Alaptéks .........—
S,«re.\'g tortaléktóka KtndsIkMferw álló Ur álik A rfolyamloradoaáal .KrtalAk TOablat. dlJUrtalAk« » - * tiaállllmáiijhlal. .UJtart.l S à? H.lör^»*« lopáa «Usui I Jjá ► blat dljlartslóka . I 2 «1 KOggS in. károk UrUl. I o na KOggft MáJI.-kázok Urt. 3 J °
KaggC balOrfaM lopási í
! káruk lartaUka . 1 » 3
N) ugiHjponaUr ..._____
A társulati Usalvlaalék Marók-
ós ellátási ptnaUtr* ... . JoblUoml alip tiaiWl.alôk leányainak klhliultásán BlstoalUI lá.asaáguk kOr»lal*.s KOlóDfóIs bludaaCk Ka) utrn r«U uaalalókok \' 19« rfll tihoioM njrsreatg Az II11 o ló v uyor»«tgs
966.m 8 398,661 IHS.7,\'8
18\'MT I.it«¿V| 110,1»
<774
i.w.« ii
- K.-r»gjarapltT«. J
,l«»4*. Igaagatók
í^w---------
O^tAly: UUDAI\'li.T, IV. h.mlM, »«»I-\'™ «"■ ".^"í." \'^"\'""=
l.lrliirnkarc-r !..
Főügynökség Nagykanizsán: LÓWY ADOLF.
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok
E pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsülendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, a/, altesti szerveit bajainál legjobb ored-mónynyel használtatván,
egy gyógyszer sem jóbb s mellette olv
SZÉKSZORULÁS
| legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek ■ jS szívesen veszik.
tt Egy IS pU ittál tartalmató dohot 30 fillér. Kgy lekeres, mely S tlobpJt, tehát 1\'iO ptlalát tartalmat, cnak \'i korínul. 2.4A korona előlege* beklllilfne mellett egy tekerm bérmentve klll-ietik.
AWiCI Utánzásoktól kOlönöson óvakodjunk. Kérjünk határolj VAu! zo,,a" NKU8TK1N FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Noustcin KninP «j^j-szerész- aláírással van e.iUi— ^ Kereskedelmi törvényszékiig y,\'.,I,.i.........k|mink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
,Sz«nt-Lipóthoi* cimieit üyúgyiaeiUia, BÉ08, I,, Plankengatto 6. Kapható Nagykaniiián: BEUU8 LAJOS és REIK QYULA gyógyfieitweknél.
ÇL.- > " OK5C3J
■ ■■ M 0
S E-I D LI TZ-POR
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. J védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féle 8«idlitz-porok tartót gyógyhat&aa a legmakacialib gyomor- 1 i alloalbántalmak, gyumorgAica 4» gyomorhév, rögtön síékrekedé». mijh&ntalon, ri vérloluláa, araayír t* a lcgkülönbOzöl)!) nöibetegségek ellen, e jele» háilttcrnek ) évtiietlck óla mindig nagyobb elterje.léíl líoriett. - Ara egy lepecaételt eradítl
doboznak 2 kor.
HiiiiiInHiínoI* töi\'vni) íl«\'ü. IViit> lHHiielt. ~M O LIT" F ÉTÉ

llégl hírneves liénl\'ürdo llorvátors/áylmn.
a Zagoriai vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vegyelemexve Prof. Dr. Ludwig udv. tanAcioa állal 1804.
6H fuk < elaiut uicleg furra«, a ken Uupuak feldlmulhatatlan lialita vau iiunt ív iaillet rheunu, UUlei lictegaígek, gyullaiUto« ctonliAieai ómchutúiUtok, kó«<v«ny, neuralgikus binlalmak, mini ischiai. ilb. nol bajok, bűr- ét titkot betegségek, iilillt veiebajok, hólyaghurut, góivélyki.r, ang.ilkór, ólom t\\ higany mérge-" leieknél »tb. alb.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, mij, gyomor- béll.ajuknál, aranyérnél, alb.
Villanyosság. — Hlnssage. tfír -—.
lyéirlatént ■Ildii kéiyiliaail. Hi|;l tlzmiték. Hldigii/ burák zikiiyiyil Kntlpp
iiirlit, i|iu étu át ajritfa.
Idény larlam májúi 1-tül október l-ig. — Pompás nagy park, terjedelme« ülteivények, «(ép kirándultok. Állandó lenekar. Zene- éi láuccitélyek «tb. A varazsd-toplical állomátou naponta tár>a«kocai várja a vendégeket. Külön fogatok U rendelkeiéuc állanak, de c«ek odaállitkaa \'elül.b a fürdő intélö-ségnél megrendelendő. Orvo«l tudakoiódáiokat a ÍUrdóorvOi UK. Ma I KUVtC IVAN ad. Prospektusokat 4« brotchurákat ingyen ét bérmentve küld. Orvotok Dr. Matkovict Iván fürdöorvo», Dr. Loucaarek gyakorló orvoa. Szabad fürdók juniuaban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
Ciak akkor valódi. , "\'"\'f\'"\' ■\',*»
védjegyét tUntctl fel, >A. Woll« feliratú óuoialtal van lárva. A Moll-f¿le tót borszesz nevezeieaen mint fájdalomcsillapító bedörzsfllésl szer kOnvény. cut« ét a meghülét egyéb következményeinél legitmereletebb népttf
Cay óiiuzotl aradat) ü«ag ira I korona 90 llllér.
MOLL Gyermek szappanja.
Legflnomabb, legújabb módtzer tzerlnt kétzitek gyermek et hölgy szappant
okszerű ápolására gyermekek s felnőttek részére. — Ara darabonként 40 AH. J
öt darab I kor. 80 fill. 1)
Minden darab gyermek tzappan Moll A. védjegyével van ellátva.
Moll «. DfÓBjazarász ct. at kírVudvarl izilllti által, -!
Héra, Tuchlauben 9. be. w
Vtdíki uicgiendcKiek n.j.anu jioit.ulinvíl oielleil tfllj«f(te(dek. V
A raktárakban ti\'aaék határozottan .MOLL A." aláiráaával J és vódjegyével ellátott késüitményaket kérni.
liaktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
Ml
I^XXXXX.O.XXXXXXXXXXXXXXX>.J« # # # # ## ^
STEIERORSZÁG
Saison : Május-Oktuber.
Posta- és távírda állomás.
Régi kiraiisi. laitirlilai ir*IM><: :<0\' <-\' hdiuénék; let (2s KJ. (fingid tgkajlst. ó/ondy» irdtl H«H« |«| \' -s 1 j terjedelme« Itiytirdok- S|(|)jlilllltlk IÉl|kit«|H|<>-
X OD61 D3ld ,él- ¡\'Icggyeugeaégnél, hálgerlncbajok, görc.ök, hiazi«»».
M,( Bi) fc>j(ki v ^rtzegénytég, bél- é. hólyagMnlaltnak.
Különösen ajanlalos lábbaduzók részére Üdülésül «» gyenge gyermekek számára. Kílilléll lördlk iheimál-viz, fenyölllat, illltmst lirdsk, miui|i. hjfdropill-kai, íjréijraii, luapliráik, étb. olctó lakáaok, egy«\' szobák, villák, gyógyterem, igen jó vendéglU, eltürangu
33u in. a tenger lelett, ¿-¡k íu\'tlii,
l\'rospektutsal «zivc«on szolgál a állomás (iráctól, kocsival lóra. Furdóigazgatóság
Dr BLUMAUEK SÁNDOR
fiiurvot tulajdonos.
Nyomatott Ifj. Wajdit« József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1907.___NEGYVENHATODIK ÉVFOLYAM, 26. SZÁM.
JUNIUS a».
ZALAI KÖZLÖNY
Elöfizetáal árak: Eglu évro 10 korona, fílévre 6 korona, negyedívre 2 korona 60 fill. Egyes azám ára 20 fill. Tanároknak, fanllóknak, Jagyzöknek és állami Haztvlaalöknak I ávre 0 korona, fii évro 3 korona,
Egy intézmény,
amily kárunkra van
A vidéki sajtónak egy nagy hibája van. Ahogy bizalmat előlegez mindennek. Ha valamely városban akármilyen ringy-rongy iniézmeny létesül, ódákat zengenek és dics-h;mnuszokat énekelnek a nélkül, hogy a dolog mélyére hatolnának és kutatnák, hogy igazán olyan közérdekű intézmény-e az. amelynek a dicsőségét hirdetik és ameiynek említésénél — a közérdek szent nevében — arooal a földre borulnak, hogy áldva említhessék a kezet, mely a nagy dolgot létre hozla. imo a példa:
A „Hungária orsz. magyar vaj-kiviteli r.-t." f. évi február hó 1-én fióktelepet létesített Nagykanizsán A helyi sajtó örömmel üdvözölte az intézményt, mert sok mindent vártunk tőle. Azt hittük nevezetesen, hogy ezentúl tiszta, jó tejet kapunk a pénzünkért. a mellett a népnek is lesz keresető. Azt hittük, hogy a tejel, vajat, túrót, stb. normális áron kapjuk — tisztán, rendesen elkészítve.
Most már megállapíthatjuk, hogy rettene-lesen csalódtunk a tejosarnokho/, fűzött várakozásainkban.
Az elsó az, hogy amióta a tejcsarnok Nagykanizsán van, a tejtermékek ára horribilis módon felszökött. Azelőtt 14 fillérért kaptunk tejet. Most 20 fillér literje. Sót kilátásunk vau arra is, hogy rövidesen 24 fillér Jesz egy liter tej. • i «$
Hogy jobb tejet kapnánk, arról szó sincs. Megnéztük a tejcsarnok berendezését, de
Felelfts bzurki\'sztő is kiadó: Kálmán Pál.
8zsrkasztoség kiadóhivatal: Nagykanizsa. EriaábaMár {csoporthál.) Megjelenik minden szombaton este 6 órakor.
pasztőröző készülékét nom láttunk, holott a tejcsarnok pasztörízált tejet igeri. Talán ez is oka annak, hogy ottlétünk alkalmával többen visszahozták a tejet, mert, megsavanyodott, összement.
Hogy a vaj jobb lenne, mint amit eddig fél árért vettünk, azt sonkisem mondhatja. Azért, mert a „teavaj" hangzatos címét nyomják a csomagra, még nem feltétlenül jó is.
Legtöbb a panasz a luróra Száraz, élvezhetetlen. A piacon sokkal jobbat kapunk — jóval kevesebb pénzért.
A tisztaságra nézve pedig megjegyezzük, hogy már rozsdás szeget is találtak a tejcsarnok állal szállított táróban. __
A legnagyobb baj hogy a tejcsarnok létozése óta valósággal lajhiány van a városban. Mert a tejcsarnok Összeveszi ugyan a tejet, do nem azért. hoí-y itt bűlybeu tovább adja. Vajat készít belőle. melyet napról-napra Budapestre szállít. Az a % - 30U liter lej pedig hiányzik. Ez az oka annak, hogy a piacon is 20 fillér egy liter lej. A kereslet nagy, kínálat pedig nincs.
De menjünk további Nézzük meg a piacot. Szinte a felérő apadt, amióta a tejcsarnok kifejti nklásos" működéséi. Nemrég, az olvasó meg emlékezetik roá, a rendőrség valóságos irtó hadjáratot intézett a tejes-asszonyok ellen. 150—200 liter tejet öntöztek ki naponként a rendőrség emberei Csodálatos, hogy ezek a tejvizsgálatok a tejcsarnok letelepülésével egy iclóre estek. Az oredmény az lett. hogy a szentmiklósi, sáncí, kiskanlzsai, szepetneki asszonyok elmaradtak Nagykanizsáról. És mit tolt ekkor a tejcsarnok V Kocsikat küldött a falvakba, olt összevetette a tejet
potom áron és behozta a városba — vajat készíteni. Neki tehát jó az a tej, amit hangosan vizesnek bélyegzett.
Ez pedig jelenti mintegy 160 asszony elmaradását és vagy 300—400 liter tej kevesbedését naponta.
Azok az asszonyok, akik itt eladták a tejet, napról-napra a helybeli kereskedőknél vásároltak be. Ettől tehát elestünk, ami pedig elég érzékeny csapás. De elestünk a behozott tejtől is, ami ismét a drágulást vonta maga ulán.
A\'an ínég nagyon sok momentum, amely a tejcsarnok káros voltát igazolja. Időről-időre felsoroljuk őket, mert a „Zalai Közlönv" nem szűnik meg ostorozni azt, ami a városra hátrányos, do követeli és forszírozza mindazt, ami előnyünkre válik. Ha a tejcsarnok káros Irányú működésének gátat vethetünk, csak a közönségnek teszünk szolgálatot.
Hosszú í> hónap kellett ahhoz, hogy minderre rájöjjünk. De, lám. ami késik, nem múlik. Annak idején közintézményt láttunk a Hungária orsz. magyar vajkiviteli r. t. helybeli telepében. Ma már tisztán áll, hogy semmi egyéb, mint rideg üzleti vállalkozás, amelyből mindenkinek van haszna, csak éppen Nagykanizsának nom. A népnek van legkevesebb haszna, mert még a munkásai sem helybeliek.
Igy nézünk mi ki azokkal az intézményekkel, amelyektől jót és szépet reméltünk.
A pofon.
Irta: KALLAY KORNÉLIA.
Ahhoz, hogy valakinek szerencséje legyen, nem kell sem ész, se szellem, se jóság vagy más hasonló ju tulajdonság.
Azt mondják: — A szorencsét kell ragadni ! — Már most honnan tudja azt az ember, hogy amit megragad, szerencse-e? Meglehet, hogy amit «\'irencséuek vól, épp az ellenkezőt hozza a fejére • saládom egyik tagjával történt 48-ban, hogy keserves munkával szerzett házacskáját — a budai Rácvároson - jóval értékén felül sikerült eladnia. A vételdij Kossuth-bankókban lelt kifizetve, n szerződés pedig «nnak rendje és módja szerint megcsinálva.
Másnap kijött a rendelet, hogy a Kossuth-tankók érvénytelenek I
Tudjuk a 18 - 49-es történelemből, hogy máglyákként égették el az emiitett pénzt s akinél véletlenül találtak belóle, az — mint „Kossuth-kutya" — okvetlenül bensóbb ismeretséget kötött a ^Neuge-bf!iidoM-val.
Az a szegény öreg háztulajdonos is azt hitte, l\'ogy szerencsét csinált a ház eladásával, podig koldussá lett.
Hjul Kortuua istenasszouy nagyon szeszélyes, bizony sokszor érdomtelenre pazarolja kegyeit.
A szerencse különféle alakokban jeleutkezik és néha furcsa módon alapithatja meg magának az ember, de azt bizonyára még senki som hallotta, hogy egy „pofon" valakit egész életére szerencséssé legyen.
Pedig volt rá eset. Nom valami ideális mód, az igaz. do Fortuna ugylátszik nem ideálista.
Kleurette Ray — vagy ahogy bizalmas körben nevezték „Mademoisselle Papiilon de Nuit" — szerencséjét egy pofon állapította meg, melyet mérgében egy dúsgazdag angol Lord-nak adott.
K pofon nélkül talán még most is járhatná a Pas des Üeux-1, a balettkórus utolsó sorában.
Kleurette közopes szépség volt. A rózsakori is túlhaladta, műveltnek sem lehetett mondani Megvolt az a fölüleles társadalmi wSchlifT"-je, amit pályája alatt elsajátított, alapműveltséggel azonban nem bírt
Származása is kétes volt, amennyiben a keresztlevelén édes anyja nevén szerepelt. A „volt"-™ azonban nem ad a zsidó! (sem a keresztény.)
Kleurette ma egyike Pár is logirigyeltebb asszonyainak. aki megvetően néz le négyes fogatáról az Opera prima-ballerinájára; ha találkozik vele a Schamps-Elllséen. Pedig még nem is oly régen, kezet csókolt neki! Hja! Tempi passati! ^
De nézzük magát a történetet: * * *
Képzeljétek liuk! a dúsgazdag Atterson lord, a vén megcsontosodott agglegény, aki azt hangoztatta
mindig, hogy sohasom fog nősülni, tegnap délelőtt örök hűséget esküdött Kleurettenek, az Opera elsó ballettáncosnójének — hátulról számítva I
Ezen szavakkal rontott be Uaston Hérold a i klubba és ezeu szavakat mondta el egy lélekzetvételre a jelenlevő uraknak, azután hatást lesően nézett szót s mikor az ámuló arcokat látta, meg volt elégedve maga-magival.
Tudja Isten! az embernek mindig jól esik, ha valami újságot mondhat, a min azután végtelenül csodálkoznak. talán azért, mert >• csodálkozó ember rendesen ostoba arcot vág, ami mindenkelre mulatságos.
Rövid szünet után sorban megszólaltak a jelenlevők.
— Ne beszélj I — szólt butáu az egyik.
— Vége a kitűnő potyavacsoráknak! — mondá lejét vakarva egy kezdő festőművész, kinek művész voltát egyelőre csak a bozontos hajviselet árulta el.
— Legalább szép-e a monyecske? — kérdé egy harmadik.
Kleurotte kisasszony alias Papidon do Noir valamikor szép .vár" lehetett feleié Oaslon — ma azonbiui csak egy .rom." S a mellett oly sovány, de oly sovány, hogy hogy — mit mondjak hamar ? — hogy Saruh Hemhardt egy töltött galamb, egy gombóc hozzá képest!
— Ki tudja, miféle rejtett biyui vaunak ! — jegyezte meg ravaszul hunyorítva az egyik klubtag.
SZÍVÓS ANTAL müórás óráit mindenki dicséri.
Fo-iizlit: Erzsébet-tér 14, (Magyar-utca sarok )
Fiók-üzlet Király-utca 32.
2
ZALAI KÖZ L ÖNT
1907. JUN1U8 2ü.
— Eitner Zsigmond üdvözlése. Eitner Zsigmond képviselő a képviselőházban indítványt jelentett be az ipartőrvóny reformja érdekében. A Gönci iparegyesület ez alkalomból a következő üdvözlő levelet intézte Eitner képviselőhöz:
Kellemosen olvastuk Nagyságodnak az 18S4 évi XVII. ipari törvénycikk módosítása iránt indított nagybecsű indítványát. Ez alkalomból a üöuci Önképző Iparos-Egylet í. hó 16-án megtartott választmányi gyűlésen jegyzőkönyvi határozatként nagy lelkosedéssel kimondotta, hogy Nagyságodnak ebbeli nagybecsű örekvéséért egyletüuk részéről a leghálásabb köszönet nyilvánittatik. Midőn ezt van szerencsónk nagybecsű tudomására hozni, egyben el nem mulaszthatjuk, hogy Nagyságodnak a Gondviseléstől elég erőt és minden jókat no kívánjunk kérjük az Istent, hogy Nagyságodat változatlanul tartsa meg mostani elvében nemcsak addig, míg az törvényes orőro emelkedik, hanem még azutánra is sokáig, amikor már ml szegény árván elhagyatott kisiparosok élvezhetjük oszinéiuek áldásos gyümölcseit Nagyságod örömére, megelégedésére, Gönc 1907. évi junius hó 18-án
Szálkay Elek elnök. Tiszó Sándor jegyző, Szilágyi András alelnök, Füzy Lajos pénztáros, Uzeizler Ignác, Németh Dániel választmányi tagok.
— Köszönet a balatoni vaautért A Balaton zalai partiának lakossága Badacsony és Tihany között e hónap 29-én azaz ma este szépou feiozi ki háláját a kormány iránt abból az alkalomból. — hogy a balatonparti vasút építése legközelebb megindul. A történelmi begyormokat, és várromokat örömtüzukkel világítják ki s a Balatonom tűzijátékot rendeznek Badacsony és Tihany között. A rendezést as^itelli-gencia a nép bevonásával iutézi s a költsége, is a vidék maga adogatja össze. A Balaton minden oldaláról sokan fognak a tavon este szorenádra összegyűlni a badacsonyi hegygyei szemben, hol uszó örömtüzeket bocsátanak ki a vízen.
Törvényhatóságosdi.
Az a tunya, tehetetlen és dologtalan rendszer, mely a nagykanizsai városházát jellomzi. a törvényhatóság kérdésében érte el tetőpontját Sohasem mondhatta senki, hogy a városházán valami nagyon megerőltetnék magukat; még soha, semmiféle formában egészséges idea ouuan ki nem került; az újságok valósággal lángostorral csapdosták azt a borzalmas maradisápot, amoly a tönk szélére juttatta Nagykanizsát: de ami a törvényhatóság kérdésben történik, jobban mondva, nem történik, az betetőzi vezotőségünk dicsőségét.
Három hete kérdezzük, hogy tultydonképen mi
lesz a memorandummal?! Három hete sürget|ük, követeljük azt a rougyos irást. amelyhez, dr. Rothschild Jakab szerint - 24 óra is elegendő. 90 napot pocsékolt el édes semmittevésben a kiküldött bizottság. Ez a 90 nap folyó hó 7-óu lejárt. Azóta ismét elmúlt 21 nap. De a memorandum még ott fekszik a főjegyző fiókjában — mint vázlat. Tudni kell u. i., hogy a főjegyző készití az emlékiratot. Hogy mikor lesz kész, arra most már feleletet senki sem tud adni. Mert Lengyel Lajos főjegyző tegnapelőtt 4 hetes szabadságra ment. Tehát 4 hétig nom lesz itthon az az egyetlen ember, aki dolgozik. Ez alatt pedig a törvényhatóság ügye is nyaralni fog.
Szógyen és gyalázat, amit az urak művelnek! Nevetség és guuy tárgya vagyunk. Rajtunk kacag az egész vármegye. Báboknak, gyermekoknok csúfolnak bennünket. Pedig igazuk van I Szalmaláng volt az egész lelkesedés. Nem veszik komolyan a város ügyeit. Az urak — babaruhásdit játszanak!
Déli 1 órakor hirdették ki a törvényszók végzését, mely szerint az elsóbiróság ítéletét egész ter" jedelmében jóváhagyták.
Jó kivánaág.
Adjon Isten neked hosszú életet, firdd meg a törvényhatósági kérdésben kiküldött bizottság memorandumát!
A telefondíj.
A nagy per.
Folyó évi január hó 17-én meghalt Kiskanizsán Fülöp Andrásné. Ugy mondják, hogy a Práger-féle patikában epepor helyett tetüport kapott és ez ölte meg, 19-én teljesítették a boncolást, amikor az asszony belső részeit felküldték Budapo-tre az országos vegyészhez. — Az ügyről azóta uem tudni semmit.
Ebből az ügyből aztán cifra komédia kerekedett. A „Nagykanizsa" laptársunk január 20-iki szádjában megírta az esetet keményen, erősen Másnap Noufiiann Aladár gyógyszerész-segéd bement a „Nagykanizsa"^ kiadóhivatalába ós ott, tanuk előtt, zsarolónak nevezte a lap szerkesztőségét. Azt mondta, hogy 200 frtot kértek tőlük a hír elhallgatásáért. Ezért a kifejezésért Gábor Ernő,.a lap szerkesztője és Hamburger Zsigmond a lap munkatársa, becsületsértésért beperelték Neumann Aladárt. De feljelentették rágalmazásért Kéri Jenő gyótaí bérlőt is, mert ez meg a Magyar Francia biztosító társasághoz — ahol a két uiságiró hivatalnok — levelet irt. melyben Gábort és Hamburgert zsarolással vádolja
Április !)-én volt ebben az ügyben a tárgyalás l.ajpcig Antal kir. járásbiró előtt, amikor 16 tauut idézlek be. A kir járásbíróság Neumann Aladár 6s Kéri Jenő vádlottakat felmentette ós az iratokat további eljárás céljából áttette az ügyészséghez.
Panaszosok felebbezése folytán tegnap, csütörtökön l\'iglitlkozotl az ügygyei a kir. törvényszék, Neusiedler Antal dr. olnökletével. Fischer József dr. referált.
Érdekes táviratot iutézett a nagykanizsai kereskedők társulata Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterhez. Julius l-én u. i. Keszthelyt bevonjak az interurbán telefonhálózatba, illetve Keszthely azon kedvezmónybon rószosül, hogy egy koronáért beszélhet Zalamegye többi városaival. Ha mi akarunk valamely várossal beszólni, a díj két korona.
Ám a dolog ugy áll, hogy ha Keszthely pld. Csáktornyára akarnak beszélni, fizetnek egy koronát, de ha Kanizsáról telefonáluak Csáktornyára, a díj két korona. Holott Csáktornyára, a dij két korona. Holott Keszthely és Csáktornya (vagy más városok közötti a beszélgetést Nagykanizsa közvetíti
Erre a lehetetlen állapotra kívánta felhívni a kereskedők társulata a kereskedelemügyi miniszter figyelmét a következő távirattal:
„ Kereskedelemügyi miniszter
Budapest.
Julius elsejével Keszthely Zalatnegye többi interurbán telefonnal lévő városaival 4 1580. számú miniszteri rendelet szerint egy korona di|órt beszélhet. Minthogy Nagykanizsa közvetíti ezen beszélgetést, azon anomália állhat bo, hogy Csáktornyáról és Zalaegerszegről Keszthelyre Nagykanizsán át a beszélgetés dija egy korona míg ugyanazon városokból Nagykanizsára a dij két korona. Kérjük e kedvezményt Nagykanizsára, esetleg Zilaegerszegre és Csáktornyára és kiterjeszteni.
Nagykanizsai kereskedők társulata.* Hisszük, hogy a kereskedelemügyi miniszter sürgősen intézkedik az ügyben.
— No akkor azok annyira el lehetnek rejtve, hogy nem is lehet őket megtalálni! — teleié Gastnn.
— Uraim! csak semmi pikantéria a linm előtt! Egy tizennyolc éves ártatlan ifin fölei ne halljanak ilyesmit!
— Oh bocsánai! N«m láttam önt n háttérben Derlier ur! valamint pubit sem, különben féken tartottam volna a nyelvemet! válaszolt Gastou
— Ugyan Derlier ur! nem gondolja, hogy nevetségessé teszi magát! ha anuyira félti fiának az erényét, mi az ördögnek hozza ide a klubba? Elvégre szórakozni jövünk ide s valamennyien nem igazodhatunk egy után I - jegyezte meg. kissé epéseu a szókimondásáról hires Volbert, a philosophus.
E pillanatban kinyílt az ajtó s a jelenlevők legnagyobb meglepetésére a lord lépett be
— Nini Attersou! hát eljött, pedig azt hittük, nem losz már többé szerencsénk! — kiáltották egyszerre.
Miért ne?! házasságom mit som változtat eddigi megszokott életmódomon. Az vagyok, aki azolótt voltam, csak háztartásomban történt változás, amennyiben gazdaasszonyom helyett nőm vár otthon. Ezentúl is eljövök önökhöz egy-egy sakk- vagy picket-partiera ós épp ugy fogok délelőttönkínt a boulevardo-kon strázsálni, mint azelőtt. Ezt pedig szándékosan teszem igy, ez nálam taktika!
Mennyiben ?
— Mindjárt megmagyarázom!
— Önök bo fogják látni uraim, hogy most a mézeshetek idője alatt szivesebben tölteném nőm mellett az időmet s alig várom a tiz órát, hogy haza mehessek, pedig még hét óra sincs. Taktikám abban rejlik, hogyha házasságom első idejében arra szoktatom a nőmet, hogy otthon ülő vagyok s később - ami úgyis bekövetkezett volna — kimaradok, nőm mindenesetre zúgolódott, elhanyagolásról panaszkodott ós talán féltékenykedett volna.
Igy azonban házasságom első napjától hozzászoktatom ót kimaradásomhoz, elejéi veszem minden gyanúsításnak és ha haza jövök, jobban örülünk egymásnak.
— Ez mindenesetre jó berendezés, de mégis mi késztette önt arra, hogy ily váratlanul iiieguósliljöu ? Tudtunkkal ön gyűlölte a" nőket es sohasem volt szándékában megnősülni, sót azt állította, hogy nincs a földön olyan nő, kit el uo lehetne csábítani!
— Visszavonok mindent! Oh vannak még a földön is angyalok! létezik még ártatlanság! csak kutatni kell utánuk! Éu megtaláltam Fleurettemben a tisztaság, az ártatlanság mintaképét és vele ogylltl megszerettem az egész női nemet. Édesek a uók, fiuk! végtelenül édesek!
A jelenlevők akaratlanul is elnevették magukat, mert komikus ellentétet képezett ez a szerelmi ömlengés ós szemforgatás Attersou korával, mert bizony a |ó öreg közel járt a hetvenekhez, de uzért folyton a fiatalok társaságál kereste.
— Akkor megyek az öregek közé, ha magam is megvénültem! — szokta volt mindig mondani.
Atterson téuyleg mindig szidta a nőket és a legnagyobb gyűlölet hangján beszélt róluk.
A rossz uyelvek azonban azt beszélték, hogy azt csak a hátuk mögött tette, de ha női társaságba került, félretette a gyűlöletét és tüzesebben udvarolt, mint némely busz éves ífju. Sőt mi több! a kulisszák mögött is sziveson látott alak volt, mert sohasem jött üres kézzel.
Különösen Fleuretl Itay körül forgolódott nagyon sokat az utóbbi időben, de eredménytelenül. Pedig a Papiilon D\'Noir (fekete lepke) ismeretes volt arról, hogy erény dolgában nem valami szigorú, de arról a Lord nem tudott.
Fleuretto a leghatározottabban ellontállt s ezzel ugyancsak fölrázta az öreg angolt az albionok ismeretes
nyugodlságából. Nem hiába volt ó balleriua. oko» volt és főleg számító.
A leány ugyanis őrülten szerelmes volt Welriót Willy tihlánus főhadnagyba. kivel viszonya is volt. A főhad nagy azonban — nyakig lévén adósságban — kénytelen volt gazdag menyasszony után ué/.ni és el is jegyezte egy gazdag gyárosnak egyollen leányát.
Éppen abban a kritikus időben, midőn Welriót szakitófélben - volt Fleurettel. tűnt fel a láth^nmn Attersou.
A leány gondolkodott. Várta, hogyan fejlődnek az események Ha Welriót elveszi a gyároslánvt. akkor ő — ha lehet — sziutén elvéteti magát az öreg lorddal, épp ezért fogta magái és a következő levelet irta neki:
„Kedves Lord!
Ajánlatát a leghatározottabban visszautasítom. Tisztességes nő vagyok, hozzám az ut csak az oltáron keresztül vezet!"
Az öreg nagyot nézett és gondolkodóba esett.
Bosszúsan járt föl s alá a teremben, ma|d megállt s az órára nézett!
— Beszélnem kell vele! — mormogá, azután becsengette inasát, kitől felöltőjét s kqjapját kérte » magát kocsijába vágva -•• elrobogott az Opera elé.
j Fleurette a rendező-pult előtt állott, szemeiből I pedig patakként folyt a könny.
Hatszor is elolvasta a kezében levő lapot, mely ¡hírül hozta neki. hogy Welriót V\'illy ma vezette oltárhoz Packeretto Annié kisasszonyt.
— Vége tehát míndenuek ! — sóhtytá és szoino-, ruan nézett maga elé.
E pillanatban valaki megcsókolta a vállát.
Fleurette ijedten fordult hátra s a lordot látta ! maga előtt.
Elkeseredésébon vagy mérgében-e ? taláu ó i maga som tudta, miért egy hatalmas polőut adott a
1970. JUNIU8 2«
ZALAI KÖZLÖNY
A h é t.
— Kinevezés. A zalamegyei pónzügyigazgató Sirchich Aladár oki. gazdászt a keszthelyi adóhivatalhoz dijtalan gyakornoknak kinevezte.
— Áthelyezés. Mattuschek Rikárd zalaegerszegi fel só kereskodelmi iskolai tanárt a vallás- és közoktatási miniszter a budapesti állami kereskedelmi iskolához helyezte át.
— Eljegyzés. Kell Mihály Fiúméból eljegyezte Lengyel Margitot.
— Uj plébános. A Fehér Ltyos halálával megüresedett gógánfai plébánost állásra a megyés püspök Huszár Gyula vasvári segédlelkészt nevezte ki.
— Kitüntetett aratómunkás. Szép és tanulságos ünnepély folyt le vasárnap Galambokon Neupauer Ferenc aratómuukásnak akkor adták át a földinivelési miniszter kitüntetését. Az öreg munkás már \'28 éve áll a hudaposti papnövelde szolgálatában, melynek Galambokon birtoka van és e 28 óv alatt becsületes hűséggel végezte dolgát. A miniszter Neupauer Ferencet M)0 korona jutalommal és díszoklevéllel tüntette ki, melyeket a falu egész lakóságának joloulótébeu Víosz Ferenc nagykanizsai főszolgabíró adott ál neki. Ez az átadás megható módon folyt le. A pódium előtt állott az öreg cseléd elégült, büszke arccal, mellette öreg felesége törölgette patakzó könyeít. Viosz főszolgabíró a díszoklevél átadásakor elmondta, hogy Neupauer Ferencbon a becsületesés dolgos magyar embert becsüli és üdvözli, kí nom hallgatolt a dologtalan izgatók szavára és teljesítette kötelességét flertelendy Béla ügyvédnek, a Zalamegyei gazdasági egyesület képviselőjének szavai után még Juk József galamboki plébános tartott a kitüntetett munkáshoz és az egybegyűltekhez rendkívül tartalmas beszédet. Különösen a szociálista tanításoktól, a kivándorlásoktól óvta őket. Végül Starzsinszky György községi |egyzó köszönte meg megható szavakkal a falujaboli munkás szép kitüntetését. Meg kell jegyeznünk, hogy Neupauer Ferenc kitüntetéso már a negyedik ofajta oset Galambokon, járásunk e rendkívül rendezett, józan, dolgos néptől lakott községében.
— Tanulmányi kirándulás. A bécsi hadiiskola növendékei s pedig egy- őrnagy, tiz főtiszt, tizenkét legénnyel folyó évi julius 17-én Nagykanizsára érkeznek, hogy a vidéken terep felvételeket eszközöljenek. A társaság két napot tölt nálunk, azután pedig tovább utazik.
— Értesítés I A nagykanizsai írod és múv. kör dalárdája 15107. julius hó 2 án kedden a Szarvas szálló kerti helyiségében Nyári dalostólyt tart, amelyen bemutatja a pécsi monstre hangversenyen előadandó összkarokat Belépő-díj személyenkint 1 kor. Kezdető este 8 és fél órakor. Kedvezőtlen idő esetén a dalestélyt a termekben tartjuk meg. Műsor: l. Hoflfer: Király hymnusz. 2. Marschner: Dal-szabadság. 3. Rieger: Borús az ég. 4. Thern: Ünnepi dal. 6. Pogatschnigg: Dal a dalról, fi. Gou-uod: Katonakar „Faust\'-ból.
— Katonai gyakorlatok. Nagykanizsa környékén julius hó H-tól 18-ig nagyszabású katouai gyakorlatokat végeznek Nagykanizsa és környókéu. A gyakorlatokon a helyben állomásozó 20-ik honvédgyalogezred és 7. 8. és 10 ik honvédhuszárezrédek vesznek részt. A honvéd térparancsnokság fölhívja a gazdákat, hogy akik a gyakorlatok folytáu valami kárt szenvednének, kárukat auuak idején azonual jelentsék be.
— Szenzáció» politikai értesülések, magyar újságírás legjava cikkeiben földolgozva teszik a legjobb, legváltozatosabb, leggazdagabb magyar napilappá az „Egyetértés"-!, mely uegyveukettedik évfolyamában megujult, élesen modern formában dolgozza föl a napi eseményeket. Az „Egyetértés\'\' a negyvennyolcas eszmék szolgálatában töltött hosszú, dicsőséges mult után ma is a független, önálló Magyarországért küzd s Kossuth Lajos eszméinek hirdetője. Enuek az ideálnak a szolgálatában a magyar hírlapírói gárda legjavát állítja a csatasorba. Vezércikkeit Mezei Ernő, dr. Kmety Károly (ogyetemí tanár), Heutaller Lajos, dr. Benodek János, Burgyán Aladár, dr. Pap Zoltán (országgyűlési képviselők), Hercegit Mihály (egyetemi tanár), Purjesz Liyos, dr. Bernát 0(£d s a 48-as eszmék más kipróbált harcosai írják. ®
— Ma már nem szükséges szeplő és más arcfoltok miatt szégyenkezui. Teljesen tiszta és üde arcbőrt nyer az, aki a liliom angol crémet használja. Kapható a Vörös Kereszt drogériában, Nagykanizsán.
— Kalapkirály Nagykanizsán. Ha jó és olcsó kalapot, vagy sapkát óhajt venni, ugy keresse fel Wellisch Márkus kalapkereskedését (Nagykauizsa, Erzsébet-tér), hol 3, 4 és r> koronáért kitűnő minőségű kalapot és sapkát kaphat.
Fényképészeti kéiiBlékik mok»d»ilok«»k. Mindazoknak, akik a fényképészet, □ legvonzóbb ¿1 mindenki által könnyen megtanulható *|>ort iránt érdeklődnek, ajánljuk az ,A Moll* cégnek (Iléci. Tuchlauben \'), es. «1 kir. i«tv siilllió) 1854. óla fennállt) fényképénél! esikóiók kUlanlegeiiégck áruházát, amelynek képei árjegyzékét kívánatra Mívesen kUld ol bérmentve n cég.
Az angol
LILIOM-CRÉME
a legbiztosabb szór u gyengéd. tiszta arobór mielőbbi elérésére. I tégely 80 fillér, LILIOM ANGOL SZAPPAN I darab 80 fillér. LILIOM ANGOL PÚDER
1 darab 1 korona ISO f. Főraktár :
Drogéria a «ötös karaszthtz Nagykanizsán,
SZEZON KÉPEK.
szegény öregnek s azután — mint aki jól végezte, dolgát öltözőjébe futott.
Mikor a Lord magához tért kábultságából, nagy > elhatározással és dagadt arccal ment haza.
Ottbon a következő tartalmú levelet irta Fleu-rettnek:
„A\'agyrabecsiUl kisasszony!
Az a polou, melyet oly szerencsés voltam, Öntől kapni, bizonyítéka az Ön angyali tisztaságának és szűzies erényónok.
Bevallom, nem házasság céljából közeledtem feléje. De most, miután látom, hogy mily liliomtiszta, mily erényes öu, jóvá akarom tenni hibámat azzal, hogy bűnbánólag 8 a legalázatosabban arra kérem, legyen
Hódolattal Lord Leó AUerson."
— Győztem I — kiáltott fel szikrázó szemekkel Fleurette, mikor másnap délelőtt megkapta e sorokat s négy nap múlva viszonozta Welriót házassági értesítőjét:
Lord Leó Atterson és .
Fleurette Ray
egybekeltek. * *
Atterson nem egészen ugy adta elő a dolgot a klubban, a pofont meg teljesen elhallgatta.
— Meggondoltam a dolgot — mondá. —
Fleurettenél különb nőt Dlogenes-lámpával sem találtam volna. Ö imád és mindig azt hangoztatta hogy nem tud nélkülom élni. Eszembe jutott, hogy velem kihal a híres Atterson család s hogy nincs senkim, akire vagyonomat hagyhatnám. Igy legalább van nőm és remélhetőleg gyermekeim is lesznek!
Mint minden, ugy a Lord házassága is csakhamar le lett tárgyalva, uj pletykák foglalták el a régiek helyét I
AUerson pontosan eljárt a klubba és mindig Fleurottejéről beszélt.
Társai már kezdték unui a dolgot és szinte féllek, ha az Öreg a klubba jött.
Egy napon magánkívül, szokatlanul ragyogó ábrázattal rontott be a helyiségbe.
— No mi történt ? — kiáltották meglepetten valamennyien.
— Uraim! Apa vagyok! hallják, apa! Ma súgta meg az édes titkot irulva-pirulva az én kis Fleurettem, az a drága édes! Oh mily boldog vagyok!
A jelenlevők majd a nyelvöket harapták le, alig birlák a nevetést visszatartani.
— Remélem, közülünk választ koroszt apát! ? — jegyezte meg az egyik.
— Végtelenül sajnálom uram! de kénytelen vagyok bizelgő ajánlatukat az első gyermekemnél vissza-utasitaui, amennyiben nőm kívánságára házunk jó barátja és nőm rokona, Welriót Willy uhlánus fő hadnagy lesz a keresztapa.
fis esakugyan Welriót lett a — keresztapa.
Felffi ggesztem.
Referens: Jelentem, hogy Székely mérnök cikket irt az egyik helybeli lapban. Egyik peres ügyben bizonyította a város igazáét.
Polgármester : Ugy cikket írt? Felfüggesztom 1
Referens : A főjegyző nyári szabadságra ment.
Polgármester : Micsoda, már juiiiusban ? Felfüggesztem !
Referens: A főkapitány nyugdíjaztatását kéri.
Polgármester\'. Majd adok én annak az orős embornek I Felfüggesztem!
Referens. Farkas kapitány „grussz" szóval köszön.
Polgármester-. Igen? Nohát majd engedek neki időt arra, hogy megtanuljon köszönni. Felfüggesztem!
Referens: 8őt a színházban néha mosolyog a színésznőkre.
Polgármester-. Letiltom a lakbérét is!
Referens-. Füredi János inegirta Nagykauizsa cím- ós lakjegyzékét.
Polgármester: Micsoda, irni mer, mint azok a rongyos újságírók? Felfüggesztem!
Referens: Ihászi Horváth István anyakönyvvezető tyukszeinírtót talált fel.
Polgármester: Majd rátaposok én a tyúkszemére. Felfüggesztem!
Referens: Halvax tanácsos minden délután kibicel a kávéházban az alsósnál.
Polgármester. Igen? Kibicel a kis kedves? Talán még virzsínia szivart is szí! Felfüggesztem I
— Pályázati hirdetmény- A „Dunántuli Dalosszövetség" pályázatot hirdet: i.) egy eredeti magyar férfi- és nógyeskarra ós 2.) egy szövetségi jeligére.
1. A férfi-négyeskar szövegét a pályázó bármely magyar szerzőtől szabadon választhatja, maga a dallam eredeti legyen. Feltótelek továbbá, hogy a pályamű zenei kidolgozásra nézve magyar ritmussal, magyar szellemmel birjon, úgyszintén nagyobb össz-karok előadására alkalmas legyen, a teuorban a-nál magasabb a bassusban f-nól mélyebben ne járjon ós túlságos uéhéz ne legyen, előadása pedig 0 (hat) percnél tovább no tartson.
2. A szövetségi jelige feltótolei: szabadou választható, kifejező, hazafias ós lehetőleg a dalt dicsőítő szöveg erodeti dallammal. A jelige 4 ütemnél rövidebb és 8 ütemnél hosszabb nom lehet
Pályázhat minden magyar honpolgár. A boér-kezott pályaművek fölött a szöfetség rendes biráló bizottsága fog dönteni.
A pályaművek vezérkönyv alakban s egy-egy szólammal a szokásos jeligés levéllel — folyó évi augusztus 15-ig a „Dunántuli Dalosszövetség" titkárához (Medgyesy József Székesfehérvár, Vásártér 2i) cimzendők.
Pályadíja férfi vegyeskarra: I. lOO k., II. 60 k., III. 40 k. A jelige pályadija M) k.
A pályadíjjal kitüntetett művek a szövetség kizárólagos tulajdonjogát képezik.
Székesfehérvár, 1907. április hó 4-én.
A „Dunántuli Dalosszövetség"
viihif:lm,iiiya.
— Eötvös Károly, a Vajda, téglagyárosáéi.
Eötvös Károly országgyűlési képviselő, a próféta utcai vajda, balatonfüred községben települési ouge-. dólyt nyervén, — ugyanottaui telepén téglagyárat óhajt építeni. Ez irányban kérvényét e hó 13-án a tapolcai járás föszolgabirájáhbz, — aki téglagyár építési engedélyét, az IH.S4. XVII. t. c 2.*>. §-a alapján kiadni hivatott, — beterjesztette.
Vajion! nem-e az önálló berendezkedés előérzete szállotta meg Eötvöst, amikor e lépésre magát elszánta ? Talán! látnoki szemei közelebb látják az önálló vám területet, mint a mi homályba látó szemeink?! Atlja Isten, hogy ugy legyen!
— Hirdető táblák. A „Sümeg és Vidéke" írja a következőket •
„A hét folyamán az elöljáróság kifüggesztette a hirdető lábiákat. 12 darabot. Ezzel vége szakad a falak elcsufitásának. A képviselőtestület szabályzatot alkot a táblák használása végett."
Ha jól emlékszünk, ilyesmit már évek óta sürget a helyi .sajtó. Ugy látszik, Sümeg e téron is előbbre vau Nagykanizsánál.
— A fonyódi móló. Fonyódról jelentik, hogy olt uj móló épül. A móló építését a pécsi kultúrmérnöki hivatal végzi. A megbízott kultúrmérnöki hivatal
1 még juuius hónapban megtartja a munkálatokra a versenytárgyalást, mely után rövidesen a munkálatokhoz is fognak.
Referens: Halis István tauácsos, a kitQnó ¡ró, a levéltárban kutat. Történelmi munkát ir Nagykanizsáról.
Polgármester: A múltról ir, nem a jelenről ? Hát akkor én nem is leszek megemlítve? Felfüggesztem I
Referens: Perger jegyző ma szóba állt egy újságíróval.
Polgármester: Még csak az hiányzik. Felfüggesztem I
Referens: A pénzügyi bizottság: egy javaslatot terjeszt bo. hogy építsük meg az állandó színházat.
Polgármester : Más baja nincs a bizottságnak ? Felfüggesztem I
Referens: Itt a jegyzőkönyv a képviselőtestület légutóbbi gyűléséről Fel keli terjeszteni az alia- í pánhoz.
Polgármester : Hogy ez többé meg no törtéu-hesen, felfüggesztem a képviselőtestületet és az alispánt I
Referens : Dél van, polgármester ur engdelmó-vel ebédelni megyek.
Polgármester\': Mit maga ebédelni megy ? Takarodjék és többé ne jöjjön. Fölfüggesztem I — (Az alispán a felfüggesztéseket megsemmisíti. Másnap az összes felfügesztetteket hosszú irást kapnak a polgármestertől, melyben felhívja őket, hogy igazolják azt, amit tettek és uem tettek.
ZALAI KÖZLÖNY
közgazdaság.
Előmunkálati engedély. A kereskedelmi miniszter Rechnitz Béla pápai nagykereskedőnek az államvasutak Pápa állomásától Borsosgyőr, Kóttornyulak. Derecske, Daka. Salamon. Pőlöske, Noszlop. Nagybog-dány, Oroszí és Borszörcsög községek érintésével az államvasutak Devecser állomásáig t innen folytatva, Bodorfa. Hany. Káptalaufa. Gyepükaján és Csabrendek határain át a Dunántuli h. é. vasutak l\'kk állomásáig vezetendő gőzüzemQ h. é. vasútvonalra kiadott ós Borsosgyőr, Páka. Nagyalázsony. Vid. Vecse, Nagy-szóllós, Doba ós Borszörcsög községek érintésével tervezett variáns vonalra valamint Csabrendek községtől a Dunántuli h. ó. vasutak 8ünteg állomásáig vezetendő vonalrészre is kiterjesztett olóinuukálati engedély érvéuyét egy év tartamára megújította.
Vármegyénkben várható termés. A ui. kir. földművelésügyi miniszter, az egyes gazdasági tudósítók részérói tett jelentések alapján összeálliltatta a f. évben várható gabona termés kimutatását. E szeriut vármegyénkben következő termésre van kilátás: buza. bevetett terület !i2.4GH kat. hold, átlag holdaukintí termés 6.14, összos termés 672.000. A mull évben 590.170 volt. Rojs és kétszeres, bevetett terület 82.406 kh. átlag holdankint 5.86, összes termes 44l.90t>. A mult évben 478.611 volt. Árpa. bevetett terület 32.627 kh. átlagos termés fi.80, összesen 180.H) •. A mult évben 217.775 volt. Zab. bevetett terület ¿5.633 kh. átlagos termés 6.05/ összesen l\' l jno. A mult évben 171.65ó volt. E rövidke bía^z;ik.iból az látszik, hogy az idei terméskilátások gyonffiibbek a rnult éviucl s igy előreláthatólag drága
JiézDi.ü eléje.
Nyilvános óm irak készlete A csáktornyai uyí\'váuos árurak\' -yutóbb bejelentett készlete volt, Csáktornyán 8." "^»¡.i buza, 448 mm rozs, 1.204 mm. árpa, 36: t • iub, 1472 mm. tengeri. -1943 mm. i.\'Zt és 70 ui . tv pa. Nagykanizsán 10849 mm. buza, ¡983 mm. rois, 7986 mm. árpa. 5637 mm. zab, lo! mm. tengeri és 10j mm. liszt.
Zalmnegyei állatkíálitás A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület f. évi szeptember hóban Zalaegerszegen díjazással egybekötött állatkiállitlást rendez Az állatkiállításban részt vehetnek szarvasmarháikkal a zalaegerszegi járás szarvasmarha tonyéztói; díjazásra azomb.ii csak a kisgazdák tarthatnak számot mig a nagtsíbb tenyéztók, tanítók, jegyzők, papok, gazdatisztek szarvasmarhái csak elismerő oklevéllel tüutettetnek ki.
Hirdetmény. A szegedi m. kir. állami fa- és fémipari szakiskola igazgatóságának értesítése szerint a folyó tanév végén 5 épület- és bútorasztalos és 14 épület, mű- és géplakatos tanuló fejezi be tanulmányait s keres segédeink elhelyozósót. Mire özönnel oly megjegyzéssel hívjuk fel érdekelt köreink figyelmét, hogy segédszükséglet esutén forduljanak közvetlenül nevezett igazgatósághoz Sopron, 1907. évi junius hó 22-én. A kerületi kereskedelmi és iparkamara.
A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Sopronban julius hó 7-éu d. e. ti órakor a Sopron városi vlllauytelepen fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati kérvények á m. kir. kor. íparfelügyelősóghez (Ujteleki-utca 10) küldendők.
•907. Jl\'NHJS 29.
SZÍNHÁZ.
A Tavasz, Nebántsvirág, Bizánc, Víg őzv -gy! felemlítése mellett a szordán cabaret-esl Uii-tte le főleg figyelmünket. Három egyfelvonásos darabot és hangverseny számokat adott elő a társulat java. A segédjuhász, Bernáték kikocsiznak és a Kará\'-sonyi vers került sziure. Főleg az utóbbi keltett nagy hatást. Az egy felvonásos darabokban Holtai, Czakó, Szűcs, Kondráth, Rógoz arattak sikert. A hangverseny számokban Bihari Ákos előadása tetszett leginkább, ki Kiss József .Jehova" cimü költeményeinek második részletét adta elő óriási hatással. Zúgott, viharzott a ház, tapsolta Bihari hatalmas művészetét. Nem igen maradt mögötte Heltai Jenő, kiuek „A csavargó" romátióra a .Nevelő" c. kupiét kellett ráadásul adni Igen szépon énekelt Pozsonyi Lenke, Haller Irma és ügyesen táncolt Sebestyén. Czakó két kupiéval (Kató ós Kukorica Jónás) mulattatott. Beleznainak fésű-kupiéin nem tartozott a sikerültek közé. — Ez est után méltó érdeklődéssel várjuk a julius 7-éu tartandó popita kabaretet.
Márkus Emilia föllépése. I\'. Márkus Emília asszony, a budapesti nemzeti színház művésznője néhány nap óta Nagykanizsán tartózkodik. Bihari színigazgató tárgyalásokat folytat a művésznővel egy három estére terjedő vendégszereplés tárgyában. A művésznő a vondégszoreplésre hajlandónak mutatkozik Bihari ugy tervezi, hogy Márkus Emíliát „Az asszonyban", .Nórában" és az .Egyenlőségben" lépteti fel. A művésznő föllépte iránt anuál nagyobb az érdeklődés, mert partnore mindig Bihari Ákos lesz.
Pepita cabaret. Jövő vasárnap julius 7-én a szintársulal „Pepita cabaret" cimon nagyszabású uyári mulatságot rendez a sétatéren. A műsor oly gazdag, amilyen Nagykanizsán még nem volt. Öt nyílt színpadon folyton kabaretdarabokat, humoros jeleneteket, stb. adnak elő, egy zárt színpadon pedig a megfordított János vitéz kerül színre. Sehott Gyula, a fél-lábu bicyklista 20 méter magasról halálkörben egv létrán jön le. Szóval losz látni ós hallani való. Ést\'e tűzijáték, mit egy pesti pyrotechnikus rendez.
Engedély meghosszabbítás. A rendőrkapitányság Bihari Akos játszási engedélyét október 10-ig meghosszabbította.
a társulat Siófokon. A színtársulat julius hó líi-lól augusztus 16-ig a siófoki arénában játszik, honnan Nagykanizsára térnek vissza ós itt maradnak október 10-ig.
X v i 111. é r.
Ki e ront nUU közlőitekért nom vállal fel el6s»éoei h HierketatAség.
j^RTESITÉS.
.Szíves tudomására hozzuk a nagyérdemű közönségnek, hogy az 1831. évben"alapítón és azóta hazánkban mi\'iködó
Triesti általános biztosító társaság (Assicurazioni Generáli)
nagykanizsai főűgynökaégét átvettük ca
ezen minőségben felajánljuk szolgálatainkat A legkedvezőbb feltételek mellett közvetítőnk élőt-, löz-, flvog-, szállítmány- és betörése« lopás elleni biztosításokat, úgyszintén jégkár elleni biztosításokat a Magyar jég- és viszi,ni biztosító részvénytársaság részére, valamin < balesel elleni biztosításokat uz Első v. általános baleset ollen biztosító-társaság részére.
Felvilágosítással a legnagyobb készséggel szolgálunk.
Teljes tisztelettel
Danneberg S. és Weisz,
Iroda: Knsébet királyné-tér 15. sz (Szeidmanu-féle ház )
A Bór- és Llthlon-Urtalmú
Salvator-forrás
kitűnő «¡körrel használtatik vesebajoknál, a húgyhólyag bán-t\'ihnnlnál és köszvénynél.nczukor betegségnél, 1« emésztési ós lélcg-zósl szervek hurutjainál. H ú g y h a j t ó hatású
•I
Vainintst! íönajan •a«iith«tál
TfljMta tinta!
Knr^ \'W \'¡iriínfiik\'rttledtifíhtn tvt},» r
ÁitlraUir/brrái IVllalH»\'l .............™

Kőmunkatárs: Nagy Lajos.
Micsoda. . .? A papa rnogengodte, hiszen oz Jacobl-félo ANTINIOOTIN OIQARETTA-HÜVELY.
VIQYAZATI Valódi luk • .k.iul.ib.n.
Szabó József
■pűlat - mulahatos muhilji lagykaniián.
Évek óta a városi csoporthazbaa van.
Klvállal míndennemn épület- és niú-lakatos munkákat, továbbá ráosozatokat. gírredónyök, (rollók) oonstruktíók, diszkapuk. villámhárítók, villanycsengők, szoba-telefon felszerelést, valamint mindennemű sodrony fonat munkákat.
Javítások elfogadtatnak gyorsan és pontosan eszközöltetnek jutányos árakon.
11
Ottomán\'-
c t g a r e 11 a-p a p i r
és cigarettahüvely önmagát dics ri és nem szorul semmiféle reklámra.
1907. JUNIUS
ZALAI KÖZLÖNY
A Héptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán
1907. évi juniua hó 15-töl állandó ji\'llogii (legalább 4 bóra olhelyciolt) belétek után
w 5°|„ kamatot,
" Átmenetileg elhelyezett betétek útin ~
4VI0 kamatot
fizet.
A betétkamatadót az intézet viseli. "Ti
BERENY JÓZSEF ES FIA
ékezerész
IQ
SAJÁT MŰHELY.
irOVOVIIDIII/ \'j"\' k&titmónjem minden.
JtuTuTUnUIV kor "W >\'álwzüSkb«u kész™
NAGY RAKTAR "T^ttT NAGY RAKTÁR ^¡^ «<" NAGY RAKTAR önora
Eladás résiletfizetés mellett ím j
J.«Hfc.,,k r. kJ HiRuknk %jor un k^ailttelnrk
1868 Atn fonrnlomhiuu
Berber-féle -
syőgy-Kötröny-sTappnii,
mindennemű hörkütegok
a»lor, nmiy ^|.)Blt jukkalf-eSmAr. kflU»«k,
»llcn. A lt»r««r-l<lí k\'ttrányamappan HrUUtiu • In-tiAlrAmf.
""Ii «0".-át ía mln ítn m<k. ■ k«twk»lfl*nil«ti • —
-n knlAfiMtlk. Idillt l • Imarlattk • kil.i
ltarger-féle kátrány-kón«%npiMii.
Mhil«|Mi(«b|> u
liUimURltil «KI
llergcr-félc Klycorlii-kAtriinysznpimn
•A*. ;i(oa/lB-Urtal<jm>na. M tlq.m lllatlll. Mini kívlló UrtpoM ■<•» ult\'ini •cr.lmíajnjal hartoAUaltt k-»Abt4 II
Borgcr-félo boinx-szappiin.
•>IO(«Mk, .lop.uií., ueplA. mli«*aor o»».-\'» b«r-
b.| ..V .. I««. ¿-X
Ara niludtn la|nak 701111»r lioaanAl»«l Xtl Rtailiiw«! *KJ illl. A »A.1(U..,41 baUioiotUo
kíifk ii-napuiol é< botax-aiappanl i W»|w h néixa <■>., at III lAUialé »*d|«f«l t* ■ * U. Hell A Coup. •Aftoiafel mlftdu, dm-
^»ianj«r«niiii*l • pltrlal yll A« kl ill 11 m«oi "n.lan ,,4,7. te *i«*i*4(l »xappao, nwlj ... ------malUkalt haxnAlatl
Uia
l(A\'lialn), a min Un auippaaboi maiMkl »a» • »uiia.
KapbaU mind an jiAjjtArtan 4a haaoaM OaUlbau. .4 Na^y lm,,: O. U»U k Conip.. Wien 1, Bibnretr.8.
Haiyaramiáil lirakUri »\'dröH J (taaol grógtmorlir«, Budapatt, uU-Aly.u., Vb*Uiunjror «a MolU, Z rlujrl-ulo«. Ulc-mjrb.ia «a(/uam>( Oaaím» |/A^|rM*rUralbaa,
R«!<tár NavjkBnÍ7Háo: l\'rá^er tíel* eyóuyi-mtárfi valamint MuRyarorp/áu több nyópytéuíhnn
MIT IGYUNK?
bogy egészségünket megóvjuk, — mert csakis • terméHKet«M ««¿imavaii
ásványvíz erre a legbiztosabb óvószar.
A mohai Agnek-forráit. Mlni Termttzetc» néntavdöi ásványvi«, föltétlenül tjuli t benne foglalt gyógysóknAl fogva kitűnő
Igllil motii
l»)unl Dokal
IjQIll molui
Ibiink mohai
Szl&es acelfürdo
(Felső-Magyarországon) az ogyedQl ismert szénsavdus vasforrás. Loglöbb vasat tartalmazó ivóforrás helsó használatra.
Szezon május 15-től szeptember 30-ig. Felni múlhatatlan vérszegénység, sápkór, nói bajok, hátgerinc- és idegbajok, béuulás ellen, átszenvedett
belegség és erós munkásság. — Fürdóorvosok: Dr RHORER ALADÁR, hiv. fürdőorvos
és Dr. STERN J. Utazás Bécsből 9 óra, északról Odeibergen át 5 óra. délról Budapesten át szintén 5 óra. Bzliác.sra vonatkozó falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztve. Kimeritó felvilágosítást és prospektust utazás-, valamint lakásárkedvezmény ró! (az eló- és utószezonban) stb. ad a
Fürdöiga/gatóiág. 8/liácson (Zólyommegye. 1
P
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolcsobb árak mellett díszítéseket és lám-pionokat IFJ. WAJDIT8
— -
■ JÓZSEF Nagykanizsán.
i
1 1785 tk. no?.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy a nemesvidí takarékpénztár végrehajtatónak Horváth János és neje Szentes Mária végrehajtást szenvedettek elleni 1790 kor. töke, ennok 1905. november 15-tól járó 7°/.. kamatai, 3\'/n kárpótlási díj, 100 kor. 10 í. per, 29 kor. 80 f. végrehajtás kérelmi 22 kor. ujabbi árverés kérelmi és a még fölmerülendő költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a pötrótei 221 sz. tjkvben I 757 hm. külső nyárkás-beli szántóföldnek Horváth Jánost és nejét ázentes Márit illető 10/144 része (10 kor, a pötrétei 24 sz. tjkvben II. 452 hrsz. csikárzó bei ki rétnek és a II. 697 hrsz. külső csicsorbeli szántónak ugyanőket illető 10/36 része 299 kor., a pötrótei löt sz. tjk-j ben t 3« hrsz. a. 4/6. részben Kovács György, Jó-1 zsef, Bálint és András kiskorúak és 2/6 részben ! Horváth János és neje Szentes Mári tulajdonául fel-j vett heltelki kort (az 1881. évi LX. t.-c. 156. § a alapján egészben) 111 kor., a pötrétei 317 sz. tjkvben I. 35 hrsz ház ós udvarnak Horváth János ós neje Szentes Márit B 17, 25, 26 alatt illető IÓ/36 része 320 kor., a pötrétei 36 sz. tjkvben II. 380 1 hrsz. berekrétbeli rétnek és a 770 hrsz. külsőnyár-; kásbeli szántóföldnek Horváth Jánost illető 2/6 része 388 kor , a felsőrajki 124 sz. Ijkvbeu t 302 hrsz. \' vargyasi hegyi szőlő, rét ós présháznak Horváth Já-I nost és nejéi Szentes Márit B. 19, 28. 29 sorsz. alatt illető 10 36 része 252 k.. a felsőrajki 271 I sz. Ijkvben t 541 hrsz. öreghegyi szőlőnek ós rétnek (gordonyban) Horváth János és neje Szentes Márit B. 1, 9. 10 sorsz. alatt illető 8/36 része 346 kor. becsértékben és podig a pötrétei ingatlanok 1907. óvi julius hó 19-ik napjának délelőtt 10 órakor
! Pötréte községházánál, felső rajki ingatlanok ugyanazon napon délután 3 órakor Felső-Rajk község házánál l)r. Dóri József felperesi ügyvéd vagy helyettese közbenjötlével megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog. 1 Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kivánók tartoznak a becsár 10° „-ót készpénzben vagy óvadékképos papírban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir. törvényszék mint tkvi hatóság.
Nagykanizsán, I9n7. évi április hó 19. napján.
Valódi muraközi nóri faj-lovak =--és csikók =
minden változatban, rendkívül olcsón, kedvezményes áron szerezhetők he
Blau Sándornál
Csáktornya, (Muraköz.) Levelekre azonnal kimeritó választ adok.
o Vódjogy: „Horgonyt\' »
A. Linimant. Capsici comp.,
1 HcrgOiiy-Pain-Expeller polifi\'a
e«r rA^jónak bizouyult háiÍHx«r, moly mai több mint 36 ót óU loajobh fáj\'lalom-i-sillapiló szernek bizouyult kosivinynél, cíu/nál f« moghUlétekaél bodóruiölós-kópj.011 ImiunAlva. r.
Vlgjclmcílclés. 8ilAny haminitvínyok niiutt IwvásíirláBkor ÓTatosak logynnk í*. csak olyan üvog«t fogatljiink el. a mt\'ly a ..Horqony" vódjogvgyol éti n Rlchler jj.\'hyíi-s.^l ollitott dolxjzb« van «Minagolva. Ara nvogokUo 80 flllór, 1 kor. 40 (. i* - koiiiim én úgyszólván minden gvó,;y-írbírlian kapható. — Főraktár: TBrök Józief pyógyBzorÖHziiM, Budopeatcn.
Itlchter gyógyHxcrUra ai „Arnny oroailánlioz", 1\'rágAban, rilaaWathitraaa« i nau Mtadf nnapl néikJIdea
aUtyol!
.»uu. .......................„.„, kelleme* í. olc»ó
a legkülönfélébb gyomor-, lAgcsö- és hugyazorv. betegségeknek. 26 év ota bcbUony, «ri\'b«. cholera, meík.méllettck a.ok. a kik kö.An.íge, ivóvu helyeit a baktc.lumuiente. mohai Agne.-vizz.l éll.k. L,W*\'««bb orvoal laikoui a forr*, i.mertctö fUietiUcn olva.halrt. Iláitarliíok »UniA.a mk.félliiere.nél valamivel nagyobb Üvegekben minden kiles érltnu •kódaviintl I. olcsobb i hogy az Agno.-forráa vízé» a legszegényebb ember i. könnyen megs.ere.hes.e nagyobb vidék vA,o.okb»n le ettak, ugyanott a forr*. leWAsAnak i.mertetö (üze.e Ingyen kapható. A forrAak.zelóség. - Kaphatö minden füwe.iUlc.l.en c. elsőrangú lendégl.
forrá>l, ha a gjooior-. bel- c> l^csóliurutiól szabaduloi
forrást, lia a lesebaji gjógjitaoi akarjol.
forrsi, ha éltá^biánj és emésztési utarok állaoal be. forrást, ha mijbajottól fs sirgasá^lijl szabadulni akarnak.
nyuvu; «101 jiémavtAitalminil fogva nenictnk biito* óvizer feltörő elemek ellen, hanem
dolt, hogy még ragályos betegségektől la, mint aklekintélyek állal ajánlva. Srámot eli.merü nyi-mesteraégosen szénsavval telített víznél, >öt a
*k„i„k Kedvelt bor viz!
11310818
zalai köz 1. ö n y
11107. juniu8 2!i.
Július hó 1-től Fő-nt 3. szám alatt.
Kinek „látókópessége" gyengült,
forduljon bizalommal
Strasser Márton
szakképzett látszerószbez Nagykanizsán, bol mindenki alapos vizsgálat után kap megfelelő szemüveget.
Külön kerékpár és beszélőgép-osztály!!
„Empire" a legtökéletesebb írógép vezérképviselete.
AILKA SUCHARD
Csak , . , .
alpesi tej • kakaó czukorból áll Páratlan különlegesség.
Eladó villa« ás szölotelkek
a Balaton somogyi partján Fonyód és Máriatflep állomások közt ejterüló szép fenyvesben a szigligeti öböllel szemben.
1 Ilink egész hoii\'íbin és léi szélességében 40 50 etrsi lenyolakkal már is hm üdülő helyit bl/toslt
Baktérium és vizi-növény mentes homok part. »ámulatos szólóterméssel biztató terület, a Máriatelepi vaauti állomás tő-szomszédságában. Bársony sima Balaton fenék és liatuliuas idegedzó hullámverés.
Ezen telek, mely villa- 4s szólótelepre legalkalmasabb, szabályos utcza sorok, kihasitásával 450 1200 uógyszögölles részletekre van felosztva, s igy 120 villa, vagy szőlőtelek kerül ki, melyek jutányos áron adatnak el. A telek stirfi fás levén, a vevók a letarolandó fából bevételt irányozhatnak elő
A helyzeti és telek beosztási térkép » Máriatelepi vasútállomás főnökénél, az . /. n állomáshoz tartozó 101. sz. legközelebbi őrháznál, Tósei Sándor ur kaposvári kereskedésében, Weisz Ede ur somogy-osurgói kereskedésében és a Zalamegyei gazdasági takarékpénztárnál Nagykanizsán betekinthető, mely helyeken az árak és egyéb feltétolokre vonatkozólag is bővebb értesítés nyerhető.
A térképszerínli beosztások a helyszínen könnyen feltalálhatók, amennyiben azok megfolelóleg számozott cövekekkel vannak kijelölve. Kívánatra a ioi sz. őrháznál feltalálható telekör a venni szándékozókat a telke ken kalauzolni fogja
Árverési hirdetmény.
Csurgó nagyközség képviselőtestületének 11107. évi juníus hó 12. napján hozott 78. sz. határozata alapján közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező Daru vendéglő épületét, mellékhelyiségeit, pince, istállót stb. 1907. évi augusztus hó 1 -tői kezdódóleg li évre, vagyis ül 13. évi julius hó 31. napjáig terjedő időre nyilvános árverés utján haszonbérbe adjuk.
Az árverés 1907. évi Julius hó 14-éu d. u. 3 órakor t.\'surgó nagyközség tanácstermében larlatik meg.
Árverezni óhajtók tartoznak 1000, az az egyezer korona készpénzt az árverés megtartása előtt bánatpénz fejében letenni.
Árverési, haszonbéri, szerződési és egyéb feltételek a hivatalos órák alatt Osurgó nagyközség tanácstermében bármikor megtekinthetők.
Csurgó, 1907. évi junius hó 14.
SÁRKÖZY ANDOR
jegyző.
PATAKI ANTAL
bíró.
„07. JIJNIUS 99
ZALAI KÖZLÖNY
SZOLLŐ-SAJTÓK GYÜMÖLCS-SAJTOK
■HERKULES" telíts Dfomosícrtczellel té/i hutaira
llyili.tiilikiis sajtók
imps iüdims és naiv nukaképcuéi uamara GYÜMÖLCS ZÜZÚK. SZÖLLÖ »ALMOK, B08Y0Z0 SEPEK
SZÜRETELŐ KÉSZÜLÉKEK
LÉ-SAJTOLÓK, BOGYÓ ŐRLŐK.
Aszaló készülékek gyümölcs és fózolék számára, gyümölos-hámozó és vágó gépek.
Szabad, önműködő, hordozható és szállítható
„SYPHO NIA "-permetezők szóllók, gyümölos, fák, komló és Bzegcoa permetezésére.
SZÖLLÖ-EKÉK
^yailatnak it »«állíttatnak jótillás mellett küUlnlcgcuégként legújabb werkcwtit szerint
MAYFARTH P H. ÉS TÁRSA
gazdasági gépgyárai, vasöntödéje és gó-/,hámorai által BÉCS, Il/l. Taboratrattse 71.
Kitüntetve 590 arany, ezüst éremmel stb. IténiletoH ArJPKjíék\'k Ingjeit *k Ixiriueutrn. nOOQODÖO 000000000 KíprlMlflk vl\'/iinhiru-llnk ken-sletnck.
WEISER J. C.
Gazdaság, gépgyár és vasöntöde malom-építészet NAGYKANIZSÁM.
Ajánlja elsőrangú flflr- szölögaxdasági eszközeit
ós gépeit. TW Nagy választékban és minden nagyságban kaphatók :
MAB1LLE RENDSZERŰ BORSAJTÓK.
(Herhules kettős nyomószerke-zettel) legolcsóbb árakon.
SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS-ZUZÓK, SZÖLÖEKÉK,
könnyű és jó kivitelben.
BORSZIVATTYUK ÉS TÖMLŐK, PINCEGAZDASÁGI CIKKEK.
Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. OOO
ELSŐRANGÚ HAZAI GYÁRTMÁNY.
Világk idllila\'s SzlLoms 19Qtflcgiobb hilUntes..Grand Prix
minden más hszNIószerí felülmúl
|j.\'.:l\'í.\'1i UK
Szlavóniában 3 Delivtsut\'allomása.
Vunis hőforrások ás iszapfürdők
34\'-50 C.
Kies vidék, remek park) kiterjedt erdő ülteivények. /
MárvAny-porccllán-tükör és lápfürdók. Fango gyógykezelés és hidegvizkúra.
Kiváló gyógyhatás valamennyi nói bajnái, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, valamint idegfájdalmaknál,
ar MÉRSÉKELT ÁRAK.
Prospektusokkal szívesen szolgál
A FŰROŐ/GAZGA TÓ SÁG.
5TEIER0R5ZÁG
Tóbelbad
SnUun: Május-Oktobcr.
38U in a tongor felett. 2-ík állomás (inietól, kocdvul I óra.
Posta- cs tá róa állomás
Régi birnam. imtirUIau gyégjili: 301 C höméreék-lei (\'.\'5 K.). gyöngéd égbíjlit, ózondn irdti Ititg«, toíjc.Ulmc» fonyoardök. G7ouyjaiaIlatok ldt|ktlagié|ik-
flil. blcggycngciegiiél, hilgcrlncbajok, górcíök, hUitcria, »tb. BŰI bajok, v\'r»icRÍHyíig. bél- i% hAlyagbinlalmak. Kulonüaan ajinlatoS libb.-itluiök rétiére OdUlítUl t» gyenge gyetnicVok «iftmAr*. KülÖRtéli fürdők Ihermtl-vlí, .l.niyülllat. rilUwoi fürdők, inmugi, hjdropull-kut, gyógymód, iszapfürdők, étb. olctó UkAiok, egyes »»obAk, villák, gyógytorent, igen jó vendéglő, elsíitatigu íüiiiíil /onak.w.
IWjicklu»«al ssivckcii uolgAI a
Fürdőignzgatóság
Dr
blumauer SÁNDOR
fiiorvot tulaj<lon>>\\.
Alapítási év IBB9.
Kauim&nii Mór
férfi szabó, Nagykanizsa, Erzsébet-tér (Elek-Ház.)
ajánlja dúsan felszerelt szövet-raktárát. Mindennemű, legjobb minőségű hazai és külföldi szövetek. íjsest M/.wlld 1íIh:\'.oI|CIÍIiín! 1MB iSST KIöiij öm it r ii I,! UH Megrendelések csakis mérték szerint.
Vidéki megrendelőimet kéreti, hogy rendelószáudnkukat velem levelezőlapon tudatni szíveskedjenek, mely esetben
személyesen teszem tiszteletemet miutáii iparosnak a megrendelés gyllj\'ést a lörvny lillj.\'..
közlöny
gyengéden hashajtók, vértisztítók; egy gyógyszer ártalmatlan, mint e pilulák a
Neuatein-féle ERZSÉBET labdacsok. K pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsQlendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb ered-ménynyel használtatván, sem jóbb s mellette oly

1907. JUNIUS 29.

S E\'l D L1TZ-POR
SZÉK SZORULÁS
I legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek „ ¡8 szívesen veszik.
I
¡8 szívesen veszik.
Kgy Ili pilulát tartalmató dohot .10 /itt ér. Egy lekeres, tnety 8 dobott,
tehát 120 pilulát tartalmat, ctak 2 korond. 9.4A korona előlege* beküldése mellett egy Ukercs bérmentve küldetik.
AlI í C I UláuiA80kl01 különösen óvakodjunk. Kérjünk határo-UVAo ! zottan NKÜ8TEIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „8zent Lipót" és „Neusteio Fülöp gyógyszerész - aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva. NEUSTEIN FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* cimietl gyógysiertáia, BÉ08, I., Plankengaase 0. Kapható Nagykanlnán: BEL.U8 LAJ08 és REIK QYULA gyógyszerészeknél.
í." f ■
V
11 :
ö o

Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. 1 védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féle 8eldlltz-porok tartós gyógyhalása a legmakacsabb gyomor- 4« 1 altestbántalmak, gyomorgörci $s gyouioihév, rógiöit székrekedés, máj bántalom, } vértoluláa, aranyár és a legkülönbözőbb nöibetegségek ellen, e jelei hiiltientek ) évtizedek óta mindig nagyobb elterjedőit werxett. — Ara agy lepecsételt eredell \' doboznak 2 kor. }
lli»iiiÍMÍI»Mok Un venylleit; ImjlUdiuk. ,
a Zagorlil vasút mentén (Zágráb-Csáktornya.)
Vagyelemazva Prof. Dr. Ludwlg udv. tanácsos Által 1804.
68 fok Celsius meleg forrta, a kín iszapnak felülmúlhatatlan hatása van ltom és Ízület iheunva, liQlct betegségek, gyulladásos 6s csonttörés! összehúzódások, köszvény, neuralgikus bántalmak, mint ischlas slb. nüi bajok, bíir- és titkos betegségek, IdUlt vesebajok, hólyaghurul, gótvélykór, angolkór, ólom és higany mérgezéseknél stb. itb.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- is bélbajoknál, aranyérnél, stb.
Villanyosság. — Mausage. fftT—-
Sjaijiatézil alaáia kéiriltaail. Nagyi vlzvaz«(ék. Mldi|ili korák zikaajrayal laslpp mrlil, i|éiz ím át ajfltia.
Idény lailam május l-töl október l-ig. — Pompás nagy paik, terjedelmes Ültetvények, szép kirándulások. — Állandó icnekar. Zene- cs láncestélyek síb. A vaiassd-toplical állomáson naponta táriaskocsi várja a vendégeket. KUtlfn fogatok i% rendelkezésre állanak, de eiek odaállitása előbb a fürdő intéző-ségnél megrendelendő. Orvosi tudakoióüásokat a füidüorvOs I)R. MaTKuVIC IV A.N ad. pp- Prospektusokat és broschurákat Ingyen és bérmentve küld. Orvosok Dr. Malkovica Iván fdrdöorvos, Dr. Loucsarek gyakorló orvoa. Szabad fOrdOk júniusban.
FÜRDŐ IGAZGATÓSÁG.
"MOLtT-FELE I
Cukikkor »1641, "\'."""^m\'m T\'L«\'
védjegyéi tünteti fel, »A. Moll« feliratú ónozatlal van tárva. A Moll-féle sós-borszesz noveieteien mint fájdalomcsillapító bedörzsölésl szar kósirény. csui és a meghűlés egyéb következményeinél leglsmerelesebb népszer.
Egy ónozott oridotl ing ir> I korom 90 Mlir.
^ MOLL Gyermek szappanja.
^ Legfinomabb, legújabb módszer szerint készítek gyermek es hölgy szappant a bflr
okazerO ápolására gyermekek a felnőttek részére. — Ara darabonként 40 flll. t
öl darab I kor. 80 flll. f
Minden darab gyermek nappan Moll A. védjegyével van ellátva.
y Moll I. gyégyizoriiz eV. éi klr. udisrl szállít* által,
v\' Bécs, Tachltuben 9. st. ,
V \' Vidéki megr.nilelíiek n.ponla potl.ul.nvél melleit I.IJe,Illemek. \'
r A raktárakban teasrik határozottan „MOLL A." aláírásával • és védjegyével ellátott készítményeket kérni. p
Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
Alapítási év I89B.
SZEKELYI LAJOS
Elsó Nagykanizsai Fehérnemű mosó- és vasaló intézete Nagykanizsa, Fö-ut 33. (sarok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Elfogad uri és nói fehérnemúeket urak, háztartások, intézetek és szállodák részére.
Vidéki mogrondolissk poiti-fordultml Inlé/titnik il
A fehérnemllok jókarban maradásáért szavatolok
Házi moiti ós «aulái.
Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
Távirat!
Megnyílott a Furmen Imre orthopéd cipószműhelye Nagykanizsán, a postával szemben, Király-utoa 38, sz. alatt.
KI vállalok és javítok mindennemű férfi, női cs gycrmekcipóket cs csizmákat, ugyüiintc fájós vagy hibáü lábakra — orthnped cipókét cs csizmákat ajánlok, a melyet hosazu éven ál a fővárosban és külföldön Nzcrzctt tapasztalataim incllctt késxttek. (iynrr>üvító- es fuzó üzletemet a nagyérdemű közönség b. partf^gúb^ ajánlva maradtam hazafias tisztelettel

IMRE
orthopéd cipész. Vidéki lovnlelcrn azonnal válaszolok.
N VOIII
Tk M PREKL ANTAL
„mlLTENlr\' CZipÓkenOCSOÍ E(l6 Mg,|,an|z|a| asztalos, kárpitos tt dit/lto
czipöi tisztításához, mert NAGYKANIZSÁN,
(Tárul ctoptrlkáz, az «|)fáizié||al iznakia.)
A n. é. közönség b. figyelmét felhívom Nagykanizsán i városi csoportházban levő
as/talos. kárpitos és dis/itó muhelyemro,
ahol bútmikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jut4nyoí árak mellett bármilyen aaztaloa és kárpitoa munkát gyorsan és pontosan késiitek,
Kifogadok falak kárpitoiiaát. «grgönyök clké-szltését, bármifele késlmonkik montlroxását
Nagy vála%ziéku raktár dlvánok 4a garniturákbau. Kivallatok háló, obódlö, ualon, eltfaxoba, bolt-holylaóg ¿a szállodát telje« berendeléseket >gy halyben, mint Vidéken.
Levelekre azonnal válaszolok.
1\\/Íoíyttoh /-v»t-t A A ^ I Áruimat csakis ju minőségű száraz fából készitein.
lVldgy <±L gy ar umany ! Magamat ft n. é. közönség jtiindulalu pártfogásába
,. . „, . .. ajánlva, maradtam
Jósadban telülmulja a legjobb angol konóosö- „.„ü,. ,¡,.„1.11.1
kel Is. A cipőnek szép fényt ad és a búrt PREKL ANTAL
megtartja eredeti színében. Nem fogja meg a mOmui™. kirpiios
niházíitoi. Mindig megmarad friss állapotban.\' jütanyob arak! szolid munkai »nitt llj. Wajdlts József könyvnyomdájában Nagykanizsa