Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
19.18 MB
2015-02-26 15:08:24
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1323
4889
Zalai Közlöny 47. évfolyam 1908. január - 1-4. szám


A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.

KAOt KANIZSA, 1808.
WEQYVENHETEDIK ÉVFOLYAM,
JANÜAR 7.
ílíflzatásl árak: K^ési é»rc 10 koron«, félévi« 6 koron», negyedévre 2 koron« GO fiit. Egyei Kim ár* 20 fitl. Tanároknak, tanítóknak, Jagylőknak <a állami tlaztvlaalöknek i I ávra 6 korona, fél ávr* 8 korona.
K«I«I6k kterknhzU\'i é* kiadó:
Kálmán Pál.
Sxarkaa\'tOiág 4a kiadóhivatal: Nagykanizsa, Ffl-ut 15. wám.
Megjelen minden hitfűn délben.
tt.H.uQZeuu
Hlrlnplibr.yviörl Néveüokt.apló
Újításunk.
A „Zalai Közlöny" mint hétfői újság.
— Olvasóink figyelmébe. —
A negyvenhetedik évfolyamot merész újítással kezdjük. Negyvenhat óv szokását, formáját, hagyományát rázzuk le magunkról, hogy minden vonalon, minden irányban alkalmazkodhassunk a modern kor követelményeihez.
Újításunk, melyról csütörtökön már értesítettük t. olvasóinkat, abból áll, hogy a „Zalai Közlöny" megjelenési idejét áttettük hétfó délre.
Ezentúl tehát helybeli előfizetőink hétfó délben, a vidékiek pedig hétfó délután kapják lapunkat, mert a déli vonatokkal minden irányba szátküldjük.
Csütörtöki értesítésünkben röviden okát adták e változásnak. Elmondjuk most részletesebben :
Az ujság-olvasó közönség a hétfói napot mindig üresnek érzi. Nem érkeznek meg megszokott lapjai, nem értesül a napi eseményekről, az ebéd utáni olvasást kénytelen elhagyni, mert hórfón nincs lap. A szombat estétól hétfó délig tórtént eseményeket, a legjobb esetben kedden reggel tudhatja meg. Hogy ez mit jelent, csak az tudja, akinek az újságolvasás napi szükséglete.
Ezen a régi bajon akartunk segíteni, mikor elhatároztuk, hogy a „Zalai Közlönyt" 1908. januártól kesdódóleg hétfó délben jelentetjük meg. \' .
Lapunkban tehát már hétfón délben olvasható lesz, hogy mi történt szombat estétól hétfó délig, de azért a heti eseményeknek osak ugy hű tükre marad ezután is, mint voli eddig. \\
A legújabb eseményeknek gyors közlésénél neirií&1ft Nagykanizsára és Zalamegyére terjeszkedünk kt, hanem az egész országra.
A „Zalai Közlöny" u. i. hétfőn d. e. 10 órakor telefon- ós távirat-értesítést kap Budapestről, melyben tudósítónk beszámol a vasárnapi és hétfő délelőtti eseményekről.
Ezzel olórjük, hogy t. olvasóink a helyi, megyei s országos eseményekről gyorsan értesülnek ós hétfőn sem érzik a lap hiányát.
Igaz, hogy ezen újítás sok aldozntot kívánt, de meghoztuk szívesen, hogy olvasóinknak ezzel is kedveskedjünk.
Csütörtöki értesítésünkre mindenhonnan elismerő és üdvözlő leveleket kaptunk. Olvasóink csakhamar felismerték az ujitás nagy horderejót. Kemóljük, hogy lapunk ezentúl is nélkülözhetetlen lesz.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a legtöbb ós legfontosabb esemény mindig szombat este, vagy vasárnap történik. Városi közgyűlés rendesen szombat késő délután van. Erről eddig csak egy hót múlva irhattunk. Egyleti s más egyéb gyűlések vasárnap vannak. Ezekről is osak a következő szombaton vehettünk tudomást. Mulatságok, felolvasások s más hasonló dolgok szombat este szoktak lenni. Kit érdekelt a referáda egy hét múlva V
Ezután mindez máskép lesz. Hétfó délben már kimerítő, bő tudósításban számol be a „Zalai Közlöny" minden gyűlésről, mulatságról, stbiról.
Mai számunkban már láthatja az olvasó, hogy ujitásunk célszerű ós praktikus. Benno vannak a legújabb események is. így lesz ezután mindig. Már most közönségünkre bizzuk annak megítélését, hogy érdemesek vagyunk-e a pártolásra.
Eláruljuk, hogy az ujitások sorozata még nem ért véget. Mihamarabb eljön az ideje, hogy nemcsak hétfón kopogtatunk,
Azt hisszük, egyéb programmot adnunk felesleges. Az elmúlt év meggyőzhette olvasóinkat arról, hogy lapunk minden irányban független, s így radikális ói szókimondó. Ez lesz a jövőben is.
Bóth Baakhás : Folyósítunk: " Törlesztene» kölcsönöket Wl«"»«»\'"» bérhá\'akra 10-75 evea törlesztésre 3*/.—3\'/,\'/,—>*/,-■>\'/,*/,-os kamatra
= BUDAPEST. — Jelzálog kölcsönöket ll-od és lll-ad halyi bcláblázásra 5-15 évre 5«/,-»l, esetleg 6\'/,•/,-«!. \' Személv- ÓS tároaváltóhitelt iparosok és kereskedók reszere, valamint minden hltelképea egyénnek »7,-10 ivl
Bank-kSzponlunk: V,-> Magy. Kfr. Opera-Bazár palotáikban. Bankhelyilégek : ó-Utca 15, azáin ú Lazár-uteá\' 1(3. >zám. Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszerű faivllágoaitáal. Válaasbélyeg mindenkor mellékelendő. Tf«.*rri«i,lni lrülnannülrnt allami, tbrv\'nyhalósági, községi tisztviselőknek is katonatiszteknek Azetési előjegyzésre 1 ISZIVISeiOl Koioiouoavi ¿s életbiztosítás nélkül. Ugyanezeknek nyugdijaira is. ---—i--- ------■ . , , vtUeilci pánzlnlázatek és vállalalok ráazványalre értékuk US\'/.-aig kfllcsoni nyújtunk az Osztrák-Magyar Értékpapírokra, (jank kamatlába melleit. Tózsdemégbízásokal a budapesti és külföldi tőzsdekén lelkiismeretesen és pontosan teljesítünk, mindenkori eredmenynyel, az «rlolyamokst napom« dijulaiiul kuzoljuk. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet alul nyújtott jelzálogos-, lorlesr-lesos-, személyi- es vállókolcaonU —- Mindennemű bel- cS kúllúldi értékpapírt napi árfolyam..» veszünk es eladunk, l\'enzugyi szókba v.go minden raálls ügylatat a legnagyobb peuzcsoporloknal levő oászckóltéléséinknel lógva legelőnyösebben bonyolítjuk le. b«nk házunk kcpviselelereinegbizhato egyéneket íelvaazunk.
t /
ZALAI KÖZLÖNY
1908. JANII AH 7.
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
Alapíttatott 1841-ben.
Részvény töke: K. 42 Millió. Tartalékok: K. 50 Millió.
KOrpont: BUDAPEST
Nagykanizsai fiók:
Csengeriui 4. sz. saját ház.
TakarókhnfátRlffltBll0g4d b,<tótllö")rvelf-
I ttRai BRUBlBloRöl re, folyószám Iára s pénztárjegyek etleoúbuii a legelőnyösebb teltételek
¿h módozatok mellett. Leszámítol kül- és belföldi váltókat és kisorolt
értékpapírokat. Vesz ós elad értékpapírokat, arany és ezüst
pénznemeket idegen bankjegyeket. Letét és megőrzés végett átvesz értékeket én okmányokat. (Safe deposits)
Hitelleveleket kiállít a bel- én küllőid minden lelentékenyebb piacára.
Tőzsdei megbízásokat a budapesti, bécsi és a külföldi tőzsdékre legjutányosshban teljesít.
Mindennemű felvilágosítással díjmentesen szolgál.
TELEFONSZÁM 20 TELEFONSZÁM
Előfizetési felhívás.
A mai számmal ui elólizetést nyitunk lapunkra. Vezető cikkünkbe megadtuk a „Zalai Közlöny" jövendő irányát. Klihez nincs mit hozzá tennüuk. Kifogástalan, szókimondó, jó u|ságot kívánunk adni olvasóinknak. Olyant, amely az igényeket kielégítse. Hogy ezt megtehessük, pártolásra van szükségünk.
Kérjük tehát t. előfizetőinket, hogy az előfizetési dijat hozzánk mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A Zalai Közlöny előfizetési ára:
Kgy évre IH korona t>
\' , .5
\'/, „ 2 „ 50 fillér. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek és állami tisztviselőknek :
egy évre f> korona
Városi gazdálkodás.
7« 7. haszon.
Az eladósodott város.
Kellemes | ót hátaimé Ima-
hMtoeíor
MotfblB-hmo, kipróbált ¿8 ,\'j enyho.
1 liter
Jamaikai rum
90 kr.
1 csomag
Törmelék tea
30 kr.
Kiváló házi szer
• .Cllllll" néven általánosan ismert kaliforniai fugeszorp gyomor-bántalmak, emésztési zavarok. ezek utóbajai, u. in. hátfájás, bevont nyelv, fejfájás és gyomorégés ellen. Ize kellemes, hatás« enyhe és mégis biztos. Tisctitja a* emésztési szerveket, miáltal az emésztés tendez lesz, fokozz« >z étvágyat és
megóvja ai egészséget. A .Cllllll" ugy gyermekeknek, mint felnőtteknek egyaránt kitünó szolgálatot tesz.
Kapható minden gyógyszcitárhan Egy nagy Üveg ára 3 K., kis üveg 2 K. I-Yiraktar Török József gyógyszertár« Budapest, VI., Király-utca 12. az.
Kapható: Drogéria a „Vörös kereszthez* Nagykanizsán.
Kszmékkel kurgetődzünk, jelszavakkal dobálod-zunk és reformot hajszolunk mindig és mindenütt. A lapok telve vaunak panaszszal, sírnak a nagy pótadó miatt, melyet érthetetlennek tartanak akkor, mikor a város semmi iráuybau sein fejlődik. Ain itt nincs panasznak és jajgatásnak helye. Tenni kell! Helyes városi, még pedig praktikus gazdasági politikával kell Nagykanizsa kátyúba rekedt szekerét előbbre vinni Hogy ez megtörténhessék, olyan ideát kell u városi vezetőségnek adui. melyet könnyen megvalósíthat és amelynek valóra válása tényleg anyagi előnyöket hoz.
Ilyen praktikus és köunven megvalósítható idea az alanti, melyet a városi képviselők szíves tigy elmébe ajánlunk.
Mikor a legutóbbi városi közgyűlés a költségvetést tárgyalta, egyetlen figyelemreméltó, szakértő felszólalást nem hullottunk, ami szomorú bizonyítéka annak. hogy a képviselők vagy i«om értik, vagy nem akarják érteni a dolgukat. Mi csak egy tételre hívjuk fel a figyelmet.
Az I9i)li-ik évi zárszámadás V. tétole szerint, Legelő és erdő évi jövedelma 87,613 kor. Hfi f.. I erre személyi kiadás 7\'J\'J\'J korona, maradna tehát 30,314 korona. Az ingatlan értéke 417,08J koronában vau felvéve.
Mindenekelőtt megemlítjük, hogy Nagy kauizsá-nak 41100 hold földje van. Mikor tehát az 417082 koronára vau felvéve, akkor egy hold csak loti koronát ér. ,
Kz az érthetetlen. Hiszen Nagykanizsán egy hold föld értéke 1000—l\'ion korona. Miért vették fel tehát a zárszámadásban Ion koronára?
A valóság tehát az, hogy a város legelő és erdő vagyona négy millió korona. Ha pedig ez a vagyon ennyit ér — aminthogy tényleg ez az értéke — akkor a 4 ,708\'i korona \'\\"/„ jövedelemnek felel ineg. Csak természetes, hogy ¡¡yen gazdálkodás mellet a város nem fejlődhet, mert nincs miből, ellenben a pótadó folyton emelkedik
K/.en a szomorú dolgon segíteni kell. még pedig okosan és praktikusan. Véleményünk szerint a következő lenne a helyes:
Kinlitettük. hogy egy ho!d föld értéke 1000 — I -Juu korona. Ha a város a felső erdő, békás-tó es kis-erdói birtokát parcellázná az iöoO kat. holdnak
Mase a halálról és a korhelyről.
i.
Volt egyszer egy ember, akit Benedeknek hívtak, a aki uagyon istentelen életei élt. Kz a Benedek minden idejét a korcsmában töltötte, ahol hasonlóan istentelen társaival, literszámra öntöltő magába a sárga, fehér, vöröt és zöld szinti italokat, amelyek közül egyiknek édes. a másodiknak keserű, a harmadiknak savanykás ize volt, de valamennyinek csépjei között ott úszkált, bukdácsolt millió kis gonosz szellem ; ezek felmásztak Benedek agyába elkeveródtek a vérében ós hihetetlen módon felforgattak ott mindent. Benedek, aki különben szelíd ember volt, ilyenkor nekivadult, ordított, káromkodott, belekötött embertársaiba és ártatlan poharakkal ártatlan ablakokat zúzott össze. Kgy ideig bírta Benedek ezt az életet de egy napon nagyon beteg lett. De ó evvel nem törődött, továbbra is eljárt a korcsmába s öntött« magába a gyilkos italokat Ks mikor az Ur valamelyik hainaloii letekintett a zengő kék magasságból, a beteg Benedeket az ut sarában látta fetrengeni. Magához intette ekkor t> halál angyalát, igv szóll hozzá :
— Fiam. holnap este leszállsz a földre s eloltod Benedek gyertyáját.
II.
Annak a napnak reggelén, melynek estéjén fienedek gyertyájának Isten akarata szerint el kellett aludnia, a konok lumpot valami különös gyengeség szállta meg Kgész nap nagyon szomorú volt és elhatározta. hogy estére nem megy korcsmába Mióta az eszét tudta, ez volt az első éjjel, melyet otthon töltött. Belebámult a lámpájába és egyszerre csak niiuden ok nélkül keservesen sírni kezdett.\' Mikor pedig elcsendesedett, tintát, papírt vett elő és irui kezdte a végrendeletét.
Ks a menynek az a hivatalnoka, akinek az a kötelessége, hogv az emberek élete után pontot tegyen, s akit a költők a halál angyalának neveznek, ebben a pillanatban elindult az égliól. Leszállt abba :i városba, melyben Benedek lakott és egyenesen abba a korcsmába ment, amelynek Benedek a nap és éj minden órájában vendége szokott lenni. Körülnézett de az öreg korhelyt sehol sem találta. Talán valamelyik másik csapszékben van. — gondolta it halál és benyitott a legközelebbi lebujba Hanem Benedeket ott sem találta meg; sem a harmadik, sem a negyedik korcsmában. Ahová az angyal belépett, ott a savanyu szesz-illatos levegőn hideg lehellet futott át. az alkak elnémultak s a lámpák lángja lobogni kezdett
IV.
Kjhaj, — gondolta, — Benedek már bizonyosan ráiiui az idevaló italokra, alighanem a másik városban mulat. Azzal egy vidám nótát fütyülve, a halál nekiindult a szomsíéd városnak Akik találkoztak vele emberek, azok megborzadlak s a foguk vacogott Összejárta a szomszéd várost is, de Benedeket egvik csapszékben sem találta meg. Kkkor már kezdte bosszantani a dolog és megint tovább állt egy várossal. De olt is hiába |árt. épp ugy, mint a tizedik, huszadik századjk és ezredik városban Ks amint így mindinkább uekidUliösödve kutatta át a városokat hogy valamelyikben lefülelje áldozatát, azon vette magát észre egy nap, hogy az öreg Kurópával végzett s ázsiai városok utcain barangol. Ks amellett, hogy a kötelessége kergette is. nagyban vonzotta a neki uj élet is n vidámság, a tánc. a zene. a dal. A komor halál az életnek ezeket a virágjait nem ismerte. 0 az életből csak a könnyeket, jajgatásokat fájdalmaktól, ugy rémülettől eltorzult arcokat ismerte. Fülei csak
a gyászdalok komor, nehéz hangiailioz s megálló emberi gépezetek végső hörgéseíliez voltak szokta.
Ks most látott arcokat melyekre a szesz ináinora a tökéletes, mindenről megfeledkező boldogság kifeje-zését varázsolta; látott rut vonásokat, melyeket a részeg-ég ossze-vissz* kuszált s az ellenállhatatlan báj hálójába igazgatott Különben csúnya szemeket, amelyekben a mámor az értelem, a szellem villamos lámpáit gyuiiotta lel. Hallott vidám, profán dalokat és mindez u| volt ueki s nem győzte eléggé csodálni. Aztán a gyönyörök rejtettebb barlangiaiba is benyíto-gatott Volt egy homályosan megvilágított, tompa selymekkel kibélelt négyszögletes teremben, melynek közepén ezüst liliomot ábrázoló kandelláber állt s a közepén illatos fűszerek égtek vakító fehér, de nem világitó lánggal. A liliout széles medencéből uótt ki. melybe a virág száraiból illatos rózsavíz szivárgón Kgy lilasclyeui sátorból halk zone hallatszott s a bódító dalok ugv töltötték meg a termet, mint a nemes vörösbor a kristálykelyhet A falak körül puha színes kereveten férfiak és nők heverésztek s tiszta kék lüstöt eregető szivarkákat szívtak vagy édes gyümölcsöket ettek s kábító italokat ittak. Néha felkelt egy leány s körültáncolta a tüzet Nagy, erős, hófehér bőrű, szóké selyemliaju gyönyörű leányok gyorsan, ütemesen keringtek. Vékony selyemingük hozzátapadt testükhöz K kidomborodtak az izmos idomok s a keblek-kupolák módjára büszkén koronázták a mellüket BariiabórO malái leányok álmadozva, lustán leitettek, szemüket lehunyták, vastag, vörös aikuk kissé megnyílt s összes fehérséggel kivillogtak a fogak Karpikat széttárták s mint a repülni készülő darvak a szárnyukat lebegtették ; testük sulypoutja lábuk ujjainak hegyen nyugodott s ez valami csodálatos, megejti ritmusba szédítette mozdulataikat. Jöttek degcuerált apró. dus-ha|ii, hosszú karú. hosszú ujju nők, akik mezítelenül és vadul énekelve járták a táncot.
1 !>08. JANUAB
ZALAI K U V, I, 0 N Y
lelelne meg. Értéko tehát, hacsak 1000 koronával vesszük ennyit pedig príma voltánál fogva leltétlo-ulll megér — 1.600,000 koron». Ennek évi 4"/-os kamata (50.000. (Csak 4"/,ot vettünk, holott 4,/"_ y" -ra is el lehet helyezni.)
Él a fiO.OOU korona megfelel évi 20°/„ pótadó csökkenésnek, vagy pedig vízvezeték, csatornázás, vásártér-rendezés, stb. stb. építésének.
Véleményünk szerint ennek a tervnek megva lósitása «ló semmi akadály sem gördül. Hogy a város évek mullán mennyi mindent nyerne az igy befolyó jövedelemmel, azt igy hiitelen kiszámítani sem lehet. Mindenesetre elónyösebb, mint a irTostaui */,"/, jövödelem.
A fold hamar elkelne, mert nálunk nagy a fold éhség Kötött birtokkal vagyunk körülvéve, kisgazdáink hálásak lennének, ha a város parcellázna
Gondolkozzanak vezetőink a felvetői) ideán és ha jónak találják, valósítsák meg inielóbb
Újdonság!
A n. közönség szíves tudomására hozom, _ hogy műtermemet
előkelő fővárosi és ktllföldi fényirdák mintáiára, a mai kor legújabb vívmányai szerint, villamos fény reflektorokkal láttam el s igy azon helyzetben vagyok s mai naptól fogva, a legelőnyösebb világítás mellett, az időjárástól teljesen függetlenül ünnep- és vasárnap is reggeli 8 órától esti 8 óráig felvételeket eszközölhetni, előzetes bejelentés esetén későbben is. Hálok és egyéb eatélyek alkalmából műtermem a késő esti órákban is nyitva van ugy, hogy a közönség közvetlen az estélyek látogatása előtt is fényképeztetheti magát Kzen uj eljárás szerint lelvett képek semmiben sem különbőznek a nappal felvett képektől. Műtermemet a jövőben is szíves pártfogásukba ajánlva, vagyok teljes tisztelettel
VÉRTES ANTAL
fényképész, Csengeri ut 1. a Nagykanizsai takarékpénztár épületében földszint.
Kimkftlaim megtekintésére felhívom t. küxtínatig szlvea figyelmét.
— A „Nagykanizsa" f. hó 3-iki számából —
1.
.Kérelem, Mint manapság már több vidéki városokban létrejött az a humánus és méltán helyén való érdem elismerés a rendőrség üdvös segódkezó-seit nem nélkülözhető polgárság körében, hogy így a szokásos ajándékozások idényekor, ki ki tetszéséhez éá Jóakaratához mérten összegyűjt bizonyos összeget arra az éremles célr» hogy csak részben is megjutalmazzak a közérdekében tett jó szolgálatokat és a társadalom békéjét fenntartó rendőrség méltán elismert figyelmes gondoskodását "
II.
Élt szaz évig Városunk legidősebb lakója tegnap hunyta be örökre szemet. Különös és ritka isteni adomány, hogy valaki, a mai elkorcsosult világban száz évre tekinthet vissza, hol vau az a földi halandó, ki a mai villamos korszakban száz évig terjedő gyorsasággal kivárnia élni? pedig élő példával (most már halottj látjuk beigazolva azon közmodást .lassan járj, tovább érsz". Igy tett egész életében özv. Markusz Gerzsonné születeti HOchler Netti Király-utca 49. ház szám alatt lakó niagánzónő is, egész életén át mértékletes is kimért volt. bár sok wsszonlagságoii ment keresztül mégis a sors különös kegye folytán, ép elmével és teljes látó képességgel tegnap este fél nyolc órakor száz éves korában végelgyengülés következtében lelke, elhagjta porhüvelyét.
Eljegy*4»l-LakodaJmt-Damait
Eoltonnu -
éi ,ltennct>erg*-selyem «0 kr.-IAl felit jeliig bérmentve ós vámmentesen. Minta
postafordultával. Megrendelések Mrmely nyelven tiitéicndük :
an. Seidanfabrlkt. Hannebarg In Zürich.
A hét.
A halál angyala ezeken a tanyákon megismerte a szerelem millió hangját A vágy sóhajait, melyek hosszan, egyenletesen szállnak, s a beteljesedéseit, amelyek görcsösen szakadozottak; az öröm sikoltásait a a csókok zenéiét. Irtott görcsösen összeszoruló ujjakat, melyeket nem a kínok górbilettek bele a párnákba, liánom a kéjek Látott gyönyörtől reszkető térdeket, az epedés édes kínjában vacogó fogakat és egy nagy csóktól elfehéredett ajkat.
Mindez szenzációsan uj volt a komor égi hivatalnoknak. fis mint egy dohos irodában megvénült dijnokot megrészegít egy csodás tavaszí reggel, melynek báját eddig nem ismerte, ugy szédült bele a halál az élet káprázatos újdonságaiba.
V.
Negyven évig barangolt így, megfeledkezve a kötelességről melyet az ÍJr reá bízott, mikor egy éjjelen — bizonyosan a föld kerekségének okán — visszatért abba u városim, amelyből elindult s amelyben Kenetlek lakott. Rs csak ekkor jutott eszébe a kötelessége és az, bogy a vén korhelyt a lakásán keresse.
Otthon Heuedek a negyven é\\ig tartó betegségtől s a roppant öregségtől meggyötörten lesújtó látvány volt. Iszonyúan szenveded s negyven évnek minden percében rimánkodott az ég urához, hogy knldje már érte a halált, aki kiniaitól megváltsa. Am az Ur ezt a legiobh akarattal sem teljesíthette
— mi tudjuk, hogy miért. Mikor aztán Henedek látta, hogy minden hiába, az ég nem szánja meg szörnyű szenvedéseiben, a szegény kínlódó agg revolvert vett elő — kínlódásai negyvenedik évének utolsó napján
— s megmaradt végső kis erejével agyonlőne magát
A golyó épp abban s pillanatban ölte meg, melyben a halál angyala végre megtalálta s a szobájába lépett.
— Előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy az előfizetési dijat hozzánk mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a szétküldésben fennakadás történjék.
Hátralékos előli/,élőinket a hátralök szíves beküldésére kérjük.
— Előléptetés A vallás- és közoktatásügyi miniszter Grész Krnő csáktornyai állami tanitóképző-ilitézeli tanárt a Vili. lizetési osztály 3 (okozatába léptette elő.
— Szolgabirák beosztása. (írót llatthyánv l\'ál főispán ur őméltósága l)r Huszár l\'ál szolgabírót a zalaegersregi. Farkas Kálmán tb főszolgabírót a csáktornyai, Dr Udvardy Imre szolgabírót a balatonfüredi és l\'aál Viktor szolgabírót a zalaszeiilgróti lárási főszolgabírói hivatalokhoz rendelte ki
— Eljegyzés (lolenczky János takarékpénztári tisztviselő eljegyezte |)inii| Mariska urleányi Nagykanizsán.
— Alapszabály jóváhagyás. A belügyminiszter a zalaszántói ölik. tüzoltó-testület alapszabályait látamozta.
— Házasság Szívós Antal nagykanizsai órás ma délután veszi nőül Németh Krzsikét Kaposvárott
— Elhalasztott befizetések. A nagykanizsai takarékpénztár által alapitolt önsegélyző szövetkezet a hétfői befizetéseket pénteken fogja megtartani.
— Népies gazdasági előadások. A fold-mivelésügyi miniszter támogatásával Poriakon a tél folyamán népies gazdasági előadások lösznek tartva.
— Ami jól izük az u szervezetnek rendesen hasznosabb, mint a visszatetsző dolgok, különösen gyógyszerek. A „Seott-féle Kmulsió" feltétlenül jó izü, könnyen omészthetó összeállítása a csiikamáj-olajnak, melyet gyermekek is előszeretettel vesznek. Kapható a gyógyszertárakban.
— Itt a hideg tél és vele a hurutok ideje, melyeknek különösen azok vaunak kitéve, akik a légzőszervek chronikus megbetegedéseiben szenvednek. Akik niucsenek abban a kellemes helyzetben, hogy az enyhe délvidéket felkeressék, használjauak „Sirolín-Rochte"-t, melynek hosszabb vétele felette ajánlatos, mert kevesbíti a köpetei, szárítja a légzőszerveket éa előmozdítja az étvágyat. Mindennemű hurutban szeu-vodók részére valóságos meutőszer. Kapható a gyógyszertárakban.
— Sikkasztás a sümegi városházán. Határozottan szerencsétlensége van Sümegnek az adójegyzőivel. Csak néhány évvel ezelőtt csukták el Horváth nevű adójegyzójüket, aki nevezetesebb ökszeget vágott zsebre, most meg Szűcs Lajos nevű adójegyző lépett tilos útra. Ugyanis mintegy HOt) koronát kitevő adó-pénzzel nem tudott elszámolni s mikor kérdőre vou-ták beismerte, hogy saját cél|aira használta fel a pénzt. A hatóság iotarlóztatta és átadta a büntető biróságuak a rossz útra tévedett umbert.
— A bajai milliós főnyeremény pöröi Ugye még mindig nincsen eldöntve A pör tudvalevőleg abból származott, hogy Eckert Antal bajai lakóa iz ottani Kereskedelmi és Iparbankot azzal vádolja, hogy részletívél, a mely szerinte eredetileg a milliót nyert Hiámot tartalmazta, kicserélték és eziel ót a milliói főnyereménytől olütötték Az egész bonyodalom nem keletkezett volna, ha Kckert Antal sorsolási lapot járatott volna, mert ebben az esetben már másnap tudta volna, bogy nyert-e a sorsjegye és ha csakugyan bz övé volt a milliót nyeró száma részletivet nem adta volna ki a kezéből. Látni való ebből, hogy mindenkire nézve, a kinek értékpapíréi és különösen sorsjegyei vaunak, feletto fontos egy jó sorsolási lapnak a járatása. Ilyennek van elismerve a Pénzügyi Hírlap a melynek sorsolási részét a Pénzügyi litmutató-t a legilletékesebb helyek, jelesül a nagymélt. magy. kir. belügyminiszter mint teljesen megbízható szak-közlönyt, a nagymélt. magy. kir. pénzügyminiszter mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett lapot hivatalosan a|ánlottak. A lap előfizetői a januári számmal ingyen kapnak egy sorsolási naptárt, továbbá kapják a pénzügyi és tőzsdei évkönyvet, a mely sok más baszuos tudnivalón kívül tartalmazza a kezdettel fogva az 1907. év végéig kihúzott de kifizetés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek hivatalos kimutatását, ugy hogy e könyvből mindenki azonnal megtudhatja, vájjon sorsjegy ki van-e már húzva vagy nincs ? A Pénzügyi Hírlap előfizetési ára 6 korona a mely összeg postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba fliákóci-ut 44)., a honnan kívánatra mutatványszámokat is küldenek
— Ajándékok a Darnay Muzeumnak. Karácsony hetében sok becses ajándékkal szaporodott Darnay Kálmán sümegi múzeuma. Kötvös Károly orst. kepuseló a muzeumuak aiáudékozta összes régiségeit. Kzek között Szt. Imre herceg koporsójában lelt díszes ezüst boglárt, művészi faragású elefáiiCHOht emUeri koponyát és gyöngy hímzésű öltöny részletet, melyre a hímzés négysorosán tulipán alakban tan felróva. Azonkívül egész sorozat régibb középköri aranyozott csatot áttört díszes szíj végeket stb A közelmúlt napokban ismét nagy láda érkezett Kötvös Károly ajándékaként a muzeum őslény-tárának gyarapítására. Kittiek legbecsesebb darab|a a i méter boszu mamiiiuth zápfog, csigolyák, lábszár csontok és egy kisebb méretű elefánt agyar stb. — Teljes épségben fennmaradt díszes bronz veretű, csuklós tengelyű napo-leoukori zablat ajándékozott a muzeumuak Asbóth Jenő ismert budapesti bajnok. A zabla Krdélyben került felszínre.
— Fényképezés esti világitásnál. A nagykanizsai fényképészet egy bravúros lépéséről számolhatunk be. Ma már semmi akadálya sincs annak, hogy valaki magát este, vagy bármily borús időben is lefényképeztesse. — Ugyanis Vértes Antal fényképész Csengvryuli műtermét villamos reflektorokkal szerelte fel és igy borns időben, vagy este is eszköszölhet felvételeket. K felvételek semmivel sem kulömböziiek a nappali világításos képektől. Sok egyébb között van egy érdekes előnye ¡8 ezzen ti| beredezésnek Ugyanis Vértes műtermét bálok, baugversenyek alkalmával késő estig nyitva tartja és igy a közönség báli öltö-
Farsangi
újdonságok
Weisz Miksa,
férfi- és női divatarnliázában.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1908. JANUÁR 7.
zekében megörökittethkti magét. — Vértes mai hirdetését olvasóink figyelmébe ajánljuk
— Ha a favágó — poéta. Siczó Adáin danifai Iakós polgári foglalkozására nézve favágó ugyan, de ó ugy tapasztalta, hogy erós költói tehetség van benne. Kzért ha szarét tehette, fa helyeit verset — faragott és szt szavalta a faluban utcahosszat A napokban nagy bánat érhette érzékeny költói lelkületét, mert elkeseredett állapotban bement a korcsmába s ott oly bánatos verset kezdet szavalni, hogy a bentlevókuek a szive csaknem megszakadt. A kovésbbé költói érzülelü korcsmáros azonban nem nagyon gyönyörködött a poémákban és hangos vendégét kidobta Kzl a szégyent azonban nem viselhette el Siczó uram költói hévtói dagadó kebele, miért is kidülesztve mellét, nagy büszkén perlekedni kezdett, végre pedig fokosát kezdte emlegetni, de mégis ó húzta ki s rövidebbet, inert a vendéglős néhány vendége segitségévol ugy elverte, hogy bizony hónapo kig befagyott a JJiczó Ádám költói vénája" Bo is panaszolta az űtlegelójét — keserves versekben.
— Legújabb tolvajlás. Egyes háztulajdonosok panasszal fordultak hozzánk, melyet a rendőrség figyelmébe ajánlunk. Napok óla u i. a kapukról ismeretlen tolvajok leszedik a zárakat és az igy összegyűjtött sárgarezet — minden valószínűség szerint az ószereseknek és kolompároknak eladják A rendőrséget erre azzal hívjuk f>d, hogy az oszereseket és kolompárokat erre a körülményre tegye ligyelmessé.
— A helyi sajtó köréből. A Zala szerkesztőségében szombaton némi változás állott be Nairy Samu. a lap eddigi segédszerkesztőié átvette a fe elós szerkesztést, inig Szalay Sándor, az eddigi felelős, a lap fó-zerkesztóje lett
Örömmel üdvözöljük Nagy collegánkat uj állá-sáhán. Aki hírlapírói tudását és működését ismeri, tisztábsn van azzal, hogy e hely méltán megilleti. Mint a lap felelős szerkesztője fontos pozíciót tölt bo, ám előre tudjuk, hogy a lap eióuyére. Elsőrendű vérbeli újságíró Nagy Samu, aki eddig is eredményteljes munkásságot lejlett ki — nemcsak mint cikkíró, hanoin miut belletrista is.
(Folytatás a G-ik oldalon.)
de írni nom akaró tollforgatónak A költomény hatá-sát dr. Schwarz Adolfné tette tökéletessé. A felolvasás művészete volt dr. Schwarz Adolfné szereplése, melyért nem kis mértékben irigyelheti nejét dr. Schwarz Adolf, a nagjr-stylü kriminá\'ísta és szónok. Nein tudjuk: ki rendezte az előképeket, de értette a mesterségét; bárha jobbnak véltük volua. ha n felolvasás és kép bemutatás ogyszerre történik, nem pedig prológ-szerűon.
Első kép : Sejtés (Frnukl Ilona.) Az ébredő nó sejti a szerolmet és érzi, hogy eljó a szoretett férli
Második kép: Vágy (Bodó Klára.) A nó szerelmes és boldogau felsóhajt : .egy muló percnek boldogsága. melyben megadva lelkünk vágya, megér egy életet"
Harmadik kép: Mátkaság (Neumaun Vera.) Mátka-gyűrű ! Elmereng a boldog menyasszony, lelkét az ó képe tölti el, inert „akit én szerelek, az engem szeret "
Negyedik kép: Készülődés a nászra (Menyasz-szony : Villányi Agáta Közreműködők: Krausz Elza, Krausz (iizi, Krank Mancika és Kohn Mancika.) Öltözik a menyasszony. Barátnői segítnek. Boldog idő, a várva-várt perc elérkezto. Arcáról a boldogság sugárzik, „azé leszek, akit szeretek."
Ötödik kép : A misz. (Örömanya: Rosenbor« Rícbárdué meuyaszouy: Villányi Agáta Közreműködők: Krausz Elza, Krausz Gizi, Nyitrai Margit, Schwarz Uízi, Singer Mariska, Viola Margit, Piscbel Elluska és Ivanics Józelin.) A tnyrthus! Utolsó ut mini leáuy Búcsúzik barátnőitől és ha sir is a leány, könnyeiu át ott ragyog az öröm és büszkeség : asszony leszek. Mennyi roméuy, mennyi bizalom ömlik el hangján, mikor azl mondja: .reám egy uj, boldog, szép élet vár ..."
Hatodik kép: Anya (Müriz Jeuóné.) A nó legszebb hivatása. Kis magzatját boldogau szorítja szivéhez és elmerül az ártatlan kisded nézésébe. Szivét-lelkét eltölti a végtelen nagy szeretet s boldogau sóhajtja: „Boldoggá tett engem bár a szerelem, de hozzá az üdvöt te adtad nekem . . Keblemre szorit-lak én kicsi vérem, szived dobbanását szivemen megérzem "
Hetedik kép : Nagyanyó, (dr. Ollop Mórné; unokái\' Laendler Mimi, Wolf Mtlí, Steíner Mancika és Markó Tini.) (iyöuyörü, megkapó kép. A nagy mama mesél. Unokái áhítattal hallgatják. Bölcs mondásai belevésődnek a gyermek lelkébe, ahol termékeny lalaira találnak Azt mondju a nagymama : Eltedet bármi sújtja, vagy bántja, Nem érzed annak csapásait Legyen e mondás szivedbe véste Altiig élsz, gondolj rá|a sokat: Tiszta szerelmed édes emléke Nyuf.almut s boldogságot ad !
A függönyt Összehúzlak Alii a taps még sokáig hangzóit Szép volt az oM büszke leltet reá a Nőegylet. A híre is jó volt Meg is «»iroinolták dr. Rothschild Saniunét és Révész I,a|»-nét Ok voltak a pénztárnál A női szivet tegnap délután megismételték.
(K P.)
rendezőjéhez, mint az egylet elnökéhez és megígérte, hogy márciusban feltétlenül eljön Kanizsára — felolvasni. Reméljük, hogy akkor nem lesz beteg. Bizonyára nincs senki, aki érdeklődve 110 várná a kilátásba helyezett felolvasást
A mulatság anyagi oldala jóval mögötte maradt az izr. Nőegylet estélyének. Erkölcsi részben viszont itt az elsőség. Klsórendü, fesztelen mulatság volt, ahol nemcsak frakkban mulathatott és gondolkodhatott szabadon mindenki, hanem másnemű elfogadható öltözékben is. Vagyis itt nem a ruha után ítéltek és nem hangoztatták jó házból való olyan egyének, akiknek egyetlen, sót csakis egyetlen szerencséjük, érdemük és jogoimük az. hogy jól választották meg a papájukat, hogy „ide csakis frakkos egyének valók * A kath. legényegylet mulatságán megbecsültek mindenkit és ez adta meg a mulatság fesztelen -sógét, fényét és erkölcsi diadalát
Az irod. es müv. kör dalárdája ismert precizitásával két dalt adott elő. (Magyar dalok. Lányi Ernőtől és Falu végén kurta korcsma, Petőfitől.) A dalárda kifogástalanságát kapacitások is elismertek már, felesleges tehát dicsérni.
Garay Obsitosát Pintér Nándor mondta el. Hofrichter Emma hegedű-játéka fénypontja volt az estnek. Zugó tapsviharral honorálták a mesteri játékot, amit a tanárnő azzal viszonzott, hogy néhány magyar dalt adott ráadásul. Méltó partnere volt Böhru Emil.
A oelli búcsú kitűnő előadója Nagy Matild. Hangsúlyozása, tariása és előadó képessége elsőrendű műkedvelővé avatják. Gyönyörű és megkapó volt az élőkép.
Lukács József felolvasásáról már tettünk emiitest. A felolvasás egy részlete Giessvein egy n igyobb munkájának.
Rác X János általános tetszés mellen tárogatón néhány magyar dalt adott elő.
A várallnn fordulat, dialóg dicséretet érdemlő szereplői : Horváth Ltvanné és Törzs Kálmán. Mindkettő elismert műkedvelő, akik számtalan diadalmas estre tekinthetnek vissza. Mostani szereplésük ujabb szép babér.
Műsor után Sárközy Jancsi zenekara vonult fel a színpadra, ahonnan csakhamar hangzott a ropogós csárdás. A párok egymáshoz simultak és büszkén foglalta el helyét Terpsichore
Világos reggel volt már, mikor a gőzfürdő felé siető, gyűrött gallérú alakok csendesen dúdolták :
Minden vágyam, minden álmom a tiéd .. .
i Pntto.)
S-ölö a sxentyyörgyvári hegyen
ELADÓ,
Bővebbet Dr. Etlényi Géza ügyvéd irodájában (Deák-tér 3.) megtudhatni.
- | __ ^__
Az izr. Nőegylet estélye.
A nagykanizsai izr. NóegyUt kasszája mintegy 1300 koronával gyarapodott szombat este. Körülbelül ennyi a tiszta haszna a fényes és minden tekintelbeu kifogástalan mulatságnak
Rózsasziuű tintába kellene a tollamat mártanom, ha az estélyuek hú krónikása akarnék lenui. Kezdem a régi. sablonos mondással: Ott volt városunk színe-java És ez ino-t nem frázis nem üres pufTogtalás és nagyzolás, hanem valóságos tény. Vidor mama, a jó-Vidor mama boldogan mosolygott ns dörzsölgette sokak által áldott kezét Bizonyára kiszámította hirtelen, hogy az est bevétele hány szegény embernek jeleut a télre fát és ruházatot
l\'ontban 0 órakor megkezdték a gazdag műsort. A terem zsúfolásig telve. — a levegő forró, — a vakító szép női kenlek pihegnek, - frakkos, szmo kingos, kikent, kifent és kimosdatott urliak vetély-kedve szellemeskednek városunk piruló szépeinek — de hirtelen csend támad, mikor a kis elismert művésznő: l\'ollák Irmácska megüti a zongora billentyűit. Papája és dicséretet érdemlő mestere: l\'ollák Miksa az ujtóbau tigyel, de az ó kitűnő fülei sem fedeznek fel hibát, mikor a kis zougora-vírtouz három nehéz számát (Mendelsohn : Pr&Iudittm E-moll, Grieg: A tavaszhoz, Ole Olsen : Pappílons) bátran és zavartalanul előadja. Az a hatalmas tapsvihar, mely az előadás nyomán fakadt, legékesebb bizonyítéka a kis művésznő tudásának
A második szám sikere Nyitrai Margit nevéhez fűződik Tisztán csengő, behízelgő lágy hangjával beférkőzött a szivekbe. Hogy az est sokáig feledhetetlen marad, abban bizonyára nagy része vau Nyitrai Margitnak is.
Ezután jött az est fénypontja: .A uói sziv." Chamisso híres dalsorozatáhól dolgozta át P i I I ifi Soma dr. oly bravourral. atni már jellemzője e kitűnő,
Mi a/.
A legjobban, bevtlt, n hcl* ct kuliold legel«) tekintelveitiM es sok o/.er orvostól Ajánlott tápszer egészséges ós hálbajbsn szenvedő gyermekek #s felnőttek részére; negy I ipértékü, eliSseg.li sí liom-Aa caonlképzOdést szabályozza sz emósxlésl és n hesz.tsletban olcsó. ,A csecsemő* cimu tanulságos fűzel ingyen kapható ai elárusító helyeken, vagy R. Kufeke nél Wien I.
A kath. legényegylet estélye.
Alig aludtuk ki a mámort, melyet az izr. Nőegylet estélyen magunkba szívtunk, máris frakkot öltöttünk újra, hogy részt vehessünk a kath. legényegylet sikérültnek Ígérkező estélvén.
A gazdag műsor sok élvezettel kecsegtetett. Amit legjobban vártunk: Giesswein Sándor kanonok, orsz. képviselő felolvasása — sajnos elmaradt Aui csak személyéhez nem volt szerencsénk, mert a szellemi élvezet megmaradt. Elküldte felolvasásának kéziratát, melyet Lukáos József gimnáziumi tanár, egyleti alelnök osengó baritonjak tolmácsolt. így hát a hallgatóság meg lehetett elégedve. Végtére is teljesen mindegy, hogy az eszméket kinek az ajkáról halljuk; a fő: hogy jó legyen. E tekintetben pedig Giesswein Sándor irói hírneve kellő garancia. A szimpatikus Lukács Józsefet mint felolvasót hallani: szintén elsőrendű élvezet. Ami tehát elveszett a vámon, inogterűlt a réven. És ami a legfőbb: Giesswein Sándor levelet irt Eporjessy Gáborhoz, a világ legagilisebb
KÉPVISELŐT KERESÜNK
Nagykanizsa és környékére magánfelek látogatására magas jutalék mellett. Ajánlatok kimerítő referentiákkal .Munkácsy" fényképnagyitó és festészeti műterem Budapest, VIII., József-körút 21.
1908. JANUÁR 7.
SALAI KÖZLÖNY
EPITŐ-IPAR.
A „Zalai Közlöny" állandó rovata.
Rovatvezető MITRÓ J. JANOs.
Az építő-iparosokhoz.
A Nagykanizsai Kpitó Iparosok Szövetsége tudvalevőleg közgyűlési határozatban hivatalos lapjának vallotta a Zalai Közlönyt ós elhatározta, hogy a szövetség minden ügyes-bajos dolgát lapunkban vitatja inog.
Hogy ezt tehesse, lapunkból egy oldalt boosájtottunk a szövetség rendelkezésére, melyet „Epitó-Ipar" óimon Mitró J. János szövetségi titkár szerkeszt.
Ugyanazon közgyűlés felhívta a tagokat, hogy támogassák a Zalai Közlönyt, a szövetség hivatalos lapját.
Tisztelettel kérjük tehát a szövetség tagjait, hogy előfizetési szándékukat es illetve az előfizetési dijat (egy évre 10 korona, \'/, évre 5 korona) vagy kiadóhivatalunkban (Pó -ut 15.,) vagy a szövetség hivatalos helyiségében jelentsék be. illetve fizessék le.
Jó bornak hím kell cégér Ez bizonyos De az is bizonyos, hogy jó cégér alatt sokszor árulnak undok lélöttyöt, különösen az iparban
II
Erkölcstelen testület."
— Mondotta dr. Döri József. —
Feleljen érte a bíróságnál!
A nagykanizsai kir. járásbíróságnál nemrég egy polgári pert tárgyallak. A Nagykanizsai Építőiparosok Szövetsége beperelte Rali László tagot, inert a láraudó-ságokal ueiu űzette. Hali ügyvédet fogadon dr. Dóri József szemelyébeu aki a tárgyaláson u következő ékes kiszólás! alkalmazta :
— Bolond lenne, ha lizeluo ilyen erkölcstelen testület neki
Lehet, hogy ez is jogászi érv, vagy - elsőrendű ügyvédi fogás. A halaltnas mondás mélyebb értőiméi nem ismerjük, mert mi uem tanultunk jogot. (Jsak annyit érlüuk az egészl\'ól, bogy dr. Dóri Józsel ügyvéd védői minőségében a Nagykanizsai Építőiparosok Szövetségét .erkölcstelen t e st ü I e 1 n e k" nevezte.
Nem tartjuk, magunkat illetékesnek arra, hogy dr Dóri Józsu urnák a védői immunitás halárait elmagyarázzuk. Ha az egyetemen ltom tanulta meg. ma már kár vulut a fáradságért. Nekünk elég maga a leszögezett tény, hogy egy nagy és szépeu fejlődő testületet alap nélkül — és valószínűleg meggondolatlanul — erkölcstelennek bélyegzeit
Szükségesnek tartjuk ennélfogva az ügyvéd urnák msguiagyarázui, hogy a Nagykanizsai Építőiparosok Szöveuege uoiil foglalkozik sem paragrafus csavarással, som eiekucióval. sem hasonló kaliberű dolgokkal, hanem — mint az alapszabályok 2. mondja:
A szövetség célja: tagjai közös ipari érde-keíuek előmozdítása, minden törvényes eszközzel.
A tagok ás munkásaik kozt állandó békés viszouy létrehozása. «
A munkások jogosult kiváltságainak elismertetése, és jogosulatlan követeléseik ellen védekezés
— közös eliáráasal — a törvények halárain belül.
Védekezés s lisztességlelou verseny ellen
Már most kérdezzük: hol ilt a tisztességtelen-"ég? Talán az outit tetszik dr Dóri Józsefnek, hog.v 8 munkaadók ós munkások között a jó viszouyt óhajtják feuu tar tani v
Nem, ügyvéd ur, még annyira uein fajullak el 11 viszonyok, hogy ilyesmit csak ugy felelősség nélkül
lehessen puífogtatui. A Nagykanizsai Építőiparosok Szövetsége uem a városháza tanácsterme, ahol tág és szabad tere voU — annak idején — az Ön gorombasá-gait.sk A Szövetség ezt a rágalmai nem hagyja tuigáu száradui és már megtette a szükséges lépéseket, hogy kellő elégtételt kapjon.
Meglátjuk : mivel igazolia azon állítását, hogy a Nagykanizsai Építőiparosok Szövétségo erkölcstelen!
A Nagy kanizsai Építőiparosok Szövetségének rendes tagjai.
A Nagvkanizsui Építőiparosok Szövetségének rendes tagjai — ez idő szerint — a következők:
Építőmesterek : Falét Mihály. Moraudini Román Geisl Viktor, Mitró J János, Sió Károly. Szántó János, Szántó Lajos. Vugrinec József, Szuknay Lajos,1 Moraudini lláliut, Dervalics József.
l\'ala- s cserépfedő Horváth György.
Köm. s cserepes Lencz Holdizsár, Reidiuger1 Gyula.
Kőmines Somogyi Ferenc, Győri János, Reidiuger1 Géza Erdélyi János, Török István, Vellák Jözset | Schuhely Lajos, Simoncsics La|os. Hali László. Horváth István. Palkó Péter Burkus, Hege István, j Markovics Jakab.
Cserepes Munkácsi József, Gödinek József, Szokolics József, Tibolt Mátyás.
Ácsmesterek Filípovics Ferenc, Hotos Halázs, Schlegel József. Németh József, Persovics József.
Asztalosmesterek Danis Kálmán, Muzikár Vince, Farkas János, Hraulin Józsof Rtiday Lajos, Glluser Lipót Soiiueuscbeiu Mór, Táncsics József. Schermatt Józsel, Kappel János, Filipp Lipót, és fia, Zákouyi Lajos, Perlaky Ödön, Wetzer Kanatusz, Kauíinau Ferenc Marloncsovics Imre, Herjavec László.
Kőfaragómésterek : Weíszberger Kálmán, Hild Ferenc. Ilaa László fia .Ku-ef.
Cemenlgyárosok: Szartóry Oszkár, Weisz Samu. RalTaeili Alajos, Schmidl Zsigmond.
¡Mkatosmesterek: Kohn Stmu. Schável Lajos, Hrüll Sándor, Rsliiuek Sándor, Szántó Géza, Széchenyi István, Szabó József. Paizs József.
liádogosmesterek : Székely József, Török Nándor, Keszler Lajystié. Horváth József, llirschl Ferenc
Festő és mázoló: Perkó Péter, Szaller Károly, Petrekovics La|os, Vajda István. Schlechta Károly, llirschl Lázár. Vellák György, Siukó József, Wolfrom Károly, Muzsí István
Kályhás: Tóth József.
Üveges: Goldsteiu Jakab, Molcer Jakab.
Rézműves: Mendlevus József. .
Kovács: Tóth József.
Mészkereskedő: Berger flórnál
KUlünfélék.
A tagsági dij Itali László kómives. szövetségi tag megtagadta a tagsági dij uieglizetését. Perre kerülvén a dolog, a kir. járásbíróság Halit a tagsági díj megfizetésére kötelezte.
Megszűnt a krimicsau Végre leljeson helyre állott a rend munkaadók és munkálok között. Mint most a Nagykanizsai Épilói|iarosok Szövetsége hivatalosan lelenti. a krimicsau Nagykanizsán téliesen megszűnt
A Nagykanizsai Építőiparosok Szövetségének elnöksége tisztelettel kéri a szövetség iwon tagjait, akik bármi címen valamivel hátralékban vauuak, hogy ezt rendezni szíveskedjenek.
Közgyűlés. A Nagykanizsai Epitőiparosok Szövetsége I m8. |suuár .9-én d. u. 3 ójakor évi rendes közgyűlést lart.
Hidhelyreállitás. A zalaegerszegi zalalövói th. közúton levő 10 sz. Ilid 476.) K-val előirányzott helyreállítására a zalaegerszegi államépitészeti hivatal lauuár 15-én d. o. 10 órakor árlejtést tart. — A bánatpéui &"/„•
Alapszabály jóváhagyás A sárospataki Epitőiparosok szövetségének ajapszabályait a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta. —
t Uj posta ügynökségek. Vasvármegyébeu llsó-
Ur és Domonkonyha községekben január hó l-től po-la ügynökségek állitatlak fel
Uj iparvállalatok. Csurgón szövetkezeti alapon asztalosgyártelepet létesítenek. Komáromban egy bukaresti cég acélárugyárat szándékozik létesíteni. — Heregmegyében Medence községben 500.000 koroua alaptőkével agyagárugyár alakul — A Charrow-Girandot et Voigt párisi autoinobilgyáros cég Magyarországon automobiigyáral létesít. A gyár részére a kereskedelmi miniszter az állami kedvszményekal biztosította
Kivi döntéaok váltóügyekben A Kúria legutóbb kimondotta hogy a csupán külön fizetési személy megnevezésével kiállított váltó uom lekiiithető telepitett-nek és így az ily váltónál az elfogadó elleni váltó-keroset fentariásárs nincs szükség óvás felvételére. A kiskorú által aláirt váltóra teljesített fizetés, a Kúria ítélete sziriut. visszaítélendő még akkor is, ha s fizetős már nagykorúságban teliesittatett is, minthogy a kiskorúságban vállalt váltókötelozotlség nem hatályos.
A szentgotthárdi óragyár. A szentgotthárdi óragyár, mely mintegy két évvel azelőtt leégett, must órsgyárat. mely mintegy két évvel ezslőtt leégett, most újból felépítették és azt a mai napon ismét üzembe helyezték.
Végrehajtó bizottsági alés. 1907. deoz. 30-án délután 5 órakor Fatér Mihály elnöklete slstt sz épilóiparosok szövetsége végrehajtó bizottsági ülést tartott. Jelen voltak Fatér M elnök, Perkó Pét«r alelnök, Milró J. J. titkár, Geisl Viktor péaztárnok, Szántó Lajos, Szuknai Lajos Sió Károly, Kohn Samu, Schável Lajos és Rafaeli Ala|os végrehajtó bizottsági lagok. A v. k. a négytagú bizottság javaslata szerint elfogadja a költségvetést. Meudlavits K. szeszgyári szerelómesterl rendes tagul felvette At 1907 évi péuziár megvizsgálására Kohn Samu. Szántó L^jos és Ralaeli Alaiost küldi ki. Az évi rendes összülést 1 lanuár I Mikére azaz vasárnap d. u. 3 órára tűzi ki.
Asztalosok értekezlete A nagykanizsai asitslos-mesterek vasárnap értekezletet tartottak, melyen tudomásul vették, hogy a kereskedelmi miniszter a kér famegmunkáló gépeket nem engedélyezte, fi 1 tárgyban az asztalos mesterek szombaton este ismét ! értekezletre jönuek össze.
Vállalkozás.
Utfelemelés. A pozsony-varszsdi állami ut ¡0.611—1.5.\'6 km ós a pozsony-haiuburgi állami ut 0.000—404 km. szakaszának az árviz színe fölé leendő omolésével, valamint a pozsouy-vsrazsdi ut O.HÖfi—1533 km. szakaszán szükséges uj korlátok felállítására a pozsonyi államépitészeti hivatalban január \'27-én d e. 10 órakor árlejtést tartanak. Háuatpénz 5 százalék.
*
Mulatságok alkalmával ajánlok • legolcsóbb ársk mellett díszítéseket és lám-pionokat
-m
IKJ. WAJOII8 -
j u l s 11-
Nagykanizsán.
i
6
ZALAI KÖZLÖNY
(A hét folytatása.)
— A kereskedelmi szakoktatás A kereskedelmi szakoktatás raformja tudvalevőleg maiduem állandóan napirenden van az illetékes szakkörökben. Ez indította a nagykanizsai magántisztviselők egyesületét, hogy szakelőadás ciklusának egyik estélyét ennek az érdekes témának szentelje. A holnap esti felolvasás annál érdekesebb, hogy erről a tárgyról Balog Dezső felső kereskedelmi iskolai tanár fog felolvasni, olyan társaság előtt, mely a kereskedelmi pályán működik, melynek tehát van érzéko e kérdés iránt. Az előadás iránt — melyen vendégokel szívesen lát az agílis-egyeslllet élénk az érdeklődés.
— Bihari színigazgató Nagykanizsán Bihari A kos kecskeméti színigazgató tegnapelőtt és tegnap Nagykanizsán tartózkodót! és lia jól sejtjük, az iránt is érdeklődött, hogy bejöhet ő jövóro Nagykanizsára. Nem tudjuk, hogy milyen választ kapott és milyen benyomással távozott Mint értesülünk, Bihari téli állomásképpen jövőre Szatmári kapja meg és ebhez szerelné nyári állomásként Nagykanizsát Véleményünk szerint, melyei már több izben kifejeztünk. ina még korai n kanizsai színészet jövő esztendejéről tárgyalni. Nagykanizsa Kövessynek nem monopoliuinja, viszont ugy sem akarunk járni ahogy Biharival jártunk Egyedüli helyes mód az, hogy pl március végi lejárattal nyilt pályázatot adjanak kí Nagykanizsa kitűnő nyári állomás, melyért az ország első igazgatói fogják érdemesnek tartani, hogy versengjenek. Ezt igy koll megcsinálni és reméljük, hogz s sziliházi bizottság is osztja ezt a nézetünket. Meg vagyunk róla győződve hogy módunkban lesz hogy elsőreudü társulatok közül tetszésünk szerint válogathassunk. Egy areniszerü fabódé építését bizonyára egy igazgató sem fogja Nagykanizsáért nagy árnak tartani. A pályázatot pedig már most kell kí-irni, hogy az igazgatók tudják magukat mihez tartani Megjegyezzük, hogy most attól sem kell tartani, hogy az elsőrendű igazgató, hiányos nyári társulatot hozzanak, inert a színészet uj rendje szerint ez ki vau zárva.
— Eljegyzés Kende\' Róbert, a Csáktornyái Kohn Kormaiul csáktornyai kereskedő cég beltagja eljegyezte Kochsinger Elzát. Kochsínger Sándor likórgyáros leányát Osáktoruváli
— Halálozás Ilartmnnu Adolf községi rnok 04 éves korában elhunyt Csátornyán.
Kollár Péter bellaliuci plébános fi\'J éves korában meghalt.
— Mulatság V csáktornyai iparos-itjak egyesülete vasárnap este a Zrínyi szálló nagytermében sikerült lánceslélyt rendezett.
— írógép kiállítás Sirasser Márton látszerész január |u—\'2o közötti időben Írógép-kiállítást reudez. Erre vonatkozó hirdetése lapunk !)-ik oldalán Utálható
— Osány-ünnepóly Szombat este. zajlott le az a nagyszabású ünnepély, amelyet a Csiuy szoborbizottság rendezett Zalaegerszegen a „Magyar asszony" bemutatásával. Nagy és előkelő közönség jelent meg az estélyen; különösen sok volt a vidéki. A szombati est két-égkivül fénypontja marad a megyei mulatságoknak. A magyar nő szerzője: özv. Bezerédy Lászlóné ünneplés tárgya volt Sok tapsot kapoil Sándor Zsigmond karnagy
— Gyilkosság vóletlenéógböl .laköcs Dániel zsidi községi esküdt az ottani erdőór fegyverével egy tölgyfába akart bele lőni. A golyó célt tévesztett, az arra haladó Cíinondorba fúródott, aki mftstiap meghalt.
— Zalavármegyei kéményseprő segédek vasárnap d e az Eötvös-téri Slujtner-féle vendéglőben gyűlést tartottak, melyen szervezetük mcgalakulását kimondották.
Szerkesztői üzenetek.
Tudósítóinknak. Lapunk újítására ez utón is felhívjuk t. tudósítóink figyelmét és kérjük ókot, hogy a szombat esti es vasárnapi eseményekről bennünket gyorsan értesíteni szíveskedjenek A vasárnapi eseményeket e x p r e 8 s-l e v é I b e n kérjük, arról pedig, ami hétfő d. e. 10 óráig történik, sürgőnyileg kérünk azonnali értesítést. Természetesen mindenkor a mi költségünkre.
Táviratok ós
Taiefon-értasitések.
I horvát válság
Wien, jan. 5. Ó felsége ma reggel fél 8 órakor Schönbrunnból a Burgba hajtatott, hol d. e. 10 órakor Wekerle Sándor miniszterelnököt egy óra hosszat tartó rendkívüli kihallgatáson fogadta. Rögtön utána báró li a u o h jelentkezett kihallgatásra, aki egy fel óráig volt a felség dolgozó szobájában. Ó felsége 1 órakor visszatért Schön-brunnba
A kihallgatás után báró Kauch az újságíróknak kijelentette, hogy Ó felségét a horvát viszonyokról informálta, egybtfh előterjesztette tervet, melylyel a horvát válság megoldható lenne. Ó felsége meg nem döntött.
Wekerle miniszterelnök Ó felségének jelentést teii a horvát válságról, a katonai ügyekről, a katonatisztek flzetesrondezéseről és a jövő évi ujonclétszámról. Kihallgatás után Wekerle a magyar minisztériumba ment. honnan Jekelfalussy honvédelmi miniszter és Bolgár államtitkár kíséretében meglátogatta Sohönaioh közös hadügyminisztert.
Választási mozgalmik
Kudapest. január 7. Botzenhardt János dr. ó-budai jelöli 1. hó 12-iki programm beszédén Apponvi Albert gróf fontos politikai nyilatkozatokat fog tenni.
T r e n c s ó n jan. 7. Baross Jusztin megüresedett kerületében Sinr Karoly dr tegnap nemzetiségi programmal fellépett.
Misárossztrájk
Budapest. A mószárossegédek sztrájkja szünófélben van. Csekély kivétellel a segédek munkára jelentkeztek.
SZEZON KÉPEK.
Rablógyilkos katona.
Hirhordónk aki — mint a liahordó — többnyire a hasában szokia hordani it híreit s onnan szedi óket elő. beállított a rendőrségre. Csak a buzgó Bay kapitányt találta a hivatal szobában, akinek - Ciranicsa lávozása óla — az uiságiró számára semmi „dolga" nincs, mégis azl panaszolta mindig, hogy sok a dolga így szólítja meg az üres hirhordót:
— No. mi újság ?
Hisz éppen azért jöttein — feleli amaz.
— Ha|li, itt nincs semmi a világon I (Kedvenc szójárása ■
Híresünk végignéz az akták tömegén és gonosz állatlaiisággal mondja:
— A/.l látom! De valami újság kellene
-•• N\'ézzo meg a hivatalos lapot! -- s hunyorított a szemével.
— Hali I Kapitány urunk valami nyomja s szivét. Valami na>:y szeuzáció.
— Biztos.
Mondja el.
— Titok.
— Az újságíró előtt uiucs titok. Ha elöltem valamit ellepleznek, én úgyis megtudom s a rendőrséget leleplezem.
No elmondom csak ha lármázzék.
— Kallóin, — s már kivonta ceruzáját, hogy jegyezzen.
Az eg>ik k ilvárosi csapszékbe I.....lent egy
kései vendég Rendelt egy üveg bort. Mivel nem volt már senki az ivóban, rárontott a vendéglősre ós borotvával elvágta a nyakát.
— 8zörnyüség . . . Tovább.
— Aztán a korcsmáros zsebéből kivette az összes pénzt és zsákmáuyával megugrott.
— Hallatlan. De szt csak tudják, hogy ki volt?
— Igen, egy baka.
— Tehát katona . . . Nem is került meg az
elmenekült gyilkos? .
_ Dehogynem, én fogtam el He is hoztam a
; rendőrségre.
— Megnézhetném a gyilkost.
— Nem lehet, már nics itt.
— Kát hány órakor történt?
— Este tíz óra után.
— Ez lehetetlen, hisz még kilenc óra sincs.
— Hát mondtam én, hogy máma történt?
— Ennek a gyilkosságnak éppen most van 10 esztendeje . Hahaha .. .
Vérbenforgó szemekkel nézett körtll hirhordónk és egy vadonatúj bünjelekalappal szórakozottan elhordta. _ ii i i l .- i.
A tüdőbaj minden.
eseteiben a í-COTT-féle Emulsio azonnal használandó. A SCOTT-féle Emulsio nemcsak a beleg testrészeket gyógyítja, hanem egészséget és erőt kölcsönöz az egész szorvezelnek.
A SCOTT féle Emulsio specifikus megbízható szer
mindennemű tüdőbaj
ellen és nemcsak biztos szer. hanem a legolcsóbb is. Nagyfokú gyógyító- és láp ereje annak tulajdonítható, hogy előállításához a legfinomabb, legtisztább és leghatásosabb anyagokat, melyek egyálta Ián beszerezhetők, veszik, továbbá azou tulajdonságának, hogy az eredeti felülmúlhatatlan SCOTT féle előállítási mód folytán nemcsak ízletes, hanem rendkívül könnyen emészthető is. Egy eredeti tlveg ára i K 50 fillér Kapható minden gyógytárban
A, KmuMO vi.li-tulnil * SCOTT It\'.ü inMiier víd-,tj[ytl - .haliul WrjCh. ftf * Irmlx rtrtnl
KÖZGAZDASÁG.
A Déli Vasút díjkedvezményei. A magán-vasulak sorában a Kassa-oderbergi vasúitól eltekintve, mely az Államvasutakkal karöltve publikálja kedvezményeit, utolsónak a Déli vasút lette közé az l!iub. évi díjkedvezmény jegyzékét. A Déli vasul az l\'jns. évre összesen :>1 díjkedvezményt engedélyezeit, de ezek csak olyanok, amelyek közvetlenül vagy közvetve a magyar relációkat ériulik, mig a kizárólagosan az osztrák vonalakra vonatkozó díjkedvezményeket 11 vasúttársaság bécsi igazgatósága csupán német nyelven publikálta. A Déli vasul refak-ciáu mint eddig, ugy most is végighúzódik az a gondolái, hogy lehetőleg az osztrák ipari és kereskedelmi érdekeket szolgálják, ami túlnyomó részben anuak tulajdonítható, hogy mig az oszirák kormány teljes befolyását érvéuyesiti azok megállapításánál, még pedig nem titokban, hanem teljes nyíltsággal, addig a magyar kormány teljesen megligálja ezt a kérdést ós a legkisebb befolyást se érvényesili, holott a Déli vasul igazgatósága ez irányban már több , ízben iiigereuciát |>róbált teljes lóiudulaiial gyakorolni. Maguk a kedvezmények a tavalyi keretek kőzött mozognak azzal s helyes intencióval, hogy a refak-ciás rendszerről lehetőleg áttérjenek a köz érdekeit jobban szolgáló rovatolási rendszerre A foutosabb kedvezmények a következők :
Nyerscukorra a nagycenki és bökki cukorgyárak kaptak kedvezményt de kedvezményt élvez s bécsújhelyi telepekről behozott cukorrépa is. Kedvezményesen szállítható a magyar dohány, dohánylevél és dohányvágadék Budapestről Olaszországba, a határállomásokig. Az ordei facsemeték és taveló-tnagvak az összes magyar voualakon, a fatörzsek Csáktornyáról Barcsra, a tűlevelű és bükkfák az osztrák állomásokról Zalamegyébe és Weit állomásról ugyanarra, a gabona és hüvelyesek Magyarországból a legtöbb osztrák állomásra, a buza, tatárka, rozs, köles, zab, tengori és árpa Irausitó Nagykanizsa, a Punligamiba és Reviguolia menő magyar gabona, két osztrák robautószer-gyár gyártmányai a fiumei móló építkezésekhez, a beliscsei cserzóanyag-gyár cikkei Bécsbe, több osztrák ólomárugyár termékei Budapestre szintén szállítási díjkedvezményeket kaplak. A magyar ipar céliait szolgálja u rózsahegyi textilgyára kedvezménye pamutszövet és pauiulfoual árukra, ha azok Fiúmén vagy Trieszten át exportáltainak. Ugyané ciiuen és ugyané relációkban élvez
IloH JANUAR 7.
ZALAI k 0 Z L ó N Y
ÍÍW,
térji liiyn ii áriefrvyékomet- Lií!t.é,í,e* »ron :•■«!«.
llllodii. Iitiel. lekif
■ ■ ■ I
rtyy tiraiald
»•W
----- ------- Ichillhiaiir. Iriczlézi,
Ignl kikn-érák, 7 Irt 60 krlél feljebb.
JORGO JOI IANN ,l"
ára.j- éi ulitárik inkán, aufcil, íj érik kéiiitiiin ii ri|lik jnltá.ár», min-denfele orábs ig, r«|l 40 kr Valódi svájci níckel.snker llllkiíl-ir«, koveke» járó 2 "\'•\'•"■"•\'If-áf« 3 frl 30 krtlól Yeljcbb. Kiustláncok I írttól f«|.
jebb. ■rllllaaa-gjMrSk. irilj lirl is lil-érák mini alkalmi Vételek Legnagyobb raktár fali irákkll. 5 írttól feljebb. Kiluni\'» ébresztó-óra I frt 20 krttól. Minden ven es Javlloit szigorú jótállás. — irUbblit tiljma kizárta.
M04./tk. 007. Krk. november IH-án
Árverési hirdetmény
A perlaki kir. járásbíróság mini ikvi hatóság krtzhírré teszi, liogy Mnrczecz Pál, mint kk Mar-czecz Mária t. és t. gyámja doinasitieczi lakosnak Gytirkin József doniasiueezi lakós elleni végrehajtási ügyében I7ti kor. lóké, 3o korona szülési, a 4H36/000 sz. jkv. szerint <lr. Kemény Klllftp perlaki ügyvédnél le Űzetett 140 kor. levonása ulán teninaradó 151 kor. 10 f. eddigi és VI kor. árverési hirdetményi költség behajtása végett a nagykanizsai kir. lorvényszi\'k. (a perlaki kir. járásbíróság) tekületén fekvó követkézé ingatlanok u. m.: a dorna-siueczí 69. sz. tjkben foglalt 6;H hrsz. szántó duge-nvive dülóbou a végrehajtási törvény 150. §•» alapján. egészben 48 kor., 14>í7 hrsz szántó dugenyive dülóben a végrehajtási törvény 151!. §-a alapján, egészben ISO kor. 1120 hrsz szántó, I dddl dülóben a végrehajtási törvény 15«. §-a alapján, egészben 102 kor., a domasineczi HiOO sz. tjkvben átjegyzett •j l (14 hrsz. szántó Preszeke Putrik dűlőben az 1881: (!(): 15t>. §-a alapján egészben IG\'J kor.
1781 hrsz rrt Tilinezák dülóben az 1881:\' 60 : 1611. § » alapián, egészben 210 kor.
I !• 3í> hrsz szántó Tilinezák dűlőben az 1881 : liO: 150. alapién egészben 175 kor.
A domasineexi (¡15. sz. tjkvben foglalt 8!l. i hrsz. ház 24 népsorsz. alatt, udvar és legelő az 1881: 60: löta §-a alapján egészben 3!)2 kor.
375. hrsz. szántó Zrtvest|i< dülóben, ugyanazon szakasz alflpiáu, egészben 52 kor.
A iloinasineczi 600. sz tjkvben foglalt 1252 a hrsz. rét Raketics dűlőben az 1881: 60: |íj«. §-a »lapján, egészben 2Hn kor.
A domasineczi In 14 sz. tjkvben foglalt 4 61 hrsz. szántó a Gernyák dtllóhen, az 1881: 6u: 156. §-a alapján egészben 17!» kor.
652 hrsz. szántónak a durgenyive dülóben (iyurkin József és B. 24 alatt (iyurkiu Tamás nevén álló 38/2. 88 része 54 kor.
812 hrsz. szántó a durge Ternye dűlőben az i 1881: 166. §-a alapján egészben lo.\'i kor.
A muracsáki 469 sz. tjkvben foglalt 1152 hrsz. szántó Muracsákban az 1881: LX. 156.\' <j-a alapján egészben 350 kor.
A dekénoveci 185 sz. tjkvben foglalt 8721 hrsz. szántó a Kortince dűlőben az 18HI : 60: lf)H. i §-a alapján, egészben 212 korona kikiáltási árban, becsárbiin és pedig a donasineci és a muracsáki ingatlanok az
1908. évi február hó 3. napján d. e. 9 órakor, a Domnsinec községházánál, a dekanoveci ingatlan pedig ugyanazon napon d. u. 3 órakor
Dekaoeo község házánál dr. Tripammer Rezső nagykanizsai ügyvéd vagy helyettese közbenjötlóvcl megtartandó árverésen a beesáron alul is eladatni fog.
Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a lenti kikiáltási ár 10" „ át bánatpénz fejében letenni.
A kir. ¡bíróság mint tkvi hatóság.
Perlak. 1907. évi november 14-én.

EKSZERGYÁR.
Villamos üzemre berendezett arany-, ezüst- és ékszeráru - műterem.
Különleges készítmények! ékszeráruk és jegygyűrűk.
Uj foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk
Kiadás részletfizetésre is!
BERÉNY JÓZSEF ÉS Ff A
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében. ^
T

Alapítási év 1895.
Székelyi Lajos
Első Nagykanizsai Fehérnemű inosó-és vasaló intézete Nagykanizsa, Fő-ut 23. (sarok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Elfogad uri es nói feüérnemüeket urak. bá/.tarlások. intézetek és szállodák részére Vidéki migrandalésak postafordultával Inté/tatmk al.
A fehérriemdok jóknrbun íniintdásá-éii^sztivaiolok Házi mosás és vaaa-lás — Kívánatra árjegyzéket szívesen küldök.
j-::-:»-: M í-< » X X X X X X X X
x x x x x x x x
X X X
1
1 FJ 1. WAJDITS JÚZSEF
Alapítási Av 1832. Díszítések és lampionok. Ajánlja jól berendezett könyvnyomdáját niiudenueniü nyomdai inuiikák díszes és Ízléses elkészítésére liiláuyos áruk melleit Névjegyek, körlevelek, meghívók, eliegyzési- és eskelésí-káityák sili mindig a legmabh divat szerint készíttetnek el.
Vegyenek csak
Valódi csak ezen
háromszögű védjogygyel
IRODA ÁTHELYEZÉS!
COLI
n.
Kapható: Míltenyí Sándornál Nagykanizsán
tí&fi »WWW
PREKL ANTAL
EIsü nagybani sai asztalos, kárpitos ts dis/lti


r^i
cég tisztelettel értesiti m. t ügyfelei:, g hogy 35 év óta fenálló
HIRDETÉSI IRODÁJÁT
(jelenleg Budapest, IV., Váci utca 20. sz.)
1907. november hó 10-én
saját házába
Budapest, IV., Molnár-utca 38.
helyezi át.
Hirdetések felvétele a világ összes lapjai ós naptárai részére.
NAGYKANIZSAN, (Virul tMporltiát. ti ugyéixiiiiil iiiabii.)
\\ ii. c. ki>*<iAs«j; b. Ügyeimet felhívom N\'a|tyki>iiix»n vm >>si csopoilliiiibaii lovó
as/talos. kárpitos és dis itö műhelyemre,
| Ahol báiniikon renJolósie legfinomabb kivitelben Jutiayol árak mellett bármilyen asztalos ¿» kárpitos munkát I ^yoi.Sii e- |ii>iiia»jin ke.xitek,
l-lfoi;.vl.ik falak kárpltosáaát, reggönyök clkt-i iiltc.il, litruiilele kéxImuukiUc montiroxáaát
Nagy val».ilcl.u ia.iai dlváuok ¿« garnitúrákban. EI»nll«lok háló, ebédlő, gxalon, elöasoba, bolt-í holylaéff és sxállodat toljo» borandexéaeket ug7 I h\'lyhrn, tuliit viilekcii \'
Levelekre azoniutl válaszolok.
Áruimat k-sakl« jo niin«>scgu s/árar. fából készítem. — Magamat a n. t. kóionség jóinduUlu pártfogájib* I njánlv*. innrailttini
hataflaa tisztelettel
PREKL ANTAL
IműurzUlos- el kárpitos. JUTÁNYOS ÁRAK I SZOLID MÜVK1I
V
Sirclin
\'Cincii u UiifiH H • leslsillyt, <MtulM< UH a UMfW, »iUíMkoL éjjeli liMdilt
ZALAI KÖZLÖNY
190H) JANUÁR
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. Influenza
ellen számtalan tanár és orvos áltaJ naponta ajánlva.
Minthogy értéktelen utániatokat Is kínálnak, kérjen mindenkor „Koche" t>r»deti MomagoUUt.
F. Iletrmann-I.a R*cho A C*. Basel (Srájc)
„Roche"
Kapható orvosi rendeletre a oitjttttMnfe ban. — Ara ÖTefCQtiat 4.— kotou.
<>421 ./lk U07.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré leszi.; hogy Tuboly János szentliszléi iakós végreliailatónak Tuboly Pál szentliszléi Iakós végrehajtást szenvedett elleni 188 kor. 70 Ali. töke. 35 kor. 93 ftll. per, Itt kör. árverés kérelmi, ugy Or. Weisz Lajos csalls kozott végrehajtatónak -2li7 korona 80 flll. tóke. ennek 1905. julius 18-tól járó !i° 0 kamatai és a még felmerOlendó költségek iránti végrehajtási Ügyében a nsgyksnizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a szentliszléi 2J. sz. Ijkvben A. f 61. hrsz. alatt felvett házhely a beltclekben ti korona, a szentliszloi; 31. sz. tjkvben A. f 10\'2. hrsz. alatt felvett rét a esörgó réti dülóben 186 kor., 189. hrsz alatt felveti i szántóföld a Tuboly földekben 8 kor., 28G. hrsz. slstt felvett legeló a legeló dlllóben h< kor., 2ö5/b. hrsz. slalt felvett szántóföld a felsó mezóu 287 kor., a börzöncei 98. sz. Ijkvben A. f hrsz. alait felvett szóló és présház a kövecses dtllóben 220 kor., {>88. hrsz. alatt felvett szóló a szerelemvölgybeu 042 kor., a börzöucei 99. sz. tjkvben A. j 638. hrsz. alatt telvett szóló és présház a kövecses dűlőben 2Ü4 kor., 6<>7. hrsz. alatt felvett szóló a szerelem-völgyben 618 kor. becsértékben még pedig a szent-jisilói ingatlanok Szeut-Liszló község házánál
igo8. évi január hó 15. napjának délelőtt 10 órakor
a börzöncei ingatlanok pedig ugyanazon napon délután 3 órakor Hörzönce község házánál I)r. Kreisler József felperesi Ogyvéd vagy helyettese közbenjöllé-vel megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár.
Árverezni kívánók tartoznak a becsár 10",-át készpénzben vagy óvadékképes papirbau a kiküldött kezéhez letenni
A kir. törvényszék, mint telekkönyvi halóság.
Nagykanizsán. 1907. évi október hó 2<-én.
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok
E pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsDlendók, mentek minden ártalmas snysgoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredményűvel használtatván, gyengéden hashajtók, vértisztitók; egy gyógyszer sem jóbb s mellette olv ártalmatlan, mint e pilulák a
székszorulás
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik. F.gu IS pilHl\'il lartiitmnio ilofrox 30 filltr. Egy tekerd, mell/ S dohoxt, tehát 1X0 ptlutát tur-t\'ütnnw, r*ak \'i korunet. \'4.4H korona előlege* l>e kttldf\'emelletl egg trkrrm bérmentve kllltlelik.
Utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk baláro-zoitsn NED8TKIN FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak. ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatás-
NíüCS
arany a ti
de mégis minden értelmes ember, épp ugy mint a legnagyobb énekes, ügyel arra, hogy a légcsó és a I uysk meghűléstől magát óvja vagy a már meglövő meghűléstől magát megszabadítsa. Kav-féle valódi Sodener Minerál-Paszlillák míndeuütt használnak, és csodát művelnek, ha az ember kaiarrustól megakar szabadulni. Kzért világos, hogy az ember minden meghűlésnél 11 legközelebbi gyógytárban, drogériában vagy ásványvizkereskedésben 1.■„\'.\'> K ért egy doboz Fay féle valódi Sodenert vesz és előírás szerint liysz-nálja.
Fóügynökség Magyarország ós Ausztriára: W. Th. Quntzert, Wion XII. XII. Beldhofer-
stras.se <>. szám.
m
---«=1
Védjogy: „Horgony!1
m
OVAS!
SEm |)nn ^Szent Lipót" és „Neusteiu Kfllöp 1 gyógyszerész" aláírással van ellátva A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
.Sr.cnt-LJpóthoi* alnuetl gyógyaiertítra, BÉ06, I.. Plankengatse 6. Kapható Nagykanináo: BELU8 LAJOS éa REIK GYULA gyógyucróutknél.
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pótléka
ogy régjónak bizonyult háziazer, mely már
sok év óU legjobb fájd&lomosillapíté szernek bizonyult kosmnyncl, óimnál os meghűléseknél, bedórzsölésképpon használva
Figyelmeztetőn. Silány hamisítványok
miatt bovásárláskor óvatosak fogyunk és csak olyan üveget fogadjunk el, mely a „Horgony" vcdjegygyel és > Richter cégjegyzéssel ellátott dol<azba van csomagolva. Ara üvegokbon K —.80, K 1.40 rá K 2.- rá úgyszólván minim k"."K\'yszortárban ksjiható. — Főraktár: Tűrők József gyógyszerésznél, Budapest.
DLHlcílír Myszertiri u Jruy orazlülM*,
Vrilgúlinn, Kliaabelhstrass« 6 neu. Mindennapi Hzétkuldrá.
Szölöoltvány eladás.
A ki egészséges, olcsó, szép szólót skar, bizalommal forduljon
Vltyi Miklós,\'eu llliáljlllipéklt
Ol-Clllldll (Toronlálmegye,) a hol siskiaay ■iaiii|i I. rindii Iái. lysksrss u ilas íoldojin ifik. bor ii essraiftfajsk, tala ■ lat mirlkil ilmi éi gytksrss lllllllllllk. ntrakuloabsn ugjaa-siis fajak II. rudi siatályist-bis a legolcsóbb árbsn kaphatok. IZÍIlll|aillk kulon e célra választott fajok. — Faj II irjiifiik kliáiilri inni" ál kiraitilit. A számos elismeró-levél közül itten csak egy: Izponir. 1007. II 0.
Az oltványokat kérem annak idején kulón csomagolva küldeni, hogy tudjam miféle faj, » hová ultet-hsssem. — A küldött oltványok mind megeredlek, bár eredetileg is onnét rendeltem volna.
Kérem a rendelést előjegyzésbe venni s eiról értesíteni.
Szivet üdvözlettel
Véc*«>y Köbért
p. u. tanácsos.
f
RTESITES.
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Nagykanizsán Fő-ut 17. sz. alatt (Harkányi-
fele ház)
építési tanácsadó
irodát nyitottam
Ajánlkozom bármily tervezetek készítésére, valamint uj építkezések, átalakítási ós javítási munkálatoknak szakszerű, gondos éB legjutányosabb árban leendő kivitelére.
Elvállalok gyári kéméuy-épitéseket mindenléle alakban, gőzkazán befalazásokat s gépalapozásokat, úgyszintén gázgenerátorokai, izzó, olvasztó, forrasztó, Martin és Ressemer-kemencéket vas- és acélgyárak részére, körkemencéket tégla és mészégotéshez.
Munkáim jóságáért garancia lehet sok évi gyakorlatom és jó hírnevem.
A n. é közönség szíves pártfogását kéri.
Kiváló tisztelettel.
Mitró J. József,
építész.
¿rp- JXX, 3rt\\ ÍTH. yn.
mp qfip <$p«
- -j^\' «24?^
Kapható Nagykanizsán: Neu és Klein cégnél.
Kölcsön!!
Aristokratáknak. magasabb állású személyeknek, földbirtokosoknak és hitbizoinány-tulaj-donosoknak 10000 koronától bármily magas összegig szigorú discrelió mellett. Bóvebb felvilágosítást ad: I. Klein. Wien, IV.. Mühlgasso No. 2»., 4-ik emelet 16. ajtó. — Értekezni lehet d u. 2—6-ig.
Kölyök! Mfií tnost sem jegyeted meg, hogy más ¿¿»iosl vü., -1 Cigarettapapírt és hüvelyt mint
,0ttomán-t\'
nem szivok.
¿GATTES0Ri£Nr
O\'POSt ai&j.\\\\oiPo:t

1908 JANUÁR 7. ZALAI KÖZLÖNY 9
— .
ft
V
bíl
•rt &
a s
0
! Sürgöny!
Végre sikerült
egy ÍRÓGÉP kiállítást rendeznem, január 10-től ^^^ január 20-ig terjedő időre. ^^^

\'i
Kérem a tisztelt érdeklődőket, szives-kedjenek üzletembe fáradni, hol az összes rendszerű Írógépek szakszerű magyarázattal lesznek bemutatva.

Az egyes rendszerekből kevéssé Hasznait példányok mt JUTÁNYOSÁN -m
= eladatnak. =
Tisztelettel
Strasser Márton
lát- és műszerész
Nagykanizsán
Fö-ut, városházzal szem-_ r ben.
(Q-yár: Kazincy-utca 8.)
I
0
ö
P
•ü Ni
10
ZALAI KÖZLÖNY "908. JANUÁR 7.
Gramffiophonokat
eredeti gyári árakon nagy választékban raktáron tart
13. Wajdits József
Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. — Fizetendők 2 éven belül.
11* i ! Köhögés, rekedtsig is Kljeit!
\' *\' elnyálkásodás ellen gyors
és biztos hatásúak
hm niíjMiil
az étvágyat nem rontják és kitűnő iztiek. Doboza 1 kor. és 2 kor. Próbadoboz 50 fillér
KS- éi izétkttldéli raktár:
„ f „NÁDOR"
Megfojt ez az átko- |qYÓGYSZERTÁR| Egg" mellpasztila
yott köhögési ,|Bud.P»t. vi.. vtd-kön,t ■ Icsalchamar m«ggyógytlott
Kapható Nagykanizsán: Belus Lajos. Práger Béla, Reik Gyula és Csáktornyán: Pető Jenő gyógyszertárakban
Storm-Slipper hó-cipő.
Ügyeljen
vádjegyre.
O.ltk . B08T0N RUBBER SHOE OHOMPANY BOSTON-b.n, könnyűek, elegánsak át tartósak.
Kapható Nagykanizsán : Roscnfeltl Adolf Fiai ás Halphen U. cágeknál. Főraktár Ausztria-Magyarország részére:
WELLISCH, FRANKI. & Co., Wien, I., Fleischmarkt 12—14.

M OLL-FÉLE
rSEHDLlTZ-POR 1
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-fále Saldlltz-porok tartói gyógyhatám a leginakaciabb gyomor- 4a altestbántalmak, gyumorgórct át gyomoihév, rógzótt székrekedés, májbántalom, vártolulás. aranyár é» a legkalóubózöbb nölbetegságek ellen, e jeles házlszeroek éTtliedek óta mindig nagyobb elterjedést szerzett. — Ara egy lepecaátalt eredeti dobosnak 2 kor,
HnmlxItiÍMok lorveiiyileic leipIIlelnek.
[ MOLL-FElE )
>S
0
SOS - BORSZESZ
Csak akkor valódi,
ha mindegyik Üveg MOI.I. A. védjegyét tünteti fel, »A. Moll« feliratú ónoiattal van lárva. A Moll-fále sós-borszesz nevezetesen mint fájdalomcsillapító bedSrzsólési szer kónvény. csus ái a meghűlés egyéb kóvetkeiményeinél legiimereteiehb népszer.
Egy ónozott inditi üvey ára 1 korona
90 "\'tÁr.
MOLL Gyűrnek szappanja.
I.eglinomabb, legújabb módszer szerint készítek gyermek es hölgy ll«|>l>ant a bflr okazerD ápoláaára gyermekek a felnőttek rászáre. — Ara darabonkánt 40 flll. öt darab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva.
F (¡szétküldés:
Moll A. gyógyszerész, ct. ál kir. udvari szállító által,
Héc«, Tuchlauben 9. sz.
Vidéki megrendelések naponta postautánvét mellett teljesíttetnek.
A raktárakban tessék határoz,ottan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
, ^ Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai. w . llrti^
i^)paxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx;
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
HAQTKANIZ8A, 1908. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 2. SZAM. JANÜAR 13.
ZALAI KÖZLÖNY
£löflz«Iésl árak: Egá.r évre 10 koron», félévre 6 koron«, ..........i ., j.^, . , .. . ,
negyedévre 2 koron. 60 flll. Eg,e. »«ám ár. 20 AH. Melö.s Mterkewló és kiadó: S.ork.s.tA.ég á. kl.dohiv.t.l: N.gyk.nlr.., T.nárokn.k, Unitóknak, jegyzőknek és állami tisztviselőknek Kilmán PA1 \' F<>-"< 16. »«ám. _\' a koron., fél évre 3 koron..____n jt a 1. Megjelen minden hétfőn délben
♦ i »
ú
■H &
ti ti
0 I
I «s
Végre sikerült
egy ÍRÓGÉP kiállítást rendeznem, január 13-től ^^^ január 23-ig terjedő időre. ^^^ Kérem a tisztelt érdeklődőket, szíveskedjenek üzletembe fáradni, hol az összes sendszerü írógépek szakszerű magyasázattal lesznek bemutatva.
Az egyes rendszerekből kevéssé használt példányok mr JUTÁNYOSAM
= eladatnak. :
Tisztelettel
Strasser Márton
lát- és műszerész Nagykanizsán, Fő nt, városházzal szemben. (Oyár: Kazincy-ntca 8.)
i*
0
&
?
•ö H-
n i
j
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. Influenza l?nntf£%(i
ellen számtalan tanár és orvoo által naponta ajánlva. ^ a\\%/\\fi§%f
Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor «.pmió onoiimdtkii» • gyégyn«tái«fc.
„Koche" eredeti eiomuaolA\'t. ,„„ _ fa, ovegeoklet koron».
F. IHofTjnijnri-i.il «orhe A H&sel (StíJc)

1, A 1> A 1 KÖZLÖNY
iüOíí. JANUAlt 13.
Kilátásaink.
Ránk köszöntött immár az 1908-ik esztendő. Iiégi szokás, hogy újévkor az embereit Janus-aroot öltenek s mig elkészítik az elmúlt ev mérlegét, vizsgálják a jövőt is.
Nézzük már most: mi volt Nagykanizsának az elmúlt esztendő és mit hozhat a jövő ?
Városunkban a legfontosabb eseményt az elmúlt évben az képezte, hogy a közügyek iránt aránytalanul nagyobb volt az érdeklődés, mint bármikor. Dokumentuma ennek a miniszterekhez intézendő kérvények, melyekből kettőt a Zalai Közlöny már leközölt
A törvényhatósági kérdés körül valóságos városi forradalom volt. A helyi lapok heteken át ezt tárgyalták. A közgyűlési terem levegőjét ez a thérna forróvá, izzóvá tette. A kérvény kész, most osak az időt várjuk, amikor vihetjük.
Fontos dolog volt a paosai járásbíróság ügye is. Jókora eleven liust készültek levágni a testünkből, mikor a hozzánk tartozó kerület egy részét elvenni akarták. Most már hivatalos helyről történt nyilatkozat. hogy a paosai járásbíróság felállítását nem tervezik.
Megmozdult a képviselőtestület, hogy egy tisztességes igazságügyi- és p o s t a-palo-tat kapjunk. Ezeknek felállítása tényleg égetően szükséges.
Ua csak ezeket a kérdéseket oldják meg a folyó évben, a városi vezetőség megtette kötelességét. Ám még sok minden van kilátásba helyezve.
Biztos reménynjel tekinthetünk egy nyári fürdő elé. A terv készen van, a telek vásárlása küszöbön, s igy minden jel arra vall. hogy városunk szegényebb sorsú néposztályának is lesz hol menedéket keresni a nyári forróság elől.
Nem lehetetlen, hogy az uj gymnázium is tető alá kerül 1908-ban. Ezzel pedig váro-
sunk nemcsak egy menumentális épülettel gazdagodna, hanem kulturális téren is haladna.
Nem szabad a beszámoló keretében megfeledkeznünk arról a mozgalomról, melyet a letenyei és az uj balatonparti vasút érdekében indítottunk. Mindkét ügy megrekedt valahol, de hihető, hogy a leányzó csak als/.ik ós mihamarabb újra éled.
A Kaziucy-utcai teljes rendezését elhatározták. A folyó év van hivatva, hogy- ez a terv is valóra váljék.
Az elmúlt évnek fontos eseménye volt a villamvílágiiás megváltásáról szóló haláro-zat. A megváltásssl városunk hihetőleg uj pénzforráshoz jut, ami pedig nálunk nagyon is elkel.
Sok minden történt az elmúlt évben. Nem mondunk véleményt és nem fejtjük ki, hogy a vezetőség mikép teljesítette kötelességét A nagyközönség hivatott erre.
Elmondottuk a fentieket a tisztújítás küszöbén. Kezdődik már a korteskedés. Jelöltek tűnnek fel jobbról-balról. Sokan áhítoznak a mandátumra Városi képviselők óhajtanak lenni Ennél vigyázzon a polgárság. Ne a nagy hang legyen a döntő, hanem a közérdek.
igazolványt mulatnak fel, melyben a vad neme faja ós mennyisége valamint azoknak jogos szerzési módja minden kétséget kizárólag hizonyittatik
Azon vadkereskedók, kik a vásárolt vad származását a leirt módon beigazolni nem tudják, a vad elkobzása mellett hatóságom által az 18\'JG évi 9267 > számú magas B. M rendelet értelmében ¿00 korona pénzbüntetéssel büntettetnek.
Nagykanizsán I!i08 évi január hó 8 -áu.
Deák Péter,
rendőrfőkapitány.
Megterhelt ingatlanok. A városi adóhivatal közli, hogy a földeket és házakai terhelő larlozásokal e hó 3:-ig kell bejelenteni, mert a késóbb érkezó bejelentéseket nem veszik tudomásul.
K«llomoa L —. ,
hatA- Kr-fM •ou has- ÍÍÜ"\'"
bujtoozor
Usvbla-Imto, kt-I próbált «a • nyho.
\'jiysi\'si
;oj
Nagykanizsa r. t város rendőrfőkapitányától.
(¡803 I9t\'7
szám.
Felhívás
A n. m. m. kir. Belügyminiszternek annak idején közzétett 701.00/111-B 1904. évi rendelete, melyben a vad adás vételét a vármegye területén csakis azok jogos szerzését bizonyító igazolványok felmutatása mellett engedélyezi, ugylátszik feledésbe ment
Felhívom a város vadkereskedóit, hogy vadat csak oly eladóktól vásároljanak, kik a vadászterület tulajdonosától hérlőié\'ól, vagy ezík megbízottjától az illető község elöljárósága állal láttamozol! oly
A rossz emésztés
majdnem mindig a s/.ckrckedc következménye. F. kellemetlen érzés elhárítására szolgál «/. orvosok Által elószerctettel aján-lott „Cllflll". 1-2 a kitunó kellemes izu hu-hajlószer enyhén, de biztosan hal, elősegíti az emésztést és ez alul sok keltemetlen
betegségnek veszi elejét. A kaliforniai édes fúgenedvből é» más ismert jó gyógyhatású füvek kivonatából készült „Ctlll|" igen alkalmas ugy gyermekeknek, mint felnőtteknek. Minden, gyógyszertárban kapható. Kgy nagy üveg ara .\'). — K., ke, üveg 2.— K. Főraktár Török József gyógyszertára, lludapest, VI., Király-utca 13.
Rejtett vágyak.
Az égbolt olyan, mint halvány-kék selyem.
Csüggedő vágy III mindenen . A rejteti, nagy vágyak pihenni látszuak. Kénye kél ódon világnak — —
Odou regékről suttog a réti szél — —
Szomorún, sikongva beszél : A hervadt, lágy füvet széjjelborzolja . . . 8 tovább ront, mint kód gomolya . . .
Majd a köves, fehér útra települ —
Mig az árok-szélen elül; A vágyak rejtve ... a táj hus. elhagyott Lenyügzött álmok sírnak ott . . .
8ZÉ08EN JÓZSEF.
A telefon.
i.
Kgy férj beszélte nekem Kis formájú, sápadt gnóm-arcu férti, akinek erőteljes királynői termetű asszony volt a felesége :
— A csúnya emberek gonosz álka gyfttör. A város legszebb asszonya a feleségem; más férfi boldog lenne, hogy ez a földre szállott szőke csoda az övé. Nekem azonban gyötrelem a szerencse. Mert nem merem elhinni, hogy ex az emberfölötti boldogság az enyém. Kérdezem magamtól, mivel érdemeltem meg a sorstól ezt a nagy kegyet: nem merem elhinni, hogy igazán szeressen az asszonyom. Folytonosan azt kérdezem magamtól: .Mi oka vau ennek az asszonynak arra, hogy melletted maradjon ? Csúnya vagy, ügyetlen vagy, gyámoltalan, gyönge férfiú, csak
n»m képzeled hogy igaz hajlama szerint szerethessen egy olyan asszony, uiínt amilyen az? A feleséged lett. mert jó keresetű ember vagy. kényelemben jómódban tudod eltartani. Pénzen vetted meg, mint ahogy a tőzsdén vásárolod a Inizát és a gabonái De megcsal az asszony, egész bizonyos, hogv megcsal : leheletlen, hogy meg ne csaljon I Nevetséges, ostoba barom vagy, kacagnak rajtad az utcán ujjal mutálnák reád az emberek. Nyisd ki a szemedetI"
Ks az egész élelem abban telik el, hogy nyitva tartom a szememet; ha elmegyek hazulról, az jut az eszembe vájjon hol van, hova megy moft\'az asszony V Kiképzelem, ahogy erősen elfátyolozva kisurran hazulról és bérkocsiba ül Legsürgősebb munka közben eszembe jut, hogy most ebben a percben úrkezik meg az asszony, az én asszonyom egy idegeu férti lakására, nki öleléssel, csókkal fogadja. 8 nem birok tovább magammal, rohanok haza. látni, otthon van-e ? Rettentő oz. rettentő!
Most azonban kitaláltam valamit, ami némileg megnyugtat Bevezettettem lakásomba a telefont. Kgész napomat az irodámban kell töltenem, különben nem megy az üzlet, pedig az troda messze esik a lakájomtól. Tudja, a gazda szeme! Manapság mindeu prokurista, minden alkalmazott le az utolsó kifutó fiúig szemenszedett gazember. Kn nem tudom, hová fajul a világ! Nos hát most egész nap nyugodtan ülök az irodámban, az Íróasztalom mellett, ha meglep a nyugtalanság, olt van mellettem a telefon-kagyló. .Hallói Halló! 34—inil* Kgyszerre megvan az összeköttetés és beszélek az asszonnyal. Hallom a baugját, tudom hogy otthon van. s ez megnyugtatja az idegeimet. 8 más örömöm is van I Csaknem mindennap a feleségem maga szólit fel, az édes ! Megkérdi hogyan érzem magam, sok-e a dolgom. Ilyenkor miudig szégyonlem magam, hogy olyan gyalázatosan tudtam gyanakodni, s olyan csúnya feltevésekkel bántottam
meg azl az ártatlan asszonyt, aki ilyen gyöngéd és jó hozzám Vldás ez a telefon barátom igazi áldási
II.
Kgy asszony beszélte nekem. Krótelies, királynői termetű gyönvőrüsége-s szép szőke asszony, akinek kis formájú sápadt, gnóm-arcu ember volt az ura:
No és aztán? Ha már tud|a. bevallom* megcsalom az uramat! Megcsalom meri nem szeretem, s jogom van nekem is a szerelemhez. Azt hisy, irigylendő állapot az, hogy bti|káluom. alakoskodnom kell azért, ami más asszonynak természetes joga az üdvösség-hozó miuueiinapi csókért? A férjem egy téltékeny vadállat, örökösen a legnagyobb veszedelemnek teszem ki magam Kildig egy nyugodt percem, nem volt miatta, ha egy órára elmentem hazulról, rohantam vissza, mert az az ember lépten-nyomon hazaszaladt és kémkedett utánam. Most végre nyugodtabb lett az életem, meri tudja mit talált ki az a szamár, hogy engem ellenőrizzen ? Bevezettette laká suukra n telefont k minden negyedórában ispiciál, otthon vagyok-e ?
— Nos és ? Kz magának nagyon kellemetlen
lehet!
— Dehogy! Oh be rövid eszűek maguk férfiak! Ha teroConoz az a majom, tudom bizonyosan hogy az irodábán van. jó félórányira tőlem. Kgy félóra alatt, ha én nem is inehet»k el hazulról, más eljöhet hozzám. Hiszen ért engem!... Valóságos áldás ez a telefon, barátom ! Valóságos áldás !
1908. JANUÁR lü.
ZALAI tUUONT
Muraközért!
Horvát testvéreink aioo buzgalma, hogy Muraközt elhódítsák, élénk visszhangot támaszt a Dráván innen is.
Kgyeukéul mozdulnak meg társadalmunk tényezői, hogy a „/¿a Medjiunirjo\' mozgalomra méltó választ adjanak.
A mull héten a Csáktornyái Kereskedelmi Kaszinó, melynek sorában ott találjuk Csáktornya egész társadalmat, a következó indítványt fogadta el: „Közismert dolog, hogy mióta Horvátországban a külön nemzeti let goudolata működik, miudig emolkedtek hangok, hogy a horvátok lakta Muraközt a horvát nemzeti egységbe be kell olvasztani. Kgy tekintélyes horvát politikai párt, a Slarcsevics párt, egyenesen programmjába is felvette a Muraköznek Horvátországba való be-keblezésének kérdését és azou elvi álláspontját, hogy a Muraköz jogilag Horvátországhoz tartozik, minden horvát országgyűlési megnyíláskor jelzi is azzal, hogy a Muraköz képviselőinek a „sabor"-ról való elmaradását kifogásolja. Ujabb időben egyszerre több oldalról indult meg az agitáció „za Medjimurio" a Muraköz népességének és területénok elhóditásáért. Aki tudja, hogy nemzetiségi vidéken, a hol egyszer már Bikerüll éket verni, a társadalom osztatlan hazalias értelmiségébe, mint tágult egyée a rés és öltött egyre nagyobb arányokat a bomlás folyamata, e kísérleteken nem fog mosolyogni, hanem a tett mezejére lép és meggátolni törekszik, hogy a konkoly kikeljen és felburjánozzék.\'
„A Csáktornyai Keresk. Kaszinó, mint kulturtéuyuzó nem maradhat tétlen ily törekvésekkel szemben, hanem elérkezettnek látja arra, hogy azou társadalmi erők szervezésére, melyek Muraközben a hazalias szellemet és a magyar műveltséget társadalmi utou terjeszteni igyekeznek, a kezdeményezést megragadja".
,A Kereskedelmi Kaszinó már régebben évi száz koronát szavazott meg magyarosítást célra. Választmányi tagjai egyikének-másikának iuditváuyára a hejybeli takarékpénztárak ugyaucsak anyagi segítséget szavaztak meg ugyauezeu célra "
„Folytassuk már most működésűnkéi tágabb keretbeu I Forduljunk körlevelekben más pénzintézetekhez, hazalias célú egyesületekhez és közművelődési tényezőkhöz azon kérelemmel, hogy éveuként közcélokra fordított adományaikból juttassanak részt nekünk is, liogv folytonos évi adományok utján teremtessék oly lorrás. mely egyesilelt, szervezett miiködésüuket a szükséges anyagi eszközökkel tápláha!"
„Ha a szükséges pénz előteremtése sikerűi, alakitassék a társadalom hivatott egyéneiből álló bizottság, mely a mozgalmat vezesse irányilsa eszközeit és módjait megszabja."
„Sikeresnek vélnók általában a muraközi fóldmives népnek hazalias újságokkal, folyóiratokkal . — a kellő anyagi eszközökkol nem biró muraközi elemi iskoláknak, magyar gyermek-njságokkal, hasznos mulattalókkal ingyen való ellátását, u magyar nyelv tanulásában és tanításában legnagyobb előmenetelt tanúsított tamiloknak és Unitoknak di||al «való jutalmazását és kitüntetései. Azon esetben pedig, ha kellő összeg áll maid rendelkezésre lehetőleg megvalósítandó a „Muraköz" hetilapnak politikai lappá való átváltoztatása, hogy magyar- és horvát részében, melynek olvasásához a nép már hozzászokott szabadon foglalkozzék politikai kérdésekkel is hozzájáruljon a nép politikai felvilágosításának inu Ilkájához."
.Érvényesítsünk kereskedelmi összeköttetéseinket és támogassuk a magyar halóságok és
tanügyi körök küzdelmét, hogy a Muraköz horvát népét a magyar műveltség fensóbbsége révén elválaszthatatlan kapcsolatba hozzuk a magyar nemzettel!"
»
A választmány ezen indítványt egyhangú elke-sedéssel elfogadván, azonnal hozzálátott megvalósításához is és az az indítványban jelzett intézetekhez és egyesületekhez a köveiket* körlevelet Intézte:
KÉRKLEM.
Tekintetes Cím /
„Muraköze mienk !" harsogtatják ujabban fokozott erővel a Dráván tul a horvát túlzók. „Muraköz a mienk l„ feleli elszántan e kies félsziget magyarsága és szervezni kezdi a mozgalmai, melynek célja a Muraköz horvál népességének hazafisága ellen iutézelt támadások sikeres visszaverése.
Törekvésünk: hazalias, magyar szellemű lapoknak a uep közt ingyen való bzéloszlása, az elemi uépiskolákuak magyar gyerinekuiságokkal való ellátására, a magyar nyelv tanulásában és tanításában legnagyobb előmenetelt tanúsított tanulók és tanítók dijjal való kitüntetese révén a Muraköz népének a magyarsággal való szoros kapcsolatba hozá.-a és e kapcsolat megszilárdítása.
Ismerje meg a muraközi nép a magyar műveltség fensőbbségét, a magyar nyelv tudásának reá nézve óriási hasznosságát!
K cél oly fontos, hogy megkap minden magyar szivet és megnyitja az áldozatkészség zsilipieit a haza területi épségének és közművelődési egységének érdekében!
Az alulirt kereskedelmi kaszinó évenkint nagyobb összeggel járul e cél megvalósításához. Azonban itt az ideje annak, hogy az ezen irányban kifejteti működés kereteit kitágítsuk !
Kérve-kérjük a tekintetes Cimel. szíveskedjek a maga részéről is az évenként közcélokra felosztott összegből mozgalmunkat anyagilag támogatni, ebbeli határozatáról minket értesíteni, a megszavazandó ősz-szeget pedig egy e célból szervezendő bizottság utján való felhasználás végeit a Csáktornyai Takarékpénztár ciméro beküldeni.
A pentzet hálája fogja megjutalmazni azokat kik ideje korián gáton teromnek hogy a fenyegeló árt visszaszorítsák\'
Csáktornyán, lilOn. lanuár havában.
Kitunó tisztelettel es köszönettel
a Csáktornyái Keresk. Kaszinó választmánya.
Üdvözüljük a Csáktornyái „Kereskedelmi Kaszinót" kezdeményezése alkalmából és kivíu|uk, hogy mozgalma teljes sikert arasson I
1 liter Jamaikai rum
90 kr.
1 csomag
Törmelék tea
Újdonság!
A u. közönség szíves tudomására hozom, - hogy műtermemet előkelő fővárosi és külföldi fényirdák mintájára, a mai kor legújabb vívmányai szerint, villamos fény reflektorokkal láttam el s így azon helyzetben vagyok a mai naptól fogva, a legelőnyösebb világítás mellett, az időjárástól teljesen függetlenül ünnep- és vasárnap is reggeli 8 órától eati 8 óráig felvételeket eszközölhetni. előzetes beieleutés esetéu későbben is. Hálok és egyél) estélyek alkalmából műtermem a késő esli órákban is nyitva van. ugy, hogy a közönség közvetlen az estélyek látogatása előtt is fényképeztetheti magái Ezen uj eljárás szerint felvutt képek semmiben sem különböznek a nappal felveti képektől. Műtermemet a jövőben is szíves pártfogásukba ajánlva, vagyok teljes tisztelettel
VÉRTES ANTAL
fényképész, Csengen ut l. a NaxykaniiBai takarékpénztár épUletébon fóMniinl.
Kirakataim megtekintésére felhívom t. kózonseg szive* figyelmét.
30 kr
Kapható: Drogeria a „Vörös kereszthez" Nagykanizsán.
Színészet.
— Az engedélyt Köveuy kapja. —
Mull számunkban azt irtuk, hogy leghelyesebb lenne, ha a színházra nyílt pályázatot hirdetnének. Ezzel csak a célt akartuk szolgálni, hogy módunkban legyen válogatni és igy közvetlen tapasztalatból meggyőződni, hogy a jók közül a jót választottunk.
A |övó évi színészet sorsa szerdán eldűlt. A színházépítő bizottság azt javasolja, hogy az eugedély Köves sy Albertnek, a mi régi jó ismerósűukuek adassék ki. A bizottság határozatával meg vagyunk elégedve. Határozatának indokolásába!^ azt mondja, Kővessy társulata elsőrendű, melynél jobbat még pályázat kiírásával sem kaphatunk. Helyes, szórul-szóra aláírjuk, sói megerősítjük azzal, hogy Kövessy művészi ízlése a legnagyobb biztosíték.
Pályázott Bihari Ákos is, ámde előrelátható volt, hogy ueki semmi keresni valója ninc. Bihari társulata másodrendű s igy csak természetes, hogy vele szem ben Kövessyuek kellett győzni.
A ha rmadik pályázó Szilágyi Dezső volt. — Harmadrendű társulat, kár érte szót vesztegelni
Elismeréssel adózunk a bizottságnak, hogy határozatában kiterjeszkedett azokra a körülményekre, melyeknek megvalósítása a közönség érdekében törteink
Az érdekes határozat a következő:
A bizottság javasolja hogy a sziu|átszási engedély 1908. február l-tól I90S. julius hó lö-ig terjedő időre Kövessy Albert színigazgató uruak kiadas-sék oly kikötéssel, hogy ezen engedély hatályát veszti, ha nevezett igazgató előadásait 19t)H. május hó lo-ig meg nem kezdené. Kötelességé tétessék Kövessy színigazgató urnák, hogy a fennálló és tulajdonát képező arénáját oly módon tatarozza, hogy az eső és viharok ellen tel|esen védve legyen, — szellőztethet őségéről gondoskodjék, azonkívül a közönség számára megfelelő illemhelyeket okvetlenül felállítson.
Szilágyi Dezső és Bihari Akt*, színigazgató uraknak sziujátszási eugedély megadását a bizottság nem javasolja.
Indokolás: A pécsi színtársulat, melynek igazgatója Kövessy Albert ur. az ország bet elsőrangú vidéki társulatainak egyike. A másik hal elsőrendű társulat állandó nyári állomással bírván, abszolúte
BUDAPEST.
Bank-központunk: VI., Magy. Kir. Opera-Bazár palotájában. Bankhelyisóguk : Ó-utca 16. száin és Lázár-utca M. szám.
Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszerű fölvilágosítást.
Válaszbélysg mindenkor mellékelendő.
Folyóaitunk:
TÖrleSZtéaea kÖloUÖnÖket f»Ul>.r«..k,. es bérházak,« to 75 eves törlesztésre a\\—f
kesxpcnzben.
ló évre 5" .-ni, esetleg «V
4» 4\'.
Jelzálog kölcsönöket
kes/.penzben. Il-od es Ili-Mii helyi beinb lazasr a
S7emélv- 00 tároaváltóhitelt \'P1\'"«* <> kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyénnek 2\',-tO ev,
jr_____________Időtartamra ^
rp- Irnleannökel *lluini, törvényhatósági, községi liszlviselóknek es4 katonatvzí«kn*k Irzelísi előjegyzésre
1HZWWB1W ts cle,blIto,iu» nelkul. Ugyanezeknek nyugdijaira is.
• vidéki pénzintézetek es \\allalatok részvényeire erlekuk 95* „-»ig kulcsom nyujtunk az Osztrák-Magyar
Értékpapírokra, UnMk kamatúba mellett Tőzsdemegbizrisnkal a budapesti «s külföldi lőzsdckait lelkiismeretesen es ponto-
~~san teljesítünk, mindenkori credmcnynycl, az árfolyamukat naponta díjtalanul kuioljuk Konvertálunk bármely belföldi pénzintezet »Ital nyújtott jelzálogos-, tui les/teses-, szemelyi- es vallokolcsont.
Mindennemű bel- es kúltoldi ert. k, apu t na, 1 ai íolyaim.11 veszünk es eladunk. I\'enzugyr sz.,k|.« vago minden reéli. ugylaler . legnagyobb penzcsnportnknal levó osszekotteleseinkneI iog\\a legelőnyösebben bonyolítjuk ie llankhazunk kcpMsslelen megbízhatóegyeneket leUsszunk
ZALAI KŐZ 1.0 N V
1908 JANUAK 13.
nem lehal kilátás arra hogy azok bármelyike elfogadható idóben nálunk előadásokat tarthasson, ily módon-még a nyilvánosan kiirt pályárat esetén sem jelentkeinek jobb és nagyobb erőkből álló színtársulat a pécsinél. A szinészegyesület uj rendje és szabályzata, mely a társulatok szervezését és a szerződések érvényét szeptembertől szeptemberig mondja ki, kőtelezóleg lehetetlenné teszi, hogy az igazgatók — mint ez ideig szokásban volt — társulataik java és drága erőit uyárou át elbocsátják, igy a telies nagy társulatot kell megkapnunk. A Szilágyi-féle színtársulat teljesen jól szervezett 111-ad rangú társulat. moly közönségünk igényét a legtávolabbról sem elégíti ki. A Bihari-féle színtársulat szintén csak másodraugu, kisebb és jelentéktelenebb a Kövessy-félénál. Miudezek tekintetberételével a bizottság fönti javaslatot teszi épon Nagykanizsa városának színházlátogatói érdekében.
A kereskedelmi szakoktatás.
Balog Dezső felolvasása a magául, egyesületében.
(Negyedik szakelőadás.;
A kereskedelmi szakoktatás reformja tanférfisk és a kereskedelmi élet emberei közt már évek óta megbeszélés tárgya. A reform szükségességét vallja mindkét tábor és legfel|ebb az ujitás keresztül vitelének módjában vannak eltérések.
A kereskedelemre nézve eme fontos kérdést ismertette Halog Dezső felső kereskedelmi iskolai tanár, a nagykanizsai magántisztviselők egyesülete szakestélyén A felolvasó a kérdésnek számtalan részletét kitűnően ismertette boncolgatta sz egyes téves állításokat és érvekkel támogatta az általa javasolt reform irányát. A felolvasó a kereskedelmi szakoktatás reformját főbb irányelvekben igy óhajt|a :
I. A kereskedelmi iskolák nyújtsák azokat az ismereteket, melyek a gyakorlati kereskedelmi élet minden ágában közösek.
•2. Ismertesse meg az adás-vevés tárgyait.
3. Az iskola létesítsen szorosabb kapcsolatot a gyakorlati élettel.
4. Szükséges a cél sikeres elérésére a 3 évfolyamnak 4-re emelése.
6. Az elméleti tárgyak csak annyiban tauitan-dók, amennyire erre az egyes tárgyak megértésére szükség vsu.
fi. Szükséges az egyes tárgyak összevonása és ezzel kspcsolatban gyakorló irodák létesítése.
7. A felső kereskedelmi iskolák száma apasztandó. (Ezt a gyógymódot azonban maga az előadó is radikálisnsk mondja i
8. A tanuló ifjúságnak, illetve az iskoláknak kötelező tétessék a kereskedelmi irodák látogatása, az azokban folyó élet tanulmányozása.
9. A német nyelv intenzivebben tanítandó
(A német nyelvi tanítás eredménytelenségét az ifjak hiányos előképzettségében és a mai tanitási módszert, mikor 40—4-\'> tanulót egyszorre kell tanítani.)
10- A szaktárgyak anyaga alkalmazkodjék az életben előforduló esetekhez.
II. Az évvégi vizsgarendszer eltörlendó. — Formálandó az érettségi is.
Ezek a pontok csak főbb vázlatai az ügyes fel-olvasásusk. mely részletesen tárgyalta még az alsó-foku kereskedelmi szakoktatást is.
Balog Dezső előadót lelkesen megéljenezte a szép számú hallgatóság.
Nagy tetszéssel szóltak a tárgyhoz K o t h-schild Samu kereskedő és Hun Samu, a felső
kereskedelmi iskola jeles szaktekintély!) igazgatója *
A legközelebbi felolvasó est január \'22-én lesz. Sehwarz Ottó tart felolvasást
Vérszegénység
ellen gyorsan ható szer a SOOTT-féle Emuisió és sz ezen betegségből származó kedélyteleuséget, csüggedést és gyengeséget is elhárítja. Az a jó hírnév, melyet a SUOTT-féle Emuisió kivívott magának, különösen vérszegénység eseteiben, azon alapszik, hogy annak elkészítéséhez azoknl a legfinomabb szereket használják, melyek pénzért egyáltalában beszerezhetők, s amelyeket sok évi tapasztalat alapján tudlak felismerni, továbbá hogy eiyi alkatrészek a sajátos
SCOTT-féle
ELJÁRÁS
által izlotes, könnyen emészthető Emuisióvá dolgoztainak fel. Euuek eredménye _ , ,„ . ezen készítmény, inelvnek tápereje fellll-
AaRin.Ui6.iiZi- ,, i
luioit. scott- múlhatatlan.
Egy eredeti üveg ár« 2 K. So fillér.
Kapható minden gyógytárban.
- míjgb n»<\' Urob* .mm
A hét.
— Kirendelés Az igazságügy miniszter dr. Halog Dezső tapolcai gyakorló ügyvédet a tapolcai járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi meghízottnak állandó helyettesévé nevezte ki.
— Uj bankigazgató. Ilirschler Sáudor cégiegyzót a Nagykanizsai Haukegyosület r t. az intézet igazgatójává nevezte ki. Nemcsak városunkban, ahol az uj igazgató osztatlan rokonszenvvel bír. de mindenütt, ahol ismerik, — a kinevezés híre megelégedést kelteti.
— A Nagykanizsai Sport Egylet folyó évi január hó -éu este 11 órakor tartja saját helyiségében (régi gimnázium épület) II. évi rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Klnöki megnyitó. •i. Jegyző jelentése. 3. Pénztárnok és felügyelő bizottság választása. 4. Elnök alelnök, választmány és felügyelő bizottság választása. ."> Netáni indítványok.
— Kulturkép. Muravid községben a tanítók uem tanítanak, mert nincs aki fizessen. 3\'2\'2 tanköteles gyerek csavarog és indul bíztató reménnyel a betörő, tolvaj, gyilkos és hasonló szép pálya felé. Mindez szért, mert az iskola Molnarned koporsójaként lóg ég és föld között. A községnek nincs miből tartani, az állam pedig a fülét sem mozgatja Es ínég vannak emberek, akik az merik mondani, hogy uem vagyunk Kulturország.
— Névmagyarosítés. Kar Rókus murscsáuyi illetőségi), nagykanizsai Ukós családi nevét „Kark.tsra" magyarosilotta.
— Állami mének szétosztása A piliui állami menlelepen elhelyezett méneknek a fedeztetési állomásoki« való szétosztása folyó hó 7-én fog végbe menni.
— Céllövészet. A nagykanizsai -2<i honvédgyalogezred e hó 13 és 14 én\' a szokott helyeu harcszerű céllóvészelet tart — A céllövészet színhelyéhez közel való tartózkodás életveszélyes.
— A főgimnázium mulatsága A far-saug legsikerültebb mulatságainak egyike kétségen kivül a főgimnáziumé. Az idei jauuár 18-án lesz. A műsor igazán gazdag és változatos. Minden |el arra vall. hogy a gimuáziitin mulatsága mindenképen sikerülni fog A kibocsátott meghívó szövege a következő:
„Meghívó. A nagykanizsai Kegyes-Tauitórendi kath. főgimnázium az ifjúság Segítő-Egyesület javára 1908. évi jauuár hó 18-án, a „Polgári Egylet" nagytermében ifjúsági Hangversenyt rendez, melyre a t. szülőket s a tanügy minden lelkes barátját tiszteletlel meghívja az Igazgatóság. Jegyek ára: páholy Ifi kor., földszínű ülőhely I—IV. sorig kor., a többi sorban l kor., karzati ülőhely I k 70 f„ állóhely I korona. Jegyek Kolin L. Lajos ur divatárukeres-kedésébeu ülőre válthatók s este s pénztárnál. Kezdete pontban eslí 5 és fél órakor. Kelülfizetéseket köszönettel fogadunk és hirlapílag nyugtázunk.
Műsor. I. Nyitány a lluuyadi László c. operából. Erkel K.-lól.» Előadja a főgimnáziumi zeuekar. \'2. Nászksr a Loheugriu c. operából. Wagner K -tói A fógimn. zeuekar kísérete melleit énekli a fógimu énekkar. 3. Bailado de Polouaise. Víeuxtempstól. Hegedűn előadja Jelinek bajos VIII. o. t. Zongorán kíséri Lengyel József VIII. o. t. 4. Szép Ilonka Melodráma Vörösmarty Mihálytól. Zeuéje Eruey Józseftől. Szavalja Horváth János VIII. o. t. Zongorán kiséri Lengyel József VIII. o. t. fi. Potpourri a Boccaccio c. operából. Suppé F.-tól. Előadja a fógimu. zenekar, fi. Vándordal Abb-tól. A fógimn zeuekar kísérete mellett énekli a fógimn. énekkar 7. Quinlelte des truils. Zongora ötös. 8chubert K -tói. Előadják Szigeti Sándor VIII. o. t lzongora) Breslmayer Tibor VIII. o. t. 11 hegedű), Steinher-ger Károly VII o. t. (mély hegedű), Sauermanu Béla VI. o. t. (gordonka), Lauliheimer Alán V. o. t. (violón). M. Megbuktam. Monolog Koldes Imrétől Szavalja Wolf Imre VII. o. t. 9. Intermezzo a Parasztbecsület c. operából. Mascagnitól. Előadja .» fógimn. zenekar. 10. Hunyadi luduló. Erkel F.-től. A fógimn. zenekar kísérete mellett énekli a fógimu. énekkar."
— Vivó és Torna-Klub alakult Csáktornyán. Elnöke dr. Bakos Uézu kir. aljárásbiró.
— Megerősítés. A pécsi ügyvédi kamara Szebényi Lajost, néhai Ziegler Kálmán volt kir.. köziegyzó helyettesét dr. Baila Emil közjegyző ur általános helyetteséül nevezte kí.
— Táncvigalom. A Csáktornyái Cnk. tűzoltótestület február 1-én táucvigalmat rendez.
— Mulatság A Csáktornyái keé. Nőegylet szombaton szépen sikerült mulatságot rendezeti. A táncot tea estély előzte ineg.
— Pénzhamisítók Nagykanizsán. A csendőrség tegnap délután a rendőrség közreműködésével letartóztatta Koltay László volt községi jegyző, jelenleg ügyvédi írnokot. A környéken u. i. hatnia !> koronásokat laláltak és a nyomozás szálsi Nagykanizsára. Kollaiboz vezetlek. A nyomozás sikere érdekében többet nem írhatunk, de még ina szenzációs, letartóztatások várhatók.
— Vasárnapi csendélet Kiss József sáuc.i kovács mester az este 10 órakor gyanutlanul ment haza felé, mikor a Teleky uton 8—10 kocsis megtámadta a fejét beverték és még több súlyos sebet ejtettek rajta. A rendőrség a nyomozást megínditolta.
— Duhaj katonák. Az éj|el egyik Kákócv-utcai nyílt házban részeg bakák duhajkodtak, megtámadták a gazdát és az olt levők testi épségét is veszélyeztették. Az értesített rendőrség gyorsan kiv.i-nult, tbt a bakáh ellenszegültek és bajonettel rántottak A rendőrségnek uagv nehezen sikerült a rom bakikat lefülelni
— Kiallit\'is Keszthelyen. Az Mltlü-beil Keszthelyen rendezendő kiállítás céljaira Kossuth Ferenc kereskedelmi és Darányi Ignác lóldmivelésügyi miniszterek közel 100 ezer korona hozzájárulást helyeztek kilátásba.
— Hátralékos előfizetőkhöz. Hátralékos előfizetők gyöngéd figyelmeztetésére eszelte ki egy vidéki laptársunk a következő tréfál. Legutóbbi számában a következő kis .tanulságos mesét" közölte.
A menyország kapujában.
Szent Péter: Ki vagy?
Az elköltözött lelke : Nagyhllrgözi polgár vagyok.
Szent Péter: Voltál előfizetője az ottani heti lapnak V
Az elköltözött lelke: Igenis voltam.
Szent Péter: És msgflzetted pontosan az előfizetési dijat ?
Az elköltözött lelke : Nem, arról megfeledkeztem.
Szent Péter: Katouanyelven : Mmmars!
— Köhffgés nem betegség. Uyakrau hallani ezen megjegyzést. De mily káros tévedés Igaz, vannak emborek, akik köhögnek s mégis megöregednek. De mily gyakran támadnak a köhögés elhanyagolása folytán súlyos betegségek nevezetesen tüdőbetegség, holott kellő időben annak keletkezése és terjesztése meggátolható. A köhögés tehát soha sem hanyagolandó el, hanem vegyük azonnal az ismert „Sirolin-Kocho"
Farsangi
újdonságok
Weisz Miksa,
ffilí iu\'ií (livaiitnihii/.ábitii
1908 JANUAR in:
ZALAI K O Z L u N Y
r>
hatásos szúrt, mely nemcsak a köhögést szünteti, de az étvágyat is előmozdítja és a tosterót fokozza. Kapható gyógyszertárakban.
— Mindnyájunknak kell néha egy erősitószcr. mert a folytonos munka fárasztó. Kitűnő erősítő szernek hizonyult a „Scott-féle Emuisió." mely főleg csukamáj-oiajból áll, csakhogy igen jó ízll és a leggyöngébb gyomor is könnyen emésztheti A „Scott féle Emuisió\' minden gyógyszertárban kapható.
— Az országszerte ismert zenemllfolyóirat a .Zenélő Magyarország" ez újévi Nfi i-ik füzetével, t ,\'i-ik évfolyamát kezdi meg. A magyar zenekedvelő közönség osztatlan szeretetében megizmosodott egyetlen zenemOfolyóiratunk ezután is — mint programja kilejti havonta kétszer megjelenő 14—14 oldal terjedelmi) füzeteiben mindig első kézből hozza azon legjobb s legsikerültebb magyar és külföldi hirueve-sebb zeneszerzők kompositióit — melyek a magyar dal. népdal, opera, operette, műdal, vigdal, tánc és szalonzerio teréu, énekre-zongorára, s hellyel közzel hegedűre megielenuek. Munkatársai a legnevesebb magyar és külföldi zeneszerzők. Elótizetói teljesen nélkülözhetik a drága zenemüveket, mert minden számottevőbb teneujdonság először a „Zenélő Magyarország, ban lát napvilágot. Nevezetes ujitásn, hogy : ez évi 1. félévi előfizetői a páratlan tartalmit — Húsvéti zenealbumot az egész éves előfizetők ezt és még hozzá a Karácsony zeuealbuinot di|talannl kapják. Az 1908 évi :tr.0-ik füzet tartalma : I. Két uj magyar dsl: 1). Ablakomra ráha|lik a szomorúfűz ága v>) Istenem, mikor lesz énnekem ötforintos kedvem? 11. Lányi Ernőtől egy pompás „Intermezzó," III. Szeut-(iály Gy. Reviczky t»y; „Hangulat* című müdala. IV. Hofftieimer Jerome „In Msroccó" moór serenádja Előfizetési ára a régi: Egész évre 24 füzetre 12 korona, félévre 12 füzetre li korona ügyes füzetek ára 1 korona. Előfizetések a „Zenélő Magyarország" (Klök-ner Kde) zeneműkiadó hivatalához, Budapest, VIII. Józseikörút 24 intézei.dők, honnan megismerésre mutatványszámol is küldenek A magyar zenetermé-keinek külföldön is becsülelet szerző érdemes vállalatot minden zeuebaiátuak figyelmébe a)áuljuk.
— Lázadás egy tanító ellen. Muracsány község lakossága fellázadt Dergovics György kántortanító ellen, mert ez a miséken nem horvátul hanem magyarul énekel. A falut a csendőrség lartia megszállva. A hatóságnak a legerélyesebben kell bele nyúlni a darázsfészekbe, mert — ugy látszik — itt ismét a „za Medjimurje" dolgozik. A mura-csányi iskola községi, a lanitó megválasztását a közigazgatási bizottság helyben hagyta. * zágrábi érsek kotnyeleskedését pedig hathatósán kell vissza uinsitani.
A „Divat Szalon.-t, Magyarország egyetlen komoly és hasznos irányú női lapiát ajáánl|iik olvssóiuk figyelmébe. A mai súlyos gazgasági viszonyok között, mikor feltétlenül megköveteljük a cslád minden asszonyától, hogy a dolgozó férli mellé állvs-a maga házikörébeu szorgalmával, ügyességével meg. takaritsa a nehezen szerzett filléreket teljes megnyugvással vihetjük be otthonunkba a Divat Szalont, melynek minden törekvése odairányul, hogy leghsszuo-sabb formák között fejesze be a leánynevelést és áll|on támoszul a feleségek és anyák mellett. Tnuit szabni-varrni s ez állal hatalmas fegyyort ad a nó kezébe a divat ellen, melyet mellózni, megtagadni ugy sem lehet, hanem vele kiegyezni asszonyi kötelesség Kedvet ébreszt, eszközöket nyújt arra. hogy fiatal anyák a gyermekeikkel foglalkozzanak : készítsék ruhácskáíkst, játékszereiket, kézbe adhassák az olvasnivalóinkat és rendezhessék a játékaikat. Ugyanígy foglalkozik a háztartás vezetésének kérdésoível, sz otthon csinosításával s főképpen azokksl az otthon végezhető házias munkákkal, inolycknek ereméuye tekintélyes megtakáritás. Szórakoztatás céljából pedig egy, a divatlap fogalmát tekintélyesen fölülmúló szépirodalmi résst is ad, melynek válogatott közleményeit kiváló irók szolgáltatják. Szerkesztői postáját pedig, e női lapnál oly fontos, szinte életkérdéssé benső összeköttetésséi gondvisolésszerö vezetésse fejlett rovatot, maga a szerkesztő: Szabóné Nogáll .lanka intézi el a kihez igazi gyermeki szeretettel járulnál) hosszá évek óta hajban, gondban, tanácstalanságban szenvedő hivei. hogy azokat folyton vigasztalja, bátorítsa, felvilágosítsa, s asszonyi kötelességeiben megeéősílse N«mes értékes házibarát a Divat Szalon, melynek kiállítása is pazar pompával bizonyítja be. hogy az előkelő magyar uri hölgyek kezébe való. Előfizetési ára: egész évre 12 K., mellékletekkel. szabásívekkel, zenemüvekkel, színes nyomású képekkel egybeni Mutatványszámot ingyon és bérmentve küld a Dívni Szalon kiadóhivatala Budapest IV., Esktl-iit ,Y sz
Táviratok ós
Telefon-órtesitósek.
Az óbudai választás.
Budapest, jan, 13. Botzenhardt dr. programbeszédét a Kórház-utcoi tornateremben tartotta. Kel-! szólalt Appoayj Alberl gróf akis fügeetlenségi pártot védelmezte a sok tamadás ellen. Kijelenlolte, hogy a választói reformot, az 1848. XX. tcikket feltétlenül beterjesztik és a középiskolai tantervet re\'ormál-ják.
Beszélt még Németh Imre és dr. Ballagi Aladár.
Gyermekek szerencsétlensége.
London, jan. 13. A tegnapi katasztrófát az
okozta, hogy a mozgókép színház zsúfolva volt és
a rohamos menekülésnél egymást tiporták lo. 11 gyermek meghalt
Szociálista tüntetés
Berlin, jan. 18 Tegnap itt 12 népgyűlés volt a válaszlói jog érdekében. A rendőrség tapiu-! tatláu íelépése véres zavargást idézett elő. A Spitzel- i markion a rondórség a tömegbe lőtt. de ez a rendőrségre támadt, lgeu sokan megsebesültek.
Szölöoltvány eladás.
A ki igétzMgct, olctó, »tép siólít »kar, bizalommal forduljon
vityt Mikii* i\'jrrr,;
iiiiiiitiiipttu
tl-Cliiáéll (Torontálmegya,) * hol Itlkvéljf Biliséi! I. mii Iái, lyikirii él ilai liMlJtiá-ijik, iir- ál iiiai|ifijil. fili-■lit lairlkil ilat él ifikirn iziliiiiuik, naklliikii Mimiim fajik II. ruél nxtál|iit-bll > legolcsobb árbtn kapha-túk. Szilill|liisk külön e célra válatttott fajok. — Faj él érji|yzék kliántri lagjraa éi kérantn.
A Mimoi elismer ó-levél közül itten ctak egy1
bputir, 1007. írs.
A7. oltványokat kérem annak idején külön caoma-gotva küldeni, hogy tudjam miféle faj, a hová ullet-hessem. — A kuldutt oltványok mind megeredtek, bár eredetileg iá onnét rendeltem volna.
Kérem a rendeléat elfljegyzétbe venni » errAI értesíteni.
Szivet üdvözlettel
Véciey Bábért
p. ü. tanácsot.
■Ali
limllii
Vilii
■iriiliitti -
Mlala postafordultával.
és •ilenneherg*-telyem 6o kr. löt
feljebb, kér-aiitvi iéa-aiitiin.
— Megrendelések bitmely nyelven Intéiendők.
eu ultiüfatail. HP.NSEBERÜ iu ZQricb.
f
RTESITES,
Tisztelettel értesíteni a II. é. közönséget, hogv , Nagykanizsán Fő-ut 17. sz. alatt (Harkányi- ~ fele ház)
építési tanácsadó
irodát nyitottam
Ajánlkozom bármily tervezetek készítésére, valamint uj építkezések, átalakítási és javítási munkálatoknak szakszerű, gondos és legjutányosabb árban leendő kivitelére
Elvállalok gyári kémény-építéseket mindenféle alakban, gőzkazán befalazásokat s gépalapozá>okat, úgyszintén gázgenerátorokat, izzó, olvasztó, forrasztó, Martin és Bessemer-kemencéket vas- és acélgyárak részére, körkemencéket tégla és mészégetéshez
Munkáim jóságáért garancia lehet sok évi gyakorialom és jó hírnevem.
A n. é közönség szíves pártfogását kéri.
TALISMAN

Sanatogén!
\\i összes miivel! államokban lóbb mini 600(1 orvostanár H orvos ajánlja, mini « legkiválóbb erősítő és felfrissít« »zert.
Erősíti a testet; edzi az idegeket.
Kaphuri itAiterKrtkhjti drogériákban. Kíprs Uriieitor>>l>i/íti-t uigvrtt r» 1». ritt.nOr ItOld Rauer Tu., Iteillti SW. U,
Kiváló tisztelettel.
Mitró J. József,
építész
*
Mulatságok alkalmával ajánlok a legolctobb árak m«l-latldlarltáaakatéilám-pionokat IFJ. WAJDIT8 ===
mr

===== JÓZSEF Nagykanixlán.
i

PREKL ANTAL
Elio naiykani/sai asztalos, kárpitot ét rfiizlti
NAGYKANIZSÁN.
(lénil citiirlbéi. iz i|yéizié||il makii )
\\ n. é. kozónteg Ilgyelmét felhívom Nagykaníztan • városi ctoportházban levrt
asztalos, kárpitot it dlt/ltó muhilyimri,
ahol bármikori rendelésre legfinomabb kivitelben Jutányos árak mellett bármilyen asstalos és kárpitos munkát gyortatt és pontosan kéultek,
Kifogattuk falak kárpltosáaát, föggönyök elké-szlté.él, bármiféle kézimunkák montirozását
Nagy választékú taktai dtvánok és garnitúrákban. Klválfalok háló, ebédlő, szalon, előszoba, bolt-holylaég ás szállodai teljo« bsrsndssésskst tig; halylicn, mint vitléken
Levelekre azonnal válaszolok.
Xtuimat csakit jó mmőscgu száraz fábtil készítem. — Magamat a n. é. közönség jóindulatú pártfogásába ajánlva, maradtam
hazadat tisztelettel
PREKL ANTAL
műasfctaloa- é® kárpitos. JUTÁNYOB ÁRAK! SZOLID MUNKA I
ti
ZALAI KÖZLÖNY
1!tu8. JANUÁR 13.
EPITO-IPAR.
A „Zalai Közlöny" állandó rovata.
Rovatvezető : MITRÓ J JANO
A kisipar tönkretétele.
Meg kell emlékeznünk arról a mozgalomról, amely a kolozsvári kisiparosok között egy idó óta dul. Ugyanis az ottani kisiparosak egy jelentékeny része szociáldemokrata alapou kívánnak szervezkedni, s UgyQkben Kossutb Kerenc kereskedelmi miniszterhez néhány nap elótt küldöttséget is menesztettek
A harc elóestélyéu Vesszük a kolozsvári „Klóré" című lapból a következő liirt:
.December liti-áu, karácsony másodnapján lesz az ipartestület elöljáróságának a választása." Kzeil alkalomból szereztünk egy levelet, amely igazán eléggé tanúskodik arról, hogy a szociálisták csakugyan arra törekednek, hogy a kisiparosságot tönkre tegyék A evél a következőképei) szól:
A kisiparosok szervezőbizottságának
Kolozsvárt.
Nagy örömmel értesült a nemzetközi szociáldemokrata párt központi vezetősége, hogy Önök szívvel-lélekkel mellettünk vannak és a mi elveinket vallják.
Tudjuk érteni az önök felfogását, ha meggondoljuk, hogy öuók tulajdonképeu nem iparosok, hanem munkások, akiknek elsó és főfeladata: küzdeni a tőke elleu I
Ha sikerülni fog a választás, a központ önöket szervezni fogja s majd megmutatiuk az iparosokusk : vagy pusztulnak, vagy a követeléseket megadják.
Nagyon helyesen tették, hogy a mi posztálló katonánkat Klein Jakabot választották meg vezérnek, mert igy .eredményesen" munkálkodhatnak.
Nekünk fó célunk a tőke s igy az iparosok teljes tönkretevése; éppen azért tartsanak velünk, hogy céljainkat megvalósítva és nemzetközi szociál-demokráció diadalát az iparosok és tőkések romjai felett megülhessük.
Bokányi s. k."
Ehhez nem kell kommentár.
Különfélék.
Erkölcstelen testület cimeu az „Kpitó-lpar" múlt számában egy cikk jelent, moly — utólagos információ alapján — helyesbítésre szorul. A megnevezett dr. Dóri József ügyvéd u. i uem azt mondott», hogy az Építőiparosok Szövetsége erkölcstelen, hanem általában nem nyugszanak erkölcsi alapou azok a testületek, melyek a gyengébbek elnyomását célozzák
Hogy az Építőiparosok Szövetsége ilyeu-e, most nem tartozik ide. Bizonyos azonban, hogy ilyeu alakban megdől mult cikkünk egész teudenciája. ♦
A cikk helytelen magyarázata folytán szükségesnek tartom megjegyezni, hogy abban dr. Uóri József urnák csakis az eljárása tétetett birálat tárgyává. Tiltakozom annak a feltevése elleu is, hogy személyében akarták dr. Dóryt megbántani lla igy leuue a dolog, bizonyára nem adtam volna a cikknek helyet. Ezt nem engedte volna az a tisztelet és nagyrabecsülés, melylyel dr. Dőry úrral szemben viseltetem. Cikkírónak fenti nyilatkozata egyébként is helyreigazította a tévedéseket. Kálmán i\'ál szerkesztő.
Végrehajtó-bizottsági ülés. l\'JOs. lanuár hó 7-éli Perkó Péter alelnökiét« alatt az építőiparosok szövetsége végrehajtó-bizottsági ülést tartott, amelyen joleuvoltak Perkó Péter alelnök. Milró J János titkár, (ieisl Viktor pénztárnok. Sió Károly. Szántó Lajos, Szuknai Lajos, Rafaeli Alajos, Koliu Samu. Horváth Ciy. és Petrekovits Lajos v. b. tagok.
Elnök megnyitja az ülést s felolvastatja az 1907. dec. hó :iO-án megtartott v. b. lilésról felvett jegyzőkönyvet.
Klsó tárgy: Az asztalosmesterek ügye: a központtól érkezett levelet felolvastatja az elnök, amelyet a v. b. tudomásul vesz, u határozatot pedig a h\'g-kozelebbi ülésen hozza meg. ji Az usszüles tárgy-
sorozatának megállapítására a v. b. Felér M. elnököt, Ueisl Viktor péuztárnokot, Mitró J. János titkárt és Horváth György v. b. lagot küldi ki. Számvizsgáló-bizottság bejelenti, hogy a pénztárt rendbe találta és 1908. évre maradvány ¿41 kor. 9\' fillér.
Posta palota építés A soproni posta palota felépítése, melyet évek óta sürgetitek, bíztosítva van Az építési összeget a telken kivül 800.000 koronában állapította meg a ker. miniszter mely összeghez a kormány 300,000 koronái ad. A hiányzó ftOO.OOO koronát a város veszi fel kölcsönképen. A kölcsön annuitást a kormány és a város viselik, ugy hogy az eddig fizetett berösszegel n kormány tetemesen emeli, de a mégis fennmaradó lörlesztéses kamat, hányadat az állam véglegesen leszátnol|on s vissza téríti a városnak.
Magyar építőiparos országos szövetségünk januári nagygyűlése Budapesten e hó Vfí-áu a városháza közgyűlési termében lesz megtartva, gyűlés iránt or-zágszerle nagy az érdeklődés a mi most, mikor a legvílásabb érdekeink megvédéséről kell tanácskoznunk, máskép nem is lehetséges. — A közgyűlési kiküldöttek, vsmint a nagy gyűlés tárgyai részére különféle kedvezményeket eszközölnek ki. Ezek közül fel kell említenünk a vasúti kedvezményt a Máv . a kassa Oderbergi vasút és a Déli vasút összes vonalain kedvezményes elszállásolást és ellátást.
A végrehajtó bizottság kedden este ó órakor ülést turt. Kéri iiz elnökség a r. b. tagokat, hogy miuuél nagyobb számban jelenjenek meg.
A keszthelyi Építőiparosok szövetsége dec. •-\'ii-én űsszülést tartott, melynek egyik nevezetes pontja volt. ho;ry Borényi Béla alelnök tisztségéről kénytelen volt lemondani, mert a városi képviselőtestületi ülésen a szövetség azon kérvénye elleu állási foglalt amelyben azt kérelmezték, hogy a városi építkezések csak szövetségi tagoknak adassanak ki. Kzen ülésen magát Borényi Béla még a szövetség alelnökének uevezte, holott már erről lemondott.
Örömmel vette a? össztllés tudomásul, hogy Zalamegye dec. hó 9-/n lartoll megyeillésen Hunyad-vármegye óliratál egyhangúlag elfogadta.
A budapesti jan. \'Jti-áu tartandó gyűlésre az osszQlés Scliadl János elnök vezetésével Príszuyák István, Veháp Imre és Kutasi Imrét küldi ki. Az évi tísztujiló közgyűlés 1908. jau. 26-án lesz.
— Uj paszománygyár Nagyatádon A Schön Jakab utódai és Reich Adolf és lia budapesti cégek a nagyatádi Wollák és lierkovícs céggel közösen — ez a bárom cég alkotia a paszomány kartelt — uj ipartelepet létesiteuek a somogymegyei Nagyatádon, illetőleg a Wollák és Berkovics cég meglevő pnszomáuygyárál kibővítik. — Az uj gyárnak, mely zsinórt és paszományt fog gyártani, a kereskedelmi miniszter az állami kedvezmóuyeket az üzemhelyezés napjától számítandó 1 o évre előzetesen biztosította. ) .
1
IFJ. HAJDITS JÚZSEF
Alapítási év 1832. Díszítések íl lampionok, 1 Ajánlja jól berendezett könyvnyomdáját mindennemű uyomdai munkák díszes és Ízléses elkészítésére lutányos árak mulletl. Névjegyek, körlevelek, meghívók, eljegyzési- és eskeiési-kártyák slb. mindig it legújabb divat szeriut készíttetnek el.
SZEZON KÉPEK.
Életkép.
Történik: egy kis duuáutuli városbau. Idő: jelenkor: télen, amikor a legaktuálisabb az állatvédelemről gyűlésezni.
Gyűlésen vagyuuk, sok mindenféle rangú és rendű úriember között. Vau itt nagykereskedő, nagyiparos, tőkepénzes magánzó, magasabb tisztviselő, sót a város egyetleu gyárosa, a vastag arany láncos, sokgyűrűs Nyápic ur is ott van. 0 szerepel ma előadókéul. A tárgy: .Hogyan védjük tneg állatainkat."
Az elnök feláll a zöldposztós ssztal mellől s a gyűlést ünnepélyesen megnyitottuak nyilvánítja. Mondván :
— Üdtózlöiu önöket, tnélyeu tisztelt uraim, akik az állatvédelem nemes szolgálatában állatiak. Igazán moudotn. örül a lelkem, amikor azt tapasztalom, hogy körünkben nem pusztában elhangzott szó a szegény állatok védelméről beszélni. Önök megértették egyesületünk igazán nemes célját s belátták, hogy a szolgálatunkra teremtett szegény állatok meg-vedelmezése — az éhség, a téli hideg és durta bánásmód ellen — legfőbb kötelessége minden przó embernek. Amikor a gyűlést ezeuuel megnyitóin, átadom a szót előadó urnák.
A gyáros uron vau a sor. Letörlé izzadságos homlokát, egyet-kettőt köhint, arisztokratikus lejmozdulatokkal végighordozza tekintetét a hallgatóság sorain és besréluí kezd. Többek közölt ezt mondja :
— Kitűnően hangoztatta az előttem szóló elnök ur, hogy az állatok védelme legfőbb kötelessége minden érző embernek. Isten az állatot az emberek szolgálatára tereinté, tehát mintegy rabszolga gyanánt adla nekünk. Különösen igy télvíz idején kell fokozott buzgalmat kifejtenünk az állatvédés terén. Amikor a fagy, az éleleinbiány legjobban sújtja. Igyekeznünk kell, hogy az állatvédelem uemes eszméje áthasson minden egyes embert . .
— Éljen! Éljen ! Ugyvau I
»
A gyáros ur kocsiba v«té magát és hazafelé hajlat. Gyára elótt nagy népcáódűletet talál. A munkásait. sok-sok leszáradt csontvázat, egytól-ugyig.
A kocsi megáll a gyár kapuja elótt. Ékkor kiválik a sok muukás közül két három untber és odalép a gyáros elé. Es szól az egyik:
-•■ Nagyságos ur I Összes munkásainak a megbízásából szólok. A köztünk pusztító fertelmes nyomor kicsavarta kezűnkből a szerszámot. Családunk éhezik, fűtetlen a szobánk, nincs már amit a zálogba rákiunk, mert az íiO krajcáros uspibér csak az éhenhalásra elég. Három évvel ezelőtt, mikor szintén feltártuk Nagyságos ur előtt rettenetes nyomorunkat, azt ajánlotta, hogy krumplit együnk, íia húsra uem telik. Ma a krumpli olyan drága, mint akkor a hus volt. Kenyéren és vizén pedig nom bírjuk ki a 13 órás munkaidőt. Rosszabb a sorsunk az állaténál. Ha lenne szíves egy kis bérjavitást . . .
— Mit? . . .
— Hogy megtudjunk élni I
— Es ha nem adok V
— Kénytelenek leszünk másnak a szolgálatábs
állani.
A gyáros ur rettenetes dühbo gurult. Habzott a szája s ökölbe szorította a kezeit. Sokáig nem birt szólni s amikor nagvnehezen feloldódott a nyelve, odadörögU) a gyárvezető felé:
— Az én felelősségemre lójje le a kutyákat-Az én felelősségemre . . .
. . . Pont. Nincs tovább.
Mit kivan Lili ajándékba:
Kgy babát, mely beszélni tud; egy babakocsit és egy i egész rakás Pay-féle valódi Sodener Miuerál-pasztillát. Kzért ugyanis a kicsike bolondul és ennek köszönhető, hogy miudig élénk. Látta már Lilit valaha betegnek? Vagy köhögött valaha?.#Látjk, ezt műveli a Pay-féle valódi Sodener rendszeres használata. Kísérelje meg ön is, egy doboz csak l K S5 f. Minden gyógytárban és drogériában kapható. Fóügynökség Magyarország ós Ausztriára: W. Th. Quntzert, Wien IV , (¡ros.se Neugasse ,.\'7.
19118 JANUÁR 13.
ZALAI K 0 Z I- Ó N Y
Grammophonokat
eredeti gyári árakon nagy választékban raktáron tart
ifl. Wajdits József
Nagykanizsán.
Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. — Fizetendők 2 éven belül.
Neustein féle ERZSÉBET labdacsok K pilulák hasonló készítinényéknél minden tekintetben feljebb becsüleiidók, mentek minden Ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainAI legjobb ered-ménynyel használtatván gyengéden hashajtők, vértisztitók; egv gyógyszer sem jobb s mellette olv ártalmatlan, mint e pilnlák a
székszorulás
legtöbb betegségek forrása\'ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik. Kgg m pilntrtr tartntmuto dohon HO fillér b\'.fjU trkeret, mehj H dohotl, Irhát 120 pUulát tartalmi!*, rnuk 2 korond. 2.4/S korona előlegen he kiUdé\'enielteit eg// tekerrx bérmentve küldetik
mii a a Utánzásoktól különösen óva-ll\\/A\\ kodjunk. Kérjünk határolj IHU . 10llail NEUSTEINFOLÖP
hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és .Neustein Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva, kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIÍI FÜLÖP
.Szent-Lipóthoz* címzett gyógyitefUra, BÉOS, I., Plankengaeee 6. Kapható NagykanU.tn: BELU8 LAJOS i> REIK QYULA gyógy w«r*wekníl.
6tU6./ik
A r verést h i reléimény
Csokoládé
Jőzésre és nyersen evésre egyaránt a legjobb

A nagykanizsai kir törvényszék közhiiré teszi, hogy Kohlt (iáspar n gjkanizsai Iskós vegreliajtatónak Lukács István kerecsenyi Iskós végrehajtást «zenvedelt elleni .\'Hl kor. tőke ennek llion. november hó 11-tói járó b" „ kamatai, i; kor. íiO lill. végrehajtás kérelmi, 10 kor. 3ti lill. árverés kérelmi és a még felmerülendő költségek iránti \\ógreha|lási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a kerecsenyi sz l|k\\beii A.t 8 hrsz. alatt felvett és lele részben Lukács István, fele részbeu neje Palkó Anna tulajdonát képező i>. uépsorszámu ház, udvar és kerttel az >881 LX. t.-c. I ,\'ili §-a pontjáu egészben ii8(> kor., a kerecsenyi ü40. sz. tjkvben A. f 712/a. I. hisz. alatt felvett és fele részben Lukács István, fele részben neje Palkó Anna tulajdonát képező szóló és pince a török csapáson az 1881. LX. t.-c. Ió(!. §. a) pontja alapján egészben 3110 korona becsértékben
1908. cvi január hó 29 napján délelőtt 10 órakor
Kerecseny község házánál l>r. Miklós Dezső felperesi ügyvéd vagy helyettese köibenjöttével nfcgtartandó nyilvános bírói árverésen eladatui fog.
Kikiáltási *r a fentebb kitett becsár. Árverezni kívánók tartoznak a becsár 10*„-át készpénzben vagv ótadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni
A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Nagykanizsán. 190". évi november hő 11-ón.
Kölcsön!!
\\
Aristokratáknak. magasabb állású személyeknek, földbirtokosoknak ós hitbizomány-tulaj-donosoknak 10000 koronától bármily magas összegig szigorú diseretió mellett. Bővebb felvilágosítást ad: I. Klein. Wien, IV. Mühlgasse No. 20., 4-ik emelet 16. ajtó. — Értekezni lehet d. u. 2—5-ig.
^egyenek csak
^é^te\'ivari sárczipo
^fcw.\'"■\'ossáoban. r
Valódi Hérom«rögü
0«ak ezen/tJirrpwwj^ vádjegygyal
Kapható: Miltéuyi Sándornál Nagykanizsán.
/
ZALAI KÖZLÖNY
I!t80. .IANUAR 1.1.
.ftt/. RérJ* Hm» árintrvrAlspmpt l°k«le,es tí,íkró1 *íírl "°n.
éériuilií nagy cirjtgyZt-KCmCl Iin.í,,, |,|,,1, liktlkniir, Iriciléza,
G) IflBil kikti-érák. 7 (rl 50 krtél feljebb.
-- JORGO JOHANN f,M
lm;, él •liitárik árikáli. m«bilr uj érák kéllltélért él ré|lik jiilláiára. mindenfele órába l|i ri|é 41 kr. Valódi svájci mckel-anker-lllktpl-éri, köveken járó 2 írt. Valódi liilt-riaiitllr-éra 3 írt 30 krttól feljebb. Kiuatláncok I fiitól fal, ♦bb. Irlllléii (,irik. irny (éri ét ■•(-érák mint alkalmi vételek. I.egnagyobb raktár fali
érákét,. 5 frttól feljebb. Klldnó ebresztö.órn I fit 20 krttól. Minden vett és javitott szigorú jótálláa. - irtikklit liljuil hiláril.
HIRDET MENY.
A nagykanizsai VI.—VIí. kerületi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet (Ráo-utoa) f. évi január hó 2tfán délután 2 ómkor a Rác-utcai iskolahelyiségben tartja
Oh |»J !
m

Megfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés, rekeiltség és É I J © II !
elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak
tor HielltasztÉí
az étvágyat nem rontják és kitűnő iziiek. Doboza 1 kor. 88 2 kor. Próbadoboz 50 fillér.
F8- éi nétkllldéil raktár:
„NÁDOR-GYÓGYSZERTÁRI EZZer mellpasztila Budapc»t, vi.. vici-kö.üt^17-1 CsHK&ainar ineggvogviioll
S
melyre a t. tagokat és érdeklődőket tisztelettel meghívjuk.
Az igazgatóság.
Tárgysorozat:
1. Elnöki megnyitó
2. Az igazgatóság jelentése.
¡5. A felügyelő-bizottság jelentése.
4. A mérleg bemutatása.
5. FelügyHÓ-bizotlság. esetleg igazgatósági lagok választása ö. F. flgyek.
7. Indítványok.
Kapható Nagykanizsait: Belus Lajos, Práger Béla, Reik
i Gyula és Csáktornyán: Petó Jenő gyógyszertárakban
i





H! ROETES.
vb. I\'ollák Hermann alsódomborui kereskedő cég, csődtömegéhez tartozó a esódleltárban I—828. tétel szám alatt felvett bolií berendezések, fiiszer, gyarmat kézmű és egyébb vegyes árukból álló 4011 korona 48 fillérre becsült ingóságok ajánlati ujon eladatnak.
Az Írásbeli lepecsételt zárt ajánlatok legkésőbb 1808. évi január hó 22-én déli 12 órakor a becsérték 10%-a mint óvadékkal együtt Rothschild Samu dr. nagykanizsai ügyvéd osódválaszimányi elnöknél nyújtandók be, hol a esódleltár és a közelebbi feltételek betekinthfttók.
Az ingóságok üyőrfFy János tömeggondnok nagykanizsai Ügyvéd közhenjöltével az ajánlatok benyújtására rendelt határidő előtt az általa netán meghatározandó időben és 1808. január hó 21-én délután 1 órától 4 óráig a helyszínén Alsódombortibau megtekinthetők.
Nagykanizsán. 1ÍMI8. évi január hó 4-én.
DR. FR/ED ÖDÖN
csőd választmányi jegyző.
T ■i*
H
M OLL-FELE
S E l PL1TZ-POR
k \\
V -
i,
>
V
l
c *
I >,
v
V
$
>
¡I
8 y

1.
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féla 8eidlitz-porok Imtói gyúgyhausa a legmakacsabb gyomor- 4a alteatbántalmak, gyomorgörcs és gyomorhév, régióit azékrakedéa, májbáuiatom, vártoluláa, aranyér ét a Ic^kUlAriböaÜlit» nólbetegségek ellen, e jele» hátlsieniek éiiiiedck óta mindig nagyobb elterjedéil szerzell. - Ara egy lepecsételt eredeti dobolnak 2 kor.
lliiiiil*«lliiNok lör»é\'iijiU\'t l\'rnjIMrlnt\'k.
Cukikkor valódi, h* 1mim\'c"lk ^
__""____! védjegyét tünteti fel, »A. Moll.
feliratú Onoiattal van lárva. A Moll-féle sós borszesz nevezetesen mint rájdalomcalllapltó bedörzeöléai ezer köszvény. csus él a meghűlés egyéb kOvelkeiniényeinél legi^ineielcsebb né|\'scer.
Egy ónozott iridotl üveg ára 1 korona 90 fillér.
MOU".
• MOLL Gyermek .^zuppauja.
Legfinomabb, legújabb miVIsier szerint ké«ilek gyermek es hélgy iia|ipanl a bör okazerO ápotáaára gyarmakek a felnOtuk r4az4re. _ Ara darabonk4nt 40 fllt. öt darab I kor. 80 811. Minden darai» gyermek stap|ian Moll A. védjegyével van elUlva.
KBlzétkflldés:
Moll A. gyógyszerész, ci. ét klr. udvari szállító által,
Uécs, Tiichlauheit í). kz.
Vidéki megrendelések naponta postautánvét mellell leljesiltelnek.
A raktárakban tessék halározoltan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott kéB/.itniényekot kérni.
, Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
>XOw<XXXXXXX Xc>OCOCC<XXXX 1
! i-< }-. !--: s-; <-: t~;i . >-
X X 1 I
y. x
X X X X X X X X X X X
x
Alapítási év 1895.
Székelyi Lajos
Klsó Nagykanizsai Fehérnemű iiiosó-és vasaló intézete Nagykanizsa, Fő -ut 23. (aarok) Hunyady-u.
6. (saját ház.) Elfogad uri es női fehérminfieket urak, háztartások, intézetek és szállodák részere Vidéki mogrtndtlésok
postafordultával In\'té/totnsk el A fehérnemtlek jókarban maradásáért szavatolok Házi mosás és vasalás. — Kívánatra árjegyzéket szive? sen küldök,
X T X
w í~: i--: i-: í~: Í-: i-: K !•-::-:y
Ca EKSZERGVÁR.
Villamos tizemre berendezett arany-, ezüst- és ékszeráru - műterem.
Különleges készítmények \' őkszei\'ái\'uk és jegygyűrűk,
Uj foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk.
Kiadás részletfizetésre is!
Vódjogy ■ „lloryouji\'
ALiniment.Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
péttéka
egy rt\'gjónat bizonyult háiiszor, uioly már sok év óta logjobb fAjdalomoaillnpítö sioinok bizonyult köázvinyrél, oiuznál <m mejhülé-»eknel, bodórzsólinkcpiKin haszuálva.
Figyel iii PiteI és. Silány hamiHitványok miatt bevásárláskor óvatosak fogyünk rá cnai olyan flvegot fogadjunk ol, moly a „Horgony"
SERÉNY JÓZSEF ÉS FIA
ékszerészek Nagykanizsái! i Városháza átellenében. Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
gyógyszerésznél, BudapeiL
ül Hicuter (yóo/sztrlári u „Arnr oroszláokoz", ^
l\'rágálinii, Klisabothstrnsso 6 uou. , Miódennapl szétküldés.
NAGYKANIZSA, 1908. NEGYVENHETEDIK. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. JANUÁR 20.
• • • •
ZALAI KÖZLÖNY
fclOrtzetáal árak: hgá.t cvic 10 koron«, tittvre 5 korona, ... , .. . . SzerkeJMO«ég 4a kiadóhivatal: Nagykanlzea,
negyeiltvre 2 korona 60 fitt. tgycs azan. ar« 20 fill. I\'elelos szerkesztő es klllllo:
Tanároknak, tanítóknak, jogyzoknek éa allami tiezt..fwiökriek Kálmáll Pál -ot . az m.
I évre 0 korona, iái ávre 3 korona. " Megjeleli minden hétfőn délben
V
Még1 három napig! ^
bd ■N
A
ti •fl
W
I
Végre sikerült
egy IR0GÉ(P kiállítást rendeznem, január 13-től ^^^ január 23-ig terjedő időre. >
Kérem a tisztelt érdeklődőket, szíveskedjenek üzletembe fáradni, hol az összes rendszerű Írógépek szakszerű magyarázattal lesznek bemutatva.
Az egyes rendszerekből kevéssé használt példányok w JUTÁNYOSÁN
= eladatnak. ;
Tisztelettel
Strasser Márton
lat- ós műszerész Nagykanizsán, Fő nt, városházzal szemben. (Gyár: Kazincy-ntca 8.)
%
W
p
•S
N>
n i
•j
Tüdőbetegségek, hurutok, szamár-
- - ■ — fá
^ • köhögés, skrofulozis. Influenza 7?
U^fl ÍJH ellen számtalan tanár és orvoc által naponta ajánlva. SI fi
^^wM CrWwMw MlnQuK\'v értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „"\'\'f,
•Emeli az <lvá,y»t H a teat.üly., neg.za« »»UlWOgy cmK.ULJ u^ « ^ mo ot<Ut. K",hltó ««lejetr. . üóíy.irrUrafc.
letl a kóliOtí.l, víl.ilíkol, élicll liudázL " ____________h,n ~ Ovegtoklat 4.- karon«.
V. HofTinann-l.a Kortie A Co. Ilasel (Svájc)
ZALAI KÖZLÖNY
I\'.HIH. JANUÁR ¿0.
Várjuk a főispánt.
- Nem mehet a deputáció. —
Longyel Lajos városi fójeg/tó fiókjában penészedni kezdenek a kérvények. Megcsinálta szépen, gondosan és most hevernek, belepi őket a por, nem lehetetlen, hogy a feledés pora.
Pedig azokat a kérvényeket eredetileg más célra szántak. Azt hitte mindenki, hogy általa rukkol Nagykanizsa — elóro. Naprólnapra szép lassan azonban arról kell meggyőződnünk, hogy hiába minden, rajtunk a jó Isteneid kívül már senki és semmi nem segít.
Milyen sok reménynyel és mennyi kedvező auspiolum között indult jiieg a kérvény-halmaz gyártása. A kormány programmjában benne volt a városi politika, a kerületek újra való beosztása, stb. Gondoltuk: talán nekünk is jut valami a sok mannából. És aztán ott vau a mi képviselőnk: gróf Zichy Aladár. Jól felvitte az Isten a dolgát. Miniszter. Kegyelmes ur. Bársonyszékben ül. Kell-e ügyünknek nagyobb és erósebb szószóló? Csak amúgy collegiálisan odiszól Andrássy-nak és az ügy rendben van.
A dolog vége azonban az lett. hogy Ziohy Aladár elfelejtette, hogy mi is a világon vagyunk, igaz, hogy sok a dolga, másfelé van elfoglalva, ám azért illenék megemlékezni azokról is, akik lépcsők voltak a magas polcra jutásnál.
Ám hagyjuk ezt. Nagy uraknak rossz a memóriájuk. Nem lehet kivánni, hogy minden csekélységre vissza emlékezzenek. Majd ha a mandátum lejár, a Kegyelmes ur sok dolga is elfogy és akkor valószínűleg eszébe jut, hogy merro fekszik Nagykanizsa.
Nekünk azonban mégis csak cselekedni kell. Azok a kérvények ne penészesedjenek a fiókban. Ha Zichy Aladár cserben hagyott bennünket, nézzünk más után.
Itt van pld. Batthyányi Fal gróf, vármegyénk főispánja. A kormány embere, a belügyminiszter helyettese. Keresve sem találhatnánk alkalmasabb vezetőt. És Ó Méltósága miért ne tenné meg nekünk ezt a szívességet?
Kgy kis bökkenő van a dologban. Nem tudjuk, hogy mikép találjuk meg a főispánt. Sót nem is ismorjük. És egy kicsit illetlen dolog idegen embertől szívességet kérni.
Furcsán hangzik, de mégis ugy van, hogy Nagykanizsa nem ismeri saját főispánját. Valószínű, hogy Ó Méltóságának is rossz a memóriája és elfeledte, hogy mi is vagyunk. Fedig azok a bolond geográfusok azt mondják, hogy Zalavármegyónek legnagyobb városa: Nagykanizsa. Ha pedig ez igy van, akkor Méltóságos Uram, a kötelesség ugy hozná magával, hogy egyszer megtiszteljen bennünket magas látogatásával. Végre is az isteni nép éljenezni óhajt ós nagyon kíváncsi, hogy hogyan is néz ki a mi szeretett főispánunk. És, tetszik tudni Méltóságos uram. a jó nép csak közelről akar szeretni.
Méltóságos Főispán U r ! V á r-j 11 k a hivatalos látogatást. Nemcsak azért, m o r t d e p u t á e. i ó z n i akarunk, hanem azért is, mert a vármegye legnagyobb városa joggal megkövetelheti, hogy a főispán no adjon példát az ignorálásból.
A látogatást saját érdeke is megkívánja. Mert mit fog Mélloságod mondani küldőjének: a belügyminiszternek, ha azt találja kérdezni:
— Mi újság Nagykanizsán?
Kölcsön!!
Aristokrutáknak, magasabb állású személyeknek, földbirtokosoknak és hitbízomány-tulaj-donosoknak 10000 koronától bármily magas összegig szigorú diserelió mellett. Bővebb felvilágosítást ad: I Klein. Wien. IV. Mühlgas\'.e No. 20.. 4-ík emelet 16. ajló Értekezni lehet d u. 2—6-ig.
Kétszeres megadóztatás.
A soproni kereskedelmi és iparkamara óvok óta fáradozik azou, hogy az üzletüket Ausztriára is kiterjeszti kerUletbeii kereskedőket és iparosokat sz Ausztriában vsló ujraadózás, tehát a kétszeres adózás terhétől megóvja. A kamara o fáradozását aránylag csak csekély < eredmény kísérte egyrészt mert a magyar és osztrák kormány közt s gazdasági és pénzügyi megegyezés dolgában folyó tárgyalások végst nem érlek s igy a kétszeres megadóztatás kiküszöbölésére alkalmas és egybevágó rendelkezést a két kormány nem adhatott ki, másrészt azért, mert számos kereskedő és iparos az osztrák pénzügyi halóságoktól szenvedett zaklatásokat kainaráukkal nem közölte s igy nein állt módunkban, bogv az érdekelteknek legalább esetenként járiuuk kezükre.
Az Ausztriával létrejött gazdasági és pénzügyi egyezmény, mely t\'itiK évi január hó l-ével lépett életbe, a vázolt visszás állapotoknak véget vet s ezért a soproni kamara kötelességet vél teljesíteni, midőn a létrejött egyezménynek a kétszeres megadóztatás elkerülésére vonatkozó határozatait, nemkülönben az e tárgyban kiadott kormányrendeleteket sz alábbiakban közli s ezzel az érdekelteknek oly tájékoztatást nyújt, melynek birtokában bárki idegen segítség nélkül is megvédheti jogait, sót orvoslást kereshet az adózás terén a múltban szenvedett sérelmeire is. Mihez cstk azt a megjegyzést füz/.Uk még, hogy kamaránk az érdekelt iparosoknak és kereskedókuek ez adóügyeket illetőleg a jövőben is készséggel nyújt további információt és ad útbaigazítást, amennyiben aziráut hozzá fordulnak.
» •
Az Ausztriával kötött némely gazdasági és pénzügyi megegyezés jóváhagyásáról szóló I!)n7. évi L1V. törvénycikk fölhatalmazza a m. kir. kormányt, hogy a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyok szabályozása, a kétszeres megadóztatások elkerülés) slb. iránt a magyar szent korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között l»o7. évi október hó 8-án kötött szerződési, illetőleg egyezményt és pólcgyezméuyt IÍI08. január hó I étő| kezdődő hatállyal életbeléptetbesse.
K fölhatalmazás alapján a m. kir. kormány i lilái I!>07. szám alatt kibocsátotta az életbeléptetés reudeletet. mely teljes szövegét foglalja magában a ket állam kozt létrejött szerződésnek, egyezménynek és pótegyezményliek
Az üzletüket mindkét államra kiterjesztő vállalatok kétszeres megadóztatásának elkerülése végett kötött egyezmény 7. §-a a következően rendelkezik :
Névtelen virág.
többet ért ó mindazoknál a cifra, drága kerli növényeknél. melyek féltő szüretel, ápoló divat és önző hivalkodás árnyékában virulnak
Agglegéuy vagyok, -ein rokonom, sem szeretőm ; de megvallom: mikor Szegfű Vilmát, az ártatlan teremtést a börtönből kiszabadítottam felesegül akartam venni Társadalmi állásomon kívül nagy vagyonom is van: a névtelen virág pedig megölt szívvel, mint kitaszítod árva, remény és segítség nélkül állott a bizonytalan |övó kopár szirtfokán: mégis azt felette ajánlatomra, hogy ha jóságomért, melyre érdeme nincsen, hála fejében, a kezét kérem tőle. feleségül jőu hozzám, mert mással fizetni nem tud ; de ha jóságomat igazságszeretettel akarom tetézni, megmentett becsületéért ne kívánjam köteles váltságul a szivét. Hecsül, de szeretni nem tuilua: ez volt őszinte felelete, melyro eltávozva, örökre bucsut vett tőlem.
Csodálatos, büszke és magasztos teremtés volt. Mikor tóiéin eltávozott, egy gazdag, délceg férfiú várt reá. — A férti némán, merengő szemekkel, kezét összetéve leborult eléje és bocsánatot kéri. hogy iszonyú szenvedéseiben magára hagyta ; ártatlanságában, tisztaságában nem hitt és nem volt ereje a világgal szembe szállni érte. Hibáját kész volt azzal tenni jóvá, hogy most bocsánatot kér és nőül veszi.
Szegfű \\ilina fájdalmas pillantást vetett szive bálványára s azl felelte: szereti, de becsülni nem tudná : és elhagyta ót is őrökre.
Ilyen leány volt Szegfű Vilma!
Hu a börtönben ismorkedtem meg vele. Kegyetlen hózivatar volt egy decemberi délutánon. mikor inasom látogatót jelentett, líppen egy gyilkost-védó beszédemen dolgoztam, melyet másnap kellett elmondanom. Idegesen pillantottam az átnyújtott uéviegyre. „Zomhori Szendey Sebestyén." Ugyan mit koros nálam ez a nagyvilági gavallér ? dünnyög-
Szegftl Vilma története nagyon szomorú. — Eu. aki bOuügyi védő vagyok és életem uagyrészét gonosztevők cselekedeteinek magyarázásával töltöttem el, nem igeu szoktam elérzékenyedni Elelemeu át sokszor az emberi nyomorúságok oly sötét örvényeibe kellett bepillantauom, hogy lelkem a közönségesebb szerencsétlenségek iránt teljeseit eltompult
Valahányszor Szegfű Vilma történetére gondolok, — pedig merengésemben gyakran kisért e boldogtalan szép leány fönséges, tiszta alakja, — mindig köoy lopódzik szemembe.
Megvallom: nagy érdeklődéssel kutattam ennek a szegény névtelen virágnak a lelki világát és soha még igaz ügyét oly lelkesedéssel nem védtem, mint Szegfű Vilma ártatlanságát.
Névteleu virág volt szegény, egyike azoknak a teremtéseknek, kikről senki sem tudja: selyem ágyban szQlettek-e, vagy rozoga viskó szalmatörekjéu. Azok közül az apátlan-anyátlan teremtések közül való volt szegény.
Szegfű Vilmát születésének átkán kívül az a csapás is érte, hogy tiszta kedélyt, szeplőtlen, nemes jellemet hozott a világba magával s ettől a két súlyos tehertől szépsége uem tudott megválni. De inert tiszta, angyali jó maradt a gyötrelmek, megalázások, csalódások golgotha-utjáu végig: le kellelt roskadnia a kereszt alatt és névtelenül |utott vissza az anyafóldbe, ahonnan egy szép nyári hajualon, mint névtelen kis virág fakadt
En edzett szivll férli vagyok, de siratom\' őt, valahányszor eszembe jut. E siralmas földi lét gazos kertjében ez a névtelen virág arra lehetett volna méltó, hogy hódolat és boldogság adjon neki csodált nevot.
De, bár a bánat névtelenül sírba temette, mégis
tem magamban, miközben a fiatal ember bélépctl Sápadt és izgatolt volt. Reszketett, inikor kezet ogtiiuk.
— • l\'rain! tudományához fordulok. Az égre kérem, mentsen meg egy szerencsétlen teremtést, ki leány és kii gyermekgyilkossággal vádolnak
Kik vádolják és kii vádolnak? — kérdem.
— A leány neve Szeglü Vilma Társalkodónő volt házunknál Anyám és nővérem gyermekgyilkos sággal vádolják.
— Kié a gyermek? Az öné?
— Ej urain, gyermekről szó sincs. A csapás váratlanul jött, és igv magam sem itidom : mit liigy-jok, mit gondollak Ú másfél év óta van házunknál, élt szeretem ót és azon pouton álltam, hogy csáládom ellenére feleségül véstem ót midőn a szörnyű gyanú feldúlta boldogságomat, migingatta bizalmamat.
— Ennélfogva bűnösnek hiszi a kisasszonyt ?
— Nem, uem I Az lehetetlen ! De a gyermeket elásva megtalálták; a kisasszonyt elfogták és ó nem tudia. uem akarja magátigazolni. Inkább meghal. Az égre kérem, derítsen igazságot ebben az iszonyú bizonytalanságban
— Hol történt az állítólagos gyermekgyilkosság ?
— Zomhori kastélyukban a nyáron.
— Még a nyáron .\'
— Igen.
— Es most derült ki ?
— Anyám és húgom gyűlölték a kisasszonyt és amint a kertben az elásott tetemet megtalálták, rögtön ót gyauusitolták és ina reggel letartóztatták.
— Es a kisasszony ?
— Elsápadt, reszketett, sirt és folyton ártatlanságát hangoztatta, engom pedig könyörögve kért : mentsem meg e rágalomtól, ha szerelem.
— Es ön ?
— Mit tehettem volna, uram? A kisasszony
I OH. JANUAR 20.
ZALAI K U Z L 0 N Y
.11» valamely vállalat üzemét az egyik állam területén fekvő telepéről a máíik állam területére is kiterjeszti snéhkül, hogy ugyanott űzleltelepet létesí-lene ugy adóztatásnak csakis olt lehet a hely.\', ahol az UzleUelep vau "
A félreértésok és félremagyarázások elkerülése szempontjából nagy a jelentősége annak, hogy mi tekintendő Uzletteiepuek V
Erre uéive az egyezmény 10. § a a következő rendelkezést tartalmazza :
Üzlettelepek gyanánt külouóseu elárusitó-irodá-kat és gyári raktárakat kell tekinteni.
Elárusitö-irodául tekintendő a vállalatnak a saját gyártmányai eladásának közvetítésére szolgáló irodája vagy állandóan e célra tartott alkalmazottja, raktárul pedig sa|ál helyiségben tartott olyan áruraklár tekintendő, melyben az árukat a vállalat saját alkalmazottai adják el.
Üzlettelep gyanánt ellenben uem tekiiilhetó, ha a vállalat áruiból valamely önálló Ugyuök az általa kibérelt helyiségekbeu tart raktárt, vagy ha az áruk akár bizományosként, akár saját számlájára dolgezó Önálló kereskedőnek bizományba adatuak, végre, ha az eladas a szállítási intézetek és szállítmányozók raktárhelyiségeiben tartott raktárakból történik, föltéve, hogy ezt az eladást nem a vállalat saját eladási irodája közvetíti; ugyancsak nem vonja maga után a kereseti vállalatnak abban az államban való megadóztatását, melyben az illető vállalatnak uzlettelepe nincs, ha akár a vállalat tulajdonom maga akár pedig szolgálatában itiló kereskedelmi utazói, utazások alkalmával és csakis árumintáknak magukkal vitele mellett megrendeléseket gyűjtenek ós ezek alapján a vállalatok árukat szállítanak; ugyanez áll megrendelések alapján eszközölt olyan áruszállításokra is. melyeket oualló Ügynökök közvetítenek, — még ha árumintáik, vagy a lenti fogalmaknak megfelelő raktáraik is vaunak — vagy amelyek közvetítés nélkül, a vevő és az eladó között közvetlenül bonyolillalnak le.
Az egyezmény \'21. tj-a fölhatalmazza mindkét peuzUgyniiuisztert, hogy ebben az egyezményben szabályozott esetekben kivetett adókat a megelőző évekre vonatkozólag is töröltethesse, amennyiben olyan adókról vau szó, melyek a jelen egyezmény alapelvei értelmében uem is lettek volna előírhatók.
A m. kir. pénzügyminiszter ur az üzletüket mindkét államra kiterjesztő vállalatok kétszeres megadóztatásának elkerülése végett létre|ótt és a fentiekben ismertetett egyezmény végrehajtása iránt 1907. evi december hó Hl-én 142001. szám alatt körrendeletet bocsátott ki, melynek befejező mondatában kijeleuli, hogy sz egyezmény 2i. tj ábau foglalt határozmáuyhol folyó adótórlések visszahatólag az lb\'Jd. évi január hő l-éig foganatosíthatók.
Ugyancsak a in. kir. pénzügyminiszter az i!n>7.
I .
évi december hó 3\'-én 142504. szám alatt egy második körrendeletet is bocsátott kí a vásárokat látogató iparosokat, kereskedőket és vásárosokat illetőleg. Ez a rendelet \'2. pontjában a következőket tartalmazza :
A kétszeres megadóztatások elkerülés« tárgyában kötött egyezmény értelmében a vásárlátogatók megadóztatása akként szabályozlatik. hogy a rendes évi és hetivásároknak az a lalogatása, mely tarlósai! roudelkezésre bocsátóit üzleltelep nélkül történik, adómentesen, ellenben a vásároknak az a rendszeres látogatása, mely üzletlelepeknek, »agy egyéb berendezéseknek (vágóhidak, istállók) tartós \' használata mellett történik, adókötelesen lesz kezelendő.
Az emliletl kedvezményben a vásárosok csak az cselben részesiitetnek. ha a vásárok alkalmával az állandó lakhelyüket képező államban történt megadóztatásukról a megfelelő okmányokat előmutatják.
A magyar iparosokra és kereskedőkre Ausztriában kirótt kétszeres adó törlése iránt az osztrák pénzügyi halóságnál beiiyii|taudó kérvények elbírálását az osztrák cs. kir. pénzügyminiszter magának lar-lotta lenn.
Sopron, lílt\'8. évi január hó H-áu.
A kerületi kereskedelmi én iparkamara
Újdonság!
A n közönség szíves tudomására hozom, hogy műtermemet előkelő fővárosi és külföldi fényirdák mintáiéra, a mai kor legújabb vívmányai szerint, villamos fényreflektorokkal láttam el s igy azon helyzetben vagyok a mai naplói fogva, a legelőnyösebb világítás mellett, az időjárástól teljesen függetlenül ünnep- és vasárnap is reggeli 8 órától esti 8 óráig felvételeket eszközölhetni. előzetes he|elentés esetén későbben is. Hálok és egyéb estélyek alkalmából műtermem a késő esti órákban is nyitva vau, ugy, hogy a közönség közvetlen az estélyek látogatása elótt is fényképeztetheti magát Kzen uj eljárás szerint felveit képek semmiben sem különböznek a nappal felvett képektől. Műtermemet a jövőben is szíves pártfogásukba ajánlva, vagyok teljes tisztelettel
VÉRTES ANTAL
fényképész, Gsengeri ut 1. a Nagykanizsai takarékpénztár épületében földszint.
Kirakatain) megtekintésére felhívom t. közönség szíves figyelmét.
görcsösen kapaszkodott belém . zokogva kérdezte, hogy én hiszek-e ártatlanságában. Krre felelni uem tudtam, igent uem ,mertem inondaui; hiszen a körülmények, a bizonyítékok . . . oh ez irtóztató helyzet.
— És elvitték?
— Ig«0-
— Uram öu rosszul cselekedett. Önnek egy percig sem leit volna szabad kételkedni a kisasszony ártatlanságában. Ou szerelte a kisasszonyt; ismerte életét. Tőlem telhetőleg mindent elkövetek a kisasz-szouy megmentésére.
Zomhori ur nyugodtabban távozott, én pedig befejeztem védóbeszédemet és siettem a fogházba.
Szegfű Vilma a fájdalomtól megtörve, kisirt szemekkel, halotthalványan ült a rabcellánan. Mikor bemutaltam néki magamat, kétségbeesve kapaszkodott belém.
— Uram, ártatlan vagyok és önnek ezt be kell bízouyitauí. Nem azért, mintha az engem boldoggá tenne, hanem be akarom bizonyítani ártatlanságomat. Előttem a világ csak börtön lehet ós ón már élni
tovább nem akarok. C\'>ak ártatlanságomat akarom bízonyitaui. Hadd lássa az a férli, kit szerettem és kiért éltem-haltam mily gyáva volt. hogy nem mert ártatlanságomban hinni.
A leány ezután mindent elmondott; én megismertein a vád titkos rugóit, a gyűlöletét és bosxut, a csodálatos leány nagy lelkét, uoines jóságát, önfeláldozó fönségességét.
Később már kezemben tartottam a bonyodalmas bünper összes szálait és még |obbau megismertein a leány lelkének végtelen mélységét. — Okiratok, vallomások alapjáu. és sa|ál kutatásaim állottak rendelkezésemre. Belemerültem az ügy alapos tanulmányozásába és kétségtelenül bebizonyítottam ártatlanságát, orvosi vizsgálat nélkül is. Szegfű Vilma hallgatott; és a titkot örökre szivébe zárta, hogy kiuek a bűnéért szenvedett ártatlanul.
Itt őrzöm Íróasztalomon a fényképét és gyakran elmerengek bánatos arcának tündérszép vonásain.
A régi ]é időkből.
— Egy okirat —
Érdekes okiratot küldött be hozzánk egyik olvasóuk. l\'rivilegiált Nagykanizsa városa adta ki 1823-ban özvegy Kompos Mártonuénak, bizonyít vau vele, hogy uevezolt a berekben levő egy hold földjét 6 évre bérbeadta l\'lauder Uyörgynek.
Az érdekes okirat, mely egy elmúlt világot tár elénk, szórul-szóra a következő:
MI KANISAI T. N. Z^LA-VÁB»flSGYÉ-BEN FEKVŐ FRIV1LKÜ1ALT VAROSNAK B1RAJA ÉS \'l\'A uátsa ezdn Levelünknek rendiben Mindeniknek a\' kiknek illik ad|tik Tanúságára, hogy Minekulánua e\' mái alolirt napon \'s Esztendőben a\' köz Boldogságnak eló segéllése, és Polgáraink elö kelő ügyeinek eliutézések végeit öszvegyülekezvéu rendes Tanálsuakal ültük volna, akkoron Kompos Márton Özvegye Kotszi Anna szeuélyessen elÖttUuk megjelenvén élo Nyelvével bevallotta hogy a Kerekben egy Darab egy holdbul álló Rétlyét mellyuek egy felül Kolougya József, más leiül tiorzó Tisztsrto Megyés Szomszédjai, hogy azt Ki tisztogassa, és Ól esztendőig az 1824-ik Esztendőiül fogva mind háborgatás nélkül hasznalja l\'lánder Györgynek, és Hitessének ugy euuek mind a\' két ágon lévő \'s leendő msradékiuak, Ivadékíuak, órökösseiuek. és hagyo-ináuyossaiuak 5. esztendőre, és inegmásolhstal-lanul adta Mely általunk helybe hagyatott adás vevésröl _ hogy a\' megvevő a- mondott Berki Rélilék Ot esztendeig használásában, és Birasábau meg maradhasson, ugy örőkfssei is maradhassa nak adtuk néki a\' föllebti nevezett Plánder Györgynek, és hitessek ezen Városuuk hiteles petsétjével megerősített Levelet a\' köz Igazság ugy hozván magával. Költ Katiisán Kis Asszon Havának fi-ik Napján 18\'23-ik Esztendőben tartatot! ülésünktől.
Ki adatolt Kálóczy Imre N. N. Bíró és Tanáts.
hites Jegyző által.
Ha valaki a mai egyszerűsített közigazgatási világban egy bérleli szerződést köt, legalább -I oldalas írást kap.
Érdekes, hogy fennti eredeti okiraton bélyeg sincs.
Egyszerre két helyen.
- A megdöntött fizikai tétel. —
Minden elhall lizikus forduljon meg a sírjában, buijou el szégyenében, kérjen bocsánatot a világtól, mindazoktól. akikei évszázadokon keresztül bolomlá tudlak tartani. Felállították a tételi, hogy .egy lest egyszerre kél helyen nem lehet." Eddig elhittük, do ezután nem fognak bennünket lóvá tenni. Mert nspnál világosabban be vau bizonyítva, hogy pld Wekorle Sándor miniszterelnök egy időben volt Budapesten és Nagykanizsán. Aki nem hiszi, olvassa amint következik:
A Zala f. hó l;i-án, héttőn este megjelent számában ez áll:
.A delegátusok Nagykanizsán. A legközelebb összeülő magyar delegáció tagjai Wekerle Sándor miniszterelnökkel ma utazlak Budapestről Fiúméba, hol a haditengerészet körébe vágó felvilágosításokat fognak szerezni. A delegátusok ma délben utaztak keresztül Nagykanizsán. A pályaudvaron csakhamar híre terjedt, hogy az étkező kocsinak kik a vendégei és csakhamar nagy tömeg ember nézte és köszöntötte az étkező ablakánál ebédelő miniszterelnököt "
Roth Bankház
BUDAPEST.
Bank-központunk;
VI., Magy. Kir. Opera-Bazár palotájában. Bankhelyiségek: O-utca 16. s/.ám cs l.ázár-ulca I I. szám.
Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszerű fölvilágosítást*
Válaszboty.g mindenkor mellékelendő.
-Folyósitunk:
Törlesztése» kölcsönöket földb.rtokr. ú bérházakra lO 75 eves tórleszlé.rc 3\'/,-3\'/,\\. 4\\-V,Vo. kamatra ________________készpénzben.
Jelzálog kölosönöket ll-uJ és lll-»d helyi beüíblázásra 3 -IS évre 5" ,-al, esetleg 6\'/,7,-al.
Szemólv-^B tároaváltóhitelt \'r»",sok « kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyetmek 3\',,-10 ev.
_____.____ iiiőtnrlAmtn = ...
Tia»ím.«lfti Irölnaonöket állami, törvényhatósági, községi tisztviselőknek e. katonatiszteknek llzetési előjegyzésre ILOIOBOnOiS.Pi. kMM is ¿,ctbitto,iti, n<|ku,. Ugyanezeknek nyugdijaira is.
• , . vidéki pénzintézetek es vállalatok részvényeire eitéklik Oíif ,,-áig kölcsönt nyújtunk az Osztrák-Magyar
Értékpapírokra, H,hk k(nmtlába mellett. Tözsdcinegbizásoket a budapesti cs külföldi tőzsdékén lelkiismeretesen cs ponto-
---san teljesítünk, mindenkori eredménynyel, az árfolyamukat naponta díjtalanul közöljük.^•
Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott jelzálogos-, töilcsztcscs-, személyi- és váltókotcsönt.
Mindennemű bel- ée külföldi eriékpopirt napi árfolyamon veszünk és eladunk Pénzügyi ^.ikba vágó minden reáli. ügyletei a legnagyobb penxesoportoknát levó összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítjuk le. Bank házunk kepviseletere megbízható egyénekei felveazunk
7. A I- A 1 K Ö Z L 0 N Y
i!)08. JANUAK JO.
Ám a kedden ide érk ező Pesti Kap ló-kan olvassuk :
„Wekerle a bánnál. Wekerle Sándor miniszterelnök ma déli egy órakor a képviselóbáz Ülése után fölkereste az Angol királynő-szállóban báró Kaucli Pál horvát bánt és közölte vele, hogy a király már tegnap aláirta az uj horvát osztályfőnökök és főispánok kinevezését. A kinevezéseket a hivatalos lap holnapi száma közli."
Ugyanakkor Az Újság igy ir:
„Ma délután öt órakora képviselőház elnöki termében bizalmas értekezlet volt Justh Uyula hivta össze, még pedig azért, mert a kormány azt az álláspontot foglalta el, hogy a házszabály-revízió kezdeményezésének, legalább formailag, uem szabad a kormánytól kiindulnia, hanem a pártoktól, vagy a pártok fölött való elnökség kóréból Olt voltak Wekerle Sándor, Darányi Ignác, Zichy Aladár gróf, Apponyi Albert gróf, Návay Lajos, Holló Lajos, Hoitsy Pál, Ugrón Oábor, Széli Kálmán, Nagy Ferenc. Tóth János slb. ..."
Ha tehát Wekerle Sándor déli 12 órakor Nagykanizsát! ebédelt (éB ebben bizonyosak lehetőnk, mert hiszen — a Zala szerint — sokan köszöntötték és régi magyar szokás szerint, bízonyárs jó étvágyat is kivnutak neki) és I órakor Budapesten a bánnál tett látogatást (holott igazság szerint Fiúméba utazott ) de meg a képviselőház Illésén is részt vett hétfőn, akkor vagy a tizikai tétel van megdöntve, vagy Wekerlének ördöge vau.
Mi az előbbit hisszük és csak annyit mondunk :
— Pfui fizikai tudomány!
Családi élete azonban nem volt teljesen kielégítő Második neje, aki szintéit tanárnő a leány-polgáriban, nemrég elhagyta. Állítólag a budapesti míitárlatra is feslett, de képét a |ury uem fogadta el.
Csütörtökön d. u. teleségétól hosszabb levelet kapott. Mikor elolvasta gondolatokba mélyedve járkált a tanterembeli és a különben szigorú tanár nem törődött a növendékekkel. Négy órakor sietve elment, majd látogatást tett Bsumsnn Zsigmond takarékpénztári főkönyvelőnél, akinek fiát r> óráig a festészetre tauitotta Onnan a Hin der-féle vaskereskedésbe ment, ahol megvette a pisztolyt. Haza meut és >\'G órakor fóbe lőtte inagát.
A lövés zajára berohant a házmester A szoba közepén feküdi Zsebók, mellette a füstölgő fegyver, de vér sehol nem volt látható. A golyó keresztül ment a fejen, belefúródott a falba, de a fejből egy csepp vér sem jött. Mikor Zsebók a házmestert meglátta. kissé felemelkedett és elhaló hangon szólt:
—- Házmester. sd|a ide a revolvert. Hadd lójjetn meg magamat mégegyszer!
A fegyvert természetesen nein kapta meg. Néhány perc múlva meglőttek a mentők Zsebók az orvos karjára támaszkodva ment a kocsiig. Ekkor már egész Csáktornya az ajló előtt szorongott. Az orvoshoz igy szólt :
— Milyen szerencsétlen is vagyok ón! Klsó feleségemtől elváltam, a második itt hagyott; mikor pedig Öngyilkos akarok leutti, uem birok meghalni Oldöz a balszerencse!
Zsebók a varasdi kórházban fekszik. Hogy felépül-e, csak a jó Isteu tudja.
1 liter
Jamaikai rum
90 kr.
1 csomag
Törmelék tea
30 kr
Kapható: Drogéria a „VOrö* keivszihe/."
Nagykanizsán.
"" |t • ■ • |
Öngyilkos tanár.
Szerelem, vagy mellőzés?
Szívós szervezet
— Saját tudósítónktól. —
Csáktornyának szomorú és megdöbbentő szDUiációja vau Csülörtököu este fóbe lőtte magát Zsebők Jáuos polgári iskolai rajztanár, a Csáktornyái társadalom kedvelt alakja. Hogy mi kergette az életerős fiatal embert a kétségbeesés, a pusztulás karjaiba, biztosan tudni nem, — de »ejteni lehet. Mondják, hogy öngyilkosságát azért követte el. mert ueje. akit a rajongásig szeretett, ott hagyta: másik verzió szerint egy képet festett a múlárlatra, de a jury nem fogadta el és ezen való elkeseredettségében nyúlt a fegyverhez
A legcsodálatosabb, hogy Zsebüknek, aki atléta termetű, hatalmas alak, a golyó keresztül ment a fején, a két lialántékcsoiitot keresztül ütve. a falba fúródott és dacára e rendkívül súlyos sérülésnek, maga kelt fel és ment a ineiitókocsiig, melyen a varasdi kórházba szállították.
A megdöbbentő esetről a következő tudósítást vettük :
Zsehők Jánosi 3 évvel ezelólt helyezte a miniszter Csáktornyára. A polgári iskolában a rajzot tanította. Külső viselkedésében is elárulta a művészt
A rossz emesztes
majdnem mindig a székrekedés következménye, K kellemetlen erzes elhárítására \' szolgál az orvosok által előszeretettel ajánlott „Clllllr Kz » kitűnő kellemes ízű has-hajtószer enyhen, de biztosan hat, elősegíti az emésztést éa ez altal »ok kellemetlen
betegségnek veszi elejét A kaliforniai édes fugenedvböl cs más ismert jó gyógyhatánu fuvek kivonatából készült „Clllll" Igen alkalmas ugy gyermekeknek, mint felnőtteknek.
Minden gyógyszertárban kapható.
| Egy nagy uveg ára :t. K.. kis üveg 2.— K. Főraktár TörOk dózsef gyógyszertára, Budapest, VI., Király-utca 12.
A h é t.
I-Kgy mindenki által ; VidorSamu^J tÍMte|t és becsült polgár zárt^Tt^m-őkálomrí^Tzcnieit kedden reggel. Vidor Samu halt meg 81 éves korában. Az elhunyt úgyis mint városi képviselő, úgyis mint a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet elnöke és a Sörgyár alelnöke széleskörű és eredményteljes munkásságot fejtett ki Temetése csütörtökön d u volt. \\z az impozáns részvét amely itt megnyilvánult, bizonyítéka az elhunyt népszerűségének és közkedveltségének. Ott volt egész Nagykanizsa, sót vidékről is nagyon
sokau jöttek el. Özvegyének, szül. gelsei Quttmanii Hedvig úrnőnek az ország miuden részéből küldtek részvétláyirntokat.
— Közgyűlés. A Nagykanizsai Altalános Ifjuságképző Egyesület r 08. február \'2-án d u. s órakor tart|s rendes évi közgyűlését a következő tárgysorozattal: l. Jegyzőkönyv felolvasása. 2. A zárszámadások tudomásul vétele és a tisztikar felmentve-uyéuek megadása. 3. Uj tisztikar választása 4. Indítványok.
— Eljegyzés, tilit Béla Csáktornyái könyvnyomda-tulajdonos eljégyezle Heinrích Tildál Darányban.
— Jubileumi zarándoklat Lourdesbe. Nagy ünnepségek színhelye lesz a kies fekvésű délfraucu Lourdes városa T. i épen óo év tnult el azóta, liojiy a kis Bernedette előtt Szűz Mária megielent. Ez évlor-duló alkalmával a világ összes katholikusai nagy tömegben keresik fel Lourdost. hogy az ünnepélyeken részt vehessenek. Magyarországból március .lí-áti indul egy országos jellegű zarándoklat Olaszország érintésével Lourdesbe, melynek fővezelője: Nagy* és főt. Dr. Giesiwein Sándor apát kanonok, a „Szt. István társulat" aleluöke. o>sz. képv. ur lesz. Ezen zarándoklatra vonatkozólag Fehér Ferenc plébános Ebed, (Esztergora m.) szívesen szolgál lelvilágositással.
— Előrehaladt idény miatt plüsch-kalapok 30*/a árongedmény mellett adatuak el — Wellisclt Márkusnál Nagykuuizsa, Erzsébet-tér.
— Ingyen kOnyv. Aki életerejéuek lolvirógo-zásábsu örömét leli. olvassa el a most megjelent „Modern villamos gyógymódról" szóló értekezést. Abban el vau mondva, hogy mi okozza az erők elgyengülését és egyéb bajokat, de az is, hogy mikep lehet a teljes erőt visszaszerezni villamosság ut|áu. Ezen érdekes könyvet külön a uók és külön a férfiak részérő lapunkra való hivatkozás mellett iugyuu éa bérmentve küldi zári boritékbau az „ Elektro-Vitalizer" orvosi rendelő-intézet Budapest, Károly-körut 2., felemelet óo. szám A villamos gyógyítás, mint ismeretes, a legtökéletesebben az Eleklro-Vilalizer készülékkel eszközölhető. Ezen készülék egyenletes villamosságot ad, mely megszünteti a fájdalmakat és uj életet nyújt a szervezetnek
— A farsangi mulatságokra ajánljuk t. olvasóinknak a budapesti Magyar Színház fényes operettruhatárából alakult „A Víg ózvogy"-hoz címezett jelmezkölcsönző intézetet, (Budapest, Vili., Józsel-korut .\'>1 ) ahol olcsó kolcnöndij melleit iiiiudeuféle jelmezek, dominók, szép magyar viseletek, modern estiruhák, báli belepók. menyasszonyi ruhák slb. kölcsönözheti k megfelelő biztosíték mellett elsőrangú kivitelben Mindezt roudelésre is készíti az intézet.
— Telefon a Balaton körül. A Balaton kör-uyékeuek Iclleuditésére sok áldozatot hozott már a magyar társadalom, melynek lóvollahól a mi győuymu Balatonunk ékes keretet nyert a lűiiió- és nyaraló-telepekkel A balatoni fürdőket látogató közönség régóta sürgeti már a kereskedelemügyi kormánynál a Balaton kóztelefunjának kiegészítései s most ez az óhajtás lel|esűl, amennyiben Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter elhaiározla, hogy a Balaton köztelofoii|áuak kiépítését biztosítja. A i alatoui Szövetség már évek óta láradozoit a kőztelefon érdekében, fáradozásainak azonban ulját állotta a iiouitöródómseg s az a körülmény, hogy a kellő számú előfizetői állomások uem voltak biztosíthatók. Most azután a Balatoni Szövetség Umétell és alaposan megindokolt felterjesztésére a kereskedelemügyi miniszter elliatu-rozta, hogy a Balaton mentén fekvő fürdőhelyeket a távbeszélő hálózatba az elótlzelői állomások biztosítása nélkül is belevoiiat|a. A munkák végrehajtsa azonban, tekintettel az évenként rendelkezésre álló hitelösszeg nagyságára, csak fokozatosait történhetik. A lolyó évbeu Aliga, Gyenesdiás, Balatou-Keresztur ós Szánta községek kapnak távbeszélő berendezést.
— Ha a gyermekek köhögnek, bükkfakátrány-proparatumot adjuuk nekik. Mivel azonban a legtöbb ily preparstum bizonytalan összeállítású és uem méreg-leien, de még uudoritó izü is, „Sirolm-Koche"-t használjunk, mely vízben könnyeit olvad és mindig egyforma összetételű, uem izgat és kellemes izzel bír. Gyógyszertárakban kapható.
Farsangi
újdonságok
Weisz Miksa,
férfi- i\'s nói divatáru házában.
IJANUÄB JO.
ZALAI k O Z L O N Y
ft
— A csabrendeki állami népiskola Egy csabrendeki lakós aláírásával a következő sorokat küldték be nekllnk közlésre: A „l\'esli Napló" folyó hó 4-¡ki száméban a nagykanizsai tiuiskola mizériáról egy közérdekű cikk jelent meg. Sajnos, a nagykanizsai nem egyedüli eset Zalavármegyében. Csabrendeken, hol már 30 év óta állami iskola van, nem kevesebb, mint nyolc tanítóval s 360-nél több tanköteles gyermekkel, ugyancsak több mint 30 éve vaiudik az iskolaépítés ügye. Az egyes osztályok a községben elszórva, gazdasági épületekben, sót volt istállóban vaunak elhelyezve, többek közt olyau „tanterem" nek nevezett egyablakos zugban is, amelynek területe uem több, mint tizennyolc négyzetméter I És ebben 41 gyermeket zsúfolnak össze 1 A körorvos hiába tette meg múlt évben is az iskolahelyiségek ellen egészsség-lUryi szempontból kifogását, a kiküldött bizottság azzal, hogy „egészen csinos kis tantermek" azokat jónak találta. Miu a kanizsai fiúiskolánál, ugy nálunk is egy tanítói állás már a tanév elejétől lógva uincs betöltve s az összevont 4 fi. és (i-ik leányosztály felváltva nyer oktatást Félő, hogy az illetékes köröknek csak a tanév végén jut eszükbe uj tanerőről gondoskodni. Vagy Un azt várják, hogy isinél az igazgató biz meg valakit a helyettesítéssel utólagos jóváhagyás reméuyében s aztán, mint a rnult évben is történt Németh Anna tanítónővel, a helyettesítési dil kiutalását megtagadták ? Mindenesetre valahol uagy mulasztások történnek s igazán itt lenne az ideje, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter ur közbelépjen, mert fabatkát sem étnek a szép iskolatörvények és rendeletek, ha azok csak papíron maradnak, de végrehajtásuk évről-évre késik
— Megbízás A földmívelésügyi miniszter Meste-ricli Aladár csáktornvaí lakost Zala vármegye csáktornyai járasára a gazdasági tudósítói liszttel \'megbízta
— Fizetésképtelenség Schwarz Márkus kap-roncai kereskedő lizetésképteleuaé^et jelentett
— A villanvilágitás Ogve. Ha a ¡elek nem fsainak, a villanvilágitási mizériák nemsokára megszűnnek Nagykanizsán. A villamos bizottság szerdai ülésén Martos mérnök már bemutatta a megépítendő villamos-telep előmunkálatainak vázlatát A bizottság javasolja, hogy az építésre Írjunk ki pályázatot. Tehát itt már tartanánk. Vájjon a megváltással javulni fog-e a helyzet ?
Országos vásár. Nagykanizsán f. hó 27-én országos vásár lesz.
— A magántisztviselők egyesületében f. hó 22-én Schwarz Ottó gyáros tart felolvasási, melynek címe: „A kereskedői tisztesség és a tisztességtelen verseny." A felolvasás iránt-kereskedói körökbeu is élénk érdeklődés nyilvánul.
— A főgyimnázium ifjúsága szombaton este fényesen sikerült hangversenyt rendezett. A sok kipirult areu ifjú csillogó szemekkel bámulta a nagy báltermet, smelyet egy kis időre az ó számukra is megnyitottak. A hangverseny kielégitheito a legkényesebb igényeket is. Horváth György igazgató és Lukács József tanár rendezői és tanítói geniálitása nagyszerű eredményt pródukált. A zene- és énekkar precizil isa nemkülömben az előadók ügyessége a fáradhatatlan mertereket dicsérik. Aki olt volt. a teljes megelégedettség érzetével (ávozotl. Az ifiusági segitó-egyesűlet pézlára szép összeggel gyarapodott
— Igazságügyi kinevezés. A m. kir. igazság-ügymiuiszter Gumilár Mihály teleköuyvi dijuokot a nagykanizsai kir. törvényszékhez inukká nevezte ki.
— Névmagyarosítás. Fleiner Mór gyékénesi illetőségű Csáktornyái lakós saját, valamint kiskorú gyermekei: Erzsébet, József és István családi nevét „Földes"-re .magyarosította.
— A vasúti tisztiksr. f..hó 2.\'>-én este a vasúti étterembom zártkörű mulaUágot rendez, a következő müsorial : Kezdete \'/,9 órakor. 1) Prolog irta és mondja: Conferencier. 2) Liszt: II. Rhapsodi zongorán elóadia: Nnumark Ilonka kisasszony. 3) Józsi az uri gyerek kupié elóadia: fiorváth Kndre ur -I) A koldus asszony előadja: Pálkai Irma kisasszony és Bíticher Marcel ur ( Kurucdalok énekli, llutflesz Mátyás ur. ti) Riza nótája Magyar dalok szavalja zene kísérettel: Ritrcher Marcel ur 7) Ferde Világ előadjak : Horváth Janka úrhölgy és Horvát Kndre ur.
tt
EPITO-IP AR.
A „Zalai Közlöny" állandó rovata.
Rovatvezető M1TRÖ J. JÁNOS
A déli vasút és a malomipar.
Rég konstatált és ismételten felpauaszolt tény. hogy az Ausztriával kötött kiegyezésben a vasúti kérdés hazánkra kedvezőtlen rondezést nyert. Most klasszikus példa illusztrálja ezt a szoinoru valóságot A szerződés életbeléptetésének már első uapjáu rácáfolnak a tények a kormány ama kijelentésére, hogy uincs oka feltételezni Ausztriából, hogy ez neiu fogja lojális módon betartani a szerződés azon határozmányát inelyuek értelmébeu a monarchia miudkét államában a szezródés tartamára a vasúti áruosztályozás közös marad.
A déli vasútnak a napokban közzétett diikedvez-ményi jegyzéke azt bizonyítja, hogy Ausztria lojalitásában nem lehet bizni. A budapesti kereskedelmi és iparkamara most oagyterjedelinű s alaposan megokolt előterjesztéssel fordul a kereskedelmi miuiszterhez, kérve a sürgős orvoslást.
A déli vasút emiitett jegyzékében ugyanis hiába keressük azon kedvezményeket, melyeket a déli vasút a budapesti állomásokról Dél-Tirolba irányuló liszt -küldeményeknél tniudeddig engedélyezeit. Kimutatjs a kamara, hogy a déli, tehát közös vasút, a jelen esetben Ausztria közgazdaságának szolgálatába állott s ezzel nagy csapást mért a magyar malomiparra. Igazolja ezt a refakuiás gahouatarifák szem beállítása, a melyből kitűnik hogy míg a felsótiroli viszonylatokban a liszt- és gabouatarifák csak 9-34 lillérnyi disparítáct mutatnak fel. addig a déltiroli relációban a külömblet 8(1 — 117 tillért tesz ki Nein tartjuk szükségesnek bővebben indokolni, hogy oly iparcikkeknél, miuó a liszt, melynél a feldolgozási költség métermázsánkéut összesen I —1.80 koronát tesz ki, ily tarifális disparílás prohibitiv védvám számba megy
Kimutatja továbbá a kamara előterjesztése, hogy Ausztriában mily mértékben fejlesztik a gabona és liszt között a tsrifaparilást s erősítik az ottani malomipar versenyképességét\' Utal srra is. hogy az okkn-páll tartományokból az abnormális tarifális támogatá-szintén kiszorítja a tnigyar malomipart s igy ez utóbbi mihamar elveszti legfontosabb piacait. A kamara előre lát|a, hogy az esetre, ha a kormány ez ellen a legerélyesebben fel nem szólal és szükség esetén a retorziókhoz uem nyúl. az osztrák állami és magáii-vasutak követondik a példái, lehetetlenné tevén a magyar malomipar versenyét Ausztriában. Utóbbiak joggal lógnak hivatkozni a hoszniai-hercogovíniai államvasutak és a déli vaspálya társaság által megteremteti precedensre, mely vasutak tarifapolitikája a magyar kormánynak is befolyása alatt áll.
A kamara végül kéri, hogv a kormány a |elzett baiok elhárilásáta alkalmas intézkedéseket lehetőleg mielőbb tegye meg.
kölűlirásával; továbbá a mesterjognak külön meghatározott képesítéstől való függővé tétele, moly viszout feltétele lesz az iuastartás logositváuyáuak. Tekintélyes része a javaslatnak a munkásvédelmi rész, mely az egész muukásvédelemre vonatkozó anyagot felöli,
A fiumei fakereskedők panasza. Fiuméből jelentik: A fiumei fakereskedók küldöttsége, mint a munkaadó szövetségének szakosztálya, ma tisztelgett gróf Nákó Sáudoz kormányzónál s ez alkalommal átadta neki az érdekelteknek a kereskedelemügyi, belügyi és igazságügyi minisztériumok, valamint a miniszterelnökhöz intézett beadványokat, i melyben a rakodóhelyeken uralkodó auarkikus állapotok, illetve a személy- és vagyonbiztonság teljes hiányának megszüntetését kérik. A kormányzó ki|elentette. hogy a kérdést támogatni fogja és hogy a jelenlegi állapotok, melyek a fakereskedelemnek nagy károkat okozuak, rövidesen meg fognak szünui.
A Gyáriparosok Szövetsége Paprádon. Pap-rádról jelentik : A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének szepességi fiókja Münuich Kálmán fóbányatauácsos elnöklésével uagy érdeklődés közben tartotta meg tegnap évi közgyűlését, a melyeu a központot Hegedűs Lóránt dr ügyvivő-igazgató képviselte. A közgyűlés tagjai több konkrét eset kedvező elintézéséért köszönetet szavazlak a szövetség igazgatóságának. egyúttal pedig részletes vita után megállapították a vasúti forgalom tokintetébeu felmerült legújabb panaszokat, a melyek alapján a szövetséget erélyesen felszólalásra hívták fel. A munkásbíztositási törvény hiányai folytán több panasz merült fel. a melyekre nézve a szövetségünk a végrehallás során kell igyekeznie a nehézségeket enyhíteni. Igen beható vita indult meg az uj adóreforinlavasiatok tekintetében is, a melynek során tiltakoztak a tulmages adóhules ellen.
Kossuth Lajos Tivador, s győri vagongyár igazgatója. Többszőr fölmerült már sz a terv, hogy Kossuth Lajos Tivadart, hazshivják, hogy műszaki tudását Magyarországon érvéuyesilhesse. Többször emlegették azt hogy Kossuth Lajos Tivadar az államvasutak elnökigazgatója lesz. A tervezgetések azonban csak tervezgetések maradlak ; mert Kossuth Laies Tivador kit Olaszországban nyugdiiaztak, nem akart itthon állami szolgálatba lépni. Most — beavatott forrás szerint — ismét fölmerült Kosuth Lajos Tivadar hazaliivatásának terve. Az uj torv szerint a miniszter öcscse a győri vaggongyár igazgatója lenne. A tervel — állítólag — a győri »aggongyár főrészvényese a Wiener Hauhverein vette föl. A győri vaggongyárat. melv most kétezer munkást foglalkoztat, a kétszeresére kibővítenék és a vaggongyár a kormány támogatásával kitcrieszleué üzletkörét a külföldre is. hol kiilölibeu. — különösen Angliában, — már ismerik a gváf vaggoujait. A megnagyobbított gyártelepnek. — igy gondolja a Wiener Haiikverein, — szélesebb látókörű es nagyobb ludásii Igazgatóra van szüksége és űrre az állásra legalkalmasabbnak Kossuth La|os Tivadart lania. Forrásunk szerint az állásai már megkínálták Kossuth Lajos Tivadart aki bátyja hozzájárulásától telin függővé válaszát.
A munkásbiztosítási törvény végrehajtási rendeletei A kereskedelemügyi minisztériumban, az érdekeltek képviselőinek és a szakértő pénztári közegeknek a bevonásával, megkezdték annak a rendelettervezetnek a tárgyalását, melyet Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a mnukásbiztosiló pénztárak számvitelének, valamint statisztikai és egyébb nyilvántartásainak tárgyában készíttetett. K rendelet Után még n hónapban a miiukásbiztositási választolt bíróságok szervezeti és eljárási szabályzata kerül tárgyalás alá Készen van ezeken kívül a biztosításra való bejelentéseket szabályozó reudeleltervezet, a muukásbiztusjiásj hivatal ügyviteli és fegyelmi, valamint kezelési szabályzatainak, úgyszintén az országos pénztár első veszélyességi táblázatának tervezeté és munkában \\au kerületi, vallalali és magáuegyosületi yénzlárak uj alapszabályainak tervezete is
Különfélék
Iparosok érdeke. Az uj ipartörvény javaslat elkészült 1000 szakaszból áll. Kzz.d a hazai kisiparos-világnak több mint busz év óta élő és egyre égetőbbé vált kívánsága áll közvetlen teljesülés előtt. Az út ipartörvény tervezete már a közelebbi időben nyilvánosságra kerül. A tervezet igen tertedolmes munka. Maga a törvényjavaslat, mely közel l"00 szakaszból áll. egész vaskos kötet: de emellett igen részlete« lesz az indokolása A terv ejtetnek huszonöt Intezete, mely több mint 4im szakaszt tartalmaz, már nyomdában vau és január közepe táján meg is jelenik. Második része azután egy hónap múlva kerülhet ki a nyomdából ugy, hogy február végén már az egész ipartörvéuytervBzet a nyilvánosság elékerül A miniszternek az az óhajtása, hogy a tervezet előbb a minisztériumban, azután pedig mitidoii kereskedelmi és iparkamara székhelyén az ipartestületekkel tartandó szak-tanácskozás elé kerül|ón ugy. hogy a hazai iparosság a legszélesebb alapon foglalkozhat ezzel a ránézve rendkívül fontos kérdéssel A törvénytervezet szempontjai: a kisipar védelme — a jogoknak szabatos
■•lISllM lad»
LiiIIIM Tlfit
és Henneberg1-selyem 75 kr.-iól
feljebb, kirmain és láa-
malllia. Minta postafordultával. — Megrendelések bármely nyelven intézendök:
an Síidaníabrikt Hanaabarg in Zürich.
ZALAI K ö Z LÓ N Y
1908 JANIJAK JO.
KÖZGAZDASÁG.
Hirdetmény A ni. kit államvasutak budapost jobbparii üzletveiutösége at 1908. evbeu szükséges 100 métermázsa faggyú, tiO métermázsa leliér mosószappan és 9000 drb cirákseprit szállítására hirdet pályázatot. Az a|áulatok benyújtási határideje 1908. évi január hó 2\'J-ikenrk dé)i l\'J órá|a. A részletes föltételeket tartalmazó hirdetmény kamaránk hivatali helyiségében megtekinthető Sopron. 1908. évi |anuár hó 2-ikán.
A m. k. államvasutak budapest-|obbparti üzlet-vezetóség az 1908. évben szüksége» mintegy 1100 darab valódi ozpor szállitásáa hirdet pályázatot Az ajaulatok 1908. évi január hó ül-ikéneic déli l\'J órájáig nyújtandók be. A részletes föltételeket tartalmazó hirdetmény kamarák hivatali helyiségében megtekinthető
Az 1908. évben való eladásra bejelentett faanyagokról a fölmivelésOgyi miniszter ur által össze-állíttatott kímutatés kamaránk hivatali helyiségében megtekinthető. Míg a csekély példányszámból futja, kívánatra meg is kuldtUk Sopron, 1\'ioR. évi január bó f-án. A kerületi kerskedelmi ss iparkamara.
Gyengeséget,
akár szervezeti fejletlenségből, atár betegségből származnék, gyorsan elhárít a SOOTT-féle Kmulsió, melyet tökéletes tápgyógyszernek lehet nevezni, mórt rendkívül hatásos az ereje, s emeleti ízletes és könnyen
emészthető. A legmakacsabb beteg is gyorsan hozzászokik a
SCOTT-féle
EMULSIÓ
hoz, mely a leggyengébb gyomornak sem Aj tunuuio víiíi. okoz nehézségeket.
Italnál a SCOTT
OT^Tsau"\' Egy eredeti üveg ára i K. 50 fillér.
kmu\'vtn.\'í\' Kapható minden gyógyszertárban.
és Hcnnebcrg*-selycni 70 kr.-lól feljebb, bér-
■ •itll CS VtM-
■ tlllliM llilia ImIIIM T«lilí
■ lililli. Minta postafordultával. — Megrendelések bármely
nyelven Intézendök:
an Seidenfabrikt Hannabarg In Zürich.
Táviratok és
Telefon-értesítések.
A politikai helyzet.
(Mq/falmak a házszabály* revízió köriil. — Az óbudai választási liarc.)
Budapesti tudósítónk jelenti: A tegnapi na|> esenienyei inára is eleg nagy közönséget gyűjtöttek össze a pátkörökbe. Különösen a függetlenségi párt klubjában volt mozgal mas élet. ahol feltűnő izgalommal tárgyalták azokat a bonyodalmakat, amelyeket Andrássy szigorú álláspontja a házszabályrevízió kérdésében előidézett.
— Andrássy több izben tanújelét adta annak. — mondotta egy eTólcelóbb fiatal képviselő, hogy a függetlenségi párt nagy majoritását abszolúte semmibe sem veszi. Megmutatták ezt a Polórfyi -heccek idejében ós máskor is, és elég eklatáns bizonyítékot szolgáltat az ó despotikus észjárásáról a választójog és most a házs/abályreviziók dolgában tanúsított megapasztása.
De nemcsak a fiatalok, az „öreg" negyvennyolcasok is ugyanezt a véleményt vallják. Előrelátható, hogy a le\\ Dániel föltámasztása éppen a koalíció állal még sok-
háborgást csinál a magyar politika vizein. Sokat foglalkoztak a „Népszava" tegnapi leleplezésével. Hangoztatták, különösen Csizmadia Kndre, Marjay Péter és mások is, hogv a belügyminiszter cáfolatai éppen nem cáfolatai a szocialista lap ismertette tervezet lényegének, hogy igenis lesz plurális választó jog. Többen azt hangoztatták, hogy ezt nem tartják ősszeígyezhetónek a függetlenségi hagyományokkal. Ugrón Gábor, aki épp ekkor érkezett a klubba, közbeszólt:
— A függetlenségi hagyományok a magyar nemzet szuprernáoióját követelik ! Es ez a tervezet ezt biztosiija!
Ilyenformán valószinü, hogy a többes szavazatjog nemcsak idea.
Olasz irredentlsták Barabásnál.
Poia, január 19. Barabás Béláról, a magyar delegáció elnökénél érdekes küldöttség járt tegnap. Amikor a delegáció magyar tagjai az Adrián végzett hajógyakorlatokról visszakerültek Pó\'ába Olasz irridentista po-1 litikusok, akik tudvalevően az osztrák területen éló Olaszságot akarják a nap Olaszországgal építeni, deputáoiót menesztettek Adria mellett mulató magyar colegációhoz, hogy az auszt-olaszok kérelmeit előttük elpanaszolják. Grani-batlista Enrico, ti köldöttseg vezetője arra kérte Barabást, hogy a magyar országgyűlés függetlenségi pártját vegye rá, foglaljanak állást az olasz irredenta törekvések melleit. Grambatista a következő indokolással kisérta furcsa kérését: — Az osztrák képviselőház csak a minap mondott ki olyan határozatot, amelylyel durván és illetéktelenül beleavatkozott a magyar állam belügyébe, Határozatot hoztak, hogy az osztrák kormány kövotelje a magyar kormánytól a magyar nemzetiségi törvény végrehajtását. A pándi eset adott az osztrák urak előtt aktualitást ennek ¡1 kívánságnak, amelyet Weisskirchner elnök még felháborítóid) elnöki nyilakozata kisért.
— Nos, mondotta az olasz szónok. — az osztrákoknak is van egy végrehajtatlan nemzetiségű törvényük. Követelje a magyar országgyűlés, hogy Ausztria hajtja végre ezt a törvényt. Barabás egyelőre határozott ígérőt nélkül bocsájtotta el a küldöttséget
Az Ó-budai választás.
lfud apest 1908. jan. 19
Komjáthy Kéla ma mondotta nagyhatású programbeszédét az 0 budai Koraua vendéglőben. Kilép a porondra, mert a nép jogának az általános titkos választási jognak elsikkasztásával, az adóreformmal a még meglevő csekélyke gazdasádi és politikai hatalmat a plekikalisok kezére akarják jutattui. Ö — úgymond választási küzdelmet ugy tekinti, mint a radikális hazáinkat szerető becsületes hazafiaknak védelmi harcát a sötétség serege ellen. Az igazi 48-as küzdelemben a győztesek csak az igazak a becsületesek lehetnek. Háró HáulTy Dezső tett erős nyilatkozatot. Kijelenti, hogy a koalicio által tervezett házszabály revíziót Hécsbeu eszelték ki Wekerle és Kossuth és a 48 ah párt által követelt plurális válaszlójogot és a házszabályrevizót Andrássyra, ráoktrojálták. Ó jól tudja, hogy Andrássy is kitart a házszabály ás a választói jog megvalósításakor liberális elve mellett. A beteg Vázsonyit percekig tártó ovációval fogadták. Szatirikus beszédéber Uatthányí Tivadar ellen terrorizál, azt mondta, hogy a nomzeli gombozó ogyletak eluöke rosszul beszél. Il|a — mondja Vázsouyi --mest már nem én hanem valaki más csinálja a beszédeit.
II0 rv á t h katholikus lelkészt, Pető Sándor és Bozóky Árpád beszélt még körülbelül COOO omber-ból álló közönségnek. A programbeszéd után fáklyás-zenével kisérték a képviselőjelöltet zuglói lakására.
öngyilkosság a rendőrségen.
Budapest, január If. A budapesti hatodik kerületi kapitányságon ma éjjel előállítottak egy Kuttí András uevü harminchat esztendős embert akit a rendőrség különbózó bűnei miatt, amikor a börtönből megszabadult, örökre kililloti a főváros területéről. Kuttit lezártak egy cellába Délután, amikor a kapitány kiakarta hallgatni, liuttit a cella ablakrácsán függte holtan találta az őr.
Halál az országúton.
Mohács, jan. üo. Kuzsiis Ferenc baranya-faludi földbirtokos uia reggel kocsin Mohácsra igyekezett. Az utou elaludt, a kocsiból kibukott és a kerekek keresztül mentek a fején. Rögtön meghalt.
Értesítés.
Vau szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására bozui, hogy a köztem es helybeli Weisz-feld és Fischer cég között fenállott üzleti viszony közös megegyezéssel, — barátságos utón a inai napon teljesen megszűnt s üzletemet ugy mint eddig,
Stern József,
tőrvény8zékileg bejegyzett ceg alatt lógóul tovább vezetni.
Midőn ez alkalommal is a nagyérdemű közönség további szíves támogaUisát kérem maradok.
kiváló tisztelettel
Stern József
dvlat, vászon- ét kész nöl felöltök kereskedése Nagykanizsán.
PREKL ANTAL
Első nagykanizsai asztalos, kárpitos és dir/itö
NAGYKANIZSÁN,
(Váras) ciOMMhál, u siyiiiiéitil iissikli.)
\\ n. é. közönség b. Ügyeimét felhívom Nagykanizsán * városi csoportházben levő
as/.talos, kárpitos ós dls/itő műhelyemre,
sliol bármikori re.idelésre legtinoranbb kivitelben Jutáuyo« árak mellett bármilyen asztalos és kárpitos munkát gyorsan és pc»Íto»an ké«zitek,
lillogad.ik falak kárpitozását, föggönyök elkészítésit, bármiféle kézimunkák montlroaását
Nagv választékú rakiái dtvánok ás garnltnrákban.
Kiváltaink háló, ebédlő, szalon, olöszoba, bolt-helyiség: ás szállodai teljes borendozéseket ugy helyben, mtnt vtdéken
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából készítem
Magamat a n. é. közönség Jóindulata pártfogásába ajánlva, maradtam
bazaliaa tisztelettel
PREKL AiNTAL
múasztalos- és kárpit»».
juTÁinroa árak i szolid munka i
X*±
M
X X X X X X X X X X X X X X X X X
}jH
5-: i-: i-\\ i-. ;--: i-: s-: ¡~: i-: Í-: : J-: >-
Alapítási év 1895.
Székelyi Lajos
Első Nagykanizsai Eehéruemü tnosó-és vasaló intézete Nagykanizsa, Fö-ut 23. (sarok) Hunyady-n.
6. (saját ház.) Elfogad uri és női fchérneinúekot urak, háztartások, intézetek és szállodák részére. Vidéki megrandalésak
postafordultával inté/tetnak el. A fehérneműnk jókarban maradásáért szavatolok. Házi mosás as vasalás. — Kívánatra árjegyzéket sziveden küldök.
i-: fr-: !■-: e-::--:;--: s-<: ;—; ;--: ¡-< $
191)8. JANUÁR .\'0.
ZALAI KÖZLÖNY
7
Szölöoltvány eladás.
i, A ki egészséges, olcsó, szép szőlőt «kar, bizalommal forduljon
vity. Miklós
altiálytilifikli ll-Cliaátfaa (Torontátmegye,) a hol aiakiiajr alaétéii I. rulj tál. íjikiru éi ilai litdijtiá-■fok, kar- él cnaigifijtk, talt-aiial aaarlkal ilaia él íjikirn aiélátaanak, aaakilláakaa agjaa-ataa fajok II. raaJi auUlrial-kaa a legolcsóbb árban kaphatók. tialalaiaiaak külón e célra választolt fajok. — Fa) ál árjauiák kliiaalra taijraa ál kárataalTi. A számos elismerő-levél kozul itten csak egy: (apaaiir, 1007. 11.9.
Az oltványokat kérem annak idején kulon csomagolva küldeni, hogy tudjam mifele laj, s hová ültethessem. — A küldött oltványok mind megeredtek, bár eredetileg is onnét rendeltem volna.
Kérem a rendelési elójegyzéabe venni a arról értesíteni.
Szíves üdvözlettel
Vwafj Rábert
p. u. tanácaoa.

EKSZtRGYAR.
Villamos üzemre lierendezclt arany , ezüsi- és ékszcraru • műterem.
Különleges készítmények! ékszeráruk ós jegygyűrűk.
Uj foglalásokat és átalakilásokat gyorsan elkészítőnk.
Eladás részletfizetésre is!
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok.
E pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feliebb hecsülendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek hajainál legjobb ered-ménvnyel használtatván gyeugéden hashajtók, vértiszlitók; egy gyógyszer sem jóbb s mellette olv ártalmatlan, mint e pilulák a
SZÉKSZORULÁS
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük régéit még gyermekek is szívesen veszik. Kau l-f plhttát tartalmaid dobot 30 fillér Kun tekére». inét,/ K dobott, tehát 1X0 pUulát tartalmat, riuk !f korund. \'4.4/f korona elöleu\'" he küldé\'emrlleil egu tekeret bérmentve küldetik
Ali 1 A Utánzásoktól különösen óva-f|yAv| kodjunk. Kérjünk haláro-zolian NKUSTK1N FÜLÖP hashailó labdacsait. Valódi csak. ha niiiiden doboz törvényileg bejegyzett védiegyünkkel piros fekote nyomtatásban .Szent Lipót" és „Neustein Fnlöp gyógyszerész" aláírással van ellátva A kereskedelmi törvéuyszékileg védett csomsg. iáink aláírásunkkal vaunak ellátva
NEUSTEIN FÜLÖP
»Szent-Lipóthoz* ciiiixett gyógyszertára, 8É08, I., PUnk«nga»se 0. Kapható NnKykaninán: BELU8 LAJ08 és REIK QYULA Ky^gy Mérésieknél,
Vádjegy: „HorgoayC
Ff?
m
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
féütka
egy régjónak bizonyult házUzor, mely már »ok év óta legjobb fájdalomonllapító szemek bizonyult kdazvényael, oauail ea aeefhatá-
aeknil, b«dórz.sölé»kóp|i<jo használva.
Hgjclmeatetés. Silánybamia! miatt bovásárláskor óvatosak logyunk é* cuk
olyan uvog.i fogadjunk el, mely a „Horgsay" vfcljcnygyel fci a Sichter oégjogygi»»al oluk-tott ooi a/l>a van csoniagulva. Ara urogekUwi K - So. K 1.40 és K 2. — na úgyszólván min-V di n *>.\'. :vMt»rtárhaa kapható. — Kóraktir: ,\\Y Torok Jiiiaaf gyógyszerésznél, Budapest.
CLUitür iMWiriiri u „Artiy ortuliikr,
l\'r.imilíiiii, KliiaiHilbhtniMW & UBU Min.loniupi szélluldóa.
f
RTESITES.
bfrény józsef és fia
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
Legolcsóbb bevásárlási forrás!
Legalkalmasabb ajándék egy óra.
Tisztelettel értesiiem a n. é. közönséget, hogy , Nagykanizsán Fő-ut 17. esi alatt (Harkányi- 0rak\'01\' il fele házi
építési tanácsadó
irodát nyitottam
Ajánlkozom bármily tervezetek készítésére, valamint uj építkezések, átalakítási és javi-, tási munkálatoknak szakszerű, gondos ós legjutányosabb árban leendő kivitelére
Elvállalok gyári kéniéuy-épitéseket mindenféle alakban, gőzkazán befalazásokat s gépalapozá-okat, úgyszintén gázgenerátorokat, izzó. olvasztó, forrasztó. Mariin és Uessemer-kemencéket vas- ós acélgyárak Mindennemű fali. ébresztő, és zsebórák, ré8Iírfl körkemencéket tégla és mészégetésh.z láncok óriási választékban kaphatók Munkáim jóságáért garancia lehet sok évi
r \' gvakorlatoin és jó hírnevem.
g £ J yj j £ ^ jy 0 ^ A u. é közönség szíves pártfogását kéri.
Mit kivan Lili ajándékba:
Egy babát, mely beszélni tud; egy babakocsit és egy eifész rakás Fay-fél« valódi Sodener Minerál-pasztillát. Ezért ugyanis a kicsike bolondul és ennek köszönhető. hogy mindig élénk Látta már Lilit valaha betegnek? Vagy köhögött valaha? Látjs, ezt máveli a Fay-féle valódi Sodener rendszeres használata. K¡Bérelje meif ón is, e(iy doboz csak I K Í5 f. Minden gyógytárban és drogériában kapható.
Fóllif i nökség Magyarorezág éa Ausztriára: W Th Guntzert, Wien IV , Hrosse Neugasse 27.
¡>20/908 szám.
HIRDETMÉNY.
Nagykniiiz-a város tanácsa részérói közzétételi k. hogy a felső erdőn a gyérítésnél 162 rakás fa 1008 január 21-én d. e. 9 lelvszinén. a tisztításnál 110 rakás fa 1908. január 23-án d e. 9 órakor a helyszínén nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett eladatik. Nagykanizsán, 19o8 január 17.
Vécsey Zsigmond
polgármester.
k.

órásmesternél. Nagykanizsán. Javítások gyorsan, I lkiismeretesen és jótállás mellett eszközöltetnek.
Kiváló tisztelettel.
IKEitró J. József,
Szh-Pehe
ufolérhetlen
Vegyenek csak
Valódi osak ezen/

háromszögű
védjegygyei
építész.
Kapható: Miltémi Sándornál Nagykanizsán.
^ .) Ó1 jegyez d in eg : csak
cigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.

. ecml

»\'OTTOMAN
ZALA
K Ö 7, L Ö N Y
l!if>o. JANUAR 8(1.
meghivo.
A nagykanizsai VII ker Imnploiiitéri keresztény Fogyasz tási Szövetkezet ez
évi
február hó 2-án <1. u. 2 órakora „Polgári Olvasó-kör" helyiségében | tartja meg. melyre a t. c tagokat ezennel meghívja
az iya/.gatóság.
Tárgysorozat:
1. Igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentések az 1907 évre.
2. Az 1ÍI07. évi záreiámadás megvizsgálása, a mérleg megállapítása, a mutatkozó nyereség hova fordítása iránti határozathozatal ós a felmentvény megadása.
3. Lemondás folytán megüresedett igazgatósági tagok, igazgatósági póttagok választása 3 évre és 5 felrtgyeló-bizottsági tagnak 1 évre leendó választása.
4 Kgyéb indítványok.
Kelt Nagykanizsán. 19D8. január hó 12 en.
l^Zíl árjegyzékemet ^
M mil klkil-érák. 7 Irt 60 krlét íeljebb.
»TI inUAMM órásmester, cs. és kir. hiles-becsus, Vili
JOKVjW JUÍlAiNiN III./4. Iimwm lr. 71.
Irtii ti idillink árakáu. «»kelj aj trák kiilitiliri él ri|tik javítására. mindenfele oraba i|| r«|0 40 kr. Valódi svájci nickel-anker-l«lk«pl-4ri, köveken járó 2 frt. Valódi iriil-rtaoiilolr-iri J í.l :i0 krltól feljebb. —■
írttól fal, aktár fill-
Ezustláneok
ebb Irillláil-lfirik. «"»t ,4r\' •» m\'nl «Ikatini vételek Legnagyobb
• rikkil » frttól feljebb. Kitunö ébreaztó.ore 1 frt 20 krltol. Minden veit es javított szigorú ótállás.\'- irtikblst tiljiisi kliáru.
tehet magának minden heteg. aki évek hosszú során át tUri az ideg-gyengeség rettentő kinjait, aki mindenféle szert megpróbált már és reményvesztetten néz a jövó elébe, a nélkül, hogy az ilyen bántalom leküzdésére az egyetlen igazi gyógymódot: a villamosságul tnegkise-lelne llánv ember élhetne ma boldogan az Ó meleg családi tűzhelye kórlll. Iis nem volna meg benne sz az érthetetlen elfogultság 11 villamos gyógymód iránt uuiely pedig legtöbbször csodával határos eredményeket szokott hozni. Az Klektro-Vitalizer készüléknek ma már Magyarországon annyi híve van, hogy nincs város de nincs falu sem a honnan eddig elismeró sorokat uo kapott volna az intézet és mégis óriási azok száma, s kik nem ismerik ezen áldásos gyógymódot
Miért nem alkalmazza h villamosságot? 11a gyenge és elernyedt, lm a nemi gyengeség és az áltulános ideggyetigeség bánlalmai gyötrik, ha fáj a feje, ha csuz, ha köszvény láiuadta meg, ha álmatlanságban szenved, ugy saját egészségének tarlozik az/.al. hogy legalább megismerkedjék ••zzel a gyógymóddal, kötelessége Önnek, hogy »7. Klektro-Vittlizer nagy hálásáról magának fogalmat szerezzen.
INGYEN KÖNYV Hogy pedig ezt mindenkinek lehetővé tegyük, ingyen és bérmentve küldjük meg zárt borítékban az ezen gyógymódról szóló leírást, a nélkül, hogy ezzel bármiféle kötelezettséget vállalna az illető magár» Ez az ingyen könyv kimerítő népszerű leírásban, gazdagon illusztrált fejezetben ismerteti az Klektro-Vitalizer készüléket és az azzal követendő gyógyeljárást. Külön kötet áll férfiak és külou nők rendelkezésére.
Az „ELEKTRO-VITALIZfcR" orvosi rend.-int., Budapest, Károly-körút 2. félemelet 50.
Elismerö-levél.
Szelvény egy ingyen könyvre.
Makit a tiaa, liijkullia, liriu-iiálli.
11107. szeptember 22. Igen tisztelt Doktor Url Nagy örömömre értesíthetem, hogy éti hála a jó Istennek, jól érzem magamat, megszabadultam minden bajomtol, főfájásom megszólít, szívdobogásom mucsen, lábaim cs karjaim sem fajnak, egyszóval cn igen jól vagyok. A készülék kifogástalanul múküdlk cs ón meg használom naponta. Gyomor* puffadtságom ellen jobban használt a készülék, mint az összes fürdő, melyeket eddig felkerestem. Az cn nézetem az, hogy a készülék nők részére sokkal lontösabb a fürdőknél cs amennyire tőlem telik, legjobban fogom ismerőseimnek ajánlani. Még egyszer fogadja kedves Doktor Ur hálás köszönetemet.

Iz „ELEKTRO-VITALIZER" orvosi rendsió intézotnah
Bodapest, Károly-kórul 2., félem. 60. Kérem részemre díjtalanul poitómentesen, zart boritokban elküldeni • „MODERN VILLAMOS BlOíflOOSOL"
Megfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés, rekedtség és |í | j l\' || !
elnyálkáaodás ellen gyors és biztos hatásúak
ím
a7. étvágyat nem rontják és kitlinö iztiek. Doboza 1 kor. es 2 kor. Próbadoboz 50 fillér
F3- «i szétküldést raktár:
..NÁDOR-GYÓGYSZERTÁRI Egger mellpasztila
Budapeat, vi.. váci-kőrut i7.|c hkHamar iDútgyogviiDll
Kapható Nagykanizsán: Belus Lajos, Práger Bala, Reik Gyula és Csáktornyán: Pető Jenó gyógyszertárakban
:
jyr. *•..>*. *. ■* \' * •« -a, *. a.yc
M OLL-FÉLE
1 SE\'I DLITZ-POR I
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féle 8eldlllz-porok tartót gyógyhatasa a legmakactahb gyomor- éa aiteelbántalmak, gyomoigOict é« gyornortiév, rógziilt székrekedés, inájbáulalom, vértolulás, aranyér éi a IcgkUIAnbAzóbh nOlbategségek ellen, e jeles háiliiernek évtiiedek óta mindig nagyobb elterjedést Kertelt. — Ara egy lepecsételt eredeti doboznak 2 kor,
lluiiiMlusok lörteny ilrtr IV m itlcliielt.
I M OLFFÍLl: H
i
SÓS^BORSZESZy
r<
8
Csak akkor valódi, h" ""","liir\'k ^
védjegyét tünteti fel, *A. Moll* feliratú ónoxAttal van lárva. A Moll-féle aóa-borazesz nevezetesen mint fájdalomcalllapitó bedörzaöléal szar köttvény, cjuj ¿s. a incghllléH egyéb következményeinél legi«mcreto*ebh népszer.
Egy ónozott eredeti üveg ára 1 korona 90 fillér.
MULL Gyermek .szappanja.
Legfinomabb, legújabb módizer szerint kéuliek gyermek e» h.Mgy szappant a bör okszerű ápolására gyermekek s felnőttek részére. — Ara darabonként 40 Ali. őt darab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek »ra|ipan Moll A. védjegyével van ellátva.
Moll 1. gyógyszer ász cs/étkír. udvari szállító által,
Hécs, Tuchlauheii !). sz.-
Vidéki megrendeléiek naponta poilaulinvél mellett teljesíttetnek.
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adoif Fiai.
^,XXXXXXXXXXX XXXXXXO^XXX^ \'
szóló művet
férfiak ¡
A nem kivánt kötet törlendő.
....................................minimuma"
- PoPOFF ^f
I LCCELÖKELÖBU
\' OROSZí
- Ieamarka.
Kapható Nagykanizsáu: Neu és Klein cégnél. Nyomatott Ifj. Wajdits Józs. l könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1908. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 4. SZÁM.
JANÜAK 27.
ZALAI KÖZLÖNY
ElAflzetéel árak: Kk*" éve 10 korona, félévre 6 korona, negyedévre 2 koron« 60 fill. Egye» mm ér« 20 flll. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek és állami tisztviselőknek I évre 6 korona, fél évre 3 korona.
Felelős szerkesztő és kjaiió:
Kálmán Pál.
URANUS
mozgóképszínház
laiykaiizfán. Erziíbat-tér 20. iz. I. snslit.
Nagykanizsa egyetlen látványos és kellemes szórakozó-lielye.
Naponta két másfél órás előadás.
Első előadás: d. u. fi - \'/»S-ig Második előadás: este í» — 10-i^.
Vasár- és ünnepnap folytonos előadás Kezdete d. u. 4 órakor.
NAPONTA UJf RENDKÍVÜL ÉRDEKFESZlŐ MŰ-SO^. KOMOLY, HUMOROS, TANULSÁGOS ÉS látyányqs KÉPEK.
Helyárak: I. hely 50 fill., Il-ik hely 30 fill., Ill-ik hely 20 fillér. Gyermekek szülői kisérettel 20 fillért fizetnek. — Katonajegy 14 fillér.
SzerkesrtOség és kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fö-ul 15. szám, Megjelelt minden hétfőn délben
tudjuk ajkainkat soha barmonious füttyre ö88zeosuesoritani, mert a személyes torzsalkodás, féltékenykedés és hiúság, nem kevésszer a titkos felekezeti gyűlölség miatt nem bírunk hasznos dolgokat alkotni.
Nagy baja képviselőtestületünknek, hogy nincs egyetlen egy tagja sem, aki valódi tekintély volna.
Oly tekintély, ki szellemi tehetség, társadalmi állása és független vagyoni helyzeténél fogva igazi vezető szerepet vihetne, ki a város iránti önzetlen szeretete mellett rendelkeznek azon tulajdonsággal is, mely szükséges a polgárság bizalmának megnyerésére és azok akaratának irányítására.
Ezen tekintély helyott van 3-4 takarékpénztári igazgatóság, egy humánus társaság, kiknek saját külön érdekeik gyakran keresztezik egymást s igy ti város javára való hasznos együttműködésre bizony nem lehet őket egy kalap alá hozni.
Városunk Messiása bíz\' nem fog sem az egyik, sem a másik polgármester-jelölt lenni; az esetleges kísérletezésnek — bár nem hisz8z0k, hogy sikerüljön — egy eredménye azzonban már előre sejthető; t. i. az esedékes nyugdijak által legalább 5 —C\'/.-os pótadó emelkedés.
— A muraközi horvátok izgatásait a vármegyeházán is tárgyalták a napokban. A közigazgatási bizottságban Bosnyák Géza bizottsági tag szóvá tette az ügyet, mindjárt a gyűlés elején interpellálván. A muracsányí megválasztott káutortauitót, Dergovits Györgyöt magyar érzelméért ki akarták dobni a faluból, s a zeudUlést csak a csendőrség tudta elfojtani. Árvay alispán jelenti, hogy a törvényes intézkedések már folyamatban vannak. A história összefligg Zágrábbal és Pecek György cimzetos kanonokkal, aki egyfelől magyarnak hirdeti magát, másfelől vezeti a küldöttséget Zágrábba, hogy üldözzék a magyarságot Gróf llatthyáuy Pál főispán pedig szóvá tette a muraközi hittani tankönyveket, melyeket ujabban a zágrábi egyházi főhatóság délszláv nyelvre fordíttatott. Egyúttal azt is tudtul ad|a a fóispán, hogy ő már ez ügyben jelentést leli a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez Továbbá Jourák Zvoinímir viziszeutgyőrgyi lelkész akit izgalás miatt egyszer már tömlöcre ítélték, uem engedélyezett tankönyvekből tauit s szószékből izgat a már szentesített törvények ellen (19o7. XVII 18. ¡¡). A közigazgatás a bíróságnál keres megtorlást Jourák-kal szemben.
Városi tisztújítás.
Március hóban letelik a ti évi ciklus, következnek a községi választások.
Városi tisztviselőink ujra»az urna elé kerülnek.
Ujabb 0 évre dönt a város képviselőtestülete a várpsi közigazgatás sorsáról. Kérdés: megtalálja-e a helyeit utat. hogy életbe vágó érdekei a városnak he veszélyeztetessenek könnyelmű kísérletezéssel.
Meg lesz-e a képviselőtestületben a kellő higgadtság és bölcsesség, hogy egyesek sértett ambioiója, indokolat\'an ellenszenve miatt, nem fog-e a választásoknál i/lviselhetetlen terheket zúdítani az úgyis agyonpótlékozott város közönségére.
A bekövetkezendő tisztujításról még csak elvétve hallani itt-ott megjegyzéseket, szervezkedést pedig semmiféle irányban sem regisztrálhatunk.
Beszélnek ugyan polgármester válságról. Egy volt országgyűlési képviselő ós egy volt országgyűlési képviselő-jelölt nevét emlegetik, kik állítólag hajlandók volnának Nagykanizsa város mindennel — csak nem rózsával kibélelt polgármesteri székét\' elfoglalni.
Az eddigi regímmel elégedetlen elemek sértett egyéni ambíciójuk mellett a város vezetőségének fó-bünéül rójják fel, hogy nem volt képes az elmúlt G év alatt nagyobb szabásu intézményeket létesíteni, hogy nem reprezentál kellőképen az egyes casínókban ós egyletekben, hogy nem siet minden városatyának már 10 lépésre előre köszönni és hogy tjein tud a kiskanizsai homokból aranyat, a cserfói sárból gyémántot gyártani!
A nagyszabású városi intézmények: viz-vezetek, csatornázás, vicinálisok, gyártelepekhez stb. természetesen pénz is kellene. Ám pénzzel a bolond is tud teremteni, de tessék pénz nélkül alkotni!
N Városatyáink egy része, szerencsére kisebbsége, még ugy látszik hisz csudákban is I
Midőn stagnálásunk okait kutatják, azon naiv hiszem ben vannak, hogy egy uj polgármester összes mizériánkat egy csapásra megszüntethetné és araikért már évtizedek óta hiába sóhajtozunk, egyetlen szempillantásával megvalósítja!
Ne a vezetőségben, hanem magunkban keressük első sorban a hibát. A város tisztikara. élükön a polgármesterrel, a mi souverein akaratunk végrehajtói, kik ugy táncolnak, amint mi fütyülünk, de — sajnos — nem
Egy hónapig érvényes, 12 bérletjegy kedvezményes áron a pénztárnál kapható.
A színházat Lamberg Gusztáv, a világhírű Pathé Eréres cég igazgató-mérnöke rendezte.
Sirolin
\'Emeli az étvtirtt és a teatsély», <ue(SzO<H teU a kOhógéat, viUdikoL éj|ell tirádáit
Tüdőbetegségek, hurutok, szamár-köhögés, skrofulozis. influenza
ellen számtalan tanár és orvoa által naponta ajánlva.
tonthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Uothe" rrrdeti e$omagolá*t.
F. Ileirossn-La ll.che A. Cé. Basel (Svájc)
Roche

99
Kapható orvot* rendeletre a fyó«y«t*rtlrafe» bin — kin Qtcfcakiat 4*— korxxuL
ZALA) ICÓZ). 0 N Y
1908. JANUAK 27.
Letört remények.
Szomorú karácsonyi üunepe volt » városi tisztviselőknek. Ai uj esztendő sem hozott nekik semmi reményt arra, hogy kétségbeejtő anyagi helyzetük valaha javulni fog. Nem kerülne egy millió korouá-jába az államkincstárnak a városi tisztviselők fizetés rendezése, még sem akar feltüuui a segilő két, mely a városi tisztviselőket kétségbeejtő anyagi helyzetéből kimentené. Sok ezer tisztviselő éhező családja imádkozna auuak a segitő kéznek a boldogságáért, sok ezer ajak áldaná azt a nemes érzésű embert, aki a városi tisztviselői jogos és igazságos érdekeinek meg védésére szembe merne szállui az eddig tapasztalt kegyetlen nembánomsággal. A városi tisztviselők becsületesen kivették részüket sz alkotmányért vivőit küzdelemből és mikor a nemzeti kormány vette át haiáuk sorsának intézését, az általános diadal mámorában mi városi tisztviselők reményteljes lélekkel vártuk egy jobb jóvő megvalósulását. Ez a reményünk lassan-lassan elmúlt s ma már ósmertük a rideg valóságot. Az ország tisztviselői között egyedül a városi tisztviselők érdekeivel nem törődik seuki. Ki vagyunk taszitvs a kétségbeesés világába, melyből nincs szabadulás.
A városok nyomorúságos llzetéssel alkalmazott tisztviselői a tisztességes megélhetés reménye nélkül húzzák az igát; a város Iskósága joggal követeli tőlünk érdekeinek megvédését, mert hiszeu tizeti őket, a magas államkincstár pedig egy tillérnyi javadalmazás nélkül is, a hatalom eszközeivel kényszerili érdekeinek megvédésére.
Pedig ezek az érdekek igen gyakran szembekerülnek egymással és a szegény városi tisztviselő a Seyilla és Cbarydis sziklái között táutorogva. bármerre határozza is el magát, ki van téve a megtorlás veszélyének.
A városi tisztviselők már ismételten feliratkoztak a magas kormányhoz anyagi helyzetük javítása érdekében és több város képviselő tostülete is pártfogásába vette ezeket a leiiratokat. Nagykanizsán azou-ban azt vetik a szemünkre, hogy vasárnap d. e. egy pohár sört merünk iuni a Polgári egyletben. Hogy az eredmény mégis semmi anuak legfőbb okát abban találhatjuk, hogy éppen a legbefolyásosabb jómódú városok jól javadalmazott tisztviselői nom tartották érdemesnek szegénysorsu lisztviselótársaik érdekében városaik képviselő testületének pártoló határozatát kieszközölni, illetve azokat egyöntetű eljárásra birni. A magss kormány jóvoltából l\'est-l\'ilis-Solt-Kis-Kun, Báes-Hodrog, Torontál és Bihar vármegyék tisztviselői mindenben egyenlő és azonos javadalmazást élveznek Turóe. Árva Liptó ós Ugócsa vármegyék tisztviselői-
vel ; mért kapnak hát Pozsony, Sopron, Szeged es tivór városok tisztviselői kétszerannyi fizetést mini Hódmezővásárhely, Komárom, Versec és l\'ancsova hasonrangu városok tisztviselői egyeuló munkakötelezettség mellett. Holvan itt az oszló igazság? hol van itt az egyenlőség? A néhány szegénysorsu törvényhatosági város tisztviselői melett uyouiorognak majdnem az összes rendezett tanácsú városok tisztviselői is, várva a szabadulás óráját, mely valószínűleg csait balállal fog bekövetkezni, mert az országnak minden kigondolható dologra van pénze, csak a szegény városi tisztviselők megmentésére nincsen.
Egy városi tisztviselő.
Teli élet a Balaton jegén.
Az olmült héten ismét a már megszokott éléuk élet uralkodott a jégen. Korcsolyázók nagy tömegben lepték el délutánonként a jégpályát, apróbb társaságok ostort, fogózsdit játszottak, inig a hölgyek partnereikkel pompásan iveitek. Egy-két bravúros korcsolyázó remekeit mutatta be a nézőközönségnek, többeken pedig a leendő korcsolyaversenyre trainirozták, sebes futásákkal ijeszgetve a jámbor kezdőket.
A pályát esténkint szorgalmasan lesöprik, de jéggyalulásról vagy alaposabb felönlésról szó sincs. A l\'akutyázók és távkorcsolyázók a partmenti falvakat nagyszámban keresték fel, többekeu a Zala torkolatához igyekeztek, csak a halászok tigyelmeztetésére térlek le eredeti utjukról. Ugyauis a folyó torkelata körül az elvékouyodott |ég miatt veszélyes az ut. Az északi országok nemes sportja a skizés (bótalpazás) itt nálunk még gyermekkorát éli. Az elmúlt héten láttunk botorkálni egy-két embert e hosszú fatalpakon, de bizony azok a skizés kézdetén vannak, ehhez a sportághoz nagy gyakorlat kell.
Küzdünk, harcolunk a nyári Balatonért, hogy felfedezzük a magyaroknak, de ne csak a nyári Balatonért tegyük ezt, mert a téli befagyott Balaton is természeti csoda, mihez hasonlót csak az északeurópai államokban találhatunk. Szerintünk a téli Balatonnak az ország szivében Budapesten kell barátokat szereznünk.
Hogy mikéut? ez a kérdés. Valamikor Szek-rényessy Kálmán újságíró többszörösen átúszta a Balatont. W \'.agy bravúr arra bírta a sport-egyleteket, hogy a Balaton átúszás bajnokságát irták ki. Azóta már vau .Balatoni Dszóegylef-tink is, do miért nics ..Balatoni Korcsolyázóegylet*? miért nincs kiírva a Balaton átkorcsolyázásának bajnoksága? Keszthely (ól Aligáig 70—72 km. jégiuton milyen nemes fértlas sport volna a Balatont átkorcsolyázni! Ila összeköt-
tetésbe lépnénk a fővárosi sportegyletekkel ez eszme testet ólthetue. A téli Balaton nem leuue többé Inká-lis jolenlóségü szórakozóholy, hanem a fővárosi sport-közönség roklámja révén az, ország jobbinódu téli-sportot üző, közönségének hazai olcsó és felséges szépségű téli szótakozóhelye. I)e nekünk uem sopánkodnunk, hanem cselekednüuk kellene már
P J
Zalavármegyei Közművelődési
Egyesület.
Már csak napok választanak al bennünket * „Dunántúli Közművelődési Egyesület" uj fiókjának a „Zalavármegyei Közmővelódési Egyesületinek zászló-bontásától I
A lelkes szózat melyei a .Dunántuli Közművelődési Kgyesület" elnöksége, a magyar faj nemzeti, értelmi és társadalmi egységének megizmosodása érdekében intézett a dunántuli főispánokhoz —termékeny talajra talál Batthyány Pál gróf szivében.
Komárom. Sopron, 8omogy, Baranya után immár Ztlavármegye is egyesületi szervezettel kapcsolja Iia magát a közmővelódési célok nemes szövetségét)», mely kell hogy behálózza a Dunáutult s annak fontos földrajzi területével együtt a rajta élő lelkeket is.
A dolog komoly elhatározásokhoz méltó csendben, hangos szónoklatok, értekezletek és hosszít tanakodások nélkül érlelődött meg
Hiszen mindnyájan érezzüuk a tizenketedik óra közeledését.
Mindnyájan érezzük, hogy szent István koronájának tiszta ragyogásáért, országának nyelvben s érzésben magyarságáért nemcsak kötelességekre, de áldozatokra is készen kell állnunk.
Mindnyájan érezzük, hogy ezt a hazát nemcsak elfoglalni kellett, de meg kell szt tartani is.
Megtartani pedig csak az bírja, aki tud és akar magyar lenni e földön.
Aki tud hűségesen résen állani eszével, szívével és keze munkájával a magyar faj államalkotó erejét és rendeltetését eldöntő nagy kulturális és közgazdasági válságokban.
Aki tud testvér lenni testvérrel; de tőből lehiri» vágni a kezel, melyet gonosz vagy megtévelyedett gyermek emel a drága, édes anya ellen
Már rég eldőlt a vita az állam és társadalom külön hivatásáról ebben a létfentartó küzdelemben
., Magyarország legkiválóbb államfértiai közművelődési egyesületek keretében tettek és tesznek hitvallást az állam és társadalom egymásra utaltságának eleugodhetlen s egyedül célhoz vezető szüksógesso-géról a magyar nemzeti állam kiépítésében.
Az apostol.
(E|f ■i|iirt iiMlildiaikrata ■•■kii «• |ta;• I• • tthai )
Néhány napja csak, hogy bezáródott mögötte az ajtó: a börtön ajtaja. Hazaeresztették. Most otthon ült egyedül, a sötét, hideg szobában.
Nem volt már fiatal embor. liendetlen haja, melynek fele ott fehéredett meg a börtönben, homlokára lógott; fésületlen szakálla majd elfedte sovány, csontos arcát, amelyen mély nyomokat hagyott a penészes börtön levegője.
Megsoványodott alakján lazán csüngött alá a régi kopott, rongyos ruházat.
Karácsony este-- volt, olyan hideg decemberi idő ; a csonttá fagyott kopasz ágakat vastagon fedte be a hó. Az égen ólomszürke felhőket höinpólvgetelt az élesen fütyölő szél. a hold alig pillanatokra tört elő; álmosan, bágyadtan dobott le egy-egy sugarat a földre, melyek bevetődtek az ablakon bevilágították a szoba nedves, nyirkos falait, végigsiklottak néhány nyomoriiságos bútordarabon, a vetetlen szennyes ágyon, aztán elnyelte őket egy másik felhódarab
Az apostol leült az ágy szélére a sötétben. (Jsak néha vetődött az arcára egy kir. világosság, amint kínosan hajlongott, vergődött a teste.
Beszélt, vagy jobbau : morgott valamit a teremtésről, az istenről . . Tébolyodott pillantásokkal nézett körül a szobában Körötte csendes, és hideg volt minden, mint a sírban. Maga elé bámult hosszan, mélyeu.
A levegőben mintha nesztelen szárnyakon subául volna meg valami, kel lelek, amely az emlékezés szárnyán észrevétlen, titokzatosan szállt voljip he az, elhagyott, hideg szobába . . .•»
A sttrü Wmályou-ifóresztül maga előtl látta megdermedt tagokkal a feleségét, kar|án azzal a
háromnapos csecsemővel, akivel együtt ragadla e őket a hideg, kegyetlen halál
i.ehorgaszlolt feje néha megcsuklott, könnyes, lakó szemeire kimondhatatlan fájdalom felhője borult. A halál mellett a nyomor meredt rá mindenütt. Sokat szenvedett az öt év alatt Kicsi liijja, hogy el uem pusztult bele Es mégis jobb lett volna, ha ott veszett volna a börtönben. Mi haszna vau mo6t az életből? Semmi, éppen semmi. A megbélyegzett embertől, akin megérzik a börtön levegője, elfordul mindenki ; az számkivetettje a becsületes társadalomnak és nem törődik Vele senki, seuki . . .
Vacogott a foga a hidegtől: nem volt egy darabka fá|a sem, amivel bemelegítsen; nincs egy rendes ruhadarabja, amit magára húzzon, hogy fölmelegedjék. Szinte belezsibbadt kínjaiba
Egyszerre valami düh szállotta meg a lelkét, szerette volna széttépni a világol, mely öt uem érti meg és amely nem segíti enyhíteni azt a nagy, mérhetlen fá|dalmat. amely kínozza tépi it szivét.
Az emberek, akiket boldoggá\' akarl tenni; akikért hosszú öt étig szenvedte a börtönt; akikért élte minden pillanatában szívesen ontotta volna vérét, — uem törődtek vele, megvetették, kinevették. Most, amikor elvesztette miudazt. amit a világ uem tudott\' ueki visszaadni a feleségét, a gyermekét.
Miattuk vesztette el őket; igen. inig ó a börtönben ült, az ó inbblélük előmozdításáért szenvedte a mártírságot, ők megfeledkeztek, uem nyújtottak segélyt, nem ápolták a szegény, beteg, tehetetlen asszonyt.
Beletemetkezett a súlyosan ránehezülő gondolatokba. Elvouult lelki szemei előtt a múllak képe . . .
Mintha most is hallaná annak a pesti urnák a szavait (Isupa tüz< csupa mérges ostorcsapás az urakia . Hogy felmelegedett heniiük a vér. amikor az elibük tartotta auuak a helyzetnek, annak a szomorú, nehéz sorsnak a tükrét, umelybeu ők meg-
látták a maguk rongyos, nehéz élelkiizdelmél . . . Aztán ók is próbálkoztak. Mindjárt az erőszakkal kezdték : letették a kaszát a pesti ur szavára. De nem használt. A nagyrágos ur orósebb volt. Nagyon elkeseredtek, amikor egy napon ott termeti egy sereg dologra kész ember, hogy őket helyettesítse. Szörnyű dühében ó csak hosszura gondolt. És keresztül is vílte I Felgyújtotta az érett kalásztengert. Égett! . Csodálatos szép tűztenger volt.. Amerre a s/eiu ellátott, mindenütt égett . . . Odaveszett egy esztendő szorgalma, gyümölcse, áldása s odaveszett vagy s/áz család szerény, de biztos keresete, kenyere is.
A boszu kétélű**fegyvcrérel önmagái sebe/to meg leginkább.
A zsandárok három napig üldözlek Ó fulott, mint az llzótt vad : bujkált, menekült, de hasztal.tn, — uem futhatott ki a világból . .
. . . Azok miatt történt minden. Igen :
-- Miattuk vesztettem el ókét! Miattuk vesztettem el mindent! Mindent! ordított fel fájdalmában.
De lassankint elszállt szivéből a düh és a fájdalom lépett ismét holyéhe.
Két kezébe fogta lázas fejét és a szegény elzüllött, reményvesztett ember zokogott
Ott fuldokolt görcsös, szaki\\dozott jatgatással a ronda szalmazsákon, amelyen felesége feküdt utoljára kiterítve.
Síri
Siratott egy családot: a feleségét, gyermekét és önmagái, kinek az élet egy megotidolatlau tévedés volt; egy rossz álom, mely tele volt értelmetlen eszmékkel, lázas küzködéssel.
Künn az utcán megcsendüli a betlehemesek jelzfi-csengetvüie. a szomszéd házból kihallatszott a gyermekek hangos örömrivalgása: a templom tornyában megkondultak mély ünnepélyes \'hangon a harangok Komoly, messzire haló hangon szóllak egyre:
— Jöjjetek, jöjjetek I
l«08. JANIJAK ¥7.
-ZALAI K 0 Z LÖN V
Mindenesetre szerencsésnek mondható a szándék\' hogy a .Zalavármegyei Közművelődési Kgyesület" alskuió gyűlése a vármegyei törvényhatósági bizottság egyik legközelebbi gyűlése kapcsáu tartassék meg.
Impozáns egyesülése lesz ez a megyei élet keretében és keretén kivül tevékeny társadalmi erőknek egy közös, szent elhatározásban.
Vármegyénk már a .Duuáutulí Közművelődési Kgyesület" első riadó|ára is egy nagy és lelkes csapattal jelent meg.
Saját zászlója alatt — hitünk szeiint — olt lesz egész Zala ! . . . .
Addig is tehát, mig s „Dunántuli Közművelődési Kgyesület\' elnökségének megbízásiból szerkesztett alapszabály-tervezet a meghívókkal együtt szélkűl-detik. lelkünk mélyéből üdvözöljük a .Zalatármegyei Közművelődési Kgyesület" szép és áldázos gondolatát s szívbeli örömmel készülünk — a viszontlátásra! . ..
magyarázni felesleges. A maguuk részéről ezt a népszerűséget fokozni kívánjuk. Ámde e munkánkban |öjjón segítségünkre Ú Méltósága azzal hogy látogatásával bennünket is megtisztel. Kzáltal növekedne a szeretet és népszerűség.
Várjuk a főispánt.
Mult heti ily cimü cikkünknek visszhangja támadt. A Magyar Paízs, amely igen közel áll a főispánhoz, felel nekünk ilyképeu:
Tévedés. A Zalai Közlönyben olvassuk, hogy váriák a róispául oda Nagykanizsára! mert meg nem ismerik. Kz a cikk vagy tréfa vagy tévedés ; de miuilakettónek nagy. Közönségesen ugy tudjuk, hogy a zalai főispánnak nincs szükség« védelemre. Legnépszerűbb főispán az országban. Azért mégis megemlítjük azt a tévedést, mintha Nagykanizsán uem ismernék Uröf Batthyány l\'ál főispánt. Általában tudja mindenki, hogy csak
lóispánsága óta is a számtalan bivatalvizsgála tokon kivül a társadalmi jótékonycélu egyesületek ünnepélyem uagy kísérettel jelent meg mindannyiszor: pl. a jótékony nóegyesületuek s a dalosegyesületuek ünnepélyein, mely utóbbinak védnöke is volt. Sót nem hihetjük, hogy magának a Zalai Közlönynek a szerkesztője is személyesen no ismerné a a főispánt.
Krre csak röviden reflektálunk. Hogy tévedés vau a dologban, az igaz. Csakkogy t. laptársunk téved. Mi világosan és félreérthetetlenül azt irtuk, hogy „várjuk a hivatalos látogatást" — Mi is tudtuk, hogy privát miuóségbeu már megtisztelte városunkat ó méltósága de tni a hivatalos főispánt nom ismerjük.
Lapunk szerkesztó)e tényleg ismeri a főispánt, ezen ismeretséget nagyra becsüli és kellőleg értékeli is, de még ez sem bizonyítja, hogy a vármegye legnagyobb városa hivatalosan logadhatta volna a vármegye fejét.
Hogy Bállhyányi l\'ál gróf népszerű ezt nekünk
Ks az emberek sietnek egymásután a templomba, hol felleli lelkük a gyógyító nyugalmat, a szerető bekét. Az apostol felugrott az ágyról, rosszul halott idegeire a harangszó, a gyermekek öröme, n betlehemesok megható, szent éueke.
Az ó szivében még mindig a gyűlölet lakolt a bit és szeretet Istene elleu. Lázongott benne újra a régi érzelem, melynek hevessége egykor veszedelembe sodorta.
Nyugtot keresett. Ment, futott ki. ugy ahogy volt, ledetlen fővel a hideg, havas éjszakába.
A templom mellett rohant el, melynek ablakaiból kisugárzott a gyertyák lénye, a nyitott ajtón kihallatszott a hivők éneke :
— Menyből az angyal . . .
Vad, zilált vonásain valami kárhozatos félelem villant keresztül. Sovány, nagy teste megremegett a szent ének hallatára, s mint uz űzött vad rohant tovább, tovább.
Az emberek, akikkel útjában találkozott, ijedten tértek ki előle és utána bámulva mondták :
— Kgy elkárhozott lélek . .
Újdonság!
A ti. közönség szíves tudomására hozom. _ hogy műtermemet
előkelő fővárosi és külföldi féuyírdák mintáiéra, a mai kor legújabb vívmányai szeríut, villamos fényreflektorokkal láttáin el s igy azon helyzetben vagyok a mai naptól fogva, a legelőnyösebb világítás melleit, az időjárástól teljesen függetlenül ünnep- és vasárnap is reggeli 8 órától esti 8 óráig felvételeket eszközölhetni. előzetes be|elentés esetén későbben is. Bálok és egyéb estékek alkalmából műtermem a késő esti órákban is nyílta vau. ugy, hogy a közönség közvetlen az estélyek látogatása előtt is fényképeztetheti magét Ezen uj eljárás szerint felvett képek semmiben sem különböznek a nappal felvett képektől. Műtermemet a jövőben is szíves pártfogásukba ajánlva, vagyok teljes tisztelettel
VÉRTES ANTAL
fényképész, Csengen ut X. » Nagykanizsai takarékpénztár épületében földszint.
Kirakataim megtekintésere felhívom t. koztfnscg sjívcs Ügyeimet.
Cigányaink.
Irta : FÜREDI JÁNOS.

Kgyík legégetőbb feladata a közigazgatásnak a cigány-ügy rendezése.
A cigányok elleti a panaszok egymást kövelik. Lopás, betörés, rablás, gyújtogatás, sőt még hatósági közegekkel szemben való fegyveres ellontállások is napirenden vaunak. Sokat olvastunk az országos baj leküzdése tekintetében adott iótanácsokról. melyek közül alig váll be eddig egy is.
Nein lehet a cigány-ügyet papiroson elintézni, gyakorlatilag kell azt megoldani.
Az én nézetem szerint három irányban szabad és kell eljárni, hoity a cigány-ügyet alaposan, gyorsan rendezhessük
Klószór is intézkedni kell a gyermekek összeszedése és a gyermekmenhelyre való szállítása iráut. Kz a legbiztosabb módszer a jövő nemzedéket átidomítani. a jelenlegié .el megfékezni A cigány ép ugy, mint minden teremtett lény, imádja a gyermekeit és mint lioyy azl elvegyék tőle. mindenre, még becsületes útra is terelhető.
Az elmúlt évben a rendőrség l cigánygyermeket a szombathelyi gyermek menhelyre szállított. A cigány-szülők, hogy a többit maguknak megtarthassák, gyermekeiket azonnal iskolába küldték, hol a gyermekek már is szép eredményt érlek el; írnak és olvasnak. Kz a legérzékenyebb pontja a cigányoknak, mert minden jó érzésük között a gyermeki szeretet van náluk legjobban kifejlődve.
A másik az egyszerre, egy időben, egy és ugyauuzoii napra való összeiiásuk országszerte, ugyanokkor egv állandóan ellenőrizhető helynek részükre való kijelölése.
Itt azonban egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől az igazságot, hogy a kóbor cigányok ügyét csakis az ó észjárásuk és természetük figyelembe vételével szabad rendezni és már akkor is el kell fogadnunk a másik igazságot is, hogy a cigányt letelepíteni, az ó szokásával egyszerre minden átmenet nélkül ellenkező helyzetbe hozui lehetetlenség. Kzt
a logikán kivül, tapasztalat is beigazolta már. Igy voltuuk a mi cigány-családjainkkal is. Mig a balóság szorította őket rendes letolepülésre, lakásra, a cigány miudig ellentállt, mig most, mikor a városi képviselőtestület a cigányok részére oly helyet jelölt, mely messze a szabadtermészeltől a városhoz közel állandó ellenőrzés kerotébe került, minden erőszaktól menten, hazát bérellek, lakást vettek fel
Harmadszor a cigány ügyet az emberszeretet szent törvényével kell megoldani, uem bilincseles, botoztalás, liajlenyírás. lótarlási tilalommal, nielv törvénytelen intézkedések a cigány természettel es szokásokkal homlokegyenest elleukezó próbálkozások.
A vándor cigány azért vándorol örökké, mert mindenből ellenséges indulatra talál, létfentarlusi eszközeit is csak buikáló csalárd uton kell megszereznie. A közönségnek emberi kell bennük látni s módot nyújtani nekik a tisztességes megélhetésre. Nem sokkal jobbak a mi cigányaink, Lakatos es Hafaelék, mint sz ország bármely más cigánya, mégis lálhatluk cigányainkat szántani, markot szedni, jeget hordani, perzselő napon és didergő hidegben dolgozni. Most pedig házról-házra, gyárról-gyárra munkáért koldulni. Kddig egyedül a sörgyár felvilágosult igazgatója alkalmazott közülök egypárat.
Adjunk neki minél több munkát, biztosítsuk a tisztességes megélhetésüket, meg lesz akkor oldta a cigánykérdés.
1 liter
Jamaikai rum
90 kr.
♦ 1 csomag
Törmelék tea
30 kr.
Kapható: Drogéria a „Vörös kereszthez" Nagykanizsán.
Mozi-világ Nagykanizsán,
vagy :
Egy kétségbeesett nyilatkozat,
avagy: * Örülj magyar, kesereg a német!
Minden oldalról hangrik a jelszó: pártoljuk a hazai ipart! Helyes, minden jó érzésű magyar embernek kötelessége, hogy pártolja a magyart és kergesse a pokolba a németet
Ha a magyar ipart pártolni kötelesség, hatványozott mértékben kötelesség ez a helyi vállalatokkal szemben.
Hogy pedig a dolog velejére térjünk: Nagykanizsán vagy !i hónappal ezelőtt letelepedett egy német vándor-mozis. A 40 fokos mozi-láz Nagykanizsára is eljutván, a német alaposan kihasználta a városi és zsebre vágott vagy tíz ezer forintokat.
Ám a dolog olyan fordulatot vett, hogy egyik újságíró collegánk összeszedte minden pénzét felutazott Budapestre és a világhírű Pathé Kréres cégnél megvett egy elsőrendű mozi-berendezést,
A plakátok megjelentek, az érdeklődés óriási fokra hágott és a német vándor mozis azt vette észre, hogy itt baj van. Kz a bolond, vak magvar közönség kezdi észre venni, hogy mi is tudunk olyant előállítani, mhit ő liygv többet nem járhat tul az eszünkön. Kétségbeesése akkor érte el tetőpontját.
Roth Bankház - RÍIDAHRS I . - Bank-köz pontunk: VI., Magy. Kir. Opera-Bazár palotádban. Bankhelyiségek : Ó-utca 16. szám és Lázár-utca Ifl. szám. — Folyósítunk: TÖrleSZtéBCS kölcsönöket r.»ldhirt<.kfB és btrhá»akra IU 75 évei törlesztésre »"„-3\' 1% 4\',*„•<» kamatra ..-. -. . _ készpénzben. Jelzálog kölosönöket It-od és lll-ad helyi bctablázásra 5- 15 évre 5%-al, esetleg ¡>7,•/«•«\'• Személv- és tároaviltóhitelt \'P*rosuk « kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyénnek 2\',— 1" evi _í_____Időtartamra Tisztviselői kÖloSÖnÖket ""\'ami, törvényhatósági, községi tisztviselőknek ás katonatiszteknek llzetési előjegyzési. . lí«»*«, fi. él.thir.tnaltáa nélkül. 1 lgy.n..*#lfn<.lr nyng.lij.ír. ic T" fül irnlrro vidéki pénzinlézetek és vállalatok részvényeire értékük 96" „-álg kölcsönt nyujtunk az Osztrák-Magyar JjrieitpapirOKl a, |)llI|l( kamatlába melleit. Tőzsdemagblrísokat a budapesti és külföldi tőzsdéken lelkiismeretesen es pont»-sau taljesilünk, mindenkori eredménynyel, az árfolyamokat naponta díjtalanul közöljük
Díjtalanul nyujtunk bárkinek szakszerű fölvilágosítást. Válaszbelyeg mindenkor mellékelendő. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott Jelzálogos-, törlesztéséi-, személyi- es váltOkotcsont. Mindennemű bel- és külföldi értékpapírt napi árfolyamon veszünk es eladunk. I\'enzugyi szakba vágó mindon reális ügyletet « legnagyobb pénzcsnponoknál lövő összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítjuk le. liank hátunk képviselelcrc megbízható egyénékét tetvaaauak
t
Z A I- A I K Ô n. n K Y
:!i08 JANUÁR 27.
mikor a helyi lapok megitták, hogy az ni mozi, az Urauus" elegancia és kényelem dolgában vetekedik Budapest bármely mozgószinházával. a megtartott próba pedig igazolta, hogy a német mozija csak panoráma a Uranus látványosságához képest
Ks akkor elkezdett lajgatni. Kz pedig, tetszik tudni »z\' jelenti, hogy a magyar örüljön. Ks közzétett a Zala nyilttereben valami örthetetlen germán csada-bogarat, amiból körülbelül megérthettük, hogy gratulál önmagának (hogy elviheti a pénzünket Szedői, hogy az Uranus szinház berendezése nem kerül ftuoti koronába, mert ennyibe nem is kerülhet. (De ugyanakkor a sajátját «0000 koronára becsüli. Hát ez lehet7 Szedő.) Végül kijelenti hogy ót pártolni kell
Hát itt meg kell állani Tulajdonképen mi jogcímen kéri a német, hogy pártolja a nagykanizsai közönség V Ezt megfejteni uem tudjuk. Ellenben az Uranus szinház tulajdonosa igenis reflektálhat a pártolásra. Helybeli adózó polgár, újságíró, aki nemcsak fárad és dolgozik a város és polgársága érdekeiért, nemcsak a közterhekhez járul, hanem a keresett pénzt itt is forgatja.
Ha pedig ez sem elég, akkor az mondjuk, hogy nem megyünk hidasba, mikor palotában is mehetünk Az Uranus szinház berendezése pedig --nem beszélve a kifogástalan és precíz kepekról — magában véve is látványosság, aminek csodáiéra jár a város közönsége.
Ezek ulán ide iktatjuk azi a rendkívül sikerült választ, attiil ai Uranus színház a Zalában közzétett:
Köszönetnyilvánítás.
Misztrik L urusk hálás köszönetet mondunk amiért a .Zala- tegnapi számában uj vállalatunknak reklámot csinált
URANUS
mozgókép szinház (Erzsébet.tér 20.
(Aemas)
Uj eröt ad
a SCOTT-féle Emulfió akkor is. mikor más szer már nem használ. Mindig veszélyes kétes értékű szerekkel kísérletezni, amikor az ember egészségéről van szó. Gyengeség esetében különösen lábadozóknál, vagy vérszegénység, lüdóbai. túlterhelt máukából származó begségek lelytáu az elővigyázatos ember azonnal ahhoz a /•¡f/iSk szerhez folyamodik, mely számtalan eset-i i\'.A />\' ben, kivétel nélkül megbízhatóan hat. Kz a szer a
SCOTT-féle
EMULS1Ó,
A« Kmulaió vJk
ÍÍ^m.".^: Egy eredeti üveg ára 3 K 50 fillér
kírjftV figytlonbc Kapható minden gyógytárban
A h é t.
— Koszorutpótló adományok. Folyó hó I 4 én elbuuyt Vidor Samu ur iránti kegyelet jeléül koszorutpótló adomány cimén adományoztak : Vidor Samuné 850 K. Báró Gutmanu László, báró Gntmann Ödön és Ödöuué, Izr. Szeutegylel, nagykanizsai segélyegylet 200—20o K., báró Gutmann Aladár s neje, Izr jót. nőegylet választmánya 150 — 150 K.. báró Gntmann Arthur s neje, báró Gutmanu Vilmos, Izr jót. nőegylet, Klein Liua 100—100 K. Radnay Károly és neje 100 K., Grünhut Henrik s neje 00 K. madarassv Beck fiyula báröné, Klek Lipót. Malátagyár és sörfózöde r. t. Kmtna fóliák Gutmanu. Rosenfeld Adollué, Kapoch Gyula s neje, dr. Stern Károly s neje, Verő Henrik s neje, 50—.\'i0 K., Deutsch Salamon (Slatiua). Klek Ernő, Radnav Jenő, Rosenfeld József és neje, Rosenfeld Olga és Emil 30—30 K.. Grünhut Alfréd s neje. Stern Sándor
és neje 26—25 K., Goldhamtner Károly, Ebenspan-ger Leó, Klek Géza, Rosenfeld Kde s neje, Roseu-herg Richárd s neje. Székely Tivadar, Sommer Sándor « neje Vogl Albert s Kanuy. Zerkovitz Lajos s neje ao—20 K , Leudvai Samu s ne|e, Löwy Adolf s neje, dr. Ollop Mór s neje, dr. Rothschild Jakab, Rolbshild Samu, Sleiner Zsigmond Weiser József és neje 10 — Ili K.. Keresztény Jót. Nőegylet választ tnánya 30 kor , Dénes Lajos és neje 20 korona. Összesen 281.0 K. azaz kettóezernyolcszáztizenöt kor. Izr. Szeutegylel.
— A vándor mozis boszuja. Szombaton nyitották meg Nagykanizsa leghatalmasabb, legelegánsabb és legolcsóbb látványosságát, az „Uranus\' mozgóképszínházat. Az Erzsébet-tér 2o sz. alatti nagyterem zsúfolásig megtelt. A közönség gyönyörködve szemlélte a remek, abszolút tisztaságii képeket. A sajtó és közönség egyaránt el volt ragadtatva a nem remélt kellemes szórakozástól Tegnap a tüntető tetszésnyilvánítások ismétlődtek. — Az Uranus színház hatalmas és páratlan sikere nagyon fájt Misztrik La|os vándor mozisnak, aki vagy .\'» hónappal ezelótt Nagykanizsán ütötte fel sátorfáját. Emberei tollát a németéi jellemző hosszul követték el. Letépdesték az Urán us gyönyörűen színezett, uagy méreti) lal-ragaszait melyek l\'áris legelső műintézetébeu készültek és drb|a .\') korona. A tisztességtelen verseny eme szokatlanul durva és erőszakos megnyilatkozásáért Misztriknek a rendőrséggel gyűlik meg a baja A magunk részéről csak kíváncsink vagyunk, hogy » rendőrség mikép lógja egy helybeli adózó polgár érdekeit és helyi vállalatát megvédeni egy jölt-iueul német erőszakos tehetetlensége ellen. Elevenére kell koppintani a vándor osztrák truppnak, hogy elmenjen, a kedve idegen országban hencegni Örüljön, hogy a jó lioloud magyar közönség kenyeret ad legnagyobb ellenségének, aki a pénzünket kiviszi majd Ausztriába.
— A gyermek szumárhurutos. Ne késsen tehát megkérdezni az orvostól, hogy mit tart a „Sirolin-Roche" nevű szerről Számtalan orvosi vizsgálat eredményeként inegállapittatoit. hogy szamárhurut gyógyításánál semmiféle más szer nem állja ki a versonyt a .Sirolín-Roche\'-al. A köhögést szünteti és gyorsan egészben elmúlik. A gyógyszertárakban kapható „Siroliu-Roche" teljesen iirtalmatlaii, nem izgat és a gyermekek kellemes |ó ize miatt szívesen veszik
— Vidor Samu öröke Néhai Vidor Samu halálával megürült a Nagykanizsai Segélyegylet Szö-vekezet elnöki széke. Erre — mint értesülünk — » lagok egy kis töredéke dr. Szabó Zsigmond orvost kandidálta E jelöléssel nagyon sokan nincsenek megelégedve, többen olyanok is akik Szabó dr. egyéniségét és közéleti működését nagyra becsülik. Meri hiszen az való igaz. hogy dr. Szabó minden társadalmi es egyéb közügyben derekasan kivette a részét. Ezért környezi ól embertársai szeretete és tisztelete. De iga/, az is, hogy teljes életében gazdag, vagyonos ember volt, tehát uem tudja, hogy ini a kisemberek baja Holott a Segélyegyletet éppen a kisemberek érdekében alapították. Másrészt köztudomású, hogy Szabó dr. egész nap annyira el vau foglalva, hogy kötelességszerű munkáit is csak Ügvgyel-bajjal. megfeszítve tudja elvégezni. E miatt már több hasonló megtisztelő állásról kénytelen volt leköszönni. Mindezek alapján mi is ugy véljük, hogy ez az állás nem dr. Szabónak való. Már jelöltek is egyel, aki válósággal predesztinálva vau a Segélyegylet elnöki méltóságára. Kz Pollák József bórkereskedó, Becsületes munkájával, két kezével küzdötte fel magái. Jótékonysága köztudomásu ismeri az iparosok, kereskedők helyzetét, hiszen napról napra érintkezik velük. Talpig korrekt tiriemberr. Ilyen kell a segélyegylet élére Kgy deputáció már járt is nála ós kérte, hogy vállalja az elnökséget. A111 Pollák nemcsak, hogy biztató Ígéretet uem telt, hanem kereste az utat-módot, amelylyel az aiáulat elöl kitérhetne. Véleményünk szerint ez nem helyes. Ils a polgárság bizalma valaki felé fordul, akkor ezt, lia áldozatot követel is, elulasilaní uem lehet, nom szabad. Hisszük, hogy Pollák József is igy fog gondolkodni és elfogadja a felajánlóit elnöki méltóságot.
— Hochsinger M. ós Fiai likórgyár, Csáktornya Muraköz; készili a híres „Glória" sósborszeszt.
Közerzcsűnk n legtöbb esetben nzétv rossz, mert omészló-szcrvcink, u. m. » gyomot-, máj- ét bél-rendszer működésűket nem végezhetik rendesen, ilngy e szervi hántalina kat fajdalom nélkül ét biztosan elkerülhessük, használjuk a kipróbált és orvosok által olőszeretettcl ajánlott világhírű
II
CALIFI6" háziszert,
melyet a „Clllltrill Fl| tjiriji Cl." a legtökéletesebb módon készít s t mely világhírre tett szert.
Kaphat* alitn ayaijraiartarka*.
Kgy nagy üveg ára 3 K, kis üveg 3 K, Főraktár: Tirík Jézitl gyógvszeitarn lnéiMit. >1.. Ilrálj-ilti 12. ii
Táviratok ós
Telefon-órtesitósek.
A helyzet.
Budapesti levelezőnk írja : \'
Buti a pest. január 26. Pénteken sikerüli elvetni a goúd|át a disszidonsek obslrukciójáuak. Igy sikerüli olyan békés csendes vasárnapot csinálni, amilyen csak nyári szünidőbe jut egy-egy. A bizottságok is szünetelnek, a párt körök ülésén. Az emberek kinn vaunak a kerületben. Odakinn vau ugyanis most a helyzet súlypontja. Minden a hangulattól függ.
A delegációk hétfőn összeülnek. — jelentós Bécsből. A programúi nagyon ékes, de nem sok |ntv sejtető. Héttőt szánják a külügyi tárcának. Aerenthal hétfőn mondja el exporájál s valószínű, hogy itt mim lesz megállás kedden a bizottságok dolgoznak k»/.-ben szavaznak a külügyek fölött Szerdán elintézik a tengerészetet. A hangulatot ehhez a témához megadták a pólai vizeken. Csütörtökön áll elő Schónairh. Scbónuih nem iger sok jót. A magyar delegátusok kozoll el vau határozva hogy interpelláció lesz : a létszámemelés rémet akarják elhessegetni az aggodalmaskodó magyar delegállak Ellenben a hadügyminiszter szóvá fogja tenni a tiszti tizetések fölemelésének a tervét. Kz a hír ma jött Bécsből a függetlenségiek pártklubjába és siettek azonnal informálódni. Kgy jólértesüll politikus — a delegáció egyik vezető \'»gj®. — kijelentette, hogy a tiszti fizetések javítása elől nem lőhet kitérni, tehát lesz büdzsé emelés. Hogy milyen formában lesz, nem tudui. Barabás némi nemzeti követelések teljesítéséhez köti a fizetésemelést.
Hornig püspök lemondása.
Báró Hornig Károly veszprémi püspök lemondott főrendiházi tagságáról. Néhány barát|áuak elmondta, hogy mi készteti erre: ő kötelességtudó ember volt világéletében. Azért püspök, hogy egyházmegyelenek híven gondját viselje. Aki főrendiházi tag, az politikus. 0 csak ugy lehel politikus, ha az ország ügyeit viseli szirtu és azokban becsületes Ítéletei mond. A főrendiházban — mondja — nehéz becsületes Ítéletei mondani egy püspöknek. Ezért lemondott
Farsangi
újdonságok
Weisz Miksa,
férfi- es női divatárnbázában.
V
IUOB. JANUAIÍ r,.
Japán kínai háború?
Budapest január \'>ii. Pétervárról táviratozák, hogy «7. Irkutski orosz vadászezredet sürgősen a Japán mandzsúriai határra rendelték. Az intézkedés oka az. hogy l\'éterváron komolyan tartanak attól, hogy a i.ipán-kinai vasút konfliktui komoly bonzodulinakat hoz k••leiázsiára. — Kina igényt tart a délmaudzsuriai vjisutakra. Amiietl valamikor a/, oroszok építettek nmely most jápáu kézen van. A Japán nem hujlandó lemondani Mandzaoriáról a Kina most energikusan követeli, hogy Japán hajtsa végrea z orosz-japán egyezmény azon pontját, amelv szerint Maudzsáriát a japánok átadják Kínának
Influenza járvány Bécsben és Pesten.
Budapest, január -Mi. Az iiilliienza járvány Bées-t\'eii olyan veszedelmes méreteket ölt, hogy a városi tanács stlrgflseii Ltilöu orvosi hivatalt rendezett he a Irtrvány ellenőrzésére. Klllönósen az első kerületben jelentkezik a járvány veszedelmes formában, ahol eddig 127 haláleset történt influenzás megbetegedés következtében
L A 1, A I K ti \'/. Ií Ó X Y

STEFÁNIA SZÁLLODA
egészen újra javitva. IIEI, II. Tatirilriin II. lilM\'U
Automobilisták figyelmébe!
Oarago *« cbau(T«ur-lak4aok a habban, B paro-
uylro • köaponttol. A villámon *a omnlbuaa mopMlcholye mlnrton Irány fölé. Modern polgári kényelemmel b.rendeaaU lika Brobn árftk: •> l-aö emeleten l aiemélynak l\'BO rrt a ll-lk emeleten 1 aaeméljrnek 1.00 rrá a IH-lk omelelen I aiemélynek 1-40 frt vll»»lt«e«»l «a klexolgAUaael. — Telefon: 10678.
\'4T ^ -Ífc-
X v i 1 \\\\ ó r.
\\i. e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség
Nyilatkozat.
A .Zala" oíriiil helyi napilap i. bo 20-án megjelent számában egy éjjeli utcai támadást i.özölt, mely közleményben neveket is emli-j i-tt. Mink alulírottak ezúton is kinyilatkoztatjuk. hogy azon sajnálatos támadásban részt nem vettünk és minden oz ügyre vonatkozó «•gyóbb — bennünket kompromittáló — híreszteléseket nyugodt lelkiismerettel visszautasítunk.
Nagykanizsán, l!K)8. jan. 2-t.
Kircbknopf Károly, Taschner Károly,
Reinwald Károly v-
Mulaltágok alkalmával ajánlok a legolcsóbb árak mellett díszítéseket át lám-
plonokat
IFJ. WAJDITS - JÓZSEF
Nagykanliaán.
HLATKÖ JÁNOS
uri szabó,
Nagykanizsa. Fó-ut. (Korona szálló mellett). Raktáron tartok mindennemű hazai és angol legjobb minőségű szöveteket. — A ruhák szabását magam eszközlöm. Ennek kifogástalanságáért garantál 40 éves praxisom. Kitüntetve a ..Magyarországi Szabászok
Országos Egyesülete" által. T^ Kgy levelezőlap elleneben vidékre szaVértó utazómat azonnal küldhetem. Pontos és gyo|s szállításért kezeskedem.
Kiváló tisztelettel
HLATKÓJÁNOS
uri szabó.
•1IITÍITII iltl I I2ll.lt liSZILIilit l
Alapilási ev 1874
iiniiiiiB^ininiiiiiHiiwuiiMWM
rOPOFF ^
I I FGEl ÖK fi OH tl I j
1 okosZí I; IFAMÁRKA.I
.ifctfiffKV^feftvi«!».:SSít Kapható Nagykanizsán: Neii és Klein cégnél
Grammophonokat
eredeti gyári árakon nagy választékban raktáron tart
ifj. Wajdits József
Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETÖK
havi 3 koronás részletekben. — Fizetendők 2 éven belül.
ZALAI KÖZLÖNY
cusíein
ashggtó labdacsai]
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok K piluIAk hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsfllendók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredményiével használtatván, gyengéden hashajtók, vértisztitók; egy gyógyszer 4em jóbh s mellette oly ártalmatlan, mint e pilulák a
székszorulás
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külse-jük végett még gyermekek is szívesen veszik. Hf/u Ifi pitutnt tártaimmá dohot 30 fillér. Kuu tekerr», metu dobott, tehát 120 piltUtU tar-talimt*, runk 9 korona. 2.4B korona et&lene* be küJtléurmrlledt egu tekerc* bérmentve küldetik
f l Utáuzásoktól külöuösen óva-f)VA\\ kodjunk Kérjünk hatáb-U I MU I zottan NKUSTEIN Kt)LÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Szent Lipót" és „Noustein Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékiig védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
,S/enl-Lipóthot* cinucU gyógy«xcrtára, BÉOŐ, I., Plankangasae 0. Kapható NagykaniwAn: BELU8 LAJ08 ét REIK QYULA gyógy »/erének né).
f
RTESITÉS.
é. közönséget, hogy alatt (Harkányi-
Tisztelettel értesítem Nagykanizsán Fő-ut 17.. se féle ház)
építési tanácsadó
irodát nyitottam
Ajánlkozom bármily tervezetek készítésére, valamint uj építkezések, átalakítási és javítási munkálatoknak szakszerű, gondos és legjutányosabb árban leendő kivitelére.
Elvállalok gyári kémény-épitéseket mindenféle alakban, gőzkazán\' befalazásokat s gépalapozásokat, ugysziutéu gázgenerátorokat, izzó, olvasztó, forrasztó, Martin és Bessemer-kemencéket vas- és acélgyárak részérő, kórkemencéket tégla és mészégetéshez
Munkáim jóságáért garancia lehet sok évi gyakorlatom és jó hírnevem.
A n. é közönség szíves pártfogását kéri.
Kiváló tisztelettel.
Bffitró J. József,
építész.
11)08 JANUAK 27.
Értesítés.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a köztem és helybeli Weisz-feld és Fischer cég között lenállott ilzleti viszony-közös megegyezéssel, — barátságos uton a mai napon teljesen megszűnt s üzletemet ugy mint eddig,
Stern József,
törvényszékiig bejegyzett cég alatt logom tovább vezetni.
Midón ez alkalommal is a nagyérdemű közönség további szives támogatását kérem maradok.
kiváló tisztelettel Stern József
dviat, viszon- és kéez nol felállók kereskedése Nagykanizsán.
EKSZERGYÁR.
arany-
Villamos üzemre berendezett ezüst- és ékszeráru - műterem.
Különleges készítmények ! ékszeráruk és jegygyűrűk.
Uj foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk.
Eladás részletlixetésre is! berény józsef és fia
ékszerészek Nagykanizsái) (Városháza átellenében.
Legolcsóbb bevásárlási forrás!
Legalkalmasabb ajándék egy óra
Mindennemű fali. éhresztó. és zsebórák, láncok óriási választékban kaphatók
steiner mór
órásmesternél, Nagykanizsán. Javítások gyorsan, I lkiismeretesen és ótállás mellett eszközöltetnek.
Szölöoltvány eladás.
A ki egészseges, olcsó, szép szólót akar, bizalommal forduljon
vityi Miklós :;rrr,;
olliái;tili|ibiz
Il-Clllálll (Torontálmegye,) a hol itikfálf ■laüaéfí I. riadi Iái, íjikirn íi ilai zíllijtiá-■)<k, bír- íl cnai| if íjok, (illatat tairlkil ilaa ii ifikiru iziltniizik, iiakiliikHiijii-■ ili fajok II. mii MlUlytlt-bin a legolcsóbb árban kaphatók Izililifiiiik kólón e célra választott fajok. — Fl] II irji|jnk klrálifri ingjén ii biraiilu. A számos etismeró-levél közül itten csak egy: lipmir, 1007. II 0.
Az oltványokat kérem annak idején kólón csomagolva küldeni, hogy tudjam r.ifélc faj, s hová ültethessem. — A küldött oltván ok mind megeredtek, bár eredetileg is önnel rendelten volna.
Kérem a rendelést előjegyzésbe venni s erről értesíteni.
Szíves üdvözlettel
Véfsej\' ltóbert
p. u. tanácsos.
Vegyenek csak
^tlolérhe^it^lVári
ulolérhetlenaTSrj.^a^CZipÖ
Valódi /j»Sj\\ háromszögű
csak 82an/tinitpsrif^ védjegygyei
Kapható: Miltényi Sándornál Nagykanizsán
1
IFJe MfAJDITS JÚZSEF
Alapítási év tasa. Diezitések és lampionok. Ajánlja jól berendezett könyvnyomdáját mindennemű nyomdai munkák díszes és ízléses elkészítésére jutányos árak mellett. Névjegyek, körlevelek, meghívók, eljegyzési- és eskelési-kártyák stb. mindig h legújabb divat szerint készíttetnek el.

PREKL ANTAL
Első nagy kani/sai asztalos, kárpitos es dislto
NAGYKANIZSÁN, (Kárul cioportbáz, u ugjuniggil izemben.)
\\ n. e. kózonség h. ügyeimét felhívom Nagykanizsán s városi caoportházban levő
as/.talos, kárpitos es dis/ltö műhelyemre,
ahol bármikori rendelesre leglinomabb kivitelben Jutányos árak mellett bármilyen aaxtalo* és kárpttoa monkát gyorsan Ív pontosan késeitek.
Kifogadok falak kárpltoxáaát, föggönyök elke-izltését, bármiféle kézimunkák montlroxáaát
Nagy választékú raktár dlvánok éa garnitúrákban. Kivallatok háló, ebédlő, axalon, elösxoba, boit-holylaég éa axállodal teljoa berendeléseket ugy helyben, mint vidéken
Levelekre azonnal válaszolok.
Áruimat csakis jó minőségű száraz fából kcszitem. — Magamat a n. é. kozónség jóindulatu pártfogásába ajánlva, maradtam
hazafias tisztelettel
PREKL ANTAL
műasztalos- és kárpitos. SZOLID MUNKA I
JTJTÁHYOB ARAK I
IRODA ÁTHELYEZÉS!
í I.
cég tisztelettel értesiti m. t. ügyfeleit, hogy 35 év óta fenálló
HIRDETÉSI IRODÁJÁT
(jelenleg Budapest, IV., Váci-utca 20. sz.)
1907. november hó 10-én
saját házába
Budapest, IV,, Molnar-utca 38,
helyezi át.
Hirdetések felvétele a világ összes lapjai és uaptárai részére.
Jól jegyezd meg: csak WD
cigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz ós ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
» 55 t* i ?
OG^msoR/f^r
CtPOSÍ /íl&\\\\oCfO$t
1908. JANUÁR VT.
ZALAI K 0 \'L I, 0 N Y
m eg h±v ás.
A „GAZDASÁGI ÖNSEGÉLYZŐ SZÖVETKEZET Nagykanizsán"
X. RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉSÉT
folyó évi február hó 16-án délelőtt 10 órakor a „Zalaruegyei Gazdasági Takarékpénztár" helyiségében tartja meg,
melyre a t. ez. szövetkezeti tagokat tisztelettel meghívja
AZ IGAZGATÓSÁG.
tárgysorozat:
1. Igazgatósági- és felügyelő bizottsági jelentések az 1907. évi üzletmenet- és számadásokról.
2. Az 1 S*07. évi számadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség mikénti felosztására vonatkozó határozathozatal és a felmentvény megadása.
3. A szövetkezet hivatalos közlönyének kijelölése.
4 Az alapszabályok 35. §-a értelmében a működési sorrend szerint kilépő Osóka Ferdinand. Uártner Vilmos. Leowy Arnold, Österreicher Bernát. Reichenfeld Ede és I)r. Szigethy Károly igazgatósági tagok helyett ujak. — vagy ugyanazoknak 3 évre; mégis az alapszabályok 40. g-a értelmében felügyelő bizottsági 3 rendes és 2 póttagnak 1 évre megválasztása. Kelt Nagykanizsán. 1908. január hó 14-én. JEGYZET: A felügyelő bizottság által felülvizsgált és hitelesített számadások ás mérleg tigy az ttzleli jelentés a szövetkezet helyiségében a hivatalos órák alatt betekinthetek. Szavazati-lapok ugyanott lebiuár bó 14-én és 16-én átvehetők.
VAGYON
MÉRLEGE
TEHER
korona fillér
1904 1907. évt. kötelező számlában «0402 —
1905-1908. „ „ 99621 —
1906—1909..... „ 159086 —
1907-1910 , „ 180016 —
Ideiglenesen elhelyezett tőke „ 125673 2(1
Kintlevő kamat 4016 «3
Feloszlott évt. függő * 1029 47
Pénztár 4239 10
«34083
46
I korona fillér
1904— 1907. evt. üzletrész számlában 98906 —
1905-1908. . 160089 —
190«— 1909.\' . 187922 —
1907-1910. „ 130737
1904-1907. „ tőkésített nyerem. . 6611 17
1905—1908. , - 5897 47
1906-1909..... _ 2603 64
Tartalékalap 12580 66
Függő kezelési költség 4501 80
Tiszta nyereség 24234 73
j 634083 46

Nagykanizsán. 1907. december hó 31-én. Hertelendy Béla s. k. Faice LajoB s. k. Knortzer György s. k Lányi László s. k
elnök. alelnök. ellenőr. konyvoló.
.leien zármérleget a bemutatott fő- es mellékkönyvelrkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsán. 19u8. január hó 25-én. Schmidt Frigyes s. k Rothschild Samu s. k. Waligurszlcy Antal s. k.
felugy. bi/.. tag. felügy. biz. lag. íelugy, biz. t«g.
04
1
X 1
1 y
y y y y
y y
T
y y y y y y
i-: í~: s-: i-< i-; *-: s~c »-:M t-<»-:
Alapítási év I89B.
Székelyi Lajos
Első Nagykanizsai Fehérnemű mosóén vasaló intézete Nagykanizsa, Fő-ut 23. (sarok) Hunyady-u. 6. (saját ház.)
Elfogad urí es női feliórneintíeket urak. háztartások, intézetek és szállodák részérő Vidéki megrendelésak postafordultával Intíztitosk el
A fehérnemüek jókarban maradásáért szavatolok Házi motás és *a«a-lát — Kivánatra árjegyzéket szívesen küldök.
Védjegy. „Horgonyt\'
"VI

A Linimenl. Capsici comp., b a Horgony-Pain-Expeller
ugy régjónak bizonyult htuazor, moly már sok év óta legjobb f.\'i|dalomc.<<iUn|>ttó siernek biíonyult kósivénynel, osuznál és meohulé-
teknél, bodőrisöltslié|i|KM> használva.
Figyel m 01 te tés. Silúnv hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak iogyunk és osak olyan üveget fogadjunk ol, moly a „Horgony" vi\'-dj%*ygyol é* a Rlrlilír cégjegyzéssel ellátóit Joliiba van CMinagolya. Ara uvogokben K SO. K 1.40 és K 2 — ée úgyszólván minden gyoiíj szertárban kapható. — Kótaitár: Toriik József gyégyaieréaanél, Budapest
Ol Riííler oyógrs28r!jra iz „Arany oros/líiloz",
l\'rAgrihan, Klisabothstiai^o ö neu. Mindennapi szétküldés.
Mii kiván Lili ajándékba:
Kgy babát, mely boszélni tud: egy bahakocsit és egy egész rakás Kay-féle valóni Sodener Minerál-pasztillát. Kzért ugyanis a kicsike bolondul és ennek köszóu-hetó. hogy iniuilig élénk. Látta már Lilit valaha betegnek? Vagy köhögött valaha? Látja, ezt műveli a Ka.v-lélc valódi Sodener rendszeres haszuálala. Kísérelje Illeg ön is, egy doboz esak I K 25 f. Minden gyógytárban és drogériában kapható. Kóilgviiökség Magyarország és Ausztriára-W Th. Guntzert, Wien IV , lírosse Neugasse \'>7
Kölcsön!!
Arístokratáknak. magasabb állasu személyeknek, földbirtokosoknak és liiibizoniány-tulaj-donosoknak lOtiOtl koronától bármily magas összegig s/.jgoru diseretió melleit Bővebb felvilágosítást ad. I. Klein. Wien. IV., Mühlgasse No. 20., 4-ik emelet 16. ajtó. — Értekezni lehet d. ti. 2 —5-ig.
\'/, A I, A 1 K Ö Z L Ö N V
¡■M»-. JANÜAR 27.
. • •»*• - Csak
Ml LKA SUCHARD
alpesi tej • kakaó é* czukorból áll
Páratlan különlegesség.
Meghivi
<6li |»J !
A Nagykanizsai Takarékpénztár Részvény-társaság IÍI08. évi február hó 8-án d. e. 10\'/, órakor tartandja saját helyiségében
I i
68« évi
i
melyhez a I. 07.. részvényeseket tisztelettel meghívja
az igazgatóság.
A közgyűlés tanácskozási tárgyainak sorrendje:
1. Az igazgatósági és felügyelő bizottsági jolentések.
2. A mérleg előterjesztése, az osztalék megállapítása, az igazgatóság és felügyelő bizottság felmentése feletti határozathozatal.
3. A hivatalos közlöny kijelölése.
4. Az alapszabályok 25. §-a ertelmében lelépő elnök, továbbá az alapszabályok 27. g-a szerint sorrenden lévő 7 igazgatósági tag. úgymint Ujnépi Klek Ernő, Ebsnspanger Leó, Löwy Adolf, Soiumer Ignác, Dr. Szekeres József, Unger UUmann Elek és Weiser József, valamint a felügyelő-bizottsági tagok helyett ujak. esetleg azoknak ismóti megválasztása és pedig az elnök és 7 igazgatósági tagnak 3 évi, a 4 tagból álló felügyelő-bizottságnak 1 évi időtartamra.
5. Netáni indítványok.
Jegyzőt. A t. ez. részvényesek figyelmeztetnek, miszerint szavazólapjaikat 1 íioh. évi február hó 7-ik napján délelölt !»—12. délután 8—5 óráig az intézet helyiségében személyesen, vagy meghatalmazás alapián átvehetik. — Megjegyezlelik, hogy az alapszabályok II-ik §-a szerint szavazati jogol csak az gyakorolhat, kinek részvénye a közgyűlést megelőzőleg l héttel nevére átiratolt.
Megfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés, rekedtség és elnyálkásoilás ellen cyors és biztos hutásunk
ter meílPdSitiliai
az étvágyat nem rontják és kitűnő izüek. Doboza 1 kor. és 2 kor. Próbadoboz 50 fillér.
F8- és szétküldést raktár:
„NÁDOR-GYÓGYSZERTÁR
liudapest, VI.. Václ-körut I7.
i: I j <• 11!
Eggermellpasztila
csakhamar mfiifgvopiinli
Kapható Nagykanizsán: Belus Lajos, Práger Bála, Reik Gyula ós Csáktornyán: Petó Jenő gyógyszertirakban.
\'■ í A
SE\'I DLITZ-POR
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A
védjegyét és aláírását tünteti fel. y
A Moll A.-féla Seídlltz-porok taitös gyögyhatása a legmakacsabb gyomor- éa alteatbántalmak, gyomorgörcs és gyomuthév, rögtön székrekedés, májbtnialom, vértolulás, aranyér ¿5 a legklllönbözühb nöibetegségek ellen, e jelen hiillieinek évtizedek óta mindig nagyobb elieijedést «teitctl. — Ara egy lepecsételt eredeti doboznak 2 kor.
0
vértolulás, tranyer ¿1 a legkülönbözőbb nöibete^sógok ellen, e jelen hlziizetnek "w\'
IliiiiiiMltiÍMoU tfirvenylle» IVnyilletiiek. *
[ M O Lt" F É LÉ I
SOS - BORSZESZ
Ciak akkor valódi. M401\'\'\'
__________védjegyét tUMetl fel, >A. Moll.
feliratú ónotallal »all tiiva. A Moll-féle aós-borazesz nevezetesen mint fájdalomcsillapító bedörzsöld»! szer
köszvény, csuz és a meghűlés egyilt következményeinél legismcretcsehb népszer.
Egy ónozott eredeti üveg ára t korona 90 fillér.
MOLL Gyermek »szappanja.
Legfinomabb, legújabb módster srerlnl késtltek gyetmek cs hölgy szappant a bör
okeierQ ápolására gyermekek s folnötlek réazáre. ......
Öt darab I kor. 80 flll.
Ara darabonkánt 40 flll.
Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével vau ellfctva. FöszétkUldés:
Moll A. gyógyszerész ct. ii klr. udvari szállító által,
Hécs, Ttichlauben !). sz.
Vidéki megrendelések naponta postautánvét melleit teljesíttetnek.
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláírásával , és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
. ^ Raktár Nagykanizsán: Ronenfeíd Ado\'.f Fiai. u ^
Nyomatott Ifj. Wajdits József
m
tehet magának iniudeu beteg, aki évek hosszú során ál lllri az ideggyengeség rettentő kínjait, aki mindenféle szert ineirpróbált már és remény vesztetlen néz a jövó elébe, a nélkül, hogy az ilyen bántalom leküzdésére az egyetlen igazi gyógymódot : a villamosságot megkísérelne. Hány ember élhetne ma bol-dogun az ó meleg esaláili tűzhelye körtll. hu nem volna meg benne az az érthetetlen elfogultság a villamos gyógymód iránt amely pedig legtöbbször csodával határos eredményeket szokott hozni. Az Klektro-Vitalizur készüléknek ma már Magvarországon annyi híve van, hogy nincs város de nincs falu sem. a honnan eddig elismerő sorokat ne kupolt volna az intézet és mégis óriási azok száma, a kik nem ismerik ezen áldásos gyógymódot.
Miért nem alkalmazza a villamosságot? lla gyenge és elernyedt, ha a nemi gyengeség éB az általános ideggyengeség báutalmai gyötrik, ha fáj a feje, ha csuz, ha köszvény támadta ineg, ha álmatlanságban szenved, ugy saját egészségének tartozik azzal, hogy legalább megismerkedjék ezzel a gyógymóddal, kötelessége Önnek, hogy az Klektro-Vitalizer nagy hatásáról magának fogalmat szerezzen.
INGYEN KÖNYV Hogy pedig ezt mindenkinek lehetővé tegyük, ingyen és bérmentve küldjük meg zárt boritékban az ezen gyógymódról szóló leírást, a nélkül, hogy ezzel bármiféle kötelezettséget vállalna az illető magára. Kz az ingyeu könyv kimerítő népszerű leírásban, gazdagon illusztrált fejezetben ismerteti az Klektro-Vitalizer készüléket és az azzal követendő gyógyeljárást. Külön kölet áll férfiak és külön nők rendelkezésére. Az „ELEKTRO-VITALIZtR" orvosi rend.-int., Budapest, Károly-lcörut 2. félemelet BO.
Elismerő-levél.
Matatta Anni. Raiytaalzaa. Iirua-izállé.
1007. szeptember Zt. Igen tisztelt Doktor Ur I Nagy örömömre értesíthetem, hogy én hála a jó Istennek, jól ériem magamat, megszabadultam minden bajnmtól, főfájásom megszűnt, szívdobogásom nincsen, lábaim cs karjaim sem fájnak, egyszóval én igen jól\' vagyok. A készülék kifogástalanul működik éü én még használom naponta. (Jyomor-puffadtságom ellen jobban használt a készülék, inint nz összes fürdő, melyeket eddig felkerestem. Az én nézetem az, hogy u készülék nők részére sukkal lonUisabb a flirdók-nél cs amennyire tőlem telik, legjobban fogom ismerőseimnek ajánlani. Még egyszer fogadja kedves boktoi lJr hálás köszönetemet.
Szelvény egy ingyen könyvre.
Az „ELEKTRO-VITALIZER" orvosi rendelőintézetnek
Budapest, Károly-körul 2., félem. 60. Kérem részemre díjtalanul portómentesen, zárt boritékban elküldeni > „MIIEM VILLAMOS BT08TI00R0L"
szóló művet
férfiak nők
Nev: Clm:
A nem kívánt kötet törlendő.
könyvnyomdájában Nagykanizsán.