* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
18.89 MB | |
2015-02-26 15:46:03 | |
Nyilvános 1259 | 3631 | Zalai Közlöny 47. évfolyam 1908. december - 49-52. szám | A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével. NAGYKANIZSA, 1808. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 48. SZAM. DECEMBER 7. ZALAI KÖZLÖNY ElW,,l*.l ár.k: fcí*» *»•« 10 korona, („evre 6 kofo TMifOkn.k, Unitoknak, jegyzőknek 4s állami ll.ilvi.alokn.k I ivré 0 korona, «1 4vr, 3 korooa. Városi közgyűlés. A villamo* ügy tárgyalá«a. Villamossággal terhes a levegő, mondta egyik képviselő. Elek Ernő pedig azt mondta, hogy történelmi nevezetességű ez a közgyűlés, amit bizonyára ugy értett, hogy Nagykanizsa fejlődésének történelmére döntő hatású a villamos világítás kérdése. Ennek a hatása alatt állt különben november 28-n óta a város, amióta a Franz-oég december 3-át nevezte meg ultimátumának. Több közbekiáltás hangzott el a közgyűlésen, mely a Franz-oég e tettét mint a leghizelgóbb módon elítélte. Ami a képviselők dicséretére legyen mondva, a 4 órás tárgyalás mindvégig ment volt a szenvedélytől és a vita a lehető magas nívón mozgott és a tárgyilagosság egy pillanatra se hagyta el a felszólaló városatyákat. A képviselői zsöllék mind megteltek, es»k a betegek és a várostól távollevők nem jöttek el, a többiek megjelentek és mindvégig kitartottak a némelykor zajos tárgyalás mellett. A városban azt hitték, hogy a képviselőtestület két táborra oszlik, a Franz és Siemens-cég táborára, de tévedtejt. Kgy tábor volt ez, mely a városi érdeket irta zászlajára es ennek köszönhető, hogy a közgyűlést abból azokból, hogy az ügy még nem érett meg, a képviselők nincsenek kellőkép tájékozva, elnapolták és döntés nem történt. Kgynegyed 1 órakor vonult ba Vécsey Zsigmond polgármester, Lengyel Lajos főjegyző, dr Bentzik Ferenc v. ügyész, Hollós József műszaki tanácsos, Martos Viktor szakértő mérnök és Király Sándor v. mérnök a •erőmbe és a gyűlés megkezdődött. A jegyzőkönyv hitelesítésére Horváth György és oehurz Richárdot kérte fel a polgármester. A főjegyző megszokott világos stílusával ismertette a villamos ügy minden fázisát egész á mai közgyűlésig Tripammer Gyula képviselő felvilágosítást kér, vájjon a Franz-oég szeptember 17-éig (ez volt a pályázati határidő) adott-e be ajánlatot. Felelet: Nem adott. Polgármester jolenli. hogy a Franz-oég december 1-én, mikor már a villamos bizottság javaslatát lezárta, nyilatkozatot adott be. hogy 3 krn. hosszú kábelt hajlandó fektetni, de mivel a bizottság e célra tervrajzot nem adott, tehát a kábelfektetésről részletes tervet nem nyújthat. Ez a Franz-oég részéről vá<l a tanács ellen, mely igenis elküldte fainden pályázónak az erről szóló térképet. 8^t Kiskanizsa minden utcája is belevonatott. Kzt a vádat tehát a tanács reputációja érdekében visszautasítja, a délután tartott villamos bizottság a fentieknél fogva a kiadott javaslót nem állja. l elelűs sscikciztó : Korion« Jor.m\'f. I.MptulnjdoMos ct kiadó. IFJ. WA.1IHTS JÖSRNKi\'. J - Szerkes* tOsóg ; Nagyítani*»*, Hu nyidi-utca 38. Elaflzelósek é> hlrdtl4a«k Ifj. WaJdIU Jonef kSnyv. kereiked«l4bt küldendők. Megjelen minden hétfőn délben. Klek Ernő az eddigiek hatása alatt azt látja, hogy a Franz-cég olyat állított, ami a valóságnak neui felel niep csak azért, hogy\' kibúvót találjon. A villamos bizottság ez alapon délután hozott határozata ily hatás alatt < történt. Bár a szakértők tudása iránt tisztelettel viseltetik, de nagyon kevés leszűrt véleményt talál oonclusiójukbait, inkább a jóhiszeműségre támaszkodtok. Minthogy pressió alatt hivatott egybe ez a közgyűlés és minthogy a szakértők is fizikai kényszerhelyzetbe jutottak, hogy rövid idő alatt voltak kénytelenek véleményt mondani. A közgyűlés igy nincs kellőkép előkészítve, a képviselők tájékozatlanok. 0 pl. csak .\'a gyűlés alatt tudta meg, hogy a Siemens-Scbuckert-cég bizonyos előnyös ajánlati részlet«; nincs benne a táblázatos kimutatásban. Ezért mielőtt a tárgyalás elkezdődnék, indítványozza, hogy a közgyűlés elnapoltassék. Polgármester mindenekelőtt a tanács javaslatát terjeszti eló aj következőkben: Mondja ki a képviselőtestület, hogy elutasítja a Siemens Schuokort-cég és a többi cég ajánlatait,\'mint amelyek a feltételeknek nem fele{nák meg. A concesMÓs ajánlatra "nézve mondja ki a képviselőtestület, hogy a Franz-oég ajánlatát fogadja el mint legkedvezőbbet Kot.se,hild Jakab dr. hozzájárul Elek-képviselő indítványához, de azt megtoldja, hogy ugy a Franz, mint a Siemens Schuckert-cég szerződéseit kinyomassák, sót a Franz-féle régi szerződést is és a képviselőknek megküldjék. Mivel pedig a szakértők jelentésében oly technikai kifejezések is vannak, melyeket a laikus nem ért, ahhoz fűzzenek népszerű magyarázatot Fried Ödön dr. elitéli a Franz-oéget azért az eljárásáért, hogy a tanácsot kényszerhelyzetbe hozta és meglepetésszerűen a város közönségét megfosztotta a nyugodt megfontolás lehetőségétől. Csatlakozik Elek Ernő indítványához, mert felelősséggel tartozik a polgárságnak. (Hivatkozik a községi törvény 101. § ára ) Ujváry Géza. Minthogy ez a világítási ügy fontos dolog, csináljuk meg ugy, hogy jó legyen. A villamos bizottság és a szakértők mutassák ki számadatokkal, hogy melyik ajánlat mennyivel elónyösebb a városra nézve, akkor a laikus is hozzászólhat. Polgármester figyelmezteti a közgyűlést, hogy ha a döntést elmulasztják, akkor a pályázókkal leszámoltak, mert jogosítva vannak ajánlataikat 7f> nap lejártával visszavonni. Remete Géza csak ugy fogadja el Klek Krnő indítványát, ha a gyűlést szombaton folytatják. A város érdeke, hogy a két előnyös ajánlat közül válasszon. Köszönetet mond a tanácsnak, hogy ily szép eredményt tudott elérni az eddigi bilincsbeveró pontok helyett. Elitéli Franzot. mert kényszerhelyzetbe hozta a várost, mert nem nyilatkozott határozottan De itt nem érzelmi momentumok irányadók. Nem szabad 40 évre megkötni kezünket. Van-e aki tudná, hogy 25 —40 év múlva e technika mennyire halad. Kperje8sy Gábor a v. tanács javaslatát fogadja el. A döntés financiális szempontjából fontos Ha a döntést elmulasztja a város, Franz kimegy az obiigóból, akkor a másik oég monopoliumu fog uralkodni. A szakértők iránt bizalommal van, mert a város érdekét tartották szem előtt, a képviselők 2 hét múlva sem tudnak szakszerűbben hozzászólani. Rosenheim mérnök képviselő a városi tanács javaslatát fogadja el. A sok eddigi panasszal szemben szerinte a Franz-cég ajánlataiban olyan előnyök vannak, melyek elfogadásán gondolkodni nem szabad. A képviselők tanulmányozása csak a szakértők véleményére terjeszkedhelik ki, akiket ó kapacitásoknak ismer el. Saját egyéni véleményo ez ügyről laikusnak nem alakulhat ki. Sohwarz Adolf dr. arról beszél, hogy ha a kö/,gyűlés ez alkalommal nem dönt, kibujhatnak-o az obligó alól. Szerinte nemv I>c ha a Franz-oég ezt tenné, nem volna malheur. Akad vállalkozó elég. De nem is hiszi, hogy a Franz-cég visszavonulna, máskép nem kínált volna az utolsó percbon 3 ktu. kábelfektetést. A pör mumusától nem fél és minthogy a képviselők nincsenek tisztában az ügv)gyel, ne döntsön a közgyűlés. Weisz Lajos dr. is az elodázás mellett szólal fel Kotschild Jakab dr. ajánlja, hogy másnap 10 órakor, amint a meghívók jeleztek is, folytassák a gyűlést Addig a polgármestert hatalmazza fel a képviselőtestület, hogy a Franz-oégtől tudja meg, fentartja-e ajánlatát még 30 napig. Ha a saját ajánlatát legjobbnak tartja, bizonyosan meg is teszi. Elek Krnő él a zárszó jogával. Minthogy a tárgyalásból azt látjuk, hogy az ügy ninos megérve, a vállalkozók részéről pedig egyes tények nincsenek kellőkép precizirozva ezek kiigazitandók, kinyomatva a képviselők közt kiosztassanak, az előnyök számszeriut kitüntetve. a nu\'ikifejezések megmagyarázva, egy uj gyűlésen tárgy altassanak Aki akkor a legtöbb előnyt nyújtja, azzal kössön a város szerződést. A tanács a nagy felelősség érzetében látja oly sötétnek a helyzetet, azért hivia össze ily rövid terminus alatt a közgyűlést és a polgármester is ez okból figyelmeztette a képviselőtestületet a nevszerinti szavazásra. Ajánlja ez összefoglaló indítvány elfogadását — Polgármester szavazásra bocsátja Klek Krnő képviselő indítványát, ami 01 szóval 35 ellenében elfogadtatott. - ZALAI KÖZLÖNY lüOd. DECEMBER 7. A villamos világítás ügye. A „történelmi neve*eteMégti" gyülé«. Vélemények. Nagykanizsa, deo. 6. Nagykanizsa város december másodiki közgyűlését Elek Ernó városi képviselő történelmi nevezetességünek jelentette ki Az érdemes városatya emez kijelentése nagyon találóan festette\'a helyzetet. A képviselő ur bizonyára hangsúlyozni kivánta. hogy az egész képviselőtestület tudatában volt a szerdai közgyűlés fontosságának, melynek városfejlődési hatását már napok óta hirdették. Voltak olyanok is. kik a város pénzügyi exisz-tenoiáját féltettek e városi közgyűlés határozatától. Azzal azonban adósak maradtak, hogy » városi képviselőtestület ezen határozata milyen hatással lesz most már a város pénzügyi helyzetére. Mi a magunk részéről nem látunk ily rémképeket. A helyzet komoly, de a város pénzügyi helyzete nem forog azon a bizonyos _ kockán. A képviselőtestület — mint az lapunk vezetőhelyén közölt tárgyilagos, pártatlan tudósításból olvasható — elhalasztotta a döntést. A határozat komolyságát lerontani. mint ezt némely oldalon teszik, nevetséges törekvés. Nagy többséggel hozatott, komoly indokok alapján, melyet ép oly megnyugvással, a városi képviselőtestületbe vetett bizalommal fogadunk, mint fogadtuk az ügynek minden fázisát. Az flgy részleteit pártatlan szempontok alapján igy ismertethetjük. * (A Kranz-cég kimondj« a »Urgősséget ) Körülbelül egy időben 11 Kranx-cégre kedvelő szakértői és villamosbizottsági véleméuyuyel jutott nyilvánosságra Fraui-cégnek a városi tanácshoz intéseit ama beadványa, melyben kijelenti, hogy ajánlatát csak december 3-áig tart)« inagára kőtclei6nek. Ez a beadvány meglepetésszerűen jött. a váróul képviselők mindenhonnan várták a sürgősségi indítványt, csak I Kranz-cégtóf nem. A cég eme magatartását széles körben erós kritika tárgyává tették. Muukatáreunk előtt néhány városi képviselő a beadvány nyilvánosságra jutásakor azonnal kijelentőit«, hogy a villamossági aktucsomó tanulmányozására uinc* idejük a képviselőknek, kik okvetlen elhalasztják majd u döntést. A cég köréből is magyarázták a beadvány jogosságát és szükségességét, melyet azoubau. mint a határozat is mutatja, kevesen lettek magukévá. (Elhalasztják a döntíst ) A képviselőtestület határozata bármennyire is agitáltak ellene, előrelátható volt. Mikor a polgármester beszéd bon bejelentette, hogy a villamos bizottság nem állia jelentését, mikor Elek Ernő a helyzethez illő komoly, szenvedélyesség nélküli hangon kijelentette, hogy a cégek ajánlata nincs tisztázva, a szakértői vélemény hiáuyos, a képviselők az idő rövidsége miatt inincsenek tájékozva, akkor a halasztást már megszavazták. A határozatot (¡5 támogatta Hí) elleuében, ami élénk bizonyítéka a határozat erősségének és komolyságának. A határozatot ép oly tisztelettel kell togadnunk, mint a határozat ellen felszólalók álláspontját. Elek Ernő, dr. Iiotschild Jakab, dr. Kried Ödön. Újvári Géza, dr. Welw.Lajos döji tés mellett állásttoglaló beszédeiket ép oly tisztelettel és a város érdekébeu állónak kell tartanunk, mint a városi tanács, Eperjessy Gábor, Kernele Géza, Ko-senjieim Samu véleményét, felszólalását. Szükségesnek tartottuk ezt a nagyon is természetes kijelentést ily formáhan közölni, mert sajnos ezzel ellenkező hangok is felbukkantak a gyűlés utáu — ha a sorok között is.. (Nyilatkozat a döntésről.) A Zalai Közlöny munkatársa felkereste Nagykanizsa közéletében egykor vezető szerepet vivő, jelenleg azonban ettől visszavonult városatyát, ki munkatársunk kérésére — az inkognitó határozott kikötése mellett — igy nyilatkozott a képviselőtestület döntéséről: Teljesen érteni ég méltánylom a testület határozatát. Nem "kívánható, hogy a képviselők három nap alatt oly ügyről nyerjenek tiszta képet, melyről szakértők és a bizottság osak hetek munkája után alkotott véleményt. De miként is alkothatott volna a képviselők tábora véle. raényt, mikor tuég a közgyűlés napján is különféle pótajanlatokról, illetve beadványról kaptak értesítést. Igazolja a határozat jogosságát a villamos bizottság ama kijelentése, hogy a beterjesztett véleményt nem allja. Ilyen körülmények-közölt a felelősséget a képviselők nem vehettek magukra. Osztom Iiotschild Jakab dr. véleményét. Ha jó Franz ajánlata, ugy ajánlatát tartani fogja. Ennyi méltányosságot a város elvárhat a cégtől. Maga a döntés a pályázat elbírálásában nem játszik szerepet. Nent jelenti egvik pályázónak sem : győzelmét vagy vereségét. Osak határozat elhalasztásról van szó. — Végül csak egy kijelentést a szakértői véleményekről: tényleg több benne az általános városűgyi politika és nemzetgazdasági elméletekről szóló rész, mint a technikai rész számszerű eredményének ismertetése. Ez azonban — nagyon természetesen — nem zárja ki a végső következtetés helyességét. (Dr. Fried nyilatkozata a nagy perről. 1 Az újságok már oly gyakran festették a közönség elé Nagykanizsa város és Kranz-cég között egy esetleg bekövelkezeudő per esélyeit, hogy szükségesnek tartoltuk egy jeles jogászunk véleményét kikérni. Munkatársunk felkeresto Kried Ödön dr. városiképviselőt, ki igy nyilatkozott a villamos ügyről: A képviselőtestület december másodiki határozata helyes ós indokolt. Ennek részletos bizonyítására ezúttal nem terjeszkedem ki. Fontos indokai voltak-határozatunknak, melyet alkalmilag a „Zalai Közlöny" hasábjain ismertetni fogok. Ami a nagy pert illeti mondhatom, hogy enijek gyakori hangsúlyozásával sem a vállalkozónak, sem a városnak, sem az ügynek nem tesznek jó szolgálatot. Különben, ha visszalép a vállalkozó nem a városon, hanem önönmagáii boszulja meg magát. Ennél az ügynél az üzleii szempont fő a cég részéről. Ez a szem- Tánciskolában. Anno 1900 lloldog gyermek-ifjuságára ki uem emlékeznék vlssia V A Ilu mikor a bajusza kezd mohosodni és már látszik, hogy ott pár év múlva lesz valami Az édes kis bakűs a félig zöld rózsabimbó arcvonásai átalakulóban vannak. Nagy gyermek, de kicsi nő. Mindakettőnél jellemző, hogy mindenáron feluőtt akar lenni. A „kamasz- megkiváuja az „ur" megszólítást. Megsértődik, ha egy uj ismerős nevéről szólítja Szólni nem mer, de rettenetesen elkeseredik azon a szerinte tapintatlan durva müveletlensé-geu és meggondolatlanságon, hogy ót a tiatal urat, kiuek nagykorú kínézése van, bajuszkefét is használ, sót az iskolában is magázzák, gyermeknek meri nézni. Hát még a kis kisasszony, a nagysádjelölt mindenáron nagy lány akar lenni. — Próbálja valaki megkérdezni egy barmadikas polgáristaleánytól, hogy hányadik elemibejár, vagy van-e szép nagy viaszbabája? Olyan lesújtó pillantást kap milyet csak egy grófkisasszony képes osztogatni, <U ó is csak akkor, ha egy főúri mulatságra becsempészett pénzügyőri vigyázó a második négyest meri tőle kérni. Ebben a korban én is túltengő önérzettel jártam a tánciskolába. Önérzetemet emelte aina körülmény, hogy az érettségin megbuktam. Elhatároztam több hozzám hasonlóval, hogy bebizonyítjuk a világnak az iskolai vélemény csekély értékél. Ili az élet első lépcsőjén a tánciskolában a jelesek lesznek a szamarak. * » Tánciskolánk a Szarvas szálloda régi nagytermében volt. (A mai éltermok helyén). Kechnilz Józset tanított beunünkot. Öt éves csecsemők, óvoda növendékek nem voltak velünk. A legfiatalabb leáuy 14 a legidősebb 24 éves volt. A férliak évszámai lf>—21 között ingadoztak. A másik héten már feszteleu jókedv, kitűnő hangulat csapongott a teremben. Az egész társaság egy nagy családot képezett. Oly bizalmasak voltunk egymással, mintha tiz éves ismerősök lennénk. A magyar embernek természete a csúfnév osztogatás. Fokozott mértékben megvan a gyermekekben. Mindenáron emberek akartunk lenni, de tetteink erősen emlékeztettek a kisded korunkra. Isten megbocsátja az emberek hibáit, de az örökösök közvéleménye előtt nincs irgalom, nincs elnézés, níucs bűnbocsánat. Volt egy erős termetű leány köztünk. Vele mindig történt baleset. A négyesben leült, naponta vagy háromszor elesett. Öt elnevezték Nagy Katának. Egy kicsi kis leány tücsök nevet kapott. A szép Piroskát a körülrajongott táncosnőt elkeresztelték .Pipi pávának". Nevét onnan kapta, hogy lélsze-mével mindig a tükörbe nézett. Kgy csillagszemű szöszke baba a táncban ugrálni szokott, lelt Mitugrálsz Korcsa. Ellentéte volt egy komoly barna bakfis, ki minden táncot a sarkán járt. A haja folytonosait elbomlott. Kiérdemelte a jóhangzásu Csoszogó Plóni nevet. Cserép ltozi a nevét különös alakú és szint) szájának köszönhette Egy kövér lányt, mert mindig rettenetesen kikeményített ruhában jött, elneveztük csörgőkígyónak. Kezdtünk egy dalt is az akkoriban nagyon kedvelt bur induló második dallamára. A dal a következő: A tánciskolában de jól mulaiunk Azt hisszük, hogy menyben nugyalok vagyunk Szállanak előttünk a szerelmes párok. Kérem őket, de én csak egy lányt látok. Most következik egy érdekes sereg. Csörgőkígyó köztünk hangosan nevet Kis tücsök után jön a Pipi páva, A Mitugrálsz Borcsa rohan utána. A legkisebb fiu köztüuk A. volt. Minden áron vezetőszeropet akart vinuí. Az elsőség helyett j .Szúnyog király" név hirdette fáradozásai jutalmát. Társaságunk\' kimagasló alakja a táuciskol» majdnem két méteres lovagja szintén részesült megtisztelő elnevezésben. Menésközben a dereka jobbra pont pedig t. i. az üzleti, nem a boszu, hanem az érdekpolitikát szokta követni A nagy per. mint az újságok nevezik esélyei a városra sokkal kedvezőbbek mint a oégre. Ezt igazolják azok az engedmények amit a vállalkozó ajánlatában tett. Van az esetleges pernek egy igen lényeges körülménye, mely a döntésben lényeges szerepet fog játszani Kiről is nyilatkozni fogok. Különben sokkal helyesebb, ha egyik oldalon sem keresik a perre vezető momentumokat, mint inkább az ügyet békességes, szenvedély nélküli komoly elintézését. Fried dr. tartalmas, higgadt nyilatkozata a közönség legteljesebb elismerését érdemli. Ilyen Ur-gyijagos szemponton mérlegelésével az ügy valóban könnyen megoldható. Fried dr. igéretót bírjuk, hogy villamos ügyben részletesebb cikket fog irni a „Zalai Közlöny" részére. A nagy érdeklődésre számítható cikket jövő számuukban fogjuk közölni. ■Ikír itlti jiinlitát: A bitoetág szombat eitt vígtelt véleményadásával c> crtei a maga rétiéről befejeau " "gyet, mely a blrottaágra nagy munkát éa míg nagyobb fclaW5»íg,t rótt. Mielőtt tavibb montlénk, allapltauk meg, hogy a bizottság sulyoa feladatát tárgyilagosan, a l.g-tkrupulótuaabh Iclkiiimeratet. ■ éggel, a városi szempontok kflvatésével végett«. Napról-napra tigyclmmol kisírtuk, hogy a bitoitaég tagjai mily tlinolstreméltó Igyekezettel hasonlították 4t magukia a város közérdekét. Az eredmények mutatják, hogy a lólgerjedt szubjektivitásnak, mely a villámot Ugy irányítására eddig nagy minikben befolyt, minden hulláma meg törött a blzutlság untciler-méntk kOltöbén ti amit otl benn végeitek, az az altnotuto tárgyilagos uiegfontulis hasz-no» eretlmenye. Ilki tmiti Jaitilitár l\'gy-e ne beszéljünk komolyan? Aiunban kon Hálálnunk kell, hogy a közgyűlésen ciak egyttempont uralkodott: a vároa étdeke. Ka ép oly örvendetes dolog, mint ai, hogy a biiott-aágnak kit nap alatt mily magaiba hajlott a bátor>ága, ami alkalmasint a londoni köd jótékony hatásának \'ulaj-dooithatö. Két nap elöl« valami kenyazeihelyzellel, holmi pertől él egyébb bonyodalmaktól való félelemmel okolták meg a Franz-líle ajánlat előnyét ét cunlak ctudija tegnap délután már nem (enyegetett ci a ventedelem. A bizottság vlstzavonta Indítványát átért, meit a Franz-cég tényleg több kábelveseléket ajánlt, mint Slenicnt, de a vereték helyérül nem nyilatkoiolt határozottan, atuint hogy ert Slenicnt sem lette meg. A két ajánlat kAlti arány tehát Franz előnyére változott, a per vetzedelme pedig rejtélyesen megttUnt. Minden boraatrlón magától értetődik. vagy ennek ellenkező tulajdonságát Egyedüli döntő momentum a pályázatban az aiánlat rideg számai, melyet irónnal és papírral kezünkben számszerű adatok megvizsgálása alapján kell elbírálnunk. A legjobb ajánlat benyújtóit fogja megbízni a város. Hogy ki lesz a választott, ez mindegy az érdekteleu közönségre. Csak a legjobb ajánlatot tevő legyen. (A villamos-bizottságról) A villamos bizottságuak nehéz helyzete volt Tárgyilagos véleményt kelleti mondania a pályázat eredményéről, melyet napról-napra szenvedélyes éa hangulatos viták kisértek. A bizottság jelentését a Zalai Közlöny inult száma közöllo minden kommentár nélkül. Csak azt jegyeztük, hogy döntő szerepe tan a jelentésnek. Minden egyeb megjegyzéstől tars tózkodtunk, nehogy a hangulatkeltés vádjával illessenek bennünket. A bizottság jelentésében ajánlotta » képviselőtestületnek, hogy Franz cég ajánlatát fo-gedja el. Ezeu kijelentést — mi sem természete-sebb — ép oly megfontolással a városi érdekek uemmoltartásával tették, aminő szempontok vezérelték a bizottságot akkor, midőn annak elnöke a közgyűlésen bejelentette, hogy a bíiottság a kiadott javaslatot nem állja. Mint érdekeltséget, ide iktatjuk a Zala véleményét a bizottságról: (A Zalai Közlöny álláspontja.) A villamos ügyben némely részről mutatkozó szenvedélyes hangulat miatt, részint a fenti vélemények pártatlanságának bizonyítására közöljük lapunk szeptembor \'28-áu publikált álláspontunkat, melyet ma is egész terjedelmében fentartuiik. A villamos világítás ügyében a legutóbbi időben városatyáink legtöbbje oly fertias, nyílt magatartást tanúsítottak, hogy a közönség a legnagyobb nyugalommal tekinthet a városi képviselőtestület döntése «lé a pályázatot, sőt a szakértői véleményt is felülbírálhatják majd annak idején az ahhoí értők. Hisz a szakértői vélemény is informatív jellegű, melyet ha nem tartunk helyesnek, nem kell magunkévá tenni. Azonban a szakértői vélemény iránt tartozunk azzal a tisztelettel, hogy nem vágunk elébe, nem gyengit|ük azt. A sajtónak kritikai jogát nem vitatjuk. Ha ezt tennők, magunk alatt vágnók a fát. Ezt a szép és nemes jogot azonban vigyázva, de nagyon vigyázva kell kezelnünk. Közönségünk ez idő szeríut megelégedhet azzal a tudattal, hogy az uj szerződési ajánlatok az eddiginél elónyösebbek. A városatyáknak lesz kötelessége, hogy az ajánlatok közül a legjobbat válasszák. Ebben a kötelesség teljesítésben nem merünk kételkedui. Az ajánlatok közül választani fogjuk a legkedvezőbbet. Nein tekintjük a pályázók személyét, a személy rokonszenvességét, Az Irodalmi Kör dalárdája. — Levél a szerkesztőhöz. Nagykanizsa, december 6. A dalárdáról szóló hírekből, az ezekre kövat-kezó cáfolatokból egy pozitív adat már van: Höhtn Emik a nagykauizsai Irodalmi és Művészeti Kör művészeti szakosztályának eluöke lemondott tisztáról. Engedje meg az igen tisztelt Szerkesztő ur, hogy az aktualitás jegyében egyet-mást a dalárdáról elmondhassak. A kör dalárdája mindig Nagykanizsa vá ros leg-derekasabb intézményeinek egyike volt. Ennek bizonyítására nem kell mást említenem, mint művészi hangversenyeit, mely a társadalom nagyon is tagolt rétegeit mindig egyesítette a dalárda köré. firdemük nemcsak társadalmi téren keresendő, hanem m&vészi téreu is. A ilslmúvészet népszerűsítésében sok része van a kör dalárdájának. Itthon kicsinyes köxönynyel, közismert intrikákkal, elfogult kritikával találkozott. Es emez agyoncsépelt dalárda dalosversenyeken dicsőséget, uevet szerzett Nagykanizsa városnak. Kétszer hozták haza az elsőség babérágát. A dicsőség nyomán a megérdemelt örómüunep és pompa helyett — halotti tort emlegetnek. Nagykanizsa nem nagy város. Kulturintéimé-nyokben szegények vagyuuk. Ezért fontos, hogy a kicsinyes társadalmi viszonyaink közepette a dalárda éljen, virágozzék, > Nem is sejtem, honnan jött a feloszlásról szóló rossz szolgálatot tett hír. Azt mondották első ízben, e dalárdából kivált a színe-java. Nem volt igaz. Megcáfolták a megsértődött bennmarwíottak, da amily jóindulattal, ép annyira szerencsétlen formában. Azt mondják, liöhm Emil is lemondott Állító-Isg nem vonja vissza lemondását. Nem tudom, hogy balra lengett nem mint liliom, hanem mint egy felaóvégén lengő inga Feje tigy mozog vállai között akárcsak a veszprémi tiagyharang. Róluk szól a füzfadal többi sora. * * Kitűnteti magát a szunyogkirály, Uörbe lába furcsa ikszeket csinál, Csoszogó Plóninak leesett haja . .. . . . Puff.. . ott nagyot esett a Nagy Kata. * » • Hanem azért abban senki sem hibás, Hogy más lábán jár a híres Tóbiás, Ha ez még sokáig ily módon halad Táncmesternek hozatunk egy szamarat. A dal tele van udvariatlan ötletekkel. De uein lőhet ezért a fiatalságot megróni, mikor még az országházban is vannak csufnevek. A szerzőt kutattuk, kerestük. Annyit tudtunk meg, hogy vagy 10 <hb. ismeretlen írással irt példányt találtunk a széken. Ezen tul nem tudtunk semmit kideríteni. Udvariatlanságunk tettokbeu is nyilvánult. Itt is van enyhítő körülmény. A legkeservesebb munka és izomsorvasztó erőfeszítés ügyetlen leánnyal táncolni. Lélegzetünk elakad. A száj annyira kiszárad, hogy nyelvűnket kiskanizsai bicskával kell a szájpadlásról lefejteni. Másnap kellemetlen kézfájás gyötör bennünket. Most elmondom a berendezést. A férfiak részérő feulartott oldaláu volt egy folyosó, mint a korona étterme mellett. Telve volt egymásra rakott asztulokkal és székekkel. A terent iöbbi része a hölgykőzönség birodalmát kopezte. Sót slaszban és ha a |ó táncosnőknek mind akadt párjuk, elbujtunk a lolyosó sötét zugaiba, hogy a lisztes zsákokkal és vaskályhákkal ne kelljen tornászni. 81.igény Kecbnitz lábuknál fogva húzta olö az asztalok alól a lovagokat. Mikor a tánc megkezdődön, felmentünk a második vagy harmadik asztal tetejére és onnét tartottunk díszszemlét. Végre elérkezett a koszorúcska epedve várt napja: 19Q0 október 27. Fényesen kivilágított teremben sok szép lány sok vendég. A táncok gyönyörűen sikerültek. Egy érdekes eset történt, líjfélkor elaludtak az összes villanylámpák. Alaposan kihasználtuk az alkalmat. Illemszabály, műveltség, jóizlés a vének vigasztalására és irigységük leplezésére való hazug jelszavak. Kihirdetheti a fölséges Mindenható tizpa rancsolatban a coóktílalmat kimondhatja százezer véuaszony egyhangú véleménye reám a becsületvesz-tést .... én bizony megcsókolom a táncosnőmet a sötétben. Nem bűn az amit senki sent lát, Ostoba ki az alkalmat elszalasztja. Volt is cuppanás ölelés. A mamák olcsíptek egy kabátot, vagy görcsösen markoltak egy-egy szoknyát. Hiába minden. Akit megcsókoltak____hallgatott. Aki csókot nőin kapott 1 sikoltott, mert hát vaksötétben a hang adja meg at irányt. Egy mama is táncolt, mikor a sötétaég kezdődött A világosság visszaszálltával barátnője gúnyosan rászólt: „Vén banyai a villanylámpák is elaludtak szégyeuletükben, hogy téged táncolni látlak." Sötétség vagy félóráig tartott volna. Azonban a kőszívű táncmoster gyertyákat hozatott be. Ezeket meg többször elfújták. Végre eróro kapott a villany és zavartalanul mulattunk reggeli hét óráig. Visszagondolva az elmúlt nyolc évre, érdekes megügyolni, hogy az idő nem egyeulő nőkkel és a férfiakkal szemben. Iskolatársnóim egy része vén leány egy része közel van hozzá, (néhány férjhezment) ellenben az ottlevő" címzetes flatsle»ibereli még csak most kezdenek igazi fiatalemberek lenni, Feledhetetlen édes korszak a tánciskola életünkben. A kis leányok között még nincs alakoskodás, képmutatás, színlelés, ftrdek nélkül kimutatják a rokon- és ellenszenvet. Mert a kis csitri leány még sejtve óhajt és óhajtva sejt. A nagy leány ellenben ámítva számit ... sót számítva ámít is. A kis leánynál még ártatlan mulatságra, talán érdekes kalandra is lehet kilátás. A nagy leánytól félui kell, — mert nem tudjuk előre, hogy uem állit-e csapdát, vagy nem vezet a fai kasverembe. Kara Mueztafa ZALAI KóZ L Ö N Y 1908. DEOEMBKR 7. az ujságirásban dívó szokás megengedi-e a „uem hiszem »1« kijelentést, mert én ezt alkalmaznam liólim lemondási hírére. Nem hihetem, hogy Hő hm Emil, ki egy évtizede lelkesedéssel, kitartással vezette e dalárda Ogyét, most egyszerre lemondjon. Böhm Emil valóságos miivésziélek Hivatásbeli nagy elfoglaltsága mellett, a dalárda tlgyeíre mindig volt ideje. Ilyen embernek szüksége van a dalárda intézményére Viszont az intézménynek ó reá. Ne költsük folyton a dalárda válságát. A dalárda pedig ue veszítse eddigi munkakedvét. Nagykanizsa város ugy sem versenyezhet mással, mint dalárdájával. De azzal, dicsőséggel. Daltestvérek ! Daloljatok ! Dalbarát. A természet védelme. A Szépítő Egyesület közgyűlése is szóvá tette. A nagykanizsai Szépítő Egyesület idei közgyűlésén Villányi Henrik dr. szóvá tette azt a vandalizmust, inelylyel egyesek a nyilvános sétaterek ültetvényeit rongálják. Villányi dr. helyes megligyelésü észrevétele abból az alkalomból jut eszünkbe, amint egy tudományos tarsaság állal rendezett szociál-paedagógiaí estéről0 olvasunk. A természet védelme az iskolában volt a tárgy. A természet durva megrongálása — sajuos nálunk is a mindennapi jeleuségek közé tartozik, A gyermekek, de a felnőttek is — künn a szabadban, erdőn, mezőn járva, kelve, a kisebb állatokat, minden ok és cél nélkül, gyakran kegyetlen módon elpusztítják, agyonkinozzák. De mit szóljunk ahhoz, hogy a felügyelet nélkül a szabad természetben sétáló gyermekek, még az éneklő madarak fészkeit sem kímélik meg. Hány karácsonyfa alatt találjuk még a művelt körök családjainál is a kedvelt flaubert-puakát. A paritlyát a gyermekek maguk készítik. Még gyakran a felnőttek is nagy előszeretettel vadásznak, lövöldöznek éneklő madarakra! A szabadban sétáló közönség sem a Iákat, sem a bokrokat, sem a virágokat nem kiméli meg. Oyak-rau láthatjuk azt. hogy a felnőttek is bokrok mellett elhaladva teljesen céltalauul galyakat, virágokat és leveleket leszakítanak, hogy azokat újra eldob|ák. De még a szép iránt oly fogékony művelt\' hölgyek is sokat vétenek a természet elleu. midőn lakásuk díszítése céljából gyakran a fákról virágzó ágakat letördelnek vagy pedig az erdők és mezők ékességét képező virágokat tömegesen leszakítják. Ezen ferde felfogások, kinövések elleu végre küzdenünk kell! He kell ojtanunk a gyermek fogékony lelkébe a természet megkimélésének nemes gondolatát. A gyermeknek tudnia kell, hogy egy madár fészkének elpusztítása által nemcsak a természet elleu, hanem elsősorban embertársainak érdeke ellen vét. A természet kíméletlen pusztítása szomorú példáját a Karst vidék nyújtja, melyet egykor Velence fénykorában sllrll erdőség borított. Azóta kopár sziklák merednek az ég felé, melyen a hatalmas orkánok többé nem törhetnek meg. Dalaimból. Egy kicsiny faluba száll a sóhajtásom, Egy kicsiny faluba\' rám nehezen várnak, Egy kicsiny faluba sűrűn megy a levél Egy bánatos lánynak ... Bánatos leánynak bánatos levelek, Egytől-egyik az én életem hű mása: Gyötrődött szivemnek, megkínzott lelkemnek Panaszos sírása . .: Oszeszly M. Viktor. HETI HÍRADÓ. JEGYZETEK A HÉTRŐL. 0 Nehéz a megélhetés. A héten a toll munkásai: a magántisztviselők panaszkodtak a nehéz megélhetés miatt. A drágaság í|hsziő mérvben emelkedj a fizetési viszonyok azonban ép oly lassú tempóban javulnak, mint a — régi jó időkben, mondják a tisztviselők. Mi értjük és méltányoljuk a panaszt, mert. a drágaság a lii jövedelmű alkalmazottakat sújtja legjobban. (J<ak az a kérdés, hogy a lóuökök belátiák-e a panasz jogosságát. Az állam segített az ő tisztviselőin. A magántisztviselőkön az egyes főnökök segítsenek. Az Osztrák-Magyar Bank és a csa-szárjubileum Az Osztrák-Magyar llank tisztviselőinek örömnapja volt december másodika, a esászár jubileum ünnepnapja. A tisztviselők e napon kapták meg a 15 százalékos drágasági pótlékot. A pótlékot bizonyára nem a jubileum, hanem a drágaság telte indokolttá. Csak a kifizetés történt december 2-án, a nagy nap tiszteletére. A hírt különben első jegyzetünk támogatása végett iktatjuk e rovatba. A magántisztviselők egy egyszerű hétköznapon is elfogadják majd a — drágasági pótlékot. Figyelő — Állandó választmányi ülés. A folyó évi december hó 14-én tartandó törvényhatósági bízottsági reudos közgyűlésen felveendő \'ügyeic tárgyalásának elkészítése végeit az állandó választmány ma d. e. !) órakor Zalaegerszegen a vármegyeház gyüléstermében ülés tartott. — Kinevezés. Vármegyénk fflispánia dr. Szabó Zsigmond perlaki körorvost kinevezte tb. járásorvosnak — Főszolgabíró helyettesítés. (Iróf Batthyány Pál főispán Langer István zalaegerszegi szolgabírót Balatonfüredre helyezte és a főszolgabírói hivatal vezetésével megbízta. Községkerületi gyűlés. A IX. izr. községkerület képviselő-testület Ciuttmaun Vilmos báró elnöklete alatt Kaposvárolt, folyó évi december hó 8-án, kedden délután 3 órakor az izraelit,i hitközség tanácstermében gyűlést tart A napirend tárgyai: I. Elnöki megnyíló. 2 Előljáróságí jelentés. 3. Indítvány at izr lelekezet szer«ezése ügyében. 4. A kerületi pénztáros jelentése. .0. Magalakulás. (1. A kerületi bíróság egybeállítása. 7. Iskolalátogatók kiküldése. 8. A kongresszusi választókerületek beosztását előkészítő bizottság kiküldése. !). Az évi költségvetés megállapítása. 10 Indítványok. II. A legközolebbí képviselő-testületi ülés idejének és helyének meghatározása. — Nagy Emil válasza. Az építő iparosok nagykanizsai szövetsége, mint megírtuk, köszönő táviratot küldött Nagy Emil orsz. képviselőnek, mert az iparosok érdekében felszólalt Most a következő választ kapták: Tek Eluökségl A muiikásbíztositási intézmény terén felburjáuzott visszaélések és eredeti hibák orvoslána tárgyában tett szerény bizottsági felszólalásom alkalmából vett szives üdvözletükért fogadják őszinte köszönetemet. Egyben méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy az igazság érdekébeu mindenkor minden téren teljes erőmmel síkra fogok szállni s e tekintetben a magyar iparosság igaz érdeke védelmére mindenkor rendelkozésökro állok. Hazafias üdvözlettel mindig kész szolgájuk Nagy Emil orsz. képv. Az Építő iparosok szövetsége d 1-én átteszi hivatalos helyiségét a Vörösmarty-utca 20. sz. alá a jelenlegi jegyzőnek Vlasits Jánosnak; saját házába. — Oabaret-Estély. A nagykanizsai Kereskedő Ifjak önképző Egylote saját könyvtér-alapja javára f. hó 8-án, a Nagykanizsai Oasino dísztermében nagy Gabaret-Estélyt rendez. Kezdete este 8 és fél órakor. Felülfizeléseket köszönettel fogadunk éa hírlapilag nyugtázunk. — A züllésre hajló gyormekekórt Dicséretes az a törekvés a társadalomnak, hogy akiiéi régen csak a börtön ismert, akiket csak büntetni tudtak, azokat most éppen azok a birák, ügyész,.v logáxzok ígyekezuek megmenteni a hasznos polgári társadalom jászéin, akik azelőtt pálcát törtek felettök A züllésre hajló gyermekek megmentése a legszebb társadalmi kérdés a legnemesebb feladat, mondhatnók Krisztusi cselekvés Ezt az tlgyet fogja szolgálni az a bizottság, f. hó 9-én estve (i órakor fog megalakulni a városháza dísztermében. — .A szárhegyi galambok" Tomorí Jenő ily címmel elbeszéléskötetet rendez sajtó aá, amelybe munkái szine-javál válogatta össze. Ez elbeszé-lések nagy része a ,Budapesti IÍirla|i", „Pesti Hirlaji* és a „Magyarország" tárcarovatábau jelent tneg díszesen kiállított munka értékét emeini fogja Neográdv Antal kiváló festőművészünk gyönyörű aquarell címlapja. A diszmü a karácsonyi könyvpiacra van szánva s megjelenéséről a közönség annak idején a saiió utján fog értesülni. Előfizetési ára fűzve s korona Bolti ára t korona. Diszkötésben fi korona. Az elő-lizetési pénzek Budapest, VIII., Nagytemplom-utca 29. sz. küldendők. — Ünnepi mise. Abból az alkalomból, hogy 0 Kelségo Irónralépésének hatvanadik évfordulóját ünnepelte, a helybeli Ferencrendüek templomában hálaadó miso volt, melyen a közös hadsereg helybeli tiszti kara teslülutileg részt vutt. Mise után ugy a tisztikar mint legénység közt kiosztották a jubilíiimí emlékérmet, melynek hátsó oldalán e kél szám tan 1848—1908 — Befizetések. A Délzalai Takarékpénztárral egyesült önsegélyző szövetkezetinél a 8-ikára esi befizetések^ az ünnep miatt 1 l-éu azaz pénteken délelőtt tarlatnak meg. Kongresszus. A magyarországi kéményseprő segédek jövő évi január hó 9-én, Nagykanizsán az Arany-Szarvas szállodában országos kongresszust tartanak, melynek napirendje a következő: I. Szervezkedés. 2. Fizetésrendezés. 3. Nyugdij ügy. I. I\'j ipartörvény. fi. A sajtó. — A keszthelyi villamos vasút. A .Keszthelyi Hirlap" gyászkeretben a következő uekrologot írja! A villamos ügyében megindított mozgalom korai halálát szomorodott szívvel jelentjük A legfőbb érdekeltek nem jegyeztek részvényt. Igv a közönségnek sem jött meg nagyon a kedve A szép törekvés rövid szenvedés után csendesen elszenderül! Egyébként éljen a magyar ipar I — Az acetilen halottja Zalaegerszegen a napokban a Bárány vendéglő csaposát az acetilén gáz robbanása megölte. Hátborzongató halászat, a Zalában halászgatott nemrég egy ember. Horogiára egy paksainéta került, melyhez nehezékül egy téglázó vas vala kötve a paksamétábau egy gyermeket talált, Kutatnak a bűu-cselekméuy után. — Tragikus végű első ut Doinonovii-József szombathelyi kalauz a 30t\'>. sz. vonattal első útját telte meg Kanizsára, f. hó 2-án. Ez az ut, melyre oly régen várt utolsó utia volt a szegény embernek. Mikor megérkeztek a helybeli állomásra, némelyek szerint a lámpát akarta a kocsiról levenni, elég »z hozzá a vonat ütközői közé kerüli és mellkasát tel. jesen ósszelapílolla belső szervezetét szélroucsolla. Igy találták meg \'/,ti-kor estve a véres pályatesten-A helyszínén dr. Szigeti orvos jelent meg a rendór-ség kíséretében, és elrendelték az orvosrendórí hulla-boncolást. A szerencsétlen kalauzt felesége és -I gyermeke gyászolja. — Hirdetési tanácsok. Ne szövegeld hirdetésedet teljesen azonos módon, a többi szakmád beli céggel. A szöveget lehetőleg sűrűn kell változtatni és nem ugyauazl közölni hónapról- hónapra, évről-évre. Nem kelt a szöveget sok tartalmatlan szóval megtölteni. Nem szabad a hirdetésben üres dicsegvést, nagy hangú bombasztót használni, vagy olyasmit igérní, amit nem lehet teljesíteni. Ne essél kétségbe, ha az eredmény rögtön nem mutatkozik. — Aki egy beszélőgépet vagy zeuélőmő-vot vásárolni akar, az hozassa meg azonnal Biohter F. Ad. és Ta„ kír. udv. és kam. szállítóktól Bíci. I. Operngasse l ti. a gazdagon illusztrált zeuélómé-árjegyzéket. A beküldés ingyen és bérmentve eszközöltetik. 1908. DKOEMHER 7 ZALAI iC 0 Z L 0 N Y - Sok 4vi m«Rri(,y«lc». Kme>.tc,| Ky<»>lte»iKekiiél e. «„MyhUnjrnU általában minden gyotnorbajnal a ,a|m|j <Mo;|. fjle ,el<lllt«-porok* lilaonyult.k a leg.lkoro.eblieknek > tft|,|,| ,ek ífllOU. \'n\'"1 gyomor e.üiltök ej v<tllt«tliúk\'; Kgy .lohoi in > kor. SlitkQldí. naponta utánvétellel Moll \\. gyOgy„c,íu klr. udv. siállltó Utal. Üica. I. TuclilauUn 0. \\ vidiki „\'óar.ierl*rakl.an hatitoioitan Moll A. ké.xliinénye kticndtt ai 8 .tiil Jol«<ny4vol ti aláliátával. ÚJDONSÁGOK. Villamosiág\'i réazvénytára&ság Nagykanizsán. iV Clin« ■ f*f?l If f" ■ ■ «■ lilkii - V Iii VL IM >«lycm 60 kt.-tól Hin OLL I Elfvl íe,iel>b\'kír |r«ir* ■ ■Hin í. ti* ■ lllll" — M1,lU poat»fotdull»»al. — Megrendelitek bármely nyelveli inttzendiik: in Sildanfabrikt. Htnntberg ín Zürich. IL íéíe^zés (Saját tudó silónk tói.) Feltétlenül megbízható forrásból egy feltűnést keltó. fontos mozgalomról értesítik lapunkat. Nagykanizsa város néhány tekintélyes vezetőembere a legutóbbi közgyűlés történetek hatása alatt azzal a tervvel foglalkozik, ha a villaniögyben oly fordulat áll be. mely az ügy megoldását abban a formájában, mint azt tervezik, nehézzé teszi, ez esetben egy villamossági részvénytársaság alapításával oldják tueg a villágitás kérdését. A villamostelepet valamely ipari üzemmel kapcsolatban tervezik. Az alapilásba bevonjak a nagykanizsai pénzintézeteket. Ha a város, mint részvényjegyző részt akar venni ezen a vállalatban, ugy megfelelő részt biztosítani fognak részére. Az esetleg fenmaradó részvénymennyiséget nyilvános jegyzés alá boosátanák. A terv részleteit nem ismerjük. Nincs módunkban tehát megtenni észrevételeinket. Mindenesetre nagyon örvendünk, hogy vezető-finhereink ily előre látók a város érdekeinek megóvásában. S azt már előre is kijelentjük, hogy a terv igy nagy általánosságban is szép] képet nyújt, mert a villamossági vállalatok a külföldi városokban szép jövedelmet hoznak a helyi társadalomnak. Karácsonyi vásár A keresztény jótékony nőegyesQlet karácsonyi vására népszerű intézményé alakult, Iloxy ugy mondjuk polgári jogot szerzett magának. Várják a szegények. akiknek nagy reménysége vau hozzáfűzve althoz a kérdéshez, hogy sikerül-e vagy nem. De váriák a jótékony adakozók, az elókeló világ akiknek kedves találkozó alkalmul kínálkozik már évek óta, hogy két napi alkalmat nyiijtson, allol urak és hölgyek mindenféle társadalmi választófaluk nélklll a jótékonyság és kedélyesség aegise alatt, kedélyesen ellökhessenek néhány ólát. Az idui karácsonyi vá-tir is sok könnyet log letörülni. Sok szegény karácsonyában visz hoítlog megelégedést. Köszönet illeti érte a buzgó, fáradhatatlan elnököt dr Szekeres Józsefnél hű társát a lelkes munkában Kövesdi Hoér (tu-zláviié alezredesnél és azt a bájos fehérruhás segédletet, mely kifogyhatatlan szeretetreméltósággal szolgálni a magasztos ügyet. Denique a vásár sikerült, az áruk elkeltek és zene, tánc, bor tartja ébren a felházat a késó éjjeli órákig. Meghivó. A .Zalavármegyei Közművelődési Egyesület* igazgató-választmánya 1»08. évi december hó I -an délelőtt fél tizkor a vármegyeház nagytermeben első ülését tartja, melyre az igazgató *álaszmány tagjait tisztelettel meghívja gróf Batthyány Hál elnök. Tárgysorozat • 1. A m. kir. belügyminiszter ur állal jóváhagyott alapszabályok bemutatása. 2. Elóteriesztés az egyesület gyakorlati működése felöl. 3. Jelentés a pénztár állapotáról és megvizsgálásáról. 4. Az I9u8 és 1909. évi költségvetés előkészítése, ft. A közgyűlés elé terjesztendő indítványok. — A .Zalavármegyei Közművelődési Egyesület" 190». december 13-án délelőtt tíz órakor a vármegyeház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre sz egyesület összes tagjait tisztelettel meghívja gróf Batthyány l\'ál elnök. Tárgysorozat: I. Az igazgató-választmánynak az egyesület gyakorlati működésére vonatkozó javaslatai. 2. Az 1908. és 1909. évi költségvetés megálapítása. 3. Indítványok. sokkul könnyebb már az első néhány adag SOOTT-fóle Kraulsio után is és ez a megkönnyebbülés napról-napra növekedik. Ezren és ezren tapasztalták ezt az utolsó 82 éven keresztül. Ép ily szembe- ít fis 0110 H Javu\'*8 ,,z általános egészig séget illetőleg. 1| [ Étvágy és álom li V visszatér « az emésztés javul. Pró-bálja mejí és meg fog erről győződni. Egy eredeti üveg ára a K 50 fillér Kapható minden gyógytáihau. Nyilttér. A Bór- és Llthlon-tartnlniú Salvator-forrás kiinni atkarral haaanáltatlk veschnjnknál, a húgyhólyag bán-talmuinál köszvénynél,aczukor-bctcgseguél.az emésztési es lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatásúi faiaaalei! (taaraa aaéaittatt! T*H«*M tinta! Karkiilo dirantriiitrtihtiiiitkbtn r<ib> .li.»»« l.trirti Halraltrftrrai VÁlUlmHil • Hvilarut, I\' HfMrckftrl t. • , DiszikOk lakásunkat télen s kertünket nyáron val ód Haarlemi hagymás virágokkal. Postán bek ül dftlt 8 K ellenében portó és vámmentesen kü Idjll Ausztria-Magyarországba a mi legjobban kedvel normál gyűjteményünket vagy 30 jácint hagy inát üvegek, vagy 40 drbot cserepek esetleg 40 drhot kerti ültetés számára. Vagy egy gyűjteményt szobákba 100 darabból, 4!> cserép számára. Vagy egy kerti összeállítást 260 drbból, esetleg egy kerti és szoba összeállítást 240 drbból tartalmaz pompás; választékot jácint, tulipán, nárciss, csilla, hóvirág stbból: Gazdagon illustrált sok elisinerőlevéllel elátolt főár-jegyzék ingyen és bérmentve. Blumenzwieből Züchterei „HUIS TEB DUIN" (A. O.) Nordwlk bei Haarlem (Hollandia.) Korosolya-agyleti közgyűlés. Szitáló esőben gyülekeztek a tagok a Polgári Egylet társalgóiábsn f. hé 4-én, hogy korcsolyegylet közgyűlésén a szokásos ügyeket elvégezzék. Mindenek\' előli a választmány két elhalt buzgó tagjáról emlékezett meg dr. Eugel .Sándornérói és özv. Varga Dezsónérő! Az egyesületnek lAfil K 89 f. vagyona van. Az 1908—9 saisonra a lagdi.i korcsolyázóknak ti K. kísérőknek » K. Két gyermek egy családból 4 4 K-t lízet. Egye» belépőiegyek no f. (diáknak 4ii) ünnepen 1 korona (diáknak 60 f) kísérőknek 20 f A tisztikar következőkép alakult meg ; Elnök Rosenberg Richárdué. igazgató Székely Nándor mérnök. titkár és ügyész Etlényi Géza dr., pénztáros Urbanek Károly Bizottsági ülés. Az Erdő és legelóügyi bízottság legutolsó üléséu az erdei faeladáshoz a kővetkező megbízottakat ktlldtu ki: dec. lo-ére Kráuitz Józse\'et, 12-ére Bedenek Antalt, 15-ére Bolf István Józsefet, 17-ére Auek Józsefet és 19-ére Bolf Bognár Lászlót. Kiskanlzsai csendélet. Kárlovícs László szűcs Kiskauizsáu fuvaros, fáért ment társaival Cserfóre, ott volt . borvásárlás végeit Eaics József kiskanizsai korcsmáros\' is. Estefelé békésen hazafelé indultak, Kárlovícs és b\'aics elnyargaltak a többiek niöl. Amikor már jól elhagyták a többit, Kaics a békés Kárlovicsra támadt társaival és ugy megkíokauizsaizták. hogy néhány hétig az ágyat kell nyomnia. .\'■410/lk 1908. Árverési hirdetmény, A nagykanizsai kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi hogy ifj- Németh János balaton-msgyaródi lakós végrebajtatónak Kis Katalin férj. Ritecz Jánosné karosi lakós végrehailást szenvedett elleni 83 kor. tőke, ennek ¡1908. évi február hó 14 napjától járó ?>•/„ kamatai 17 kor. HO llll. per, 17 kor. 8ii üli. végrehajtás kérelmi, 3 kor. 20 fill. végrehallás foganalositási, 22 kor. 10 011.. árverés-kérelmi és a még felmiirülendó költségek erejéig iránti végrehailást ügyében, a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tarlozó s a karosi 95. sz. Ijkv-ben I itii és Vli\'.t hm*. ház és kert 419 kor. a inereuyei iho sz. tkvben t (i4ü hrsz. szőlő és kaszáló az Öreghegyen 1932 kor becsértékben és pedig a karosi ingallatiunk 1908 évi december hó 30 napjónak délelőtt 10 órakor Karos község házánál a inereuyei ingatlan ugyanazon napon déliiláu I órakor Merenye község házánál Iteuiele tiéza felperesi ügyvéd, vagv helyettese közben ¡öllé vei megtartandó ti) il táltos árverésen eladatni fog Kikiáltási ár a lentebb kitelt beci-ár, melynek kétharmadán»! alacsonyabb áron az ingatlan el nem adatik. Árverezni kívánók tartoznak a hecsár 10\'\'/,, készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldőit kezéhez letenni. A kir. törvényetek mint ikvi halóság. Nagykanizsa. 1908. évi október hó 10 napján. GYERMEK- leányka- és liu cipóink elismert legjobb minaégüek. Araink olcsósága — tekintettel a talpba vésett szigorúan szabott árakra feltűnést keltenek. TUBIT! í( ,,\'Pí\'tí.vlir r- nagykanizsai „ 1 UnUL főraktára Kő-utca 12. szám Korona szállóval szemben rendeljék meg szükségletüket. Siroliit •Emitt a ítTttr* <a a ttatadlyt, mtftoa» tett a kAMftat, aálaiMkot. é)J«ll liudKL Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza ellen aiimUtan Unir éa orvos áltat oapoota ajánlva. tOoCboev értéktelen utánutokit la kínálnak, kérjen mindenki* ^^^ „KooAe" *r*d*ii —ommfoiát*. F. HaffaMi-U RMke A C*. Basel (Srájt) 99 Roche" ha. - Art ZALAI KÖZLÖNY MiOH DECEMBER 7 Balatonkereazturi nagyven déglö méazáraisékkelegytttt egy, esetleg több évre kiadó. Bővebbet a tulajdonos, Fii vet Lajoa Balalonkereaztnr. A legjobb kutya-kalács volt és marad a Fattlnger-féle kutya-Kaláoa, mely az összes e fajta tápszerek közül a legjobb; összetételű és táperejű. — 60 kg 23 K , 6 kg 1 bérmentve 3 20 K Fattinger-féle Puppy-Biaqnit kölyök-kutyák réazére. - 60 kg. 26 K., 6 kg. bérmentve 3 60 K. Árjegyzéket bérmentve küld: Fattingir\'i Patent Hundskucben und leflQBelfutterfabrlk, Wlaner-leustadt. 260-nól több első dij. A Faltinger-léle lápszer állatorvosi ellenőrzés mellett készül. szállít, fajtiszu-ságért jótállva, • dlW legdúsabb válsaz- tékban a már évek óta elsőnek és legmegbízhatóbbnak ismert: Klkflllomentl alsó szölóoltvány talap tulajdonos: CA8PARI FRIGYES. Medgyes 94. sz. (Nagykükülló-niegye . Tataik Mmi árji|;iUit káraiI Az árjegyzékben talalhatók az ország minden részéből érkezeit (Illatra Imiik, ennélfogva minden szól,\',birtokot megrendelésének megtétele előtt az isineróa személyisegektől ugy szó-, mint iiásbellleg tíizunyságol szerezhet magának f•■!) itllallltp liltéllm ail|kll-kilé«á|árél. Védjogy: „Horjooyt\' A Linimení. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pSUeka egy régjónak bizonvult hiawnor, mely már sok év óta legiobb f»]dalomcsil apitó ezernek bizonyult kUtzvénynel. eiiiiaal és meghúl»-aeknel, bodórzsoió^kr|-.|"-i\' használva Figyelmezteti*. Siláiur hamisítványok miatt bováaárlaskor óvatosak legyünk és ,-aak olyan uvegot fogadjunk el, moly a, Horgony" védjegTgyol «• a Richter cégjegyzéssel olü-lott dob&zba van csomagolva. Ara üvegekben K -.80, K 1.10 H K 2.- és úgyszólván min-don gyógyszertárban kapható. — Kirak Ur: Törik Jóisef gyógy«zoré«znól, Budapest. Dt Rlcller gróiwtrilri a .Araajr orovlislwr, l\'rágában, Elisabelhutrasao R non I ■ ! S ■ ÜL fiit Ibé Mindennapi azétküldés. jjjf I H I i \\M, I =1 „l-l l-t?" — „fapa ■•■•■iidliI Ilit\' «alail Jakakl-ftU »atlilittla-tliaraltiHiiljak farkukat I" Fliyilial Ciakli a „JICSSI" jillisstl lalííil Minden dobsz agy érdekes büiiszkártját == tartalmaz v Tisztasága 30.000 koronával sznvatoliatik. A konyhában ós házban mindent, ami egyáltalában moahat4 áe tlaa-üthaló, eaakU schicht szarwsszappaoávil ttaitltaunk. K eaAppan értlaedeken 41 folytatott beható 4a lelkiiameretaa tanalmtayosAanak eredménye. Moaóorej* rendkWOll, aaavatolt tiaata és ment mindén kAroe ksvoréktól. Qond nélkül haainAlhntó t«l>At minden tlaatItAel célra, még ott ia, hol kóxOnségea atappan felmondja a aaol^AUtot vagy különöa gondoaaAg Mükaégeltetik. Q □□□□□□□□□□□□□ hócipők kőnnyOek, elegánjak és tartóaak* Nagykanizsán kapható Rosenfeld Adolf Fiai ozégnól. szabadalmazása vagy értékesítése elótt ugy Magyarországon, mint bármely külföldi államban, forduljon a T-i Iá I m ;i n vnt „Szabadalmi Újság" 1 < I 1 (III 11 ( I 1 I > U IV szerkesztőségéhez Budapeat, VII szerkesztöségéhoz Budapeat, VII. ker., Erzsóbet-körut 26. azám. Kérje a „Szabadalmi Újság" ingyen _ mutatványszámát. Jól jegyezd meg: csak cigarotta-papirt, vagy hüvelyt hozz ás ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni. 1908. DEOEMHKR 7. 1 ZALAI K 0 Z I, 0 N Y * Ifj. Wajdits József J A világhírű „PATHÉPHON" beszélőgépek és hanglemezek raktára NAGYKANIZSÁN „PATHÉPHON" beszélőgépek legszembeötlőbb előnye, hogy tű nélkül játszanak, miáltal a tü folytonos változtatása ós a tü által okozott folytonoszaj ós recsegés teljesen megszűnik. A .PATHK" lemezek & világon a legjobbak. Legnagyobb műsor.-------- a- . .. . c: *ti r1 1 «¡5 : -»it/yj A 18 cm. átmérőjű lomezek ára 4.50 K és 5 K Tehát a legolcsóbbak. A gépek eredeti gyári áron kaphatók. Eladás rószletfize tósre is. Műsorok ingyen és bérmentve. Bármily régi szerkezeti! gép is átalakítható tűnslküli játszásra. 8 f 8 Van-e már gyermekUknek tforgony-v Köépiiöazekrénye 1 Ha igen, akkor ne mulassza el axunual a le;?iij»! Ii kőépitöszekrény árjegyzéket leüt jegyzett cégtől bekérni. hogy annak alapján ¡< következő kíegészítístekrényt kényel-_ mesen kiválaszthassa és aztán a legközelebbi játókszerkereskedésbeu beszerezhesse. Ha azonban gyermekei egy Horgony-Xóépílőszekrényt még nem bírnak, v*gy tévedésből egy .Horgony" védjegy nélküli szekrény, az ti egy utánzat birtokában van nak, akkor Önre nézve a legujabb árjegyzék kelszeres lonlossággal bir, mert a loKpontosabb felvilágosítással szolgál minden egyes Horgony-Köépitószekrényröl és lehetővé teszi önnek, hogy gyermekei számára a megfelelő uagyságu <zekreny ké-nyelmeaen kiválaszthassa. Mindeneseire azonban saját érdekében tessék megtartani, hogy csak a Horgony jegygyei ellátott szekrény több mint agy negyedszázad óta jónak bizonyult Richter-féle eredeti gyártmány, minden kőépítőszekrények csak hamisítványok. A gazdagon illusztrált árjegyzékben a Horgony-Hidépitő-szekrények Horgony-Rakásjátékok és a „Meteor" Golyó-Mozaikjátékok stb. leírását találjuk. Valódi csak a Hor-gonypyal I Biohter F. Ad. ¿» Ta., ¿¡¡¡¡Í& írod» és raktár : 13 x „ c 0yAr I. Op.rng.... 10 DéCS, ....... (HlaUlng) Rudolfaudt, Nürnberg, Ölten (Svájcz), Rotterdam. Szt Pétervir, New York = Mr Aki Iiiikllllli, 11 kér|«a árjstyzékat 1 klril lapirilir tHiaiitkril. baazélaiépakral ii Rir|tiyhii|Uasnkril 1». Szép keblek két hónap alatt a flp? Pilules Orientales^edoiJk melyek » kebleket fejlesztik, erősítik, helyreállítják és n női kebelnek pompás toltxéget kölcsönöznek, az egészségre káros bálás nélkül. Jótállva. arzem-kum mentes. Orvosi hirességeklól elismerve. Teljes diseretió. Doboza használati utasítással 0 K 46 tlll. bérmentve. J. Ratié gyógyszertár Párizs. Kakiár: Török József gyógyszerésznél Budapest Király-útca 12. EKSZERGYAR. Villamos tizemre berendezett arany , ezüsi- és ékszeráru - műterem Különleges készítmények! (\'kszeránik és jegygyűrűk. I.\'j foglalásokat és álalakilásokat gyorsan elkészitOnk Kiadás részlet li/ol ősre is! BERÉNY JÓZSEF ÉS F/A ékszerész, Nagykanizsán (Városháza átellenében. /, A I. A I K ö Íj l, 0 N Y lst08. DKOKMHKR 7. M OLL-FÉ tr s ehdlitz-por Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A védjegvét és aláírását tünteti fel. A Moll A.-fél. S.ldlltz-\'porok tarlós gyógyhalása a leg.nak.cs.bb altat tbintalmik, gyomo,görcs is gyomorhév. .agzölt .zíkraktdés, májbántal SÖT "Inér^és . l.gkul«nw«8bb nolb.tog.ég.k ellen e !•\'« évtizedek 6U mindig nagyobb elterjedi.! szerzett. Ara egy lep.c.él.H doboinak 2 kor. Kl»»iiilwl<iínoI\' tői v« n>ll« R lcnj iHHiu k. rf^Ot^F gLE XXVII-ik magyar királyi jótékonycélu államsorsjáték Ezen sorsjáték remélhető tiszta jövedelme Lözha.sznu ós jótékony célúkra Ing fordíttatni. Ezen sorsjátéknak 11969 nyereménye 365.000 korona összegben ítészpénzben. FŐNY EREMENY 150,000 KORONA, s 0 S-B ORSZESZ r..k akknr valódi "■l""1««*11\' MULL A- Kuk tiiir »aioai, ,i<ljeK^Mllnl(,tl fcl, >A. m0h. feliratú ónozattal van »árva. A Moll-fála .ól-borsi.sz nevezetesen niint fájdalomcsillapító b.dOri.Oléil »««r köszvény. Cfui i. a meghűli. egyib kflvetkezminyelni I legisme-etesebb népszer. E|i ónozott srsdsti üveg ára 2 kiróna MOLL Gyermek szappanja. Legfinomabb, legújabb módszer »«erlnl ké.zllek gyermek es hólgy •"»PP»1" » okazarO ápolásra gyermekek • felnőttek rátzírt. - Ara darabonként 40 mi. öt darab I kor. 80 fill. Minden darab gyermek szappan Moll A. védjegyével van ellátva. KSszétkllldés: Hall A. gyógys/.srss/.. ct. ii klr. udvari szállító ¿Ital, Bécs, Tuchliiiben 9. sz. Vidéki megrendeltlek naponta poslautánvét mellett telje.lltetnek. A raktárakban tessék határozottan „MOM; A." aláirásaval és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Raktár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai. 1 co; xxxxxxxxxxxxx:<xxxxx>,^S Oh J aj l és Élj en Köhögés rekedtség elnyálkásodás ellen rrr: gyors ós biztos hatásúak Egger mellpasztillai Az étvágyat nem rontják és kitűnő izüek Doboza 1 korona ós 2 korona Próbadoboz 60 fillér. Fi él izitkiltféil raktár : „ - w „NÁDOR" Megfojtgy6syazertkr Egger mellpasztllla kozott köhögés I |.|,M,t. »., mi kint 17. uikH.ar ■mrénltitl. Kapható Nagykanizsán: Bslus Lajos, Prágar Bála, Halk Gyula ét Ciáktornyán. Pitö Janó gyógyszertárakban == továbbá 1 főnyeremény l 20.000 kor 10 000 , 5.000 „ 2.000 . 10 nyeremény á 1.00(1 kor. lftO 300 1000 10000 100 60 20 10 Húzás visszavonhatatlanul 1908. cv december hó 30 án WW Egy oorojegy ára 4 korona. Sorsjegyek kaphatók a magyar kir. loltójövedéki igazgatóságnál Budapesten 1 Vámpalota). valamennyi posta-, adó-, vám-, és sóhívatalnál az összes vasúti állomásokon s a legtöbb doháaytőzsdében és váltó-üzletben. Magyar kir. Lottójövedéki igazgatóság. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Szölö- oltvány CS vesszőtől 111; kapta árjiiyiikiiail l>i;ia ii kér ■•■III kuldom meg, aki ozimél tudatja. Kzen könyvet még az is kerje, nki rendelni nem akar, mett sok hasznos tudnivalót tartalmaz. •likiru iltiáijrikkél. itairlkil 11 iiripai ilati 11 irikirii niirikkil, H világhírű llHmv.ir.bil »« «\'» fél millió lo-axlrl. Olcsó ár és pontos kiszolgálás. C z i m : Szűcs Sándor Fia «<>iotsi»pe Bihardiószeg. Aki hirdetni akar inig pedtg sikerrel, az forduljon az • AUalános Tudóiitó. (t.eopold Uyula) hirdeti,i osztályához, Budape.t VII., Er-zté et-kftrut 41., ahol hirdetéseket az ósz-ites litezö bel- és külföldi hírlapokban i> naptárakban kiváló szakértelemmel, lelkiismeretesen, pontosan is szolid áiakon eszközölnek. Több mint 200 naptár klzáró-lagos képviselete, vidéki lapok központi hirdetési osztálya, számos hirlap kizáróla-go. kezilösége. Díszes ujságkatalógus, kípes naptárjegyiék és minden felvilágosítás a t. c. hirdetőknek díjmentesen. a^DÍIÜ wmsm mmw Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. jjAgYKANIZBA, 1808.__NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 50. SZÁM. DECEMBER 14. ZALAI KÖZLÖNY EI»<|U»«»I EKÍ.I évre 10 korom, félt»,« 6 koron. «C**"V2, k°r.°"V810 - Eev» "ím ár. 20 fi\'ll. T in ároknak, t.nltókn.k, j.gjzökn.k 4, áll.ml ll.ilvl..lökn.k I ávra 0 koron., fái ávr« 3 koron». Felelős szerkesztő Kerté»» Júbmcí*. l.splulajdonos cs kiidú. II\'J. WAJDITN J«,ZNK(\\ 8ierkes»losóg; Nagyk»nlz»», Huny.dl-utc. 30. »z Elöflz«l4»ok 4» hird»l4»»k Ifj, W.JdIU Jótff kSnyv k«ra»k«d4»4b* küld.ndflk. Megjelen minden hétfőn délben Néhány szó a villamos ügyhöz. Irta Dr. FRIED ÖDÖN. A villamos ügy tárgyalása a december 2-iki közgyűlésen tudvalevőleg izzó hangulat közt folyt le. Valóban osodálatos, hogy egy, ugy » városra, mint a vállalkozóra nézve nieróben üzleti ügy annyira felkavarni képes a szenvedélyüket. Felkavarla pedig ez az ügy annyira a szenvedélyeket, hogy he kell ismernünk és be kell látnunk azt," miszerint immár a legnagyobb önmeglartóz-lásra és körültekintó bölcsességre van szükségünk. hogy az ügy további tárgyalása ne a lárgyilagosság rovására történhessék meg. Nem érdektelen dolog tehát annak kulalása vájjon tulajdonkóp mi okozta a szenvedélyek ezen sajnálatos felkorbácsolását? Hol "van meg erre a lélektani indok? A felelet igen egyszerű. A szenvedélyeket a vállalkozóval n egkötött rossz, a város és a magánfogyasztók érdekeire sérelmes szerződés izgatja — a vállalkozónak a várossal szemben iHiiusitott következetes merev magatartása pedig ezen különben is izgatott szenvedélyeket felkorbácsoljál Tudjuk, hogy a vállalkozó a felelőséget-ezért kizárólag a város közönségére szeretné hárítani I De ha a vállalkozó azzal a tárgyilagossággal, melyet ó a város közönségétől követel — számot vet a tényekkel, akkor be kell látnia, hogy peccatur nemcsak mint ó hangoztatni szeretné extra, hanem igen sokat intra intiros is 1 Nem tagadhaló el, hogy ezt a rossz, a városra nézve rendkívül háirányos, a vállalkozóra pedig nagyon szerencsés és neki intigengedcm jogos, do mindenesetre busás jövedelmet hajló régi szerződést a vállalkozó nagyon illiboralipon magyarázta. A vállalkozó, fájdalom, a jogaival telitett poharat minden egyes Rlkalommal fenékig üriette ki •uig a kötelességek üröm poharában egy-egy jó adag mindig maradt a fenekén. Nem minden magáiifogyaszjó_iutott az átalány-világításhoz a kinek joga~^klt volna, a 1.000,000 égési óra elérése után. (ilpak jóval később jutottak a fogyasztók az őket a szerződés értelmében jogosan megillető olcsóbb világításhoz I Az órák használati dijainak felszámításával a legteljesebb ridegség-gel ragaszkodott a vállalkozó a szerződés s?-igortt betűjéhez; a várossal néhány száz borona vitás kérdésére nézve perbe bocsátkozott, a villamellenórzó bizottság előtt feladata teljesítésének megakadályozása céljából kapuját bozárta, a városi hatóságot a mint érdeke és céljai megkövetelték majd hatóságnak, majd szerződő félnek tetette fel és tokintette. A régi szerződés megkötéso al- kalmával a szerződés megkötésének fóíndo-kául tekintette a város a malomüzemet és a malomüzemből kifolyólag a kövezet vám óimén a városra háramló hasznot. Ám a vállalkozó alig a szerződés életbelépése után iparvágányt létesített és a lefolytatott közigazgatási eljárás során hozott jogerős határozat folytán a város elvesztette ezt a szerződés megkötése alkalmával oly erősen hangsúlyozott kövezet vámt s íme a vállalkozó ezért ezt a várost soha semmivel legalább a szerződés rendelkezéseinek méltányos és liberális magyarázatával nem kártalanította. lla ehhez joga volt is ha erre jogilag kötelezve nem volt is az a méltányosság és az az erkölcsi szempont, mely a hosszú időre szerződött feleket egymás irányában kötelezi: megkövetelte volna, hogy a szerződési időtartama alatt a vállalkozó ott hol ez érdekinek vitális sérelme nélkül megtörténhetett volna, bizonyos alkalommal némi a szerződési érdekkel arányban nem illó méltányossági érzületének is tanújelét adja S ezt a rideg eljárását a vállalkozó betetőzte azzal a tényével, hogy az ezen fontos. a város érdekeire vitális fontossággal bíró, bonyolult szerződés elfogadása vagy tárgyalásán olyan szóban állási határidőt kötött kí, a mely a városi közgyűlési egyszerűen megfosztotta annak a lehetőségétől, hogy a város képviselőtestülete azzal a kérdéssel érdemlegesen foglalkozhassak. Azok a kik az üv.leti szempontokkal és az üzleti érdekkel védelmezik a vállalkozónak azon eljárását nagy tévedésben vaunak. Nem különböztetnek. Nagy különbség van az adás-vétel a rövid időn belül a szerződő-felek közt lebonvolodó és a hosszú időre a feleket bizonyos irányban egész tevékenységűkkel lekötő üzleti érintkezés közt. Ez utóbbi esetben semmiféle üzleti érintkezés nem nélkülözheti a méltányossági szempontokat. Mert hiába semmiféle üzleti érintkezés, semmiféle magánérdek jogos megóvása nem cáfolhatja meg azt az örök érvényű jogbölcseleti elvet, hogy a mí nem erkölcsös az csak formailag lehet jogos. Határidő kikötése lobot igen v is üzleti érdek, lehet a magánérdek jogos megóvása — de oélja csak ez lehet s a mint ezen a célon túllő a mint az habarcsuk a kényszerítés színezetével ós látszatával is bír — ugy ez egy megköteijdő szerződés, egy kötelező igéret elfogadására nem alkalmazható, nőm erkölcsös, tehát íiiem lehet j\'őgos sem. S a vállalkozó azt\'a rövid, az ügy lé- nyegének átértéséro teljesen lehetetlen táridót annál kevésbé köthette ki utólag egyoldalulag, mert ó az ajánlatok beadására kitűzött határidót maga sem tartotta be A vállalkozó maga is a városi hatóság méltányosságát vette igénybe, midón hetekkel később ajánlatát beadta és a városi hatóság bizonyára a város jól felfogott érdekében ez ajánlatot elfogadta. A vállalkozó ekkor feltétlenül kötelező formában tett») meg. Ha a vállalkozó ezt nem teszi, a városi hntóság ajánlatát bizonyára el nem fogadja. Igaz, hogy ezt a feltétlenül kötelező ajánlatát a vállalkozó később, de csakis a vele szemben érvényesülő verseny hatása alatt kibővítette — igaz, hogy jogilag ajánlatának feltétlenül kötelező formája részben megszűnt, hogy joga volt a conoessíókkal kibővített ajánlatának kötelező érvényéhez határidőt szabni. T)e nem volt méltányos Nem volt méltányos, mert a városi halöság és a villamos-bizottság bizonyára abban a feltevésben tárgyalt a vállalkozóval, hogy az alkudozás eredménye ép ugy kötelező lesz és kötelező marad a vállalkozóra nézve, mint az eredet! ajánlata, mely a tárgyalások alapjául szolgált. A villamos-bizottság és a városi hatóság a vállalkozóval szemben magát le uetn kötelezhette, de a vállalkozónak igen is módjában állott végérvényes ós magára nézve kőtelező ajánlatot tenni Neki kötelességében állott az ezen feltevésben a tárgyalások alapjául utólag elfogadott ajánlatán annyi időt engedni és hagyni a mennyi szükséges ahhoz, hogy ez a\' fél, a kinek szerződési lekötelezeltséghez a törvényben előírt jogi formákhoz kell ragaszkodni s a mely fél sokkal nehézkesebben működhetik, mint egy magánfél vagy cég, ezt a kötelező ajánlatot átgondolja, átértse és meggondolva vairy elfogadja vagy visszautasítja. Ennyi loyalitást minden üzleti érdek mellett megkövetelhet egy város s a hol annyi loyalitás nincs meg a szerződő felben már a szerződés megkötéso előtt — ott minden még a legjobb szerződés is írott malaszt marad. Ennek a keserűségtől áthatott izgatott közgyűlési hangulatnak íme ez az egyik lélektani indoka ós magyarázata. De különösen alkalmas volt a közgyűlési hangulat felizgatására és a szenvedélyek felkorbáoso-lására az a sajnálatos körülmény, hotfy míg Franz Lajos és fia cég egyoldalúan ós önkényesen minden jó hiszemü feltevés ellenére a maga ajánlatának kőtelező erejéro rgy lehetetlenül rövid praedusió terminust kötött ki, addig ó maga egy nappal a közgyűlés í ZALAI KÖZLÖNY 1908. DECEMBER U. ezen praedusió terminus oiótt ezen ügyben a város fontos anyagi érdekeit érintő kőtelező nyilatkozatát visszavonta, illetve a telekre nézve oz«>n igérelet oly formában váltotta be, hogy a villamos-bizottság jónak látta a közgyűlés tnegkezdéso előtt megtartott súrgós ülésében állás pontját megváltoztatni és véleményét mellyel a Franz oég ajánlatát javasolja elfogadásra visszavonni. Kinosan hatott a város t. polgármesterének a közgyűlés alkalmával tett azon kijelentése is, hogy a cég htizavonásának kifogásául felhozott tények nem felelnek meg a valóságnak, a mennyiben a városi hatóság a cégnek minden adatot, melyre Ígérete beváltasára szüksége volt elég korán rendelkezésére boosátotta. íme tehát ezek a sajnálatos körülmények ennek a közgyűlési izgatott hangulatnak másik lélektani indokai és nem áll az, mintha Franz Lajos és fiai oég ollen bárki is az animozitást — a mint ezt a oég szócsövei hirdetik — mesterségesen szítana vagy szította volna avagy bárki is a oéget irigységből vagy nem tudom bármi más erkölcsileg el nem fogadható indokból alaptalanul és iiuioktalanut támadta, vagy vádolta volna. A közgyűlés, tehát helyesen döntött a midőn a kérdés érdemleges eldöntését elodázta. Kötelessege volt ez a közgyűlésnek, mert bármint vélekedik is a t. városi tanács a községi törvény 110 §-ának formaságait ennok az ügynek olintézésénél bo kell tartani. A régi szerződés \'24 §-a értelmében a központi telepen levő gőzgépon kivül a világítás céljára szolgáló gépek a nyilvános világítási hálózat stb. vagy legalább is ezen dolgokhoz való jog a város törzsvagyonát képezik. Nem kétséges és nem is lehet vitás, hogy a tárgyalandó uj szerződések ezen törzsvagyon lényege s átalakítását oélozzák no már pedig ha a lényeges átalakítását oélozzák, akkor a községi törvény 110 g-ának világos rendelkezése értelmében a törvény ezen szakaszában körülirt formaságok kétségen felül bctartandók. Teljesen mellékes tehát már most vissza lép-e a vállalkozó ajánlatától, vagy sem A közgyűlést a kérdésben semmi felelőség nem terhelheti. A közgyűlés semmiféle kényszer hatása alatt szerződést nem köthet még azon az áron sem, hogy a kötelező igéret jogilag hatályát veszti. A községi törvény kötelező formáit a közgyűlés még ezen az áron sem sértheti meg. Sem a vállalkozónak, sem a* városnak, setu az ügynek tehát nem tesznek jő, szolgálatot azok, a kik a város közönségét mindenféle rémképekkel ijesztgetek. Minden gondolkodó ember előtt tiszta eH világok, hogy a vállalkozó jó és jövedelmező üzletet akar kötni. A mostani vállalkozóra nézve pedig ez az üzlet ép a már folytatott malom-üzemére való tekintettel jó és jövedelmező üzlet. Az üzlet .szempontoknál nem a boszu, hanem az érdek politikáját szokták követni. De ha visszalép, a váltakozó nem a városon, hanem önönmagán hoszulja meg magát. .Még nagyon is a távoli jövőben van annak a bizonyossága, hogy kire háramlik nagyobb kár a városra-e avagy a vállalkozóra-e, ha visszalép s a várossal az összeköttetést széttépi és megszakítja Az a fenyegetésnek felhasznált nagy pör sokkal bizonytalanabb a cégre mint a városra. Én azt hiszem, hogy a per esélyei a városra kedvezők, hisz ezt igazolják azok az engedmények is a mit a vállalkozó mégis megtett ajánlatában. A per tárgyalása nem is opportunus ép azért, mert a Franz oég és szóosövei a pert a várossal szomben mindvégig fenyegetésül használtak, azt hiszem azonban egy körülménynek a felemlitéso még sent lesz egészen céltalan már azért sem. mert ha nem is az esetleges per érdemére do mégis a perben eldöntendő igen lényeges körülményre vonatkozik. Nagykanizsa városa Franz Lajps fiai oéggel soha szerződést nem kötött; a Nagykanizsán 1892, évi november 18-án megkötött szerződést a város néhai Franz Lajossal kötötte meg. A vállalkozónak biztosított jogok tehát ezen szerződés szerint nem a Franz Lajos és fiai oéget, hanem csak Franz Lajost illették inog. A szerződés 41 g-a szerint a szerződés átruházásához a város javára biztosított elővásárlási jog kikötése mellett a képviselőtestület jóváhagyása volt kikérendő Néhai Franz Lajos átruházta ugyan ugylátszik ezt a szorzódóst Franz Lajos ós fiai oégro anélkül, hogy a város képviselőtestületének jóváhagyását kikérte volna, de megfosztotta a várost attól is, hogy a szerződésileg biztosított olóvásár-lási jogát gyakorolhatta volna. A vilagitásnak és a szerződésnek bizonyos éveken át folytatott gyakorlata a FrSnz Lajos és fiai oég és a város közt őzen a Franz Lajossal kötött szerződésen alapuló jogokat ós torhes kötelezettségeket hallgatagon mog nem állapithatott, mert hisz ép ugy mint a gyámság és gondnokság alatt levő személyek torhes szerződéseket csak illetékes hatóságuk ugy községek is terhes szerzódésekot osak kellő formában és osak illetékes felsőbb hatóságiik hatósági jóváhagyása mellett köthetnek meg Azok a jogok és kötelezettségek, melyek a tényleg történt és a város által elfogadott világításból netán erednek nem ezen szerződésből, hanem a törvényből folynak. Franz Lajos es fiai oég és a város közt tehát a szerződésnek azok a terhes rendelkezései, a molyok alapján a oég a várost milliókra menő kártérítési követeléssel ijesztgeti, fenn nem állhalnak. A por esélyeinek rómitését tehát a város is viszonozhatja. Som terror, sem félelem, sem ijjeszt-gettetós azonban ne-tartson vissza senkit attól, hogy ebben a városra nézve igen nagy horderejű kérdésben félre téve gyűlöletet, szenvedélyt és kedvezést, minden tudásával a?, ügy. tisztességes lebonyolítása érdekében tehetségének egész erejével közreműködjék. > » Nyilvános könyvtárak. Nagykanizsa, d«c. 13. Az uj kor szellem« nemcsak megérlelte, hanem sürgőseit előtérbe állított egy nagy kultur követelményt: a nyilvános könyviárak kérdését. Eötvös •lózsef bárónak, a magyar nevelésügy úttörőjének teljes diadala a mostani idő. A helyzet az, hogy Magyarországon az írni és olvasni tudók nyolcvan százaléka szellemi táplálékot kiván és a mig ezelőtt két éviizeddel a nyilvános könyvtárak kérdését a magyar sajtó ugy tárgyalta,„mint a szellemi közpon- tok egyik hiányzó tényezőjét: ma podig ugy áll t dolog, hogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a falukban, sót a tanyákon it nyilvános könyvtárakat áhít. fis ha arra gondoluuk, hogy a kiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyörűséges országába bevezetett, mennyire igényli, hogy olvasásszeretetét gondosan és körültekintéssel elégítsük ki: ez a kultur kérdés ma sokkal lelentőségesebb, mint valaha Hiszen ezelőtt is harcoltunk a ponyva irodalom elleu, pedig akkor nem ismertük a Níck C.irlereket, a bűnös bárónék fertelmes életrajzait és a pornog. rafikus irodalom megmételyező és gomba módra szaporodó szörnyeit. Még akkor az osztályokat egymásra uszító, ábrándos ködképek után nyargklázó idegen talajon serkedt, szociális sajtónak, népirodulma sem kisértett. Akkor még Bagó Márton ur volt i veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltunk t magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre negyedrész annyi lélek sem vol bevonható az irodalmi bogáncsterületro, mig ma hiszen mindenki látja, kocsis, szakácsné, csősz, bakter, kisgazda, szellemi szóval az Isten adta nép mindegyike, betű után kapkod, inert az iskola e belüli szeretetére tanította meg. Föllehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-« ennek, avagy bánkódjunk-e rajta? Ne vessük fel ezt a kérdést. Örültünk és fejezzük ki örömünket tartalék nélkül, hogy a rnegyar kuliura ekkora hatalmas lépést lett és uéptnilliókal vont be a kulturt sáncaiba. Nem kell, egyáltalában nom kell siránkoznunk azon, hogy miuden kritika nélkül mohón falják a betlU válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vannak a nép lélekre. Mert híszeu segíthetünk rajta. Sót a magyar intelligenciának határozott, elhárithatatlau feladata, hogy a kultur szükségletének irányt szabjon. Talán a modern idók eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azonhan a veszélyeztetelt vármegyénkben, ahol a szociálizmus immonentor veszélyes mérvekéi öltött a nyilvános könyvtárak fölállítását korszakot kultur munkáját, fis azok kedvező tapaszlalatok. i melyeket Bécsben, Csanádban, Csongrádban és Szabóéiban telt, arra birla a minisztert, hogy fokozatosan és tervszerűen tárcája keretében a nyilvános könyvtárak ügyét szolgálja a közel háromezer népkönyvtár van már felállítva az országban és ezekkel nevezetes tapasztalatokat tett a miniszter. Kérdőíveket köröztetett. Kérdést tetl, hogy a nagy magyar Alföldön mit szeret olvasni a földmives, kisgazda én munkás? fis a kérdésre az volt a felelet, hogy Arany és Jókai után Vas (tercben és Mikszáth a legkedvencebb magyar irók; melléje sorakozik olvasottság dolgában Kákosi Viktor „Korhadt fakeresztje* cimü műve, mely állandóan forog és soha a könyvtárba vissza uem jön, mióta abba elhelyezték, érdekesen világítja meg ez a körülmény a magyar nép lelkét, a mely csodáa ösztönnel érzi meg és fogja fel a művészi szépei és nemzeti irodalmunk érdekes kincseit. Mit bizonyít ez ? Azt bizonyítja, hogy a hol a művészi szépség kultuszát a niivelódés legalacsonyabb lépcsőjén igy felfogják ós ápolják, olt a népnek kultur szükségletét minél nagyobb erővel államilag gyámolitauí kell. Miuden dicséretünket megérdemli Darányinak az a törekvése, hogy ezt a kultur szükségletet kielégíteni siet és a uépet gazgaságilag neveli. Mert az is érdekes tünet, hogy u Darányi könyvtárai, gazdasági könyvei is rohamosan megszerezték a közkedveltséget Ismeretes dolog, hogy a földmivelési tárca keretéheu a miniszter minden esztendőben 150 ujabb könytár fölállítására kér megfelelő fedezetei, fis az is az idők uj és nagy fordulatát jelenti, hogy lí08. DKOBMBBR 14. ZALAI KÖZLÖNY partokou kivDl niuc« népszerűbb tétel, melyet azive-„„,, ne szavazna meg a képviselőház. Miudezeket örvendezve elmoudvAu, még szt adjuk az érdekeltek tudomásáráé bogy a földmivelésügyi minisztérium könyvtáraiért a községek képviselőieatüleieínek kell folyamodnia, ezt a folyamodást azonban megelőzi , képviselőtestületnek az a határozata, hogy községében nyilvános népköuyvtárt állit föl és azon szabályoké betartja, melyeket a miniszter a nyilvános kőnyv-lirtk használatánál elrendelt, és a melyek abban csúcsodnak ki, liogy az ingyenes és mindenki által hlazsálható legyeu és híven kezeltessék s a község vagyoni ereje szerint időnként szaporiltassék. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Azt hisszük, eikküuk alkalmas lesz arra, hogy a hol a nép javával törődnek, ott a kérdési komolyan kétbeveszik és a nyilvános könyvtárért a szükséges lépéseket megteszik. Nagykanizsa város költségvetése. — Saját tudósítónktól. — Nagykanliaa. dac. 18. Ugy értesülünk, Nagykanizsa város költségvetése az idéu nem készül el kellő időre. Ma már december közepén tartuuk, do a költségvetést még nem tárgyal!» le a pénzügyi bizottság. Még sok Dgydarab tárgyalásának kell inegelózui a költségvetést. A késedelemnek okát a bizottságioluök váltságáhan kell kerülnünk. Amikor Ujnépl Klek Lipót elnöki tisztét felkérésre ismét elfoglalta a felhalmozott ügydarabok elintézése kellő erővel megindult. Ila a bizottság letárgyalta, következik ennek kiuyomatása, ami szintén sok időbe kerül. A jelek arra vallanak, hogy az 19UÍ). évi költségvotés nem kerül az idéu tárgyalásra. A polgárin ster felhatalmazást fog kérni, hogy a kiadásokat egyeulóre a tavalyi költségvetés aiapjáu Mikőzőlje. Az ilyeu késés rilkáu szokott előfordulni. Ez u egész dolog külónbeu formái, melynek gazdasági jelentősége a város háztartására uiucseu. Az gyakrau előfordult, hogy a vármegye jóváhagyása nem érkezett meg kellő időre. A kiszivárgott hirek szerint a költség\'etes nagyjában a lavalyi keretekben mozog. Uj és indokolt tétel lesz a tisztviselők rendkívüli segélyezése drágasági póllék cimén lelvett összeg A költségvetésben már benne lesz az & uj rendőrt állás szervezése és költsége. A költségvetés fedezőiden összegének nagysága még ismeretlen a pénzügyi bizoltsag előli. Igy a pótadó százaléka sem határozható meg. A gyermekvédelem. — A nagykanizsai bizottság alakulása — (Saját t u d ó si t ó ii k ! ól.) Nagy és diszes közönség jött ösaze szerdán este a városháza diuz-leriuébe. Kgy emberbaráti iutézmény megalakítása, v»gy mint az előadó mondotta egy szociális társadalmi kérdés megoldásáuak elősegítése hozla össze a társadalom minden rétegét képviselő közönséget. A nagykanizsai kir. törvényszék, járásbíróság, ügyész- ség, a rendőrség tisztikara a hivatalos világot képviselte. Szép számmal volt képviselve a nem hivatalos közóuaég is: ügyvédek, lelkészek, tanárok, orvosok és más humáuu* gondolkodású emberbarátok töltölték meg a nagytermet, kik Közt a jót •kony nóegyle-tek hölgytagjai nagy számmal voltak képviselve. Ennek az intelligens közönségnek Angyal Pál dr. pécsi jogakadémiai tanár a mozgalom lelkes vezére lartolt előadást a gyermekvédelem fontos feladatáról. Meggyőző érdekkel magyarázta, moly okok telték szükségességét. Részletesen ismertette a bizottság működésének képét. Mindezt oly egyszerű szavakban és oly logikus érvekkel, hogy a jeleuvollak jogyal kérdezhették önmaguktól: vájjon miéit nem alakult meg már rég e bizottság. Mert sokkal jobb ha a bűnt már csirájában elfojtjuk, miulba azt először feilődni engedjük, hogy nagyobb tere legyen a rabsegélyzó egyesületuek Ezért mondotta Angyal dr, hogy a rabsegélyzó egyesületek ujabban szintén bevonják működési körükbe a gyermekvédelem ügyét. igényeket kielégítik. A terv, ahogy a megoldást keresik, szerény véleményem szerint nem illeszthető bele a modern hitelélet keretébe. A tervről részlotesen az első pillanatra nem tudok nyilatkozni. Annyit azonban mondhatok, hogy. az árvapénzek nagyobb kamatoztatása más uton sokkal biztosabban elérhető, mint a megyei takarékpénztár létesítése utján. A megye területén működő intézetek bizonyára nagyob kamatoztatást fognak eddiginél biztosítani. Ha a megye betéteit a központi Hitelszövetkezet helyett állampapírban, vagy fővárosi intézetek zálogleveleibe és községi kötvényeiben holyeztük volna el. ugy a kamatoztatás már régen nagyobb lett volna a jelenleginél. E nyilatkozatból láthatjuk, hogy sem a hitelélet, aem pedig az árvák érdeke nem indokolja a vármegyei takarékpénztár alakítását. Legalább Zala-megyébeu nem látjuk eunek szükségességét. AUgyal tanár beszédét nagy tetszéssol fogadták, melyért a jeleuvoltak nevében Rothschild Jakab dr. mondott köszönetet. A megalakulást kimondó határozat után Jereczky Iván dr. ügyéaz indítványára közfelkiáltással megejtették a választást, mely eredményeképp a bizottság védői oszlályáuak elnökévé Herteleudy liéla ügyvéd, társeluökké Rothschild Jakab dr. Ugjvéd, a pártfogói osztály olnökévé Vidor Sainuué, társeluökké Kövesdi Roér (lusztávué és dr. Szekeres Józsefué, tilkárrá Bariba József dr. ügyvéd jelöli választatott. A gyűlésen részlveltek, mint a mozgalom vezetői: Angyal Pál dr. jogakadémiai lanár, Kelber Artúr dr. főügyész, Hodó dr. pécsi ügyvéd, Declava pécsi törvényszéki jegyző és Kuliu kaposvári kir. ügyész. MEGFI6YELÉSEK. Az asszony és a férfi Tout Paris most rémesen izgul egy fekete tragédiái,. Május óla hajszolták a titkot és moat, hogy fellobant a maga rettenetes mélységes titkával megdermeszti még a legdetektivebb szellemű érdeklődőt is. A meggyilkolt bires festő gyilkosa: a* özvegye. Az ujaágok szerint jelentéktelen, véznatettek asszony Bteinhallné, olyan huszadik azázadbeli igazi überweib, aki csak a még századosabb, még hisztériásabb és még kifinomultabb kultur embernek letszhelik. A test és alak nélküli asszony a maga szatíros idegeségében csak egyéni szerelemnek U-hetue tárgya. Pedig ez az asszony kedvese volt miudeu valamire való férfi volt. A szegény Kanre Kélixet ez asszouy ölébe ütötte meg a guta éa amint kitűnt kocsisok ia szerették. Beteg, Kreyslidller -Flóra féle típus. Ha erre gondol az ember szinte beszámithatatlausága miatt felmentené a híres asszonyt. De mégsem beteg. A férje, a híres festőművész, az úriember; mielőtt elvette tudta, hogy természetes gyermeke is vau. A lnt*nsignk alatt elnézte kicsapongásai!, ludta viszonyait... Ennek az asszonynak a képe ill kezd csudálatos lenni. Ha azért nézte el a boldogult festő az asszony szenye-seit, mert kitartotta a kapcakézből. Akkor ez a szegény ember egy közönséges apache volt. Nyomorultabb, mint Pária akármelyik utca leány kitartotta. Nyomorult, volt, inert mellette ur is volt. Deha azért uézle el ueje skandalumait, murt szerelte az asszonyt, mert nem tudott lemondani róla, akkor aiuiak e véres tragédiának szereplő személyei miudeu drámaiságuk mellett is közönséges szomorú alakok. A vakszerelmes férj: .az örök férfi". A bóditó gonosz asszouy: „az örök nő- egy-egy lélelmes vonása ... Vármegyei takarékpénztár Zalamegyében. Udvardy Vince indítványa Egy ezakombor nyilatkozata. Udvardy Vince indítványozta annak idején, hegy az Országos Központi Hitolszóvetkezelnel levő arvapénztári belétel, a közel három millió koroutit liozuk haza és helyezzük el a megye területén működő pénzintézeteknél. A törvényhatóság közgyűlése az indítványt elfogadta. Még haza sem hoztuk a pénzt Udvardy egyik megyüi laptársunk hasábjain a vármegyei takarékpénztárak eszméjét vetette fel. Rámutat arra hogy a jelenlegi pénzügyi gazdálkodás melleit az árvák három egész és hét tized százalékot kapnak a tőkéjük után. A nagyobb kamatozás elérése végett veti fel a vármegyei takarékpénztár eszméjét, melytől 5—ö\'/j\'/u kamatoztatást remél A „Zalai Közlöny" tnuukaláfsa bemulatta a tervet egy\' pénzügyi szakembernek, ki a következő nyilatkozatot tette : — Udvardy indítványából nem világlik ki teljesen az indítványozó intenciója, ila jól latom fóleg a megyei közönség jelzálog kölcsönei kielégitesóre alakulna. Kn ugy tudoui, hogy a megye területén inűkódó pénzintézetek az e téren mutatkozó jogos I I i rdetcsek fel vétetnek e lap kiadóhivatalában. h-—.-: ¿ií 4! \\ . W í ————« ■♦•■ .— un <y-. —-. .—r—t •Emeli ]i élváijai (a a tr.taiUyt, uckhOO. tett • kfthflí«»!, rilatMkol «JJril Uudial Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza eHoi siAmlalan tanár és orroo által naponta ajlntra. lUnthof.y értéktelen utánzatokat ú kínálnak, kérjen minrtantof „llachc" rrrdrJi otomagoUUt. F. HofTbiana-La H»rhe A. C•. Basel (SrtJ«) „Roehe" |UvfcaM orra* rtndaMn a KT\'^urtiiate haa. - Ara Ovqgrokirt 4— korona. 4 A L A I KÖZLÖNY I\'JII« DECEMBER 14. Haladunk a korral. Betörővilág Nagykanizsán Nagykanlaaa, dac. IS. A hót egyik éjjelén négy betörési kísérletet ós egy betörést követtek el Nagykanizsán. Az egyik betörés és kísérlet a Kazinoy-utoai városház palotában történt, a másik három a fópostátó! tizenöt lépésnyire a Király utcában. Ez a száraz tény minden „újságírói színezés" nélkül, öl betórés egy éjjel kétségen kívül szép eredmény. Érdemes egy kiosit foglalkoznunk az esettel. Előre is kijelentjük, nem a rendőrség ellen akarunk irni. Mi méltányoljuk a rendórtisztikar ós a legénység fáradságos munkáját. Tudjuk, hogy a rendőrség létszáma osak papiron harmíno, mert ebből több rendőr más irányú szolgálatot teljosit. Deák Péter rendőrfőkapitány tanulságos jo-lentéséból láttuk, mennyire kihasználják a legénység erejét, szolgálatképességót. Negyvennyolc órából 32 órát szolgálatban töltenek. 38 km. utoahosszuságra 1200 kat hold belterületre 4 — 5, utoai szolgálatot teljesítő rendőr jut. A létszám szerint 1300 emberre jut egy rendőr, kikliek fizetése Ö60 korona es 120 korona lakbér.. Sokszor, nagyon sokszor leirt statisztikai adatok ezek. Csak azért szegezzük le újból, nehogy félreismerjük oíkkünk intencióját. Szükségesnek tartjuk annak kijelentését is, hogy a nagykanizsai rendőrség bünügyi osztálya vezetőjének Bay György rendőrkapitánynak ügyes nyomozási szakértelmét már sok bünügy kiderítése igazolta. Rendőri zsenialitását több bűnesetben csodáltuk már. Ennyi móltányos és dicsérő kijelentés után térjünk az esetre. Azt mondják a „nemzetközi betörő társaság" követte el a betöréseket. Ez mindenesetre örvendetes jelenség. A megtisztelő látogatásnak bizonyára örülni fognak a bankok, takarókpénztárak, ékszerészek, boltosok, magánosok, Az ujsá-gok rendőri riporterei is készülődhetnek, mert ily körülmények között még „varlta I tünk" eseményeket. Eddig csak öt zár pattant fel egy éjjel. Augusztusban is történt egy éjjel 2 hasonló eset. Ami szinten örvendetes. A legörvondetesebb, hogy az összes eset a belvárosban vagy annak közelében történt. Pedig higyjók el kérem Nagykanizsán egy-egy boltőr felváltva egész éjjel teljesít szolgálatot. így haladunk a korral, így fejlődik a nagykanizsai bűntettek száma. Az egyik éjjel öt helyen betömést követnek el, máskor egy egy utca baromfi állományát „szedik össze", mint mondani szokás ismeretlen tettesek. Nem bocsátkozunk ismétlésekbe. A helyi sajtó számtalan cikkben szóvá tette emez visszásságokat. 188Ő. év óta változatlan a rendőrség létszáma. Végre az idén öt emberrel emelik a létszámot. Tán jövőre újra emelik. Ez örvendetes. Régi mulasztásokat pótolunk. Remélhetőleg a fizetósjavitástól sem feledkezünk meg. Ha majd nem lesz a legénység agyonhajszolva, ha meg lesz a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetés, akkor beszélünk a legénység kiképzéséről is. Élelmes biztosítási ügynöksegek már hirdetik a lapokban, hogy .a inindgyakrabi ban ismétlődő betörések ellen a leghathatósabb védelmi eszközünk a biztosítás". M-tiszteletben tartjuk a biztosítási üzletág ezen meggyőződését, a polgárság azonban a rendőrségtől várja a „hathatós védelmet". Addig is várjuk, mit hozz reánk a jövő. Mert ha Budapesten a nagy rendőri létszám mellett egész utca burkolatot lopnak el, akkor a mi viszonyaink mellett félő, hogy egy szép napon eltűnik a városi felső-templom. Krónikás. magyar érzelmeitek miatt püspök ur A eminaucióji ki akólbólitott benneteket. Kg veletek bolond«» fiuk. — Batthyány Pál gróf főispán szerdán hívatalvizsgálatot tartott Nagykanizsán. Kíséretében volt Odor Géza\' pézügy igazgató ég Marik Pál dr. fAispáni titkár. Még aznap délután Letenyére utazott a tóispán és kísérete. — Házasság. Weiser János gépészmérnök, a Weiser-féle gépgyár beltagja, holnap 15-én köt házasságot l^ázár Ilona urleáunyal, Lázár Soma homokkomáromi földbérlő leányával. — Katonai kinevezés. A király PodkoránBzky Jeuó HU. gyalogezrudbeli ezredest a 48-ík gyalogezred paraucsuokává nevezte ki. — Az osztrák-magyar bank tisztviselőiért. A Magántisztviselők Lapja írja: „A közóa jegybank tisztviselői a császárjubileum alkalmából kellemes meglepetésben részesültek. A bank főtana-csának a napokban tartott ülésén foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy mily módon tegyék emlékezetessé a bank tisztviselői részérő az uralkodó jubileumát. A főtanács azt a határozatot hozta, hogy miudenekelőtt a bank összes tisztviselőinek előlegeit teljesen elengedi ami tekiutottel az e címen kllnuíévó nagy összegre, már egymagában is mélláuylást érdemlő előzékenység. A tisztviselők továbbá már december hn 2-ától kezdve tizenöt százalékos fizetésfelemelést kapnak és ezt a felemuit fizetést fogják a nyugdíjnál is tekintetbe venni. Végül pedig nevezetes az az elhatározáaa a bauk főtanácsának, bogy az eddig dívott ötödéves kétszázkoronás korpótlékot harmadévessé leszi, még pedig visszamenőleg és a nyugdíj kiszámításánál e pótlékkal történő lizelésszaporodást is tekintetbe fogja venni. Örömmel látjuk hogy az osztrák-magyar bank vezetősége a tisztviselők érdekeiért tekiutélyes áldozatokra is képes. Az ilyen emberséges cselekedet es gondoskodás a képzelhető legjobb üzleti politika. A tisztviselő, akiuek munkaerejét nem zsákmányolja ki és akit ellát a megélhetés kellő eszközeivel, a legiobb sáfárja és készséges muukása az intézet érdekeinek - — Diák-koncert. A helybeli felsőkereskedelmi iskola iljusága január második felében segélyzó-egyesülete javára gazdag műsorral összekötött tánc-estélyi roudez, melyre az előkészületek már folyuak. — Egy betörés, négy kísérlet. Folyó hó <J és lo-ike közti éjjelen egy betör st és négy betörési kísérletet követtek el Nagykanizsán Betörtek Siuger József és lársa városház palotábau levó üzletébe, honnan kisebb mennyiségű készpéuzt vittek el. Betörési kísérletet követtek el az ugyanazon házban levó Kasztl-féle divatüzlet, Zalay Sz. Király-utca 49 órásüzlet, FiBcher Lipót Király-utca 34. trafik es pipaüzlet és Szívós Antal inúóráa és látszerész Király-utca 3Si sz. alatti üzlet ellen. Mind a négy belyeu a lakat levételéig haladtak. A rendőrség széleskörű nyomozást indított. Kbböl az alkalomból\' szükségesnek tartottuk lapunk más helyén Nagykanizsa rendőrségi viszonyairól ujbó! egyet-mást elmondani. — Határrendőrség Oaurgón. Csurgó község elöljárósága kérvényt nyújtott be Somogyvár-megye törvényhatóságához, hogy a Gyékényeaeu felállítandó határrendőrség székhelye ne Gyékényes-hanem csurgó legyen. Az alispán a kérelmet fel, terjeaztette a belügyminisztériumhoz. Nagykanizsa, Petöfl-uton a Berger-féle korcsma mellett levő Koronoy ház eladó Bővebbet Dr. Málék László ügyvéd urnái Nagykanizsa, Eotvös-tér 33 szám Sok évi megfl^alea. EaéiHéil gyeugeiegeknél éi ctvágyhláiynál általában minilen gyomorbajnál a valódi ,Moll-léle leldllu-porok* blionyultak a legiikeroicbbekoek a többi uerek fölött, mint gyomor e.-tfiitok ét vértiutitók Hgy dobol ára 3 kor. Métkuldéi naponta utánvétellel Moll A. gyógyitalén, Cl. éi klr. udv. Iiállltó által, Béca, I. Tachlauben U. A vidéki gyógynettáiakban határozottan Moll A. kéuituiénye kérendő ai l) gyári jelvényévol él alálráiával. HETI HIRADÚ. JEOTZETEK A HÉTRŐL. f> A győri diákok. Bolond dolog moudba-lom. És ti bolondos liuk bebizonyítottátok, hogy uein vagytok praktikus emberek. Klósyir is azért mert ha praktikus eszetek volua, nem mentetek volua praeparaudiába, hanem lettetek volua akármiféle iparos, kereskedő, vasúti segédliszt, kalauz, vagy akár Írnok. Jobb dolgotok lett volna és jobban megbecsüllek volua benneteket. Ma miudou szamár rátok ordít, hogy csak tanítók vagytok. Másodszor bebizonyítottátok, hogy a való élethez nem konyítotok, mikor a püspök ur ö erainenciáiával ujjat húztatok, iiát mik vagytok ti V Katholikus tanítójelöltek. És mi lesz belőletek ? Katholikus, vagy állami tauiló. No bolondos fiuk, hát ha katholikus Klérus üunepel az állam ünnepel, akkor ti magyar hazalias gerjedelemmel duzzogva félreálltok ? Okosság ez. Vau állami, katholikus, református, evaugelikus, izr. tauiló. De magyar tanító uincs. Hát most már ti hova tartoztok ? Nem lehettek református, vagy egyéb felekezeti tanítók, hanem állami, vagy katholikus. No már melyik plébáuos fog maga mellé ilyen ferde magyar felfogású tauitot alkalmazni. Nem evett gombái. Hiszen ti meg a misemag^) ruhát se adnátok rá, tj még azt is lealázónak tartauátok, ha a temetés után a plébáuos ur karotokra vetné a papi oruálUBt, mert ö pompás hiulón vágtat haza; ti majd baza-vihetitok. Vagy talán ti még azt is rossz néven vennétek, ha jilébános urnák vendégei vaunak és berendel benneteket, bog/ a poharakat töltögessék nekik, azért ti is meghúzhatjátok magatokat az asztal végén és zsíros falatok jutnak a ti tányératokba is. No ha ez nektek derogál, akkor hagyjátok el azt a pályát, mely imár az elején se egyezett meg a lelkületetekkel. Mit kunyeráltok, hogy visszafogadjanak benneteket. Azaz hogy, ha tetazik kunyeráljatok, akkor majd beletörődtök tanitókorotokban abba amit tialalos üstökötök dacosan megtagadott. Ha pedig azt gondoljátok, hogy ez az országosan tetszést aratott felbuzdulástok becsületes, örök érzelmetek, akkor fordítsatok hátat auuak az intézetnek, melyből 1908. DECEMBER 14 ZALAI KÖZLÖNY 5 Ny i 111 ó r. A Bór- te Llthlon-Urtnlmú Salvator-forrás kitűnj alkarral haaanáltatik veaebajoknál, * húgyhólyag bán-talmalnál és köizvénynél.aczukor-betegségnél, aa emésztési é. lélegzési azervek hurutjainál. Húgyhajté hatáaűl VaiaaaUel Itum aatuikatll Taijeeee UHUI l<Wml< VilljHul • tJwK P AMrJtfTl i . Díszítsük lakásunkat télen s kertünket nyáron valód Haarlem! hagymás virágokkal. Postán beknl dóit 8 K ellenében porió és vámmentesen küldjü Ausztria-Magyarországba a mi legjobban kedvel normál gyűjteményünket vagy 30 jácinthagy mát üvegek, vagy 40 drhot cserepek esetleg 40 drbot kerli ültetés számára. Vagy egy gyűjteményt szobákba I CiO darabból, 45 cserép számára. Vagy egy kerti összeállítást 250 drbból, esetleg egy kerti es szoba összeállítást \'240 drbból tartalmaz pompás; választékot jácint, tulipán, nárcíss, csilla, hóvirág stbból: liazdsgon ¡Mustrált sok elismerólevéllel olátntt fftár-jegyzék ingyen és bérmentve. Blumenzwieböl Züchterei „HUIS TER DUIN" (A. Q) Nordwlk bei Haarlem (Hollandia.) uak olyauok ia, kik azt állítják, hogy a baj csirája az I !)07. évi pécsi kiállításban illetve Kövessy ottani aréna és orfeum vállalkozásában keresendő. Bármi legyen is az oka a válság meglepó, mert Kövessyhez közelállók az ó auyagi helyzetét mindig nagyon rózsás színben festették. Ilyen körülmények között felmerül annak kérdése jön-e Kövessy Nagykanizsára. Meri az, hogy Kövessy nemrégiben Szombathelyre fordult nyári koncessioért, arra mulat, nem jón. MULATSÁG. A templomépltő bizottság hang versenye. Kövessy színtársulat válsága. * Antiról napok óta beszélnek. — Mit irt Az UjUg- — Nyilatkoznak a tagok. — Állítólag mi l> okai vagyunk n bajnak. — Jon-c Knvemy Nagykanlztáia? * Nagykanizsa.\'tlec. IJ. Napok óta beszéllek Nagykanizsán Kövessy Albert színigazgató pénzügyi zívaráról. A legkalandosabb híreket kolporlálták. Voltak olyauok, kik Kövessy külöubözó tózsdedilerenciájáról beszéltek. Kuuek nem sok hivője akadt. Beszéltek még rossz »ziniszezonról és más efféléről, mi azonban nem adtunk hitelt a mende-inondának. Váratlanul Az Újság czütörtöki híradása részben megerősítette e hireket. A lóvárosi újság a vidéki színigazgatót válságáról irva megemlékezett Kóvessyről is, kitől az Országos Szinészegyesület — az újság szerint — elakarja venni a működési engedélyt, mert anyagi kötelezettségének nem tud eleget tenni. A baj okát abban találja, hogy az igazgatóknak nyáron is kell a tagokat fizetni, másrészt a vidéki közönség nem tárgyalja oly arányban » társulatot, mint azt a társulattal szembeu tanúsított igények indokolnak. E bir megjelenése után a tagok táviratilag nyilatkoztak, hogy Kövessy anyagi bajairól nincs tudomásuk, ők fizetésüket rendesen kapják. A cáfolat ellenére is a hirt átvették a Kövessy igazgató ügyeiről jól informált lapok, miáltal a hir csak megerősítést nyeri. Mi rendkívül sajnáljuk az érdemes színi direktor, kinek irói és színigazgató érdemeit illetékes helyen is elismerték már Sajnáljuk anuál is inkább, mert a nagykanizaai rossz nyári szezon állítólag »zintéu hozzájárult a baj bekövetkezéséhez. Bár van- Szombaton este folyl le a templomépitó-bizolt-ság hangversenye a Polgári-Egyletben. A nagy fáradozás ós rendezési buzgóság szebb anyagi és erkölcsi sikerre tarthatott volna méltán jogigényt. Sajnos, a hangverseny magas szintáju rendezése sem volt képes az est igaz klasszikus művészettel megalkotott s előadott műsora iránt olyfoku érdeklődést kelteni, melv a hangversenynek erkölcsi sikerét is (okozta volna Azonban tény, hogy kik az erkölcsi siker előmozdításától lávoltartották magukat, önmagukat fosztották meg attól a műélvezettől, mely a hangversenyen jelenlevőknek osztályrészül jutóit. Törekvés, erő, tehetség s az ezek nyomában táró siker jellemzi a hangverseny minden számát és e lehetséges erők működése teremtette meg azt az élvezetet, melyben hasonló estélyen régen nem volt része esztétikai érzékkel bíró közönségünknek. Abt Holdvilág c. darabját adu elő Oürtler Ferenc vezetésével egy lizeukéttagu férfikar. Amit énekükről mondani lehet, az csak az abszolút dicséret szava. Soha a tudás ily határozollaágával, az előadásban a tökéletes kidolgozás ily tudatosságával dalárda szereplésben még nem találkoztam A művészi előadót, az átgondolt s precizirozotl színezés oly csodás és meglepó kifejezését még alig volt alkalmunk élvezni, mint ez erős és kipróbált gárda szereplésében. Csengő hanggal, sok művészettel tolmácsolták a nagy zeneköltő darabjába rejtett érzéseit. A hang, az előadás egyaránt lélekteljes, soks/iuü s művészi volt s a szereplók mindegyike méltán osztozik kitűnő, művészi temperamentumos dirigonsük hódításában s dicséretében, mely a meglepődés és műélvezet eksztázisába merült hallgatóságnak frenetikus tapsából feléjük szállt. Benne voll e tapsviharban a dalárda buzgó s kitartó művész tagjainak méltó dicsérete. Bárcsak a buzgó tagok méltó dicsérete visszahívó h megértett szózata lenne a további egyesülésnek I Ezután Nagy Géza zeneakadémiai tanár Chopin 0. moll Balladáiéi adta elő zongorán. I\'gy e számban, mint itali ltígoudon, Henselt Sioiaeau j étais, Szendy Iiaprodiáiábau játékának éles, rilhuiikus határozottságát. tekniká]áiiak plasztikus érvényesülését mulatta be. Azonban egész játékán, különösen a ráadásban. hizouyos letargikus érzés vonult végig s ennek tulajdonítható, hogy az érzés sokféle felkeltésével játékában adós maradt A művész játékát különben az összegyűlt közönség szíves laps elismerésével jutalmazta. A hangverseny harmadik és ható-, dik számát if). Kaffka József miivészí szavalata adta. Ugy a Tüzek Kiss Józseftől, mint a Feslett ideál Reviczky Gyulától szavalatában a költemények esz-tétikai szépségük összes jegyeivel domborodtak ki. A hangverseny fénypontját kétségkívül Bodó Klári éneke adta. Wagner Erzsébet belépó árájál (Tannhauserbóh, majd Puccini Keríngöjét (Bohéméletből) énekelte. E szereplése alkalmával őrömmel az elismerés és dicséret szavaiuak fokozottal^ ki-felezésével üdvözöljük. Knekléso nyomán fakadó diadala szombaton netovábbját érte el, s e helyen művészetének meglepó érettségéről kell szólnia az elfogulatlan kritikának. Éneke alatt a várakozás izgalma s az elragadUlás érzete vallta a lelkeket. Csiszolt koloralurájál, előadásának lélekteljes benső-séget, kiejtésének tisztaságát csodálattal logsdla a közönség. Jól esik látnunk, mint fejlődik elöltünk művészete s énekében a művészi biztosság s az előadás önálló felfogása s melegségével karöltve mint jut mindinkább klWJbzőeii érvényre. A közönség dicsérő lapsvihara Bodó Klára énekében a tehetseget és az előadás művészetét egyaránt méltán honorálta, ki a dicséret szűnni nem akaró \'.apsára két ráadással is megtoldotta a közönség műélvezetét hasonló művészettel s nem kisebb sikerrel. Különös dicséretet érdemel az énekea művésznő fennkölt lelkű kísérője, Blumenschein Vilinosné, kinek kritikán felfllálló zongorakiaérete a hangverseny művészprogrammlának szintén ékessége volt Blumenschein \\ ilmosné zongorajátékát, tudásának mélységét. s főképpen művészi kíséretének sajátos egyéni Ízlésétől áthatott nagyságat mindenki ismeri. Az anya és leány művészi éneke a zongorakiaérete harmonikus egységben fonódott össze. Gróf Keglevics Pál cigányzenével kisért tárogatószólója egy beszédes kűruc dalfüzért adott vissza természetes, dicséretet és tapsot érdemlő sikerrel A hangversenyt a lizeukéttagu dalárda éneke zárta be, előadva Rieger Györgytől az Alföldi legényt. Ez ének előadása az előbbi dicséret szavaiban méltán osztozik A hangversenyt lánc kórette s a hasadó hajnal a mulatókat még zeneazó mellett találta. Justus. Oabaré a kereskedő lkaknál. A Kereskedő Ifjak önképző Egylete kedden este tartotta cabaré estélyét. A rendező bizottság nagy fáradsága nem hozta meg a remélt anyagi aikert. A Kereskedő Ifjak mulataágaiuak évkönyvében sokkal nagyobb aikerek találhatók, mint eme Cabaré eatély. A szereplók azonban elsőrendű előadást nyujtúliak a kis szamu közönségnek. Krauaz Gizella urleányuak ez este volt az elaö nyilvános műkedvelői fellépte. Csak dicséretére említem, mert a kiaasszony kellemes csengő hangja és biztos fellépése éppenséggel nem árulták ezt el. Öaziute nagy tapsban réazesitetie a közönség. Pompáa partnere volt Sattler Géza joghallgató. Brener Irma k. a. előadott monologjával magérdemelt alkert aratott. Művészies előadása felülemelkedett az ily előadá-aok átlag nivóján. 8zahó István és Erzsike művészies láncsiámukkal zajoa sikert arattak. Előadásuk hivatásos táncosoknak ia becallletére váll volna. Pártos Sándo «gyes conferencier, Fischer Jenő éa Fleach Ármin (cabarelszámok) nagyban hozzájárultak az est sikeréhez, melyben Neumark Ilonka úrhölgy ismert precis zongora kíséretének is jelentékeny része volt * A azokásos mulatság referádán kivűl köteles-légünk még egy megjegyzést tenni. Az estélyen megjelenteknek feltűnt és az egyesülni tagjaira rendkívül leveróleg halott ar, hogy a főnöki testület caak két taggal volt képviselve. Alkalmam volt em«z ügyről az egyesület egyik vezetőemberével beszélgetni, ki kijelentette, hogy azen tapasztalatai nagyon bántják a tagokat. Az egyesület szociálisla tagjai kilépésükkel érzékeny veszteséget okoztak az egyesületnek. Anuál ii inkább számítottak a főnökök jóindulatára, kikuek alkalmuk leli volna a válságot enyhíteni. Elvégre az alkalmazott az üzleten kivűl is megérdemli a főnöki kar jóindulatát. m. a. Vérszegénység* ellensúlyozásául tessék SCOTT-féle Emulalót használni, a mely a vért gazdagítja éa test húsát szilárddá és egészségessé leszi A SCOTT-fóle BMULSIO egyaránt halásos dalainak ós öregnek. A gyors javulás meglep éa kielégít. Próbálják meg éa meg fognak-erről győződni, mint ahogy ezren és ezren győződlek meg róla az A^uiova..,."101*6 Sa »«•folyása alatt. tunlt • SCOTT- ¡¡¡^."hau?.\'! Egy eredeti üveg ár« a K. 50 fillér. \' kiS\'Llr" Kapható miudeu gyógylátban. ZALAI K 0 Z L 0 N Y DECEMBER 14.1908. Közgazdaság. A Dólzulai tőkeemelése. December 10 éu lejárt a Délzalai takarekpeuztár r. (. Nagykanizsa uj részvényeire az elsó bellzeteai részlel batárideje. Jó (orráéból ertesUlüuk, hogy a részvényesek nagy többsége gyakorolta elóvéleli jogál. Az igazgatóságból alakult szitidikálusuak egészben uéliáuy részvény maradt. Ez az eredmény, melyei mi ulóre is biztosra vettüuk, világos jele a részvényetek Délzalai iránt tauusitolt bizalmának A Nagykanizsa — Letenye — Alsó-lendvai vasul epltése bir szerint ¡márciusban kezdődik. A közigazgatási bejárást iauuár második felében tartják. — Élelmiszer szállítás. A m. kir. nagy-kauizsai 2U. houvéd gyalogezred étkezési bizottsága az ezred 1\'JOl). évi élelmicikk szükségletének biztosítása iránt tolyó évi december hó 23-ikáu délelőtt V órakor a honvéd laktanya élelmi tiszti irodájában nyilvános tárgyalást fog tartani. Szállitaudó: liszt, rizs, dara, árpagyöngy, bab, burgonya, paprika, zöltség, hagyma, só, cukor, mák, káposzta, szilvaiz, zsemlye-morzsa, ecet-fajé), marhahús, zsir, tej és diaiuózsir. Az ajánlatoknak a tárgyalás napján délelőtt 9 óráig be kell érkezuiók. Itéazletes felvilágosítás a uagykauizsai honvéd gyalogsági laktanya élelmező tiszti irodájában naponta délelőtt D—11 óra közt nyerhető, ÚJDONSÁGOK. Tisztujitó közgyűlés. Nagykanizsa várói képviselőtestülete szombaton délután Arvay Lajos Zalamegye alispánja eluöklésé-vei tiaztujitóazéki közgyűlést tartott. A városatyák azokatlanul nagy számban telelitek meg a közgyűlésen, ami csak választáskor szokott megtörténni. A hetek óta számtalan oldalról megnyilvánult kortes-kedésnek utolsó nyomai felszínre vetődlek még a közgyűlési teremben és entutk folyosóján, do csakhamar megtörtént a jelölés ós a választás, melynek eredménye a következő: Il ik Közigazgatási előadó tanácsossá: Caányi Jáuos városi levéltáros; (4 jelölt közül) közgyámmá: llardi Gyula (egyhangúlag) szám-tisztté: Karlovics Lajos (l jelólt közOl) városi levél- tárosaá; Orbán Józaef (3 jelölt közül), végül Kal.az-tert nyilvántartóvá, Táncsics Béla (i jelölt közül) választatott. A Ouány saoborbizottság értekezlete. Zalaegerszegről jelentik lapunknak: A Osány szoborbizottság Kosnyák Géza eluöklelével vasárnap délután 6 órakor ülést tartott. Miudegy 60 bizottsági tag jelent meg köztük liallháuy Pál grof főispán, Eitner Zsigmond országgyűlési képviselő. Borbély György a bizottság fáradhatatlan titkára beszámolt a tavaszi értekezlet óta történtekről. A bizottságnak ez idószerint 23 ezer korona áll rendelkezésére. A szobor létesítésére pályázatot iruak ki az elnök iuditváuyára. a bizottság mintegy 36 ezer koronát irányoz elő a kivitel céljaira ós reméli, hogy a hiányzó összeg kellő időre összegyűl s igy a bizottságnak módjában lesz Zalavármegye méltóságához éa a nagy vértanú miniszter emlékéhez méltó szobrot emelui. Megválasztották a számvizsgáló bizottságot: Thasay Kristóf elnök, Balázsy Miklós, Udvardy Vince, Balassa Benő, Heiuer János tagok. Ellenőrré Pásztor Imre tanárt válsszlotlák. Az alispán balesete Arvay Lajos megyénk alispánját szombaton baleset értő. Alispánunk a nagykanizsai tisztújító közgyűlésre jövet, a zalaszentiváni állomáson elcsúszott ós lábán zuzódásokat szenvedett. Ennek ellenére ia folylalia útját és Nagykanizsára érkezve a tisztujitó közgyűléson eluökölt. Amikor a vároai képviselők közt az esetnek hire terjedi, számosan érdeklődtek az alispán állapota iránt és gratulálták, hogy nagyobb baj nem történt. Málék László dr. előadása. Málék I^ászló dr. ügyvéd, a nagykanizsai kath. legényegylet felkérésére nevezett egyesülőt tagjainak tegnap délután előadást tar\'ott az uj végrehajtási törvény és az uj bűutetólórvénykönyv nagyközönséget érdeklő részeiről. A tanulságos előadást a szép számú közönség figyelemmel hallgatta. Nagy idők tanuja. Névodi János zalauj\'alusi földbirtokos 81 éves korában elhunyt. Halálhíre az egész megyében1 őszinte részvéIM keltát; Névedi mint houvédszázados végígkűzdöUa a szabadságharcot. Ennek leverése után zala\'.jlalusí kastélyába vouull vissza. Itt érte utol a bajái a közügyek lelkes bajnokát, kiben a keszthelyi függetlenségi párt diszeluökét gyászolja. | Rendkívüli közgyűlés. Az Altalauoa Ifjuságkepzó Egyesület tegnap délutáu 4 órakor rendkirűli közgyűlési lartott, melynek egyeileu tárgya az ellávozoit tisztikar helyének betöltése. Elnöknek egyhangúlag Dobrovics Milau orsz. képviselőt választolták meg. Alelnökké J«ck Frigyes, péuzláros Fitos iiure. titkár Arusten Sándor, háznagy Bajtatli Ignác, konyiáros l\'avelkovica Béla választatott. Társadalomtudományi előadás A társadalomtudományi társaság nagykanizsai tagjaiból alakult remlezo buotisag e hó jo-án délután rendezi elsó felolvasását Péterly Tibor dr. egyetemi tanársegéd Budapestről .A termeszeit l\'ejlódéa irányai" cimuiel larl előadási Peterfy dr. előadása iráni éleuk érdeklődés mulalkozik. Halálozás. Kraulb Albert magyar államvasuli mérnök 31 évea korában San-lieiuoban (Olaszország), hol betegségére gyógyulási keresett, meghalt. Az elhunyt nagykanizsai szülök gyermeke. Krauik Margit urleány a Zalamegyei Gazdasági Takarekpéuzlár llsztviselóuóju fivérét gyászolja az elhauytbau Baleset. Vasárnap az esti órákban sajnálatos baleset érte Malhea Károly nagykauizsai téuyképészl. Matliea a Polgári Egyletből a Délzalai lakarékpeuztár épületében levó lakása felé lartott, inikor a Korona szallo előtt elcsúszott es a lábát kel belyeu eltörte. Lakására szallitollák, ahol a gyorsan megjelent orvosok gibsz-kötesl alkalmaztak. A |eles lenykepesz uiúlerem tulajdonosának balesete ismerősei körében ósziule sajnálatot kellett. — A Divat Ujsag minden hóuapbau kétszer jeleuik meg Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre posláu való bzctküldéssel, két korona busz fillér. Elólizetui legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett poatautalvauyon lehet. A Divat U|ság kiadóhivatala Budapesten, V111 , Rökk Szilárd-utca 4. számú házban vau. láll IiiiiIIii Valit lirqüliilll - és • llcnneljcrg*-Helyetii bo ki. túl faljabb, Ur-■iilit c. táa-■ IRIiiii, Minő» pottafotUull&tal. — Mcgrctelelékck bármely nyelven inlcictidók. au Süidcufabiui. HdNNKBCRÖ iu ZDilcli. Szép keblek két hónap alatt a Pilules Oriantales ;1::;,,:: melyek a kebleket fejlesztik, erősítik, helyreállítják és a női kebelnek pompás lellséget kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélkül. Jótállva, arzeni-kum mentes. Orvosi hírességektől __elismerve. Teljes diseretió. Doboza használati utasítással 0 K 40 fill. bérmentve J. Ratió gyógyszertár Párizs. Baktár: Török József gyógyszerésznél Budapest Király-utca 12. EKSZERGYAR. Villamos üzemre berendezett arany a ezüst- és ékszeróru - műterem Különleges készít inén vek ékszeráruk és jegygyűrűk, Uj foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítőnk Kiadás részletfizetésre is! BERÉNY JÓZSEF ÉS FIA ékszerész, Nagykanizsán (Városháza átellenében. \'Feltétlenül helyesen jár el, ha gyermekei számára egy Horgony-Kőépítőszekrényt választ, mert ezou szekrény tényleg több mint huszonöt év óta ■V a gyermekek kedvenc jáióka. -qpQ Ha minden egyéb gyakran sokkal drágább játékszerek már régen sutba kerültek, a lior-gony-Kőépílószekrény nemcsak továbbá is szorgalmasan haszuáltatík, hanem a gyermekek\' még be sem várhat|ák azon időt, mig egy kíegészitószekrényt kapnak, hogy még nagyobb és szebb építményeket felállíthassanak. Egy valódi Horgouy-Kóépilöszekréiiy tehát sohasem válik értéktelenné hanem kiegészilószekrenyek hozzávásárlása által mindig nagyobb és élvezetesebb lesz és idővel ennélfogva a legolcsóbb ajándék is. A Richter-fóle Horgony-Kőópitöszekróny ezért egy karácsonyfa alalt se hiányozzon. Bővebbet találunk ezen híres építési játékról és a kiegészítésül szolgáló Horgony-Hidépilőszekrónyekróí, valamint az uj Hichter-féle Bakási játékokról és a .Meteor" Golyómozaik-játékokrol, stbról az uj képes kőépitószekrény áriegyzékbeu, melyet minden anya, — a mely gyermekeinek nevelésére sulyi fektet, _ azonnal hozassa meg magának. Bérmentve és ingyen beküldetik. A Ríohter-féle Horgony-Kóépitószekrények minden finomabb játékszerüzletben K 0.85, 1.75, 2.—, 3.60, 5.—, 0.60 és azonfelül kaphatók és a .Horgony" védjegy által felismerhetők. Riohter F. Ad. és Ta., Bécs, «ailltok ^r^— Iroiln óa raktár : I) j Oyíir: I. Operrgeeae 18 UCCb, XIIII. (Hielilng) Kudolfstndt, Nllrnbcrg, Oltc" (Kvájcz). kolterdum, Szt Pétervnr. New York Akl zenekedvtilő es egy mechanikai zenélómúvet beszerezni akar, az hozassa meg magának •ff a leguiabb árjegyzéket a hire«é vélt Imper. zeuélómúvekről, ker-k arzélhauglomezekkel AJJ és ki egy beszélőgépet bír. vagy beszerezni akar, az kérje a beszélógép-nrlapol; abban tiy\'J) » legjobb beszélőgépek es hanglemezek feltüntetve vaunak leitüntetve -JL UH f) EOEMBER M- ZALAI KÖZLŐN Y Vidékiek, kik személyesen nem vásárolhatnak. tok intettel a talpba vésett szigorúan szabott arakra, minek következtében az Általában szokásos tulkövetelés ki van zárva és a meg nem felelő áru bármi kor ki lesz csőréivé vagy a pénz visszaadva kizárólag a auizsa szám TTTBT1T " cipőgyár r. t. nagykai }t 1 UnUL főraktára Kő-utca .». s Korona szállóval szemben rendeliék meg szükségletüket. szállít, fajtisztaságért jótállva. legdúsabb válsaz-lókban a már évek óta elsőnek és legmegbízhatóbbnak ismert: KílkQllömanti első szölöoltiány telep tulajdonos: CA8PARI FRIGYES. Medgyes 94. az (Nsgykükllllő-megye . - Tinék fcépaa ár|i|jzékil kirall - Az irjogyzékben találhatók az oiszág minden iéazéből érkezeti illlairi lllillk, ennélfogva minden snótóbk-toko» megrendelésének megtétele előtt az isméién sze-■Helyiségektől ugy szó-, mint irésbelileg bizonységot szerezhet magiinak lanti izilitalip llllitlia ai|hlz-hatéaá|4ral. i^a>*»*•----■—~ Védjegy: „Horgonyt\' A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótlék • egy régjónak bizonyult hiziszor, inely mér sok év óla legjobb (i|dalomcsil spitó szőrnek bizonyult köszvenynél. osumal e» meghlilé-aeknél, bodfirzsotóskoppcri használva. Klgyelnip/lelés. Silány hamisítványok miall bevásárláskor óvatosai legyünk és csak olyaa üvegül logadjunkel, mely a „Horgony" vodjogvgyol és a Rlohlfr cégjegyzéssel olU tott dohaiba van csomagolva. Á iá üvegekben K -.80, K 1.40 é* K 2.- és úgyszólván min-doa gyógyszertárban kapható. — Mrsttár; Török József gyógyszerésznél, Budapest. ííéjywerliri u „Árny ortsiiiii«", Klisabethstnis-ie non. n 8 ■ DLRIckler 1 ■ 1\'rágában, 4=3 Mindennapi azétkuldi1». jj" „l-l-l-t?" - „r>M ■i|li|iÉlil Hln\' valérii Jikikl-féli iallilcilli-iliarstlakliilnk fsSstiibsa I" ¥ pásztory ÉLŐVIRÁG nagykereskedő Tataion S7 33. ^ Csokor- és koszoru-kötósért az országban a legtöbb elit díjjal kitüntetve. BUDAPEST, Rákóczl-ut 3 lamzitl lilikát. Köpoe Arjotfyzúk díjtalan. ,HI0ÉII ■EBREKOELÉSEIRE lt(T FISTELHET FORDÍTOK. Flifilial Csakis a „UCOII" jslisssil aalérii I Minién doboz egy érdekes bümzkártyát - tartalmaz Vegyenek csak Valódi A»\\ háromszögű csak ezen/tmtogmV védjegygyei Kaplialó : Miltényi Sándornál Nogykanizsáu. A legjobb kulya-kalács volt és marad a Fattinger-fóle kutya-Kaláos, mely az összes e fajta lápszerek közlll a legjobb összetételi) és táperejll. — 60 kg. 23 K , 5 kg . bórmentve 3 20 K Fattinger-féle Puppy-Bisqult kolyök-kutyék részéle. - 60 kg. 26 K., 6 kg. bérmentve 3 60 K Árjegyzéket bérmentre küld: Fattlnger\'i Patent Hundekuchen und Oeflügelfutteríabrlk. Wianer-Roustadt. 260-nól több első dlj. A l-\'aliinger-léle lápszer rtllalorvosi ellenőrzés melleit készül. hócipők könnyűek, elegánsak és tartósak. Nagykanizsán kapható fiosíilJ Adolf Fiai o/.égnél. 82iibii<lalnia/.as!i vagy értekesitóse elótt ugv Miigviirois\'zágon, mint bármely kftlfóldi államban. forduljon a T., I a I m a ,, vnL „Szabadalmi Újság" 1. <1 1 Cl 1 1 11 C I I 1 V Il IV saerkesztóségebo\'/, Budapest, VII szerkesziósi\'geho/, Budapest, VII. ker., Erzsébet-körut 26. szám. Kérje a „Szabadalmi Újság" ingyen muiiiiviinyszáinát. Jól jegyez(1 meg: csak ngai^tta-papírt, vagy hüvelyt hozz és no engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű Utánzatoktól tévútra vezetni. JETTESmtNr mit otfosi m " ^\'OTTOMAN^ ZALAI KÖZLÖNY 11)08. DECEMBER 14. w S E\'l DLITZ-PORJ Á Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A Q védjegyét és aláírását tünteti fel. Q A Moll A.-fél« Baldllta-porok urlOt gyógyh.tá.. . legmak.e.abb Kfomor- ■ . X .lt..tbénl.lm.k, gyomorgörct it g>omn,biv. .flg.bli «ékrakad*. májbknt.l ,,,«^ vérlolulé., aranyér 4. . UgkalOnbOiöbb nfllb.l.g.égak ellen, e jele. háeUi.r-el, , ivtitedek 41. mindig n.gyobl, elterjedi.! .»ri.H. - Ara .gy lapacéétalt ér.d.k,^ doboznak 2 kor. HhiiiInHiíhoí» <öi v«\'iiyll«\'»c t\'cnyH tHiirk« rn*r&ufffle \\\\ I XXVII-ik magyar királyi jótékonycélu államsorsjáték Ezen sorsjáték remélhető tiszla jövedelme közhasznú és jótékony célokra ing fordíttatni. Ezen sorsjátéknak 11969 nyereménye 365,000 korona összegben készpénzben. FŐNYEREMÉNY 150,000 KORONA, SOS - BORSZESZ K Caab akkar valódi h* "\',D,\'e«),,k M0U\' A-« "" Ml,r nm1, védjegyű tünteti fel, .A. Moll. D feliratú Anoiatlal v.n lárva. A Moll-félo aóa boraié«/ * n.veioteten mint féJd.lomealllapll6 bad8r«.8léal aiar kOtiviny. c.u. ét . tneghaléi egyéb kivetkeiményelnél leglimtreteiebb nép.ter. r Egy ónozott iraiitl úv«g ára 2 koron» MOLL Gyermek szappanja. Legfinomabb, legújabb mód.1er .terlnl kéafltek gyermek e> hStgy uappmt a bflr ■ ára (yarmakak . falnfltlak ré.lér., * "»- öl darab I kor. SO fill. okaiarO ápollai I j 1 főnyeremény 1 I 5 továbbá. 20.000- kor. 10000 , 5.000 „ Ü.000 . 10 nyeremény á 1.000 kor. l->0 . . 100 „ 300 . 50 . 1600 , 20 . \'I 10000 » 10 „ Húzás visszavonhatatlanul igo8 év december hó 30 án MT Egy sorsjegy ára 4 korona. "W Sorsjegyek kaphatók a magyar kir. lottójövedóki igazgatóságnál Budapesten (Vámpalota), valamennyi posta , adó- , Vám , és sóhivatainál az összes vasúti állomásokon s a legtöbb doháiiytózsdében és váltó-Ozletbeu. Magyar kir. Ldttójövedéki igaigatóság. Minden darab gyermek t.appan Moll A. védjegyével van elltlva. X /V HS.iétkOldét: X y lall I. gyéiysirit ca. éa kir. udvari szállító által, < V Bécs, Tuchlaubou 9. sz. Vidéki megrendolétek n.ponl. poitauttnvét mellett lelje.lttotnek. i ) ^ A raktárakban tftssék határozottan „MOLL A." aláírásával A K és védjegyével ellátóit készítményeket kérni. Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai. _ .....^___________________________________ u A Oh J aj l Köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen:, " gyors és biztos hatásúak Egger mellpasztillai Az étvágyat nem rontják és kitűnő izüek. Doboza 1 korona és 2 korona Próbadoboz 60 fillér. Fii ii izéUlldéll raktár: w . .. .. „NÁDOR" Megfojt gyógy,zertár Egger mollpasztllla kozott köhögés I „„„„ ,|, ,<tl t<r„ l7 nMmr .,||>é„|,tl| varrógépek a leghasznosabb ajándékok, melyek az összes üzleteinkben kaphatók. Singer Co. varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, De&k-tér. Kapható Nagykanizsán: Bolus Lajos, Prágor Bála. Rslk Gyula áa Csáktornyán. Potö Janó gyógyszertárakban. . Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. rrriiran ay I Szőlő-oltvány én vcuzónil nagy kapts árjagyzákamal infy.r. u kir ■ Utll kuldotn rneK, aki calmél tudalj.. Kt.n könyvet még «« is ketje, aki rendelőt nem aknr, mert sok haszno» tudnivalót tartalmaz Eyikiru oltvány a kb ol. imrikil 11 itrrópil ilaa 11 ■ rikaraa luutkbol. „ vllóclilrll HHtuvurj bal eítj <>» fi\'.l millió ki\'jtj.lci. OlCBÓ ár ós pontos kiszolgálás C í i m Szűcs Sándor Fia s=oiotetBp8 Aki hirdetni akar \'"éö" pe.iig sikettel, a/ forduljon ac . Altalanot Tudó.ito« (I.eopold Gyula) hirdeti.i osílilyiho«,\' liudapesl VII., ICr-ísc ct-kflwi »1., ahol hirdetiteket at t<tu-uct litcio bel- és kulfóldl hírlapokban i. naptárakban kiváló xakirtelemmel, lelkl-i-niereteaeii, ponto.an e- .zolid árakon exkAiAlnek. t\'Abb mint 2UO naptár kitarA-lago« képviselete, vldiki lapok kStpontl liir detisi oulélya, tiimo. hi p .kUáróla-go. Iteieluiige. Di.ies ujui atalógu. kipe. naptátjegyick ét minden I Mlágo-.itái iu hirdetőknek dijmentete \'nStamswon Nyomatott Ifj- Wajdit« Jóisef könyvnyomdájában Nagykanizsan. NAGYKANIZSA 1808. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 51. 8ZÁM. DECEMBER 21- ZALAI KÖZLÖNY fclíflieWal ír.k: Kg4«i évre 10 koron«, íélivre 6 koron», „tjj.hU«« 2 koron. 60 Ali. - Egye* .iám ár. 20 flll. Tan4rokn«k, tanllóknak, Jegyüknek 4a áll.ml tlailvlaelOknek I 4vr. 8 koron., fél ívre 3 korona. Feleli* aaarkeiutói kerlén J<4mHif. I.aptulajdonoa ¿5 kiadó. II\'J. WAJUITN JoZNKF. 8x.rk«»\'töa4g: Nagykanixa., Huny.di\'Utca 80. U. ElOfli.lia.k 4a hlrd.Uaek IfJ. W.Jdlta Jóiaaf könyv kare.ked4.4b. küldendők. Megjelen minden hétfőn délben. k karácsony. Ez ünnepben vált egy nagy történeti eseir.ény örök emlékké. A bűntől való szabadulás után síró emberiségnek osalat-kozhatatlan isteni Ígéreten nyugvó évezredes reménye nyerte teljesülésót e napon. Jézus Krisztus született s e születéssel, a Megváltó eljövetelével teljesedik be az isteni irgalom Ígérete, melynek reménye annyi törekvő vágynak és küzdelemnek volt éltető forrása. Ma már ennek a százados remény boteljese-désének csak emlékünnepét üli a keresztény világ. Az ige testté lett s mikor ennek a tenynek kegyeletes emlékezete jeléül az emberiség millióinak szivében a bit őrök lángja fokozottabban fellobog, e láng glóriás fényével egy szomorú idó ezernyi bajába óh szenvedósebe világit be. A modern kor gyermeke a megszokás érzéketlen közönyével várja e karácsonynak is a múltba való hanyatlását s legfeljebb felig; elfeledett boldog álom gyanánt borul emlékezetére annak a gyermekkorból megmaradt emléke. Pedig az első karáosony egy multat jaró s uj jövőt megnyitó korszakot jelöl meg az emberiség történetében, mely el nem némuló nyelven beszól a legkésőbb kor emberéhez is. Lehet hogy ezrek emlékezetében az erőszakolt feledés rótegoi alatt hamvad e nap jelentősége, de ez a feledés az emberiségre nezve osak az ész. bankrótja, a tóvely alogiája s az érzék filozófiája, mely alkotóerejü érzelmeket olt ki. Egy tannak emlekünnepe ez, mely minden mélységű mellett is tiszta s józanságot, nyugodtságot és föltétlen következetességet uiutat; mely ián maga a megdönthetetlen igazság s mint olyan egyetemes, egyetlen és örök érvényű; mely legmélyebb s a jövő legkomolyabb kérdesébett fogja meg az emberi szellemet s elégíti ki a szív legtisztább vágyát. Ez ünnepben a lólok világossága után vágyódó 6zem az élet napját látja s az igazság ós szeretet istenét, kiben évezredes hasztalan harc meddő küzdelme után felülről nyerte az igazságot és ezzel karöltve az örömteljes bizalmat, hogy a zaklatott szivnek felülről támadt megmentője a szánakozó s "■galmas szeretetben, mely az emberiséget "»•igszabaditotta a végtelen iránt érzett s ki nem engesztelt felelőség terhétől s annak uj "8zta é|et jj uj erkölcsi erő lehetóségót »dia meg. E naphoz fűződik azon nagy ellentót ""\'gszünéso, mely a pogányság és keresztényig között fennállott. Mig ott a határozatlan 8lkfpticizmiis tartja hatulmában az észt, az Mureizjnus uralja a sziveket s a legmértéktelenebb élvhajhászat alkotja az ólot célját: itt a hit természetfölötti orojével lelkit, nemes gondolkodás fakaszt altruista késeket s a pogányok filozofusai előtt és balgaságnak látszó lemondás szelleme ragad ki ezreket az elvozetes bűnből az erény tövises útjára. Megvillan a napkeleti bölcseket .lézus jászolyához vivő osillag fényével az emberi szívben a szeretet lángja a hirtelen és tökéletes átváltozás fényé.ben. Lényegót. tartalmát égő boldogság fénye ragyogja be, umlyet hiába keresnénk a pogány bölcseleti morál ürességében. 8 ennek a szivnek szeretete lesi nagy gondolatoknak, nagy erényeknek temető földje s az eddig száműzött felebaráti szeretet tűzhelye, mely az éleiben magasztalt siker szolgálata helyett az erény követésére hívja föl a heroikus lelkeket. Az első karácsony könnyíteti sok torhon s édesített meg számos keserűséget. Az élet gondjaiban kifáradtak ós terheltek az érkezett Isten-emberhez jönnek s megnyugtatással, könnyebbülten s felüdítve távoznak közeliből. Ezek tapasztalják, hogy a megjelent kegyesség igaz ut, mely a boldogulás felé vezet, szollemet éltető igazság s boldogító örök élet. Az első karácsonyi lény, némította el ezrek fájdalmát, mikor e fénnyel együtt életre dobbant az ember Jézus szive, de isteni módon, mely ugy szerete\'.t. mint előtte senki s azokat szerette, kiket előtte e földön szerelni senki sem tudott. E napon ragyogott fel először a legrészt-vevóbb jóság, melyet megindít látott gyengeség és fájdalom, mely előbb itt nem ólt az emberok közölt vagy élettelen ridegsóg-gel haladt el a fájdalom és szenvedés hulló könnye előtt. A legtökéletesebb szózat ezer könnyező boldogítására az elsó karácsonykor már tényleg világgá száll, mely az emberiség elhagyott s megvetett salakját az örök tisztelet, szeretet s végtelen boldogság jogos örökösóvó avatja fel. A szegényeket az örök Ige megjelonése kiemeli a mélységből, melybe az emberek önzeso s büszkesege könyörtelen dölyflel taszította s e tannal az irgalmasságot a gazdag lelkére nézve a boldogságnak egy ujabb s kiapudhatailan forrásává teszi. Nagy nap az emberiség történetében, melyben a szerencsétlenség megszabadul a bűn jellegétől, a szegénység a szégyen bókóiból kibontakozik s az előbb megvetett irgalmasság a gyengeség fogalmából felebarátiszeretet, a humánizmus, az erény nevében támad fel; nagy nap, melyen a pogány ból-cseség kegyetlen ethikája összeomlott, megsemmisült I Megérti-e a modern haladás embere az igazi karácsony értelmét s jelentőségét V Azt a jelentőséget, mely széttörte a rabszolgaság láncait, moly visszaadta a megtépett szeretet boldogságát a családnak, mely a legtökéletesebb szeretetot s egyenlőséget teremtette meg a földön. Alig hihetjük. A haladás kora a szabadság nevében ver milliókat békóba s a hangoztatott uralma mellett bővebben fakasztja a nyomor éa szenvedés egyszor isteni kéz által letörült könyeit. Így nem különös, ha az uj rabszolgák a modern élettől nyert sebekórt boszut akarnak állnji és sötét sejtelmekkel terhelt hangulat száli: a lelkekre s a fájdalom feledékenysége helyett az érzékenység fokozása szitja az elégedetlenség fajó boldogtalanságát. Fájdalmunk elaltatására gyógyító balzsam után sóvárgunk, hogy a harag redői elsimuljanak a harcosuk homlokán s elül jön a lélek felajzott vihárja Első karácsony, benned van reményünk, jöjj közópk szellemeddel s nemcsak emlókeddol, hogylliikónt csaknem két ezreddel előbb halomba döntöttél egy korhadt világot s annak romjain eszményi életet teremtettél, ugy most lezárt munltunk nyomába uj \'megnyílt jövőt támassz, hol az elfeledett szeretet a lemondás diadalával karöltve vezet mindannyiunkat 1 LUKÁOS JÓZSEF. fögymn. lanar. Tömörülés. Szépet, összohaugzót csak az egy téren inükö-dAk tömörülése tud létrehozni. Innen van, bogy az egész társadalmai mint a testet a linóm idegzet, át meg át szövik a különbőzé egyesületek, melyek közül nem egyet kicsiuyes célok, szükkörü tevékenység hozott létre, de azéri szervesen beleilleszkedik a társadalom testénok szövedékébe. Városunk aem szűkölködik a különböző irányú és szabad akaratú társaságokban, sőt nem egynek létjogosulságut uum az összetartás, hauem a különválás adja meg. A társas érintkezés, a jótékonyság, a betegség, haláleset slb-ról való gondoskodás, a hazallság, mind-mind ogyesülolet alkotott. Azttgyvéd-ség az ügyvédi kamarákba tartoznak, az orvosok az orvosszövetséghoz, a bírák, tanárok, tauitók, iparosok, koreskedók, gazdák mind megalkották egyesületüket. Leglldvösebb azonban az olyan egyesülés, mely lehetőleg az ogy községben lakó tagok érdekeit szolgálja. Hogy miért, azt könnyű belátni. Ezért nem tarjuk kimeritettnek az olyan egyesületek működését, mely mindig a nagy általánosságban mozog, mely nagy kört ölel \'el és a közelében luvó helyi bár kisebb kaliberű, de a kis körre nem csokélyebb fon-toutosságu ügyeket negligálja. Kicsiben rejlik a nagy. A ki mindig csak nagyra tör és nem látja meg az élet aprólékos dolgait, az a nagyot nem szolgálhatja. Avagy mi haszna van valamely varosnak abból, ha orvosai az orvosszövetségnek előkelő tagjai, akik nagy eszméket vetnek oll fel, mig otthon az utcák piszkosak, az ivóvíz rossz, csatornázás nincs, a járvány még egyre pusziit. Ezt csak áthidaló példának hoztuk fel annélkűl, hogy városunk ez ügyét e képpel identifikálnék. Hauem vau egy Ugye városunknak, mely csakugyan ilyen képet mulat. Ez az a iskolaügy, vagy ha jobban tetszik paedagogiai. gyermek tanulmányi, nevelési ügy. Városunk minden tauitója, tanára, tagja valamelyik országos egyesületnek. Egyik másik el ia megy a cougressusra egv évbeu vagy két évben egyszer, a másik még évtizedekig se jár „szalmacséplésre." Mig iskolaszékek voltait városunkban, uéha ZALAI KÖZLÖNY 1008. DEOEMBBR 21. felhangzott ott egy-egy okos szó is a lauitóknál, tanároknál tapasztalt hiányokról, viamélésekról, belytelenül alkalmazott büntetésekről. A Unitok soh» te látták jó nemmel ax iakolaazékeket. Derogált nekik, hogy nem szakemberekből áll. sőt némely faluban biiony » butaság állt őrt a nevelés és okU tás Ugy nemes mezején. Most megszűnt az iskolaszék az állami és községi iskoláknál, csak a felekezeti iskolákuál állnak még fenn. Mont meg gonduoksági tagok kedvtelenek, mert biszeu egyébre se terjed ki a hatáskörük, mint egy ajtót, ablakot, vagy padokat ha kell csináltatni, azt megszavazzák. így vau Kanizsáu is. Most minden tanitő önmaga nézheti működését. Ugy van, mint aki mindig magát látja a tűKörbeu. Végre a azeplők a májfoltok lei se tflunek neki, eazre se v*azi a saját képéu és egészen helyesnek, szépuek tartja aat a képet, melyen az idegen nem egy szép-Mghibét találna. így vannak városuuk egyes tauférflai es egyes iskolái \' is. A főigazgatói, tanfelügyelői éa igazgatói flastrom uem sokat javit a képen, hiszen olyan ritka ex és olyan rövid órákig tartó orvoslás, hogy akár ne ia volna. Nem is orvosságuak, hanem mumusnak tekintik. Minő hasznos egyesülés volna az, ha vároaunk iskolái a főgimnáziumtól kezdve a kisdedovóig. mind egy nagykanizsai paedagogiai társaságba egyesülne. Mindeu nagy apparatus nélkül, a legminimálisabb tagdíjjal, de maximális jóakaratú buzgalommal. Tessék elhinni, vaunak ügyek, amelyeket jó ilyen lórum elé vinni, amelyeket nem szerelüuk az u|ságban se szellőztetni, de hiányok, amelyeknek kárát vallják a diákok, a szülők, a canféríiak és uincs hely, ahol felvilágosítást lehetne kérni és adni. A felsőbb iskolák tauáraitól menuyi tárgyismeretet, a tudomány ujabb vívmányait tanulnák el azok, akik évek óta kikerülve a tudomány hajlékából, csak nagyon kis. mértékben haladhadtak együtt az emberiség fejlődésével. De viszont mennyi gyermekszeretelet, mennyi inódaxeri ügyességei paedagogiai tapintatot tudnának azok a kis-ískolai tanítók bemutatni azoknak, akik az egyetemi hiányos rendszer miatt uiak nagyon hézagos Uuitói készaégel visznek a katedrára és csak évek múlva, agyoukiuzott, tönkretett gyermekeken szereznek didaktikai ügyességet. Az egyes iskolafajokuál mutatkozó hiányokat, Irivánuivalókat ott lehetne feltárni. Akkor szerves kapocs keletkeznék a most külön-külön álló iskolák között, de szülők és az iskolák közli harmonikus egyetértét is ciak igy lehetne elérni. Városunk tanférÖainak ilyetén való centralizálása tiszteletre méltó tauügyi fórum volua, melyből áldás fakadna az ifjúságra, az iskolákra és a városra. Tárna. Alispáni Jelentés. Arvay Lajos, zalavármegye aliapánja a f. hó 14-én megtartott törvényhatósági bizottsági kőzgyOló-aen előterjesztette a törvényhatóság állapotáról éa a megyei közigazgatás menetéről aug. 1-töl okt. 31-ig terjedő időazakről azóló jelentéséi, mélyből a következőket közöljük: Az állat-egészségügy kíelégitö volt. A fóldmivelésügyí miniszter a növendék marhahús árusítására vonatkozó rendelkezései a fogyasztó közönség érdekeit célozza és korlátozza növendék marhák okszerűtlen és állattenyésztési szempontból fölötte káros pusztítását, ezért rendelkezését a miniszter több oldalról tott beadvány ellenére is fenUrtja. Magánfogyasztásra, kisebb darabokban idegen községekbe való husszállitás ellen észrevétel nem tehető. A megyei telefonhálózat építési költségeinek fele részben való hozzájárulást a belügyminiszter a jövó évre kilátásba helyezte. A vármegye terűletéu levó minden népiskola kapott egy-egy címeres nemzeti lobogót és az iskola bejárata felelt elhelyezendő nemzoli címert és egy-egy fali táblát a himnus szövegével és hangjegyeivel. Tekintettel arra, hogy a kózgyűléa egyes községek érdekéből külön-külön, majd pedig legújabban a vizi beruházásokról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a földinivelésügyi miniszterhez iutézetl feliratban általánosságban a Dráva és Mura folyók szabályozását kérelmezte, előterjeszti a partvédelmi ügyek állását és jeleuti hogy még hosszú évek sora választ el bennünket attól, hogy az említett folyók általános szabályozási munkálatai keresztülvitelénél vármegyénk területére kerül a sor. Ami a közegészségügyet illeti: a felnőttek egészségi állapota kedvező\' volt; a gyermekek egészségi állapota kedveződéit, amennyiben » vörheny- és dilierilisz-esetek sitáiua emelkedett. Vau a vármegy« területén: lelenc 71,dajkaaág-bau adott 4Í>7, elmebeteg és hülye 776, siketnéma vak és nyomor<}k »14, közsegélyre szorult ^\'J3a, keresolképWl ,u árva \'2198 A vármegye uépessége az emiitett időszakban 180!) lélekkel szaporodott. Még pedig a Balatonfüredi járásban a szaporodás 16, a tapolcaiban i36, a kora giben 77, a szontgrólibau 137, a keszthelyiben 76, a nagykanizsaiban 1Q9, a pacsaiban 103, az egerstegiben 1G9, a novaiban 103, • lendvaiban 219, a letenyeiben 199, a perlakiban 267, a Csáktornyáiban 203, Zalaegersieg r. t. városban C, Nagj. kanizsa r. t. városban 61. Megemlékezik még a jelentés a közgazdasági állapotokról is, a rendkívüli szőlőtermelésről és az alacsony mustárakról. A rossz takarmánytermés főkép a növendék marhák nagytömegű eladását alacsony árakat eredményezett. Az állatban így beállt hiáuyt a gazdaközönség ezután fogja megsiuleni. Amerikába szóló\' útlevél Ifi agyénuek adatott ki, sokan azonban a fiumei kormányozóságnál váltanak útlevelet, a köztartozások boflzetése a kedvezőt-len gazdasági viszonyok mellett ia kielégítő. A behajthatatlanság címén leirás alá kerülő állami idók összege sok ezer koronára rug. Kx nemcsak az államkincstár jolentékeuy károsodását okozza, hauem a törvényhatóság mint a községek törvényszorü bevételének csökkenését íb maga után vonja Ennélfogva a közadók behajlására hivatott közegek utaaittatuak. hogy az adóbehajtásával ismeretes elvek szerint eljárva arról gondoskodjanak, hogy az előirt közadók behajtallanság címén leendő törlésének szükségessége s ennek káros következményei elkerültessenek. A villamos parlament.* Városi képviselőtestületünkben manapság sokkal élénkebb élőt lüktet, mint ezelőtt csak 10 érvel. Mintha valami esetlség vett volna rajta erőt, olym gyenge volt az érverése valamikor. Mikor az orvosa pulzusát fogta, rámondhatta: marasmus senilis, érel-meszeredés. Szerencse, hogy minden harmadik évben transfusiót végexuek a testén. Ez uj életre gerjeszti. Már kisebb jelentőségű szabályzatok tárgyaié sánál észlelhető volt, hogy mennyire védi minden képviselő a maga igazát. Horváth István a legmagyarabb süvegü meteorológus, kinek éles szeine a legkisebb esőcseppet is észreveszi, hasonló véleményen vau. *Lapunk ogyik barátjától vettük a fenti cikket, sziveseu adunk helyt a különféle véleménynek. Pásztorok járása. Filócii puaila. Irta: Hagedüa A. Elak. A Bégi idők népköltészete a pásztorjárás, luca-jővendölés, három királyok mistikus népszokásaiban domborodott ki. Talán a téli időszak a legkedvezőbb a néplélek meguyilváuulásaira, mert, hogy ekkor a nép hosszú estéiben egyebet sem tesz, miut mesél, fon, szó s fantáziájának él; az csak természetes. S mindenkor a népszokásokban leljük fel a valódi eredetiséget, költőiséget a maga természetes egyszerűségében!1 Dehogy kell a népnek a mesterséges szószátyárkodás, a szóvirág. A nép az egyszerűségnek, a természetesnek él s épp ugy uem tud lelkesedui a „műhangulatok"-ért, mint a hogy nem lelkesedik az eredeti, természetes költészetet kigúnyoló idegenszerűségek v. parancsszóra gyártott, kimerült agy szüleményeiért. Pedig már sokat rontott az ujabb kor, a hajdan oly egészséges néplelkületen. A \'uép már nincsen helyhez kötve, jöu.-megy, csiszolódik s magába szivja az idegen szellemet, a levegőt, mely őt is átalakítja, kivetkőzteti évezeredes, jellegéből. Igy torzul, igy fajul el a népköltészet 11 * * * Do legalább őrizzük meg az utókornak, amit lehet. Karácsony »lőtt vagyunk, tehát a „pásztorjárás--ról beszéljünk. A Lucauap után hosszú téli estékben naponkint halljuk a pásztorkürt búgó szavát az éj csend|ébeu felbaugzani! Olyau mistikus ez a kürtjelzés. Künn a réteken, legelőkön, habár egy fia nyáj sincs, de szól a kürt... hallik a pásztorsip hangja. Sót még tüzek is föl-fölbukkaiiuak imitt-amott. S talán ha nein is pásztoremberek, de kamasz legények hagyományos szokással megismétlik ezt minden esztendőben. S jöu-inegy a pászlorjárás. Egy ilyen csapat rendesen hat, nyolc, tiz tagból áll. Kisebb, uagyobb link és leányok. Aszerint, hogy miként készülnek el Beudeseu évről-évre egymástól tanulják el s néha egyes ujabb mozzanatok csúsznak a játékba, máskor elmarad valami. Többféle a játék is, amit előadnak. Az öltözet is alkalmazkodik a szerephez : Ez a nép között feltalálható. Nagy botok, kürtök, sipok, csengő, fejsze, rostára húzott dob, kóchajzat, kóc-azakáll, befeketített ábrázat, a legfőbb kellékek. (Fekete ábrázattal, szarvakkal, farkkal csak az ördög vau ellátva, de ez minden játékban nem szerepel.) Mielőtt valahova bekopogtatnának, előre megy egy_bojtárka megzörgeti az> ablakot s énekelve mondja: „Dicsértessék \' Jézus Krisztusi Pásztorjárók jöttek hozzád, jó gazda, beeresztesz-e??" Felelet szerint aztáu bemennek. Először feltűnik egy ősz. elaggott pásztorember, aki letairiti 9 szoba egyik sarkában suhá|át s ráveti fájós csontjait. A többiek, szerep szeréül elhelyezkednek Kevés idő múlva öreg Márton pásztorgazda izeg-mozog álmában. Tört zokogás hallik tőle Eleiute érthetetlen szavakat morog, később érthető lesz az elfojtott hang: .Oh édes iBtenem I Te voltál, aki megígérted zsidé népednek a Messiást. Prófétáid megjövendölték" . . . Odalép felesége Ágnes asszouy, aki hallgatódzík urára, de csakhamar megszólal: „Szegény öreg I Csak nem tud álmábau sem nyugton lenni I" Közben előlép leányuk, ki szomorú liaiigon mondja: „Ides anyám, má\'/ elrts\'zitőttem a vacsorát: béhozzam-é" ? ? ( Az asszony leuioud.ó arccal folel vissza: „Ne hozd bé ides lyányom. A ti apátok má\' uöm ösíik többel velünk, (zokog) Látod, odáig van szegény I V Böske leány Is a kötényébe temeti arcát és sir! „No réj lyányom, menj el, keresd mög Miskát. mög a Pislát; csak sjessetek, mer még möghal apátok." Ulánna hamar megiön a mezőről (az ajtón jön be) (jyurka bojtár: í 1 „Adjon az Isten jí estét I Vacsoráért gyöttem. ha nőm sértőm mög gazdasszonyom\' ? ? „No, no! Csak ne olyan jó kedvvol. Nöm látod, hogy gazdád beteg" ? „Beleg ám szögény ni! Pejg mindig n Messiás akarta mőglátni. Talán csak nöm hal mög" ? 1908. DEOEMBKB 21. ZALAI KÖZLŐNK 3 Ö is azt áiiit|a, tiugy ez a buzgóság páratlan, iziute megfizethetetlen, pedig a képviselőtestületben mindeuki ingyen végzi a dolgát. Emlékezzünk csak vissza mikor az utrendóri szabályzatot tárgyalták, a kasza-kapa hordozás körül két nagy érdek-csoport képződött. Az egyik csoport sérelmet látott abban, hogy a tőldmiveló miért ue hordozhassa a kas/át-kapát a járdán is, ha haza megy. Az ellenfelek meg ut állították, hogy ez a békés szerszám uem ártal-niatlau a fOldmivelök kezében. Es e két vélemény köztll oly élénk vita fejlő-, dött ki, mintha csak villamos kérdett tárgyaltunk volua. Ez a kérdés meg épenséggel a vért forrásba hozta. Ma már ott tartunk, hogy a villamos világítás Ugye a városban hóborttá vált. A többség mind annak helyesel, ami a villamos világítás ügyét egy-egy kilométerrel elodázza. A kérdés ma már olyan hiuáros, hogy kezdve a „Zalai Közlöny" ezelólt 0 évvel megirt cikksorozatától egész a HoIIos-Martos féle szakvéleményig egyre elég alapos és a tudás vágya ebben az Qgybeu olyan nagy lelt, hogy a városban külön elekrotechnikai tauszekel kell ma|d felállítani. A villamos világítás ügylete tehát hosz-azabbitó ügylet lett, melynek dülórejutását halasztjuk egész 1909. julius 3-ig, amikor okvetetleu ki kell jutni a hínárból. Mentől közelebb juluuk ehhez a terminushoz, annál keverebb iudulatossággal fogunk tárgyalni, mert a tények logikája erösebb az emberi elme szillogimusánál. A hozzászólás szenvedélye is olyan mértékben, hogy alább, a milyen mértékben át kell térnünk u petroleuinvilágitás módszeréhez, ha elhatározásra nem jutnánk. Nem heveskedünk senki melleit, senki ellen. Nem vagyunk hósszivüek, nem verjük mellünket. Csak annyit tudunk, hogy a kisajátítás procedúrája nehezebb mint a birtokbavétel. Az uj intézmény jobban csiklandoz beuuünket, mint a régi megszokott, de a mire ueküuk főleg szükségünk volua, az a jogerős határozat ebben a kérdésben. Bizonyára a régi szerződés a villamos közvilágítás vállalkozójával hiányos volt és ezen a szerződésen változtatni kellett. Akik a folmondást sürgették, helyesen cselekedtek. Köszönet illeti őket. a város lakossága részéről, de az igénypernél jobban szeretjük a kedvező szerződési és a villamos világítást, rég elmúlván a korszak, mikor holdvilágos éjjeleken érzelmeinket kicsi fülekbe suttogtuk. Már végezzünk egyszer a jegyzék-váltással, kanyargó utakon is Komába érkezhetünk, de már egyszer érkezzünk. Itniuel-ámmal, vagy expresavonaton, de érkezzünk. A képviselőtestület tartózik a város lakosságának avval, hogy a végtelenségig elhúzódó tauáes-kozmányokkal ne zavarja meg a villamos világítás folytonosságát. Tartozik a lakosságnak azzal, hogy a villamos világítás 1909. julius 3-áu tul megszakítás nélkül működjék, mert ha már egyszer a szakadás megtörtént, hiába fogjuk hirdetni: „Térj vissza Franz Lajos, minden meg van bocsátva" I Pedig sok a megbocsátani való. A megyei pénzek elhelyezése. — Saját tudósítónktól. — Zalavármegye törvényhatóságának december tizennegyediki közgyűlésen került tárgyalásra az árvapénzeknek és megyei alapokkal a megye területén müködó pénzintézeteknél történendő elhelyezése. A megyebeli intézetek jogos és érthető érdeklődéssel várták a határozatot, mely azonban végleges formában nem következett he. A döntő határozatot a februári közgyűlés fogja meghozni. — Emez ügyről es a vele összefüggő dolgokról tudósítónk a következőkben értesült. A vármegye tőrvényhatósága Udvardy \\ ince indítványára a szeptemberi közgyűlésen kimoudotta, hogy a Központi Hitelszövetkezetnél levó betét az árvapénztári és megyei alapokat haza hozza és a megyei intézetoknél helyezi el. Ekkor azonnal megkezdődött az ügy tauulmáuyozása. Nagykanizsa és Zalaegerszeg r. t. város pénzíutézotei a polgármesterek utján, a többi iutéxetek az egyes járások, főszolgabírói utján megkerestettek, hogy miként vélik a megyei pénzek elhelyezését, illetólog felosztását. Ugyanekkor felszólítást nyerlek együttes kamatláb ajánlat megtételére. A kamatláb ajánlatokban meglehetős nagy eltérés mutatkozott. A legkisebb 4 percent, mig a legnagyobb ö%-on télül volt Abban megegyezett az összes vélemény, hogy az egyes intézetek csak saját tőkéjük arányában kaphatnak betétet. Ez nagyon természetes is. hisz ezt tartják a szakemberek fontosnak az intézel bomlásának megítélésénél. Felmerült amaz óhaj is, hogy az intézetek a betét egy részét értékpapírral fedezzék, mely papírok a megye pénztáránál teendők le. Eleinte ugy kívánták, hogy az értékpapír fedezet nagyságát az illelő intézet betétkamatláb ajánlata szerint határozzák meg. Schwarz Adolf dr. törvényhatósági bízottsági tag felszólalásában kimutatta eme terv helytelenségét. Sckwarz dr. indítványára kimondották, hogy ai egyes intézetek a reájuk eső betétnek ötven százalékát fedezzék értékpapírral. Gjnépi Elek Ernő (Nagykanizsa), mart a központi hitelszövetkezet 50 szazalék óvadék nyújtása melleit is 4,/i.*/.-°l »d- * mellyel|pénzintézeteknél is 4\'/i.*/• kamatozást kíván, amit szintén elfogadott a gyűlés. A belétek (eloszlási tervezetét, a fedezet mikéntjét és egyébb ezzel összefüggő ügyeket a legközelebbi közgyűlés fogja tárgyalni. ♦ Udvardy Vince tudvalevőleg egy vármegyei takarékpénztár eszméjét vette fel. A .Zalai Közlöny* munkatársa előtt egy pénzügyi szakember ugy nyilatkozott, hogy a terv nein iudokolt, mert a megye területén működő pénzintézetek az igényeket kielégítik és a megyei pénzek nagyobb kamatoztatása máa uton sokkal jobban elérhető. Lapunk múlt számában megjelent szakértői nyilatkozatra Udvardy Vince a .Magyar Paizs" legutóbbi számában válaszol. A szakértői véleményből Udvardy ur eliameri azt, hogy ha a megyei árvaértékok és alapok alkalmas időben értékpapirbau helyeztettek volua el, töhbet jövedelmeztek volua, mint eddig. Igazolja lapunkban, megjelent nyilatkozat másik részét is, melyről azt Írja, hogy néhány vidéki pénzintézet tényleg nagyobb kamatoztatást ajánlott mint az eddigi. Egyebekben fentarlja a megyei pénzintézetekről és a megyei takarékpénztárról mondott véleményéi. Udvardy ur felemlili, hogy Zalamegyáben a pinkafői községi hítelpénztár, a soproni, kőazegi, szentgotthárdi takarékpénztárak, a kisbirtokosok éa a nagyszebeni földhitelintézet és a veszprémi káptalan száz és százezrekre menő hitelt (Udvardy bizonyára jelzálog hitelért) elégítenek ki. Ebhez ezt íüzi: .Hogy miért ezekhez és nem a megyei pénzintézetekhez fordulnak a hitelt kereaők, azt nem nehéz eltalálni." Nagyon kár, hogy Udvardy nem fejezte ki nyillan eme véleményét, mely annak ellenére is, hogy nyílt kérdés vád a megyebeli iutézetek ellen. Az ilyen általáuoa kijelentést, melybe minden félét .belemagyarázhat" a közönség laikus része, helytelen a megyei iutézetekre alkalmazni. Különben Udvardy ur nem mondott újságot, ezen intézetek működésük említésével. Megjegyezzük, hogy a névsor hiányos, mert az Osztrák Magyar Bank éa máa fővárosi intézetek jelzálog kölcsöueiröl nem tesz említést. De ha azt hiszi, hogy a vármegyei takarékpénztár ezeu iutézetek kölcsöneit feleslegessé tennék, nagyon téved Ertesűlésfiuk szerint ugyanis Zalamegyében a jelzálog kölcsönök összege nagyobb, mint az összes megyei intézetek tőkéje együttvéve, hozzászámítva a megyei takarékpénztár pénzét is. Különben a megyei pénzintézeteknek más célokat is meg kell valósitaniók, nemcsak a jelzálog kölcsönök folyósítását. Közbou megérkezik Böske testvéreivel s a mint ineglát|ák az öreget, sírva, zokogva rohannak hozzája: „Idős apám, idős apáin I" — kezeit < csókolgatják. Az öreg felébred ... „Na idős gyorökeimék, én ma érzőm halálom közelödtét. Qyeru idő édös feleségöm, állítsd idé a gyerököket, hadd adjam rájuk apai áldásomat !" A gyerekek letérdelnek s mindnyája" imádkoznak a haldokló edesapa pedig reájuk adja utolsó atyai áldását s köuybeboruliiak szemei I Keservesen zokog ... Itt is, ott is elfojtott zokogás hallatszik . . . Közben Márton gazda lehanyatlik, gyermekei pedig mellelte térdelve imádkoznak. ... 8 kívülről halk ceeugetés hallik. Az ajtón kivűl levó két leány (esetleg fiuk is) piano kezdenek énekelni: „Pásztorok keljünk fel, Hamar induljunk ol I Betlehem városába, Bongyos istálóeskába; Siessünk I Ne késsünk, Hogy Urunknak : Tiszteletet tehessünk ! Mindenki hallgatódzik... a haldokló pásztor szemei ia nyilani kezdenek s magához tér s szent ihlettel mond hálát: „Jehova. Jehova! Meghagytad érni a szent éjszakát I\' Mindnyájan talpra állanak s a bojtárok és pásztorok hatalmas botjaikkal a padlót veregetve, lassan indulni kezdenek, mire a/.láu kívülről egy pásztor a betlehemi isbilócskával beállít s elhelyezi az asztal közepére s körülveszik mindnyájan s a ház népével együtt nekelik : „Mennyből a angyal, Lejött hozzátok, pásztorok i Hogy Betlehembe Sietve menvén lássátok. * Istennek Fia ! Aki születeti jászolban, Ö leszen néktek Üdvözítőtök valóban I Mellette vagyon, Az édes anyja: Mária, Barmok közt fekszik, Jászolban nyugszik szent Fia 11 Az ének befejeztével indulni kezdenek s közben egyik-másik pásztor a padlót veregeti hatalmas botjával s dübörögve távoznak. Künn az udvarban aztán megszólal a kürt pásztorsip s pattog az ostor. . . . A pásztorok kivonulása után egyik bojtár beuut marad még s a házigazda tojást, száraz gyümölcaöt, szalonnát s ritkán pénzt ad neki. Ez a kolduló bojtár, akinek aztáu egyéb szerepe nincsen, iii üt az adományokat összeszedni. Nyakában hatalmas tarisznya lógg. amely aztán különfélékkel megtelik. Így folyik le a pásztorjárás. Néha a szomszéd falvakba is elmennek s két-három nap múlva verődnek haza. Alt sem tartatiók helyesnek, ha az árvák pénze jelzálog kölcsönökben teljesen im mobilizálva lenne. Mi a magunk részérói Udvardy ur indítványának elsó részét tartjuk helyesnek. A megyei takarékpénztár eszméjével nem értUnk egyet. ME6FI6Y ELÉSEK. Vén ember szerelme. Buldogul! költőkirályunk Jókai Móric irta egyik legrosszabb regényében, hogy öreg ember uem vén ember. Rehabilitációja akart ez lenni a nagy öregnek kései szerelméért. Es azóta jelszavává lett ez valamennyi tüzes szívű aggaslyáunak. Bedig nem is a Jókai-(éle rezignáltán kedves, majdnem meghatóan csendes vén szerelmekre illik ez a mondás; a legényes, a kíruceanós, a bnlgalipótos öreg fenegyere-kokuek szolgálhat a mondás inkább bocsánatkérésül. A vén ember is lehet szerelmes, ha elég fiatalnak érzi még magát a szerelemhez. Az élet számtalan ilypn öreg szerelmet produkál is. Bár a mai sok-tauulásu, nagygotidu, tulprodukcíós életben, amikor a husz éves ifjú neuraszténiás. a férfi enervált lesz a kenyérküzdelemben: ritkább a vén korra elrezervált férfi energia, mint Ukkapáuk sokétkű, nagyivásu és kevésgondu boldog annóiban. De azért még ma is szeretnek az öregek, fis sokszor nemcsak a mágnások buja öregjei, hanem vénülő Jánosok éa Istvánok közt is akad egy-egy Matuzsálem szerelmes. A vénség szerelme jogos, nem feltüuö és könnyen is megérthető. Az egész élet merő viszonylagosság. Relatiumok összetétele. Sok apa üdébb, ifjabb, mint a fia. Miért ne élhetne ? , Es miért ne szerethetne akárki, ha tud, amikor a szerelem az emberiség legtermészetesebb életösztöne. Ma hetven és egynéhány éves legény kap még ifjú arát. fi« sajnos a Nő mai idétlen gazdasági állapotában ha van pecsenyéje és selyme, kap. Miért ne szerethetne a még huncut inatériáju vénV Az utcán is látható ilyeu felemás, összenem illó, apa-leány hitvestársakat, én olyan természetes szemmel nézem, mint a leguormálisabban össze-passzolt korszakét. Az ilyen gazdasági, természeti egyenlőtlenségekből összeegyeztetett házasság semmivel sein több mint az élet egy közönséges kont-raasza Szerelmes, gazdag öreg, szép szegény leány. Az egyik is a másik is élni akar a maga módja szerint. Egyik kenyeret vesz. A másik vért és szivei. Közönséges vásár, csudálkozní való azonban rajt uem akar. Ismétlem a legkisebb emóció nélkül szemlélem az öregek szerelmeskedését a listatokkal. Hadd sze-reaaenek az öregek, ha még kívánják a szerelmet és tudnak szeretni. Ehhez joguk vau. De ahhoz azután már a vén férjnek nincs joga, hogy ifjú uojét lakat alatt tartsa, féltékenységével üldözze. Es ha az ilyeu öreg pórul jár a menyecskével, ha nem elégszik meg az öreg ur megmaradt vérével, hauem frisset, ujat, fiatalt akar... A pórul járt öreg szerelmes vergődését épen oly nyugodt kedéllyel veszem, mint ahogy nem tudnék csudálkozni azon, hogy ha egy éjjel — mint Steinhelné tette — az élni vágyó asszony megfojtja ráncos élettársát. A gyilkos asszony nem rosszabb, mint a nősülő vén gazdag szerelmes. Ez is, az is élni akart. Es mivel a Nő fiatal és a fiatalabbnak több joga van az élethez, mint a vénnek. A gyilkos A L A I KÖZCÖN.T pláne csak hüllőn asszony eszlélikusabb előttem, mint a csókéhos véu omber. Igaz. bogy amiért a fiatal leány hozzá megy a gazdag várhoz még Ízléstelenebb, mint a vén kecske hymenie. Brutális lenne a maga számításában, mert a legszebb érzelmet, a szerelmet porfanizálja. Ha az izlésteleuséget és a brutalitást a nem köveitelué el az ilyen vásáros szerel mii hajadonnal, akinek mindent meg kell bocsátani, meri mindenki fölött való: a Szükség I (ír) = Zalavármegye törvényhatÓBága. Batthyány Pál gróf főispán eluöklésével december 14-én közgyűlést tartott. Szóba került Farkas Kálináu főszolgabíró ismert esote is melyre azonban határoza tol nem hozlak, mert Farkas időközben Balatonfüredről elhelyeztetett Kádár Sándort megválasztották árvaszéki " aljegyzőnek I)r. Marik Pál helyébe, aki főispáni titkár lett. — A közigazgatási bizottságba öt megújított választás történt: Csertán Károly 111, Eitner Zsigmond 00. Barcza László 93, Gróf Batthyány József 80 és Bogyai Máté fi9 szavazattal. A gyűlésen szóba került az árvapénzek ós megyei alapoknak elhelyezése is, molyról lapunk más helyén Írunk. — a Zaluvármegyei Közművelődési Egyesület Gróf Batthyány Pál főispán elnökletével választmányi ülést tartott, moly egyúttal közgyűlés számba is ment. Dr. Ruzsicska Kálmán főtitkár ismertette az alapszabályokat s a főbb irányelveket, melyeknek értelmében eredményes működést fojt maid ki az egyesület. A horvát és vend széleken magyar ének és imádságos könyveket fog kiosztani az egyesület. — A Zalamegyei függetlenségi párt Zalaegerszegen gyűlést tartolt. Dr. Hajdú (lyula nagykanizsai ügyvéd 307 párttagot jelentett be, mit őrömmel veitek tudomásul. A gyűlésen bejelentésre került, hogy Dobrovics Miláu országgyűlési képviselő a párt céljait támogató heti lapot indit. HETI HÍRADÓ. — Felhívás! A szeretet ünnepe — a szent Karáosony — közeleg, e napon az egész emberiség ünnepet ül. osaládi körbe siet mindenki, a hol szeretettel adóznak egymásnak rokonok és idegenek. Véreink közül sokan a szent ünnepet idegenben töltik, nem kedvtelésből, hanem a haza parancs szavára, hogy az itthon levők ünnepi békéjét megoltalmazzák. Ezen távol levők a véradót lo-rovó, Boszniába kirendelt katonák, Hazafiul ós emberbarati kötelességet teljesít, a ki ezen testvéreinkről a szent Karáosony ünnepén megemlékezik. Adakozzunk ezek részére, iiogy karácsony-fájukat a szeretet hazai adományai diszitsék. Adományokat akár készpénzben, akár élelmi szerekben, akár egyéb élvezeti cikkekben küldjünk minél bővebben. A küldemények a cs. és kir. 15-ik hadtest parancsnoksághoz Sorajovóban íntózendők, vagy a nagykanizsai 20-ik honvéd gyalogezred parancsnokságnál adandók le, A városi tanács. Nagykanizsán, 1908. évi dec. hó 18. Vécsey polgármester. 1908. DKOEMBER 21. — A karácsonyi postaforgalom. A karácsonyi postacsomag forgalom fokozott mérvben veszi igénybe a postaalkalmazotuk tevékenységét \\ oly rendkívüli mérveket szokott ölteni, hogy ha a feiiálló postai szabályok a közönség által szorosan nein tartatnak be. a kir. posta a legkiterjedtebb in. tézkedések és a legnagyobb erőmegfeszitéa dacára sem volna képes a közönség minden igényének eleget tenni. A pécsi posta és távíró igazgatóság kibocsálott felhívása figyelmezteti a közönséget a szabályoknak pontos betartására, melyből közöljük a következőket: Minden egyes küldemény a tartalomnak megfelelően, de minden őseire jó nnyaggal és tartóan csomagolandó. A csomagoknak általában ugy kell göngyölve lenni, hogy egyrészt a göngyölet (burkolat) a klllde-mény tanaimat külső botolyás ellen megvédje, We-lóleg hogy tartalmukhoz a burkolat és a pecsétek megsértése nélkül hozzáférni ne lehussen. másrészt hogy a tartalom más küldeményeken szállítás közben kárt ne tehessen. A csomag tartalmának minősége, termétftetes a hosszabb vagy rövidebb szállítási ut a vízen vagy szárazou, vasúton vagy kocsin való szállítása majd egyszerűbb, majd erósobb és tartósabb csomagolást igényel. Ehhez képest: Jelentékenyebb értékű tárgyak kivált, ha nedvesség, dörzsölés. nyomás, vagy «Ités által könnyen megsérülhetnek pl. csipkék, selyemkelinék stb. és oly küldemények, melyek nagyobb távolságra és kivált tengelyen szállhatnak, értékűk terjedelmük és súlyúkhoz képest megfelelő módon közönséges, vagy fonákjával kifelé fordított viaszkos vászonba, bőrbe, szükség esetén \'vászonnal kórűlburkolt dobozba teendők és jól körülkőtözeudók vagv jó szerkezein erős faládába csomagolandó be Ékszerek, drágaságok tokban elhelyezve azon leiül vászonnal korülburkolva, erős fadobozba vagy faládácskába zárt. jól körülkötözve és lepecsételve veendők föl. Csekélyebb értékű tárgyak csomagolásához, ha azok nedvesség, dörzsölés, nyomás, vagy ülés által egy könnyen nem sérülhetnek meg, elégséges, ha jó minőségű és többrétű csomagoló papirbs burkoltainak és egy darab-ból álló erős zsineggel többszörösen körulköttetuek. A nagykanizsai I. számú postahivatal f. hó 20-iitól 24-ig bezárólag a déli órákban is felvesznek csomagokat. — A szegónysorsu tüdőbetegek javára .Csak egy virágszálat" leiigével megindult országos gyűjtés igen síkeros belejezést nyer. Arról értesülünk, hogy nemcsak vármegyénkben, hanem városunkban is rendezni fognak még a tél folyamán egy nagyobb-szabásu jótékony estélyi A estély sikerét azok vették kezükbe, a kiknek már neve garancia, hogy a nemescélra szép anyagi sikerű estély lesz, ezenfelül társadalmi életOnknok egyik emf kezutes művészi síkere. Maga az egyosQlet országos központja, a szívósan fáradozó József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület is készséggel akcióba lép és a helyi rendezőséget támogatja abban, hogy előkelő művész vendégek lépjenek föl, az emberbaráti célra. — Szocialista kerületi értekezlet Nagykanizsán A Zala és Vasniegye-i szociálista párt december 2f> és •.»(i-áii kerületi pártgyülést tart Nagykanizsán. Az értekezleten beszámolnak a kiküldöttek a legutóbbi pártkongresszusról. Ezenkívül még több szociálista párl-llgy kerül tárgyalásra. — Kéményseprők naggyülése. A Szarvas szálló földszinti nagytermében |an. ti-án d. e. 9 órakor kéményseprői nagygyűlés lesz a következő programmal: 1. Szervezkedés. 2. Fizetés rendezés. 3. Nyugdíjügy. 4. Az uj ¡partörvény. 5. Szaksajtó, 6. Indítványok. — A „Magyar Paizs" gyűjtése a Osány szoborra A „Magyar Paizs" gyűjtése a Csány szoborra a legutóbbi kimutatás szerint 18037 kor. 58 líllér. A legutóbbi számban a következő adományt olvassuk Nagykanizsáról: (lolenszky Jáuosué gyűjtése Nagykanizsa. Goleiiszky Jáuosué 2 K, Martinék Gyula, Dinui József, Orbán József, Eisínger H , Hegedűs Pál 1—1 kor. N. N. 40 fill. összesen 7 kor. 40 fillér Sirolitt •Cwa n «Tlty* a • k«MUr<. uino» Ml < kAMféat, HlwMktX. <||dl liudiu. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza eUen számtalan tanár éa orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat ia kínálnak, kérjen „Boeht" rred»& o»omaffoMt4. V. Htrwaa-U lUrhe A Ce. Basel (3HJ«) Roche" 99 ormtá ra HI08. DBOEMBER 21 ¿ALAI KÖZLÖNY ft — MlBZtrlk mozija A karácsonyi ünnepeken kedvelt szórakozási uyujt a Misztrilc mozija kitűnő műsor, remek tisztaságú képek. — Elővigyázat I Kévésnél karácsony előtt a nagy Qzleteklien legjobb akarat melleit sem lehetséges egyes vevők kívánságait tigyolembe venni a melyek külöuösen egy Horgouy-Kóépitószekrény vé telénél szükségesek. Ezért valamennyi anyának SDrgősen ajánljuk, hogy hozassanak lehetőleg azonnal egv uj kóépitőszekrényárjegyzékel a különféle szek-rénynagyságok leírásával és a legolcsóbb gyári ár-j^gjiésokkel Richter F. Ad. és Ta., kir. udv. és k(in. szállítóktól Bécs, I. Operngasso ¡tj, hogy a megfelelő szekrényt egész kéuyelmesen kiválaszthas-ják Az árjegyzék alapján aztán a legnagyobb zür-tavarban is könnyen kiválaszthatják a megfelelő szekrényt, mert már előre is pontosan tudják, melyik szekrényt akarják megvenni. Csak az átadott szekrény számára es a Horgony védjegyre kell figyelni; ha ez rendben van akkor miudou rá*zedés ki vau tárva. Azért azonnal áldozzunk fi fillért egy levelezőlapért I A csinos képes árjegyzékben bővebbet találunk a jó Bichter-léle Imp. zenélő- és beszélő gépekről is. — Kanizsától Kaposvárig. Hosszú ut az. sok baj, kellemetlenség érheti a halandót, mig odaér. Kivált iia annyi gond szakad a nyakába, mint Kabick Tivadar városi kertésznek. Először a kllllanácsosi választást kellett itthon rendeznie. Nem aj, ó hibája, hogy a város nem őt választotta meg. Most csak tessék a felelősséget a képviselőknek viselnie. Azután a korzót kelleti neki jól megtisztítani a publikumtól. Amit .nagy" városi kertészünk ugy eszközölt, hogy egy botlal végigsöpöri a levegőben a korzón és menekült előle a .banda", .zsidó banda". Igazis, a korzó tiszta lett utáuua. Azután egy kis esti lövöldözéssel ugy látszik csak a karácsony előtti pásztorjárást akarta felújítani városunkban Végre a rendőrség méltányolva Fabiek nagy tetteit, Kapósba vitte gyógyítani. Nem a lábát, sót ellenkezőleg Útközben még a< utazó emberiségnek tett nagy szolgálatokat. Két állomáson is igénybe vette a panaszkönyvet és magasra emelte tiltó szózatát, hogy mért nem nyitják ki azonnal a megérkezéskor a kupé ajtaiál és miért utazik kettő háromnál több ember egy szakaszban. Szóval az emberiség kényelme feküdte meg uemos szivét. Most tehát Kaposbau van ás bortalau életei él a víziszonyban szenvedő városi főkertész. Visszavárjuk. — A .Vasárnapi Újság" december 20-iki számú a premontreiek jászóvári és leleszi prépostsá-gáról közöl szép képsorozatot, ezenkívül Pataky László egy szép népies rajza, képes Gerstner Károly festményeinek kiállításáról, a tabáni búcsúról, az olaszországi osztrák ellenes tüntetésekről, saison-ké-pek a hétről. Szépirodalmi olvasmányuk Mik»záth Kálmán regénye, Jakab Ödön és Lampért Géza verse, Erdős Renée tárca-cikke, Zöldi Márton elbeszélései Lemaitre regénye. Egyéb közlemények: tarcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet. Sakkjáték stb. A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Világkróniká\'-val együtt négy korona HO fillér. Megrendelhető a .Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-u. 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a .Képes^Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. — Meghízható gyógykozalía. Zavart cmóiiléatel ellitolt egyének kik élvigyhUnyban, fclíuvóilMban, gynuiurgftrcsflkben e. rendetlen »lékelésben rtenvednek, a „Mollfél« aeidllti-por" haunfchla Utal rOvId Ido múlva visszanyerik egéaaaégükel. Kgy dohoi ara 2 korona. Szétküldés naponta ut»nvéltcl Moll A. gyögysiertaz, ca. és kir udv. tlUliló »Ital Uéca, I. Tuchlauben y. — Vidéki gyógyaaertirakban hatlrotoUan Moll-féle kéirltraény kérendő ai ii gyirl jelvényévol éa aláirtaival. Nagykanizsa, Petífi-uton Berger-fóle korcsma meUett levő Koroncy ház eladó Bővebbet Dr. Málék László ügyvéd urnái Nagykanizsa, Eötvös-tér 33 szám. N v i 111 é r. Az e rovat al4l közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. A Bór- és Lithlon-tartalmú Salvator-forrás kitűnj® aikaxral haainállaUk vesebajoltnál, a húgyhólyag bán-talmalnál <ia kflszvénynél,»czukor-betegségnél.aa emésztési és lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatásúi Vaia.at.al Huni »éiilk.tlt Tal|aaaa UaiUI Ka fka la Nff . Xlm,.. /.ÚJÍÍK Mf.Urforrit VilUUtHál • Hodar^l, V. RudoUr.kf.rt \' » gyár iránt egyik pénzintézet érdeklődik, — aminek szakkörökben már jelentóséget szoktak tulajdonitauí — akkor lezártuk a nagykanizsai pénzintézetek ipari működésének krónikáját, bár az esetleg alakuló nagykanizsai villamossági részvénytársaságról nem tettunk említést. Ebből láthatjuk, hogy pénzintózeteink eddig nem alapítottak még gyárvárost Nagykanizsán, de alkalomadtán szívesen resztvettek ipari alapításokban. Közgazdaság. Serdülő leányok és fiuk \'erősekké és vídorakká fejlődnek, elvesztik le-hangollságukal, hogv ha a szükséges táplálókot A SCOTT-fóle EMULSIO alakjában élvezik, a mely az őszes erősítő szerek között a legkíválób l>. Orvosok és bábák a SCOTT-fólo Emuisiót a legmelegebben ajánlják az utóbbi 82 év óta. Édes mint a tejszín. ÍÜÜuscin\' Könnyebben emészthető rniut a tej Ik módue* »Í.1- Egy eredeti Üveg ára a K. 50 fillér A nagykanizsai pénzintézetek ipari alapitásai. Nagykanizsa, dec. A nagykanizsai pénzintezetek ipari alapításairól sokszor szó esett már a lapokban A kérdésben elhangzott vélemények nem egészen tisztázták a helyzetet. Érdemes emez ügyről egy kis áttekintést összeállítani, Mert amily légből kapott az az állítás, hogy a nagykanizsai pénzintézetek osak agrárcélokat szolgálnak, ép oly igazságot meghaladó vélemény lenne, ha azt állitanók, hogy az intézetek sokat tettek az iparpártolásért. Az intézetek ebbeli működését igy körvonalazhatjuk : Az első nagyobb iparvállalatot a Nagykanizsai malátagyár ós serfózódét az ISIOtí. évben (elszámolt Kereskedelmi és Iparhank alapitolta. Az alapításban résztett a Délzalai takarékpénztár ia. A vállalatnak hatalmas anyagi és erkölcsi tökét adott u Pesti magyar kereskodelmi bank nagykanizsai liókja A Nagykanizsai Tárházak is az iparvállalatok közé sorozható, bár a jellege nem iparszerü. A vállalat a gabonakereskedelem érdekében alakult. Az alapításban a kővetkező pénzintézetek vetlek részt: Nagykanizsai Takarékpénztár, Délzalai Takarékpénztár Nagykanizsai Bankegyesület és a felszámolt Iparhank A Kardos Sándor ós társa-féle szépen fejlődő kefe-gyár finanszírozása a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár nevéhez fűződik. A Dunántúli gazdasági azeszgyárosok szeszfmomitója csak csekély részben pénzintézeti alapítás. Ez a vállalat Nagykanizsára települését Ujnépi Elek Ernő földbirtokosnak köszönhetjük. A nagykanizsai Pátria pótkávégyár részvénytársasági alapra fektetése érdekében tudvalevőleg szintén mozgalom indult ineg. S ha lejegyezzük 0 helyre amaz ellenőrizhetetlen hirt, hogy a máris szép eredményeket felmutató, nagykanizsai játék- \' \'<>" • halául j — Wijök fifyc l«mlw vinni. Kapható minden gyógytáiban. ÚJDONSÁGOK. Halálozás. Dr. Hauny Ödön keszthelyi járásorvos Leopol-dina uerll leánya hosszas azenvedés után meghalt. A lesújtott atya iránt ismerősei körében általános a részvét. — A ravatalra gróf Festetics Tasilő és neje Hamilton Mária hercegnő koszorúi helyeztek. Sebeslény Lajos kir. tauácsos nagykanizsai ügyvéd családját az elhunythoz rokoui kötelékek fűzik. .A Siemens-Schuckert cég Vesztprémben és Zomborban". E címen a Zala utóbbi számaiban megjelent hírek helyreigazításaként nevezett cégtől azou értesítést nyertük, hogy az időközben Özembe helyezett veszprémi villamtelep elkészítése azért szenvedett néhány heti halasztást, mert a Kegvver- ós Gépgyár r. t. saját beismerése szerint a gyárában uralkodó sztrájk és bojkott folytán nem volt képes a hajtó gépekre előirt szállítási határidőt betartani. Ami a zomborí híreket illeti, ezeknek a Siemens Schuckerl cégre vonatkozó része tévedésen alapul, miután ott n villamtelep üzemét már régebb idő óta nem e társulat látia el. Névmagyarosítás Pollák Miksa nagykanizsai zongoratanár és kiskorú gyermekei irma és Margit nevüket „Pásztor\'-ra magyarosították. A Polgári Egylet Szilveszter estélye. A nagykanizsai Polgári Egylet Szilveszter este tombolával egybekötött mulatságot rendez. A mulatság síkere érdekében az egylet fiatalsága fáradozik. A meghívók a napokban mennek szét. A Kaszinó közgyűlése. A nagykanizsai kereskedelmi Kaszinó december 25-én közgyűlést tart. A tárgysorozaton szerepel a lugdij kérdése is, melyet értesülésünk szőri to leszálUtwiak. I "08. DKOKMBKK 21. "ZT VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETÉS. v I A Széohenyi-tór, Booskay-u., Szentgyörgyvári-u. és Kossuth-térnek a kóztemetó kapujáig terjedő részén végzendő bazalt kiskóburkolati munkalatokra és szállításokra vereonytárgyalást\'hirdetek. A munkálatokra és szállításokra előirányzott ősszeg kereken 7316b korona. - Csakis szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt sértetlen boritókban elhelyezett közvetlenül vagy potJta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Távirati ajánlatok ligyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok a kiírási művelethez csatolt ajánlati mintán teendők meg. Az ajánlatok boritékának mintája a következő: „A város/ tanácsnak Nagykanizsán. Ajánlat a 19909/908. számú versenytárgyalási hirdetésben kiirt a Széohenyi-tér, Booskay-u., S«entgyörgyvári-u stb. bazalt kiskóburkolatt szállítások és munkálatokra " Az ajánlatok posta utján vagy közvetlenül a tanácsi iktatóba adandók be. Benyújtási határidő I90B. január hó 28-ik napja. . . Bánatpénz gyanánt 3160 kor. készpénzben vagy óvadékképes értékpapír alakjában, vagy a Nagykanizsai tkpt. rt., a Déizalai tkpt. rt. Nagykanizsán, végül a Zalamegyei gazd. tkpt. rt. Nagykanizsán ily összegről szóló betét kőnyvoivel teendő le és az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetés ügyszámára való hivatkozással a városi pénz tárba a tárgyalás határidejéig befizetendő vagy oda beküldendő és az erről szóló letéti nyugta vagy posta feladó vevény az ajánlathoz csatolandó. Az ajánlatok az 1908. január 28-ik napjának d. e. 10 órájakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatni, moly alkalommal ajánlattevők vagy igazolt megbízottjaik jelen lehetnek. Az általános szállítási és részletes munkafeltételek, költségvetés, tervek és szerződés, tervezet a városi kiadóhivatalban megtekinthetők, ugyanott az ajánlati minta díjtalanul kapható. Az ajánlatok csakis az összes munkálatokra és szállításokra együttesen tehetők. Ajánlat tevőknek semmi néven nevezendő igényük sincs arra nézve, hogy ajánlatuk elfogadtassák ós Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fentarlja. Az ajánlat egyébb módozataira, valamint ajánlattevők egyébb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta általános és résilotes feltételek, költségvetés és a tervek, végül a szerződés tervezet irányadók. Nagykanizsán, 1908. évi október hó 3. VÉCSEY ZSIGMOND 1 polgármester. Szép keblek két hónap alatt a Pilules Orientálás^ melyek a kebleket fejlesztik, erősítik-helyreállítják és a női kebelnek pompás toltséget kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélkül. Jótállva, arzeni-kum meutes. Orvosi hírességektől elismerve. Teljes díscretió. Doboza használati utasitásssl 6 K 45 lill. bérmentve. J. Ratié gyógyszertár Párizs. Kaktár: Török József gyógyszerésznél Budapest Király-Mtca 12. ÉKSZERGYÁR. CJt Villamos tizemre berendezett arany-, ezüst- és ékszeráru - mülerem Különleges készítmények ! ékszeráruk és jegygyűrűk. ÜJ foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítőnk. Eladás részletfizetésre is! BERÉNY JÓZSEF ÉS F/A ékszerész, Nagykanizsán (Városháza átellenében. feltétlenül helyesen jár el, ha gyermekei számára egy Horgony-Kóépítőszekrényt választ, inert ezen szekrény tényleg löbb mint huszonöt év óla Mr » gyermekek kedvenc játóka. Ha minden egyéb gyakrau sokkal drágább játékszerek már régen sutba kerültek. a Hor-gony-Kóépitószekrény nemcsak továbbá is szorgalmasan használtatik, hanem a gyermekek még be sem várhatiák azon idót, míg egy kiegészitószekrényt kapnak, hogy még nagyobb é» szebb építményeket felállíthassanak. Kgy valódi Horgouy-Kóépilőszekréuy tehát sohasem válik értéktelenné, hanem kiegészitószekrények hozzávánárlása állal mindig nagyobb ós élvezetesebb lesz és idővel ennélfogva a legolcsóbb ajándék is. A Richter-fóle Horgony-Kőópitőszekróny ezért egy karácsonyfa alatt se hiányozzon. Bővebbet találunk ezen hires építési játékról és a kiegészítésül szolgáló Horgony-Hídépilószekrényekiól valamint az uj Kichter-féle Kakásí játékokról és a .Meteor" Golyómozaík-játékokrol, stbról az uj képes kóépilószekrény árjegyzékbeu, melyet minden anya, — a mely gyermekeinek nevelésére súlyt fektet, — azonnal hozassa meg magának. Bérmentve és ingyen bekoldetik. A Hichter-féle Horgony-Kőópitószekréujek minden finomabb játékszerüzletben K 0.85, 1.75, 2.—, 3.50, 5.—, ti.50 és azonfelül kaphatók és a .Horgony" védjegy által felismerhetők. Riohter F. Ad. és Ta., *" k"°- írod. raktár r> , OyAr: I. Oparng.a.a 16 iJ C i», xm|| (Hlet«lng) Rudolfstadt, Nürnberg, Ölten (Svájci). Rotterdam, Srt Pétervár, New York Aki zenekedvelő és egy mechanikai zenélőmüvet beszerezni akar. az hozassa meg magának a leguiabb árjegyzéket a hiressó vált Imper zenélóműv. król, kerek aczélhanglomozekkel es ki egy beszélőgépet bir, vagy beszerezni akar, az kérje a beszélógép-árlapol ; abban a legjobb beszélógépok és hanglemezek feltO........ vannak. DKbKMHER 21 Vidékiek, kik személyesen ni-mi vásárolhatnak, tok intette] o, talpba VAaetc szigorúan szabott arakra, minek következtében az ¿ItaUban szokásos tulkövetelée ki van zárva és a meg nem feleié áru bármi kor ki lesz cserélve vagy a pénz visszaadva kizárólag a v izsa szám TÍTDI1T 11 ciPft"Vár r. t. nagvkaui 1 U l \\ U L főraktára Kő-utca ía sz korona szállóval szemben rendeljék meg szükségletüket. Szőlőoltvány eladás! Aki egészséges, olcsó szép szőlőt akar, bizalommal forduljon Yityé Miklós lilklIiBiritina nzililt illiéijlilipékiz. ——r ÍJS CSANÁDON (Fur»iil«l-iB.) ahol szokvány minőségi), 1 \'rendi) fás, gyök»res és „sima zöldollváuyok, bor- és csemegefajok, valamint amerikai sima és gyökeres szőlővesszők- nemkülönben ugyanazon fajok. II rendi) osztályzatban « legolcsóbb árban kapha tók. Szólólugnsnak kolön e célra választott ta|ok raj- ás árj»»ynék ktv*natrá Ingryon ón bórmentva A számos elismerő levél közOl itten csak egy. Tornafald, u. |>.: Szécslvzlget Zala-m.) 1907. ssep-tember 30-án. Ai óntöl rendolt 800 dtb gjrOkar«« ÍSi-oltvány Igen «I*|»n megeredt: egy ««»1 "« maradi belólUk : veiiziljilk oly hosszura nfttt, hogy magaságuk egy kit méterov karót moghaladlak 4« le kallall őket vágni; leijeion fajtiszták. — Szívesen ajánlani fogom ónt minden IsmerOsOm- és liarálaimnak és kérem sslvos-kodjék elmemre legújabb árjegyzékéi megkUldonl. Kiváló tisztelettel HAJIDII ISIBE. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában. szállít, fajtiszta-ságért jótállva, «»ClU^**\'" legdúsabb válsaz- tékban a már évek óta elsóuek és legniegbiz-balóbbnak ismert: KtikUllomenti aliö szőlőoltvány telep tulajdonos: CASPABI FBIÖYE8. Medgyes 94. sz (NugykükOlló-megye . leink képei sr|nyiiksl kárai! Ae árjegyzékben találhatók az ország minden részéból érkezeit illimero Imiik, annélft-gvn minden szölúbir-ttikoj megrendeltjének megtétele elótt az ismerős sze-mályiségektól ugy szó-, mint iiásbclileg bizonyságot szerezhet mngának lioll llilttllip llllélllS migbli bslíié|érél. z a lJa I K 0 Z 1, 0 N Y ^»((,-r-VéJjogy: WHorgoayl* ALiniment.Capsici comp., a Horgony-PaMxpeller pótleka egy régiónak bizonyult háziazor, mely már sok Av óta legjobb liijdalomoalllapltó szornok bizonyult klaxvényaél, otuinil én Meghűléseknél, bodörzsolóvkeppen használva. figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bovásirlsakor óvatosai legyünk rácáak olyan üveget fogadjunk ol, mely a „Horgony** \' áa a Rlcbter cógjrgyzW-1 ellá- tott dóbaiba van csomagolva. Ara üvogekbeu K -.80, K 1.40 óa K 2.- ta úgyszólván minden gyógyszertáriéul kapható. — Kóraklár; Tírlk Jízi A O\'.RIt zsef gyógyszerésznél, Budaput Rlctler iMrutrllrt u „Árny or«iliiur:, Prágában, KUaabethatrasso Ti Mindennapi izótkttldé». ortuliiktT, | 0 nou. M „B-l-l-t?" — „fiM ■•|ti|iélil Ilit* lilééi Jskskl-láls tatlalaatla-al|arattaU*a)yak liiitutii I" tm; rinilial Ciskli r „JUHI" liliéiMl liléé! 1 Mindin dobsz i|y érdikit bűiiizkárlyát ----tartalaaz pásztory ÉLŐVIRÁG nagykereskedő Tilslaa 17-11. Csokor- íi kotzom-kfitiiért az ariziiban a -■|több ilié díjjal kltlatitva. BUDAPEST, Rákéczl-ut 3 ■■■zitl tzlskáz, Kópna ftrjogysók díjtalan. ItllÉII lEIIEIIElttEIlE IMI FIITEtlET FIIIITII, Valódi k azon i báKKTWSSd tn/wmmwK védjegygyel Kapható: Miltényi Sándornál Nagykanizsán. hóoipék könnyűek, elegánsak tartósak Nagykanizsán kapható MM AŰDif Fiai ozógnél. ;<-/.:iii.-tilii.iiiii/a>ik \\¡iv\'y órtr\'ktisiUíso elótt ugy AI;iv r t>i s/áiídii, mint bármely külföldi államban. forduljon a T-4 U I m Ovival? Szabadalmi Újság" I <1 ICll lllil II V\\?t\\ szt-rlii-.sytósngcboji Budapeat, VU s/,-ri.i-.v/:ós.\'g. ho/. Budapest, VII. ker., Erzsébet-körut 26. szám. Korji- ;i .S/nbadiiliiii Ujs.-ig- ingyen iiuiniviinvs\'/ámái. Jól ieuvezd meg! csak an- nmlá<m)°tml eigareltu-papírt, vagy hüvelyt hozz <;s w. „ gecld magad hasonló kinézésű silány minőségű \\ P^OTTOMÁN-^i ^ utánzatoktól tévútra vezetni. ZALAI KÖZLÖD I!I08. DKOKMBER Sl. f áf xx<yx*x/>:xx >cx»3oooóoöqöc: S E«I DLI Z-POR Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel. A Moll A.-rtla 8aldllli-porok t..tó. gyógyh.ti.. • legm.kaes.l.b Sl"""0\'- \' alla.lbinlalmak, gyomorgörcs é. gyomnrhív, rAK,<>it .iákrakadS. májbánlal .. vértoluláa, .r.nyér é. . legkQlönbósohti nölb.teg.ágek ellen . ,.Ies hásts,« < á.ll.edek 6» mindig n.gyobb .Hegedést sx.r.eit. - Ara agy l.p.c.ét.lt .rad-doboznak 2 kor. ■ l»ml*ltH»ola lörveiiylle« 1\'eiiylllHiirk. sos - borszesz raak akknr valódi h* mlndcK>r,k u,e« M0U* A\' bl" ,,,Br ™IBBI> »tajcgyét Itatatl fal, >A. Moll. r.llr.lu ónosattal rui sárva. A Moll-fála aóa-bora«aai aavexotesen mini fájdalomcsillapító badOriaDláal axar ko.ivíny. c»ui és • meghalt. egyéb kóvetkesményelnél leglime.tioiebl) nép.ier. Egy éiozott iriditl ívig ára 2 kiróna MOLL Gyermek szappanja. Legfinomabb, taauj.bb mód.iar stetlnt kt.ill.k gyermek .. h»)gy .«pp.nl a bör okaiarO ápolásira gyarmakak a falnOHak riaxára. — Ara darabonként 40 *U. Öl darab I kor. 80 Ali. Minden darab gywai.k ii.pp.n Moll A. védjegyével van ellálva. ■•II A. gyigyinréi*\' Vt\'/ái°klrV iriurl iiállilé által, Bécs, Tuehlauben 9. sz. Vidéki megrendelések naponta po.t.utánvét mell«» t«lje.llleln«k. A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Raktár Nagykanizsán: Roaenfeld Adolf Fiai. ; xxxx;oococooc xxxxxxxxxxjc XXVII-ik magyar királyi jótékonycélu államsorsjáték Kxen sorsjáték remélhető tiszta jövedelme korIiks7.hu és jótékony célokra fog fordíttatni. Ezen sorsjátéknak 11969 nyereménye , 365,000 korona összegben készpénzben. FŐNYEREMÉNY 150,000 KORONA, továbbá: 1 főnyeremény I I 5 20.000 kor. 10 000 „ 6.000 „ 8.00D „ 10 nyeremény á ÍM 300 1500 0000 1.000 kor. 100 . 60 . 20 . 10 „ Húzás visszavonhatatlanul igo8. év december hó 30 án HT Effy »orqjegy ára 4 korona. ~im Borsjegyek kaphatók a magyar kir. lottójövedéki igazgatóságnál Huda-poctou (Vámpalota), valamenuyi posta-, adó-, vára , és sóliivatalnál az összes vasúti állomásokon s a legtöbb doliánytózsdében és váltó-üzletben. Magyar kir. Lottójövedéki igazgatóság. Karácsonyra Oh jajt Élj esi Köhögés, rekedtség és elnyálkásodáa ellen:. : gyors és biztos hatásúak Egger mellpasztille Az étvágyat nem rontják és kitűnő izüek. Doboza 1 korona ób 2 korona, rr^zrr^rrrz Próbadoboz 50 fillér. Fi <1 arétkiliéal raktár : w „NÁDOR" Megfojt « ^ y ó ^ y g z e r 14 r EB|(r „,,piiIy,h kozott köhögés I „<1Mlt> ,|, „„.„,„ ,7 ||it>|wf .„„,„,,„, varrógépek a leghasznosabb ajándékok, melyek az összes üzleteinkben kaphatók. Singer Co. varrógép részvénytársaság N agykanizsa, Deák-tér. 2. lapkati Nagykanizsán : Btlut Lajoi, Prágír lila, Riik Gyula ét Csáktornyán. Pitö Janó gyógyszartárakban. ===== Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. » „ Szőlő-oltvány és vesszőről ni|j kapai árjagfrakatna! ingy.n .. bár ■ aitii küldöm m-g, .ki ctimét tudatja. F.ion könyvet meg <u is kerjr, aki rendelni nem akar, mart sok hasznos tudnivalót tartalmaz. íjök.r.« olltiayakkal. aaiirlkal ét aartpa! ilm. él Ilíitarai Hallikkal, » világhírt) »Hnwnrc bál egy t«* fel millió kénnlet. Olcsó ár ós pontos kiszolgálás. 0 z i m : Szűcs Sándor Fia "»loteiBp« Bihardióazeg. Aki hirdetni akar ">é(! pedig sikerrel, at forduljon ar ■ Altalános Tudósllo. (I.eopold Gyul.) hltileié.i oaitályáhot, Budapest Vlt„ Eriid ct-kfliui 41., .hol hirdetéseket a< óss-sies letciS bel- és killfóldi hírlapokban t. naptárakban kiváló szakértelemmel, lelkiismeretesen, pontosan ét siolld Arakon e>tkói3lnek. Tahi) mint iítll) naptár klriró-lagos képviselete, vidéki lapok kftipontl hirdetési ositálya, siámos hl. p kizárólagos keielóiége. Dl.ies ujsá^.alalógus, képes naptárjogysek és minden le világosiit. a t. c. hirdetőknek dijmenlesen Nyomatott Ifj- Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. NAGYKANIZSA, 1808. NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 59. SZÁM. DECEMBER 28. ZALAI KÖZLÖNY fclAfliatáal Arak: Kgén évro 10 koron», ííltvrc 6 korona, „|]feaé»io 2 korona 80 Ali. - Egye« itám ára 20 Ali. Taníroknak, tanítóknak, JagyiOknak 4a állami tlaatvlaalóknak \' ávr* 6 korona, fél ávra 3 korona. Olvasóinkhoz. Nagykanizsa, december 28. A „Zalai Közlöny" január elsején negyvennyoloadi k évfolyamát kezdi meg. Ü8aknem fél évszázad óta szolgálja lapunk Zalamegye ós főleg Nagykanizsa város kulturális és gazdasági ügyeit. A „Zalai Közlöny a Dunántu legrégibb lapjainak egyike. A .Zalai Közlöny ma is az, ami volt megindításakor: tárgyilagos, párt-színezettől ment hű krónikása k ö z ó I e t ü n k n e k. A „Zalai Közlöny"-! ajövóbensem szűkes érdekkör vezérli törekvéseiben. Minden igazságos ügy védelmet talál a „Zalai Közlöny" hasábjain. Közölheti sérelmeit lapunk hasábjain mindenki, kit tisztességes szándék vezet hozzánk. Előfizetőink és olvasóink bizalma arra indított bennünket, hogy a Zalai Kózlöny-t újévtől ^kezdve hetenként kétszer hétfőn és csütörtökön jelentessük meg h\'clclóa szerkesztő : Kert^HB Jór.ncf. I.aptulajdonos (» kiadó. 1FJ. WAJlttTN JuXNKI\'. 8i«rkaa>taaág áa kiadóhivatal: Nádor-utca T.\'»1. Hirdetáaekat julányoa dljaiáa azarlnl felveai a kiadóhivatal. IfJ. Wajdlta Józaaf kOnyvk.raakadáaa áa min. d*n hlrdatö Iroda. 4 — 8 oldal terjedelemben. Ezzel az újítással régi óhaját teljesítjük lapunk előfizetőinek és olvasóinak. Tesszük ezt abban a reményben, hogy közönségünk célunkat helyesli, munkánkat méltányolja. Tudatjuk egyúttal közönségünkkel, hogy Villányi Henrik d r. tanár, m i n t főszerkesztő január elsején a .Zalai K ö z I Ö ny" szerkesztőségébe lép. Villányi dr. újságírói múltja ismert a megye újságolvasó közönsége előtt. Kertész József tanár felelős szerkesztőnk marad továbbra is. A „Zalai Közlöny" színvonalát még több jó tollú belmunkatár8 fogja megtartani. Újításunk nem változtat lapunk előfizetési árain. A „Zalai Közlöny\' olöflzetési ára kétszeri megjelenés esetén is marad: Negyedévre .... 2 kor. 50 fill. Félévre.....5 - - . Egészévre .... 10 „ — „ Hazafias tisztelettel a „Zalai Közlöny-szerkesztősége ós kiadóhivatala Előfizetések igy címzendók: Zalai Közlöny kiadóhivatala Nagykanizsa. Városi közgyűlés. A mull szerdán deluián 3 órától kez-dódóleg má-odik közgyűlése volt a városi képviselőtestületnek deoeinber hónapban, liusz pontja volt a tárgysorozatnak, de mind olyan, hogy a fegyverkezésre egyáltalán nem szolgáltatott okot. Azt lehetne mondani, hogy a a karácsonyi szeretet ünnepe vetette előre szellemét, mert olyan humánus szellőm dominált, hogy szinte minden kérés előre lel-jesittetett. A tanács juvuslataii rendre tel-fogadták és ha akadt is felszólaló, nem a javaslat ellen, hanem valami óhaj, vagy ügykezelési reform érdekében történt. Vécsoy polgármester még póttárgyakai is je-leulett bo, melyeket a gyűlés végére kivánt helyezni i úgyszintén a városi tisztviselők bejelentéséi a pénz-1 intézeteknél és ipari vállalatoknál elfoglalt állásaik tárgyában. Zárószámadás. A városi zárószámadás a péuztárvizsgálók jelentése alapján tudomásul vétetett és a számvevőknek a felmentvény megadatott Elek Lipót abbeli felszólalása, hogy az alapok világosabb kimutatást nyerienek és hogy a nyugdíjalapnak 110 csak változása, de állapota is fel legyen tilnt. ive^ és hogy a gyám-pénztári számadások is kiuyomattassanak, szintén elfogadtatott. Virilisták. Jóváhagyatott az 19(>!). évre érvényes legtöbb adót lizetó városi képviselők névjegyzékének kiigszi-tása Elsőhelyeu áll a virilis képviselők között Batthyány Strattiuauu lig. és utolsó helyen i\'ollák József. Azok a virilisták, kik meg is választattak, l,r> napon bellii bejelenteni tartoznak, melyik alapon óhajtják képviselői jogukat Ennek elmulasztása esetén a névjegyzékből töröltetnek. Városi tőkék elhelyezése. A városi és gyáiupénztári tőkék az 1909. évben az eddigi pénzintézeteknél helyeztetnek el, u|abb tőkék a Néptakarék és liankegyosllletnel is arányosan elhelyezendók. Kernele tiéza képviselő felszólalt ugyan a Néptakarékpénztár érdekében oly célból, hogy az összes tőkék helyeztessenek el arányosan az illető intézeteknél, (le indítványára csak 8 szavazatot kapott, mig a tanács javaslata mellett 4ü au szavazlak ; sokan tartózkodtak a szavazástól. Kiutalások. Néhai Sterbeczky Ferenc városi lauácsos özvegyének t>0 kor. havi kegy dijat szavazott meg a képv. testület. Horváth István h. anyakönyvvezeló-nek a kivouali dijakból 300 koronát. Klapper Miklós v. dijunknak vágóhídi fuvarátaláuyul az I90Ő. évre 200 koronát. Sétatéri út. A Csengery útról a sétatérhez vezető feljáró ügyében a város 24 □-öl terülotet kér megvételre a déli vasúitól. Tripammer tiyula a Szépítő Egyesület igazgatója jelenti hogy ugyan az egyesület már kérelmezett ily irányban, de mivel a kérésnek nem volt hivalaloe formája, a déli vasul igazgatósága uem intézte el kedvezően. Beméli, hogy a déli vasút ia-ínerl elózékéuyeége városunk iránt e csekély kérésünknél is érvényesülni fog. Nem árvaház, ae menhely. A közgyűlés Rothschild Jakab dr-nak abbeli indítványát, hogy állami gyermek-menhelyet álliison. PHIili Soyna dr. hozzászólása után a címet gyermekvédelmi iutézméuyre változtatták. Egyben megválasztottak a bízottsági tagok számszeriut 30-au. Elnöke Vécsey Zs. polgármester. A közkórházi irgalmas testvéreknek «00 K drágasági pótlék szavaztatott meg. Kibukott bizottsági tagok. Az egészségügyi bizottság megalakítása azt a meglepetést hozta, hogy a nem orvosi és nem ez offo tagokon kivtll a régiek helyett ujakat terjesztett elő a tanács és azokat logadták el. ami az Ugy javára egyáltalán uent szolgál. A városi tanács a bizottsági tagok kaudidálásáuál nem járt el a kellő körültekintéssel, mert a régi kipróbált tagok onnan kimaradtak és előállt az a visszás helyzet, hogy uémoly használható tevékeny képviselő egy bízott-ságuak sem tagja, viszont fiatal, uj képviselők 5—6 bizottságban vauuak. ügyvezető orvosnak megmaradt ltátz Kálmán dr. Az uj tagok : Uuger Ullmaun Elek. Ujuépi Elek Ernő, Tóth Istváu, Újvári Uéza és Sabján Ciyula dr. Épül a gimnázium. A főgimnázium építési Ugye egy lépéssel előrehaladt, inert elhatároztatott, hogy Jámbor Lajos és Bálint Zoltán budapesti müépllőkkel építési ler-vet és költségvetést dolgoztainak kí. A többi tárgyal (gyorsan őrölte le a meg. ritkult képviselőtestület. Miként választják az Unió elnökét? Irta: VÉRTESI KAROLY Az Uuio elnökének megválasztása népakarattal, kétfoku szavazással történik. A nagyközönség minden államban csak eluökválasztókra szavaz. Az egyes államok annyi elnökválasztót választanak, aháuy képviselőt és szenátort küldenek. Az elnőkválasztókat minden áliamhan november elsó vasárnapját követő kedden kell megválasztani. Ez a döntő, mert ebből a választásból kitűnik már, hogy hányan vannak az electoral college összeállítása után egyik-másik pártból. A tulajdonképpeni elnökválasztás már csak alakiság, mert az eluökválasztók hagyományos szokásból, csak arra adhal|ák le a szavazatukat, akit uemzetgyüléseu jelöl a pártjuk s igy a nemzet választ. A beadott szavazatokat mindkét tőrvéuyhozó testületnek a közösen tartott ülésén bontják fel. Ha a szavazatok többségéi egyik |elölt som kapta inog, a három legtöbb szavazatot nyert jelölt közül a képviselőház választja mog az elnököt, csakhogy ebbeu a választásban minden állam csak egy szavazattal bir. Javában folyt a korteskedés, mikor Amerikában jártam. Lázban volt a többszörös állam, a pártosko-dás hazája A politikai szenvedelmek lobbot vetettek Minden lehetőt elkövettek. Ki. emellett, ki amellett tört lándzsát. A tizenhárom próbás hazafiak. atneunyi-ben Amerikában ilyenekről lehet, szó, erősen illőit k, verték a mellüket. Politikai ténykedők, öblös torkú szereplők jártak-kellek, dörgedelmes szónoklatokat tartottak. Pangás, stnnetelés állt be az üzletben, iparban és mindenféle foglalkozásban Az egész társadalom lázba égelt. Az elnökválasztókat jelölgelték tanácskozásokon, gyűléseken, utcai népgyűléseken mutatós körmeneteken. A régi és ad hoc keletkezelt hirlapok s megütötték a nagy dobot, falragaszok kiabálták, politikai összejövetelek, beszédes diszbeszédek, vacsorák voltak, lármás fáklyás zene, tűzijáték, megauuyi korlesnek ébersége virasztott, figyelt mindenütt. Nemzeti bizottság, minden államból egy lag vezérkar iutézi az elnökválasztási harcot. A bizottság válaszUs idejében New-Yorkban székel, máskor Washingtonban. Több osztályban végzik a dolgukat, óramű pontosságával járnak el. A pártok szervezkednek. Nem a vesztegetésre, hanem az elmoudott széles körű intézkedésekre megy s kiszámíthatatlan sokaságú pénz. A rajongó és lármás politikusok a nagyhangú népszónokok aratuak ilyenkor, mert jól fizetik őket azért, hogy 16 millió választót kell fellár mázuiok meggyózui, fejébe verni a meggyőződést. Mindezek dacára erőszakosság nem voll, nyugodtan folyt le a választás, csak Coloradoban, szívós ellenfelek akadváu össze s kiélesedvén az ellentét, történt gyilkosság. A köztársasági párt egyik bizalmi embere, egy választó bizottságnak a két tagját lőtte agyon. Az elnök választási hadjárat ulán, ha öklelték ia előbb előbb egymást a ho inlokegyeneat ellenkező felfogások, megnyugszanak a felizgatott kedélyek, nincs szakadatlan vitatkozás, mert a cserben hagyott elfelejtve, a pártkeretek töredezve, a köznap visszatérve, megy mindenki a dolgára és minden a rendes kerékvágásba terelődik, A világ kél sarka nem dőlt össze. A köznek békéje helyreállván, a politika tengere már nem háborogván, nem ellouzékieskednek mindenáron. Gerinctelen alakok nem lévén, választás után jutalomosztás sincs. Az Dnio elnökének legalább 3fi évesnek kell lenni és olyau anglikán vallású polgárnak, aki ftjszak Amerikában született, vsgy 14 év óta tartózkodik ott. A L A I K ü 1 L 0 N Y Az elnöknek ai Unió alkotmánya szerint nem szabad elhagyni az amerikai földel Az eluök évi fizetése 60.000 dollár, képviseletre kap 75.000-el Négy évre választják, de újra megválasztható. tísak azt akarják, hogy az első állami hivatal ne állandósitassék. Időközi választás nincs, mert az eluök helyét, ha ugy esik, az alelnök tölti be. Uralkodó, csakhogy az uralmát és hatalmát fegyelmi, függési szempontból korlátozni akarják a rövid időre szóló meghalalmazvánnyal. Demokratus érzelmét azzal is ébren tartják, hogy az egyenlőség- j uél fogva az elnökkel a uéger és indián is kezet, foghat. Reánk európaiakra nézve is nagyfontosságú az amerikai elnökválasztás, néracaak azérl, mert a nemzetközi nagy kérdésekben mind jobban akarnak érvényesülni, de Amerika, illetve a nagy köztársaság fellendülésével, ipar- és kereskedelmi cikkeivel, vám-, tételeivel veszélylyel fenyegeti Kurópát- A főldmivesek nyugdija. | Mindig azok közé tartoztunk, a kik a társa- j dal mi konsolidációért küzdöttünk Tudjuk, hogy a gazda, cseléd és munkás mennyire egymásra van utalva Állandó békés egyetértésre van szükség. Azért teljes erővel fel kell karolnunk azokat az intézményeket, a melyek az egymásra utalt osztályok jobb sorsára nagy befolyással vannak. Ilyen a nép érdekében alkotott országos tör vénnyel megcsinált intézméuy, szerintünk a munkás és cselédpénztár, melytől a napokban olvastunk egy kommünikéi, hogy egy hónap lefolyása alatt 4000 ember lépett ujabban abba s önkénytes tagjainak száma az ötvenhatezrei meghaladja. Örülünk ennek, hogy munkás, kisgazda sorsát ebben az állam minden vagyonával lelelős, törvény állal csinált országos pénztárban bizlosilbal|a. Tehát, hogy ide beléphet a munkás, a gazda, a szakmáuyos. a kertész, a kubikus sőt az is, aki gazdalk.odással ha csak mellékesen is foglalkozik. Örülünk annak, hogy akinek egy kis kertje, méhese, baromfitenyésztése van, az boáiihat a pénztárba rende- tagnak és öregségére magáuak nyugdijat biztosithat. A törvény csak azt a föltételt köti ki. hogy 14 éves kort már betöltöttek legyenek, de még 35 éves koron ne legyenek tul azok, a kik | a muukáspénztár tagjai akarnak lenui. I <08. DEOEMHKR 28. ■ I ■ i 11 -Il>\'=i- 4 Nekünk ez a segélypénztár se ingünk, se gallérunk, se kárunk, se hasznuulc nincs belőle, hogy van-e sok tagja, vagy nincs, de azt hisszük kötelességünk tárgyilagosan ismertotni és arra hivni fel olvasóinkai, hogy a falu népével az intézményt megismertessék. A szabályok szerint aki belenként 20 fillért akar a nyugdíjba befizetni, vagyis évenként 10 korona 40 fillért, az magának következőket biztosithalja: I. Ha 10 évi tagság után munkaképessé gél bármely okból előreláthatólag mindenkorra oly mértékben elveszti, hogy e fogyatkozás következtében felényit sein képes évenként megkoresni, mint a mennyi egy helybeli (nó. férfi) gazdasági munkás vagy cseléd évi átlagos keresménye, élete fogyiáig, illetőleg keresetképességének netání visszanyeréséig, havi 10 korona segelyt (nyugdijat) kap; ha pedig a kereselképlelenség In éven belül állana be s a tag a tagsági dijakat nem akarja addig fizetni, amíg a segélyre való joga meguyilnék: a pénztár a befizetett tagsági dijakat, az olózóleg uetalán kifizelett segélyösszegek betudásával, a lagnak kamat nélkül visszalizeli. 2. Ma meghal a tag és halálát nem baleset okozta, akkor családjának, ha legalább 6 évig volt tag, 2<)0 korona, ha legalább 10 évig volt tag, 300 korona, ha legalább 16 évig volt tag. 270 korona segélyt, vagy ha családja ueni maradt, temetésére Int) korons segélyt ad a pénztár: Ha pedig a tag halála a belépéstől számítva öl éven belül következik be, a pénztár a befizetett tagsági dijakai az elózőon netalán kifizetett segélyösszegnek betudá-sávál a hátramaradt családnak kamat nélkül visszafizeti. Ha előbb még segélyt nein kapott 65 éves korában a tag 100 koronát kap, azonban ha Gö éves korán tul munkaképtelenné válik, a havi 10 korona segélyt is megkapja, illetőleg ha baleset éli, a baleseti segélyeke\' s ha meghal családja a halál esetére azóló segélyt is megkapja. 4. A pénztár központi igazgatósága különös méltánylást é/demlő esetekben háromszáz koronáig terjedhető rendkívüli segélyt ad 5. Ha tagot baleset éri, ingyen gyógykezelik, ha a baleset miatt egy hétuél tovább munkaképtelen, mindaddig, míg munkaképessége helyre nem áll, 60 napon belül naponkint I korona, fiO napon lul pedig mindaddig mig munkaképessége helyre nem áll, tehát esetleg életfogytáig havoukint 10 korona segélyt kap, ha a baleset következtébeu meghal, hatrainaradl családjának egyszersmindeukorra 400 Egy árva folt. Irta: Hajdú Mlklóa. A széles kukoricalábiák közölt egy kis folt vau Mintha gazt vetett volna valaki, kedvire megtermelt ilt a mező minden fattyuja, már a magvukat is hallatják és bőven gondoskodnak jövendő életükről. Sohasem láttam még a határban ilyen földet, ilyen elhagyatott árva foltot Alig egy fél holdacska az egész, de a szegény embert mégis elláthatná télire krumplival. És nincs országút mellett, hát nem a csikók harapdálták le a fiatal kalászt vagy zöld ku-koricacimert. Utszik is, hogy megszántották, be is vetették, mert a gaz közölt van valami barázda. De hogy aztán kímélték benne a gazt, az bizonyos, különben nem nyomta volna ol ennyire a répái. Mert közelebbről hogy megnézem, látom a dudva között a fonnyadt, töpörödött répaleveleket. Mi történt ezzel a kis földdel ? A határban nincsen háládatlau hant, miért hagyták hát ilyen bítaugságbau ezt a kis darabol? Végíglépem szélességben, hosszúságban, körülbelül fele ez bizony a holdnak, a másik fele lejlós, odasimul az ökörúlhoz, amely a völgyben unatkozik. A lejlós részen épen kukoricái törnek. No ezek a szegény emberek csak tudnak valamit a répáról. Talán az övéké is, hiszen cssk egy kis akác választja el a kukoricától. A répa másé. Tiltakoznak, egyszerre hárman is mondják, hogy nekik bizony nincsen hozzá közük. Az öreg, aki a tököt szaggatja a kukorica között, odamutat a gazos felé — Ingyen se kell az nekünk I Földről még nem hallottam ilyen becsmérlő beszédet. Különös a dolog, mert közös tagban van a kukorica a répával az öregnek gyönge « munkája, pipázni is ráér, hát mond egyet-másl a répáról. Azzal kezdi, hogy nem egészen a más esetéről beszél, lévén magának is valamelyes köze a dologhoz. így megtudom, hogy a répát ama Törő Vendel vetette, aki marhahajcsár volt és akit a tnérói vásár után a csapszékben megütött a guta. — A Törő Vendel odakerült a mi házunkba. Odakerüli, — isméllé az öreg — nem láttuk szívesen, de mikor nein leheltünk ellene ... A néném leánya, a Treszka hozta. A Treszkát segítettük, gyámolitottuk az özvegységében, mégis, hogyan hogyse, elpártolt a véreitől ós felesége lett a Törő Vendelnek. Hz meg izgága, veszekedő ember voll mindig, a Treszkát is rábeszélte, hogy követelje a törvénynél a jussál. így azután elosztottuk a kis házunkat ia, meg ezt a hold főidet is. A házból a hátulsó, vályogos részt kapta a Treszka. a földből meg a felét, ügy" szájjal kevesebb lett az asztaluál, de két kézzel keveaebb a munkában, meg felére fogyott a termésünk, ami pedig közös volt, mióla csak az eszemet tudom. A szegény is . lehet még szegényebb, hál mi is így jártunk, pedig hatan vagyunk. Az öreg elhallgatott. Mintha azt kérdezte volna, hogy értem-e most már a dolgot. — A Treszka megint ö vogységre jutott ? — kérdeztem. — Megint. — Csak segítik az atyafiak ? — Segíteni segítenék ... De mikor marha-hajcsár lett belőle . . . — Micsoda ? Asszony-hajcsárt se láttam még! — Pedig a Treszka hajcsár. Olt vau a vásárokon, bandukol a tehenek után, akárcsak a férliak, éppen csakhogy nem bagózik. — Hát miért nein tartják itthon ? — Nincs annak ilt maradása. Ellene van az egész falu, a nagy veszedelmet ó hozta a falura. Mikor az urát olt találta a halál a mérői csárdában másnap elment kocsin Mérőbe és reggelre ilt volt a házunkban a halott. Hiába vitték már vóna vissza. .. Az Öreg a botjával megpiszkálta az indákat s mint aki mindent elmondott már, csak ugy egy pár szót vetett még oda. Amiből auuyil értettem, hogy jobb szerették volna, ha az asszony nem hozza haza ,908. DECEMBER 28. ZALAI KÖZLÖNY korona segélyt, vagy ha családja nein maradt, temetésére luO korona segélyt ad a pénztár. Ezoket a törvény biztosítja mindenkinek, aki hetenként 30 fillért akar a nyugdíjra megtakarítani. Lehet azonban a pénztárban 100 korona havi nyugdijat is biztosítani. Akt be akar lépni a segélypénztárba, annak a kö/ségházához (vagy a hol már a pénztárnak helyi bíiottsága van, auuak az intézőiéhez) kell elmenni. " A községházán azután beiratkozhatik. Kulöuben a budapesti igazgatóság (Alkotmány-u. 10) vau és ha bárki levelezőlapon hozzu fordul, aunak ingyen megküldik a péuztárt ismertető fQzetet. A nagykanizsai állam- tisztviselők sérelme. — Saját tudósítónktól. — A nagykanizsai államtisztviselőket tudvalevőleg kellemetlen meglepetes érte az uj lakbérilletményi szabályzatban. Nagykanizsa városát az ötödik lakbérosztályba sorozták, aminek sérelntessége azonnal kitűnik, ha összehasonlítást teszünk más dunántuli városok lakbérosztály megállapításával. Amint napvilágiott látott a szabályzat a Budapesti Közlönyben, a nagykanizsai allamti8ztviselók közt mozgalom indult meg a sérelem orvoslása végett A mozgalom vezetését felkérésre Kenődi Imre dr. törvényszéki biró vette kezébe, ki e hó 26-ara értekezletet hívott össze. Ó elnökölt az értekezleten, melynek előadója Knorr Kálmán törvényszéki biró volt. A helyasléssol fogadott előadó beszéd rámutatott, hogy itt egy súlyos tévedésről van szó, melyet orvosolni kell. Feliratot fognak küldeni a kormánynak, melyben kimutatják a lakbérszabályzat sérelmességét, kérni fogják a kormányt egy miniszteri kiküldött Nagykanizsára rendelésére, hogy a minisztérium hiteles meggyőződést szerezzen ez ügyben. — Az esetről informálni fogják Z i o h y Aladár gróf, őfelsége személye körüli minisztert. Nagykanizsa város országgyűlési képviselőjét kinek közbenjárását kérik. Ideálok, eszmék, Már elsírt világa Talán visszatér még .... Eltemetted már rég? Menj I amíg nem késő . . . Kardos Zoltán Az ügy intézésére az értekezlet a következő bizottságot választotta: Dr K e n e d i Imre törv. biró, elnök; Knorr Kálmán törv. biró az igazságügy, V i o s z Feronoz főszolgabíró a közigazgatás, S z o m m e r Náthán főfelügyelő a városi posta, Hajek felügyelő a mozgóposta, Ötvös Emil adó-lárnok az adóhivatal képviseletében választattak a bízol tságha. Tisztelettel kérjük vidéki elóflzotóinket, hogy az illető postahivatalnál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne ! szenvedjen. Az előfizetési ősszeg könnyebb bekflld-hetéso céljából lapunk mai számához postautalványt csatoltunk. HETI HÍRADÓ Hazai mig nem késő. Sötét szobámba Sápadtan síit a hold, Oly borús a lelkem, Amilyen rég nem volt. Valami ugy bántja ., — Valami ugy hajtia : Menj, amig nem késő! Otthon édes anyád Tárt karja vár reád, Miért nem hagyod itt e lliu álmák várát ? Ugyan miért maradsz ? Délibábut hajtasz. . . Menj, amig nem késő I Nehéz itt, lásd, nagyon Boldogulni néked, Nem neked való e Tülekedő élet! Egyik eszi társát Sohse szánva lársát. . . Keress szebb világot I Menj. amig uem késő. Ifjú életednek Összetört zománca: JEQYZETEK A HÉTRŐL. * A fáradhatatlan Borbély György A nemes Ügyért való lelkesedés s/ép példája lesz a zalaegerszegi Csány szobor. 8zinte uem akartuk hinni, hogy a fillérekből már oly, jelentékeny összeg gyQlt össze. A szobor pályázat kiírásának tervo aktuális lett. Ebben a sikerben óriási része van Borbély György fáradozásának. Még nem is régen volt, mikor a Csány szoborra beérkezett az első korona. Gáspár Béla adta a .Zalai Közlöny- azerkesztősége utján. Az adomány névtelenül jött de kérőbb, mint mondani szokás kiderült az adományozó neve. Borbély György a .Magyar Paizs" szerkosztője akkor megirta lapjában, hogy a .Zalai K ö a 1 ö n y" utján ; érkezett elsó adomány nyomán határozta el magát a gyűjtésre. S azóta fáradhatatlanul gyűjtött Borbély György. A Magyar l\'aízsban cikkekkel, tárcákkal lelkesítette a közönséget. Levelezett mindenfelé. Az ügy érdekében. Szakadatlauul lelkesített minden téren. A szoborra úgyszólván fillérenkint jött az összeg. Ezekből a fillérekből jött össze Borbély György eddigi gyűjtése mintegy 18.000 korona. A szoborpályázat kiírásának elhatározása alkalmából szivünk egész melegével üdvözöltük, kartársi szeretettel köszöntjük Borbély Györgyöt. Ilyen lelkes omberekre, ; mint ó szüksége van Zalamegye közönségének . a halott urát. Mivel az ilyeu cselekedőt, onuyit még kibökött az öreg, biztos veszedelem. Hát a halottat ott kellett volna eltemetni a mérői temetőben. Ez valami nagyon világos dolog lehet meg kell érteni ennek az igazságát az elsó hallásra, mert az az öreg csak annyit mond a magyarázatára, hogy elkövetkezett aztán a falura a veszedelem. A nagy bajról a pesti embernek is kell tudni, különben méltán éri harag Nem is faggatom tovább az öreget. Elmondott ő mindent és szakítja tovább a tököt. Egy nagyot mcgbököt a bogával s kimondta a szentenciát. — Többet hizik ezen az egyen a jószág, mint azon az egész répán. Az öreg ért a jószághoz, talán igaza is vau. l>e már megnézem útközben azt a répát, micsoda ba|* lehet. Mire odaérek a lenézett, a kitagadott földhöz, a szélén egy kocsi áll. Meszes vagy halas-kocsi lehel, mert gyékényes sátor van rajta. Két gorhes, vén gebe áll a rúd mellett és javában ro-pogtatja a répaleveleket. A répát pedig nézi valaki. Közelebbről látom hogy a csizmás, törpe emberke: Janó, a vásáros tót, aki a falut keszkenővel, késsel olvasóval, tükörrel meg minden aprósággal ellátja. 0 jár borítós kocsin vásárra, búcsúra. — Mi járatban van itt Janó ? — kérdezőm. — A répámat nézem. — A répáját ? — Azt, azt . . — Ez a répa a Törő Vendel özvogyéó . . . — Az vetette, de a termés az euyéin. — Az özvegyé bizony a torinés, ha nincs is a faluban. Janó rosszban sáutikál, baj lesz . . . — Dehogy lesz. Nem kell ez a répa senkinek se. De az én lovaim mégeszik. Ezeknek nem árt a tüzes istennyila se. Hát ez is tudja az esetet, amiről az öreg beszélt. Talán ez jobban megmagyarázza. — Miért ne kellene ez a répa, Janó 1 Most a tót is elmondja a Treszka második házasságát, meg az ura hirtelen halálát. — Hogy aztán hazahozta u Treszka éjjel a halottat a tahiba — meséli a tót — meggytltt nemsokára a veszedelem. Vót a nyáron a határban fene uagy jégverés, azon sir még most is a falu. Mivel hogy halottat uem is szabad átvinni a haláron . . A Treszkáuak se vót azután maradása itt, annyit bántották, szidták, mondták hogy kódis-sá tette a falut a gonosz urával. Pedig jo asszony a Treszka, most vásárokra jár. Bogátou láttam. Kedden boszél-tem is vele, nzután megvettem tüle ezt a kis répát egy téli kendőér. Nagy, meleg kendőt adtam neki... — A Zalai KSalttnjr laffkSialabbl .«áma Január negyedikén Jelantk mag. Aaontul mlndan oiütSrtököu éa hétfőn délban. Sorozó bizottsági elnök. Az 1909. évi sorozó bizottság elnökének a nagykanizsai járásba Hertelendy He la nagykanizsai ügyvédet, voll országgyűlési képviselőt ielölte ki a zalamegyei törvényhatósági bizottság. — Kórházi dij . A belügyminiszter jóváhagyta Nagykanizsa közkórházáuak IIIO\'J. évi költségvetését. A kórházi ápolási dij e szerint I K 48 fillérben van megállapítva. — Főgimnáziumi concert A helybeli főgimnázium szokásos évi coulcertjet január Ili áu i tartja fényes műsorral a Polgári Egylet nagytermében". — Műkedvelői előadás. Katii, legényegylei január ltl-éu egy vig|átékot fog előadni a bolgár Egylet nagytermében negyven szereplővel. \\z$lóadás Iránt uagy érdeklődés mutatkozik. A próbái már javában folynak és szép sikerre jogosítanak. Tekintve a Kaih. Legényegylet előadásainak népszerűségét bizton hisszük, hogy ez előadás óriási közönséget fog vonzani. — Ruhakiosztás. A lefolyt héten karácsony előtt az izr. nőegyesűlet 72 iskólásleáuyt ruházott fel. Az aszlaitarsaság 28 liut és !> leányt látott el téli rubUal. A főgimnázium segélyzó egyesülete is sok szegény diákot ruházott fel a karácsonyi szünet megkezdése elölt. " — Kanizsa sérelme Nem tudjuk micsoda barátai vannak városuintnak a magas minisztériumban Mikor a tanítói ftzetésrendezések voltak akkor a .l ik lakbérosztályba sorozták ezt az olcsó Nagykanizsái. Most meg az uj lakbérbeosztási szabályzat az állami tisztviselőket 5 csoportba tette; ugy, hogy Csáktornya, Zalaegerszeg állami tisztviselői 70*/„-os, Kanizsáé\'pedig t^ak no*/0-os lakbért élveznek. — Állategészségügy. Nagyrécséu a ser-tésorbánc Szepetneken, Bánokszentgyörgvön. Becse-lielyeu és Pacsáll a sertésvész fellépte hivatalosan megállapitalott. — A posta kúróből. A következő sorokat kaptuk: Gerstner Adolf posta gyűjtőnek megbetegedése következtében a Csengery-utca I szám alatt levó posta gyűjtőhely ideiglenesen szünetel — ü Csány szoborra adományoztak e héten Nagykanizsán: Thallmayer Alfrédué 2 kor., Balázsy 11 yörgyné gyűjtése 7 kor r>0 fillér. ZALAI KÖZLÖNY I f>08. DKOEMBER 28. \\ — Ami nem aktuális Most órkeiett meg a város u| seprőgépe. Tulajdookép öntöző és seprőgép ei .egy személyben." Első része ugyanis öntöző, hátulsó része seprő készülék. Hatalmas alkotmány 4 ló l-ell hozzá, meg két ember. Némelyek azt hiszik, hogy nem célszerű, mikor az öntözés után oly közvetlenül következik a seprés, mert a viz nem nedvesíti át oly hirtelenében az utca porát. I)e ez az Ugy most nem aktuális, majd meglátjuk a nyáron. — A mi megyénk és városunk a tüdőbetegekért Társadalmunkban mind nagyobb visszhangot kelt lapunknak az a fölhívása, hogy a szezon során a sz"génysorsu tüdőbetegek embermenté alapjára concertet rendeznek. Ebben az is segítségre jön, hogy a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület az operaház egyik jeles művésznőjét kérte föl közreműködésre. A redezí bizottság legközelebb alakul meg. Alig van pártolást érdemlőbb, szebb cél, miut azokért a halál jegyeseiért fárodozni, a kiket visszaadhatunk az életnek, családjuknak s hogy a helyi, szintén támogatást igénylő szép célok ne álljanak az emberbaráti törekvés útjába, örömünkre van megírni, hogy a megtartandó estély jövedelméből egy helyi illetőségű beteget fognak fölvenni a József Szanatóriumba. Merjük hinni, hogy szavunknak visszhangja lesz b a nemeslelkek a szép törekvést nem altatják el, hanem diadalra segítik. — Szegények karácsonya A Pesti Msgyar Koreák. Itank nagykanizsai fiókja 150 koronát juttatott a polgármester kezébe a városi szegények kőzött karácsonyra leendő kiosztásra — Moghivó. A Nagykanizsai Szakszervezeti Tanács vigalmi bizottsága a munkás otthon-alap javára 190H évi december hó 31-én az Arauy Szarvas szálló dísztermében Cabarettel egybekötött jótékonycélu, zártkörű Sylvester táncestélyt rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépő díj -. Előre váltva személyenkint 80 flll., családjegy 3 személyre 2 korona. A pénztárnál: személyjegy 1 kor. családjegy 2 kor. 40 fillér. Műsor az estélyen. —■ Karácsoufa-ünnep a Déli Vasútnál A Déli Vaspálya Társaság tisztviselői lovag hárdányi Brám Miksa miniszteri tanácsos, vezérigazgató-helyettes kezdeményezésére az idén először karácsonyfa-ünnepélyt rendeztek az elhunyt déli-vasutí alkalmazottak után hátrahagyott árvák részére, amely alkalommal téli ruhával, cipővel éa más tárgyakkal ajándékozták meg a szeg\' nyebb sorsban lévő vasutasok gyermekeit is. Ilyen ünnopséget az ösrzes nagyobb állomásokon rendeztek. — Hustolvajok. Karácsony táján, aki csak teheti disznót öl. Akinek erre nincs pénze, az onnan vesz, ahol van, mert ünnepen csak jól kell élni még a dologtalan embernek is. Ilyen gondolkozás teremti m«g ez idótájt a hustolvajokat. A Hunyadi utcában tölib helyen is behatollak a telkek felöl és ellopták & felrakott hust. Ujabban más oldalról is tettek fw>tfló pdentéseket a károsodottak. A rendőrség nnyit éber szemmel kiséri az éj lovagjait. Bűntény vagy szerencsétlenség ? »Ultrtrfokon reggal az erdóór jelentette a rendőségen, bogy a ■ Cseriéi erdő szélén egy férfi hullája fekszik. Ba; O)0rff.v kapitány, Jutási István rendőrtiszt és Rá». Kálmán dr. városi orvos nyomban kihajtottak a megjelölt helyre és egy vastag bükfaág alatt holtan feküdt Német István kiskanizsai 40 év körüli napaaám0> Mellkasba volt agyonszakulva Ugylátazík a hegyről jött haza, \'lonnan bort hozott tarisznyájában. Az erdőn egy korhadt ágat vagy leakart törni, vagy magától zuhant a szerencsétlenre. A vizsgálatot ez ügyben megindították. — Egy rendőr megsértése. Az egész város gyerekeinek a Kocsis bácsija. Kocsis János rendőr panaszt tett Vrnvec József Korona szállói szolga ellen, hogy a Déli vasútnál teljesített rendőri szolgálata közben ót a.-cul ütötte. A rendőr, csak kötelosségét teljesítette, mikor a vasútnál egy ren-1 detleukedő csoportot, mely között Yravec is volt, rendre utasította Hatésági közeg megsértése miatt az eljárást megindították bérszolga ellen. — Melyik a legjobb budapesti napilap. Erre a kérdésre már megadta a helyes választ a közönség, a mikor oly nagyarányban csoportosult .Az Ujsag" körül, liogv ez az újság ma a legelterjedtebb valamenuyi között. Azt a pályát, a mit a régibb lapok harminc esztendő alatt futottak meg, .Az Újság" rövid öt évi fennállása alatt nemcsak, hogy inegiárta. hanem tul is szárnyslta és folytonos emelkedése szinte káprázatos fojlődést biztosit ennek a közkedveltségé egyetlen előkelő nagy magyar napilapnak. Herczeg Ferenc, Kenődi Géza Kóbor Tamás, Kozma Andor, MikszáílT Kálmán főmunkatársakon kívül olyan újságírói gárda szolgálja .Az Ujság"-ot, a minővel egyetlen egy hazai lap sem rendelkezik ós ennek, valamint annak a gondosságnak, mellyol Gajári Ödön és Ágai Béla „Az Ujság"-ot szerkesztik tudható be az a magas elókoló színvonal, mely .Az Ujság"-nak, saiálossága és a mellyel semmiféle más hazai lapvállalat uem vetekedhetik. .Az Újság" állandó heti melléklete. A Gyermek ós az Asszony, egyik az apróságok, másik a Magyar Uri Asszonyok körében szinte a rajongásig közked-veltségüek. .Az Újság" előfizetési ára I hóra 2 kor. 40 fillér, negyedévre 7 kor. félévre 14 kor egész évre ím kor Megrendelő cini: .Az Újság" Budapest. Rákóczi-ut 54. — Biztos gyAgyhatáa. Mindazok, kik ion. eniéutéi vagy »zékrckedéa kavemeztébeil felíuvódinban, »»oruláabao, lü-(ijl.ban, étvigyhlknykan vagy egyik bajokkan szenvednek, a valódi -Moll íélc aeldliu-porok- használata »ll.il klzloa gyógyul!» éinck el. Kgy dokui ira 2 kor. Szétküldéi naponta utánvétellel Moll A. gyógyazeri.z, c>. él kir. udv. izállltólól Béc«, L Tuchlauhen 9 A vidéki gyógyjzerliiakkan határozottan Moll A. kéízhményc aa 0 gyári jelvényével éa aláiiáfával kérendő. Nagykanizsa, Petőfl-utou Bergor-féle korcsma mellett levő Koroncy ház elatíó. Bővebbet Dr. Málék László ügyvéd urnái Nagykanizsa, Eötvös-tér 33 szám. A „ZALAI KÖZLÖNY" szerkesztőségét és kiadóhivatalát sz. alá helyeztük át. Karácsonyfa ünnep a fogházban. — Saját tádóaitónktól. — Meghaló ünnepség színhelye volt karácsony olőestéjén a nagykanizsai fogház-iskola terme. Néhány emberbarát jóvoltából a fogházban is karácsonyfa ünnepet rendeztek. A kir. ügyészséget lnreczky Iván ügyész. Molnár dr. alügyész, Gnrtner Aulai dr. ügyészi megbízott, a Rahsegélyző egylet választmányát Rothschild Jakab dr., a gyermekvédelmi bizottságot, Bartha Józsof dr. bizottsági titkár, képviselték. Jelenvolt néhány meghívott vendég is. Miutogy 80 férfi rab jeleut meg az ünnepség színhelyén: az iskola teremben. Inrocxky Iván ügyész beszédet intézett a rabokhoz. Szép szavakban méltatta a karácsony ünnepi jelentőségét. Rámutatott arra. hogy emez ünnepség is mutatja, hogy a társadalom nem taszította ki kebeléből az elitélteket. Őket is részesiti a szép ünnep örömeiben. A javulás ulja nincs elzárva előlük. Beszéde végén megmondott*/.« raboknak, hogy. egyik elitélt társuk kegyelmet fog kapni. Inreczky kir. ügyész humánus gondolkodást bizonyító beszéde rendkívül meghatotta a jelenlevőket. Majdnem az összes rab szemében a meghatottság könuye csillogott. Egyik-másik hangosan sirt. A jelenlevő vendégek meghatottan szemlélték az eléjük táruló képet. A nagy hatást tett beszéd után a rabok hangosan elmondták a Miatyánkot. Majd egy karácsonyi szent éneket énekeltek. Az ünnepség után meleg vacsorát kaptak a rabok. A vacsorához sört is felszolgáltak. Az üunepség utáni vacsorához pénz és természetbeni adománnyal hozzájárult : a Rabsegélvzó egylet, a nagykanizsai Sörgyár és Joszifovics Milivoj. Nádor-utca N y i 111 é r. Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. j|Í \' \' A Bór- és Llthlon-tartalinü Salvator-forrás kitünó «.karral haiináltatlk vesebajoknál, a húgyhólyag bán-talmalnál i«köazvénynél,aezukor-betegségnél.ai emésztési ¿a lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatásúi Vamataii ataaraa •MtuUatlI Taljaaa. Uaala! KorXmti im^^ilirutlJl\'iUtn van « Uf*fi SahtUrftrrát VdlUlaMl • fíUtmi, v. nUiur<&r«Tt < t Itt«. Drágaságl pótlók. Lapunk egyik szániában megírtuk, hogy az Osztrák Magyar Bank tisztviselői drágasági pótlékot kaptak. Az „Egyetértés"-ben olvassuk, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi B.ink tisztviselői a jövő évben is részesülnek drágasági pótlékban. EizetésQk tíz százalékát kapják, mint az idéu. Kertgazdaság fejlesztése a Balatonon. KözélelmezésUnk egyik legnagyobb ba|a az. hogy a kedvező talajviszonyok dacára majd minden nagyobb város zöldséghiáuyban szenved. Ugyanez áll a fürdő-telepekre is. Igy van a balatoni fürdőkön is, amelyeknek minden természeti szépsége mellett meg van az a nagy hibájuk, hogy rendkívül drága az élelmezésük. Ezért feltétlen szükséges, hogy az élelmezési viszonyokat javítsák. De mezőgazdaságilag is jelentős lenne, ha a Balaton mentén zöldségtermelő-telepek létesülnének. Darányi földmivelésügyi miniszter leiratot intézett a Szövetséghez, készségét jelentvén ki, hogy-egy megnevezett bolgár-rendszerű nagyobb zöldségtermelő mintatelepei hajlandó a berendezéseknél megfelelő segélyben részesíteni, ha a termelésre kisgazí dák. vagy munkáscsaládok jelentkeznek. A Veszprém káptalan a szövetség íutervenciójára a Sió mentén\' Siófok határában kedvező fizetési feltételek mellett\' termelésre alkalmas területet jelöl ki és érdekes jelenség, hogy a kisgazdák és munkások nagyszámban vállalkoztak már eddig is zöldségtermelésre. Ugy értesülünk, hogy a termelő-telepet tavasszal be ia rendezik. A földmivelésügyi miniszter tanítómestert küld le, aki a termelésre jelentkező családokat a kertészetnek erre a jövedelmező ágára fogja inogta ni tani. Sirolin -Bbkii aa étviiyti (a a <*t.ts*. WO a kOfcOcM. váladékot, «iidl budi*. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár* köhögés, skrofiilozis, influenza etten számtalan tanár éa orvoa által naponta ajánlva. kUnthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mlndmhnr „SooA*" rrtxUU momagoMsi. F. Heffaau-La Itache & C*. Ilaset fSrtj«) f 99 •CapkMA orra* Roche" 1908. DKOEMBER 28 /j A L A I KÖZLÖNY 6 Szövőgyár. Woisz én Ring cég alatt szövő gyár alakult a megyénkbei i Csabreudek községben A gyárban selyemárukat éa szőnyegeket foguak készíteni. Osőd. A komát városi ker. fogyasztási szövet-kezet ellen a nagykanizsai törvényszék csődöt rendelt fi. Csódbíztos: dr. Eőrí Szabó Jené, töineggondnok; dr. Miklós Dezsó. Bejelentési határidő l\'JO!). jan. 23. Kotróhajók építése a balatoni kotrásokhoz A balatoni kotráshoz szükséges Kotróhaiók építésével a megtartott versenytárgyalás alapján a földmiveléaOgyi miniszter a Köuyves-Tóth Zaccaria kotrégvárat (Újpest) bizta meg 107.772 vállalati összegért. Ingyen szederfaosemeték. Ot millióra emelkedett már a folyó évben az a kereset, amelyet tataszlájt a snlyemhernyólenyétztóknck a beváltott gubókért kifizettek. A földmivelésügyi miniszter a gazdasági mellékhaszouvételnek, mely azért is jelentós. mert tőke nélkül, a legszegényebb ember által is megkezdhető, akként óhajt lendületet adni, hogy az állami faiskolákban termelt eperfacsemetéket ingyen engedélyezi a községeknek Ugyanis az eddig százezrekre tehető selyemhernyótenyésztók száma aszerint növekszik, az eddig telt tapasztalatok szerint, hogy van-e elegendő eperfa-iévél ? Azért lelkosíti a szekszárdi aelyemtenyésztési felügyelőség a községe ket. hogy szegényebb lakoslársaík jóvollára gondoskodjanak arról, hogy faiskoláikban kellő mennyiségű eperfacsomotét neveljenek. Bő hm Emil a kör művészeti szakosztályának lemondott elnöke ÖOrthSr karnagynak és a dalárda mindeu tagjának. Ez is megerősíti a .Zalai Közlöny" véleményének helyességét, a dalárdának szüksége van Böhm Emilre, viszont Böhm művészet iránti lelkosedésének a dalárdára". Vórtessy Károly ügyvéd Zombor Cikkét köszönjük. Máskorra is kérjük Kérdezősködő olvasó Az „Alaólendvaí Híradó* fe\'elós szerkesztője Őszes ly M Viktor. A „ZALAI KÖZLÖM Y"-ben ===== a hirdetés ===== «« • • célravezető és eredményes. Szerkesztői üzenetek. H. J. előfizető urnák, Nagykanizsa ön azt kérdi tőlünk, ki irta a „Zalai Közlöny" december 7-iki számában az irodalmi és Múveszeli Kör dalárdájáról szóló cikket ? Erre csak annyit közölhetünk, hogy a cikket külső kézből kaptuk, de szerzőjének nevét nincs felhatalmazásunk nyilvánosságra hozni, örvendünk,-hogy velünk egyetért, melynek ön levelében igy ad kilejezést: „Az Irodalmi Kör dalárdájának legutóbbi hangversenyen tapasztalt sikeréből meggyőződtem, hogy a művészies daluak vannak még Nagykanizsán barátai. A dalárdában nincs válság, a da larua el és művészeiében fejlődik, lia a dalárda csak az estélyen résztveit 12 tagból állna, (pedig sokkal többen vaunak) még akkor is büszkén viselhetné „az Irodalmi és Művészen Kör dalárdája" nevét. Érdekes és feljegyzésre érdemes jelenet volt, mily melegen és szívből gratuláfi ÚJDONSÁGOK. A k&th. legényegylet pásztorjátéka. Karácsony másnapján a legényegylet szórakoztatója a rendesnél szélesebb keretben folyt le. Az egylet tagjai >ok buzgósággal, kitartó törekvéssel a Három királyok c. pásztorjátékot adták elő. A Polgári Egylet falain belül már régen láttak annyi: embert, mint szombaton délután. A kíváncsiak, a látuivágyók tömege zsúfolásig megtöltötte a termet, sót a kiszorultak nagyszáma a közkívánatra vasárnap megismételt elóadásuak ia juttatóit egy terem hall-1 gatóaágot. Az előadást Kollarics Adél hatásos és. művészi prolog szavalata vezette be, melv után Bruncaics J, adott elő magyar nótákat csengő tiszt* tenor hangon Eperjessy Gábor discrét harmónium kísérete mellett. Ezután következelt a pásztorjáték, melynek előadásában a készültsége/ és rátermettséget kell konstatálnunk. A szereplók színészi gyakorlottsággal állták meg helyüket s az alakítás liliom nűanszaival, valamint a szerepek álérzésének frappáns kife|ezéaével lokozták a hatást s érdemelték ki a hallgatóság zajos tapsviharát. A jelmezek hatás és kifejezésteljesek voltai egyaránt. Sáfráuy J. játéka Heródes szerepébeu, Bruncsics J. udvari bolondalaki-tása, a pásztorok és királyok előadása azép és gondosan összevágó egészet alkottak, az előadás sikerét uagybau biztosította a művésziesen összeállított élőkép is, melybeu a szereplők természetes szépsége a képviselt szerep fenségével a hatás harmóniáiéban egyesült. Különben a rendezés Eperjessy (lábor,egyleti eluököt dicséri. Juslua Szurovy Géza főfelügyelő lett Szurovy tiéza déli vasuli felügyelőt, a nagykanizsai pályaudvar forgalmi osztályának főnökét a Déli Vasul igazgatósága főfelügyelővé nevezte ki Mint értesülünk, ez az elsó eset, mikor vonalra kirendelt tisztviselőt ily rangba neveznek ki. Ez a rilka előléptetés Szurovy Géza szaktudásának méltó elismerése. Hálálozás Súlyos csapás érte Balla Emil dr., Csáktornyái közjegyzőt. Fia Lehel, a Pesti Magyar Kereskedolmi llank újvidéki flók|áuak tisztviselője 23 éves korában Újvidéken meghall. A gyászoló családhoz sok részvétírat érkezett. Esküvő. Törők Emil, a budapesti Bárd automobil r. t. főkönyvelője tegnap tartotta esküvőjét Eleischbacker Melanie kisasszonnyal Nagykanizsán. Szilveszter esti mulatság. Szilveszter este az összes nagykanizsai egyesületek mulatságot reudezuek. A Polgári Egylet estéje, mint velünk közlik, különösen sikeresnek ígérkezik. Baboss László müve. Babosa László ügyvéd (Nagykanizsa, Bátbory-utca 12.) .A költők világa" cimü authologia -t-ik kötetét kiadni szándékozik. Körlevélben kéri az elő-i lizetóket küldjék be a 2 kor. illetve a fűzött példányért a 3 korona elólizelési díjat. VaUásl téboly. A minap letartóztatták özv. Tulipán Mihályné szeutandrási (tléviz melled község Zalamegyében) lakóst, mert a község istálóját meggyújtotta. Betzálli-tolták a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába, ahol az asszony viselkedése gyanúsnak tűnt fel. A kir. ügyészség elrendelte az asszony orvosszakértői megvizsgáljál. Dr. Szigethy Károly és Schwarz Károly törv. orvosok teljesítették a vizsgálatot, kiknek az asszony elmondotta hogy az Isten tiszteletére akart világosságot terjeszteni. Különben, folytatta szegény asszony, a népdal is azt mondja „Gyere rózsám gyújtsál gyertyát, mutasd tneg az ország útját. — A törv. orvosok az asszonyi közveszélyes elmebetegnek jelentették ki. — Elmegyógyintézetbe lógják szállítani. A Cusinó közgyűlése. A nagykanizsai Casinó tegnap délelőtt tartotta közgyűlését Ujnepi Elek Lipót eluöklésével. A közgyűlési Urgysorozatou szerepelt az egyesület alapszabály módosítása is. A közgyűlés ugyauis kimondotta, hogy ezentúl a kőz és magántisztviselők is fél tagdijat fizetnek az egyesületben, mint eddig például a tanárok és déli vasuli tisztviselők. E határozat hatása alatt, mint velünk közlik, tizenkét magántisztviselő jeleulkezeit tagul a mai napig. A közgyűlés a tárgysorozat szerint folyt le. Baleset. A közeli Csépi pusztáu (Lelencei járási a Budapest n székelő mélyfúró és földgáz részvénytársaság futási munkálatokat végeztet, melynél Hoaaiu Adám munkást a gózdaru agyonnyomta. Révé«« Lajos, a nagykanizsai pénztár igazgatója és Braun István szombathelyi iparlelügyclő ma reggel a helyszínre melilek a vizsgálat megejtése végeit. Az orvosszövetség és a munkáspénztór A nagykanizsai orvosok és munkás pénztár kOzt végre tisztázódni fog a helyzet. E hó 24-én érzkezett meg T h á s 8 y Uábor dr levele a kanizsai pénztár igazgatóságához, melyben az orvosszövetség Zalamegyei fiókjának elnöke bejelenti, hogy a szövetség a korábban létesített megállapodáshoz hozzájárul és a fegyelmi kérdést, mely az ütköző pont volt eddig — a megállapodásból kikapcsolja. Mint értesülünk a pénztár igazgatósága Nagykanizsán három, Csáktornyán és Alsólendván egy-egy orvosi állásra fog kiírni pályázatot a közeli napokban. Angol-kór. Ama kiváló és koncentrált táplálék, mely a SOOTT-l\'éle Emulsió-ban foglaltatik, táplálja a csontokat 8 azokat keményekké és egyeuessekké teszi. K gI«r hatása alatt a csontokat körülvevő hui egészségig és szilárd lesz Az általános egészség a SCOTT féle Emuisió hatása alall. rohamosan javul és az augol-kóros gyermekek épolv rózsás és viruló arcsziut kapnak, mini aa egészségesek Az orvosok állandóan ajánlják a SCOTT-féle Emuisió használatát. Egy eredeti üveg ára a K. 50 fillér Kapható minden gyógytárban. Ai KfnuWlo vitír áainll • SCOTT fk niMtiei rcyét ■ h.Uul Uíjík ||()< l.mb« »inni. Csak , alpesi tej • kakaó czukorból áll r Páratlan - • .* \\ Külön1 egeá$eg> , A legjobb kulya-lialacs volt és marad a Fattlnger-féle kutya-Kalács, « mely ai összes e lajia tápszerek WOzflI a legjobb összetételű és táperejű. - 60 kg 23 K , 6 kg bérmentve 3 20 K Fattinger-fóle Puppy Biequit koljrök-kutyák részér». - 60 kg. 26 K., 6 kg. bérmentve 3 50 K Árjegyzéket bérmentve küld: Faüligir\'i Patant Hundikuchin und BaflQgalfattarfabrlk. Wlanar-Rauitadt. 260-nól több első dij. A Kaitinger-íéle tápszer állatorvosi ellenőrzés mellett készül. A L A I K <» Z L ö N Y Szép keblek két hónap alatt a Pilules OriantalBS^l,^ melyek a kebleket fejlesztik, erősítik, helyreállítják és a női kebelnek pompás teltségei kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélkül. Jótállva, arzeui-kum mentes. Orvosi hírességektől __elismerve Teljes discretió. Doboza használati utasítással ti K 4& HU. bérmentve.- J. Ratió gyógyszertár Párizs. Linktár : Török József gyógyszerésznél Budapest Király-utca 12. ÉKSZERGYÁR. fjl Villamos üzemre berendezett arany -, ezüst- és ékszcráru - műterem Különleges készítmények ! ékszeráruk és jegygyűrűk. l\'j foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk Eladás részletfizetésre is! m*. DECKWBER 2K BERÉHY JÓZSEF ÉS FIA ékszerész, Nagykanizsán (Városháza átellenében. IFJ. WAJDITS JÖZSEF Alapítási iv 1832. DlaxIMsok lampionok. Ajánlja jól berendezett könyvny omdá át mindennemű nyomdai munkák diazes es ízléses elkészítésére inlányos árak inellelt. Névjegyek, körlevelek, meghívók, eljegyzési- és eskelési-káilyák stb. mindig a legmabb divat szerint készíttetnek el. Tiszrifs csak 10 Q 5 a * a Glóbusz [fémfisztitó kivonat] ..■\'•! A lecjjobb fi\'.ztitdj.zcna vihujt H Ifj. Wajdits József jj A világhírű „PATHÉPHON" beszélőgépek és hanglemezek raktára NAGYKANIZSÁN / PATHFPHÍ1N" l>e8Kélógópek legsüembeötlőbb elónyo.hogytö nólkal játszanak, miáltal a tű folytonos ni N I IILI IIUII valtoztatasa ós a tü által okozott folytonoszaj ós recsegős teljesen megszűnik. A „l\'ATHK" lenietek a világon a legjobbak. — Legnagyobb műsor. — - — X IX A 18 cm. átmérőjű lemezek ára •a 4 50 k és 5 K Tehát a legolcsóbbak. A gépek eredeti gyári áron kaphatók. Eladás részletfizetésre is. Műsorok ingyen és bérmentve-Biirmily régi szerkezetű gép is italakitható tünélkilli játszásra. Vidékiek, ÉLŐVIRÁG nagykereskedő Tililu 17-«. pótleka egy rigóink bitouyult hlziazor, mely már sok hí óta legjobb fiijdalomcaiHapitó szórnak bizonyult kiuviayntl, oiüintl aa ncghiilé-saknél, bodörzsftlískóppen haaználva Flgyelmeztctta. Silány hamisítványok miatt ¿«vásárláskor óvatosak legyünk és írtak olyan flvegot fogadjunk ol, mely a „Horgony" vMjegygyol ét a Rlohter c«gjegyzM»k.\'í ölű-lőtt dobatba van oaomagolva. Áraüvegakben K -.80, K 1.40 4a K t.- én ógymólván minden gyójrYSzorUü-ban kapható. — Kóraktár: Tőrük JOItlf gyogyaxeröainíil, Budapest. DL Rlchter njrígysurtin u Mii orwliiior, l\'rágábaa, Elinabethstrasst\' ft nou. mm ^ Mindennapi «zétkilldés. L _ Csokor- éi koszoru-kötasert az orazigbaa a agtöhb első díjjal kltflatatva. BUDAPEST, Rikéczl-at 3 Inniall ttlikái, Képoa árjayyzók díjtalan. VIDÉKI lEMEIDELÉtEUE HIT FIGYELMET FHIITII. Özőlőoltvány eladás! Aki egészséges, olcsó szép szőlőt akar, bizalommal forduljon J-l-l-t t" - „Fim ■•|ia|illil lliz\' tilttfl Jikikl-féli tillilcolli-t\'l,r,","\'"J,k liiikiíh«« I" Vegyenek csak LMriL^far^ lilklliairilmi nzitill yAMM sltián;liligékiz. ----- ^Wtf^ ÖS CSANÁDON CTuroDUI-m.) VW ahol szokvány minóségU, (UmT \' remin fás. gyökeres és W Ki»>a zöldoltványok, bor- és yH cs« in «.g e fajok, valamint amerikai sima és gyökeres szőlővesszők1 nemknlönbeii ugyanazon fajok, II rettdn osztályzatban a legolcsóbb árban kapha tók. Szőlőlugasnak klllön e célra választolt fajok Faj- 4a árjegyeák ktvAimtra liigynn *« bórmotitva A számos elismerő levél közill itten csak egy. TornafólÚ, u. p.: Szócslwlget Zala-ra.) 18117. »«ep-letnber 30-in. Az óntül rendelt 800 ilrli gySkerei fás-oltváay igen »cipón incgeretlt: egy "ál >em maradt hcISIak: vemiSJUV oly hosszura n8lt, hogy magaoáguk egy kél míter s karót meghaladtak 4» le kellett ükét vágni; toljeien fajtiszták. Szívesen ajánlani logom Aot minilen uiueróióm- c« barátaimnak é« kirem »tlvci-kedjik elmemre legújabb árjegyíákét megküldeni. Kiváló tisztelettel IIA JUH IMIIK. Valódi eaak ezan háromazögu védjagygyl Fliyalaas I Cukit a „JiCHI" jiliéinl iiléáll ■lalaa dabaz i|y irdakai büváazkartyát ■ tartalauz. -- Kapható: .Millényi .Sándornál Nagykanizsán Kőoipök könnyűek, elegánsak tartósak Hirdetések felvétetnek lap kiadóhivatalcionn. Nagykanizsán frufirS* wJ* szállít, fajtisau- »Ágért jótállva, legdúsabb válsaz-tékban a már évek óta elsőnek és legmegbis-hatóbhnak ismert: KükUllömsntl alaö szólöottvány talap tulajdonos: CA8PABI FRIGYES. Mcdgyes 94. sz (Nt.gykllknllö-megye . Tinik képaa ár|i|yzik«l Urill ==-- Az árjagyzákben találhatók az oiszág minden részéból írkezstt iliiairt lllíllk, ennélfogva minden szólóbir-tokos megrendelésének megtétele előtt az ismerős szs-mslyiségektól ugy szó-, mint iiásbelileg bizonyságot szerezhet magának lull izilltllip I1IUII11 ntigklz-kllilálárél. | szabadalmazása vairy ortukesitóse elótt tígy Miigynrorr/.áiu)ii, mint bármely külföldi államban, forduljon a Szabadalmi Újság szerkesztőségéhez Budapest, VII. ker., Erzsébet-körut 26. szám. Kórji* it .Szabadalmi Ujsag" ingyen muinlványszámát. Jó 1 j e gy ez(1 me k: esak UMPmaiI- ei^aretía-papirt, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minnségfl utánzatoktól tévútra vezetni. OTTOMAN zal ai közlöny J» >DCOOOCOCX>o<>:>:>\'CX>:^:xxx>r<x: 1 Hop. DECEMBER SB. 8 ■aura i 8 SEIDUTZ-PORJ X Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A Q védjegyét és aláirésát tünteti fel.. Q A Moll A.-ttla UaldlIU-porok l.rtAs gyógyhaU.» » legmakacsabb gyomor- \'«A allaalbántalmak, gyomoigOrcs 4« gyomoihív, rög«ótt uékrakadéa, m»jb*ntal nit X vértoluléa, aranyér és » lBKkOIOiil>Ai»bl. nölbategaégek ellen, e jeloa hiil»«ef -el, évtisedek öl. mindi* nagyobi. clte.jedíst «e.ielt. ■ Ara «gy lapacittatt aradek , » dobomak 2 kor. M IliiniiMllÚMuk ttfrv<\'iiy»l«*>c l\'cn>H<«*ln«\'k. >• ii rMdi\'ii- fttle 1 SOS - BORSZESZ K fiiak akkar valódi h* mta,1,,«\',k tt,e« MOLL A> J "" ""\' védjegyét tttntell fal, .A. Moll. ^ feliratú ónoiallal »an Orva. A Moll-Mle aóa-bor«ieei "? nevesetesen mint fájdalomcsillapító badSrx.Bléal aiar < kOiirtny. ctui é< • meghűlés egyéb kóvelkesményelnél leglsme.rtesehb ilépirer. h Egy inzott ariiiti írig ira 2 korona MOLL Gyermek szappanja. 3 legfinomabb, legujabb móduer ssertnt kissltek gyermea e. hftlgy aiappanl a bttr X okeferO ápolására ayarmakak a falnOMak réaiíre. - Ara darabonkínt 40 All. I I öl darab I kor. BO fill. (j Minden darab gyermek nappali Moll A. védjegyével van elltlva. X FSaiétkllldéi: A ■•II A. lyúyyi/in«/ ci. ii kir. udvari izillllé által, J Bécs, Tuchlaubon 9. sz. V íj Vidéki megrendelitek naponta postautánvét mellett teljesíttetnek, t f £> A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláirásával Q V és védjegyével ellátott készitményokot kérni. * Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai. XXVII-ik magyar királyi jétékonycélu államsorsjáték Ezen sorsjáték remélhető tisztit jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordíttatni. Ezen sorsjátéknak ngög nyereménye 365,000 korona összegben Wészpénaben. FŐNYEREMÉNY 150,000 KORONA, továbbá. 1 főnyeremény 1 ív, I 5 2Ü.OOO kor. 10 000 . 5.000 . 2.000 . 10 nyeremény A 1.000 kor. K/0" . . 100 . B00 „ 50 „ limo „ 20 . <01100 . . 10 „ Húzás visszavonhatatlanul 1908. év december hó 30 án WW EffJ »orajegy ára 4 korona. Sorsjegyek kaphatók a magyar kir. loltójövudéki igazgatóságnál Budapesten (Vámpalota), valamenuyi posla . adó-, vám-, és sóhivatalnál az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohánylózsdében és váltó-üzletben. Magyar kir. Lottójövedéki igazgatóság. 1— §flr Karácsonyra Oh JaJI Köhögés, rekedtség és Éljen! elnyálkásodás ellen---: gyors és biztos hatásúak Egger mellpasztillái Az étvágyat nem rontják ós kitűnő izilek. >1 Doboza 1 korona ós 2 \' \\ korona rr— ~rrr-^rz Próbadoboz 60 fillér. Fii éi izéthiKéil raktár: „ „NADO R" f ^vxtr, ^yóffy.^ertár ■lllpilUNta kOZOtt kflhögé»! l.daM.t II , H.I Hr.U7 .......rt..MH.HUtt Kapkató Nagykanizsán: Bolus Lajos, Prágor Béla. Riik Byula *« Csáktornyán. Poto J.no gyógyszorlárakban ===— varrógépek a leghaaznoaabb ajándékok, melyek az önzés üzleteinkben kaphatók. Singer Co. varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, Daák-tór. 2. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Szőlő-oltvány CS veMl.-,,ól ..„ «rje.yiék.».! Ing,.. 1. bír ■(■Hl kulddni ineg, aki etjmet tudatja Ezen könyvel meg „z „ kérje, aki rendelni nem »kar moit »ok hannoa tudnivalót tartalmaz Wkiru ollmjolbol, »«.rlk.l éi ..rop.l .Ima j, Ijibirii ..mitt.l, „ vll«Bl,lrlt l», lHH,,r. b" e«j «•« fH utllllö k.aal,.t. Olcsó ár ós pontos kiszolgálás Cziru Szűcs Sándor Fia »z°i°teiepe Bihardiószeg. Aki hirdetni akar míg pedig b i k e r r e I, ex földűljön az ■ Altalánoa Tudósító. (I.enj olil t.jula) hirdettil oaitklythoi, Budapest VII., Ei-t»é et-VArul 41., ahol hlrdeteteket ai ön" uei lítctO bel- és külföldi hírlapok ban í> ilaplirakltan klrálú iiakiilelelnmel, lelki-ismeretesen, pontoitan ¿s iiolid dkmkon e>ikö>61nali. Több mint ütni naplir kiiiro-lagos képviselete, vidiki lapok tC/ponlI hirdettai outilya, siémot hi p kltérAla-go> keielSsige. lJtuea uj«av. alalógua, képel imptérjegyiék és minden I Ivlligo-i tás a t. c. hirdetőknek dijmentese-.t Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán |