Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
6.44 MB
2010-06-23 14:19:29
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1988
6230
Zalai Közlöny 018-021. szám május

Zalai Közlöny 1906
45. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

NAGYKANIZSA, I90B.
Negyvenötödik évfolyam, 18. azam.
május 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Megjelenik minden szombaton.
i i.\'.hrMésI irak: Eg*u ívre 10 koront, Hlévrjf 6 korona, Q acjryetUvre S korona SO f. - Egyei axam ára 20 t. J
A tanulók utazásáról.
Nem tudok szabadulni attól a kedves ideámtól, hogy a 15—17 éves középiskolai iimulókat a nyári szünidőben utazni küldjem hz ország megismerése végett.
Ilyen tájban, mikor az iskolaév vége felé siet, mindig meg szoktam tenni a figyelmeztetést, hogy: fiuk menjetek utazniI Tanuljátok megismerni a haza minden vidékét; gyönyörködjetek változatos tájékaiban; épüljetek történelme szintereinek szemlélésében: tájékozódjatok épitészeti emlékeiben s mindabban a gyűjteményben, amit országszerte a művészet és műipar termelt és összegyűjtött: ismerjétek meg páratlan földművelési és állattenyésztési vidékeit, ipartelepeit, bányáit. — Tanuljatok meg az emberek közölt forogni lalun és városon I
Néhány öv óta ezzel a lelhivással volt leli a szám, legénykorba szökkenő fiainkhoz, kik okosabban nem tölthetik a nagy szünidőt, mintha utazni mennek s megismerik az országot.
Megmondtam már nekik, most csak ismétlem: a nagy világon e kivül nincsen számodra hely ! El a figyelmeztetés nemcsak egy költeménynek, a Szózatnak kiegészíti része, hanem olyan élő valóság, hogy köny fakad annak a szeméből, aki igazságával dacolni mer.
Azián iiicnnc-o valaki közülünk Amerikába, vagy akár csak Romániába, vagy Bukovinába, ha kormányaink harminc év óta — hiszen épen erre az idóre esik a tömeges kivándorlás megkezdése s legutóbb hallalian
VllUnyl Hrnrlk
l.ai>lulajtluDu> é» ktatlú: IfJ. Uuiilllh .1 új.,- ,
foltra emelkedéae — megteremtik niindnzokai B feltételeket, melyek a magvar fold, a magyar szorgalom termékeinek és hasznának élvezését a magyarságnak biztosítanák nem kellene eladósodnunk, ahány ipari, kereskedelmi telep a/. os/Arák korona tnrlománvaiban van, valamennyinél!
Dehogy menne. Itthon maradna mind, ¦ sót meg az is, aki kiköltözött, mind vissza-i jönne, ha itt megélhetne kéi keze munkájából, ;vagy értelméből, EJ? a/, értelein azonban csak a haza teljes megismerésével válik teljessé, olyanná, melynek hasznát kíki maga, meg a \' haza is látja.
K. mikor ismerje meg az értelmiség a?, országot! Tizenhárom-tizennégy eves koráig fejletlensége tartja a szülői házban. A közép-1 iskola bevégeztéig — kél .szünidei hónap kivételével - tanulmányai adnak neki gondot. A főiskolába lépÓ ifjak rendszerint pályájuk gyakorlati oldalához is járulnak s előadásaik ha^gatána mellett mindenféle burokban, műhelyekben, kórházakban stb. találnak alkalmazást. A szak pályákra lépők nyilván maguk kötik magukat egy helyre, hol kenyérkeresetüket folytathatják.
Az ország értelmiségi ifjainak nagy tömegéhez képest igen kovés azoknak a száma, akiket kenyérkereset, jövendőbeli hivatás nem köt, kik szilleik független anyagi helyzetére támaszkodva, szabadon rendelkezhetnek idejük felett. Ezek a szerencsés fiatalemberek azt az időt választják ki utazásaikra, amelyik nekik tetszik. Bizonyosan többen lesznek köztük, akik előbb a hazát, azután a külföldet ismerik meg. mindenütt tapasztalatot gyűjtve későbbi hivatásuk számára, melyei ők is, ép
Szarkaittoiig: Nagykanitia, Sugir-ut 0. »tém. Kiadóhivatal 4a nyomda: Nagykankaa, Ifj. Wajdlta JózMffl*!
Daák.ttr I. Kim. | HirdtU.ak dljuabii anarint. Nyllttfr aoronk4nt 40 f,
ugy, mint az eszközeikben korlátoltabbak itthon töltenek be.
Kinok ne jutna eszébe a .Magyar Nábob" leírása gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós külföldi utazásáról? így képzelem én is a szerencsés viszonyok kózt levő magyar ifjúság lelkületét. m
Tudom azonban azt is, iogy a legked-; vezóbb viszonyok kózt végbement utazás is csak akkor lesz magára, valamint környezetére s végelemzésében a hazára gyöniöl-osözö, ha az illető vitt is magával valamit 1 útjára, vitte már itthon kiművelt elméjét, vitte utazásainak előre megcsinált tervrajzit, valamint azoknak a városoknak, telepeknek tudnivulóil, amelyekben tapasztalatot gyűjteni kivan. Üres fejjel, csupán Hádeckerre támaszkodva az utazás annyi, amennyi rossz emléke marad az embernek a vasutakon , szerzett csuzból, a hotelek és penziók gyo-morronlásából, vagy muzeumok tarkaságából, i Ennek az utazásnak nem vngyok barátja.
Sokkal hasznosabbnak tartom azt az utazást, ha szűkebb körre terjedne is, kivált pedig a hazait, amelyet egy-két fiatalember, i előre megkészített tervvel bajt végre. Mond-!11 k száz korona költséggel tisztességesen megteheti egy-egy jóravaló ílu azt a két hónapra terjedő utat, melyet az ország egynegyedének, vagy egyharmadának megisme-. résére fordít. Tapasztalatból beszélek. Saját gyermekemet kapattam rá. hogy középiskolai tanuló korában járja be az országot. Ezt azért tartom szűkségesnek megjegyezni, nehogy a puszta teória vádja érjen. Megkaptam 1 ugyan igy is » vádat, de azok részéről, akik nem eresztik el maguk mellől a 15 — 17
TARCA.
Mirkó Ivafcn
Irta ALPÁRI LAJOS.
Minden pénteken ott árul az öreg Mirkó a zöldségpiacon.
Mióta eltemette a felesénél, egyetlen fia. a termetes Iván is vele jár a hetivásárra. Azóta fi az Hwg jobb keze.
KgyflU dolgoznak, kazalnak, gyomlálnak, öntöznek szakadatlanul napról-napra, hétről-hétre.
Kgész világuk az a rozzant vityilló, meg az a hosszú veiemónyeskert, moly ott nyulík el a kis város "lögöU. Nem is mozdulnak ki innen soha. kivéve pénteken, a hetivásár napján, mikor már hajnal hasadás előtt ott tesznek-veszuek a szomszédos városka piacán.
ÍSz az fi ünnepnapjuk Ilyenkor az öreg el nem inulasztja a világért Mm, hogy el ne ballagjon a "rcsuluruyu rác templomim, ahol — ha nincs i
papjuk — bizonyosan ott van az Isten. Misét esak "•Ryszer rnoud benne évenkinl. a templom patrónusának "ev.\'iiapján a messziről jóvfi. nagy fehérszakállú pap.
Mig az apja itt imádkozik," Iván kényelmesen v»*gigdfi| a kopott gyékényen. Iln fekete szeme! nem villognánk ki a hosszú ugorkák, piros zöld paprikák, piszkos retkek és tarka virágniBgvak közül, könnyen {"tprtkarakásnak nézhetné fit is az ember.
Mikor Iván először kisérte be atyját a városba, ü\'yan furcsa volt elfilto ez a másik világ, az a sok ember, az a nagy lárma, azok a tarka-barka ruhájir, alkudozó asszonyságok azok a mosolygós, fehérképü leányok.
Különösen az az egy !
Az az egy, aki annyi mindenfélét vesz nála és mindig csak nálu. Mlyan barátságosan szóli[|a, s mindig olyan soká néz a szemei közé. hogy szinte megperzseli a lelkét izzó tekintetével. Még távozóbau is annyiszor pillant hátra,
Holnap megint látni fogja. Maga sem tudja: 1 miért, de ugy elszorul e Kondoíatra a szive. Türelmetlen, izgatott, a dolog sem ugy áll a kezében, mint | máskor, mindig az a fehérképü. leány jár az eszében.
— Iván! veri fel ábrándozásai hói a szép legényt \'egy vékonyka hang, mintha a guzslica húrja egyet
pattant volna.
— Iván. IttS még rózsát sem adtál! Szótlanul letépett egyet a mesgyén terpeszkedő
vadrózsaltokorról, s oda dolda mátkája ölébe.
Métf esak feléje sem nézett.
Nagyon kevesi-t törődött fi most ezzel a riupár, kis leánnyal, aki mezítláb rugdosta mellette a forró homokot.
Már tizenöt éve. hogy családjaik ide telepedtek.
Kgyim jöttek szép. hegyes hazájukból, együtt játszottak a porban, együtt ettek, egy fitt dolgoztak később. Kgymásé lesznek tehát, mert a rác inkább BgjedQl vúnlll meg, semhogy más nemzetségbe keveredjék.
Az öregek már régen elvégezték, hogy Hozsiea az Iván felesége lesz. Kz ellen nincs appi-lláta.
Igaz, hogy papjuk sincs a köztdbwi. de hát azon könnyít segíteni. Maid a vén Mirkó üsszeteszi a kél kezüket, megáldja óket s ezzel vége Nem lehel ez ellen még | jó Istennek sem kifogása.
~ Miért haragszol rám Iván? kérdezte Bozsíca gondokba merült vőlegényét Hiszen én semmivel sem hántoltalak meg!
— Isten őrizzen, hogy rád haragudjam ! Mi is jut az eszedbe? hazudott Iván.
— De hát mikor olyan szomorú vagy. Ka nem is szólsz hozzám.
líe azért esők hallgatott a legény, terhére volt a beszéd A mátkája sem faggatta tovább. Kgy bánatos szerb nótát dúdolgatva, cipelte gyönge vállain durva kötőjébe fogva u leszedett paprikákat.
Másnap reggel, mikor bement az Öreggel a hetivásárra, meg se csókolta. Pedig ezt még soba el nem felejtette. Komor volt, mint a bika, melyet ingerelnek, fsak akkor derült ki az ábrázata, mikor újra olt állóit előtte az a szép, városi leány. Majd szétfeszítette lángoló vére az ereit, mikor leolvasta barázdás tenyerébe a sok összevásárolt zöldség árát.
Tudja Isten, mi lelte egyszerre, ugy érezte magát, mint az édes anyja temetése napján, mikor a halotti toron sok pálinkát itatott vele bujában az apja. Kgyet fordult vele a világ, fejét lefelé húzta a mámor, azt se tudta, mit Csinál, csak azt érezte, hogy nagyon, nagyon puha az a lebér kezecske, melyet szenvedélyesen odaszorított remegő ajkaihoz.
Kezet csókolt neki.
Hogy megijedt az a szépséges kisasszony, hogy elsápadt egyszerre! Most az egyszer vissz* se nézett. I>e azért a másik hetivásáron megint csak oda jött hozzá bevásárolui.
Az elsó találkozókor egyik sem mert a másik szemébe nóflíi. hanem később annál beszédesebb lett
Z A I. A I KÖZLÖNY
éves fiukat, inkább viszik fürdőkbe, külföldre.
Nekik megmondtam 8 itt ismétlem, hogy * tiu önállóságra vsló törekvését nem szabad késleltetni. Kz az önállóságra való törekvés tulajdonkép annyit jelent, hogy járjon magának a fiúnak az esze 8 ne kelljen érette mindig a szülőknek gondolkozni. Másik az, amit nekik megmondtam 8 itt ismétlem, hogy nincs kiállhatatlanabb annál a kamasznál, aki hazamegy a nagy szünidőre, néhány napig a szülök szemefénye, a testvérek, szomszédok gyönyörűsége. Egy vagy két hét mulya azonban, mikor betelt a szüléi ház újdonságával, a háznál dolga nem akad, olvasni nem kivan, valóságos terhe környezetének. Megun mindent és midenkit s viszont mindenki ráun a szájlátó kamaszra. Alig várják a nagy szünidő végét, hogy szabaduljanak egymástól
Hát nem okosabb dolog lett volna-e a két hónapi szünidőt utazással el,ölteni, Vasutat ritka esetben, csak akkor liHsználni. ha hosszú földön nines megnézni valója A gyermek biztonságáért nincs miért aggódni, kivált ha párosával mennek az útra. Egyes városok, esetleg vármegyék, sőt végső inslan-eióban a közoktatásügyi miniszter annyit meglehetne az utazó diákok érdekében. ; hogy az üres iskolatermeket felszerelhetnék nekik a legszükségesebb bútorokkal, melyért természetesen az utasok fizetnének. Krre a körülményre azért vetek súlyt, mert a koros-mától akarom óvni az utazó diákokat, a korcsma fizikai és erkölcsi piszkától. A koldulástól ép ugy megakarom óvni őket. Azért mondom, hogy bizonyos ősszeg pénz. tapasztalatom szerint ötven korona egy hónapra elég egy tiu útiköltségeinek fedezésére.
Itt az idő. készítsétek fiuk utiterveitek vázlatát. Meg vagyok győződve, hogy utazáson gyűjtött lapasztalatoknak haszna lesz pályátok megválasztásában is
DR. BOKOR JÓZ8EF.
ROVÁS.
Minden alkotmányos gyülekezeiuek alaptörvénye ¦ müveit országokban az, hogy a gyülekezet tagjait a hivataluk gyakorlásban elmondott beszédeikért Oldozni nem subád. A szólásszabadsággal való visszaélés ellen a gyülekezetet vagy házat a házszabályok védik. Kpi-i) e szabályoknak végrehajtásától és alkalma-zásától függ a tanácskozás menete.
\\ !.tli.h--.tr.....lhiji-!l eZt a t -w ili.fl
kissé furcsán értelmezik
Heufejites váro&atyáknak nemcsak mindent szabad elmondaniuk, ami szivükön fekszik, hanem a tanácskozás menetét a megértetés és fel világosi tán céljából felbe is szabad szakitaoiok, míg a kellemetlen — kíuek kellemetlen? — van satyál felszólalásainak szabadsága különféle akadályokba Ulkózík. Kunok oka, lessék meghinni nem az elnöklőben van, hanem magában a
az akadályokat tűri
képviselőtestületben, mely egyhangú hallgatással,
Itévész Lajos szerkesztő városi képviselői működését április ..u-;\'m mindjárt azzal kezdte, hogy összeférhetetlenségi esetet jelentett be. Persze nézetét nem fogadták el. Milyen naivság is volna azt hinni-hogy ott összeférhetetlenségi esetet fognak konstatálni, hol a városi képviselőtestület zenekarhoz hasonló harmóniával játszik n kapollmeiszter vezénylete mellett m végül — összeférhet lenség i esetből legfeljebb csak a köztlgy lmzhat hasznot!
18 !h óta nem volt ilyen csendes választása Nagykanizsának, mint ápril 3ü-án. A népszenvedély földalatti moraia m-m volt hallható sehol. A föld nem rengett, Lapillik nem repültek az ablakokba, de az üzletek rosszul mentek. He kár, hogy a tiszta választás csak a liszla erkölcsökre van jó hatással. Jó erköloök-ket azonbun éhen lőhet hallni, ezt azok tudják legjobban, kik nem rendelkeznek velők.
2alavármegye o.-szággyülési képviselői
Április 3(>-áu folytak le *\'választások Zalában. A legtöbb helyen egyktligfl volt :t választás. Nagyobb küzdelem csak n Csáktornyái és Menyei választó-korülribeii fejlődőit ki. Kz utóbbiban pótválasztás lesz. A válus/iást\'k eredménye :
Nagykanizsa. Mint előrelátható volt, Zichy Aladár grófot egyhangúlag viilHs/.lotiák meg n kerület képviselőiéül. T r i p a m m e r líez*ó ügyvéd, választási elnök fél kilenc órakor jelentette, hogy a kerület
1906. MÁJUS Ó.
képviselőjéül Zichy Aladár grófot ajánlották, akit a nagykanizsai választókerület képviselőjéül nyilvánít A bizalomnak fényen megnyilatkozásáról táviratilag értesítették a minisztert, ki ugyancsak táviratban a kővetkezőket válaszolta:
.A választási hir közlését és kivonatokat köszönöm. Kérem választóimnak tudomására liozni, mennyire bálás vagyok a kitüntető bizalom egyhangu megnyilatkozásáért és mindig azon leszek, hogy ezen hazafias kerületnek csak dicsőséget szerezzek és kérem Istennek bőséges áldását kerületem Összes polgáraira.-A többi választás eredménye: Tapolca, darányi Ignác földművelési miniszter ap egyhangúlag.
Alsóiéiul va. Nyáry Iféla dr. np. egyhangúlag. Keszthely. Batthyány József gr. fp. egyhangúlag.
Uaksa. Darányi Kerenc np. egyhangúlag. Zalaszentgróth. Kitner Zsigmond fp. egyhangúlag.
Csáktornya. Ziegler Kálmán dr. függetlenségi nagy többséggel győzőit Laudauer Béla dr. np. ellenében. A választás eredménye Csáktornyán uagv lelkesedést keltett. " p
Letenye. A választás este 11 órakor nyert befejezést. Dobrovim Milán fp. 1066, Hosnyák Géza fp. 868, dr. SzüllÓ Géza np. 467 szavazatot kapni\' Pótválasztás le.sz Dobrovits Milán és Hosnyák (iéza kó7.i
Zalaegerszeg. Farkas József np. váUsztolUk meg Szemnecz Kmíl fp. ellenében.
a láuyka s nem is haragudott már, hogy Iván annyiszor kezel csókol neki.
K ¦ ¦• ¦ ¦¦! azonban ugy ősz felé nagy dolog történt. Az öregek alighanem észrevettek valamit, de lehet, hogy csak a tiu buskomorságától ijedtek meg, elég az hozzá, hogy kitűzték a lakodalom napiát. Az egybekelés elótii hetivásárra bevitték hát Rozsicái U k városba, hogy megvegyenek neki iniiideu szükségeset
Az ismeretlen fehérképü kisasszony még ott találta a hagyinarakásolf közölt, épen akkor indult el az öregekkel n pántlikás-boltba-.
Iván olyan tapadt lelt, mint az t rakás karfiol, melyet zavarában szétrúgott
— Kije magának az a lány ? - kérdezte tőle a kisasszony.
Iváu olyasmit hebegett, hogy a buga, de nem hitték el neki :
— Ugy-e a felesége?
— Nem. bizony Isten nem! — tiltakozott háromszor is a rác legény.
— De holnap már az lesz! — szólalt meg e pillanathaii a hála inógótl Rozsica apja.
Mintha ágyúgolyó sivitolt volna el a gyerek fülénél. Azt hitte, hogy árulója is odajár a pántlikásnál, pedig ott hevert a ponyvával borított zóldséghalom mellett.
Tigrisdtth szállta meg « lelkét. Szerette volna szétmarcangol ni a vén embert, iszonyú vad tűzben foroglak a szemei, de mindezt már nem látta a szép
városi leány, meri ujjy oliüul onnan, inint a pára. Még zöldséget sem veit aznap. I\'res kosárral ment be azon a miiív, rácsos kapun, melyről Iván le nem tudta venni a szemeit.
Hiába szólították, hiába kérlelték az apja, u mátkája, nem hallott 6 semmit, nem látott Ő semmit, i-sak azt a kúpul uézie merően, zavaros szemekkel. Még akkor is ott feküdt a gyékényen, mikor már mindent felraklak a lalyigára. Hizlalták, nógatták, az Öreg Mirkó sorba lekiváuta az égből azokat a szenteket, akikhez az imént még oly buzgón fohászkodott. KI is mult már az ideje, bogi hazafelé induljanak, de hiábn. Meg se mozdulI.
Végre is Kuzsica apjának kellott igazat adni: — Hagyjuk a bolondot, majd haza talál, ha megjön az esze!
He bizony várhatták \'
Csak harmadnapra érkezett haza, de még 1 Rozsica is megijedt tőle, pedig Ő várta legjobban Telő volt iszappal; ugy hozták haza u halászok, ahogy kihúzták a hunéból . . .
Az Öregek akárhogy torlék a fejüket, sehogysem tudták kitalálni, hogy hát mi baja is lehetett neki? Olyan bolond csak nem volt, hogy azért a lehérképü lányért cselekedték ilyent? Kzt még az a szép. városi kisasszony se hitte volna akkor, mikor harmadnapja este ott könyörgött neki a kapuban, hogy menjen vele messzire, messzire, az ó dalos hazájába, a szép Szerbországba — meri akkor talán . . , talán még hallgatott is volna a szavára
A tulipános-kert Nagykanizsán.
— Az alakuló értekezlet. —
Holnap vasárua|i délután alakul meg a tulipános-kert nagykanizsai bizottsága. Nagykanizsa városában sem lesz magyar nő, magyar férfi, aki a hazafiság égő virágának zománcos képmását ne viselne^ ozivo fölölt. Ks ez a reménység napról-napra jogosultabbá, ez a hit óráról-órára reálisabbá válik.
Mintha csak Sí enyhe tavaszi szellő szórná leld tulipánokkal az emberek mellét, ugy sokasodik a tulipán viselik száma a hölgy és férfitársadalom körében, ugy vet egyre nagyobb hullámokat az eszme, hogy akt magyar, annak becsüleibeli kotelességo csatlakozni ahhoz a mozgalomhoz, amely a hazai ipari és kereskedelmet igyoW-zik erőssé, haiulmas*á tenni s a magyar szellemet és nyelvet eljuttatni ana a magaslatra, amelyen már régen állauiok kellene Ks mintha ebbeu a tulipán leiuiö levegőben a liuzaliu-< önérzet, » nemzeti öntudat is balzsamos erósitóre talált volna, ugy táljuk mindinkább fejlődni alt a büszkeséget, amellyel minden hazánkfia teljes joggal ütheti a mellet, mondván i magyar vagyok.
Ne gondolkozzunk azon, hogy honnan vett\'\' itz az egyszerű kis virág azl a varázserőt, amellyel hatalma* zúzógépek módjára töri a közönyösség jeget, ne keressük a csoda eredetét, — hiszen valamennyien egy forráshoz jutnánk úgyis, — ehelyett inkább álljunk a tulipános-kert gondos kertészeinek sorába s ápoljuk a hazaszeretet virágát mennél lelkesebben, hogy sok magot teremjen, .-ok ujabb tulipánnak adjon életei.
Ne tulajdonítson senki a tulipánnak csupán dekoratív jelleget, ne tekintse senki ezl a tetszetős jelvényt o\'ybá. mini amelyet főleg azért viselünk, mert jól fest rajtunk — vegyük uzt fegyverszámba, mint amely fegyver a mi jogos önvédelmünk biztositéka .minden olyan erővel szemben, amely idegen s a mi i iparunkat, gazdaságunkat, nyelvünket és szellemünkéi I gyengíti csak. Ks fegyverkezzünk 1 A kanizsai uzlet-1 emberek már ma is érzik a tulipán hatását. Azokat értjük természetesen, okik idegen árukkal, idegen terményekkel kereskednek legfóképen. A vendéglősök máris kevesebb idegen söröshordót vernek csapra, a szabók máris sűrűbb érintkezésbe kénytelenek lépni a hazai posztógyárakkal, A tulipán tüze perzsel, éget, fel fog perzselni, fel fog égetni minden idegen dudvat. amely Magyarország szép tulipános-kertjét pusztítja.
19O0. MÁJUS
ZALAI K " 7, h (\') N Y
EH az ásóval, i kipáv.1, ¦ gereblyével! Útiunk neki h.mlsiloll jelvények terjesztői allén. Szóliu. fel > ménéinek az az egéaz külnine, • bogy legfeljebb meg-le|JM buigó^g.^ » lulip4no».kerl munkálatának.! kyíOnióget bog, ilyen jelvényt ne vádoljanak. A tek. ,k,d w kÍMé „ utc, koo.iforg.lrai. A koraik .
S mondjuk el Szabolcskával
.Viruljatok tulipánok. Virultatok.
Szivünk büszkén hadi! (lobogjon Alattatok.
HirfJuHfiélük világgá hogy Felébredünk,
Hogy hazánkért valamennyin Kgyek vagyunk, egyek lettünk!"
tS\'^^^^Z^^^ «* {MM * «*¦! ünnepi kö,
hainís jelvényt áruló kereskedők neveli és szólítsa fel ,nenel nieDne » «>«J*kon. De hisz tényleg üunepi
a közönséget a bojkottra.-
A természet ünnepe.
körménél ez, a munkások körmenete, kik demonstrációval Unuepelik a természet leiébredését, ünnepelik - a vörös májust.
A vörös május növeli a munkásság öntudatát és ezt nem szabad rossz néven venni a munkaadóknak Az Öntudatot ápolni, fejleszteni kell minden
— Vörös május.
A hazatias mozgalom Nagykanizsa város eló- Május elsején a természet csodás szépsége a\'társadalmi osztályban. Kz is egyik rugója a munkás-
.elóbb hölgyküreiből indult ki. Az alábbi névsorból hagyományos mámorba ejli az emberekel. A termé-\'aág vörös májusának.
látjuk, bogy a mozgalom jó kezekben van letéve, hogy i 8M,Bt -köríti csókoló" tavaszí szellő a szabadba j » RIPORTER,
• gi*«géd nöi szivek munkája nagy és szép sikert fog T0"« « elcsigázott idegi) városi embereket. Vidám-; A „agykanizsai szervezett munkások az idén ia elemi. Usak arra kérjük lelkes hölgyeinkel, vigyázzanak, NÍ8 ul ki 82 arcokra a virágfakadás szemlélésekor.\' im-günnepelték május elsejét. A város főbb utcáin bogy ne maradjon ez egyedül a magasabb körök, Mindenki siet ki a zöldbe. A uyári veudéglök, a tüntető felvonulást rendezlek. Az egyes szervezetek mtUm. Vigyük ki . „ép közé . szent é. „,m,.!.T.v.Sz\'.böl jól is,„er, Kr.mp.ticsok vendéglői, be- gfegf jL^±JS5j&SJ& wLZZ ügyel. Vegyük magunk mellé > nép vezetőit és Me»|»e|»»llliii,k ilyenkor es a tav.szi levegő liszteletére Hf„rtlsl,,rás nem ;M(al AJ re„dor8ég ri,,Mj segítségével hintsük el a lulipános-keri magvát a nép|ai "mberek ellogyasztanak sok mindent, halit, vidít |Ujó» Keronc relidórbizlos ügyelt l rendre nagyobb ll.ó rétegében is. A kültelkek lakóíl, Kiskanizs. 08 ami \' falai s szem-szájnak ingere . . . számú rendórlegéuységgel. A tüntetők a sörgyári
egyszerű polgárasszonyait is vou|uk bele a mozgalomba. I E "»P011 » szerkesztőségekben a riporterek parkban munkásllnnepct UrtotUk. Többen bőszeitek Hirdessük a szent igéket Kiskauizsa apró házainak hangulatos .azínes" hirt iru.k. az illusztrált lapok u«v«<«-lakói közt is, mert ilyen nagyfontosságú muzgalomuak Pellig kedves kötelességeiknek tartják, hogy saját esak akkor lesz meg a megérdemelt eredménye, ha a bizi piktorukkal, rajzolójukkal egy jól ismert képet uépet is bevonjuk a mozgalomba ; fostessseuek, rajzoltassanak a lapba, melynek bün
« lenne más rímet adni, miot: A zöldben.
A tulipiuos-kert ügyében a követkozó lelkes; S*«V "ap a május elseje. Nemrégiben még szevegü, neinzetisziuü falragiszt bocsálutt. ki a moz- Nagykanizsa utcáin is a rezes bandák kora reggel galmat megindító két nagykanizsai nőegylet választ- j ébresztőt fújtak. A zeneszóra Öregek, ifjik hamar
A nagy per.
Kitkanlzii iinit válni ikar.
maiiy
niozgalmai iuditotiak a magyar uók, bogy a „Tulipán-
Nagykanizsa és vidéke közönségéhez I Hazafias
talpon vollak és mindönki sictett ki a zöldbe, uem feledkezve meg arról, hogy sok ideinózsia legyen az i (|
Egy házasság aktáiból.
Kiskauizsa polgársága ismét folytatni akarja a nagy pert. Kiakar válui Nagykanizsáiéi, pedig már
kert- cimroel nemződ szövetséget szervezzenek. Mi is tarisznyában. tütlb fotmn fcjraoQdta, hogy az annak idején kölfllt
ehhez a lelkes mozgalomhoz kiváltunk \'-sallakozni,, Minden elmullik ... A zenekari ébresztőket a „ybekeléí. ^íom jogérvényes és meg uem tá-midóu a bazaszerotet szent érzésevei megalakítjuk a multak tiszteletre méltó fáhola takarja. Kivesznek a ma(Mlfjt0
lulipáukerl nagykanizsai bizottságát a magyar szellem kortDke|ok es a kényelmes emberek azzal is meg- . pikk_. , v4i0 DÍrt. Mvik KIOvlrfiÍ8
terjesztésére es a magyar tpar támogatására, üzen ., ¦ . . . D Az a.aoöi cikkel a .vaio-part egyik szövlrö|e
szent célokéri a hazaszeretetben egyesült erővel, öle«üfiinelt\' 1,8 ,,rá*a Peniurt 1\'az-»Bkba\' P*l,ob»- irta. A cikk nem fejezi ki lapunk véleményét, de a kívánunk küzdeni és azérl zásilónk alá\' szólítjuk. *W »\'ás környékbeli helyre rándulnak ki - kocsin, törekvések és célok tisztázása érdekében közöljük ezt Nagykanizsa város és vidékének összes magyar közön- Ma-holnap már csak egy osztály ünnepeli e ?«1 1 megiegyzéssel, hogy alkalmilag még viasza-
béget, kiket hazalias testvéri szeretettel meghívunk napol: a munkásosztály. Ok foglalták le maguknak e luruilk e tárgyra — A szerk a Tulipáukert alakuló értekezletére, melyet 1006. uap ^gX^ .Szerintünk a munkásosztály ugyanazt mama hó ü-án délután ;i órakor a városháza disz- ! ... ,, , , . , . , „ „,;„„ „
, \' i, . . | , . . _ a szerepet uitsza a ar.-atlaIomb,m, mint a május a
termeln\'h lógunk meg artani. Nagykanizsán, L8Ü6-
április hó Az Jzr. Jót. Nöegjlet választmánya:
természetben, ók is az alkotás szerepét látják el.
Vidor Hamuné elnök, Itlau I\'áhié" alcluok, Szommer Az ó muukásságuk ad értékel a holt anyagnak. A yándorué péuztáros. Hcltlheim Samuné, Itlau Lajosné, májusi zöld a közmondás szerint is a remény szive. JJr. lllau Himonné, Hlumenscbeiii Vilmosné, Dobrin ytl ke|j n(jkjki (10gy 11H caŰ^edjeaek.
Május elsején n világ összes munkásai leteszik
Kiskanizsa polgársága holnap, vasárnap d. u. népgyűlést tart, amelynek tárgya a Kis- és Nagykanizsa között levó elválási per megbeszélése, ujabbi felvétele s feltétlen folytatása. Azt hiszem, nem lesz felesleges s időszerűtlen, ha a Kis- és Nagykanizsa között levó jelenlegi viszonyt, ennek létrejöttél s azon okokat, amelyek miatt Kiskanizsa mindenáron szaba-alkotó szerszámot, hogy megmutassák a bennük dúlni akar Nagykanizsától, rövidesen ismertetem.
Kiskanizsa 1880. év előtt nemcsak jogilag, de
Kezsőné, Fischer öáudorué, lirUuhut Alfredn OrUnbut Henríkné, Ilirschler Míksáué, Kartscbmarof Leone Klein Illetné, Kürschner Ignácné, Uvy
Adollné, büvinger Lajosné, I)r. Neumann Kdéne, re|ló erót. mely ha nem működik, megáll a tar>a
i\'ollák Anniimé. Itapoch CiyulAiié, flosenleld Adolfné. dalom Képezetének nagy része. A uemzetgazda>«gUui ^J^JLffiÜS iíSíffi-í „í"!.aiin.T tfííílf,!
líoseuberg Izraelué, Itosenberg Kichárdne, lieicbeitfeld rejtfigetéaek keretébe tartozik, hogy mennyiben állja \'¦julane. pr. Rothschild Jakabnó. !)r. ltothschild Mvjl , r„ifogás, de erre nem akarunk most JJi™ bamune. Sommer Ignácne, Sehorz Hieliunliie. I)r. , . ,,„w...„ i„r„„i.i,. „„„a 1
mm Adolfné, Stren, Vilmosné, T.ubor Al.josué, «"«""¦ l"J »¦ ¦<»"«**« Irfoglilto magá-
Weiser Józsefné, Zerkovitz l.ajosné. A Ker. Jót. nak e nap ünneplései. I IgJ lett a zöld raá)iisl
Nőegylet választmánya: Ur. Szekores Józselné elnök, szociális munkásság színével bevont: vörös május. Öw, /iadubánszky l.ajosnó ti«>p* elnök. Lajpclg \\ vorü_s májust néhány éve nálunk is ünneplik.
lésének fejlődésével lépést
volt! ingatlanaiknak a uagykanlzsalikétól való elkülönítéséért azonban már Iplu. év augusztus hó 86-án pert iudilottak a megyei alispáni bíróság lóit: közben a nevezett bíróság megszűnt s ezen ból a ügy további intézésével bíró küldés utján l zali-egerszegí klr. törvényszék lett megbizvi, hol ezen per i kiskanizsaiak javára 3lH!>.;P. 878. az. a. be ia feieztetett.
Kme ítélet hatása alatt Nagykanizsa Kiskaui-Az idei iiíír impozán- zsávnl, mely ezalatt minden előkészületet megtelt ¦ Lajosué, JosifovitsMiiivojtié, Jaoger Kereucué. Knorlzersabb. nagyobb arányú Mii az eddigieknél. A táblák- tagosítás, felmérés slb. keresztülvitelére, 1878. éf l\'yórgyné, özv. Kovács Károlyné, Kaffka Józsefné, kai felvonuló szakszervezetek közt, kik a város utcáin <*•• I ¦\'¦»<\' *gj egyeszaéget kötött, melyet mindkét \'fanger Karolin, Ur. Pllhál V\'iklomé. Hebesteny ,n„t„u Mi ], rendeztek erősen vau már kéoviselve rM\'r61 az ad"I"k "bbaége aláirt, elfogadott. Kme
egyoazséget i belügyminiszter ia helybenhagyta a
Autalnc alelnök, Kaan Irma pénztáros„Imásyué .„„„kásosztály szervezkedésé Mantuino Janka. I)r. Hentzik Kerenciie. H..z;.\'iiri.-.t.T \'. ,,
Józsefné, Deák l\'éterné, Karkas Vilma. íizv. Fialovits \\ » vör6s mtim «»»<*\'"*-bajosué.JosiíovitsMílívojné, Jaoger B\'oreucué, Knorlzer sabb, nagyobb arányú volt az Uyórgyuó, özv. Kovács Károlyné, Kaffka Józsefné, kai felvonuló szakszervezetek I l\'rauger Karolin, Ur. Plthál Viklorué. Sobestéuy j tQutBtö sétát ia rendeztek, erői
Lajosné özv. Saller Lajosné, Tripainmer Ktelka.^ fí.....,|íeJWwt4lj és egy üj kisded csapat is látható "S\'»^fmSgiW^SStl»
Ugcr Klekne \\ iosz rerencne, özv. Wusztl [,a|o,ne, „.„„káslányok esapala. rinti kcreszlülvitele volt hilra. Knuek végleges eliuté-
..l,.|,.,,dy tela ügyész, Kperjesy vábor tllkár,.\'»» J , ,„1; társad,..... zéséro és befejezésére 1880. W március bő iuán
l\'obrovics illlán lllkar, Ur. Szekeres József orvos. M ud uk n,nd„)á,an, hogy „ ai arsaual
, ntefti közős cvulésl larlettak. melvre mind! életben minden leren nagy szerepe ]Ulott az uk.l kj A m ^tUig hatásköre azonban
tnuleléseknck. Ha fontosunk (ailolluk az idei március , ¦|1I1,(,l.s|,n különbözőit egymástól, t. í. Nagykanizsa
kel, a május elseji fel- Vlir0s képviselőtestülete felhalalmazta a kiküldött
{Pattaszos Itvil.)
A mai postával ismeri kézből a kővetkező tlzenötödiki utcai tüntet, sorokat kaptuk, melyet a mai értekezlet ügyeimébe vonulást sem szabad kícin.i lenllnk. Nagyon ineakapo bizullságnl. hogy az a veghilarozat^ ímelybeu a _két ajánlunk: .Tekintetes Szerkesztőség! A Zalai K öz-1 ||il(|1|,v n j|jknr rágigFonlllI az utcákon » a lony uéháuy számában lelkes cikket közölt a tulipános- m| ti:,.|tl:„vl,M„. ,lluj,káslábo>, munkás jelszavakat ker. feniusságáról. Kelmentve érzem magam udiai. m^ mmiknM|ali,ka, ¦tlMí^ min|e „, UiStai.
""gy a tulipános-kert fontosságát méltassam. Kelhívom "—»¦»»--......- -----• " m«g u isoih. « i« u m » "j
•zouba,, B t,k. Kzerkeszlóség becses Ügyeimet ama hogy már-már kitör enmk a Ulrsadalm. osztálynak Uj. kőre ki iiom tünt. ók oly veghatáro.
város lii;i ¦•<¦¦¦.¦¦ -¦ megállapodik, s ba azt mindkét bizottsáií aláirja. reá nézve az jogerejöleg kötelező, Ménben Kiskauizsa város kiküldöttjei gbizóle veiéből a meghálál m azá s ily
körülményre, hogy löbb nagykanizsai téreökedósben haragja ós elloo tör minden fénynek és pompának, hannsiiutt tulipán-julvényl árnsitauak. Mivel pedig 4m{ a töke unitiak szabadalma. De nem így történik. BŐM! a nemzeti alapnak - melyet hallomásom szeriül ^ (. rendben vonul tova, a kávéházak és kira-valoszinüleg a magyar ipar párlolésára fognak lordiUu.. Ulkörablaka. miml épek maradnak, a
- mondom, minthogy u hamisitott jelvényekből nincs Ksl0,í ,irn6a "isoraoiaa."
t hozására, mely az Ő aláírásuk állal Kie kan Izeire kötelezve volua, fel nem ruháztattak sót már a tanácskozás előtt kije le nlettc a kiskati ízsai kiküldöttek gy része szóval is, hogy ók csak tanács-\' atározathoza-
liaszna a iiemzeli aíapuak, felhívom 0 körülményre tömegbon elvegyülve .....nő rendőrtiszteknek és a kozásra, s nem véglege
a mai alakuló értekezlet figyelmet. Indítson akciót a rendőrlegénységiiek nem akad dolguk. A tüntető tálra jogosíttattak f
1
/. a L a i K Ö ? L Ö n V
iyÖ6. MÁJUS 5
Mégis a lóhbség által H» jegyzókö\'ity vétetett fel, amely szerint az egyesülés kimoiiitatott, — az 1878. oki. l:t-án létrejött egyezség [\'ixitjaiuak a kiakanizsaiak kárára tortául lényegen módosításával.
Miiidou törvényes és jogos alapot nélkülöz ez«n állitolagori lialározat. azért, inert a kUkan izmiak mog-bizolliiii ilyen végleges határozat hozá.-ára, különösen az 187.H.\' év okt lfl*án létreiíitt s már elfugaduit
pontiuinak mou változtatására...... "¦ .¦ -.!111-i- -i- i
nem kaptak, továbbá, mert az akkor még érvenybm levő 1870. V. t. c. 50. ü-a szerint két ktuég közölt az egyesülés csak akkor moudlialó ki. ha az egjWQlóí feltételeit a két község lakosságának külön-külön azon része kiváltja s fogadja el. mely n községi egyéne-állam adónak nagyobb részéi Űzeti.
Kiskauizsa adózó polgárainak többsége azonban ezen jkőnvvheu felveti exresssági fellítelekul soha el nem fogadta, de igen is hajlandónak umtalkozotl arra, hogy n már fentebb emlilelt ti mindkét város polgársága állal ellogadult s aláirt egyeszség alapiáu egyesüljön, de nem ezeu töltésen más s a kiskani-zsaiakra minden lekíutelbou káros feltételeket lartal-mazó jegyzőkönyv alapiáu
A ikönyv egyik pomja szeriül a jkönyv másolatban Kiskanizsának azonnal kiadandó s ha azt a poljrái -i • el nem fogadná; az ellen 8 napon belül N-I. \'¦<•¦\'!¦ élhet. Kzeu másolat azonban POJJ« ki.nlvn oem lett. megfelobbezheiö nem volt. s ozert történhetett meg az hogy az egyesülés a felebbeiesl hauir-ii.ii< ellelte uláti azonual. knrliaialutnmal. kereztül-
v He tett.
Azonban Kiskauizsa ezen egyesülést magára nezvo kólelezönek soha el nem ismerte, s uzl sem (örvényesnek, sem jogosnak és szabályszerűen létrejöttnek nem tartotta. Hogy ez csakugyan így van. igazolja az is, Innry Kiskauizsa akkori. túrájától a Kiskanizsát érdeklő okiratokat Nagykanizsa, város polgármestere karhatalommal vétette ol s hogy az egyesülés is karhatalommal hajtatott régre.
Kuio intézkedések ellen Ktskanizsa még 18.11. méiotl \'i áu előterjesztést nyújtott be a megye fó-isjtánjáho? azonban mindhiátia
Igy tehát Kis- és Nagykanizsa az említett, de minden tekintetben értényieh-u jkönyv alapján karhatalommal, erőszakkal egyesillelett, s ezen jkönyv alapján áll fenn a mai ogyülllél is.
t !-¦:-> miben »11 Kiskenitsa sérelme, azt röviden a következőkben ismertetem.
Míg Kiskauizsa város eme egyesítés elölt boldog. « úgyszólván minden tekiulelben megelégedett volt: mert gazdasági téren nem volt annyira megakasztva, gátolva a lejlődésben : most a teljes elszegényedés s a kivándorlásra való készülődés előtt van Hol van most a régi, jómódú kiskauizsai polgárság ? Sehol \\
Nagy okot szolgáltatolt erre azon körülmény, hogy amíg i pótadó lti80-bau I Irt. után IH kr. volt, addig jelenleg a póiadó a 7i> krajcári Is meghaladja! Igaz, erre azl lehetue válaszolni, hiszen .izolu a kiadás is folyton uólt, sokat építettünk stb. slh.. hát természetesen a fedezőinek is, — igy különösen a jióladó-nak — kellett nőni? Mondjuk, hogy ez igaz! De mutassanak fel csak egy olyan nagyobb kiadást, amely csak ötödrészben is Kiskauizsa érdekét szolgálta? vagy bármilyen gazdasági bofeklelést. műveletet, amely Kiskanizsának hasznára lett voiiih?
A Nagy- és Kiskauizsa határában levő loldhirtok urbéresbirtok. amelynek 7t;B ,,-n jelenleg Kiskauizsa kezében van; legtöbb földadót, tehát a kiskanízsaiak fizetnek, mégis a közös erdő a helytelen vágási rendszer miatt folytonos irtásban vau, s az irtás által előálló tisztás szántófölddé átalakítva bérbeadatik. Emel leli a legelótorület úgyszólván a leljesen hasznavehetetlen területre szoridatolt azállal. hogy az irtás által előálló crdólogyulkozásl oly módon akarták s akarják pótolni hogy nem az irtás által előálló tisztásokat, hanem a régi legelőre ígeu alkalmas területeket ültetik be Hozzájárul ehhez még azon körülmény is, hogy a legelóbér legnagyobb mértékben fölemelletett. KlŐállolt tehát az a minden tekintethen elszomorító helyzet, hogy a polgár, illetve gazda, akinek elegendő rétje nincs, nem tart hal igavonó állatol! Már pedig Kiskauizsa polgársága csupán föld mi velőssel és állattenyésztéssel foglalkozik; fö-órdeke tehát, hogy erdője és legelője gondosan kezeltessék, s amennyire lehetséges, nagyobbittassék!
Kiskauizsa város ugy rendészetileg, mini közigazgatásilag az egyesítés óta teljeseu el volt s van hanyagolva. Ha egy-egy Kískauizsát érdeklő kisebb ügyben orvoslást keresnek az illetékes helyen: soha meghallgatást nem nyernek. S ezért nincs a rendészet-
nek, a közigazgatásnak egy kis ága, ahol Kiskauizsa teljes elhanyagolásban s mellőzésben ne részesülne!
Szóval Kiskanizsának más kötelessége nincs, Csak az, hogy űzessen es fizessen — amíg tud i
És miért van mindez? Táti csak nem érdeke Nagykanizsátok, hogy a leljesen földin Ívesekből álló s régente Igail jómódban élő szorgalmas szomszédváros teljesen lonkremeiijou?
Sok mindent lehetne felhozni, amely a kís-kaiiízsaiaknak sitiid ék omii (?) előidézel! nyomasztó helyzete a AgjQk feltétlen igaz volta melleit szól: de ez, azl hiszem egyenlőre fölösleges,
Kiskanizs.t minden bizonnyal újra a ián utoljára
felveszi a pert. amely, azt hiszem, igazának teljes elismerésével fog végződni \'
Kngodieiiek bennünket magunkra, elég volt a i;yáms«gbid; vuti annyi önerőnk, hogy minden segítség kérés s gjrAmulllA* nélkül nagyon boldogan megleszünk !
Megelégeltük a szenvedést i?) — tán jön boldogabb idő is!
Adia Isten!
HEOEOÜ8 OYÖRQY,
Joghallgató,
HÍREK.
A vízvezeték.
(vh.) .„Az mind nem dt"semmit, Kuniján víz vezetek el kell építeni, ha a vizkórdóst gyökeresen inog akarjuk oldalai", mondta egy júl értesült városatya, mikor utcáink gyarló öntözése ltérült szóba
— Hál ón nem vagyok barátja ennek az eszmének, mosl még m-m es pedig azért nem, mivel nchezon meg valósit ható. Adriig is. mig létesülne nagyon kellene szenvednünk, inert a regi vízbeszerzési rendszert leljesen elhanyagolnák és az uj még se volna meg
Mennyi megfigyelést kellene tenni I .Mennyi szakvizsgálatot kellene teljesíteni, mennyi kútfúrást végeztotni. mig az igazi fonásra találnánk ! Mennyi szakértői kellene meghívni, mennyi bizotiságot Összehívni, mig csak határozatra kerülne sor? A jelenlegi generáció alig Ita éri meg azt az időt, mikor a nagykanizsai vízvezetéket fel fogjuk avatni. Lehel, hogy tévedek, bár csak tévednék, de én pesszimista vagyok és az maradok,
Málha a vízvezetéki bizottság is ugy működnék, mint a villamos? Háiiia a vízvezetékhez is annyi szakértelemmel nyúlnának, mint ama égi szikrához?
De azért nem árt, ha a kérdéssel elméletileg foglalkozunk.
A kérdés ez:
„Mennyi vizet fogyasztana Kanizsa, ha vízvezetéke volna? Mennyi a költség ?"
— Ha Kiskauizsa kirekesztésével az I —V. kerület lakosságának számát 20000-re tesszük és fejenkint és naponkint 40 liter fogyasztást számítunk, akkor a napi szükséglet 8000 hl. volna. Kz a fogyasztás minimuma. Kgy ilyen mennyiséget szolgái-látó vízvezetéket körülbelül 870,000 K meg leltei építeni és törlesztésre évenkint 5\'/* mellett 18,500 K fordítani. Ha minden hl.
1 vízért % fillért fizetünk, akkor a fogyasztott vízmennyiségért évenkint, 2.020,000 hl. vizén, 58,400 K folyna be.
A fogyasztási fejenkint 40 literre téve naponkint, egy iiz fóbö! álló család évi költsége 28 K 20 tíll.
A vízvezeték persze kezdetben nem volna azonnal gyümölcsöző, mert a magánfelek csatlakozása a vízvezetékhez kezdetben csak vontatva történnék és móriunkban nincs a csatlakozást kötelezővé tenni.
A hamiskártyás.
— Törvényszéki jelenti. —
Bíró: Vádlott, mi a neve?
Vádlott: Nevem Nchwarz. A keresztnevemé [g parancsolja tudni? Salamon. Schwarz Salamon, kettős v-vel és a végén z-vel. .
Biró: Jól van. Vallása?
Vádlott: Kalholikus.
Hiró: Ne hazudozzék. Ön nem kalhidiku-. túliéin zsidó.
VáHIott. Hát akkor mién tetszik kérdezni. Hiró: A szerény magaviseletet mindenesetre
ajánlom önnek. Foglalkozása?
Vádlott; Kz nem fom fontos.
Hiró (barangoaén): Azt nem maga fogja meg< állapítani. Mi a foglalkozása?
Vádlott: Levágásra szánt lokereskedó.
Hiró: Kora?
Vádlott: Igen.
Hiró: Mit igen? Mennyi idős? Vádlóit: Multam.
Hiró (ráordii): |)e mennyi! Pontosan hány esztendős most ?
Vádlott (negédesen): Mit tetszik gondolni?
Hiró: Hallja, ezt kikérem magamnak Mit gondul, hol vau most?
Vádlott: A hiró ur kérdi tőlem?
Hiró: Ha nem fog mindenre azonnal egyenesen felelni, vasra veretem.
Vádlóit (kissé megijedt: Mire föl? Nem loptam én.
Hiró: iJe csalt.
Vádlott: Az uem létezik
Hiró: A líraim Márkus latin reá. Maga hamisan kártyázott.
Vádlott: A Uraim látta? Hát miért nem szólt akkor mindjárt?
Hiró: Mert akkor maguk közösbe játszottak?
Vádlott; Furcsa, akkui" meg miért árul el engem?
Hiró: Mert maga ót ís becsapta.
Vádlott: Hiró ur! lehet is a Hratinl becsapniI Ha a bíró ur ismerné a Braunt, ha a bíró ur egyszer mulyizna a Brutmnal . . .
Hiró: Kbból elég. Maga most uem a csalás miatt áll a bíróság előtt, hanem a pofon miatt.
Vádlott: Micsoda pofon miatt?
Hiró: Amit a Braunnak adott t kávéházban
Vádlott: Kn soha nem adtam pofont a Braunnak. Ugy én éljek!
Hiró: Nem kevesebb, mint tizenkét tanú látta
Vádlott; Tizenkettő? Az más, ez előtt a szám előtt meghajlok. Igen is. pofon vágtam Braunt, azl a semmirekidó gazembert. . .
Hiró: Tiltakozom, hogy ilyen hangon beszéljen ílt a panaszosról
Vádlott: Jójó. Ha a bíró ur ismerné a Braunt. Aznap este, mikor ez az eset történt, nagyon sokat vesztettem. Braunnal közösbe játszottam, ó ott ull mellettem, én izzadtam, én dolgoztam, én vesződtem, én csalta , . . akarom mondani én csalódtam minden játszma után. Braun csak Ilit mellettem, Braun csak folyton stoppolt engem. Braun csak még jobban izp.t-tott engem ... elvesztettem minden pénzemel. Braun félrehi engem. Kn félremegyek. Braun kéri tóhmi a nyereség felét. Kn megmondom neki, hogy miud-n pénz odaveszett. Ó nem hisz, én dllhbe guruluk ó lármáz, én erro pofon Ütöm.
lltró: Csak egyszer?
Vádlott: Leider csak egyszer.
Híró: Mit tud mentségére felhozni?
Vádlott: Hogy nagyon fel voltam izgatva, Ks hogy tényleg nem csaltam.
Hiró: Kz nem enyhítő körülmény.
Vádlott: Biró ur, kérem akkor tessék enyhítő körülménynek venni azt, hogy ahol a Braunt pofon ütöttem, abban a lőrémben nagyon rossz volt az akusztika
Biró: Husz korona pénzbüntetésre ilélem el. Kifizeti ?
Vádlott, Hát kifizetem ?
Biró: Velem ne beszéljen jargonban. Hát leüli? Vádlott: Hát nem Ülöm le?
Emlékeztető-naptár.
Iájll I. A Tult|>*n-kcft nagykunt!tat btwtlligának alakuló érteketlcta Kugykanlttáit, a viroihiis tt kdeimében. Keidete délután 8 órakor.
mit;. MÁJUS
za l a í köz 1, (i X y
— A hivatalos lapból. A-thel/oxés^k. A kereskedelemügyi miniszter Lányi Kálmán mű-szaki tanácsosi címmel tnlrubá/.on kir. főmérnököt Zalaegerszegről a keresk. minisztériumba Budapestre berendelte. A zalaegerszegi államépitészeii bivatal jdidg\'lenes vezetésével Ituchberger József miuisz-i,.;-í főmérnököt bizta meg. — Az igazságiigyminíszier s Sopronba áthelyezett Sohneider Gábor zalaegerszegi kir. ügyész helyébe Fiseher Imre soproni kir. ügyészt nevezte ki.
— Májusi kinevezések a katonaságnál. (\\ katonai rendeleti közlönyök a köveHurSŐ botiuttnket ériteJtiŐ kiuevezésekei hozza: A n.igyltauizsai es. és kir, 4H. gyalogezrednél órnugy lett Schíiehting Lajos
Heiseck Károly. I. oszt. századosokká előléptek: Kodolies Koiislsnlin én Laugjiiksa; [I. oszt kíúttdostá: * oleríes Aladár; hadnaggyá; Stilrlzer (.;, nő hadapródtiszthelyeties ; kezelő tiszthelyettessé: V-Iíj Gábor számvevő altiszt.
A m kir. -\'i. hnuvédgyalogezrednél: II. uszlályu >kiadóssá: her.*zényi líerszéiiyi Zsombor én Potvondy ti hitáv Treuc>éiiböl Nagykanizsára való áthelyezés m-liett. Főhadnaggyá: Kgedy l\'ál, l\'nlliin l\'ál és Zách Zoltán.
— Miniszteri biztos. A közoktatásügyi miniszter Dr. V angol jeuó egyetemi m, tanárt és neves állattani írói a nagykanizsai íelsö kereskedelmi i-ko-laiiál megtartandó érettségi vizsgálatokhoz miniszteri biztosnak nevezte ki.
— DalUnnep Nngykanizsán A lluuáulnli |i.dosszi\'Vet»ég választmánya Lengyel Lu;Os elnök-l--,!vel május .Ván IIlétezett. A vitlaszlmáuy lióbin K nil indítványára kimondotta, hogy ion isl-ii nagy. rendelő bizottságul alakit, melynek elnokénl [)ob-rovics Milám kérik fel. Az egyesületeket és a
nagykanizsai .\'gyet.....i polgárokat pedig felkérik, hogy
h rendezó-bizoiti-ágba köbeinkből !J—II tagot küldjenek. A gy lilén elején Lengyel Lajos elnök méltatta lUchler Mór, a dalárda buzgó tagiénak a dalosszövetség Ügyeiben kifejlett érdemeit A választmány
e/t Jegyzőkönyvében örökítette meg és ennek elisme-té-senl ól művészi omléktárgygyal is meglepte. E hi\'(yen említjük meg, hogy a daloaverseiijre verse-liyen kívül ujkbbSQ a Péo>i Ifalárda in taggal (jelent*
\' k-\'ZOtl.
-- Ujitás a postánál A nagy kámzsái postaiéval* nál Ismét egy jelentőségteljes ujiláa lép életbe, jnuiiis elsején : a postucsomagok házhoz szállílása. A közönség minden csomag uián tti lillér dl|a( tízet. s ezért a postakocsin fogja a csomagot házhoz szál II-i.itii. Ez az ujitás uagy őrömet kellett a közönségnél, mert ezzel regi óhaja teljosOl. Egyedül a kereskedők a/.ok, kik nem épen órllluek az ujílámiak, inert nékik ulamivel lóbh lesz a kiadásuk. Kz azonban, azt hisszük, megtérül a csomagok gyors kézbesítésénél Amíg máskor a szállítólevelet kézbesítették, addig ezentúl a csomag is kézbesítve lesz annyi idő alatt. A szállító-kocsikat már javában készítik. A város bírom ilyen kézbesítő kerületre lesz felosztva. A csomagokat a péozealerélhordók fogják ezután is kézbesíteni. A fuvarozási vállulkozó látja el.
— A letenyei pótválasztás. A Menyei választókerületben Dobrovics Milán és Bosnyák Géza költ pótválasztás lesz. Mindkét fél erős küzdelemmel megy be a választásra. A Dobrovics pártban nagy a lelkesedés. Krősen bíznak a győzelemben.
— Népesedési mozgalom. Nagykanizsa r. t. városban az elmúlt április havában születelt Összesen \' 1 gyermek, kik közül törvényes 20 fiu és 17 leány, házasságon kívüli 3 fiu és 7 leány, 2 fiu ós 2 leány halva született. Halálozások száma volt öli, kik közül 81 a fi- és 25 a nőnemhez tartozott. Házasságkötés \'ujából 32 pár jelentkezett. Házasságot 1(1 pár kötött, Természetes apadás ő lélek volt.
— Egy hasznos könyv Megírtuk már lapunkban, hogy Rótlt Jakab miskolci gépgyári főkönyvelő, kí iskoláit Nagykanizsán végezte. „Gyakorlati tanácsok és útbaigazítások gépek vásárlásánál- címmel a gazdaközönség részére nagyon fontos könyvet irt. A könyv használhatóságát jobban mi sem bizonyítja, minthogy a kereskedelemügyi miniszter 4ÖÓÖ példányt rendelt a munkából ingyenes kiosztásra.
— Felépül a hercegi vityilló. Kanizsa nem igen bővelkedik monumoutálís épületekben. A város legtöbb adót fizető polgárának Batthyány Stratlmann hercegnek a Fó-uton, a városháza átellenében földszintes vityillója áll. A városi tauács a Szépítő Egyesülőt kérelmére tudvalevőleg átiratot intézott a herceghez, megkérve ót uj, emeletes épület építésére. Nagy volt a járó-kelők Öröme, mikor a napokban a ház előtt méréseket eszközöltek. Miudcnki biztosra vette, hogy felépítik az ii| palolát. Az üröm azonban még korai. Érdeklődtünk az ügy iránt s a beszerzett információ alapjáu jelenthetjük, hogy az uj házat még csak li\'07-beo fogják felépíteni. A dalos verseny Vendégeinek még bemutathatjuk az érdekes ritkaságot, a hercegi vilyíllót, hacsak időközben mégis fel nem építenék az uj palotát. lamételjük, értesülésünk szeriül ez még csak jövőre fog bekövetkezni
Déli vasút. A Budapest—Csáktornya határszéli vonalon Lepsény állomás és Balaton-Világos megállóhely kiiz.-ti fekvő „Aliga" kitér." és szömóly-forgalmi megállóhely f. évi máius hó | Vétől a gyors darabiruka*k egész éven át való (el- és kiadásira nyitva marad Gvorsáruk knc-iraknmáiiyokhuti, élő-állatok, bullák é* oly tárgyak, melyeknek be- vagy kirakásához külön berendezés szükséges ezen megállóhely lorgalmábati sem fel sem ki nem adhatók \'— VaButasok gyűlése. A gróf Batthyány Tivadar elnökiére alatt álló Magyar szent korona
vasúiéinak országos znvetségu nagykanizsai kerületét megalakítandó vasutasaink vasárnap déluláu a Sörgyár helyiségében alakuló gyűlésre jöttek Össze.
Megjelentek mintegy kétszázan A központ kiküldöttjei voltak Szemére főellenőr és Sümegi ellenőr. Utóbbi kéretvén lel az értekezlet vezetésére. Ismertette a szövetség céliftt és a megalakulásra nézve tett előterjesztéseket. K közben érkezett meg a vasuii munkások
! nemzetközi csoportjának két kiküldöttje, akik a.....b>
alakulást közbeszólótokkal, beszédekkel megakarlak akadályozni. A rendőrség eltávolította őket. Ezzel a e.send ismét helyre állt és a megalakulás! kimondták. A szövetség nagykanizsai kerületének elnöke Fekete László lett.
— Ojtás Nagykanizsán A városi orvosok május - .u, délután 2 órakor a számvevői hivatal helyiségében eszközlik a szokásos ojtásokst Az uió-ojtás május 13-án lesz. Május 10-én pedig Ki-kwii-zsiiu tartjak a hitnIÓ-njtást.
— Senkiscm tudja hogy mit rejt a jövő Mindnyájan nagy szerencsét óliailunk es amit oly távolnak képzelünk, sokszor oly közel vau hozzánk. Csak cselekedni kell. Kimúlt idők terhét és gondját egy csapásra elvetjük és az élet hirtelen derűssé és napsugarassá lehet mindenki számára. S mégis csak kevesen értik a kellő pillanatot kihasználni. A magy. kir. szab. osztály-sorsjátékkal is igy vannak az emberek. Hiányzik hozzá a merészség, bár egy régi közmondás, hogy. „aki mer. az nyer!\' A l«-ík sorshúzáson nem kevesebb, mint tftöUll nyeremény kerül kiosztásra, köztük csudálatosan nagy összegűek. A Dörge Frigyes bankháza Budapest, Kossulli Lajosutca 4. és Zoltán-utca ltí. egy egész különös módot nynjt vevőinek a sorsjegyek saját megválssztbatására Mindenesetre ajánlatos, ha mindenki már most biztosítja a Ifi-ik sorsjáték rendkívüli nyeröesélyvihez való résztvélelél. A Dörge Frigyes sorsjegyei iránt bámulatosan nagv az érdeklődés, ami érthető is, tekintve, hogv ez a bankház eddig nem kövesebb, mínt J;ni7 nagyobb nyeremény Űzethetett ki vevőinek.
Mit igyunk?
Ai eliore-ndü terminate! nénsavas nátron tartalmú alvanyvliet, a mohai
— MAjus. Dél felől nagy seregben jönnek vissza a tél hidege elől elmenekült madarak; egy csapat fecske ujjongó lityfiritytyeléssel telepszik meg a templom tetején, visszaérkeztek régi otthonukba a míg a fáradalmaikat kissé kipihenik, még egyQlt maradnak néhány percig, hogy azután felkeressék a kicsiny fészkeket, amelyeket elhagylak; kitatarozzák, megújítják egy kissé, mert bizony távollétükben a
\'télen sok pusztítás esett rajtuk. Tavasz van, igazi tavasz. Langyos tavaszi szellők fújdogálnak, s körül csókolják a ligetet, amelynek fái, bokrai már mind zöldben pompáznak. Itt van az igazi, nevető tavasz, amikor a szivek telo vaunak csengő-bongó dallal, a lelkek csordultig tele fiatalos örömökkel. A zöldeló mezők felett a meleg tavaszi napsugár örömmel játszadozik a szivárvány minden színében játszó hímporos lepkékkel, vidám mosolyra fakasztja a fecskék játszi kergetőzése a föld alól hosszú álmukból előkerült bogárkák sürgése-forgása, rügyek pattanása, virág fakadása. A tavasz nwmorba ejt mindnyájunkat, szinte megrészegedve a tavaszi levegőtől, minden gondot, búi-bánatot elfeledve járjuk a felébredt liget, hegyek gondozóit uljail. Mindenütt élettel találkozunk. Lassan-lassan teljesen (tompájában fejlődik ki minden, bkfl itl vau már az év egyík legkedvesebh hónapja, a május.
— A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg, Klóllzete-i ára nagyon olcsó: negyedévre (mmlán való .szétküldéssel, két korona 90 fillér. KIÖHUtni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet A Divat 1 is kiadóhivatala Budapesten, Vili. Itokk Szilárd-utca 4 számú házában vau
x Díszmagyar caizmák. a legszebb állásúak a a legdjssesebb kivín-lbi-n l.óriucz István lábbeli készítőnél. Budapest IV . M iizeumkörut .\'<. «z rendelhetők meg. Kz a 4n év óta fennálló magyar iparos cég a legelőkelőbb főúri körök dUzmagyar csizma készítője, a iliszcsizmákat összhanguan a diszöltóiy szineihez alkalmas szinbór»kbó|, aranyrojt. aranyhim-zések. arauyláucolás és su|iásozásokkal készíti. A: ifjúság restire díszmagyar kordován csizmákat vagy Attila-to|iánokat arany vagy fekete rojtokkal, ez a regi jó hímem magyar iparos cég készíti a legszebb-n A XVMI-ik m. kir. Oaztálysorsjátek hivatalos játékierve. A m. kir. szab. Osz tály sors ját-|f igazgatosiíga a sorsjegyek iránt egyre fokozódó kerosiet l\'olyiau elhatározta a mostani \\V]|l-ik sorsjátéklid keaifódőleg a nyeremény tervezel meguagyobbiüisaf Klboesátásra kerül 12A.U00 sorsjegy, melynek fele ugy mint eddig — tehát lii.őOo nyereménnyel lesz kisorsolva. A nyeremények főösszege IJM&ÖOu koronával nagyobbodott és most 1«,4B7.0Ü0 koronái a rug, Az leuv hogy a világ egyetlen sorsjátéka még megközelítőleg som bir oly kedvező játéktervvel min; a ni. kir. szab Osz tály sorsjáték: miáltal a sorsjegyeket messte külföldön is előszeretettel vásárolják és ezért a -ot:.jegyvk minden egyéb sorsjátékot kiszorítottak. — Mindezek dacára a sorsiegyárak változatlanok maradtuk.
— A tudomány bebizonyitotta, hogy az emberi szervezetnek, kiihmösen a még fejlődésben lévőnek, a fejlődésre nagyobb mennyiségű zsírra vau szüksége és a esukaiiiáj olaj jóhatása nem titkos tu-laidouságokuak. hauem zsiradék tartalmának és könnyű hasonulásnak köszönhető. A növésre, legnagyobb befolyása van az elégséges zsirrali táplálkozásnak. Különösen nagyon fontos a zsirrali táplálkozás, az idegeknek, melyet az ujabb kutatások teljesen bebizonyítottak. Sajnos azonban az északi zónákbau rég meghonosodott állatoktól származó ételzsir nagyon drága, s réazben nehezen emészthető. Így a háziasszonynak valóságos áldás, hogy a (Ceres) ételzsir legfiuomabb Kókusz diókból, rendelkezésére van. melynek segélyével a tudomány, az izlés és uz alkalmatosság követelményeinek megfelelőleg, olcsón és jól lehet táplálkozni.
KEDVELT BORVÍZ!
forrást, meri feltétlenül IlltU, kellemes olcsó tavanyuvii; dúl izéniAvfartalmánál fogva nemcsak biilos óvster forlóio elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknal fogva kitűnő aiere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyetervl betegségeknek.
r.iiylmi."
ir. MII;. ir. SUMitntkr.
V«»l vU.j-iUiok * alinlauk •* AeneS-forrfctt « irilllt ili\'tl »ilT«« kiitlll ni\'iifizirré lattea » bwngotan orlili iti
liriir, 4r lHii«rl ir. Hsrchinli ir. aiutili, ir. Biodli. ir. Flichir. ir. iititli, ir lui. ir. Wirur, ir. Bialiiril, dr. Iiliii, dr »».g*. dr. Siile, dr. Iclpldau, ir ¦•nuill. ir. Ilmr, dr lartiiUltr, ili.-iMil, ¦ kilt » AiDei-forri»! a li|aili|ikiii ijiilitlik: ldi|ii ijiairkijikiil. ibrulku lydaiirkiriUkidl, fidi karlibidi lira atea. CMnlUiiiluiil,
»¦HHnri.il. f«ic- ¦¦ ¦:til.O<l»J>\'(""l llti||HI»siii|Ml. lirlll|imi|lél. alti éléllirt lirllll,klll|ll|lk lilll (iy,.li«. chnleia Mi.) )U»aité^|i -rSn.-,» Ma.lctliicte,ii*l volkml.ol ri-
srobb Q.wekbea mlodea citta irlufi ¦¦iliruiiiu iiéiiiual tilllill lliaél, i»t ^ Modarltaél U illiikk; hogv » A|Ml.lirril iliét • ^U*»y*"\' h kóiioyta «r.erf.«.«h«,«.
\' leltitftnik Umeneiii fUieie Ii|mi billltl. I ttrriikiifleiil- ^itpMi ai-idn linirilllitbii li ilnrii|i riid*|llkil
ugyulil, illik) viiuiokbaii Icrjkamk .ictvciieuek, ugyanon :
ZALAI KÖZLÖNY
¦OC. MÁJUS ő.
i A magyar kir. azab. osztály sora játék felelte jeJflutélceiiT Kiken ért él. Mindenütt azokről a nyereményekről bestéinek, tmelyek a i7. játékban hunllak ki, de még többel beszélnek az emberek — rangkulömbség nélkül — azukról a milliékrél, amelyek a folyó bő •ta-ia kezdődé 18-ik játéknál érhetők el, éppen ugy, mintha már a taebeikben volnáusk fiek a milliók. Valamennyinek kétségkívül szívok legbenső zugában egy csekély reménység lap pang. És miért is no ? A kerék mindannyiok számára forog éa a mereuc&e merőben a véletlentől IQgft. Mindenki, amily gyorsan csak leheli, egy vagy több sorsjegyet vesz, beleszi ezeket a tárcájába vagy szekrényébe, hogy aztán hónapokon át, mini egy darab rádium, mindazok rideg életét bevilágítsa, akiuvk egész éven át reggellót eslig pihenés nélkül dolgozniuk kell, hogy s*ak a legszükségesebbeket megkereshessék, minden reménység nélkül arra. hogy e munka révén valaha jóléthez, vagy éppen gazdagsághoz jussanak. A most vásárolt sorsjegyek, egész időn át megannyi ablakoeskék, amelyeken át a szerencsébe lehet pillantani. Hiszen még a legmogor-vább moralisták se tagadták soha sem, hogy a reménység az emberi cselekvések leghatékonyabb rugóinak egyike. Hát nem-e szerencsétől függ életünk legtöbb körülménye\'( Terveink sikere, fáradozásaiuk célja, \' törekvésünk a teljes gazdasági lüggetlenség iránt: mindez vájjon nem olyan-e mint egy sorsiegy, amelynek eredménye igen gyakran nem az egyesek íute-ligenciájától és tetterejétől függ ? Kgy neves írónk nem régiben a maga szellemes modorában azt irta. hogy a mindenkit szórakoztató és gyakran vigasztaló sorsjáték, anélkül, hogy valakire veszedelmes volna, a leggyorsabb minden spekuláció között, minthogy az esélyek minden résztvevőre nézve egyenlőéi. Ks a mikor ellenvettek, hogy nem nyerhet mindenki, azt válaszolta, hogy az csak azoknak jelent valamit, akik a reménységet a bizonyossággal tévesztik össze.
Ha veszünk egy sorajegyet, ugy minden szenvedelem nélkül játszunk. A játék megvarázsol bennünket, anélkül, hogy felizgatna és azon a napon, a mikor a búzás c*ak a mások szerencséiét hirdeti számunkra, filozolikus egykedvűséggel mondjuk: a szerencse vak és kUzámithaiatlanok a szeszélyei. — Mindenesetre semmi akadálya nincs, hogy ma vagy holnap a mi ajtónkon kopogtasson. Kinek nincs mé, sorsjegye? A legszerencsésebb Dörgő Frigyes banl házában kapható.
— Érdekes kenöa esküvő. Eredeti előzménye vau egy kettős esküvőnek, melyet e napokhnu ünnepeltek a fővárosban. Kgy Halai mérnök, aki többféle építkezési munkálatra vállalkozott intiukásxztrájk miatt anyagi zavarokkal küzdött. Kgész vállalata megakadt olyannyira, hogy kénytelen volt műszaki vállalatát feloszlatni. Irodájában a lobbek között egy tehetséges fiatal méruók volt főmunkatársa, akitől a személyzet elbocsátása alkalmával könnyezve búcsúzott. Szomorú szívvel ült szobájában a letört vállalkozó, meri anyagi romlása egyúttal mpglosztotla Őt ideáljaiéi, egy szép fiatal leánytól és igy kilüzölt házasságának uiegtar-üisálól is. Kétségbeesett hangulatát azonban egy örömhír hirtelen megváltoztatta. Volt munkatársát ugyanis Török bankházában Budapest, Teréz-körut 46. szám alatt a szerencse egy nagy főnyereményhez juttatta és ennek alapján eljött voit főnökéhez azon ajánlattal, nogy tőkeerős társas viszonyt létesítsenek egymás között. Kgyultal azt is bejelentette, hogy fónőko mennyasszouyának llatalabb nővére kezét is megkéri. Minden simán ment, az uj vállalkozás alapítása, a leánykérés és az ezt követő kettős esküvő. Mindezt a szerencsét a Török A. éo \'fsa bankházában (Budapest, Teréz-körut 46.) vásárolt szerencsesorsjegy idézik ,.|ó.
A Kathrelner Knelpp-maláta kávé
Kathrelner előállítási módszere révén kellemeslKÜ.aaegesiséget előmozdító és olcsó, ez általnleRmegPecsülhelirtlcnebb slifnyökct nyújtja minden háztartásnak! Minden vásárlásnál hangsúlyozzuk ki leje zet len a Kathrciner nevet és csak eredeti csomagokat l^Vtirilink Kflelpp páter véd jegy gyei.
FELHÍVÁS.
: tulajdonosokat, hogy 1 -\' v ¦\' *» *¦\' *"aluk bírt mennyiséget [velünk, »aját érdekűkben aürgoaen kOifllnl szíveskedjenek.
Kereskedelmi il Iparban* RétzvénytártUlat
\\ r»ii\'J kttnltUlá n.
Pi
H»,
NESTLE
gyermekliszljB
a telén pnclu pmortapk régóta bavait táplálékai
«165 ran
anrttMiwnhiii! Wien L.Biberstra5SBl1.
teke!
IIESTlf
VEGYES.
- Finyképísiall készülékek MfkidvsIMstk. Mfodasok ink, a kik a ICnyképéatet, e leg»ousóbl> éi mindenki ilUI küoojen toegUnulhato iport iránt érdeklődnek, ajánljak az A. Moll cégnek \\Uéct, Toxhlaubeu 9.) ci, él kir udi szállító l«H óta fennálló íéuyképésietl eszközök különlegességek iru-taásál, amelynek képei árjegyzékéi kívánatra uivesen kaid el bérmentve • cég.
Nyilttér.
t közlőiteken me ¦serkeiitőieK
által ft le i lisi* gr I *
Fömunkatin: (..ÍNpiir lléln.
Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség
I liter Jamaikai rum 90 kr. 1 csomag finom törmelék-tea 30 kr. Kapható a Drogériában Nagykanizsán.
Vesebajoknál, a húgyhólyag bnntalmalnál ós kösz vénynél,
a ezukros fa Agyárnál, az emésztési és lélegzési szervek
hurutainál
_ a
Lithion-forrás
SALVATOR
ti httiitlltiliti. E hifii krtlli Islijiicnilr.¦; i
Htigyhajtó hatn.sn. Kellemes Izfl. Vasrnentes. KQnnycn einéaztlictfl. Teljéién Unttá. Állandó összetételt!.
LŐRINCI ISTVÁN
- lábbeli kéwKltőiiél
Budapest. Mu iti tini kuni l S. számjj"*!
\\<v.nxebb állÚMn 1\'•* lea;fllM*PHflbb klvUHft
i.liiii,s,-j;ln\'ll Ki —/ii l.\'í lli-l. .
mattcnT erzsébet sósfürdoje
J; w>;;> li f I v 1111 il 11 n 1— I (IWlin.)
FQrilold^ny : nprltl* Wl-tO*l október 15-1*.
Kiváló gyógybaláiial bir Ü\'MSJ.
noi bajokban és allesti bántalmakban.
, kenuclij .>rvu.% a gyógyhelyen. Egálzséges fekvés, JuU-¦ lakások, Jó vendéglő. — MT Villamos vasuli .>,¦,.-, kötlolí) a fűvároieal. Ml
HlsA rangú gyógyvíz dlaetetikus Ital,
Különöien oly egyéneknek ajánlva, a kik Ülő életmódjuk folytán aranyere* bántalmakban, haal pozsga, májéi vese Izgatást tünemények-ben vagy húgyaavas vese-homok és vesekövek Képződésében szenvednek,
Onroti tukiéliminyik, gfígyirsdminyeVról szélé bizonylatok ; tgyébb forriilairáiok ingyen, Mcmenttt állnak rtndelkiiitre.
Számos orvosi szakvélemény alapján kitűnő gyógyhatású
Köszvény húgysavas lerahódásak.
gyomor-és oelbetegségeknél. Különlegesség gyomorégés ellen.
kjpnatfl minden gyógyatrii rtwti és Jttvl nyvu ker« sktMsbte
Forráslgazgatoság Sóskút, Vasm
leberg jelyemgyar,
TblBlB süváayiló kúrája
ismeri hutós különlegesség kövérek részére, — Csomagja 2 korona. M<::i eniielheiö Töi ók JÓ-Zbuf gyógyszeréinél Budapest. Király u!ca 12\'
UŰB MÁJUS 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Óriási szerencse Gaedickenél!
A most befeiczett VI osztályú húzáson immár negyedízben jutottam azon kellemes helyzetbe, hogy igen t. vevőimnek a
400.000 koronás nyereményt flzethett
Egyedül az előbbi sorsjátéknál a következő nyereményeket fizettem ki:
ki.
400.000 koronát 19406 szánna
60.000 |f 3952
30.000 88837
30.000 42778 ,.
20.000 88000 ¦1 \\
15.000 97214
10000 11 71772 H
Yonatkozá ssal ezen még el nem ért eredményre, ajánlok a XVIII, sorsjáték elsó osztályához, mely
egész
fél
negyed
nyolezad sorsjegyeket
i2,- S.— 3. i.BO koronáért.
T. vevőim postalx-fizctó lapot ingyen kapnak, mely által pénzküldemények díjtalanul utalhatók át.
Mintán a kereslet sorsjegyeim iránt az elért rendkívüli eredmény révén előreláthatólag igen nagy lesz. ajánlom szükségletének mielőbbi beszerzését. Szaporítsa azok számát, kik elmondhatják, hogy Gaedicke szerencséje utján lettek gazdagokká.
GAEDICKE A.
11
! I 1 I
gyengéden Im-lmjtók. v.-rihziitók; i\'ittlnmtlait. mint e minink h
Neuatein-féle ERZSÉBET labdacsok.
E pilulak liahoiiló kéttiU menyeknél minden tekin-letbim feljobb bi-fstlb-ndok. mentek minden ártalmait anyaitoktól, az alteeti «éf>
vek bajainál legjobb ered* ménynyel használtatván.
gy gyógy>7.i-r sem jobb h mellett* pl?
Soaöo
SZÉKSZORULÁS
legtöbb, buttjgiiéffulf fonása i\'lb\'ii. (.\'nkroíoti knUejnk végeit még gyermekek
ifi hiiv.-.i\'|| Vfnlik. *
H90 II* pUnliíl tarhihiioto tfe/\'M >W fillér. Kftit tt-krre*. mely S üuln-it.
tehát liO ,tnritihnug, >»uk 2 korona. \'i-4!i korona előlege* l,ekülH4*e mellei! egy tekerr* bérmentve kWdeiik.
Állá Ol ^ \'\'b\'zé.-októl killünohi-n óvakodjunk Kéglink balén.-UVAo! zuiiaii NKUSTK1N YVUiV ba«hajté labdacsait. Valódi ha minden doboz törvényileg beiegy-ictt véd jegy linkkel piros fekele nyomulásban .Szent Lipót\' éa „Neueiein Ktllbp gyógy-etétréex" aláinisHal van ellátva. A kereskedelmi törvényuzékileg véded csomagjaink alá Írásunkkal vannak ellátvi.
NEUSTEIN FÜLÖP
.bZOtil-LlnúLhi\'i" CÜlUCíl gyúinrucrlifA, BEOS, i., PUnkengaaie B.
K1; ,..i;.. n*g*kttiil<tiii: BELUS LAJOS é> Ht-.IK GYULA .,:......luekm .
K5BSII!
3EIDLIT2-POR
Csak akkor valódiak ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét es aláírását tünteti fel.
A Moll A-féle Soldllu-porok tartói gyógybaláia * leginekac-aM, gyomor- éa t
altealbántalmak, gyoDioit;őrc- e- ^yimmnlmv, i^nm aiékrah,ad4a, wijl urna lom, "» vértolulás, aranyéi ét a Ítgkttton)>oiabb 1 ¦ nníogitgek ellen, e jelei haiiticrnek
ívtiMdcW dt* mindig tULgjruTib etuwjidéal wUMi — Ara egy lepecaételt eredeti ¦ J
tS
I
dobo.n*k 2 kor.
HiiililxItitNok <<>• Kiijiten leli} lUctlH\'k
MOLL
LE
mindegyik rVeg MOM. A. védjegyét lUitlell fel, »A. Moll\' Q liatu ftnuiatlal van aArva. A Molt-faU aóa-boruMi j » nevcteicien mim fijdalomcaillapiló bedOrtsBleal «er kúaivíiiy. MU| é> a meg- V hUléi euvtU k&velke/míiiyclhcl lej;isiiic<cnaebli nepper. Egy ónototl eredeti üveg W ára i kor. DO fillér.
Cuk akkor valódi,
I
MOLL Itverinok szappanja.
v l.egMiiDinalib, legujalib muilner IMri.nl keltitek gyeimek e* hfl Így j| . ¦•\'¦¦< ü apolaiára gyermekek a felnőttek réatére. — Ara darabonként 40 M öt darab I kor. SO fill.
^ mimiéit ilar.il) ijyeiiiir-k •.¦.i|,|>.\'in moll a. v^iljryyívcl van
(* Kdiiétkfltdéa:
Moll A. gyóiyszirísz. cs. és klr. udvari szállító által. j
t ¦ Bécs, Tuebbmben BS,
IT ! Vidikl megranilelé>ek it>|>uiil4 potlautinvét melleit teljulltctnek.
W A raktárakban tessék baláro/.oiian -MOLL A." ulúinisával B és vedjo^vévcl i\'llrtiutt kr\'s/iüuéiivt.\'k(;t kérni.
W Ksktár Níigvkiiiti/.sári: Roaenfelst Adolf Fiai.
ÍM \\i
íírocxicca;^/..*.:\'-..\'./;. c^xa^xí1
3135
V, A I. A I K
m S. MÁJUS 5
XVIII. évfolyam. 14. szam.
mt, »z«r«mc«« havában.
DORCE KÖZLÖNYE
ELŐFIZETÉS: Vi wrs)i)l U L isitil.ín l 13, V. . . II-
V. . .1 l-
\'/< . K 150
HlUftS sjtluts/tfl:
DORGE frigyes,
Sititartíiéj te iíjjiiwüI Bijdii|iLst, |„ Zoltáa-alcu 16,
mm mm iw&tit
m
A szerencse a nép ajakán!
Eién Magyaromig 11 UJ augyar kir. iub. oaz-tilyiorejiték rondkivüli moroctélyeirOi beiiél te közbeszéd tárgyit képezi m a pantlan fényes eredmény, amelyet a nálunk vitarolt torijoxyek elártok.
flügy milyen nwglepo, azmle tzenxAcilós erodménf-nyel íi.iik.-Jihw u Hűrge fiankhai. miiem blxouyílje jobban, muiUiofy eddif oem kevesebb mini
i nieíelt ki. Bgrlk főnyeremény a miiik után jutott a ml üzletfeleinknek te Mi közülük goadtalan élethez te teljét gax-daségH lOggetlenaeghcx jutoU egy Ur ¦onjegy rtvén.
Ai elet legkellemesebb meglepetései kOie tartozik, ba a rAletlon egy fOnye»meo|nyet Örvendeztet meg te lenkl ¦em tudhatja mit rejt a JörO. A szerencse rétiére mindig tanácsos egy ajtócskát nyitva hagyni.
Alant kOzlOnk néhány néptiarO magyar tsereocso-kOunondáiL Legyen bizalommal 1100 izerencae-közrnon-láahox, mely a nevének kezdóbolaje alatt áll ét rendelje azon lorsjogyetámot, melyet ugyanaxoo betű mutat
8z szerencsét (og hozni Otmekl
A kWAUutott torajegytiAmot caak ugy blxtosll-hatjuk, ha a rendelést rögtön eaikoili. A legoaekélyebb kteedolem nagy vagyon •ImuluttAaAt Idézheti alö.
legogyiMrtlbb, leggyorsabb és legolcsóbb megrendelés potlautalTányon történik. A erim poulonan te olvashatóan írandó.
A Mrajftffyvk árai 1 igéu ia._. nmgvma 3. _ nyoloiad 1.6O kor.
Dörge Frigyes
I 1 bankháza ==
Kossuth Laioa-utcza 4. sz, és Zoltán-utcza 16. szám.
f
Többel ér a tok péot, mini t tok baxtL
0
Magyarország szerencse-közmondásai I
Minden sorsjegy mögött egy főnyeremény lappangiII
A*V ^ Uá ^
I g. 1 PVtB MIW I p. 1 »„,„ línnj.bb • J Q ^ Ak.i»l pá
léi Ip.l llj lurtn-
0
Miodenkjnrk megvan a magi uartneset
A tu-\'-mat
kerek.
0
ArMig forog a ior* Ki\'v at urnában,
0
m
0
>M ^ A-w
8»UI| «. II «on» Ullnul «L
0
0
sfcáá
Hf^VJgSjBi Aki "¦-X
Ali m^réizen bevág, § ~. \\ félig nyert II
V
Arany knnnysbbeB
0
A kjvániAgokil tok* uor a véleUeo tel-
A narancsa és m* résiiég együtt jár
¦- ¦
örge Frigyes
óankháza, a maCT. klr. saab. o«ztálynors|átek föelinuUÓja
Budapest, Kossuth Lajos-utca4.
ée Zoltán-utcza 16. íztm.
A 27860 I 27809
B 76066 J 76067
C 27889 K 27898
D 65748 L 67064
E 66742 H 65232
F 78821 N 27899
ö 76066 0 23868
H 66433 p 4676
B 50098
8 78821
SZ 65233
T 66426
U 60098
V 27850
Z 11885
ZB 66420
Mmiyiou l\'j. .wiii.i.., j.\'./s.f k\'"ii.vvnyonidA[Aljaii Xaijkaniisán.
I90C. M A.II\'.\';
BÉRENY JÓZSEF És FIA
ékszerész
JEGYGYŰRŰK
"\'(ifflr SAJÁT MÚHELY. "•C""
saját Linzit menyem mindon-t kor tingy ráluiUkbin Lésifin kaphatók.
NAGY RAKTÁR "T^X^"" N^GY_rUKTÁR ** ^Ir1 NAGY RAK l"AR li,,oin
Eladás részletfizetés mellett !«1
jK.Tltt.ok «J M«»kik cior-aa k|.iltteta«k
SZŐLŐVESSZŐ J
A viligbirfl
„DELAWÁRE
adja a legjobb burt! Oltani, permetezni nem kell!
A szőlészet kinose I A phyloxerának ellent áll!!
LeirásAt és árjegyzékei ingyen ktlldilnk bárkinek 1
Szölőoltványok mérsékelt áron kaphatók!
Nagymennyiségű sima és gyökeres Dela-ware vessző eladás!
Cini! Szigyártó és Takúts
szólőlelep tulajdonosok.
Telep: ALSÓ-SEGESD. — Központi iroda: FELSÓ- SEGESD Somogymegye.
f
Megbízható legjobb minőségű hir-neves valódi szepességi
lenvászon és damasztáru
minden nagyobb üzletben kapható. A késmárki gyár bejegyzett védjegye
Kéimérkl *^T^-^vtü^-N \'
gyérlmány f C^S^l^. ) vi<íJflBV8r«l
ctak .1/ ^"^t^EGY*"^^"^ van ellétva.
HAZAI IPAR! -m
HIRDETÉSEK I FELVÉTETNEK E LAP ä KIAOÓHIVAIALÁBAN.
ALAI KÖZLÖNY
TOROK A SZERENCSE KOVÁCSA! Felülmúlhatatlan
agyobb nyereményt, és pedig :
kéttzir I nagy juta inal, a
az a szerenese. mely bankbAznnkinik kedvez. Rövid ido aliti 15 millió kuronaiiAI Ifibb nyíreményl fizettünk ki nagyrabeeso.lt vevőinknek; ezek közölt a kit legnagyobb nyoremé
karónál főnyereményt,
« ligmgyobb -_j._(jq q(j(j koronás lonyiremónj\' tovalm 5 á 100,000, 3 á ÜO.OOO, 2 i 80 000, 3 á 7O,O00, 3 á
?°v!00, wbb 5W«oo. 40.000. 30.000, «5.000. «0,000.
¦ a.UOO ós ezeken kiíill számtalan 10.000. 5.000 3.000. 2.000. S00 koronás
es egyéb nagy nyereményt.
Knnélíngva ajánljuk, hogy a l,.t.t„/.,.|„l,l, kezdöilö. a világ le.geselydu.abb osztAlysorsiátékaban vegye,, rMM rendeljen nálunk egy íí«reno»é«or«jBgyet
A most k,.„|ódn la-lk .....tagyar osr.tAlysorsnítekhan
125,000 sorsjegyre 62.500 pénznyeremény jut
éa összeseu Ili millió 4S7.000 korona balalmas összeget sorsolnak ki.
Rendelje meg a neve \\\\\\Mi
so* peii; tzépné varázsolj* az életet! Taláii.megirpl a lírj a feleséget vagy u aieiony ti urat tvnteve mel-it-ii álló lortjeny augvttete tllal egy fönyerrmenv-nyel. A véletlen nagy aierepet Játulk at életben
Q llÁ 07Űt)ÜIllriClÜC7\'ímAiL í W»ay«» meglehet, hogy éppen egy aierencte* vilitlei ClllU ű/iöl ullUoUO/jíLlllUl i felytin a neva Melletti eiámot eltalálta, melyre egy
I nagy nyeremény |ut. :
Adam, AdeJ «um
Adolar, A.\'Uf!. uai4
Adolf. A ¦ iii;i ¦¦¦>»>¦
:¦¦¦•-.} \\malU Iíuim
Aladár, Anna som
Aí\'jorl, Anatolia »Iota
Alired, Apollonia Hiú
Akos, Aranka Mavi
Ambroa, Boria SSH9I
Andrai. Blanka titei
&q al. Borbála WKI
Arnold. BorUka nun Árpád, Betti . 8811»
.liiniir, Bolla 4t7W
Aurél, Brigitta 41WW
Attila. Cecilia W*08
Balata, Cornelia MTiä
Bálint, Dóra 86066
lifnibit. Qinttii 101404 Béla. Cecilia ít-tiii EtflM
Bernal, Enuaa
Dániel, ül nosílín l \'. - in
Dávid. Eva 1S8517
líUIk\'S. IlVúIill .rlÜtV
¦MII
OstW 1ös21
guiáo
!M9H »1177«
asti»* mis
lotüuftl l\'j f.v>"> 1äwki
Deiaó, Eriiébei Ede, Eaalar Elek. Etul Elemér. Flóra Htittl. Pranclika Bajra, Frida Ernó, Oenovóva Pereno. Oerlrod rriiiyes.Oabr.ella riiiop. Oliella
flibor, Hedvig fláipár. Heléna Gergely, Henriett -a a.-¦ -» Oóia. Hermina finnláv, Hilda flyitrgy, Ibolyka Bynla. Idnska Item tk, Ilona Hermann, Ilma íiuüo. Ilka Ignác, trón Hl*». Irma, líiiic, liabella István, lanka Uldor, Johanna
luto;, 20284 2O0S3 MztoS
:M ¦¦¦..-»
st;o2 atinu »tHin mi\'iii IttAOI ti;i.vii laide
tolt
Iván, Iolán . lakib, lóm i.ri.-is. indilh leuö, InlUita lóisel, Karalln Kai un. Katinka Károly, Katalla n Kornél, Klára :t:.:ns Kristóf, Klotild »6Hi6 Lalos, Kornella &xi?s Lasilo, Kriiitlna Leo. Kuni 4iii,i,i 41B19 Lipót, Laura Lorloo. Lanka lanó, L«onla larkui, Lidia ¦árion, Lina lalyai, Ludmilla lUVn Itn >!¦. Luha i-\'.cov Nikén :;,.:.i-.in,i i\'ji..i\'.i
ml M.il-.i i mii
lór. «ar.il f-\'.t.i:,
Itándor, Darla 44S3
Orbán, nlártha "•-\'¦<•
Oaikár. Oatild i\' n i
0!-.\'ol «I7SS
twtu
Otti) 7»
tolnia
Ottó ¦elánia mii Ödön, Harcxlu euns^i Pál, ifeaitl :;i ¦;. Pétar. Olga ;
Plala, Paula tvsiü Blcbard, Pelaglc 0711 li>iil. Pilmiii x\'.\'it i rh leli. Piroska »7ni Salamon. Beginn »MM Üii; Bóntka Bwi!1» Sándor, Boialli 41WI Simon, Sári eftöl Tamái. Sarolta Tibor. Sierena T-kwii. Tfcm\'rii Tivadar, Terúi Táblai, Torna iw*m Yendel, Valéria IMM Vikiui. Veronika ISJAifl Vlimoa, Viktória IggftK) Vince, Vilma i Znlt.ni ZsÓSa intVl
;r.\';;:t t-\'.r.iu
^.„rob.".xg I.OOO.OOO KORONA;
továbbá i {utalom 800,000, I njéroinénj .....\'">" I á .......mm. 2 á 100 000, 2 á 00,000,
i A 80.001). i a 71) 000, ¦> á UO.OnO, I á 50.00I), :i t II........ 3 á 30.000, 6 á 25.000
I) A \'20.000, l:i A l.\'i 000, 41 A 10.000 korona és még sok egyéb nyeremény. Az I. osztAlyn sorsjegyek lervszerü Arai:
V. indell sonjagy irt 76 vagy K 1 50 ; 1 , aradatl sonjagy irt 1.60 »agy 3 kiriu;
V, . . 3. ..8.-; \',, - - . I. - .. 12 „
A Sorsjegyekéi utánvéttel Mg/ az öas^eg előíetes beküldéae ollimébun klll.liilk. Hivatalos tervezőt díjtalanul. Mograntleléseltet er«<K\'ti sorájt^yi-kn- k..Tilnk uronnal, de logkésóbb
évi május hó 15-ig ~m
i, miiiuui fonti sEt;rfncííO>iámok gyorsan elfogynak.
folyó
lio/.zú nk bizalommal b-ikllltlc
TOROK K LS T—
JüiÜPWl^ bankháza, BUDAPESTEN. ^ä»^-
Haicánk legnagyobb osztálysorsjáték-üzlete;.
rülttulink í. .¦ uiy -nt - .le\'... i ¦ kici:
Közporlt: Teréz-körut 46/a.
I fiók: Váci-körut 4/a
II. fiók: Muzeum-körut ll/a.
: a Liniment. Causici comp,
1 jfich!fr-ií!(Ht-r!:.fí\'íiMi1-tr(r
i kliBeé i
ealllapl
ili hái>ii<i-m>mariaia.
• in*i!r mlndtaiträy-
] tu nullit rt*f clerointl li-1 zTáak ¦ ..ll.,r»,r-
tidjf([jr« tt a hithhf
10
ZALAI li Ü H li N Y
1906 MAJU8 5.
Magyar kir, allamvaantak 7575
1806.
• zAni.
Úzletvezetőaég Szombathely.
Hirdetmény.
A/, álmiánoa meneijegylmileiménjben foglalt rónátokon kívül országos vas&rólE 49 megyei közgyűlések napjaira még az alábbi vonalok
is személyszállítással fognak közlekedni.
Érvényes 1906. május 1-töl.
A) Ország-os vásárok alkalmával közlekedő vonatok.
A CBornai országos vásárok napjain
Csorna Hegyeshalom.
Allomáso. vi ifgMlflhtlTek
Unii i un......
datari major Bftf-Birkiny
M.moii-Hxrint- -íttinií!
Moaon-Sxolnok HuKyoahftloiit .
52111 Uh. voi
ir., ín. ii
12
Oboi na—Sopron-Beled
\\Wmmi h Begillóirljt-k
ind. Csorna
I Szili-Sárkány un. r Ii , f Szili-Németi <m. r. Ili Tót-Keresztur Vadosfa un A. h.) úrk. Sopron-Beled
A zalaegerszegi országos vásárok napjain
Kíb-Cz«11 Boba—Zalaegerszeg;
«12« Ü430 ---- v egyei von. 1., il., 11!. o. Állomások h irg&Wpk
JJ33 ind. Kis-Ozell
367 ¦ Boba
:4io p PAlfa -i. >%. őrház í. in. li.i
432 Jáuoutuíza
431 Ni-meH-Keresziur un. r. Ii)
<443 Rigáé* i sz. őrház |f. m. h.J
f>03 Ukk
x»3 Dergees :-. n. ói hál (f. m. Ii)
Köt vő*.
Ml Tűrje
iiOft ZuIuImt
628 Szőpötk
(J36 Ollát
"ÍÜ\' Kisfalud-Szent-Iván
780 érk Zala-Egerszeg
A székesfehérvári orsz. vásárok első napjain
Bioske Székesfehérvár—Sárbogárd
SH> <6*J 654
Allonáso. rs Dirgálíéti Ijek
Bicske.....
Kolosul ím. b.) ¦ .
.\\lcMÍ!-Kck-MÍl . . . Vt\'-ftfflbnplár ...
Acs*......
Lorasberénj ....
í\'átkn......
Csal* (in. r. hl
l\'.ikozd (in r. !1.) . .
Székesfehérvár. ,
Börgönd , . ¦ .
Kajlor-fcizvnt-lván
Aba-tjárkerrszliir . .
¦Sárkercaztiir 7. «. őr
Ifmli J.....
SárhZuntágota (in. r. b I Sárbogárd . ¦ ¦
érk.
ind.
i
ind
P
021(5 teher V, si, siili.
814 gÖfl 755 74J
6?«
fi39
(!14 ,jiU
ÖI3
"A iiii\'tiiiviláH napjától.
A keszthelyi országos váöárok napjain
Keszthely Balaton-Szent-György
WW.ím h negilliiaflirl
inti. Keszthely
P Felnik ti, m. Urb, Imii. jjj érk B.-Szt.Oyorgy ind
ckvi\'s vonni ., II., Iti.
A csornai orsz. vasárok napjain
Pápa Csorna
Oda
Állomások és (oegilliibrhek
p
Pápa.......ind
Ihász (in r. li 1 . . Görzsöny :\'. n. órli finii Marczaltö .... Szany-Szent-Audráa Egyed-Csanak . , Rába-Pordány Csorna.....
¦ I. 1u.ll.
I., K., Ml.
1088 104»
1 O^-ll or Iiis
1.43 1164 1211
Az iiilttlni,\'» meüet reit d hirdetmény 15, ffietéjéÜ található menetrend szerint min-ili\'ti pénteken kuzii-ki-dó óll\'j. sí. vonat, a pápai; a minden sz\'-nlau köilekédó M 17. uz. vonat pedi};, ii eafírnai i>r»zá<fos \\\'áMinik napjain Í9 k\'Özli-.i-ilik.
Györ—Pápa közt
uz általános meiirtrendliirdelmóny II. meséién lalálliiiló iiif ne trolid szerint, minden kedd és pénteken közlekedő 1318. számú vegyes vonat, a pápai országos vásárok impjaiti is iLiriraluiiiliii lu-lyeztetik.
B) Megyei közgyűlések alkalmából közlekedő vonatok.
Kis-Czell Szombathely közt.
Ax általános menetrendb irdetménj II. mezején foglili menetrend szerint. k»-dd é« pénteki napokon közlekedő litlti. m. vonat u vas várni agy ei közgyűlések
uupiaiti stintén forgalomba helyette tik.
Jegyzet: I. Az állomások ueve nodlett fekvő idő adatok, a mellettük álló mutató uj irányába olvasandók. lí. Az indulási ás é késési idők. kozépi-nrópui időre vonatkoznak.
3. Az esti tíoo órától, reggeli fi óra5_o p-ig terjedő éjjeli Mf a perceket jolző mám jegyek aláhúzásával vau megjelölve.
4. A megjelOlt idő adatok feltételes megállást jeleznek, l. i. a vonatok ily helyeken cuak az esetben állanak meg, ha fej vagy leszálló
utasok jtdcntkeznek.
Hzombalhely, 19(1(1. aprili» hava
ll\'tánnyomás nem di|aztatík i
lan6. MAJI-\'S r>)
ZALAI K G Z I, U X V
Szerencse ós áldás
LUKÁCS VILMOS
bankliitxsibaii
i >,:-\'¦.:<¦¦< arra, hogy szerencscaorsjegyet min-oYnki őzen jó hírnévnek örvendő bankházból viHándjon, hol oly sokan már az el hü sze-penca< ...sértetnél vagyonhoz éa jó-l.-the/: jutottak.
VttfaftHX* icli.U bizalommal azon számot, mcl.v i«zlllctcAiii!|)j» vagy uevenapja mellett áll, mert a* Tortuna isten iissznny kogye folytán a kívánt eredményt meghozza Önnrk !
Szerencsena^ár.
Iyx-i lFsbrái|\',\'ii»k:s| *pri\'ls
10K.M
i , IM.-l i 1 Tl\'TS II « ?
ma
. ?\'ü1
, mu
! 1111 1 i TaTM
am
t SMM 1 1111
t 70 41 lt»W
ib;« in- .i
i i
1 ! 9/HT Ül t
ii n
nsw ii n
I i r/.>
i.li-ii
i-\'-a n ;ii
<h 11
VM. 1
ii iv.:
sím
11; \'¦¦(j íojsai
94010
mit Uisa
TB36S
uun
112031 7ST99 112M9 117599
lusta •tan isno
7*1 r.\'
4S4VST
h»IL 7BI.I
II ".7) íkll.O w.v.
mer v.ht
91111
ma
IU.IV.
ím i n
9 m:.
11?. 17 ÍHkB 07M1
mu »711
1IM1I
III v>I
101 Ürt
)-V. t
r.\',io
112517 11 6M 111*»
jtooi assoi •TI03 91478 n.\'wi
7H.il! 6111G
n.\'-jis
IIJS-V
Mm
ii.wn 706M
mm
f,:-fíi J
9; M T 7J1
113041 73 :v.
me .v
IV \'If
nm 1 11«
SCTII
lüitr
92131
tini
111970 I DM
11"M
iiiaot loiöoi
I U-I I
II Isii
108 !00 101140 JlWa
Sí pl,
1II9M HUM W*0f ¦T10B 111S7S
111544
111S8T
uaess
MT10 ¦il \'1.1 BON 4írW ¦HM
Hl -7J
ntaj
li:>:.si iiv«.\'.i 11U93
mau loiifti
1190T9 ion w 117O0O
som
60MI
030» HMM
3\' H ll\'Hl
0MIT
11\'.
Ti-;n
1114 0 MIM itioo li\'ir
101j 11
íiww tin i9 we
ll\'HO
v.i.-r.
78797 21412: 111H19 91329 930»
Ükljher
60WI 869M OltlJ
vtvn
•7744 112091 111-st
tS\'33-
oiioa
111^71
11JÍ.70 112010 7« 191 97177
111»»
una
07111 106183 24444
111842 lOllfll 70614 111040
60919
¦2|\'«
93011
ír *i
111BJ7
117\'Ai 11 ".>.
V-T 13
c;iu
lm! Ml 40014 II\' iM
1I!:V.1 U ".M
11 V.l
M\' g 1120M
18.76 lllV.il
firm
181XI II\'i»
9Í0Í3 1I31M
0334T 101109
tton
78777 91102 70»] 60721
•am
N)í:Ulb.
r,v.<i6
M110
íirvji 7öior Iliin nai9
2M11 f,71 \'0 II.^6 11 .".11 f.ll3l
»711
11 »11
111891 94501 (7079
3706T,
61131 1UM0 106Í10
i-
103997 07308 111009 101127 113077 00914
JBKJ
Junius
»1011 i 10
IIU\'I I ii
1MM |!i
07111 i I<1
11117] i 17
110,89 I >
92400 . V
ori4> ii
430 9 I\'
112001 y>
41110 «
112002 í\'. 00719
111004 ll
49301 | n
009U 00910 09901 20031 11IH87 10MII 111049
1110\'JJ 24440 111091 112600 •7140 04200
67100 112097 112091
40040
92433 112S02
0114.4 112091
94010 70170 S0902 00901 UM0 MWÍ 00910 00909
7enti számok kizárólag csak
Lukács Vilmos bankházát)
BUOAPEST, V., FUrdő-utczü I vagy almit! estinél ksphaték.
10
Az I. oszt. húzása 1906 május 23. és 25-én,
Az I. oszt sorsjegyek árai:
.30 3.-
V,
6.
12__kor.
Krofloli BOMJüL\'yok u ÜKsog clőioto, bckuldÍM »*!,\'y utiiivólol moflütt kllldornok HiAt.
l\'uaLii bfllitotósi lapok m BMMMk porlóroentM •Ikllldéaáro t. vevőink nítnlűtkoiö«éro ilUn«k.
Kaphaiók: BrOok Márton éu Társa szállítók és
Offanbaok é. Balázsy kSnyv-"lyuniila és papírkereskedés Nagykanizsán.
i
Szénnel közhírré tétetik, hogy miután a Magyar Királyi PénxUuyminia,*-terium ellenőrző közegei & Magy Kii\'. Szab. Oaztálysorsjáték (XVIII. sorsjáték I
I. osztályára szóló sorsjegyeket felülvizsgálták, azok u fóárusitóknak árusítás végett kiadattak. _ ^
Az I. osztály húzása 1906. május hó 23. és L5-én lartatik meg. A hozások a Marjyar királyi állami ellenőrző hatnsáq és királyi közjegyző jelenlétében, nyilvánosan történnek a Iluzási teremben (IV. Kskü-tér bejárat a Duna-Utca felél). — Sorsjegyek a Magy. Kir. Szab. Oszlálysorsjáték valamennyi árusitóinál kaphatók.
Budapest, 1908. évi április hó 2!l-én.
MAOr. KIR. SZAB. QS/.TÁLYSORSJÁTÉK IGAZGATÓSÁGA.
TOLNAY. HAZAY.
IHÍIH 4Stn loruflllomtírtll.
«. Bex>«ver-féle
fiüíSü-hiltránii-szappan,
twt** i ¦ ¦ \'Hti.it.i:,.. tterOpa -\'(..,1.111.11 14"im
¦1. r,,,l .:k.|....,(.!,>
ínlndenneniü bdrkUtcgok
.. A ll„Hlr.|lli tllii.,,.,.l^.(i lutlJ
-..LIU • ,11,1,,
. \' t. I*r
imhWoUHn
... : .-n.\'l t,ntíiit>il.l,. Idilli !>«>-r.*4*t*é«al>i
ttorger-féle kAtrrtny-kénsznppnn.
H .1 ..Jill ItKIrAl,...u,M,n„ .rti
tl.M\'.IJHIi, ¦ l,Hr:,í.Hi,-l >«lmi-f :.[¦ H\'il\'íH\' • \' ,1 ., r,l ,„ „»,|.l f II , .1,1. . -
Iííiriít\'i\'-íclc slyciTlíi-kiílriinys/uppitn
lícriícr-lclo bonix-szappiin.
t:".i..-i. i\'H.lii, 4* .......jírn.ii,.cl ¦ p*rl»l *ll*KkiaillLéiaks inul).
*9y.liB.,«n erf<6 M umr^i suppan, rn*J| II,-. « o r-M:,
n*im-.tai, ¦ n-is/sc HipF.oV, mllékéll li.ni-n ¦.,(.>..: > i.i
*" *h.ph.» Bléasa ri^rrUtOM ét bétmiM j.i*h-»u. y Nair/bau : O. H«U * Oomp, WlM i, Biboratr. S, HujBrarsOfl léntttéWi T4W«>> J<MtMI Kftf— ¦Ülspi-t, .Ur*l/-ti^ rl.-.ll..,-j-<.r 4. M»ll». /.rí „r ¦ a .
m—fjtMi MtufjMrawaaiÉéj iottOMM «/4ÍJrrrtsriJi»»ua.«-,
Raktár NavykaniaMárj: Prater Beta kJU"\'-"" vaamini MaKyarorsxAu több Bjógytarábitn
(!sak szoliil gyért máiiyt vessiiék
exodálstoH ölesén
Iviir 1 Kiispcr,
Innsbruck Nr 8 66.
postté kivitolt Iliiéből.
4 K II Mil. I\'IJ itiiler li«jtJi;v-i[ijti n.t<l-rig itovci. . II • 3 Diiiier bii^iiI MlaUiotl, iu-
gyiiii i*tiúi iMl^ny-itóvel. . - ¦ i míicf eltíjiheilcn lüoia
g/Ajiju l\'rtjic-l\'hovlut. i • 3 méter nagyim elagani kaaiuigarn novel, uKiií ci Ui.ilgi.l ollAnyóknck. i — • .1 méler ujiluning\'tiovel a legújabb mlnlik ei liineli-tion minden itlüiiakia,
rjen mlntakUliIeményt.
Tágas bor pincéket ttényelmea
emeletes lakóházzal a fogyasztási adó körzeten kivül a bérsi városi vasút mentén, raktárakkal, udvar és kerttel, üzlet felhagyás következtében eladó. Ajanlatok intézendók: Hartmann. III/2. Park-^asse 5
PQPOFFm
jySöí-Cí-
Ügv^lllllik az eredeti csornapiik orosz vám ulbegjére «n•< c. tr^liégyére. Kap-h»tó.:~ NKl\'.w KI.KIN nél N«|i;lanÍMáu
«#¦ <r
m> <ífr- -me*
Gömbölyű körte-torzsahet Nyers botfákat
néhány vaggonnal vesz a Znaimi bolgyár RÓBERT LÓWY.Znaim ajánlatokat kér
Globin
a legjobb és legfinomabb czipöliszlilószer
38130
ZALAI KÖZLÖNY
IUuC M iJIJS 6
NTÜYEH
gyógyintézet TÓBEL-FÜRDÖ
GRÁCZ MELLETT. IDÉNY: május-október.
810 meler a tenger itine (el Ml 2 wuuti úUomás. Grácbol kociital egy »r» Poeu- *a távírda allomáj
R«g i.mrn murtalmn (akroi benne) acélforraa 10
(ok C. ,-J8 lok l; } - ab fok 0. (20 fok K.) Mlnékell kiima, ordino i j ¦ ¦ : « n fó kiterjedt íeo)veaerdok. i njt,*n i.m.k, ídegMotalmak, Ideggyengeiég, bit-aeiiüci\'etegteg, hjtuha, gOrc*Ak,t>euralj[taitb, rlloo. noi lui.gi gek: "t\'iipi^.f, l.i\'i. rí faolyagtiunit mi. iuta ijanlbaió üdülőknek r> m|||gyermekek-iirk kulan |)6g) aiaóbaaio, kád-
I0r.i6k il. i-. rii tul, letiyGtOrdők, villanyoi inniuk, tua-iage, lul.auygvógykritltti, uaplQidök Itb. OloM lakatok ái .¦!.¦>-h aiobata, til,áb, gyógyíron, kltano
¦¦ne...... kiiui.i. aeuekar
A rSriluIgKigHtóattKiml kluitnltö pronpektaa
llllím\'ll H in-..... ili >(\'.
l>/( HLVMAIKH HASDOR, onoi tulajdonol.
¦I na
Hc^\'S hlruevcw kénilirdő ¦¦orviiUn Ikaii,
licza
II a Zaitrlal unt Miién (Záiráb-Ciiktiraji.)
VÉgyelemaave Prof. Dr. Ludwig udv, tanictoe ali
58 fuk Ccliiui meleg foui*. a ken Ui^nak fcliilmulhaiailan liaiáta v ít Iiület iheuma, ülllel betegicgck, gyulladaio* c* ctomtorém ö*n«hu*údi»uk, kouveny, ncuralgikui bántalmak, mini Ueblai itb. nül bajok, lii\'n- «1 titkol beieg-lígek. idült vwebajoK, hólyaghiirur, gorvílykOr, nugulkor, úluui é« higany merge-icickncl itb. db.
IVÓKÚRA, gaiat, gíge, mell, maj, gyomot- ti bélhajoknal, aranyérnél, »lb.
LLS0> Villanyosság.
¦tfttliléiit léaiiliual. Hi|*l tlnniték. Mldi|ilt iirá* nbanyayal latlpp
mrllt, i|iiz inn át ailha.
Idíny laiiam majut 1-iül október !*ig. — l\\>ai|\'ií nagy park, terjedelmei Jlietvé-nyek, aaép kirándultok. -- Állandó renekar, a tigrabl kir. operaha* tagjaiból.
/di\' ét nb,
A v.....í .;-¦..j 11. -li ¦...... ...-.(.. lineikoctj vaija .. vendégeket.
KnUfl fogatuk li rendelkcjéwe állanak, de e<ek mutátliiaia előbb a (U:do inteiö-tgni \'¦ megrendelendő.
OfffOd ludakuiódátokat a nrdoorwM DK, LONOtUNO m MkT- Proapakluaokal aa broachurákat ingyen ei bérmentve küld. "vje
I fOroő igazgatóság.
lasaage. rfr--
SSLIACS- ACZÉLFÜRÍ Q
(Filsómagyarorizágon.)
Az egyedüli isiwt Bíiönsavdus vas forrás, több vasat tartalmazó ivóforrás belső li.iszuálaí^áíj
Szezon: május IS-tol szeptember 30-ig.
PHulmtilliatatlau vérszegénység, ttápkór, n»i bajok, lialgerinb- én idugbajok. bi-nuliis p||«n, átszttnveiletl betfgsvg •¦> erős inunkntiság után. Kurilóorvoüiik : I) r. Khorur Aladár hív. füTdóorvos és I)r. 8tern J. Utazás Itéraból H óra. i\'-szakról Udt\'rhergcn át onnan ó óra, délről ButUpeaten át inni\'ii azíotén óra. Szliácsról falragBKzok miitilcn nagrobh vaMiti álloolison Fannak kffDggeaitTv. Kimuritő ft-lviliigoüitás t-s prosp-Wtus iitaziw. laka-, árkfdveiményróI az .\'I -ú és utószezonban -stb. ml it 10 r d & tg as g a t ó aAg B x11 á e8, iZólyommegye.)
LIPIK (Szlavóniában.)
Vasút-, posta- és távírda állomás. Elsőrangú fürdőhely. Egyetlen jódtartalmú alkalikus hévviz nil C.)
Európában.
Páratlan gyógybatúsu a tápcsatorna éh a vizeleti utak összes hurutos megbetegedései, hugysavas áttétel, köszvény, csúz- és ischiás görvély. angolkór és az Összes vérbetegségek ellen. Ivókúra. Hévvizes fürdók. VizgyójfyintÓEOt. Inbala-torium.
A fürdőhelyen tiz kiváló orvos működik
Kívánatra prospektussal és lióvfbb értesítéssel szolgál
A FÜRDÓIGAZGATÓSÁG.
Tavaszi idényre!
NOI DIVAT RUHA KELMÉK. Divat selymek. — Divat különlegességek.
TAVASZ/ FELÖLTŐK.
Legnagyobb választékban érkeztek. — Legszolidabb árak.
KONDOR ÖDÖN DIVATÁRUHÁZA
Nagykanizsa, Fő-ut, „KORONA" kávéház mellett.
• Védjegy: „Horgoayí\' «
A Liniment Capsici comp., i Horguy-Faia-Expollir sAtleka
ofry rópjóiiiit bizonyult báatsior, moly inu több mint 36 ár óta legjobb fajdalom-•mllnpiló Mcrnt\'k bizonyult külzvénynél, caujnál m aieobilléseknél boddruúlua-kénj-eti han/.nAlva. a
1 "\\i:ir\\iiiiv.i.-I.". Silány bainibitványok miatt i- h... r :A logyünk ée
L-xak olyan üvuget fogadjunk ol, a ini-ly a ..HoröOBy\'vi-djogyKyol óh a filohter cw-g-jp\'CVittisel oltatott doWiba van csomagolva A ni uvügokbon 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 3 korona én úgyftzólven míndon gyégy-kanhaté. — Főraktár: TdrBk Jót• af gyógyazerésioél, Badapsilen.
a Elehter gjófjtMrtár* " u „Irwy »roula\\bh»a(,t Práffiban,
Glóbus-riszritókivonar
509970
27735
2736
NAGYKANIZSA. 1806.
NEGYVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM, 1». SZÁM.
MAJÜ8 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Megjelenik minden szombaton.
t.í.t-M-lfi. áfittl Bg**l évre 10 korona, felívtc 6 korona ocjyodevie 2 korona 60 f. - Eajyea aiám ara 20 f.
Az uj főispán.
,~-s, Nagykanliaa, ui.ju. IV.
A íóispaiii széket rendszerint érdemek elimnerésíűl szokták osztogatni. Krdemeket jutalmaznak vele. Zalainegye uj főispánjáról Múlva, a kinevezésnél nem csupán az érdemek méltánylásában találjuk a fó jelleget, hanem abban is, hogy egy kiváló kvalitásokkal rendelkező embert oly pozícióra hívtak el, hol kvalitásaira: Batthyány Pál gróf nagyszerű politikai agilitására, önfeláldozó hazaszeretetére szükség van. Kihívták Zalamegye főispáni székébe, hogy itt az képviselje a nagy kabinetet, kiben mindnyájunk bizalma ép ugy ösz-pontosul. mint küldőiben.
Zalamegye szerdán azórörutól lesz hangos afelett, hogy egy mindnyájunktól nagyra-bccsult embert látunk ott, hol a körülmények nehézségei igazán kiváló egyént kívánnak meg. Mindnyájunk elolt nyilvánvalók az ö politikai érdemei, politikai egyéniségének kitűnőségei, — áui ezek méltatása meghaladja hivatásunk kórét. Mi. híven irányunkhoz, elsősorban városunkra. Nagykanizsára furditjuk tekintetünket és ha kérve, igényeket támasztunk a főispáni szék változásához, azt ís városunk érdekében tesszük.
Városi ügyeinket. Nagykanizsa erdekeit ajánljuk az uj főispán jóindulatába,\', ezeknek protektorául kérjük ót fel.
Batthyány gróf főispáni minőségében
l>r. Villányt Henrik
l.n|\'lubj<l,.nu. «i kin:io: I fj. W :, | .1 , , , I
el fog jönni hozzánk is. amint hogy privát minőségben ez előtt is gyakran megtisztelte városunkat. Az ó tartalmas egyéniségét ismerve, nem hisszük, hogy városunk állapotát, speoialiter kulturális és gazdasági éleiét a külsőségekből fogja megítélni. ÍMeklódni fog a lényeg iránt is , *« ekkor a tagadhatatlan dekadencia szomorú képével fog találkozni. Meg fog ismerkedni az igazsággal, hogy Nagykanizsa évek óla már I a lojlón van. melyen lefelé való haladásában esak hatalmas protekció befolyásit állíthatja | meg. Meg Kell tudnia, bogj hanyatlik kereskedelmünk, iparunk és ennek zsibbaszió beteg-,sége befolyásolja kultúránkat is
Ám, ha őméltósága valóban a lényegit! hatol, tudatossá válik előtte, hogy poleneialiier nem dekadens a város elete, egykori virág-\'zásának tényező erői még mindig élnek, mindig megvannak, csak a mostoha konjunktúrák tetszhalálra zsibbasztották őket.
Kzen megfigyelések tudatában vájjon milyen kéréssel forduljunk az uj főispánhoz.
Őméltósága a kormány megbízottá. Közvetítünk a nagy kabinetnél. Kunok jóindulatához Rí Ó jóindulata ve/..\'l he megyénk vezető férfin ís. Ifinek lialhalós befolyásával a megyei ügyek intézésében tisztában vagyunk. A soha meg nem szerzett megyei protekció megnyeréséhez is óméllósága jóindulatát kérjük. Az ó liberális felfogása méltányolni fogja azt az eminens megyei érdeket, mely a megye első városának jólétében, fejlődésében rejlik
.\',/,. ,,v N.g.....i Sugar-ul 0. tiám.
Kiadóhivatal nyomda: Nagykanltaa, Uj. W.Jdlt. Jóiatfnal Daik-lér I. aaám. KlrdaUaak dijnabáa aaerlnt. Nyllttar aoronktnt 40 f.
lés melynek nem kedvező megyei politikát
űztünk eddig.
Kbben a reményben üdvözöljük, köszönt-íjuk Batthyány Pál grófot. Zalamegye uj
főispánját.
ROVÁS.
A iiilipáu-muigalom meglermette a legszebb virágát: az életre, aló Iparfejlésztén eBimójét Kuiizsiu,
In tiűi ipariskola eszméjét. Az eszme megpenditése azonban liatthyányi Ilona grófné nélkül csak tökéletlen
i Ifit volna.
Az elhatározó pillanatban, amikor az eatniét röptében el kell fogni, ó lépett közbe és megazavazott az iskola céljaira IOMO K,, másokat is kisebb adomá-1 nyokru buzdítva. Kzzel ugyan még ninca meg a nő ipariskola, de le van szögezve az eszme. Talán nem kerül irattárba, mint a többi életrevaló terv. •
, Német beszéd a korzón. Anathema a It! I Kz az a mumus, mivel a féléuk gyermekeket ijeszlegelik. Hécsben 80,t>nQ ember beszél magyarul , és Parisban ino.000 ember németül és ók mégsem félnek. líizony nekünk -hk ¦. okunk, mert akik németül bestéinek, mert magyarul nem tudnak, vagy rosszul ludimk, mér eleve lemondtak arról, hogy a magyar társadalom k ózol etében részlvegyenek éa szori-peljenuk. Tudják azt ók, akik átkot szórnak és mégis féltik a magyarságot V Ilyen gyengeségeket nem |ó iiton-utféleii tiirdetni, mert végül — elli iszik.
A tulipán-kert szónokai mind a nagykanizsai j iparért szálltak aikra. Ók azt tartják, liogy lelesleges pilseni sort inni, ha vau kanizsai, gíesbübli vizet inni, , lia vau petánci és frankiurtí kalbászt enui, ba vau
TÁRCA.
Egyedül.1\'
Ina KIRÁLY QIZY.
A perronoa álltak. Még két pere és Indul a vonat. A férti az asszony kezét csókolta, az asszony nézte bánatosan. Nagy csizmás parasztemberek szálltak be. Egy asszouy a vaggon ajtajából beszélgetett «gy subanccal: nyilván a fia volt. Uj vonat érkezik s kiállják; .beszállni!" A férfi és az asszony szorosabban simuluak egymáshoz. .Majd elriadnak a kalauz sürgetésére: „beszállni, beszállni:" A férfi felsiet a másodosztályú kocsi lépcsőjén s a becsapódó ajtó tiiögQl Jmj az asszonyt. Az pedig áll, mig a vuuat «gy éjei ÍUltyol elindul. S a vonat lomha teste már messze táguld, üvöltve a vastag éjben, mikor végre magához tér. Felesapja prémgallérját, hosszít ruháját idomaihoz csavarja, hogy az ne csapkodja az esti légtói és kodtól csajkos utcát és vontatott, bágyadt lépésekkel megy.
Utasok jCttek, mentek. Egy férfi meglökte karjával, majd elóre sietett és folyton visszatekintgetve, "ézett arcába.
Megállt. Várt az asszonyra. Valamit mormogott, «e nem kapott választ és sietve eliramlolt.
Kint néhány utas szálingózott a váróteremben. Az asszony átsietett rajta és kiérve az utcára, összébb
ijiiembeibcn ,<J y ö n * ** ciintnei
hinta gallérját és botorkálva ment elóre. Az elhaló zajt csend váltja lel. Csak itt-ott záródnak be csapódva a kapuk. Kgy-egy kocsi ballag\' hazaleié a bakon hóbiskoló kocsissal.
Az asszony megáll. Valamit kivesz zsebéből. Megcsókolja. Azután zsebkendőiébe temeti arcát egy pillanatra .. .-.-él megy lutáhb az éjszakába. Kgy téren vezet át az útja. A havas utak mentén a padok hidegen csillogtak a/ elóbukkanó liohi fényében. A bokrok fehéren meregették ágaikat. Az asszony elhaladt mellettük és gondolataival tépelődött:
— Istenem, sóhajtolta, ha itt töltenem az éijelt egy padon, ugy sem vár otthon senki . . .
Vastag köd homályotöiottu el a szemhatárt és lályolába burkolta a házakat. Az asszony a lérről kiérve, , r11i i lépteit, uiajtl megállt egy kapu clótt Csengetett. Nagysokáru kinyílt a kapu s egy álmos [asszony állt olt, kezében lámpással, mely gyéren , világította meg a szánalmas bejáratot. Nesztelenül ; surrant be ós sietett fel a lépesón. A kouyhábii lépve megállt. Nem meri benyitni a szobába: félt, hogy , valami történik. Alit uagyranyitott szemekkel, lecsüngő karokkal — sokáig.
Végre rászánta magát. Kelvette a még égő lámpát és belépett. Majd türelmetlenül vetkőzni kezdeti, mindent balomra dobálva.
Nyúlánk termetű asszony volt, arca érdekesen sápadt, szenvedő vouásokkal. Most hirtelen mozdulattal hajához kap, Kibontja. S az vastag kigyózással omlik alá termetén.
így szeretelt látni, suttogja. A hajamba temette arcát, ba esténkiut együtt voltuuk. Ilajajunak minden
szála mintha róla beszélne. Mintha őrjöngő szerelme^ szavait kiáltanák felém. Az ó hangja, az ö illata kél most miudeufelól. Mikor itt uhunk, kéz a kézben a hajtengerem elboritolta arcát . . . Istenem ! Hogy sirt ilyenkor outudatlaii mámorábau I . . Krzem, miniha karjai ölelnének, vadul, szerelmesen . .. Utolsó szavait hallom egyre. .Ne hagyj elmenni egyedül! Jer velem ! . . jer !*
A szobában hűvös árnyak gomolyognak. A felvetett ágy kihívóan domborodott a lámpa fényénél. A rózsaszínű paplan hauyagul odavetve csüng le az ágy széléről s bizarr eltentétet képez a hófehér párnákkal. Cigaretta füst száll a levegőben, kékes látyoll boriivá mindenre. Az asszony imbolygó járása közheu meglöki az asztalt, melyen két félig Wllölt pohár cseng ve-bongva ülődik egymáshoz. Ugy hallja, hogy cseng-bong minden nagy zsibougással. melybe néha belevegyül a vonat egy-egy éles hun.- és sivitva tör utat magának az éjbe. A padló az asszony lézeugésé-tŐI ropog-paltog. A miudeufelé elszórt cigaretta-hamu lenge ruhájától őrült táncban kavarog. Most odalép az ágyhoz. A párnán egy fej nyoma a egy kis gyűrődés látszik. Leül ágya szélére, •¦ arcát kezeibe temetve, gondolataival követi a vonat futását :
... — Most megáll. Támolyogva száll ki a férfi. A fülke melegétói áthevülve, kábultan siet a frissen eselt hópelyheket) ... De egyszerre szétránlja a testét védő meleg bundát; kigombolja kabátját is és ruhától ment, födetlen testét oda tartja a hűvös téli éjszakának. .Néha süvítő szél zavarja a fenséges csendet. A fák meg-megrezdülnek, leszórva a havat a férfi födellen fejére, Most felszisszenve melléhez kap:
7. A [. A I K il Z L I) N V
mue. május ia
helybeli. Nem tudjuk, a kojoiuégol meggySztéke?\'etflbról > t. megye bizottsági lag urak az ill»udé H. »z embereket .ikerül meggyónd, bogy , Steraberg- rál.jutmány óhaj.boz kép>-st ltul értesitiehiek. hogy féle magyar nigrbígo többet ér, mim « grn»lut..10ln*JÍ"4** \'\'»!»dl.la.dn é, siokfogl.lójiíu minél tcá-maj.l akkor magy.r .ugyMgit fognak venni. E"1T "\'\'^fm"i "« \'"""Pély »«>«-
J ,,, . , , I,éf,fire "»K*l-*>K*t a zalaegerszegi vasuli állomásra
A piaida voiu. A magyar mágnás a-ztalánj maJU(i hó ,4-éu délután 6 órára berendelni szíves-én lakásán addig rótt a sok külföldi ipar és élvezeti | kedjenek. Végül (elkéretnek a t. bizottsági tag urak, eikk, amig a polgári osztály rsupa majinoláaból síimén I bogy a kóigyiilésen lebetóleg disz magyarban megrak külföldről szerette be használati dolgait. felenni szíveskedjenek (
Mos. felülról csinálnak forradalmat „ külföldiség I ,,, í^ffSiSiJfíSS! . ^
\' i-t órakor az .Arany liárauv* vendéglőben díszebéd
ellen a bojtárláda sokáig lenézett tulipánjának lesz. Az alispánhelyeitea fójegyzó felkérte a bizottsági
jelvényével. tagokat, hogy arról, vájjon kíván-e részt venni a
De ne csak beszéddel gvózzük, hanem versenv- lö\'iki \'\'^ebéden, Bogyay Klemér főispán titkár urat, képes iparral.
május li-ig értesítsék. A díszebédet] egy teríték ára 4 korona, mely összegnek lefizetése után a belépőjegy a közigazgatási kiadónál vehető át
Hasonló irányú átiratot intézett Vécsey Zsigmond polgármester a várost képviselőkhöz.
Főispánunk székfoglalója. Batthyány Pál gróf, megyénk fóíspáuja e hó lóén tartja szék-foglalóját. K rendkívüli közgyűlés\' meghívója igy
hangtik : Mandátumátadás Zichy grófnak A kanizsai
„Zalavármegye törvényhatósági bizottsága folyó választókerület polgárainak küldöttsége, mint a Zala
évi május bó l\'i-éu d. e. órakor Zalaegerszegen írja, e hó 17-ikén, csütörtökön adja ál Zichy Aladár
a vármegyeház gyüléstermóbeu rendkívüli közgyűlést gru| fcir(l|v mniélye körüli miniszternek, kerületűnk
tart. melynek kizárólagos tárgyát képezem!.: U Uaá- or8liggvUtói kt.pVis,,lőjenek mandátumát. A küldöttség
szár és Királyi Apostoli Felségéuek folyó evi április J , ¦
hó i-i-én kell legfelsőbb elhatározásai Zalavánnegye többsége csütörtök reggel mdul Nagykanizsáról. A
fóispáujftvá kinevetett gróf Halthyáuy Pál ur Óméltó- mandátumátailás i néppárt klubhelyiségében fog meg-
ságáuak székfoglalása KrrŐl a törvényhatósági bízott- történni,
ság tisztelt tagjai azou felkéréssel értesíttetnek, hogy —
az ünnepély lényének és móltóságának emelése tekín- M A vármegye tavaszi közgyűlése folyó bó
tétéből a közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. - I<MlJ ,m . vármegyeház gvülésl,r.nében. Ketdele
Zalaegerszegen, 1908. én május bo .ián. Arvay , . I
Lajos s. k. alispánhelyettes fójegvzó.- d- 10 orikor- A közgyűlésen felveendő tárgyak
Kz alkalomra at tlnnepélyes fogadtatás és a rend- sorozata közül megemlítjük a következőket:
kívüli közgyűlés rendjét a megyei állandó választmány Alispáni jelentés arról, hogy a fekelelábla fel-
következőleg állapitotia meg: Főispán Ur Őméltósága állítása és a főispáni lakás elfoglalása tárgyában hozott folyó évi május hó 14-én délután & óra 40 perckor\' közgyűlési határozatok megM-mmisíttettek. Ennek kap-
érke tik Tűrje felöl a zalaegerszegi vasúti állo- csán Koller István bizottsági lag ur indítványa a
másra, ahol a vármegye közönsége nevében egyik stégyen-iábla felállítása tárgyában hozott határozat
bizottsági tag ur fogja Oméll óságát Üdvözöluí; fogaoalositása íráut.
innen a vármegye székhálába vonul, ahol a vármegyei Ugyanaz arról, hogy az alkotmányvédó bizottság
tisztikar élén az alinpántaelyottes fójegyzó üdvözli, megalakulása hatálytalannak uyilvánittatott.
Másnap a rendkívüli közgyűlés délelőtt í> órakor az Ugyanaz arról, hogy a kinevezendő fóispáuiial
aüspáuhelyettes főjegyző által megnyittatván, a megyei szemben követendő eljárás tárgyában hozott halározat
bizottság testülutileg főispán ur Óméltóságához és megsemmisíttetett
vele a zalaegerszegi plébánia templomban a Szentlélek Kossuth Ferenc leírnia, melyben kereskedelem-
segítségül hívása melleit tartandó Ünnepélyes isteni Ügyi mimsztorré történt kiuevettetése alkalmából a
szolgálatra vonul ; ennek megtörténtem! pedig a tőrvényhaiósáj; támogatását kéri.
gyűlésterembe visszatérve. Oméllóságát küldöttségileg Darányi Ignác leirata, melyben löldmiv lésügyi
a közgyűlésre meghívja, ahol a főispáni hivatalos miniszterré tortént kiuevettetése alkalmáh.l a tör-
eskütétel és megnyitó beszéd után a vármegye közön- vény hatóság támogatását kéri.
sége nevében Bosnyák Géza hizottsátci lag ur üdvözli. Jekelfalusy Lajos leirata, melyben honvédelmi
Eztel a közgyűlés véget érvén, alispáulielyeltes ló- miniszterré történt kineveztetése alkalmából a tör-
jegyzó a megyei tisztikart fogja Őméltóságának be- vényhalóság támogatását kéri.
mulatni, mely alkalommal Őméltósága a jelentkező Stüts Héhi mérnök, mint a balatonparti vasinak
hatóságok és testületek tisztelgését is fogadja. Mind- elé munkálati engedélyesének kérvénye a badacsonyi
és révfülöpi kikötóknak az állam tulajdonába való bocsátása és azoknak a balatonparti vasút vágányával való ősstekótéoe iránt.
A törvényhatósági bizottsági közgyűlés »216/01. 9.06. számú véghatározata Csertáu Károly alispán nyugdíjaztatása tárgyában.
Trsztyánszky Ödön árvaszéki elnöknek nyugdíjaztatása iránti folyamodványa.
=- A letenyel pótválasztás. Tudvalevő, hogy Letenyén Dobrovics Milán és Bosnyák Géza függetlenségi jelöltek kűzőLt pótválasztásra kerül a dolog. A megye központi választmánya e tárgyban tegnap határozott és a pótválaszlás napját e hó JH-ára. szerdára tűzte ki. A pótrálaszlás elnöke Zakál Henrik Csáktornyái ügyvéd lesz. A választási küzdelem nagyon hevesnek ígérkezik, mert mindkét párt mindent elkövet, hojzy jelöltjét sikerre vígye.
A magyar paraszt.
lila F632TY ÁRPAD.
Milyen a magyar paraszt?
A poétalelkek előtt legendái hős.
A praktikus emberek szerint .huncut a paraszt* és buta. A praktikus ember ezt a két fajtáját isrimri
Amelyikkel\'1 sikerült üzletet kötni, az a „but,i paraszt", amelyikkel nem sikerült, az a „huncut paraszt."
A praktikus ember elolt a paraszt a kereset — az enni való — erÓ, amelynek mozgása btUtnos,
Érték, amelyre szükségünk vau és amelyet okosan ki kell használni.
Máskülönben nem érdemes vele foglalkozni, durva, faragatlan, agyaliirl huncut.
A poétalélek szerint bátor, deli. nemes, önfeláldozó.
Pedig a praktikus embernek jó szeme vau. Néz is vele, lát is. iparkodik is a parasztot kitanulni
Hogyan vau hát az, hogy két jó szemit ember, jó megfigyelő mind a ketló, egészen másként láija a parasztot ?
Pedig mind a kettő látja.
Hát ez ugy vau, hogy a paraszt olyan mint a bundája. Az egyik oldala szórós, gubancos, a másik oldala hímes, virágos.
Amilyen az időjárás, aszerint fordítja kifelé az egyik, vagy a másik oldalát.
Olyan a lelke is, aszerint fordul mifelénk amilyen lélekkel közeledünk mi felé.
mintha valami szúrást érezne. Hebmkolódzik Késő.
A szél pedig sírit, jajgat rémesen . . .
Az asszony valami hirtelen támadt zajlói felriad: — lsleuem, kellé pattant a tükör! Meghal
valaki . . . Teremlöm, ne hagyj el! . . .
A cigarettafüst szürke köddel von be mindent
s az asszony zokogva borul párnáira . . .
Amerikai diákélet.
Un párhuzamot vonunk a magyar, német es az amerikai diákok életmódja között, ugy homlokegyenest eltérő szokásokra bukkanuuk. Nálunk a tulajdoukupeni diákélet nagyon kevéssé van kílejlódve. Igaz ugyan, bogy a legutolsó években náluuk ís erősen lejlódésuek indult mindennemű testedző sport, mindazonáltal meg mindig messze mögötte állunk az angol és főképen az amerikai diákok sportéletétől. Tekintsük csak közu-lehbról az amerikai diákok tudományos és sportéletét.
Az amerikai egyetemek nem állami intézmények, mint nálunk, hanem magánintézetek és vállalkozások, melyek alapítványok és ajándékozások által óriási tőkére tesznek szeri. At orvosi iskolák. — már természetüknél fogva — a nagyobb városokra vaunak utalva: de a többi fakultások, amelyek természetüknél fogva nincsenek a nagyobb centrumokhoz kötve, rendszerint a városokon kívül, vagy egyáltalán vidéken épülnek, leginkább pompás fekvésű, jó, tiszta levegőjű helyeken, pl. a Harvard L\'niversity Ciimbridge-baii, Bostonnal szemben; a Northwestern l\'niversity of Uhikago Kvanstonban, Miehigan-ló partján, a Berkeley Univursity Sau-Franeiskoval szemben és a leggazdagabb a Stanford Uuiversity Paio-AItobau (Jaliformá-
ban slb. Az egyetem epületei mindig paiillon rendszerben épülnek gyönyörű parkokban; a professzorok házai pedig ezekben n parkokban kies luk vési. iiiiniaiur falucskát képeznek. Minden egyetem önmagában teljes egészet képet, hol azonban — csodálkozzál oh magyarom \' — nincs vendéglő, nincs lelket és testet ölő kávéház. A német t\'ommersek poezise {\'fi teljesen ismeretlen Ingatom az amerikai diákok előli.
Korcsmák helyett klubokai találunk, amelyek tudományos és társas egyesülésre valók. Ksténkint az egyetemen épen előadott thémákkal foglalkoznak, azokhoz hozzászólnak, minden oldalról megvilágítandó a kérdést.
A klubban egyik diák tart előadást es a többiek is kifejtik nézeteiket.
A menza akadémika részére pompás termek állanak rendelkezésre. A Harvard Utmersily étterme például gyönyörű góthikus csarnokban vau. ahol a diakok meglehetős szerény összegért jó ellátásban részesülnek. Ez az étterem oly pompás s/ep és tágas, bogy akár istentiszteletre is fel basznál haló.
Tekintsük már most az amerikai diákok sport
éleiét.
Az amerikai főiskolák a tudományos egyletekkel párhu/.ainban sportegyleteket is tartanak fenu. Ezekben az egyletekben keres és talál az amerikai diák ellenértéket a némul diákok nedves poézisével szemben. Valósággul palotákat építenek sportcélokra, a legmodernebbül fölszerelve, ahol alkalmuk vau a \'bakoknak még a téli hónapokban is mindenféle sportot gyakorolni. A versenypálya sem hiáuyozhatik, ahol naponként sok-sok ménfőidet falnak be. A tavaszi, nyári időben pedig nagy, tágas, szabad tereken —
a/, allilelic grouiidukou — űzik a sportol. Itt játKazák a baseball! és fők éjien a fost ballt.
Amily körülte ki illessél és gondossággal képezik magukat a tudományban az amerikai diákok, oly gondossággal és súllyal álht|ák Össze és képezik ki a íootballbán csapataikat Ís. A szomszédos főiskolák malchei elsőrangú eseményszámba mennek. Ezeivn éa éteren kisérik lélokzclvisszafojtva a játék mindeu árnyalatát. Kzen amerikai löotballmatebekkel érdekesség dolgában csak az oxfordi és cambridgei egyletnek evezős versenyei állíthatók egy sorba
Érdekes és arányaiban párailan lefolyású vult a Kalifornia és a Stanford egyetemek közötti match A közönség a legutolsó zugig megtöltötte az óriási arénát, ugy, hogy mintegy l\'i,itim ember nézte végig a küzdelmet. Még pedig hogyan uézte végig? A közönség rendesen két pártra oszlik és n két párt at illető egyetemek színeivel jelenik meg. A küzdi-I lem élelre-halálra folyik a szó storos értelmében. , ugy. hogy nagyon gyakran fordulnak elő súlyos sebesülések. A játékosokat barátaik, hozzátartozóik < kiállásokkal, a* úgynevezett „yell"-ékkel hizlalják | Kteket a yelleket Utcmszoruen egyszerre kiállnak, jobban mondva ordítják. Az Ütemet egy Ütempálcá< valóságos yell-karmester adja, — ez az úgynevezett Kooter. Es miutbogy mindkét párt egyszerre ordiiia a maga yell-eit, képzelhető micsoda pokoli lárma ?8 kiabálás támadt egy egy ilyen matelmól. Az egyik csapal erósebb helyzete, egy-egy. játékos Ügyessége egy-egy szép rúgás tetszésnyilvánításokat, a másik csapat gyöugesége, rossz játéka, egy-egy elhibázod kombináció düborditást vált kí a közönségből. Ifjú és korosabb hölgyek fékevesttetten ugrálnak padjaikra,
u,(,c. majcs ia,
Mert bizony van benne ravaszság, önzés is elég _ bál* lstoonek, hogy van, hiszen e nélkül már régeu elpusztult Tolna.
Darwin szerint az állatok színe aszerint Maliul, milyen s lalsj, smelyen tartózkodnak. Aszerint alakul ,i emberek jelleme in, amilyenekkel érintkezik az élet iittdtilmébeD.
Hol fejlődik ki a parasztban az önzés, ravaszság leginkább? Olt, ahol legközelebb éri az úgynevezett nvilízáció — shol legközelebb esik az ember-járáshoz, ahol legtöbbet érintkezik a kaputos emberekkel.
A lakatlan szigetek madarai el ne röppenlek helyükből, mikor legelőször telte lábát ember a ligetre.
Nem ösmertók még az embert, nem tudták, hogy mdyen veszedelmes.
» kaputos emberektől távol — járatlan helyeken minden paraszt jó és becsületes. Hizalmasau tárja ki lelkét, tízivót a tenyéren hordja. Mennél vadabb, elli agy oliabb vidéken jártain, annál jámborabb lelkekre találtam.
Mennél vadabb, annál szelídebb. Jártam köjötlük, ilyennek ismerem őket. Tudom, hugy a praktikus ,\'inOt-r azt mondja erre:
De, hiszen, jobban ismerem éti i parasztot. Nekem liíába beszél. I^ebet! Azt is tudom, hogy hiába Metélek
A azelló is hiába mondja a jégo=óttek, hogy a boflds lulipiutos. A jégeső csak azt ellegálja:
,De biszeii jobban ismerem én. Verem én elegei, szórós, gubancos az, nem lallaiii én szoil tulipántól soha •
A praktikus embernek sok a dolga, mindig siet, uein ér rá lelkeket tanulmányozni.
l\'edig meg kell ismernünk a parasztéi minden oldaláról.
Ismernünk kell jó tulajdonságait, mert embert, allatot egyaráut csak a jó tulajdonságaiban lehet megfogni s vezetni arra az útra, amelyen a hazát velOk es általuk uagygyá, erósse lehetjük.
Kzer eszleitdeig a nemesség védlo a hazái, s nemesség volt a nemzet.
M.i már a paraszt a katona, a paraszt az erő, a paraszté a jövő. Ma már a paraszt a nemzet.
Utál K OZ l 0 N Y
A tulipános-kert Nagykanizsán.
— A lelkesedés jegyében. -
(Saját tudósítónktól.) A tulipános-kert nálunk ís kivirágzott.
int a mesebeli szegény asszony olajos korsója, mely [örökké kifogyhatatlan. Az Úristen áldása kisérje működésünket és szövetségünket I
Az éljenzés csillapultával Villányi Henrik dr. javaslatot terjesztett elő, hogy a helybeli kereskedőkhöz felszólítást intézzenek a honi iparcikkek A mi, rtti,irtron tartása érdekében. A közgyűlés zajos tei-kozonsegiink is beállt a hazafias kert virágainak gondos \\ széssel fogadta az indítványt, a felhívás kibocsátásával ápolói közé. A fenséges eszme ledöntötte s felekezeti1 pedig a választmányt bízta meg.
A közönség már távozni akart, mikor a gyűlés egy ii>a7án maradandó emlékű ténye, gyönyört) jelé-
én társadalmi válaszfalakat. Mindenki egy táborban volt, egy célt akart szidgálni: a tulipános-kert ügyét.
A lelkesedés jegyében lefolyt ünnep szép sikereért a kél nőegylet eltiöknójét illeti az elismerés A| tulipáuos-kert helyi bókjának nlakulásáról a követ-kezükben tudósítunk:
Hegen láttunk együtt oly előkelő és nagy közön-1 séget, mint vasárnap a tulipánod-kert alakuló értekezletén, a városháta dísztermében. A közönség sorában
különösen a hölgyek jelentek meg túlnyomó számban U(jAr &)) üjjj^ Pgy i, i;..h.,.. kereskedő 100 koronát Az elnöki emelvényen Szekeres József né dr.-né, Uií mnaar ia.-»i bSSk-fc**! b««iá*
ucto következeti bo. Kperiesy Gábor jegyző bejelentette, hogy a jelenlevő Henícky Gábor né, Itatthyány Ilona grófnő Steiner Janka indítványának hatása alatt ezer korona alapítványi Összeget ajánlótU fel egy Nagykanizsán felállítandó ipariskola céljaira. A nagylelkű adományt siütini nem akaró, viharos lelkesedéssel vették tudomásul. A nemes példának csakhamar követői támadtak, a mennyiben felajánlottak erre a célra: Csóti Márk
Vidor Samuiié. Hé vész Lajos szerkesztő Kperjesy (iábor, a két legutóbbi míiil az értekezlet jegyzőt foglatlak helyet. Szekeres Józselué dr.
és Singer József kereskedő öO koronát.
A tulipánkert vezetőségét a következőkép választolták meg: Védnök: Üenukyné Gáborné Batthyány Ilona grófnő, vezelftelnök : llerielendy Béla Ügyvéd,
iiííviwnk-:.,, „ ,.,..„. i.i,. -.ti. llc,T,a líro no, vezeloe nők : eri e eiu v Me a Igyvcil,
WUnzolven ii ineg eleneke , !1?. ér ékezetet meimvi- .a i »i *i o i ,. - . , 3 , , ab-,
nviiniio ,.u ¦¦ insi-ni it . . i ni \\,, társelnökök: Szekeres Jozsefne dr.-né és V dor
tl...t^i . i„ ¦>-i . -, ¦ i . I, , , hdana dr.-nu, Pli iftl Vtlílonu* itr.-ué. 8*beatony
hm.rl , ¦ I í\\ , 11 l 1 1*0**. Sommer lgu.cn». brkoviti Ujon* falitkár:
™ », U l .\' "T- "f ¦ CAI Márk. UlWn*: Hp, i«, (iábor é.! Betét. Lio,,
úgymond, ut látja, b«„ az eszme uá.....k I. meg-| A g ,. h , \' mmbéi MVm voll
MEGFIGYELÉSEK.
A bókról.
Napjainkban a társadalmi körökben múltán\' víbz
m eg-
¦ érett a kivitelre. Kéri a Jelenlevőkéi, hogy szóljanak hozzá a lontos ügyhöz. íKljvnzé* )
Csóti Máik lelenikezeit először ttőlátra.
Azzal kezdte a sokszor éljiruzést\'il félbeszakított beszédéi, hugy nem is ludja miről gxAljOR, amit l »|to már el nem mondott. Majd állért a hazafias neveié* két tényezőiének; a magyar nőnek és magyar tanári karnak kötelességeire. A nők kezében vau a gyer- <
mekek nevelése Végezzék ezt ók hazafias irányban, \\ p,|<>iitékeny szerepeta bók, ami nom egyéb, mint az folvinssiik aztán ebbeti az irányban a tanáruk. A imádott viigy molaltalui szándékunkban levő személy niuttyar nők a múltban is mindig áldásosán működlek jninii tiszteletünknek, eleven, talpraesett, hasonlatok-a magyar alkulmányért. tegyék ezuláu ís. iTetszé«.i ,,ai, inilutkozó kifejezése.
Cáfolja ama tévhitet, mintha nem lehelne pártolni a Kj.\' ¦ szóval a bók nem egyéb, mini társadalmi
magyar ipart. Szerintem, fejezte be a szónok heszé- ?1,. mely azonban soha sem csipked, hanem ellen-. a magyar ipar pártolásra érdemes és sok sikert kezóleg, annak szerelctreméltó tulajdonalt emeli ki kíván a tnlipiiioi-kertuek. mely e tel szolgálatában mindig, akire irányozva van a ezáltal különbözik a küzd.
Halvái Frigyes az iparosok nevében inoudotl kószónelet a mozgalmit nKgindilóJiiBk és kérte nzok nevében !1 pártolást, ^
közönséges élclól,
.A nők szeretik a bókot és a szerelmes regényeket", mondja valahol az öreg Dumas s ebben tökéleteseit igaza van. Hol sokszor mit sem vívhatott
Rendkívül teiszett Steiner Janka tanítónő \\x LiiInó s más férli előny, olt nagvon gyakran hódi-felszólalás,!. Néki gyakorlati értékű javaslala voli, toU az Qgyfi, lársalgási modor, melynek filszerezöje melynek megtételével a nagykanizsai tulipánkert nemesítő szikrája az éle s melyből közvetlenül ered
EmUkizteto-naptár.
Iljll 13. A Kcre^keüiik Cirnubuiuk It,,^jüte-c .1. c. 11 kor a vHiOthata unnctlenntlitn. 17. A miit ok kanicuí juíiikOtctiín k.-zgyalcic /.al Mi
ilífiilyoii 23. i\'<jlv*la»ju»\'l.elonyrii
keteikbeo lobogtatva kedveuc csapatjuk zászlocskáit es ordítva ugy, ahogy bájos szájukon és torkukon kiler. Sióval tombol a mtfUVedóij, az érdeklődés a tetőpontig vau felcsigázva. Ha azonban a iiiuth befejeződik és a csapatok kivonulunk, akkor „zitgva-bugva tori át a gálái- a közönség, egy pillanat alall he-ozöulik a győztes csapat egylotm és baráijai, onasi szökésekkel ugorják át a padokat és megkezdődik a győzelmi tánc. A czapatok hosszú sorokban helyezkednek el s vad kiáltások és meg vadabb zene mellett oriasi bakugráeokkal körül az egész jáu-klerel. A legvadabb indusláucok se igen különbek ezét; amerikai Merjjtuitmtáucokuál.
A yell-ek pótolják a német diákok éneklését és megvan az a jó tulajdonságuk, hogy a mmi zeae-(\'«ók is megcselekedhetik. Igaz ugyati. hogy a német burschdalok szebbek és szelídebben hangzanak, -\'¦¦"ii\'.uii az amurikai diákok ugy énekelnek, ahogy tudnak; és ha nem is szépek és melodíkusak a yell-ek, l\'e míudenesotre érdekesek és ugyaucsak drámai ha-lá8"^k ... az idegennek. Hiszen a yell nem ia ének, \'"\'cm csatakiáltás. Ha azután egyik csapat legyőzi a másikat, ugy legfőbb vágya a legyőzött csapatnak ezt i sportbirnevón ütött csorbát mielőbb kiköszörlllui.
így mulat az amerikai diák.
gylll
messze kiható értéket kölcsönzőt!, a bók i«, nem mint alárendeltje annak, de mint társa,
hogy ezzel a mienket ft többi városok alakuló gyűlése mellyel egyszerre együtt szülelík
fölé helyezte. Lelkes, meggyőz.\', és szellemes bosZ\'
Ile valamint az élénél, ugy a bóknál is.
dében ajánlotta, hogy Nagykanizsán női ipariskolát nn szem előli kell tartani a szép ízlés szabályait
állítsanak, hogy a nők !¦> nkliv részt vehessenek a magyar ipar munkájában. A magyar állameszme követelése az is, hogy a tiókel kenyérkeresetre lailit-suk Steiner Janka bestédéi zajos éljenzéssel fogadták ?1 mint alább látni
kezdi-.....nyezese lolvlán nem marad eredménytelen
Haj ilu Gyula dr. beszédének megszívlelendő , része az, melylyel a helyi ipar pártolását ajánlotta a közönség nagy tetszésére.
Kzek illán llerielendy elnök a tulipánkert nagykanizsai fiókját megalakultnak kijelenti.
A megalakulás után Zerkovitz Lajosné jelentkezel! szólásra és lelkes hévvel a kövelkező. nagy t.-i-/.e*t aratoti bestédéi mondta:
Igen Tisztelt Krteketlet! Ugy hiszem, hogy nemcsak a saját neveinhen, de az összes jelenlevő lelke
a) Ne fajuljon ¦. bók hizelgessé, mert akkor rossz haiá-t fog szülni. Helyeseit mondta Dnbarry asszony az ót bókokkal elárasztó udvarí emln-ruck egykor; „Ltíih. nz ön szavai édesek, ami pedig na-a!o, az egy nemes ek úrasszony <a i j -.i • i.
„,„„,i ..„„(,„:\'....!i |WM Mies, az sokszor undorító is?•
bi Ne legyen a bók erölleteit, hanem világos és könnyű. Ne legyen pislogó tűz, mely erőlködve kap csak Itíugru. Legyen rakéta, de csak üuttepí rakéta, mely nem gytljl. uem éget, hanem mulsttat. Voltaire, a bók teremtője mindenkor szívesen latolt vendég volt az udvarnál könnyű, eleven társalgása miatt: sőt maga II. József Is, midőn a francia uralkodót meglátogatta és ott az ót fogadó D. grófnőt karjával kínálván meg, azt e\'fogadni vonakodott, egy bókkal döuté szét ő s a király kedvese közötti válasz-
\'I.....Wk -ive wallatát
királyné !
S ezen lette által oly hatalmas szövetséget nyert benne ügyének, — hisz I). grófnénak akkoriban nem
kövfilem akkor, midőn igaz örömmel kon«találoni
hogy Nagykanizsán, eun- határszéli városban, mely viszonyaira
már fekvésénél l* lógva hivatva van a magyarság L,\'...«i..: „ i,A„
érdekében missiói twliesitent. a fulipiín-szövetség megalakult. .Megalakult azon szövelség, mely hivatva lesz a magyar ipart támogatni és a magyar szellemet terjeszteni. Hivatva lesz mindent elkövetni, hogy liti
i Kerülni kell a bóknál a pórias köznapiságot. Az illem s a velünk társalgó személyhez való viszonyunk legyen mindig a batár, hol a bók mozoghat, hanem azért mindig szabadon röpköd|ön, meri ellenkező eselben keresett bókká válik. Ha a bók folyto-
odaadó (ámopatója WMM azon Uagy áulakolá>- ^ bégünket árulja el
nak. mely egy |obb sorshoz vezető utón hazánkat _______ ^ „:„j,.„ k.™„„.,.i ,,„ai,„BLi iaD« « »»an.
nagygyá iparunkat gazdaggá tegye és gyermekeinket --magyarrá nevelje. A tulipán lesz nálunk ts jelkepe és szilárd kapcsa az összetartásnak és hú tolmácsa azon érzelemnek, mely ezen Ünnepélyes pillanatban egész valónkat átrezgi, A tulipán-szövetség legyeit a mi várunk, a mi világiló-toruyunk. honnan csnk áldás, jólét és megelégedés stigározzék hazánk minden polgárára Legyen ezen szövetség a magyar nemzet boldogságának és dicsőségének édes kelyhe, olyan.
ugyan, d« minden bizonynyal unalmassá lesz s gyeu-
A bók kulcs — mondja egy francia Író — mely & nők szívéi nyílja meg számunkra és még azt teszem hozzá, hogy: „de a kulcsot is forgatni kell tudní 1"
ZALAI KÖZLÖNY
un»;, május ia
HÍREK.
Kalivoda Kata.
Kalivoda Kata, München bpn élő fe.stómüvésznŐ, a nyáron eljön haza és Gelse közelében (Buslakm) néhány hónapra terjedő kurzust nyit a pleinaír festészetre, vagyis a festésnek a szabad természetben, természetes világítás mellett való tanítására.
Ha valaki visszatér a hazájába, a sokfejű, kiszámíthatatlan közönség mindjár t azt suttogja: l In ! ha olyan nagy művésznő, miért nem marad Mű non énben, vagy miért nem megy Pestre, ott hol a művészetet jobban becsülik, mint nálunk.
I\'égy nyugodt kedves publikum! Kalivoda Kata nem végleg telepedik le Oelflén, csak egy pár hónapra felállítja műtermét, mugával hoz Münchenből növendékeket, hogy együit dolgozzanak magyar motívumokon, magyar tájakon, szóval magyar hangulatos képeken.
Mikor arra figyelmeztettem a mi városunk szülöttjét, hogy nem lesz-e káros befolyással az ó vállalkozására az a körülmény, hogy Gelsén nyit műtermet, hisz Gelse nem olyan mint Dachau, a München melletti festókolónia ; azt válaszolta nekem : „Tessék elhinni, Gelse csak azért nem Dacban, meri magyar. Sok tekintetben fölötte áll annak, ismerem mind a kettőt.
A festészetlel már sokan próbálkoztak Nagykanizsán, bivatottsággal és hívatoltság hiányával biró emberek is. Itt voltak Major JemÓ, Koroknyai. Kárpáti Jenó. de mindannyi abbahagyta, mert közönségünk a köznapi dillettánskodáson tul nem emelkedik fel
A i...../!¦¦ • és különösen a festészet terén
teljes az ugarolás A festészet messiásának még el kell jönni. Púdig nem mondhatjuk, hogy Kanizsán a tehetség kevesebb, mint másutt. De egyrészt a tanítványokban ninosen meg a komolyabb művészi törekvés, másrészt a mesterek ís hibásak, mert sok volt kö/.lük a kontár és művészi sikerekre alig hivatkozhatott kőztük más, mint Major. Koroknyai és Kárpáli. Pedig anélkül a közönséget, mely nem áll önálló nézettel biró mű-1 itélókből, nem ismeri el senkinek se művész voltát.
Kalivoda Kata könnyű feladat előtt áll Sokan a népszerű „Kakas Marion\'-ból ismerhetik hangulatos, Hokszor szatirikus ceruzarajzait mindig magyar lélekkel megrögzítve és a „Szalon" kiállításaiból ismerhetik festményeit s Stúdiumait. A budapesti hírlapok mind elismerőleg nyilatkoztak művészeiéről és komoly, folyton tökéletesedő tudásáról. Az; alig 20-21 eves magyar leány nevét, mint illusztrátorét és festőét az elismertekkel együtt már is emlegetik.
S ha majd a budapesti hírlapokban sűrűen fogjuk olvasni az ó nevét, ha Lyka, Nyári. Szarni és Diener a hivatalos fémjelzéssel fogják ellátni az ó képeit, akkor a kanizsaiak és letenyeiek büszkén fogják verni mellűket és mindegyik lesz az a próféla, aki
már előre tudta, hogy teringettét, ebben u Kahvoda leányban milyen derék művésznő rejlett.
Kalivoda Katára né/ve nem sokat jelent, lesznek-e kellő számú növendékei, nem lesznek-e V De tény at, hogy ö nyáron, ősszel festeni fog.
Ablakomon át szürke, omladozó kófal-keritésre tekintek, a fal mellett emelkedik egy vadgesztenyefa. fesló rflgyekkel és virágokkal. Tudom, mit jelent ez! Lényüknek adnak kifejezést. Az igazi művész is ilyen. Mikor fest, kényszerűségből fest, mert nyilatkoznia kell. Kalivoda Kata is azért fog Buslakon festeni.
dh VILLANYI HENRIK
- A hivatalos lapból. Áthelyezések. Az igazságügyminiszter Hubies Károly nagykanizsai kir. törvényszéki aljegyzőt a nagykanizsai kir. járásbírósághoz, dr. Stolcer László nagykanizsai kir. járás-bírósági aljegyzőt pedig a nagykanizsai kir. törvényszékhez helyezte.
— Halálozások. Wilheim Ignác magánzó K.i éTU korában meghalt. Az elhunyt régebben tekintélyes fakereskedó volt. Halálát neje és két leánya Dr. Uoflmann Józsefné. bécsi tekintélyes orvosnak neje és Ftaeher Pálné. Zalaegerszeg nagybirtokos ueje és kít-rjedt rokonság gyászolják. F. hó lo-éu délután ft órakor temették a közönség nagy részvétével.
Súlyos veszteség érte Maurer Károlyt, az Usztrák-magyat bank helyelles főnökét óh a magántisztviselők helyi bizottságának elnökét. Hét éves kis Ka, Miklóska halt meg esiitörtököu Nyíregyházán, hol nagyszülőinél tartózkodott A kis Ibi holttestét, kinek halála az ismerősök körében mély részvétet keltett, ma temették.
Özv. farkas Mihályné folyó hó in.én életének flo-ik évében Nagykanizsán elhunyt. Farkas Jenő, a Krausz és Farkas nyomdatulajdonos cég beltagja édes anyját gyászolja az elhunytban, kii tegnap temettek nagy részvéltei.
— Bizottsági ölés Nagykanizsa r. I. város r>\'gale bizottsága í. bó in-éu a városház tanácstermében Vécsey Zsigmond pnlgármonier elnöklete alalt ülésezel! melyen számos kihágásj figvhen hozta meg határozatai és egyéb hivatalos Ügyeket iniézelt el
— Az egyesületek és munkás&zö vétségek megvizsgálása. K tárgyban Zalavármcgve alispánja rendeletet bocsátott ki Kz uz egyesületek tárgyában 1875. évi május hó 2-án 1508. sz. a. kiadott belügyminiszteri rendelet alapján elrendeli, hogy az illető hatósága terű leténh\'vó összes munkás egyesületek és szövetségek működését .irra \\ onatknzó.ag, hogy megfelelnek-e azok az alap-zabályoknak, megvizsgálja, továbbá állapitsu meg, hogy bírnak-e ala|>szabályokkal és mikor, mely számok alatt leltek azok jóváhagyva, továbbá tekintettel inra, hogy az uióhh hivatkozóit rendelet szerint munkás egyleteknél nem
engedheti meg f iókegy Iet ek alapítása.
á 11 a ji i t s a m e jí a z t i s, . h o g y li « m f i ó k e g y-I etek-e a hatósága területén levő munkásegyletek végül az emlilelt felügyeleti |og gyakorlása szem pontjából állapiisa meg azt is, hogy kik ezen egyleteknek a tagjai.
— A villám-ügyben kiküldött bizottság kedden délután ülésezel! Tudósítónk érdeklődött a gytllés lefolyásának részletei után. de kérdezósködésére megtagadták a felvilágosítást.
— Éjjeli szivárvány. Hétfőn éjjel tíz óra tájban amidőn teljes pompájában világított a hold. az égbolton kettős szivar.ány keletkezelt. Az egyik élénk színű volt, a másik elmosódott. A ritka szép tünemény negyedóráig gyönyörködtette a város lakosságál.
— Dalünnep Nagykanizsán. A Dunántnli Dalosszövetség augusztusi dalosrersenyére - nagyban folynak az előkészületek. A választmány e héten szét-küldötte a védnöki tiaztségre felkérő átiratokat. Felkérték továbhá tiialay Sándort, a „Zala" felelős-szerkesztőjét az alakítandó sajtóbizottság elnökéül, Villányi Henrik dr.-t, a .Zalai Közlöny- felelős-
\' szerkesztőjét a sajtóbizottság alelnökéül. A teljes I bizottság megalakítását az elnökség fogja eszközölni . Itt említjük, bogy régi szokás szerint, a uagykanuwai \'versenyeit is jelennek meg „Kmléklapok." Kz a
nagyobb terjedelmű díszmunka arra szolgál, bogy az {ideözöulő ezernyi idegen vendég ittlétekor a versenyre
és a város vi-zooyaira vonatkozólag tájékoztatót találjon
a könyvben és távozván tőlünk, azt az itt töltött
kellemes napok emlékére megőrizze.
— Hazanas kapkodás. A következő levelet , intézték hozzáuk : Tek. Szerkesztő Ur ! Kngedjo meg,
hogy lelkes Tulipános hangulatomban én is hozzájáruljak ahhoz a hazafias kapkodáshoz, mely édes magyarjainkat mindig jellemzi. Mert kapkodás van mindeneseire a tulipán-mozgalom iparpártoló megnyilatkozásában. — A városunkban, de a?, egész hazában megalakult tulipán-mozgalom kapkodását leghívebben jellemzi maga a tulijiáu, melyet széles h hazában annyi Ízléstelen formában gyártottak és gyártanak, hogy szinte nem szereli uz ember magát vele .ékesíteni." Nagyon helyes lett volna, ha az intézők néhány művészt megbíztak volna, akik az elmarad-halatlau magyar címer fölé vagy kóré (az ízléstől, a tervtől függj díszes stilizált tulipánt alakítottak volna Mert az Ízlés fejlesztése is egyik hathatós: eszköze az ipar haladásának. Knnek elmulasztása az egyik kapkodás. — Néhány evvel ezelőtt azt hiszem Wlisjld miniszternél valami gyujtógyáros azt kérelmezte, bőgj gyújtó gyártmányait ajánlja a (auitóknak, akkor a tiszta jövedelem bizonyos 0 ,,-át kulturális célra adja. A bölcs, hazalias miniszter 8 kérés teljesítését kereken megtagadta, mert a haza többi iparosait, gyárosait ilyen módon szándékosan megkárosítaná, ami pedig nem lehel célja a kormányunk. Kzzel a bölcsességgel homlokegyenest ellenkezik a Tulipános-kert intézkedése, aki azzal akarja a honi ipar párlolátál példa* kejilil lelálliiaiii, hogy monopóliuméi ailolt a Fisch-r Kmil cégnek a tulipánok gyáriására. At egyesületnek ez az Intézkedése feltétlenül hibás és elítélendő. Meri hogy hazánk fó- és vidéki városainak ij.arosai miért legyenek kizárva az e téreu is elérhető jóvödelemból, azt nem értem. Igaz, hogy a Fischer ceg liu" ,,-ol ád a tiszta jóvödelemból, de a tulipán gyárlásuak vidéki váioaok szerint való décentralisâtíója sokkal tGbb jövedelmei adott volna az egyesületnek és sokkal több hívet szerzett volna az eszmének.
Kz a második kapkodás voli.
Vagyok a lek. szerkesztő urnák hive :
TÁRNA.
Kddig szól t. munkatársunk panaszos levele A levél íróját mindenesetre nemes intenció vezeti lelszólalásábau. Nem akarjuk ugyan védelmünkbe venni sem a fővárosi Tulipános-kort intézőit, sem pedig a Fischer céget. Különben ez utóbbi mono poliiima ellen uz országos ékszerész egyesület !a beadványt intézett a kereskedelmi miniszterhez. Mi azonban e monopóliumnak teljes magyarázatát találjuk : Klószor is a 60? ,,-ban. Kz az előkelő, megbízható cég ennyit ajánlott fel. Kérdés, fulajánlott-e volna más is ennyit, s ha igen, ki lett volna biztos afelől, hogy
MIT IGYUNK?
bog. egáeaségünkel magóvjuk, — m.rt I , , caakla . lerm^NiHe. MKéiiNitva. ^-..ványvljt erre a l.gbliloa.bb óvó.i.r. IgJPDk Mollal
A mohai Agn...rorra.l, nini ir.rme.ietc. ütnünk,, n.rin,.,., íílieltenüt ti.,.., kellem*, i
mÍr%°!í"Í "Sr",^::,,^ ."mű? ,\'""^"l)m «»¦"»\'••, ¦• »»««•\'\'\' b.l.,..«.kn.k. 20 o,a „cl.l.on,.....u..... hoSy még r.g.l.u. b.,.g.«g.k,»l ...
S\' ;¦, í\',m,S!^«SÍ\' l,;,v" \' ywi»—mm a,....,,..., <*•*. L.íj.i...bb ».»0,1 ...k..k,ni.,,.k Sm »LJt\'SSmi »i
. , , , , F . «gne.-iorra, vti.t . l^,(eKenyehl> ci»l>er I. küim.cn mceircrer ic..d. nnt-yoU, vld.ki .árutokban lerakniuk .retver- . - , , , ¦ ,
l....k, .t,.uu„ a forrt. kMM i.».„„8 (».«, !.„.„ k.ph.lo. A ,,rra.k...l0.íg. Kaun.lu „InSen UgSJZ l.lZ:,.^ [„„Sün. Kedvelt liOlVlZ1
forriii, ín j gjoiuor-. Iiíl- t\' Ifpsikitiilliil szabadulni alanal.
forrást. In a lesílujl gj.gjiüii akarJD..
forrást, la tltijribii.) h tmüíá uiiroL illan, bt,
forras\', lia mijliajollól !! sárpiislijl siabaiiulii thná.
Halminál fo.va nemcak l,|,l„. rm.cr íertlSiü elemek ellen, li.nem
úiléglOl
1906. MAJÜS 12.
ZALAI KÖZLÖNY
5
ggjfjj ismeretlen kis cégek befizették rolót sí összeget. rVher cég megbír,hatóság*, pontossága garantálta a jelvények pontos szállítását. Különben pedig maga a mlinán vásárlása még csak esekélj része az ipar-pártolásnak. Ha igen tisztelt munkatársunknak volna ( kérdés megoldására pozitív indítványa, szívesen leközöljük és támogatjuk. Bár nem hisszük, hogy a Tulipános-kert jövedelmét máskép bíztosithatnók.
_ A zalamegyei ált. tanítótestület nagy-kaniwai járásköre ez évi rendes közgyűlését nintj. ruájus hó 17-ón (csütörtök) délelőtt u órakor Zala-(jienlmihályon. az elemi népiskola helyiségében fogja megtartani. Tárgyai: I. Mult gyűlés jegyzőkönyveik felolvasása és hitelesítése. a. Gyakorlati előadás Sémolh Jenő zalaszentmibályi tagtárstól. 3. Üj tankönyvek ismertetése. Szabadon előadja Steíner .lanka mgtársnÓ. 4. A régi és uj tanterv Összehasonlítása, Licrgye Sándor nagykanizsai rendes tsgtól ft. A unitok törvényéről, értekezés, tartja Kertész József, t jkőr alelnöke. 7. Netáni indítványok
— A palatábla alkonya. A budapesti tanítók liaiodik kerületi körének közgyűlésén kimondották a halálos Ítéletet, a gyermekéveink hú kísérője, a dajjók palatáblára. A tudomány első dadogásának feljegyzésére szolgál a farámás fekete tábla, melyet kockákraj lm kettős vonalakra osztottak aszerint, hogy szám-\' vetésre, vagy írásra szolgál. A hegyesre faragott1 l\'ilavesszó csikorogva szántott végig a fekete, hideg, értéktelen kövön, amely nem könyörült meg a szegény nebulón, aki hasztalan töri a fejét, hogy mennyi „•JXS"? és milyen hetükből áll „ur ír" ? Sok baja v.iii ezenkívül is a kís vértanúnak a palatáblával. Ha s /.Huegen lógó spongya túlságosan nedves, a táblát vízözön borítja és ... nem (og a „grifli." Ha pedig inlságosun száraz, nem törli le az írást s a nedves Btiviflsot pótló nyál annyira bezsírozza a palát, hogy még ugy se fog a gríflt Hát amikor irigy pajtások titokban letörlik a keservesen elkészítőit házi feladatot! Vagy amikor utcai csaták alkalmával diríbról-darabra törik a tábla!... Mindezek a bosszantó és szomorú dolgok véget érnek, ha a palatáblát egyszerűen be* szüntetik és a papirkorszakuak még eddiginél U na-gyobb felvirágozását idézik föl. A kicsinyek meg sem érzik, meg sem értik, milyen nagy változás áll l»- a palatábla halálával, csak mi öregek tekiullluk bánatosan első iskolai barátunk — és zsarnokunk — kimúlása iránt
— A nagy per. A kiskaiiízsaíak által meg-indított válóperben vasárnap lartotiák az első népgyűlést. A Kís- és Nagykanizsa közötti ulválási ügyben nem határozott még a népgyűlés. Hegoríüs (iyórgy joghallgató ismertelte az ügyel olyan irányban, mint azt a Zalai Közlöny mull Htámában megírta. A körülbelül ezerötszáz főnyi kískauizsai közönség nagy tetszéssel fogadia Hegedűs lelkes, tanulmányra valló tarlaltuas beszédét.
— Koszor tpotló adományok. F. hó 8-án elhunyt Wilheim Ignác iránti kegyelet jeléül adakoztak: A gyászoló család úu kor., Scherz J. Mór és neje, Zerk\'oviiz család, Iíapoch Gyula ügyvéd és neje 10—Hl kor. Összesen St) kor. Az izr. Szent-egylet.
— Fegyelmi vizsgálat egy polgármester ellen. A zalaegerszegi városi képviselótesület csütörtöki ülésébeu kimoudotta. hogy a város polgármestere, Várit idy Lajos ellen fegyelmit indít. A fegyelmi okául töhb félét Binlitenek.\'
— Daruvár-fürdöből a következő értesítést kaptuk: Emo kies fekvésű, hazai vasas- és iszapfürdőnk a le\'olyt évadban ísmét örvendetesen fellendült, ami a komfort tekintetében eszközölt újításokon kívül, első sorhan a nŐÍ bajoknál, köszvéuynél, csuznál, különösen pedig ischiásnál elért kíiűuó
gyógyered menyeknek tudhatók be. A tevékeny furdó vállalatnak Daru-ár folytonos haladására és emelésére irányított törekvése folytán, a fürdővendégek száma előreláthatólag évről-évre emelkedni fog.
— Mikor a cigány ezavaz. Csáktorujai laptársunk írja az ottani választás eme epizódját:
Kiáltja a szavazóterem ajtajánál álló rendező:
— .Most Muracsány község Ziegler párti szavazói következnek."
Ki !¦¦¦ a Landatter párt felől közeledik egy nemzeti színű tollas cigány. Rá rivall a rendező:
— „Nem hallotta, hogy most a Ziegler párti szavazók jönnek, hiszen maga Landauer párti.-
A cigány nagy flegmával csak igy- szól:
— .Igen, én a Landauer párton vagyok, d e ott csak muzsikálok, a Zieglerre pedig szavazok.
— Döntés előtt! Mai számunk Dörge Közlönyének egy külön kiadásai tartalmazza. Tisztelt olvasóinknak ajánljuk sorsjegyeiket ezen a szerencsétől különösen kedvolt bankházban beszerezni, mely központját május l-én Kossuth Lajos-utca -1. alá helyezte át. Egész Budapest ott vásárolja sorsjegyét, uiört az ismert közmondás: „Uj ház, uj szerencse." Altalános a vélemény, hogy a 18-ik sorsjáték nagy nyereményei a Dörge Frigyes bankház I. vevőinek
¦ ]ut osztályrészül. Csak aki azonnal rendel, számíthat niég egy Dörge-féle szerencse szám meghatására
— Különös párbaj. Krdekes eset tartotta I izgatottságban egyik felvidéki városka lakóságát. A
vármegye estélyen két jó barát, F. főhadnagy és > K. megyei hivatalnok valami csekély nézeteltérés miatt I keményeu összeszólalkoztak. A dologból párbai lett. A segédek azonban nem kardot és nem is pisztolyt választottak, bauetn az amerikai párbajnak egy különös módjában állapodlak meg. A felek mindegyikének egy oszlálysorsjegyet kelleti beszerezni és amely sorsjegy a legközelebbi húzáson kisorsolunk, annak tulajdonosa életben marad, a másik léi azonban köteles egy éven belül az életnek bucsut mondani. Az izgalott-I ság tetöpoutiára hágóit, midőn a m. é. április Ift-Ün Lukács Vilmos bankházától sürgöny érkezeti, hogy , K. főhadnagy sorsjegyével a 40iuiOO koronás ló-, nyereményt nyerte. Nem sokáig (ártott az izgatottság. ! mert a másik fél már a kővetkező napon ugyancsak \'¦/\'¦n bankháztól azon örvendetes hírt kapta, hogy az ö | sorsjegye szintén főnyereménnyel sorsoltatott ki. Ks így Lukács Vilmos bankháza kél halálra szánt tinther-\' nek nem csak az életét menictlo meg, llatiem jóléthez is segitelte őket. A felek ezután természetesen kibékültek.
— Boldogító örökségek. X. Károly \'?1 éves városi hivatalnok volt, mikor váratlanul nagy örökség birtokába jutott. Ugyanekkor egy barátja utolsó óráit élte és a gazdag örököstől a következő szavakkal búcsúzott: „Tudod, hogy leánynóvérem szegényen marad bálra Beád bízom ót I- s minién barátjának
i szavát adia, hogy K. Luizáról minden tekintetben gondoskodik, barátia nyugodlau lehunyta szentét. — Károly magával vitte a i7 éve« leáuyt legénylakásaba. ahol társalgónőjéve! külön lakosztályokat rendezel! be ! részére. A szép leány és a gazdag fiatalember megelégedésben éltek együil, mintha testvérek lettek volna és a vonzalom már szerelemmé változott mind\' keltőben, anélkül, hogy egymásnak ert elárulták volna. X. Károly nem akart visszaélni helyréiével, Lujza pedig szegény volt s nem is mert arról Álmodni hogy Károly valaha elveszi (eleségül. Kgy napon Lujza ebéd utáu elmerült az újságolvasásba és egyszerre felkapta az uiságoi, kiieriletle az asztalon t) hangosan felsikoltott: „Károly! a sorsjegy, melyut Torok bankházában vásárolt nekem, megnyert" a (iiitiOOO koronát. Most már nincs akadálya annak, hogy egymásé legyünk" és szenvedélyesen álölelle
boldog barátiát. „Való hát . . . Teljesen.....góstetl
örököltelek? kérdé Károly. „Ks én\', válaszolt a leány csengő hangon, „nem a sorsjátékon nyertelek-e meg?" Nincs mosl boldogabb pár e világon.
k „nagylelkű" közgyűlés.
Ablkuk a leliUii latátá, iaiiiál. A ¦zólátizabeuUáf; korlátozás*.
Mikor az asszonyok szavaznak
Vasárnap délután tartotta a Nagykanizsai Klaó Temetkezési Egylet közgyűlését. A közgyüléa rendkívül zajos lefolyású voll. Tudósítónk jelentése szerint a következő események történtek:
1. Az egyesületi vagyonban beállolt hiány megfizetése alól a közgyűlés lementette ax akkori elöljáróságot annak ellenére hogy a felettes hatóság, a Városi Tanács a hiány megfizetésére kötelezte az illetőket.
•J. A zárszámadások előterjesztésénél szólásra jeleulkezóket a közgyűlés lehurrogta.
3. Ax alapszabályok intézkedése ellenére a nők személyesen gyakorolták szavazati jogukat.
A közgyűlésről a következőket írja tudósitónk: A Nagykanizsai Klaó Temetkezési Kgylet ax alapszabályoktól ellérÓleg nem Vízkereszt napján, laituár i -.ui. hanem május hó (i-áti, vagyis négy hónap múlva i.u t.iiu meg rendes é.í közgyűlését. Kit Munkácsy Nándor elnöki megnyitójában azzal indokolta, hogy at Egylet vezetősége elleti a városi tárnics még llllM-heu lolyatnalba tett vizsgálat befejezéséi kellett bevárni, ami csak most nyert befejezést.
Kollsy Lajos számvizsgáló bizottsági tag terjesx-U\'tte elő a in ni: iüii.V évi zárszámadást és kérte auuak elfogadása alapjáu a vezetőségnek a fulmeutrény megadását.
A zárszámadásié..\' bár többen is hozzászólni kívántak, de Lene Boldizsár választmányi tag közbevetett hangos iudiuányár* a zárszámadás zajos ellenzéssel ellogadottuak lett kijelentve és a szólásra jelentkezőket nem engedték hozzászólni Ezek után a hozzászólások már hiábavalók lettek volna és igy a közgyűlés a felnieiitvéuyt megadta.
Ezek után a vcxeló>ég megbízásából Hajdú tiynla dr. elólerjeazletlw a városi tanács állal 1904.* évben feljelentés folytán megindított vizsgálat „Vég-halározar-át, mely szerint az alakulástól, vagyis lÖÖÍl. évi április hó l-tól 1904. évi december hó .íi-ig működött elöljáróságot, a felelősségi fokozat szerint 4*2 K. ön flllér hiánynak az Kgylul javára való megtérítésére kötelezte, ezenfelül pedig a felmerült !U:> K. eljárási díjnak megfizetésére az Egyletet kötelezte a mulasztók elleni visszkereseti jognak érintetlen hagyása mellett.
Az előterjesztést heves közbeszólások kai kisérték, vegeredniéuyebeu pedig a közgyűlés az eddigi vezetőséget a 4HU K. őt) fillér hiánynak megtérítése •161 felmentette valamint a megállapított 046 korona eljárási kOlteéget — a mulasztók elleni visszkereseti jogról való lemondás mellett — az Egylet vagyonából leendő kiűzetését rendelte el, illetve a kiűzetésre a pénztárimtól ulasitotln. — Értesülésünk szeriül 6 határozatnak első része elleniéiben van a felettes liatusng határozatával.
Kulluy Lajos korelnök indítványára elnöknek egyhangúlag Csóka Ferdinánd alelnöknek Lene Bol-dizsm, pénztárnoknak Mestcry Ferenc, jegyzőitek Folkineier Júz-sef és pénzgyűjtőitek Ágoston Flórián lett megválasztva. Ezeken kívül meg i tagit számvizsgáló bizottság és 10 választmány 4 póttaggal lett választva.
A közgyűlés Iclolyáró; előadottakat még kiegészítjük azzal, hogy «z Egyletnek uöthgjai a közgyűlésen jelen levőknek nagyobb leiét tette kí, ami szintén iilupszidiály ellenes, mert a nők meghatalmazott által gyakorolhatják szavazati jogukat, meghatalmazott pedig csak lérll lehel
Al EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
Z A 1, A I K Ö Z L \'"> N V
i906. MiJUS 1!
Itt kell ntegerolitenatik meg azon kürOlméiiyt is, bogy a városi tanára állal hozott Véghitároti! ellen a vezetőség által beadott lelebbezés visszavonását a kozgynlés szintén batározalilag kimondia.
Kivánesiak vagyunk ezek tilílu. hogy a vezetőség által össietobonoll közgyűlés határozatára mily orvoslást fog a felettes hatóság alkulmazui.
KÖZGAZDASÁG.
Pisti Magyar Kereskedelmi Bank fiókja.
Nagykanitaa. mftjut 1?,
Nagy fontosságú eseményI tárgyalnak néhány nap óla a nagykanizsai pénzügyi körökben. K kórok híradása szeriül a Festi Magyar Kereskedelmi Bank városttukban fiókinlézetelet alapit, A bank eme ata* pitását a pénzintézeti vezető körük rendkívül fontos eseményként tárgyalják s ez késztet bennünket arra. hogy e pénzügyi eseménnyel mi is foglalkozzunk.
Ha tényleg igaz, a pénzügyi körökben nagy poziti vitással tárgyalt eme hír, ugy ez nagy jelenti-ségü esemény lesz nemcsak városunk pénzügyi, gazdasági életében, hanem egész Zala- és Somogyinegye közgazdasági életében.
Aki csak egy csepp pénzügyi érzékkel is rendelkezik, teljes tudatában vau annak, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak — eme több mint hatvau éves szép múltra visszatekintő előkelő pénzintézetnek — fiók alapilása e vidék általános gazdasági életére nagy befolyással lesz.
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank országos lelentóségének méltatása meghaladja lapunk keretét. De hisz köztudomású dolog, hogy eme intézetnek alapítása első évétől. 1843-tól kezdve nagy szerepe jutott Magyarország gazdasági életében, s nem túlzott a pénzügyi irók ama állítása, hogy az intézet mindig tevékeny, hathatós tényező volt az uj Magyarország kifejlődésében és felvirágzásában.
Hasábokat kellene tele írnunk, ha elakarnók mondani, hogy mily korszakokat élt át az intézel a mai napig és miként fejlődött a körülbelül egy millió koronával alakult pénzintézet Magyarországnak úgyszólván legelső vezető pénzinlézetéjévé.
Az intézet üzletévi kimutatásának kolosszális számait nem soroljuk fel. Ha csak azt emiitjük, hogy a bank részvénytőkéje és tartalékalapja több mint 70 millió ki.i..in, akkor már képet tudunk alkotni az tutézet nagyságáról, mely L á n c z y Leó elnök-igazgató, az európai birti pénzügyi kapacitás vezetésével még fokozottabb mértékben fog emelkedni,
Ezeket a momentumokat kell tekintetbe vendünk, ha megakarjuk fontolói a Pesti Magyar iKereskedelmi Bank fiókja alapításának jelentőségét.
\\alóban nem tartjuk túlzottnak ha eme fiók alapitásról, mint nagy fontosságú eseményről beszélnek pénzügyi körökben. Hisz még kisebb vidéki ¦ intézetek is nagy szerepet töltenek be a gazdasági életben. Mit jeleut tehát egy vidék gazdasági életére, ha egy ily nagy intézet helyezi bele működését a közgazdasági élet lüktető vérkeringésébe? Óríásil!
Az iulézet egész mullja igacolja a Ilók alapilás jelentőségét. A bank működése mindenütt nagy eredményeket ért el, nagy behatással volt az illető vidék kereskedelmére, iparára, egész gazdasági életére.
Hasonló szerepet fog betölteni a nagykanizsai liók intézet is. A gazdasági életnek történeti jelentőségű eseraéuye lesz ez Nagykanizsán. Alig ha lest a vidéknek és városutikuak olyan jelentőségteljes közgazdasági mozzanata, mely nem fogja érezni a bank működését. A nagykanizsai intézetek eddig is megtették erejük szerinti kötelességüket, de a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak fokozottabb mértékben lesz módjában ett megtenni. Élrezui fogják e működés áldásosségát a kereskedelmi és ipari vállalatok, a gazda társadalom, sót még a vidék községei is, melyek közelebb jutva ez iutézvlbvz. módjukban lesz a községi hitelükéi olcsóbbá és elviselhetőbbé tenni. Zala- és Soinogymegyében, sót még távolabb is mindenül! nagy szerepe jut majd ez intézetnek és különösen nagy szerep jut néki Nagykanizsa városának ipara és kereskedelme föllendítésében és a hitel viszouyok megjavításában.
Maga Nagykanizsa városa jelentékeny adózót kap az uj intézőiben, igy léhát a nagykanizsai Hók megnyílását Örömmel veheti hírül a város minden polgára.
A bank liók alapilása a pénzintézetek életében is jelentőségteljes változási fog okozni. Ezentúl nem kell a budapesti, wíeni és a többi ausztriai pénzintézeteket fel keresni, hisz itt közvc.len összeköttetésben fognak állni egy előkelő fővárosi intézettel, ami, hogy mást no is említsünk, nagy kamat megtakarítást jelent. E vidék pénzintézetei e szerint szintén \'•sak örülhetnek az alapitásnak.
Keltesszük már most a kérdést — habár ezzel bizonyára a sorok írójánál sokkal nagyobb szaktekintélyek foglalkoztak — vájjon lesz-e tere a pénzintézet működésének, vájjon jó pénzügyi iransakció volt e ez a bank részéről V Hát bizony e kérdésre\' maga a közgazdasági élet adja meg a legpozilívebbcn hangzó igenlő feleletel. Nagykanizsa városának nagy pénzintézeti forgalma, a város kereskedelmi, ipara és fejlődő gyáripara, a vidéki gazdasági és pénzintézeti viszonyai a legteljesebb sikert helyezik kilátásba az Uj Hóknak.
Igazolja azt ama körülmény ís. hogy Nagykanizsán és vidékén mintegy 20 fővárosi, wíeni és más nagy intézet talál működési teret.
A bank fővárosi igazgatóságában egy oly férfiú Ül, ki teljesen ismeri vidékünk közgazdasági éleiét, .sőt ennek ö maga is egyik nagy vezér embere. Ez a férfiú: tiutuiann Vilmos báró. Mint pénzügyi korokben beszélik, ö volt az aki felhívta u vidéki liók fontosságára az intézet igazgatóságának Ügyeimét s ezzel érdemet szerzett nomcsak fenn, hanem különösen a mí vidékünk közgazdasági életében, melynek különben ó a fővárosból is mindig lelkes támogatója.
Ha Összefoglaljuk fejtegetésünket — melyet kötelességünknek tartottunk elmondani — akkor arra 1 a végső következtetésre julunk, hogy a Pesti Magyar \\ Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókja sikerrel fog járni az anyaintézetre és baszna lesz ebből megyénk és a szomszédos megyék közgazdasági életének.
i l*>
Felszámoló pénzintézet. Jó forrásból ért««ü lünk, hogy a Kereskedelmi és Iparbank Kéaz vénytársaság Nagykanizsán a közeli ! hetekbeu összehívandó rendkívüli közgyűlésen ki-. mondja a felszámolást. A felszámolási idő, a terv 1 szerint, már július elsején megkezdődik. A felszámolást a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókja eszközli oly formán, hogy átveszi a bank összes aktíváit és passzíváit, a részvényeket pedig darabonként Ifit) koronával és 4 korona félévi osztalékkal beváltja. I\'éuzügyí körökben az a véleménv, hogy e pénzművelet mindkét félre elóuynyel jár. \\ Pesli Magyar Kereskedelmi Bank fiókjának fontosságával e rovat éléu foglalkozunk,
| A munkásmozgalmak ellen. Arvay L(.
jos Zalamegye alispán hetvenes lejegyzőié a megye íőszolgabíránuk, Zalaegerszeg és Nagykanizsa váios polgármesterének és főkapitányának a napokban leiratot küldött, melyben útmutatást ad a munkásmozgalmak meggállására. Az intézkedés célja: Megvédeni a munkaadókat, a mezőgazdasági és ipari munkások érdekeit, a munkás mozgalmak es az általaim.\' sztrájkok megakadályozása, a munkásoknak a Mimi • tástól és terrorízmuslól való megvédése, a munkás-szerződések bitlositásu pedig a muukaszOnetelés-el járó összebeszélések meggátlása. K célból kötelessé-gévé teszi a nevezetleknek, hogy a községi és körjegyzők, áltatában a községi elöljárók, valamim a csendőrség és a társadalom köréből vett megbízhat" egyének segítségével figyelemmel kisérjék a mozgalmakat. A felbujlók megfigyelését különösen Ilgy»l-mébe ajánlja a hatóságoknak, s kiryomozandók. hogy a felbujlók, mely munkás egyesülcinek tagjai. Elrendeli, hogy a mozgalmak esetén a munkások lel-világositamlók az ügy igazságáról, de ha e mozgalom mégis kitörne, ugy ez ellen teljes akciót kell indítani és azt elnyomni. A leírat a legszigorúbb Intézkedések alkalmazását teszi kötelességgé. Tudósítunk ugy értesül, hogy a rendelkezés különösen az írató-sztrájkok meggátlására irányul.
Tiszti orvosi vizaga. Kertász Lajos nagykanizsai vágóhídi állatorvos a tiszti orvosi vizsgát jő eredménnyel lelelte.
Sztrájk a villamgyárban. A nagykanizsai Fmnz-fele víllaingyárban és göznui-lomban ma sztrájk ütött ki. A sztrájkolok kívánsága 10 órai munkaidő, t órai különmunkának li órában való számítása, tiaBU\'S-séges bánásmód ÓS rendes étkező helyiség. A sztrájk n malom napszem munkások, rak-tármunkások, a fülő és a gépházi sctml-személyzet vesz reszt. A sztrájkolok itiiiüt-yy 140-en vannak. A gyár főnöke megígérő*, hogy az üzem teljes meginduláskor megadja a követelést. A munkások ebbe belemwuié-nek, ha a gyár főnök az ipar hatóság előtt tenné eme írásban igérelel. A gépházi munkások véleményt\' szerint m a ft.ftt? már nem lesz elég villant ára in, in u 1 y a város világításához szükséges.
A gyár vezetőség köréből azonban inról értesülünk, hogy it villamarum szolgáltatás a szokott Időben teljesítve lesz. A gyárfóuúk táviratilag rendelt munkásokat Marburgbol-
Sztrájk a szalmafonó-gyárban. A nagykauizzai Bolllheim 9 W.-féle szalmafonó-gyárban e héten szlrájk ütött ki. A gyár munkásai küldöttségileg kérték a gyár főnökétől kérelmük teljesítését, mely évi össszegbeu mintegy Uou korona többlet kiadást jelent a gyárosra. A gyár főnök készséggel tett eleget a kérésnek. — Ekkor azoubau váratlan dolog történt. A munkások küldöttsége azzal az üzenti\'l jött vissza a gyároshoz, hogy a megadott dolgukkal nincsenek megelégedve és még több követelést láma-sz-tollak. A gyáros kijelentelte, hogy a kérelmeket nem teljesitheli és ha a munkások nem állnak munkába, akkor uj munkásokat hozat helyettük. Ez tegnap meg ís történt. A gyáros a régi munkások könyvét deponálta a halóságnál.
A Nagykanizsai Kereskedők Társulata (Kereskedelmi testület) vasárnap, má|us hó 13-án délelőtt 11 órakor a nagykanizsai városház tanácstérroébfti tartja ez évi rendes közgyűlését. Napirend: 1. A
MÁJUS 12.
vaUsiunauT mlentésH. !i, A zárszámadás és s. A HlUégreWS eIöterJ*\'MziüiíH. 4 Netáuí indítványok lirevitláita. amelyek azonban roájua In-ig az elnöknél jráotían böiiyujtandók ft. Uj váluitás és pedig válaszadó: al »E nlbilálozolt Stolczfr litisitáv és a sor-rend Mííipt kilépő Itosenberff Richárd. Kbenspanger Leó. lUlphetJ Mór. Uwy Ödön és ifj. h/esse Ihofer JólsC\'f belyébe hal válaszimánvi tan. A sorn-nd szerint kilépett öt tag azonban újból megiálasztható: b) hirom tagból álló számvizsgáló bizottság.
A gÖzgápkezelŐk és kazánfűtők legközelebbi képesítő víisgái Sopronban uinius bó l-iik napján j e. 1» órakiT a Sopron városi villanytelepeu fognak niegtarlatn-. A vizsgálati kérvények kellően felszerelve , ni. kir li«r, iparfelügyelóségbez l Ujlelt-ki-utea In.)
beküldendők.
7, A l A I K 0 7. I. ti N V
VEGYES.
— AatalMrfiaykajiaifkaikl általánosán e\'iimen biiiiaú tsalon- éi u-i linyképéiieil keiiolt-krk, felülmuihatatlan ¦"¦"¦\'k" pillanatával an-aráimok, Talamint mideiifflle t-„, -ki-piiiett cikkek Mail A. cáfuftJ (Béce, Tuehlauhrn 9 01, ii k r uu>ari iiállilói kaphat k.
Kién Uileiág alapitiatoit 186* ben
Kívánatra nagy lnp.fi árjegyzéket bírmcnive küld a ctg.
FilmunlíaÍAri: (.á-pár Hét*.
Kéziratot iimii ad vissza a szerkesztőség
VASÚT 1 MENETREND.
Érvónyea 1906, május
Nagykanizsa állomás.
-tol.
INDULÁS liáiatlt fiit:
. IS p. regg. **.
ÉRKEZÉS. Iilisnl Ulli:
33 ,
regg. «. regg. H.
.13
regg. sí. d. o. gy. d. u. sí.
00 , d. i
12
«y-
40 , éjjel si. liti (Ilii) Ilii:
4 ora 22 p regg. gy.
10 . 35
11 , 30
12
45 ,
AS .
8>\'.
l.imkaib. Í-Ciiru (Hi:
5 óta 25 p. d. u. v. v. lilatii-lit.Siin, uii
7 «ira 05 p. osto y, v.» r*r.|iriil Uli:
- 30 . d. u. az. . « . cj;el gy. Ciifctorati Uli:
este «. v. este az. v,» éjjel gy. v.
lici (Wlia) falai:
3 ora 12 p. regg/ se. v.
2 , - , d. u. iá. v.
& . — . d. u. ti. v.
10 . 50 , este gy. v.
tti-iith Z.-lliril. faléi:
H ÍM — p. regg. sz. v. IUilM-3it.-B|ir|i filil:
I pt
d. u.
II
•irti Uli: 4 «ira 57 jj. regg. sa. v.
IjiMlJ» Uli:
3 óra 10 p. d. u. »í. v. \' . d. u. as. v. . este az. V.**
Prigirhal Utili
ora 17 p. regg. gy.
, 20 , a. u. ».
, 68 , ii. u. gy.
, 22 , éjjel sz.
Bllktarifl Util:
ora lu p. reggel v.
lirai Ulli: óta lü p. reg. it. v.\' fiyikiifii Ulti:
lu p. regg. ».
Il
éjjul ix.
¦ Ü-Sil.-tiy,ireylMl lÍQg-
tarig csak I 7-3| g-ig közlekedik.
•* Csali GyokénycslR koz-lekciik kösvetten csatlako* HUBAI Fiume es llanjaluka.
• Június 30>tál szeplcm-her 10-ig közlekedik.
** Július 1 -tői augusztás 31-ig lloglárriil indul.
Csak Gyékényest"! közlekedik kozvcllcn csatlakozással Wien fülé.
i liter Jamaikai rum 90 kr. 1 csomag finom törmelék-tea 30 kr. Kapható a Drogériában Nagykanizsán.
Nvilt tér.
Al e rovai Alan közlőitekért tit m fatili felelollegft a
teerkeiatfiiéi
HITELLEVELEKET
minden külföldi városra, gyógy, m ikliiló-liL\'lyrH legelőnyösebb leliételek mclloll
kiállít ;i
Pesti Magyar Kereskedelmi
Az ini«z«t a banküzletet ?1 vagyonkezelést illető minden felvilágosítást készséggel nyújt.
A Szinye-Lipóczi Lithion-forrás
kitűnő slksrral hauDdllallk
Salvator
vili-, háa|hAI|ag-éa kBii«Íaibintalraakuli>m.háflg-data ia tisiltil aihiuigikail, ¦< ezakrei húgyttnil, továbbá a Ugsl él imiaztial szervc-k huruliinál. Hütfyhajtó hatáaúl
lamafta •¦áaitktU 1 liUmati
uiti imamn>itk*rfkiAtitkbtu mai u Üah+tnr-fnrrát igaititt/i.ig.iniil Kp<r.
Számos orvosi szakvélemény áldpján kitűnő gyógyhatású
köszvény húgysavas lemkódások.
gyomor-ás fielbetegségeknél.
00 kr.-töl 1 méicreiikitil
lágOk.
elvAmolvj a hiilio* itátlltva.
FELHÍVÁS.
tulajdonoaokat. hogy czimakat ia az általuk bírt mannylaigat vslOnk, aaját érdekükben aürgOien kOzOlni salvaskadjanak.
Kaiflsködelmi ét Iparbarik HésziínjUraulát
Nagy kan Ikm An. »
NESTLE
HEST1
Wien l,Biberstra558l1
MATTCNI
ERZSÉBET SÚSFÜRDÖJE
ayúg-yliely llutlapmt (llu<lln.)
I !1 . <l -i 1 .1 .\'¦ il > : AprltlH löl uklölit-l- i:»-l|L.
Kiváló gyógyhatáaaal blr A\'H^J.
nui hajokban is altittl bántalnakban.
Kcnöclü «mn -. gyt.gyhelycu. - - Egiazaágaa fekvie, jutá-nyoi lakatok, Jó vandáglO. — aar Villamos vaiutl Oseze-kBiletés a rovároaial. mm
Díszmagyar csizmák
LŐRINCI ISTVÁN
i .\'¦ i> li i i l s / i 1 l\'j 11 .\'¦ i
Budapatt. Muzaum-kűrut B. tzáai
n IricuKcbb nllhnu <\'— IccdlNxrNebb klvliclB
mlllUMt\'gbt\'ll U <¦¦¦/11 I *• t ml. .
HIRDETÉSEK.
*á7 i»ititagyUjioaiény atotmal. Honneberg aelyei gyár. Zürich.
írt 3ft kr.-ig .
\'\'i^inue «* már ismert liatós különlegcaség kövérek részére. — Csomagja 2 korona. Megrendelhető Tiiriik József gyógyszerésznél Budapest, Király utca 12\'
üri nluilfM
Csak szolid gyártmányt vesznek , csodálatos i
Karl K as per,
Innsbruck Nr. 8/66.
pesztó kiviteli házából.
4 K |0 !\'11. l\'i S miter tiktiaçyai\'junad-
SO
laQ Vat.
3 metor nngol mlutáziitl, nagyon larlot Mlüny-nOTOl. ; miter eliephelteii il ut) gyipju Cripe-Chevloi. .1 meler lugyou elegtni kamnigarn nflvel, utczal tt ÜKalgási ílltötiyJlknck. 3 miter ujdimiág-ítóvel ¦ le|Bjabb minták ei iitnek* lien miii.len idiiiiakra.
lt.i-1\'jril mi ni nlv ü hN-Hi«-il I I.
A gyeratkok klváláu fejlődnek
vele é» nem sKi\'iivetlnek emWltOál aavarban.
Kiiuueeii bevdll lidnyds, bélhurul, hasmenés slb. esetén.
A bel-és rillt.iiii.Hi sok ezer orvos ajánlja.
Legfőbb táplálék eiiészsöges és gyomorbajos gyermfcXBknek.
h ¦ \' }!-)u:-üí<í^y) h ;.;.jV!í;!í;.i. Ulal. tápláló tttrek gyára KUFEKli R.
Wien I. Bergc\'dorl l laraburg.
5415
ZALAI KÖZLÖNY
1S06. MÁJUS 12.
Óriási szerencse Gaedickenéll
A most befejezett VI osztályú húzáson immár negyedízben jutottam azon kellemes helyzetbe, hogy igen t. vevőimnek a
400.000 koronás nyereményt fizethettem ki.
Egyedül az előbbi sorsjátéknál a következő nyereményeket fizettem ki:
400.000 koronát 19406 számra
60.000 30.000 30.000 20.000 15.000 10000
3952 88837 42778 88000 97214 71772
Vonatkozással ezen még el nem ért eredményre, ajánlok a XVIII. sorsjáték első osztályához, mely MÁJUS HÓ 23-AW ÉS 25-fc* lesz
egész fél negyed nyolczad sorsjegyeket
12. 6.- 3.— I.BO koronáért.
T. vevőim postabefizetó lapot ingyen kapnak, mely által pénzküldemények díjtalanul utalhatók át. Miután a kereslet sorsjegyeim iránt az elért rendkívüli eredmény révén előreláthatólag igen nagy lesz, ajánlom szükségletének mielőbbi beszerzését. Szaporítsa azok számát, kik elmondhatják, hogy Gaedickc szerencséje utján lettek gazdagokká.
GAEDICKE A.
utcza 11,
gyengéden has Imit ók, v ertiteli tők ; ártalmatlan, mim e pilulák a
Neuatein-fele ERZSÉBET labdacsok.
ulák hasonló készit-uyeknél minden tekín-letben feljebb becslllendök, mentek minden ártalmán anyagoktól, az alterni szervek bajainál legjobb ered-niényuyel b asz uá Ita Iván, sem jobb s mellelte oly
székszorulás
legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik.
Kgu ifi pltnláf tartnlmutó doboz .30 /W/eV. Egy tekerés, mely H dobozt,
tehát 120 pUnlnt tartalmút, mnk 2 korona. 2.4ÍS korona előleges beklHdéne melleit egy teker/* bérmentve küldetik.
I utánzásoktól különösen óvakodjunk. Kérjünk határolj VAu! "lián NEÜ8TB1N FÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban „Hzent Lipót" és „Neiistein Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védeti csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
NEUSTEIN FÜLÖP
BÉOti, l„ Plankengaase 6.
Nagjrkanluaa; BELU8 LAJOS áa REIK GYULA ayáavuerétatagcl.
SE50\'
yy:
MOLL-FELE
SEIDLITZ-POR
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féla Se Idillt-por ok Uuló! ... . hntána a lo-tnakactalib gyomor- éa alteatbántalmak, ([yíjmorjjőrc* e* gyonorfcáv, iji azékrakodéa, ma j dániaion-, vériolulái, aranyíl í< » lej[k.llöiil>öiül>!. nőlbetegeágok ellen, e jeía hiti.ien.oli ¦ .11.< ¦.\'. óin mlniÜK nagyoli! elleij«öt>t ueuett. — Ara agy Ispaciatelt eredotl dobóinak 2 kor.
llamlNlf tÍNok .örvnijIW\'gr IVnj U ivtuvU.
M OLl-ílLE
SOS - BORSZESZ
íven Mul.l. A. v«djegjrfii lünictl 1*1, .A. Moll-tml van tárva. A Moll-félc aót-borszeat nevexelMon uiint fájdalomcaillaplió bedÖVtsoláti i/c> ka tveny ciui t* a meg* hülci eyyet, kövelkeíiiienycinei It-jy smcielt\'cm. népftHr. Egy ónotolt eredeti üveg : ára I kor. 00 iíllár. ,
MOLL Gyermek szappanja.
ibb, lecujnlil, i ápolására gyei
fulwer sieitnl kelitek jvanttl nekek ¦ felnőttek rá tiare, ¦ Öt darab I kor. 80 fili.
ti hitlgy •¦•¦••]•; -i¦ -1 a bÖr Ara darabonkánt 40 flll.
í Moll A. voijc^y^el \'
iMliaÉi
Mail I. |yó||iztritz. ci. íi liir. udvari szállító állal.
Bécs, Tnch) tűben 0. nx.
VIdiki mogrcn.lelc.ck n.),onta pu.louianvet melleit teljeiittclnek.
A raktárakban tessék határozottan „MOLL A." aláírásával és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
fiaktár Nagykanizsán: Raaenfeld Adolf Fiai.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
171
1900. MÁJUS 12.
ZA I. A I K Ü 1 I, (j N V
BERENY JÓZSEF És FIA
ékszerész
Nagykanizsán
»ifa^"\'lSAJÁT MŰHELY. "\'SSt°n
saját készítményem min kor nagy választékban készen
irPVOVt IDIILf h^,ú WWtwtojíí minden-JtuTuTUnU|\\ kor nagy választéki kaphatók.
NAGY RAKTÁR Sí"r"k"\'" a*****
és szmes kövekben.
NAGY RAKTÁR J f, !"*-
láncokban. Unom ezüst étkészletekben.
eladás resxtétfizetés mellett is!
JurltáMik ti nj mnnkak írjur-ni, kéexitúlnek
TÖRÖK A SZERENCSE KOVÁCSA!
I- eIIII11111illVIIatlaii ** 11 swrenese, ftetj liaiiUisinnkiiak keilvei Kövid idő alatt 35 I OllllllllllliaUUlCIII miMió koronánál lObb nyereményt liiettllnk ki negyrabecalllt vevőinknek; ezek kozólt a két legnagyobb nyereményt, és pedig:
NAGY RAKTÁR
/1
SZŐLŐVESSZŐI
A világhírű
DELAWARE
adja a legjobb bort I Oltani, permetezni nem kell!
A szőlészet kintwo I A phyloxerának ellent all!!
Leírásit ?8 árjegyzéket ingyen küldünk bárkinek!
Szölöoltványok mérsékelt áron kaphatók I
Nagymennyiségű sima és gyökeres Delaware vessző eladás I
Cini: Szigyártó és Takáts
szólólelep tulajdonosok. Telep: ALSÓSEGESD. — Központi iroda: FELSŐ SEGESD Somogymegye.
Megbízható legjobb minőségű hírneves w.-iloili szepességi
lenvászon és damassstáru
minden nagyobb üzletben kapható. A késmárki gyár bejegyzett védjegye
gyártmány Cáák ai
HAZAI IPAR!
ódjogygyol an átlátva.
I HIRDETÉSEK I I FELVÉTETNEK E láp ! KIADÓHIVATALÁBAN.
kétszer a nagy join mat, a
koronás lönjaramónvt,
. I.gt,a9,.l.b 4.00,000 **t*3Sf?k továbbá 5 A 100,000, 8 á 9O.00O, 2 ,i 80.000, 3 a 70,000, ^»
eo.ooo több aoóoo 10000 so-ooo.ta.ooo. w e
15 OOO és ezek,,, kivftl s/ámtalnti 10.000. 6.000. 3.000. 2.000. 600 koronás
vegyen részt e- rendeljen nálunk egv -zereuesesorsiegyet A most kezdődő lö-lk aj magyar ..sziályi-orhiátekliau
125,000 sorsjegyre 62.600 pénznyeremény jut
és összesen 16 millió 407.000 korona luulniu összeget sorSlnek ki.
Rendelje meg a neve mellett
álló szerencseszámot! 1^:
Sok ptnz uepn* varáitalja U tloli:tl Talán M4gte.pl a fer| t feleseget vagy az awitay az arát i Mvn mai-n-t! álló lonjegy megvétele által egy roayertn«ov-\' véletlen nagy ezerepet JAtwut ai éterben ét meglehet, hogy éppen egy tierencaé* véletlen neve melletti ezámot eltalálta, melyre egy
nagy nyeremtny Jit :
4040
CI8U
0001 19101 2044» 21019
A il .1 :n. Adél Adular. Ágnes Adott. Agotl Ágoston, Amilla A ladir, A n-i a Albert, AnatlUa Aliréd, Apollonia ütai: Atos. Aranka M2S& Ambrni, Berta Andrai, Blanka Antal, Borbála Arnold, Boriak* Árpád. Betti .. w-> arlhar, Bella -9 41794 Aurai, Brigitta 41W8 Aitila. Cecilia Baiali, Cui nella Ballat, Dóra
lltil.it, Oirstlfi Bela. Oscilli Inibii, tiliaii Bernát, Emma Daniel, Bruenti» i2*->ia David. Eva 128617 Dénes, Eveltu \'"-tv
2H8H1 84832 86461 87424
tHWrti B4778
mm
101404
lubuiftl
i stuns
tinito. Eriiébe! Ede, Eiiler Elek, Etel Elíímcr, Fléra i:mii. Pructika Eudra, Fridi Ernő, (lonovóva Ferenc. Bertrnd FiiijyoK.llíibriullii
níl* etieiii
öatior, Hedvig Gáspár, Halóm Bergeiy. Henriett Oéia, Hermina flasitáv, Blldi fllöTgy, Ibolyka flyula, Idnska Henrik, Ilona Bermann, Ilma Hnfá, lika Ignic, trón llléa, Irma, Imre, liabella István, luki
Illdor, Jolimmá
8411
ibwsi
203 W)
um 21252
24868 29U88 84ÜJ8 867 79 88118 W178 417tM
mm
il .o-.:
H47H0 hoílo 10W14 [28301
iííí:>iw
12.10 Ul
uttio 128;, ti
8312 MM
tvau. lolau ,. i«*06
Jakali. Mim C «0284
ünői, lodllb 209M
lené. Inllika 24208
lofaof. Karolta 24266
Kálmán, K.iliiikn 18874
Károly, Katalin 29644
Kornél, Klára 86818
Krlalól, Klollld U6826
Lajos. Koruella 88188
Uillé, Krlaiüia 88226
Leó, Cuüiuta 41919 Lipót. Lanra Lórltto, Lenka lanó, Loouia larkni, Lidla Iártón, Llna
laiyái, i.ii-t;Hili,i i." ;"¦¦>:
Uualv, Len i i f -u. Miklós, IaKdolnal2J\'»l»
BikM,IiTttn 1^14
Kór. larill 123313
Bándor, lária 34ss
Orbán, mái tha 8-s26
Ostkár, Valiid 12814
64204
H4788 M10I4 IKClífl
tot»
Otto. Velanla 20441
Odou. Barellai 20989
ftl. Beliti «4KM
Fétar. Olia \' 24377
Pilla, Piala 2H876
Blctitrd, Pelagio MflS
Irttit. Pilrmli 86640 Bndoll. Ptraaki r, ni Salainon. Beglna 88164 lami, Hoialka t»2XH Sudar, Hftialla itWl Simon, Siri KMH Tamil, Su olla K41W Tlbor. Bwreni WM» Tiitw. lintitii 92778 Tlvadar. Terói IWM» Tobia», Terna 121604 Vendei, Valérla ISWiw Vlklor, VaronUta IS3»J*J Vtimoi. Vlklórtai^v-W Vince, Vilma I286I8 lolttn. Xrtii..
issasi 1.0 O O. O O O KORONA;
továbbá i iiiiaioni 600.000, i nyeremény 400,000, i a 300,000, a á 100 000, 0 i, 90,000, 1 n SO.OOO. li á 70 000, 1 á 80.0H0, I « 30.000, :i a 40,000, 3 * 30.000, 6 á 25.0011 :l i 20.0110, \\H i 15.000. 14 il 10.000 korona fa rűiig sok egyéb ni,4.in.-ni Al i. ositálvn sur-jegvek tervétért árai:
, mellűit sorsjegy írt - 75 i.ij; K 1.50; 1 , anditi sorajagy fri 1.(0 vai; 3 korona;
»/, . 3. \'., - » . 8 , 12 ,,
A sorsjegyeket utánvéttel vagy az összeg clóietes beküldése el lenében killilnlk. Hivatalos tervezet dijtalannl. .Megrendelteket eredeti sorsjegyekre kérllnk azonnal, de legkésőbb
folyó évi május hó 23-ig
hozzánk bizalommal bekflldetii. mjuniu feuit szereneses^imok gyorsan eltogynak és az I. osztály húzása mar május ho 23 án kezdetét vuati.
TÖRÖK A. Ls TSA
Töri&f>°&P\'»L bankhá*n( BUDAPESTEM. T0ri^n&^.u
Hazánk legnagyobb osztálysorsjáték-tizlete.
l\'iíira.iink u.ttátyiorijilik-Uiklci 1
Központ: Teréz-körui 4G/a. I fiók; Vaci-körut 4 II liók : Muzeum-körut II. u.
|J üiiiineiil. Causici comp.,
• í-itMtr-ttiiiitrídífiiHtteiiff
Í» r.itn *hoittrt kltSnfl fa f.j [ ¦Ulpuicalllripiitl t>f<lilri(ii|*iM\' ^ nuotali !,»-...nW.i.»r!..a» tirlri.«y<lfj.
ZALAI K O Z L U N Y
101«;. MÍJU8 12.
0mm I La. \\ puak a legjobb és legfinomabb
v7 I 0 U III Czipó tisztítószer
Egyedüli gyáros FrilzSchulz j un. rész v.- társ Lipcse és Eger.
Oly pompás itn és könnyen emészthető, mint a
CERES-ÉTEL-ZSÍRRAL
(kok uaxd lókból) sütött tészta, niucs más! Sohicht György
„Ceres" tápszerművek osztálya Aussig E. m.
246/lOOG. végrh. szám.
Arvrri\'wl liirilriiiiétiy.
Alnliroit \'ül..-.igj végrehajtó az 18S1 • évi LX. te. lü\'J. § a értőimében eteimel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kii*, járásbíró.hígnak 1003. évi Sp- I
\' 3fl:t 4. számú végzése következtében Kperjesy Sándor nagykanizsai ügyvéd által képviselt Nagykanizsai furdó-résEvéuyiársaság javára Kmusz Ignác és Kried-rick Sándor nkariiz^ai lakos ellen I kor. a jár. erejéig ÍÍKIS. évi július hó ü-éo foganatosított kielégítési végrehajtat utján lefoglalt és i)(H kor. becsült szobabútoruk, konwmai berendezések slbból álló iugó-
\' ságok nyilvános árverésen eladatnak.
Moly árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1906. évi V. BSÍ|3. számu végzése folytán 8S18 K. 09 1111. tőkekövetelés eunek 1901. évi november bó
!27. napjától járó j*/.. kamatai. váltó <iij il eddig összegen 3\'ili koronibau bir.\'td.ig ¦un megáll api tolt költségek ereiéi a; Nigykauizián a lielyszjuen leendő eszközlésére
igoö. évi május hó 15 napjának délelőtti g órája, határidóul kitflz»tik és althoz a venni széudékoiók oly megjegyzéssel hívatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 18*1. évi LX. l-e. 107. fa 108. értelmeben • \\ etés m-tIloU. a legtöbbet Ígé-
rőnek becsáron alul is el luknak adatni.
Kelt Magykiniz-iAn, l\'.IO\'l. évi raAjui bó I. napján.
Mriximovits György
kir bir. Tégrebajló.
¦
Árverési hirdetmény.
1
1868 Atn >...<>.
k Berber-féle
őVósvKűtrdnv s/appan,
«. . ... hm «iii.Uk, Kerti., ihi\'ii -n."..itu %»jm •ikiml i\'t.i.....i.i<k
mindennemű börkiltestek
.\'.ni! ,.¦.«(], *8a.6r, -:V1I mtaftl, mimtr Un ¦¦,•,.,,-.<.-, í.lt.1.i. SÜ-...U,. i-. ¦.. i....»M.«v.»
¦ ¦\'¦¦¦ a iir.s«.-h!. vlliinnmppon hiuimuni I «v-W A lr««« r-m*U 40-\',-11 unl»ul «ft*V, b lírwilmlinm •eifcmlnjl «llr*i.y-... [¦¦-.„.-.m.-.í im>nim hilaBMatt. mmi i.nri.*t*(>#««hit«l .itirr*. alVilmartaH* ¦ .(\' ¦ i ¦ ¦«¦.»!\' ¦
liorser-fele kiitníny-kénsznppan.
MlDl 1 |<...\'l.| h.llllllh.llll,,,!!!! M ul\'llr l.h.
•itltolluuul, ¦ ¦ |i. ¦r.il nlllm01|l
t . ,lf j\'!,it : ,,,„»,1,1 *. f«,-.1fl,..„tl|..i,.
hinallMal woiril mi
Ucrgcr-féle glycerin-kiítriínyHZftppan
11**) |UerüH*rUhimmal ét tinani ItUtUL MlBl tim illlní .1 ü 1
A nagykanizsai kir. törrszék közhírré teszi, 1 hogy Dr. Tuboly (i-ula ügyvédnek mint kiskorú ¦ Szalay János, Méri, József ós Rozália tkvi tulajdo-i uosok részére árv^székileg 4ÜIU5/905. sz. a kirendelt jogi képviselőnek kérelme folytán a nagykani-! zsai kir. tszék területéhez tartozó .¦ a karosi 985 SS. tjkvbeu I. tiO hrsz. alatt felvett 20 népsorszámu ház és udvar 1600 korona becsértékben
1906. évi június hó 15. napjának délelőtt 10 órakor
Karos községházánál e$«n tkvi hatóságnál Dr. Tuboly (iyula tlgyvéd vagy helyettese közbenjőttével megtartandó s a jelzálogos hitelezők ellenében végrehajtási árverés joghatályával biró nyilvános önkéntes bírói árverésen eladatni fog.
Kikiáltási ár 3740 korona. Árverezni kiváltók tartoznak a becsár I0a!o-át készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez leteuni.
A kir. törvényszék mint tkvi hatóság. Nagykanizsán, 100(1. évi május bó 12. napján
M I
Tisztításhoz csak
4 Baten J«»laiaK«S „
Szerencse és áldás
LUKACS VILMOS
bankhkiKiibait
elégséges arra, hogy sxeronceeaorsjegyet minitcuki ezen jó hírnévnek Örvendő bankházból vásároljon, hol oly sokan már ** elatö sjte-rencaekiséríetnél vagyonhoz és jó-léthez jutottak.
Válassza tehát bizalommal azon számot, mely születésnapja vagy ncveoapja mellett áll, mert az Fortuna istenasszony kegye folytán a kívánt eredményt meghozza Önnek !
Szerencsenaptár.
Bergcr-l\'éle borftx-.szappim.
ím .. .....
e
ül iui.oli, >i&|.>ai^., Map
Am ...tud... i.|llaii ToSIUr hjtuuaJ.il ¦mllÉml »icjiw.. a (iUrtiasi! baUrawUaa . Btra/ar-fala titrlir-uappoil i» borai ím P paat ¦ ili :.ih.w .*¦!}•((rí ffäMJ
»11*^1.1111111,1,011 iiimi.
(1 ii*t[-«ii. mt!| ll*run..|ili
_) ¦>>«iir*i\'*uiiiit)i 1 titiit:
».\'\'1. ht<b •r\'it- « h*«" ¦tlibnlB), * átadta nappsoJHM wui •moItb.
XapkaU ml*A»o IT6rrUrfau á> buonio liMbm. .il
Ha«ybau : «. H«U A Oouiy., Wien X., Blberatr d.
H-«y»lor^jl«t tinkliri Hrlktí...!,,,!,,.,.,!,,., BÍB#«M| I**ai/-^ TluUauvwr abmbila, í,ln/i.ulr>! aiwlaiW Si|jw«rMlf 9j4(f»m»filfélt m,
Raktár Nagykanizsán: Piauer Uéla gyóityBzertára valamint Magyarország több gyósytárábnQ.
Globus
Qtiszhfokivonatot]
Januar |Február Wárczlus Áprilisi Má|us
a iiíipt
i w>
H mro
¦j ! mii
Iii BM\'T II < STtfti It I lOtt\'B wi TSTM
ie*»i
B6TM
io- \'¦¦ii
li;.;) KH*T TB40S to;,--)
II. ¦?,\'?! IlMI
nana naoo
MMI il\'.;\'.
Julius
i v\'!5
«141
ataos
iiawi
COMI
«am
6S7JI lotríil
nwi nao» 4wn
¦:.\'l\'.í
nnwa
6334S
nam
l-JiXl «S15
TSSIB 17117
ll!\'"l
mii íoiiaj
113633 ii?»a
9\'JAM
twa
1 HH.iT
T83TJ ¦MIT
MtlT IHJl
lü.\'iyi 111 in
91)11
n:\\ir 67*1
mii
MT4I íiíiii
lllffK 1011» 9.IMI 1JM0
VjjJWl.
6A?05 1011M
U1MS
112STT
10IIW 113»» 111MT 11ÍM4 111039 vatta
bs336 IlOol 61901
enea mn
113688 78371 6T11*
1IÍST5
11Z667 »3461
1I7M3 T66M
usti
\'jíxk 7S7J1 112.11
1119*3
wjmt Dim
IDllll IVI
61 »23 1IW74
67111
Jim
ÍOUM
lian «mi
1II5.W
I liana
1M700
101 li! •i ivw
9mu
ML
üÄi
-mu
111 fr-wf
11ísm
111S6T 1IJ.W1
B1913 -fA»l «-3í 6 TOS
mm
787W
11I9O0 111*91 lllHS 101163 113676
ionia
1179» 66*31
93631 93630
ll\'.\'K9 ÍTftM
11
6Í7II
uhm 787 Í9
1I1S-Í 91 WS 41109 41307
101111 67113
una
1I1&87 «*IO
113660 6H49 M7J0
min
»i43
.1 ¦!¦">
11I4M 66736 76791 34493
111649 93639 93618
Oktober
6691I 5)970 6t>13 7S177 lllIHO 101149 93074 677 4 4 111699 1USS3 46433 67103 ill \'!i 111670 11387a
34444 96635 111642 101161 76614 113565 64363 M019 50916
93637 65136 113664 111897 113561 117A38 78)69
BTiaa
06th
48644
11.". .\'S
11166a
IIB« 111159 I-...Í 111660
rani
1111494 67114 16790
113660
vi j*;
94633 78777
7IVUÍ Í.W-j1
Njietub.
66916 111595
76*07 111877
87136 112570 112546 67111 94607 56734 113671 111891 94603 Í.7HT9 Ui»7 71061 64361 111980 106210 48318 103997 67368 111889 101117 113677 66914 66913
Junius
37037
94119
94419 I
78731
8TII0 I
9461«
87118 \'
69713 !
93461
7Í391
94611 , 111864 I
78364
87111 I IUS13
3051« 106 »9
91468
67148
48639 113683
41218 111363
66739 111886
ivwn
66319 46318
Deciember
lllfWi
1I3A41 1UK96 24446 111893
11 :-u< i
51140 64366
67108
112697 112591 46640
111063 63344 111693 103961 94416 18379 66903 69901 BADOft 55W7 WHO
Jenli számok kizárólag csak
Lakács Vilmos bankházában
BUDAPEST, V., Fflrdö-utcza 10 fagy alanti ciifnél kaphatok.
Az I. oszt. húzása 1906 május 23. és 25-én.
Az I. oszt. sorsjegyek árai:
V. V. \'/. V.
.:.U
3.-
6.— 12.— kor.
KfOiluli .....¦¦:¦¦:¦ u Umiok elötüto. btküidflM
V.Ky tilÁiivélcI uioll.lt kUldoln.k ..ót.
l\'u.LI ti ¦![¦¦¦. . lapok .1 DMlMdt portúmeuto. elkuldo.6fo t toyötiik r.ndelk.icé..tu ill.D.k.
Kaphatók: Bi-ück Marton és Társa szállitók és
Oflenbeck 6b Balázsy könyvnyomda- és papírkereskedés ¦agykanizsan.
Il
Tavaszi idényre!
t/T NÖI DIVAT RUHA KELMÉK. "9%
Divat selymek, — Divat kttlflnlegessógek
TAVASZI FELÖLTŐK.
Legnagyobb választékban érkeztek. — Legszolidabb árak.
KONDOR ÖDÖN DIVATÁRÜHÁZA
Nagykanizsa, Fö-ut, „KORONA" kávéház mellett.
Spisi \'
• Védjegy: „Hoifeiyt4 %
A Liniment Capaici cütnp.,
I HaqiNy-Paifi-fxpeller pílléU
egy réflóoak biioayalt tvixkur. mely trúlr lohb mint 36 ir Óta legjobb fájdalom-<"ilU|iitri m.ornek bitonynlt kosxv^ytsél, . mm al ás n>eghuk»cknh i. ¦¦!,. i ¦¦.
Figyel mwáctía. Silány barnítntrányók miatt i-lfl:i.ltf-r .ii.iiip.-at !.. h és ml nlyao nv- ^rt fQ|tjjtu]J;urik el. » mely « „Horgony" *"Vlj"*7,ry*4 ós ¦ Rtchter ¦>pS /.óA«\'l ( ll.it.ilt dubaxU vadbsoaugolva. Ara uvegekbea !80 Mlár, 1 kor. 40 f. aa
2\' . I on., fia iijt -, vm ni i il\']. I, ^ V\'vy ¦
sori .ri..... kaenató. - FÓraktát: Tlrfk loiaef jr^ótjsxeréasnel, Bid a paste a,
* Rlefclar gyéf yeaertárav *
U „ArnjÉj armlliakai", rra^altau, hi.-u.f,....... MlUiuaplitt\'hald**.
(globus
" risztirókivona^
fJTEYEK
igyógyintézet TÓBEL-FÖROÖ
ORÁCZ MELLETT. IDÉNY: május—október.
680 raetpr a tenger isine felett 9 vtiatU¦ áUomáa. Grácból kocsival egy óra. Posts- ét lávirtla állomás
Kég timert Tsstarlalmu {akrgthenne) acél forrás 80 fok C. (38 fok H ) - ift fok C. (80 (ok K.) Mérsékeli kluhi, eróiilo erdólevegó kiterjedi fenjTeierdok. UyógvjiTalaiok, ideg bántalmak, ideggyeugeség, gerinc i>etefsen, hyiteria, görcsök, oeurtlgia etb. ellen. N6i betegS\'gek: léroegénység, bél* oi hólysgbumt stb Igeii ajaulbaté QdQloknek és gyenge gyermekek nrk Qyógymkös: külön gyógy* és ussóduíd, kád-iftrdOk melt)k*laselt feny&\'Qrdok, villanyos (urduk, massage, sobsnygyógykeseléi, nauiQrdök stb. Olcsó lakasok él egyes iính, viliik, gjogytmm, kítOoó i-iten¦in, kinihn seneksr. A fDrdölgugatóságnál kimerítő prospektas Ingyen «s bérmentve. UK BLVHAVEB SÁNDOR, orros tulajdonos.
<Y> <*- <*>
«ufi
(Filiömiiyirorizigon.)
Az egyedüli ismert sze\'nsavdus vas forrás. Leg-louli vasat tartalmazó ivóforrás helsó használatra.
Szezon: május 15-tol szeptember 30-iy.
¦ Iliim Ili,i .1 i.,j. vérszegénység, sépkdr, ll6i bajok, hátgerinb- 6 idt\'gbajok, bénuláa ellen, átszenvedett betegség és erós munkásság után. Kllrdöorvosok: I) r. Hltorer Aladár hiv. fordőorvos és II r. Steril .1. Utazás Hticsljíil 11 óra, északról Oderbergi-n át on-nan fi óra, dóiról jjudapesten át innen szintén óra. Szliáesról falragaszok minden iiagyobb vasúti állomáson vannak kifüggesztve. Kiun-riló felvilágosítás és prospektus utazás, lakás, árkiidvezményról az elsó és utószezonban stb. nd a I tl r d ó i gazg ál ó sá g Hzliáes. iZólyotnmegye.)
LIPIK (Szlavóniában.)
Vasút-, posta- és távirda állomás. Elsőrangú füi-ilöhely.
Egyetlen jódtartalmú alkalikus hévvjz (tS4° C.) Európában.
Páratlan gyógyhatású n tápcsatorna és a vizeleti utak összes hurutos megbetegedései, hugysavaa áttétel, köszvény. C8úz- és ischiás görvély, angolkór es az összes vérbetegségek ellen. Ivókúra. Hévvizes fürdók. Vizgyógyintézet. Inhala-toriuui.
A fürdőhelyen tiz kiváló orvos működik. Kívánatra prospektussal és liúveub értesítéssel szolgál
A FÜRDÓIGAZGATÖSÁG.
Héttl lilriitits l.rnli\'irilo llortiilorwziittbi.il
ferrl-isrrilu L<^rjj^pp^j \'¦ kivonat n*L \' •^.aáJ\'-
rrimtlen más lis/liloszert felnimül
a Zagorlii vimt mentén (Zágráb-Ctáktornya.)
Vegyelemasva Prof. Dr. Ludwlg udv. tanácsos által 1804.
68 fok l\'ol,lm meleg forral, a ken UMimnb felülmúlhatatlan hátin van ltom ét liUlet rheunia, iiitlet lietcgte^ok, gyulladásos 6t-. oonltoréil ö.Kehuiodasok, könvéuy, uetirat|fiku« bántalmak, mini Ischial Stb. itiil bajok, bór- ct tilkui heteg-*egak, ttttlll voeInjuk, húlyaghtiiui, gorvelykör, ni.|[olkor, Alom ei higany merge-ríícknil ilt>. ni..
IVÓKÚRA, Karat, gége, mell, máj, gyomor- ál bál I-K .knil, atitnyérnel, Mb.
Villanyosság. — Massage. tfSr^-^.
i)aiylalé:st ailalea héeyeleaiHl. li|ii ilneielék. Illéi|ili kirak IÉIU|I|«J Kielap sisrial, égin érea át siltra.
Idíny tartam májul l-H.I oklöbcr t-ig. — I\'ompit nagy park, terjedelmei ültetvények, iiiji kirándultok. — AllandA lonekar, a ragrabl kii, u|>eiahá* tagjaiból. — /.ette- í* táncentélyek >tb,
A varazid-loi.llcal állomáion najioma linaikuoí várja a vendégekéi.
Külön fogatok tl cciidelkcichc állanak, do eiek uda.MlltMs elilbb a fttfdí IntttÖ-légiiéi mcgrendclemló. (Jivoii tudakoiodásokat a : ¦ DR. l.\'iNGIIIXO A, ad.
Prospektusokat ás broschurákal Ingyen áa bérmentve kOld. "fM
fürdő igazgatóság.
80204?
Y, A 1, A I KÖZLÖNY
1806. MÁJUS 1 2.
AVI LKA SUCHARD
alpesi tej kakaó é czukorból áll Páratlan különlegesség.
DARUVAR
Mutuili». FÜBDÖ i mi mii iiu.án
gyík klaa »0lg,4b«n.
A ailavon kBiéphegyaéj
Vasas höfori\'íisok is iszapfürdők 3i-őÖ ("
Kitünö gyógyerad menyek vérszegénységnél, níl bajoknál, csúzos és koszvényei bintalmaknél él
E|itz ívkia nyílva. Mériékilt árak.
8aép berendezésű inkóezobíik, oIvahó terem, fürdő-ionok tir, líölcnöiilcoiiy vtnr I.nwn-tkiinlh, tokü|ji>lyu, \'¦¦i <ii\'k;¦: ii ..mi !!,1 ->tb. htb.
— tt ili- él iteltéijiei tttiais áreiiiéNéejek.
Prospektusokkal szivesén szolgál a
fürdői gaz grato s ág.
MEOHIVÓ.
A .Nagykanizsai VI —VII. kerületi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet
(Ilácz-nlcal) f. évi junius hó 14-én délután 2 órakor több mg kérelmére
tart, melyre az érdekeltek ezennel meghívatnak.
TÁRGYSOROZAT.
1. A részvények értékének megállapítása, s esetleg osztalék kiutalása.
2. A régibb igazgatósági- s felügyelő-bizottsági tagoknak a felmentvény megadása. —
Az igazgatóság.
Hbdrtéwk felvétetnek & Mi
fcS.gr "\'lu\'1 János imakünyve 1 forint 20 krtól 10 forintig.
T. CZ.
NAGYKANIZSA, igo6. május hó.
Vaiiynk btint iíj:*»itíi»lma««hb
ajándék tárgyakkal
dutaf) rttufftll ullctrmcl míves figyelmébe .ij;,n..tt j,
rtaktiVomon képes könyvak M ifjúsági iratok minden nem és kor számára ajándék é* dlszmúvak, pnmpis kótcsú duclevétpapirok, Írószerek, Urcta- és fall-naplirak, társas-Játékok, legújabb hangjegyek, nagy vá?aeitfkb«n találhatók, A hutai irodaion nyongycln kivul a német irodaion keresett müveit ti hcmereztem, ugy, h"Hy minden tekintetben mI nytfjtok haCtH bjínyeinek kielégítésére.
Kz Blkti\'\' : . eaifta figyelmébe ajánlom
hangszerkereskedésemet
a hol kulvnun.li a tanuló ilju»ág Mimim Molgilhatok hasznos és maradandó becsli ajándékokkal. Zenélő müveket és mechanikai hangszereket, melyek dis/.es ajándékokat képesnek, szinten raktáron tarlók * esetleg résxlelnsctésre is szívesen ilcngcdem, Továbbá I egyen szabad több uj bclu fajból dúsan felszerelt
könyvnyomdámat
becset ügyeimébe ajinlam. Névjegyeket, aaketéel és bili meghívókat li1..... éa jutányos árakért késiitek el.
üzletemet szíves jóakaintába ajánlva vagyok
mély tisztelettel
IFJ. WAJDIT8 JÓZSEF
papír-, zenemu*
hangszerkercskedo.
Teljesen fel* sorolt mobtarbegedu. Igen floom kivitelből., kltUnö lu.iihkiii. al én /(irható Lokko.1 CSAK lO FHT. .
Újdonság!
A hol zongora nincsen. 8 gyönyörű zenét hallgatni és tánczolni szeretnék, olt nélkfiíÖztidtl.én a
czs* „MIGNON" astt»
szalon zenélő mú, mely a leghosszabb operákat, táncz-zenét stb. hangjegyről játszik.
1 táK-IIStt ¦•llZikltát nélkül nzolgáltatja. Ára 35 éi 33 forint. VandsglösíkiiBk nagyon fistll.
2: \' t
l\'aliati nagy Lexikona Iti kőtotben félbórkötésben ára 96 fri., részletfizetésre is megkapható.
NAGYKANIZSA, 1906.
NEGYVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM. 20. SZÁM.
MÁJUS 18.
ZALAI KÖZLÖNY
Megjelenik minden szombaton
ElOfiiotail árak: EgAai tvic 10 korona, [Sjévia 6 korona, mgv«Íé*ri> 2 korona 50 1. Egyei iiam ára 20 f.
Kenyér ás demonstráció.
A munkásmozgalom ismét erősen foglalkoztatja a közvélemény. A hatóságok teljes akciót indítanak ugyan ellene, de a mozgalom nemcsak hogy nem szűnik meg, hanem rohamosan terjed. A munkások kenyerük, kerese-nlk liizlosilása végett időnkint demonstrációkat rendeznek. Uloai tüntetésekben mutálják he erejüket, szervezettségüket, hogy a bennük rejlő orö és Összetartás luiitotcsszerü hirdetésével, kéréseik szó- és ellenvotés nélküli t.ljesíléséro kényszerítsék a munkaadókat.
A demonstrációk jogát nem szaluul a munkásoktól elvitatni. Ezzel az eszközzel a társadalom minden rétege el a maga módja szerint. A szociális törekvések ellen inti, mely a jövő társadalom és gazdasági élet mozgatója, szintén nevetséges törekvés. KI kell ismernünk a munkásoknak anyagi és emberies helyzetük javításul uélozó törekvésük jogosságai is, de v mozgalomban a reális és célravezető törekvéseknek kell dominálni.
A munkásság ügyet mindig szívesen pártoltuk. Mimiig elősegítettük törekvéseiket, melyet az önérzet megnyilatkozásának lartot-tmik. Szimpátiánk most sem csökkent irántuk, de ha az igazság inján akarunk maradni, ugy nyíltan ki kell mondanunk, hogy a munkásmozgalmak már kezdik elhagyni az igazságos és reális törekvések alapját es ama uira, melyre készülnek, már csak a szocializmus •¦Iveitől nagyon is elfogult sajtó kóvelhetóket.
¦Mi évek óta figyelemmel kisérjük a nagykanizsai munkásmozgalmakat, Melléjük alliunk számtalan esetben és tiltakoztunk vnla-
PtteWi »*«fl6« uL I>r. viiiiinji Heurlk
I j)iu!aj.li.rw. e» ktfllu: _ li"J. Wn.ldltra 4.ÍitMef.
hányszor illetéktelen beavatkozásokat tapasztaltunk. Sajnos, a jelen eseményei nem keltik fel bennünk a rokonszenv értését. A munkásság az ujabbi időben nagyon is erős fegyverekkel küzd céljai eléréhéért. mely alkalmas a társadalmi és gazdasági rend teljes fel-ittasára.
K véleményünket a nagykanizsai viszonyokból merítjük. A iinijus elsi-ji utcai munkás tüntetéskor mar megírtuk, hogy a szociális eszmék rohamosan terjednek az itt\'ni munkás-táborban. A szakszervezetek, a fiók munkásegyletek taglétszámai rohamosan emelkedik, s ezzel a mozgalmak mind nagyobb hullámokat vetnek.
K hét eseményei is igazullak ezt. Tömeges munkabeszüntetések napirenden voltak és már az általános sztrájk szele is megcsapta az illetékes köröket.
A munkabeszüntetések ellen a megye alispánja erélyes rendeletet bocsátott ki. Az 1 utcai erőszak ellen karhatalmi őrjáratokat vezényeltek ki. tlo a mozgalmak nem szülitek meg. Pedig o mozgalmakat nem igen vezeti reális törekvés.
Nyílt titok, hogy a sztrájkokat tervszerűen csinálják. Ha valamely gyári vállalat uiunkásiáhora belép a szakszervezetbe, a sztrájk teljes bizonyossággal kitör néhány hét múlva. Kz mindenesetre jó taktika a vezetőség részéről Kzzel a szervezéssel részint az illető gyár munkásai elölt imponálnak a vezetők, részint pedig a gyár főnöknek adják tudomására, hogy munkásai egy „félelmetes*\' szervezetnek tagjai, mellyel nem jó „kikezdeni."
Szerkesztőiig: Nagykanizsa, Sugar-ut 6. szám. Kiadóhivatal •¦ nyomda: Nagykanizsa. Ifj. Wajdlta JonafntU Oaak-iar I. szám. H . .(.-;.¦ ¦. .. dijiiabáa aierinl. Nyllttér soronként 40 r.
A mozgalmakat több esetben vezeti a demonstráció elve, mint a kenyér biztosítása. Tudunk olyan esetről, hogy mikor egy nagykanizsai gyár főnöke munkásai kívánalmát már az első átérésre azonnal, minden tárgyalás uéikül teljesítette, akkor a munkások ismét nagyobb követeléssé* léptek fel. mondván: a sztrájk „bizottság" nincs megelégedve a megailott követelésekkel. Vagyis, mikor azt látlak, hogy a kenyérkereset nagyobb lesz Ugyan, de a demonstráció fegyverétől elesnek, akkor inkább teljesíthetetlen követeléseket támasztottak az érdektelen vezetők, csakhogy e| ne essenek egy napokig tarló demonslrácíó szervezésétől. A munkásosztály köréből hallottuk, hogy az itteni vezetők egy nagykanizsai párt titkárság felállítását remélik e gyakori munkásmozgalomtól. Ha igazat adhatunk a hírnek, ügy sajnos még személyi érdekek rut eszközi\' is belejátszik e mozgalomba.
Ismételjük, mindig szívesen támogattuk u munkásság mozgalmai, de mikor azt látjuk, hogy e mozgalmakban ujabban nem a kenyér, hanem a demonstráció játszn a főszerepet, i\'sak azért mert a vezetőknek erre szükségük van, akkor a mozgalmat nem pártolhatjuk.
Más utón kell megtalálni a kereset emelését, mert ilyen türitetések ellen a munkaadók előbb-utóbb megadják a választ.
TÁRCA.
Véletlen.
[rta AOÉL PAL.
A Deli vasul Imdai pályaudvarán a gyorsvonat épen az iDduláli jelel íüllyeniiUe, midőn egy urias külsejű kisasszony lélekszakadva rohant egyik III. "sllályu szükasz felé. Ide imgysárn. hamar ide: — szólt *\')iy feriihang, melynek tulajdonosa megtagadva kereskedői voltát, szokatlan előzékenységei terítette fel n faradságtól lihegő hölgyet. Aliban a júllaiiutlian a *o»at már teljes gőzerővel hagyta el a pályaudvart. A térti a hölgynek helyet kínált a fcniipébati. almi már egy psssiis az igazuk álmát aludta, Hzntáii mind-kftien mély hallgatáslia merilllek. csak a voiial és az -Ivó moDofon zakatolása, illetőleg hortyegása zavarta ;i csöndet. Kz igy (ártott másfél óra hosszat.
— Nagysádnak nagyon sürgős tiljn lehet, mert "ok rendesen le szoktak késni. .Majdnem igy járt tm is — szólt végre az ur, aki meg sem várva a feleletet, az útitársak rendes kérdésével akaria a •\'trsalgáa fonalát felvenni: Unva utazik nagysád?
— Nagykanizsára — volt a felelet.
— Ugy? Kü is oda szándékszom. Milyen v«letlen. Nevem mercuri llermes Adolf - jelentette ki bizonyos nyomatékkal, a .házasság köz vetítő" szót JJV« hozzá tájékozásul, vagy talán reklám kedvéért. Kihez van szerencsém?
— Bocsánat uram, de nem ájulhatom el. hanem aki a meglepetést észrevette ezeu az arcon,
az rögtöu Ibzlábim volt vele. hogy a hölgy nem más, — Igen, igen épen hozzájuk tartok, de honnan
mint mercuri llermes ur riválisa Aumr Erzsi kiaassz\'iny, India ezt nagysád ?
aki ezúttal egy bakfis képel vette fel, Houuau tudom ? Na erre felelni, igaián nem
— Oh kérem, kérem Kzer bocsánat.\' —szólt kerül nagy tnegeróhetésembe—¦ kacagott a kis pajkos .! házü-ságkiizveiiin ki.r;iul-e n-ssék rólam iudis- imor, hogj fogai S pfelogO )Mfro]6UOlUfflp4j legTOStél kreciót föltenni, csak... a világításban. Hát hallottam! Az én szolgálatomban
- Xe le->.-k mentegetőzni iirum. Ismerős ón n" » népség, az ész, érzék és érzés, a hamis mosoly l\\aiiÍ7.MÍn? - kénlezte Aiimr u beszélgetést másfelé 1«. stb., meg az uj ruha, uj cipó, kalap, nyakkeudő lercletidó. remélve, hogy ulnmit kicsikar a vén sok más az e lajta kal.goriából Bzok mind
konkiirreiis .buaiuessMaii\'-\'-ül, ami neki hasznára megmondják nekem. hogy ki hogyan áll szerelem válhului). Mert tetszik tudni, én még *ollseiu vo tani dolgában.
ablun a rirosba.ll es . . . és lia llermes ur közbe nem Knnyi épen elég volt u reiitálásból, hogy llermes
vág, a csacsid kis Ámor kibökkent-lle volna, hogy ur egy szól se értsen belőle. Mit érteti ö lilosofiához. 8 fa LikUldi-lésbfn jár a régen, híres mit .Ámor" mikor néki az Üzlete tolt az intene? Természetes tehát, cég érdekében ialiipntat»it állítólag az írnak 0 napjiui.) hugy Amur kisas-zony szavaira telelni nem tudott, mely cég a XX. században ( = ,pénz beszél\') készül hanem ugy ülta helyén, mini egy kérdőjel a felkiáltójel a eridii-l lieinonduili. mellett llalurn/.alhtnul.
llermes ur önerejét túlbecsülve vágott közbe. Folytatta Ámor a szót. llermes ur fokozódó
hogy: Ha nagyfádnak szolgálatúra lehelek, nagyon áliiiosságára. miután az idő é|fél felé járt: Várjon szivest-u teszem, mert én ugy ismerem Kanizsát, mint uram az alvással, úgyis egy óra múlva a célnál leszünk, magamat. Megfeledkezett azonban arról, hogy már Nézzen inkább oda a holdra, milyen szépen mosolyog, két napja nem aludt égy szeiuhniiyást sem, ntlrgós Kz is az én barátom, ez ia engem szolgál. Még üzleti Ügyek miatl. Igenis, ugy ismerem, mint tovább i> beszélt volna a kis Ámor, de már fölösleges magamat, — erősítette Heiines, — de ez nem h volt. Célját úgyis elérte, llermes nr aludt mm! a tej, csoda kérem, mert én annyiszor jártam Kuuí/.sáu, végigmérve Amor kárörvendő tekiutelo altul, aki ahány házaspár él benne. Tetszik tudni, az éa ilzletum- szívből örüli, hogy a véu „busjuesunian" t egyszer uek ez nagyon jó piuo. Most is egy ilyen ügyben becsapliatla.
vagyok járatos. Nugyou ke.iv.-s népek. Lehet velük A kalauz épen jelentette, hogy Nagvkanízsa
beszélni, ha ez a fő! közeledik, valószínűleg álmos volt. ¦ ennek "tudható
— Talán épen tiiizdnghékhoz megy urasúgod lm az a hite, mintha a város közelednék.
az ügyében V — szólt Ámor. ismét majdnem elárulva Pardon kalatiz ur — szólt Ámor Hermesre-,
magát. ?valamint az átnyújtott l(] koronásni mulatva — ezt az
7, A I. A I K Ö 7. I. Ö K V
llinr,. M.tJlIS ll
ROVÁS.
A sztrájkra és sztrájkolókra a birtokos polgári osztály nagyon haragszik. De csodálatos, milyen lelki iivtigalonimal viseljük el i fuvarosok knrtelljót, mely a la arát 0 korouával emelte, a mészárosok kartelljét, mell .i lm- árál eiiiette, a tejkartellt, mely a tej árát emelte é«t száz meg száz ilyeo Arfolsröfolö szövet-kezelet, vaskarlelli nem is említve. A külöubség a ¦..\'(.i .íjk és h kartell közi : a sztrájk csak egyes gyárost ér, aki persze kiabál, mivel a sztrájk köret kéziébe ti kedvezőtlen vagyoni liulyzetbe jut, ilo a kartell állni előidézel! drágaság minden fogyasztót éri; ezek azonban hallgatnak, mivel a bajban mindenki társ veink. Az ember természete ilyen, még a bajban is rajong ax egyeulóségért: Inkább eltűrjük a drágaságot sztrájk nélktll, mint a sztrájkot, melynek esetleg nem drágaság a következménye, legfeljebb a gyárosnak nyereség-vesztesége.
A nzlrájk megemészti a saját tinit, mint Kronnsz. Amig a sztrájkolok tanyáznak valamelyik korcsmában, addig a család otthon éhezik és nyomorog és mégis a munka embereinek ez az egyedüli módja valamelyes haszon és béremelés kicsikarására. A két veszekedő fél végre megbékíti, de a fogyasztó közönség adja meg az árát, mert a felemelt termelési költségeket a fogyasztó fizeti meg, persze a munkás is, ha fogyasztó. Kz megcáfolja a közmondás.t: ,11a keüö veszekedik, a harmadik örfll.
a
Csodálatos, mennyi diszitó Ünnepség egymás utáni Miniszter fogadás, főispáni installáció és mandátumátadás! A sok lőmjéufusttól már alig látjuk az isteneket. Ha ez a búcsújárás nem sztluik, komolyan kell foglalkozni az eszmével, mi módon lehetne a bucsujáróhelyeket szaporítani, hogy azok is, kik itthon maradtak, alkalomadtán áldozhassanak, hogy eljussanak a mennyországba.
urat (iiHgybályjáuak uuvezte) Marburgban keltse, föl. Tessék nyugodtan lenni felőle dörmögött n kalauz ós zsebrevágta az aranyat.
A vonat óriási prüszköléssel robogott be a perrónra, nini Itermes ural uem allerálln. nyilván sokkal kellemesebb tréfát tlzött vele Máb királyné. Valószínűleg |ó „partié- król álmodott, meri olyan mosolygó ábrázatot vágott, mikor Ámor még egy búcsúpillantást vetett reá, amilyent ébren simulálni képtelenség.
— Kzt jól megcsináltam, Pompásan sikerüli — nionologizált önelégülten Krzsi kisasszony és könnyedén vetette magát bele a fiakkerbe. Az utcák szokott sötétek voltak, csak itt-ott pislogott egy-egy ívlámpa. A toronyban épen fél egyet keltett volna illői az órának, — ha ment volna. Az igazat megvallva, a ritka iiteni vendégre ez a kép kissé hátborzongató benyomást kelteti Mindemellett szerencsije volt Ámornak, hogy kocsiját nem a gazda, hanem a lovak húzták, melyek véletlenül épen a hotel előtt aludtak el, mire Ámor kiszállt és pokolra kívánva a gazdát lovastul, kifizette a díjat
A város uj vendége másnap remekül végezte a dolgát, annak ellenére, hogy a lapok meg sem emlékeztek róla. l\'gyanís (iazdagh Klemér szülei .érdekeinek ellenére, megszökött egy polgári családból származó leánnyal és csak miután .minden meg volt bocsájtva," jöttek haza az anyakönyvvezető elé. [gy történt meg az, hogy moreuri Hermes Adolf végre felsült Nagykanizsán házasságközvetitésével, azonfelül már Murakereszturon kitették a szűrét a vonatból.
Nagykanizsán pedig végre volt egy iisküvŐ, amelyen nem sóhajtotta & menyasszony és vólegéuy, hogy: Ámort elfelejtettük meghívni vendégnek. Kz is veletleB fölt.
Grdf Batthyány Pál főispán beiktatás*. j Zalaegersxogról írják: Héifón délután háromnegyed\' hat órakor érkezett meg Zalaegerszegre gróf Hatthyáuy , Pál, Zala vár megye uj főispánja, akinek kedden délelőtt volt hivatalába velő ünnepélyes beiktatás*. A főispán fogadásárt a város polgárság* nagy előkészületeket tett, az összos utcák és középületek zaszló-diszhen állanak. A pályaudvaron nagyszánni elókeló közönség vár la az érkező főispánt, olt voltak az összes egyesületek és testületek, a városi notabilitások és számos vidéki küldöttség. A főispánt megérkezésekor Harca László törvényhatósági bizottsági tag üdvözölte a közönség nevében, majd dr. Sziget hy Klemér ügyvéd leánykája néhány szó mellett ecy gyönyörű tulipán-csokrot nyujlotl át. (iróf Hailhyány Pál főispán meghatottan mondott köszönetet a szívok fogadtatásért s a közönség támogatását kérte hazalias munkájához. A pályaudvartól a fellobogózott utcák során keresztül hosszú kocsisor kísérőiében hajtatott be a főispán a megyeházához, ahol Arvay I.ajos Alispánhelyettes főjegyző üdvözölte a töivenyhafósiíg nevében. Ksto a főispán tiszteletére nagy fáklyásmeuetet rendeztek és a városi kivilágítottul. Kz alkalommal Tivolt János bizoilttági tag intézett a főispánhoz üdvözlő beszédet. A törvényhatóság kedden délelőtt iktatta be ax uj lóíspáut. A beiktatást a n-ggol ll órakor a zalaegerszegi róni. kulti. templomban tartott hálaadó istentisztelet nyitotta, meg. Kzuláu következett a megyei törvéiiyhalósági bizottság közgyűlése a megyeházán. Arvay Lajos ali*páuhelyeiics főjegyző megnyitotta a közgyűlést Azután küldöttség indult u főispánért, a kit belépésekor zajos ovációkban részesítették. A főispán cztitáu letette az c.-kül, majd elmondotta székfoglaló bestédét, amelyet a közgyűlés lelkesedéssel fogadott A megyebizothági lagok nevében Bosnyák fiéza üdvözölte a főispáni, aki a közgyűlés alán számos küldöttséget fogadott. Délután 800 leritékü bankett volt.
Zalavármegye törvényhatósági bizottság*
hétfőn déleló\'.t tarlóm meg rendes lavaszi közgyűlését Árvay i.ajos főjegyző, nlispánhelyetios elnöklete mellett. A közgyűlés első tárgya dr. Wekerle Sándor miniszterelnök köszönő leiratának felolvasása volt. a melyben köszönetet mond a túr vény hut óságnak, amiért öt és minisztertársait hivatalba, lépésük alkalmával! üdvözölte. Kzutáu az elnöklő Árvay Lajos főjegyző! emlitóst tett a vármegyében lefolyt választásokról beérkezett jelentésekről Kzuláu Koller István bizottsági tag indítványára a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy Várhidy Lajos zalaegerszegi polgármester. Deák Péter nagykanizsai rendőrfőkapitány,\' Lányi Kálmán volt államcpitészeti hivatali Iónok, Hehneíder liáhor kir. ügyész é.s llangay (iéza erdöfelügyelő neveit, a kik Sztiljovszky Dezső, volt kir. biztos iulallációján megjelentek, fekete alapon sárga hetükkel bevételi szegyeutáblára, ludilváuyához liozzászóloltak Malatinszy Ferenc ós Kiluer Zsigmond képviselők is. Az iudil-VáUybos két javaslatol fűzlek még hozzá- hogy a szégyentábla a közgyűlési terembe vezwtó folépesőii helyeztessék el és hogy a hozott határozat hasonló határozatok hozatala végett az ország összes törvényhatóságaival közöltessék. A javaslatokat egyhangúlag és lelkesedéssel Lelte magáévá a közgyűlés Kossuth Ferenc, Darányi Ignác és Jekelfalussy minisztereknek hivatalba lépésükről szóló leiratukat nagy éljeniéssel vették tudomásul. Kzuláu a lemondott Csortán Károly volt \'alispán nyugdiját huszonegy évi szolgálatának lieszámitásával kétczorhélszáz koronában állapította meg a közgyűlés, amely az abszolutizmus idejében lumotidott, de most lemondását visszavonó Trsztyátiszky Ödön árvaszéki elnököt állásiba visszahelyezte (Jrivardy Vince főgimnáziumi tanár, hízottsági tag indítványt terjesztett eló, határozza el a közgyűlés, hogy gróf Hattbyány Pál főispán és a megye összos országgyűlési képviselőinek vezetésével monstre küldöttséget meneszt az uj kormányhoz abból a célból, hogy a Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter által tervbe vett uj budapest—fiumei vonal a megye székhelyén, Zalaegerszogen keresztül építtessék ki a balatonmelléki vasútvonalak bekapcsolásával A közgyűlés a javaslatot elfogadta s azután lelkes hangulatban oszlott szét.
A nemzetköziség.
Mostanában * szokott napi sétánkon akár a/, „intelligencia-, a „zseuirí", akár a .polgári" osztály találkozóhelyén, vagy pedig a kirándulóhelyeken, a kávéházakban, a klubbokban: mindenütt egy sxé Qlj meg a járó-kelő fülét, a „nemtetkőziség." A rendes vasárnap délelőtti látogatás alkalmával * furg-baklis azzal fogadja a jövevényt: .ugyebár maga nem „nemzetközi", mórt en azokat ugy gyűlölőin!"
Kz a szó ma olyan fogalom, mint a keresUdó előtt a csőd, a hÖHlenor előtt * teljes herekedés. a vallásos bigottságban éló népeknél a kár hozás, a pokol, szóval magában rejt minden veszedelmet, ami a földi halandót egyállaláu érheti.
Ha megkérdezzük a nemzetköziséggel .elvben\' ellenlábas urakat, hogy hát tulajdonkép mi is c**t az az átkos nemzetköziség, miért félnek áltól oly iszonyúan, a válasz, melyet kérdésünkre nyerünk, mindenkor egy és ugyanaz, teljesen fedi egymást, egyetlen egy esetben som lépi lul a „Budapesii Hírlap", „Magyarország", vagy .Az Ország" szociológusának eszmekörét, — a .nemzetköziség" jeleon a haza Hanságot, a nemzetköziek nem ismernek haza\', istont, vallást, stb. Knnél tovább uem terjed a mi .polgári" szociológusaiuk és politikusaink meghatáro zá»a, tleliniciója s nemielköziségrél. Pedig a nemzetköziség nem uj fogalom, a nemzetköziség nem uj valami, az már a legrégibb idő óla a legkülönfélébb intézményekben létezik, de ai a . nemzetköziség-mely ma nálunk aktuális, mely a legutóbbi időben oly annyira szorongatja a polilíkusaiuk csizmáját li igenis más nemzetköziség, mínt aminő a különféle intézményekben már a legrégibb idő óta létezik, Dtás nemzetköziség az, mint amiről a mi „pulgári" «a hnditliuazoti szociológusaink regélnek. Az eddig létesült nemzetköziség olyan volt. melyről nem hirdettek melyről egyáltalán nem is tudták, hogy „nemzet köziség", mert akik űzték, olyan mezbe Öltöztették azt. mely az ó érdekeiknek a legjobban megfelelt olyan zenével kisérték, mely el tudta kábítani a kőivel len érdekelt felet is, ha azt még oly érzékenyen sújtotta is. De ez u „nemzetköziség* más, ez u mi u i) k áss ág nemzetközisége.
Nehéz dolog a munkásság nemzetköziségéről „polgári" közönségnek .polgári" lapban irui akkor, amikor a levegő éppen erről a témáról telítve van a legtendeuciozusabh hazugságokkal lerditésekkel és rosszindulatú tlelimciókkal, ami egyrészt az osztály-érdek, másrészt pedig a tudatlanság és kultúráin elmaradottság szüleménye. Klek a vendegjoggat. visszatérek működésem régi szinlcréru, megkísérlem eloszlatni az eddigi ferde fogalmakat és megvilágítani, megmagyarázni a .munkásság nemzetköziségének\' valódi értelmét. Tudom, lesznek ellenvetések, tnfi-lyekru. ha higgadt és tárgyilagos ellenvetések, szívesen rellektélok
A munkáság nemzetközisége nem jelent egyebet, mini közös érdekek megvédéséire, közös célok elérésére, az összes országok muuká-ai egy közös flipet] szervezkednek. - A munkásság nemzetközi Piervet-kedeséuek :-zükségét először és különösen az 1-4-. februáriéban megjelent A kommunisták kiáltványa című. Mari és KugeU együttes munkája fejtegeti, mely munkájukban kimutatják a munkásáig gazdaságilag és társadalmilag elnyomott helyzetet megrajzollak a munkás osztály fejlődésének további irányát, jellemezve azt a következőkép: .Amily mértékben fejlődik a boizsoázia. azaz a töke, ugyanoly mértékben fejlődik a proletárság, a modern munkások osztálya, akik csak addig élnek, mig munkához lutnak és akik csak addig jutnak munkához, mig munkájút: szaporítja a tókél! Kzen helyzettel szemben a proletariátus saját érdekeit csak egy módon védheti meg. ha az uralkodó ifazdnsági és társadalmi osztilylyid szembeszóguzí a saját osztályának összetartásából keletkező erőhatalmat. Nyílt osztály harcot hirdetlek, amely mellett a proletároknak a mai társadalmi rendben láncaikon kivül niucs mit elveszteniük. Nyerhetnek csűrébe egy egész világot. „Világ proletárjai egyesüljelek!", ezzel az órökbo kiáltó felhívással végződik a nagy munka és minden ország osztály és öntudatos prolctársájía meghallotta a nagymesterek szavait és egyesültek. Kzen egyesülésnek egyrészt gazdasági, másrészt pedig társadalmi és kulturális célja volt,
A munkásság gazdasági érdekeinek megvédése különösen és szembeötlően a munkabérek emelkedése és a munkaidő szabályozásában csúcsosodik ki.
Ezen gazdasági érdek megvédése csakis jó és alapos szervezkedés mellett, vagyis akkor lehetséges, ha e célból az érdekelt munkásság mind egy szálig
líiPÜ, MÁJUS üt.
egyesül ós kitart a felállított cél eléréséig. A munka-adók — f>a rosszul \'\'a hiányosan szervezeti munkásággal állanak szemben — uem szöktek a Mállitott követeléseket teljesíteni mert a szervezkedésen kivül „Holt közön találnak olyanokét, kik a megtagadót! munka elvégzésére és egyáltalán a munka teljesítésére változatlan, eseileu még olcsóbb munkabérek mellett j. vállalkoznak Rogy a munkásság ennek lehetőségét megakadályozza, minden egyes szakmát külön szervez fc lelielóteg a»ra törekszik, hogy egyetlen egy szak-mábu vágó munkás se maradjon a szervezetei) kívül, „mi által elérik azl, hogy a munkaadók sztrájk esetén uem tudnak szlráiklfrfikhiiz jutni. így minden ország munkássága alaposan kiépi\'í a saját munkásszerrezetfii, belevezeti a munkásságba a kölcsönös szolidaritást, Höt nemcsak egy helység egy e« ugyanazon, hanem mindén bármely szakmába tartozó munkás a teljes kölcsönösség alapján áll. Miután az egyes szakmák országosan szervezettek, természetes, hogy a kölcsönös szolidaritás elve ily értelemben és ily viszonyban is teljesen épségben áll.
Azonban bármily alaposan és jól szervezeti is legyen valamely ország munkássága, ezzel meg nem képes teljes egészében saját osztályérdekei védelmére telni, mert a munkaadók sztrájk cselén küllőidről Imzntnak munkásokat és ezzel megtűrik a belföldiek a helybeliek bérharcát. Hogy a tőke ily módon «ztrá|k-toróket ne keríthessen, azért n világ Összes prófétaijai egy közös alapon egyesüllek. Amint léhát a tőke kimenekül a külföldre, hogy sztrájktörőkéi keríthessen, t-p ugy a saját osxtályérdekeinek megvédésében a munkásság is\' eltünteti az országokat egyrni*túl el-választó határokat, saját osztályára nehezedő gazdasági szükségként nemzetközi szövetségre lép a lilái; ósszmuukásságával, hogy egyik ország a másiknak ne szállíthasson sztrájktörőkéi; ennek a szolí-daritisoak a jegyében épültek ki a nemzetközi uui n ká ss ze r v e z e le k. Kz \'i munkásság nemzetköziségének értelmezése.
SZÁNTÓ BÉLA.
--¦ A letenyei pÓtválasztáa. A Idényei pót-választás egyik jelöltje, Honivá k lieza visszalépett és igy líobrovics Milán lesz a kerület országgyűlési képviselője.
Sorozás, A honvédelmi miniszter rendeletet küldött Zalavármegye törvényhatóságához, melyben felhívja a törvényhatóságot, hogy IJtflftv évre vonatkozó ujonrozáKi, utazási és működési lervezetel az illetékes katonai parancsnokságok kai egyetértöleg és 11 idő előrehaladottságára való tekintettel az l!KN évben követett eljáráshoz képest, esetleg személyes érintkezés utján akként állapítsa meg, hogy az IDŐS. évre vonatkozó fósorozás n folyó évi június | :¦•[$[ július M-ig terjedő időtartam a hitt Icvyen fujíniistii-sitható, végrehajtható.
A nagykanizsai művész életből.
ím n
Itég [dö óta a Nomzeti Szalon az első, amely becsületes szándékkal apellál Nagykanizsa város műérzékére. Ami ezelCtJ ^(beu az irányban történt, az csupa charlalánság, mely azonban a komikum elemét sem nélkülözi.
A Nagykanizsán kísérletező „mii vészeknek* klasszikus alakja jut eszünkbe, Itutkiewilz, az öreg lengye] piktor, kinek hatalma-1 fizikuma és borzalmas l-álitikafogyasztása élö cáíolula volt minden antialkoho-lista mozgalomnak. Jóképű legény volt nz öreg művészete azonban egyéniségénél ís eredetibb volt. emlékszünk képeire, ..melyekéi a fuszeres-aushtgnkbaii helyetti ej elószereiettel. Megbcesülendőon sok "\'dulu munkák voltuk ezek. Amellett, nogy eszmei \'•irtaimat nem lehetett lölük elvitatni, igen komplikált ^busszal is szolgáltak. Volt például egy képe. mely ¦\'orongós őszi tájt ábrázolt, A legelő közepén disznók heverlek, közepén pedig a kanász furulyáit. Ám ez n|ég nem mindpii. Minden disznó hátára egy szólag \'\'olt irva, már most a diszuókal oly célszerűen kellett "sszekeresgélni, hogy a halukra irt szótagok egy retói lalin közmondást adjanak I Kgy urnák sikerült megfejteni a rébuszt és efelett való örömében megvette a képet. Kgy nagykanizsai ügyvéd irodájában (,g)\' másik eredeti íiutkiewitz ékeskedik. K/en ábrázolva
l \\ li A I K Ö % L 0 N Y
van egy katonai faköpúnyig és egy huszárkapitány.\' A huszárkapitány egészen lehajol, szalonképtelen részét fordítva csak felénk és benéz a faköpönyeg ablakáu. Hogy ott benn mí törlénhetik, azt sejtelik a faköpönyeg mellé állított puska és egy kosár, melyben hus van. K képet igy címezte a művész: .Alekori ter Lie p o."
Tavaly egy svihák v igéo eladott itt körülbelül négyszáz silány másolatot. A másolatok legtöbbje alatt e nevek voltak olvashatók: Nóvák (ez maga a vigéc vollj, Lányi, Wallenberg Am egy orosz közmondást változtatva: CSM meg kellett vakarni Novákot és az alól is Wallenberg tűnt elő, imrl mint később kidoritcltem, maga Nóvák, ki a képeket eleinte saját festményei gyanánt árulta, ugy nem érteti a (esteshez, mint én a etrutégiához.
HecBütetes szándékkal m*V egy feslóbarátom járt ilt, de annak a merész allibici ót num tudta pénzzel tartani a város. Festett tobio-k kozt egy nagy arányokkal bíró képet, Három hétig állandóan dolgozott rajla. Magáért a keretért nyele forintot llzeleil. 0 a képet megbccsülhri.\'th-n értékűnek larlotla, tekintve a tekintendőket, mégis hajlandó leli volna |0U forintért eladni. Végre egy kereskedő Ot forintért megvette tőle. ~
.Meg kell még emlékeznünk családi festőnkről. Kai pátiról, ki mindnyájunk óregpapiit nagymamáit
és a lobbi fel meno rokouall festene meg elég drágán Szegény öregek, igen tisztességes, jóravaló emberek lehettek, i^ak miért volt mindegyiknek megmeredve a keze és banduzsaliiottak i legszebb öreganyók. K bandzsál szemekkel két óv alait hétezer koronái keresett meg Kárpáti
Ilyen előzmények után vármk a N-mzeti Szalont
MOZGÓ KÉPEK.
Kártyás emberek.
(Kti ur utálkozik •frwian] »/. ultin. fttvOtltk tfymkU, ketei í«íii«k, ét mnl mit rifta nem Uo&k eyynm<i, dl.kurilni keidének.
Az első : Hova ?
A második: Az uitln.nbs, u én mindennapos kávémat elkölteni.
Az elsű (.mosolyogj: Hehe! Mindennapos káré?
Talán mondjuk inkább igy: mindennapos tarfii. A második: No igen, az ís Az első tmeggyőződéssel j: l.\'tálom a kártyázó embereket. A kártyázásnál nincs bccMeleii"bb foglalkozás
A második. Hohó, de már ilyent nem hagyok mondani. Imádom a kártyajálckol. K-im nézve a kárlva egyszerűen erköleinemesfttl, Nézze kérem: éu minden délután kártyázom ha ezt lestem, akkor
nem alszom. Kjszaka jó almom vau s mert álmos vagyok korán fekszem le és korán is kelek. Ón ismert engem öl-bal évvel ezelőtt; milyen éjjeli lump alak voltam akkor, most a világ legszolidabb embere vagyok.
Az elsÓ: Fura morál, TVhát már hal év óta kártyázik?
A második: Minden áldott nap. Az elsó: Rettenetes .Mennyi eJelel lett tünkre lei a szenvedély. Mennyi vagyont pusztít el,
A második: Ugyan, ugyan, valahová csak megy az a vagyon. Ahányan vesztenek, ugyanannyian nyernek is.
Az elsó: Nem, nem, a kártyajáték rettenetes
dolog.
A második: Kn pedig azt mondom, hogy a kártyajáték a világ legzseniálisabb szórakozása. Iteú vonatkoztálva elmondhatjuk azt, amit Shakesperc mond némely növénynek nedvéről: méreg a tudatlannak, orvosság a hozzáértőnek Igen. igen. helyesen mondtam: orvosság A kártyának van megnyugtató ereje, szórakoztató volta, ideggyógvilo hatása. Láttam kétségbeesett szerelmeseket, akiket uz a játék gyógyított meg. Kletunt blazírt emberekben oz az egyedüli I élvezet tartotta fenn az életei. Beteg agyára a feledés I fátyolát bontja, az ideges szeméből elűzi a rémképeket. A kártya igenis orvosaági sót jótétemény: szabályai, elmésségei a lángelmét is érdeklődésre birják, változatossága a parasztot és filozófusi egyaránt el-
szórakoztatja A mai iieuraBZihénikus korban a bete
gek száma meg ti zsze rezednek, In nem volna er az
orvosság.
Az elsó: De ha ez az orvosság egész osztályokat pusztít el.
A második (nevel): Igen. Ugy mondják, a magyar gentry pusztulásának egyik lóoka a kártya.
Hadar beszéd. Így joggal állíthatom azt ís, hogy viszont a „közép-osztály * megerősödését is a kártya eredményezte.
Az eUó: Kártya nélkül is egész szépen el lehet az ember.
A második: Kz sem állhat meg egészen. Látja, a világ legnagyobb elméi mind kártyások voltak. Kérem... kérem... vagy legalább is érdeklődtek a kártyajáték iránt. Csak a\'felületes és mélység nélkül való ember nem foglalkozik vele, inert a kártya esélyei, unance al, változatai érdeklik, izgatják a geniet. Mondjak példákat? Szinte alig tudok válogatni. A nagy Széchenyi passzionátus kártyás volt, Deák Ferenc nem tudott kártyázni, de mindennap gyönyörűséggel kibicelt barátainak. Liszt Ferenc beteg leli, ha egy nap elmaradt a wliist pnrlijn. Kossuth Lajos még az emigráció alatt is szenvedélyes tarokkozó volt. Petőd mindennap krajcáros proforáuszüt jáuxolt. Jókai tarokk-játékáról azt hiszem szólni sem kell. Látja kérem, minden olyan ember, aki a fejével dolgozik, rabja a kányának. Persze módjával kell játszani. Isteni gyönyört szerez a kánya annak, aki csöppenként/használj.-, persze, aki az egész üveggel hajija my ax belepusztul. Kn bitóm magamban: engem emberré úgyszólván a kártya tesz.
Az elsó (szünet után, bizonytalanul): Hova megy — ozsonázni V-
A második; Az Otthonba,
Az első (hirtelen elhatározással;: Ha megengedi ... én is önnel tartok.
(itt ív múlva limit öitteulilkoiiillt ai utcln. C\'öv&ilÍK cgymiit, keiét fognak, e* incit mit nagyon regen nem tüllik cgymAil, dltkutilnl kentének.)
A második: Hova?
Az első: Az Otthonba. A mindennapi kávéra. . A második: Kávéra?
Azi első (valami eszébe jut): Nem, uem jót -.ói Kártyázni megyek oda [Hosszabb szünet.) ön UOm jár most oda sohasem. Talán abbahagyta a
jaiékot ?
A második ilemondással): Két év óta nem volt kártya a kezemben, Kngem a kártya ólt meg. Ilisz-u emlékezik ... a kártya orvosság, azt mondottam. Vigyázva használtam az orvosságot, mig egyszer kihajtottam az egész üveget,
Az elsó: Anyagilag ment tönkre?
A második: lla csak anyagilag telt volna tönkre!,.. Hanem önnek adok egy jó tanácsot. Tőlem elfogadhatja. Jegyezze meg magának: a szerencse és szerencsétlenség nem ugrál ide-oda, hanem lornu-ok-hau jár Vigyázzon, ha veszíteni fog. az az Összeg, iiuiit rászán a veszteségre, ne tegyen akkora, mint az, amelyikkel beérné, ha nyerne. Meri aki a pénze uláu fut, az ki>9TÍ a nyakát. K/.I én mondom önnek. Isten velünk!
(KI.let, mii! a wi-i. goictulWHk .uon, amit hallóit: jiiin, hogy nem Érti meg. villát von et tlenc lolyinjn at mjil ai \' Uli\'m fele.)
HÍREK.
TÖke és művészet.
(v. h.J A töke káros befolyásáról a iiiutlcrn szoüiális úraiuliit annyira mt-g van gyúzűilve, hogy ezt it mt»ggyÖzötlést sonmű éryelée, de sctniui fegyveros hatalom sem képes niogcáíülnj, vagy nio^lontt\'ni. Km mégis a lúkéiu\'k kös/.ütiht\'ijük a modern knlturclet kialakntnsiit, a nagy guztlitaiigi il/.tutit*k lóte-siiésót ós a iiiíivdsaet fejlédését. A művószet mindig a kapitalizmusnak volt szövetségese. Régente a kis államok urnlkodóinak és a p&pság támogatásával alkottak a művészek; Katád, Colliní. Holbeín. Miclnd, Angelo); félszázad óta pedig a kapitalisták; vásárlásaira és megrendeléseire vaiiiiak utalva Wagner műveinek szinrcliozatala a kapitalizmus segítsége néikQ] k\'lietetltMiné vált votna A kapi-tntJzmiisnnk mégis hatalimts ellenségei vannak, elsó sorban azok, kiknek \' nincsen
ZALAI KÖZLÖNY
1906. MÁJUS 19
tőkéjük, aztán a munkásnép milliói : az embereknek túlnyomó többsége. Sem a törvény, sem a hatalom nem lesz képes többé ezt a gyűlöletet a szivekből kiultani. itt osak a társadalom szooiálís felfogása segíthet. Ha egyszer a munkásnópnek is annyi fog jutni, hogy a kelló táplilék és ruházat mellett még szépérzékQ örömekben is részesülhet, a gyűlölet a töke ellen is alább hagy. A berndorli gyáros, Krupp Alfréd jól tudta, mit mivel, mikor munkásainak színházat építtetett. — „Panem et circenses."
Pofiny-dsvl. ..
Pokolba minden tiszta ideával! Mese a hűség, jósig, szeretet. Holmi magasztos eszmékért rajongva: Kii sem ostromlom többé az eget.
A sok ábrándos rajongás hiába,
És hiába pezsg az ifjú rér.
Kohó! Vágyid csak álmoknak valók.
Ha nincsen pénzed, hidd el mit sem ér!
Oh pénz, ób pénz álmaim szent varázsa, Tied az ész, s babér és a hír. Legyen ördög, vagy Isten, aki adta; De ki kapta: minden lldröt bir!
Szerelmet, csókot, hasztalan sóvárogsz Ha nincsen pénzed, kinevet a lány I S ha nem váltod föl kedved koronákra, A bajuszodért nem búzza cigány !
Csalódj bár legkedvesebb álmaidban, Csaljon barátod, csaljon kedvesed, A fájdalmakra földi ír egy van, Ha van sok pénzed: elfelejtheted.
allonvi ANDOR.
Levelek a távolból.
1906. ma jut
Nagyságos Asszonyom!
Vagy öt hete, lenu a lagúnák városában, a La Uh d\'oro elótt, a fordulónál, összetalálkoztak a gondoláink. Kegyed egy jelvónynyel Hintetett. A lírához [nem az olaszhoz, a zeue lírájához) hasonlított, akkor láttam elóször. S akkor láttam utoljára is nöi keblen.
Ön megmagyarázta uekem, hogy ez légyen a mi tulipáu jelvényüuk. Kakik hordják, mindmegannyi virág a mi tulipános kertünkben. Nem tartozik szorosan a dologhoz hogy ez a bucau látogatása volt a lagúnák városában, mivelhogy benne vagyon a fogadalomban, hogy belföldi fürdőkbe, gyógyhelyekre járunk. A pénzt, ezt a világot kormányzó nagy urat, amit a kegyed férjecskéje hazai kereskedőktől, iparosoktól kapott, azoknak is fogja visszaadni. Abbázia helyett el fog járni a sáncí nyaraló-telepre, élvezni a
nap és levegő kúrát (mert hogy ez a nyaraló .....g
lesz, arra ugy hiszem kétség nélkül elég garauciu az, hogy az eszme egészséges s hogy Kanizsán sztllelett), vagy elmegy akár Tátra-Lomnicra. A lagunákat meg épen nem is kellene messze keresnie. A Kiva degli Schiavoní, a sóhajok csatornája, közel sem jön valódi velencei illat és piszok tekintetében Kanizsa jó néhány utcájához.
De mondom, az mellékes, hogy bucsu látogatása volt ott. A lényeg az, hogy mikor én kérdoztem, hogy mennyire lennének otthon a tulipánmozgalom-raal, akkor Nagyságos Asszonyom lenézéssel vegyes csodálkozó tekintetet vetve reám, igy válaszolt:
„Kanizsán? Hál semennyire!"
Amire megint én bátorkodtam megjegyezni, hogy akkor tálajdouképeu micsoda jelentősége légyen annak, hogy a tulipán ott díszlik. Miért hordják azt Kegyedók?
„Hát csak ugy. Hiszen tudja.-
Hát csak ugy. Igenis tudom. Két éve divat volt a vörös, tavai a zöld szín, az idéu meg a rövid
ujjak és a hosszú keztyü. Meg otthon Nagymagyarországon a tulipánhordás. (Csak no tessék ítélni, míg meg nem hallgattattam.)
Most hogy otthon is kifejlődött a mozgalom, rájöttem, hogy tévedtem. Nem a divat volt az, ami l magyar hölgyeket ösztökélte, hogy tűzzék ki a tulipáut, hanem a fajszeretet, amely akkor, nemi lévén még szervezve a mozgalom, ilyen módon, de J elementáris erővel tört kí.
S én Unoepélyesen bocsánatot kérek, hogy ilyest tételeztem íol Önökről, Nagyságos Asszonyom, magyar honleányokról.
Nem! Az a vér, ami a Kegyedók ereiben forr, az a levegő, ami a magyar föld. a magyar fii, a magyar fák lehelnek ki magukból, az nem eredményezhet mást. De ueni is tűrne mást.
Sokan vagyunk, hazátlan magyarok, akiknek a távolban nem adatott meg, hogy aktív részt vehessenek a mozgalomban, de akik szeretettel csüggünk az önök mtinkásságáu.
Az én kevés számú kolóniám nevében fejezem ki hódolatunkat a magyar nők eme óriási művéért.
S kívánok mindnyájunk nevében sok-sok szerencsét magasztos munkájukhoz.
Kac.olt c.úkolji; 6PERANZA.
Enléktzttti-naiUr.
¦áju 21. A Mfrvutuai OasdattSc w*gyiilc»e ö. e. 10 óraVoi a . taulcilcruicticii.
ti. l\'ütviUiiMt l.etenyeii „ |4. A SrSjiUS Kgjrltt kSagyaliaa d. e. 11 öragot a Nagy-kantnál TatuLrtkptaiIAi ai4iterm«l>en.
— Érettségi vizsgálatok. A nagy kan issai felső kereskedelmi iskolánál az érettségi vizsgálatok és pedig az írásbeliek május 17—24-ig, a szóbeliek pinius
!13. és H-én tartatnak meg. Közoktatásügyi miníszt. \'biztos: Dr. Vaugel Jenő; keresk. miníszt. biztos: | Dr. Tbaizs Károly.
— Esküvő. V i I d B Ferenc, takarékpénztári | tisztviselő ma esküdött hűséget Szeiithc Ferenc m. \' kir. állalorvos Vilma leányával Nagykanizsán. Mint I tanuk Olgyav Lajos sTiímtarló Leteuyéról és Tnasuly
Tamás postatiszt Nagykanizsáról szerepeltek.
— Világítás és kárpótlás. A Franz-félu villamossági vállalatnál kitört szlrájkmozgalom következtében főleg azok u fogyasztók károsodnak, kik a vállalattól általányhau kapják az áramol. Az árumfejlesztés ugyan kora reggeltől kezdve egész estig szünetel. Ámde uz általány fogyasztók nuppal nem világíthatják u sötét raktárukat, pincéket és egyéb sötét helyiségeket, de fizetnek, mintha világítanának. Miféle kárpótlást fognak ezek kapni ? Igaz, hogy a szerződés arról intézkedik, hogy harmadik személyek által okozott károkért a vállalkozó nem tartozik szavatolni, de a iiiuiikabeszüutelés nem olyau kár, mely
I az üzemhez szükséges anyagot érinti Hivatkozhatnak arra is, hogy a sztrájk force majetire, melyért nem tartozik kártérítéssel a vállalkozó, de kártérítést nem is kér tőle senki, csuk az el nem fogyasztott áramot nem kell meglizelui az általány fogyasztónak.
— Katonai gyakorlatok. A bécsi törzstiszti tanfolyam harmim- hallgatón e héten néhány napig Nagykai.izsa környékén gyakorlatozott. Kedden Klo-bucsár Vilmos altábornagy !11 időzött a gyakorlat megszemlélése végett.
— A Szépitő Egylet választmánya T r i p a 111 m e r Gyula elnöklésével tartott gyűlésén a közgyűlést folyó hó íil-ére tűzte ki. A választmány a város támogatását fogja kérni, ami teljes bizonyossággal teljesülni fog, mert ez az egyesület megérdemli a támogatást. Mozgalom indult meg néhány lelkes tag közt, hogy a Kanálison fürdőt létesítsenek.
— Népünnepek és majálisok. Mintha fakuló szivárványokról, halványodó csillagokról kellene cikket Írnunk, ugy érezzük magunkat, mikor ehhez a témához nyulunk. Szoretoónk visszavarázsolni azokat az elmúlt időkot. amolyokben több volt a kedély, a baugulat. mint abban a modern maí világban, a
mely nem tesz egyebet, csak öregít, meg az illúzióinkat pusztítja. Csodálatos hatalommal szeretnénk bírni, amely friss erőre támasztja a félholtakat, vioazahivná a viruló életbo a magyar népuek s az intellig-jn.,, társadalomnak régi, szép mulatságait: a népünnepeket és a majálisokat. Mert bizony mi csűrés, mi csavarás, esztendőről-esztendő re jobban vési a uyomuk. Nem csupán minálunk, nagyobb városon, de bizony a vidéken is. Azt, hogy Kanizsán alig vau tipikus tavassi .mulatság, a hogy a régi népünnepek poézisét az ujabbak még csak meg sem is közelitik — ertjük, ha arra gondolunk, hogy az a bizonyos nagyvárosi jelleg lassan, de biztosan kipusztít miuden fidelilást, amit még a régi jó ídŐk meghagylak. De hogy már s vidéken is kezdik divatjukat mnlní ax igazi uép-Qnnepek és majálisok, — lehangoló dolog Ks pedm annál lehangolóbb, mert egy-egy lulűnt szokásnak, lett legyen bármily sxép is, nehéz uj életet adni, mert ezeu a téren különösen áll az, amit a nóu mond: .nem jő vissza, ami elmúlt.*
— Magyar müvéuek a külföldön.....Mint
magyar ember, a megbánás szava tör ki bensőmből és verem a mellűmet: mea culpa, mea culpa! Azt érzem, amit érezhet a tékozló fíu. midőn atyja színe elé kerül. Ktpazarolta atyja vagyonát, mí is eltékozoltuk idegenben a Te kincseidet. Idegen ország, idegen udvar miot drága ékkövet foglalt kincsei közé és sem Magyarország, sem a magyar udvar nem sdoii vissza hazádnak! Mi csak, mint a könnyelmű ember büszkék voltunk arra, hogy az, aki a távol külfölden graudsegnieur módra pazar kézzel szórja szívének, lelkének, agyának csodás fénysugarait, az a mi vérünkből való, ax magyar ember. Mintha nékünk világosságra nem is volna szükségünk !...." Nem ntnéz kitalálni, hogy hol hangzott el ez a beszéd. Zichy Mihálynak, a nagy magyar festőnek sirja fölött mondotta el Jeudrassik Jenő, a magyar festőművészei, nevében. Tékozolunk minden téren, még a művészetek lerén u. Hégi keletű jelenség ex A művészi pálya, nagy részén idehaza sokszor nagyon js érezhető 1 kelló erők hiánya, mégis nagy azoknak a száma, akk idehaza, részint a mi hibánkbólis, nem tudván érvényesülni, sértett önérzetből, vngy megélhetési kényszerből engeduek a külföldre csalogató hívásnak. A művészet minden terén érezhető ez az ellenség, nemcsak a képzőművészet nagyságainak egész serege hanem Írók, színészek, énekesek, zeuésxek nagy számi él a külföldöD. Munkácsy, Zichy Mihály, feMŐmoV*-szelUuk kimagasló alakjai itthon vaunak ugyan, d-« csak holtan, midőn már alkotó erejük kialudt. A\', élők közül I. i./ló Fülöpöt, a világhírű arckép festőt említjük fel a sok közül. A külföldi színpadoké szintén csaknem elárasztják a magyar származá.-ii művészek. A wieni színigazgatóknak javarésze magvai, ezek kö/ül Karcag Viluios a Theater an der Wien in--III !1 még a berlini Neues Theater vezetését is át akarja venni. Kopáesy Juliska, Karcag felesége, ki egykor nagy sikereket aratott a magyar színpadokon, szintén háut fordított már egykori dicsősége színhelyének Sonneiilhal, a wieni Iturgszínbáz oszlopos tagja szintén magyar származási), Gester Etelka a magyar Patti Adelina, Harkány Mária, a berlini közönség kedvence. Hulyovszky Lilla, Hébert Imre, mind tüneményes szép hangn énekesek, kűlfól<l<>o aratják sorra a babérokat. Pnl1n.1v lika. a leghíresebb magyar primadonnák egyike, az öt világrészt bejár,!, csak ép uálunk nem mutatkozik s ha el is jön, pár ttapra CSik; Kilry Klára is kénytelen volt mellőzés és intrikák miatt egyídóro elhagyni Hudapcstet. FoU-tatái lehetue ezt a névsort, hasábokon keresztül. >U miuek. Csak annyit legyezzünk meg: Ha a viszonyuk ugy alakulnának, hogy mindazok h magyar származású művészek, akik uz idő szerint a külföldi színpadok és hangversenytermek díszei, valami küliö behatás vagy heii*ő ösztön következtében hirtelen haza jöuuéoek, nagy zavar támadna Kurópaszerle. A Nemzeti Szalon itteni tárlatának megnyitási napja közeledtével jó lesz ezeket szem előtt tartani.
— EskflvO halálos ágyon, Szálai György szabó f. hó líi-óu, kihirdetés és ex alóli felmentés nélkül kötött házasságot Itúcsi Klárával. A házasságkötésnél Ihászi Horváth Islváu anyakönyvvezető a vőlegény halálos ágyánál működött közre, melyek az egyházi csketés kövelett. A férj 17-én itt hagyta Halai öxvegyét 81 éves korában
— Fürdő a Kanális mentén. A .Zala" írja: A Szépítő Egylet, ez az agilis egyesületünk oly gazdag megvalósítandó, dőrék ötletekben, hogy a város közönségének legfokozottabb j>ártolását érdemelné meg. Nem szabadna lenni egy városi polgárnak sem, ki az egyletnek tagja ne lenno. legújabban azt az eszmét vetette fel, hogy a Kanális mentén
m ü HAJU8 10 .
rendes fürdőbelyet kellene {étesiteni. Azt csak ezután I fogják megvizsgálni, hogy van-e Kanálisnak erre a célra elég bófléges vízmennyisége. A kivitel nehézségeiéi eltekintve, maga at esime rendkívül üdvös, olyan hiányt vau hivatva pótolni, melyet mindnyájan síinoBan érzünk. Akik az első melegebb napok beálltával költöznek más vidékre, bzaloni ételünk e boldog fecskéi talán nem is sejtik, mennyit szeuved-n-L fürdő hijjáu azok, kik nyáron is itt sütnek-félnek a poros, meleg városban, itl rójják az aazfaltot, mely tüzet lehel magából. Vannak zárt fürdőink, ám ezek méreteiknél fogva sem felelhetnek meg a teljes szükségnek, de áraiknál fogva is csaknem hozzáférhetetlenek. Elsőrendű közegészségügyi kívánság, hogy a Szépítő Egyesület terve megvalósuljon. Képtelen gondolatnak tartjuk, hogy ennek az eszmének kivitelét i város közönsége ne támogatná kellően. Tehát csak ......i leszünk fukarok a magunk jólétével szemben.
— A nagykanizsai járás tanítói köre f. hó 17-én tartotta évi rendes közgyűlését Zala-Szt.-Mihátyou. Az érkézé tanítókat fióidmanu Ignác községi biró és egy elüljárósági tag, |ieg az ottani kántorlauitó, Németh Jenő fogadták. — Hajgató Sándor polg. isk. tanár, elnök üdvözölte a nem igen nagy számban megjelent tagokat, valamint a kör vendégeit, kik között ott volt Kórösy Sándor segódtanfelügyelő, Umszunc Lajos szentmihályi iskolaszéki elnök és a Skublils családnak több tagja. Klnők megnyitó beszédében buzdítja a tanítókat a telkes munkálkodásra, a valódi, különbséget nem tevő szeretetre, annál is inkább, mert Apponyi Albert gróf kultuszminiszteraégébeo a Unitokra és a magyar nemzeti kultúrára nézve, szebb jövő hajnal hasadását látja. — Németh Jené szent-mihályi tauitó gyakorlati tanításban okosan és szépen mutatta be, hogyan kell a kis gyermekekbe a rauukáseá-gol, józanságot és ezzel az igazi hazaszeretetet bele-oltaui. — Banekovich Jáuos áll. tanító az luofi. szeptemberében éleibe lépő uj tantervnek megfelelő uj utikönyveket mutatott be, melyek nálunk teljesen uj irány és rendszer szerint készültek. Legjobbnak találta a Somogyl-Kozma-Kmber-féle könyveket. — Majd (iergye Sándor áll. tanító értekezett az uj tanítási tervről. — A .Tanítók törvényét" Kertész József járásköri alelnök ismertette, hozzáadva a saját véleményéi, nézeteit, melyet a közgyűlés nagy tetszéssel el is fogadott. — Ezzel a programúi ki volt merítve Szabó István áll. isk. igazgató nagy figyelem között emlilí aunak a férfiúnak a munkálkodását, aki 4t> esztendőn át honleányokat nevelt a hazának azzal a lelkesedéssel, mely Hajgató Sándor tanárt minden működésében jellemzi. Minden jubílálás helyett indítványozza, hogy Hajgató Sándor járáskori elnököt a: egyesület örökös elnökének, ha pedig majd az akliv munkásságtól visszalép, tiszteletbeli elnöknek válasszák meg. Óriást lelkesedós és szűnni nem akaró éljcnzések közölt egyhangúlag elfogadták az indítványt, amit Hajgató Sándor meghatottsággal köszönt meg. — Kertész József a keszthelyi Halatoui Múzeum megkeresésére felhívja a tanítók figyelmét e kulturális iutézmény támogatására, melynek a tanítók legalkalmasabb apostolai lehetnek. — A gyűlés után nagyon kedélyes bankett volt, melyen felköszöntőt mondtak: Hajgató* Sándor Apponyi miniazlerre, KertéGZ József Körö>y Sándor tanfelügyelőre, Poredus Antal Szt.-Miliály birájára és a községre, valamint iskolaszéki elnökére, (JoMnmmi bíró pedig a tanítóságra.
— Cseppkóbarlang Tapolcán. Több fővárosi és megyei lapot bejárta a hír, hogy Tapolcán csodaszép földalatti Cseppkőbarlangot fedeztek fel. melyet -a magyar észjárás nem használ ki." Egy oltani laptársunk azonban cáfolja, mintha Tapolcán cseppkó-hurlaug volna Ez a világra szóló cseppkóbarlang semmi más. mint a víz által kimosott mélyebb fekvésű földréteg mán hátramaradt üredék, melyben ogy szemernyi esei pkó sínes.
— Befizetések. A délzslsl takarékpénztárral egyedüli önsegélyző szövetkezetnél a fo\'yó hó 84-ére esó befizetések az ünnep miatt 25-én délelőtt tartatnak meg.
ZALAI KÖZLÖNY Mi a legnagyobb ajándék? Mindenesetre
— ni a legnagyobb ajándék? !
] ha az egész világot megkapjuk. Erről a kővetkező birl olvassuk A Nap május 17-iki számában: Egy egész világot! Kellemes meglepetést szerzett vevőinek Dörge Frigyes bankháza azzal az egy méter nagyságú, sokszínű világtérképpel, amelyet most adott ki. A legújabb fölfedezéseket szemmel tartó térkép elkészítéséi a bankház egyik legelső budapesti kartográfiai múintézetro bizta, amely feladatát kiváló magyar szaktudósok vezetésével és közre működésével mesteri módon oldotta meg. Valóban felesleges agy ilyen pedagógiai jelentőségű munka nagy gyakorlati ertékéuek mélutására a szót pazarolni. Osupán azt kell nyomatékkal hangsúlyoznunk, hogy ezt a művészileg éa technikailag elsőrendű Dörge-fóle világtérképet iogyer bocsátja közre a bankház, ami mindeu-esetre meleg elismerést érdemel, hiszen a térkép előállítása tetemes költségekkel jár. Meg vagyunk róla győződve, hogy Dörge Frigyes bankházának cz a különleges és előkelő reklámja olvasóink kóréból is tömérdek uj vevőt szerez, miért is ulalunk a népszerű bankház osztály sorsjegy osztályának jelentésére, amelyet mai számunk hirdetési rovatában talál az olvasó.
— Tarok A. éa Tárai Budapesten. Ha körültekintünk a magyar kir. ezabadalmázott osztályaors-
! játék fóetáruzitói közölt, Önkényteleuül a Török cég tűnik fel előttünk. Ezen bankház a leguagyobb osztálysorsjegy fóelárusitó és a letöbb sorsjegyet hozza forgalomba. Ez nem Is csuda, mert e bankház a játszó közönség kegyét minden egyes sorsjátékban a legnagyobb mértékbzn meghódította. Azonkívül vevői hatalmas szerencsével játszanak. Például e bankház szerencsés vevői egyedül egy sorsjáték b. osztályában a kél legnagyobb főnyereményt és pedig a 600.000, 400.00U koronásat egy millió korona összegben nyerték, egy másikban pedig a B0A.ÓÓU koronás uagy jutalmat, a lOO.QOO, illl.OOO, 60.000. 60.000, 80.000 , és számtalan egyéb uagy főnyereményt. Ugy, hogy \' rövid idő alatt 25 millió korona óriási összeget fizetett ki szerencsés vevőinek. Ennélfogva megragadiuk az alkalmat, hogy Török A. és Tsa bankházát, melynek fóuzlcte Teréz-kűrut 4>>., liókja Vácí-körut 4.. Muzeum-körut II. alatt vau, mindenkinek ajánliuk i A terv szeriül az I. osztály húzása már szerdán és pénteken, e hónap \'.>3-án és 25-én lesz A sorsjegyek árai: \'/, 12 kor., 6 kor., lt 3 kor., 1, I kor. 50 fillér. Aki tehát sorsjegyet akar vásárolni, forduljon bizalommal Török A. és Társához, Budapesten
— A Pesti Napló uj karácsonyi ajándéka. A I\'esti Napló karácsonyi albumainak sorozata a magyar génius javakíucseinek gyűjteménye. Irodalmunk és múvéizelünk hatalmas alkotásait méltó, nemesen díszes formában mutatlak be a Pesti Napló előfizetői-uek. Valamennyi esemény-számba ment a magyar könyvpiacon. Náluk szebb, előkelőbb, ériékesehh díszmunkák nem igen jelentek meg. 8 a Peslí Napló az ó albumait ajáudékut adja előfizetőinek. A Peslí Napló idei ajándéka, az lÖUfi, évi karácsonyi albuma
. meg fog felelni a Pesti Napló díszmunkái hagyományai* nak. Meg fog felelni nekik abban is. hogy kiállítása féuyével leiül fogja múlni a megelőző évi kiadvanynk.it. Miudon kötet külóub volt az előzőnél, pedig azok is előző kötetek is egytól-egyig remek diszművek voltak. A Pesti Napló idei ajándékkönyve liákóci-Album lesz Nem tudományos, csak a történelem kutatásaiban gyökerező irodalmi és művészeti díszmunka lesz. Ismertetűi fogja a nagy kor hőseit, ünnepnapjait es izgalmas hétköznapján. Izzó törekvéseit, lobogó indulatait, mélységes haugulalail, dicsőségéi és szenvedéseit. Javairók fogják megírni a nagy szabadságharc eleven krónikáját. K1 meg fog szólalni ebben a kötetben a kor költészete és izzó muzsikája. A dalnokot éa a tárogatóst is tanúságba idézzük. S a képzőművészetet is. Az ogykorit és az ujat, hogy kéjben, rajzban ábrázolja azt a szentséges hőskort. Nagyszabású festmények, elsőrangú illusztrációk, kiváló mesterek alkotásai diszilik majd e müvet. S a múlapokon kívül a sokszorosiló művészet egész sor több színnyomású képben fog remekelni. K diszes tartalomhoz méltó
lesz a keret, liekótesét a magyar iparmű részét elsőrangú mesterére bízzák. Hadd feloljep meg a remekmű-nemes tartalmának a Lm 5 megjelenése is. Kzt az uj páratlan diszü ajándékot megkapja karácsonyra a Pesti Napló álandó előfizetőin kivűl minden uj előfizető üj, aki mosUotél kezdve egy évre megazakitás nélkül a Posti Naplóra előfizet, illetve, aki karácsonyig legalább egy félévi dijat befizetett és egy további félévi előfizetésre magát kötelezi. Az előfizetés fél- és negyedévenként, sót havonta is eszközölhető a kívánatra külön értesítést küld e módozatokra vonatkozólag a Peslí Napló kiadóhivatala, Bpesten, VI., Andráeay-ut 27.
Mandátumátadás Zichynél.
Klsksuaiusüikk váló pöre.
A nagykanizsai választókerület egyhangúlag megválasztott képviselőjének Zieby Aladár gróf, 0 Felsége körüli m in it>zi érnek f. hó 17-én nyújtotta át a mandátumol Tripammer Kezsó dr. volt választási elnök vezetésével egf monstre küldöttség a néppárti kór fogadótármében, \\> o k e r 1 e Sándor dr. miuisztureluök, lUTáuyi Ignác földmivelésí miniszter, számos országgyűlési képviselő és a választókerület szép számban megjelent küldöttsége jelen-lé tébeu.
A küldöttségben resztvettek Nagykanizsáról: Tripammer Uozsó dr. volt vál. eluök, Véc*ey Zsigmond polgármester, UyŐrffy János éa Sebestyén Lajos ügyvédek, Kperjesy (iábor takarékpénztári tisztviselő, Kalcsok Leo főgimnáziumi tanár, Ihászi Horváth István .anyakönyvvezető, liörög Ince szt r házfóaök, Áu József v. tanácsos, Szamuely Ottó törvényszéki jegyző, továbbá az iparos- és kereskedelmi osztályt mintegy hetvenen képviselték, Kis-kanizsának ló tagu küldöttsége, a választókerület több plébánosa jegyzője és választópolgára.
A miudátum átadása utAn a kiskanízsai küldöttség Zichy Aladár gróf 0 uagy m él lóságától az újból megindítandó váló-nör megújításához hathatós támogatását kérte. Krre. Ouagyméltósága jóakaratulag figyelmeztette a különleges küldöttséget, hogy hagyjanak fel oly eszmének a megbolygátasával, mely reájuk nézve, több mint valószínű, csak hátráuynyal végződhetuék, vegyék figyelembe Nagykanizsa részéről nyújtott számos előnyöket (helypénzt, vámot nem tizeinek, ügyes-bajos ügyeiknek staknzerű ellátása stb.), egyebekben biztosította a küldöttséget különös jóindulatáról és áladla a szót Zboray lléla dr. ismert országgyűlési képviselő, ügyvédnek, ki is szíves készséggel fulvjlágositoiiu a küldöttséget, hogy az eddigi magnktartásából arról gyózÓdöll meg, hogy az elválást nem akarják komolyan, nem pedig azért, mert egyszer így, másszor pedig ugy határoznak. Egyszer már ötét is megakarták bizni, azulán pedig mást akartak megbízni u por vitelével. Az egyitést kimondó jogervényes halánwaiiiak mégsemuiílése iránt indított és legfelsőbb fokban befejezést nyert pernek megújítása reiidknltl nagy éa körültekintő tanálmányozásl igényel. A per vitele költséges és reájuk nézve kedvező eredményért sem ¦• sem Zichy Aladár gróf OnagyrnéltÖaága a felelőséget el nem vállalhatja.
A küldöttség ezek után lemoudutt ¦ váló-per mcgujiláséuak tervéről é« iukább Amerikába vándorolnak, niiut sem — nézetük szerint — ilyen jogtalan égyesOtéfbon éljenek.
liéli egv órakor a Hungária szállóhau a kül-dölUeg tagjai Zichy Aladár gróf vendégszeretetéből ebédhez üli. melyben Wekerle miniszterelnök és Apponyi gróf kálttiszminiszler is részivetl több néppárti képviselővel.
Szép és tartalmas f-Iköszöniök hangzottak el és Nagykanizsa város érdekeli különös figye\'embe-vélelét a jelenvolt miniszterek megígérték.
Aszlalboulás kedélyes hangulatban déluláii három óra után volt.
A jelenlevők kellemes emlékkel távozlak a batikoll színhelyéről
MIT IGYUNK? ar.\'íístítós
.•Vas erre . legbliloj.lib ovft.ier.
1-rcnritl tcrmé.iele* h/riiHt.ni,.
•WT natrontalmu ásványvizet
Számos orvosi szaktekintély állal ajánl™ mivel nagyobb Üvegekben niiuden ktte:
a MOHAI
ÁGH IS-
FORRÁS-t "\'clí\' iJcií" syttwwrtwj, Uectü-, mua-,
c. húlvAKliiiitalmili cetell.cn S6 tv ÓU kllllno oicdmeny-
ny«\\ lumiMutik ci ragályon betea;*8;ekto\'., mint lyphu*. chulera mcgkimelloUck a/uk, akik h OiSntcifci iv.jvíi helyeit a linckreriuuijnontet ukjiiaí .11 iNKíi-foir-i* viu«l illek.
i. Kiismerő nyilatkozatok a forrás leírásának ismerteié füzetében olvasliaiók. Háztartások számára másfélliteresiiél vala-értékű, mesterségesen szénsavval telített víznél, sói a szódavíznél is olcsóbb, hogy az AUNKS-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse es hogy hárkiáltal olcsón beszerezhető legyen, már a t idékí nagyobb városokban is lerakatok szerveztettek V rif]nn|| Jjjjiiiji ! "gyauott a forrás leírásának ismertető füzete iugyen kapható. A forráskezelöség. — Kapható minden föszerüzlctbeii és elsóraugu vendéglőben. MUTüU iíUl 11 .
ZALAI KÖZLÖNY
•n»B. MAJl\'S líi
Általános sztrájk Nagykanizsán.
— Saját tudósítónktól. —
A Kranz-gyári sztrájkban tegnap este váratlan fordulat állott ho A rendőrség, tekintve, hogy a gyár a főnöke munkásokat elbocsátotta, tegnap délután a sztrájktanyát feloszlatta. Ez az intézkedés a munkások körében nagy elkeseredést okozott.
A pártvozetóróg, miután a központnak telefonon jelentették az ügy állását, tegnap este tartott Ölesében kimondotta az általános sztrájkot.
Azonnal bejárták a kisiparosok műhelyeit és tudatták velük a határozatot.
Ma reggel kezdődött az általános sztrájk. A gyári munkások legtöbbje csatlakozott a sztrájkhoz. A dolgozó munkásokat a nap folyamán elszólították a munkától. Beszűntették a munkát a többi között a nyomdászok is. s ezért szives elnézését kérjük kedves olvasóinktól, ha esetleg a Zalai Közlöny nem jeWnne meg a szokott mintaszerű kiállításban.
Ma délelőtt egyezkedési tárgyalás volt a Franz-gyár főnöke és a gyár munkásai között A tárgyalást Lengyel Lajos városi főjegyző vezette.
A gyárakut karhatalom Őrzi. A rendőr-legénység egész héten éjjel-nappal talpon állt. A sztrájk újból bebizonyította, hogy a rendőrség létszámát mielőbb emelni kell.
kőzőuflég érdekeit. 8 itue épen néhány ügyvéd az, aki e manipulációkat nemcsak elősegíti, hanem egyénein lehetővé leszi. Ha nem akadna ügyvéd, akí az ilyen ügynökbeadványt szignálná, nem volna lehetséges az ügynökök működése. Ó tehát indítványozza a vádlottak felmentését és az összes iratokat a zalaegerszegi ügyvédi kamarához leendő áttételét, mert ha a pénzügynökök részéről büntetendő cselekményt fenfurogui nem is lát, fegyelmi vétséget lát abban, hogy akadtak Ügyvédek, kik ezen manipulációkat elősegítették, lehetővé telték. Kzen legyeimi vétségek megtorlása céljából kéri az iratok áttételét az ügyvédi kamarához.
A bíróság erre végzéssel megszüntette az eljárást vádlottak ellen.
LEGÚJABB.
KÖZGAZDASÁG.
TÖRVÉNYSZÉK.
g Pongrác Jakabné Ugye. Pongrác Jukahiié szül. Ílomján Joliét, akit annak idején a helybeli kír. torvszék, Neu Albert városi adóellenőr sérelmére elkövetett \'l rendbeli rágalmazás és I rendbeli becsület-sértés vétségeért 1 havi fogház és összesen I0Ü kor. pénzbüntetésre itéit, védője Dr. Ollop Mór Ügyvéd részéről beterjesztett felebbfzés folytán, a pécsi kir. itéló tábla csak I rendbeli rágalmazás és 1 rendbeli becsületsértés vétségében mondotta ki vétkesnek és ezért összesen ) .i0 kor. pénzbüntetésre Ítélte.
§ JurecL.y ügyész az ügynökökről. Sattler Lajos és tár-ai helyMj pénzügynökök ellen a zalaegerszegi ügyvédi kamara még a múlt év folyamán az ügyvédi rendtartásba ütköző zugirászul kihágása miatt feljelentést lett szert, mert a terhelt ügynökök a telekkönyvtárbau ügyfeleikkel, vagy azok bolyéit, megjelentek, telekkönyvi kivonatokat rendeltek meg,\' telekkönyvi használatra okiratokat készítettek, községi bíróság elolt feleket képviseltek, végül pénzkölcsönöket közvetítettek s mindezen tevékenységekért jutalmazást kértek és fogadlak el. A nagykanizsai kír. járásbíróság megindította a bűnvádi eljárást Snttler Lajos és társai ellen és befejezett eljárás után őket nagyobb-kinebb pénzbüntetésekre ítélte, s ügyfelek további képviseleté-tői eltiltotta. Kelebbezés utján került ezen Ügy a nagykanizsai kir. törvényszék elé. A vádat Jurccky Iván kir. ügyész képviselte; a vádlottak személyesen védő nélkül jelentek meg.
Az ügy ismertetésénél Jurecky Iván kír. ügyész érdekcsen indokolta meg felebbezésél. Az ó nézete szerint a pénzügynökök nem végeznek gazdaságilag baainoe munkát; érdemtelenül kapják a jutalmat a hiteltkeresótól, mert a hitel slnjija a bizalom, illetve a hitelt ke résének megbízhatósága lévén, közvetítésre ítl szükség nincsen. A jelen esetben azonban büntetőtörvénybe Ütköző dolog lenn nem forog. Mit teltek a vádlottak 7 A telekkönyvtárbau, egy, mindenkinek nyihaiilló hivatalos helyiségben jelenlek meg Ügyfelek képviseletében. Ezt azonban a tőrvény nem bünteti; a törvény halóság előtti képviseletért bünteti csuk a zugi rá sít. a telekkönyvtár pedig nem hatóság |)e nem bünieibeló u pénzügynökök azon lénye sem, hogy okiratokat, beadványokat készítetlek pénzért ügyfeleknek. Indítványozza tehát felmentésüket. Más kérdés nz. hogy tajjoi) nem tísztesség(eleu-e az. amil vádlottak lettek és tesznek. Mit látunk a jelen esetben V Az ügyvédi kamara, az ügyvédi testület teszi a feljelentést, mert sértve látja az ügyvédek és a jogkereső
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank uj fiókja,
Nem túloztunk akkor, midőn a Pesti Magyar Kereskedelmi liauk nagykanizsai liók alapításai, iníut nagy jelentőségű eseményt jeleztünk. A Zalai Közlöny részletes jelentése nyomán péuzügyi körökben nagy érdeklődéssel tárgyalták a bank (lók alapítását, mely a kereskedői és ipari körökben osztatlan örömet keltett. Különösen sokat várnak az uj fiúktól a gyári vállalatok liiiaiiszírozása terén, melyet a vidéki intézetek eddig nem igen kultivállak. A kereskedők")* kedvezően nyilatkoznak az uj fiókról, melytől a hitelélet fellendítését és szabályozását remélik.
A .Nagykanizsa város-és járási Gazdakör" folyó évi május bő 2 i án d. e. 10 órakor a városház tanácstermében rendes közgyűlési tart Tárgysorozat. 1. Tobb folyó ügynek előterjesztése. 2. Uj lagok felvétele. 3. Netáui indítványok
A nagykanizsai Kereskedők Társulata vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését ujnépj Klek Lipót elnöklésével. A lelolvasott titkári jelentést egyhangúlag tudomásul vették. A társulat kimondotta, hogy a felszínen levő vasultervek létesítése érdekében saját részükről is mozgalmat indítanak. HÓbm Emilt beválasztották a választmányba A társulat vagyona hétezer korona.
PBmaakatársI Gáapaír Béla.
Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség
V KG YJ3S.
- FlaykSpéiiall kruülékek múkfdvvlsknek Mlndaiok cab, a kik a ténykénét, a |pgvo.nótili éi mlndroki állal kóndjt\'ii in. glapulhato iport iram étitek lödnek, ajánljuk fti A. Mflll cégai-k illeti, Tuchliuben 9.) ci. t-a kir udv iiáll.\'i-IHM óla (euuátló t .\'¦ 11 j k *-1 m neti etikomk kOloutegeilíiek Iru háaái, ameltiit-k Upei árjfgjiélfét kívánatra iiirfion kh .1 el lifin.. 11.. a cég.
HaWflPCT
m.iciciiktnl- — Rámentve t, m.i clváimilv. a h.tliu. ».M-litva. — Nagy ni(iil.0,yU}tem.iiy ai.iniial. Henneb.rg ..lyoni, gy.r. Zürich.
Az általános sztrájk.
A ma délelőtt megtartott békéltetési tárgyalás eredményét délután egy és fúl .érakor tudatták a munkásokkal.
A inniil i-.ik kimondották, hogy az általános sztrájkot beszüntetik, amennyiben Franz Lajos és liai oég a munkások követelésének legnagyobb részét megadta. Délután 4 órakor tüntető-körmenet volt. amely az eddigieknél is impozánsabb volt.
Kranz Lajos és fiai cég a napszámosoknak, kik eddig I K 60 f. kaptak, űzet 1 k 00 f. és azoknak, kik 2 K kaptak, tizet 2 K •:<t l. A munkásokat hat hónapig nem bocsáthatja el. A békélteti tárgyalásokat Lengyel Lajos főjegyzője vezette.
X v i 111, é v,
i rnvat alatt kAxlAttektrt n«o vállal fileliSii t a laerkeiatSieif
A Szinye Lipóczi Lithion-íorrás
tritano\' sikerrel használtatik
Salvator
tilt-, hiiinjholgaH*\'\'"* kSiíwttiynati!jlmak ¦¦ n húgg. dara és tlxttill nibíxsitttkné\'l, a exukroi huauitnál, továbbá a líyzó is imfiztfll szervek hurut utál.
H^ajyHaJtó Iiaa-tAiúl
TuaiaaUi! Káaaru *at4tiU.it41 Gilraaiiatiit
KafkaU dieÚHyvitkrrtiíflii\'kbtn cafri a
Satvtt lo r - forra t igatgalotiiganiil Epirlt.it n.
MATT\'1 NI ERZSÉBET SÚSFÜRDÖJE
g , <\'.:.-.> iu-li f 111 il j« ím->-1 \'. Uuilitn.) FU e d ,; i rl é i. , : úprlll* ífiJi-től október 15-ltf.
Kiváló gyógyhatáesal blr ayjjS).
női bajokban és altettl bántalmak bari.
kemlclü ntv.K a g).^\'ylielj\'tii. Egészségei fekvés, jutányos lokálok. Jó vandegIO, — patr Vll.im .-. v.tini, iv ..-\'-¦ a r. városét.1. ~WU
HITELLEVELEKET
minden külföldi városra, gyógy- és üdülőhelyre legelőnyösebb feltételek mellett kiállít a
Pesti Magyar Kereskedelmi = Bank Budapesten. =
Ai intáaet a banküzletet ás vagyoflkezelést
illető minden felvilágosítást készséggel nyújt.
Számos orvosi szakvélemény alapján Kitűnő gyógyhatású
Köszvény, húgysavas lerakódásak.
pmor-és bélbetegségeknéL Különlegesség gyomorégés ellen.
Kaphdld mindM jjó jyjrtrijrbaD és bvjnyw tiFMMMn
Kui rislgazgtttlág Sóikul,Vasm
aWciaWiaaaYjn^
Ttolc soványító teája
ismert hatos klllöniegcsség kövérek részére. — Csomagja 2 korona. Megrendelhető Tötök József gyógyszeréinél Budapest. Király-utca 12\'
997544?123
Globin
a legjobb és legfinomabb -czipöliszlitószer
MJJOS !>
ZALAI KÖZLÖNY
NESTLE
gyermEklisztjB
Iis a beleo praM prafopk régÉ toált tápláléM M i IkinvadanssírariéstcLlBlhiirntlól és éé eratert
A0yeiÉpOlÍSl4s^Ming^húld ÍIESIlfj
Wien l.,Biberstrá55Bl1 ¦
gpií
lőrimcz istván
li\'iMtcll k«Wt»iit\'l
Budapest. Muzeum-kfirut 5. szám
legMKrlili itlIiiNii i\'-h lejrill • /<¦-., hl, kivitelt) tulwoWffbcn Im--./ímc1ih-I..
HIRDETÉSEK.
Védjegy. „Horgonyt*
A Liniment Ctpslci comp.,
I Htriiif-Nin-üpíllir pitlili
"KI !¦¦.¦;¦¦>. I.l1..11) n\'it hitbusr, M,. is műt tiil.b mint 36 ><¦> óta legjobb fajdalom-mit., piti ¦¦ ¦ M ¦ i biMtiYult ktlsivényael,
¦ruir.it «s IMflhllitlkltel 1. !,.1 ;¦..,!¦ ¦
kíp un hiktnilva.
t n;jrlmrítplci. tüliny hamiaitvinyok miatt l-\\ i-JiI.i.L\'.t ót*! -.ti legyünk <«. ¦.ii lyan üreget fogadjunk el, a mely a ..Hercooy" vedjcgygyel a RioMer caég-ji\'^ytt\'tnwl ellátott dobotI* tu ommagolta Ára .i.,ti 80 ül!\' i I kor. 40 I. ó*
J korona és úgyaioWan minden KTÓst-sseftárljjMI kapható. — Foraklar: Törik leiaef ,.>.\',:)uereexi ¦ I, Baáapeetea.
Richter gyogyairrtar« u „Arany orfisslAnkoE", FragAbaa,
m-1,,.1,,,, m.-.......pi.-.i.i.l..
LIPIK (Szlavóniában.)
Vasút-, posta- i-k távinlii állomás. Elsőrangú fürdőhely. Egyetlen jódtartalmú alkalikus hévviz (64° C.)
Európában.
Páratlan gyógyhatású a tápcsatorna és a vlzeleti utak összes hurutos megbetegedései, hugysavas áttétel, köszvény, csúz- és ischiás görvély, angolkór ós az összes vérbetegségek ellen. Ivókúra. Uóvvizes furdók. Vizgyógyintézet. Inhala-torium.
A fürdőhelyen tiz kiváló orvos működik
Kivinatrii prospektussal éa bflvcbb értesítéssel szolgál
A FÜRDÓIGA.ZGATÓSÁG.
: Az egyedüli i«mert szénsavdus vas forrás Légii ldlili vasat tartaimti\'íó ivóforrás luTsö használatra.
U Szezon: május IS-től s/.eptember 30-ig.
KnlUlinulbabitlaii h\'r^g.\'iívm\'K. sápkor, nói bajok, btlgurlnb* «s T Iilciíliujük, bórnilits ftli\'ii, iils/.i.|ive.l..|t l..\'t..|írt»f(r crü. munkásság is uláli. KOrilóoriosnk : I) r. Rhorer Aladár Mt. nirdöorvoi és I) r. Slorn .1. Utazás Béesbtl a óni északról Odi-rherg.-u át on* : nan ó óra, dóiról Hin1ape!.t..ii át uiufio szintón r, óra. Szliácsról K falraganzok iniiuli\'ii nagiobb va.ini álluniáson vannak kifnfcft^sztve. % KiniPritfi felvilágosítás ós prospskllla\' utazás, lakás, árkeilvezmónyr6l ^ az elsó ós utószezonban htb. ail a lllrilöigiizgalóság Szliács,
y 1 -i\'1 ¦•¦o- ¦ .»¦ ¦ \'¦•f.-\'iaii- -> \'-<¦•• ¦>¦¦¦¦,(
___ •\')
gyengéden hashajtók, vi-itjsztítók:
::i l.lllll.iti.iti iiitiit é JlÜtlIAIt A
Neustein-féle ERZSÉBET labdacsok.
K pilulák hamni ló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsilleiidök, mentek minden Ártalmas anyagoktól, sz .i11¦ ¦ >ti Lttec* vek lmjainál legjobb eredményűvel használtatván, r sem jobb B mellette olv
M O L L- FELE
rSEIDLITZ-POR I g
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. fi védjegyet és aláirását tünteti fel. *,
ijfinakac.ibh gyomor. 4s í*^
9
üK nagyobb ollcíjciliin tienett. — Ara egy lepecsételt eredeti J
A Moll A-fAle 3eldlliz-porok
JK alteatbántalmak, gyumOrgOic* i- gy^muitiév, lAgiött síékraksdéa, mijblnialoi
V vértolulAi, aranyat i> a legkulonbOxÖbb nölbetegaégek eilen, e jelet haituomek
1 . évlltedok 6U mindig nagyobb elieijcricil tiorteo. — Ára egy lepecsételi eredeti * dobosnak 2 kor.
jK I MOL LEFELE
1IiiiiiMIiín<»i> (iiriciijlh\'tt IV ni ilO lm 1..
SOS - BORSZESZ
V Csak akkor valóill,
székszorulás
legtöbb betegHugek forrása ellen. Cukrozott kolbejtlk végett meg gyermekek is táj Yenen ?eetik.
Bglf i/í pÜHlát lartnhuntti iloho* .\'/« fltifir Eav tekert*, metv * >\' -\'">Mt,
\'¦/,"/ ím ,<>\'"\'¦\'\' tartalmán, mák 9 korona. \'Z.4fi korona ttöteges bcküitltite m< u,</ , ,n/ tekercs bérmentve kiUdeHk.
AlflOl 1 ^\'ÖDÖsen óvakodjunk. Kérjünk liatáro-
UVAS! 11 NKÜ8TKIN PÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi e«ak, li.t minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyünkkel piros fekete nyomtatásban ..S/.-ni Lipót" éa „Neusteio Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva. A kereskedelmi törvényszékileg védett csomagjaink aláirásuukkul vaonak ellátva,
NEUSTEIN FÜLÖP
.s/rm-l .i|.,.!li.-i- cltniett gyógyttettira, BE08. I„ Plankangass* 6. Kapható Nagykanluin: 8ELU8 LAJOS és REIK OYULA gyógytteréneknél.
mlmlegylk Utöh MOI.t. A. viiljcKyet tUnleli fel, .A. Moll- J
. fclli*tu ónotallal vau lárva. A Moll-féle aós-boraiaaz ^
no*eietcien mint fiJdalomcíHlapItó bedflraifiléei aaer kösivtny. csiu ét a meg- S
hűiét eiíVÍb kíivelkctniitiycliiil legUinercteielth neptter. Egy Ónoíott eredeti Oveg \'J éra I kor. 80 fillér.
MOLL Győrinek szappunja.
l.oglinimiabb, legújabb B okaierO Ápolásira gyer
odtter tieiint kéttiieli gyeim nokek s felnOllak réaiéra. öl darab I kor. 80 «II.
i et hAlgy siapparit a bör I Ara darabonként 40 Ali.
i Moll A. vc.,jCtiycvr
Mull k. ||i|fsziréiz. cs. él kir. tirfvarl szálllti alíal,
Htíes. Tuchlniilien 1). sz. Vidéki megtciidclétck n;i|"jn(a potuuianvél mellett leljetltteinek.
A raklárakban ti-ssék lutiáro/ottini ,MOIíIí A." aláírásává, és védj egy évo| ellátott kés/itniónyokftt kérni.
Raktár Nagykanizsán : Hofienfeld Ado f Fiai.
looo. JÜJi\'s
xviii. évfolyam. 14. szam.
iboo. szhrencsh havában.
DÖRCE KBZLONYF
előfizetés: fllüjlj slimts/lö;
l/i niílti) u l KiUtjla K 12.-
|: : S| DORGE FRIGYES.
SwtBilíii) t! kluataM: !iiipist,I.,Ioltol-ittulB.
WidM.lilil.-ioi ŰÖM FfilliVES UDKHHhZI).
szerencse a nép ajakán!
Reési m ij:i !1 roi i.\'a,; az uj magrar kir. szab. f>st-talysorajAlék rendkívüli nyoröoielyolröl bflizél éa kOzbe-nód tárgyit kéne*! az a pirulán fényoe eredmény, amelyet a nálunk váairolt lorajogyok elérlek.
Hogy milyen meglepi, stinto izonzácii^i eredménr-:i-.l működik a Dingo Baukban. roiaerabizonyltja jobban, minthogy oddig nem kevesebb mint
ooft7 uiy lyeramsirrt
AWW / uzoiett ki. Egyik lönyoromíny a tnáalk után Jutott a ml Ozlel* ísloínknok éa «ok köiQlQk gondtalan életbea és teljes gazdasági (aggelloaséghcs jutott egy üy sorsjegy révén.
az ilot tegkollomesebb meglspatéael közé Urtotik, ba a véletlen egy fönyoroménynyol Örvendeztet raoiéiionki aom tudhatja mit rejt ajOvö. a szerencse részére min-difl tanácsol egy ajtócskát nyitra hagyni.
Alant közlőnk néhány népizerfl magyar aioreneio-köimondiat. Legyen bizalommal azon •zeroneae-kozmon-dAahoz, moly a nevének keidöbctüio alatt Ali 6a rendelje sxon sorsjogyizAmot, melyet ugyanazon beta mulaL
üi izoroncáét fog hozni önnek I
a klvAlasttoU lorsiegyizamot caak ug-y bizlosil-hatjok, ba a rendűiéit rögtön eszközli. a logcsakólyebb kóiedelem nsgy vagyon elmulasztását Idézheti olfl. a
legcgyizerflbb, leggyorsabb ós logolcaóob monrondeléa poalnulalvényon történik. A e/un ponlo-an él olvav halóim Írandó.
a borajmaryak árali •«••* 12— féltt.— nagyad 3.— nyolc za\\d 1.50 kor.
Dörge Frigyes
===== b.nkhái. \'
kossuth lajos-utcza 4. sz. i és zoltán.utcza 16. szám.
Magyarország szerencse-közmondásai I
Minden sorsjegy mfigött egy főnyeremény lappangi 11
^ O/ ˇ ^ ˇ kii
Sokéig él, ki gond-
^ káU ^ káW
Többől ér • sok f p 1 ?n gramm MlÍN* # — 1 Ntnrt k-nnrfbb
A $Í^*-L Á C ^^"T A
m .....~ m ,i m
# V Miodenkjnrk megr*d Jf^ii^^^m Adriig loroj i ic
I {¦» 1 » -t.. iíi [ \'* | ,ri"\'\' ,l urnán;
Baaaa\\ aaaaaa( " "•\' aaaawi
V WÁaf ^ Uaf
0
káV ^ ka\\<
A iierencie és mp \'ésitég cgyUlt jér
>M - kaV ~ k*V
|| a) • torsai | " 1 gyöi t vaanél ^sasfclezsaasaf
A UvAotagokoi toK-uor ¦ vélellcd lel
Dörge Frigyes
iiankháza, a ttiagy. kir. naab. osztály sorsiatok Welárusllóla
Budapest, Kossuth Lajos-utca4„
és Zoltán-utcza 16. szám.
A B C D jfú F G H
27850 75066 27889 65748 65742 78821 75066 06433
I
J
K
L
M
N
O
r
27899 75067 27898 67064 66232 27899 23868 4675
Nyomulón Ifj. Wajiliis Józsi-l köiiyviiyouiilájában Nu^vkanlzsán.
1006. MAJU8 19.
BERENY JÓZSEF És FIA
ékszerész
SAJÁT MŰHELY. ""f&iT"" |rnVf>VJ|D|\'|t/ s"J»l kéísltrrjfayeiii mloden-Jl U I U I UnUI\\ l"r Begy VÍIwilékbu In-szón kaphatók.
NAGY RAKTÁR
NAGY RAKTÁR í\';r,i- f" ¦?! *»
- . . ...--— . láncokban.
NAGY RAKTÁR "" ***
telepen.
Eladás részletfizetés mellett is!
Javítások é. aj mnnk.k kéntlMelnek
SZŐLŐVESSZŐ!
A világbíró.
„DELAWÁRE
adja a legjobb bori! Oltani, permetezni nem kell!
A szőlészet kincse! A phyloxeranak ellent allü
Leírását és árjegyzéket ingyen kflldnnk tárkinek 1
Szölöoltvanyok mérsékelt Áron kaphatók I
Nagymennyiségű sima és gyökeres Dela-wáre vessző eladás!
Cini: Szigyártó és Takáts
szölótelejí tulajdonosok.
Telep: ALSÓ-SEGESD. — Központi iroda: FELSŐ- SEGESD Somogymegye.
Megbízható legjobb minőségű hírneves valódi szepességi
ta&Y&ssQD. és
minden nagyobb üzletben kapható. A késmarki gyér bejegyzett védjegye
gyirtmíny csak az
HAZAI IPARI
mély ezen
¦«di "gravo"
>an ellátva.
HIRDETÉSEK FELVÉTETNEK E LAP KIADÓHÍV A TÁLÁBA H.
TÖRÖK A SZERENCSE KOVÁCSAI
Pallllntlllllataflail 1 szereucse, mely bankházunknak kedvez. Rövid idd alatt 35
r oiuiiiiuinauuian mi|,i4 k„r„„4néi ,„b„ By«w
pedig:
koronás linyiriminyt,
millió koronánál több nyereményt Űzettünk ki nagyrabecaOlt tevőink
nek; ezek kozoll a két legnagyobb uyereményt ¦\'¦---
kétszer 1 nayy jula mai. a
* lignigjibl 4,00,000 kirilil lenysi-sményi. lOyábM 6 & 100,000, 3 á 9O.00O, 2 A 80OOO, 3 á 7O,O00, 3 a 60,000 I6bb 50.W00. I.....Hl iltt 1111». t<.....<» ÍOOOO
»."» OOO és eleken kívül szamlalnn 10.000. 5.000. 3,000. 2.000. 600 koronán
és egyéb nagy nyereményt.
Knnélíogva ajánljuk, hogy a legközelebb kezdódó, a világ legesélydusabb oaztálysorsjálékábao vegyen részt és rendeljen nálunk egy szerenesesorsjegyet.
A most kezdődő l»-ik uj magyar osztiilvsnrsiillékli
125,000 sorsjegyre 62.500 ^nyeremény jut
tG miliiu 4S7.ŰOO koroggjp.liii»
.almas összegei sorsolnak ki.
l-v j I* n ,i Soi, péaz néppé variz»ol|e az él.lctl Tali. meglep
Rendelje meg a neve m -Uott gj wmfSSSrus w iái
¦ ¦— *---¦ 1 nvsl. A vetetten nasy ueraoet látirlk ai életben
álló szerencseszámot!&mm«tubsE!
... mei-reayeremeav-, —,\'reoet JétBíik .1 eletbea é. innysn meglehet, nagy éppen égy azerenoeé. vétetlek
Adam. Adél AdoUr. A»aes Adott, A ota Agosioa, .\'.aálta Aladár. Anna Albert, Aiatella Al.réd. Apolloala tUli Atoa. Aranka 24\'-"¦ Ambrua, Berll András, Blaaka ínul Barblla Aroold, Boriika Arpad. BétU , »»11» Arlhur, Bella \' *1!W Aurél. Brigitta ttTO) Altlla. Gacilla Balaza, Cornelia Ballal, Dara Binitit, Oiitltji Béla. Cecília
Iliiéit. ílllKI
Barnát. Emaa Dinkl. Ernoiilln litóla Dávid, Eva 12851! linat, Bvalla MSI
1 M SII Ili ?1(110
ÜhHSI
.invali 151 ertzt
«timo MITI buogí ninni
UMICA)
12:1500
liianoil
Dezio, Brilébél iitlt
Ede. Bizl.r DW8
Élik. Elei ima
Elemér, riára Sniso Emil. rraoollll
Endra, Trlda 212-w
Erna. Oonavin 24808 raroae. Bertrad
I\'ilítus.llatii.ull.i 840-18
rmíp. aii.il« snno
(IJlnr. Hedvig SS118 Oiipir. Hiléna 8»l!8 uergoly. Ht noll t1 ¦ 85 Oéza. Hermina antik) Ouaaláv. Hilda 11,.11 >, lboirka nyula. Idnika Henrik. Ilona H.rmann, Ilma lliiiM. Ilka Ignác, Irán luáa, Irma, Imre. Izabella iBlváa. lanka Izidor. lobaoaa
lítüa 20281
208.ni una
SÍM.-,
Htioe Ht:sn
unni 1
l\'ÍWII l?:l.-,nrt ltr, til l\'i-\').", IO
12a.-, Il
¦ --= siimi
I-..-.m. nil-\'ni
lakab. láiai láuoa. ludllb Ioné, lallska láziéi, [larolia n.n na. Eallnka 2^sll Karoly, lalalli 2K1I törnél. Kl-ii.i 9-V118 Krlalol. Klotild ama I.H-m Koraelli a-n-Liail-i. Krlaillaa ¦:•>; :n I.-o. Kun limai *l»tO l.iíi il Laara Lőrinc. Laska laué. Leonia larkua, Lldla nárton, l.ln 1 ¦alyiB, Ludmilla r.:< ,11.: ¦Itiálv. Lu|ia 12350\' iinléa, Bagdolna isi.">t» fflizai, \'1 nvi 1 1 \' ,11 lár. Bai.-ii 1--1.1:. Káudor. fin 11 SOS Orbaa. lárlha »12« Osikár, lallld I2UII
J \'.ír
2o:iv. 242311
042114 84788 MtiOt.
90371) inr.
Odi. !b I ni 1 edOa, L\'arcilaz rat, «(Bill pelar. Olga
Fiala, Paula XKkTtl
Rleblrd, Polagl. i\'21l.
litui hl\'Bllll «VU14II
¦¦doli. Plrak» «tilt
s.ii.1 11-. Begma aMDl
8zno. Bó\'ana 8H-.M8
Biadar, Bozalla timi Simon, 8&rt Tamia, Sarolta Tlaor. 8zerena Iitiaw. Tliidni Tlyadai, Tarai
Tobias. Terna i».h
Venuel. Vaiarti 1*14*
VtHlor. Toronik» l-.>4iil
Villana. Vlkldrta 1 »42n
Vince, Vilma (3UIB
Zollili. iBuaa 121021
EU iuilliil UB422
s47iil) s-ml\'i ÍI277:) I2.IM
SCrt* l.OOO.OOU KORON A:
továbbá I iiitalom 000.4)00, I nyeremény 400.000, I « 200,000, 1 i 100 000,2 A 1)0,000, 1 á SO.OOO, i A 70.000, 2 á 110.000, 1 a 50.000, 8 n 40.000. S á Ilo.000, il 11 25.000 il .1 20.000, in ii 15.000. 44 li 10.000 korona és még sok egyéb nyeremény Az !. oszutlvn aorsjégyek tervszert! árai:
V. iridili iori]igy Irt -75 vagy K 1.50; 1 , iriditi lorijigy frt 1.60 vagy 3 korona;
\'/, . - , 3.— . .6.-; V, . . . 6 - 12 .
A BOrajegJftiktit utánvéttel vagy ax Összeg előietes beküldése ¦¦ü"in\'\'ben kitldtDk Hivntíilo.f Lerve-
iet díjtalanul. Megrendeléseket űradetl .sorsjugyukri» kérDak azonnal, de legkóüobb
folyó évi május hó 23-ig
liuzziínk bizalommal lielíilMt\'ui. miutiín fcnii sztT-ínesesziíniok gyorsan elfogynak Üa az I. osztály húzása mit in.¦.jn-i hó 23-án keidotét veszi.
TOROK A. es T
TöJ^ra&^Tt. bankháza, BUDAPESTEN.
Hazánk legnagyobb ositályaorajiték-üilete.
FüArutl.nV oiitilyior.tjitek-ililcici:
Központ: Teréz-kÖrut 46/a.
I Hók: Váci-körut 4/a.
II. fiók: Muzeum-körut ll/a.
* A lipiiiiim!. Capaci conili.,
• iM(iitr-iínlfcr[oi( Pmíntlitr ? \\ - i..k.
Z kldlb .,..:..:! k il 11.,.\' •>¦ li
T . „ . niriiltipit.1 ttd.ln..\'.lt>*u] S hiiibili h»(i»nrbs»i*»fU»8. ? nii - » rnilj rninilfi^ajyójx.
l\' Q J -il. r!. ,.:;:.,-. e! ia
|V\\J.MM«
11380216
I. A I, A I Ki 7. I. 1 X V
aii?, MÁ.rt;s i
Csak
AILKA SUCHARD
különlegesség. í
lit-lt-l hlriK-vew liriiPilrilii llnruilorn/iiülmii
ír: Varazsd-Toplicza ps.
a Zagorlai vasút Bliltin \\l a g r a b C I a h t o r n y a.)
Vegyelemeiva Prof. Or. Lodwig udv. tanácsol által 1B94.
itt fuk CeWiut meleg furtit, a ken Kuknak m .1: italian kll.il rag i/um U illet iheuma, itillcl kiciuk!*^gcV, gyullt-Jaim «• c-müörf>I 0 .-rehmo li..,, kotivéuy, neuralglkui banlalmak. ntlm i.-. In., tilt. ntii bajuk, bút- áj lllkoi l.eicg-iégek. Idült rüabajoki lnvlyaghmut, gdrrUfkor, nngi.lUr, ólom «» higany métge-leieknél Itb, Uh.
Mi;VEIt
gyógyintézet töBEL-FÜRDÖ
GRÁCZ MELLETT. IDÉNY: majua-olítdber.
Itfg iiiDirt faitartalrou (akrothrrme) acélforrsa 80 fok C. (98 fok lt.) - ?6 fok C. (M fok K.) U\'nékelt klíma, eröiitfi erdóletegó kiterjedt íroyteaerdok. Uyógyj nálatok, IdegbAnillmak, ideggyrngeiég, hit* gerinc)>iiegitf(, hytteria,gorciok.neuraigiaalb.elleo. Nfil belegi gek: TerMeiéoyiíg, bél- éa holyagburut ¦tb Igen ¦¦ j tulbsló n.ln i.ki.cii i.i gT<-nge gyermekek-M-K Oyogveiakoa: knlon gyógy- ei maóbasln, kád-tni-1,,1. i,iele> rlm i, n-nyófOrdík vlllanyoi fürdők, maiaags, subauygydgykciclé*, naulürdők *tb. Oldd lakaink él egyet nobáv, vil ah, gyógy terem, kiianfi éitsreoi, knuuő senckar A furdúlgaigalóaignil kimerítő proapektaa Ingien i\'- ih-i menüi\'. DH RLVMAVRR SÁNDOR, unoi tulajduno*.
• oclbajukuál, arányúméi, »lb.
IS
IVÓKÚRA, garat, gége, mc:i, maj, gyo
ttz^g* Villanyosság. — Massage. íQ .
syiiyliiéiil miaaie tiiyiliual. Hi|yl ilitidKk. Hidiiu/ kurik iikllyijal Inlii líirlil, t|élt lila il íjtlu
Idény lariam mijui 1 -töt oktobej l-i^. — Pompái ntjjy |ütrV, terjedelmei Hitetve-nyek, nép kiiindiilfeok. - Allan.l.t tenekar, a |4|rábl kir. ..pntflluí ugjilbúl. Zene- ét laacastttjrsk nb. a raractd-iopllcal áilomátun naponta tártatkocti varja a vendegeket. Külön íi.gaiok I. rendalkeiátre állanak, Ue erek odaállítana elotib a ítl.-dü juté*ő.
¦égnél meg rendelendő.
Ilivutl ludakotüilimkat I
l»R. LONUlllNO ,\\. ni.
Proipekloiokat éa broachorákai Ingyen ét bérmentve küld.
LFÖRDŐ IGAZGATÓSÁG. I
100a. ». tk. 900.
Árverési hirdetmény kivonat. \'
A letetivei kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré leszi, hogy u n. kir. Biub. Otltrélf l\'liónix biztosító tárMisitn uiagyarorszá^i V6«ilÍtépvÍwlMg« végrehajtatónak \\ .u.m Istvau polai lakos végn-liajlAst azouvedó elleni 117 kor. 10 UH- bitraltSkoa költség éa járulékai iránti végrehajtási llgyéWu a Mgj kauii^aí kir. törvényszék <a leteuyeí kir- iáráshirósiig) tetQletén lévi polai 1113. sz. tjkvben A t lüö 1- hrsz. egész ingatlanra -?8 k., 1. hm. egész iogallanra >6H k , 389/1- hrsz. egész ingailaur. 41 kor. 140\'. hrsz. egész ingatlanra 88 kor., t>"ü/\\. hrsz. egész itiguilutna fi^ kor., ülli I. hrsz. e^ész ingathinru i\'iíi kor. a polai !H 7. sz. tikvbeu A t 7T8. hrsz. ingatlannak Varga Istvánt ifletó (előrészére 364 kor., végitl a polai 414. sz. tjkvben Hagó Katalin férj Tizedes józsofné és Varga István tulajdonát képező t sorsz. ingatlanra a végr. torv. Utli. ^. ai pontja alapján egészben, vagyis a polai 128. hrsz. belsőségnek mint ue vezette ket illető felerészére az árverést 10.) koronában ezennel megállapított kikiáltási árbau elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az
1906. évi május hó 31. napján délelőtt xo órakor
l\'oln községbe a községbiró házánál iiiegturtandó uyilváuos árverésen u megállapított kikiáltási áron alul is eladatni toguak.
Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok beesáruak I u° ,,-át, vagyis l kor. bit lill.-t. kor. 81) lill.-t, 1 kor. 10 Hll.-t, \'A kor. 80 fiM.-t. 8 kor., 20 lill.-t, 12 kor ím flll.-t, 86 kor. 4o lill.-t éa 10 kor. 90 lUI.-t készpt\'iizben, vagy az 1881. LX. t.-c. 4!í. ;-.il\'.iti jelzett árfolyammal számított és az1 1A81 - övi november hó l-én 8388, sz. a. kelt igazságtlgyminiszteri rendelet H. ^-áhan kijelölt óvadék-képes értékpapirbau a kiküldött kezéhez Menni nvagv az 1861. LX. t-c. 170. értelmében a bánat pénznek a biróaégitál előleges elhelyezéséről kiállittdt szaliály.vzertl elismervényt átszolgáltatni.
Kelt Lelenyén, lütiii. évi április hó 2n-ik napján.
A leteuyei kir. járásbíróság unni telekkönyvi hatóság
ARUVAR
laivsiiÁaki. FÜRDŐ ¦ Oiii mm íiioain.
A silavon kAxéphegy.tég egyik kii
Kitűnő gyógyeredmények vérszegény aégndl, nOi bajoknál, CSUtoa éa kttsivényua bantnlmakn.il éa
JSSPí kttlönöaen iaohiaanál.
Mérsékeli árak
máknál
Egész évben nyílva,
8t6p borontloaeail Ittkó-aobltlt, olvHnótoroni, rtirclö-aonokar, kóloitbtikóoy vii\'tr. I..iiwii-ii\'inn«ln.k1.|niiyn Orilokoa kir&odulAHOk etb. utb.
— It él MtihtiijBii titinii iniiiriiiiiyik.
I\'rospeklusokkiil szívesen szolgál a
fürdő igazgatós ág.
S cd
?2 M
SellMlek llt\'iirlit
HIRDETÉSI IRODÁJA
\' Üii\'.il. ituilíiihi.llih.iMill t;.l..:..|.i :
Alapiltatotl 1873 IS Telephon 800 A ci k póitatakaritkpmiKlár Clearing-iiám-
lája 804 818. BJAnlja m«gái hirdlléal megbiaanlj gyors ét oioaí eiinléiéiére bal-él kii 10 d. u)iagok réliéri
Siaklanaoisk. hirdetési lirvizelek, irizs-
t>i i-k dijMinlsiin Legújabb nagy hlrlsp-árjegyi k hiidetdkntk Ingyen él bérmentve
Saját uylijtomónyes hirdet
„hu l\'reie Pressr" t;s „Neues Wr- Tagdlall"
hirlapokbin miudt-nneinO hirdeti* réaiére, mint: Adti-véttll köiléiek mindes ililat-ágnak. Tára, képvlislitl ügynöki, illáit-kir»5, s|ántil[ hlrdetáiek itb
1\'juO. MÁJUS ;».
ZALAI K \'• Z 1, Ó N Y
lavaSZl idényre! Szerencse és áldás
NÖI DIVAT RUHA KELMÉK.
Divat selymek. ~ Dival kftüinlegességek.
TAVASZI FELÖLTŐK.
Legnagyobb választékban érkeztek. — Legszolidabb árak.
KONDOR ÖDÖN Olü AT ÁRUHÁZA
Naüvkiini/sa, Fú-tit, „KORONA" kávéház mellett.
A .Nagykanizsai VI - VII. kerületi Keresztény Fogyasztási Szöve\'kezet
f. évi május ho 27-én délután 2 érakor (Káez-uicai) iskola helyiségében
lari, melyre az érdekeltek ezennel meghívatnak.
TÁRGYSOROZAT.
1. Az igazgatósági elnök és az üzletvezető közötti viszály elintézése.
2. Az igazgatóság felelősegéről szóló alapszabályré.sz oly módon való módosítása, hogy az igazgatóság felelőssége kiterjesztésnek.
8. Az üzletrészek Mértékének az 1005. évi végén megállapított mérleg alapján való kiszámítása és a szövetkezet kebelébél kiváló tagoknak e szerint való kielégítése. 4. Neiáni indítványok.
Utasillalik a szövetkezel igazgatósága, hogy a közgyűlésre vonalközé meghívói a közgyűlés megtartásának helye és a helyiség, valamint a nap szakának kellé megjelölésével egésziise ki és alapszabályok 18. S-ának rendelkezése éneimében röglön hir-dettesQ ki i . pedig a hivatalos közlönyében is. A* igazgatóság.
1808 <StM li.i\'uiil.Hiilimi,
Berber-féle
§yó$y-htítriíny-szappon,
•(.,-¦ (.tmlsl,,. UU1 ijinlr», garet» imv
_ ">¦-:, 1 , ,.|...,.t.tl,l
l\'.-.-k-nr-le:r z \'* ie pp „U/UIrisz >\'..¦*( I* mih.Uo sflft, • ii"í.\'t..,\'e!í.:, I-
mliit.ennonitt bőrkUte8,ek
tjnit (. kVr:, f : -.»ii kotstsi, miniai
ís.i I... lihlnsdia, u-~ és f..»mi!k«p« IrÉDTsuppin UrUtm«n« s I »-t. Air*ny. n *$l*b. ¦ ksn»kt>d«Lmlw\'i •I4l-if.liili\\ kslrtnr-i k&MnM.lk. Idnit bflrti.i.s.áitíhu^l
Uerger-féle kátriliiy-kéiiHxnpprtii.
y I ¦ t .- : : li.l ir il ii, l.n.l.lmliui.Agni
• Mtiotll*...., ( k. V: \'V „:,..(¦,, it!l .„ «:|t. . ich.-
*i 1 "ii-.. i .\'.,!......m....tű é* rili -.t6.sap|..... .nliflotninpl
(>nr.ii..llr.ll.l .(¦¦!. >l «111
Iturgor-fóle glycorlii-kiítn.nysznppan
ilenrer-f\'éle bornx-sznppi.n.
\'•iim.h.l., tibpatlias, step lo, .....>,„r ¦ » «*r*b bél-
r.i luludsa í..|.,,.h -/.inn. . (¦(¦¦¦noli »•lltasa.1 ck/iui. A .iililUnil haUrttol
¦.»"»••"-Jal» ... - .-, 1 6« I .\'\'
nit ni Iti talhali tedtmrf rt « k
tíflm is tlítw
•* Hell * < HtltflMM tnlidsn din-
_ kta.
»ilOnut»« űmttm Infitti "«•t-io I ,., /,
fi ,. niiii.i ,unHui,iiiii i.inni.
II|« lien- és tw.*ia4<l sisppso, Nil il« o r - (il. V,\' * \' "1| > ™»1M»*I* huutlati olutUMD U
Kapható niluJao rutili ibin fs Iiihiüo Ozivi da jl
Nn«.vU . : <*• BsiU * Ooiiu-.. WIid L, Bibontr. B.
¦ j •r.ruatl locaklari lllrai,lú„,u,cllr.....
5Ü2?,,?f *• Kfi*ír«H I""*41w*yer »oll«, sfrWl-it««». •""•IV**" IWHMWáf «saaM »,(ij,...,ti..........,
Koktiir Küi\'ykani^hii: Präger Bei» pyó«ysyertár» vii «tnim Mflnj.sriiis7áit (óbb gyógytárában
Csak BZoIld gyártmányt vesznek
csodálatos olcsón
Kari Kas por,
Innsbruck Nr 8\'66. posztó kiviteli házából.
4 K II Ml. 1*1 J niéier ilttiB^yAitjuttiitl
rig tiSvet. 7 > II • 8 méter nn^ul ¦lotajoll, un gyon (Átlós úll.jiiy-iiövot, I i - ¦ ] méter cliíiihcilcii KuM g)\'n|jju Créjic-l.\'bcvlul. j méici usyon élegáni katumgiitii niivei, uiciaf c\' tlriílgi,j ihBsjrikndt. 3 méter uj<lon<Ag-»i4vel a lej{ii|.il.l- nidnsk éi ufnck-tien minden i.lümakin.
Kérjen luiulukUMrmt\'iiyt.
It
IS
Dankbarkeit
•dégíígcu arra, hogy ezerenceeaorfljegyet min-denbi ezen jó hirnévnek örvendő bankházból vasárxljon. hol oly sokan már az «l»ö i*enrspfc.aérletnel vaayonhox és 14-I6lhe« jutottak.
Vdlawwí tvliái bixalommaj azon azámot, molv HZlilctesiifijija vagy neveuiipjn melleit áll, \'nerl nz Forlnnn inlenusszony kegye folylAn a kiíáni írnlméiiyi meghozzn Unnclt!
Szerencsenaptár.
Jaiutf iFrtrrii Uirczjuti
91500 91519
[i i :7 1.1111
IHM II \'-\'ji *\' .!1 TB 70 «7113 0M1I í»t
i"ii a tit-.i T;:>i
51. \'I i.-M
i ma
7S 81
ir..ir,
N.TI«
ív m 1IIJ-»
91 ií.T
!»«¦
11jii91 117»! II M3
ISHO •ÍMI
Julius
«iis
tuia
1)714.2
nra luna
66031 44631 4*131
»337 I.-.- il
«e/i man
49640
93493 113363 6334S
103*"! 94513 ivi.\'.\'; 67117
j i
7A368 I0I1R2
11.-Mi 78796
uiue
9« 11 13841 IIIMI 79 )f! 4«il/
mn li va
11H «-.
10 MM WMl 93S40
1IIM9
10C95J
MITA
112JSS
wn «in
11M1S 1I2MÍ
WMl 113M9
7AS34
•3831 •SSM 7473t
li.".il 79769
lll^i
TS781 Ut 149
»749 Mile
93131
9191t 112371
il pi.
m>v, sito;
61106 Il 1*778 lOftiM
imii
I >¦> ¦
II In,; infn
»110
fi \'li
ttm Sol tip 5
Ulti.\' 7(749 112MI HI\'-» III.vj! 111949 101193 11 \' \'.Ti 1011W 11.mm
»ja
agi
ir. j 17033
111931 »717
1M»I
nm
Uli«
113463
1110*
4IS01 101111 6711] 9*716 111887 04310 1)2360 677« Mlfq
man
20 12 t>i46 11 i\'aa
¦ 76797 24431 Un li
nm nm
Oktober
63920 it 191.1 16171 111810 101119 93074 07714 111394 111*13 13633 61103
IUS7]
11Í370 1173.8 78795
9?m
90061 iiis«
17147 103233 24111 PMI5 IUJll-1 101131
lUMI 111WT UIM
itam
loia-t
66720 46644 112311 HU\'.i 11 \'Ü5 11?; il va ,Q 116660 78176 lllfitl 61134 76790
1 1 .\'.\'.vi
¦3623 112866 63647 lui 16\')
\'! vu\\ iH7U
¦n\\ui
nm
63634
Nninb.
112693 19407
man
11294» 24431 67120 112626 ll\'.\'AW 67131
59734 ll.\'SJl 111.4\'Jl »4901 67879
72»!
61251 111880 105310
48318 103991
67368 111889 101127 112617
63914
68913
Junius
63:: ti
63330 3Í007 MII19 •4419 76131 61110 91", 16 87118
uni
9,t;i 7
9i\'.i ¦
HI8r1 II
76331 li
eriia m
111873 IT
305-6 18
108.89 l\'i
02168 90
61148 n
436» li
112383 il
41319 il
112381 ti
»119 io
111869 f,
48301 in uns rt
•6318 10
I 81
Decientbet
66911
»910
60062
60031 I 1116X2 l"..\'l : 111342 i 111893
34448 3
tv
61140 I
61236
23396 I
67106 I 112391 II.\'-vii
l.ttiW
92433 li.\'.\'.,.\'
M1H 112693 la l\'Ibi
9H515
1ÍU73
69963
69603
,v, «.»
66007
M UH
Jsnli számok kizárólag csak
Lukács Vilmos bankházában
Slé^AJ\'EST. V., FOrdS-utoza 10 vagy nUnii eiécnil kiphatek.
k I, oszt, húzása 19íiS május 23. és 25-én.
i.iO
Az I, oszt. sorsjegyek árai: "• \'/¦
3.
6.
12.
kor.
Blflll.ll MnJflffJ\'ék » üftMojf cltizuta. tiükulilés. V.Hy Ilii, ivilli\'l mállott kit\'.letnok nti\'t.
I\'n.t.il belUoií.i lB|,itk SméffOh olklllilrsfre t vuviünk rvadslkKUMá nllinak.
Kaphatók.: Britek Martot) és T: •¦>¦.:, sxállitók és
Offciibeck és Baláxsy könyvnyomda- és papírkereskedés Nagykanizsán.
22
Il
ZALAI KÖZLÖNY
1906 M 1 JUS lo,
Magyar jjfo államvasutak. 7575
Üzletvezetőség Szombathely.
1006.
szám.
Hirdetmény.
Az slfalános menolj.\'gyhirtletménrben foglalt vonalokon kívül országos vásárok es megyei közgyűlések napjaira még nz alábbi vona
is stentélyszalli\'ássel fognak közlekedni,
Érvényes 1906. május 1-töl.
A) Országos vásárok alkalmával közlekedő vonatok
A csornai országos vásárok: napjain
Osorna—Hegyeihalom.
Allunilo, fi Kgilliibtlttli
O.orn.......
0..t4rl major B»o Harkány Ko.on-Si.nt-JAno.
Mo.oll «IDllluk . HeRyoahftloni
HU I I\'--12»,
1.6
Csorna—Sopron -Beled
Illi«9<0. r! Ifiplliibrlir.
ind. Osorna
k Szili-Sárkány lm. r. h.) P Szili-Németi (ni. r. h.j Tót-Kereaztur Vadosfa lm. é. b.) érk. Sopron-Beled
A zalaegerszegi országos vásárok napjain
Kis-Gzell Boba—Zalaegerszeg
ti"
008 626
Jt.loaisot k iifgsllokelttk
Az f. m. li.)
ind. Kis-Czell
PBoba PAlf. ¦!. st. Jinuslláza
Nemes-Kereszlur ím. r. li I ltigács 4 sz. orliáz If. m. h.) Ukk
Dergeca 8. sz. érbáz (f. m. h J
Kótvós
Tűrje
Zalibér
SzOpotk
Ollír
Klsfalud-Szent-Iván érk. Zala-Egerszeg
A székesfehérvári orsa, vásárok eleő napjain
Biosko Székesfehérvár—Bárbogárd
illotisot : ¦ ¦¦i\'tll-\'.
Bicske . . . Keletét lm. b.) Alcsút-Kelceút . Véttesboglér . . Ácsa .... l.ovftsberény . . Palka . . . Csala lm. r. b.) Pákozd (m r. h.) Székesfehérvár Borgönd . . Kajtor-Szent-lvan Aba-Sárkeresztur •Sárkereszlur 7. »z. 6rh
i fmb).....
Sárszeuutgnta (in. r. b ) Sárbogárd . ¦ .
k
ind.
P
8205 tcherv. st. szili.
S 33 614 (.00 755
611 603
•A megnyitás na[,|ál<il.
A keszthelyi országos vásárok napjain
Keszthely Balaton-Bzent-Oyörgy

X \'S8 g to
illoiiisoi il «egillineliri
imi. Keszthely
I Fenék 9. az érh. fmb.
érk. B -Szt.-György
8527
vegyes vonat
1., II., III. 0.
érk. 850
1
Indi 830
A CBOrnsi orsz. vásárok napjain
Pápa—Csorna
Állomiso. i\\ megállóhelyek
ind.
P
Pápa......
Ihász un r, ii i . . Görzaöny n. órh. ira
MarczaltŐ.....
Szany-Szent-Andráa . Egyed-Oaanak . . . Rába-Pordány . . . Osorna......érk
Oda
Mött teh. von. ttx. szili. I., II.. III.
Il 3*
1(|5V 1 |W
\\\\?n
I I « I 154
18"
Az általános menetrendhirdelméiiy l\'i. mezején található menetrend szerint minden pénteken közlekedő Ml ÍJ. sz. vonat, a pápai: a minden szerdán közlekedő MIT. bz. vonal pedig, a csornai országos vásárok napjain is közlekedik.
Oyőr—Pápa közt
az általános menet rend hirdetmény II. mezején iil.iili.ii:. menetrend szerint, minden kedd és péntekeu közlekedő 1318. számú vegyes vonat, a pápai országos vásárok napjain is forgalomba helyeztetik.
B) Megyei közgyűlések alkalmából közlekedő vonatok.
Kis-Czell Szombathely közt.
Az általános meneireiidhirdetméuy II. mezején foglalt menetrend szerint, kedd és pénteki napokon közlekedő 1816. sz vonat & vasvármegyei kiizgynhWk
napjain szintén forgalomba helyeztetik.
Jegyzet: I. Az állomások neve melleit fekvő idő átlátok, a mellettUk: álló mutató ii\\ irányába olvasandók. 3. Az indulási és é kf7.ési idők. középeurópai időre vonatkozuak.
3. Az esti 600 órától, reggeli 5 óra&o p-ig terjedő éjjeli iát a perceket jelző számjegyek aláhúzásával van megielölve.
4. A X megjelölt iiiö adatok feltételes megállást jeleznek, t. i. a vonatok ily helyeken csak az esetben állanak meg. ha fel vagy leszálló
utasok jelentkeznek.
Szombathely, 1906. április hava.
(Utánnyomás nem dijaztatik.)
NAGYKANIZSA, 1908.
NEGYVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM, 21. BZÁM.
MÁJUS 26.
ZALAI KÖZLÖNY
Megjelenik minden szombaton.
Elöfiíetéil árak: Eg*>l cvre 10 korona, rilcvtc 6 koron*, negyedévié 2 korona 60 f. - Egyei azám ára 20 f.
A hazai fürdők.
Nagy hiba, hogy a magyar ember keveset vuródik legdrágább kincsével, egészségével. Szeret jól élni. de egészségével csak akkor, löródik, amikor gyomrát, szervezetét alaposan megrongálta, amikor már rendszerint kósö.
Ezért keresik föl annyian évról-évre Karlszbádót és a toblji külföldi fűrdóket. ahová az ugyis szegény országból milliókat visznek ki.
Ks a magyar embernek ez a könnyeltnfl-sége valóságos nemzeti veszedelem, mert fokozza a halandóságot és a nemzeti elszegényedést.
Nálunk nemcsak a gyermekhalandóság öltött ijesztő arányokat, hanem nagyon gyakori a közömbösségből, lustaságból származó, idóelótt való felnőtt halálozás is.
Pedig a magyarság, mint kis nemzet, csak akkor állhatja meg helyét a műveli nagy nemzetek sorában, hogy ha egészségügyét minden téren elsőrangú országos érdeknek tekinti\'. gazdasági válságát pedig akkor oszlatja el. hogy ha fürdőink, ásványvizeink páratlanul álló kincséből is hatalmas közgazdasági tőkéi kovácsol.
S mégis mit látunk ? Azt, hogy nemzetünk világhírű szaporodóképessége a nagyfokú gyermekhalandóság és a kivándorlás miatt megcsókkent, hogy a családfőntnrtó apák, anyák egyrésze. időnap előtt elpusztul, mert nem ápolja egészségét, nem előzi meg orvosi kezeléssel a nagyobb bajokat, nem használja ki a esodahatásu fürdő- és ásványviznyujtotia iMonáldásoknt. amelyekkel hazánk az egész világot fölülmúlja.
Felelő* wcikewio
Dr. Villányi Henrik
\' jiiulnj.li mm í% kiadó:
I f j. W ti
Ketlenió, amit e téren tapasztalunk. Kiélünk felét négy fal között iskolában, hivatalban, szobában robotoljuk le; szórakozni füstös, bűzös vendéglóbeli, hamis bor, rossz szódavíz mellett szoktunk, selálni poros, zsúfolt sétatereken, ahelyett, hogy minden szabad időnket a szabadban íöltenŐk. Ke tovább megyek. Százezrekre rug azoknak a jómódú családoknak a száma, amelyek még mindig akként gondolkodnak, hogy a fürdő, a jó levegő, az ásványvíz luius. holott mindez olyan szükséges, mint a tiszta ruhaváltás s olyan országos érdek, mint a jó gazdasági befektetés, kivált a szollemi muníRsnak. a tisztviselőnek, kereskedőnek, iparosnak stb. Aki elernyedt idegeit fölfrissíti, aki Imlzsamos hegyi levegővel szervezetét megerősíti, aki lappangó bajait megorvosolja s így a migyobb betegségeknek elejét veszi, aki üde. !0 ásványvízzel vérét megtisztítja — az életéi hosszabbítja meg s így tovább lesz kenyérkeresóvé.
Az okos fürdőzés tehát nem luxus, hanem busásan kamatozó egészségi és gazdasági tőkebefektetés, amelyhez harmadik haszonnak a hegyvidéki népmentés hazah\'ns cselekedete járul.
Azokat a jómódú polgárokat tehát, akik sajnáliák a pénzt a jó hazai ásványvizén, \'akik tanyákon, homokpiisztákon égnek, föl kell világosítani tévedésükről.
Hogy a magyar fürdöügy nemesak egészségügyi, hanem közgazdasági szempontból is egyik igen fonlos tényezője ,1 magyar nemzeti érdekeknek, mindnyájan tudjuk.
A magyar fürdőket azonban ket előítéletből még mindig ii\'-m látogatják kellőképen.
SzerkeizlOieg: Nagykenlzaa, 6ugár-ul 0. azám. Kiadóhivatal ál nyomda: Nagykanlna, lij. Wajdlli Józiafnsl Deák-tár I. szám. Hirdetitek dljazabáe azerint. Nyllttár Boronkánt 40 f.
K kel előítélet: a drágaság és kényelmetlenség.
Igaz. régen sok volt a jogos kifogás a magára hagyoit s kevéssé gondozott magyar fürdőn ellen, de ma már e vádak legtöbb-nyire alaptalanok.
hl az idő, hogy a magyar közönség, levetkőzve idegenimádó, hazaílatlan előítéletet, hathatós támogatásban részesítse a magyar fürdőket, hogy az ngy is^sz^gény ország ne legyen kénytelen kesjfS&tí megtakarítón millióit külföldre vinn
De hogy ezi niegWnessük, kölcsönösen, szeretettel kell egymást támogatnunk: a közön ségnek és fürdőnek egyaránt.
Tárjuk fel a bajokat jóakarattal, hogy a fürdók intézőinek kedvük, módjuk legyen a javításra, viszont mi se nézzük le nagy -zásbói a hazait, hanem igyekezzünk saját magunk is előbbre vinni a magyar fürdő-ügyet. Sokan ugyanis a külföldi fürdőkön is érzik az otthon kényelmének a hiányát s ugyanazokat a bajokat tapasztalják, amikben a hazaiak szenvednek, de hazajövök, csupa hiúságból b nagyzásból e hibákat elhallgatják. Ezek sokkal helyesebben,cselekednének, ha módot nyújtanának a jelesebb hazai fürdők -!nek befektető tőkeszerzésre. Nagyon helyes és hazalhts cselekedet az is. amikor módosabb uraink magyar fürdő telepeinken építenek villát, nyaralóhelyet, hugy a közönséget állandóan odavonzzák.
Kvenkíni kerek negyvennyolc millió koronát kölnink el külföldi fürdőhelyeken s tömérdek kitűnő vizünket nem pártolva, e.,v millió korona értékű ásványvizet fogyasztunk Az embernek megáll az esze, hogyan
TÁRCA.
Egy kin tévedés.
Irts. OSEHOV ANTAL.
l\'jolr l\'jotrovk-s Siriniu, Ivunov ezredes feleségének tuiokaöcscse, ugyanaz, akinek tavaly ellopták az ujdoiiat-uj giimmieipöil, pont két órakor jött haza; — természetesen éjfél után kél órakor.
l\'jotr Pjotrovios Strisin keresztelőn volt, s hogy ¦¦ háziakat !ül ne, verje almukból, nagy óvatosan még nz előszobában vetkezeti Itt, aztán Inti kan. híbujihegycu lepvo osont be hálószobá|iiba és ugy akarl lefeküdni a sötétben.
Kz a Strisin roppant mértékletes, szolid életet éli ember volt. Csakis erkölcsös könyveket olvasott, rendesen eljárt a templomba, hanem mo>t a keresztelőit az újszülött állampolgár egészségére megivott négy pohárka paliukál meg egy pohár bort.
Nem szokott inni soha, do hát s szeszesitalnak a csudálatos tulajdonsága van, hogy ha az ember egyszer megkóstolja, akkor vágya támad utána máskor Ü és mennél többet iszik, auuál szomjasabb lesz lóle. így volt l\'jolr Pjotrovics Slrisinnel is. Amint bele-íeklldl az ágyába, egyszerre-égető szomjúságot érzett.
— Dasenka tart pálinkát a hazuál — mondta magában cseudeseti morogva — gondolom, ott áll az üveg a szekrényben, mintl|árl az első poleon.
Egy kiesít gondolkozott, azután folytatta a mouologizálást:
— Dasenka nem sz.-Mi, hogyha tudta nélkül nyúlok a szekrénybe . . . Kii. mit! Ha egy korlyoe-kát iszom, azt nem is fogja észrevenni . . .
A tiltott dolog mindig csábító; Strisin is csakhamar legyőzte lelkiismeret béli aggodaltnaii és csendesen ál lopózott a nappali szobába » szekrényhez. Vigyázva nyitotta ki a pohárszék ajtaját es lapogalózva ker.-.sie a pálinkás üvegei Végre megtalálta: terenlel vetett és felhajtott belólo pgy jó kortyot.
Abban a pillanatban azonban egy caoda történi
Strisin ugy repült oda a szeknmvtöl a rubásládáig. mint valami bomba. A szemei vérbe borultak, a fülei zúgtak és kulapáltak. a lorkát pedig valami pokoli forrósai; szorongalta. A testét kiverte a hideg veritek és ugy reszketett, mini a nyit rfa le vél. Kgészhen olyan ér/és.- láiuudt. inintlia egy pinkáktól nyüzsgő pocsolyába esett volna.
Ket-liiirom peréig fekteteti « földön mozdulat-hiuul léb-kzel nélkül \\ égre feltápászkodott és dadogva kérdezte önmagát:
— Hol vagyok?
Kgyszerre erős penetráns petroleumszagot érzell és ez mindent eszébe juttatott.
— Oli Istenem! jajgatott kétség.....gotten; —
pálinka helyett petndeinnoi iltam. .Megmérgeztem magamat! Meg — mér—gez—tem ma —ga—mai!! .. .
Nem is kísérlem rm-g leirjBl nzl a lelki állapotot, amelyben Strisin azokban n pillanatokban volt, hiszen ugyis csak tökéletlen leírását adnám kétségbeesésének. Mert a szerencsétlen ember egy pillanatig sem igyekezett magát tévedésbe ringatni az iránt, tiugy meg kell halnia, hiszen világosan ép\'zle már bensőjében a
petróleum piis/tíló hatásai. A gyomra ugy égett, mintha egy lángoló gyehenna! nyelt volna el,
Mondom. Slrisin nem is igyekezett magát csalódásokba ringatni, hanem biztos halála ludatáh.iii. el akart búcsúzni hozzátartozóitól és ezzel a szándékkal ment át u Dasenka hálószobájába.
l\'jotr Pjotrovics Strisin Özvegy ember volt Ugyanis és háztartását sógornője. Dasenka vezette, aki egy alapjában véve jólelkű, de nagyon rnorozus. keserű kedélyű vén leány volt.
— Dasenka! - mondta Strisin pityergősre álló hangon, amikor a hálószobába belépett. — Drága I lascuka!
— No, mi az?! -- stólt most egy álmos női Imiig — Te vagy l\'jolr Pjotrovics> Már haza jöttél? Korán ! Hát milyen névre keresztelték a kis leányt ? Kik voltak a keresztszülők?
— A keresztanyja Natalja. Audrejewiia, Weli-kosevjetskaja; a keresztapja pedig l\'avel lvaaics llessoiiicin . . . Dasenka! ... Én . . . Kit azt hiszem meg fogok halni . . . Olympiadenak keresztelték az újszülöttet, a nagyanyja tiszteletére . . . Dasenka! . . . Kn ... Kn . . . Istenem. Dasenka, petróleumot illám ! . . .
— Na hallod! Hát a keresztelőn petróleummal kínállak a vendégeket ?
— Óh nem ott. hanem itthon. A keresztelőn bort adtak, meg pálinkái; és ón... Tudod íntií akartam egy kis pálinkát & te Hullod nélkül, de az Isten megbüntetett: a sötétben a polróleumos üveg akadt a kezembe és most halálosan meg vagyok mérgezve. Mit legyek?! . . . Mit tegyek?!. . .
w
V
ZALAI K O % L " N V
1906. MÁJUS !Jfi
követhet el egy józan, okos nemzet ekkora öngyilkossággal határos közömbösséget „Ha más országban volnának e gyönyörű fürdők es csodaforrások — mondja Jókai — buesu-járó-kápolna volna mindenik mellé építve egyfelől, s részvénytársaság vendégfogadója másfelől." De nekünk előbb a külföldre: Velencébe, Osztendébe. Karlszbádba kell mennünk Itt az idő. hogy megváltozzunk ! Magyar fürdő, magyar közönség, szeressék meg egymást
Ne pártoljuk az idegen fürdőket, de a hazaiak is tegyenek meg minden lehetőt. A magyar fürdő legyen mindig olcsó és kényelmes, a közönség pedig a kezdet kezdetén, az átmeneti időkben elnéző.
ROYÁS.
A „HijiIu ¦ ¦¦: !l ü -i ¦ egyik minapi számában lelkes cikket közölt a névmagyarosításról Telkes Simon tollából. A közzétett statisztikai adatok tanúsága szerint Nagykanizsa város lakossága előljár a névmagyarosítás terén, amennyiben az 1905. évben előfordult 14 uévuiagyarositási esetlel negyedik helyen áll a vidéki városok sorában. Sokkal kisebb szám ez, mint aminőt az Ugy megérdemelne. Hizony helyén való lenne, ha társadalmunk vezéremberei mozgalitiat indítanának a névmagyarosítás érdekében, A névmagyarosításhoz az említett csak a következő érdekes megjegyzést fllzi. A társadalom is kíe.sinytéssel beatéi az ótvenkrajcároe névről, noha sokkal uagyobb az az áldozat, amit az illető pénzbeli is nevének magyarosításért hoz, de ennél is nagyobb a hazaliáldozat. melyet nevének magyarosításával a magyar nemzetnek, az egységes magyar nemzeti állam kiépítése eszméjének hoz Sokkal kényelmesebb azok helyzete, kik uevöket uem magyarosíthatják és én legalább oly esetet nem ismerek, hogy valakit nevének incg-magyarositásáért kormány vagy társadalom megjutalmazott volna, az ellenkezőre azonban akárhány esetet tudnék felhozni.
A megyei lapok állandóan panaszkodnak, hugy társadalmunk nem küzd a tüdóvész pusztító hálása ellen. Zalamegye c téren még mindig első helyen vezet u Dunántúli vármegyék között, Jóformán Így
állunk uz országos mozgalmakkal is. Ma, mondotta a | mozgalom egyik lelkes vezéreinbere. a tüdővész elleni társadalmi küzdelmünknek második évtizede kezdetén. I lényegben ott állunk, hogy van egy nagy tökéletességű és kiváló haiá.su szanatóriumunk, vannak társulások és mozgalmak a felsorolt intézmények létrehozására, de ré.-zl>eu hiányzanak az eszközök, leginkább pedig hiányzik a céltudatos, követ kézelős olyan irányzás, melyei csak egy központi intézkedés és központosított vezetés nyújthat Iteinéljük, hogy sikerül ezeket is megalkotni. Kzen reményünk egy uj alappal bír. Az ország kormányzatát uj kormány vette át. A kormányzatban, mint az országban etomentáris erővel haugzik a vágy az ország önállóságának éa ereiének előhaladó kifejtenem Kz mindkettő csak ugy létesül het. ha az ország emberauyaga szilárd erejű, kitartó és megtelelő nagyságú csoportot képez. Kuaek egyik legjelentékenyebb akadálya a tüdóvész. Okunk vsn reményié ni, hogy a kormányzat kórében létrehozatnak azon intézkedések, amelyek az áttekintést, irányzási, ellenőrzést és ezek állal a sikeresebb vád-eljárásokat lehetővé teszik. Kzen kormányzati befolyás mellett természetesen uélkiilozhelleii a társadalmi akció, n
il.i Nagykanizsa rárosn indítana e téren mozgalmai, ugy első sorban elavult közegészségügyi intéz-1 menyeinket, közegészségügyi intézkedéseinket kellene reformálnunk. Kvek óta alig kapunk mást. mint ígéretet, de ígéretekkel nem igen lehet közegészségügyet orvosolni. Nem ártana, tia a deptilációk korát mihamarább (elváltaná egy céltudatos társadalmi mozgalom, mely e téren akarna reformálni.
A letenyei pótvalasztás. A május 21-ál) megtartott letenyei pót választáson, líosnyák Uéza visszalépése folytán, Dobroviea Milánt egyhungulajr képviselővé választották. Az IfjllságképZŐ egyesület, melynek Dobroviea Milán az elnöke, a választás, napján este íftklvásnieiictet rendezett Dobroviea tiszteletére. Törzs Kálmán üdvözölte Dohrovicsot, ki hosszabb beszédben válaszolt. \'
A sorozás. Több laptársunk tétet, adatot közölt az idei lósorozásról. Mint jó forrásból értesülünk, a hivatalos tervezet a következő. Keszthely: június 11— IB, Tapolca : június 17—23, Sümeg: juuius 36—38, Szentgról: június 80—-július 8, zala-ej\'.-rszegi járás: pilius fi—lo. Zalaegerszeg város: .\'iliii.s ii, Nugykanizita város: július 18—14,
Le ténye : június 11 —15, Perlak : juaius 17~ t.-sákiornya: inuius 24- :io. Aluób-mlva; július a-7, Nova; július —11, Pacsa: turnus 18—21, nagy\' kanizsai járás : június 23—28. Összesen ÍQ699 állítás köteles kerül sorozásra.
Kanizsai paedagogiai társaság.
i ; AL-.7LLZ JU8*»r
Akármennyire hangoztatjuk magunk is, ellen* ségeiuk és barátaink is. hogy városunk lelépett régi tekintélyének talapzatáról, hogy a Dunántúli városuk közölt csak epén ez nem haladt, egyet el kell ismernie mindenkinek. Még pedig azt, hogy ha anyagiakban nem versenyezhetünk is a hasoulószőrü városokkal, d<* szellemi műveltség dolgában nem állunk hátrább uáluk.
Kanizsa kereskedőinek műveltsége már rég idők óta úgyszólván tekintély még a külföldi kereskedői világ előtt i.-. a polgárság műveltsége, ülése; művészeti érzéke kifejezést nyer a választékos oltó-zékbeu. az igazi művészet pártolásában és megérte. Bében, szellemes társalgásában slb.
Kétséget sem szeuved, hogy ezt az eredmeint városunk iskoláinak köszönheti. Egyszer a helyb>.;i izr. hitközség tanítói üdvözölni mentek a hitközség ni alelnökéhez. A tanítótestület szónoka hivatkozott a megválasztottnak műveltségére, melyből az Iskolára és a tanítókra oetk üdvöset vár. Kkkor az alélunk azt mondta, hogy a dicséielet visszahárítja az iskolára, a tanítókra, mert hogy Nagykanizsának müveit pul-gársága vau. az a képzeit. szorgalmas, körültekinti tanitóviláiitiak érdeme.
Kz a szellemes, de. mindeneseire igaz felelet egyik legszebb dicsérete városunk iskoláinak.
Nagykanizsa és az illeni izr. hitközség mindenkor a legmesszebb menő áldozatokra volt hajhtudó. ha azt a kultúra köv> lelte. Innen van. hogy nemcsak jó népiskoláink voltak a múltban hanem hogy i város közművelődési törekvésének köszönhetjük mostani felsőbb iskoláinkat is, melyek részben már állami kezeié-ben vannak.
Népiskoláink it agy részi államiak, de az izr. hitközség a felekczetíség kidomborilása céljából ki-fogáslalan magyar szellemű 4 — 4 osztályú liu- és leányiskolát tart fenn. Ugyancsak az izr. bltfcOtség larl fenn egy felső kereskedelmi iskolát, melynek tekintélye a réginek folytatása, mert ma ís szívesen aeeeptálják az Innen kikerült ifjakat, nemcsak hazánk bármely pénzintézeteiben, vagy kereskedő házában de kúlfOldön is. amiiv az intézet tauárai nem egy bizonyító esetet tudnak. Kz az iskola városunkban közszükségletet pótol és a fenntartó hitközség a közönség részéről hálát és a város meg az állam részéről a jól megszolgált láinogalási érdemli
Dasenka az egészből csak annyit értett meg, hogy Strisin az ő tudta és beleegyezése nélkül akart pálinkát inni. Ks ez mérhetetlen dühbe hozta a derék leányzót.
— Ki engedte meg neked, hogy a szekrényben kotorássz? — kérdezte dühösen kiugorva az ágyból.
— De hiszen nem pálinkái ittam, hanem petróleumot; — mondta a szerencsétlen Strisin siránkozva és alázatosan kullogott át a Dasenka háta mögött a másik szobába
— Hál azt hiszed, hogy a petróleum nem kerül semmibe V!
— De kérlek kedves Dasenka! Most az életemről vun szó, ne beszélj tehát ilyen csekélységekről, hogy mibe kerül a petróleum 1 — mondta Strisin kétségbeesetten.
— Csekélység?1. — sivítotlu Dasenka; — szép kis csekélység! Kgyébiráut mit is beszélek itt egy ilyen részeges fráterrel, aki még itthon is pálinka után kutat. Kzt én ki nem állom tovább. Holnap elmegyek ebből az áldatlan házból!
Kzzel átment a szobájába és liaragusau bevágta maga után az ajtói.
Strisin ismerte jól a sógornőjét és tudta, hogy ezek után most már nincs mit várnia tőle. Dasenka bizonyos tekintetben és bizonyos esetekben hajthatatlan Stokott lenni.
Nem szólt tehát többet egy szól sem, hanem gyorsan öltözködéshez látott, hogy orvoshoz mehessen.
Hanem hál azi mindenki tudja, hogy éjszaka fsak akkor lehet orvost találni, hogyha nincs rá szükség. Kzt tapasztalnia kellett a szegény Strisintiek is. Három utcái Btftládgált be hiába. Ötször csöngetett
be doktor Tsepsarjauc lakásán és hétszer duktor Baltiehiuilál, de egyszer mmii nyitotlak neki ajtót. Végre egy patika ajtaján zörgetett be; hátha olt segilenek rajla. Sok várakozás és zörgetés titán végre egy kis fekete, álmos képű patikárius ajtói nyitott és bebocsátotla Strisint.
— Mi lelszik? — kérdezte a patikárius okos. dc ravasz szemeit Strisiare függesztve.
— Istenem! — kezdte Pjotr Pjotrovics alig szuszogva a fáradtságtól. — Kérem, az Isiimre kérem, adjon nékem valamit petróleum ellen! Meghalok! .In), meghalok l . . .
— Kérem : no izgassa magát és fölei jen értelmesen a kérdéseimre, mert különben nem készülünk el egymással soha. Tehát mi ellen adjak onuek valamit?
— Petróleum ellen; — felelt strisin a gyomrát Simogatva. — Az előbb ugyanis véletlenségből petróleumot ittam.
- Ah ugy! On tehát petróleumot ivott?!
— Igen! Igen uram! Oh kérem, mentéén meg engemet, ha még lehet I . . ,
A palikárus erre odalépelt a mérÓaszlalboz. elővett a fiókból egy vastag könyvet és komoly arccal lapozni kezdett benne.
Jó öt percig olvasott igy egy szól se szólva, inig StrUini a félelem és a lürehneltcnsóg majd megölte, végre pedig felvonta a vállát és azt kérdezte Strisintól. hogy miért nem megyeri orvoshoz.
— Hiszen voltam többnél ís. de sehol sem akarlak bebocsátani! — felelte Strisin keservesen.
— Hál poraze! — mondta erre a palikárus — az orvos — az más. Ónok csak a gyógyszerészt tudják éjszakának idején (elverni nyugodalmából: mintha
niinak ik-iii is keue aludnia, mintha a mi szeried-inuk vasból volna. Hát persze! A gyógyszerész mindenkinek a kutyája! . . .
— I*gy látszik, nincs segítség számomra. Mtfg kell halnom — mondta nagy rezignációvnl.
Támolyogva ért haza és olyan rosszul er.-;:e magái, hogy azt bitté, a katasztrófa bekövetkezésétől már csak percek választják el.
Mielőtt lefeküdt volna, egy papírlapra a k.>v,l-kező sorokat irtu;
„Halálom miatt nem kell senkit okolni. IgJ volt felölöm megírva a végzet könyvében."
Aztán leleklldt és nyugodtan várta a halálát .. Az igaz szivü ember nyugodt bátorságával indult a másvilágra . . .
Másnap nagyon későn ébredt. A fpje egy kicsit zavaros volt. meg a szájában érzett valami émelyiló petróleinnizt. de különben egészen tűrhetően érezte magát és az ágy szélén ülve dicsekedve mondta Dasenkának:
— Látod, micsoda ereje vun a szolid, rendes életmódnak? Akí szolidan él, unnak még a halálos méreg sem árt Itt vagyok én. az élő példa!
—- Ajaj! — mondta Dasenka mérgesen. — Az nem azért vau, hanem az a haszontalan boltos bizonyosan megint az olcsóbb petróleumból adott, a gyengébbikből Pedig az másfél kopekéval olcsóbb. Ittál votua csak a másikból! . . . . Majd megláttam volna akkor! .... Milyen lelketlenek is Vzek a boltok!____
Ennyit mondott csak és átment a másik szobába.
l!)Ofl. MAJCS 116.
ZALAI K i) 7, I, M N Y
Állami polgári ltu* és leáu.viskolánk ugy felszerelésével, mint lanáraiuak buzgalmával, valamint n igazgatónak ielsöhb helyen ín elismert szakszerű kifogástalan veaetésével semmi kivarrni valót sem liBgy maffia ntán.
Mindez iskolák között mégis vezető szerepe tiD kegyesreudi főgimnáziumunknak. Nem azért, mintha a nép zom* találná itt tanulmányának fórrá-Mt. hanem meri a legtehetségesebb gyermekeink és vttnyonilag legjobbmódu szülöttei keresik fel. Hogy milyen jól megfelel az iskola a kívánalmaknak, azt U í- mutatja, hogy bár most Keszthelyen is fógim-n.uium van, és a Dunántúl sáriin el van látva középiskolával, mégis párhuzamos osztálya van az I., II.
Ill-ik osztályoknak. A népszerű igazgató és tanári bar városunk szellemi életéhen is az óket megillető v.-zetó szerepet játsszák, mely önzetlen munkálkodá-oiiiíert hálás köszönettel vagyunk iránluk.
Így megismertetvén Nagykanizsa város maga-, nívón álló iskoláit. Önkénytelenül is ai a kérdés merülhet fel az olvasó lelkében, ami minket már régen foglalkoztat, hogy e különböző fokú és célú iskolák tanítói, tanárai közölt van-e valami összefüggés, szellemi kapocs, amely szükséges volna azért, hogjf a város tanügyét, és kultiiráját egyetemlegesen enlekló kérdéseket közösen lágyulhatnák.
Erre a kérdésre, sajnos, tagadólag felelhetünk. Ilyen kapocs a küluubözó iskoláink tanférliai közolt iiims, pedig az egyes testületek tagiai közöli a baráti érzület nem egy összekötő szálat font.
Nem hiszem, hogy volna valaki a tanügy iinm-ká-ai és az érdeklődök kőzött, aki ez egyesülésnek n lvms hatását az első pillanatra be ne látná.
Hányszor hallunk valamely felsőbb iskolában panaszt tenni az alsóbbak ellen., mely észrevételek esetleg csak a gyermekek vagy szülők utján jut el a népiskolai tanítókhoz, akik pedig szívesen pótolnák a tanításban mnttttkozó liézugokai, ha erre kelló formá-tuiii felszólítlak, vagy figyelmeztetik óket. Ilyesmi el Ti Dem fordulna, ha egy közös paedagogíai táborban szellemi érintkező pontok volnának tanítók és tanárok kőzött. Hiszen mindenki tudja, hogy mily nagy az álliidalatlanság a nép- és középiskola közölt. Énnek megszűntöt és e is az egyesüléstől várható.
De meg tninö haszon háramlanék n népiskolai tanítókra, ha időnkint egy-egy szaktanár a modern knuilások eredményét velük megismertetné. Mert ilyesmire esak szakember alkalmas, a lanilónak sokoldalú laniliisa szakképzésre nem alkalmas. Sót azt bi-zein nem hántom meg középiskoláink tanárai!, ha Itt mondom, hogy néptanítóinktól nem egyszer sajátíthatnának el helyes módszert. Meri bár a középiskolában nagyobb, fejlettebb eszű gyermekek vaunak előttünk, még sem nélkülözhetek a módszernek általános szabályait, melyekre némelyek olyan lenézően szoktak tekinteni. A népiskolai lanilónak pedig munkájának eredménye csakis a helyen paedagogiai, módszertani művészetétől függ.
De különben az egész világ paodagogiiMiiiiak es kiilturpoliiikiisaiuak tekintete mosl a gyermekek leié irányul. A megélhetés fokozottabb küzdelmeket követel az egyenlői, azért a testi és lelki erők télies kifejlesztésére vau szükségünk, hogy a létért meg-küzdhessüuk. Igen, de korunk azt mulatja, hogy az agyonneveles nem erósit a küzdelemre, hanem el* ernyednek idegeink és amikor legfőbb ideje volna a munkára, kidőlnek.
Kzeti akar segíteni mindenki, aki az egyén és vele az egész társadalom jövőjéért munkálkodik. Az oktatás és nevelés helyes alapra fekletése a célja a Magyar tiyer m ek tanulmányi T á.r s a s á g • uak is, melyről e lapban már szó is volt. Ezt a harcot megvívni pedig nem lehol eiszigelt alsó csapatokkal, hanem ha egy hatalmas láborbau tömörülnek a kisdedovók gondozójától egészen az egyetemi tar árokig mindenki, akire gyermekek, ifjak tanítása, nevelése van bizva. Sót elengedhetetlen, hogy az "rvosok mind és a városnak kultúra iránt érdeklóilö müveit polgárai sorakozzanak abba a laborba, mely a -aiát jövőnk, gyermekeink, unokáink javán munkálkodni van hivatva.
Kelvetjük tehát az eszmét, hogy az itt előadott "koknál fogva és a szolgálandó cél érdekében alakítsuk meg a nagykanizsai paedagogiai kart. mely egyszersmind a Magyar liyerniektannlmányi Társai-ág fiókköre volna
Mi csekélyek vagyunk ahhoz, hogy ilyen mozgalmat megalapíthassunk, illetőleg, hogy az egyformán gondolkozókat magunk köré csoportosíthassuk. Felhívjuk azért a helybeli iskolák igazgatóit, hogy egyesülten testesítsék meg az íu hirdelelt igét, biz-
tosítjuk, hogy hatalmas tábor lóg köréjük csoportosaim és a sajtó a tegodasdóbban fogja támogatni nemes törekvéseket.
A drágaság és a középosztály.
Az ország összes városaiból Imllntszik a keserű panasz, hogy a drágaság napról-napra nő. Eltekintve a ruházati és egyéb szükséges hrízicikkektól, maga az élelmiszer is drágább, mint a fővárosban, holott oda az ország legkíllöubözöbb vidékéről szállítják a szükségletet, inig mi a közvetetlen közelben fekvő falvak termékeit, baromfiak s egyéb élelmi szereit fogyasztjuk. Ka ha e drágaság okát keressük, kiderül, hogy nem annyira piaeí árusok okosaik, hanem bizonyos nagytermelő cégek karlellbe lépése, Terme-Iliik kedvezőbb, mint az előző években volt. Az állattenyésztés még ilyen nagy arányú és kedve/,ö fokozatos fejlődést sohasem matatott fél. Kivitelünk most se nagyobb, mint eddig volt. Jól élni eddig is szeretniük, már
t. i. kinek-kinek maridig az eménya engedi, tehát a
kereslet sem mondható nagyobbnak. Ks mindezek dacára az élelmi szerek csaknem mégegyszer olyan magas árban kelnek el, mint pár évvel ezelőtt.
Már most ha elgondolok u minden téren és minden pályán mutatkozó lulzsiilóltságot, a kisiparosok és kiskereskedők üzleti pangásai és azt álliliuk fel mértékűi az igényekkel és kiadá>okkal szemben, ezen emberek legtöbbjének a jövedelme min áll fokozatos párhuzamban. Ebből pedig világos, hogy az ilh-lókre é.-, rsaládlagjuíkra az elmondottaknál fogva szomorú é> gondterhes napok k&telkexlnk be.
Az államnak az úgynevezett köréposziály nemcsak túlnyomó többsége, do erkölcsi és szellemi erejénél fogva a talpazata és oszlopa is. Ks épen ez oknál fogva, minidének elótl olyan alapok és erőforrások megteremtéséhez kell módot nyújtani ezeknek a faktoroknak, hogy ezek minden megrázkódtatás uélkül meg lud;ák találni az ul.it. m»ly a tisztességes megélhetéshez >züksége„. Ezek az alapok, ezek az erőforrásuk természetesen csak anyagi jólétük eld-mozdilásábaii és helyzetük okos és méltányos rendezésében gyökerezhetnek. Kzt pedig elérni oly módon lehet, ha a kormány, mint az államhalalom hivatott végrehajlója s a nagyközönség maga is fellép a nagytermelő cégek túlkapásai ellen
MOZGÓ KÉPEK.
I - . Milán «
1 Dobrovics Milán, társaséletünk agilis tagja, mii|us huszonhiirmuilikáu nyolc óra és fél perckor a leleuyei kerület országgyűlési képviselőjévé kikiálla-tott. rí rovat krónikásának kötelessége lenne kimu-latni Dobrovics Milán távozásával lársadalmukat erő veszteséget
Nagyságos Dobrovics Milán képviselő ur. mint a lapok megirták. hétfőn már részt vesz a képviselőház ülésén. Ezzel tehát h-iünt az álmok kora. az .Országgyűlés Nagykanizsán\'\' nevű korszak, mely 1 helyi vonatkozással a Polgári Egyletben volt bemutatva az idei farsangban.
Nehogy azonban olvasóink ideges kíváncsisággal viseltessenek Nagyságos Dobrovics képviselő ur politikai elvei iránt, a helyen reprodukáljuk Dobrovics véleményét az általános titkos választói jogról, melyet csak azért közlünk e rovatban, mert a politikai rovatból helyszűke miatt kiszorult.
Dobrovics képviselő ur, mint a Központ kávéház egy jókedvű társaságának kérésére elbeszélte, a fölényei kerület demokratikus érzelmit válaszlói előtt így feltette ki véleményét az általános litkos választói jogról:
Itat I,.-. a uliijlf.i jugrGl valú véleményemet akarják
tudni igen liulclt vatawii. Iiulglniit, -\'I f« Mfgl.....i.loin.
í|.enicggel nem vcur.lelmei .portéka*. K* annyit
jileiil, hngy ll kedve* valautó ii.dgarok — kik engemet .¦ueictíit képviselőiekké* fogtuk megvatuzlanl — eien-tut it minden körülmények kOsíSll iiavami fogtuk. Ktt igérein é« ci Igy le.i. Ha j.edig e.etleg (Uhuknak és iinoxaftoknak ii megadjuk cit a nép i* sokat jelentő jogot, ait htuem ennek tl icm vagytok ellene.
A nagy horderejű kijelentést a kerületben nagy lelkesedéssel vették tudomásul.
V A kanizsai lapoknak illó dolog is feljegyezni, hogy Dobrovics Milán képviselő ur hétfőn már bent lesz a .házban." Természetesem a t. képviselőházban. Örülnek is ennek a kanizsaiak. Az őröm okait a következőkben Összegezhetjük:
1. Dobrovics Milán kanizsai ember.
2. Dobrovics Milán .elegáns alakja" azt a hiedelmet keltheti Pesten, hogy itl minden ember elegáns, vagyis rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, mely — kaui/saí vélemény szerbit — képviselőségre predesztinál. . r,
U, Dobrovics Milán nagyon sok képviselőházi jegyet fog kijárni.
4. A „Központ\' kávéháznak is vau képviselő törzsvendége
5. farsangi mulatságaink nagy sikerrel kecsegtetnek, mert Dobrovics képviselő ur IVsIröl pompás bálreiidezói ötleteket (og hazahozni.
A „szemelvényeket* csak helyszűke miatt nem folytat |uk. A felsoroltakból is Iái haljuk, bogy van okunk az örömre, I /
Az igazság kedvéért lel kell még jegyeznünk, hogy a pesti lapok országgyűlési tudósilóinak — újságírói nyelven mondva — „jó anyag- lesz Dobrovics Milán képviselő ur, kiről, ha nem csalódunk, a következőket fogják néhány pap múlva feljegyezni;
.V kéi\'vl.elúbíu ttj tagjai kőit feltűnik Dulinwlc* Mlltn a letenyel kerület uj um.ggylltéil képviseli.je, Atuck ctcgdiu alakja lak <lotgui fug adni n hölgy kutat
gukkcielnek.
Lesznek ezért irigyei is Dobrovics Milánnak, de jól moudotu az ünneplés egyik szónoka: „inkább száz irigye legyen, mint egy sajnálkozója.-
Kgyebekbeii sok szerencsét az uj pályához.
KULISSZA.
HÍREK.
A sztrájk tanúságai.
iv. Ii | A mull héten a gyárosok nagy rémületére ahalanos sztrájk ilülnmgútt Nagykanizsán. A munkásuk sokul ittak: ós sokat sétáltak. .. nyomdászok poriig vezették, felvilágosították a munkásokat ós rendezték a lünteifl-körmön eteket. A sztrájk lezajlott nagyobb mul/.avurás nélkül, ami tapiutatra vall a munkásoknál ós rendőrségnél egyaránt. Most inár osak vonjuk le a tanúságot
A sztrájknio/giilmuk. molyok egy zsongó fejlétlen helyi ipart sújtsanak, vagy lönkro fogják tenni a helyi ipari, vagy oly drága turmolósre fogják kosztolni a gyárosokat, hogy idővel versenyképtelenné lettznek. Akkor a munkások is mehetnek jobb hazát keresni.
Amit Ók ugy körmenetben kiabálnak, az csak félig megértett jelszó. A szolidaritás, mól, !1 ju ilóka mellett megnyilatkozik, az már valami; de a szociális kérdés megértése, az nehéz dolog. Ok osak azt tudják, hogy elégedetlenéit es hogy erre többé-kevósbhó van okuk. de a szociális kérdésről jelszókat elkurjantani, ezt ók csak az ó vezéreik buzdítására teszik ugyan, (le a vezérek maguk is csak doktrlnftrek e téren, vagyis olyan egyének, kik a gyakorlati tényező kirekesztésével építik fel elméletüket. S hogy az ember sok kísérletnek és utópisztikus álmo-tlásuak van kitéve, ha a gyakoriali faktorral
t
z a i, ,\\ r k o z l 0 n y
1906. MÁJUS -?6.
nem számit, azt a jól kitanultak úgyis tudják, de azért is, usak szavaljunk a sztrájk-tanyán.
A munkások sok panasza jogos, de teljes boldogság e földön nem létezik. Javulást a munkások osak akkor várhatnak igazán, ha a munkaadókat el fogja tölteni az a szociális érzés és szellem, mely Anglia gyárosait annyira megkülönbözteti a többiektől. A hatóságoknak pedig szigorúan keltene órködniök afelett, hogy a zsákolókuak is meglegyen adva az, amit az ipartörvény elóír, egy órai étkezési idő és egy étkezó -helyiség.
A hatóságnak bele kell nyúlnia a darázsfészekbe, még akkor is, ha a darazsak gazdag gyárost osipnek meg. Mert ha a munkásnak a munka sanyarú sorsa jutott osztályrészül, azért mégis megkövetelheti, hogy testi épségéért és egészségeért gazdája vagyonilag is feleljen.
A Nemzeti Szalon.
A Nemzeti Szalon mér berendezkedett a régi gimnázinin rajztermében. Kz az elsó uagyobbszabásu képkiállítás, melyet városunkban eddig láttunk.
Közönségüuk még egy kissé előkészületien az ilyen műélvezetre, mint amilyent egy tárlat nyújt. A közöny az első kiállítás alkalmával nem fog meglepni senkit. A közönség, mely a szuggerált nevekre sokat ad, Lotz és líeticur müveit hiába fogja keresni a tárlaton.
A terem, mely a képeket befogadni készül, kopár. A diszítÓ művészetnek itt sok dolga akadt persze más irányban, mintha ifjúsági bálra készülnénk.
A vételkedv megnyilatkozására vagyunk kíváncsiak Kárpáti végig kopiálta az összes modern képeket és ezek vaunak elhelyezve ami vagyonosaink szalonjaiban. Akad-e még hely eredeti munkának? Mert hely volna.
Mi eddig erre a fényűzési tárgyra, melynek kép a neve, uem sokat költöttünk. A képet nem annyira műtárgynak tekintettük, mint inkább diszes rámába helyezett, festett, rendesen humoros tárgyit adomának.
A Nemzeti Szalon tehát nálunk kullunnunkát végez és főleg ezért szereltük vulua. hogy ha IZ első évek kiállításait városunk közönsége nagyobb szubvencióval segítette volna 400 K.-itél,
Déri Béla, a Nemzeti Szalon titkára, Markó Krnö lestőmúvész és Rubovics Márk festőművész néhány nap óta Nagykanizsán tartózkodnak és u képek kiállításával es rendezésével vannak elfoglalva.
Az Irodalmi és Művészeti Körnek volna feladata a művészeknek segédkezni szép munkájukban A bálrendezés bajnokát elvesztettük, cserébe kaptunk képkiállítás-rendezóket. begyünk érte hálásak. A kiállítás a modorú magyar festészet kiváló művelőit foglalja magában és messze túlszárnyalja azt, amit Kanizsán eddig látui alkalmunk volt. Nem felel meg a valóságnak, hogy a Nemzeti Szalon a vidéken csak a k iso I ej t ez el l munkákat mutatja be ; ellenkezőleg, bemutatja a budapesti kiállítások összes érdekes képeit az előző évekből is. A kiállítás látogatói meg lesznek lepve, különösen azok, kik a festészethoz értenek. Persze csataképeket és fostett adomákat nem
igeu fogunk találni, de a modern festészetnek ezek a dolgok nem tárgyai. Ma már a modern festőtől nem azt kérdik, mii fest, hanem, hogyan fost? Erre legjobban felelnek a képek. Menjünk hát el a tárlatra és nézzük meg!
Amit a tárlaton láthatunk, annyira biztató, hogy a magyar festészet jövője iránt nemcsak, hogy nem kell aggódnunk, hanem örülnünk lehet, hogy a régi jó nevek mellett mindig ujabb és ujabb ifjn tehetségekkel találkozhatunk.
Kényes Adolfnak vau a két legnagyobb vászna a tárlaton Az egyik festmény neve: „A munka", a másiké .Civódás". Halló Kde egy „Piéta" cimü akadémiai aktot állított ki. tiüttuer Helén pastoll-képeiben a mozgás teljes biztonsággal van megrajzolva. Hegedűs Lászlónak vau néhány dekoratív irányú római kertré*zlotc Hruck Miksa konyha belseje a részletek erős kifejezésével hat. Kézdy Kováchnak hangulatos tájképei vaunak. Kzeket a közönség nagyon szereti. Krós talentum Pálinkás Itéla. Munkásai a répaföldőu élnek és mozognak. Uferbach Jenő kiállított egy műholy-lnlerietire-t. Kunfy Lajos arcképet állított kí. Kalivoda Katinka széna-arató leányt festeti biztos kézzel.
Kubovics Márk négy tájképe igen hangulatos. A színek össze vanntk larlva. Kcsetkezelése erős egyéniségre vall. Nagyon népek .Reggeli hangulaP és ..Hazafelé". Markó Krnó „Kati hangulat". „Oszi táj" és .Ksós idő" cimü képeiben a felhők mesterileg vannak megfestve A szitikoutrasztok erősek.
Déty Béli képeiben sok vibráló levegő* van. 0 főleg a tengerparti vidéket szereti szóles festéssel visszaadni Igen flott kezelője az ecsetnek. Kmellett erős szónoki tehetség is. Mlatz Oszkár ,Napsütötte part\'-ja nagyon bátran és sok eredetiséggel van festve
Pajtás Ödön jó humoros rajzot állilott ki (iyőrffy Ilona. Szép csendélete" messze túlhaladja azt. amit műkedvelőtől várni lehet.
A szobrászok közt Teles Kde szobra és domborműve vonják magukra a látogató figyelmét.
Sok nev. t kellene még felemlítenem, de uem katalógust óhajtok írni csak némíképen tájékoztatni akarom közönségünkéi arról a gazdag tárlatról, mely vasárnapon 11 órakor nyílik meg hivatalosan. A nagyközönség már holnap délelőtt!) órakor látogathatja.
V H
— Szanatóriumi közgyűlés. A József kir herceg Szanatórium KgyusDlet uagvkanizsai hízoitsága május hó 30-án szerdán délután 3 órakor a városháza tanácstermében Lukács György egyesületi elnök és Verne r László egyesület főtitkár közben-jöttével alakuló közgyűlési tarl. Az egyesület tagjai megkéretnek a közyyÜlésen minél számosabban megjelenni.
— Beszüntetett hivatal. Nagykanizsa r t. város ismét egy nívatallal lett szegényebb. A m. kir belügyminiszter Zala- és Somogy vármegyék állami anyakönyvi felügyelói állást beszüntette és ezen tisztség eddigi viselőjét Soós Pongrácot szolgálat tételre a m. kir. belügyminisztériumba rendelte be. Az anyakönyv vezetése körül felmerülő Ügyeket másod fokban a vármegye elsó lisztviselője fogja ellátni; elsó fokban, ugy mint eddig is, a közvetlen felügyelő hatóság: városunkban a polgármester, járásokban pedig a főszolgabíró intézi el.
— A zaiaraegyet ált. tanítótestület kőzponli választmánya 23-án tartotta évi rendes gyűlését Zalaegerszegen az áll. népiskola testületi szobájában Szalay Sándor elnöklete alatt. A gyűlésen mindvégig
1 jelen\' volt Ituzsicska Kálmán dr, kir. tanácsos, megyénk közkedveltség!! lauíelünyeloje és élénk ránt vett a tanítók tanácskozásaiban, mely irányt vau hivatva adui a járáskörök működésének. A gyűlés végén elnök indítványozta, hogy a jelenlévő L\'dvardv Ignác, a zalaegerszegi keresk. iskola igazgatója. Ha; gató Sáudor polgári iskola tanár és ItánlTv Ala;os sümegi népiskolai igazgató voltak megalapítói az egyesületnek. Minthogy a nevetettek kitüuó vetett) tagjai voltak útiadig a tanítóknak, indítványozni fogja a megye] tanítóság közgyűlésén, hogy a nevezetteket
¦örökös diszehiökunk válisszák meg. Kgy hangúiig elfogadtatott. A tanfelügyelőt pedig az elnökség megkeresi, tegyen lépést illetékes helyen az iránt, hogy Sáringer Károly magyarszerdahelyi tanító, kí már
¦öO esztendót töltölt kitűnő néptanítói működése kőiben, felsőbb elismerésben részeaüljou. Több egyesületi Ügy elintézése után elhatároztatott, hogy a jövő évi augusztus végén Balatonfüreden tartja az egyesület a
I megyei évi nagygyűlését.
— Iskolatársak találkozása. Pünkösd napján lesz találkozója azoknak, kik lo évvel ezelőtt a nagykanizsai lelsó keresk. iskolában érettségit tettek. A találkozóra a volt iskolatársak nagy része bejelentette eljövetelét. A helyi bizottság nevében Blunkenberg Imre kereskedő bocsátotta ki a meghívókat.
— Páklyásmenet és ellentUntetés. Az UjUftág-képzó egyesület szerdán este fáklyá-meneiei rendeleti elnökének. Dobrovics Milánnak, a letenyei kerOlet országgyűlési képviselőjének A képviselő lakása elótl a kíváncsiak nagy sokasága sereglelt össze. Mielőtt a fáklyásuk megérkeztek vulua a szocialistáknak mintegy 4t<" főnyi csapata vonult keresztül az ünneplés színhelyén zajos ellentüutetéssel. Az elhangzott beszédek alult is zajosan Hintettek a szocialisták. A tüntetésnél jelen volt Deák Péter rendőrfőkapitány is. A fáklyáamenet után a közönség egy érdekes, sőt sokan egy „kellemes" est emlékével távozlak a korzóról, a tüntetések színhelyéről.
— Vurstli a sétatéren ? Május üde köntösében pompázik Csengeri-utcai sétaterünk. Terebélyes, árnyékon fák. szebbnél-szebb bokrok, virágágyak váltakozva hirdetik Tripamuier Uyula szép művét, mely mindig maradandó emléke lesz az ó önzetlen, lelket, agilálásá-nak. A mi kis városligetünket estefelé mind tömegeseb-
1 ben keresi fel kózöuségDnk. Poétikus csendes kis hely ez. Hangos gyermekkacaj és a sétatér koldus hegedűsének Túlsó sor . . . kezdetű nótája az egyedüli hangosabb esemény a sétatéren. Kzért keresi lel szívesen e helyet közönségünk. A napi fáradalmakban kimerült közönség ha csak egy kis léi órára is, ide tér megpihenni. Nem akarunk hitelt adni a hírnek, hogy most ezt a szép poétikus csendet „modern törekvések" akarják megtörni. Ugy hirlik, valami Hölgye Sándor nevű tengeri halkereskedó beadványt intézeti a városhoz, melyben, ugy értesülünk, halászcsárda és még több ilyen és másféle terv megvalósítására kér engedélyt. Habár mi mindig agitáltunk, egy kisebbszerü kioszk felállítása érdekében, de ilyen „hangos- vurstli práter szerű reformot nem pártolhatjuk. Mi .kellő" tiszteleltei viseltetünk ugyan II \' ••• uram lengerihal elárusitási reformjai iránt, de nem a sétatéren. Hagyjuk meg inkább e helyet a maga poétikus csendességébeu és tengeri-halak kedvééri ne csináljunk a mi sétaterünkből vurstli prátert.
— Varaaad-Toplíca. Varazsd-Toplicáu a fürdővendégek száma május 15-ig 271 volt.
igyunk!
Ai alsórendű természetes szénsavas natronlartalmo éevinyvizel, a mohai
kedvelt borvíz!
forrást, mert föltétlenül tiszta, kellemes es olcsó savanyúvíz; dói axénsavfarUlmanál fogva nemcsak biztos óvszer fertózó elemek allén, hanem a benne foglalt gyogyaoknal fogva kltünö szere a legkülönfelébb gyomor-, légcső- es húgyszervi belegségeknr1
i kétn trtill ¦ailinaiiiti uémml uiittti ilii.il, tót
ilinai.loM m lilét t
Kipials alifMfítiiriilitiii n iltirii|i mis|!iiiii
i:iu6. M UH8 30
/.ALAI KÖZLÖNY
- Tüzérség K.r,,zaán A 8 |l| hadosztály I pedig . z,iros étel.k emésztését gátolj.. A táplál-lllíeroirciiínot S. éa 4-ik lovaslltege f hó 3 % j kozásnak ezen Betegségekre, veteti h.,i,..„,. ¦ •« ivóit. Az ütegeketj TM. "\'"l™ klköszörlllui. Erre azonban a víznek
és |JJ.áo Nagykanizsán tartózkod lígyakorlatra viszik Hajmás-Kérre Vcszprémmegyéb.u
EGYLETEK.
tisztának, jónak
..... .... < ... , Ittlrtot u •mintéibra MUm elikéMiúe. Ktúuner
-JTBSu f/ \' r°P\'n"« hnrtnyt Károly,! dolog, hogv o czélra a mohai Agn.s-forrás . L • kipw\'ri.\'l^l lóglmnaziuin tanár. „Calumni.rel.laő sorba,, 1.1.1 „,„g, raer, „„„üsak kitlluö oldl

A Szépítő Egyesület közgyűlése.
— Saját tudósítónktól. — Klókeló és a múlthoz képest szép számú tagok jelenlétében folyt I. a nagykanizsai Szépíti Egyesület közgyűlése e bó U-iií. Jobban sz.rcliok volna, ba az előkelőség szürkébb elernekkol Irtt voln. t.rkilva, ni.rt ebből az általánosabb érdeklődés világitott volna
audacter" i\'immel röpiratot adott ki, mint ö mondja:\'szere a tápanyagoknak, hanem alkalikus iihih védekezésül vagy mentségül; erre a legfőbb! tiszta is, a gyomrot az emésztő nedvek elvála.ttnsára bíró: lelküsmoretem szerint niin-s szükség, hanem\' alkalmasan izgatja s kellemes izu horltal. llázlarlá-e.ak tájékoztatásul barátaim — tán csak maradt egy- sok nagy üvegekben a mohai Agties-vizet kttlonósen
k ,u,\', _ és ismerőseim számára." A Maró (iergely.. olesón sz.rezbetik he.
(ide Kalendárium szerzőségére azt mondja, hogy! minden bizonyítok nélkül gyanúsították meg annak 1 szer,
nerzSségév.l. A röpirat tóbbí részében egye. lapok! hoz, mint a valódi tilobus tísztiló-kivonat Készítve vM u^„,*mIi. joW) (hetésO hivatalnoknak és állilásuit igyekszik cáfolni. A 11 oldalas kb röpiratot Kritz Sehnltz jun. rész. társ. által Lipcse. N.uburger. ,, ., ,, . _
\\czir.l és magánlevél gyanánt- néklluk is b.ktll-l Kger (Cseh or.z.1 é. Líncolban New-York mellett a •»•«¦" J*# *W« polgárnak sem. H.rttB világ leguagyobb fémtisztitószer gyárában. A tilobus A gyűlést Tnpammcr l.yula elnök nyitott.
— Felületik oraz. egyesülete. Nem kell i tisztító-kivonat könnyen I gyorsan pompás fényt ud; meg. Azután Kábián Zsigmond dr. jegyzó fel-nevekre hivatkoznunk annak igazolására, hogy mai: mentes mind.u káros alkatrésztói, nem karcol a hor- 0lvasi» . választmánynak 1906. évról azéló jelentését, kor fejlettségének lépesófokaíul szolgáló nem egyizsolást nem idéz »16. A Glóbus tisztító-kivonat iibiii ,m,|,M| megtudjuk, hogy az IBOS. évben I sétatér k.zh.sznu é> korszakalkotó találmány, vagy legalább veszíti .1 soha tiszt, képeaségel nem piszkítmtal a nagyobbodott és „tár b. is fásít-
I. annak esiráia legelőször magyar .dinében logant I tisztító kenöes, s sokkal Jobb mint a kereskedelem- SJ . , . „ ., , .
,„.« A rilMliirl. a vagyont, a dicsőséget kesébb ben kapható összes folyékony szerek ös»zegezvo. A latolti kutrol. öntözésről gondoskodott a válaazlmány. más nemzetek llai aratják a legtöbb esetben le. inig \\ ülobus tisztító kivonat a legjobb azer. s méltányolva most pedig rövid idő múlva a temetó felöli bejárat M,kszor " ttm igazi szlllóie itt élt közöttünk félre- killluó liilajdonságail löbbazör lotl kitüntetve s leg- „ji díszes kél oszlopot emelnek, melynek telej i.merve pártfogás liíláli, szegényeseu élösködvo a\' "több .Sl.-Luísí 111(14. világkiálliüisou a legnagyobb lmM ^Jjuwtl - i.~ -.«--¦-
másoknak iagyout éró szellemi kincseinek morzsáíu.1 kitüntetést a „(irand l\'ríi\'et kapta ¦ Ecltalálók Országos Egyesületének esendea és
- Nem létezik jobb éa a használásban olcsóbb ki. ami azonban még csak a jivi roménje. Pedig SS tL"1k*tSL! tST. T ^"LW*** valamir.
INDULÁS. Iiiiiul lilt
óra 18 p. regg. si
. 32 , reng. m
. :J0 , tegg. s)
. IU , d. u. sí . \'«I i
4U ,
kV-
ejjol
lili (fin) lili:
óra 22 p regg. gy.
45 , 01
"gga
szerény működése alap^zal.iilyni szerint oda irányul, hogy a kezdet éa az érvényesülésre való törekvés kuzdelmeilifti a magyar feltalálóknak támasza legyen. Ktea nemen és pártfogásra érdemes czél elérésére borulja ki az Kgyesfllet ez eddigiektói eltérő igazán nnivészi sorsjegyeit amelyeknek rajtái Háry (iyula kitűnő [e-tómű vészünk dijlalaiint készítette el. Ha a u\'.i: ..ti- közönség támogatásából a Feltalálok Ursza gos Kgyeaülcte sorsjátékának eredménye esak egyetlen nagy horderejű magyar találmány sikerét és érvényesülését teszi is lehetővé, már százszorosan visszatérői az az áldozat, amit az egyes ember a, nemes cél érdekében hozott. Az Kgyesfllet igazgatóága a sorsjegyek kibocsátásával egyidejOleg elhatározta, hogy a sorsjáték tiszta nyereségeitek i" ,.-át a „Tulípnii szövetség\' javára engedi át.
— Hirdetmény. A következő torok közlésére kérettünk fel: A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgatóság I0OÍI. évj május hó 16-án tMlO\'.\'/l. ilOfi. t>z. a. kell rendelete folylán ezennel közhírré letetik, hogy alólirt hivitlalnál u hivatalos órák lolyó évi június hó 1-töl folyó évi szeptember hó végéig hétköznapokon regguii 7 órától délutáni I óráig, vasár-es ünnepnapokon DOdig n\'ggeli !i—12 óráig egy-liii/anibati fognak tartatni. A be- éa kifizetések hétköznapokon H — óráig, vasár- és ünnepnapokon pedíg !»—11 óráig teljesíthetők. M. kir adóhivatal Nagykanizsán, llllili. évi május hó 91-áO.
— Az alkohol. Nem is olyan nagyon rcgaáY voll, hogy néhai Nngy Kerenc városunk tekintélyt*? (iidgárának (iábor nevO Ha miul körjegyző a népnek ügyes-bajos Ügyeit nagy ambicióval intézte. Azonban az alkohol mértéktelen élvezete folytán szellemileg munkálkodni képtelen lett. melynek elsó következménye hogy hivatalát elvesztette. A züllés fokán haladva senki sem merte reá bizni bármily csekélynek látszó munkát is és igy ment lelelé a züllés leitőjén. Külső inegjelellése som a szánalmat keltette az emberben. Az utóbbi időkben már a kórházaknak volt állandó lakója. A helybeli kórházban tegnapelőtt typhusbau meghalt. Küzdelmes vergődése 4S évig tartott.
— A viz, mint a gyomor- ás bélbetegségek óvószere. Mindenki tudja, hogy a Karlsbadban és
Alaricuhadbau gyógyulást kereső gyomorbetogak láng csuk i 7-3fs.ig koz-legnagyobb kontingenséi magyarok alkotják. Knnek U-kcdik. oka pedig az. hogy a magyar konyha igen Ízletes, [. . cVk
YASUTI MENETREND.
Érvényes 1908, május l-töl.
Nagykanizsa állomás
ÉRKEZÉS.
I,<a,„l lilil
4 úia 01 p reai;. ,
v. 1 12 , ! l , - — , , d. 0. t*y-
v. , 3» . , d. u. s/..
v, l 8 | , 40 , . eslu sx.
v. 10 . 86 , este Sí.
V. 11 , 30 , . *JÜel Hí"\'
tiiakiib. I.-Ciirsi, fala
5 óra 25 p. d. u. v. v. ¦alaln-lit.-lfírij filé: " ura 05 p. ette v. v.* Pngiriil lili
12
30 . d. u. az. , ^\' . éjjel tty. Oliltaríjfl fals: ira — p. d, ti, v.
Iirci III.. >rs 67 p. regg. -o,. Sríkiifii Uté:
lén (lln) falul
3 ura 42 p, lega, sí v 2 , — , d. u. SS, v 6 . — , d. u. »s v
10 i 60 , este py. v tisabitk. I.-Enni. Iilil
8 óra — p. regg. st. v ¦alatH-Srl.-BiíriT liléi K Ora 15 .cgg. v. v.
Praiirkil liléi 5 óra 17 p, regg. gy t 12 . -o . d. u. as. i
4 . 50 . d. u. Ky. .
11 , Ü , éjjel az. i
Bislliriyi liiii:
8 Örs 10 p. reggel v. «
lirci lllll: 4 óra 10 p. reg. IS. v.» IfJUáiHI dili:
10 p. regg. 55 , d. e. 20
leendő rézujnáról e lap hasábjaiu már sióltunk, egyesület tervbe vett egy erdei kiránduló hely létesítését, a Principális csatorna alapítását. Hogy ez lehető legyen, a város közönségét alkalmas módon buzdítani fogják az egyesületbe való belépésre, mert e derék egyesületnek összesen csak ló ¦lapító ?8 247 rendes tagja van í*öl a várostól szubvenciót is fog kérni, hogy teladaláuak jobban megfelelhessen.
Zcrkovítz Uszkár felolvassa a számvizsgáló-I bizottság jelentését, melynek alaján pénztárosnak a felmeiitvényt megadták. Néhai Tuboly Uyula dr. választmányi tagról kegyeletes szavakban emlékezett meg az elnök. Helyette Villányi Henrik dr választatott meg egyhangúlag.
Kuorr Kálmán törvényszéki bíró figyelmezteti a gyűlést, hogy a l)élí Vasúttársaság és a város közt fennálló szerződéses viszoiiyhól kifolyólag kötelessége a hélj Vasútnak a síneken áthaladó ulráu keresztül, ha erre szükség van, hidat készíttetni; ha nem ii teljesen saját költségén, de tetemes hozzájárulással. Az idevonatkozó iratok felkerestetnek és azok alapjáu a Italthyány-utca és a sétatér közti áthidalás valószínűleg a közel jövóbeu elintézést fog nyerni. Fóliák i Krnó dr. a Kaziucy-utcát ajánlja az egyesület gondjaiba, mint, amely utca mindig kedvelt sétáló hehe •• a közönségnek. K a p o e li (iyula a Kölpsey-utcáról interpellál .mely azonban már a napokban csstornáz-
¦ túlik és kiköveztetik. Végül (irünhut Henrik szép szavakban méltatta T r I p a m m e i Gyula elnök-erdemeit, mint akinek egyenes Ősziule szókímomlása már uem egyszer lett szolgálatot a városi érdekek-
¦ nek. Azt hiszi, hogy a jelenlevő tagok nagy száma is annak a tiszteletnek és szeretelnek a dokumeiilálá-a,
\'* amit közérdekű önzetlen működé-.ével kiérdemelt.
Indítványára legyzókónyvi köszönetet szarazott a koz-• gyűlés érdemes elnökének.
87
éjjel sz. v.
IJ.-Szl.-GyOrgyt/.l H)(g.
* Juniu» 20-1-1 szeptember |()-ig közlekedik.
latja el fogyasztóit, továbbá az, hogy a magyar om-b\'lr az étkezés után boritalhoz van szokva. A bor
i liánja luk a.
(— > A nagykanizsai vörös kereszt egylet
uinépi Klek Linót egyesületi eluök elnökletével tartolta évi rendes közgyűléséi. A választmány kisorsolt "**\' Július i-öTi nögusKtos tagjai ld. Kesselhorer Józsefné. báró Uutmann Vilit-lg Ui>glárrói indul. uiosiié. Plibál Keretiéin\', rlr, Tubolv tlyuláné. Vidor közTek írLaSu^n"^.!\'\' 8ímu"*\' W\'eiaer Józsefné, Acél Pál. ujnépi Klek koía\'sai\'wicn, lsn \'\'M,ót- \'^"tzík Ferenc dr., Szigethy Károly dr. és Tripammer (iyula újból megválasztanak, az elköltözött Cech József ezredes helyett dr. Sehwarz Károly
Az első gyermek.
Km
liiic
-------n a ateratioének milyen halnuxalja
íejllk, <ic egyucriuiliid mcitnyl hömoinljí a guminak I* A \'>*t»l anya hirtelen egy égett uj IcUtUiul all iianben; egy "J *\'lAgp..lgar megjelent, egy fci-|>icl emberke tiliféle kellékkel, <"ely=kei klfeJM.,1 t,em blr é* melyeke, megfejteni - tiatal anyának íolailata, mely igenli a kegye* lerméiicUol ,>ly i.ölcien -otnva, n.jai gyeimekenek hangja miioton nuanceil mejjiimerl i kii gyimulatlan teremi ét mfiuien óbajtaiil ét Iwjall meg-
értéül tanulja A \'egnugyot.t. gondol azonban n gyermek táplál* képe.i. Ilye, eKr ftaial h-mjhilglt nagyon li mbtl.il. | !"llönó,en kit gyomra Igen éríékeny. Itoldog nr. » anya, kl
oz^ii ixereuoe, liely/ciltun van, gyermeket maga itupiblni; »* ü récére !1 I«j.l.iIktií&*i kérdél a födnloglmn meg van oítlva, éi neki ciak >/<iu eilietuiugekkel kell Ksftaiolnta, amelyeiben lieiegkég vagy mii\', kúU\'ú vngy bctlO Ocfolyiiok állal akadályaira volna gyermekét itlünkéni magn tioouint. De aion anyának, aki eit nem leheti, a rajilalkotáii kir.lé, tokkal komolyabb i* aahOcebb. rudvalévíi ilolog, mily nehcicn lehet, füleg a fo-vij-oslian, jú í. hamitilatlnu lejei kapni <S ciért nUkteget, ha a i • c ¦ t ií\'..., ¦.. ..i fenntartani óhajtják, egy léjdalkoiai-
lechnikal tegtdetikuihoi folyamudnunk, mit egy e lukba vagO I Ipar ugyan nagy lomegtien, de hliuny nem kifogitialan él & I eélnak mogfelelö mOilon a piacra hm. l-\\ ezért az alialonotia \' ír.tokiticn kiemeljük, hogy e lércn a ItgérlékcicMi tier, me|v
«i oivoiokiol mindenütt remiéivé c> a Icgniclegeblun ajánlva I letf, Kufvke gvcrmeklUnjc. tUeu htitttn gondot k(.érietek utan inai lilkélctcttégérc éti lipticr ti anyalej minden lapanyagain kivill, míg a könnyen faliitrödó növényi fehérjét li (arlalmaua, iiii.ili.ti égést k0l9n0i«n tápláloan bal. Gyomor- ét bélbetegtégek-nél, miután minden betegtég ctiralnak egy ront talajt nyujlB mint halható* cllemter lép fel, lehat mindari tekintetben iitiketon uoitalkoiik. Kufeke gyctmckll.tije manapiig teljeten pupulirii lett c» jtitiiiyi.i ára uiig ¦ legitcrényebli vlttonybin levő anyának it iehetOvé tawl, kedvencének eien erüteljei tipneri atthalnl, mely mar annyi erer betegei ét nenga gyermek eleiéi montelte meg.
trilinlatoit metr. A vila»i(m»ny a kőigjO iat követi iMiUI\'pAt\' fltAw a kSvelkfiöl.g alakult SMI Kluok illatai Klek L\'P*\'- \'ar«l"ök PewjlhafM JÓMfné. alelnök l\'lihál Viktor clr.. alelnök Utrs l\'laheiu (iuszlíviié. pénztáros L\'nger Ullmaun Klek, titkár Tripaimner liyula. orvosok Slekeres Joiscf dr .\'•a Síigethy Károly dr.
KÖZGAZDASÁG.
A magyar szeszértékesitő központ.
A magyar szeszt ennelöknek közös értéJfeaitéaJ
szövetséggé alakilásu lárgyábau haziiuk kQjunhozó (.zeszprodukáló gócpont iáin értekezletek tartatlak. Örömmel látjuk, hogy oten a táron a helybeli szesz-Ijnomitógyár is közrehatott az érdekeltek sorában aziránt, hogy ily értekezlet városunkban is lartassék. Mint értesülünk, a szeszértékositŐ központ Ügyében e hó •ib-Án délelőtt 1U órakor a nagykanizsai Casinó helyiségében lesz ily értekezlet megtartva. Amelyen j eleu lesznek a „ Mezőgazdasági westteromlók or-azágos egjesűlelének- eluoke Hujanovits Sándor, titkára Kabinok liyula, a „Magyar gyáriparosok országos szövetségének" szeszipari szakoszlálya képviseletében Woltitz Gusztáv igazgató, továbbá a horvát és szlavón érdekelteken kivűl. Zala. Somogy es Vas megyéknek mezőgazdasági szeszgyárosai.
A lélesitoudö központ céljai, hogy a nzeszpro-dokansok termékét közösen és egyöntetűen ertéke-fitse, a forgalomnak élvezetre szolgáló kontingens szuszból oly mennyiségeket adjon át, amekkora a lényleges fogyasztásnak megfelel. Vidékeken, ahol m<\'g nyers szesz képezi élvezeti fogyasztás tárgyát a linomitott szesznek használatát beszerezze és a karos nyersszesz élvezetét lehetőleg teljesen kiküszöbölje.
Muukaprogrammját képezi továbbá a szesz-éttékesitési központnak, hogy az összes érdekeltek e^ybevonásával, at ipari célokra szolgáló szeszt a logyasiiásiiak minél könnyebben hozzáférhetővé tegye es fejlessze, untely körülmény igen nagy kihatásul 1-iZ mezőgazdaságaink intenzivebbé lételére.
Mert ily irányban kifejtendő hasznos munkásság az evcontígens szesznek nagyobb menü produkálásai leszi lehetővé, amellyel szoros összefüggésben allaud emelkedettebb állalhizlalás és tenyésztés. — Ugyanakkor azonban exportunknak fejlődésével .-találkozunk, hazánkban pedig uj iparágak uieglionn-silásál, az ipari szesz felhasználásai célzó gépek •¦-eszközök tömeges előállítását segítjük eló.
A eazértékesítési kózponl létrejöttével az érdekeltségnek oly /aktorrá való egyesítését látjuk, amely képes lesz a szeszadó törvények revízió alkalmával, uagy súlyánál fogva hazánk ezen nagy fon-losságu mezőgazdasági iparának sérelmeit kellAkén orvosolhatni.
Megvédheti hathalósan hazánk szeszpiacá\' a: ausztriai termékuek uagy inváziója ellen, amely körülmény nemkülönben az eddigi szervezetlenség termelési évadoukint, miként azt a jelen is igazolja, a iimlt pedig sajnos számtalan bizonyítékát BSOfgállatá, milliós veszteségeket hárított produceiizunkra.
\' CEOl
Leszállították a bankkamatlábat. Az
Osztrák Magyar liank inai igazgatósági ülésében, mint lapunknak táviralozzák, a bank-kamatlábat V/j százalékról 4 százalékra leszállította. Az uj kamatláb május 28-án tép érvénybe.
A vas- és rémiparkiállitasról. F. hó l\'.l-én nyilott meg a Vas- és Kém ipar kiállítás nagy közönség jelenlétében. A kormány megbízásából bzterényí államtitkár jelent meg, úgyis, mint Kossuth Ferenc védnök helyettese. Többek közt a nagykanizsai Weiser gépgyár kiállítását is megtisztelte magas látogatásával
-és a céget képviselő Weiser János gépészmérnöknek a látottakért megelégedését fejezte ki.
Ax .oniiégos vas> és fémipari kiállításra" a fővárosba íelránduló szikkózónségiiek, mint vss-kereskedőknek, vaskereskedő segédeknek, vas- és fémiparosoknak, munkásoknak »tb. a kereskedelemügyi miniszter kedvezményes vasúti jegyeket engedélyezett. A kedvezményes utazásra jogosiló igazolványok vagy az illetékes kereskedelmi és iparkamaráknál, vagy pedfg a .Magyar Vaskereskedök Országos Egyesületénél" Hudapest, V]. (jyár-u. H. díjtalanul kapható.
A Vámára közgyűlése A soproni kereskedelmi és iparkamara kedden, folyó évi május hó 29-éu délután 4 órakor a kamarai székház uagy üléstermében közgyűlést tart.
Tenyéaz-marha vásár Kaposvárott. A somogy-megyei gaziia-ági egyesület, mint lapunkkal hivatalosan közlik, f. hó ;íís-án tenyesz-marhavásárt tart Kaposvárott.
Fuvaros sztrájk készül. Napok óU beszélik a városban, hogy fuvaros-koesis sztrájk van készülőben. Tudósítónk érdeklődött az ügy iránt és azt az információi kapta, hogy egyenlőre a szervezés folyik. A kocsisok tömegesen iratkoznak be a szakegyletbe, ami, mint a Zalai Közlöny mull számának vezércikke írta, mindig egy kezdődő sztrájk előjele.
Nagykanizsa város ca járási Gazdakör má-jua 23*in tartotta évi rendes közgyűlését Vizland-vay Sándor tduúkléaével A letárgyalt ügyek közül kieinelemlök: A Gazdakör szeptember hó első felében isinél tenyészszarvasmarha vásárt rendez Nagykanizsán. Az indítványok során szót emelt Khermll Imre cs a nagykanizsai heli ál lat vásár-1 ér elégtelen volta miatt leli panaszt. Jelenlevő polgármester kijelentene, hogy .:/. ügy^yel a városi lanács már foglalkozik es addig is, míg lényegesebb változási nem eszközölhet a város, gondoskodni fog. hogy az állatok lérhelvi- a felhajtásnak mogfolelőleg ugy kibővítessék, hogy az céljának megfeleljen — Viosz Ferenc járási főszolgabíró a mezei munkások szliáik-ját letie szóvá, melyre Sárközy Viktor a Zalamegyei Gazdasági Egyesület titkára válaszolt.
Sztrájkok Nagykanizsán A héten isméi ujabb sztrá|kmozgalmak történtek és pedig a Haba-féle téglagyár munkásainál,\' % kárpitos segédeknél és a pekiiiDiikások közt. Ez utóbbiak követelése a következő: .. Követelnek heti u korona élelmi pénzt: 2. a máin* elseje megünneplését; 3. minden zsák liszt lehlolgozása után 10 lillérl: j. a vasárnapi munkaszünet .szigorú ellenőrzéséi; ő. tiszla lakást; fi. vásár alkalmával munkaszünetet! 7. tisztességes bánásmódot. Mint értesülünk a tegnapi napon az Összes sztrájkokban békés megegyezésre jutottak a mesterek es 11 segédek, Ma tehát már nincs sztrájk Nagykanizsán Ki tudta meddig tart ax íi ül \'-•<¦<¦..\'¦¦•.¦
Nyilttér.
At e rovat alul koalöltekért nem vil.al Mt>lÓiié|et a Kírktsttfiiég
Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség
Szerkesztői üzenet.
— A. P. Budapest, Tudományos palatttlM tabunk a-m kGiulhet. A kbilemtiiyiui. tilnci aktu.Uiii.a. MMt igen tti. ;.en kúumk, hl erdeke* tf lu valami ujat u.
VJKGrYJES.
— Aauteitr ftnyképémkaekl Altalanoian eiiimeri kittiuü ualou- éi uti i.\'m.i.- -/ni kéaiuléki k. felulmulbatatlaa mi-nöiegtl uillanatkéxi apparátuiok, valamint mídcafeie teny-\\- \\- ¦:¦ ti cikkek Mail A. cögoél (Béci, Tucblauben 9. ci. és klr. udvari iiillité) kaphatok.
Kő n Qiletág ilapiti itoii 1864 ben
Kivájifttra nagy képei irjegjaékut bérmentve, kaid tcég.
Vesebajoknál, a húgyhólyag bántál inainál és kosz vénynél,
a cznkros húgyárnál, az emésztési és lélegzési szervek hu i ii iáinál
Líthion-forrás
SALVATOR
IMiUk. E fsoJi hlrild tulíjdoitágsl i H ti gy 11 !1jtrt hátam..
Keltámea i*fl. Vnmneutes, Könnyen eméjsthetó. TelJttKen liwzla. Állandó összetételi!.
lílafi rnngu gydgyvlz
diaetetikim ital. Különösen oly egyéneknek ajánlva, a kik ülö életmódjuk folytán aranyerea bántal-makban, haal poxaga. májéi veae ligatásl tüneményekben vagy hiigyaavaa veie-homok é« Teackövek lépzAdéiében izenvednek.
Orvo\'i tMkvélemínysk, gyogrereilményekröl udló biionvlatok t égpílib ferráileiríiok ingyen, bérmentve állnak renddkeiéire.
kapható ásványvlak*rtih«déa«ksaa vagy a
flalvator-lorra* ikaagaloiácanal Bp«r|asen.
NESTLÉ
yyermeklisztje
I s bM pnek.0 QyamortHj050k reabta toálf táptólöaj j^ajm* hárryáslól.riasfnBíiBStfllrjélhurallól és ellvirite Bt\'\'
emitt híMiiwiUI. Bh\' Wien ÍJibersIrassBll.
MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDOJE
tí> ••:-> i"\'l> lluiInp«Nl (UiuUn.) FUrdőttlóny: nprllln 2*-től <>i.i«.im-. 15-lf;.
Klvilo gyogyhalaisil blr d<j4Sj.
iiui bajákban és altesti bántalmakban.
Keudolü orvos a gy»gyhclycii. — Egéaiiégoa fakvéa, Jutányos lakáiok, jó vendéglő, — SaV Villamoa vaiuli üssie-
kotieiés « fővárossal, m
FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ
AI EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
ZALAI K
Hazai termék !v
Legtisztább természeles
Számos orvosi szakvélemény alapján kitűnő gyógyhatású
köszvény húgysavas lerakodások.
pmor-és fielbetegségeknél. HiilaiÉgesSíg gyomorégés ellen.
optali niin^.iyóoyMr^
HIRDETÉSEK.
Tisztíts csak
1L
> a
Glóbusz
¦ .,; A legjobb .. \'¦tiszh\'rosier.i világon
DARUVÁR
IZUTlIlalH. FÜRDŐ a Dili mai állwiii.
A tiUvon középbolyáét; o«V\'k klM völgyében\'
Vasas liiilbmisiili i;s iszapfiirilöli Ü\'i-öl) I\'"
KitOnű gyógyoredmények vér5*ttr,*nV,*ífl*- "öi bajoknál, ciozoa éa ..../¦, nyea bAntaln,aknai éa
Egész ovtiBii nyitva. Mértékalt árak.
8zftp berondnzéttü lökön stob tik, olviittO torom, fürdő-zonoktír, kiil.\'fL.nk.-iivvtni-. Li.wn-tcnnKlukupftlyn, érdekűn klioiiduWtaok ttib. atb.
— Ii éi ulóidénrhii tiliHii in n| Hat iiik.
l\'rOh|»\'kitisnkkal BajVeftttti Molgél a
fürdőigazgató a ág.
„Irodista",
ki iDHktyHitil é.s nértii\'tol kifogástalanul tttvóléx, a fűszer- éfl gyarmatáru szakmát tökéled sen érti. egy gyiirumiáru ügynökségben azonnali belépésre kerestetik, azok, akik gépen is Írnak és hason Irodában már működtek, előnyben részesülnek
Arcképpel ellátott ajánlatuk kor é.s flze-té.si igény megjel öléssel Türk Salamon, Szegedre intézendök.
Dri rttlasziíetet.
Csak tmolid gyért
mányi vssmeli ül \'\'V
CNudálátuH olcsSu
Kari Kasper,
Innsbruck Nr 8/66.
posité kiviteli IihíbIióI. 4 K II lill. IMS méter tUflagya|>junadrág ..avat. 7 • II • H méter angol mimatoli, nagyon tartót oltony-tioret. I • ¦ • i nietet eliíphellcn littta gyapjú Crépe-Chcviol. j méter nagyon elegánt kammgarn ttdt-el, ulczaf él fánalgátt .".!¦.il-. .",-.!.-¦. . 3 méter uptontág-tiövet a legujalili minták ét ttinok* Len minden idüttakra.
<*> <*> <!r \'*- <*•
1 SÖR «5tn forirnlomban.
Berber-féle
SyóSHtitriíny-sziippan,
mw!Hbal titai .ü.iti. K..i-\';. Mtwi , i. ,...t.,« it„,H
•Ikxnl - ¦¦ itatü
mlndenncniil börkütegek
.... idUt l> i\'-iT «a.MMI kturtt, erytakr
Un ¦ . ItfjAn, .iM\'iHn. k> ím*."korpa
tlifn. A 11 erara, r-ltli ktlránmapMn iniUlmuni l». h AI r*a> r-mm* (\'.\'..-ti í. miantm wéV I k«Ht«M>mMn dfll^<|.il*bttr*BT. TTlrUll\'lf" ""1.....¦ knlftnnfolk. Idttlt ha f1. •\' - . i í x • b ., 41
ItePffor-féle ktltniny-kénweiippiin.
MimtMatééé\' iiiiláraaajaMaii «"\'>«n\'t.m\'......*i»i
• : ¦ >•¦»., a ><tr«i«rw. •¦<•.. iwat.
¦ .1\'... ! \'„lutillf. nio.Oe ta i ur1..n,,¦.....itlaun~wt
haasnaiittnl «III
Bcrger*fé)o glycorin-kátrtlnysíappan
> \' - . ItOMil l-l. rí.!, ama! át bBJMB .i .illil. Mt»l t.Mr*r*14 ¦»< t.iOe* tnenniinttl hi.<ntltaüt i. ... i a:
lícr^cr-félo borax-sznppim.
Megbízható legjobb minőségű hírneves valódi s/epe»ttegi
lenvászon es damasztáru
minden nagyobb Üzletben kapható. A késmárki gyár bejegyzett védjegye
c.ak .
^rzipst* HAZAI IPAR!
m.ly cían v.dj.gygy«l van ellátva.
BALATON-KERESZTUROa az újonnan átalakított nagy-vendéglő fiirdöazezonra kiadó. Bővebbet FUrst lg. és fiánál Balaton-Keresztur.
>::>::.>:=:¦:• :*;.>: >: >: >: :¦: :¦: ;»:
Wj"aJMt\'«á, ..ííf- nap,.., m.lj »..«.r-W.
jlnáni, . mi..l«, ,u[.F..Li ro.Hí.tíl bu.oU.II uU.iUh. M .... . \'""^p|iW ...i^,,,. „ft,,..,! 4. h..,,..! adtibu.
N^Tb.u : Q. U.U * Oomp. wt.il, J., Blbar.tr. ».
H....V......1 I0r.U^.n iar.1. J4...I lA.»,
üii.t.pe.t, ;<lr«l.-,t., f[.»l....../\' . «. 1\'"", írll.,|.u..».
BU.i«yb.» M»ar"-«\'".Aa .»M*a mi * ryB«...ar.tb»«,
Httkiír tÍá.jk.niM.ii: l\'rttar B«« (ní«yw«rlít» v.t iin.int Mn->n«t""í |iy6ii)tá.»li«j.
hirdetések 1 | felvétetnek e lap | Í kiadóhivatalában. |
ZALAI KÖZLÖNY
ISI* MÁJUS Ü6.
MO LL- FELE
i SEIDLITZ-POR I
Csak akkor valódiak, ha mindegyik doboz Moll A. védjegyét és aláírását tünteti fel.
A Moll A.-féla Saldlitz-porok ltuto> . - , yhnUiMi a legmakacsabb gyomor- éa altaatbintalmak, v. . t% gyomul hév, rögtön azékrakadéa, majbántalom, vértolulii, atanyér 4a * Icgkülönbf.íöb\'i ndibalagaégak ellen, e jelet haiUiernek evtiiedck óla minőig nagyobb elieijedétl nettéit. — Ara agy iepectélelt aradat! dobóinak 2 kor.
lliilll|siiia*ol. fon <ny llrj/. Uuy U letlM it .
I MOLL-FÉLE I
SOS - BORSZESZ
Cili lkkar Vll&dl ha mindegyik üveg MUl.l. A. védjegyéi itlntctl fel, >A. Moll-u" ™™. leliiaiu ónuzatlal van .írva. A Moll-f.le aót bortzaaz
¦ mint féjdatomcalllapiló bedörziflléal azar könrcny cm ét a meg-
hüiét egyéb köveiktumenycinci legittnerelctebb Dajputr, Egy ónozott eredtti Qvag Ara I kor. 00 fillér.
MOLL Gyermek szappanja.
Legfinomabb, legújabb m<..[•/,¦¦ tierinl kétiliek gyermez et hölgy ti.ippant a bör okazarO ápolására gyarmtkak ¦ falnOtlek rétiárt, — Ara darabonként 40 fill. öt darab 1 kor. B0 fill.
Mimién darab gyermek trappan Moll A. védjegyével van eliaiva.
rCaiétkflldét:
Moll A. uóiysztrisz. cs. ii kir. udvar) szállító által.
Iléwt, Tuehlauben ;i. az.
Urgl lilriM-ve* krufünlo ¦¦orviíiorwy.iíghtiH.
2 cl 55
a Ziyirlti .11 Bt minttn (I a y r a b ¦ ¦ (i s a k I u r tt y a.)
Vegyelamazva Prof. Dr. Ludwig udv, lanáctol ittál 1894.
66 fok leli!n* meleg furrát, a ken Utauaak felülmúlhatatlan hniá\'n van ét itUlei iheiima, UUlei betegségek, gyuliadatot é> cionllöréii r,.*í*hu.ódkiuk, küttvény, ncuralgiku* bántalmak, mini Uchla- uh. OÖI bajuk, bór- e- lllko* beleg-(égek, idült vetcbaj\'iic, bólyaghurut, gorvélyk-r, angolkor, ólom j. higany mérgezéseknél Mb. tilt.
IVÓKÚRA, garat, gége, mell, máj, gyomor- í. balhéjuknál, aranyérnél.
f=^3J» Villanjroaaág. — Maaeage. a"X^
.tb.
Vidéki megrendel étek naponta pottauián
A raktárakban lenaék határozottan
:t melloti telje\'itteniek.
.MOLli A." aiáiráaaval
és vi\'iljtx\'yi\'v.-l i\'llüioti ki*
:if meny eket korai.
Raktár Nagykanizsán: Rosenfeld Adolf Fiai.
.> m
OiíBílnltíal alléi! ktlflIlMBll. Hiyii lllrllltél. Illlgtll lírák rulian.it/sl llllip
mrlil. igéii érti it iilln
Idény láttam májút 1-toT október l-ig. — l\'Ompit nagy park, terjedelmei Ültetvények, tté{. kirándulájok, — Állandó icnekar, a lágrdhi kir. operaház tagjaiból. —¦ Zene- ét tanceitélyek itt), A varnitd-lopllcal ilioniáton naponta lirtatkocti várja a vendegekéi.
Kulftn fogalok it rtmdelkctéwe állanak, de ezek odaállilita előbb a fd-dü IntcsS-¦égné! mcgrendclandu.
Orvot! tudakoíodatoknt a fürdSuivot UK. LONGHIKO A. ad. mW Proapvhluaokat éa broachurákal Ingyen ét bérm«ntve kOld. -ftaa
fürdő waigatoság.
tsessisssiasa&saeta^i^l
Slllllt
(gyógyintézet TÓBEL-FÜRDÖ
GRÁCZ MELLETT. IDÉNY: majus-oktöber.
8S0 ím \'i i- a ti>ngi>r izine feláll 2 vttmUt AllomA*. Grachf\'1 bnciival pgj óra Poiia- éa lévírtla áltomáa
!;¦¦;• : ü.i 11 vaalanalniu |akrothrrme) acéltorráa BO fok C. (38 fok K.) - z6 fok C. (30 luk Et.) M-iekéit kliriia, frőiitó erdnleTfgö kiterjedt feo)Te(erdók. Uyúgjjavalaiok, iilcghénialitiak, itlcggycngeiég, bát-geriurM\'tt\'gieg, byitvrta, gOrcít\'k.iit\'uralgiailh. elleo. NŐI bt-iegi Rt-k: v«r*si\'géu)\'tíf, bél" tt liolyaghurut ¦tb Igen ajanllialA mltllökuek í| gy-Ufe gyermekek-iifk QyAgyaaakoii knlón gyógy- ve utzóbaiin, kad-iOrtök meieiTiuali fenyöflirdók, nillanyoi lürdok. ¦uatsagf. ZUliu . /¦¦ k. ¦ :¦¦ ¦, ,, .|-l\'i .1:!, itb. Olció lakatok éi egyei itobák, viliik, Kjógytvreui, kltüuQ ettan-tn, kiiunő zríiekar A rUrtlolga/gatóatignal klmerlló prospektua ing)f ti e* Itt" inénlve. DK BLVMAlElt SÁNDOR, orvot min)iltium.
(f-\'olaómaayarot szaüoii )
Az egyedüli ismert szénBavdns vas forrás. Legtöbb vasat tartalmazó ivóforrás belső használatra.
L Szezon: májua IB-tél szeptember 30-ig.
Felni mii Ihatatlan vérszegénység, sápkór. nói bajok, liúig.-rinb- és idfgbajok. bénulás ellen, átszenvedett betegség és erós munkásság után. Pl)rdőorvoKok : I) r. R h o r ű r Aladár hiv. t\'nnlfiorvos és Ur. Storu ,t. Utazás Héesböl 4 óra. északról Oilerbergi-n át onnan \'i óra. délról Htidupestuii át innen szintén S óra. Szliáosról falragaszok minden nagyobb vasúti állomáson várniuk kifüggesztve. Kimeriló felvilágosítás és prospektus utazás, lakás, árkedvezményre! az elsó és utószezonban stb. ad a tnrdÓigazKatóság Szliács. iZólyommegye.j
I
Vi-djegy: ..!1. ....
A Liniment Gapsici comp.,
I lorgíiy-riii-Expetlír pilUki
¦ /> n\'vjónak bizonyult hiztazur. mt\'ly inni tobb mint 30 év óta legjobb féjdalom-\'i-.i ¦¦ azemek bizonyult kúatvényael, caainél m aicqaiiitaekrtl bodórzHuU-j>-
képitin ruuzoilva.
I íi! > \' lllMÍ li\'t.\'t. Slllll V ii.,11,1 I .
miatt bevá.híríaakor óval ónak lágyunk i* oaak olyao üvegot rogmdjunk «1, a mely a ..Hürguny\'1 *«lj<fr.ygyol éo a Itichtci rwg-¦¦¦¦ w.-.- .-I otUioU dobozba van oaomagnlva üa üvugokboo 60 ttlór, 1 kor. to f -¦ \'i korona óh úgyHaulviu minden gvAgv-xzerUrban kapható. — 76rmkbir: TSrtik iotinr ,¦><r,-.r,/,¦:.¦,.íiL.-i Budapaalen.
Kir hifi- gyóa;yaierUra ai „iraj>j oro*»lánhei", l\'rAgAUau, >v,..(»o..i,»... tdm miü.i.,,. ittikutdn
BERÉNY JÓZSEF És FIA
m
alitpouatoit
JEGYGYŰRŰK
SAJÁT MŰHELY.
saját készít mén vem mindenkor, nagy választékban készen kaphatók.
NAPtY RAKTÁR gjurükben gyémántokkal
NAGY RAKTÁR féríI- J nÍÍaraüy óra-
—_ láneokban.
NAGY RAKTÁR n"om °Z élkésíle"
tekben.
Eladás részletfizetéa melleH ia!
Juvltaanlt «j nj niankrtk_Kyor.an kéaalttwtnnlt
a
$ 2
Globin
a legjobb és legfinomabb
czipóNszfitószer
Nvoinatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.