* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
6.96 MB | |
2010-02-10 19:31:52 | |
Nyilvános 1808 | 5344 | Zala-Somogyi Közlöny 1870. 019-022. szám május | Zala-Somogyi Közlöny Kiterjedve Sopron- és Vasmegyékre Vegyes tartalmú hetilap szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdászat, tudomány és művészet köréből 9. évfolyam A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Xágy-Kaftizsa 1870. május 7-én. 19. szám. Kiljsticzcdik "évfpíytfliíi. Zala-Somod;-, pztöny Kiterjedve SOPRON-és\'YASMEGYÉKRE. a..s,z0plrotf:alom, kereskedelem,: ipar, gazdászat, tudomány és művészet köréből niadia izaahatn, egrit • tyaknui aáiM vagy két w«i>. Sierkekutói irodn és kiadű hfvalnl: WAJDIT8 JÓZSEF konTTkereakeáeattben. Előfizetési föltételek; Heljben bishos HordiUaftl tidikxe postÁn küldrc Egías érti: - 6 frt. — fcr.\' FII érre - - 3 , — . Évnegyedre - 1 , 60 , Mit kell tennünk, hogy nttiiislnk szegények ne legyenek? Midőn kutatják a természet örök törvényeit, egy eszme tölti be egész valónkat, midőn csendes nyugalom karjaiba dőlünk, s majd fájdalommal, majd megelégedéssel te-, tdntünk leélt napjainkra, mindig egy fönséges gondolat foglalkoztat, figyelmeztető a szegényt, ugy mint gazdagot, egy az élet keservei között csak árnyként sem található szellemi lényre. ¦S o szellemi lény, e fönséges gondolat nem egyéb, mint a szájról szájra terjedő, de egyesek érdeke miatt tettekben ritkán nyi- latkozó igazság. Ez az, mit megcsalni nem lehet; mert ha akarják is egyesek, nem nz igazságot,- hanom önmagukat csalják meg; tudván, hogy az ember, ki. a szeplőtlen igazság ösvényét taposni nem szerette, ugy jár, mist ama kőzpélda szerencsétlené, kinek malomkövet erősítenek nyakára, s ugy temették el a tenger hullámai alá. Talán untató is lesz beszédem, ha tudom: hogy találkoznak, kik pusztán időtöltés tekintetéből fognak e czikk olvasásához. Azért nem is fogok szigorúan beszélni,csak azt mondom cl, mit sziveifi sugalata jónak javai. Mert a tapasztaláfjkönyve tanított rá.-minéhnagynbb szigorral élsz hallgatóid, olvasóid, vagy_.alattialóid.iránt,,.aiinál. cse-_ kélyebb sikerre számithatsz. Az nr "árra teremtett minden embert, hogy ernyedni nem tudó szorgalommal ővez-gesse magát körül az ismeret minél élesebb fegyvereivel, >s hogy amit ekkép szerzett, azt másokkal közölni ne restelje. Mert különben ha fáradni, tezadni.az erény utjának szúró tövisein haladni nem szeret, ha egész életében bizonyos szent czélból egy követ sem mozdít meg, életének, tevékeny lelke erejének, mi jelét sem mutatja : oda fog sülyedni idővel, hol a fensöbb tehetséget, méltóságot nélkülöző állatok tengődnek, az örökös -változbatJanságT\'. s egyförmaságba. \'Létezik egy" "válpont az ember életében, melynél átugorja, a határt, mely az ember, és állatok között lényeges változást idéz eló.-És c válpont azon időben haladja meg magát, .midőn az ember okszerű különbséget képes felállitni a jó.és roaz között. Ez időtől kezdve áldott tulajdona, mélyen belátó lelte által oda irányul minden tette, miaden törekvése, hogy magát az állati rendtől mi-nél jobban megkülönböztesse. Miért is ha van ízüárd elhatározott akarata,bimul»ndó "fS^Mt- gyanánt kezd a tettek mezején AZMpoata észlelhető tormőszoti.tőrvé-nyek mindent, ujjal mutatnak, hogy az ember azokat saját művelődése fokozására fel- --bMználja,. fa\'jaindarfltal. hányan akadnak, akik feledve hivatásuk szentségét, a tétlenség vánkoaát írzlkj vagy ha tesznek is va-: l»mit,. mindazt egy nemtelen czélból. csclek- . Az ilyenek aligha ismerik költőnknek ¦ életre vonatkozó e szép útmutatóját: IÍAI jó Tan, mi fnlfttl »únnik oinei eemmi hatalma Seorgalom, és^as erény ; filldön ai, égben es áld- A kötelesség érzete, az igazság szeretete, mind azt mondják, hogy többet kell tennünk, mint a mennyire hivatalunk, tisztünk kötelez. Mert hivatalunkon, tisztünkön kivül még egy sokkal szebb teendő is fűződik rendeltetésünkhöz. Ez pedig az ün-tőkélyesülés,melyről akárhol szót nem emelhetünk, miután a mindennapi tapasztalás azon meggyőződéshez vezet, hogy nekünk az a bajunk, miként nemhogy önlökélye-sitnök magunkat,de sót gyakran kötelmünknek sem felelünk meg; hanem olyasmik után kapkodunk, amik kötelességünkön igen kivül esnek. Feleljünk meg először\' kötermüinínek, s azután öntükélyesitsük magunkat, nem feledve egyúttal a rómaiak eme közmondását: Né sntóF ultra cfepidani. Mily boldogság, mily rend és béke uralná társadalmunkat, ha minden ember szigorúan megfelelne kötelességének. E föltétel teljesülése mellett virágzanék társadalmunk köre ugy, mint a természet bájai ban egész nyáron ringadozo rét, hol a legegyszerűbb fűszál is elismérra természet törvényeinek korlátait, nem zöldül, nem virít az előbb, mintsem hogy a törvényes rend engedélyt ad neki. E föltétel tcstesü-lése után basonlitna társadalmunk azon jó érához, melynek egy kereke sem forog job- ban, mint az számára a művész által kijelöltetett, mert különben szakgatott idöme netet mutatna az. És ha még emellett nem elégednénk meg kötelességünk teljesítésével, hanem ekivül tenne mindenki annyit, amennyit erejével elviselhetőnek ismer : akkor e föld, melyen mindnyájunknak egy eszme, a közjó* testesitése körül kellene fáradoznunk, lehetetlen, Tiogy ne érné el a pontot, melynél a boldogság magvai dns növényzetű ágakat hajtanának. De mivel a természet minden embert saját vérmérsékkel, és igy külön gondolkozásmóddal is ruházott fel: igen természetes, hogy bár a czél mindnyájunk közös tevékenységét is tételezi fel az elérésre; mégis elágaznak a vélemények abban, hogy minő eszközök életbeléptetése által lehetne azt legjobban-elérni. ¦* ¦ Azért sok viznek kell addig lefolyni a Dunán, mig mindannyi honfiúnak keblét egy eszme fogja lelkesitni a tekintetben, hogy az élet terhei kevesbedjenek, jóléte pedig gyarapodjék. E téren pedig csak akkor nézhetttnk biztos siker elé, ha a hazát egyik ugy, mint a másik polgár ugyancsak egy, még pedig a legczélszerübb szempontból fogja tekinteni. "~ - ^^„„ Az élet terheinek csökkentése, javainak emelése körül.teendő, üdvös intézkedések, nc -gondoljuk, hogy a jámbor óhajtások közé tartozik. Nem jámbor óhajtás ez, hanem kötelesség, még pedig ugy az embernek, mint a, polgárnak, ennek ugy, mint a "kereszténynek szent kötelessége, erősítvén 33"i3rca.©l;6s©"t,5: A hat baaabofl petit aordrt 1-bi0t=.7 kr: í-fl*or 6 it aúa&vá toTibbi beiktatásért 5 kr Béljegdij minden egyea beiktatásért 30 kr. A .Nyi\'lt terén" eg-v petit sor beiktatási dija 15 kr. egyszersmind annak lehetőségét és szükse- Kitüzött elvünk szükséges. Mert ha a sziv, mely keblünket dobogtatja, érzékeny ; ugy kell,hogy fájlaló nyilatkozatokra fakadjunk nem egy embertársunk szánandó nyomora felett. Ki kívánhatja az ekkép gondolkodó főtől, hogy a színhazakat, bálokat látogassa.-midőn vérző szivvel kell tekintenie, s ha van reudelkezése alatt egy falat kenyérrel, könyöradománynyal kell enyhítenie éhező embertársa nyomorát. Megten-nők mi e téren is kötelmünket,tle csak ugy, ha tudnók niikép sorsához mérten minden szegény ember részesül az élet örömeiben. Xe gondolják tisztelt olvasóim, hogy talán e sorok Írójának túlságosan pártoló rokonszenve van a szegények emelése iránt, s a gazdagokat birtokaiktól czélja megfosztani. Ily sóiét -elvek a XIX -zázad termékei nem lehetnek. Sokkal fenségesebb az, mit iró tollából kiejteni vau szúndukában. Mert a közjó az, miért mig él, dolgozni nem szűnik. Kitűzött elvünk lehető. Mert a mihez közös eró igényeltetik, tagadhatják-e, hogy ott az ige testesitése majd mindig koronázott vala. Itt csak a köz-akaratnak kell lángra lobbanni. Ha ez megvan, a többi már magától következik, mert hisz a költő is énekli, hogy az akarat előbb, vagy utóbb, de borostyánt nrat. Ha visszatekintünk a világtörténet ama pontjaira, melyek az ó s középkori bánlolatlanságot tükrözik vissza, váljon hi-hetjük-e jelen századunkban, midőn az emberiség minden ága a legmegragadóbb hatalommal nyomul elő a haladás terén, hihet-jük-e, hogy azon bárdolatlanságok, minden tekintet nélküli vérfagylaló Ítéletek, tüz és vizpróbák valaha léteztek? — Mi már messzire estünk ama képzelhetlen, dc mégis valóban létezett időktől. Sokkal érettebbek vagyunk, semhogy egy uj eszme életbeléptetése körül teendő üdvös intézkedéseinkre a jövő századok éretlenség bélyegét süthetnék. Ki nem látja be a különbséget, mely létezik egy az iró asztaltól, s egy az ekeszarvától berendelt honvéd fegyverforgatás-bani taníttatása között? Századok előtt mondhatjuk — nem nagy különbséget találhatnánk fel a fő- és alrendből behitt katona között. Mert voltak akkor is a föbbrendüek között, kik nem sokkal álltak fentebb — tekintve a szellemi képességet — mint az alrend egyesei. Mig ellenben, ha most vetjük össze nem a fő, hanem a közép\'rendet. az alsóval, lehetetlen, hogy szellemi képesség tekintetében a kettő között lényeges különbség no táruljon nléuk. Életünké földön majd az arany középszerűség,, majd az egyik,- vagy másik szélsőség ösvényén halad. Ki az arrogantia szélsőségét választja magának, megvetésben részesül a középrend, s még inkább az alsó foku. szélsőség utján-haladóktól; ki a cyuieus Hirdetéseket elfogad.: - N..|lanUsán: alilADü-HIVATAL.Paitan: ZEISI-ES.M-Ben.-, Hamburg-, Berlin-, HkfltT-fc.-fiiM(sGirt- éskum ben: iiaasf.nsteik « rDaf.BR. Llpcsí-. Bern-, Stuttgartban: s.u\'mpea taksa. Becsben: 0PPEL1K szóval jelezhető alsó foku szélsőség útját tapossa, elítéltetik a kozéprendtol s még inkább az arrogánsuktól. így tehát az élet terén csak egy biztosan vezető utat találunk, mely gyalázatot nem, hanem csak dicséretet huz maga után. Ez pedig azon középszerűség, melyet a költök ősidőktől.aranynak énekelnek egész napjainkig. — Mennyi \\kU tozáson ment keresztül a világ, mig azrer-kölcsiség a józan szempontból való tekintet rovására ennyire fejlődött! Ezen arany középszerűség mindent magához ragad, n mi czélszerüség jeline-zcl ,iseli magány ellenben mindent utálattal tekint, a mi a természet törvényei alól minlegrlíiváltsár! golm akarja magát. Mert tudja, hogyha természet ura mindent kimutat az észr ha-lalmáuak, h"gy azokat c/.éhrányos utmur tatás mellett .önfejlődéseié, isroeretkoré-uek tágítására és i^y miudenbeu hasznára l\'ordit.->a. i. > Akárhová tekintsünk a természet széles templomában, látni fogjuk, hogy mindennek két oldala vau : fény- üs árnyoldala. Eletünk is a természet templomában foglalván helyet, tehát életünk is bir e tulajdonokkal. De olyanok az életnek ezen tuíajr donai, hogy cjjyik a miUik nélkül fenn nem állhat. lOlctünkre a fenyőidül ép oly lénye-! ges egyedet alkot, mint az árnyoldal Miért.?. Mert mindkettő természetes. Nem nevetnők-e ki azt, a ki állítaná, hogy ó már ismert embert, kinek egész- életében soha semmi baja >em volt; hanem szüntelen mulató termekben tölte napjait? Vagy nem fakadnánk-e hahotára, ha mondanák, hogy az élet csak a ke-erü* g poharának .italát, növeszti, s örömekben soha sem osztozik? ; Aki talán mondaná ezekre, hogy mindez nem igy van, lehetetlen feltennünk felőle, hogy tudná, miszerint az életnek fény- és árnyoldala levén, annak virultatására a keservek épen ngy igényeltetnek, mint a gyönyörűségek. Mert természet folyománya levén életünk, csak természeti gyönyörök,..és keservek élvezete által érheti el az, azon fokot, honnan a való középszürüségben magát tovább is képezheti. "\' Ki a tudományokat helyes alapon ^— mely alóla egy könnyen ki nem rúgható ;— tette .sajátjává, ki életét nem tekinti ugy, mint az, a ki talán felvilágosultságát "akarván hirdetni — agyának, vagy szivének szegzi pisztolyát: lehetetlen, hogy. gyáva, tudatlan, tépfcóros (hypochondriacus) voltát ne árulja el akkor, uiidón az élet természetes bájai ellen jajveszékel. _ ; Hogy azouban az élet bajai minőké természetesek vagy mesterségesek ? az már kérdések kérdése. És e kérdés tiszta,... világos megoldása oda vezeti az embert, a né-pot, ahol magvait szedheti a világi,boltjpg-ság- s: ennek ellentéte közti. helyes jneg--,-;. értésnek. ^"üTl^—- . - Vannak bölcsészek, akiVáTirtjákflSiir cföld a boldogság — s viszont, • hogy^W-dogtalanság hónává-teremtetett. Az előbbi- . dmek — ugymondjs a tapasztalás tönyve — inkább Tan igázok, mint az utóbbi&k-Bsk.-Mert ha röstség, tehetetlenség, tudatlanság egyáUlán gág, irigység és hibás ne-TBle&mség nem honolná annyira szivünk . \'retekét, mint valóban; akkor nem lennénk , lakói a nyomornak, hanem a valódi megelégedésnek. Midőn a gírfgbSlcsílet: légy mértékletes és tartózkodó (sustino ct abstino) cl--rtt - kimondotta, aligha tudta felállítani ama kflMnbséget, mely a természeti és művészi bajok közé válaszfalat állit. Azaz - nem jöttek tisztába a fogalmakkal, melyek azoknak majd egyikét, majd másikát jelezi, tartván azon elvet, hogy ha a boldogságot e földön magad köré akarod varázsolni, szived érzékenységét fojtsd el minden iránt, TTgy látszik a mai kor egyesei között is vannak, Mk e tannak esküdt hivei, habár észre sem veszik, hogy tulajdonkénen hová baknak, midőn egy az elmélet terén isme-rósb egyéniséget a gyakorlati élet szintezeo tüske fonadékába akarnak kerítem. Az ily eszközzel érvényesített boldogság sokkal alantabb fokú, semhogy az az emberi méltósággal megférjen. Mert ha ez szentesítést kapna valahonnan, tagadhatnók-e, hogy az ! anyák, kiknél gyermekeik nevelése s helyzeté körül a jövőre kiható érzékenység te- ! szi a lényeget, tagadhatnók-e, hogy e téreni j ioladarnkat, — mely mindig bizonyos 1 szent gondolattal kell, hogy legyen össze- j kötve — a legnítabb indulattal semmibe \\ sem tekintenék; mert érzékeny szivük ez esetben életmütlen darab fává aljasulna. Ha elismerjük, hogy a gondviselés ok ¦ és czélnélkül mitsem tesz, mitsem teremt, | ngyan teremtette-e oly czélból szivünk érzé- j *ienjségél7íogy azt elfásitva mégsemmísit-sük ? Korántsem; mert ha igen, ngy lenne j jogunk életünkkel is ngy rendelkeznünk, mi- j ként azt szeszélyünk hozza magával. Már j pedig ez teljes lehetetlenség, képtelenség, j és ez esetben a görög bölcselet sarkából egészen kivan döntve. Jól értsük meg azonban, hogy a szív érzékenységének is, mint uiindennes:, meg van a maga határa. A bort tulfeszitni nem jó, mert megszakad, lehangolni sem tanácsos, mert lelket nem önt hallgatóiba. Tehát itt is a középszerűség játsza a főszerepet. Ekkép az igazság a középfogalommal hozható kapcsolatfea. Az emberiség pedig a közéletben esak ugy érheti el e fokát \' a tökélynek, de nem csak belátja, hanem erőnek erejével rajta leszen, hogy a naponta fojlődő, s fejlesztő neveléshez folyamodva, ;a; szegénység sorsát enyhíteni fogja. Mert minél neveltebbek valamely ország fiai, annál jobban értenek a kenyérkercsésliez. Azért a nevelés .ügyeiben ne azt tekíntsílc, hogy milyenek vagyunk mi magunk, vagy még más tőlünk alantabb foknak, hanem gondolkodjunk ugy. hogy minél többet éldozunk\'lie-vclesi czélokra, annál áldásosabb lesz jövőnk. , Nyilvánosan elismert dolog az, hogy ismeretekkel a maguk tökéletes mivoltában nem rendelkezünk mindjárt születésünk alkalmával, sőt még ha rendelkeznénk is velők, tökéletlen neveltetésünk nem hagyna-e benne fejletlenségeket így állván ügyeink, való-e, J hogy jövőnk, nemzetiségünk, és hazánk fenntartása, a panszlavismus, s más átkos czélok elnyomása tekintetéből e téren segédeszközökhöz kell folyamodnunk. s ha igen , az emberi nevelés üdvös elintézésére kellé minél szélesebb térre kiható mte- | zeteket emelnünk ? — Oly kérdés, melyre a bölcsek már régen igenlúleg feleltek. 1 Azért ne álljunk veszteg! Ébredjünk! é> ; mutassak meg Európának, hogy még .1 zala-somogyi magyarok is, megértik a kor intő szavát. Léván, 1870. apr. 26. SZEBÉNYT ENDRE. Klinkert klinkerrel. , Végre és valahára meg van a határozat, hogy utczáink kövezete klioker le?z.J — irja Hencz ur a Zala-Somogyi Közlöny 18-ik számának 1-ső czikkében. Csodáltam mikor ez igy kezdó czikket átolvasva, azt kellett észrevennem, hogy hát a miki\'pcni tégla-készités a vita fó fokán, nem hüg\\ csak még most a 11. hanem még mindig nem áll ott, hol e tárgy vitatásának helye. t. i. szakértők bizottmányában, hanem az újságban. Én eddig azt hittem, hogy talán Hencz ur, mint szakértő biva volt a tanácskozások azon titkos teremébe, mely városunknak a tevékenységben megőszült atyáit négy falai közé veszi, hogy azok ott zárt ajtók és ablakok közi. várva a szent lelket, mely uket tüzes nyelvek ulakjában megszállandö — nyelveiket a klinker-ut miképeni kiépítése .érdekében megoldaná. De mintán Hencz ur az újságban perolál a tégla, jóságáról, és a jóság mi módoni eléréséről, ugy ő sem szerencséitettetett a nagy kitüntetésbeu,e vá- -ros érdekében valamit tehetni, daczára annak,- hogy 6 mint én ez flgybeni tehetségeinket ingyen feláldoznLjigy ülés alkalmával nyilatkoztunk...; \'.gtijF* így tehát fMm, hogy csekélységem más uton ez ügyben nem használhat, Hencz nrat követve, a nyilvánosság elé lépek, és pedig mindenek előtt, sajnálom Hencz ur ellen avval, hogy hát micsoda minőségű tégla alkalmas az utak építéséhez. Eddig mindenütt a hol jó utakat építeni magán érdek volt, kis klinker téglákat használtak. Mihálik volt austriai utépité-szoti inspektor, utak építése érdekében beutazta mind azon tájékot, melyek tégla utakkal bírtak, — és azon resumevel lépett az akkori kormány elé, — hogy csak azon téglából készült utak lehetnek czélszerüek, melyek nem csak formaliter, de praktice is klmker utak. Klinker útnak pedig fú tényezője, a kicsiny tégla. De Hencz ur a mondásra nem ad semmit, hanem provokálja, hogy ki vele egyet nem ért, bizouyitsa, hogy neki nincs igaza. — Hencz ur maga meggyőződésének, hogy hát a nagy téfjla — és a na-gyobbnál is nagyobb tégla a legczélszerübb útépítéshez, igen terjedelmes és be nem avatottnak atgázolhatlan tért kerített, míglen ellenét egyszerűen utasitja, hogy hát bizonyítsa, hogy kétszer kettő nem hat, hanem négy. Hencz ur irja. .Az világos elméleti igazság, hogy nagyobb téglából erósebb utat lehet csinálni \' ! a ki nem hiszi, képzeljen magának még kisebb klinkert és azutón még kisebbet és vallja meg, hogy utóvégre por-szemnyi téglából semilyeu ut sem lesz, és viszont képzeljen utat, ölnyi területű téglából vallja meg, hogy az ilyen bizony jó voiua.d ¦ - ? y Ezt mondja Hencz ur — hanem nem mondja, hogy az ölnyi területű téglát képzeljük még nagyobbra és még nagyobbra, aztán az egészet egyből. — és aztán még jobb lesz, ? ? — Én is, miután Hencz ur oly sziv-rchatón irja : hogy ezt meg - azt csak valljuk be, mint újságolvasó, alig hogy el nem kezdtem vallani, hanem felébredt bennem a technika s ez azt sugallá, hogy ne vallják, do igenis lépjek ki a síkra, és legyek ama,borzasztójjny,: ki belekap ama liizonyi-fásba, hogy a .huszonhat\'klinkerrel egyenlő nagyságú tégla" daczára annak, hogy Csá-csph egy fél akkora cxistal „egy izzó kenien-cze közepében" sem ég három nap alatt ugy keresztül, hogy útépítéshez használható volna.- ; • \\ De\'hógyha lehetséges volna is a nagv tégla jó kiégetésc, ugy az olyanból készük ut még mindig nem czélszerú. Klinker utak legnagyobb előnye a jó-ság mellett az olcsóság — az olcsóság pedig az építkezési módszerrel bonthatlan kapcsolatban van. Ha mint Hencz ur ajánlja nagyobb terjedelmű tégla lesz az utak építéséhez használva, ugy az alapépitéshez egész más materiális szükségos. — Ép ugv mint a granit-kövczetnél, ngy a nagyobb tégláknál is, a plánum az egy téglára i-si nyomást csak akkor bírja, ha elegendő ellennyomással szolgálhat ama tehernek, melv egy ily nagy téglára esik. A kis klinker előnye az, hogy kicsinysége által n tehert, mely reá esik, már a más pillanatban a kerékforgása által mellette levó társára ruházza át, — miglen ha négyszer akkora a tégla, ugy a teher momentuma nem négyszeres, hanem tizenhatszoros. így tehát a négy klinker nagyságú téglának tizenhatszor oly ellentállással kell birnia, mint a négyszer oly kicsiny klinkernek. Ennél fogva a plánum kitöltésére oly materialis szükségeltetik, moly legalább is négyszer oly jó mint a kis klinker egyBzerö és olcsó homok alapozatja. Ha pedig négyszer oly jó, bizonyára négyszer oly drága is. Végre ha már is a nagy téglából\'készült ut meg lesz, annak eltartása sokkal . drágább, mint a kis klinker nté. Ha egy tégla hibás lesz, ugy ha kicsiny, ha nagy azt ki kell venni, ez áll, s hogy a nagyobb tégla ha ép oly égett mint a kicsiny drágább, ez ugy hiszem kétséget sem szenved, — miután ugyan azon mennyi, és minőségű fával hamm annyi kis klinkert lehet égetni, igénybe sem véve, hogy a nagyobb téglának kiégetésére erósebb tüzelés elkerülhetlen. Hencz ur továbbá azt mondja, hogy a vékony klinker előbb át vésik, — igen ám lm rósz a tégla — de klinker téglának vásni nem szabad, hanem mihelyt az útba borakott kliuker a legcsekélyebbet hibás. Folytatás a mellékleten. TÁRCZA. Mutatvány Pap Gábornak ssjtrj alatt ibts verseiből. Pap Károly temetésekor. (1864. auffustus 24.) L Kedvet jd testfaléin kiteritre fekszel E gyá** koporsóban. — Mond : bora evesei ? - A kalál híjája Baebb luxába, tart-e, bal nagy IitenUnk [cas Partra ¦¦állitoja. Én Íj Itt vagyok mir ! fijó.^ dúlt kebellel Állok hŰ tettvárem — mint gyászos síri j«I — A nntil maUell: .. . Márt nem esttl el & szépkanTÉd csatákban Ha már esned kellett ? Hányt t»áp napánk volt ott I — íme sötéton Fájdalom borodg most kostUnk feketében, Fájdalom 1« órttad \'-: •TMtvértOKoroaknak nép virága — a kit A halál kltipetC i _ Éjsötát madárkánt siálll l«~iuYbáostt .. B kalál kajában kft Hrj — jó\'atyának Tett* Iwárv*. • . ¦ \' VU tajtlalemkánt — mely as ágro sir föl —-Jahjat kát kbi árra. ¦\' A harmadik ~ kl tóig bölcsőben szendereg — \' \' Ham -todla aoit, majd csak későbben tudja inog \'¦ .üfmíbí atyát tNuttt: : H* majd emelni kall — mit árvasága nyújt a.MÜyos karaavtat Mint » fájdalomnak hervadó virága: laUd aaant arntal ibltrUrtUm áll a - W fcalattja mailag .. . jUréra latantVtáli"\'^Uy-hamar MM tu>|y válar keUett ? Hassam. Unyeugirtt áldra aaél;el untja U—aia Tolt Bapomnak más a dili pontja, Máit twm áth«tá «1^ latén! ft caaláili élei délelőttjén Mert hagyni giUétben ? Qttidag és namos volt e aciv. Egy világot Lángolón ölel»o boldogitni tágrott 8 Hamuéit feledte Hopylia áldusalra hivta fol liaiája S a köEÜrfj szerelme. Lelke íiép virág volt. Keljhe még a mértret Nem síi rá m igába — a mii aljas érdt\'k Ont. — Az é)TÍ eaimc Siillt e nép ke halj-bo, a bűnné mint a bnrmnE, Fényt lilreltve resge," A virárf lolört már. Gráziolú harfln(jtilt Konganak ÍTllOtta . . . oly airOk o lianpok í Talán ók is sirnak, Síig a hGs lionTedet kflnynyel ástatottan Adjak át a sírnak ? a Már letettek a sir ejaOtot, ölébe, A ml a poré rolt — azt e sir tOdé bo, 8 lelked égbe na állott A lexártt szemekre lítonttnlf kegyeimo J.KQldjOn édes álmot. Aliial. A halálnak álma jött ssemedre, Szenredesek ellen nyngtatiin takar be A sir éjbumálya... A lel itt e foldÖiraEonvedott! a béke Tartat olt találja. "Partra ért a sajka Boldogabb basának Tártjain Uutütt ki, ott Orllmro várnak, S mit dloiun 1(1 ríl itt: A nemes kebelnek tíjrlattím virága Mint baf^r-ugy ékít. Még mi itt csatázunk. Ing a künnyll sajkn, Most a szép reménység, majd CflalAdáa hajtja .,. H Imgyha partra ííálltiuk: I- OU a oaübb hazában, a dicsük\'karában, | Újra rád találunk. • >AP OAlíOIl. A fehér karaelia. ^lilbeazéléfl.) — Utóbbi idűben anurit hallottam róla, hogj nevére nom is gondolhattam. Ha iámét csevegni akarsz, jé, kezd el, én becsukom szemeimet, db gondold meg a végét. — Javithatlan! Neve miss Vane ea lakosa Worcester Square, Hyde-Park. — Bizonyosan egy Üreg szűz ? — kérdé gunyuaan. — Miért nem, ha ugy akarod és u kép uLán máaként ítélni nem tudsz. — Mit fogaz most tenni ? — vágott szavamba; — a Vanek oly ismeretlenek előtted, mint előttem; elégedjél meg a czimmel a mondj le a többiről és — nyújtsd ián dohanyzacs-kómat — Mit fogok most tenni ? Legelőször lakisit fogom megtekinteni és remélek egy piibin-tást nyerhetni tőle. — Szegény ember — szólt fejét rázva, — ily hiu reményekkel kecsegtetni magát I A házat csakhamar megtaláltam, mely a többitől semmibon sem különbözött. Ezen észrevétel nem felelt meg fetiyes Almaimnak; do még inkább nem az, hogy az emberek küzüuyíi-aen mentek el előtte anélkül, hogy csak sejtelmük lott volna, mily kincs van itt elrejtve. Az ón büvüa herczegnőm azonban nem jelent meg az ablakban. IIoszu várakozás után boazan-kodva mentám egy vendóglőbo, hol mogabédol-tom ós hall) tanácsot tartottam. Talán misa Vane a aaÍBont falun tíilü. ILz eaolbon várnom kell. A következő nap a Worcester squaron..egy ott állomásozó rendőrről találkoztam, kivel csakhamar hcszólgotósbo ereszkedtem. TŐÍe azt tudtam meg, hogy a kór-dÓBOB házbnn iflinorttefl, mCrt ott volt szolgálatban, mielőtt ezen hiya,talt vállalta oí. Azután monda, hogy a 28m1c számú házban bizonyos Vaúu uuvfl uzrodös lakik. — Van családja ? kérdem tovább. — Igen, egy leánya ; misa Vane egy fiatal és szép leány. - — Sohasem hagyják el a házal ? ...... — De igen ; közönségesen délután három vagy négy órakor kocsiznak ki, volt 0 kielégítő felelet; ezután őt jól megajándékozvaelmentem. Tehát czélomhoz ismét közelebb jutottam. Ahelyett azonban, hogy Teddyhez siettem volna ezekről tudósítandó, elmentem a sétatérre, hol | gondolataimba mélyedve, meglehetős számú szivart fogyasztottam el. Azon remény bee, hogy itt látni fogom Dt, sokáig várakoztam és nem hagytam magam előtt Benkit is elmenni vizsgálati ónul ; de végre türelmemből kifogyva, elakartam távozni, midőn egy sebesen hajtó kocsi előtt ki kellett térnem. Egy, a kocsi belsejébe vetett futólagos pillantás egyszerre szemeim elé állította azon szép képet, melylyel már hosszú idő óta éjjel s nappal foglalkoztam. Es ő is, amint képzeltem, nem hagyott minden figyelem nólküj. S már régen eltűnt és én. mégis mozdulatlanul álltam helyemen. A kocsi egy utczába fordult be, mert a hazatérés ideje még nem érkezett el. Érre kell neki- ismét elhajtani, gondoltam magamban és nem hagytam el helyemet. És valóban, nom csalódtam, mert nom sokára már messziről megpillantottam az ismert kocsit. Do oz alkalommal arczczal atyja felé volt fordulva, ki mellette .ült és figyelme égy érdekes beszéd által látszott lokütvo Jönni. Az ezredes még szép alakú, katonás tartású ogyón volt, Qyünyürárban úszva hagytam ol • helyemet, amipt-a kocsi eltűnt szeműim vlől. Mikor látom őt ismét, mikép tehetem magnmnt ész* rovpliotővfS és mikor lesz szabad hozzá közöli- 4 túiiom ? IIkórdéaeköt nrtöztöm ^magamhoz, "ni(irt flí eddigi előhaladáaommal mar nom voltara megelégedve. (Folyt. kövotkMlk. - : Melléklet j ,,Zala-Soniogyi Közlöny"J870. «!-|iíÍ^1^I-^e^lni-csyjoulMil. Igy=lesznek u jí> klíjiker utak elíartva mindenütt. • -Heuíiz. ur ajttnljaji hugy tobbfelojilaku téglából ralijuk az "utat, és a legjobbikát válasszuk, „mert hűt tekintély és szoka-után maí YiMijnaii kiírindulni." _ . Hencz ur-uzím ajánlata rotor rúg veg-. hczvitctett,, ü iiiih- 15—lü uve, hagy ily próbák alknlmávnl a knvkhnker (8" hosszú 7" sréles-S-" vastag) mint győztes elisraer-tcíettí s azóta•-sok táj, vidék, falu és varos a kis klinkert mint megváltót a mocsárból magasztalja^- t> —Yágreijt-mi a koczka téglát illeti, ép-pwi nem volna jó, — mert nem hogy csali liiM-ps/rfll nom ég; (jövő számban hu tégla Uazitesról szolok, bebizonyitandomj nem 7s fekszik, a Immnk alapzaton elég .feszesen. — (KolTt fcflv.) SIELZEL FRIGY iáS. Néhány szó H-cs árnak sin»:is.. menyei értit*bluri*r<1 t;**z**t».-sikkért-Inke, Momaicymegye, aprij hú. Nincs kíínnyobb/ mint valamely kérdés-iránt irodalmi\', téren vitatkozásokba bocsájt-koíni, — de nem oíy kíinnyü, a felvett kérdést tárgyilagosan, és alapos érvekkel begyőzui ugy. — hogv az a felületesség, vagy az egyoldalúság színezetét tnngnn ne hordja. Ezen őszinte meggyőződés vezérli tollamat, midőn ahhoz nyúlok, \'hogy a Gyűri Közlöny február 17-ről kelt nuéhány szó enlésze-iünk ügyében" megjelent czikk némely ujiradux állítása fölött rövid ugyan, de igazságos szemlét tartsak, azon egyszerű, de méltányos indoknál fogva, inert azokban Soraogymegye, illetőleg annak erdészete tüzetesen megbély.ígezteük, midún ott az urdu pusztítás szomorú kimutatása eléggé felületesen ecseteltetik ! Addig ugyan egyetértünk czikkiróvul. mig azt állítja, hogy az erdők, államgazdászatí bzpmj)t>utbol_ nagy foiHosaátfuak, s hogy azok nem csekély "betoly ássál vannak a légkör alakulása, az esőzések, fejlődésére, — ezen állítása mint extractum eléggé és kimeritöleg hozatott iw. .Krlészeti Lapok" lt}G2-ik I-ső 1804 ik Xll-ik 1865-ik IT-ik és Ill-ik számúiban, — melynél fogva azokat nőni pusztítani. hanem okszerűen kezelni,\' azok tenyésztése, ctilturájára alkotandó törvény utján kivállö gond, és munkás szorgalom fordittasaók ; — dó nem csak nem értünk vele egyet, hunom határozottan ollón ia mondunk azuu állításának, melyszorint czikk-iré Somogy megy ét nzordűpusztitás tekintetében mintegy gyászos\' kort-áztekke] .megtolt temetőt, nagy frázissal állítja olvasó Közönsége elé! . . évi 19-ik számához. A Vagy kérdem, ogyosek hibái miatt lebol-j e Ildomosán ogósz testiilctut elítélni ? — bizony-, nyara nom! éppen u^rv nem lehet egyes hely,.; vagy viduken-uiutatkozu részletei) hibák mintt,^ átalánnflrtagban. egy egész megye tcpttlletéu j elágozo erdők állapota, iránt, teljes fr ív ósággal.| s»|tri utján comproraitálló ítéletet hozni, vagy \\ kimondani! . . - Azt nem tudjuk ugvan, hogy ezikkiró egész Somogy megyét csakugyan be-; járta-e ?! — s liogy mennyire- méltatta bölcs j figyelmére azon folytonosan növekvő indus j tnut, melyet — hí cs.k akann .-zi\'niet nem j hunyt, bizonyára csíLIui kellett számtalan te- \\ vékeny és pructictis erdész pagonvaihan; nc- \\ vezetésen Gr.Zichy — vraszloi.Gr. Iluuyady — \'. kcTRery^Gr^^Festotics — bohonvei es toponári \\ Gr. Széchényi — visontai. Gr. Kegltmch —; Bzent-nukloai, Ns. Biedonuan — musgui, Ns. s Kiiund — fai szí, Ns. lukev — sz. pi*ten ura- j dalmakban Btb. — ugyan ide nem eriven Hg. ; Kszterházy minden kímélet uelkul devast<: erdősegeit Do azt igen jól tudjuk, hogy részletes hibák, illetőleg pusztításokkal nem csak Somogy- : ban, hanem fájdalom niáa megyékben in nem kis mérvben lehet találkozni ! Csak nézzünk végig Tolna, Baranya.Zala, Veszprémmegye a nagy Bakony renget-igeinek messze elnyúló hosszú vonalain, melyeket 2\'/i év ezelőtt láttam, — s a szép regényes erdők, — rendszeres tíatal vágások, gyönyörű cultu- , rák mellett, az erdei devnstatiok puszta romjaival is fogunk nem egy helyütt találkozni! de ebből korán sem következik még az, — hogy az erdei culturák tehát egész Veszprém, Zala Btb. megyékben ulvaunak lmuyugulva ! sőt ellenkezőleg a mnnkás kéz nehéz fáradalmainak majdnem hihetetlen eredményein uít épen ugy, mint Somogyban is, nem egy kies ponton fogunk bámulhatni \\ — nié^ Gyúrme-gye a\'csalóköz mentéb-in csekély erdőséggel bővelkedvén, az erdei culturák gyérült mostoha állapotában Önök a szálkán is lombozatot keresnek. Ezen általános .eszmék után térjünk át az előtolt kérdés nyomén bizonyos igazságos részletezésekre is. Mindenek, elölt 1ji> "kell Tallirrmnk nzt őszintén, hogy azon jelentékeny tűkét, ui.lv nagy kiterjedésű erdőségeinkben nyugszik,, csak üzlet, s a torgaloni élénksége által le hot igazán hasznossá és értékessé te tini ! az a nélküli pangás mellett nom lehet azt értékesíteni ugy, hogy a birtokosuk valóban méltó igényei teljesülhetnének! —Például szolgálnak ez érdemben azon ezer és ezer holdnyi kitérje dést elfoglaló erdőségeink, melyek a produktumok értéknélkülisége miatt a befektetett, s a rajtuk nyugvó kiadás* és költségeket ís alig képesek még ma fedezni. __. A szükséges forgalmat, és a szerint az erdők értékét pedig kizárólagosan a czélszerü közlekedési közegek, főleg a vasutak eszközlik, amely irányban valahára az ujabb időkben, legkivált az alkotmányos kormányzat rildásni .ihat azok már létesültök, ott községek ugy, mint egyes birtokosok felismerik azim «zej> i\'s bizton jüvőtr-umlyet erdősíjgojnk nyújthatnak, os ilv szerencsés helyzetű vilinkén w könnyelmű devastatiok ujabb nyo- j maira nem ib fogunk egyhamar akadni. A műit ¦ idők liíigyuin.uiyiiibol pedig , okoskodnr ugyan 1-lie-. de •¦ tekintetben felesleges, mert ak!. v (^Lj^hii/aukbau a knz--L lekedési hiányok k \'jfiB^hiiU\'s pangiui «iuatt t [¦ ;".3egeink is igen wWTiiy, sőt tobb helyütt epén Büiumi jövedelmet Hem hozhattak ; akkor tehát természetre más nmximnk is Hzeropeltok, ugy hogy alig csodálhatni, ha némely birto- , kos oly erdőrészböl abban az időben par force szántóföldet akart elővarázsolni, mely Isten által másnak nem, mint erdőnek teremtetett És azon mostoha korszakból, midőn Magyarország kereskedelmével, közlekedési közegeivel a jó Istenen kívül más alig törődött, hogy itt-ott korukat tul élt nagyobb erdőségek, melyek minden novekvési feltétel nélkül állnak itt, sőt naponkint vesztették, nem tagadhatjuk; ezek ujabb értékesítése, illetőleg átalakítása pedig az irtás bizonyos látszólagos nemét igénylik, annyiban, a mennyiben ezeknél biztos torzs és gyökhajtás nem várható, legczélszorübb, hogy a talaj felszínének tisztán tartása eszközöltessék,, ha az 3 évi mezei munka elősegítésével eszközöltetik, mert pász-tánkint terjelraesb térekel foglalnak nálunk a homokrétegek, melyen korai fej lód és után a talajkosza növények ugy mim Páfrány 1\' u 1 i s s o d i u m , 11 a r k k ó r ó — Verbas-cumj.Perje, Poasudetica, Egérfarkkór ó A c n ! 11 tí a m i 11 e f o 11 u m sat. felül emelkedvén a nemesb csemeték láperejét elvonván, azok elnyomatását eszközlik. Azért, ha ily helyeken czikkirú tuskókat lát akár Somogyban, akar uia=utt, még m-m következés t^hát. hogy azon térségeket nincs szándék több\'1 befiUiit^ni! . . . Ignz az is. hogy rendkívüli időkben, sokszur rendkivüli tózkuzükhez nyúlnak az | emberek, a mit okszerűen nem lehet mindig i helyeselni, azonban szabály nincs kivétel nél-i kül. oly rendkivételes időknek tekinthetjük a | t34=iki, -rid--iki~"a^1yT7,^*Tír)^T"ia^yGr"Í3;"Tnf i dőu sok birtokú* oda nyúlt, hol pénzt 30"/u ; nélkül könnyen kapott erdejéből, a nélkül, ! hogy a felállituU és évenként vágás alá esendő , fbrda diiuenzíéjának kétszeres összegét túllépte \\ volna ¦. a minden beosztás nélkül eszközult vágásokat, mint szakemberek ugyan, soha sem helyeselhetjük, de uly körülmények közt a i kényszerűség előtt néha meg kell hajolni, üy | viszonyok közt gyakran sok gazda előre adja 0 el nem csekély veszteséggel a búzát, repezét, ;! ^.vftPJnt- ^ maa terményeit Ís inkább, mint-; hogy naíry kamat mellett az uzsorások zseb-,* jélie kerüljön, mert két roaz közt rendesen a 1 kiíebb roszat akarjuk választani. ! ^zen megjegyzéssel azonban koránsem az 1 erdő-irtás vagy pusztítás eszméjét győzzük, ; hanem azt akarjuk csak érinteni, ha rendki- vüiridő e« \'IcJfrOlmj^éKj ^Ssia^>Hlete,íbÍr^.;:í kos rondkivülfleg reWelkSzik^tirtókiTa^.^rj-kodjék azt tízszeres szorgalgaimal lkx \'hlkövá*— tett hibát jóvá. is- tenni\\"fá a ¦flÜltürAiJ-TiB cH\'allúk/izi módra,1 hanem jninel úkerb^t ^ mérvben eszközölnij hogy oTszáíaott tüsk\'ók; iiemi\'ty utazó Bzemébon ginoflojkoóíáyrk\'j flzil1-^-kául ne azolgalhaaBanak.\' ,.\' ^ * Ennyivel az igazság t étdijkébon iartozr.... tunk válaszolni H^surtlak^ WidöValtfllIaíioH\'-ságban és nniulon\'alapos\'inddköbSs\'líéljcüi ^ . Gyön Közlönyben azt\'Írja, hogy Sonlogymo-gyóbon mindenfelé írtját az erdőket j egyéb- ,. ként a jövőben többet." \' \'¦ NÜJI8ZIDLER\' JAlfOŐ,, Mondatik, hogy minden nyavaláról haaznAI a Fogliano syrup, - lássuk, igaz-e ? Ezen orvosaágnak állított széf annyira-el^ terjedt hazánkban, hegy alig van szatóéa. ne árulná, terjesztését ne teféznó s általa1 nile^ rekheí jutni ne sietne. Történik ez az egészség és elet rovására, mert ozl tagadni uem lehet, hogy ennél ártalmasabb összetételű azért a baszonlesea még ez ideig létre nem hozott, mennyiben hatásának niTndenek fídáttt ered-menye : a székeltetéarei kényszer^ mint oly eredmény, mely az életerőnek lopva tortént fogyasztása által annyira árt, hogy\'el végre szélhűdés éa vízkor állnak be, melyek az egeszsegnekTcsendes háborgatása által okozzák a halált. , Ily téuyélladék folytán jónak, szüt^égea-nek tartottam időt venni ezen azornét} kbzej-lebbi jellemzésére, hogy a L ez, kqzfinség megismerkedvén annak természetével, a jó tanácshoz alkolmazkodhaasék. Előre kijelentem, hogy nem ellenszenv vagy más mellék érdek hírt % sorok hozatalára, hanem csupán azon szomorú tapasztalás, melyet gyüjtheték évek alatf azon keserű eredményekből, melyeknek teremtője kizárólag a P a gi í a n o s y r u p volt, 1^02-ik évben egy röpiratot boo^jtott kí| melyben Pagliano Syrup név alatt oly, ösaze-téUilü szerrel ismerteti meg a közönséget, mely szerinte vér és nedv tisztítás, fölfnaités alapján minden gyógyithatlannak tartott, betegséget meggyógyít. Röpiratában\' a koyeijiezŐ kitételekkel él : „Ezen syrup használata áltál\'.rendesen öt nap\'alatt meggyógyul minden beteg, meggyógyulnak : az idült bántalmak^ bőrbetegségek, sebek, zúzások, gilisztakor, láz, tíídŐvesz, nyavalyatörés, görcsök, idegkórok, dág^natok^ mirigy bántalmak, gürvéíykdr (scropliula),/fekély, csontfene, oldalszurások, chólera," gyermejc betegségek, azamárhurut, grippe, bujakor, szem és fülbetegségek, sőt még a\'fogfájás 13, E mtej gyönyörű arezszint ád, az énekeiefc é^. drámai művészek hangját csengővé teszi, a ternoBj.nJJk A véletlen kelepczébe kerítette! (Lepujalb poatanaki büncstit.) "(Vége.) \' A postamester látra a bűnjeleket, a további motozást abban hagyta^ a kalauz útitáskáját, annak kéznélvojt kulcsával bezárván, azonnal kihivatá a városból az állami postahivatal főnökét, oly Fegbőljhogy ezen útitáskának egyéb tartalmát ez utóbbival közösen bizottmáoyílag vahesaék további vizsgálat alá, kinek is ki-jötteig az érintett, útitáska a pályaudvari posta-„ hivatal pénztarszekrényében olzárottan öríz-• totelt. ... "¦\' . vl.Ezea.utitáakának:.tObh taau. jelenlétében \' bizottmányilag. foganatba, vett felnyitása nl- — kalmáva^atmakbehiejébett-ttibbek-kozötl-a kö-vetkező tárgyak. tabiltaUak ; ....... . . . , 1-ször, Egy: ;Blo,vonÍai Vcrúczécőt f. éví máíczius 28-án; Bécsbe .intézett pénzrovatlap, melybe 10, á&ra-h (vifiB»amonő. ntánvóllap és 5 darabj^nzeslevél^volrbévezotvo, ez,utóbbiak ^ őwzpa^fóktartalma-lOgU.fort ílO-krf tett,. — s . melyekT.— a-rovatlaponláyő,,feljügyzés tízériut Verőczéröl..k; Wien , 329 jelzutü,pénzzpeskóba ^záratUn.índitaUak Wlt ki.\'---------- ;2. A Tno»t érintett Wien 329 jelzotü\'pénz-zacskjó felnyitott állapotban. .: ; darab:után.vótlap és háromlovélbori- HW^fjgig elégetvej mplyek is mindnyájan •J fe^^Tetöczéről Bécsbe intézett rovntlap-¦\'.Wí^^^ibiíonyultak.\'bej fa, 4. Egr.haukjegyűkküi mbgUípiíft^ pénz-tircza,. melr^KjWyqlt-^jög-^tíke. J09G ,fEt .. -~ *^t%*^jpzá^oJc hiiáp-a fonnebbi rOvatlap-j ____beír levetek. értéKtartáíinAval. azonos .volt.. ; . 3?en, hnníirgYak:;tjyoináa Icotségtelonu* ,^^á.lYÍn_Ai»ikk>srtári^ja%idmr mT tétettek, ugy a, te\'ttoa ,befogataaára valamint a - uerü intézktHlések-ia........__.. Bál kah*uL, f.-évi ápril 1-én kihallgatta-táa végett a niigy kapornaki szolgabíróság elé állíttatott. A kdrdőpontokat az ezen bírói vizsgálatnál Bzakértőképen közreműködött kerületi postafelügyelő tette fel. Ezen\'kérdések első pillanatra jelentékteleneknek látszó körülményekre terjedtek ki, de ugy voltak berendezve, ho;;y Pál az azokra adott feleleteivel — a nélkül, hogy előre sejt-hotte volna — minden kibúvó ajtócskát elzárt maga megett, s csak akkor vette magát észre, mennyire belejutott a kelepczébe, midőn e fogas kérdések útitáskájára kerültek. Ekkor belátván azt, hogy a kelepczéből már semmikéjpciLsem menekülhet, színlett tőre-delmességgol bevallott mindent, b csupán csak az által törekedett bűntettét lehetőleg szépíteni, hogy azt állita, miszerint a poatakühleményok-nek márczíua 29-én ^este a soproni pályaudvarban eszközlött átadásakór a verőcze-bécsi rovat-lapot igen, de-az ehhez tartozó pénzzneskót nem találta, s hogy e rouatiapot\'csakis oly végből tartá magánál vissza, hogy nzón ka-lauztársát R-t^kitŐLuzt átvéve, az ehhez tartozó pónzzaeskónuk hollételére nézve kérdőre vonhassa. .Márczíua 30-án reggél azonbnn.,— ugy mond—. midfln visszautaztában bundáját, hogy magára ölthe8sof-á rakkoaárból kivette, ezen bunda alatt megtalálta á hiányzott penzzacs-kót a rakkosár fenekén, hová ez az ó tudtán kivUl jutott, — ezen ingerlő alkalom által el cfiábbittatva felbontá 0 zacskót,, kiszedegette a levelek pénztartalmát, pzok közül a bankjegyeket tárczájába, a 9 darab érez, tizkrajezárost zsebébe rojté,_az üres boritékpkat^ 8 utinyét-Upokat pedig, oly végből, hogy azokat jneg-jemmisitso gyfifáya) jnoggyujtotta, do midőn ezofclángra kaptak, ót nieg^záÜotta a bűnbánat, esíóbo jutván az, hogy\'uzeft. tetto által egy"blin-telen társát tcendiszeroncsétlenné, rögtön ^cJfojtá Bita "liÜnlargyak iángját^"\'B~öly "hatardzöttr szándokkal tette útitáskájába, hogy állomás helyére leeadő beérkezte után a tettét közvetlen fellebb valójának azonnal önként bojelen-tendi. raely határozatának kivitelébea őt csak is a szombathelyi állomáson esetleg lett visszamaradása gátolta meg. Mi azonban, ha viasza emlékezünk azon jelenetre, melyben Pál ur alig néhány órával a vallomás előtt, a szolgabírói irodában oly ügyesen játszá a méltatlanul zaklatott és teljesen bü a tudati annak szerepét, alkalmasint rájövünk, hogy még sem egészen úgy állhat ezen dolog — legalább tíireó\\>lmességér«j vonatkozólag nem — _mint a miként ő kegyelme most azt előadni jónak látta. Az ügy valódi:állása következő: A Veröczéről márczius 27-én Bécsbe intézett pénzzacskó esetleg visszamaradt az illető vasutvonatról, igy hát a márczius 28-án legközelebbi vonatot kisérő R. kalauz egyazerre két verőcze-bécsi pdnzzacskót kapott további kezelés végett, R. azonban midőn a n.-kanizsa bécsújhelyi vonattal továbbítandó küldemények jegyzékét készité, megfeledkezvén^zon rendkívüli esetről, a j\'egyzék veroczebécsi rovatába 2 pánzrovatlap és 2 teli zacskó helyett tévesén csak 1 "rovatlapot és egy zacskót yezétett bo,-ellenben közvetlenül az átadás előtt megszámlálván a pénz-zacskókat minthogy 14 talált, a jegyzék végösszegének rovatiba — a nélkül, hoiry összeadás áltál,"moggyöződött volna arról, hugy váljon ezen összeg , megegyozik-o a bejegyzettek számával, egyszerűen beígtatta a 14 számot. Páll uram azonban szomósobb volt, a "ni.-ka-nizaai pályaudvarban, történt átvétele alkalmá-vali halkftti) magában..megszámlálta előbb az R- által-noki felmutatott zacskókat, azután ösz-szeadta az illető jegyzékbe berovattak agámat b miután meggyőződött- arróljTmgjnígygyel kevesebb van abban beróva, mint a mennyit ő valósággal talált, ezeket szépen kosarába tette, aztán- odament R. kalauztáraához, ki -akkor már e másfelé intézett küldemények további átadásánál volt feletébb elfoghjlya, .figyelmesr teté ezt a jegyzékbeli Összeadáaí\' hibára, b feí-szólitá öt, igazítaná ki a teli zacskók végíiaaza-gének létszámát 14-ről l3-rá iniht a mennyit Pál állítása szerint valósággal átadott yolf. R. kalauz mí roszat sem gyanítva előbb csak a számbetüket javította ki, de utóbb a Pál zaklatására szóval is beleirta az.illető rovatba,,hogy; Tizenhárom- ..... Pál ezen okmány által minden gyanú ellenében fedezve lévén; bátran elsikkaazthatá - & tizennegyedik, vagyis a verőcieTbécsÍ"B« nem jegyzett másik zacskót, mert ezért csak ia Rí kalauz vonathatott volna alaposan (feleletre. Es nem is a bűnbánat volt az ami Pálfr\'i büntárgyak czólba vett- elégetése alkalmával oly rögtön megszállotta, —hanem igenis\'* nágjii füst, melyet az égő papiros gerjeszteti; s.m«3jL nek a pofltavogonbóli kitódulta^ ha aJivonált-vezetők kivülrőrészroyeaziK, szerenciéüehsígét gyanítva, megállították volna a vonaiot,:B\'á fűst okát ki fürkészik, \'^mícsosább^olí\'tehit a lángot eloltani s az:elégetést kedvezőbb hely és alkalomra halasztani. - A jelen csut tisztelt olvasói közül sokan azt fogják hinni, hogv csakugyá^ a puszta véletlen vagy is Pál postakalauznak a szombathelyi pályaudvarban lett c^ttfegest;visszamaradása vezette a tettest kelepczébe,\'korántsem a -véletlen, hanem igenis, a jámborok felett örködfl monnyoi gondviselés volt ai, mely etutta)r*s> jámbor és bűntelen R. kalauzt akará egy\'reá nézve elvisel hetién csapástól-\'\' a becsületes va* ~ gyonbeli veazteségtőLmegiivni.\'-n«\'\'-\'-\'!! ,,_._Végro megjegyfeia-mó^hógy^\'Pál-kwyíii-hasonló körülmények közt már ezei§tt kétp\'én^ zacskó veszott el, öaszeaen\'ölS fi-t\'-órteki\' tartalommal, o_bünöeségöt azonbaD1/L bi^úy^tékők-miatt mind hulálig tagadni fogja!.^ \' állapotát enyhíti ¦ rendkívül Üdvüa & felserdült firjEoi menő nOnekre nézve. Tisztítja a vért, Irina a megromlott nedveket, hígítja, javítja \'él\' termósMtea állapotba visszaviszi «o«t| « jö ogéifiégbeíriftrtja mindazokat, kik azt min-¦ deiTnóhin kát napon át használják. Meggyógyít niindeiumeggyógyUhatlapnak tartott beteget, ha 12—20 napí rendszeres gyógymód mcg-tartattk, mely esetben azonban miiidon 4—o-ifc napon tzüustelni kell, különben a legsúlyosabb nyavalábol u kigy ágyul hatni ó—ő nap alatt, na a> Detegaéjtoein rég kel ot késett." A nevezett zyrup vastag lapoa, zöld Üvegpalackokban árultatik, melyekre irva van : „Girolenio Pftgliano." A palaczk ben-néke 13 nuhezék (quiot), zavaros sótet folyadék, melyből rixia nélkül jelentékeny mennyi-¦fettizarkéB barna, goromba porból illó anyag rakódik fenékre. A felül úszó , folyadék sütét-baraa, Wgfolyd, szaga pálinkás, ízé édes, kezdetben pálinkafóle, később karczos, vegyi ki-QtotiMr-tflFaay.- Egy \' palaczknak bolti ára 2o. frt. ;, , Minthogy, a hirdetésben meggondolatlan-?3 egymáasaTbotrányosan ütköző kitételek foglaltatnak 8 igy a szernek hatása draaticua széke] totónek, bizonyult be, annál-fogva a római orvo*Ügvi tanács annak létét kormány hatóságilag igyakeMtt betiltani, minek azonban kívánt ükére nem lett, mert az emberek azt hitték, hogy a* életet hashajtó nélkül fenttartani nem lehel. Igy történt, hogy midőn a szer a romai birodalomban áruba nem bocsájtatnatott, Pagliano csempész utakat használt föl, Így 1864-ik évben ezerenkint szállító ttaOlaszhonból Helyetián keresztül Würtonbcrgbc, onnan Né-methonoAr Austriába és Magyarországba, hol temérdek fogyasztóra talált. Pagliano még mindig féltékeny szeré nek titkos vegyülete iránt, azért is kemény kifejezéssel tiltakozik a vegy álladék kik a tatása ellen. Mindaz által, E c k o r t, würtenborgi vegyen a tiltakozást megvetvén, időt vett az ál-ladékok vegyi kifürkéazésére,iTiely működésnek eredményét a következő kitételükben hozza, úgymond: A, ^.agl i a n o S y r u p" áll 3r suly-réaz jalappa gyökér porból, 10 gulyréaz borszeszből, ^arelytfék\'édes izé ésTizaga^kelé~czukűrsyrüp, ax Összegnek üzleti árbecse palaczkszám üveggel együtt csak 7\'/, kr. Bemutattam ezúttal a csodálatos hatáau (hashajtó) Pagliano Syrupot, melynek további bírálatát az olvasó közönségre bízom a következő hozzátétellel: Pár éve egy beteg, ki orvosi tanácscsal élni nem szokott, hömoeopatha volt, végvonag-lásaibonj magához kéretett, megszorítván kezemet e szavakat intezó hozzám : -Uram! ön tiszti orvos lévén, fölkérem: legyen az íves betiltó intézkedést kieszközölni fölsőbb helyen azon istentelen Pagliano Syrupra, mely okozá halálomat. Mindig homoeopathicuB szőrökkel éltem, midőn DTTosazerek használatára kény szeri tettem. Három évvel ezelőtt midőns.a,,,PagIiano Syrupot megismerni tanaltara, azzal "feidók élni, híven afttMHiUti-iffi fx Titmrit^- Tirirt. pt^—Ib h* mni -napig 72 oszt forintomba került egészségem s életem megvédése. A szer kezdetbon székelt, a azáltal nfitt Övágyom, valószínű azért, mert a természet pótolni törekedett a táp veszteséget, der<is voltam, mert táutorithatlan bíztam a nép Ígéretekben; szabályszerű használata mellett elvégre naponta makacsabb szorulás, ét vágy talán eág álltbe, erőmben fogyatkozni kezdek, mig végre lábaim kezdenek dagadozni oly annyira, hogy az általános vizkórrá, állapotom pedig halálossá vált, mint látja. Lelkemből megvagyok győződve, mert magamon tapasztaltam, hogy ha a Pagliano Syrnppal nem élek, életem nem "kerül kétes helyzetbe, azért ú, önnek jelenlétében mondom: átkozott legyen azon pillanat, melyben megia-merén a Pagliano Syrnpot\'a isten soha se&egitae azon kezeket, melyek azt gyártották, éa gyártani fogják! mert kétségen kívüli dolog, hogy, kívülem ezereket ^ vezetett már sírba. Mondja el fin e szavaimat másoknak is, hogy scerencaétleuégemen elevekorán okulhasson az elfogult : ....... . ~. N.-Kauizaan, április hé 22-én 1870. TERSÁNCZKY. Posta ügy. Hok bajt és kellemetlenséget szokott okozni a postával érintkező feleknek azon körülmény, hogy gyakran nam ismerik a módot, mely sze-rint^gyik vagy másik küldemény feladásánál fltiArnLok kellene. Hogy az ily bajoknak eleje vétessék, cxéltzerunek véljük a m. kereskedelmi miaíatflrium által s magyar, postahivatalok szánta kibocsátott rendelvényekből a következő f&ileteket kozttlnÍT » A pén*utalványozáni üzlet az ősz--¦iss belföldi poit ah iy a tal o kn ál. A jxv-kir^ta letajott-egyexménj alapján a postauUlváuyo- Zási üzletben f. évi május 1-től kezdve a.kűvet-. kező változások lépnek életbe: " 1. A íuoutlott naplói kezdve mindazon belföldi helyeken, hol m. kir. és cs. kir. postainté-zot van, kifizetés végett valamennyi, most érintett postahelyre mind a közönséges, mind pedig távirati uton — h> t. i. a postahelyen tavirdai állomás is van — egyszáz(IOO) forintig terjedő osszogek utalványozhatok. 2, 100 frton íulül 1OO0 írtig terjedő összegek az erre uézvu külüo meghatalmazott posta-pónztáraknál, 1000 friou felül 5000 frtig terjedő Összegek podíg ezen postapéuztárok által csak a pesti éá bécsi pénztárakra utalvány ózta t hatnak. , Távirati uton csak 500 frtig terjedő összegeket lehet utalványozni. _____3. Ugyancsak f. évi május 1-tŐl kezdve a közönséges utalványozás illetékei távolaági különbség nélkül a következőleg szállíttatnak le : „ 10 frtíg terjedő öakzegért ü ujkr. 10 frton feliül 50 forintig 10 „ 50 m „ 100 n lü 100 „ B 500 „ 30 „ 500 „ „ 1000 , t30 „ 1000 . , 2000 „ UO , 2000 . „ 3000 k I ft. 20 9 3000 „ . -kHXÍ „ 1 . 50 r 4000 , „ 5000 . 1 „ fl A most elősorolt illetékeket, csak ugy mini eddig, megfelelő értékű levéljegyeknek az utal ványra való ragasztása által a leiadó előre lar tozik megnzetoi. Később uj, 5 kroa bélyegü utalváay-blan quettek fognak kiadatni a azoknak használata ia számbavétele iránt a kir. postahivataluk külön rendelet által utasíttatni. 4. A távirati utalványozásoknál az utalványozási illeték szintén levéljegyek felragasztása által, a táviratnak a tavirdai állomáshoz való elküldéséért, magáért a táviratozásért fi az express kezbesitésért járó dij, csak ugy miűt eddig, készpénzben fizetendő le, A beítöldi kocsipoBtaiküldemé-nyek íel vételét, csomagolását, 1« pecsótelését s érték-nyilvánítását szabályozó határozatok: 1. A nyilt magán küldemények felvételeak-kép korlátoztatik, miszerint jövendőben nvitva csak papírpénz éd bankjeg^-ek 10u frton felüli összegek, ló latig terjedő suli ban a oly föltótul alatt fogadtatnak el, ha a feladú a közönsége.-* Bulyportón kivül az értékportót másfélszer ;i feladáskor fizeti meg, s ez által a küldeményt bérmentesíti. A nyitva feladott külderaénvekhez — az egy frton alóli összeget mint kiegészítő részt kivéve — más kész (ezüst vagv réz-) péuzt, sem pedig oly érték papírokat, melyek a forgalomban pénz gyauánt nem Hzerepulnck. mellékelni... nem szabad. ¦ . . 2. Minden más magán küldemény, azon képen a közhatóságok és hivatalok küldeményei kivétel nélkül csak tökéletesen borítékolva, megfelelő számú s ugyanazon pecsétnyomóval kinyomott-.pecséttel ellátva adhatók & postára s Bjfcokra a felvevő postahivatal a hivatalos, vagyis ellenőrző pecsétet ezentúl nem alakal-m&zxa. 3. Akár nyitva akár lepecsételve feladott pénzKüJderaényckért elvállaló szavatolást illetőleg az eddigi elvi szabályok maradnak érvényben. Oly pénzküldemény ékért, melyek másnemű küldeményhez csatoltattak a nélkül, hogy kellőleg nyilváníttattak volna, a ha a küldemény nincs a pdnzküldeményekre nézve előirt módon borítékolva s lepecsételve, a postaintézet semminemű felelőséget nem vállal. PÉNZT ÉS ÉRTÉKPAPÍROKAT TARTALMAZÓ KÜLDEMÉNYEK: h) Csomagolás és lepecsételed. Pénzt és érték papírokat tartalmazó küldemények 15 lat Bulyig. a) Lepecsételve feladott pénzeslevelek: Papírpénzt és bankjegyeket, készpénzt (ezüst, arany s kis Összegű rézpénzt), továbbá értékpapírokat tartalmazó küldemények 15 lat súlyig levél alakjában, keresztboriték alatt rend szerint lepecsételve adandók fel. . Pénzdarabok, ha levélben küldetnek el, pápir vagy másnemű takaróba rakva, bent a levélben oly~mddon helyezendŐk -el, miszerint a szállítás alatt. eredeti fekvésökben maradjanak. Lepecsételve feladott pénzes-levelek Öt egyforma pecsét lenyomattal zarándok el; ezekre postahivatali pecsét többé nem alkal maztatik. b) .\\yftvn reladott péiisea levelek; Nyitva csupán papírpénzt és bankjegyeket tartalmazó luvélnlaku magán küldemények, ha súlyuk csak 10 latig terjed a oly feltétel alatt adhatók.fel, há értékükJüji) forintot meghalad, s ha a feladó ennok-fejében a. küzönségei^uly.-portón kívül az értékportót másfélszer tízetj:meg, s ez á,ltal a küldeményt bérmentesiti. Mindazonáltal az ily küldeményekhez aa 1 frton alóli kÍQgószitő Oszlótokén kiviil más kész-(ércz) pénz vagy oly értékpapírok, melyek a közforgalomban készpénz gyanánt nem szere-f polnok nem csatolhatok. A nyitva feladott levelek tartalmát az átvevő poatahivatalboli a föladó jelenlétében olvassa meg s azután magát a küldeményt a feladó által hozott magilnpecsóttel azonfelül a postahivatal ellenőrző pecsátí^^^zárja le, A lepccsételés^Wmpen történik, miszerint a keresztboriték közepére a postahivatali, köröskörül négy magán pecsét ny_omussék le. A közhatóságok és hivatalok pénzkülde-ményuit nyitva semmi Bzinalatt nem szabad elfogadni. Pénzt és értékpapírokat tartalmazó küldomények 15 laton feliüli 3 font súlyig (pénzcsomagok). Papírpénzt, bankjegyeket, kéöz-(ércz) pénzt s értékpapírokat tartalmazó küldemények, ha súlyuk 15 laton fülül 3 fontig terjed, szárny-boríték alatt s kivótelnélkül pecsételve adandók fel. A csomagban foglalt készpénz tekercsesé göngyölítendő, a papírpénz pedig külön borítékba teendő. Maga a csomag-boríték erős, többrót összehajtott papírból b oly módon legyen összehajtogatva, körulkötüzve és lepecsételve. A körülkötözésre használt zsineg egy darabból álljon b ugy kötendő meg, hogy a csomó a boríték pecsét oldalának közepére essék. Pénzt és érték papírokat tartalmazó küldemények 3 fonton felül 40 fontig. 3. Pénzt és értékpapírokat tartalmazó oly küldemény külső boritékául, melyek Bulya 3 fonton felül 40 fontig terjed, fonákjával kifelé fordított viaszos vászon, vagy tartós gyolcs, vagy bói használtassák; a borii ék Bzélei b varrásai, valamint körülkötözés elegendőképen, ez utóbbi oly módon pecsétel tessék le, miszerint a pecsét megsérülése nélkül felbonthaló vagy kinyitható ne legyen. Ez utóbbi módon burkolt csomagokban is szükséges, hogy belül a papírpénz külön borítékba tétessék, a készpénz pedig tekercabtí göngyöli tessék. Ez utóbbinak csak akkor szabad elmaradni, ha az elküldés iuicskóbau vagy zsákakban történik s azok legalább dupla vászonból vannak készítve. Vegyes küldemények. 5- l\'éuzúaszegek b érték papírok iratokkal vagy más tárgyakkal egy csomagban esak oly feltétől alatt adhatók fel, ha a küldemény az előbbi elüirt módon van borítékolva és lepecsételve. A c/imiratok nem ragaszthatok fel. 0. A pénzt és értékpapírokat tartalmazó küldeményekre nem szabad a czimiratot felra--ragasztani, hasom a crnuetmagára a burokra (vásson-, bór, vagy ládára) kell fel írni. A pecsétlonyomása a szállítólevélre. 7. A bélyeggel ellátott szállítóleveleken, melyek a 2. 3. és 4. pontban említett küldemények mellé adandók,világosan legyen kinyomva ugyanazon pecsét, melylyel maga a küldemény vau lopecaételve. Hiányosan borítékolt pénzküldemények el nem fogadása. 8. Oly pénzküldemónyeket, melyek nincsenek a most előirt módon borítékolva a lepecsételve, a postahivatalok feltétlenül utasítsák viasza. b) rjrtékiiyllvánitns. A bankjegyek, papírpénz és kési- (érez) pénz értéke/a küldemény valóságos tartalmával m.egeeyezőleg a czimoldalon (szállítólevelén\') egész összegében, és a pénzek nemei és darabszáma szerint részletezve írassék ki. A pénz gyanánt nem azerepolő értékpapíroknál (állam- s magán-kötelezvényeknél, váltók, flzelvények, sorsjegyeknél, stb.) azok neme s darabszáma a czimoldaluu írandók ki; az érték azonban csak az egész ÖBSzeg szerint jelelendő fel. Oly papíroknál, melyeknek árke-íetjük van, az érték a börzei ár keletet megközelítőleg számítandó kí; a váltóknál, magánokmányoknál stb. pedig azon Összeg jelöltessék fel, melybe elveszés esetében az abból következhető káros következmény elhárítása, illetőleg uj jogérvényes okmány kiállítása fogna kerülni. Ez oknál fogva az elküldő, ha ilynemű papírokat ad fel, köteles azoknak lényeges ismertető jeleit a végett, hogy esettleg a netán szükséges birói megsemmisítés foganatba vétethessék, füljegyezni s a jegyzéket magánál megőrizni. Kocsipostai küldemények, n) CsnniftttoláH. A küldemények cuomagolása akkép eszköz-lendö, miszerint a szállítási távolsághoz, a küldemény terjedelméhez a a tartalom minőségéhez képest eléggé tartós a biztos legyen. r Csekélyebb értékű tárgyaknál, ha azokban nyomás által kár nem történik, & ha azbkból i nedv, vagy zsirfolyadék át nom szivárog, azon- képon a papirküldeményéknél, ha hat fontnál nom nQhezebbokj&a szállítási távolság aránylag rövid, átalán vé ve-elégséges, ha tartus le-mezpapirba ceomagoltatyán, jól körül kötó> totnek. . Messzebb szállítandó s minden napúul, sulyu tárgy, ha tartalma b terjedelménél fogva máBnomü caomagoltatása nem Bzükséges, kell hogy legalább többrétű erőn papibba burkn] tossék Oly küldeményeimelyéknek tartalma mtbt postaküldeményokben okozhatna kárt — ha különben a postaazállitiUból kizárva nincauuek — oly módon csomagol undok, miszerint a tör téuhető kár elháritassók. VadbuB, ba már nem vérzik, egyes daru bókban, borítékolás nélkül elküldhető. Eleven méhek jól elzárt s oly fatartályuk ban adhatók fel, melyeknek légnyilásain a méhek kinein repülhetnek. A tartályok szegleteire, a szétmállás meg gátlása végett, .lemezpántok alkalmazandók a fagörcsök nyomai pedig mozgás papírral rujrnsz. tandók le. r Folyadékkal telt kis tonnák, üvegek, korsók fltb. azonkívül erős ládába, pinczetokba vagy kosárba helyezendők el. Folyadékkal telt hordók kell, hogy (.r0a abroncsokkal ellátva, az abroncsok pedig ft-aze-Ben legyenek a hordóhoz erűsitve. Friss szőllő fürtök vagy egyébb küldemények, ha a feladó nem tartja előnyöaebbnek azokat azilárd tartályokba, ládák, dobozokba alb. paltolni, fűzfavesszőkből font a hasonló fooíUu födéllel ellátott kosarakba pakolhatok az esetben, ha a szőllóTürtuk állapota a feladáskor vagy a rendeltetési hely jelentékeny távolaága eleve nem sejtheti, miszerint nagyobb mérvű nedvesség fog azokból kiszivárogni. b) Lep ecseteié*. Minden egyes kocsipoatai küldemény tartósan s oly módon zárandó le, miszerint a lezárás raegBértése vagy felnyitása nélkül a tartalomhoz férni nelehessen. A boríték összefoglalásán (varrásán, illeaztékén) a feladó pecsétju annyiazur nyomassák le,a mennyit a czél elérése kívántatik. Ha a küldemény körül van kötözve, a kötözés uly módon legyen megtéve a akkép lepecsételve, miszerint azta pecsétek megsértése nélkül lebontani vagy kinyitni pe lehessen. A bélyeggel ellátott szállító levélre, mely minden 3 latnál nehezebb küldemén vhez adandó, világosan kiayomassék azon pecsét, melylyel maga a küldemény van lepecsételve, c) KrtékuyilYnullás. Az érték nyilvánítás a fuladó tetszésére bízatik, az értékösszeg azonban o. é. forintokban éa krajezárokban teendő ki. Tan ügy. Znln-Effie) fiaes, május 3-án 1H70. A zalamegyei iskolatanács a városháza tanácstermében f. hó 2. és 3-án tartotta év-uegyedi ülését. Elnök, Bója Gergely tanf. ő nga megnyitó beszédében üdvözölvén a tanács tagjait, a megyei népoktatás állapotáról, az utolsó ülés óta történt előhaladásról s az iskolai törvény rendeleteinek megfelelő ujabb intézkedések tárgyairól értekezett. A helyesléssel fogadott megnyitó beszéd után a tanácskozás tárgyai a következőkben pontosultak össze: A legutóbbi ülés jegyzőkönyve felolvastatván, elnök jelentést tesz, az abban foglalt határozatok nyomán tett intézkedéseiről. Nevezetesen felterjesztést intézett a vallás és közoktatási mínister úrhoz. a.l Nagy-Kanizsán és Zala-Egérszegen polgári, Tapolczán felsőbb népiskolák államsegély mellett leendő felállítása tárgyában ; Keszthely, Csáktornya és AIsó-Lendva részéről ilyetén iskolák felállítása tárgyában utóbb fog felterjesztés tétetni. b.) A-magán-őrzés megszüntetése végett, minek folytán az ország minden megyei törvény hatóságaihoz ministeri felhívás intéztetett A leirat felöl vágtatván, Örvendetes tudomásul vétetett\' c.) A néptanítóknak a harangozási kötelezettség alóli felmentéso tárgyában. d.) Az iskolaház javára Tapolczán tervezett sorsjáték engedélyezése végeit Továbbá elnök bemutatta általa az utóbbi ülésben indítványozott takardkmagtár alapszabályzatát, melynek czé^\'a olapul-\'-azólgáTni igen szogóuy sorsú vagy-Tíuínkakóptolenekké vált tanítók ugy, az ezek özvegyei s árvái-—-. segélyezésére. Az alapszabályzat a felsőbb népiskolai bizottságnak adatott ki bírálat végott^, Ezek b egyéb a mujt tüésrö vonatkozó jelentések után- elnök tanfelügyelő altul a a népoktatás legfőbb hiányainak orvoslása Végett az - iskolatanács elé« torjcsztett javaslatai vétőitek tárgyalás alá. Ezen javaslatok lényogosb tárgyai vnttak : A hanyag iskoláztatás, « tantermek fel-ixcreh-se, a tanítók fizetésének a kur óh törvény követelte szabályozása, azugtanitás meg-8ZÜ.ntoté30,ft tanítók járandóságainak pont<MKi Bxolgáltatasaj Tiíindím iskoluTíázhóligyü"möTcsni-6 konyhakert létrehozatala, a szünidőben járásonkint önképző tanfolyamok nyitása, «ly-képon, hogy a fuvart és napi dijukat az illető községek kot< lczfessouek kiszolgáltatni, — mit a községek Baját gyermekeik korszerű novoltetése tekiptetóböí, szívesen megtehetnek- Az iskolatanács mindozun javaslatokat nem csak elfogadta, hanem ezekre vonatkozó végzéseit kérvény alakjában a megyei bízott luánv elé terjesztő oly czélból, hogy azokat szintű elfogadni, hutározaitá emelni, b az illetőjárási fő- és nlszolgabirák által érvénye- - aitem BXJveakt.\'djékv.............. Ismerve.a t. megyei bizottmánynak b a tiszti karnak n népnevelés iránti magasztos részvételét s gondoskodását, hisszük, hogy n kivánt eredmény eszközlésére hazafiúi lelkesedéssel fognak közreműködni. Ugyan ily re-mdnyoyel vagyunk az egyházi hatóságuk hivatásszerű ügy buzgalma iránt is, é* nem kételkedünk, hogy a polgári és egyházi ha - lóságok Összesített közreműködése által a már m lendületet nyert népoktatás Zalamegyében rövid idő alatt- ürömteljes viruhisnnk induland. d) Olvastatott, és igen kedvező hatást idézett elő azon ministari legújabb leirat, inelvben az eddigi elnézés ideje leteltnek nyilváníttatván a népoktatási szentesített törvények kivijeiét eszközió a legerélyesebb intézkedések megtételére hivatnak fel az illető iskolai hatóságok, A megyei iskolatanács több tagja ezen leirat értelmében fogja az iskolákat nieglá-(ugatni, és a tapasztaltakról a tanfelügy elunok jelentést teend, hogy a hiányok megazün tetésére a szükséges felsŐbbi intézkedések annak idejében meg tétethessenek.. Örvendetes tudomásul vétetett a vallás — éiT közoktatási minister ur leirata, mely szerint több községi iskolaház építésére jelentékeny üszveget engedélyezett — ugy szintén 2b\' tanító segélyezése. A községi és felekezeti iskolákra vonatkozó felügyeletet illetőleg több pontra nézve lel terjesztés fog a ministeriumhoz intéztetni. Több községi iskolai taniUi megválasztása és nénielv kisebbazerü tárgy elintézése után a tanfelügyelőnek a tanítók sorsának javítására és a tanügy emelésére fordított törekvéseiért — ul Mudrovits Gergelynek pél-dányazerü ügybuzgalma — és a vozotéso alatt ________álló. felekezeti iskolában eszközölt mintaszerű sikerért — ki nem csak igazgat, hanem tanít is — b ki oda vitte a községet, hogy minden tanküteleles gyermek rendesen jár iskolába, ugy szintén t. Morogta Kálmán aztil- ----gabini és—iskola tanáeaí jogyaőnok -azon ritka _éa fáradh&tlan buzgalmáért, raclylyel, a jegyzői teendőket tetemes elfoglaltsága mellett is oly pontosan és oly kitűnően teljesíti: a megyei iskolatanács emelkedett Bzellomének augalmából jegyzőkönyvileg elismerést és köszönetet szavazott. Végre az elnök zárbeszédével, melyben az iskolatanácsnak hazahas tevékenységéért forró köszönetet nyilvánítván eddig is tanúsított hazafias közreműködését kére kí mind azon\' akadályok legyőzésére, melyek az át alakulás nehéz munkájának teljesítése és az iskolai törvények végrehajtása körül elő fordulnak, azon reményben, "míkép annyi aok lelkes tényező működését óhajtott siker fogja koszorúzni, az ülés másnap 1U órakor befejeztetett. EGY JELEN VOLT. .4 tű ni tó mini harangozó.. A népoktatási törvény a tanítókat mindenben felkarolta ugyan, de azért a falusi néptanítók állását igen kellemetlenné teszi, szóval lealacsonyítja a har&ngoxás, mely Zalamegye majdnem összes falusi tanítóit terheli. Hogy ez miért oly kellemetlen V lássuk a következőkből: A tanítóval iskolában! léte alatt igen gyakran\' -történik, hogy az iskolában megjelenik valaki halottat jelentve s azt kih&rangoztatni kéri, mit-, a tanulók látva, figyelmüket a be-Jöv%efEy*nra ¦ *wa vetik, váljon kik leaznek á harangozok? ajóllehet a harangozás csak 10 óra után történik, de azért a tanulók többé oly figyelmesek Jenni — mint\' ezelőtt voltak — eszökben levén a harangozás —nem. fognak. Nem fér össze a harangozás a tanítói hivatallal rsiért senr^ert o^yari^OTrófiág alkalmával, ¦Jadjuk, hogy rgen:könnyen támad egy jéggel :1elt zivatar, a mely a mezei terményekot meg-Semmisiti, kit okoz Bkkora^ép-aVveszély egyedüli okául ít-\'nem mist, mini az iskolában taní- tással foglalkozó tanítót csupán azért, mert nem" harangozott. ,. Ha ámbár észreveszi is a tanító a, veszélyt, hogyan harangoznék V maga egyedül, vagy tanítványi! kUlduné ki az iskolából harangozni? E kettő közül egyik sem állhat b pedig azért, mert a tanítónak az iskolát >>da hagyni nem szabad, egyszersiiiuU tanítványait sem nzubad kész veszélybe küldeni, ajjnely harangozús alkalmával ilyenkor kifejlődni szokott, s melynek már számtalanok áldozutjává lettek. A nép azonban fáj Inl.im! a veszelv eltávo-litbatáaát inai napig i- .^yedül a liurungozas-bau véli rejteni, b ha ilyenkor nem harangoz, vagy harangoztál a tanító, akkor őt a nép szemben a legdurvább szavakkal illeti. Kemény Íj ük azonban, hogy Ngs. Tanfelügyelő urunk belátván e/.e» tanítói karra nézve nly veszélyes s a tauitói hivatallal Össze nem férő ügy et, bölcs belátása szerint ntjla segíteni t\'eg. Adja isten, hogy *imKÍön tanító csupán á tanításnak éljen s egyedül arra szentelje minden idejét " I\'. — 1. I.nit&viz, april 30-án. Lthetetlen a nyilvánosság elé oem hozni azuD \'Vtrmöt. melyet nagyságos Böja Gergelv király i tanáeaoa és tanfelügyelő urnák fulvu évi april lli-áu llirtl ez. alatt keli ertesiu-se. községeim összes lakosaiban ébresztett. — L\'gyu [i is : ó nagyságának a magas magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minbterium-huz történt felterjesztés^ folytán: Homok-Komárom s Fűzvölgy községeknek, külön-külön Hm turint n ért. utalványoz tátott iskoláik felszerelésére ; midőn e leiratról a közBÓgi lakosság értesítve lön, többen közülök, kik ő nagyságúra mint l*4M-ik évben Kanizsa választó kerűíet országgyűlési képviselőjére vissza emlékeznek ; emlékeznek az akkor mondott szavára is: .a hazáért s a haza szabadságáért mindent áldozni s tenni kell, ö mint hazáját hőn szerető polgár e szavaknak megfelelni is iparkodand." — Es ö mint képviselő is megfelelt azon magasztos szavaknak: mert azon t\'érriak sorában láttuk őt. kik a nemzet vasbiliueseit letörve, hazáját a szabadság szent, zsámolya elé vezetni törekedett, a végső perczekig. Miwt azonban, midúu a hoaazu keserű, elnyomatás után. e nemzet egén a szabadság hajnala ismét felderült\', hol látjuk e-names fértiut? e flZitbadaág bajnokát? — ismét a nemzetet leginkább boldogítható tanügyi pályán, tennen tündökölve, hogy boldoggá és nagygyá tegye azon nemzedéket, melynek javára e Üdvén- ujjúit erővel, fáradságot nem kiméló egész odaadással működik. Nehéz a pálya melyet választa, melyen ehányatott nemzetet boldogítaniczélui kitűzte ; de tttpimatteljes eljárása k.ér^a_legx.iiiia(i„azon akadá.lyokot legyőzni, mélyék"e azoot ügy előmenetelébe, egyesek által gördittetnek. Adjon az ég ura e rögös pályáján neki kitartást ! hogy egykoron nzt mondhassa : megtettem mindont, mit e haza javára, udvéru éa nagygyá teremtésére jónak s czéUzerünek láttam. En pedig, a ki községeim nevében is örök hálára vagyok kötelezve, kivánom : hogy a gondviselés Istene igen nuku éltese A kiutalt ossze^-l épen rtut vrtluk fel :i tettes adóhivutalban. hogy vele iskolájukat felszerelhessük, — iparkodni fogunk u jutalmat, gyermekeink által meghálálni. KOVÁTti JÁNi »S, jcgviü és iítola«íi\'ki elnűlt. Gazdasági körök. A somogyinegyei gazdasági egyesület a megyét lakosság közönyét tapasztalván, az érdekeltség felébresztése . végett kővetkező szabályokat állapította meg: I. Somogymegye különféle vidékein lakói egyesületi tagok vidékenkint kisebb csoportokba, úgynevezett „gazdasági körökbe" alakulnak, melyeknek száma az egész megye területén 8, következő székhelyekkel: l. Szigetvár. 2. Nagy-Atad. 3.*Csurgó. 4. llarezali. 5. Kaposvár. 6. Lengyeltóti. 7, Karád. í*. SzilL U. Az egylet tisztviselői u. m. eluök, alelnökei, titkára, igazgató választmány\'a helyö-kön maradnak, a- pénztárnok kivételével. Ül. A gazdasági körök belszervezute következő ; 1. A gazdasági körök tagjait a azék-helyre, vagy hová a többség kívánja,, meghívja alakulás végett az, kiben a közvélemény üszpontösul. 2. Az alakuló Ülésen - melyen a kor--ulnök, vagy az összehívó maga elnököltél — meg válasz tanddk a gazdasági kör elnöke, titkára, péuztárnoka, ........ \'Á. Argazdasági körök tÍBztvisohji a gazdasági egyesület fenálláBa határidőjéig választatnak. ._ , 4. A gazdasági körök minden negyedév- ben egy gyülésr tartanak, szükség esetében i pedig többet is, | fi. A gazdasági körök pénztárnokainak utasításául adandó, hogy év végei; a ta-jok évi diját beszedjék « .i begyült pénzt időn- ! kint az egyesület központon Jrvö pén^taruo I kához beszolgáltatják ; ;i kn/ön pénztárnok ! pedig gytnnölcsözti\'tés végen a Takarékpénz- * tárba helyezi el. ij. A gaztlaságí^^knek egyik főbb j feladatául tűzetik krajKy keriili-tökben minél tobb tagol inegiryerni iparkodjanak « különösen a poleári oHztálvb.\'il ,<-gv éves járuló tag" czim nlatt évenkiut I furint dijjnl nem-i-sak az egylet pénztárának gy.irapitása, ha- | nem különösen a/on ezellíi.l. hugv a pulgiiri osztályban is meghoinístiljunak a gazdászat lerén felmerülő reformer?.rnék, újítások, viv-Snányok. A vidéki tag illf-tö gazdasági körében a gazdasági egyesület gyűléseiben pedig csak előterjesztési joggal bir. 7. A. gazdasági körök miiid<=» igaxg-otó... választmányi ülésre kebelökböl legalább egy, a nagygyűlésre pedig ?1 tagot küldenek, hugy a gazdasági körök képviselve legyenek s a gazdasági egyesület határozathozatalra képes legyen. Az ilyen küldött azután az egyesület gyűlésen szavazati j^H-al ír bírnod. Az i ezen ;azdasági körökbe in-osztoU L tug urak, ha más gazdasági kurb-- akarnak áttétetni, szabad választó* adatik szjimukra. VI, A gazdajiági k^nik lisrt/.ckötli-tése az eln\'*>kséi;gel e munkakörük ¦ 1. Az eln..>k a magyar kir. kurmánytól érkezett leveleket, a gazdasági eirvpRületek, társulati\'k stb. leveleit, nit-lvt-kbeii knzgazdá-szatunkra üdvös ^színék kivii<-|,- r.-jlik, vagv megbízások ellátási, bizony,,- kt-rdes\'-kre feleletadás kívántatik. n/óvai az egvlet (inin-kakörébe tartnzéi minden iratokat megküldi az egylet Kapna várón lük,; utkáráhuz kellő utasítással , ki is azukat lith\'i^rutiruztatván. feldolgozás végett megküldi a L-azibuuigi körök elnökeinek, j 2. A gazdasági k<..rnk elnökei - ha sür- i gós az ügy. vagy mgtön Msszehivutt ülés, vagy j néhány körtag jelenlétében tárgyalás alá bo-1 csatják a hozzájuk érkezett ügyiratokat a vé-I leraényöket, határozatukat megküldik az igazgató-választmány h"Z ezimezve, az egvlet titkárához további ülláui.i \\ég-n. i. Ha rendkívüli sürgő*- útív -fordulna elő, ezt az egylet titkán - :\\ gazdasági kö-mk elnökeinek iiiellózi^.-v.-l .-:y»-!u-«-n kiküldi a székvároshoz le-jkö/.rlehb laki\'i alelnökhöz: ki is a megkívántain igazgiHuvalasztmany-tagokkal ülést tartván. Iiataruzni fug a kérdéses ügyben, megküld ven határozatát a titkárnak kellő helyen tél térj lazréa vagv továbbküldi végett .4. A. lcvdczéáekui a ..gazdasági., egylet elnöke s a gazdasági körök elnökének neve alatt a titkér viszi a székvárosból. V. A goztiasági egylet pénztárnokát illetőleg : Az egyesillet fcnállhatásának egvik ga-mntiája pénzerejének lehető nevelése ti gvü-mölcsiíztetese, a pénztárnoknak mindig központon lakása, találbutása s ezzel a biztos és gvors postai közlekedés, bármely idöpontoni özet és képesség kívánják, hogy az egylet pénztára ok a Kaposvárott lakjét Azért közpéuz-Uiniük választa tik bizonyos csekély évi díj jal, ki a gazdasági k..rök pénztáruokaitól hozzá beérkezett pénzeket «">" forinton felül írvümölcsöztelés végett a helybeli takarékpénztárba beteszi. A kapus vári gazdasági kor tagjaitól pedig az évi járulékokat beszedi. A közpénztárnuk a somogymegyei gazdasági egylet által a keszthelyi országos gazdasági intézet ifjai számára tett alapítványi pénzeket is kezelni fogja. Heti szemle. NájUS Ü-ia 1870 - A gyór-gnitzi vusuttársulat alapszabályai feUűbbileg megerősítést nyertek. — Győrött ügyvéd-egylet alakul. — A brucki lövész-gyakorlatok május 1-én vették kezdőtöket. — Gr. Mikó miniatűr npr. 2iS-áu búcsúzott el a ministerium főbb \'agjaitól. — Griinzenstein Gusztáv pénzügy ministeri h. államtitkár april 2H-án halt meg Ül éves korában. — liichmondi törvényhozók üléstermének padozata leszakadt s 4U ember meghalt 2f)U megsebesült. — Horn Ede „líankszabndság" ezituü munkát írt. — A belga királyné József nádor leánya Alcsuthon időz s valószínűleg Pozsonyban a honvédzászló felavatásáu jelen lesz.— A visegrádi várromok fen\'tartását illető törvényjavaslat készül. - A Jjuna alatt Buda és Pest t-üzt alagutat szándékoznak ásni, mely keveaebb költségbe kerülne mint egy másik .lánczlrid. ¦—Huuyady János szobrát a bécsi arsennlban felfogják állítani, A franczia császár élete állon merény kivettetett el. — A herczegpriraás május közepén haza jö Kómából.;— Australia bolsejébeu teljesen szőr nélküli emberfajt találtak. — Poroszországban a" hangyák kiroálése elrendeltetett. — Budán a ku*,yaadó május 1-én iílatba tépett. — A radnai zárdában a vikariyAíBl 300 db, aranyat loptslcL cl. — Köbáuyán ijlső magyar sertés-hislaU éá kölcsönelőlegező társulat alakult. — Tetnes-viirott a honvédmenház Javára bazárt rendes^ u-k s jelentékeny jövedelem foljM he. —\' Ei*-: délylien 2 követjulölt koczka utján egyezett ki. - A pesti rotck-trteíat lakosok Révai-u kérik változtatni utczájokat — DoésoniííS ér után Pünkösd-napján kondul meg a harang; a szabadság-honidejében ágyukat öntöttek belőle. — A bécsi földtani intézetben készült térképek, hnreztani rajzok stb. leszállított árun kaphatók. — Király ő Felsége májua 20. ka körül Pestre jő. — A cultuBminÍBter egy omá-goa művészeti akadémia felállítását határozta cl. — A szerb egyházi congrejsus jun. 3<an ismét összeül. — A magyar mérnök-egylet Pesten házat épít. — A bécsi-északi pályaudvarban a napokban volt a Rotschild-azobor leleplezése, — Magyarországban az elaő üvegnyomda Ess-Jogomban megnyílt. — Az écsí erdőbea az uradalmi erdőkerülő két falopót lelőtt, daczára hogy az egyik *hmber életeért térden könyörgött. — Jónás József pécsi apátkanonok meghalt. — Május 4-én Győrött egy 82 éves egyén lépett házasaágra, — (irodalom) Előfizetési felhívás a magyar királyi houvédség Bchetuatisinusára, A honvédelmi magas ministerium f. évi 127. dn. Bzámü végzése által engedélyezni s ez által azon megtisztel ésre érdemesíteni méltóztatott, miszerint az immár létező magy. kir. honvéd-Bégnek schematismusát hivatalos adatok nyomán összeállítsam és közhasználatra nyomtatványban kiadjam ; miről midőn-a t. közön-aéget ezennel értesíteni szerencsés vagyok, egyúttal szabadságot vf>szek az előfizetési ivet eléje terjeszteni, kötelességemnek tartván » következőket tisztelettel tudatni, u. m.: a).a névkönyv hadkerület, zászlóalj és lovas század szerint lesz összeállítva, elején hozván a honv. m. ministeriumnak elnöki részét es ka- \' tonai osztályait b a honvédségi főparancsnokságot, elősorolja továbbá az egyes kerületi parancsnokságok és zászlóaljaidnak........törzseit képező főtisztek neveit és az illető Dzákhelye--ket, végre -egyenkint -és név- szerint -előadja— az állandósított gyalog és lovag századoknak í főtiszti karát a a zászlóaljakhoz tartozó összes i üzáxadokuak állomáshelyeit és járás őrmeste-• reit; b\'i a névmutatóban a tettleges állomány-bélieken kivül az eddig a szabadságolt állo-; mányba kinevezett főtiszt urak nevei ia befoglaltatnak, és miután az rovatokra lesz készítve, ki fogja tüutetní az egyeseknél, hogy : ki melyik állományhoz — s ennélfogva a tettleges kinevezésü, — hogy melyik zászlóalj vagy lovas századhoz van beosztva ? továbbá, hogy mikori keltezéssel és mily rangfokozatí számmal bír minden cgyeaneJ^kiaQvezteUM ? és végre, hogy volt-o az egyes kínevezett fd-tUzt előbb honvéd V vagy mi volt előbbi állása óé — különbség nélkül — minő érdem-jelekkel bir. ? c) a körülbelül 9—10 nygy nyolezadrét ivet kitevő, jó író-papíron és csínnal kiállított névkönyv most jövő május hó első felében fog megjelenni és azétküldetni; d) ára egy példánynak szintén jó és csinos borítékkal együtt előfizetés utján 1 frt 50 kr., mihez a későbben a szabadságolt állományhoz még kinovezeodett főtisztek pótive is hozzá van számítva ; későbben kereskedelmi tárgygyá válván, elárusitási ára nem fog tői-lem függni. Az előadatokból tehát itélni méltóztatik, miként sem munkát sem költséget kímélve, ösazes törekvésemet oda iránysom, hogy a munkálatnak kiállítása a belértéknek megfeleljen annyival inkább, mert erősen m»g vagyok győződve, miként Wnden hazafi csak örvendeni fog kezébe venni a könyvecskéi, melyben a nemzet véderejének fejlődését olvashatja és tényezőivel név szerint megismerkedni alkalmat nyer, —- bátor vagyok ennélfogva tisztelettel felkérni a L közönséget, miszerint ezen aláírása ív által a névkönyvnek nemcsak a honvédség keretéhes tartozó, de az azonkívül eső hontársokkali ! ismeretesére alkalmát venni ne terheltessék, j Buda újlakon, 1870. márczíua 30-án. ! MIKÁH ZSIGMOND. \' — Hogy a valódi becses könyvet nálunk : is becsülik és pártolják, mutatja azon kőrül-I meny, miszerint bold. nt. Tompa Mihály j egyházi beszedések I. kötete, most már máso-} dik kiadást ért. A mű tartalmához mdlfaWiszes kiállításban Fraenbei B. miakolczi kiadó-könyvárusnál megjelent, és nem csak a lelkes* uraknak, hanem minden buzgó pro test családnak házi kincstár gyanánt, legmelegebben ajánljuk, habár a Tompa név magában elég orra-hogy a ki jelen müvét nem bírja, azt minden ajánlás nélkül íb megszerezze. Ara 1 frt 64 kr. Híre k. - — Megyei közgyűlés. Május S<ssi,. nyitotta meg Zala-Égerszögen főispán ur ő méltósága a szqp számban megjelent megyei köa- n]^^,aialyhaii. a antkutt aluuiiu kimentő J3bfaw#ir0d^Íkri #bb poDtak kerttl-\' \'\\^4íflir/agi!^J\'J)pt, Sohreyor hajas azéptudunuV- krfyBjt"o^Oft^me»fijwb»fcJaTé^ olismu- •.\'ijwttl me^oj tíaitoIotboli-főírToanuk választatott jnegf Dr. Schreyar uríegvikoazon^iemefl u ¦ gpjodolkogÍJU.fl pagy ¦zorgalgm- a kitartó küz- ¦-—rldajmnol arorzett; tudományára ¦öniirzoteson btúikVíirfu*^ rMetöáljewuirat ják aljában* vuln a» «mb*> ri^g)ffúao>tt xeadü"« rangn-tagjára önzés ncl-k^pli habosítással vannak, azért brvuntlUnk a piogyei tbiioUmánynA az ónlomet jiitÁbnazó kitüntetés ieaakOalasán I — Jeles s genialis szob-ráwunk.ízsd.ur-raegküldütte a megyériek^gy-. föiipánja, Zrinyi a költőnek ByjMzből^ké-BsUltm«tURobrát, jaely méltó. örömmel fogad-7 tatYÁo,,hatAeozatba.uŰ!Utf>ogy a azéptübetHéga-szent) asdUitsssék fel.ezen alaknak: márvány-baníik^sitÓBére, — A közutak roszkarbani léte - ínjait alapos panasz etneltotvéu, határoz tátott, hagy- mivel a mintegy\' 1-4-ezer-ftuy i -közmunka váltság díj, a megyét sok helyütt átazelű utak jo^urpani tartására felejtő csekély, kértek az illető mmiaterium- iwgélye mintegy 20 uz__c_Jb-. ¦ rint erejéig. — Nagyérdomü náhai ministerel-nökünkGr. Batthyány Lajoa hamvainak átszál-¦ litamü^nepélyewégónél a-megye — felszólítás í várása,.nélkül, — .küldöttségileg megjelenni vágyván, főispánjur elnöklete alatt csakugyan : k\'uTdÖttsé^ neveztetett" kL — A cselédrendszer \'nagy vitára adott alkalmat a abban tdrtent meg-¦ álIapódÍ8,hogy főbb megyével teszi magát érintkezésbe, mivel aSomogymegyébe behozott újév , helyetti Bzohtgyürgynapi azégődéai-változás kii irfiatott a gazdaközönségre. ¦ "- ¦ — Színészet.-.A jelenleg Kaposvárott működő KárolyiLajos színtársulatának eg\\*ik -7-r^^es~ta^TXTPártényÍhé hunyt el; benne a hazai ¦"---•áinfliuyésiet széptehetségü s nagyreményű-ta-gpt veszi tett. _ ^ S i ó f o k.ejí Szántó d közt egy vidék- j ¦béli. Ügyvéd kis lánykája, ki anyjával Székes- i : fehérvárra az iskolába utazott, pajkoskodván, a .vagon, ajtaja kinyílt, s azon kiesett; az anya . szinte utanna akart ugrani, de visszatartóztat- i táhr-tegnagyobb aggodalomban várt az anya Lu__l egy Ői\'házhuz eae kislány le, az őr azonnal ápolása alá vette, Tüléso.-nem törtóut csak elszédült -s, kav&\'iidd. nutlvn egy tolólcocflín az nggódó -édes \'-anyb karjaiba szjíllittátotL " . — Süprö"\'nbnu május 1-tól küzdve a inarlíJmusfórítja 30 kr. - "— Szent-Balázso ii megtagadták az adótizetést, mi végett « megyei esküdt^ az adó; h ivutnlnok "és kér pandúr me^jolontok a hely a/.inéii, hogy kellőkig, niogmagyarázzilk a tör-r ¦ vényt amidőn azt .olvasnák egy előbarczoa oda ¦munt, a könyvbe tekintett: már hogy volna ez törvény, hisz olvan mint az ahcés könyv. Szegén v nép mily bátra van! Denique az adótize-lést bizony nem teljesítek s most nem etmk gyalog-, de lovaskatonaságot kellé odarendelni. — Sopronban színi bizottmány vau alakulóban, melynek főfeladata lenne azt kivinni, hogy ott egyik téfcn magyar, a másikon némut színtársulat működjélí. Tgcu helyes törekvés b melegen üdvözöljük a kezdeményezőket ! ..... —A „Színpad" irja: a nagykanizsai közönséget jelenleg német sameszok mulattat-ják. Magyarok nem vállalkoznak,mert a kanizsai dicsőség, vége többnyire bukás. — Hogy- íly lealázó véleménynyel ue legyenek _N agy-Kanizsáról, itt volna az ídő, a lelkea soproniak nyomán _gzini bizottmányt" alakítani s a hazai színészet emelésére tényleg hatni. A mi nincs, majd lesz! -\\ Horn Ede N.-Kanizsán. Városunk ban most vasárnap maj. 1-én nyílt meg a sokat igéró dél-zalai takarékpénztár, a mely ünnepélyességre az intézetnek nagyreményű tiszt, el nöke Horn Ede Pestről a déli vonattal meg t.-érkezett; az indóháznál az uj takarékpénztár több részvényese fogadta; a városbani megérkezte után azonnal a pénztár uj helyis^gé-Wo hagy választmányi gyűlés tartatott, melyet a .Korona- vendéglő nagy éttermében banquet követett, hol régi be vett" szokás szerint jó kedv j felköszöntések magyar és néuietn vei ven nem hiányoztak; e ban^iiíttet Schmidt ügytis ven ilé^bVi ur jó étkr^k s italok kürohráltatávA által fibztírezte. Horn ur az esti vonattal Pestr-visszautazott. — Menyasszony — asszony — é= özvegyasszony! Egy szomorú eset adta elő Tnagirr Laugviz köttégbou, ugyan is vzy iíjti" elj.-gyzett egy hajad jnt, az egyházi szokás szé- nért a kesergő meny-izóuy - - most pedig rint a kétawri hirdetés már. megtörténj a lakodalom ---iiirtjuB 1-ső napjára-kitüKötettj-a^iávoli rokonok iiioghivaUakvlA-ii"^ !l g**.ndv-iseh\'» Ib-tono másként rendelte, mert a «őlogóny óp me-nyegzőjo napjára viradőrn megszűnt élni tüdő lobb kövütkoztóbon; dor hogy unijanak hü szo retotét megmutathassa, vele betog ágyán npril 29-én ép akkor, midőn a haldoklók szentségét Yelvetto) megesküdött, - osiízöny leit.ílárab siránkozó özvegy. — Csáktornyán ínájnn 2-áu halt meg Nagy, született:Pöszór Mária életének ííl-ik évében. A boldogult igen nemes szívű nő volt s mindenki által tiszteltetett. \' ^« — Az <>Lri cjrrhMineíjvci k\'whiny ez úvi !Har.cs giAin-tit KÍ\'.tír.iielU-l voltllk, *.ijtiáljii!M Ikj^v mi vi-ssonl már nem aznl(rálliatnnli. A lii-rkusaiut ililvll-rüljilk, kivel, ha nem esalöűuiík. 1HÓ0 és lB5I-bco SsegL-den cpvíltt EürlUk bohl.j-iili í:uiirer(AnL-i] Köreteit tanárnak alalt a jjiirtfg iivülrei. _ K ,;Uon kiiir.itok.it aIIta\']iii:i.ifráta\'abatjuk,mo-lyL\'k caetlop nmsrvannak. tídv;iíM,iik ! —f BViliar után- nem Itü..ril1r»\'.". •-. — Tíibb levélre jürÜbcti !\'- L-i., link Weisz Józsoi" *) gyógyszerésznél Bécsben „Zuin itoren" Stadt, Tuchlauben 444.. 27. sz. kaphatók. Pate Pekturale George; ezen koczka-ezu-korkák grippe, katarus, köhogéö s rekedtség ölen. hasznosak. 1 doboz 7;\' kr. Cacbou aromalise, a száj v>hl szagának eltávolítása végett, dohányzás, evés és aíeszes utalok ivása után, nélkülözhetU-n : társaságok bálok stb. látogatásánál. Ezeu szer teljesen ártalmatlan nöjféuy-alkatrészekből áll; óvszer a fogniuiLU-és fogíájas ellen. I duboz 7U kr. Dr, Max F. Pmidt foztinoturája : fogfájás ellen s e^yulial szájvíz, melv már félszázad óta ?agy haszonnal általános használatnak örvend. 1 üveggel 4U kr. Szakadás elleni ir, kitiinóleg használható az attest-rész-szakadásoknál. Készíti dr. tirüai -gynk. srrvorvos Baselben \\ plélidobozban ulasí- T tással : o frt .")U kr. Fogpaszta, kitűnő hzer a ..fog és foghua luegóyására.éa .tiaftloi-tariáíiiira; porczollán.iég- > libun\': HU kr. Franczía folyékony hajfestö szer, melylyel legfeljebb 1.0 perez atalt"tetszés szerint: azőkére barnára vágy feketére festhető tartósan a huj. AzTthhoz való készülék, t. i. 2 keí\'o, 2 cseazu\'s íX) kr. 1 üvog feató azer 2 frt.___ TTagyaeb-balaam, tégliben :X> krí oz az jdiilt frtgysebükot ia, teljcsun meggyógyítja. Valódi üsukamáj\'olai, kitűnő tiazta Izli, iivegenkint 1 irt ós 1 8i) kr. Svajezi fű)víz, gyiigyszer fájdalmak a nehéz hallás ellen 1 1\'rL J Cs. kr. szab. lraj- és azalviU-essencz, legha-tályosb szer a huj ós szakái s erősítése végett; ufaaitiísaul : 2 it\'t. Cs. kir. szab. Tannochinin-pomádé P*cr hofertöl, hajnövesztő Bzer, mely H —Itt n;tp_ használat után a baj-kihullást bizonyosan megakadályozza, annak növését elő3Cgiti; színét, puhaságát megóvja. Orvosi tekintélyek által ajánl tátik. Csinos kiálliuWával-ékeBíHJgu>nz öl-tözőasztalnak; ?1 hónapig eltartó HZelciiíV.u ára 2 frt. Dr. Gülis állalauos ételpora, hatályos az emésztés, vérlisztitás és erősitésre nézve, na-, ponkint 2-szer í eendő. 1 nagy doboz : 1 frt 20 kr., kis : 84 kr. ^ Pastiles digestives de Bilin ^ bili ni emésztéstelősegítő lepény, ennek u bilini érczeavizzel hasonló ieloldozó alkat részei vannak ; ajánlatos az emésztési bajok, szél, gyomorgörcs, gvo-morierheltetós, l\'elböfíigés stb. ellen ; 1 lepecsételt doboz ára : \'!0 kr. Szeiuviz de. Kinuershaitzentől : u láteró megóvása-s hulyrvulliláaára. I üveg, pontos uta sitással : Ü frtí Barthaiir-Stangenpomádé — az titánnövő hajat összetartani a azt megíüstení-í ugyuttal bajuszpedrőnek is alkalmas; ára: GO kr. Több gazdaasszony, szakácsnék, uraság . kocsis, urasági inasok és kertész alkalmazást keresnek; bővebben értesülhetni Wajdits József tudakozó intézetében. ovm - niait krt; líitlRkprt Çifltlusséget \' Szcrk". Cir^i_.E3\'x,,i-s:xi:Lr^\'OK:: ................... Nagy-KafliiBR, wi\'w t!. itíTo. A mint A^.ártk minden oldftlnH a lejjküsclebbi idiíbun feleaiulkcltck, é]> ugy leapadtak c [Hllnnai-h*n 5 tnelj ktlrülménvt tulajdonítják előnsür a kvü-rvi5 \' idfijariinak i mert általiban clifllict mondani, hoyy "a TftoJík köveset sicuTodtek karban, maaod-¦sor, fagjer « külföldi kÍTÍnalara riitiavan tartvaj A fdtdbirtokosok már fzeretnónek jó árakat csinálni ai idél tflrmétre iiéíru, do nem lcliet, bar aa árak fii-laVdajyat fenn akaróik tartani. A csendet a .terménipt Tofcja fBltófnV\'a«\'íÍEjíráTmlnöseRP által. ^ Ptecri ár. _Hagy-KaniiBa, 1670. ávl m\'aí«jg8t6 B-ik napján. ____ Wr~ \'Bbh1 »3—8-S fotrt. B5—86 font 5 frt 87—88 font. 5 frt kr^Boaa .8- 7B fant — fri — ltr. 70—BO font ap,:fa-reO-8lf<.»it 3 &t 60 kr. Árpa .«erfSiésro „ 70(-7-7l /ont 3 71—72 font - irt— kr.; Árpa köiön-¦ifea H» 66 foiit — frt — kr. Kukoricaa 3 frt 50 kr. 6T>—68 8 frt \'23\'kr.; Knkoricea ola*a (csínffTamin) : — frt — kr. Zab í5—47 font 2 frt 47—48 font 2 frt W,;kr,P»h*iik*66-6Ö font — frt —- kr.68-ríU font — frt — kr- Bab fahér_ kr- Bab tarka G kr Ke-B^frllaxt ,\'ka*aBsígt» 8 frt* finom 9 frt. Zanmúlintt frt fri kr Sno - kr fin, m- 1- frt. Linirti.ü; - frt kr. Kirah-li*. llfrt !ÎO l;r. K«- lauc kiisunífBCo .- trt kr. tinjiu iri -Mafha hus fontja \'2* kr. Borjú bns fontja kr S.\'r OÍi-lm.* fontja üli kr. .Iiih-im* fontja frt — kr. ^Sial\'Mia fontja 1Ü kr. 7.<ir fontja 4-1 kr. C?ibc párja 75 70 kr. Karca 1 fn kr. I.ud ...^inj 1 frt 4\'J kr 1 fn -20 kr. I.Uil liisof ¦-\' frt m kr. \'J frt M kr. Pitilta - frt - k r.TvuU-l >.;:i» 2 kr. MO kr Ilnrjuuya inTreÍB\'T frt "40""T"rrt 5D kr. Egy máz*a. »ri-iia 2 frt 30 kr.; -J frt 2ü kV. Epv köre Miip IU kr Stalaia 1 frt kr. Ujbar vidükUnkbüli akója á frt t\'>-hor vi-dékfínkbcU ak.ljn 8 frt. A napVkanizsai váró- tanácsának árii^VKÍkf ^nyvíBSl-KialR-----------SZICETHY" KAROLY, biztiií: Ér4ék- ésváltofoíyam\'.:május 7. oB/o metalirpies G0.7Ö; 5% nemz. kölcaöu tí9.7f»; 18G0-ki álladalmi kölcsön "90.30; bankrészvények 723: hitelintézeti részvények 2b2. ÖO; London 12Ü.75; ezüst ágio 121.21; aranv darabja 5.80 kr Vasúti naponkíntl menetrend : !siar.il Harc* feU re-.\'cel ¦( óra ^a:©ti naptár. Május a-tól 14-ig 1870. Krk. N.-Kauiiaárft »upr.mii; -dűlutan 2 óra ri\'ípcl 1 lira délbui r/\'é/.ít M rcCK*"\' * -ira Jflí........ ±i r is. porc7. . ó;j . í.2 _ ¦ lo . k.iUi-i .nap- l\'r naptár -nlj IO\'! K-vki-i.ln tnnlra látni fogtok engoir Janna VI. ie>~2i. ^ 1 Vasárnap ; B3Sz\'. iázs.v. B 3 Jablíate - - - ,dy Aulouiu (i. HtAtris su. Sierr. p. I H-jtiif. pk. Hü, ! li ercsi Aip. .LSInrani-. ; Uonifác ,opr..iil>.íl di-llieii V2 < Fclolös szerkesztő : Wajdíts József. Segédszerkesztő : BatOffi LajOS. II K 1) E Ív Méltóságos darnvari fSlavouia)- 4?- Árverési hirdetmény. Zalanieine pi>lsr. törv^nyaióluének mint telokkunrri (JI2 tiAtétöl közhirní tiítetik, hogy a durn.viíri ¦ i liiwn.ii mtSnei>t!b<\'Jl Ö cita. t»©roerni-ü-3.ió §1 ^ 13,1 lő sHaJtis Ml kezdve eladandó. Venni száiidiSfcuzók .iuIkcÍKctnok ¦ roagnltnr egjîBtreseri ü méltóságává] Daru vár ott liririt-íiíítbe tettai. (117_i, líí\'nek mint telokkünjTi liatúságnak 5379=870 »«. alntt kt\'lt vipxine folytán kilxliirré tétetik, minz-rüit riojratb Jjiiiiis nac--kai|ltí.ii; likiiii: rű^rehajtatútiak t*m^ret1i>n Jnrtúako-ilásn Traiipnian Ö íöu .-ll-ni iTut f.t s járulékai iniuü fi\'trrrhnjtani (Icvr-l.qti tiaiívvltatiiwai :.f.l «r.. alani iKjkiuyvbiMi Traiiptunn OdllujlptrL-.\'.nek .- Tratipntan Lnjus, Traiipman Knilre, Trailpmnn T.\'.atfffe) küaijs tulaj jlonnul fölvett -i- 1 :t Ht,r alatti, rh.Mi,\'<i«ii itili frt. ». 1.....*fllt iapatlati birfkn clnrv.ir«i«4,. «UoiuIbI tetri». — rnnrk fopanatnattáaárn hn-táriJfiji\'íil 1870. «ri\'jttliu» li.i ^L»-ik, Br.ükflú<; esetiben 1870. úvi An.nmtu* h(r 25-iic "italijánnk niiűduulu.r dúí«IBtti 9 órája a nagy-ka ni wai "viirus lanáCsbárfUwB kitQaetit- uty iiaanáajü«j»»\', - Lugj- eaen birtok az alábbi ffilt«tolok iatirínt az >Un árrorúsen cjak! rbecsánMt Miil, a második árv.-rrm\\éi lunnbnn becnánin aliíl is\'cÍ"fog adatni, v-s bogy as árveriai clá-..dlt^z-.azvcio*^ri^iuau-..I^jn(iiKl-aíllL--Ktlllo Tt-reiia aMs\'inynak cun «ladaudu janikban illcüí él*-t f^gj"urinili liantmúlroaett jn(rát nnin nfli.rl.ítja. Arvereiíi ffltételck : . l-ür. A bírtuk rixelotfk kfllíiiNndatiiak d. 2-«xor. KikiálUlsi ár a tiecsár. \' -fl-mcnr.-\'10 n|n-tóli liivnatp/m,; IH^endí;. v- ^-Bicr. A_ v« vii frlek a ..vi.tnl/irt 4 r«*aletln>u lefizetni kilt «Insci;, l"^y-mii!l.;..na.l-b5 n\'saletet As .árverés bufujceliivul aa árron\'sl foganni osi tó birú ur kne-re, a Ü ik rí.i*l«tut aa árv.ernstiil liártim, a íi-ik rószlutet ais árí-o rístlíl hat, u-l-ilt rénzliaet az árverísttil kilonrt/h.ír/i, a mindenkori v.\'-Márf bátralek »t n|o knmatnlkkal. a bánatj,,rriz ar. nlulno résiletbe sy.ilmittatilc\'. T \' <; A« \'iirv«r»a«* egytbl. fMtítrí.L p.xdtc telükltlliiyvi linlANiignál, sa iMBV-kaiiiBBiii t. vár-iBi tntiái:sná! ineútökiriBTllotiiMt. ICliyiittnl n kik nx.cUrvuruximl." javnk iránt tulajdoni «ll(-v nuU -iBüi.yt.vrvíiiyesitbetnl T«;ipi,-k, fislliii-auink, Imgv ig^iiyk.irusHuiki-t \\ liir-. detmnny kllw-étátnlélTekúlolBo napjától imitando Ifi nap alatt nyujtitiik i bi;, klilfltilintt \'egyiíilHl a vótobír-fltlnsü.K6r« foglink "lltauitLitni. \'I Véirra f«lsrólitüilnntí nxóti -jelíálcigpB hitolczíík;. a Itile nem a te-IcklíliiiyvLbntáaág ii^kbólyúu vagy annak k»xiitfl»sit lakunk, inisxcríiit ¦.fL¦v^0.fl\':..^.V?g*^.:hll<általival dCffiTdR rk^i.vUdtetéslík -régntt, n iilllilflág aichtiülyin PHigbizuOat fBiidnlJ«m!k,ált nnnnk\'nnvAt atielndáalg-jelBuJaAk be, "cllViikoiili oiotliún a lirvataTí^fciuavöMtt gnudniik álta.1 fognak kvnvinultotni Kell ZnU-KgorKoge.,, I8QÜ. ovi április líd Q ?11 tartott telek"kOnyvI t«n-finyii6k,uleséb(IJ; - r~--^ ... gyakorló fogorvos umak, Bécsben, Stadt, Bognegasse Hm 2. Tekintetes úr!................, T. Kérem önt postai utánvét utellett nelcera négy palacz-Icut az ön liitüut\'i Anatherin-szájvizéböl küldeni; azért for. tinink flnhöz szrinólyesfir, mert már gyakran kaptam hamisított szájvizel különféle. kcreskcüúsoklicn. .............. (,a5G~f.) , Tisztelettel Titz Kornélia, ---- \' ca.kir. alezredesnő,GraVA\'ttem9gasse -VÖOI. Egy paíaczk ára mint eddig I frt 40 kr. o, é. RAKTÁRA K \' - - eaen, kitűnő tuiajdoiiHágni .miatt mimlDnlltt, sőt Nématoraxiig, Uelvótin, TOrök- és Angolors/-ág, AmcríkA, Tlollatxl. Nulgimn, OlaaanrsxnE, Kelot-és Iiél Indiában méltán órdembflt ulismurésben reSíftsulö csikkek láteí- _____________ "•¦h valúdl éi friss minőségben: Kaphatók : .Nagy-líaiiizniin : Ilnlns .I.\'iM-e.f gyiigysr-eréni, Kiísonborg, UusfliiMil A., Wnjdila J., Wnlthcli. I\\-ncUiofJr ua\'\'tlbhWnra A. urak ko-reak.idúsében. Pájián : T-nbepen .Tv ICeXiUtmtTCH"; Slnjar M. JVeías A. Zali-ügürBZL\'gttii: Isi\'h\'i ]•\'. K-ydgj-n/.oréií. - 1vjtprone»lii-s \'.Worli cyíigyasDT résB. Vnrasduti : IhJtur- gylígyseuréxi. .\'SaitutrQyllrgyflii : Nötliig. SI1-\' megen : Dorner Knji\'t én StniribiíríijiUy L. gyiígysnürésa uraknál. Sxuiu-bathalymi, I\'íllieb L\'.JinncK gyógj-sx"(trése urnái, irátár/írrldékf 3x;-Gy«r-^" gyfin; Fibii: E. VesapnWnben Meyr iisj_T.nii.xkau,. ,6a Outhard Tivadar tini. Sxúkoifalidrrár ; Li\'gmnun < A., ItrfiUn. J. gydgj-síorésiíok. Lov«*7 Herúny: H«ifllor gy.\'igyg^oréai. Knluitsit : tlurváth K. (ryogj-SEurosx. Kuca- kométon, itnoMuid _.-iigysjí!tr.éH_x.....JluiinMblrjír :., .Támmisr Pakson t yU>nÍn^7h\'^hMcré^ ICnnnniHloii: lloreátli J. ^Knpo-vár: KolituJ.", Kftgl, Iteliid gyógyitatíréinT^ SargTR^!.r-Xfrnrina--A.7"ílriiliirty gydgyre-rírai"* ÍJonyliádon : KjamoHn .1. TulnAn : rt.lnvarír M. siigtuvárott 1 llarwartb Ilajáu:MlclLÍlaftli HL ús.Hurzhld lial, llurxog\' IgnAcx. l\'éosotl, ZidI-nay W. ós ü. Zácji, Ölpükh gydgyaxür.s.. Vidéki vevőim különös megelégedéséről elég tanúságot tesz az 1867-ik évi postákimutatás, melyBzerint 15,000 pustni küldeményt és 18tí8-bau 19,800-at adtam fel. L Bzámot egyetlen idev-aló üzleuMiáz nem érte cl. Minden nom tétBző tárgy visszavétotik, b ez uj bizonyítéka a szigorú becátllotosscgnok ! Hogy n cttalnbra számítolt hasonló ősegeket ne na enyém gyanánt vegye n it közönség, kérem akövetkesö pontot* czímzéhl: __.........____________........JOlD^MAfcTiA.BjfcA.Jfrat^ ................- Tessék csak egy próbát tenni, és az alább megnevezett tárgyak olcsó áráról a vevő meg fog győződni. Minden árli a legjobb minőség biztosítása mellett aüatik «1. Itt a legjobb gyakorlati és fényűzési csikkeknek olyjnngyBzerü választéka található, minő Bécsben naaonló nem létezik; gondoskodva vnn itt fiutn és üregről, ugy, hugy csekélységért szép és alkalmatos ajándékot nemcsak hölgyek eV urnk, de még minden korú éa állású gyermekek számára ezerféle választékban találhatni. Árjegyzék mindenkinek, czime pontos megnevezésű után ingyen és bérmentve küldotik; nagyon előnyös tehát a vidéki t. cz. lakosokra nézve, hogy egy példányt megszerezzenek, miután abban nemcsak az ár, hanem minden a raktárban létező czikk pontos megnevezése is található. A szétküldés utánvét, vagy a pénz előleges beküldése mellett történik. Légjö^slegüjaljb gyártmányú különféle czikkek kivonata. Bóosl bSráruk a legjobb készítmények, fjél kézitáskák- accél-ab-roucscanl, 6B, 75, 90 kr., 1 irt, 1.20; legfinomabb eliagríii bőrből aranyozott rárral 2, 3.6U, ó\\20, 3.50, 4.50, 5 frt Legújabb penziárezáR lo,i;o, 80, 9Ukr., 1 frt, a legfln. 1.2Ü, 1.50 a, S.átf.y bankjegy tár czák GO, 80 kr., \' 1 frt, L&0, legfinomabbak 2, 2.50, 3, íjT&Q.; zsebéeU ]eqyiétiÜ5y\\tk tO, 15, 30. 25 kr., légiin, bőrkötésben 30,40,50,80kr., 1 frt. Dflbányzfl«Sfc.ók 40, 60, 80 kr., 1 frt. 1.20, 1.60. utmtsftál erős bőrből zárral 2.20 2-50. 2.ÖO. 3. 3,80. 4.50. 5 frt. VIzaatlaN utlBŐrSadSk alkalmai berendeléssel 2.40. L.80. 3.50. 4. 4.50. 6. 6 írt. Fényképi nJfemmok legnagyobb választékban. Díszpéldányok. 10.12 14. 18.\'-Hl frt Zsaéli-BlbDEIi Mindenik album, ha kinyitják, 2 darabot játszik el a legújabb s legkedveltebb tánezda-rabokból, nagy operákból, kedvesen csengő hangon. 1 db 8-adrét lO frt 50, 12 frt 50 kr.; 1 db 4-odrél 15, A legán. látssetéssi taVfieSvett ackroraaticai üvcgbőLbiztoa UterG-vel 1,2—3mfldre4. 5.50. 7. frt. irsasppik sárral 1. 1.50. 2 frt.; ugyanaz Lgen gyakorlatias fahtaare-léasel 2. 2.50. 3, 3.50. 4. 5 frt. HiHgY-ReeeeBafr-ett minden nőt vairöeszk Ősök kel csinos külkiálli fásban 50 kr 80 kr. 1 frt, 1.50 kr., 1 stBÍ (; külőubOzC horgolótűvel 15 kr.; 1 Otnl 2 Tagy 4 köteg kötőtűvel 10 ja 20 kr.; t ettlf 100 különböző varrótáréi 20 kr., 1 horgoló-és ru-hajegyxéil mintakönyv üO mintalappal b kr. A regi árnak feléal 1 pár legújabb formájú vÍ2a,irancxiaporcellanbót "40:: 60780.TTri.1.7.0. ii^-yobbak 2. 3. 4. fi frt. Zsebhlziszerk.tii^i^nl éa anélkül drbjii 20. ÜO. 10. 50 lülkr. Legjobb minőségű vastag eisilst.* lemezzel ollíluTí ohfoa-az3st, jóláT-Iái 10 éri folytonos használat mellett. 1 tuczat evőkanál 1(! frt., kávéskanál 9 Irt, ken és villa 27 frt.; 1 pár gyartyafartó 4 írt. Egyéb chi-nai-eatlit tárgyak gyári árért Ezen gyártmány szin- é* formában a valódi exűathtlz lm*onIó modorban van készítve. Gyakorlati olcsó ajándék- A \\eg- A ház jeligéje : I ujabb bronzöntmányi Írókészlet Vi drbból, 1 nehezítő, 2 irólimpa. I ] hévmérő, ltnzsser, 1 tolltörlŐ, mind szépen készítve 3 frt. Legnagyobb választéka báli-, színházi- és séta-legyezőknek. 1 db egyszerű éa erinos 30. 40. tiu kr. 1 db azép festéssel 40. 80 kr. 1 1.20. 1 darab pompásan kiállítva 1.50. 2 2.50. 3. 4. 5. 0 frt. legjobb tohettfr-tápgyak. Fran ciia scappanok különböző illatokkal 10 15 20 :ú 35. 40 kr. Legfin oosmetiqae (FLxatolr) dbjn 10, 15. 20. 25 kr. Legfin. Ulatszerek. KBUtl viz jóminőségbeu 20, 40, 60. 80 kr. 1 frt, úgyszintén minden-dennemfl más toilettetárgyak a legolcsóbb árak mellett legflaesaba kaatBak-fésüL Egy fodorító fé»Ü 15. 20. 25. 30 kr ; egy sQrfl fésű 20. 25 30 kr.; 1 nyeles fésű 25. 30. 35 kr.; 1 tartó-Íésü3u. 40. 50 kr. KSrömkefék 25. 30. 45 kr.\' SelyeEJ ByillBld^k arak szájaira 1 db fskete vagy színes 25. 35. 46, 60 kr. Legdivatosabb aclyem-char-peok dbja 80 kr. 1 frt, 1.Ó0. legjobb nadrágtartók, tartós gya- fcoriatf,- 4- pár angol eternitről 45 GŰ. 80 kr.; selvembŐl 90 kr. 1.2il. 1 frt bO kr. Legfln. alpacoa - gyertyatartók. Magasság 4", 6"(6", 7", 8",9", 10". 1 db ira 40. 60. 60. 70. 80. 90 kr.l f A legszebb flenwtlni tapoax asztalt gyertyatartók, l pár 1 .ím. 2.50. 3.50. 4 frt. Ugyanolyan kétiguak a legújabb minta szerint 3. 4.5. 6 frt.; 1 gyertya megtakarító alabástromból 10 kr., aljjal 15. LegjsbbZseblámpák, igen gyakorlatiak vóduvcggel, mely nagy sugárkor* ad 60. 70.80 kr., négyszeres vüdüveggel 1 fri, 1.20. LítazerészI UvosSvSk jó üveggel, melyeken egy fel mértföldnyi távolból is kivebetők a Urgynk : 1 db 40. 80.1.20 kr. Nagy végeladása egy bukott cser- gyapjmsövetből 190 kr , 1 nagy elnyttbeüen angol loazGnzövecböl meíyaek telyomfánye v«n, szép fogan lyuval 3.20. 3.60 4; legj. lyoni selyemszövetből 5. G. 8 Irt A legsz. napernyGk divatos kiillitissal minden Bzinben dbja 1. 2.55. 3. Ugyanez Iegf. minGség 3.50. 4 frt. Valódi brltanla-kasalak t,tgi- Az olcsó tárgyak is lehetnek jók. ment minden méregiartftlmu anrsg | tói, ezért nem uxidcál, mint más fé- I raek, igvn tartós s mindig fehér és fi fénylő marad, 12 db kávéskanál 80 § kr., 12 db gTprmekkanál ÍJAK 2 frt: | 12 db evőkanál 1.30 kr ; 1 tt-jnnTÜ | kanál 30, 1 levesmero kr. Lenjobb angol totlkések drbja 2.\'. :tó.45. 60. 80. 1 1.20 kr. HSIgyekaek néikQiaihetleti.Hiilgr toílene-azekréayke, nagy, fioora fi-nyesitett. zárral, tÖkörrel felszerelve. Mindez a legén, minSíégbSl ö«z ssesen csak 4.50 kr Legjobb szerkezeti cilnfecskea-dfik níUtülöxhetlen minden háztartásban, I db gjermekfecskendC kr^ 1 forint 20 kr. Igen Baszoáiaato Brakaak. 1 egye temes borotváló tnüette-szekrényke fölszerelve. VsJádl tajték BZJvar pipák és szd- pékák, szép fagon, finom metszéssé.\' darabja 50. 1. 1.50. 2. 3. 4.5 frt Tö kéletesen ellátott dohányzási készQ-ieiek valódi tajtékb.SI bűr^atyánkö-vei tokben dbja 3. 4. 5. fi. ti frt Valódi tört korállok t^gfinomabl minőségű 1 sor 1 frt HflröteÜea és Eieflia valé 1 bogy i következő órák, melyek két évi j.\'it állással adatnak el, a jegyíjtt árat mellett logj.\'bb minüségürk. Salun í.rák bronsból Qvegboritekkal eg; kisebb 2 frt; 1 középnagyii. 2.6(»; nagyobb 3.20; 1 legn. 4.50. L\'sinos . Politeohnikai és gyakorlat! találmányok. r. nzabadaimazott Chafl-er)me.ly 1 l/l büv. liossau, máfl által egymásután tU- bronzalappal 1.4M;ugyanaL ébrt-ss lovel 1.60. Valamennyi íti ki van próbálva a hozzávaló uebesitSkkul Zaeb-bBVBlérík tokkal epyü" da rabja 30 kr. Rámák látogató fénykép ékhez. 1 db középfinom 4, 6, lU, 15 kr, 1 drb legf. franrEia20, 30, 40. ReOdklVwl ül0Mk-aJ»rouzni,lria dobányzókészlelek. Egy aaivarál-vány (rom-alakui. harautórló tttii-saer és egy csinos BEÍvarpipa legűn. Ujtbiil össztsell 1.50 kr, rt Valsdl alpaccfl-kanalak. l tursat evflkanil 2.40, 2.80, *.«*>- 5 R- 1 tet kávéskanál 1.30. l.tiO, 2.40 kr. 1 ItTHmerG 1 20. 1 tejmer.". 45. 61». Ezüjtlel bevont férakaBttlak, rae-Ivck mindig fi-béren maradnak. 12 ,l\'h nagv evőkanál 95 kr.: 12 db ká-%áakwiai4:>kr. Leafls. angol evSeazkoiGk. i wst úba luglalt 3. 3.Mh 1 tnexat bivaly-,áruba foglalt 4.60, 5.50. 6 Valamint kovóg id5-T<"1 .••?ülüll a gyűlöl-, pu-kjik \' nagy hntsat Ictti-k a mllv\'elt világban, épen ugy a vllig. I\'.ii\'/on nagy kere-it»cgnek (Vrvend s az fU\'"t jóval felillmulja „ sepot-félr zsebpisztoly, (gvú; ni "\'üstből VBrvo, egy kiti\'nj Ara 1 irt 50 kr. ÖuuedveaitQ tolltartók. KűlOu tintatartó r _ nélkül folytun lehet velük írni ; igen ajánl- : ható olyanoknak, kik házon kivül használják, mint: orvosok, plébánosok, kivatalnokok stb. kiknek iráfl beli inunkájot Van Egy darab. 12 tuczat tnllal együtt 1 frt 60 kr ElDst gyűrűk ték vagy fekete emaillirozás-al, költüi bcliratul flserelmví\'el; \'flEilmára, — letstéA szerint. Igen alkalmas ajándéknak raló. Egy darab azép tokkal 1 frt 50 kz. : Oratargyak, mint vbsuü loeomobile wnggo- W^V nokkal, futva 1 frt 20 kr.; futó bárányka gyapjúval 1 frt ; más állat 00 kr. ; futó egérke 45 kr. Fogfájás , bárminemű , azonnal állandóan egszűnik a berlini fogrseppek használatánál. I A jótállás annyira biztos, hogy nem használás éneiében visszaad.itik. miért i.t e szernek i-gjetleu bárban .bad hiányoznia. 1 flveg ára HU kr. i*\\ Igen fontos minden háztartásban a legújabban feltalált fényesítő kenöCB.melTlyel mindenki a legkönnyebben s a legszebben kifényesítheti rígi bútorait stb. 1 katulya ára, mely elég egy egész garni\'arára, 60 kr. Megjegyzendő még. hogy e kenGra romlásnak suba yincs kitéve. Ez8st fényesitS-QOlyú, kilünŐ 5ier minden eghomálysnlt éres-tárgy újjá és fényessé tételére, arany és eaüst-mÜveBekn-\'-l nélkülözhetlen. Egy drb ára 10 kr. m—™. Valamennvi óra regulatuía s reguláit nap-H$Wróra compassal. mindenkinek alagjobban ajánl-raert e bizonyára ponto* órával minden mecha-nicns órát megigazíthatunk. 1 darab ára finoman fényesítve í\\ kr , , . . yűadá-por. E por alkalmaxasáua! megtaka-tunk idÖt. tSülUkat és pCBlt, emellett a leg-elonv még az. bocv a rnha "okkal jobban L. ujmt kQsÖniégea késiflletnél. 1 fontos eso- Amerikai palentin tÜuií BEerkezetŰ o m; -a 40. frtig. T ur biztosító zár, ki- b^l-lré. elfpn biz- Gvaboriatiak nadrdirot roi védik. - Eg aadrág-yédák, mely.-dó járásban az cipisakr.lá.qtól ya. i 2"\' kr. . I . gl kanalak) Eb angol gyártmány, Egyúttal figyelmeztetem a t. vidéki vásárlókat azállitó osztályomra; egyedüli üzlet ez e nemben, mely által a legkisebb s legnagyobb hizomány gyorsan e egyenlő olcsón szállíttatik. "------ - --- Bécsüon, Prafirstrasse 26._ tZ ELSŐ tüSTRlü BIZOMÁNYI OZLET: A. FRIEOMANN Legjobb győgytápszerek köhögés, étvágyhiány, gyomorbajok, ideggyöngeség és nyálkásodás ellen. Hoff János udvari ssallltó kaspontl rakiárának Oéiöbcn (405—b.) * ü. KArntneriaK 11. Enzesfeld, 1870. január 2. Fölkéretik, hogy ScbOnburg hercxegnft részére t% flveH-nifllötoUivonntot küldjön Wlnter. * Czbrkowj 1869.- deczember 29. Az Ön malátakivonata betegségemben az engem ktraelA f&drvontó|jnÍnt legjobb gydgytápH&t-r ajánltatott. Szíveskedjék tehát nekem abból küldeni. WAnitdra Orbán, ca. k. törzs-őrmester és katonaiépitési felügyelő. l^pc^I^k (Magraronizág,) 1869- dec 3. Kérek nekem postafordultával l\'/i í°nt malátaegészségi csokoládét és mell maláta-bonbont küldeni. El kell ismernem, hogy eicn készítmények nagyban enyhítek kOhogéaeniet, Kisfaludy Teréz. . S.-A. Ujhely, 1869. deczember 2. Midőn két év előtt leányom éívngyhiányban, I Syontorbajakban és Ideggyönge«égbeii szenvedett, éa minllen alkalmazott gyógy-szerek., .daczára látható lesoványodása következettbe, utolsó kísérletet tettem az Ön , raalálarklvonall egéfliség-BöréVel éa annak halasa oly kltflnü volt, hogy 13 üveg elhasználás* után előbbi egész&égét teljesen visszanyerte és annak még inoat a Örvend. Mivel most magam is nyálkásodásban és köhögésben szenvedek, tehát szíveskedjék az idő csatolt 14 frért kitűnő mnlátaklvnnatl soréból egy ládával-küldenL Wohrizka Márton, magy. királyi nyug. és városi mérnök. J;- Szeged,,18691\' november 27. Kérek 28 Üveg maláta-kivonati egészségstirt, Szives-|-kedjék míelöbTj intézkedni, hogy kltfinö egészíjégsörét itt is hniiilsifatlmi niiiln- Inégben leheeeen élvezni PorsxóftZ Jőazef, reál taiiár. ¦¦" _ - W" hamintáw ét utazd* eüen. MaldtakL$zit- lAll»nn UaAK monyaim Utazta czimlUin meg vonjjUvvonds: - aVIiaiIlI IIIlii*~ Nogy-Kaniifláu; Raicfautkal C. é§ Boieiiborg & Weluch urak koroskedésében kapható. nulgil. ntan ángul ollók ó, a legtiini omabb ¦ :iU kr. 1 o!l-\',-láiirz lU kr. Nag> előnyt iiyujtanak a legujabb gép-lra-H0k. megkiméltetílnk az unalmas hegyrzéstŐl t biztosak lehetünk, huiry as ón bfgye nem tűrik. Fgv db fába foglalva \\u kr. Cnontba fojrlaKa ára 1.1 Ur T-ilUnórai és késsel W kr. - 1 megtöUntt tok, n.rl«- 3 hónapra elegendő. 10 kr. — 1 db nnio radir-Lum>n> >\'s runk számára 5 krajezár. lábakat nedvességtől megóvni miiulen- k ajánlalus. mert ez az egészségnek A MetzKer fél.> kiíflnŐ b5rkíszitósni,-dnáI, ns.*!, athatatlanna teszi, u^y hogy a hosszabb inrká a nejvessu güen a neilv behatása nem érozhi-lű, " méinak legjobb mertékben elégtétetik. E^t üveg Sibiriai fagy-batzsara ; esen Sibirial.au Dollin által rég idő által mely már Auslriában is több év gassuáltstik s mint a legjobb es: agy ások s daganatokia ff lett i hely hasenálati nta-iitással 50 Kitűnő fény máz kantHehukknl vcgyitvr. -•gy a bőrt tartóssá tegye. 1 karulva ara 31 1 fontnyi Legújabb Llgrolae zsebt2z-azefszára,a leggya- írlatibb a maga nemében, nem dohányzóknak is ajánlaton, közönséges tUzsseruzám kellemes kis formájában egy lámpával egyesítve, mely néhány órai égűanyagot felvess, ugy hogy gyakran edőjövő alkal mákban hamar világot gyújthatni. — A esekély á; gyors terjedésre van számítva. 1 db. ára 5U kr. Perzsiai hajnövesztő-azCf, miáltal nzűrke ha ¦jak rögtön titaÍL-s szerint barnára vagy feke érc lesthctűk, és egyszersmind a. tirméseetes frissesé ret visszanyerik. Nö"J nyékből készíttetik a tl&éktesei tasálmtla i.i. 1 csumag utasítással együtt felül ált balz, i jó ¦ Lsgojabb rozsdapor jótállással. — Minden **^™- rozsdafoltok eltAvolitasárfl vnszonbol, selyemből s más kelmékből, ugyazinteD aceíl- es "vaa-tiT .gyakból. 1 caomag,35 kr. t .-. m^Hk Klnden látható lesz az uj zsub-míkrOBcop áltaL Darabja 40, 60 és 60 kr. Burgonya- ós alma- háiuoz?-gépJ- metynimlen kiállításon Parisban,Lon-1 donban és Kew-Torkban az elaC\'jntal-f mat nyerte, minden tetszés Bzeriöt,II papir vékony formában 60 darabot | hámoz egy perez alatt; csekély ára jj van arámiivá. Bulya más-fél* font — | Folyékony enyv. Minden háztartásban nélktt-iBibétlen, miáltal a kfilön-féle a háztartaalian előjűvG11 apróbb hibákat magunk igazíthatjuk, —\'Ez enyv éTekig eltehető éa hidegen alkalmazható. 1 üv. ! ára 25 kr. Angol börfétiymáz. Minden bőrnek hajlékonyságot adni és egyszersmind fényesíteni. Egy kis 15 kr., 1 nagy 45. Ca. kir. szab. pecsetOZappan, mely bármi néven nevozendŐ pecsétet minden kelméből kivétel nélkül nehán/pillanat alatt eltávolít. Ezen uj kéazít-ény hatására nézve, felülmúl minden eddigi hasonló-gyártmányt, minthogy a Legkényesebb szint is sértetlenül hagyja, és azonnal megszáradva, szag nélkül marad. — A kesztyűk tisztításira ta különösen ajánl-ható. 1 Üregese ira utasítással együtt 40 kr. ~" - _ Általános tisztító por, melylyel minden erezet, arany, ezüst, pakfong aczél in rezet tisztítani fenyesiteni lebet Egy katulya ára 20 kr. ös&Z8f3g$L idSorak csinosan készítve, mint egy salonóra, a szobát díszítik, az időjárásit 34 óráva\\ előbb mutatják. Ezen száz rang szAz-tói^ önő-irattal dicsért mü ára dobozzal g5 kr. ÜU Párl&l egyeteoCS ragasz, nemcsak az Üveget, irczellánt követ, tajtékot, fát stb. leggyorsabban egragaaztan!, bogy az elválbatlan legyen, IianetQ különfélék egyesítésére is, például fát ereseiéi, üveget akként porcíellánnal stb., ugy hogy testté váljék. Fakéija ezen minden háznál nélkülözhetlen szernek csak 10 kr. UgyBJSZLa ragasz, folvvkcnv állapothan igen kitflnG, ÜV 30 kr. ^ff* RaganyOS fogkefék minden foggép éa más hasonló anyaguk nélkül csupán tiszta vízzel a fogakat fehéren, siagtalan és egészségesen tartják. A nagy forgalom miatt dbja csak (SÓ krra tétetett. IP^" Szfibélyzd, a tollat mitiden kézben és papírhoz igazítani, — ugy, hugy ugyanazon tollal a legfinomabb és legvastagabb\'vonásokat Wief véghez vinni. — 12 db 24 kr. Bb$* Valddl aagol tollkések, 1 db két kés«el 20, 30, iU kr. 3 késsel, 50, 60 kr. legfinomabb 3 késsel GO, 70, 90 kr , 1 frt 4 késsel 80 kr. 1 frt, 1.2» kr. gLE?, Legújabb angol dugaszhazó-flép minden erőltetés és reszélv nélkül lehet az ílvrguk dugaszát kihúzni. Egy db íly czélszerű eszköz ára 1 frt. ÜH?"- Legfelsőbb helyről szabadékozatt méreg egorek, patkányok, hörcsögök, és vakandok kiirtására. Ab eladás jótállás mellen történik. 1 nagy pléh-ssolencs* 1 frt a dió-Olaj a legjobb, bogy a haj ruganyos*igában mcgtartaW\'k s a világos vagy szürke baj sötétre festessék, a vegyészi készülékek mind ártalmasak. Van jjj sseronesém n nngyír-lemll köí(Ínséggel tndatni, bogy | hamisitlan , friss , kétszeresen finomítói! dió-clajból raktáram van. — Egy kis Üvegecske ira 25 kr., nagyobb 45 kr. Gyökeres szer a tyúkszemet legfeljebb B nap alatt nyomtalanul kiirtani. Ezen újonnan feltalált szer felülmai minden eddigit, és ezért jótállás mellett adaj tik el. 1 katulyahaaználati utasítással együtt t>0 kr. ^ ÖrBkBs JBgyzőkSnyv. Legújabb! — Ezen perga- maut.levelekből készült könyvecske beirt lapját vizes ujjal le lehet tisctitiii. 1 db szépen bekötve 35 kr. diszesb 9U kr. Igen finom bör-etul 31/3 hűv, hosszú valódi lajt-szerekkel, t i. pipa, flaivarszivó bornstránkŐTel éa dohányzacskóval stb. ára 3 frt 80 kr. Gs&> TsIvajláBOtt ellesi védő angol tinU, mely a febár-nemttjelelás után aoha ki .nem mosható — és a rulia frifla. «zine mindig megmarad. Minden háztartáshoz ajánljak, 1 Qveg ira csak 20 kr. BL9* örfikbs SzIvortartÓ, angol Hodronyból , szépségo tartóssága, különösen olcsósága miatt a dohányíÓ nélkulözhetlan tárgya. 1 db 30 kr. bőrből aczélkör-ettel GO kr. TRAIGOTT FEITEL első bizomáiLy-üzIcte BÉCS, Kirntnerring Nro. 2, gegenüber dem Drasche-Haus. Kereskedők ía vi.zoatcl&dúk oagj engedményt nyernek. (SS7-6.7. Wajdits József kiadványában N.-Kanizsán megjelent és általa minden hasai kereskedésben kapható : Halljak b szép szút, czimü mngyjtr fclkÖWBÖutŐ (toast-) könyv, ára 1 frt! Rajtájuk, vigadjunk l küzkedveaaégü dalkönyr ITLík kiadása. Ára az 530 lapra terjedő a diasoson kiállított zsebkönyvnek 1 frt 20 kr., dús aranynyu-máa- és aranyBzcgólylyel 1 frt 60 kr. detneráoz. magyar királyáig füldlo-Irisa, hltolen adatok nyomán ára GO kr. Egyházi énekkönyv, 115 ogyhiti éno-kot tartalmazó, Il-od kiadást ért csinos aranymtilJiiEÍflflol kéfliitott rkUnyvccflke ará ÖO kr. Magyar vetSkártya, ahires Lonormand czlginyjósníitfll 32 SEÍuo*ott képpel, magyar aláirásaal, ára 50 kr, Hadtérszolgálat Katonai tankönyv > ára ÖO kr. Hirdetmény. Somogy megyében fekvő Miháldi helységben, mely Nagy-Kanizsához két — komárvárosi indóhelyhez egy \'órányi \'távolságra van, a volt urasági pinczáben arab vasabroHcsps: jó karban levő n Ml u » hozzátartozó nyergekkel szabad-kézből eladandó, - jelei 2,H darab 50 akós, 4 darab 00—70 akós os 9 darab: 1DO akós. Kíizelobbi tudósítás. Nagy-KanÍzsán-4akozó olohrottaál volíotö. - ¦ •• TÁltNOK ALAJOS, (414—1!) i . ;óasá(T Igazgató. \'"M-ETH\'-S. * \' leantifljtjib vászon éa fefcérpjroU jyári^aktára, • Bäwhen, B*iÍíeil*arm«trfl*Bi- 89.¦ b1. • bétsckodik li t. cz. kbcőa\'régttt utfra igaa elunyus nlknlumru bKJ^l-,l \' mextotni, melynél ;_ WW- ^ becsáron _ ff <• t>ll(«t>i(4k mellén hiMÜin váuon in méglepO azúp un es női Mldraemttt aieroiheMi. ApamntnaJc előnyös bcsXL\'it.iího tís olcsd űankmrd kflvetke«tóben uan kellemes helyzetben yen nevezett f gyír -jalcplog, (nig ^:kélklet tsxt) bogy: e tekintetben jutányos ^AiTft ncWe. r«ödblvalll nyújthat! mi a/kbVetkezd árjegyzékből ! (T- . . \' it Uthití: •:\'f * Vászofrárjagyrik. ldh SOrífB#í«Mrit«tían tiatoa bne»ir 18— liftig, mást csak fl—\' ft a lep Í©ottan cifüjtint inb Ift Wrtätitfa Btl-/ JOSEF WAJDITS in Gross-Kanizsa 4_c \'i- iií ,! der i^llllflcriptínnh-RomiiD 18-SO". 1G-JŐ „ E4--2H ^ 30—36 , 28-32 , 30—36 . 34-38 , 40-48 . 52—60 , 60-80 9—10 , tí- 9 , 12-14 , 14-1G , 15-18 , lf-lS . 20 - 24 , 2G—30 , 30—40 . réseknek 24 2á. ktitaser annyira a és kocskáiva. , fiO ~ii; íebírítetlanjokésJ-á. ftövít vitaon „ , 80 . hh. eiwi-vissoa , Y SO B jalaa axllaaiai ráaann . , 80 , kiL rnrab. tíhod . jC ~ ¦ . 84 B irlabdiciérnatiaion „_ Sr „ 30 rumb. caérnavásion B I ,60 - * tissla feh. or. lenvisaon X 60 B finom írlandi axBvé* s „ 46 „ hoHándi uüvéa legalkal a masabb uri ingekre . • 1 i*W a br«b*ntinBTt!»leg*n-." "~ 4 lejjobb ís legtartósabb, L¦ ami csak látszik , > B^DtUdTtÜi nagy rábuztékn * Icgnehesebb rnmbargi sso 80, 36, 10, 45, 00-60 írtért darabja raclyok azonba. bwaflltb tannak. 1 db 80 rSfös igr-kaiiavAíB mindenféle ¦etnekben csikó bacaár 14—18 fii moat csak 7—9 frt a legfinomabb. :> 1 4b 80 rSfoi igen finom és tartós pamnt-siOvetü atlas-grapli, bee sár IS - Rltffas 33 irt most csak 9—12 frt. s 1 db 30 rSfBs angol ahirtiag (¦chifon) igen finom éa oly tartós, mini i sámon, beesár 16—2* frt, mott 9—12 frt. L lM»f4«iÍlkali ItpeaS, 2 roT (féléi, 3 rGf bossin, csak 3 frt. Zsebkendők árjegyzéke. L- 1 tskmt tiainusebkendü 1 frt 20 krtdl 2, 2.50, 2. 3.Ő0, 4, 5-t\'. inig a ibb,- - ¦ ¦ --..........------ - - _tutiat ugy ronburgi viiionxiabkandő 3, 4, 5, 6, 7 frtig a légiin 1 tanai legfinomabb fehér fjaacaia battiíst-fcendök, ajour siegés^l-l, 6, 10, 1S^19 tfrtíg. 1 taesat saiaes viasonzjebkendG bnmdthassnálók számára, igen nnutn <-s tartós becair 8—12, inegi»ereih> t5 4— G frtig a Icgtíu"mabb 1 taoaat batiial vaitonsiebkendC. fehér vagy sxines sze^tlylvel f»al. ¦• 6, 7, 8, 9, 10 frtig a legfinomabb. ^ FértV 8 rröigy-ftn^rflemük árjegyzéke. 1 nSi Ing jó vásionból 1 frt 50 krtól 2 ft, a legfinomabb. 1 nÖI ing kitűnő mmbnrgí vagy hollandi vászonból finom szív-, vagy kereaitaUku moat biraiéasel ciak 3.50, 3, 4, 5 ít a legfinomabD 1 kSri ing, kitllnC rumburgi vagy irlandi vászonból, legelegánsabban kéaaitve — (aa.ngyneveaett Erzsébet császárné ingek) most csak 5. ö ________8 frt a legfinomabb. _ 1 aSl éji felöltEí) corsette) kitűnő szép, most csak 5, li, 7, 8 ít a Wgí ~1 TtBi abreaioknyik 100 kfllönféte párisi minta szerint, tigy szintén a mu-ájtalándsan kodvelt azegbe vágott a okbyák himetve, varrott siegisse most csak 3, 4, 5, 6, 7, 8 frt a legfinomabb. Hölgy pongyolák a legfinomabb batiatból, valódi valencienni ctiipkével cmál>lstp himaett betétekkel a legújabb én legelegánaabb c nemlM-n, 14, 18, 24, 30, 35 frt a legfinomabb. H51 nadrágok finom sbirtingbűl, vagy vászonból apró aiegéstkkel, va^ bimaístkkel kitűnS kiállitis, most csak i, 2.50, 3 frt a legfinomabb -UrUngek gallérral vagy anélkül, fodrozóit mellel vagy simán kitűnő lin. __tj*ifaiibál» tnuly..ípGa_j)ly tartós, mint a vásson, fehéren és atineive, most csak 2^0, 3 frt á legBnomabb. —Uri Ingek, legjobb rumburgi vagy irlandi rásionból, — gallérral, var^ fl BmUkttl. — simán vagy fodrozott mellel a legújabb diTat szerint erősen varrva, most. csak 2, 2.50, ^.J, 5-6 frt a legfinomabb. TM ingtít legfinomabb batlal nieTlbetéttel, legelegánsabb, a ml csak létetik most csak 6, 7, 8, 10-12 frt a legfinomabb, Uri gatyák Igen Jó..és tartós ráiaonhol, félig -magyar szabáBsal, — nn ¦¦¦ csak 3 frt 50 kr, egész 3 frt a legfinomabb. TJrl gitják, igen jó ét tartós váaionból, magyar szabással, nagy ölepji Ktit e»sk 2 írt, 2 frt,50. kr. a legfinomabb. ;~ 1 htfiati uri Inggallér, a legelegánsabban, éa legjobb divat szerint, m> "cmk 2^0, 3, 4 frt a legfinomabb. 1 tacsat uri kéxalŐ a legelegánsabban és legdivatosabban kiállitvn. nu o*ak-4J0, 5, 6 frt a legfinomabb. ^&L*\\rri\\r 25 ftig vásárolnak, egy finom hinizctt but- T CtUÍVs tiszt-kendőt; 50 ftig, egy csodastép kávékrazlh-tet, t. i. kivé abrosi (hozta, illfl 6 kávékeudövel:) 100 ftig vA-tárlok egy tgeo finom caechmir-asztalteritőt kapnak ráadásul Ingek "vagy uri gallérok megrendelései! él a nyakbdség kitm-mlú. ¦- • Tiastelt vevfiim kényelme kedvéért, a2 oly fehér nctuükert, "melyek nem jdl illának a testhez, vagy bármi oknál fogva pum tetszenek, ax értük fizetett ár bérmentve viszaküldetik. — Kivá-iJiál^akésiletberilevő vasmákból min tik küldetnek^ A leveleket kérjük eztmezni : 3VST«R>TitTi S. BOCS Botbenthurmstrasse Nr. 29, Maria Theresia Ld schwarze Papst. V: bem illabmcii bit[cs seliaiierlírli Hphilnfiv.jiuf KHchli-htlIchrn TliiKHnrhcn berulieuduii ttaSJptit\'* Sowjéir ft« blc ííaiftTtn Mi,ri« ,ThiTe»l«, rt(Sr l^jgSftlfltr @am(,^beTcn flmba — íiamctllltó ber unftctWiir Josef. Um blcfíftrt BTUpptrcii fid) bit btriibmtcftcn Dcrfencn üjxtt .J>of(ä; (8 etttrottut fii) not ben SBIiítn ber l.\'c[tr bic {iDjuitrijiitu uub ©canbate "itntt 3cit, bit eimvltCuiig itt fanatiiítu Cttruä auf Sron imb SPolf. Jüdji rainbctts OntII[íí[ mejoi fcic mtiteren, in bit ßonbtuitä cinjrrifttüsen ^Jftfonen: Krater Jlciiartu». „ber fd)5nt Sípujüitr," mic ibn bJä i\'olt nennt, bet in feinem politifácn e^tgeije nád) miniftctiellrt 9itiientfc6a|\'t flrebt, bitje aber niá)t burd; btMÍgeniiütcn SJeittíI jeiftljdlcr ISclrali ju cntidicn mrint, ftc ira ©egenüjciíc burd) (rntflammung aller mcnícblidjcii íciben[djaften, burai btu Uraftuts alles bieder ©tälautten ju er rinäcrTlbiftj "ber jetolifcSe "SciSHiater ber ihriierni, bei Sciuit Puter Ignai. geiftlttöer Diríttm ber fluímilrfciűen ffeufibeitä» Grjmmii(ton, roctdjee 3nfU&i*\'otr in feiner üanjett 2<6rctflid)fcit lennen lernen, bn brare Stfimutfbänbler Jnsef Strnssser, ben feint ftrfinbmig bn falicjen GHlftiint in namtnleft? \'Unglülf pjhjtc, enblid) Eva, bie »amitin, jeneájmjelíttBí Stwiíi*. Pftit. Sngcl unb Tomen, unb beren ^.\'fiegemuncr, bie bcrudmgtt Bur-zelbáaiU\'.HHriandel. Tiefe unb eitle anbete ^crimen auá btr (Seidudue icuer 3«t finbtn in brm äLVrte Murin i\'here.ia und il 4\' i Mchwnrze Pnpst ibre pifanteiten lifiarantrifliien. \'J)iil einem 23ene, es läEt fid) bio\'rr Stcrnan cm irabrbjft rcí.jrcücí :cfiaubilb nennen, unb rccrtni bie Vcfcr benfelL\'cn ren tn: erficn big jur-le^tcn i3rilc mit\'angerbciücm, ítrtf mifcnccm ^luereifc ttrfclgen. Dieser OrigiBalreraan H-gcheiirt ia circa Iß Lieferungen á 3 Bogen in schönem grossen Oct.vfortnate, jede Liererung mit eioem grossen erTectvollea Scenenhllde ausgestattet nnd in lllustr. Umschlaj geheftet. Preis jeder Lieferung ri/ujr 25Jn,.ii. W. Besteilaegen Bimmt jede Bochhasdiiing entgegen nnd besorgt die Fort-Setzungen pünklfich. prachtvolle OELDRUCKBILDER als Prämie. A. HA.RTLEBES\'9 Verlag In Wien. ¦41*-- I ¦. 250,000 l.iiHMio liin.nt*). »irr 2tl.lM\'. 3-szor T-=z(.r !jO<>ll. ^I-szlt i-.zur 1im«i. l.kj-szur - ._Ezeunel- van^ízerencs^m a t. cz.\' közön- -iB^g-tudtára adni, hogy Keszthelyi vasúti . állomás pályaudvarában; SZÁLLÍTÁSI ÜZLETET és ;VE\'á.K E1VE S K E\'D É S T ¦ nyitottam;--Raktáromban található min- dennernir fenyő-ópületfa. deszka, lécz. tt|p-^Metra,-;iAbfak, padlók, kerék talp, kallók, szőlőkarók, fasindelyek *más fanemüék ieízállított árak mellett. Klvállslok egész épületekre nztiksíges afaUitíaokat,>::~— Ezen üzletem meghntal-ltinrnttja,2 ki. a pályaudvarban jelen van," teljísiti^az" eladáaokat, tía cz_ímem;.íili|tj:_.le-vélbeli -meijreDdel(i9ek<.\'t pontosan tcljesi-tenLfog. LK.VtlYRL JÓZSEF, Fogjunk kezot a szorencso\\ el! inirtt tunvtjr\'.\'iut-űvt a: u:i^\\ p\'.;lizklsur>v*lá^: a tlicl m±ga xa^m — ki>rm:invti\'>l eogt.>di\'lvi g %p SÖ* v& ^ biztuíilvii van. C\'supan nvcriMiienviík It^jiifk húzva ¦?» p^ihií vezve kevt-a bmuipnk aiatt 2>.-J\\ h i n vt.rt-nitmiv. iul-I v jckorasau) a todv..tcmcnv 2.>*>.«i-ü0,00O, 40,00i>. Kki. „\'.>.«XMi. 15,000, 4-szer l^.uuü. -ö-**>r n.hj. Dl.H.lO, 3í)-!)zür :(OU). üli-szor ^\'»K \\ öOil, 350-attT -JW, líJ.2m.Szor 11 Irbbi búzása ezen tiugz alhuni luztoáitutt pt-nzkisorsoliisnak liiviiuilüsan elbataruztátott s már sm-öJiaLs 18. ós X©-óna. lesz, melynek áru 1 t:^ész ertdeti álliiii.aorajegv -1 ft-1 fél . 2 ft. 1 nepy.-d . r 1 ft. osztrák érték készpruz boküldése mellett. Minden medbizások a It^pontussabban teljesíttetnek és mindenki tőlünk i\\z eredeti álliirusorgji.\'^yL\'l kézhez kapja. — A rftndelménypkhez a h(.\'Z7.i\\ kivántatü tervvel ingyen kedveskedünk, éa minden húzás után küldjük a hivutnios eredményt. — A nyeremények tizutesc rügtüu állami biz-tositék mellett eszközöltetik, é- lehet az érdekelt kívánatit szerint htizzá küldeni, vagy u vuiünk "ESzokutteléaben luvű osztrák blrudiilom nagyobb helyein felvenni. — F.z^n forgalmunk a Bzerencdévul van megáldva, mert a nivid idő óta, 3-szori huzácnál, ?1 fonyereményt kimutatás szerint fizettünk ki. — Ezek szerint mindtinki igen egyazdrji éa. szerény hozzájárulással tarthat Bzámpt az osztási rösztve-vésben, miért is o kiizelléVű unzns miatt kérjük ft reö-delési beküldést mielőbb eszközölni. (íli)- \'2) : SteliMlecker S. és társa tűku valtti üzlet Hamburgban. Ve vés- éa eladási mindennemű állampapíroknak, vasúti rédz-____ . „ véav ea részlet sorsjegyeknek. „ ....... 09 A tévedést kikerulei tesszük azon megjegyzésiitiket, .liügy semmi hasonló az államtól vnloban bizloaitoil pénzsor-nolás a fentebb irt napon nem Jesz, éa hogy mmdon kívánatnak kellőleg megfelelhessünk, méltdztahsék mielőbb nzercUcti ál- lam sorBjflg^\'einkre becses megrendelését tenni. FéntebbUtU. Hkdctiicny* Az első cs. k. azab.\' Harmonika gyára KLEIN JÁNOSNAK BECSBEN (Neubau Ziegler-utcza 17. „szám) ... \' Ajánlj n a\'legnagyobb-, vájáaiték-,kal* ellátott kézinaarjjjnika. raktárát -hozzá tartozó uiügántaniilhaté lával^ÖHözekotve tübb mint8001egujabb és kedvelt zenemíivekJífll, melyek az utolsó fordítás ezer int betűkkel vannak ellátva; továbbá mindennemű chroumtica hangokra igazított kéziharmonikák zongorajegyekre, szinte magán tanulható iskolával, - ugyszinto harmonika hármonieumok lábra b bajtríval végre legfinomabb szájharmonikák sat. Mindezekre bővebb felvilágosítást árjegyzékünk bzolgál mit kívánatra ingyen köidünkí rióküzlet: Czlet: (Stadt, am Hof Nr. 15.) (Pesten: Kerepeai^it 3. uimr) Mint egyikét a legelőnyösebb éa legazolidabb vállalatok-nak tijánlja alul jegyzett bankezég a Hamfalirg államtól engedélyezett és biztosított nagy pénz kisarsolást tübb mint i%y millió 718,000 tnllérr >I. A legmagasabb nyerési eaély tesz: 230,000 m.-vagy 100,000 ezüst tallért, fón veremén vek : 150,000; 100,000 ; 50,000 ; 40,000; 30.000; 25.000; 2: 20,000; 3:15,000; 4:12,000; 1: N,QG0; 4:10.000; 5: 8000 ; 7: 6000; 21: 5000; 8: 4000; 35: 3000; 126: 2000; 5:1500; 4:1200; 205 :1000; 255; 500; 2: 300; 353: 200; 13,200: l|0 stb. stb. márka: vizesen tibb mint 2U,000 nyeruméiiy fog néhány bú alatt tervszerüleg kihúzatni, A kihuzutt aurajegyek felénél többel: nyeremény jár. Az OszJet beküldetvén, azétküldők „eredeti ao sjegye-ket- a mriju* 19. és 19 én mrgiörténű búzabhoz kovetkezú szabott ár:ikun: 1 Egy egész : $ frt. — Egy fél 4 frt. — Egy negyed : 2 frt osztrák bankjegyben, a legpontosabb szolgálói biztofli-iá=:i mellett. Minden résztvevő tűlera az államtól biztositott L-n-iieU sursie^vet kaj));! kezehtíz: minélfogva ÖSSZB DefTl tévesztendők azok a tiltott ígérvényekkel. Az eredeti t>-rv minden meurendelcshez ingyen ml-llekeltelik, és a nye-reinenvptiuzek valiiiuiot a hivaudua luizjisjffrvzek pontosan m.-irkul.t-in.-k - li Azun biz.-ilom iolvhin. molvui e sorfije^vek rövid idö uhut kivivőik maguknak, jeleiuekeuv megbízásokat várok, 4.-» a legkisebb ineíbizasok. a legtávolabbi vidékekre is, pou-tr.-an tt\'íjí\'dittetnek. — Sr.iveskedjenek tehát az illutűk mie-lubli bizalmasan közvetlenül alulje^vzettliez fordulni; j^-caolX Haas, Staats Effectenhandlung in Hamburg- MA7 Árverési- hkdetinéiiy. m -3,2) lA biuiíitjjcuz a v/itclÁr \'ra-^vcit lürtokwk a ipii után jnró bér biu/>i \'a tettlt-jfes bi SIS/ (i /B70 (4(10- J|,3 \'.Nagy-KimizBa vároá tvazékoréHzéről \'kilzzdtétetík, miszerint néhai Tóth T\'heréziának Auerlmch Feruncznönek liugyntéknilio; úirtozó, a nagy-kanizsai 787. tjkönyvben JiOJ. h. r. áz. «. 5;tfj. házszám álo.tti, 1(100\'frtra o. értőkben"beesiilt, — n varandi tit, tízában lévÖ háznak nyilvátioH árverés utján! elndása elrendel totyén, cnhok teljesítésére T ó. fiiajus Üíi-ka, s a mnnnyiboii okkor a becjiár be nom igértetnék f. évi -jupltis hé 20-ku iniridon-kor reggoli;.ff rtra ftkolyazinén tüíötott ki, ugyszertttnind a venni Szándékozok figyel mez te titok\' hogy 10°/,, .bánatpénzzel mugukut éllássákiS\'iiz árverés meglsozdi\'wö ölKtTTTtikBTtífitt.HirVéiiyssiélti -tkná«oV\'U-i^kwéi^-lnfixiOTtrk\\- Ai^fvoreiii- fuHŐUilek a törvényszéki irodában^napookiritmogtokiothelök. ¦ \' Nagy-IOinizBán"i|i!70;mart. 2Ő-án. 1 l , .. ¦ «/ ATV-ÄIIOSI TÜI.VjtNVaZÉK, \'WajdiU József kbidó, U^-\'-7-éö^omd^ nj\'Oiuátiá JN^igy-Jiuiiizaau Viimpccu. telekkönyvi ttírv/MivBíókének 1Ö70 év! april liú 9-<ifl :.:i\'.i-7»- ííáin alMt kai M\'-ptúh- f.jlvlán lti.ibirré trtotik, miascriul oóhai \\h>h,;ir MibAl.v, Píic-áii clbolt li\'lk.-« ÜLlkóitüiiK-k kOrflmúrc ZaUmerjvo \'ir^ntr.rvru_víi;t-Iíi?nek 1870 t\'-vi január lo-áo CJlifjbti\'J uúrii aUtt kelt \'rég-zvB_f folrt.\'iu u tnusliifvi.\'Eett lirttiíli.ig\'yó ba^yatúka javára felvett,.s a s/..ii)!.;itlii.!yi ^1-ik mára tjkben bcjcKyi,,tt 105 llal "áramai jelllll 7ö. -7.;iin li:í7.nak Ultdtlui.-k. u.\'y az l80ílJiai3 bsz. hí. polgárt b.nok-.Unsik r>i,l,t\'-n\'i-it i\'lárverti.\'ae n k.\'ivctkeiü árverési feltételek mellett, I. i \'d.jcy a rnn Líjrdlirt birl.,);ok epjütte.i^n 4910 Trt- becaáron fognnk kikiálUüni. bánatjit\'iizill a bcrsámal: liz^ilrúsic lueadC ; — a vovőfúl a li-litíd ii;i|i]ái(il ki-íilv,. r,«/u karualoió vt-ielár ecy bannad réazct a loű-ti.i].!:ii,\'.l fs/ámilotl 1.1 a\\[> alatt. — n máii.dik rí-«let«t a lefitéa uftp-j.it.M wáiLiituit kút li,\',, . _ ?1 a liariiwlik róoiletet síinto a luütíia naji-[láti\'ú «iamiir.it níjy b,*> alatt Vasme^v^ teIsklüinyvi liat\'.aáfjánál, avauj s o»et.:n nz\'í^vlök kezeire Ictistimi tart ősik. — lati résxletúim írté bctudatni. — A \'vevRnek a napján azuuiia! :;t.i\'latunk airal. hogy as aaok tv a» lirvorés napjától kojilro Ct fojja iltetníj liátttrláa jifdífr csak a ftritchM biirltisí ?3 baszonbOrltisí fTTsra líd esek lejffriaval" roEbckOvctkciui, de visinnt .tartocik.a -yarS woo ídÖtSl keidííb a birtokkal luposblatos .iiiiadenoenia-;kpet«i1iekst^>e-\' lílyrkíít U vijieli,i;"ií ktnrfltnri "iÜe\'u\'ket, uprv az árvon\'aí klíitségekct "U ¦\'{.\'iiztítni. vs a vC\'-.ílár luljfis lfifiiéliiiiiir a 75. siámi) lakhásnt és mellék: cpülfilait;\'teljük bstraviteitbün a ttislüír ollcn" saját kíllti.\'gún biztoaitanií :naitá.«l irrni.ilvánj- ]t") uap alatt n OK.eyel\' -tctckkliiiyvi liatoaágnil A tiilajdonjopink vtvíJ javára Iceiidű bekeblezúsc az árveréal íVltétoIel; ttfljeaiió-sírpl hlrntnl))iSI enzkiST.iiltOtni. ?3 ha a vovfi he árvonSst trii\'k!u;k_ yU\'jfiít nt!iii_ teuiil\', _lina -Úb. nbbtai. a báQat|n;nz elvesitélén MM, n\'i.á-Í,m-f"tt\'birktlíolf árvcriizíítf. l.ániu-lyik -\'rdi-klett fúl kérelmiire^B í ktiltíó^ni ófl vaaitSlyírc iijból cl rend élendő, én cunk *gy batáraap *i\' int\'Hi\'it lii\'i-aáron .ilul in niyginriamli\'. árverís utján eladatni foj-ilt-endt?lti-lvűn,_he árvorán fogannUisitanára olső batiridiíöl 1870 éti bú 1-bí; napja, ?8 BzUluérr esetén! máeodllc JiRtáridűül, 1870 fivl jitlins -i-lk napja mindenkor diílelfítti i) urára Sztimbatbiilyro, a m?eY*t tpleUkíinyvi liiratnlbn lütUzotett nmn lioteá adással, hogy (a fennobbi birtokok az ólon árverésen cíftlt bo.-sárnn, ra\'py "áion \'folUl/á másoálk rvprósen nzoiiban hiicaáion alul -la! eladatni foffnak. A mi nr. üláivítrezeritlb\' birtokvk iránt fcnnájlii berlini, éa ha-íoiibi\'-rlrui flífrioMi\'aektít, áa a búrlök óa liasaonbárlŐk neveit illoü, oit» ízvf a/, lírvrn\'zni kívánók Zámbnny Kct.iB ttimc^oudiioknál, 8komb&t* rly*-ii fi<lvilá;;<i4há.4t ürtiri\'zlintitek. l\'^\'yuital nzon j« It ál ojroa bit el.iíik, kik nom a telokkílnyvl ,ha-¦ aáü tutikliulyúi, \'vagy aiiuak- kllr.fl.ílnia laknak, TolliiTBlnalt, -liQgy -a Vt5-ihir ick.HztiÍHii jillialmáyal K-midű kűpviacUutúatj\'k yígatt a tclol^kOiirri nlúaái; sKÍUlinIy.lii HziniibaHiclyoii laUiV megbiiiatt.tt rondoljenékj éa- aaok i\'Vi\'t (\'« Uluíaát az ^lniláai|; Ián bnjejcntBi\'ik, Jnltitliojry yllcnkoiíí oaotlien iuuvozuiitKI ^\'iiii.liink általfoffnak\'kiV\'i^**™\'-\'. WV\'^Í inlitduünk, kik a lofoRlalt fonnebbi javftk iránt ttilajdonU v/i(íJ" i\'iáfl, ijrímjl, avagy «la(íbbaé(ri jogokat Arvó iiyebüliutui- ytSlnok, atln-tín \' fulbivjt\'lifhk, butíy l(íényl(ore(ijt(lk.it\' c-miil hirdetméiiy íilt\'i Jtiitolánnk , pjAtál ¦ azántltanilá íö ntij. nlatt, r1n(t!)baép7i bnjplcutiniliyoikel I»idi(f n«j liiKiiaá^ukm tióft-ü aa. irVoréa. kozdoti-l^, liabár ktl+ítn órttrttrr ííni iióiii Víiníttik ia(1 Y«apioffy° tolokkdiiyvl tílrvúiiyaiséUéiiál bonynjlaáki . Urilíiiabüú iu.uk a. _vsÍKrBluvjtáV fulystiHU.-iníiii gálölvánr ffgx^dUl^a ^á*el*>\' ri)ltl*li»(;írii fi<Knak\'iilaáittittii!, \' 1 ^ VaamvUJ-o Ulrvi,jij*»síltit( mint t«lukli-»tiyvi h«tósápi»k-8jwmb«*-liülycu lö7g i\\i sprll U& U-iu tartott tlUaél.Jjl. \\~ CZÉDLÉIl )UHE. baly. cin; Nagy-Kanizsa 1870.\'május 14-én. 20. szám. "\' »? Kilenczcdik évfolyam; ala-Somogyi Közlöny Kiterjedve SOPRON- és YASMEGYÉIRE. ^ -a szépirodalom, kereskedelem. Ipar. ^azdászat, tudomány ésjiiüvészeX.©rélíől. ,vi,t » gyakran Báafel vagy két ive». öaerlieMlfli Iroda ú» kindú hivatal: WÁJÜITS JÓZHEF könyvkyrjflkeiUflél.en. Országügyi lapok s nemzeti nyelvünk rgy veszélyben forgó iulnjdu-iiánnk kérdéen-. B.éch.njl. A nemzetiség kérdése már bejárta a megyék zöldaszlalait. Jó lenne a nemzeti nyelv tiszta, tősgyökeres fentartását is az érdekeltieknek tárgyalás alá venni. Mikor fog már elpattanni az ország-ttgy naplóitól annyira felvont hnr, s mikor fogjuk a józan ósz termékeit tárgyazó tudományok, B szépmüvészetek lapjait pártiba-golni. Oly kérdések, melyek megoldása!; s a megoldottnak érvényesítése mindig az idővel éréstél feltételeztctik. A mi olvasó közönségünk, ugy látszik, már mindenre fogékony ; csak ott nem az, a hol nemzeti létünket hirre emelő szellemi fejlemények nkarnának virágzani. De ezer fájdalom! uiucs üld megértse a pusztában kiáltó szó-jatát. Mi lesz végczélja a megtántorodásnak. mely az olvasó közönségre egy idö óta oh bűverőt gyakorol, különösen az országügy terén ? Mutatja a tanoda porát magáról lerázta ifjú nemzedék, mely csak addig tud n nemzetiség- s talán még;\'mhazáért és val-lasért is- lelkesülni, mig a mindennapos tir szágügyi dolgok ki nem verik emlékéből azon hazaszeretet, nemzetiség, s bitbecsülésre buzdító előadásokat, melyek majd a hit- majd a történelem, majd végül a magyar irodalom-, s\' költészcttanártól ragadtak reá. Ez állapotulighanein magvát hordja ama siralmas szemfedélnek, melyek az ez ügyben sokkal észszerűbben gondolkodó s intézkedő nemzetek boriihatnak reánk. Fontoljuk meg, mi czélt érünk azzal) ba akármely zugba fordulva, mindenütt más és más czimtt.de mindmegannyi országügyet tárgyaié lapokra akadunk ? Tegyük a szivre kezünket, s\' beszéljük el, mit az őszintén sngalva jónak javat. — Varniz-üzéreknekegy nem legdicséretesb tulajdona, mely önérdekből forrásszik se tulajdon az irék egy seregére napjainkban varázserővel bir. ¦ ¦ ¦ \' B baj mérges féregként rágódik előbbi irodalminknak minden önérdeket nélkülöző jellemén. Azért gyógyírról kellene gondoskodnunk. < Ez pedig másként alig érvénye-sjthető, mint ha valamennyi országagyet tárgyaié lap párt szerint egybe olvasztat-nék, Lenne annak egy, vagy ha kevés, több már elismert, jellemes, érdemeket gyűjtött, orgjágosan választott szerkesztője, a ezen egy lap uolgáltatná az országügyi dolgokat azéles e házának. E módon méltó gát vettetnék a ná-pontai mind .nagyobb terjedelmű irodalmi visszaéléseiméit"; Bőt talán azt is cléTfiBínölí; hogy orazágunk iHnWra is növekedni)^ Jfprt minden esetre - kiadónak es szerkesztőnek országot szerződésre kellene lépnie. Ez esetben nem leünének elforgácsolva »« erök.g maga a lap jövőre is biztos kutfor- • Előfizetési föltételek: Helyben háikoB .h.rd&fluU es vjdekr. poatin kaidra Egén érre : ö frt — kr Fél élre - - 3 „ - „ Éyneejedre 1 . - — rás lenne azoknak, kik ne tán ez idó szerinti történetünket akarnák összeállítani. Holott a tóvárosi jelen száoius lapok — értve az urszágügyeiket — alig czéloznak egyebet, minthogy a szerkesztők s kiadók átkos tulajdonáról következtető külföld a k-gruubb jellem bélyegét süsse irodalmunkra. Nem haladnánk-e jobban, s nem érnők-e előbb utói a külföldet, ha az országttgynsk íróinkra ható varázs-ereje száműzetvén körünkből, kiki tulajdon szákmájában tökélyesitné magát ? Most pedig vegyük eló azt, a mit íróink még nagyobb hibájául róhatunk fel. A magyar nemzeti nyelvnek kifejezésekben és szavakban való szegénységét, szükségét akarják a külföld előtt elismertetni. Mert hiszen akár a bírálati, s szépirodalmi, akár az országügyi s más szakbeli lapokat tekintjük, mindannyian tömvék idegen szókkal, ezer meg ezer magyar embertől nem értett kife--jezésekkeli És-mindezt ugyan miért teszik? Talán azért, mert nemzeti nyelvünk azok visszaadásában nem csak hogy nem szegény, de sót tulgazdag is ? Meglehet azért, mert a szótárokat forgatni restelik. De még az is lehet, hogy fitogtatásból dobnak majd minden mondatba egy-két angol, franczia, olasz, meg még a jó Isten tudná minő nyelvből vett szókat s szavakat. Pedig ha tudnák, hogy olvasóik közül egy kettő érti, de százak nem értiü, mit akar; ugy soha sem bo-szantaná őket rosz tulajdonával. Fontolják meg nagyra becsült irók.mit akarnak ezzel elérni és hogy nyelvünk ily sebek ejtése,szólásmódjaink mellőzése, megvetése mellett nem lesz önálló nemzeti nyelve hanem zagyvalék. Mert nem fogjuk mondhatni felőle azt, a mit irodalmunk\' története oly büszkén tanít, miszerint a főnrak beszédjét s iratait-ngyeftik az egyszerű; polgárok, mint ezekéit amazok. Ily visszaélések ntán tehát nemzeti nyelvünk közel van ahhoz, hogy sajátságos tulajdonai közüli egy gyöngyszemet elveszítsen, melyet más: nyelvek nélkülöznek. Ugyanazért szolgáljon e czikk bizalmas felszólitáskép Íróinknak. Ne tévelyegjenek a hamis uton, hanem térjenek az igazra, s ne törpüljenek oda, ahol nemzeti nagylétttnk semmi dicsérctest nem arathat. -SZERÉNY! ENDJUi. Az egészség és hosszuólet, megszerzése, _ megvédésériek sarkalátos_ alapszabályai. Mi az élet ogáazadg nd 1 k(l 11 kdrdd egykor íigy bölca orvoaátdl: „toljos nyomorú-aág, fAjdajmaa -kUzdolein" fölold ; „mert hol -egefluégVJlMca, ott fíaaztidnu .minden -kincs;" Éa ugy van,-roortWég a. dnajraatlag aüm Alvuz. Iiőt teljűa dlotororaokot egdazacgij gyakori hdbu-ritáaa mollett, minthogy ragyogó araíyakho-lyett ft minduntalan jclonlkuző halál draütefltiit kény tolón lélokráakódva azáinba vonni, tudva azt, hogy a.azonyedóa nom máa ólolroviditoaadl. Bél Hlrűetósels A kat haaálios rrrtrt Borért 1-eEÖr 7 kr. tor fi ra minden tiiváhbi beiktatásért 5 kr dij minden egye" beikTj.t.-Wrt 30 kr. .Ny.lt l«r. dija 15 Hirdetéseket elfogad: N.-Raalzaán: aKiADÓ-H»VATAL.Pe*ten: ZEISLER M. Bécs-, Hamburg-, Berlin-, Majna-tB.-Fraöltrurt- La Basa ben: HAA3E.N3TEIN & VOOLER. Lipcse-. Bern-, Stuttgartban; rfACHSE& TÁK3A. Bécsben : OPFLL1K A . mondottak teszik azükflége.-üsé, liopy azon teremtett lény, ki élet-örömeket kivin élvezni e luldun. es léuyi liivat;ísiinuk a lehet<j-Béip^ ni tízféléi ni, tekint.-ttel legyen azou nar-kalatca élen-eadi alapszihályoi; iráat, melv«k állandó efréaiaógtít éa hi)ü3zuél;;tüt képewk-liiz-toaitani. Dióhéjba Bzuritva a jú tanáiaut, az nlribbi kilételeket jnondliütom surkalatud életrendi alapazabálvoknak. iné.g tiiidig tüjtKz halározntt-aággal, mert v* kagyumányukból rueritett adatok tanúskodnak a mellett, hogy azuk, kik hü követői voltak a niegállapitutt elveknek, ma-gaab életkurt értek azoknál, kik de na hallgatva a caalhatlaa tapasztalás adta jó tanácsra, ezt hidegvérű kónyelmüséggel tapoaaák lália -ikkai:_ A kívánt aiker biztomuiga tölteteiéhez tar-tozuak I. az, hogy az ember egészséges szülőkt^1 azármazzék. Kétséget nem szenved, hogy uz ember holmi bete^aéijn; való hajlammá] szülétek, mely későbbi években kifejlődvén, örökségi természettel bir, nevezzük azok seregét : •sülóktöl uröklórt betegségnek. A bujakor, görvély, az angol betegség, a tüdovész, köszvény, az ideggyóngeaég, esktir, máskép oyavaíatoréa, valamiül az elmobetegsé-gok oly nyavnják, melyeket a eziilóktól őrolíöl-ni és elaajáuuuii lehet. Ily lények ellenéhen nem marad egyéb bátra, mint óvatosnak lenni a házasáig! oljvgy-lűsekbcn Szülők, orvoaok ös lelkéazok gyakoroljanak itt erk&lcdi befolyást a házAfmla/idókra, mert tiltakozó trírvény erre tiinc3. Eszszeni elórulátás éa a jlivünok megfontolása szolgáljon óvatosságul a legközelebb érdeklctt feleknek : tehát a házas illan duEnak. II. A gondos az ü lói ápoliis. Mikép a gondatlanság által miadeo hanyatló, veszteglő állapotba kerül, és fordítva, ugy az emberis hanyatlik egészségi jólétében, ha az gondatlan bzü lók körébon nevelődik és fordítva. Egy parlagun hevert hu, ki mondhatni vadon neveltetik, nem részesülhetvén az édzazerü éa gondteljes szülői ápulásban, életre való nem fog lenni, b így egészsége, jóléte, életének biztonsága mindenkor a véletlentől fog függni, midőn fordítvn a gond telj énen istápolt azzal szemközt mint re-mekkep fog állani. Hogy miben áll a szülői gond teljes ápolás, elmondom alábbi soraimban, u. m. 1. Az újszülött az első három hóban egészséges anya Vagy dajka emlőjén tápláltassék, és ha ez lehetetlen volna, Lgy rész vi? éa három rész tehén tej forraltassék iisaze tápszerül. \'-"""\' 2. Kimúlván az első három hú, 36 hatig viz nélküli tehéntejjel kell etetni, déli érákban pedig húslevest magánJ vagj_ darjLyaL 3. Elmultával a 3Ü lfotnek igénybe Teendők lesznek a szokásos ételek, "Dlyankép, hogy elvégre a gyermek-a sorsához mért ételek minden nemét megözokja. 4/ Az első 3 hóbaü a szobát elhagynia nem szabad, mert a bőr.szőrnek és agyvelő káros hatás nélkül el nom tílrik a hideget, napfényt éa tv. meleg . küljovogöt, mindezek orbánezot, csust, Bzemgyuládást, agyvelő izgatás folytán ráügó gÜrcBÍiket idéznek elő. ö. Midőn * tej alta^\'J^lilkosABból más eleddekkeli táplálkozásba., átmenet türténik, a. gyermek rendszerén tömegbe tegazik, ínint megbetegedni stokott^tévua korában áfogzás alatt. BeAlTnak; hAnyial^aflUii\\nésí kolika és gür-ct^a ráűgások. - - Ily osotbbn legtaiiáeaoaftbh orvos tanácsával élnii » lm ^ kézgél nom volna, aiini pipi-tór virág forrizAlDlrkoll kéazitcmi, \'s czukorral, iojáönárgAval habarva buiwíui, U ujjcaipotiiyi egy kávés csészére való-forró víznek elegendő, melyhez 1 kávéskanálra való fehérezukor s egy tojóasárga habarandó. Iiendszeríut használ. ti. Az első 3 évben sok gondviselést kivan a gyermek legkivált fogzáa és a véd himlővel! btajjtád időszakában, azért is a szülőnek ezer felé kell gondolni és látnia, legkivált pedig arra ügyelnie, hogy testében sérelmet nB szenvedjen a fejét a napsugarai közvetlen no érjék, mert e kor az, melyben suk gyermek agyvelő gvuladásban hal \'meg, vagy maradandó lelki pyavalára tesz szert, mire annál bizonyosabban tarthatni számot, ha az izgékony agyvelő nap-litve által bántalmazta tik. ; Napernyő és könnyű szövetű íoveg elegendő óvszerek. }¦ Me^b^ad.yán a gyermek az első 3. év életkurt, helye van a test edzésének, mely, hogy in ikép 3 mi ezélból előnyös, kituutk alábbi ki-tétL-luimbÓl. - III. A testnek edzése. Ivteedt test-u- k nevezem azt, mely czélzatoaan oly állapotba helyhezteűk, melyben az öu magilt patika-\' s/erek élvezése nélkül jó egészségben éa hosz-aínéletberi föntartani képes, s így az élttviszon-tagságait káros visszahatás nélkül képes elviselni. L\'dzeni kell a testet a szokatlan hideg és — meleg, a fáradalom, az éhség és szomjúság elviselhotésére, még pedig mint alább következik, ugyan is: 1. Edzüka testtita nagyobb hideg elvíaelhetésére. Az kétséget nem szenved, hogy az idő viszontagaága iránt olké-nyezett test sokkal haranxább megbetegszik a szokatlan befolyásokra, mint az edzedt ; ez okozza azt, hogy a hideghez nem szokott ember minden legcsekélyebb léghuxatra, hideg szél, esó és jégfokra, csűzt, torok-fájást, hurutot, tü-dögy uladást, orr, fül, láb\' fagyást, stb. kap, midőn az edzedt, diadal teljesen megóvjji magát mind azok ellen. A 3 évet meghaladott gyermek már edzés alá vehető,azért megkezdhető a hidughezi ezoktn-tris, vizzeli mosás, bidegvizbeni fürösztés által, mely igy eazküzlendő: lovetkóztetjük a gyermeket, és arczát, nyakát, kezeit végig moa-Buk kut hideg vízzel, pár perzz múlva Bzárazra turuljuk és fölöltöztetjük. Tesszük ezt az év minden szakában naponként egyszer vagy hetenként háromszor. Midőn a gyermek többé nem irtózik a hideg mosástól, megmossuk a mellet, hátat, később a hast és derekat, yégre az utolsó végtagokat is. Eltűrvén a gyermek az általános mosást, szoktatni kezdjük á hideg fürdőkhöz, elvégre a hóvah dörzsöléshez. Az igy szoktatott test ogy könyen nem riad vissza a váratlan érkezett nagyobb és szokatlan hidegtől, kivált, ha öltözéke is e szabály rendelése szerint lőn -megviMagxtva. Tanúskodnak;\' e mellett a szegényebb sorsa emberek,\' kik még a téli zordon napokban . is födetlen fővel, rongyos ruhában, mezítláb vannak a nélkül, hogy orruk, fülük, közük éa lábaik, elfagynának, vagy más betegségbe esnének.. Nem igy áll a dolog oly egyénre nézve, ki már kiskorában, csupa féltékenységből szokik n meleg füvéghez, dupla mellény, két nadrág, pamut nyakkendő^ harisnyn, bunda, kesztyű és két rókabőrből készült mutfhoz; morttmnek teste elkényózott, fülüttóbb érzékeny lévén, minden hideg iránt annyira fogékqny, hogjK még az ablak hidegétől is\'élotveszdlycsati képes tnVigbotügtllni. • \'-" -~ \' „¦¦¦¦¦ Hu a Itidogüíik. ii^íu\'méflzatszörüUéiottosé^_ koiiybég iránti erjilogos hiiUlsa nom igen nagy... és nem hosszún tartó, azait. "olyan, moly az élt»t-_ imlkotlést fúlnom függeszti, akkor az orősitőlpg hat, b igy ciiélsiurü igénybuvétol dltaln*»0llöST hűtő minden mflsiurod éJurtehotjégi erőhiáuy^ ^lejp^vált, Jha ex iolmi anyagi állomány gyon-^ gtiMgen/puhaságon alapúik. Az- o határon tul emelkedett hideg fbilüggoszti az ólettóhotsógot, kicsapongó esetben dermedést, fagyást ca halált "ii ukoxl" «v Ezekből megérthotő, hogy »; hideghez ed-T^r\'töstnrhTdügiíök nom Hiiiiile1í~fbfeárképeB oHUrci káros visszahatás nélkül, mi annyit tea^ Bogy az edződött egyén edzéso daczára olbiza-. kodó ne legyen, r 2. Edzükatíyjtet adzokatlan mo-Jéghez, hogy~wnnak a váratlan érkezett nagy meleg no ártson. Még. a gyermek 8 évet magnóm haladott, a szokatlan meleghez szoktatni nem tanácsos, mert idegei, véredényei, sólymosa az agyvelő\' is izgékony, azért is nagyon hajlandó oly vértorTasapicra, melyek igen hamar idéznek elő agyvelő, tüdő, torok gyulladást, usdral hevült izgatott, lobos állapotot. Meghaladván a 8 óvet,edzük a fölhevülések szerencsés elviselésére részben a tornászat, reálbért pedig a szabad, ég alatti, .tartózkodás által. A ki nem irtózik a nap melegétöl-t nem buvék minden meleg elől árnyék alá, sőt dolgait Bem vonatkozik annál teljesíteni, az elvégre állán-dósra-elviseli a szokatlan-meleg behatását íb, csak arra kell gondolnia, hogy a [fő könyii szövetű löveggel, nőknél kendővel, kalappal legyen födvo. A meleghez edzett test rendszerint kevésbé fogékony a gyulndásos természetű nyavalyákra, azért is figyelem elől nem tévesztendő. ......A hidegnek meleg, a melegnek pedig hideg az ellentété, igy midőn a hideg összehúzó, akkor a meleg tágító erőt fejt ki. E két ellentétes hatás teszi szükségessé, bogy s hevült . testet hideg, a hideget pedig meleg ne érje kÜzbSeao szünetelés nélkül, különben reménytelen egészségi háboriiásra, életveszélyes betegeégre, tót rögtöni halálra is számíthatni. (Folyt, küretkeiikl Emlékezzünk régiekről. Két — még eddig sehol nyilvánosan nem közölt okmányt, van szerencséin e lap tiaztelt olvasóival megismertetni,melyek azon bizarr el lentétnél fogva, mely a mostani politikai s társadalmi viszonyok, éa az ezekben érintettek közt fennforog, — mint okmány, vagy adoma — akár á történészre, akár a humoristára nézve nem kis erdeküok, ¦Elsőjük a XVTI Bzázadbeli honvédelmi viszonyainkra vet szomorú világosságot, a midőn épen a legégetőbb szüksége lett volna édes hálánknak a rendezett véd erűre. Az okmány. lG40-böl datálódik, midőn a TJ Ferdinánd uralkodása alatt 1627 september 12-én kötött szőnyi béke cllcnéren törökök többszörösen rablótámadásokiit iatézvén.Onodot eKRanfcnekvirotoiiány bfemryirjH, mely bogoly- ^ázalqrtn^ol^e^akváBT^s^ok^Vlevó -szá; • ¦•\'•¦-¦\'« - • ¦¦ » - t-• ----- -1* —-j-i ¦Lj^kj8zapontván, lehessem ITapotbau és bókéségesb: éa Gyarmatot felégették, a az által a különben is vallási viták által sanyargatott országot védelemre ktmy szerkók. — Hogy n Imrcziás Murádnak lfj40-ben__töxtént..lialnluI ejmlyette a bélkcszeretübbrIbrahim zultánnak tttinra lépte mily áldás volt hazánkra nézve, azt é,pci|,az ¦" J\'LV^rötonlnay^iinniyirjH, mulybeu^oly-katönnsagrúl lótetjk omlités „ki elszökött a ho pénzzel"-és „semaga,solova, se azunszáma olyan nom volt, a\'nrivul megtelelhetett volna a szolgálatnak." A béke 1G42 év tavaszán niegerősittutétt ugyan, de azon körülmény, hogy a szerencsétlen 1 i p e s o i c s a t a az országgyűlés titrthntá-aát meghiusitá ismét nem engedé meg, hogy n „.vúgházak" ügye jobb karba helyeztelek. Hyunek voltak hazánk viszonyai két szá-zad előtt! A második okmányra nézvebővebb magyarázat nem szükségeltetik, mert hisz csak oly rövid ideje annak, bogy a Boeialis élet ezen nvomosztó jármát lerázhattuk nyakunkból! — Még nagyon is érezzük utó fájdalmait, — mik nék végképeni megszüntetésére — hála a józanságnak, mely felismerd, csak egyetlen szer van : a népnevelés. Ez a csertózurzödérti okmány nem utulr--helvét foglal el a kuriózumok közt. tvuriuínm ! - De olyan a mely u józan embert körívekre fakasztja! - S ilyenek vultak údf*i hadink viszonva. alig pár tizedév előtt ! . . - I. ÍIoiiiotinaiDrua;etbJnini^ gróf in^arreeti- -nÁll* parancsa !-inros megyéhez.l&40- „lllmtrissimi, Reverendissimi, Spect&biles, Miicnitici, adroodum Reverendi Generusi, Ej:-regii i\'t N\'ubiles Domini, Amicí Vietni, Fratre-nobis oUservandissimi!" .Servitorum nostrorum paratissimam com niendationem ! Isten minden jókkal áldja meg kegyelmeteket- - Az mi kegyelmes Urunk >\', FöUégéutík kegyes gondviseléséből értettük mostanában bizonyos leveleit érkezni e Részek ben levő nemes Vármegyékre, kik kfiziil Zcm jjléu Vármegyének szi\'iUót Üj^rai^eutis Mcnsi-. publicálván Vice Ispán ur ő kegyelme, többi között intimálja 0 Folsége n |>articiilár\' ezt kegyelmetoknok declaralnunk nem szUkaé-ges. — A kuniak azért kegy ólmotokét az ő Felsége levele ób parancsolatja mellett tisztünkből mi i» loiiuirálnunk és intenünk is az ő Fulségo parancsolatja szerint, m:itunUja azon partuulá-ns íuömreetiótTnentül hamarább, hogy a Vug^. reetiót,\'e mostani idő mivoltához képest, kiről j lényi minden jót is eoneludála rzen nemes Zemplén j vármegye ugyan jelenlétünkben. — Ugy hisz- | szűk, azért hogy ő Felsége kegyelmesen kegyel nietek niítnt\'s Vármegyének Ín azon egy tenor I ral írván hasonló intiraatiót tegyen, éá azoot . paninesiiljii kf^yvlmctek m*k is. - Slely un 1 nemű szükséges legyen, iníud az ö FöUége in-timatiiijára nézvi.-. s mind arra, hog^,- a Török naponként gyült\'k\'.\'zvén, szíindéka mi léfryun, nem tudhatjuk, r\'.e hogy mindenekben veszedelmünkre igvekezz\'-k, uvilván való nálluak. mos,, vitézlő rendet^ hazánk bátorsag< meg m anidiitf bari. Melyet kcgyelnieii-k oly muddul cselekedjek, bogy legyen miud hasznos bocsuletes i-b kár nőikül, fogadjon jo vitézlő rendet, a kik szolgálatra alkalmassab legyenek, nem ugy mint néha történt: ki kocsissát, ki iuaBsát,;béreesét, avagy egy Vakum iriihülliii nyomorult Bzabados-sát kúidték az ország szolgalatjára, mely káros volt, mert elszökött a hópéhzzel, becsteleimégru vult, azért hogv alkalmatlan es illetlen volt.a fejvverhéz, haszontalan volt, mert se maga, se lova, se Bzerszáma olyan nem volt, az mivel megfelelhetett volna a szolgálatnak ; ha fizetünk, fizessünk jó népnek, az kikkel hasznosan is szolgáltathassunk — hazánknak, nemTetünk-nek javára a oltalmára. — Mostan ezt kegyelmeteknek akarván intimálnunk, mivel az idó kiuvilik, éá szükségeaebb lészen :i pogány ellen vüIi\'. vi^*vázásunk é3 BZorgalntatoH^águnk. — J\'i válasziételét várjuk kegyelm-iteknek. Isten él:i->se kegyelmeteket fejenként jt. egészségben. — Dátum in aree oestra Terebed diu 7 Mártii Anno h\'At). lUustrissiiiiariim, Reverendissimaruiu, ete Duminatiúuum vestrarum servitor, amícus, fra-Wr. et vieinus paratisaimus. Comvaloanncs Drugetíi de Homonna m.p Jt\'SViet. — üzen honvédelmünk története szempontjából ép ugy, mint eredetiségénél fogva érdekes levél irója Homonnai Dru<?eth János gróf — zempléni löíspán, és 163G — 1\'i-iO-ig kassai orszáüos kapitány öiországbiró volt — U^y látszik Sárosmeeye, honvédelmi kóteles--éin*t tí.ibbszőr elhanyagolta, mi eléggé megmagyarázza kiíakadásait, s levelének keményebb kiU\'U-leit, de mutatja azt la. hogy ó hivatalában rendiis, t^a [jonUiaaágot »zür«t*j volt. Megholt 11l-l.*i december 17-én. Leiinya : Katalin Borbála elűsz-ör Wesse- Adám, később Draakovich Miklóshoz ment nőii!; ria pedig (iyörgy : ben mint telsó Magyarország fővezére szerepelt. (Jjísd bővebben 5»agv Iván Magyarorswíg csat adui III kötetét.) Fentebb közlött levele egész íven van Írva; pecsétjén. — mely meglehetősen ép, — a Dru-gethek üsezimere; hét madár (Wagner szerint seredéi vek; látható.— Köriratából: JOANNES DKUliKTH DK HOMONNA JUDEX CUR JAK REG. GENERÁLIS. — vehető ki. fEre-detia Haton Gusztáv ur gyűjteményeiben.) A közölt levélbe kiejtés megtartásával csak a \'helyesírásban\'vnn némi változtatás;\' \' \';; <-\\ II ^ Sfoiuiyire becsültek r«v joljbúg> :.\\ _____1721 ben?\' \' . ; -Énulább megírt Caerneki Kriványi Do-Boffi Féter, adom tudtára mindeneknek, az kik. nek illik/e« loyelemnek rendiben,bogy éu egy vagabundus jobbágyomat, ugy mint Czígáfiy Marja hát eöcsém Desőffí Ferencz urnák örök áron oda adtam, az kiért eő kegyelme is tartó-zikegy hordó bort adni. Melynek oa-gyobb bizonyságára adtam eő kegyelmének ezen~ levelemet. — Krivány 17 Januarii Anno 1721. — Kriványi Dessőffi Péter m. p. (p \\\\ ) Coram me: Nicolao Dessöífy.\'\' (Eredetije a grói Deasevrffyek eperjesi levéltárában.) : ; : Közli: NAGY LAJOS. Heti szemle. Májas 13-én lö7o — Szegeden „Die Culttír" czímti heti német iap indul meg. — Ghyczy IgnáW május •i-én Tatán meghalt. — 32 magyar színtársulat van s valamennyi május 21-en Budai\'ár bevételének évfordulóján, a vár ostrománál eleset*, honvédek emlékének javára előadást tartanak. — Kecskeméten jótékony nőegylet ala knlt — Krasznámegyébén fényképezett hamia tíz forintosok vannak forgalomban. — Molnár György a nemzeti színházhoz szerződtetett. — A franczia mezőgazdasági egylet 3000 frank-nyi pályadíjt tűzött ki oly Bzerre, melylyel a cserebogarakat biztosan kiirtani lehetne;\' határidő 1871. decz. 31. — Bécsi udvari rendelet lÜ24-ből. A királyi ebédre több jeles család bek" fiatal tiszt levén Bzokás szerint meghiva, e2ek miheztartásakép következŐrendeletjelentmeg:l. csinosan kell öltözve lenni, kabát a csizmában, s nem szabad ittas állapotban a terembe lépni. 2. Az adtainál nem szabad a széken hintálozni, vagy a-lábakat eges2 hosszában kinyírj tani,\'3 Nem szabad folyvást inni, mert kik azt teázik, hamar lerészegednek. 4. A csontot nem szabad asztal alá vetni.njjakat ienyalni,táuyérba köpni, vagy asztalkendőt zsebkendőként használni, ó. Nem szabad oly állat módra inni, hogy valaki ne tudjon egyenesen járni és asztal alá essék slb. — Ha legelső eaaládbeii tiszteknek ia ily kimerítő illemtanra volt akkor szükségük, milyenek lehettek a viazonj-ok az alsóbb osztályokban. — A pécs-barcsi vasul közgyűlése május 21 én leaz Pesten a közteleken.—Lincoln özvegyének a washingtoni képviselőház 3000 dollárnyi évi nyngdljt szavazott meg. — Sarlay Pál^t»^-toiZaiifcna,\'Iu^ TÁTIUL A. Anyám sirhalmánál. — Apr. 17. 1870. — Itt njuffiiol! — Ez tehát at it füld, it meW Elffjt elulcm iit% jó anyám < — Ob áldott legyen mindenik poniem itt. Áldott a szirkeityclet aient ovomAn. Mi ei ílatben a legdrágább nekem, 1 Tb bái halam azt btven örited. " 8 eretta, oh érette a* én stive m — A tfilfl nyert iiiv — csak kOnynycl fizet. Ha•! uík jól, bogy kBnyemi uiíg birok 1 -Cuk folyjatok a ti áldott itoi?i«mek SruaiiUk a drága haaiTakr* le; HIm látjátok hilitlan nem leateki Af in kOnyeniHBk uabad oda jutni,, ^Mef-nam-öltfr-ki-hároin eTÜJted A tMrttet íiikráját, ml\\ B adott, — 8 analyárt a aslv ciak könynyel fisét. - -•-------1L Uvat JBvik s tnü iámat liroxom, PajfiUat bucaára^cmikölDmí - \' Ha a faltiniadaa napja: van, ^ B in. » máj mindig boldogtalan, — Ram vlrva, oan kereave Berauiil ^ Hordom a.OMlúdáiok tarhit. ¦Unt egy •ortexibálta kolduinuk , rn-fje %7iW á"»V kanyarét dobnak . ^ 6«ÍTia*MlmBmnBk^íincaea Hdvo , . . ** KBByalmirt~nÍDcá ki tllrllljv ... •Il» batibáz kadvba kípo VAiMmra. már-a»\'/lat remo ... Bánstambad niuei vIkmeLlIdui ... Bstacaajwobón^ ulne» ipulóm- Ify, ip-kall alUTpanom ippeti, ___________„. UolyoDtva.ineMitt acou bitbwi i . q U« lamatlak, h» tn» ff halok . . ~ ~- Arnyim kamrai rám virjaluk .... ; • BÁTURPI IjAJUH - A fehér kamelia. (Elbeszélés.) VFolyt. áa rig:) 4. A hzinliázbnn. Teddynek ismét kellett tudoaítLitnia e felöl, b szerencsére még ugyanazon este otthon találtam. Mint mindig, ugy akkor ia pipával szájában fogadott : — Nos, szerelmesein, hogy állnak ügyeid V — Barátom, láttam őt, alig egy órája f — ó éa mindig csak ö, szólt mosolyogva ; már azt gondoltam, hogy el ís feledted. — Épen ellenkezőleg, most még inkább szerelmes vagyok bele,,raíután már kétszer láttam. Oh, neked nincs sejtelmed is boldogságról! — Oly boldogság, melynek mindenki részese lehet, ki a sétatéren van Mit fogsz tovább tenni.? t — Epen ez a kérdés, amit neked elő akar tam adni. Egészen a to tanácsodra hagyom magamat. Vesd magadat lovainak lábat elé, b ha Bzét-zuzzák szivedet, utolsó sóhajtásod legyen, hogy mily forrón szeretted. Vigyázz reá, ez használni fog! tevé hozzá gúnyosan. — Komolyán Teddy, mit tegyek ? Te.okos ember vagy és szived helyén van, tanácsolj valamit. A hízelgés hatott. Gondolkozva Ült néhány pillanatig, azután igy szólt: Meg van T írnod kell neki. Neki írni \'f — Igen. I. \' , — Hiszen még nem is ismerem, b L üy tolakodást soha fiein bucsátunfl. meg t — Mi van abban! Vagy elfogadja, vagy , . az &r. . . du miért nuin\'ibagyHz békében, ha rfonrukarod tanácsomat követni V —_Inii fogok, szóltam nyugtatólag. ;. -—Jól van, monda megbékülve,.jrd le Tieid anélkül azonban, hogy nevedet kitedd, -álláBodatr-jüllíimodet, körül mónyeidötTW-fcild.1 láiKKtat; add tttdtáro, hogy további lépést nuin tehetsz addig, mi^ nála-be nem veiuitte^kérd . öt továbbá,., ha huzzdVvalti kiizolitóseiiüt uuni : utasítja víssza,néhány uap,vagy egy hét mulvn színházban a ne feledd el, — téve hozzá kis gondolkozás után, — begy mint ismertető jelet, egy fehér kameliát fogaz kabátod gomblyukjá-ban viselni. Ez egy kicsinált terv, melynek sikerülnie kell. A terv merészségétől visszarettenve, mégis megköszöntem és haza siettem, hogy a dolgot jól meggondoljam. Attól tartottam, bogy magamat, ha talán mis3 Vane szive már másé,-vagy legalább is el van jegyezve, előtte és mások előtt nevetségessé teszem; de amint pillanatom a képre esett, Bzerelmem bátorságommal együtt visszatért. De mielőtt a terv kiviteléhez fogtam volna, még néhányszor akartam őt látni. De mily fájdalmas meglepetés várt reám! nem atvjánnk kíséretében kocsizott ki, hanem egy fiatal ember mellett lovagolt, kivel barátságosan és vi-dura n beszélge tett. En egy régi jó családhoz tartozom, melyben megrögzött szokás,a feltett szándékot gyorsan, tekintet nélkül & következményre kivinni. Az előnyben levő lovag miatti boszuségomban és az elvesztés iíjlütti aggodalmamban fölébredt bennem családomnak ezen különös sajátsága. Haza siettem és Teddy által elembe adott módon megírtam a levolet, ¦ hozzá tővé még azt is^ miszerint bízva mise Vane nagylelkűségében, nem fogok merészségem miatt bűnhődni. A meghatározott napon, fehér kameliával kabátom gornblyukjában, megjelentem a Co-vent-Gorden színházban, s az első karzatra váltottam holyet. Kellomotfenül hatott reám, hogy majdnem egyedül voltam a karzaton, s kísérve lönni láttam magamat a kíváncsi pillanatoknak.;, de csakhamar oUáutixoltaiu magamat Bziuházi látcsövemmel és a publikumot, különösen a bolépőkot figyelmeSeu vizsgáltam, A nyitány olkuzdfldütt, a függöny föl huzatait, felvonás. folvonáii után múlt--el anélkül, hogy ezekre figyeltenvVo\'lna; nem volt reám hatással sutil a zuno, Horn a színdarab. ~Figyöíiíiesőn vizsgáltam meg minden hölgyet, du uzt,^ft kit vártam, nőni találtam sahol, Talán-kurUln} akarja a találkmuVnt, vagy meg-"sértyo-érzi jjijagá\'t ? — Botizankodva. —* ÍW-dyro és tttuáe^Lra hagytam ul a színházat, s otti hon kárpótolva lettem szerem^sédenségem miatt, mert a fényképész távollétem alatt megküldte az elkészült képet. A következő napon nem mertem a sétatérre menni, de este azért megjelentem a színházban — azonban ismét haszontalan, — Harmadik napon hajtott el előttem anélkül, hogy észrevett volna; de a színházban ismét nem láttam. Most már nem kételkedhettem, hogy kérésem, mely talán még a köveket ia megindította volna, nem talált meghallgatásra. Teddyhez mentem, de vígasz helyett gúnyt találtam. Negyedik napon egy Canadaból nem rég visszatért rokonomhoz hivattam meg. Ámbár féltem, hogy a színházból elmaradok, de illetlennek .tartottam a meghívást visszautasitan i. Mennyire megvoltam lépetve;- midőn mffl. Laurence igy szólt hozzám: Férjemet előre is ki kell mentenem, ön előtt Harcourt ur, hogy az estét bizonyos ügy miatt nem töltheti velünk. Minthogy azonban nem hízeleghetek magamnak azzal, hogy önt az ő visszatéréséig "mulattatni tudjam, azért jegyet váltottam a Covent- Garden színházba és kérem önt, ha oda elkísérne,, — Oh, feleltem".örömmel alig birva elrejteni, kegyed társaságában ia kellemes estét tölthetnék, de azért\' köszönettel fogadom el ajánlatát, • ;i¦\' —-íehát el yan határozva! De meg: kell vallanom,; hogy.uem, egészen Önzés nélkül cselekedtem; .mert férjem kevés ^römöt talál a zenében, azért érdeleimben feküdt egy más kísérőt választani; mindazonáltal á-paTlölybari, nom leszünk egyedül, mert egy ifjú hölgyet ia még-hivtom. ¦ , .í: .....------i — Valóban? — szóltam szórakozottan. — ó egy szép, szeretőire méltó\'gyermek, kinek társasága öuimk nem fog elégedoüonséget okozni. Ekkor belépett mt\\ Laurence én azonnal a? asztalhoz ültünk. ; Az asztal fölüui beszélgetésre t^k -Lél figyeTommel haUgáttani-rögéaz Tóíekkol már a színházban voltam. Reméltem, hogy |nrs. Láu-renoti es nz 6 sitorotetró\' méltó kwéröjü figyolinV íiebbek lesznek a zenére mint én, s így szabadon hagynak gouAblatiróflak.1 Bogban" magjaiéul érdekes csikkéire"! ismeretes, egj Londonban-kelt i losonczi rokonaihoz intetett levele, szerint, u inult hóban Amerikából \' Európába jíívén,.»Bik teugi-ren hajótörést szenvedett. Az .utasok egy zátonyszorű Bzjgetxu uie nekültek, hová sikerült a sülyedfl hajéból pod--gjjjafiaíl-at is kihordani Több naprtt a lfiggyöt-ritbb bizonytalanságban töltöttek, mig végre -jött agy bajé, mely az utasokat felvové ugyan, _do_már a teher elBtállitasára nem vállalkozott. Ekként minden málha a szígeton maradt.s azok költ Sarlay podgyásza is,*mely, nagybecsű ter-máazoti * egyéb ritkaságok gyűjteményét foglalta magában. Nevezett hazánkfia Londonba érvén, azonnal intézkedett, hogy megmentse a mi még megmenthető, b reméli, hogy több évi fáradságos szorgalmának gyümölcse- nem fog elíeaini, — Szentpétervárott az osztrák követség katonai attachéja Hg Arenberg május 7-én szobájában meggyilkolva, találtatott. Fiamé kormányzójává Gr. ~Zichy József neveztetek ki. — Casanova asszony a pesti állatkertben minden este előadást tart; a társaság szerződésre lépett vele egész nyárra. — L&ndzséren egy 11 éves cseléd 6u- úrnőjét\'pálmában akarta meggyilkolni. — Prágában ismét kiütött a — Btrike. ^--Dank Agáp atya Komában meghalt. — A lánczhid megváltása ténynyó vált, minden részvény 090 frttal váltatik be a kormány által. — Ez idei országos tanár-egylet közgyűlése nugustus első napjaiban Pécsett tarta-tik meg. — (Irmtfiluiti) Schrecker Ignáez kir. udv-fényképész a honvód-menhely javam „Magyar hölgy koszorú album\'-ra nyit előfizetést, melyében az idei farsangon Budapesten tartott elite- bálokban mint bálkirálynők tündököltek, lesznek, bálöltözetben fényképesre-.--Egy--bHram-20—20 képet tartalmaz b ara 23 frt. TÜázkiadás-ban 30 frt. — Csengery Antal N.-Kanizaa-kerület szeretett országgyűlési képviselőjétől két kötet munku fog közelebb megjelenni, szerző árczké-pérul ellátva. Tanulmányok lesznek benne a magyarok Ősvallásáról, okirataikról seythák nemzetiségéről; China, India és Egyptom rad-vé^EsegéTöl" ff"\'\'jBtÍBTiirbjznk;\'™""Ezen"-¦¦nagybecsű munkának megjelenését méltó érdekkel várja a művelt olvasó közönség." — Megjelent s beküldetett: „A felekezeti iskoláztatás veszélyei és közoktatási törvényünk hiányai nevelészeti, társadalmi éa politikai szempontból. Irta Bánhegyi István. Ára 1 frt. Kapható Aigner Lajos pesti könyvkereskedésében, váczi utcza IS az. Ajánljak e korszerű röpiratot az illetők figyelmébe. H i r e k. Zalamegye -szúratott főispánja Gróf Szápáry Géza szellem és kellomdus neje sz. Gr. \'.Qyöry ¦Mária ő méltósága- a.zalai houvéüzasz-\' \' lóalj- és a zalarauraközí honvédziUjzlóaljuuk jTVonyÜrÜ szalagokat ajándékozott; az előbbin * olvasható! ,A hősé erősé a győztíWtnT; A\\z utóbbin ez a 1 elírás: „Haruzban kalauzunk a dicsőség, bókében a törvény" ! — A szombathelyi püBpök egy otti folekezeti iskolának bolyát n 10 ezer furin tot ajándékozott. — Halálozás. Lapunk egyik kedves munkatársa, KotxÜn Sándor haláláról értesít a Pócbí Lapok utóbbi száma, mely igy szól: „A magyar irodalomnak omene, hogv jelesb te-, hetségei majd mind korán, nagyon korán szál-lanak sirba, E régi állítás naponként szomurubb bizonyosságra, vergődik. Nom szándékunk ugyan e szavakkal Kotzián Sándor f. hó 4 eV 5-dike közti halilát a magyar irodalomra nézve határozott veszteségnek jelezni, mert ő még mind kora," mind képzettsége által távol állott azon állásponttól, melyet el kell foglalnia annak, kinek: halálára a sajtó oecrologot mond. De azt határozottan állíthatják, hogy benne sok reményre jogosító szilárd törekvésű, igen j tehetséges fiatal ember szilit sírba. Több müve , jelent meg a fővárosi szépirodalmi lapokban-is. , Legújabban a pécsi casino 3 aranyod pályadiját nyerte el egy történeti beszélyével A megboldogult nagy nyomorban élt s gyámoltalan oreg < anyát hagyott hátra." — Skublias László előnyösen ismert ügyvéd ur Alsó-Kralyeveczröl ügyvédi irodáját Perlakra Thinet-fóle házba tette át; ügyvédi iiójt irodáját Alsó-pomborúban Zsinics Pál hálában tartja, hol minden héten, szerda s csó- I törtökön személyesen meg fog jelenni. A szegényebb sorsnak ügyeit díjtalanul vezeti, mély igen nemes cselekvénye hinnünk engedi, hogy a vidék rígyik legszeretettebb ügyvéde s a bizaloralegnagyobb mérvben nyilvánul iránta. — A történelmi társulat idei vándorgyűlését Vasraegyében tartandja. Valoszi-nüleg szeptember 18-án ves2Í kezdetét, és pe dig Szombathely, Körmend, Monyorókervk, és Muraszombatban tesznek tudományos kutatásokat. — A Dalmátiában sebesült harezosok közt Mátyás György Szántóról, ki sebe miatt ! I kevésbé keresetképtelenné vált, a hazati+s adu- j mánvok\'összegéből &00 frtot, Gyurma Ferenez : pedig Csurgóról, ki teljesen keresetképteleuné ¦ vált 970 frtot kapott. — A zalaegerszegi takarék-pénztár első évi üzlet kimutatása. Bevétel : Részvénytőke fejében kifizetett 5 százalékos 20000 fort; a fe- lek betéteiéiben 158356 fort 82 kr; kamatokban, kölcsön, váltók éa előlegek után 7032 fort 37 kr; dijak és nyomtatványok után 608 fort 6-1 kr; visszafizetett váltókban 45HÖ0 fort;visszafizetett\'kölcaftir kötelezőkben 13U fort; vissza-Üzetott előlegekben l3u0t) frt 50 kr; vissza- ! fizetett a nagykanizsai iparbanktól 35000 fort; 1 értékpapírok, után 123Üii "fort tM kr^lotét^zá"iltt -után 2ÜÖ0U frt; a kültaégju^.i|a után 11 fort \' &0 kr, Összesen 3191J!OÍ(rt 7-1 ítr. Kiadás: i Ingatlanokra ádüU-kuWí 110020 fort; előle- \\ Eekrt) 25385 lort ?0 kr; leszámított váltókra I 154**50 fort; visszafizetett betételekre 26392 fort 1 97 kr; kifizetett kamatukra 42<i fort ti7 kr; j értékpapírokra 12231 fort t>4 kr, a nagykani-zeai iparbanknál elhelyezett 4500" fórt; a letét számla után 25000 fort; a költség számla után \' 2513 fort 90 kr; pénztári készlet deczember 31 ig 719b\' 06 kr; összesen 319116 fort 74 kr. — Juchimek Ferenez soproni szÖJa-tésü hazánk-fia ismert zongoraművész, ki Pekingben is adott hangversenyt, s annak idejében az ott kiosztott s angolnyelven nyomtatott programmot lapunk is hozta, China és Japán közti hajótörés alkalmával a tengerben veszté éleiét. — Kádas Rudolf kir. tanácsos és gy űr-tankerületi főigazgató ur 0 aga inult csótörtö- \' kön .Szombathelyi ól Na-jv-Kanizsára érkezett * j tapasztalt ügy buzgalmával azonnal szemle alá \\ vette a nagygymnáziuiuot ; karunkból kedden í Kaposvárra utazik. I — Körmendre *óiárnokká Kludik Mj- , hály m. k. sóhivatali ellenőr neveztetett ki. \\ Nagy-Kanizsára mázsatisztté pedig Szűcs György a cs. kir. szab. oszt. hitelintézet ma- ] gyarországi sóügynóksége hiva.alnuka. — Pártén y iné a jeles ^inészuó neiu . hall meg, maga nyilatkozik, hogy életben van. Örülünk rajta, Isten éltesse \' — Keszthelyen megnyittatott a kis-deduvoda és N\'ugy-Kanizsán f — U gy a n c a a k Keszthelyen szinte , megnyílt a lövölde is. melv alkalommal fényes \\ mulatság rendeztetvén, az első p<>bárköszöntési j Gr. Hatzfeld ó Felségére köszöntötte s nyun- • bau az első lúvest is megtartotta s szerencsében I a centrumát találta. ~ j — A nagykanizsai uj városház ter- ! vei a helvbeli eymnázium helyiségeiben, 12-ik swirau Bzobában, deleiéit 10—12 óra közt közszemlére tétetvén, megnézhetők; különös, hogy eddig igen gyt-reu latogattawti. — A „Győri közlöny- irja: Győr vá- i rusa maholnap valóságos sétányává lesz, moat j már a szép rendezésnek indult Dunapart rakta i rai elüti is a legegvenesebb aránvbau ültettet | nek az akáezfák, hogy délben árnyaik alá lo- I gadják az elfáradt munkádt; sót a homokgó- I dflrtől í\'azámyat képozv^a tnmetőig) egéat a aramét kupezokig .vöiOTtetnek. Valóban nemet szorgalom vároai tiszt visel öiuktől, s midőn vándort a bámulás lepi_ mog : az első tÍBZteletíivóké le-iz. Csuk elöro! Ajánljuk Nagy-Kanizaft-város hatóságiinak Ügyeimébe a hasonló intézkedéiL 1/fi/.. hogy a tevékiiiij\'BÓg jolni láthatók, -da \' u/.ért a mit lohot még tonni^tegvék meg. Lapunk bezártakor vesszük a tudósítást, hogy líukudy Lajos u nnpokban Nagy-Kant-zsára érkezik h ingversonyt adni. Felhívjuk a műkedvelők figyelmét. — A nagykaaizaai dalárda folytatólagos közgyűlését tartja holnap, vasárnap délután 1 órakora „Zöldfa" vendéglő kis termében._ INTsriXt, posta. - L. U Unttsa MiDk»t is vinn)iit ugyannak megvárakostat t ha leiiei kérjOk adres todáaitúát, különüícii a b elililTütt Uiinyv ilgycbni. — M-j „Csebrlv n|t„k oafry crcilinynyti" cumQ tii ezaerikket köHzűnetlol reltílk s mihelyt Icliet, azonnal _ kííinata itorint — egy Hxámban hozmuk NyrUZ tér. *) Kgy riivid nyilittUoznl Hosz éve foly immár, hogy a lapokban ezer és ezerre haladó hála- és elismerési nyilatkozatok jelennek meg a valóban megérdemlő H\'jff János udvari szálütóhoz Berlinben (Bécsben Kiirtnerring 11.) az 6 üdvösen hasznos., gyártmányára maláta kivonati egészségi Bör, maláta egészségi chocolade, 4b maláta mell-czu,-kor, melyek- táplálja és könnyű lélekaést-idéi-— a gyomorba, bel bajok, tüdő, nyák-és lélekzésl csöveket stb. gyógyít. Senki nem mondhatja azt, hogy az elismerő egyének nem léteznek, mert biztosan vannak jelölve. Senki nem mondhatja hogy, a gyógyszer Ígéretének nem felelt meg; mert ellen iratok nem jöttek. Senkise mondhatja, hogv a hála nyilatkozatok hamisak, mert magasabb rangú aláírások szolgálnak adatukuL végre az érdem-jelek nyújtják a_ Hoff féle maláta gyártmány jóságának elismerését. Mindez.-khöl következik az is, hogy az üdvijs eredmény folytán folyton jönnek napi elismerések es az évek óta mindig nagyobbszeru rendelmen) ek igazolják szinte a méltó elismeréseket. *i E ruvat nlatl U;>clötU:kért felelőMr^ul nem vállal a Öicrk. Már készen voltunk az elindulásra, midőn I körülnézni, nem látná-e valahol egy urat, ka ijedséggel vettem észre, hogy kamelhimot otthou feledtem. Kélküle nem jeláajjgttem meg a bzíu-házban; azért kértem mrs. Lnureneet lakásom felé jönni, hogy színházi\'látcsövemet elhozhassam, mert igen hozzá vagyok szokva. Igy történt; a virágot knbátom tro rab lyukjába dugtam és felső ruhámmal eltakartam. A mint a színház előcsarnokába léptünk, mra. Lourence igy szólt hozzám\'; — Nézze csuk uz ezredes és Edith megelőztek bennünket, ő bizonyosan csak elkísérte leányát és sietni fog a társaságot, melyhez férjom is tartozik, fölkeresni. — Az ezeredes éa Edith ? — szóltam elbámulva, mert az „ezredes" szónál egy homályos sejtelem szállt meg. Már közel voltunk a pályához, midőn mrs\'. Laurencet kissé -visszatartóztattam és kérdem : — Kicsoda azon ezredes, a kiről kegyed előbb beszélt? — Vane ezredes, — volt az ö lelfilata,— a ki férjemmel sokáig Quebecbeu állomásozott és Edith az ő égyélten leánya; Worcsster Squa-ren laknak. Azt hittem, hogy a földbe kell lülyednem éa mra. Laurenca is bizonyára észre vette ka rom reszketését. Vane Edith volt tehát neve az :-4Ín ideálomnak. És kevés pillanat múlva annak közelébe legyek, mely alkalom után oly r^en.hasztalan vártami Hangosan dobogott Kiverii," midőn a levélre és virágra gondoltam. Szegy eltem magamat és a virágot hevesen sza« kítottam le, hogy zsebomba dugjam. Beléptünk a páholyba. Miután a bemutatá-^K. BKgtíJrténtek, ak ezredes eltávozott és egye-d^Wáradtam-a- két liölgygyel. Ezeknek sok bj^lni yidójot volt, a igy volt alkalmam idő-álomét éswBvéilenul azemlélni.A fénykép moit már mint egy lániyák\'tűnt föl előttom^iniilflJL gyüuyijrll arczába tokintiíttom, kedvea hangját -KdMtM\'fetjfcáuK mowíygáaát láthattam. KollümetlenüJ- hatott .rám, midőn mra. Laurence hozzám fordulva megzavart boldog •zemlóIMéMraben. Dá önuralmamat orőa vobzóI^ ¦gnjBtfelta, midfln m% ígyaiólt hozzám: — * Harcourt ur, Önnek éleaebb. axaniel vannak mint flekern M Edithnok, nam szireekednék bátja gomb lyu kajában fehér kamui iával V Mennyire ürültem, hogy a szerencsétlen virágot félretettem és zavaromat -Irejíeudő, színházi látcsövem mögé menekülhettem. — Igen uram, — Bzólt miss Vane, - nem lenne képes a szerelmes pásztort föltalálni V — Szabad kíváncsiság inak >ka iránt kérdezősködnöm? — kérdem félénk n — ^:lí»y talán egy titkos összebeszélésről vsn szó? Miss Vane kérdőleg tekintett rám és az után mosolyogva igy Bzólt: — Majdnem eltalálta Harcourt ur; hizel-gek magamnak, hogy vau egy titkos tisztelőm, ki egy névtelen levélben felszóllilott ezen hét egyik estéjén & aziházban megjelenni\', de nem hirtam magamat erre elhatározni, mig ma atyára akaratának engedelmeskedve, megjelentem, és most az ismeretlen szerelmes ki lesz elégítve. — Ugy látszik, hogy a tolakodó hütelen; — feleltem elpirnlasomat a látcsővel eltakarva, mert sehol sem látom az ismertető jelet, a fehér kameltát.. \' — ön ÍB elismeri Harcourt ur, hogy ennek nénS a galantabb-tisztelónek kell lenni. — Szegény ifjú I — szólt a jószívű mrs. Laurence réazvevöleg — kegyed első látására lángra gyuládt, de nem mer közelíteni. — Bizonyosául mindon az első látástól függ, — mondtam nyomatékkal. \' A \' mint pillanatom ÍBmét találkozott Edithévcl, nem kerülte el ügy elmemet, hogy egy különös gondolata támadt, melyet elnyomni igyekezett. Ezután a beszélgetést közönséges dologra vittem éa 0 mindenre csak raoaolylyal felelt, de bizonyos komolyság és szórakozottság -látszott rajta. — Gyakrabban jár színházba Harcourt ur? — kérdé végre. — Ezen hiten már.negyodBzer vagyok itt \'fogulfttlanulí de~tank iiuníur eszembe jutott a levél, mely kollomotlonül hatott reám. Gyorsan, igen gyorsan repültek el az estnek órái! Mig a híres Pat\'ti minden szivet és fülöt elbllvölt, addig az én gondolataimat egy tartotta fogva, az, ki előttem ült. UgyÍat3zolt,t hogy mra. Laurence a küzöttom és Edith közt folyt bizalmas és élénk beszélgetés fölött örült. Mint minden, ugy ez «st is elmúlt és nekem csak :i/uu szimioru édes kötelesség maradt hátra, Editliet a kocsihoz kísérni: azután én is haza mentem mra. Laurence vei A mint lakosúmra értem, ész:evevéiti,hogy virágúmat elvesztettem melyet hihetőleg a színházban zsebem mellé tettem. De most már nem lesz többé szükségem ; nyugodtan feküdtem le és Vane Edithrö) álmodtara. 5. Kef.-jezé*. Mrs. Laurence, mint mind azok kik éltök délpontját már átlépték, szeretett házassági tervekkel foglalkozni. Majdnem mindennap hivatalos voltam házához, 9 a véletlen szerenesi.-ugy akarta, hogy épen akkor, majdnem ugyanazon érában jött oda Edith is. A mint az ezredessel közelebbről megismerkedtem, felszólított, hogy látogassam meg saját lakásán; mely alkalmakkor Edith a szorgalmas és szeretetre méltó gazdaasszony szerepét vitte. A szerelem mindig mélyebb és mélyebb gyökeret vert szí vömben; de azt is észre ve item, hogy Edith Bom ment egészen tőle. Mily kevélyen lovagoltam mellette a sétatér mellett,hol egykor csak távolról volt szabad őt megtekintenem. Egy szép nyári napon, melyen Edith nom lovagolt ki,egy ütt voltunk a szobában és élénken beszélgettünk. Szépsége jobban lebilincselt mint valaha; a kedvező alkalom éa a bizalmas-társalgás egy merész lépésre bátorítottak. Szóval: megvallottam szerelmemet és kértem, legyen enyém. Elpirulva állt egy ideig; aztán igy szólt látszó fólénkaéggel: — Mielőtt felelhetnék, egy vallomással vagyok önnek adós, melyet nem szabad hátrányomra magyaráznia. — Edith . . . iniös Vane . . . képes lennék kegyedül máakép megítélni, mmt ulőnyöa oldaláról ? — Szóljon kegyed.____ — Emlékezik még Harcourt ur aznn os-. tőre, melyen a Bzinházban a lohér kamolíás urat -fültalálni.véltoui? — Bizonyára! Mikén feledhetném el azon estét; mely ott először találkoztam kegyeddel? _ Az illető ur akkor valóban jelen volt, ámbár öu azt nom akarta észruvonní; szólt színlelt haraggal. — Lohataéges oz ? — Kordéin elko.nm- lyodva, mert kívülem még más is viselhetett kamoliát, mely akkor elkerülte figyelmemet. — Igen, — válaszolt Ő és szemeit szégyenkezve suté le, és az illetőt azóta már többször láttam. Megátkoztam Teddy tanácsát; bizonyára valaki megtudta levelem tartalmát és ő maga húzta e hasznút, és én pedig cserben maradtam. — Én . . . éa, hebegtem — ámbár nincs jogom e kérdéshez — kegyed viszonozza Bze-reímet ? — Nem s?abad hazudnom, — felelt egészen elpirulva. En elfödtem arezomat kezemmel és mélv sóhaj tört ki keblemből.E néhány szóval nieny-n vemből rántott le, pedig hányszor adta jelét hozzámvalö hajtásának ! Ily gyorsan és saját hibám míatt megcsalatva érezni magamat, nagyon fájt! Egy hangos nevetés ébresztett fel fájdalmas elméi ázásomból. Ezt bizonyára Edith tette, kí mellettem ült és mulatni látszott fájdalmamon. _ —¦ En megbántoítnak, sértettnek érzum magamat miss Vane, szóltam ingsrülteu. Ó Ismét nevetett és monda: — Mivel sértettem önt meg ? — Mivel sértett meg kegyed engem? Az nem megsértés, azon pillanatban még ki is do-vetni, midőn azt kell hallani, hogy kegyed szerelmével más dicsekedhetik? — Én azt nem mondtam. — Nom vagyok ügyes a* talányok megfejtésébon ; fejezze ki kogyod magát világosabban ! ? — í)sak azt mondtam, — fülelt félig el-fordulvh arczát, hogy én azt szeretem, a ki a színházba itzon estén egy kamoliát\' vesztett el ; és most az azt állítja, hogy. megcsaltam. S ezzel kihuztn köbléből a fehér kauU\'Hát, melyet én vesztettem el; mosolyogva tekintett roám és köblömre rejtó égő arczát. Igy tohát a fénykép eredetije az\'enyém lett éa karjaimban tartottara. A fehér- kamoliát. nem Inában törtöm lo éfl Teddy -fauácsa mégis— a lugjöbb volt. "", * ¦¦ ¦ X. Kw-KtiÚtM, május t3. 1870. \'A lehangoltság.«. gahna árakra folítoiioBíiii egy -fonnia Tan nálunk, mig MUfillil niagajalib-átakat je-.\' Lyii. Mégaeiu-nioudhaljuk a kiirühiwtnjek jobbrn for-dnUtát, aSt a Biiliiliira gundolul »e lelieL A aat-kér •lállitáaok liplilik hiánya, miatt igen ross lábon áll ..» mlírt la a fáaárok oly gyungíu km\'Btetnek fol. • Mindeaek melleit a jáidfíjárás, aaép termény reniiny-Maér* jogosii, maly aiirtáii klsenk, hogy mlndont meg-Táltaalat Piacziáf. ¦ -Kagy-KaniMa, 1870." gvrmSiua hí> 11-ik napján. Buia 83—8a fant. A frt35 kr.\'85—8ti Tont 4 írt »0 kr. 87—86 font. 4 frt fiO hr. Rozs 78—79 font 3 frt L\'O kr. —TíMíÖ font 3 frt 35 kr 80-8r fóut - fit — kr. Árpa aerfffaó\'sre 70—71 font 2 frt 70 kr 71-72 font 2 irt 00 kr.; Árpa küEOnságcs 65- 6(í Tdöt — frt — kr. 07—68 — fit kr. Knkoricia Ü frt 40 kr. 3 frt 10 kr.; Kuku-ricsa olaj* (csingvantin) -- frt—kr. Zab 4íi-47 font 9 frt 10 kr 47-48 font 2 frt 30 kr. Pohánka 66-68 _font=_fil— kr. 68—70 font- frt — kr. Bab foh«ír 8 kr. — kr. Bab tarka 6 kr Kenyírliast küzlhiaéges frt 8 finom — frt. Zaoralelisit 12 frt. Lánglisit kOztlUfléges 12 W kr. iinura 13 frt. Lánglli k^zonaígeíi 12 frt 60 kr tluom frt kr. KirAJy-liaat kGtÖn|t!gaB I) írt ^ kr -unom 14 frt t>0 kr. Hota-láng kntüuBÍgoH — frt — kr. iinum - frt — kr. 51arha-liU» fontja 23 kr. Borjúhús fontja 24 kr.. Sor-tfa-Uua fontja 20 "kr. Jnh-ínia fontja — frt — kr. Síatnna fontja 40 kr. Zsír íuiitja 40 kr. Caibo párja t ftr 80 kr. Kácaa I frt TÍ0 kr.Ludauviny 1 frt 40 kr 1 frt üO kr. L,ud hííotl \'J frt ÖU kr. -- frt — kr. Pujka - frt — kr. Tyuk-t»já« l3/t kr. kr. Burgouya mérője 1 frt 40 1 frt 50 kr. Egy macán azéna 2 frt 1U Itr.; 2 frt 20 kr. Egy kúve Eati|> 10 kr- Ssalma 1 irt — kr. Ujbor vidék flukbeli akója íj Irt Ú-bor vi-díkttiikbcli aköja $ frt. A nagykaniÉani váro» tanácsának árjcgjVku kouyv^bffl kiadta SZIGETHY KAROLY, biEtoa. Érték- és váltófolyam: május 13. 0% metaliques GQ.\'IO; 5% nemz. kölcsön, Ü9.80; 1860-ki álladalmi kölcsön 9Ü.3Ü; bankrészvények 725; hitelintézeti részvények 250. 40; London 124.—; ezüst ágió "121.65; arany darabja 5.86 kr. Vaaatl naponkint) menetrend : [ N."-KanÍMárdl Barca Mí rnggcl 4 óra 65 perci. „ • n „ délután 2 óra 25 peres. Hu da . rcggol 6 ára — , „ \' , d. u. 1 óro 22 perç. Trioal „jf^Ér * Erk. N.-Kaniisóra Barca Béas - *J>Í H i öoproiiig (lélutnn 2 i rflggel 4 i délben 12 i Buda falul reggel • < , délb. 1 i „ eatre 8 ( Trieat , dálbenl\'2 i 10 > . 57 . 45 i 1* ! 20 i 20 i 1 . 3(J i 23 . 45 i . 53 Bfca reggel 4 i , este 10 i Sopronból délben 12 i Május 15-től 21,18-1870. Katholikos riap-1 PrötöaLa naptár Vias megyak ahos, ki nugem killde. ¦-¦ János XVI, .\'.— 14._ Vasárnap Hétffi Kbtld fftord. CsütUrtOk róuiek B 4 Zsot. Nop. Ján. Ubald p Vern, Lib. Nop j Ubald I Lib-ir, 1 Prudent - j Mennyei Homard p. | Balilla Hosp f Valent B 4 üalitate ; ^ n [_SPt Felelős szerkesztő : WajdítS József. Segédszerkesztő : Bátort! Lajos. H I R 1) E ,...T E S E K A SZERENCSE Á SZÖLLÖHEGYEN VIRÁGZIK! 100,000 tallér főnyereményt képez a letrujabli, uoíív és Braun-Behweig-LftnebQr^i herczegi állani kormány által engedélyezett a btztoHitott pénz-sorsOl&snaK néhány hó alatt 29,000 nyeremény szám huzatik ki ?8 pedig : iOO.OOO; 60,000:40.000; 20.000; 15.000; i*iOOO; IO,00Ó; 80.DÜ0; 3-szor 0000: 3-szor 5000 ; 12-szer 4000 ; 2szer 2000 ; 34-szer 2000 : 155-ször 1000; 201-szer 40O tallér saL A legközelebbi elsfl nyéremenyhuzás kezdetét vt\'szi június 9Z és 10-ón 1870. 1 negycd „ . , 2 . _ ez oaazegni<k oset. ertékbem bekiildése melleit. A ----Mtndenki mcgkapjn az prcdril\' Kiisji-gyet U^si"ln- :i ti\\\'i-\' ™ remény kifitetcae az allainkonnany aliai tiirieiivun. a legjobb ga-ranczidt nytijtia. Mindeii megkerpsés Axounal iclj»..«ifi,-tik, Infittalo* t.-rvek gratia kflldetnek meg. A nyereménvlmun biviitalo-i jeffre^k,\' an.n osi mbgktildetik a a nrcremóny OsMi-g poulosan ?ts7.-iniinii.nik. L _ _ Elea nagrai.-rfi p^ii\'unoraolnahofi rés/vi\'-t r-1 f!r^lAiliatótaj; ¦ i-léuknek mutatki.nvAii, imiltóstaas.\'k a wn-iu-st\'-» "ornji\'gvet diro-t nilam mpgrendolni. !-122"--Vi.) JT. Weljo-laeirs- jr. ..Slnali.-Gfli-Hi\'11-Ilaiidliiiis, ^_Ha>» BUIchjn No 29 In Hamburg. (Recreati- \\_5 té nedv ons-Fhiid) LOVAKNAK, OlbLSTBLTULSt, es. kir. állatorvostól. illrt.\'ktv .akf.-rfliii í mely a brrsi magna egi*sza.\'[,-iipyi h tekintélye] Altíil mcgrizairáltatván s .1 tr.ní^ai kcrcMk>-iiidmi minif/ teriumnnk 1HÜ9. t\'v, Márt. hó 5-én 43."!H/721 számú kihoi-üájtványa folytán egyes egyedül mint gyógyszer lovak külső betegsége ellen eUsnertetett Miut kórmegetnzŐazGr linttíii Ul.a!.. n lovak nagyobb kihajtáaa előtt éa ntáu, minthogy eci^ti nrer ismét erÖBÍt a n lov.n-kmt megrokkaniatól óí-ja. Több. tckintt-lynktíil kiállított legjobb biaonyit»inyok ezen gyógyazer eladóinál ntegtekintht.\'tó\'k. -ira egy üregnek haiználati uMsitásaal I frt. 40 krk Klagenfurti állatgyógyszer lovak-, szarvasmarhák- és juhoknak ¦ mely a kornenhurgi marhapornál la mía nvatatlnnok állal ösbzó-iUitott kúaziltnényeknél sokkal elntiliro vonhatiíbb, mert ct nem , agredal az elCfordttló knzOuaégcs allatbetegaígekben, mint orrfo- -IjÍmj mlrigydag, kuMtínréle hurutok aat. gyors"j-s\' bizonyos aegitré-get nyújt, hanem még tixaaabb belsS szgnvedeaeknel ia legjobb -wtfdmenyiiyel hftaiímUlialo."~Zl|áTÁTItj~a. a belelt mnkaca bedugulá-a*lt, a veröcaeér\'rendazerbenl háborgatásokat,\' elBmozditja a ki- ;Jia BlválaaaOaokitt, ?1 nagy mérvben emeli a tehenek tojolóaét. Mint rkórmegelSaCazer — tavBiazal éa ííaazel, midőn az állatuk gyakrabban botogeskednek, eredménynyel haazuálható, winthogy v»k,heteg»egelcv k(t«réaét ftkadályozaa,. az állatokat jwkedíückkd a aaÖrvedléat ét étvágyat előmozdítjaéa«z ^cmésztéat eríiaiti. "Yigrí meg keir jegyexnem, tj,ogy oa én állatgyógyporom nem caak Jobb, wiafa korneuburgl marhapor, hanem, caomagáim 19 nagyoh- sJ»fk.<s=Ule5Óbbak. OyágyaíefeTS - eladüinál a legjobb -bizonyitvd-Syaita magtekinthetök. . "j______ &&:-.~---Z—Ara egy oaamagnak Iiaaználatf-ntaaitnaaal 40 kr. Figyelmeztetés. . KOteleMégemnek lartorn ¦¦tnint Allntorvoa a t. cz, liítulajd.) i^M^kia--flgyelmexletnÍ, hugy-a knrnenlmrgi Kwizda ur tlditíínodvo SSBjaytaWittU n b m gy ó gy ajre r a liivnlc bettigs.ígri ellnn. hanem r««k mffit koranegeMtS axer Bíabndnlinaatatutt, (kffrm(ígnlí!ii\'I_aae-^ irtk\',lehetnek, egéaxaegea állatok utánidp nem bctegeluink) kti 10nb«n a magma xa. Hír. kereakfldelml \' rainÍBÍtoriumhnk 1M6ÍI. évi SniirtinaTÖ-én .43361724 azám alatt [rytígyacerem vi\'gett . rín/einro gkíftdott hatiroMt értelmében Kwlzda urunk lialáronóttnn ineglillntuU iMihoarirla^ek, (Reatitutton^FliiidJ-nyilvánoH hirdo^aekben b-1i»m-^IÍUu^ jti^ltáaökbimjTT"rTyhítas^[i! ;tom dAcsáVa lem engedi magát- clttjvezteini, hogy találmányának %<yJgy«»jtt hatáat ne tnlafdonltaüM, mnlynt rz anh» íím.Jiíri^, _ F H r a k t í r.: ar oantrák-magyar birodalom axámárnC li r an s t inatortojnil Wátrenfurlbati. _ EMn^faérFk raíÜra Nágy-Kanltaa a Tidáko -részáru egycdíll RfiHEKFELÜ"ADOLF kereskrdéaíben van. .(42fl~l)- 5Iint egyikét a Ip^ülönyiisebh éa legszolidabb vállalatoknak ajánlja alul jegyzett bankezég a Hamburg államtól engedélyezett és biztosított nagy pénz kisorsolást több mint eisy millió 718,000 tallérrnl. A legmagasabb nveréai esélv tesz: 250.000 m. vagy 100.000 ezüst tallért fónvereméDvek : 150.000; IQ0.000 ; 50,000 40,000; 30.000; 25,000; 2: 20,000; 3: 15.000 4:12,000; I: ll,000; 4:10 000;5: 8000 ; 7 : 6000 21: 5000; 8: 4000; 35: 3000; 126:2000;5; 1500 4:1200; 205:1000; 255: 500; 2: 300; 353: 200 13,200: 110 stb. stb. márka ; összesen több mint 2G,000 nyeremény fog néhány hú alatt tervszerüleg kihúzatni, A kihúzott sorsjegyek felénél többől: nyeremény jár. Az ögzlet bekükltítvén, szétküldók ,eredeti su 9Jeg^_e-ket" a m.\'iju^ 18. 19-én megtörténű húzáshoz következő szabott árakon: Egy egész : 8 frt. — Egy fél 4 frt. — Egy negyed : 2 írt osztrák bankjegyben, ?1 Iegpontúsabb_szolgálat biztosítása mellett. Minden résztvevő tülem az államtol biztosított eredeti sorsjegyet kauja kezéhez ; miuélfogva ÖSS2e tieiTI tévesztendők azok a tiltott Ígérvényekkel. Az eredeti terv minden megrendeléshez ingyen mellékeltetik, éa a n ve-reménypénzek valamint a hivatalos huzáíjegyzék pontosan megküldetnek. (410 -•>) Azon bizalom iolyuin. melyet e sorsjegyek rövid idé alatt kivívtuk mau\'ukriak. i<Jentéketi_v megbiziisokal várok, és a legkisebb megbízások, a legtávolabbi vidékekre is, pontosan teljesíttetnek. - Szivuskefljen^k tehát az illetők míe-lúbb bizalmasan és közvetlenül aínljegyzetthez fordulni: - Adolf Maas, Staats EflTectenhandlung in Hamburg. Hirdetés. BABOS-ÜZLET 1 a u A Si Nngy-Knnizsdn, a pincz közelében egy jól berendezel t bábos éa Triász üzlet minden báb e\'8 rinsz munkáhüz szükséges eszközökkel, elegendő mennyiségű mézzel, és teli jégveremmel minden órában szabad kézből örök áron eladó, az üzlet és lakásboz szükséges he-Jyiség bérbe, vagy őrük áron eladás mellett. Utasítást ád a , ZALA-SOMOGYI KÖZLÖNY" kiadóhivatala. i40«_«i\\ Hirdetmény. Somogy megyében fekvő Miháldi helységben, mely Nagy-Kanizsához két — kotnárvárosi indóhelyhez egy "órányi tá-volsáírrn van. a volt urasági uinczében 3? ikra!) vasalroncsos jó karban levő h 0 r d ó ftrhozzátartoíú nyergekkel azabod kézből eladandó^, jelesen; 2\'4 doüiji 50 akós, 4-darab 00—ÍO ftkóa és 0 darab tOO áltÖB, Közelebbi tudósítás ^ajyy.Kahizadn lakozó; ulolirottnál vehotö. \' \\ \' " ¦ _______\' - TAltNOK ALAJíJH, (4U1:U) f jóaaig iga/gntó. ¦ „magyar kölcsönös biztositu bauk" szerencséjének tartja ezennel közhírré tenni, hogy ingó és ingatlan vadonokban ttiz vagy jóg által okozható károk elleni biztosítás által az alapszabályok értelmében ezen kölcsönös intézethez! járulhatást a mai napon megindította, minélfogva ezen intézethezi csatlakozásra a tisztelt közönség annyival is inkább felkéretik, a mennyiben itt mindnyájan, egy mindenkiért s mindenki egyért kölcsönösen jót áll. Ennélfogva a közpénztárba minden biztosító csak annyival járuland, mennyit az elkerülhetetlen kiadások és netaláni káresetek fedezése megkíván ; minden ezen intézetnél elérhető előny tehát az Összes biztosított tagok javára esik. aránylag köztük oszlik fel. Bővebb felvilágosítást az igazguto-ág Pesten Júzsef-ter 7-ik szám alatt 1Mocsonyiház fürdő utczai rész) — valamint egész Magyarország és hozzá kapcsolt tartományaiban a fő és vidéki ügyvivöségek teljes készséggel nyújtandnak, a hol is ezen intézethezi csatlakozás egye-elöre akár tűz, akár jégkármentósi ágára nézve eszközölhető. Kelt Pesten 1870 évi május hó 8-án. Az igazgató választmány nt\'vebi*n Tisza László, Kulisseky János. ririn &yu9uuu Fogjunk kezet a szerencsével! mint főnyereményt ajánl az uj nagy pénz kisorsol ás, a mely a magas kormány túl- engedélyezve és biztosítva van. Csupán nyeremények lesznek húzva és pedig tervezve kevés hónapok alatt 28,1)00 nyuremény, mely tájékozásául a főnyeremény 250,000, I5t),0Ö0 100,000, 50,000, 40,000, * 30,000, 25.000, 2-szor 20,000, 3 szor 15,000, 4-szer 12,000, 5-azíir 8000, 7-szer 60Ö0, 21-szer 5000, 35-ször 3000, 12ü-szor 200, 205-szür 1000, 155-azör 500, 350-szer 200, 13.200-szor -110, stb. — A legközelebbi húzása ezen nagz állami biztosított pénzkisorsollisnak hivatalosan elhatároztatott a már lesz, melynek ára 1 egész eredeti államsorsjegy 4 ft. 1 fa 2 ft. 1 negyed „ n \\ ft. osztrák érték ^készpénz beküldése mellett. Slinden medbizisok a legpontosabban teljesíttetnek éa mindenki tőlünk az eredeti államsorsjegyet kézhez kapja. — A rendelmény ékhez a hozzá kiváritatd tervvel ingyen .kedveskedünk, és minden húzás után küldjük a hivatáloa eredményt. — A nyeremények fizetése rögtön állami biz--tositék mellett eszközöltetik, és lehet az érdekelt kivánata szerint hozzá küldeni, vagy a velünk összeköttetésben levő osztrák birodalom nagyobb helyein felvenni. — Ezen forgalmunk a szerencsével van megáldva, inert a ríivid idő óta, 3-szori húzásnál, 3 főnyereményt kimutatás szerint fizettünk ki. — Ezek Bzerint mindenki igen egyazdrü és szerény hozzájárulással tarthat számot az osztási résztvo-vésben, miért is a közellévő húzás miatt kérjük n rendelési beküldést miclflbb eszközölni. (416- 3) Stelndecker S. -és\' társa tŰkü és váltó üzlet HnmburgbaH. Vovéfl- és eladási mindonnomü állampapíroknak, vasúti rész- ¦ vény\'éb részlet sorsjegyeknek. - |P|r- A tóvodést kikerülői tesszük azon megjogyzésünkot, liügy"hommi hireonló aar állámtúl vnlóban biztobí.tottJpói«ssor^ solás a fentebb irt napon noro lesz, és hogy minden..kívánatnak kollőleg mügfolélhessünk, méltóztassék miulőbb aaorydoüál-Jam\'sorBJegy^iu^k^ Alulivt ezennel tisztelettel értesítem a n. é, közönséget, iniszermt a-. w mm magyar életbiztosító bank helybeli ügynökségét Neilb6rgcr MiUjiLs úrtól átvettem, és p,,bank minden ágába vágó felvételeket, valamint kötvények kiváltását -és dij-nyugták fizetését elfogadok. N.-KANIZSA, május 3-án 1870. (420-1) elfogad biztosításukat : tűzkárok ellen, (ha villám által okoztattak is) épületekre, gyárakra gépekre, gabona-készletekre, bútorokra, illatokra, teljes kártérítés mellett : továbbá b) jégkárok ellen, teljes kártérítés mellett: cl utazó javak Veszélye ellen, vizén, szárazon vagy vasúton. A biztosítási díjak lehető jutányosak, a felmrruhi károk gyorsan e- legméltányosabban téríttetnek meg. Kormányzati személyzet L 111 ö k s é g : Gróf NÁDASDY LIPÓT tiszt, elnök, (iióf Forg&ch Antal, elnök. Pulszky Ferenez. alelnök. Választmányi tagok: Mocsanyi Sándor. Huráty Szilárd. Nádosy Syürgy. Novelly Antal. Igazgatók: Korányi Adolf. Ryiry Lajos. - ; HSTlUafl JrÜÍSSf vezérigazgató. Igazgatósági iroda: Peotea, fjádor-utcza 9. SZ. Az alulirt fjügynükség a biztosítási ügyre vonatkozó fölvilágosítást a legnagyobb készséggel adva, a nála bejelentendő biztositások felvételére ajánlkozik. . WOLHEIM és TÁRSA. Festetics Béla, gróf, Grabovszky György, Koppéi L I. Herzfelder Zeigmond. Szoniágh Sámuel. Prileszky Tádé. Siráky Ede. Radvánszky Géza. Sacellary D. György. (t2. -3,1.) !\\,n«y-6inllíX,.nTl, úriul- ét inatfíar-ulcia Bark.-ln 1,-vii .KAISER* \\ í r JAI Az eist Alleinige I lábbeli- -1 egyedüli raktára ROSENFELD ADOLF nm. Nagy-Kanizsán, a.lio) mindennemű,.jafüí- éa gyermek-láb-belíek^\'légé\'gyflzérttbb félétől a legfinomabb féléig, nagy\'\' választékban, jutányos szabott áron kaphatók. . Árjmjyzék nagyédíj Ézerint: ksjr.íorll gíermct-bOrcilptik 30, 40, 50—BO kr. #Pln. eyfmnEk.bGr-tojiányuk 1.10, 1.20,1.40, Í.6U. „.-Logíu. Utr.brOnel, Um, 1.60, 1.70,1.80, 2.20. Ujurmok-cUiiiik ertj. LlIrbOl 1-80, 2,2.40, 3JÍ0. NVl tapdnyok Jhwnuág ssmjttT-OldalfM wk»Unn 2 frt. OldalfUlS .arko. Inaiul v»(iy birígnj 2 frt. 40 kr, Oninnii b.títul, „tk„, bllr, bir.onj T.gy „ br,""íl 3M,S trt 50 kr; Umnm! boUUol, Barkó., btir, brünel, finom lakk-orre . 4 frí. ElOlüíll elegan, D.b.rd.n,, dlvsttuplurok -brtlntl Y»gJ kcityO-bllr 4 frt, 4.50, 5 írilir. UKytaMln dupla aarkc. fi rrt (426-10,1) ..... a | e der ersten Wiener Schuhfabrick bei ADOLF ROSENFELD in Groas-Kanizaa; gröaste Auswahl aller Sorten Damen und Kinderschuhe. Verkauf zu festgesetzten Original-Fabrickspreisen. Preis-Courant nach Otüssb: Ord, Lcdcr-KindontehuheOO, 40,60, ßO 801tr. Foine Luder KindurstloflotUjii 1,10, 1.20, bia 1,50. Fetnnto Kiudcratfofletian, Lodr, Brunei, Harumt mit Laekapltt 1-60, 1.70, 1.80, v2.20. Kuaber-stiefel ataike I.So, 2, 8 20, 3, 3.CU, Damenftieflatten nach Qualität: An dar Sulto s.u. scIinUron y fl. Dieselben Hrlliml od. Hammt mit Htttckcl Ü.40-Voran zu Hclinltron, einfach« HlUckel 2.H0, ?1 fl. Mit qummt*iiß und HMckol !1 (1., 3.50, DrBTulI,ütir.,Lödor,TlrüneI m.T^&ekiiitltx eleg. 411. Ele-rantc Bob.- Mudnatlefl. mit Lack boHolit, Ilrunol, Ubagrlii, Ulaoe-Leder At 4.6(1, ft"l1. DiürinllKtn inlldoppoltcn RlöckDln <} II. Jégkár elleni biztosítás. Az alulirt ügynökségnek \\au szerencséje a. t. biztosító-közönséget ezea-uel t-rtesiteni, hogy az első magyar általános biztosító társaság a jelen idényre a jégkár elleni biztosítást már megkezdte. Egyúttal azon t. biztosító feleinkkel tudatom, kik intézetünknél biztosítanak, és 100 frton felöl dijt űzetnek ő\\, jutalékban részesülnek, mely jutalék a díjból azon- nal levonatik, \\ cj q mely kedvezmény reménylem. egyik indoka lesz azon nagy részvét és bizalom \'1 T-) emelkedésének, melylyel a. t. közönség társaságunk keletkezése óta folytonosan fe- (j ^ lenk fordul. — Nagy-Kanizsa 1870 május havában. 3 Az első magyar általános lblZtOSlírÖ-táiraaiaá K fiagykanizsai ügynökség: 1 Fesselhofer József. Üdvözlet! Köszöntve a iéf gazdászati korszellemtől rHAUGOTT FEITEL, első ausztriai lagyarws^^ak pt Mztmány-oz^IihMlztote Bécs, KSmtneratr. 57. és Kíirntner-ring 2. yegenilber dem Drascht>~HniiB. 1 ririr.vak aruL muidrii liülílnbflé^ nélkül, tiie-Uek as ÖBltea hírlapokban elujnonuk, alulirotl által ugYan88°° lni" ü •íi^ijrii vs ason árért megaicreibrti\'ik, m-r, lírtlomei kiilfttilja.\'-gpel. hogy a caomajroUiiért mi inm rjtimítiaüls. Eiea tárfyaJiaalt, mint ajandékokaak egy artal Eaegiras gyakorlati értékük, mlai\' Ejeo jjieíhaaiStai üayueveieli gt-3kia uap-i 1 sé\\ peoait-fyQrfi kord 1 fi öO kj. táralt külfiuflsct) pontos í-s raiuiaan kiál lit-tij a fúrti t-a ndi órákon mint érmei *míllíitnek, ai e^yik oldalon mpuhamamu •lul a nap és ójfíl liosorAl. a nar> fel 1 férfi 1 db. két betűvel tekét ?1 ia\\yö kelet ?3 hónapot altSdil&g lu-anjorult -ib kr. J-t CRJ árij kfte.liwiíftra K.1 1 lisik t> mulatják ífeltninir varróta.befiJzö gép, i-t ec.v peren aUtt a iejrtnoma\'ib t i l.ecBtlieti. Key tt,nan;v»B(rii ticlíi — ÍM.\' anL »sab TarróiÜ minderr-ri ¦réU-ol -Jü kr. TÓtfitl. Epr lik; Imanvt u bátlérbe aio Hét uíÁa eleaaé teaii, i Egy durah ira 30 kr. n 3. mai uapiff kíaiitptt - A kés í-\\él 3 —4-Hsr nélkül, hogy karcsolna. Egyelemes bévtaérol ób légeiérö* eiüstasütt lappal, camus tokb . — jj^j.j iBÜkaégletre fcIfilrfgeBzte inagj uUcáara, bisonnyára mindenki fog mag-ának snereani. Egy darab ára 85 kr. SsemÜvejrek ét tirréb upükSi tárgyak C^. Angol tollkéa beaflomen acaólból 2, 3 vagy 4 kéoseL Csonttal 15, 20 kr. — Gyön fjllggSj^ anyáTal iö <Íb\'50 kr. pecsétnyomdval két betürel 60 kr. 1 darab rrTDnirranya 4 kíaeel I frt 20 kr. \' A DSOdilieatlár aranyozott órL-rbfTl kedven iíjnaágnak moat a Ugsíobh mulatsága. A UYaszi énekesek dalait caalódáflig utánoKsn. Ejjy darab ára 20 kr., egésx hanggal 60 kr. Egy laterna tasgJoa birtokában mindenki bQréttz Egy diaién g egyúttal ifjú éa öregniik felvilAgo-Bitó játíluiLer, mely 73 kUlOufdle novexetcB azem^lyiaégeke. minden tetHsés Bnerinti helyre büvül, a tirflRaátíokban kedvesen fogadtalik, 1 db n hOEaitartoaandókkal 80 kr., uagyobb 1 ÍL \'?0 kr. míg nagyobb Nr. 3. 1 frt 50 kr. Egy gyUrü uj aranyból fii) kr: Legújabb ^^*V^^mákBBor-tArEyak (nom brunie) dupla uj |_IllEU-aOLDl"5ííí5í "db.^ciinoa tokban, 30, 10, X^^^^ «0, 80 kr-1 frL 1 pár fOlfllggG fokoto eomáucacsal ucm\'l vngy tubuféa Hsorlnt ari, fid, 80 kr 1 frtlR. \' CalaOS Ajándék egy $yürU egyes fttnitj-inil mÍHtleii dlia inogbVilyuguKVo. . 1 Tífl-gyllr(| tolaaifl aaerlnli oalnO kfivtil ISO kr^ TRAUGOTT PE2ITEL biöü ausztriai Eáugyaroraiagnak ált. biiömány-szál Utó Uilote, Béoa, KiratBorBtroooo _____ _ 2. oegeBubor desi DraBabo-Haaaa. a fl — kr. ííevo 3 fl 50 br. LAKATOK. Lcjojabb boiBrís a tQsbiatos 1 a k á í o k 1 .11.. kicsi.....50 kr. 1 db, nafry .... 1 frt. Esernyők, alpacca •J.-iO. félselyem 3.80, Bolyom ,6.50; mioplkctiŐ fanyel éa ateAl alappal 3 tt 80 kr. Karpercetek tömör 1 drb 1 frt 1 frt 50 krip;. ÉrmekJ résvo Eomincsoíra lO, 20, 40, 60 kr. 6ralán«ok. nj páriái 30. 50, 90, kr. Nvak íralánczok, uomájicx gyürfivel diasesei állítva 1 fn 60 kr. Acsél óraláncsok, rövidek 10, 15 30 kr Nyaklánca 30, 70, 90 kr. 1 pár késel5gomb 25, 95, 40 kr 1 db n>«ngonib 3, 8, 15 kr. 1 db ?&Uérgomb. coont 3 kr. aronyoava Ö kr.; 5 gvÖntryanT11 9 Varroeszkfiz calBas birtááák^aa, mely ?11 1 olló, gyfifliH, tfitartd, körömrájpoly, fOsS-kés lyuktifritá Btb. 60 kr. — kétszer Ujron nagy 1 frt 20 kr még caÍDDaabh S frt. Esen tárgyak se a rr&kkai s vad kan-agyarakkal disilivB terméBZBteaságükii.U fogra minden ssoba éa Unm dissitáséro a rll4á-asatkedvelCkuck kellemes meglepetésül cool-gálnak : mint egy 1 darobífo-esnköB ajarvasfojjol 60 kr; 1 db a raj so Lat nerint 1 frt 20 kr; 1 db órátartósaép vaafejjel 60 kr; 1 db Bsror-vad kan - fogakkal ét fejles;-40 kr; 1 darab gyajtdaosífcSa róka- vagy BB&rraafejjel #i 90 kr; 1 darab rahatartó 4 ft 30 Iknu-mgy árral 40 kr ; 1 darab aar\\\'oa, fis, rdkafej a termé-etee nagyságban 1 frt SO kr; 1 pár dissss nagy gyartyatartií starwal 3 frt 50 kr.; 1 pár dámvad-ssam-al kétkarú girandol 9 frt. ElÖBt an^Ol Hebórik 13 latus otÜstbCl, minden drb sguláiva 1 drb. 4 rubinnal egy diaaes uj áron linna-tal, 3.olyuok tulógytlrtlja lomincsoBva rou, lO frt. M^A Alburaok, kofék, fogkofók, vlrátfcíoropek, ^^Saa gummilftbdák, bronanemOek, levélny<n»ák, ehlua-oallat kéaoletek, kanál, villa, kéa, gyeriyaiar-i.k, pftkfíing-félik, fegyverek, kojítyük, legyeafik, adrigtartók , gnllirnk, tUsaflorsBámoL, kivé-, tb,««* h hsíWU terítékek rajseaskaattki lakatok-;- torálTbi geu nagy válaaatékii gyonnak-jiték- *a tiriaaigl játékok atb. 57. és Hflflrfltnwri^ § Pesti bizfositfcintéz Van szerencsénk jelenthetni, miszerint . oagj4asii»i filgjisÉséglisl vezetésére a D\'frli-\'Z-AIi- A I TAKAR ÉK PÉNZ ^ ^ _* - ^ igazgatóságát sikerült megnyernünk, _ i minélfogva tisztelettel fölhivjuk a t. közönséget, hogy mindennemu biztositasi ügyleteiben közvetlenül p knpviselöségünkhez fordulni szíveskedjék. "PEST, május tó 1870. A pesti biztositó intézet igazgatósága: " ¦\' L A N Y I. S (\' H Ő N. foglalki alaptokf\'ji\'bi\'U. Lartaiékaiban s díjbevételeiben biztositékot njiijtó, s szöültaottájtis?--, Jég1- és élettslztosltáisolclcal ii a t in i 1 1 i (\') f o r i n t károk gyors és pontos rendezésével magát mindig kitúnietü PESTI\' BIZTOSÍTÓ-INTÉZ ET nagy-kanizsai képviseletét a fennebbi hirdetés szerint elvállalván, tisztelettel :yan)juk a t tu. Wor^t-un. I -/.dgálatunkat. biztosításokat eszközölvén. a) tűzkárok ellen, a pedig: 1. é p a 1 e t e k r e , és azokban levő készletekre, gépekre szerelvényekre és eszközök-.\' i> ; 2. áruraktárakra, házi-eszközökre é? baturokra: 3. szénára és mezei iermesztmérjyeks;, akar szabad ég aJatt legyenek jzuk kazlakban, boglyákban, akar pedig födél alatt t\\ _„ ..... _ JIB. A. dirioaltast a krcíflpcicadött szsmea faioftáro U kiterjesztettük, ba kellő idfiben Jelenté? tétetik azon helyről kova eI fog fieiyaitetnl. 4. mindennemű gazdasági állatokra; 5. házbérbeni veszteség ellen, mely a háztulajdonost valamely bérháza leégése folytán érhetné ; b) gyárak vagy egyéb iparmúlielyek gőzkazánjainak szétrobbanása által támadható károk ellen; -cl a világításra szolgáló légszesz szétrobbanása épületekben es ingóságok bao eshető károk ellen ; d) tükrök és tükörüvegek tik- ÓS törés-kára BÍlen ; • ej :?izen *s szárazon szállított javakat érhető elemi károk ellen . í) jégkárok ellen mindennemű mezei termeszt niéuyokrc nézve a megállapított kar teljes megtéri Lésével ; g) ©HSlSSf. életére, es pedig mindennemű niudozaLok szerint koihetú tóke-, kihazasitási- s évjáradék-bizLíisitásükai.. Líidőn még mindennemű, további szóbeli mint iraslndi értesítések u.in.sára. bistoaitáít bevallások közvetlen ellogadáaára, a a megfúlt gáliatáflára á ífhetÖ legolesdljtbflil niiíni\'tniidó dijak biztuá kilátásba helyezést mt-lktt ké^z^eggei ajánlkozniuk, ajek-o é vázakban különösen fölhívjuk a. JÉGKÁROK ELLENI BIZTOSÍTÁSRA, mely főügyníikségünk utján a 1 e g j ti t & n v o a ab b r a azabott dijak mellett utujtuük , nágy-kawizsa, május hu 1870. ¦ 1 DEL-ZALAI TAKARE (421-3. í) ,. . u ,y. , mint a PESTI BIZTOSÍTÓ. INTÉZET iiuiö kutyeuyt-k i i közúusé^ tígvi kiazul-í mébe. föügynöksége. u, Árverési hirdetmény, <<ii-m> fk Vnafpys telekkönyvi törvényszékinek 1870 é(i apui hó 9-én ¦:Íf\'KM|B70 nim alatt\'kelt végzés» folytán közhírré tétetik, ii.(*«i.ri«l níb&t F Molnár Mihály. Paesán elbalt lelkész orBkösainek kérelmére Zalamsgye I ámttörvenyBaélíiaek 1B7U évi jnnuár EO-án 621&IÖG9 s*Am aUct kait rég L* aisw folytán \'> b»Mtte*azott«JPrökhagjó hagyatéka, javára fölvett, ¦ a f siooabaüialyi 81-ik\' szám tjkben bajegyaeU 105 ház stimnifd jelfllt 7Li. | tiám hasBAk ái betteleknck, ugy »« ISIS, is 1860 1Ö13 hat, «. polgári | birtokoknak Önkéntes,, elárverezése áJcg-jrettesS árverési feltételek mellett, I t. I. hdgy * ÉBUt\'.körfiUrt birtokok bjjyaujsoa 4910 irt becíáron fognak I Wkiálratn%\' blnatpántfll a becaárnak Msadrijse leond.1 ; — a vctCfél a Ú laOtái napjától kesdre Ű°/u kamatorá vfilclár 6Ry harmaJ réssát a leO-fe"- táa napjától axámitotí 15 nap alatt, - » második réiilciet a leütés nap jálftl Kiniitott kit h6r — ái a harmadik réaaletet aiínto a Icütía nap-í játál •aimliott nagy bó alatt Vaatnagyo telekkönyvi hatd a ipánál, aragr \'A naUlinl birdi nlftlványoiáa esetén aa Illetők keieiro lofitctni t&rtosík. — •fe A báaatpín* k vételár eiflÖ réasletébe foff betndatnl - A TeTBnek a r megvett birtokok s leütéa napján aionnal áladataak a«*al, ho(ry as atok I » tttánjárá bár éa boasonbár ai árvoré* napjától keidre öl fogja illetni, S a tettleg«a birtokátadl* pedig caak a fentebbi berlésí éi hasíonbérláai p ¦ HanMáiek lajártáral fogbokÖTotkeani, da viaaonl tartoiik a rerS eien \':-> IdStól keadts a biriokkkt kapuolalDt niindennomB kOiterheket és re-nály«k«t íf viieLn\'r u-kisMtárl- UUUket, ngy at árreréii kuluágeket i* negkaebii, éa a vállár teljes lafixetáaáiga 75. írátnu lakkáxat éa mellek Ü ápUctcit tíljai.booérjékben a tüxkir ellen saját kultjcgán biitoiitanl, f:-\' a\\ bíitoiitáií Igaiolrány 1& nap alatt a megyei telekkUnyri hatóságnál fj \' baaatataadd látnn. , : ^ i^üiür -.-„:-tnlajdonjognak ve»S javára leeadC-bekphlciíse as áxrerísi 0-dtJaátel«k toljeflitáaátel hiratalból eaakOaBUeW,: eklia i\\ vevG .11 árreríai f fliltft«1»fcn»V nl«g«t aesn tonna, otsn ét ttbben.d bánatpéni elvehitáiin L • *-*flT, a megreU birtokok árveresátft barmejyili\' érdíklett fél kérelmére t* \'« tmtS kSBAáffttI ea veaaályárfl újból elrendelendő, ét eink vjtT határnap kstOiáae nellatt becaáron ftlul ii meltartac_iló -árvorés ntján eladatni fog-«^ drvndvlterreíi, u irvbréi fuganatoaitáaárti alflfl h&ntrtóJIM 187U ÍtT Jatea bá 1-aS\'JUpjft,-?4 ifükaág eaatín "miaodik batáridőül 1870 ávi 4-lk,. napja mind ebkor dálelSttt 9 óiira Siombutbelyre, a megyei atdakktoyvi blratadha JÜtOuitett aton boiBci adaaaal, bogy n fennebbi Üravkak ka eűaJÍ árrará<«n cak beeJlreo,\'vagy azon felQl, a máaodik áiWiéaaii ¦iniiliaii b««aéU«b alnlla •laAatai fognak. .¦íi.,i > A ml ac alá«r«reaendü/ birtokok iránt fennálló bárléai, És ha í iMra^déiaket, ím a iUaiSk ál basionbírlők neveit illeti, ne aa árrerárai kiránók Zímbony B«aa0 toméggomlnoknál, Siombat i feiribígodtifí keraabetiuk. íi^-yJ, LgyuOa] aaon jelsálogoa liiteleaük, kik nem a lolekkOnyri hn- ^iteáfr aiákkelyáo, va^y annak köaelibcn laknak, folhltntnjik, hogy a vé laááx tol»««UM alk^náral leendő képvíscltetóflflk váguu a telekkflityvi ¦\'haMaúf taákbelyín &*onbathely«n lakó megbiaatottrandeljenck, ta atok setét áa lakáaát aa^eladáBÍg ld« bejejflOtaák, mhltliogy ellenkeeíi esetbun LiUnanstodSi gondnak álul fognak, képviseltetni. r i. *¦ Tágra mlnduok, kit a lefoglalt fennebb! javak Iráni tulujd-mit : ¦ vtty oO* igAnyt avagy, oúöbbaigl jogokat árvónyefilibütui válnnk^ aaln-4á& WnÍTatDftk, hogy igenykereacttlk«t eien hirdctmJny küi.\'t.\'.tfilenek ^\'^U1 aapjá^ aaiaitandó Ifi nap alatt, elsfibbságl bc]<<lviitrnoiiy»iket irrjHt a\\p inffoaágekra, niaveax iryarÉs koadetílfí, liabar klllDn étlom->\'^\'^»j|\'U«\' veUnk la, Vaamegje teUkkOnyvl tOrv^tiynidk^ui\'il liunyujifiák : i uok á-váaj/ahnjtáa folyaaiát ueuJ gálniván, u^yudill a vítülir ViMaaim9in fognak nuaíttatnl. ywmbyyc tgrvinynáke, mint tclekhOnyvi Iiatúiiágnalt SioinbBt- kadra 1870 trl- «pril hó Urtott ui^iebfíl. Aiin-riliiii pnlrut. A . ki att ntiarja. hogy »iíp * ép fogai le (tyeripk, eit r»»k ní ej VlllEflyM kautsoNnk fogkefe tserre sélkiii) Által caxköíOlbeti. Eieu ettrféte bi-eonylatok által magnsitaJt kefe, r<r-ric helyett «j;l1sici) kautscbúkból van késiiUe, a mely b fogról min-tieu ártolmu rilszl duvulit, it a knutflchukbau olckttilim erű is vad; a mi által nem ránk u\'itit. de a mc;-romlástól ia óvja n fugákat , ns<:rt raára gyermeknél elönynicn alkalmasható. E fogkefe annyira utrtóo, hogy cgóni évi;; lebet liminálni í» larabja ciak 9<t kr. 1 Frfért r%\\ gözkéazQlék 8" az ártalmai Ugtintitinára. Eíenkí-i Ülák paaiümmel tültetík meg.nieiy a hottá alkalmazott 7ieinlámp4 áltól felhetittetvén. a: ekként írlíálG-tott gtta néhány perm alatt a legnagyobb saobát a roix lerrpűtöl rnrg-tintitja b kcllemei illattal tBlti meg. NélkUlQshctlan knrt^iak. iskolák. tnAhelyek, lakasobák és anionok ntb azáwára. A bésitllék antnybronxbdl ípen csinosan van kéntrve; dbjs l"f. I Üveg parfüm haixá, — axeasaeel\' egytlttBO. Elég50hnaanálatra. ^aeiúély- ért vagyiiB-vé\'- delnii végAtl fegyvirek b-legujab- ban javított Líf«ae*«Btt-ra?oívbrelt bistoaltó aárral b twtófmoigással 6 lOráare; egyszeri Itrriésrc egy perc alattöbiitoalötfli, 1 db 7 milliméter 15 frt. 100 töltáa 8.50; l^b 9 milliméter 17 irt. 100 (ültéi 4írt; 1 drb lamill luft; 100 töltés 4.50 A fudonihuy uj vlvmn-nyntaz jitheuipreaervaHv, - amuly a kllcli-dléinck minden rosí saagát eltávolítja} mindon *nájwi«e( nélkUlrtahetÖvé tea*eh afH-!«[• a pipázóknak ajánlatba. Ei aunlla; melylyel reggel asaájt kik„II Oblilonl} a cnn»<k móg kellemes 1.5-«lt(l IiatáaaÍH vnii. Éten toljcs<niaj igyéazoti oljáráí aíerInt kánjait csikkek C&ÉDLER IMIIÉ; halr. cin. t«t,-Tjiroanlt)i.ibftu eflypdifl alóllrt raktárábi A. FRIED^NM ú» Wien, Praterstrasse Nr. 26. • it-r tudományos e|ryénisegek AlLnJ mt-t,\'tíe9^Altan-ánlutUn\'1neli találta >utt. 1 Üveg ntasilá«sal90 kr. KleHro-jcalt anuus uvfl- mk. Egy bircs párisi orvos utaattija siurínt njarasyból vannak készítve ereetro-mftgSMeuB drót betéteiévé!; a használ\' és m?fr6<r; csdsoa, kDas-vény a idegbajokban, rcsxkcleg* főfájás atb. ellen. 1 gyQrn csak \'.>0 Legújabb Inlnlninny- klus valódi csüstből. felvarrni * inggombok. Ei igen elegáns és 41-Luidóan tartÓB-Minden tmctat goi bős bisonyitrány orrúi, hogy as lód) eiűst vagy nrnny At árigeo tánvgs; egy tuciat stép mflvcietüöi kr.; sima 70 kr. Érdekes peaaatártó. Sfid\'"n iUik üapoleoB s JnJfns Caesar életiratát dc-olgoztA. asan rendeleiet Vdta ki mi;xérint kő aáját feUdása sxerínt olyan pennát, melyet nem kell tintába mártogatni. E megbízásnak H nap múlva kituní-lop elégtétetett. - Eien találmán Bpchae Ollbert által jqktUesittetetL Éh eien találmányra nesve aa cgyi .dOll raktárt tartom as, _Oflitrák-m; gyár birodalómbaa.- A..pinás-tartó ciinneiüstbCl van; aszal regpeltGl „ ejticiei^tirni.iaiinufoiTálittet-l ajánlja magát íiét sserínt igazgatni Alakja igen eainai és minden kéihes alkalmatos. 1 tartó : 1 frt, ehhez 1 tnczat Napo-leob-penna: 15 kr. ISavaniíffípauquet 1 x/% krért: egy 30 kros szivar; roltltbogy na által a legolcsóbb szivar valód: havanna aromájnvá változtatható az ehhoa való oasonctla valódi ha-tnnna-dobányból van eztrabaiva. 1 üvor elég 50<) s»ivarra : 1 frt 50 kr. e-^AbOpeny , vi&barlaii, , otoyahetlon, varrás néllctlU kulnic; |\'angol kúaiitniéuy. Ezen kííptmy akout van készítve : hogy nit a leg-\' Biebb idflben is vinollict\'í, miiilliüjry mlnclkát oldalán móp felifi ruha. 1 ^tj: IfrtliOkf. kaphatók: (37B-d.) eis 10Kaa.E».B3rot>\'iö varró-gép raktára M agv ii re írszághan. iózseftér 14. szám. Tisztelettel alóljejírzett ajánlja valódi amerikai varró-gépeit családok ei iparosok számára; a legjntárjjToBubb árak és Itényelmes réez-létfizetósek mellett\' ugyszinte G évi jótállással, A tanítás \'ingyen- tétetik, kívánat szerint a házbafa vagy azon kivül. Továbbá izinte nálam kapható a gépnek mindennemű részletei hozzá, használható varró-selyem, fonál és czéma. Végre mindenféle javítások saját gyáramban eszközöltetnek. Biztosítva a rendes és pontos szolgálat mellett, mély tisztelettel I H19-6.1) Ári ejtési hirdetmény. N.-Kanizsa városa képviselőségének végzése folytán oa á|ioMn, kjipnmczai utctán a páljaudvar felé mintegy 400 fotó ölnvj(ro kllukotiil járdákkal s árkokkal, melyeknek költség ulCirányzata 270Wö. é. itt lóvén ípltoudG, ennek vállalkozás uljánl biztositáaa végett szóbeli a eirt írásbeli ajánlatok elfogadása mellett folyó évi május hó \'?4-éii reggeli 10 ám kor a ii -kanizsai városház ferinóbsn nyilvános árlejtés fag tartatni, A vállalkuztii szándókoaók az árlejtés megkezdése el (itt kotolosek 1A00 frt. óvat pónzt a bizottmány kesére olíflojjoaon leflsetiil ; llletíllog ugyan (py-nyit a zárt ajánlatokhoz tiiellékalnl. A tarvuk, koluégretéa, árlejtést áUlanos a épltéui kalUiilcpos feltételük f. é. rnijub Ib-tír» polgármesteri hivatalban megtoklntliotöks Kelt M.-Koniasáii 1870 évi május Gin («0-a.t) "W^jdits JuzBef kiadó, lap- éa nyomdatulajdonos gyorasajtó nyomása Nagy-Kanizsán. nitvax JÓZSEF, polgármester. jÍ8gy-Lania»a 1870. május 21-én. 21. szám. Kiliipézcdik évfolyam. Zala-Somon) i _ Kiterjedve . SOPRON- és VAS MEGYÉKRE. Voeryes tartea-laaa-u Hetilap a -szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdászai,\' tudornál.)\'\' és művészet kőréWi affataB izonbaton, \' ^4«, • iy«liru~nktfU vatsf két t™. Sit-rttt-nit") irtid*. é» kindó hivfilal WAJD1T8 JÓZSEF kanrTÍnro.kad«l4b«a. N .-Kanizsa város ügyei. Folyó hó 17-én a közrendészeti bizottmány tanácskozásra lön egyhehiva 3 tárgy megvitatására, u. m. Hordárok fölállítására. A hirdetések teljesitése, szabályo- . Előfizetési föltételek: || H«lyb«b háihog hordással á- vidékre ^ostin—kflMva jr Egéac ávra: - 6 frt. — kr. FÍI svrd - - 3 , — „-Érnegyadre - 1 , 50 . nHCircS ©teseli: , A hat hasábos pet.t soisri l-aaör 7 kr. 3-ssor 6 os mindan toTábhi tieákiatasírt 6 kr. Balyegdij nrjadea flgyaa baiktú4»«rt 30 kr. r A .Nyílt t4r.ll" egj patii sor beiktatást dija 15 kr. —zása és 3. Némely\'heti sátorok elhelyhezteté-sére. \' E három Tárgy megvitatása után intra parentesím fölcmlittetett az építkezési szabályok szoros megtartásának szükségessége. 1. Hordárokranézve.Folyamodás nyújtatott be ily intézet fölállithátása engedé- --lyezéseért. A vállalkozók 6-,szükséghez ké-pest akár több hordárt is készek működésbe léptetni, kiknek szolgálati-kötelességök lenne a mozgalmi népnek reggeli 6 órától esti 8 óráig szolgálatot tenni ugy, mint más városokban szőkíts. A közrendészeti bizottmány ezen intézetnek létrehozatalát föltétlen szüksé-. gesnek nem találta ugyan, mind a mellett jóváhagyását meg nem vonta, mert az által nérnü rendet reményei biztosítani, annak folytán a folyamodót oda utasította,- hogy a tervbe vett, de elő nem terjesztett alapszabályokat, melyek alapján szándékozik ezen intézetnek létrehozató-és föntarthatá-sát biztosítani, írásban terjeszsze a bizo t-mány,elé, mert a nélkül a dologhoz tüzetesen nem szólhat. Ezúttal tehát a hordár intézet fölállítása a jövő tanácskozásig csak elvben, jobban mondva: föltételesen lön elfogadva. 2. A hirdetések teljesitése szabályozására nézve. Ugyan azon vállalkozó, a\'ki á hordár intézetet szándékozik létre hozni, folyamodott egyszersmint az iránt, hogy jövőben tiltatnék el a hirdetéseknek házfa- \' lakra leendő tapasztala, s a helyett engedtetnék meg táblák alkalmazása, melyek arra valók lennének, hogy a hirdetések ezentúl ne a házak falára, hanem a házakfalára függesztendő táblákra lennének ragasztan-" -dók,\'mely ewtben a hirdetések kihcMását s azoknak-íölragasztását -a vállalkozó szolgái-teljesitenék bizonyos díjazás mellett; mely _ az érdekle tokét terhelné. . A bizoitm4ny-; alapos okból cgyidöre a folyamodónak\'ezen kérelmét: csak tudoraá-snl vetur . - 3. Némely heti sátorok elbélyhcztcté-- -sere néíve: Szokásban van hetivásárok alkal- mával holmi sátorokat fölállítani a város közepén a járdák előtt, s minthogy ezekál-talnémelylíor a boltok vesztenek látbatósáira-. ikílH, azérUs eok oldalról érkeztek és egyre érkezmlkjkérvénypkazok elhelyheztetésére, a nériényekíinir annyira, terjedtek, hógy a .sátor tulajdonosok Ide s tova űzetnek, már azt sem tudva; hogy-egekbe vagy föld alá költözzenek-e sáto^ikkaKAunak-farytán, hogy a "dolgon segítve legyen, a kflzrcndé-\' ize ti bizottmány a piacz általános szabályo----zása szükségességét hozta véleményes javas- latba, mely minden esetre magiban fogla-landja a heti sátorok czélszerü elhelyhezte-tését is. 4. Az építészeti "szabályokra nézve. Azt mindenki látja, hogy Kanizsavarosának szabályszerű építésére kellő gond fordítva nem volt, épitett mindenki, a mint neki tet-szett/igy népi tett ntezákat, utakat, minők indokul szolgálnak ma arra, hogy mindenki éles rosszalását fejezhesse ki. A régmúlt mulasztásokra fátyolt kivan vetni a bizottmány, de nem hagyhatja megemlítés nélkül azon mulasztást, mely legújabban tö vettetett el a pályaudvar felé vezető fő ut mentében történt építkezés körül, mely azt okozta, hogy -a ferdén-feksó. telkek-ki -nem egyenlítése folytán ferdén, tehát helytelen álló házak, éles szögletet képzó szobák, szűk járda tér, téglázatlan járdák léteznek ! Ebből kiindulva abban állapodott meg a közrendészeti bizottmány, hogy ezentúl lehető-legszigorúbb figyelmét fnrditandj.i az építészeti szabályuk,(alkalmilag hozni fogom a magas kormány által elrendelt építészeti" szabályokat, ha a szerkeztöség tértnyitni liaj-landóuak nyilatkozik *) szoros megtartására, azon kivül véleményes javaslatba hozza, hogy aziméntemlitettutaknak nientébení jövő építkezés egy elevekorán e\'.kész.tundiihi\'yi tervhez (situationsplan) köttessék s iu. által sza-bályoztassék az építkezés, azzal a hozzáadással, hogy ezentúl a ki ezen mcgállap^ tandó tervhez magát alkalmazna nem akarja, az épitkezéstól letiltandó legyen, ncingy az önkény ujabb téves gyakorolhatása által a/, utókor rosszalását legyen kényteh-n hallgatagul eltűrni am;i szívélyes működésben levő közrendészeti bizottmány, hallgatagsága s mulasztása következtében a tanács és képviselőség, mely jelenleg óriás lépésekkel igyekszik haladni a korszerű fölhívásra. A- város egyébb részletei átalakítása csak idókőzönkint reménylhetö, azonban itt is bz építészeti szabályok a lehető legszorosabb figyelembe lesznek veendők. Ezek voltak a közrjndészeti bizottmány mai nap tartott tanácskozásának fő tárgyai, :melysék-után a-fötvett véleményes javaslat előterjesztésével sietni fog. -ítlnH ezekről értesitni kivánr*m Kanizsaváros közönségét ágon reménybe,-hogy szívesen veendelte tudomásul mihez tartás végett. \' N.-Kanüsán május hó 17-én ?870. tkrsAnozky, mint a. kösrondéiiett líiigttraány alsinöke. A városház-tervekről. -Az építendő nagykanizsai városház-tervének.megállapítása?\'végettnyilvános pályázat hirdettetvén a kitűzött határidőre beérkezett 10 pályamű. Ezen szára habár \',fcem fölötte nagy,-~de igen elég arra, hogy a pályázat sikerében .hízhassunk, annál is —:— - ¦ ¦ \'r--~ *) Itfaii atlrasso, ,s8t karjuk 1 ¦ ,,%sera. inkább, mert a tervek nagy része sok izlés-sel-és szorgalommal van kidolgozva. . A kiállítási sorrend szerint számítva a terveket: az első jeligéje „ilultra iővöre tekints." B.-épitettterületé665° Q számítva van öle 350 ftba, összesen 232 ezerbe; a hivatalos helyiségekon kivül tartalmaz 12 második emeleti 4 első emeleti lakást, van 2 nagy- 5 légudvara (Lichthof) és egy nme-leten 37 utczai ablaka, tornya közepett nagy terme a két udvar közt van elhelyezve, magassága a fó párkányig a járdától 9\'. 2-ik terv jeligéje .Haladjunk." Beépített területe 682 számítva 290 frtba; össsese n-tort^yiiyíU -2Ú3-ezerfFt,xan -benne— 12 másod- 9 első emeleti lakás. 2 nagy 2 kisebb és 5 légudvar, van 37 utcza ablaka 31 bolt ajtaja ; párkánymagassága .-s0 3\' . a torony közepén, a terem a díszudvar keleti oldalán fekszik. 3-ik „Kitartás czélra vezet." Beépítve 702" " öle 2fj9 fr. van 40 utcza ablaka., 9° 3\' magassága, két nagy udvara, semmi légudvar,de e helyett Tablaka a szo.QS/édha-néz: a nagy terem a két uczi sarkára, a toront a fohomloli/jit kö/.i\'p\'re le; vi\'zm\' 4-ik terv jeligéje „C/éUziril é^r " Ebbt-n ;i vir)shií é^ b\'htz küiön vnn választvi és szá\'tnitva; ősszf^cti beépi\'ve o\'7i)"n 185 pzerne kí-rlll van 14 ináso-l -11 i-l-ö emeleti lakás 43 nlc/iii ablak egy sorban 36 bdtijtó. két nagy. kél kis és két légudvar a torony kö\'..\'p,:tt; ter.\'tu i d sz-udtar krleti oldal in ; -niaga-ájja a váró— háznál 8" 2\' a b-rlia/nál 7". .i-ik terv Klagenfurtból 6.")0*n 300 fr. két nagy és 14 légn Ivarral; 9° 2\' 6" magasággal, sok kuttos ablakkal; a főhomlokzat és a torony előtte kiugorva foglalt helyet. 6-ik„Éljen ahaza\'szám tvalflOezcrrc, tornya a sarkon áll, nagytérme.,a főhomlokzat közepén utczára néz, második .emeleti ablakai mind kettősek, bnltajta van 17 nagysága 8° 4\' miből földszinté esik 3" 3\'. 7-ik,Harmónia." Két udvar és két lég udvarrál,a-szomszédba-néző-abl4ktikkal, tornya közepett, terme a két ndvar közt, magassága 8° 4\' 6". 8-ik ismertető jele ,Y.\' Megkülönbözteti a városházat és bérházat, az első 220°a 250 fttal, a második 460"D 300 Tu«l Számítva, összesen"beépítve 680T3142 ezerért, (mi alig hihető). Van 15 másod- 6 első emeleti lakása 2 udvara 6 légudvara, tornya a sarkon, terme a diszudvar keleti oldalán, magassága 8° 4\', homlokzata a a kórház ntezára nincs-megríjzulva. 9-ik terv szerzője Adam bécsi épitész; beépít 6»0°Q számítja ölét 518 ftra, összesen 348 ezerre, van két udvara és 12 lég-udvaray 13 másod- 7-első emeleti IikAsja,1 23 bolt\'ajtaja, sok. kettős ablaka; a torony Hirdetéseket elfogad: N..RMIM4.ÍJ, K AUÓ-mVATAL.P.tt.»LZKISLl!EM. Bem., Nutirt-, B.rlW, B.)««H...FrMkf.rt. i. Bua ken: HA.i8K.wmN & voulkb. U«oe4., In. 10-ik terv szerzője Pelka építész; beépít 66ü"G 430 ftjával 283 ezer; van. két udvara-egy lég udvara, lapos fődelye, tornya közepett, terme a kórbáz utczára néz, magassága 8". Ezen rövid leírásból több tanulságotvonhatni, például: a beépítendő területre nézve a tervek igen szépen összeegyeznek; négyen épen 680cG,tervezne\'k, a többiek 650-tól 700 ig. A beépített terület költségeit ellenben igen különfélukép azámitják 200 fttól 500-ig, legtöbben mégis 300 körül. Ezen két tényezőt összevetve bizonyos, hogy az építés közelítőleg 200 ezerbe kerül; A két udvart mindannyi tervező meg--tartjaT-de-a-mellék éj Iégnd roppant eltérés uralkodik ; egy tervben nincs is mellék udvar, egyben van 12 egy másikban épen 14 légudvar. Az épület magasságára mindannyi túlhaladja szokott mértéket, a legkisebb magasság 8" és különös, hogy ez \'épen a legdrágább; két tervnél fordul elő, a legnagyobb magasság 9" 3\', az épen a leggyarlóbb kinézésű tervnél van. A tornyot nyolezan a főhomlokzat közepére tervezték ketten az utcza sarokra, c "lika tnrnnv van 5. alic-ony van 2. A nagytermet hárman a hétudvar közé, hárman a díszudvar keleti oldalára a szomizéd mulli-, ki\'ttirn a homlokzat kóícpére, egy az utc/.a sarokra egy a kórház utczára he-lyi\'zték. A filli itulikza ón b\'iltíjtik-it neu terveztek bármin, a második emeletet kettős ablakokkal látták el báíinan, a városház és üérhiz közt különb-éget intek ketten; végül nz ntezák lejtosségét figyelemre nem méltatták öten. alacsony és közepet a kisterem fölött függ, a nagy- terem a két udvar közé van hegyezve; párkány nagyaága^csak 8". Klinkert klinkcrrel. .Általánosan el van ismerve, hogy nem annyira az ut készitésmódja, mint inkább a tégh jósiga a fődolog" jó utak készitésénél, mondja Hencz ur. Ha elfelejthetném^ hogy ez Kanizsán lett irva,\' ugy talán Hencz úrral egyetérthetnék , de ha elgondolom, hogy en-nek elStCe vagyTS—20 éve, a "ma- kérdésben forgó utczának téglautja elsülyedett, ugy elég merész vagyok állítani, hogy a^ biz a jó tégla nicHett—is dsülyedett volna, mert alapzatja nem volC\'Tehát jő téglából is- lehet rosz utat csinálni. Én csak azt .állítom, hogy jó és olcsó ut elérésére majd egész az üvegülésig égetett kicsiny klinkertégla szükséges, de azért ez maga az^gdvöaségre még távol sem elég.- ~. Lássuk tehát, .hogy lehet "jó klinkertéglát égetni, iíi az• a klinker? \'*)-" Kicsiny, igen kemény és majd-csak nem az űvcgesülésig égetett\' tégla "klin-kernek neveztetik. ----ífltlha-llk. rraktisohs /UtUiUscxn-Bin^ dar Straasan ans Klink.rn, Wifts\'.lS&S. .r"-1^—~ r A. ,T. K a v a n, Vorrrif;*\' űhar lDr,Bf,aríWia-satisahaA.il. Abtkfllluitg I. dar .Waa^baa,.iHAB»OTtr imo. : . \' t. - . , \' \'* Ák ilyen klinkert agyagból kell ké-. witeni, s hogy jól sikerüljön, legyen O.Vi tiszta\' agyag M 0.25 homok tartalma. Mindazon agyiig, mely sikamlós, zsíros, vágy oly puha, hogy a gyúrást elkerülhetné, klinker készítéséhez nem\'alkalmas. Kékes yagj- zöld színezetű agyagból rosz \'klinker készül. Klinker-köszitéshcz használandó 1Ü0 Imit agyag, legyen 12—16 font mész •^tartalmú. Jó klinker sárga vagy szürke agyag-ból készül, de legjobb a vörös agyag,.—: ¦ A jó agyagból készült tégla a szaroga-tásnál semmiféle repedéseket nem kap, s ha mint nálunk vaséleg (Eisenoxid) tartalmú, belül, kívül egyenlő szilárd (feltéve azt, hogy kicsiny.) (Mind & fentebbiek elérésére következő mód volna ajánlandó téglakészitéáhez: A) Az agyag készítése. Az agyag tisztítása — nálunk via aiaui gj_uias auai történhető — ez alkalommal a próba megteendő, hogy elég vagy ¦ talán sok homoktartalmu-e az agyag. **) s: Hogyha a homok az agyagban kevés, mi nálunk valószínű, ugy azt éles, tiszta, nem pedig agyagos homokkal pótolni kell. Az agyag a homokkal csak akkor vegyítendő, hogyha már minden keveréktől tiszta, ! s márgás csapófölddel nem bír. Továbbá \' „szükséges, hogy az agyag iszapoltassék, j azáltal egyenlő és rugékony lesz, készi- \' tésnél a forma minden részét kitölti. Az igy nyert és vert klinker 24 I órát lapjára fektetve, anyira száraz lesz, f hogy már élire lehet rakni. Hogyha a \' klinker 3 nap szabad ég" alatt a nap I sugarainak ki volt téve, szükséges, hogy további száradás végett tető alá rakassék, mert á üáp melesége ~jíülsejét minden nedvességtől megfosztja, miglen közepe sár marad ; igy \'keiuenczébeiiözva,,á"\'légla megrepedez és belseje ki sem ég. igy muu niuktartalmu az agyag, nitt; lehet tudni, lm epy kftbláb natryiáfrn ódéi tliuiitnk agyagnál, azt hal rószrt! osztva, fli részt iamt\'t kiveszünk és a bennmaradt agyagra vizel Öntünk, -*zt jiil fetkeverjflk agyagira!, npr liogr sáros vis, decumpakt agy ne; Iii-iiih1 nem marad. A homok leszáll aa edény feneként, nngten a sarus visel le lehet Ontani, — a bennmaradt huniakra ismét egy rísze n kivett SKyajrnak hozandó, a fnntehhi miidunlcsz n homoktól elkültinUve, s igj mindaddig folytatva, inig aa egéaz ktlbláh agyag homokja elkülönítve van. |B) Klinker éffeléae. Klinkert akármely kemencéében mindennemű tüzelő anyaggal lehet égetni. ""Mielőtt a "klinker a keroenczébe rakatik, legyen elegendő s egyenlő száraz. A.\'ke-mencze-padok homokkal hintessenek be, erre a klinker körülbelül három láb magasra rakatik, s igy a tüzelő csők bol-toztatnak. A köz klinker és klinker közt legyen V*—1 hüvely, élére rakva. A tüzelés legyen lassú és soha túlságos. Befejezve aztr hogy mikép lehetséges jó klinkert égetni, most azon akarok lenni, hogy. Hencz collega urnák\' bebizonyítsam, hogy a nagyobb tégla, ha annak üvegesülésig kell égnie, belül soha ki nem ég. A tégla, ha tűzben van, első három nap ég azzá, a mi belőle lesz, üvegesülésig pedig csak akkor ég, hogyha az anyag, a melyből készült, okot ad reá. A nii téglánk — mint már fennebb mon dám — agyag-, homok- és vasélegbol (Eiseuoxidj áll. Jó tégláink főtényezóje pedig a vaséiig, de csak akkor, hogyha egy arányosan van az agyaggal keverve, és az égetésnél ugyanazon időben, melyben az agyag megég, elolvad. Nagy téglánál észrevehetjük, hogy jó égetés után bír ugyan vaséleg-mázzal, de belül csak pirosra van égve — jele annak, hogy belül a vas elég, miután elég meleg hozzá nem ért, az agyagtól meg nem szabadulhatott, s igy meg nem olvadott. — Ennek nyomában pedig az jár, hogy az ilyen tégla a legcsekélyebb ütés folytán ketté -pattan. Ha a tégla kisebb, kivált ha vékonyabb, ugy az égetésnél cl lehet érni, hogy a tégla egész vasélegtartalina felolvad, s igy a téglát úgynevezett klinkerré. magyarul pengő téglává lehet égetni, mert Imi "aztán peneg, "Hogyha reá ütünk, de oly hamar el nem törik. - Bizonyításom, melyet félig praktice, félig theoretice vezettem, azáltal "is nyer előnyt, hogy ad absurdnm vezetve szinte j igaz. — No de már ezt Hencz urnák ! elhinni nem kell — „mert hát tekintély és szokás után kár indulni ; tökéletesíteni kell mindent, ebben áll a haladás", mondja Hencz ur. Én kötelességemnek eleget tettem s mennyire tehetségemben állott, bebizonyí- tottam a kis tégla könnyebben! kiégetését s annak ugyan azon feltételek alatti jobb-ságát. Ha Hencz collega ür a nagy téglát még a mostam körülmények alatt is védésre méltónak találja-, ugy bizonyítsa ez ellenkező tételt. Különben a téajakésziíés a\' városi színeknél, mint jÉgiBenül haliam, már folyamban vau, azoknak miképeni készi-tésére*.ini, értve Hencz urat és engem — befolyással nem lehetünk — mert hát mi szakértők mit értünk mi abból, hisz van elég olyan egyén, ki már látott egyszer egy téglaszint is, az majd végez a klin-kerrel, mint a hóhér a beteggel. Tégla jóságának miképeni elérését vitatni már többé kedvem nincs , áttérek az ut készítésére és feltételeire, hogy jó ut legven. STELZEL FRIGYES. Hogyan talál emberére a hirdetés? K kérdésre nagyon könnyűnek látszik a felelet, éa sokan hajlandók lesznek egész röviden azt muDilam: A hirdető egyszerűen azun helység legjelentékenyebb lapját választja melyben fogyasztói laknak. Ezzel a kérdés meglenni; oldva, ha a fogyasztó csakugyan mindig a hirdetés valódi embere volna. — Caakhogy ez nem mindig-ugy van, miként néhány példa is bebizonyíthatja. Valamely gyáros olvas egy gép javításáról szóló hirdetést az ismételve kezéhez jutó nagy fővárosi lapban. Megteszi-e erre azonnal megrendelését ? Ritkán. Először az uj berendezés néhány száz forintba kerül, aztán meg a javi-tásnak-elobb valóban jónak is kell bizonyulnia; fölteszi tehát magában, hogy majd alkalmilag ir ez ügyben, és ennél marad. ítost ugyunezím-\' gyárosnak művezetője, kinek kezébe nem kerülnek a nagy lapok,ugyan e hirdetést olvassa a helyi lapban. O inkább érzé a régi rendszer hiányosságát mint a gyáros, ő régóta óhajtja már a javítást és tünükét fcilvi-lágu-gitja az ujitás szükségességéről. Ez esetben tehát nem a gyáros, a nagy lap olvasója, hanem a munkás, a helyi lap olvasója, a hirdetés embere. Avagy: Tavaszkor használják az ásványvíz-gyógy módot ; az erre vonatkozó hirdetések a nagy napi lapokból először is a férfiakhoz jutnak. 1 Lányán fogják magukat közülük alávetni a szigorú étrenddel egybekötött kényelmetlen kúrának? Később azonban a uö olvas & helyW IftpbajMi ájrvány vizek bzétküíáá-sérfll, és emlékezve a férjnek mindennemű testi baj elleni panaszaira, és még inkább flg ftllanrlrt kedvetlenségre," megrendjdTaJii. ő a vizet, melyet a fó r fi n ek kell innia, és addig nem hagy nyugtot neki, mígnem a kúrát alkalmazza. Itttehátanő a hirdetés vulúdi e m be r__e- - A vidéki sajtó a nagy világesemények folyamára nem" bir jelentőséggel; de tagad-hathinul figyelmesebben olvastatik, mint nagy-részben a napisajtó. Ezt válogatva olvassuk, amazt át tanulmányozzuk; a nagy napilapok olvasói többnyire elfoglalt emberek, kik a lápokat a megérkezés pillanatában, az üzleti teendők halmaza merrett-veszik elő, hogy azokból a legszükségesebbeket kibüngészszék. A vidéki lap a családban egész nyugalommal olvastatik, éa az iparos a nyugórákban úgyszólván (.ujjával" soronkint olvassa azt. Igy a tartalom egész másképen vésődik az emlékezetbe, és a nagy lapokban Bzánílalan más hirdetések közt észre nem vett hirdetés itt először olvastatik. A vidéki Bajtó értéke ma már e tekintetben is érvényre jutott, s ez nagy részben a hirdetési ügynökségeknek s ezek közt különösen Haasenstein és Vogler uraknak köszönhető, kik e vidéki lapok hirdetésre való használatát áta-láuoaitották. Azóta a vidéki sajtó hirdetési része, mely előbb csak saját helységére és a közel vidékre szorítkozott, megháromazorosodott, a nélkül, hogy a napisajtó ezáltal kárt szenvedett volna, mert hiszen ennek általános hatásköre a vidéki sajtót háttérbe szorítani. A hirdetés tehát ugy talál valódi emberére, ha a nagy napisajtó mellett a vidéki sajtó is igénybe vétetik. Tanügy. A zalamegyei -iskolatanács folyó 2-án tartott üléséből következő véleményes javaslatot terjesztett a megyei állandó bizottság elé : A zalamegyei tankerület iskolai tanáesa Boja Gergely kitv tanárion s km-öleti- tanfelügyelő urnák a megyebeli népoktatás tárgyában beadott, eunek híárlyait és akndá-iyait, ugy az orvoslási módokat magában foglaló véleményes elő terjesztése alkalmával, mai napon tartott közgyűlésében szám alatt elhatározván, hogy a halasztást nem szenvedhető bajoknak az 1868 XXXVIII tör. ezikk. teljes erélylyel leendő végrehajtása által való gyors urvoaulhatása végett a lek\', megye kü-zönségéuek hathatós közreműködését veszi igénybe, e tekintetben alázatos kérelmét u következűkben terjeszti elő. Folytatás a mellékleten. TÁRCZA. Utolsó emlék; gserelmodet mit biltlenltl bozag Ajkad rég oly csábítva esküvé, Már elfelejtett? bánat heve. Arezodnak rózsáit, bongód szelid Puvalmit elmosá a gyors idu* És elfelejtem 19* csókjaid. P»ak, egy, csak egy kb emlék van. Kit még.nem tud,tam, qh én szenvedS Felejteni, és ez — jó kis fiam! HflÜen szerelmedért te zálogul Hagyád nekem. — Mily drága kinen n mégis Bei tekintve szivem beborní. Mert a halál e végsC emléket la durván elragadja szíverarGl. Ah I énem már, hogy tftnik ez élet! ..: \'. \' matkovlcs joéníls. Csekély okok nagy eredményei. No edd szerkesztő uram ! jobb lett volna\' bekam uh», tdllat nem venni kezembe, mint az fin lapjának tá>c*ájában pletykáznom] Ugyim-ca*k rim illik, egy kis applicatiti vai, a régi,nó4a-t LámznegnionatanT Anffy*l,-Bandi,_Jo In a Tireaiba; eJkrtbUrekgek, lialbgBnie-knek no vágj a frFachjáluij ------ ; - Martiinejtajinbiz \'embert szólni Ízibe Isibe, ; tímji Ujj kartus*---nem a varmegye, kézibe, hmmm a "ftUtáborüdott kp\'zvélemény . haragjába. Bocsánat, hogy «Tiltolad^kadeuczia nem; jdtt ki, — igen rosz ytirsfaragó vagyok. Fáldálöm í mióU « ?[?^1 ^-pár jelene-7 1*1 mugLuenstítm. \'úyeu-mágaiu fole dil|üutn»-íói káicJhfttA éJetbuséggel lepingálni ; awStá az e$tw rilág előtt kÜllhataÜanná lettem. Kifejjek Balhatatlanitasara legtöbb tömjént füstöltem el, azok legkevesbbé állhatnak ki; — pedig ez -nagy szerencsétlenség, kivált ha az embernek haragosai — szép nők! Pardon! hölgyeim ! &oha Bemmi szépet nem mondok önöknek többé, csak ne haragudjanak 1 — hisz ez kétségbeejtő állapot!-..... Ennyi balszerenese melleit wak egy dolog van, mi a homlokomnak szegzett revolver kakasát visszatartja; s ez egy Örvendetes tapasztalás, mely szerencsétlenségeimmel egy forrásból eredett. Nagyra beesult szerkesztő ur! még egyszer szólok önhöz! Ua valaki azt mondja unnék, hogy- a mai világ materialista, kérem, ne higyeu neki; — én az ellenkezőről győződtem meg, s egész határozottan állithatom, hogy túlságosan is idealista. Soha nagyobb absurdumot, mint: Bzellem-dus materialista I Vagy szellemdus és akkor nem materialista j mert az ember csak abban lehet dus; a mi van ; — vagy pedig materialista s akkor nem szellcmdus, mert hogy lehet dus abban a mi nincs ? De hát olyan nagyon szellemdus volna a mai világ? Do mennyireI Ennek a tulajdonságnak sok ismertetőjele van, de egyike a.leo--biztoBabbaknak — az idogoBaég. Ki nem volna arról meggyőződve, "hogy minél szellemibb complexioja vau valakinek, rendesen : annál idegesebb ? AJbliansok közé temetkezett német philosoph bizonyosan idegesebb, mint egy hottentotta vitéz. KzazidogeBBégaz,mu"fll teljesen meggyőződtem, — a többit nem nohóz kövotkeztetni. Ha egy tdrBáságban valamoly uzép hölgy kollemeit inagrasztalom, jaj nekem 1 ha udvarlója ott van; hogy tUríietná ol, hogy más ia gyöiiyürkíidjék annak BzépszomoibDn, ki csak neki lehet B:EÓp? Ha egyináa szépségrűl azt mérem állitaut, hogy^irTa^ijies-kla^ikusrgí^ög rajb tárauzabva, ismét jaj nekem! ha imádójameghallja yjuert lehet-e nagyobb aórtós, miut hibát találni abbáuy ki az fl ideálja ? " 5 Egy kisvárosi bel-esprit, ki azonban Bécsben ís megtordult, a fejedelmi város tudományos intézeteiről b műcsarnokairól — melyüket természetcsen meglátogatott, hol töméntelen sokat tanult és szellemileg élvezett — a krügli Bör mellett oly szörnyű enthusiasmussal disserál, minővel csak a dobreczeni cívis tudna beszélni másfél ezer darab hízott sertéséről, — a olyan élethűséggel; minővel Tatár l\'éterben láttuk valaha fametszetezve a lovagkor hőseit. Midőn épen a Belvedere remekeit másolja elénk ihletett szavakkal, egy goromba légy rfllem tövébe harap, mire akaratlanul ia fejsmet rázom, hogy a vérszopó ellenséget elriuszszam; azonban C — nem a légy, "hanem a bel-esprit — e fejrázást arra magyarázza, hogy aznvainak nem hiszek, és — ezer szerencse, hogy mind-ketten irtózunk a kardtól, pisztolytól s bármi néven nevezendő gyilkos szerszámtól, mert különben.! .... Babette nagyaám csinos hölgyecske, b még hozzá oly szende, oly ábrándos tekintetű, mint a szomoru-füz! csupa szerénység, nem szokott előnyeivel dicsekedni; sőt azt sem szereti, ha bájait mások magasztalják; s midőn egyszer mégis ezt tettem, a legszerényebb őszinteséggel, de mindamellett kissé hamiskásan igy utasított rendre: „Oh kérem! nem illet mer a szép hízelgés ily ö r e g e t......Igen bizony! nem fiatal már az ember, mikor 18 évea!" Nem szeretek a nőkkel ellenkezni, azért most is tartózkodtam az ellonmondástól; de épen ez lett uka, hogy Babette nagysám egyszerre ugy neki pirult, mint a tubarozsa — a haragtól! b miért? egyszerűen azért, hogy szavait rögtön meguem ezáfoltam; mert hallgatásomból azt következte tó, hogy csakugyan "ölhíszem a 18 évot, — pedig dphogy hiszem! No de ha én az idogcsségminden variatíoján vdgig gyiitünióm.:: tollamat, olyan azont Iván ónekukerekednék bolölo,moly nem egy tárczába, de-egy gyapjú azsákba som iévno. ^ IdogöBBCg, BzelloradUBHág, idöaliömUBl — hidd ul; jámbor olvasóm I minden érdekhnjhá-szat mellett is ez a mai kor főeharaehloró a bzó lugiimdcruobb érbolmóbeu; mi annyit jelent, I hogy Bzáz halandó közül kilenczven kílencz szentül megvan győződve, hogy halhatatlan s hogy Ö az a szellem kátrányával bőségesen megkent tengely, mely körül a világ legkényelmesebben forog. Nem csoda, hÍBZ ebben a felvilágosult században még a csapszékből ia univarsal génieket löknek ki, kiknek feje és az ürea korsó közt már Schoppeuhauer fölfedezé azon lényeges különbséget, hogy ez ürea, amaz pedig tele van — ne tessék gondolni, hogy valami erjesztett és destülált chemicnm praeparatum-mal — dehogy 1 világgal! mely, legalább Newton óta, a gravitatio törvénynek hódolva, kering. Egyébiránt mai napság nem kívántatik sok ahhoz, hogy az ember universal genio-nek kiáltassék ki, csak körülbelül a következendő tudományosságokkal kell az agyvelőt ugy a hogy kistaférozni; tudni kéli pl., hogy Amerika kiterjedése 773,-iOO quadrat mértfold, hogy a -raiittuTri"í^ah]gyémíntja 5 latot nyom, nogy az angol é&cseh vizsla közt mi különbség van,hogy a vaskoholást Tubáikéin találta föl, hogy Roth-schildnek hány milliója van, hogy Garibaldi bokájából az aspromontei golyót dr. Nolaton vette ki, hogy Goethe utolsó szavai ezek valá-nak: „Melír Licht.",hogy I. Napóleon ügyetlep lovagló volt, hogy az ember és majom közüfi leglényegesebb különbség, hogy ez utóbbi nyáron is bundában jár, hogy a leghíresebb kár-\' tyavűtőoŐt Lonormaudnak hívták, hogy Betlm-wcn öreg korában nagyot hallott; mindéhez egykis epikurTdiiülcscsóg,- ogykis holdkóröfllig: voílli tout I kész a1 „müveit* ember, ennyivel „furórét is lehet üaapni." a ha lobot, inért ne tennők? a pávatoll szép csillogó, num is drága ; b nem árt, ha olykor Catonak fügét mutatunk. Régente ogy-egy fényes ÜstökÖB mogjolo-nésére kellett azjmotkozó emberiségnek.várni, hogy egy lángésj! HzÜlessók — de caakia egy I ^ — ki a haldokló.pigra maflaátTíoraklit tüzével élotre gyújtsa; ma, az égalitó korában, az üstökösük is olvcaztuttók u kiváltságot; a világ alig méltatja Őket figyelemre, annál keVésbbé HüelléBet a-^Zala-Somogyl KBzItny" 1870. évi 21-ik számihoz. .^^^—i) -A- tekintetes megye- közönségének ugyancsak mai napon tartott közgyűléséből a,n. in. m. kir. vallás \'ós közoktatásügyi mi-\\nistorium ftMB/97(L BiABrar.lBltttrtt Jenit, a. ezen iskolai\' tanács részéről Őszinte elismeréssel méltányolt,\' a magán legeltetést, pásztorkod ást "tilalmazé, a egyéb általános intézkedéseket tartalmazó bölcs határozatának erélyes foganatosítása által\' egyik fő akadály már elhárítva, b a tanköteles gyórmekok rendes iskoláztatását parancsold ^Örvény vógrehnjtilsának utjá mogkunnyitvo levén, ezen tan.xs előtt másik fobajké"nt tűnik fel azon valóbnn nyomorult anyagi helyzet, melybon a népiskola taniték, nagyobb- része szenvedni kény-len*- —— JUon-hátrányokat-melyek e hclj*---. zéttol együtt járnak felsorolni, s azon káros \'befolyást, melyet e helyzet természetes következményként a népoktatás ügyére gyakorol ecsetelni feleslegesnek tartjuk. Az 18(38 XXXVm törvény czikk az eddiginél tetemesen több kötelességet ró a népiskolai tanítóra, 8 oly sok munkától vonja el^ melynek végzésével eddig anyagi gondjait nemileg megkönnyító, de viszont a tanítók létezhetési feltételeiről is gondoskodván, 142 §-ban megállapítja, hogy a tanító rendes lukas és kerten kivül készpénz vagy megfelelő terményekben legalább 300 forinttal dijaztassék. A törvény ezen rendeletének szigorú végrehajtásával a tanítók munka kedve feléb-resztetvén, kiszámithatlan lendületet nyer a népnevelés Ügye, — a ez okból tisztelettel kérjük a tekintetes megye közönségét, hogy hatósági közegeit előforduló panasz esetek alkalmával a törvény, ez üdvös intézkedéseinek végrehajtására utasítani, a megyebeli népiskolai tanitdkat pedig a határozat kihirdeté-sdvol arról is értesíteni szíveskedjék, hogy ez íránybani sérelmeik orvoslása végett az illető szolgabírói hatósághoz utasitvák, 2.) A tanítók érdekeire és a nevelés ügyre felette káros befolyást gyakorolnak továbbá . az a megye területén s különösen Muraközben is létező zug és kontár tanitók, kik a félre vezetett nép által a megkívántató képzettség teűjeshiány^^ rendesen csak rövid időre felfogadtatván, tanításnak nevezett káros működésükkel olcsóságánál fogva könnyen tovább harapódzó rosz példát nyújtanak s o mellett a rendes tanítóknak nagy fáradsággal szorzott szakképzettségét szorítják háttérbe. Ezen az 1868 XXXVIII t. cz. 133 §-ba ütköző eljárásból eredő baj orvoslása tekintetóból tisztelettel kérjük a t megye közönségét arra, hogy járásbeli tisztviselőit oda uta-sitani szíveskedjék, miszerint a tnnfelügyelő-rággel egyetértve az ily zug iskolák bezárassanak, és a kontár tanitók ol távolitassauak. 3.) Az 18158 XXXVin t cz. 147 §-a értelmében a tanítói testület számára önkóp/ő tanfolyam lévén létrehozandó, elhatároztatott miként a tanitók a jcivö szünidőben járásunkén^ egy-egy községbe értekezés és tnniUti gyakorlatokra hivatnak ussze. Mivel ".pedig a törvény rendeletéből ily alkalmakkor a tanitók tüvarrni ellátandók,tiszteletteljesen kérjük a tekintetes megve közönséget, hogy illeti1 közegei utján !1 megyebeli -községüket ezen fuvar előállítására kötelezze, s némi impdij kiszolgáltatásaira felhívja, a t. járási tiszviselő urakat p. di<í előturdul-ható esetekben ezeu rendelet szigorú fogann-tositására utasítani szíveskedjék. 4.) Minden iskolában kötelezett tantárgy -méret -gnxtlrM köréből való gyakorlati oktatás. Ebez azonban megfelelő kerti helyiség lévén inulhatlannl szükKé^en: — méltóztassék a t. megye .közönsége minden községnek záros határidő alatt teljesítendő kötelességévé lenni, hogy czélra községi földjéből alkalmas telket kihasítani. vagv a már kihasított, de más czélra .használt telket rendeltetéseihez visszaboesátnni, minden esetben pedig az illető telket legalább jó kerítés alkalmazásával kertté alakítani kötelességének ismerje. fi.) Alázattal esedezünk. ho<; v a népiskolai törvénynek a vasárnapi ismétlő oktatásra, vonatkozó felettébb hasznos intézkedése életbe léptetése iránt is hatóságilag rendelkezni szíveskedjék. G.) Végül tiszteletteljesen kérjük a tekintetes megye közönségét,\'hogy a közséjrek elöljáróságát és jegyzőit felhívni kegyeskedjék, miszerint oly igen gyakran előforduló esetben a midőn a végrenddkezók. rendelkezésűk megtétele alkalmával jótékony ezélra hagyományozni szívesen hajlandók, az isko-Iák ügyei és állapotára is az illetők ügyeimét felhivja. Azon biztus reményünk kifejezésével, hogy a tekintetes megyei állandó bizottmány ez alázattal kért rendelkezések megtétele s erélyes foganatosításavaJ az alulirt tanácsot működésében tániugatni, s ekém !1 hazában első soron fontos szeut ügy felvirágoztatását elősegíteni kegyes leend. TVljt vagyunk, Zaía-Egerszug, máju> .alázatos szolgái Bója (lergely. m Mórocza -Kálmán, m. kir. jegyzi i Tiszt eh-ttt; I •J -áu 1*7\' kir, elnök. A znlnmogyoi tanfelügyelő körutjn 11 snla-lüvöi és alsó leudvní júrásbnti Hiteles értesülés alapján közöljük, liogy Bója Gergely tanfelügyelő ur f. hó 10-én meglátogatta alsó és felső Bagud iskoláját, de fájdalom itt tanulókat nem talált. A tanterem piszkos. Az illető járási főbíró ur me^kiTetetett a népoktatási törvény 4 §-ának és 11 megyei bizottmányt gyűlés ujabb határozatának végrehajtására. Zala Sz. Györgyön teU ugyan ily szomorú tapasztalás folytán, hasonló intézkedés tétetett Salomvárott az ÍBkolaház roskatag,*a ta-_nitu.ügy buzgó és szakavatott férfin, minek folytán a tanulok több tárgyban dicséretes előmenetelt mutattak fel. Uflutor Imre- jí-od alispán ur a járási szolgabíró Vizy Gyula s a lelkész urak, valamint több iskolabarát és az elöljáró-\' ság részvéte mellett grijipWtatott és hntáro-! zallia ment a jövő évMJMCn egy uj ós czélszerü iuk.dáház építése. A toniel ügyelő ur a fentigztolt alispán ur vendége volt, s a szívélyes háziúr a jelenlévő helybeli s általában mindazon törekvő éa képzőit tanitó urak egészségeért emelt poharat, kík széphivutásukhoz méltó buzgalommal igyekuznok haladó korunk igényeinek megfelelni, mire tanfelügyelő ur a mivolt nem\'ea éa szilárd lelkületű férfiúnak megható Bzavakkal fejezte ki az összeg néptanítók nevében szívből jött köszönetét. A jelenvolt buzgó tanügybarátok kíséretében látogatást tett Caéb falu iskolájában is. E község maga buzgalma folytán vett iakolaházat, mely buzgalom eliaraeréare méltó, de azon eljárása, hogy tíz iskolába oly egyént alkalmazott tanítóul, ki .3 elemi osztályon kivül más iskolát ueui tanult, a tanitás és neveléstudományban teljesen járatlan, törvénybe ütköző lévén, épeu Ucin helyeselhető. Ezeu egyén különben jó viseletű, szánandó ^.állapotbaű éldegél, mivel lakáson kivül más fizetése nincs mint azon néhány frt mit az iskolás növendékektől tandíj lejében kap. A pályát tévesztett zugtanitó más foglalkozásra, a község pedig törvényes kellékekkel bíró b rendes fizetéssel ellátandó tanító választásra utasíttatott. Lövőn az iskulaház miatt a községek és a közbirtokosuk közt 1 b év óta fenálló viszály a tanügy haladását tetemesen akadályozza s a sikert nehezíti. A tanítás különben foganatban van, a tanító iparkodó férfiú, de a tanszerek hiány a-s az emiitett sajnos ok miatt az előmenetel nem kielégítőd Ugy halljuk, hogy ezen akadályok elhárítása rövid idő múlva febóbb helyen fog eszközöltetni. Kozmadombja és Kálócxfa községek, hol iskola ru<.:g eddi*; nem volt, iskoláboz építésre fognak (elhivatni, s hisszük, hogy az értelmiség ezen ügyet uem késik hazalias közreműködésével támogatni. Baksáu a mostani czélazerütleu szűk és egészségtelen helyen tekvű regi rosz iskolaház helyett uj alkalmas épület fog emeltetni. A tanulók kevés számmal voltak jelen, az előmenetel igen hiányos, a tanító nem szakképzett egyén. Mint tudjuk tanfelügyelő ur a törvény értelmében megfogja tenni a szükséges intézkedést. Barabiídon a tanitó is az jakolaterem-ben lakik családjával együtt,, a tanulók nem a tanterv szerint nyernek oktatást, a tanitó fize- tése nyomoruságOB^tfckfizség elöljárósága ren<L... szeres tanítói állomás" létesítésére\'\' határozott utasítást kapott. - --------- Sz. György-völgyén a r. kath. iskolához- a czéluak nem folel meg eem a tanügy tekintélyének, ha a fiók községekből, melyekbea íb-kola nincs,mind<>n tanköteles bejárna,nem volna képes őket a tanterem befogadni. Ezen anya községben a kath. lakosok szama igen csekély. Van e közönségben -egy ref. iskola ii b b«J-náljuk, hogy ennek épületéről sem közölhetünk az előbbivel örvendetesebbet. Tanfelügyelő ur megérkezésekor a ref, iskola növendékeinek épen 3 heti szünidejük • levén csak. néhány la-nujó_jött Baaze a tanítáa HÍkerét kimutatandó. A taniló ur Gózon Imre Zalamegye legképzettebb és szorgalmasabb tanítóinak egyike. Nemesnép fiók község Szt.-György-völgytől messze van, azért felhivatott külön iskolaház felállítására, az eredmény csak később lesz megtudható. Megemlitjuk még, hogy Szt-Györg^-völ-gyén tanfelügyelő ur az ottani derék lnlkéss Tt. dr. Berger Ignácz ur által igen szívélyes fogadtatásban részesült. Jakabfa község tanügye iránt élénk érdekeltséggel b meleg részvéttel viseltetik ezt bizonyítja az, hogy saját buzgóaágá-ból épített iskolát,ennek elavult és czélszerütlen padjait uj padokkal pótolta,a tanszereket megszerezte. A kerületi esperes es az illető plébános ur ügy buzgalmának köszönhető ezen örvendetes eredmény. Megemlítjük még, hogy ezen község iskolája a tanfelügyelő ur felterjesztése nyomán 50 frt államsegélyt nyert. A reszneki iskola czélszerü átalakítása most vétetett munkába. Az itteni tanitó helyhatósági engedélylyel távol levén a tanulók előmenetele szemle alá nem vétethetett, egyób=— íránt ugy halljuk, hogy a tanító szorgalmas és képzett férfiú. Bédicsen az iskolaház elég jó, a tanító; ügyes és szorgalmas, a tanulók előmenetele, dicséretes. A derék kath. lelkész ügybuzgalma nagy hatással van a tanügy előmenetelére. Dobronakon a szűk és a vízár miatt veszélyes helyen levő iskolaház helyett nj, ezé ka e-rübb épület fog emeltetni. A tanfelügyelő s az ottani értelmiség a községi elöljárókkal arra bírták a fiók községeket, hugy a hol még soha iskola nem vblt, jövő év septamberig 8 fiók község 3 uj iskola-házat építtet és a tanítói állomásosat törvényszerűen szervezni fogja. Ezen örvendetes eredmény részleteiről később, egyébb jelentékenyubb mozzanatokzdi ugy a körút folytatásáról pedig jövfl szambáit fogunk egyetmást közölni. (Folyt, kü veik esik!) gondol arra, hogy reménye vasmacskáját üstö-fcükbs¦ merítse, incrf látja, hogy a kosjiegy alatt ia száz lángelme terem, Mégis csak jó világ ez! minden oly olcsó (kivéve a kvártélyt), minden oly könnyen megy! könnyen szerzünk, könnyen vesztünk. " Egy dörgedelmes phrasis, alkalmas időben elkurjantva, a ttímeg vállára emel; de vágjunk., .egy kissé Bavanyu képet — s szépen le-, pottyanunk.- - Fiatal barátom! ki elszántad magad arra, e sorokat végig olvasni, lehetetlen, hogy vissza ne emlékezzél azon boldog órádra, midőn a . akellem- és szellemdus" leányka fülébe súgtál egypár szép szót a „keleti virágnyelvből", sa leányka szerelme biztosítva lőn számodra — addig mig más szebbet nem mondott. Hát még mennyi ióditó erő\'rejlik egy kéz cs ó k b a n azon örökifjú hölgyekkel szemben, kiket aphotograph aj na sam tud kedvök szerint levenni I Probatum est!\' Ha tetszik, el-- mondom a történetet—Septimiintalis vigtörfé-net I kész anyag drámára vagy vígjátékra, Szigligeti méglOO aranyát nyerhet véle. » Comör lovag otthon szörnyen unatkozott, ........—; addig unatkozott, migvégre egyet gondolt; nyakabakerifc^p^de^étsfolült,mint repub-likári lovaghoz üUk^ a gÖzparipára; a paripa nagyot nyerített — akarom mondani: f Uttyen-tett,- s egy óra múlva a lovag 4 mértföldnyi tá--volban — ebédhez Olt\'. Comor lovag mindig \\ bus;.caak ebédnél van jó kedvo — no meg va-; porinál; most különösen oly jóí dísponálta a homoki yagi kötelesflégének tartotta a háziurral ; P*rillaí C»»PMÍ» a ház úrnőjének kezotcsókolni. ¦ t^K26^, kéícsők^! mélynok olcsattanáaa csak . ^.P^*n^wUv^;mÍnt a loütő víllámó, 8 .^mégia (UrmUt ez I.nwrt\'e lovagias kézcsók lőn ?1".^iS ^dogBág^fiH kávéjjlha vetett cyan-¦r-^iali. JiteiíiV mtföy. Mt vette\' észre, hogy vag"udyariiMaVb én itzcretotftj -mél-.Mbb.jjmber,mint aző férjeja szivtiek pedig az a. különös szokása van",, hogy ahoz hajof a k i szo-retelre méltóbb, Igy ;lfln, hogy Titania asszony ezen lul fórjót csak tűrte, de kézaUnt a lovagot ímádEa. Egy másnak örök hűséget esküdtek s egy télies évig * ¦ egyik egy, másik ;eíjea évig noTdogul éltek más vármegyében. Egy óv múlva Comor lovag ismét unatkozott, ismét gondolt egyet b ismét útra kelt.de bár ne kelt volna! vagy legalább no vittu vulna magával régi bajtársát, höa Bajazzöt! hiBi tudnia kellett, hagy Bujazzo ellenállhatlau hós, kimar Bok párbajt vivott,s a hány párbajt vivott.annyi jó lovagot vetett ki nyergéből ;élethosszíglan szabadalmazott kurmaeher, ki egyformán hódit a parfumirozott salonokban s a vasárnapi bálakon; jó barát,vig czimbora,a sörös billikomok mellett, de különben azt tartja,hogy keinBruderin spiel. - Megérkezének s benyitánakTitania asszony lakába. A t. publícum most bizonyosan azt várná, hogyTitauia asBzonyComor lovag nyakába borul slélokzetét a viszontlátás csókjába szoritja, hja I de itt a dráma forduló pontja,melynek kulcsát az árm ányMBájázzo tartja markában 6 az első,ki kezet csókol; mely vakmerőségen Comor lovag nem kevesbbé borzadt el,mint midőn a hitvesé-, hez berohanó Bánk-Bán Ottó herczeget Melinda lábainál térdelve találja. A koczka elvettetett, í Comor lovag a nyeregből kivettetett. Nagy busán húzza meg magát" egy szögletben s hosszú orral töpreng a világi dolgok múlandóságán, Harmincz egész s egy negyed pausa után felocsúdik a- szivszélhüdésből, de hah! a mit most lát, annál csak az borzasztóbb, a mit hall. Bajazzo lovag b Titania asszony a szomszéd szobában oly^özeL.Ul«ok._egyimis mellűit, mini a fliami ikréky-B"imigyen ömleng szerelmi diuuitrsusuk : — Oh! — Ahl — Haj! — Hm I — Jgou?. — Talán . . . . . ír— "Asszonyom Tön oly szép 1 — Hízelgő! — Nem.hiszi? — Legyen,hát Önnek igaza. — szeretsii-u.TJtauiám ? — Őrükké ! — Ne szökjünk meg? — Az cégről az luhutut-louphiaz fórjom Böha aö jönne utánam! Leg-álábbregy-arezfeépet I —l^ájdnlűm ! épen tegnap vitték\'el az utolsót. Hanem, jó Bnjazzóm, - -ezen BegíthqtÜnk; Önnek víuszatértukur alkalma lesz beszólni Jódkály fénykóptethoa, kinél lovo- | tettein imigaiii; ha szépen megkérem, ugy-e lesz szived hal darabot megrendebair egyet megtarihat, s ötöt küldjön el nekem rekoman-dirozva. Nos, ugy-e megteszi? — Asszon vöm \' ön nem csak szép, hanem jó is! — Ou numesak hízelgő, hanem hamis Ily alku után Comor lovag mit tehetett okosabbat mint hogy szivarra gyújtott,fölkereste a háziurat — 3 éjfélig tartliztak. Harmadnapra Bajazzo lovag beköszönt Jódkály hoz. — Uram! Titania asszonynak hat darab arczképre van szüksége. — Szabad egy kis türelemért esedeznem, mig a könyvben utána nézek? Félórai keresés után a fényképész kissé mérgesen csapja hős Bajazzo elé a nyitott könyvet. —Uram ITitania assznnytl&dy elfiti voltam vala szerencsés lefényképezni .... — Nem tesz semmit; most nincs ideje ülni. Tehát a mint mondtam ! . — Szolgalatjára uram! nyolez nap alatt kész lesz. Nyolez nap múlva a fényképész Bcgédjo csakugyan megjelen az arczképekkel., — Van szerencsém Titania asszonyt kézbesíteni; ára 3 forint. Alig ejté ki az utolsó szót, jónak látta két lépéit hátrálni, mert hős Bajazzo oly tigris-sze> moket meresztett rá, mintha. rögtön olakarta volna nyelni. ............................. —¦ Mit? .... három?.....még pedig forint?......osztrák értékű 3 frtí . . . . és én?|. * . . . Áhl Titania! te nem csak szop, nemcsak jó, hanoin okou Íb vagy I.....Mily fi- noBSol- Mindezt nom mondotta, hangra csak gondolta Bajazzo lovag, de o gondolatok szikrát hánytak szemeiből. íme, a drámai bűnhődés ! Bajazzo lovag minden áldozatra kész,.kii_ vált hölgyökért, — csak pénzbe no korüljön 1 Hja 1 de 3 frt már pénz! s ugy találta, hogy ily nagy áldozathoz Titania asszony égy ki&é koros. Pedig fejemet rá 1 hogy nem több 60 évesnél, s ez nem sok egy — nagymamának; aztán Comor és Bajazzo lovagok ugyanannyit számlálnak — együtt. Eddig a történet, — réginek nagyon uj, újnak elég régi. Eine ölte Geschichte, aber im-merneu! Ismertem egy poétavi&eU fiatal embert, ki egyéb lécentin poeticáin kivül szerelmes is volt Egy szép este karjára fűzte imádottját, b látogatóba mentek egyik ismerősükhöz, ki só árus. Itt az a bizarr Ötletök jÖtt,hogy a boltban felállított mázsálón megmérették magukat Jaj! de a tréfának szomorú vége lettl A mérleg nem az aesthetica, hanem a mathesis törvényei után indul; nem hízeleg, hanem hidegen számít; kegyetlen pontossággal mutatta meg, hogy poéta barátom mindössze 104 fontol jjyom, -mig a . kedves 126-ot! E visxás arányt ssörnyen rős teliették; belátták, hogy nincsenek egymásnak teremtve — sa boltbóLmár nem karöltve jöttek ki. Azóta nem is látták egymást Egy másik ismerősöm szintén szerelmes volt, még pedig egy véghetetlen szeretetre méltó hölgybe; b rövid idő alatt mi lett végo? Ö klassikus műveltségű \' férfin; imadottja bájos és okos kis teremtés, csak egy hibája volt: nem ismerte a romai számot, — b ez elég voltl Klassikus férfiú csak olyan nőt szerethet, ki a romai Bzámot ismeri. 1 Mondja még valaki, hogy irata haladunk, midőn a legparányibb okok ily könnyen szülik a nagy eredményekot 1 Csak előre! a megállapodás maga a tespe-dós; a haladás, a változatosság: oz az élet I ¦ Variotas doleetat. A felvilágosodás legmagasabb eszméÍ---oIy : csábítókig ragyognak nzemoink köti, smi falá-jük vontro-ft-terrs vágtatunk 1 . \'— M—y. *" Y Hirek. _ Fnt ^adaá~ Rüdolfr kir. tanácsos és \'t;r:=^örkorületí föigazgatú ur ö nga a nagytanig Baai^gTOnasiiUnban tanuHztalt .rend és n* ifju-Bágnácjí^ntá\'rgVátbani előhaladottsága fölött ^éá^megélégod\'éBát\' nyilvánitá } a múzeumi " TaáíbrBivéhyek meghozataláért a, városi\'ható--|4gw»irv\'éluníÓrdst\'- szavazott- B.iUtalában a no- - lmSié«elniÜ tanUgj\'barát a az ifjúság jóakaró atíj* Bfomeraettel távozott körünkből. Vezé-•:.reííe a* ég szerencsén I -— * -_ Menyogíí Majus^r<vnn tartotta dr. Hérics János zalamógyci törvényszéki "irrtTök ur KajTv-Kánizsán ésköyőjót Tóth Lajos ügyvéd, ur bájos leányával A ég-áldását kiváujuk a "i boldog frigyhuzl — Anagykanizsfti tornaegylet, mint ~ ~^Ur jelentettük, f. évi szeptember- 10 és 11-én tartja "nagyobbszerü zászló felavatási Ünnepélyét; az egylet tevékeny s fárádhatlan elnöke "* Valbach Mór ur-mindeni lehetőt elkövet, hogy - ez^nepély a_yán\'9 .d&zére történjék ; már megtette a kellfl lépeseket arra nézve is, hogy a vendégekji-vaspályákon árVengedés^kedvez--menyben részesüljenek, minek méltó sikerét romoljuk ; de orról io raegvagyunk^özmlvu, "hogy a város tanácsa s képviselősége rokonszenves lelkesültoéggel karolja fel szinte ezen nemes törekvést s lehetőleg intézkedni fog annak minél maradandóbb emlékezetű síkeresité- • sén.Ugy halljuk a zalamegyei gazdasági egyesület is ezen napokra kiállítást rendez. Igen "helyes! \' .\' — A nagy-kanzsai dalárda folyó hó ^iVén tartotta meg közgyűlését. A tisztikar --következőleg alakult: Elnökuek : kőztisztelet-IxmlÜió helybeli főkántor Kartschmároff Lenn, alelnöknek: Lövy D. 51:, titkárnak: Petz Antal, ^ "pénztárnoknak: Deutséh "Mér, Levéltáraoknak: ^--~PollairArmin,"karmesteniek: Jeiteles .Testit" és BóísavöhrvXAntal: választmányi tagukul választattak: Blau Nándor, Weliseh Adolf, Bauer --Miksa, -"Wblheim Ferhc; Mühofer -Ödön, Hoff- ......... . mánn Ignácz, Pollak Fülöp, Zérkoviz Vilmos, Ebenspanger León, Bachmeh Gyula, "YYeiser József, Pollák Ernő. Ugyau az nap este a dalárda megtí&ztelé serenadevaT az elnök és alelnököt. — /Halálozás. Nűvákovits József saját és gyermekei: Emilia férjezett Méhes Yendelué, Mari férjezett Klement Antalné, Sidonia, Etel "~és Kálmán nevében, megszomorodott szívvel jelenti kedves nejének, illetőleg édes nnyjok- és Áapájoknak, született "YYlasaíes Szidóniának f. lS70-Ík évi május hú lí»-én esteit 7Vj órakor a szentségek ájtatoa felvétele utiiu éltének :V.t-f* házasságának 35-ik évében, hosszas szívbajban : történt gyászoB kimúltál. A boldogultnnk Iiült tetemei, f. évi május 21-én délutáni -l órakor a helybeli kííitem.etŐben eltakarutatni, az engesztelő szent misék pedig f. hó -3-áu a szent Januáréi czimzett városi szentegyházban reggeli 10 : ~ ^jjrakor fognak megtartatni. Nagy-Kanizsa, május 20-án 1870. Béke hamvaira! ,, _i.-\'Jövö hétfőn, az^azjnájtis 30-án tartamuk a pUnkosdi nkanizsai Örtegua vásár. __M-a-j*lisr-Nagy-Kanizsiínj-Rzax pardont : trKis-Kanizsán tartatott meg körünkben az idei i első xQldbeni mulatság-, mely érdekes azon kö-íTÜlmánynél fogva is, minthogy Kia-Kauizsán egyszeremint első eset; jele annak, hogy e yá-LruBT élénkülés fenne a társadalmi élet puzsgés--ijnek indult, E majálist a kiskanizsaí tevékeny tanítói kar Tánczus István, de különösen Llaj-aagfttó^-Sándor^és-Venezel Ernő urak mindkét iíerabeli növendékeikkel május ltf-én a Tőlös -erdőben rendezték^ Az idő kedvezvén szép -iMámmal jelentok-meg nemcsak K.-Kaiuzsáról, sliBjiemíKeszthelyrÓl ia s reggeltől\' késő estig üirtoÍL A mulatság felváltva folyt, majd tán-^ esoltak, majd énekeltek, s néhányan szavaltak. • LegBwbb időpont-volt,- midőn Martinkovita Karoh iöbiru ur köztiszteletü neje s rokonaival megérkezett. Egy -kis lány igen szép. üdvözlő ¦ beszéddel fi gfidtar"s -nyomban több Bidvueme-sitö dalt Im-kiltaz apró "sereg. Főbíróür "meleg szavakban fejezte ki elismerését a dicséretes azorgalom u meglopŐ eredményén s őket minden- szép,, nemes.-¦*> jóra hatékonyan -buzditá, falóban önérzetes látvány volt a kiskanizsaí nép szemeiben Bzemlélni az Örömkönycit uitr-Zc^ukon a megelégedés mosolyát, mi híven jelező, hogy a haladás, polgároauítsági érzelum és a \'azópiráuti fogalom népünk kebelében megvan csak jóakarattal sMigyelmus óvatossággal kell1 hatni tudni rá. ~ - — Szomorú események a helyi vaspálya állomáson ugy látszik mindinkább gyako-riabbak, miután ez évbeji már négyre emlékezhetünk, melyek közül kettő nem annyira, de az utóbbi kettőt valóban., jelentékenyéé sérültnek mtmdhntjuk, ugyaníh : nem rég egy kocsi mufitur lábait zuzá össze a gép ugy annyira, hogy bal lábát másnap le kellett venni, mig jobb lábára megroncsolt állapota miatt kérdés, hogy valaha reá léphe^e; most pedig folyó hó 7-én egy váltó őr keveredett a gép alá, kinek ballába feje rögtön a sinek között maradt, ámbár egyik sem halt meg, do szenvedésük elképzelhető, b daczára, hogy a sors könyvében nein olvashatunk, még is ugy szólván nagyobb részt iin timgukr-okttf-tju * rtzerenesétk-nségnek, mert hajmeresztő vakmerőségig működnek ; a vonat meneiekuz"berrrt-k<ic5Ífc és gépekre ugrálgatnak. holott gyorsaságot igénylő iü\'cmlmt.\'Sttágiikai e nélkül biztosabban tehetnék különösen a vonatok össze állítása melletti szolgalatjukat; hisz Bzük azonban, hogy derék és erélyes főnöke az állomásnak, ez oly vakmerőn működő egyéne ket öuhaszuukra is — szigorú büntetésekkel fogja leszoktatni. — A u a ir y k a n i i s a i torna-egylet zászlójára következő szives adakozások folytak be kész pénzben : Yulbaeh Mór U\' frt Wei^une-yer Mór 1 j frt, Zerkovitz Yilruos 10 fri, Geisel (ititmtinu Vilmos 10 frt, Bachraeh Gyula 8 frt, Ebenspanger Liput 4 fr!, Lówy D. M. ü írt, WelUchGustáv ") frt, Eben3panger Léou 5 frt, Bíítlhéim" .Sziegfrid ü\'íft, Weiser József 3 frtr.Löwy Adolf f» fri, Milhufer Ödön 3 frt. Löwy Ödön L\' frt, Pullak Armin 3 frt, Stelzd Frigyes 2 írt, OlJop Lajos 1 irt, (Tuldschmied D. 1 frt, Hoffmanu Ig. 1 frt, Scherz Henrich 2 frr, "Weliseh Adolf 2 frt. Bún S. 1 frt, Laekenbacher E. H. 1 frt, Betlheim Adolf 1 frt, K isi er 1 frt. Blau Lajos ,\') frt. Hulpfén Mór :i frt, Fischer mérnök Ü frt, Miises Henrich ;> írt, Baron Leo. 2 frt. Weiss Armin 2 frt. Deutseh Mór 1 frt. Heehnitzer YH mos ;"i frt. Marki M. 1 frt, May er Udön 2 frt, Tyroler mérnök 2 irt, Löwinser Síindor 2 Cieani József 2 frt. Fieischmann 2 frt. Porge* mérinik .\'i frt,Schwarz Adolf .} frt. Lak kenbaeher L. I írt. Albanieh Gyuri 1 frt, Löwinger Isidor 2 frt. Weiller Sándor 1 frt, Kolin Gilön {kávés i if frt, Ilrnner Fereucz fi frt, Wulhoiiii Felix :> frt. Wajdíts József 2 frt, Blau J. P. 2 frt, Liiwy L:ijo-i 2 frt, Bauer Miksa ;i frt, Betlheim Kde 1 frt, Khun Ödön I frt, Lichtensten S. 1 frt, Kothscbild S. 1 frt, Prager A 1 frt, Weliseh Imre ;J Irt, Schlesinger Jakab 1 irt, lluÜnian "Ödön I frt, Gelsei Gut-mann Isidor -r> frt, Neumann Sándor 2 frt, gel--EerGutmanu ~H: Ht "i frt, •11älTs^\'"HnöY"TrTrV Eisinger\' Henrich 2 frt. Sommer József 2 frt, Hírschl Herrman 1 frt, Steinitz Mór 2 frt, Lesaner Henrik 2 frt. Lachenbacííér Adolf 2 frt, Wninberger Simon 2 frt, Trauuuau Leopold II frt, Kilik Fereucz 2 frt. Baruu Ignacz 2 frt, Scherz M. 1. 2 frt, Zerkowitz Zsiga ;i frt, Kosenberg Israel íí frt, Krauss Zsiga 10 frt. Fürst J. 2 frt, Eperjesy Sándor 1 frt, Wester Imre 2 frt, Unger Lörinez 3 frt, Itoaenberg Fereucz Ti frt, Fesselhofer József 3 frt,-Tóth Lajos 1 frt, Koch Adolí 3 frt, Hencz Antal 2 frt. _ — Törvényhozásunk által a népiskolák felszerélésére és segélyezésére"az 18t/lJ-tk évre megszavazott összegből a n. m. vallás- és közoktatásügyi m. kir. íuiuisterium a magyar-szerdahelyi községi uépiakola" építéséhez 800 ftot utalványozni méltóztatott, miért a n. m. vallásos közoktatásügy ím. kir. minister urnák e köz- ség részéről a teghódolatosb. köszönetét.. fejezi ki: a községi elöljáróság- • " — Keszthelyi t. munkatársunk K. Üy. írja: Ha Összehasonlítjuk városunk mai helyzetét az előbbi évokbolivel, lulietutleu a nagK-különbséget nem látuunk^ MÍK előbb a minden polgári intézményiiek^ majdnem tökéletes hiányával,voltunk, ma már e tokintetbeni gyarapodásunkról pár polgári intézmény-tanúskodik. — F. évi.fcbrj^Kdjétöl van olvasó-egyle-tüuk, mely alig lil&p^ió lefolyása után mintegy 230 tagot szárM, 13 lap s körülbelül 100 kötet küuyv a jelesb irók munkáiból állnak az egylet rendelkezésére. A könyvek némi részben adakozás utján gyűltek. A dalárda, ia föltámadt halálából. Most életerősebb széliem lengi át, daczára, hogy nem örvendhet\'oly azámoa pártolónak mint előbb; de reméljük, hogy idővel a kellő pártolás nem fog hiányzaui, a mint életének több jelét adja, mint adta a múltban. Balaton-fürdőnk ismét nagyobb lendületet nyert az által, hogy közvetlen szomszédságában lövölde állíttatott föl. — A hévvizi fürdőidény kezdetét vette. Diásou a szőlőmunkások egy kőkoporsót találtak. Födelét azonnal agyonzúzták j kiszórván a. még megmaradt _csontokat.. Volt a kup\'irsúban egy kis üveg edény is, mely a kér-* ielhetlcn íolfudüzók rombolásának áldozata lett, ] mi lehetett, uem tudni, mert annyira sem ér- dtíimisitíUínk, hti^-összetörós- előtt megnézték j volna mit turuek-ztiznak ; azonielöl egy érdem- jelhez hasoulo kereszt feküdt a tetem balján. A ¦ koporsó hossza tj, szélessége nem egészen két láb. Fel in* t egy betű sem látható rajta. — IhároB-Berényból tudósíttatunk, hogy ott a gazdasági-kör megalakult e hó 17-én. Klnűk Lukey József, jegyző Farkas ügyvéd, pénztárnok Méhes Vendel. Az ülés érdekes volt. a többi közt, hogy a jelenlegi mezei rendőrség szigorúan rendeztessék, mert nyomorult állapotban van. A polgárok 1 frltal sokan kültagjául jelentetlék maguRat az egyesületnek s többen hozzá szól lak az ügyhöz.Jövö ülés július 1-én fog tartatni. 33"3rULti póBta. . .,- K. .1. Heivti,Mi Lígveu -i^ríjh\'.-.-fik, Utugas--,u rac-ij bi.-.iüíuikci « n t/ekiilJr-.U kslicravii/ tel") Vnekreünk K .J^v-rp Is kírjilli. - H. liv. leássa. MnUn-ánvt ^c.-^-pn k<" nliíuk - .V.ir-ü l.Ai..-k* t. !izerkei.itvei a ,-Sl-rr — (iróf St. Ai .iHthiiln\'giAh-\'.l k-ililnk , *t&\\,Mi kiríniuk t;i!jtj,.| is. Síinrs üdrüzk-! ! — S. K Stird. Sajii/Ujuk. - S 1,. l\'.-rl.iU. Aíonn.%1 inléikp.ltür. - >t. M. 51. Gifl-c. Ajánljuk .1 m.ifrvarfiy.\'lvt.-in isr-yiix t«^r. *) — II ek ü 1 d e t o 11. A tél épen megjelenő ideje hivesebb és gyakrabban változó idő forgása által különösen hat a fog-csnszos bajaira, és az ezen bajban szenvedők bizonyosan előre dritnnnk csüggedve Tibeállandó "fájdttllíiakértV melyeket éveken keresztül israemi és félni tanultak miuthügy semmi uton módon semmi el-" leiidzerrel nem tudták elmulasztani. Eddigelé c-sak a legnagyobb tisztaság és a szájnak egészséges természete tette lehetővé, ezen bajákat tartósan és sokáig feltartóztatni és kikerülni. Azonban e részben már évek óta fogorvos l>r. J. G. Poppnak Bécsben készített Anatherin szájvize mint hasznos szer már több nagy kiállításon kellőleg elismertetett és több országokban szabadalmaztatott, és az utolsó londoni kiállításún is föltalálójáuuk igen nagy dicsőséget szerzett. Ezen elismeréseknek magokban kevés tényleges értéke van ugyan, de ezek az elismerések ezen személy a számos és; hiteles bizonyítványok által a magasabb körökből is alatt ködilttekért felelősséget i Sserk\'. annyira lámogatnajk -és naponként annyira szaporodnak, hojtv az Anatherin^BzájvizMl a száj és fogak épentarfáara Ti nyelven és pufa falus lévő nyálpsság és -fakadék elmulasztása a borkfl- letörése,. rossTBzagu lehelet stb, érdekó-beni kitűnő haszna felöl, uemkülömbanji csont-szú meggyógyitása, és végre mind a fájdalom általános enyhitese és tökéletes eltávolítására használhatóságáról aenkinek kétsége nem lehet. \' Midőn mi indíttatva az Anatherin szájvíz fennebbi tulajdonságai és sikerei által minden azáj és fogboteguknek ajánljuk, azon jóhÍBzemben vagyunk, hogy a zoknakaz igazság érdekében szolgálatot tettünk, és őkef, oly útra vezettük, mely átal midennemü fog bajokat tüstént megszüntethetnek. \' \' \'\' Weisz József *) gyógyszerésznél Bécsben „ Zum Morén" Stadt, Tuchlauben 444., 27. sz. kaphatók. Pate Pekturale George: ezen koezka-ezu-kurkák grippe, katarus, köhügés s rekedtség ölen Iraaziinsak. t doboz 70 Uf. Cachou aromatisé, a száj rosz szagának eltávolítása végett, dohányzás, evés és szeszes titalok ivása után, nélkulözhetleu : társüságok. bálok atb. láiogaiáBáTJal. Kzen Bzer teíjeseu ártalmatlan növény-alkatrészekből áll; óvszer a fogromláa és fogfájás elleo. 1 doboz 70 kr. Dr. Max F. Smidt fogtincturája : fogfájás ellen s egyúttal szájvíz, mely már félszázad óta nagy haszonnal általános használatnak örvend. 1 üveggel 40 kr. Szakadás elleni ír, kttunőleg használható az altest-rész-szakadásoknál. Készíti dr. Grüsi gyak. sérvorvos Baselben ; pléhdobozban utasítással : 3 frt öO kr. Fogpaszta, Idtünő szer a fog és foghua megóvására és tisztán tartására ; porczellán tég-liben: fSO kr. Franczia folyékony hnjfestő szer, melylyel legfeljebb 10 perez alatt tetszés szerint: szőkére barnára vagy- feketére festhető tartőaau a haj. Az ahhoz való készülék, t. L 2 kefe, 2 csésze s :MJ kr. 1 üveg festő szer 2 frt. Fagyseb-balsam, légiiben frt.) kr ; ez az idült fagy sebeket is teljesen """meggy ógyitja. ¦• Valódi csukamáj-olaj, kitűnő tiszta ízü, űvf-genkint 1 frt és 1 «0 kr. Svajczi fülviz, gyógyszer fájdalmak a nehéz Jiallás ellen 1 - frt. (Ja. kr. szab. haj- és szakái-easencz, lc*hn-tálvosb azer a haj éa szakái b erősítése yégott; utasiubísal : 2 irt. Ca. Idr. szab. Tannochiuin-pomádé Pser hufertől, hajnövesztő szer, mely H—10 nap-használat után a haj-kihullást bizonyosan megakadályozza, aunak növését előaegiti; szinót, puhaságát megóvja. Orvoaí tekintélyek által ajánltatik. Csinos kiállításával ékessége az Öl-tözőaaztalnak ; 3 hónapig eltartó szelenCze ára 2 frt. Dr. Gölia álLilanps ételponi, hatályos az emésztés, vértiaztitás és erőaitésre nézve, na-pouluut 2-szcr i uendő. 1 nagy doboz : 1 frt 2Ü kr., kis : 34 kr. Pastiles digestives de-Bilin = bilini eméaz-tást elösegiü\'i lepény, ennek a bilini érczesvizzel hasouló teloldozó alkat részei vannak ; ajánla-toa az emésztéai bajok, szél, gyomorgörcs, gyo-morterheltetés, fblböfogés stb. ellen ; 1 lepecsételt doboz ára : ÜO kr. Szemviz dr. Iiomershauzentöl : u láterő megóvása s helyreállítására. 1 üveg, pontos uta-sitással : 3 frt. Barthaar-Stangenpomádó — az utánnövő hajat összetartani s azt megfösteni ; egyúttal , bajuszpedrőnek is alkalmas ; ára: 60 kr. 1 Több gazdaasszony, szakácsnak, uraság ¦ kocsis, -urasági .inasok éa kertész alkalmazást | keresnek; bővebben értesülhetni Wajdits Jó-i zsef tudakozó intézetében. XJ 55 X-a E "X* X - XX X "Fi. M O SÍ: jíJtegy-IUllttta,¦•mijia 20i 1870. , . I * K hhm f-ttflnß éfénkiéget IclBilietünk a mi gn-. boo^pUcKonkrül, a isokntlarí erßs honatal ,a ktllfülil-rSll Urd«ftC*kudét u apMtji hangulatát rUen*ulyonLk. Tíoy xn, hugj ~»IceávBiS .idGjántu a viaaiamarailt nflT^ojrk trit-tfdíait hutalmaíftn clffraozilitja « cimia-dsa tekintetben jótékony liataasal van ; viflÁsAndja, mii elvemallnek Jtittünkí a reiicao-vctó)i(>k. killßuOflen\' jsvaltak, - Pjaczi ár. "^unry-Ksniua, 1870. évi májna b& lB-ik najiján. Bnu Ha-^fum 4 frt - kr hö-WÍ fonti lrtüö kr. . 81—fcb foia, 4fnW kr. k-zfl 7.j—70 font- frt¦-- kr. 7»—HU ÍPNt^ frt — kr Nj- -l.fűjit4"fit20:kr. Aríiá itia*mtn "Jll—71 fii.l Ufn kr 71 — 7LÍ U,ut \'i irt —w *fl» köiönt*ajii«wfi.\'i— ic, font_— frt — Jtr:: 07—68 — frt Ír. Kukoricái íí írt — kr. .1 frt JO kr: Kuka-ricsi slui ^ciiiiirviuliii\'i frl«=Tir. Zab Ah—iá iout 2 írt 40 fcj I7-4H font L frí jQ kr. l\'ol.aákft do-ßH -ÍMt frt — kr. 68— 70 font —\'-fri — kr. Hal) falior 8 kr. — kr. Uib luki t> kr Kenyérliazt kTstüiífiígos 7 frt 60 kr. finom — frt Zieu.ltliailllfrt.&Okr. LádgUsxt kösönsípDs 14 frt — ]u-. finom — frt. Lányit azt IcüzliDségefl — frt — kr .finofc — frt kr. Király-listt ltözSnícgcs 14 frt — kr Önöm 14 frt 60 kr. Hozs-ting. kosOnBÓgifl 8 frt CO kr. Gnóm — frt — kr. .Marha-hua_ fontjn ?3 kr^-Borjq-hns fnarjs _ kr. Sttr-" tdi-kua funtja kr. \'.Ínli-Iiu§_ fontja — frt — kr. Szalona fontja 40 kr. Zsir Toatja 40 kr. CítÜio j^rja 70 kr; Kacsa 1 frt ao kr. Lnd nováuy 1 frt 80 kr 1 frt -10 kr. Lnd IiiBOtf 2 frt ÖO kr. 2 frt fii) kr. Fujka— -frt — kr. Tyuk-tojáa 13/t kr. kr.JJnrgwaya- ¦iDrTfun 1 ,frt 4ii 1-frt^Mr^rr^gylnagflT:Bgúna •> ín :i0 kr.i ü frt 40 kr. E^y k^-vo zsúp 10 kr Sialma ffrtlOkr. Ojbor TldAkankbeli akoja 5 frt Ó.bor vi-díkOnkbeli aki\'iji C frt. ¦A nagylt-ariizHRi várói.tanícaának árjogys^kc. .^töiijTvÓLhöl kiadu"- " SZIGETHY KÁROLY, bUtoa. "Érték- é8váltófoíyam: május 20. ,:. ő.Vo metaliques .(30,35; 5% nemz, kölcjBüo--(JO.SOírjöÖO-Tíi: áHSaalini kölcsön 96.1fjfbárifc-részyéhyek 721; hitelintézoü Részvények 2ü ^Oí>London 123.7G; ezüst agío 121.50;^arauy .darabja\'5.85 Viot/- \' • • \\ • Vasatl napoDkl&U menetrend : ¦ -Kanigwárál Barm felé i délután 2 óra 2ö perc n . Hilda B reggel (i öra — n n . n d. u. 1 ára 2-J jH-rr ,_j^tv© -HJ-dra 57 . b_ __. - -^FrlBSÍ\' b rugg. 4 óra 4:» „ — ¦ • n r, délbion 2 dra 15 r , „ líécj „ regg. 6 ora — , n « * * újjer 11 óra iíD „ n b Sopronig délittAu 2 óra 20 . „ Érk. K.-Kanitoárft Barta „ reggel 4 óra 1 \' » » délbEii 12 óra 3b\' " n p . lluda felől röggel i óra 23 n ¦" " b ¦ * dólb. 1 óra 45- pere ¦r» - ¦ n „ BBlVD 8 (óní^ölí Trieat „ ilálbanl3 óra 62 „ b ¦ „. oatö , 10 óra 35 „ üéc« „ röggel 4 3ra 10 B " - jb BBte 10 Óra lít ». Sopronból dólbou 12. dra„45\'. „ - xx©ti xiAxvfcdjr. Máint 22-től 28-lfl 1870. 11 - is heii- Katholikus unp-J Protestáns j© ii a p tár....... I naptár utj i alj Ha mit atyámtól nevemben kérendetek, Jánoa XVI, 13 - 23. 22 ! KI 24 25 2G 27 28 Vasariiap Hétfíí Kedd Baerd. Csütörtuk Péntek Beonihat B 5 Ilona f DeasO t Janka t Orbán ÁldSZÓ OBfit. Paaai Mag. \'VII., Germ. 8 5 Ronate DcsBÓr Janka Orbán Áldozó csít, Béla, Gyula Emil - -— ^— Felelős szerkosztij: Wajdits" József. . Segédszerkesztő : BátOrfl LajOS. H E S E K »<ryszer a foghús folytonos vérzése, csúzos fogfájdalmak és - fogkőkepződós ellen., $m-^y NcincnnU a tudomány tekintélye, do na enyhek UpíiriBiJilnUi is ta-uusltják, mÍHtorint n száj űa fog*k napo ultin ti tisztítás cz.\'k iíp és égési-séges állapotban való fílntartáHárn, felette szükségesek, én liotegstígcinek ép U(íy tiilitt minden i-sn^vá:* éa idcgbijiiak elejét veszi. Mim r. célnak megfolelG loRbirt\'inA\'r általánosan el rau ismerve Pu |> j> J. ü- gyakorló fogorvos (Bi\'tsbi\'ii, .Stadt, ilogiiergaíiKu Nr. LM Aiifttlicrin-szájviro."\'/ FolUJiDiillinilaii hatású ut i-súeub és kOszvényi-s fogbajuk, kluniypn vínfi szivacsos íi kigyuladt fogluia, a k&ldnUscn haladt korbn.ii miuak tágulás* és enyészése, valamint sWy éa csontasú ollcn, elvejseia infi- Tagi" lyukai fúgák avagy dohányé is okozta kellemetlen üRít s a stájnak kellemes üdeséget és tiszta írét kiili\'s.lnt.ií. Számtalan elismerd irat bizunyítja m ercdmínvdúa liatAsokat. Tllbl.i kllzt a kl-vetkesí, i* ; r8ukrél.r gvúgyszer ™lt kúpén, fulylmi vérz.\'i |\\1(:büiií.mftt. esú-sus fogfiijdalinaiiuM s n Tolytöuasaa képzűdu fogkiivet un.\'^^yót.-yitaui. inig végre a m>kat dicaért AiL-vfliüriu-szájvieet kist\'rt.\'m meg, mely Hurutnak raogsiuululé a fíii.ebbí bajokat, hanem fogaimat mintegy ujjú rlesxtc a a dobinybfiit kürti. Erdcumzcríiit tehát megadom ama vi/nuk at az! illet" nyilvános dk-séretet, ¦ egyszersmind Popp bécsi fogorvu* urnák lepni ele gobb köszönetemet fejesem ki, Bécs. BArü Blamaö11 s- k. ________ RAKTÁRAK ezen, kititnö tulajdonságai miatt inipdenatt, .tőt Ním.\'\'""/;\'^-, fft-h-OtiA. T.irök- é» AiifioloraiÍL-, Ami-rika, IMlAtid, ll.-l.rium. i )l.i>z.ir.-i:Ái:- Kcl.\'t-Uíl Indiában méltán énli-mlett elisuicrétlK-n rr-z--ul.\'i ,-nk.ki-k _ .......... _..... nuk valódi "friss mlnaségfien. Kaphatók : N\'ngr-Kaniisáu : U.-Iih j.ízj.ef gyógy az .-rési. lt.„enl»..Tp. Kosenfeld A., Wajdits\'j., Wellisch, Kl-ssi-IÍW^t é* Sdi^arr A urak k<>-resk« délben. Pápán i Twhepen J. Keszthelyen: Singet M. Weis* A JsiSó F. gyógyszerész. Knj\'i-uiiriÁi, Werli írvóirvti\' gyógyszeréi Psrut-OyQriry»H V-tii!;; Síi-gyógyszerész uraknál. Szóra ur.iá!. Hnlárürv,,i,\'.lii Sz -<,vör-» Tuszliáii. és Utitliard Tivadar nn J. [rrógyíat> részek Lovas-. gyögj*>eré«* kt-\'i-J-r e Faki-un ..vár ¦ Koln. J.. r i^.iirysaercsz, ,n>ti : Harwarth IVcsett. Zsal Hirdetés. Vsssb9SF JLUrsI\' Z«]*-E(fersre(;é » : réfts. Vnrnsdmi : Haltt-i ^. „. \' megen : Dofner Kájt-t vn ^taiuborszky 1 bathelyen PlllU-h Ferenez (ryógTszert\'-si gyJln; Fibii- E. C Veszprémben Meyr fia!.1 Ksékesfehérváx ; Logmann A-, Hl Beréuy : Heisler gyiigj-szeréai. Kaluesa : Horváth keméten, Machleid gj\'ógysaeréjiz DnnafOldvár : Floríáa J. gyii^yazerésx. KOrmendrn : Horváth J. Kajm KOgl, Belufl gyógjaierést. Sseustácil : Nuurics A„ Bralua Bonyhádon: Kramuliti J. Tolnán: .Sclnvarz M. rizisri\'iv; Baján :Miehitach St. IIurzFeld tial. Hersof; l^iiai-z. nay W. és E. Záeh, Sipilkh gyógyszerész. „ „magyar kölcsönös biztosit j mm" Bzert,n(\'s6jt\',uek tartja ezennel 4c5zhirré tenni, hogy ingú és ingatlan vagymokban " tüz vagy jég által okozható károk elleni biztosítás által az alapszabályok értelmében ezen kölcsönös intézethez! járulhatott ;i mai napou megindította, minélfogva ezeu intézethezi (.rsatlakozásra a tisztelt közönség annyival is inkább felkéretik, a mennyiben itt mindnyájan, egy mindenkiért s mindenki egyért kölcsönösen jót áll. Ennélfogva a közpénztárba minden biztosító csak annyival járuland, mennyit az elkerülhetetlen kiadások és netalnni káresetek fedezésé megldván; minden ezeu intézetnél elérhető elóuy tehát az összes biztosított tagok javára esik, aránylag köztük oszlik fel. Bővebb felvilágosítást az igazgatóság Pesten József-ter 7-ik szám alatt fiíoirsonyiház fürdő utczai rész) -valamint egész Magyarország ds hozzá kapcsolt tartományaiban a fő és vidéki lígyvivóségek teljes készséggel nyiijtandnak. a hol is ezen intézethezi csatlakozás egye- eiöre akár tűz, akár jégkármentési ágára nézve eszközölhető. Kelt Pesten 187o évi május hó 8-án. Az igazgató választmány ^nevében Tisza László, Kalisseky János. elnök. rezii igaiffató. ZETI BIZT0SIT0-TAR8ASAG PESTEN, elfogad biztüsitásoknt : :i) tűzkárok ellen, (ia villám által okoztattak is) épületekre, gyárakra - gépekre, gabona-készletekre, bútorokra, állatokra, teljes kártérítés mellett ; továbbá in jégkárok ellen, teljes kártérítés mellett: e) utazó javak veszélye ellen, vizén, szárazon vagy vasúton. A biztosítási díjak lehető jutányosak, a ¦ felmerülő károk gyorsan és legméltányosabban téríttetnek meg. -.Kormányzati személyzet. Elnökség: ----- fírCif NÁDASDV LIPÓT Tiszt elnök. Uróf Porgach Antal, elnök. Pulazky Ferenez. aleluök. Választmányi tagok: Mocsonyi Sándor. Muráty Szilárd. Nádosy György. Novelly Antal. Igazgatók: Korányi Adolf. Nyiry Lajos, Hermán József vezérigazgató. - : Igazgatósági iroda: Pesten, Nádor-utcza 9. sz. " , ___Az alulirt főügynükség a biztosítási ügjTe vonatkozó, fölvilágosítást a legnagyobb készséggel adva, a nála bejelentendő biztosítások felvételére ajánlkozik. Traugott Fileí Becs, Kiirntnening Nr. \'-. általános árjegyzéke Papir- (l nyomtatványokból- Angol I«velpap{ru8, tetsz.\'gsicrin! niy-, beta-, koruiulval raj^-anclkü Festetics Béla, gróf. Grabavszky György. Koppéi L. El. Herzfelder Zsigmond. Szóntágh Sámuel. Prileszky Tádé. Siráky Ede. Radvanszky Géza. Sacellary D. György. (424—3,2.) WOLHEIM és TÁRSA, Nngy-Kaniisan, \' óriifl\' niagyar-ntcxa-aarkaa ]ev5 BKAISER*-fit|e bázbai Elégséges bizonyság arról, hogy a- t. cz. közönség mennyire" igénybe veszi az alólirott raktárát azon körülmény : hogy a hív. postái kimutatás szerint 1867-ben : 15,000; 1868-ban 19,800 -postai küldeményt küldözött szét vidékre. Bécsnek legjutányosb bévásárlásikutforrása. „ l\\Az ujkor csudája! P^u-WitUníi érák, iiTélyet: blztosnf-k-irfltolt ranllutt adatnak ul fcaoííűTy Áron nagy forgalom cninilása Vegwtt j \'ei (ikon senki el\'.\'ne mnlaizsza ason\'uilktUUzliotlen tárgyat Ínnun*mBfsiurüzni. • Alinden óráért jótállói, v állni tutik\' Egy igen síL|i bronz tlra emaíIoB ezimlappa! 1 frt 40 kr; ugyana* finom »mal)-]iaraellánbol I frt (50 kr; «M«naxjiraUtóflOol 2 frt 8U kr; íbriísictílvel" 1Í0 krral ilrngibb ; n/fipen kiállított nngy. alaltü yyrtif\\]&a:6T*\'2?trt jío—ö fTt kr} ngyanux dlaKcaobli, 6rántásául.H frt W—\\ bt W) kr ; iiRyniiiie frs-»»Anila|ipalf -Yágy._Hrajiyltcrotlj(ja, vagy svajtzi fara(ftánynyal ti dralltédsnl fi, G, 7, 8 frt. áaluti-ora lu\'jiizből, ÜYflgl/orltékJt«l -« 2 frt 2U kr; kUzíimagyságu \',i frt ÜU kr)... Ti&iT7 * írt T)0 kr. — Angol ntazt, Vira tokban:á1\'<iir%wJjW^i — Hyujr-ii íjuh-úra, 2 évi jtitálUual, csinos foglalványus uj-arany- bál JAriexczal ;/l frt BQ kr. Ezekau klvlll mhidunféle írft uIc-bíhi ^ilRji-óra. iriínytlí : ajj karnjcxiVrjAval kft|»bat<i ;B-;mBgrBndBll,(itO b;c|im; *UÜ: ¦ - Pwht-Bwsar dea A. Friedmann i i lrVÍeH PratOTBtraBBO Nri 26* iti da r.ib uyúlcsar] velin, fe- bfr 40 kr HM) tiryftnai 100 ilrb bo ritt-kkal G5 kr. ttm TMUjr ketlCa ními- tílsMl tbiíj vonalüz ti tíi) kr. 1UU usyaiuu 100 db by- Hlíkkal 1.50 kr. H.M1 negyt\'drét, velin 80 kr . vastag kettős similissa! vagr vona l.>zr« !tO kr. ion nyDlüsd. knlBnnfitS osinoi sziuuel ÖU kr ugyanai 100 színes borítékkal 1.20 kr. 100 boríték belül színez- ve 55 kr. angol leví\'l • papiros ilÍTUlszerQ monogram mai 90 kr. 100 „ ugyanaz borítékkal l frt 40 kr. 100 n látogatgjegy clkéssít- ve egy perez alatt 50 kr. 100 . kettüsfényű, litogra- phia, mesterileg kí- scitTo" 90 kr. 1 db dombornjomó g;ép náv- ?5 étimmel 2.50 kr. L db Önmagát ntídresitó stam- piglía 5.60 kr. Eeitel-fele BnnedvealtÖ írószer, iroda siámAra s ntasasra, egy db tiozzAurtq sóival, 100 darab tollal 1.B0 kr. 1000 darab enyveiett (bvelmart aranyozva ; nagyság totsííí szerint l.tíO kr. 1300 darab ugyanae 1.20 kr. 1000 legújabb, mint a pcDBét- viasz 2.50 kr. 500 db lJ frt. Egy"dnbozT-birtU 10 kr. ~: B „ virágpecsitjegy 10 kr. 12 tueiftt patent aczéltull tlaon- kdtfolo.a5 kr 1 tuczat tollnyél, iinom 0 kr. gff SzAmliíc, flzillíto lnvolok, ¦ raindeimomU nyomtatvány , pc-ciétnyomdk, tltleti mAsolo-kUny-vek gyári Áron ssplgAltatik. Poalal iitánvéltel is kdiabeí-j(tkr»0[t,akolAft.dfj nolkfll. TMU&OTT FEITEL _____iiÉlUt4-llji«t« llécs, KUrutnorrlng 2. ifb^outlbor ilQm DrR»clio-líaui, W.\' IS. (üa7-14) ié@rsa.Efcgrsro\'öt»| varró-gép raktári _..........._ Ma^yaruiazágbanr \' - F> JSS S T ES rn. Józseftér 14. szám. Tisztelettel aldljegyzett ajánlja valtídi .amerikai varró-gépeit családok és iparosok számára, a legyutányosabb árak és kényelmes részletfizetések mellett ugyszinte (i évi jótállással, A tanitás ingyen tétetik ,_JtivAn»t szerint a. házban vagy azün kivül. Továbbá szinte nálam kapható a gépnek mindennemű részletei hozzá, használható varró-selyem, fonal és ezórna. * Végre mindenféle javítások faját gyárom-bun eszközöltetnek. Biztosítva a. rendes és pontos szolgálat mellett, ajánlja magát mély tÍBZíelettel Welas 30. (419 PeateD, Jáuettér 14. Qgin. A SZERENCSE A SZÖLLÖHEGYEN VIRÁGZIK I 100,000 tallér füuycrtnu\'Dyl kt;pei a legújabb, nngy é» Braun-srhweig LÜncbörgi berezegi állam kormány által cngedélyt-zett s bUtoHJtntt póns-sorsOlébsnaK néhány hii alatt SÜ,0O0 nyereményBzim huzatik ki iOO.UOO; U0T0O0; 40rO^O; SÜ.ÜUO; ?5,000; 12,000; 10,000; 80.000; 3-azüröOOO; 3-Bzor 500O; it-ézer 4000 : 4-biw 200O; 3Vszcr 3000; 15ó-sz0r IOOO; 2fil-Bzer kOQ Ullér saL A legküzeliihbi ulső nyermnényhtizás kezdetét veazi Június 9- és 10-en 1870. 1 egéfiL eredeti aursjugy caük 7 frt. 1 ti\' , . 3\'ll . i Den">a . - . 2 . ez üstzcgiiek omt. írííkbeni bekQldéso mellett. Mindenki megkapja ai eredeti sorsjegyet keEÍbc a ny*« remény kifizetése as áUamkormAny által történvén, a legjobb ga-rancsiát nyújtja. Minden megkeresés azonnal teljesíttetik, blvaudon tervsk -gratis killdeinek meg. A nyer*mlnyliuziU liivataloi jegyaeke uon-nal mugkuldetik s a nyeremény öíbzof pontosan áUiaxmaiUtik. íltin nagysterfi penzsorsoláshozi részvet elflr elit hat úlag ek mtiUtkozran, raéltóatauck a sBerenesés sorsjegyei d!r«et megrendelni. _ (422 - 4,2.) StaatH-EtTecten-ilaudlang, Hohe BIeiohBti No 29 In Harabarg. élénki nAlam li\' Árlejtési hirdetmény. N.-Kanizsa városa képviselíístigánBk végzése folytán a> Apolda, kapronczai ntezán a pályaudvar felé mintegy 400 fntó ölnyire kii nk. e rat járdákkal s árkokkal, melyeknek költség e 15irányulta 37000 o. é. frt lévén építendő, ennek vállalkozás utjáni biztoaitása végett szóbeli a cArt iria-beli ajánlatok elfogadása mellett folyd évi mijna bó 24-én regg\'*\'1 1® őrikor a n -kanizsai városház termében nyilvános Ariejtés tVg tartatni. A vállalkozni szándékoEÓk az árlejtés megkezdése elGtt kötelesek 1600 frt. óvat pénít a bizottmány kezére előlegesen lefizetni ; illetSleg ugyan eny-nyit a sárt ajánlatokhoz mellékelni. A tervek, költségvetés, árlejtési átalánon a épitésí különleges feltételek f. é. raájrjB 15-t 51 a polgármesteri hivatalban megtekinti e tök. Kelt N:-LanÍEsán 1ÖT0 ítí május G-An HAL VAX JÓZSEF^ (420-3.\'T)__ _ polgármester. . Legelő hiány miatt — még tenyésztés és tartásra is alkalmas gyapjudus - j429- 8,i) darab különféle BIRKA eladatik Bolháson, Somogymegyébcn. ~~ Nagy-Kanizsán, a plncz közelében egy jól berendezett bábos és viasz üzlet minden báF és viasz munkához szükséges eszközökkel, elegendő mennyiségű mézzel, és teli jégveremmel minden órában szabad kézből örök jíron eladó, uz üzlet és lakáshoz szükséges, helyiség bérbe, vagy örök áron ela~3áa mellítt. T \'lítasiUst ád a „ZALA-SOMOQYI KÖZLÖÍTV\' kiadóhivatala. .. - . ; a.a) Pasti Mztositó-mtéiei Van szerencsénk jelenthetni, miszerint ..agj-kanizsai főiigyiiÉségüsá vezcíesérc a DÉLZÁLAI T-A -K ARÉKPÉNZT Á i»-azgntósng!Ít sikerült megnyernünk, minélfogva tisztelettel fölhívjuk a t. közönséget. lin<r>- mindennemű biztosítási ügyUteiuen közvetlenül p képnselóségünkhez fordulni szíveskedjék. 1\'EüT nnijus tió 1870 A pesti biztosító intézet igazgatósága: LÁNYI. SC\'HÓ N. A tüz-, szóllltmány-, jégr- és ölettslztosltáisokkal foglalkozó 3 alaptőkéjében, tartalékaiban s díjbevételeiben........ j, t 111 Í 1 1 Í Ó l\'lirínt biztosítékot nyújtó, s a karok gyors ós pont08 rendezésével macát mindig kitüntető PKSTI HlZTOS1TO-INTÉZ ET nagy-kanizsai képviseletét a fennebbi hirdetés szerint elvállalván, tisztelettel ajánljuk a t. ez. kAzöuséfnwk szolgálatunkat, biztosításokat eszközölvén: a) tűzkárok ellen, s pedig: 1. épületekre, é- azokban lev.j készletekre, (jepekre, szerelvényekre és eszközökre is; 2. áruraktárakra. házi-e=-zközökie és bútorokra; 3. szénára és mezei terme « n m i> n v f 1; r >! a^ar >zahad alatt leg.ienei .iz^k ka/lakban, boglyákban, akár pedig födél alatt; NB. A biztosítást a kicsépelendett siemeB gaboaara Is kltec,.211 tettük, aa tteliá idátjoa jelentés tetetik moa helyről feová el fűfl helyeztetni. 4. mindennemű gazdasági állatokra. 5. házbérbeni veszteség ellen, mely a háztulajdonost valamely bérháza leégése folytán érhetné ; \'b) gyárak vagy egyéb iparmühclvek gőzkazánjainak szótrobbanása által támadható károk ellen; c) a világításra szolgáló lég-\'zesz SZétrobbanása épületekben ingóságokban eshető károk ellen . d) tükrök és tükör-üregek tüz- és törés-kára ellen : ej vizén es szárazon szállított javakat érhető elemi károk ellen . f) jégkárok ellen mindennemű mezei termt\'sj;.tmenyekre nézve, a nie^állapn¦ *tt kár teljes megtérítésével; g) az ember életére, és pedig mindennemű módozatok szt-rmt koihetú t«>ke-, kiháza-itisi- > évjáradék-biztositásokat. Midőu még minden nemű további szóbeli mint írásbeli .-rii-s^ések :nlúíflxa, bizt"áiut-i beviiilaái\'k kjzvi\'tl-.\'n tituííadadám. a a meg tett-ló kötvények kiszolgáltatására a lehető legolc-óbbati Nzáinitniidú dijiik bizi.M kilátá.*!\'* hvi\\ t-zt-?i- m.-lL-tt készségg«-l ajniiiko-iiiánk. a jelen évszakban különösen fblhivjuk a t. közönség figyelmébe. A JÉGKAROK EJL.IjENX BIZTOSÍTÁSRA, moly föügynökségünk utján n 1 e <r j u tá ny o üob b r a szabott dijak melleit nyujutik. NAGY-KANIZSA. május ho H7n. A DKI--ZALAI TAKARÉKPÉNZTÁR, mint a PESTI BIZTOSÍTÓ INTÉZET főUgynüksége. Aíindcn nemtetszö tárgy visszavitetik vatjy feli-senMtetik. l\'\\ lii/.onvitéka .i s/isíoru becsületességnek! Olcsó ékszer hölgyek és urak számára. ......„.........Ezen úgynevezett ty nranr fémből készült ékszer feleslegessé teszi a valódi ékszert, minthogy ez uj gyártmány sem színre, seva kiállitásra nem áll a vnlódi meneti; n amellett még azon élönynjei ts kinálkozik, hoqp csak negyedrésznyibe kerül, mint a valódi arauvonk, csak foglalványaért is fizetni kell; jgy a legujabüat gyakrabban lehet beszerezni. Míg a szakember is megesalatik e gyártmány iluíl, oly jól van minden utánozva. L*-SUj»Ull ékuer-(nrgy»k 1 san önsii-áUiiva 60: SÖ kr. I li oj aranyból a legdivatosabb fagon íiírint, melyek az aranyszínt min- | dig megtartják, TslÓdi ntánxott kő- nkkel vagy emallban, a Bierilit, a mint a farjon igényli. Melltfik finom dbja 60. UOkr. lírtíp legfinomabb 1.60,1.80,2.2.50 krig. Fülberalók 1 "pár fin. 50, 80 kr. 1 frtig, fin. 1.50, 2,2.fi0. Lgé»i garnitarik, mrlhíl és rtlbaralák 80 kr. L«0, l.tiO; fin. 2, 2.50,8,3.50,4 5frtig.Karpereci.ek finomak dbja 60,&0 kr. 1 frtig. Kar-pereciek 1.60.2. 3. 3 60 krig. Aleg-ucbfa nyakliacx dbja 1 2U. 1.50 torig. MedaUlonok fin 20.40.80 kr Bu± 80. 1. 1.50 kr. Tüaüféaük nj-arany faijel ÖO .kr. 1.50. 2. a frtig Oyflrttk kéte*«n utánzott különféle k»T«kk«fHb~ja 3ö."fflr6TriO7B0rír^ lfrtJg. Legitefc-b óralánc* ok araknak: rötid &Ü. öOkr. 1:1.50. 2 írtig. L*git«bb nyaklÁDtxok fin. xelenccl íeaLLW 1.80,2 frtiff. MeUtflk urak lUaita. 20, 40. 60. SOkrig. Uöttombok dbja 10.15.20.30 kríg. EfiVlfifoabak "pá/j* SQ. 40.60. ÖO krif^OaTUrsoBibok i & éa 10 kr. EctkkiMÜMiltsiiflbbing- íikíi-.lögDmbok 50. aukr. 1.1.50krigr-*Ü|7íwpi órrir/elgfiifea:ciíno- .11 l.SO 2.00. I Ulfllta l. 3. li frti^ 1 \'> li frrig. 1 ]i/ir k 3 50 4 50 krig. 1 db H - 5 trtig.üvémánti; fuflkaránvból 1.20 1 60. 2-3 íntC. k«r^*itíbéa iritL-W mint nyakék \'J 3 4 frti|f. Gy»í-Z-él«M*iTek . Feketék s Ijren lartúi.ik, üvcií- jct- lái-a- éa bivaljsiarnbáUl m«Hifi.20. 30 50. SOkr. 1 frtie 1 pár fülbe való 25.35 50. 60 kr. 1 frtirr. 1 db knrpereci 30. 60. 80 kr. 1 frtip. 1 ,1b nvakíkssar 50. 80 kr. 1 frtip. 1 r;»7..í óraliinex Síi ;i0 60 kr. 1 oyAkíáiK-i 3".80 kr. lfniK. 1 iiHrmelk\'u.t.l. A kr. 1 pár kézelfgnmb 15. iÚ. »0. 40 kr. 1 tfi-lőfMÜ áO. -10. 60. ÖO kr. ao Oi Valódi araaTfrrfirfitikSvnklKjl 1.5\' ¦I. 2.5n brip. 13 laton eiünt larici tfii aranyiott rüvid 3.50. 4 frtig 1:1 lat.n bosszú nyaklAncz G. 7 frtic. 13 lalos e* Bit medailltin t&iaranyzott fi io-mincionvA 2.60. á frtig. .4 leüHivnlo-j»bb nr-zél- áksicr azAaios . finoman csisiolt ciOst-aczél-Bzepecakékbul hgBzere-ke-atTc llolltö 40. 60 80 kr. 1 flip. 1 melltíi HDsttcl kfirözvc 1.50.2.3 frtig. 1 uir ífllbevalá iO, 60. 80 kr. 1-7 frtig. 1 pArfülbevaló etüstl..l körBave 1 5<i. ü. 3. 3.50. Az uj örök inipliír, me- daillun formában, mely órafityelgfí-ül is szolgálhat, naptár olyiiVrdmc chaaicá-vjűazerkutztettL h?ey n napot, hónapot ét dátumát puntiisair jelzi, dbja ciak 5 kr. finoman 20. ra lodi aranyoiott 45 kr. Li\'gHiiiiiunbbAii klnlli folt syi:mátit-ék»ier. Maga aaiakártő ia elámittatik. Éten ék Iter TalddletHstbaTaa iüröiTo, — ajAflytlitikkal it tOkkcl ellátva, az ntAntott gyémántok mind Sttomcsi-Bíolt hegyi kristályból, tnán drágakövek i*fén*merhetlDnlllutáiiozvák ( líWatoa iinom ezüstnemüek legújabb i\'a^oiibuii a bécsi cs. kir. próba-hivatal védbélyegével. Ctsitii a nsgymennyiíégü ole-só oursua szerinti bováüárlaflok régi tört ezüstben, lehetaé-^aitik e Tftlddi ezÜstnemUkoej^ u iöyetkezö árak melletti eladását; régi ezüst bucaereltetik. •\'¦^ta|»»t«Mt*lWMkl6Trt;\'VlHÍk\'- b oévátakrilö 4 frt;.sótartó.a^yucrű-. \'1 pár márka natiúa gyertyntartó Az drökké illutuzó éU- ¦ter termcaietiindi.tiUiivényből.me-lyclí a tt-rraészeti jú fingot mindig megtartják éa a lepujahb divatot formálja. Ezen óka/.rr mindent fe-lOlhalad és illata mintiigun kedrclt: ha a holgT ezen úknzert liordvtfM-lonba jti, azt noháuy perest alatt mcgsiflgQsftja- 1 mdltfi 8U krtól 1. 1.2U- 1.50 kr.g , 1 pái fülbovaló 80 krtól L 1.20 krig. 1 nyakék 6U krt6l 1^0. 2. 2.50 kii|{. 1 fí,n óraljÜKí H-latotó 1 fit 40 ki WI^WW»#ttMKk kr; tII- neh. 5 frt; dupla 10.50 kr? tojistarti Ukig.6«J\'.n«\'»ökaii«Uneliá»6Öfn-t Ö frt; horkelnily pumpáá Itt frt, - ffftétkikfnŰ aó frt; Uvé»k*b«i2(> cezet ín nlajtartó UO frt; kuijür éo ^l^VMBi«rit8kaiUl.lBrrtt.f8ze- gyümfUcikuiár fH\'imur.ka ÜO frt; **MHM«« rfehilkuámírlillMii ké,I gyertyatartó 9.60Tki-r- aiifali:. ¦^Afrncmkpriu^Mífluirti hvrt , gycnjHSMtó 7"B"9" 10" 12" «oli ........ íir -\' blMt BAJ ki-, c.ükor«IpU"6."50 kr ; a.60,t!.3\',28,"a4.44frllif. 60 irt. Czukor- ía slltoiuónylálcaák kUlíl„bl>»ü finom uittcltok 2(1. 2ti 30 frtig. Kgy hblpyiiccüiaaire, tAr-taliuaa rgy czlUt iryüiífii, lüdafl-Bzcrí," egy\' TtSii, ogy lyiifcjisitot, egy gombolyitót, naizasan 8 frt ÖO kr. egy gyösifl magtíban ÖO ki i ittr«Meoroh áruk a minöflégbeii ily árakon csakiB Hz alóliri. raktárban kaphatók. _:A.fBIEDtrlAHM fMümik BECS príterstrísse 26, Tüdököhög-és meggyógyult. Az eltűnt életerő erösbülése. 40:. HotT János udvari szállító központi raktárának Bécsben, 11. Kl^stextliioirarln.^\' 3LX_ HjhIhu/. lf?Tt\'. február 24. Kérők nekem a mellékelt 14 frtért az Ön kitüníl maláta-kivonati egészség-fóréból egy Indával küldeni. ItiHtnnnii Jánn*., állatorvos a es. k. állammónesnél. Boí hnia. 1 S69. Kérek ujabb küldeményt kitünö készítményeibe!, a maláta-kivonati egéaz-pég s/irl-\'"l. uialntJi epeazsé^i rrsokóladéból és mell-mslAtö-bonbonból a tíu számárfl. TudiSböhögése, mely fajdulum, már iijeu elűlialadott vuIl csaknem végkép elveszett már, a lélekzet kellemetlen azatra L\'lmuh, szintúgy az ejenti izzadás, az elúbb oly veazedclmca kihányás jobb jelleget öltött, az előbbi elsoványodás helyére husbeli gyarapodás jött. a Hu nver erőben, vidámságban, üde aégben. ^Ktívetkezik köszönet.) kiifuhel, hivatalnok. Wuldiaob-Tychow, t Bel>rrádi kerület.) Két év előtt nagyobb mennyiségű maláta-kivonat élvezete által, ismételt betegségi esetek folytán elgyöngült testi szervezetem uj életerőt nyert, és a mult évben a 11»(T-fele maláta-egészségi csokoládé buzamoe használata által igen terhes köhögéstől menekültem meg az Uraságodnak már akkor legmélyebb hálámat fejeztem ki. Dr. Hfimberg, lelkész. ffi^^Wa Örih,-hamisítás és utánzat ellen. Malátakészit-IgPffllI* menyeim vtilamennyi czimkéin megvan e niwonds: Nagy-Kanizsán: Meírlifiittini C. és Ronfiiberg A Weliseh urak kereskedésében kapható. | Jégkár elleni biztosítás. g S Az alulirt ügynökségnek van szerencséje a. t. biztositó-kBzönséget ezen-.S^ a ncl értesíteni, hogy az első magyar általános biztosító társaság a jelen idényre & ^ a jégkár elleni biztosítást juár megkezdte. Egyúttal azon t._biztosító felcinkkel tudatom, kik intézetünknél biztosita- J p nak, és 100 írton felől dijt fizetnek ^) <j 5% jutalékban részesülnek, mely jutalék a díjból azon- % <3 nal levonatik, \' \' ú moly kedvezmény reményiem, egyik indoka lesz azon nagy részvét és bizalomijft emelkedésének, iiielylyol a. t. közönség társaságunk keletkezése óta folytonosan fo-lénk fordul. — Nagy-Kanizsa 1870 május havában. \' !53 ÜJ • 4í ^ maBy8r általános tJj.SBtO»Mltí>\'-télirSsasiÉLET. |j Johann Iloíf. tj te Nagykanizsai ügynökségi c\'4i-u,2, Fesselliofer József. ¦Wájditr Józwif kiadó, lay- ói nygmdatulajdouos gyorsnujtó ojomása JMagy-Kauizsán. .cd T^Tagy-Kanizsa 1870. május 28-án. 22. szám. Kileiífezcdik évfolyam. Zala-Somogyi Mony Kiterjedve — "- 8OPRON- és VASMEUTÉIEEr" a szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdászat, tudomány és művészei köréből. oraden tusmbatoa, \' eglnT s gyakrao sáutal waí Mt Ivan. ^Bvrk^HBlöi iroda «» kiadó bivaial: WAJDIT8 JÓZSEF kBnyvkareikedésébca. Előfizetési föltételek: Helyben hashon bordással és vidékre postán Vrjldve ~~E%tn évre" — . Fái éxie. Évnegyedn - B frt. 1 , A Lat hasábos petit sorért 1-siör 7 kr. 2-Bsor 6 és minden további beiktatásért 5 kr. Bélyegdíj minden egyes beiktatásért 30 k\'. A „Syill téren" egy petit s.jr beiktatási dija lö kr. Hirdetéseket elfogad: H.-Krolisin: a KIADÓ-HIVATAL. PmIi, : ZEISLEB 5L Bées-; H&mbnnj-, Boriin-, Ma]tra.ffi.-Praakfart. érBase ben: HAA8ENSTE1N & VOGLEtt. Lipcse*. Bem-, Stuttgartban: SACHSE& TÁlíSA. Béaabea: OPPELIB. Szívnemesitő olvasmányok - legjobb társalgóink. Az ember mint valami sajátságos tünemény áll a természetien. Vannak tulajdonai, melyek az állatéval egyenlők, de vannak olyanok is, melyek ót az,illat fölé helyezik. Testére nézve a föld szülöttje,lelkére nézve pedig az égiek rokona: és ez teszi, hogy sajátságos lény. A gondviselés az embert mint ilyent, mint a teremtés remekét magasztos talajdonokkal ruházta fel; .adott neki értelmet, hogy fölfoghassa a nagyot, mire hivatva van, adott neki szabad szellemet is, hogy ezzel a nyílsebesen repülő sasként magasra emelkedhessek. Elismert tény, hogy az embert, Isten e legnemesebb teremtményét, az állattól csakis az előbb nevezeti tulajdonok különböztetik meg; de viszont elismert és elvi-tázhatlan tény az is, hogy a természettől belénk ültetett ész és értelém, csupán a nevelés és műveltség által válik áldáshozóvá; s ez azon színarany, mely nélkül az embert, a teremtés Jcoronáját az oktalan állattól csak igen kisded tér, csak igen kisded válaszfal különíti el.. Általános és elfogadott nézet, miszerint az ember üiüvelödésénsk egyik hatal-—mas-emeTtyttjfr és-rngója a társa a—é-l-e-t— Az ember magas szellemi hivatását másokkal közlekedve éri el. „Csak emberek közt válik az omber emberré" — mondja Fichte János, az ujabb kor egyik jeles bölcsésze. Az emberiség czéljai társas életet tételeznek fel, nélkülük éltünk és nemünk fönntartása\'lehetetlen, nélkülök tehetségeink kefej-lése és tökélyetesíthetése nem valósitható. - . A* szellem más szellemekkeli érintkezés, olvasás, utazás, nagyszerű természeti jelenetek és fönséges remekmüvek szemlélete által fejlődik. A társas életben egyesült emberek között a kölcsönös eszmecsere minden egyesnek értelmiségét emeli, fölteszem .mindenesetre, hogy ha a társadalmi állapot _«1 van látva értelmi- kincsekkel, melyekből kikí tetszése szerint menthet, " A társas élet ösztönét minden ember szivében hordozza, jó, rosz társat egyaránt keres; társ nélkül az élet puszta, kietlen. - Mily hatalmas a, társas élet ösztöne, leginkább azok tanúsíthatnák, kik félrerémülve a világ zajától, s a rengeteg zugaiban kerestek töredékeny erényeiknek menhelyet; mennyit kellé tttrníak és mennyit (, kOzdemök? a társas élet hajlama, még az élet végvonaglásaiban sem hamvadt el sziveikben. Még is a társas élet legtermékenyebb anyja minden szenvedélynek; bár" maga a . társai élet Ogztane,mint ilyen szemedélylyé ritkán fajul; s hogyha annak színezetét vizelné is valamely-szenvedély, közönségesen - lappug alatta; mely a lársas\'életet önmagáért, a társakat pedig csak azért keresi, hogy eszközül használhassa azokat....... Távol vagyok attól, hogy a társasélet becsét valódi értékénél léjebb szállítanám, mentsen Isten! csak annyit engedjenek meg uraim, hogy ha már a társaséletnek fényoldalait főbb vonásokban ecseteltem, hadd szóljak röviden árnyoldalaikról is, hogy azután bátrabban szólhassak az én szerény nézetemről, minek fogalmát e czikk cziuie-ben adtam. A társas élétróTerlíölcsi-tekintetben nem ritkán lehet mondani, hogy igen el-gyengiti a karaktereket a túlságos pallérozás által; hogy édesgető ingerei elvonnak családunk iránt való hajlandóságunktól, a szerzett barátságoktól, úgymint az emberét legbecsesebb kötelékeitől, gyakran elragad kötelességeinktől, tanulásainktól, a magánytól, hova oly igen hasznos a talentumnak és lelkiismeretnek magit megvizsgálni jönni. Hány ember áldozza fel üres csevegésnek legszentebb érdekeit és kötelmeit. Bizonyos munka vár reájok, s ezt a miau elmulasztják! Valamely fontos ügyben kellene eljárniok, az idő rövid — haszontalan fecsegések miatt elkésnek. — Hon-létökben nagy kérdést kellene eldőnteniők, 5 ók u néhány órát, mit a megoldás igényel, hiábavaló beszélgetésekre pazarolják. A szólás és vitatkozás leküzdhetlen buzgalma által elragadtatva, elmerülve és elveszve saját eszméik tömkelegében s saját szavaik zajában feledik a teendőket,miket hátrahagyának. Sokakat kandiság, híradás vagy vadá-szás és rágalomkór vouz a társaságokba, rang és személy különbség\' nélkül; míg mások csak a magasabb köröket hajhászszák, tűrik a nagyok szeszélyeit, örömmel hordozzák az illem és divat nyoma^ztó^bilin-cseit, csakhogy álszinekben ragyoghassanak ; s mivel eléglik a külszint, a kölcsönzött fényt, a legszebb tehetségekkel sem vergődhetnek soha önállásra. Ily embereknél hiányzik a lélek nagyság, személyességük fennségének érzete; életei vök: a világ csalattatni a kari S a ki.egyszer már bevehette magát a társasági körbe, mily sok veszélynek van "kitéve.- A "kí nagyon "kíván tetszeni, igen könnyen, megtörténik, hogy épen nem fog tetszeni. A túlságos édesség ízetlenné lesz, a fenséges határos nevetséggcssel, a túlzott finomság, könnyen czifrasággá fajul, az arányzat túlhajtott keresete gyakran a legkirívóbb ellentéteket eredményezi. Mióta a társadalmi köröknek egy elfajult neme, az úgynevezett szabad k ő m i-ves páh01 yok állíttattak fel, azóta rohan oly gyorsan az erkölcsi sülyedésbe a világ. Hogyne ? mikor kárhozatos elvei eljutnak a nép legalsóbb rétegéig; e"zt csak a tiszta vallási meggyőződés emberei tudhatják legjobban, kik^rezik elveik romboló befolyását. Ugyan oly körökben is lehet a szivet nemesíteni s az elmét gazdagítani, hol épen azok tiportatnak lábbal, mik az emberi szivet nemessé teszik. Hiöztnincs Istenük, nincs vallási meggyőződésük,- pedig elvük: egyenlőség, szabadság, testvéri- ség, s mit tesznek mégis ők? — utálatos színűvé alacsonitják a különben magasztos eszményeket; hogy is ne ? mikor ezek Istenben találják föl legszentebb eredetöket.\' Pedig, a mint hírlik a szabad kőm ívesek 2s.-Kanizsán is mozognak már. *) Szegény Kanizsa! Mily igen suk más vulna neked szükséges. Az egéiy, haza és becsület ügye efosl)ajnoEóLat kíván, kik mindenekelőtt vallásosak és erényesek, és azután tanultak. De nem holmi istentelen, vallás-j gyűlölő tanoknak vannak birtokában, mert I ez nem tudomány- Azért kedves barátom, I soha-se" légy tagja az ily zuggyülésnek. | Mert az embert könnyű elcsábítani, hamis ! utakra vezetni. Az élet minden körülményei ésjvisszonyai közt, fényben bár vagy alacsonyságban, az ember mindig az marad, a mi, t 1. gyenge, igen korlátolt lény. A testtel összekötött szellem, mely fölött ezerféle befolyás uralkodik, mint a fa-levele, a szél minden lehének enged. A minü elveket többször hall, azokat hamar elsajátítja még az erős szellemű is, hát a gyenge. A rosz társaság az ifjak szivépségét megmételyezi, s az tgaz uttól elvonja. Azért bará-tnm, ne igen hajhászd a társas köröket, nem tudod kikkel és kivel találkozol n\'t. Tisztelet a kivételeknek! Igaz, hogy neveletlen ifjak és hozzájok hasonló idősbek gúnyolni tugnak, büszkének, a vagy taláu sötétség emberének neveznek. Mitsem tesz, vesd meg itéleteTkeTTMajd egyszer csak felderül az igazi világosság napja, mikor máskép ítélnek. Minden jó, szivnemesitó és lélekemelő olvasmány legjobb társ Ha pénzbe kerül is de azután a sirig hü barátunk és birtokunk. Ha. megszerezzük, kettős szolgálatot teszünk. Használunk saját lelkünknek, melynek tartozunk a nemesítéssel; használunk továbbá az irodalomnak, ha pénzünk által nyomatékosabban befolyhatunk annak pártolásába. Különben is feltalálja a fiatal ember ott azokat,mikre később leend szüksége; a meglett férfiú szívnemesitő olvasmányok által neveli a szerzett ismereteket, aggostyán menedéket talál az öreg kor szomorú magánya elől. Szívnemesitő olvasmányok végre gazdagítják a szellemet is. Mert ily olvasmány, mint szellemi közeg által nemcsak az ifjúnak érzelmei nemesbednek, gondolkodás módja tisztul .s magasztosodik, s a valódi müveit-ségnek alapcsirái kiolthatlanul plántáltatnak kebelébe ^ de a szivre és lélekre1-egyeulően ható olvasmányok által a meglett ferfiu is teljes átalakulást szenved egész lénye„jóté-konyan átváltozik; kedély világa, s Ielki-sajátságaf mint virágkehely szálai harmat-eS"re — teljesen megifjodván és felüdülvén, a napi fáradalmak és komoly teendők^ kel-szemközt,Kibbrugékonyságot s nagyobb elevenséget nyernek. S ha ezen magasztos czél, t. i. szívnemesitő olvasmányok megszerzése, édes niínd- 7: *) Ui uen tudunk ráta .Miamit, Bterk. nyájnnknak mint egy második természetévé s vérévé vált; s ha mindnyájan az igaz ismeretek fegyverével leendünk felszerelve : ugy bármi nehéz idők és körülmények daczára szebb jövendünk lesz; s akkor lelkünk hite szerint csalhatatlanul teljesedni fog a legnagyobb magyarnak, a nemzet nagy lát-nokának, a halhatatlan Séchenyinek mindnyájunk Sovaf" kebelében- naponkint viszhangzó azon imaszerű jóslata: hogy Magyarország nem volt, de még lesz!! _____ V. G. Temesvdrott 1870. évi tzeptemher 18-án megnyitandó országot gazdasági cangrtssat * alkalmával rendtzeadö Mezei gazdasági kiállítás tervezete. 1. L. Ezen országos mezei congressua alkalmával rendezendő kiállításban az egész ország részt venni ezennel felhivatik. \'2. §. A kiállilás tárgya a mezei gazdaság éa erdészet részletes ágain kivül mind az a mit az ipar az anyagi jólét emelésére előállít. A kiállításra színt tárgyak a következe osztályukba soroztainak : I. osztály. Mező gazdasági és erdészeti gépek és eszközök. II. osztály. Gazdasági növények : a) kalászos, hüvelyes d:i takarmánynövények : b) gumós és gyüknuv.-nyek. olaj, rostos és festú-nö-vény-ík, filBZi-r és gyári növénvek. III. osztály Kerti növények, gyümülzs és magok. IV. osztály. Szőlűszeti és borászati termények. V. osztály. M irha tenyésztés és állatországi termények: a) gazd;uái;i tenyész és haszonállatok: n loval;: l-l szarvasmarha ; o) juhok és kecskék: ál sertések; ül lollasjószág. b) állat-országi termények : sajt, vaj, lej, faggyú, "szalonna, gyiipju, serte, szőr, és tollú stb. VI. osztály. Selyemtermelós éa terményei. VII. osztály. Méhészet és terményei. VIII. osztály. Haltenyésztés és ter-ményti. IX. osztály. Erdészet éa terményei. X. osztály. Gazdasági taneszközök, gyűjtemények, irodalom, tervek.minták és állatgyógyászati műszerek és eszközök. XI. osztály, Iparcztkkek gabonákbél; liazt, keményítő stb. XII. osztály. Iparczikkek kereskedelmi -növényekből: olaj, szövő- és festőanyagok, ezu- kor, pupir, stb. XIII. osztály. Sör- és szeszgyári tanná-nyek: sör, szesz, likőr, élesztő éa eczet stb. XIV. osztály. Iparczikkek állati agyagból : bőr, enyv, spodium, gyertya, szappan és trágyanemük. XV. osztály. Ásvány ipartermékek: a) bányászait; b) erezczikkek; cj) vegytani termékek. XVI. osztály. Ipar-, és gazdasági segédanyagok: \' a) építészeti anyagok; b) tüzelő éB világító anyagok. XVII.. e-aatál^, A gazdászatra vonatkozó kézműipar czikkui: a) ká\'dár, bognár^azijgyárté, kerekötő stb. -munkák b) rézmÜT**,—kováca> lakatos, bádagos,jrzitakotő atb. munkák. _^ XVliljOaztály. Háztartási ós butorczikkek^ XIX. osztály. Háziipar, kézimunka, ás öltözék tárgyai. " XX.. osztály, művészeti °* lényüzési ipar-czikkok. ¦¦;v;m&í : §J A kiálUt^ megnyitás* folyó évi twptomber 18-án veszi kezdetét é* tart, f. én :\' oktobfaf"íííií napjáig; eset|egw_ 14 napi meg hotesftbbitásH&l. Ai átalakítás ezen idő folyama alatt minden egyei osztályra -nézve később mégha tárolandó eb közhírré íeendÖ bárom égy mis ? tán következő napon tárta tik meg. 4. §, Bejelentések a kiállításra folyó évi julioi hő 15ik napjjpg a „kiállitáai.választmányhoz" Temesvárra jntézendÓk; később be-érkexendett bejelentések csak a helyi és kiállítási Tiszonyokhoz képest vétethetnek figyelembe. A "bejelentéseknek tartalmazóink kell: a - kiállító nevét, annak lahhelyét, a kiállítandó tárgyak megnevezését és körülményes leírását, azok értékét és egyáltalában mindazon ismerteid jeleket, melyek azoknak megbirálására és termelésére vonatkoznak, továbbá a kiállitandé tárgyak, elhelyezésére szükségeit fal, padolat, vagy asztal térséget, a fedett vagy fedetlen he-Ijuég Q láb területéi, ép ugy V kiállitandé gépekhez szükségelt esetleges gabona éa tüzelő-anyag-axttkségletét; végül a lovak éa marhák ellátására szükségelt takarmány mennyiséget. A srükségeltMyagok"»"reDdezö bizottmány által szereztetnek be és a kiállitta toknak vételi áron engedtetnek át. Ezen tárgynk árjegyzéke a ki-állátáa helyiségében ki fog fUggesztetni. 5. §. Minden kiállítási .tárgyra nézve az illető vasúti és hajózási társulatoktól a vitelbér szokásos leszállítása fog kieszközöltetnL A kiálli-tókoak igazolványul szolgaian d a választmány által kiadandó igazolvány. Á bejelentett Alln-tidcrn nérvp akiállitók- a bizottmány tél ideje korán, kiállítói igazolvá-nvokat nyernek, melyeken az illető községi előljái óaág által fel jegy zendő, hogy a helységben semmiféle marharagály nem usalkodik; oly álh tok, melyek iránt egészségügyi tekintetben a szükséges feltételek meg nem tartattak, a ki-állitáara nem bocsáttatnak. " 6. §. Á kiállítást "tárgyak Tblyó l37tTik évi augusztus 31 ik napjáig Temesvárra beküldendők;" - ~ fiikésett küldemények csak a helyi és kiállítási viszonyokhoz képest vétetnek tekintetbe. A, kiállítandó tárgyak idehozatalát, kicsomagolását, felállítását éa visszavitelét a kiállítók saját fcöltsegük\'és felelősségük alatt maguk vagy megbízottjaik által eBzktízlendik; csak különös kívánatra fogja a- választmány ezen munkálatokat saját megbízott emberei által a költségek megtérítése mellett vóghez-vitetni. "- A helyek kijelölésénél, valamint a tár-, gyak íalállitasánái a főterv és sorrend fentartása mellett a kiállítók kívánsága lehetőleg figyelembe fog vétetni. X kiállítási bizottmány gondoskodni fug biztos felügyelő egyénekről. ^, A tárgyak biztosítását a kiállító kívánságára és költségére a bizottmány fogja eszközölni. A kiállitandé tárgyak a kiállítási Időtartama alatt élnem távolithatók, még az esetben sem, ha esetleg eladatnának. T. §. A felállítási, felugyelési éa egyéb költségek fedezésére a kiállitandort tárgyak után — következő helyárak állapíttatunk meg: Az I-ső osztályba, úgyszintén a Xl-id osz* tálytól XX-dik osztályba sorozott tárgyakért. EgyQ lábnyi fedetlen tér után a kiállitáai térségen S kr. Egy [~] lábnyi fedett tér után a kiállítási térségen 7 kr. Egy ~1 lábnyi fal vapy padolat térért a kiállítási épületben 10 kr Egv Q lábnyi asztal térért a kiállitáai épületben 20 kr. A II. —X. osztályban foglalt tárgyakért — az állatukat kivéve — helyár nem tizeti ndű. Állatok kiállításnál a helyár következe. Bikák éa csúdörijkért darabonkén 1 frt. öU kr. Minden más szarvaa-marbriért vagy lóért darabonkért 1 frt. Két éven alóli csikókért és fiatal szarvas marháért darabonként öO kr. Sertésért darabonként 30 kr. Juhokért darabonként -U -kr: Aprojóssügért í> kr. A kiállitandé tárgyak utáuni helyárat., a tárgyak felállításakor vagy a kiállítás eldő napján fizetendők. 8,§. A rend fentartáaára a választmánynak veres szalag jelvénynyel ellátott tagjai fagnak felügyelni. ¦9. i§, A kiállítás bezárása után 8 nap alatt minden tárgy eltávolítandó*, ezen idő lefolyása után a bizottmány felügyeleti felelősséget nem vállal. 10. §. A kiállítandó tárgyak leirása az illető kiállitó által közölt részletes leírása dto-nián lesz felveendő a kiállitáai jegyzékbe, mely kihirdetéseket is telveend. A hirdetési árakról a választmány bővebb felvilágosítást aJ. 11. §. Az illető kiállitó vagy megbízottja a kiállítás tartamára szabad jegyűt nyer. U" 12. §. Aa egyes osztályok kiválóbb táti gyaí, az ezen alkalomra választandó bíráló bí: zottság által kitüntetésben részesittetnak. Vi. §. A.kiállítás tartama álaffTá meghatározott gépekkel kísérletek fognak tétetni és egy oke-versény fog tartatni. 14. L. A kiállitás befejezése alkalmával;á: sorsjegyek eladáaábdLMifvttlt összegért beszerzett tárgyak kiiOfljfljPvWültatDi. Végre ugynnaKor a kiállítóktól felajánlott tárgyak el is fognak árvereztetni. Temeavárott, 187()-ik évi május havában. a kiállítási választmány. Az egészség és hosszuélet megszerzése, megvédésének sarkalatos alapszabályai. (Folyt, éi TejeU 3. EdzQk a testet a fáradalom elviselhetésére. Jó sikerrel lehet a testet edzeni a fáradalom elviselhetéséhíiz a tornászat, mint oly testgyakorlat által, mely bizonyos rendszerhez van kötve. 8 éven alul nem alkalmaiul a gyermek a tornászáéra, akkor ia orvosi juvdhagyast kell kérni, ni.-rt tnerülíietnek föl tcsü bibák, melyek betiltják azt vagy forditva a test bizonyos részére határozzak, Így például: uem szabad tornászni a lázas, szjv, tüdőbetegnek, a vérköpőnek, nem annak, kinek sérve van stb. elkerülheüen ellenben a gürvélvkór-ban; a geréncz oszlop, a lábüz:ir osontok tlgor-büléséciél stb. Tornászhat férfiú és nő, twlen ugy mint nyámn, mert mint mondám : edzi a testet és lelket az életépő nsgyobb tevékenysége által. A ki a tqrnászatbaQgyakoriott, az életrevalóságot 8 önvédelmi tehetséget, Ügyességet nyer, neki a fárasztó testmozgás mttább előnyös, mint hátrányos. ..... . ............ -------------- Evés után tornászni nem szabad. 4. Edzük a testet az éhség és szomjúság elviselhet és áltaL Evés és ivás oélkül az ember nem élhet, azért is az edzésnek e neme alatt nem azt kell érteni, hogy az ember elszokjék az .d-ulelek éa italoktól, hanem azt, hogy egy időre képes legyen magától megtagadni a táplálékuk élvezetét, s betudja érni asral a mi éa a minő van. A ki kis korában megszokja az evés éa i\'fásbani mértékletességet, sorsához képest nem válogató az eledelek nemében, az későbbi éveiben egy ídőro kéjjes oltürhi az éhezést éa izom. juaagoi, mihez szokni azért szükséges, mert jöhetnek idők, melyekben vagy nem oln-iik nom.iháitlkaz omber élelkiváiiána szerint, vIl(-v ólv eledelt és italt kell magához vfinnt*, mül\'v nincs ínyére. \', \\ y Szulfikj^oodja a.gyermeket rendes uviía és iváshoz szottatní, a igy betiltani minden torkosságot. A kÍB kom egyszerre keveset, hanem annál többször szeret enni, azért is -oda kell irányozni a dolgot, hogy elvégre bu-órje a déli órákbani evéssel, megegye pedig mind azt, mivel él a közönség. &. Edzük a tus te t-a nyugalom tisztaság és a Bzabad lég élvezete által. aj.A munkában kifáradt test ég léleknek nyugalomra van szükség időt szabott a természet az éj által, iparkodjék tehát mindenki arra, hogy a nappalt éjeire, ai éjt pedig nappalra ne változtassa. És ha néha annak még is ugy kell megtörténni, óvjuk magunkat éjeli ébren létünk alatt az egy rí b kicaapoiigásoktól, nehogy kétszeresen dúljuk természetünk rendszeres menetét A gyermek rendesen többet alszik, mint az élemedett emht-r, mert alvás közben fejlődik és azért arra szüksége is van, még ellenőrizendő, nehogy lustasággá fajuljon. Télen fi, nyáron * óni elegendő, csak a testi foglalkozásban kimerült egyénnek engedhetni többe . Kiknek a sors Bzellemj jmnukásáágot jelelt ki, feküdjenek korán 9 ébrédfeaek hajnalbaij, raert„hajlí&l a muzsik Larátja,"1 azaz: reggel korán legfogékonyabb a lélek. „Ki korán kel aranyat lel." A testben kimerült embernek a tápszer, a lélekben zaklatott na k pedig a szórakozás óv-gyógyfizer. " b) A testnek tisztasága föltétlen szükséges az egészség megszerzésére éa meg-tarthatáaám, azért is el nem mulasztandó az. Gyermekkorban kell megkedveltetni a tisztaságot, azért is törekedjék a szülő arra, hogy a gyermek.testében és ruházatában tiszta legyen. A fűnek tisztán tartására szolgál az öreg és aprófij^u fésű, hajkefe, a hajúak rendes hyi-rése, a fejbőrnek langy us szappanos vizzel ha-vankinti megmosása, a szájunk, az orr Üregnek Folytatás a mellékleten TARCZA. A Ha\'ntoti haltima <lfl.tt imop. r ttlndér* nimrr A Buda í> itieiifi a hon mi I)o i-«m rxuk ii 1 li Büvris diiludtól sok idén l-ijait aríp rögéire!. rft«l 1 ülik . racyogn: émUktxobrdnuh leleplezési Ünnepéltére. Magyar haiink nemtSje ildra légy! ----- Ki nem létünknek, dalnokai adid Kii falu dy Sándort, hogy égiet Ihlettel xeagjea bdt, grÖajOrt, haeát :_ Zengett 1» 5 nfriD földi mengamínyt, H6i te ttokét, íitrt, honfla-erényt. Éven-fk óta a mi fajdalom Ab ember "ivét vérzé, naggatá, A földi élet |T7»« keiarreit B&j lantja Iiítcd vUlaahan^oxá. A laíklft, melynek keble oly kemény, KOnyekre kelt kBíergS énekén. Alfnrt kOnyébGl lett rugó patak, __Mfly TpillUknak ittiTtfh atpuiipptf,______....._ Erd3, me»C éreste arjait Moraja mély airckba lehatott, Éa •ok-h*lott,; ki. I ttfe n n sionradott,, " = Böbajtva ballff\'ati u énekst. ~ D« aenprtt S nem c*_ak keierveket — Lánghoble olykor boldog ia rala. Ha faldarOlt bua lelke szép egén Aa OdTadd remények hajnala. \' . A* 8 daliban issnUaítvfl lett ^TTálnd aa, mi:alkot boldog életoL ¦ í\'" HohlepW várakTomladék! kunt ^;i^;FsUelta a hSaöks*ent hamvait, Bemélgetett. velők, ¦ bisalmaMn \' Kitadta porló Vslvok Ütkait, *í* \'elrtffélta saknak Hitét, — .• KJknak amtralmét a aars tépte-síét; . Kik erUd « boni outfAn drlga, vért \'"Meghaltak a duló ciaták toréu, . B.tBBfÍf penyerUk\'érdemelt bábért, Klktisk homály láng; pnaita arrkDTén, . \\ Tajy m «ik»t még\'ilrkö f em^jelíl . kéior^VB itiSl tx Trtlép"ei: ~"~Z macaaBtal báli* nemaele4, Mólját dleagbbé tettek mttteíd. ; ISt.SSgy }«1*SV* iégJW éUUd: EiaUlUMboft illiu BHine-iftiea, \' u»MJ aUn SnmSA ^alu«U««dea. Neved d-c Magyar, Korcs lrm h kor. mely téped elte Uvjod mep; ettől égi ildrtrd! BŐJ.\\ oergei.y. aip opy b-"n <\'-nŐ k.-|.oi " . mely típpd elfeled. Egy törvényszéki gyilkosság. Ez előtt néhány évtizeddel Lombardiának egy kis helységében egy fiatal ember telepedett meg; ki ott csendes viazszavonultságban élt, anékül hogy valaki tudta, volna származását, idejövetelének okát. A környéken mindenütt csak austriaeonak, vagy „signor tedeseo\'\'-nak hittak. — Egy Öreg szolgával lakott a hegy tövénél levő csínos házikóban, s legnagyobb kedvét és élvezetét a természet szemlélésében találta. Ritkán fogadott el látogatókat; senkivel Bem társalkodott, magaviselete azonban még sem volt visszariasztó, mert a szomszédok mindnyájan szerették őt. Komoly és zárkózott jellemű volt, s mély titkos fájdalom látszott életét emészteni; halvány vonásait a bánkódás és bu időnek előtte barázdákba szedte, e magas alakját\'titkos gondok és súlyos csapáBűk gürnyesz-iették. A nagy szemek azonban, ha bánkódva a távolba merengtek, elárulák a magas müveit, ségü lelket és emberszerető szivet. Kertecaké-jóbén gyakran— midőn egyedül volt — belső emésztő gondolatinak egészen átengedé magát,, a ugy Játszott lelkiismeretben furdalásai által zaklattatvo, keserves vádakat.emelt önmaga, ellen kezei ilyenkor szenvedélyes felindulással hajába ragadtak, ajkai erősnaleziiródtak; egyszerre felugrottj _b mint valóságos őrült nyargalt ide\' a tova. Ezen exáltáczió azonban épan oly gyorsan, mint jött, ol is tűnt, s ezután egészen megnyugodva sétálgatott birtokán. • líertram L----o zárán dokóletet körülbelül egy évig; igy^Joly tattar a midőn, egyszerre\' más fordulat vett aLugéaz szituáczíó; a kis birtokban mozgékonyabb élet kezdett mutatkozni, az Öreg szolga ~— ki rendesen csak a szükséges élölcqi szerek megvásTrlíaa végőtt járt"*:"klízeT fekvÖ vá- ba-Bllrgí»tt,\'forgt)tt^Egy^aap-aem-mult ulr hogy leveleket és táviratokat, nu vítt volínt a postahivatalra, vagy ilyöueküf/uránúk uu líuzótt volna; sőt nuinaukára~utazókocsik is érknztok m«g, meJyokün mag látszottak a huaszu ut nyo- mai. Az 18 . . ík év egyik napján a fiatal ember lakában egy kis társaság gyűlt összb ; e váratlan kórul tuéuy a helység lakói közül sokakat odacaö-diiutt.kik kűlönfélomagyarázatukkal iparkodtak uz esL\'niéuyt megfejteni. A társaság még az nap eatc eloszlott, csak egy fiatal ember, — Bertram ifjúkori barátja K .... Alfréd maradt, kivel az est i) vajas,barátságos beszélgetések között tölt el. A lakban rajtuk kivül senki sem volt jelen,\'csak az öreg azulga, K.i a még ittntt mutatkozó kíváncsi Bzomszédukkal — kikkel ismerős volt — beszélgetett. Ádám — a szolga — a szumszéduk kíváncsi kérdéseire sokat beszélt a vendégről, annak nyájas leereszkedő modoráról, ki őtet egynéhányszor igen barátságosan borral is megkínálta. Az idegen e közben kepzült távozni ; Bertram lekísérte utat a kapuig s ott a rég nélkülözött barátot magához szuritváo attól szívélyesen elbucsozott. Az idegen lovára kapott, s távozott, szintúgy a kíváncsi szomszédok is felkeresték hajlékukat. Bertram víszatért szobájába, hogy nyugalomba helyezze magát ; de még az ajtót sem zárta be maga után, midőn igen erős hányás és görcsrángatódzások állottak be nála .... mint a mérgezés Bzymptomái. A halál ijedelmei közt felsikoltván, ájuítnn rogyott öaz-aze, csak e pár szót kiáltván berohanó szóigáljának: hogy bivjon röktön orvost. Ádám ijedten rohant ki a szobábóli áz orvos messze lakott, legkevesebb egy mértföldnyire; ugyanazon ut vezetett ahoz, melyen a jó barát tovanyargalt. Siettében aszómszéd istállójából hamar kivezetett egy gebét, s á legnagyobb szorgalommal Ösztönözte astt íutasra. Esetlegesen igen jó futóra akadt a szomszéd lovában, ugy hogy csakhamar utolérte —a helység közelében urának jó barátját. lLz azonban a homályban visszanézvén s barátjának szolgáját felismerve, léleksaakadtan iparkodott az utóbbi\'elől menekülni. Fáradozásai azonban hasztalanok-Voltak; Ádám .Bebeslábu futója mindinkább közelcdetL; egy pár lépésnyi távol aágban uz Üldözöttnek hitt ulóránta köpenye zse-\' bébfll egy pisztolyt s a szolgára szegezte; a golyó czólját tévoazté; a szolga bátor ember — kinek lelkében e porezbon alegkülünblólóbb gondola tök; borzasztó gyanúkat költöttek, — most "már míndon erejét Összeszededhqgy aAitukjáljos vendéget juegcuipheauu^ JVtTtr megragadta volt annak lovái-iL-iaeg-ia állitotta, káüYBióritvón azt a leszálláará. E pürezbun. — mely trágödiárik-bau a leghomályoaabb -1- egy tőr villant mog" at éji homály ban,s az idegen halálosali találva l«bu-kott lováról. A lárma, lövés é« a ízolgáitak ki- \' abálásai a helység lakosait a tett-helyre csődité; ; Ők ott találták az előttük jól ismert szolgát az országúton az idegen holt testénél. Ádám az em-| berek közeledténél mint egy részeges kezdett I dülöűgőrui, a nélkül hogy valamit tudott volna i Ösazefilggésben ulmondaui, végre egy pár lépés-I nyire a hultlól ő is mint íélholt összerogyott. \\ Az 10 . . év október 23-ik napjáu a p . - -helyi lapban ez volt olvasható : Helységünk közelében borzasztó kettős gyilkosság vitetett vógbo ... A 0 . . . . felé vezető országúton találtak ogy meggyilkult idegent, szivében tőrrel, melylyel a gyilkos a haláldofést végezte; a gyanús tettes Ádám W.....személyében kon- frontáltatott, ki Bertram L. urnái mint inas bzoI-gált. Tuvábbi vizsgálódásuk inindon kétség nélkül azt erudinényezték, hogy c szolga kettős gyilkosságul vitt véghez,miután ura is szobájában meghalva találtatott. A törvényes orvosi obdnkczio n mérgezés folytán beállott halált konstatirozta. Ádám W. ugyan makacsul tagad mindent, de vérrel bemocskolt ruhája, a gyilok, mely urának tulajdonául ismertetett fel, továbbá azon állapot , mélyben találtatott az országutoni véghez vitt gyilkosságnál — egyenesen a2t bizonyítják, hogy ő a gyilkos. * W. Ádám minden protestálása és ellensze-azegülése daczára kriminális fogságba helyeztetett az ügy több hétig tartott s igén érdekes pházisokou át vitetett véghez. A hozott Ítélet -körülbelül következőleg hangzott : W. Ádám 36 éves,kath, nőtlen,csehországi születésű, a véghez vitt kettős gyilkossági bűntény elkövetőjének ismertetvén, kötél általi halálra Ítéltetik. A Bzegény Bzolga mindent elkövetett, hogy a borzasztó gyanút elhárítsa, állította: mikép az idegen maga magát ölte meg. szivébu döfvén a tőrt; du hasztalan volt mindén ipnr-kodása. \' P... lakosai egy zordon téli napon sürogot"\'11 gyűltök Ossza, hogy egy szomorú cselekménynek tattuí lüliüssonekxogy ember végeztetett k\'i a jognak minden formái szurlut! W.Ádám reggeli Ö órától naplomentig ¦függött a szegyenfán, a bámuló népcsoportok egész nap a szeren esetlen hullájaKUrül ácsorogtak, s folyton arról cse- ¦ vegtek,- mikép követhetett el oraa.becsiiietüs, derék és szerény utuburuek ismert nzolga ily ^ borzasztó vétket 1 ,8 lám,y mondák köiülük többen — még az akasztófa alatt is árlaUansá-gat blzonyitgatá." (Véna TtDvotkellk.) Melléklet a „Zala-Somogyi Ktfzltfny" 1870. évi 22-ík számához. * a füleknek lágymeleg vízzel való naponkinti kiublilésu/azejréazjealuek azargulmutuH inegf mosása; a hz\\ ós_küMn1z^ oek tisztán tartása etbí A romlandó fogaknak legbiztosabb óvszere a sósviz. Egy kávés kánál fcouyliasó 1 ivópohár ... vízhez elegendő, tisztítja ez a fogakat, Írtja a "bilit, gátolja a ratbadást\'és edzi a foghust. Leg-alkalmatosabb fogpor a patikában megvásárolható hársfa szénpor.^jTélon mondola olajjal, pváron at sótalan és kimosott disznó-zsirral leghelyesebb a hajat kenni és istápolni, melyekhez azért kell holmi illatos anyagot vegyíteni, hogy megne avasuljanak, még— aem tanácsos a fejbőrét is bekenni különben a haj idő előtt kihull. A teát belrészeinek tisztán tartásához a rendes életmód tartozik, eltíaztátalanitás esetében orvosi segély keresendő, éa ha ez kéznél nem volna, tudva, hogyha gyomor megterheltetett, mire a nyelvnek piszkossá^árdl, azét vágy hiányról és a bélszcrvek Bznbatos működése hábáritásáról ismerhetni, elegendő gyógyszerül Bzolgál a Moll féle Sél d 1 i c z por, mint oly keverék, melyet káros következés nélkül használhatni gyermekkorban ugy, mint az élemedettben; gyengén olvaszt, mértékletesen székeltet és csillapít. Tapasztalás után merem állítani, hogy IUO beteg, közül 99 életrendi hibából leaz beteggé, éa épen ez teszi szükségessé, hogy a nevezett S-ei\'dlicz-félo.pezsgő porokaházi patikn\'szerek közül ne hiányozzanak. c) A szabad lég\'élvezete épen oly ezUkséges az egészséges élet feutartására, mint ~az éteVés itíl; mert a vér csak is a tiszta lég által jávithatódik, tisztul és kering rendszeresen edényeiben. Tanúságul Bzolgál erre a szoba-életü éa a szabad ég alatt foglalkozó ember, meg uz üveghám és az isten Bzabad ege alatt nevelt palánta élete s külleme közt. Szükséirea e szerint, hogyr-életünket ne esak a szobában, baoera az isten ege alatt ia töltsük,.igy ba időzünk a szobában, időzzünk a-szabadban ia, daczára a legzordonabb időjárásinak. Szellőztessük szobánkat, s ha csak uem lehetetlen, nyitott ablakkal maradjon, lak és hálószobánk, A szén-, kén-, villany,viztárgy, a könlegeg és szénsavas tartalmú lég életveszélyes. Legveszedelmesebb a vízgőzzel terhelt levegő, minő fellelhető az ujonan épült, nedves lakásokban. Ebből megmagyarázható, hogy mT okból nem tanácsos sok embernek egyszobában lakni, miért ártalmas a gyenge in el lü éknek moBui és téglázni. %¦ A vízgőzzel fertőzött lég beleheltetvéu, fel bontja a vérvegyületet és görvélyt, sülyt, csuzt, ¦ köszvényt, váltó lózt, tüdővészt okoz; ez oka annak, hogy a lapályos vidék népe közt oly gyakoriak, mondhatni otthonosok a fenti betegségek. d) A kellöorvosí jogéi yigényb o-v.é.te le föltétlen szükséges, «ert jöhetnek esetek, mulynk látszólag nem bírnak ugyan fontossággal, elhanyagolás eaetére mégis életbe kerül-hethek,de különben is törekedni kell arra, hogy minden család egy- orvost válaszon bizalmas házi barátjának, ki szemmel kisérvén a család egészségi mozzanatait, idővel fölismerheti az egyea családtag természetét, s igy szükség esetére észszerű tanácscsal éa gyors segélylyel szolgáihat mindegyikének. Ezek azon sarkalatos életrendszabá-lyok, melyek képelek «ida hatni, hogy az ember nélkül is tartós egészséget és hosszú életet bizto-silhat\'magának. ¦ Nagy-Kanizsán 187U. TERSÁNCZKY JÓZSEF, Zalámpgjft kapornaki járás orvosa, ^¦n\'oi-achéíí, iiemést- és ss(lléasmi.\'Ki»i. Tnnügy. A zMlaiiagyel taiifeiatfyeló korufj" « *• lövöl é«a!itf-leiidvuljárn»b»n; folytatás. A,, sz.-györgy-völgyi .ref. hitközség isko-labázáru- vonatkozólag "illetékes helyről ^azon felvilágosítást nyertük, ,hogy ott az iskolaház eléggé (liazes éa , a tanterem tágas, egéazaéges, tiszta. Csak az volna1 kívánatos, hogy a több fiák községből ide járó-^ag^számu-^tankötele—¦ sek; türvouyszérü és sikaresb taüithatáaa_ végett még egy külön osztály állíttatnék fel. A messze\' vidéken U igen szép hira van ezen ... űt<^|nakj hisszük, hogy nem sokára két ta-;^.ór;^ét .kiüön: tanteremben fog ott működni, ea^^n^MkitaöViateljes miaőség — és meny-nyutégben^be fognak szereztetni. , Előbb) közleményünket igen Bziveaeii kii- \' y*4yufc a fen^bbL:hitales^érÍeflülé8aeL_______- \'Ctesztre\'gfközkég; leégett iskolabézá- _.........,$Ayi\\é»én. ö Féllége W)ö frtol-YulrLL: gyM^ftdoináayozni, A^aiduU must bérelt he-lywégben teljesíttetik.. A fő és előterem a -tanfelügyelő ur látogatása alkalmával zsúfolva volt tanulókkal. \': . ________ . A tanító buzgósága tagudhatlan, csak az kár, hogy a törvény által előirt tantárgyak csekély részben adatnak elő. A. taneszközök hiánya némi montségül szolgálhat, de ígérőt tétotBtt, hugy azok is befognak Bzercztotui b a tanítás anyaga a törvényes várukozásnak meg fog felelni. A leégett isk-ílaház holyett a templom átellenében fokv(ő üres telken uj, czélszerü épület fog emeltetni. A korcsmaház már fedél alatt rán és igy reményünk lehet, hogy az iakoláház is fel fog épülni. A tanfelügyelő ur értekezett ez iránt mind az egyházi, mind a világi elöljárósággal b az építkezés» biztos kilátásba helyeztetett. Turnischán tanfelügyelő ur\'az iskolai ügy bel- és külviszonyairól kellő ludo nást szerezvén főt. Koczeth Márk ker. esperes úrral s a község elöljáróival tatiáeskuzrnáuyt tartott, melynek eredménye lön(Jhugy miután Turni-Bchához mint anyaközséghez több Sók község tartozik, melyeknek tanköteleseit !17 iskolaterem be nem fogadhatja, de tgy usztályban sikeres tanítás nem is eszközölhető-; még két tanterem ipitáse és \'két uj tanító alkalmazása határoztatott el olyképen, hugy az egyik uj osztály már a, jövő októberben, a harmadik pedig 1*72 ben fog létre joüdí. és ekkor a leányok elkülönítve fognak taníttatni. A hiányzó tanszerek is meglógnak szereztetni. A tanfelügyelő ur a szívélyes esperes ur által fogadtatván, meg szemlélte a diazea plébániai .lakkal kapcsolatban álló kápolnát, mely — mint értesültünk — kitűnő camossággal -aa ájtatosság emelésére igen hatásos, éa művé Bzileg is jeles képekkel el van ékiive. A kápolna feldíszítése és áz isteni szolgálatra be rendezése a fentiazlelt esperes ur érdeme. Több fiók község meglátogatása után, melyek az épület czélaxerüaégét a a tanítók szorgalmát illetőié ; dicséretes állapotban találtattak, tanfelügyelő ux útját Bellatincz féle vette. B e 11 &-.tÍn c * minden tekintetben megérdemli,, hogy róla bővebben szóljunk. A község elöljárósága, "a lelkész urak éa az iskolaszék tagjai fogadták itt tanfelügyelő urat, kiknek kíséretében szívélyes bemutatás után az iskolákat vette szemle alá. A felsőbb elemi osztályba belépvén megzendült az üdvözlő dal, 3 az egész osztály szabatos lélekemelő hangon énokolte azt. A tanfelügyelő ur és a vele lévő hallgatóság mélyen meg volt hatva, s űdvuzK\'iU tanfelügyelő ur kijelenté, hogy az iskolának ezen most nyilvánult szelleme biztos reményt nyújt arra, hogy életének legszebb perezei közé fogja számíthatni azon időt, melyet ezen ÍBkola, növendékei közt töltött. Es valóban, mint ériedül ülve vagyunk, a tanulók, fiúk éa leányok miuden tantárgyban oly szabatos, olv kitűnő elütnenoiult tettek, hogy a vizsgálat végénél tanfelügyelő ur örömtől augárzójarezczal nyilvánítá, miként ezen iskola Zalamegye minta iskolái köze aoruzandó. A vend nyelvű tanulók a magyar nyelv tanulásában is kiváló tdóhaladiiat tanúsítottak. Tiszta, meglepő helyes szó-kiejtés, bátor és versenyző feleletek, az ol vasas és irásbüni jártasság, a nyilvtan gyakorlati alkalmazása, a földrajz, történd és teriiiédzettudományok alapismereteinek kitünése feledkotleuné tevék e látogatást. A tanitó,. Murkovics József ur megérdemli, hogy buzgó, eikerdvta mükudé.-: az ország szine előtt kiemeltessék. Örömmel szavazunk elismerést ezen derék tanítónak/kit tanfelügyelő ur is az egész község elöljárósága előtt ui zalamegyei tanítók egyik legjelesb, legérdemeBb és tíflztelatre legméltóbbnak nyilvánított. Az alsóbb osztálybeli tanulók látugatása alkalmával tanfelügyelő ur a tanulók tisztaságát, illemos magaviseletét, kitűnő előmenetelét, a vallás- és erkölcstanban kimutatott fényes sikert minden hallgatóra érzékenyen\' hatott beszédben magasztala. A tanfelügyelő ur meglátűgatá az itteni izr. tanodát is. A rabbikor, ki egyszersmind tanító, lelkes beszéddel fogadta tanfelügyelő urat, ki ¦ a szíves fogadtatást megköszönve, kijelenté, hogy azok közé tartozik, kik aköz-müvelódéfi áldásait a polgári társadalom jo- ^alnftk--jótékoByaágá^--flr-uépüktatá8t—iutéz vények óá törvények, üdvös következményeit vallás éa nemzetiségi különbség nélkül óhajtja érvényesíteni, terjeszteni és gyümölcsözővé tenni. \' Az izr.-tanulók, mint halljuk, több tan-tárgyban\'igén szép előmenetelt tanúsítottak, de miután a hazai nyelvben semmi előmenetel nem yult észrevehető^ tanfelügyelő ur ab- -beli öliajlásáUfejezó-kí, hogy a baza—iránti* szeretetből, de társadalmi haszuu végítt is a magyar nyelv tan itásba"ü"a Wn daj kü gyermekek példája után az izr. tanulók ia rószeait-teüflonek, annyival is inkább, murt a^BSCülök éa tanulók ia óhajtják, hogy a msgyarvnyelv U tanitiaaték. ...... . • \' < A buzgó rabbi ur s az izr. elöljáróság ígéretet tettek, hogy a magyar nyelv előadását külön tanórákban fogják eszközöltetni s készek a külön tanításért áldozatot íb hozni Mint hiteles tudóaitás folytán értesültünk, a zala-lövő-járásí főbiríí, "t. Vasdényei Lajua urt a tanfelügyelő úrral egész járásában együtt utazott, többjagijkin át az utazás~*és iskolalátogatás örl»9p( vagy kellemctlcnsé-gf;lnMi egyformán flfven kitartván éskkitünö u^yszuretettel vett részt. / Ezen egyik legszebb hazafiúi erény gyakorlásáért megérdemli, hogy a nyilvánosság terén is hálás megemlékezés éa méltó elismerés érzelmeivel üdvözöljük a derék tisztviselőt: Bellatinczre visszatérve meg kell még jegyeznünk, hogy a vendégszerető lelkész ur lakatban összegyűlt értelmiség tanfelügyelő ur tiszteletére rendezett dalünnepély a felejt hűtlen jelenetek egyikéül magaszta!tátott. Mintegy 30 leány- és ugyanannyi fiútanulókból alakult dalárda oly azabalos, oly kellemes, oly átható hangon énekelt több dallamot, hogy a hallgatók sxemóbtm a legédeab szellemi gyönyör köoyei ragyogtak". Eatve a lelkes, ritka tan ügy barát emelkedett szellemű uradalmi tiszttartó Steinbeck Jó^ef ur é3 honleányi erényekkel gazdag neje gyakorink a vendégszeretet önzetlen erényét. Vacsora közben Murkovics József, mint karnagy vezérlete alatt az ifjúsági zenekar játszott igen jól sikerült tóbb jeles zened .rabot. Mi ia szívből köazóDJük a lelkes bella-tinczi hazaüaa érzelmű értelmiségnek és közönségnek, hogy megyei tanfelügyelőnknek terhes vándorutj .n ily sok és ily magasztoa örömei szereztek. Kiváló örömünkre -szolgál azon ténvt is regisztrálni,\'\'hogy a vend ajkúak e vidéken a magyar közhaza iránt mind az iskolában, mind a társadalmi körben tiszta, önzéstelen hazafiúi szeretetet tanúsítanak. Murkovics tanitó ur pedig önszorgalma által a magyar nyelvet elsajátítván , azt a 5erdtthi"\'ifjü3?íggai is megUmerletí, "és"\'a haza iránti, polgári kötelességek szeretetét tapinta-tua megnyerő modorral csepegteti annak szivébe. Legyen a der k tanitó is e lapok utján a ez- koionaég elüti hazafias rokonszenvvel ü/l vüzulve. Az igaz lelki örömmel szivben-lelekben megerősített tanfelügyelő ur a nemes azivü tiszttartó fugaián. a népnevelés azent Ügyét oly melegen pártoló Mocsáry János azbirú ét-a közbecsülésbei! állu Murkovics József tanitó, urak kíséretében távozott Csáktornyára, körüljár Mura kőiben folytatandó. Igen méltányos cselekvésnek tartjuk az itt következő dalt, inelylycl a bellatinczi vendajku tanulók tanfelügyelő urat üdvuzülve lugadtak a mulyet oly magj\'aros megható ki ejtéjfel énekellek, ide iktatni . L\\H űiölvi- léKv veít-rüiik 0 ilicaű kedves napoa, Mfty nap iuiuk(!t ai örrtmuck bajnalpirjával bevon. uapja a letküakbcD ugy ragj-ltg, cpinkbeii .\\ rAprak ; e csillaguk MJiuiL.iMUh.-k f,.iiv»«ik-itrn a:t ..bájtja raondaiii ¦ \\iraj:uktal trljcn.-U nic^ líj.UMdnek. nyomai. Többet ia round . a a mit ajkkal mi élnem boaaúlb«tílnk, l\'«ak .\'ti-iiií udja ni hü tiM-L-g pyi-rmeki *siviluk. Kgy „iiajt, ocy kivimalmat még !9 el kfl! íOii)H;a>mk kllj\' sokii^ jm vei^rüuk, .-Íj\' sokáig minekünk itészes kiiriÍR ZaLamtiyyének Zala-E^erszegen 1870 éoi május hó \'J-iiti e folytutva tartott közgyűlése jegyzÖkÜnyvébUL I 2648 n. i. sz. 223. j. k. az. Zalamegye tankerület iskolai tanácsa a megye közönségét átiratilag az iránt koreai meg, hogy a népnevelés ügyében, a halasztást nem szenvedhető b általa elősorolt bajoknak az 1868 évi XXXVIII törvény ezikk teljes eráljlyel leendő végrehajtása által való gyora orvosol" hatása végett közreműködjék. A megyei tankerület iskola tanácsainak, a népnevelési törvény végrehajtása iránti közreműködés tárgyában a közgyűléshez benyújtott átirata felolvastatván, az abban fel hozottak több pontja a közönség által elfogadtatván, következők határoztattnk: Az 18b*8-ik XXXVLLL törvény czikk az eddiginél tetemeaen több kötelességet rótt a népiskolai tanítóra, a aok oly munkától vonja el, melynek végezése vei addig anyagi gondját nemileg megkönyité, de viszont a tanítók lé-tezhetéfli feltételeiről is gondoskodván a 1-Í2. §;ban -megállapitja, . hogy a tanitó rendes lakás ós körten kivül készpéuz, vagy megfelelő terményekben legalább 300 irt. dijaztassók. A törvéuy uzeii rendelő tűinek szigorú -vdgrghajtásávKrn tanítók, munka kedvű fel--ébrésztutvén kiszámitathatjlan-luudUlutut nyer a népnevelés Ügyé, felhívatnak ennél fogya fö/éa. al-azolgablró urak, hogy\' oly esőtökben, midőn a néptanítók által atörvónyáltal megaxa- bott Űzetésüknlk?^i?nletÖ: közaégek általi ki nem szolgál tatása-iránt megkerestetnek, mindenkor a/ népnovelés Tszejit ügy^t szeme elfltt tartva, ezen megkereséseknek a törvény értelmében gyorsan ób pontosan\' megfeleljenek, a néptanítókat pedig utasítsák, hogy ez irány-¦bani sérelmü orvoslása végett hozzájuk forduljanak. Miután a tanítók 1 érdekére és a népne-^ velés ügyre felette káros befolyást gyakorol-" nttk, különösen Muraközben á kántortanítók; ennélfogva \' ezen az l868-ík XXXVIII törvény czikk 133 §-ba. ütköző eljárásból eredfi— baj orvoslása tekintetéből utasíttatnak, hogy a kerületi tanfelügyelőt szükség esetében az érdemben mindenkor közreműködésükkel támogassa k. * To ábbá az 1868 évi XXXVTU törvény czikk 147. §-aa értelmében a tatritói testület számára önképző tanfolyam lévén létrehozandó, elhatároztatott, miként a tanitók a jövő Bzün-időben járásonként egy egy községbe értekezés és taniióí gyakorlatokra hivatnak össze. Mivel pedig a törvény rendeletéből ily Alkalmakon a tanitók fuvarral ellátandók, ennélfogva felhivatnak fö-és al-szolgabiró urak, hogy a községeket utasítsák, miszerint az ily alkulommal a tanítóknak megjáró fuvart előállítani el ne mulasszák, s tekintve néptanítóink silány anyagi helyzetét, a czélból, hogy az ezen idő alatt fölmerülő költségeiket fedezhessék, a községek felhivundók, miszerint néptanítóinak, az oskola alapból, vagy a hol az nem léteznék, a község pénztárából, állásuknak megfelelő némi napdijat szolgáltassanak ki. Minden iskolában kötelezett tantárgy, a mezei gazdaság és kertészet köréből való gyakorlati oktatás, de ez ideig azon Baj nos körülmény mutatkozik, hogy a községi faiskolák nagyobbrészt nem azon czélra^ fordíttatnak, melyre hivatva vannak, hogy tehát azok rendeltetésüknek megfeleljenek a községek szigorúan elienőrizendők s szükség esetében - büntetendők^ ott a hol ez ideig ez meg nem történt volna az e cxélra kijelölt teleknek jő keritésaeli ellátására utasitandók. Végre pedig fő-es al-szolgabiró urak felhivatnak, hogy buzditólag oda hassanak, hogy azou községekben ia, ahol ez ideig még faiskolák nem léteznének a czélnak megfelelő térségek jelöltessenek ki. Miért is a végzés ezen része kellő példányokban kinyomatni, b foganat-szerzés a a községekben leendő kihirdetés végett fő-és al-szulgabiró uraknak kiadatni rendehetik- A megyei tankerület iskolai tanácsa pe-di^ Boju (jergely királyi tanácsos és korületi tanfelügyelő ur átiratilag azzal rendeltetik értesíttetni, miszerint az átirata 5. éa 6-ik pontjában felsúroltak érdemében iutézkedui a közgyűlés magát uem érezte hivatva, k. m. f. Kiadta SVASTICS BENŐ, m. k. fiSjOtfJBj. Heti szemle. Májat 28-in 1870. —SartoriKároly pápai Bprimáai könyvkereskedést nyitott Pesten. — Segesvár vidékén Kagy-Buu községben máj. 13-án felhőszakadás volt, 80 lakház rombo^Ult s 90 ember lett áldozatává. — Türr Istvánnak az olasz király a koruoa érdemrend szalagját küldte meg. — Franeziaországban a mult óv folytán 4008 (érti a 1003 nő követett el élete ellen merényletet — SzegedTiépesaége 70179. — Budán egy héber-nyelven s héber-betűkkel megjelenő lap adatik ku. — Jókai mBgozünik a N. Fr. Lloyd kiadótulajdonosa lenni. — Nazarénusok a vallás-egyenlőségi törvény behozatala, óta fogynak. — Gróf Széchenyi BólaErdődy Barna grófhölgyet veszi nőül.—A honvédség létszáma 686 tiBzt és 8H366 egyénből ált"~ Nagy-Ecse-den az uj templom Összeomlott és benne 9 ember azonnal meghalt — Lónyay Menybért május 21-én közös pénzügyi-minis térré, •— Kerká-polyi Károly államtitkár pedig m. kir. péuz-Ügyminiaterré neveztetett ki ö Felsége által. — Budán „Haladási Kör" czimü politikai egylet van alakulóban, —A jászberényi honvéd^ emlék leleplezése június 13-án tartatik meg.— A hünvédmenbjb-kűnyyo már elkészült az elsó~ példany Damjanichnénak küldetett. — Débré-czenben mült .pénteken este fél óráig éjszaki fény volt látható.. — Pécsett állandó-színház , létesítésén fáradoznak. — A földet 86 nap alatt lehet körül utazni. — Boust gróf 26 éves fia Honoluluban a aandwiohi szigetek fővároséban meghalt. — Szlávy volt bulügymiuisteri államtitkár földinivolési,- ipar- é* kereskedelmi ministerró ncvoztatött ki. \'i; Hirek. — Mony-egző. Á fenkült azelJemÜ »,egy-Jtor oly ódoa lelkesül üteggel aungő költőnőnk Malvin* » síérelfm níaalánczaiva] lekötötte oivótA kedvei ¦hírthozó jelenté* igy hangzik: ,. _M«JvinB~TBrnócZ7-TarnowBki de Álad LeKicz :—et Jextínücze veuve Comtesso Niczky ot Le Comto Henri.CrDbnnoI, do Tyreonell premier" Iieuíénant~dé h~u*aardB~-önr rhonnour de vatta faire parijde lonr mariage, qui a ou lieu k Vi---enne Íe-SrlMai-1870 - dana_ 1\'eglÍBe deJaTfcarnte vierge de* Ecosaais. Kivánuuk boldogságot a frigy bes: a roagaazioa érzelmű koltönö ezutiu nem a bue áneimü/de az édea gyönyör kedves hangján seagedez. Mint örömmel halljuk a boldog parlegnagyübbréazt e vidék lakosa lesz, a nagy figyelem a Mtakértfli buzgalommal kiésbi-"*~tott Caapin. í_Hangveraeny. Bakody Lajos ismert zongoramuvéBZ hazánktiá mult szerdán tartotta hangversenyét a BZöldfaui teremben igen kevéa kezönBégjelenlótóben. KözwmÜködtekDietrich-steinFanni kiaaBazony, kinek tiszta hangja fó\\ l«g a második darab előadásánál kttlint, kár, hogy fiatal éveiben a kellő iskoláztatást a fen-¦öbb kiképzést nem. nyeri. Rozsavölgyi Sidonia kÜBasazony zongorajátéka küonyUdséget mutatott. Kohn Ignáez, „aaí-örüllet" Petúfitűl és „a hontalant\'1 Vörösmartytól adta elG. — 43óveaa4niá. Műit szombaton ki-Bértlik Örök nyugalom helyére a törbetlen anyai Keretétben töndöklú" B kfizbecalilésben állott Kadákovitauó Bzületett Wlaasícs Sidonia asz-azonyt, kinek hagyatéka között egy 4J éves alma ía találtatott, melyet a boldogult azon gyöngéd figyelmeztetéssel adta át egyik kesiirgű leányának, hogy, foglaltassa ezüst tokba s taxt-aákraeg emlékül, mart az raéíj 1827-ben elhalt édes anyjától maradt, ki haldokló ágyában s * utolaó pereiéiben almát kért • adtak neki, háromujja közt tartotta azt, mig meghalt; az c_^geazségeB alma ott kezdett összeszáradni, hol három ujjának - nyomai látszottak, küzdvéu a halállal, bizonyos, hogy a kezében Tevő tárgyat erősen megnyomta. Sajátságos, hogy ez alma nem rothadáaoak, hanem látazatos osszeszára-diának, jndull e pereztöl fogva a máig is meg Bzemlélhetfi- — A korházutczB kövezését Geizí épí- tész ur vállalta el mintjegkevesobbet ígérő — éa pedig 23 ezer forintért. .\'¦ — Vídoruy a-Szöllűaön f. hó 18-án reggel 0 órakor egy 4 évéa fin mivel peroezot n«m adtak neki, muggyujtotta házukat\', éa az irtóztató szélben elégett 21.ház, biztosítva csak 3, volt. A Kár nagy. — Kgy elszegényedott család részére általunk "g^ÜJféa \'rendeztetvén: ujabban következd kegyes adományok folytak bu: Bou-uzik József Őü kr, Güdörházy István ÖÓ kr. Réesey György 50 kr, P. A. 50 kr, Szabó czéh 2 frt, Ptichta"kánoly 40 kr, Bartus 40 kr. Ifj. Oszeazly Antal 40 kr, Juhász György 40 kr, Tánczos Gergely 50 kr, Simon Márton 50 kr, Schílinger 20 kr, összesen G frt ti0 kr. Az érdekelt család nevében szivea küszöotat nyilvá-nittatik. — Agy őr-szombathelyi vasút vonal 1971 aug. 1-én fog a forgalomnak átadatni; a székes fehér vár-kisczeli a a szombathely-gráczi pedií 1Ő72. aug. 1 én. — Halálozás. Kerkápolyi Károly pénz-ügyministyr unoka-öcsese Dobi Kálmán, jogi tanulmányait kítünú sikerrel végzett 2l évea jfjuymájus 13-áu szülői házánál,Balaton-Henye- I ben meghalt. . | — Zrinyi éa Frangepá n-e m 1 é k. A : „Vasmegyei Lapok" irja. bo^y Bécsújhelyen azon tér, hol Zrinyi és Franjrepáu kivégeztettük j szemétdombnak szolgál egy sorházban; s meg- | ütközve a ke^yöfeienségen, felhívja Vasmeg\\ e ; lakosságát, hogy odi emlékt-t állítson, ha egy- [ szerül is, de tiszteség-.\'set. A nemes öszlöubijl I keletkezett iuditváűyt Zola- és Sumugymegytí közönsége méltó lelkesültséggel fogadja s ismert áldozat-készséggel inuzditandja eló a hazafias czólt. — Kaposvárott ehólS —2Ű-án tette hivatalos iatogatdsái Kádas Rudolf kii.tanácsos és főigazgató ur ő aga a nagykanizsai gymn. köztiszteletü s szeretve becsült igazgatója főt. Kottek Nándor ur kíséretében. 0 nagyságú n kaposvári gymnasitiniban tapasztalt tariitis íe-^ lett megelégedését nyilváníts ú mig egyrészről örömét, másrészről sajnálatát fejezé ki Antoüts \' Károly tanár urnák Kassáraí távozásán, ki a tornászatót in tanttá. Elismerését féjeztű ki Szabó György sogédielkéaz ur buzgalma felett is, ki-az ifjúságot énekelni minden dij nélkül s Bzép sikerrel tanítja. A gymn. múzeuma kellően fölszerelve van. — Halálozás, rtöztiszteletü NoBzlopy Mihály ihároaherényi poetamoster május 19-én este meghalt; 21-__^elitt nagy részvéttel kísérték az Örök ___3Kíom helyére. — FigyoSPez tétjük a .Somogy" szerkéz tőségét, hogy miután n kámzsái üzleti tudósításunkat ugy idő óta rendesen kiollózza, szíveskedjék a forrást, lapunkat megnevezni; különben örvendünk az elismerő készségen. — A s ic n t ke res z t j á r ás i körmenetek Nagy-Kanizsán szokott kegyeletes vallásossággal az összes tanulóifjúság részvéte mellett tartattak meg. / — Június 1-én szándékozik a nagykanizsai gymnasiumi ifjúság megtartani a zöldbeni mulatságát, és pedig mint értesülünk az úgynevezett sáncz melletti kerekes erdőben. Az élet-vidnr ifjúság tavaszi vigalmai élénkek s látogatottak szoktJik lenni; hiaszük, hogy az idei is élénk lesz. Ételek s italokról Schmidt vendéglős ur gondoskodikj ki magyaros konyhája, — tiszta bora 3 pontos szolgálata végett általában kedvelt. — Tüz. Folyó évi május hd 23 áa éji 11 —12 óra közt Eszteregnye községben tüz ütvéu ki. me\'yn-k 8»J lakház minden gazdasági épületével, ugy 5 lakbázaak mellék éjíuletei a rüzmartalékjává lettek, 4 db sertés U áldozatul eaett A tüz, uiint halljuk, lukadalum alkalmával] vigyázatlanságből eredeti. — Tegnap reggel folyó hó 27-én a Barcsról jövő vegyes vonatnál Mura-Keresztúr és Kanizsa között egy asszony a vonalon Kanizsa felé jött, a gépész ezt észre véve fütyölt, hogy térjen ki, de ez ijedtében futásnak indult, a vonah annyi idő alatt fenn tartani nem lehetett, melyszerint a gép alá keveredett; hol esyeuea esése következtében a hamu láda nvomta némileg a még nem egéaszen kitöltött vonalra ; a vonat megáll, és a sérült áaz- szony Kanizsára hozatott, hol rögtön a kórházba szállítva ISTsrULtt pósta. _-.A „Komiellem" május bavi Müelél nem tuk bleff- — K Patt. Ké\'mftéggel, - .A senimfböl nem leás somini" czikkra mh íb ftít mondjuk, a kuzlésb&l sem leat nenimi, — ,Aí én kincsem" rejtve mnrAdás.i jobb; a mA«ik jDnl fog. ÜdvOtlet í — Br. TöblpBiörirír In kérjük. — R. Peit A jeles csikket köa ili ujuk, juv(! aiá inunkban botruk. — A siiuhiillgyi ciikk jó klJzleui fogjuk Többire ní«ve : bike van költünk. — R. Oelíp. Magin levelet írunk. 3>d"yll"t tör- *) Egy rövid nyilatkozat. Huaz éve foly immár, hogy a lapokban ezer és ezerre haladó hála- és elismerési nyilatkozatok jelennek meg a valóban megérdemlő Hoff Jánoa udvari szállítóhoz Berlinben (Bécsben klirtnerring 11.) az ő üdvösen hasznos gyártmányára maláta kivonnti egészségi sör maláta egészségi chocolade, és maláta mellczu-kor, melyek táplálja éa könnyű lélekzéat idéz a gyomorba, belbltjok, tüdő, nyak- és lélekzéai csőveket stb. gyógyít. Senki nem mondhatja azt, hogy az elismerő egyének nem léteznek, mert biztosan vannak jelölve. Senki nem mondhatja, hogy a gyógyszer Ígéretének nem telelt meg; mert ellen Íratok nem jöttek. Senki bk mondhatja, hogy a hála nyilatkozatok hamisak, mert magasabb rangú aláírások szolgálnak adatokul, végre az érdem*jelek nyújtják a Hqü" léle maláta gyártmány jóságának elismerését. Mindezekből következik az ís, hogy az üdvöa eredmény folytán folyton jönnek-napi elismerések és az évek óta mindig nagyobbazerü rendelmények igazolják szinte a méltó elismeréseket. *> K rovat aliUt Jtöejjmokért falel^hbé^t nem vállal a Sierk. O" 25 ]L E T X-2=E I \' Ä \' IC O K. : NsBy-Kanlzaa, májas "2:. I«7a A fölró ívi gahna kereskedés folytin váltoiiaü-kon raeg-y. kere»»lül majd erüsebti tpajd gj-eugebb. A jelen pUJáuAlbAn, a lotf»i«bh }cg>-trtekel TrÍL-st tesii, oilt Olasiorjtag esfitelen-niujárnn okoi. Ily esi-tik nem kerülik ki helyi piaciunkat 1b de miután eit-k atámithatásA csak türű alkalmasnak találjuk,"«iük»i-jreí, bogj a drágább portékát óvjuk a rooiliUtól. Piaczí ár. Nagy-Kaniiaa, 1B70. évi idíjub hó 26-ik napján. Buia 83- 8--> font. 4 frt - kr. (*5—-B6 töul 4 frt 50 kr. 87—88 fnnL 4 írl 7ö kr. Roib 7ti—7U fom 3 frt kr 79-öü fonta frt — kr tü- öl foiil ü inSUkr. Ájpa. leriítíébra 70-71 font 2 fit kr tout 3 Irt -\'0 kr. Árpa koiUnaégeB t>5 Bfl íunt - frt - kr. tiT-bö 0 Ut kr. Kukorica J írt kr J frt lU kr.; Kuko--nciaolaax toinjprautm) — frt-— kr. Zab 4i> - 41 funt ¦a frt —kr. T4- 48 funt 2 fn kr. Pubnukn tili ÜÜ ,0« — frt; — kr b"8— 70 tont - irt — kr. Uait l\'elu*r rtkr. — Bab tarka ü kr Kenyerlmit küintmégci 1 rt kr. finom 8 frSOkr. Ztemlpliaal 11 fnaO kr. L;.nglint köíöDiÓRei — frt — finom 14 frt. 5u kr- LáDglint küiíki\'épes — írt - kr finom - frt kr. Királv-lisit kftiBnségea - frt - kr finom - frt kr Hosí-lánp korPn»tpes — irt — kr. unom - fr! - kr. Slnrha bus fuotja »\'3 kr. Byrjn hu» íentja L\'"J kr. Per tiVuits f-jntjít ?6 kr. Jl|^¦^|(1^ futi!ja - frt — kr Sial-ina fontja 40 kr. Zsir fontja W kr. Cíil\'e j-urja 70 70 kr. Kacsa 1 fn *U kr. Lud aotány — frt - ki 1 frt -10 kr. Lud hiint- 2 frt 40 kr. 2 frt lU kr. Púik a 5 frt hú l»0 kr. Tynk-tojái 13/t kr. kr. Har^oujji mijrcju I frt Ai> 1 i\'rt bO br. Lpv uiazja üciia - l\'rl 3U kr; 2 frt 1Í5 br. Egy köve ifup R\' k, S*alma liVtiHlkr Ujbor vidJkOokbeli akója 5 frt Ó-b>jr vi dékünkbcli akó|a H frt. A nagvkaniisai mtr"« tanárának árj«-;;v(eke k(-nyvc\\i5l kiadta SZ1GETHY KÁROLY, birtoa. Érték- ós váltófolyam: május 27. Ö°/0 metaliques Gu.2J; ;i"/u nenn. kilcsüu (39.75; lrtüu»ki alUdaluu kulcsún ÜtUl); bankrészvények 719; hilelintézeti részvények 2.r>4. 80;Xondon l"2í.tíü; ezüst á^io 121,52; aranv darabja 5.íi5 kr. Vaauti naponklnll raanafrend : , 56 pei 1 óra 10 óra délbei éjjel 11 -ón délután 2 óra reggel 4 óra . dö\'lbeu Vi óra UnJa faftil rípgul 4 óra \' , " . dilb I sr> . estve Ö óra Trícii . ilnlb«dl-J óra , eite 10 óra liei:) . rcggül 4 óra . eslc 10 órn Sopruiibúl dúlhen H óra 57 4i 4A perce. Uajus 29-tql jUDluD 4-lg 1870. ! H \' ¦ ?3 hulu . Katbolikus nap- l\'rotcíláiis \'dt uap tár 1 naptár |ntj 22, SLid8u eljövend a vig-aaitalú. János X.V, 26 — \'27. í\'9~ Vasárnap B 6 au. B 6 Eiaüdi : J i HétfS Ferdíti. Nándor \' 31 Kedd Pctr Ang. Györgyike Wí \' 1 Sicrd Nlkod. v lilandina Töt ! ~ CflütörtQk Eraam. Fraamua ! 9 1\',\'u^k Klottid. K K^rnulia 1 4 8ioaibat Qn.rin. U. Quirin Felelős szerkesztő : Wajdits JÓZSBf. Segédszerkesztő : BátOrfi Lajos. H 11 1) E T .. E S E K Weis varró-gép Magyarurazíígban. PB B T E! Pff, Jáwsftér 14. azám. __j"Tisztelettel, alóljegyzett ajunlju vaiúdi ame rikai varrí-gépeit családok ?3 iparosok számára, a legjutányosabb árak és kényelmes rész=" letfizetések mellett ugyszinte 6 évi jótállással, A taoitás ingyen téjetik\',—ktvánut Mtóflut 11 .házban vagy. azon kivül. Továbbá szinte nálam kaphatóba gépnek-mindennemű részletéi hozzá. használható varró-selyem, fonál és czérna :. Végre mindenféle javítások táját gyárom-:ban:_eazközöltetnek,: -¦ ¦ Biztositv* -a. - rendes ís pontos szolgálat melletti ajánlja magát.. \'. ~; ; <müy tüztelettel — - "Wöljas X>. (Ílí—W) - Petl.n, JÓM«ítír Ki «Um. Rationelle Anweisung zum Anbau der neuerprobten englischen Riesen-Futter-Rübe. Ter 3rcú}nrtl\'te unt paíftntfn: liiottn Ijictju .ifi 9111er, fvű|= liiieT ílíiítcl\' unt \'.BructrtPfccu, ütcrllaupt ÍDld)eT i^oten, auf ben mau jutni \'Jlcjätu, Srünjiittcr, grii^tartoffclir, ticrftt unb ttin mit Sitfccrticit aitlaucn [ann. itrenäer Vcf)ut= ani fefter Ütipn-boben fugt ben iRüfcen nic^t 3i1, ba iu" iold)tm SBcttn bie Subita-bilbunfj febleOit pcn (tűtten $tbt. ?!a*bem ifun jum Slubau biefer ¦Jiriben ein pafíciitcs Stürf JJelb befttramt ift, icirb baöfelbe mittel-, liti burdiüepflüät, mit brr Egge gljrt gecjgl, unb bjnn ber SiMllltn äany-WHii"ercitnifiTfia aefäet; btee errtic§t "tnan"baburaj, ba§ man unter 1 ?juub Saamen ungefäfir 4 SBicSctt frifetjen eonb (nid)t Slugjanb) ä«t tutdjrinanbcr mi(d)t unb Ijiermil 2 ÜJÍagb. ÜJiorcjeii befäet. ia ber Xtjan (e^r ttrtjltiätlg auf ben goomen einwirft, fo ift.cá am befien, roerrn man benfelben nacb^ Sonnenuntergang ter- ^Slbenbe inäfäet unb beä iiiorgenä frilb; vor Saiinencrnfgang Me .«euri leiajt, ungefähr biä V, 3oll tief unteregget, maä ucr. mittelft einer tóttjten ^(ígge, Steden ober eineä Dombllidielä gc fo)et)cn. fűim. A-.. ^ . Lobatb bcr^Saanirn—aufgegangen ift, toaä eben nadj biefer ¦ülfrlliiltlr nimt lange bnllrrt fn rrntadjte man bie Wilfan, ob bi>, felben aildj Ju bidjt flehen unb ge^e, roeun baä ber gall ift, [ogleidj mit b[m Serbiinnen bor, fo bafi alle Duabratfug eine ?flunäe flehen bleibt, benn ein bietjttä ©leben laugt niebtä, uub (ajn eä leiijt (pinmen, ftatt ba| fiij Snollen Silben, bie iflanje doaf fdjlefjt, unb jii bem öilauben fürjrt, man t)aäe nldjt enfllifaje JJutltrrilbfaamen, jonbern fliapä aufgefa\'tf. Sil 14 SDioi|en finb bie Sfübcn ooUftä\'nblg ouSgeloadjfen, nnb nwrbeitT:blL- erftgebalietenrii8-juiil Anfang M SBinltrö mrfllltert, Bogegen bie juletjt gebauten jum !Sinterbebarf aufbeoaW, ba bie, felben- W3 im iojen -|^jfö:.4&4iafoa{tiaba unb 53auet6af« tlgfeü Stbalten/\' , , \' ?. : Í3ei ftreitgcr -23et-badituug oorftebeuber "Anmciíung finb biefe Oiübeu, bie fdjonften unb errragreiebften ron allen |cft befannten Futterrüben, roerben 1 biäv 3 Jini im Umfange gro0, unb ö, ia 10 bis 15 Pfd. iéroer, ui>nr Söcarbeitung, benn fie oerlangeu treber ba§ Ratten nod) bas. Raufen ba nur bie itHurjeln in ber ©rbc loadjfcn, bie ÍHübe aber urtc cin itoblfcpf über ber Grbe ftebt. La6 5-Icifcb bicicr Miiben ifi bnnlelgelb, bie Sajäalc lirfébrann, mit großen. fafTTriÄra 53idrtrm. ÍBor^ögliű) fonn man bann bie iRübcu nod) anbauen, loenit man bie erften äiorfrüa)te herunter genommen 6at, j. ö. nad) ÖSrünfuttrr, Jrüilingäfartoffcllt, Wapä Sein únb VSbggen. fflefdjieit bie Zuäfaat in aloägenftoppel unb biä äuguft, fo lann man mit SBeftimmtbeit einen grofjen (írtrag ertoorten unb mehrere tjunbert SBifpel anbauen. Slucb. toirb ber Serfud) tet)ren, bafi biefer Siübenbau jeinmat;! beffer ift, all ber Dhritlel- unb Saffenilben-anbau, ba nad) ber tüübenfürterung. SDiil* unb Sutter einen feinen ©efimatf erhalten, roaä bei Siiaffcmlben niemals ber gall ift. unb 6er Üuiifeíaníau~ biet grbeialoh.n loftet; nudj als \'Jiaftfüttrrung nimmt biefe ÍRübe oic cr)te etette ein. \'vas ^tunb \'eaamen bilit\' litt flUijü\'u 3i»u foftet 4 (Siulbeu unb werben bamit, roie oben angedeutet,. 2 ÜJiorgen befd\'et. Ter Ertrag ift pro TJiorgen ca. 230 - 260 ©cbeffel ?rtio für bie illüttelforte 2 Bulben pro -^ifunb. Unter \'/, ?funb toirb nidjt orrtauft. Um guten Srfolg ber «uäfaat äu \\\\§eut, liefere id) ben €>aamcn nur bis i. Augutft. Franklrte Anrlrligi werdm mit esujthmnlflr\'Poft »p&dlrt. und wo der Beirag nlobt belflefligt, -wird eoloner per ^PastvorvohHes entnommen. [4H5—1) Ferdinand Bieck in Schwedt an der Oder. Ós. k. szab. déH ^aspálya-títFSiilái I PÜNKÖSD\'tlNNEPEIN • magán kéjvonatok BÉCSBŐL TRIESTBE és vissza. Tengeri utazás Triestből Golfba. Adelsbergbarlangi ünnepély Indul BéCSból szombaton június 4-6n 7 óra 5 perez reggel, — VÍ88Za Bécsbe kedden június 7-én, 7 óra 15 perez estve. Ezeu téjvonatük\' a mellékvonalokról érkező vonatokkal üasrekottetésbea illának. rirnu. Ruda. Fehérvár. Barca. Villach, Kiatreníurt állomiUoktül i Kanizsa, Zág- ¦Vrnk! Bécs, -Sopron, Buda, Fehérvár, B U. osztaiy 18 frt. b a III. J2 írt. Továbbá Leobe rab, Károlyváros, Sissek ájlomiaaitól II. osztály 1 A ji\'SÍ\'k ki»dn»» korlátolt. Béc«. majua hó 1870. Bruck, líriicz, Marburg frt., III. oäztily 8 fr. jk. föigaaigatóBas. Ml be II g j á r n a k egyedüli raktára . -ROSENEELD ADOLFnál Nagy-Kanizsán. "Ybol mindennemű\' noT-^ea gyérmélí.-ráb-beliek a legegyszerűbb félétől a legfinomabb féléig, nagy választékban, jutányos szabott áron kaphatók. Árjegyzék nagyság szerint: Egyszerű gyermek-bőr-czipfik 30, 40, 50 - 80 kr. Fin gyermek-bfjr-topányükl.10, 1.20, 1.40, liO. Lflgfin. bor, brücel, bársony l.tíU,.1.70, 1.80, 2.20. Gyermek-csizmák er.Ba bőrhol 1-fiO, 2, 2au, 3.&0. Nöi topányok jinomsdy szerint: Oldalfllso snrkntln.ii 2 frt. Oldalfüzíi narkós brlliiel v,agy bársony 2 frt. 40 kr. Qumml betéttel, sarkos, bőr, bársony vagy brÚnel 0,frt, 3 frt öt) kr. aummi Imtéttul, sarkos, bőr, brünct. Unom lakkorrn 4 frt. Elöftlző elegáns DobardeUr divattupanyok brllnel vagy kettyű-lite4 frt, 4,íi0, 5 frtig. Ugyanofólo dupla sarkos -6 frt. t42ű-l0,-i) Alleinige Nieder- I g e der ersten Wiener Schuhfabrick bei ADOLF ROSENFELD in Gross-Kanizsa; grösste Auswahl aller Sorten Damen und Kinderschuhe. Verkauf zu festgesetzten Original-Fabrickspreisen. Pr6is-Courafi{ nach Grosse: Drd. Leder-Kinderschuhe 30, w, ,"iO, <iu Miur Feine Leder Kiiiderstiefletu-u l.llf, l.i/u. |,H 1 ,\'>n. Feinste Kinderwtiedelteii, Ledr, Brunei, .Saniuum.lLackspitz 1.70. 1 <*0, 2.2U Knaben Stiefel starke 1 80, 2. 2 20, ;f, d.liil % Jéffkár elleni biztosítás. © , .. .......; V Az alulirt ügynökségnek van szerencséje n. t. biztusitó-kőzönséget ezen- ¦% nel értesíteni, bogyaz első magyar általános biztosító társaság a jelen idényre rL a jégkár elleni JjjJBStást mér megkezdte. (\\, Egyuttlfnízoii t. biztosító feleinkkel tudatom, kik intézetünknél biztosíta- nak, fer luO\'frUiu felöl dijt fizetnek-j1 - * - — 5 „ jutalékban részesülnek, mely jutalék a díjból azonnal levonatik, p mely kedvezmény reménylem, egyik indoka lesz őzen nagy részvét és bizalom jp !Lj emelkedésének, mehh el a. t. közönség társaságunk keletkezése óta folytonosan fe- j ir^\' lénk fordul. — Nagy Kanizsa -1870 május bávában. ^ Az elsó magyar általános mztOSltb-tárBaSáB\'. ÍJ Nagykanizsai ügynökség: V ^ (423-3.3, Fesselhofer József., |j Damenstteßetten nach Qualität: An i. niese i Itittni\'l »d. Sanimi mit St. iehuunin. ein facht» Stücke! Mit Uummizug und Stücke! 3 tl., ;i Dieselben f.. Leder, Urlln.-l m. Lack«piti d.^v EL\'gante Deb.- Modestieil. mit Lack lieviü, Uriiitel. UWrin. Claee-Leder 4.4 -,<>. ." Dieselben mit deficit™ Sinckel» •! 2 4ir A SZERENCSE A SZÖLLÖHE6YEN VIRÁGZIK 1 100,000 tallér föiiypr\'iiiriiyt képez a legújabb, n»ay és Braun-¦*rhweig-LÜtifüünii berrsegi állntn kormány állal eitgedéh est\'lt n biztn^iloft pénz-sorsOlá^snajK néhány hó alatt 29,t>O0 nyereméuyszám huzatik ki és pedifí : 10U.00O; 60,000; 40.0i)ü: ^0,ÜOO; 15.000; 12.000; 10,000; 80.000; 3 szor 6000: 3-azor 500U; 13 szer 4000; %-azer \'?000; 34-azer tOOO; t\'í^azür 1000; töl-szKr 400 tallér sat. A legközelebbi első nyereményhuzás kezdetét veszi június 9- és 10-én 1870. 1 egiis eisdülL.ijrajcji fiak 1 frt. 1 fél „ . \' . 31;, . 1 N^ved . . . 2 . e Ősiségnek "a:t. ériíkb.-ni ti-rküidísr mí-üett. Mindenki megkap ia ai eredeti fluraje^j\'et ktzcL"; a nye-raméay vi&Zflést: áilanik-rmáiij álul türtci.v<-ti, a. lL-pj,;bb pa- ríucsiát nTujt^s.. Min.li-ii ii.t-s.\'te\'t\'iM aMtiuai t(.lj..»ii!.;iik. hivatalos tt-n-ek .-ratis kiildcln.-k i»A ny .r.Mn.\'nv!, a;-.ái bivalalo* fuirrawk,! ai>,n. nal mtíUüliL-tik \' .i uy.T^mrny ínsiKkr jíuiiTusaii át.*iármattali.k. Ezt-:\'. nacysuTÖ pónzsur«\'.>lislj.fíi r.\'-szvtft ti-".riíláthatólag linknek miitatkiín-án, méltúztaasi-k a satTíiicsés sorsjiJ(fvet dirert iiAlara rnegrendi\'liii. (422 -4.3.) Htnat--KÍTe( ten-ISniidlunfí, Hohe Bleichen fia 29 In Hamburg. Ar ver esi 11 ird et m éi 1 v 1112 A-NEM- (jp MTI ; BiZTOSITÖ-TÁHSASÁG1 Äalam.-L\'vc p.,lff. tnrr^nrizéki\'iick mint tclekküD.vri bate sálnak i~!?70 at. alatt k ti v ..\'cei\'-su rwlytáu köahirré tctfiik. m Bi.-rínt i-atli Jan..- iiau^-ka iz.4,\'11 lakna vi\'rjrrtiajLaiiínak ismeretlen ta rtózko- . Traupiiiaii Ö-iftii el piii 2."»H frt. » jániliíkai iránti ...YitrreliajuU ii.tlfv-kanii9.ii ."-fl-l z. alatti tkjk--\'iiv<rh,\'i-. Tr lupinan Üd-iu alp ^resnek Trattpmaii Lajoi. T a»,.ma.. Bndr«, Tran,.- an tózi-ffíl kllE.I tuUj- úil felvett -1- 1 - :i sor «zum alatti, ;.«»U9 .1 Kill frt. u. é. b.TRÜll .illan birt.ikíi vlán-.-r,- «Iruu.iell.-tv.-ii. — . iiiivk fogaiiattihíú ára lia- dűji\'lll 1KT0, t-vi jnli . Hm 22.ilt, «ziik-..-- i\'H IrluMl lí*Tí». ivi a ifraMup 22 ik uap.iiu.ak miu ienbur d.-lpi.\'ittl M óra a a il aLv - k a m es aj várv>a ¦iciliáAálior. kitUictik oh boi.aadii.HMl. I«> v ,-?l-n birtok ar alábbi t\'-tfk-k S7.eri.,t .1/ ,.|» ár\\eri!.»fii etiti, bi\'fiir jii f.-liii, a mádod [ árvt- n\'.l azonban t.i-c.iár.. i a!.:l i.-i el t..i: iidkiiii. -!.4 h,.ir> aK árwr ázeuilierlség jóléte elómozditására szolgálnak a már 1UU év óta a földgömb minden\' részén ismert Röd-linger-iabdacsok. 159,045 bi-ztinyiLTiuy, orvosi tekintélyek és magányzók* részéről elég tanúságot adnak arról, hogy ezen labdacsok hatása csakugyan felül mulhatlaa. A Redlinger4a:bdaesek liitáaaí és aajáLtágni : Eien labdacsok hathatós nlvaíztó- és tisztitá gyágyaEe-rekböl vannak llssieállitva. A fohalást az aHust b\'-lrészuiro gyakorolják, a káró* hatású anyagokat, tiíztáilanaágot, epét, nyuióí n-dvcket kihajtják es így at a!u;it dacadásár; megkeményedett pálulják. — M^IkMi- és utóhatásuk az, hogy az rtvágvat és étkedvet előmozdítják, az epét és vért tisztítják. Erinél fogva IttO éves tapasztalás alapján a kíivetkcüő esetekben fldvtj* liatáfli.iak e lal;dncsok. 1; Ej>ét, tisztátalanságot, káros hatású nedveket hajtani. 2) Oyo-murterhelés uehér kemény, zsíros és neliPifu etnésaUiclű étkek iilin, melynk Atial Mfuv,idás ós haagüreB (Kolik) és hasonlít bajok keletkeznek könnyen. 3) Hypuchondria, obstructío. felfuvás éa laz, ha ogek UlÜ-élet.ndd által keletkeztek. -1) Nehéz óa kemény saékelésnél. T>! Hárjrasáfruál, ha ci kutnJnytidís vagy májl.aj által okoztatotL fi) A máj, ve>e, li;p. niéhanya, bulLúl stl\\ dafranaljainál. ~) Uasviz, kúráig yllen. B) GHistták és azok nyuUnk nedve ellen. 9) Gyermekek ha.qpOfTudése ellen. 1U> Bisonyos ellhető fojfájaj \'.itigatas, ,-pel gyárakra kártérítés • PESTÉI, elfogad biztosításokat : _ a) tűzkárok ellen, (ha villám által okoztattak.is) épületekre, gépekre, gabona-készletekre, bútorokra, állatokra, teljes mellett ; továbbá b) jégkárok ellen, teljes kártérítés mellett: utazó javak veszéjie ellen, vizén, szárazon vagy vasúton. A biztosítási dijak lehető jutányosak, á felmerülő károk gyorsan és legméltányosabban téríttetnek; meg. Kormányzati személyzet. ; . El nő kiég: * Gróf NÁDASDT LIPÓT tiszt, elnök. Gróf Forgích Antal, elnök. Pulszky Ferencz, alelnök. ,rr; . Választmányi tagok locsonyi Sándor. iurátv Szilárd. aktja íl.t 1, <al. Kühn T,:r (viiglai Festetics Béla, gróf, Brabovazky-György. Koppel t. IS. Prileszky Tádé. _SMky Frie Hesjfelder Zsigmond. Szoirtágh Sámuel. Radvánszky Géza. Sacellary 0. György. Nadtsy György. Novelly Antal. igazgató ki ~ Korányi Adolf. . Nylry Lajos. - " Hermán József vezérigazgató. ^ ____--—______—-\'Igazgatósági iroda: Pesten, NádOr-utcza 9. sz." ~~:~ - ¦ >S„ .Az alulirt fóügynükség a\'biztosítási ügyre\' vonatkozó\'fölvilágosítást a -legnagyobb készséggel adva, a nála bejelentendő, biztositások \'felvételére ajánlkozik.. WOLHEIM és TÁRSA,( \' Nngy-Knnliwán,\', (49«~8,8.) - - nx^óriis- *í.^ ÍRÍiyar-utoaa aairkán lovtt ¦,KAlflEH"-fóltt kiílían 3-s Árverési feltételek : L Síirtok részletek k Ül flu adatnak el. . Kikiáltási ár a becsir. 10 ojo-tóli bánatpénz leteendő. ff lek a vételárt 4 részletben Jensetni köteleitek, ¦ymint: az t-s." részletet az árverés befejeztével as árA-crést fo^anatdsilri n> nr kee>:re. a 3 ik részletet az árveréstől bárom, a 3- ik részletet az árve st51 hat, a4-ik részletet az árveréstől kileni-z hóra, a mindenkori vételárí .tralck C o|o kamataikkal, a bánatpénz az utolsó részletbe számíttatik. Az árverezés egyéhb\' feltételei ezen telekkünyvi l.ati\'isáfriiál, 8 a nagy-kiuiisaaí t, városi tanáesnál meglekintethetnek. Egyúttal a- kik a& elárv-eretendő javak iránt tulajdoni vapy mái idényt érvényesíthetni vélnek, felhívatnak, hogy ígénykuresetcíkut a hirdetmény kOzEétételének otnlsA napjátdl számítandó 15 nap rJntt nyújtsák különben cgyedfil a vételár fnloshgére fofrnak utasíttatni. Végre felsrólitlatnak azon jelzálogos hitelezők, a* kik nem\' a telekkönyvi hatóság székhelyén vapy annak küzeléb^n laknak, miaseriiit ételár felosztása alknlmával leendfi képviseltctéstlk végett, a iiatósátr székhelyén megbizuttat rendeljenek,é.i annak nevét az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a hivatalból kiuevezctt gondnok állAl-fo^uak képviseltetni\' Kelt Zala-Egerszegen, 1869. évi április -hó 9 én lorrott telekkönyvi lürTényszSk meséből._;__ pedig : lélegzett tudás, tüdőbaj, , ha ezek erede-altesthaiban vG3zik. lllTavasz-kor ti"ztnláara és a mogröjjiíjtt nedvek niozditáiir.vkflliínüseuoly egyéneknél, kik (lJÖ-élniiidot folytatnak. 12, Uralgó és járványos betegsépeknél ezen labdacsuk használata ajánlható, mert az általuk okozott hatás folytán a járvány nem; ragadhat oly könnyen. , Ujabb időből származó levelek azt bizonyítják, hogy czeu labdacsok mint hasznos óvszer a vholem ellen bizonyultak\' be. Re dl inger J. C. Augsburgban. Az osztrák-magyar állam területére nérre főraktárt • Friedtnann A. üiletélum Eécs, Praterstnwae 26. &kj- Egy doboz ára használati utasítással 25 kr. (37S-0 Cs. k. szab- t\\él i vaspá 1 yn_tArsiilat^ FELfIL-FIZETÉSEI MEeTÉiltÉSE. Folyó évi június l-jétől kezdve a felektől tévedési-leg a gjors- és teherszállitmányértr többet számított ösz-szegekj azok kimutatásának hitelesítése után visszafizettetnek._____1^ ^ - _.- \\ _ »- Bővebb tudósítást a falragasz ad. ^ , B éc s , május 20-án\' 1870. \' (4as-í) \' ----- «A» *1üllWBUUfKm*>t&M&§S. Pesti biztosító-intézet. Van szerencsénk jelenthetni, miszerint ~ nagy-kanizsai \'tllgfottségtó DÉLZALAI TÁ KARÉKPÉNZTÁR igazgatóságát sikerült megnyernünk, minélfogva tisztelettel főlhivjuk a t. közönséget, hogy mindennemű biztosítási ügyleteiben közvetlenül e képvisclöségünkhez fordulni szíveskedjék. PEST, május nó 1870. A jtesti biztoaitó intézet igazgatósága: LÁNY I. SCHÖN. A t/aas- s díjbevételeiben <a-xih.t 11 f.i-n iSj.ti y-, JÓff= és élettSÜZtOBltréliBOlElCEajl foglalkozó 5 alaptőkéjében, tartalékaiban hatmillió" forint biztosítékot nyújtó, s a károk gyors és pontos rendezésével magát mindig kitüntető PESTI BIZTOSÍTÓ-INTÉZET nagy-kanizsai képviseletét a fenncbbi hirdetés szerint elvállalván, tisztelettel ajánljuk a t. cz. közönségnek szolgálatunkat, biztosításokat eszközölvén: a) tűzkárok ellen, s pedig: 1. épületekre, és azokban levő készletekre,, gépekre. Merelvényekre és eszközökre is ; 2. áruraktárakra, házi-eszközökre é> bútorokra: 3. széuára és* mezei termesztiuényekr . akár szabad ég alatt legyenek azok kazlakban, boglyákban, akár pedig fődéi alatt; g^- Nfl. A biztosítást a kicsépelendett szemes gabonára Is Kiterjesztettük, ha kellő idöitea Jelentéé tétc-titt azon helyről, hová el fog helyeztetni. 4. mindennemű gazdasági állatokra; ^ - . .5. házbérbeni veszteség ellen, mely a háztulajdonost valamely bérháza leégése folytán érhetné ; b) gyárak vagy egyéb ipartmihclyék gázkazánjainak szétrobbanása által támadható károk ellen; c) a világításra szolgáló légszesz szétrobbanása épületekben és ingóságokban- eshető károk ellen ; d) tükrök és tükönivegek tüz- és törés-kára ellen; e) vízen es szárazon szállított javakat érhető elemi károk ellen; f) jégkárok ellen mindennemű mezei tennesztményekre nézve, a megállapított kár teljes megtérítésével; g) 1T gBlhBr BlBtérBi r"1\'^ ¦"»\'<¦"¦¦\'¦¦\'¦• szerint iSÜmi-táke-, kiltázasitási-.....s é> járadék-biztositásokat. Midőn még mindennemű tuvabbi szóbeli mint Írásbeli értesítések a.i.iaárn. biztűsiuUi bevallások közvetlen elfogadására, s a megfelelő kötvények kiszolgáltatásira a lehető legolcsóbban Hxá 111 ¦( n 11 il tí ilij.lk biztos kilátásba belvezése melb-ü készséggel ajánlkoznánk, a jelen-évszakban különösen íolhivjuk a t. közönség figyelmébe. A ^gkarok ELLESJXTI bistositasíra, mely fatigvnükBégünk utján a 1 e n-j u t á u v o »a b b r a szabott dijak mellett nvuj tátik. , , , , nagy-kanizsa, május hó isTu, A PEL-ZALAS TAKARÉKPÉNZTÁR, i*21-3- :t< mint a pesti biztosító intézet fóllgynöksége. Bii-SE.aL-©iBb<a.éLS- Legelő hiány miatt — még tenyésztés "és tartásra is alkalmas gyapjudus -¦>.-! 5A u teaköl0,lféleBIRKft eladatik Bolháson, Somogymegyébon. Hirdetés. i4*Jrt- 3.;t) „magyar kölcsönös biztosító bank** szerencséjének -tartja ezennel közhírré tenni, hogy iugii és ingatlan vagyonokban tíiz vagy jég által okozható károk 7 elleni - biztositás_iltal az.....alapszabályok értelmében, ezeu; kölcsönös intézethezi járulbatást a mai napon megindította,j minélfogva ezen intézethezi csatlakozásra a tisztult kfl-j zínség annyival is inkább felkéietík, a mennyiben itt\' mindnyájan, egy mindenkiért 5 mindenki egyért kölcsönösen jót áll. Ennélfogva a közpénztárba minden bizto-; utf&:mtomWttjM<jtrvi*a&, mennyit az elkerülhetetlen kiadások és- netaláni káresetélt fedezése megkíván; min den_, eze^ intézetnél elérhető előny tehát az. összes biztV Megaji- ¦^Recreati- lé nedv ons-Fluid) LOVAKNAK, OlüLE-.m.\'u.st}, cs. kir. állatorvostól, miMv a lu\'.-íti majraa p(ntíiií«,-{rüí:yi liatosájr illfti\'kr* "unk^-t-tla, a (i\'kinielvt-i nlt.il mejrrii faltat váii - a maca* kereakodflmi niiiiisz-lérnimiink ls.,!». Márt li- 5-é" 4;i:íi;7-\'4 vmmi kil...rí»itvriny« folytán egyes egyedül mint gyígyaier lovak külső betegsége ellen elismertelett. Mint k"r[Ti.vl\'~z">f<ií\'r haaznnlliató a lovak nagyobb kihajlása cti\'tt és nt.iii. mitnln>i;i czvn nner iámét erütit 9 n ludakat inefiTükkauáüt Jl tii-ja. T:.Ui 1.-k i ntóly ,-kl <1l kiállított lrrcjobb binjiiyttváfly.ik ezen gygywr olaJninál meirtekiiitlu-ink. Ara epy üvegnek használati masitáasal 1 frt. 40 kr. Klagenfurti állatgyógyszer lovak-, szarv ars marhák- és juhoknak mely a korneubuigi marháimmal éa más ar-atatlanok által U»sze- átlitntt kési iki.úl aokknl flŐl.brc vonhat.\'.bb, mert cz nem egyed il. az clöíc-r.iulií k\'-ziiuaéjri-\'j. .¦iffncbetegBéfrckben, uiint orrfu-lyáa, mirigydap, kiili»tifC\'le hurutok snt. gyors és Innmyoa -végit é-get nyújt, hanem még láxaaal>b beliíí szenvedéseknél is legjobb credniénynyel .-használható. Eltávolítja- » belelt makacs- bedugulásait, n verDczeér reiidmerbeni linhorgatásokat, előmozdítja a kies elválaazlásokst, éa nagy mérvben em«li a tehenok teje léséi. Mint. kórmegeli\'izíiazer — tavaaaial éa öanel, middn az állatuk gyakrabban bett^-eskudnek, eredménynyel basinálhatt\\, minthofry ¦ok Ijetegaégek ItitíírÍBét akadnlyotza," ai állatikat jókedrtlekké toazi, a aiürretiléat éa étvágyat elfimozditjn és az cméailoat erd\'sítl. Végre meg kell jegyeznem, kogy ai ért állatpyÓKJ-porom nem caak jobb, mint a kVrireuburgi marlinpor, haucm caomagaim la nagyobbak éa olcaébb.ik. Qjúgxazwm eladainil a legjobb biaonyitvá-nynim inccteUiiiilii\'titk* pe> ÍBfiniagnak lin.xnúlati utaittisaal 40 kr. ^itott tagok javára esik, aránylag\'köztük oszlik fel " jj.j ^Jiá\\ebb felvilágosítást az igazgatóság Pesten József-ter ,7-ik tzám alatt (Mocuonyiház: fürdő: ntezai rész) — . TÍhimint-egéaz Magyarország és hozzá kapcsolt tartomáj .nyaihan a tö ée YÍdékí .figyviröségek teljes kószséggo1! nyiijtandnak, a\'hol is ezen intézethezi csatlakozás tgyfr élőre akar tfizf akár jégkármentési ágára nézve eszkö--t8Ui«m; ¦¦¦ ¦¦ ¦ \' Kdt;I,esteB-4-87í)--évi-^nSjus-lió-á-án. - -Az igazgató válaíztmány iieVtSbL-n Tisza László, Koliaieky János. - . --r-.-\' " ¦ - Wajdita József Figyelni eztetés. Klltcleaaéirt\'mnpk larioin mint állaturvoa a t, cz. lámU.jdo\' noaokftt fipyolitieitetnl, liogy a ImruClilitirgi Kwlída ur Hdití! nedve Oi;yÍltalábaii iiun (f yígyiiBr a lovuk lietégaégai tillnn. httnout \'i\'fiak mint kdnnegelíizír aznr Hiabadalmaztatott, t.kurmpgfU)zli bíc-r«k Icbeliiük egéataígna állatok altimára, do nom bclCKoknnk) kU-Ittiilieii\'A ííiB(rna>b. kir. kr-rcskűdalml minisztériumnak lHníl. évi injirlius .G-én..-lH3tíl7Ü-l s7.ám alatt gyogyaíerem végott fésíumfu "iíadnti liatiroSHÍ örtíílmábnn Kwiida uniaít liatáruzoltan niujrtiltatoti moíóvlíinrk (RuMitiititina-FlilidriiyflvAnna bírdbtéaukbenH liaíz-nilnli ntaaltaaokban iryiÍR-ylintáat tulajdoi]üani,-,do Kwl/da a illű-Jom daczára idm nti(íüdl ¦ inagAl-altáveztaüii, ItOffjr talá lm anyának ~Yy^erBJtt"hnta»tTiFH?lírjrt1(Ul,anS| ^rBly^ir-Bz Hoha nom bírt. , . lí ra k ti r: a*: Onitrák-matryar birodalom aiimára Uraliat állátorvoablll Klaironfui-tban. "V gjy Kicii szerek rtk(ilra Na^y-Katnlaaa a viddko rínéru uirfedill irtHKMKUp ADOI.h\' kcréaítoiUaébfiii van, ^ail-U). Hint igen clúojüa éa solid vállalatot ajáDlja alulírta brauu-rliwei^i állani últal i-ii{ct>délyezett és biztosított nagy Pénz sorsolást mely összesen egy millió 861,000 tallérból áll. Szerencséé esetben a legnagyobb nyeremény 100,000 ezüst tallér, vagy 175,000 forint, továbbá főbb nyeremények : 60,000, 40,000, 20,000, 15,000, 12,000, 2-szer 8000, 3-szor 6000, 3-bzor 5000, 12-szer 4000, 2-szer 3000, 34 szer 2000, 4-szer 1500, 155-szőr 1000, 7-szer 500, 261-szer 400, l&szor 300, 383-szor 200, 575-szűr 100, 85-szőr 80, 75-ször 60, 50-szer 50, 18,600-szor 47 darab ezüst tallér Bat. Kzeu Borsjatékban a Borsjegy száma féJóD^l (Óbb huz»iik l*i iívcreuiényrr; egészben \'?9,000 nyeremény, b néhány hó alatt tervezeröleg i" befejeztetik. - ........... A pénzilletmény beküldetése mellett megküldöm az eredeti sorsjegyeket az első nyeremény húzás hlYH-(alitH tiTvi\'H-lé\\el. mely Június V éa lO-éu tör-trulk köv-etkezfi árak mellett: Egy egész eredeti Borsjegy ? frt. fólflorejegy 3 frt. 50 éa negyiídaorajegy i frf. 75 kr. bankjegyben, |Mi»ttid azolgilat biztosítósával. Minden résztvevő kap . tőlem a brttuitHihwi Igi nlltini Által b{z(o>«hiMt i-rcilcíi sort-jf«v*\'í. melyet az, Ígérvényekkel ÍKi-f*z^tt.\'v<\'t>zleiii nem Uell. A niHloít terv minden raegrendeiésnól ingyen raegküldetik,. ugy nyeremény esetében .az Üaszeg Ís és a hivatnlo* huiúbl- Azon bizalum következtében, melynél fogva ezen aorfljegyok gyorean megvétetniJk, a megbizasokat el-Vdrom, melyek a logkúobb réailetökre nézve i> tol-jeaittétnek és a legtávolabbi vidékre megküldétnek. Méltéztaseék azért blzuluiiiteljeNeu a dlrect fordulni alulirtboz. \'^Aaé^úOlfa.. Allam-aorajcgy karetkedéát jfajiihurybai). kiadó, kp- éa nyomdátulojdonoB gyorBsajlú njüiuaba JNagy-Kauiz»Au. |