* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
16 MB | |
2021-10-05 08:08:01 | |
Nyilvános 841 | 1467 | Zala-Somogyi Közlöny 1864 019-021. szám július | Zala-Somogyi Közlöny Ismeretterjesztő lap szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdászat, tudomány és művészet köréből III. évfolyam A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: d«J 13 a liezciL''M''t ilk''to minden tárgy a kiadó hivatalhoz hagy-KnntMára; a lap szellemi tartalmát illető közlemények pedig nev minden leTelek bérmentve a 6zerke6z;Ü6cghez küldendők Kaposvárra. a a I ''!> h t /« Ötödik félévébe lép lapunk rö^dd időn. Az Wő folyamában kevés két év; de elég napjainkban, ha „önerőről" tesz tanúságot Hogy eddig fennálltunk,kettőnek legyen szabad tulajdonítani: t. olvasóközönségünk részvétének s az „önerőnek;" Isten után az első megáldotta ez utolsót Jym továbbra is Ígérjük: híven szolgálni ZqJ^aj Somogy- s a szomszéd megyék szellemi és ekeit. .Szolgálni az igazságot, melynek erejével soha porba nem eshetünk, Kiváló figyelmet fordítani gazdászat, ipar, kereskedelem, nevelésre, Tiszteletben tartani mások véleményét, de a magunkét is tisztán megőrizve, magasan hordva hirdetni mindenütt, hol azt a közhaza s egyesek érdeke kívánja. gondolat király, mely soha le nem köszön/ Midőn továbbra is Ígérjük, hogy habár parányi erővel, de Isten és a jók segítségével törjük a rögös utat, melyen jobblétiink felderül. _ ............ ..... Nem pihenünk, csak midőn erőnk lankad, de teszünk folyvást, hogy a rohanó idő kívánalmának megfeleljünka eivüisatio terén előre törő népeknek ha nem is versenytársok, de legalább nyomokban Midőn a jók javával, seregével folytatjuk a munkát, kéljük a nagyérdemű t olvasó közönség- nek továhhmis szives részvétét lapunk iránt: " ... Hogy t haza érdekei minden kiváló pontján híven legyenek tükrözve, a provinczialis lapokat nem megszűnni engedői, de teremteni kell. Az élőfizetési feltétetek lapunk homlokán olvashatók. ..... Kelt Nagy-Kaimsán, jun. hó 12.1864, ■ •. / . <§78 Somogy megyéheii koblézett Kaposvár városában létesítendő .takarékpénztár alapítása eaéljából társa-Bájj-alakult következő alapszabályokkal. l.~~§". A somogymrgyci takarék pénztár lótesi-- lésére üúzdz daraklOO osat. ért, forintról szóló rész-kibocsájtúsa által,'' ötvenezer forint hlaptőke tó-" tetik le, mely "aláírások által fede-zvo vau. "T72.3- *Aí .akként "kiállítatott alsptöktr az egyo- ----------ftüfet-feonállás&Ig-figyelmeevo-nundasáital a>3U-.ik fel nom monühata. ............^^^A^l^Rkéaek GO %-tólÍja alapszabályok mogeröiltéso ntán az cj^-eiuíet ponsiáráha bofizettel--vgEr—biatoa- knmatoaátra twlntík » rn^g liyv.5.. 40 n/a részlet befizetését szükség esetére a közgyűlés rándulj ul. A társulat megalakultnak csak akkor toki nt eti k ~~|iia aá alaptőkénck ÖÖ % tetth-glk''ftzcttetott. 4. §. A részvényesek részvényeik után járuló egye*Gy 7a illetőleg 40 % részleteiknek .a hirdeted, tol számítandó ű heti határidő alatti befizetésére az idő szerint fennálló hivatalos magyar hírlapok utján fognak fcUzóllittatm. Azon részvényéinek, ki ezen határidő alattöélrt fizetné be részvény járandóságát, részvényei folyó számának kijelelésévcl, n fenneralített utón, ujabb 6 beti, ennek lejártával pedig személyéhez intézendő s elismervény mellett késbesitondőTelszólitás u^jin négy heti bóa»etóaí hntárStó engedtetik.-^'' ki, b/v-eiícn baiiridÍLeiiu.altáig^cía fizeti le részvényeilletőségét cs na ezután eső G^n^-tóli késedelmi kamutokat, rész-" vényot veszti elpmefy iránt ezután^ntöz^ílfÍB, niint-birtokával f«g rendelkezni. __________S.J.^MiaJrtn'' részvény a bofizető novo alatt l>o- VBált$tlk~kíp£2'''' á"h\j)TCÍrőrk3riy vbon saját lappal bír, t-s az intézet nyereménye, s veszteségében osztozik, ez utóbbiban mind azáltal csak a részvérv erejéig. 8. §. Az intézet inindon számolása osztrák ér-tékb''őh TWtfntk; — 7. Az egyesület pecséte következő föliratot viseir ■^tíoinogyincgyei takarékpénztár Kaposvárott 18G4.* ,v 8. Az intézet hívatnia* nyelve magyar. II. Az intézőt c z é 1 j a a alapszabályai, ? §... A takarékpénztár mindenkinek módot 15. §. A kamatok" rendszerint félévenként 5s" utó|teoKiih,^tóég-pt;d]g januárius ésjulius hónapok második felébon fognak fiacttctnl. — HaibeteVo a feiní&Bbl karnál" fizolfiil Idő íöly tn atatt *_knmatök felvétele iránt nom-rcndólkesik, Azok a kövotkéso irtsd" napján a tökéhez-cflófettetnak;, g pzlnto kamatozóvá tétetnek. 17. Szabadságában áll az illető félnek a betéteikor kijelenteni, - hogy botételu utáni kamatját meghatározott ideig felvonni nom kívánja; ea. esetben :v kamatok után a kamatok, mindenkor jánuárius és juliuB hónapok 1-6Ő napjaitól lesznek számitandók. 17. A betételokr-visszalizctése : 1 forinttól 50 frtig- naponként,—51 forinttól 500 frtig hus4—Ö01'' frttól 1000 frtig negyven, — 1001 frttól 20O0 frtigji/Uvan napi felmondás "mellett: mely felmondási határidők a társulat által a betevők Irűiiyatban vtszonöBnn Alhipittatnnk roog; de a tíbz-ny.nfiVetésa kiírni mónyükhez képest előbb is történhetik. 13, §. Az intézet 200 forinton felül csak oly betételeket tőkésít, molyok legalább 3<> napi időre té-ti''tt-k be, ha azoubanfazok elébb kívántattak vissza az ill ''tü minden száztól lu krt őrzési-díj képpen tartozik tiaetni, mert az ily beletolok csak biztosság tekintetéből lotétemenyezett pénzeknek tnkintetn-k. Jíinden betevőnek betétfii könyvecske nyUjfcarra, hogy megtakarított póuzéibiztoa kuz&léa mellott kamaló''ztathassa. 10. Elfogad minden betéteit, mely 25 krnál kovcflobbet nem tíiazcn. lt. §." Az intézet egy forinttól 20000 forint bc-títűlig tst szAztóli kamatot tízetj — egy kőnyvecskéro azonban 2000 frtnál többet nem fogad »d. -............15: §. Ha a betótclck a liónap első folöbou tétetnek, a kamat számitáa azon hó 16-tól, de ha a hó-= -nap második felében, akkor csak a következő hó 1-rő _: »«pJátói'' t{5rtéhlk ,.molyi idő aránynak agyán annak viasaaható alkalmazása mellett, a vis;zafizetésekr.cl EsTielyc leend. "lU. §. 2000 forintnál nagyobb betétolek ntáni knraati\t^óá Yisiiafizvüisi időt egyes esetekbén a be- á'' -rá- ln''T.tJP.^"Y..hti.t"árnT?:i mc^TTT—T——-----•-:- r|''^5f"bc[elillek ^ikamatokcflak a be te teli fizettetnek ki,.. adatik, m5Tybeu~ii T)öievő névr, a bef iTLwsíz"g. száiua ésbftü szerint, a betétel napja; végre a visszafizetendő tőke, s kamatokra szolgáló más rovat van kijololvo m''nder. belétel és kivétel a takarékpénztári két hivatalnok, tudniillik a köny vvivőés pénztárnok, és az aklrorí va!ö?zTmunyi napi biztos által leszen aláiraodó. A bctótoli "könyvecskék folyó számmal Icwnck m^gjekdve, m^ly as intóa«-t könyveiv«lT niidyűkbeu miíideu betéteire nézve különös számmal nyittatik és vezettetik, f.''j; megegyezni. A kaosvűíííUébuz meg küluitüaea inullékultetik nz al.ips/.Jíli.ilvok velős kivonata s oly táblás kimu-j tu.i», ím-lvből kitűnjek , liogv a hetftel«k I - tol 1UO-. fi''rii;t:g év al.itt a kamatok kamatainak hozzászá-; mit^ürltkn.1 mennyire ntrvckoszi''.ek. 2''A belételi künyveeskétől f> frttól 20 frtig j törlődő betételekucl 2 kr.. — 20 frttól ÍVJ frtti£ 4 kr., — l)u frtw>l ldO írtír S kr., — 100 frttól ŐUO frttig 12-kr., — 510 frttól 1000 frttiz 1G kr., — 1000*frton felüli betételi''knél pedig csupán 2j kr. leszen a könyvecskék ara főjében fizetendő. 21- A betf t«lek és kivételek napi>nkénti délelőtti 9 órától, délutáni 1 óráig történhetnek, kivéve ünhcp és vasárnapokat, melyeken a pénztár zárva leszen. 22. A l>otétölok és ezok knruataí egészen, va^v réBzb-n, tekintettel a li>. és 17. mondottakra, minden időben felvétethetnnk. 23. §. Az intézet nem lévén tf-kiiitett-.il a betevő nevére, csak anaak üzeti ki ni illető összeget, ki a bntóteli könyvocskót, mint birtokló, mutatja elő. Ha azonban a betevő azon feltételt köti'' ki világosan, hogy illetménye egyodiil neki, vagy megbízottjának lizet-trasók ki, ezen óvás, mind pedig a b''-tétéli könyvecskébe e szavakkal „a bovctel felvételét magának, vagy felhatalmazottjának tartja fenn," — írandó bo• b n bettrn},—nrhmrhrt az iitVTrTo, s í;ét tanú nevének Tr".""- Ily" ''pM->.then a ftilha 11! in a?.o 11. a/, .ilkiü: j:ele.vőtal,.. erre vonatkozó két tanú jelenlétében, akiirt külön meghatalmazást, vagy törvényesen hitírlPKileTt rngéd- iínfnyrtartozlk mígnToldaára elörautatat, » özeméivo azonosságát bebízonyftnt. 24. §. Ha a betevő 08 órást tjtöllozve, betét. li künyvooBkójét elvesztené, azt azonnal köteles l,0j„. íoűteni, hogy ekkép oznn körülmény na.egylet azáni-lakönyvében följegyeztetvén, a mds'' áftal''netán eK>. mutatandó könjvecsko lefoglaltntirásBék, s az illető felek, a tul ajdi''iU jogszerűség elintézése végett az illetékes biróság elé utasitatbassanak. Az elvcsTiett köuyvccsko előre bocsátott bojo.lontcs után, az illető tulajdonos költségén, a szokott törvényes formák meg. tartása mellett bíróilag fog megsemmisittetni s mindennemű fizetés a birói megsemmisítés kimondásai" fölfüggesztetni: — a megsemmisítés batárideje hat .hón;ijjra határ«>7.tatván. 25. §. A betevöveir VígBzitnníásknr a betevő, a betéteit könyvecskének vissznndása által pénzének hiány nélküli átvételét nyugtatvánvozza. III. Az intése-t üü let foglalkozási hatás-k ii r e. 2fi."''§. A bo tételek kamatozókká tételére. 1-or. IC.''lcs.iiiöz az intézet: Ai >i>m ''gvii.in levő oly ingatlan javakra, melyekről a megyeVli telekkönyvek ezTirt a tutajdoii-jog bebizonyítható, s a melyek minden p>:ies bony.,.-dulm.iktól iii"iit.k, a törvényes bocsárnak ré»z-o m vjvig rir-tT %-tnlr krrmtrtm, tGvrthhd városi "Szilav.1 anyagikból éj.»ült jó karban levő házakra , a törvényes beceáruak l gfelybbb V^ed erejéig 6zinte Ö "/,. kamatra a jelzálogilag ajánlott birtok, vagy ház azon f le azon értékébo, melynek erjéig kölcsön adatik, azon adósságuk is boszámítiindók, melyek azon jelzálogot már nz előtt terhelték. Az ingatlanokra adott kölcsönök részletekben, évenként legalább Í3 10 törlesztéssel lesznek viBSzafizetendők, áz egéflz töku visszafizetését illetőleg pedig, féléveB kölcsönős felmondás köttetik ki. A választmányhoz intézendő folyamodvány következő oklevelekkel szereltessek fel : a) Telekkönyv hiteles kívonatiíval. b) Az adóteiekkönyv kivonatával hiteles alakban . c%'' A fennálló törvény értelmében készült hi-trdeg becslfvellel, ingatlatiolim nézve azonban az épülitek, gazdasági készületek, barmok, szőlőtőkék, t-s termékeik benfoglaltathatnak ugyan, de a kölcsön mértékül nnti vetetnek. —............. di Iletábiázási Irzonyitvánnyal.- e) Addig is, a mig a telekkönyvek teljes jogér-vényü biztiiasúgotnyújtani nem fognak, a dologi bi-ró.tág bizonyítványával afelett, bog)''a birtokot terhelő fi.''inmiiK-rnii j>eT nincs folyamatban, és bizonyit-ványitvámiyal a tulajdoui jogról, uz eddigi törvényes szokás •szerint. v f) A városi házakra nézvo tüz&árbiztositáai bi-zonvitvánnyat , melynek időszakonként szükségCB megújítását a fol folytonosan igazolni tartozik. " g"> Ha a lekőftüTidö birtok községvagyon, vagy grám, avagy gondnokság alatt álló árvák tulajdona; az első esetben az illető felsőbb hatóság, — az utóbbiban a gyámhatóság engedélyének kell előmutattatni. J.''j) Jelzálogilag biztositott-magún kötelezvényekre, a. juciiuyiben szerkezetük az intézet által kibocsátó, tt kytel-:»vé.i)y,eké.v,ej a kamatlájj, v,a|amint a kamat. didri y rtdal^i^teleti''é^ygg v o'' eg}-érte Imii, vagy épen a. takarékpénztárénál; kedve-zőob-fultétulokkol ^iró.- Ily. liőtolezvényokrok fortna-bz''erfnti engedmény ntjín kell az intézetre átruháztat_ •S J-T ''»" - - y; i r-Tf r-?-] ^ virradt vagy ok" j fáradj,^míirom el többé; " Hflgyjtrtok,-6''agyjntnU-l~—4 -------- - ^-JKjfárfldtmn vicsi á kevés örümöt, . kifáradtam végkép- ar«ok- küzdelemben, -Nem áHok inár ellent^ ;.r - — ^-Nem-tkivápjR f«írom.-niár a jó barátot^* - Két lap egy barátom naplójából. Kiszakította ■ DOMÉNY JÓZSEF. nJüvödről, akarsz tuJniT''liiszcn még multaiFíB alig vanl — Sokáig voltál gyermek,... majd annál --hftmftrébb-emberfé-lcKj.cl. .. Látud nzttr ~fát~ ntf erdőn ... Most öt levél van rajta ... Ott fenn a tetején egymás mellatt van két nngy zöld levél... ezok alatt,van k''ét kiaobb levél egymással szorosan ösz-8zenov4), e/ek alatt a kjsebb levelek alatt van az ötö-Jik lóvéi — a legkisebb,.-.,. Csak alig látszik még ... do-én^tndnrn, hogy idővel az ía levél lesz,.,. Most zöldek e levelek, mert tavaBZ van.... Majd mikor az ősz megjön,.... mikor liullanok-a levelek a fákról, akkor lehull az egyik • levél is oönok a fámtk legtetejéről.... a többi meg-. marad rajiii^j1 akkor emlékezni fogsz azavaimfn, addig nem jutnak azok eszedbe. .. Azután megint olfeleded azokat Bokáig Í... Tíz tél után-ti* nyár lia jön,nkkor isOiétpiügenrlókrzcl ízavniinfa Akkor_ a középső két levél közül egy ismét hervadni fog... hervml az sokáig,... s egyszer csak lohull az íolíl A többi még fenmaradf... Tíz tél ntáirtiz nyár ha jön, emlékezzél \. - . h Ilikor logboldogabbnalc hirfzcd, érzed magodat: akkor leszel legboldogtalnnabb a mikor legbold()gtula-nabbnak véled magad,-akkor lcj?z(-Lli-gboldogabb, hanem ezt a bpldogBágot to már nem itt c földön érzed. Tiz tél ntán tíz''fiyiir lüL^iiui mnlé-kuzzél I ^ E-fi2frfttkat mondta nékem egy halvány fehér léány boteg ágyáTi «zoWtt tiz esztendővel^. . .^Olyan jóízűt mosolyogtim áklcpr e rejtélyes szavaknak ... nem értettem akkor ökeU... Most már nom nevetek o''szavakon f" „ Ezéjíftf tíz''cBztcndővel utam IL . A .. . on vitt kercBztfllrSok.it beszéltek akkor egy lennyról kT ott lakik, delejes álomba van merülve, éa jövendőt mond azoknak kikre nom haragszik í .—. Az előtt való évben végozém a természettani cursuBt;... a tanár, kinek magyarázatát hallgattam, soknt beszélt a delejről, do oly tudományos kisérlés-Hirl7"ti7T]TynteílTOöllhyit tudtunk volna is a déléjCanból — még mindig nem tudtuk azt som, hogy mi hát az a delej I Pedig órahoBzszán keresztül — több napon át mindig azt magyarázta, erővel megakarván Velőnk Jrtotni oztj amit maga som értett. Annyit raogórtot-tünk, liogy vnn egy állapot, mikor a lélek már itt o földön kiragadt itik mintegy a testből, Uikorji test-lelUSasickbttetés® megszötiik. A testi élet-ilyenkor alszik, do végképen nincsen kialudva, a lelki élűt bedig felmagasztosul, a test világa elhomályosul, a lélckvilága pedig kigyulad 8 ezen állapotban — mely sokáTg''nem szokott tfti^ftni, bárhol jön is elő — a lélek tisztán hit----ErröLaz állapotról mondják azt, hogy delejes Alom l Ritka tünemény ez nagyon..... Évtizodok, félsíázadok tudnak íolmutaini ily eseteket ... Részint azért, hogy szemeimmel lássam azf, mit szavakkal hallottam, lefesteni... TÓszint néaH kivahcsiBagtó! íb vezóreítctve, felkefostom a házat, melyben a dőlojea álomba merült leány lakott.. • • Még okkor szabad-volt meglátogatni őt;...késGbb mint hallottam — moglett az tiltva, s a boteg-leány kórházba vitetett..-. Sohasem hallollam nzulán rólA '' Beramitseml''! — - ''Egy náddal födött kiadod hajlékbavezettok • • • Ott egy na8zonynalc mondta vezetőm, hogy a boteg-loány-t akarom megnézni... Az uaBzony bevezetett hozza egy társammal együtt.vozottfnk kin''maradt. x . „A szobában — hova. beléptem ^cgysaorü^c elég tiszta ágyon feküdt egy^halvjpy-leány szo- niok, mclv fflgftdwfriyo, "U Íll«t8log vnlndiBágát ar. adósnak kíllön térit vényben kell elismerni. E köle»önök utalványozása körüli eljárás következő : a folyamodvány választmány elé kerij|vcnF unnak hntúriir.ntából, a mennyiben tárgyalás alá vehető az egyleti ügyésznek véleményadás végett adatik ki; ki uset, « a beimullékelt okiratokat átvizsgáltán, azok HzahálvpzenWge, vagy hiánya iránt iráftbeli jebmtékt ad, mely egyetemben a kérelemmel érdernb-ges t;ir-gyalás alá vétytik : o jelentés azonban a kórt üesze" fokozatára né/ve irány elvül nem szolgálhat. '' C) A szabályszerű kölcsön összeg valaíztmánvi utalványozása után, az illető kötelezvény a fél költ Régén « kijelelt jelzálogra kebeleztetik be, K az uj telekkönyv-kivonat, s illetőleg lietáblázáBról szó!-. bizonyítvány elömutatása mellett a pénztárnál tiz-tte-tik ki. a 2-or., Az intézet előlegez: A) Állam kötelezvények, és ezekkel rgvep.lő természetű más liitélpapirokra, különadón föMt"í-!ir-r-ni''-nti-siti''hí kötelezvenykre, — továbbá Eszt..riiazv sorsjegyekre. az austriai ce. kir. nemzeti bank részvényeire, s a takarékpénztári rész vén y-kot kíwv. , mind azon papírok ra, melyek a bécsi börzén j.-gv /, inck, — börzei árfolyamuk legfelobb 3\ rei>zei!».<> " o■ t«*Ii egy_ két vagy három hónapra előre tiíeier.do kamatok, <•« n .''51. gHínn meghatározott irntdiiak :n -í-lött, Az Tlrtfi köicRimnknél megkivúutoiik, .iu^v a kölcsönvevő azt,. miszerint azotuáxtfk -papijuk valóban sajíitjni, — kellően mutassa ki. A l:óli-sötivevtTíá.lagtil .rttpdott papírjain kívül a kölcsönv.-tt pénz egész ősszegéről oly értvlmii térit-Vényt köteles adni, mely szerint magát köt-iczi, hogy a/on es^tro( ha az általa letett papírok fulvnma 1 • • " „tólival lejebb szállana, az intézet ró? zéri''.l to"7.z i intézett felszólitácra 24 óra alatt a hlán vT kipóvdandj i ; szabadságában állván- ellen esetben az intézetti-. k mngt biztosítására, a K-U''tt papírok egusz, vagy részletes eladását eszkOzOlnl, is n bejött osFZ"g<«>l köv«> teiését a maga részére visszatartani, tn-!v usiv -g. 1,h a tartozás lerovására elégséges- nem lenne, a téri''-vény kiadó, a részéről fizetetten maradt menti visé-jrri! nézve, továbbá is az intézet világos ad óban a k tekintetik. Ií''í Szabad kir. városok, községek és magánosok betál,Iázott kibelezvén veire. Az ily köt- b''zvények értékét, figyelve az azok titán járó~ kamutokra, asi iaaxgatu vaUaztnwmy hau-rozza meg, mind az által értekük a,l-dénél nagyobb előlegezés azokra ne.n adathníik. C) 1 lel földi arany, éa ezüst pénzekre belértékők ''V,-dc orej^^.. szabályszerűIeg csak .''I hónapr.vy^ríenttek , mindazáltal mégis az illető fél nieplcresésére, a kamatok, és a 31. §-ban meghatározóit iratdtjak letétele mellett, a visszafizetési iiiő t-vábl-i J, 2 vagy hónapra moghosszabbitható, ellenben ha az előlegezés maga idejűben visszafizettetik, vagy a vi sszafir.etés határidejének meg hosszabbítása n''-ni eszközöltetik, az igazgató választmánynak jogában, sőt kötelességében áll, az intézetet a zálogéi -adása által azonnal kármentesíteni, b sz eladott jószágból az egylet követelését teljesen fedező összeg levonása ntán fennmanidandott pénzt az illető betevőnek.kézbesíteni, — végro Idegen vjlitókat, mi körül as eljárás az igazgató választmány körihez tartozik, végzés hozatalára, az igazgatón líivül 5 tagjclcnlcto kivdDtntik; kik közül <5 T''J lepfalább kettőnek szakírtönok kd1 ionni^-cnzTrmzás nyilvánosan történik, és átalun< a szótobhség határoz. K vizsgáló választmány egy tagja sem szavazhat ón maga, vagy a polgári törvények Bzorint nmgba-tídmazandó harmadik fokozatú rokona, vsgy sógora vagy ér.lektársa által kiadott váltók tárgyalása sikál mával. A leszámítolásul elfogadható váltóknál következő kellékek kívántatnak m. g : a; Ilogv a váltók aranv. vngv osítrák értékű legalább l''iwt frtról legyenek." '' b) Lejáratuk IvgIVlebb ó kóaapra szóljanak. «-i fizetési helyük Kaposvár legyen, tu végre «.l ! három ionivt t jó hit-.-iii egyen alúirábaikkal l ''gy«!iok eHátra, kik kozüf legalább egynek b. jcgy• svtl kervükudőiiek kell lenni. íFolvt. köy.''*. Déli szomszédaink. '' gvbiir.^m, ha valaki tznmhzédaival közelebb viszonyban ni!, azok i-orsa cni«kkf l is bír előtte. így l- v. r; a ,i.,Iog . épen neui tartom fölöslegesnek, tán inkább szUksérnnf-k, pár per.zoi nrszágns ezomaié-ib.ii.k — a horvátok jelenen-k megt-kintésÓTe fordítani nehánv perezot. h! tn-cses lap t. i. a „Z a I n-S o- nv-r i 4v<>-» I ■.< a.y," ..mAlyujik ?or>iiinmnl S7olorál^- t .ra aliíirok I niii, különösen a homlokára jegyzett két határos ni<=gy • énie.keinvk kt-pvisolöje, de nem e k- t m-gye. ér/!, kei közé sí-rozhato-e leginkább déli" szomszédaink ismerete ''!'' Ez okból ragadtam tollat jelen állapotúnak rövid vázvUsánt. Testvér hazáról szólok, mely 1005 Kálmán ki^ rály óta koronánk disz-\ m"ly századon áll velünk pp-v frrény alatt íHt, 6~k<u:áitve kai ad a. művelődés, i<,: .-''öremouiis b>b.<có.ia mát:: mely határos honunk-ka!, csak a sebesrohamu L''r .v.i az elválasztó közeg; o.ryün vífltdto o ket bnaív, tuiLóni tcítvér a törők rabig i súlyos bilincseir..-k terii.t századokig s osztozott egy«7«-r>miml a dicsőségbe::, mit elleneiken viták. S- ká édes testvérek vr.ltak, a közelmúlt tizedek a s/.»iad- s l éke aranyUiHzat kíméletlenül széttépték s a kél Laza erőszakos elszakadását iőéztek elő. F.s idő uta Irt (int llorvaiország szerencse csillaga, melv hosA7.it eltűnése vitán csak most kezd újra felette df-dásdnsnn ragyogni. K hósszautartó bumály alatt, m"ly tán épen a N-m^sis kezo eujtt.lásának tekipthetö, nrert a nép testvérországa koronája elb-n felzajlott, de miként tenger dühödt hulláma, mely egy c6apásaval akarja az útjában álló szirtet árjába temetni, —• ©rr-je-raog-törott. Slintegv varázs vessző ütésére egész" Horvátország mély alomba merült ué nem vette észre, hogy tevékenysége megszűnt, pedig az ily megállapodás káros hatású a nemzetre. Hol a szellem emelkedése ro"gszünt, hanyatlas k.ivrtkezik, mert r<jui non proliéit — deficit,"* a megállapodás egyOnlő a hanyatlással. — fsak most kezd ébredezni, csak most látja (hí látja valóban) a keserű iele''nt, s érzi a mnlt káms siralmas következményeit. Látja a köüclinult tizedek fáradalmainak t.wnit: a gyárakat, melyek -a fold nvers terményeit kénvcb-''rnln''Z alkalmazva használhatóvá tették ; melv gyárak latasa azonban már csak folyton pihennek, rozsda marja g2p?zet''i''HiítTTrlróFír !. még fellnlálhatók, de többnpre már elrontattak. Látja mihdeünffk "pTTTTgáihlTárt s ebből -eredt-sttját-el- gzegónVetUsét-saomoman tr»pftB7fnlJf<. A Yfflt lonh)r-.-y '' tokosok, kiknek ólában ezelőtt nyolez ökör is emésztette a Uikarmányl,sőt több.is; mpstfélanijjrií nydron szeretnének bírni » megkell eíé^ölüiők, :ha pár gyenge, sovány tinóeakjhr végezhetik mezei munká-jokat. Isinét az állitág,1iogy ott kxsbirtokoa nem soká tarthatja fenn magát. ( eak inrst kezdik felfogni a hátramaradást, elszegényedést okozó körülményt: a küzíckcdés-h i á ii y l ''f.,l.tlkűznak kőzülők, kik a dolog élére —• '' szer,ibeszállni rt kivitol akadályaival, t- bátrnn...ál{-n3k, csakhogy kellő erőüiánrban. Szándékosan mondjuk: kö z ü ló k, értvén a benszülüttekot, mert voltak s tán vannak ínég jelenleg is oly egyének, kik a vadnép (jellemzöleg elnck némelyek most is o kifejezéssel, holott álula az illetők csak önmagokat bélyeg-ziky^ czivilizítlisára köllőzr?nek>da; e elllak VStl;ala-tok élére, de egyedül Önérdekből, azaz, hogy feneketlen zsebeiket tölthessék. Ezek voltok mindig a zavarosban halászni szeretők, igyekézlek a nep*er?i;lfiycl ellenk ezöt terjeszteni, Hogy a kuTvílág élőit pc-nzss-onu: jnk kivlégiíésének megfelelőiig vádolhassák. Ezért mc-nda?o t i»z országgyülé«röl : ruvek paujn.uIgv U-rteüt. hogy a magyar helye)! a német lön Zágrábban tannyelvű! eifogadva, pedig ki tudja, közel rokonuk nyelvit elsajátitani talán ég''-több szüktég leen-deit Vidna, hisz evvel -leginkább közlekedni fognak, ha vr.snt. göáh ijő hallözatok álul lábra em^lkcden- Óik rrr rpni ; ^tán ---- Tésze. magyar, sőt más állásunk k«rtt szinte, — -at-alán mindenrendü és rangnak közt feltalálhatjuk Lonosa-inkát. A kúaiifep még mutatásaiban sem frledkezik meg rólunk ; leginkább megemlegeti, tiszteli meg a magyar szivbGl-Fakniít 2 bÍv tokkal, itthon__ sím jobban. Gyhkorta magam is tannja voltam nem-zíiüük iránti 1-Jkesci!esőknek. A ;,..ütznfctt r.ltl.dkozijk most mór jimazokát hi''if.é''bo tí-orrrvTi, akarják a hiáDyt pótolni s kezdik lassankint ^ nemzet I''antueonja roskadozó oszlopait megújítani. Irodr.lt»m-j- — nvelvmüréít} tárrerfat;rkat....... alakítanak ; lapnkftt, folyóirat -.kal szerkesztenek ; naponta uj és uj irók tünedeznek fel, hogy a bon-szellem üdvös iniéscire Íiíyelve U.llat ragadjanak kftzájük fri viragoztatására. Altalán bzép jelenwigek mntaik.fzr.ak a szerb n-iitlííívni terén. (A 1-gujabb ta-vékeryfégrt s a Bzerbirodalom nvnltévi terményeit különösen — lásd a „Pesti II í r n ö k c f. évi mart, ly-ík és következő számaiban.) Horvát tadoményos acadcini:Hrit2tv»( nemzeti mazeuraot é« sziaházal búzott leire a fHébredt nemzeti öntudaL Mnlt években jöttek létre, katziiiOj kórház, árvaház, szegényház, üőjavitó íntezet,selyembeváluiás gimbolifó inbixetek: mint nkovár, Iréglí, Eszeken saTT Van"Üvifgiiu-tája — az ivanopolyij kőbányája, Karocnicz nevét is unnét vette: hajó-,-ezukor-, porctollán- cb kőedény gyárn, gyümölcstermelése; Károlyvirosban. fe^pror-tár, sabires 1812-ben készült Lujza országút) t-éz-bánynjft J>ambornál, móktenyésztcs Klanjcobtn, Rodo-bojnál kőszén telep cb kénbánya. Nem hiányoznak : posta, távirdn, gőzmalom, Zilgrábban —^ a átl-szláv-tudományoeság központjában gazdnsági ás anléKx egylet { az ország, különböző részein mtúdetuiemü kereskedés: bőr, viza "DAljánál-T ber, gabnai még nadalyt is nagy számmal szállít a Palocsából; dohány stb- ilennyi vár, csinosodását'' jelző kastély vnn an-golkertekkcLai országbaa, xníuí MiokíK?™^15^ Yalpó, Vtttain, DaruvárT Joaki. KAjLoíyyáros 1579 KlccJv f.''ihelrr«fiEtnT elnevezve, Sóplika, Krapina stb moi fólig nyitva voltak, egyik keze homlokán nyugodott, a másik egyenesen feküdt mellette. Arcza fohór volt, csak a félig nyitva Icvü szemek gyanitta- ták velem, hogy él. .................- .......................- Ekkor mondá nekem ama szavakat... Ezelőtt Akkirr Tnoctdyöget tadtam^^ -raj-tok —r moat nem nevetőm többé azokat.. . Kevés időt töltöttem a beteg leánynál,... eljöttem tőle és tovább átáztam ... Egypár nnpig előttom volt még aa a fehér arcz, azokkal a félig nyitott Bzomekkel... Azután lassan eltílnt kópzelotomböl az egész? látomány... Ekkor tavass volt,, nomcsnk a természetnek volt tavasza, do életemnek is.. rEkkor valtam IS év.ce ._! • 18 éves fiatal ember hamár feled miiidont... Tavasz után jött (i nj*ár, nyár ntán jött az ősz. Epan 02 őszi szünnnpakat töltőm odaltaza... E szünnapokban linlt ínég. Atyám 1 "Ekkor eszem-ba jutották JV fehér loány szavai: „Mikor a levelek hüllanok"Ti fákról, akkor életfádról az a nagy zöld levél ifl lehull. _j_Azután el kellett mennom ismét az iskolába ... Ott a városi úlel zajában lassan-lassan hegedni kez--datí a Bob, Cflillnpnlni a fájdalom.... llig vógr^ a seb végképon behegedt, a a fájdalom megszűnt keblemben.... 18 évea fiatal embor hamar feled min- donjL, « v Kapok után napok,, évok nüiu ívek teltek, a én '' egészen mfcgfelejtkesóm a delojcB A.lmu Teinyról, ia annak jövendüléBéröl... -- 7"— Iskoláimat végczyo, csakhamar önálló hivatalt nyertem, t•;•.- Hclyzetommel WkéletoBen mcgeléged-holtem; ucm ia hiá"ny|sótt ftommi más, hogy magamnt ogéezen Boldognak moudhüBBnm, mint egy jó sltcrető Feleségi" v- . •/ A legközelebbi évben már ez sem hiányzott. Egy év múlva pedig ezután, hogy boldogságom tökéletesen befejezett legyen, egy kis fiunk Bzületett. Kevés "íde^gJarí^n"azemban -az én boldogságon-Tár hónapok múlva az én jó kis feleségem beteg lett. .! b félévi íidrviadözás 7tüTn letörte TT"huiíl rr.—s-ón a legboldogtalanabbá lettem a világon 1 Most Itt srirja fölött ájluk s eszembe jutnak a r .. a,.. siidelejes álmu loány. „Jövödröl akarsz tudni ? — hiszen még multad íb alig van. .. Sokáig voltál gyermek, majd annál hamarabb emberré leszel. Látod azt a fát ott ae erdőn, most öt levél van pajta. Ott fenn a tetején egymás" mellett van két nagy zöld levél, ezek alaft Vau kót kisebb levél, egymással szorosan összenőve; ezok alatt a \ió> kisobb levelek alatt van az ötödik levél a legkisebb. Csak nlig látszik még; de én tudom, ho"V idővel az is levél lessi.. Most zöldek e levelek, mert tavaBz van. Majd mikor áz Ősz megjön, mikor az erdőn hullanak & levelük''a fákról, akkor lehull az egyik, levél is önnek a fának legtetejéről... a többi megmarad rajta..... Tlz tél után tíz nyár ha jön, akkor ismét megemlékezel szavaimra. Akkor a középső két lovél közül egy ismét hervadni fug} JpO^Móz sokáig, a egyszer csak lehull az is. - • "" S mikor Ki ÍLsz eljött — az a nagy zöld levél lehullott arril a fáról... ikkkor halt mog Atytim! S inikör tíz tél után tis nyár jött. megint lehul-lott egy levt^l a közepén lovíi két lovél közüL .. Ekkor halt mog szegény jé féleségem I Most már csalt hárdm levél van a fán 1.. egy nagy lovél mog a''totején -^azután a kőzepóii egy kisebb és az alatt e^y legkisebb lavollfc.... A legfelsőbb levél Rnyárn lavele, a kösépftn álló az enyém; a kisded Ievelke alant kis fiamé. Helyik hull !e előbb a fáról e három levél kö-gfil ? Talán a legfels&bb ? Talán as alanü kisded le- vélkö"? " ....."""■ " ....... Legelőbb lehull aa fl lovél ntt a Vn7,rp^n. I^gg- ____ alább.én ugy érzem. Eddig terjed barátom naplója- Hadd egéstit-sem ki a képet, melyet e naplóban rajzolt^ __ Szegény barátenmak^ előérsetó-^alt^Csak^-ngyan o középső lévél- hulll lő_a_fáról. Azután a nagy zöld levél, b most mar csak az alanti kis levélke van a fán 1 . . " Csakugyan halt meg el^bb — asútán édes anyja s most már az egésr-eaaUdtól csak.a^kic fiú él. ..........- •—- ~ Letölt pedig amaz időtől — mikor barátommal együtt ama delejeB álmu leánynál voltatu—■ cí időig, mikor e sorokariröTQ Ílíeirkét-eaztondő^^r ^ - Akkor ugy mosolyogtam én is annak a''fohér halvány leánynak szavain.----- - Most már ncnmrosojygok rajtok többéi -- öasag-;.''..- 2ÍIÉÍE «a«R!'' ft vmlsoo a kényei r. Velíka, i ::inuri"Dwőrárl Yehfca, oraoica. vanwuj xii^i*-, ^^né^kéakövet''fárd^ jümfcjto k|-tuűo» nun- ,:.......jöít.)^- Bécsi levelek. , <| so -EM másoáik felében megszöktek jönni r . . - ■ »»* n t ■__ a szöltft pasztítá, hernyók, "mintfk: aJSphinx Elpenor és Sphírii Porcellus. Az elíiTl hüvelyk hosszij.,: majd zöld, majd barna, majd fekete; » második 3 hUvclyk hosszn és sötét vncv világos-szlirkebarna. Ezeket meg kell ölni''. TEBÖANCZKY. «nbsű perméit zetböl, Béofcgyönyörű tájairól veszem, melyüknek baljait májusi kirándnláaaim atalt etverein.j— Ha vtlem Lírt a HÍves olvasó, bejárom megegyszer, — <lo most csak ......._ .-o^^öit^i^öniatboszon, «Ti<«4setesebb helyeket ~:t.résznek. A belváros * leggazdagabb kírakBta terén, az úgynevezett Gra- ----frfrn-eo áthaladva, Pétertérre jutunk. Rt elég bér- ~TwMTö!nI''íflBde!kezé«ffii kré, kimenet azonban, hogy jobban élvezhessük aa élre*het8ket, gyalog togyfik meg utunkat, és pedig, egye? állomásokat tartva, frf-'' cgéizea_Ka h 1 en b e rg re í Társaságban ily gya-logolás nem szokott terhes lenni. — Ugy félórai téta után, TOidön már a Ueichsrath épülete, és az ellenkező Ireízen épen most emelkedő gótli izlésü votiv-templom mellett-regén elhaladtunk, a szabadba érünk...-, *M»l a városi zaj, rTkomnr fiiak" nem kor-látözzáE^kxSranUet, níca. io kéklő hegyeken nyugszik meg tekintetünk. Az n snk líntnrnaírg Imatlan koncecije nem kiuozza hallércékt inket , helyette kedves madárdal tarka harmóniában li.ntpiik niiniU finnen, mtg amott a völgyben hüá patak czitethiibjai enyelgő csevegés közt zajlanak a virágos rot közepén a Dunában documlxáru .-.-... __________ _Milí_axép ^megifjult természet!.. „•Szép az élet, a kizöldült élet, ---------^linden .ürvend; Tglndep-mosglyog! Koszorút tüiött főjére a fold. A természet azire feldobog J Mond Talabér János. A kikelet gyönyöreiben elmerülve alig vessrük észre, hogy D öliTi n gb o-értünk. Döbling!... Egy sincs köztünk, ki legalább nevéről nem ismerné T5"n5lycl, "hisz ez az, mélyét a "magyar liaza nemtö;e honfi konyeivul b zeniéit mfeg; ez az, honnan 1 Ht">ii —— lagaazlui saogény JlopVarorícágdnk-aít-a-legkes-.''-rübb gyászhírt kellé vnnuio, hogy o „Legnagyobb Magyar" ninca többé. Ez azon. hely, hol a „nemzet Széchenyi Istvánnak nagy bzIvő megsiünt dobogni!. Zarándokoljuk kegyelettel a~a»c|»iört lángéaa én lángkebel" végső menhelyéhez moly amott, alig emelkedő-4ojtö felelt még^jntrplig .—gyászban tünjo fel előttünk 1 — Érzeteink ugyan, azok, Sjín*-m»»Iytiknek Török János (Kelet néue^=3^. Hag^ar írod. Csarnok-éridöazakí flzemle,_l)flcsf ÍR56 ^ 1 „Irgnngyobb magyar" ittonv sorsn f°lett bá- ~ TiatÖB kedólyhanguJ;itábaif Rífejxitéit ndotf. nÁhítattal '' lépünk á fasorok közé és szorongö''k''ebellel egy nem-, -zet keservét, bánk<.d^W>hajai^ véljük hallani a szollő ingatott leveletsusogó danaíban; a csalogány éneko i» oly_szűinorunak tetszik itt, uiint borongós őszi nap, mint hitszegő kedvesétől megcsalt menvasszonv bán- ■ fa"-"v"i—mrjüa • ^éi^^^áDjffty-SpTaromto^ keblénak szakadozó - _ -^^d08 l">jlékl hogyan. Xogadtad be keskeny a-honfit, kl Átlaaz-vállain egy nemzet-teendői súlyát Tisulté ?r s ki csak a haza veszte felett éraott kinok óriás terhe alatt j-oakadhataii le 1 j^a f«dak4 tnllj. fájdalomnak, hány sóhajnak vogytsk''tj tnnm L,. Vajha megizólaDoIanitok; s elbe-BX^hetnátek a_nagy férfin buCBUBzavait, melyekkel „8rillUégTgk szeretett hazáját lángsxive végdobhanú- '' >lhan üdvüzőlhette... ,....''.''...... .De béke Veled csendca lak; megszertelt nia-^nyodat takn. kéréseinkkel oem háborgaíjuk. Béke ;~~T(ftletek kit fLAgckriirelyek o táj bánatos légkörében ..... oly szomárnan. hajlongtok, tnintiarlijs fájdalmaink-'' 1 •^''os^t&«n 1. akanjátok 1.Ssakásszáhk kőzülök'' „.„.: egyet emlékülr*B tároz^unkL e gjáMeAtlékezAiü" ma-. ,. ganytéll,. Távosaank, fatgÜpk-ntkfabcn-rgy-Tij ncfelejUot nemtÖnk nagy Tievéheiv melyről olv iól ....- •mo^ja-i kBltö;-- , ^ - ♦-Z^''^aS^f**^ crekíyéJ lartjuk nevedet^ —_ ^ykineseta-hazánakp......................... - ------ -TflThnyénál -ax^n^eroleget - . .....-...... "rr-!- • Sefaélí kis fiának ..« ^r^oly^Bsnk. utnnkat!.. (Fölyt. kőv.) • V; . :_■'' AjBzőld^zet kőr^bőL Mii>r» :«eaitfiJMlÍú» liúfaanr ... ................pest, jun. hó utolján- Tekintetes Szerkesztő ur! Bizony a pesti táblákon most mást nem igen látni, mint azou iveket, tnelvűk fülé oat írták, hogy „GenoVeva." Vannak emberek, kik semmiképen sem szeretnek gondolkodni; s épen mivel igen sokan vannak iiywrrek, állhat fen a népszínház. Emberek, kik csak a''flzemgyönyorkőilépspl is beérik, csak fényes legyeu ar, a m.t látnak; su baj, ha aztáu akármi. Amily nagy hatású voll áz aÜrdög piluláí," oly csekély Ivei bir „Genovova," s tan ép n amannak nng_v62crűségc nyomja el ezét. Ez oly darub, a miről tulajdon képen azt sem tudjuk, hugy mi akar lenni. Az enek jó, de rosszul énekeltetik; eomicuma nincs, Leljerüflzakolni pedig Iiiaba igyekeznek; a mi jó, vngv leealább meglehetős, az a kiállítás. Halljuk tehát, milyen körülírása van c darabnak : „Geojjvova." •hehÓHUo* vtg-dalmir 4-fvh"tmas» ti képletben. Ballet-Tet, ringy csoportozatnkkal. {Szövegét írták Jaime és Trefreu. Zenéjét Otfeiibach J.íkab. Francziából fordította és hangszerelte Lotabár Endre. Az egész mü-a népszínház padjára alkalmazta Molnár. A bal-letiet betapüo;.ta Parrei A disz lel eket ArMfttp Vnjt''l, a pépezertrt készített? Banquer franczia gépész, a lé^be-emelkxrdés gépezetéi Nitsz és társa mügfpesz l''estun, n cassirozasakat Balugu; az nj jelmezek Kováca forubaLirnok felO^elete alatt készültek. A soutftta világítást a pesti gáztársulnt eszközlé, a színes világítás Legraud c« t-irsatol l''árisbcl hozatott, m''-lyhc-z még Diíbosq villany világítása is használtatik. No ez n{^-an jól körül van garnírozva, hanem Ussuk a darabot. ►Cs:\k a főbb szereplőket emeljük ki : SiegfríeJ, őrgróf líjzilágyi); Genoveva, neje ( Vig Itóza); Golo, udvarmester tözües); Martell Károly, ^Vasvari Kovács i; Almanzor, siket-néma [/.oluini, Narciase, udvari jioeta (Vízvári). I. Képlet: ^A bájital-1 Siegfried lovagnak, miitán pór évig élt Genovévával, és még Bem lett örököse, udvironczni bájitvlt adtak be neki. Erre persze nagy revolutio támad ben, s elűz mindenkit köréből, eaak nejct tíiri meg ott. U- „X burnót." l>e Uolo Cgy l<rvelet iioz, s mig azt íiiogfried elmerülve oLvabBa, t''cjere valami trüsz-Bzcntö szert hint. A burnót hatása átszáll Gqnove-vára is, ki, inidöa férje épen szerelmet vall néki, trüssxögui kezd, a mi okból ISiegfried gratiájából kiesik. Aztán a tobáktól az ismét egybegyűlt egész csoport „jó éjszakát" énekelve, egész — juajduom nz un tatáéig terjedő trüsszentési háborút csap. III. „A aj-rcnek.* MeglehetŐBen lánczoló csoportozat, de hogy miért loa ide közbe szőve, az| nem tudom. IV. „A keresztes had menete PalaoBtinába." gesHball. BITdon tül3tne megfogy, kiugrik ágyából, auainfc.Ytfn, hálóing- ég nipkában,"* b f,mrchtkastlíu-n levő moádótát-tarlalmával-ezcrenca étlen gégére nyn-kon-Önti a zörgőt, ki nem volt más, mint Martell Kártily, JMartell IQroly gőgösen lép fel, b csak is akkor békül ki e sértésért, mikor aztán kisül, hogy a lavoíro tartalma tiszta volt. Akkor aztán egyet énekelve, felülmk a vasútra és kcrcszteBvitéz-kedni elmennek Palaestinába.-De Siegfried Golora biaza nejéV^éí "megparancsolja, hogy a nachtkásztli fiókjában levő 25 szekszedliből fizesse ki^a status adósságokat'' V. BTllneménYés barlang ós kártya, pszszö- vig-ság ezüst-palotája:" '' " _ Mig Siegfried TTátulgombolósnadragjában javában küzd-a-keresztény cgélycít, addig a Bzerelmes Golo Genovévát cgy. barlangba-viszi, itt szertlraet vall neki a felhozza, hogy azért kóázittctett^íérsony'' kabátot, hogy jobban tetsaszék nckr, azért^I Ijcbzi;-yrani fürTrtféc, pulykát,-ludat, sárgarépa jcsüípeiszr •■iC •..-• •: -i W&MXW --•••->: r—^ kemony és puba, továbbá mahagóni és diífa butoro-H*4* bogy Genoveva szivét megnyerje. De Genovává megvtui-^jánlatát, a miért íb a varos Golo síkot-né-ma .szolgájára bizza Geíiovevát — Alinanzorrn. Át-" ••niaiízor péditf nem volt más, mint Genovéva egykori kedveae. áloltőzclben, nagyon természctcB, hogy gratzia lett Genovéva fejére adva, aztán Almanzor elsietett, Golo cseleit leleplczendör i. i ^gy fe^ vadász jö ki*ft-púdra, egy dalt éno-í''1 Í^^TH^rrSr pillanat múlva puska dö''rgés" •hallható:-Genoveva jö bo szarvasával, (itt a szarvast cgy pad 11 kttlyá helyottesíté) s rulutáji egy ked- Czígny asszony jő, tozll^-liol a JegkcdvCSább Unczok mulattatják sJkÜ-SSr1"1" úgynevezett „Káményaeprő Í^ Í''ÍP ''^r^ol-lü kis kéményseprő jö CV ajtorjávhl, » aiajtorídkból gálákat alakítván, bámu^ • UtOB Ügycsséggel^éíkúsznak azokra, csinos figurá-k«t^kép«EDck — % táncaolnuk.. — Egy másik . táncft volt ott, a minek tulajdouképen. nőve óiUClt( Jíógy koronás király, négy nö, éa négy bub (alsó) hátára kártya volt kötve, b ezekre a Ilerz, Caro, Pikk ós Troff rajzolva — ugy, hogy o négy szín. ben a király, folaií éa alsó képviselve voltak , b Ugy tánczolának. VI. „As álarczosbál." Golo nagy táraae/got gyűjt körébe, s álurezoa bált rendez, de a mulaiáa közepén muzulmán ruhában megjelenik Siegfried, kit GoU ifolszövónyoiről Almanzor, a magát siket némának üttetett szolga, fel világosita; Siegfried q társaságot szétugrasztja, Golot számon veszi: mit csináltál foleBépemmel ? Kifizetted-e a nacbkásztli fiókjában levő 25 szekszedliből a státuaadósaágokoi? — Igen ! válftszolá Golo. _ Ifjtiii? llát özek a vekszlik? kérdó Siegfried a papirváomagot zsebéből elővonva. — Ab ! átkoz'' tt vekszlik! sohajta Gelo. (E kétértelműség kólesonöz kis comícumot). Siegfried pedig.tjküldé a profüszhoz, hogy zárassa be magát. VI11 r Az aruvk^rt11 és VII. „ApotheaÍBu Siegfried és G.''noveva égbeémelkedéae.- E ket képlet az, melynek kiállítása megéjdemli a dicseretet. Egy leirhatlanul csinos arany kert van tloltunk, középen virágálványokkal, körül aranvlc-velü kaktusz es m is virágokkal. Az állvány szobrai egyszerre elő sylphidekké változnak, a a azinpadon, uw4y- réisaszint nyer, a legszebb tánezot lejtik, míg Sigfried és GonoVeva ének éa táncz znja küzt, köd-fátyoltól" kürülrévea légbe emelkednek. Az ének meglehetős, krrilt kedves volt az erdei románcz. ^ ^ zavara midőn Martell Károlyt nyakon önti; Golo szerelem vallomása 8 az udvari poéta kitételei körül latsaik forogni akarni. Midőn Martell Károly t. i. dühében marhák, Bzamarak sat titulust osztogatja a társaságnak. .NarciÉflo''elttilli, a uzt mondja: „kérem én poéta vagyok F Az öltözetek megfelelők voltak. A czíTra öltözet a bohóezot, Siegfried hátul gombolós nadrágja a kényenczet nagyon jól jellemíék. Genovova fügefu levél öltözete a barlangi magányhoz nagyon illett. A decoratio ellen sincs kifogás, ámbár az „Ur-dog p:lluiáiu-nak kíálliUaától messze áll. A tánezok, különösen az „Arany kertben" és mint mondám a „Kéményseprőtáncz," mulattatók. A szereplők közt Vig Róza nem nagy tet-Bzést arathat, mintán éneke kívánni vnlóf hagy, s szincBzi tehetsége nein a legnagyobb. Szilágyi, mint mindig, ma íb jól játszott; jól játssotta a kö-nyelmüt éa kényenczet. Hzücara v-ftröo caelaciWtít jól adta.-Viz''v ári comicumn ma is sikerült, do Levés volt a darabban ftx, a mi tehetségét kitüntette volna— a comicum. Vasvári Kovácsnál jó kézro-biziák a g ö g ö s szerepóL 1 Hogy aztán Palaostinába vasúton mentek, az nem csoda ; mert Budán niég azt is megérjük, hogy gyalog mennek Amerikába. Hogy a Bzarvast egy pudli" ob helycltcslté, az nom nem nagy baj ; nem kívánhatjuk ugyfeniBj hogy a Népszínháznak bizonyos hibáin kivül máa — fclovün szarvasai is legyenek...... Most nem rég KarLitzky Flaur Izabolla mutatá be mngát^Jközqnségnek JDe zQDy^mindcn ^afpB.^ risba, honnét jött (?) - Talán ttz ördö^ pllíáliil után ily csekély hatású Genovéva? Azt elflre íb jósolhatni, hogy az előbbi hozszas életével nem fog birní. ÁREOPÁG. .''.Pécs, jun. 22-én 186^ E hó elején bizonyos Horváth Jánoa novü csizmadia mea ter;-^őm^aTIlintván tovább kí "a közto óa .hozzátartozói közt tartó folytonos házi viszályt, hogy ezoknek véget vessen (legalább részéről, nyakára zsineget kötutt, ezt a mester gerendába vert szegre akasztá, s noha a mestor~gerenda bly alacsony volt, togy lába a földet éré; mégis, minthogy erőB elhatározása volt e KJvid ittlétet még rövidebbé tenni, á földön félig és a Bzegen lóggya végzé Ka élotét. Ugyan a hó 16-én Beznthék £ital aireai apát ö nagysága az-nj gymnaaiumnBk — mely 1850 után által tökéletesen üsszer^ngáltatott, b jnelyen aa épl-" tészeti munkálatok erélyesen folytattatnak — megte-kintéBÓro leérkezett S.noha az emeletben levÖ szo-b.4k már tökéleteson lakható állapotban vannak is, mégis igen kétos váljon áthelyezhetők e as óaztályok a jtlvü iskolai tanévro, vagy sem. ''* lG-án déli 12 ómkor a czitrom utegában a zsinagóga mellett tíiz ütött. É azörencsétlenBég azonban migis szerencsésen végződött annyibán, mennyiben ogy udvarban levő lak tetejénél más nem lön a lángok martalékává; daczára a tUz támfidtakor eredett szélnek és a BÜrilen ogyinásradlé hányt épülöteknok. ... Azon egySnok, kiká vasfürdöTcaanléroa agyon-lövéfiéröl gynmreítattnk-jifáUaa mellett Babádon bo-cBájtattak. . • ■TARANYI. ^obócs, 1861 juniuo hó 19-én. Mcgjrénk terülotéro ifl beütöttek a rooz lolkü rablók, E hó közopa táján Baranyávárhoa közeli Líp- povtcz.1, Fciliorczc* Jradalnű puBatára ceti 7—8 óra közi 7 jól fopyverzott ember hajtatott be, a egyene-oon a tiszttartó ur lakására mentők. Itt kifosztván a 4iflBUrt<H^nöj«Jvei egyíliLpfinsétöl a ékssDrcitfil, ngy ar uradalmi pénztári is caokély menuyíaégU pénzt, egy BBoIgától pedig 300 frt vittük cl — innét az ottani csárdába mentek cl dözoölní, hol is éjfél utáh 2 \''róig mulattak. SajáÍ"koc8Íjokon jöttek, a''azon cl is mentek. Visszafelé, hihető utjokban Lipnva helység-iiél 3 csendőrrel találkoztak, mire egymásra tüzeltek ; de nemsokára egy csendőr megsebesült, 8 igy a többi kettö visszavonult. E zajra a Upovai népössze-fatutt, a harangokat a toronyban félre verték, n rablókat ckép legyőzendő; utóbbiak azonban a falu végén egy házat felgyújtottak, r mig a-wfrp * tüz láttára szétfutott, kiki saját házát megóvandó, o aavarl a gonoezlvlkOok menekülésre használták fel. Szent-Márton melletti erdőben ugyan ez idöt^jh.m fpv vadászt találtak agyonlőve, kit sziute a rablók sajui val-lonuisuk eeerint lőttek agvon. Azóía jöt£ ugyan ki Pécsről kntonaság a rablók bekerítésére, de még eddig nem sikerült. T< gnop nngy gyűlés tartat''tt az itteni ván a-húzrál, hogy a rendes tanács a jövőre is uiejjmarod-ior-e, vitgy nem. Volt zaj, okoskodás elegvndö; nz intnlligrtitia azt óhajtja, a rendes tanács ezután is inr gmnrnd j«--t>, mig a [x^rnép az ellenkezőt. Szava-y^itr.n Ueriilt n dn|,>£. Amit előr.; látni lehetett, ugy in In ti ; a parasztpárt kitszer f liilmiilta amazokat, o ijrv várni lehet, li»gv városunk e<ldigi szabadalmát el veor.terdi, lemét a kupak tanács bülc*. elvei mellett fi gnnk nyögni. A gyűlés eredménye felsőbb lmtnrt''-r.M minit a ura. kir. 11■ -1 > tartótarácn elé f''p terjesz- t tni. KL''ií\I KAV. Evcüzlhelv. jun. bóbar. A keszthelyi gizdaaági tanintézet legfeUSbb jó válta gyással találkozott, s feláll;tásárn foyiúu frt már utalványozva van. E tanintézet bclsserver.etel illetőleg, a növendékek két külónbőzö osztályba Icbz-r.ck auruzvu. Az elíő osztályba azok tartoznak, kik-tv k magukat valamely gatdaBág vezetésére rzeljnk i lmél'' ti leg és gyakorlatilag kiképezni. A mánodik cuztályba a mezei munkások sorából vétetnek fel növendékek, a a szoros értelemben vett fóWrolveléebi-l a megfelelő elméleti oktatáson kivül gv-akorlnti ki-kep''. ztetést íb nyernek. Az első vagy folsö oszulybeii növendékek felvételi száma nem lessz mrghotározvn ; ell.nben a második vngy alsó osztálybeli Lar.uluk f zárna, a helyiségre való tekintettel, egyelőre 30 ifjúra 1 osz szorítva. Aa első osztályba csak olyaDok lesznek felvehetők, kik 17 évet már elérték- s a gymnasiumi vagy főreál tanodái tanfolyamot jó sikerrel végezték vagy pedÁ0a felvételi vlzegiit kiállják. A munkás rBztí^^öTjöflrc.ödékeknck szintén legalább 17 éve-Beku^fe^s legnb\bb az irás, olvasás, és számolásban jártasoknak kell lenniök, s jóerkölcsü magaviseletükről is bizonyítványt kell előmutatniuk- Ez utóbbi osztályba képezdei tanfolyamot végzett tanitójelöltek u tanítók ia felvétethetnek. — Az első osztál vu tan-fnlyaui három évre terjed ; az évi tandíj 40 fL, az ellátási dij pedig 240 ft. leend. — A foldmivések osztályából származó növendékek tanfolyama két év lesz d a t.mitás tandíj nélkül történik; ez osztály növendékei magában nz intézetben .nyernek elhelyezést, b évenként csak 50 fí«»t fizetnek. Ezon kivül mindkét OHTtábp- ox.ámámi öaztöndijaS- ia leásnak kítfevB. A "táT^iröSíríf''Kin5iroá8*!52erf5lj''r16Sí%'' legközelebbi ia-ktlai évro megnyílik. - ... V.. U.. Hirek ós események. A Kérj.ik tisztelt előfizetőinket, kiknek elofizetésök most lejárt — előfizetéseiket megújítani, hogy nrhrdenFcnnkadfw el kerül fessék. A E lapok kiadóhivatalát veszély fenyegette, ugyanis egy este míJönerös éjszaki szél dühöngött, a kiadóhivatal helyisége melletti udvari ház felgyújtatott. Szerencse, hogy korán észrevételeit — a igy n^éíflll egy keres, kedőház derék könyvvezetőjének, ki épen nz udvarban tartózkodott—- s ki magát nem csekélyveszélynfiLkieiteJki — azt elnyomni. Ezen egyén jutalmat érdemel a várostjU-ugy — mint a biztosító társulattól;.mert,ha meggondoljuk, hogy a szomszéda keresWedő raktárában nagymennyiségű s többféle "gyúlékony szerek vannak— a kiütODdett tllr esetében, városunk fő-útezájának nem csekély rész''o lett volna hamuvá. A Mindig találkoznak olyanok. kik a gőzfürdő felállítását5 NágyvKanizsán majdnem nélkülözhetetlennek tartják — s magokat at áldozattól; vissza nem vonják. Másrészt pedig nem foghatjuk,-hogy városunkban annyi vállalkozó szellem van — b még senki sem lépett lel, ily közhasznú és a fáradságot dúsan'' jutalmazó intézet létesítését eszközölni. Tla e^yes erő nem győzné, ugy lehetr.e azt részvények utján felállítani. Ha Pécs, Komárom, Gytfr, sőt Varasd is, pedig dz utóbbi nem oly nópés mint városunk, fen^tud egy e t tartanírmi értwtehetn^-Nagy-Kanizsa? holott ezáltal csak saját erszény öknek használnának, mert Bok családfő nem lenne kénytelen heteket tölteni az igen költséges fürdői helyiségeken. Pedig a iapaBztalás azt bizonyítja, hogy a gőzfürdő lmsonlítliatlan jótékonyságot gyakorol az egészségre. A Juniit6 24-én — mint a eajtófeltalálásának 424-ik évfordulati napjáiCiartotta meg a n.-kanizsai nyomdásztestület két főnök és mintegy 12 segéd részvéto mellett: a „Gutenberg ünnepélyt;* Emlékéül azon lángésznek, a ki a világ ís igy az emberi társadalomnak nj irányt szabott — « találmányával eloszlatá n szellemi sötétséget. Az ünnepély a sörkert helyiségében tartatott; Bzavallatok st.lprn esett toasztok neoi hiányoztak. Valóban sajnáljuk, hogyTest — o tek in tétben hátra marad, s még mindig a közönyösség ólomlábain jiír. Egyúttal távsürgönyözve lett ez esemény Bécsbe az illető kartársaknak, Őszinte üdvözlettel kísérve. A Nem lesz érdektelen ludni a nagy-kanizsai utolsó napokat, értjük a kárvt.or.választás utoUó jelenetét. Említettük . hogy a kántori állomásra | ályázat volt hirdetve az itteni izra-elira közönségtől:, az évi jövedelem ní''ha felül- hpgy Pötróten, valamint Skabaron -ia nagy tüfe volt; ae utóbbi"helyetí a templomris^leégéíi " jöniiek neiüso-kára a tervet kéMÍj^^rnéi''nökök. Igy^ ha as Isten segífT fórttzrö;— n&röokácit-Bt -inspá. lya-hálózátnak lesz központja. — Bika. a póatáhivatalban. Cteh-'' ország egy kis városának postahivatalában különös revisor jelent meg e napokban, ki (vogy helyesebben mely) az- összes postaszemólyzetet rémült futásnak indítá. Á helybeli „községr.......- bika," mely egészsége helyreállítása tekintésé-bői u postaház udvarán sétált, észrevevé, hogy az egyik hivatalszoba ajtaja nyitva áll, és méltóságosan lépdelve, a, megziadtJjLn''atalnokQk.- _ nak bemutató magát.. Mintán s\ Jegközelebb eső gjUldngot hosszasan megbámnlá, és legközelebb megtekintésénél szakálának egy részét elpefzsclér- vis?zateth^ébét uly félremagyaráz^— hailan módon jelenté ki, hogy valamennyi tisztviselők az ablakon ugráltak ki az xrtezára. Egy kötelességtudó hivatalnok visszatérítési kísérlete, ki a foldönheverő levélcsomagokat biztosságba akarta hozni, oly határozott ellenségeskedéssel fogadtatott, hogy csak ismételt " a jelenkor legmerészebb tornagyakorlataira emlékeztető sultomortalék által sikerült meg- menekednie a goromba vendég vállal kozó-gaar-ja a kétezer" forintot, gondolhatjuk mity~ Yaitól."-¥rgTe- néhány siakféiíitiak válhetett-nagv számban jelentkeztek az ajánlatok — me- erőlködése azon kedvező eredményt mutatá Ivekből négy Jogadtatutr el, e hivatott meg; „fel, hogy a hívatlan sz ám vizsgáló-, néhány tün-az első a miskolczi, megjelent s ámbár kelle- tető bömbölés közt elhagyá a szobát és béke-mcs — de ily nngy zsinagógára gyenge hangja ségesen tért vissza istállójába, vylt — tetszésben részesült; a második — a kccskenuti oly óriási tenor hanggal -ÍHrt, liogv bámulatra ragadta az izr. közönséget ugy. mint a mAsfelekezeii jelenvolt intelligens kullgatúkat: a harmadik Bi''csbol jött, ez azonban nem felelt meg a várakozásnak. Végre nagy zaj lőtt — fellármáztatott a város mint Reményi megérkeztekor Pest — éa megjelent a snlonokban is (Ügyeseti forgolódó 8 szép zenészek tudománnyal biró csengő hangn aradi knntor, mely — tagadhatatlan — a felsőbb körökben hódított; tehát mi történt?"Kanizsa izr. közönségének véleménye ketrészre oszlott az pgyik — úgyszólván a nagyobb rész a te-norhangu kecsl cméti kántort pártolta s kivárita; a másik rt''sz az az a vnjrvonosabbhatározottan » t i az aradit. Ebből oly zendülés támadt, hogy örege, apraja az ntezákon csoportosult össze, a nem hallatszott más — mint a kántor felőli vita; de olv mérvben, hegv még a Oescheftiiea csatolt — a világtól visszavonult — s a közügynek soha nem szolgált egyének is részt vetlek az e-gyszér öly- ftmyira, .hogy, £TO?Í<hv<?.m a kuruez egész. Jaj volt azon jó barátnak ki a kecskc-métí_réRzb?n jór, a coHstlcra röszat beszélt és viszont. Ez igy folyt az utczákonra kávébázak-s casinókban mindaddig, míg határozottan az aradi választatott meg három évre , s míg R győztes fél örül —a másik, a vesztes, meg maga cl? cFöfmög"j"Hisszük"azonban^ hogy fiz uj kán— tor kellemes hangja és modora idővel kibékíti a haragos feleket. A Jfintán a cs. kir. stájerországi helytartóság'' a déli vaspályatársulatnak Grátzban tSütr''értöi -fennálló sin-hengermü-gyárat ''(Schienemvalzwerk) megszüntetni rende.lé — s a gráczi elöljáróság erre f. thl első oktoberig szabta a határidőt; a t-ársulat igazgatú tanácsosa ^lkat4íozta, a njühelyt minél eloblTír.-Kanizsára áttermirfnível irt a társnlatkTterjedt •helyiségekkel rendelkezik — s a pécsi kőszéntelep is közelebb esik lett a lángok martalékává. A szerencsétlenség az ottlion-mngnkra hagyott gyermekek által _ ____ ___ idfcztctcttelő. ToMíbbá,.sajnosán kell hallanunk, l man Mihály tollnok K n p a a v á r. ••■-• * ürömmel nyitunk tért lapunkban azon lelkesek számára, kik az annyrtéherrel összekötött nnpiéletben sem feledkeznek meg egyik legszentebb hivatásokról: közintézsteinket gyámolítani. a nevelést előmozdítani, tudva: hogy csak jól nevelt, nemes sarj hozhat nemes vi- .. rágot. A kaposvári gymnasiuat felszerelésére adakoztak: Nagylván, tótkeszi plébános 15 frt. Bernáth Juzsefnő 10 frt. Rummel Jánosnő 5 frt Németh Ignácznő 2 arany. Bogyay GyulanŐ 1 arany. Nőthig Kárplynő 1 arany. Fátér Jjv-nosnő 1 r.rany. Gjvspár BaldizsámŐ 10 ft. Szo-bovics Nnndornő tö-ft.-Gr. Somssich Józsefnő 10 ft. Gr. Sonresich Adolfnö 10 ít. Özv. Gjí^ pár Józsefnő 5 frU„Lengyel Károlynő 15 frt. Freistádler AiHia 25 frt.isclúlffer Alajoanő 1 ft. Npgy LajoJmő 1 arany. Kriszt JánostiŐ 10 frt. Özv." Kapocsfy MátyásnB 5 ífe Soholcz Erikno - & fr-t, Frölilich Edóné~5 íx^iBöhin Erig-vesfiÖ Sírt ''mth''feaáFf^t^^^M^ "zsefnoT Tevely Aloisia P arány. Tevely Porig- — ráczníí i-ttnmy. Gál Gusztávnö 100 frt.Szoko-lyáy Dáníélnő 10 ''frt: Bogya}'' Gézáné 5 frt. r. Mericsnigg P»''dnő 1 ar. Vlssy Pálnő és Vimj '' Mariska,kisasszony 2 arany. Martin Robertnö 5 fu teposicd Ignácjniő 1 ezüst 2 ftos. Csallay Imrctiő 10 frt. Haidckkei-Pníng 5 frt Yahig- Pongrácznő 1 arany. Fekete Anna 5 ft. Kelemen Lajosnö 1D frt. Péry_Sáudom6 1 arany. Kacskorics Sándornő 20 frt. Ösrvesen 321 frt. ö, éi 18 db cs. arany és 1 db. ezüst 2 frtos. Kelt Kaposvárott jun. hó 21. " liáesmegyei ^pénztárnok. -® A gymnasium építésére adakoztak: Kelemen LajüS-20 fi Stefin Pal l^ö ft. Seaczger "Bálványost birtokos 20G~Tft --a Vemprémi Püspöki tisztség és pedig: Kolosvári Sándor-kormáuvzÓ""l0 frt. Pintér Lajos tisztartó 5 frt. ____ _______________Materényi, János száoitartó 3 frt. Ráth János " A Jun. 29-én éjjel a nagy-kanizsai izrae. j-TÓldt'' ispán 5 ^rt.^Dorn. JózBefejdŐtiszt f frt zsinagógát meglátogatták az úgynevezett tol- " latlan körmös madarak — s több apróságökat elvittelq_azonban dicséretére legyen mondva az izr. községnek, hogy az_óvatosság oly nagy. miként a tolvajok nem sokat vihetnek el. A Jnn. hó 27rén. 5—6 órakor délután. Kis-Kanizsán • tüz támadt — „JuJfeáLJíSiSt Dr. BerthvralcLGynla 3 ft. . nök 6 frt Czopf János treztartój^ft Szabd János pénztárnok 3 frt._Sz~ékéíy X?üSttás: ispán 2 frt. Fejér Jánósjs^ urod. ügyvéd Í-frt Simicsko János írnok Vfrt, Sohmidt Kerencz 2 ft. Szántó István ispán 2?t.-Szobovicg Jenő tisztártó 5 ftr,Btehte_Antal el. lenŐr vánjapán 3 frt Pórlaky József iapán 2irt. Box-_ ...........^ SiawM^ÖÍT. Bl^fl^o*; ördöiwt .io frt. - -v-F^ 2 ftl Bohovafcky Vilmos oa -jbfi-''^^^^gyT^grgriA^ aívadIfi. i % frtMadarás* Nándork ÍJzvadáBr 2 frt ^ItóSS^TÍtav^^ köe- 1 frtrKoHer-Béla írnok 1 frt. öraveaen '' * A kaposvári nagy-fogadót,- mély^ddig annyira olrolfr; hagyva, hogy az uradalomnak - nüm~röHiínrna£y dicsőségére szolgált, — most __^adahi^kicánosítoftik; nehány«:obával meg- toldták, melyek a veudégok kényelme és Ízlésének megfelelnek. Az uj bérlő— ki-mint halljuk— hueant akar lyondani a bérletnek, mindent elkUvet, hogy a fogadót a közönség saá-mára jól- berendezze; Azért osak fájlalnunk lehetne távozását. I^a^yilt; posta. Nyirflaai: A* itlet3 helyen titAnna járunk ; ha Ie»x...erod-BK''OJT, tudatni fúp''ik önnel. leveleket kírflnk''. AeropAjti feltem KUstSnottrl rettük niúbbi kfit.tím.<Byi»; »i>rban júmi! íojnak, tAroTtotjuk alatt tudatjuk, tiori intéijc ön Iorolelt Ar^HjpAíf-, P''Jl i lllnít többszöri ftunAl ji>bb ; lefTküietebbt külilcmaayo osrglcpult: uiylcor tia rigabbal is Í05 a toll 1 efyg-yei 5a méír mindig adijunk. P.-Q-nak : Julimban Kii re de n ; aiért killdomciirc-iil tit-ditkutod. Cg. 8-nnkj- : J-''i li«p* kl nem tndtutr, padi* oron idtt-jiuntua mir uléilábaa «llt. <\« ip-^r- t Miéjpnlndii* T^jtuUk t 0.-.Ú''.ililii(t»AKU(Ir(i." Nciil JkiUl .tó.t ''a''i. ipírrt teljesíti* né ( "-rirjnt, ■*= irAíadik-ÍHtld''-nr''ttye- tAn-sri''reai«4«üÜb uob, — Zalo-Kpetíirgrot T T - vPípadul.-''J.''i. ■ _;:; •• 8. K. A* „tllteailtk * fákat" ftnrs arü Orikk ily rrdU írti Ti''Ugbnn I kAr, kogy uiyan bouxuW terjed, rOriiUtTU s.iruoou ktftOlnínk. .Bo^Ar Panni.u Najpyon is alant Jir i nom ilyen a .népira" mint ön irA. _•- _ Felelős szerkesztő: ROBOZ ISTVÁNT" Gazdasági tudósítások. ft''agy-Eíutílz^n. A folytonos c»ü, b roez utak miatt — a gabna-árak a mnfthctíek. ;; mely által az 1864-ik termesztmónyi évre, Magyar, Horváth, Tóth és Erdély országban majdnem minden - .: dojhánylevelek felemeltt beváltási arai, köztudomásra juttatnak. - A-magag cg, hír. péireügy omristerium tekintcttri~fevén, ''U jelsníegi árnk^aranyoiira, az lSC2-ík övi MártiuB 31-én 1331 1'',-M. az. alatt kelt kibocsátván va által, tus 1862, 1863 éo 1864-ik évikre meghatározott dohányberáltáai árait, at-18G4-ik teriuéBztéai évre felemelendőknok találta. Ennél fopvá'' tehát ac idei dohány termesztés beváltatásánál, a következő árak és határozatok leBznek érvényesek; az érintett kibocsátvárynak nzon rendeleiEi melyik jelen határozvány áltál nem másítottak rae-g, egygbbiránt továbbra is hatályban maradnak. .....- - Dohánylevelek beváltási árak Magyar, Horváth, Tóth éa Erdély oreungbnn na flgOk-ik tmateaslménvl évre. N OS Hevél nemek osztály ausztria értékben! Jegyzet rr frt "Ti. íiösttaségés levelek. ~ Debreczeni, sjzamoahati, Sanl katol, Köriitiségoa kertilevelek, >zár uélkól . . ,.,., , . .1 Károlyi éa Szullohi száradtól Pécíi azárastül Ti esi sxar ne élkal 5 i Kopa dohány szár aélkQl "válogatott 1. II." IU. fattyn elrAlt Nrrtek válogatott I. m. válogatott . 4. Ií. III. a válogatott 1. II. Ul. fattya eiTiUi terelők L II. III. elri''t letelek 12 10 & i 3 2 1U 8 6 3 9 7 G 3 +i 9 7 A 3 — 9 7 x4 2 kr 50 Tiígi fö»i-, rág- liBstr-reasiő levelekből. ÍIa_ac»omók nun IdohAnnyal, hanem (»ia!mÍTBÍ r, lotncg ípáiiöttctiuik mtf(. aúniteii oa tiljb.''lí AriOnjkr. kereaclib "-■> detto. Ha a terelek t itüj nn^j aiirak-%aJ siálit .ttnak a bcrAlt^jra akkor a ,a<Arok enlya tncp-(botiiiltctikra hiu d. I«rr. 150 „ f,.|U] linnljs, arányla^oí ''rtr Itmmisr Wiíój Inik. |*i\ehéz lisníe-re«s4ö levelekből. Ha acsnmiik nrm j dob&nnyal Kanom iialtnAml r. ni-icgrpol kilttelDek |mcjr, minden os»-lybell Ar 50 cj Jisr. Serrírtib. detto y. _ weliscm mmm, e ♦flS CO L e v é l u c in c k r OSZtáll ausztria értékben "ÍVtY kr Jegyzet '' — 10 31. Saovartaíiará lapok, Szí vnrtakaró lappi^iaiadcaucui be4n»k ffsár nélkül . . . ÍIO. Kerti levelek. Csetneki Finom kertilevulek ozár nélkfil a Faddi , Véghi/ Q-gyillai, De bröi, én vitnv/di államáaokbol; finom erdélyi . ". . . . Közép finom kertilevelek 8?a - nélkül tx kertek falvai, Jánoa-htlzai , N. Doroghi etc. közé finom erdélyi..... HhV. i/psfinonnabüj válogatott Mebrorseni, Logfinomnbb válogatott dohány a Dobreczeni államáBokrol, mely fiuom pipa dohányá alkalmatos. 11a a cíomúk n< m tialmAm) r. 5oi . BP^yrl költetni-1; Ímrjr-, nttndrn uu.. i31yb-.ll ár 00uJ kr. ker. bb. Válo^jtotlnak ve. endük, a Ifufino-\mabh, laoinntutr, i''py is''inii, túl(ö trsi-ii liilu''.nrlkG i sertett fii, í« tarlal-ron v ilAgu.oAjTr-i lliuatialrrelrk 6t |erdítybr a türn inii éa Ic^ kitiinűbb nii-i.-öí^gi Irvclck. BiA''aO'' Icrt ). koilt o o.nrnk buiy -b«c«-értéko levonatik. Eien Ar cpyacrtt-ind érrúnyes inon jvAiogatott mv.nkatol CTLTrkra'' iá mety-llyrk m.nt finom pi-a doh., vajry mint irarbél,alka!m^i-alúk. Ha a cnomók nrtn dobáriúyat hanom inlmArni ragy tstb. ''mint fdliil. föflzer-y''dlaimflL- a norinbergí árak kereskedésében Nagy-Kanizsán, egy gyakornok vágy taaouea — kl kellő iskolai oktatásban rébzesült, felvétetik} bővebb -t -■''-''tad^aítáBtt funtemlitett kereskedésben szerezhető. .''^ej^ed gsídástati gép- és essközgyárából vott szántó-eszközök engem teljeséii kielégitenekra~hohenheimi ekék könnyű kexclcs-ós pnntos-dolgozáa mel> lenlren etekély Vonó er8t ígénrcinek, ngy, hogy egy lával minden erőltetés nélkül nnpról-napira 6—8 hüvelyk mélyen, aehéa talajban lehet szántani. A nagy m^j^redroénjfí>okhal-í8merettstbbekt faogyflem.é^ast um^umtitnemr :: 3 mAlt ősit roii: filvetéaéRél egy. hoUra. óly sürüek a rendek az én rozsfíildeimen, hogy a legttjabbi eső.után a gabona megfeküdt.. 1 szem 16 hajtást matatott fék .^i^-^.kiéatVetSgép-neis canpáa lóhern :é:s jíprőbh Himagvak vetéséin" ii? kalinaa^ Tie igen caétsreriLalkdles, Ion, kendér, sárga és; fehcrrípa és-ropcso • - iát. nenícwik előnyöcí Vúlt, da 20—40?/„ mog- vett^síközük''^rujatár nem. akarok ''•sé.llani { fA^kia a knkortosa-morsaoló é« »zal»avágó gópetcT— melyeket még ..egjr |grÉrÍlüh^Ín>éDyéi sem multak fölülj említem meg. '' '' ^IflgUi^jleníroi^tTCTfáno^^ érJekből szívesen rendeld űaiMoh, aU hocsátom, manwlok tissteíettel, Laibaohrmáj. 30 1864. - Fenser P. Miklós, ■ií ''.•-»•''. f _. _______ ... jéaxig-ígasgmto és birtokrjr.— E^Ie népek kaphatók Lőwy Józsefnél Sagy-Efanizttáa. Az alulirt tisztelettel jelenti a nagyérdemű közönse''gDek lio/ry ft ügyhökség''?T~élvffíaltí\ l éá működéséi ---------—-—sznlnnáBtnráe^iirkiadeUi^ríg^^ -----------.......----------6 B"—------- biztosijai biztosítéki tőkével rondelkezik és bUtosit: lnkházakat éö épüle- teket, gépebet, gvárakai, aerfosé.i és asCBségeléül fejsaerelvéayt, luűoae-rekci, bátort, őltöayt, fehérnetnüeket, árukat, marhafalkákat, ÍÖldniüve* JéwI^&h-^BdQOTall esaliöaö&etr-asaíniás—fftldtcriuéuyt és UJfaáéuaéiuü iaknmjn&yt, gaadnssail épöletekben, istállókban, caQrőkbén, asstagok és koalákban minden kár ellen, mely a nevezett javakban tűz vagy vIlláBsaojiáa, ;i^vagy nz ezek által előidézett oltás vagy römboláB által nkoztatik. Továbbá vlzrn és szárason ssállitándó javakat io mind azon veszély ellen, ;.._.''.------, melyeknek aso"k a azállitás tartama alatt kitéve vannak.^ Az előforduló káresetet tüstént fel vétetnek — éi a'' kártérítés esaközöltetlk. Nngy-Kantzsán, június hóban 1864. ''" '' '' . . * ■ ••■''•••■ • -- Fábián Zslpaond. "rJ---: ; " . . területi VgynUk. jgjünürott^f8^rn8Ítaég Í866rik évíjánaár 1-tőTkozdvo az al«ó Lond-tark*ó,_ követkeacádő két .birtokot haSEonbérbe adja''. lj-ör." A rr hot^raai határban fekv^ Qynlai: birtokot'' a'' raelyrcatastraüs -4olek''-könyvileg áll - -CWj^lli^éggir; 222 hold 947 Q 5l«« L^osztilyii szántóföldből; 102 hold - rétből^ 14 hóid 660 Rlflea lepdÖbSL-Összesen 340 hóia 359 Q _ (nwrllegill-I Ihöl ^4i06.hoto6QLQiJJ:étT hóid 127 L négyfizeg öíböl aTSí-. ...M ,, r»^wy.uu.Jty erdő légeid foggal-éa-~egy lakházzal. A közelebbi ha-.^ftsm^fpMielék^lsó-Lendvin afőbérnökségrirodáÚn megtekinthetők. Kelt Alsó-Leódva, jón. 26-án 18C4.": ^ Az Alaó-Lendva és Nempthy uradalmak Tudtul adja az illetőknek, hogy egy jó házbóli ifjút fel-/ogfld kereakeílésóbe gyakornoknak. Az illetők bővebTí tudomáat szerezhetnek fentebb említett kereskedőndl. ftfer -Alulírott Éoin Lenttf WajditS Jázsef kiadó lap- és nyomdatulajdonos ^íagy-Kariizsás, % ''TT".''"tsg£Hf»»-EniinnBi -tcmuHrre-tesemt, jniaawtnf ■ f. «vi J kejnmTTTslamogyóboafokvü Ldnti mezővárpsban fclállilandó''nfgőa-«reiÜ farész malmáUnkülönffló fiirészelt fa-anyagok eladásr^-k''észülaék, ugy különben megrendelések IrteljesrietneTu Az ajánlatok az alsólóndvái éb á nem-pthy főbórnöksági irodákban szivesen elfogadtatnak. Kelt, Alsó-Lendván 1864-ik .evijiuu hó 20-án.: ~ '' . .................... Az Alaó-^endvn calvénipthy uradalmak T6l>égn8kaége." Nagy-Kanizsa. Harmadik évfolyam. 20. szám 18G4. julius Ismeretterjesztő lap a szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdámt, tudomány és mitvftszct köréből. II'' ....... I I —............... I I I— I I | ..........—i—.......Hl I —B————---—-I Megjelöli o lap legalább egy ivon július l.ó l-től kezdvo minden hó 1-én lO-ón é» 20-án. — Előfizetési Ar postáu szétküldés* 1 ós helybon házhoz hordva egész évre 5 frt. j félóvro 21 frt. Negyed évru 1 frt 70 kr — Minden előfizető a tulajdonos kölcsön könyvtárát az eddigi fonntállú faltétól,ik mellett fól áron használhatja. — Nyilttér egy Petit sorért 10 kr. — Hirdetések négy li isáhos l''etit sorért l-ör 7 kr,, 2-or ti kr. és mindon további beiktatásért 5 kr. ■ bély<*gdijért 30 kr. fizetendő. A beiktatási dij • a lap kezelését illotö minden tárgy a kiadó hivatalhoz Nagy-Kanizsára { a lap szellőm! tartalluiU ijlötő közlemények pedig, ugy minden luvelek bérmentve a szerkesztőséghez küldendők ka]K>»várr». v ......V " 1 11 A somogymegyei takarókpénztár létesítésére alakult egyesület szerkezete. t (Folytatás.) 27. g. Kölcsönökért jelentkező folyamodók költ a mennyiben mimUnnyiau kielégíthetők nem len-nénik, azé az elöség, ki elébb nyújtja ho folyamodványát, ngy, hogy * rendelkezés alatti öszszoghöl j-Ja Ingatlan birtokokra, • vároai házakra adassék, ós csak egy harmada fordítathassák a takarék pénztár egyúbb ültetőire. 28. g. A választmányi tagok saját-sscmélyőkot, vagy * p»lg. törvényük értőimében meghatározandó :t ik fokozatú rokonaikat, vagy sógoralkat érdeklő kölcsönök tárgyaláaúban réízt nom vehetnek. . g. A» igazgató választmány a felok irányában a kért kölcsön utalványozása, vagy megtagadása, úgy a leszámítolásul beadott váltók elfogadása, vagy visszautasítása osotébou, határozatát indokolni nem kötolea. 30. g. A lossámi tolásul elfogadott váltók után 6*/#-tóli kamat számíttatik. 81. g. Minden előleg, és leszámítolási Ügyletnél, mely 50 frttot meghalad, iratdiják fizetendők, ezek azonban az előlegezéseknél évnegyedenként számítandó ''/» a váltó leszámítolásoknál pedig 4/s "ázu-lókuál nagyobbak nom lehetnek. 32. g. A takarékpénztár bovételoi állanak: 1-aaör. Aa alaptőke kamataiból; 2-asor. A betevők 1 otétoloibclj 3-szor. Kikölcsönzött tőkék kamataiból; aj A leszámítolási Ügyletiül, b) A könyvecske dijakból. o) Aa irat és letéti dijukból: mindozok a |»énxtárlia folynak. 83. g. Aa Intézetnek soha sem álland szabadságában a kozoléso alatti pénzoket Uzérkedési vállalatokra, — bármi aziti alatt is fordítani, hanem köteles azokat közvetlenül éa csupán biztos és kiszámított kaiuatozá»siil gyümölcsöztetni. 34. g. Az intézet kiadásai közé tartoznak : 1-szor. A botétdek és ezek kamatainak fizetése; 2-szor. A tisztviselők és stolga javadalmazása. — 3-szor. Aa Igazgatási és kezelési költségek, mily-lyeuok a ssálUaliér, fis, világítás, irósznrok , sajtó, posta, s több olólékro megkivántató köluégek. 36. g. A pénztári számadás naponkint berekesztetik, és a pénzkészlet korekszáinban a főpénztárba tétetik, mely az igazgató, napibiztos, és pénztárnok hármas zárával van ellátva. A kézi jwSuztárban, moly hasonlólag hármas, t. i. a napibiztos, könyvvivő, és pénztárnok zára alatt létezik, csak annyi |>éuz tar-Utik -vissza, monnyl a körülményekhez képest aa Ualot napi szükségo''nok fedezésére megkívántatik. 30. g. Minden év lefolytával a főszámla zárlat eszközöltetik, a a pénatár évenkénti koseléséuok átnézető a forgalom Mérlog, és érték kimutatásával együtt hazai hivatalos hírlapok utján közzé fog té-t tni, ■ az országos fejedelmi blztas utján a n<ngyar kir. Helytartó Tanácshoz foltorjesztotni, ezen kimutatásban a hotovők száma, a hotolt t«Mk -/"Jsiogo, ezeknek hováforditása, ui érdeklettok '' i.aroat-boli követése, a tartalék pénzalapul luioslog, és a kezelési költségük is kimutatandók. 37. g. Mihelyt az intézet összes költségeinek felezése, s a részvénytőke után száiuitaudó törvénye* k imatok levonása után foamnradaadw évi tiszta jő-vi d •lom tudva loond, ounok egy harmadrészo a tar-taléktőko képezék^-p fordítlatik, az ezen felül fen-uinradó összeg öt oj^/dnlő ríszra oszuUik, négy ötödrész a részvényesek fc!>zt, mint osztulék osztatik fel, ogy ötödrész p-dig a magyal kir. Ilelyt » nács jóváhagyásával uiogyobe''-! jótékony czélolvy* fordít-tátik mindaddig, míg a 3U. g-ban körüllit eset bekövetkezik. 3H. g. 11a valaki osztaléki illetményét egy ú? al .tt fel nem veszi, az az intézőt ja vára kitökésitte''lk, és az illotő a törvényes elévülés határideje alatt osak az osztaléki összegre toliot igényt, nem pedig ani kamataira ia. 3U. g. Ha a tartaléktőke, aa alaptőke ''/ftöd részóuek magasságát elértő, — ei osetlion a rész-vényosnk, részvényeik utáni betétoleikből 0<)*/« vesznek vissza, a többit p^dig akkor vosaik vissza, ha m tartalék tőko, az nluptőke egész összegére szaporodott, fenmaradván nekik mindazáltal okkor U réaa-vényolk számához aránylag aa azok után háramlandó haszonbani rész< sülésök. 40. g. Az előző g-ban említett tőke növekedés bekövetkezvén, a ti.Ma jövedelem a tartaléktők* képozéséro szentelt harmadának már csak ''/a''d* fog járulni a tartalék lökéhez, */t''da »<-dlg a jutalmazáai tőke alapítására fonlittatik, melynek runJoltetése loond a közmukások osztályának gazdálkodásra, éa takarékosságra folsorkentést és ösztönt nyújtani. 41. g. Ily juUlombani résaesülést igényelhetnek mindazon kézimunkások, kik 10 éven át o takarékpénztárba havonként fotytoooaan 1 frtot tottok be a nélkül, hogy oz idő alatt visssafiaetéat köreteitek volna. Eion időtől fogva, ilyen betevő élte fogytáig az egyleti pénztárból havanként 1 frtot vohet fel, e javadalmazás azonban megszűnik, ha tőkéjét, moly neki egyébbiránt 151 frt. 82 krral mindenkor kiviteli, vagy örökha^yományozAsi rondolkozésro AH, visszavonni kivánja. 42. g. Mind a tartalék, mint a jutalmazási tőke külön közölendő, — kamataik az Illotő tőko növekedésére szolgálnak. 43. g. Elévülési határidőül a törvényes 82 év szahatik ki. Ha ennélfogva valaki betételo keltétől czoii egész idő alatt semmi visszafizetést nom követolt, annak betételo ugy tokintetik, mintha arról, a annak kamAt járadalmAról az intézet javára lemondott volna. Ez esőiben a betétel, a 33. ev első napján a novét ol veszítvén, mint adomány a jutalmazási alap javára irt t k át. TÁRCZA. „MarötJbT — ''filrtéikflmi rajm — uAnosztai HEZBÖTÖL. (Vége). Vili. Békén nyugodtak a halottak a vóráztatta földön. A húszezer elvérzett magyar halotti tanyája oly ctendos volt olyan hallgatag. Olykor, olykor egy egy kóbor saollő áthúzódott susogva a tájon, a amint egyik vagy másik véres hullának hossau haját, vagy lebegő ruháját megmegé-rintette, mint fájó, nehéz sóhaj hangzott ol a légben. Olyan zokogó, olyan bús volt e szellő-sóhaj, mintha élő i^jkak felesdő kín fohásza vegyült volna véle együvé. A sóhaj mindig hallhatóbb lön, s néhány pillanat múlva aa őrök egyhangú lépteinek hangja között tüsz-szögő mén élénk dobogása rázta meg a csendet. A ló sebes vAgtatva repült a békén nyugvó holtakon keresztül, a amint vaslAba itt ott egy egy véres hulla hideg köblére lépett, vihogva emelte fel fejét. Nyergékeu két alakot emelt a tüzes Állat. Egy k«-ménytartáau férfi, és egy kön nyedtermetü ifjú nő ültek a nyeregben összefogózva. A férfi, erejét megfeszltvo sebes futásra ösztönzé e szaladó méi^t, a mig a hölgy mint folyondár a tölgy •udarát, rornegö karjaival erősön körülfoná a férfi tormetét, hosszú haja, longo hab ruhája m«sszo repült utánuk aa éjben. Aa oaman örök, amint az első meglepetésből magukhoz tértek, üvöltve lármázták fel aa egésa tőrök tábort. Midőn a végelszánással vivott maróthl csatározás Tágéból közelednék, a a csapatonként elhullott magyar-harcsoaok holttesteiből, mindig magasabb éa magasabb halmok domborultak a vérrolborltott orő-ditvóny romjai fölött, Dobozy a kétségboesök »rai közt harezolva, egy kemény Ütés kövotkoztéhm. ön. tudat nélkül hullott a viárkokba lo s ott feküdi ursai kiizutt agyutlnn jeU nélkül az életnek, ápolva, az é\ leplében ifjú unjétöl, ki a legnagyobb véss >k iialii '' hozó pillanutaiban is gyöngéden őrködött f''. Hosszas cszmélotlons''ége után magába, .ért 1)'' bozy s midőn a téron széttekintve az éj kéto», hjn>/''y-borzasztóan tüntette fel a valót, lelke fájón győződött meg róla, hogy itt többé már nincs, oh nincs szükség reá.... Kik vélő küzdtek, mind, mind halva vannak, körüle. Nincs itt már sorami, semmi többé, amiért maradnia kcllcno. Ha lo van döntve a moly ol? szilár''/^tt küldött itt a vésszel, miért már fi , lehullott fának végíö lovolo.... Nejére esett fájó pillantása... A nő ott állott melletto, s rátekintett esdő arczezal. könyező szemekkel, mintha mondta volna: —E0o» >-».jein Mihályt oh vigy, vigy el engem ihnon..... Dobozy, — szivét szorulni l^e-o, ■ többizben nehéz, hosszú sóhaj tört kl férftai kohlébői. Oh nehéz volt innon menekülni I A nő dobogó köble iemegvo kettőztetve viszhan-goaá a nohéz sóhajt s oz volt az, mi olyan fájdalmasan hangzott a holtak tanyáján... Szegény Dobozy I Önmagáért nem nagyon kívánt már élni. Jobb szorotott volna halva feküdni ott a többivel, hogy no érto volna meg ö se o gyászos végzotet. Do a nőt, • nőt megkell montenio. Nom hagyhatja, hogy tőrük kézro jusson.... Az éj homályát fölhasználva közelben álló lovát elövezeté, s ifjú nőjét maga mollé oim''"''/} nyergébe, végelszánással rohant a veszélyos uton ''1'',1 A nő hálás tokinteto mélyon érz. f-zlvo egész tiszta háláját tárta a féri elé azon mo könyben, mely Dobozy arozaira hullott, s oz mi''iáou szavaknál érthetőbben beszélő hála-köszönet vala. Dobozy vágtatott ott vógkétsó^boeBéis*! a hol- '' tftkon keresztül, s amint a ló sebes nyargaltában a ■ ''Sót omborsuly alatt mogmeg botlott olykor, a férj ! .tzelíuen fordulva halavány nejéhes, bátorítva inté, | hogy szorosabban kulcsolja át remegő karjával. '') Horváth Hlhitjrnil • mlmUn HSrUnít^;. Terca alatt fegy vorben állott az ogéss török tábor. Megrezzent a kardvas amint felkötötték. Tomboltak a lovak, saaladva — vágtatva. Sziz kar oraelkcdett boszúsan a légbe; saáa törők kezében villant meg a fegyver, • mint dühöa vadak, őrjöngő riadás közt rohantak Dobozy után, hogy útját állják a két menekvőnek kik a kétségbeesés küzdelme között haladtak előre. A törököknek rémes kiáltása mindig köaelobbröl, közelebbről hangaott a menekvők nyomábata éa a tér, mely a nemos pár és üldözőik közölt előbb meglehetős távolnyi vala, mindig kisebbre kisebbre olvadt... Aa állat ^maly a menekvöket vitte, habbal volt borítva már, s mig a foszlányként szakadozó tajték fehér fodrokban repült saét a légben utánna, a nagy fáradságtól tüze egyre jobban lankadotl. Egyre észrevehetőbben lassúdtak a hü állat inogó léptei a bár erejét mogfeaaitve iparkodott, hogy előbbre törjön, vaslábait már nagyon nehezen omolto. A menekvők lolko előtt, sötét éjnál sötétebben tüitfol a Jövő.... Az ifjú nő koblo félelom • aggály közt hányatott. Egyszorro lobogó lolkesedés várása éraelmo szállott ereibe, a mint ki nagy dologra határosial magát, bátran, félelem nélkül szólt: — Mihály állj meg. E ló öasseroskad itt alat-tunk. Kettőnk számára nincs többé meneküléa. Egyikünknek halnunk kell. Engedd had haHik meg én. To még szolgálhatod a hazát tovább ia. Én itt msrz-dok , do hogy tiod maradhassak, üsd által tőröddel keblemot, hogy no keljen török kés által törnöm meg. Dobozy visszanézett, üsemeik találkostak, mindkettőében ogy titkolt köny rezgett, — a egyszerre szállott fol köblükből az éghez a sóhaj. — Együtt éltUnk együtt kell meghalnunk ía — ssólt Dobozy. Vagy megmenokszünk mind a ketten; K^ I. %. Ab intéxet clnöko, s illetőleg ignrgatóiát általában fizetéses tÍBr.lvÍHolöi, valamint fejedelmi blxtoa ia na intézet kölctön- K&nolési ro nd aaabályok. Ae igipsltkti ttujvlrúl. ^fC^x^gLJ^fAaegy ea ŰI e t o t réazvényesek képezik, részvénye vallás, kor, nom és rangkülömbaég nélkül mindcuki lehot. 40. g. A közgyűlésben a határozatok áltnláiiot axótöbbaégg<d hozatnak, a azavazatok egyformasága eaeWbcn neon vélemény emeltetik határozattá, moly ne elölülő Alul fogadtatott ol. A szavazat a részvények számához kíiHínt cazközöltotik oly formán: hogy fenmaradván minden egy rétzvónnyol biró tng szavazási joga la, B részvény után két, a annál több részvény birtokában levő tagunk mindenötödifc részvénye után egy szavazata jár. Egyé bbi ránt bármennyi rí»avény legyon ia bárki birtokában, azok útin még js oaon számítási kulea azorint tíz txavaxatnál többet hűid követelhet. 47. g. A tanácakozáaokban, éa a válaaztáaok alkalmával a azavazáa gyakorolhatására megkiván-tátik, liogy a részvényos legalább 20 évet logyen, és szeplőtlen jellemű, réazvényo J>edig a közgyüléat megulöző három hónap előtt a részvénykönyvben tulajdon nővére Írva logyon; ha a részvényéé a köz-gyűl éti tárgyaláeokban txomélyeaon, vagy inogbizottja niUI résztvonni kíván, azüktégca, lingy a kózL''yüléa napján — az üléa kezdető előtt réazvéuyét, a illetőleg iHOgbizó levelét ia aa egyleti titkárnak mutassa elö. 48. g. Megszűnik egyeaüloti tng lenni a rész-vényei:''1-tzör. Ha meghal. Ez cietbun örököaol, az öröklött réazvényok legott birtokába lépnek ugyan, do nz olhunyt réazvényea réazvónyo után járuló asó* iiiélyca jogaiban caak az öröklött réazvényok nevolVre történt tettlegea átiratáaa után rézaeaülnek. 2-azor. Ka a réaz vény máanak engodmónyeztotik, mi által nz engedményéé, hnaonlólag caak a róar.vénynok nevére történt átiratáaa után réazoaűl az e joggal járó haszon, éa tohorbon. 40. g. A forgatandó réazvényok caak az igazgató válasiltnányl határozatok következtében irattatnak át. 60. g. Mindon egyez réazvény átíratása után nz Illető hélyogdijon kívül, f»0 kr. átiratlaidij tizottetik. 51. §. Mindon réazvénynek meg van aaját fi.lyó száma, és er alatt a részvénykönyvben saját lnpia, melyen a tulnjdonoa nevo, a a kibocsátási érték jegyeztetik fel, éa minden réazvényhcz egy osztnlékl szelvény ia mullékoltetlk. Addig mindazon által, még a réazvényok egész értéke bo nőin fir.ottotlk, eaak (doigtonca réazvény jegyek fognak kihocaáttatni, molyok axlnto cladhntók. Kzekuek eladása eaotélien a bojegyzett réazvényea a táraulnt irányában folelöa marad mindaddig, mig ezen kötelezettaég alól a réazvény átiratáaa által fel nem oldntott. B2. Minden réazvényeanok (tekintettől a 40 g-ra) joga van az egylot: a) Köxgyüléaén megjelenni, B4 fc a a tanácekozátokban réazt venni, b) A forgalom haaznalban, és nVeroményoibon részesülni. M. g. Mindon ogyosülot tng krttolos: a) A ronü-azabályokut megtartani; b) A notaláni vcsztotégben, részvénye erejéig nsztomi. II. Az ogyesülotröl. Az egyesület —>• mint Ilyen jogait gyakorolja: a) Közgyülóaen, b) A választmány — éa e) Egyes tisztviselői által. A ktitgyillétrül. r>4. g. A közgyűlések vagy rondazeriutiok, vagy rondkivüliek. BB. g. Hondea közgytlléaok Kaposvárott, éa pe-dig évonkint ianuárlua hó negyodik azordáján tartatnak. Exon KŐzgyUlÚHok tartása négy héttel előbb, mind az egylet lakán kifüggesztendő táblán, mind pedig nz idöszoríntí liivatalua hírlapok utján közhírré tétetvén, ez alkalommal a réazvényeaek a hirdetéabon az előforduló tárgyak iránt elovo érteaittotnok. ltondkivüli körülményok caotében, rondkivüli közgytlléat az egyeaüloti elnök, vagy ennek akadályoz-tatáaa eaotóbou a válaaatinányl igazgató által hirdethet. Mindon gyüléa a tmácakozáai tárgyak közléso mollott az Illető nolitikai hatóeágnál ielontcndö be, a az orazágoa fojidclml i>iztoaaal ia közlendő. Azogyea réazvényeaoknck indítványai a nnpirendre leondö fel-vét<d tekintetéből d<''«zombor lű-ig az elnöknok, illo-tőlep a/, ÍKazgitönak Írásban nyújtandók bo, — az ezen határidő után boadott indítványok a körgyUléai tanáeakozáa tárgyát nom képezhetik, éa tudomáara ia logfellebl) cenk oly végből hozathatnak, hogy nz a közgydlóaen hatámztathnaaék mog, mely a kérdéses indítvány tárgynláaára van hivatva. f)0.*}{. A közgyülé* tárgyai következők : a) Az cgyoaülcti elnöknek egy óv tartamára leendő mog-vuladztáaa. b) Az intézet áll ipotVról az igaigntó által teendő jelentéinek tárgynláan, éa a azámadáaok, éa vagyon mérlegnek íl tnghól álló, h o vegro különöaen kijelelendő küldöttaég általi megvizagáltatáaa, o kül-döttaégbo nzonlmn azon évi válatiztinány tagjai nom vifÍ5tazthatók. c) A választmány, táraulnt! titkár, éa ügyvédnek titk*>a azavaxá* titjáni megválasztása. A választások átaláuos szótöbbség által eszközöltetnek. d)''A választmány intézkodóaein^k inogviszgAláaa, jóváhagyása, vagy megváltoztittáaa. e) A válnaztmány éa hivatal liisztositékánnk meghatározása, g) A tisztviselők feleletre vonása, a a monnyiben a terhelő tényálladék kivánná, ellwcaáttatáaa. h) A fennálló alapszabályok meg változtatása, vagy módoaitáaa, te-kintetbo vévén a megyo területét, i) Az ogylet további fennálláaa, vngy feloezláaa iránti határozat, k) Az egész társulatot kötclozö határozatok hozaMln. A jogérvényoa közgyűlési határozni hozatnlára jelonlovő válnaztmányi tngokon felül öt) részvényesnek jelonléto elégaégea, kivéve nz i) alatti pontban kitett feloszlatás! eaetut, midőn ia a réazvényeaek két harmadának jelenléte, éa a jelenlevők */j"dának belő-offyozéso kívántatik. A h) éa i) alatti határozniuk nz ill >tő hatóaág által ia megerősítendők, a h) alatt érin- tett alapszabály változtok pedig m«n fölül, |„ t betevők jogait érintenék, oly meg|ftgyíé«sul tcendiV közzé a hazai hivatalos hírlapok utján, hogy * |)ole vök botétoleiket, az azok kivétoléro kUOzott határidü lefolyása alatt viiazavehotík. Az intézőt nagyobb b ót igazgató v á 1 a a z t m á n y a i r ó 1. f)7. Az egyosttleti választmány, a közgydK,. nek külön állandó bizottaág>, inoly az intézet jognir«( éa ügyoiro egyik közgyűléstől a ináaikig folügyolond'' nagyobb, és igazgató választmányra oszlik. C)K. g. A nnuyobb válnaztmány 32 tngból áll( kik a réazvényeaek közül — réazvényoinek azámárt való tekintet nélkül — azótöbbaéggol válMitatnak.'' 60. 11a időközlion a válaaztmány valamelyik tngja kilép, vagy meghal, helyébe az küvctkozlk, ki nz utolsó választásnál a megválasztottak után legtöbb szavazatot nyort. 00. §. Minden válnaztmány! tag díj nélkül U. tandju cl hivatalát, éa hivataloskodása idojóro az tgy. loti pénztárba egy részvényt tartozik lotctcinónyeziií. 01. g. A valaaztmányl tagok köt évro válasz-tatnak. Dóli szomszédaink. (Végo). , Továbbá bir k*th. al- éa főgynanaaium, görög n. o. tanoda, főelomi iskola, lycaum, tanítóképezde, jogakadémia, reáltanoda, nAiakolákkal a több növelő intézőitől; dlaze* egyházak, mint a VAraadi, többnyire o klizol tlzod alatt eroelkodtok ; férfi- éa nö kolostorok , zárdák som hiányzanak, mint ac illóki Kapístranféli) szőrzet zárdája, mylyben Kaplstrán János hamvai nyugszanak, — a diákovári irgalmas szerzőt nö zárdája, az. foroncsiok Vorőozén atb. Zúg-rábbnn sz. Vinczo betegápoló loányal, Varaadon or-solnszüzok, Klanjec minorita koloatorral; papnöveldék azinto több helyen; a Fruaka-Oora rogényoa halmain azétazórtan 12 kalugyor zárda van. A nevelésügy folytonos javításokon megy át, aa ogyház mln-dont elkövet, hogy a szülök, gyormekek szivébe cao- Iiegtctliosao az iskolák hasznosságát, do hiába a ex a >ibi: a népnek nom k o 11 i a k o 1 a. Innét a sok roszlclkü, elvctomültek serege Horvátorazágban. Ezt tudva, könnyen megfoghatóvá válik, mért talált a megkezdott tngosítáa a népnél közel lázadó ellenállás ra''( Mért tömjénez annyira a dologtalan-ságnnk ? — mi máa körülményok hoxzájárultával leginkább okozta az ország elszegényedését, pedig a szegénység oly elvlsclhftlon tohorként nehezedik vállaira, melynok súlya alatt nom képet a nemzőt egy jobblét mngasb fokát olérnl, sÖt mindinkább OrvényTni meríti. A kereskedőim! kamra jól Ismervén- a dolgok ezon állapotát, igyokazik nagyobb kOzlekedéa által másokkal saját nemzetét felrinaztani tunvnságából, hogy az clazogényedét terhétől megmentheaae a az nnyaglságból folomolkedjék. Azért nom elégedett meg a caekély közlokedésaol, moly vlten tutajok, — Vagy bevárjuk együtt a halált. I)o csak a logvégaő factben. Menjünk a mig lehet r«v Azután ökszeránozolt arctcznl kétségliooséstöl dörgő hangon kiálta hü lovára, m!g sarkantyúját egész erővel vágta annnk oldalába. • IM • hü Alhtl Winoz nylhogAasnl ugmtt egyet a tarkaiityu élos vágáaa ulatt, azután hátra fordítva babbal borított fűjét, míg vérben forgó azumeiveljó urára nézett, roskadozó lábai caak laaaun nyögve bírtak tenni egy-egy furdo lépéat. A hosszá azélaobet vágtatáa toljoaon kimorlté ab állat orejét. » A törökök apró lovaikon futva, már n moncko-dök nyoimtibun vo ltak. l''Vy cRy elhajított dárda röpült ol olykor a me-nekvök mellott, a bár nom találta őket, do helyzetök-röl bizonyosokká tévő, nyilltan belátniok ongedó a közelség -t, melybon a törökök vannak. lift megmenekülni, futát által már töld>é nem lehet. A törukök már axon vorsengtok, molyikflk legyen első a luonokvők olfogátában. Ás líju hölgy ctak fokoxá vadaágukat. Egypár porea éa a nemet pár bo leax keritvo. Bobozyra halál vár. A nőro az. Imgy török kéz érintése alatt loaláxva éljen halálnál kinosh életet így kikerülhetné n halált Oh do e gondolat, már maga a halál volt, a magyar hölgyek orényoinck öea* taegét ölolö tiszta lélokre. Ily élet neot — oh nom koli neki. Midőn már látta, hogy monokülésro többé ninet remény, mogl>orzadva gondolatainak lehetőségétől, görcsösen ragadta meg férjo koxét tálig tuttugó hangon azólt: — Mihály Istenre kérlok álj meg. Allj mog, míg meghalnunk nom kéaö legalább. IJobozv megállt, loasállott lováról, t mig remogö nrjét leemoíto a kinot nyeregből, arczán, fórfiat ar-csán, a kínnak lelketrázó kifejoaéto ült. A törökök közül néhányan már ctak pár lépéf nyíró voltak. A nő kétségboetvo sikoltott fel, a mig azemol Cérjéro tapadtak, halvány ajka lázaaan rebegto: ''— Mihályom ha azorotaz, ha VAlalin szerelté'', no hagyj élvo kerülni a török kezéro. Az Iston irgalmáért könyörülj. — Tehát ninc s irgalom, ninca monekedéa, kiálla lolketrázó hangon a férj. A tnennybon találkozunkh.i ■ n következő iiorosbon mig kórjával nőjét álfogá^ fényes tőro markolatig niorült az iQu nö forró koblélo, Miro a tört felemelte itmót, a vérrel együtt mely kezéro fecacacnt, egy nemes kobel dobogása hiilt ki. Az ifjú nöogyetlon aohiy nélkül, — inoaolyogva halt mog. Jobliau szerette tiazta kohcllol a halált, mint magalázott, meggyalázott nőiaéggcl az él ;tet. — Midőn a férj, karjairól a gyep puha azönyogéro h<-croazté, olyan volt mint (%mag<i»ztoaau felfogott női ragaazkodát éa azurct''t fájdalomban megtört eszményképe. l>oboxy rá tóin meft nézni többé a kedves halottra. Köponyét reá boritá, a míg borzádálylyal meg-tolt lolke kínok tengorébou usiott, görcsöacn ragadta meg véroa keze a fényes kardot, éa a aulyoa buzogányt a mint k! felzaklatott ingorénok határt nem istnelő vad pillanatában egy világot kíván kipusztítani, — kétkézzel harczolva rohant a törökre. Nom érzé a sebet; nem érzé n vért, moly aohoi-bői patakként folyt!... Lolkénok fájdalma aokkal nagyobb volt, mint milyet a test öasz< a kínja adhat. Caak a halálra gondolt ée a boazára. Számtalan törököt sobcaított meg érczkarja. Négy már halva volt közülo, do midőn az ötödiknek ia halált adni kéaziil/, egy dárda öiuzivét azúrta közepén keresztül, y ott roskadt összo ö is nejo mellett. Halva feküdj 9i» a többivel. A ledöntött fánok >|égsö lovolo Is porba volt tiporva. ^ Nem monokedott meg ogy tom a maróthi vér-tafaukból. Midőn a azomnrri éj után újra felderült a hajnal pirot fénye, Maróth terén hótzozor elhullott inngyar vérről borított hideg kebtlóro ét élettelon l.ahvánv arexárn vete világot.... kiknek halálát egy nemzet gyáazolá. • Szulejman miután boszáját kiliütötto és öldöklő csapatni iiedig gazdag zsákmány és fogolylyal tor-kelve Ibidáii összegyültök — Mátyás király lúrca vá< rának klncseil és ritkaságait ösazuazedve hajókra ra-kutá a K o n s t a n t i n á p o I y b a küldötte. A műremekek, szobrok, egész híres künyvtlr, mind, mind a töröknek lön becses birtoka, hogy a magyaroknak no maradjon sooiuii. Szeptember 24. a Dunapartján aoregévol]maga ia hazafelé indult a miután móg utjakÖzbon, Sxógodot, JUc aot, éa a l''ótorvárad melletti vódholyot romokká döntötte a vérrel, honfivérrel fcaté bo Magyar-honnak földét, máafól havi dáláa után október 10 én elhagyta az orazágot, — boszankodáttal gondolva még tilán otthon is : M a r ó t h r a, a magyar roeue-kültok állni hösileg védott kit holyro, hol ax os-mán-soregnok oly óriási nohéx muukát okozott: a magyar vitézség..... Maróth mogvétolo atüröknok több rérbo került, mint maga n mohácsi Utköxot. Oh do mit ér mindez I Ennok tudata nem nyújthatott Irt, onylfot a szenvedő nemzetre, melynok szive nohéz fájdalom közt megtörve vérezett. Szulejman visszavonulásával mogszünt rövid idöro pusztitni a vész a nemzeton, do ux anyák,* tctlvérok, a rokonok ét a nemzőt koblón bogyógyu-lattanul égett a tátongó mély teb — éa könyök közt gondoltak visaza a rómea nnpokro, melynok iaxonyu viharai között oly sokan, oly borzaaxtó aokan veazt^k ol azok közül, a kiköt szorcttok. Szulejman azt roondá: o két hónapi hadjárat ét a másfél havi duláa, nom hódítási vágy, otak botxu-szomj vala. Iszonyú bosztyáért, a azonrod^ honnak: „két-tzázozer édes gyormeke" volt az áldozat. sipkák • a szárazon országutak segítségével történ*-lictik, hanem jobban távolabbra is kiakarja terjeszteni. Ad voceui: ornágut, Slavoniu dicséretére megjegyzem, in''uzotínt országuUik finomabb állapotban találhatók, mint nálunk; ha átrándulnak — t. olvasóim — nem kell féli.lik r rázós úttól, vngy oly pillunnttól tartnniok, midőn az ember ujjai vnl önkény-tolonUl is átfutja tagjait, mintegy bizonyságot Merítendő azok épaéges állapota felül. Kitka ország loliot gazdagabban megáld™ mindemtől. Az egész Fruska-Uorn, (,''ornu-Gora magaslatain erdők, szülök (innét a hirea szerémi vörösbor) gyümölcskertek húzódnak vógig; lapályaihan gyö-lixöü rótok, Ifgelők , melyen gulyáik, méneseik vidorau legelészhetnek, — o völgyeket kisebb nagyobb folyó vlzok klgyóxxák át, medrükben a lrg Sxubb rákokat, halakat hozzák étkdlj a rónán szántó- földeik terülnek el. Ily rónán terem Tovnriiik mellett .ki. koronának! u neme* busa. Szép kis ország, valóbsn óko lobot « A fúld kovée sxorgalom mellett mindent megterem lakúinak, do leszüretel a szegény, s Iia látja, hogy boráért vnvők nein jönek: ő maga megkezdi fogyást-tását (talán bujában, vagy lmgy Iwra no savanyodjék n hordóba) és addig fel som hagy ax ivással, mig tólon mámorából filrozzenvo az iusóg ki nőm józanítja, ilyenkor arra ébred, liogy kenyere sincs. Aztán igy teng éven át uj aratásig, uj ozttretig. Aa exeoutioiialis világban történt, liogy rs ily oinbnrokhoz Is bcsxállásolták M írs néhány hiv-sxolgáit szürettáján. Hiszen volt jómódjuk — vevő nem jött, maguk fogyassták el a jó liogy levét. Do bo-köszöntött a i ideg , könyörtelen tél, a kenyér mindinkább fagyott*, v^gro élolmoxósök oly gyengo lön, hogy at exocu torok a házat elhagyni kény tele-nitettok ax élionhnlás kikerülése vég- tt. A katonák ott énen nom kivánkoxnak ily (Igyben járni, inert legtöbbnyire szomorujátókkal végxödlk föllépésük, nem ugy mint nálunk. Mióta Horvátországot Izrael tini annyira megszállották, élénkebb a kereskedés fa, gubnes és gab-nával, do má» országokéhoz kéjiest ex is csak nyomorult, mort n tova sxállitiU csak neliéx szekereken történik.*) A kamra elégtelennek tartja a csekély köxloko-dést arra, hogy Horvátország bütormésébÜl máshova is szállíthasson, most minden erőjéből rajta van, miszerint a z á g r á b-k A r o 1 y v á r i vasút létrohozas-sék, s oly törekvéssel siet, mint liirlnpok utján érto-sülónk, hogy a déli Állam vaspálya társaságot kötelezni akarj*, lia felszólításra nein hajol. Mig a ministerium engedélyt ndott még mult óvlion Sehnum-burg-lippol Viluioa lioroxegnek s társainak egy szárny nAtt munkálkodhatni, moly a horvát vonult ii d a • p r ag e rli o f i Vonallal kötendl össze; ugyanott ongedély adatott egy Ksxékröl — Zimonyba voaetendö pályára, moly a sxorb pályához csatlakoznék. Lassan, lassan 1 Mit sxóljak a hajózásról ? Ex is csak silány. Pár év olőtt csak egy-egf gyümölcscsel vagy fával, ritkán gabnával torhelt tutaj, sajka eroszkodott alá a Dráván, most azonban már is sokkal élénkobba forgalom, a közlokedés rajt, menynyivel Inkább élénkülne a Dráva szabadulása által. Mult évben hetenként két gőzössel bírt egyik hétfőn, másik csütörtökön ment tol Kottoriig * legnagyobb rondotlonséggel, gyakran még a határozott nupokat •Aitt vó»p tfgyii.-inW, * fával t«4t lu^jó t(.J»biiyir« oldalához csatoltattak. Többször volt alkalmain tapnsz-talhatni, mily sok utazót vitt fel, kisobhszeríi vásárnak tekinthette a falusi pór • hihetőleg megtdtfil-döxetet. Hol bo< stéledctt vi.gy átláthatlau ködfátyola burkolá bo a láthatárt, ott állomást tartott. Utazókat Eszéknél vngy Kottorlnál foggdott bo , mindazált >1 csak elöro tudatni kellett ágensével, liogy VAlnki hol sxándékoxik hajóra ülni, a bolyt saiveson partra küldto vsoluokát, s a gőzök lassan trüsxkölve haladt elöro az utaxó bosaáltng ; hasonló utódon bár h-d partra tette nkiszállruú szándékozót horgony vetés n élkül. — A vo-rőozei hatóság rajta van, hogy egyik kikötő állomás Lopjc-nál (vagy magyarrészoni Keresztár Atellenébou) legyon • már előkészületekről is beszélnek. Nem jó lett volna-e mogyénk résxéröl is lépésokot tenni ax iránt, bogy ne ax említett helyen, liAiioin Sellyénél lonno * s tarai révbeti állomás V A különség alig tennó egy negyed orát s reánk nézve tag:idhatlanul több a nyereség? Kár az ép oly csinos mint ax agg Batthyányi gróf gyönyörű kastélyából, nolyben rövid ideig mag* is lakott, és a pápai nom-xetörség fötartóskodósi helyéről (1H-IK), nom csekély novezctcsségü mrgővároskát— Sellyét a rugótól mcgfftsalani, mely felvirágozni koxclő állapotában gyorsabb lendületet adna haladásnak l S o 11 y o pedig Somogymegye nagyobb mezővárosai köxt sem rncg-votendő holyet foglald. Tán erélylvel, föllépéssel lo-hetno még a dolgon segitoni? No hagyjuk jogainkat ggónélkül 1 Ka a drAvei gíizhajózAs állapota. Illa ax csak sxegényes marad inig a folyam egésxen sxabályoxva Krcilíti UtvAnyt n/ujt, ha «» «>nibor íirnrlg^rí" rr»< Ily JArmlivot: nnjr/ homn Ur«u-Mr olí S- i u I I k o Ixf.íjvn, • fuvaros a knril olafl «ara((l/&jin illKlufr ((y.''ltl<>»uirrai • n«. t»rajr/l boldofTTiifÍTol koriuJuijotva • f.<lh<uitiS v r a n a c sat. ki-Altitokkal Ai-llitjfatra K/orsabb «rn<w« lit->»alt, mort iiAliuik a> bkilr i« ta''An (ryor»«bb»n moxUirtiuik a-ónban níha. Uogy a f''k. Kypl''l rp''tfli hlAnj-»lk, ll/»nk<»r a c»ik>a l«Sj»tű lovak el»pj<-uek fg/lk^ro I I, • <•(;<''•«tnaji f iityv.-ncnyt Urt a »**lckk«l. H. U. ^ M fr nem less , de az termésíottseri vállrlkoió szellemet igényolnn''* Anyagiakban kiapndhatlan forrást. Tisx-titják ugyan, de mi késedelmes munka tisxtitó- Jép regélyo nélkül. Addig kutatnak csáklyák kai orongokkal a vizmedrében, mig egy nagy tuskóra nem akadnak, Aztán körülkötözik és vuoi, toraj (busd, rajtal) Mikor érnok igy Kszékig? És ba tisztítva less is, még nom szabályozva rendetlen folyásában. — Csak nom minden tizodnok van nagy 8 x é-obenyije! — Multévltcn Wickonburg gróf, kereskedelmi ministor legnagyobbórötuüukro fülkarolta ox ügyet. Kérdést som szenved, hogy a vaspályák és gőzhajózás általi kölcsönös közlekedés Magyarországnak is hasznot hajtana. — Ha l-,»en, ugy mért no igyekeznénk az Ipar o két rugója létrejöttét sürgetni közreműködésünkkel a határos testvérországban j különösön nz utóbbit, hisz a Dráva nekünk is sajátunk? Mórt ne pártolnék tohAt a jót, a hasznosat? „Rxon forgnlml vonal megnyitása — mond egyik napi Upunk —az austriai birodalomra, kőt a külföldre nézvo is kisxAmitlnt''itlAn fontoseágn, mort a jelo itő-ség, melyet az uj forgalmi utak nyersterményekhen gazdng toi ülut- részein kon igényelhetnek, Annyira ol-van ismerve, mikép csak nébAuyan eddig a vásártól csaknem elzárt t •rményokre kell utAlni, hogy az ujon nyort nomxelg-ixdásxati vi/.i-ut fontossága oly országban, a mely forgalmi utakban annyira szegény, egész torjedolmélK-n méltányoltassék... A szállítás olcsósága melyet a drávai gözln\józás szülond, elénkltöleg fog hatni a fakereskedésro s a kivitol hihetőleg nom sokára fog oinelkedni stb u Ugy legyen. Adja Isten miszerint gyors léptekkel haladhasson előre megkezdőit irányához liiven s rövid időn roménytluk lőhet a sok elöitélot, balvélomény, gyanúsítás, félreértés miatt idegennek tokintett Horvátország — mint testvér hazával karöltvo ax clöhala-dás lobogója alatt loküzdhetni ax elénk gördülő akadályokat, és a győzelem babérával jutalmaztatva a régi egyetértés áldásos porczeit élvezhetnénk. „Unitit viribus." SELLEY LEL A. Hirok ós események. — 15 lapok szerkesztője is Füredre utazott. /\ Az alábbi tanügyi Jelentést a lognagyobbkész-séggel közöljük,.még nr.gyobb volna örömünk — ha-már egyszer, a régi torv szerint — inostcsak néhány jóakaró ogyón keblében élö azon óliAjtás, bogy 8 osx-tnly kimutatását — köxölhotnénk \ do no felejtsük el, hogy Nngy-KnnizsAn lakutik, s vidékünket sok folyam környezi — melyek levegőjét több patak is rontja, melyekbon ismét a rákok dúsan tenyésznek ; nom csoda tehát, ha mindenben hátra megyünk. s= Tanügyi jelentés. E folyó második félévi közvixsgálatok a kegyes tanitó rondiok lielybéni gyn-nnsiuniábnn kövotkoxö napokon fognak tartatni: Nyárhó Ul án a ^xontlélek segítségül hívásával a vallástanból inindon osztályban. 15-én roggol latin és némot nyelvből a IV. osztályban, délután magyarnyelv- s történoleinből a III. osztályban. 10-án reggel latinnyelvbol a II. osztályban, délután latlnnyolvböl ax I. osztályban. 18-An reggel termésxettudoinánynk-ból a IV. osztályban, délután földrajz s német nyelvből a HL osztály)*!), I''.l-én reggi>l saámtaulxtl a II. naztAlyban, délután számtaniról as I. osztályban. íiO-An. reggel mennyiségtanból a IV. osztályban, délután latinnyelv- s terményrnjxl)ól a III. osztályban. 22-é.i rogg<H földrajz- s német >nyolvbül a II. osztályban, délután földrajz- s német nyelvből ax I. osztályban. 2il-án reggel magyar nyelv- s történelemből a IV. osztályban, délután mounyUégtanból a III. csxtályban. 20-én reggel niAgyarnyelvből a H. osztályban, délután mogyarnyolvből az I. osztályban. A vizsgálatok ax illető osztályokban reggel 8 — s délután 3 órakor vooudik kozdutökot. Nyárhó Ul-én a tanév ünnepélyes hálaadó istoni tisxUlottcl szavalat- és sori xal-kiosz-tásal bozúratik. Mirlilt.cz. szülők, gondnokok s a magyar felsőbb tanügy barátai — hazafi-tisztelettel értusittotnuk. Kolt Nl-Kaniasán nyárhó C án. 18Ü4. Könnyo Alajos, gymnaslumi jogyző s tanár. A Juh l''ó 2-án ax az szombaton, a dalárda ösz-szos — ŐO-at felülmúló — tagjai, olnukükot: Szép Károly urnt — énokostélylyel tisztelték mog{ az olő-adott két magyar és egy német dalt, a tagok igon szépen énekelték, mintegy ö<)0 hallgatók jelenlétébon. Elnök ur cgy lelkes szép bcszédbon megköszöné — mind mnndA — o váratlan megtiszteltetést, inelyot harsogó éljen követett. Üdvözöljük a testületet s derék elnökét — mint Kanizsa lakosi igen óhajtanánk, ha o testülot ugy mogerősödnék s növő-kednék, hogy a feloszlástól no kolljon félnio, s hogy ax itteniok összetartása általi Zala- s ^omogymegve több yárosaibnu is létesUllietuéuok dalárdák, a Jó Ítélda Által kedvet kapva ahox. Miután pedig más lelyeken — hol nagyobb dalárdák léteznek, a hölgyek Által — felszólítás következtében — lobogóval Ajándékoztattak meg; kérjük tehát elnök urat ozl indítványba hozni — mert nemcsak, hogy a karmester » egyes tagok, do az egész testület szorgalmát is felvillanyozná''az, sőt onnok következtében ujabb virág-szának is indulna. A Egy keményszívű osaládatya, ki csupán Ü<-^lctcnek él, — mint bizonyítják — ritkán bir józan gondolkodással; ugy megvorto serdülőMlbtt ^ev8 leánygyermekét, bogy a szepény leány f— o$arbaris-mus követkextében megőrült, » a jégkeblű apától el-vévo — a kórházba vltotott. Ritka példánya a kosxl-vüségnek, müveit U> ik tzáziidunkbau 1 A Sajnálattal kell enilltonünk, hogy f. hó ö-án a szorgalmas lakókkal biró Mursköx határait a jég oivorto. A A „Zöldfa" közelében lakó H. nr lakába tolvajok törlek be — a elvittok 7 estist gyertyatartót, I ezüst ezukorvágót, 2 aranyórát, 1 «ranylánezot, 1 gyémántos gyürüt, 1 ezüst tálcsát s több efélét. A gyanú, a több vidékről ideérkezett zsidó koldusokat terheli, valamint ax utóbbi tomplomrablás gyanúja is ráJok nehezül — molynok következtében a vdrosUl klutasittattak. A Erélyes városkapitányunk következő rendeletet bocsátott közre: Hogy az rgésx aratási idő alatt a vadászat a mezőkön tilalmaztatik, a mindenki ki puskával találtatik — a törvény áthágójának tokintetik, Továbbá: a canicula tartatna outt, minden szájkosár nélküli kutyák összefogdostatnak s agyon-verettetnok ; kivétol alá csupán a vadász és mészáros ebek esnek, azonban ha ozok is szájkosár nélkül találtatnak, sziute befogatnak s csakis n szabott bün-tetéspenx lefizetése után adatnak vissza tulajdonosaiknak. A Aunrbach, aradi fényképész körünkbe érkezett; figyelmeztetjük a t. olvasó közönséget — lile-tőuok — a mai lapunkban foglalt hirdotésére. B. Fürodi újdonságok. — A fürdőhely, mely baxink első fürdői kőzó kílzdötto fol magát, ez évbe n nem oly néjtes , mint más időszakokban szokott lonni, mit a kedvezőtlen időjárásnak is tub^jdunitbatni, mort — mint nekUnk irják — ott folyvást esik, és hideg, szolos idők járnak, mi a fürdést élvezőknek épen nem kedves ineg-lejittés. Ax összes, eddig megfordult vendégek száma alig Iriladjit fölül a háromszázat, pedig es u hó a fürdés saisona. «= Jókai és nejét o hó 6-éro várták r= Latabár Eiulro jól sxervezott sxintársulatamu-lattatja a gyér köxönséget; a színház többnylro üres; ki is töHonó meg, midőn a birtokos osztály nagyrészben hibázik, az izraeliták pedig — kik számosan vannak jolonleg — épen nem aknrnak bemenni. = A testben ós élozeiben egyiránt mogöregodott nemzet bárója (Hizai) is itt van j minden tekintetben penziónálva van 1.. = .A Hatnton apadását még itt is jól észro lőhet vonni, hol a vix mély volt; vannak helyek, hol 3—4 ölet is betakarodott. = Il.-Fürodon vannak Somogyiról : Horváth Oyula földbirtokos Bolognáról, nejével és gr. 8oms-sioli Guszti kisasszonnyal ; Kund Vinozo Fajszról. == A napokban érkezett idoSchwarx Clyula, fiatal tudósunk; ki a tudományosság torén tisztelőt- és boosülést fog szorozni a magyar névnok. = Juh bó 4 én dél itán oly vihar volt, minőre már rógon omlókcznok; k sétatéren végig porfotlo-goket hajtott a szél; a llalaton xogott, UvMiött, mintha még es is srdnálná a fürdő vondégokot, kik már hetok óta itt költokoxnok, s alig fürödhfttok párszor, hanem fürdés helyett buda- és farkgsbuitdák-ban didorognek a sétitéren, vnlóban sxép tölod ó Ju-liusl (Msdáink pwSc csak aratnak kint a motört, ka-noio blaouy a FttrsdUk nem vulaml nagyban — arathatnak l Nyílt posta. ArsopJtf, PcsUni KfrJ Ik t»v« lőtt K.lrrdrc latiinl. Uv. K. Vi »-jjr^ru i örvoiiJii^nk a talAlkoiAsn*k a tar-(.SikodAtl b itAil ''81 májunk Km tudjuk tn''g ; Ji IfSs mlo4lelSbb bekös Kiit- ul. .Tihanyt k/p." A kldolgosAs kanjraK; ttjr poajjoUbaa naoi rauta''baljuk bo. .LalabAr K. UrsuUU.* Ha üu riWldltve adu A A», s>Wcsoa kSsleuBk. C* R - nak. Test i Márt nem J6«s oda, kova dalold voaxa-aak ? vArunkl ''"-nak, KaposvAr t KöaiXuJük a rorg-mUko*A.t i a lovM ut-iljs mcjflcp tt bruallukrt \ mAg nincs itt 4-in, de Jftnnt fo( i o''.a.e Krren-tniik a vUsontlAtAsnak. H. K-nak, Ho^lAr i Kl.get Unnunk 8n kivAnsA^Aaak , de a lovil kit>4 gjranusnak tilnlk. K. 8i. Mlklésta i 1 T lt. IU>»öuok i Cstk n«m Itn sokAlf virakoinunk » I). O-nak, H« .K.-MrvAri A borAj all lapok «í«rkr»iiM-g4t kcn-it lk, do »»rm lalAltuk | a müvet IY<lha*inAIJuk. „ViolAin.* 8oba srm volt népdal, nnn Is Ujj .llalaton IrcapolAi.* ön kabAr ajomora képpel, de Jót pliotojiapl.iro <• Kitett ik i* kSvilnl f.^juW. .Itsoii''c Alins * Hoyy vaUkl f»lrUd Aln>M>au, s aa A^jIh''.I Vimlk, niAjj nem i>4pro»iAiir« klvAlt ify t*. I loljjojva. Felel oh H/.ürkcHxt<5: liOÍiOZ ISTVÁN. s—wmmp i i« — i —s — — »■■ ■ ■ i 11 — h—i— Gazdasági tudósítások. \i>K)-Knnlxftn, Jul. 7-én. A gabnatlalet rosg folyama egyrészt — s a kimerítőit képlet másrésaé, okoeták : liogy aa e hetivásár Igeu élettelen volt, * az árak is Jöbbnyiro a régiók msradolr n '' bati sok szállíttatott a igon mérsékoU_ Általában az n vélemény, hogy a az uj aratásnak ártalmára lesznek., vKkozök: lluza 4 frt 80 -60 kr. Árpa kérdés nélkül. Kukoricza dinu 2 frt 70—76 kr. Nyári rcj ropezo 4 frt 60—76 kr. KG > Vasárnap, jul. 10. 1804. NAGYSZERŰ LÓFUTTATÁS! SZÍNKÖR I\«K) KhhIhxhii, a KÖrhái udvarában. Nagy djj-, dlnilnl- és mUlóverteny, délután pont 4 órakor, a H órakor rendkívüli előadás h magatubb nittlo-vaglát ét loídoraitásból; ugyan likkor tllj kiosztás. A többit a napi mdtoro-zaton olvashatn!, szivet réizvétet kér htark, igazgató. ___ A t. lovaglást kedvelök kik az uri-lóvertonybon részt nknrnak venni, kéretnek magokat „Zöldfa" veu-déglőben <14, szám uUtt bejelenteni. Sonntní?, don 10. Juli 18«4. gimse Wettremi-Arcna im Br&uhaus Hofzu Gross-Kanizsa. Oroster I''rels-Triumpf und Kunst-AVettrennen Nachmíttag prilzis 4 Ultr, Abends ''/,8lJhr ousserordentlichgrosso Voritelluug in dor liítheren Keitkunst und l''ferdetlressur zugloioh l''relsver-thellung, das ntthcrodioTagoi-l''rogram w««u ergobonit oinladot _ _ Ntark Direktor. gcehrten Iteltllebhabor díe tieh bőim Chtvallier-Renncn bothoi-ligon wollen, werden gol>ethon Iliro An-uioldungirolinsthausoauin grUnen llaum Nr. 44 l''artorro zu macliun. |T|tT»íi rti S : TtÍT VÍAÍ ''\ÜUTXÜvTT f \ Fényképészi tudósítás. ) Alulírottak tisztelettel tudatják a n. é. közönteggel, hogy Ök| ífényképetzi üvegtormöket a Vixlcndvaifélo hátban — Cohn kávéháza mel-( lett Nagy-Kani*ián, megnyitották. 1 KI vállaltatnak ott tekintet nélkül an időro — naponkint reggeli S) úrntól délutáni 0 órAig, minden előjövő fényképé»il-mnnkák u. m. llátogatójogy képek, cioportozatok, tájképek, olajfettmény. ét aczélmetszot-í Cftlemásolatok , foldabrotzok , Storeoicopok, tz trvatmarhák tat. lovnk; á jiliízfugatuk tat. aJ Ctak it a jól talált fényképek ndatnak át n t. c*. mogrondolő .közőntégnek. A n. ó. közömég tzivot látogatátát tisztelettel kérik Áuerbarh é» Kozmata, fényképészek. Bővebb tudoiltát nyerhetni Waidití Józtef künyvkoresktdésóbon. HÍRDHTÉ8 mely által az 1804-ik termesztményi évre, Magyar, Horváth, T0th ós Erdély országban majdnem minden dohánylevelek felemeltt beváltási árai, köztudomásra juttatnak. A magas et. klr. )>énaflgy ministoriuiu tekintettel lóvén, a jelenlegi áruk nránynira, na lHC>2-ik évi Mártiut 31-ón 1331 l'',-M. iz. nlntt kelt kibociátványa által, nx 18(52, 1K<)3 ét 18U4-ik évékre meghatározott dohánybeváltáti árait, az I804-ik terméiztési óvro íelomelondőknok találta. Knnól fogva tehát as idol dohány termesztés bcváltatáaánál, a kövotkező árnk ét határozatok lesznek érvényűtek; ai érintett kiboesátványnak azon rendeletei melyek jelűn határoivány által nem mátitattak meg, ogyébbiránt továbbra it hatályban maradnak. Dohánylevelek beváltási árak Magyar, Horvátit Tdtb éw^Krdél^orhiágbnii^■llll''ilü■ t/3 I. * v é I nriurlí I. kfl*fliihrnr« levelek. | Dubrceauni, Szamothati, Mzul-I lokl, Károly i,Szegedtitzai,Mua-; katol, Közöntéget korlllovelek,} •zár uélkUl.......I Károlyié* Szullokl száraitól l''ietl t zárat tol . . . Pécti tzár nélkül Kopa dohány tzár nélkUl . . osztály •válogatott 1. II. III. fattyú olvilt lovi''lrk válogatott I. II. III. válogatott 1. II. III. ''válogatott 1. II. III. fattya • Irili Icvrlck I. II. III. elvált Irrrlrk ailHZtl in értékbe?'' fit 12 10 8 4 3 2 10 8 Ü 3 0 1 0 3 11 ü 7 4 3 2 0 1 4 2 kr f*> 50 fH) GO M 80 45 75 75 45 50 50 50 50 Jrgyset ''Só*- fon-, r*g- Í''h linxlc-rcHiti leve-likhdl. I{» a r^oinik m-m Joh^uii/ol, hanrui • «»lniA.al v. ••in«g H<-1 kiXtolu. k ininilrn <>• UIjIk-U Ar&Oujkr. kvvi cbl* Uelto. Il» n c''.''k Kol- t liü iiax/ *<Ar*k- k.l (lAIU.ttnuk > iM-vA''tUr* akkor * • Aiok itily* ii''R-tM-vtilltetik i-t h» »» t. Irr. 15" o f. HII inalja, arAnjrl«Ko> Aut loruliA* IJrli-ntk. ''.Vclirt* ÜKzte-ri''Mitn Irvr-\ lekből. '' ll» * i''touv''k m-m l»liAiiliyn| htlirul s/alntAral y. >»l-ni^gel knilrt m-k tnfjr. miiül u o««* tAI) Im-II Ar 50 uj kr. ki''VOi''lib. d.tti T. cx. Vollncr 1. A. és társa uraknak Uibaclibau. Kegyed giudii>Ati gép- ét etzközgyárákil vett taántó-etzközök engem fn|jeieii kielégltrnek, a hohenheiini ekék kOnny ü kezelés ét jmnUn dolgozás mellett etekély vonó eröt Igónyolnek, ugy, hogy egy lóval minden eröltotét nélktll napról napra 0—8 hüvelyk mélyen, nehéz taWjban lehet tzántani. A nagy vetfigé|> munkaeredményei tokkal Itmureteieblxjk, hogy torn én azt megemlitsom. 2 inóríl Uszt rozt elvetésénél egy holdra oly türduk a rendek an ón roztfoldeimen, hogy a legújabb! ctü után a gabona inegfeküdt. 1 szem 10 hajtást mutatott fel. A kit kézi vetögép nem csupán lóhoro é» apróbb fíliuagvak vetésére alkalmas — do igen czéltrerll a kOlet, Ion, kondér, tárga ét fehérrépa és ropezo tat. elvetésére it. K tzorU vetéseknél nemcsak clönyüm volt, de 20—40*/a meg-gazdálkodátom It mát tormetztOk ellenében. A kegyedtől vett eszkOzük úrujutá-nyossága- ét eredméuygazdagtágáról — melyek ugy it itmeretetok, nem akarok tzóllanl; csakis a kukorlcxa-morzsoló és szalmavágó gépeket— melyeket uySg egy gyár készítményei sem multak fölül, említem meg. Miután az elölirottakat a nyilvánonság iránti érdekből sziveion rendolko-zéto alá boctátom, maradok tisztelettol. Laibaoh, máj. 30 18G4. Pcuscr V. Miklós, jószág-igazgató és birtokos. Kf^lr nrprk kaphatók l.ftwy Júznrniél \any• Kun11hán.__ (iton''jű fürcNziiialoiii Teníl niezíívárosiilKin. Alulírott főbérnöktóg rétzérül ozenuel közhírré tétotik, miszerint f. évi jul. hótól kezdve, Zalamegyében fekvő Lenti mozövárotbau felállítandó uj göz-erejü filrétz malmában különfélo fiirészelt fa-anyagok eladásra készülnek, ugy különben megrendelitek it teljesltetnok. Az ajánlatok a» altólendvai ét a nom-pthy föbérnöktégi irodákban tzivetou elfogadtatnak. Kolt, Altó Lendvdu 18G4-ik óvi juu. hó 20-án. Ai Al*ó-I.fiulvi» (:m Xeinpthy uradalmak róbéruőkKége. Kiad Af Izénél: A „Neueste Nachrichten" t. HzerkeszWs^ge felktíretik, hogy a már hiírouiH/or luíínyosan beküldött előfizetni Ö8»zo^ hátraló-1 áv, 1 i''r Xr) kr, lapunk kiadó hivatalába beküldeni azivcHkedjők. I K (fí 10 l^evél u c in « k II. HilvirUkiré lapok. Szivar takaró lapok, minden nembeliek tzár nélkül . . . . III. Kerti levelek. (''sotnoki Finom kortilovelok tzár nélkül a Faddi , Véghi, O-gyállai, De bröi, ét vltnyédi államátokbol; finom erdélyi..... Közép linóm kortilovelok tzár nélkül a kertek fslval, János-házai , N. Doroghi etc. közéjJ finom ordélyi..... IV. LeftUnomnbb válogatott Uebrecxenl. i Legfinomabb válogatott dohány n| Dobroczeni állainásokrol, mely* tinóin pipa dohányá alkalmatos. 1 osítilly I. II. III. I. II. III. fattyú rlvAlt lerolck válogatott II. III. fattyú rlvAlt leretrk válogatott I. II. III. fattyú elvált levelek nuurtria értükben frt | kr 22 18 10 22 17 9 3 2 18 Ití 11 8 3 2 14 12 11 8 3 2 14 J«8)Ml 50 lta * rsomAk nmi • ralmAral v. ncjtyvl kíHUtnck nicfr, mtudon onr-iAIvíkII Ar flo.ij kr. kevetcbl). VAIoi{»tollnak ve- rndttk, h legltno. \ w«bb, rioinoioll, HX »ImII, tAUlln-Usen lilbAi^lkilU Wrtcllrn, tártai -mo vilA^u>»Arirs luuilislevelrk ir«líJybo a tilr»,|nl| • l<-|f klllinbbb mi -lUt''gi letelek. BlArM< leveli kllAI |» S''Atak »»ly Un- /rt!kp levonatlk. Kien Ar c(f)r»rr»-miml triluje* aann vAloftstolt uiuakatnl Icv.lokro li nirlj'' • lyek rniut flnow pipa doh., vajfjr mint • ivarbil ,»lkalui»i-hatúk. Ha a eaomók nem dobAnnjral banem »ia1inAv»l vtft/ilb. >.int fdlUI. Az alulitt tisztclottel jelenti a nagydrdemü kiizönat^gnek hogy a V PIIÖNIX" biztosíUti bistoiitó társulat kerületi ügynökségét elvállalta él mdködétét ■zakmában meg is kezdetto; a fontuovozett táriulat ÖT MILLIÓ biztosítéki tőkével rondelkezlk ét biztosit: lakházakítt <:h XazdáMHti épületeket, gépeket, nvnraknt, herfAxé-I én »*eHzégeté.-.l felnzerelvénj t, iiiftnie-reket, bútort, öltönyt, fehérneuiúeket, Arukat, marliMfalkákaf, fölilmfivr-lénl én Knidáhintl ehikAiOket, MiníináH földteruiényt é» nílndeiiaeiufi takarmányt, Rnidnhiuti épületekben, Intállökban, rhflrökben, NNzt«((ok r* kazlnkbnn minden kár ellon, mely a novozott javakban tűz vagy villániMttJtás, vagy az ezok által előidézett oltái vagy rombolás által okoztatik. Továbbá vl«eu és nsáriiKoii szállitándó javakat it mind azon vottély cllon, melyeknek azok a szállítás tartama alatt kitóvo vannak.-'' Ai előforduló káresetet tOntént felvétetnek — é* a kártérítés legott e-ikőxöltrtik. Nagy-Knnlzián, junius hóban 18G4. Fábián Zsigmond, ______kortllcli UgyiUik. Földbirtok liaszoubérbeadási hirdetés. Az alulírott föbórnökség 18C5-ik évi január 1-től kozdvo az altó Lend-vai uradalomhoz tartozó, következendő két birtokot haizonbérbo adja. 1-ör. A hotuczai határban fekvő Uyulai birtokot a moly caUttralis tolok-könyvilog áll (18íí öl belsőségből; 222 hold <147 (~) ölet 1. osztály» izántóföldhöl; 102 hold 1303 |J ölet rétből | 14 hold 6Ü0 H öles legelőből. Oitzeton 340 hold 359 Q ölből, n hozzátartozó gazdatági épületekkel. 2-or. A kebelei birtokot, mely szinto catattralii tolokkönyvilog ál 1 hold 58 □ öl bcltőiégböll; 331 hold OOti Q öl szántóföldből; 10B hold 66Ó Q öl rét bői; 13 hold 1247 □ öl logelőböl.Összeson 461 hold 1271 négyszög ölből a ho« adható cirea 300 holdnyi erdő legelői joggal ét egy lakházzol. A köaelebbl haszonbér feltételek Alió-Londván n föbórnokségi irodában megtekinthetők. Kell Alsó-I.endva, jun. 2Ü án 18G1. Ai Alati-IiCiidva étt \einpthy uradalmi _________________fóbérnftkttcue. WajUitB JtJesef kiadó l«»i>- v* nyomdatulajdonos Nagy-Kanizwía. Nagy-Itnnízsa. Harmadik évfolyam. 21. s/ám 1864. július 20-áil Zala-Somogyi Közlöny. Ismeretterjesztő lap szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdiszat, tudomány és művészet kfiréWI. —■____———————..............— gaa———— ——I— —f—^——————-u 1 LM ■MJ11I1 .11'' Megjolon o lap legalább ogy ivón julius hó l-tol kezdve minden hó l ón 10-én ós 20-án. Klöti/.ctési ár pentán szétküldéssel ós helybon házhoz hordva egész évre 6 frt. ( félévre 1) frt. Negyed évre 1 frt 10 kr — Minden előfizető a tulajdonon kölcsön könyvtárát a* eddigi fonntálló feltét-lók mellott f é 1 áron használhatja. — Nyilttér egy l''etit sorért 10 kr. — Hirdetések négy hasábos l''otit sorért 1-ör 7 kr,, 2 nr ti kr. ós minden további beiktatásért 5 kr. s l>élyeg«lijórt ,''it) kr. fizetendő. A beiktatási dij a a lap kezelését illető minden tárgy a kiadó hivatalhoz Nagy-Kanizsára j a lap szellemi tartalmát illető küzloményok pedig, ugy minden lovclck bérmontvo a szerkesztőséghez küldendők Kaposvárra. Kap.osvár julius 8. Nagy szerencsét, kodvc-H örömnapokat élvezünk. Nagyságos s főtisztelendő Kádas Rudolf ur, kir. tanácsos, Győrtankerüleli főigazgató. Főtisztelendő Pintér Kiülte keszthelyi latiutanodai igazgató úrral f. hó ő, s 7-én Ka-posvárosát a ebben létező tanodákat kegyes s légóhajtva várt jelenlétével megör\em''ez-teté. Julius 6-kén estvo érkezett , a kömives munkálat miatti lármás vendéglőből szállását a plébánia lakba áttevén 6-kán, ugy 7-kén is reggeli VjH órakor a tanuló ifjúsággal szent misét hallgatván, első nap a latin iskolákat, másnap az elemieket s délután az izraelitákét lútogatá, buzdítván a tanárokat, oktatván, intvén ösztönözvén, a tanonezokat, s mindenütt szakavatottan atyai szeretet és szelídséggel, de hivatalos komolysággal is a nevelés mezején szorzott, s neki sajátságos élet , s vérré vált kegydus vonzó modora szerint hintó el azon Üdvös tanulmányi tanulmányi bölcs tanács és utmutatási tapasztalai szllltomagvakat, melyek reinénytelt áldott gyümölcsöket hozandnak hisszük a jövöro. Isten adja s áldja! A lemezek, tanárok, Kaponvár elöljárói, izraeliták előkelői, és számos egyesek és tisztelgéseiket kegyesen fogadá s mindenki keblébe a keresztény jó nevelés boldogító nefelejt-seit ülteté. Nagyságos Bomssioh l''ál ur és sokak kisiretében a tető alatti ujgymnasiiun épületét megtekinté s örömét, hálaköBzönctét me- leg szavakban fejezé ki a fáradlmtlan buzgalmu jó keresztény és szeretve tisztelt lelkes hazafi Sotnssicli l''ál, iránt. Elutazott 7-én estvo felé Memvére, onnét Nagy-Kanizsára. Isten és őr angyala, Kaposvár áldása kisérje őt egésszég ben szerenosésen minden utaihan. Érzékeny volt az elválás, do tán nemsokára éden leend a" viszonlátás. Isten hotíi kiuUnkbo! KOMESZ. Haladjunk s haladva javitaunk. IV. rN»K/ol I»''U> » hHi^éit • fiSUtvtt. C«»kli.»gjf ciíjnor t<-na« l» niir Valamit.* Wrtitmarty. Nagy-Kanizsa, 18G4. Jul. 18. — A honpolgári erények érlelő fénye a társadalmi közöny jégkérgét felölvasztá már nálunk is. A közoktatás és nevelés (Igy irAnti érdekeltség ns. és ft. Kádas Rudrlf győri tankorUloti főigazgató ur hivatalos látogatóival, ki f. h. ü—11 ig buzgólkodott közöttünk, orcdinéuyckbon nyilvánult. íSzcmlo alá vévén ö nsga tanintézeteinket, maga köré gyüjté a tanoröket s tapasztala nyomán nemcsak n tanügy tényezőit serkenté ű<\vősb irányzatú intelmoi által további kitartó miifikísaágm ) hanem "álStezC hiányok és fogyatkozások -vfíkoresb orvosolhatása végett az illető községi elölje ok kai is nyílt ir-tokozlotot tartott. Az izraeliták elemi- s roáliAnodáir.a vonatkozólag kiválóbb figyelmébe ajánlá af illető elöljáróságnak a magyarnyolv buzgóbb tnnittatá* sít; mert ám van az izraelita tanító urak közül vagy három öszboborult egyéniség, kik évekkel ezelőtt férfi-koruk hajnslán nyortenek itt alkalmazást s kik moglannlák itt a frauezia és olasz nyelveket; de........ a magyart még most som ér tiki F. hó 10-én délelőtt 11 órakor megnyíltak tanácstermünk ajtai, s nemcsak az illető képviselők ; hanem n polgárság is egyetemes tömben iparkodott bejutni, hogy részese s Unitja lehessen azon sznbb lendületre jogosító tanügyi nyilvános értekezletnek melyet ö nsga saját olnökloto alatt tartott. A haznfi-érzület nomesült hevével hathatós szavukban jelzó ö nsga a tan- és nevelésügy horderejét , különösen ajánlá az illőtök atyai gondoskodásába s hoonolgári tigyelinébo a lány- és vasárnapi iskolákat. Felemlítő azon leverő tapasztalatát, mis- *rínt városunkban a leánynevclészet egy osztályban, egy tanító alatt valóban siralmas állapotban zsibbndoz. A hazai történőiéin a haza földrajza, a gazdaasszonykudás tana, s egyébb természettudományi ismeretek még csak jámbor óhajtások nyilvános leánytanodákban, ezekből b-g-kisobb oktatást sem nyertek eddig lánytanonczainV, mint leendő honleányok s családanyák! Fz okból még egy osztálynak és egy segédtanítónak megalapítását kóré s sürgőié ö nsga. Kmo helyes érvekkel megvitatott nevelészeti közügyet a képviselő siÜlet magáévá tevén, annok érvényesítését meg-igéré. Az első fiosztály ö nsga jelentése szorint oly tulnépes, hogy a kisdedok egymás mellé szorítva, alig mozoghatnak, minél fogva ö n«ga ínég egy párhuzamon Hosztálynak berendezését ohnjtná. Az iparos tanonezok vasárnapi iskoláját illotőleg pedig ő nsga óda nyilatkozott I Vajha a polgárság köréből pár iskolai gondnok vagy biztos vállalkoznék, kik felváltva minden jutalom nélkül, tiszta hazafiságból örködnénok a folott, vájjon az illető iparosok tanon-czaikat annak idején elküldik-e az előadásokra s n tanonezok alaptalan okok s korosoft ÜHtpy ik alatt nom hanyagolják-o ol a tanulásra szentelendő időt f Végro létositondö fögymnasiumunk TÁRCZA. Röge a Balatonról. Ttldjátok-o miből ered A Balaton vize ? . . Tudjátok-e, hogy miért olyan Sós annak az izo ? ? Kimondom én hallgassátok : Legalább majd megtudjátok .... Rég időkben, rég eltűnt világban Óriások la''<tak ez országiján... óriások, tündérek hazája Volt az ország — e gyönyörű tája ... Itt lakának szikla várfalakban, A melyekből már csak egy darab van . Sziklavárak porszemei ezek Az elszórtan itt heverő kövek.... És az ottan, mit Tihanynak hívnak, Hol harangok két toronyban is sírnak Ama hogynok látszó foka Egy elbukott óriás homloka... Dordár volt az óriás királyfi, Elbuktatták öt azivén<vk vágvi — Mik cgyodül csak Zolindén függtek, Mint sugári bonno égö ulznok ... Szép Zolindo, tündérek leánya Volt szivének egyetlen bálványa... Öt imádta, öt — csak öt szorotto... Bár az apja váltig ellenozte, — Bár az apja váltig ollonozte, — Dordár mégis öt, csak öt szerette... Óriások ősz királyja végre Ráparancsolt kodvcs gyermekére. Ráparancsolt, hogy Zollndét hagyja, Íbiszen az csak egy tündéruok fatyja... Óriásnak óriás leány kell, Ks az olt vau a királylány Kánkel, Ámde Dordár ezt nem ismoré he, Kol*a vihar ... forr a vér eróbo... fts szivében nöuck indulatok Nőnek, és már nem ur tobbó rajtok... „Mit nekem kincs I.. mit nyerők a fónynyol V 11a ezivoml.cn lészon sötét éjjol. Azt a kincsot, a mit te szőröztél Vidd magaddal.. többet ér az tennél. Többet ér az, A mit ér. szereztem, A mi itt van bolöl u szivemben ... Ezt no bántsad — ezt no bántsa sor.ki Mindörökre ott kell annak lonni..... Szóla Dordár — igy nomes haraggal, 8 távozott ki zi\jló indul atul ... Távozott — és méno kedveséhez Igy megyén a felhő a kék éghoz.... Terhes folhb lett szivéből, benne Oyilkoló harag villáma rejtvo ... Morro ruégyen fut olölo minden, l)e folójo jón a szép Zolindo .... Jön Zolindo ragyogó szép arczczal, Kicsiny aika tolo van mosolylyal... Szomoinek ragyugó sugára Oda tüzo Dordár homlokára... l^y süt a nap égotö sugára Fellegoknok sötét homlokára .. . Es a follog — olykor ol is széled, Enged a nap ragyogó fényéuok ... Haj de sokszor csak rnogy, s eltaszítja A napot is — aztán elborítja Sötétséggel, fokoto szárnyával Ks fölötto zugva megyén által... /.tü''oll Dordár átkarolja Szép Zoliadét, hozzá lehajolva... Es afe1''?^, mit szivében hozott Sí'' ejy^--'' c gyro szakadozott.... Wuoelén szerető kedvosénok MogpK e-, ü jól esik szivének ... Follft- apsugár erőt vosz '' í suttogó szellő lesz .... Ks r Vgja: „hőn szerotlek tőgod Kihagyom a magasságot érted .... Kngomot a sziklavár nom tölt l>e Jobb nokoni csak ido lonn a völgybo. ( tt vihar xugg — itt lágy szollő suttog... >i tudok én lonni csupán boldog ... Hideget ott, — itt melegot érzők Itt maradok ... élők halok érted.... óriások büszke várfaláról Zeng a kürtszó .... fölriad szavától... „Fn nokem szóll,... hívnak haza engem I De hiába — nom megyek én, nem — nem. Óriások várában szokás a: Alkonyatkor kürtnek mogfuvása... Atoknrk, kik ninckenek a várba — Hazatérni koll a jeladásra .... Háromszor is hangzik a kürt szava, — Ámdo Dordár csak nom tére haza... Vagy is inkább hoxa csak most térő Tündérüknek illatos völgyéro... Óriások büszke ősz királyja Oyermokét haj 1 do hlában várja ... S nagy haraggal szomorú szivébe'' Rárohana lünuérok völgyére... Rárohan''a egész soregévol, Ezt a szégyent hogyan szenvedné ol... Mogleszon az — meglesz most torolva... Riad a kürt harczi támadóra... ügyit karolván fol fi nsga, hatalmat éljenzé-^ közopott ajánlá o körül az ö|tgotlon hazafiúi tévé-" m A^nnáoskoímipyt befejezendő, felkölt o nsga arélnSki székről a az Egek áldását osdé polgárza-'' tuijk bpldogi^áaára j do felállott városunk derék fö-, ■ Oiráía is t. oí^Vls.ioi Antal ur, kogyelot-su-volös szavakban monda polgárzctunk nevóben y„ gigának a közneveiét ét oktatásügy körül tett fáf -"'' Hdnlmaiárt köazönctct. VAJT1 K. Bécsi levelek. H. Döbliugbfll könnyű aéta után kaláazoa raexŐk közt lloiligenatad t-ba jutunk, hol Austria após-tola sz. Szeveriu sgorzetos 450 körül Kolostort alakított. Szép fekvéao van: kia dombon törül cl, honnét og. iz Ilécs jól kivohotö; másik részén Lipót- s Kah-''onberg hegyek emelkednok a magaaba, mintegy véd-faiAul a nxerény falunak. — MiolÖtta hogyeknok tartanánk, jól lösz tán o barátságos faluoskában rövid állomást tartanunk, s ha ugy totszik, kis orősítöt is vehetünk inagunkkoz. Mindenütt csinos vendéglök, axép kortokkol övodzve kínálkoznak állomásul . . Finom aohvochati aörökön kivül jó magyar borokat i» kaphatunk, ha a falu folaö részéu lovö vendégfogadóba megyünk. A dőrék magyar vondéglöa Itzrovovén, hogy magyar vendégei vanuak, nom it várja a megrendelésekéi, megy a hoaszu bouteille-okért, s lelkesedve mondja: „Uraim ozok hazánkbeli borok I.. Merőm ajánlani a derék örog urat, ki da-exára, hogy rendes pinczérokot tart, maga is, főleg ily romlkivüli alkalommal mindont olkövot, hogy a látogatókat magyarosan kielégítse. l)o itt no felodjük magunkat, menjüuk uioit már uj orövel a hogyokro. Kinok ugy tetszik, lloili-gonstatban lovat is bérelhet magának; do azért alig lesz olöbb a hogytotön, mort azok, a már nom épen csikó paripák oly azelidon lépdelnek ám, hogy a gyalogoló minden megoröltotéa nélkül versenyezhet velők!.. Utunk szölöakertek közt vozot, mclyoknok kö vea földjét nem, miut nálunk kapával, hauom két águ kapacscsal puhitják a munkások. - — A azölökrt elhagyva , kia futó patak mellott a nagy nevű Beethoven L. zeneköltő broncz-mollszob-rárn t.ilálunk, molyet számos tisztelöinok méltányló kegyelete állított ide, hol a halhatatlan művész ked-Touez sétáit szokta tenni. Kik Boothovon sona-tait ismerik, szobra előtt la tisztelettel állanak meg, t édes merengésekben a nagy szellőmet képzelik maguk előtt kiuek hatalmat accortjai a szivek húrjait ia rczjrésbo hozzák 1. Átlépve a kia hegyi patakon, utunk mindinkább emelkedik. A lankadó utaara blztatólag hatnak n feliratok, molyok azebbnél szebb kilátások közellétéröl tauuskoduak. A klállitáa logazobb levén a hogyor-mon, moujünk egészen fol, a Igy czólt órvo ott tekintettük azét a haláron 1.. Mily magasztos jelonct! Uj világ tűnik azome-iuk elú 1.. 88 ^ - Legközelebb ar. elszórt kéivillák s nyári lakok; tovább maga Héxsí roppant terjcdelmévol vonja figyel-wUukot magára. Szont István tornya egétz méltóságában áll a háx-tonger közopetto, s mint ólwsr ör toklnteto az egész város felett kitörjed. — Dalról a Duna szőke vizo tükrödzik elénk, inonotébcn jó mosszo kövot-hetjtlk, oly incasze, hogy csak mozgó pontoknak vo-betjük ki rajta a hajókat, melyek z.ugvo szántiák fol tima tükrét. — Midőn már az ős folyó elvész elölünk, egyonet irányban feltekintve, a pozsonyi hegyeket vesszük észre, melyeken tul a kis-kárpátok lánozo-lata húzódik el a felső vidékokon. — Oly jól esik a hazáját nélkülöző honfikobelnok, hacsak ily pillanatot is vothot a földre, „melyon annyiszor apáink véro folyt"... Dobogó keblünk hő érzetében Ölelésro tárul ki roszkotö karunk, s ajkunkon önkényt ttivünk üdv imája repíti a kéklő hegyok felé: „11a visszatérek, boldogítva hon, Lássam népomet virányidon .. .u Hiába eröltotjük látidegoinkot, a bérezos magaslatokkal láthatárunk it elzáródik, a srülöföldünket a a looreszkodö égboltozat fedi ol előttünk 1.. Dunán tul roppant mozöség törül el, molynok rónája folett botokinthctünk egészen a morvahatárig — s oz az ugynovezeU Martohfold véres csaták szinhelyo. Vértől ázott földjén kövér kalászok hul-lámzanak, altató dalt susogva a porló hősök felett... „Emlékezőt lobegtett szárnyait a mult felett," (Köl-caoy); a hősök nyomait véljük felismorni a helyen hol állunk.. Kahlberg!.. Itt tűnt fel löüS-ban 40 ozer vitézo élén a pogány török ostroma alatt, keményen azorongotott Bécs mentő angyala, a hős lengyel király —- Sobioazky Jánosban!. Kit tomplom áll itt, moly a kamaldulensisok kolostorának romjain épült, állítólag ugyan azon helyen hol a koronáé longyol fo-jcdelcm a caata clöt,t az. misét hallgatva — melyen ö maga tette ax áldoxárnak szükséges szolgálatokat — az Ur tostét''votto magához. — A hogy alján látható egyes aánezmaradványok a török járom e nehéz napjaira emlékeztetnek .. A hogy tulaó lejtőjén, hol lombos fák hüt árnyában kollcmos pázsit kínálkozik, a fáradt utalnak pihenésre, Kloaztornouburg tárul elénk a völgy caendét>on ; mcllotto a Duna több apró azigotot képez — Lipóthegy két tornyú tomnlomával Récéből is igon azépen veszi ki inngát. — Az olszórt házikók közt mutatják Mozártnnk egykori lakát is. Do itt az idő távoznunk koll, a nap már alkonyra hajlik 1.. A hegyi vendéglős ugylátszik számit látogatásunkra, menjünk azért rövid uzsonára...t miután mégogyszor megtekinthettük a kedvet tájakat, vegyünk bucaut Kahlbergtöl 1 Lofolé caak gyalog mehetünk, a bérlovakat átvcezl a tuL\jdonoa megbízottja Hoiligonatadhan várakozunk a bérkocsik; ha tetszik monjünk együtt társnskocsiba. Fáradtak lóvén, alig lesz valakinek közülünk kedvo színházba menni; én legalább uem megyek, útitársaim azivoe barátságát mogköazönvo, tzállátomra ballagok.. A vitzonUá-táaig I in. üéot közolébou kodvof t«5ták •tűik a hlre» S c U ö nb r u n n be éa Dómba oh faluba—^, Sohwarzenborg blrtokn). Jolenlog\ azoafcan kirándu-lásunk oxélpontjául Laxeii bu fgo| jllzzük ki. Június 2-kn, az itt töltött felojthttUu aap. Magy»r társns körünk oly számos volt, mlnö Laxenburg tá. ján ritkán látható. Az említett nap reggolén, 6 éra tájban, összcgyűlckozvo, a gyönyörű virágdus városi parkon korosztül a déli pályaudvarhoz indultunk. Midőn u trieszti gyors vonat elrobogott, boszálltunk a Laxcnburgnak irányzott wngónokba. ltopült volünk a mozdony, nohány perc* múlva Béoa eltüut szemeink elöl, s ugy folórn alatt Laxenburg előtti álloíná-Mödllngbon lőttünk. Itt kiszálltunk, hogy son, a fostői vidéket, mely már a gözkocsiból is annyü* lokötó ligyelmünkot, mogtokinthessük ... Ily gazdag torméezoti szépséget Bécs környékén nem láttam. Hegyok s völgyök mily szépon váltakoznak o kedves vidék bájló ölében t.. óriás sziklafalak emelkednok balról utunk mollott, melyek ijesztöleg aicttotik lép-tőinket, mort lozuhanással fonyogotnok. Jobbról tarka völgy terül ol, caöndét caak malom kerekek zörgéto.itavarja, molyeket a hegyi patak kry^tál vlzo forgat vidor kcdvtoléssol. Majd tovább nagy törje-delinü fenyves mellett haladunk ol, moly bársony-mohos lejtőjén, a törpo fák árnyékában, üditö nyugtot ád a vándornak. Kis kanyarulattal virágoa r黫Tk mellé vezet utunk. Körülöttünk mindűnnon ma^n hegyek nyúlnak koszomé totqjökkel a magosba j azok a romok, molyok oly mcglopöen néznok lo a völgybo, majd ollonállhatlanul vonzanak magukhoz. Villás reggol! után, molyro a hegy alatti vendéglő zongoráján egyik társunk, W. A. ur, müvéaxi tapintattal a érző magyar ezivvel játszá ol lolkesitö indulóinkat, honfidalaink zongzoto mellett jártunk a regényes tájakon. Megnéztük Liohtonstoin régi várának romjait is. A századokkal dacsoló falak közt több érdekes tárgyat mutatott bo vezető asszonyunk, ki lélekszakadva futott a kulcsokkal, midőn észrovott bonnünkot. Meglohotös aoprán tónuson el-tnoudá, hogy oz itt a foglyok sötét börtöno volt, moly-röl n falba orösitett békók is tanúskodnak. Mnjd az cmolotbon n vosztö helyokot magyarázta, hova a börtön elitélt érdemesít lakói húzattak fel a palloa elfogadására. A vár elö részén csinos kis azoba van, moly vezetőnőnk szerint a dámák fonó szobája volt. Egy másik teremben János lovag hadi készlotei díszítik több régi képpol a falukat. A kilátás o várból meglepő. Alatta a horczegi caálád kastélya pompázik. A kitűnőbb hogyok egyiko ormán kis csarnokfélo vonja magára figyelmünket; azt mondják, hogy ott három magyar Lutsár v»n altoméivá, kik I.ioKUu-stoin hősi megvédésében estek ol. Nehogy elkéssünk n féltizenkottÖkor órkozcndö vonattól, bontnkozzánk ki a kedves hegyek közöl t tartsunk a pálya felé ; mort habár közel van I.axon-burg, még is az égotö nap hevében gyalogolni nem volnu épen kulloiuos. (Végo kÖT.) Tündérek is állanak a tikra Lelkesíti ökot egy kit tzikra, — Mely liivol szét Znlíndo tzeméböl... , Sivít a nyit tündérek kezéből... Sivít s nyíl ... csattog a bárd .. szablya Erősen áll tündérek osapatja. .. Óriások, büszko óriások A halálunk köde száll most rátok 11 Egy csapat küzd élothalál harezot, Vér borított majd mindonik arezot... Osz király áll ott fiával azombo, Dordár mellett ottan küzd Zolindo ... Küzd nz örofe ... caapkod őrös karral... ty im Zclindo csak lobukik arcxczal... Ót találta a szolid virágot A csapás, mely döntni képet fákat... Látja Dordár őt a porba hullni... Et szivében kezd valami gyúlni, Noiu harag ex... örülés a neve — S lángjától aa apja halott lőve... Óriások büszko ősz királyja Háborúi a több! óriásra... Ott feküsznok egymáson halomba Vérök tengorébon összeforrva... Ott foküsznek oz időtől fogva Mostan immár sziklává változva.. Az a sok hogy ott, mind óriás-totom Azért virág — rajtok nom is torom ... Oriáaok okkép elhullának ... Nyoma ainrsen már a büszko várnak ... Dordár maradt — egyedül életbe Szép Zclindo sorsát liogy könyozze .. . S könyoiböl — a mik elhullának Evek multán a Ualaíon támadt... Elborítva tündéreknek völgyét.. 0 mostan is siratja még hölgyét. Tihany alatt látszik egyik szome... Moly ia ottan kia tavacska levő ... Abból a köny .. egyre foly ,. . szivárog ... Itt ered a Mulatón ... lássátok ... DÖMÉNY JÓZSEF. Naplómból. — Ha titkunkat elhallgatjuk, foglyunk marad az; ha feltárjuk : foglya mi leszünk. — Gúny: komolyság mögé rejtözött tréfa; humor — tréfa mögé rejtözött komolyság. — A művészet czelja, alélok kifojoxéeo. — A világ, cgyotcralog véve, igen hajlandó hinni, hogy az erény tóbbé-kovóebó — ostoba; míg a bün élezés, szcllomdus valami. Nagy tévedée I A történotben számtalan ostoba biinro és szollomteljos erónyro találunk. A tévedés abban áll: hogy az ostoba.erényt a szcllomdus bünnol hasonlítjuk össze; éa igy nom csuda, ha a mulattató bűnnek az untató erény felett adunk cleöségot. — A hibát kollommol kell korholni és méltósAggal megismerni. — Az erkölcsösség csak a bajokban valósul ; és a tartós boldogság az orér.ynok könnyön zátonyává válhat. Kevés igazán szép ombort találhatunk) do még kövesb az, ki tudná : tn i> a v a 1 ó d i szép. — Tettdús élet legjobb előkészület a halálra. Az ember két világ lakója, azért niucs egyikben is teljességgel otthonn -• Művészi gondolatra a kífejozés választékos,-ságából ismerünk. / — Minél butább valaki, annál babonásabb-minél képzolgöbh, nnnál — hitetlenebb. — Ki nevetni tícui tud, annak fejo nincs; ki sírni nom képes, annak szivo hiányzik. u. — A szív o 1 s fi szőreimet dobbanása fájdalmas iitcnhozzád, mit a gondtalan gyermokélcthez öntudatlanul intézünk. — A gőg a közvéleményt m i I) o sem vcizi, mig rt szolgnHág nnnak teljesen in o g h ó d o I. — Hol okot nem tudunk, ott a v é 1 o 11 o n t emlegetjük. — Minden anyagot értéke és jelleméhez illő bánásmódban kell részositeni. Karrarai márványból készült fözöfazék ép ugy nom volna remekmű; mint agyagból gyért J u p i t e r s z o b o r. — Az embornok nemi jellege az akarat; az ész csak örök szabályozója annak. Ax ő czélja; öntudat ós szabadakarattal oszélyosen ciolokedni. — Szerelem ctak öt z hangzó szivekben fo-gamzhatik. — A hallgatás fáján torom annak gyümölcto — a b ó k c. — Isten szoretoto nom xárja ki nr. emberok szerototét; sőt orro képesít és oxt föltételezi. -- Majdnem egyodül a költészet az, mi a lélok felbomlott erőit újra cgyositni képes: mort főt óe szivet, ole.zét és elmééit, óizt és képzőimet öazhangzó frigybon foglalkodtat; mik bennünk ua embert újra visszaállítják. — Legboldogabbak akkor leszünk''; ha belátjuk, hogy a világ boldogai igon boldogtalanok. — Addig értjük a gazdagság mikénti alkalmazását legjobban, inig azzal nom bír u n k. — Ki soha nom nkar on ge d o l m o s k q dni, /annak mindon parancsoláai igényokröl lo kell m o n d a n í u. Közli: C. K. Szalay László nincs többéi Meghalt Salzburgban jul. 17-kén, életének öl ik évében. Áldás poraira! y »''onn,ru hir Upunk ,ArUv»l ArkrsT^e, «»« k.uiilh. ttiik. A kaposvári gymnasiam felszerelésére ujabban adakoztak: Ambrm Míhálynö L arAny. Fi.lly JózsofnŐ ft ft. UdvArdy Oyörgynő ft frt. Belus Józsefuö & frt. Mcs-terházy János ügyvéd 6 frt. Rotte> János 2 frt. Bortok Mihálynö 10 frt Tóth Károly 2 frt. Mátray Ma-thild 1 frt. Pákozdy Forencsnö és Erdészky Julianna 0 frt. Ilonig Johanna 10 frt. Guris Zsófin ft frt. Szo-kolay Terézia 10 frt. Baka Nagy Júlia & frt. Spitzcr Lcopolduö 1 frt. llorczfeld Józscfnö 1 frt. Simon Józsefnő 1 frt. K&pocsy Amália 40 kr. Pocsvácsck Magdolna 1 frt. Dömötör Zsófia 70 kr. Holiesnó 2 ft. Grünliut Júlia 2 dl>. ezüst 20 kros. t''scpún Józsefnö 10 frt. Márton Lajosnö & frt Borsitzkynii és Németh Aut^nm U> frt. ''fintora MátyAsnö 1 frt. Striuovich Aloysia 6 ft. Méltóságos özv. gróf Széchenyi Lajosnö 100 frt. Méltóságos gróf Széchenyi Déneané Hh» frt. Marlovits Julianna 8 frt. Augustin Garolinn & frt. Szalay Antalnö 3 frt. Gundy Antónia 5 frt. Tallián Jánosnö született Nagy Korolina 100 frt. Souhcitl Berta ft frt. Paiss Boldizsámö 20 frt. Az adakozások összege o mni nnpig 770 ft 10 kr. >ft db. arany; 1 db. 2 ftos; 2 db. 20 kros ezüst pénz. Kapósvárott| julius 7 ón 1804. Uácbuirgyri, pénztui''uoU. \«H>-Knníisa, 1804. Julius hóbnn. A „keleti marhavész" Zala-megyében ismét kitört, s Bajosán, felsőn, Alsó-Kajkon, Nagy-Hadán jó nagy mérvben dühöng. Do nem csoda, inert a nép a lcgüdvösb intézkedésoket is szétrombolja. Ragályos-sitgát nem hiszi, pedig most is éld j>éld;lk mutatják hogy a Tész csak fertőzcssol gyúlt uj lángra. Julius 7-én több db. szarvasmarha vásároltatott meg a kis-komáromi vásárban, ezek döglöttok mog (jclsén, Nagy-Hadán, Szsbarban, Zalaapátiban, mórt horvát-szentmiklósi községben a ksleti vész épen 28-án lön eonstatírozva, hol o vésznek bizonyára már jóval korábban kelte létezni, o szarvasmarhák pedig o to-tuogymegyei faluból hajtattak. Gyönyörű kilátás. A vészörök mindonütt oly rosszul vnnnnk utasítva , hogy a szabad közlekedést irtóztató mérvben nnheziiik: „vedd cl a szénát, szalmát" ez az utasítás; holott az állatgyógy-, szabályokban a szénának, szalmának clkobozása határozott igen is feltételekhez van szabva. Igaz, hogy ezt logkovesbb szóval adhatni tudomására nz öröknek 1 A legújabban ajánlott: „Sulfurctum calois" a keloti marunvészbon, hogy mennyire fog használni, majd bevárjuk orcdmóuyét, mindenesotro közölni fogjuk^ Addig ia megkell jegyeznünk a következőket. 1778—1770 évokbo* Mecklenburgbsn a keloti marhavész nagy mérvben dühöngvén egy tekintélyes ós hiteles fértiu ugy nyilatkozók: „ninca fü, gyökér, 1>or, folyadék a házakban, a patikákban , melyek a teleti marhavész ellen iingnem kísérteitek volna; komply és nevetséges, egyszerű és Ixtlond gyógymódok, babonaság a más efféle meg nom kísértettek volna, az eredmény miudig ugyanaz volt, nz nz : idö, pénz éa beteg elvesztek." *) Igy vagyunk most is, azért kell, hogy (ingónkat még mindig aa állatorvoa-rondöri szabványokhoz tnrtsuk szorosan, mert a ragály éa körterjedését csakis '' éá egyedül ez által tihctj&k t&hkre. TERSANCZKY. '') Allffctotinrs ökoaomiseb - rhtanlsch - Whnotojrt-hí* Hmn- tiuil Kunstbnrb xuss Utbratirfeo Túr Haas- uml Uuilffirtls U. V. Hoíraan 1800. Ilodoaáu, Muraközbon 1804. jul. 7-én. ,. Mintha oz ogok ö***« esküdtek volna az idén szegény Muraköz vidékét aunyira büntetni, inert alig mult 4 l.eto, hogy Turcsevicso község lakosai szo.rcnosétlcu tüz által minden vagyonuktól és lakásoktól megfosztattak; ime Ismét folyó hó 0-áii fól négykor délután uapuyugatról rettentő zajjal, robajjal galambtojás nagyságú jégdarabok hullottuk ugy, hogy ogé«» határokban a már megért gabonát, s zöld kukoriczát pedig szétszaggatva földro verte, igy a mit a kíméletlen tüz meg nom emésztett, azt » jég Üag nom kimélte, do még a szentelt oreklyókot som kímélték a kegyetlen elemek, mart a tüz a falu közepén kőoszlopon állt sxt. Flórián kópét pusztította el; a jégveres közt pedig a villám a kő kercszthu ütött és azt is szétmorzsolta; most már a nép kétségbo van esve, mert ha már lakhelyét a tQz megemésztette, roménységo volt a szépen mutató gnbonaucinücket betakarítani (melyei csak valahol magát összohuzvn konyoro lévén) kitolelhotott volna, ozon reménytől is megfosztattak ! jaj-sírás és ombori szivet rázó szózat az arrr menőket és utazókat kényteti a sajnálatra és irgalmasságra; do nom csak a Turcsiscse községét verto el a jég, hanem az egész hodosáni jegyzői kerületboz tartozó helységeket úgymint: Alsó-HrA-Pátlnovccz, Dvoriscse, Hodosán, Csehovecs, Tflsko-Szont-Győrgy és Alsó-Pusztákovocz ogy részét, nem kímélte a szomszéd fáraboli községekot is ugy mint Podtarcn, Dekánovecz, Domáscnecz, Dc-zsómorecz, GoricsAn, alsó Krályovcce, Kottori, Su-boticsa, Jurecaoven aat. j 4 *U fr. Nem mulaszthatom ol <•* nlkalonimnl. hogy há-laköszönctünkot, szerencsétlen tüz által károsult turcsiscsoi lakosok részéről, a közönség előtt ki no jelentsem, először ö méltóságának a Muraköz népe által különösön is szeretve tisztelt Zalnmcgyoi föis-wlni helytartó Nóvák Ferenoz urnák, ki az első jo-entésro rögtön az egész Megyében a fő; és alszolga-biró urakat a segély-adomány szedésre felszólította, másodszor tck. Büky Gyula föszolguliiró urnák, ki 22 frt 34 krt Zala-Égerszög mező városában gyűjtvén, azt főispáni helytartói utoii már el is küldötte. Engesztelje az Iston mások szivét is nz Irgal-masságrn és azon példa-követésre mollyel kezdto tck. liüky Gyula főszolgabíró ur. TTUROVICS IMRE. Molinrs, 1804. julius hó *J<én. A népok sorsn, a különféle njku nemzetek felvirágzása vagy hanyatlása Iston kezében van. Midőn utunk ezé!ja szemeink előtt lobog a róvpart csak néhány lépcsnyiro választ el bennünket, ogy erős szélvész tneg ellökheti hajónkat, s számításunk egy pillanat alatt hajótörést szenved. Mit is tesz az ember egyobet, szárait, n fönnforgó körülményeket ösz-szo veheti, néha csak felületesen, do néha mennyi-segtanilag, s a rosultotumból várja a jövő titkának fejlődését. Azonban a csalódás leggyakoribb nz ólét kÜxzöbén; életünk húrom része csalódásból, a negyedik ró szo pedig reményeink teljesültéből áll. A földész állapota mindig kételyek közt ingadozik; ha lehetne, kiszámítaná azt is, hogy a napsugár mikor boritjn bo vetésűit^ s mikor netu; és midőn egászsn ellenkezőleg teljisül bo várakozása n nagyon is nia- frasrn szállt léluk rögtön aláhull a mindennapiság Ia-ajára, belátva azt, hegy nz ember biz nagyon töké-lutlen teremtés. Mikor jó időt várunk, akkor es6» idö áll bo, mikor meg ezt, ugy nz ellenkező történik és ilyen hányattatás közt legjobb n gondviselés akaratában megnyugodni. Tavaly ilyonkof a roppant szárazság, most meg n folytonos esőzés gátolja uiozoi munkát, ugy hogy ndmelyok egymásután 3-or is ösz-szegyüjtotik szénájukat a réten s midőn már a szállításra kuriil a dolog, nz eső ezt ismét akadályozza; igy ami.ojjyjk.nap gyüjtotik, annak két nap megint száradnia kell. A búzaaratásról nálunk még szó sincs ; árpát azonban már sok helyen takarítják, süt a hotipiaezon is lehetett már találni. Szegény színészeink is ugyan rosz állapotlun vannak. A nyári színkör sehogy so kedvez nukik; egy egy hirdetett szihniüvet háromszor is olmossa az eső, mig előadják. Mikor mog alkalmas nz idö, akkor a közönség marad el. Mondhatom, hogy szánandó u helyzetük. A közönség részéről ily részvétlenséget még nom tapasztaltain, minek oka csak is abban rojlik, hogy n mostoha idöviszony már majd eltUrhetetfennó válik. KUGYERAY. Hirek és események. A Lapunk előbbi számában említve volt, hogy a déli va*ut-tánmság nagyszerű sín-készítő gyárát, koletkezett viszálykodások kövot-k«ttélxu\ (1 rácsbólv kuniMáva akarja áttenni. Milyen nagy nyereség volna az városunkra nézvo, könnyön érthető; mort az említett gyárban 000 — 700 egyén foglalatoskodik oiioa 300,000 frt frsetéssel, melynek nagyobb részo a városban adatnék ki; több város, mint: 7A-grább, Laibnch, Klagcnhirt agyárra való telket ingyen ajánlották a társaságnak. Mint ujabban órtesllltUnk — ce igen fontos llgyben mind városi tanácsunk — mind a kereskedelmi Grémium megteUók a szllkséges elölépésekot — inelyeknok annál inkább lehetne eredt^jiyc, miután városunk a vasút építése kezdetén azon föltétel alatt, hogy gyár fog ott épittetni 00 hold földet ajándékozott — és mivel Kanizsa több vasúti ág központjában fekszik. A A nagykanizsai országos vásdi*, az izr. tln* nopoi miatt oct. 10-éröl 17-cro tétetik át. /S. Városi tanácsunk n hordárok szervezését • íelállítását torvosí, valóban o tengődő életbon oz in> tézkedés igou helyes és üdvös lccnd. /\ Hallomás szerint, az őszi idényro Szigeti szándékozik hozzánk jönni szín- és opofettq,társulatával; ha ez való, ugy ajánljuk Szigetinek jó tagokról gondoskodni, hogy Kanizsa közönségo igényeinek megfclelhosson. A Az aratás nálunk vigau foly, örvend a gazda lolke látva a nehéz kalászokat, molyok Kanizsa körül tormottok; másrészt pedig fájdalommal értesülünk, a halljuk a jajkiáltások^, melyeket közel vidékünkön a szoronosétlonség stjtol ki az omborck köbleiből. Gly dühös férgotegro s nagy jógro a most élők nom omlékcznok, mint milyon a napokban szomszédainkat értő. A vihar sz épülőtök tetőit lesodorta s százakra menő fákat tépett ki gyökerestől, ogy terhes nő, ki a jég elöl e«y fa nlá mcnakült — a villámtól agyonsajtátott; a jég ált>l okozott károk számos '' czerekro m«nn«k;''8trtjerboij liémeitöl kezdve egétz Tolna (negyéig, merre a ferg. tok vonult, min-dunt, elvert. Különösen Muraköznek nagyobb részrt, továbbá : Sztmihályi szőlőket, Boleznu, Surd, Zi-kány , Gyékényes , Móriuzhely , Tóth-Sserdahcly, Bük kösd,l''orrog, Sz. Király, Csurgó, lhiros Ibrény, llorzeneae, s temérdek más bolyokéit. A jég nómoly helyen oly nagy dnraltokbaii hullt, hogy embereket és állatokat sértett meg. A gabona elvirágzott, megérett s learatva csürökbo hordatott, azonban kíváncsiak vagyunk, hogy városunk középárkaiban buján nőtt s virágzó fii és gaz, mikor lesz learatva? A A „Zala-Somogyi Népnaptár" IHUft-ik óvro több ezer jiéldányban, a jövő hé végén fog megjelenni. Kéretnek a t. Uzletvivök, kik hirdetéseket nkarnak a naptárba iktatni, azt (n)nélolübb beküldeni szíveskedjenek. Továbbá: Wajdite''Jénsef künyvkeirsk^ désébun kopható j^ minöségtt légyvcsztö papiros, va-lamint növénypapír befőzött gyümölcsüvcgekrq — hólyag helyott. A Szont-István napja közeledik, figyelnnjztot-jük a kántor urat, s a Dalárda vezetőit a zcuéa-isKn tiszteletre. A A munka időt tekintve, n hetivásárokon n vovésok kjy^skedök számára már 8 óra után megtörténhetni, de osak a további parancsig. A Nejiány szó n kanizsai fiatalsághoz) Egy tudományosfin müveit — s köztiszteletben álló ur, azon ajánlatot tövé e lapbk kládé hivatalában, hogy ha helybeli leikos ifjaink készek lennének egy tornn-iskolát alapítani, annak veaetéaét ő uiiut szakértő — díj nélkül < lvállalná. A lelictö legmelegebben njánljiik cz esziuc felkarolását, mert általa — mig egyrészri 1 nemes és hasznos időtöltést és élvezetet nyírünk, másrészt egy lénéssol ismét haladtunk a műveltségben, közelebb állván más nagyvárosokhoz. Az«gész ügyről egy önálló czlkkbcn, lapunk jövő számaiban fogunk tüzetesebben sróllanh i A Kiadott városi rendelet szerint aug. |l-é''.öl mtndon esi-lédtartó, ki cselédet igazolási irásot nélkül fogad lupába, ft frttal büntetendő. A Nat^''-Kanizsa városának, a magyar mtcza legnagyobb él logfiépesöbb utczája. KOlőnöieh a polgárság azon részétől lakatik leginkább — kik mea-torségük mellett a mcz<!Í gazdászattal is foglalkoznak. Epj>oii ezért kettős torliot is kell viselniük; sok részről hallunk pnnbszt, ''sőt Zugnlódást is nz illőtök ellen, hogy a nevezett uteza útját oly elhanyagolt ál-lnpothnn hagyja, hogy mikor nagy eső van, egy félig terhelt szekérrel nom lehet n süpnedés , vágyások kátyú,'' s gödörbe dülhotés veszélyo nélkül végig menni. Mounyibon van igazuk nz iílotö panaszosoknak — azt megvizsgálni nem mihozzánk tartozik; annyi azonban igaz, hogy eső alkalmával n f$''nb>g ember nem Clak sárban, de bokán fclül-érö 3 —4 öles tócsákon kón^te)en keresztül hatolni. Ajánljuk cz ügyet a városi tanács figyelmébe. A A piaristák közelében! nt 40—ftO öl *hnsz-szábani lojobbszállltáiát, a sopronyl vasút vonal épl-tésóvcl körül belül egy időben kozdték meg. A miut a munkálatok itt is ottift folynak, hajlandók vagyunk hirtVii ; hogy mielőtt nébáfry arasztnyi országutját vá-rosunknak ismét birtokunkba vehetjük, addig az érintett vnsutvoun) is elkészül. Bizony csak öfök igazság marad nz, hogy a hol két ember szorgalmatosan. d''dgozik, töl>!> láttaíja van, mjnt a hol tíz so^-mitsciu tesa. —■ Ajánljuic sz ilíotÖk figyelmébe.'' A A helyszűke miatt, csak röviden figycbn<*z« totjük a virágkedvolökot — azon gyönyörű szokfUkre, molyok Sóidul ur kortjébun —'' ó/iási utasa — most teljes virágzásban pompáznak. A Itosonberg orvos t»r kiraboltatott, állítás sxo-rínt 100 frt készpénz — és többfélo arany és ezüst-nouiUok lopattak él'' A A hahóit jegyző véletlenül kosét lőtte V«-resztül, a gclsci jegyző pedig UliAI törto; M.-Ster-daliclyon a molnár fia a malom kerék által összesít-zatott. Füredi újdonságok. = 13-án (ViUlött^a 1 Kisfaludy" ünnepélyes levonulást tartott a Sióba; egy darabig nem lesz tehát oeónakozás; AzAs fásás a vízen. E napon érkoztek meg mólt. Örményi és gróf Jankovics László urakj mint a Kisfaludy gözhnjézó társulat clnökoi a 14-on tartandó gyűlésre. — Li án. Erkozott meg n Lendvay pár is; 14-én felléptek a „Makranczos hölgy" czimü darabban • nagy lelkesedéssel fogadtattak. ^ 14-én, délutáu 7 órakor sétautazAs a gőzösön Badacsony felé. k Tóth Józssf jcl» színészünk is Füredre ér-kezott, roncsolt egészsé£o helyreállítása végett. 33 Nom csak „Anna" hanem,Flóra" vigalomra is készülnek. Kívánjuk, hogy a vigajmaknak legyei^ minél több Flórája. !'' P z* Ugy halljuk, f''Ógj J^iainö asszony — is fellép Füreden léte alatt. ''* = Az cső o hó 13-án újra lerobbant aagy viU lámlás és mcnrdörgéssel. A lég 17, a vla IC fokon volt; 14-óro már jobb idö, s a hidegben ftirödni le-hetott. NyUt posta. Ampa*®*11 • A m'' Mm marad. A« .egy IAI.u« Knp«*TÍroll rlr. 80-if k''(lr»4«n. aiutin a nokott hrljeii i BriU-»íuk a Ulálkuiiiuak. A levelek JAk : caak minil gjrakrabl>au. A • lluhái kiitikit annak IJeJ4ben olvirjuk. FolelŐs szerkesztő: I10B0Z ISTVÁN. m Gazdasági tudósítások. Nagjr-Kanlinii, 1. Az ó és uj gabona közli lUmoneti idő megérkezett, s azért a ter mények ára annál bizonytalanabbul határozható meg, mivel a sUrgőa mezei munkák miatt a szállítmányok hiányzanak egyrészt — másrészt a készletek elfogyasztvák. Annyit azon- 4 94 + ban a gyenge forgalomból következtethetni — ni uj áru vétetik: Huza 85 fontos 3 frt 50 kr. Hozh 2 frt 20 kr. Árja* 1 frt 60 kr. O-knkori-oza 3 ft o. é. mérőnként. A mi az aratást illeti, különösen az árpa a nedves időjárás miatt jelentékenyen szeenvedott. Ellenben a tavaszi vetések a legkedvezőbb kilátással kecsogtetnek. Kereskedelmi tudósítások. Nngy-KmtiiM, Aratásunk befejoztetett. A mi a termést illeti városunk határában ősziekből a termés korántsem kielégítő, prtíba cséplés nélklll Ts bizonyos, hogy m tavali szá- raz évi termést sem közelíti meg Mm mennyi „ég sem minőségru. Vidékünkön azonban tudunk határt hol inégegyszer annyi kereszt termett,mint a tavali esztendőben, s fizetni is job-ban fog. — A mi a tavasziakat illeti, meglehet it gazda elégedve termésével. Árpáink gyönyörűek, zab szalmára kiosin, hanem szemre tö« kéleteson kielégítő. Kukorioza, burgonya, átal-jában minden kapás növények semmi kivánni valót sem hagynak hátra. Szőlőink elég terméssel biztatnak,de rendkivUl kedvező időjárásnak kell bekövetkezni, hogy csak meglehetős bort is szUrhessllnk, de átért hiwusük, hogy a bor ára nem fog emelkedni. Fold rét ugy más különféle Regáléknak haszonbérbe adási hirdetése! Folyó óvi augusztus hó 22-én é» 23-Att Lontilien, ugyan o hó 24-én és 25 én. Al.ö-I.endván tartandó árverés utján haszmUrbe adandó különféle korcs-mák, malmok, borulérési é» halászati jogok, az ösines uradalmi ordőkbon a inak-koltatási, gubne. sz><dési, é» legeltetési jog, toválihá több kiaobb • nagyobb föld, rét, s legelő birtokoknak közelebbi haszonbér foltétoloi AlsóLondváu a főbérnökségi irodában megtekinthetők. AUó-I.ondva jullut hó 22-6n 2804. As Alttá-I.emlva n Kenipthy uradalmuk fttbérnOkiépr Gépész- és lakatos-műhely. Készíttetnek mindonfélo gőzmozdony, malom- é» cséplőgépek; vízszivattyúk, stb. Nemkülönben olvállalnak gépjavításokat é» mindennemű épületi Inkátok munkákat. Nagv-Kanizsán, varasdi utcza 571. szám saját házban. 7ikony Nándor, Kozlowskl Ede. lakatos mester. gépész. Mascliiiicnwcrkstóttc u, Schlosserei. Vorfertigen jedo Art I.ocomobilen, Muhlmülilon, Dresoh- Masohinen Wasserpumpnn eot. — nioht roiiider unternohmon jedo Masohinen-Heparatur, so wio jedo Scnlosser-Arbeit zu den Noubauten. Üross-Kanizsa Varasdinor Oasse Nr. 071. lm oig-men llause. Ferdinánd Zikony, Eduárd Kozlowsky, Sehlossormeister Mnschinist. Gőzmalom eladás. Családi körülmények miatt, egy Magyarország legtermékenyebb részén au épült 4 járatú legjobb működésben levő gőzmalom eladandó; hozzá seinml töke num igényeltetik — miután legt ibbnyire s éjjal nappal a nép számára őröl, rögtön átvehető. Dővebl>eu értekezhetni Wajdíts József könyvkereskedéséiben, Nagy Kanizsán. újonnan seinm Földbirtok has/oiibérbeadiisi hirdetés. Az nlulirott föbémökség 1805-ik évi január 1-töl kezdve az alsó Lend-vai uradalomhoz tartozó, következendő két birtokot haszonbérbo adja. l-ör. A hotuezai határban fekvő Oyulai birtokot a mely eatastralis telek-köi,yvileg áll 089 Qöl belsőségből; 222 hold 947 Q (.les I. osztályú szántóföldből; 102 hold 1303 LJ öles rétiül: 14 hold 600 [füles legelőből. Összesen 340 hold 359 Q Ölből, a hozzátartozó gazdasági épületekkel. ,2-or. A kebelei birtokot, mely szinte eatastralis telokkönyvlleg áll 1 hold *»8 | ] öl belsőségből]; 331 hold ÖO0 Q ol szántóföldből ; 106 hold GOO □ öl rétből; 13 hold 12i7(_jöl legelőből. ÖssMson 461 hold 1271 négyszeg ölj.öl a hoz adható ciroa 300 holdnyi erdő logelöi joggal és egy lakliiszal. A közelebbi haszonbér feltételek Alsó-Londván a főbérnökségi irodában megtekinthetők. Kelt Alsó I.endva, jun. 20 án 1804. A« Alsó-Lmdva én ÍNrmpthy uradalmak fiibéruök*ége. Pályázat. / 349. Kaposvár városában felállítandó leánysegédtanltói állomásra, — »00 o. ó. frt. évi üzetésscl, — ozennel pályázat hirdetettlk. — A folyamodni kiválók felhívatnak rendszeresen béyeg.dt folyamodványaikat, moiybon; koruk, /állásuk, állapotuk, vógzott tanulmányaik, s nyelvismereteik hiteles okiratokkal Kin.utntandók, e f. évt szeptember hó 10-ig ezon Mezőváros tanácsához, annál in-ább bemutatni sioaieuok, minthogy utóbb érkezendő kérvények iiiénybo nem • étetnek. '' * J Kelt 1804. óvi julius hé 3-án tartatott bizottmányi ülésbon. Haszonbérbe adandó birtok. Fellő uzdi puszta 325 hold 1200 □ölénél számítva miudon gazdasági Mjr lakó, és eselódházakkal — gazdasági évközökkel, vonó marhákkal a jövő uj évro Wrlm kiadandó — értekezhetni személyesen vagy lovél által — a tujajdo-, >ssal Uzd on helyben — Ki.-Korpádon. Alólirott, tisztelettel tudatom o nagyérdemű kőzün.éggol, hogy Nagy- Kanizsán, több év óta fonálló iXorinberu''i és ajirékelme kereskedésem bel- és külföldnok loglobb és legolcsóbb gyáraival, a legkedvezőbb összoköttc-téslto tevén, azon kelíometes holyzotben nagyok; Imgy daczára a mindig növő- kelmére hat, — tisztelt vevőimet kodő fogyasztásnak, melly különösen az n még pamut és selyem czikeknél is az eddigi igon jutányos árakon kívül 5 10 száztóli kedvezményben részesíthetem, és igy minden ez irányban felm.rülö üzletot felülmnlandja. Azon kedvező reményben, hogy az igen tisztolt közönség, ógy áru-ozlk-kelm valódiságáról, mint a lehető legméltányosbb uj árszabályozásomról mihamarább szoinélyeseu iparkodik moggyőződni, n legpontosabb és logkielégitőbb szolgálatrl készséggel ajánlom magamat > üzletemet a nagy érdemű közönség szivei részvétébo. SOMMER JÓZSEF. Ich vorgnügo raich, Ihnen hlomit hotliohat anzuxoigen, dais es mir go-lungon ist> für moino hior mehrjilhrig bestohondo Nürnbergcr- und KurzwMren-IIaiidlung dio vortheilhafteston Vorbindungon mit den bestén und billigsten Erzeugung.-nnd Bozngsqnellen des In- und Anslandos anattknüpfon, und sonnoK in d«r anga-nehmon Lngo bin, trotz der stelgendou Tondenz, dio besoiulers KuriWNAren rer-fulgen, molnon P. T. Kundon selbst bei Wolle und Seidenwaaren ▼on raelnem blsher billigst borechneten I''relscn noch 5 bis 10 pCt. rabattiron, und wmlt jeder auftauohondon Cöncurconz dio Spitzo bioten zu könnoti. In der angonehtnon HoíTnung, dass Slo bald gef. Veranlassung nehmon werden, sioh von moinem nouon und billigst reftulirten Preisen vollo Ueberzeu-gung zu versohatTon, versiohero ich Sic dor promptostan und solideston Ausfüh-rung Ihrer geehrton Auftrltge, iu deren baldigeu Lrwartuug hochacl » vll r.«ivhn«t JOSEF SOMMER. 100 forint Jutalom!!! 100 Gulden Heloliiiung! Száz forint jutalom annak, kifolyó évi Julius 16 — 10-ik közti éjjel Kosén-borg orvostudor házában elkóvetott lopásnak tetteséro vezet. Az olorzott tárgyak következők: 4 darab ozüst gyertyatartó. 1 ezüat tácza, alján négy gombai láb gyanánt. 2 ezüst kávés kanna, fekoto fogóval. 1 ezüst ezukor tartó. 1 ezüst ezukor ciipő. ,1 ozüst harang táozával, az utóbbinak alján három gomb láb gyanánt. 1 kis ezüst kés, sima nyéllel. 1 ozüst sótartó. 1 Erem. 2 pár fülönfüggő, nz ogylk párfoketéro, máslka ozüstböl. 1 Antik Dalmatin köves arany karjiorocz — néhány kő hibáz bolölo. I fényezett sötétbarna szokróny, irattal. 1 Dibit kendő, gyapot csépkévol. 1 fekete cslpto kendő, szalog szegélyol. 460 forint bankjégyekben, éi 80 darab arany. Pflnt.''tnlfurt, dor Hcn, bel H«rrn l)r. RoMit-brrf in Gr.-Kaniira v.rlibtcn Dlrb.tahl «nt-d«okt.-Kotw*nd«te U«jroQst*ud«i Vior Louchter, eit>o .ilberno T»s». sammt 2 Kaffékannon, dio Tásie mit 4 Knöpfon unton als Eüsso, dia beiden Kannon miUohwarzom Qriffe, 1 Zucker-waso und Zangon, cino silbomo (ilocko saaimt Unturtasso, das Taisel vou dor Olocko mit Knöpfon nls Füsso, oin klei-nos lilbernos Messer mit glattem Uriffo, ein Salzfassbeháltcr, cin Medallion, 2 paar Ohrgehltngo. oin Paar schwarz 4 molirt,das andoro Paar von Silbor, ein Uliodor Oold-Hraoolot (Antik mit Dalmatin Steinen),einlgo Steino fohlen da-von, oin polilirtea dunklbraunot clicn mit Solirifton, ein Tibot Tuch mit Wcll spilzen, ein sohwarzes Spitzen-Tuch mit Bandbosetz, eino Ilsarsohaft in altén und neuenlUnlcnoton vonfl^50, u, 30 Stüok kais. Dukáton. GőzereJO (Ülrészinaloni Lcnü mezővárosában. ,iix ^iU,'',Ír(itt föbó,rniik,éK részéről czonnel közlitrré tétetik, miszerint f. évi Jul. hótól kezdve, Zalamogyébcn fekvő Lenti mozl}váro»bnn felállítandó uj gőzére, tt fürész malmában különféle fűrészelt fa-anyagok eladásra készülnek, ugy különben megrendelések is teljesítetnek. A» ajánlatok az alsólendrai és a nom-pthy főbérnökségi irodákban sziveseu elfogadtatnak. Kelt, Alió-Londván 18(H-ik évi jun. hó 20-án. A» Alsó-I.tndvft éa Neiuplhy uradalmak fóbérnökíége- Wajdits Jézsef kiadó lap- és nyomdatulajdonos Nagy-Kanizsáa" |