Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
17.61 MB
2015-02-26 15:38:00
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1358
4669
Zalai Közlöny 47. évfolyam 1908. július - 27-30. szám


A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.

NAGYKANIZSA, 1908.
NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 27. SZÁM.
JULIUS e.
Elöfliatéal árak: Egí.i é»r« 10 koron*, ftltrre 6 korona, „egycdivre 2 koron» 60 flll. - Egy«» .iám ára 20 flll/\' Tanároknak, tanítóknak, jagyzöknak it állami tlntvl.alökn.k I ávra fl korona, Ml ávra 8 korona.
A „Zalai Közlöny" t. olvasóihoz.
Másfél évvel ezelőtt súlyos kézbajom ujiatt kénytelen voltam lapomat, a .Zalai Közlöny"*t bérbeadni, minthogy a kiadói teendőket nem tudtam ellátni. Ez az ok most megszűnvén, lapomat ismét saját kezelésembe vettem és annak szerkesztését Kertész József tanár úrra bíztam Kertész urat fölösleges a t. olvasóknak bemutatnom, ismeri birlapirói működését nemcsak megyénk hírlapírói gárdája, de olvasóink is mindig szívesen olvasták közművelődési, társadalmi cikkeit, ethnograflai tárcáit, költeményeit. Heméljük, hogy az a pártfogás, melylyel lapom már 47 év óta találkozik a vármegye közönségének körében, ezentúl még fokozódni fog.
Ifj. Wajdits József,
a „Zalai Közlöny" kiadója és laptulajdonosa.
On rovient toujours á son premier amour.
Az én regi szerelmem a .Zalai Közlöny", annak a munkása voltam már diákkoromban es most a Kiadó ur bizalma a lap élére állított. Ismerem a „Zalai Közlöny" becsületes múltját, azt mondhatom, ismertem és ismerem minden volt szerkesztőjét. Tudom, hogy a „Zalai Közlöny" régi lap és mint ilyen azon a becsületes uton indult meg, mely a régi zsurnalisztikát jellemezte. Szolgálni önzetlenül mindazt, ami a köznek érdeke. A hírlapíró cspppenkénti folytonos, akadályt nem ismerő munkálkodásával ébren óhajtja tartani a humanizmus, a hazafias érzést, az erkölcsöt, az elfogulatlan igazi vallásosságot; ostorozni mindazt, ami ezzel ellenkező. Ilyen volt a „Zalai Közlöny" mikor megindult, ilyennek szerette a közönség, ilyen irányban óhajtom azt tovább is a t olvasóink, barátaink kedvelt lapjául megtartani,
Kertész József, felelős sjferkesztó
)
Siar\'ai\'tOaéft : Nagykanliaa, Hunyadi-utca 90. Elófli.lá.ak ái hlrdatáaak Ifj. Wajdlta Jóiaaf kfiny"-keraakadáaába kdldandOk. Megjelen minden hétfőn délben
Yárosi világítás.
Ez a kérdés foglalkoztatja most egész városunkat. Ulon-ulfélen városatyák és egyéb polgárok bol nyugodt flegmával, hol pedig ökölbe szorított kezekkel tárgyalják ezt az ügyet, amely most lapunk megjelenésekor kerül tárgyalás alá \'a városi közgyűlésen. Lenni vagy nem lesni, ez a kérdések kérdése, T. i. Franz-al-e ha lehet, vagy nélküle, sót ellene ha Leli.
A tisztelt városi képviselők már egy hete hogy megkapták azt a terjedelmes tanulmányt, melyet a világítási ügy tárgyalására kiküldött ad hoc bizottság terjeszt a tanács, illetőleg a képviseltóestület elé. Mód-jukban volt, hogy azzal foglalkozzanak. A tanétteremben megmutathatják, milyen buzgalommal hordják lelkűkén a városi közérdeket. Mert ezt az ügyet nem animozitással az eddigi cég iránt, sem fiatalos lelkesedéssel a beállandó választás és ezzel járó érdekességek iránt kelf^tárgvalni. Sióval, az érzelmeknek itt teljesen háttérbe kell szorul-niok, hanem tisztán a szakértelem és a nyugodt mérlegelés, vájjon a városnak mi válnék előnyére, ha az eddigi céggel tudna uj, előny ősebb szerződésre lépni, vagy ha a város házi kezelésbe venné át a világítást.
Ez utóbbi mellett Hollósi József műsz. tanácsodnak az a véleménye all csupán : ha ügyes, rátermett ember kezébe kerül a mű. Nagykanizsén 2—3 év alatt meg lehet kétszerezni. sót háromszorosra is terjeszthető az árameladás. még pedig ugy, hogy ujabb drága beruházások alig fordulnak elő.
Az ad hoc bizottság azonban ugy látszik, még sem lelkesedik nagyon a házi kezelésért, legalább ezt lehet olvasni a sorok közt abból a javaslatból, amelyet a képviselőtestület elé terjeszt a kővetkezőkben : Jelentésünkben és az ismertetett szakvéleményben foglaltak alapján javaslatunkat követke-lóleg terjesztjük elő:
„Tekintve, hogy a szerződés az 190?. évi julius hó 3-án felmondatott és az 11)09. évi julius hó 3-án lejár, a városnak gondoskodnia kell arról, hoey a szerződés lejártakor megfelelő világítás legyen, ennélfogva javasoljuk, hogy a városi villamos mű létesítésével kapcsolatos szállítások és munkálatoknak vállalati uton leendő biztosítására az egyidejűleg előterjesztett és az 1908. évi május hó 17-én 33050|908. V. sz. keresk min. rendelet
értelmében módosított kíirási művelet alapján versenytárgyalás hirdettessék.*
És a mai közgyűlés, ha nein is epoobá-lís, de mindenesetre a város érdekére olyan mélyreható, hogy remélhetőleg a képviselőtestület teljes számban "felvonu; unnak tárgyalására, akárcsak — tesszük fel — a költségvetés megvitatásakor.
= Városfejlődés. Nem találunk helyesebb és találóbb kifejezést e címnél, mikor a ma dálutáu tartandó városi közgytllés tárgysorozatát átolvastuk., Csupa oly dolgok, melynek érdekében a helyi Mjtó éveken át agitált. De ennek az agitálásbak lassan jött meg az eredménye. Kiniatt azonban kár lenne siránkozni valakinek, hauem Örülnie kell a város minden polgárának, hogy a tárgysorozat ilyen fontos dolgokat tár elénk . a villany világítási bizottság jelentése, iskolaépítés, utcaburkolás, vasút támogatás százezer koronával, színházépítési államsegély, városi vizmő, utca-tisztítás és öntözés stb. stb. A közgytllés lefolyásáról érdemileg legközelebb.

Értesítők.
Szerkesztőség:
N.-kanizaa, Hunyadiutca 36. hz
Kiadóhivatal-IfjWajdit8józae\'kony-
kereskedésében, Deák tér
Kz most a legaktuálisabb. Alig vau szülő, aki erdekkel ne várta volna a l\'éter l\'il napját. Amint
a föld népe szereli, ha gabonájából már érett kéve fekszik ilyenkor a mezón, ugy a diákvilágnak is ez a nap az egész évi munkálkodást követó aratása. Ki mint vetett, ugy aratott; bár a bundával bélelt bizonyítványok könnyezó urai a hibát reudeseu a tanárokra hárítják, de hát minden szOló és gondolkodó ember tudja, hogy a baj a nebulókban van — no meg esetleg a rendszerben.
Krról most nem irunk ; az olyan téma. a mely tiagyou megérdemli, hogy külön és gyakran és sokan foglalkozzanak vele.
Most a helybeli firtesitőket vesszük sorra és azoknak adatait, esetleg tanulságait tárjuk az olvasó elé
1. Krtesitő a legyes Tauitórendnek vezetése alatt álló nagykanizsai katholikus főgimnáziumról (1907—8. tanév). Közli Horváti»-György igazgató. Az I., Ü. és 3. osztályok párhuzamosítva vannak é» így l l osztályban oszlott meg a növendékség, melynek létszáma a tanítási év végén 414 volt; igy tehát egy-egy osztályra átlag 3« tanuló jut, ami azt mulatja, hugy gimnáziumunk népes és azt, hogy még mindig legszívesebben keresik föl gyermekeink a gimnáziumot. Mert ha ezt a 414 tanulót csak 8 osztály között osztjuk (Ül, mint ahány évfolyama van gimnáziumi studiumnak, akkor egy-egy évfolyamra 61 tanuló jut. Sok.
A 4 14 tanulót 13 kegyesrendi és G világi tanár részesítette oktatásban. A különböző felekezetek ta" nulóinak hittanitását 0 tanár látta el.
.Az intézet működése" c. rovatban azt mondja az Krtesitő, hogy a tanári testület mindig a legua-gyobb gondot fordított az ifjúság nevelésére, inivelé-sére és fegyelmezésére. Panaszképpen előadja, hogy a szülői ház nem segítette mindeukor a tanári kart e törekvésekben, sót sajnos, azt tapasztalta, hogy
i
zalai közlöny
1908. JÜLIU8 ti
egyen szülők elfogultságuknál és szabadabb uevelési elveiknél fogra többször hátráltatták a tanári kart abban, hogy ax ¡íjakban a kellő szorgalmat és kö-telességérzetet fenttrlsa.
Szomorú, de igaz panasz. A „felvilágosult" szülő rendesen copfos rendszer«, ósdi elvű, meg nem tudjuk mio6 jelzőkkel ruházza fel a tanárt. Csemetéjének mindenkor igazat ád az .elfogult" tanárral szemben. Nem veszi ésxre a szülő, hogyan rombol ilyenkor gyermeke lelkébeu és milyeu sivár nyomai maradnak ott a lelki pusztulásnak.
A pécsi kiállításra 61 tanuló ment 4 Unár vezetésével Iskolai ünnepélyek, melyekről közismert dolog, bogy mindig magas nivón állani, voltak az aradi vértanuk, Calaianci szt. József, március 15-ike emlékére. Volt eey ifjúsági hangverseny és az évzáró Qnuep.
A testi nevelésről is kellőeu gondoskodik az iutéxet a tanterv utasítása szeriut, de újra panasz áll elő, hogy a kolőnben tágas játékhely a várostól messze van.
A tanítás helyes iráuya mellett tanúskodik, hogy ez évben sok gyárat, ipartelepet látogatott az ifiuság a szaktanár vezetése alatt. Mert bár a gim-náiium főkép az egyetem elóiskolá|a, de hiszen az . egyetem sem a holdban van, hauem a földön élő és kOzdő emberek munkái számára akar vezető embereket képezni.
Kell tehát, hogy a gimnázium se maradjon a lélekölő elméletek keretében.
Társadalmi és közművelődési munkásságot fejtett ki Horváth György igazgató, Csóti Márk, Lukác* József. Sáfrány Károly, öípótz Pál, Szakáll Gyula, Tőkés Lajos Unárok és Fodor Aladár dr. az intézet orvosa.
Az érettségi vizsgálatok a főigazgató betegsége miatt főt. Zalai Mihály a székesfehérvári kath. főgimnázium igazgatója elnöklése alatt folytak le. A vizsgálatra 31 tanuló jelentkezett, kik kűzül 5 jelesen, 0 jól, 13 egyszerűen megfelelt 7-en két hónap inulva tehetnek javító érettségit. Az eredmény meguyugtató.
Rendkívüli tárgyként tanítottak egészséglant, éneket, gyorsírást, szabadkézi ra|zot, zenét én vívást
A terjedőimen 161 oldalas ftrteíitónek majdnem felét foglalja el Tőkés Lajos tanárnak értekezése .Levélkulcs a fák és cserjék 336 fajának megismeréséhez". Mind tanárvilág mind a diákság haszonnal olvashatja az értékes tanulmányt és hozzájárul ahhoz a törekvésünkhöz, hogy a növondék a növényvilágot ne a könyvből, hanem a természetből ismerje meg.
Az Értesítő összeálitására két megjegyzésünk van. Az első az, hogy az egyes növendékek nevei mellett fólöslegesuek tartjuk az ízr. ev.-ref stb. értelmezőket, mert még ezek nem adnak statisztikai kimutatást, mert az megvan a 148. lapon, másrészt uem alkalmas arra, hogy a felebaráti szeretet egyetemleges legyen az embertársak között, pedig gimnáziumunknak ez mindenkor tapasztalt törekvését dicsérettel említhetjük fel.
Másodszor pedig az ism. szó ami ismétlőt jelent szintén olyan adat, mely \'a nagyközönséget ha érdekli is, de az illető tanulót ezért pellengére állitaní nem sztlkséges. Mind a két féle utólagos ¡jelzőket tehát elhagytudókuak véljük.
Az Értesítő Ifj. Wajdits József könyvnyomdájából került ki. A füzet maga ékesebben beszél minden dicséretnél
Az üzletek záró órája.
A kereskedelmi alkalmazottak a szakszervezetben ?
Nagykanizsa jul. 6.
— Saját tudósítónktól. —
A helybeli sajtó hasábjait bejárta minap ama bír, hogy ha az üzlettulajdonosok uem egyeznek meg a 7 órai záró óra ügyében, ugy a kereskedelmi alkalmazottak belépnek a helybeli szakszervezetbe. Az idézett közlemény szerint ezt azért tennék, mert céljaikat igy jobban és gyorsabban vélik elérni. K híradás, bár a lapok feltételesen közöltek volna — ami azt jelenti, hogy esetleg téves értesülés alapján
Íródott — élénk feltűnést keltett. A Zalai Közlöny egyik munkatársa érdeklődött az eset iránt, ki előtt egy kereskedelmi alkalmazott igy nyilatkozott:
A mozgalom nem uj keletű. A hét órai záró óra ügyében már tavaly tartottak egy értekozletet a főnökök. Az értekezleten azonban megállapodásra jutni nem tudtak. Ennek okául több mindent említenek. Biztos értesülésem azonban nincsen. Arról sincs értesülésem, -hogy az alkalmazottak a záró óra miatt belépnek a szakszervezeibe. Lehet ez kombináció, vagv valamely ismerotlen oldalról jövő biztatás, annyit azonban mondhatok, hogy a záró óra miatt elég izgatott a hangulat. Nem tudjuk magyarázatát adni annak, hogy a főnök u>ak miért ragaszkodnak annyira a régi copfhoz, mikor jól tudják, hogy a 7 óra utáni Ozleti forgalom a lehetőleg-kisebb. Azt is hallottam, hogy az alkalmazottak közQl többen panaszkodnak azért, mert ezt a fontos ügyet a nagykanizsai kereskedóifjak egyesülete nem veszi kezébe, pedig erre egyedül ő lenne hivatott.
Egyik divatáru cég főnöke igy beszélt munkatársunk előtt :
Mi nagyon szívesen belemennénk az egy. öntető 7 órai zárásba. A kérdés megoldása nem is rajtuuk akadt meg hanem azon, hogy állítólag a fűszeresek és a díszműáru kereskedések záró óráját nem lehot egységesen megállapítani. A fűszeresek azt mondják, hogy üzleti Jorgalmul; jelentékeuy része az esti órákban van. A díszműáru kereskedők azonban nem akarják, hogy a fűszeresek későbben zárjanak, mint ók, mert ez utóbbiak közt vannak olyanok is, kik a díszműáru szakmába vágó cikkel árulnak és ha náluk tovább nyitva van, akkor ók e cikkekből árusíthatnak. Én nem érteni e véleményt. A kérdést ugy lehetne megoldani. hogy a díszműáruk eladásával is foglalkozó füszerkereskedők nagyobb bírságpénz lekötése mellett köteleznék maguk»\' hogy a díszműáru cégek záró órája után ebb. I a cikkből nem árusítanának.
E nyilatkozatokból látható, hogy az ügy még nincs oly elmérgesedett stádiumban, hogy a kérdés megoldása kölcsönös jóindulattal, kizárva lenne. Mi h főnök urak jóindulatába ajánl|tik ezt az ügyet, mert sajnálatos lenne, hogy a záró óra kérdés« miatt a lónökök éj alkalmazottak közt viszály táuudua.
TARCZA. Pogácsa néni.
a tollfoBztáe
Irt» Kertisi Jóitafné.
Na édes uram. maya csak zsarnokoskodik rajtam szíve szerint Hogy én most ir|ak a .Zalai Közlöm"-nek egy tálcára való néprajzi közleményt. Hát igaz. hogy férjem-uramnak sohase mondtam nemet, pedig hát nagyobb Okom lett volna valamikor, mikor nem egy tárcairásról voll szó.
Hanem bál megpróbálom
Vissza tud-e emlékezetem varázsolni abba a kis zalabéri tanító lakásba, ahol néhai jó \'atyám a tanítói nit ót messze meghaladó műveltséggel oktatta, nevelte a kis csemetéket, boldogult jó anyám pedig okossággal, szelíd türelemmel küzdött a szegénységgel, meg a mi csintalaiiságunkkal.
Ebbe a kis földes szobába vezetem tisztelt olvasóimat és talán nem haragudnak meg, ha a testet ernyesztő melegben a falusi térdig érő havat, csikorgó hideget és farkasüzó vihart terelek képzeletük elé.
Ott ül a kis. szobában kis családunk ; már sötétedő alkony vett körül mindent Anyáin megszólitt:
— Menj el édes lyányom a Pogfesa. nénihez, hogy jöjjön el este tollat fosztani.
Mintha megvillanyoztak volna, ugy ugrottunk fel erre örömünkben, mert tudtuk, hogy a Pogácsa néni neve programm — egy szép poétikus tollfosztó
estének a programmja, — melyben pletykák, nóták mesék lesznek a legközvetlenebb nyelven előadva, Siettünk, ahogy csak tudtunk u Pogácsa nénihez.
— Jó van édes szógáni, majd e monek
Illik ám azt tudni, hogy a Pogácsa néni nem egyedül jött. hauem kisebb-nagyobb lyányokkal, akik mind egy-egy krajcárt kaptak egy esti tollfosztásért.
Mikor az imádságharaugszó elnémult, nem sokáig váratott magára A lyányok zsivaja, meg a jó néni köhécselése már ölömbe fordította lelkünket.
- Aggyon isten jóestét, mind közönségesen. Jaj, de hideg vau. majd megveszi az embert. Hát te kis kövér lyáuv, te miudég óvasó; hogyan meg-nyóttek ezek a gyerekek. Jézus Mária, eszre se veszi az ember, ho megvényűl. -
Ezt mind egy lélekzelre mondta el a jó Hösze néni.
— Na ne lustákoggyatok. halom Olletek le aztán hadd foggyon az a toll. Hanem olian fajn legyen ám, hogy a kirákisasszony hab testét se nyomja. A szenvedett ám még sokat lölkeint. A nevét bízón má uem tudom, de busz esztendeig siratta ai urát, aki háborúba ment a muszkák ellen. Na ne tátogass rózsám, hauem járgyon a kezed szaporán. Abbion busz esztendeig vót oda a háborúba. A hercegek már mind ol akarták vennyi a kíránét, ho ük lehessenek királlok. Hele is egyezett má. csak a inátka-rubáját csínyét» hófejér selyembű. Csak várták, várták, mikor készül el. hát eccer csak kitudódott, ho amit nappal vórt, azt éjje fölei\'etle. Az isten álgyo meg tanéttóné asszony, aggyon egy itó vizet, alig szóllok egyet-ketlót má kiszárad ez a kutya torok
Hát édes gyermekeim, megtudlak ám a csalást. Nem tom mi lett vóua a szegén asszo:iye. ha az ur Jézus i.em segített vóuu rajta. Hanem eccer csak gyüu ám e nagy erős kódlsforma ember, megáll u zajtóba. mikor ippen mulattuk. Kekezdett furuglányi, erü az asszony iniugyá ráösmert a zurára, aztán a cselédséggel kiverte a zurakut a liázhu.
Még a lélekzetünket is vísszalartottuk, mikor a jó Pogácsa néni ezt elmondta. Mög azt is hoziá fűzte hogy az óriásokkal meg a vizikigyókirálylv.il milyen bajban volt útközben a szegény király. Akkor nem tudtam, de most tudom, hogy Odysseus kalandjai formálódtak el a Bözsi néni magyaros agyában.
A tollfosztás egyre folyt, már a harmadik garmadául lette édes anyám az asztalra. Na, egy kis plelyka se hiányzott sohase. Hogyan verte el a feleségét a bíró, meg a jegyző . . . hogyan hagyta faképnél Beledi Rózsit a szeretője, most emegy a városba szógányi; a kis tanéttót eküdi a mester, mer a mester Marcsa mindég könyvér vót a kis tanéltó szobájába. Itizony néha uem nekünk való dolog is szőnyegro került, de azért nem pirultunk, mert azt se tudtuk, hogy most pirulni kellene.
— Danollon egyet édes Pogácsa néni.
— Maj bizon az én repedt fazéktorkommal. — Hasztalan szabodott, hiszen nem is akart ő hallgatni, csak egy kicsit „urótatta" magát.
A vén szerelmes kopasznak a sorsa mindig témája volt a népköltészetnek. Erról szól az az ének is. aminek a refrainjél mi is titánná mormogtuk:
Jelment jelment a vén ember 0magának lyányt keresnyi,
U08. JULIUS 6.
í A l. A I t U i L Ü S Y
3
Tüdőgondozó intézet Nagykanizsán.
A Szanatórium egyesület Álláspontja.
Nagykanizsa, jnlius 5.
(Saját tudósítónktól.) A József kir. herceg szanatórium egyesület helyi fiókja nemrégiben beadványt intézett Nagykanizsa városához egy városunkban létesítendő díspeusatoríum, vagy magyarosan egy tüdőbeteg-gondozó intézet létesítése érdekébon.
Pleheisz Gusztávué lelkesen agitált ennek érdekében es meglepetésszerűen jött dr. Szabó Zsigmond orvos cikke, melyben o terv ellen irt és u közegészségügyi bizottság véleménye, mely szintén ellene nyilatkozott,
Az egyesület helyi fiókja Vidor Sainuné elnök-lésével foglalkozott az ügygyei Lapunk anélkül, liugy az ügy mellett vagy ellene érvelve érdeklődött a Szanatórium- egyesület hivatalos álláspontja, illetve terve iránt. Budapestről nyert értesítésünket a következőkben tudósítjuk :
József Kir. Herceg Szanatórium Kgyesület Illik közgyűlése határozatílag utasított, hogy olyau vidéki gócpontokon, ahol ipari élet van, ahol tehát a fürdó-beteggondozó intézeteknek előreláthatólag nagyobb muukakör jut : igyekezzen dispensatoríumokat létesíteni. Az Kgyesület lll-ik közgyűlése kimondotta még ait is, hogy a létesítésre vonatkozó tárgyalásokat olyan városokban indítsák ineg, »hol az egyesületnek lelkes bizottsága van, és amely^^ros áldozatkész közönségének ért eddigi támogatásért leginkább hálára van kötelezve.
A közgyűléstől vett megbízatás szerint a Szanatórium igazgatótanács több ízben foglalkozott a tervezett diapeusaloriumok létesítésével, mindenekelőtt megbízta Geszti József dr. igazgató-főorvost, egy, a tüdóbeteggondozóintézetre vonatkozó normal-terv, költségvetés és< részletes program kidolgozásával ma|d az igazgató-tanács helyeslésével az egyesület tobb bizottsággal tárgyalásokat folytatott.
Ezekhez a tárgyalásokhoz képest az igazgatótanács a következő javaslatot tette a közgyűlésnek:
A József Kir. Herceg Szanatórium Kgyesület mondja ki, hogy rendes évi bevételeiből 10.000 koronát fordít három dispensatorium fölállítására s kitartására. A dispensatorlumok munkaköre a József Kir. Herceg Szanatórium Kgyesület igazgató-főorvosa tervezete szerint a helyi viszonyok tekintetbe vételévei lesz megálapitandó.
A tüdöbeteggoudozó-inlézetre még szükséges íVutartási összeget a helyi tényezők s a belügyi kormánytól fogja az egyesület kérni.
Elvül mondassék ki. hogy tüdóbeteggondozó-intézetek csak azon városokban állíttatnak föl ahol a helyi hatóság az iutézetuek legalább alkalmas ingyen helyet, világítást és pénzsegélyt biztosít. Kéri az igazgató-tanács, hogy vegye helyeslőleg tudomásul, hogy a tárgyalások Öt varossal iudultak.
Mondja ki végül a közgyűlés, hogy ame.nnyíben a Józset Kir. Herceg Szanatórium Kgyesület mostani bevétele uövekedik és a most kísérletképpen létesítendő tüdóbeteggondozó-iutézetekkel kedvező tapasztalatot szerzünk : az egyesület további ilyen intézmények felállítása elól el nem zárkózik s ezek létesítése során mindig figyelemmel lesz azon bizottságok munkásságára, amelyek a szegénysorsu tüdőbetegek ögyeért és a József Kir. Herceg Szanatórium Kgyesület (elvirágzásáén lelkesen fáradnak.
A határozatot ily értelemben mondotta ki a közgyűlés.
HETI HIRADO.
hogy mást, mint magyar fürdőt nem fognak pártolni. Hisz nem birii oly bajjal sújtani balsorsa az embert, amire gyógyerót itt az anyaföld nem rejtene kebelében. Le hát az osztrákkal, le a külfölddel I Csak magyar fürdőre járjunk.
— Aztán vitt ki más idén sok veudéget a fürdőbe? — Kérdeztem a kocsistól.
— Vittem, vittem egy néhányat, de még többet hoztam ide az állomásra, aki idegen országba utazott fürdóre . . .
A tulipános kocsin I P. A\'.
— Jubileumok. Kaffka József postafelügyeló, a helybeli 2. sz. postahivatal főnöke juu. 27-én töltötte be hivatalos működésének 26-ik évét. mely alkalommal a vezetése alatt álló hivatalnokok őszinte szeretettel járultak lóuökük elé, hogy e napon ót üdvözöljék. Hajek József tónók vezette a jubiláns elé a tisztviselőket és kifejezést adott annak a tiszteletnek és szeretetnek, melyei Kallka felügyelő tisztviselő-társainak megbecsülésével, előzékenységével vívott k: magának. Átnyújtotta egyszersmind a hivatal emléktárgyát: egy értékes ezüst íróasztal garnitúrát. Katika József meghatva köszönte meg a ragaszkodást és iparkodni fog. hogy azt továbbra is kiérdemelje magának. Kslve a Polgári Kgyletben fényes társasvacsora volt, melyen a 2. sz. inozgópostahivalal otthon levő tagjai mind megjelentek; eljöttek ez alkalomra Opris Péter a péosi postakerület iga zgatója Tarlós György és Kleckuer titkárok kíséretében, bzommer Náilnai az i. sz. postahivatal felügyelője több hivatalnokká, Pillilz Gyula állomásfőnök. Schilliau Károly felügyelő. A székeslehérvári délívasuti műhely főnökségének képviseletében Tarjan mérnök és városunk sok Alókoló tagja. A banketten a felköszöntőt Opris Péter igazgató mondotta a jubilánsra. Ferenczy Gyula a nagykanizsai mozgóposta személyzet nevében Szommer Nátháit lelügyeló az I. számú postahivatal nevében, Pillilz Gyula állomásfőnök a Délivasuti hivatalnokok nevében köszöntötte fel a jubilánst. Majd Kallka József felügyelő köszönte meg a nem kerosett kitüntetést, melyben pályatársai, barátai részesítették. Ezután Hajdú Gyula dr. ügyvéd a p. I. tisztikara és ezek példás összetartására, Eperjessy tíábor a rendezőségre és a tisztviselők távollevő nejeikre Pillilz Gyula, Opris Péter igazgatóra, ez pedig a vasúti lisztekre, kiknek működése testvériesen keigésziti a postásekét. Az előkelőn derűit haugulatu bankét után a reggeli órákig együtt maradt a vidám társaság. Kaflka József ezelőtt 26 évvel mint lion-védhuszár főhadnagy lépett a postai szolgálatba. Működését Veszprémbeu kezdte honuati Szigetvarra helyezték postafóuöki minőségben. Opris Péter kir. tanácsos a pécsi postákéi űlet igazgatója lelismei >én szakképzettséget, nagy iiiunkaerejet az igazgatóságba vitte a postai közigazgatási szakkör, hol hosszabb ideig a személyi ügyek referense volt. Utóbb mint a kerület posta- és láviró biztosa működött, ltl kapott felügyelői rangot és egyben kineveztetett a pécsi I, sz. postahivatal főnökévé. Innen Frievisz Károly p. és t. főfelügyelő tanácsos nyugalomba ^vonulásakor a helybeli mozgóposta élére Állíttatott, \'»hol már 8 év óla kifogástalanul működik. Vilmos német császár már két ízben méltányolta a neki tett szolgálatokat és mindenkor egy-egy magasabb érdemrenddel tüntette kí —■ Szűkebb kartársí körben, de nem kevesebb szeretettől környezve üunepelték juu. 2 -én Erdóssyné Nóvák Liyza állami tanítónőnek 2ü éves működését. Delelótt az I. ker. tanítótestület gyűléséit Venezel Rezső igazgató üdvözölte a jeles működésű tanítónőt délután pedig miud a három igazgatói kerület közös gyűlésén Szalay Sándor igazgató méltatta érdemeit Este társasvacsora voll. hol Somogyi Janka áll. lanitónó tolmácsolta meghaló beszédben a kartársak szeretetét, mely az üuuepeltet körülveszi. Mi a magunk részéről is üdvözöljük a nagykanizsai áll. tanítótestületének e kiválóan szimpatikus, feladatainak magaslatán álló tanitóuót.
— Tízéves találkozó): Felső kereskedelmi ii-kolánknak l8!)8-bau érettségizett tanulói vasárnap, junius 28-áu gyűltek össze 10 éves találkozóra. A :<6 ifjilból 28 férfi jött el, kőztük 5 a teleségével. Röggel az ízr. templomba mentek, ahol dr. Neumann Édo főrabbi misét mondott egyrészt az idóközbon elhaltakért, másrészt a megjelentek további boldogulásáért. Ezután a baráti kegyelet érzetét követve, kimentek a temetőbe elhunyt osztálytársuk, Vámbéri Eruó sírjához. Ott Telekes Sándor a régi pajtások
A tulipán.
Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyau régen, nem is olyau messze, volt egy virág. A virágot kedvelte az Isten, szerette a nap, ápolta a föld, azért szép volt es kecses és ékességeben virított évszázadokon ál egész a mi napjainkig. Ekkor aztán olyau kitüutplesbeü részesüli ez a szépséges virág, aminőben eladdig csak kél testvérének volt része. Megtették jelképnek. Miut a liliom az ártatlanságnak, az ibolya a szerénységnek, akkepen lóu a tulipán a hazafiságnak jelképe. Es ilyen dicsőséges, szimbolikus jellegében keblére tűzte ót mindenki, aki csak szeret csábító szólamokon lelkesülni e honban: ott virul a inágitásasszouy keble lelett, a diákgyerek gomblyukában a parasztlegény kalapjáu . . .
Am a tulipánnak megártott a számára jutotl ritka dicsőség. Alig tűztek rá a legelső nyár forró sugarai, bágyadni, l\'onyadni „kezdett s nem lelt bele egy esztendő, meghalt, kimúlt a szegény tulipán s egykori tisztelői ma csak halotti beszédeket járnak mondani a róla nevezett szövetségbe . . .
Hogy pedig ez a régi mese hogy jutott eszembe ? Megmondom azt is. A Halatoutól nem messze egy vasúti állomáson jártam, hol a fiakkerok mind lestett tulipánnal voltak ékesítve. Akkor festették rá|uk a tulipánt, mikor szent fogadalmat tettek mindennek,
Dulidán, Duhidáu, Inilidáu Duládán.
Megkérette jaz tijánnk Hazavitte ü magának. Dulidán, Duládán, Dulidán Duládán.
Jelment, jelmenl Jaz menyecske A kocsmába mulatgalnyi, Dulidán, Duládán.
GyUjjöu haza édes anyám Rongyos ruhát fótoznyi rám Dulidán.....
Ides fiiam várgy ekkicsit, Haild ugorgyam meg ekkicsit Dulidán ....
liyüjjöri liaza ides anyám. Beteg az én ides apám Dulidán.....
Ides Ujam várgy ekkicsit, Hadd ugorgyam még ekkicsit Dulidán ....
Gyüjjön liaza idesanyám, Meghótt az én idesapám Dulidán . .
Jobban hányom a ludamat, Mind a vén kopasz uramat Dulidán.....
Mert a ludaiu szép tollú vót, Az meg uram meg kopasz vót Dulidán, Duládán, Dulidán Duládán.
Ez volt a lénypoutia az estének. Az óra már későt mutatott, mi is álin»sak voltunk, a lyányok keze is lustán mozgott, csak a Pogácsa Hózse néni nyelve és keze nem pihent egy pillanatra se. Megkapta mindenki a jól megérdemelt honoráriumot, aztán: .Nyugodalmas jóccakát, nyugodalom után boldog fölvéradást.-\'
Magunkra maradtunk.
Régen porlad már a jó Pogáasa néni a zala-héri zsóllértemetóben (mert külön vau a nemes temető), de áldással említem becsületes munkás szellemét. inert boldogságot terjesztett szobánkban, melyben bizony .bőven volt az isteoáldás."
4
ZALAI KÖZI, Ó N Y
H»"8. JÚLIUS c.
bizony-bizony nem sokkal kevesebb élvezetük van mint (¿len. Kivált azokuak, kiknek hanyagságuk míait még pótolni valójuk is van ! De akik az éleibe való kilépi^fik k(1 szöbén mentek át. azokuak arcán villogó örömsupr leng, azon sok lelkikinokkal megtarkázott éretségik után.
— A rendőrlegénység kérelme. Csodálatos ellentét. A rendőrfőkapitány a rendőrség lélszámáuak (elemelését kéri, a rendőrség pedig a fizetés felemelését. Pedig e két létszámemelés fordított arányban van a szegényes nagykanizsai pénzviszonyoknál íogva Mert minél több a rendőr, annál kevesebb (Izélés jut egynek-egyuek. Már pedig első kötelességünk, hogy a nehéz, sót a gyakran veszedelmes rendőri állást legalább tisztességes kenyérrel fizessük. Addig ne is beszéljünk a rendőrség létszámának felemeléséről. Vagy ha igen, akkor ne (essék lármázni, amikor a pótadóprés mozgalomba hozatik. Abból az alkalomból jut ez eszünkbe, hogy a pénzügyi bizottság foglalkozott a rendőrség drágasági pótlék iránti kérelmével. A bizottság méltányolva u\' kérelem jogosságát. «ívben helyt adott a kérelemnek, de mivel az lí)Q9. évi költségvetésben erre fedezetet nem talált, nem teljesíthette ugyau rendőreink kérelmét, de a jövő évi költségvetésbe felvétetik és nem irigylésre méltó helyzetük némileg javulni fog.
— A virágos Nagykanizsa. A Budapesti llirlap nemrégiben több cikket közölt, melyben a fővárosi közönséget felhívta, hogy az ahlakoklxt és erkélyekre tegyenek virágot, mint ez a külföld több városában is látható, ebből az alkalomból lapunk egyik munkatársa beszélgetést folytatott Tripammer Gyulával a Szépitó Egyesület elnökével, ki kijelentette, hogy e szép tervvel ó is foglalkozik és az egyesület utján ennek híreket ígyekez szerezni. Megjegyezzük, hogy e szép eszmét Grűnhut Henrik, Lcdofsky Ernő, dr. Ollop Mór inár megvalósították Nagykanizsán, amennyiben erkélyeiken szép virágdísz pompázik. A vidéki városok közül e téren Pozsonyt illeti az elsőség, ahol az ablak és erkély vi.ágdísz már annyira kifejlődött, hogy nem régiben díjazással egybeköti versenyt reudezelt az ottani szépíló egyesület. A virágkultusz eme faját olvasóink figyelmébe ajánljuk.
— Hazatérő katonák A katonaság mindinkább simul a polgárok életpályájához, amennyiben ezt tekintetbe véve szokta berendelni, vagy hazabo-csátaui ujabbau a katouákat. Igy most Péter Pálkor hazabocsátottam sok olyan katonát, kik otthon aratással surezik meg a családnak u télire való kenyeret. No meg jí hadseregnek is. A szabadságolás jul. l"-áig sri^v
— Á főgimnáziumépltó bizottság f. bó 1-éli Véc.sey polgármester elnökletével ülést tartott. A rendfőnök 1 • kétszobás tanári lakás, egy szobából álló főnöki lakás és liáruin szobás vendéglakás építését kívánta. Továbbá kérte, hogy mentsék fel rendet bizonyos összeggel a uazdaságkezeléstől. Ez utóbbit a bizottság nem ellenezte, hanem kérte a lendfóuö-köt. hogy a megváltási összegről minél előbb nyilatkozzék.
— Elcsípték az alaólendvai .szellemet". A megyei sájtót bejárta amaz amerikai izü hir, hogy Alsólendván szellemek járnak. Szellemek kik kővel dobálódzuak, levelet írnak, melyben Alsólendva közönségét a városka felgyuitásával fenyegették Alsólendva érdemes elóliáróság hivatása tudatában a v áros egész rendőri karát mozgósította sót mert a rendórlétszám emelése Alsólendváu is nagy akadályokba ütközik mint Nagykanizsán a nagy est szinterére bevonták a cseudörséget is. A szellemmel megáldott ház körül oly nagy tömegben g)ült össze a közönség, hogy tán a városi ügyek vezetői az ottani utcák kiszélesítését vették fejükbe. Erre azonban még sem kerül a sor, mert a .szellemet" egy liu személyében elfogták ... Sót bűntársának is nyomában vaunak. A fin nem akarja a .szellemi" foglalkozást magája vállalni. írása azonban állítólag hasonlíts szelleméhez. Nem lehetetlen ilyen formán, hogy híres írásszakértőket fognak inegliallgatDÍ ez ügyben és a budapesti rendőrség ujjlenyomott osztályával felvételt készittell-nek .. . Mondja még valaki ezek után, hogy nem történnek szenzációk a vidéken.
— Fizetésemelés. A csendőrség zsoldját felemelték 700 K-ról 900 ra. A már régóta húzódó tlgy végre valahára eredménnyel végződött. Tekintve azt,
részéről koszorút toll le könnyökig megható besléc kíséretében, melyet néhányszor megszakított az igai barátok visszafojthatallau sírása. A temetőből ax iskolába tértek, hol gyűlést tartottak, melyen Bún Samu ig^gató elnökölt és Villányi dr. tanár is megjelent. A gvfllés szónoka a szeretet és hála megnyilatkozásaival köszöntötték volt tanáraikat, Hálásau emlékeztek meg az iskola fentartójáról, az izr. hitközségről is. ügyben elhatárolták, hogy 10 év inulra újra itt összejöunek. Este a kaszinóban bankett volt. természetesen toaszlokknl tarkítva. A vidám társaság a késő éjjeli órákig együtt volt. Megjelentek a következők: Babocsaí Tivadar bauktisztv. Upest, Biró Vilmos cégiegyzó Fiume Blauhorn Emil magántisztv. Zágráb, Deutscl) Jakab bauktisztv. Zágráb, Engel Béla gyáros Bpest, Engel Jeuó vaggongyári cégjegyző Győr, Herllnger Ernő magántisztv. Graz, llirschler Miksa kereskedő Sziszek, Kálmáu Leó bauktisztv. Nagykanizsa, Kárpáti Öáudor m.- tiszt. Kaposvár, Kertész Sándor bauktisztv. Budapest, Kolin Izsó kereskedő Siklós, Kondor Dezső in. tisztv. Budapest, Kondor Miksa bauktisztv. Budapest, Krausz Ignác m. tisztv. Nagykanizsa, Markó Sándor m tisztviselő Budapest, Nagy Jenő vasúti tiszt Zágráb. Kadó Gyula kereskedő Kola, Kadó Miksa m. tisztv. Pécs, Reinítz Laios vumiIÍ tiszt Marlonvásár, Szívós Imre dohánygyári tisxlv.\'Fíuine, Telekes Sándor tak. pl. igazg. Villány, Tóth Károly vasúti liszt Csáktornya.
— Esküvő. Fischel La|os nyomdatulajdonos, a .Zala- kiadója, iuIíus 15-én d. e. II órakor tartja házasságát Bonyhádi Idával Fiumében.
— Tanulmányut. Városunk három fiatal ambiciózus tanárn tanulmányútra indult. Névleg Markovics Dezső. Balog Dezső f. kereskedelmi isk. in Lukács József főgimnáziumi tanárok. Útirányuk Wien, Brünn, Drezden, Berlin, Hanburg, London, Párií, Brüxelles, Auvers, Amsterdam, Rotterdam, Köln, Mainz, Basel, Schaffhausen, Constanz, Bregenz. Itt elválnak egymástól és ki ki saját otthonába tér, hogy az ut fáiadalmait kipihenje. A tanulmányut ti heti időt vesz igénybe Ugyancsak nagyobb körútra indul Villányi Henrik dr. í keresk. isk. tauár is.
— Eljegyzés. Maschanzker lloim Nagykanizsa, Berger (iéza Tolna, jegyesek.
— Uj kanizsai doktor A koloszvári kir. egye; temen, miut értesülünk. Hoch Oszkár nagykanizsai ügyvédjelöltet doktorrá avatták fel.
— Dalárdánk hangverseny körútja. Az Irodalmi és Művészeti Kör immár több ízben első dijat nyert dalárdája a Balaton egyik fórdóbelyéu hangverseny rendezését tervezi A balalouberénvi hangverseny megtartásáról lemondtak, ellenben azzal foglalkoznak a tagok, hogy egyik nagyobb balatoni fürdőhelyei! rendezzenek hangversenyt. A dalárda vezetősége ez üggyel hivatalosan még nem foglalkozott
— Postások öröme A kereskedelmi miniszter kinevezte Szoinmer Nátháu p. t. felügyelőt, Kaffka József p. t felügyelőt főfelügyelőkké. Leposa Ferenc és Csontos László p t. tiszteket főtisztekké, lfj Kaflka József, Horváth József p. és t segédtiszteket tisztekké Kané Kálmán s ellenőrt ellenőrré. Haspot-nik L., Ütő László. Bóhm Ignác, Közge Lajos, Pintér Sándor segédtiszteket s ellenőrökké. Stiefler Alajost, Kuzmics Istvánt p. és t. segédtisztekké és Ferency Gyulánét p és t. kezelóve.
— Iskolaépítés. Juu. •¿5-én döntött a tanácsa Kiskanizsán építendő iskolaépítésre beérkezett versenyajánlatokról. Aiánlatot nyújtottak be Geiszl Viktor. Sió Károly és Fatér Mihály építőmesterek. Minthogy elek közül Geiszl Viktor aiánlata volt a városra nézve legkedvezőbb tehát a tanács ennek elfogadását ajánlja u képviselőtestületnek Tekintve, hogy az építési terv és költségvetés már évekkel ezelőtt készült az építési 2Ő000 költséghez minden pályázó bizonyos százalék áremelést csatolt, ttgy az elfogadott ajánlat U\'-t\'/i.-kal kerül többe mintha az építés a terv-megalkotásakor történt volna. A közgyűlés inár egyszer határozatílag kimondta, hogy az épités szükségét. most ha az árlejtés eredményét is elfogadja, akkor az ajánlattevővel megköttetik a szerződés és reményünk van, hogy az iskolaépítés nyomban megkezdődik.
— A tanév-végén. Elmúlott Péter és Pál napja s a lantilősereg szétoszlott. Ki-ki jókedvvel hagyta el az iskola kapuját, de viszont van sok, aki szomorú gondok közepette lépett kí a tanteremből. A forró nyár tikkasztó melege ellankasztja az eddig már elcsigázott gyermekeket még jobban s ha egész nyáron a városban kell az égő napsugarakkal vivódniok
hogy mily veszélyes állást tölteuek ók be, s milyeu nehéz a szolgálaluk, a ei az intézméuy Magyar,„. szágon mily nagyszerüeu bevált, általános örömet kelt nemcsak az érdekeltek, de a társadalom körében h A minisztori leirat |ul. l én érkezeit le a nagy. kanizsai csendCrszárnyhoz. A pótdíjakon — amit ■ a fizetésen felül kapnak — még minden rendfokozatnál \'„\'Oo K-val emelkedik a fizetésük.
— Utcakövezés A város ugylátszik szakit a hagyományos klingerulakkal és áttér a drágább, de sokkalta jobb. tehát olcsóbb kockakőül építésre Most a felsőfemplomtól a temetőkapujáig vezető részt építik meg. Égető szükség van erre mert valóságos komikum volt. mikor őszi sáros időben a gyászmenet hol jobbra, hol balra ugrálva kerülgették a térdlgéró sarat. Úgyszintén a Széchenyi tértől a Bocskai utcát is kikövezik egész a Fő útig Az össze* munkálat 81 ezer koronába kerül.
— Varazsd—Teplic. A varazsd—teplic fürdő már jőideje, hogy megélénkült. A fürdőzök száma napról napra emelkedik. Eddig az átutazó vendégek kel együtt 3903-án látogatták. Nagykanizsáról jelenleg ott időznek l\'lihál Viktor dr. kir. közjegyző. Epstein Vilmos magánhivatalnok, Hirschler Sándor a Bankegyesület igazgatója, Praslovic József gépész.
— Lecsapott a villám. Ax Uj-förhéuci szólló-hegyben a mull kedden, mikor egy kis gyönge zivatar vonult el városunk felett, a villám becsapott egy pincébe és a szomszédos pincével együtt elhamvasztotta.
Léghajó a város felett. Kedden reggel léghajót kergetett a szól Nagykanizsa feleli. A léghajó délkelet felől érkezett és északuyugotí irányba folytatta útját. Kiskanizsán oly mélyre sülyedl, hogy a léghajó fenekén levő következő felírást is el lehelen olvanui:
Keszthelyről jövlluk hárman ülünk benne.\' Később homokzsákokat szórtak ki, a léghajó felemelkedett és gyorsau elvitte az erős légáramlat.
— A Divat Újság minden hónapban kétsze. jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel, 2 kor. 20 llll. Elólizetuí legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet A Divat Újság kiadóhivatal* Budapesten. VIII., Itökk Szilárd-utca 4. számit ltázbau van.
Baleset. A Déli Vasút nagykanizsai állomásán f. hó l én este \'/,lo órakor Kráuítz Józsel vasúti fékező a kocsi kapcsolásnál elcsúszott oly szerencsétlenül hogy a jobb lábán a kerék átment A vasúti orvos azounal meglelem s miután megvizsgálta. beszólították a szerencsétlenül járt embert a közkórházija, ahol a |ohb lábát amputálni kellett. A bíróság helyszíni szemlét tartolt és a vizsgalat«! megindították.
— Megharapta a tigris. Egy kisebb állatmsereg let verte fel tanyáját a kis sörháznak nevezett vendéglő udvarán Az allatok közt egy tigris is van melynek ketrecénél állt Vogrincsici Kálmáu nsp-zá-mos is. Ugy mondják, hogy iugerkedcl a hatalmamacskával, talán piszkálgatta, miru a vérszomjas fenevad odakapott a szerencsétlen ember kezéhez és hatalmas karinait melyen belemélyeztette a halaira ijedt ember kezébe. A velőtrázó sikoltásra odaszalad tak a szolgák és vasbotokkal verték vissza a nekibúsult támodót. Egyéb baja nem történt a napszámosnak, de emléke marad a kezén örökre annak, hogy valamikor a tigris karmai között voll.
— Gyermekholtestból — malacfej. Megitták a lapok, hogy a Szépeinek kornyékén gvakorlatozó katonák egy kis gyermek holtestét találtak A nagykanizsai rendőrség és 1 csendőrség már-már megiu dilottu a széleskörű vizsgálatot mikor az állítólagos gyermekholleströl kiderült, hogy az csak — egy malaclej. Természetesen a vizsgálatot beszüntették.
Amateor-fénykcp4s*eknok I Alulaienan <3liiiu«it. kitllnü suton ii ull (tnykipiiiell kiviilltkek, fclUlmulhatalUn mfnoücgil pillanat ktri apparfctiuok, valamint minilenfilc íéliy-kíptiieti cikkek Moll A\' cígo*l (Tuchtauben (I, ct. kir. udvari nillltó) kaphatók.
Kien Iliidig alapilalott 1854-ben.
Kiváltatta nagy képes iijegjuék btrnienlvc kiílJ a
— Pagliano-Sirup. Az egyedüli valódi, világos kék tiirolamo Pagliauo védjegygyei ellátott Pagliauo Sirup kiválóságát igazolja ama tény. hogy ezen különlegesség \'mint legjobb vértisztitószer, Pagliano Sírup, folyékony és poralakbau 1H38 óla sok ezer családnál eredményesen bevált. Kítüuó, orvosi rendelésre enyhén működő hasbajtószer, mely a székrekedést és annak hátrányos következményeit megszűnteti s vértisztitóan hat. Rendelések cimzendók: (iírolamo Pagliauo tanárhoz, Flóreny (A 13.) fia Pandollini
1908 JUI.1U8 fi.
ZALAI KÖZLÖNY
Egyletek.
A »zépitö Egyesület érdokiben
A nagykanizsai Szépitő Egyesület legutóbbi közgyűlésén Kaduai Jeuó csodálatának és sajnálkozásának adott kifejezést, hogy a nagykanizsai Szépitó Egyesületnek csak 280 tagja van. Nevezett felszólaló bizonyára értesült arról, hogy bizony más varosokban ni ilyen minden izében közérdekért múködó egyesülhet jobban pártolják, még akkor is. ha nem oly lelkes elnöke van, miut a nagykanizsai egyesületnek.
Mi is tudunk több esetet, hogy egyes városokban vagyonos polgárok életükben vagy haláluk után végrendeletükben uagy, sokszor tízezrekre merió összeget adományoztak szépíti egyesületeknek. Ilyen fenkölt gondolkodású emberek nálunk inuzeuini ritkaságok. A nagykanizsai Szépitó Egyesületuek kevés Lowy Adolfja, .Wusztl Lajosnéja van, kik nagyobb ús>zegű péuzzel vagy adomáuynyal támogatnák az, egyesületet. Pedig ha az egyesületi élet pártolandó, iiüy az ilyen célú egyesületek legjobban megérdemlik.
Ugy értesülök, az egyesület a közel jövőben újból tagbelépési felhívást bocsát ki. Mí hisszük hegy e felhívásnak meg lesz a megérdemelt ered-ménye, melynek nyomán a tevékeny egyesület még szebb és szélesebb alapon nyugvó működést fejt-l\'fl ki - - F.r.nc*.
(—) A kereskedő Ifjak Egylete, folyó hó la-én délután 4 órakor Heltai Hugó közkedvelt komikusnak rendezésével és a színtársulat néhány ujjának közreműködésével nagy uyári mulatságot rendez a Sörgyár összes helyiségeiben. A részletes pri\'gramrnot a napokban kibocsátaudó meghívók és falragaszok közlik.
( —) A Balatoni Szövetség közgyűlésén hosszabb eszmecserére adott alkalmat dr. Ney József siófoki írtnióorvos által bevezetett az a kérdés, hogy a gyer m-kekuek a Balatonnál való nyaraltatása mily fontos i\'f.-sz«égügyi dolog. Több kiváló gyermekorvos és lelkész szólt a tárgyhoz és mindegyik más-más világításban mutatta be, hogy a Balaton vizu és hoinkjs mily áldásos módon lialuak a fejlődésre. Elhatározta, liouy a készülő fürdótórvényjavaslathoz a szövetség véleményt kíván mondani, közremunkál, hogy a Ü.iUtonvidék érdekességei szemléltető képekben Mii\'Ttessenek és hogy az orvosok véleményt mondjanak tapasztalataikról arra nézve, hogy betegeiknél a It.ilaton használatánál mit észleltek?
I—) A dunántúli uriata Egvestliet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta
Irodalom és művészet.
A színházi hétről.
Az elmúlt hét színházi érdekessége Heltay Hugónak, az általánosan kedvelt komikusnak jutalomjátéka volt. Csütörtökön este megtelt az aréna Heltay tisztelőivel. Először a régi, ismert zeiiéjü Szép lialathea előadása következett, melynél Heltay, miut műmecenás tartotta derültségben hallgatóit. Megjelenésekor ajándékokkal halmozták el. Bercik pompás partnere volt Heltaynak. Sok tapsot kapott.
Az egyfelvonásos ulán egy ügyesen összeállított Cabaret következett, melyben az íf|u baritonista, Hajion, jóizu, zamatos, magyar számával és szép hangjával nyerte meg a közönség tetszését.
A Tatárjárás a régi szerepbeosztásai kerül sziure. A legyek emez előadásra, bár már több ízben adták e darabot, teljesen elfogytak Még a zenekari ülések is tele voltak. Parlagi (őukéiites) alakításáért és keresetlen bájos modoráért sok fepsot kapott. Pintér kitűnően beleélte magát Lóreutey lóhadnagv szerepébe, ugy szintén Bercik is Heltay az igazi Wallenstein, a \' régi jó volt, sót mi több, még a színpadon is derültséget okozott. Kupiéiért sokszor a lámpák elé szólította a közönség tapsa. Jó volt még a geuerálís is (Fehér).
Szombaton a Tolvajt adták nagy részvétlenség mellett. Dacára ennek a játszók mindegyike ¡01
átérezte szerepét í a kevés jelenlevő figyelmét meghatottsággal - egészen lebilincselték. Különösen Tury játéka, tehetsége teljes kidomhorítását mutatta.
Kiafaludi Jenő.

(,*) A színházak államsegélye. A vidéki városok példájára tudvtlevóleg Nagykanizsa város is lépéseket tesz. színházi államsegély elnyerése érdeden. Az ügynek Pil-1 i t z Soma dr.-nak lelkes agitálása adott lökést. A mai városi közgyűlésen már tárgyalásra kerül az államsegély ügyében indítandó mozgalom. — E helyen emiitjük, hogy egyik pápai laptársunk szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter I\'ápa város ezirányu [kérvényét kedvező elintézésben részesítette, amennyiben az ottani városi szinház újjáépítésére H0.000 koronát évi 3000 koronás részletekben folyósított.
(*) Zongoravizsga. Jun. 38-án tartotta Neumark Ilona zongoraUnár növendékeinek zongorsvizagálatát a P, E. nagytermében A sok tanítvány közül némelyik j már szép készültséggel ült a zongorához tapsra ragadva az érdeklődő közönséget. De még a kezdő tanulóknál is feltűnt a szép test és kéztartás, meg a pontos ütemre való szoktatás, ami a zenetanulásnak egyik alapfeltétele A növendékek névsorát itt közöljük: Csányi Katinka, Leitner Annus, Schertz Aranka, Öszterreicher Irén. Kovács Bözsi. Vida Mariska, Na y Irén, Kovács Laci. Keller Ilonka, Luszliií Jolán-Qógl Pista, Buchwald Nelly, liógl Lóri. Kovács Izabella, Nagy Győző, Ney Ilonka.
(*) Az amatör-klállitás rendezősége megtartotta végső elszámolását. A tiszta |0vedelem 1160 korona. A rendezőség nyilatkozatot bocsátott ki, melyben a helyi sajtónak, Vécsey polgármesternek, az amatőröknek, a rendezésben, illetve a kiállítás alatt sokat buzgólkodó összes hölgyeknek és uraknak, az előbbiek közül különösen Krdősi Lujzika és Karkas Böske urleánvokuak köszönetet mond.
I*) Kiállítás Balatonfüreden. Medvey Lajos középiskolai rajztanár, jóuevü festőművész Balatonfüreden a fürdőtelep Kurszaloiijában nagyszabású látkép-kiállítást rendezett. Miut a Balaton partján élő lestőuek, ezernyi alkalma nyílt a Balaton ősszeb leslói lelenségeit megfigyelni. A balatoni tájképek képezik a kiállítás főanyagát: a reggeli pirkadástól a holdvilágos éjszakáig minden motívumot felölel a kiállított negyvenöt téjkép. Medvey kiállított még több olaszországi tengerparti tanulmányt, egy nevető arctanulmány-kollekciót tobb arcképet és illusztrációt.
Uj takarékpénztár. Tapolcán „Tapolcai Gazdasági Takarékpénztál " névvel uj pénzintézet alakult, mely e hó elején kezdte meg működését.
Nagyváradi azínház építési kölcsöne. Nagyvárad város közgyűlése elhatározta, hogy egy nyári színkör építésére 82.000 K kölcsönt vesz fel ottani 6 pénzintézettől. Az intézetek együttes ajánlatot tettek a kölcsönre.
Újdonságot
Közgazdaság.
Belétkamatláb leszállítások a megyében. Az obxIrák-magyar bank négy b/á-zalékos kamatlába meghozta már a vidéki pénzpiacokon is a viszonyok javulását. A vidéki pénzintézetek legtöbbje mérsékelte a betéti kamatlábút, amit tán a betevó közönség uem is lát szívesen, de annál inkább a hiiülkert-sók. mert ezáltal a kihelyezési kamatláb is mérséklődött. Keszt li el y-rűl, irják lapunknak, hogy az oltani intézetek a betéti kamatlábat julíus 1-tól kezdódóleg 4 százalékra mérsékellek
A azlavoniai-dráva vidéki vasút közgyűlése
Székely Tivadar, a (iuttmann 8. H. cég régi, orde-mes «tisztviselőjét a vasút ügyvezető igazgatójává nevezte ki. Székely kiuevezéie Nagykanizsán, ahol rokonsága és sok barátja van, örömet keltett.
A soproni ker. keresk. és iparkamara 1908. évi julius hó 7-én, kedden délután 4 órakor a kamara saját üléstermében pontból álló tárgysorozattal, rendes közgyűlést tart.
Próba cséplések Zalamegyében Arról értesülünk, hogy Zalamegyében egyes nagyobb urada inak már próbacséplést végezlek. A próbacseplesek eredményéi még uem lehet egész határozottan megálapítsni, mert biztos adatok ínég nem erkezlek be A buza nagyjában megfelel a várakozásnak. Kozs-bau az eredmény az előzetes becslésén 2ö„ ,,-al alul maradt.
Angol nagykövet a Balaton mellett.
Sir (ioschen angol nagykövet Festetics Tassiló grót vendégeként több napon át Keszthelyen tartóz-kodotl. A magyar tenger szépségeiről nsgy tetszéssel nyilatkozott. \'
Kirándulás.
A nagykanizsai kalb. Legény-egylet Eperjessy vezetésével vasárnap kirándulást rendezett Keszthelyre. A lagok nagy számmal veitek részt s a többek között a Balatoni muzeumot is megtekintették.
Oasitatlan munkaidő & pónzintézotoknél
*- A Zalai KözlöHy egyik olvasó|a arról értesít bennünket, hogy mint több vidéki pénzintézetnél, ugy a nagykanizsaiaknál is behozzák az osztatlan munkaidőt. Az ügy iránt érdeklődtünk több pénzintézet fótiszlviselójénél, akik kijelentették, hogy bár az u|itá* nagyon üdvös leune, de a tervvel a tiszt-selók összesége nem foglalkozott és igy a nagykanizsai péuziniézetek osztatlan munkaidejéről beszélni korai
A Balaton és Duna csatorna.
Miut értesülünk a Balaton és líuua csatornáról szóló törvényjavaslat mar készen van a minisztériumban. A csatorna 5 millió koronába kerül. Kikötők építésére I millió koronát vettek fel a javaslatba.
Katonák érkezése
Folyó hó <)-éu a 20. honvéd gyalogezred fiumei százada és a Körmenden állomásozó 3. zászlóalja ezred Oíszpoiiiiisiián végeit városunkba érkezik, elszállásolva lesznek a régi gimnázium épülelébeu — A in. kir. székesfehérvári V. honvéd kerületi zenekar folyó hó Iti-áu az állomásra érkezik ezred összpon-tosulás végett.
Villamvilágitás a postán.
A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a nagykanizsai postahivatal helyiségeibe a víllamvilágitást bevezessék. Ezzel a közönség és a tisztviselők régi panasza lesz orvosolva A bevezetési munkálatokat már megkezdették.
A méneskatona bűne
Kabian József palini méiieskatoiia Kotoriban volt a ménes kirendeltségnél. Olt feltörte Kosztolic Sándor kotori korcsmáros lakásál a 200 koronát ellopott A csendőrség másnap azonnal kinyomozta a tettest, kinél a pénzt is megtalálták A megtévelyedett embert átadták a katonai hatóságnak.
FOmunkalír. Kővár« TIILIóh.
M .- -V
ütr

Salvator-forrás
kllün<5 vk.rr.l haiinnltatik vescbftjoknál, • hilfryhölyag bántál mainál í, köszvénynél,.cztikor-beteKSégnél.ui emésztési é* lélegzési szervek hurutjainál.
Húg y hajtó hatásul
V.amlnl.i I Iliiéin «rt.Htb.t4l
Ttll«... titiL! Knr\\ t-t rrtpj i
Nn*». -l.nKt i, .iah<w..r/".rr.« 1 \'¡t!l.iJ/tl%*l • fíu<lajnt, I\' l\'niioí/rokfari h 9
ZALAI KÖZLÖNY
1908. JUL1U8 6.
■i—— r t - -
Cillti - mm I aa mm a ■ éi .Henaeberg\'-
Ullál ALI |L IM »Olycn. 60 kr.-l«! a.lr. JLL IX. Ili följebb, kér
Irairi . Vfelfei ■•■»»« aialu ti ><■•
■ llltltl. — Minta jioilafoidultival. — Megrendelitek bármely nyelven inté*em]3k:
NOXIN
an Sildiníabrlkt. Hinnibirg in ZBrich.
A
LEGJOBB CIPŐ-
KREM
N
0 X
1
N
GODDAM!
Végre egy gyorsan ég biito-sau ható tyukszemszer.
Cook & Johnsons
anuerikai szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI.
1 darab 20 fillér. 6 darab 1 kor., postán 20 fillér portó.
Kapható az ori-zág minden gyógyszertárában, valamint orvosszer-drogériákhan, slb.
Szép keblek
két hónap alult n
Pilules Orientálás,
IILCtCtll.
A konyhában és házban
mindent, ami •fyáJlaUban moehitó li tUe-UüioW, eukt.
Scfatefat íarvasszappanával
tisctlUonk. B egappfen óvlia*tlek*n At folytatott b«hat6 4» UlkiUm«r»t«s t«uultnányoiá*nnk
eredmény*. láo«ó*rrj» rmdkivQli, ««avulóit tUsta ét ment tnind*n káros keverókt\'l. Oonü nélkQi has«náll»at<i t «-l.it mindun tU«tltá»i eélr*, még ott ia, hol kftirtnségés »«appan falmondja »MolgAlatöt vagy kOlOnOs goudo»»A# ilOkWg\'IUlik«
□□□□□□□□□□□□a
Minden jobb üzletben kapható.
H0CHSIIV6ER TESTVÉREK
BUDAPEST.
II


Szélhajtó gőrososillapitó
HODONY cseppek {
= Már 1844 óta =
SOZSKÍflL.
aratás után gazdasági mély szántást, valamint rigolozást szőlő alá késő - őszre elvállal -
WOLFF ERNŐ
gózeke bérszántási vállalkozó
BUDAPEST — KELENFÖLD.
■ X »I
3
bevált háziszer, mely az étvágyat eló , idézi, h az emésztést fokozza. 3 Ara üvegenként 1 korona, t
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel | Í 2 K. 50 f.) ládácskávul együtt nem * | küldetik. —
Megrendelés
j július Bíttner\'e Hpotbehe í
In Glognitz, llidirtitimich >
: v?rit >ni<rn iw m IV\'I I\' «4-Ä..V.
Ódon l»kolakenyvak»l » logmagnabb áron rvi«ft»t« IFJ. WAJDI08 JÓZSEF, könyvkereskedő.
melyek a kebleket fejlesztik, erősítik, helyreállítják és a női kebelnek pompás teltséget kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélkül Jótállva, arzeuí-kum mentes. Orvosi hirességektól elismerve Teljes diseretió. Doboza használati utasítással ü K 4S lill. bérmentve. J. Ratié gfyógyszertár Párizs.
Raktár: Török József gyógyszerésznél Budapest, Király-utca 12.
EKSZERGYÁR.
Villamos \'tizemre berendezett arany -, eztlsi- és ékszeráru - műierem.
Különleges készít menjek ! ékszeráruk és jegygyűrűk.
L\'j foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk
Eladás részletlizeíésre is!
BERÉMY JÓZSEF ÉS FIA
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
BENZINMOTOROK
gózlokomobilok, útimozdonyok, gúzcséplógépek, aratógépek, „Losonczi Drill" vetógépek, resicai acél.
ekék, teljes malomberendezések, stb. stb. KÍVÁN A 1 RA SZIVESEN KÜLDÜNK ÁRJEGYZÉKET ÉS KÖLTSÉGVETÉST
i
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezérügynöksége Budapest, V., Yácí-körut 32.
^ Jól jegyezd meg: csak VlbliyíM^ö"1
eigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
\\ PATTOM AN
1908. JUL1U8 fi.
385. szv. szám
1 yoY.
ZALAI ÍÓHÖNf
Székaalahirvárl m. kir. ¿11. ■iaUIap-paraacaaakaá|.
Arlejtési hirdetmény.
A székesfehérvári ni. kir. állami méntelep székesfehérvári, komáromi, nyitrai. nagyatádi és palini osztályaiban elhelyezett katonai legénység és ménállomány részére 1908. november hó 1-tól lOOi*. október hó végéig szflk-séglendó kenyér, zab. széna, alomszalma és tűzifa biztosi-tilsa iránt a székesfehérvári ru. kir. állami méntelep szám-vivó irodájában 1908. évi julius hó 23 án d. e. 9 órakor Írásbeli zárt ajánlati* árlejtés fog megtartatni.
A takarmány szükségletre megjegyezletik, hogy a termelók nemcsak az egész mennyiségre, hanem 100 méter-mázsára is tehetnek ajánlatot. Egyenló ajánlatok esetén a gazdák és gazdasági szövetkezetek ajánlatai előnyben részesülnek.
A közelebbi szállítási feltételek a székesfehérvári m&gy. kir. állami méntelep szám ve vó irodájában megtudhatók, ahol a szállítási feltételek füzete is betekinthető és ahonnan az árlejtési hirdetmény kívánatra megküldetik.
Székesfehérvár, 1908. junius hó 26-án.
Székesfehérvári m. kir. állami méntelep parancsnokság.
Ol O
ä> Tj 1 35
r= %
c e ° g>
o
Kalmár Vilmos
a ataaafurti Káliayndikátua vezérképviaelöje BUDAPEST, VI., Andráaay-ut 49.
«P
y

co
EREDETI JínTASSFURTI
40 -os kálisót és kainitot
valamint az öaazea egyéb műtrágyákat leg-olcaóbb áron nallitja -
M O LL- FELE
i
a

rs&ÍDLITZ-POR !
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-fél* Seldllta-porok tartól gyüyjyh.U.. a leguakactabb gyomor- ét alUatbintalmak, gyomorgSrc, «1 gyomojirév rflgiott ««ékrekedée, májbáutalom, vértoluli*, aranyér ét a legkalOnbOidbti nöl)*leg«4g«k ellen, e jalet hUl.teraek évtltedek 61« mindig nagyobb eherjedétt neriett. - A\'« égy lep««*!«" er«d«tl dobóinak 2 kor.
ilmiiilnllánnlt tör»rnjil«*ar Irn;IMHihK.
r mölu-FTLE
SOS -BORSZE SZ
Csak akkar lalérfl.
ba mindegyik Oveg MOt.L A. védjegyét tUntetl fel, .A. Moll. feliratú ónotattal van tirva. A Moll-íéle aóa-boraiaai naveietaten mint fájdalomcalllapltó badfinaöUal aiar kiuvény. C1UI él a meghtllét egyéb kivetkeiniényeiiiél legfame.etetcbb néptter.
E|y ónozott arariall iv«| ára t karaaa 10 lllér.
MOLL Gyermek tszap punja.
Legfinomabb, legújabb módtter tietlnl kétiltek gyermek es bAlgy aia|.|iant a bflr okaiarO époláaéra gyermekek a felnőttek réeiére. — Ara darabonként 40 «11. öt darab I kor. 80 «11.
Minden -larab gyermek >ia|,|,«n Moll A. védjegyével van ellttva.
■•II I. gyigyszaréaz Va.\'éa"kír. aivarl szállít* állal.
Bécs, Tuehlaulien (i. st.
Vl.tekl megretidelétek naponta poHautinvét mellett teljelltletnek.
A raktárakban tessék határozotlnn ,MOM. A." itláiráwával £ és védjegyével ellátott kés/.itm^nveket kérni
■ ^ Raktár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai. ^j
STUBAUFÜRDÖ léggyógyfürdó ?
Hat természetes kénes hévforrás (38 48 O.)
& 18. m. t teuger sime Iftlftlt
ma\'
.x
Köszvény Rheuma Ischmn Bőrbetegségek Nót bajok
44 hold park k6x>-]t>Kii lugv
fenyőerdők.
48
Thermal-tökörfürdök UádfUnlők Massage
Hidegvizkurák Ivósura
$0*
Posla- és sürgönybivatil, vasúti állomé- gvAgyuterlAr. •« filnl/iono» gp Képe« proapektuil Ingyen ca bél mentve kuld as Igaxgatóaig. M

Nyári
Hájas 16 töl
október
»
Félalpin iellegü legkedvezőbb klimatikus viszonyok.
Gyógyjavalatok: ZV^\'L^ZÜ
aitvlxom betégaégal. Idagbajok, rakonvalaaoantla. IUU9I0
Gyógyeszközök:
degvlxgyógyintéiat, gyógrygíuiniatlka, napfttrdök atb.
Gyógyforrások: KKSt «a^».\'0"
Gazdagon illusztrált prospektusokat küld, lakás- és kocsikról gondoskodik a fürdőigazgatóság
Sirolin
•fcwH ai étvágy« éa a Veetrftrt Wll a konotéri. váladékot é()dl liMdiaé.
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. Influenza
c«CT iiimUUn tanir tt orvoéHtal aajxjota ajánlva.
iB^hoo értéMetea trtMxaMral b ktaéta^ WrJ« otobento* „lux**" o^mmocUM.
V. Haffi
■■-L« lUehe A Ce. BaeeljWk)
Hf.
ZALAI KftZLÖNT
IHÖ8. JULIU8 C.

I
12805/90» szám.
HIRDETMÉNY.
Nagykanizsa város rendezett tanácsa részérói közzététetik, hogy a városi alsó erdón 4 ra. bükk hasább, 250 méter I. oszt. oaerhasáb, 136 m. 11. oszt. cserhasáb fa 1908. julius 16-án és folytatólag julius hó 18-án a helyszínén a felső erdón 30 m. I. oszt, oserhasáb fa 1908. julius 20-án a helyszínén, az alsó nyiresen 20 méter II. ősit. oserhasáb, 168 méter I. oszt. vegyes nyir és egei-hasáb fa 1908. évi julius hó 2l-én a helyszínén nyilvános árverésen a legtöbbet igérónek készpénz fizetés mellett eladatni tog.
Nagykanizsán, 190P. junius hó 26-án.
Vécsey Zsigmond
polgármester.

AZ
„ÜSTOKOS\'
A legjobb magyar vicclap.
Hotonklnt 20 oldal. Szlnos kópok. |
Előfizetés:
Félévre B korona Neqyedévre 3 koron a.
Aki a félévi előfizetést most beküldi, ingyen kapja az 1907. évi teljes bekötött évfolyamot (700 oldal vicc, kép )
Utalváaycim : „ÜSTOKOS" Badapaat. V. 8zabadii|-tír tt.
rí jy
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
MIT IGYUNK ?
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas
Minden külföldit fölülmúl hazánk természetes szénsavas vizek királya .
\'ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. f
a mohai ÁGNES -Forrás
Millenniumi nagy éremmel kitUutet ve Kitttnó asztali, bor-, é» gyógyvíz, a gyomorégést —
rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmanál fogva nemcsak biztos óvszer fertózó elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknal fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSŐ- és húgyszervi betegségeknek. Azért tehát
Használjuk a moliai Ágn eB-forrást. ha gyomor-, bél- és légcsőburuttól Bzabadulni akarunk.
Dr. Kétly.
Használjuk a mohai Ágnes-forrást, ha a vese-bajt gyógyítani akarjuk.
Dr. Kövér
Használjuk a muhai Agnes-forrásI, ha étvágy-hiány ós emésztési zavarok állanak be.
Dr. Gebhardt.
Használjuk a mohai Agnes-forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk.
T^r. ölass.
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesén szénsavval telitett víznél, sőt a szódavíznél is olcsébban adja, hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb
ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt borviz. Kapható minden füszerüzletben és.elsőrangii vendéglőben. Kedvelt borVÍZ.
Olcsóbb a szódavíznél!
Főraktár: FLEISCHHACKER IGNÁCZ urnái
Nagykanizsán. - Telefon 161.
Nyomatott Ifj. Wajdíts József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1808.
NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 28. SZÁM.
JULIUS 13.
ZALAI KÖZLÖNY
EIOfli»U»l Árak: Kgé>i évre 10 koron», félévre 6 koron«, negyedévre 1 koron» 60 flll. Egye» (iém éra 20 fill. T»nérokn«k, l»nllókn»k, Jegyieknek 6» állami liait.la,löknek I évra 0 korona, Hl évre 3 koron».
rclcliis 8z«!fccsíii5: K«rtr»l Jór.Hcf.
I.aptulajdoflos cs Ltadó.
IFJ. WAJUITS J<tZ»KF.
s
SzerkairtAiég: Nagykanizsa, Hunyadi-utca 30. ElOflzatéaek él hirdetitek Ifj. Wajdlta Jóiaaf kflnyv-karaakadélébe küldendők. Megjelen minden hétfőn délben.
A merkantilisták ós fiziokra-ták harca.
— A baukkartell. —.
Régi, sót a rendezett társadalmi életben mondhatnók folytonos és örókős harcot jelent ez a két elv.
A merkantilisták a kereskedelem mindenhatóságára esküsznek, mert szerintök csak ez hozza be a pénzt az országba. Ez az a csatorna, melyen a jólét, a gazdagság és vele a népboldogság beóinlik idegen, távoli világokból.
A íiziokraták uieg büszkén csak magukat tartják produktiv, nemzetfentartó elemnek és lenézően tekintenek a kereskedőre, mely szerintök a/, ó zsírjukból táplálkozik és nem hagynak rajtok egyebet az ösztövér bőrnél és csontnál.
Hogy melyiknek van igaza, azt nem feszegetjük. Az igaz, hogy az idő és tapasz-lalás azt mutatja, hogy egyiknek sincs igaza, sót mindkettőnek van igazn he azért a harc tueg-iiiegujul mindannyiszor, valahányszor a uierleg serpenyője azt mulatja, hogy a kettőnek érdekei nincsenek egyensúlyban. Vagy valamely elfogadott, hangzatos népszerű elv hirdetése, vagy valamely államhatalom kedvezője billentheti ki nyugodt helyzeteból a a inérlegkárokat. Sót az őstermelők öntudata, produktiv, népfentarió munkájuknak önérzetes megismerése is felidézheti a két tábor szenibes/.állását.
Most is már már évek óta hirtelen, váratlanul bekövetkezett drágaság sem ejryéb. mint az őstermelők alapszabály nélküli, pusztán existencialis ösztönüknél fogva történt szövetkezése oly célból, hogy munkásságuk termékeit egyenlő rangban állítsák az ipar, kereskedelem és szellemi tőke jövedelmeivel.
Mint minden, arai váratlanul ér bennünket rosszul esik, ugy ez is végtelen panaszra nyitotta a fogyasztó nép száját. Mikor pedig észrevette, hogy a kormány nemhogy vissza nem veri a főid népét a megélhetés törekvésekben, hanem annak rég elhanyagolt erdekeit pártolásában részesití, akkor a béke felbomlott a íiziokraták és merkantilisták között és kitört a harc, Ez a harc nem kíván vért, hanem existenciáknt Ennek a harcnak nem keresztek jelölik nyomait, hanem koldusbotok.
A felelősséget mind a két fel a másikra hárítja. Egyik az ósi elnyomásról panaszkodik, a másik a nem várt támadásról, Es hogy most a morkanlilisták vezetője, a pénz. kartellt akar kötni a saját védelmére, ahogy ó mondja; az ellenpárt tőnkretéteiére. ahogy az ellenpárt állitja, ót tekintik az inhumánus ellenfélnek, a brutális támadónak, aki hóhér-kotéllel fojtogatja a gazdaközönség lételét.
Mert a nagy bankok kartellját, ilyen támadásnak tartják, mig ók védekezésnek mi-
nősítik. A harcoló felek élesítik a kardot és és ha majd elég erősnok ismerik fel egymást, nem lesz vesztes más,\' mint a hivatalnok világ, a proletárság, akiknek része nem volt ugyan a harcbau, de az ó vetését tiporta le a háború Drága lesz a pénz. drága lesz az élelem, az iparoikk, a munka, csak a szellemi rimnkások aglója száll alá. Hiszen S\'milh ezeknek a munkáját nem is tartja produkciónak a néptársaságokra nézve. De meg módjukban sinos ezeknek, hogy sorompóba lépjenek azokkal a küzdőkkel, ikik a nagy hatalmasságokat képezik az életben, ük csak beleilleszkednek a különböző fokú műveltséggel bíró társadalomba és bár egy szem búzát sem termesztenek és még egy saru-;szijjat sem tudnak elkészíteni, de hasznosságukat, sót nélkülözhetetlenségüket el nem i vitathatja senki.
Nagy érdekkel várjuk tehát, mivé fejlődik a baukkartell.
Semmi esetre sem szabad egyoldalulag elbírálni Mert igaz ugyan, hogy egyes kisebb pénzintézetek hitelét megszorítják, a kematlábat egyöntetűen állapítják meg. mo-lyen alul sem protekcióval, sem más módon pénzhez nem jut sem yiíllalat, sem földbirtok De az meg a nagyközönség javára válik, hogy a kis pénzintézetek tartalékalapja, ügyvezetése az ó szakértői felügyeletük alatt fog állani, mely nélkül hitelt sem nyitanak szamára.\' így a publikum ismerni fogja a meg-bizható pénzintézeteket, hova minden ügyletével bizalommal fordulhat.
Hogy pedig a minimális kamatlábat egyöntetűen állapítják meg. ez még nem jelenti a pénz drágaságát; mert ez majd ezentúl is politikai, gazdasági és egyéb okoktól fog függni ezeiiliil is. Sz. F
hanem a káros szerződéstől és ha e tekintetben engedékenységet tapasztalt volna az
áldtllan, ugy ennyire ki nem élesedett volna
*
A közgyűlésről saját tudósítónk a következőket közli:
Városi közgyűlés.
Az ellenszenvnek 14 ev óta felgyülemlett anyaga tőrt kí akkor, amikor a város a Franz-oégnek a villamvilágitás szolgáltatási szerződését felmondotta. Azóta ez ügyben folytatott tanácskozások mindkét részről olyan magatartással folytak, ami eredményes munkának alapja nem lehet.
így jutott a béka mindkét fél torkáig Lenyelni ugyan egyik se akarja, de ha valakinek lenyelnie kell, az nem a város lesz.
Erise meg jól a Franz-cég, hogy a város képviselőtestület lagjai ha egyes kérdésekben nem egyforma, sót ellentétes nézeteket vallanak is. de a város haladása, létérdeke és reputációja mindegyiknek egyenlően szivéhez van nőve. Ez fog erőt adni, hogy az a merev magatartás, mely a céget ez ügyben kezdettől fogva jellemezte, visszaveressék. A közgyűlés lefolyásáról, a képviselők beszédeiből meggyőződhetett a Franz-cég. hogy a v^ros nem tőle akar megszabadulni.
Első nap, julius 6.
A közgyűlést Vécsey Zsigmond polgármester délután H órakor nyitotta meg, melynek eredménye folyton izgatottságban tai totta az érdeklődő közönséget is. A városatyák szokatlanul elég szép számban jelentek meg. Lehettek ugy 100-an.
Mintba csak azért tette volna \'J-nek a világítás ügyét a tanács, hogy a\' képviselők forrongó vórót egy kissé lehűtse az indifferens tárgy, egyhangúlag és örömmel tudomásul vették, hogy a nagykanizsai állami utmesterl állást a keresk. miniszter újból rendszeresítette.
A villanyrilúgitás Ugye.
Vécsey polgármester jelenti, hogy a Franz-céggel tárgyalásba lépett, inert az volt a terve, hogy Franz-cég aiáulatát letárgyalva terjeszti a tanács és a képviselőtestület elé. Az eredaéuy az volt. hogy a Franz-cég egy levélbeu kérte ír már beadott ajánlat visszaadását. Igy a jeleDlés tárgytalanná vált, de megjegyzi, hogy a cég valósággal minimális sót nevetséges^ kicsinyeskedő előnyöket akart a városnak súlyos feltételek mellett uyujtani, hogy szerinte a tárgyalás már eleve kizártnak látszott. Minthogy a viliainosllgyi ad hoc bizottság javaslatát a képviselőknek megküldött«), felolvasottnak tekintsék.
Rzután megindult a sok beszéd, melyből sok okos szó pattant ki.
Eperjesay Gábor elfogadja a tanács javaslatát, mert kényszerhelyzetben vau. A városérdeke azt kiváuta volna, hogy megvárja azt az időt, mikor a megváltás a város |avára Mt volua, mert a bizottsági javaslat a kiadásoknak megdöbbentő adatait tárja fel. Nem a város érdekét, haumn egyéni véloméuy okozta a felmondást. Ugy intézkedjék a város, hogy IU09. jul. 3-án a villamos világítási telep üzemben lehessen.
Ujváry Oéza figyelmezteti a képviselőtestületet, hogy Franz telepén 100-uál többen koresnek tisztességes kenyeret, és 12 ezer kor. pótadót fizet a városnak. Ily céget nem elüzui. hanem ide vonzani kell. Taláu még nem égettiluk fel mindeu hidat mögőttUuk, a barátságos közeledés talán még lehetséges, mert a Fr. cégnél olcsóbban egyik sem tud|a nyújtani a világítást. Arra vigyázzon a város, hogy a kötelező ÍM) volt helyet ne 125 voltot kapjon, mórt ez az oka, hogy este <> óráig oly gyenge a világítás A javaslatot uem fogadja el, mert a város kárát látja benne. Azok lesznek ezért felelősek, akik a javaslat mellolt szavaznak.
Fried Ödön dr. : A tanács |avaslntál helyesnek tartja, mert a Franz cég a városi l& év óla molesztálja a várossal tanúsított eljárása illoyalis volt. Azok viselik leltükön a város érdekét, akik a Fr. cégtől szabadulni akarnak.
Remete (iéza helytelennek tartja Újvári liéza abbeli felfogását, hogy a város közeled|ék a Franz céghez, mert visszautasításnak nem szabad magát kitennie De azt lapintatlauságnak tartja, hogy a Franz cégvei nem akart ez Ügyben a város tárgyalásokban bocsátkozni, hanem előnyös ajánlatot kért. Ha a cég értesül a képviselőtestület hajlandóságáról és ajánlatot tesz, akkor a város sziveseu áll szóba. (Éljenzés),
Villányi Henrik dr. Ha a város hibázott is, de
Canossába nem megy. Kezdi, ha az árlejtési határidő szepl -ben lesz, akkor líloü. jul. 8-án lesz-e városi
ZALAI KÖZLÖNY
1908. JULIU8 13.
világításunk ? At ijesztgetés ideje lejárt , való igazságot kell elfogadnunk.
Weisr Lajos dr. is elfogadja a tanács javaslatát és köszönetet mond a bizottságnak és tanácsnak munkálkodásokért.
Szommer Nátbáu : A legtöbben azt bitték, hogy a lelmondásból baszoniár a városra, aki tudták, liogy nem, azok féltek a gyanúsítástól és hallgattak. Most mást nem lehetnek, mint bogy a tanács javaslatát eltogadják.
Hajdú Gyula dr. ajánlja, hogy az ajánlati határidőt ne tolják ki oly messzire.
Scwarz Adolf dr.: Akár házilag akarj« a város a világítást Kezelni, akár üzembérbe akarja adni, meg kell a telepet azonual építeni. Hogy melyik lesz előnyösebb, az kM^j, tűnni az ajánlatokból Az adott helyzetet kell mérlegelni; ez pedig az, bogy a felmondás megtörtént és oKogadlatott, az uj tárgyalás pedig sikerre nem vezetett az eddigi vállalkozóval. Hogy a városnak kiadásába kerül az természetes ; hiszen Só év múlva a szerződés lejáriakor, vagy pedig ha csak most létesítene villamos világítást akkor is költségébe kertllne. A szakértők számadás hozzávetőleges. A javaslatot elfogadta.
Kzután Király Sándor városi mérnők miut szakértő ajául|a a tanács javaslatát elfogadásra.
Végül Vécscy polgármester reflektál az egyes hozzászólásokra és kifojti, hogy az ajánlattárgyalási határidőt előbbre lenni lehetetlenség.
A tanács javaslata nagy többséggel elfogadtatott
Iskolaépítés.
A tárgysorozat 3. pontja a kiskanizsai iskolaépítés volt, melyről mult számunkban irtunk.
Faics Lajos az iskola elhelyezéséről tesz észrevételt.
Remete Géza inditváuyozza, hogy a tanács uiabb vizsgálat utáu tegyen inajd előterjesztést az iskola elhelyezésére vonatkozólag.
KleW Lipót ajánlja, hogy egy szép nagy iskolaépületet emeljenek, mely Kiskanizsát ékesítse.
így a tanács javaslata el uetn fogadtatott.
Utcabiirkolás.
A közgyűlés kimondotta, hogy a Teleky-ut 8 méter széles kőburkolattal láttatik el.
VastUsegélyczés
A nagykanizsa—alsólendvaí vasút kiépítéséhez Veszely Tibor luO ezer korona ertékü törzs-részvény jegyzését kéri. A képviselőtestület elfogadja és megbízza a tanácsot, hogy az 1909. évi költségvetésbe vegye fel, de az összeg csak a vasúti üzem megkezdésekor legyen esedékes.
Stitiltási államsegély.
Kifogadtatott a szhiügyí bizottságnak 150 ezor korona államsegély iránti kérvény
Városi vízmű
Egy városi vízműhöz és közfürdőhöz szüksó ges\'ipgatlau négyszögölenként 3 korouájával megvétetni határozta! ik.
Ezzel az első napi közgyűlés befejeződött.
Második ttap, július 7.
Hetedikén, a városi közgyűlés második napján már sokkálKÍsebb érdeklődést tanúsítottak a városatyák. Csekély számú résztvevő jelenlétében nyitotta meg az ülést V é c s e y polgármester. A gyűlés lefolyása a következő volt:
Tisztasági felügyelő.
Lengyel főjegyző bejelenti, hogy az 1908. évi költségvetésben előirányzott összegnek megfelelőleg utcai kézikocsik és utcaseprők megfelelő számban alkalmaztattak. Tekintve, hogy az egyik öntöző rossz, amennyiben sok viz pazarlódik el vele s lassú működésű lavasolja a tanács a mérnöki hivatal kérésére, hogy a meglevő egy rossz helyeit, illetőleg hozzá uj más szerkezetű öntöző vétessék Továbbá az állatállomány, a kocsisok és utcaseprők lelügyofe-tére egy lelűgyelői állás rendszeresittessék 801) kor tizetéssel — nyugdíj nélkül.
Az elnöklő polgármester tárgyalás alá bocsátotta a javaslatot.
Elek Lipót kijelenti, hogy az uj állá« szervezése nem a mai közgyűlés, hanem a költségvetés tárgyalásához tartozik. A város terhére uj állást szervezni különben sem Bkar. A városi gazda vagy a 2 mérnök e tisztet is elláthatná. Nem fogadja el a javaslat e részét,
Dr. Hajdú Gyula. Ha a tanács az uj állás rendszeresítését javasol]», akkor biztos, hogy azt ala-posau mé legelte is. Különben a közegészségügy előmozdítását célzó javaslatokat, tehát ezt is. örömmel fogadja el.
Elnök: Midőn az ui állás a pénzügyi-bizottságba került, ott azt javasolták, hogy egyik mérnök teljesítse e tisztet is. Megpróbálta a város, de a gyakorlat azt mutatta, hogy a nagy városi vagyon kezelésére, a lovak rendes takarmányozására, a kocsisok és utcaseprők felügyelésére állandó ellenőrzés kell. Ha niucs ellenőrzés, nem dolgoznak. Hogy különben egy városi mérnök ügyeljen az utcaseprőkre, nem hozzávaló, legföljebb főfelügyeletet gyakorolhat Kéri a tanácsi javaslat eifogadását.
Elek Lipót: Miután a pénzügyi-bizottság is kimutatta ez Uj állás fölösleges voltát, tehát még sem fogadia el a javaslatot.
Tripammer Gyula; A pénzügyi-bizottságban egy 1 (ioo K évi lizetéses tisztviselőről volt szó. Miért utasította az vissza e javaslatot. De ezt uj alakban elfogadom.
Ezután a javaslatot elfogadták. (Az itt következett incidensről lapunk más helyén megemlékez-tűnk.
A mutatványos bódék helye.
Következett a Zárda utcaiak kérelme, hogv ut cájukbój telepitsók ki a mutatványos bódékat.
A főjegyző bejelenti, hogy a tanács a korcsolva-pályát ajánlja a mutatványos bódék uj helyéül. A zárda-utcai tér felét bekerítik a kózugészsé^ügvi eszközök elhelyezésére, a másik (elén meg bérkocsik alhatnak. Azért adott helyt a tanács a kérelemnek, mert a nagy zaj, mely a bódék körül van, zavaria az ott lakók osti nyugalmát, továbbá nappal a közeli" templombani istentiszteletet. A korcsolyapálya a két városrész között vau. Miután e helyet csak télen használ|ák, tehát a jobb időkben a bódék helyéül szolgálhat.
Elek Lipót a sánci uti részt ajánlja.
Tripammer Gyula: Miután sok helypénzt tizeinek a bódésok, léhát alkalmas helyet kell nekik adui. Ha kitesszük őket a megszokott helyről, senki sein jön ide.
Deák rendőrfőkapitány; Az alsóbb osztálv egyedüli mulatlalója a Zárda-utca volt eddig. Rendészeti szempontból könnyű volt az ellenőrzés, de sokszor jött a panasz, hogy zavaria az Istentiszteletet. Az alispánhoz is fordult a rend, ki felszóllitott beit-nőnket a kitelepítésre. A Kossulh-térre uem lehet, mórt zavarja a kórtlázi betegeket s a folyton arra menő temetéseket Ha a Szépítő-KgyeaUInt adna a sétatérből, olt is lehetne, mivel máshol is rendesen a zöldben szokott lenni.
Eperjessy Gábor: A zárda-utcai lakók óliaiát teljesíteni kell. A nép mint minden rosszba, ugy bba is beleszokik, hogy a két városrész közé járjon. Miután a .mérnök és a szakértők helyesnek talál: a korcsolyapálya helyét, a javaslatot elfogadja.
A tanács javaslatát ezután elfogadták
A katonai fözöhetyek
Kzután jött a tárgysorozat 10. pontja, mely a katonaság részére felállított 12 főzóhely 157 korona Ju Iliiért levő költségűinek elengedés«] tárgyában
A főjegyző elmondja, hogy a beszállási törvény erről uem intézkedik s mivel erre fedezet nincs, a katonai paraucsiiokság értesítette a városi, hogy az összeget a szegény katonák táppénzéből vonnák le. Ezért a tanács a pénzügyi-bizottság javaslatára elengedni iiiánlja az összeget.
A közgyűlés elfogadván azt is, több apró javallat letárgyalása után a közgyűlés A órakor vég\'-l éri
A kisértet.
Irta: Alpári Lajoi.
Hubert urnák megint rossz éjszakája volt. Alig várta a pily mállást. Okos, felvilágosodott fejű ember létére uem hitt ugv a kísértetekben, de most mégis érezte, bogy vannak pillanatok, mikor a miszticizmus csodálatos hatása alul még a legjózanabb gondolkodású empirista sem tudja kivonni magát. Van abban valami megbűvölő, mikor a trauszczendeutális világ erőit véljük meguyilatkozuí közelünkben.
Ott feküdt tfzinte meredten s ha mégis felriad olykor-olykor kénytelen volt bevallani,.hogy fél. Mintha már nem is merné oly határozottan tagadni a szellemek létezését
Nem csoda is!
Feleségét és három gyermekét temetett el két hét alatt. Először a legkisebb, csecsemő fiát rabolta el a könyörtelen gyermekgyilkos torokgyik. Másnap a legöregebbik, a leánya követte kis öcscsét. Hiába várta szegény oly sovárogva az első bált, — alig voll tizenhét esztendős. Aztán a szerencsétlen anyám könyörült meg a végzet. Nem kellett végignéznie a halál rettenetes aratását. Két nappal olóbb halt meg, mint hat éves üttcskája.
Volt Hubert urnák egy marcona tekintetű, kőszívű őrnagy nagybátyja. Azt beszélték róla, hogy mikor ogy ellenséges bomba ledöntötte a lováról, hason csúszott át az ellenség közé s tehetetlen dühében fogával harapott agyon egy sebesültet. Még enuek a vad katouáuak is könny csillogott a szemében, ha Hubertre nézett.
Maga fájdalom volt ez az ember. Tel|esen megzavarta lelke egyensúlyát az Isten rásulyosodő kez«.
Az óra már régesrégeu elütötte az éjfélt s 6 még minden nyitott szemekkel lekszik ágyában. Már egy hét óta uem hagyja nyugodni valami sajatságos za|. Mintha éppen az ágya felett kőművesek vakolnák a falat. Tisztán hallja, mint keveri a láthatatlan kéz a maltert, tisztán hallja a tompa locscsanást. mikor az a láthatatlan kéz a falhoz csapja s tisztán hallja a hátborzongató hangol, mikor ugyanaz a láthatatlan kéz egyenletesre simítja a friss vakolatot.
Es hiába minden inkvizíció. Egyik kezében ég6 gyertyával, a másikban revolverrel gyakran órákig kutat az ódou kastélyban. Bezáratja az aitókat. lesbe állítja a cselédséget, megvizsgál minden zugot, betekint még az ágyak alá is. sehol semmi gyanús.
A szomszéd szobában egy vénülő miss és egyetlen tiucskája alszik. Az utolsó a négyközül. Szemefénye, üdvössége; a három elhunytat is szereti benne.
Itt még nem kutatott. Nem akarta lölverni a kicsikéket édes álmából Most ide is behatolt. Mint a tolvaj lassan lábujhegyen. A miss is a gyermek is nyugodtan aludtak. Itt nem dolgozhatott tehál az az átkozott kőműves. I)e hát hol van? Itt kell lennie, hacsak szárnyai nincsenek és még sem találta, meg sehol.
Másnap újra ismétlődött minden. Harmadnap-uegyedaap megint. A reális gondolkodású, felviláz gosodolt fejű ur kénytelen volt magához hivatni a. öreg papot. Beszeuteltette, megfűstöltette szobáit
Nem voll többé a régi. Belekapaszkodott a hitbe, mint a vizbefuló a szalmaszálba
De, azért a zaj megint csak ismétlődött * a mi a legborzasztóbb, nem hallotta kívüle soha Senki. Már egészen kimerült a szakadatlan virrasztásban. Ha a tükörbe nézett, alig ismert magára Csak árnyéka volt a hatalmas termetű földesúrnak, kinek tekintetétől is megremegtek azelőtt cselédei. Sárga, aszottkéjitl kísértetként támolygott a szobákban, csupán a szemei égtek vad tűzben.
Az öreg béresnek titokban keresztet vetettek magukra, ha mellettük vánszorgott el.
— Nagy bűn nyomhatja a lelkét I sutlogták egymás között.
Az sem ért semmit hogy a kastély má^ik szárnyában rendeztette be hálószobáját. Ui volt benne minden bútordarab A régit mind a szeme láttára kellett foltüzelui. De azok az istentelen, lelketlen kóinivesek mindjárt rá találtak itt is. Most is a feje felett vakoltak egész éiiel.
Lassan-lassan valameunyi cselédje ott hagyta A miss tartotta ki legtovább. Mikor ó is megunta, a dolgot, a kószivü Őrnagy még a fiacskáját is elvitte. Ugy kellelt tőle elvenni erőszakkal, sehogy nem akarta odaadni. Hanem őt már sehogysem leheteti kimozdítani az odújából. Hiába kérték, hiába fenye-igették, nem megy 6 inuen egy tapotat sem, míg a nyomorult gazembert meg nem nem fojtja, a ki annyira elgyötörte.
Mikor semmiképpen sem boldogulhattak vele jámbor csaláshoz folyamodtak, Elhitették vele, hogy valaki be van a kastélyba falazva, bizonyosan az a szerencsétlen ember iparkodik kíszabadului onnan
191)8. JULIU8 \'3.
Értesítők.
11.
Nagyk.nii.a, jul. 12.
A nagykanizsai felső keresk. iskola Értesítője ,t 1907—8. tanévről. Szerkesztette Hűn Samu
igazgató.
A három évfolyamban az év végén 98 tanuló volt, ami tekintve, hogy a felső osztályban mindössze 18 tanuló volt, elég szép összeg.
Különben is hét év óta a tanulók száma emel-kedóben van és remélhető, hogy t>r továbbra is ugy tart, mert nemcsak az iskola jó hírneve, hanem az a körülmény is szaporítja a növendékek számát, hogy t szülők mindinkább elrontják gyermekeiket a latei-uer pályától, ahol a küzdelem már nem igen éri meg azt. amit nyújt. Míg elleuben a gyakorlati életpályák függetlenséget, vagyont tekintélyt szereznek az ifjúnak kevesebb küzdelem mellett is.
Hogy az iskolafentartó izr. hitközség milyen liumáuus a tandijelengedésbeu kitűnik abból hogy az elengedett tandíj összege (Í720 K volt. A növendékek tanulmányi uton voltak a pécsi kiállításra és Budapestre es tobb helybeli ipartelep látogatták meg.
Az iskola igazgatója királyi kitüntetésben része-sUlt a mennyiben 40 éves működésének betöltésekor 0 Felsége a Ferenc József rend lovagkeresztjét adományozta ueki Krröl és a hitközségtől rendezett jubileumi ünnepségről Villányi Henrik dr. irt hosszabb cikket az Értesítőben. Az érettségi, vizsgálatra Hi-an jelentkeztek. Ezek közül kettő jelesen, 3 jól és 10 egyszerűen megfelelt. Javító vizsgálatra uUmitatott 1.
A tauári karnak 0 tagja vau. A hitoktatókon
kívül.
A uói kereskedelmi taufolyamou ugyananazok a tanárok tauitauak A tanulók létszáma az év végén
29 volt.
Megemlítjük, hogy a jövó tanítási évben is nyílik kereskedelmi női tanfolyam.
Az állami polgári Hu és leányiskola 3«. Értesítője az 1907—8. tanítási évről szerkesztette Kariba liyula dr. igazgató. A fiúiskolának ti, a leányiskolának 8 tanára vau. Kzutóbbiak az igazgatón kivul uiiud nők, aminek helytelen voltál az igazgató már illetékes helyen is kifejtette.
A fiúiskolában i.\'ik növendék volt év végén a négy osztályban. Ezt a számol nagyon csekélynek
Z A I, A I K (l Z L 0 N Y
tartjuk ahhoz a sok tanköteleshez képest, akik városunkban vannak. Igaz ugyan hogy áliag 39 növendék jul egy-egy osztályra, de valóban a 3 oszt.-ban csak 34, a 4-ben pedig már csak 23 tanuló volt. Ebből kettős tanulság vonható el. Először, hogy a szülők még mindig, nem isinerik fel euuek a jól felszereli polgári iskolának sz elónyeit, és még mindig szívesebben adják fiaikat a gimnáziumba. A második tauulság még szomorúbb t. i az, hogy a szülők nem járatják végig gyermekeiket a t osztályon, hanem sok elmarad az első és második osztályból. így az iparosi, kereskedői nagyon csekély intelligenciájú elemet kap.
A leányiskolában 203 tanuló járt a tanítási év végéig. Az első osztály két részre oszlott lili tanulóval. Minthogy a 2. osztály az igazgató többszöri sürgetésére sem párhuzamosittatott, 54 -tanulót, a 3. osztály pedig 61 tanulót fogadott magába. Ez a szám annál is inkább sok mert a leányiskola raizterme be sem fogadhat egyszerre annyi növendéket.
Az újságíró jutalma.
Nagykanizsa, |iilius 12.
Az újságírót a haladás, a kultúra névtelen harcosának tartjak. Nem utaznak babérokra. nem törik magukat hírnévért, hanem megelégszenek, ha önzetlen, mindig meggyőződésből fakadó, igazságot kutató munkájukban, a közönség támogatja óket. Kgy kicsiny érdeklődés és rokonszenv a nagyközönség részéről legszebb játalma az önzetlen újságírónak.
E gondolatok a Zalai Közlöny szerkesztésünkben megjelent első száma alkalmából jutottak eszünkbe. A közönség részéről tapasztalt rokonszenves fogadtatás, melyben lapunk első számát részesítette, kedves jutalma munkánknak. Ez további kitartó, önzetlen munkára ösztökél bennünket és igyekezni fogunk megfelelni a megtisztelő bizalomnak, melynek jeleivel olvasóink személyesen és levélileg elhalmoztak bennünket
A közönségnek lapunk iránt tanúsított jogos várakozását kielégíteni természetes kó-telessége szerkesztőségünknek.
A Zalai Közlöny igyekezni fog szerkesztősége körébe a régi, kipróbált újságíró erőket bevonni, Lapuuk régi, becsületes múltja reméluüuk engedi várakozásunk teljesedését.
E fejezet alá tartozik az a helyes levél, melyet Abonyi Andor — kinek szép verseit lapunk olvasói régebbről ismerik — intézett felelős szerkesztőnkhöz. Ha a levélnek uem is minden sora fedi a mi véleményünket, de mint érdekes és sok ónálló véleményt és igazságot tartalmazó levelet, szükségesnek tartjuk kózzéadni:
Tekintetes Szerkesztő Ur!
Örömmel teszek eleget megtisztelő kérésének: Keállok a Zalai Közlöny munkatársai közé. Üdvözlöm az uj vállalkozást! Hiszem, hogy Szerkesztő ur megállapodott személyisége és becsületes hírlapírói múltja vissza fogja hóditaui a kanizsai tollforgatók azon hiitgadt és tartalmas elemeit, akiket annak idején Villányi doktor ur érdemes egyénisége a lap számára összefoborzolt. Hogy lesz-e a vállalatnak sikeres eredménye? Igen! Szerintem a mindenfejlődés revoluciójábau az ép és a megsemmisült dolgokon kívül még egyféle dolgokat kell megkülönböztetnünk. Azokat a kedves, régi dolgokat, amiket az idő eiistenciájukbau támadt uieg, de azért még meg nem semmisültek. Ilyen — mondják — kétes *iis-lenciáju dolog egy vidéki hírlap is. Hogy inost ezután megéluek-e, vagy belepusztulnak a további fejlődés folyamatba az ilyeu dolgok? Ez ismét annak a kérdése, hogy helyeseu állapit|uk-e meg az illető dolgok diagnózisát és azutáu helyesen kezel|ük-e? Ha riporteri babérokra pályázunk. Ha mint szószoros értelemben hírlap akarunk a publikumnak szolgálni. Akkor egy hetes vajúdásunkban meghaltunk, mielőtt megszülettünk volna. De ha nem akarunk szerepelni, mint önálló, nagyottakaró, zsurnalisztika) remek. Hanem megelégszünk azzal a közbülső, kicsiny, de hézagot pótló szereppel, hogy betöltsűk azt a kisebb-nagyobb űrt, amit kéuylelen lázas munkájában a napi sajtó hagy. Ha megelegszünk azon kisebb ügyek önálló pertrak látásával, amik részint tulajdonságuknál, részint terjedelműknél fogva uem férhetnek be egy napilap megszabott keretébe. Ismétlom. ha valahogyan így határoljuk körűi feladatunk célját, És nem akarunk — mondjuk a napilapokkal — konkurrální. Akkor biztosan hiszem, bogy a Zalai Közlöny ismét azzá lesz — ami még uem is olyau régen volt — a kanizsai közönség nélkülözhetetlen, lulim. családi heti lapja.
Jankaházán, julius havában.
Szerkesztő ur igaz Ilivé,
Abonyi Andor.
Annyira voll már, hogy ezt is elhitte Eebontatta a halószobája lalait, csakhogy akkor meg masuit kezdett dolgozni az a gonosz szellem Mindig ott, u hol ó aludni akart. Így aztán mindennap más-más szobára Került a sor Mikor már nem tolt mit rabolni, felásatla a fuudameutuinol, inert most iueg onnan hallotta u vakolást
Az őrnagy régen tisztában volt már ezekkid a kísértetekkel Neiu akarta, hogy az öcscse falu bolondja legyen. Kiszemelt hál a házboutó kőművesek közül egy hosszú szal, bátor tekiutetű legényt, kit aztán jo pénzért rábirt, hogy marad|ou ott az éjjelre szerszámaival együtt, majd 6 felkeresi rejtekhelyén és elmondja a tobhi teendőit
Hubert egy kis bolthajtás zugában szokoll most IihIuí, mely éppen hogy az eső ellen védve s éppen, bogy eltakarta az őrnagyot a kómüveslegénnyel, kik moccanás nélkül figyeltek a szerencsétlen ember nehéz lelekzését. Várták mikor riad fel álmából. Kémes lát vány lehetett ez annak, a ki véletleuűl haladt el írra az országúton. A fogyó holdvilág kékre festette valame. nyil.
A régen várt pillanat végre megérkezett. A legényt hatalmas oldalbalökés tigyelmezlette munkája megkezdésére. El is kezdődött rögtön a malterkeve-fén, a csapkodás, a simítás. Az őrnagy pedig a zajt leihasználva, mint a macska iramodott út arra az "\'dalra, ahol az öcscse feküdi.
Az összezsugorodott ember egy szempillantás «latt talpon volt. Sziute megnyúlt az alakja, mikor vérbe forgó szemekkel, tajtékzó szájjal és velőt rázó ordítással vetette rá magát a kísértetnek hitt legényre. Iszonyú küzdelem fejlődött ki egy pillanatra. A
szellemnek össze kellett szednie minden erejét, míg legyűrhette támadóját, kiuek hihetetlen erőt adott pokoli dühe.
E pillanatban lövés dördült el s utána iszonyúan felbódülvti zuhant a bolthajtás párkányán keresztül a legény.
— Nem log többé háborgatni az átkozott! hangzott fel egyidejűleg az őrnagy szava, ki ott állott füstölgő revolverével kábult öcscse előtt, ki egész testében dideregve, szinte hörögte:
— Jól meglőtted . . . egészen meglőtted ? ...
Az őrnagy áthajolt a falou. mintha maga is
meg akarna győződni. va|jmi jól tálált-e?
— Nein kelti fel a kutyát még az ítélet trombitája suin !
fis Hubert ur nem ellenkezett többé, mikor a lövés által felriasztott |>arasztok felrakták a szekérre, mely mégsem állt a szomszéd városig, a hol az őrnagy lakott.
Pedig a lovakat ugyanaz a kómüveslegény hajtotta, a kit még az előbb oly a vadállati dühvel fojtogatott.
A katonás egyszerűséggel bútorozott szoba közepén a szétterített iiagy szőnyegen egy pici gyermek állítja sorba gyalogos ós lovas katonáit. Egy ósszetőpörödölt, de nyugott arcú. ősz ember ül mellette; ó meg a várakat építi. És olyan jóiztleket kacagnak mindketten, az ósz is, a gyermek is, mikor a lakatonák nekiszaladnak a várnak és összedöntik azt.
Ila valaki rájuk nézne, nehezen hiiiEé el, hogy apa és fin játszótársak
HETI HIRADÚ
Közönség éa fürdőink.
Alig hogy az iskola kapui bezáródnak, megkezdődik a nyári szezon. A város lakói, akinek csak módjukban áll, elhagyják a gyárak lüslölgó kéményeitől romlott levegőjű s a melegségtől tikkasztó várost, mennek messze messze .. .
A földi lavakkal bőven megáldott honfiak, az immár nemzeti tartalmából teljesen kifacsart tulipánt zsebbe léve, a külföld egyedül gyönyörködtető helyeire utazuak. Nekik uem a jó * szép bely kell, hanem az olyau. melyuek puszta felemlítése hiúságokat egészen kielégíti.
Ez V;gy gyengéje a gazdagabb magyaroknak . . . Többre becsülni valamit csupán azért, meri külföldi.
Itégi dolog már ez ... !
Költők, hazafiak, kik belátták társaik eme helytelen cselekedeteiket s kiknek e miatt keserűséggel telt meg szivük, írtak, szónokoltak a „nemzethez", de persce nem teltek, hanem léha frázisok képezik a dicsőséges multunkhoz nein hrt — ujabbí hazafiságot is.
Számoljam elő a kitűnő houi fürdőket. .. ?
Azt hiszem, mindenki ismeri azokat, 1 <galább hírből. A külföldiek eljönnek Tátra-Füred, Pöslyén,
4
ZALAI K i> Z L Ó N Y
I!)U8. JULI US 13.
Hercules fürdőre, melyek a balatouiakkal miud jobban válhatnának elsőrangú fürrtőkké. ha a jó magyarok el nem hanyagolnák azt, ami az övéké.
Az intelligens középosztály tagjai, kik egész évben pár garast ósszekapargatnak, hogy csak nyáron egy kis élvezetet is szerezhessenek maguknak : hogy a nyáron lórészt kihalt városból egyidóre megszabadulhassanak, elmennek a közeli fürdőkbe, ahol oly jól érzik magukat — tán jobban is — mint az idegenben tartózkodó honfitársa, kinek talán azt is le kell tagadnia olt, hogy — magyar!? A munkásosztálynak nincs nálunk fürdője. Legfeljebb a kanális. A szegény, munkásosztály ki kirándul vasárnaponkiut a sétakertbe, a zfldbe s elhallgatja a mulatóhelyeken a zene ábrándos hangjait, megissza a szokott pohár sörét s mámoros fejjel boldogan tér haza, előkészülni az uj heti munkára. k j.
— Oj főrendiházi tag. A király Ohernol liyula orsz. képviselőt főrenddé nevezte ki. Az uj főrend 1843-ban Nagykanizsán született 1880 óla Somogy megyében lakik. Az uj fórpnd ősi nemesi családból származik.
Elek Lipót lemondása. A jtilius 7-lki városi közgyűlésen ujnépi Klek Lipót tudvalevőleg bejelentette, hogy a pénzügyi-bizottságból — melynek ó ez elnöke — lemond, Lemondását azzal indokolta, hogy a városi tanács nem terjesztette vissza a bizottsághoz a pénzügyi-bizottságnak az utcatiszti-tás felügyelete ügyébeu hozott határozatát A közgyűlés nem a pénzügyi bizottság, hanem a tanács javaslatát fogadta el és ez sz Igáltatott okot a lemondásra. Az eset a városban leltünést kelteti és midenfeié tárgyalták. Kleknek egyik híve igy nyilatkozott munkatársunk előtt:
— Elek Lipót álláspontját teljes egészében helyeslem A városi tanácsnak módja lett volna a határozatot megváltoztatás végett a bizottságnak visszaküldeni. A közgyűlési határozat a pénzügyi bizottság mellőzését jelenti. Különben is Klek tette ellen egyes városi képviselők annyi gáncsot vetnek, hogy én sem tettem volna mást az ö helyében Az emberek elfeledik, hogy Elek Lipót a pénzügyi bizottságban betöltött tisztét mindég mily ügybuzgalommal töltötte be <*» igy jogL\'nl rosszul esik neki az ilyen határozat. mely mellózésszámba megy. Kgy másik városi képviselő c-zt mondotta munkatársunknak :
Elek Lipót álláspontja nem hc~ lyes. Minden város közgyűlésén megtörtént már, hogy a pénzügyi-bizottság javaslatát nem l\'ogAdták el. Ezt azonban nem lehet és nem szabad személyek olleni ellenszenvnek minősíteni, A városi tanács véléménye függetlon az egyes bizottságokétól. Osztom a polgármester ama nézetét, hogy a bizottság csak véleményt ntond, nem pedig végleges határozatot. Ha Elek Lipótnak más oka nincs a lemondásra. ez még nem ok arra, Különben nagyon furcsa dolog lenne, ha egy bizottság véleményét nem fogadjuk el, ugy az lemondana. Ez nem formája a rendes tárgyalásoknak. Kzek után Elek Lipót részleges álláspontját kellene ismernie a közöuségnek, hogy az ügyről vé-leméuyt alkothasson.
— Személyi hir. Vécsey polgármester f. hó 9-én kezdte meg szabadságát.
— Előléptetés Svastils Janka nagykanizsai és Zsebók János Csáktornyái polg. isk. rendes tanítónőt ill. tanítót a IX. fizetési olytályba léptette elő a vallás és közoktatásügyi miniszter.
— Áthelyezés Báró Hornig Károly veszprémi püspök Zarka József zalamerenyei káplánt Somogyvárra helyezte át.
— Címadományozás. A pénzügyminiszter Szent Iványi Sáudor zalaegerszegi és Lippics István Csáktornyái pénzügyi számellenórt számvizsgálókká nevezte ki.
— Miniszteri jóváhagyás íiosz Ferenc nagykaniz.-ai főszolgabírót a megye a VII. fizetési osztályba léptette elő. Ezen határozatot a belügyminiszter jóváhagyta.
Újságírók polémiája A Keszthelyi Hírlap és Balatonvidék és keszthelyi lapok között kitört a harc akárcsak a Curiatiusok és Horaciusok kőzött Azért jut eszünkbe ez a hasonlat, mert a Balatonvidék azt mondja elragadott hevében, hogy egyiknek pusztulnia kell a porondról. Nekünk a harchoz semmi közünk. Hogy mégis megemlékezünk lapunkban ez áldatlan harcról, tesszük ezt azért mert tudomást kellett vennünk laptársaink polémiájáról Szollár collegét nincs szerencsénk ismerni. Maga mondia hogy csak két év óta szolgálja á\' közügyeket. Sági collega már régi ismerősünk. Nem voltunk nála soha ó sem nálunk, de aki Keszthely fellendülését, culturalis példás haladását figyelemmel kisérte azt Sági János nevét nemcsak jól ismeri de ennek a haladásnak egyik előkelő munkását, harcosát tiszteli benne Es hogy Csák Árpád dr. a felelős szerkesztő, lapjában tárgyilagosan felsorolta Sági János munkálkodását és jutalmat nem várt és nem kapott érdemeit, tartozunk annak kijelentésével, hogy Sági János-erre mifelénk is olyannak ismerik és tisztelik, aminőnek cikkében ót feltűntette. Ka van benne szenvedély az Csak tiszlitólag hal a felvilágosodás híveire. Üdvözletünket és nagyrabecsülésünket küldjük neki.
— Déli Vasutasok mozgalma A Déli vasutasok körében ismét flzetésrendezési mozgalom vau. A mozgalom a soproni kerület kóréból indult ki ezúttal, kik fellitvlák a központi vezetőséget, hogy e hó 19-ére Nagykanizsára országos déli vasutas gyűlést hivjon össze. A gyűlés tárgyában éles hangú felhívást bocsátottak ki. mely egyrészt megismétli u kivánaimnkat, másrészt a gvülés érdekében agitál.
— Tizóvea találkozó Lapunk legutóbb számában megemlékeztünk arról a tízéves találkozóról, melyét a felső kereskedelmi iskola ls!)8-han érettségizett növendékei tartottak. A megjelentek névsorából feledésből kimaradt Rosenberg Kálmán takarékpénztári tisztviselő Csáktornya, amit a rendező bizottság felkérésére pótlólag közlünk
— Kiállitás Keszthelyen. Több lap azt irta. hogv a balatoni vasút megnyitási időjére tervezett kiállítást nem tartják nitig. Ez a híradás, mint értesülünk téves, vagy legalább is korai. mert n végrehajtó bizottság elnöke Dezséuyi Árpád dr.. a kiállitás terveit most Festetics gróf elé terjeszti. Festetics válaszáig a végrehajtó bizottság intézkedéseit beszünteti, de a kiállítás (ervét még uem ejti el
— A husdrágaság Nagykanizsán A
közönség ismét sokat |iauuszkodik a hus drágaság miatt. Ez teljesen jogos i*, mert a takarmány drága »ága miatt a marha ára nagyon leszáll. Ennek ellenére a húsárak majdnem a régi nívón állnak. Az ümge húsárjegyzó jelentésében Nagykanizsa ínég mindig az elsők között van. Más városokban, igy például a közeli Kaproncán az elsőrendű borjú és marhahús 40—tü krajcár. Nálunk kétszerese. Nagyon szükséges leuue a húsárak limitálása, melyet azonban nem egy embernek, hanem egy bizottságnak kell maid ollátui Itt említjük, hogy Zalaegerszegen városi mészárszéket fognak felállítani, Hajdunánoson pedig a közönség minden hatósági támogatás nélkül lius-fogyasztó szövetkezetet létesített, mely mint értesü-i lésünk kitűnően bevált
— A Déli Vasút nagykanizsai pálya-, udvarának átalakítási munkálatai serényen folynak. Bár az átalakítással járó hivatal és egyébb áthelyezések miatt a közönség az egyes helyi beosztásokkal nincsen tisztában, de azért a forgalom teljesen rendben bonyolódik le. Most a nagy pénztár előcsarnok építésén dolgoznak. Javítják a csarnok tetőzetét is, mely alapos renoválásra szorult. Az étterem inár teljesen kész. Széji modern helyiség, mely a szombathelyi és soproni miutára lett berendezve.
— Betiltott gyűlés A nagykanizsai rendőr-főkapitány nem adta meg az engedélyt a nagrkani-zsai szociáldemokratáknak, hogy e hő 1\'2-én az Eötvís téren gyűlést tartsanak. Azzal indokolta, hogy szónokaik folyton az állam, társadalom s annak rendszerei ellen izgatuak.
— A jó sógor. Domasinec községben Bocskay Ferenc a sógora (iyurkin Istvántól Ion koronát ellopott. A sógor mindent tagad, de a bizonyítékok mind ellene vallanak s igy a csendőrség letartóztatta
Amataur-fényképiazaknak I AltaUn»<an elismeri, kitilnö jialon é« üli lényképiueti kíiiülíkek, felülmúlhatatlan mlnösigü pillanat kéii appaliltttok, valamint min.len filc íiny-képéizeti cikkek Moll A\' cégnél (Tuchlauben 11, cs k ir. udvari hzMIiló) kaphatók.
Etelt llíleUg alapitatoll l8SI-l.cn.
KivAnalra nagy képe« Árjegyzék birmcnivo kOU a céü
— Pagliano-Sirup. Az egyedüli valódi, világos kék (Jirolamo Pagliano védjegygyei ellátott Pagljano Sirup kiválóságát igazolja ama tény, hogy ezen ktWön legesség mint legjobb vértísztílószer, Pagliauo Sirup folyékony és poralakbau 1838 óla sok ezer családnál eredményesen bevált. Kitűnő, orvosi rendelésre enyhén működő liashajlósier, mely a székrekedést és annak hátrányos következményeit megszünteti s vértiszlitóan hat. Rendelések cimzendők : Girolamo Pagliano tanárhoz, Flóreny (A 43.) fia I\'audolfini
GYERMEK-
leányka- és tin cipőink elismert legjobb m inségiiek.
Áraink olcsósága — tekintettel a talpba vésett szigorúan szabott árakra
feltűnést keltenek. »
irilDÍII " cipőgyár r. t. nagykanizsai ,, 1 UfvUL főraktára Fő-utca 12. szám Korona szállóval szemben rendeljék meg szükségletüket.
MOZGÓ KÉPEK.
A mulató Nagykanizsa.
Ami nincs Nagykanizsán. Teli Vilmos. /•\'»».<1 1/1-. keringője. — Olló bátyánk és a villamvilági-lás. — Miért nincs mulató Nagykanizsa — !l<i olllion lenne ... Rendőrök.
A cim mán ítélve bátran azt hiheti az olvasó : K cikkben színes képét kapom a mulató Kanizsának.
A várakozás ttom is éppen jogtalan. A könyvkereskedő kirakatok tele vaunak oly könyvekkel, melyek a nagyvárosok zajos éjjeli életét élénk képekben rajzolják az olvasó elé Az irodalomnak emez iránya tán túlságosan lábra is kapott, ami ugyan u komoly irodalomnak kárára vau. de tagadhatatlan, hogy közönségünk és különösen u fiatalság nagyon is olvassa ama könyveket, melyben a mulató Budapest. Budapest éjjel, világvárosi éjszakák, a bűnös, a léha Budapest tárul az olvasó szeme elé.
Olvasójuk közül sokan lesznek, kik ezt az irányt nőm kedvelik. Sietek is előre kijelenteni, hogy nem erről irok. Mert erről nem is irhatok. Nagykanizsáit nincsenek kabarét előadások, orfeumok, mozik, zenés éjjeli kávéházak, borozók, molyek szükségesek e téma feldolgozásához. Az egyedüli, ami Nagykanizsát a „mulató" jelzővel felruházná, « kávéházi élet lenne. Ha ugyau erről beszélhetnénk.
E helyen nein siratjuk ennek hiányát, de vaunak, akik sujnálják. Ha komoly és nagyképűsködő szemüvegen át nézzük e dolgot, u. n. „erkölcsrendé-szefi" szempontból, hát ennek csak őrülhetünk. Vannak azonban városok, a vidéken is, hol igyekeznek mozgalmas mulató éjjeli életet teremteni, mert ugy vélik, oz az idegenforgalmai emeli.
E vélemény helyességét vagy helytelenségét nem vizsgálom.
Tény, hogy Nagykanizsa, nem a mulató Nagykanizsa. Kávéházaink szigorúan .családi jellegűek." A
| 08.
JULIUS 18.
Z A Íj A I KOZL0NY
icneestélyek órapontossággsl következnek hetenként kétszer, amikor szívesen liallgatja közönségünk az ujabb operette dallamokat. Hallgatja és pont. Nem tapsol, nem vigad.
Nem tapsol . . . Kz a közöny jele. Taps csak akkor van, ha Sárközi Jancsi a „Teli Vilmos" és az illőit télen, ha Oláh zenekara F r i e d dr. keringójét húzta. Minrikottó nagyobb esemény volt. Az előbbit a Oentrál, az utóbbit a Korona-kávéház közönsége tapsolta. A Szarvas közönsége egyáltalán nem tapsol. Kz ugyanis az agglegények kávéháza. Legalább azt mondják. Bár a közönség ott sem mind agglegéuy-l,ő| áll. Ezzel inár végére értlluk annak, amit a mulató Nagykanizsáról Írhatunk. A többi éjszakák oly csendesek, ha például Ottó bátyánk a villám-világításról szakelőadást tart a Oentrálban, akkor a posta előtt is — hallani.
Hogy miért nein írhatunk a mulató Nagykanizsáról? Erro nézve megoszlanak a vélemények. Kgy győri földbirtokos a napokban igy kiáltott fol a c-endes Centrálbau:
— Ez hát a híres kauízsa. Pezsgőt és cigáuyt ide.
Állítólag a példa ragadós volt. A kávéház kö-
zmiségo reggelig mulatott.
Szakemberek azt mondják : Kanizsa pletyka vá-ros. Az emberek uem .mulatnak, mert félnek, hogy másnap az egész város tudja.
A bankok, a segélyegyletek, zálogházak vezető a szegénységben találnák ennek okát.
Vaunak aztán olyanok, akik azt mondják, hogy ro|ipautul és minden ok nélkül szolid életet élünk.
Ez a párbeszéd egyik nagykanizsai kávéház törzsasztalánál történt:
— Haza megyek, mert már 11 óra vau — moudotta az egyik liatalemher.
— S ha otthon volna, nem ennyi lenne? — válaszolta nagy derültség közepette egy másik jó-kedély ü jelenlevő.
A szolid Nagykanizsa éjfélkor mégis az igaziak álmát alussza már. Még Franz is eloltatja minden második villainlámpál. Hisz Nagykanizsa alszik és lien mulat.
físak a rendőrök járnak egész éjjel csekély 30 forint fizetésért. Ók Nagykanizsa egyedüli éjjeli alak-jai. Már ezért is megérdemelnék — a fizetésjav itást.
Figyelő.
mert a „Lotti ezredesei" )átszásán hideg közöny vonult át Latubár haugja oly rekedt volt hogy hallani is alig lehetett. A többi szereplók is mintha segiiot-ték volna a lehangoltságot fokozui, csak ugy ímmel-ámmal játszottak.
űróf Monté Ohristo előadására alig volt valaki. A páholyok üresek, földszinten is alig-alig ültek. Mindamellett Tury ismét fényosen játszott. Róla valóban el lehet mondani, hogy b hallgatóság száma nincs rá hatással. Hűen, vonzóan s ugy játszott, hogy magával ragadta hallgatóit Különösen az ifi börtöni jelenetet. Hamvaival (Farria) igazán meghatottan játszotta. Nem ugy Osige Röske (Mercedes), aki mosolyog a legdrámaibb jeleneteknél. Ilarsáuyi (Fernandó) szerepét másuap adhatták volna.
Pintér Imre jutalomjátékánl „A bibliás asz-szouy" került színre szombaton. A közönség megtöltötte a színházat s ünnepelte Pintért, aki rendkívül elegánsan adta a király szerepét. Rarlagi (a Mar-quisnd) nagyon kedvesen játszott s énekszámai, megkapó, élénk modora a köztlnség bő tapsát érdemelte ki. Heltay (a herceg) állandóan derültségben tartotta hallgatóit. Ladányi (a Marquisj valamivel jobb volt, mint szokott lenni.
N y i 11 t.ór.
napján d. e. !) órakor a Sopron városi villanytelepen fogaak megtartatni. A kellően felszorelt vizsgálati kérvények a m. kir. ker. iparfelügyelóséghez küldendők. IÍ. IUkóci Ferenc-utca 2.
Az e rovat alatt közlőttekert uem vállal felelősség a szerkesztőség.
is Llthlon-tartalmú
«Salvator-forrás
kiinni likarrat haaináltatlk vcsebajoknát, a htlgyhólyag bán-talinainát <Míöizvéiiynél,»czukor-botegséguél.as emésztési és lélegzési szervek hurutjainál.
H ú i;v li a j 16 hatásúi
Vttmtnloi! iUaajta •■4iatk«ltt
Tlljtlla lllllal
A\'ifA !.: (tir4nywitkiTtAtdinkbtn rajy a
l.iréeti Seltatvr/orrdi Vállalat*.ti k _ • /.W.I/.MI, V. IMal/raiforl í. .
rf\\_ ŐD
ÚJDONSÁGOK.
Insolventia,
A Lengyel P. József ós fia helybeli gabonakereskedő cég lizelésoit beszüntette.
A kereskedő Ifjak nyári mulatsága
Tegnap volt a nagykanizsai kereskedő ifjak jól sikerült nyári mulatsága a sörgyári parkban. Nagyközönség jelenlétében (> óra felé kozdódött a programul. A Kövessy színtársulat tagjai, névszerint Tóth Ilona, Heréik Károlyi Ibolyka. Heltay, Hajagos működtek közre. A közönségnek különösen Heltay kupléja és Hajagos magyar száma tetszett nagyon 8 órakor kezdődött a tánc, mely éjfélig tartolt. A befolyt tiszta jövedelem az egylet kebelében létesítendő szaktaufolyam segélyezésére lesz fordítva.
Déli vasúti főfelügyelők körútja.
Hoch és Peiuetzky déli vasúti főfelügyelők szombaton és vasárnap beutazták a D. V magyar voualáuak főbb állomásait. Mindenütt az állomás főnökökkel tárgyallak. Mint értesülünk a főfelügyelők körutia összefüggésben van a déli vasutasok julius l\'J-íki nagygyűlésével.
Anna bál.
A vármegye fiatalsága gróf Batthyány Rál főispánunk védnöksége alatt augusztus hó 8-án fényesnek ígérkező Anna bált rendez. — Vármegyeszerte nagy előkészületek folynak a bálra.
Megvadult bika.
Csáktornyáról írják: ifj. Neumann Miksa csáktornyai sztauetinecí birtokáról e^y bikát adott el. A bika az utón megvadult és három emberen könyebh sérülést ejtett Az odasiető rendőrök a bikát agyonlőtték.
íf\'
Citku lukéi lllri trairi
minima.
SELYEf
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
A színházi hétről.
A lefolyt színházi hét jól kezdődött. A Postás fiii és liuga járta Latabár Árpád vendégfelléptével Lalahár régtől fogva kedvence a kanizsai közönségnek. Még néha túlságba menő extemporizálását is megbocsátja neki. (Hát a direktor?)
Zsúfolt ház. kacagó |ókedv és sürü tapsok jel leinezték az estét, melyből P i r I a g i Kornélia (Felhő Klári) kedves közvetlenséggel ható játéka és csicsergő éueke. Latabár mókái, melyeknek mindenki nevet, még a körülötte levő színészek némelyik is, csak ó nem. és Szilágyi Aladár bárója emelko-dík ki.
Már másnap egészen megváltozott minden. Kevesen jöttek el s azok is elégedetlenül távoztak,
Közgazdaság.
Fuchs Arthur « bankkartellről. Fuelis Artliur bankfőnök figyelemre méltó szűkeikkel irt a bankkartellről a rZala" egyik minapi számába A cikk szakszert) adatokkal bizonyítja, hogy a fővárosi bankok megállapodása nem irányul a vidéki pénzintézetek ellen, «menyiben a megállapodás a visszle.-zá-initolásí hitelt nem fogia csökkentem. Számszerűleg bizonyítja, hogy a megállapodás a hítelpéuzt nem drágítja. A szakkörökben feltűnést keltő cikket igy lejezi be: „ A fővárosi intézetek conditiómcgállapodása létre log jönni, sőt ma már befejezett ténynek tekinthető. Napirendre fogunk térni felette és nagyon is nemsokára ki fog tűnni, hogy ezen megállapodás egyedüli célja nem az volt, bogy sérelmeket ejtsen, haiiem hogy azokat orvosolja Hiszem és remélem, hogy annak" jótékony hatása a vidéki intézetek életében és további fejlődésében mielőbb mutatkozni fog" A gőzgópkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Sopronban julius hó l!)
e\\ itteunotttrg.\' selyem 00 kr.-lol
feljebb, bér\' ■ lltll él
Minta |ioslafurilullával. — Megrendelések hármeiy nyelven intézetniük:
an Saldenfabrlkt. Hennsbarg in Zürich.
:•. .- «.!» rLo .-iá.w-/K-i. m.íl.K-<>t-i><tt-*n^á>wtiMWM
Szélhnjtó göroaosillapltó
3 HODONY cseppek t
Már 1844 óta
)
)
j beviilt háziszer, mely az étvágyat eló-) , idézi, s az emésztést fokozza. Ara üvegenként 1 korona.
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel
j 2 K, 50 f.j ItiilAcskávnl együtt nem
küldetik. — J Megrendelés
| jfulíuö Bíttner\'s Hpotbeke
in Glognltz, Niederösterrslch
trfirnifrtmyrvtm
BENZINMOTOROK
gózlokomobilok, útimozdonyok, gúzes épl ógépek, aratgépek, „Losonc/i Drill" vetógépek, resicai acél.
ekék, teljes malomberendezések, stb. sth. ^ kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket és költségvetést
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezérügynöksége Budapest, V., Yáci-körut 32.
KÖZLŐN
IUU8. JULIU8 is
A legjobb kutya-kalács volt es marad a
Fattlnger-fe kutya-Kaáo»,
mely az összes e fajta tápszerek közQl a legjobb összetétéln és táperojO. — 50 kg. 23 K., 6 kg. bérmentve 3 20 K.
Fattinger-fele Puppy-Biaquit
kölyök-kutyák részére. - 60 kg. 26 K, 6 kg bérmentve 3 60 K.
Árjegyzéket bérmentve kQld:
FaltlR|ir\'i Patent Hundakuchan und liflBialfittarfabrlk, Wlanar leuitadt.
260-nél több első díj. A l-\'attinger-féle tápszer állatorvosi ellenőrzés mellett készlll.
Beható tanulmányozások
«r«\'lmr>ii( ontók, bogy Sohlnht aiarru-• KApp.tna mimicn vl*-h»Mt akarmfllvg vagy bblog, kömény vagy IAgy — yyonian ¿a oro-■ oii babfciik ; könnyön hatol aaxövutb«, tncg* lopó gyoraan »Mi» a •tonnyot, anélkül, hogy a »«ivutuok leg-k*vé»hé it> Ártalmára volna. tfCHICHTaur-
vaatxappaua t«tj«*«n
ti.rta •\'■» mailt maró
anyagoktól; évtiKMiek
óta •ryeiAii min •»«•«-bon al>-gjobbi»ii\\ itgok« búi lc»I ■léi\'illitva. Haacnitlata min.tor* tUxtlt á«i célra A» tuln d*nnamQ mo»á»hog a jó«an 6■ ó«e páran« c»olata és min<l«<n bAt-tartA»ban jrlonté-konyán mogtakarit l»l<">t, munkát 4« pAuat.
Lampionok nagy választékban kaphatók Ifj Wajdits József köny- és papirkeres-kcdésében Nagykanizsán.
Hi rdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
Grammophonokat
eredeti gyári árakon nagy választékban raktáron tart
ifj. Wajdits József
Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETŐK
havi 3 koronás részletekben. Legnagyobb választék hanglemezekben.
;<J08. JL\'l IUS 18.
ZALAI KÔZ1.ÔNÏ
V
V

M O LL- FELE
V
>
1 S E«l D Ll TZ-POR |
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyet és aláírását tünteti fel.
A Moll A..fél* Saidtlti-porok tartA» „c^yhal».. > !«,jm.kae.al,l> gyomor- 4« K altoalbintalmak, gjfumorgflrc. í, gyomoilié», r.VgilM ai4krak«d4a, mtjbinlalotn, V íértolulía, aranyér éi a legklitonbtl.Sbli ndlbetogaigek ellen, o jelet U.luemek (j ívtlieilck a la mindi* nagyobb clleijeclcit »itrícii. Ara egy lepec.4t.lt aradatl X doboznak 2 kor. )J
l»iHtiMli>M>l» lorvrnj iI«• ier ÍViiy lH«-<i>« k. V
r MÖLL--FerLE "
SOS - BORSZESZ
10 fillér.
> Csak akkor valódi, -i^yik u«g moi.i. a.
Vv védjegyéi tünteti fel, .A. Moll.
t feliratú ónoxattal van xárva. A Moll-félo sóa-boraxetx A nevexetcaen tnint fájdalomcsillapító bedörxsölési szer kftuvéuy. ctui é* a meghülé« egyeli követkexmcnycliiél ^V , ** lcgUn»e.ete»ebb népixer.
f> Egy inozatl aradat! üvag ára 1 korona
$
** t .
V Legfinomabb, legújabb mA\'Uxer t«erlnt Vé»*ltek gyermek e* Hfllgy «xappant a bőr í- okazerü Ápolásira gyermekek a felnőttek réazéra. — Ara darabonként 40 flll. < f, őt darab I kor. 60 flll. (
V Minden \'larah gyermek »tappan Moll A. védjegyével van ellátva. ^
C Moll A. gyÓBTizerétz" Vi\'/ét" iii\'rV udvari izilllti által,
V Hée*. Tiirhlanben 0. hz. -t\'~
Vidéki rncjíttnUeltiok naponta po.laullnvél melleit laljailtlelnak, •
A raktárak lm ii lessék határozottan .MOLL A.u aláírásával ^
MOLL G vennek .szappanja.
.0

¡fe.
■i A
és védjegyével pllátott kászitmányekftt kérni. Raktár Nagykanizsán Ro^enfeld Adolf Fiai.
liREDETI STASSFURTI
40 -os kálisót és kainitot
valantint a* öst-nea egyéb műtrágyákat leg-olcstibb áron zsallitja
Kalmár Vilmos
a staeafurti Káiliayndikátua vezérképviaelöje BUDAPEST, VI., Andráaay-ut 49.

AZ
„ÜSTÖKÖS"
A legjobb magyar vicclap \'
I Dstenkint 20 oldal. Szines képek.
Előfizetés:
Félévre 6 korona Neqyedévre 3 korona.
Aki a félévi előfizetést most beküldi, ingyen kapja az 1907 évi teljes bekötött évfolyamot (700 oldal vicc, kép i
Utalványclm : ..Ü8T0K0S" ludapiit, V. Szabadiág-tér II
|>_ \'i. \' <•\' •V,».\'" \'•>• • <>"" •• ••• • \'h.1 • .....Jfy.-\'H
GLEICHENBERG
XLIMiTIIUl
GYÓGYHELY.
STÁJERORSZÁG.
Nyári évad: Május 15 tői oktéber l-ig.
Félalpin iellegü legkedvezőbb klimatikus viszonyok
14g%ö»z»iv«k (hurut, ••itina, emphyaeuia,; rekonvateacentla. Ii.outd
Gyógyjavalatok
ulvlxoni bategaégel, Idegbajok,
Gyógy eszközök: ri^K
degvlz-gy«gjintíxít. gjógyglnin**tik», napltírdók atb
Gyógyforrások. EESSft
Gazdagon illusztrált prospektusokat küld, lakás- és kocsikról ondoskodik a fürdöigazgatóeág
G CZEKEVEL
aratás ntán gazdasági mély szántást, valamint rigolozást szőlő alá késő - őszre elvállal -
WOLPF ERNŐ
gőzeke liér^zántáhi vállalkozó
BU Il11í1 - ELENFÖLD.
K ammmmmmmmm^m^m
Szép keblek
két hónap alatt a
Pilules Orientales^
melyek a kebleket fejlesztik, erúsitik, helyreállítják és a női kebelnek pompán ,/ toltséget kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélklll. Jótáll vu, arzeni-kum mentes. Orvdifi hírességektől elismerve. Teljes rliscretié. Doboza használati utasítással 6 K 45 1111. bérmentve.
J. Ratié gyógyszertár Párizs Kaktár: Török József gyégymmziiél Budapest Király-utca 12.
ÉKSZERGYAR.
Villamos üzemre berellilezett
arany , ezüst- és ékszeráru - műterem.
Különleges készítmények ! ékszeráruk és jegygyűrűk,
t\'l foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk.
Kiadás részletfizetésre is! B ERÉNY JÓZSEF ÉS FI à
ékszerészek Nagykanizsán (Várostláza átellenében.

Jól jegyezd meg: csak
cigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz és-ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
ttPOU «"«I

■M\'&i
■^OTTOMAN\'--tí
ZALAI KÖZLÖNY
HI08 JULIÜ8 13.
AZ UJSAG
Politikai napilap.
Főmunkatársak:
Felelős szerkesztő: Gajári Ödön. Társszerkesztő: dr. Agai Béla.
Herozeg Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamás, Kozma Andor, Mikszáth Kálmán. .
Egy hónapra 9.40 H, Negyedévre 7 Ii, Feí-
evre 141 li, Kfréix évre 2H K. AZ ÚJSÁG h DIVAT SALON-nal együttesen előfizetve Negyedévre 9 korona.
Cim : „AZ ÚJSÁG" kiadóhivatala Budapest, Rákóczi-ut 54.

r •
Vidéki elől\'izelők ficryelmébe.
Vidékről Hudapestre érkező, itt tartózkodó vagy átutazó előfizetőinknek az Olvasóterem New-York palota. Erzsébet-körut 9., menetrendekkel, fílrdók prospektusaival és egyáltalán minden tudnivalóval a legkés/.ségesebben áll rentlelkezésóre o © o © © o
\\i Olvasóterein reggel H-lol este N-ig van uyilvn.
MIT IGYUNK?
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas
ásványviz erre a legbiztosabb óvószer.
Minden külföldit fölllhnul hazánk természetes szénsavas vizek királya.
F
a mohai AGNES -Forrás
Millenniumi nagy éremmel kitüntetve Kittluó asztali, bor-, és g y ú g y v i z, a gyomorégést —
rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcs savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos vszer fertőző elemek ellen, hanem a benne fog-la.lt gygysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSŐ- és húgyszervi betegségeknek. Azért tehát
Használjuk a moliai Ágn es-forrást, ha gyomor-, bél- és légcaőhuruttól "zabadulni akarunk.
Dr. Kétly.
Használjuk a mohai Ágnes-forrást, ha a vesebajt gyógyitani akarjuk.
Dr. Kövér.
Használjuk a mohai Ágnes-forrást, ha étvágy-hiány és emésztési zavarok állanak be.
Dr. Gebhardt.
Használjuk a mohai Ágnes-forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk.
Dr. Olass.
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékll mesterségesen szénsavval telitett víznél, sót a szódavíznél is olcsóbban adja, hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb
ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt borviz. Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőbon. Kedvelt borVÍZ.
Olcsóbb a szódaviznél!
Főraktár: FLEISCHHACKER IGNÁCZ urnái
Nagykanizsán. - Telefon lói.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1908.
<
JULIU8 20.
ZALAI KÖZLÖNY
Elöfizalátl árak: E(já»l évic 10 korom, félívro 6 koron«, tcgyeiiávre 2 koron« 60 fill. Egye» tiám árt 20 fill. Tanároknak, Unitoknak, jegyzóknak ét állami lllltvlttloknak I ávra Ö korona, fái ávro 3 korona.
Termésünk.
Nagykanizsa, julius 18.
A gazda reménye, az emberiség kenyere nemsokára hajlók alá kerül. A szegény ember szorongva lesi, várja, olcsóbb lesz-e a kenyér. Ki tudna arra megfelelni ? Hiszen tudjuk, hogy a termés magá nem mindig határozza meg az élelmiszerek árraagassájfát, Sok mindenfele körülmény van erre hatással. Termésünkről tehát a kenyér árára nem következtetünk, osak a hivatalos adatokat mutatjuk Le melyek termésünk nagyságát tünteti fél. A kora tavaszi időjárás nagy eseményekre jogosította a gazdaközőnsóget, de a május-juniusi szárazság, helylyel-közzel előforduló fagyok, rovarok, gabonabelegségek annyira redukálták a termés mennyiségét és minőségét, hogy most ha a mult évi termésnél valamivel jobbat remélhetünk, mégis alul marad a közepes termésnél, mert szalmára ritka, szemre pedig fejletion lett gabonánk. Aránylag legjobb a buza meg a rozs. Az árpa, de különösen a zab nagyon gyenge termést adtak.
Buza alá körülbelül 6 millió kat. hold volt művelésbe véve; holdankint »V04 méter-luázsát számítva, az összes búzatermés 30 4 millió mótermázsára tehető, aini a mult évi H2\'8 q-val szembeállítva 3 0 q javulást mutat.
Rozstermósünk gyengén közepes. Majdnem 2 millió kat. holdon G03 mótermázsát vove holdankint, 11 ós fél millió métermázsa
Fclclós »zeikeutó : KfTlfar. JoMcf.
Ltplul^jdof.ot cü kiadó.
IK4. WAJIHTS J|>ZHi:r.
száraitható. A mult étihez képeit majdnem egy millió métermázsa emelkedést mutat.
Árpaiermésünk egyáltalán nem felelt meg várakozasunknak. L)e eppen a száraz időjárás miau szép feher, sörfőzésre alkalmas árpában nem szűkölködünk 1 millió í»00 ezer kat. holdon tl 25 q véve holdankint. 11 millió 880 ezer méteruiazsa termett, ami a mult évbe? képest 1 millió 850 ezer q osőkkenést jelent az árpatermésben.
A zab legtöbbel szenvedett a szárazság miatt. És ha tekintetbe vesszük, hogy a szárazfág okozta takarmány hiány miatt sokfelé a zabot még zölden lekaszálták, nem csodálkozhatunk azon, hogy zabtermésünk mennyiségileg melyen a közepesen alul maradt és minősége sem kielégítő Kgy millió 800 ezer kat. holdon 5\'33 q-t számítva holdankint, íi millió 94 ezer métermázsa termést várhatunk, ami a mult évi 11 millió 540 ezer q-hoz képest 1 millió 000 ezer q terméscsökkenést mutat.
A repo^termésnek már az őszi időjárás ártott és igy a termés kedvezőtlen volt.
Kukorica, burgonya és takarmányrépa a julitisi evőzésektől annyira megjavult, hogy szép termés várható beUlfik.
Sióllő- és gyümölcstermés jónak Ígérkezik. bár a körte, alma és diótermés csak egyes vidékeken felel meg a várakozásnak.
Szarka»>to»ág: Nagykanizaa, Hunyadi-utca 30. Elóflztláttk át hlrdttáask II]. Wajdltt József könyv-koraakodáaábe küldendők. Megjelen minden hétfőn délben
Yicináiis a vármegyén.
Kcndkivüll közgyülé*.
Zalaegerszeg, julius hó.
(Saját tudósítónktól.) Folyó hó 14-én rendkívüli megyegyűlési tartott Zalavármegye törvényhatósága. A gyülés"ii gróf Ilatthyany Pál főispán elnökölt.
Mintegy 140-en jelentek meg a gyűlésen, ami bizonyára annak a lelkes agitálás-nak az eredménye, melyet a tárgyalásra korülő napi ügyek érdekeltségei a gyűlés \'előtt néhány nappal kifejteltek.
A gyűlés előtt az volt a vélemény, hogy a javaslat egyhangúan fog keresztül menni. De már a gyűlés teremben kiderüli, hogy bizony vannak a vasútnak ellenzői. Az érdekeltek mindent elkövettek, hogy az ellenzókot leszereljék, ez azonban nem sikerűit. Koller István, Udvardi Vinoe, Vizlendvay Sándor kijelentették, hogy ők a pótadó felemelésébe még a vasút kedvéért sem mennek bele.
E véleményükbon azonban kisebbségben maradtak, mert kivülök míg csak 0-an szavaztak a javaslat ellen. Sokan tartózkodtak a szavazástól, melynek eredménye: ?2níel-: lette, 9 ellene.
E szerint a vármegye a nagykanizsa— letenye — afsólendvai és a pápa—sömegí vasut 1 épitési költségeire kilóméterenkint előirányzott 000 000 koronát megszavazta. Az ehhez szükséges összeget 1 százalék megyei póiadó emelésével fogják megszorozni.
Egy nap Keszthelyen.
Mit nekem ti zordon Kárpátoknak.
Fenyvesekkel vadregényes tája.
Kxt énekli az Alléid halhatatlan költője. Volna bér égig nyúló tehetségem, én a te szépségedet zengeném honom büszkesége: szép Balaton. Mig az Alföld bájait csak a kulió isteni tehetsége fedezi fel, addig a Balaton megbúvói mindenkit, aki látásában elmereng. A te beláthatatlan, csillogó tükröd, a te méltóságos, regényes hegykoszorud, titkos madártársadaliiial magába rejtó nádasaid, az alkony hűvösében kiinduló becsületes halászuéped, gulyád, nyájad mind-mind gyermekkori ismerősöm.
A Halálon gyöngye: Keszthely volt gyermekkori játékaimnak és ifjúkori ábrándjaimnak színhelye. Emlékeim ide kötik a BalaUi imádását egész sírig-Ne is beszéljen uekein seuki a Balaton somogy1 partjáról. Hiszen onnan is csak a zalai part szép. Két fürdője vau a Balatonnak : Füred, meg Keszthely. Füredet a mult emlékei, a szent nevek, a feudális Magyarországból megmaradt dzsentri világ iránti kegyelet teszi elBŐrauguvá. A somogyi partok fürdői olyanok mini a nagykockán pepita öltözet: divatos, de hamar idejét múlja. Szépsége, létele időhöz vau kötve, múlékony és nem klassikus.
Hát Keszthely ? Második vagy-e Füredhoz képest, vagy első. Második vagy, mert szerénységed,
kiváló szépséged nein akar versenyre kelni a történelmi mult a delnóvel Balatonfüreddel. De inig ott egy hanyatló kornak imádása elégikusan érinti lelkünket. addig Keszthelyen a fiatalság bája a jövőbe veteti bizodalom a lermeszetadta elragadó kiesség felemelő, üditó hatással vau a lélekre.
Akinek a kedélye bánattól terhes, itt a magyar teugerpqrtou a végleienbégbe nyúló némaság az isteni gondviselés megnyugvásának balzsamát csepegteti a fájó lélekre
Nyüzsgő embertömeg sétál » Balatoupartí séta-helyeken. Elegáns öltözékek, előkelő magatartás jellemzik a közönséget. J>e lehet-e máskéut ilyen parkban Csodálatos mesés az a balatoni nedves párázattál telt óriási park, mely előttünk elterül. Beláthatatlan területen. ízléssel gonddal készült uóvény-1 csoportok, művészi gonddal rendezeti szabálytalanságok teszik e parkol változatossá, kedvessé. Ez a park dicsősége Keszthely városnak. Ilyent uem találni a Balaton ^mentén sehol. A közönség érzi ezt öntudatlanul isj mert az egész fürdói élet ide összpontosul; ez a szive, xa léleízete, a közönségnek. A folyton érkező vonatok \'csak ugy ontják a vendégeket magukból. A mi Kanizsánk tanár világa is itt caillapitja le egész \' évben felkorbácsolt idegeit. A földkerekség legudvariasabb és legjobb kedvű szolgabiráj* is itt fiatalodik, hogy városunkban tovább szőjje kiapadhatatlan, derült\' tréfáit. Olt sétál a kedves triász (2 piarista tanár,
meg a szolgabíró) a parton. A zene szól a lélek gyógyul és észre sem vesszük, hogy a hűvösödő levegő az alkouy homályát teríti a holdfényben csillogó Balatonra. A város eddig csendes volt. Most megindul a népvándorlás fel a város felé. A villam-féuyben uszó város mint egy kedves, lakaios leányzó lüuik eléuk.
A vacsora ideje elmúlt. Az ősi Amazon kávéháza megélénkül, nappal úgyis üres a város, alig akad kávéházi látogató. Mesziról homályban mered ég felé a fejedelmi Festelics kastély.
Lassankint néma csend ereszkedik a városra. Hazamegyek. Egyszerre egy kis utcában szirénhangok ütik meg a füleimet V\'ouz a hang, mint az őskori szirének éneke. Ah! egy egész csoport áll a nyitott ablak alatt, honuan a bűvös hangok befúrják magukat az éji sötétbe. A hang ismerős. Mikor a tündéri melódiának vége, a künn álló hivatlau publikum tapsolni kezd; én még leglelkesebben velők. Mert megismertem a bűvös hangú tündért a szép Bodo Klárát.
Vissza, vissza, Keszthelyre. Extra Keszthely-iensern non est vita, si est vita nonest ita.
KanLxaai.
¿ALAI KÖZLÖNY
l\'JO«. JULIU3 20.
Egyhuzamban való tanitás a felső keresk. iskolában.
Nagykanizsa, julius I!».
(Sajót tudósítónktól.) A burgonya meghonosításának ideje jui eszünkbe. Az emberi butaság azt se akarta termeszteni, mert hasznára vált. eileubeu a dohány mérgéról ma b«ni tud leszokni, talán sohase.
Szakasztott ilyen sorsa^«aü az egyhuzamban való tanitásuak. A szülők, a tanárok egyébról se beszélnek. mint magzataik elsatuyulásáról, idegességé-ról. A hírlapok folyton szidják az iskola mai rendszerét, egyre azt prédikálják, hogy az iskolában agyouuyomorit|ák a gyermek testéi, lelkét. Tudja ezl a szülő. a laoár, és mégis megmaradnak a régi rendszer mellett. Miért? Mert a kávéházi élet. az alsós partié a déli harangszó szerint van berendezve. Ktlól pedig eltérni nem akarunk. Aztán meg ugy be vau csontosodva az emberi butitási reudszer a társadalomba. hogy egykóunyen dehogy tudna megválni tőle
Felelős szerkesztőnk szállt síkra egy esztondó-vel ezelőtt az egyhuzambau való tanitás mellett Kgyik érett ésszel és nemes lélekkel megáldott főgimnáziumi tanár ugy nyilatkozott cikkéről, hogy mindeu alkalommal le kellene uyomtalni annak igazságát, hogy az emberi butaság kérgét feltörje és az okosabb meggyőződés anyagát oda beoltsa. Történt is valami. A polgármester véleményt kért az iskoláktól, ahonnan kitérő válaszok érkeztek be. A gimnázium igazgatósága pedig a szülők véleményét kérte ki és az eredmény majdnem kivétel uélkul az egy-huzamu tanitás mellett volt. I)e az tlgy elaludt, mert nem halt meg, nem lehet agyonütui. Ke fogiák látni, hogy sem nem szükséges, sem pem hasznos, hogy az ember 12-ik. 15-ik, 18-ik évéig délelőtt meg délután terhelje agyát, untassa a lelkét, őrölje idegeit sok olyan dologgal, ami sem a megélhetésre, sem a kedélyképzésre nem hasznos. He fogják látui, hogy az emberi agyra ráerőszakolt idegen vélemény, nem tudás nemcsak hogy lepereg ounau hanem őrlő, romboló munkát végez az emberi idegrendszeren
Addig azonban inig a sok tanácskozás eredményre neui vezetett már kezd kiboutakozui városunkban is a helyes irány.
A Felsőkereskedelmi iskoláról vau szó. mely amúgy is a gyakorlati élet iskolája, tehát a vezetősége, a főigazgató is többre becsOlí az életet a theoríánál.
A vall. és közokt. ügyi miniszter felszólítására az orsz. ipari és keresk. oki tauács foglalkozott a kereskedelmi iskolák tananyagának és óraszámainak redukciójával A heti óraszámot osztályonkiul Mii — 30 órában állapította meg. de ugy. hogy ezek d. e. rt-tól l-ig legyewk megtartaudók.
„A délutánok házi munkálkodásra, a tipmköte-tezó tárgyak tanítására, üdülésre és a tornának heti 2 órákban való kőtelező tanítására fordítandók".
Ez a kezdet. Keméljük. hogy főgimnáziumunk is követi a példát most, mikor a pénzintézetek ís az egylolytáhau levő munkaidő mellett foglalnak állást; a bírói kar is szívesen látná annak megvalósítását.
Élösdiek a pénzüzletben.
Zugb&nkok, ügynökök, szédelgők.
Nagykaniiaa, jut. 19.
<Saját tudósítónktól.) A budapesti zugbaukok-nak húzzák a lélekharangul. A tóvárosi rendőrség egy külföldi fókonztil feljelentésére megindította egy budapesti zugbankház tulajdonosa ellen a vizsgálatot, ki bűnössége tudatában börtön elől a halálba menekült. Az eset nyomán, a fővárosi lapok híradása szerinti erélyes vizsgálat indult meg a pesti zugbankok ellen.
A pesti bankszédelgók Ugye nem is tartozna e lap keretébe, ha nem tapasztalnék, hogy a nagy reklámmal dolgozó szédelgő pesti bankházak működése a vidékre el nem érne. Ssjoos, itt ís történnek esetek, melyek ródokoltlá teszik a zugbankok elleni irtó hadjáratot. Az esetekben szereplő összeget nem rúgnak ugyau százezrekre, de mégis alkalmasak a vidéki kis iparos vagy fóldmives tönkre (ételére. Az alábbiakban elmondunk egy-két esetet, melyről egy szakembertől értesültünk
(Zugbankok.1 .
Tanyájuk a főváros. A pesti uapilapok apró hirdetési rovata tele vannak hirdetéseikkel. Huszon-négy óra alalt — igy hirdetik — szereznek pénzt akár kezes nélkül is. Foglalkozás mellékes. A kölcsön kamatlába egy csekélylyel a hivatalos haukkamalláb fölött. A vidéki felet kiváltaira költségmentesen felkeresik. Közvetítési diiai nem kérnek. Csak az információ, utánjárás és egyéb készkiadásaik megtérítését kiváii|ák. E hirdetési jelszavak papíron szépen festenek A kölcsönre szorult lepre megy. Hisz az ajánlat oly kecsegtető, melyet még nagybankok sem nyújtanak. Csak a kölcsön folyósítása illán veszi észre a szegéuy áldozat, hogy a kölcsönösszeg felét kapta kézhez, a többi elfogyott .bélyeg és közben járási költségre".
t Ügynökök.)
A pesti zugbaukok méltó képviselői. A vidéken utazgatnak. Kültelki utcákból szedik az áldozatot üzletkötését általános elmélkedéssel kezdi. A drágaságról beszél, melyet már „nem lehet kibírni*. Ennek egyedüli ellenszere — úgymond — a takaré kosság. 0 tud erre egy módot. Ingyen, önzetlenül teszi, mert .vérzik a szíve, ha a vidék nagy szegény- j ségét látja. Végül a takarékosság egyedüli módját ajánlja — önzetlenül — sorsjegy vásárlást. Pénz nem kell hozzá*részletre adja. Az áldozat nyakába sóz kétszáz korona összegű sorsjegyet. Akár 2 koronás részletre. A második részletet ingyen adja. Csak az első kél évben keik minden hónapban pontosan tizetui. később nem. Az ajánlat kápráztató, az áldozat .beugrik az Üzletbe". Nem veszi észre, hogy az ouzetleu ügynök legalább Iő7..-kal a napi árfolyam lelett adta el a papírokat. Kz még hagyján A törvény elismeri ezt. De sokkal szomorúbb a dolog ama resze, mikor a vidéki pasas a két év eltelte után nem küldi be a részletet. Hisz az ügynök mondotta .Kkkor már ucm keli pontosnak lenni". A részlet kimaradása után a zugbankhoz értesíti a vevőt, hogy a részlet elmulasztása miatt a részletiv értelmében a belizetések elvesztek az ó vagyis a bankház javára es az .üzlet" megszűnt ez által. Az áldozat naiv. tapasztalatlan. Szidja az ügynököt, ki ót becsapta, persze ó liem tudja, hogy az ügynök a bankház alkalmazottja.
Az ügvuökökuek van más fajuk is. Némelyik, mint egy nagyubb vidéki takarékpénztár képviselőié mutatkozik be és lehetetlen olcsó százalékú jelzálogkölcsönt ajánlj. Azt mondja: Én vagyok megbízva az intézet részéről a jelzálogkölcsönök lebonyolításával Husás közveliló jutalékok levonásával k.<p|a meg a kölcsönvevő pénzét.
Egy uiabb faja az ügynököknek: a sorsjegy-ügynök. Működési tere a falu. A hiszékeny kisgazdának fejét telebeszéli milliós nyereményekkel. A gazda hisz neki. Vásárol tőle egy egész sor»|egy«l, meri az ügynök azl mondja neki. a sorsjegy biztosan nyer, vagy ha neiu, eladhatja a bankban Nemrégi ben egyik kanizsai intézetben akart eladni egy föld-míves egy ki nem húzott osztálysorsjegyet. Itámult, mikor kijelentették neki, hogy a sorsjegy nem ér semmit
[Szédelgők.,
A pénzvilág legközönségesebb élősdi alakjai ezek. Tettük már uem a jó erkölcsbe, hanem a
büntető törvénykönyvbe Ütközik. Egyszerűen csalnak. A hiszékeny falusi népnek eladnak színes papírra nyomott sorsjegy prospektust — sorsjegy helyett. Előleget vesznek fel a hiszékeny einborektól az általuk eladott sorsjegyre, melyet azonban sohasem szállitauak. Az általuk ajánlott .pénzügyi tranzakció* vége mindig — az áldozat kifosztása. A közönség szégyenli az esetet ós elhallgatja, ahelyett, hogy a
rendőrségen jelentést tenne.
*
Ezekben bemutattuk a pénzüzlet nélwny élősdi lipusát Nem mondjuk, hogy minden pesti bankház, ügynök ilyen, de legtöbb. Élősdi Ügynökök ujabban a vidéken is szaporodnak.
Védekezés nagyon egyszerű elienllk Kerülni kell a velük való tárgyalást Ha valamire szüksége vau a kis kozönséguek, keresse lel a Nagykauiz.-áu székelő intézetek bármelyikét, hol sokkal elóuyöseb-beu megkapja kölcsönét, vagy bármi\', mire szüksége van, mint zugbankházakuál.
A rendőrség ia jól teszi, ha a pénzűilelek élősdi csspatját figyelemmel kiséri. A kis emberek pedig óvakodjanak tőlük. Ha mégis becsapják őket, legyenek azonnal feljelentést a rendőrségen.
HETI HÍRADÓ
Kgy „nap" hir"
A .napi hírek* az újság legolvasottabb ré-zei. De a legfelületesehben is olvassák! Sziule átsiklanak rajtuk. És ez helyénvaló is! A napi hireket csak át-olvasui lehet. Igazán elolvasni nem. Mert ebbe m olvasásba bele szédülne az olvasó feje.
íme egy napi hír: .A férj nem tuilia hl hon fenntartani családját és kivándorol szerencsét próbálni. A családját itthon hagyia. A szerencse azonban az idegenben sem szegődik melléje. Nemhogy csaladját segélyezni tuduá, de a szerencsétlen ember inasa is lerougyolódik. Elkeseredettségében azután hazaion hogy legalább kedveseit viszoutlálhassa. De az élh-s asszonv a rongyos embert oly rosszul fogadja, hogy az effelelli bánatában öngyilkos losz."
Eddig tart a hir! Nem is leleutékeiiy. Mégis egész kis dráma Vagy legalahb is egy tökéletes jelenet. Két szereplő személye vau, a férj és n feleség. A család és mindeu egyéb csak inilic A férfi rettenetes szomorú alak, az apa. aki szeretne és uem lud családiénak kenyeret adni a legszerencsétlenebb ember a világon. Hogy ougyilkos lesz e szegény „pechvogl,* az természetes. Önvádja mellett m.n bánatot nem tűr meg az ilyen felzaklatott lélek. Az asszony már gonoszabb Sót gonosz. De uem abszolúte véve. Ilven személyeket már uem ir semmiféle drámaíró sem Legkevésbé a legnagyobb drámaíró: az Elei. A jónak vau rossz, a rossznak vau |ó oldalú Ez a feleség uem ¡gazdasszony A (érnél való bánásmódja határozottan brutális. De azért van mentsége. 6 is c-alódot, el volt keseredve, pénzt várt es ehelyett rougyos férjet kapott. És talán körülötte sirlak az éhes porontyok? Hátha ezek végolt gvu lölte meg a férjét?! A személyekkel tehát kész lennék Most már ha mindenáron drámái akartain valami igazságra is kellene bukkannom. Az úgynevezett .drámai igazságra"
Az is vau ! Fordítsuk meg a cselekményt egészen. Tegyük fel azt hogy a férj uem rongyosan ión haza. hanem gazdagon. Nem ugyau aranvhintóu. mini a mesében van. hanem pár ezer forinttal a zsebeben. ami az ilyen szegéuy embereknél kincs, vagyon Mit tett volna ekkor az asszony ? A férje nyakába borul, össze-vissza öleli, csókolja . . Es elmondta volna ueki, hogy hat év alatt, amíg távol |árt, szivének minden dobbanása az övé volt, a férjé. Es ha hozzátesszük, hogy a hat év alatt az ass7onynaK nem született gyermeke, lehetőleg gondját viselte árva családjának, sót ínég szerelőket sein tartott Ha ismétlem a lérli pénzt hozott volua — és uem mulathatta volna ki az asszony a „foga-fehérét", előliünk állana most egy .tökéletes feleség."
Morált kérik tőlem?! Instálom leírtam Aki olvasni tud. elolvashatja a végső sorokból (ír>
utó«. JUIII.\'8 an.
Fürdői epizód.
Szeruplók: kanizsaiak.
Idő: vasárnap délután.
ELSÓ FEJEZET
Tikkasztó nyári hőség. A kaszinó nagytermében egymásnak hallgatólag adott koncessio alapján kabát es gallértalanságban Utik az alsóst. Egyik asztalnál eu deux járja Az egyik egy kitartásával világrekordot elért kibic, a másik egy mindig jókedvű híres losztogató, t. í. az eu deux ben. Örók titok marad hogy ez uap melyik ütötte agyon a másikat; de a munka utáu azt az eszmét veti föl a kibicelesben elsóiangu tekintély:
— Menjünk ál Keszthelyre.
— (jemachl — mondja a jókedvű társ.
Azzal se szó, se beszéd, mennek ki a gyorsvonathoz.
MÁSODIK PBJKZBT.
A jókedvű hires fosztogató udvariasan megy jegyet váltani mindkettó|Ukuek. Addig odaadja a kibictekintélynek überciháját meg botját. Mivel azonban az idó drága, jó lesz kártyát keríteni valahonnan. Kilói mástól, mint a minden jóravaló pipának 8zepi barátjától, aki legjohb pipa az egész déli vasúti vonalon
Igen, de utas tervez, vonat végez.
Kütty.
— Mehet!
A vonat indul. A kibicelésrCI vílágbirü ur a kupéban két bottal, két .lborciherrel és — jegy nélkül néz ki a gynrsvonali ablakból lemaradt hu deux barátjára.
Elkeseredésében mi telhetett lóle ? Uj jegyet váltott a vonatban és I korona büntetéspénzt Űzetett.
HARMADIK FEJEZET
Aznap pedig Keszthely városában, meg a Hullám elótt sétáló kanizsaiak el nem tudták gondolni, hogy a rekkenő melegben miért sétál az ismeretes kibic — kél holtai és kél übercihával
— Esküvő Kischel Lajos uyomdatulajdouos jiilius 15-éo tartotta esküvőiét lionyhádi Ida kísasszouy-ii) al Fiumében. Az esküvőn Nagykanizsáról is többen resztvettek. Az uj párt táviratilag számosan gratulállak.
— A keszthelyi kiállítás A Zalai Közlöny mull száma illetékes helyről szerzett iuloriuácio alapján már megcáfolta a sajtó ama híradásét, hogy a keszthelyi kiállítás tervét végleg elejtették. Kgyik munkatársunk elótt, ki Keszthelyen idézik a kiállítás egyik lelkes kezdeményezője így nyilatkozott:
A valóság a/., hogy az idei szűk termés miatt a kiállítás rendező bizottsága nem tartotta célszerűnek, hogy már 1909. évben megtartják azt. mert Keszthelyen «\'miatt előreláthatólag nagy draga-ság következnék be. A kiállítás ideje t"hát llUO-re halasztódott. A kormánytól, vármegyétől, kereskedelmi és iparkamaráktól, Keszthely város közönségétől már akkora összeg szavaztatott meg a kiállítás céljaira, hogy a siker már eleve biztosítva van. Így annak elejtése megokolatlan és helytelen.
E nyilatkozatból látjuk — mint már megírtuk, — hogy a kiállítás tervét nem ejtették el, hanetn az időpontot halasztották el
ZALAI KÖZLÖNY
— Halálozások. Dr. Engel Sáudorné halála a város közönbége körében mély részvétel keltett. Az általánosan meguyilvánolt részvét tanújele annak a tiszteletnek és becsülésnek, melvlyel a társadalom minden rétegében a fiatalon eibuuyt uruó iránt viselteinek. A nagykanizsai lársasélet mozgalmaiban Engel dr.-né mindig tevékenyen résztvett. Kedden történt temetésén őszinte részvél kísérte korai sírjába. Neumann Kde dr. főrabbi megható batáéde és Karlschmaroft Leó főkántor gyönyörű éneke a konye-zésig megillették a nagyszámú előkelő gyászoló közönséget. A gyászoló család a következő gyászjelentést adta kí: Dr. Kngel Sándor ugy a maga iniut leánya Margit és az alulírtak nevében fájdaloméi megtört szívvel jelenti, hogy felejthetetlenül szeretett felesége dr. Kugel Sáudorné szül. Weiu Clementine hosszas betegség utáu f. hó l \'2-én meghalt. A drága halott hűlt tetemei kedden f. bó 14-én délután 8 órakor fognak az izr. temető halottas házából örök nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa. !9i\'8. július hó 13-án. Áldás és béke hamvai feleli! Weist Adolf és neje. szülök. Práger Adolfué, Weísz Tivadar, Weísz Pelix, Dr. Schwarz Adollué, Honig Alhertné lestvérei Kugel tiyula, Kngel Szera. Pabrí Manó, Honig Albert, Práter Adolf, dr Schwarz Adolf, Spitzer Sándor és neje zirtes Sándor és neje, WeiszTiva darné, sógorok *s sógornők.
Nunkoílcs Nándor a leteuyei lárásbiróság vezetnie szivszélhndésben hirtelen meghalt. Az elliunyt a lotenyei társaséletnek érdemes tagja volt P. ))ó 10-án temették nagy részvéttel. Nagykanizsáról resztveit a temetésen Závody Jáuos Albin kúriai biró. a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke és Knorr Kálmán kir. törv. bíró.
A birák titkos minősítése. A Jogtudományi Közlöny julius ¡0-ikí számában dr. Degré Miklós a zalaegerszegi kir. törvényszék elnöke érdekes cikket irt u birák titkos miuósitéséról, melynek eltörléséről, mint irjn. illetékes helyen fontos nyilatkozatot tettek. A vezető helyen közölt cikk részletesen ismerteti az e téren eddig fennállott viszás állapo tol, mely a hivatal főnökökre is sokszor kellemetlenséget hozott, fi cikk részletesen foglalkozik azokkal az intézkedésekkel, melyeket a titkos minősítés eltörlésekor be kell hozni. A titkos minősítés eltörlésével egyidejűleg, mondja a eikk befejező soraiban, a biróí minősítésnek kötelessége kiveendő a közvetlen főnökök kezéből.
— Kinevezés Kengyel István csaktoruyai postagyakornokot posta- és lávirdatisztlé nevezte ki a posta- és távird.1 igazgató.
— Szabadság Karkas Ferenc rendőrkapitány visszaérkezvén szabadságáról, hivaialat átvette. — Deák Pét-r r>iidőrfők»pitáuy «hó 21-én, Hay György aug 2-án kezdi meg szabadságát
— Csány szobor A Magyar l\'aízs eddigi gyűjtésének eredménye mintegy tizenhatezer korona. Laptársunk állandó lelkesedései agílál a szép eszme érdekében.
— Doktor avatás, ifj. Ho* Józsefet a béesí Augustináuin növendékét hittudományi doktorrá avatták , íf|. Ilos József nagykanizsai szülök gyermeke. Kógimnázimí tanulmányait Nagykanizsán végezte jeles eredménnyel.
— Katonazenekar Nagykanizsán A Jo-ik honvédgvalogezred ezredgyakorlftta alkalmából a székesfehérvári honvwlzenekar Nagykanizsára érkezeit. A zenekar inár több nvilvános hangversenyt rendezett. Ma este a Szarvas éttermeben játszik, holnap térzene lesz, szerdán este disztakarodó
— Névmagyarosítás Kohn Imre keszthelyi hivatalnok nevét Kardos-r« változtatta belügyminiszteri engedéllyel.
— A késedelmes Központ Egyik olvasónk, ki telefon előfizető, azzal u panasszal fordult hozzánk, hogy a nagykanizsai telefonközpontban szolgálatot teljesítő tisztviselők nagyon késedelmesen kapcsolnak. Tudva azt, hogy a nagykanizsai városi postahivatal főnöke 8ommer Náthán főfelügyelő mily példás rendet tart a postahivatalban, a panasz meglepett beuuüuket. Kp ezért illetékes helyen érdeklődtünk az Ogy iránt, honnan a következő értesülést kaptuk: .Tény, hogy a kapcsolás nálunk nem a leggyorsabban inegy. Knnelt oka azouban nem a szolgálatot teljesítő > hivatalnok az oka, hanem mert Nagykanizsa város telefonbeszélgetési forgalmát a jelenlegi módon jobban lebonyolítani nem lehet A telefonbeszélgetések száma úgyis annyira megszaporodott az előfizetők számának emelkedése lolyún, hogy a forgalom lebonyolításához két tisztviselő nem elegendő. Három tisztviselőt abba a szűk helyiségben izoígálatra berendelni lehetetlen, inert ez a készülék teljes álalakilását igényelné, ami jelenlegi helyén n<-m lehel. K nyilatkozat is igazolja az uj postapalota építésének sürgetését.
— Katasztrófák színhelye volt legutóbb a főváros s a vidék. Tüitengerben, vagyonok romjai közt számos ember lelte halálát Bármily megrendi-lóek is ezek u szerencsétlenségek, ntégis milyen jelentéktelen eseményekké törpüllek lm áldozataik számát összehasonlítjuk az emberek ezreivel, akikuek éleltragédiáját az idegesség és az ebből keletkezett betegségek okozzák. Pedig ha elolvasnák az „Értekezés a villamos gyógymódról" című könyvet a annak tanácsait megl\'ogaduák, legrövidebb idó alatt a gyógyulás ut|ára térnének. Penlemlitett könyvet ingyen és bérmentve küldi meg bárkinek az Klektró Vitalizer Orvosi Rendelő Iutézet Hudapest, Károly-körut J. félemelet 50. sz.
— A méneskatona ujabb bűne Fábián József palini méneskatona, mint egyik mull számunkban megírtuk, Kotorbau egy szekrényt féltőit. Most ujabb feljelentés érkezett. Ugyauis még piucét is feltört, ahouuaii nagymennyiségű hust lopott el. A vizsgálat ez irányban is megindult.
— Qázol a vicinális. Eddig a vicinálisok csak a viclapokban szerepeltek Most azonban egy hozzánk közel fekvő vicinális vonal bekerüli a ,véres rendőri riport" reszortjába. Tűrje és Eötvös állomások között történt f. hó 16-án délelőtt egy kaviccsal telerakott vonat a pályán dolgozó munkások kozlll kettőt elgázolt, kik meghaltak és uégyet súlyosan megsebesített A vizsgálat megindult.
— »Koszorúk mellőzése kéretik " A gyászjelentések stilisztikáin szerint a mi nyelvünkön így szokás kife|ezni a gyászoló családoknak azt a szerény óhajtást, hogy az elhunytnak ravatalát ne halmozzák "I virággal Hogy mik ar. okai ennek a kívánságnak, azt se nehéz kitalálni Mindenekelőtt talán a gyásznak komorságával nem is fér egészen össze a virágpompa. A gyász a maga egyszerűségében impozáns, nein pedig ha koszorúk és virágok teszik illatossá és tarkává, aztán ogy másik olu is lehel, hogy a virágok eltakarítása sok időt, durva munkát vesz igénybe, kézmives munkát, kapkodást, ami szintén ront a temetés egyszerűségén. No és legvégból okosság is vau benne, inert csakugyan kár fonnyadó virágra költeni, amikor a koszorú árán szenvedő eleveneken lehetne segíteni, amit pedig az. elhunytak igazán nem vehetnek rossz réven Nálunk is kezdenek megbarátkozni a koszorú megváltás gondolatával — persze nem a holtnak, akikuek mindegy, hanem az élők — Franciaországban azonbau már egészen im-ghonosodolt az a szokás, hogy a virágpompa ne kisérje utolsó utján a holtat Egy köny: ez is elég, sót több. meri megsiratni valakit mégis csak nehezebb, inint virágot vásárolnia ravatalra . . . Szóval a halóin koszorú a virágos ravatal divatiát multa. Az Ízlés örül rajta hogy igy van, de hajh. másképpé gondolkodnak azok. akiknek mestersége volt. hogy koszorút kössenek a mások sírjára.
Jól jegyezd meg: csak
cigaretta-papírt, va^y hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
ZALAI K (I Z L 0 N Y
1008. JULIOS 20.
— Nagy tilzi lárma. F. Iió 11-én délután Nagykanizsán a tűzoltók vészjelző trombita hangjai verték fol a város Meinljét. Valósággal Özönlött a nép a tűzoltók uláu, míg kiderült, hogy csak két hor deszkakerítés égett le pajkos gyermekek gyuj-togatásai miatt a Herceg Slrattmanu majoriában. A tűzoltóknak semmi dolguk sem akadt, mert eloltották a maiorbeliek.
— Újra betiltott népgyűlés. A nagykanizsai szociáldemokrata párt e hó ift-én népgyűlést akart tartani a következő tárgysorral: A kormány politikája, élelmi és lakás uzsora. A rendőrség nem cugedto meg a népgyűlést.
— Míihlmzőnő Nagykanizsán l\'olláft Szidi. kinek Nagykanizsán hímző-intézete van. elvállal mindennemű streifhimzéseket, monogrammokat, valamint e szakmába vágó dolgozatokat a legegyszerűbb-tói a legfltiomabbig, jutányos árak mellett. Nagy-kauizsa, Osányl-ut 3. szám.
— Gyilkosság, bárdos János keresztúri gazda rossz viszonyban élt lakóiéval Papp Józseffel. K. hó 10-én koráu reggel, ainint hazaérkezett i\'app. az előtte való nap megkezdett civakodást folytatni kezdték. K aózben a házigazda hasonuevü tiával ugy megszúrta lakóját, hogy az azonnal megérkezett orvos, csak a halált kon-tatálhatta rajta A gyilkos apát ésliut letaitózlatták.
— Leánykereskedés. Az utóbbi időben — szomorúan érdekes jelenség — valahányszor valamely fővárosi vagy vidéki lapban hir jelenik inog a leány-kereskedésről, Nagykanizsa ueve Icgtöbhnyire szerepel benne. Valóban derék muukát végezne rendőrségünk annak kiderítésével, kiknek köszönhetjük ezt a hírnevet, amelyből azt hisszük, nein ker a város közönsége. A napokban is azt olvastuk a . Magyarország"-bau, hogy Zakariás István határreudórségi lelügyeló a Nagykanizsáról Bécsbe induló vonaton letartóztatott egy leáuykereskedót, ki két lialal leányt szállított. Tiz uapi elzárás és 2i)0 korona pénzbüntetés lett jutalma. Állítólag ennek az esetnek végszálai is városuukba nyúlnak.
Budapesten is elitéltek egy leáuykereskedót. Neumann Mórnak hívják, ki többek között Nagykanizsáról is tartott .üzleti összeköttetést".
— A megbüntetett pénzügyőr. Veszelák Nándor nagykanizsai p felvigyázó Turek (iézáuál hivatalos kiküldetésben járván összeveszett vele Turek telielentette Veszelákot, mert kardiával ót megsebesítette. A kir törvényszék a felvigyázót 30 koroua pénzbüntetésre Ítélte.
— Vóröskakas Galambokon Óriási tüz pusztított az eliuillt napokban Galambok községben A tüz a legveszedelmesebb helyen, ahol legtöbb a szalmafedeles ház van, keletkezett A tüz tovaterjedését a nagy szél miatt nehéz volt meggátolni, * ga/ la minden épülete, a község 3 hikáia a lüz martalékává váll. Az épületek biztosítva voltak.
— Varró és himző tanfolyam. Egy m tanfolyam alakul a varrás- és hímzés tökéletes elsa játiUsára a nagvkanizsai állami elemi leány iskolában. Danii a annak, hogy a közönség nagv része a várostól távol van mégis számosan keresik fel ezen fit ve-lemre méltó tanfolyamot s még többen vaunak elő jegyezve. A luulolyam —fi hétig lart s ezen idő alatt a varrás és hímzésben oly jártasságot szereznek az oda járók, hogy akinek szükségük vau rá — még kenyérozerzésre is használhatják. Akiknek pedig erre szükségük nincs, azoknak kellemes ollhoni szórakozás lehet ez. s nem lesznek kénytelenek a boltokban idegen árukért pénzt adui. Tekintve, hogy mily nemes a cél: az uj ipar meghonosítása: s hogy a tanlolyam vezetője mily buzgón tölti be hivatását, minélfogva az eredménytelenség ki vau zárva, az
egész tanfolyam díjtalan. A tanfolyamot, melyet a nagykanizsai Singer varrógép cég tartja fenn. számtalan hozzáértő meglálogadta s nagy megelégedéssel emlékezik meg az elért sikerről.
— Pagliano-Sirup: Az egyedüli valódi, világos kék Girolamo Pagliano védjegygyei ellátott Pagliano Sirup kiválóságát igazolja ama tény. hogy ezen különlegesség inint legiohb vérti<ztílószer Pagliano Sírup folyékony ét pontiakban is\'is óta sok ezer családnál eredményesen bevált. Kitűnő, orvosi rendelésre enyhén működő hashaitószer. mely a székrekedést és annak hátrányos következményeit megszüuteti s vértisztítóan hat. Iteudelések cimzendók : Girolamo Pagliano tanárhoz. Flóreny (A 43.1 fi« Pandolfini.
— Amaleur-f4nykép4aieknek I AlUtUnotan elUmert kittlnn maion 4« utl fénykípéuetl kéulllékek, felülmúlhatatlan minőségi! pillanat kéli apparituiok, valamint mindenféle fényképénél! cikkek Moll A* cégnél (Tuchlauhon c. kir. uilvari ti.VI!|tó) kaphatók.
Klen UcleUg alapitatolt 185-t-ban.
Kívánatra nagy kép«« árjtfgyiék bérmentve kuM a cég.
Cllkll - M P* | |||1 g^a áa .llannebcrg,.
tiekli ■ ILI |L |M selyem 80 kr.-tó
■ •Irt -.Ari I L ||l feljebb, kér-Imri ■ Wtata I hIII ■ultié, iá"
■ lltllll. - Minta poitafordultával. — Megrendelitek bármely nyelven tntéaendük:
an Sildinfabrlkt. Hinmbtrg In Zürich.
Az első félév tőkemozgalmai :i megyében. Az elmúlt félév tókumozgalinaí Zala-megyéhen normálisak- voltak. Uj takarékpénztár csak egy létesült a megyében: Tapolca székliolylyel. „Tapolcai gazdasági takarékpénztár" címmel. Alaptóke emelés egy intézetnél volt, a „Néptakarékpénztár" rt.-nál Nagykanizsán. Uj részvénytársaság alakult Csáktornyán, melynek ügyköre gőzmalom és villamostelep. A kakonyaí sertéshízlaló r -t. mely a Zalamogyoi Gazdasági Takarékpénztár N.igykanizs(a védőszárnya alatt alakult volna, nem jött létre, mert az érdekeltségnek ucin sikerült a hizlaló részére külön állategészségügyi körzetet kieszközölni. A 10 százalékos befizetést a részvényeseknek visszafizették.
U| gyógyintézet Budapesten. Budapesten, mii t a Magyar Pénzügy írja, Budapest-svábhegyi fizikai és díétikai gyógyintézet rt. céggel, a Pesti magya kereskedelmi bank égisze alatt 1 \'/a millió K alaptőkével uj részvénytársaság vau alakulóhan.J mely a Svábhegyen, a Nemes-féle telken szanatóriumot és szállodát építene. Az alapitóg élén Zichv Aladár gróf áll, ki a Pesti kereskedelmi bankkal banküzleti összeköttetésben van.
A győri cipiszkiállitáa és kongreszua. A Gyónni ez évi augusztus hó 1,0-éu megnyíló országos cipeszkiállilás iránt országszerte nagy érdeklődé» nyilvánul, a cipész szakkörökben. \\z eddigi részvételi bejelentések már is jóval felülmúlják a pécsi kiállításon résztvett kiállítók számát. Az előkészítő bizottság. hogy a kiállítás minél impozánsabb legyen, pilius 31-ig meghosszahitotta a jelentkezés záriidejét. Az ugyanakkor, a kiállítással kapcsolatosan tartandó VII. orsz. cipészkougresszusra is javában folvnak az előkészületek. A kongresszusra képviselőiket bejelentették eddig a következő ipartestületek: Pécs. Brassó. Szombathely, Kispest, Balassagyarmat, Kolozsvár, Zombor, Zalaegerszeg. Nyíregyháza, Fertő. Sít. Miklós. Kalocsa, Sopron, Trencsén, Pelf£-ra|k, Debrecen Székesfehérvár, Kassa, Szabadi«« A kiállításon való részvételüket bejelentették eddig 29(>.eu uz ország minden részéről, ^agykanizsáról Miltényí S. fia cég
A soproni kereskedelmi és iparkamara közleményei.
H i v at alo s r o va t —
Hirdetmény
A zalaegerszegi 111. kir. államépilészeti hivatal zárt ajánlati versenytárgyalást hirdet a pécs—varazsdi állami közút leteuyei átkelési szakaszán levő 3V számú Ilid újból építése tárgyában. A költségvetési összegből az alépítményekre 16.970 koroua sl fül. a vasszerkezetre 8208 K esik A versenytárgyalás 1908. évi augusztus hó 3-ik napján d. e. II órakor fog megtartatni, a mely időpontig az ajánlatok okvetlenül benyújtandók. A részletes feltételek a zalaegerszegi m kir. államépitészeli hivatalnál tudhatók meg.
(¡393/1908. számú hirdetményünk módosult, amennyiben a m. kir. honvédség zab, széna, tűzifa és kőszén szükségletének a szállítása iránt a versenytárgyalást Pápa (Pápa ós Zalaegerszeg állomások számárai nem folyó évi julius hó 25-én hanem julius hó 27-ikén délelőtt 9 órakor fog megtartatni.
A soproni kereskedelmi ós iparkamara közgyűlése, Spiegel Sieglried kamarai alelnök indítványára kim.....lotla. hogy 1911-ben az önálló magvar
legybauk felállítását szükségesnek lartpi. Elhatározta továbbá, hogy Wekerle miniszterelnököt felkérik, hogy Heíurich Frank Söhne .külföldi" pótkávégyár céget tiltsa el a magyar címer használatától, mert ez a közönség félrevezetésére alkalmas. A kamura e határozatát hasonló határozat hozatala végett megküldi az összes magyarországi kamaráknak és kereskedelmi testületeinek.
Egyletek.
(—) A nagykanizsai kereskedő ifjak Önképző
egyesülete által reudezett nyári mulatság mintegy IU0 koronát jövedelmezett, melyet az egyesület kebelében fennálló szaktanfolyam céljaira fordítanak.
( —) A azcpetnekl polgári olvasókör, mely a német ajkú községben szép missziót teljesít, e hó I l-éu tartotta tisztújító közgyűlését Elnök Dobrovics Milán orsz. képviselő, alelnök—igazgató Tóth Albert, jegyző Matos Béla. pénztáros Fuclis György. Választottak még 8 tagu igazgató válusztmáiiyt.
( ) Egyleteink figyelmét — löbc eselbő\' kifolyólag — felhivj\'uk ama körülményre, hogy az egyesület beléletében törtéül közérdekű eeeinényékről csak akkor közölhetünk tudósítást, ha arról bennünket értesítenek. A közleményeket szerkesztőségünk címére vagy a kiadóhivatalba ilj. Wajdíts József könyvkereskedésébe kérjük leadni.
Közgazdaság.
A Barcs-pakráci vasút r t rendes évi közgyűlésen lovag btírdanvi Brám Miksa min tanácsos elnökólt A kormány képviseletében Képessv Árpád osztálytanácsos volt |e|en. Az igazgatóság jelentéséből kitűnik, hogy a vasul bruttó-jövedelme a múlt évben 1.137,894 (+04,95.\'||, az fizetni kiadásai 812.019 (4-126.308) K-t tettek és igy az üzemi felesleg 325,875 (—(¡1.352) K volt. A déli vasút szerződésszerű járuléka 574.124 K volt az előző évi 212,772 K-val szemben. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, a fel ment vényekét megadta és az igazgatóság meg felügyelő bizottság eddigi tagjait újból megválasztotta. mire a közgyűlés az nlnök élénk éltetésével ért véget. \\ közgyűlés után az igazgatóság alakult meg és elnökké lovag Brám Miksa, lyhól megválasztatott
szabadalmazása vagy értékesítése előtt ugy Magyarországon, mint "bármely külföldi államban, forduljon a
Találmányok „szabadalmi Újság"
szerkesztőségéhez Budapest, VII. ker., Erzsébet-körut 26. szám.
Kérje a „Szabadalmi Újság" ingyen mutatványszámát.
1908. JUL1U8 2»\'.
ZALAI KÖZLÖNY
5
Vasutas gyűlések Nagykanizsán.
— Saját tudósítónktól. —
Nagykanizsa, julius 20.
Nagykanizsa város vasárnap magára vonla a magyar vasutasok érdeklődését. Itt tartotta értekezletét a Vasutas Szövetségben levó déli vasúti kerületek összessége, hogy mint eddig, ugy ezután is Nagykanizsa vigye a vezetó szerepet a dóli vasutasok mozgalmában.
A soproni kerület adott tápot a mozgalom felszínre kerülésének.
Már napok óta mondották a nagykani-nizsa deli vasutasok, hogy a gyűlés izgalmas lesz. Ez azonban nem következett be. Nyugodtan, mint mondani szokás, méltóságteljes tónusban folyt le a gyűlés.
A felszólalók többje rámutatott arra, hogy a követelésekben mértéket kell tartani, számolni kell a társaság pénzügyi helyzetével. Voltak olyanok, kik a gyűlés határozataival nem voltak megelégedve, nem tartottak eléggé radikálisnak, ez a csoport azonban kisebbségben maradt.
A gyűlés lefolyásáról következő tudósításaink számolnak be :
A vasutas szövetségiek gyűlése.
Vasárnap délután fúl 3 órakor tartotta Nagykanizsán a városháza dísztermében gyűlését a „Magyar korona országainak vasutas Szövetsége" kebelébe tartozó déli vasúti körületek összessége. A gyűlés fontosságát igazolja, hogy azon megjelent a kormány képviseletében Uray Zoltán, m kir. vasúti és hajózási főfelügyelő Megjelentek továbbá a Vasutas Szövetség központja részéről: Krauuuer Gyulaügyvezető alelnök, Isirhor József titkár: a déli vasút összes kerületei egyenkint mintegy 40 taggal összesen körülbelül háromszázan. A vasúti szaklapok, a fővárosi és vidéki lapok, valamint az összes helyi lapok képviselői megjelentek a gyűlésen.
A rendőrhatóságot I) e ii k Péter főkapitány képviselte, ki a gyűlés előtt és u vezetők előtt kijelentette, tekintettel arra, hogy n gyűlést nem alap-szabályszerű illőben hívták össze, a gyűlés határozatokat nem hozhat, hanem csak megállapodásokat.
A gyűlésen részt akartuk vouni u vasúti munkások szövetségének tagjai is, mit azonban a rendőrfőkapitány nem engedett meg
A gyűlés a következőkben folyt le: Hősen beim Samu, u nagykanizsai kerület elnöke üdvözölte a megjelenteket és felszólította az értekezletet cluökváluszlAsro
Kgyhungulug őt választották lioseiihoim az elnöki széket elfoglalva, üdvii zölte a kormány, az osztrák szövetség és a sajtó képviselőit. Kövíd beszédben beszámolt arról, mi hozta óket össze A gyűlés célját abban látja, hogy a budai sérelmes határozatot orvosolják, az ellen tiltakozzanak és rugaszkodjanak uz ismert február 9-iki nagykanizsai memorandumhoz. (Helyeslést. A.budai határozat sikertelenségét, Vonyufka Károlynak működését ismertetni. feleslegesnek tart ja Köztudomású, hogv a budai határozat lucrő képtelenség, erre a budaiak illetékesek nem voltok és ezt teljesíteni a déli vasút igazgatóságának nincs módjában Különben ennek teljesítésével a sérelmek orvosolva nem lennének. Foglalkozik u Szövetség hivatalos lapjának június 28-ikí számában megjelent vezércikkével, melyet u gyűlés helyeslése közepette károsnak jelentett ki, mert a kedélyeket esak izgatta Kéri u lúgok komoly
Ö659|19U8. A Nezsider, Soprón, Szombathely, Nagykanizsa, Kószeg, Kismarton állomásokon elhelyezett os. ós kir. katonai csapatok és intezetek részére az 1908 évi szeptember hó 1-tól 1909. évi augusztus hó 3 l-éig terjedó idón át szükséges széna, szalma, tűzifa ós kószén szállítására julius hó 13-án Pozsonyban (Nezsidorre nézve), julius hó 30-án Sopronban (Sopron. Szombathely, Nagykanizsa, Kószeg, Kismarton) nyilvános Írásbeli ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. Az íjánlaiok mindenkor legkésőbb a tárgyalás napján délelőtt 10 óráig nyújtandók be. A részletes hirdetmény ós föltételi füzet kamaránk hivatali helyiségében megtekinthető.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
irányú, higgadt viselkedését, mert ez méltó a déli vasutasokhoz A felszólalókat kéri, hogy Strém Ignác jegyzőnél jelentkezzenek
Strém jugvző (Nagy kanizsai felolvassa a soproniak ismert határozatét.
Ezután következtek a felszólalások. A u t h e r i e d, a sopr^j kerület elnöke ismerteti u soproni határozat előzményeit Indokolja, hogv a soproni kerület miért nein ibgudta el a budaiak mozgalmára érkezett választ. Hangsúlyozza, hogy bár u Vasúti Szövetség vezetőségének legutóbbi maga tartásával nincsenek megelégedve, u soproniak közül a Szövetségből senki nem lépett ki és nem fog |<i-lépni. inert benne találják ügyük hívatott védelmezőjét Kéri a soproni határozat elfogadását, melyben követelik a fizetésrendezés végrehajtását, u szolgálati és illetmény szabályozását és a mollékílletmények rendezését. A határozat azt is mondja, hogy a déli vasút igazgatóságában hiányzik a kellő belátás az ulkalmuzottak kívánságainak méltánvos megértéséhez Kos e ii h e i m elnök az indítvány utolsó ré-\' szét kihagyni ajánlja
Ruchwald Hrnő (Siófoki ellene van a ha-, tározatnak. Egy uj határozati javaslatot terjeszt be. melynek lényege, hogy az osztrák vonalon beálló közeli fizotésrendezés magával hozza a magyar vonal alkalmazottainak llzetésrendezését is a déli vasút 1907. évi október 19-ikí közözvénye értelmében. Végrehajtő bizottság választását ujilnlja hosszú indokolással. KI mik többször félbeszakítja fi a d á c s i (Nagvkantzsa| Nem fogasa el Bueh wttld indítványát. Rugaszkodik u február 9-ikí határozathoz. melyet esetleg javítani lehet. Sulvt helvez a pragmatika életbeléptetésére,
W i n k I e r Nándor körülüli elnök (Székesfehérvár) hosszas, helyesléssel fogadott beszéde végén a következő 4 pont elfogadását kéri:
I. Mondja ki az értekezlet, hogv a tagok iv Vasutas Szövetség tagjai maradnak.
•>: Helyteleníts" a központ (vezetőségének legutóbbi magatartását
3. Itélle el u budai kerület izgatásait. 4 Záros határidő alatt választ kér a február «9 iki memorandumra
K ram mer Károly a Vasutas Szövetség ügyvezető alelnöke védi a megtámadott vezetőséget A Szövetség lapjában megjelent cikket rószletenkilit magyarázza és kijelenti, hogy a cikk esetleg nein szolgálta »it » célt. iiielvert íródott, azonban védi a
cikk iut.....¡óit, melynek lilromugvarázásilt u rossz
mondatszerkezetben találja (Nagy zaj IVrültség ?l Védi u kö/,pontot ama vád ellet.....int ha lanyha működést fejtene ki
II it r fi ti iltinla) védi a budai kerületet ós erős szavakban kikelt a központi vezetőség ellen.
Halász (Székesfehérvár) azt mondja, hogy a It V u szervezett vasutasokat támogatja, őket nem M M I u á r Józs\'"f i Hm esi hasonló szellemben beszél, mint Halász és kijelenti, hogy ha a Szövetség érdekeiket nem képviseli elég erélyesen, akkor kény teleiiek lesznek oda menni, ahol n védelmet megtalálják.
II ii e h vv a I d javaslatát visszavonja. U r a v Zoltán főfelügyelő Wiukler ujabb lie-szédére reflektál és kijelenti, hogv u gyűlés komoly lefolyását, melv alapszabályszerűen folvt le, illetékes helyen tudomásra juttatja
Turján (Nagykanizsa) felszólalására Molnár kijelenti, hogy beszédével nem fenyegetni akart, csupán u hangulatnak óhajtott kifejezést adni.
Kzután Autheriod beszélt Vonyafka ellen. Egy marburgí kiküldött németül tolmácsolta az ottani kuriársuk üdvözletét.
Mintán a soproni határozatot uz elünk módosításával. valamint Wiukler és Molnár javaslatát, mint megállapodási elfogadták, két üdvözlő sürgöny felolvasása ulán u gyűlés véget ért.
A színházi hétről.
A Károlyi család jutulouijátékául Kovessynek a Viccek című darabja került nagy érdeklődés mellett színre. Kz előadáson meglátszott az u rokonszenv, melylyol a közönség a Károlyi család iránt visoltetik. Mintha mindenki megelégedett arccal várta volua kedveltjeinek szinrejövefelét s különösen a kedves kis Ibolykáét, aki gyermek volt, mikor itt először fellépett és alig pár év alatt kcllumes modorú, vidám sziuészuóvé vált — előttünk, tíyönyörü ajándékokat kapott megjelenésekor. Fehér és Károlyi L. az üzletember mintaképet mutattuk be. mig Káro-lyiné kifogástalanul hízelgett férjének Hellayuak. aki ligyos alakításával uz egész előadás alatt derűit hangulatot tartott fönn. Francia Amália kis feladatát elég ügyesen oldotta meg. Virányi fellépése elején hangjával és játékával jó hatást telt a közönségre, de később ellapult előadása. Fannija (Parlagi) megkapó látekávul s szép hangjával ezúttal is brillírozott. — Pintér jó vigéc volt.
Premier is volt a mult bélen. Lehár Három feleségének volt a bemutatója. A közönség csekély szambán jelent meg. Parlagi Kornélia la feleség) ríika kedvességgel játszott s Pintér, a kikapós férj, szintén rendkívül jól alakított. Fehér és Heltay tetszésben részesült
A sziiitár.su\'at primudotiuáiáuak. Parlagi Kornéliánál^ jutalom játéka volt szombaton. Srlausz egyik jól sikerült operettje a Milliárdos kisasszony került eziitfal színre Az aréna teljesen megtelt olyannyira, hogy már az esiéli pénztárnyíláskor alig lehetett jegyet kapni. A közönség — ugy látszik — honorálni akirla Parlaginak ama lenyes tehetségét, mely immár hatalmába kerítette a s/.iulni/.ba láró |iublíkuinot. Zugó\' lupsvihaf fogadta lel epésekor es elhalmozták virágokkal! Há|ós látszása és énekszámai valósággal elbűvölték a hallgatóságot. !la|.igissal aduéit szintén lói sikerült. Szőke Gizi iátékáu nagy haladást láttunk. Harcik hangjával a régi. kilüuú volt. Heltay és Virányi is segített a sikerben.
Kisfaludí Jenő
(*) „Vasárnapi Újság" julius 19 iki száma első helyén a most. már végérvényesen lebontásra itélt Nemzeti Színházat mutatja be mai, a 4H-es és a üii-ns évekbeli formájában Közöl még érdokes képekot virággal diszilett budapesti erkélyekről és ablakokról. Pörge Gergely rajzait a most már megszűnt váci-uli zsidó temetőről, divatképeket, nyári saison-képeket stb. Szépirodalmi olvasmányok: Krúdy (lyula regénye. Farkas Imre és Fodor Viktor verse, Szüts Dezső elbeszélése, Fogazzaro olaszból fordított regénye. Egyéb közlemények: dr. Oláh liyula sza-hadsiighaici visszaemlékezése a vörös-sapkásokról, Hryan amerikai elnökjelölt és Szalay Péter államtitkár arcképe, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság" elóllzetési ára negyedévre négy kor. ,
Munkatársunk beszélgetést folytatott egy budapesti déli vastili főtisztviselóvel ki a következő nyilatkozatot telte:
Sirolin
•Bacll u ¿tvifytf fi • ksOúlyt <u«t«ain trti • UfcSfM, riUdikot. <Udl liuditt.
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. Influenza
ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva.
Minthogy értéktelen utániatokat Is kínálnak, kérjen mindenkor „Kophv" »redeti etomaffobXM.
F. H«raaiB-U lUíke Sl C*. Basel (Srije)
99
Roche"
am* MMMn a gyí
n
ZALAI KÖZLÖNY
IU08 JULIUS au.
Nem igaz a lapok ama híre, mintha mi passziv rezisztenciára készülnénk. — A Déli Vasul tisztviselőinek higgad tahh csoportja ^szintén megvalva nem helyesli a passziv rezisztenciát. — Emez álláspont nemcsak a közérdek megóvása szempontjából helyes, hanem, mert a passziv rezisztencia kétélű fegyver mely elsősorban az azt htSfcttáló felet sebezheti meg Csak rosszakarat mondhatja a D. V. igazgatóságaról, hogy szűkkeblű, mert igenis sokat tett az alkalmazottak érdekében az utóbbi években. Természetesén mindent egyszerre nem adhat meg, mert egy részvénytársaságnak mindig számolni kell jövedelmi forrásaival. Egészen más a Máv. helyzete. Az ha szükség van rá fedezetet talál más. nem a vasutaknál befolyó jövedelmekben. A D. V. magánvasut, jövedelmét csak ez képezi, melynek fokozása nem tőle függ, hacsak nem a szállítási tarifák emelésével akarja ezt elérni, ami azonbun sok nehézségbe ütközik. Kbból a nyilatkozatból láthatjuk, hogy ennek az Ügynek is két oldala van. Még a tisztviselőknek is más és más az álláspontja. Mi azonban reméljük, hogy kölcsönös jóindulattal — ami s I). V. igazgatóságában meg vau — sikerülni fog eme legújabb mozgalmat békés utou megoldani.
ÚJDONSÁGOK.
i
Kinevezés
A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök, mint a J^aUlos lap vasárnapi száma közli, Kádár Iguác zalaegerszegi pénzügyi titkárt és Balassy Miklós zalaegerszegi pénzügyi titkárt pénzügyi igazgató helyettest jelenlegi állomáshelyükön pénzügyi tanácsosokká véglegesen kinevezte.
Halálozások. Kiihár Ferenc m. kir. posta és táviró tőtiszt hosszas betegeskedés után tegnap délelőtt Nagykanizsán meghalt. Az elhunytban Tandor budapesti műegyetemi tanár sógorát gyászolja.
A nagykanizsai I. és II. számú posla- és távírda-hivatal tisztjei Kuhár .iartársuk emlékére a helybeli uépkouyháuál 100 koronás alapítványt teltek.
Ilusznyák Jáuos, nyűg. posta és táviró tiszt f. hó l\'J-éu 63 éves korában elhunyt. Temetése 21-én d. u. 4 és /, órakor lesz.
Krauth Samu nagykanizsai pékmester 70 éves korában elhunyt. .Vasárnap délután temették. Az slhunytbaii Krauth Margit a Zalamegyei gazdasági takarékpénztár tisztviselője édes atyját gyászolja.
A kiskanizsai iskolaépítés.
A városi tanács a legutóbbi képviselőtestületi ülésen javasolta, hogy az u| kiskanizsai iskolát a temploir téreu, mint legalkalmasabb helyen építsék fel. Faics Lajos városi képviselő e terv ellen felszólalt és az uj iskolát a Sormásí útra kívánta, mely hely, mint értesülünk KUkauizsa végén egy korcsma kózolében fekszik. Az ügyet visszautasították a tanácshoz. A három népiskolai igazgató gyűlést tartott ez ügyben és kimondották, hogy ók ragaszkodnak a Templom téri helyhez, mely a tanulók, a tanítók és az igazgatói felügyelet szempontjából a legmegfelelőbb Szalay Sándor igazgató, városi képviselő ily értelemben felehbezett a megye törvényhatóságához.
Lengyel cég fizetésképtelensége
Iiöviden megemlékeztünk arról a nagy fizetés képteleuségi esetről, melyet Lengyel Heruát gabona-\' kereskedő, a Lengyel P. József és tla uagykauizaai cégfóilöke jelentett ha • hitelezőinek Az első újság hírek háromszázezer korona tartozásról számoltak be, mely azonbau az érdekeltség részéről inegcáfoltatolt. A tartozás nagyságáról biztos értesülést nem lehetett szerezni. Alitólag 170.000 korona. Legjobban érdekelve vau Frauz Lajos és fiai nagykunízsai gőzmalom tulajdonos cég öli ezer korona ősszeggel Kívüle érdekelve vau több helybeli gabonacég, pénzintézet, segelvegylet szövetkezet, budapesti gabonapiac és a rokonság A bet vége leié tárgyalások indultak meg az iránt, hogy a báuokazentgyörgyi bérletnek Lengyelre esó reszel Kranz cég átveszi. Az egyezkedési targyalások folynak. Az érdekeltek reméllik, hogy sikerre fognak vezelui.
Osztatlan munkaidő.
Az osztatlan munkaidő eszméje lassan, de biztosan teszi bódító kórulját. Mint értesülünk, a nagykanizsai felső kereskedelmi iskolában már a most következő tanévben behozzák az osztatlan tauitási időt. A felsőbb helyről jövő ujitást a szülők bizonyára örömmel fogják fogadni. Kívánatos leuue, ha e példára a hivatalokban is foglalkoznának az osztatlan munkaidő kérdésével. A fontos ujitást lapunk más helyén külön cikkben méltatjuk.
Változás a Ferencrendiek társházában.
A Ferencrendiek szerzetében tudvalevőleg körülbelül I Óévvel ezelőtt visszatértek a régi szigorú rendszabályokhoz. Emiatt több szerzetes elhagyta a reuilet és világi pap lelt. Most ismét ezokból törtéül a változás. A helybeli társbázból fiörög Ince házfőnök Kismartonba. Szitányi Fer. h. házlónök N\'émetujvárra, Farkas Szeralinus Pápára. Tiscblerits Theodosius és Pikler Pál Andocsra, Zányi Frigyes Okolícsuára, Brucker Celestin Veszprémbe, Fink Angyal laikus testvér Andocsra. Ezek helyébe Anna napra megérkeznek. Ozorai lzodorus házfőnöknek, Börzsei Theodorus plébános helyettesnek, Ziska Uentilius kiskanizsai káplánnak. Bécsi Hasilius, Krakoner Capistranus, Phollinger Pacitikus s. lelkészek és hitoktatóknak. Dobrsál liartholoneus alszerpap és hitoktató éa még három laikus testvér.
Névmagyarosítás.
Wamberger Sándor nagykanizsai kereskedő nevét Vámbéri-re magyarosította.
Balatonparti telefon. A balalonparti fürdők életébeu fontos dátum a jul. tő-ike. Ekkor uyilt meg a balatonparti telefonhálózat, mely hivatva van a magyar tenger fürdői élet fellendítésére. Ha a vármegyei telefonhálózat is kiépül, régen érzett hiány fog megszűnni.
Szerkesztői üzenetek.
Vidéki tudósítóinkkal több oldalról jött kérdezősködésre tudatjuk, hogy a hétfő reggel H óráig hozzánk beérkező közlemények az ugyanaz napi számba jelenhetnek meg.
Régi előfizető. Küldje be hozzánk amaz ügy adatait, érdeklődni fogunk az esőt iránt s ha igaz: közöljük
R. S. Nagykanizsa. Figyelő álnév alatt lapunk egyik belmunkatársa ir.
Vasutasok szervezetének gyűlése.
A vasutasok orsz. szervezetének déli vasutas csoportja délután 4 órakor tartotta gyűlését a Gőzfürdő vendéglő kertjében, Varga Kálmán elnökölt. Cservenka Miklós, a központ másodtitkára egy óráig tartó beszédben ismertette a szervezet álláspontját, melynek tagjai legtőbbnyire munkások. Beszédét nagy helyesléssel fogadlak Utána Faragó Dezső, a „Magyar Vasutas" szerkesztője tartott lelkes hangú beszédet. Résztvettem — úgymond — a szent koronások gyűlésén é< mondhatom, a gyűlés nem volt izgalmas, lelkes hangulatú : halotti tor volt ez, — mondotta a jelenlevők zajos derültségé közepette. Beszélt még Fellner Béla. a központ másodelnöke. A gyűlés rendben folyt le.
X v i 111 e r.
Az e rovat alatt kózlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.

m
és Lithlon-tartalmú
Salvator-forrás
ktluní v.karrel hasinillatik vesebajoknál, a húgyhólyag bán-latinainál é. kö»zvénynél,»cziikor-betegségnél.m emésztési cs lélegzési szervek hurutjainál. Húgy hajtó hatásúi
Vmbuiii! »mm •■tutiméi
V(I|im> tinta!
Knp\\nté áiraHthtieritktJtitkke* tttfft n ¿»\'•»-¿iMrrf Solrol..r/orr.ia VáUalnlnal • HfJaput, K Hyilol/rnkrarl t «
A.
Főmunkatárs ; Havára Mikié«.

Lampionok ragy választékban kaphatók Ifj Wajdits József köny- és papirkeres-kedésében Nagykanizsán.
MMMWlMMMf
Szélhajtó görosoaillapitó
IHODONY cseppek
= Már 1844 óta =
bevált háziszer, mely az étvágyat eló-
, idézi, s az emésztést fokozza. Ara üvegenként 1 korona.
Kél üvegnél kevesebb (utánvéttel 2 K. 50 f.) ladácskával együtt nem küldetik. —
[Megrendelés
jfulíuö Bíttner\'ö Hpotbehe
In Glognitz, llidtrftsUrriIch
• %xí. trVjtw*.^tVT?« i*! T^\'T*»
vTij
t
■Á
A legrégibb és a legjobban értesült magyar újság az
A társadalom minden kfirében egyformán kedvelik. A magyar családok hírlapja
Előfizetési ára: Egy hóra 2.40 kor,
Főszerkesztő: Dr. Pap Zoltán.
Szópírod, munkatárs: Eötvös Károly.
Kérjen mutatványszámot.
Nagy olterjedettsége folytán hirdetéseivel minden iparos és kereskedő az „Egyetértés"-ben biztos eredményt ér el, Minden cikk hirdetésére alkalmas, mert olvasóközönsége vegyes. Kórjen hirdetési prospektust, o o o o o ®
lt)08. JULI US 20.
ZALAI KÖZLÖNY
ÉKSZERGYAR.
Villamos tizemre lierenilttzeit arany , ezüst- és ékszeráru - mű erem.
Különleges kászitményok! ékszeráruk és jegygyűrűk.
Uj foglalásokat és átnlakílábukal gjursan elkéstitDnk
Eladás részletfizetésre is!
BERÉNY JÓZSEF ÉS F/A
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza álflleiiélien.
LIPIK
ELSŐRANGÚ
Vasat, posta-távirda alolmás
FÜRDŐHELY
Dgyeilea jaálarlalata ilkallkai kiflii (14° C.) Earipá kai. Páratlan Kyiinyhalá.u • lápciataraa » a ilialtl ■ lak műm haratai aiikitaiaáéaal. kaiiaataa állatai, kiaifiajr. eiai ii laiblaa, lirtily , aaialkar ca » om«j iérkati|i4|ik «Ilon.
Ivókúra. Hévvizes fürdők.
Vizgyógyintézet Inhalatórium
M~ I llrijkaljia 10 klulé árui aakaálk ^M
Kívánatra proaptktutail e. bővebb cit.»ilt.nl «tolgá A. rardölgaigatóság.
Tisztasága 30.000 koronával szHvatnlialik.
A konyhában és házban
mlnd.nl, ami .«) 4llal4ban mo.haM 4. Ui titliató, cukit
schicht szanasszappaDÍTil
tla.tlt.onk. K aaappan 4rtU.d»k»n át folytatott b.liató 4. I.lklluaar.laa lanulminyoaianak •r.dmlny«. Mu.4araja r<n.|kivutl, .i.vatolt Uaata 4. manl ii,lu,t,.n kfcrv. k.>.r*ktúl, Omi.l niMkul h...,„tll.„t.. taliái in Mi\'lt\'i, tl.atilá.l e4lra, m4f „ti i., |,ul kOiAimlg*. >aap|>*n r.tmondjaa i..,lKálnlot van, kUlAnö. gumin..«*
Mllk*v|;.lli *lk.
18(18 óta forgalomLan.
Berger-féle
íyííy-Kútriíny-szDPPiin,
éTVMi uk>oMITek által j^ánly^ Kji^^Ujtékb állati— U*j*
* mindennemű bőrkütegek •
eU.n, n*T«srt«Mn t-JÖlt p.kkal.-¿m6i, «(¿»li kflUf«*, ourjwlrt. Un orr>rwtm*»t, ólval*. U*y<U«, UM ««**», Uh ét •ttká/llrarp« •lltn. A l»»r««r-W4 kálr*nf*x«pp*n UrUlmuaa* l»>kAlrAaf>
ki ab 40 ^ »n>n<Un • ker<wli« i*Ufnt>»n «lAlor-ittló ifctriaf*
»•ppaookt/4 lényífr^n kOÍ.>til"Hik. Idült b6rb«l«v*4**fcua4l riktrr* alkalmaztat»* ■ «*lr*njnappan t>«<|»ll •
Berger-féle kíltrilny-kénszappan.
Mini i,«,(ulihaiTanr.i.pra. aa art>>>4r Ha. I* ■ al**aá(al
.lt.*fttilft.4l., . (tifnKlMnffc ».l.nn„n|l l.|l>*l.íM..i Ml... Itftt-■aalli.ll.il MrtlnSI«. raoada « Hlr,l4...pp»n —--1
..-,..1 ám
Berger-féle glycerin-kútrányHzappan
•»> (trwln^artalammal 4. ttnoia lkaiul Mini klTiló llmpolo I,.r kllaa4 «wli*«for.l baMaillatlk, tofiltt a, tMM
Berger-féle borax-Nzappan
*lui.».k, M.p.tllé., .aaplé, — \'T..... 4a ««»4»
bajok .IIm Ara >1.4» la|aak 74 nil4r ka
■ I..II4M«! .»1111. A nuiuuáluunuílu
Uli.i
h*inii i«i* »4H.iT-Maap.al tm »or.c-M.pp.ot
KlItiaM« 4Út4ktei44at
>>i.;Ma«l a p.»UI «llá|UUtlUMa IBSo.
k.iiiiiM a(|4*\' af«41\'M - |4au4ri u.pp.a, m.l, aaryar Mka rrártm.11,, a mia4ao «a>ppaalui. »«ll«a.U h.-nálitl aladliaoo 14
1.0 M*Oj««.
K.phaW mla4«o >r«rT<ArW<i é. In Ma 14 taWMa N«K7baii: Q. Hall A Oomp„ Wlaa L, Blbaratr.
Mnirti,r.naáfl rAraktér T*rai. J4aaal fj.ijrM.r-Inr . Hiiilnpaai, litrAI* -«■.. Tkal lm. j.r 4a tt.lla, arla , I-uir ». Niiiaár 4a -*oaar 4f.|.I.Uii, 11 orclirf,
...... NI->l.)k.B ala4.a kad.p aU. •alMilal
arnr.ri.lv .a.... Tlrai.la.il mla4.H gréKj.i.riá-r<li..a, I...bk4 • j«t.b dr..B>arl4kkaai < •> kiiMkiaiMka...
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
AZ UJSÁ6
Politikai napilap.
Felelős szerkesztő: Gajári Ödön. Társszerkesztő: dr. Agai Béla Cnmiinl/G + Orool/■ Herozeg Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamá«,
rUlllUIIIVdldl Odl\\. Kozma Andor, RRik»éth Kálmán.
Irini niinlr »«¿««prH ».4« M, Kefycdévrf T 14, Fél-
r i SI íl R \' ,,vro 14 EpcéMX 9H H•AZ UJsAü 14 D,VAT
JUl UJ UJl I SALON-nal ogydttescn előfizetve Negypdévre !> Ii»r«>iin. Cim : „AZ ÚJSÁG\'4 kiadőhivatala Budapest, Rákóczi-ut 54.
Vidéki clöíi/j\'lilk li«:\\elmébe.
Vidékről Budapestre érkozó, itt tartózkodó vagy átutazó előfizetőinknek az Olvasóterem New-York palota. Krzsébet-kőrut 9., menetrendekkel, fürdők prospektusaival és egyáltalán minden tudnivalóval a legkészségesebben áll rendelkezésére © o o o o o
Az Olvasfllerein resgel 8 I»I este 8-ig van uyilvn.
ALA! KÖZLÖNY
l!t->8. JULIUS so.

ilft
ia7o()_ Tyo«.
sv.am.
A Kazinczy-utca rendezésével kapcsolatos uiburkolat, asphalt-járda és osatornaepitési munkálatokra es szállításokra versenytárgyalást hirdetek.
A munkálatokra és szállításokra előirányzott összeg kereken 17,000 korona.
Csakis szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezeti, közvetlenül vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Távirati ajánlatok figyelembe nem vétetnek.
Az ajánlatok a kiírási művelethez csatolt ajánlati mintán teendők meg. — Az ajánlatok borítékának mintája a következő: „A városi tanácsnak Nagykanizsán. Ajánlat a 1870Ö/908. t-zamu versenytárgyalási hirdetésben kiirt, a Kazinczy utca rendezésénei felmerülő szállítások es munkálatokra
Az ajánlatok posta utján vagy közvetlen a tanácsi iktatóba adandók be. Benyújtási határidő 1908. évi augusztus bó 3-ikának délelőtt 10 órája.
Bánatpénz gyanánt 830 korona készpénz, vagy óvadékképp értékpapír alakjában, vagy a Nagykanizsai takarékp. rt, a Délzalai takarékp. rt. Nagykanizsán, végül a Zalamegyei gazd. takarékp. rt. Nagykanizsán — ily összegről szóló betétkönyveivel teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytargyalasi hirdetés ügyszámára való hivatkozással a városi pénztárba a tárgyalás batáridejéig befizetendő, vagy oda beküldendő és az arról szóló letéti nyugta vagy postai feladó vevény az ajánlathoz csatolandó
Az ajánlatok lf<)8. évi augusztus hó 3-ik napjának d e. 10 órakor Nagykanizsa varos tanácstermében fel fognak bontatni, mely alkalommal ajánlattevők, vagy igazolt megbízottjaik jelen lehetnek.
Az általános szállítási és munka feltételek, részletes-munkafeltételek, költségvetés, tervek és szerződéstervezet a városi kiadóhivatalban megtekinthetők, ugyanott az ajánlati minta díjtalanul kapható.
Ajánlatok^csakís az összes munkálatokra és szállításokra együttesen tehetők.
Az ajánlattevőknek semmi néven nevezendő igényük nincs arra nézve, hogy ajánlatuk elfogadtassák és Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fentartja.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta általános és részletes feltételek, költségvetés és a tervek, végül a szerződéstervezet iránjyidók.
Nagykanizsán, 1908. évi julius hó 3-ikán
Lengyel Lajos s. k.
h. polgármester.
M O LL- F ELE
S E\'l P Ll TZ-POR
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A ^ védjegyét és aláírását tünteti fel. A
A Moll A.-féle 8«idllti-porok tartói gyógyh.tát» a legmakaoabb gyomor- 4. alteatbéntalmak, gyomorgörct ¿1 gyomorhév, lAgtútt atékrakadéa, mijbknialom, £ vértoluláa, »rmiycr él a legklllanlif.iöbli nöibotegségok ellen, e jelet hátliternek \' * évtliedck óta mindig nagyol,I. elterjedi«! tiariell. Aia «gy lepectélalt eredeti \\ dobolnak 2 kor. ■J
IBmoMt »Mii. (orveiiyHi\'it lcn> lltilmli.
r VldL^-FgHE 1
SOS - BORSZESZ
í >5
X
y
y.
x
*
11
«1
y
V
0
;r
1
t.
U
Csak akkor valódi.
T* i
3
ha mindegyik llveg MOl.l. A. védjegyét tUnlell (el, >A. Moll\' föliratú ónotatlal van térva. A Moll-féle aós-borazaat neveteleien mint fájdalomcsillapító badBriadléil a tar kftitvény. ciut ét a uieghUlét egyéb kftvetketoiényelnél legltme.etaaebb néptter.
E|) ónozott iradatl bvig ára t korona 90 flllír.
MOLL Gyermek szappanja.
Legfinomabb, legújabb módtxer »érint kétiftek gyermek es hölgy »tappant a bőr okazerO ápolására gyermekik a felnőttek ráezáre. — Ara darabonkánt 40 flll. öt derab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek nappan Moll A. védjegyéve) van ellátva.
Moll I. gyógytzoréiz eV/él\'kír. udvari szállító által,
Bécs, Tuehlanben 9. az.
Vidéki megremlolétek naponta poitautknvét mellett teljeilttetnek.
A raktárakban tessék. határozottan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai. u
1¿£
OQC-OÜOOOC iOOOOC
EREDETI STASSFURTI
40 -OS kálisót és kainitot
valamint az öaazea egyéb műtrágyákat legolcsóbb áron zsállitja ~ -
Kalmár Vilmos
a stassfurti Káliayndikátua vezérképviaelöje BUDAPEST; Vl., Andráaay-ut 49.
Sertésvész elleni szer.
„Floriol"
M. k i r. szabadalom.
Antiszeptikus, az állat szervezetét a járványos kórokkal szemben immúnissá tevő s annak fejlődését ós gyarapodását előmozdító koncentrált növényi kivonat. • EGY PALACK ÁRA használati utasítással I kor. 60 fill.
Főraktár:
KARCSMAROFF A. SC" ,,t,"r\'
Budapest, Rákóozi nt 50.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1808. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 30. BZAM.
JULIUS 27.
ZALAI KÖZLÖNY
Elóflzatáal árak: Egén ívre 10 koron«, ttlévre 6 koron», oegyedívre 2 koron* 60 (III. - Egyea szám ár* 20 (III. Tanároknak, tanítóknak, jegyzőknek át állami tlaztvlaalőknak I ávro 6 korona, fii ávre 3 korona.
Tilos a magyar ipart pártolni.
Támadás a soproni kamara ellen.
Nagykanizsa, julius 27,
(g.) A vidéki sajtó több orgánuma dicséretlel emlékezeti meg a soproni kereskedelmi és iparkamara napokban tartott közgyűlésének ama határozatáról, melyet kania-rank a Franck Henrik és íia pótkávégyár cimer használati jogáról hozott.
Egyik kamarai tag indítványára ugyanis kimondotta a kamara, kérni fogja a kormányt, hogy a Franck céget tiltsa el a magyar cimer használatától, rnerl ez a cég — a kamara értesülése szerint — kamaránk területén a linzi gyárban készült pótkávét hozza forgalomba és igy a magyar cimer használati jog nem illeti meg.
Ez a dicséretes határozat oly természetes és oly indokolt, melyet védeni, magyarázni szinte felesleges,
Mégis mit hallunk ?
Egyik másik fővárosi lap amerikai módra, több cimmeKellátolt közleményt közöl e határozatról. Nem "dicséri, sót ellenkezőlegI A történeti hűség kedveért imo ide iktatjuk f.gyik lap ez ügyben közölt sorait:
„Évok ót« a legnagyobb erőfeszítéseket tesszük, hogy gyáripart teremtsünk, hogy külföldi gyárosokat nálunk letelepedésre bírjunk t-s akkor vidéki hatóságok az ő apró bosszantásaikkal megakadályozzák a nyugodt és zavartalan munkát. A Franck Henrik cég
Felelős szerkesztő :
Kerti»». JóxHef.
I.aptulajilonoi e. kiadó. IKJ. WAJÜITS JÓXSKI\'.
— például — a pótkávégyáros, tnár itent is mond-! ható külföldinek, mert húsz év óta ól és dolgozik már nálunk. Az utóbbi idób.n a soproni kamara egy kisebb pótkávégyár érdekébe-i egyre-másra zaklatja a Franck-céget. A kereskedelmi miniszter egy Ízben már rászólt a soproni kamarára, de a figyelmeztetés nem használt, a kamara ismét nyilatkozott és ismét kellemellenkedni akart a másik, szintén magyar, sót jelentékeny gyárnak. Az llgybe végűi — igen helyesen — újra bele fog szólni h kereskedelmi miniszter, aki vizsgálatot rendelt, hogy kiderítse á különös akciónak bizonyosan különös okait."
Ügyebár milyen szép kis bokrétája a magyar ipar pártolásnak I Minő gyönyörű tenorban kezdődik a Közlemény! A vidéki hatóságok apró bosszankodásokkal megakadályozzák a magyar gyáripar nyugodt és j zavartalan munkáját I Még a miniszter is bele fog szólni, hogy „kiderítse a bűnös akciónak bizonyosan különös okait."
Hát lássuk tisztám a helyzetet. Arról van szó, t)ár az idézett közlemény nem arról emlékezik meg, hogy kamaránk, mely a fontos közgazdasági ügyekben mindig siet leadni véleményét, kimondotta, hogy kérni fogja illetékes helyen, hogy a Franck céget tiltsák el a magyar cimer használatától, mert ez a kamara területén linzi gyártmányt terjeszt. Ez oly természetes határozat, melyet a kamarának már régebben kellett volna meghoznia. Hisz a kamarák a magyar ipar és kereskedelem megvédésére alakultak. Ezt a jogát, sőt mondhatnám kötelességét gyakorolta a soproni kamara. Gyakorolta és e jog gya-
Szorko»»IOség: Nagykanlzaa, Hunyadi-utca 30.
Előfizetitek ¿9 hirdetitek Ifj. Wajdlla dózaef kőnyv-keraikedáaábe küldendők.
Megjelen minden hétfőn délben.
korlására felhívj a többi kamarákat is. önzetlenül, amit különben is felesleges lenne mondani, ha a közleményben a sorok között nem olvashatnánk kamaránk meggyanusitását. Mert egy ilyen határozatról azt mondani „különös akció", melynek „különös okai vannak", ez- legalább is oly Ízléstelen, mint igazságtalan.
A soproni kamarát nem kell védenem. A fővárosi sajtónak éppen ama orgánumai, melyek mosi gyanúsítják, agyba-fóbe dicsérték kamaránkat, midőn erélyes határozatban követelte az önálló magyar bankot, a vámterületet és végül, midőn a bankkartell ellen nyilatkozott. Én nem vitatom, hogy e határozatok helyesek vagy helytelenek voltak. A fővárosi sajtó dicsérte érte. A sajtó szempontjából tehát helyes volt.
Ez ügyben azonban, melynél ismétlen ép oly önzetlenül hozott határozattal állunk szemben, mint az előbbieknél, kamaránkat vidéki kicsinyes hatóságnak titulálják és Ízléstelenül gyanúsítják.
A közlemény eredetét nem kutatjuk. Nem kutatjuk azt sem: kinek fájhat a soproni kamara határozata. I)e ki kell mondanunk. hogy a soproni kamara határozatát a magyar sajtónak ily kommentárral fogadni nagyon fura dolog A soproni határozat messze felülemelkedik a .pótkávé harcon". Ez a határozat közérdekű, melyet majd illetékes helyen el fognak bírálni. Ha helytelen, ¡nem teljesítik. I>e elébe vágni a határozatnak, olyan kommentárt fűzni az ügyhöz.
Az „önzö".
i
,Úiizó vagyok? Neheztelsz Keám Péter? Hogy elhagytam az ósok szent hitét? Nem János! Nemi Miattam Isteuét Imádja kí-ki, ahogy »karja (,\'nak sokkal jobbnak láttam volna, hogyha, Megfogadod az Asszonyod tanácsát S megígéred, hogy elveszed a leányát. Végre is Margit elég szép lány ahhoz; Hogy bárki is hitvesül vegye:" Hárki igen! Hát rajla csak, tegye! De én ? Eh látom ! Neheztelsz Kám Péter I Nem haragszom! Most mondom már kétszer.
Csak ismétlem, jobbnak láttam Uarátom.--
Ne ! Ne folytasd ! Nem értesz meg ... Már látóin ? Pedig kell! kell! akarom, hogy megértsed. Önmagámért. MindkettőnkértI Erted?. .\'
II.
„Hisz ¡61 tudod ! Kongyok között születtem, Az utcasark s odu volt otthonom. Amig el nem jött a szent irgalom Egy napon értem a kis iskolába ; fis nem cipelt magával házról házra. Hogy azután naponkint évről-évre, Máshol kolduljak reggelre-ebédre .. "
III.
„Ingyeunapokat evó koldus voltara. Tudod te mit érez az ilyen kis diák?
Előtte dőzsöl az egész világ. Mert hiszen a gazdagnak kiváltsága, Hogy a koldusuuk alamizsnát adjon. — Cselédek elótt hányszor pirult arcom ? Hányszor borilá szégyentói a vér? S mikor nem csúszott az ingyenkenyér, Csak egy vigaztult, egv ösztökélt mégis: Hogy megnövök és „élni fogok én is!"
IV.
És amikor már kiserkedt a bajszom, És ereimben a vér elkezdett égni. Mikor már érezte liogy mi a férfi: (S még nem tudtam élni!) Szegényes, dugott, szllk legény-szobám, Valamennyi csendes, kis ablakát. Vad szél tépázta minden éjen át. Vad szél!... Az élet viharzó szele, Az élet szilaj, sóvárgó ösztöne ! . ! !
V.
„Hiszem az Istent! Hár a szent bellik Elkaptak, ainit tanultam, mint gyermek. Már lassan imádkozol is felejtek : Hár mondom — hiszem, hogy van Isten. Vau ! Van !
Hatalmas, tngv, fenséges, láthatatlan---
Aki vigyáz és őrködik felettünk.
Nem akarja hogy ne éljünk, ha lettünk!"
VI
„Feloldja az én bűnömet az Isten. Akit én szerintetek meggyaláztam,
Mikor roskadtan, féltlton mogálltam. Én önző, uein inertem magam megölni, *
5 hogy éljek, althoz pénzt kelleti szerezni. Két féle pénz szerzés is állt előttem, Egyik: ha elveszem a kosztosném leányát, Másik: jötl hozzám egy kodves ember. Azt mondta, hogy ó lesz a keresztapám, Ha eldobom az őseim hitét,
6 cserébe ad sok pénzt pénzt nekem,
A pályámat ugy befejezhetem — — — Pénzt! ÉlhetekI... Oh mit tehettem volna? Százélet is szalad előttem sorba:" — — —
VII,
.Láttam magam kínos béklyók között, Hazugság,. . szégyen, . .. átok veit körül. Ugy szöktem el gyermekeim közül; S a kényszer csőkok, ahogy vezekellom, Az asszony, akit sohasem szereltem, Titkon, nem azzal vádolt, hogy csalok, Hogy nyomorult, hitvány, hazug, vagyok, Hanem azzal, hogy megöltem magam, Az életem örökké odavan I . . . Hogy nem éltem és nem is fogok élni, Es én nem tudtam összetépni, Az élet — kötelét Elkövettem a „szörny vallás-cserét!"
VIII.
„Meggyaláztam szerintetek az Istent,
Kövezzeuek csak. véssenek meg itt Iont. Megvetem a föld apró babonáit, Az ember, aki boldogságra áhít,
2
L a L a I a" 0 l L 0 N Y
1908. JOLI US 27.
inoly egy ismeretlen háttérben húzódó érdekeltnek kellemes lehet, de az elsó hivatását tevékenyen betöltő kamarai, illetve ennek jó nevét lealacsonyítja, igazságtalan, csúnya dolog.
A közlemény arról is szól, hogy ez ügybe .» kereskedelmi miniszter is beleszól. Bár az idézett közlemény elsó része oly tenorban Íródott, mely e tényt inkább óhajtó alakban tünteti fel. mini befejezett igazságot, de azért nagyon helyes lesz a beleavatkozás. Legalább meglátjuk, hogy aki a magyar ipart pártolja, ama jutalomban részesül-e, melyben a soproni kamarát részesítették az idézett közlemények.
Jó lenne, ha azt is tisztázná a sajtó, hogy divat-e móg a magyar iparpártolás?
Azt is lehetne tisztázni, hogy csak a vezércikk rovatnak kell-e a magyar ipart pártolni, vagy a közgazdasági rovatnak is ? És végül, hogy betiltsuk-e a kamaráknak a magyar Ipar pártolást és bizzuk-e azt a-kóz-gazdasági rovatokra?
Ameddig ezt nem tisztázzuk, addig tán betilthatnák a lapok a kamarák iparpártolási mozgalmát.
Tán akadna kéznél a linzi gyártmányt pártoló kamara?
, . . Mégis csak szép, nemes ós fenséges dolog a magyar ipar pártolásai
A törvény csak fizetést «mell«, de a italai tanítók jövőjéről, mely szintén nagyon fontos probléma, nem iatézkedett.
Pedig bogy mily hiányos s valóban megbotránkoztató viszonyok uralkodnak e téren, legjobt-au mutatják a tömeges állomásnélkulis/gek s az hogy ha megüresedik egy állás, arra százan is pályáznak a legtöbb előre is — remény nélkül.
Hogy mikből erednek ezek, azt könyen megtudhatjuk, ha a tauitóképxést. a ké|>zóiutézetek egész életét s a mostani sanyarú közállapotokat figyelembe vesszük.
Középosztályuk szegényebb részébe is belolako-1 dott az a vágy, amely már megmételyezte munkás-népQnk nagy részét, mely lenézetté telte a tisztes| ipart s kereskedelmet folytatót mely elhiutette még az alsóosztályban is uzt. hogy Hát nem muukás polgárrá, hanem úrrá tegye. Persze ezen vágy kielégítést nyert akármilyen viszonyok kőzött s tOr. nélkülöz, fárad a szülő, csakhogy fiából ur legyen.
Beadja tehát a polgári iskolába liát, mert ott legkevesebb auyagi áldozatokba kerül s miután nagy küzdés árán elvégzi a IV. osztályt, |ön a pályaválasztás
Katouai iskolába vagy kereskedelmibe nem adja, mert nincs hozzávaló tehetsége, ipariskolába nem adja, mert hisz ur akar lenuí, ott pedig dolgozui kell s szerintünk csak az az ur, ki ir-ir és nem dolgozik. (Miutha avval uem is dolgozna!?) Beadja tehát az állami tanítóképzőbe! Miért ? Mert ott tandijat senk\' sem fizet s mert ott a ki csak valamire való, díjtalanul kap ellátást, lakást s még pénzbeli segélyt is.
így egész könnyen, telve ambícióval készül a tövises tauitó pályára az ifju. Hosszas magolások után még a tanitóképesitőt is leteszi a tanitójelölt s 19 éves korábau ba nem ismételt egy osztályt sem okleveles tanító lesz.
Öröme leirhatlan. Végzett ember.
De egyszerre kezdődik a csalódások sora.
Nyáron böngézget a .Néptanítók I,apjá"-bau s látván sok pályázatot, beadja a sok szenvedés árán (?) megszerzett oklevelet s — mellőzik. Ó persze remél s reménye megingatta», elgondolni sem tudja, hogy állás nélkül maradhat.
Kijön a szeptember eleje s az ilju állás nélkül marad. Kkkor már megaaeppeu s sajuálja. h ogy ott bon kell lenni. Majd fejéhez vágják otthon : Hát ezért tanultál, hogv itthon légy. S a tanító ur tovább
ályázik rendületlenül — most már nevelői állásra is Ha véletlenül szerencséje van, - kap egy helyről akceptálást.
Ez aztán a legáldatlauabb pálya. Örökösen kell a szülőkkel harcolni, hogy viegadják a tiszteletei, ami egy tanítónak kell. Mert azok mint alkalmazottal éreztetni szeretik felsóbbségtlket
Ez azláu kezdi elkeseríteni az ifju tanítót s a
pálya nem örömet, hanem szomorúságot, bánatot okoz.
11a esetleg jobbmódu szülője vau a tanítónak, évközben is hazamegy, hogy érzékenysége csillapodjon De a tétlenség csak busitja. Majd a tanév után a nyári szüuet is örökös pályázatokkal s protekció keresésekkel eltelvén, jön az uj tanév kezdető. Állás uira nincs s megtörténik, hogy a tanító ur esetleg egyszer, kétszer ismételt sorozat alá kerülvén, bevált és a katonasághoz jön.
Ha véletlenül önkéntességi jogai érvényesítésére elfelejtett folyamodni, vagy nem ii akart — száfíítván állásra, 3 éves katona lesz. ha nem, ugy egy éves.
Ezalatt elfelejti minden pedagógiai tudását a kaszárnyák belső élete alatt s távol esik szivben, lélekben a nemes pályától.
Ha a katonaságnál jó dolga volt, ott marad, ha nem, a mi biztosabb, megkezdődik újra a szenvedések kálváriája.
Pályáz, pályáz s mondjuk végre 8—4 évi küzdés, utánjárás után egy protekció — de nem tehetség vagy érdem — folytán állást kap s akkor kezdődik az igazi muukája. •
Hogy hány fiatal lanitó megy ezen keresztül, uehéz megállapítani, de hogy sok van az biztos. Sót vau még eunél rosszabb sorsú tanító is.
Ezeu bajok orvosolására szigorú létszámot kellene meghatározni a képezdékben a sok hiába való államsegély helyett több állami iskolát s állást kellene szervezni » csak annyinak adni oklevelet, a mennyi-elhelyezui tudna az állam. Esetleg magasabb képzelt, séghez, mondjuk 0 középiskolához kellene kötni aztán javítani a fizetésüket.
Ezzel azláu erős, lelkes tanítók lennének, nem sínylődő, elkeserített szellemi proletárok.
Kisf.
A fiatal tanítók helyzete.
Nagykanizsa, jul. 20.
I
A szellemi proletárok egyik nagy gárdáját a a fiatal tanítók képezik. Azok, kik majdnem hivatva vannak a népműveltség magvait elvetni: a gyermeke-! kel a középiskolára előkészíteni, a tovább nem tanú lók számára egész életükre szükséges útravalót adni s a községbeli lakók vezetőjeként szerepelni, azok bizony pályájuk elején — proletárok.
Az uj fizetési törvény, mely a valódi nyomortól mentette meg a néptanítókat, enyhített, de megelégedést vagy örömet s ezekből fakadó lelkesülést uem borott egynek lelkében sem. Megelégedtek vele1 mert meg kellett elégedni.
Problémák.
In«. KARDOS ZOLTÁN
Kövesse azt, amit a szive érez; Egy nyugalom vau, — mi sohasem véroz. K, nyugalom : „a lelkiismeret\' S ba többre tartom az életemet, Mint a szokást, amiben felneveltek, Legyek tagadó, hitetlen, eretnek. De ön hitemben is megtisztulok. Boldog vagyok !•
IX.
„És az Isten, aki felettüuk él.
Aki igaz és igazán ítél,
Látja, hogy bár „önző ember" vagyok.
De ember hazudni uem tudok !
Ks nein rosszabb, mint, akik szent malaszttal,
Hitetlenül járkálnak hívő, arccal,
Ks uem önzőbb, mint az a jámbor asszony.
Ki a koldusnak csak krajcárt is adjon,
Az alamizsnát kegyeseu biz ugy adja,
Hogy az Isten, százszor majd visszaadja!"
„Feloldja az éu bűnömet az ég. Bevallom hitvány, csúf, öuzó valék, De önzésem maga a szűz — természet. Az „élet vágy", a „szerelem", az élet. A boldogság maga: a hit. Az Isten S init uem találok még a bolt hetükben Az „élet cél", amoly féle török, „Emberi — jogok", a hét — örömök. Közössel akarok az Alkotóval; Ki minden embert eláraszt a jóval!"
XI.
„S ha megfogom találui azt az asszonyt. Akit szeretni togok s ki szeret Ha boldogságunk nemez majd gyermeket: S ha lesz majd meghitt, cseudes kis családom, Ha boldogságom igy tovább plántálom ... Az önzésein már a „köznek is áldoz". Leborulok a „becsület oltárához". És áldozom és gyónok és vezeklek „Mert egy Isteu van: „Es ez a szabadság". Ks egy vallás: „A becsületes élet". Legyen önző. hibás gyenge ember; Ki „önmagáért szépen élt". Szeuté lett!"
XII.
„Szeuté ilyen I Megértettél hát Péter ? Lehi/llt lelkemből minden „átkos kényszer". Ugy érzem magam, mint egy „szabadgyermek.. Megértesz ? . . . Biztat sugara szemednek — —
Vagy ne 1--Ne szólj. .. Hallom a beszéded 1
Péter ue szólj!---Péter hallgass! félek ..
Hogy amit gondolsz nem azt mondja szavad, Hogy nem birod legyőzni öu magad. — Hallgass el Péter? ... Én is balgátok ! E csendhez jogom vaq ! . . Öuzó vagyok ! Önző I — És féltelek, szeretlek téged ; S beuned gyűlölném meg a mindenséget!..."
ABONYI ANDOR
Ilyen nagyon meleg időben cikkel írni s tegyük hozzá — mert hát ez a cél — jo cikket írni, nem is látszik egészen yyerekmeslerségnek. No mellőz tassék kérem alásau félreérteni! Nem ám éppen a meleg miatt, bár nem csekély lankaszló hatása vau az idegrendszerre s igy a gondolatok uem igeu sziporkáznak, hanem a téma hiánya miatt. Mert hát i Uram fia. miről is Írhatna az ember a nyár kellő derekán ? A szesz hevít s az iskolák is zárva vaunak, flaukkarlell is keveseket érdekel. A természet csodás szépsége inkább csak közvetlenül nyújt igazán nemes élvezetet, mint tán néhány gyarló silány viszfényben feltüntetve.
Mivel loglalkozhatik tehát ilyenkor a mai társadalom kissé jobb Ízlésű, bár éppen uem ultra-modern, szabad idejében, vakációs hangulatban, délután 2-től őrig. Ki félvéu az elhízástól, ebéd utáni pihenőjéről lemondott, a kázéház meleg fflstjn nem mulattatja s az alsós igazán lelket nemesítő látókhoz még csak uem is konyít Mivel foglalkozik az ilyen ember, hogy soványodjék?
Megfelelek rá kérem szeretettel.
Az ilyen ember társadalmi problémákon rágódik. Bágódik nem csupán azért, mert ueki ez élvezetet nyújt, hauem mert ma mindenki ilyus dolgokon töri fejecskéjét.
Lássuk csak, vagy kissé szerényebben próbálkozzunk meg vele, uyujt-e az ilyesmi némi élvezetet
Kib unokaöcsém, ZöldkeietO Ferkó, ki nem is olyan zöld, mind nevéről éa 10 esztendejéről következtetni lehetne, ezen szavakat intézte hozzám :
1908. JULIUS 27.
ZALAI K Ö Z L 0 N Y
8
— Bácsi kérem, én sirok Igen, én sirok, ha mosolyog is « bácsi. mert a Piroska nagyon henceg. Hiszen tudta hAcsi, hogy mit tesz az. hogy heneeg; de hogy miért, azt aligha találja ki. Hát tudja kedves bácsi, azért, mert ö gazdag s én szegény vagyok. Hát szBbad-e ezért haragudni? Igen, én sirok, inert a Piroska ... a Piroska azt mondta, hogy nem lesz a feleségein, mert nekünk — ugy szégyellem magamat — nincsen zongoránk. Azt \'mondta, hogy 6 sem tud játszani, de az nein baj, inert uem az a lú, hanem az, hogy miudeu tisztességes házban van zongora. Azt moudla, ti nem vagytok tisztességesek, mert nincsen zongorátok. Mondja bácsi, hát mi nem vagyunk, igazán nem vagyunk tisztességesek?
— Dehogy uem, kedvos Ferenc öcsém — felelém, — minden ember tisztességes, az is. akinek vau zongorája, de még az is ám, akiuek nincsen. Légy teljesen nyugodt ós ne pityeregj, te tisztességes ember vagy, ha nem is áldott meg az isten olyan papával, akiuek sok, sok pénze vau. Hisz az emberek a/, olyat meg sem tllrik, aki nem tisztességei, az olyant sötét, nagyon, de nagyon sötét börtönbe záriák s csak kenyeret meg vizet adnak neki.
Ezzel Zöldkcletü öcsém letörölte könnyeit, sót víg arcot vágott s gyorsau távozott, hogy minél elóbb a szomszéd Káranyai Piroskával beszélhessen. Nem tudom, mi okozta elégedettségét, hogy Piroska, ki most tölti be :i-ik évét, most már hozzámegy majd feleségül, természetesen, ha már kijárta a gimnáziumot, vagy pedig, hogy helyre vau állítva a becsülete. Alighanem az elóbbiuek, ha ugyan Piroska az öreg bácsi szavára ad valamit.
Mint írom, tehát Ferkó Öcsém elszaladt s engem egyedül hagyott a problémáival. Mi is hát itt a kérdés? Kgy jobbmódu gyermek uem találja hozzávalónak a másikat, csupáu azért, mert szegény, meg mert az auyja, apja is kerüli a szegényt, szinten csupán azért, mert szegény, bár gyakran sokkal intelligensebb, mint ók.
A Darwin—Spencer elméletnek, amely szerint az életbon az erősek, az életrevalóbbak érvényesülnek, alig vau nagyobb cáfolata, mint a porveuu magaviselet, mert hát vnltaképeu ilyen a legkiálha-tatlanabb. Most hát kik a legerősebbek, respektive leggazdagabbak? Kik — társadalmi korlátokon bár vagy éppen azokon kívül — leginkább rövidítették meg embertársaikat, legsikeresebben csorbították meg azok egyenlő és arányos jogait. Kz pedig nem az az érdem, melynél fogva ók a nagyon gyakrau kizsákmányolt szegénynyel méltatlan módén viselkedhetnének. Ar a a/, erchusiv gógre ez éppeu uem inotus titulus, amelynél fogva már gyermekeikel sem engedik egy szegényebbel érintkezni. Talán attól féltik őket, hogy a szegénység, bár távoli szemlélése kissé jobb érzést, nemesebb vonást lop be a logikus gyermekszívbe?
Hogy a magasabb standard of lile buzdítólag hat az alacsonyabb néposztályra, annak ambícióját növeli készséggel elismerjük, ketségtelen a;, is. hogy semmi sem késztoti az egyént oly megfeszített munkára — ami tudvalevőleg a lelket is nemesili — mint a inár megszokott slandardnak fentartása. Másrészt azouban mérhetlen bűnnek, lopásnak, sikkasztásnak lehet okozóia. 8 hányszor jut az egyes, téliesen érdemen kívül nagy vagyonhoz, bár mellette a legparlagiasabb s hogy az ilyen miért érdemel különös tiszteletet, azt csak a vagyon imádói magyarázhatják meg. Tagadhatatlan — amire egyébként hivatkoznak is — hogy a gazdagnak sokkal több alkalma és anyagi ereje vau bizonyos mértékű magasabb műveltség megszerzésére, de méltóztassék belátni, hogy ez nem az igazi műveltség gyakran, hanem annak csupán látszata. Nincs oly jó pótkávé a kávé mellett, mint amily kiváló pótlószer a vagyon ; 10 százalék intelligencia HO százalék vagyon mellett, ugy fog feltűnni sokak előtt, hogy az intelligencia WO százalék s a vagyon is nyom legalább annyit, mig nagy iutellegencia vagyon nélkül ugy fog feltűnni,
miut ¡1 százalék iutellígencia. A gazdag ember műveltsége gyakrau igen .fölös csupán, mert elég, ha őket műveltnek tartiák. Beszélnek ók Kaun, Haggel, Haeckel s tudom is én kiről, tudom is én hogyan. Kiég, hogy beszélnek, hogy neveiket tudják s társaságuknak a jeuiiesse dorée-uek nemhogy csak elég, hanem sok is.
Igaz, hogy a szegény ritkábban lehet művelt, de auuyira legtöbbször, miut sok, sok gazdag, A szegénynek, hogy műveltnek tartsák, valóban, annak kell lennie, inert szegényről nem hajlandók az emberek jót mondani I gazi műveltség csakis ezeknél jöhet létre; mert mig az ész művelése nehezebb neki. a sziv kiművelése ránézve könnyebb. Igazi műveltség pedig csupáu ott es akkor jöhet létre, ha az érzés, sziv műveltsége szerencsés harmóniában van. A legiobb tanítómester az élet, — mondja a közmondás, — ini tegyük hozzá a szegénység, a nyomorúság A legmagasabb életfilozófia. ami különösen a nagy orosz irók müveiből kitűnik, igazán csak a uyoinorgók közt fejlődhetik ki. A társadalmi intézményekkel való meghasonlás, ezen iutézmények békóitól való szabadulás vezet ezen magas felfogás létrejövetelébez. Ezek ismerik leginkább az ombere-ket s éppen azért kerülik is őket Az ilyen szegény gestulálni le\'iu tud és nem akar, azon szegényeket prdig, kik örülnek, ha egy |obh kabátos, mint ó. vele szóba áll. keeseseu nyujlna a magasból való leereszkedés boldogító csalmatagát, ezeket a szegényeket méltán megveti, uem csupán az osztálymorál miatt, hanem mert büszkék, mert büszkeségük az egyedüli jogosult büszkeség, a fenséges lélek büszkesége, amely maga mellett az alacsony uivón álló lelkeket meg nem türi, mely tőlük visszaborzad.
S mondják meg ezek után kedves olvasóim ily lelkeket rajion a jourok teremtenek, avagy a meg uem érdemlelt mellőzés által okozott kellemetlen lelki érzés? Méltóztassék elhinni, hogy az anyagi gondok által okozott keserűség az az izzasztó kohó, melyből a színarany, az igazi nagy lélek válik ki.
ME6FI6YELÉSEK.
Ktk. 4ö § a értelmében száz lorintig terjedő pénzbüntetéssel büuteteudő. Erre igaz uem kerül a sor, mert a „tanító-tanár" urak csak passíve viselkednek.. Csak elfogadják és megkövetelik a jogtalan címet. Névjegyekre nem nyomtatják uem élnek vele. Így a fentidézett paragrafusban körülírt kihágást nem követik el. Mégis, ez a „passiv címbitorlás" a tanítók részéről még százforiutos kihágásnál is súlyosabb eset. Súlyosabb amennyiben, amenyiben a .tanítói tekintély" egyenes rovására megy a jogtalan cini haszuálata. A .káplár" nem használja a .lóhaduagyi" sarzsit. A .gépész" a mérnöki titulust. Pedig majdnem auuy\' joggal vÍ8elhetuek. Ennek a százszorta szebb névnek, a tauitóiuévuek, igazabb értelme van, a magyartalau, csinált tanár névnél. A tanítói hivatás mindenki előtt tiszteit foglalkozás. A tanítói névnek a maga egyszerüségébeu minden józan ember előtt olyan igaz tjsztelete van, ami uem szorul lopott tekintélyre. Tiszteletét csak legfeljebb azok a tanítók ronthatják le, akik sa|át címüket kicsiuyelve, más uagyobb címet bitorolnak. Nevetségessé léve inindakét címet. Már, akik nevetnek rajta. Mert sokan boszankoduak is.
(ír.)
Tanár — tanító I ?
i Divatos cirakórság.)
Az emberi elme nagyszerű találmányai gigászi módon rópiiik az időt a múlttól tova. És mégis uem egy esetben még bent vagyunk a barbár korban. A feudalizmus, ollgareliizinits, és mindazok az őrült szingillózis jogok, amik az egyik embert a másik társa fölé szinte isteni hatalommal emelték már régeu a jogtörténeti emlékeket őrző fóliánsoké. Es mégis osztják mégis a nemesi ciiue\'iet. Az emberi butaság szülte hiilság. elm, rang. szimpla külsőségek utáni beteges vágy még mindig él es dühöng. Bizonyítva a léteit, hogy a butaság — halhatatlan Városunkban is szokássá vált az az országosan űzött helytelen uzus. hogy a „tanítókat* .tanároknak\'ciinezük. Hogy mennyire viszás dolog ez. Azt par sorbau alább fogoin jelezni. Mennyire lealázó és nevetséges ez az emigy avauzsirozolt tanítóra és a titulust megadókra egyaráut. azt részletezni is felesleges. Nem is irnék az egészről semmit. Ha nem leuue a köznek köze hozzá auuyiból : mert van olyan tanító,-aki egyenesen követeli a „jogtalan címet." .Nevetségessé téve kjzel ugy önmagát, miut az iskolát. A tanítóknak a tanári cím uem dukál. A kvalifikációnál» törvény kimoádja, kik lehetnek tanárok szóvetkezetesen, kik viselhetnek tanári címet. Ha tehát a tanitó tanár címet használ, kihágást követ el, cimbitorló lesz. És mint ilyen, a
Találmányok
szabadalmazása vagy értékesítése elótt ugy Magyarországon, mint bármely külföldi államban, forduljon a
„Szabadalmi Újság"
szerkesztőségéhez Bndapeat, VII. ker., Erz«ébet-körut 36. szám.
Kérje a „Szabadalmi Újság" ingyen mutatványszámát.
HETI HÍRADÓ
Ledőlt oltár.
— A Népszinház —
Mikor a Fes/.ty-féle körképet szemléltem a millenáris kiallitásonl mély nyomott hagyott lelkemben a szláv oltárok romjain heverő papok holttetemeinek látása. Vérökkel pecsételték meg a hirdetett szent igazságokat. Oltáraikkal együti pusztult el nemzeti önállóságuk. Kgy szép múltnak szomorú emléke volt az a rom, mely lételöket hirdette.
Ilyen oltár volt a Népszinház, a magyar hamisítatlan uépéletnck, a színtiszta faji érzésnek, a klasszikus egyszerűségnek, a költői magyar lélek édes. bús dalainak szent oltára.
Apostolai voltak már ez oltárnak Kisfaludy Károly is. csak tüzénél nem áldozhatott még; Szigligety Ede, Tóth Ede, Osep-reghy Ferenc, Szigeti József stb. voltak azok a kiváló apostolok, akik a magyar nép érzelmeit még a maguk lelkéből ismerték
Hát meg a púpok, papnők I Örökéi tű Blulia Lujza, a nemzet csalogánya. Tamási és «az a sok más. akiknek szavára, énekére, mint a szent buosu hívó szavára ugy gyűlt a nép. A templom mindig megtelt hívó. rajongó lelkekkel. akik szerte vitték az oltár tüzénél fellelkesült sziveket, uj hívőket tobo-borozva a magyar népélelnek.
Most ez az oltár leomlott.
És aki ledöntötte, testvérkóz volt, a Nemzeti Színház keze. melynek érdekei elnyelték az útjáról letért testvért. Es az a sok pap és papnő, akik ez oltárhoz ^szegődtek, szerte mennek, szivükben a fényes mull borús emlékével.
Feljajdult az egész ország, amikor ez oltárdulásról értesült, Vajh hol eraelódik másik. amelyen népóletünknek tüzet gyújt oltárán a lelkesülés? Betölti-e azt a szerepet a Nemzeti Színház, vagy fölöslegesek már a néplélek ismeretei ós megbecsülése. Már nem azt tekintjük, hogy annak a kristályforrásnak honnan, minden időben uj meg uj életet meríthetünk.
Vagy talán nem oltárdulás volt ez, hanem oltáremelés ?
Adja <t magyarok Istene, hogy ugy legyen.
ZALAI KÖZLÖNY
litUH. JÖLIUS 2.
— A fölepén Keszthelyen. Batthyány Pál gróf főispán és Odor Géza pénzügy igazgató folyó hó 22-éu a szolgabírói hivatal megvizsgálására Koszthelyre utaztak.
— ÁthelyezíooK. A kegyes tauitórend kormánytanácsosa Budapyitról Kovács Autalt, Sohweig-hoffer Tamást Kolozsvárról ¿Nagykanizsára helyezte, ahonnan pedig Pap Jánost Lévára, Szakáll Gyula tauárt pedig Veszprémbe helyezte. ÖrvondOuij, hogy a tanári karbau csak ily csekély változás történt. Kornéljuk, civil tanáruuk is a régiek maradnak.
Előléptetések. Pásztor Károly zalaegerszegi áll. végrehajtót a pénzügyminiszter a IX. fizetési osztályba léptette elő. — Marion Irma csák-tornyai áll. polg. iskolai helyettes tanítónőt a vallás-és közoktatásügyi miniszter segédtanitóuóvé nevezte ki. — A győri kír. főügyész Léránt István zalaegerszegi kir. fogházért címzetes fogházórmesterré léptette elő.
— Szabadságon van Halis István község-biró, városi tanácsos, f. hó 23-ika óta.
— Nyugdíjaztatás. Szeutmiklóssy (iyula, a tapolcai járás fószolgabirája állandó betegeskedése mi dl nyugalomba akar vonulni k ezt már be is jelentette a járás közig. biz. tagjainak.
A Osány-szobor. A Csány szoborbizottság tavaszi értekezletén azt határozta hogy megkér a kanizsaiakat is, rendezzenek egy városszerte, sót mogyeszerte köztetszó ünnepélyt a Csány szobor javára, ugy amint Keszthelyen is volt ilyen és tóbb_ szór már Zalaegerszegen. — Bosnyák tiéza, a bizottság elnöke a papokban küldött Nagykanizsára ez ügyben három levelet, egyet Vécsey Zsigmond polgármesternek, egyet Horváth György fógimn. igazgatónak, az irod. és inAvészeti kör elnökének és egyet dr. Hajdú (iyula ügyvédnek.
— Alapszabály jóváhagyások. A .Zalavármegyei közművelődési egyesület" és a „Komár városi katholikus olvasókör* alapszabályait a belügyminiszter láttamozta.
Hivatalos vizsgálat. Zalavármegye (óispánja. Oróf Batthyány Pál az elmúlt héteu víu-gália meg Sümeg és Keszthely hivatalait. Dr. Tliassy (tábor megyei főorvos Keszthely s a bataton kornyékén, továbbá Sümegen és Tapolcán járt vizsgálat céljából.
— Haláleset. Magasi József paliui tanító f. hó 21-én 03 éves korában meghalt. A népoktatás, ügynek 34 évig kiváló eredménnyel működő, buzgó harcosa volt ó ugy, hogy nemcsak a kozségbeliek, hanem hatóságok tiszteletét és szeretetét is kiérdemelte. A temetés másuap nagy részvét mellett volt Kollégái nevében Nagy Lajos nagykanizsai áll. tanító búcsúztatta el megható beszéddel
— Az elitélt fel. szerkesztő. Kálmán Pált, lapunk volt fel. szerkesztőjét, mert kaució nélkül politizált, a kir. törvényszék 30 K. pénzbüntetésre ítélte.
— Utolsó tanítványai. A keszthelyi gazd. akadémia III. éves hallgatói ezzel a felirattal ezüst babérkoszorút adtak Sparszam Pál akad. tanárnak, aki -in évi ,működés után nyugalomba vonul. A teljes felirat igy szól: .Kedves emlékül szeretett tanárunknak Utolsó tanítványai." A babérkoszorúnak 6\'2 levele van, mindegyiken egy-egy III. éves hallgatónak a neve van bev ésve. A szeretett tanárnak. — ki egész pályáján egyetlen hallgatót se buktatott — az akadémiai ifjúság fáklvászeuével is kifejezte tiszteletét.
— Tüzek Nován. A község két leggazdagabb polgárának összes termékei a tüz áldozatává lettek egyik elmúlt nap éjjelén.
— Jégeső ós a villámcsapások. Lakócsa község határát jégeső verte el s ugyanazon időben Drávaszentmártoubau a villám egy csűrbe belecsapván, felgyújtotta előbb azt majd körülbelül 40 gazdasági épületet. Vaka községben szintén nagy tüz lett a villámcsapásból. Tekintve, hogy e környékek lakói szegények s mivel az elvert gabona, valamint az elégett lakások kevés része vau csak biztosít a, a lakók uagyrésze a nyo mor és éhség elé néz.
— A drágaság ellen. Csáktornyáról irják: A drágaság ügyében az itteni tisztviselők és polgárok vezetői értekezletet tartottak Elhatározták, hogy a főszolgabiróságot kérvényileg log|ák kérni a drágaság elleni intézkedésre. Előkészítési bízottságot küldtek ki, moly húsfogyasztás szövetkezet tervezetet készít és felvilágosítást szerez más városokban létesült hatósági mészárszékek működéséről. Ha a csáktornyai hatóság közbelépése uem elégíti a várakozási az itteni polgárok naggyülésén fogják megvitatni a teendőket A drágaság miatt e hó. 17-én képviselőtestületi ülés is volt
— A déli vasút alkalmazottai körében a múlt vasárnap tartott gyűlés még mindig élénk beszéd tárgya, ügy értesülünk, hogy a gyűlés eredi méuyével a déli vasút alkalmazottai nincsenek megelégedve. Emez értesülésünket igazolja a vasúti szaklapok Ilire, melyek szerint a déli vasútiak szeptemberben újból országos nagygyűlést tartanak. A nagykanizsai mozdonyvezetők is értekezletet tartanak melyen az ügyükben teendő lépéseket lógják megbeszélni.
— Vasutasok mulatsága Zákányban
A következő sorok közlésére kértek (cl bennünket: Meghívó. A zágrábi Máv szolgák olvasóköre 1908 évi augusztus hó 2-án, vasárnap különvonattal társas kirándulást rendez Zákányba, aliol^ az árnyas Dráva parton nyári mulatságot tart, melyre az olvasókor, valamint a Vasutas-szövetségek és a zágrábi Máv. altisztikör m. t. tagjait, továbbá az olvasókör iránt érdeklődőket ezúton tisztelettel meghívja a vigalmi bízottság. A különvonat Zágráb Máv. pályaudvarról vasárnap reggel fi óra 30 perckor és vissza Zákányról este li) órakor indul. Részvételi díj szetnélyen-kint 80 fillér.
— A csaló sztráj kólók Turcsincsei majorban mely gr. Festetics Jenő birtoka az aratók közül körülbelül, 20-au sztrájkba léptek Az oka az volt mert az uradalmi intéző minden nekik járó 13. keresztet nem akarta odaadni T. i. az aratók a 13. keresztet 2-szer akkorának rakták, miut az uradalmiét, mert tudták, hogy az övéké lesz. Plavekovics Domokos és Koutres Márton lókolompost miután a csendőrség elhajtotta a többi másnap már munkába állt.
— A közös bajuszkötő ellen Pécsi ól irják: Igen üdvös és közegészségügyi szempontból felelte fontos intézkedést tett Überhammcr Antal pécsi rendőrfőkapitány. A borbélyüzletekben eddig szokás volt. hogy a borotválkozó és nyiratkozó férfiakra — kivéve akiknek saját hajuszkötójük vau — egymásután alkalmaztattak ugyanazon hajuszkötók. Akik eddig is kényesek voltak és vigyázlak az egész-
ségükre, uem használták a közös hajiiszkötót, amely valóságos közvetítője lehet a ragályos betegségeknek. A közös baiuszkötők használata folytán igen könnyen terjedhetnek tova a tüdővész, buiakór, vérmérgezés és egyébb kórcsirák, ép ezért Pécs város főorvosa lelentéso alapián Oberhammer Antal rendőrfőkapitány elrendelte, hogy a közős hajuszkötóket ilyen módon egy üzletben sem szabad használni.
— A felborult koosi. Muvriuka Józsefn,, horvátnádalai zsibárusné amint kocsisával és 3 gyerekkel egy kocsival Káckauizsáu behajtatott a lovak megbokrosodván, a kocsi egészen felborult. A 2 hónapos kisleáuya azonnal meghalt, a másik -j gyermek, valamiül az asszony ós a kocsis súlyos sérüléseket szeuvedtek.
— A ravasz paraszt. Vajda János bóhöuyei l.ikós Schaprínger \'helybeli vésuoknél a községe pecsétjét akarta megcsináltatni, hogy aztán avval különféle csalásokat végezhessen. De a vésnök az ottani jegyzőnél ezt levélíleg he|elentette, a mire a község leljeleutést tett a helybeli rendőrségnél, mely a tettest kiuyomozváu, letartóztatta
— Visszavándorlás Amerikából. A soproni kereskedelmi és iparkamara a következő hivatalos kommünikét küldötte be lapunknak : A fóldmivelés-ügyí m. kír. miniszter ur folyó évi iuIíus hó lii-áu 7 I.20H/VI. í szám alatt kelt leirata szerint az Amerikából való visszavándorlás még egyre tart és Igen sok munkakerosó érkezik haza. Fölkérjük ezért a munkaadókat, hogy közvetlenül a foldiuivelésogyí minisztérium muukásügyi osztályávsl (lludapest, Országhá;-térj levélben, táviratban vagy távbeszélőn közöljék, hogy milyen munkásokra vau szüksége s mily bér-föltételek mellett hány muukást volnának lia|landők alkalmazni? A bejelentés a munkaadókat nem kötelezi arra, hogy a munkaalkalmakra csak visszavándor-lókat alkalmazzanak s addig inig ilyenek uein lelem, keznek, más muukást ne fogadhassanak lei; a munkaadók a bejelentés után is bármikor s bárkit felfogadhatnak üzem-zavarok megelőzése czéljáből s ily esetben csupán azt kell hejelenleniök, hogy a visszavándorolt munkások részére kínált munka-alkalom tyár megszűnt. A visszavándorolt munkások, mielőtt a munkahelyre elinduluának, vagy közvetlenül értesítik a muukaadót, vagy pedig községi elöljáróság, illetre a földmivelésügyí minisztérium munkaközvetítési osztálya utján iratnak levelet a munkaadóhoz, hogy a részletes föltételekre nézve egymással megegyeznek
— Virágzó ipar fejlődött ki hazánk déli részén és nagyban járul hozzá a vidék vagyoni viszonyainak konszolidálásához. A legjobb hírnévnek örvendő Nagykikiudaí és Zsombolyai Kohn féle téglagyárakat értjük, melyek a tula|doiiosok szakavatott vezetése mellett a manorchia legnagyobb telepévé fejlődtek ki. A Bohu-féle szab. átfedő cserepek, melyekből a cég évente 50 milliónál többet gyárt, közked-veltséguek örvendenek. A cég ujabban Békéscsabán is hatalmas telepet létesít, mely számos miikáskéznek keresetet log adui
Amateur-fényképéxeknek I Alinláiioxei clhmert kitűnő maion í> utl fényképéitől I kíwUlólck, íclülmulhalailan ininütcgll pillanat kélt apparátusok, valamint uiinilonfélc fényképéttel! ctkkok Moll A\' cégnél (Tilclitaulion !», c» kir. u.Ivari siálliió) kaphalúk,
Kien Uilcl&g aUpItatoll iKM-hcn.
Kiváltaira nagy képen Arjugyzék liérmcnlvo klllil a cég.
Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált
..OTTONIAN\' - carettapapirt vagy hüveyt!
1908. JULIUS 27.
ZALAI KÖZLÖNY
— 70 év ót» a Sirup Pagliano mint a leg-jolili és legbiztosabb bashajtószer »ok ezer családuál eredményesen van bevezetve. Ezen (iirolamo Paglaio florenzi tanár állal feltalált én 10.\'8. óta elóállitott vértisztitószer csak akkor valódi ók eredményes, ha a gyártmány a törvényesen védett kék vignettával éa Girolamo Pagliano tanár névaláírásával vau ellátva. Kzeu klllönlegességek orvosi rendeletre az ország minden jobb gyógyszertárában kaphatók
1411
lllllIlM
Villi
|ir|>lilttl
c. .Ilcnileberg• -selyem 60 ki. IAI
fcljebl», kir-■ t«tu é. ita-Miatiiii,
Minta poitafordulUvat. — Magrendeléiík liiimely nyelven luléiendök.
ao seídeufahnkt. HENNEBERG io Zürich.
N v i 1 r t ó r
Ate rovat alatt köztöltékért uem vállal felelősséget & szerkesztőség.
--- 0
A Bór- és Llthlon-tartalmú
Salvator-forrás
> :<t:

kitiinó sikerrel hannáltatik vcsebajoknát, > htigyhölyag bán-tulmahül cs köszvénvnél.acztikor-bctegséguél.ai emésztési és lélegzési szervek hurutjainál.
Húgvhajtó hatású I
Persze ez az ottani élet ....
De érezni drámát s meghatva lenni, e közönség uem kívánkozik. Ugy goudolkozik; szomorú otthon, tehát a színházba mulalui jár; akár a cirkuszba.
Legalább ezekre mutat a csütörtöki előadás melyen „BabensteinM adták — Tóth Ilonka jutalomjátékául. A hatást, melyet a darab alkotott, kUlsó lókedv nem rontott el. Alig 30—40-eu voltak a színházban . ..
Szóval egészen kihallnak látszott a kanizsai közönség az — arénában. A páholyok is üresek.
Tóth |Ilonka (Bersabé) nem érdemli meg a közöuség eme közönyét, mert kiváló talentuma drámai erő. Ez előadás alatt is — bár kongott a színkör az ürességtől — tehetségének teljes ragyogtatá-sával játszott. Úgyszintén Tury is, kiről már ujat nem is mondhatunk. Fehér és Ladányi kitűnően meg-állták helyeiket. Szóval a szereplőknek dicséretükre válik, hogy dacára az üres háznak, mind jól játszottak. \\
A Naftalin premierje szombaton volt silány érdeklődés mellett. Magáról a darabról csak annyit monbatunk, hogy — üres bohózat.
A bohózat is akkor lehet jó, ha alakitásá-uál a szereplók inaguk állandóan uem mulatnak — i nyíltan. — A direktor urnák figyelmébe ajánljuk, hogy a darab elvégeztével a kijövetuél levő villany-lámpákat legalább addig hagyják égni, mig a közönség kivonul. Kisfatudi Jenő.
I
a retid-Ez már
A szociáldemokraták
tegnapra népgyűlést akartak összehívni, de őrség e bejelentést nem vette tudomásul, a betiltott harmadik uépgyDlés.
A mozdonyvezetők
helyzetük javítása céljál/ól ma az Uugár-Iéle vendéglőben (Csengeri-utca 74. sz.) gyűlést tartanak.
3ft80 tk. 908.
V.nm iUi\' llufl> •■4llUatll
T«l|«un iluta I
KapSoid üir,in]/r\\tlirnlc<(lifkhtn raj) a
St.urt-t.ii\'ó-tí Sfilral\'ir/orrili Vállalatnál KI f¿A * "•■\'•>\'•«\', lU\'lollrakparl t. ¿
¿j tfí^r^u jBmmaaiaaaai
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
A színházi hétről.
A nagykanizsai aréna ezidei nevozellosségo : Medgyaszai Vilmának, a főváros elsőrangú cabarel-iiiüvésznőjéuek, fellépése volt. Kár a falragaszok már pár nap óta hirdették jövetelét, dacára annak, a csupáu 2 napra terjedő vendégszereplésére sem volt a kis színkör megtelve.
Amint a színpadon megjelent a graciózus, mű vésznő, inele,? ovációban\'részesítette a közönség. Műsorának összes számait a jelenlevők viharos tapsai követték. A különböző hangulatokba való gyors beelés, hangjának tinóm hitlláuizalossága oly lebilincselő figyelmet kelteti, mintha szuggesziouálta volna hallgatóit. Néhány kedves mókái, élénk mozdulatai, víg alakításai s külőuöseti a végén jóleső, barátságos s megelégedett viselkedése megnyerte a közöuség tetszését.
Nagykanizsáról az intelligens közöuség nagy része távol vau s csak egy része »z, mely jolouleg itthon tartózkodván, a város egyetlen élvezóhelyéro jár: a szíuházba. Azouban az itthon levő kevés intelligensen kívül, a közép- és munkásosztály nagy része is az arénába jár. A karzati ülőhely s a karzat ez utóbbiak rendes helye. Ha valamilyen bohózat lesz adva, megtelnek e helyek. Zugnak-búgnak, ujjongnak az örömtől. Csaknem leszakad a karzat a dobogóstól.
ÚJDONSÁGOK.
A csatorna és vízvezetéki ügy
A váfos felkérésére a földmivelésügyi miniszter folyó hó julius 25-éu Kovács István állami mérnököt küldte le Nagykkauizsára, hogy a szükséges tanulmányozásokat a csatornázás és a vízvezeték felállítására vonatkozólag tegyo meg.
Vasúti baleset.
A Déli Vasút savauyukuti állomáson Ilormauu Mihály fókalauz az elindulni akaró vonatról leesett s zuzódásokat szenvedett mellén.
A nagykanizsai kőszinház.
Tegnap készült el az államsegélyt kérő folyamodvány. melyet azonnal el is küldtek Apponyi miniszternek, tiróf Zichy Aladár képviselőnket es Batthyány Pál gróf főispánunkat kérték fel a kérvény támogatására.
, Automobil azerencsétlenRég.
{jermán Béla földbirtokos a murakereszturi álloiuásuál. amint automobiljával az átjárón át akart robogni, az akkor lövő tehervonat elütötte s darabokra törte a kocsit; Ől podu KotTórjével életveszélyesen megsebesítette.
Rejtélyes botórés
Pénteken éjjel Nagykanizsán Weisz Mór és | L\'uger Ullmaiiii Klek üzletébe ismeretlen tettesek \' behatolni akartak thiger Üzletébe uem sikerült be. ineuuiök, de Weisz boltjának lakaliát könnyen leütötték s olt uagy rendetlenséget csinálva, meg szöktek. Ez esel érdekességét növeli az h lény sőt gyanússá is teszi egyúttal, hogy az irományokat össze-vissza dobálták, a pénzt pedig a szekrényből kiszedték, s azután az asztalon hagyták ezeket. Csodálatos, hogy a városnak egészen a centrumában ilyen dolog megtörténhetik; hisz az Unger üzlete a rendőrség mellett vau, a Weiszó pedig a legjár-tabb utcának egy gócpontján vau.
Iparfelügyolősóg Égerszögen.
Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter leiratában közölte a várossal, hogy az uj megyei iparfolügyelöség uem Nagykanizsa, hanoin Egerszeg lesz.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Tóth karakai Vendel, Márkus Eva f. Kis Veit-: delné mint a nagykanizsai sogélyegylet szőv. engedményese végrehajtalónad Németh Rozi f. Tóber Fe-renezné végrehajtást szenvedett elleni bírói letétbe I helyezendő 2n9 k. tőke és jár., illetőleg 200 kor. tőko és ¡áruiékai iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a l kerecsenyi 210 sz. tkvben t 1548 hrsz. Pogácsa völgyi legelőnek Németh Kozi I. Tóber Ferencznét illető 1/96 része 4ft k., a kerecsenyi 15 sz. tkvbeu 15 hrsz. kert a beltelekben 57 k., u. azoe tkvhaii f 2 és 4 sor 74 hr»z (55/a-és 55/h szánni ház közös udvarral) 248 k , u. azon tkvben 705 lirBZ. szóllö a tőrökcsapáson 52 k., u. azon tkhen 704/b. hrsz. szóló a török csapáson 32 k., a kerecsenyi 63* sz. tkvbeu t KiG hrsz. lakatos dűlői szántó földnek Németh Kozi f. Tóber Ferencnél illető 1/6 része 60 k., ugyanazon tkvben iGn hrsz. lakatos dűlői szántó földnek ugyanól illető 1/ii része 26 k.. u. azon tkbeu 216. hrsz. lakatos dűlői szántóföldnek ugyauót illető 1/6 része 25 k„ a bakónaki »1021 sz. tkvbeu t 1646 hrsz. nagyoldal dűlői szántóföld, rét erdő és legelőnek ugyauót B 195 sorsz. a. illető 1/474 része 105 k. becsértékben a nagykanizsai takarékpénztár utóajánlata folytán és pedig a kerecsenyi ingatlanok
1908. évi szeptember hó 1. napján dél előtt 10 órakor Kerecseny s a bakónaki ingatlan Uíryani"/on napon d. u. 4 órakor
Bakónak község házánál hivatalból megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár. a 04H hrsz. Ingatlanra 80 k. a 15 hrsz. ingatlanra 220 k., a 74 hrsz. ingatlanra 20» k., a 705 hrsz. ingatlanra l)(|, k., a 704/b hrsz. ingatlanra 90 k , a 166 hrsz. ingatlanra 100 k , a 216 hrsz. ingatlanra 72 k., n 169 hrsz. ingatlanra 60 k.. az 1616 hrsz. ingatlanra 10 k.
Az árverési hirdetményben kitett kikiáltási ár.
Árverezni kívánók tartoznak a beesár 10 százalékát készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni.
A kir törvényszék, mint telekkönyvi batO^g
Nagykanizsa, 190". évi julius hó 2. napján.
Szép keblek
ket lióltap alntt a
Pilules Orientálásul;;
melyek a kebleket fejlesztik, erősitík, helyreállítják és a női kebeluek pompás teltséget leiksüflöznek, az egészségre káros hatás nélkül Jótállva, arzeui-kiim mentes. Orvosi hírességektől elismerve Teljes diseretió. Doboza hisziiálslt utasítással li K 45 üli. bérmentve.
J. Ratió gyógyszertár Párizs, ltaktár: Torok József gyógyszerésznél Budapest Király-utoa 12.
i
salai közlöny
IU08JULIU8 27.
Nagyklklndal gyártmány.
BoSn-hk M«l>»d. bUtocuifl áihdOcMtír
BOHN M. és TÁRSAI
NAGYKIKINDA ós ZSOMBOLYA.
Legrégibb, legnagyobb és legjobb telep e szakmában Ausztiia-Magyarországon a ^
BOHN-féle TÉGLAGYÁRAK
NAOYKIKINDAN és ZSOMBOLYÁN.
Alapíttatott 1864 Legelőkelőbb referenciák Alapíttatott 1864
■ 50 millió évi gyártás —
a os. és klr. szab. Bohn-féle biztonsági átfedő oserepekből
VASOXYD természetes vörös sziliben vagy kátrányozva. GYÁRTMÁNYOK: Bohn-féle szab. biztonsági átfedő oserepek. Legolosóbb, legszebb tetőzet.
Képaa áxjaffyaák 4a minták kívánatra Ingyen él bérmontve.
Zsombolyai gyártmány. Stáb. bi<n.fi«iK i pr«Mti »títdft íp 3S3. Iltm.
NOXIN
A
LEGJOBB CIPŐ-
A legjobb kutya-kalács volt és marad a Fattinger-féle kutya-Kalács,
mely az összes e fajt« tápszerek közül a legjobb összetételű és táperejű. — 60 kg 23 K , 6 kg. bérmentve 3 20 K.
Fattinger-féle Puppy-Bisqnit
kölyök-kutyák részére. - 60 kg. 26 K., 6 kg bérmentve 3 50 K.
Árjegyzéket bérmentve küld:
Fattlngsr\'s Patsnt Hundakuchsn und Siflügslfutterfabrlk, Nlsnar-Raustadt.
260-nél több első díj. A Fattinger-féle tápszer állatorvosi ellenőrzés mellett készül.
N O
X
IltCICIiL.
Minden jobb Üzletben kapható
HOCHSINGER TESTVÉREK
BUDAPEST,
Lampionok ragy választékban kaph.itók Ifj Wajdíts József köny- és papirkeres-kedésében Nagykanizsán.
Szélhajtó görososillapitó
HODONY cseppek f
- Már 1844 óta = |
bevált háziszer, mely az étvágyat eló-, idézi, h az emésztést fokozza. Ara üvegenként 1 korona.
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel ! 2 K. 50 f.) ládácskával együtt nem küldetik. —
Megrendelés
3uUu9 Bíttner\'e Hpotbehe In Olognitz, liadarttstarraich g.
EKSZERGYAR.
Villamos üzemre berendezett arany -, ezüst- és ékszeráru - műlerem.
Különleges készítmények! ékszeráruk és jegygyűrűk,
Dj foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk
Eladás részletfizetésre is!
BERÉHY JÓZSEF ÉS F/A
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
LIPIK
Vasút, posta-távírda álolmát
ELSŐRANGÚ FÜRDŐHELY
Egyedei jaálartilaa alkillkai kiiilz (14\' C.) Eirtpi kai. I\'áratlaii gyógyhatású a tápcMtarai ca a ilulit • lak lium karataa aiagkati|«dii«i, hu|;iim állatai, kimáiy, cix is lacklai. lirvály-. iifilkír és az umn larkitigiigik ellen.
Ivókúra Hévvizes fürdők. Vízgyógyintézet Inhalatórium.
MT » firáíkiljaa II klfálé írni aiikidlk.
Kívánatra prospektussal ca bövebji értesítéssel szolga A fürdőigazgató ■ ig.
W
Tisztasága 30.000 koronával szavatoltatik.
A konyhában ós házban
mludant, ami »cylIUlAban moabatá 4a ll»t-litbató, eaakla
sdiidt szarYasszappanával
ti.stlt.unk Ksaappan évtiasdeken át folytatott bshatA 4« Ulkiismer«t«s tanaim ányosáanak •radniénys. láoié«r«ji rendkivAJi, ssavatolt ttsata és mant minden káros kavsrékUl. Uond nélktl baaanálhat4 tahát mindsn tisatitási célra, uiég ott is, hol köaönaégas tsappan (•liuoudja a saulgAlatot vagy különös gondosáig ssnkségaltalik.
□□□□□□□□□□□□□
Zalai kuuű n y
7
MIT IGYUNK?
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szónsavas
Minden külföldit rolnimul hazánk természetes szénsavas vizek király».
ásványviz erre a legbiztosabb óvószer.
a mohai ÁGNES -Forrás
Millenniumi nagy éremmel kitOntetve KitOnó a.sztali, bor-, és gyógyvíz, a gyomorégést —
rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertózö elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgy.
szervi betegségeknek. Azért tehát
Használjuk a mohai Águ es-foriábt, ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól "xahadulni akarunk.
Dr. Kétly
Használjuk a mohai Ágnes-fórrá-.!, ha a vese-bajt gyógyítani akarjuk.
Dr. Kövér
Használtok a mohai Ágnes-forrást, ha étvágyhiány és eméeztósi «avarok állanak be.
Dr. Oebhardt.
Használjak a mohai Ágnes-forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk.
Dr. GlasB
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben t nitt Joli kélei érték U mesterségesen szénsavval telitett víznél, sót a szódavíznél ís olcsóbban adja, hogy az Ágnes forrás vizét n legszegényebb
ember is könnyen megitzereíhe»«*.
Kedvelt borviz. Kapható iniurl-n t\'OHZi\'rftzIftbori és oUóiangu vendéglóbon Kedvelt borVÍZ.
Olcsóbb a szódaviznél!
Főraktár: FLEISCH HACKER IGNÁCZ urnái
Nagykanizsán. - Telefon i6i.
AZ ÚJSÁG
Politikai napilap.
Felelős szerkesztő: Gajári Ödön. Társszerkesztő: dr. Agai Béla.
Enmiinlf QtarCQll a HerC!tea Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamáa, rUlllUIIKdlal Oal\\. Ko*ma Andor, Mikazáth Kálmán.
Egy lió in« pia 9.40 14, V\'gyeUévrr 7 14, Pét-
1 évre l-l 14, «^•«»•évrr 9M H. AZ ÚJSÁG a DIVAT SALÓN-nal együttesen elófizelve Negyedévre H Korona.
Cim : „AZ ÚJSÁG" kiadóhivatala Budapest, Rákóczi-ut 54.
Vidéki el(ífiy,elHk gyeimébe.
Vidékról Budapestre érkezó, itt tartózkodó vagy átutazó előfizetőinknek az Olvasóterem New-York palota. Eraébet-körul \'.»., menetrendekkel, fürdók prohpektusaival és egyáltalán minden tudnivalóval a legkészségesebben áll rendelkezésén- = © o © © ©
\\i Olvasóterein reggel 8-lél esle N-ig van uyilvn.
zalai közlöny
1 37oi>
1 yus.
— szam
A Kazlnczy-utca rendezéaével kapcsolatos útburkolat, asphalt-járda és csatornaépítési munkálatokra es szállításokra versenytárgyalást hirdetek.
A munkálatokra és szállításokra előirányzott összeg kereken 17,000 korona.
Csakis szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá Távirati ajánlatok figyelembe nem vétetnek
Az ajánlatok a kiírási művelethez csatolt ajánlati mintán teendők meg. — Az ajánlatok boritékának mintája a következő: „A városi tanácsnak Nagykanizsán. Ajánlat a 13700/H08. számit versenytárgyalási hirdetésben kiírt, a Kazinczy uica rendezésénél felmerülő szállítások és munkálatokra."
Az ajánlatok posta utján vagy közvetlen a tanácsi iktatóba adandók be. Benyújtási határidő 1908. évi augusztus hó 3-ikának délelőtt 10 órája.
Bánatpénz gyanánt 830 korona készpénz, vagy óvadékképes értékpapír alakjában, vagy a Nagykanizsai takarékp. rt. a Délzalai takarékp. rt. Nagykanizsán, végül a Zalamegyei gazd. takarékp. rt. Nagykanizsán — ily összegről szóló betétkönyveivel teendő le és az az ajánlat benyújtásává egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetés ügyszámára való hivatkozással a városi pénztárba a tárgyalás határidejéig bt-fizetendő, vagy oda beküldendő és az arról szóló leteti nyugta vagy postai feladó vevény az ajánlathoz csatolandó.
Az ajánlatok 1908. évi augusztus hó 3-ik napjának d e. 10 órakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatni, mely alkalommal ajánlattevők, vagy igazolt megbízottjaik jelen lehetnek.
Az általános szállítási és munka feltételek, részletes munkafeltételek, költségvetés, tervek és .szerződéstervezet a városi kiadóhivatalban megtekinthetők, ugyanott az ajánlati minta díjtalanul kapható.
Ajánlatokjisakis az összes munkálatokra és szállításokra együttesen tehetők.
Az ajánlattevőknek semmi néven nevezendő igényük nincs arra nézve, hogy ajánlatuk elfogadtassék és Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fentartja.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati miitta általános és részletes feltételek, költségvetés és a tervek, végül a szerződéstervezet irányadók.
Nagykanizsán, 1908. évi julius hó 3-ikán.
Lengyel Lajos s. k.
n. polgármester.
í
A
lí>^8. JULIUá 27.
M O LL- FELE
l_S E\'I D LITZ-PORJ
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-f4le SaldlIU-porok taitA» gy.\'igyhatá»» a legmakaciabk gyomor- 4» ^ elte»lbÁnt«lmak, gyomorgilrc« 4* gyomoth4t, rflgiött ei4kreked4a, mfíjliántalom * vértolulis, aranyér 4« a legkttl0nl>0«M>t> nölbetegeégek ellen, e jelei hkíU«einek(j 4vtiieüek 61» mindig nagyobb et(erjed4«t »«eueti. - Ara egy tepecaételt eredeti* i. dobosnak 2 kor.
ll>iiiilMltHN»k lórveiijiicK IViijilldiirk.
r MÖCIÍ-FB
i
B
SOS - BORSZESZ
Cuk akkor valódi,
he mindegyik Üveg MOL.I. A. v4djegy4t tünteti tel, »A. Moll. feliratú ónoultal van Úrra. A Moll-f4la »ó»-bor»i«»i neveietesen mint fijdalomceillapltfi bedSri>OI4al tier kAiivíny. ctui 4> a meghittéi egy4l> k6vetkeio>4nyeln4l leglime. eteftebli n4|»«ier.
Egy ónozott srsdotl útig ára 1 korona 90 lllir.
MOIL\'S
X

MOLL Gyermek szappanja.
t.egnnomalib, legújabb móditer neilnt k4«tltek gyermek ci hOtgy >u|>|>ant a bör okezerű ápotáeára gyermekek • felnőttek rélltri. — Ar* darabonkánt 40 flll. öt darab I kor. 80 flll. Minden darab gyermek uappan Moll A. v4djegy4vel van ellátva.
Moll k. gyógyszerész "eV/ 4«\'\' itlrV udvari szállító álUI,
V Béca, Tuchlauben 9. sí.
Vidéki megremleUiek naponta poilautlnvét mellett teljeilttelnek.
^ A raktárakban tessék határozottan .MOIJ-i A." aláírásával
V és védjegyével ellátott készitményeket kérni.
¡K Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
itb* „ ........................ . _ .
Ȓ\'QOOOCJOC^-OQOCJOQOQOOOOOO*..
EREDETI STASSFURTI
40 OS kálisót és kainitot
valamint u összes egyéb műtrágyákat legolcsóbb áron szállítja
Kalmár
a staasfurti Kálisyndikátus vezérképviseltje BUDAPEST, Vl.f Andrássy-ut 49.
Sertésvész elleni szer.
„Floriol"
M. k i r. szabadalom.
Antiszeptikus, az állat szervezetét a járványos kórokkal szemben immúnissá tevő s annak fejlődését ós gyarapodását előmozdító koncentrált növényi kivonat. ~
EGY PALACK ÁRA használati utasítással I kor. 60 fill.
Főraktár:
KARCSWIAROFF A. rr" .....
Budapest, Rákóozi ut 50.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsánk