Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
11.45 MB
2010-02-14 21:41:54
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2985
6008
Zalai Közlöny 1920. 099-121. szám május

Zalai Közlöny
Keresztény politikai napilap
59. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 1. Szombat.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Swrtwncísé* ts ttrttóhivftUl: Fó-ut 15.
___;QlCn>r»aJB-tc)«l«o «»». ———
Mefjelcnik mindig kor* reggel.
Pőszcrkejfztó : Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
_ncmsetgy. kípvl.eló
Felelős szerkesztő :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egóz évié 250 K; Félévre 130 K. N*gy*d-évr« 65 K. Egy hóra 22 K. Bgy»» ssám 1 K.
A kereszt a bűnösök felé is tárja a karjait.
Évtizedek óta megindult az aknamunka. A tömegei mindig fel lehet használni mindenre. Aki ma leborul elibéd. holnap a tömeg tüdejével kiáltja feléd a ,feszítsd meg"-et. A zsidóság nagyon jól megtalálta azt a talajt, amelyiknek segítségével át és át fúrhatja a haza földjét és annak szent eszméit.
Ez "a talaj a munkásság volt. Megtanították lelketlen, hazaáruló, nemzei-runto tanaikra, kiabáltatiák velük, hogy „baj loÉz, ha megáll a gép" s a szerencsétlen félrevezetett munkásság nem gondolt Menenius Aprippa meséire, hogy ha a tagok fellázadnak, elsenvcd bár a test. de vele együtt a tagok is.
A munkásság kiválasztotta az év legszebb napját ünnepéül s ilyenkor mondott mindig átkot arra, aki szülte, aki-^e;; ö is ép olyan fia, mint a többi. Egy év előtti állapotok vonulnak cl szemcím előtt. I.áton>, amint a fanatizált tömé, a sárba tiporja mindazt, amihez ezer év tradíciója fűz, amire apáink is esküdtek s amire unokáinknak is esküdniök kell. Az elmúlt esztendő a mohácsi-vész-napja volt május elseje. Ott akariák az ágyú torka elé állítani az ország legjobbjait. Oh húzták bitóra az ország zászlós urai: s a gyávaság netovábbja is akkor tobzódott legjobban, amikor fegyverzet-len anyákat, lányokat, hitünk legbuz-góbojait cipelték a Battyányi-paloták vérgőzös, dohos pincéibe és versengve kerestek a kinzószerszámok után, amikbe beleöntöttek a keleti fajok legjobbjait. Kéjelegtek a burzsoá vér folyásába.
A megcsúfolt, bemocskolt kereszt azonban meg ezek után is tárja feléjük a kezét. S a bűnös, tékozló fiukat az atya ma is várja a kebelére. A kereszténység tegfenségcsebb tana, hogy a bűnös bűnbocsánatot nyer. Haragvó Isten van, Ue | « haragvó Isten az cngcszlclékcny Isten is. Akik Kristus mellé latrokat húzattak | W s akik felé köpködve csúfolkodva kérdezték tőle, hogy te vagy-e a zsi-aok királya, szintén kaphattak bűnbocsánatot. Az egyik lator az utolsó pillanatban tért Istenhez és azt mondta 1 az\' Lt, hogy ma velem leszesz a
I Paradicsomban.
K -Ti\' akik szintén köztük voltatok a
Wsztus-köpködő zsidók között, ma a I "OTzet és Isten gyalázás évfordulóján
rauljatok. a kereszt és a magyar lo-
lesztek velünk -gk-
felé és ti együtt \' Magyar hazában.
Elfogadhatatlan békefeltételek.
A gazdásági és pénzügyi feltételek elfogadhatatlanok — Románia vasúti anyagunk negyven százalékát elvette. .
— A Nemzeti Sajtó Iroda jelenít —
Hága, április 30. Egy hollandiai újság munkátársa beszélgetést foiytatott Teleky Pál gróf külügyminiszterre], aki kijelentette, hogy a békefeltételek gazdasági és pénzügyi feltételeit semmiképen sem teljesíthetjük. Nem vették figyelembe, hogy Románia vasúti anyagunknak negyven százalékát elvette, miáltal a gabona-szállitások csak nehe/.en lesznek eszközölhetők. Mi a gy-ztesek jóakaratát keressük, de nem egyes államok felé
orientálódunk, hanem afelé az irány felé, amely a teljes békéhez vezet. Cáfolja ezután a magyar hadsereg mozgósításáról a külföldön elterjedt hireket és örömét fejezi ki azon, hogy Anglia már most akar kereskedelmi összeköttetésbe lépni Magyarországgal. A beszélgetés végén a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a hollandiai népnek áldozatkészségért.
Angol király felelne meg legjobban.
Magyarország kajlandó az angol befolyásra — Az angol tőke kölcsönös előnyt jelentene.
— A .\\ctiizels Sajtó Iroda jelenti. —
Lonilon, április 30. A „Vestminster Gazette" cikksorozatban foglalkozik a magyar kérdéssel és arra az eredményre jut, hogy Magyarországon leginkább Angliából való király felelne meg. lap, mely ÍEtoyd Gcorgéhoz közel áll megállapítja, hogy Magyarországon meg van a hajlandóság az angol befolyás befoga-
Külföldi hirek.
Orosz tengerparti városok bombázása.
London, április 30. Az ar.goi alsóház több tagja interpellációt intézett a kormányhoz, mert angol hadihajók több orosz várost bombázlak. A tengerészeti hivatal e!ső lordja azt válaszolta, hogy néhány angol l-.adihajó kénytelen volt bombázni az orosz tengerparti városokat, hogy az ottlévő angol missziónak lehetővé tegye Oroszország elhagyásátés megvédje az orosz menekülőket. \\
Sztrájk Franciaországban.
paris, ápriiis 30. A francia\' bányászok és kikötőmunkások elhatározták a sztrájkol, amely könnyen általános sztrájkra vezethet. A belügyminiszter közhirré tette, hogy ugyan nem íél nagyobb zavargásoktól, mégis ajánlatosnak tartja, hogy a külföldi alattvalók május elsején ne menjenek ki az utcákra. Május eisején a párisi bérkocsisok, a.földalatti villamos, omnibuszok, vasutak, posta és távirda alkalmazottai beszüntetik a munkát.
Frankfurt kiürítése.
Berlin, április 30. Megbízható nirek szériát az Egvesülf Államok kormánya kijelentette, hogy addig nem kezd: meg Franciaországgal a" kereskedelmi összeköttetést, amig a franciák ki nem üritik Frankfurtot.
dására. Közli, hogy a magyar „magna carta" csak 12 esztendővel fiatalabb, mint nz angol. Magyarország mindenkor az angol parlamenti szokásokhoz igazodott. Az Angliából való királlyal az angol tőke is bekerülne az országba, ami kölcsönösen előnyös volna.
A szerb kormány nem jelenik meg a nemzetgyűlésen.
Belgrád, április 30. A nemzetgyűlés csütörtöki ülésén felolvasták Protics miniszterelnök átiratát, amelyben jelzi, hogy a kormány az ellenzéki pártok obstrukciója miatt egyenlőre nem jelenik meg a nemzetgyűlésen.
Sok a zsidó a bécsi egyetemen.
Bécs, ápr. 30. A.z osztrák nemzetgyűlésben Ponti németpárti képviselő kijelentette, hogy nagyon sok zsidó van az egyetemen: ezért sürgette a numerus plausus behozatalát. Egy má§ik képyiselö pedig indítványozta, •hogy a keieti zsidókat távoL4ceJ| tartani az osztrák főiskolától. Követelte az Ausztriába bevándorolt zsidók ,Haladéktalan kiuiasitasát.
Angol lap az oláh lázadásról,
London, április 30. A „Manchester Quardian" tudósitást közöl az erdélyit/oláh lázadásról. Leirja, ho^gy az aradi és nagyváradi oláh csapatok megtagadták az engedelmességet és azonnali leszerelésüket követelik. Közli Tace Joncscunak „Mentsük meg a kisebb Romániát" megjelent cikkét, amely nagy.-Románia csődjét vallja be.
Zalai Közlöny
1920. május 1.
Belföldi birek.
Pécs kitírifése.
Budapest, április 30. SaumarUao «róf olasz kapitány vezetésével egy olasz misszió utazott á demarkációs vonalra, hogy a megszállott területek határán tartozkodó szövetségközi bizottsággal megbeszéléseket folytasson Pécs várós kiürítése tárgyában. így Pécs kiürítése május utolsó napjaiban meg fog történni.
Magyar gyermekek hálája
Hollandiának.
\\ Budapest, április 30. Pénteken délután tpintegy 15 ezer iskolás fiu és leány felvonult* yteddorus hollandiai főkonzul gellérthegyi villája elé, hogy hálájukat fejezzék ki Hollandia iránt a magyar gyermekekkel szemben tanúsított jóiridulatu támogatásáért.
Ankét az árdrágítók letörésére.
Budapest, április Má délelőtt a kóz-élelmezési minisztériumban ankét volt az árdrágítók és lánckercskedők letörése érdekében. Az értekezleten Tcrnplc államtitkár elnökölt.
A kisgazdapárt képviselőjelöltjei tui a Tiszán.
Budapest, április 30 Kisgazdapárti programmal a következők lépnek fel mint hivatalos jelöltek a tiszántúli kerületekben: Békéscsaba: Balla Aladár, Mezőkiiszony: Tom-esányí Béla, Berettyóújfalu: Szilágyi l-ajos, Biharkeresztes; Berky Gyula dr., Nagybajom: Kovács-Nagy Sándor, Derecske; Gut y Tódor, Nagyszalonta: liláin Ferenc, Szalárd : Erődy-Harracfe Béla, Székelyhíd • Horváth Mihály, Szentes: Négycssy László dr, Hajdúnánás : Baitz János, Hajdúszoboszló: Ccg-lédy Mihály, Karczag: Csorros Imre, Kunhegyes : Dcsits József, Törökszentmiklós: Almásy Imre gróf. Kisvárda: Möser Ernő, Nyíregyháza: Kulin Sándor dr., Fehérgyarmat : Gaál Endre dr., - Mátészalkaj^Baritos Andor, Nagykapos: Horthy Béla, DŐoreeen : Mitrovics Gyula, Hódmezővásárhely: Emich Gusztáv miniszter. — Jellemző,- hogy az agrárpárt Nyíregyházán ellenjelöltet állított Ovorcsak Győzőnek, pedig az Esterházy-palotában s tudhatnánk, hogy ez ma igazan politikai rövidlátás. Az agrárpárt egyébként , május 8-án bont zászlót tul a Tiszán,
Zárva maradnak a szakszervezetek.
Budapest, április 30. A szociáldemokrata-párt elhatározta, hogy májas, elsejére a szakszervezetek tervezett összejövetelei elmaradnak és ezen a napon a szakszervezet helyiségei zárva maradnak.
Az uj német hadsereg.
Páris, április 30. A „Chikógó Tribüné" értesülése szerint a szövetségesek elhatározták, hogy Németországnak 160 ezer főnyi hadsereget ongedélyeznek, azzal a fenntartással, hogy a Ruhr vidékéről visszavonják a-csapatokat.
Tőzsde.
BisJdpcst, április 30- Aránylag kis forgalom mellett a hangulat kedvdz<5, az irányzat, szilárd volt.
Magyar Hitel . H30S ÁH. Kíxtín . . . 0500
OszlríV Hitel . 39$ Urikáoyi . . . . 6200
[számítoló . . m Rima...... . 3540
Magyar Bank . im Schlick..... 050
Agrár Bank . . . i 116 Adria . . .. . • 9050
Fabank .... í>70 Atlaniika . . . . 6100
Forgalmi .... . ??s OanicA . -líiOO
Konkordia . . KirtiU ... . 23SO
fteOCíini .... . 4*60 Niwiei . . . . 13250
CüMlia d. M.y. 1710 Olaj......
SziszyAr .... mo C^iimanii . . . \'. 3080
Napóleon 7*1 Kom SOü, DollAi 231, yr*nk 1446, Mi/ka -<03, U:m 1109. Xubti Ml, Ui 37?. SzoScol Svájci ÍMQk 3760. Dinár C-10.
Az amerikai magyarok.
Március 30-ikí Amerikai Magyar Népszava került a kezünkhöz.. Ismeretes, hogy az Amerikába szakadt "magyar testvéreink már. a háború alatt minden alkalommái tanújelét\' adták annak, hogy épp ugy szivükön viselik igazi hazájuk sorsát, mint mi idehaza. Különösen szép missziót teljesítettek az oroszországi- rabmagyarjaink segélyezésével. Most, amikor hazánk kiterítve fekszik a könyörtelen-ség asztaián elementáris orővel tör k» belőlük "Is a Nem, Nem. Soha tiltakozó jelszavunk. Legutóbb nagy népgyűlést tartottak Washingtonban, amelyről a fentemiitett újságból a következő pár mondatot vesszük ki:
... és utrakcit Washington felé sok száz és száz elszánt, keresztény, becsületes ember. A szivüket kinok hasogatták, a szájukon azonban bizakodva, száz reménységgel parázslott a szó. Jöuck mindenfelőlről, Magyar-Amerika minden tájáról, százszámra hozta őket a gőzös, hogy Amerika szivében mondhassanak imát a magyar nép jövőjéért, tehessenek hitet a magyar nép igazáért való odaadásukról. Nagy, fekete tömegben, sok-sok százan álltak Uncle Sam elé, hogy a vérző, tehetetlen- Magyarország felé forditsák az igazságos amerikai lelket . .. Az ő szavuk be fogja tölten: Magyar-Amerika minden zegét-zugát, az ó lelkesedésük, az ő reménykedő, bizakodó hitük - fel fogja gyújtani a tüzet x röbbi százezrekben is, hogy soha —■ nem, nem, soha — egy percre se feledhettük, mivel tartozunk tengerentúli testvéreinknek a magyar jövendőnek ...
Jgy éreznek s így érezietnek amerikai magyarjaink a honvágy mardosásában.ámdybe fájó hangókat öntenek zuhatagokban a nemzet-pusztító „békebirák" s az ő csaholó puiikutyá-juk. A fentnevezett újság gyönyörűen s izzó magyarsággal irjn le, hogy amikor a felvonulás megindult a nagy világváros utcáin, mily tomboló lelkesedés kisérte a hosszú, hosszú csikban feketélő, idegenbe szakadt zarándokokat. A nagy gyülét után az aláboi hatarozatot hozták-:
1. Hogy teljes tisztelettel sürgetjük, miszerint azokon a területeken, amelyeket Magyarország eddig ismert területéből cl akarnak szakítani, az önrendelkezési j^gor, az e területeken lakó népek érdekében érvényre juttassák.
2 Hogy az Amerikai Egyesült Államok tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a nevezett területeken é!ő lakosság szabadon dönthessen politikai jövője és hovatartozása fölött és dönthessen minden idegen befolyás és beavatkozás s minden fenyegetés és ígéretek nélkül, ugy. hogy az önzetlen és méltányos amerikai szellem ismét diadalmaskodhasson • •
3. *Hogy c határozat egy-egy példánya tisztelettel nyujtassék át az Egyesült Államok elnökének, a külügyi államtitkárnak, a szená-.tysnafe és a képviselőháznak. Aláírva: Rev Csentitstcy István, elnök. Rev. Harsányt László titkár.
Szeretnénk szórói-szóra kinyomatni azt a hatalmas beszédet, amit Cscrnitzky. István . pjébános mondott a hihetlen nagyságú, minden rendü és rangú emberekből álló hallgatóság előtt. Szeretnénk annak az orkáni lelkesedésnek csak egy hangját is megpenditeni, hogy tudjuk meg itthon is, hogy nemcsak érzéstelen és súlytalan hang van a magyar Nem, Nem, Sohában. —gk—
•— Adakozzunk a rab magyarok céljaira. A Szibériában sínylődő fogoly magyarok hazahozatalának céljaira Palkó József egy darab két lirás ezüstpénzt adományozott. Ez alkalommal megjegyezzük, hogy a gyűjtést állandóan eszközöljük s minden csekély adományt. továbbra is elfogadunk. Eogoly magyarjainknak ez évben haza kell jönni, mert még egy telet már nem birnak elviselni a nélkülözések rettenetes hontalanságában. Adakozzunk .a rab magyarok céljaira!"
HIEEK.
International.
Hogy dul . . . Hogy éget . . .
Útjában lerombolva mindent. Országokon ál rohan ez átok E jelszávai: Pusztoljon hazátok! International . , .
Gyilkol, öldököl. _ í V
Az utja rengeteg vérözön . . . \\
Omlik a vér, hullanak a könnyek, \\ Simák az anyák s árva kisdedek . . International . . .
. . , Tompa dörrenés . . . Vészkiáltás rá halálhörgés ... Úrrá lett a csöcsecsélek hatalma . . . ? Megnyílik a fegyház vasajtaja . . . International . . .
Rabol és pusziit. Hazafiakra gyilkost uszit . . . S mig ezrek átka kiált bosszúért. Issza a föld a drága honfivért . . , International ...
... Éj sötétjébe
Hangzik a haldoklók hörgése ■ . . Csonka testek hevernek szerteszét, Folyók kivetik holtak tetemét . . . International ...
Keselyük szállnak. Bitó alatt prédára várnak . . : Rimánkodik milliónyi tömeg: Irgalmas isten . . . ITe ezt elnézed. . .? International . . .
Nincsen Istened. .. I Ördögöknek lelke van veted . . . Merre mész, utad átkok kisérik, Bosszú ideje közel... nem késik . . . International ... v
Pokolnak lángja. Ezernyi rongyosé tömeg átka Szálljon gyilkos, nyomorult fejedre, S mássás vasbilincs hulljon kezedre.. International . V ,
Őldöklö kezed
Isten haragja verje \' meg . . . / . . . Aki ez álkot a népre hozta, . . . Legyen siron tul is megátkozva . .. International . . .
SUBICS L.
Lapunk legközelebbi száma kedden reggel a rendes időben jelenik meg.
— Első áldozás. Mindnyájan emié kezünk reá. Régen uj ruhát szoktunk kapni, a kislányok hófehérben járultak az eiső szentáldozáshoz. Istenem azok a régi. szép
gyermeknapok.....A tisztelendő urtol
szentképecskét kaptunk, amit ugy őriztünk, mjnt lelkünk legszentebb gondolatát. Sokunknak még ma is a szobánk falán függ leüti* atyánk fakuló írásával. Ma délelőtt a város apróságai is magukhoz veszik a legmékosá-gosabb szentséget, jámbor András ícreve-rendü áldozópap indítványára a Soc. Miss-Társulat vezeti az Ur elé a .kisgyermekeket. A Missió Társulat ujbói tanújelét adja keresztény nevelő munkájának. A szentaldozas után a gyermekek a Rozgonyi-utca: iskolában és a Keresztény Otthonban reggeli\' kapnak. Emlékezzetek ti is gyermekek eiső szentáldozástokra vissza ép oly benső h:tt«\', mint mi, meggyötört nagy-gyerekek.
— P. Zadravetz püspöki keresztje
cimmel lapunkbaa gyűjtést indítottunk, sajnos, eddig még semmi eredménnyel. A gyüjtőivck szerkesztőségünkben állandóan fel vannak fektetve s mindenki, aki hozzá akar járuln: Zaiamegye ajándékának geihez, adományait nálunk bejdntheti.
1920 méjus I
— Keresztény felebaráti szeretet cimfi gyűjtési rovatunkat lezárjuk,
Olvasóink előtt nem ismeretien az az akció. Limit a „Zalai Közlöny" ily eim alatt indított, egy kétségbeejtő sorsban levő szerencsétlen urinő és gyermekei javára. Ki próbáltuk fel fedni a nyomorukat s igyekeztünk meglá ^yitatli a város közönségének a szivét, hogy siessen az urinő támogatására, de nem tehetünk róla, ha csak ő-íO kóroMig tudtuk : elvinni gyűjtésünket. A jó sorsban élő cm ;ierek lehet, hogy csak átsiklottak a segély kiáltás felett s nem vettek tudomást arról, nogy nem mehet ■ koldulni mindenki Az 540 korona azért mégis valami. Ezúton kó szónetet mondunk tehát mindazoknak, akik kisebb, vagy nagyobb\'összegükkel támogatták akciónkat. .Megjegyezzük, hogy sokan közvetlen juttatták a családhoz adománya i-kai, amik között több természetbeni is szerepel. Ugyan c helyen jegyezzük még fel •ízt is, hogy a gimnázium igazgatósága és íanári kara is felkarolta akciónkat s a szegény urinő tanuló gyermekét segélyezésben részesítetté. Szerettük volna a nyomorgó családot nagyobb összeggel támogatni,
— Szepetnek sókiosztása I Szerkesz-lóségünk az alábbi megszívlelendő panaszos eveiét kapta egy munkástól, amit szószerint köztünk:
Mielőtt a hatósági só és más\' cikkek kiosztásra kerülnének, nálunk előbb a falu dobosa végig pergeti minden kutyaszorítónál, hogy ,piscsilcll- kckpénzérl úásfrt nem ! Én, :nint szegény munkás, aki postapénzben kapja fizetését, so és más egyéb járandósá-ságoma.t nem vehetem fel soha, mert nincs pöcsétöli kékpénzbem. Igy cselekszenek na--unk, pofonvervc minden rendelkezést. Maga .; hatóság szerve követei pöcsételt kékpénzt. Vagy Nagykanizsán is igy cselekszenek ? Ezúton adom ezeket az illetékes hatoságok tudomására remélve, hogy a jövőben ilyen és hasonló dolgok nem fognak többé előfordulni. A kézséget még csak arra akarom figyelmeztetni, hogy ilyen sületíenségeket ne dó-•boltisson„ mert úgyis drága a kutyabőr és ha az kilyukad, még .focsilöll pintért sem lehel venni! Ellenben igenis kidoboltathatja, nogy mindenki köteles a magyaráltam által jármüven kibocsátott pénznemet elfogadni és M .fizető eszköz gyanánt efösmerni, mert ha ezt cselekszi, akkor Szegény, sanyargatott országunknak javára szolgál Kérem "a szülő-íalumat, hogy ezt tegye pergő dobszóval közhírré : Tisztelettel Gy. A.
- A korai házasságok ellen. Üd>
;.o_s miniszteri rendelet jelent meg az utóbbi időben szinte szokássá vált korai házasságok ellen. A rendeletet a népjóléti miniszter adta ki, utasítja a hatóságokat, hogy a közhatóság: orvosoknak a fejletlen korúak fejlettségének megállapítását a tiszti főorvos mindig ellenőrizze. A házassági likadály alól fel-mentő bizonyítványt ezentúl csak olv esetien adnak kí, ha a kérvényező a 16 " éves >«ltvy. vagy a 18 éves fi;: átia ;o> fejlettségének megfelel,\' továbbá, ha az illetők, ugv testileg mint szellemileg egészségesek.\'
— A közalkalmazottak eskütétele.
tgyik .aptár.sunktól vesszük át a következő levelet, melynek ■tra tá.rtalma igaz, nem nagy epu.esunkre szolgál. A févéHgy-szől: Tisztelt Szerkesztő (Jr! Még élénk emlékezetünkben tannak azok az ünnepek, melyek a nemzeti r.adscreg eskütételével kapcsolatosan lezajlot-,;ll! Lélekemelő mozzanatok egész sorát J\'TOiIiatjak fel lelki szemeink előtt. A Vérmező •o.dje megmozdult,, amikor végigvonult a kormányzó előtt nemzetünk reménysége a nsm-
"-Idsereg és ajkuk esküre nyílt. Ezzel szemben most ugy halljuk, hogy a közalkalmazottaktól is uj esküt "fognak kivenni, Lj "\'f\'esak, hogy nem ünnepélyes keretben _anem egyenesen megdöbbentő formában.
esküt a közalkalmazottaktól a hallomás -Wriin, a hivatalfőnökök fogják kivenni, ami \' eg.-e turhetó volna, ha nem volnának olyan ienv i! r vezetői nem keresz-
k1 ,llresa helyzet lesz az, mikor
\'"•nevei: szazalék keresztény közalkalmazott-
Z a I, a I Közi.
nak esetleg előtte nagyon is idegen vallás;, embernek kel! kezébe adni vallásfélelem és áhítattal telt honfiúi esküjét. - Eddig a levél ™ ludi«k ellenőrizni, hogy a hír igaz-e, de ha igaz. ugy ige,, szomorú volna a keresztény kurzusnak nevezett uj élctfelfo-gasoan. ha az eskütétel eme formája tör tenne meg.
— Amiről az egész város beszél.
Napok ota lázban tartja a várost Mayer (-■villa és társainak a \'váratlan letartóztatása. Az emberek ezer és ezerféle mesét tudnak az esetről s mindig uj és uj fordulat elé állítják a kérdést. Az Wzonvos, hogy meg törtem. A város erkölcsére a három szerencsétlen ember és társaik tette nem valami szép fényt vet. i)e megtörtént és n bünt nem szabad leplezni. A hiba azonban ott van, hogy a város beteges fantáziája magára hagyatottságában rémes regínyeltet csiholt, amelybe a rosszindulatuak sok ártatlan személyt belekevertek, akiknek semmiféle vonatkozásuk nem volt a koztudomasu vétséggé:. Az ilyen jogtalan nicggvsnwsitásokat a nagy közöpségnek is\' koteiesSege tfezel-vassal pusztítani s\\Wazok koholó: ellen a feljelenté^\' is megtenni. A nevezett ügyben a bíróság tegnap délután ítélkezett. A tárgyalj zártkörű volt, tehát nem adhatunk roU bővebb felvilágosítást. A járásbíróság a büntető törvénykönv 241. paragrafusa ellen törtem vétség alapján Maver Gyulát nvolc /havi, szabó Istvánt öt havi és Scbándl Sándort három havi fogházbüntetésre iiélic Az elitéltek fellebbeztek.
Összeesett. Tegnap délután a Deák-téren hírtelen összeeset: és súlyosan összezúzta magát egy hetvenhárom éves ember. A mentők bámulatos gyorsan megjelentek s a szerencsétlen aggot beszállították a kór házba.
— Vaspénzek. A kormány az apró-pénzhiány megszüntetése végeit Budapesten vas tíz és husz filléreseket veret. Hír szerint egyelőre tizenöt millió darab husz és öt millió darab vas tízfillérest bocsátanak forgalomba
— Vagonszámra mérik az árdrá gitókat. A rendőrség szigorú vizsgálatot tartott a legutóbb Budapestre érkezett menekültek között és csakhamar megállapította, hogy szazával vannak köztük árdrágítók, lánckoreskedők és áruuzsorások. Ezeket az árdrágítókat tegnap eltoloncolták Budapestről. Tíz vagonban helyezték el őket és zárt szállítmányként kisérték Galíciába. A vonat indulása előtt kijöttek a pályaudvarra a lipótvárosi hitsor-sosok. akik a kitoloncoltakat mindennel ellátták és sokan sírtak, mikor a vonat\' kifutott az ,üldözöttekkel."
— (x) Mozi és étterem eladó, illetve azonnal átvehető. Bővebbet .Amen~ közvetítő iroda, Királyi Pál-utca 8.
— Egy férfikalap találtatott a görögkeleti temető vastitparti árkában. Igazolt tulajdonoséi átveheti Csengery-ut lő. szám alatt, az orvosi rendelőben.
(x) Cirkusz Henry Szombat. és vasárnap délután négv és este nyolc órai kezdettel két-két ünnepi előadás teljesen uj, elsőrangú attrakciók . felléptével. Sikerült megnyerni a Henry\'cirkusz igazgatóságának a budapesti főváros: eirknsz slágerszámait, névleg: Roland Rohert neves hangszerután-zót, Brothus Koppért, tornászok a tizenöt méter magas árbocon és Zenary Brothers kéz-akrobatákat, melyek ma érkeznek Buda-pestróllds a remek műsor keretében lépnek fel.
—■ Szlovák műegyetem Kassán.
Kassáról kapjuk a hírt, hogy a prágai közoktatásügyi kormány a pozsonyi minisztérium közoktatásügy osztályával együtt most dolgozza ki egy Kassái; felállítandó műegyetem tervét. A műegyetemet már a jövő évben megnyitják, egyelőre a kassai ipariskola he-lyiségeiben.
—- A cseh tábori.. püspök. Prágai híradás szerint a cseh hadsereg tábori püspökévé Btahö Morrán szepesi vikáriust nevezik ki.
— A Zalai Közlöny szerkesztősége
felkéri a város közönségét, hogy akinek birtokában tavaly márciusától a proletariátus bukásáig kiadott helyben megjelenő újság van, fontos betekintés céljából pár napra bocsássa rendelkezésre. Kívánatra visszaadjuk.
— (x) Vadászok! VVöllersd\'orti kész töltények darabja 8 K. Hirtenbergi hüvelyek darabja 3 K. Vadászfegyverek, felszerelések kaphatók Szabó Antal fegyverkereskedésé-ben.
— Erdó\'őrl állást keres. Egy megbízható, becsületes. katonaviselt ember, (2S éves) aki bizalmi állásban már volt. erdőóri állást keres. (Címeket a Zalai Közlöny szerkesztőségébe.)
— (x) Ha házat, földet, zongorát, korcsmát, vagy bármilyen üzletet, berendezést, bútort venni és eladni szeretne, bizalommal forduljon „Ámen" közvetítő irodához Király Pál-utca Ő., amely jutányosán közvetít.
. — (x) Kranceska Bertlnl és Amlettó Novell! a leghíresebb olasz míKész pár szereplésével bemutatásra kerül az Vrámi-blin „Piovra" című tragédia. .Megható és \\n;ély elgondolkozásu lilmtéma e darab tartalma, melynek pazar és mesébe iilő rendezése páratlan. A felvételek Olaszország feslóies vidékein készültek. Tekintettel arra, hogy a záróra 10 órakor van, az előadások 6 és 8 órakor kezdődnek. Vasárnap pedig 3,\'fél ö, í> és 8 órakor.
Közgazdaság*.
- Nemzeti Hitelintézet R. T. alakulása. Magyarok! Testvéreink ! A ..Nemzeti Hitelintézet Részvénytársasági alapítói az egész magyar társadalomhoz fordulnak, hogy nemzeti és gazdasági életünk újraépítéséhez járuljanak hozzá azzal, hogy egy nagy nemzeti és keresztény . alapon álló pénzintézet létrehozását anyagi hozzájárulásuk és hazafias érzésük egész erejével támogassák ! Kogjon össze az egész ország, gazda, iparos, kereskedő, tisztviselő, munkás és minden más. polgára, hogy ezen nemes szándék egy igazán öntudatra ébredt és megerősödésre váró ország újjászületése érdekében megvalósuljon Országunk .nagyjai nemes és buzdító példával mutatták meg az utat, melyet minden igaz magyarnak követnie keli, mert akiknek kezében van a gazdasági erő, azé az ország!
Ezen lelkes feJhivás méltó visszhangra talált az egcsz magyar társadalomban. József főherceg, Somsich Tihamér gróf félmilliós jegyzései mellé sorakozik Horthy Miklós kormányzó, Csernoch János herceg-érsek. l\'rohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Huszár Károly volt miniszterelnök, \' Friedrich István v. hadügyminiszter, sokoró-pátkai Szabó István és nagyatádi Szabó István miniszterek, almási Bak.gh Eicmér, a „Hangya" vezérigazgatója és dr. Lippann Frigyes keresk; tanácsos, a ..VValta" cementgyár rt. vezérigazgatója* értékes részvényjegyzései.
Varosunkban időzik Párlli Mihály Kle-mér az NHRT szervezési osztályának főnöke, aki a nagykanizsai vezetőségét szer-vezi jneg és szervezést tisztviselői utján részvényekét jegyeztet a nagyközönség körében. Felhívjuk lapunk olvasóit, hogy anyagi erejük készségével siessenek jegyzésekkel támogatni, megerősiteni őket munkájukban Egy darab részvény névértéke 200 korona, <«z alapítási- dij részvényenkim 10 korona. A részvény jegyzésekor 30 Százalék, vagyis részvéoyenkint 00 korona és 10 korona,_ összesen 70 korona azonnal befizetendő, mig a hátralevő összeg 1920. május l-ig fizetendő. Felvilágosítás nyerhető és reszvéhyck jegyezhetők lapunk kiadóhivatalában. A további jegyzési helyeket és a részvényjegyzők névsorát lapunk közelebbi számában fogjuk részletesen közölni.
A Nemzeti Hitelintézet Rt. részvényjegyzései iránt városszerte igen nagy az érdeklődés. A gazdák, kereskedők és iparo-
4 K 6z I 6
1920. május I.
sok igazán tekintélyes jegyzései mellett seregestül jegyeznek a kisemberek is. Fektesse minucn öntudatos magyar ember a megtakarítóit filléreit részvényekbe\' mert ezzel pénzének értékét biztositja és u legkisebb jegyzésével is nemzeti közgazdaságunknak tesz szolgálatot.
Keresztények ! Magyarok ! Az alakulóban levő „ Nemzeti Hitelintézet Rt." célja, hogy Magyarország minden városában a magyar nemzeti keresztény szellemű :. tej, hus. élelmiszer, bútor, vas- és fém, ruha stb. szövetkezeteket létesítsen, ahol mindenki tisztességes áron jó és tartós áruhoz jusson és ezáltal az oly nagy arányokat öltött törvénytelen kereskedelmet megszüntesse.
Apróhirdetések
At »pr6Mrd«U«»k kösltul 4IJa: «xól« 20 kor., minden további «xö 2 kor., v*»U«abb botavcl szedott szavak duplin »x»tolttatnak
Bojfnáraegédek
ÓMtérrc felvétetnek. Mesy GyuU kocMgyánonü, M»-(Oai-utc* 61. sxim £0<J
Mindenes «»«ony
otevc\\ leinyScájavjl
ajánlkozik kcr«s*tcny un-luízbo*. Cím a kudóhi\'-
Két kerékpár
ÍMeie\'r\'fegyverkerék) teljesei) ni fcliíerelénsel együtt tUJ" Klapper Gusttáv »xijayin\'/nál, Kó-ut 21.
811
-

612
Szőlőbirtokot
.$—A r, hohiaMt, lakhat., pincével, icljos íölsxerelév m\'. Nagykanizsa környékén kecelek megvételre. AJin-Utck«t m knJóhiv«t«l to-
áron
A váron
belterületen levő li«l*>ie-lyrtc£nck nagyon alkalma kéluohu Uka^onut *.<««• fc\'.r.em 2 vagy í «;ot-a« mellékhelyiségekkel birö UUtMl < Imi fciaJófcan.
Női és gyermek
ruhák vonásit ét átalakítást elvilWj. készít ozv. I\'okcr Mihályié Te-j^^y-ut \'í>4
Kilenc évi
! irodai gyakorlatul intelli-Ken«. uríleíny alk«lma*ivt ke:e*, esetleg magányos uinóh.a v*gy két kisebb •„•yerm^k mellé vnjiy v». dékre földbirtokoshoz liázi-kNav^tbnynak i* elmejnir. .\\ján\'alo»at . MeítbizhaU\'** lelkire •» kiaJoliivaUl továbbit. ruete* fr.cge»tyezé<
marónátront
(lugkö) hordókba ab Nagykanizsa. Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársaság
Zalavármegyei Kirendeltsége Nagykanizsa, Bazár Telefonszám: 123. Interurbán. Sürgönyeim: „Futura"
ZaJjavúrmegye egyedüli keresztény politikai napilapja a
„ZALAI KÖZLÖNY".
Keresztények I Olvassátok és terjesszétek, mert mindenkor a kereszténység ügyeit szolgálja.
VISZKETEG
: .1), xuiivír gyögykexeloére iut.1% . wjxuL\'in tv keltenie v illatú Gcr<5-fél<r |
BORÓKAKBNÖCS
.«a !0, 2\'\\ .iO kor. Moxzávj\'u Boróka-sxapan :í< korona. - K\'aph.tto minden gyógyszertárban Kt^ziti: Hunnia gyógy kzc részi laboratórium. Hu.íi pe»i, Keh«kr.iö$or-u
jagsaaBnaanannas 1 Értesítés. g
I Van *z*rene«lm <\'rte.sitmi n ».-« fi
kózöinicget, hojjv Sugár-ut Q 22. szám alatti kárpitos
k mUheiyemben jutányos arak- Sx
É in»>11eit vállalok mindoruifnift "
*zaki>n vásró munkát. 12
TÖRÖK LAJOS 8
J kárpitos és dlaxitó fj
noanananann
Sí KKKKK5SKKKKK SSKXKXKXK XXXXXXKXXSSXKX
| Dunántuli Élelmiszerforgaimi Vállalat x
Hudapcittl^Miományl rftktar : «■
IX. BRKBI.-UTCA 5. EJ
X
Nagykanizsai Iroda cs rAktár: CSBNGERI-UT 6. Telefonszám : 59. Sörjrönvclm: „THANSDANUBIA- Nagykanizsa
Telefon : „JÓZSBP 64 51.-
Sürrönyclm: „PRANKTEST" Budapest
K Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon,
X azonnali készpénzfizetés ellenében:
| főzelékféléket, tojást, babot, *
§ gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket fj KXXKXXXXXXXXXXXX XX XXXX XXXXXXXXXXX
f
rURANIA
mozgpkép-palota^
RozfcOnyl-utca 4 »i
Szombaton «\'•< VH^árriaji, májún 1 és U-jíii Mesés olasz szenzáció!
Traj/t\'ílin 6 |V-]VOIIÚSIM(i K<"»/,.r..plök: Franceska Bertini és Amlettó Novelli
Eltitfittk kttitlt: Xtlké:u»tk«a 8 tt 8 arU. fuarn jb ét íflaipntpokoa; 3, fél &. 6 ii I or»k«r.
YILAG
nagymozgó színház Szarvks-szálloda. =
l\'/\'nK-k, szembaj ón ras&rnap, ápr. 30-án. május 1. és 2-in
Egy dollárkirálynö kaiandjai III. resz
Versenyfutás a halállal
0 felvonásban
Jön! Az ópium
U6iditok kezdete: Hétköznapokon fél 7 é« f> órak. V»ú:- ti unoepcupokon 3, 5, 7 t* 9 órrtor
Villamos felszerelést, í-rós (vs gyengeáramú esilgAj*viIá«okat azonnal fcákőzől:
László és Ország-
cég, Nagykaniz«a, Erzsébet-tér 10.
Telefon 130.
Villamos lozó«d«ii>>k, vasalók, csillárok <« ígók álhui<lnaii raktáron. 0X0—1.\'\'
Jó minőségű Pogányvári fehér és vörös
asztali bor
líterenkint 20 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
ffi.-z»-r-, c^emejíe- & katonai cikkek kereskedése I Najfykanizsu, Stlgár-nt 63
Csomagoló papír.
Papírzacskó, Levélpapír mappában, Cigaretta hüvelyek, </ Cijaretta papírok,
Tollak, Irodai és Iskolai, Papirspárga, Szekrény papír
S.frybtui ón klcir.ybí::
FISCHEL FÜLÖP FIAI
puprriruhiixáb.in, N«Kykanirsrtn.
Nyom.üott V. l6pt,ilajdonOTü* üftlal és Oyarmatl nyomda! mttiDtézetóboc
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 4. Kedd.
100. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP V
$*<r*«sztő»ég cí kiadóhivatal: Pd-ut 13.
icrorb»n>t«]c(on 1»J. -
\' slenlk mindig kor» reggel.
Pőszcrkcsztő: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Felelős nzerkcaxtő:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
ggé» évre 250 K. Félévre 130 K. N«gy«i-évre 65 K. Egy hóra 22 Jf. Egye* síim 1 K.
A lengyelek óriási győzelme.
Mindenütt áttörték a bolsevik! frontot. — Óriási zsákmány. Az ukrán bolsevisták átpártoltak a lengyelekhez.
Versailles, május 3. A lengyel csapatok óriási győzelmet arattak május . elsején a bolsevikiek ellen indított ellentámadások során. Mindenütt áttörték a vörös hadsereg első vonalát és számos várost foglaltak el. 12 ezer foglyot ejtettek, 60 ágyút, 84 gépfegyvert, 160 mozdonyból és 2000 kocsiból álló vasúti parkot zsákmányoltak. A vörös hadsereg három elit hadosztálya teljesen megsemmisült. A maradék csapa-:ok a legnagyobb rendetlenségben me-: ekülnek. Az ukrán bolsevista csapatok átpártoltak a lengyelekhez. .Moszkvai szikratávirat beismeri Sitowir elfoglalását. Pelográd városát Lenin 59 éves születésnapja alkalmából Lenin-jjíáilnák neveztek eV.
Lojidon, május 3. ■ Az orosz front fokozatosan felbomlik és rendszertelenül menekülő vörös csapatok-\'Iepik el a front mögötti területeket. Hir szerint a lengyel csapatokat antant tábornokok vezetik. A 48-ik orosz bolseviki hadosztály teljesen-, megsemmisült. Leninek a nagv vereséget ugy akarják ellensúlyozni, hogy anarchisták kezébe akarják átjátszani a hatalmat olyan kikötéssel, hogy vezéreik kellő fedezet mellett elmenekülhessetek. Petervárott.és más városokban jyorsnn túszokat szednek össze, akiket minden formalitás mellőzésével halomra lőnek. Az ellenforradalom Oroszországban -rohamosan terjed. A vísvaözönlő vörös--, katonákat a la1-. IcinwIeUeotÖ
pö\'sztitja. i
A békejegyzék átadásának küszöbén.
Befejezték a magyar vájasz-jegyzéket. — A magyar ellenjavas-latot nem fogadták el. — Angol hangok mellettünk.
Vcrsaiilc, május 3. (Szikratávírót.) A -í\'uú. Párisién" irja. hogy a nagykövetek tuháeea befejezte a Magyarországnak adandó ••.:laszi. A magyar kormánynak rövid időn elül nyilatkoznia kell arról, hogy elfogadja-e, • \'így sem u békeszerződést.
Versaillc, május 3- A „Chicago Tribüné" ;eientésc szerint a magyar békeszerződés ..túdása közvetlen küszöbön áll. A magyar •-•llcnjavaslatokat általában nem fogadták el. £gves, területileg vitás pontokra nézve hir szerint az antánt által\' kiküldött bizottságok\' helyszint vizsgálatok alapján fogják véglegesen meghozni a döntést.
London, május 3. Lord Montágne hosszabb beszédet intézett a „Times-4 kiadójához, amelyben válaszol azokra a tárna-dásnkra, amelyet, a Nordslifc sajtó a felső-házban a magyar kezdésben folytatott vjtá-
A táncsrendszer lefojtása Oroszországban.
Versailles, május 3. Az „Echó de i aria* stokholmi jelentése szerint Oroszországból olyan hirek érkeznek, hogy hoczki és Lenin ^a szovjet rendszert teljesen el akarják, fojtani, mert ez a rendszer az. ipari fejlődésre káros. (Ha Oroszországban tényleg megszüntetik a proletariátus képviseletét, akkor egész Oroszország néhány kommunista kényúr kezébe\' kerül.)
val kapcsolatban ellene intézett A lord ezeket irja : A békeszerződésben Ausztriával és Magyarországgal keményen és oktalanul bántak el. Én és társaim ugy véljük, hogy Magyarországot lehetőleg meg kellene kímélni Ausztria sorsától. Ha nem segítenek hamarosan, nagy a .veszedelem, hogy Magyarországon és Ausztriában is felborul a helyzet. Azonnal revizió alá kellene venni £ szerződést, mert ha összeomlik a civilizáció Magyarországon és Ausztriában, e két ország központi fekvése következtében ezt az egész világ megszenvedi. Javasolja, hogy az eyykori monarchia egyes részei között vasat: és vám uniót létesítsenek. k
A kormányzó arcképe a párisi lapokban.
Paris, május 3. A Chicago Tribüné legutóbbi száma az első oldalon hozza Horthy Miklós kormányzó arcképet. Ez alá a következőket irta: Horthy Miklós tengernagy, Magyarország kormányzója azelőtt a nagy feladat előtt előtt áll, hogy az ujonan szervezett magyar állam bel cs külpolitikai nehézségeit leküzdje.
Külföldi hirek.
Orosz-Japán tárgyalások.
Páris, május 3. Tokiói jelentés szerint a japán külügyminiszteri hivatal közli, hogy Japán és Oroszország között a tárgyalások április 26-án befejeződtek. Az oroszok a japán«k minden követelését elfogadták.
Nagy katonai tüntetés Pozsonyban.
Bécs, május 3. Május elsején a csehek Pozsonyban nagy katonai felvonulási rendeztek, amelyen több 28-as nehézüteg és páncélvonat is résztveit; ez utóbbiakat behozták a városban lévő belső vágányokra. A város felett állandóan repülőgépek, keringtek. A katonai tüntetés okát senki sem tudja.
A zsidó diákok hazaáruló memoranduma.
— Prága, május 3.- Magyarorsiágból1 Prágába jött magyar zsidó egyetemi hallgatók mozgalmat indítottak, hopv a párisi békekonferencia elé nwnjoran-dumot juttassanak, amelyhez a löbhi külföldi egyetemre vonult zsidó hallgatók is csatlakoznak és amelyben be akarják bizonyilani. hogy magy. iy kulturáról szó sincs,- akkor amik"/ nem engedik meg, hogy tanulmányaid kat a magyar egyetemeken befejezhessek.
Belföldi hirek.
Intézőbizottság a Ker.
Nemz. Egy. pártjában.
Budapest, május 3. A Ker. Nemz. Egy. pártjának képviselő tagjai a párt taktikájának vezetésért; öt tagu intéző bizottságot fognak választani, amelynek feladata les/, a párt politikai vczctését/kSzcben tartani.
/ Minisztertanács.
Budáfcsl, jrtájus 3. A kormány tagjai hétfőn délelőtt/fiz órakor minisztertanácsot lertojtnk, amelyen folyó ügyeket tárgyaltak. A tanácskozás két órákor ért véget. \'A minisztertanács foglalkozott az államtitkári és kormánybiztosi kinevezések kérdésével. Miután Kovács J. István kultusz államtitkárrá történendő kinevezése körül a két kor* mányzópárt között ellentétek merültek fel,. Kovácsot miniszterelnökségi államtitkárrá nevezték ki. A kormánybiztosi kinevezések ügyében a két párt között végleges megállapodás jött létre. A kinevezéseket legközelebb nyilvánosságra hozzák. A Ker. Nemz. Egy. pártjában vasárnap este arról beszéltek, hogy Friedrich és Erclcy kivételével a kivált nemzetgyűlési tagok rövidesen visszafognak lépni a pártba.

2_
Proletárdiktatúra a Bácskában?
Kalocsa, május 3. Megbízható helyről szerzett értesülésünk szerint Magyarország délvidékének a szerbek által megszállott részein kitört sztrájkok teljes felfordulásra vezettek. A legújabban ideérkezett hirek szerint a Bácskában kikiáltották a proletár-diktatúrát. A szerb katonák között a fegyelem teljesen felbomlott és fegyvereiket |a szerb katonák hir szerint eladják.
Május 10-re egybehívják a nemzetgyűlést.
Budapest, május 3. A tiszántúli választásokkal kapcsolatban nagy mozgolódás volt az utóbbi napokban minkét kormányzó-pártban. A belügyminiszter ama meggyőződésből kiindulva, kogy a részben megszállott területeken a riasztásokat elrendelni nem lehet, beterjesztett törvényjavaslatában csak azon kerületekben javasolja a választásokat elrendelni, amely kerületek teljesen felszabadultak- Ezért negyvennyolc kerületből csak huszonnyolc kerúletoen volna junius tizenharmadikán és tizennegyedikén választás, a csonka kerületekben pedig később. A Földműves és Kisgazdapárt nagyon sérelmesnek tartja ezt és azért mozgalom indult meg a pártban, hogy a nemzetgyűlést május 10-ére egybehívják, hogy a csonka kerületekben ts elrendelhető [egyen a választás Hosszas tárgyalás utát^a kél kormányzópárt vezetői a kormánnyal cgyetértőleg megállapodtak a nemzetgyűlésnek május lOére való egybe-hivásában.
Graciani távozása Budapestről.
Budapest, május 3. A miniszterelnök Graciani tábornoknak a francia ^misszió vezetőjének Budapestről való végleges távozása alkalmából vasárnap délben diszebédel adott, amelyen Ap-ponyi Alber búcsúztatta cl a tábornokot. Köszönetei mondott az őszinte barátságos magatartásért, amelyet a tábornok a bolsevizmus letörése óta magyarországi szereplése alatt tanúsított. Graciani tábornok hétfőn délelőtt utazott el Budapestről. Vele együtt utazott el Toubndgc admirális is.
Ii apsKártakor.
Kombinációk.
Budapest, május 3. Félhivatalosan jelentik: Illetékes helyről vett információk szerint eddig semmiféle hiteles jelentés nem érkezett arról, hogy a magyar békejegyzékre május 6-án fogják átadni a választ. A hírlapok minden erre vonatkozó közlése kombinációkon alapszik. N!em töricnt döntés arra nézve sem, hogy vájjon tt szerződés aláírása céljából a magyar békedelegáció kiutazik-e Parisba, vagy sem. Az antant válasza ma még ismeretlen. Azt sem tudni, hogy a szerződés aláírása megtörténikc vagy sem.
Kormányválság?
Budapest, május 3. Budapesti tudósítónk jelenti, hogy kormánykörökben élénken tárgyalták a tiszántúli csonkakerületekben megtörténendő választásokat. A Kisgazdapárt követeli, hogy a választások ott is megtörténjenek s azok véglegesek legyenek. Ezzel szem-
Zalai Közlöny_
ben a kormány álláspontja mellett szilárdan kitart "s ha ezt nem viheti keresztül, lemond.
Tőzsde.
Budapest, május 3.
Magyar Hitel Osítrák Hitel Leszámítoló Magyar Bank Agrár 8nnk Fábank . . Forgalmi . . Konkordia . Bcocsini . . GixclU 0. M Szásxvár . .
Valuta : Sapoleon 700, Font 875, DoUár 205, Frank 1420. Márka 400," Lii» 1186, Rubel :t00, Lei\' 306, SzokoJ 340, Svájci frank 3850, Dinár 020.
Vidéki előfizetőinkhez !
Kérjük mindazon vidéki, előfizetőinket, kik az április havi előfizetési dijjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
A * Zalai Közlöny"
kiadóhivatala.
— Személyi hlr. Dr. Kentdy Imre táblabíró a közalkalmazottak segélyezése ügyében lehetőleg döntő elintézés céljából tegnap Budapestre utazott.
— P. Zadravetz püspöki keresztje elmen inditott gyűjtésünkre az alábbi adományok érkeztek hafezánk : Rottcr nővérek 100 K, Hull Cecília 10\'K. Itt hozzuk a közönség tudomására, hogy Zadravetz püspök beszédjeit a gyorsirók összefoglalva, díszes nyomásban adták ki. A püspök kívánsága szerint a kiválóan tartalmas kiadás összes jövedelme a nemzeti hadsereg javára fordít-tatik. Egy könyv ára husz korona. Értesü- \' lésünk szerint a f. hó 12-én és 13-án megtartandó Zéinyi-ünnepségen árusítani fogják.
— A MOVE helybeli főosztály elnöksége egy rokkant keresztény tiszt részére egy oly állást biztosított, amelyben az állásra jelentkezőnek a biztos megélhetése megvolna. Felszólítjuk mindazokat a rokkant tiszteket, akik az állásra igényt tartanak, hogy jelentkezzenek haladéktaianul 3 MOVE helybeli főosztály elnökségénél, ahol részletes információkkal szolgálunk.
— Jelentkezzenek a saját érdekükben. Felkéretnek az összes leszerelt keresztény tart. tisztek, hogy nyilvántartás miatt haladéktalanul jelentkezzenek a MOVE elnökségénél (Sugár-uti laktanya.) A MOVE összéköttetései révén több tart. és leszerelt tisztet képes állásba juttatni, amiért is a nyilvántartás felfektetését szükségesnek tartjuk.
— Műkedvelő előadás a hadifoglyok javára. Csütörtökön, folyó hó 6-án este 8 órai kezdettel a Polgári Egylet nagytermében derék műkedvelőink az Oroszországban sínylődő véreink javára nagy müvész-estélyt rendeznek tánccal egybekötve. Felhívjuk a város műkedvelő közönségének figyelmét e nagy cstélyre, amelyen városunk legkiválóbb műkedvelői fognak közreműködni. A nemes célt tekintve, a legnagyobb pártolást kérjük a közönségtől. Jegyek az cstélyre váithatók Schless Testvérek könyvkereskedésében és az előadás napján d. u. 2 órától a péntárná!.
— Az NTE ma, 4-én este 6 órakor kor választmányi ülést tart a .Katona-réten.* Kéretnek az összes választmányi tagok, hogy megjelenni szíveskedjenek. Titkár.
1920. május .4.
— Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a Szociális Missió Társulat május elsején a város munkás-gyermekeit az első szentáldozáshoz vezette. Sajnos a Missió nem tudta kivinni dzt a szép gondolatát, hogy a gyermekek fehérruhában csoportosan vonuljanak fel a templomba, mivel a rendelkezések szerint mindennemű csoportosulás és felvonulás szigorúan tilos volt. Az elővigyázatosság kell s szükséges is. Azonban a felesleges rémképek látása sosem kívánatos. Hogy a fehérruhás első áldozó gyermekek felvonulása mennyiben veszélyeztette volna a keresztény irányzatot nem értjük. Emlékezünk, hogy tavaly szabad volt vörös lobogók alatt ordítani, hogy viiág proletárjai egyesüljetek s az idén amikor nem tüntető menet, hanem egy ájtatos gyermekcsoport vonult volna fel a templomba, az veszélyes volna, tehát bctiltatik. Défhísz ez a pár sorunk nem céloz mást, mint azt a megállapítást, hogy a paragrafusók sosem kongnak olyan ijesztőn, mint ahogy a papirosról beszélnek. A gyermétíck azért elvégezték első áldozásukat, egyenkint szállingóztak be a templomba s utánna a Keresztény Otthonba, ahol a Missió jólelkű tagjai tejjel és fehér-kaláccsal vendégelték meg őket.
— A város csatornái. Mi még nem irtunk, róla, mert azt hittük, hogy a többi helybeli lapok felszólalásnak meglesz az eredménye. A város tenyészti a kolerát. Mar hetekkel ezelőtt lehetetlen volt a csatornák szellőzői mellett elmenni anélkül, hogy fel ne forduljon az ember gyomra Azóta a napok mind melegebbre váltak s a bacillusok mind jobban szaporodtak. Ma már ott tartunk, hog^türhetetlen lesz az utcákon való járás. A nyitott csatornákról nem is leUet beszélni. Más években e/.eknek a tisztítása minden további nélkül megtörtént. Akkor pedijf nem volt annyi munkanélküli, mint amennyiről ma lépten-nyomon hallunk panaszkodni. Itt van a munkaalkalom. A Csányi László-utcában nem tudnak a lakók szellőztetni, mert a csatornákból oly unJo-ritó büz árad, hogy kész melegágya a járványoknak. Megengedjük, hogy az iszapos csatornában nagyon jól tenyésznek a giliszták és a férgek s ezek jó szolgalatot tesznek a hólászásnak, de viszont azt is megállapítjuk, hogy a közegészség szempontja mindenné! sokkal előbbre való. Nyomatékosan felszólítjuk az illetékes közegeket, hogy a csatornák tisztításáról, esetleg szaktalam tásáról sürgősen gondolkodjék.
— Haláleset Ozv.-Horváth Istvónr.é szül. bödei Hegyi Magdolna, f. évi május kó 1-én rövid szenvedés után elhunyt. H^Já-lát nagyban elősegítette az a mélységes bánat, amely lelkét unokájának halála eltol- -tötte. Temetése tegnap, f. hó 3-án d u 4 órakor volt a róm. kath. egyház szertartásai szerint. A hirtelen elhunytat nagy kiterjedésű rokonság gyászolja.
— A VAC vezetősége felkéri összes tagjait, hogy a szerdai és pénteki tréningen minél nagyobb számban jelenjenek meg.
— Aki még szabadon járkál. Kom-merszka kommunista lakásrekviráló a kommün idejéből jól ismert egyéniség. Érthetetlen1\' okokból azonban a számonkérése még mindezideig nem túrtént meg. A kifogás mindig az volt, hogy nem található. Ezúton hozzuk a rendőrség tudtára, hogy a nevezett előkelőség városunaban tartózkodik. Ez az ember volt egyike azoknak, akik I>r. Hegedűs György letartóztatása kapcsán azt a brutális kutatást . vegezte és aki Dr. Hegedűs György-\'*\'\'ícicségétv meghurcolta. Szuronyos vörös katonákkal kísértette a köztiszteletben álló képviselő feleségét a kihallgatás elé s közben a iegbrutálisabban bánt a védtelen nővel. A lakásán bajonet-tekkel szurkáltatta fel a párnákat, dunnákat, hogy valami ellenforradalmi adat birtokába jusson. Kommerszka elvtárs sem volt kommunista > Ha igen, akkor kérdezzük, mért futkos még szabadon? Vagy már mindent megbocsájtunk s minden gyalázatra fátyolt vetünk ?
1260 1000 938 765 1570 4000 1700 2050
Ált. K<5szcn . . . 0550
Urikányi..........5200
Rima..............3805
Síhlicfc............083
Adria..............»350
Atlantika . • - • 5500
Danica............4300
Klotild.......2376
tfasici............13800
Ola;..............2420
Guttmann .... 4tWO
iy2Ü. május 4.
— Aranyvlrág próbái ezentúl esti fél s órakor kezdődnek ós egyidőre a fögimná ziu\'m zenetermében tartatnak. Dr. Mtttschcn bacr.cr Eíivin, mint az előadandó daljáték rendezője kéri, hogy a kisebb szerepek végleges kiosztása céljából a szereptők ma teljes számban megjelenjenek, mert a meg nem jelenők, — amennyiben magukat ki sem mentik — a szereplők közé számíttatni nem fognak.
— Németnyelvű gyermekclőadás.
Tisztelettel tudomására hoíom a mélyen tisztelt közönségnek, hogy f. évi május " hó S-an a Rozgogyi-utcai elemi iskola tornacsarnokában kis tanítványaimmal német nvelvü előadást tartok, melyre tanítványaim szülőit s hozzátartozóit, valamint az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívom. Bo csánatot kérek merészségemóri, liogv itt Magyarországon, egy színmagyar városban német nyelvű, nyilvános előadást merek tartani. A következő okok vittek c merész lépésre: először kis tanítványaimnak akarok ugv kis örömet okozni, másódsz\'or be akarom mutatni az igen tisztelt szülőknek és ^■zzatartozóiknak, mit tanultak gyermekeik .sekély fáradtsággal, jóformán játszva és milyen előhaladást tettek a német nyelvben, illetve beszédben. Az előadás "tiszta jöve-Jelítlét a magyar, gyermekek javára fogom furditani, amennyiben német nyelvű játék-skoiát akarok nyitni, hogy oít azoknak — 3 főleg tisztviselő — szülőknek, kik akár szerény anyagi helyzetük, akár szűkös lakás-viszonyaik miatt külön német nevelőnőt nem [.irthatnak gyermekeik melletr, megadjam a léketőséget, hogy gyermekeiket a német nyelvre taníttathassák. Már régóta foglalkozom azzal a gondolattal, hogy Nagykanizsán egy német nyelvű, u, n. „Spiel- und Hcsc:iáftigungschuleu-t nyitok, főleg elemi skolás, polgári és gimn, alsóosztályos gyér" ttekek számára, melyben a szeréay viszo-syjk közt élő (főleg tisztviselő) szülök gyermekei biztos felügyelet és vezetés melle::, lehetőség szerint a szabadban játszva, sétálgatva, beszélgetve tanulják meg a nőmet nyelv: alapismereteket, főképen a helyes e:nct kiejtést, a hangsúlyos olvasást és be->.:édet. Miután a gyermekek az alapismerete: mar megszerezték, az iskolában könnyűszerrel fogják a német nyelvet teljesen elsajátítani. Bizton reméllem, hogy a nagyka-r..zsa: igen tisztelt közönség jóakaratú támogatásban fogja részesíteni vállalkozásomat. Mint jóhirnevű, okleveles nevelőnő (Kinder-iáftnerin) és nyelvmesternö eléggé ismert vagyok Nagykanizsán, hogy a közönség íizalmát megérdemeljem. Jegyek Pclermam virágkereskedésben kaphatók. (Táncot \'tanítja Utulvay Reneé.) A nagyközönség szives érdeklődését és támogatását kéri Dinvock
■ íujie.
— Nagyobb pénzösszeg találtatott, í-gos. tulajdonosa a rendőrségnél átveheti.
- Az Idő feledtet Érdekes esetét targyalta tegnap a törvényszék büntetőtanácsa > nálunk elég sűrűen "előforduló és főként a falusi életet jellomző korcsmai verekedéseket*. -™r öt teljes esztendeje ugyan, hogy SZ inkriminált cselekmény megtörtént, a vád-Satosag csak tegnap állíthatta a vádlottakat »Z igazságszolgáltatás fóruma elé. Dividovics zászló az egyik kiskanizsai korcsmában Lxphti Józsefet összeszólalkozás után boxer-
fejbeütöltc s mikor a sértett Farkas L™c rendőrt hivta segítségül, az éjféli >er««dís azzal ért véget, hogy Dávidovics a rendőri revolverrel súlyosan megsebesirette. * Solyo szcszólyességén múlott, hogy a jól
■ »njrtou lövés nem ment a rendőr szivébe, \'^.em.íl nadrágtartó csatiján megakadva, v! * sérülésekét okozott. Ezóta Dávidovics mm a helyeken járt, ahol a?, olasz és orosz puskagolyók járták haláltáncukat: épen
Mrülmény miatl nem volt a polgári ható-venh \' a hí\'boru ideje alatt felelősségre nosi í\' A sér,eI,ekl>\'!l<. a ko csma tulajdo-Sihd r-ÍS plllcér^nék kihallgatása után ételeid\' yula fegyverszakértő terjeszti elő \'•"ét, ,-nely szerint a bűnjeles forgópisz-vénvsSÍ!®" élet Mo*Wt» alkalmas A lör-"Mkl orvosszakértő véleménye is az.
Zalai Köz I 6 n y
hogy ha a golyó ellenállásra nem talál, a lövés halalossá vált volna. A kir. ügyészségnek ama vádja, hogv a vádlott szándékosan akarta volna a rendőrt meggyilkolni, a tárgyaláson nem nyert bizonyítékot. A hatósági közeg ellem erőszak címén indított vádra vonatkozólag rí>-. Grosz védő az eljárás megszüntetéséi kérte. A büntető törvénynek a bűntettek elévülésére vonatkozó rendelkezése: a jelen esetben érvényesek voltak a kir törvényszéknek tehát a vádlottal fel kellett mentenie.
- Mackensen birtokot vett. Berlinből jelentik: MackcnscH tábornagy Steltin közelében. Kalkemvaldeban birtokot vásárolt es a birtokon levő kastélyban fog ezentúl állandóan lakni. Legközelebb • már oda is költözik. /
— Maubeuge parancsnoka a haditörvényszék előtt. í\'árisból jelentik, hogy az a haditanács,. amely Mauieugi föladása ügyében ítélkezik, most tartotta első ülését. Fouritier tábornok mellett sok enyhítő körülmény szól. Gondosan vezette a védetem előkészítését s nagy bátorsággal és szakavatottsággal védekezett az ostrom folyamán. De a német és az osztrák-magyar nehéz ütegek megsemmisítő tüzelése mindent meg hiúsítod: a vár elesett.
— A Színházi Élet e heti számában Kosztolányi Dezső ir vezércikket Az ember tragédiájáról, Szász Zoltán Soiness épitőmes-térről, továbbá aktuális cikk jelent meg Káskai l\'crenctől és Csorna Andortól. A rendkívül érdekes, fotográfiákkal teli szám közli Szomaházy István nagyszerű A vörös gyémánt c. színházi regényét -és a Király-szin-ház uj operettjének a Cigánygrófnénak folytatását. Intim Pista is érdekes polgokat meséj. Szenzációs Jakobi levele Amerikából, melyet Kedák Sárihoz irt. Beszámol az uj szám a Menyasszony c. uj vigjátékról, melyről temérdek fénykép jelent rneg. Ujitásképen megnyílt egy uj rovat a Mozivilágról. Előfizetési díj egy negyedévre GO kor. Kiadóhivatal Erzsébct-körut 29.
- A cseh ércpénüiki\'Prágából jelentik: A N\'arodni Noviny jelentése szerint a csehszlovák ércpénzek tervezetére kiirt pályázat tejárt. Az ércpénzeket Spániel tanár két és Stursa tanár egy terve szerint fogják ké-sziteni^ A Spániel-féle terv az érem egyik oldalán a felszabadított (??) sziovák nép allegorikus képét, másik oldalán -a cseh oroszlánt ábrázolja, amint * a2 Podjebrád György király exlibrisén látható. A Stursa-féle érem egyik oldalán a cseh óroszlán, másik oldalán hársfa van. (Csoda, hogy itt is nem a „ felszabadított szlovákoké, allegóriája disze-^ leg, a szlovákoké, akiknek lenyúzzák a bőrét, a testvériség nevében s fájdalomdijképen ércpénzt nyomnak a markukba.) .
(x) Méhészek I Jó méhrajokat — egy évnél nem idősebb anyával —( legmagasabb áron vesz Szabó Antal csemegekereskedő méhészete Deák-tér 15. szám. 75t
— NTE és VAC kombinált-MÁV Haladás mérkőzése. <3:2, féldő 1 ; 2) Erős küzdelem után győzött Szombathelyen az NTE és VAC kombinált csapata. Szűcs (Győr) szöv. biró a mérkőzést oifogultan vezette.
— Egy kutya 8000 korona. Ki
hinné? Pedig való igaz. A minap egy fiatal ember jött Debrecen környékéről és hozott magávaJ egy szép farkaskutyát, gondolta jó lesz házőrzőnek. A vonaton természetesen akadt néki sok bámulója. De Uram bocsá — nem mertük volna hinni, hogy olyan is legyen, aki 8 ezer koronát\' is adott volna érte. A kutya gazdája gondolkodóba esett, mert 8 ezer korona a mai világban is sok egy kutyáért, de azért nem adta oda, ugy okoskodott, hogyha másnak megér annyit, akkor neki is megér. Meg hát azért is jíein /adta, nehogy valaki azt találja mondanj, \'hogy láncoló vagy árdrágító. Hát még mindig vannak olyanok," akik ilyert luxust megengednek maguknak, mikor mi rongyokba , és éhes gyomorral járunk. Hogy a hus 10D korona azt még valahogy csak megértjük, de ezek után mondja még valaki, hogy drága a hus.
— Kisebb pénzösszeg találtatott, jogos tulajdonosa a rendőrségnél átveheti.
— (x) Mozi és korcsma eladás.
Könnyen szállítható, vagy beépülhető komplett mozigép filmekkel eladó. — Egy előkelő kormai felszerelés szintén eladó. Bővebbet : „Ámen" közvetítő irodában, Királyi Pál-utca 8., ahol több kisebb ház megvételre kerestetik.
(x) Fantomas mester legújabb kalandja látható az Urániában. „Égy éjjeli" kaland" a cime annak a nagyszerű dctektivdrám^nak. Izgalmas hajsza autón, vonaton és repülőgépen tartja bámulatban a közönséget. Ezen ötletes darabot nézze meg mindenki.
— (x) Az évad legnagyobb szenzációját, az „Ópiumot" mutatja bV-a Világ-mozgó kedden, szerdán és csütörtökön. Ez a 6 felvonásos darab remeke a kinematográfiána. A távoli Kelet tarka szinpompája" a maga káprázatos életének minden érdekes mozzanatával\'varázsolódik elénk e filmen.
(x) Roppert, Brothers a kiváló tornászok ma estw lépnek fel először a H«nry-circus Parforce előadásában. Tovvábbá Brothers Zenary kitűnő kézakrobaták és az egész elsőrangú műsor. A circus még csak két napig marad városunkban, szerdán este búcsúzik a teljes művészgárda felléptével.
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, ne halassza cl az újonnan megnyiít nöi divatkalapüzlet legüjabb divat után készült női-kalap készletét megtekinteni és annak meglepő olcsó árairól meggyőződni. A Dunántúl létező összes keresztény egyesületek tagjainak 10 % árengedmény. Alkalmi és gyászkalapok kikölcsönzését eszközli. Női divatkalapüzlet Nagykanizsa, Kossuth-tér 9. Tanulóleányok felvételnek
Közgazdaság.
A jégkár elleni biztosítás.
Az 1010. évben a komunisla tanácskormány eröszu\' kos rendelkezése folytán ■ bizsosito intezetek a jégbiztosítás terén nem fejthettek ki működésüket, mivel a jégbiztosítást szocializálták.
A jégbiztosítások lebonyolításira u légbiztositó Szer-vezeí-ct állítottak fel azon hamis felhívással, hogy ezzel a gazdák érdekeit megvédik. A komuiiistu elvekhez hüet> a díjtételeket 200--WO százalékkal felemelek. közvetlen az aratás előtt erőszakkal rákényszeritették a gazdákat, hogy a biztosított összeget 50 százalékkal felemeljék, természetesen a fizetendő dij is 00 százalékkal emelkedett. Ilyen módon és eszközökkel védte a kommunista Jégkárbiztositó Szervezet a gazdaközönség érdekeit.
Most, hogy újra szabadon működhetnek & biztosító intézetek, a .Gazdák Biztosító Szövetkezete* azt a kel lemes összeköttetést, amely a % intézet és biztosító fele között mindenkor meg volt, újból felvette.
A jégdij tételeit nem emelte s ugyanazon k«dvez-ményben ré>zesiti feleit, mint «z 1918-ban.
1\'ígyelembe v««d6k non ctónyök, melyeket biztosító tagjainak nyújt. Ugyanis a .Gazdák" a méltányosan mérsékelt alap díjtételeiből, amelyek unnigy is olcsóbbak a biztosító részvénytársaságok díjtételeinél, a biztosított felek érdekeinek szem előtt tartása mellett még a következő kedvezményeket nyújtja és pedig\'
10,000 koronáig lerjedó biztositásnál 10 százalék engedményt. 20,000 koronáin terjedő biztosításnál 0 szizulék engedményt nyújt.
Továbbá, aki fi évre adja fel a biztosítást, c keJ-\'e/ményeken kivul meg tartamengedményben is részesül, őt ezen felül, akik ti évre biztosítanak és us előző évben káruk new volt, minden évben külön-külön 2 szi zalék,engedményt nvujt. Kzen kedvezmény 20 százaié emelkedik.
Az összes i". felsorolt engedmények a kötvényben felszámított dijból azonnal levonatnak.
Fentiek egymagukban is bizonyítják a .Gazdák* zon alapelvét, mely kizárja a nyerészkedésnek még a látszatát is cs igaxolju azt a feljovésli hogy csjik »kkor következhetik be a jégbiztosítás díjfiinaak általános olcsóbbodása. ha a gazdaközöuség a ,Gazdák Biztosító Szövetkezeté*-ben tömörül, hogy így a jégbiztosításból eredő felesleget részint külön kedvezmény alakjában, részint alapszabályai értelmében dijvisszafízetes címén elnyerhesse.
Az intézet erős megizmosodása — összes tartalékai alapítványokkal, valamint a károk fedezésére elsősorban szolgáló évi díjbevétellel együtt a 30 millió koronát jóval felülmúlják — garanciát nyújt mindenkinek, ki bizalommal fordul hozzá.
Minthogy a .Gazdák Biztosító Szövetkezete* kar-leien kívül van, tüzbiztosilósí díjtételei is alacsonyabbak a ka-ilelbcn lo%ő biztosító részvénytársaságok díjtcleinél.
Az intézet vczérképviscJőségénck — líiely Vas-, Sopron- és Zalamcgyérc terjed ki — Szombathelyen van, Nagykanizsán p«dig a íök<k>yisc!ct: a városi 6s jitási (iázda-Körbcn, Sugár-ut 18. szám alatt.
: i K ö 2. I ő n y
1920. május 4.
Nyilttér.*
Földelosztás.
tíeticzik József-pAlyamasIcr kijclmtj, liógy g közalkalroazotial: és munkások részire eloszlott foldcKből ő nem kéri, de nem is kapott. Mindazok, kik földe! kértek és nem kaptak, ne zúgolódjanak, a földreform végrehajtása után módunk lesz arra, hogy mindazokat, kik dolgozni akarnak, megfelelő Í8ld-hdz juttatjuk. — B. 7-
•) K rovatban külöllekért ncai vállal rtktósscgci * ■iZCIÜeSltóííg-
Apróhirdetések
A.x apróMrdetó.nk ktt^é.l dija: 16 szói* 20 kor . minden tovibbl 2 kor., va.t»«abb betűvelsredett wavak duplin«imltUtnak
Tisztessége*
mindene* leány kerestetik ■ keresztény/ WÍCS*S«<U>OÍ budapestit. Jclemkexni le- -hc,t J. c. BáOtocy-u. \'-i. sz. I cm. jobbra
Női és gyermek •
ruhák varráséi és italaki- j iisiit clvalWjí. és ! ozv. I\'okcr Mihüyné Tc- | Jcky-ut 2-\'j. s*ám. 7*M •
Házeladás.
Bgy oíendos utciiun levő uj uJómcntci. modem hú/, juúuyos «ban cludo. Bővebbet ft»ko> (iyóígy Ivüijtozyetitöncl Mugy»r-uU-A 82.2
Jó karban
levö húrom íiókos sublat eladó. iMkocxl-utca 23.
825
Szappan
főző lugkő 130 "o-os kapható t
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és
katonai-cikkek
kereskedésében
Nagykanizsa, Sugár-ut 53. szám moK»MamamaaaaMmmmsá
Elsőrendű tűzifa
kapható súlyra, vagy ölenkint házhoz szállítva jutányos árban.
Aprított tűzifa
mázsánkint 98 koronáért
Kondor Adolf és Társa
cégnél. — Megrendelhető: Arany János-u. 2. és a telepen: Tárház-u. 15.
rURANIA
mozgókép-palota
Rozgonyl-mca \\ .<*.
Kedden, május 4-én
Fantoinas
mester legújabb kalandja
Egy éjjeli kaland
Deteklivdráma 5 felvonásban
Eloadáiek kitlili: HtUótaapokoa 7 ét fi jk. tatárnap it ünnepnapokéit; 3. S. 7 él 8 örtitr.^j
Jó minőségű PogányvárV fehér és vörös
asztali bor
literenkint 20 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz,szállít
Bruncsics József
fltexer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sugár-ut 53
nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
-szerdán és csotöriök&n. mnjns 4.. 5. és 6-án
Hanna Ralph
fíbndiva felléptével
Az ópium
Keleti lörtónet 6 felvonásban.
Előadások kezdete: Uctkótuapokon ícJ 7 él ö óm . Vasár- é* üonepnn pokon 5, ? is 9 örako:
♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦
: ♦

MAYER KLOTILD
KapykajiiSM
Hófehérre mos, tükörfényesre vasal, fényez, vejyileg tisztit.
ViJifci i* hclcwVint ponlosan c\'
kc<cillctncJi c< cl<i4HSti»trt*lí
EREDETI ^awla^Ági\'. konyhakerti \'mrlinTI virágmagvakm.
FRFIIn I I gazdasági gépekci t> L.III UH II k(.rti Mk<iz5kfi ajánl:
László és Ország
cég, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
Telefon i 130,
Baromfi inadnreleség. rezgálic. I. raília állandóan raktáron. OTy n;
Azonnali belépésre
kocsist keresek
1000 korona havi fizetéssel libériát használatra adok. Cim megtudható Garai Frigyes Central szálloda.
s-i\'
Tanulóleány felvétetik
lapunk nyomdájabau.
miií mm hisibii
I KÖNYVNYOMDA ZALAI ÉS GYARMATI NAGYKANIZSA, Fö-ut 13. Boganriadar-paiota Telefon 183.
mt e 4 | ZALAI KÖZLÖNY ^^ .\'iniü politikai napilap as kiadóhivatala M
Elvállalunk mindennemű folyóiratok, árjegyzékek, meghivók, eljegyzési és esketésí kártyák, névjegyek, gyászlapok, plakátok, röplapok stb. nyomtatványok ízléses és gyors előállítását. Pontos kiszolgálás! Jutányos árak ! ■
jj KÖNYVKÖTÉSZET
Nyojriatott s laptiil&jdonoeOK Zalai és öyarmatl nyomda mölntézetébaa.
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 5. Szerda.
101.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
SMrte««.5Íü és kisdóhiVaW: P6-ot 13.
_ ioiervrb*a-telel<vn ItS\'. -
.■ficpjclenik mindig kor« reggel.
Főszerkesztő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
__ntmxtigy. kípvWeló
Hclclós szerkesztő :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
£í<Si iv/c 250 K. Kclcvre 130 K. W 4v,» 65 K. e» Un n K. Egy" X.
""^Előfizetési árak:
A papirpazarlás.
Lépten-nyomon azon siránkozunk és te-sxik ezt mindazok, akiket papírmizéria fojtogat. hogy tűrhetetlen drága a papiros, nem lesz papiros stb. . . . Olyan hirek is keringenek, hogy á vidéki újságok hamarosan kilehelik a lelküket, mert a papírbeszerzés lehetetlen helyzetek elé állítja az illetékeseke t-Amikor a hurkot szorulni érezzük a nyakunk Kótü\', lehetetlen lel nem ^hjvnunk a figyelmet an>-» körülményre, hogy bizony nem is csoda, ha fogytán vagyunk, amikor olyan őrült pazarlás folyik e tekintetben, amit már rég meg kellett volna gátolni hatóságilag. Lepten-nyomon szemben találjuk magunkat ezzel a vandal pusztítással. A mai posta pl. kilencoldalas terjedelemben akar tájékoztatni bennünket Drózdy Győző parlamentf beszédéről, amelynek kapcsán az elnök megvonja tőle a szót, mert a magyar nemzet hírnevét gyanúsítok nevezi. Nem tudjuk megérteni Dfozdy Győzőtől a nagy előzékenységet, hogy parlamenti fórmcdvényéből tiszteletpéldányt juttat nekünk. . . Nekünk, akikről jól tudja, hogy szeretjük őt, mintahogy nem szeretik a Házban, sőt nem szeretik a saját pártjában. Hirtelen nem tudtul^, mit csináljunk a küldeménnyel, mert nem tartjuk any-ovira bárgyúnak Drózdy Győzőt, hogy mosdó-viznek küldte volna. Vagy ha igen, akkor ^jelentjük. hogy a Zalai Közlöny nem törülköző s nem Drózdy Győzőnek.
A kilcncoldalas nyomtatvány gondolkodóba ejtett bennünket s végtelen fájlaljuk a papirost, szinte halljuk a sikoltását, hogy nincs tiltó szó, hogy megakadályozza Drózdy Győző akarnokságának betűitől.
De hál nincs papiros, a fővárosi lapok lehetetlenül elsekélyesedtek s miért, mert holmi Drózdy Cyőzők hónapok és évek óta pazarolják a közös vagyont. S nincs egy "Uó szó, nincs ejjy rendelkezés. Vannak Rvermek, állat, stb. védőligák, amelyek a vandálok ellen akarják megóvni védenceiket. Meg.kellene már egyszer alakítani a papiros-védo-ligAt is, hogy holmi Drózdy Győzök ne Pocsékolnák az amúgy is nagyon kis pornókra szabott papírmennyiségeinket.
" Apponyi gróf párisi beszédéből nem csináltunk külön kiadásokat, ellenben Drózdy Győző •beszédéből, amely a nemzet tekinté->"« s igazát egy cseppet sem segítette elő, ü8.v erzi a szerző, hogy kell külön nyomtat-.\'készíteni.
Az esetleg megalakulandó papirosvédő-«anak figyelmébe ajánljuk a hason ló papir-pazarlásokat, mert amikor Drózdy Győző nyomtatványokat csináltat parlamenti bes/.é
dcibÖl,
\'..nem gondolja meg, hogy a papiros
<í!a kincseket

Külföldi hirek.
Szerbellenes timtetésak.
Fiume, május 4. Pécsett és vidékén. valamint Nagykikindán nagy szerb ellenes tüntetések voltak. Nagykikindán szerb csapatokat rendeltek ki a tüntetők ellen, de a katobaság megtagadta az engedelmességet, minek következtében igen kritikus helyzet állt elő- >./
Nirti Bécsbe jön.
Bccs, május, 4. Sitii miniszterelnök május 23-án Bécsbe{érkezik.
Kommunista jellegű sztrájk.
Zágráb, május 4. Triesztben általános sztrájk tőrt ki, amely; Kommunista jellegű. A párosnak seroV vize, -sem világítást: aiHfe-A villamoskocsik ott állnak, ahol o sztrájk kitörése érte őket.
A bécsi egyetemen megkezdték a tanításokat.
Bics, május -t A tanitás .az egyetem összes fakultásain megkezdődött. Az egyetem tanácsa közti, hogy ujabb rendzavarások eseten beszüntetik áz előadásokat. A többi főiskolák is megnyílnak a-napokban.
Újból internált népbiztos.
Becs, május 4. Rákosi Mátyás volt ma-gyar népbiztost az osztrák kormány szabad, lábra helyezte. Rákosi awta Bécsben tartózkodóit. Május elsején r\'észtvett egy népgyűlésen, ahol kommunista szellemű beszédet mondott, mire az osztrák kormány elrendelte, hogy újból internálják. Tegnap már el is szállították Sleir»h\'offba.
Hadikészülődés Romániában.
London, május 4. Romániában lázas hadikészülődést folytatnak. Ava-rescu miniszterelnök megbízásából Takc JouescK csütörtökön Varsóba - utazik, hogy megkösse Lengyelország és Ro-mania között a szövetséget.
Enver pasa a nemzeti mozgalom vesére.
London, május 4. Enver pasát a nemzeti mozgalom vezérévé kiáltották
ki Törökországban.
Románia budapesti követe,
Kolozsvár, május 4. Az oláh kormány dr. Mihályi Tivadar volt magyar képviselőt fogja Románia budapesti követévé kinevezni.
Mihályi egy romon ;leiegációval még az esetben is elmegy Budapestre, ha a magyarok nem imák ala a békeszerződést.
Belföldi hirek.
Kormánybiztosi kinevezések a kormányzó előtt.
Budapest, május 4. A kormány tegoap hét vidéki kormánybiztos kinevezésére tett előterjesztést a kormányzónak. Közöttük hat kisgazdapárti és egy Ker^Nemz. Egy. párti. Pestmegye éléro dr\'. Prcszli Elemér volt kép-Viselő, Szabolcsmegyébe "Jármi 8éia volt képviselő Abaujmcgyébe Kaiiiicki Gábor vár- -megyei főjegyző, Tolnamegyébe dr. Klein Antal földbirtokos, Szat már megyébe Púsi László főszolgabíró és Somogymegyéb^7&. Sárközi György barcsi főszolgabíró kerül. E hét végén ujabb, ti kormánybiztos kinevezését fogják elintézni. E hónap 10-ikére váratlanul összehiyou nemzetgyűlési ülésre a a pártok erősen készülődnek. A nemzéti középparttal tárgyalások.\' folynak, hogy a párt tagjai vegyenek részt a tiszántúli választásokban Eddig csak Lukács László és báró Peréttyt- Zsigmond jelentették ki hajlandóságukat. hogy Bereg illetve Szatmár-megyében fellépnek. ...,. .,,,..."
Visszavonulnak a románok.
Debrctteu, május 4. A románok folytatják a megszállott területek kiürítését. A román megszállás alatt levő Biharmegye egyes községeiből Debrecenbe menekült magyarok egybehangzó értesülésük szerint a románok nemcsak az úgynevezett .demarkációs vonalig szándékoznak visszavonulni, hanem lázasan készülődnek a nekik Ítélt területek kiürítésére is. Ermihályfalvát minden jel szerint még a szerdai nap folyamán, Bihardiószeget pedig csütörtök vagy pénteken fogják kiüríteni.
Országos ankét a. földbirtokreform ügyében.
litutaf>es,l% május 4. Rubindk miniszter a következő kijelentést,tette. Az országos anké-toj/a földbiriokrelorra kérdésében május 12-re "hívtam egybe. Az ankéton az összes gazdasági testületek, a^ííemzetgyülés r\'öldmivelés-ügyi bizottsj^á\' Wcke.rU, Hadik János, Popo-vics Sándor, Telesski János, <S$enu>ch hercegprímás, Prohászka püspök és a pénzvilág néhány/vezére fog részt venni. Miután a meghívottak száma roppant nagy, a tanácskozás ezért több napig fog tartarii. A termésről a következőket mondotta./ A kedvező időjárás sietteii a gabona beérését, ezért az a ratás három héttel korábban lesz. Gyümölcs és főzelékből rengeteg termésre van kilátás. A legutóbbi minisztertanács utasította a közélelmezési minisztert, hogy a-gyümölcs • és főzelékforgalom szabaddáté\'felérc szükséges rendelkezéseket tegye meg. A gabonaforgalmi rendeletet csak junius elejéiK/ogják kiadni. A fürdőkérdésről szólva kijelentette, hogy a minisztertánács megbízta a belügyminisztert egy fürdőbiztos kinevezésére: de ennek a szerepe csak néhány hónapig fog tartani, mert az egész Balatonra külön kormánybiztost fognak kinevezni, örvendetesnek tartja, hogy az egész Balaton fürdővidékénck átalakítására sikerült a külföldi tőke bekapcsolódásat megnyerni.
2___
Felfüggesztett tisztviselők és orvosok.
Debrecen, tyéjus 4. A debreceni mun-kásbiztositó pénztár uj kormánybiztosa kref-tierics Ferenc, a munkásbiztositü hivatalnoki cs orvosi karanak több tagját felfüggesztette állasától. A ["elfüggesztett tisztviselők közöli vannak Hattdler Gyula igazgató a Károlyi-, rezsim volt főispánja. Tőre Gábor a debreceni vótös direktórium volt elnöke, Pál János, aki a kommün alatt a város polgármestere volt és Bányoki Lajos a direktórium volt titkára. A felfüggesztett orvosok között van nak dr. Gáspár Géza igazgató főorvos, aki egyébként le is vall tartóztatva, továbbá a szokisben levő dr. Balogh Artúr, valamint dr. Fischer Samu és dr. Fehér Hermán. Valamennyi felfüggesztett tisztviselő és orvos a kommün idején nagy szerepet játszottak Debrecenben. A munkásság teljes nyugalommal fogadta a kormánybiztos erélyes intézkedését.
Angol bizottság jön Budapestre.
Budapest, május -1 Az angol munkáspárt nevében Uexderson munkásvezér táviratot inté2ett Simonyi miniszterelnökhöz, amelyben közti, hogy a szakszervezeti kongresszus és a munkáspárt bizottsága üdvözlik a miniszterelnök azon ajánlatát, "melv szerint megkönnyíti a munkásosztályoknak a Magyarországon való üldözésére vonatkozó hirek kinyomozásat. A táviratban közli annak az angol bizottságnak a névsorát, amely körülbelül május tizennyolcadikán fog Budapestre érkezni.
Hazajönnek a hadifoglyok.
Budapest, május 1 Az amerikai nugyar „Nípmiava" jelenti, hogy az amerikai vör»«kere«it közbenjara-»ár« »* amerikai kormány 5 hajót kaid Vladlvoaztokba, ahol a hajók felveazik a magyar hadifoglyokat I körBbeUU 12- 13 ezer embert. Ezeket Triesztbe .zíllltják, ahonnan vasúton hozzák Magyarországba. Az útiköltségek fedezésére egy millió 500 ezer dollár kell. Mintán az amerikai magyarság képtelen Uyen óriási összeget összegyűjteni, ezért a leghatalmasabb amerikai jótékonysági egyestlletek kijelentették, hogy hajlandók a szibériai magyar b«dtf?£ lyok hazaszállítására 1 millió 200 ezer dollárt Adni, ha az amerikai magyarság májas 15-lg összeadja a hiányzó 300 ezer dollárt. Az amerikai magyarság körében most lázas agitáció Indult meg a 300 ezer dollár összehozatal áért.
Frühwirth lemondott főtitkári állásáról.
Budapest, május 4. Mátyás képviselő a Ker. Nemz. Egy. pártjának főtitkára lemondott főtitkári állásáról. A párt végrehajtó-bizottsága hosszas vita és ismételt felszólalások után a lemondást tudomásul vette. Egyúttal felkérte Krűchwirtel, hogy a párt ügyeit vezesse tovább, amig alkalmas utódról gondoskodhatnak.
Tőzsde.
Valuta: *00. t\'oat Síi. Uollw 22S.
Fr-wk US0. M.ifV.i 40S. l.iw 1085. lí-.itel :ít0, i.o zeft. Sxokot :ilJ. Svijci ffrtdk DirtM SZU. aigo. azüv 130, IWesl tel.
Zalai Közlöny_
Küldöttség a kormányzónál.
Buda/test, május 4. A kormányzó fő -\' méltósága az oiszág 16 nagyobb városából a közszolgálati alkalmazottak küldöttségét fogadta, amelynek szónoka reámutatott a közszolgálati alkalmazottak kétségbeejtő helyzetére és sürgés orvoslást kért. A kormányzó válaszában biztosította « küldöttséget, hogv jól ismeri a közszolgálati alkalmazottak nehéz helyzetét és egyik legnagyobb gondja, hogy ezen valamiképen segíteni lehessen. A választ a küldöttség tagjai lelkes éljenzéssel fogadták.
Az 1898-1895. évi hadkötelese ket huzamosabb időre vették igénybe
Budapest, május 4. A honvédelmi miniszter legközelebb hirdetményt fog közzétenni, amelyben tudatja, hogy az 1898—1895. évi születésü hadköteleseket nem 8 hétre, hanem huzamosabb időre vették igénybe- Tényleges szolgálatuk időtartama azonban az egy évet előreláthatóan nem fogja meghaladni. A hirdetmény cl .fogja oszlatni a mezőgazdasági és családfenntartói kedvezmények tekintetébert urqlkodó tájékozatlanságot is. Az ezen szempontokból való tartós szabadságolásokat tudniillik a rendkívüli viszonyok következtében csak akkor lehet/ténylegcse.n végrehajtani. ha a kedvezményre való \'jogosultság megállapításán kívül a csapatok .állományi viszonya azt megengedik.
Ujab 100 hold a nemzeti hadseregnek.
Alakó, május 4. A hétfőn megtartott állandó választmányi gyűlésen Harvai Isván alispán indítványozta, hogy Csanádvármegye 100 hold földet ajánljon fel a kormányzónak, hogy ezzel a nemzeti hadsereg vitéz katonáit jutalmazza meg. ^ ,
Kérvény a Ház összehívására.
Budapest, május 4. Értesülésünk szerint 34 kisgazdapárti képviselő aláírásával ellátott kérvényt adtak át Rakovszhy\' István elnöknek, amelyben felkérik, hogy a Házat azonnal bívja egybe. Rubinck kijelentette, hogy a Ház május 10—Il-én fog összeülni.
j HIREK.
Előfizetőinkhez I
Kérjük mindazon vidéki előfizetőinket, kik az április havi előfizetési díjjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
A _Zalai Közlöny" kiadóhivatala.
— Személyi hír. Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő, lapunk főszerkesztője táviratilag értesitétt bennünket, hogy a ma délutáni vonattal hazaérkezik. Hegedűs György a. legutóbbi napok politikájában ugy a Kisgazdapártban, mint a Házban fontos és tevékeny részt vett.
— Hálaadó istentisztelet a budapesti gyűjtőfogházban. Budapesten vasárnap délelőtt a kommunisták által annak idején elfogott politikai túszok egybegyűltek a gyűjtőfogházban, ahol hálaadó istentiszteleten vettek részt. A miséi Mikes J^nos szombathelyi püspök végezte, aki szintén túsz volt annakidején a fogházban. A volt túszok közül jelen voltak József l-\'erenc főherceg, Simonyi-Seniadant Sándor miniszterelnök és Huszár Károly volt miniszterelnök, valamint számos más túsz. Érkezésükkor és távozásukkor a gyűjtőfogház kapujában egy katonai különítmény és a fogház tisztviselőkara várta és üdvözölte őket.
1920 május 5
— Jelentkezzenek a saját érdekükben. Kelkéretnek az összes leszerelt keresztény tan. tisztek, hogy nyilvántartás minit haladéktalanul jelentkezzenek a MOVE elnökségénél (Sugár-uti . laktanya;) A MOVE összéköttetései révén több tart. és leszerelt tisztet képes állásba juttatni, amiért is a nyíl-vántartás felfektetését szűkségesnek tartjuk.
— Halálozás. Németh Zsigmond főszámvevő neje szül. Brinner Emma, f hó 4-én hosszas betegség után 2G éves korában elhunyt. A megboldogultat kiterjed: r.v konság gyászolja. Temetése ma délután fél 5 órakor lgsz a róm. kath. temető halottas házából.
— Jégesés. Kőszegi tudósítónk jelenti, hogy tegnapelőtt, délután a város folé hirtelen hatalmas felhők gomolyodtak . s csak hamar megeredt az eső. amit nem sok vártatva erős jégesés követett. Rövid idő ai.nt két-három centiméter magasságú nagyobb borsónagyságu jég boritorta a várost es környékét. Az erős jégesés különösen csodás szépnek Ígérkező gyümölcstermésben okozott nagyobb kárt. Szerencse azonban, hogy a pusztítás, mint rendesen mindet, jégesés. csak lokális jelenség volt s ígv » messzebb fekvő területeket megkímélte a pusztitástói.
— Öngyilkossága vasúti kocsiban. Vasárnap reggel az egyik Miskolcz felől Budapestre érkező vasúti kocsiban (elakasztva találták Redeza Lajos mészárost. Eleinte bűntényre gondoltak és ebben az irányban a nyomozást azonnal meg is indították; de semmiféle olyan nyomra nem találtak, ami a bűntényt igazoita voíno. A nyomozás során kitűnt,\'hogv csakis öngyilkosságról van szó. amiről Redeza feleséget azonnal értesítettek, aki meg is erősítette az öngyilkosságot mén pedig azzal, hogy férje már előbb háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, afeletti bánatában, hogy üzlete rosszul ment.
— A Zalaegerszegi Sport Egylet győzelme. A Zaalaegerszegí Sport Egyld mérkőzése a szombathelyi MÁV-val a zalaegerszegiek fényes gyózelmevei végződött Arány -3:0. Félidő 1 : 0. Kettőt Bálint s egyet Simonics rúgott. A szombathelyiek bírója pártatlanul vezette a mindvégig,, izg.il mas mérkőzést, amelyen több mint 2000 ember vett részt.
— A szerbeknek nem tesz szol gálatokat Lóczy Lajos egyetemi tanár egy újságíró előtt kijelentette, hogy a világháború alatt beutazta Szerbia egész területét, amíkoj azt megszállva tartottuk és ez alkalommal igen nagykiterjedésű és igen becses s zénré-tegre bukkant, amit rajtakivül senkt seru ismer. A háború befejezése óta a jugoszláv kormány budapesti követe már háromszor próbált érintkezésbe lépni vele, de ő a leve let válasz nélkül hagyta és a kilátásba helyezett látogatást visszautasította. Nem célj.i a szerbeknek szolgálatot tenni, pedig kin cseket igértek néki.
— A szerbek munkája. Kula is Cscrvenka bácsmegye: községekből a áv.\'t« legények küldöttséget menesztettek a zom bori alispánhoz, hogy tiltakozzanak a most elrendelt szerb sorozás ellen. A szerb katonaság az országúton körülfogta óket, majJ sortüzet adtak reájuk és közülök tizennyolcat agyonlőttek. A szerb hatóságok a szín njagyár községekbe mindenféle nemzetiségű
csapatokat vittek. Akik a hűségesküt Rejtették le, azoknak haladéktalanul e! hagyniok a Bácskát.
— Az entente lefoglalta Ausztria hadiszerét. Mint Az Újság bécsi szerkesz tősége jelenti, az entente bécsi ellenőrző bizottsága lefoglalta az Ausztria területé" lévő hadiszert és repülőanyagot, azt ís.
a volt hadügyminisztérium likvidáló tömegéhez tartozik. Ezt az anyagot Avsztr" 1 békeszerződés értelmében minden ellenszolgáltatás nélkül tartozik kiadni. ; _
Tanulóleany felvétetik
iapunk nyon>.t3|il»"\'
Budapest, május 4.
M*Ky*r Hitel . 1624 Alt. Ktiüo . . 9360
OutríV Hit«l . •916 Un kinyi . . . 5160
leszámítoló - 886 Rima..... . 3900
Magyar Bank 1230 Schlick .... 960
Agrár Bank . 1040 Adna..... . 9400
Fabank Í»2S Atlaniik* . . . 5ító0
Forgalmi 765 Dinka . ■ 4260
Xonkordijt 1690 Klotild . £425
Ikooioi .... 4975 N.isici . . 13*00
OUCIÍR G. M . IS2Ü Olaj ... 2350
Sziísz-.-Ar ... :SOOO (•ultinann . 3900
1920. május 5. _
_ Patágyl: Marx és tanítása. A
„r\\izmusnak a közelmúltban tapasztalt rom-ZHUnmtai és nemzetgazdasági szempont-í okvetlenül szükségessé teszr egy olyan •.Mkönvv beszerzését, amely partatlanul, a íritka \'higgadt mérlegelésével értékeli Marx "„itásait. Marx\' annakidején elsőrangú forra-; ,mi tényező volt, ma azonban sem mint ■ie~,ze!gazdász, sem mint szociológus helyét -iái állja meg. mert álláspontja régen tűi-áladon, egyoldalú beállításai pedig csak Is\'ccdet\'lenség keltésére alkalmasak, megelé-í-elést nem nyújtanak. Ma csak a nemzeti Lndolatban gvökcrezó szocializmusnak van "étjozvsultsága s cz a kéziköny, ha minden "■agyar felszereli magát vele, a leghatásosabb •egyicr lesz a még mindig kísértő vörös szörnveteg atyja: a marxismus ellen. A mű ->.\', K\' árban rendelhető meg a Szent István Társulat könyvkereskedéséből: Budapest, Kecskeméti-utca 2.
_ A tolvaj tisztiszolga. Alaposan negkárositotta Zsupantk János Farkas Sán-j!"r° századost. Zsupanek tisztiszolgája volt Farkas századosnak", aki, — azt gondolva, hogy megbízható fiu, — nom nagyon rej-•.ttlc el előle különböző értékes tárgyait és laiiaoémttit. Mikor egyszer a szabadságát ir-ásutt eltöltendő, hazulról eltávozott, a tisztt-ssnlga a százados ruháihoz jutott és a szek-renyből 3 zubbonyt, 2 nadrágot, I lovaglónadrágot és 1 pár sárga cipőt lopott el. Farkas százados csak akkor vehette észre a megkárosítást, amikor a tolvaj már otthon voit falujában. A csendőrök csak 1 nadrágot es 1 zubbonyt találtak meg nála. A törvényszék büntetőtanácsa tegnap tjrgyalta a tolvaj tisztiszolga bünügyét, aki csak ama tárgyaknak az eltulajdonítását ismerte be, ame-\' Ivet nála megtaláltak. Dr. Guta József kir. ígyész, mint a vádhatóság képviselője — a siizados jelentésével egyezően — a többi Manemüek eltulajdonításában is bűnösnek Mülja a vádlottat és megbüntetését inditvá-\'rvozta. A törvényszék lopás vétségében bü-nísnéfc mondottá k( és " I " havi fogházra «:te. A büntetés célját, — a. vádlott életé-ptk megjavításai, — a tegnapi esetben a Krvényszék látszólag elérte, mert a vádlott ktjelentettCj-hogy életében ez a megbüntetés a.\': -első és utolsó.
— A kommunista Ausztriából. (A Kormánybiztost \'Sajtóosztály küldi.) Ausztriáin kommunista készülődések tapasztalhatók. A közelmúltban az osztrák munkástanácsok gyűléseket tartottak, amelyeken megalapították azon Votkswehr alakulatok számát, Jreiyckre a tanácsköztársaság kikiáltásakor ^tétlenül számítani lehet. Különböző utca-\'árkokon hirdetmények találhatók, melyek a proletárokat felszólítják, hogy fegyverkezzenek és végre a tettek mezejére lépjenek Részben ennek a felszólításnak már ^tég is tétetett, amennyiben a határ mentét dr. De\'ü cáfolásai dacára azonnal felállíttattak Arbeiterwehrek, melyeknek kiképzése nagy buzgalommal meg is kezdődött, hogy a kellú pillanatban közbeléphessenek. Fenti Arbcítcr-wer-alakulatoknak a magyar határ mentén történő elhelyezése azonban más célt is szol Sál, hogy a magyarországi határos területeket kommunista\' irányban megmételyezzék.
— Drágák a könyvek. Minden oldaltól panaszkodnak, különösen szerzők és i könyvkereskedők, hogy ma nem vesz senki könyvet. Azt mondják, hogy az emberek kezdenek nagyon köveset adni a szellem lapiálékra, talán lépést akarnak tartani gyatra anyagi táplálkozásukkal. Hát kérem alássan az alábbiak szólnak mindenkinek, akik nem tudják azt. hogy micsoda horribilis ára van ma a papirosnak, micsoda kincsekbe kerül ffta egy könyv kiadása, természetesen lépést tertva a körülményekkel a könyv ára is a bizományi és az elárusitási dij. A napokban n^gvettem hosszú tusa után Szabó Dezső Elsodort Falujáta magyar irodalom m legszenzációsabb termékét. Mert ugye kérem s*épei» az Elsodort Falut minden intelligens embernek olvasnia kell. Ha szó esik a társa » s^a;; valami okosabbról is, pl. az irodalom ról, ma természetesen az Elsodort Falut
£ a 1 a I Közlöny
említik először. Ismernem kell, mert ha nem, már hiány van az intelligenciámban. Azonban, ha szabad megemlítenem azok elölt, akik megrovásban részesítenek, az Elsodort Falunak ma mindenütt 80 K a bolti ára. Ha számbavesszük azt, hogy kik szoktak könyvet venni, .megértjük azonnal, hogy jogtalan a szerzők és könyvkiadók panasza, mert amikor egy hivatalnoknak a fizetését ismerjük, belátjuk, hogy nem képes az Elsodort Faluért 80 K-t adni. Régebben az egyik magyar író jellemző definícióját adta az intelligenciának. Nem igaz, de érdpkes\'í „Hogy valaki menynyire intelligens, ügy tudod meg, ha megnézed évi könyvszámláját." — Biz1 ha ez igaz •olna, ugyan csehül állnánk intelligencia dolgában. -
— Az oláh rablások. A lapok állandóan tele vannak azokkal a -nemzeti fájdalmakkal, amiket a vandál oláh pusztítás okozott a -Tjszántul kirablásával. Az antant-níissziónak nem irigylendő a kelyzete, ha a tiszta lelkiismeret vezeti nz igazság kiderítésében. Nemrég rendelet jelent meg, amely felszólítja a Tiszántúl lakosságát, hogy káro-sultságaíkat jelentsék be. Mint az ,Orosházi Friss Újság"\'írja, az antant-misszió a napokban tartott szemlét Orosházán. A misszió egy óra hosszáig volt a • városban Noseda oláh tábornok vezetésével. A misszió a városházán átvette az oláhok áltál ökö2oit károkról szóló kimutatásnak végösszegéről szóló jelentést, mely szerint 24 millió 484 ezer 983 kor. 70 fillér értéket képvisel az Orosháza és határából elrekvirált gabona, jószágok, gépek stb. értéke, amiből csupán 2 millió 106 ezer 590 korona 48 fillért téritettek meg. Fuvarozás és egyéb szolgáltatások kártételek folytán 4 millió 737 ezer 194 korona Orosháza község lakosságának a károsodása, amiből csupán -35 ezer 334 koronát fizettek meg az oláhok összesen tehát 2$) millió 222 ezer 182 korona 70 fillér érték elrablására . mindössze 2 millió 141 ezer 924 korona 48 fillért fizettek iftjgy 27 millió SQ ezer 252 korona 22 fillér az az összeg, amelyet az oláhok tizenegy hónapos uralmuk alatt Orosházáról elraboltak, illetőleg ennyiről nem tudnak hivatalosan. Az antant-misszió különösen érdeklődött, hogy kiket zsaroltak meg egyes oláh tisztek és hivatalnokok. Erre is megfelelt az elöljáróság a rendelkezésére álló adatok alapján s a többek között bemondotta, hogy a „Tóth János és Társai" gőzmalom 150 \'ezer koronát fizetett ki Boila kormányzótanácsi resszortfőnöknek, a Jcesőbbi oláh kereskedelmi miniszternek, hogy a malmot ne szereljék le, továbbá, hogy dr. Mitla-sovszky Jánost 10 ezer koronáig zsarolta meg Aslan Cesar mérnölc-kapitány, aki ezen összeg lefizetése után nem rekvirálta el az „Orosházi Friss Újság" nyomdájának gépeit. A bizottság személyesen győződött meg az állami ellem i iskolánál okozott károkról, továbbá megnézte a Melega-malomban okozott kárt s feljegyezték, hogy Melega János 50 ezer korona értékű terményt adott, amiért csak egy esztergapadot vittek el a malomból. Megtekintette a bizottság a 150 ezer koronával megmentett Tóth-malmot is. Az antant-bizottságnak bejelentette az clőljáró-Kiss Antal csizmadiamester megöletését, továbbá, hogy oláh katonák erőszakot követtek el\' egy kéthetes gyermekágyas asszonyon és több más. testi épség ellen elkövetett merényletet. A bizottság különvonaton negyed kettőkor Csaba felé elutazott.
(x) Eiadó egy \'gész uj fürdőkád s ugyanott egy kitűnő gramofon lemezekkel együtt. Érdeklődni lehet: Kisfaludy-utca ,15. szám alatt
(x) Utolsó bucsuelődás a Henry-cirkuszban. Ma este díszes bucsuelőadás Ruppert BrothersV Zejiary Brothers és a teljes műsor keretébén..
(x) Wanda Treumann a kiváló és nagyhírű /immüvészítő.. felléptével bemutatásra kerül az Urániába* a „Helga* cim.ü nagv társadalmi dráma. Már régen élveztük Wanda Tréuman gyönyörű játékát, Végre alkalma lesiz mindenkinek ebben az elsőrangú darabbar/igazi művészies játékot látni. Ceg-közelebjo műsorra kerül az évad leghatalma-sabb-\'Hcnny Portén filmje:.„A bün."
(x) Az „Agricola" mezőgazdasági ex-port-import r. t. április 29-én tartotta alakuló gyűlését Budapesten az Orsz. Kisgazdapárt^ helyiségében óriási érdeklődés mellett. A r{\' 20 millió alaptőkével alakult. A gazdák terményeinek értékesítése és ipari cikkekkel való ellátása maximális áron, ami annál könnyebb, mert direkt összeköttetése van angol, francia, svájci, jugoszláv, olasz és lengyel cégekkel. A r. t. elnöke gróf Pappen-heim Szigfried, vezérigazgató Crudcr Vince. Nagykanizsa vidéki megbízott lídeborszky Ernő oki. gazdász, Nagykanizsa Altila-ulca 9. Egy részvény ára 500 korona és 25 korona alapítási dij, a részvényeknek most csak 30 százaléka fizetendő be a Pesti Hazai Első Takarékpénztárhoz az Agricola szám lajára. A részvények tőzsdére a bank által lesznek bevezetve.
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, ne halassza el az újonnan megnyílt nöi divatkalapüzlet legújabb divat után készült női-kalap készletét megtekinteni és annak meglepő olcsó árairól meggyőződni. A Dunántúl létező összes keresztény egyesületek tagjainak 10% árengedmény. Alkalmi és gyászkalapok kikölcsönzését eszközli. Női divatkalapüzlet "Nagykanizsa, Kóssuth-tér 9. Tanuló--leányok felvételnek
— (x> Bélyeggyűjtők figyelmébe! Eladásra szánt bélyegeit, régi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban értékesítheti és gyűjteményeit kiegészítheti SzpbóAnlal sport kereskedésében. 752
— (x) Mozi és korcsma eladás-Könnyen szállítható, vagy beépíthető komplett mozigép filmekkel eladó. — Egy előkelő korcsmai felszerelés szintén eladó. Bővebbet -. „Ámen* közvetítő irodában, Királyi Pál-utca. 8., ahol több kisebb ház mégvételre kerestetik
Elsórendii tűzifa
kapható súlyra, vagy ölenkint házhoz szállitva jutányos árban.
Aprított tűzifa S^íS:
mázaánklnt 98 koronáért
Kondor Adolf és Társa
cégnél. — Megrendelhető: Arany Jáno»-u. 2. és a telepen: Tárház-u. 15.
Figyelem! Figyelem!
A FöldmirelésOgyi M. kir. Minisztérium mezőgazdasági gépakoiójinak
mindenféle gépei, szerszámai és eszközei,
„ fi***

Zalai Közlöny
1920. május 5.
Apróhirdetések
&.x apróbir<lotá«ek kttxlési dija: 16 atólg 20 icor., ml»d*n további 2 kor., vastagabb
betűvel«xod«tt szavuk duplkn ■zámittatna*
Elcserélném
Kjni«.sy-«tcában levő efny saobás lakásomat Telcky ciion, Kossutht-eren esetleg ci«khv$ közöl eső utcwk bármelyikében.. hasonló lakassa). Cim V kiadóban, 835
Nőí ét gyermek
rufcók varrását «8 átalakításét elvállalja és kés*it wtv. Polcír Mihályné Tc-Icfcy-tit 23. szám. "04
Egy szakképzett
fóí;cp<;sí állást kcrcrcs u#y Nxiry.cn clváhilnn a cséplés i Jeliére: gépek javítását cs a cséplést hárminö gépek-kel Najiykanissa, Jósscf-föherceg ut 33. 1
Szőlőbirtokot
3.—1.-6 holdasat, lakható pincével, teljes fölszereléssel NagykuniíSíi\'kórnyékén keresek megvételre. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 031
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
MAYER KLOTILD
gözmosögyíra Ki\'pykaoiisá
Hófehérre mos. tükörfényesre vasal, fényez, vegyileg tisztit.
Vxlúki munkák is licu-.iki.it póntúvin ti
kÍMittciitck ó* efczillittatn.k ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
ttpBBBBBnBBBnnn n Értesítés.
Van ^z^r^nnséin /\'rfiwíi^ni » 11. é. kOzöns^vt. hojjy Sagár-ut 22. szám alatti kárpitos műhelyemben jutányos árak mellett vállalok iiíinclt-nu-n»0 f sTakl-H vágó munkát. W
TÖRŐK LAJOS g
. . kárpitos és dlstitó
: sanaaaaannnánaan
Értesítés.
Krtoii.-m Nagykrtnly.«ff-\'< vid-\'kv n. «*. közönségét, hogy
vegytisztitó műhelyemet
ismét nzembf h«\'ly»»?,iem
Klvállalok s -2Ak.sz •rfi i*» • l is/j i 1 ok és javítok mindenn>-mft uri iíltőiiYóket <is núi kosziOmökni. Gyors vasalást egy óra alatt eszközlök. Uri divalöltönyöket gyapjiiüzövetl>ól 2500 K-tól ldjebbkévzitek.
Kiváló tisztciel\'.cl
LIDITT MIKSA
férfi szabó és vegytisztitó KagykanizsR, Toloky-ut 26. Ttlifoa: 318.
URANIA
mozgókép-palota
Rozgonyi>uica 4 sx.
Szerdán és csütörtökön, május 5. és 6
Társadalmi dráma 4 felvonásban Főszereplő: Wanda Treumann
h hírneves- Jitmmttvésznő
JÖn ! - Jön!
A foü.21
Előadatok ktrdalt: Hétköznapokon 7 ét 9 ónk-^f*»ir*ap íi Soatpaípjken: 3. S. 7 ás 9 önkor.^
Román cementet
lehetőleg azonnali szállításra
vaggontételekben ajánl:
mészáros Mór, Szombathely
kőszén- és cemeatnagykereskedő «»
VILÁG
nagy mozgó színház Szarvas-szálloda. =
Kedden. szerdán és wn tört ükön. mnjas 4., 5. és 6-án
Hanna Ralph
Jílmdiva J\'tilléplévi\'l
Az ópium
Keleti történet 6 felvonásban.
BlÓHdások kcxdcte: Hélkóxi>i<poko>: fél ? és orak. Vasar- «s ünnepnapokon 3, S, 7 cs fl ór*ko:
Szappan
förS lugkő 130 ,-oí kapható:
Bruncsics József
fűszer-, csemege- és
katonai-cikkek
kereskedésében
Nagykanizsa, Sugár-ut 53. szám
FRANK JÓZSEF
mériegkászitö. Nagykanizsa
Eötvö.-tcv 5. arám
Ajánlja saját ké-szitményü erős szerkezetű mérle-
Javitások elfogadtatnak!
xxmmxmxxxKKxxx KKXKKKKKKXSKK
SS SS
a
Sí SS SS SS SS
SS
Dunántuli Eielmiszerforgalmi Vállalat |
Budapesti bizományi raktár :
IX. ERKEL-UTCA 5. jjg
SS
Nagykanizsai iroda cs raktár: CSENGERI-UT 6. Telefonszám: 59. Sürgönyeim: „TRANSDANUB1A- Nagykanizsa
Telefon: „JÓZSEF 64 51.*
Sürgőn veim: „FRANKTEST" Budapest
SS
§£
Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon, || azonnali készpénzfizetés ellenében:
SS
főzelékféléket, tojást,\' babot, %
gyümölcsöt eS egyéb élelmiszereket
35
SSSSSSSSSSSSSSSESSSSSSSSSSSSSUS SSSSSSSSSSSS SSK9SSSS5MSSSSSSSSSS
Nvorr.atott « lnotol^jdomi-o. Zalai (■- Oy*rm»« i^.ncU mlii>c4tt*t>uk.
r
\\
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa,
6. Csütörtök.
102. szám
keresztény politikai napilap
SíMk^i\'/séR « któdóhiv.ut: Fő-ut 15.
jnierorbaH.telelőn -
\\Jj3jelcWk mindig kora reggel.
.................................
Pd«zcrkc*2i«>:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
mi.lly. kípvl.elú
l\'clcióa .itrkc.r.tö :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
; ^rjedrichók Tapolcán.
- ^>"iert Friedrich István néni-
ig Tapolcán hithű embereivel nagygyü-
""fésítartott. Tudósítónk jelentése szerint Fried-iich az alábbi nagyhatású beszédet mondotta: .Kedves magyar "tostvóroim. Engem egy jóairnevü városkába hívtak és most, mikor itt körülöttem csupa Schwarcot, Weiszet látok a cimtábiákra festve, nem tudtam hirtelen hova ,jutottam." Nem gyűlölködést hoztam ö:>.uk kö/jé. Hiszen utóvégre ő köztük is van becsületes Ne ezeket bántsák, én azt aka-rvm. hogy önöknek is jusson valami. Azt mondják, hogy az én kormányom a zsidókat üldözte. Itt azonban félreértés van. Én csak u kommunistákat szedettem össze, -Sgy tehe-Vík-c urröl, hogy azok legtöbbnyire zsidók " ^Ák- Kendet teremtettem az országban, \'éjJ^N1 becsület nyugodtan élhessen. Ezen á\'y, VtVfo\'i. akarunk mi továbbra is dolgozni. Nem beszélek én a zsidókról, nem szeretnek ók engemet. Az igaz, hogy mikor még minisztereinuk és hadügyminiszter voltam, összeírt szc fogdostattam éjjelente 1000 galíciait és barátságosan vonatra ültetve megköszöntük .•>ek:k a szíves látogatást.
Micsoda felzudulás támadt ilyenkor, pedi-d:g. igazán móji a . . .zsidóságnak is
csak hasznára válhatott ezc
A halálraítélt 8 terrorista közül a két asi.ío érdekébe^ jöttek a táviratok, hogy nc merjem bántani őket, de fel sem bontottam azokat, mert hisz nem én, hanem a biróság\' intézkedett.
A pogromokat en akadályoztam meg, iörvényes utón az internacionálé! eltapostam, vállaltam a nemzetgyűlés összehívását. Az antant előtt mindig felemelt fejjel képviseltem iiz országot. Nem szeret engem az antant, r-trt tudja, hogy nem fogok soha egy talp-íiatjnyi magyar föld elvesztésébe beleegyezni. Azt mondták: Friedrichnck távoznia kell, inert mindent felforgat. Hát természetes, la min<1cnt felforgatva találtam, csuk vissza is kell a dolgokat forgatni ?!
Es mikor az antant -becsapása folytán a miniszterelnöki székből távoztam,, (mindent isláirtak, de semmit be nem tartottak) azt hogy a konjunkturás helyzet kezd
érvényesülni.
Ivn ezt nem tűrhetem. Vádolom a nemzetgyűlést, mert nem tesfc semmit a lerongyolódott kereszténység megmentéséért. Heten vagyunk csak az ellenzéki őrködésben. De "g.v volt ez augusztusban is. Kevesen voltunk.-
Az ellenforradalom előzményeit mondjji C\' éviden, majd igy folytatja :
-Ami programmonk: az ezeréves ma*, királyság visszaállítása. És dnnek ren-\' auictlcoúl bizom jövőjében. Egéfez Európa wCSZté?ysége ránk tck5nt! Győrünk-e ? Ha Sí\' a , reS2íény nemzeti eszme győzni fog Európában. (A sajtóról) Prohászka püspök ígéretét adta, hogy mellettem lesz a m !,Sajtó letiPrtsában. Egy tönkretett nem-f!ctös^öne nyilvánul meg a mi törckvé-kinkben.*
m- Vé8ül \'gy fejezte beszédét : „Ugv látom vCj!. c|Jenem van, de a nép velem tart. , l«n akar harcolni a keresztény társada-
Előfizetési árak:
Hgesi cvio 250 K. Kélévw 130 K. Negyedévre 6S K. Esy hor. 22 K*. Egyo» sziw I K.
lomért.
wten segéljen bennünk."
Külföldi hírek.
Az angolok mellettünk.
Bécs, május 5. Itteni diplomáciai körökben még vannak-győződve, hogy Magyarország a békefeltételek gyakorlati értelmezése körül, különösen Anglia részéről a legnagyobb jóakaratra számithat. Erről a békeszerződés ratifikálása után a Budapesten működő jóvátételi bizottság magatartása tanúságot fog tenni. A békeszerződés érdemleges megváltoztatására nem lehet számítani és oktalanság volna e tekintetben várakozást kelteni, mert a csalódás a magyarokra nézve súlyos következményekkel járhatna, tekintettel a magyarok heves vérJ\'áérsékletíse.
Oláh offenzíva Oroszország ellen.
Hága, május 5. Az angol lapok megerősítik azt a hírt, hogy Románia legközelebb nagy offenzívát indít Szovjet-Oroszország ellen. A jjolseviz-mus elleni nagy általános offepzivának ez lesz a harmadik szakasza. Bizonyos, hogy a bolscvi\'zmus napjai meg vannak számlálva.
A zsidókat Ukrajnából is kikergetik.
Varsót május 5. Pilsnlzky kormányzó, a lengyel hadsereg vezére prSklamációt adóit ki, amelyben hangoztatja, hogy a zsidókat ki fogja kergetni Ukrajnából. A lengyel hadak mindaddig Ukrajnában maradnak, amig rendes ukrán kormány nem tudja átvenni a hatalmai.
Gépfegyver lopás ?
Bécs, május 5. Mára virradóra Schatzernben lévő hadianyag raktárból elloptak 36 gépfegyvert. Azt beszélik, hogy nem tőrtént lopás, hanem az osztrák hadügyi kormány utasítására a legnagyobb titokban Lengyelországba szállították a gépfegyvereket. Előbb az osztrák foglyok jönnek haza.
Bécs, május 5. A „Szlavónia" nevü szállitó hajó elindult Vladivosz-tokba az osztrák hadifoglyok hazaszállítására. A német-osztrák hadifoglyok után a magyar hadifoglyokat fogják hazahozni.
Belföldi hirek.
A termés .elosztása.
Budapest, május 6. Rubinek miniszter kijelentette, hogy a termés elosztását megoldhatónak csak ugy látja, ha a buza- és rozsvetések minden holdjára kivetnek bizonyos mennyiséget, amelyet elsősorban a köztisztviselők ellátására használnának fel, de ezenfelül gondoskodni kell a többi ellátatlan szükségletének kielégítéséről is. A kivitelre kerülő gabonafelesleg esetleg Ausztriától függetlenül fog történni, mintán akkorra a békeszerződésben foglalt rendelkezések még nem érvényesülnek. Mindenfelé nagy érdeklődés mutatkozik a magyar termésfelesleg iránt. Különösen a külföldön, főleg azonban a központi hatalmak érdeklődnek Magyarország felesleges termése iránt.
Simonyi miniszterelnök visszalép?
Biidapsst, május 5. A két kormányzópárt közötti állandó ellentétek igen megnehezítik a kormányzás;. Simonyi-SciHodam miniszterelnök tudvalevően csak ideiglenesen vállalta el a miniszterelnökséget. Most. hogy a felhatalmazási törvényjavaslat -törvényerőre emelkedett és a kormányzáshoz a legszükségesebb eszközök rendelkezésre állanak, a miniszterelnök környezetéből az a hir szivárgott ki, hogy Simonyi miniszterelnök miniszterelnöki megbízatását visszaakarja adni a kormányzónak. A két pártban ezen hirek után megindultak a kombinációk A Kisgazdapárt számítva számbeli többségére és választási kilátásaira a Tiszántúlon, a maga kebeléből akarja a miniszterelnököt dezignálni. A Ker. Nemz. Egy. pártja, miután ő adott az eddigi kormányoknak elnököt, továbbra is magának kivár.ja fenntartani a miniszterelnöki tárcát.
Kombinációk a békeszerződés körül.
Bmiapest, május 5. Egyik esti lap jelenti: Illetékes helyről közlik, hogy a békeszerződés tartalmáról még nincsen tudomásunk. A szerződés végleges szövegét Prasaovszky Iván személyesen hozza Budapestre. Hiteles tájékozódásunk valószínűleg csak vasárnap lesz. A békeszerződés alá- \' irása, vagy alá nem irása tekintetében különféle kombinációk vannak, amelyek idő-előttiek. A szerződés publikálása előtt semmiféle irányban nem történhet döntés. Kétségtelen, hogy olyan szerződést, amely Magyarország sorsát yégleg eldönti és amely .v revíziónak reményét és igécetét nem fog-
íépszövetséí
z 1 ö n y
1920 május 6
Jalja magábaa, nem Írhatunk alá. Amennyiben a békeszerződés aláírására kerülne a sor, a szerződés ratifikálása közvetlonül nem lehet aktuális, már csak azért sem/ mert nemzetgyűlés csonka. Ha a békeszerződést a kormány a kényszer alatt aláirjú, a nemzet nem tekinti azt örök időkre szőlő parancsnak és a népszövetség előtt igazságot fognak követelni.
Angol megbízott Hajmáskéren.
Budapest, május 5. Höhlet angol teljhatalmú miniszter május 3-án d. u. 3 órakor Hajmáskérre érkezett. Az angol megbízott az ottani internáltak táborát látogatta meg s vizsgálta felül. Funkciójában Hunkár Dénes főispán kalauzolta, a melynek kapcsán alapos betekintést nyert az internáltak helyzetéről. Több mint 3 órát volt a táborban, amely idő alatt az internáltakkal közvetlen érintkezett, beszélt velük kívánságaikat, panaszaikat meghallgatta, amelyek során megálla-\' pitotta. hogy internálásuk az ujjáépüló Magyarország szempontjából jogos. Különben ellátásuk teljesen rendben van s igy azok a vádak, amiket az olasz kommunista munkások tettek, teljesen alaptalanok. Ezután Veszprémbe, majd innen Ostfiasszonyfám utazott, ahol Nüintén meglátogatta az internáltak táborát.
Nem fogyunk ki a rabbi-ügyekből.
Budapest, május 5. Goidmann, újpesti rabbi összehivatta az orthodox hitközség elöljáróságát s híveivel menesztene a régi elöljáróságot s azt a saját hiveive\' pótolta. A kitessékelt elöljárók a kultuszminiszterhez fordultak orvoslásért. HtiHer ÍKtváu megbízásából tegnap voltak a kihallgatások, amelyek sorin a hitközség vezetőfér fiai közül többen azt vallották, hogy h főrabbi a hitközség tagjai között állandóan izgatót; a magyar törvények ellen és ismételten hangoztatta, hogy nem ;gazi zsidó az. aki magvar iskolába járatja a Kyermekceit. Tiltukozott az ellen, hogy magyarul is beszélő hitoktatót is alkalmazzanak. Az újpesti polgármester intézkedett, hogy a főrabbi nemzetellenes izgatásáról a rendőrség tudomást szerezzen.
Tőzsde.
Budapest, május 5.
MiO*r Hitel . :<>40 AH. . . ftíSO
Oiztrák Hiul OiS Unkinp . . 5Ó5J>
Lcoeámitolö 5W6 Rima...... . 3S46
Magyar Baolt 1190 Sehtick ... . 050
Agrár Baak 1040 AilrU .... »eoo
KtUnk AUin\'.ikk . . .
K©ijt«bu: . . . I>Aflk»..... 4126
Kofiiordií . . . 1550 Klotild..... 2410
8eoe»iai 6160 Nwki ....
GicelU G. M. 17*0 OUj..... CuUsuan . . - 2610
Sziszvix .... 3040
Valuta : Nipotcoa 330. Koat $30. UoUir 12\'->, KMOk 1450, Miflu I.tra 1081, Rubel 340. Ui
370, Szokol 350, Svájci ír«ok 3850, Dinár <H5. JuKo-»*liv ••. Bcc>i —.
ElőfizetőinkhezI
Kérjük mindazon vidék! -előfizetőinket. kik az április havi előfizetési dijjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala.
Cigányok a tőrvényszék előtt.
Tudtam, hogy cigányok lesznek ma a vádlottak, korábban mentem tehát a törvényszékre, gondolván, hogy talán már a tárgyalás előtt is hallok cigány-hangokat. Itt-ott csakugyan lézenget egy-kettő. Egy more, körülötte a tarkaruhás fehérnép, akikre legkevésbé éppen ez a szó illik. Nem beszéltek: eső is volt, na meg ez a ,csendórdo!og". . . nem cigányivak való. A nehéz sóhajok csak nagysokára csaltak ki két egyforma szó< a lehangolt öreg more torkából: .Felakasztják, felakasztják . . .* — (Az egyik vádlottnak az apju lehetett.)
A targyalási teremben nemsokára lánccsörgés jelzi, hogy hozzák a vádlottakat. Össze vannak láncoiva: Hón át Csurina János és Kolompár György s ősi jó cigányhagyomány szerint mindent tagadnak.
A tárgyalási dr. MntscUcnbacker Edvin kir. tőrvényszéki biio vezeti, u vádhatóság képviseletében dr. Guta József kir. ügyész van jelen. Az ügyészi vádirat mintegy 20 betöréses lopás gyanúját hozza fel, az egyik pincebctörés olkalmaval a hegyőrt is agyonlőtték. Az elnök kérdéseire nyugodtan felelnek, de mintha a rövid kérdéseket hosszadalmasnak tartanák, inén egy kérdésre két fclelciet is adnak:
— Napszámos vadházasok vagyunk a felesigemmcJ . . .
Elnök: Nézze, okosabb ha beismeri a lopásokat . . . Hiszen a csendőrök előtt már beismerte. \'
Csiinna: Nem kirem sipen, csak elim át a csendir, aztán a fejem össze vót vagdalva, muszáj vót elismerni.
Elnök: Az ? . . . Hát a vizsgálóbírónál nem voltak csendőrök ott, miért ismerte bc?
CsMrino : Kirem sipen á vizsgálóbiróná so ismertem be. Amit mondtam, azirt, mert filtem, hogy megver a bíró!
Az elnök a vizsgálóbíró előtti vallomást olvassa, melyben a hegyőr agyonlővését is beismerték. ^
Bejön Györgye. 6 már férfiasabb, talmi intelligensebb is a másiknál, a bajsza is nagyobb. Kétségtelen, hogy tagadn: is jobban tud. (Utoljára a katonaéknál volt büntetve szökésért.)
Györgye: Nem vagyok bUnös, csókolom a naccságos urat, nem is tudom, hogy hol vannak az aligvári szőllók. A csendirek gyil-kütak minket . . . Bejárnak kezsitcsúkolom a pincékbe, aztán rá fogják a seginy cigányokra.
Hát ilyen emberek a csendőrök ! Nem csoda, hogy haragusznak rájuk a „jobbérzésü" cigányok ...
Ezután az elnök részletesen felolvasta a 20 lopást; homokkomáromi, szentgyörgy vari, hévizszentandrási, hahoti, aligvári, cserháti s ki tudna elősorolni azokat a szőllóket, ahol a két szal ártatlan liliom újra meg újra csak kinőtte magát és — lopott. És most nem emlékeznek. Szinte egyszerre felelik.
— Össze vágjunk vagdalva, . . nem tudunk emlikezni kezsitcsúkolom. Nem uuiok felüle . . . !
Elnök: Magv.kban még cigány becsület sincsen! Ha nem tudnak felőle, akkoKnüért kente mindegyik a gyilkosságot a másikra"?
Megilletődnék. Mereven néznek maguk elé: még cigány becsület sincs bennük . . .
Kardos csendőr lép ezután a törvényszék elé s eskü alatt vallja, hogy miként kezdte és folytatta a nyomozást. Fényképek segítségével találta meg a nyomot. Egy csendőrtársa, mikor egy cigány agyon akarta "íevorverrcl lón:, a fejére vágott a kardjával Elmondja, hogy egyenkint vezették az elfogott cigányokat a pincékhez s ók maguk mondtak, hogy miként és mit loptak. Azt is elmondtak, hogy egy helyen a hegyőr hátán eltotték a puskáját s mikor az már eleget tusakodott ~ had legyen munka után édes nyugalma -- bezárták egy pincébe. A csendőr előadása .szerint azt is elmondtak, hogy a Viz-endv.iy.birtokon 3 kecskét megfejtek s a tejé: megitták. A boncolási adatok és a csendőr vallomása alapján a törvényszék megállapítja. ho?v a hegyőr tcstébcirHorvaf
Csurina revorverének a golyóját találtak meg, itt ó a íóbünös. A tanuk és sértett^ nem teljes számban jelentek meg, x/. clnuk tehát csak a megjelent 16 sértettet hallgatta ki, akik egyenkint megmondták, hogy rnenovi a káruk. Az egyiktől cukrot, zsírt meg hányt, a másiktól ruhát, edényt, bort. fcj. szét", vagy hordót, korsót lisztet, bábot, ta-risznyát, sót pénzt stb. vittek el. A sértettek egyike elmondja, hogy őhozzá biz nem mentek bc, mert titkos zár van a pincéjén Kimondja, hogy azzal, hogy bánik az ügy« ember. Ez érdekelte a cigányokat, láttam, hogy figyeltek; ennek még majd hasznai veszik . . .
Ezután a tárgyalás mindinkább lasubb menetű lett. A vádhatóság képviselője n^ sok távollevő tanú kihallgatását tartja szu"-;. ségcsnek, az elnök a tárgvflíás folytatását e\'.r,. polta. ítéletre a tárgyalás folytatásán kerül s,f.
Hja igy van ez, ha cigányok a bűnösök ! Sánta kutya, hazug ember. E. \\í
r-: Borsai Csorba Béla a Zala nyomdi-vállalat igazgatója tegnap elutazott városunkból s végleg távozott állásáhól. Az okát rr.>á,t nincs módunkban nyilvánosságra hozni. Csorba Béla rövid itt tartózkodása alat t .s i legnagyobb tiszteletet és szeretetet váltotu ki a maga részére azoktól, akik közvetlen érintkeztek vele. Csorba Béla a keresztény sajtó ügyében még a régi békeévekben dolgozott, sajnos akikor még eredménytei^!. A kommün bukása után szintén nagyőri^* tékcs utasításokkal és tanácsokkal szolgáit .i keresztény-sajtó ügyének. Távozásának oka talán épen ilyen iránvu exponáltságában keresendő. Az utóbbi időben erősen dolgozott azon, hogy u Zalát keresztény kézke adji Gyönyörű tervét talán sikerült volna tetőa\'.i juttatni, ha több jóindulatot s nagyobb pártolást kapott volna. A Zalai Közlöny meleg bucsut mond Csorba Bélának, akit jobban szeretett volna a saját frontjában látni, attól nagy szervező tekintélyének nagyobb méltiny-lása s jogos érvényesülésének tágabb te<e nyithatott volna.
— A 2rinyi-ünnépség. Értesülésünk szerint a május 1-éről és 2-árói elhalasztóit Zrinyi-ünncpségct folyó hó ii-én és 13-i/i fogjuk megünnepelni. Mozgalom tndult meg az irányban; hogy nem volna-e kívánatos j költségek elkerülése céljából csak az egyik napon megtartani. Ezirányban azonban még döntés nem történt. Itt jegyezzük meg, hog> a Dunántul több városában: Kaposvárott. Csurgón stb. már megünnepelték a nagy Zrínyi emlékét. Amennyiben értesülésünk autentikus, az Irodalmi és Művészeti Kor i legközelebbi vasárnap fclolvasóestélyének keretében fog megemlékezni Zrin^iról, mir.t költőről. A kaposvári újságok méltatlankodnak, hogy az országos Zrinyi-ünncpségct nem Kaposvárott, tartják, mert véleményük szerir.t az ő városukat illette volna legjobban * nagv országos ünnep rendezése.
— Műkedvelői előadás. Ma cxc
lesz megtartva a nagykanizsai műkedvelőit, művészestélye a Polgári" Egylet nagytermeben. Az estély sikerét a páratlanul összeállított műsor biztosítja. Helybeli műkedvelőink legjobbjai fognak szerepelni. Előadás kezdete pont 8 órakor. Utána záróráig tánc. Tek:.-.-tettcl a jótékony célra, (a jövedclen> Oroszországban lévő hadifoglyok céljaiw. fordittatik) minél nagyobb pártolást kérünk-Jegyek d. u. 2-től válthatók a pénztárnál
— Fillenzéket Hajmáskérre szállítják. A két Pitténz-testvért, kiknek konzervgyárában nagymennyiségű nyerscukrct találtak, egyenkint "negyvenöt napi elzárása és hatszáz korona pénzbüntetésre ítélték, azonkívül internálásukra is javaslatot teuck. A javaslat értelmében Maltyasovszky toka?\'* tány elrendelte a két gyáros internálása; A végzést, melyet a belügy miniszter is pyv hagyott, ma délután a toloncházban
ték ki Fiilenzék előtt és igy a legközelebb vonattal kiszállítják őket ^Hajmáskérre-
1920. május 6.
— A lakbéremelés. Megírtuk, hogy a kormány a lakbérrendezésről külön rendeletet szándékozik kiadni. A rendelet a hivatalos lapban megjelent és május elsején mér é:etbe is lépett. A rendelet intézkedései megkülönböztetnek kis (konyhát, cselédszobát, mellékhelyiségeket nem számítva, legfeljebb négy szobából álló) és nagy lakásokat. Kislakások bérét legfeljebb annyira szabad felemelni, hogy az uj bér Budapesten harminc, vidéken harmincöt százalékkal haladja meg az 1917. év november elsején, illetve, ha akkor még \' nem volt bérbeadva, ióntebbi dátumot követő, legelső bérbeadásnak kikötött árakat. A .nagylakások béremeléséről a rendelet csak annyit mond, hogy Ay. uj bérnek nem szabad a körülményekhez képest indokolatlanul magasnak lennie. Ugyanígy intézkedik a rendelet az üzlethelyiségekről is. A butorozottan albérletbe adott lakások felemelt bére nem lehet magasabb az iiielő helyen, ugyanazon körülmények kózött bérbeadóit szobák bérénél, r.cm emelhető a bér az olyan kislakásoknál, j melyeket katonai, vagy polgári nyugdíjas, vagy közalkalmazott özvegye béreli A béremelés, amelyet a bérbeadó a felmondás közlésére megállapított időben köteles bérlő-•ével írásban közölni, legkorábban augusztus elsején lép érvénybe. Á rendelet nem vonatkozik a május elseje óta készült épületekben bérbeadott lakásokra. Ha a bérlő a felemelt lakbért indokolatlanul magasnak találja, u béremelés közlésétől számított tizenöt napon belül ennek megvizsgálását kérheti a ukáshivataitól. Ugyancsak ez a hivatal dönt a rendelet folytán az érdekeltek között előreláthatólag ezrivel támadó vitás kérdésekben.
— A Move bódéja. Felhívjuk olvasóink figyelmét a piactéren felállított ujságáru-s:to bódéra, ahol csak keresztény és nemzeti szellemű termékeket fognak árusítani. Kérjük a közönséget a vállalat támogatáséra
— Az Aranyvirág próbája ma este S órakor a szokott helyen meg fog tartatni. Az e\'só felvonás szereplői mind jelenjenek meg
— Aki ártatlanul szenvedett. Tegnap fe keresett bennünket Némelh Peti Antal ^esztenyehegyi lakos (.kiigazítás ügyében") elpanaszolta, hogy egyik cikkünk miatt felesége állandó csipkelődésének van kitéve. Megírtuk ugyanis annakidején, hogy Cayer .sendórfőhadnagy egy nagy bűnszövetkezetet leplezett le. amelyik kisebb-nagyobb rablásaival állandó veszedelemben tartotta a környéket. Azt is megírtuk, hogy a bűnszövetkezet szelleme a dávori hegyi Németh Peti Autalué vo\'t» egy 50 éves boszorkány. Nem azonos .izonban a gesztenye hegyi Német Peti Antainéval, aki különben fiatal kackiás menyecske és semmi köze" nincs a dávori Német Peti-néhez. Reméljük, hogy ezekután az ártat-•anul meggyanúsított menyecske nem fog haragudni a Zalai Közlönyre, mert hát mi azt igazán nem tudhattuk, hogy a beste boszorkánynak ilyen temperamentumos, helyre menyecske névrokona van.
~ Szén utáni kutatások. Vollnhofer rerenc bankfőnök elnök lésével tegnap délután Szombathelyt ankét volt szénkutatáS ügyében. Ismertetést nyert az értekezleten. J-ogy Vasmegyében, különösen Rohonc, Hosszuszcg, Borostyánkő, Pónic. Németujvár vidékén vannak széntelepek, hogy mily terjedelemben, azt természetesen homály födi. tppen ezért szükségesnek találta az értekezlet geológiai térképek és a Földtani Inté-m ^eyonatkózó adatainak beszerzését, amely után egy két helyen próbafúrást leütne eszközölni A kérdés megoldását meg-nehez-.ti az a körülmény, hogy az előkészítő munkaiatokra is nagyobb összegben pénz szükségés. Az értekezlet végül abban állapodott meg, hogy a. kormánytól egész Dü-janiul területére a rnár. kitermelés alatt áll^ banyaterületek kivételével mindennemű anvag ^kutatására engedélyt kérnek, a fúrásokhoz s ma* előkészület: munkálatokhoz szükséges pénz megszerzése végett tárgyalásba, bocsátkoznak a helybeli pénzintézetekkel, a szóban orgo icrulctdk geológiai térképeiért pedig a •O.dtur.i Intézethez fognak fordulni.
__* * 1 6 n y
• - Vasárnapf vU«?$ratok visszaállítása. A máv igazgatósága foglalkozik a tervvel hogy az óriási személyforgalom lebonyolítása végett újból éíctbelépteti a vasárnap: vonat járatokat. Ez a terv — mint értesülünk, ha nagyobb akadály közbe nem Jön — két-három hét múlva meg is valósul.
— A templomot sem kímélik, csúnya vétket követett el Szaivkovics Vendciné budapesti élelmiszerárus. Abból — ugv latszik nőm tudott megélni, hogyha Nagykanizsán olcsóbb áron vett élelmiszereket á főváros Jakósai között jó áron eladta, hanem egyszer a déli órákban, amikor az Isten zában kevesen vannak, belopódzott á helybeli plébániatemplomba s az egyik baloldali oltárról két oltárteritőt ellopott. Tettét ez év-\' januárjába:) követte el. A törvényszék, mint büntetőbíróság tegnap ítélkezett á templom-tolvaj felett, aki azzal védekezett, hogv a nyomor tette bűnössé: A rendház részéről Molnár Marian szerzetcstcstvér jelent mog. aki előadta, hogy mikor a lopást észrevették, ő egy detckiivnek panaszkodott\', aki már akkor tudta, hogy a piacon valaki oltárteritőt árul. Kimcnvc a piacra ott elfogták a tolvajt s az oltárterilók megkerültek. A romlottságnak jó fokmérője annak megfigyelése, vájjon a bűnös bánja-e bűnét a felelősségrevonásakor. l)r. (Juta József kir. ügyész vádbeszéde alatt a tolvaj asszony sirt. A \'törvényszék lopás vétségében bűnösnek mondotta ki és ezért 4 havi fogházra itélte.
— A pincér-báró halála. Állítólag Ernő Habsburg királyi hercegnek volt a fia a kalandos életű Walburg Krn£ báró, aki hogy nagyon előkelő családját megbosszantsa és hogy legyen miből élnie, valaha a Netvyork-kávéház fópineérének állt be. Dehát ez sem sokat lenditeit rajta, mert a háború révén beállott nagy nyomorban taián ez n szegény állítólagos Habsburg-ivadék nyomor-gott a legtöbbet. Valami inséglakásban húzódott meg a budapesti nyomortanyán, onnan vitték legutóbb a Szent Gellért-kórházba, ahol most hatvankilencitéves korában tüdő; vészben meghalt.
— Megrázó szerb bitangságok. Uonapok óta kapjuk n megrázó híreket a megizáíioit területekről, ahol., a szennyes hordák már azt sem tudják, hogy tobzódjanak a magyar gyalázás, mocskol ás és véreink tüzzci-vassal való kiirtásában. Megrázó hírt kaptunk ma is Szabadkáról. A szerb betyárok 500 magyar állampolgárt utasítottak ki arról a területről, melyet ha nekik ítél is a rablószerződés, sosem tesz az övéké. Különvonatra rakták őket és mint a piszkos galíciaiakat, ugy toloncolták ki őket saját hazájukból, Ezenkívül a haditörvényszék 300 embert ítélt el statáriális uton, amelyek között halálosak is vannak. Az Ítéleteket nyomban végre is hajtották. Megrázó hirek ezek, amelyeket nem lehet eskü nélkül tudomásul vennünk, hogy jaj lesz. ha lesújt egyszer a Magyaristen Testvétcink vére kegyetlen bosszúért kiáít az égbe.
— Jelentkezzenek a saját érdekűkben. Felkéretnek az összes leszerelt keresztény tart. tisztek, hogy nyilvántartás miatt haladéktalanul jelentkezzenek a MOVE elnökségénél (Sugár-tui laktanya.) A MOVE összéköttetésci révén több tart. és leszerelt tisztet képes állásba juttatni, amiért is a nyilvántartás felfektetését szükségesnek tartjuk.
— (x) Vadászok I Wöllersdorfi^ kész töltények darabja 8 K. Hirtenbergi hüvelyek-darabja 3 K. Vadászfegyverek, felszerelések kaphatók Szabó Antal fegyverkereskedósé- ^ ben. 750
Baráti ölelkezések. Zürichből táviratozzák: A világháborúban résztvettek nemzetközi kongresszusát Henry Barbussc hosszabb beszédben nyitotta meg. Utána Angliának és Olaszországnak képviselője beszélt. Végül pedig Ticdt német delegátus. Amikor Ticdt beszédé: bevégezte, Barbusse felemelkedett helyéről, hozzálépett és megölelte. A gyűlés résztvevői egy emberként emelkedtek\'lei és szűnni nem akaró éljenzésben törtek kt. Az angol és olasz delegátusok követték Harluiss^&dáját.
íétszóvetség
3
— Veszettkutya. Az elmúlt vasárnap Csapi határóban és a közelfekvő községekben egy veszettkutya garázdálkodott. Többeket veszedelmesen összemart, köztük Zsigrai József gazdái s Friskó Márit Nagy nehezen Friskó Józsefnek sikerült a dühös ebet agyonverni. A megmartakat azonnal felszállították a Pasztőr-intézetbe.
(x) Eiadó egy egész uj fürdőkád s ugyanott egy kitűnő gramofon lemezekkel együtt. Érdeklődni lehet: Kisfaludy-utca 15. szám alatt!
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, nc halassza cl az újonnan megnyílt nöi divat-kalapüzlet-legújabb divat után készült női-kalap készletét megtekintoni és annak meglepő olcsó arairól meggyőződni. A Uunántul létező összes keresztény egyesületek tagjainak 10 % árengedmény. Alkalmi és gyászkalapok kikölcsönzését eszközli. Nöi divatkalap-üzlct Nagykanizsa, Kossuth-tér 9. Tanulóleányok felvétetnek
— (x) Mozi és korcsma eladás.
Könnyen szállítható, vagy beépíthető komplett mozigép filmekkel eladó. Egy előkelő korcsmai felszerelés szintén eladó. Bővebbet: „Amcn* közvetítő irodában, Királyi Pál-utca 8., ahol több kisebb ház mégvétejre kerestetik
— Az államerdészcti tisztviselők gyermekeinek segélyezése. A magyar királyi foldmivelésügyi minisztérium szolgálati ügyköréhez tartozó államerdészcti tisztviselők gyermekeinek nevelését segélyező alapból az 1919-1920. innCvre szóló segélyek az 1915 évi 10419?. sz. alatt jóváhagyott szabályzat 8. szakaszának 4. pontja értelmében 1920. évi május havában kerülnek kiosztásra. Az idézett szabályzat értelmében segélyben részesülhetnek az állami erdészeinél (kincstárt erdőknél, állami kezelésbe vett községi stb. erdőknél, erdőfclügyelőségeknél, a Selmecbányái crdészeii főiskolánál, az erdészeti szakiskolánál, az erdészeti kísérleti állomás, nál és az erdőőri és vadőri iskoláknál) aika. mázott tényleges szolgálatban álló, nyugdíjazott és elhalt összes tisztviselőknek íerdőtisz-teknek, erdészeti tauaroknak. erdészeti mérnököknek. kincstári erdészeti orvosoknak, erdőszámvevőségi tisztviselőknek, irodatiszteknek mindkét nembeli gyermeke;, illetve árvái, ha az alabb felsorolt belföldi intézetek valamelyikének rendes tanulói közé az 1919 — 1920. tanévre felvétettek, továbbá amennyiben már megelőzőleg is iskolába jártak volna, ha a tanulmányi előmenetelt igazoló bizonyítványaikban kitüntetett összes osztályzatoknak legalább fele kitűnő, jeles, igen jó, vagy jó. Elégtelen osztályzat a segélyezést kizárja. A kérvényhez a folyamodás időpontját közvetlenül megelőző tanévről szóló végbizonyítványt kell csatolni, kivéve azt az c&etct, ha a gyermek erről a tanévről ily bizonyítványt a saját hibáján kívül nem kaphatott, amely / * esetben kellő megokolással a még előbbi évi végbizonyítványt kell csatolni. Azok a tanintézetek . melyeknek rendes tanulói u szabályzat 21. szakasza szerint segélyben részesít, hotők. a következők: a) fiúgyermekek részére,
I. nz erdészeti főiskola. 2. a gimnáziumok 3. reáliskolák. 4. a felső kereskedelmi iskolák-5. tanítóképzők. 6. fclsőipariskolák és 7. pol: gári iskolák, B) Leánygyermekek részérc: 1. leánygimnáziumok, 2. országos magyar iparművészeti iskola, 3. tanítónő-, óvónő- és nevelőnőképzők, 4. női kereskedelmi tanfolyamok, 5. felső női ipariskola, 6. felső leányiskolák. 7. polgári leányiskolák. C) Mindkét nembeli gyermekek részérc: 1. az clemt iskolák azzal a korlátozással, hogy a fiúgyermekek és az l— IV. osztályba járó leánygyermekek segélyben csak akkor részesülhetnek, ha megfelelő helybeli tanintézet hiányában másutt kénytelenek tanulni. Atyátlan, anyát--lati árvák minden esetben szülői házon kivul tanulóknak tekintetnek. 2. siketnémák, vakok stb. oktatásra szolgáló gyógypedagógiai intezetek és pedig tekimet nélkül a gyermekek életkorára és előképzettségére. Egyenlő igény-jogosultság mellett előnyben részesülnek az árvák s azok a tisztviselők, kiknek több. ellátatlan gyermekük-van, vagy akiknek híva-
L a
1920. május 6
latos székhelyen tanintézel nincs. A tisztviselő rendesen, csak egy gyermek nevetésére nyerhet segélyt, 2 gyermek, vagy rendkívüli esetben 3 gyermek mán csak akkor, ha az illetőnek első esetben -1. vagy a második esetben legalább 5 még szülői ellátási igénylő gyermeke van. A segély a szabályzat értelmében mindenkor cgv tanévre szol. í\\ segélyben részesülő a következő tanévben is részesülhet segélyben, de csak uj kérvény alapján. Az alap a segélyeket minden év szeptember havától kezdve tiz egyenlő havi részletben (a már letelt hónapokra visszamenőleg egyszerre) szolgáltatja ki. A segélyezés iránt benyújtott kérvényekben ki kell tüntetni: a folyamodó összes ellátatlan gyermekeinek szamát és korát; a tanintézetet, melyet látogatnak; az esetleg élvezett ösztöndíj vagy más ilynemű állandó segély ősszegéi: a kérvényhez csatolni kell az összes gyermekek legutolsó iskolai bizonyítványait; nemkülönben a szülők vagyoni állásáról szóló hatósági bizonyítványt, illetőleg atyátlan-anyátlan árváknál az árvaszék igazolványát. Az özvegyek, illetőleg árvák kérvényeiben még azt is ki kell tüntetni, hogy az özvegyi ellátás, illetőleg a nevelési járulék az uj vagy még a régi nyugdíjtörvény alapjan leire és mily összegben megállapítva\' Végül a kérvényben fel kell említeni azt is. hogy a szülő melyik gyermeke részérc folyamodott segélyért, egyidejűleg az állami:alkalmazottak gyermekeinek nevelését előmozdító segiiségcket kiosztó bizottsághoz A kérvényüket szabályszerű bélyeggel ellátva legkésőbb 1920 évi május nó S-ig .Az államerdészeti tisztviselők gyermekeinek neveléséi segélyező alap intéző-bizottságához- ,Budapest. V. ker.. Zoltán.u. Irt. sz) beküldjék .1/. kir. /őMmirclisHtyi tniniszttr.
Apróhirdetések
Ai apróhlr6«t4»»k kö*lé»l cHJjl : IS txoiy, 9.0 Kor., minden tovAbbl »x0 2 kor., v»»Ug*bb betűvel ■zodott szavak duplán ■ximlttatnak
Kocsist keresek
4ioaa*Ii beJéféve t»\'X> koron* hivi íiMtcvcL -i-t<ri<ít h*vz jv»Mi * adok. Cim
megtud ítttó Gifni ^IIKVO.
Ceolriil-sziUoJj. >20 Eladó
két liilóMOb»-butor Mayer k\'iioly rutia/cstó cs vegy-litrti(<>rú), K«He*ey-utc« lí» «*im. Ugyanott ejcy v*»*VV-ndé« egy kifut/ilíinv íelvc-" tetik. mW
Női és gyermek
It.iÚA VJIlaVít és /.UJjlit. Udt elvillJlj* é* \'<f*Xtt «»xv. )Y>k<r Milülyoe Te-Kfcy ut ÍJ. 7M
Szőlőbirtokot
ja t liúlJasat, Uk)l4t«» pincével, teljes fóKccfckS-; vei S\'nKyk«t>i/isji fcösnvéWn kereke*; megvételre. A)in-IÜOUI a kuJ«hivj|»l «o-i vihhit • ««t
Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, kik r>r!f-jth*rt*-il»-n nőm ••!-halilórása é* »lkaiméval né<zvé-
tftkkcl mfrhetrtl»-n fájdalmunkat enyhíteni rtivfcsek voltak. lohadják ••ztiton is iiKIAv köszóiitlOnkfi.
Kugvkamzsv 1H20. május liv 6.
Németh Zsigmond és családja.
Csomagoló papír,
Papírzacskó, Levélpapír mappában, Cigaretta hüvelyek, Cigaretta papírok. Tollak, irodai és iekolal Paplrspárga. Szekrény papír
a&gyb&i, it klotlayb.o
FISCHEL FÜLÖP FIAI
Háziaio^Jíiyok figyelmébe!
Valódi angol mosószappan, kristály mosószóda és kékítő kaphat ó
LEITNER ISTVÁN droguista Magy. Áu. bi*. palota »
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
Kedden, >a«rdáo és c.«Qlvrtúkű». mnja* 4., 5. 6-án
Hanna Ralph
lilmdiv* iVIlíptév^l
Az ópium
Kileli történd 6 iVIvonástan.
Eiófíívok kertcu: Héifcoirupokon fel 7 r> Vini- é* Oorepoapoion -l, i, " 9 óxakc.:
Értesítés.
Ertr-íiiu-m NagykanixNii ás
\' vidéke ii. é. kvüőiiscgút. Iiogy
vagytisztito műhelyemet
iumét flx^oibf4 hí-hvzti\'m
Kivallatok s-zakszerfl-n litok ós javítok mind^am-inft uri öltönyök ti és nói Iy<x«n0mök*t:
Byors vasalást egy óra alatt eszközlök.
Uri divatöltönyöket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-lg készítek.
KiviW tisztelettel
Liditt Miksa
f«fi«í*Ni í» vegyti«ztií\'» IfagykanlXB*. Toleky-ut 26. TiUíoi: 3lt.
Elsőrendű tűzifa
kapható stilyra, vagy ölenkint házhoz szóllitvá jutányos árban.
Aprított tűzifa S^0^:
nnSzsánklnt 98 koronáért
Kondor Adolf ás Társa
ccgnél. — Megrendelhető: Arany János-u. 2. éf a telepen: Tórház-u. 15.
rURANIA
mozgókép-palota"^
Rozxwnyl-uica *
Szerdán cxQtörlöfcön. májú* ő. «v» ti.
Tárwulalnii <lr»iiiR 4 Mvonásban Kvvzeréptó: Wanda Treumann
a himuvos lilmmftvfcziiö
JS-1 Róza Bernd J8"1
Cerhard Hauptnisiin vilÁghirü regénye Menny Portcn K<rcpl«ívtl EttHísik ktztftli: lilUtHMtu 7 ii I irat. Ittinip éiiiiipiiyilti: 3. S. 7 éi S iritir.
Cséplést vállalok motoros cséplővel. Javítást elvégzem. Benzint beszerzem.
Ajánlatokat k«\'i« k.:
KISS JENŐ
SZOMBATHELY
Szt -Mártán ntfa :íl. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
♦ MAYER KLOTILD
♦ gőzmosógyára Kafrjrhnizsán
♦ főo.lti Or01t4ut«p-^ llui.yAdt-at.-j, 1. K.ii.(,v.ui« 1
^ Hófehérre mos, tiikör-▼ fényesre vasal, fényez, vegyileg tisztit.

utikib i. lictcnkint pontONj.i ■7-.tllCt.ICh c« cl./nllitutn.í;.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Szappan
főző lugkö 130 0 .*os kaphatő t
Bruncsics József
fU.zer-, caemege- 6*
katonai-cikkek
kereskedésében
Nagykanizsa, Sugár-ut 53. szám
Román cementet
lehetőleg azonnali szállításra vaggontételekben ajánl:
Mészáros Mór, Szombathely
kőszén- és cementnagykereskedő »-.-«

Q?a\'trit\'.i a/omla m ítn
59-ik év/olyan.
Nagykanizsa, 1920. május 7. Péntek.
103. szám.
KERESZTENY POllflKAI NAPILAP
Saertt* « kjmJ6l>iv*>ti: Fö-ut 15.
___ |n:eroi-t>&n-tclr)i>n )l>. ■ ■
AlogjclenJk mindig
kor* reggel.
TT
lem mofyÉtkle\'4 területi integritásról.
Végre elérkezett az idő, amikor beket adnak nekünk—Békét! — Keserű mosoly mardossa ajkunkat, hogy békének meri valaki bélyegezni azt a piszkos szerződést, amelynek rendelkezései szerint hazánk eleven húsával zabáltatják tele csatlósaikat. Akasztóia áll ma Európa közepén, nem békeasztal s az akasztófára ártatlan nemieteket húznak lel. hl nemzetgyilkolások, rablások folynak, nem békete-remtések. Hóhérok, bakók, pribékek sürögnek, forognak a békeasztal mellet! és bosszuló öklükkel le is sújtanak.
Átnyújtották a békeszerződést. Tudtuk biztosan, hogy kívánságainknak nem fognak helyet adni, de a remény, az örökös bizakodás állandóan élt bennünk.
Végső jilkesere,déjünk£eni.,.í)*ég, a legősibb feirtokjogunkról is lemondtunk s feltettük a döntést a népszavazás lutrijára s még ezt sem fogadták el. Nem is fogadhatták el. meri ők nyilvánvalóan rabolni akartak.
Mi a területi integritás alapján ál-, Ilink, még akkor is, ha a hurok a nyakunkon van. Még akkor is, ha a bakó a párisi békeasztal mellől szalonruhájában pallost suhogtat a fejünk feleit.
Elszorult lélekkel állunk tanácstalanul magunkra hagyva a\'Duna-Tisza kózén, amikor markunkba, nyomták halálos Ítéletünket, hogy Írjuk alá. Soha!
Próbálunk egy napot aludni cselekedetünk előtt s döntünk. Döntésünket nézi az egész Európa, a vérszomjas szemek érzik fércmunkájuk tarthatatlanságát s nagy reményeket helyeznek kilátásba, hogy vakulj magyar.
Mi e sorsdöntő napokban higgadtságunk s életösztönünk szavára hallgatva, csak azt kiálthatjuk világgá, hogy nem mondunk le egy darabka földünkről sem;
Becstelen gazemberségbe kénysze-lilenek, hogy aláírjuk azt, amit u^y sem tudunk megtartani. .A" lovagias fagyat- nemzet mindig szavatartó volt. Szerződések megszegéséhez nem szokott, nem is tudja, hogy kell felrúgni . őzt, amire a szavát adja. Így volt \' év pta, niér.t lenne az máskép ími-\' Az idő- mindig igazságot szolgáltat s ncm lehet, hogy színtiszta \'gazunkat most, épen most győzze le .a hazugság.
l\'ÓKKtirk észtet: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
_ncmieiejr. képvl.elt
KelcNís stvcrlteesló :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
cvre
Si(. ;-:sy
350 K. Félévre I30 K. Scgy*á. " hár*22K. Egyes síúo 1 K.
Am legyen! Ha mindenáron alá kell írni azt, ami csak a nyomort s a végső halált hozhatja ránk, ne feledjék egy pillanatra sem a hóhérok, hogy a magyar nemzetet ok tanítják meg arca^hogy keíl "OKjalba rúgni a szavát.
Mert nekünk csak egy a fpntos ezekben a Kapókban s egy irányban látjuk csak a jövőnket, az ezeréves Magyarország szent kebelében,. Mi ezért mindent megteszünk, njég az ő „békéjü-
ket" is felrugjük ha kell.
-gk-
A békeszerződés átadása.
Paris, május 6: d. \'e.10 óra 30 perc.% (Sjsikratávirat.) A Havas ügynökség j^le:1ti :* Henry ezredes szerdán átnyújtotta a magyaf delegációnak a legfőbb tanács válaszát, ,4 magyar ellenjavaslatokra. A kisérő levejet Millerand irta alá. A levél annak a_re<6é-nyének adou kifejezést, hogy Magyarország a béke és rend tényezője lesz. ("Ilyen béke mellett! Szerk.) De rámutat arra, hogy Magyarország felelős a világháború által előidézett eseményekért és u kettős Monarchia, imperialista politikájáért. (?) A szövetséges társult hatalmak — mondja tovább a levél — nem járulnak hpzzá azokhoz a javaslatokhoz, hogy a szomszéd államoknak jutott -területeken népszavazás legyen. Elhatározták, hogy nem változtatják meg a területi intézkedéseket. A népszavazási viszonyok olyanok, hogy lehetetlen, hogy a politikai határok a néprajzi, határokkal egybeessenek. A szövetséges hatalmak meggyőződvén, hogy a népszavazás nem járna más eredménnyel, mint amelyre eddig is jutót-tak. (?) A határkiigazitásnál a bizottságok Oly esetekben, ha igazságtalanság látszik fennforogni, jelentést tehetnek a népszövetség tanácsának. A ruthén főidre vonat kozólag a cxeh-szlovák szerződés módot ad, hogy a tartomány lakosságának kívánságait nyilvánosságra hozza.
A kisérő levél végül hangoztatja, hogyha Magyarország kötelességeit loyalisan teljesíti, közelebb hozza azt az időpontot, amikor Magyarországot a népszövetséghez tartozónak lehet számítani. A magyar delegáció 10 napi határidőt kapott a béke végleges elfogadására.
Páris, május ö. tSzikratáviratj A kisérö levelet a békejegyzékkel együtt szerdán délben adták át a magyar békeküldöttségnek. Csütörtöktől kezdve 10 napdS határidőt biztosítottak viszontválaszuk megadására.
Budapest, május ő.- Beavatott helyről arról értesülünk, hogy a kormányt állásfoglalásában a következő szempontok fogják irá-nyitani. A kormány honorálja Apponyi Albert gróf állásfoglalását, aki tudvalevően határozottan kijelentette, hogy a vitás területeken elrendelendő népszavazás nélkül a maga részéről nem irja alá a békefeltételeket. E peronén ugvlátszik, hogy a kormány több tagja ezt az álláspontot képviseli. Ugyanebből á forrásból kapjuk azt az információt, hogy a reparációs kommisszió bizonyos kérdésekben szabad kezet kapna arranézve, hogy a helyszínen megváltoztathassák a békefeltételek egyes kisebb területi határoz:-mányait. Nagyobb ügyekóen jelentest tartoznak lenni a népszövetség tanácsinak.
amely az igazságtalanságok jóvátételérc\' van hivatva. ,
Budapest, május 6, Politikai körökben érdeklődéssel várják az antant oékejegyzéké-nek hiteles szövegét, amit külön futár fog hozni Párisból. A jegyzék technikai része még nincs tisztázva. Erről Simonyi oiiniszter-eJnök, Tdeky Pá! gróf külügyminiszter és Apponyi Albert gróf köz3tr4árgyalások folynak. A politikai közvéleményben . mind szilárdabbal kialakul az az elhatározás, hogy a békefeltételek elfogadhatatlanok és csak áz esetben fogadhatók el, ha a közeli revízióra határozott reményeket ayujt.
Budapest, május 6: \'Apponyi egy ujsag-irónak arra a kérdésére, visszautazik-e Parisba azt felelte, hogy addig, amíg nem latta a válaszjegyzék szövegét és- \'a kísérőlevelet, addig találgatásokba nem öocsátkozhatik. Az erdélyi és a szerbek által megszállott délvidéki eseményekről ezeket mondotta: Szomszédainknál a belső bomlusok . tünetei-^ nek előbb utóbb fel kell merülniük. Nekünk mindenekkel szemben hidegvért kell tanús.-ununk. A hidegver nem jelent közömbösséget szerb és rőman testvéreink iránt, hanem «ií5 ö érdeküknek is ez a magatartás felel meg a iegjoboan.
Budapest, május" tír Illetéken helyről közlik. A békeszerződés eddig ismeretlen szövegének bizalmas megvitatására ma vagy holnap rendkívüii minisztertanács ül össze. Ezjjel egyidejűleg u kormány utasítja a Parisban tartózkodó békedelegáció tagjait, hogy haladéktalanul utazzanak haza és mutassák . be a békeszerződés teljes szövegét. Amikor a hiteles szöveg Budapesten lesz, a teljes békedelcgációt klenáris ülésre hívják egybe. Addig is a kormány tanulmányozza a szerződés pontozatait, s ugy a parlamenti tényezőkkel, mint a parlamenten kívülálló jelentős személyiségekkel megbeszéléseket folytai-Ezen megbeszélések eredményeképen a kormány valószínűleg kérni fogja, hogy a békeszerződés aláírására kitűzött 10 napos határidőt az antant hosszabbítsa meg. A békeszerződéssel a nemzetgyűlés is foglalkozni fog és a kormány további magatartása tekintetében a parlament ad közvetlen utasítást.
L elhanyagolták.
Magyarországot <----_„ ^
Páris, május r>. A ,1-aterne" hétfői szamában cikk jelenti meg, amelynek kluja az. hogy Magyarországot nagyon elhanyagolták és hogy bizonyos körülmények is -hozzájárultak ahoz, hogy a válasz átadása ilyen soká készen. Amerika magatartása a magyar v* eke kérdésben nagyon bizonytalan.
2 ______
Cseh rémhir«k.
Budapest, május 6. A mái prágai csel-, lapok rémhírt közölnek azonos szöveggel Kassáról keltezve. A jelentés így szól: A magyar hadsereg lázasan fegyverkezik és készül megtámadni a cseh köztársaságot. Megállapítja, hogy egyes városokban hány ezred van koncentrálva és Hogy az 1870—1901 évi korosztályokat mozgósították. A tőtföldön nyüzsögnek a magyar agitátorok, akik a tót lakosságot lázadásra akarják bírni. Továbbá, hogy egyes helyeken a lázadásokat lefényképezek, hogy ezzel is bizonyitékót szerezzenek a tótok elégedetlenségéről és ezzel a magyar hadsereg ürügyet találjon Szlovensz-kába való betörésre.
Általános mozgósítás Oroszországban.
Bécs, május 6. A lengyel offenzíva sikeresen halad előre. Az oroszok sürgős ellenintézkedéseket tesznek. Trockij valamennyi társadalmi osztályra kitqrjedő általános moz gósitást rendek cl. Av. orosz ellenofTcnzivát Briisziloiv tábornok vezeti.
Fiume helyett Skutari.
Belgrád, május V A kormányhoz közel álló ,Balkán" cimü lap jelenti, hogy a jugoszláv kormány lemondott Fiúméról és ezért cserében Skutarit kapja meg az olaszoktól. A lap szerint Fiumét csak erőszakkal lehetne elvenni Olaszországtól, amire Jugoszlávia most képtelen.
Horthy Miklós kormányzó nyilatkozata ►
London, május 6. A Reuter-ügynökség Horthy Miklós kormányzóval - folyatott beszélgetési közöl. Hortpy Miklós kormányzó kijelenti, hogy az általános helyzet Magyar-országon javult. Mégcáfolja azokat a híreket, mintha az országban véres zsidóüldózések volnának. Hangsúlyozza, hogy Magyarország . mielőbb ít királyságra térjen vissza, mert az \\ elnökválasztás elkerülhetetlenül minden öt évben véréntásra vezetne Végül tiltakozik a Magyarországnak megszabott elviselhetetlen és keresztttlvihetctlen súlyos békefeltételek cilen.
Műkincseinket követelhetjük Ausztriától.
Páris, május 6. A Havasügynökség jelenti: A legfelsőbb tanácsnak a magyar ellenjavaslatokra adott válaszát délután 4 órakor minden formaság mellőzésével adták at a magyar békedelegáció főtitkárának. Prasnowstkynak. A magyar békeszerződéssel történt módositások/között van Magyarország ama jogának, a szövetségesek részéről való elismerése, hogy az osztrák köztársaságtól követelhesse azokat a művészeti, régészeti, tudományos, vagy történelmi tárgyakat, okmányokat, amelyek a volt osztrák-magyar intézményekhez és a korona családi gyűjteményéhez tartoznak.
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon vidéki előfizetőin-ket, kik az április havi előfizetési dijjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek. nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
A „Zalai Közlöny" kiadóhivatala.
— P. Zadravetz püspök keresztje
címmel, indított gyűjtésünkre Kiss Péterné 10 koronát juttatott szerkesztőségünkhöz. Eddigi ■ gyűjtésünk eredménye 220 korona.
Z a 1-a-t^K özlöny_
HÍREM.
— Személyi hlr. Tiszó Ferenc hadnagyot a vármegyei katonai parancsnokság áthelyezte Körmendre, \'fisad Ferenc közismert s közkedvelt ember volt Nagykanizsán s minden oldalon nagy sajnálkozást fog okozni váratlan távozása. \'Yiszó Ferenc a tótkérdés alapos ismerője, aki az állomás-parancsnokság által engedélyezett nagy felolvasásában, amit az Irodalmi Körben mondott cl, nem resteltc, sőt büszkén vallotta mágát tótnak, — mondván — vér vagyok a vérükből s lélek a lelkűkből. De magyar ugy gyűlölni, mint ahogy ő gyűlöli a cseheket, szűkebb hazájának lcigózóit, képtelen. Tiszó Ferencet magasabb célok vezérlik. Ö a magyar hazának akar szolgálni s ebben a hazában akarja boldog testvérnépnek látni a tótokat is. Ha meg akarta volna tagadni magyarságát, ha ki tudta volna cserélni a húsát és a vérét, Tiszó Ferenc ma a csehek impériuma alatt magas pozicioban lehetne. Nem tette, mert ugy érzi, hogy reá nagy hivatás vár. aminek munkája és hatalmas energiája kapcsán hozzá is fog jutni. Tiszó Ferenc távozásával Nagykanizsa város keresztény társagaimát nagy veszteség érte. Alapos tudásu, konok elvhü keresztény főjét még a békeévekben mint kispap, a bécsi Pázmaneumban művelte ki Amikor a háború kitöri, hazája védelmére levetette a papi ruhát s mint sokszor mondta, „bár fájó szívvel, de felcseréltem a lilarevcrendát, az elegáns cilindert a vérfoltos katonaruhával és sapkával." Tizzó Ferenc távozását mi is végtelen fájlaljuk s ugy érezzük,, hogy nagy veszteség ért vele bennünket. Értesülésünk szerint nagyarányú mozgalom indult a városban azirányban, hogy Tiszó Ferenc visszahelyezése érdekében minden 4 követ megmozgassanak. ^ — gk. —
— Felolvasó-est az irodalmi tvdr-ben. Az Irodalmi Kör vasárnap este sikeresnek Ígérkező feföívasó-estet rendez, melynek műsorából ez alkalommal csupán a következő számokat emiitjük fel: A katonai főreáliskola növendékeinek és a főiskolai hallgatóknak egyesített, mintegy 40 tagból álló zenekara elő fogja adni Ofjenbachnak „Orpheus az Alvilágban* c. operájához irt nyitányát, továbbá! egy gyönyörű részletet Bal/e .Cigánynő" C. operájából. Az ipartestületi dalárda Szabolcsiul .Grand Cafée"-ban c. költeményét fogja énekelni. Az estélynek egyik legérdekesebb száma lesz Halis Istvánnak Zrínyi Miklósról, a költőről szóló értekezése, melyet valószínűleg a Kör titkára fog felolvasni. A tudós szerző főképen Zrínyi kanizsai vonatkozásaival foglalkozik értekezésében, melyet az Irodalmi Kör felkérésére készített. A gazdag műsort még több programmpont egészíti ki, melyekről legközelebbi számunkban fogunk beszámolni.
— Munkások! Folyó hó 9-én délután 4 órakor a Keresztény Otthonban értekezletet tartunk, mindnyájunkat érdeklő dolgokban. Kérünk benneteket, hogy lehetőség szerint mindnyájan legyetek ott. Mutassuk meg, hogy hátat forditunk az eddigi zsidó vezetőknek, akik bennünket félrevezettek, vagy félre akartak vezetni. Keressük és találjuk még egyszer mi is a talpunk alatt a hazai földet, mert nem igaz az, hogy a munkásnak nincs hazája. Ezt félrevezetőink akarták belénk magyarázni. Legyünk mindnyájan ott vasárnap a munkásértekezleten. ~
— Hírek a Move cipészözletéből. Ezennel értesítjük a Move tagokat, hogy az eddigi cipészmühely a sugáruti laktanyában megszűnik és helyette az uj Move cipészműhely Kővári Flórián cipészmester vezetése alatt Kölcsci-ut 15! szám alatt megnyílt. A régi rendelések és javítások még a sugáruti műhelyben végeztetnek. Uj mogrendelésekkel forduljanak a Move tagok fémjelzett uj cipészműhelyhcz. Tekintettel a mindinkább emelkedő árakra, az alábbi munkadijak állapíttattak meg: A rendelő által hozott anyagból, uj cipő teljesen elkészítve 130 K, borítás 75 K, talpalás 25 K. sarkalás 8 K, teljes uj sarok -10 K, kapplizás -40 K. A kész áru csak azonnali lefizetés ellenében adatik ki.
1920 május 7
— Az uj evangelikus lelkész beiktatása. A nagykanizsai evangelikus hit község uj lelkészét, Horváth Olivért, foí-,0 hó 9-én vasárnap délelőt^ tíz órakor tartan jó ünnepi istentiszteleten iktatják be hivataláb.j.
— Uj bankjegy kibocsátás Ausztriá ban.\'A bécsi lappk jelentik: Mivel az uj osztrák bankjegyek még nem készültek ol, az Osztrák-Magyar Bank azon van, hogy idei^ lenesen ezer és tízezer koronás bankjegv .--ket bocsát ki. Az ideiglenes bankjegyek mm egyebek, mint az Osztrák-Magyar Bank eddig forgalomban volt bankjegyei a következő felülbélyegzéssel: „Echt Hauptanstallt tícr Österreichisch-Ungarische Bank" (Valódi, az ♦O&trák-Magyar Bank főintézete). A bélyegzőt
ugy készítették, hogy ujabb hamisítás veszedelme nem fenyeget. Az ideiglenes bar.x jegyek csak néhány hétig, az uj bankjegyek elkészültéig lesznek forgalomban. Az uj osztrák bankjegyek csak annyiban különböznek rnsjíi a régiektől, hogy mindkét oldalon német lesz a felírás, a magyar felírás elmarad. A bankóhamisitók •• elfogatására az Osztrák-Magyar Bank 50.000 korona dijat tűzött ki.
— A londoni egyezmény. A londoni egyezményt, amely 16 cikkelyből és egy jegyzetből áll, közzétették. A harmadik cikkely ügy intézkedik, hogy Olaszország köteles négy héten belül részt ven ni a háborúban és szövetségeseinek hadat üzenni. Ezzel szemben a szövetségesek Olaszországnak Ígérték Trentinót, Déltirolt, Triesztet, egész Isztriát a quarnerói öböllel, Dalmáciát. Sascvo szigetét, továbbá azon előjogokat,^ amelyek Lídiában Törökországot illették meg, végül, hogy Olaszország kártérítést kap. A 15-ik cikkelyben a szövetségesek köteiezik magukat, hogy támogatják Olaszországot a tekintetben, hogy a szentszék ne interveniálhasson és a béketárgyaláson részt ne vehessen. Támogatják ezenkivül a háborúval kapcsolatos mindon egyéb tárgyaláson
-— Szirénák és fekete reminlszen-clák. Autó. Ez a csodabogár, ma már ismert-hangú szerszám még a falusi országutakon is. Még a mucsai lovak is megszokták mái hadibüzét és töff-töff hangját.- A forradalmak legkeresettebb szerszámjára azonban rossz világ jár most Budapesten. A rendőrkapitányság az autók fülsiketítő szirénáit leszereltette olyan indoklással, hogy* zavarják a varos nyugalmát. Hát szó, ami szó, van is benne valami, mert némelyik rozoga szerszám csak szirén-zenekarával tudta a figyelmet felhívni magára. Az emberek idegesek, a sziréna vészt jósol s mi a vészt szeretnénk már a hátunk mögött látni. Különben is, alig van olyan antipatikus kép az emlékünkben, mint "az összeroggyanásig megtömött, agyon vöröspántlikázott áutók képe. Valahogyan ugy jön az embernek, hogy a régi luxusjármű rettenetesen kifakult a fantáziánkban s a fakultságát a tulipiros szín adta neki, meg az utcahosszat vészt sipákoto szirénája. Bőrkabát, sziréna, rohamkés, kézigránát, rablógyilkos, Szamuelly, piszok mocsok, vér, hazaárulás . ..... hogy is jött össze ez h rothatdt szemétdomb? — Szomorti idők fekete rcminiszenciái.
— Csanádmegye hazafisága A példa vonz s bár többeket vonzana a jó és hazafias cselekedetre. Csanádvármegye törvényhatósága hétfőn tartott közgyűlésén egyhangúlag hozott határozatával elhatározta, hogy 100 holdnyi birtokot ajánl fel a legjobb csanádi földekből hazánk legendás nevü kormányzójának, hogy abból a nemzeti hadsereg legvitézebb katonáit jutalmazza. Végül egyhangúlag elfogadták azt az indítványt, hogy követelik a megfizetett hazaárulónak Károlyi Mihálynak és minisztertársainak, köztük főkép az áruló Hock Jánosnak a vád alá helyezéséi. A közgyűlés követeli, hogy u történelemben ötökké bélyegeztessék meg a nemzeti kufárok neve. Határozatukról értesítették a nemzetgyűlést s egyben feliratot intéztek hozzá Végüf! jegyzőkönyben _ Örökítették meg a nemzet legnagyobb mártírjának Tisza Istvánnak a nevét.
1920 május 7.
Zalai K 5 z I ö
_ Aranyvirág /zenekari próbája ma pénteken", májas 7-^n délután 6 órakor a .\'imo. zenetermében lesz. Kérem aközremüködő urakat, hogy teljes számban ott legyenek.
— Május 10-én összeül a Ház.
Hivatalosan jelentik, hogy a nemzetgyűlés május 10-én délelőtt 10 órakor összeül. Tárgya a további teendők iránti intézkedés.
— A pénzvita. A pénzügyi helyzet reorganizálása tárgyában a Közgazdasági Társaság előadási és vita sorozatán szerdán Wckeríe Sándor Teleszkv legutóbbi előadásra reflektálva kifejtette, hogy emelni kell nz egyenes adókat és nemcsak a jövedelmi ;»dót, "hanem a ^-k^zveteti adónemeket is. Mellőzhetetlen lesz egy olyan vagyonadó behozatala. amely nem hat megscmmisitőleg gazdasági tevékenységünkre és lerovásában riztositja azt, hogy á vagyon állagának csorbítása nélkül módunkban lesz közkötelezettségünknek eleget tenni. Kétségbe vonja, hogy pénzünk valódi értéke nagyobb nem volna a/. egyhuszad résznél. Ahhoz pedig, hogy miinek értéke növekedjék, ami egyrészt az infláció csökkentesével, másrészt a termelés fokozásával érhető el, mint a munkakedv fokozásának eszköze, szükséges, hogy hz c;sőrendü élelmicikkek könnyebb hozzáférhe-iöségc biztosítva legyen. Á lelkes tapssal fogadott felszólalás után Wickenburg Márk foglalkozott a valutekérdéssel és kijelentette, hogy a külföldi kölcsön dolgában nem olyan pesszimista, mint Teleszky. Jankovich Béla valutánk megjavítására azt javasolta, hogy a forgalomban •icyő^pénzmennyiségct csökkentsék a bankjegyek egy részének bevonásával. Ajánlja uj pénzünk — szerinte arany frank — dctbcléptetését és hogy pénzünket 1:20 irányban erre cseréljük ki. Az uj pénzrend-s/erre való áttéréssel kapcsolatban ki kell vetni a vagyonadót is.
A Move ujságef árusító pavil-
Ionja folyó hó 6-án megnyílt. Felhívjuk a nagyérdemű közönség figyelmét a megérkezett íroáalmi. tudományos művekre, folyóira-: >kra. képeslapokra, külföldi folyóiratokra és -pókra, divatlapokra, színházi újságokra stb. Kérjük a nagyérdemű közönség szives párt-i-gását.
Az oryosszovetség esetleges feloszlatása.\' A -budapesti orvosszövetség \\ .los2tmányának állásfoglalásával szemben a :\\\'lüg)miniszter kijelentene, hogy az igazolást .-/^bályozó rendeletének minden körülmények között érvényt szerez és szükség esetén nem t\'-td vissza az orvosszövetség feloszlatásától >crn
— Ujabb cseh kívánság. A cseh «■• rmány az utóbbi időben erős agitációt fejeit ki azirányban, hogy a keleti express Becs és Budapest megkerülésével Prágán keresztül haladjon. Mint értesülünk a csehek
kívánsága nem valósul meg. A keleti express továbbra is Bécs és Budapesten át •<>g közlekedni. Legközelebb már talán azt
* kérni fogják, hogy a Duna a Szudetteket « ne a Vaskaput törje keresztül. Meddig tirják még a nagyzási hóbortot >
Az ujnépi tolvaj. Mintha az egész C1™eriség erkölcsi bajban szenvedne és szédülő sgyával .egyáltalán nem tudna már kü-^oiséget tenni a rossz és a jó közölt. Ahányszor felkel a nap, annyiszor hallunk "J«bb meg ujabb bűncselekményekről. A rntnap EUi Etnó ujnépi birtokán eltűnt az »tai.obo[ az egyik tószerszámkészlet. A bementett lopásban a helybeli rendőrség foganatosította u nyomozást és sikerült is a !; 51 elcsípnie Móricz József budapesti la-
személyében. Móricz beismerte a lopást
^ ellopott szerszámok is visszakerül-itiv v eredcti e<i tulajdonosukhoz. A
V6v.ajr\'8,i ionban nero magánvállalkozása w az eset. Egy egész kis tolvaj bünszö-ko- \' a tdgja\' Kg.v társa a rnolnári-i
örs2traba!1 Cl<Joít rieki ,itkos tú,iUk:\'<(\' A rcn<l íne»f \'\' teUcs bűntársának az elfogására \' is
• c«<e<tc a lépéseket. \' •
~ Egy fogoly 1100 frank. Szovjet-Oroszországban Leninék bolsevista kohója egyre főzi és főzi még a burzsoavért. Az óriási orosz pusztákon még mindig gyikoi a tajtékos tömeg. Ebben a véghetetlen zűrzavarban már évek óta senyvednek magyar rabjaink, akiknek vészkiáltásáról csak itt-ott fel-felbukkanó hazatérő rab hoz egy-egy birt. Nemrég Kry László hozta magával Tomszk-bol rabtáisainak könyörgését, amiről bő hirfr hoztunk lapunkban is. Azóta ugylátszik, hogy a külföld is mozogni kezd és a hazaszállításban segítségünkre siet. Tegnap adtunk hírt arról, hogy az osztrák foglyokért már útban van a Washington gőzös," akik után a magyarok jönnek. Ugyancsak tegnap röpítette világgá a szikratávíró, hogy az angol vörös kereszt vonat személyzetét, amelyik útban volt Irkutzk felé, a bolsevisták elfogták és egy részét agyon lődözték. Budapesti tudósítónk ma arról ad íiirt, hogy a kormány elfogadta a eMessagcrie Maritinie" nevü tengerhajózási vállalat ajánlatát, amely egy fogoly hazaszállításáért 1100 francia frankot kér. A szerződés megkötésével a kormány Bcllagoni századost és Kovács törzsorvost bizta meg, akik már megfelelő idegen valutával felszerelve el is indultak Vladivo6ztokba.
— Hazaárulásnak minősítik a bolsevista agltáclókat Már hónapok óta kapjuk egyik táviratot a másik után, amelyek mind azzal izgatják a kedélyeket, hogy a környező rablóállamokban a kommunizmus kitörése csak rövid idők kérdése. Sokan nagy-hühót csaptak május elsejére, amikorra is biztosra verték, hogy megszületik a vörös gyerek, Nem ugy lett. Tény azonban az, hogy véghetetlen az elégedetlenség minden felé, a rend, a közbiztonság .a fejetetejére van állítva s ebben a zűrzavarban legtöbbet szerencsétlen magyaijaink szenvednek. — Belgrádból most is azt a tudósítást kapjuk, hogy az általános sztrájk még mindig tart. .A .kommunista .üzelmek, jí^g^. niost sem szűntek meg, sőt annyira elharapóztak már, hogy a tehetetlen kormánynak erősebb rendszabályokhoz kellett nyúlnia. A belgrádi kormány legújabban törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a bolsevista agitációkat hazaárulásnak bélyegzik s ilyen, minőségben lépnek fel ellene. Mlndenesotre meglepő a kormánynak eme erősebb rendszabálya. Oka valószínűleg abban található, hogy a polgárság öntudatra ébredve, orő$en szervezkedik a kommunisták ellen ! Ilyen szervezkedésnek a hirét kapjuk Belgrádból, Eszékről s Zágrábból
(x) Gerhard Hauptmann világhírű müve ma és holnap látható az „Urániában." Cime Bcmd Ráca. Gerhard Hauptmann a nagy német regényírónak egyénisége és köny-nyed írói képessége teljes mértékben megnyilvánul e nngyszSrü müvében. Ami miná-luok Jókai az a németeknél Gerhard Hauptmann. A darab sikere Henny Porlcn a nagy német művésznő kezeiben van letéve és tudjuk azt is," hogy e darabot csak siker koronázhatja.
(x) Nefelejtsc el. ha házat, földet, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szeretne, forduljon bizalommal „Amen" közvetitő-irodához, Királyi Pál-utca 8 szám, amely jutányosán közvetít.
(x) Egy dollárkirálynő kalandjai
IV. része a „Minden poklon át" kerül bemutatóra péntek, szombat szombat vasárnap a Világ nagymozgóban Pearl White-nek igazán cS^k ebben a részben tűnnek ki vakmerő bravúrjai.
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, ne halassza el az újonnan megnyílt nöi divatkalapüzlet legújabb divat után készült női-kalap készletét megtekinteni és annak meglepő olcsó árairól meggyőződni. A Dunántúl létező összes keresztény egyesületek tagjainak 10% árengedmény. Alkalmi és gyászkalapok kikölcsönzését eszközli. Női divatkalapüzlet Nagykanizsái\' Kossuth-tér 9. Tanulóleányok felvéteinck
(x) „Hadifoglyokért** a jelszava annak u kis gárdának, amely szombaton és vasárnap, f. hó 8-ik és 9-6n egy műkedvelői előadás keretében mutatja be Lukácsy Sándor akadémiai pályadíjat nyert eredeti magyar dalos népszínművét a „VereshajuM. A nagykanizsai lelkes és hazafias ifjúság verődött össze, hogy Szibériában sínylődő magyar véreink, minél előbb leendő hazahozatalát célzó\'akcióhoz spontán csatlakozzék, miért is a hazafias és hasznost kellemessel köti össze,., amikor egy tánccal egybekötött műkedvelői előadást tart, melynek tiszta jövedelmét erre az igazán <oerr.es célra fordítja. Jegyek Szerb Ernő üzletében már válthatók. Elvárjuk Nagykanizsa hazafias társadalmától, hogy a Polgári Egylet nagytermét színültig meg fogja tölteni a nemes cél érdekében.
— Egy kecske találtatott. Jogos tulajdonosa átvétel végett a rendőrségnél jelentkezzék.
(x) Méhészek I Jó méhrajokat — egy évnél nem idősebb anyával — legmagasabb áron vesz Szabó Aulai csemegekcreskedő méhészete Dcák*tér 15. szám. ;Ji
— Jelentkezzenek a saját érdekükben, Felkéretnek az összes leszerelt keresztény tart. tisztek, hogy nyilvántartás miatt haladéktalanul jelentkezzenek a MOVE elnökségénél (Sugár-uti laktanya.) A MOVE Összeköttetései révén több tart. és leszerelt tisztei képes állásba juttatni, amiért is a nyilvántartás felfckietését szükségesnek tartjuk.
(x) Eladó egy egész uj fürdőkád s ugyanott egy kitűnő gramofon lemezekkel együtt. Érdeklődni lehet;. Kisfaludy-utca 15. szám alatt
Nyilttór.*)
A Zalai Hírlap május ö-iki számiban .Egy purifi-kútor" czimü foghagyma sxugu közleményre csak annyit Jcgyxck meg. hogy nyomozás alatt illó ügyet a nyo mozi* befejezéséig tulajdonkcpea közölni nem volna yxafced. • " - 4
Én megnevezett tanukkal igazolom, hogy Rágott" folyton a diktatúra ellen beszéltem a földműveseknek, ami: az otUo; Kardos nevü politikai megbízott a korcsmában kilmtt cs le akait tartóztatni, mint a hogy letartóztatta a kunizst; directorium állal a bagojai Unitot ». Hogy ezt cl r,« érhesso cs hogy engem Kapós varrj hurcolva l>e ne börtönöztessen, miot ahogy megtettek Nóvák Jánossal. írtam a direktóriumnak egy megtévesztő lovelct. Olyan egy rablóbandát, mint amilyen a direktórium volt. megtéve >xteol r.em diflamáló dolog.
Előtte néhány héttel írtam Bosnyák Géza volt fő ispán iskolatá rumnak az akkori rendszerről cs Soeffről egy lebcesmcrlő levelet, melyet Ivirom megnevezett tanúval el olvastatum. tcliit logikailag kizárt dolog az, hogy cn, aki a forradalmi kormányt é» a kommunlt-must folylou elitéltem, — ingatlanokkal birok — m-XMtiut az ő szolgálatukra feUjáolhattam.
Crüofeld Miksa ur akkor felkért engam, hogy a liáztulnjdonoNOk küldöttségét vezosveia Sneífbez, amire azt válaszoltam. hog>- olyan emberrel, mint Sneff, vróba sem áüok. nemlvog)\' tóla valamit kér>ek.
Nekem nincs Sneff aláírásival ellátott kinevezés dekretumom r.em jártam cl Sneft-banketteirv.dc meg Havas- és Kóld«s-féle barátaim sem voltak, sőt egtsx testületet sem vittem At o forradalmi kormány és a kommün szolgálatába. Srat\\3dkómüves inas sem voltam. Scherz l.ujra ut>>dánál sem jártam, hogy 46.000 koronáért ebédló-hcrendezcst \\ egyek, %zaiva5-vadi^zatrn és pezsgős-vacvorákra sem júrok el sehova, hanem elek nvomoru-uigban. de árdráRitás nélkül.
Sokkal üdvwcbb ;iolo« lenne, ha a rendőrség nwp-kezdciK- a kereskedőknél » Jrigavig letörését. Nem tümc cl, hogy *z élelmezési hivatal maga is milyto ruaKJs árAkat szed, amikor » IS korona* petróleumot32 koronáért árulja literenkint. A felvágott fának métM-mázsóját 100 koronáért adja. amikor, az máshol olcsóbban szerezhető be. Eltűri, hogy a pékek 47 dekagrammos fehér és W áekagrammos barna keoycrárt 12 K fizettetnek a szcgctiy néppel. V.jnizi. hog>- csak papír-jegyeket osztogatnak az élelmezési hivalalban, élelmiszert pedig vajmi keveset és mégis ott tartják a nagy és drága személyzetet. Ezekkel íoglalkorxck. hogy a népnek enni legyen, r.em pcd.:c azzal, bogy a z^dógyarckcknek ostobaságok firkálására alkalmat nyojtior. ami nem vc-xet d> keresztény kurau* n:cgsziIirüitisihoz. Ne gondolja senki, hogy a Kricdrieh-komak örökre meghalt.
A kezdeményezésemre és dr. Tamás János úrral együttes fájadoz-isunkra ISO családot juttattunk olcsó ftMbérlethez, köztűk több rendőrt i». amivel a drágatig !ctörc>cl:ez némileg mégis csak hozzájárultunk és oem ir.uiidtuk azt. hoxy a tisztviselők és a nép egyék a .sós«-kát. v\'.c mit tett ,-irra a Tanács, a rendőrség, n zsidóság és különas.-n az, üyen ostobaságokat összefirkáló zsidó* gyerekekl\'rro tessék megícíclni:
\') E ro.vulbun I szerkesztőség.
Kolozsváry Ödön.
rC nem vültd folelösségrt a
Apróhirdetések
Ai apróhlrdetóttok közlóil dija: 16 azói&20 leor., minden további »e6 2 kor., va»t*íjabb betttvel»xed»tt atavak duplán azámlttatnak
Kocsist keresek i
azonnali bolcpcsrc JOOO I korona havi fiietúvel. l.i- ] hcriát használatra ndolc. Cím 1 megtudható Gaxai. Frigyes, j (kntriV-swBoitt. 820
Női és gyermek
rol^k varrását is átalaki- ( távit elvállalja és kís-/it j özv. Polcer Mihálynó Tc- ; leky-ut 23. szám. 794 {
Iparosok
rv szere mindenfele kór-anyag ügy Ulp, mint felsőbőr kapható: Míltcnyi Sándor és Fia\'céfcncl (v«-rotiház-paJota.) X-tZ
Balaton fonyódon
i<Xi négyszögül szötó művelésre alkalmas szép vittelek 20000 K-éit elad.i. A telekről ki>. 10000 K ái« eserfa kitermeikctő — Balatonliogláron 4 szobás vi\'.la \'l\'JO négyszögöl gondozott kertlcl 200000 K-crt eladó. - Teleki-utcai jó-fornalinw úzlcthérlet berendezéssel eladó. — Kafty-linniawán több kisebb-nagyobb ház eladó kerttel, istállóval. 4 szobás
há* julius 1-ére beköltözhető. Silirrlart, in-Katlanforgalmi írod.,Zrínyi u.- Telefon :>»5. 843
Zalavármegye egyedüli keresztény politikai napilapja a
„ZALAI KÖZLÖNY".
Keresztények 3 Olvassátok é« terjesszétek, mert mindenkor á kereszténység ügyeit szolgálja.
f
Cséplést vállalok motoros cséplővel. Javítást elvégzem. Benzint beszerzem.
Ajánlatokat kúrek
KISS JENŐ
SZOMBATHELY
Szt.-Márton-nica 31.
Jó minőségű Pogátiyvári fehér és vörös
asztali bor
literenkint 20 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
lüsz^r-. csem^sr*- és katonai cikkek • Nagykanizsa, Sil^ár-ut 53
nptjoiaatjntjíjaonoi Értesítés.
Van szerencsém értesíteni a n. é közönyt, hoíry Sugár-ut 22. szám alatti kárpitos műhelyemben jutányos árak mellett vállalok mindennemű e szakba vágó mnnkút.
TÖRÖK LAJOS
kárpitot én dUzito
Csomagoló papír,
Papírzacskó, Lerálpapir mappában, Cigaretta hiiveljBk, Cigaretta papírok. Tollak, irodai és iskolai, Paplrspárga. Szélirány papír
nagyban éa kic«lnyboa
FISCHE.L FÜLÖP FIAI
papirÁruháV.h.ic, .Vatiyfcnoizsún.
Háziasszonyok figyelmébe !
Valódi angol mosószappan kristáj, mosószóda és kékítő kaphat\'ó
LE1TNER ISTVÁN droguista Magy. Áit. B>?t. palota
rIIRSIII&
mozgókép-palota
Ro^^onvi-uic* *
Pinteken és szombaton Irodalmi esti
Gcrhard Hauptmann világhírű regénye
BBRND RÓZA
Regényes dráma : (
Főszereplő; Hennv Portcn
EliUiiik kizlili: B«tk»ziap*k«i 7 ét • értk. Tiiáriap ii iinBipsipoloa: 3. 6. 7 it I értkar.
nagy mozgó színház Szarvas-szálloda. :
Elsőrendű tűzifa
kapható súlyra, vagy ölenkint házhoz szállítva jutányos árban.
Aprított tűzifa iiSÍ^SS:
mázsánkint 98 koronáért
Kondor Adolf és Társa
cégnél. — Megrendelhető: Arany János-u. 2. és a telepen : Tárház-u. 15.
Értesítés.
Van szerencsém a nagyérdemű* közönség becses tudomására hozni.: hogy Nagykanizsán, Báthori-utca 12. szám alá helyeztem budapesií
épület--mű-lakatos
szabadalmazott takaréktűzhely vállala-* lómat, ahol készilck mindenbe-szakba, vágó szerelési és minden más speciális! munkákat. 8<0j
Tanulókat felveszek.
Szabó József.
Péntek, szombat és vasárnap
Egy üollárkiráiynö kaiandjai (IV. resz)
Minden poklokon át.
Hétfőn ,ÓS\'\' kedden
Ellen Rlclltcr felléptével
Kiközösítve
Életkép 1 /clvoiiáslun.
Kl6»dÁsok ketdéte: Hétköznapokon fél ? év íj or»c Vasár- é* ünnepnapokon 3j S, 7 « !) ■rnico:.
Értesítés.
Értexiifin Nag>\'k«»ii<a ^ vidéke n. é. közönségét, hogy
vegytisztitó műhelyemet
Ismét üzembe helyeztem.
Kivallatok xj»zakszerileii ti» titok és javítok inipdeniiemo uri öltönyöket és nfinrosziílHiükrf.
Gyors vasalást agy óra alatt mMá
Uri dlvatoltönyöket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-Ig készítek.
Kiváló tisztelettel
Ziiditt Miksa
íerfisMxi és. v?pytisztit-• NjLgykanizta, Teleky-ut 25. It!if»« : Jll .
MAYER KLOTILD
gfeütosúgyáía Nifykamjsáii
Hófehérre mos. tükörfényesre vasal, fényez, vegyileg tisztít.
ViJOVá munkák i1- hctcnVint poixosJii készíttetnek é\\ cfckállítutnák.

SXXKXXXXXXXX XXXXXXXX XHXMXXXXXHKK?,
SS X
JUJ Nagy kan 1x8 ai Iroda és raktár: — i CSBIíGBRIrUT-.
K
Dunántúli Élelmiszerforgalmi Vállalat |
K
Telefonszám:
Vásárolunk mínden meanyiségben napi árakon, azonnali készpénzfizetés ellenében:
X V í Sürgöny cini
jj{ -VrRAXSPANOBIA- Na^ykaulzaa
X "\'
X X X X X X X X
Budapesti bizományi raktár : IX. ERKEL-UTCA 5. Tclofou : „JÓZSEF 64 51."
Sflrrönycim: „PRANKTIÍST" Budapest
főzelékféléket, tojást, baboí,
gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXKXXXXXXXXXXSaflí
I
! I
Nyon-atotí a iftotuJ^jdoTJOrfOK Jíal^i és Gyarmati ufotada r
rűilniózet i
Ptfszerkcmetó: HEGEDŰS GYÖRGY
ncntietgy. kópvlteló
Előfizetési árak:
figfei iví. 250 K. Félévre 130 K. Nnü. c-t. ti K.j^yhtoMK. Ejyís;fám IK.
59-ik\' évfolyam.
Swrt.Mifcíg kiadóhivatal: Fő-nt 15
- Intern rbu.,1.1,Ion IM. . _
% eljelenik tnlndlg~kor* reggel.
KERESZTÉNY POLITIKÁI NAjPILAP
BODROGKÖZY ZOLTÁN
A tiz nap álatt.
Történelmünk legnehezebb napjait éljük. .Tíz nap, vagy esetleg pár napi meghosszabbítási idő alált tanújelét kell adnunk annak, hogy még akkor sem rémülünk meg, ha mindenki ellenünk van.
Ezekben á nehéz najsokban azonban feltétlen szükségünk van a higgadtságra s á nyugalomra. Sok gondolkodni valónk bár nincs, mégis szükséges a komoly , mérlegelés. Két cselekedet közül az egyik mindig jobb min! a másik s miért ne tegyük a jobbikat. Számolnunk kejl azzal á körülménynyel elsősorban, hogy a természet rendje az, amelyik nem fogja örök időkre valónák tckinleni a rosszul összeeszkábált emberi mtjnkát.
• Tudriunk kell elsősorban azt is, hogy a környező, magukat ágyon zabán államok nem tudják megemeszteni ezt az óriási masszát, amit a nagy-béíü emberek maajá\'rtrmagukba habzsoltak. Szemünk előtt folyik a tehe-! tetleiiség iit is,, ott- is. A legnagyobb veszedelem még a csehek oldala relől fenyeget, ahol a leigázók drákói rendszabályokkal gyúrják át a Felvidéket. Kitűnő értesülésünk azonban a tót nép legerélyesebb ellenfállásáról ad hírt.
Bíznunk kell feltétlen a természet •ima frázisszerü rendjében, hogy a lejtön hiábá való á kerékkötés a kocsi ha lassabban is, de gurul alá. . Az, oláhok, szerbek és horvátok- közölt már- nem á!hámu alatt vári a bolsevizmus parázsa; hanem" kint\' őll\'Sgeti lángnyelveit a falvak házai közölt is. Csak a szélnek kell erősebben végig nyújtogatni s tüzet kiabálnak délen és keleten is.
Ezekben a sörsdönlő napokban azonban az Ég csak a hagyományos átkunktól, a Higeszü ; corvinjánpsoktól mentsen meg. Tehetetlen, vagy próbálkozó emberek ne merjenek a porondon megjelenni. Nagyképű, ábrázataik ne mutatkozzék a „jótaháéSSdők," hangulatkeltők csoportjában, mert a hangulat megvan bennünk, ők csák a ■ kétségbeesés felé vihetnek bennünket s hangulatunkat a lehangöllságba; sodorják még akkor is, ha néni- nem\' sohát kiabálnak. 1
Ezek a cojvinjánosok elégedjenek . meg azzal,, ha. á hűbérjogart ők .vihetik, vágy futhatnak a .kengyelvas mellett s ne akarjanak a tóra ülni.
Nagy tiltakozó gyűlések
Tiltakozás a Petőfi-téren és a Petőfi-téren. — Nem mondunk Határozatokat küldöttség vitte nagygyűlése is csatlakozott
Ma délután nagy felvonulás és tiltakozó .[gyűlés volt. a Petőfi-téren és a Vigadóban. Rengeteg ember vonult fel\'zöld -galyakkal és Virágokkal a gombiyukban és határozták el, hogy egy talpalatinyi magyar földről sem fogunk lemondani és e szentséges színnek kell hirdetni Magyarország újjászületésébe vetett . Hitünket. A spiagya; társadalom egyöntetű felháborodásának hangjait, már tegnap meg-*du.*3.C£yetemi ifjúság, amely mintegy négyezer főnyi tömegben vonult fel á Terülelvédő Liga helyisége elé. Az egyetemi ifjúság felhívta a Liga vezetőségét;., hogy kövessenek el mindéül, hogy u kormány és a.nemzetgyűlés a békeszerződés aláírását megtagadja. ..Az egyetemi ifjúság kimondotta. h<>gy nem-íz^ gyásznak- lynkisen helye és a jövőbe véteú bizalöifi kifejezésre jut azáltal, hogy a mai naptól. kezdve mindnyájan zöld galyat ^hordunk. >\' \\ f
• .Mát ? dcitnáni órádban kezdtek
gyülekezni a Petőfi-térré\' hírd^éri- tittaícoíro\' gyűlésre. Három órakor a-Pet^fí\' szobor előtt két műegyetemi csendőnyisJSJóalj állott fe!, ezenkívül lovas ésgysTőgos rendőrök. Egy-jnásmán érkeztek a különböző küldöttségek; köztük a legnagyobb * számmal\' 3% Ébredő\' Magyarok, és az egyetemi ifjúság nagy küldöttsége. ,
A Himnusz eiéncktésq utón. Wcisz KonrátJ nemzetgyűlési képviselő állott, fel a Petőfi szobor, talapzatára és azt mondta: Azt mondják^ a destruktív elemek\', fjogy nincs magyar nemzeti érzés. • Ehnek;-az ellenkozőjét bizonyítja az a magasztos dallam, anaelynék: akkordjai az egekig -hatnak fel:-, Amikor Millerand nevét említi, viharos abcugolás volt rá a felelet. Addig amig ebben az országban egy magyar él semmiféle idegen náció nem fog ezen a házán uralkodni;\' Ennek az országnak egyetlen fűszáláról vagy porszeméről sem fogunk soha lemondani." JErre esküszünk.
J Ay jelenlévő több tizezer lonyi tömeg Viharosan kiáltotta utána: Esküszünk. Nem,, riem soha! •
Ezután \'egy erdéíyi- rtienekült foagyar, majd dr. CzciÜcr Jenő kisgazdapárti képviselő beszéJt. Azzal kezdte: Mélyen tisztelt gyászoló közönség! (Zajos közbekiáltások minden oldalról: Nem gyászolunk!)
Cettler*\'; Nem- á jelent, /hanem a multat \' gyászoljuk. Szembe állitja á" nyugat kulViirá-" ját a magyar kúltuíával. Mig\'mi évszázadokon véíelrnQzAük: a, török ys ■ tatár, dullással-szemben, azalatt a m-ugat fejleszthette ^túráját. Most ki akarnak. szolgáltatni bennünket a patkányoknak\' Mindenünkét"élraboiták tőlünk és a világ gunykacája\' közben móst azt követelik -tőlünk, hogy fát, szénét, élelmet szállítsunk Ausztriának.-Miből ? . .-
Egy hang erősen közbekiált. Éljen a háború. ErsV"vjhaíós éljenzés támadt.
\' Ezután Cettler megrázóan ecsétóli az ?elyészteti Fiúmé, Kassa, Nagyvárad, M.xi,
Vigadóban. — Szónoklatok a. egy porcika földről utfax^-r-a kormányzó elé. — A Vigadó a Petőfi-téri határozathoz.
Kolozsvár, Eperjes, ,Lőcse, Pozsony és a .többi magyar városok. szomorú helyzetét. Élesen támadja az antantot, amiért a népszavazást nem rendelteti el. Az ellenségeink kezében van a kard, a miénkben a toll. De ez a toll hatalmasabb,- fnint a kard. Inkább ezer darabja törjük azt a toHat, semhogy a nekünk kínált gyalázatos békét aláírjuk. (Viharos éljenzés.)
Ezután felolvassa a határozati javaslatot, amelyben, hangsúlyozzák, hogy a magyar * nemzet éliíi,akar,_ fog és .nem hajlandó lemondani * ajífczcr-éves Magyarország egyetlen porszeméről sem; Felszólítja a kormányt,/ hogy a békeszerződés aláírását tagadja meg.
Viharos éljenzés,, a javaslatot elfogadják, j Ezután Altwbcrgcr Gyula szólalf :fcl, am>kor Horthy Miklós kormányzó nevét említ:,. a jelenlevők éljen.ezni kezdik Horthy Miklóst, majd el énekeik Horthy Miklós azt • üzente ... cimü dalt: • - ~Cstilóry.r ki gvőzte le
Magyarországot ..\'. \'....." \'
Senki zúgta rá a tömeg 1 . ^ •• \'
Ellenben legyőzött bennünket, egy gyalázatos y.sidb internacionalizmus. A .Tiszántúl üdvözletét lolrnácsoija^ aríjely szerint őksoha, még életük arán sem hajlandók lemondani áz ország egyetlen darab, földjéről, sem. Amidkor felszólítói|a a jelenlevőket, hogy nyújtsak föl a kezüket azok,.kik nem akarják" aláírni békét,^ erre egy égés? kéztábor emelkedett a levegőbe.\' « .
Utána a Turulszövetsóg. elnöke beszélt, majd Zákány Gyula-szólalt;-feLéfc n mellétte ülő 48-as öreg honvédnak esküt tett, hogy az ezer éves Magyarországot nem hagyjuk elveszni. —•
Beszéit még Oláh Béja hallgatók nevében.
Utána egy hölgy, aki a magyar asszonyok nemzeti -szötetségéhék" csatlakozásit je- ; len^otte be. Majd,a félkezü katonatiszt oe: . széde után Anka János a Ker. Nemz. Egy!, / párt • igazgatója szólalt feí„Kelszólitja a töm^ get; hogy a legnagyobb reodben induljalak\' ; el a .Vatba, hogy átadják az elfogadott ha(á- • rózati javaslatot. • • ^^VíV; J.
• A tömeg zárt sorokbán zászlók alai\'t; 5 elihdú.t a Lánchid felé; útközben hy^-ftfiasi dalokat énekelve. A Dnfiapalota-szálló előtt; amelynek ablakából egy angol és egy ame-i rikai tiszt nézett ki, a tömeg zajdsan^kiabálja;, feléjük: Nem, ném, soha! \' \'
A Lá,nchid. elé érve. ..aJtömeget vezeiő Zákány Gyula és Cs^léíy\' András"3cö^ölték ar:> tömeggel, hogy a lánchídon nem-mehetnek \' át Budíira, mert a hidat lovasreridőrség/^trta el Erre küldöttséget választottak, amely \'átvitte a határozati javaslatot, Budára.! A\' tpmeg pedig zárt sorokba^ Tólytattá -útját á\'.Margit-hijd felé. .. ? .
A Petőfi-téri n|épgy.üléssei egyidejűleg a ,Vigadó" nagytermében összegyűltek a l.iga vezetősége alatt;.a különböző társadalaií és gazdasági szervezetek vezetői, körülbelül 28
cg>-cteini
2
Zalai Kő z I ö n y
1920 május 8.
A békeszerződés és a pártok.
A képviselők kerületeikbe utaztak. — Friedrichék a háború mellett foglalnak állást. — A vezető politikusok tanácskozása.
,— Teleky gróf fontos kijelentést fog tenni.
4 — A Nemzeti Sajtó Iroda jelenti. — Budapest, május 7. Pártkörokben élénken tárgyalják a békeszerződés által előállott helyzetet A pártok vezérei és a képviselők kőzött még #cm alakult ki a konkrét vélemény. A ncmz«t életében való fontos ciha-tározás előtt a képviselők érintkezésbe lépnek kérületük választóival, mert egv képviselő sem akar állástfoglalni addig, amig kerületének hangulatát nem ismeri. A Ker. Nemz. Egy. pártjában, valamint a Kisgazdapártban egyforma a hangulat. A FrUdrich-csoport erősen agitál a béke aláirásának megtagadása mellett. A csoport tagjai a tüntetéseken részt vettek és beszédet tartottak a háború megindítása mellett. A pártokban várják vissza a vidéki képviselőket, akik mindenesetre a vidék hangulatáról értesítést fognak hozni. A Tiszántúlon a népgyűléseken résztvevő vezérférfíak vasárnap éjjel különvonaton fognak a fővárosba visszatérni.
-----
A magyar béke a legrosszabb.
A rossz békék közül a mienk a legrosszabb. — A franciák belátása. — Vége a történelmi Magyarországnak ? ~ Olasz interpelláció 3 és félmillió magyar ügyében. — Francia Újságok Dunabizottság kiküldését sürgetik.
— A Nemzeti Sajtó Iroda jelenti -
Budapest, május .7. A békeszerződéssel kapcsolatban a kővetkezőkről értesülünk: Vasárnap délutánra a miniszterelnök és a külügyminiszter összehívta a pártok vezetőit és a minisztereket tanácskozásra. Hétfőn a nemzetgyűlésen napirendolőtti felszólalásban Kenéz Béla fog a békeszerződés ügyében felszólalni. me(yrc Teleky Pál gróf külügyminiszter nagyobbszabásu külpolitikai nyilatkozatot fog tenni. Kedden délutánra And-rássy gróf a köJÜgyi-bizottság elnöke ülésre hivta cgj/be a bizottság tagjait, akik részletesen meg fogják vitatni a békeszerződés által teremtett helyzetet. Minthogy az "aláírásra adott 10 napos határidő nem lesz elég a nemzet válaszának az antanthoz való eljuttatására, kilátás van arra, hogy ujabb 10 napos haladékot kapunk.
különböző egyesület és testület képviseletében. A nagytermet zsúfolásig megtöltő közönség "nagy" része zöld galyat viselt ruháján.
A Himnus elénekT&évei kezdődött meg a gyűlés. Majd Szontág Tamás a Liga aleh nőkének megnyitó beszéde után Lázár András dr. a Liga végrehajtóbizottságának elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Többek között ezeket mondotta: Ha a békeszerződést aláírjuk, biztos halál számunkra. Az aláírás megtagadása remény arra, hogy élni. fogunk. Nem mi budapestiek vagyunk az ezeréves Magyarország, hanem a nemzét ott él a kiutasítottak és az idegen járom alatt nyügők között, akiknek bizalma mibennünk van. Mi lesz, ha nem írjuk alá ?
Zajos közbekiáltások : Éljen • a háború!
Majd a kormányt kéri arra, hogy a nemzet önbizalmát ne vegye cl. - Bizalomra és kölcsönös támogatásra kivja fel a társadalom vezetőit, mert a nemzet sirja előtt ne tolakod junk. \' Cegycn békesség és egységes erővel tiszteletet fogunk keresni mindenütt. Álljunk Magyarország kormányzója elé és mondjuk neki: Nagy Url itt áll előtted a nernZct élet és halál küszöbén. Bizni akarunk önmagunkban, niert bizunk tebenned. Arra kérünk ne ÖIÖ meg bizalmunkat, hitünket, mert mi vagyunk a kar, aki a kardot kezében tartja és te nem akarod a nagy gyalázatot. Nagy Ur te ne beszélj, csak cseleked-jéL Mi melletted leszünk. ügy áldjon meg a magyarok istene.
Szűnni nem akaró taps.
Majd Ajtai József miniszteri tanácsos a Liga ügyvezető igazgatója terjeszti elő a határozati javaslatot, amelyben a Liga vezetősége alatt összegyűltek tiltakoznak országunk megcsonkítása ós a békeszerződés aláírása ellen.
A megszáirott törvényhatóságok nevébeH Pcrsai Ferenc alispán, az erdélyi székely magyar szövetség nevében Kiss Menyhért, « felvidék nevében dr. Dinger Béla, a Délvidék nevében dr. Lányi Márton nyugalmazott főispán, Nyugatmagyarország nevében Tirrig Gusztáv, a ruthének nevében Prodán János, a Szepesség nevében Hajde Gyula, a székelyek részéről Oyórfy Gyula volt képviselő, a magyar nemzeti szövetség részéről báró Percnyi .Zsigmond, a Tudomány Eegvetem részéről dr. Ballagi Aladár. rektor\' a műegyetem tanári kara, valamint a Keresztény Nemzeti Liga nevében Kossalka János műegyetemi tanár, a magyar irók szövetségének részéről Szabó Dezső jelentette be tiltakozását a békeszerződés aláírása ellen.
A többi egyesületek részéről bejelonteni szándékolt csatlakozások megejtése végett az idő előrehaladottsága miatt* csütörtökön délután folytatják a gyűlést.
Végül a Himnusz eléneklése után csatlakoztak a lent váró. Petőfi-téri népgyűlésen résztvettekfrez.
Tőzsde.
Budapest, május 7.
Magyar Kitel . 1683 Alt Kfazcn . .
Oírtrik HHei . 03!> Uríkinyi ....
Lesrimitolo . . . ÜSS Rita*
Magyar Sir.x 1150 SchLík . . . .
Agrár 8*aJc . . . 1030 Adcu.....
ÍVblUlk .... 923 Átkötik* . . . 5250
F org*tau .... I>*niCA , . . , .
Kooko.-cÜ» . . . 15S0 Klotild.....

GÍKU* C. M. . 177; Ol*;......
Szistyít .... 3100 Cuttmaon . . . ■4000
Valuta : N\'tpolcoQ\' 830. Font 330, Doltfr 225. Kraak H60, Márka UQ, Lit» U26, RoboJ 330. Ui 370. Szokot 370. Svijci hu* -4040. I>iair 610. Jueo-Miiv —, WcsJ —.
ElőfizetőinkhezI
Kérjük mindazon vidéki előfizetőinket kik az április havi előfizetési díjjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
A * Zalai Közlöny"
kiadóhivatala.
8ccs, május 7. A mai lapok a legnagyobb . sajnálkozás hangján írnok arról a kisíró levélről, amelyet a legfelsőbb tanács a békeszerződéshez mellékelt. Meggyőző érvekkel mutatnak reá arra, hogy esetleg az erőszakos békél nem lehet végrehajtani. A .Neue Frei Presse" .a következőképen ir a békeszerződésről. Egy uj erőszakos béke. Vég. a történelmi Magyarországnak. Csaknem négy millió embert zárnak koporsóba íi szolgáltatnak ki dicstelen győzőknek, akiknek a győzelem minden munka és harc nélkül hallott az olUkbe. Amióta a szultán hadai a legmélyebben lealázták a magyarokat, nem volt Magyarország ilyen rettenetes helyzetben. Egy évezred munkája semmisül meg és ezen nem sokat fog változtatni a határbizottság pepecselő munkája. Magyarország mégis fel fog állani és a leghatalmasabb erőszak sem képes arra, hogy munkás emberek szabadságvágyát meg-töije és hazaszeretetét kiirtsa.
Hága, május 7. Az amerikai sajtó éles kritikát gyakorol a magyar békefeltételekkel kapcsolatban. A magyar béke a legrosszabb, mondja az amerikai „Vorld". Érthetetlen — mondja — hogy az eredeti sserződé-sen semmit sem változtattak. Valamennyi rossz békeszerződés között a magyar a legrosszabb. A béjte-instrumentumok között a magyar a legkevésbé keresztülvihető.
Koppeniiaga, május ,7. A magyar békeszerződéssel senki sincs megelégedve, kivéve azokat az államokat, amelyék kapzsiságukat
MagyáfőfsZájfl <ii nkatják csillapítani. Az angolok nem titkolják, liogy Magyarország irányéban loyálisabb magatartást kell tanúsítani. Az olaszok azt hlrdőfik, hogy a magyar szerződést revideálni kell. Most Magyarország sokkal fontosabb, semhogy elhanyagolható mennyiségként lehessen vele bánni. Maguk a franciák is, akik eddig mindig Magyarország ellenségeire hallgattak, belátják, milyen igazságtalanul jártak el Magyarországgal szemben. Hogy a békét aláirják-e vagy sem, ezzel Párisban nincsenek tisztában, talán még Budapesten sem. De hogy rövidesen revideálni fogják ezt azzal mindenki tisztában van.
Budapest, május 7. Rómából jelentik, hogy Chiesa képviselő éles - interpellációt nyújtóit be az olasz kormányhoz, amelybe:) kérdi, hogy figyelemmel kisérik-e annak a 3 cs fél milló magyarnak a sorsát, akiket a békeszerződés hazájuktól elszakított.
Paris, május 7. A franca lapok mind vezető helyen foglalkoznak n magyar bekével. Sürgetik, hogy a Középduna részéi e bizottság küldessék ki, amelyben mindén állam képviselve légyen és amelyet u népszövetség tanácsa nevezzen ki. A lapok ugy vélik, hogy legkívánatosabb volna, ha a dunai államok között az összhangzist meghoznák. Európai érdek, hogy az ujonan alakult kis országok né legyenek egymásai, örökös torzsalkodásban. Egyedül a Journal de Debas, ia örökös magyorfoló újság hirl deii Magyarország megbüntetését s követeli-hogy a megtorlás melletí- .szigorúan tartsanak ki.
3920. május 8.
Zalai Közlöny
3
— Eljegyzés. Köő János eljegyezte Szabó Teruska urleányt Keszthelyről.
— Színielőadás. Újból felhívjuk a város közönségének a figyelmét a ma\' és holnap esti német nyelvű szinelőadósra. Kezdete este 7 órakor a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében.
— Felhívás. A háztulajdonosok szövetségének\'alakuló gyűlése vasárnap, május hó 9-én délután 5 órakor lesz a városháza közgyűlést termében, ahova az Összes háztulajdonosok meghivatnak. — Az előkészítő bizottság.
— A -keresztény tisztviselőnők ma
este 7 órakor a Keresztény Otthonban rendkívüli gyűlést tartanak. A vezetőség kéri a tagokat, hogy lehetőleg teljes számban jelenjenek meg, mert fontos ügyeket tárgyálnak.
— Papirost nség. A paplrosinség hamarosan nagyon, de nagyon nehéz helyzet elé állítja az összes újságokat. Már hónapok óta csak ép, hogy ki lehetett elégíteni az ujságéhes közönség kívánságait. Már hónapok óta hihetetlen módon emolkcdett a papiros ára. Mindazok, akik nagyobb meny-nyiséget bevásárolni képtelenek voltak, ma azon a ponton állanak, hogy egy szerencsés, jó fordulatban kell bizakodniok. A Vidéki Újságkiadók Országos Szövetsége, amelyik az összes lapokat eddig papirossal táplálta, Budapestre küldött megbízottunknak nagyon szomorú dolgokat hozott a tudomására. Egyedüli tanács, amit adhatunk az. hogy az Összes lapoknak felényi terjedelemben kell előbb utóbb \'megjelenniük. A Zalai Köz-löny mindent cl fog követni, hogy olvasói eié ugyanazon terjedelmű újságot adja, {nint eddig s ha végső kényszerében rédM§iüaJ$ a lop terjedelmét, azt csak addig tcúzi, amíg a legnehezebb helyzeten keresztül-csík. Mar eddig sem tudtunk annyi példányszámot p.yomalní, mint amennyire szükség lett volna.
nap volt, hogy 10 óra után .újságárusnál #ultfi Közlönyt találni lehetott volná. A Zalai Közlönyt azonban mindig fojtogatta a rém, hogy elfogy a papiros, riém vóirWpcs kellő számban nyomatni újságjait. Amikor a mind katasztrófálisabban feltűnő papiros-in-ségre igy rámutatunk, felhívjuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a hivatalos papiros-kiutalásnál talán figyelembe lehetne venni végre már azt is, hogy egyik lap keresztény irányzatú, mig a másik még ma sen> tud, vagy nem akar szakítani régi. destruktív irányával. Elvégre van talán valami jogos ,ibban rt kérelmünkben, hogy a papirosel-iátásban némi-nemü előnyöket kapjunk.
— Letenyel állapotok. Letenyéről írják:-Amíg az országban az a tendentia, hogy minden téren konsolidált állapotot teremtsünk, Letcnyén csak nem akar rend lenni. Mert amíg Kanizsán megbotránkozik a közönség azon, hogy a saláta fejét 50 fillérjével árusítják, ott az uradalom tiszttartója á már árdrágításért sokszor feljelentett ós megbüntetett Choma Ödön csak 4 koronáért adja a salátát. Csodáljuk, hogy a letenyei államrendőrség ezt tétlenül nézi. Ugyanis Ő a. legerősebb valutarontó az egész vidékén. Az uradalom földjeit csak ezüstpénzért hajlandó bérbeadni. Igaz Bankjegyet is elfogad, de 20—25-szörös összegben. Akiknek ninc^s zsákszámra ezüstje, annak majdnem egy té-henc megy rá a bérelt kis ingatlan bérére. Míndozekes az. illetékes" körök szíves figyel-" méj>e ajánljuk. Art az orszagnak, megbénítja a mezőgazdasági munkát, s kivákja a gazdatársadalom legnagyobbfoku elkeseredését. A tisztviselői kart pedig a legjobban sújtja ez * letenyei állapot, mert a bérelni szándékozó kisgazdák terményeiket kénytelenek ezüstpénzért árusítani.
pv bendelje heg a „Zalai Közlönyt
— Az Irodalmi Kor hangversenye.
A nagykanizsai irodalmi cs Művészeti Kör vasárnap esti hangversenye iránt városszerte nagy érdelődés mutakozik. A nagyarányúnak Ígérkező hangverseny főbb\' programmpontjai a következők lesznek : I. Offenbdch: Nyitány Orpheus az alvilágban c. operához. Előadja a főiskolai hallgatók és a főreátiskolai növendékek egyesitett zenekara. 2. Háíis István: Zrínyi Miklós, a költő. Felolvassa a Kör titkára. 3. Szerdahelyi f.aci hegedűszólója-4. Az ipartestületi dalárda énekszáma. 5. Szavalat. 6. Bal/e .-Részlet a Cigánynő c. opc-v rából. Előadja a főiskolai hallgatók és a (<í-reáliskolai növendékek zenekara. Ezeket a prograrnmszámokat még néhány ujabb szám fogja kiegészíteni. A teljes műsort/csak a holnapi számunkban közölhetjük. A hangverseny a városháza nagytermében vasárnap este pontban 8 órakor kezdődik. A kör vezetősége minden érdeklődőt szívesen lát. Jegyek előre válthatók a Mair és a Fischel-féle könyvkereskedésekben. Tekintettel arra, hogy a számozott ülőhelyek csak korlátolt mennyiségben állanak "rendelkezésre, célszerű •a jegyeket még a mai napon megváltani.
— Helyreigazítás. Néhány nappal ezelőtt azt irtuk, hogy a szepetneki elöljáróság nem akarja a kiutalt só vételára fejében a póstapénzt elfogadni. Magunk is csodálkoztunk azon, hogy ennek az értelmes községnek a vezetősége opponált a póstapénz ellen, -azonban most meggyőződtünk arról, hogy a beküldött levél helytelen, mert az elöljáróság felsőbb utasításra kért kékpénzt azon okból, mert a. kiutalásra került sót kékpénzen vették. Szívesen adunk ennek á helyreigazításnak helyt, mert Szépéinek községről fel sem mertük volna tételezni, hogy hazafiatlanság\'H kövessen ,cL . . • ■• ••■
.. taiU hépéro és a mezo^»/——-k\'1-Minden mas politikai és állami rendszer ingatag alapon áll. Márév előtt, amikor itt a kcresztéoyszociális fóldmozgalom megindult, tumuuUlafr
get kielégítő loldbirtoKpohtikí T>iZtos!thatja » békét. Ha akkor ez a politika érvényesűlhc-tett volna, akkor nem lett volna talaja a szocialista izgatásoknak és nem vitt volna katasztrófába bennünket a kommunista cl<"
— VisszAniWéV1 éa\'az" uj" pénz. A
legközelebb! napokban a Hivatalos Közlönyben egy rendelet jelenik meg, mely elrendeli, hogy a köztisztviselőknek u visszatartott kényszerkölcsönbő! 5000 koronáig. A kisembereknek pedig 2—3000-koronáig menő ösz-szeget vissza fognak teriteni. Szigorúan meg fogják vizsgálni, hogy kik vehetik ezt a kedvezményt igénybe. Az uj pénz ez tdó szerint nem aktuális. Semmiféle devalvációval nem lesz összeköttetében, csupán technikai intézkedés jellegével bir.
— Kristálycukor a MOVE-ban. A Move nagykunizsai föorsztályánál kristálycukor kerül c^, hó 15-ike körül kiosztásra. Igények sürgősen bejclentcndők és az igényelt mennyiség ára előre befizetendő a Move elnökségi irodában, Sugár-uti Frigyes laktanya tiszti épület.
— Nyugdíjas tisztek figyelőiébe. A Move nagykanizsai főosztályának keretén belül egy a nyugdíjas tisztek érdekeit képviselő ügyosztály felállítása terveztetik. A megalakulás módozatainak megvitatása és megállapítása céljából fclkérotnek az Összes nyugállományú tisztek, hogy folyó hó 26-án délután 6 órakor Nagykanizsán, a Sugár-uti Frigyes-laktanya tiszti épületében megjelenni szíveskedjenek.
— Munkások 1 Folyó hó 9-én délután. 4 órakor a Keresztény Otthonban értckczle-tet tartunk, mindnyájunkat érdeklő dolgokban. Kérünk bennetoket, hogy\' lehetőség szerint mindnyájan legyetek ott. Mutassuk meg. hogy fíátat fordítunk az eddigi zsidó vezetőknek, akik bennünket félrevezettek, vagy. féírc akartak vezetni. Kcréssük és találjuk meg egyszor mi is a talpunk alatt a hazai földet, mert nem igaz az, hogy a munkásnak nincs hazája. Ezt félrevezetőink akarták belénk magyarázni. Legyünk mindnyájan olt vasárnap a munkásértekezletcn.
— Főpróba. A főiskolai hallgatók zenekarának tagjait felkérjük, hogy m^. délután 2 órakor a városházán tartandó főpróbára okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. A/főreáliskola növendékei is ott lesznek, -r->Az elnökség.
— A vihar pusztításai. Nagy fellé-\' légzés volt mindenki számára a tegnapi
szép, csendes időre ébredés. Már kaptunk adatokat azokról a pusztulásokról, amiket a kétnapos vihar okozott. Megállapítható, hogy* a legnagyobb kárt a gyümölcstermésben s a fákban tette. Sok helyen a csodásnak induló gyümölcstermést szinte teljesen lepergette az ágakról. A védettebb helyeken ozonban még .N mindig maradt annyi a fákon, hogy kedvező idő mellett még mindig kitűnő gyümölcstermés várható. A gabonat sok helyen megdöntögette, de mive] az eső, nem verto le, hamarosan fel fog még állni. Á vihar nem volt helyi jellegű, hanem mondhatni országos kiterjedésű. Félő volt, hogy tegnapelőtt éjjel kitisztult ég és az el-clcsendcscdő szél kapcsán fagyra lesz kiláfás. Azonban több vidékről "kapóit értesülésünk szerint, a fagy mindenütt elmaradt. A legnagyobj) esőzések Budapest környékén voltak, ahol szinte ég-szakadás szerüleg zudult le a hideg eső Nagykanizsa város környékén, különösen a falvakban nagy károkat okozott a szél az ingatlanokban. Háztetőket dobált, le és szalma -kazlakat cibált szerteszét. Különösen a tetők megrongálásával okozott nagy károkat, amiket a mai anyaghiány és beszerzési nehézségek kapcsán nehéz lesz pótolni. Nagykanizsa város területén sok helyen egészséges szálfákat döntött ki tövestől, vagy hasított derékoo v^^. As.crí^eUéri gyönytyü I&fc, köxttl kellőt kidöntött, az igazságügyi palota előtti terebélyes gesztenyefák egyikét kettőbe hasitolta.. Hasonlókép megviselte a szélvihar a sétatér faítT Még a tegnapi nap folyamán is hervadtán konyullak le az ÖSSSC-vi&SZn -cibált fiatal ágak. A sétatér, északi szélső utján egy nyárfái döntött ki, egy szép fenyőt letört s kettőt gyökerestől csavart ki a földből. Értesüléseink szerint a balatoni szőlőkben is nsgyobb .kárt .ojwwu,
— (x; Bélyeggyűjtők figyelmébe) Kiadásra szánt bélyegeit, régi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban értékesítheti bt gyűjteményeit kiegészítheti Szabó Antal sport-kereskedésében. 7&
(x) Nefelejtse éi. íld hú/M, (o\\<icV, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit. eiadn?/ vagy venni szeretne, forduljon bizalom\'fturt „Amcn" közvotltő-irocához, Királyi Pál utca 8 szám, amely jutányosán közvetit.
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, ne hoiussza el az újonnan megnyílt nöi divat-kalapüztct legújabb divat után készült női-kalap készletét megtekinteni és unnak meg lepő «»lcsó árairól meggyőződni. A Dunámul létező összes keresztény egyesületek tagjainak 10 Vo árengedmény. Alkalmi^ és gyászkalapok kikölcsönzését eszközli. Női ciivatkalep-iizlct Nagykanizsa, Kossuth-tér 9. Tanulóleányok felvétetnek
"t Hirek a Move cipészüzletéből. Ezennel értesítjük a Movo tagokat, hogy az eddigi cipészműhely a sugáruti laktanyábaii megszűnik és helyette az uj Move cipészmű-helv Kővári Flórian cipészmcstqr ve^etéso alatt Kölcsci-ut 15. szám alatt megoyik. A régi rendelések és javítások még a sugáruti. műhelyben végeztetnek. Uj megrendelésekkel forduljanak a Move tugok fémjelzett \\ uj cipészrtiűhelyhez. Tekintettel a mindinkább emelkedő árakra, az alábbi munkadijak állapíttattak meg: A rendelő által hozott anyagból, uj cipő teljesen elkészítve 130 K, borítás 75 K, talpalás K, sarkalás 8 K," teljes uj sarok 40 K, kupplizás 40 K. A kész án> csak azonnali lefizetés ellenében adatik ki.
— Nyugatmagyarország gazdasági statisztikája. Hogy Bécs "mennyire téved, amikor azt hiszi, hogy ellátása biztosítva volna Nyugatmagyarország átcsatolása esetén cs hogy e lelketlen osztrák agitátorok menynyire túloznak és"*tudva ámítanak, amikor az ^elszakítandó területet Kánaánnak fesu\'k, allja-nak itt az 1918. évi hiteles statisztikai ada-tok." Az osztrákok .által kívánt rész - területe:
I K ö z I ö n y
1920. május 8 .
873.000 katasztr, holdv. Lélekszám. .392 000. 1. \'Termés eredmények 19 1,8-bAn: buzit 000, rozs 377.000, árpa \'207.000, kukorica 236 000. burgonya Vl58.0(j0, báb 40,000, cukorrépa 933.000 mm. 2. AUaÍ,álÍpmány l\'í)JS-ban: szarvasmarha 109.000, ló^l rOÓQ, sertés 127,000, juh 12.0Q0 drb. 3. Széntermelés (nem ,készlet) oíH.OOO mm. Búbból és\' rozs-bóV 52.000 mm! volt a "\'felesleg,. de ezzel szemben árpából, zabból és " kukoricából a hiány 287 000 mm. volt, tehát csak gabonától a hiány I9l8-ban 235.000 mm. Nyugatmagyarország elszakítandó részei tehát, mint ezen adatok összetevéséből kitűnik, gazdasági tekintetben is rá van szorulva a szomszédos magyar vidékekre. Ha tehát maga magát nem tudja elláthatni, mi jutna Bécsnek? Hogy Bécsbe e vidékről szállítottunk élelmicikkeket, annak magyarázata az, hogv o vidéken bo-^.ij^\'ólítódott le egyrészt a tranzitforgalom, másrészt pedig Nyugatmagyarörszág az eladások nyomán keletkezeit hiányát az anyaor-szagból jővö behozatallal ludta pótolni.. Ha pedig Bécs, illetve Ausztria ugy számit, hogy az., átcsatolandó rész élelmiszerraktárai majd a .maga részérc fogja felhasználni, akkor Nyugatmngyarország éhen veszhet.
Apróhirdetések
ái. *p*óhird»t4»ek köxlé»l <U> : ló 20 kor., minden további <li 2 kor., v*aUffftbb botttvol»z«dott *xavak duplán izioUttataik
Kocsist keresek
.r torul. kfckfé^tc 1000 koron* bayi firetcwl .\'.i-bcriithA»xiuUtr.t*Jok. Ci m in«fWdtl»t<> varai frigye*. CcotráJ-ííADfK-irt fio
Iparosok
nfcx&c iniixícníc!c Wt» «nyag U|íy Ulp, mint i-ór ■ kapható-:. ^fillcnyi SúnjOí ó. l-\'ia (vá-
Női és gyermek
\' :rlhák varr»wt cs átalakítási clváJlalja i» kófxit : <>/,v. Potccr Mitiályr.c Te-i lcky-u\'t\'63.\' íxájti. 7\'Ji
Szőlöbirtokot
•\'{—t— !t boldaul. Uihalo I piliccvol, telje* /ól»*«ct<<-<;cl Natrykitni*sa kornyéken : keresek megvételre. Ajin-, Jxk\'kfiC ;i kift<l<>hivatjil további:. G3J
Taniilóleány- felvétetik
.?puulc nyomdajában.
Értesítés.
Ertt-sit.-m Nagykanizsa vidéke n. é. közönségé. hogy
vegytisztitó műhelyemet
ifnnóf. ft/,.iinl»". h*ljV zferri . Klvállftlok •.v/^tkv/vrllrii tisz-<■" tiiok jariiiik ininoénrifnin mi
ülión\\/>ko( é> in\'i koüAtilm&Vvt.
Byops vasalási egy óra alatt 8szközlök.
Urí divatőJtonyÖket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-ig készítek.
\'■vi.vió, «jiú«:vnc> •,
Xiiditt Miksa
íiífuwW cs vejcyt»<xii:A Ssjfykfcnizjta, Tolok7-ut 26. Telefsa: 319.
Csomagoló jiapir,
Papírzacskó, levélpapír mappában. Cigaretta hüípljek, Cigaretta papírok? Tollak, irodai ét iskolai, Paplrspárja, Szekrény papir
r.Rjcybtjj 6» üc.luyb.n FISCHEL FÜLÖP FIAI
■\'. . papirarvhsrÁbftn, N\'ajtyHoftizsán.
Háziasszonyok figyelmébe!
Valódi angol mosószappan, kristály mosószóda és kékitő kapható; \'
LEITNER ISTVÁN droguista Me«y. Ált. tó^-Vai-jta • *
ÜRANIA
mozgókép-palota
.Roxgotoyt-Mtc» k
Píntí-kw) ás szonibaton
Irodalmi est!
BerndRóza
Kigényfg d rá ins , FősmcpJő: Henny Porién
tiFEpipM
Eltlliift lniilt: lilUmiiln 7 ■
lllfntp tl IlllfUftlír: 3. S. 7 ii t iritir.
......... ^
Vendéglő megnyitás!
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy
Magyar-u. 26. sz.
alatt a volt Holze.r-féle vendéglőt f évi május hó 8-án
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
Péntek, -zomb&t <« vasárnap
Egy tíoliárkirálynö kaiandjar (f¥. mi)
Minden poklokon át.
Hót tón és keleten ^Jllen Rlcbter\'íelWptévci
K i k ö z ös i t v e
. ftlctkcp -J íeívönAibafl."
Mót^ítoK ttrctu : Hétköín*i^>>:<.n fél 7 es íi VktÁí- cs vor.cpaapokon 5, J tt 9 ct*Xo:.•
Els&rendü tűzifa
kapható súlyra, vagy ölenkinl házhoz szállitva jutányos árban.
Aprított tűzifa
mdzsitnklnt 98 koronáért
Kondor Adolf és Társa
cégnél: — -Megrendelhető: Arany János-u. 2. és a telepen : Tárház-u. 15.
Cséplést vállalok motoros cséplővel. Javítást elvégzem. Benzint beszerzem.
AjáiiUu>V»t kórek:
KFSS JENŐ
SZOMBATHELY
^tt.-Mdrtoii.níw .\'51
Jó minőségű Pogány vári fehér és vörös
asztali bor
literenkint 20 K-ért kapható.
Kiváttatrn házhoz száHit
Bruncsics József
fQ-f-r-.^in^-ge- te katonai cikkek kere*ked«*»» Nagykanizsa, Snjtár-nt 5S
M
IBII
ii a i
i ■
KÖNYVNYOMDA
ZALAI KÖZLÖNY
címy politikai tupiWp
kiadóhivatala
KÖNYVKÖTÉSZET
ZALAI ÉS GYARMATI
NAGYKANIZSA, Fö-ut 13.
Bogeorieder-palota Telefon 183
Elvállalunk mindennemű folyóiratok, árjegyzékek, meghivók, eljegyzési és esketési kártyák, névjegyek, gyász-lapok, plakátok, röplapok- stb. nyom-
, látványok ízléses és gyors elöáiiitását.
Pontos kiszolgálás!
.Jutányos árak !
.__________
BIMIHIMIB8IM 11 K3 B asil(.sü\'9
■nrrú V
Nyoir.«wu a laprjiftjdouosOK Zalai <S» öyarraaM ayomdn toatnt6ieléb\'»or
V USX <•!
59-Jltévfolyn^,; ..................u.....
Na8ykMÜx«j,;yÍ920. május 9. Va.áraap.

505 szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Ss«rk«s2t6s.ég és-kiadóhivatal: Fö-ut 15.
\' ÍD«crorb»or»olt!on II). .
Jdojcjclctjik rcindlg kora. reggel.
Főszerkesztő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
n.mxotcj. képvl.cIO
f t\'clclöK .zorboaztó :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
EKifizetési árak:
«(:<!« év« ÍJO k Pitévi..]30 K,Nogy*u évre 63 K. Egy bór. 22 K. Egyes síim 1 K.
Zászlóbontás a Tiszántúl
Négy kisgazda-miniszter nagy partkisérettel propaganda útra kelt. — Rubinek Gyula és nagyatádi Szabó miniszterek lelkes beszédei. — Mindenütt tiltakoznak a békeszerződés eBen. ^ A földbirtokreform biztosítja a társadalmi békét.
Budapest, május 8. A keresztyén-keresztény kisgazdapárt tiszántúli zászlóbontására ma reggel 6 órákor indult el különvonattal. Rubinek Gyula, Nagyatádi és Sokoropátkai Szoó István, Emmich Gusztáv miniszterek, Meskó Zoltán és Mayor államtitkárok, számos má^ párttaggal és képviselővel. Mezőtúron Rubinek miniszter nagy éljenzések kozoen kijelentette, hogy a magyar nemzet súlyos békél kapott, de élni akar és élni fog. Egy talpalattnyi földet sem enged-át. Biztos meggyőződése, hogy eljön még ,az idő, amikor ellenségeink belátják, hogy egy nemzeten ilyen égbekiáltó igazságtalanságot nem követhetnek el. Azután nagyatádi Szabó miniszter beszóí kitörő lelkesedés közepette. Mező-berényeseu Rubinek Gyula- fölm. miniszter a a többek között ezeket mondotta;
Élőttűnk fekszik egy békeszerződés, amely egy halálos Ítéletnél is szigorúbb. Ez\' a szerzettéi :>y.o»osni-- r>«ro---->j«lenú -a- békét.-Ha aláírjuk akkor sem s .lja nem írjuk alá akkor sem. Meggyalázták hazáokat, de bennünk él az elhatározás, hogy megküzdünk á poklok kamuival is. Sikraszállunk nemcsak magunkért, hanem elhódított testvéreinkért is. Nem szabad kétségbeesnünk - egy olyan szerződés miatt, amely békének legkevésbé sem mondható. Történjék bármi, mi ezt a szerződést jogosnak s véglegesnek soha el nem fogadjuk s egy magyar sem ebben a hazában. Ellenben tiltakozni fogunk s ez a tiltakozás nem lesz meddó, mert amig wgaz-s/!g van, annak győznie kell. Az a nemzet
vész el, amelyik magát vésziti7 el. Mi pedig ujjá akarjuk teremteni magunkat erkölcsben, anyagiakban és nemzeti érzésben } mert ezek azok a kellékek, amelyekre építeni \'lehet, amelyekkel egy uj világ alakulna ki. Rubinek Gyula miniszter Békéscsabáról d. u. folytatta útját Békésgyulára, ahol nagygyűlés keretében ismertette a Kisgazdapárt programját. Fejtegette, hogy mi békében akartunk élni. Nem volt hódító szándékunk, mégis felakarnak darabolni s mint a-rossz gyereket, büntetnek. Ez a példa arra tanit, hogy ha békét akarunk, minden pillanatban készen kell lennünk a háborúra is. Azt fejtegette, hogy a háború meggyőzte a legiparibb államokat is, hogy az a helyes politika, amelyik -a falu népére és a mezőgazdaságra épít. Minden más politikai és állami rendszer ingatag alapon áll. • Már ^o; év előtt,\' amikor itt a keresztéi)yszociál& földmozgalom megindult, lámmaua^Mra^Jagg^.,„SMjJ . a mjnden réteget kielégítő foldb;rtokpo!:iiká: oTZtosíth\'\'átja"a békét. Ha akkor ez a politika érvényesülhetett volna, akkor nem lett volna talaja a szocialista izgatásoknak és nem vitt volna, katasztrófába bennünket a kommunista élet. A miniszter kíséretével ezután visszatért Békéscsabára, aboJ küldöttségeket fogadott. A küldöttség sorában megjelent a több mint 6000 tagot számláló Népegylet, amely jelentette, hogy testületileg csatlakozik a Kis^ gazdapárthoz. IJgy a békéscsabai, mint a békésgyulai kerületben a kisgazdapárti jelölt egyhangú megválasztása bizonyosra vehető.
Hirek a magyar béke körül.
Angol tiltakozó népgyűlések a magyar békeszerződés megváltoztatása érdekében. Teleky ismertetni fogja a békeszerződés hiteles szövegét. — A tót események veszélyeztetik az egész békét.
Berlin, május 8. Egy semleges antant diplomata a következő kijelentést tette: Mértékadó angol politikai körök véleménye szerint a békekonferenciák eddigi munkája nagyon keveset tett a világ érdekében, Angliá-ban^mindinkább számolnak a békeszerződés revíziójának a gondolatával. Mindaddig amíg a magyarok számára helyre nem állitják a lelki megnyugvásnak azt az érzését, amely nélkül:egy ország sem kapcsolódhatik bele a népek termelő munkájába, folytonos kirobbanástól kell tartani, amely az egész világ .békéjét veszélyezteti. A diplomata kijelentette még, hogy a közel napokban Angliában tiltakozó népgyüléseket fognák rendezni a magyar békefeltételek megváltoztatása érdekében. Különösen az erdélyi, kérdés miatt, miután aggodalommal látják,- hogy a békeszerződés az erdélyi- protenstáns lakosságot kiszolgáltatta az oláh uralomnak.
Budapest, május 8. Praznovszky Iván magával hozza az antantnak jegyzékcinkre adott válaszát. A jelentést a miniszterelnökön é$ a külügyminiszteren kívül hétfő előtt Apponyi Albert gróf is kézhez kapja. A jegy-
zék áttanulmányozása után hétfőn délelőtt a képviselőház épületében a nemzetgyűlés napirendje előtt a pártok vezére: és a kormány jelenlétében értekezlet Jesz, amelyen Teleky Pál gróf külügyminiszter ismertetni fogja . a párt vezérei eiőt: a szerződés hiteles szövegét. A nemzetgyűlés ülésén napirend előtt felszólal Teleky Pál gróf külügyminiszter. A kormány hevében a nyilvánosságot érdeklő előzetes tájékoztató nyilatkozatot tesz. amelyhez\' a pártóknak egy-egy szónoka szól majd hozzá-Békebizottságunk . egy része Betthlen István gróf és Csáky Jmre gróf vezetése alatt visszamarad Párishan.
Prága, május 8. .Itteni körökben Benes utazását élénken kommentálják. Benes.Parisban Csehország belpolitikai viszonyairól és a választásokról is jelentést fog tenni. Párisban . ugyanis nagy izgalmat keltett a Tótföld han-gululara, amely a cseh uralom elleni forradalom közeli kitörését sejteti. Franciaország-ban a tótfőldi esekményekben az egész béke-, munkának veszélyeztetését látják és már eddig sürgős felvilágosítást kertek Pdrisból.
Külföldi hirek.
Magyar irredenták a biróság előtt
Prága,, május .8. Hétfőn fogja tárgyalni a cseh katonai hatóság azoknak: a bebörtönözött pozsonyi magyaroknak a felebbezését, akik hazaárulás ós zendülés miatt vannak fogságban. Ezek a fogházban levő magyarok Havára vannak bezárva.
Munkában a Zeppelinek-
Varsó,- május 8. Varsó város felett tegnap 7 Zeppelin szállott el. Varsóban- azt híresztelik, hogy a léghajók német tiszteket visznek, akik az orosz bolseviki hadsereg hadműveleteit fogják ezentúl vezetni..
Ukrán győzelem.
Bécs, május <8. Á bécsi ukránkörök közölték, hogy az ykran csapatok megszáll- \', ták JckaterinosZlav éS Ode&sza környékét.
Terjed ajá ír lázadás.
Koppenhága, \'május 8. Az írországi lázadás egyre terjed. Az angol kormány a végső • -asaközökhöífr .folyamodou^jNagy,. csapattestek mentek Írország fenyegetett\' vidékeire;. AhaT-madik testőr dragonyos ezred szintén úrra készen áll.
Ütcai harc, Fiúméban.
Lugano, május 8. Eiuméban hagy útéai harc volt a karabinerék .és az arditi\'-csapítfok között. Többen meghaltak és megsebesülték 1 A harc kimenetele az volt, hogy a 400 főből álló karabiner csapat elhagyta Fiumét.-:
öt napi haladék.
Páris, május 8, (A M. \'T. \'.i: jelentig A magyar .békedelegáció a &ékekónferénciu \'titkárságától 5 napi haladékot kapott a szövetségesek békefcltételcire adandó végleges yá-fasz átóyujtására. \'
A Területvédő Liga nagygyülése.
Budapczt, május 8. A-"terület védő Liga az összes tudományos és társadalmi egyesületek tievonásávai május 13-án az Akadémia nagytermében közös nagygyűlést (art, amelyen a Magyarország területi épségét megronto békeszerződés kérdésében meghozandó- határozati javaslatot fogják megvitatni. \' •
EliroináJják a hosszas vitákat
Budapest, május 8. Szombaton délelőtt Apponyi Albert lakásán értekezlet volt a béke ügyében. Ferdbiándy igazságügy miniszter felvetette azt az eszmét, hogy az egyes törvényjavaslatoknál a hosszas vitákat ugy climinálják, hogy azegyes szónokok a plénumban husz pérfcig, kz" egyés • bizottságokban legfeljebb harminc percig beszélhessenek. Miután a miniszter javaslatával ugy a kormány tagjai, mint a pártok rokonszenveznek, előreláthatóan el fogják fogadni. A kormány tagjai vasárnap \'délután 6 órakor bizalmas megbeszélésre gyűlnek össze, amelyen az összes bel és külpolitikai\' kérdéseket megfogják vitatni.
Zalai Közlöny
1920 május 9
Praznovszky BécsJae érkezett.
Bécs, május 8. Praznovszky Iván Péris-ból visszautaztában ma délben Bécsbe érkezett, ahol Grálz Gusztáv magyar kövét fogadta. Ezután mingketten autóba szálltak és Bruckba mentek.
A kormányzó nyilatkozata a zsidókérdésről.
Koppenhága, május 8. A Skandináv Te-legraphen kompanie budapesti tudósítója beszélgetést folytatott Horthy Miklós kormányzóval a zsidókérdésről. A kormányzó kijelentette, hogy fehér terror és fehérgárda, amely-ről a külföldön beszélnek, Magyarországon nincs; ellenben van fegyelmezett nemzeti hadsereg és van csendőrség, rendőrség a rend fenntartására. A fehérterrorról szóló rémmeséket a Bécsbe menekült kommunisták \\ terjesztik. A bolsevisták által meggyilkoltak szarna Magyarországon 3 ezerre becsülhető. A kommün bukása után voltak egyes sajnálatos események a zsidók ellen, de a karhatalom megszervezése után ez megszűnt. Az első elkeseredés érthető, mert a Galíciából idemenekült zsidók sok gazságot követtek el. Ma teljes a rend és csak az ifjúság egy része követeli, hogy a zsidókat csak lélekszámok arányában vegyék fel az egyetemre és a főiskolákra. A kormány azonban az egyetem kérdésében is a légiit erálisabb alapra helyezkedik. A Duna-Tisza közén is voltak atrocitások az oláhok kivonulása után, de ezeknek is véget vetett a nemzeti hadsereg, nmint a helyszínre érkezett.
Belföldi hirek.
Gondoskodás a cukorról.
Budapest, május 8 A pénzügyminiszter junius 1-től lehetővé teszi, hogy a fogyasztó közönség import cukorból 4 jegyre 5 kilo-gram cukrot kapjon, kilogrammonkint 117 koronás árban.
A horvátok visszavágynak.
Budapest, május 8. Már a háború előtt a szerbek és a horvátok között ellentétek voltak. A horvát és a szerb nép sohasem tudott érzelmileg egybekapcsolódni. Az a körülmény, hogy most már egy államban kötelesek élni, ezek az ellentétek még inkább kiélesedtek és szinte utálnttal viseltetnek egymással szemben. Az antipatia a horvát pártokat egy táborba kergette és a legkiválóbb horvát politikusok hónapok óta tárgyalásokat folytatnak a magyar külpolitika vezetőségével, hogy a magyar néppel ismét közös hazában élhessenek. A tárgyalások folyamán igen melegérzelmü érintkezés fejlődött ki és a horvát testvéreink a legteljesebb lelkesedéssel kisérik figyelemmel a magyar nemzet küzdelmét.
Windischgrátz revízió alá veszi könyvét.
Budapest, május 8. Péntek este megjelent a nemzeti középpártban Wiudischgr\'átz I/ajos herceg, aki tanácskozásra vonult vissza Kürthy Lajos, Petényi Zsigmond, Fehérvári Imre. Szilágyi István bárókkal és kijelentette, hogy távol állott tőle az a szándék, hogy Tisza István emlékét megsértse. Hajtandó a ogteljesebb elégtételt megadni. Könyvét revi--zió alá veszi és megfelelően módosítja. A párt vezetősége a herceg bejelentését tudomásul vette és a párt plénuma elé fogja terjeszteni.
Baranyát zálogba tartják a szerbek.
Budapest, május 8. Értesülésünk szerint a szerbek Baranyát csak abbaA az esetben hajlandók kiüríteni, ha Nytfgatmagyarorszá-got átadjuk az osztrákoknak Baranya egyenlőre zálogként marad ellenfeleink kezébe. Ennek az ügynek az az előzménye, hogy a szerbeket már több izben felszólittauuk az antanttól, hogy Baranyát és Pécset kiürítsék.
A gabonanemüek szabad forgalma.
\' Budapest, májú? S. Megbízható helyről arról értesülünk, hogy a kormány a gabona-neműek értékesitéso terén a szabad kereské-delem álláspontjára helyezkedett. Ezzel kapcsolatban a gabonapémüek terén nagy részt meg fognak szűnni az összes lekötő intézkedések és a maximális árak.
XEIXtEíK.
Aláirjuk-e.
Tehát mégis a rövidlátás, a szűkkeblűség, a gyűlölet vált úrrá azokban, akikkel becsületes békét óhajtottunk kölni. Másfél esztendő óta vártük nem valami vérmes, de mégis elnyomhatatlan reménykedéssel u nyugati hatalmak döntését. Most aztán itt a válasz, amely gyilkos ridegseggeI fojt -meg minden bizakodást, amely valósággal egyértelmű lenne az ősi, nemes büszke nagyrahivatott magyar nemzet halálos ítéletével, ha könyörtelen rendelkezései meg-másithatatlanul átmennének az életbe. Aláirjuk-e a végromlást jelentő békeszerződést, ez a kérdés izgatja most a magyar milliók elemeit. Biztos feleletet ebben a pillanatban még nem nyerhetünk. Rövid megfontolás azonban arra a megállapításra vez<tbet mindenkit, hogy az igen, vagy a nem ebben az életkérdésben egyre megy. Ha nem irjuk alá, akkor nincs béke. Akkor nem változik a mai állapot. Ha pedig aláírjuk a kényszerűség engesztelhetetlen hatása alatt, akkor sem fogunk benne megnyugodni, nem fogjuk megtartani, nem nem soha. mert az egyszerűen teljességgel lehetet, lenség. Nincs a földnek az a hatalma, amely a magyar haza természettől és történelemtől való gyönyörű és örökélctre szánt egységét összezúzhatja, amely az évezredes magyar nemzetet kétségbeesett öngyilkosságba kergethetné, Amely a mi százszor szent igazunkat a föltámadás reménye nélkül temethetne sírba, amely egyetlen igaz magyart is rábírhatna hazája cs nemzete megnyomoritásába való beletörődésbe. Minthogy pedig igy áll a dolog, azért az emberileg lehetséges legnagyobb bizonyossággal bizonyos az, hogy a mi igazságunk érvényesülni fog egész teljességében s a gyilkos béko sem aláírva sem alá nem irva meg nem állhat. Föl a fejekkel! Föl a szivekkel, tartsunk össze! Bízzunk magunkban és h magyarok Istenében! Élni fogsz hazam, mert élned kell!
— Házasság. Saághy Lilly urleány május ll-én kedden d. u. 6 órakor házasságra lép Grassy József főhadnaggyal, a budapesti Ludovíka-akadémia tanárával.
— Eljegyzés. Totola Ferenc és Kristóf Etelka jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.
— Az Irodalmi c-ör hangversenye.
Az Irodalmi Kör mai hangversenyét nem a városházán, hanem a Kaszinó dísztermében fogja megtartani, mivel a főreáliskolai növendékek és a főiskolai hallgatók hatalmas zenekarát a városháza nagytermében sehogyan sem lehetett elhelyezni. A hangverseny műsora a következő: l. Offenbach : Nyitány Orpheusz az alvilágban c. operához. Előadja a Peschck vezénylése alatt álló zenekar. 2. Ha|is István értekezése Zrínyi Miklós kanizsai szerepéről. Felolvassa « kör titkara. 3 Bériot: Scéno de baltet. Hegedűn előadja: Szerdahelyi Laci. 4. A Grand Cafc-ban. Énekli az Ipartestület dalárdája. 5. Párisban. Alkalmi költemény, lrtu és szavalja : Vulkán. 6. Balfe. Részlet "a cigánynő c. operából. Előadja a Pesek vezetése alatt álló fórc.ü-skolai és főiskolai hall-gatók zenekara. 7. Sat^asate: Spanyol tánc. Hegedűn előadja Szerdahelyi Laci. 8. Szemző István szavalata. 9. Rákóczi-induló. Jegyet váltani lehet a Kaszinóban d. c. 10—13-ig és délután 3—ó-ig, valamint közvetlenül a hangverseny előtt. Első helyre szóló jegy ára 16 korona. Belépőjegy 8 korona, karzati jegy
5 korona, A kör elnöksége külön meghívó: nem bocsát ki, de minden érdeklődőt szívesen lát. — Akik a z Irodalmi Kör régebben hir-detett Zrínyi ünnepélyérc jegyüket már megváltották. szíveskedjenek -jegyük becserélésé ről lehetőleg ma délelőtt gondoskodni.
— Interurbán beszélgetések ellenőrzése és korlátozása. A katonai állomásparancsnokság ezúton értcsití a város közönségét, hogy az interurbán beszélgetések-korlátozás s ellenőrzés alá kerülnek. Felhívja tehát a katonai állomásparancsnokság mindazoknak a figyelmét, kik az interurbán távbeszélő forgalmat igénybe venni óhajtják, igazolvánnyal való ellátás végeit a katonai állomásparancsnokságnál a következő sor- • rendben jelenjenek meg: A-tól K betűig f. Hó 10 én, K-s betűsök f. hó 11 én, S~Z-ig f. hó 12-én délután 3—5 óráig.
— Műkedvelőink tegnapesti etóad&a minden várakozást felülmúlt. Ma este-előadásukat megismétlik, amelyre különösen felhívjuk a közönség figyelmét. Ismertetést a következő számunkban adunk róla.
— Az erdélyi menekültek érdekében. Az erdélyi menekültek érdekében rendezett népszervezési gyűjtés idáig csaknem mind a négy megyében nagylelkű megnyilatkozásban állandóan nő. így a sopronmegyei népszervezési bizottság idáig 54317 korona 36 fillér adományt szállított be a Központi Népszervezési Bizottsághoz Szombathelyre, mely összegben igen számos népszervezési vezetőség gyűjtése van képviselve. 500 koronán felül gyűjtöttek a kelénpataki, vámos-derccskei, veperdi, alsó-zákonyi, vadasfai. szilsárkányt, sopronkertesi és a büdöskuti népszervezési vezetőségek. Példátlanul buzgó és lelkes gyűjtés e-redménye a soproni
• MOVE 11,286 korona 29 fillér, a csornai népszervezés 8682 korona, a kismartont 2722 koronát meghaladó gyűjtése. A kiválóan lelkes sopronmegyei hazafiaknak és j gyűjtésben közreműködő népszervezési szerveknek ezúton mond köszönetet a Központi Népszervezési\' Bizottság.
— Ivánfl Nagykanizsán. Iváofi, a Nemzeti színház örökös tagja, a kiváló magyar művész és elsőrangú drámatug a közel jövőben, valószínűleg e hó 19-ikc körül varosunkba jön s nagy Schakespcare-estél} t rendez a ,Múzsa* keretében. A klasszikus estre bővebben felesleges a figyelmet felhívni, mert elég ha csók ennyit írunk, hogy Iván fi Nagykanizsára jön. Mindenki ismén, hatalmas drámai alakitásni mindenkit el fog ragadni.
— A foldblrtokreform. A földbirtok-reformra vonatkozó törvényjavaslat elkészült. A tervczfctet Rubinek Gyula földművelésügyi miniszter mielőtt a nemzetgyűlésen benyújtaná, szakérdekeltség elé viszi. Május li-én délelőtt 10 órakor kezdődik az ankét, amelv előreláthatóan több napig tart. A javaslaj megbeszélésére meghívta a miniszter az összes gazdasági érdekképviseleti testületeket, a nemzetgyűlés földművelési bizottságának és a földbirtokreform-törvény olékészitő-bizottságának tagjait, a vidéki gazdasági egyesületeket, továbbá a pénzügyi és más szakembereket. Az ankéten a javaslatot egész terjedelmében tárgyalás alá veszik.
~ Az Első Magyar Általános Biz tosttó Társaság 1918. és 1919. évekről szóló egyesített mérlegét a Csekonics Endre gróf clnöklésével április 29-én tartott közgyűlésen Ormódy vezérigazgató terjesztette elő. A két üzletév összes végeredményéből minden egész részvényre 1200 korona osztalék állapíttatott meg. Bő tartalékolások, mellett a tisztviselők anyagi helyzetének javítására és a nyugdíjalap növelésére, valamint köz-és jótékonycélokra igen tekintélyes összegek fordíttattak. Az igazgatóságban megüresedett helyre Zichy János gróf, a felügyelő-bizottságba Szitányi Géza, választmányba Ra<i-\\ánszky Albert báró választatott meg. — A» Első Magyar Általános Biztosító Társaság Zalavármegye területére Nagykanizsán sajut kezelésben főügynökséget tart fenn, mely készséggel nyújt\' felvilágosítást mindennemű biztositások tárgyában.
1920. május 9
Zalai Közlö
(x) Meghívó. Magyarország területi ép-sigét védő liga céljaira a pogányszentpéteri •\':juság folyó hó 13-án a község erdejében, ,a falu felett) táncmulatságot rendez, melynek v.üsora a boldogabb idők városának majáiisi műsorának utánzata. Örömmel értesítjük erről a közönséget, mert az eddig, csendesen szunnyadó, magába zárkózott falu megébre-.íését és a hazáért, áldozni akaró egyszerű valusi lelkek fellobbanását látjuk benne. Menünk mi is ki a kedves falu határába, áldoznunk filléreket a haza oltárára, fegyen a jelszavunk „Istenén és a hazáért." Kedvezőtlen jviő esetén a majális f. hó 16-án fog megtartatni. Belép&íij 15 K-rKezdetc délután I .rakor. A rendezőség.
— Az ellenforradalom áldozatainak bejelentése. A Move országos elnöksége átiratot intézett az összes főosztályokhoz, amelyik így szól: Kérem a főosztályokat, hogy május hó 10-éig jelentsék be a tanácsköztársaság alatc ellenforradalomban elesettek és kivégzettek hozzátartozóinak revét (feleség, gyermek, óregszülő, eltartott testvérek számszerint kimutatva) és .esetleg rokkanttá vált honfitársak ncvéc, lakhelyét, • életkorát, vallását és vagyoni viszonyait, valamint a helyet, ahol a kivégzettek nyuginak. Fenti távirat értelmében felkérem ít nagyérdemű közönséget, hogy a tárgyra vonatkozással bi(ó adatokat a Move nagykanizsai főosztály elnökségének vagy szóban vagy irásban bejelenteni. (Sugáruti laktanya.) .-I Move nagykanizsai fóószt. elnöksége.
— Tízezer korona a zalai gyalog ezrednek. A zalai gyalogezred parancsnokságától az alábbi levelet kaptuk, amit szó szerint le is közlünk mint hazafias tettet, .iogy például szolgáljon. Tek. Schneller Uszló urnák Karcag. Megbízottja Dr. Ne-»tecz Vilmos ügyvéd a mai napon 10 000 kor. azaz tizczcr koronát fizetett le kezem-.-.cz azon értesítéssel, hogy uraságod ezen .^szeget a magyar királyi nemzeti hadsereg, illetve közelebbről a m. kir. zalai gyalogezred javára ajánlott fel. Midőn ezen hazafias cselekedetért a nemzeti ügy és nemzeti hadsereg nevében köszönetemet fejezem ki, egyúttal van szerencsém értesíteni, hogy az ^sszeget az ezred sportalapjához csatoltam. Hazafias üdvözlettel: zythavai Bobest Mátyás s. k. alezredes, ezredparancsnok.
— Majális. A sánci „Szép llonak ven-•ícglő kerthelyiségében ma vasárnap délután 3 órától tánccal egybekötött majális tartatik, -nelyre a tánckedvelő ifjúságot ezúton meg-nivjuk. Jó, olcsó ételekről, valamint italokról gondoskodtunk. Belépődíj személyenkint 6 <orona. A zenét Horváth Józsi jóhirü zeneóra szolgáltatja. Tisztelettel Szokolics Péter vendéglős., \\
— A princlpállsvölgyl lecsapoló társulat a kivetett költségjarulékdt a nagykanizsai érdekeitekiól e héten beszedi. A társulat vezetősége.
(x) Oombac8Íra." Champignon hászná-atiutasitássai együtt László és Ország mag-kereskedésében kapható.
(x) Harry Higgs a detektívek királyának iegujabb kalandját mutatja be az Uránia. Ctrr.e a .Sivatag gyémántjai.\' Érdekes fordulatok, izgalmas jelenetek és elsőrangú trükkök váltakoznak ebben a nagyszerű darabban. Hétfőn és kedden ijj. Dumas Sándor regé-nye. Gyöngvhercegnő kerül bemutatásra.
(x) Nefelejtse el. ha házat, földet, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szeretne, forduljon bizalommal .Amen* közvetítő-író jához, Királyi Pál-utca 5 szám, amely jutányosán közvetít.
— (x) Mielőtt nyári kalapját megveszi, ne halassza el az újonnan megnyilt női divatkalapüzlet legújabb divat után készült nőikalap készletét megtekinteni és annak meg-wpó olcsó árairól meggyőződni. A Dunámul létező összes keresztény egyesCalctek tagjainak 10% árengedmény. Alkalmi és gyász-Kalapok kikölcsönzését eszközli. Női divatkalapüzlet Nagykanizsa, Kossuth-tér 9. Tanuló-:0ár-yok felvétetnek
(x) Méhészek! Jó méhrajokat — egy évnél nem idősebb anyával — legmagasabb áron vesz Szabó. Antal cscmegekereskedő méhészete Deák-térülő, szám. ?si
SPORT.
A heti sport-programm. Sok szépet igér h/; NTE jövő heti sport-programmja. Vasárnap, azaz 9-én Ic^z a VAC—NTE bajnoki küzdelme. A legutolsó formák alapján a Torna Egylet csak erős küzdelem után és kevés g\'ool különbséggel fogja talán megnyerni a második bajnoki mérkőzést. Mosl az erősen feljavult VAC nagyon sok munkát fog adni, mielőtt a két pontot kiengedné kezéből. Hétfőn (10 én) a szombathelyi SE lesz a vendégcsapat. Jól ismerjük már őket u mult évi szezonról. Kétszer játszott már a Torna Egylettel és mind a kétszer győzött: Kanizsán 3 : 2-rc, Szombathelyen pedig 4 : 2-re. Az SzSE előző nap Fehérváron játszik az SzTC ellen, viszont az NTE a VAC-al. mérkőzik. Mindenesetre érdekes lesz az idei SzSE—NTE találkozó. Csütörtökön (13-án) a Zrínyi-ünnepélyre lejön Szombathelyről a SzAK, amely nálunk tavaly 2:1 -re győzött Alig merjük hinni, hogy az NTE revansot tud venni u tavalyi vereségért. Eet a mérkőzést megelőzően az NTE tornaszai bravúros nyujtó-produkciók-kal fogják gyönyörködtetni a közönséget. A sportközönség meglepődve veszi majd tudomásul, hogy Kanizsán nemcsak footballozni, hanem tornászni is tudnak" Vasárnap (16-án) Budapestről a Nemzeti Sport Club jön le Nagykanizsára. Itt látszik az NTE agilis vezetőségének igyekezete. Minden eszközzel iparkodnak a kanizsai közönséget a sportnak megnyerni Ennek az elsőösztályu pesti csapatnak a lehozataía és ellátása batalmas összegbe fog kerülni, de az NTE vezetősége minden áldozatot mefchoz, csakhogy a sportközönséggel megisrríCrtessc n footbatl játék szépségeit. Pünkösdkor ismét pesti csapat játékában gyönyörködhet a publikum. Hogy melyik csapat rándul le hozzátik erre az ünnepre, azt még nem tudjuk, mert több egyesülettel is tárgyal a Torna Eggylet. A Zrínyi-ünnepélyen már mindeix valószínűség szerint a tribünről fog lelkesedni a közönség. Az NTE mindent elkövet, hogy erre az alkalomra már elkészüljön a tribün,
A jégkár elleni biztosítás.
Ax 1019. évben a komuruvU Uaácskoiuúny eróvta-kot rendelkezése folytán a bizsosító intézetek a jégbiztosítás terén nem fejthették ki működésűket. mivel a jégbiztosítást szocializálták.
A jégbiztosítások lebonyolításira a légbiztositó Szer-vezet et állítottak fel az4n hamis felhívással, hogy ezzel a gaz-iitc érdekeit n>egvédik. A korounisU elvekhez hűen a díjtételeket 200 -300 százalékkal felemelek. kóiveUcn u aratás előtt erőszakkal rákenyszeritették a gazdákat, hogy a biztosított összeget 50 százalékkal felemeljék, természetesen a fizetendő dij Is 00 százalékkal emelkedett. Ilyen Diódon és eszkózvkktl védte a kommunista Jégkárbiztosító Szervezet a gazdaközöoség érdekeit. ,
Most, hogy ujrv szabadon működhetnek a biztosító intézetok, a .Gazdák Biztosító Szövetkezete* azt a kelleme* összeköttetést, amely »7. Intézet és biztosító fele között mindenkor meg volt, ojból felvette.
A jégdíj tételeit nem emelte s ugyanazon kedvezményben részesiti föleit, mint az 1918-ban.
Figyelembe veendők azoo előnyök, melyeket biztosító tagjainak nyújt. Ugyanis a .Gazdák" a méltányosan mérsékelt «l»p dijtótelciből, amelyek amúgy is olcsóbbak a biztosító részvénytársaságok díjtételeinél. u Vbtztosított felek érdekeinek szem előtt tartása mellett még a követkoző kedvezményeket nyújtja és pedig:
10,000 koronáig terjedő biztosításnál 10 szánták cngodményt, 20,000 koronáig tetjodő biztosításnál 6 szazalék engedményt nyújt.
Továbbá, aki 6 évre adja fel a biztosítást, c kedvezményeken kívül még tartamengedményben is részesül, sót ezen felül, akik 0 évre biztosítanak ii a* előző cr-bon káruk ocm volt, minden évben küSön-killön 2 százalék engedményt nyújt. Ezen kedvezmény 20 százalékig emelkedik.
Az összes itt felsorolt engedmények a kötvényben felszámított díjból azonnal levonatnak.
Fentiek egymagukban is bizonyítják a .Gazdák* azon alapelvét, mely kizárja a uyorcsxkedésnck még .i látszatát is és igazol ja azt a feltevést, hogy csak akkor következhetik be a jégbíztositá% dljainaak általános olcsóbbodása. h* a ga*daközöu<eg a .Gazdik Biztosít-Szövotkezcté\'-ben tömörül, hogy igy « jégbiztosításból eredő felesleget részint kulon kedvezmény alakjában, ré-
szint alapszHbályaJ értelmében dijvis."<zefizctés cimén-elnyerhesse.
Az intézet erős megizmosodása - összes tartalékai ax alapítványokkal, valamin! a károk fedezésérc elsósor-ban szolgáló évi díjbevétellel együtt a 30 millió koronát Jóval felülmúlják --• garanciát nyújt mindenkinek, ki bizalommal fordul hoaxá.
Minthogy a .Gazdák Biztosító Szövetkezete\' kar-tekn kívül van, lüzblztositájj díjtételei iv alacsonyabba): a kaJtelben levő biztositó részvénytársaságok dijtéleinél.
^Az intézet vczérképvtselőségénok — mely Vas-, Só\'pron- és Znlumegyérc terjed ki — Szombathelyen van, Nagykanizsán pedig n fóképvisclct • n városi és járási Cazda-Körben. Sugar-tit 18. szám olatt
Apróhirdetések
A* apró hirdetőiek köxUtl dija: 16 20 kor., minden további axó 2 kor., vaataffabb bottlvol szedett szavak dnplia számittatnak
Kocsist keresek
azonnali belépésre 1000 korona havi fizetéssel. Libériát használatra adok. Cira megtudható Giuai Frigyos, Cealrtl-szállode. \' S20
Iparosok
részére mindenféle bőr-anyag ug>- talp, mint felsőbőr kapható. Miltéayi Sándor és Fia cégnél (vá-rojuz-palouj^^ M2
Mindenféle
kelméből készítek legszebb l8posés magas diszgombo-kat, külOnbözö nagyságban női és férűiDhára kosztü-mökro és köpenyekre. Stoll Jánoné Király a. 13. X03
Eladó
egy teljesen jókarbati lévő szabsdonfutó kerékpár. Cini a kiadóban. 801
Egy szakképzett
főgépcsz állási kereres ugy wiotén elválalna a cséplés idejétc Kép<k jasiiásálés a eséplé:.t bárminő gépek- ! kel Najrj\'kanizsa. József- J főherceg ut 33. 821 1
Gyakorlott
. I
gépírónő kerestetik ugyvé- i dl iroJába. Cioi « kiadóban I
Balaton fonyódon
200 négyszögöl szőlő mü-y»Wsre tSddntiis szép villatelek 20000 K-ért oladó. -A telekről kb. 10000 K ára cserfa kileimelkető — Balatonbogláron 4 szobás villa 300 négyszögöl gondozott kerttel 200000 K-éxt eladó. Teleki-utcai jó-forgalmú üzlet bérlőt berendezéssel eladó. — Kagy-kanizsán tobb kkebb na-gyobb h.\'.x ela«l<> kerttel, istállóval. Egyik 4 -mobii ház július 1-cre boköltöz-hetó. - SxlgTlsxt, :0-gatltnforgaUni Lrod., Zrínyi u.- 83. Telefon 286.
Szőlőbirtokot
3 --4—0 holdasat, lakható pincével, teljes fölszereléssel Nagykanizsa környéken kereaek mcír.ételre.- Ajánlatokat a kiadóhivatal to-vábtiit _
N51 és gyermek
ruhák varrásai éx átalakítását elvállalja é« készít özv. Polcer Miliályoé Tc-leky-ut 23. ssúm. 7ÍH
Jó fejS. kecike
g:da;ávAl együtt eladó. — Kossuth l.ajo*-\'j. K».
7228 1920.
Hirdetmény.
A városi taiiács értesíti az állatokat tarló közönséget, hogy senkinek sem szabad állatját\'ktHön legeltetni, hanem szakis a csordával.
Nagykanizsán, 1920. május 7-én. sss-t Polgármester.
Hirdetmény.
Ujabban kiadott Hatlügvminiíateri rendelet folytán íaökfiBíí^ssé rilt, hogy azok a férfi egyének is, akik rair egy iiben jelenlkntek. évfolyamok sierint az alábbi napokon újból a Nagykanizsa város nyilvántartó tisztjénél jelenjenek meg. Nevezettek kezeiben levó Steszes katonai okmányaikat Kaját érdekűkben okvetlenül hozzák el. A jelentkezés az igazolvinyi lapon rávezettetik, miért is mindazok, akik a \'katonai járér elótt a jelentkezést igazolni nem fogják tudni, elo lesznek állítva éK a Yédtörvény 73. §-ában, illetőleg, ha néplelkelö, az 1915. évi II. t. o. 5. g-ában megállapított bOntetés alá esik.
A-Üeztelr és népf. tisztelt a jelentkezési kötelezettíég elmulasztása miatt a Védtörvény 61. §. 4. bekezdés 3/a. pontja értelmében a katonai fegyelmi szabályok szerint büntettetnek. 1-J20. május 11-én 1865—1876-ben születettek, . 12-én 1878—1880-ban . U-én 1881 — 1884-ben . 15-én I88r>—1888 Imn . 17-én 1889—1896-ben . 18-án 1896 —19t tO-ban
Nagykanizsán, 1920. tnájns 9-én. 85a—i PoIgárme»l«»r.
K5íl«»J
1920. május 9
„Sol Slicli Iwjrolyasxappan rúdban,
ft.lt: borolsasiapp&n 10 dg. „001 vjgi
8
^ ,,ŐU1 vágásban, —
^ Marseille Lm WL-o&tát. f
2 Sül" ,Artatm" l«ítíinomabb mosó- J
W jj mppan, ^
^ fS0l >Iargot loilf.ltií s-zappan egyedávusitója- nagyban:
♦ MÜLLER REZSŐ ♦
vcífTcsictl-. pipere-, lllataser- és kozmetikai cikkek nagykere.kcdésc
Nagykanizsai Ierakata
Pó-ut 2*. sxara. 857
Állami alkalmazott, ki hadirokkantsága folytán nyugalmaztatolt, vagv nyugalmazott állami alkalmazott
raktárnok! állást nyerhet
a M. Szöv. K. Aruforg. R.-t.
nagykanizsai kirendeltségénél. Bazár-épület.
VISZKETEG
rüb, sömör jyútsykosslcscTC jó luiúsu szer a szagtalan ós kellemes illatú GenS-ioío
BORÓKA KENŐCS
Ára 10, 20, 30 kor. Hozzávaló JBoróka-»zapan í« korona, — Kapható minden gyógystertáttau. - Kcsziti: Hunnia gyógyszerészi laboratórium, Bu pest, IX. Rádoy-u. 12. \' 500
mpmmaamm g
Ertesites.
Van szerencsém értesíteni a n. é. közöflségct, bogy Sugár -ut 22. szám alatti kárpitos műhelyemben jutányos árak mellett vállalok niindennemft * szakba vágó munkát. £3
TÖRÖK LAJOS U
kárpitos és dtsiitö íj
öaoantiaanatjntjtjtjn
URAN1A
mozgókép-palota
Rox^onyl-utcn 4
Csak vasárnapi
Hnrry Hlgpx dctcktivkiiály legújabb v kalandja.
Sivatag
gyémántjai.
iMwktivdráma 4 felvonásban.
Elüidíisk ktztfdt: Mitközaapcksn 7 t» S érti. ^ Tatáraap it Bompmpoküa: 3. i. 7 ás 8 órakor.
Háziasszonyok figyelmébe!
Valódi angol mosószappan, kristály mosószóda és kékitő kapható
LEITNER ISTVÁN droguista Magy. Áu. Bkt. palota
83}
9722/1920.
Hirdetmény.
Az alsóriyíresen f. hó 10. és 11-én délelőtt 9 óraP-kezdeUe] a Jakabkuti liisporoznál nyilvános árverésen eladatnak a szél által kidőlt és kitört fali, 11-én délelőtt 9 órakor az Alsóerdőn.
Elszállítási határidő S nap. A 8 nap .elteltével még olt lévő fa a város tulajdonába megy vissza.
Nagykanizsán, 1920. május 7-én.
*so-i Polgármester-
VILÁG
nagymozgó szinház • Szarvas-szálloda. =
Péntek, Jzombat és vasárnap
Egy dollárkirálynö kaiandjai (IV. resz)
Minden poklokon át.
Hétíön és kwitlen Ellen Richter felléptével
Kiközösítve
K leik ép I felvonásban.
tv]ósditok k* itdeie.t Hétköznapokon fel ? és 0 oiak. V«sár- és uiir>opn»po*on 5. ? ex 9 «>t»kof
Tegyen próbát!
i -
Borotválkozzon egyszer
„SOL"
stick borotvaszappannal.
Mindenütt kapható!
Elsőrendű tűzifa
kapható súlyra, vagy ölenkínt házhoz szállítva jutányos árban.
Aprított tüzjfa It^t
mázsánkint 98 koronáért
Kondor Adolf és Társa
cégnél. — Megrendelhető: Arany János-u. 2. és a telepen: Tárház-u. 15.
Értesítés.
Értesítem Nagykanizsa vidéke\' n. é. közönségét, hogv
vegytisztitó műhelyemet
ismét Ozembá helyeztem.
Elvállalok s-szakszerűen tisztitok és javítok mindennemű uri öltönyüket én női kosztümöket.
fiyors vasalást egy óra alatt eszközlöfe.
Uri divatot tőnyoket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-lg készítek.
Kiváló liKZIeltttel
Líditt Miksa
ftrrtszithó és vcgytisztiió Nagykanizsa, Teleky-ut 25. Telifoo : 318.
Jó minőségű Pogány vári fehér és vörös
asztali bor
literenkint 20 K-ért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fnszer-. csemege- és katonai cikkek- keresk-tdése Nagykanizsa, Su<rár-ut 63
S-SSS55SSSSSSSSSSSSSSSSSS SSSSSSSÍSSSSSSSS SSSSSSSSSSSSSSSSXSSSS XX
SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS SS
Dunántuli Élelmiszerforgaími Vállalat
Nagykanizsai Iroda és raktár: CSRNOERI-UT 6. Telefonsaim: 59. Sürrönvclni: „THANSD ANUBIÁ" Nagykanizsa
Budapesti bizományi raktár: IX. ERKEL-UTCA S. Telefon „JÓZSEF 64 -51."
Sürgönyeim: „PHANKTKST" Budapest
Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon, azonnali készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket tojást, babot,
gyümölcsöt es egyéb élelmiszereket.
SS SS Sí
ü
ü
ú SS SS SS SS X
ű
"SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSKHXHXXXX 5SXXXKXXXXXX
Nyomatott a laptulajdonosoa Zalai és 0yarmatl nyomda müitrtéz^ében.
59-lk ívfolyam.
Nagykanizsa, 1
ZALAI
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sr»*ke»ttó*ég 6s kiadóhivatal: Pó-ut 13. H Pö«xerke«xt6:
. loternrbau-teUfon til —— II „
-».„,■« tor, Dr. HEG^ÜSpGYÖRGY
Pelelös azcrkeaitó: BODROQKÖZY ZOLTÁN
árak:
Egéw évra 250 K. FJlévx* 130 K. Nagyol-4yí» 65 K. Egy hóm 22 K. Egyas jxíío 1 K
— A közönséghez. A papirinség következtében felsőbb intézkedésre ezentúl az - összes vidéki napilapok két oldal tcjjedelcm-ben jelenhetnek meg. Eme rendelkezésnek tettek eleget a nagykanizsai napilapok is, amikor mától kezdve terjedelmüket redukálták. Reméljük, hogy a kormány gondoskodása folytán ez a kellemetlen állapot rövidesen megszűnik s a lapok ismét régi alakjukban láthatnak napvilágot.
Zalai Közlöny.
Zala.
>4agy tanácskozás a békeszerződés Ügyében.
Budapest, május 10 A békejegyzékkel kapcsolatban, amelyet Praztiovszky követ szombaton éjszaka nyújtott át u miniszterelnöknek, vasárnap délután í> órakor Simonyi miniszterelnök elnöklésével nagy tanácskozás volt, amely éjjel 12 óráig tartott. A tanácskozáson részt vettek Teleky Pál. Soós Károly, Apponyi Albert, Andtássy Gyula, Ra-kovszky István, Kara ff iát Jenő Kenéz Béla és Gaál Caszton. Az értekezleten Teleky külügyminiszter bemutatta c» békeszerződés ~ "eredeti \'Szövegét.\' amelyet vasárnap • délben fordítottak at franciáról és felette hosszabb vita indult meg. Határozatot az értekezlet semilyen irányban sem hozott, mert nem akarlak elébevágni sem n Ház külügyi bizottsága, sem a nemzetgyűlés határozatának. A Ház külügyi bizottsága kedden délután 5 órakor ülést tort, melyen tárgyalni fogják a békeszerződést.
A torok-kérdés.
Pár is, május 10 A török delegációnak kedden nyújtják át a békeszerződést és egy hónapi haladékot adnak nekik.
Konstantinápoly, május 10. Ha Törökországot a békeszerződés arra kötelezi, hogy , Tráciáról és Szmirnáró! mondjon le, akkor sa szultán, ft trónörökös és az egész kor mány le fog mondani.
A béke aláírása javítja valutánkat.
Budapest, május 10. Egy nagynevű államférfiú, a Nemzeti Sajtóiroda munkatársa a következő kijelentést tette: A magyar nemzet egy óriási kérdés előtt áll, hogy alá-irja-e vagy som a békeszerződést. Ha aláírja a békét, mint Németország és a többi legyőzött államok, akkor megindulhat a dolgozás folyamata az országban és külföldi politikánk uj vágányra, gazdasági vágányra terelődhetik. Magyarország gabonafele=lege 6—8 milló métermázsára becsülhető, amely a világpiacon körülbelül 50 százalékkal fel-jáyitja a valülánkat. Két-három hónap mulva piacra kerül gyümölcstermésünk, amelynek feleslege pO ezer waggonra tehető. Megindulhat a kereskedelmi forgalom a világ minden tája felé és mezőgazdasági terményeinkért ipari cikket kaphatunk. Ha nem írjuk álá, készen tehetünk, hogy az antant pénzünk "megjavulását akadályozni fogja és kcröskedclmí-^orgalmunkat a külfölddel iehe-• tétlenné törekszik tenni. — A \' kormány néhány napon belüi megszólal és irányt ad a magyar nép állásfoglalásának ezen- nehéz kérdésben.
Az antant határoz gabona-feleslegünk felett?
Budapest, május 10. A nemzetgyűlés folyosóján hire jár, hogy. az antant fen\'tnrtja magának azt a jogot, hogy Magyarország gabonatermését részben ők kontingentálják. Ez azt jelenti, hogy az antant határozná el, hogy gabonafeleslegünket, kinek mily arányban ér. milyen árban adhatjuk el. Hir szerint a külföldre kerülő kontingens ára nem múlhatná felül a belső fogyasztás megállapított árat, mely ha megvalósulna, megfosztana bennünk mindent valutajavitás eshetőségétől A békeköldöttaégUnk javasolni fogja, hovy ú hadisarc követelése csak 1926. évtől kezdődjék.
Tiltakozások.
Budapest, május 10. Vasárnap délután a tót függetlenségi párt tiltakozó népgyűlést tartott a békeszerződés ellen.
Budapest, május 10. A magyarországi újságírók egyesülete vasárnap délelőtt nagy tiltakozó gyűlést tartott, amelyen Rákosi J«nő mondott nagy beszédet. A vezérgondolatunk mindig az kell hogy legyen: Soha, soha, soha. A^ újságíródnak az legyen a hivatásuk, * hogy1\' Tegy\'éiYcK" \'apostolok - és hirdessék az igazságot, hogv<S"^a nagyobb igazságtalanságot nem követtek el, mint most a magyar nern?ettel. %
Zrínyi emlékezete.
Budapest, május 10. Az Akadémia ma délután 4 órákor nagygyűlést tartott Zrínyi Miklós 300-ik születésnapja alkalmával, amelyen az ünnepi beszédet Berzeuiczy Albert tartotta.
Mexikó bevétele.
VashiiigföH, május 10 A Reuter ügynökség jelenti: Megerősítik azt a hírt, hogy a forradalmárok mexikói bevették és Caran-zát menekülésre kenyszeritették.
Az angolok Csicserin indítványa ellen.
Bécs. május 10. Az angol kormány visszautositotta Cstcserimick azt az inditva-nyát, hogy a Bécsben internált magyar kommunistákat bocsássák szabadon.
Nitti nem vesz részt a spaai tanácskozáson.
Becs, május 10. Nitti olasz miniszterelnök távol Togja magát tartani a spaa-i tanácskozásoktól Anglia magatartása miatt. Anglia megakarja nyerni Németországot az Oroszország elleni koncentrikus támadás gondolatának.
Nyugatmagyarország átvétele ?
Bécs, május 10. A bécsi lapok írják, hogy Ausztria igen rövid időn belül átveszi NyugatmAgyarország közigazgatását. Az előkészületeket már teljesen befejezték. -• A nyugatmagzarországi közigazgatás élére Neu-gebaucrt nevezték ki.
Ax Irodalmi Kör nagy.sikorü s Nagykani. x*in c%aknca példáUAn nivós hangversenyről rna r.e/n tudunk megemlékezni lapunk terjedelme miatt. Elhalasztjuk a holnapi számunkra, mert megérdemli, hogy foglalkoxxunk vele.
hírek:.
— 2T6vmafyarosit4s. ScMőgl János rendőri ségi hivatalnok nevét belügyminiszteri engedéllya-."sTti-dn-ru váltoxtatta át.
— £ljegyxóa. Malza Gyula Budáéiról elje-gvezte JtMer T.ldiíl Nagykanizsán. (Minden külön értesítés helyett.)
— A Zilnyl-Uunopóly programmja. Május hó 12-én délután a */«inlyvonattal n budapesti vendégek érkezése és fogadtató*. A vendégeket az állomáson dr. tarack István h. polgármeMer üdvözli. O. u. Ö öi a kor a v/.rovMza nagytermében sajtój\'.yülés. E»t« ismerkedési estély a Korona-vendéglőben. Zené* takarodó. Májas 13-un csütörtökön reggel ő örakor zenés tbrexxtő Délelőtt fél 9 örakor evangélikus és fel 10 öi«kor katholikus iMentlaztelel. Dclelött fél II órakor népgyűlés a frlvőtemplownál. kedvezőtlen idő esetén a Polgári Egylet dísztermében. A népgyűlésen beszélni fognak: I. ÍUtlin Ágoston a muraközi tárwkór nagykanizsai fiókjának elnöke. 2. llerboly Alajos igaxgat." tanitó (horvátul). 3. FattgUi Béla. orszápgyülési kápvi-selő. 4. Dr Hitedül Cyöigy országgyűlési képviselő.-.\'«. ZaJravtJz Ktván tá6o:i püspök. A népgyűlés után dr ZadraveU István tábori püspök üdvözlése a város-háxa dísztermében a megye éa a megjelent testületek részéről. Délben fél 1 órakor díszebéd a Korona-szállodában. Délután órakor sportverseny. Dflután tél 7 órakor Zrínyi-Ünnepély a Polgári fcfcylet dísztermében. A Zrinyi-ünnepély prog.-ammja: 1. Hymnusx énekli a nagykanizsai iparos dalárda. 2. Az ünnepélyt megnyitja l\'ftlftr F.tek fógimn. tanár, a nagykanizsai Irodalmi cs Művészeti Kör elnöke. 3. Ax ünnepély szónokai: Un-eztg Ferenc, dr. Olivér, CaMuji János a More ár. kisyL Jiáaon a aajtö képviselőbe és dr. ZadiartJt István tábori püspök. -4. ZrinvUsx ünftepi óda. Irta Honint Sándor. Szavalja Atzil IIodj. a Nemzeti Sxinbáx müvésiftóje. .1. Szóxat énekli a nagykanizsai iparos-dalárda.. Este S órakor teaestély a Keresztény Otthonban. /
Horváth Ollvór ág. ev. hitv. lelkész vavát-nap délelőtt S\'hntth Bál esperes jelenlétében egylwt/.i székét kivatalosan és véftlogesen elfoglalta. Es alkalommal a Csengery-ulcábsn Jovó templómocska xsufo-lásig motelt a vendégekkel és ájtatos hívőkkel, Váro. sunk wsszes hivatala, intézete, nemkülönben a különféle testületek képviseltették magukat, eme jeles alka-lommal. Mi. akik a fótis/.telendő székfoglalójára szintén megjelentünk, jóleső érzésael állapitjuk meg, hog>- ax uj lalklatvára nemcsak hivői lehetnek büszkék de városunk is. Benne nem egyedül egy nagykrsxültséRü corgalrnv. pappal, haner.i egy a kiisxtusi\' szeretetet * templom falain ktvul is hirdető, jópéldával előljárni törekvő igen tartalmas pásztorral ftyarapodt»ink. öszinie szívvel üdvözöljük mi is es kívánjuk, hogy áldií* legyen a munkáján.
— Kükodvtlöl Olöadis. l.ukdtfY Sir.dor eue-kts színmüvét szombaton % vasárnap adta elő egy derék műkedvelő-gárua. Sajnos, nagyon gyé»sr..<mu közöniég nézte végig a „Vereshajut" pedig megérdemelte volna ax előadás, hogy többen érdeklődjenek iránta. Vulkán: Kob i-:i£\\.irok da.\'a eimu verséi szavalta el prológnak. Kitörő taps kö\'vctte szavalatát, melyben benne volt a hontalanság keierxiségének a lelke. Hágyonyi St.ibö Ödönt, a darab rendezőjét csaU dicséret illeti. Fáradtságot nem kímélve azon volt, hogy minél nagyobb ÖsíRíg Jusson a h»difogoly.a!apra. A szerep\'őt közül elv.sorban Tötök Annnvt kell megemlíteni, ki egerz hűen adta Boglár Agnwt. Igazin c,i<t>os "és kackiás volt Csinos Julcsa szerepében A\'oVcwur RÓZ.JÍ. (luUtiUájf Sárika énekébtn sokan gyö-nyörködtek. Siatkoiics líötsike gyöngéd Ss\'óné volt, bár ax előadás előtt tiz perccel ugrott be a szerepbe. Farkat Bözm Zvifi szerepében otlhoniann érezte ma-gát. Jó volt UízUt Jolán. A férfi-gárda közül kivált Szakácsics Károly Jankó szcrcpcben, mókáin jól mulatott a köxönség. Feltűnt n kellemes hangú Oarxó jstván. Somogyi Ferenc kitűnő Keszeg Mihály volt, ki igazán sxinészvérrel JátMott Törfik Ferenc, dacára annak, hogy ax utolsó nap kapta kézhez a szerepét, nagyon jól megállta a helyét. A rendezés kitunó volt. Előadás után aTílataUág Uocrapordült és záróráig jó hangulatban együtyrrfaradt.
NyüvÍLno* aym^táxAa. A Mair könyvkc- \' fokedesben eladott hadifogoly-bélyegek felülfizetése gyanánt^ 13 korona és 10 ezüst korona, Izr. elemi iskola igazgatósága S00 korona, ^\'agybakónak kör-Je«y«ő*ég községe; 303 korona készpénzt, 350 koro-nárót pénxlári elismervényt, t7 darab különböző nikkel és 4 darab rézpéhxt, 32 darab különböző országbeli papírpénzt. A fenti összegeket a járási védelmi osztály ^köszönettel nyugtáxxa és rendeltetési kelvre fogja juttatni Htisck<l főhadnagy, járlsi védelmi -tluxt.
2
Zalai Közlöny
1920. május 11.
— Meghívó. Kelkérjük a nagy kámzsái közalkalmazottak kamarájának választmányi cs a szakosztályok kiküldött tagjait, hogy a f. évi májiyj. 13-án délelőtt
. 11 ó.-akor « kif. törvényszék kis> tanácstermében loi-turidó ülésre okvetlenül n>ogjdcnní;;»íive<kc<ijeiick.. A*\' rtxóksfg.. •■ •\' /"
A Zii^yi ünnepély. ;ax országos és politikai •yóAatkozásu 2pnyi-üiwitpéty inegtarta\'sár.ak vég-\' lígcs * hatirnapjíol \' f tizenharmadikat, áldoxó-
cAűtÖrtiJkót jelölte k! a rendezőség. Ezt megelőzőleg .iMfőip délután 4.<>ra köt perckor étkeznek meg w •>Vd«j>cs1i vídeki vendégek, a \' politikai • és irodalmi cIct\'kHünóségei. Az ünnepély jclentőségb<n nagyobb súlyt nyer azáltal, hogy ússzeköttfltésbft hozzák a nemzeti életünket megfojtá-ssal fenyegeti, a magyartan érdemed múltját arculcsapd, jövőjét kétségbeejtően lehetetlenné tevő békefeltételek felől való határozathozatallal. S u szégyenletes békefeltételekkcl szemben Is Zrínyi ragyogó;emlékéből. meríthetünk elutasító magatartást* mert ő. is ax. ország kárára és vesztére kötött l\'öQ-í. évi vasvári béke ellen emelte fi>| tiltakozó szavát * készebb volt bosszúra serkenteni az országot a dinasztia ellen, semhogy belenyugodjék a szenlgoli há/di győzelmes csata mellett is sbba a vérlázító feltételbe, hogy a török maradjon ur továbbra is azokon k részeken, melyeket régebben elfoglalt és megszállva tartott. Ezért kell a vidékről cs varosunkból mind-náfeyobb" számban öweseregleni a délelőtt lefolyó népgyűlésre, kogy a mostani igazságtalan és oktalan bckcfcltctetek ellen a tiltakozás áruul nyomatékosabb ís méltóságosabb legyen. De az estély ÍS nagyon ér-dekesnek és magvasnak Ígérkezik, amikor is emelkedett szellemit é«, ékesszavu szónokok vonultatják el t közönség szemei előtt Zrínyinek tüneményes életét és vonják le- abból a mai viszonyokra nagyon tafáló tanulságokat. Akinek magyar szive lelkesedéire és romlásba dönteni szándékolt hazánk iránt még szeretetre lobbani képes, az ne mulassza cl a Zrinyi-estélyen való résztvevőst se.
— A németnyelvű gyermckelöadá*. Kis műkedvelők szombat és vasárnapi előadása kadves kapcsolata volt ahisznosnak cs « bájosnak. A fóér-dem kétségtelenül Dittvock Julta nyelvmesternót illeti meg. Fiatal tanítványai sajátos és nemes eredetiséggel adták elő a két kis színdarabot, Dicséretet érdemlő mozzanata volt a kér estnek a kétszer is megújrázott táncduett. Lapunk ujabb terjedelme nem engedi meg, hogy ma hosszabban írjunk az előadásról, pedig min-den szereplőt n>cg keltene dicsérnünk. Talán holnap.
A göxgópkezolők éa kazánfűtők legközelebbi képesítő vizagái Sopronban, junius hó -í. napján délelőtt A órakor fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgalati kérvények a m. kir. kcr. ipar felügyelőséghez küldendők.
— - Ax „Arany virág" próbáiból. A Szociális Missziótársulat helybeli pauonagc-osztálya a legsürgősebb emberbaráti célokra, köztük hadifoglyaink hazahozatalának költségéire s a Magyar Asszonyok Nem-xeti Szövetsége javára a közéi jövőben ojwcttelőadást és külön táncestelyt rendez. Az előadás napját a rcn-«Hző\\ég végleg n err. állapította mag a daljáték előadá. sát azonban már is általános érdeklődés előzi meg any-nyíra, hogy jegyekre már történtek előjegyzések. Az előadandó „Aranyvirág" című daljáték zenéjének szerzője : í/nsska Jenő min. tanácsos. A műkedvelők nap-nap után tartják a próbákat, melyekből elárulhatunk annyit, hogy a Kedves vállalkozás mint * tavas* egy vidájn det-iije fog hatni városunk közönségére. A főszereplők legnagyobb része máris pompásan alakit, a mellékalakok ügyesen tarkázzák a környezetet, a fülbemászó \'dalok s a kedves táncrészletek igaz gyönyörűséget fognak nyújtani. £rle>ülésünk szerint az összes szükséges színpadi díszleteket Htthlen Bruckner László, * kaposvári színtársulat igazgatója engedte át á rendező-ségnek díjmentesen. Az előadás helyéi és poiiiosidejéi pár nap múlva közöljük.
— A Zrinyi-ünn»pély icndezóbizotisáKáiiak m» J, u. [i órákor a városba** kistanácstermében gyűlése les*. Az elnökség kéri a tagokat, hogy pontosan jelenjenek meg.
A viUanygy árnak. Folyó hó 13-án.orszá-gos üunepséjí lesz N\'agykanir.sán. Nagyon félünk, hogy * villanygyárnak ép uzoii a napon nem lesz sze ne és megtöiiénik az, ami a Liga estélyen. Felkérjük a villanygyár vezetőségét, hogy spór óljon össze annyi szettet minden uton módon, hogy a világítás körül ez u botiányos zavar, meg ne ismétlődjék. Ha n villanygyár is gondolt erre,\' úgy engedelmet kérünk.
— Folsxólitom azon rendfokozatot viselő katonai egyént, akit ismerek cs aki vasárnap délután az Lótvös-terrój. fel cvfj», fekete angol ,.Trefl" névre hnlU gató sextef kutyámat elcsalta, hogy haladéktalanul hozza vissza, mert elleneseiben följelentés*, teszek ellene. Dezsif, Eötvös-tér 29.
(x) Kitűnő forgalmú kiskorosma ház és kerttel, beköltözhető lakássál azonnal eladó. Bővebbet Szigriszt l.aszló ingatlanforgalmi és kereskedelmi irodájában Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-utca 33, 1. emelet.
— A Magyar Haladás megjelent bő tartalommal s kitűnő aktualitásokkal. Szenzációs cikket közöl u láp a nagykanizsai kulturbotrúnyróL Felhívjuk olvasóink figyelmét a nivós újságra, amelyben cikket közöl a vezető helyen Na!is István Zrínyiről, a költőről.
(x) Bugyáos mester szombati sear.ceja város-szer.te óriási érdeklődést kelt.. Csodálattal vegyes elragadtatással beszélnek azokról ru éborsuggeMió- és akaratátvitel-produkciókról, amelyekben c* e> szőke . fiatalember a nagyhírű Schcnkct is felülmúlja. Még u legegyszerűbb telepatikus mutatvány*! is annyira hihetetlenek és fólfoghátatlanot: a véges! emberi esznek, hogy A/.inte vátami rendkívüli, ismot ellen erő :nük«\'i-d&ét sejti az ember Rugyács minden mozdulatában. A szenzációs előadásra bizonyítu zsúfolásig megtol!i a közönség a Polgári Kgylct nngytctaiét. Jegyek a Sstrb könyvkereskedésben kaphatók.
—-\'Elmaradt majális. Az etmult vasárnapra tervezett sánczi majális a kedvezőtlen idó folytán megtartható nem VölUv^asuton kéri a rendezőség mindazokat az igen tí?ít«ít:rvendégekei, kik ott mégis megjelentek, »ogy a mulasztás nem Stoiolics l\'eter vendéglőst terheli, heaem a rendezőséget, amely cJmulasztotta vasárnapi közleményűnicben megjegyesni, hojj- kedveződen idó esetén a majális a következő űnne?napon tartatik meg. A mulatság,pontos megtartást lcgk$íe-ioöbi számunkban. hoztuk.\' /t rettdtzi>teg.
(*) Ke fol^Jtaa. el, ha házat. íöJdct, vagv bár-milyen üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szerelne, forduljon bizalommal „Amcn" közvctití-ttodálioz Királyi Pál-utca 8. szám, amely jutányosán közveti!. v
(x) Bélyaggytijtők ögyalmábe! Eladásra szánt bélyegeit, régi levelezéseket, gyűjteményekét legjobban értckesithetl és gyűjteményeit kiegészítheti Szabi Antal sportkcreskedéséSen. \'52
(x) Ifjú X>amaa Sándor hírneves müve a,;Gyöngj--hcrcegnő" kerül bemutatásra ma utoljára az Urániában. A regényírás c pompá-s remeke egyúttal az olasz rendezés éi pazar kiállítás elsőrangú terméke mindenfelé nagy feltűnést keltett. ViUoria Lcpanló művészies játéka pedig óriást sikert aratott.
(x) A Világ-moxgó szenzációs Corvin-film be* i.\'utatőt tart ma kedden, májas hó 11-én a ..Kiközösítve" cimü drámát mutatja be Carmi Mária főszereplésével.
— Ax JTXE ma, ll-én délután 0 órakor a ka-tonaréli pályán választmányi ütést tart. — Tilkár.
Mérkőzés. KT£- VÁC bajnoki S;0. ftHdO 2:0. A VAC-nak a vasárnapi bajnoki meccsen szenvedett súlyos veresége a* utóbbi időben mutatott jó formája után szinte váratlan volt. Az eredmény azonban a vasárnapi moccset illétőSeg teljesen rcalí* volt, mert .a VAC egy teljesen golképtelcn es.\\társorral állt föl, arrií a védelmet már az első félidőben dupla munkára kényszeritette. Nem is csoda, ha a vedelem az első félidő után a másodikban már kítulladva vergődőn és sehogy sem tudott «llenállhi az NTK biztosan dolgozó csatársorának. A Torna Egylet széllel szemben ke?d, de jó ideig eredményié lenül végződik minden támadása biach a 15. percben várattanul helyezett lapos, sarokgóllal megszerzi a vezetést; ugyarfesak Biach o 23-ik percben Acti beadását ismét góllá értékesíti. A második félidő már teljesen offenziv jellegű volt az NTB részéről : Vittczc 5-rc szaporítja a gólok számát. — A Torna Egylet ezzel a győzelmével újból 2 pontot szerzett a bajnokságban, l\'ayit (Győr) a mérkőzést nagy körültekintéssel közmegelégedésre vezette.
Apróhirdetések.
Ax ftnróhlrd«M*ak k«*l«»t dU» 3 15 uAiciOkor., uitndcu
•ló r«JG«k*<-«ke ciiJi>i\'r»J tfiriíi tU&t. Kírtiulh t.»i<K-u. íj-1
KortUl k«rv««<k ueoonK bt-IVX. kor. h»*S faeitu*!. r.ü<riíi haunibui »dni. Cim mtgtudhiiá C,»f«i l\'rlif>t«. Cerjrál
R>rriuek-n»MSL TtiTi-
íltUHUtil etrillalji <» AÍH.JfttM**.! kWrtKl\'k 6ir. fotetr MihibiM Te- I korom " elUlt"\' kVy-Bi iy ».»m. itr,-
-A-
Nagykanizsa r. t. város lakáahivat\'atAlót.
726.1920.
A lakbéremelés szabályozása.
Hirdetmény.
A ougyar kir. kormány 35S0/5>^0. M. f*. «imu remtclet értelmében a kis lakások (l szobáig) bére f, évi Itt\'ik bér negyedtől kezvtődőleg a lakás után llilT. évi novcntln-r hó t-én érvényben volt bérösszeg í\'.\'i Avnl felemelhető. Azon kis lakások l>érc azonban, milyet j>olgári vagj\' katonai küzs20lgálatj nyugdijay. vagy ilymiick ellátásban részesülő ö/vtgj-c Iv-rel. fel nem enielbctö.
Nagy lakások (•\'» szobán felül) cs ncni lakásul (üzlet, raktár, iroda) liérclt helyiségek K-rének emelése csak annyiban esik korlátozás a(á, hogy ezt wrni lehel olyan magasra emelni, ami a lakás minőségére. :t helyi viszonyok™, a felek helyzetére, a liáz jövödelmezésére és cgj-éb liörülmcnyekre való tekintettel indokolatlanul magasnak mutatkozik.
A béremelés a bérlőkkel legkcM>bb f. cvi május hó 14. napjáig közlendő.\'
Nagy lakásoknál és egyéb helyiségeknél, ha a bérlő a béremelést magasnak tartja, az emelésnek vele történt közlésétől számított li» napon l>clül a béremelés mérséklését kérheti írásban (2 K készpénz mellékelésével a városi lakáshivatalnál.
Nagj-kanizsSn, lft20. évi május hó 10-én.
Dr. Novat h. k. lakóshiv. elnök
Jé minőségű Pogányvár! fohér és vörös
asztali bor
literenként 20 koronáért kapható.
\\ Kívánatra házhoz szállit
Br-aiicsics József
fflíwr-, wemeitó- és katonai cikkek kereskedj. Nagykanizsa, Sugár-ut 53 \'
Áflanii alkalmazott, ki hadirtikkantsága folytán nyugalíMcztutott, vag>- nyugalmazott állami alkalmazott
raktárnok! állást nyerhet
a M. Szöv. K. Aruforg. R^-t.
nag>-kan:isai kireridcHségén?! Sazár-épület.
nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
Hétfőn ^ kedden Ellen Rlchtcr felléptével
Kiközösítve
életkép •» felvonásban.
jöni A szerelem dala
Előadások kezdete: Ilétköxnuppkon fél 7 és 9 órak. Vasár- és iinr.opnapokon 3,\' 5, 1 és 9 órakor.
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
♦ MAYER KLOTILD
^ gózmosógyára Nagykanizsán.
♦ Hööslet: OjrOJtötelcpi
Huiiyartl-titca 14. KailnoEjr-utCa S.
^ Hófahórrc mos. tükörfényesre vasal, fényez és vegyileg tisztit.
Vidéki munkák is lictenkint pontosun el-^ készíttetnek cs elsxállittatnak.
Elsőrendű tűzifa
kapható snlvr», vagy ölenkint házhoz, szállítva jutsnyoR árban
Aprított tűzifa ^«er«á-
• . - /vjnksiit 98 koronáért.
Kondor Adolf és Társa
Megrendelhető Arany János-u. 2. és a iplpppn : Tárház-u. 15.
Krtesitem Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségét, hogy
Értesítés.
vegytiszlitó műhelyemet
ismét lircinKc helyeztem.
Klválblok s szakszerűen tisztitok és javítok mindennemű uri öltönyöket és női kosztümöket.
Byors vasalást egy óra alatt esaközlöt
Uri dlvataitönyöket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-lg kéartlek.
Kiváló tisztelettel
Iiiditt Miksa
férfiszabó ós vegytiszlitó Wagykanixsa, Teleky-nt 25. Talefas : Jll.
mozgókép-palota
Uoz^onyl-utca 4 sz.
Hétfőn és kedden, május 10. cs 1 i-ert Ifj. Dumas Sándor hírneves műve
Gyöngyhercegnő
, Főszereplő:
Vltt^rla Lcpantó olasz fiimmüvésznó
Jsni jffi
JSnl
Eloídiioi II2ÍIÜ. Htlköinapokon 7 ,i 9 ér«k-llllriiMi iiiipupotii: 3. S. 7 >i 9 irikir.
Nyomatott a laptulajdonosok Aa Oyarmati nyomda mülatizatébí
59-lk évfolyam.
Kedd.
TÓ? *záu.
KERES/TENY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztősig kiadóhivatal: Pő-ut 13.
. i ■ ■ !n««rurb»n.telefon I*.V -
Megjelenik mindig kor* reggel.
Főszerkesztő ; Dr. HEGEPÜS GYÖRGY
Feleld* iserkciitö:
bodrooközy zoltAn
A nemzetgyűlés iliese,
Bitdaptstj illájuk 11. A nemzetgyűlés ■nui Illését fii: I! . órtkor nvitotta m»\'K ka-koesdty \'Isivioi elnök.
Tórgyjlták a miniszterek felelősségre yo nósáról szólrt tőrvényjnvaslatót, amelyet Fer-. ílÍHÁHdy igazsigügyminiszler ismerteiéit. — Kijelenti, hogy ttiv«l mo»t • főreudlhii* nem rutlliüdlL,\' »zUkaége« írfy Tifaty-lenet blrálizervezet léte»lté<e, mi>uí az olkotnnSnyimU tuáulk hiányzó pifiére klópUI. A Károlyi ét Berlakey kormány tagjai felett vád alá helye-xém esetén ugyanez, az ulkotmányt-*éda biróuSg fog ítélkezni. Vlmzont nem vonatkozik a törvény anépblz toiokrn 1 ezek felett a fUggetleu magyar bírómig fog ítélkezni. fTíri « javaslat elfogadását.
Mikovinyi Jenő a Ker. Nem?.. Ejívés. párt nevében clfngmJjn a javaslatol, v Ezután SzicrJuyi báró szólalt fel.
A javaslatot elfogadja s ajánlja, hogy a Károlyi-kormány egészei! "ugy a ktfztflrvénvck szerinlvonassék felelősségre, mintanépbiztosok
Ezután felolvassa a noplószerjl jegyzeteit 1918. okt. 26 tói nov. l-ig.1 ismerteti a forradalom kúörésének előzményeit. Ainikor azt mondfa, hogy oki 27-h nugkmlédilU o király illeni UönspirMs, Keretes Mihály küzleszól: az nem volt bibi, hogy a király ellen koHsp/riiilak.
Óriási zaj és\' lárma tört ki erre a közbekiáltásra. A baloldali képviseiflk felugráltak helyükről, a padokat verték, és kiabálták\': kiveie ! Ki kell dobni! Kommunista I
Andrássy Gyula gróf is energikusan tiltakozik. ;\'t
Mikor a zaj lecsendesedik Szte-rényi kijelenti, hogy vegye tudomásul Kerekes képviselő, ur hogy ml koronás - nemzet vagyunk. - (Nagy taps a baloldalon és középen. Friedrich és hívei\' felállva tapsolnak.\'
Közbekiáltás a Kisgazdapárton: Hol van a király?
Az elttük leinti a közbeszólókat azzal, hogy valahol mindenesetre tartózkodik.
Szlerbtyi folvtatja a forradalom ismertetését. Nagy íeltBnést keltett az a kijelentése, hogy Károlyi két Ízben ls kijelentette - József főhercegnők, hogy St akarja kikiáltótól királynak. Ezt azonban ő ismételten visszautasította. Közölte még Szterényi azt is, hogy Károlyiék november 1-én, amikor már mintaterek voltak, közölték a főherceggel, hogy a hauxalat rohamosan változik és úttól félnek; hogy a kormányt és a főhercegi családot letartóztatják.
Utána A^>-«kü.Mii)ály--szí:m4!yes-kérdésben kijelenti, hogy ő muJyar királypárti. Egy tény azonban bizonyos,., az, hogy a 400 éves HalSsburg uralom\'jöbbször váltotta ki a magyar nemzet igaz elkeseredésé!.\' Ha valaki ligy.értette szavait, hogy ó a magyar király ■■ ellen szólt, akkor ettől bocsánatot kétC Viszont alwz Joga van, hogy Habsburg cllcnfó^k^gyení* • ... w;- • . ??
Ezután -Rokovsríyelnök kijolenti, hogy miután Kerekes kimagyarázta -szavait, a rendreutasításnak nincs helye.
A javaslathoz hozzá szól még Rassay
Előfizetési árak t
Eg4« érre 250 K; F^riTf ÍS0 K. NagyaJ évi* 65 K. Bgy hóra 22 K. Egyes stic11 K.
Károly, Tury Béla, majd ismét Ferdinánd? itfazságügym iniszter. aki kijelenti, hogy nemcsak büntetőjogi felelőséggel tartoznak a Károlyi- és Beiinkey:kormányok, "hanem kormányzásükből kifolyólag politikái csekkedet ükért is. A, javaslatot általánosságban ; elfogadták. Az ülés háromnegyed két órakor ; ért végei. " \'
Esetleges kormányválság.
Hudápes}, május M. A Kisgazdapárt tegnap esti értekezletén pártkérdéssé tette a csonka kerületekről szóló törvény javaslat el nem fogadását és kötelezte mindegyik tagját, h"gy a javaslat ellen szavazzanak. Utasitotia továbbá aziiii képviselő lugjáíi is, ;<k»kei ^ s..nka kerületben4- választottak mrg, hogy iW.-.nilrttumukról le ne mondjanak, még ha esetleg erkólMi \' kényszert éreznének is. A K«r. Nemz. Egy. pártja ma este szintén foglalkozóit ezzel a kérdéssel és pártkérdéssé tette, kötelezte tagjait, liogv a belügyminiszter javaslata mellett szavazzanak. A Ker. NVrnz. Egy. pártja el van határozva hogy a holnapi nemzetgyűlésen a kérdést döntésre viszi Ha a Kisgazdapárt ragaszkodni fog álláspontjához <és- a nemzetgyűlésen a belügyminiszter javaslatát leszavazzák,\' a miniszterelnök és a_Ker.. Nemz. Egy. pártjához tartozó miniszterek beadják lemondásukat. Simonyi miniszterelnök n nemzetgyűlés megnyitása előtt be fogja ezt jelenteni Rubhu-b Gyulának. Ha a bejelentés hatása alatt sem jön létre kompromisszum, akkor a Ker. Nemz. Egy. pártja a kormányalakítást a Kisgazdapártnak fogja felajánlani. A Kisgazdapártban peilig meg van a hajlandóság arrn, hogy n kormányt átvegye, mert szerintük 4 héten belül a tiszántúli választások számukra a többséget ugy is mog fogják hozni. — Dömötör vagy vele együtt más miniszterek lemondását a kormányzó való-* szinllleg nem fogadja el, mivel a parlament ez alkalommal csuk egy jogi kérdésben fog dönteni.-
Veraeelek magyar hűsége.
Dtbrtecit. m«ju* 11. A ,8«tlkáo\' cima U/> ]<!«.".tl, hogy a v«s*oi magyarok- nem hajlandók letenni a szer-, bélinek a hűségesküt. Eddig 101 egyen tagadl.i meg ax esfcü Wételét.
Vérfürdőket rendező oláh katonaság.
Cstntoci/z. ináju-i >t. Ax egyik bukovinai. úp Ííí5z1«k« szerint ex ot»h katonák tiícnkilenc bcwríbiai előkelő ferfi: megfojtoitak tt a -Dnyeperbe dobuk, továbbá míg mit negyvennégy íérflt ag^-on\'.íttek. Az oláhok IÍíü*rábiátKir. vi!<j}Ágo.s vc\'.-fvfJő: re3-«oek.
Magyar lengyel szövetség.
Prága, míjus 11. A inn rcggoli lapok közük, hogy Lcngyck»r*x*g és Magjworizág. küzü\'.i katonai t^ycxrtjny jóll létre._. _
- Zrirtyl-ünnop. AMozócíútiíítök egész nopját igénybevevő orszteos Zrlnytü»nej>. ugy nwr.dtek, tartalom, pirit küWrí&en . a *i«repl<5k. íxcropont^ból tekintve, \'impoziasfiak igírkeíik- A vendégek zime ma dclutin * vonav.t»t jön Az *lloT.l<nal unnoi pv-ly^s\' fogadat.
KÖ20ltáti«l köxlemóay. A liatóaigi iitlc tokben pcirólwm lilt t. közSnsók rendelkezésére. A miiui;}i*vi \'jegyre - a vii]»nyviiíj{itÍK$al\' rendelkeeő Lidok l Iáért,\' illUoyfitÍÉlliitait\' nem rendelkező W-Udofe 2\' llieci. kipiUk, Htetei^iflí 36 koronás árban. Hgyolni^tétjiík a kyz.úoiégít^ :hcgy a pelróleuranak fohoVdők\'bín való (á/pla\'si\' ti\'J^uMáni\'-id&xakban nag^ ve>»teííégge! JKr, ennélfogva- Wiftóxik mindönki járandó. fágAt 8 napon belül átvenni. Egyben közöljük, hosy további » n>\'Xí
OrszigO*. vájár- S*»gykAitiz.-.a v.iro.-. h:!y-pénzkczelőst\'ge c\'rttóiti, liogy ország vtbír íolyA hó 17-óri; hittén íog\'m\'eSt\'"i«(nI-\' • ■ \'\' \'
Trrw^töW
JhULJCVJCUA.,
untain
Előfizetőinkhez!
l»«o*i«tl.a V/rJttU uilndaxúo i. vldíkl <lőtUct6Ink«t, •kik utr *» Aarltla, tolul » MájM* b»»lc|6tli«iéti aij&kkal faatr«Í>kb«a rántok, «»í l«rk#.<Jt>b
wí]a. 9I.)( bcVaíJínl .ilv;>k»JJt^ek. , ^ ■ }
A „ZALAI I^OXl.ö**•, kud\'ólilvatala.
— F*lhlvá>. F/Ihiiom a tsifö*. kózŰHX^ü. hogy j /. ho 13-an hírtan\'Jó -Zilnyi inutyiiyrt I/Hilti-Itl i» hJtJk.il, - hilihio.i/rs .1 i\\ j
rómt bíUtrúUUti /. hó is 13 án tohcgói:,ík í% Ji-J uHsM /rí. - PQLi)ARktE$¥RR.
Eakttvö. U-giUp dr!irtán fél-hat drákói volt SaSgky KÁií uiUány 6"mk; főhadnagy ícnyea eskü-j vője at. alióierolcrtnbín, tnelyet a* erJektód^k atuA>Ii-»ig inesti<ltütlek. A ceremóniXv gyönyörűi ."tAló-tník vez«lte bc cü remek kórus Cejf-tc be.
— At Irodalmi Kör, aiuUit -nvi^f jelextuk, v&5itnap <vle ritka nive-s hangversenyt rendezett, • melynek rnéltatíut l.ipunV terjed.-hM miatt nem tod-
l Jotc kellőleg tnegadni. Ezúttal citak az eTk<ile«i i.keeét emeljük ki, amelyik azJnte példátlanul áll ar. eddigi kanizsai hangver&enyek között. Az e*t fényjy.nt>át n főreáliskola « fói%kolai hallgatók eg_vt5iieii zenekara sxofttáluiu, amelyet t\'eVek fgníc," virtícűnk tflbbftor.-«n ur.nepelt művésze vezetett biztos kéznél és nagy ; múvé>/.t létekkel. Nyilvánvaló, hogy a katonai főreál-iskolával városunk hntározott lendületet vett. Az ífpi katonákkal már találkoztunk hellyel-közzel, dc most mutatták meg valójában, hr>gy nagyszerű. vereté* <<• irányitja alatt állanak. XvSIvánvnU, hogy a fóre«lb>Ti nemetak a katonai, hanem a morMi nerelésre ia nagv-Kond.it fordítanak. Amikor a katonadiákokat dic^érjtlW, tesszük ezt derék pnranecooku^ é* fáradhatatlan tanáraikon keresztül. Mindenkinek a azeme Wiebfinger oi-ezredesi, a főreálivkoU parancsnokát keeeate tekintetével, de K»jno< ót a magasabb beov.iisa elaxólitotta városunkból. Az elóadotc darabokkal helyszűke miatt nem foglalkozhatunk Szo.iaktlyi l.acíka, a kis csodagyerek határozottan meglepte a hallgatóiágot preciz játékával % báraulatoi technikájával, amit olykor olyan érzéssel c«ec<ebec«exett fel, hog>- becsületére vált volna egy kiforrott művésznők is A kilenc éves fiúcska apjától örökölte kiváló tehetségéi, aki Hubay tanítványa, s a k»«fiut i* hamarosan a nagy művész kezeire fogja bízni. Majtényi Károly a Kör ütkára és. lelko. aki fáradtságot niu ismerve, gir.cvetőikkel nem tóeődve, e"g>- értékei, történelmi ercáeti\'jcggeklcel\' dV* felolvaraz-t tartott, városunk nagy lói teniszének, Halia lattln\'n\'ak a tollából, Zrínyi a költő cimmcl. A felolvasás mindvégig lebilincselő volt, nagyobbréazt Jelki vonatkozásaival A két lelkes vzavatal (Vulkán és Szemző iMvan) \\igasz volt keserű napjainkban. Vulkán {jmeit energiája s a most feltűnt Szemző érzése a miénk lett az esté-Íven. Mar az estélyen elhangzóit Wbb oldalról az r/. óhaj, hogy n hangversenyt meg kell í*mételnl. A Köi vezetMge "cz elől, értesülésünk szerint, nem fog ej-zárkúzii:. (Pescfc igrÁc hegedűműrész ét Sx<rd*helyi Ijeika a hangvcrMny^t gyönyörű babér kobzon;: kaptak.) i gk.
-• BTímotnysjlvtt Kitka\'ei-
vezeiben részesült két estén át 3 Rozgonyi-ute«l eleral iskola tornaterraébei\\ a Diezvch Juiia okt, gyernvekker-tesz nő által kis tanítványaival í. hó 8-án és 0-én teft-dezott előadásokon megjelent szépszámú közönség. A szépen összeválogatott .műsor, valamint az . Ízlésesen feldíszített színpad kedves benyomást kdtflUek, Kiilö-r.ciscn meglepő volt a szereplők szép, tisztáé* éctelmes kiejtése, helyes hangsúlyozása é» megfelelő tsglejtése. Két vígjátékot adtak elő. I. IWekerraecster é» Z, Prin-zeschen und Bauermadel. A szereplők mindegyike oly kitűnően oldotta meg feladatát, hogy mindegyiket külön-külön kellene megdicsérni, do mJoos helyszűke minit csak az egyei főszereplőket emelhetjük ki. A twitőmes-te.-i alakító Svaslil« Iván kitűnően «dUjtjó:uódu proc-cos pékmestert, fényes alak cs sok derültséget keltelt sikerűit mókáival éi talpraesett mondókáival a iwszte.--inas szerepében Rounbtrg Endre, A második vígjátékban szereplők közül különösen kiemelendő;Kiicht Ilonka, ki mint hercegnő, oly nagysxe/üProdukált,"SoRy még egy felnőttől sem várhattunk" volna jobbat. Vele a sikerben versenyzett a kis Rubini Mária, ííj oly báj osan adta ugy n parasztleány, valamint a hercegnő szerepet, hogy mindenkit, báinulalba ejtett. Kált:<p\' Mária, mint főudvarmester nő remekelt. Rabini Dez*o, aínt*fraoe:a tanár fényes volt, Htgi.ii>s Györgyike a komorna, szinten, kitűnő volt. Kiss Lacika nagyon helyes apród volt. Parasztriői szerepben mutatkozott be KoMca Irénke, mint anya ce nagyuzerüen a,Ukltott. A kh KovJch An-
I Közlöny
1920. méjua 12
owka n\\a\\ annak ;U>iny*, oly\'el/ogtdó köz vet-
t«nséggcl jíűzőtta kisleány szerepét, hogy - köiö.v vtóc; teljesen elbájolta A tür\\dére*o?ottban, melynek ílfp Jtftgyd\'- mint. tündérkirálynő, nagyon b;:-.-
joí.vÓH. Külontocn ttmtVtytX tqJcÁg Etel {sSthr.-oic ^ir^kV. Vik bsltitMMu, bijoun^cátctt tfnfc>kkr.i sok uvpeiv\\ir&tic;:. \'ScfcWkic r.íi\'ikc Óig külön\'crv üoíő. iauc^Í is produkáll, mely<rt frenetikus tápéiban rcv.ejvlt többi U\'r,.íc:«V it rtigyört bájosak voltak é* .1 !<0; z^nié*. tetsréslt kterdcraettfk. Az est sikeréhez napban hozzájiruh §ieit:ei Zsigntor.d zencUnir mesteri songorckiscrete Az elősdá* végén síiijini rum oUe\'. tapssal * Icm^iík elé hivták Mtcoeh ki * s*in-
<1 arabok;t és Uudt-at Renéet, ki a táncokat tanította b» é* mindkettőjükéi na^y ovációban réazesitelték.
— ?ak*rókb»flz»tf A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült önsegélyző Szövetkezetnél a folyó hó 13-ra eső b<n/.«le«k az ünnep.miatt 14-én, vagyis pénteken délelőtt «*<köxólhctók
— Elmaradt majális. A sinci ,Sxép llon*\'-hoz címzett vendéglő »rny»« kér t helyiségében holnap, cvütöttókön dltotán 3 órai "kezdettel-iánc.:*! egybekötött majális tortátik, melyre a kirándulók és * tánc-kedvelő iijavift ezúton meghivatlk. Olcsó és jó ételek-ról, vnlamint Italokról tondoskódra van. Belépódij vzezaélyenkint 0 korona. A zenél Horváth lca4> jó-hirfl zenekara szolgáltatja. - a inwfcrór//.
ixfBiiiti Értesítjük; a közalkalmazottak ka-mari)ínak választmányi éa a (szakosztályok kiküldött t»Rjali( hogy a Zrlnyi-Unnepélyre való teVintcttcl e. f. hú in-ra hirdetett üléai f. Itó N-éii délutáo 0 órakor fogjuk megtart a rj Kgyben felkérjük a beazerzési csoport intéző bizoiivígi tagjait, hogy májra hó lí-én d-fluián 5 órakor a kir. törvényszék kis üléstermében tartandó ülé*cn megjelenni szíveskedjenek. Elnáks/jf.
— A koroaxtány tia»tvli«l6nök ma este hat órakor a Keresztény Otthonban értekezletet tmta-nak a vasárnapi unoepél.v megbeszélése céljából.
(Z) Félklvát. Felhivatnak ax 6wz« nagykanizsai hadirokkantak e-i hadiözvegyeit, hogy szövetvgunk uj nemzeti alapon való megszervezéséhez sxükseges lépisi nyilatkozatot minden tag vegye át is kitöltve, nyolc napon hclul sxolgiltavu be a »óveU*g irodá-jAha, városház épület, II. e. 32. ajtó. Aki a belépési nyilatkozatot nem vcízí ál, ax a nemzeti axövetvé^neV. tagja nem lehel. VettiMg.
(X) A Vllájf tuox^ó hirdetésében a „Szerbem é»vke" eimü k\'ep van hirdetve tévesen, mrrt ma holnap a „Tovinkojzoru" eimü remek tirsádalml dráma kerül bemutatóra, Cartia Tolle főszereplésével. F. film még a budapesti mozgókat it megelőzi.
— A, axWartolvajok. Kazsati Máté is Kolaii,-t vxvjti raktátmcnkáAok megnoxelték, hogy ax
\'gyík vágányon vesztegelő waggon t«l» von szivar-küldeményekkel. A ködöa óazl éjjelt felluisxnnlták ftira, t>ogy 11 waggoiiba behatolva, onnan egy "0 kg sul.vu \'jivarral telt ládát elvigyenek, egy má<ik ugyanéit tartalmazd Lidit pedig iccgdécunáljaiuk. Valővzínüleg ló exypái nőnapra ellátlik volna magukat azivnivaló-val. ha a katonai detektívek elő nem ugrottak volna rxjukhelyükból, ahonnan kileeték a ke* gyanú* munkáinak derék oaelekeJetét A törvényszék bünletúUiná-o.a tegnap tii^yalla az ügyét; sajnálva láttuk, hogy bír minden jel a vádlottak bünO**ége- mellett szólt, pozitív bizonyíték mégsem merült fel ellenük. l>r. Gulj kir. ügyész a vádlottak megbüntetését inditványozt.1 ugyan, a törvényszéknek azonban ar. imént említett oknál fogva fel kellett menteni a kincstár megkárovitóit.
Tormóayek ix4Ult4»áa*k aiabaddi tó tol 0. A kormtny 32ftú/lM0. szimu rendeletével t kóvetkezó, eddig szállítani >gazolványkótete* cikkek «r.ahad szállításit engedélyezi: kender, cirok é« muhar, mag, csillagfürt, fú, kerti és veteménymagvak én íHoli-ban mindennemű növényi mágvak, valamint mindennemű trágya. K terményeket és cikkeket vasúton, hajón, gépkocsin, tengelyen vagy más módon szállitáai igazolvány nélkül lehet szállítani A tengericsulka >xálli-tátira az igazolványt ezentúl a k\'orpaköxpont állllja ki.
— Ax K7£. Kéretnek az alant megnevezettek hogy ma, azaz 12-én délután ú órakor a katonaréti pályán megjelenni szíveskedjenek: l>r. Antal László, Mersits Béla, Kollarils Géza, Szabó Zsiga, I.choeUy Ferenc, Vilás>y Károly, fiirschler Istvin, Polgár Maoü, Horváth Lipót, Vas Sándor, Öalogh György, Faragó István, Faxagó Béla. KKnger István, Krausx Andor, Barab-ís Lajos, Schweitxer Wsztó, Sziszt* Gyuls. s\'tiblcs l-ajos, Schlcss László, — Titkár,
(x) Mi»l&tt nyári kalapját megveszi, ne hilavsza el az újonnan megnyílt nói dlvaUcalapüzletet, legújabb Oívat után készült nóüealap kévdetét megtekinteni c* annak meglepő olcsó árairól meggyőződni A Dunántúl létezó összes keresztény egyesületek tagjainak 10 \\ Árengedmény. Alkalmi c.s gyászkaiapok kikölcíönzéitét ozköxli. N\'ói divatkalopüzlct N\'Agykaniz.v», Kowuth-tér v. Tanulóleányok felvét^inrk.
(x) VfceUaxok l WóUersdorfi ké« töltények darabja S K. Hirtenbcrgí hüvelyek ila/abj* 3 K. vadi.s/.-fegyverek, felszerelések kaphatók: 5:<jAó A:i!<il tegyver-kereskedésében. 7^3
(x) Ho foloj t«o el, ha házat, földet, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit eladrü, vagy venni »zere:ne, forduljon bUalommal „Ámen" kőzvetító-irodához Királyi l\'ál-utca 8. szám, amety jutányosán közvetít.
(X) Mia May a legszebb < Kastutr és MáUay\' Krf.ó,
német fllmszlncs/nú. - a nagynevű magyar sílrésx együttes szereplőével beajotatísra kerül az Urániában a „Küzdelem n hatál\'al\' cimú műs\'ész-dráma. A darabot írta é* rendezte So! iftiy, * hi:ncv« tendíz.\'. « fttmlfó. A darab tartalma-nem mindennapi.
Háziasszonyok figyelmébe!
Valódi angol mosószappan, kristály mosÓHíődu és kékttő kapható
LEITN\'ER ISTVÁN droguista _M»gy. Au. bí^. p.i<.t«, ^
Apróhirdetések.
t,»»4bi.i 3 kar., vattaxattb btiurri ■
•tupl&u M*ml(t»<M*V,
tlariuOntain. haualh. irrUiuirtl. loart fcaoijJ. VSk um^Msbi at&Uli. \'Hucnt-«n yiooceo krrÍMe njlUi^i
Clmbílcw. l*»m*V-í«lt M-----
Zrtfyi ». «5
__*!}
! Koí-Ui k«r*»*V: «ioor*Kbe-
I«í fce*. bili I l.üMH hiuailitr» Ctei
. ...________ : C»r»lKiVr*\'. C<T*ril
■í«k I uillod* ÍM
N6I t, K7frinrk-n>SU tmtí-Ut tuUVáOUt «S LOÍji <1
W..U. Ctt. Pcircr
övttörkőly
ismét kapható
1
Jó mlndaégü Pogiayvirt f»hór ói v5r8*
asztali bor
liUrenkóat 20 koroaáórt kapható.
Kívánatra hizho*. «zállit
Bruncsics József
íüszt-r-. fa katoiuloiwlí\'k lí-rwkHl^
Nagykanizsa, Suiíái-nl 63
Ajánlok
35 munkást 4 linvi időre. A munkások május 15-én helyüket elfoxlalhatlák.
Értekezni lehet a Kia-sörház vendéglőben
SAJT válalkozóuál
Elsőrendű tűzifa
kapható snlym, vagy «">|fiikint Jfáxlio* saillilva jutinyoít Arbjm
Aprított tűzifa ftxMUtva méteimi.
zcinkint 9X koionáért.
Kondor Adolf ós Társa
Aíegrendelhttó : Arany Jáuo«-u. 2. fa a telepen: Tárház-u. 15.
hStcsitejn Nagykanizsa és vidéke«». é. közön, st$f!, hogj- ..
Értesítés.
vegytisztitó műhelyemet
i»mct üzembe helyeztem.
Rlvállalok > szakszerceo tisztítok és jav/tok ciíftdenncmii uri öltönyöm és női koszlymökct. "
Syors vasalást egy öra alatt eszközlök.
Uri dívatőltönyökot gyiipjuszövetböl 2500 K-tól 3000 K-lg készítek.
■ \'Kli-ító tis«,lo«ol
Iiiditt Miksa
férfiszabó ét vegythztitó ■Vogykanizaa, TeUky-nt I1I1I91: 3lí.
mozgók^p*palota
Rozgonyl-tttca \\ »x.
Sxerdin és csütörtökön, niijus 6t ta-ín
Küzdelem a halállal
Kósxercplők : Wíogr.f, iiinl jn isdcad^iv -H.
H«!w . . ;.\' .ftíuno K.tlnír W«inn HiMi ..... MU M.y . K^o.i........Milfty Bm\'»
JBut
Jön!
Elíiliill lllllll: liltillMlll, 7 il 1 Ilii. h tuinap il im>i\'l«>": 3. >• V*\' < llüir. J
KKKMKKKKKKKS
tMi^n. U/ooliiji (itdc: IX. Rrt«l-»lfl Ttlsfcr,: jc-itei 51. SCrgOnjdm: „f i-aiiktcut" ttMj(«p**t
aMfölunk minJen menvi<égben napi-árakon. azonnali ké«zp.tn.\'.nrftés ellar.éVcn •
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és J{
egyéb élelmiszereket. M
ixmm 3S3SKKSSSÍK
FRANK JÓZSEF
mérlegkészitö. SaBykanlzsa
E6tv5»-Iír 6. Ilim
Ajánlja saját készítményt! erős szerkezetű mérle-===== geit =====
Javítások elfogadtatnak 1
__\' S2«

l
! ♦

VILÁG
MAYER KLOTILD
KŐzmo*ő^>\'jiia Nagykanizsán,
UuiiyadNutca 14. Katíncay\'-nífa S.
Hótohóno uoi, tükörfényesre V* >al, fónyox ós vogyllog tl»xtlt.
Vidéki munkák\' is he^enkint pontosan el-kcsxittetnek 6% elsíállittatnak.
nagy mozgó színház Szarvas-szálloda.
Szerdán ós csütörtökön, miju> 12.\'ís 13-a\'n
A szerelem éneke
E*y íneímti ulrtforft 4\'ífMMfatNtt
Jön!
Dollárkirálynő
V.
JSnI
rósz
Klőadisok ; Vasár-
eíJcia: I fél köznapokon fél 7 és 9 ó:»V. úi-aíjxiapokon 3, 7 6* ö órsko:.
Nyomatott a laptul^jdonoso^ Zhíü éa Oyarmau uyoMida mítlDWzotábSD
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. májún 13. Csütörtök.
108. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sutkottóscg t* jti*c!óhiv«uj: Fi-nt U; . fntcrnrban.t«>«lon 1IJ. ■ ■ ■
Megjelenik mindig kora reggel.
FÖszerkeaatő Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
ntmx.ljy. hlp.l.tlí
Pelelö. átcrUctttó : BODROOKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
. r.ei« tvií 250 K, Kíiívio\' 130 K. Ne^rtó-í«« 65 K. Egy bór. 22 K. u lián 1 K.
Emlékezés Zrínyiről.
Legyen ma az emlékezés ünnepe!
Lelkünk messze száll hozzád lángeszű államférfi, koszorús költő és dicső hadvezér.
Rád gondolunk e ochéz napokban, mim ián ^>ha.
Három évszázadnak kellett elmúlnia, mig korod bűnét jóvátehetjük s tragikus. éltedet a honfiúi fájdalom gyászfátyolán keresztül lelkünkbe véshetjük. Korod fiait, nemzetedet .ikartad letargiájából felébreszteni, hogy egyesűit erőyel vágják ki Magyarország testéből .t fekélyedet. Te, a vérben, névben és szellemben unokája a hős Zrínyi Miklósnak, a yzigetitári hősnek —- tc hirdetted akkor azt .>z igazságot, mely megint itt röpköd fejünk, körül, hogy a magyarnak ujja kell születnie, hogy erőssé legyen. A magyar vitéz nép volt mindig, mig meg nem, mérgezték, ön teste férgei s egy vitéz nép csak erkölcsi emelkedés által juthat győzelemre. Nemzeted sorsáért aggódtál éjjel-nappal, de intelmed mint fojtott sikoly, a pusztában kiáltónak szava maradt. .... ime kiáltok, ime üvöltök: hallj meg engém élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az cmészt.Ő tűz." S mikor magad vojtál az ortáJlója nemzetednekv JUho/i honfitársaid az irigyek söráVn sprakoztak\'s jóakaróid "még ezek bitang besugásait se tudták a bécsi udvarnál letompitani. Magad is tudtad ezt, rr.ert tc mondod : »€osom hittem volna, hogy ennyi nem jóakaróim legyenek Magyarorszíftj;-t\'jm, holott én mindennek szolgálni igyekszem immár egynéhány helyt jóakaróimmnál béli,tudtak!
Később rosszakarója száma tetemesen meggyarapodott, és a pártos szellem gyülöl-ködft. és égycnöllenség csiráit szétszórva, h te utadat is tövissel rakta még. Ebben látjuk mi Zrínyi Miklós tragikus sorsodat .A legtöbb sorsdöntő időitek egyik nagy bűne, hogy- Ug-itagjobbjinak magasztos eszméit nem érti. Igy volt ez veled is! A te válságos időd legválságosabb napjaibán nem feléd tekintett nemzeted s nem követett téged, leghivatot-iftb vezért. Meg volt életedben már tragikumod s nem fejeződött be haláloddal sem: magyar néped hamar elfeledett. Sirod lombok nélkül, virágok hiján van, borostyán nem borítja áldott hantodat, emlék nem hir-dai fényes tetteidet. De, ha, eddig elfeledünk, ha korod oly sülyedt volt, hogy halálodkor alig akadt, ki megsiratott volna, most iu az idő, hogy kiengeszteljünk, hogy neved kimondásakor minden magyar magasztos •ucot öltsön, hogy átérezzük szivünk legmélyéig, hogy te Zrínyi Miklós
Etel, mert a dicsőség harsonája voltál, Amikor mindenki gyáván hallgatott Élsz, mert a magyarba életei leheltél, . Sziklaüregéből, hogy kilépni lásd S tunya Lázárodnak eldugult fülébe Bclemennydörögjed a feltámádást ! . . .
Dörögd be a mai szent napon.mindenki • \'ülébe, glóriás egedből dörögd be megalázott országod várva-várt feltámadását, .dörögd bo ellenségeink fülébe a drága szókat, mint ágykor kitört belőled, dörögd be a heves kiáltást, a szivrenditő: ,Ne bántsd a magyart!\'
D. G.
fi csonka-Kerületek kérdése a Ház előtt.
A két párt erőpróbája. —. Mikovényi a kisgazdák ellen, — Dömötör Mihály kijelentése, — Csak 28 tiszántúli kerületben rendelték el a választást\' — Nem szabad a választásokat az aratásig kitolni. — Interpellációk a nemzetgyűlés ölesén.
Budapest, május 12. A mai ülést Ra~ kcwszky István elnök délcjőtt háromnegyed tizenkét órakor nyitotta meg. Javasolja, hogy egy órakor térjenek át az interpellációkra. A Kisgazdapárt ezt ellenezte. Az elnök erre elrendeli a szavazást. A K$r. Nemz. Egy, párt tagjai felállnak, a kisgazdák és a demokraták, valamint .Fricdrichck ülve maradnak. Az elnftk megszámláltatja a szavazató-f kat, majd ellenpróbát rendéi el. Ekkor a kisgazdák állanak. fel/fYiedrlchck. és a demokraták ismét, ülve mjywdnak. Újból megszámlálják a .^vB&áfójiat é5* kitűnt\' hogy az olnöki javaslat műtéti negyvenégyen, . ellene ötvennyolcon szájúk. Ennek mtfg-felelőcn az elnök; kihirdette* hogy az interpellációkra- a rendes időben, vagyis fél két órakor tér át a Ház. Ezt a szavazatot mindenki ugy tekintette,\'mint a két párt erő-, próbáiul. .. . ! v,4,v?.\'.-- .. _..
.Áttérve a napirendre, megkezdik a csonkakerülctekró! szóló javaslat tárgyalását.
Rubinek István előddfc hosszasan ismerteti a javaslatot. .Megindokolja a közjogi bizottság benyújtott indítványát, hogy a javaslatot vegyék le a napirendről.
Mikovényi Jenő a Ker. Nemz. Egy. párt kisebbségének külön véleményét terjesztette be. Ez a javaslat — mondotta —- keresztül ntent n minisztertanácson és ezért érthetetlen, hogy most a kisgazdák .azt kívánják, hogy vegyék le a napirendről. Ragaszkodik külön véleményéhez és ahoz.\'bogy a javaslatot ne vegyék Je a napirendről, • hanem \' tárgyalják le.
Dömötör belügyminiszter kijelenti, hogy a harcot, ami ebből n kérdésből származott, nem ő idézte elő. Annyira sürgették, hogy a •javaslatot terjessze\\be, hogy azonnal meg kellett ezt csinálnia. Áttérve javaslatának ismertetésére, kérdi, hogyha ismerték a választási rendeletet, miért mentek mégis a csonkakerületekbe. Ha jó volt akkor a csonkakerületek etónycit élvezni, viseljék most. a hátrányait. Nem a pártérdeket^ han^m az igazságot kívánja javaslatában szolgálni, ezért kéri annak elfogadását.
Rubinek Gyula miniszter kijelenti, hogy a minisztertanácson az a meglepetés érte, hogy csak huszonnyolc tiszántúli kerületben rendelték el a választást és nem valameny-nyiben. A minisztertanács egy része ugy vélekedett, hogy a rendelet alapján joga van a minisztertanácsnak elrendefni a választásokat. Ezért ugy határoztunk, hogy vigyük a kérdést a Ház elé; Szerinte a választást okvetlen meg kell tartani junius 13-án, mert az aratás hamarabb lesz, mint más években. A választásokat az aratás idejére kitolni igen veszedelmes dolog volna. A foldbirtokreform is most van egy ankét előtt, ezt a .reformot ősszel végre kell hajtani. Ez is szükségessé teszt, " hogv a választások mielőbb megtörténjenek. Az előadó javaslatát pártolja.
Gaál Gaszton szerint nem kell eimérge-
sitoni a helyzetet, mert most nem élünk olyan időket, hogy. ilyesmit megengedhetnénk magunknak. Veszedelmes precedensnek tartja a jelenlegi javaslatot, amely a kisebbséget kiszolgáltatja a többség önkényének. Pártja nevében áz előadó javaslatát fogadja el.
Ferdináudy igazságügyminiszter csak azért szólal fel, hogy áthidalja a szakadékot, mely ebben a kérdésben á két párt között támadt. Lényegtelen, hogy hány* cmb$r,küldi
3\' képviselőt a nemzetgyűlésbe. A\'miniszter-nöki rendelet erre nem vo^ tekintetei. Külföldi példákra hivatkozik, és kijelenti, ihögy.le\'nef á miniszterelnöki, rendeletet oly-\' képen-módosítani, hogy a. csonkakerületek -félszabadult részein önálló kerületet lehet, alakítani. \' \'
Ezután „az elnök a vita folytatását megszakítja, j.\'iVksoÍja, - hogy. u legközelebbi ülés pénteken délelőtt tíz órakor legyen. Ezt elfogadják. Erre az elnök . tíz perc Szünetet adott.
Ezután áttértek az interpellációkra.
Reischl Richárd interpellációjában\' ;v/< kérdi a földművelésügyi minisztertől, hogv megtörtént-e minden intézkedés a csépléshez
Rubiuek miniszter kijelenti, hogy. Csehországból háromezer vagon szenet\' kapunk, ehez hozzájárul még a magyar szén is és így fütőanyaghiány a cséplésnél nem lesz. A választ tudomásul vették.
Reischl\\ Richárd egy másik iiueipeijáciu,-jábán a vámőrlési dij leszállítását kéri.
Nagyatádi. -Szapő miniszter kijelenti, hogy esak vízimalmoknál. lehet az őrlési dij leszállításáról, mert a többi maimoknál á benzin és a kőszén nagyon0dfádo.
Pákozdi András az állami és vármegyei tisztviselők helyzetének javítása ügyében interpellál. Ezenkívül a kereskedelmi minisztertől követeli, hogy a vidéki kisiparosokat \' megfelelő nyersanyaggal lássák cl és állami támogatásban részesítsék. Választ nem kapott.
Usetty Elemér a főváros tejellátúsa ügyében interpellál. Kifogásolja, hogy a tcjéllátás ügye zsidókezekben van. Több más sérelmet is felsorol.
Nagyatádi Szabó kijelénti-, hogy ujabban á tej kereskedésre három jogosítványt-adott ki keresztényeknek, -x többiek is kapnak, hn a tiszti főorvosi hivatal véleményezi. A vá-.. laszt tudomásul vették.- •
Miután a többi interpelláló\', Paltavicini, Madarász Zsigmond és Szij Bátíftt = •nem voltak jelen, az / elnök az ülést délután háromnegyed négy órakor berekesztette .
Olasz-jugoszláv megegyezés.
• Hága, május 12. Olaszország es Jugoszlávia között megegyezés jött létre. A belgrádi kormány elhatározta, hogy a szuverenitást Fiume fölött Atr engedi Olaszországnak.
2
i920. május !3
Felvonulás a Millemumi emlékműhöz.
Budapest, május i 2 A csütörtök délutáni hódolófolvonulas a MiUeniumt ewlékmühöz öriásinöíc, ígérkezik. Pc miSjiet élén székelyek haladnak a demarkációs vonalon nagy nehézséggel áthozott Unió-zászlóval. Legelöl 12 díszmagyar ruhába öllöKölt uiÜeány viszi a 2 -cs fél móicres átmérőjű lólgyfakoszorut, mellyel Árpád vezér lovasszobrát fogják megkoszorúzni. A koszorú 3 méteres szalagján a kővetkező felírás lesz: Árpád vezér! .Megszerezted --- megtartjuk!
Nagyobbodnak a két párt
fiir^n ■H^^iitMTf Közti ellentetek:,
Budapest, május 12. A Nemzeti Sajtó Iroda jejenti :"Á két párt között az ellentétek nem hogy cl imulnáriak, hanem óráról-órára mélyebb szakadékok képződnek.. Azoknak a kisgazdapárti képvhefőknek, ukik a \'csonka kerületekben érdekelve, vannak,- sikerült pártjuk vezetőit felfogásuknak megnyerni, ugy hogy nagyon kevés remény van arra, boghoz egy napos ünnepi szünet meghozza a két párt kö2ött a kibékülést. A Ker. Nemz. Egy. pártjában befejezett ténynek veszik a pártnak a kbaticióból való kilépését. A pártnak o hangulata az, hogy mivel olyan sok kérdésben engedett, teljes> lehetetlenség, iwgy « mostani kérdésben Is engedményt tegyen. Elért ragaszkodnak Dömötör belügyminiszter ji.vaslatához, rndy szerint a csonka kerületekben folytatólagos választás rendelendő cl. A Kisgazdapárt ma este fogja tárgyalni a p;irlamentbén történteket és ha határozata olyan lesz, hogy rieni elégiti ki ,a £er.. Nemz. Egy. pártját, akkor kétségtelen, hogy a pénteki nemzetgyűlésen már mint kétfelé szakadt párt fognak megjelenni és ez esetben a párt miniszter tagjai beadják lemondásukat. A hangúim mindkét pártban igen feszült.
Nitti kormánya visszalépett.
Milano, május 12. Nilli a kamata ifgnapi ülésén a posla és távírda tisztviselőinek követelésével szemben kijelentette, hogy ezekbe a kormány nem mehet bele. Majd felvetette a bizalmi kérdést. A kormány 112- szavazattal 193 ellenében kisebbségben tnaradt cs cne beadta lemondását.
kn roMís van párisi Mm.
■ hu: »llll|Wn Xoltáa.
Nagy végeladás van párisi vásáron, Di-bszóra ütötték szép Magyarországom, Érzed, hogy szaggatják eleven testedet, Szemétdombra dobják mátkád, szerelmedet.
Világ zsibvá9árán rongynak nézik hazánk, Lehúzzák lábunkról az ünneplő csizmánk, Kotorásszák zsebünk utolsó garasát, Kidöntik utcádról legszebbik akácfád.
Huj, hogy a Nagy isten mindezt megengedje. Mi ciné mintyénkkel vissza nc fizesse. Hogy a legutolsó tótvidéki árkon Idegen rablóknak piszkos vize folyjon, Nemi Soha, Nagyisten, nem engedheted meg.
A mi hAtáraink, cl. addig húzódnak. Ameddig gyerekek magyarul gagyognak. Ameddig uz anyák magyarokut szilinek. Ameddig a nóták magyarul tüzelnek.
Magyar vah mindenütt, ahol szüretelnek, Vőfélyes, nyoszolyós takzit ünnepelnek. Ahol még móvába, fosztóba eljárnak. Ahol magyar nótát síron muzsikálnak.
Jöjjön hát Sodorna kénköves esö;e. Jöjjön a gyalázat bitó esküvője,
Hadifoglyaink ügye.
Budapest, május 12. A német és az orosz szovjetkorniány szerződésileg megegyeztek, högv hadifoglyaikat kölcsönösen kicserélik. A magyal" kormány képviselője jelenleg Berlinben van x-s a magyar hadifoglyok szaraz-róldőn való hazaszállítását a nemetek kicserélési akciójába akarja bekapcsolni. Az erre "vonatkozó tárgyalások a német \'kormánnyal befejezés előtt állanak és valószínű, hogy még a hét folyamán aláírja a német kormánnyal-kötendő szerződés!
Európának Magyarország volt a legdúsabb éléskamrája,
JMyeri; május 12. Horthy Miklós kormányzó az amerikai segitó-bizottság megbízottja előtt az alábbi kijelentést tette: Európának eddig Magyarország volt a legdúsabb éléskamrája, de a békeszerződés értelmében megcsonkított\' országunk még saját lakossága számára sem képes elegendő gabonát termelni. Ezeréves történelmünk bizonyítja, hogy sohasem szorultunk kö-nyöradományokra, de jelenlegi helyzetünkben örömmel ragadunk meg minden baráti kezet, Ha a legcsekélyebb enyhülést nyujlja is egy szerencsétlen oiszág sokat szenvedő népének.
A pártpk határozata.
Budapest, május 12. A. Kcr. Nemz. .egy pártjának rna esti értekezletén megjelent " Pertfii;áíidy. igji zságügy r n i □ íszter, MesktS -Zoltán államtitkár Rnbiuek Ifilváu* és ŐrJ/i Imre.képviselő.és közölték a párttal a Kisgazdapártnak Határozatát, amelynek pontjai a kővetkezők: A holnapi nap folyamán írassék ki az egész tiszántúli kerületekben a választás. A belügyminiszter ideiglenesen vegye le napirendről javaslatát; amivel szemben a Kisgazdapárt nyílt kérdésnek tekinti a javaslatot és annak tárgyalását a későbbi időkre halasztja. Minthogy a határozat sze-\' rini egyáltalán nem volna a kiegészítendő csonka kerületekben a választás joga biztosítva, még azokban az esetekben sem, amikor a kerületek túlnyomó nagy része sza-badult fel. A Kcr. Nemz. Egy.\' pártja válaszul azt a határozatot, hozta, hogy a párt lényegében és elvi vonatkozásban rögasz-
Rontás vasbográcsa vágódjon lábunkhoz; Jtíjjön hát Lucifer koldus asztalunkhoz
S lopjon a Lupánkba nadragulya mérget. Köhögjön szét köztünk kolerát, meg kehet S hozzon még egy falka sötét kísértetet, Esküszöm tereád Magyarokistene,
Hamisan nem teszem, ez legyen életen;, — Hogy a székely anyák csak székelyt szülhetnek, A bugyborékoló borvize a földnek. Erdélynek s csak nekünk bugyoghat örökre, Hargita, Relyezát százesztendős fái DtWus kincséről szép meséket szőni . . . Mikor aranyéréről összesugnak-búgnak, Csak nekünk susognak, csak felénk sóhajtnak.
Orditni szeretnék orkán "öblös torkán, kákóczi kurucok bús tárogatóján, Nem, soha senkinek, cxy szál magyar embert, Nem adunk senkinek egy szakajtó földel.
Fenyőfa koporsói, gyalu faforgácsot, Ha az ég szakad rád nc gyalulj magyar ács! Es te izzó pöröly, te bünfis kalapács, Csak a kard pengéjét kalapáld . . . kalapáld i
Hallod a sírások szí-rszimesörgetését ? Temető zsolozsmák kegyetlen beszédét? Hallod, amint csörög az áldomás pohár . . . A véredet isszák, haj, ni, hogy habzsolják.
Hallod a sikoltást a levegő hátán, Gyűlöletet bodroz, karójaz a sátán.
kodik a belügyminiszter Javaslatához 0, amennyiben a javaslatot L-szavaznik- ennek politikai konzekvenciáit levot|ja; A pártnak ezt a döntését ntű,; ííz est folyamán tiatler miniszter, Tarányi Jenő és Hei:- képviselők közölték a Kisgazdapárttal.
Kommunista fenyegetőzés.
Budapestmájus 12?/Véletlenül kezünkbe került a-kommunistái; magyarországi pártjának egy kiáltványa: a földműves szegényekhez, a tői pebit tokosokhoz és a földét tiirő senkikhez, amelyben a töldalatt dolgozó bolsevik! agilátorok- azzal fenyegetőznek, hogy a vörös május- kezdetére 12 sarkán gyújtják fel az országol. A ,birtokos-osztály, az arisztokrácia\',"a* tőkések kis pataszlbirtokosok legyilkolására buzdítják a tömeget. A sajtóhibáktól tarkított proklamációt álliölag hajókon csempészték Budapestre és a Dunántúl városaiba.
— A Zrlnyl-Onnepíly mai prog
ratnmja. Május lián, csütörtökön reggel ti órákor zenés ébresztő, délelőtt fél 9 órakor evangélikus és fél 10 órakor katholikus isten-tisztelet. Délelőtt fél II órakor népgyűlés\'.i folsőtemplomnál, kedvezőtlen idő esetén n Polgári Egylet dísztermében. A népgy űlésen beszélni fognak: Berttn Ágoston a muraközi \' társaskör nagykanizsai fiókjának elnöke, 2. Herboly Alajos igazgató-tanító\' (horvátul) 3. Fattgler Béla országgyűlési képviselő. 4 D.. Hegedűi György országgyűlés! képviselő. 5. Dr. Tamás János határozati javaslatot terjeszt dó. 6. dr. Zadretvete István tátori püspök záró-beszéde. A népgyűlés után dr. Zadvetz István tábori püspök\' üzdvözlése a városháza dísztermében, a megye és a megjelent testű letek részéről. Délben fél 1 órakor nyilvános bankéit a Korona-szállodában. "Délután 3 órakor sportverseny. Délután fél 1 órakor Zrínyi-ünnepély a Polgári Egylet disztermében. — A Zrínyi-ünnepély progíamtnju: I. Hymnusz énekli a nagykanizsai iparos-dalárda, 2. Az ünnepélyt megnyitja: Kberhirdt Béla főgimn. igazgató. 3. Az Ünnepélv szónokai^ Hcrctcg Ferenc, dr. EölUuéuyi Olivér, Gabáhyi János a Move kiküldöttje, gr. Lányi Márton a sajtó képviselője és dr. Zadravetz István tábori püspök. Á. Zrinviász ünnepi óda. Irta : Boross Sándor, szavalja: Acél Ilona a Nemzeti Színház művésznője. 5; Szódat énekli a nagykanizsai dalárda. Este 3 órakor teaestély a Keresztény Otthonban.
Hftllód a rürészek tompa súrlódását. A Rákóczi-tölgyek sárba zuhanását? -
Bemártom a tollam égő vitriolba ... Beszőnlom feketén a magyar mappába, Rágom a lelkedbe, vésem a testedbe. Hégy anyánkát viszik hóhér kötetére 1
Vágd bele az ekéd édes anyafóidbe, Húzzál mély barázdát déven testébe, Döngesd ki a fákat mélyén* a tövükből Zokogj ólomkönnyet a lelked mélyéből,
S hogyha megvonaglik ekéd alatt a föld. Hogyha fojtógázként Ömlik beléd a kőd, Htt megnyílik a föld s leszakad egy karé^, Tudod-e azt magyar, hogy a te hazádé.
Hej, hogy a Nagyisten mindezt megengedje, Mi „eine mintyénkkel* vissza ne fizesse! - ,.
Párisi zsibvásár, te áldomás pohár. Méreg lesz a pohár, az uj magyar határ I Magyar négyfolyam közt tort ül a gyűlölet. Hazánkból fizettek judásikezeket.
Repedjen fel a föld, öntse el hát a köd . . . Lucifer kiáltsad világgá: öld. öld, öld. Térhess hát majd metléak kutyákat unokánk, Ha hagyjuk eladni, dobra vem: hazánk.
1920 mtjus 13. -■- _
HÍREK. | .
— Megérkeztek a vendégek. Városunk tegnap délutón már teljesen ünnepi Ittpet mutatott. Különösen-olckor volt a leg-\': elevenebb;\' amikor beérkezett a: budapesti .o.iat s vele megjöttek vendégeink. Kocsi-:,-jcsi után robogott be a fellobogózott utcá-kon; majd akatónabar.da bevonulása élénkíti meg a népes utcákat és tereket. A pálya-udvaron Pracb Istrán h. polgármester rhefeg. jvakkal üdvözölte a vendégeket, amelyre Hcraeg Kerenc válaszolt röviden. Este.8 i.-akor katonazene járta be a város utcáit\' s clkcs indulókkal telték ünnepléssé az utcák
ijürfcülctét. ......
—Sajtó-gyflléJ. A vidéki újságírók
Jólvidéki csoportja tegnap délután 6 órukor a városháza dísztermében Peiht Lajos a Vidéki Újságkiadók Országos Szövetsége elnökének vezetése alatt értekezletet tartott, melyen. Hirczcg Forenc Író és EölUvinyi Olivér ny. főispán is megjelentek. A gyűlés tárgyai v.illák - testületi tiltakozás a iicnizetgyilkos untam-béke Teltételei ellen; a nyomasztó pa--,i:rínségben a vidéki lapok papirosszükség-\' weiröí való gondoskodás, továbbá a Zrinví-únnepély alkalmából távirati üdvözlése a mi-. :<:szterium sajtóosztály korifeusainak. Egy potiSditvány szerint a.,horvát.ujságitó kollé-^ik üdvözlése \'is felyéfődött Sajnos, a gyű-
nem volt oly népéi, amint reméltük.
— Gyűjtésünk *z erdélyi menekültek részére. Az erdélyi menekültek részére\' ü nagykanizsai Iro\'dalmi és Művészeti Kör 500 K küldött be hozzáüli Ugyanerre á célra Píeirer Élek 50 K, \'dr. Kátkr lsttáh SÖ" k. \' B idrogközy Zoltán. 20 (%. Majtényi Károly iO K küldőit. Felkérjük lapunk olvasóit; hogy a megindult akcióhoz, bármely .csekély ösz-i^ íggel hozzájárulni "szíveskedjenek. Minden á.íományt liirlapilag nyugtázunk.
— Háztulajdonosok szövetsége megalakulóban. Vasárnap, folyó hő 9-én oelutii: 5 órakor a\'nagykanizsai .híztulájdo-?"sok népes értekezletet\'tartottak) mclven s.\'uondotiik.-. hogy "a ifáztufajdonosök. Hciyi\' Si.>vets\'égét megalakítják és csatlakóznak az üiszágos szövetséghez. Kiküldőitek egy 14 ngu előkészítő-bizottságot, melynek a fela-J.ua lesz a folyó hó lö-áti ismét összeülő közgyűlésnek a kormányhoz intézendő memorandum elkészítésé és á" tisztikar megválasztása iránt javaslatot tenni. A háztulajdonosok célja értesülésünk szerint nem a lakókliajlék-wianná tételére irányul, h\'dním aljifgói érdcicik megvédésére, mert tfa\'áz állá&Kn\'háztulajdonosoknak semmi kedvezményt nem ad, V«y a házik1 nerrtsotem isszíöulnek és kiláss sem [esz arra nézve, hogy az építkezés valaha meginduljon és ezáltal ■ ujabb lakások Vetkezhessenek. — • Hangsúlyozták ,z elnöki fiókból, hogy a háztulajdonosok a lakókkal . szemben elsősorban a békés\' megértés útját 1 kívánják egyengetni s a. lakáscsere lehetővé letele végett áz igénybe nem vett középületeknek lakássá\' való átalakítását , és szükséglakások építését kivárják a kormánynál elérni, — végül az óriási költséggel járó tatarozást munkálatokhoz olcsó anyagnak .kíeszközlését, h°gy a horribilis tatarozás! költségek ne a lakókra hárittassanak^át. .-■:."
— Aranyvlrág operettnek és karzenéjenek legközelebbi zenekarpróbája f. hó U-én . tpenteker.j o. u 0 órakor lesz. Ama uraktól,_ akiket dr: Mutschenbáclier Edvir. a Szociális [ Misszió nevében a napokban hozzájuk cinie-\' íett soraival közreműködésre külön-is fölkért; íK^5 !aPunk utján kéri a jelzett időben a főgimnáziumi zeneteremben leendő szíves megjelenésüket. A\'Víáljátéf\'a\'pbrtftösdi ünnepeket követő héten fog előadatni,íaz Aranyig táncéstély\' >^edíg-éíőrélátlratóan június
2-án lesz. A táncestélvrc szóló, névre kMililandó-és-mdSfá"ar nem ruházható ■ Wk az- előadások alatti felvonásközökben ■ szercétj enltinrilO K<rt lesznek" kaphatók, az í "P«cu előadásokon\'ieleí/iiiii Jey.Sk részére va6V előadások* megtartása után váltandó ■anceSiélyi belépőjegyek ára azohban szenlé-lyenkii. 50\'K"fog-léliiiir - -" f: •
_Za I a I K o z I o n y
— Matiné az Urániában. A főgirnn. ifjúsági önképzőkörének történelmi s művészettörténeti szakosztálya vasárnap délelőtt fél 12 órai kczdMte.l matinét tart az Uráhia-mozgószinházban.; A főgimnázium derék ifjúságának eme nemes törekvésű nyilvános szereplésére örömmel hívjuk fel tt műpártoló közönség figyelmét. Belépődíj 6 korona. Műsort a legközelebbi számunkban fogjuk közölni.
— A nagykanizsai ZHnyl-ünnepélyt
számos fényképfelvétellel tartalmazni fogja az Érdekes Újság jövö héten megjelenő fényes Kivitelű .Zrínyi" emlékszátla. Ezen ünnepi szám ára is csak 5 korona lesz s már most előjegyezhető ttodul FHltip Fiai könyvkereskedésében.
— Rablógyilkossá^ Alsórajkon. Megdöbbentő tartalmit jelentés érkozeu tegnap a kir. ügyészséghez. A jelentés szerint Alsórajkon a lakósok szerdán reggel vérében fekve, megölve találták a falu fiatal korcs-márosát,. Máj cr Ödönt és mellette szintén Imlva a feleségét. A nyomozás megindítása végett a kir. ügyészség" rögtön értesítette a csendórségct. Minden jel arra mutat,\' hogy a szerencsétlen fiatal házaspár rablógyilkos-siígnak Ictí az áldozata. A nyomozás és , a bűnvádi eljárás közegei: Dr. Szabó Lajos főügyész, Saághy János vizsgálóbíró, a\' rendőrség részérő! pedig Huszár András dctektivfőfetügyelő, még a tegnapi nap fu-lyamáh kiszállottak a helyszínére. \' fi nyomozást a pacsaí cscndőrőrs már megindította.
— Burgonya a Movéban. Értesitet-; nck a Movc tagok,hogy afctovc elárusító
helyén burgonya kerül kiosztásra.
— Elítélt lókötök. Pár héttel ezelőtt ítélt e! a töfvén.Vszék"fíatalkorUak bírósága egy fiatal bűnöst; aki egyéb bürici között a lólolvajlásokat igen "kedvelte. Egyik lopásában Magáikázy Sándor Szobafestő Voft oz orgazda, aki a szükséges hivatalos levél nélkül és 200 koronáért vett meg egy lovat a fiatal tókötőtől. Az orgazda ügyéi tegnap tár\' gyalu a\' tÖrvéhjréiék\' bOhictőtahicsa.\' A tanács tagjai átérezték azt a körülményt, hogy gyermekek sohasem vetemednének bűnökre, ha róssz példákat és buzdításokat nem látnának mjiguk\' előtt. Magasházy vádlottat 900 korona súlyos pénzbüntetéssel siy\'totta, amely bchajthatatljjmsága esetén fogházbüntetésre lesz átváltoztatandó.
Az erdélyi menekültekért Szombaton este három vonat futott\'bc a nyugati pályaudvarra, zsúfolásig megrakva Erdély szomorú fiáinak megmentett kis\' motyóK\'fl.l . révedező kisirt szemű asszonyokkal a játékos : jókedvtől régén elszokott gyermekekkel, gondoktól földig sújtott fiáitól a valamikor bübzke; székelj\'ségnek. Rövid a hely s gyenge a Szó annak a kétségbeejtő helyzetnek a vázolására, amelyben találtuk, vigasztalni próbáltuk s vigasztalődás nélkül elhagytuk székely teStvércfnker.\'Ldgtöbben közttiuk még Erdélyben clwlt\'ftk -mindén valamitérő buto-ru>at, ruhájukat, menyasszonyok staférurig-jükat, hogy* kt az első hetekben ne kelljen koldusketiyérhez fordufniok. Az oláh oztáh módját :ejíette annak, hogy kifossza őket. Wag^ononkér.t 5000 koronát kellett csák a határátlépésért fizetniök. Ezen kivül a wag; gonért és sfcáz más cimen nagy\'összegékét. tBudapesten aztán az volt az cg^ejten Jsten pénzük\' ötven" százalékát le fogják vonni. Az áUamban meg volna a jóakarat arra, hogy oda helyezze őket. állásba, ahol lakást kapnak, - lakást azonban sehol sem kapnák! Özönével - mennek szét a lakást kereső (táviiratok s ugyanannyi e|utasiJÓ, válasz jön" vissza hozzájuk. Ott ülnek waggon-jaikbán. femény nélkűl. A waggohok" kor- ; nyékén gyál a izemét és a büz/oldálán\'-b\'c- • fuj a szél, tetején lecsurog az eső s a székelyek valamikor törhetetlen derűs ielkébe bekopakodik a keserűség érzése. — nem is a kommunizmusnak, de a militarizmusnak gón\'dolata. Nem irunk erről többet. Erdélynek1 néhány korábban Kanizsái* került fia azzal a kéréssel fordul Kanizsának minden polgárához, hogy a Zalai Közlöny és a Zala
3
szerkesztősége utján juttass\'on abból, .amít á mártírok oltárára adna — valamit erdélyi véreinknek. Soha nemesebb célra nem adtak valamit, mint amivel a székelység hőseinek sietnek segítségére. Az erdélyiek számára gyűjtő barátainkat fogadja mindenki azzat a megértéssel, amilyen szeretettel fogadta Erdély öt éven át. a vilogháboru minden vándorát, — a német katonát, a kecskeméti bakát, a bukovinai menekülőt, Galícia hivatalnokait.
Ivánfi Jenő, a Nemzeti Szinház örökös tagja f. Író 19 én müvészestélyt. tan Nagykanizsán. Előadásában Shakespeare, Arany és Petőfi müveiből fog recitálni/1 Wz estély iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul .meg.
Elmaradt xa«JáU». A wnci .Stio llon*\'-
hoa cimzctt vcod<5}jl<5 árayM k«th^Iyüvígcb«n m csütórt6kün dcluUín 3" ór*i kwdcucl tínccal egybe-kötöu raujilis tor tátik, melyre a,, kiriadutóka.lánc-kcdvclrt iQuság. ezuiorf n>Cí;hiv«toÁk;JöldK5 i$ j«5#toki. róJ, y*r*oiínt it»l<ilrr<5l ^orAoiicodr* v*n. Belépődíj sz«oiclycnkint 6 korona. A zcn^i Hon\'Áth Joisó hirií zenekara ixolgilwija. A ttn,1czóstg.
(X) XÖ«*ea«tayUrá*Ui#, a. wlbwlai r«b í\'iasyflrJotnírtlttKozüúU i»vira rendezett „ Ve/e*hkju" műkedvelői e!<Sadi» jjk*hriáv»l relűlfiteíni iliveset voltak: Csray Tcnivérct, Kei<x4t fiíifi 100—100 K, Schwaiiz (Jusztív ci Ouó, Cait K. ><dr. »2«7.ado« 60—Sű Korhdth Arihur, RoKnfeld* A. és Kiai eés, Kisfaludi « Kr«u« ctg, Strem é* Klein cég, Hirschlcr Fcríiic, Fürst József. Üt. Ktculcr Jötseí, Ka&ter Milcw, Adim Róbert, Zaborsxky Zoltár, Dr. «ajd»{ GyuU ügyvéd, (Jlvmcrwehein Jakaboé, Muller X. K,
Öl ismerotlcn 30 K. Ke\'t ismeretlfln í? K, Dr: Hafphen Jcjjó ugj\'vód, Dr. Rapoch Aladár ügyved Dr. Ney Hugó orvos, Lu«tig X., Toiaan Erfit, Cy&xe Istrin 20-.X0 K, ÍTojxtony. Jenő 12 K. Eparjoiay Gábor. Kwifaíudy N„ Duka»: N ikhónbMgex Aladár, Varga Jozs<n<;. Sj«l<» JO—JO l>V Rabságban sínylődő, hőseink nevében fogadják leghitlásabb 1iösr.«netUnke< kegytp adományaikért Kgysr.ersrnir.d mély liálánkat í^jeittik ki a ,,Vere*h»jii" üí^ícn kozreroűkodőinek. de külőftOsen Mahko\\i^h £(Ia «rl<io>-ivÜ»> ki oly W*.-t«rtn\' stíVcs volt r\\ a\'.vtóirnafi^SJadá* rtKffoczdcvc etőtriÖíjgénc s«rcpct aKS0al.ii tóives volt, »• ÍÜKct^ beteggé i«n SxOtsní utiiy hclyolí," vajamini; kúlöivkö-.\'
t itiondúnt"\'Fuisi l\'cíerto urnák is, ki szintén az eiőkdás clőlt nappal váUatta a Xláday O-on átUl ctvállait. de le nem jiUzott axerepcJ..Uiks kí.-fctónetünket fejeJixük k. további • KaJh. I^ény^gykt-n«k, a di»a!etek
éa rutiiV, m Irodalmi é* Mú-vetzcti Körnek Mtintér. a diíjJeick. valamint a kereskedelmi alkalmazottak Híövílscge és « m.-kir rendőrtiszti ctWxdciuk a székek kikök*Onzé«éit cs végül -Vilig mozgó tulajdor.osainAk a reklám ingyece* vetite-s<ért. A rer.detőség raindeu lehetőt elkövetett a neme* cél erdőkében, hogy íáradozáiwi\'. nagyobb anyagi siket koronázza, sajnos azonban, hogv a várt eredményt nem érholte eJ, onntk azonKin nem ő ar. oJ:a.
(x) 5abaré-est. A Központ-szálló ét termében Kanizsa város kedvencei péntek, szoipbat és vasárnap este rendkívül érdekesnek Ígérkező kabarészámokkai fogjak a, közönsége: szóra kozt ül n i. .Kellépoelc: ■ Kőműves Erzsi, Kardos Jóska és Bauman Károly, az ortzágoshir^ komikus, Dornaí Erna, a Jki^ib; de Paris ingja s más ^művészek és müvfezl-nők. A közönség figyelmét ónnál is inkább felhívjuk u szenzációs műsorra, mivel tudtunkkal a fenti kabaré-esték jövedelméből a tulajdonos az erdélyi menekültek javára la punk által megindított gyűjtéshez hozzájárulni óhajt. ,
(x^ Beiratkozás a németnyelvű privát iskolába (Beschiiftigungs Spielscíutlc) 6—16 éves gyermekek részére mindennap délelőtt előjegyez. Dlcwock Júlia (Kindergárínérin) Kazinczy-utca 35.
(x) Szenzációs eseménye lesz Kanizsának a 15-ikí Bugyács-stattce. Szerte a városban elragadtatással beszélnek azokról a csodás produkciókról, melyek Bugyácsot már nyilvános bemutatkozása előtt egy csapásra híressé tették. Jegyeik Szerbnél korlátolt számban még kaphatók.
(x) Méhészek! Jó m\'éhr^jokat — egy évnél ném idősebb anyával legmagasabb áron vesz Szabó Antal csemegekCreskedŐ ;méhészeic Deák-tér 15. szám. &
\' (x) Carola Tolle csodás művészetében gyönyörködtünk ^tegnap este a ,Világ\'-motgó ,Tövis koszorú" c. mesés film bemutatóan. E film még csak ma lesz múli»ron.
(x) Péstszentlőrincz községben Buda-pesf mójteu egy szép sarok házhely 15 ezer kóronáéh és; itt Nagykanizsán,, ^y holdnyi ; föld clÜdóV Bővebbet- ,^mcn- k\'özvetitő irodában, Királyi Pál-utca 8. szám.
Zalai Közlöny
1920 május 13.
Apróhirdetések.
Ai »prOhlrUcU\',«<iV J.1 vtöijt ÍOkor^ B-lidan
[{•rabbi » kor.\', v»-IAi;ttí,b bclUvrl »/.«<t«tl »/»»** tlnpMu <iíiulllnln»l(.
| Koc«l>( ktrtwk.úWuü I Vfíttc ««»> K*. kJ" fi**U*te>.
! i^ffiatówsfea
N<rd.S<M!*jri»(K>c. Ml j ____
------------------ ( HM (fyrrmrK-ruiuk vwW-
(./khorioU grriréoO W<\\»ucUr I ül \'.4 JiiUtaiiOi ctriBilji Jt
Szőlőföldet kap
oroktulajdonul munkáért!
Kiskörös melletti birtokomból 150 holdat adok\'olynn PACSA kerület:, esetleg ni£s wlaoKgyd dolgos foldmives^cnek, akik az én sti«o:nra 160 holJj? vzöWvcl betelepítenek. ■ Ajánlkozók írjanak ciineave:
Drozdy Győző
nejnxei£yülívi képviselő. Budapest, Vili., Mária TeréxU-tér 0. .873.
7 229/J 920.
Hirdetmény.
A városi feUóurdón n szél áliai. kiflóotött iVj kitöri fik május hó 14-én d. 9 órakor nyilvános árverésen eladatnak.
XagyVanizsia. 1920 máju< hő 12-éo.
Városi tanács..
uSvt törköly
ismét kapható
Nagykanizsai kir. Járásbíróság
! ■ ■ í; -M-íí^í\'- -
1708/1520.. .
Okiratmegsemmisités.
A nagykanizsai tir járfaljiriság közhírré teszi. hogy az állítólag elveszíti köíétkwó ok-ir-at0*r : \' \'
1. A l\'eMi Magyar líer«skedelnli B-irik ji«gyk«niz?ai fijkosriilva állal Dr. Merkly Beliw Józaelní né,74; kiállitótt, »t időközi változások fijtféleVbe\'vWéléwlíMMÍ), éti jnniiH-havában 665IS K 80 f-t InrUlliiazott 3032. azimu,
■2. A IV\' fligyftr Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókosztály. állal .1917\' névre kiaflitott, időközi váltoiások figjelemb* vételé-vei 1919. évi jnnins havában 598 K 80 f -t tarlalwjoU 3033. száwji 6* \',-;
3. A Pesti Migjár K«r^tc«do)n»i B.»k nagykanizsai fiókosztálya álul .Kocsi\' nérre lifölilott, az időközi változások figyelembe vételével az 1919. év jnnins havában 13000 K 60 f.-l tartalmazott bitéikönyvek megseinrni-sitése iránt az eljárást l)r. Merkly Belns JfesnCn* szül. Knlöp Jvpsébel gyógyszerész neje nagykanizsai lakos .kérelmére folyamatba tette
Ennélfogva felhívja az .emlitctt okiratok birtokosait, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben «s a Zalai Közlönyben történt harmadszori beiktatását követi naplói számítolt egy év alatt az okiratokat a bíróságnál mulassák bo, mert ellenkező esetben a bíróság azokat a jelzett határidó lelelte után a folyamodó njahh kérelmére semmiseknek fogja nyilván ilani.
Nagykanizsán, 1920. á|)rilis hó 30..
Nagykanizsai kir. járásbíróság.
Dr. Kovica a. V., kir."IJNablol.
A ki.J-.-iny hiteléül: Kaazáb Lajo., iroilalifxl.
ílOZO-.-.s nyirásu) KicerctcltsŰKÜnk irjbuu.-iMn.vou.KOl nyc/l Kifliit.\' n gyafijiíU\'ine:-löket, boy a\'iar mcs^i-voiiiainl; utján, aiíii kii-.e:!«n Ixjrzir.i: <;-nn felüli ;4y4pjusé,xl<lciktt . sotn-\'scn bejelenteni -ztveskcdjencé A bajelen-téír, j 7,sáicoic.i nximnal clkd Ifijük cimílit\'r.l Mini keresztény -Is ucw*cii nllnilstikus alajilliL.il\' ifilvrc; ■oinvljCi\'.1. hoay fcStclcutUv-
KÚkiXk a fiyariulMmíWt kircoJ«It.?sÍ!n\\ i.tján ío/.naV ck^ct teaui
Magy. Sxöv. Küzp. Áruforgalmi r.-t. Kirendeltsége, Nagykanizsa, Bazár.
-Telefon: [uKiuff-c-v S-!rR.jiydin-. .FulurV
A L^tenye és Vidéke „Hangya" Fogy. SzSvetk. óvadékképes
ÜZLETVEZETŐT
krrfs ini-rlőbbí Wlíjwsre. - Ajánlatok AZ igar^rttOsás? oiiuwrii L^tenyer^kriMendók . . S7i
MAYER KLOTILD
{;dxmoKO{;yára Nagykanizsán. Pöfislel: l\'.yfljtf.telcp i
llnnjr«JI-alCA I*. Kj.zlnciv.ulCs t.
Hóíohérre mö». tülcörfónyoiixc vn-■al, fényez ói\'vogyUog: tisztit.

VISZKETEG
rüh, ső>nür fcy>>Kylí4):elis«;ro jó hatá9u szor \' a szagtalan kellemes iílntu Ocrö-fólc
BORÓKAKBNÓCS
Ám ;0, 20. 10 kor. Hoz/ivV.\'. Borókft-H/.npau Ti koronx — Kaphat.\', minden Hyóp-szerwM^n. iCoziti: Hunnia <ryócy«zcr«f».zi labOrAtórtum. Buda-fest, IX. Kiday.\'i, \\l. !j0O- 12
Nagykanizsai kir. járáabiróság.
1799/1920.
Okiratmegsemmisités.
A nagyknuittvai kir. járásbir^íig kOzJbiyú hogy az állítólag nlveszei}\' fcövelkezw okiratok: y .
1. A l\'"Sli Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai líákovzláiya által Dr. Mt-rkfy Bp-lu» József névre 2887. szám alatt kiálliloU betétkönyv, mely az időközi változások fígyel^mb\'-vételéve l 19^9:; év.,ÍRH»Vs bavában 154 K 50 1. betétálloraányl ós
2. A Pesti Alagyttr Kereskedelmi Hank nagykaniisai HóknsUilya által .Pi«U* nóvro 4080 ezárn alatt kiállított betétkönyv, mely az időközi váítoztUok iigyel«ímb« vételévL-l 191». év.jonius havában 400 K. 10 í. tOnietelt ki, mefcieraisitvse iránt az eljárást i)r. Merkly Be-lus József nagykanizsai lakós gyógywxriáz kérelmére folyamatba tfitta.
Pinnélfogva felhívja . az emiitett okiratok birtokosait, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben é.s a Zalai Közlönyben törtónt harmadszori beiktatisát követő naptól számított egy év alatt az okiratokat a bíróságnál mulassák be, mert eílenkező esetben a biróság azokat\' a j-lz^i batáridő letelte után a folyamodó ujabb kórelmére semmiseknek fogja nyil-vánitani.
Xagykanízsán,. 1920. április hó 30.
Nagykanizsai kir. járásbíróság.
Dr Kovács a. k, kir. táblabíró.
A kiadvány hiteléül: Pcrger irodatUxt.
Jó mlnőafjgtt PogrAayváuri fohóx ós vörös
asztali bor
lltoronfcónt 20 koronaőrt le^php.tó.
Kivnoat\'A háxlio/. ssu\'.lit
Bruncsics József
fúsz-r-. csemege- és katonai eikkek kerí^k^dése Nagykanizsa, Sugár-nt ői)"^\'""
URANIA
mozgó képtpalota
-R-orgouvI-oics \\ >i.
S/.eráinVés csütörtökön, május ".2. cs }->án
Hűzdelem a halállal
Főszereplők: ,Wengiaí. szinijár.i inderdáns H. Micerendoif
• íióyer Hec\'.or.....!5runo Kastnei
Warren Hilda.....M»a May
[;soo , . . ■ ■ - . .Mi»o»y Rmó
Jön!

Elliíuil kcráttl. XélktZlipikia 7 »» 8 ént T«iir«<» át íhiMM\'I" : 3. 5. 7 it 8 irilir.
HBjjfflggggggBBt 96
N*$yfc*n\'x3*i irdi \'t /akt4:: Caao*a»i;nt S&rj«íijcínj: „TraotdanuWa" N>cykantaaa l^S " Uc^ipu^i WreoAfl;i r\'.iUr: IX., Rrttcl-sica J HM Tíltfer. : Jóncf et 51. Sö»9ír»yeja: „Hraokte.t- Iluda^ac
Vá«iro"unk minden mennyíjégben napi , ^ irakon. izonnali készpénzfwe^s eUenébeo:
főzelékféléket, . tojást, babot, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket.
Kmxxssxxms
Elsőrendű tűzifa
kapható" sulyrs,. vagy ölenkiut hizboi szállítva, juiányos áibaii
Aprilítt tBZlf* -"ll\'tva meterm.\'.-
r _ _ __ isáaktnt koronáért.
9 •
Kondor Adolf és Társa
Megrendelhet^ Arany János-u. 2. ők a t-l^pen: Tárház-u. 15.
Krtcsitesn Nagykanizsa és vidéke o. 6, köz-in-vr«ét, hoyy
Értesítés.
vegytisztitó műhelyemet
l ismét Ozombe helyWtern.
íUvillalok s ktaküzcruen tiiztitok is javítok nindennemü uri óítónyöket ís\'nÖf kosztdtRÖket.
Url divatöltönyöket gyapjúszövetből 2500 K-tól 3000 K-ig készítek.
K\'iviilö IWKlclcttel
Lidiit Miksa
Wf/btabö és vegytls/iitó \' S&ffyk*nlzs&, Tolcky-ut: 20. Ttllfis : 318.
YILAG
nagymozgő színház Szarvas-szálloda. =
Mé? tMt m., cMjtüilbköD, májul 13;in\'
Carola Toelle feiléplével
Töviskoszoru
TárjaJttlmi Jrám. -t frivonástMn
Jönl Jön!
Dollárkiráiynö í. rész
KWtdások kezdete: IKiköaoapokon fél 7 és 0 r.rak. V«.{ir- és •tnncpnnpokon 5, 7 és 9 Arikor.^
Ny.crr.&\'ott h ;hi»talu,idooofeo* Zalai Gyarrcnt! oyomdai nőülntözetébor..
59-lk ívfolyaco.
j^r/fitnW;
Nagykanizsa, 1920. május 15, Szombat.
109. szára.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
feerkesxtőség és kiadóhivatal: Pő-Ut 45.
\'• |nl#rifrW«-t*üfo« 1»> ■ ■■
Megjelenik mindig kora röggel.
PÖaxcrkoaztú :
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
nemsctgy. kípvl.«l<5
Felelős sxcikcaxtó:
BODROO KÖZ V ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egéss évr. 250 K. friévro 150 K. Kegyei évre 65 Kv Kg? hóra 22 K. Egyes szám \\ K
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, május 14. Rakovszky István elnftk íéf 11 órakor nyitja meg az. Ölést. mulf~/ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelcflitése után beterjeszti n belügyniínisz-ter indítványát. Felhatalmazást kér arrni nézve, hogjvaí képviselőválasztások előkést! J tésérc megtehesse a szükséges intézkedése-ket. A nemzetgyűlés a felhatalmazást meg adja. Azután a csonka-kerületek megvitatására kerül a. sor.
Az ejső felszólaló ({&trcsK4roly : Hosz-szasan beszél arról, Ijogy a kormányban nincs meg n/, összhang, ami alatt éle« közbekiáltások voltak.
Felszólaltak még Kovács J. István, ^Rassay Károly, Patacsy Dénes, Dömötör Mihály belügymiptszier 6s Rökk Iván.
Azután az elnök napirend-indiiványt tes?. Javasolja, hogy a Ház szombaton. dél-\'el#t* tartson ülést a mai plés napirendiével.
Ezzel szemben ór/fy azt javasolta, 4hogy a Ház szombaton ne tartson ülést, .hanem csak hétfőn.
C " Erre órási Járma támadt. Majd Sstnrc-i csáityi György kijelenti, hogy ez helytelen \'dolog. Azért íogádtáfifél az ülések c\'gy"órával való meghosszábitását, hogy a javaslatot letárgyalhassák és most mégis egy napot el fognak veszíteni.
Boltíik József kijelenti, hogy már csü-íörtkön elhatározták, hogy szombaton szünet lesz, ezért javasolták az ülések egy órával való meghosszabhitását.
Nagyatádi Szabó István miniszter folytonos zaj közben szólal fel. Megállapítja, hogy a két kormányzópárt külön véleményen van, esetleg kormányválság :s lesz, érthető tehát, ha egy napi haladékot kérnek. Kije-, lenti, tyi tovább igy folytatják, akkor a maga réézéfot4Ieíríond A miniszterségről. Azért kérjék a- halasztást, hogy n válságot elsimítsák.
. Rassay szólalt még fel. Beszéde közben zárt ülést kérő ivet adtak át az elnöknek, mfre\'gzíelnök kiüríttette a karzatot. \'A zárt ütés <&lútán 5 óráig tartott. Ezután itfból .nyílt ülés következett, amikor Rakovstk^ visszavonta indítványát és a Ház Örffyi>>indítványát fogadta el, hogy a legközelebbi ülte.hét/Őn legyen.
Az ülés negyed Ö-kor ért véget.
A Move lefoglalta a szab ad-
; kőműves páholyt.
• Budqfést, május 14. Ma délelőtt a\' ■Mö_v.e* több. tagja egy honvédszázados ve-zetés^yej $ szabadkőműves nagypáholy. épületében mentek és á gondnoknak tudtára adták, hogy a Nnni naptól a Move birtokába veszi a páholy-helyiségeit. A százados nyomban intézkedett, hogy a palota minden szobáját felnyissák és pontos leltárt készítsenek A szabadkőműves páholv környékén nagy feltűnést kSltetPa. Moye fellépése és az elfoglalásnak ^xamárósan híré futott az egész Városban. A lefoglalást bejelentették az amerikai missziónak, amelynek egyik gyermekakciója itt dolgozik és egyben biztosították R missziót\' arról, \'hó^fóvább Is teljes szabadsággal működhet.
A Zrínyi-ünnepség lefolyása,
Hetek óta készültünk inéltókép megünnepelni Zrínyi Miklóst. Az ünnepség, lezajlóit s a legjobb lelkiismeret-tel elmondhatjuk, hogy kellőkép eleget teltünk hj.zink nagy fia emlékének ■ nagy egyenlege példát és irányt szabott nehéz napjainkban Hasábokat, sőt ujiágokai kellene tele írnunk erről a felemelő nagy, országosuk népségről, de nem tehetjük, mert oly szűkre vagyunk szabva, hogy még a lényege* é* kimagasló fázisokról is ctak kivonatosul emlékezhetünk meg.
Zii.irar*h István tábori püspök, városunkba való megérkezése után, c hó IJf-ért délután ő órakor ifotaör Dezső altábornagy társasagában meglátogatta a katonai főreáliskolát. Meleg é« tohiíiőségtetJí.H szavakkal köszönte meg ae intézet parancsnokának, Vitbfiugtr alezredesnek letkes es katonás üdvözlő szavait, valamint Vóiüsvdry intézeti plébános áhítatos, rövid beszédét. L\'lánu meghallgatta a tixxtelctcie rendezett növendék! hangversenyt. Enook szabatosan előadott zene- és énekszámait ugy * püspök, valamint a megjeleni vendégek osztatlan tetszéssel fogadták. \\
A hangverseny otsn/ sz intését kápolnájában s májusi újiatosságot tartotta meg Zadravetz piispök, melyet a növendékekhez és nemzetünk jövőjének letéteményeseihez intézett szívhez Sz\'ótó, szép b.es/éddeí ve-, zctett be. Az ájtatosság után, a látottak ts~ tapasztaltak feletti teljí-s tetszésének kifejezésével hagyta.; el a mintasaeruen vezetett jntezetet.
Az Ünnepség már "lá-én délután megkezdődött/ dc a lényeges ré?zek csak liísin /.ajlottak le. Dnneplcs, istentiszteletek után a tömeg óriási menetben vonult fel a felsótemplom elé, aHol az egesi ünnepség legkimagaslóbb szónoklatai hangzottak el A felvonulásból, kiemeljük.a katoaau duwwiwul es.(ót«*U»iCOtaLnör4. vendékel díszeivonulását a,tisztikar előli, ahol ott Ját-; tuk Molnár Dezső altábornagyot, lovag SfpnJttvtxky vezérőrnagy iromásparancsaokot cs sxátnox magas-rar.gu törzstisztet. Katonáink bámulatos st/amtiga jói-eső érzés volt mindenki számára.
A népgyűlést UttHu Ágoston járrisbfró nyitotta meg. Üdvözli a vendégeket, akik a nagy költő, had ve-, zér s államférfi emlékének jöttek hódolni. Buzdít, hogy övezzük fel lelkűnket Zrínyi emlékével.
Ha boly Lajos, a Muraköz lelkes apostola horvát-nyelven a jelenlevő muraköziekhez beszélt, Herboly Lajost már hallottuk hasonlóan szónokolni. Szavai magával, ragadták a közönséget n felemelt kézzel o->-. küdött örök hűséget Magyarországnak.
K. után />/. Ifeftdiit György nemzetgyűlési képviselő lépett as emelvényre. Megjelentse zugó tapsot . s víharas eljenzést váltott ki a tömegből. Beszéde mindvégig lebilincselő s ertekes,kittiekkel s fordulatokkal rendelkező volt. Hangjs tnjtrgiáját visz hangoztál; a környező épülttek s az VOlt a gondolatunk vajha átb*IUt*24r.a a Muián s hallanák testvéreink W, hogy őróluk ép annyi szó esik ma nálunk, mint <aját magunkról. Az í-:tékcs beszéd egésx tartama alatt a tömeg feszülten figyelt k nem hisszük, hogy egy is lett volna, akinek ne dagadt volna a keble a büazko>cgtól: imc, Nagykaniz.sa embere, rui adtuk a nemzetgyűlésnek. A nagyhatású beszédet holnapi számunkban teljes tartalmával leközöljük.
Ezután lep a szószékre sz az ember, akit már oly tégen vágyott városunk színről-színre látni, őt hallsni s hódolni előtte telke legőszintébb hödolatával. P-z az ember ZadraxU István, a nemzeti hadsereg első püspöke, vármegyénk büszkesége A tömeg percekig tüntetett a nagy szónok, hazánk második Kapisztrrín Jánosa mellett, amíg szóhoz juthat Testvéreim, — kezdte szónoklatát - - ma az &yháx fölfelé mutat a távozó Krisztus uiu\'n,- de bocsKsatok meg és fcocsásaon meg t.Mndenki, én azt mondóm, ti ma ni tUtuUk J\'61/tU, mert nem lehet a magasságokba nézni, amikor inog a talaj, a totvérvérlől bemocskolt sái tömeg. l.< 0 földre Ktsxtítk. autfly fölött bíboruH-ai /g. Mindenkit buzdi-tok, átokkal fenyegetve mondom, skinek a lelkében megvan a mult hite, álljon talpra. A negyvennyolc költője busán virasxtott: „Csak mécsvilágom s honsze-relmem ég", mosl ejsteka v«n, de m!ir dereng a haj-nal, már kelnek a lelkek, már mernek, nézni a jövőbe, ms&yar gőggel, magyar önérzettel De o<m itt ar. érintetlen országban, hanem azoknál, akiket leigázott az ellenség, a tótok, a svábok, a horvátok cs a székelyek fóKljv\'n. Hallod magyar ?\'Hát csak tespedj tovább, majd iisvC6srerzi Magj\'AfOrsxágJt o tót, a sváb. t\\ liöivát. De a btvliéJ ioió k<>n.itMjfrfyUár«tjw)i hfi-J\'kg-
étsuJojtSssj]. M-J ptihkj, tr<? MtmMis.
van. Előbb építsünk, -V-után . rendezkedjünk. Szeresd ami ipsKvur é> szetesá a .Muf«ki5/.t is Te Kani-
2ss, légy inicisn reménj sugara a Murakózbnn iem;ny-telenül sztnvedőLr.eic. Jöjjön bármi, amíg magyar vj-
____________, mp^fftfl
Kyáz a Muraközre, a leinyöilra, aki nem halt meg. os«k alszik. \' y»?!jw
Hifiin Ágoston fölolvasta a népgyűlés határozatát, amelynek értelmében sz ünneplők lelkesedéssel üdvözlik a kormányzót, a kotmínyt, a hercegprímást és a miniszterelnokoi. Kívánják, hogy Zrínyi Miklós StóMéiv napját, május elsejét, h/twlolos tiotutH\' ünHtpHapi\'.i •tivturfft. Tiltakoznok s Muraköx jogulan megszállása ellen é« felhívják ugy a kormányzót, mint a kormányt, hogy népszavazás elrendelése, nélkül a békét alá ne Írják.
Azután a Szózat c\'áneklésévól véget ért a nagy s felemelő népgyűlés.
K után következett a városháza disz tenné ben «z ünnepség legme^hatóbb része. <5alavárm:g>e apünpOki keresztit és gydrut adta át vármegyéje nagy szülöttjének, Zadravetz püspöknek. Az et»ő felkÖszöntö Pttrtcs l.ulu volt. aki a fehfrroh(ls leányok nevében pír mondatban melegen UdrÓzblte a püspököt. .Majd .i vármegye részéről Dr. Sz<k*rtt József, Gyömön?István, FAHgttr Béla lépr.ek a piiipöfc ríé. Fangler Béla lelkes szavakkal köszönti, majd áudja a fáspöki keresztet és gyúriit. Ezután az üdvözletek egísz . sora következett, amelyből kiragadjuk Htreztg Ferencit, aki röviden, de velősen ho»ta üsixefüggésbe a keresztet és\' a kardot « puspok személyével. Síri csend s visszafojtott lélefczet volt a teremben, amikor városunk legoag>-obh egyházi szónoka, ■ rajongáaig szeretett barát, P. HtMy Jeromos lépett a püspök elé. Minden szavát Ide kellene iktatnunk, de nem mirajtunk múlik, hogy nem tehetjük. ,,Te mondád püspök ur, hogy mos! a földre kell néznünk. En a földön téged látlak." Beszédében Kert* a püspököt, hogy gyújtsa lángra, a" magyar sziveket, mert ma égni kell a lelkeknek. Jeromos atya-a puipök -előtt- +s- a ml -b&5zke«é£T>nk volt Majd lovug ■$ip*icn\'iky tábornok Üdvözölte a pwvpököt\' * tisztikar s a hős zalai fiuk neveben. Katonás szavaival biztosi-U.tta a 2alaí«k keresztény érzületéről a fjJtétlcn király h&ségéről. Jólesett hallanunk, hogy az a katona beszélt a vármegye katonáinak nevében, aki parancsnokuk volt s akit rajongó szeretettel, követtek mindenkor a harci napodban is.* Zadravetz püspök édesanyja az egész ünnepség alatt püspök fiának jobbjáu ült. Az egyszeri\', feketembás anyókának is kijutott az üdvözlésekből. Először Sipniewsky tábornok, majd hosszabban a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének a kiküldöttje meleg asszonyi szavakkal üdvözölte az egyszerű, de nagy embert szülő nénikét. Megható volt, amint a püspök váleir.olt az elhangcolt üdvözletekre s elfogadta a díszes ajándékot. Büszkén hivatkozott arra a kii zsellérház^, amelyből kirepült s ahová mindig szeretettel . megy vissza. Könnyekig megható volt. amikor édesanyját többször megcsókolta* mindig a fíui szeretet melegével említette.\' "A himnusz elének-lésével s nagy lelki megelégedéstel távoztunk, látva ünnepeltünkön azt a nagy lelki oiömöt, amit axerec-lünk ncSri.
A megható ünnepség után a Korona-éttermében nagy bankett volt a budapesti vendégek lisxteletérc, amely atatt nemxctünk kiválóit több oldalról lelkeeen felköszöntőtték. Ezek közül kiemeljük Kovács Antal tanár gyönyörű felköszön tőjét, amit Herczeg Ferencre mondott A felköszöntőt szerettük volna teljes tartalmában leközölni, de a helynsüko miatt nem tehetjük Sipuittvtky tábornok és még számosan Zadravetz püspököt köszöntötték fel.
Az ünnepély délután 3 órakor folytatódott a ka-tonaréti sportpályán, ahol az NTE a kadcttiskolásokkai karöltve jól sikerült és szép sportveraenyt rendezőit. Ennek keretében játszódott le a NTE cm a Szombat Helyi Kerékpár közötti footballmecos l<, mely eldöntet-lenül 0: ú arányban végződött Ki kelj emelnünk ez alkalommal a katonai főreáliskola nagyszerű vezetése mellett produkált sportmutatványait. Az eleven, üde, teltrekéss ifjúság olyan "tanújelét adta annak, hogy « nagy szürke épületekben állandó és minden irányú munka folyik, hogy látva iQuságunkst, hstiroxou jóleső remény tóit el a jövőre nézve Különösen tetszett a püspöknek sz a feszes díszmenet, arait Autatos Dezső százados vezetett, lítánna leikos szavakkal szólt, az iOusághoz s megkérdezte tőlük, hogy ha tettre hív a haza mennek-e vele. A fiatal katonák háromszor kiálltötták * megyünk. Hipp.i atexredes az iskola régi tanára s ujoiun kinevezett parönovnnka hüstke lehet növéhdékelre.,
Este ? órai, kezdettel a Polgári Egylet nagytermében Zrinyi-esiély voll, amelyet BötikarJ 8éla igazgató nyitott meg fr!olvisásával. A legkimagaslóbb szóook-latoka*. Ijerczeg Ferenc, dr. L\'öttövtnyi Olivér, Oabányi János a\'Move kiküldöttje, L4n>-1 Márton js Sieuet államtitkár. Icrtották. Aczél Ilona, Boross Sándor Zrinyi-ásx^. ódáját szavílec ol lélekbe markoló művészettel.
... \'Ml 2
Zalai Közlöny
1920 május 15.
Sajnálatunkro nem lut^nk hosszabban fogl«lko*oi *r. eit ^S^irtói snónóklttaival.. \'
, Etutári « Ker&xlfny On.bpn csedáwn feldistÚett ^ ui.ar.tiben t$*rst volt, ahol «\'^ ioány*l
Sg.s .V legsítbb asszonyai Vfflil-gíUék |M/uul a tóvárosi vendégeket. agilm hölgyek kö/ül^k
Szekeres-. TaíW*-, l\'lihi: . .Bttbint- fc£\':Cáln>nét emflt-juk fel Ar>safl<ly- é«.r-otgWl unU.* i^tél kul *mt-gyükéi. Itík««n Uf«itfcH<íc \' j Vendegeket, aklfccl Tamás ügyvéd üdvözölt Uiksitzontójében.
Ordftj/ taniár" hossza\'- * Uig-vérig irredc.dT bes/eáet tartott, Acél Ilona KZavall, majd Boros* Sándort kiván-Uk hallani * jelenlévők.
Az állomig* dr. Piaci h polgármester, IMolnJi\' Deztő al(abo:r.agy és V. Jnouto* kisérték ki magas vendégeinket. Zadravec,püspök a vonít indulta előli a kjsérő-kUldölUég tagjaival és a megyf»nuhds lányok-ksl kedélyesen bcszélgeícr. mindaddig.\'mig,. a kalauz sipj a az indulást jele/te. s>" •
A vendégek vonala pontban bároame*ved á órakor futott ki a pályaudvarról. ——
Tévesek a bankjegyek ériékét érintő híresztelések.
Budapest, május 14. Azokkal az, elterjedt híresztelésekkel szemben, hogy a póstn-töknrek pénzjegyeinek és nz Os7.trAk-Mrtgy.if Bank Óllal kibocsátott magyar fclülbélycfl-zésü bankjegyek értékét érintő rendelet fog kiadatni, vagy vagyonzárlat, a pénzintézeteknél elhelyezett betétek, folyószámla követelések. betétek zárolása, lebélyegzés stb. fog elrendeltetni, a pénzügyminiszter kijelentette, hogy ezek a híresztelések teljesen alapta-- lanok.
A magyar kormány állítólagos ajánlata.
Bécs, május 14. Egy hágai jelentés azt a hírt közli, hogy a magyar kormány állítólag szintén azt az ajánlatot tetle I/>ndon-ban, hogy a magyar hadsereget nc fegyverezzék le, hanem" a lengyelek bolsevista el iencs offenzivájának tartalékául alkalmazzák.
- FelMváw. A háztulajdonosok szővets^gének folytatólagos alakuló gyűlése f hó Ig-i(n. vasárnap délután 5 órakor lesz megtartva a városháza közgyűlést termiben, ahova az össze* háztulajdonosok meghívatnak. Az (lők4stiló-bi;olh<ig.
- X.8sxőnotnyLlvinlU*. Folyó évi május hó 8-án e» 9-én szibériai- rab magyarjaink hazahozatala javára megtartott „Vereshaju" műkedvelői olőadát alkalmával befolyt é*r Somogyi Ferenc, a rendezőbizoti-vájj titkára állal bozzámjutlaiott 80ö korona tiszta-jóvedelemcrt, ugy neki. mint a többi szereplőknek hatafias közreműködésükén köszönetét fejezi ki a sugy-kanizsai védelmi parancsnokság. /
- Ax erdélyi menekültek száraira meglndi-tott gyUjteeQnk, örömmel jelenthetjük, hogy a legszebb lendületnek indult. l\'jabban ÍCiemer. a fatelep igazgatója :0ó koronát, Bvgertriedtr Frigyes gyógysurévz 200 koronát, UrWfiyt Irtvin gyógyszerész 50 koronát és Tálori József 20 koronát adományoztak,
• Ha oste fel & órakor kezdődikX & Polgári Kgylet nagytermében fíupract mester városszerte óriási érdeklődéssel várt szenzációs uanct-ja. Mint az eló-vélelekból megállapítható, zzofolt nézóte\'r fog gyynytr-kiidni a* iQti mester ciudálatot produkcióiban.
- SUÜ»*tlka, kószül u bélyég^yöjtikröl.
I)i. Szuny Károly kir. tanácsos, az Orszigos Irodalmi Közművelődési Sxóretscg ügyvezető alelnöké, aki a Mbo<u folyama alatt a Vöröa Kereszt statisztikáját készíti el, hogy azt a külfölddel ismcrtoMe. Felkéri az osnzm gyújtókéi, közöljék vele (Budapest, I. Maros-u. Vf». földszint 2. szíro alá) pontos cimükei, fo^lalkozá-•ukat, korukat és azt, hogy a gyűjtési milyen irányban folytatják.
- Elvosxott folyó hó 13-án a footballpályán egy gummival ellátott gyecmekl-ocsikerék. Kéretik a becsületes megtaláló, hogy azt lapunk kiadóhivatalában leadni szíveskedjék.
- VAO. rendkívüli köxgyuiöge. Folyó hó 10-án (vaiámcp) délelőtt rt órakor a Vasuta* Atlclikai Club rendkivüti közgyűlést tart. Az Összes toKok megjelenését kéri a titkár.
O«eoi»mőfculi& a kútban. hó J2-én délután, rendem szolgálat alkalmival, Sxjkouji Ferenc nagykanizsai esendőt főtörzsőrmester vezetéke ílatt álló járőr arról értesült, hogy a Rij;yác község mellett levő Valerin majorbf.n, egy csecicmőhulla van a kutb.in. />/. O^sí.i/1 l.ajos járási orvos inicxkedi\'scrc a hulla kivétetett a kútból és megállaj.ttaío\'.t, hogv .t hulla mi/ hetekkel ezelőtt került a kútba. Szakon)i rerenc rendőr főtörzsőrmester a nyomsáv, ^onuut bevezette ei 0 ótai rövid nyomozás ut.in sikerült a lef est laryix Kalaiin gyótapu$r..v: oseléíVcánv személyében elfogni, aki\' másnap reggelre, i kíreütkerdésekiől törve, tör*áelme*cii bevaüolta Sünét. A«.nnal atkisér-ték a m. kir. ogyéssség fogh*;ai>i, ihol v.úji ni.lt--oonutesének elnyerését.
(x) Hu íolejtso ol, tót házalj£13Ulet, vajjt.lwi-lDilyeii üzletet; vagy: D.árniit elailm, yigj-venni szOfctnc, forduljon lvi2dlO:i.maI t;Ánic:i- fózvctití^iodahozívjQllyi Fit-Utca N. szám, anM^jután>:ÓMn^kv<tit. >\'
(*) Felhívás. Felbivatt.ak dZ ÍíSfi^naKy^itóijsa) hadiiokknnUk\'-é-. haidiSivegyck,">.v>R>\'\'>\'Sz»vctscj^nÍc uj io:.uzeti alapóit v:iló megszervezé-che* skiik-;ég«« lé^sl nyilatkozatot minden ttt^ vrgye ál kittthw. nyolc\'napon belel szol^álias\'-a l-e a v-wiv-cn U.Od^-*{<»ba, Wrosh.iz \'épölet, II. e. S2. ajt-\'». Aki a belépési nyilatkozatot nem veszi át, az a nemzeti szövetségnek ^agjanéni le^eL Kízs/ór^j | i j / 1/j • j
(X) Bilyogg^ÜJtók flgyelmób*! Kiadásra szint bélyegeit, régi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban értékesítheti és; gyűjteményeit kiegészítheti Szabó Antul sportkereskedéjwben. . . 75?.
(x) Egy dollárklrilynö kalandjai V. é«
utob-l része * .Matt* k«til raa **ombat és vasárnap bemutatóra a VILÁG mojgóbin. — Ex. az utolsó tisi annyival is. mert összefoglalja az eddigi
részeket s így mint önálló & teljwen érthető, miért ii azok\' is megértik, kik a többi reszeket esetleg t.cm látták.
(x) „Feulna" ez a sxó hangzik nnndenfelé. R csodás filmben egy szerelmes hercegnő, mint a szere? lem istennőjének szinboluma fog esodás játékot produi kálni. megszemélyesitŐje Itali,i Ahalnnít ifanzisiit Megelevenedik egy csodás, modern kereten belül N\'erá osiszir kora ií, impozáns cirkuszjeleneteivel, tlgy ki. állításra, mint játékra nézve bslian n«>ndhatjuk. hogy ezen kép még a „Veritáa Vinciiét is felülmúlja. R/.t az olasz klasszikus filmet az l\'tánia mulatja be.
Nyilttór")
l\'elkérjük a kcrcszlény töisadalont minden rétegét, hogy vssarnap. fol^-ó hó 10-áii d. e. lOórakoi ügyeinket megbeszéljük cs mielőbb elintézzük. Miután a tétlenség már tovább nem tűrhető, az értekezleten lehetőleg a ííküidóttek minél nagyobb azámhan megjelenni siiveskedjenck. Az ÍMtM-bholl^g.
*) K rovatban közöltekért nem i szerkcsitóscg.
felelőssógel i
Apróhirdetések.
A* la .lóig lo kor., >nt»<U»
tofAhtkl »«<J a kor., v«>UL|r>l>b iMilUral u»d«li csavak «Juk>Uo kzAjnttlalnak.
Kr<tö<Vrl vtgy chhei inesWiHuft illtu kcrt» >6 <«. nyu*. Uá.peMl rcr.Wr. AjMi-te>kti Kurváik 11. J*n.,.
Mai<-ln.1iUl KivelJj hluk. UtlumS vtltak. |«UV, IIÍKUS 0<k< Wfkir. U*f»»» hi/i>l kmut S.lfrfut.Werfi.
Maji-tUi JJ. |. tneki. Sjo
Koc.l.t >irviO«!i W-
j«v) ko,. fcjvH llíeKvw).
l.iíyríu h.uaiUtr» »Jok. Cwn ir«írcá>i»i« G»r»; Jrí^ij-.. Cecull
uUkts. _ 5»
NAI *» Tűri-
U> ft iUUkliillt el.i:i»])j ti Ajt. Pö!«r MIMW Te-
kky-vi Jj. «j>m.
Irodai cyakornok, it-i«
u««<m| fílT4te«ik.
ff* | \\mÍI"\'mY
fcíll^an C^intw.l
jt^ivtu hxui rtM. rw liftrii.^i.ií./
(i,Hk»rl..ll Líruirii.
Hirdetmény.
Ujabban kiadón hídjfjj\'minillte/i rendek! f„Vyt,tn •nhwtm. vili, l.ojtjr «„k , «,n ^„ek i,. .kik mc\' líb" jrierlkttuk, evfnlvnmolí «erint«,: tUbbj napokon ojbíl . X.jjkíniis. víro. nyilrirulU lijzl-J«c«l jtil.nj.nek meg. Neveíelltl kezeiben leví o«zes katonai okmányaikat lojíl erdekükben Okvetlenül hoz-zak el.^A jelentkezés az igazolványt lapon rávezeltelik nneil ,> mindazok, akik a kalonai jírf, <|£|| . lcJcnt. kezeal igazoln, ne:n fojják tndnl. .ló lesznek álKlva " 1o^\'-,V*,ny S\'""""- iU«tűt«g. Iia népfelkelő, "á esik \' 5\' S"ib" nie^illapitott büntetés
A ti.zlek és nepf. tiwtek a jatentkezéM kötetezítt-ítoula.ztaea miatt a VéJtözvény .M. jj ». bekezdés 3. a. l\'on||a ettetaeben a katonai lejvelmi azabálvok szerint huntetteinek.
I»SI. ir. ijus I l.én ISC5-l8?S.ben sztlleletlek
......... I87í.-is*0ban
.. U-én IKSI — lítSl.beri .. li-én l»85 -l«8x.ban .. ir-J.i ISS3_t895.hen\' ., Iá ■.\'in I8EMJ—1900-ban -Nan.vkLinizs.-in. 1620. niíjns 9-én
R:9"\' Polgármester.
Elsőrendű tűzifa
kapható Siiljri, vagy rilciiLint liázlioz sznlljtvA jutányos árban
Aprított tiizIlR \'\'ázhoz vzAllltva míie.nia-
- Z\'ánkirfl 98 kozoiiáíjt.
Kondor Adolf és Társa
M.-Sri-ii,li-!h..lú Arany Jtíaos-u. 2. - » ir-Iejr-n: Tárhtiz-u. 15.
naK.vmoígó szinti &z Szitt\'vás;szálloda.\':=:
vasáfiur... Iriáj;is :
süt teiuddit^yat í. tó.1-
iS -\'- ntölaó rd.za a \'
, MATT <> felvonásban.
Hétfőn év kedden,
Magyar aranysoroitt.
A hárompár cipő,
.Vígjáték 4 felvonásban. Msgyar azincSjíflkkoL
11 >4dások kozdete: Hétkórnapokon fól 7 és 9 rirak. V\'ssir- ii -.nneprupokoa 3, 5, 7 és 9 órakor.
Jó minőségű Pog-ányvárl f«ÍUr \' ó. ^vörös
asztali bor
literenként 20 koronáért kapható.
Kívánatra hinlioz szállít •
Bruncsics József
ftsMr-; e-Áímege- fe katonai cikkek keresked&w, >■-- Nagykanizsa, Sugár-ut 63 -
Szőlőföldet kap
örök tulajdonul munkáért!
Kiskőrös mcUetU Mnokomhó} 150 holdat adok olyan PACSA kerületi, esetleg más zalamegyel dolgos Tóldmlveseknek, akik az én számomra 150 holdat szőlővel betelepítenek. Ajánlkozók írjanak cimemro:
Drozdy Győző
nemzetgyűlési képviselő, Budapest, VIII., Mária Terézia-tér 0., . 873
Krtesitem Nagykanizsa
és vidéke n. é. közön-ségét, hogy
Értesítés.
vegytisztitó műhelyemet
ismét iizembo helyeztem.
Klvóllalok s szakszerűen trsztilok javítok miodennemü nri öltönyöket cs női kosztümöket.
Uri dlvatBltBnyBket gyapjuarüvetböl 2500 K-tól 3000 K-lg késxltek.
Kiváló tisztelettel
laiditt Miksa
- férfiszabó és ve?)-tiszütó Kayykanlísa, Teleky-ut 35. Tiltfii: III.
falló! Hová mégy?
D
Megyek tt Józsihoz, n .Jobb Aja minl Ollhun- vemtégtöbe (József ffihereeg-ut £-s f>iigitr-ut sarok. Öl. szám) hol jó kezeltísü kivító kecskeméti bort Ithet inni.
A nagyéuiemti ItitzSiKég szives párt-f"(!n«ái kérve vagyok liszfejellcl -».. \'
Sreindorfer József
vendéglős . ;
URANIA
mozgókép-palota
Rozgoityl-utca t sz.
Péntek, szombat és vasárnap /- Az Ólasz filmgyártás halalmas alkotása
( FBMINA
Klasszikus romekmú 6 fcK. Köszcrepló: Italla Almlrante Menxlnl.
NyctcMctt :a UvtulflJÍ,o,odo, S^TS^
Elí.ái.H l.K.t.: Kitli,,,,,!,, J „ j lulmiliiii,,,,,,!,,. 3 s , tl , 4rlllf
S9-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 16. Vasárnap.
110. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sw>rkesxtósíe t* klidóhivml: Fő-ut:I3.
,. ]oiircrbiS\'t«)«t»n 1*J. ■
ASccjclcnlk mindig kora reggel.
Pőszerkeftztő: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
n«m*«tff. K(p«lMlt
Felelőt axcrkctxtő:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési áraki
Rj/W ívi\'o 250 K. Félévre 130 K. Kegyed-évre 65 X. Egy bór* 22 K. uiai 1 K.
Megalakulóban áz uj kormányzópárt
Órák kérdése az
*e az uj kormányzópárt megalakulása. — Klebersberg—Gaál-féle fúziós tárgyalások.
Teleky-
Budapest, május 15. A Klebersberg— Teleky cnopott. tudvalevőleg keresi az érintkezést a Kisgazdapárt GadMéle szárnyával,. hogy, a Kisgazdapárt körül jcgecesedjen ki az uj kormányzópárt. A nagyatádi Szabó-fele .csoport, amelyhez Gaál .tartozik, mindrnáron szeretné a hatalmat magához ragadni. E két csoport között a tárgyalások már igen előrehaladott stádiumban vannak. talán csak órák kérdése már, hogy az uj kormányzópárt létre jöjjön. Délben összejött a Kisgazdapárt és a Ker. Nemz. Egyes, pártjának 3—3 kiküldöttje, hogy az ellentéteket amennyire lehetséges eliminálják. Ezen hivatalos tárgyalások hátara5-gott azonban már nagyon is előrehaladott stádiumban van a Tcleky— KJebersberg . G aál-féfe fnxió* tárgyalás az nj kormányzópárt megalakítása, érdekében. Délben egy órakor tanácskozásra ült össze a Ker. Nemz. Egyes, pártjának intézőbizottsága is. A tanácskozásról hivatalos közleményt nem tettek közzé. Hálícr miniszter ogy újságírónak a következő kijelentést tette: A tulajdonképeni baj abban van, hogy maguk a miniszterek olyan magatartást tanúsítanak egymással szemben, amely megengedhetetlen. Például. az egyik miniszter egy másik minisztertársának javaslatára egy deputáció, előtt kijelentene, hogy az csak mumus akar lenni. A Kisgazdapárt sajtóorgánuma azt hangoztatta .mai számában, hogy
A Nemzeti Sajtó Iroda jelenti —
a Ker. Nemz. Egyes, pártjának egynéhány tagja hajlandó volna most is arra, hogy egyedül vegyék át a kormányzást. Ez valótlan. Ellenkezőleg nagyon sokanvvannak közöttünk, akik most már egyáltalán lehetetlennek tartják, hogy pártunk a kormányban képviseltesse magát. Egyes lapok\' uj koalíció kialakulásáról irnak. Ha ez igaz, akkor nekünk nagyon megkönnyítené pártunk tagjainak ama kívánságát, hogy fninj ellenzék vegyünk részt a törvényalkotás munkájában. A megegyezésnek nem vagyunlj ellene, de az uj kormányzási ciklust a jelenlegi válság után mindenesetre azzal az elhatározással kell megkezdeni mindkét párt" részéről, hogy a nyílt színen\'é^ a pártklubbokban is őszintén akarják egymást támogatri. JHallcr miniszter egyébként ma \'éjjel lÁngaue\'r Albin mos más képviselő társaságában az Alföldre utazik agitációs útra. Az efső állomás valószínűleg Békésgyula lesz.
Budapest, május lő. Klebersberg Kunó gróf ma délelőtt felkereste Ferdináudy igazságügymin isztert és vele hosszas tanácskozást . folytatott a helyzetről. Ferdinándy igazságügyminiszter kijelentette, vajmi kevés remény van arra, hogy megegyezés jöhessen létre. A Kisgazda és Fölmüvespárt nem mehet toyább az engedékenység torén, mert mi elmentünk az engedékenység .-legvégső haiáráig.
A Kisgazdapárt ujabb javaslata.
A Ker. Nemz. Egyesülés pártja a béke aláírásáig részt vesz a *;•-<>-: \' kormányzásban.
«?ífv
■Budapest, május 15. A Kisgazdapárt delegáltjai a Ker. Nemz. Egyesülés pártjának delegátusaival a mai nap történt tanáCSkö-záSÉtd során A kővetkező ujabb javaslatot;\' tették. A közjogi bizottság . olőadója előtér-"\' jcsztést tosz a nemzetgyűlésnek és azt javasolja, hogy a csoDkskerüIetek képviselői, ha a területek egészen felszabadultak ós a felszabadult területen lévő válasz.tók száma nagyobb ama választók számánál, akik a képviselőt választották, mondjanak le a képviselők és folytatólagos választásnak vessék alá magukat. Ha az előadó javaslatát a pártok magukévá teszik, teljesen ki van zárva a lehetőség, hogy valamelyik csonkakccület
— A Nemzeti Sajtó Iroda jelenti. —
\'képviselője nem mondana le. Így azután megoldódik n kérdés anélkül, hogy a törvény-\' javaslatot \'módosítani kellene. A Ker. Njmz. Egyesülés pártjának mérsékelt szárnyóhoz tartozó politikusai pénteken este Sigrai Antal gíóf lakásán ■ összegyűltek és\' követendő magatartásukról tanácskoztak. A Ker. Nemz. Egy. pártjának többsí^e azon a véleményen van, hogy ha lehetséges, a párt részlvesz « kormányzásban a békeszerződés aláírásáig, hogy ugy ne látszassák, mintha a békekötéssel járó felelősség elől óhájtana meglépni. Azonban számolnak azzal is, hogy a béke kérdésének elintézése után kiválnak a koalícióból és ellenzékbe mennek ót.
Dr. Hegedfis György beszéde a Zrinyi-nagygyülésen.
Magyar Testvéreim I Nem messze innen; \' Szent-Ilona fái alatt megmozdult egy sir. A lant, amely évszázadok óta pihent, jajgat most, mint az eolhárfa húrja, amelyet megvágott a jeges szél, a kard, amely elcsendesülve várta a feltámadás napját, kiszökött sírjából és suhintásra vár, mert nem bírja idegen bocskorok nyomát.
Mikor a kripta Szent-Ilonán^tezáródott, ez az idő járta, mint a jelen szörnyCWperceiben. Vonagló kinj kéiségbeesett mardosás élt Zrínyi kebelében « haza sorsa miatt egész életében és ezért a nagy magya-r, a nagy költő és a világhírű katona bánattót leöntött arccal zárta le szemeit, sorvadó ós elégedetlen lélekkel ment a megsemmisülésbe.
Tőrök dúlás járta ekkor, az ozmán számumja fujt ez ország felé, hogy leradírozza Európa térképéről. A legnagyobb hatalom volt akkor, mindenki rettegte és o honban csak Zrínyi, mint katona ós költő állott vele szemben teljes elszántsággal. E-hatalmas életnek és elmének minden perec -ér ■ mmdery-fthwwjtr a— török- ellen rezgett. Kitűzte fő /őcéijár, hogy. Kanizsát ós a megszállott részeket felszabadítja a török alól s hogy ezt eiérje, az uralkodó támogatásának hiánya miatt a saját erejéből szervezett hadsereget, amellyel a személyes bátorság bravúrjával nap-nap mellett kisebb és nagyobb harcokat vívott a pogánnyal a Dráva mellett.
E példátlanul szép küzdelmében azonban egyedül állott, mert már akkor is élt az átkozott magyar széthúzás, akkor is élt, mint most is, csak a saját portájának nyomorult kanapé harcaival törődő és a haza sorsa miatt soha eléggé nem aggódó magyar lélek, akkor is sziszegő gyűlölettel tekintettek a törpékaz igazakra és - kiválóbbakra és az akkori szolgahad irigy, és tehetetlen szemekkel nézett fel e csodás férfiúra, akinek, hogy legyűrje nem szerencsét, hanem csapást kívánt.. A nagy jellemnek azonban az, a tulajdonsága, hogy csak akkor tud küzdeni, ha az akadályok is nőnek előtte, Zrínyi sem.állott félre, bár kedvét szegték.; sokszor a turáni átok fekélyei, mert sokkal-jobban szerette hazáját, §cmhogy ez. apró lelkek és faji betegség küzdeni akarását és kötelességérzését eléktelenítették volna.
Tudta ó azt, hogy nagy a rpagyar erő, ?de mint reális és mélyenjáró gondolkodású . államférfiú látta a helyzetet is, ezért az. örökösen konspiráló, alakoskodó, már akkor Bécs felé sanditó és felfelé nyalakodó vezetőknek tollával odavágta, hogy itt kunyorá iás, nyöszörgés és segítségért való kilincselés nem segit, hanem ha szereted hazádat magyar, akkor iészfili a harcra, kitartó, meg nem pihenő küzdelemre, amelyet azonban ■ \'egyedül kell megvívnod, mert to a világon :a\' tőrök erő, szándék és alattomosság ellen gyógyszert-nem találsz sehol, hiszen senki sem szeret. Ezért indultak napról-napra.: póstái a magyar családokhoz, amelyeket szép szóval és az ősökre való hivatkozással . egy egységes nagy szervezkedésre, egy törököt megtörő hadjáratra akarl összekovácsolni, de nem sikerült neki, mert kedve-
2
Z n I al Közi Qtiy
i-)20 tnájíís
sebb volt azoknak a bécsi: parfüm. Szavai nyomtalanul, röppentek el az ég azúrja folé.
A Csáktornyái várban, amely akkor az ő személyében egy hatalmas európür otthona v.olt,.nagy tervek születtek. Amint nem pi-hcRf kardja, épp ugy lantja sem. Megörökítette a szigeti veszedelemben unokabátyjának, a szigeti hősnek dicsőséges emlékét, amely-lyet ncrncsíűc a halhatatlan ős került bele kitörülhetetlen01 a történelembe, haoem az unoka is odajutott, ahol nem felednek: a lant óriásai közé. Szépirodalmi munkái mellett épp ily értékesek hadtörténelmi dolgozatai is.
Mint nagy politikus természetszerűleg Béccsel, qz átkos Béccsel is összeköttetésben állott, dc - vele szemben szükségképen óvatos volt, mert tudta, hogy akkor egyetlen számbavehető nagy erőt csak az osztrák tartományok képeztek. Ezért a katona lángelméjével, a .politikus istenáldotta tehettségé-vel és \'az aggódó honfi reménykedésével, amelyet- örökös lángban tartott sohasem homályosuló hazaszeretetének égő tütkévéje, igyekezett a bécai sziveknek ^njegmagya-rázni, hogy Magyarország sorsa Ausztria svrsa is, mert ha az pusztul, belevész a tróo és minden együtt. A kicsi osztrák Itoponyák ezt meg nem értették, ott is magára hagyták és mint később Rákóczi, ő is saját vagyonából szervezett hadsereget. Kérdem magyar testvérem, hogy hát ilyen bőkezű emberek is voltak? Igen, Zrínyi ilyen volt, mert lelkéből, mint kiapadhatatlan forrásból bugyogott a hazaszeretet,\' amelyet ő nem saját előnyére, hanem a török ellen, az ellenség ellen vezetett le. Jutalma magyar sors volt: egy golyó, ott a drávamenti erdőben, amelyet Bécsből küldtek.
Nemsokára egy éve lesz, hogy sokat jártam a csáktornyai várban. Megcsodáltam évszázados falait, jártam szobáit, amelyben az ő szelleme jár ma is, imádkoztam a kápolnájában, bolyongtam mezein, ahol egykor az ő kardja suhogott, Istenem, de más idő járta akkor! Mint világtudós literátus ember és mint korának egyik legnagyobb és szakszerűen képzett katonája, vendégül látta szüntelenül a magyar és horvát családokat cs ott a nagy várudvaron, a közös szenvedés és egyforma balsors között egy gondolatba olvadt össze a két nemzet lelke és célja. Akkor a kard, amely Zrinyí kezében a törők halálát jelentette, a magyar és horvát vitézsége; vezette egyszerre a közös küzdelemre, akkor a két tcstvérkéz cjy kardot markolt, akkor a két lélek egy célért lobogott. Ez a kard most kettétörött, ezért nehtó Zrínyinek a szentitonal sir, ezért járja öt pogány e hazát, ezért járja horvát földön a szerb csizma, ezért veszett el a mi legkedvesebb ékességünk ós most legfájóbb sebünk kanizsaiaknak és zalaiaknak: Muraköz. Nem mi vagyunk az oka, hogy a magyar és horvát viszony igy alakult! Ók sem, Bécs, az átkos Bécs."
Zrínyi szelleme, aki e megyének örökös főispánja voltál, felidézlek siri álmodból és kérlek Jöjjél közénk. Ne bántson, hogy gyámoltalan utódaid nincsenek itt. Beiktatunk ujta o megye örökös főispánjává, e város védőjévé. Legyél velünk ez istenítéletnél, ahogy életedben kínlódnod kellett a magyar közöny miatt, no bántson most se e megbocsáthatatlan bününk, szánd meg e népet, amelyért küzdötté! és meghaltál. Fond össze újra a magyar és horvát karokat, tedd testvérekké e két nyomorultul becsapott népet, hogy jöjjön el minél előbb, hni önvérünkben megfürödvc is a nap, amikor újra teljes glóriájában ragyoghat ismét Szent István koronája, amikor dicsőhelyeiden gyujthatjuk-majd fel számodra hódolatunk tüzét és amikór ismét szabad lesz, miénk lesz kedves Muraközünk.
Undok közöny, magyar vérbaj járja e hazában, most, amikor az istenítélet egy áttörhetetlen szcmfcdővel ukar bennünket letakarni. És mi most is egyenetlenkedünk, törtetünk, irigykedünk és nagyzolunk üres \\ fejjel" és kongó lélekkel. Óh, szeretnék korbácsot* veni a kezembe, hogy végigvágjak e gőgös lusta testen, — amely most sem tudja
eléggé mi a haza és mi a sir, ahová letenni akarnak bennünket. Kigyó: szeretnék tenhíá hitványak ledére, hpgy marja azt addig, amíg nem érzik, hogy most csak egy szent kötelesség van: gyürkőzni egy íenséges összc-szeddődésre, amelynél meg kell villanni újra Zrinyí kardjának,, amelynél újra fel kell a lovakat kantározni, hogy rohanjanak velünk vagy a nagy szabad Magyarország felé, vagy oda, ahonnan nincs visszatérés, dc ily szeny-nyes gyáván meghalnunk nem szabad.
Ne kételkedjetek és ne féljetek magyar testvéreim. Nincsmost olyan bün se, amit a hazáért elkövetni em szabad, ő érette sohasem eléggé éles a.szurony, sohasem öl eléggé a kés, sohasem eléggé ható a méreg. Minden szabad e szent anyánkért testvéreim, ne is keressétek, hogy mi a szép, ne is vegyétek a kezetekbo, ami sima, ami finom, ami gavalléros, hanem ami biztosan öl, ami kínoz, ami pusztit, ami jajgattat. ami nagy fájdalommal öl. Legyetek ittlévők és .elszakítottak a hazáért kegyetlenek, legyetek megvadultak, — mirir azok, akik testűnket szeldelík. Örök gyűlöletet hirdetek és hirdettek testvéreim ti is szent hazánkért, örök Tjoragot még az egek ellen íh, — megengedek mindent c szent főidért testvéreim. Készülődjetek. Ne nézzétek, kinek milyen a ruhája,\'csak azt, hogy belesáppad-e a lelkesedésbe. Bátran! Ne aggódjatok szüléitekért, feleség te kért és gyermekeitekért, hogy mi IcSz velük esetleg nélkületek. Mind kevés áldozat a hazáért, — ne sajnáljátok a nyomorult vagyonotokat se, hisz azt is a haza adta. Legyetek boldogok és büszkék, hogy szenvedhettek a hazátokért. Gondoljátok el, mily kéjes lesz a győzelem érzése.
Mert mi nem adunk oda semmit szent anyánk testéből. Átöleljük annak minden rögét és nem engedjük cl, amig karjaink el nem hidegülnek, vagy amig szivünket is ki nem szakítják vele,együtt. Sohasem mondunk le semmiről, mert az « társaság, amely Ítéletünket hozta: nem tudja, hogy a mi napunkat be lehet takarni szemfedővel, dc előtör az alól is a mi életftnk, előtör a magyar erő, mert\'ez a föld csak magyar tud lenni, —: előtör a magyar kar, amely előbb-utóbb, hiába feltűzi a zászlót a Kárpátokra, fel a kék Adria Ivabjaira. Ezért megesküdünk neked Zrínyi szelleme, hogy mi, különösen c város, amig ezt ki nem vivtuk, amig székhelyedre el nem mehetünk, amig ez az ország kereszténnyé .nom lesz: nyugodni nem fogunk, legyen bár az áldozat saját életünk, — és addig nem térünk pihenni, amig minden tolvaj szomszédot meg nem tanítottunk a to mondásod súlyára: „ne bántsd a magyart".
Külföldi lürek.
Oláh kormány válság.
Bécs, május 16. Az oláb válság komoly krizis-é fejlődött. A volt Vajda kormány tagjainak támadása az Avaresett kormány ellen egyre cr<5sebb lesz. Lupu volt belügyminiszter az ország katasztrofális helyzetiért a királyt teszi felelőssé. Azzal vádolja, hogy a bojárokkal összejátszva, azért buktatta meg a Vajda kormányt, hogy a földosztást meghiúsítsa. Az erdélyi románság jelentékeny csoportját még Vajda és Mantu mozgalma sem elégili ki. Az erdélyi nagyromán-ellenes románság a mult héten Kolozsváron értekezletet tartolt és megalnkitolta a radikális pártot.
Mu sztafa Kemal pasát halálra Ítélték.
Konstantinápoly, május 15. A rendkívüli haditörvényszék Músztafo Kcmal pasát és ő alparanesnokát ínkontumatiam halálra iléltc.
Egy olasz lap kívánsága.
Rima, május 16 A „Corriercd\' Itália" cgv cikkében azt kívánja, hogy Magyarországot a békeszerződés nláirása után | haladéktalanul vegyék , fel a népszövetségbe-
Forradalmi mozgalmak Moszkvában.
Párti, május 15. Moszkvából vMfcn.ip óta egyetlen szikratávírót sött! érkezett. Hii szerint a lengyel offenzíva sikerei következtében Moszkvában forradalmi mozgalmak vannak. Több fontos katona: raktárát leromboltak.
Koppenhága, május 15. Moszkvából oly hirek érkeznék, higy a népbiztosok tanácsa, a központi szervezetek és a szakszervezetek elöljáróságának vezető tagjait letartóztatták.
Berlin, május 16. Megerősítik, hogy Moszkvában ellenforradalom volt, amely monarchlsta jelleget öltött, de a bolsevista kormány elfojtotta azt. A szikratávíró-állomás óriási robbanás következtében megrongáló dott, ezért maradt el a szokásos két óránkénti jelentkezés Moszkva részéről. Az ellenforradalom vasárnap kezdődött "a Moszkva melletti Soninkabán, ahol a lázadók felrobbantották a katonai raktárakat.\' A robbanásnak rendkívül sok emberáldozata volt. Ezek az ellenforradalmi mozgalmak sokkal nagyobb arányúak voltak, mint ahogy arról a moszkvai kormány jelentései megemlékeznek. A szovjet-kormány az is jelenti, hogy Moszkva városa nem forgott veszedelemben. Ezzel szemben a maginjclentések arról számolnak be, hogy Moszkvában rendkívül nagy az iz galom és egymás után gyújtják fel a katonai raktárakat.
Orosz-török szerződés,
London, május. 15. Á .Times* jelonti, hogy a török nacionalisták Szovjetoroszországgal SO évre szóló" katonai szerződési kötöttek. A török nacionalisták arra kötelezték magukat, hogy nem tünk a. török, szu-verénitás csorbítását. Szovjotoroszország (X dig kötelezi magát arra, hogy az antant támadása cselén segitiégét nyujl a törö&fcnek.
A finnek a bolsevikiek elleni offenzívában.
Koppenhága, május 15. A finn kormány elhatározta\', hogy csatlakozik a Szovjetorosz ország elleni offenzívához. Egy helsingforsi jelentés szerint Csicserin orosz népbiztos ujabb békeajinlttot tett Finnországnak. -
A lengyelek eredménye sen harcolnak,
Varsó, május 15. A Dnyeper nyugau partján, ahová az orosz csapatok egy rész. ismét átkelt, kemény harcok folynak. A len gyei csapatok eredményesen harcolnak. Kél ellenséges zászlóaljat elfogtak.
Szerb brutalitás
Budapest, május is. A Bácskából érkező menektUSk k5*Ié»e sserint, . amikor a Belgrádból szított sztrájk klBtStt a szerbek Szabadkán még a footbaliozó magyar gyermekeket ü Buxafogdoetatták. Lovak Uh4 k3 tSttík Sket én addig hajtották a lovakkal együtt, amig a IdmerOlUés tSl a gyermekeknek szeme ki nem
Nyilt lázadás Írországban
Koppenhága, május 15. A Londonból érkező legújabb nirekből arra lehef következtetni, hogy Írországban nyilt lázadáju»rt ki. A rendőrségi laktanyákat, itlamfhivatn-lókat felgyújtották, az iratokat pedig megsemmisítették. A távíró és telefonvezetéket elvagdosták. A felbomlást vatószTnüleg az angol kormánynak az a kijelentése robban-totta ki, hogy Írországban a legrövidebb időn belül rendet teremt.
I920 május 16
/.;< I a i Közlöny
Belföldi hirek.
Gróf Széchenyi Lászlóné hazajön Amerikából,
Budapest, május 16 Cröf Széchenyi L-.szlóné Vandcrblld Őladys, aki jelenleg ^erikában tartózkodik, ahol nagyarányú intést indított a magyarországi nyomor inylútistre, másrészt pedig előkúsziti a íu\'ngulatot a magyarság igaza mellett, a jí\'v6 hónapban visszaérkezik Magyarországba nyilvánosságra hozza azokat az erkölcsi és anyagi eredményeket, amelyeket amerikai kérőkben sikerült \'elérnie Magyarország ér-kében. . ., . - ^ .1 \'
Friedrichék végleges „ állásfoglalása, Budapest, május 15. A Fríedrich-pirt pénteken este tartott értekezletén, miután rendkívül fontos külpolitikai értesülés birtokába jutott, véglegesen állástfoglalt a békeszerződés kérdésében. Megbízták Friedrichet, hogy a nemzetgyűlés hétfői, vagy keddi ülésén sürgős, napirendelőtti felszólalásban ■■erjessze elő a párt állásfoglalását.
Magyar útlevél-kirendeltség Prágában.
Budapest, tpájus 15. Magyarország és Csehország közötti kölcsönös személyforgalom megkönnyítése céljábíl a magyar kormány Prágában magyar útlevél-kirendeltséget állított fel, melynek élére Tahy László konzult nevezte ki.
A szegény-Ugy rendezése, Budapest, május ló. A belügyinisztérium :órvényjav«iatot készit a szegény-ügy or-s\'ágos\'rendezéséről. A törvényjavaslat a szegényeket egységesen rendezi az egész országra kiterjedóleg. Mindenekelőtt szegény, kataszter készül olyan formában, hogy köretekre osztják a fővárost ás a vidéket.
rt\' i kEHL.
Előfizetőinkhez I
.itt «r7 .1 í.rUU, Mt.1 . -ÍJ"\' h.»tetMl».M.i ilj»kk»í kátr.UkVui »..n.k, k«rr *»< UtVití.b ■ tlu 3M| V«kU4..l
A JCALAI KÖZLÖNY* kUd.ktr.ULU.
— Kinevezés. Az Első Magyar Általános Biztosító Társasig igazgatóság* Ma*-delta Miklóst— nagykanizsai fóOgynökség íJdigi tisztviselőjét — cégjegyzővé nevozte ki.
— Arany virág próbál. Ma este Rilz János karnagy lakásán énekpróba, holnap, Hétfőn esté A órakor a Polgári Egyletben ének és zenekari összpróba lesz. Gyülekezés bolnspra már fél 8 órakor.
- A Kathollkus Legényegylet ma vasárnap este a Polgári Fgylet nagytermében Irozós táncgyakorlatot tart.
- A keresztény tisztviselőnők nu. délután a Ket^tfiy, Otthonban értekezletet mrtanak. Á -yesipr$ml keresztény tisztviselőnők elnöknője Scfy
Mis Iréné városunkba erkezett, aki szintén részt vesz a mai értekezletünkön. Hétfőn este pedig egy kedves műsor keretében a .női munka értékétől" \'elolvasást tart. Ez lesz az első alkalom, .jhikor "a nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete a nyilvánosság előtt is bemutatkozik a polgári Egylot, nagytermében.
A műsor este 8 órakor kezdődik 5, .3, és í koronás helyárakkal, — Ez, utón hívjuk meg városunk keresztény társadalmát az egyesület élvezetesnek ígérkező ,«lélyére. légiek már ma kaphatók a Keresztény-Otthonban. \'\' \'
- Kisebb pénzösszeg találtatott jo-Sus tulajdonosa a rendőrségnél átveheti.
■— A főgimnázium önképzőkörének matinéja. A gimnáziumi segélyegylet sokat sogitett a szegénysorsu diákok helyzetén főként az iskola igazgatóságának agilitása és az egylet diákvezetőinek odaadó ügybuzgalrna folytán. Ennek az áldásos j munkásságu egyesületnek a javára rendez matinét a gimnázium önképzőköre, ma fél 12 órai kezdettel az Urániában. A nyilvános gyűlés műsora a következő: 1. Székáös Sándor elnök megnyitója. 2. Nagykanizsa története különös tekintettel gróf Zrinyi Miklós szereplésére. Irta és felolvassa Szat-máry Antal VIII. o. t. 3. Jeal Valse de 1\' Opera Faust. Zongorán előadja Saucrmann Antal VI. o. t. 4. A görög építészetről felolvas Dámján István VI. o. t. 6. Elnöki záróbeszéd. - Belépti díj 5 korona. — A gimnázium ifjúságának o nyilvános szereplésére felhívjuk a város közönségének a figyelmét.
- Gyűjtésünk »z erdélyi menekültek javára fokozott érdeklődéssel folyik, ürömmel kell bejelentenünk, hogy az eddigi szűkmarkúság mintha most akarná megmutatni, hogy áldozatrakéez és megértette a nagy püspöknek a minap elhangzott szavát s buzdulva azon, sietve jön támogatni azokat, akik ma hontalanul kikorbácsolva kezdenek az önmeghasonlás felé haladni. Scgi-lonünk kell őket, mert a mi bününk is, ha t-iölődík a rengeteg nyomor következtében leikükből az a szülői rögszeretet, ami őket a vagonok piszkáig kergette. Ujabban Bcrluyi Elek bőrkereskedő 100, Valics Dozső gyar-matárunagykereskedő 50 koronát juttatott hozzánk.
- Közalkalmazottak beszerzési csoportjának közleménye. Eclhivjuk a helyben székelő közhivatalok és tanintézetek főnőkéit, hogy a vezetésűk alaít álló hivatalokban, ijlelvo tanintézetekben tépyleg mllködő azon közalkalmazottakról, kik ideiglenes igazolvánnyal már birnak, egy kimutatást ké szitsenek, melyben * név és hiratali állás feltűntetésén kívül még a családtagok száma is az a körülmény is kitüntetendő, hogy az illető önálló háztartást vezet-e, vagy oly egyénnél lakik albérletben, ki-kedvezményes ellátásra igényt nem tarthat. A nyugdijasokat felkérjük, hogy ujabb számszölvényeik átvétele végett legkésőbb f. évi roAjus hó SO-ig jelentkczzcnok Oudlin Fcrccnél (törvényszéki épület 1. emelet 9.), mert különben semmiféle kedvezményben nem részesülhetnek a fent emiitett kimutatások május hó 18-ig kül dendók be. Az etntiUg.
- Jótékonycélu flnsepíty K«pos-váron. öles plakátok hirdetik Kaposvár utcáin azt a nagyméretű népűnnepséget, melyet Somogymegye főispánjának védnöksége alatt mn tartanak. A jövödelmet két nemes célra; Huszár volt .niniszterdnök országos nvomör akciójának és rabmagyarjaink hazahozatala segítésére fogja fordüani a szervezőbizottság. Reggel ágyulövések fog-ják^jelezni a délelőtt jelmezes felvonulásból és virágkorzóból álló mulatságot, délután pedig mindenféle .szellemes tréfák gyönyörködtetik a város sétaterén a közönséget. A kámvékról odautazok részére az oda és visszautazás külön vonalokkal van b,ztos,tva.
_ A közalkalmazottak beszerzést csoportja kéri mindazokat, kik legutóbb a iisztulnlvánvökal kiállították, hogy hetfon, f. hó 17-én délelőtt Sódon Ferencet az állampénztáron lisztkiosztás miatt keressék fel.
— Lapelárusitókat keres a Movs.
A helybeli Movo pavillon elárusítóhely vezetője lapelárósitó rikkancsokat keres. Akik lapelártisilásra vállalkoznak, felvételűk végett Move pavillon vezetőjénél jelentkezzenek^
— Értesltjflk a Move tagokat, hogy Kossuth-tér 9. szám alatti nőikalap divatáru-házban Move tagok igazolvány felmutatása mellett 15 százalék árkedvezményben részesülnek. Mindennemű átalakítás és díszítés ára 45 korona.
— Munkában a csendőrség. Az utóbbi időben mind több és több hirt kapunk arról, hogy Nagykanizsa környékén a\'lopások, rablások, orgazdaságok különösen a környező falvakban mind jobban elharapóznak.. Csendőreinknek alapos munkát kell végezniük, hogy megtisztítsák a falvakat ezektől a notórius betyároktól. Cayer József csendőrfőhadnagy agilis vezetése alatt álló nagykanizsai csendőrszakasz egyik járőre o hó 5 én szolgálatok alatt, amely Szakonyi Ferenc csendőrfótörzsőrmester vezetése alatt állott, arról értesült, hogy Valht- Ágoston nagyrécsei uraság petchdpusztai majorjából mir hónapok óta dézsmálják rendszeresen a gabonát. A csendőrjárőr a nyomozást azonnal bevezette és sikerült is a tetteseket Bence Salgán János is Zámbó János petend-pusztai lakósok személyében elfogot. Ax el-fogottak tettüket pár órai vallatás után töredelmesen leváltották. Kisült, hogy nemcsak gabonát, hanem sok más dolgot is lopkodtak a majorból pl. kukoricát és meszet. A lopott holmikat Bence Salgán Sándor, Gis-pár-hegyen lakó szüleinél, másrészt pedig Riltó István pályaőrnél helyeznék cl. Az ügyet áttették a magy. kir. tlgyészséghoz, ahonnan várják méltó büntetésüket. Nyilvánvaló, hogy Nagykanizsa környékének köz-biztonsága jó kezekbe van letéve, amelyet Cayer József csendőrfóhadnagy szakaszparancsnok s kiváló csendőrgárdája .\'lát el, amelyből a legnagyobb méltánylást érdemli Kümi -József I oszt. tiszthelyettes, járás-parancsnok.
— Megbotozott Intéző. Olvasóin* még emlékeznek arra a kommunista tárgyalásra, amelynek egyik vádlottja dr. Lakó. Imre letenyeí ügyvéd volt. Ez az ügy, mely akkora port vert fel, azzal végződött, hogy dr. Lakó Imrének « bíróság az 6 felmentő Ítéletével elégtételt szolgáltatott, nlert minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy dr. takó imro egy hajszának oz áldozata volt, amelyet ellene Chotna Ödön letenyeí intéző inditotl, de bebizonyosodott az is, hogy a nevezett ügyvéd tevékenysége a köznek a legkritikusabb időben is hasznára volt. Mi sem természetesebb, hogy -a a vádaskodó intézőnek nem tetszett az ártatlanul meghurcult dr. Laké Imrének a fct-• mentése, hanem kereste az alkalmat, ho^y vele összetűzhessen. Erre alkalmat is talált a napokban, amikor a nevezett ügyvéd tehenei legelés közben az uradalom földjokő-zelébc mentek. Amint ezt a lovon Olő intéző meglátta, neki esett a teheneknek, azokat ütötte-verte, hajszolta, ami/ oda nem ért dr. Lakó, akit értesítettek az intéző hősködésé-ről. Amint aztán Choma Ödön - meglátta dr. Ijikól. megsarkantyúzta paripáját és vad iramban párviadalra indult a sétapá|cája társaságában levő dr. I.akó felé, akinek azonnal neki is ugratott és már az ellenség holt,-teteme felett kezdte magit érezni, — azon-
Ztldl Közlöny
>920. május 16
b*n a minden ok nélkül megtámadott dr. Lakó megfordította sétapálcáját és a vitéz lovast alaposan elpáholta minden hozzáférhető helyén, amire az könyörgésre fogta a dolgot, és miután megígérte dr. Lakónak, hogy ezután hasonló hőskődéscktól tartóz kodni fog, haragudva lovára és sorsára, cl engedtetett. Egyet azonban mégis gondolt, hogy újra kezdődjön a régi nófa, hát feJjc lentette elpáholóját a bíróság előtt.
— Rablógyilkos nyomában. A pókban hírt adtunk arról-a rablógyilkosság\' ról, amelyet Alsórajkon követtek el s melynek áldozata a korcsmáros és felesége lett. A jelentés — utólagos megállapítás szerint — tévesen értesítette a kir. ügyészséget, ameny nyiben a kpresmáros agg szülei Maycr Mihály és nejo a szürnyü tett áldozatai. Tegnapelőtt az orosztonyi csendőrség jelentette Goycr csendőrfőhadnagynak, hojjy a tettes nyomában vannak, akinek a neve Deák Sándor murakirályi illetőségű 20—22 év körüli fiatalember. Ismerve a csendőreink hagyományos agilitását, remélhető, hogy a legközelebbi számunkban már arról adunk hírt, hogy Deák^ Sándor az ügyészség fogházában Ül. Huszár dctektivfőfeJügyelő vezetése alatti rendőri nyomozás is reményt ad az igazság mielőbbi diadalára.
— (x) Vadászoki Wöllersdorfi \'kész töltények darabja 8 K. Hirtenbergi hüvelyek darabja 3 K. Vadászfegyverek, felszerelések kaphatók Szabó Antal fegyverkereskedésé-ben.\' 753
(x) Nefe lejtse el. ha házat, földet, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit eladni, vogy venni szeretne, forduljon bizalommal ,Amen* közvetítő-irodához, Királyi Pál-utca 8 szám, amely jutányosán közvetit.
— Köszönetnyilvánítás. A nagy-kanizsai Irodalmi és Művészeti Kör ezúton mond hálás köszönetet mindazoknak, akik a kor ápr. 10-iki hangversenyének sikerét előmozdították, köszönetet mond különösen az élőképek alakitéinak, a főiskolai hallgatók zcnckaránuk, a Szaucrmann-tcstvéreknek s minden közreműködőnek kivétel nélkül. De köszöntet mond egyúttal azoknak is, okik a kör jótékony céljaira is felülfizettek. A felülHzeiők a következők voltak: Vidor Samu-né, Unger Ullmann Elek 160—150 K, EJges Andor, Dobrin, Urbányi 20—20 K, Grosinger főhadnagy 15 K. Malatinszky, Gellért, K. Boér G.-né 10—10 K, dr. Krátky, Maschanzker, N. N., N. N. 6—5 K, N. iN. 2 K, Fodor Lajos, N. N. 1 — 1 K.\'Összes felülfizetés 239 K. Végül nem mulaszthatja cl a kör vezetősége, hogy köszönetet ne mondjon Geyer József cscndőrfőhadnagynak, aki a színpad technikai berendezésében, különösen az élőképek megvilágításának kompli-kált munkájában igen nagy segítségére volt a rendezőségnek, továbbá a Keresztény Nőegylet elnöknőjének, aki egy színpadi függönyt s végül a Hirsch és Szegő cégnek, mely két ponyvát bocsátott ingyen a kör rendelkezésére.
Apróhirdetések.
-„**»
dnpl&u •«AiDltUtn«b.
fel vétet (jfk a „Move* f-avillonban, Krívebet-iér.
ki»«I6 <ey itijc*
Urr^iíMi mlrri>>- tt \\WtiO _
■ CJ Wtrthclm-«<lKoj ..ör+egyQJcwrtt.
UÖ«J<*7*4» ltoUb* ÍH«r«.
iflWni íjialkoican. K-lij
<-H. SoradQ-Mtiaraük^.
XO <tvs ttO)ji rcxtUi
rvMI »rrjx Ti0«,uUa JmJ.ícoí r>& fUlil 6jLVcgyn u ■ IUminyi.ul ♦(> <t,j«i«»< bel. LWrfit. .átrtto" *JI»<.
tv -i
CjortnGw.o, utív-i". U3.
coupw, <«. -jflii vaUaiiot >ui »«. ny<»«to;i?íl X»4-x*).w.
____ Ú4-~ t
?ijr*kOrlOU t«pl.-&f,6 itiixuU &IO»«l iroAilii Cím t \\U4tt*x
KixlóCrl v^ty <ü>t» UkxjMi AIMM V«<» >0 í-rt* oyvt. tU<|«(l itaiír. MUZx-«4>l lfoiviili 17. Sní-Satíoa^pt. JJ
Koc.l.l krm«k fe<.
icoo lor. h»vi HHIIIKI UbWii b»«inil»Ul »<JoV. Clm n*ín*flui« Outi Frfayc*. Onoil
•uaerii. $K>
Nöl ri O\'nntk.nMi »»/ri-
Ul <4 iuUMlMJl tltUUlJ. r,
M*nü «»». Vcitt, MiMÍ,,./ Tt
•Hy+i tj. ».!«■____
BAi«|«4to| XtvtH-M^}^ Míil. tkűjv.
OíVt Wit««. InnwKX
i J.
tv
Aranyműves tanoncnak
jó házból való fiút cs egy leányi azonnali bolépósre felveszünk.
Beróny József és Pia
óksxeré.z. 899—1
Gazdasápi gépek,
műszaki cikkek
Toi• fon sí. legjuiányosebban be-
\\ . szerezhetők a . Dunántuli Közgazdasági R.-T.
műszaki osztályában
Iroda -.Csengeriu. 3. Nagykanizsai Takarék-WW—pénztár épületében
Ossxcsybjiéaéte (1920-*» oyüáw) KircofeHscgüsk fóbizoi&aayoMigo: byc.-t Kérjük m /ytpjaUmc-MJcet, hogy akár ír.sxbixottjaink otjin, »kÁt \'tíz-vcUcn hoxiink q-ir> í«JüU 3y*pjuké«kt<ik«t K-Jclcnlcni szivoakcjjciwk A b«j«kiv tejre a *t»kok»t azonnal elkOkJjük elmükre. — Mint kTercsit^ny és ocm*eli.«ltniislikus »UpiUsa »ntéxet remíljut, hogy be}e!eotéw kvle^zcUsé-güknek 4 gyípjutermeVSV kírcodeJtv-gűnk uljin fogoak eledet tenni
Majfy. Szöv. Közp. Áruforgalmi r.-t. Kirendeltsége, Nagykanizsa, Bazár.
Telefon: 123. tuurarbjn. Sürgönyeim: ,Futura\'
ben elsŐrartgu keresztény szakembert keresünk utázó tisztviselői alkalmazásra
A M. Szövetkezeti K. Áruforgalmi Kirendeltsége, Bazár. — Telefonsz. 123. Iinderurban. — Sürgönyeim: rFutura." go-i
Hl III
VISZKETEG
rüh, V..1H-; gj wgjketeJrtére j<i hatása sxer « sxaguUo ts kelletoes SUstu Gcrö-fíle
BORÓKAKBNÓC8
Ara 10, 20. .30 kor. Jioxrávaló Boröktt-^zapan 22 kor<xva. — Kapható xniDdeo gyj®r»iertirban. — XészitJ: Hunnia jryojtry\'ícrettl laboratórium, Boda-pest, IX. Siday-u. 12. 6CO-12 I
XKKKKXXK XXKXXXX K
Xtsjitz in, H rlXUl: Caeag«rl-at é. Sii$tr>yilm: .TranmUaMbU- Nagykantsia X Di>i«pt}:i UMmlnyt „kUr: UL, Brkel-utea S Ts^Jn: JOskI <•» ..Jl. K Stt&íjcia: .FraakUtf Bod.^e.t
Vásárolunk mbxJen moAnyisígben napi árakon, azonnali kézpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és e^yéb élelmiszereket.
X
+++TR
sxxxxs
nagymozgó szinhO Szarvas-szálloda. ==
: M. viwjp, májul hó & l&áti Egy dollirlclrilynö lolu^JU V. ,fn
MATT
f» felvonásban.
• llétfín cs ke^íáe0, Virág Je.-v5 felépítve!
A hárompár cipő.
Magyar aranysorozat vígjátéka 4 íeIvonish*n> Magyar film.
beadások XezJe^e: ltcUvan4poVon fe) 7 és U <■:». Vas ár- és ilnnepoapokon .\'{, 5, V cs 0 erakc.
Jó mlnőiégü PoKinyvárt Í»h4r c» vtJríi
asztali bor
lit«r*aklnt 20 koronáért kapható. Kívánatra házhoz szálbt
Bruncsios József
lllszer-, ««mege- fe lnionni citSíI; kereiltilfe,. Nnyykaoizsa. Sn^r-ut 53
Szőlőföldet kap
öröktulajdonul munkáért!
Kí*k-Sf«j melletti birtokomból liO hoWat adok olyan PÁCSA kenileti, esetleg 11yit zalamegyei dolgos íJSIdmiveteknek, akik az cn.számomra 160 holdat vzól«vel bc-uUp<i«><k. Ajánlkozók újacjüc cidmjíc:
Drozdy Győző
nemzetgyűlési képvisotó, líuday^st, VUI., M\',,,..
XerézU-tér tí. g7.t
értesítem Nagyk. és vidéke n. e. k hogy
Értesítés,
vegytisztitő műhelyemet j
ójK\'Cíwibe Mrnt;». !
" PlvUüfcl ,i.kii<ri(n
tt j.vito* tnmdeniwmii nrí ö!t.;nj,.i(t it n«5i kojilúiaüiít.
Uri dlvatöltünyökct «yapJa«zövotböl 2S00 K-tól 3000 K-lg készítek.
Kivitó lJSi(er«Ucl
Iaiditt Miksa
férfiszabó és vegytiaztitó yagykaalxaa, Talaky-nt 21. l.|,í„ : 311.
[alló! Hová mégy?
ü
n Megyek a J6z«lhoz, a .Jobb AH mim Ollhgn\' vcndíglöbe (József fíher«g-ul cs Sogir-ul sarok", tíl. szim) hol jó kezeiisü kiváló kecskeméti bort lehet inni.
A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve vagyok.tisztelettől
Sreindorfer József
yeadigÍ5«
URANIA
mozgókép-p alota
Roxgonyl-ntca 4 >1.
N\'ycjTbíct
Péntek, szooxbat és vasárnap A* olasz filmgyártás haulftias alkotása
FBMINA
KUwfko. Tcm«vmt1 íj fdv, F<5>zí/tpW: lUlti Aimtrmnto M.actal.
EMlHiilitr. tt.tkciB.psk.Q 1 i>! int. liilfHlllm,ll„|,i; 3, i. 1 t, > tntlr.
<-V.-nrtr.at: cvom-isl m.ünt«z*tí\'han

Nagykanlzsa, 1920. máju» 18. Ssdd.
111. síéin.
\' KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Smtmtíüí ís kjjdóhlv.ui: Ffi-ut 15.
__ Int.narkui\'KUlOD ltl -
MojEjelenik mindig kora reggel.
Póazerkuaztő: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
unt.(.jr. kölnit
t\'clclös tlcrfc.aítd BODROQKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési iraki
est> 1 ím 250 X. FÍWvio 130 K. N«Kr.J évr. 65 K. Enr tór. 32 K. c >U«j 1 X
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, május 17. A nemzetgyűlés mai üíését, fél tizenegy órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. Bomutatja Tolna-megye feliratát a királyság visszaállításáról, és arról, hogy törvényileg mondassék ki, hogy a királyn/tk nem tehet több joga, mint amennyit a nemzet rcárűház.
Ezután folytatják a csonka-kerületekről szóló .vitát, amelyhez hozzászólnak: \'Tury Béla és Ferdinándy igazságügyminiszter.
Tizenkét órakor az elnök szünetet rendel el. ötnegyedórás szünet után, amely alatt mcgtőitént a két párt közötti megegyezés, az elnök újból megnyitja az ülést.
Rubinek István előadó közli, hogy a két kormányzópártnak sikerült ebben a vitás kérdésben megegyezni és a következő két indítványt terjeszti be:
Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a részben fdfizábudult kerületekben 1920. junius 2Ó-2i-én kiirja a választásokat.
A nemzetgjülés a törvényjavaslatot risszaküldi a ^közjogi bizottsághoz.
Dömötör belügyminiszter kijelenti, hogy a megegyezés szükséges volt és mindkét párt feladatának magaslatán állott, amikór a megegyezést, létesítette. Közben - a Háx-egyr hangulag elfogadta az indítványokat.
Majd részleteiben is letárgyalták a miniszterek felelősségéről szóló törvényjuvas-latoj, mire. az Ülés délután két órakor véget ért.
Megegyeztek a pártok.
Budapest, május 17. A cSonkukcitiletrk niiatt keletkezett válság a/, utolsó pillanatban békés megordáxt\'nyeri.-Hétfőn délben, ami-kor Rakovszky elnök szünetét ad<-lt a Kisgazdapárt értekezletet tanon, amelyen elhatározták, hogy a csonkakerűletekiől szóló javaslat szavazása előtt mégegyszer felszólítják a Ker. Nemz. Egyes, pártját a békés megegyezésre. A két\' pórt vezetői ezután együttes értekezletei tartottak, amelyen megtörténi a döntés. Abban állapodtak meg, hogy á törvényjavaslatot visszaadják a. közjogi, bizottságnak ; ó csonkarületekbcn pedig kiírják a választásokat. A megegyezés a két páit további egy\'üttmüködésése is vonatkozik. A csonkakerületek képviselői a megállapodás értelmében lemondanak mandátumokról A kormány ma esti minisztertanácson szankcionálja u megegyezést.
Haller és Rubinek a Tiszántúlon,
Budapest, május 17. Haller miniszter vasárnap Békésgyulán volt, ahol hangoztatta, hogy nem szabad prédaként odaadni termésünkét éhes szomszédainknak, akik cs3k az alkalmat lesik és ürügyet keresnek, hogy újból kírabolhássák szerencsétlen hazánkat. Rubinek Gyúla Debrecenben mondott nagy beszédet és hangoztatta, hogy amig az integ. ritást vissza, nem .szereztük a kirágj \', méltóság betöltéséről szó sem lehet. Nem akar nagyobb magyar lenni, mint Apponyi és a békeszerződés\' kérdésében azt a tanácsot fogja követni, amit Apponyi fog adni.
Bethlen váratlan hazaérkezése*
Budapest, május J7. Politikai körökben feltűnést keltett, hogy Bethlen István gróf frárlsbór váratlanul hazaérkezett.
Apponyi a békeszerződés aláírásáról,
Budapest, május 17. A békeszerződés aláírásáról a „Neue Frei Presse" budapesti levelezője beszélt Apponyival, aki kijelentette, hogy Magyarország nem mond le létének természetes alapjairól, azonban legtávolabbról sem áll szándékába- az, hogy kalandokba vesse magát. A természetellenes megoldást rá lehet ugyan kéty\'szcritcni egy nemzetre, de ezt az állapotot fenntartani nem lehet.
Praznovszky Párisba utaz?ti.
Budapest, május 17. Prazncn\'szky Iván meghatalmazott miniszter szombaton reggel nyolc órakor visszautazott Párisba.
Az angol munkáspárt vezetője Budapesten.
Budapest, május 17. Az angol munkáspárt vezetője Veegvood ezredes tegnap Budapestre érkezett. A bizottság többi tagjai hol nap érkeznek Budapestre.
Renner a proletárdiktatúra ellen.
Bécs, május 17.j Renner államkancellár vasárnap egy nagygvüléscn élesen, támjidolt mindén olyan liisSrletc\'t, amely Ausztriában erőszakkal akarja keresztülvinni a proletár diktatúrát, ami a munkásság elleni gonosz tett lenne
Bécsi újság a Lőw esetról.
Bécs, május 17. A „Tclegraf* a Lőw esetről ezeket írja: A Lőw esetről még nem lehel sokat mondani, minthogy az összes vallomások ellentmondanak ez ügyben. Az azonban megállapítható, hogy Európa összes zsidói világraszóló esetet akarnak ebből az ügyből csinálni.
Megszakadt tárgyalások.
Rima, május 17. Az olasz kormány lemondása következtében a jugoszláv delegátusok hazautaztak és ezzel az Olaszország-gtd folytatott tárgyalások megakadtak
Klebersberg -Czettler-csoport donto lépése.
Budapest, május 17. Meg * megegyezés előtt az úgynevezett Klebersberg - Czettler-csoport értekezletet tartott, amelyen döntő lépésre határozták el magukat Az értekezleten a következők vettek részt: Mathi Emil, Czettlei Jenő, Huszár Elemér. Magyar Kázmér, Puuioki Móric kisgazdapártiak, Sigrai Antal és Klebersberg Kunó grófok. Gyomoréi György, Hermán Miksa, Karrafiát Jenő, Kenéz Béla, Mikovényi Jenő, R\'ischl Richárd, Rupreoht O.ivér, Sallay* János és Darányi Ferenc Ker. -Nemz Egy. párti és Pallavicíni György pártonkívüli. A tanácskozás sorún elhatározták, hogy külön pártot alakítanak és ennek .. pártnak élére akarják Apponvit megnyerni. Az uj párt deklarációt adott ki a magyar nemzethez, hangoztatva egy uj kormányzópárt megalakulásának szükségességét. Az uj párt neve: Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda é* Fökímüvcspárt. Ezt a deklarációt az emliteít képviselők írták alá. A két kormányzópárt megegyezése folytán uz uj kormányzópárt megalakulása egyelőre kútba esett.
A szultán lemond a trónról.
Páris, május Í7. Az .Associated Press" jelenti Konstantinápolyból : A szultán elhatározta, hogy a békeszerződés tiltakozásaként lemond a trónról.
Török nacionalisták sikere,
London, május 17. A tőrök nacionalisták Gallipolí alá értek. Angol flotta mdult uinak, hogv a harcokba beavatkozzék. Attól félnek, hogy * törökök lőni fogják Gallipolit. Az szultán egy nn{£>! hadihajó fedélzetére szállott.
A csehek és a népszavazás.
Prága, május 17. Tesseni jelentés szerint a Szövetségközi bizottság figyelmeztette a cseh kormányt, hogy Árvában ós a Sze-pcsségben nem tartják be a népszavazási bizottság rendelkezéseit és a cseh biztosok nincsenek tekintettel arra, hogy Árva és a Szopo3ség nem áll\'a cseh köztársaság fen-hatósága ahílt.
HXEEE.
A k«r«ixt6ny ttixtvla >j3nó t eKyrvjirtr festnap ev.e mouikoxost Uo * ««gy ny>tv«no\\Mí előli. Amik.if mindenütt a k-fresxlcnyaég -Jteriezkedétél han-goataijuk é* ■\'•hiíjijuk. nngy örömünkre */..lgil, >:•>»•>• N»gyKanix«in e tekintetben u legelek kőj.dtl wccrepel. A kere»xlény tixml^előnők ctak netAíéf. »o«ak.-zlal: iiagvnbc«öl<n«íő cé\'t kitűzött zá*ztö/uk ali «. wiári% a nyil«-áix«4g el&t látjuk .\'-ket. Kivi h.-tyen \\ Vúlőnex-k.-j>*n i»< egyesület vchücgcl Artyia.te.* Irénét eratitjük .. cliW,«*i. aki c-lvcxcte* <s miad"éfiÍR * t»tfK.> kei elvi Wr.Őtl vátolla a nők lielyxetél a mollban v iá-mulatóit « Vivánatcw jővójökre „Amily v»»»z«.U»«ltő ■ nííMc^lx^tli, nKtokkal VMAxatassitvSb » feiOa\'-nő • , A n.\'. legyen mndefl körülmények kőxMt nő 1 akar\'a áltálánál* fóRVa csetteg feladni ax ő nőies-utRí\'r* A t»it«lnmv c< amclldt elvese oU\'uJist n»K>\' tetkióvcl í<«g»Ji»k r jclcí.lev.\'k. í^k tij-K.l k«jwMi hént. .Ynir Jtonjc<i»vc£n;»i *«fítck -
muvoz<*t »lií«\'l. Nagyon v..lt lUn< ll»» «
.Kvrjf 1 kerrtík\' n-.wn- likban. S^kat kacagtunk bóhá. kim. (Kcmcljuk uxooban, lit.^cs * VnIÓMglwn
uffju í.lyan n»£yok )\' ItiJiu.y l\'«u\'.a VJnt\\ <«i*i *vfticc>i«. k»Uf<tcvfl i"l kMolgoxoli mrlo^rámál ».J«»lt elő, A K\'ailh»K-W haisii*okal. Fül//? Ulto í.ing.^
CxiK\'^r iieigcly RuJv\'jit uaVatid A kUunó viavaUtrit sok tupr.ol k4)M>lt. Hogt Miiiu énekszámai nUKujrájU u h* II^AtÖJUkK- ^\'eKul f- tlf.lly Jeroiuoi lailoll l..vxrJ<t » kere»Méi»y nóij »t«ve*ke.1<VfóJ. Hcited* mdtin taxotik ti eJdi^ UtU>U legjobbak kwíé. Jfro-uvo* jli\'i, aki <«i«l>c. «honoan el ne«n maiadt, ahol * kei<nxléoy><g ügyéi kell sxotf>>0í, leke«o kaioll* íel u nl.k szervexkeJéset U n azi lii^/.ük, ha */.*vaii Ul-kükbe veitek u jelenlévők, a keies/tény mnviselínók xáil varokban tuotviuloek efgyé nenio* céljuk éid«ké-bírt. AJja hltn, hogy ujjy legyen. Mi i» felajánljuk * Ujjn*py«bb lamo^atáiunka\'..
A S*ooi«U» Mlaaxló ratron«g« OAzuly* Állal lenJercndA AranyvifJg főbb szeicplől a kővot-ke/ő bőlfiyek é* wrak !e\\tnek: l\'olyouico Oanitö hfí-v-.y. Setrriber B<U, Beppo Káli 3in/y, Ar#r>yvirág KrntJy Aura, Kllen ó Hairy amenkai mill»if»losok repet SzenJrei "Wroika ís Molnár iőxsef fogják ját-axani. Az előuJá hclyárni: l\'áholy 120 K, zwllye 30 -0, illetve 10 K, kísfwlJsxinl ü, íöWüzinti átlő 5, ka-toia ó diákjegy 3, karzati ú ő 8 ci karzati átlő peJig 2 korona Megjegyezzuk, hogy a kí-zalkalmasot-lak é« bö2záurt«>zóik a páholyoknál éa az ülőhelyeknél 50 s/.áznlík árkedvo mínyben részenülnek. — Az Aranyvirij tdnceatélyro ».zőló belépőjegy az előadá-»on megjelenőknek csupán 10 koronába f«>R keriilnl. Kgyébkcnt S0 korona.
— Dohinyklosstia. Értesiljúk a kőzőniégei, h.»/.y u májuahavi dohányjdrand^nig a tőzsdékben rendelkezésre áll. KloszlátL arány: 250 «r«mm pipadohány 110 C40m*g). vagy 200 gramm cifc»«e:tadohány, vagy <0 darab szivar, vagy 00 darab cigaríllOM, vagy 3-JO darab cigaretta. KoztlLtíiii
2
1920. május 18.
— Mfctlno. A főglmn. önképzőkörének töri. íj inüvtöru szakcsoportja vasárnap délben matinét rendezett u szegényebb tanulók\' íelsegelyczéscrK A nemes c«li<t nem tudjuk mennyibe© fogja" elérni az ifjúig, mert cncsúlesünk szerint csak magáért a helyiségért 300 K fizetett. Azonban a másik s nw kívebb célját- teljes .nírtckhen elérte. Hozzuk közelebb a szülőket ez isko-Iához, illetőleg * igyuk !<i az Iskolát az életbe. a pedagógia regi követelése. A «a koszt ily nyilvános gyűlése, »r. Ujosjg s a vezetőjük becsültére legyen, szépet p:odukált. A »ify*xArmi közönség. előtt gyűlöl Sr^-kJcs Sándor, a szakoutály elnöke vyiljj míg, melegen üdvözli a megjelenteket, majd röviden ismerteti a szakosztály nemes célját Szeítntíry Antal talpraesett s a helyi történelmi viszonyokat bőven felölelő felolvasást tartott, amelybe ügycsen szőtte bele gr. Zrínyi Miklós r.agy hadvezéri ténykedéseit. S.iu(n*jn* Antalt már sokszor megdicsértük és sokszor csodáltuk rativéíii játékét. Kár, hogy olyan rössx volt a mozi zongorája. Értékes felolvasási tartott még Domjön Irtván a götfg (pllttKlról, a tóit vetített képekkel kivét t. XídtayCibor tanár büszkén valhatja magát a szakosztály vezetőjének, tanítványai alapos munkáról adtak számot.
~-PUukö»dikirály-v41a»xtá.«. A nagykanlzíai műkedvelő iGuság fáradtígot nem Ismerve, alig fejez-be az egyik akcióját az orosrotMági hadifoglyok javára mir a másikba kezd, hogy tchetségchez mérten hordja a pénzt a magyar rabok érdekében. Ma a pártolás is olyan nagy. lenne, mint az ügjbuxgaloro, már rég itthon volnának tagjaink. Pűnk&sdvaaárnapján (kedvezőtlen idő cselén pünkösdhétfőn nagystílű i.-ajálíst (endez a Magyar-utca végén rllttülő , .szederjei-erdőben. A majálisok régi magyaros s már feledésbe mer.ő nemzeti népszokásainkat keüer.c, hogy feletevenitíék. Meg kcl-iene már egyar.fr érteni á háborít alatt elfásult «nbc* icknek, hogy a szabadlevcgö hív betűiünket ti kellemesebb perceket werez, mint a iáilhelyisígek alkoholszagú csapsxéke f>eré< roüiédvelő;nk a régi magyart* >/abadbe\'i életet akarják most megvalósítani. A majális prograir.mjib\'íi kiemeljük a csikósok lovaglását, amelynek gyó/.tefte l.sz a punkotdikirály. Kitűnő ételekről." italokról s jó cigány-bandától a rendezőség gondoskodik. Menjünk el a majálisra! Ki a szabidba!
— A nagykonlxsal Önk. TÜxoltó Toatülot 1920. évi május hó 30-án délutén három órakor uját helyiségében t.rtja évi rendem közgyűlését, molyre a t. alapító, pártoló í* működő tagokat ezennel tisztelettel meghívja a választmány. Tárgysorozat: l Elnöki ii főparancsnok i jelenté*. 2. Számvizsgáló-bizottság jelentése az 1919. évi zárszámadásokról. 3. Az \\9t0. évi költségvetés megállapítása. 4. Esetleges indítványok. Jegyzet: Indítványok Írásban foglalva a közgyűlést 21 órával megelóző\'eg az elnökkel kötendők.
— Tornuvorae&y is vluja a gimaixittm-ba&. A nagykanizsai kath. főgimnázium f. / hő 23-án, délután tJ órai kezdettel tartja meg az intézet udvarán alhlelikai versennyel egybekötött tornayizsgálatát, melyre az ifjúságot és az intézet jóakaróit, barátait meghívja az Ifasfalátjf. — 1. Felvonulás, fclillás, a llyr^nutz eléneklése. 2. Az alsö-osziáiyok szabadgyakorlatai. 3. A felső-osrtályok szabadgyakorlatai (botokkal) -I. Általános szertorna (lovon, korláton, »tb) 5. Az I, és II. oszsály láragyakorlatai. 0. Általános ugrási gyakorlatok. Futóverseny, ttO-JW >00 méterre. ü\' A III. n IV. osztály társgyakorlatai. fi. Cserkész-gyakorlatok. 10. Játékok. II. Iskola vivás. 12. Sulydo-bás. 13. Fuzérgyakoilatok. 14. A felső osztályok eso-pori-gyakolaiai. 15. A győzelem kihirdetést?. Szózat. Kivonulás. A fűzérgyakorlatokal az intézel zenekarának utemerc végzi az ifjúság. — iSelép-\'sJij: Páholy 0 személyre 70 korona, ..főhely lo korona, állóhely í» korona Felülfizetéseket az ifjúsági segely-tó-cgyesülct köszönettel fogad é» hírlapi Lig nyugtáz. A jegyek ,t/j/r lózsef könyvkerokedíséhen kaphatok Felhívjuk a közönség flgyeliuéi, hogy a jegyekről mielőbb gondos. kod;<V, mert oly nagy a kereslet, hogy a jegyek mii legnagyobbrészt elfog)tak.
A Ho^ykanixaal HiztulaJdonoaoV f. hó lU.án megalakult. Közfelkiáltással ruegválavztattak: Klnök />r. Jiaj.lu (iyula Társelnök és ügyész !>\'. Tornát Jsrvov Alelnökök A\'j/•.\'■< h.<y Oyoegy, /W-rorrVr Milán és F.ptrjt\\r Gábor. Igazgató Ko\'ozihJry 0d«.n l\'énzlá os IHn Zsigmond. Pénztár-ell«ri/,r Ttut\\ck (.\'us/.láv és />> K.ni/ui.inn t.ujov Számvizsgáló (jürítr Ferenc, IJnyl t.ú.sxló és (hiún János. Továbbá megx\'álasztalott ötven váta>zlmányi és tinenüt pulUg. Hivatalos lapjinak a l.ii jelölte
rací Az alapszabályok némi roőj,-vüssal elfogadtat. lak. A sziivetség emlékirat\'^ olvas«»U fel, amelyet a legközelebbi napokban a kuimány elé jultaln.ik. líjvaiy Géza kéovivelő o» ügyben interpellálni fog és mindent elkövci, Irogy az a mini>ztíi1aii.cs állal s»ronkivül tárgy«llass.\'k. Fzen emléleiralt^iri kéiik a Iiáboiu kezdete <rta i«te betódult és közhasznumunkál nem vé)*zó egyéneknek fellebbezésre való tekintet nélküli uzonnali kitiltását. Kérik a Hiiboni óta kiadni) igazolványoknak a revidiálá<át és akiknek az iitléte a közte káros, szómul kitlUaJtaanak és igy a lakásaik megüresedjenek. Továbbá a kettő»lakáv>knak a megszüntetését, az illetőknek vLs»*«letepilé*ét, a hároK kaszárnyában levő tirft* helyiségeknek n városban lakó katonai és állam-leAdőn tisztek és allisztek részeic való - átalakítását és átadását, valamint az uiesen álló barakkoknak szűkség* Uká-okká való átalakítását, a lakáshívatal megszüntetéséi és az ingat Unok teletti >zabad tendelkezés jogának a visszaállítását. A szövetség kebelében ré*zvény-lársa>ágí alapon felállítják a vírusbiin a >zemc:fuvA* roZHví és pöeegiklöitíaztitá^i vnllola\'.ot. A azövolség tagjai ré<zére a háajavitási c» ép.tév anyagok bexer-i\'ánt a kormánynál el fog jírrl és azokat jut-nvos J\'Kwi szerzi be. szintúgy a lehetőéi: szerint k<"-««nct ós kokszot I\'zcn anyagok™ xt előjegyzések a szövetség ideiglenes helyiségchen, Krísébel-lér UV sz. alaii, az udvarban levő irodábao elfogadtatnak ahol míndeo vacítnap délelőtt lo -It o.-* közön a p4t>a«.-<<k felvétetnek és mindenfele felrüígosítssok megadatik.
A tagok felvétele ugyanitt mindennap eszközöltetik. Tömörüljön mindenki a szö.vetségbe, mert csak igy érhetjük el »érc!mcinknck oz orvoslását és a lakók egy részének a siralma* helyzetén i* tt.uk ig>\' segithe-tüok, de r&eg . anyeghoz csak ily piódon juthatunk. A: tlr.&kijg.
— Hlrdotmóny. A xalacgerszegl igazoló-bizoU-sig N\'ngykanizsára v«n áthelyezve. Min.taxon tart. es r.épf tiWLtek, akiknek ax igaaolísuk niár a R. K -b<n megjelent, de igalo\'.ványukst még nem kapták meg, je-lenlkexzenek igarotványuk átvétele végett Ttt/ber Kálmán alezredesnél (az állomásparar.ísr.okságnál) FucuX őrnagy állomásparancsnok.
— FelMv4». Felkérjük a korcsztétiy táríádalom raioden osztályának önmaga és polgátlársai aorfa irátt érdeklődő" összes tápjait, hogy a .-nár törhetetlenné vált anyagi helyzetünk megjavítás* céljából fontos eszmecserére tartsák kötelességüknek f. hó 24-én, pünkösd-vasárnapján d. u. -I órakor a Kcrcc\'xtény Otthonban való megje\'enésuket -— A: intézi bízottig.
— Koghlvö. A Magyaroistági Déli vasutasok Segélyzó Egyesuleto 1^0 évi máju» 24-én, (pünkösd hétfőn) t«X«vecMnnyel egybekötött kerti ünnepélyt rendez saját alapja javára, a CVengvri-ut -7>. szám alatt le vő\'Ungár-(élc vendéglőben, l\'elépődij.\'» koron*. A tekevejíeny győztese egy 2 éves. fejős fajkccské: nyrr. Teilntve a jótékony célt, febílfuetüskét köstö-nettel fogad és ny\\\'gtáz, vaUmíni- szikes pártfogást kér n l
Együtt Vüxköőtok. Veszedelme* zsebtolvajlás ictles; íetett ítélkezett legi^a? a töcvényszék Sltfytti Kálmán volt a vádlott, aki egr katonával kötött barátiágot 5 a harctéri élmények elmesélése közben íine szavakkal: „Együtt kűzkődliínk, harcoltunk"! — egy érzelmes pillanatban a fcalon:, nyakába boiolf A vitéz a roeghsló jelenet után — "ókor a tolvajnak rcár húlt helye volt — ijedten vette észre, hogy zsebe, melyben 3000 koronát tartalmazó cyz -nye volt, — üres A vádlott a törvényszék előtt iagadu ugyan bűnösséget s tévedésnek mlnősítellc azt, hogy őt vádolják, dc a tértelt ráismert egykori tolvajára. A bÜn bűnhődése bekovetke^e\'J, a vádlott S havi fogházbüntetést kapóit. Az itéjel ellen a védloO cs védője fellebbeztek.
Elvenzott f. hó 16-én este a sétatéren egy fekete nyulstörkalap, a fehér bélésen N. Gy. monogrammal — Becsületes megUlátó illó jutalom ellenében lapunk kiadóhivatalában leadni szíveskedjék.
Találtatott Kiakanizsán a tímplom előtti téren több értékos tárgy és kisebb oénzösszeg találtatott, jogos tulajdonosa a rendőrségnél átveheti.
— N8C -WTE 4:0 (félidő 2 0) Xagystámu közöntég előtt mérkőzött a S<ouríi Spoil Club elv». osztályú csapat* a Torna Rgylct válogatott csapatával. A Torna Kgylet válogatottjától mindenesntre jobb Já* tekoi vártunk, mint amit produkált; kulönö«en szól ez a f dcxcisornak. Az NSC minden támadása ugyszőlván XJifoion\'cí it Salliio» szenvedett hajótörést latszik a Torna Egyleten, hogy hi jobb csapattal keeűl szembe, szinte tehetetlen. El kell azonban ismerni, ltogy a/. NSC elsőrangúan játszolt és mindent megtett, hogy tudásának legjavát mutassa meg a kanizsi közönségnek.
(x) Beiratkozás a németnyelvű privát-iskolába flJescháfligungs-Spielschule\', 6—15 éves gyermekek részére mindennap délelőtt előjegyez f)i<n-ock Júlia (Kin dergartncrln) Kazincy-utc* 35.
(x) Mimorti&y* cimü remekszép olssz film ke.ul bemutatásra ax URANIASAK. A darab főszerep-lőj« Fabtenne Fabréges a nagynevű olast ftlmüvéMnő. Ezen darabot a hatóság 10 éven aluliaknak mogtekin. tenl nem tahllta alkalmasnak. A legközelebbi műsor 1 t. - 1 - .... 11.....
(x) rigyolom ! Egy jó üzlet felszerelése és be" cer.dezése eladó, bérlete ntég tóbb évi« biztosítva i -isetlog 0 liáz Is megrchclő. Bővebbet „Ámen" közvetítő irodában Királyi 1\'ál-wlea 8.
(x 1 Méhcsick! Jó nK-hrr.;.»k=t • egy évnél nem idAsebb anyával -- legmagasabb áron ve*z Ssate Aftíal csein.-\'.ekeieskedő méhészete Deák-tér 15. sz. Tői
Apróhirdetések.
A« a|>rOhlr,UU«#k kSiU.I4t|«s Ir. wAljc fO kor.. ml»l,ii lovai,M *í.\\ \'S kor.. sa.t.Kal.b Iwta^l onuk
■In pl A11 •«Miull(nloak.
Kiad.". fj:> 1
alíoiev*. NAI í. s^ftnnck-mlilV tori 141 diliktiMi \'\' UoM iit. X.>Vtf V^JI.TJ T«-
írlr\'ii) , kkf-u J|. niri.
: Oyukorlotl i»<|.lrOnft Inillfllk •>v. r.rwv«Ji irodttx Cím *
Adófizetés iránti hirdetmény
Alulírott városi aJótiivalal ezennel felszólítja mind-arokat az ad»/ókat. akik »x aJófókönyvben előirt es az U»00. évi XI. tc 2ö. értelmében esedékes adó-tartozásukat e hó 15-éig bc nem fizelték. hogv n/.t^ " járulékaival együtt a jelen hiráeUnóny közhírré télelétől számított < fnyoSc) nsj^s-i belül, vagjK c hó annál í< inkább fize«sék be. mert ellenkező cseiK-n el-ler.uk \\ züogoUsi elj.ir.»s azonnal meg fog irJitutni A városi atlOhlvatal.
Na«
évi május hó IC-ári. Horváth s. k. ••J-Jflori uWni}.
mozgókép-paiota
H (v?.^pnyl-utca .
Kedden, \'mijoí 18-in
Máiuortanya.
Egy ktUndonső regénye 5 felvooisban. Főszereplő: FabUnno Pabr^g*. Rgen dar«l>o1 csak Hl évert felüllek nézhetik mog!
EMtiiitl Uiiilit liltiuifi^ 7 «« » YziáriM é> (iMfiiMko: 3. 7 *» • írtkor.
Perfekt konyvelőno
Fizetési igényekkel megjelölt ajánlatokat alanti címemre kérem.\' (Lehetőleg szermélyes njánl-ko/As mellőzését kérem) Pollák M. Emil tukarmánynagykere*k*dő. 904
♦ MAYER KLOTILD. ♦
jCŐxmoiójtyám .Xajo kanlxaán. Fúflilett 0»0jl6t«l*»i
- -*áW
Huuj-adl-Btca »♦.
Xailacayolte* *.
♦ ♦
I ♦
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
Hőfohérro rnon. tükbrMnyord ,va-■ al, fónyox ós v«eryll«K tisztit.
Vidéki munkák is hetenkínt pontosan *l-készíttetnek és eSsziUitUtnak-
Értesítés.
líite^item Nagykanizsa
é< vidéke n. é. közönségéi, hogy
vegytisztitó műhelyemet
ismét Ü/.cmbc helye/tcm.
Elvállalok v szakszerűen tisztítok és javítok nűndennemű uri öttö&yökct és női kovzrüaoöket.
Pijors vasalást egy iíw alatt assköílök.
Uri dlvatBítüuyöket yyapjusjövetből 2500 K-lul 3000 K-tg ké.xlt.k,
KlvAlA lh\'lot.llc!
Liditt Miksa
fé.frsr*Só és Veyyii«ztitó .Vagykanlzsa, Tol«ky-at 3S. I.l«l»» : ]ll.
J6 mlnősőgH ^oginyvárt f«hér á» vör««
asztali bor
Ut«r<mk4ut ao korouiirt kapható.
Kivárulra J.iihoz szállit
Bruncsics József
ms^\'r-.osfiui\'gé- fakalonni oikkek kiJr««l;wléKe Na^yUniilzaa, Sujiir-ut 53
VILÁG
nagymozgó színház S^arvAs-száltodn. *=
Ma vasúrntip, m.tjus hó és lö-án Vgy dolUrklrilynő kalandjai V, xé*%
m ATT
Hétfőn és kodden. Virág Jenő felléptével
A hárompár cipő.
Magyar sranysoiozat vígjátéka 4 felvonásban. " Magv\'jf film.
ElőaJisok kezdete: ilötkö, napúkon fél 7 és 9 órák. Vasár- • é» utvicp/i>;.x.kon 3, 5. 7 :> 9 ó:ako:
sfüjsígírusitíka
fí-lt\\<letiiek a .Move" pavillonUn, Kriíéba-téf.
Nyomatott s lapiulujdouonoK Zalai éa öyarcnaoi ayomdai avaintézetSbor.
59-lk ivfolyam,
Nagykanizsa, 1*20. május 19. Szerda.
A. . ; 112. uáu. . I
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
IswkeszUség *> UiMtivtul; Pö-ut 13.
___totarnrbao-ieletoa tál. -
Menlcle-nlk mindig kor« rcggol.
Pószcrkeaztó:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
nesusetgy. kápvlaolO
Pclolós gzcrltOMtő :
BODROG KÖZY ZOLTÁN
Előfizetési, árak ■
Égisz 4vr« 250 K. F«6vrc 130 K. Nogy.J-ívraéSK. EgyhóraMK. Egyes szám t K
k namzatsyfilds ülése.
Budapest, <tptius 18. A nemzetgyűlés mai ölésSt délelőtt 11 órakor nyitotta meg Kahcmsűty elnök. Bejelenti, hogy a belügy-minisztertől\' átirat érkezett a részben fel-szabadult\'kerületekben megejtendő választások Ügyében.
A Ház félhatalmazta az elnököl, hogy a további intézkedéseket megtegye.
Áttérve n napirendre ,harmadszori olvasásban is elfogadták a miniszterek felelőségére vonatkozó törvényjavaslatot. Majd tárgyalás alá vették a főváros törvényhatóságának újjáalakításáról szóló javaslatot, amelyet Haller József előadó ismertetett. A ja-voslar mellőzi a virilizmust és helyébe teszi a szellemileg kimagaslók jogát. Az összeférhetetlen helyzetben lévőkot kizárja a javaslat a törvényhatóságból. Njm lehet tagia a törvényhatóságnak, . aki 1914 után került Budapestre és" aki nem magyar állampolgár. Megvalósítja a javaslat az arányos kisebbségi képviseletet. A javaslatot elfogadásra ajánlja azzal, hogy az uj törvény egy uj Budapestnek, keresztény magyar nemzeti állam fővárosának vesse meg az alapját.
A javaslathoz csak egyedül Bridy Emő szólt hozzá. Sürgeti az egész fővárosi törvény revízióját. A tanácsban megfelelő szakemberek elhelyezését és a fegyelmi ügyek gyors elintézését. Üdvözli a virilizmus eltörlését, viszont kifogásolja, hogy belügyminlsz ternek teljos feloszlatási jogot ad a javaslat.
Az elnök ezután megteszi nnpirend-inditványát, mire az ülés fél 11-kor véget ért.
A szerdai ülésen a fővárosi törvényjavaslathoz felszólal még Ufrm \' Gábor, Sztrriuyi József, PcU Sándor, Pdtfy István és a Fridrieh párt egy szónoka:
Elkészült a szövetségeseknek \'adandó válasz.
Budapest, május 18. A Nemzeti Sajtó Tudósító Iroda, jelenti: A belügyminiszter már elkészült az antant hatalmaknak adandó válasz szövegével és ezt a szöveget ma külön futár vitto Bécsbe. Most már egészen bizonyos, hogy a kormány a békeszerződést alá \'fogja írni. Egyidejűleg azonban tiltakozást fog intézni az antanthoz, a feltételek végrehajtása ügyében Kitűnő helyről vett, információnk szerint a békeszerződés rendelkezéseinek végrehajtása tekintetében a ve-zető\' hatalmak köréből kedvező biztatásukat kaptunk, amelyek legvérmesebb reményeinket is igazolni látszanak. Illetékes tényezők biztosra\' véSzik. hogy Magyarország legkésőbb 1921. folyamán most elveszteti területeinek legn\'agyobbrés\'zét visszakapja. Disszidensek a jövő politikában.
Biuiiliii;- május 18. A M. t. I. jelenti A disszidensek csoportjának egyik vezére munkatársunk előtt a párt jövendő taktikájára vonatkozólag a következő kijelentést telte. A csoport együtt marad és egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik. A esop.irt élénk O^éíenimeKfosjá. kísérni a két kor-niánvzópárt működését és a köztük felme-rüíő\'vltá: kérdéseknél mindenkor érvényesíteni fogja befolyása!, és, számbeli súlyát. A vitás kérdések eldSStéSénéi\'ázt a pártot fogjuk szavazatunkkal támogatni, amelynél az igazság van ; még pedig minden pártérdekre való tekintet nélkül.
Hazatérőben hadifoglyaink.
Budapest, május 18. Tudvalevően más-fél hónappal ezelőtt misszió utazott cl Budapestről Amerikán keresztül, hogy akciót indítson a Szibériában sínylődő magyar hadi-foglyok hazaszállítása érdekében. A bizottságnak Amerikában kifejtett tevékenységének három hét alatt mesébe\' illő eredménye lelt, amennyiben e rövid idő alatt másfél millió dollár gyük egybe a magyar hadifoglyok hazaszállítására. Még ennél is nagyobb jelentősége van annak az eredménynek, hogy az Egyesült Államok magúra vállalta a szibériai magyar és osztrák hadifoglyok hazaszállítását. A szibériai magyar hadifoglyokat, akiknek száma most már összesen 20 ezerre becsülhető, 5 hadihajón fogj$ az amerikai kormány hazaszállítani. Az eddigi nifgállapodás szerint az 5 hadihajó julius első felébon fog elindulni Vladivosztokból ugy, hogy a távol kelőiről elinduló foglyainkat augusztus első heteiben viszontláthatjuk. Ezek a megállapodások mindazokra a hadifoglyokra vonatkoznak, akik Vladivoszloktól a Bajkáltóig terjedő területen vannak internálva. Ugyanilyen örvendetes fordulat állott be. az orosz birodalom nyugatibb részén\' clhdí\'ézett magyar hadi foglyok ügyében is. Az oroszok szabadon bocsátották az összes magyar és osztrák hadifoglyokat. Az elbocsátott hadifoglyok kisebb csoportokban N\'yugatszibériából, vala mint Crasnojarsk környékéről Revnlon, Len-gyelországon kérésziül valamennyien hazaté rőbon vannak. Értesülésünk szerint 25 ezer magyar, os2trák, cseh hadifogoly zsúfolódott össze már eddig Tarnopol és Lemberg kőzött. I lazaszállitásukró! a legrövidebb időn belül gondoskodás fog történni. Ma már egyetlen magyar hadifogoly sincs Franciaországban. A legutolsó transzport, amely 800 főnyi magyar t adifogolyból és rokkantból állott, pénteken Indult el Franciaországból. Tegnap reggel érkezeit meg Csótra az utolsóelőtti franciaországi, hadifogoly transport, amely :W0 hadifogolyból és 90 rokkantból állott. Kgvkél nap kérdése csupán, hogy az MOO franciaországi magyar hadifogoly közül az utolsó is viszontláthassa hazáját.
A kermányzópárt érdekében
Budapest, május 18. A belpolitika terén az egységes kormányzópárt" érdekében n disszidens képviselők akciója képezi a megbeszélés tárgyát. A tegnap kilépelt 19 képviselőhöz ma csatlakozott Csuhás Endre vasmegyei képviselő is.
Az ár vizsgálóbizottság.
Budapest, május 18. Az árvizsgáló bizottság elhatározta, hogy a hatásköréhez tartozó élelmicikkeket a budapesti kirakatokban meg fogja vizsgálni abból a szempontból hogy hol vannak a legolcsóbb árak. Ennek alapján minden hélen kimutatást ad Mit ki; amelyből látható\'lesz; hogy az egyes cikkek, mely kereskedőknél kaphatók a legolcsóbban. Ezzel nz intézkedéssel a tisztességes kereskedőkre akarnak buzditólag halni.
Olaszország kísérlete.
hlsbruek, május 18: Illeni politikai körökben ugy tudják, hogy Olaszország kísérletei tesz, hogy Tirolt függetlenítse és korridort teremtsen N\'émelország es Olaszország határai közólt
Svájc\' csatlakozása a nép-azö vetaéghez,
Genf, május IS A népszövetséghez ■aló csatlakozás kérdésében elrendelt népszavazás eredménye az, hogy á kantonok 26 százaléknyi többséggel a népszövetséghez való csatlakozást mondták ki.
A csehpénzek ellen.
Kassa, május 18. A cseh kormány legközelebb ujrá forgalomba szándékozik hozni az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátolt cseh tebélvegzésü bankjegyeket. Az intézkedés oka az, hogy a nép, különösen a felvidéki határszél tót lakóssága bizalmatlansággal fogadja, az uj cseh pénzt és nem akarja elfogadni.
HOPB^EJE.
Előfizetőinkhez I
la.ít.llen kárják naloda.ont. vldikl .IJjlsetölaket. .kik uty .. íprlll^ -lat a a*|«i h..lel«ltae,í.l dijakkal híu.rtkW. ....O, hogy »» lagkírfbb mátua M-lr beküldeni .Hve.k.djM.k.
A „ZAi-AI KÖZLŐN*" kiadóhivatala.
— A dohány ktosxta*. A nagytrafik elólt posztoló rend-ír bemondása szerint már hajnali négy órakot kezdtek gyülekezni tegnap a dohánykiosstáíre vilii férfiak és asszonyok. Már kilenc óra és * nagyíj.\',* még mindig r.mCí kinyílva. Nagynehezeit, kilenc óra ulán altén kiiánjl oz ajtó, de a dohénykioiztaseól csak lie óta ulán lehet szít. Ho:,y miért, azt a bent-lévők tudnák eldönteni, mert lélek a* ajtón se be, se ki. A szlgoiu rendőri szem kemény sorfalat parancsol. Kik vannak i. sorfalban í KisVonizsai polgárok, assso-nyok, gyermekek, munkások s egy-két valamicskével jobban öltözött ember. (AH hiszem hivatalnokok.) A kiosztás tehát lii órakor megkezdődik s halad bámulatos csigalassúsággal. Az emberek türelmetlenek, a nap heve kábit, pállik Izzik a tönteg s bent a kenyaiéin hiisöL Már dél elmúlik s míg mindig nem rilkul a lömeg. A rendór azt monjjs, hogy még kora reggel idojőlt embereket Iái a sorfalban. Jól belenezunk as aicokba s megállapítjuk, hogy egydlengy nem keresi-tény sincs kőztük, l\'edig az utcán eleget latunk tődö-ragul, .mik kiiakaltól a másikig léllenül dulleszkednl. Ugyanakkor a mi derék kiskaiiitsaink ntihonhagyva a munkát egy-két S\'akli pipadohányéit kénytelenek re-bnlletni a drág. idejukel. Kirabolják ókcl a munkából, nicit ne feledjük, hogy a polgárembernek nincs üres ideje, amikor láérisc az áesoigásra. Azok pedig, akik ezt luzussal úzhelnék, a hiivo. oldalon lebzsel >ek. Hál nincs rendjen kéiein. A dohánykioszlást egyszer mit meg kellene oldani. I.egelső, hogy » nagylraltk nyisson ti idejében. Nyisson ki iv.nl nyolc órakor, vagy ha kell 7 ótakor. Aztán tessék elosztani a leg-kciesettebb duhánynemekel (pl. 3 pipadohányt) a többi uafikokhan i. aiányo.sn s akkoi nem kénytelen a tumeg egy helyen annyi iJeíg ácsorogni flrtsuk már meg egyszer, hogy a tr.Ok van a közönségért és nem a közönség a trutikért. Igv tehát talán jogosabb az ő kényelmüknek szolgálni, n.ikor úgyis c.uk egyszer .van havonta dohinykio-zlós. Az .e.nbeecket rendszereset;, n.Inden síkoloinnial tömegesen elvonni a munkától bűn- -s büntetendő cselekmény. Krre inár többször fclh.ituk az illetékesek figyelmét, de Javulás sosem Lpssz-taltialö. "**
— Konkarkua. A veszprcnii püspöki papnevotfl-intézetbc felvételüket kéró ifjak vizsgálata f. évi Juliu. hó lí-sn d. e. 10 órakor fog megürülni Veszprémben, .. püspöki székházban. A felvételre f. évi július ho
1.en kell jelentkezni az egyházmegyei hivatalban, rel-vételnek n középiskola V., VI.. VII. és Vll[>\'nsztályat végzett ifjak A pályázók a következő\' okmányokét hozzák illatjukkal: I. nz V.-VII-ik osztályról szótő lehetőleg je és vagy Jó bizonyítványt. Illetve a Jó s,-keriel letelt érelségi vizsgálstr.l szító bizonyítványt;
2. keresztlevelei t 3. a főgimnáziumi tanulok as álUmi anyakönyvi kivonatol és ujraollási l.izonyltványt is; I ".z illetékes hitlantanáitól vagv lelkesítői wkölCíi bizonyítványt. A jelentkesók kölolesek ugyanakkor es ugyanon magukat oreosi vizsgalatnak alávetni. Indokolt etetekben kellően felszereli okmányokkal ellálva, kon-kurzuson kivill is tehet jelentkezni.
Zalai Közlöny
1920. május 19.
— A tábornok rágalmazója. A tavalyi Kfrolyi\'foM ncmxetiet cn és romboló Moyxat Nagy-, katuzsán is megszülte á.mags édesxyecmekflt. Ezek-. n<V_ egyike írót* a „íúwiiw.\'mM.\' Mir.déa »/in-jb.»ti jclentek\'meg ennek az vágnak olyan cikkek, melyek UrUdskhunk ie-gtisztckt\'eméhóbb embereinek • becsületében végezlek vakmerő és teljesen alapulan garázdálkodást. MálO. 15-On Jelent meg az a cikk, amely „SipnievÜzky genera\'lU" elm alatt hallatlanul aljai, rágalmakkal illette a xalai katonák rajongásig szeretett, vitéz parancsnoki!. Slpníétfuky vezérőrnagy a cikk xegje\'eoése után azonnal feljelentést tett a szerzők ellen, a közbejölt idők azonban nem engedtek szabad utat az igazságszolgáltatásnak. A rágalmak hazug volta azonban hamarosan kitudódott. A szerzők áJul hivatkozott tanuk maguk adták meg a rágalmak cáfolatát. A törvéaystek büntetőt*niosa Dr. Mulsch<»backir Bdvio ki/ - törvényszéki biró elnöklet* alatt tegnap vonta felelősségre a Up felelős szeikesztőjét Bttcu (Pották) Jenit. Beocze beismerte búoööégét, hibásnak éni magát a cikk közzétételéért. A vádhatóságot Dr. Guta József klr. ügyész, . roig a védelmet />/. Siti ügyvéd képviselte. Az igozságszolgájutás elégtételt adott a köztiszteletben álló, megsértett tábornoknak. Bűnösnek mondotta ki a lelkiismeretlen lapszerkesztőt és egy havi fogházra, icelJékbúfiietésüI pedig 20CO korona pénzbüntetésre ítélte. A* Ítéletnél súlyosbító körülmény volt az, hogy a vádlott jobb meggyőző-dele ellenére, merőben lapjának keresettebbé tétele
■ végett engedte a szenzációnak látszó hazugságok közzétételét,.A klr. törvényszék enyhítő körülményül csupán fiatalkori tapasztalatlanságát raérlcgeítc-
— Ka este Ivánft-ost lesz a Polgári Bgylstbon. Ritka müélvcaetbeo lesz ma része a műéi tő Közönségnek. A drámai élet büszkesége, Jeau/i Jeoő Jön városunkba, hogy a Tctületvédő l.íga „Múzsa" osztályának keretében előadást tartson a világ legnagyobb drámaírójának Shakeípearénak reniekeiből, valamint Arany cs Petőfi kü\'.tcTuéoyciböl s végül a görög tragédia Söréből. A kiváló művész megérkeztét városszerte várják a előadása ele nagy érdeklődéssel néznek. Mi is felhívjuk olvasóink figyelmét az esl/e, ahol kiváló műélvezetben lesz része. Az előadás a Polgári Kgylet nagytermében lesz, um este g órai kezdettel. Jegyek uxy tudjuk, hogy kapbstók még a Szerb-féle könyvkereskedésben.
— A keroixtény tisztviselőnők műsoros ctőadá-uín felulfizettek : VaHcó Ágoston 0< K, Állomás-parancsnokság 40 K, Gioób Gyula Hü K, l\'rack István, Gyooiotey litván, N. N. 20 -\'.\'0 K\', Kórösyné |t» K. Ilarsay György 8 K, Csizmadia Vilma 6 K. A szíves érdeklődést <s felűlfixetést köszönettel ve xi n vezetődi- Egyúttal megemlítjük, hogy FriU (*«ilis és Sebestyén Ilonka négykezes zongorajátéka miért nem szer epeit a műsoron, mert az utolsó órákban vállal-köZUk a darabra. Annál nagyobb dicséretükre válik, hogy oly éttékca számmal l»"vitettek a múaoit.
■ - Találtatott Járadék-szelvény találtatott, jogos tulajdonosa a rendőrségen átveheti.
Amerikai ojaág a tilUkozáaunkról. A ..SVayork Herald" hosszú cikkben számol be Budapest fóváios lakosságának május I3-iki tüntetéséi ól, aroelyben Migyaorszáx megcsonkítása ellen tiltakozott. A Cikk címe *. „A magyarok az Kgyesult Államok Segítségéi kérik." A tudósító a többek közt s következőkét uja: Május 13-án ezer meg ezer magyar \' tüntetett és kiáltványt intéztek az Kgycsüti Államok népéhez, amelyben az elszakítandó országrészek lakossága nevében kéri az Egyesült Államok lolonszenvet a rabló be\'kc ellen. Kossuth t.ojos népe kéri Washington népének erkölcsi támogatását
— *\'antaaxtikus hírek a magyar fegy-vorkazésról. t.ondoni lapok jelentése szerint Roma-nta. Csehország és Jogosítás i« véd- is deeszövettéget kötött, amelynek az a célja, hogy Magyar61 szagot úukfég esetén akár fegyvere* nővel is kénysieiitsek a békeszerződés feltételeinek elfogadásira. A svájci lapok közlik a ,,Novl Usti" fantasztikus hirét, amely üzetint nagy tömegekben sxállilauak Magyaror>zág-f«lé hadi-■ínyagotcat A hadiszállítások Olaszországból mennek, hogy Magjároiszágot támogasák Románia ellen.Továbbá közlik a lapok, bogy Bulgária ts fegyverkezik, hogy megtámadhassa Romániái és készül Dobrudzsát meg-szállani.
7- Dobrooon város olőYalátás*. Már nem
az cl%ő eset, hogy a harcok hőiéit méltó jutalomban részesítik. Csak nem rég adtunk hiit egyes város»k s egyének telkes és hazafias adományaikról, amelyek kapcsán a hősöket főiddel julatmszzák. Debtecenböl lapjuk a hírt, hogy a váro$ törvényhatósága 30o hold lóidét adományozott olyan dcbicceni illetőségű katonáknak, akik az elmúlt, szerencsétlen kimenetelű hábo-iuban rokkantakká lettek, vagy a jövő hor.mentó har-cokban válnak majd rokkantakká. Debrecen város talán előrelátásból teszi ezt a szép alapítványt, illetőleg adja <« a szép ajándékot. A 300 ho\'.d ro\'.det, mint lloitky Miklós kormányzó nevét viselő alapilványt, a kormányzó tendétkezésére juttatlak.
— Kun Béla felsxsdte sátortáját. Ha igaz az „/h-űu/i" közlésé Kun 0/la és famíliája ujabb tanya után néz. A nevezett újság közlése sierint feleségével és leányával egy olasz képviselő kíséretében Bolognába utazott. Ugy látszik Okszoiszágot jobb talajnak tartja, hogy belevigye a végrom tálba, vagy talán fogytán v már a sok rabolt magyar arany >
(X) Ossl Oavalda, ez a legbájo.abb ftlm-müvésxnő „A esodabúki" cimü vígjátékban eddig szinte frenetikus siker aratott. A film, melyet t.ukiu Ecr.ó, ez a frus r.émtt moterrendei\'ó, a.<t az „Osztrígás herceg-nó"-nél is kiválóbb ötletekkel rendezel!, létrájában csupa eleven, derűs, uj humor, melyet Otsi Osm/Jo ragyogó tehetsége végleien bajjal von b». Kit a kitunó dsnbot az URÁNIA inutaija bc egy remek lUr.y Wul-den dráma kíséretében.
- At *morikai vondok ls tiitakoxnak
A vendek nemCiak KaíáaJcban Ultako/nák a lealázó, gyalázatos béke ellen, hanemAmerikába, kivándorolt s jelenleg Ch kígó környékén Urtóikodó vend magyarok is felemelik tiltakozó szavukat Feliratot késztettek, mely szerint ax í meri kai vtndek Magy»ioit.tag területi épségét követetik s .amint feliratukban kijelen-tik, annak biztosítására egy síivvcl-lélckkcl sikraszáll-nok és veramiféle áldozattól nem jiad.tak vissza tgy éreznek az tdegenbén levők. Nyilvánvaló, hogy a népszavazást Ilyen és hasonló okok akadályozták meg.
(x) Vémet-klaasszony keeesteiüc uri bíxko* jó fizetéssel. Min\\>cs*ládt*g tekintik. Érdeklődni lehet, lapunk sré/kesztóvégében
(X) Jettatoro a cimc annak « remek látványos szicíliai tragédiának, amelyet s VILÁG mozgónak nagy áldozatok árán S\'került megszereznie s sreelyet májwi Ím és 21-én, szerdán, csütörtökön és -pénteken mulat be. — A főszerepet a világhinj ballctt- és pan-tömin-múvésznő VioUUt Sayi<nia ét Im Pttry. valamint Btune Deeksrll ját*zák. Jcgyeg, tekintettel erre a nagy szenzác-óra, már ma délelőtt 10 órától válthatók.
(x) Figyol^m 1 Egy Jó üzlet felszerelése és b«* rendezése eladó, bérlete még több évre biztosítva; esetleg a ház is meglehető. Bővebbet ..Aroen" kőzve-Utó irodában Királyi Pál-utca 8.
(x) Bélyeggyűjtők figyclmób*! F.ladáua s^ánt bélyegeit, régi levctezésekel, gyűjteményeket legjobban értékesítheti és gyüjtcményeil kiegcaxitbcli SíjM Am/jI sporlkereakedésében. 752
Apróhirdetések.
A« nwról.lrJ<-K\'-rk k»*lMd|j«i I.S nAl£ ZO kor.. ...I...l<« tnvAhkl >14 « kor., brtAort a<e.telt «/»«k
•lu|>ISn uAintttatnak.
M«k rW-JlA uílrín/
JJmf W*r«»(». II. nW C4tk0«i" *<*&t
t. bhUlxM UM UVi»o-m»l, > Wtcn Wr.wl, vicijiku) UUiut. Os %
VwííVi uo.rnUft\'.. XUUmMUiolmul. Aioanal tokMlóihoe krrv. Ki/, T6tt> Mi»Ki nvi)<4t> kí«. Siipl.il-
u.«l». Zrtüjl-y.<» jj. I. tr*.
»rjti<« K
tr,Kfat6*,t\\ l| »s«k.
pc-icirkl*) k.iV^w TMVII r»<r «tUn>i .U»J«Mj.xikM. V»o>»"
V.MniWtvi l\'^f|iiiftlNs«»tnl>«a Kiril) vl<* 4,7. ... at.ii v-V \' XA( *+ uftrutk-nWk »i/tS-U( U tittilUiiil t!fM«l]i f Hti.ii Vnivt MM>m Y«-StW-< Ij
(iyakorlotl c\'f> íf.T/Jl IrodUa C«n » ilxieUn
a kfly. IU20. számhoz.
Hirdetmény.
Kép\\íselőtestület*m «iscgb4iásiból közliirré testem, hogy Z^lasárszeg község vadászati joga 1J>Í0. év aug. l-lól l!»20. cvi június hó öl-lg terjedő idórc Zalniárszcg köxtégbcn 11*20. évi junios lv\'. 13-án délután 2 órakör a körjegyzői hivatalban a legtöbbet Ígérőnek nyilvános Árverésen bétke fog adatni.
Árverési feltételek a zalasárszegi körjegyző) hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők
Zslasársreg. If«20. május 10.
Schiller Zoltán 90.\'> li. köt Jegyző.
FRANK JÓZSEF
mórli|kés2itó. Nagykanizsa
Eötvös-tér 5. sxánt
Ajánlja saját készítményt! erős azerkezettl mérle-
Javitások elfogadtatnak I
MAYER KLOTILD t
Kőzmosó^yara Nagykanizsán. ^
HÖOiUti Oyfljlötclcp: A,
Muayadl-utca l». Kaslneiy-utcn *. ▼
----A
Hófohórzo mos. ttLkSrfény«sro va a
sal, fényox ós vogyllo* tlsitlt. ^
Vidéki monkik is hetenkint pontosan el-készjttetnek és clssállllÚtnak.
t
Jó mlnöségtt Pogányvár! fohir és vörís
asztali bor
literenként 30 koronáért kapható.
Kiváoaira házhoz srállíi
Bruncsics József
in-^ r-, csfinfgf- és katonai oikl\'ék ker»*l;eifóse Nagykanizsa, Sugár-ut 53
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda =
Szerdin, csütörtökön, e\'s pintekén, mijus hó 19. 20, 21-cd.
Jettatore
utvit-yc-i szicíliai uagédia Ö íetv. : Sxemélyek:
Miss Hs\'rry llaig......Le«
Fcdja cigánylány......K. NspJmk*
Arnund báró.......Ö.- Dackarii
CvAíx Uüe<j<teK<eV! - ItfatlUbet
ctőtdások kesiat*: llétkóinspoköí. fél 7 c* Ö
Vasir- és űnnepnsjrokon 3, 5, 7 és 9 őrskor ^ ;. _. ■
Azonnali belépésre kerose\'k. levelézésben gyors
perfekt könyvelőnőt.
Fizetési igényekkel megjelölt ajánlatokat alanti cimentre kérem. (Lehetőleg személyes ajánl koz/ts mellőzését kérem) Pollik M. Emil
takarmány nagykereskedő. y.i
Kitesítem Nagykanizsa
cs vidéke n. é. közön Scy.ét.Jiogy
vegytisztitó műhelyemet
Ismét üzembe lielyertem.
KtválUSok s Nzak.sxerócn lisitUok és javítok mindennemű uii öltönyöket
é» nii\'kovilCiinökct.
Dyors vasalást egy óta alatt esütt.
Uri dtvatSItSnyttket gyapliuzBvetből 2500 K-tól 3000 K-I; késxitek.
KiviW. liszlekttcl
laiditt Miksa
férfiszabó és vegytiszlitó Nagykanizsa, T«loky-uc CtS. Tslafss : 318
lenolaj firniss,
Kétszer főzött
békebeli minőség maximális árban kapható
Gyenes füszerkareskedőnél
Városház-palota. «B
xxxmxxxmmi
B-.ity.\', r.liii: IX.. K(k«l-wtea 5.
TchCon: Jónet 61 51. &Cr®5ftycl«n: nPr*okU<l- KuJapcsi
Vásárolunk mioden mennyiségben napi ( árakon, azonnali készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és M
egyéb élelmiszereket. M
imxmx Mxxxxssx
URAHIA
mozgókép-palota
Rozgouyt-utca 4 ax.
Szerdin és csütörtökön Nevető orkánt
Ossi Osw-aldaa legbájosabb művésznő szereplésével
A csodababa.
Ötletes vígjáték 4 folv. - Rendezto: Lubits F.roó és.Harry Walden szerepJésével
Hazárd.
lörtínclc a felv.
EKKil.k tllliti: liUluMitu 7 it I irU^jí
fii(ri,,iiinipi,4lgi: 3, I. 7 fl fl áraftr.\'
1 _ ^
Nyomatott a laptulnjdonouon \'/.alal 4s Gyarmati nyomdai miiluUietíbou
évfolyam.
Nagykanlzaa, 1930. május 20. C»0t8rt8k.
113. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
imtwif^g it kladóhivat.l: Pó-ut 13.
. l«Urerkia-Ul«loa l»í - . . .
Ylctfjelciilk mindig kora rft/^el.
Pószcrkcsztó: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
D.m.iiy. kéfi(l.«l4
Fejeld. »;c(lf.lt4:
BODROOKÖ7.Y ZOLTÁN
ElőHzetétl Arak i
Kjí>. 4vi. ISO K. WKvi. ISO K. KHT»J-t« 65 K. Efy fc.W22K. eflrM MÍ» I K
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, május 19. A nemzetgyűlés. m»i ülését háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg Rakovskky elnök. Az indítvány és interpellációs könyvek felolvasása után nz elriök/v indítványozza, hogy tokintettel arra, hogy tizennyolc interpelláció van be-jegyezve, ezeknek elmondására egy óra után tér jenele át. A Ház éhez. hozzájárult.
Ezután folytatják a fővárosi törvényhatóság újjáalakításának tárgyalását A javaslathoz hozzászóltak Uselty-Vc renc és Pető Sándor.
Azután az eluök megállapítja n holnapi ülés napirendjét, majd tiz perc szünet után 4 áttérnek az interpellációkra
Usetty Ferenc az egyes lókereskedők visszaélési Ügyében, Lelenyei Pál a mezei munkásoknak és a kisgazdáknak a mezei munka idejére való katonai szabadságolása, Madarász Zsigmond a jegyzői tanfolyamok sürgős visszaállítása tárgyában interpelláltak. Válasz* nom kaptak.
Borbély-Maiky Emil interpellációjában a vidéki katonai karhatalomhoz magasabb-rangú és idősebb tisztek beosztását kívánja, mert a vidéki karhatalmaknak vezetői fiatal tisztek, akik fiatalságuknál" fogva önkényes módon járnak el. Választ nem kapott.
Sándor Pál Csehország tarifáinak felemelése tárgyában interpellál. A csehek n szállítási díjtételeket nemrégiben 100 százalékkal, a szénszállítás diját pedig 160 százalékkal emelték. Ez ellen a békeszerződés 207. és 208-ik szakaszai alapján, amely a szénszállításról intézkedik, óvást kell emelni. Azt kérdi a kereskedelmi minisztertől, hogy hajlandó-e retorzióval élni a csehekkel szemben és tarifánkat a külföldi tarifákkal arányba hozni. Kérdi, milyen stádiumban van az állami vasutak elektromos üzemmé való Átalakításának ügye.
Tarányi Ferenc a borkivitel ügyében . Interpellált. .
Korányi pénzügyminiszter megnyugtató kijelentése után Madarász Zsigmond föld-müveléügyi minisztert interpellálja a legelő-hiány megszüntetése tárgyában. . ..• Ctiráki Pál a közélelmezési miniszterhez intéz , kérdést a tej maximális árának megszüntetése és a tej szabad forgalmának ügyében.
Nagyatádi Szabó kyelenti, hogy a tej maximálását egyenlőre fenn kcil tartani. A termelőket majd ipari cikkekkel fogja rekom-penzálni. \'
Sokorópátkai Szabó Letenyei \' Pál interpellációjára megjegyzi, hogy a kisgazdáknak a szabadságolása és felmentése érdekében a megfelelő lépéseket megteszi.
Cziráky Pál egy Ujabb Interpellációjában az ipari cikkek maximálását, egy harmadik interpellációjában a köztisztviselők segité ct, egy negyedik interpellációjában .pedig a földműveseknek .az aratási és csSplési -idényre kellő időre való szabadságolását sürgeti. Választ nem kapott.
Miután a többi interpelláló nem volt jelen az elnök az ülést délután 4 órakor berekesztette.
Az angolok és a török nacionalisták.
Konstantinápoly, május 19. Az angolok tárgyalásokat kezdtek u török nacionalistákkal, mert meggyőződjek, hogy a n.icionai-istiik erőszakos elnyomása lehetetlen annál is inkább, mert Görögország a felajánlóit 200 ezer emberi nem tudja a hadszintérre vetni.
VixRzakapjuk hajóinkat.
Bécs, május 1.9- A párisi gazdaság1 tanács arra köielezte--a jugoszláv államot, hogy a Duna Gőzhajózási és Magyar Folyom és Tengerhajózási Részvénytársaságnak a 200 tonnán felüli hajókat adják" vissza. A jugoszláv-kurmány mfyus i?-én lartoU minisztertanácson elhatározta, hogy az antánt-ezen határozatának eleget tesz.
Olaszország engedékenysége.
Zágráb, május $19. Hír- szerint Olaszország nagy en /.edmjhiyekct fog tenni. Befogja érni Fiumét illetőleg a szuverénitás látszatával. Ugyancsak jugoszláv \'jelentés szerint Susák környékén oagy olasz csapat-összpontosítások várinak. Reguláris olasz csapatok felvonulóban -vamnalc Szlovénia fe?é.
Az angolok Tatabányán.
Budapest, május 19. Az angol képviselők küldöttsége csütörtökön Tatabányára Utazik a munkásviszonyok tanulmányozására. A küldöttséget Moskó Mihály egyetemi tanár mint tolmács és a miniszterelnökség néhány magasrangu tisztviselője fogja elkísérni.
A zár alá vett betétek feloldása.
Budapest, május 19 A bankjegy-felülbélyegzés tárgyában k.adott. rendelet értelmében zár alá vett összegek további sorsa tekintetében a pénzügyminiszter f. évi május 31-ig dönt, figyelemmel arra, hogy faz igazolás folyián sokan oly helyzetbe jutottak, hogy még az életszükségleti cikkekre szükséges összeggel sem rendelkezhetnek. A pénzügymihiszter végleges döntéséig egyenlőre rendelettel a takarékbetétként cs folyószámlán elhelyezett és zár alá vett összegeket, ha a 3000 koronát nem haladják meg, a zár alól feloldotta. Ha a takarékbetét és folyószámla-tulajdonosnak az illető intézetnél zár alá vett betétje vagy folyószámla-követelése együttesen n 3000 koronát meghaladja, a feloldásnak helye nincs.
Letartóztatott lelkészek.
Budapest. május 19 Mint ismeretes, Erdélyben jelenleg amerikai unitárius lelkészekből álló misszió tartózkodik. Legutóbb az amerikai lelkészek Tordán járlak, ahol a protcosláns egyházak-vezetősége egy ünnepség kérőiében őszintén feltárta a lelkészek előli az erdélyi testvérek helyzetét. Amikor az ünnepség során elhangzóit bcszédek\\az oláh hatóságok tudooiására jutottak, azonnal letartóztatták a tordai unitárius lelkészt. A hniósáy.ok kötelezték a hitfelekezetek lelkészeit arra, hogy ellenőrzés céljából a rendőri hatóságok előtt naponkint jelentkezzenek. Az amerikai lelkészek azonnal jelentést tettek erről az esetről a hazájukboli felettes hatóságoknak.
A nyugdíjasok küldöttsége.
Budapest, május 19, A nyugdíjas állami tisztviselők küldöttségét holnap vezeti FtUh-ivift Mátyás képviselő Emtuich Gusztáv kereskedelmi miniszter elé, a^^jmigdijasok tarthatatlan helyzetének megjlWffflsa céljóból.
Hatvanezer kisgazda felirata.
Szeged, május 19. Szeged város és környékének\' gazdaközőrisége 60 ezer kisgazda nevéííen feliratolt intézett a kultuszminiszter-hó^ a kolozsvári egyetem szegedre való áthelyezése érdekélten.
A. békeszerződés revíziójáról.
London, május 19. Asquit tegnap egy gyűlését) beszédet mondott a békeszerződés revíziója érdekében. Kifejtette, hogy Európa helyreállításának egycilen eszköze a békeszerződés .revíziója, vagy praktikus megváltoztatása.
Pozsony elveszti önkormányzati jogát.
Prága, május 19\' A cseh kormány megfogja fosztani önkormányzati jogától P»»zsonyt ós -vArta- k, ép ugy, - mfnt \'Kass*.
kormány által kinevezett polgármestert és főhivatalnokokat fog kapni.
Felmentett államtitkár.
Budapest, május 19. Horthy Miklós kormán;, zó Rassay Károly igazságügyi államtitkárt állása alól saját kérelmére felmentette.
Értekezlet a termés szétosztása
ügyében.
Budapest, május 19. Ma délután a gazdasági miniszterek Rubinek Gyula sokorópátkai Szabó István, Em>>uch Gusztáv, Korányi pénzügyminiszter, nagyatádi Szabó István miniszter eloöklésével értekezletre ültek össze az Idei termés lebonyolítása és szétosztása végett. A mai értekezlet lesz hivatva u termés felhasználása tekintetében megállapítani az irányadó elveket. A termés, kilátások nél\'.ány nap óta a Tiszántúlon erősen csökkentek. A Duna —Tisza közén a terméskilátások nagyon jók.
Véres tüntetések Tescenben,
Maisch-Ostran, május 19. Tessenben tegnap véres utcai harcok és fosztogatásak voltak. A lengyelek délben nagy tömegekben gyűltek össze az úgynevezett Sziléziai ház elóit cs megrohanták az épületet. Az aniont katonaság ellenállása dacára a lengyelek benyomultak az épületbe és teljesen lerombolták Délután a falvakból tömegesen jöttek a lengyelek Tessenbc és fosztogatni kezdték az üzleteket. Amidőn a külföldi missziók épületét megtámadták, ismét véres összecsapásra került u sor az antani csapatokkal, amelynél mindkét résznek voltak veszterégei.
Éhségtiintetések Csehországban
Prága, május 19, A Bohemia jelenti Hohenelbeből, hogy ott tegnap éhségtüntetések voltak, amelyeknek során a kerületi főnököt és a katonai rendőrséget véresre verték és a helyőrség két katonáját lefegyverezték.
2
Zalai Közlöny
1920. május 20
-- Mlulaztori ollameréa. Korányi pen*ógyrr,i;
nisztcr f. hó IS-ári kelt leiratában feb-őbb elismertet fejezte kLdr. I\'tack Imán, várownk h. polgármc téré-" n<rlc A kitün\'.cló elivrferéM oka a polgármesternek és az elnöklete :!att voh bizottságnak a péoxkbélyegzés kóről lelt nebéz és (írtdhaUrlaa munkslkodáu-
— Javul * Usxto)UU.B. Kun nagyon, de egy kevésbé mégis. Az Országos Gabónagyujtési Kormánybiztosság nsk arányos ét igazságos elosziáw* irányuló niínkáj* sikereket mutat. A Kormánybiztosság é/t«iii<" szerint városunk Iskóssioak etlátására a közeli napokban 250 mm. rozsliszt, ugyanennyi vegyített b-Jialiszr. 100 mm. finomliszt cl 20 tani. búzadara fog megérkezni. Bárcsák a kezében volna már a sok nélkülözőnek.
— A koroaxtóny tlixtvUalőnők
íWadásá" még felullizettek: Bruncsics Józaef 20 K, Kalamár Mátyás, Dr. Merkly Btbjs József. K. I. 10-10 korona, N. N. t korona.
— Boóa tábornok aürgönyo a Movákox.
Scót tábornok honvé<klmi miniszter a Zrinji-üonepély alkalmával hozzáintézett távirátra a kővetkező váHazt adta a Move nagykanizsai főosztályának: „Az orizá-goa Zrinyi-unnep alkalmával hozzám juttatott meleghangú üdvözlő sürgönyükért fogadják leghálásabb köszönetemet $4>ÓJ (Abotnok.14
— Ivánfl-aat. Egyik legjobb Shakespeaxe-jáuió színészünk ItS-Jfí Jenő gyönyörködtette a maga ki* közönségét recitáló éa előadó művészetével. Macbbelh-b/.l a n»gy gyilkosaági Jelenetet, IÜ. Richárdból a kezdő monologot s a világirodalom sokat vitatott legmerészebb jelenetet futatta be, melyben Richárd a saját gyilkossága ilul Özveggyé tett lady Anna kezét kéri meg férje temetési menetében. Sopboktea „Oedipusáb\'.l" szintén a leghatásosabb momentumokat mutatta be, igen hatásosan. Aranyból csak a „Tetemrehivást", Petőfiből csak a „Rab oroszlánt" tartolta érdemesnek előadni, azon egyszerű okból, — amint közönségének legnagyobb része elértette és honorálta — hogy legjobb szerepében, Shylockbtn is berr.utatkozbassék.
— A kanizsai mtikadvalö lQasájr álul pun-kosdvaaárnapján a Magyar-utca végén lévő ,fit<d«nyl\\" crdőtxn rendezendő Jótékonycélu majális iránt virot-szerte nagy az érdeklődés. Derék műkedvelőink oty élvezetes programmot állították össze ez alkaJomia, hogy mindenki megtalálja a maga szellemes szórakozását. Leaz oaikósverseny, ezzel kapcsotatban pünkösdi-kirilyválautát, zsákfutás, tepényevéí, cigányzene, tánc, kuplék, színdarab, stb. Kitűnő hidegételekról és italokról a reodezőség gondoskodott már. Belépődíj szemé-lyenkmt 5 korona. Ki a szabadbaKOsaűk össze a kellemest a hasznossal, Juttassunk minél nagyobb ÖSZ-szeget a Jótékonyság oltárára, hogy ezzel Is előmozdítsuk Oroszországban flnylődő véreink mielőbbi haza-szálliltatáaát.
• Ax erdélyi monektilUk Javára. CaUm-bok körjegyzőséghez-tartozó községek polgárai megint példáját adták áldozatkészségüknek. Galambok község HM koronát, Caraboncz község 1010 koronát e.s Zílikaios község 1000 koionát juttatott a járási védelmi tisjsl kezeihez, hogy szegény honfitirsaink nyo-morán enyhítsenek. Reméljük, hogy ezen Jó példát a "agy kanizsai iárátban cs Nagykanizsa városában is követni fogják.
— MatfbOnUtlk a himlöoltia elmalaaztölt Azok ellen, akik a városi hitókág által pár héttel ezelőtt f.«i\'natositott himlőoltást elmulasztották, az első fokú közegészségügyi hatóság feljelenté.* tesz a irAdőiség hrlvbíli kapitányságánál. A bűnvádi eljárás megelőzése végett ajánlatos, Ito^y a mutaszlók a váiosi vagy a kezeló orvosnál mjelőbb váltsák kl hiinlónltáni biz— ••jnitványukat. **
— Hadifogoly bólyogok. Hadifoglyaink hazahozatala javára még egynehány svtozal hadifogoly-bélyeg érkezett. Tekintve a jótékony célt, felkérem a nagv-érdemu közönséget, hogy a bélyegek megvételével segítsenek szegény véreink hazahozataliban. A bélyegek aorozatonkint 10 koronáért kaphatók "a Mayr könyv-kereJcedéabeo, ahol felulfue<é*ek köszönettel n« átáztatnak. Rtiuhtr főhadnagy, járási védelmi tart!
(X) Bogyáos Vilmos közkívánatra megismétl. telepatikus előadását ujabb mutatványokkal, szombaton este a Polgárt Egylet nagytermében. Jegyek Szerbnél kspbitők.
— F«lfároaltá«ok <J» sxakmnnkáskaraa-
lot. Az Egyesűit Államokban ujabb korlátozás alá veszik a bevándoroltak végleges letelepedéaét. Amint Washingtonból Jelentik, a polgárosltó-blzotuág kimon-doita, hogy azok a bevándorollak, akik a világháború folyamán külföldi származásukra való tekintettel (elmentésüket kérték a katonai szolgálat alól, sosem lehelnek az Egyesült Államok polgárai. A jelönié* azt ís hozzáfűzi, hogy az utóbbi időben mind nagyobb és nagyobb számmal érkeznek az egye* hivatalokhoz olyan kérvények, amelyek t végleges letelepedést és as Egyesült AlUmok honpolgárságát óhajtják elnywni. A polgárotitó-bizottságot fenti rendelkezésre az ilyen és hasonló okok késztették. Ejjy m&sík jelentés szerint ti utóbbi Időben még a legnagyobb ipari államokban is nagy hiány van sznkinunkísokban, igy különösen . nyomdai gípmfcsterekben. Ujabban még Japánba is történnek bevándorlások, a szakipar munkásságának köréből. Érdekes, hogy Kranciaomág gépalkatrészké-szitókd Magyaroiszágból akar szerezni. A msgvar allamot azonban szakmunkásainak elve.szlésévol nagy vesztő ég érné s igy messzemenő gondoskodás törté-nilc, hogy mcn^ásainkai itthon is kellőleg foglalkoztassuk.
(X) Voozok Mplokaríkyhtitái, r/stt\'Mi bátmily mennyiségben. 0UUirl, B«;zs-utca 6. szám.
• - PollüvJak a Kovo ttgok figyelmét, hogj-a Movo clirusito helyén burgonya kerül kiosztás alá. Move főosztály elnöksége.
— UJ vonat »xombatfcelyro vlsssa. Május hó Síétől, pünkösd hétfójétól kezdve, az eddig közlekedett tehet vonatok helyett Szombstbdyról Nagy kanissál\'a a 32Ö. szániu nzemólyszállitó tehervonat fog közlekedni, amely Szombathelyről reggel 5 órakce indul ís Nagykanizsára\' érícexik délelőtt 10 ^ra 5 perckor. EUenvónaU a sxárau szemílyszálli\'.óvorvat. Nagvkanittáról délután 6 óra i .perckor indul, Szóra-, bath\'elyre árkezik este 9 Óra M perckof. L\'gyar.csak a Déli vasul- főnöksége jelecii, hogy pénteken, folyó hó 21.én Nagykanizsáról Budist/e délután 2 órakor egy személyvonat indul, amelpk este 8 órakor érkezik Budapestre. Azonkívül, eháóleg »z eddigi icndclkc-zésektól, a forgalom könnyebb lebonyolitásáfa punkösd vasárnapján is köxlekedni fokiak Budapest Irányában és vissza a vonatok.
— Jolontkozxonok ax srdélyl xn«noktll-tak. Az erdélyi menekültekel gyámolító bizottság felkéri hontalanná lett honfitársait, akik Nagykanizsán tartózkodnak, hogy f. hó 20-án és 21-én d. e. 9 és 11 úra kőzött jelentkezzenek a városház I. em. fójegy-zői szobábso. felvéteHSk végett.
— Ax JTTE. ma este 6 órakor választmányi ülést, holnap, pénteken 6 órakor pedig taggyűlést tart, melyre minden tag jelenléte kőtelező, minJkét gyűlés a sportpályán.
(x) Hómet-klsassxony kerestetik uri házhoz jó Azetésael. Mint családtag tekintik. Érdeklődni lehet lapunk szerkesztőségében
(X) Flffyolsm, h.-. házat, földet, vagy bánnilyen üzletet, vagy bármit eladni, vsgy venni szeietno, forduljon bizslommal MAmen" közvetít.\'-Irodához, Királyi Pál-utca 8 szám. amely Jutányosán közvetít. I
(x) Elvasxett egy vízi vizsla kutya. F*xi névie hallgat. Becsületes megUláló Bay Uszlónét szíveskedjék értesíteni. ^Vörösmarty.utca 37 a. va;,y Sípos Andor kereskedői.
Apróhirdetések.
A. »pr6hlrd«l/»*k kttiUaldUai IS ..Oljt V-0 kor., minden lo.abbl » kor.. >uUc*bt> iMianl urdtll n»»ik dupISa uAuittl«tH*k.
YóiCBÖI kSitloányt wu
W • btbVU AOívmoti ki«ni<V-■Mi »\'.»■)Ki »«í<ti;>. kbnilnini
f-XT iMtjarónO Unitul nu^n ÜMUtMl It\'.l tutik Ö1T. VUtM Jle.tó»»H. HtnytJy-3. I. fto
JftiMÍ {6b*r<x<g II
M> mUt c<tSca\'

H fiKii«.| *no 1»11W>-
nul. % »!«» Unoeljr «4<i)U4a
UVltul. Cím > MkJúUn. .__________V*-1
Xvl >. £)»r.uek-i>Mk i.rrí-
tii « suUluwu «:.!:u>.« <«
Uwltl «»T. Hc.v«r HiMVrf Tc-k»j »i «). uto. 7f*
y*y w»rsh«im-n»lir<or .Oraaayal" c^©*""1\'-
PQnkösdvasárnap d. u. S órai kezdettel a Polgár! Egylet kerthelyiségében tánccal egybekötött
majális
inrtuiik, Belépődíj 0 K. A tiszta \'jövedelem a haJifotflyok hazuszállMsi céljaira forüitatik. Hideg eleiek és kitűnő italokról gondoskodva van. A zenét Horváth Jóska zenekara szolgáltatja. — Számos látogatást kér tisztelettel BLASKOVICH JÁNOS vendéglői.
Gépkereskedelem-
beit szakképzett keresztény utazó tisztviselő, aki Zcilavármegyc területén be van vezetve, felvétetik a M. Szövetkezeti K. Áruforgalmi R.-T. kirendeltségénél Nagykanizsa, Bazár. — Telefon 123. — Sürgönyein) : Futura.
A szepetneki „Hangya"
fogyasztási szövetkezet részére
óvadékképes üzletvezetőt
9:s-t keresek azonnali belépésre Az elnök.
MAYER KLOTILD t
KÖzmoső^yára Nagykanlzián. ^ Ilunyadt-UK. !♦. K^ínj\'.y\'-u^
Hófohérxs moi. tttkörfónyosre va- T ■ sl, fónysx óa vagyUog tlsxtlt. ▼
Vidéki munkák u hetéokin: ps>ntosaa el- ^
készíttetnek és elszállíttatnak ^
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
VILA6
nagyxnozgó színház Szarvas-szálloda. =c
Sierdii). csütörtökit és pénteken\', rúijus hó 19, 20. 21-cn.
Jettator©
látványos szicíliai t/agWls 0 íefy. Síflínélyok:
Mivs f^rry Jfaíg. . .;.... I.ee Parrj-
Kedja ciginyLány......N\\ Nap-erska
Armand báró.......B. Dackarli
c*cdis talkvkkocscV! — Krrtell WTÍ\'.tltk SikUUWI.
• Üleadások kezdete: Hétköznapokon fél 7 és 9 ói»k Va»ir» ét ünnepnapokon 3, 5, 7 ét 9 óraic: ^
ismét ü zenibe helyeztehi.
Elvállatok s szakszerűen tisztítok és javítok mindenoemü uri öltönyöket és női kosztümöket
Byors vasalást egy óra alatt asíközlök.
Uri dlvatSltönyUket vyuplu.zSvetböl 2500 K-tál 3000 K-ije ké»ltek.
, Ki.álö ti>ztclcllcl
Iiiditt Miksa
ffrft.Ubú ís vcyj U.lUló
T«l.ky-ut 36. 1,1,1,,: III.
ÖrlUl bűl^.f.J n«(T
anya házinyúl
31 fiival eladó, az anya 0\'/, kilograr Tslskl nt 30. Dl
Jö minőségű P.ogányvirt fshör éa vörí
asztali boi
Utazónként 20 koronáért kaphatö.
Kívánatra liázlioz szállít
Bruncsics József
ÍÖxK-r-, eivmoge- katonai cikkek kereNk^lí Nagykanizsa, Sugár-jit 63
:mmmkxxxxh»
M»gjrk»nru*l Iroda íi rsVtir: Ciengert-ut é. Ttitlocuin: yt.
&<4ipiit1 raUJi: IX, Rrkel.utca í.
Ttkfo : JOi.tl fl H. SCijínyrtro: „Hraokteat- Budapeat
Vásárolunk mindea mennyiségben nap árakon, azonnali készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket
SXXXXXXXX XXMXK1
URANIA
mozgókép-pala
Kozgonyt-utca 4
Szerdán cs csütörtökön Nevető ork
Ossi Oswalda a legbájosabb művésznő szereplési
A csodababa
ÖlkLs VÍR)1«* 4 M>. — Rtndcitc: l.obiw f
"\'">• w.Mcn aiffgtim
Hazárd.
Egy fo^.Ji, tfrtír.ete .1 fttv.
CltXiiik ...........................1 ,i I ,
, lllilllltll,!,,,,,,!,,: 1, l, 7 I, I ír,
Nyomatott a laptulüjdocoao* üalat Ja Oyarm.lti ayo^dal
\'JlüI\'.l\'.ái^tiOrtr.
59-tk ívfolyam.
Nagykankw, 1920. méju, 21. Péntek
114 uán>.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
>socfcmtő*óg (a UadóUvattl: Fö-nt 13.
■ » ■ ■ Iaterarban-telatoa «M. _—
tfofjelenlk mindig kora reggel.
. Pőazorkcsxtó: \\ Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
acmietg^ képyl.elö
Polelöt íterheaztó.
BOC^OOKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árakt
évre 250 K. Félívro 130 K. Negysa ívre 65 K. Egy hóm 22 K. Egye* ízi® 1 K.
Szenzációs fordulat a békében.
Korai a caehek, .rerbek és oláhok öröme. - Nyugatraagyaror-»xág megmaradása biztosítva van. -- A békét Pramov^ky gjaátó.
— A Nmtueli Sajti Iroda jelenti —
Budapest, május 20. A hfem\'zéti Sajtó-tudósító Iroda jelenti: a béke kérdésében javunkra nagy horderejű kedvezi fordulat történt. A politikai körökben csak ma kezdett, egyenlőre még részletek nélkül nyilvánossá válni annyi, hogy a béke aláírásával kapcsolatban Magyarország az antant részé-ról olyan biztosításokat kapott, apelyek koraivá teszik a csehek, szerbek és oláhok\' örömét és amelyek előrelátható módon lehetővé - teszik, hogy a neuilly-i paplrosbéko igazságtalanságai jóvátélessenek.
Budapest, május 20. A Nemzeti Sajtó-tudósító\' Iroda jelonti: a Szombathelyen meg-
A nemzetgyűlés úláse.
Budapest, május 20 A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Rakovszky elnök Bemutatja Hegyeshalmi Lajos kérvényét a "8\'őrai munkaidő törvénybe iktatása tárgyában.
Ezután áttértek a napirenden levő fővárosi törvényhatóság újjáalakításának tárgyaié ára.
Stíerényi: A munkásságot ne büntessük meg, mert ők fógják legtovább érezni a bti-nös rendszernek a nyomét. Emeljük fel a magyar munkásságot magunk mellé, hogy mennél hamarább talpraállhassunk. Ó a vallásos nevelésben látja a társadalmi erkölcs alapját.
Bárczi István beszél ezután és azt mondja, hogy a tegnapi ülésen Barta Szabi-József közbeszólása szerint, ő mint polgármester milliókat szerzett
fiarla Szabó József elmondja, hogy annakidején a lapokban olvasta, hogy Bárczi a Svábhegyen másfél millió koronáért villát vett. Azt is tudja, hogy Bárczi mint teljesen vagyontalan került a polgármesteri székbe.
Bárczi közbeszól: Hazugság, nem igaz Majd személyes kérdésben szólal fel. Visszautasítja a vádakat és kijelenti, hogy ma ép olyan vagyontalan, mint amikor a polgármesteri székbe került. Azután hosszasan szól a javaslathoz, amelyet csak módosításokká! hajlandó elfogadni.
Simonyi miniszterelnök szólal fel. Kijelenti, hogy holnap, Budavár visszavétele évfordulóján ünnepsé;ek lesznek, amelyen a Ház megjelenését kéri. Javasolja, hogy a Ház legközelebbi ülését jövő szerdán tartsa.
Ezután áttértok a sürgős interpellációkra.
Pallaviczini a termésfelesleg értékesítése és a valuta javításának módozatai tárgyában interpellál.
Rubinek kijelenti, hogy gondoskodni fognak az uj termésből a kishivatalnokok szükségleteinek fedezéséről. A\' termésből idegen valutáért külföldre is kell szállítani, mert ez az államnak milliárdokat jelent, A miniszter válaszát tudomásul votték.
Gy&tnörey György "a? ipari cikkek árának maximálása ügyében interpellál, amelyre válaszr nem kapott.
Az^lés fél három órakor véget ért.
jelenő „Vasvármegye" a következő szenzációs értesülését közli lapjában: Teljesen hiteles részleteiben egyelőre még nyilvánosságra nem hozható közlések alapján, mint befejezett tényt Jelenthetem, hogy Nyugatmagyarország némétjárásainak Magyarországnál való megmaradása biztosítva van.
Budapest, május 20. Ma délbon miniszterközi tanácskozás volt, amelyen megbeszélték a békeszerződés aláírására vonatkozó teendőket. Értesülésünk szerint a békeszerződést Praznovszkjf Iván meghatalmazott miniszter fogja aláirni.
Haller Huszár frakció és Nagyatádi ék.
Budapest, május 20. A képviselőház folyosóján ma délelőtt azt beszélték, hogy a disszidensek kiválása után a Ker. Nemz. Egy. Haller— Huszár frakciója fesztelen megbeszélést folytatott nagyatádi Szabó frakciójával, bogy biztosítsák azoknak a demokratikus reformoknak törvényerőre emelését, amelyekre a nemzetgyűlés mind két pártja lekötelezte magát.
Repülőjáratok a nagyobb városok között.
Budapest, május 20. Az ország nagyobb városai között repülőjáratokat fognak rendszeresíteni A repülőgépek 5 fővonalon fognak közlekedni és Debrecen, Szeged, Szombat hely, Pécs és Miikólc ingják alkotni a fővonalakat. A légijáratokat a békeszerződés aláírása után befogják kapcsolni nz 5 világrész egész területére kiterjedő angol légijáratok közlekedési lorgalmaba. M.t Budapest és Szeged között próbajárat volt, amely alkalommal a 180 km. utat 80 perc ahtt tet ték meg.
Essad pasa Albánia királya.
Bécs. május 20. Dura/.zóí jelentés szerint az albán kamara elhatározta, hogy Jissad pasát Albánia királyának ismeri el és Párisba köv. tséget küldenek Essad pasa értesítése céljából.
Szentháborura készülnek a mohamedánok,
London, május 20. A „Times" közlése szerint a szultán a legfelsőbb, tanácshoz sajátkezű levelet irt, amelyben közli, hogy lemond és Törökország kormányzását az antant-misszió kezébe teszi le, mert a békefeltételeket elfogadhatatlannak tartja és a szerződést nem írhatja alá. A legfelsőbb tanács még nem Válaszolt a szultánnak. Sztambulban a mohamedánok szentháborura fegyverkeznek. Papok a templomban, népszónokok szerte az országban és röpiratok hívjak íel az dgész világ mohamedán népét, hogy keljen az izlám védelmére.
Kiutasított tisztviselők.
Csáktornya, május 20. A Nemzeti Sajtótud ósitó Iroda jelenti: A szerbek a napokban csaknem az" összes magyar tisztviselőket kiutasították Csáktornyáról, mert a jugo-szlávoknak nem akarták letenni a hűségesküt.
Az oláhok visszavonulása.
Budapest, május 20. Az oláh csapatok a napokban kiürítették a biharmegyei Pocsaj és Kismarja községéket. s
Előfizetőinkhez I
lamCcItca kérjük wlodxoa t. vidéki «lófJs«tólnket, akik ujcy as AprUI*. mint a nAjaa b»vlclűtlzetéil aljakkal hátralékba a vaunak, hojy aat l«cke.óbb mtfjua a Mg beküldeni tslvctkcdjenck.
A „ZALAI KÖZLÖNY • kiadóhivatala, -ábrányi Kiáll moghalt. Az író, illotóUx a koltóvi\'agnak nagy gyásza v«n. m«t egy nagynjvo, finom lelkű, ízig-vérig magyar poétája halt meg Abi.i-nyi fcmit személyében: Mint tudósítónk jelenti, * szo-moru gyásxecct e hó l&-éo 9 árakor tőrtfoj. A költő temetekről a frtofl-Umtfg göiitöfoft. Mi S* elzarándokolunk sírodhoz nagy férfi s elmondjuk da-lunkat néma bantudnál.
— A bakónak 1 h««ök *vfordnl<y». Folyó hó 2S-cn, kedden lesz egy ive, amikor a kommün leg-cröMbb dúhöngesében .vagykanusán is burzsoá vért kivant önteni a düh. A fékevesztett kegyetlenségnek, a vérszomjas s*nddizmu»nak nálunk a három szeren-c*étlen bakónaki polgár l*4t az áldozata. Ismeretes, ahogy Ptoai vádbiztos gyilkos gárdája végzett a hó-sókkel. Azóta már a bűnösök elvették méltó biintetésü-kel. A mártírokat azonban feltámasztani nem lehet. A temető egyszerű, közössirdombja jelzi azt a helyet, ahol nyugosznak a hazájukért halni is tudó egy*zerú polgárok. Az évforduló napján, f. hó 26-én, kedden d. e. 10 órakor gyáazüiutepség leaz a sírnál. Előző-leg a temető kápolnájában szentmise leda, am« után a közönség a közelfekvő sirhoz megy, akol az ipar-td-.lulet dalárdája egy gyászéneket fog dalolni, ma>d /\'. lUdty Jeróovr.i mond fiy»:sehe<.iédct s végül az ipar-testület dalárdája a Szó>at eléneklése Vei befejezi a gyási0imcj>élyt.
— Jőuuok a axluéazek. Hatalmas sárgaszínű
plafcatűk kiabáljak felénk, hogy a kaposvári szintársu-l-i, títlMtu■ fítuíkuíi László igazgató kiiiinó művest-gárdája f hó 2rt-én városunkba érkezik és megkezdi a színtársulat alial jelzett kiváló műsorsorozatát. Mí ismerjük a társulutot a kaposvári lapok nyomán. Tudjuk atl, hogy kitiinó vezetés alalt áll 4* számot művésznő- és művész.taggal Jicwkedhetik. Azonban megfognak nekünk bocsátani, ha előre nem kürtösük tele a városi kiválóságaikkal. Rtt ők úgyis megfogják tenoi, ha ugy imitatkoznak be, mint ahogy Kaposváron hónapok óta játszottak. A színház titká.a, Tó/h Kál-inan már állandóan váro\\unkban tartózkodik s olcsó áron bérletekhez jultatja a síinhátkedveló közönséget. Az arénát «Upox renováció alá. vették, ugy, hogy a közónség elámulva fogja látni, hogy milyen kedve* és kellemes színházat lehetett csinálni a tavaly még be^zó bódéból. (A színházi titkár kijelentése szerint, a közönségnek nem tesz szüksége esernyőre, mert nz aréna egész uj tetőt kap.)
A Hova közli tagjaival, hogy eláiu%ltó he-lyUegebeft vajat lehet kapni.
— A göxfUrdo. Nagykanizsa, a kánikuUk elátkozott városa. Valami rettenetes, istenitélet ebben a varosban egy V.yarat s olyan nyarat, amilyen most is igerkezik végigélj. Május melege becsületéie válna augusztusnak is. Ajt emberek pihegve járnak az utcákon, keresve az árnyékos oldalt * nlnca mód rá. hogy valahol lehültsék magukat. Iga.z, hogy közel van a Balaton s a nyarat nagyon kellemcsen lehet ólt elfü-ro.Jn:, dc kérem szépen, aki nein tud a Balatonra mennt, as repeszt esse szét a fejét » hőséggel? Egy oly«n ..bevándorló".féle cl seai indja képzelni, hogy az ebnult, konszolidált időkben N\'jgykanízsa város lakos-ságo vlz nélkül, megfelelő fUrdőnólküt, hogy tudu át-
2
t* «,!•« I K.>(X-I 0 n,y
1920. május 21,
élni a nyarak melegségét. Némi ki* reményük \\ .tn azonban azoknak, akik a gőzfürdő körül jártak, hogy ulin nem U*Ve* oly sokáig, mert a rozoga cpúlctet megülik, mattáexxik s uramfia, uláiíjreg is (o«ík nyitr.Lv A gőzto»;$6 uj kezekben van a CÍlan így -remény vájj* íiij, hogy a régi á!lap.>tokr>«-\'.r» icgttk vaVadt. A íiirJ^bétiói éiteiiiik a közösséget, hogy t. h\'» fcí-íft szomlfcton a fúr dót n-.eg nyílják. K*,t<el " .\'.fakor .ra\'r ■■".yitvjtlciz ax ásxoda kivételére! ■ kötöttség rendel, kezébe Ali.
—• Xóiaakkol vagyunk köiülvéva. Az egyik szegedi újságba! olvastuk az alábbiakat: ügy magajabh-jangu. nagybccskcreki uvjuiició hivatalos küldetésben járt Detxken Kóládat át elvégezvén, loliándult Budapestre is. A vonaton egy jól öltözött, magyaros kül-sejú úriemberrel ismerkedett meg, aki nagy hazafinak mutatkozott a beszélgetés során és többek között kifejezést sdolt im óhajának, hogy a Délvidéken maiad t er«"sebb magyar érzésű vezetöférfiaikal és magyar caaládokkal .szeretne bensőbb érintkezésbe lepni. A mit sem sejtő tisztviselő erre bizalmasabb beszélgetésbe ereszkedett ax idegen á.\'magyarral és megnevezett előtte tobb délvidéki c-saládot és tisztviselőt, kőztük több nagyLecsítereid nóta bt Mist, mint akiknek magyvr érzelmei gyakran megnyilatkoznak. As idegen hwgox-tatta még a tisztviselő előtt, hogy ő ezen a vonalon sokat utazik. — Nagy meglepetés vári ezek titán a kutdetéiből megtérttisztviselőre. Nagybecsierekre érve, azonnal letartóztatták magvai érzelmei miatt é» összevissza verték. A notabilitások közül letartóztatták mindazokat, akiknek neveit ax álmagyar idegennek bemondta. A letaitözUtolUk \'között volt főispánok, képviselők és egyebb közéleti nagyságok _vzétereinek Az álmagyar idegenről aatan kiderül VTiogyax UI«tó tag-_ ax ily célokra felállított és N\'sgybecskereken izéket dcirküvteatütetnek, amelynek számos tagja hasonló célzattal uusgat a magyar vasutakon. Azt hisszük, ezek után szükségtelen lesz bóvebb Indoklásai felhívni a hatóságok figyelmét a vonatok tegfazetevíbb el tervezésére és vizsgálására Azonkívül felMvjuk a közönség figyelmét, hogy tanúsítson óvatos és tartózkodó magatartást a vasúton, nehogy a milseci sejtő meggondolatlansággal onkénioíjftül is bajt ídoxxcn eló.
— A kaulxsal wükadvslÖ lQuaáj állal pun-kósdvasárnapjsn a Magyar-utca végen lévó jiuJnr.yix" erdőben rendezendő jőtékonycéNr majihs trir.t riros-sz-erte nagy ax érdeklődet. Derék műkedvelőink oly élvezetes peogrommol állítottak övbxc ez alkalom a. Uogy mindenki megtalálja a maga szellemes szórakozását. t.esz exkósveesany, ezzel ka\'pcsoUtbaft puniosJi-lirá}t*áiatííáj, zsák futás, lepénye vés, cigányzene, tánc, kuplék, szírulatah, stb. Kitrfnó hidegétetekról es tulokról a rendes őség gondoskodott mái. Belépődíj sxemé-lyenkint .\'. korona Ki a Mabadba\' Kössük össze a kellemest a h&senosiai, jutUssunk minél nagyobb ösz-szeget a jótékonyság oltárára, liogy «*ze> is előmozdítsuk Orosxor>zigban stnytődó véreink mielőbbi haza-seállltUUtát.
A fótrafik kimuUtiza.. A fótrafik kit nappal ezelőtt kóxölt ..doháhykíosrtáv\'cimü közleményünkre az alábbi kimutatást adta át nekünk. R szerint bebizo-i.jit-tir.ak látjuk, bogy a fót/aAk nem tartott magáruk tobb közönségesebb fajta dohányt, mint amennyi a lobb trafiknak jutott. Azt szeretnénk azonban ezek után Uwlni, hogy miért volt hát meg délután 3 órakor is v>r£al a főtraók ejólt, amikor a többi trafikok már kongtak az ürességtől. Valami Okinak lenni kell. érdemes volna utánna nézni.
Um . 1>M lün IW Wa u.0„
H it ...
lliischler , • . 1 •y 10 400 400 4U0 voo
Varga . . . . o-a £ 5 rtöo nso rti.. 700
Kiszáu . . . . Ói 2 s aiú rtio aso . 7l>ö
Faragó . . . . 1 3 ,xl0"4<>0 4ÓU 400 tlDI
Viola . . . . 1 4l>\' M)
3 ly Huö 4W ■UA> ViOó
boa...... . 1 3 10 «x> 400 406 •JOO
Rainer . . . . 0-.\'i 1 .\'. 1100 300 :ioo
Svageli. . . . . 0-6 1 b -MM 3-0 .vő
Bajkor . o-:. 1 f> 300 ?0rt :<ÍK> W>.I
tlror.bau.il . . . 0.5 1 300 30ti :tou COö
Fitther . . . . 0-íi 1 \'fi 160 tr.« IÍK> 300
Fólraltk . . . . 1 3 10 400 400 400
- Találtatott kél darab izeké rlaite* téka.
luUjd.\'.nos* a icndóiségtiíl átvehrti.
— , I>üuuizU&-all«n«i forrongás Jugo-szUvlában. A bukaiesti Onrnt logutóbbi tudt>silása saoint ejrésx Jugoszláviaion erős din*»ztiaell«nes hsngutal lapasztaUiató. Magában Belgrádban najt-rendot vannak az óvMcuikozések. Egy ilyen utcai íia.c alkalmával a katonatág a konak dótti téne gé|>. feyyveiekhúl tüzelt a tüntetők közé. A tüzelés me»;-szunte után Z0 halott cs ISo súlyosan sebesült maradt az utca kövezetén. A kormány jelentést adott ki, amely azwint a vasvti forgaí-vra, valamint a távíró- és posU-szolgálat egész Szerbia területén szünetel. Jugoszlávia és Bulgária között a vasali óstxekö\'.tetés teljese.i megszakadt. A* elszakított magyar területek szerbjei liltá. koznak a délszláv unió ellen cs el akarnak szakadni Jugoszláviától. Elégedetlenségük Újvidéken és Nagy. becvkereken forradalmi állapoltá fajult. Bosznia-Herceg, ovlna széleskörű autonómiát követel. HorvátoiuTágban « függetlenségi mozgalom mind -agyobb erőre koj» és a legutóbbi jelentések szerint Monleoegió lokóssága lázong és a .izerb ccajHviok eltávolita\'sát követeli.
(*) Vasxok NéetoküriiyS*i!S,t rÍKtirnyl bá\'mily mennyiségben. (hlUrt, Bajza-iitcz 9. szám ,*
(*) Flgryolom, bi hizal. földe:, vagy bármilyen Üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szeretne, for-dúljon bizalommal „Amen" közvetitó-uodihox. Királyi l\'at-utea » szám,- xaely jutányosán közvetít.
<x) Bólyoargytytök flgyolmóbo! Dadáira •zant belyegeit, regi levelezéseké, gyűjteményeket legjobban értékeailheti és gyűjteményei kicgcsxilheii 6ea*> Aula! spo:tkerc«kedésében. -y.
(*) KÓm«t-kl**Mxoay ko estetik uri házhoz ;ó fizetéssel. Mint cZaUdt«(: tekinlik- hrdeklődm tehet lapunk sxerkesatóségében
Bimbópuaitul4«. A mai r.ebéx\'állapötokpSfc vannak kicsiny,\' öntudatlan íWoxatai ■sí hangtalan cs ■•a/iatxialan íicz\'ny mániijal C-.odz-e, ba^M otthonukból kiüldözött magyar oíaÖdok pár hóoafös magzat-r.em elik tíil a néttölöxések a re.-.detlen
utazáv, a vagonlakások siralrosit- X?eg neír. tudják mi oz a hizai rög és máris fe »ldoizik miguVat érette. Alig egy féléve van • Tarosunkban XJftt Józ-sef kir. ügyés*. akit a jugoszlávok üldöztek ki családodtól otthooából s máru köztiszteletben áll a város intelligenciája • előtt Most elvette a jó i<ien családjának iegkwebbjét, a kis Hüusld!. Ó lett a sok nélkülözésnek. melyen keresztül mentek, pannvjulan áldozata. Megbetegedett . . . s most már a* L*r ar.gyalai között dicéii a Mindenhatót. Karácsony estéken vissza fog térni övéihez é« mesélni fog a menyo:szágról. A kii lehűlt bimbói tegnap délután három óiakor tették örök nyugovóra.
— Egy háxaapár. Varga György, az egyik közeli falu polgára sulyo* testi sértés<el vádolva állott tegnap a tÖJrényszék előtt A vád m volt. h-^y »la-; posan eldöQgetté élete ;árját, törvényes felesc\'get. ugy. hogy az asszony kulcsctonlja eltörött a súlyos utés<k alatt K: is békültek már a íelje-entés óta s mindketten a törvényszék bociánálát kérték. Hiába. A félj bűnössége be Tolt bizonyítva s a törvényszék 100 korona pénzbüntetése ítélte. Ax összeg kilizetcsét az«^nban felfüggesztette, ami annyit jelen:, hogy el is engedi a . tö vény a büntetést, ha a férj igyekszik ezentúl becsületes családi életet ílni, no m«g ha az asszony sem gyanúsítja ax urát azzal, hogy krumplit meg paprikát *i*x a szomszéd menyecskéf.ek Mert ex volt az alapja ax ossxevesxóanek
(*) c»ak egy napig mutatja be ar. Uránia »r. „Arwányot i/z" cirr.ü rcmekazép drámát, azonkívül „PUttóm bálba mtfy- eUőrar.gu sxalonvig\'átékot. A szombati és vasárnapi műsort micáertki kUérje figyelemmel.
Apróhirdetések.
Ai aprOMrdateM-k k^.U.I ; J3 w&Hc tO k«r., mU.tr. lorabbt nó t kor.. fiuUfabb betOrel utdtll a«avak dupUa x&n.Utalnak.
t\'-gj n,*Jaj Uiur rS-UOA Mt<«7 Clm: Cw«-
C"> « j». Múl jobtr>. \',J|
XOt ar«rw«V-rOai rmS-
*% (t<uuts<*i «irani:i» <•
l/..lri in. UlUhta T»-
w >]. „ím. lyt
| >v,«óa<lt k*tlUÁnft »«•«
{ Ul • l«!rU;. 4«UrtMri u«a>4lr~ , tft. J«!««d«oi
I oakd.e. S-tkkM. «ll
Trgjrn MUrUUl! Kr«d-\' ménnyal l.lr.latnl r»ak a \' „Zalai KA«IOB>"-b«a l.l.ri
Értesítési
Van szorencsénk a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a város tulajdomat képező
gőzfürdőt
ávtettük és aat teljesen ujja renoválva f. é. május hó 23-én szomhvaton megnyitjuk.
A fürdő reggel 7 órától nyitva, mely időtől kezdve gőz-, kid-, fél- és szénsavat fürdő, köpölözés zuhany, masszáxe, manikűr, j^dikür és fódrá«x il\\ a n. h. fdrdőrő közönség rendelkezésére.
Af uszoda megnyitásul külön fogjuk liírlapilag tudatni. A n. b. köz«ímég szíves pártfogását kérjük
Óxv. dr. Plosiar Iatvánnó m-t és Ejnry Jenő, bé»W\'.k.
AX Ismeri arauykegyi
BOEOK!
ismét kaphatók Istcrcnkmi 24 K-ért
Sáfrán József
Míijfyar-u. 74.
. 023
ríls."»crkorosks\\l Tcicfyn
vagy leány
ozonrut felvétetik 027
SZERB ERNŐ konyvkcreakedéaében.
Elsőrendű tűzifa
taphMó sulyri, vagy úlcnlinl liixlior. s-xAHítva jutányos irhán
Aprilolt iúzifa hjih0* *«i»H»va mélcrmá-
isabklnl 9$ koronáért.
Kondor Adolf és Társa
Mvjírfndrl!\'.! ívj a tt-Ujii ii;
Arany János-u. 2. Tárház-u. 15.

nagymozgó színház Szarvss-síílloda =
tökön c> pénteken, 19, 20. -\'l én..
líjus hó
Jettatore
látványos szicíliai tragédia C felv. Személyek:
Stf.^ yirnr H«ig ... Uo Parry
Fe.ija clgínylany . . . . - N. Napierska
Armand báró...... -. B Dackar\'.;
CécAU bsöo:<k«xi«i I - felvrtekk S.teilUtOI.
i lőidatok kezdete*. Hétkömapokoo fél"7 és 0 órak. -Vasir- éj Uce^rvpokoa 3, 5, 7 óf&W
•• £ ■ 4 r Krtesitem Nagykanizsa
Ertesites. sőt:^
vegyíisztitó műhelyemet
ismét üzembe helyeztem!
PJváilaSok s szakszerűen tisztitok és javítok mindennemű uri öltönyöket é* női kosztümöket
6jiors vasalást 8gy óra alatt essköxlök.
Uri divutSltBnyBk.t gyapjuszSvetbSI 2SOO K-tól 3000 K-lg k<sxlt«k.
Kiviig tiiHektúl .
Liditt Miksa
férfiszaUV és vegj-tiszthó .V.%Sykznixaa. Taloky-at 36. Tilslti : Jll
lr-lu\'tHL»-k a „Moví-" j\'.willtijii*.ui. Krz.sébi-1 l
Jó mlnóaógtl PogÁnyvirl fakér ós vörös
asztali bor
literenként 20 koronáért kapható.
Kiváiialxa házhoz szállít
Bruncsics József
f(l*ju-r-. ege- és katonai cikkek Lt-rr^kesl^rc*-Nasrykanizsa, Su^ir-ut.63
Azonnali belépésre keresek levelezésben gyors és gépírásban gyakorlóit perfekt
könyvelőnőt
Fizctcsi igcny«kkcl megjelölt ajánlatokat almiti cimemic kérem. (Lehetőleg személyes ajánl-koztts mellőzését kérem) Pollák M. Emil takarmánynagykereskedő. (KM
1 ICO\'lca. 6pület.yillalkozóé5 Kovács Venczel ácsmester Ijkisukat
Kisfaludy-utca 30. sz. alá
helyezték át. Kérik a nagyérdemű körön-ség további támogatását. f>22
URANiA
mozgókép-palota
Rozgonyl-utca at.
Pénteken, május hó 21-én. Ca»k «KY n»P»
Ármányos kés.
M^K t\'.rtcnctí 4 fítv.
Flórián balba megy.
__ F.l^r.n^u viRiitók 2 tttvl \' \'
Eli.m.k l.Ü.t,; Hllil..,.!.. 1 éli (Ml.
.1 ími,»i,Hi, j 1. 7 i. I („kir.
Nyomutott a UptulaJdoaoso.: Zalai Uyarm.vi „omdal mülntízotáh,,,
í9-ik ivfohraau
NagykanUaa, 1»J0. május 22. Szombat
115. **ám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Ji^\'kurtíUg ii\'tjfdí\'hii\'ítjl; Pd-ul 15.
-- [nltnlkU.l.tlín II*. -
*«gl«l»olk mnúíl*. ísorm röggel.
HflSIOike.ltd :
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
n«mx«t()r. kípvUelő
Felold* *tvtftt>**\\6
BODROOKÓZV ZOLT.

Előfizetési áraki
Egész év« 250 K. TMvm-tS0 K. N«gy«J évre 65 K. Egy hóra 22 K.. Egyss sjáoj 1 K
Lloyd George a béke aláírásáért-
. London, május 21. A „Miitagspost" szertótiaf béke kérdésében\'beállott higgadtabb hangulat atigol befolyásra vezethető vissza. Uoyd Gtorge állítólag összeköttetésbe lépett a $ agarakkal rokonszenvezd angol körök-kel;v<^amejynfe^ arra kért, hassanak oda, hogy^I^ytrorsiág a békeszerződést írja alá, rajWÍwgy^\'njlia e pillanatban nincsen abban a\'-Yielyzetben, hogy a feltételek megváltoztatását keresztülvjhesse. Magyarország a jövőben bizton számíthat Anglia támogatására és ha a békeszerződés kérdés© d-intézést nyert, Anglia mindent d fog kö-i vetni, hogy Magyarországnak igazságot szolgáltasson.
A gabonaelosztás.
Budapest, május 21. A kormány a gabonaeloszlásra vonatkozólag megállapodásra jutott és jövő héten rendelet fogja a megállapodást publikálni. Rekvirálás már nem lesz, ellenben, hogy az ellátatlanok: tisztviselők, munkások és nem termelők cészére a kenyérellátást biztosítsák, a termelőket arra fogják kötelezni, hogy egy bizonyos mennyiségét szolgáltassanak be maximális áron; viszont a többi gabona mennyiség felett a termelők szabadon rendelkezhetnek. A beszolgáltatandó gabonamennyiségnek adószerű jellege lesz. A progresszivitást és a termelés átlagot is figyelembe fogják venni a beszolgáltatandó gabonamennyiség megállapításánál. A külföld-felé gravitáló gabonaszállításokat az állam monopolizálni fogja és nagyszabású iparicikkek, mezőgazdasági eszközök, rekompen-zációs lebonyolítására fogja felhasználni. Ezzel a gazdaközönség és a falu népe a nagyon nélkülözött ruházati cikkekhez fog könnyebben és olcsóbban hozzájutni.
Föapátválasztá* Pannonhalmán.
Budapest, május 21. Pannonhalmán most folyt le a bencésrcndü főapát megválasztása, eltérően a régi rendtől, amikor három jelöltet terjesztettek fel.a király elé, aki aítán Tőkegyuri jogánál fogva meghozta a döntést, most \'csak egyet vála ztottak. Mint értesülünk a másodszori szavazás után az abszolút többséget Bárdos Rémig kőszegi házfőnök nyorte" cl. A megválasztott főapátot a kormányzó fogja megerősíteni tisztében.
Szerb népszámlálás,
Bécs, május 81. A szerbek a Vojvodi-nában népszámlálást lartottak Hogy milyen hittjles c7. a népszámlálás az kitűnik abból, hogy Baján a népszámlálási iveket .szerb katonák jelenlétében kellett kitölteni ugy, hogy a nemzetiségi rubrika üresen maradt. Aki vonakodott az ivet aiáirní, azt inzultálták. Az eredmény ilyen formán igen jó volt és igy Baja lakósságának 70 százaléka szerb íctt.
Kormánybiztosi kinevezés.
Budapest, május 21. A földművelésügyi miniszter a minisztertanácson nyert felhatalmazása alapján a Balaton vidékének kultusz-fejlesztését célzó tevékenység egységei ir-i-oyjtására Spur Istvánt kormánybiztossá nevezte ki.
Budavár bevételének emlék-Ünnepe.
Budapest, májtís 21. Budavár bevételének 71. évfordulójakor a vár bevételében elesett hősök, dicső honvédeink emlékére nagy ünnepség volt, amelyen jelen voltak Hoilhy Miklós kormányzó, valamint a politikai élet vezetői s nagy ünneplő közönség. Az ünnepélyen lelkesen tüntettek a területi integritás mellett is/
Letartóztatott kémek.
Budapest, május 21. Osrtevburg különítmény. nyomozó csoportja letartóztatta Sterti Izidor, Rosenthal Viktor, Radics István, Wagner Jánosné, Blastier Oszkár és Hóhís József egyéneket, akik a bécsi kommunisták szolgálatában állottak és Budapesten kémkedtek.
A rendőrség államosítása.
Budapest, május 21. A belügyminiszter már teljesen elkéazütt a rendőrség.államosításáról szóló törvénS\'javaslatul és a\'nemzetgyűlés egyik legközelebbi ülésén be fogja\' torjeszteni a Ház
Az alsólendvaltpszok helyzete.
Pécs, május 21. Alsólendván a szerb katonaság túszokat szedeti, amikor az Alsólendva mellett elvonuló demarkációs vonalon a magyar és szerb határőrők összeütköztek. A túszok közül huszonötöt Sze/biába szállítottak, akik most. levélben panaszkodnak hozzátartozóiknak, a borzalmas bánásmód miatt. Pénzért könyörögnek, mort a börtönben éheztetik, őket. Alsólendva szerb polgármestere szigorúan me^tiliolta, hogy a túszoknak segítséget nyújtsanak.\'
Hadiállapot Keletsziléziában.
Bécs, május 21. A tcsseni zavargások, követ kéziében a szövetségközi bizottság kihirdette a -hadiáliapotot egész Keletszilézia területére. Holnaptól kezdvo a polgári bíróságok működése megszűnik és ezek helyett hadbíróságok fognak Ítélkezni.
Nitti megalakította kabinetjét.
Róma, május 21. Nitti megalakította kabinetjét. Külügyminisztere ismét Scialoja les?. Változások csak az alállamtitkári állásokban lesznek.
Tőzsde. ^
Ra,tapal, rr.áju< 21. Az üzleti forgalom kezdetén nagy orővel tőrt ki a vásárlás; kedv, ugy, hogy a részvényesek jelentékeny nyereségre tettek szeri.
A tegnap favorizált értékek ma Is az érdeklődés középpontjában állottak. A tőzsde holnaptői kezdve keddig zárva IcM-
Vatata: N\'apolcon 330, Font 8SO, Dénár? 220. Frcnk 1600, Márka WO, Ura l?60, Rubel JJ30, Lol 410, Szokol 410, Svájci frank 4000, Dinár 6807 ; Jugoszláv 160, Bécsi 93.
- -A vidéki városok tajollátiaa. A vidéki városok nagy ic>tc a közélelmezési míqlszterhat fordull, hogy amíg a főváros eléggé tűrhetően van ellátva tejjel, addig különösen Szombathely, Cyőr, l\'ápa és Székesfehérvár . tejeltáiása egészen szervezetlen. F.bbcn az Ügyben Teuiy\'e Rezw jcój élelmezési államtitkár holnap 1 Dunántúlra utaz k a vidéki varosok lejellátásának megszervazéso céljáböi.
- A Sooialla Xiaaio Jótákoayoólu Arany-virág eatály*. Pünkösd hétfőn kedves szórakozásban lett közönségünknek része. Fz alkalommal adják ugyanis elő-a Soc Mis nemes céljaiéit lelkesedő műkedvelőink a Polgári Egylet n/gytermében Huszka J»nó bájos zenéjü nagy operettjét At\' Atamy-i-{rigót, »* pedig knég a irtat nap folyamán megjetenandő színlapok szerinti tzerepoxtUssal. Az estély helyámi 30, illetve 18 körona. k&ialkalmatollok risUrt JM^bou a fenti össugth /ele. Jegyek az Erzs«b«t-tér*n a Mov« hlrlapeláioutó pavilonjában kaphatók r* ugyanott vehetők át a r^dezónél iair előjegyezve voh jegyek is. A darabban előforduló Ballettet ín táncokat Maj tinták) István ur tanította be, a * előadáshoz szüksége* díszleteket pedig FtXtie László íperniüvéez ur te«vezie és fe-tette. Amennyiben a jegyek vásárlásékor a lánc-eatétyre -.zóló belépők is kellő számban fogyni fognak, ugy f. hó 29-én Aranyvirág-táncevtély is leaz, — ellenkező. osotben az eVőro megvett belépők viwtzaválutnak.
— Ax utoák looioláaa. A hőség mindegyre tart s mindegyre türhcletlenebb. A kÖvozet szinte íztJk a déli órákban, a szél kavarja a port, az utcák piszkát, .szagát, bűzét s a város nem képet\' locsoltatni aa utcákat. Vízhiány van mondják bölesen * ezzel «l van intézve s azt hiszik, hogy ezzel segítettek a h\'elyzsten. Még emlékűnkben van, hogy a Zrfnyt-önnep»égen ép akkor, amikor a p&spök tartotta hatalmas szónoklatát, az öntózókooikal olt nyekergettek a Deák-téren. D« e lapintattanságot ís mcgbocsájlottuk a j \'.szándék miatt. Felszólítjuk a váro\'t, hogy a jószándék legyen mc(( most ls benne s locsoltassa az utcákat, mert már tür-hetctlon a járás az utcákon a por s a hóség miatt.
- Qy-ttjtóattnk ex erdélyi aauUUUk javára, bár lanyhnti rrdeVlódéxwí, de -tovább UxU Gyűjtésünk eddigi eredménye 1280 korons, amely összeget nyugta e;)encben audiuk Jitretsy Géza, a Move gazdasÁgi vezetőjének továbbít*\'* és sürg\'^s támogatós végeit, aki Budapesten a legnagyobb nyomorban levő erdélyi menekült egy-két,- illetőleg három csalid között fogja az összeget szétoszlani., ügyködéséről hivatalos írást fog hozni, amit lapunkban la közölni fogunk. Ujabban Rédiger Ödön 20 koronát adományozott a fanti célra,
- Nagykanizsa reptU&áUomia. Tegnap érkezeti városunk polgármesteréhez Zalavármrgye törvényhatósági bizottságának egy átirata Az áthat bőven foglalkozik a kereskedelemügyi miniszternek ama tervével, hogy a kiépítendő repülőgéphálózat egyik fontos állomása Nagykanizsa " logyen. Sőt « miniszter meg van győzódvo arról is, hogy Nagykanizsa áldozatkész polgárai az állomáshelyhez szükséges földterületeket készsrggel fogják reridelkozésre bocsájtani. Valóban gyorsan haladunk kuliura dolgában. Szó, ami szó, szükségünk van mindenre, ami kultur, nem csoda tehát, ha a zalaegerszegiek, bár kijelentik, hogy a minisztert mindenkép támogatják nagyméretű tervei kivitelében hozzáteszik azi, hogy mint a megye székhelye, Zalaegerszeg is méltó lenne a kulturdönyök élvezetére, mert hUz — ugy mondják — ott ra áldozatkészek a polgáiok a lerüloUk, felajánlására. Kivan-csian nézünk e tekintetben is a jövőbe!
\\ Vonatköxlekedé*. A nagykanizsai Déliva#ut főnöksége közli, hogy f. hó 22-én, .aza?. ma, a rendes vonatjáraton kívül egy külön személyvonal közlekedik. Nagykanizsára érkezik este fl ótskor. Ellenvonata Nigykaoizsáról hétfŐD, azaz 24-én Indul dali 12 órakor, Budapestre érkezik aste Ó órakor.
— A azénttyyekröl. Rau Goulob a szénügj-ek kormánybiztosa a szénügyek mai állapotától a követ, kezőkot mondotta: A stóntermelés zavartalanul folyik. A szén árakat felemeltük, azóoban még mindig Magyarországon vannak a legolcsóbb szénárak. A nyugati országokban ís sokkal drágább a szén, mint nálunk. Legörvendetesebb esemény, hogy az antant 3 ezer vagon porosz szenet szerzett részünkre a német-sziléziai bányákból Ezt a nagy mennyiséget kizárólag a mező-gaiüaság ren4elkezásére boósátjuV, mert az idei elég jónak Ígérkező termés gyors betaScaritása, azonkívül az őszi munka intenzív lefolytatása nagyobb szénmannyl-séget igényel.
— A magánalkalmazottak és mua-káaok földoaató MzotUága fö.kéri és fölhívja azokat a Mtchner-féle és sétatéri bérlőket, akik igazolványaikat -ft, kor. biz\'t\'oM\'lék loílzclcsével még kl^nem váltották, hogy azt dr. TomJt/Ütióf \'ügyvéd . yr\'-jro-dájábarf (Rozgonyi-utca 10) mlctóbb tdjeaUíni s/jves-kedjonek .és igazolványaikat.—amilíor A bérelt földeken vannak — rÁlifdig maguknál tartsák, mert időnkint íllenőrzcsekot fogunk gyakorolUmi és igazolvány nélküli egyéneket kl \'fogunk a bcrolt teriUcteVyől utiulttatni.
2 r?
nj-1,1 K Ö z i y, .-
1920. mA]Mgj2a.
(x) Xertmegnyitás. Tisztelettel értesítem a mc-• lyen tiMlpIt .közönséget. hogy kerthelyiségeme: ini \\-"síomb^iőÁ" mégnyitorn;\'.Naponla..zene, \'Szive* pártfogárt V sér K(ú \'Bi>íi XoroM>siá)lodis, ,. A A kruaizzai mfikod-vejö ifjúság álul píntr
kÖsdv«sá»n»p>án £ Migyi/riitc* Vtgc\'íi lévő „í.v.íc/*v<V erdőbon r«ndeicőd5 jótékönycélu majális Iránt város-, szerte nagy -azcrdc!;lóáé-.s. Derek műkedvelőink oly é\'.téieU:» p.\'Ogr.irarr.ot állítottak\' össze « -Ikalomro, hogy mindenki.megtalálj*-:* mag* szellemes .s/órakozá-sá^tesx ciikőftvcrieny, ezzel kapcsolatban pünkösdi-khSfyrólitufSf, zsikfutás, lepenyevfe, cigányzene, tánc, kuplék, sxindarob. stb. Kitűnő hidcgételokról és italokról a rendezőség gondoskodott már. 8elépódij szemé-lyenkint 5 koron*. Ki a szabadba\' Köésük 6tsi» » kellemest a hasznossal, juttassunk minél .nagyobb ö»z-sxeget jótékooyság oltárára, hogy ezzel i» előmozdítsuk Oroszországban sinylődő véreink mielőbbi haza-azállittatását.
— Felhívás. Felhívjuk a keresztény társadalom minden osztályának Önmaga és polgártársai sorsa iránt érdeklődő összes tagjait, hogy a már tűrhetetlenné vált anyagi hetyxit&kmegj*yilás* céljából fontos eszmecserére tartsák kötelességüknek a f. hó 24-én, pdnköJd másnapján délután i4 őrekor a Keresztény Otthonban való megjelenési.
— UJ háxbéremelisl szabályok, magyariza-^ tokkal 3 K 30 fillérért kapható : PiseM Pűlip Fiai
könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— Az oroszok koamanliU felkelőit szítanak. A« oroszok Lengyelország ellon tervezett élő-nyomulásukkal a Tótföldön kommunista felkelést szitának. Ebben az irányban Bécsből nagyszabású élőké-•izületeket tellek az utolsó hetekben A Bc\'csben időző rr.tgyar kommunisták az orosz vörösV ereszt misszió közvetítésével a mult héten 10 millió rubelt kapUV kiilönbőző valutákban. A tótországi kommunista propaganda szálai Steinhofba, Kun Béla kezébe futnak Os.«ze. Sugár Tivadar Kun Béla sógora * pozsonyi szerveret titkára. Kassán pedig Alpári volt népbixtos dolgozik A lobbi tótfóldi városokban is műkődnek kommunista agitátorok. Bizonyos, hogy ezek a dolgok nem maradtak titokban • csehkormány elótt sem, mint shogy ^z antant államok is tűdomist szereztek a tót-földi események.Ól. Attól tartanak, hogy a tótfóldi kommuniua felkelés következtében Szerbiában es más jugoszláv városokban is kommunista forradalom tome ki. Kétségtelen, hogy ezek a* események is hozx^já-ruluk ax antant kormányok Keleteurópal politikájuknak a megváltoztatásához.
— A Ugattbb szórakozás Pünkösd ünnepen ax Urániában lesz. Szombat és vasárnap Ua Unu a legszebb flmsxinéiiiv\' Jog ctodás alakítást produkálni a „Táncos biitio" cimii nagy darabban, Hétfőn és kedden Aila S\'Msen a közönség kedvence fojj újból bemutatkozni „A lun-fry fUt^tKU" clmii első-i*ngu darabban. Mindkét képhez csodás kislrőkép is szolgál.
Vas u 11 sxarvnosétlousóg. KiizvellenuJ Jaroslau állomás után a nyílt pályán a Krakkó felé menő személyvonat éjszakának idején összeütközött egy te**i vonattal. Ma ieg.,el 40 halottat ástak ki a romok alól, • sebesültek .sxánu még sokkal nagyobb. Krakkó és Jaroslau között,szünet el a vasuli forgalom.1
— Felhívás! Miniszteri rendelet értelmében felkérjük a városunkban tartózkodó összes menekülteket, -- az összes megszánod terUetekről, — hogy a város-házán (I. emelet fő\'egyxői iroda) délelóttönkint 9—11. óráig felvételre jelentkezzenek. A oienrkiilUkrl grámo-li/ó iróJo.
(x) Bugyáos Vilmos telepatikus előadása ma pontosan fél 9 órakor keidődik. Az előadás iiánt bámulatos nagy ax érdeklődés íegvek S:eib Htuöu/l és este a pénztárnál kopOatók.
— A. MOVE értesíti tagjait, hogy m*. május hő 2.-én a mészárszékben borjúhús, 25-án, kedden p*dig vaj kerül kiárusításra.
íz) Vadánoki WOllersdorfi kész töltények da-rabja 8 K. Hirtenbergi fcóvelyek darubj.s 3 K. Vadászfegyverek, felszerelések kaphatók Ssabó Aulai fegyver-kereskedésében. í63
(x) Német-kisasszony kerestetik uri házhoz Jó\' fizetéssel. .Mint családtag tekintik. firdeklódni lehet !»punk szerkesztőségében
(X) Vessek Néptakortkptnzlán részt-lxr! bármily mennyiségben. Grft/ti, Bajza-utca Ö. szám.
(x) Figyelőm, ha házat, földel, vagy bármilyen üzletet, vagy báxmii eladni, vagy venni szeretne, forduljon bizalommal „Araen" közvetitő-írodáho*. Királyi Pál-utca 8 «ám, aiaely jutányoxsh VŐzvetil.
(x) Karry Fi«l a ídmuükkök fenoménja jásszá a főszerepei abban a remek dctekiivdrámában, mely a „Titokzatos ClúW eim alatt kenil ma és holnap, aeaz szombaton és vasárnap bemutatásra a VILÁG mozgóban k amely Uarry IMel JIMk csodálaton kalandját tárja elénk.
Szerkesztői üzenetek.
S-né: Sajnáljuk, de verset nem kö?tünk le Xomároznl: Beküldőit cikkét a mai Ijpterjedd-műnkre való teWntettel nem közölhetjük- Ha helyünk lesz; hozni fogjuk. -V -. (
tanűlífiu va8y leány
azonnsl felvétetik ti27
SZERB ERNŐ könyvkereskedésében.

F»rka» Jd*8ef és neje sz^ götét Bp-iSŐbct mint szülők, ugy •»» clWujűtütak neje1. Bryed Anna, v^Oánint * S7im05. rokonság. \'ftérélH-n mély fájdalomtól mcgtvU <$ilV\\cl tudatják, .felejthetetlen szerető fmk, illetve szerető férj,
édw é.« tokon
lfju FARKAS JÓZSEF
a harctéren szerzeU súlyos betegségében »92Ó.-mijus hó 2l-én d. e. \',,10 órakor, a haldoklók szentségének- ájtatos felvétele v^ életének 27-ik, bo-VJog házasságának 2-1 k évében történt gyászos elhunytát.
A szeretett fólJi maradványa f. hó 23-án d. u. 4 órakor fog a róm. kalh. temető halottasházból * róm. kalh. hitvallás szertartása szerint bestenleltelni és őrök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szent misciJJoxat a lelki üd« véért f. Ivó 31-én d. e. 10 órakor fog « szenl Fercnc-reoditk helybeH piébánla tempSomaMn\'a Mindenhatónak bomutattatni.
Nagjkanixsa, 1920. május hó 21-én.
Áldott leyyen emlékei
(x) FŐzŐBÖt és kéziteinyt vesz fel a helybeli déli vasúti/személyxeti k\'on>-ba vezetője Jelentkezni csak d. e. 8-9-ig lehet. _P\'1 ;
Rendelet.
Tárgj-. Borbólvműhelyek ellenőrzése.
RlreivJelem, hogy a város területén működi\' borbélyok a gyakori Wrinfekció nwggátlás* védett xzerszá-uiíifcat használat előtt és után íminden vedígnelj karbol-olJjtul fertótlenitsélc.
Hzcn reodelet megszegése kihágást képez s ax 1870. és-i XIV, l.-C. 4. $ a szerint büntettetik.
Kzen rendelet minden borbélyüzletben kifüggesztendő. S"ag)-k*oirs», 1920. cvi május hó-lő-én.
930 Polgármester.
Értesítés!
Van szerencsénk a n, é. közönség b. tudomására hozni, hogy a város tulajdoniát képező
gőzfürdőt
ávtettük és azt teljesen iujji- renoválva f. é. május, hó 22-én szombaton megnyitjuk.
A furdó reggel 7 órától nyitva, mely klótól kezdve gőz-, kád-, fél- és szénsavas fürdő, köpölözés, suhany. masszázs, manikűr, pedikür fodrávz áll a n. b. fürdőző közönség, renddkexéséro.
Az usrods megnyitását kiitön fogjuk hirlspiUg tuditoi. A n. b. közönség szíves pártfogását kérjük
őzv. dr. Fiosser Zstv^nné r.28—2 és Ejnry J*nó, bérlők.
Ax ismert aranyhegyi
ísrt\'iér kaphatók llterénkinl 24 K-éft
Sáfrán József
füszeikereskedónól, Magyar-u. 74.
Telefon 2&3..
2 ablakra posztó-
függönyt béleltet s ugyanolynn . szinti aszlalleritőt s ebűdlőszö-nyegel vennék. Iísetleg tcszben élelemmel is fizetnék. — Gim:
Fapp Mihályné
Leteiaye.
[«lló! Hová mégy?
D
! Megyek :i Józsihoz, n ,. Jobb minl Oithoit" vendéglőbe (József íóherceg-ut és Sugir-ut sarok, 61 szám) hol jó kezelésű kiváló kecskeméti bort ithet inni.
A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve vagyok tiszteletiéi -
Sreindorfer József
vendéglős
VILÁG
nagymozgó sziuház
Szarvas.-^z^Uodttí s=s
-..•Szembal és vasári^p, móju*\'J» 22^ és r\'-^n. Harry Fiel Iít-és csodalatos kdind-a a
Titokzatos klub.
OetcXtivdráma 0 felvonásban. . Főszereplő: Harry FleL
Híadisok kczd*te : lfctközpapókon fél "7 c-.f Vasár- és Qnoepnapokon S.7 és 9 órakor. .
Éitc<tit«Dv|íiig)kanizsa . is vidéke n. é. közűn--ia sés<*. hogy
vegytisztitri műhelyemet
ismét üxembe helyeztem.
Elvállalok s >zakszeriien tisztítok, és,javítok mindennemű uri öltönyöket cs\'uői kosztümöket..
Uri dlvatBltSnvSket XyapjaizövetMI 3500 K-tól 3000 K-lg készítek.
Kiv-iM tiszloUÚol
liiditt Miksa
réiíhiaV. ív vf^yiií/ii!^ N«yk«ul»»., T.Uky-»t 36. T.l.l.i: III
« mluó.ógU PoKtnyvirl féllil it vötö.
asztali bor
literenként uO koronáért kapható.
Kiváait\'a Itárlior szállít
Bruncsics József
ls/>r-, cspmege- ís latonai i-iwkfk ktfrexkHÍés^ Nagykanizsa, Síigár-iit 53
Nt^rkanlrtt; ireia «a rakUr: C»eB*rrl-nr *.
Telífooirim: Sftr^Cayclm: »Tron»4anublu- Nag}rk«nl»»» B\'.-dapesU ^r««loyi raktir: IX, Brket-ntca í T«lt(on : JOaaet M 51. SfltíSoyclm: „Praukte.t" »udap«»«
Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon, azonnali készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojáat, babot, jvyUmölcsSt és egyéb élelmiszereket.
Fríf»cifp>« Kovác" J<no*
L_t ItBllta. illilé3Í v^Hoikow ts Kovács\'Vendel ácsmcsler laká3uksn
Kisfaludy-utoa 30. sz. alá
helyezték- át. Kérik a- nní\'.yérdemil közönség további támogatását. —923
mozgókép-palota
Röxgonyl-utca I. sz.
Nagy pünkösdi műsor.
Szombaton és vasárnap, roáj.is hó 22, 23-án.
Táncos bestia.
Sxinmú ó felv. Főszereplő: Lia Maza, a legszebb
_ mozíszlnészng\'. . •
Hétfőn i< kedden, május 24 és 2ő-éa Astn Niclsen n kedvenc, művésznő szereplésével:
A törvény nevében.
Hatásos dráma 6 felvonásban. £tíi<í«.k ki/átlt; lllkititMbi 7 ét í írak ^UiámMtl<iiMM»m: I. i. 7 it I ára^ar. ^
Nyomatott a laptulMjdonoüo*: Zúl&í és ayarmati nyomdai míllútéaetében
Sí ik évfolyam.
Nagyfcwú,,,, 1920. május 23, Vasárnap.
116. uim
M i\'lW.\')\'
.................... .
ShjwM ii H6-at 13.
.__:n!cr.f..0-t.|U, _
jttcgjelenlk rolódig kor* reggel.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
. P4lurkeuió; Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
n—ictyy. kíprlKM
FcUlfls »«ikwl6:
BODROGKÖZ? ZOLTÁN
. UOficc«ésl.«iakt .
2e«» ív™ 150 n, FÍUv,o 130 IC. N«gr«-im ti K. hía a K. Egr~ ula 1 K.
fi bakónaki hősök smlékénok BífttnJulójáfl.
Az elmúlt esztendő telistele van szórva kegyetlénebbnél-lMgyetlenebb, verlázitónál-vérlázitóbb gaztettekkel, (.melyeket legjobb lenne feledni. Feledni ózonban nem lehet, de nem is szabad.\' A tömegek ezrei tébolyodtak meg, egész osztályok kiabáltak halált és átkot mindenre, ami a regi szent hagyományok jeszüremkt igazságai voltak. s\'amiknek szemeknek kell lenni űrökké egy nemzet életében.
Nc emeljen vétót, ne méltatlankodjék senki, ha kijelentjük, hogy a polgárság, a falu népe.volt az, amelyik két marokkal kapaszkodott belft a régi rendbe, becsülelbe, tisztességben s s;lete kockáztatásával is sikraszáilt a becstelen hazaárulók rendszere ellen. Előttünk játszódott le egy éve a falvak felkelése akkor, amikor a város pisszenni jem merVe, nyögje a haza-árulók járntit." "---------.-
Bakónak község polgársága epy csekély, szinte lényegtelen ok miatt lángbaborult s fehérzászlók alatt keit fel a becsület védelmére. Csak szikra kellett az olajra s megindult a falvakban a felkelés tüze. Bakónak község felkelése az egész elnyomott ország egy porcika kívánsága volt. Sajnos, a kivitel már nem sikerült s keményen adózott ho\'nszeretetéért. "A felkelés három derék polgárvezérét börtönvirégok lőtték agyon s kéjelegve jelentették be, hogy az ellenforradalom leveretett.
Az évfordulón, május 25-én elzarándokolunk hozzátok derék polgárok s közös sírotoknál bámuljuk egyszerű lelketek mártiromságát. Meg kellett dőlni az áldatlan rendszernek, meri ellenetek, a hazaszeretet ellen volt.
Kimegyünk hozzátok a sirkert hantjához, hogy erőt merítsünk a tettek mezejére, mert tettek kellenek ma is. Ti meghaltatok a hazáért s nevetek örökké élni fog, amig Nagykanizsa s Bakónak lesz, de má, a tettek idején mi élni akarunk ép oly becsülttel, mint ahogy ti meghaltatok érte. Mert becsülettel élni tudni a hazáért •«m kisebb erény, mint azért meg-\' halni tudni. A nehezebb azonban a\'ti osztályrészetek lett.
Gyászünnepségünkkor erőt merítünk tettetekből s fájlalunk titeket baliónaki hősök.
Nyugalitiagyarország kérdése.
Nyogatmagyaroraáj; kérdését elleiuségelnk vetették fel. — kérdés nincs eldöntve.
-A Nemzeti. Sajtó Iroda jeletiU. —
Nyugstmagyarország kérdése az utóbbi napokban erősen íoglaKtoztatJa a Tóvárosi és vidéki sajtót. A bécsi táviratok szerint a nyugati megyék átadása ;rtig fog történni. Természetes, hogyha » dolog máskép állana is a. bécsi újságoknak Így. kellene irni. 111?. tékes magysr körök asonban a nyugalma-gyarországi vármegyék-átadását. nem inttjík oly bizonyosnak mig afckór sém, ha á békeszerződés paragrafusai tnegmásithatat-lawok. Jóhetyről szerzeM\'\'mfontíiciólnk\' erősen táplálják azt a hlíet, hogy a kérdés még nincs teljesen elnöntve. A béke kérdé-sében az utóbbi időben érezhető szűkszavúság arra enged következtetni, hogy\'» háttérben lényeges dolgok történnek: Ezek kirobbanása azonban, hogy. mennyire- nem kívánatos, illetőleg nem aktuális, arranézve tájékozatlanok vagyunk. Ténv eddig az, hogy gróf Apponyi. szavlih02 hiven, nem nem idi alá a gyalázatos békét 3 ezúton lemondott a békcdjlegácló elnökségéről. Az Újságíró Otthon .Körben teuoap\' két nagyon íraikeT\'levél®\' fog!i!SóSÍ«)t itz \' újságíró körök. Az egyik Apponyi grófé s a másik a miniszterelnökség sajtóosztályáé.. Ezek tar-talniáról azonban nincs módunkban bőveob közleményt adni. Tény eddig az, hogy a békét alá fogjuk irni. Kel nap előlli szenzációs közleményünk Nyugatrnagyarország kérdésében élénk feltűnést kelteti. Ezúton ujjólag megerősítik a távirat, hiteles forrásból eredésit, de bővebb tudósítást ezirány-ból nem kaptunk. A nyugatmagyarországi kérdést illetőleg a táviratok a legnagyobb szélsőségek között szólnak.
Budapest, május 22. Bleyer Jakab nemzetiségi miniszter az e^ylk soproni lap szerkesztője előtt többek köjölt a következő kije lenti, t tette: Ny uga tmagyaror.zág hovatartozandóaágának a kérdését csak ellenségeink vetették fel. Ilyen kérdés évszázadok óta nem Is létezett. Természetes, Hogy nem Irán-tank, vagy a németség Irént való szeretetből ráncigálták elő országnnk mai helyzetét. Sajnos, teljesitenőnk kell az antant követeléseit és a békeszerződést alá kell írnunk. Ezzel Nyngatmagyaronzég kérdése nincs eldöntve. Az antant parancsolhat ma nekünk es Ausztriának, bizonyos tekintetben, de nem tilthatja meg,. hogy olyan kérdésben, amely csak reánk és Ausztriára tartozik, kölcsönös érdekeinknek megfelelően békésen megegyezzünk. Nálunk ia, Ausztriában is mindenki meg van róla győződve, hogy a jövő barátság kérdése Nyugatmagyar-órszág ügyinek mikénti eldöntésétől függ.
Bécs, május 22. Az osztrák külügyminisztérium félhivatalosan jelenti: Az osztrák kormány bízik az \' antantban és reméli, hogy Nyugatmagyarországot Ausztriához fogják csatolni. Ha azonban csalódná-\' nak, akkor a saint-germaini szerződősben biztosított joga alapján saját erejével és
szomszédai összeköttetéseinek- segítségével fog\' érvényt szerezni.
Budapest, május 22. Az „Uj Nemzedék" mai számában ezeket írja: Arról érteiülilnk, hogy Ambrosi Migazzi István gróf nemzetgyűlési képviselő kilépett a Ker. Nemz. Egy. pártjából. A kilépés oka hir. szerint az a véleménykülönbség, amely,.a nyugatmagyarországi autonómia tekintetében közte is Bleyer Jakab miniszter " között támadt. Ambrosi gróf hir szerint a disszidensek cso-. portjához csatlakozik.
Bécs, május 22. A ma esti lapok foglalkoznak á nyugatmagyarorezági kérdésre vonatkozó kommünikével, amit a külügyi hivatal adott, ki, Valamennyi lap kiemeli o«\'. a mondatot, amelyben bizonyos összeköttetések igénybevételével, a szerződés idevágó határozatainak Ausztria saját orojével való kOMaztünrltclóről van sz?. Valamennyi lap. egyetért abban, hogy Ny ugat magyar ország kérdésinek a, megoldását a Magyarországgal való béltés ogyttórtéeóen kel! niogtalilni. A lapok hangoztatják még mindig, hogy Nyugat Magyarországgal >. gazdasági nyereséghez jutnak, de már mérsékeltebb^\'hangon. valószínűleg * belátják már,"\'"hogy amikor a nyugati Országrészek a béke érdekében Bécsnek a. szállítást eszközölték, akkor csak a belsőbb részek kereskedelmét bonyolította le! A hivatalos statisztika kézzelfoghatóan bebizonyítja, hogy Nyugatmagyarotszág bizonyos terményekben feltétlen beszállításra .szorult s alig volt valami gazdasági terménye nmi kivitel tárgya lett volna. A többi külföldi \' újságok is sokat ■ foglalkoznak á nyugati megyék kérdésével s mint az alábbi távirat igazolja^, a népszavazás eredményét tartják egyedüli igazságos döntésnek, amelyre sor korfllhet, mert a kérdéses területek ügye Magyarország, is Ausztria privát Ügye;
Páris, május 22 A .Teleprsph" ke rcsztinyszociilista taff kijelenti, hogy a leg-tcrmészetesebbmcgoldás a Nyugatmagyarországon való népszavazás elrendelése volna, amelynek eredményét minden körülmények között kötelezővé kell tenni. Ha Renner ur összeköttetéseivel fenyegetőzött, akkor feltétlenül egyszer hazudnia kellett. Ha azon-ban fenn is áilana ilyen szövetség, Ausztria lakossága a csehekkel és a délszlivokkiil való szövetségei és fegyverbarátságot a leghatározottabban, elutasítja magától.
Uj adónemek.
Budapest, május . 22. A pénzügy-mi niszteriumban előkészülőben vannak a fényűzésről, a vagyonátruházásról és a forgalmi adók behozataláról szóló törvényjavaslatok. Nagy jövedelmet várnak a vagyonátruházási illetékektől, de a legnagyobb jövedelmet á forgalmi adó emelését várják.
Zalai Közlöny
1920 május 23
- „A háború már elég volt"
A kormányzó nyilatkozata. Cnak kétségbeesés adhat fegyvert a kézb®. — Magyarországon mindenki raonarcKista. — 1617 ember van internálva. .\'>íí.
Budapest, május 24. Horthy Miklós kormányzó a bél eszerződós aláírásával kapcsolatban a kövclkcző nyilatkozatot lette. A háborúból tSbb, mint elég volt. Ná-lunU csak • a kétségbeesés adhatna fegyvert as ország keróbe. A meg-kStendS békeszerződésért ás a világ nyugalmának helyreállításáért a felelősség teljes egészében a békét diktáló antantot terheli. Agresszív katonai vagy politikai akcióra Ma gyarorsxágőn senkisem gondol. Hadseregünket nem lehet annyira redukálnunk, hogy a belső rend fenntartására alig legyen elegendő, amikor szomszédaink milliós hűd-sereget tarthalnak fenn. A leszerelésnek- általánosnak kell "fenni. A királyság kérdésiről szólva kijelenti, hogy Magyarországon mindenki monorchlsta; azt azonban, hogy mikor kapjon az ország ismét királyt, im egyálta-
lán nem lehet ír,ég megmondani. A nyu-goti demokráciák kívánságait gondosan mérlegelni fogjuk. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy Magyarországon semmiféle kivételes háta-lom nincs. A kommunizmus megszűnése óta összesen 30 kivégzés volt. A kommunizmus\'"útón 6569 embert" állitoitak. elő, de ezeknek túlnyomó részéi a kihallgatás és a vizsgálat lefolytatása után szabadlábra he-lyeztek."Ezídő szerint mindössze 1617 ember vát»még letartóztatva, illetve internálva. Végül kijelentette, hogy érthetetlennek tartja, hogy olyan kétségtelenül jóhiszemű ember is, mint Hcnderson angol munkásvezér, alaptalan vádakat emel Lloyd Georgehoz idézett nyilt levelében a magyar dolgok iránt. Válasz helyett meghívtuk az angolokat, győződjenek meg a mi viszonyainkról. Örömmel látjuk, hogy a meghívásnak eleget tettek. .
három okmány.
Apponyi és Teleki grófok Millerandhoz. — Apponyi gróf bejelenti lemondását. — Simonyl miniszterelnök az antanthoz. — A békedelegáció ügyelt Praznovszky Intézi.
Paris május 22. Praznovszky Iván meghatalmazott miniszter három okmányt nyújtott át délután 2 órakor Henry ezredesnek. Az első okmányt, amelyet Millerandhoz voll intézve gróf Apponyi irta alá. A jegyzékben gróf Apponyi tudomására hozza MiUerand-nak, hogy a magyar békedelegáció tisztiről lemondott. A második ok-
Külföldi hirek.
Németország lefegyverzéséért.
London, május 22. Boitar Law az angol alsóházban nagy beszedet mondott, amelyben .hangoztatta, hogy Németország lefegyverzése a legsürgősebb teendő. A szövetségesek katonai ellenőrző-bizottsága már eddig is több ezer ágyút semmisített meg és még mindig ötször ennyi megsemmisítendő ágyuja van Németországnak. Ezenkívül ügyelni kell az egyetemi egyesületekre és a sport társulatokra is, amelyekben szintén titkos katonai nevelés folyifc.
Zavargások Konstantinápolyban.
London, május 22. Konstantinápolyban nagy zavargás tört ki. Számos hadiszertárat felrobbantottak. A városba vezető utakat elzárták. A kormány kihirdette az ostromállapotot. -
A bolsevisták perzsiai vállalkozásai.
London, május 22. A bolsevisták per-zsiai vállalkozásairól bizonytalan hirek érkeznek. Körülbelül 40 ezer főnyi haderő menetel Mezopotámia felé, amelyekbe Kuropatkin tábornok vezetése alatt álló hnderő nincsen beleszámítva. A vörösökkel szemben átló angol csapatok száma 60 ezerre fejtető, de ezek szét vannak szórva és csak most teszik meg az előkészületeket Mezopotámia megvédésére.
mányt Simonyi miniszterelnök és Te-leky külügyminiszter intézik az antanthoz. A harmadik jegyzék gróf Teleku-nek Millerandhoz intézett irása, amelyben tudomására hozza, hogy ideiglenesen Praznovszky Iván meghatalmazott minisztert bizták meg a békedelegáció ügyeinek vezetésével.— Praznovszky Iván m\'iiködését meg is kezdte.
A bolsevikiek irányították a franciaországi sztrájkot.
Páris, május 22. Havas ügynökség jelenti. A sztrájkban yaló részvétel miatt egy elbocsátott vasútinál a franciaországi szovjet köztársaság alapítására irányuló érmek, egész sora kerüli napKnyre. T3bb letartóztatottnál házkutatást tartottak és megállapították, hogy nz orosz bolseviki vezérek irányították a mostani franciaországi nagy sztrájkot.
Belföldi hirek.
¥ Megint a fehérterror.
Paris, máj. 22. X „Humaniténak" jelentik Londonból: Az angol munkáspánnak Magyarországra küldött bizottság május 18-án a Dayli Mailnek tudósítást küldött első vizs. gálalainak eredményéről. A jelentés szerint a bizottság beszélgetést folytatott Bécsben Garamival és Peycrrel akiktől értesültek, hogy hogyan nyomják cl a magyar szakszervezeteket. Az angol bizottság beszélgetést folytatott Grátz Cusztáv bécsi magyar követtel, aki kénytelen volt beismerni a fehérgárda túlkapásait és állítólag azt is kijelentene,
hogy Horthy ■ kénytelen a terror-csapatokat megfékezni. Azonkívül az angol bizottságnak Bécsben átnyújtottak egy emlékiratot, amely részletező adatokat tartalmaz a
szocialisták elleni atrocitásokról. A párisi Humaniténak ezzel a hírével szemben nz angol munkáspárt bizottsága kijelentette, hogy sem Bécsben, sem Budapesten a sajtó részére semmiféle interjút nem adtak cs egyáltalán nincs tudomásuk arról a sürgönyről, amelyet a misszió állítólagos nézeteiről Angliában vagy Franciaországban közzétettek. Nem értik, hogy keletkezhetnek ilyen valótlan állítások, amelyek a tényekkel teljesen ellenkeznek.
Felmentett és kinevezett kormánybiztosok.
. Budapest, májús 22. A: kormány Gedeon Aladár, Baltfai Dezső,. Szomjas Gusztáv, báró Mailát Nándor, Vetlek Ernő/ ZsitOfU Tibor, Korner -Gusztáv kormánybiztosokat felmentette állásuktól. Egyidejűleg Szolnokmegyébe, dr. JSgan Imrét, Miskolcra Licktcn-stciri Lászlót, Borsód-, G3mör- és Kishontmegyébe dr: Pulai Endrét, Debrecenbe dr." tíuber Ottót,, Somogymegyébe Sárközy Györgyöt , Szegedre dr. Aigner Károlyt, Zemplén megyébe Turánczky Lászlód, Kecskemétre Fay Istvánt kormánybiztosokká nevezte ki,.
London;" május 22. Asquilh tegnap a Gentral-halban;biMzAlet ".mondott egy gyűlésen, ameiyé\'t\'-öooörá cwbóí nivtak egybe, hogy propagandát csináljanak a békeszerződésnek Eürópa újjáépítése érdekében való revíziója m\'éílett. Asquith beszédében rámutatott azokra a hajmeresztő gazdasági és egészségügyi állapotokra, amelyek Közép ós Keleteurópában uralkodnak és amelynek okát Asquith . meggyőződése szerint az Ausztriának és Magyarországnak a képtelen módon megállapított uj haláraiban kell keresni SzOkséveanek tartja, hogy Kozc\'p-eurépában bevezessék a teljes szabadforgalmat és a forgalom szabadságát, mert csak igy lesz lehetséges vissza állítani azt a szabadságot, amelyben ezek a népek a háború elótr illetve a békeseerződé-sek megkötése előtt voltak.
Határvillongások a csehek és oláhok között.
Bndapest, május 22. A fisza vonalátol északra húzódó határterületek kérdésében a csehek és oláhok között az utóbbi időbér; gyakoriak a határvillongások, amelyek any-nyíra elfajultak, hogy a határőrségek össze-ütközésétől lehetett tartani. A fegyveres be avatkozás elkerülése céljából kedden egy oláh és egy cseh bizottság érkezeit Szat márra. A két bízottség formálisan tárgyain sokba bocsátkozott az ellentétek elsímitá-.t céljából. A vasútvonal ugyanis, amely ;i Tisza-mentén húzódik, egyes olyan községeket érint, amelyeket az oláhok maguknak követéltek. A két bizottság meg akarta állapítani, hogy mely községek tartoznak a csehek és oláhok uralma ala, azonban a bizottságok nem. tudtak megegyezni és kormányuknak jelentési tettek.
A aterbek kikorbácsolják
a magyarokat.
Szeged, május 22. Most már egyre tisztábban áll előttünk a szerbek délvidéki uralkodásának módszere. A szerb belügyi államtitkár kijelentette, hogy minden magyart és svábot ki kelj korbácsolni, ha nem teszi le a hüségösküt. A. szerbek nem elégednek meg a köztisztviselők kiutasításává:, hanem rétértek a birtokosok, kereskedője, iparosok kiutasítására. A magyarok és svábok birtokait á szerbek ugy szerzik meg, hogy a birtokosokat valami ürüggynl kiutasítják. De a kiutasítás nem általános, mivel dolgozni valakinek mégis csak kell és igy csak a vagyonosokat utasítják ki, a szegényeket nem. A hivatali és közigazgatási tisztségeket a pópák és analfabéták látják el.
— Gyászünnepély a bakónaki hősök sírjánál. A bakónaki hősök vértanú halálának évfordulója folyó hó 25-én, kedden lesz. A polgárhősők emlékét városunk gyász-Ünnepséggel üli meg, amely alkalommal délelőtt 10 órakor a temető kápolnájában gyászmise lesz, majd a közössirnál gyászünnepély, amelyen az Ipartestület dalárdája egy gyászénekei fog elénekelni, majd P. Hedly Jero mos mond beszédet, ami után az énekkar a szózatot énekli cl s ezzel bevégződik .» gyászünnepéiy. A mártírok kegyeletének méltó megünneplése érdekében felhívjuk a város közönségét, hogy minél nagy-obi\' számban jelenjenek meg a gyászmisén ós .» sírnál, am elyben azok nyugszanak, akik életüket is oda tudták dobni a hazájukért.
1920 május 23.
HIBEK
— A csurgói tanítóképző áthelyezése. Már hetekkel ezelőtt több oldalról cl-terjedt\'az a hír, hogy a tanrióképzóihtézctc.t cl fogjak helyezni\'-Csurgóról, mert az intézet düledező épülete semmiképen sem felel meg tObVé annak a nemes hivatásinak, melyet oly hotizu időn kéresztÓl bcíöítöit. A jóhirü in-téze:ért> mely jelenleg egybe van olvasztva a csóktornyal képzővel, több város versenyez. A versenyzők közt ván egyebek közt Kaposvár és Szombathely városa, két olyan viros, melyek Kanizsával szemben igen veszedelmes ellenfeleknek bizonyultak a múltban mindig, mikor vala\'ntoíy közintézmény elnyeréséről esett szó." Ma a versenyzők közű\'. .r.eg Nagykanizsa van előtérben, mert a íorrrány meggyőződése szerint itt lehet legkönnyebben uj építkezés nélkül megfelelő helyet biztosítani az intézet számára. Köz-icdomásu ugyanis/hogy Kanizsán igen sok katonai épület van, melyek közül egyik vagy. rc.isik előbb-utóbtr fel fog szabadulni s csekély átalakításso\'. alkalmassá tehető egy h-ko:a tefogadására. Ebben a tekintetben sem Kaposvár, sem Szombathely nem versenyezhet városunkkal. Néhány héttel ezelőtt D.\\ Pfflvk Isivén h. polgármester ebben az ügyben tárgyalást folytatott az\'ftletékes n.lnisz:. teriummaJ. ahol konkrét Ígéretet kapott arr* nézve, hogy a szóban levő intézetet. Kanizsára fogják helyezni. Dr. Hegedűs György képviselő az ügycen szintén.eljárt a kultusz-n;r\'s2teriumbao. ahol az intézet Nagykanizsára való helyezését aeki\'is megígérték. Ilyen értelmű közleményt hozott egyik szombathelyi újság is a, legutóbbi napokban. Ószinte őrömmel vesszük mindezeket a híreké:, mert a tanítóképző idehelyczése által egy ;gcn fontos kultúrintézménnyel gazdagodnék varosunk. De attól tartunk, hogy szemfülesebb versenytársaink, a szombathelyiek vagy
a kaposváriak, az utolsó, pillanatban ezt.is. elkapj rintják majd előlünk, mint . annyi más közintézményt elkaparintottak a múltban Kérjük városunk vezetőit, hogy tartsák állán-«!oan napirenden ezt a kérdést s no engedjék, hogy a felsőbb ígéret ellenérc is más városba\' kerüljön az egyesített csurgói és csaktornya! tanítóképző.
— Tornavlzsga a gimnáziumban.
Lapunk pár nap előtti számában már hirt adtunk róla, kogy a gimnázium ifjúsága r.jgyszabásu tornaversenjre és vizsgára készül. A vizsga ma délután 0 órakor lesz az injé: iet udvarán. A szülőknek -s az érdeklődőknek módjukban, lesz, meggyőződni róla, hogy az ifjúság testnevelése ]ó kezekben van. Az x katonásv fegyelem s precizitás, ahogy \'or nagyakorlaláikat végrehajtják, kellemesen fogják érinteni a jelenlevőket. Nyilvánvaló, hogy a pünkösd legszebb látványossága lesz .vz ifjúság ambiciózus munkája, amelyro rr.ir hetekkel ezelőtt a leglázasabban készüljek. A tornagyakorlatok alatt zene /átszik s kóíben érdekes produkciókban gyönyörköd-hetr.ek a jelenlevők. Felhívjuk a város közönségét, hogy tekintse meg a nívósnak és (zórtkoztatónak ígérkező tornavizsgát s ezzel is adja tanújelét annak, hogy érdeklődik •0«égunk nevelése iránt, amelyben a testnevelés jogosan mindinkább nagyobb teret követel magának s amU iskoláink megértve teljes erővel támogatnak\' is.
(x) Xáatt-klsaaaso&y JuwMiik u/i Maho*
}<> ftf<lm<J. Mloí <**H4U$ l«klátik. £fd*kl<5<in< Uhol
— A K«th. Legényegylet ezúton értesíti tagjait, hogy ma délután négy órakor. Farkas József tagtársunknak a temetésén rr.ír.él nagyobb számmal megjelenni szíveskedjenek. A temetés a halóttasházból történik. Elnökség, "b-t
— Nagykanizsa Város- és Járási Gazdakör folyó hó 26-án, szerdán délelőtt tíz orakör a Polgári Egylet emeleti helyiségében rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1 Mult évi jegyzőkönyvvel kapcsolatos s ^Véb jelentések" i. 1919. évi zárszámaJás
Zalai. Közlöny
bemutatása. 3. Javaslat a tagdij felemelésére vonatkozólag. 4. Indítványok, ö. Elhunyt elnökünk helyébe uj elnöknek s a számvizsgáló bizottság megválasztása. Gazdaköri) elnökség, , «\'
— Az „Erdélyi Magyar-Székely Szövetség" mindent elkövet szent céljai tudatában azért, hogy visszaadja hazánknak a régi határokat és igy a kiüldözött Székelységnek sokat siratott kedvos otthonát. Ennek a szövetségnek az érdeme *\'ar, hogy vármegyénk lakósságának is szabad utat adtak arra, hogy az igazságtalan békcajánlat miatti elkeseredését \' kinyilváníthassa; Az Erdélyi Szövetség az ország megmaradt részeiben propaganda-estélyekci fog tartani, hogy az embereket felébressze és öntudatossá tegye a megmaradt magyarokat. AZ Erdélyi Szövetség célja felemelni a mej£sértc» magyarság fejét, hogy meggyalázásában is büszke legyen, hogy addig, amig az-ország szélcin martalócok röhögnek t tenyerükbe, mi is átérezzük azt, hogy semmiről sem szabad lemondanuok, gondolnunk sem szabad .arra. hogy rablókkal alkudozzunk - <jf
— Drágább lesz a vasúti tarifa. Budapestről .Jelintik: báró Korányi \'Frigyig pénzügyminiszter már bejelentette a nemzetgyűlés egyik régebben megtartat ülésén, Jiogy h vasúti tarifák pagyurúnyu ttnoléso elkerülhetetlen. A személy árütanfa fóíemeléso ügyében már hetek óta folynak az előzetes tárgyalások anélkül, hogy mindezideig létre-., jött volna a végleges megállapodás. Most azt tervezik, hogy n fölemelt tarifa jUníus elsőjén lépjen életbe, azonban a tarifát véglegesen mogáUapitani • még ocm ..tudták, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a tarifát legalább száz százalékkal emelik, de valószínű, hogy oz. árutarifákat. az áru minősége szerint, esetleg még enné! is nagyobb arányban emelik. Fölmerült a • terv, hogy az exportcikkek vasúti illetékét nagyobb arány-ban drágítják meg. »
— Sajnálatos névcsere-.,történt lapunk r. hó 18.. számában „EgyüUközdöUck* cim alatt. A közölt Mtgytsy Kálmán név tévedésen alapszik. Megyesy Imre az elítélt. Mcgyesy Kálmán az üggyel semmiféle vonatkozásban nem volt.
— Nagykanizsai* Háztulajdonosok Szövetsége. A választmányba beválasztat-lak: Antal Jenő, Barto* Gyula, B^yer Vince, Beo^zik József, Bettethdm Rezső, Béhm Jenő, Bruncslcs János, Darvas János, Dióssy Béla, Dukász Dávid, Fatér Mihály, Fcrenczy Fyőző, Fischel János, Gelencsér Gyúlá, Geisl Viktor, Grünfeld Miksa, Goldmann Ignác vendéglős, Hórváth György cserepes, Horváth János ács, Horváth Károly, Dr. Hoch Oszkár, Imrcy György, özv. Keéz Józsefné, Kardos József. KÖŐ József, Köhler Gyula. Kelkr Mátyás, Móger Károly, Dr. Makk Uszló, Németh Gyögy bognár, Özv. Mcrsits Lajosné, Ossko Péter, Pais. József, Pály Lajos, Pollák József, Sárközy Kálmán, Szálinger Antal, tDr. Szi-gethy Károly, Szuknay Lajos, Serem Karoly, Szaváry Sándor. Turek Géza, Tóth István szabó, Ujváry Géza, Unger (Jllman Elek, Wegelo. Károly. Wciszbcrger Kálmán, özv. Vida Lajosné, "Vtneze Gyula, \\Wittmann Mátyás. Póttagok: Babics József, Balog JJcnő, Farkas József csizmadia, Hilcz Lajos, Lacken-bacher Ede, Mrár Kálmán, Nagy Józsof takács, Németh György cipész. Tizedes Ferenc," Tóth István csizmadia, özv. .Szépe Boldizsúrné, Kováts Gábor, Németh Gyula szerelő, Barger Sándor, Szcttler János és Holecz János. Felkéretnck a-t. tag. urak a belépőnyílatkozatnak mielőbbi kitöltésére a Szövetség irodájában, Erzsébet tér 16. (Kaiser ház.) Az Elnökség.
— Az oláhok által okozott károk ősszel rasa. -Hetek óta folytatják azon károk Összeírását, amelyeket az oláhok okoztak. Debrecen város tárnicsának tegnapj ülésén vált ismeretessé, hogy a városbán és környékén okozott károk csaknem\' másfél milliárd koronára rúgnak. Ebbe az összegbe nincs beleszámítva a posta, távírda, Telefon és a MÁV kára, amelyek maguk két milliárdot tesznek ki.
3
— Előadás a cseppfolyós levegőről. Az annakidején hirdetett szemléltető előadás; mely technikai okokból abbamaradt, folyó hó 27-éO tartjuk meg, esti. .kilenc órai kezdettel, a vácosháza nagytermében. A tiszta jövedelem a szibériai hadifoglyok részére van szánva. Kérjük a nagyérdemű közönség szíves támogatását. Helyárak: Ülőhely 15 K,. állóhely 10 K, Diákjegy" \\ K. Esetleges felülfizctésekct a hazafias célra való tekintettel köszönettel fogadunk és h!r-lapilag nyugtázunk. Jegyek .előre a Mair és Szerb-félo könyvkereskedésekben, az előadás napján pedig csto 8 órától kezdődölog a pénztárnál kaphatók. A középiskolák felsőbb osztályainak tanulói részére külön előadás folyó hó 27-én, szerdán este 7 órai- kezdettel, ugyancsak a városháza nagytormébon. A rendezőség. ■
— Közeleg Orbán. A magyar gazda-közönségnek réme Orbán, veszedelmesen közeledik. Alig van a kalendáriumnak még dátuma, amelyik oly hagyomás pontossággal hozná meg az idő változását, miot Szervác, Pongrác, Bonifác s rá hamarosan következő Orbán. Az előző három nap hála Istonnek megkímúlto a gyönyörűen nekiinduló termésűnket a katasztrófális csapástól. Csak itt-ott tett érzékenyebb kárt a gyQjnÓl^stermésbcn. Orbán előszele már mutatkozik. Az Idő hirtelen hűvösre fordult s felvette a legszcrzélyc-sebb formáját. Bízunk /azonban, hogy a nagyobb csapástőrOrbáh :S megkímél bennünket s nem zúdítja vetéseinkre a kései fagyot;
— Körözvény. A keszthelyi Járás főszolgabirája f. hó 17-iki kelettel körözvény* bocsátó: ki, mely szerint Keszthelyen a mult hó 8-.in megtartott országos vásár alkalmával a koszthelyi Főutca járdáján egy kézi kosarat és benne 285 cm. damaszt-kelmét- tíz dawb bádoglányért, egy kis szekercét és egy baltát találtak. A ulált tárgyak jogos tulajdonosa, ha ebbeli minőségét igazolja, a keszthelyi fŐszolgabiróságnál a körözvény közzétételétől számított harminc napon belül átveheti elvesztett bpUniarf.
— Elhalasztott befizetések. A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült önsegélyző Szövetkezeméi a f. hó 24-re cső befizetések az ünnep miatt 28-án, vagyis pénteken délelőtt eszközölhetők.
(x) Mézpergetőgépet, méhészeti fel szerelést, jó méhrajokat vesz Szabó Anto csemcgckcrcskcdó méhészete Deák-téren.
(x) V«ix*k MfUtarütpéuUtt rtuvtoyt bixm.ty ra«nnyU<ab«n- B«j?a-ütcá S. »iim.
(x) FI BT él •m. íu hlui, roid«t, vagy J>irmilycn új\\<%f.. vifif Vúa* «U4a1, n(jf *«.-J »x«rr(of, íoí-duljoo btMUxucsl .^BXö" KtHiyi
s tíiro. ncvciy JutÁnyo»n kŐaveM.
(x) Harry Plel III. és csodálatos kalandja a .Titokzatos Club" még csak ma, vasárnap lesz látható a Vilig-mozgóban. — Hétfőn és kedden pedig egy regényes amerikai történet a .Farm asszonya* című remek filmnek lesz a bemutatója, melynek főszerepét Carola Toellc játsza. A kép bővelkedik egy csomó lovas bravurfctan.
(x) Fáradsága meg lesz fizeivo, I szerez üzlet- vagy lakásnak való helyiségei, bővebbet .Ámen* közvetítő irodában Királyi Pál-utca 8.. ahol egy cimbalom eladó.
(x) Figyelem! Aki házat, földet, vagy bármilyen üzletet, vagy bármit eladni, vagv venni szeretne, forduljon bizalommal .Amon" közvetítőirodához. Királyi Pál-utca \'$.• szám.
— Zsidó nemzeti állam lesz Palesztina. A legutóbbi napok tolefonjelcn-tései arról adtak hírt, hogy a legfelsőbb tanács, az a bizonyos fellebtezhetctlen smin-denek felett álló szenátus Balfour lord ta nácsára és előterjesztésére kimond.ta, hogy" fel állit ják az önálló\' zsidó nemzeti álUmot-Nem. Tévedés az egyszer nem Magyarországon. A terv legalább is ugy szól, hogy >Pa-ífsztina lenne az az áldott hely, amelyik ezt az életerős és kiváló faji sajátságokkal rendelkező népe: kebleire ök!r;é A bécsi „Jüdische Zeitung" nagy örömmé! jelenti be a hirt: „Palesztina a mienk." Higyje cl a Jüdisoho Zeitung, hogy a mi örömünk na-
I Közlöny
1920. május 23
gyobb\'az övékénél. Kérjük is\'a-mindenható legfelsőbb tanácsot, hogy a zsidóság régi vágyát teljesítse s csinálja meg a zsidóálla-ntot. Azon ne aggódjon, hogy kévés lesz a lakosainak száma, mért\' küldünk mi nekilí zsidót, amennyit akar. S azt is becses figyelmébe ajánlanánk a legfelsőbb tanácsnak, hogy valami mcgmászhatatlan s ujabb Tituszok által leromholhatatlan „jjalesztinafallal" is jó volna körülvenni a boldog zsidóállamot.
Apróhirdetések.
A« •|»>JWrdeU4<.V XOxltal<JU»i Í5 MÖJsrXOhor., íalndcn mvibfc) sj« i kor., vastagabb bétüvol »x<xf»a duplán axúrolt tatnak.
Xy«r*oWmotor jo
„ft»»" gyIrtmfaiy,ítfogiKálin i3ipolUn cJvtri. — BOrebbet
KladO tdje» UtdítWu-
t«reoi«<« nírtlrr, h ttkíntí KMcacy <nc» JJ).
Jó háibOl »aló J0» mtíH noU4 fa UMIVJÍ Wvttetí* K«H« TettWtetotí. 9>«
PttnkösdvasárnQp d. u, 3 órai kezdettel a Polgári Egylet kerthelyí-aégéhea tánccal egybekötött
majális
tartatik. Belépődíj 0 K. A tiszta jövedelem a hadifoglyok hazuszállitási céljaira forditatik- Hideg ételek és kitűnő italokról gondoskodva van. A zenét Horváth Jóska zenekara szolgáltatja. — Számos látogatást kér tisztelettel BLASKOVICH JÁNOS vendéglős.
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy a legjobb hitves- és anya, illetve leány és rokon
Hári Györgyné ;
szAl. Bötlchem alárla
.hossza betegség után életének GO-ik, boldog házasságiinak 12-ik évéKen, a halotti szentségek felvétele után í. hó 21-én este 0 órakor jobb-létre szenderült. Temetése vasárnap, f. bó-23-án d. u. fél órakor lesx városi közkórház hullaházából.
Nagykanizsa, 1920. május hó 22.
r f az összes vezértymúvQ liOnOO? gőzgéprőlJovjzsgázVa,az: (J uU U uZi clclsúot\'cchoOtában tcl-K jcsen jártas ís vizsgázva.
gőzmalom és fűrésztelep! hosszú gyakorlattal
viszKexeG
rüh, sömör gyógykezelésére jó hatású sí a .szagtalan és kellemes- illatú Gerö-ícle
BORÓKAKBNÓOS
Ára 10, 20. 30 kor. Hozzávaló Boróka- í szapatt 22 korona. — Kapható minden ; gyógyszertárban. — Készíti: Hunnia j gyógyazeréazl laboratórium, Buda- i pest, JX. Ráday.u. 12. 500-
slljságárusitók^
(elvétetnek a „Move* pavilonban, Erzsébet-tér.
Elsőrendű tűzifa
" kapható sulira, vagy Olenkint lifchtre szállítva jutányos árban
ftpritott tűzifa S,^
Kondor Adolf és Társa
Megrendelheti : Arany János-n. 2. és a tfilépra.: Tárház-u. 15.
PÉHTKÉPEZŐ
kamarák
telje* amatőrkénletek kazetták, lemexek, állványok cartonok és papírok a egyéb fényképészeti kellékek eleS gyártmányok a legolcsóbban
Fischel F. Fiai áruházában
kaphaték NAGYKANIZSÁN. ws
Az ismert aranyhegyi
BOROK!
ismét kaphatók literenkint 24 K«ért
Sáfrán József
füszerkereskedönél, Hagyar-u. 74. Telefon 286. 923
Vegytiszta, idei
akáczméz
kgkint 100 K-ért kapható
STAMPF ZSIGMOND
fűszer- és csemegekereskedésében.
fallá!" Hová mégy?
ü
PB Megyek a Józsihoz, a „Jobb ffim. mint Otthon" vendéglőbe (József ^^^ fóbercegAit és Sugár-ut sarok, 61. szám) hol jó kezelésű kiváló kecskeméti bort le£et inni.
A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve vagyok tisztelettel
Sreindorfer József
•i vendéglős
Azonnali belépésre keresek levelezésben gyors és gépírásban gyakorlott perfekt
könyvelőnőt
Fizetési igényekkel-megjelölt ajánlatokat alanti\' címemre kérem. (Lehetőleg személyes ajánl-kozás mellőzését kérem) Pollák Sf. Emil takarmánynagykereskedd. 004
Műszaki, elektrotechnikai czikkek,
Gép. és varrószijjak,
szerszámok és műszaki gummiáruk. Irányárakon szállítja Kriser és Alur-.ony budspest: cég dunán(üli: képviselője
Faragó Zsigmond, gépészmérnök
Nagykanizsa, Rácz-utca.
Ipariés mezőgazdatági üzemeknek, malom- ísciéplógv\'ptulAjdonosoknak fontos ésnchezenbí szt.eihctv kellékek főleg Xémetorsxágből importálva.
kenőolajok, gépzsírok,
valamint az összes cikkekből ^gy iaktár
Meghívásba mintákat küldök, vagy árajánlatul szolgálok. Vlazontclárusltöknak árengedmény. 9J2
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
• ,Ma- vajárnepw május\'\' hó\'$3«*n. Harrj^-Pl jl pa. es-csodalatos kalandja r.
Titokzatos klub.
Dctcklivdráma 5 felvonásban. Hétőn és kedden, 24, 25-én. Caroía Toellc föllépt,
A farm asszonya.
Amerikai farmerdráma 4 felvonásban. Csodás lovasbravurokkdl. •
tlóadaso* aózOeie: Hétköznapokon fél 7 cs 0 . Skk. Vasar- és yinnepoapokon 3. 5. 7 ts 8 /.rátör
lirtesitem Nagykanizsa és vidéke n. é. közön, 0 ségét, hogy
vegytisztitó műhelyemet
"ismét üzembe helyeztem.
Elvállalok s szakszerűen tisztítok és javitok mindennemű uri Öltönyüket és női kosztümöket.
UH divatöltönyöket gyapjúszövetből 2500 K-tél 3000 K-lg készítek.
Kiviló ti sí telelte I
Iaiditt Miksa
Icritscsbó ás v.gytbrtitA
Tel.ky-nt 26. T,)«l,i : 311.
Jó mlaí.ígí Pog-iayvóri fehór <S« vörSa
asztali bor
lit«rankönt 30 koronáért kapható.
Kívánatra házhoz "szállít
Bruncsics József
főszer-, csemege- és katonai ciktek kereskedne Nagykanizsa, Sugir-ut 53.
K»jrkanU»al Irc4a t* rUUr: Csengerl-nt 6.
Telefonszim: S9. SOrgCaydm: .TranadanubU- Nagykanlztn
btieminyi rakUr: IX., Brkel-utca 5. Telefon: Jöaiel M-51.. SjrsCoydm: „H^anktest*4 Budapest
Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon, azoinmb készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket.
FH-peitAa Kovác* Jáno8
S—l ItallCa. ípilísi vállaikor.ó és Kovács Vendel ácsmester lakásukat
Kisfaiudy-uica 30. sz. alá
helyezték - át. Kérik a nagyérdemű közön-5 további támogatását. 922
zgók^p-palota
mozg
RozgonyI-utcc-%- •
Nagy pUnköadl műsor.
Szombaton és vasárnap, május hó 22, 23-án.
Táncos bestia.
Színmű 5 féív. Főszereplő: Úa Maza, a legszebb
_moziszincsznó.____
Hétfőn és kedden, május 24 és 2Ő-én. Ásta Nielsen a kedvenc művésznő szereplésé vei:
A törvény nevében.
_Hatlsos o\'rima 5 felvonásban.
Elí«iá»»k kardala: Hétkézup\'okoa 7 éi 9 árak Vntriuét 3. 6. 7 ét 9 jrik»r. J

a íaptníajdofcosoa: Zaíftl éa Gyarraat:"nyomdai mfliDtésetóbeu
jS-tk évfolyam.
í____.:.. .
Nagykanizsa, 1920. május 26. Szerda
117. MMÜ.
KERESZTENY POLITIKÁI
n^í Jkvnkd
NAPILAP \'\'
és Jw«<Jób:vatu): Fö-ut 13..
____ Jo«rtir*>AO-l*>j»l«»» 1»S. ■■ •
Megjelenik roíndlR kórn reggel.
% ■ Pöiixcrkcsztó : Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
tigy. klpvixiú
Pcletfl. ftíCrtiCKtí : * BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési áraki
Xffal cv,» 2Í0 K. Vélivre 130 K. K*rM-•VM 65 K. E0\' bór. 22 HL ttiro l K.
k hősök sirjánáí.
A nap már kotá reggó} déli tűzzel perzsel. Az utcán e^y f^etchi^ás, fehérsapkás gárda vonul\' végígi á^z Ipartestület dalárdistái. Csakhamar " fiatal öiáksereg kígyózik végig az utcán nemzetiszin lobogó vezetése nyomán. Egy erős diákgyerek hatalmas fehérrózsakoszorut visz a menet élén. Valami fájdalmas, kontraszt, amikor egy másik hajlékony, eleven, élő esik fekete zászlót lenget bele az izzó napsugárba. Hirtelen —. ki tudná honnan jött — a pál- -Imsztó légből hűvös szellőnyelvek tapogatják végig a gyászlobogó rojlját. Osszecsavarintják, majd kifeszitik az utcakeresztezésnél s valami tompa, szakgató hangon mesélnek valamit, vagy tán sötéten sóhajtnak a hevülő, életet sikoltozó levegő gyomrába.
A menet megy lassan, hangtalan, ki a temető felé, Az -utcákból egyesivel, párosával, itt-ott csoportosan halk, beszédű emberek mennek egy irányba, a hősök sirja felé. Ciptfm már a temető kavicsán ka\'rcog. A kápolnában már miséhez öltözik a pap.
Csakhamar gyászzsolozsma döngicséli be a megszentelt faJakat. A kápolna ajtajában állok, bent gyászt szimbolizál a fekete miseruha, a visszafojtott lélekzct, a feMel-csukló jajsző. S amint innen a gyászos miliőből\'kinézek a templom küszöbéről, köröskörül virágos sirdorabok mindmegannyi zótdpázsitos párnák bökik \' ki a földet. Tovább a temető árkától, húsos fejjel úszik a vetés, távolabb a gyöpön egy marhacsorda őröli magába a zöld életet. Majd hatalmas széllegyezők teriteznek ki a tikkasztó légre s lomhán sodorintnak bele a íülledésbe. Még távolabbról a dómbok fái gomolygnak haragos zöldbe s dobálják magukat gyümölcsbe, fel az örökélet zöldjébe.\'
Hallani lehet, hogy serceg köröskörül az élet, a remény mezei madarai röpködnek a dusfejü vetések felett. S tudja Isten, amikor a természet nagy templomából tekintetemet bevonom, a kápolna küszöbén már nem érzem a gyászt, már nem fekete a pap ruhája, a mise utolsó döngicsélő hangja nem a gyászé már. A felzokogó hitves, a gyászoló rokonságban fehérruhás, pirospozsgás csöppségeket is látok, akik életet pityeregnek. A sírástól iecsompult kis szájuk a jövő reményét, az élet buzogását mutatják már nekem.
Odább, a kápolna mögött egy gyöppel körülkötőtt sírdomb áll. Rövid a felírás, de többet mond s jobban éreztet, mint az egész temető sírfelirata: Megholtak a hasúért. 1919. riájus 25-én. Horváth János, Horváth József, Kolarits József. Hatalmas tömeg veszi körül a sírt s a meghatottság, de a büszkeség tüze is lükteti a vért: íme akikben még ősmagyar vér rivalt. Á dalárda hosszú, bus gyászdalt dalol a sir fejénél. A dal hullámai csapongnak a túlfeszített kres-tcndóiól a gyászlchellet sóhajáig. Halljátok roeg ti porladó . mártírok, nektek szól a gvászdal, nektek, akik a magyar honszere-tctetekkel nem kérdeztétek, .hogy szabad-e döngetni kaput s falakat.-Nektek szól a dal, akik t a földön a legdrájábbat, az életet adtatok oda, hogy a most sírotoknál sírdogáló unokáitoknak a becstelenség birodalmát a becsületes magyar hnzanak hógitsátok meg.
A • dal hullámai doszloj^k, az akkordok még. végigpttcskoiiák a sziveket, az utolsó hangok még a lengő buzakalászok selymén himbálództak, majd átvették a levegőben csattogó madarak s repüljek vele .messze, mersze, a falvak határába, mig az utolsó moraj is szétoszlott, vagy tán beszüremlett a sjrok aljába.
Majd a szónok kemény szava merít erőt hősiességtokbői s vonatkozással martiromságtokra, belédöngi a verejtékező, magyar haza levegőjébe, hogy a turáni átok, az egymás marcangolása még mindig bennüok van, Veszélyben van a keresztény Magyarország ! Veszélyben van, mert a ti ősmagyar lelketek nem ébredt még fel minden magyar lélekben. Ne aludjatok ti porladó hősök, szellemetek nc engedje nyugton az alvó magyarokat. Legyetek hazajáró lelkek s zörgessétek rájuk az ablakc$; .recsegtessétek meg az ágyaikat, hogy-^epüket: addig le ne hunyhassák, amíg lelhetek. azaz
Ősmagyar lélek nem buzog bennük. Lelkem
.......■■■■■■........■■■....................
tovarepül sírotoktól a magyar haza egész teí rulctérc s mindenütt találok ilyen hantokat. Azokban is porladozó .csontokat látok. Ezek a sírok mind a\' .keresztény Magyarország sértetlenségét szimbolizálják- Ezeknek a síroknak. a szellemére, u , ti lelketekre van szükség ma s lesz twükség. mindaddig, amig ezt ,az országot magyarnak nevezik.-Esküre emelem a kezem s esküdön velem mindenki, aki a magyar haza szeretetében s annak szegt ügyében velem együtt érez.
Eskü morajlik szét a sírok között. A felemelt, uijak itt, a mártírok sírján álTogadott szeretetet a magyar haza szolgálatára. Vajha a ti mártír lelkötek mindenkinek erőt adna esküje becsületes megtartására. Vagy hát ha nem, hát hazajáró lelketek átkozza meg s a gyülöltség, amit vére "\'ellen forral, pusztítsa el. Az „Isten cn^em ugy segéljen" alig hangzott cf az ajkakról, amikor a dalárda hangján íeíreng a szózat hatalmas dallama:
„Hazádnak rendületlenül légy híve o magyar." —gk-— •
Junius 4-én irják alá a békét?
Veraaillesben irják alá a békét. - Két bizottságot fognak Magyarországba küldeni. - Miniszteri értekezletet tartott a kormány, — Parisból még nem jött értesítés. -"■— A külügyminiszter ujabb körülményre fog rámutatni. — A xzéneilátásunk 15 évre biztosítva van. — A külföldi újságírók és a béke-
Praznovsiíy Iván\' rettdkWüli követ és meghatalmazott miniszter átnyújtotta Versaillesben a magyur kormány válaszát, amelyben hajlandóságát fejezi ki a békeszerződés aláírására, a teltételek végrehajthatatlanságának és határozott tiltakozásának hangsúlyozása melleit kérem ezzel kapcsolatban vezető helyen lejtse ki, hogy az aláírás tényében, a kormány bölcsességében megbízva, megmegnyugszik az ország lakossága, de nem abban, hogy a békeszerződés mai formájában végre is hajtassék. Terfileli kérdésben nem engedünk semmit elvenni sőt a megszállott területeket is vissza fogjuk szerezni. Nem csőrtetünk kardot, de dolgozni fogunk megfeszített erővel s szellemi és gazdasági kulturank magas fokával fogjuk visszahódítani mindazt, amit árulás utján átmenetileg elvesztettünk. Minden becsületes honpolgárnak most dolgozni kell, mert a munka Magyarországot hamarosan talpra állitja. Magyarország Isten segítségével, szorgalmas munkával erősebb, gazdagabb, virágzóbb lesz, mint volt valaha.
Páris, május 25. Az .United Press" itteni ludósitója jelenti: A magyar béke -szerződést juniu* 4 én délután 4 órakor fogják alfiirni Versaillesben. Nyomban utána a legfelsőbb tanács Összeül, hogy két bizottság kiküldését határozza el. Ha a\'-két bizottság megalakul, junius folyamán. Buda-
pestre utazik. Az egyik bizottságot a jóvátétel feladatival bízzák meg és feladatává teszik, hogy bizonyos ügyeket elintézzen az utódállamok kai. A másik bizottság a határén dezés ügyeivel, fóg foglalkozni és igazságos Jevékfcnysége, állandó jel legU lesz. Székhelyük Budapesten les*. Azt az indítványt, hogy a Budapestre kiküldendő bizottságokat az .antant, bécsi bizottságából válogas »4k össze, elutasították, ,. .Sku.
Budapest, niüjas A kormány tagjai ina délelőtt tiz órakor miniszteri értekezletre gyűllek össze. Tizenegy órakor félbeszakították az értekezletet, a miniszterelnök ugyanis az angol munkásképviselók tiszteletére tizenegy órakor a miniszterelnöki palotában ebédel adott, majd folytatták a miouasrisrííliezletet, amely a- béke kérdésével foglalkozott. Mindeddig nem jött hivatalos értesítés Pártiból a magyar békekUldöttség elnöke, valamint a miniszterelnök és a külügyminiszter jegyzékeinek átvételéről. Amennyiben holnap délelőtt értesítés nem jön, a miniszterelnök, illetve a külügyminiszter nem Is nyliatkozha-tik a nemzetgyűlés holnapi ülésén. A nyilatkozattétel legkésőbb eiBitör-tökön megtörténik. Beavatott körök
értesülése süirtht \'á\'lHMHziíerelnök, Illetve a külügyminiszter beszéde ujabb, eddig nem ismert körűimé nyeltre fogja felhívni a figyelmét, amelyekkel enyhébbé teszik aránk háruló súlyos kötelességek megítélését. , ■..-.;. ■ i bitdupest, május 2ü. A nemzetgyűlés ülésének megnyitása uiftn Appoityi Albert
Zalai Közlöny
1920- május 26.
és Teleky. Pál grófok napirend előtt befogják .jelenteni a békes.zcrzővJcs aláírását. A békeszerződésben haza ok számára biztosítva van 15 éven keresztül azon •zénmeanylséget, amelyet a háború előtt a azélézíai bányákból kaptunk. A kereskedelmi miniszterIam bizottságot kaidStt ki, amely már el is utazott, hogy a bányák igaxgatósá-á gával a szénszállítások iránti Intéz kedérak megbeszélje.
Páris, május 25 (Szikratávirat.) A „Petit Républik" vasárnapi számában a magyar külügyminisztérium cáfolatát közli az állítólagos magyar mozgósítás ügyében, ugyanezt közli á „Latern" is. A „Mommc Libre,, a magyar békeszerződés aláíráséról irva megjegyzi, hogy a magyar kormány csak tiltakozással írja alá a békeszerződést és az a remény él benne, hogy a békeszerződésnek drákói rendelkezéseit, különösen a területi megcsonkítást, a népszövetség orvosolni fogja. A „Petit Rcpublik" „Magyarország bátran viseli a békeszerződés megpróbáltatásait" címmel Teleky Pál gróf legutóbbi beszédéből részleteket közöl.
Külföldi hirek.
Deschanel kiesett a robogó vonatból,
Páris, május 25. Deschauel francia köztársasági elnök vasárnap éjjel kiesett a robogó vonat ablakából. Az elnök sérülései könnyebb természetűek. Ezzel kapcsolatban a balesetről a következő ujabb részleteket jelentik. Az elnök a fejére cselt, a vasúti sin melletti puha homokba és hosszabb ideig öntudatlan állapotban feküdt. Amikor magához tért, éjfél lehetett. Deschanel! éjjeli ruhában és papucsban sétált a íötéibcn jódarabig a sinek mellett, majd egy vasúti munkással találkozott. A vasúti munkás rákiáltott: — Kicsoda ön? — Mit akar itt? Deschanel! így válaszolt: --\'Ugyancsak csodálkozni fog, én az elnöki vonatról estem le ós Deschanell vagyok a francia köztársaság elnöke. A vasúti őr lámpával megvilágította az ismeretlen arcát, azután nevelve jegyezte meg: Nem aagyon valószínű, l^ogy a francia köztársaság elnöke éjjeli toalettben éjfél körül Lorcy közelében sétál a vasútvonal mellett.
A Dunagőzhajózási Társaság visszakapja hajóit.
Bécs, május 25. Azok a tárgyalások, amelyek az angol pénzcsoport és a Dunagőzhajózási társaság között folyamatban vannak, a legközelobb befejezést ^nyernek. A Dunagőzhajózási Társaság alaptőkéjét uj részvények kibocsátása utján 80 millió koronával emeli fel. A társaság az angolok közvetítésével egész hajóparkját vissza fogja kapni.
Véres összeütközések Rómában.
Bécs, május 25. Rómában tegnap véres összeütközések voltak a nacionalisták tüntetést rendeztek. A kormány a tüntetést megtiltotta A rendőrség és a "tömeg között összecsapásra került a sor. Egy rendőr és egy diák meghalt, harmincan pedig megsebesültek.
A németországi helyzet-
Berlin, május 25. A „Vorvürts" teljesen beavatott forrásból közli, hogy a helyzet Németországban ugyanolyan, amilyon a Kapp-féle puccsot megelőzően volt. Nagyobb titkolódzás ellenére is kiszivárgott, hogy a jobboldali akció vezérei nagy előkészületeket tesznek A csapatok összevonása most Padernbomban történik. Az ottani szabadcsapatokhoz naponta átlag 2000 ember csatlakozik.
A török béke körül.
Hága, május 25. A „Daily Maii" aggasztónak mondja n törökországi és kisázsiai híreket és félveti.« törők békeszerződés módosításának kérdését. Törökország megérdemli a büntetést de vájjon a békeszerző^, dést keresztül lehet-e vinni
Milánó, május 25. Konstantinápolyból jelentik: Ugy látszik, hogy a franciák ós az angolok tárgyalásba próbálnak lépni Kemal pasával. A nacionalisták elhatározása, hogy Tráciának a görögök által való megszállása ellen fegyverrel fognak védekezni, valamint a bolsevistákkal fentartott titkos szövetségük nagy veszedelmet jelent, amelyet csak rendkivüli katonai erővel lehetne kiküszöbölni, erre pedig Anglia nem képes.
Belföldi hirek.
Javaslat a Dunán felállítandó turbinák figyében.
Budapest, május 25 A Nemzeti Sajtó Iroda munkatársa beszélgetést folytatolt Dr. Liplák PA1 államtitkárral a kereskedelmi minisztériumban készülő jnnaslatokról Az államtitkár kijelentette, hogy az elektromos erők egységesítése és a villanyáram fejlesztésére alkalmas erők kihasználásáról szóló javaslat készül, amely szerint a kormány folyóvizeinket vlllanyfejlcsztésre. fogja felhasználni. Szakemberek véleménye szerint a Dunán felállítandó turbinák a fővárost képesek lesznek ellátni villanyárammal. Készülőben van a munkástörvények rendezése is, A szakszervozkedés, gyütésezés és jogviszonyoknak a rendezése lesz a gerince az uj javaslatnak. «.
Pécs kiürítése.
Budapest, május 25. A jugoszlávok minden előkészületet megtettek Pécs város is Paranyamegye kiirt tétére. Az ellensége. tOzérség s a lovasság elment. A csendőrség be vonta a laktanyáról a szerb felirata táblát ém a gyalogság az elvonulásra késien áll. Pécs felszabadulása a legközelebbi napokra várható.
A Hangya végzi a papir behozatalt.
Budapest, niijus Í5. A kormány a papírbeszerzést és ellátást a Hangyára -ruházta át, mely -az országos hitelintézettel együtt fogja a papirbehozatnlt és elosztást intézni. Nemcsak a rotációs papirt, hanem minden egyéb papirt is a Hangya fog mo-.nopoUzélni.
Aranyvirág",
Már hetek óta k&züL egy lelkes gárda Mutsenbacher Edwin törv. bíró vezetése alatt az Aranyvirág operett előadására a Soc. Missio keretében, Tegnapelőtt este kellemes hangulat zsongta be a Polgári Egylet nagytermét. A terem zsutolásig megtelt érdeklődőkkel, akiknek soraiban a város legelőkelőbbjeit is ott láttuk. Sajnos sokan tüntetőleg távolmaradnak még az ilyen jótékony-célu előadásoktól is s ezek épen azoknak a sorfalaiból kerülnek ki, akiket a pénz nem akadályozna a megjelenésben.
A főszerepben városunk közkedvelt dalosnőjét Kettedy Aurát láttuk. Temperamentumosán alakította a nápolyi táncosleányt, (Aranyvirág) majd az amerikai milliárdosnő szerepét; amelyből a régi kedves életbe mindegyre visszavágyik. Játéka jól kidolgozott, hangja ismert csengő s temperamen-
tuma mindvégig eleven s megnyerő volt. Nagyon bájos volt vetélyiársnőjc Szendrei Piroska. Minden mozdulata jól kidolgozott volt, amelyhez behízelgő kedves hangja, kecses tánca stílszerűen csatlakozott. Mind a ketten, [<e. nedy Aura és Szendrei Piroska is nagyon. de nagyon sok tapsot és virágot kaptak. Rátz János l». karnagy Beppo szerepében kitűnő volt. Legjobb ereje azonban a hangjában volt, amily lágyan, majd energikusán csenget; ki a zenekar krescsendójából Is. Molnár József a flegma yenki szerepét ügyesen alakította. Legnagyobb hatást az első jelenetben érte el. Schreiber Béla a monoklis, kretén herceg szerepében sok kacagást váltott ki a hallgatóságból, különösen kölcsöneivel. Viola .Kálmán elsőrangú inas volt. Szerepét a legtermészetesebben alakította.
\' Nagy élénkséget hozott a szípadra az üde temperamentumos kar, amely, ben Müller Bella, Harsay Gizi, Kenessey Manci. Horvát Jenőné, Németh Mag-dus, Epcrjesy Micus Mayr Gréti és Tóth Böske voltak. A férfi karban ,t katonai főreáliskola snejdig növendékei szerepeltek.
Különösei ki kell emelnilnk.a nagyszerűen összeállított zenekart, amelyben városunk legjobb muzsikusait láttuk : Pesek Ignácot, idősb Sauerman Mihályi, Gürfhler bankhivatalnokot csellójával slb. A zenekart városunk közkedvelt karnagya Rátz János vezette nagy hozzáértéssel.
Nagy ambícióval s körültekintéssel segédkezett Majtinszt\'.y István ...a. szín pad s egyéb rendezéseknél, de lejt főbb érdeme a kecses táncok betanítása, amelyben Eggert Rudolf százados-né sofcit segített. Ez utóbbi inkább az öltözékek megválogatásánál s a mozdulatok finomításánál. Megkapó volt az első látásra az a művészi háttér, amelyet Fekete László festőművész festett.
Utoljára említjük feh azj az embert, akit legelőször kellett volna a fárad-haUttlAQság, az ügybuzgalom s az önzetlenség minden szép jelzőjével felhalmoznunk : Wutschenbacher Edwin főrendezőt. Érdemei között amiket a Soe. Missio keretében már szerzett, ez nem az utolsó. Mi, akik tudjuk önzetlen munkáját, nem szeretjük őt látni szerénységbe annyira beburkolózni. Hogy a közönség is mennyire hálás volt Mutschenbacher Edwin bírónak, bizonyítja az a lelkes ünneplés, amiben az előadás után része volt. Tomboló lelkesedéssel tapsolták ki a színpadra, amikor \'műkedvelő tanítványai\' is melegen ünnepelték. Kellemes hangulatban távoztunk a nagyon kedves előadásról —gk~ .
Az Aranyvirág harmadik előadása Az Aranyvirág rendezőjének értesítése szerint máxa hirdetett Arnnyvirág estély a Move ugyanaznap tartandó előadása miatt nem ma, har.em holnap, csütörtököd fog megtartatni. A szerdára váltott jegyek tehát csü törtökön lesznek érvényeseit. Külön tánc-estély nem lesz tartva., hanem ehelyett a holnapi előadás lesz tánccal egybekötött, melyre külön táncbclépő nom szükséges. Pénteken délután 6 órakor az ifjúság számára lesz előadás.
1920 május 26
— Személyi hir. Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési, képviselő lapunk főszerkesztője fontos politikai ügyben Budapestre utazott.
— Kinevezés. A belügymin. Prikler Gyuta v. iktatónak h. anyakönyvvezetővé való kinevezését jóváhagyta és hazasságok érvényes kötésére feljogosította.
— Kovács Jézus István, a Kisgazdapárt egyik tekintélyes tagja, aki akkor, amikor lapunk főszerkesztője dr. Hegedűs György beszédét elmondta a Házban, szintén tartott hatalmas beszédet, amelyben vastag kálvinista szavával szólt a keresztény irányzat mellett és érinteUe a legitimás ügyét is. Mint a budapesti újságok közlik, a kultuszminisztérium államtitkárává neveztetett ki. Akik figyelemmel kisérték a politika legutóbbi eseményeit, azok láthatták, hogy a Kisgazdapárt ezt a beosztást már régen Kovács Jézus Istvánnak szánta. Azonban a kjneveztetése mindig a legerősebb ellenzésre talált. Annak az éles pártharcnak egyik, kisebb inditóokai között Kovács J. István kultuszminiszteri államtitkársága is ott volt. Elénk figyelemmel kisérjük a kultuszminisztérium eseményeit, mert tudtunkkal Haller István miniszter és Kovács J. István sok tekintetben nincsenek egy elven. Kovács J. István református theologiai tanár, aki a demokratikus keresztény világnak kiváló szónoka. Érdekes, hogy a kultuszminisztérium mindkét államtitkára: dr. Imre Sándor (adminisztratív), Kovács J. István (politikai) református.
— Tornavlzsga a gimnáziumban. Hat hosszú év után, vasárnap délután a gimnázium ifjúsága újból megtartotta normális viszonyok, közt szokásos torna vizsgáját. A Rákóczi-induló hangjai mellett vonult fel katonás léptekkel az ifjúság. Majd a Hymnus\' cléneklésével megkezdődtek a tornagyakoria--tok, amelyet az ifjúság a legnagyobb precizitással, katonás fegyelemmel és tudással hajtott végre. Az egyes gyakorlatok alatt az itjuság zenekara játszott Különösen nagy tetszést arattak a füzérgyakorlatok és ti cser-készmutatványok. Iváncsics tornatanár ügy-szeretetének és fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a sokáig nélkülözött, de mindenkor kedvelt gimnáziumi tornaversenyben újból gyönyörködhetett városunk közönsége. A nagyszámú közönség úgyszólván mindenegyes tornagyakorlatot lelkesen meg-:apsolt. De magának a tornatanárnak is kifutott a lelkes ünnepeltetésből, ugy a közönség, mint a tanárért rajongó ifjúság részéről. Az intézet igazgatója megköszönte a közönség érdeklődését, majd az eredmény kihirdetése és a Szózat eléneklése után az ünnepélyen leglelkesebb hangulatban véget ért.
-- A Hangya fogyasztási szövetkezet közhírré teszi, hogy ezennel jegyzékek hetenkint kétszer, szerdán déli 12 órától 1 óráig és vasárnap délután 3—5 óráig eszközölhetők a Munkás Otthonban. Mindazok, akik üzletrészvényigazolványaikat át ::em vették, a fentjelzett napokon okvetlenül vegyék át. Felhívja továbbá az igazgatóság mindazokat a tagokat, akik hatósági ellátásban a szövetkezet utján óhajtanak részesülni, natósági igazolványaikat c héten az üzlethelyiségben adják le. Közalkalmazottakra ezen rendelkezés nem vonatkozik.
— A papiros. Ugy a fővárosi, mint a vidéki újságok hangos jajszóval kürtölik tele az országot a papimyomoruság miatt. Ez a ••ettenetes nyavalya veszélyesebb, mint egy járvány. Csak elképzelni is rettenetes, hogyha ■gy halad tovább a papirosinség, hová jutunk. S éppen ma kisért ez a végzetes veszély, amikor a sajtóra (a becsületes sajtóra) solw nagyobb szükség nem volt, mint ma-
itt is az a legszomorúbb, hogy azok az újságok vannak legelőször halálra ítélve, amelyeknek egyedüt létjogosultságuk ven a keresztény Magyarországban, mert az ellentábor mégis csak jobban birja, ha nem is felhalmozott, de tetemesen nagyobb papir-iészletévei. Itt a kormánynál van a mulasztás. a sajtó ügyét nagyobb gonddal ós igazságosabban kellett volna már régtől fogva
_Z a I a I Közlöny
kezelni. Különösen nagy veszélyben vannak a vidéki kisebb sajtóorgánumok. A legnagyobb igazságtalanságot a vidéki sajtóval szemben követte el a kormány. Amig a fővárosi lapoknak (tekintet nélkül az irányára) kg.-kint 12 koronáért adja állami támogatással a papirost, addig a vidéki újságoknak kg.-kint azt a papirost toljes árban, vagyis 45 koronáért számítja. Ehez hozzájárulnak még a hallatlanul magas szállítási költségek. Ml elismerjük, hogy az ország agya Budapest, olt játszódnak le leginkább az országos érdekű; dolgok, de elvitázhatatlan, hogy a vidéki újságoknak nem kevesebb s nem le-kicsinyclhetőbb a hivatásuk, mint a fővárosiaknak. A kormány nagy .igazságtalanságot követ el, amikor hagyja halni veszni azokat az orgánumokat, amelyek lüktetik a vért a vidéken. A „Zalai Közlöny a legnagyobb nehézségekkel küzd papiros dolgában. Ezért az utóbbi napokban redukálni kellett\'terjedelmét, ami már egy simptómája a küzkő-désnek. A „Zalai Közlöny" azonban mindent cl fog követni, nyereségre való tekintet nélkül, hogy a jövőben is a régi terjedelmét adhassa olvasóinak. Reméljük azonban, hogy a kormány is nagyobb gondot fordít a sajtóra, s ahelyett, hogy a halálba kergetné, segíteni fogja őket. —gk—
— Előadás a cseppfolyós levegőről. Az annakidején hirdetett szemléltető előadást, moly technikai okokból abbamaradt, folyó hó 27-én tartjuk meg, esti kilenc órai kezdettel, a városháza nagytermében. A Üszta jövedelem a szibériai hadifoglyok részére van szánva. Kérjük a nagyérdemű közönség szives támogatását. Helyárak: Ülőhely 15 K, állóhely 10 K, Diákjegy 4 K. Esetleges felül fizetéseket a hazafias célra való tekintettel köszönettel fogadunk és hlr-lapilag nyugtázunk. Jegyek előre a Mair és Szerb-féle könyvkereskedésekben, az előadás napján pedig este 8 órától kezdődöleg a pénztárnál kaphatók. A középiskolák felsőbb osztályainak tanulói részére külön előadás folyó hó 26 áo> szerdán este 7-órai kezdettel, ugyancsak a városháza nagytermében. A rendezőség.
— Háziipar fejlesztése. Rendkívül fontos az ország gazdasági érdekeire nézve a szakiparok mellett a háziip^nak minél nagyobb rétegekben való fejlesztése. Eme fontos cél vezette a belügyminisztert, midőn az ország meg nem szállott terültein a háziipar fejlesztése, illetve meghonosítása érdekében háziipar kerületi felügyelőségeket szervezett. ZaJavármegye területére Tapolca székhellyel Szigelhy Ödönt bízta meg a felügyelői teendők ellátásává!, aki egyelőre a szomszédos vármegyék (Veszprém, Somogy, Győr, Sopron és Vas) felügyelői teendőit is végzi.
— Véres verekedéi a főúton.
Hétfőn cjjcl véres verekedés volt a város főutcáján. A verekedés már a kissörházb\'an vette kezdetét, ahol egy cselédleány néhány civillel és egy tizedesi rangot viselő katonával mulatott. Véletlenül ebbe a korcsmába tévedt be a leány bátyja, aki midőn meglátta nővérét figyelmeztette, hogy azonnal menjen haza, azonban erről a mulatozók hallani sem akartak. Ismételt figyelmeztetés a tizedes a leány bátyját kihivta az udvarra, ahol egyik civillel összeverekedtek. A leány bátyja a túlerővel nem boldogulva a készültségért szaladt egyik barátjával. A verekedők sejtve, hogy rájuk nézve rossz fordulatot vett a dolog, igyekeztek kereket oldani. Útközben azonban találkoztak a visszatérő két katonával, akik közül az egyik felszóllitotta őket, hogy .álljanak meg s ezennel le vannak tartóztatva Erre a civilek közül az egyik drótkorbács-csal ugy fej bevágta a katonát, hogy rögtön elborította a vér. A kiömlő vér
3
láttára természetesen megijedve rögtön futárnak eredt, ugy hogy a helyszínre érkező rendőrök már csak a verekedők kevésbé terhelt tagjait tudták lefülelni. Az időközben. megérkező katonai készültség azután a letartóztatottakat a tendőrségrő) a^ kaszárnya fogdájába kiérte át. Értesülésünk szerint a megsebesültet súlyos fejsebével a hadikórházba szállították ki.
— Az NTE. értesiti tagjait, hogy ma délután 6 óral-or a sportpályán értekezletet tart.
— Egy férfiruhás nő az utcán.
Tegnap este tizenegy órakor nagy csoportosulás támadt a Centrál-kávéház előtt egy gyanús öltözetű egyén körül. Az NTE. ifja tagjai észrevették, hogy a kávéház előtt egy feltűnő öltözetű, férfiruhás egyén sétál. Jobban szemügyre véve a dolgot, kisült, hogy a gyanús egyén egy férfiruhába öltözött nő, aki még eddig ismeretlen célból bujt az őt meg nem illettő öltözékbe. Fején egy bezúzott feketekalap volt, amely alól kevésbé jól eltüntetve félreismerhetetlenül \'kikandikált hosszú női haja. Hirtelen nagy csoportosulás támadt a ritka nyilvános látvány körül, amikor megjelent a rend és a fegyelem őre, egy marcona rendőr személyében, aki a gyanús, férfiruhában tetszelgő, nprótermetü hölgyikét azonnal a rendőrségre kisérte. Az NTE. közelebbiől meg nem nevezhető tagjai feltűnő érdeklődéssel kisérték ismeretlen útjára a nagyon kétes hölgyikét.
— A megbűnhődött bicskázó. Lukács Sándor erdőháti földmives másfél évvel ezelőtt elkövetett bűnéért tegnap adott szá-. mot a törvényszék előtt. Az ügyészség azért emelt vádat ellene, mert Hermán Józsefet összeszólalkozás közben egy zsebkéssel a hátán, a /obbkarján és a hónalján ugy roeg-szurkálta, hogy — az orvosi látlelet szerint — rajta 20 napon tul gyógyufó sebeket ejtett. Mikor a sértettnek apja segítségére ment n fiának, akkor az apát késsel és karóval szintén bántalmazta. A heves bicskázó azzal védekezett, hogy ót előzőleg becsületsértő szavakkal illétte Hermán, sőt meg is akarta támadni. A törvényszék Lukács Sándort 2 havi fogházra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte.
— Bugyács-mester. Ismeretes, hogy annakidején, amikor Schenk telepatikus gondolatátvivő és sok minden érdekességgel rondelkező egyéniség Nagykanizsán járt, a város hetekig mutatványairól beszélt. Schenk urnák azonban erős konkurense akadt a fiatal s bámulatos dolgokat produkáló Bugyács mesterben. Eddig már két előadást tartott városunkbun, do azt hisszük, még rendezhetne egypárat, mert olyan nagyszámú publikuma van állandóan, hogy a közvéleménynek is engedve, még többször meg kell ismételnie. Ami azt illeti, nem rossz a lelkiismeretünk, de nem tudunk Bugyács mester szemébe nézni, mert félő, hogy villám szemeivel szuggerál bennünket is s nem\' tudunk róla tárgyilagos kritikát irni. Bugyács mester zalai fiu s reméljük, mutatványainak nagy sikere Jesz vármegyénken kívül is. Mint értesülünk, \'körútra készül. Valószínű a vidéki újságokban is hamarosan olvasni fogjuk Bugyács mester nevét.
— Nyugállományú tisztek figyelmébe. Felkéretnek a helyben tartózkodó összes nyugállományú tisztek, hogy ma délután 6 órakor megtartandó „Nyukosz" gyűlésre toljes számban megjelenni szíveskedjenek. A gyűlés helye a volt 48-as laktanya (tiszti épület). Move nagykanizsai főosztály elnöksége.
— (x) Bélyeggyűjtők figyelmébe I
Eladásra szánt bélyegeit, régi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban értékesítheti és gyűjteményeit kiegészítheti Szabó Antal sport-kereskedésébe?. 752
—f Uj házbéremelési szabályok, magyarázatokkal 3 K 30 fillérért kapható: Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— A Szerbek Újszegedet is kérik.
A Jugoszláv kormány kérelemmel fordult » párisi legfelsőbb tanácshoz nz irányban, hogy Újszeged a környező községekkel együtt Jugoszlávia birtokában maradjon. Ezzel szemben Szabadka irányában hajlandó Magyar-országnak bizonyos területi engedményt tenni. A kérelem tárgyában véglegesen a határ-in egállnpiió bizottság lesz hivatva dönteni, amely a békeszerződés érvénybe lépte után kezdi meg működését.
(x) Fáradsága meg lesz fizetve, ha szerez Üzlet- vagy lakásnak való helyiséget, bővebbet .Amen" közvetítő irodában Királyi Ktl-utcn 8., ahol egy cimbalom eladó.
Apróhirdetések
A» *»r<H>lrtUU.«k M*aM4U*» nAlrXOkor.. mlnd«n £t*bbl»aO * Vor.. bolllTol »«cd«tt
Uuplku txA»altl»lo»k.
íatőit nou vr»4i3míujv*j»h»io Ui»h«i m<oey4Kt;bcí. rapoe,-UCJ. £»j*©ií««lKt Krí«bM, WfWoytaSíl. W\'\'3
X*y diiáuy )
OllTtyí) o^ayfru/.
Gyakorlott t\'pWai 3fcy.«Si WrfJi*. Cím •
rcr wrtHAUt.Ccn
TMri^-Ht 39- 9«
x*t xocu. v««u«a »
UkoU rt»*íe. ŰévtUKt o©r»JV mi a c&uluájci Wv«i»n»n. 948
Nfll /■• üenMk-mJitó varrl-Ut (• lulaHU.lt «•
K.iitl Pokrr NiU5/t* T«-JAyot »}• 7W
Nyilttér*)
KSazönetnyilvánitáa.
Mindazoknak. kik felejthetetíen jó Hűnk, illetve férjem elhunyta és temetése alfcalmiv.-ü Jóleső részvétüknek kifejezőt adtak és * teme-tCT.cn megjelenni szívesek voltuk, ezúton i.s Iwlás kóizónetrt mondunk.
NagylunijM, 1&2Ö. nvija>2-\'>.
Farkán Jóxaeí és neje 932 Özv. lij. Parkas Józncfnó.
\') E rovatban közöltekért nem válta! fcle>5»»égci sxeikcsztóség.
Hirdetés.
A nagykanizsai törvényszéki épOlH\'pinc* raktára augusztus hó 1-től bérbeadatik.
Hercegi erdőmesteri hivatal.
Az ismert aranyhegyi
BOROK!
ismét kaphatók Htc\'rcnkint 24 K-ért
Sáfran József
fü&aerkereskedőnél, Magyar<u, 74. Telefon 28(5. 02:í
Vegytiszta, idei
akáczméz
■ÍM «tHUl;W lí\'UTi £ tl rinili, r7T<J\', .
kgkint 100 K-ért kapható
fűszer- és csemegekereskedésében.
VÍSZKCTeG
:üh, gyójiykcielésére \'/> hatású \\xct- I
a <z«gt«Un tv kellemev ilbtu Gcrő-fúlc\' |
BORÓKAKENÖC3:
Át* \'0» .3W. kor. Mozxá\'víIó lioróka-szapnn 22 korona. — Kaphitó minden / g>-0?yszert*rc»n. • Kcsziti: Hunnia pyój-yszcrcsxi laboratórium. KcJa- 5 . pest, IX. Váday-u. :2. SCO— lg
a íc I el K ó z 1 6 r, y
>1 /I

i$20. május\'
fí-n-étettj^íT^a ^^t^or
nagymozgó\'szlnház Szarvas-szálloda: =
Sterdin és ccútörtokúo, májút 2V.c* 2S-in
Ellen Richter felléptével
Katalin cariiíf
It.íriiycj titojita 5 felvonóban
Vittek meg jegyeinket 11
Excelaiorhoz
f.V>nd.,OK Xeicelo: i[etti>,n»pok«i, fel 7 « U >.!»*-V.tór- íi lianepr,..?-*.. 3- S- .\' <■• » Q"1""
•t—s—. . .. ... ;
Értesítés. Ipitési
Kovács János
vállalkozó
és Kovács Vendel ácsmester lakásukat
Kisfaludy-utea 30. sz. alá
helyezték át. Kérik, a nagyérdemű közönség további támogatását. #22
rw lwcfövldtbb keiotthuro* fekete
Zongora
Zongora féihossxu d»>tin Harmónium n regiszteres kevéssé használt
Cimbalom Harmgj-wártmány
azonnal eladók Zrínyi Miklós-o. 45.
város legforgalmasabb helyén
eladó.
Cím megtudható * kiadóhivatalban.
FÉNTKEPEZO
kamarák
teljes amat^rkéazletek kazetták, leknexek, állványok cartonok és papírok s egyéb fényképészeti kellékek eU6 gyártmányok a legolcaíbban
Fischel F. Fiai áruházában
kaphatók NAGYKANIZSÁN. mi
SOMOGYI FERENC
képesített k&nives mester Hagrykanitza, Potöli-utca 78.
Elvállal mindeimemö épület javítást, valamint uj uan* kák készítését a legolcsóbb árban. 945
lü Vállalat
Nigyktoixitl fro4«\' U ttlUf: Cí»ojrerl-ut
T*Moau4ln: Sí.\'ivr.j.Ira: ,Tr«oi4inaU»* kanlita
B-d«ptni tiwmlijrr rAUr: TX., BrJttl-uic* í, ..T«!«í«n : JOxtet . 61. SCijtcycirr.: „Praskleit" Hátlapot
Vásárolunk mir.den mennyiségben napi árakon, azonnali késipéozfizelés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket.
mozgókép-palota
"HVxROoyl-utca n. Szerdán ca. csulortokun
Elsőrangú olasz bémutató!
Bün virág
\'\' ";lörVölcsdránia 5 felvonáslian.\' Pősz^repló: Thea, H7Í uj olasz filiiVsíar.
Ktlkiiupikte 7 li S ért*. ^ t»i<n«p ii iHimftlH: i. I. 7. i) I iriUr.^
♦ MAYER KÍOTJLD ♦
gözmoRógyára Nágykanlzaáir. ^
OyflJtöteJer Koxlcciy-utca
♦ ♦ ♦ ♦ ♦

Kófohórro mos. tük8rf«ny«sro vasal, May** é* v«gyll«g tísxtlt.
Vidéki munkák is hefonkint pontosan ti-készittelní-i; és elsxalliUatnak.
\'\' 6rt«űtera\'Kig<kaai7;sa és vidéke n. c. ko*öo. ■ ségét, hofc>\'
műhelyemet
Ssaict" fixembe ííéíyiztem.
Elvállalok s szakszerűen tisztítok és javitok. mindeftncrau.uri öltönyöket és női koMtümökcL
Uri dlvatSltönySket gyapjuazSvetböl 2500 K-tál 3000 K-lg készítek.
X*ivíló tisitclettel
Iaiditt Miksa
\'..... férfiszabó ós vvgytisztíto,
Hagyjc^rdzss, Tslaky-nt 26. Tilitn : 311.
Jó minőségű Pogányvár! fehér és vöröa
asztali bor
literenként 20 koronáért kapható.
Kívánatra házhoz szállít )
Bruncsics József
főszer-, csemege- és katonai cikkek kereskedése Nagykanizsa, Sügár-ut 53
FRANK JÓZSEF
mérlagkíszjtg... Nagykanizsa
Eőtvö.-tér 6. síim
Ajánlja aaját ké-szitményQ * erős szerkezetfl/mérle-
Javítások elfogadtatnak 1
Elsőrendű tűzifa
kapható súlyra;- vagy Olenkint házhoz szállítva jutányos árban
Kondpr Adolf és Társa
Mígrítulé\'lh\'-ló : \' Arany János-u. 2.
ís s tflfp\'-n: Tárhái-u. 15:
Nrc.ícatott u laptaiwdcno* w • 7,c.-tr. ío-Gv.rto.v •jrt.rod&l í«:Botér«\'.«•»»««
59-lk évfoly.
Nagykanizsa, 1920. május 27. CiütörlSk.
118. vt£n>.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sxirkeaztóség. éi kiadóhivatal: P6-at 13. ■ .\' lnterat>an-t«leton lU .
mindig kora reggel.
Főszerkesztő:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
aomK.t£7- köp.l.eltf \'
Pelolő. .terjtvíxtö:
BODROOKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
EfHi ivet 250 K. félívre 1S0-K. Nejjel ív>. 65 K. Eujr., Ktm 1 K
nemzetgyűlés ülése.
Budapest, május 26. A nemzetgyűlés mai ülését rendkívül nagy érdeklődés előzte meg. A képviselők is, úgyszólván, csaknem teljes számban megjelentek. Az ülést fél tizenegy órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök és közölte a Házzal, hogy Ápponyi Albert gróf napirendelőtti felszólalásra kért és kapott engedélyi. Elóbb Teleky Pál gróf állóit fel szólásra. Közben Friedrich István az elnöki emelvényre ment és\'napi-rendelődi felszólalásra kért engedélyt. Miután az elnök ezt megtagadta, bosszúsan távozott ; onnan.
A külügyminiszter közölte a Házzal, . hogy a békedelegáció megbízatását visszaadta a..kormánynak és megtagadta a békeszerződés aláírását. A kormány azonban mérlegelve a helyzetet, ugy találta, hogy kénytelen a békét aláírni. Nyitott határokkal, védtelenül állunk ellenségeinkkel szemben, 1918 októbertói kezdve. Végzetes katasztrófa származhatott volna abból, ha a békeszerződést nem írjuk aló. Viszont h kísérőlevél mögött az antant megváltozott hangulata és felfogása a kormánynál remény, a • nemzetnél pedig feltétel a továbbélésre és talpraállásra. A kormány a szükséges jegyzékeket átadta Párisban az antantnak. Jetei, hogy rövidesen a Ház elé terjesztheti a békedelegáció munkájának első kötetét, amikor alkalma lesz a nemzetgyűlésnek alaposan foglalkozni a szerződéssel és azokkal a körülményekkel, amelyek folytán kénytelenek vagyunk a békeszerződést aláírni.
Ezután Appontf Albert állott fel szó "lásrfl. Friedrich közbeszól, hogy neki miért nem engedte tvieg az elnök a napirendelőui felszólalást. Az elnök figyelmezteti Friedrichet, hogy itt nemzetgyűlésen van és nem népgyűlésen.
Apponyi kezd beszélni. Kötelességének tartja, mint a békedelegáció elnöke, hogy beszámoljon eljárásukról. (Taps az egész Házban.) A sikertelenséget az első pillanatban látta és igy az eredmény nem lepte meg. De a rcánkkényszeriictt békeszerződés összes igazságtalanságaival," lehetetlenségeivel, Magyarországgal és a népjoggal való méítatlanságával senkit mélyebb és\'nagyobb keserűséggel nem tölt el, mint bennünket, akiknek az volt a feladatuk, hogy a békeszerződésen változtatásokat eszközöljünk. A békedelegáció nem tartotta hatáskörébe tartozónak, hogy az aláírás, vagy alá nem irás kérdésébőn a nemzetet\' kötelezze. Azt tudnunk kellett, hogy a helyzetből reánk háruló nyomás következtében ezt a békeszerződést alá kell Írnunk. Dc ez a határozat nem a békedelegáció hatáskörébe tartozik, hanem azokéban, akik végső sorban felelősséggel tartoznak a nemzetnek. A ^ kormány elhatározásához hozzájárult az én jelentésem is. kötelességem kijelenteni, hogy éti a kormány eljárását helyeslem és a velejáró erkölcsi felelősségben teljesen osztozom. Ezután részletesen megindokolja, hogy miért kell a békeszerződést aláírnunk. Megállapítja, ha megtagadjuk a békeszerződés aláírását, ezzel visszafejlődést idéztünk volna elő az antantnál. A békeszerződés aláírása roppant kockazat, a nemzet kincseivel való va banque játék volna, de jobbnak látszott a végzettel is szembeszállni, mint aláírásunkkal is szen-
tesíteni azt a szerződést, amely az ország területét megcsonkítja. A szerződést kisérő pótlevél kifejezi a nagyhatalmak ama szán \' dékát, hogy a szerződés igazságtalanságait békés megegyezéssel igyekeznek jóvátenni. Ez az egyetlen vigasztaló momentum az egész békeszerződésben. Én ma som látom feketébbnek a helyzetet, mint azelőtt. Itt a kételynek csak ott Van helye, hogy az ország meg tud-e birkózni azokkal a nehézségekkel, melyek elf most állították. A sötét kétségbeesésben az Jegyellen vigasztaló momentum, hogy olyap utakon járunk, amely egyenesen a felemelKedós felé vezet bennünket. Keleteurópa rendjének leghatásosabb biztositéka egy belül konszolidált, kifelé pedig akció képes Magyarország. Kifelé való érvé nyesülésünknek, Mgyarország hatalmi állásának megszerzése első, második, harmadik és utolsó feltétele a belső konszolidáció. Szomszédaink belső megszilárdulása mostani összeállításukban teljesen lehetetlen. Földrajzi egység, természetes földrajzi összefüggés, kultur-fdléiíy és homogén erők nélkül modern államot fenttartani nem,lehet. A békeszerződés súlyát a nemzetgyűlés tagjai közül senki sem érezte annyira, mint a békedelegáció tagjai, . akik valóságtfa intcrnáltsághan voltak Páris környékén. Egyetlen cáfolatot sem helyezhettünk el a sajtóban, amikor rólunk a legképtelenebb rágalmakat terjesztették Sem kormánnyal, sem a közvéleménnyel nem luduink érintkezésbe lépni. Az aláírásnak meg lesz az áz eredménye, hogy összeköttetésbe léphetünk az idegen kormányokkal és ezzel hozzájárulhatunk elszakított testvéreink helyzetének megkönnyítéséhez. Beszéde végén idézi Széchenyi mondását, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Megvagyok győződve arról, hogy Széchenyi ma is megismételné ezt a mondását, de hozzátenné: Kajtatok áll. (Hosszantartó viharos taps a Ház minden oldalán.)
Ezután Rakovszky elnök megindult hangon köszöni meg Apponyinak és társainak párisi működését. Apponyi fényes tehetségének köszönhető mondotta, hogy a külföld ma máskép ítél meg - bennünket, mint nemrégiben. Ez a béke sohsem lehet békévé és bizonyos, hogy nem is fog igy maradni. Indítványozza, hogy a nemzetgyűlés mondja ki határozatban, hogy Apponyinak és nz őt kisérő egész békedelegációnak hálát mond és az egész ország köszönetét fejezi ki. (Az egész Ház feláll és tapssal üdvözli Apponyit.)
Utána Friedrich szólalt fel, aki nem htdju megérteni, hogy az elnök miért nem adott neki felszólalásra engedélyt.
Majd áttért a Ház a fővárosi törvényhatósági javaslat tárgyalására, amelyhez hozzászóltak: Schaudl Károly, Mahunka Imre és dr. Vass József.
Dömötör belügyminiszter élesen bírálta a fővárosi törvényhatóság vezetőségének a forradalom előtti és alatti működését. Kéri a javaslat elfogadását.
Miután a Ház a javaslatot általánosságban megszavazta, áttértek az interpellációkra.
Budaváry László a rendőrszemélyzet beosztása, nz egyes malmoknál előfordult sérelmek és a magáncélra történő dohánytermelés megengedéséről szóló rendelet módosítása tárgyában interpellál.
Frilhvirl Mátyás a népruházati bizottság ügyében interpellál. Választ nem kapott.
Miután a többi interpelláló nem volt jelen, az ülés délután 3 órakor . végetért.
Mohamedánok szent háborúja.
Berlin, május 26. Konstantinápolyból jelentik, hogy a városban plakátokat ragasz-toltak ki, amelyen valamennyi mohamedánt felszólítanak az antant elleni szent háborúra.
Millerand jegyzéke.
Budapest, május 26. Prasnovssky rendkívüli követ a következő május 22-ről kelt és Millerand által aláirt jegyzéket kapta kézhez : Van szerencsém elismerni, hogy a levelet, amelyben a magyar békedelegáció a békekonferencia tudomására adja, hogy visszaadja megbízatását, valamint azon levelet, amelyben a magyar kormány kijelenti, hogy a vele közölt békefeltételeket aláírni hajlandó, átvettem. Ezeket az okmányokat a szövetséges és társult hatalmak tudomására hoztam, akik ugv határoztak, hogy a Magyarországgal kötendő békét Versaillesben a Grand Trianonban junius 4 én fogják alft írni. Számítanak arra, hogy a régi magyar békedelegáció elnökének távoltétében a béke a magyar kormány egy vagy több meghatalmazott tagja által lesz aláírva. Hogy igy idejekorán lehessen eljárni az említett felhatalmazások igazolása céljából, a magyar képviselők Versaillesbe legkésőbb junius 2-án érkezhetnek meg.
Nagy a drágaság Romániában.
Budapest, május 26. Romániából jövő hirek arr^l tudósítanak bennünket, .hogy a drágaság igen nagy. A kenyér ára harminc korona és az idei termés szertelen rossz. Jugoszláviában most hajtják végre a földbirtokreformot. A legnajyobb birtokokat felosztották 20—30 parcellákra. A termelésben a legnagyobb anarchia mutatkozik.
Nagy áresések a tőzsdén.
Budapest, május 26. A tőzsde mai eseménye nz összes valuták árfolyamában bekövetkezett nagyarányú áresés. A koronának a külföldi tőzsdéken bekövetkezett javulása már tegnap éreztette hatását a tőzsdén, ma pedig ugrásszerűen mentek le az árak: A Napoleon 60 fonttal, a frank majdnem 2 koronával estit le. A szokol és a márka tartotta magát.
— A* Arauyvlrig mai alöadiaa óz tiao-oatélyo. A l\'olgiri Egyletben mtf cite tartandó Aranyríróg csUiy látteenl van egybekötve s annak lí>-védelme kttárilag hjJifoghuiuk jatsira forditUtik. Jegyei; a MOVE Erzsébet-teli pavilonjában kaphatók, — tekintettel pedig arra, hogy a "hó vége van és a \'köztisztviselők Ilyenkor pénxzeJ nem rendetkernek, avég-bői, hogy nekik is alkclmuk legyen az előadáson megjelenni. a rendezőség fetajánlja nekik a jegyeket oiok Anínak a vMkor löilM tnegftuUst *//>il/ is, azzal a kikötésicl,\' hogy a jegyek árát jövő hó 2-án dr. Mutsehenbacher P.dwln kir. törvényszéki biró kezébe befiretik — Oly utalványok, amelyek alspján kiszól-géltatandö jegyek ára-csak jövő hő 2-án esedékes, dr. Mutschenbaeher Edwln kir. tiirvénysaéVi biró hivatalos helyisegében ma délelőtt 11 —12-ig és délután 2—4 óráig szerelhetők be A mér megtartott előadásoki n váltott jegyek » mai láncestélyeii való részvételre fel-nem jogosítanék, w.i Ufidl uj jegytk vSUandvk. Az elő-iidia figyelemmel a trtncestélyre ponl S ómkor fog uttgkK.i6.1ui. A rendezőség felszólítja azokat, akiknek az anyagok szolgáltatása vagy a munkálatok folytán számlíjuk van, az< vasárnap d. e. nyujtsik be Mutsehenbacher Edwln törv. bírónál, ax előadás rendezőjénél^
Z a \'1 a 1 K ö Z I ő i> y
1920. május 27
őrnagy - í\'cx.mp tsiv
Baksy őrnagy, a kálónál Íőr^táíöla tanára kii s\'-emV léítetö előadást tartott a cseppfolyós leyij^tól. A mi-sodik\'elöadás nagyon kii stámu közőróég előtt folyt le. ugy, hogy. e "nemes célt, a hadifoglyok intenzivebb támogatását (a befolyt je\'gyárak;k«pcMÍn} Y.em hisszük, hogy az előadás cléi te. .^.kik jelenvólitk észlelhették, hogy viselkednek a cseppfolyós levegőben a gáz-, cseppfolyós- cs a szilárdtestek Kér, ,hOgy a két előadás teljesen felemésztette a rcndelkezéíéró álló cseppfolyós levegőt, ugy. hogy ar előadó a- mára- tervezett és publikált s valószínűleg látogatotubb előadást már nem tarthatja meg.
— A gyttmöloa. Mindenfelől olyan\' hűeket •kapunk, hogy -gyümölcstermékünk jónak ígérkezik. A piacon már észlelhető, hogy az idé/v gyümölcsben nem fogunk szűkölködni. ÁV\'árak azonban olyan tekintélyesek, hogy ugylátsilk emiatt kell megvonni magunktól a kellemes csemegéket. Illetékes kötök, véleménye szerint legjobb lenne a gyümülc* maximálását,megszüntetni, meit nágy kinátairá van kilátás. .Vem a leg- . kisebb érdeklődéssel tekint az ország súlyos helyzetében a gyümüicstérmés felé. Kceskeiuéliől éri ux A.\'föld nagy gyümölcstermő városáibŐt, "ahol a\' gyümölcs KldófÁdóJa van, a legjobb híreket kapjuk. Valutánk feljavit/sábM), iparcikkeknél mint csereáru, nem a legkisebb tényezője lész az országnak az idei gyümölcs-termév Kecskemét gyümölcse nuír rég világpiacot teremtett magának, amelynek kellő kibővítése s erő-sebben a lorgalomba kapcsolása nagyon jelentős nemzeti érdek! A KtciktmMi (W*Méi&rttkf<lók Tát-tatága, ugy éitcsüllínk, hivatás* magaslatán áll s a gyüinóIciexpoiMlásbJii jelentős veaetőszerepet tolt be. A gyümölcsből az államnak is nagy haszna te**. E . célbői Kecskeméten kormánybiztosságot állilotuk lel. amelynek élén 1h. Nehtríeh A\'rpád álL A külföldre való szállítás a kormánybiztosság utján történik. A kivitel már Ausztriába, Csehországba és Némctorsxágha
-biztosivá van. C*ak maga Auszüia ÍÍÖO vagon gyümölcsfélét .igénye t, amelynek 10 mill értékét már deponálta egy kccskemeti bonknál. Hozzávetőleges azámitáíok szerint, naponta 100 vagon gyümölcs fogja elhagyni Kecskemétet. Ila ehez a sok kedvező körülményhez hozzávesszük azt, hogy kosár s n hozzávaló csr-magolóauyagok • rendelkezésre állnak, Örömmel s kellő reménnyel nézhetünk gyümölcsexportunk elé. A szállítási feltételek kedvezőek. Ax érdekélt^ államok maguk adnak vagonokat, vasút: szerelvénye-\' ket, szenet, kenőolajat Mindezeket csupán a lársasá;.. Ciak boc*átJák rendelkezésére. Ausztria és CsehoiszÜg ab Kee»kemct vc zi át ax áiut, míg Németország ab March\'gfc- A kecskeméti árut külön zárt vonulok viszik tovább a a Kzál.litás a vasutigaxgatóságfcal töitér.t tárgyalások folytán harminc óra alatt Mareheggbc ér. A vonatoknak leszerelt tisztekből és rokkant katonákból szer \\ e/.ett külön biztosító személyzeto lesz. Ezek a vonatok órapontossággal fognak indulni. Ezek történnek a /ónak mutatkozó gyümölcstermés körül.* Amikor a nagy nekilendüléssel meginduló forgalmnl örömmel regisztráljuk, meg kell jegyeznünk, hogy ez, .az az ut,. amely nem enged meghalni bennünket A magyar föld terem, a magyar földben erő és halalom van akkor Is, ha nem csörgetünk kardot Gazdasági s vagyoni megerősödésünk olyan hatalmas fegyver, amely feltétlen hódolatot parancsol * jólétet biztosit. gk.
— A Xovóban naponkint friss teavaj leszállított áiban áll a tagok rendelkezésére.
— A t«J legmagasabb árát ax Országos központi árvizsgáló bizottság május 17-én kelt és má-. Jut 23-én hatályba lépő 7890/1020. számú rendelete kis- és nagyközségekben a termelő és kereskedő vagy földolgozó közölt való vi&zonylalban hterenkint 4 koronában állapitolta meg. Olyan városokban, ahol hatósági ellenőrzés alatt történik az elosztás, a termelő a kereskedőtől vagy a földolgozótól a termelőhelyen átvéve 4 koronát, u szakszerűen kezelt tejért a vasúti állomásra szállítva 4.50 K-t, igényelhet. Budapesten a tej ara a termelőhelyen átvéve 4.60 K, a szabályszerűen kezelt, a vasúti állomásra szállított tejé 5 K, a fogyasztónak kimérve, vagy zárt palackban kiszolgáltatotté 8 korona.
— Kisiklott a Oarranxa holttostót vivő vonat. Ar. a különvonat, amely Caironza holttestét a gyilkosság színhelyéről a fővárosba vitte,. kisiklott, ami késleltette a vonatnak Mexikóba érkexését A tényleges mexikói kormány Villa tábornok elfogatására lóo ezer peso jutalmat tűzött kl.
— Bzovjotorosxországot a parasztság dönti meg. Oroszországban a helyzet lassan, mintha kozdeno a lejtőn megállani Bár a konszolidálódásnak csak nagyon-nagyon gyenge sugarai tzüremlcnek át a káoszon, de nyilvánvaló már, hogy az orosz bolsevizmus is a polgáiság, illetőleg s földműves parasztság passzivitásán fog összeroppanni. A Times az oroszországi helyzettel bőven foglalkozik s axt itja, hogA- ax események kialakulásában Oroszoiszagban a döntő tz már nem a városoké. A városok mar zörgő csontokkal terpeszkednek szét, amelyekben a lelek mindlanyhábban él. A vezető s döntő szó la&ssn, de ésxrevehctó biztossággal a vidékre, illetve a falvakra száll. Hogy a vidék még crőnobben nem lázong, cnr.ck oka ott ke/esendő, hogy a szovjet-koimány a ;>;ira*xlságniik földel sdott. Ennek fejében azonban nagy követelésekkel lépett fel. Ma már a parasztok is kezdenek világosan látni s Lenin is tisztában van vele, hogv a parasztságra már tbbbé nem ssímithat A Times azt iija. ha a pátoszt-signak sikerül/:ervczkednie,.Sxovjetoro»to:$zágot végveszély fenyegeti. (Tehit ott i< kemény «lio a paraszt-
•8-)
— A város padjai. Más években, amikor már enyire kitavaszódpH.^várOK gondoskodott arról, hogy ax ájoyasabb utcákon padokat helyexr.cn cl. Ilyen padok Volfak nemeik a sétatereken, hanem a Deák-tet kellemes fasorban •■ a Vasut-utciban is.<Az iden nem gondol vele senki, 11 v nem is a fiatalság" nevében sr.it-lünk, íeltCMXÜk ezt az öregebbek nevében, mert. sétájuk közben Jót. esne, ha itt-ott pihenőt tarthatnának. A város régi pádjai ugy tudjuk, még megvannak, csajc nem gondol senki vele, hogy az útcákon elhelyezzek. De ha megrongálódtak\' volna\'-is, * város nem lehet annyira szegény, hogy egy pá\' darab uj padot nc tudna csináltál ni,
— Borivók. Egy szép nyáii napon Guált\\i6ift(, Takáct Ilona, Kóln^k Kati és - Lukács Mária a falujuk közelében o szőlőben kapáltak Hirtelen zivatar keletkezett s ók is szomjasak letlik látva, hogy a seárar. fold mohón isxűc. Gudlin és Takács vállalkoztak zira. hogy sillerbort szereznek. Re is másztak a s/A>mszed pjncéjébe ahol síornjukot csillapították, sőt a másik kettőnek is utott annyi a .vörösből/hogy valamennyien jókedvre hangolták magukat. A* károsult azonban 40\'I borát nem hagyta olvesinj, hanem feljelentést telt n gyanúsítottak ellen. Tegnap voit a vzámadáii napja. A-vádlottak azzal védekeztek, hogy ők alig egy-két, legfeljebb hét litert loptak el; a két tolvaj 4 havi fogházbüntetéssel bűnhődött, KoJnyek Kr.tl és l.ukdcs Mária • n*k — akik csak. inni segítettek a 2 havifogháxit la-jálts a törvényszék arányban állónak
(x) Vadkaxok I Wöllcrsdorfi kész töltények darabja » k. Hütenbergi hüvelyek darabja 3 K..Vadászfegyverek, felszerelések kaph.ftők S:tl>ó Aulai fegyver-kereskedéieében. 76H
(x) Bilnvlráff cimü crkolcsdriima\' keiUl benuitft-táwa az Urániában. A mai "kpiszak egyik legmodernebb dókmnenlalis alkotása c kiváló darab. A főszerepet Thi.i, a legújabb oliS« liMMnr Jítsza és a hírneve nemsokára a legnagyobbak közé fog sorozlatni.
(x) yigyolonvl Aki hátat, földet, v.igy bármilyen üzletet, vagy bármii eladni, vagy vonni nzeicltio, forduljon bizplumiual „Amen" közvetítő-irodához, Királyi Pál-utca 8 szám ali.
(x) A Vilig mozgóban a ccnzuru miatt műsor változás van s a hirdetett Katalin cárnő helyett a Szeniem kom/Jiásál mulatják be.
— A vasat állandó tolvajai. Óra Lajos dv. váltókezelő nem egyezer vol( a rendőrség s a törvényszék előtt Vannak a kommün alatt elkövetett bűnei is, ezek C.leu Polal vádbistM meg>-züntelle ax eljárást.. De aki megindul a lejtőn, tovább Cí.iisxik. Folyó hó 24-én Órs váltókezelő, 7arr Medárd, Böáor György és Gvnyi Wám, a bűncselekmények rovat iban azin-tén ismeretes nevü társaival együtt az éj leplét arrn használta fel, hogy a 204-05 tehervonat gyüjtókoctiját feltörje és hogy onnan egy íl kg. sulyu ládát ellopjon. Tudta-e vngy nem. elég a*, hogy a láda tete volt sósborszesszel A rendőrség mind a. ncgy vasúti alkalmazottat erős őrixet alá vélte.
Apróhirdetések.
Ax itpróTilr.laUaale kö»l*.l .ttja: 13 aaAlK^Okor.. rnlndaa tOvAblil »»/. 2 kor.. va>tas«l>b tx-tUv«l »>r«ii]ott wumk itupt&n iriittlltalnuk.
Kit koeala UreiUtiV » fa«l>. I UioU ri*iUe. EJvrtAyi o^jrin- | Ml * c»ií>./sjc1 klvtlaJbui. 9J* |
Nöl i* gyenrlok-fiMic nni- _ .
iMlakiiXUi (tváSalja li rinírm k»tii»t4: fUehal rilOj>
w.jlii eir. Voiet! Mkhllytrf te- , Fix! kfinyrV««»J«JMUn N»*r-
Myal *J. uüt. 744 I kanliUa.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy mindig vannak olyanok akik az összeíráshoz nem jelentkeztek. Felszólítom ezeket, hogy S napon belül összeírás végeit a Frigyes laktanya legénységi épület földszint 2fi-os számú szobában annál is inkább jelentkezzenek mert ezen idő elmultával a törvény teljes szigorával lesznek megbüntetve. (Vcdtörvénv 03. §. illetvp ha népfelkelő 191ö. évi II. te. 5. fábaii, ha tiszt, a védlörvéoy 54. J. t-ik l>ekezdésében rnegál-lapitott büntetés). Félreértések elkerülése végett ismételten tudtul adom, liogy ezen jelentkezés nlól kizárólag azok mentesek, akik a háború alatt testi alkalmatUnsa-gukrwl fogva egy napig sem szolgáltak. Tehát napidíjai, havidijasok-hírmity rendfokozatban is és Mngoszlályba nem sorolt havidijasok, további rokkanlak vagy más katonai ellátásivan részesülő volt katonai egyének cs * volt felmentettek szintén jelentkezni tartoznak. /
*>5i Polgármester.
felvóU-ttiek a „Move" paviIlonban, Krzsébot-lír.
Az lomért aranyhegyi
BOEOE!
ismét kaph.nók lilercnkinl Z4-K-írt
Sátrán József
füszcrkcrcskcilönél, Magyar-u. 74. Telefon 28t$. pjg
URANIA
mozgókép-palota
Ui»zj;oiiyl-utca
Szerdán\'és csütörtökön Eiaőrangu olasz bematató !
Bünvirág-
Krköi«(lráma ö MvonAsban.
Fósztrepló: Thea, az uj olasz filmslai1.
Elíaéáiak kitiili: »iUii*ip*lt«« 7 it t ir<k.
IttíraiMt űaatpRayokai: 1, 6. 7 ii 9 érakor.^ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
MAYER KLOTILD ♦ ♦
!
XŐzjnoaógy.árn Nagykanlzaán..
i>ófl*leii Ojr«jid«eUpr
Kunyadl-ntca 19. Kaslncay-utca S
Hófohórro nos, tttkörMnyaira vasal, fónyoz óa vogryllojc tisstlt.
Vidéki munkák i< holonkint poalosírti elkészíttetnek ós elszálliltatnak.
!
Jó wlnóaágü Pogányvárl fahir ói vörös
asztali bor
lttorsnként 20 koronáért kapható.
Kivánatra házhoz szállít
Bruncsics József
frt^tpr.. csPinfíre- ftí kfttonfti oiVl\'C-V kereslrwlá.í Na^ykanlzia, Síigár-lil 63
Vegytiszta, idei
kgkint 100 K-ért kapható
STAIPF ZSIGMOND
fflsz-or- és csemegekereskedésébcn.
a város legforgalmasabb helyén
eladó.
Cím megtudható a kiadóhivAtalbao. 047
FENTKÉFEZO
kamarák
teljes amatőrkészletek kazetták, lemezek, állványok cartonok és papírok s egyéb fényképészeti kellékek első gyártmányok a legolcsóbban
Fischel F. Fiai áruházában
kaphatók NAGYKANIZSÁN. ms
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda.
Míg c«fc in* oülvrtőkön, míjuí hó
Mlle Musidor felléptével
A szerelem komédiása.
Filmdráma 4 felvonásban.
Vlőidisok kerdete • Hétkö:rJ5js>Von fél 7 és 9 órak. Vasár- és ünnepnapokon 3, 3, 7 és 0 órakor.
Nyomaton a Iftptui^donoso* \'ÜAlal ^ Gyarmati tiyomdal müiatóuetóbeo


KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sttrkesstősóg íj kiadóhivatal: P<J-ut 13.
- Inlorurbao-talefon IU. -
Ylogjeloník mindig kor* reggel.
Fószcrkoazlő: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
noaiietjpjr. kípvl»«l«
Felölő* iicrkoaztó :
BODROOKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Hgé« c víö ?50 K. Félévre 13Q K. Negyei-évi* 65 K. Egy hóra 22 K. Egye* ttio 1 K.
Emelkedik a korona értéke.
A Nemzeti Sajtó Iroda jelenti. —
Budapest, május 27. A tőzsdére ma délelőtt a korona ujabb eme\'kedésének hire érkezett. Néhány nap alatt 30-40 cen tlmmel emelkedett éa az árfolyam-javuláw erőteljesen halad előre. A legutóbbi napokban 2\'60 ról 3*5 S re emelkedett. Közel 100 ponttal javult. A javulás ma teljes erővel csapott le a tőzsdére, aminek következtében az árak pillanatok alatt 2—3-500 koronával, később 1000—2000 koronával zuhantak
A nemzetgyűlés ütése.
Budapest, május 27. A Ház mai ülését fél tizenegy órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. Bejelenti, hogy napirendelőtti felszólalásra adott engedélyt Friedrich Istvánnak és Zákány Gyulának.
Friedrich megállapítja, hogy nem békeszerződésről van szó, hanem egy szerződésről, amelyben nemzetünk cltiprását és leverését foglalták pontokba. Ellenke/.ő néze-.ten.van azokkal szenibeu, akik az antanttól várják a javulást. Erről különben néhány hónapon belül meggyőződhetnek — mondja. Az Az \' antant, amely már letünőben van, egy uj faktorral, a letiport, becsapott nemzetek megnyilvánuló akaratával kell majd, hogy számoljon. 150—200 millió nép majd dokumentálni fogja, hogy élni akar. Károlyi Mihály is az antanttól várt mindént.
RuprecJit közbeszól: Friedrich Istvánnal együtt.
Friedrich: Én nem Károlyi-féle politikát csináltam,. hanem tiS2ti századokat és karhatalmi alakulatokat szerveztem
Rup/echt: Nem igaz. . s Friedrícij: Az oláh mogazáll.is alatt az antant szerepe komikus volt és itteni képviselői be is ismerték, hogy nem tudják kikergetni\' az oláhokat Magyarországból. Az oláhok az antant rendőrsége volt és mint ilyenek kirabolták Magyarországot. Megállapítja, hogy nem az antanttal, hanem oz oláhokkal, csehekkel és szerbekkel állunk szemben. Figyelmeztet arra, hogy az antant Kun Béláékat megbízta a békeiárgyalásokka! és amig egyrészről. hajlandó volt tárgyalni Kun Béla szpvjotrendszeróvel, addig a keresztény, magyar • nemzeti . kormánnyal nem volt hajlandó szóba állni és koncentrációt követelt. Ugy érzem, hogy néhány hónap múlva mosolyogni fogunk azon, hogy azt hittük, hogy az antant felé vezet az igazi ut> Négy nagy hibát követtünk cl. Először, amikor a parlament tudomásul vette a háborút. Másodszor, amikor a végsőkig kitartottunk és nem igyekeztünk békét kötni.
Huszár Károly közbeszó!: Kik csinálták az összeomlást.
Friedrich : Mindenki, aki dcíetista volt fel kell akasztani.\',Harmadszor, amikor szövetségeseinket cserbenhagytuk (?)• Negyedszer most, amikor a békeszerződés aláírását eny-nyire siettetjük. Azt hiszik, a világháborúnak már vége van. Nem tudja - belátni, hogy ha 11 győztes, nemzetek \' egy népszövetségbe egyesültek, miért ne egyesülhetnének védekezésre a legyőzöttek is Figyelmeztet arra,
lefelé. Délfelé javult a helyzet, de ez csak rövid ideig tartott, amire ujabb áresések következtek be. A Naalcl éa Adria 2000 koronával estek. A legsúlyosabb hatással a valutapiac értékeire volt koronánk külföldi árjavulása Pénzünk javulása nagy pusztítást vitt végbe a külföldi értékek között. Az arany 600 ról 550 re esett. Az értékpiac vége felé érkezet meg a hire annak, hogy a korona ZUrichben 3.SS re emelkedett.
hogy milyen borzalmas hatása lett az aláírásnak a megszállott területeken. Különben egy nézeten vagyunk, ezt a békéi aláírjak, de nem akarjuk megtartani. (Zajos ellentmondások : Ez demagógia.)
Huszár Károly: Mi a revízióban bízunk.
Friedrich; Adja Isten, hogy Huszárnak igaza legyen Szeretné, ha nemcsak az antant felé, hanem a.régi szövetségeseink felé is orientálódnánk. Megemlékezik a török nacionalisták mozgalmáról. Megállapítja, hogy az antant kénytelen volt szóbaállani a törökökkel, mert ezek talpra\' fognak állni. A mo?-tani képviselők közül többen megesküdtek, hogy nem írják alá a békét.
Felkiáltások: Kik voltak azok ?
Friedrich: Vass József is ezt mon-doiia. Tiltakozik az ellen, hogy ezt a békeszerződést nláirják s hangoztatja, hogy a kormány ezért a tényért súlyos felelősséggel tartozik.
Utána Zákány Gyula szólalt fel. Ő is megesküdött, hogy a békeszerződést nem írja alá és szavának ura is marad. Apponyivat szemben szkeptikusan ítéli meg a helyzetet, mert nem bízik az antant jóakaratában. Tiltakozik az elszakítandó térületek lakossága nevében és a békeszerződés aláírása ellen.
Tíz perc szünet után áttértek a főváros törvényhatóságának megválasztatásáról szóló javaslat részletes vitájára, amelyet többek .felszólalása és egyes kisebb természetű módosítások után egészen a Il ik szakaszig letárgyalták.
Áz elnök megállapítja a holnapi ülés napirendjét és holnap fáj 2 óKt után meghallgatják nagyatádi Szabó miniszter több interpellációra adandó válaszát.
Az ülés d. u. 2 órakor véget ért.
P. Zadravetzet püspökké szentelik.
Szeged, május 27. Országos ünnep színhelye lesz Szeged. Páter Zadravetz Istvánt, a nemzeti hadsereg tábori főpapját fogják püspökké felszentelni. A fényes ünnepségen jelen lesz a kormányzó is kíséretével, továbbá a kormány néhány tagja ós Rakovszky elnök. A szertartást Csernoch hercegprímás fogja végezni. •
Teleky írja alá a békét.
Budapest, május 27. Minthogy a béke aláírására az antant a kormány egy vagy több tagjának a kiküldetését kéri, mint értesülünk a békét valÓ9Zinüleg Teleky Pál gróf fogja aláírni.
Nihilistók a tisztek ellen.
Budapest, május 27. X M. T. I. jelenti. A közelmúlt napokban megállapítást nyert, hogy Debrecenből 15 egyén, állítólag nihilisták, azzal a célzattal jöttek Budapestre, hogy a nemzeti hadsereg lisztjei ellen merényletet kövessenek el. Ezek közül eddig már 5 egyént letartóztattak, akik késsel, tőrrel tisz teket tényleg meg is sebcsitettek. Erre való tekintettel az összes tisztek és tisztjelöltek oldalfegyverrel fognak járni és. az ilyen gálád lámadókkal szénben .a Jcgerélyesebben fognak eljárni.
Előfizetőinkhez!
lua«tcl(*a kerjfllc iiiludason t. vldtkt clőlU.tfilnkH, akik uty ápitK«, u>(ct • májú. kivielöli«etc«l dijakkal báU.KVb.n unnak, kogy >l( lcjkítöbb toiju. 31-lf beküldeni iiliiikad]«Mk.
A „ZALAI KÖZLÖNY-kiadóhivatala.
... Mialftxtorl látogAtáa NttgykauUsin.
Soós Károly honvédelmi miniszter, a kormánybiztos kl-wt«Ub.-D a napokban rövidebb időte városunkba érkezik Tegnap dcloUn szükebbkörü érúke*let voll n . vá<o<htu kujletterjp>c.bfn. amelyen.. * Jogadlatátt beszÁltck meg.
— A ktsk&nlKHRl gyáaxoa évforduló. Ai
elmúlt év m^jus 2Ö-ike véres belükkel van bejcg>czvc a kükanlz.sai polgárok lelkébe. A bakónaki lugédia tetemrebivla >< addig csendesen lürő népet, de • nagy-bakónuki ellenforradalom május 23-ikci tüze lecsapolt köréjük. — Mialatt a vörös banditák BAkónakon kegyetlenkednek, ók kiszabadítják vezérüket: Dr. Hegedűt Györgyöt n fegyházból « még aznap délutánján toboroznak. — meghívják a szomszéd falvakat. Megjön n segítség: a szövetséges Sormás, Szepetnek, Öszlörögnye. Ftigyácz és Fűzvölgy népe Kiskanizsa határában várja ásókkal, kapákkal és kassákkal felfegyverk-zve * rémuralom hóhérait. — Hajnalig várnak romjuk, do hiába, mert nem mernek átkelni a Kanálison. Reggelre szétoszlik a tábor. -■ Ezalatt Budapestről ulnak indul Kis-kanixsa leígázására egy lerrorcsapal. Dr. Hegedűsnek két Umval menekülnie kell — Kzt követő háiom napig ú ingyekbe bujdosik ar. itthon maradt vezérkar, de la\'san börtönbe kerülnek. De ez sem elég — Áldozó-csütörtök détután. azaz május 28-én a lerrorcaapat körülzárja egcsz Kiskanlzsit Cépíegyvereket állítanak fel az utcákon, senkinek sem sxabad kimozdulni lakásából, mig át nem vizsgálják a házakat, bogy összeszedjék a fegyvereket. .Vtjmajtr György ennek dacára kilép a háza háluttó kapuján, bogy körülnézzen, de abban a pillanatban egy vad terrorista gyilkös golyója Miivén találja, — azonnal szörnyet hal. A sxomoru évforduló holnap, azaz szombaton iki, amelyet Ki«-kanizsa gj-i«zií.t«jnti»2telettol ül meg. A miso kezdete reggel S órakor Icví a klskanizíai teoplomban. A lelkészi hivatni a gyászos évforduló ünnepére meghívja a keresztény közönséget.
— A koroaxtóny tiaztvlaolőnök ma este 6 órakor a Keresztény Otthonban tartják rendes havi gyűlésüket. Több fontos tárgy megbeszélése végeit kérjük a tagokat, hogy minél többen vegyenek részt a gyűlésen. Ugyanott uj rendes; valamint alapító és pir-toTó tagok is Jelentkezhetnek. Az egyesület rendes tagjai csak keresxtény tisztviselőnők, alapító és pártoló tagjai azonban bárki, tehát urak is lehetnek. Akiket érdekel, azok az egyosület alapszabályait a Keresztény Otthonban báimikor átolvashatják.
- ÉrUsiytlk a MOVE tagokat, hogy. a MOVE husetárusitó helyén szombaton, f. hó 29-én -borjúhús kerül kU\'ruMUivra.
- Még a prédlkáolókat la oenxariziAk a sxwrbok. Szabadkáról írják: A meg>\'ék és városok, valamint a községed vezetőit többé nem a lakosság választja, hanem kinevezés utján töltik bo os állásokat. Hogy a vzer&ek mennyire félnek a római kalholikus egyház megtörhetetlen erejétől, arra vonatkozóan jellemző at az Intézkedés, hogy a katholiku* papok addig nem mondhatnak cl egyházi beszédet, aráig a » prédikációk szövegét az előzetes szerb cenzúra Jóvá nem hagyta.
Z a 1 a I K ö z I ö n y
1920 május 28.
— 26 évoft jubú&lfcs. Felemelő ünnepségben
\' volt része tegnap Aulai József postaftlügyelóntk. akit jelenleg betegsége távol Uri hivatalától. A derék s \' 25 éven, át a yoiu szolgálatában becsülettel dolgow bivAtA.tnc.kOi a főnökség. felkérte,. hogy jelenjen meg. légi hivatalában, * távírda tamiben, amelynek oSttil^ • vezetője volt. A íöpo^a személyzete csodisan fcldt-szitttVo virágokkal a termit, dölgozóasztala\'t. koszorúk-kai fontot körÚI $ sztnto roskadozott u munkáról beszélő oíJtal a rirígok julya alatt, amikor tínrsay postaitok vezetéséve* belep temébe a mitsem sejtú jubiláns. Kwu\'ríDi s az egési Személyzet élcnzésscl fogadja, majd leültetik dolgozóasztaláho* s Hartay postafónOk meleg szavakkal Üdveit munkásságának 25 éves jubllílísa alkalmiból. Egyidejűleg átnyújtotta Antal Józsefnek a postaigazgatóság elismerő $ dicsérő okiratát. A váratlan ünneplés erősen meghatotta az ünnepeltet, ugy, hogy csak pór szóval tudta a meleg szeretetet s ragaszkodást megköszönni.
- Felvótol a Uflitó»Őkój?xöbo. A veszprémi angolkisasszonyok el i k. tanitőnőképzőjebe az 1920—2\'. tanévre harminc növendék vétetik föl. Feltételek: Folyamodó a/, intézet képzőjének igazgatóságihoz címzett kérvényét f.-évi-Jnnfus" hó" 15-éig. a következő iratokkal fífizerelví küldje be. I. keresztlevél, 2. a pű\'p. lik. vagy más egyenrangú iskola IV. osztályáról szölö bir.onyitvány (ideiglenesen a félévi értt-sitó is jó) 3. orvosi bizonyítvány az arravalóxág-tői, 4. hatósági bizonyítvány e-i*Udjíoak állapot iről, 5. eddigi tanulmányiról rövid életrajz mellékelendők. A felvétel csak. -;»kkor végleges. h* a tanév elején megejtendő fel* ítéli vizsg-ilaton kitűnik, hogy énekhangja és zenei hallás van. Bennlokis iránt a* intézet főnöknőjéről kell érdeklődni. (Gyönge tanulók nc jelentkezzenek.\'
— JTo«o»«14vl» ró**ékr«s*ak»él. Már megírtuk,, hogy Jugoszláviában minden jel arra vall, bo^y az összetákolt ország dlrib-darabokra fog szakadozni. A* egyes országrészek messzemenő Autonómiát követelnek\' Mint hivatiJ.xs helyről értesülünk, c* a munka már meg is indul! ebben az irányban. Jugoszlávia hét résrhól fog állani, amelyeket clőroláthatólag viupán-tokkel Rom lehet szorösan egymáshoz kapcsolni. Erdeke*, hogy a taliohásl iunerő részek a kormány ciril-
/ irisu hivatalos leiratait figyelembe sem veszik s ezzel 4 feliráíAal: „Nem értjük", visszaküldik a n kormány semmit sem tud ^ennl ellene. A különálló részek lennének: I. óiietbU Macedónia északi részével. 2. Horvátország, 3. f>élmtgyaror$*ág, 4. Szerémség, 6, Bosznia, 8. Hercegovina, 7 Montenegró £sz«k«lbáoiával Tagadhatatlanul örvendeteu. dolog eme sxélforgácsolódás. A szétszakadás eme farmijával a kormány már mirst töt yényjavwslatt tl foglalkozik.
-- JtegJÖttck * auiuÓBzok. Tegnap külön-vonattal BctVUh Vuitkutr színigazgató társulata városunkba érkezeit A* első clóadást f. hó 2P-én. szombaton tartják, amikor is a Pillangó főhadnagy kerül sxirue, Üdvözöljük városunkban a társulatot.
• — „AllfUnroztdőrsőxr." Nagykanltsín o Rendőrségi Lapok (Atlamrendőreég) részére előfizetés gyűjtésére adtam felhatalmazást- A lapot elsőrangú szakerők szerkesztik. Tartalma nemcsak magát a reodórsé-. . get, hííjcra a közönség legszélesebb rétogcit is és különösen a kereskedő, vendéglős, kávós és Iparos világot közvetlenül érinti. Közli a mlnit»ter( rendoleteket, az árvizsgáló bizo\'.tság rendelkezéseit, a hivatalos körözési hitekéi, megtárgyalj* a városi rendőri ■ problémát, éppen azért n közönnég minden rétégének általános érdeklődésére méltán tart számot. A lap évi előfizetési dija 150 korona. A »ap pártolását Nagykanizsa város közönségének ŐMintén ajánlom. Dr. Btasl<ri<n s. k. áll. rendőrtanácsoí,
(.X) rigjyolemt Aki házat, földet, vagy bánnilyen üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szeretne, forduljon bizalommal „Ámen" közvetítő-irodához, Királyi Pál-utca S ízim alá.
(x) Sólyogsyttjtök flfcyolwób© 1 Elsdás.-a szint bélyegéit, regi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban írtékcsitheti és gyűjteményeit kiegészítheti Szobó A»lal sportkcrosk«désébon. 752
— Fliotott oUonjtétf. Kutas! Utváoné jó bérért taVaritani járt Khlz Zseni Királyutcai lakáúbx A jó fizetés azonban nom clégitetto ki, hanem kapzsiságában ellopta gandáj^nak mh^nemüit, három inget, két mellényt és bárom nadrágot. A tolvaj takarítónőt a rendőrség letartóztatta és méltó megbüntetése végett a kir. ügyészségnek fogja átadni Kutasiné a lopásban való bűnösségét beismerte. -
— FogdAbft Jutott olg&ny. Tököli György Milus, aki tipusa a vándorcigányoknak, állott tegoap a törvényszék büntelőtanáe&a előtt A bűne amolyan cigái>y vétek volt .2 szép sotétpej lovat vezetett ki éjnek.idején Balost Jóxsef zalab»1á»i földműves ivtáUó-jáből és axokat saját aktában helyezte el. Ősi hagyomány szerint mindent tagadott. Pedig a vádirat szerint mikor Nagy és íftw cs«ndŐrőrmc3terefe észrovetlék ót és nála nem jobb társait a pötréteí éigjínyházikoál, futásnak eredtek, n szép kancákat pedig szélnek eresztették. A lovakat is megfogták, meg a tolvajt is. A törvényszék Ítélete -- a széleskörű rokonság nagy fáj-dalmára — két esztendei fogházbüntetéssel sújtotta Tököli György MUuat X \'
— £iuborva4a.k olmil cctuisió-filmct mutatja be" az Uránia. As ötíelvonásos színmű egy kalandortársa-sig üzelmeit muUtj* be mindvégig eleven lüktető ciő-Vél és egyre fokozódó izgalruassággal. A2 atlrakció-sjedmba menó ujdönsiíg első jolenetélől av: utols>lg lebilincselő érdekességü és /elve van frappáns fordulatokkal. A darab felépítése különösen értékes művészi munka, felviteleinek szépsége felejthetetlenné fogja tenni e darabot. Rtné Cnsle, kit már mint „Judcx" /ncg*zemclye\\itőjc is nagy sikert- aratott, ebben a darabban azonban íelulmulja önmagát, A felvételeket a rancta* Goumontgyár készitcttc. Jegyek e\'.iijegye/hetők, fllctőleg válthatók a mozgósaiahá7: pénjlúsánal.
— A Zalamogyel Kóhé»*«k Kg^oattlöte
f. évi junius hó 6-áo, vasárnap délután három örakor rjndtvs gyűlését megtartja. Eltókscg-
— Balfcmon király kUioao eí.m alatt van, filmre átültetve Rjder Hoggazd haso^címO regénye, melyet ma pénteken egy napöSs műsor keretében mutat b« a Világrmozgó. Áz Excetóorhoz jegyek meg csekély 9zám.W« válthatók. \' • \'
(*) Bgy örog: koneeet-hcgodS eladó. Megtekint-hetó Scblsss Testvérek papirkereskedésében. Deák ter.
— TftlMt hurUnya. A* Eötvöí-tér.en egy fé.llg megkötött harisnya találtatott tgaroll tulajdonosa Átveheti lapunk kiadóhivatalában.
Apróhirdetések.
A* aprOlür<t«v5í«K k5*l(.«l <1U» r 15 Mól,c20kor.. mind«> tovAbtos axö * kor., vattagabb betuw). *c«<l«tt
iy hA»bér«ro«lí»l níabA-lyoJt, Jő
í.lMtfcet Vtj,Ut«: Plicbrl FÍWj»
BtadO W f»iV"foir» UC1Í1ÚC.1V*. Cím Kínxth «lw ■ ter>«« . _
Ntfl ía ^ermeV-tMÍvtt
ut <« tuuvüitit íMitítj* a k(«i<it 4iv, Poktf MHvllynt T<-
Hirdetmény-
^ibvármegyo törvényhatósági kot aúnybotosának ad 312/fi 1020. sz. rendelete értelmébjn közhníé tcszom a következőket:
Majj-arorSiág ellenséges megszállás alatt lévő területeiről kiutasított, illetve menekült .lakosság nyilvántartásba vétető céljából személyesen, v.-igy irAsbnn mielőbb jelentkezzék a jelenlegi letelepedési helvéhez legközelebb eső m. kir. mcncküHógyi kirendeltségnél. írás-\' béli jelentkezésnél « név, élotkor eredeti lakhely, * »>«• :\\ckülés K1cje, a jelenlegi lakhely es foglalkozói, valamint a családi állapot is feltüntetendő. "
Nagykanizsán, 1020. évi május hő 26-én. 952 Polgá*mej»t«r.
Hirdetmény.
•. Közhírré teszem, hogy még mindig vannak olyanok, uklk az összeíráshoz nem jelentkeztek. Felszólítom ozekel, hogy 8 napon belül összeírás végett a IMgyos lakUnya, legénységi épület, földszint srámu szobában annál
is inkább jelentkezzenek, mert ezen idó elmultával a érvény teljes szigorával lesznek roe^büntetvo. (Vcdtöivény 03. 5., illetve ha népfelkelő, 1915. évi II. te. G.§-ában, Ha tiszt, a védtötvény 54. §. 4,-ik bekezdésében megállapított büntetés). Félreértések elkerülése végett ismételten tudtul adom, hogy ezen jelenütozés alól kizárólag azok mentesek, akik a háború alaU testi .xlkalmatlansi-gukoó.1 fogva eg>- napig sem szolgáltak. Tcliát nyugdijM havidíjasok bánnilv rendfokozatban Is éjt rangosztályba nem sorolt liavidijasok, továbbá rokkantak vagy mát katonai ellátásban részesüli volt katonai egyének és a vojt felmentettek szintén jelentkezni tartoznak.
05i Poígármeater.
Értesítés*
Van szerencsém érteatteni Nagykanizsa város mélyen tisxtek közönségét, miután a városban letolelpcdtcm * az ácsmcstcri ipáit űzöm. Elvállalok mindon c szok-\' mába vágó
építkezési munkát,
valamint crdőkltcrmclűst ugy házilag mint saját ^állalatban.
Kérőm a mélyen tisztelt közönség szives owgrcn-dclését. Tlsslelefíel
954 Joslpovich Márton
Vállalat
Nigyktniiifrl Irfría h i»\\lir: Cson<erl-Ht f.
_TíJí(e<v»t4mc 59. SflíjJaycim: .Tran«dau«Wa» Nagykanlxia 8cJ«f.mi bitonSnyi rtkUr: IX., Rrkel-utca, 5. TeJefw : JÖMCI U . SJ. SOrsíayclm: „Hranktest" Badapcit
Vásárolunk minden mennyiségben napi árakon, azonnali
készpénzfizetés ellenében:
főzelékféléket, tojást, babot, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket.
Azonnali belépé- re kereaek perfekt
ppésgprsiro\'not
kí-lehetőleg a német nyelvet is tökéletesen birja — írásbeli, ajánlatot kérek fizetési igény megjelölésével .Tizenhatos postafiók* jeliére. 953--2
URÁNIA
mozgókép-pelötw \'
ílo*j:ouyí-utc* 4 sz.
Péntek, szombat és vásárnap. GaUmont-film l
Embervadak.
Kalandorjáték^5 folv. főszereplő: Xonó Or^stó, ,,Ju<lox" meg-szemelyesítójo.
Elúiitok : Métkizupikoa 7 éi S ir«t.
íaiárai? ét BBö3pn*?okoa: S. 6, 7 él 9 inkor.
J6 mlnőaógit PogAftyv&rt fehór ó* vöröa
asztali bor
llter«»okónt 20 koroniőrt kapható. Kívánatra háthoz szállít
Bruncísics József
(ItöW-, ttviiiiyc. ís katofíbi íiklel\'
NagykanlííS, Sil»ár-ut 53
Elsőrendű tűzifa
Uplutó Mtlyra. vft^-\'öli\'nkinl \' !iá?.Iio/. stAllilvn jnlAnyos ávlisn
aaritott tűzifa bilh07 m.UUv. míiermí-
Kondor Adolf és Társa
Megrendolhetó : Arany János-n. 2. és a tflepen: Tárház-u, 15.
a vá^os legforgalmasabb helyén
eladó.
Cim megtudható a kiadóhivatalban. 947
FÉNYKÉPEZŐ
kamarák
teljes amatőrkósxlotek kazetták, lemezek, állványok cartonok és papírok b egyéb fényképészett kellékek első gyártmányok a legolcsóbban
Fischel F. Fiai áruházában
kaphatók NAGYKANIZSÁN. m
r
VILÁG
nagymozgó színház Szarvas-szálloda a=»
Ma pénteken, május hó 2g-án Hiflor Saggard vllágbirü regénye
kincse*
Attrakeíőv ós látványos dráma 5^íelvönásban. Eütatmas vadászjélen^tck^ frikából.
Előadások kezdete: Hétköznapokon fél 7 és 9 órak. Vasár- ét ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
Az Ismeri aranyhegyi
ismét knphatók literenkint\'24 K-ért
Sáirán József
filszeriíercskcJönél, Magyar-i 74 Telefon\'286. f
KíomAtott a l&ptúlajftonoson íft öyariűatl nyaftiial mííintéaeMbíft\'\'
59-lk évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 29. Szombat
120. szám.
KERXSZTENY POLITIKAI NAPILAP
S*«rk«ix!«5*<g és kiadóhivatal: Fő-üt 13. . "
_ lo terurb.n-t.leton 1«.
Megjelenik mindig kor* reggel.
Ml
__,ÖS GYÖRGY
jjetjjr."k<pTl»«l<5
Pclclő8 tzcrke«xtő
BODROOKŐZYZOtlÁN
. Előfizetési árakt
tgéj* évre 250 K. P&ívr« 130 K. NagyeJ-<vr« 65 K. Egy hóra 22 K. Egyes tsLai l K
Mégérősitik Nyugatmagyaror szág megmaradását.
Budapest, május 28. A napilapokban néhány nappal ezelőtt a „Vasvármegye" értesítése alapján közölt azon hir, hogy Nyugatmagyarországot nem adja az antant Ausztriának, a legilletékesebb helyről nyert információink alapján megerősíthetjük, hogy az antant ezen eljárásának indoka azon felfogásban van, hogy Ausztria nem hadban álló fél velünk szemben, ezért területi kielégítéshez semmi cimen nem lehet joga. Ugyancsak a legiHctékcsebb helyről nyert > információink szerint Magyarország a legrövidebb időn belül bekerül a népek szövetségébe.
A hadifoglyok ügye a HTáz élőtf
Budapest, május 28 Az. ülést háromnegyed 11 .órákor nyirotta meg Boillik alelnök. Bemutatja Somogymegyc törvényhatósági bizottságának kérvényét aziránt, hogy a nemzeti hadseregnek a magyar királyi honvédség novet adják. Kijelenti, hogy Széchenyi Viktor grófnak sürgős interpelláció előterjesztésérc adott engedélyt a hadifoglyok Ügyében, amelyre fél 2 óra után került sor.
Ezután áttértek a napirendre a főváros törvényhatósági bizottságának újjáalakításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalására, amelyet a 11. szakasztól a 13, szakaszig letárgyalták.
Majd az olnök indítványára kimondja a Ház, hogy a legközelebbi ülést kedden, jun. 1-én tartja.
Ezután Széchenyi Viktor gróf terjesztette elő sürgős interpellációját a hadifoglyok hazaszállítása tárgyában. Vagy a belügyminis/., tóriumban, vagy egy más tárca körében hadifogoly hivatalt kellenej felállítani. 158 ezer honfitársunk sínylődik még Oroszországban és Szibériában, ami óriási munkaerő és érték. Budapesten a gyűjtési napon csak 800 ezer korona gyűlt egybe, ami 80 fogoly hazaszállítására elegendő. Ezzel szemben iizamerikai magyarok másfél millió dollárt gyűjtöttek, amelyért a Keletsz\'tbériábán levő összes foglyokat haza lehet szállítani, aminek következtében remélhető, hogy ezek a foglyok junius hónapban itthon is lesznek. Most már csak az a kérdés, mi lesz a Nyugatszibériában sínylődő 80 ezer hadifogolylyal. Ez már nem annyira pénzügyi, hanem politikai kérdés. Tudomása van arról, hogy a magyar külügyminisztérium képviselője és Lilvhtov kőzött .Koppenhágában ez ügyben tárgyalások folynak. Ezeket a tárgyalásokat a legsürgősebben be kell fejezni.
A kormány nevében Teleky Pál gróf külügyminiszter válaszolt. A hudifogoly-akció szivén fekszik mindenkinek és a kormány mindent megtesz ezen a téren. Ennek bizonysága, hogy Huszár Károly rövidesen Amerikába fog utazni és ott személyesen rendezi ezt a kérdést. Hogy Oroszországgal nem tudtunk kapcsolatba lépni, annak\' óka az az incidens volt, hogy a német és cseh lapok azt irták Magyarországról, hogy Magyarország részt ves■/. az Oroszország elleni nemzetközi akcióban. A lengypl kormány értesítése 7—8 ezer hadifogolyról megérkezett. Ezek között mindenféle nemzetiségű van. Magyar alig van két vonalra való. Hazaszállításukat tegnap engedték meg és ez már folyamatban is van. A választ a Ház és az interpelláló tudomásul vették.
Ezután sokorópátkai Szabó válaszolt Cserli József egy régebbi interpellációjára Kijelenti, hogy azokat a lovakat, amelyekről az interpelláló képviselő beszélt, a vörösök adták el a kisgazdáknak. A vörösök pedig rabolták, a lovakat. A jogrend helyreállta, után jelentkeztek a jogos tulajdonosok, akiknek a lovákat vissza kellett adni. A kormány azonban gondoskodott arról, hogy a kisgazdákat károsodás ne érje.
Csérti és a Ház a választ tudomásul votto, mire az elnök az ülést fél 3 órakor berekesztette.
A jogászkörök ellenszenve igazságügyi miniszteri rendelet ellen.
Budapest, május 28. A jogász világ élénken tárgyalja az igazságügyi .miniszternek ama rendeletét, .amely a polgári peres ügyekbon a járásbíróság illetékességének az értékhatárát emelte és a törvényszéknél behozta az egyes bírói eljárást. Ez a rendelet a jogász körökben és az ügyvédi kamara tagjaiban meglehetős ellenszenvet váított ki, részben azért, mort a járásbíróságokat tul-halmozta munkával, részben pedig azérl, mert a törvényszéknél nagy kompetenciával ruházta fel az egyes bírókat. Dr. Hegedűs György ezért interpellációt jegyzett be, amelyben a visszásságok azonnali megszüntetését kéri.
A gabonaforgalom szabályozása
Budapest, május. 28. A Kisgazdapártban kíváncsian várják a gabonaforgalom szabályozásáról szóló rondeletet, amelyről ugy tudják, hogy néhány sérelmes intézkedése is lesz. Ha azok oly formában kerülnek napvilágra, amint arról beszélnek, sokan állást foglalnak ellene és az értekezleten panaszaikat előfogják adm". ^ Kisgazdapártban azt mondják, hogy a rendeletben plutokrntikus érdekek érvényesülnek, amit tűrni nem íehei. Gaál Gaszton egyébként ebben a kérdésben sürgős interpellációra készül.
Tárgyalás a bók ealáirás módozatairól.
Budapest, május 28. Ma délelőtt Sitno-nyi miniszterelnöknél megjelentek Teleky Pál gróf külügyminiszter, továbbá Bethlen István, és Csáky Imre grófok, akik hosszasan tárgyaltak a miniszterelnökkel a béke aláírásának módozatairól. Ugy hírlik, hogy a kormány megbízásából Teleky külügyminiszteren kivül Csáky Imre gróf is elutazik Párisba a béke aláírásának céljából.
Masaryk maradt a cseh köztársaság elnöke.
Bécs, május 28. Mint Prágából jelentik, a mai elnökválasztásnál nagy botrányok játszódtak le. Masaryk a négyszáztizenegy szavazatból mindössze kéiszáznyolcvancgy szavazatot kapott, hatvanegy szavazat Nagle re esett, mig a szociáldemokraták hatvan üres szavazólapot adtak le. Amikor a német képviselőket szavazásra szólították, csehül mondták keresztnevüket, mire nagy lárma botrány támadt. Mikor Masaryk elnök belépett a terembe, hogy az alkotmányra fogadalmat tegyen, a német szociáldemokraták fölálltak, a többi németek azonban ülve maradtak.
ö A revízió,
Bécs, május 28. A szász pénzügyminiszter tegnap Drezdában beszédet mondott, amelyben közölte, hogy kevéssel a Kapp államcsíny előtt nála járt Treveiyan angol képviselő és kijelentette, hogy Angliaban többé nein beszélnek arról, hogy vajjo» a versaillési békeszerződést revideálni fogják-e vagy sem, hanem csak arról, hogyan revideálják. Anglia megfogja akadályozni, hogy Némotországot tönkretegyék.

llió métermázsa gabona köztisztviselőknek.
Budapest; május 28. Rubinek Gyula földművelésügyi miniszter egyik napilap előtt, azt a kijelentést tette, hogy a jövő héten rendelet fog megjelenni, amelyben elredeli a termés rekvirálását.- Ezen rendelettel szemben ma este 8 órakor a Kisgazdapártban értekezlet- volt, ameíyon dr. Hegedűs György és néhány kisgazda felszólalása után az értekezlet kimondotta, hogy a \'legkíméletlenebb harcot kész megindítani ezért bárki ellen, hogy ez a rendelet ki ne legyen bocsátva. Kimondotta az értekezlet azt, hogy feltétlenül kívánja a gabonaneműek szabad forgalmát, mert ez felel meg az igazságnak, dc kimondotta azt is, hogy a köztisztviselők szomorú helyzetére valő tekintettel ajcgmérsékeltebb áron hajlandó a gazda közönség Na köztisztviselők ellátására szükséges 600 ezer méter njázsa helyett egy millió métermázsa gabonát fog a kormány rendelkezésére b.ocsátuni.
Németországot nem fenyegeti puccs veszély.
Berlin, május 28. Weissmanu porosz rendőrminiszter a sajtó képviselői előtt ugy nyilatkozott, hogy sem jobbról, sem halról közvetlen puccsveszély nem fenyeget.
Franciaország 300 milliárd adóssága.
Genf, május 28 Loucheur volt újjáépítési miniszter a l.o Journálban azt fejtegeti, hogy félszázalékos vagyonadót kell behozni, ami véleménye szerint. elegendő arra, hogy negyven év alatt törleszteni lehessen Krancia-orszság 300 milliárdra rugó államadósságát.
hírek:.
... A honvódolml minUxtor fogadása.
Amint "túr miglrlul: lapunkban, So ós Kát oly in. kir. \'honvédelmi miniszter ma d. c. háromnegyed 12 órakor varosunkba érkezik a kormánybiztos kíséretében. A fogaJutás háromnegyed 12 órakor a városháza elóii történik ugy polgári, mint katonai részről. A polgár-mester felhívja a- testületeket, hivatalokat, köz c* magánintézeteket, hogy a fogadtatásnál a hatóságuk ali taitozó tUztikarral, illetve személyzettel jelenjenek meg a vÁroshicn előtt.
— Adomány. A nagykanizsai igazságügyi alkalmazottak n hadifoglyok hazaszállításának céljaira 70 koronái adományoztak. Hasonló adományokat elfogadunk * továbbítunk
— Mozgalom dr. Ntaponaxky Bóla kóboa. A városi közkórháznál a legközelebbi napokban kerül betöltésre az ujonan rendszeresített osztály.
I
Zalai Közlöny
1920 május 29.
orvosi Ali ós. Erre az álláíra pályázik Jr. Kiszponstky Béla-is, aki már majdnem cg/-\'cv <Su helyettesként működik a kanizsai kÖzkóihiiyíU. A kiváló speclnlistál a nőgyógyászati osztály vezetőjének választattak .meg annak idejen. mivel axonbsn iiVkóriijz WW^ (óor-vo?a Jr Szekeres József (olismertc Nfcponszky kiValo képessegeit a sebészet terén\'is, azért bátran leábizhntla
Nlsponszkyra u kórhúz összes Orvosi teendőit, iokeppen
az összes opwáeiókM. A betegek nem győzik áldani a fiatal orvosi, k r.ck hire már messze vidékié elterjedt. Rnnek ellenért hire érkezeti, hogy fclvilrOl ^ponsJkyl el.akarják ejteni s helyette egy előttünk ismeretlen ems bert akarnak kinevezni. Nisponszky érdekében nagyszabású mozgalom indult meg, amelynek élén a kanizsai keresztény társadalom színe-java, főleg pedig az orvosi kar tagjai állanak. Reméljüi, hógy az alispán méltányolni fogja a város keresztény társadalmának óhaját s a kiváló orvotttól nem fogja megfosztani a kanizsai kórhá at « a város közönségét, Bttesulcsűnk szerint dr. Szekeres kőrházi . főorvos minden .követ megmozgat, hogy Nisponszkyt, aki neki igazi jobb-keze, végtegezen megnyerhesse a kórház részere.
— Zadravetz püspök köixyvo. P. Zadravetz István~tá\'>iorí püspök Uturgiaí konferenciák, az Oltár-egyesülethez cimü "könyvecskéje\' a Keresztény Otthonban kapható. Ara K. Az összet jövedelem a nemzeti hadsereg Javára forditlalik.
— Sgy ünnepelt tanító, Felemelő ünnepségben részesítette Orosztony község miokösd napján Uortorih János tanítót, aki a községben húsz éve működik. Az úr.nef elt tanítót felkereste a falu lakós-■viga, amelyben jelen votuk tanítványai, akiknek nevében Tóik József köszöntötte fel megható beszédben. Majd az Iskolásgyermckek nejében SuhU Terike mondott egy-két\' hálatelt mondatot. Végül a község lelkésze, Hifiing Atajos méltatta a Uuritó derekas munkásaágát, aki fáradtságot nem ismerve, életét az i(Juság nevelésének szentelte. A közönség lelkesen megéljenezte az ünnepeltol s az ünnepség a himnusz elének lésével véget ért.
— Vasárnapi vaStttforgalom. I>r. /Var* h polgármester annakidején személyesen vitte fel a város közönségének kérelmét a kereskedelmi minisztériumba, hogy a balatoni vasulfocgálmat egén* Kahlz áig kiterjesszék. Kereteinket ugylálszik illetékes helyen honoiáliák. mert budapesti tudósítónktól ma a következő értesítést kaptuk: A DéliVasut a balatoni forga\'-lom előmozdítása céljából má,u*s.30-álól vasárnaporu kint egy-egy személyvonatot járat. A személyvonat indul Budapestről reggel 7 óra 35 perckor, érkezik Nagykanizsára "délután 4 óra 10 \'perckor. Knnék elltn-vonat* indul Nagykanizsáról délután I órakor, étkezik Budapestre ««e 8 órakor. A vasárnapi vonatforgalom tehát égisz Nagykanizsáig nyúlik le, ami városunknak Jelentékeny gazdasági és erkölcsi hasznot jelent.
— A posta, telefon és távíró drágulása. A kereskedelmi miniszter rende\'etc értelmében julius eVsejei hatállyal módosul a posta-, a táviró és a telefon-díjszabás. A* levclpoitó belföldre, Ausxiriáb*, Szerbiába és Nc.iictorsyígba husz grammig egy korona, minden további busz grammért husz fillér. A levelezőlap áia hatvan fillér, külföldre egy korona. Ajárlási dij minden vnzonylatban két korona 60 fillér. Postautalvány belföldre sjázkoronánkint nyolcvan fillér. Csomag belföldön élelmiszerért ót kilóig Öl korona, más tárulom ulán ót kilóig nyolc koror.a, Kxpresszdij levélpostai küldeményekért három, csomagokért ti* korona. Távirat be: földön szavankint negyven fillér, űrlap hu^x fillér. Távbeszélő Budapesten mellékjllomii nélkül évi kelczernégysxáz korons, mellékállomás kilencszáz k«T-rona A helyi díjköteles bészélgotés két korona, a távolsági forgalomban pereenkint négy—nyolc—tizenkét korona a lávOUág szerint.
— Virágáras kislányok. Már többször tettek nálunk panaszt az ellen, hogy fiatal, 10—16 éves leánykák a késő eiti órákban, egész záróráig korvináról vendéglőic Járnak, ahol virágot árusítónak Az ellen senkinch nincs kifogása, ha a kis gyermeklányok virágok áiusilásával segítenek szülőik anyagi helyzetén, de nagyon sok a psnasz az ellen, hvgy ezt a nemes kereskedelmei éjszaka űzik s gyakran olyan környezetben, amely csak romlísl hozhat a lelkükbe. Minden alkalommal felemeljűka szavunkat, ha az ifjúság megmentéséről van sző, mert sosem volt olyan fontos,
• ir.int ma, hogy fiatalságunkra s-igyár.zunk s minden módot és eszközt felhasználjunk életerős erkölcsös nevelésük mellett. Nem kívánatos, hogy a gyermekicány-kík a korcsmákat járják éjn k idején, meg akkor sem, ha virágot árulnak;
A nagykanizsai háborús aegőlyxót Intéző-bizottságának (volt UVéti bizottságnak)-, tagjait fölkéri az elnökség, hogy ma szombaton, május üO-en délután ö órakor a\' városház tanácstermében tartandó fontos ülésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek.
— Jóslat a jövő esztendőre. Pirimben kis propaganda fűzel jelent me^Thatia llelladus „jósnő" tollából, melyet a Malin cikkírója rosszul paláatull felháborodásai ismertet. Mint irodalmi mii, úgymond, ostobaság az egész, de tekintve a németek „birkaletmesze lét", mint propagandairat nagyon jellemző. Imc belőle egy kis izelitó. „Ez az év <ia2l) meghozza a második világhábo:ut„ Japán és Kmu meglií inad ja Amerikát, melyet Anglia e» FráncUwtszág segit. Az rmgol hálálom tökéletesen megsemmisül u ^yaimatok fellnza-dísának következtében. Németország Olaszországgal és Svájccal (másul Oroszországot mondja szövetségesének) tőnkre silányítja Franciaországot. Kl>aá»z I.otíiviringia_-visszafoglalísa. Németország elvesztett térülőiéit visza-kapja l.engyclorsz\'ág \' nincs löl»b»\\ N«<hetor*x;i>\'. nem iemelt nagysága nagyszerű gya« mali-birodalmat nvei Afrikában Rettenetes forradalom Angliában, Itáliában, Franciaországban. Majd óriás üstökös jelenik meg a.-, égen s földindulást zudit Franciaországra, stb."
~ A szerbek ogy hónapon boltll kiürítik
.n|sxeg«dot. JÓI "informált és teljésen megázható fonásból flnól wtcsöl -a „OélmogyarfrSzftg\'\', hogy a szerbek a békeszerződés :«oai tj.ácry&legcscii meg-állapított sz?y<g<hez képot íoxUlkoaftk t^zetfed:** .-zen további területek, kiüritéscvel, «My«ct a beke-sÁerződés a Ti«a talső f»< Ijin meghagyott Magyarországnak. Ezeknek a t\'erOleteknek ;k#itcsc mfeKr napon belül megtörténik, s igy UjsWgcd legkésőbb
jur.ius vége fe\'.é.teUtabxdul a »zerb -tt-egsrallas alol
és végleg vi-axakerul a magyar impérium ala.
(X) A* Exoolalor. a filmek királya ma szombaton/vasárnap és hétfőn lesz látható a Világ-mozgó-ban Aki igazán tlvexpi > valami csodást óhajt látni, siessen jegyét megváltani, (x) S* Eötvös-téron e .y félig kész harisnya találtatott, a hozzávaló pamuttal együtt. Igazolt tulajdonosa átveheti lopunk kiadóhivatalában.
— Szokór alkatrésze találtatott, igwtoit tulajdonos* a rendőrségnél átveheti.
- ,(x) Mézpergetőgépet,; méhészeti fel-szerelést, jó méhrajokat vesz Szabó Antal csemegekereskedő méhészete Deák-téren.
(x) Figyelem I Aki házat, földet. vag>- bármilyen üzletet, vagy bármit eladni, vagy venni szerelne, forduljon bizalommal „Ámen" közvetitő-irodához. Királyi
Pál-utca 8 szám alá.
Színház.
Szombat Vasárnap
Hétfő\' Kedd Szerda CsftWrtftk
Péntek Szombat.-
Heti műsor i
Pillangó főhadnagy u János vitéz le Pillangó Jöhadnag\'y Elnémult harangok Lili bárónő Lili bárónő Veres hajú Cigánybáró Szerelem vására Pacsirta. \'
(1. u. este
Szerkesztői üzenetek.
Os. ö. Annak idején (.t ónt érdeklő, közlemény bekűMelett s azzal a kötelezettséggel közöltetett le, hogy a beküldő a közleményben foglaltakért teljes mértekben vállalja a feíelő.viétjct. Amennyiben a felelősség bennünket nem érint * jelenleg lapunk főszerkesztője nincs idehasc, aki közleményt továbbitolta, a he!yreigazi:ási addig, amig Inpunk főszcrkesttője haza nem érkezik, nem tehetjük meg.
Apróhirdetések.
A» «pr01ilr<leU»Ak kC/lí.l .IIJ* i 10 mOIc fO kor., utludrn to\\At>bl \'4 kor.. T*>t*(«bli l>elQ»»l u»«k
iluplio xAinlttainak.
ires»ttro»v». Clin Nímtih íllmn.
t\'J tiMabfrrmrlfil »xa b*- | Hl adó eicy fáik lyoli, -m»íywJi»l&ili»l ) K J» \' \' - ■ \' ftltMrt. Wj4«lS: HkM • Pui Ní<>.
baütUf
Nét o«ri.i<V-rcí41 untat U <uitV<Ualt íírJHi.\';» h VVt.tit ÓIV. Polecf Md.il, n* Te-l«Vy-ul «j. »<im. m
Felhívás.
A m. kir. honvédelmi miniszter ur Onagyméltősiga f. hó 2ft-én déli 12 órakor n Magyar-utcán út városunkba érkezik s innen u.ját a Telcky utón keresztül ugyanaznap folytatja.
Felhívom ezért az c$é*z város köxon<cgctf de főképpen a Magyar-ntoa, Erxsőbettór, Fő-ut, Sugár-nt, Eötvös-tér, é«. Toleky-ntoa lakosságát, hogy a házakat a jelzett napon lobog«>zzák és «ti-szitsek fel.
N»g\\-kanizs3, 1920. évi májas h<» 27-én
rtr.r.
Poljfármoster.

Ujságárusitók
IflvéUftnfk a „Move" fistvillonbnn, KrzséhftMár.
r.... ————H
nagymozgó szinház Szarvas-szálloda. =
Szombat, vasárnap és hétfőn, május 20. ItOés 31-s\'n
EXCELSIOR.
Az emberi lángéin^- , A mibn-ii sejti orv.*.
ii.hls. nap.y ha|lc« C felv világhírű ballettj\'c OjO ;e felléptével.
: h*sJi»ok ker.\'eJe: Kéil.i.-qapeken fél ? és 9 vj.tk. Vasir- és • iv.iíf rtjc-oicr: a, 5, 7 és 0 órakor
mozgókép-palota ^
Itozgonyl-nlcaA s
Péntek, ssóéibat és vasárnap. Osjunont-/í)m I
Embervadak.
Ji Kalandorjáték 5 felv.
■Főszereplő: Renő. Oresté, „Juűex" meg-személyesitóje.
Elb\'sdisok sezdtto: Mélkozsspakon 7 ét MfU. VRtáriftpés BfllMfttpok«i: 3. 6. 7 és 6 arskor.
Jó mlnöxógü PoKinyvárl feAér in v5rö«
asztali bor
Uterenkónt 30 koronáért kapható.
Kívánatra házhoz szállít
Bruncsics József
fllster-.cMmejíe- fokstonsi fikkíV kereskwléw NaaykaniMa, SuüAr-ut 53
Dohánypalanta ^"^Tj\'kbtn
néhány ezer van még eladó
Petermann József
fcefeskcdelrai kertésznél 957
Nagykanizsán, Báthory-u. 22. »x.
Vasárnap, folyó hó 30-án njonnan megnyílik a
gyönyörűen .-.berendezett helyisége. Reggeli, ozsonna és feketekávé cukorral 3 K. Színház után ételek és kitűnő borok, sörök kaphatók. Ivsténkint elsőrendű zenekar hangversenyez. . Szives páilfogási kér
BERGER I6NÁCZ, KÁVÉS.
FÉUYX3ÉPEZŐ
kamarák
teljes amatőrkészletek kazetták, lemezek, állványok cartonok és papírok s egyéb fényképészeti k«llékek első gyártmányok a legolcsóbban
Fischsl F. Fiai áruházában
kaphatók NAGYKANIZSÁN. ks
Fallá!
Hová megy?
Megyek a Józsihoz,
n
Megyek a Józsihoz, a . „Jobb JLM. mint Otthon" vendéglőbe (József főherceg-ut és Sngár-ut sarok, 01. szám) hol jó kezelésű kiváló kecskeméti bort lehet inni.
A nagyérdemű közönség szivos pártfogását kérve vagyok tisztelettel
Sreindorfer József
vendéglős
Az ismert aranyhegyi
SOROK!
ismét kaphatók lítcrcnkinl 24 K-ért
Sáfrán József
fttszerkcrcskcdonél, Magyar-u. 74. Telefon 2S0. / < Ö23
Nyoiftatott a t&ptuUvjdonoúo* ■ Italai ós Gyarmati oyouadal uiiittitózetóbön
59-ik évfolyam.
Nagykanizsa, 1920. május 30. Vasárnap.
121. szám.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAP
S«oito»t6**f: irt kMMk.hJv*UJ; P6-nt 15.
___ i Jr(ercrti»c-t«I»l<rn IH. ■ . . .
Megjelenik mJudic kor« \'reggel.
. P4»xerke*xtó: í>r. ÍUJGEPÜS GYÖRGY
Kantclgy. Kprl^ll
Felelői.*;corkc«xt<j ;.
BODROCKÖZY ZOLTÁN
Apányi Albert gróf levele.
EÍÍföet&l árá k i ,
Kgé*. évt. ÜO K. WMvr. 130 K, ívr. é 5 K.Ejj Mu 22 K. Esm >«ía> 1K.
Csak ,gtud vagy nejnmei felelhettünk a ránk kénysieritétt békeszerződése. - A békedelegáció lemondás, a nejzá tiltakozása az antanttal Eremben.
— Nemzeti Sajtó Iroda jetcuti. --
Budapest. május 29. Apponyi Albert gróf oz ,Uj ÍJemzedék" szerkesztőjéhez levelei intézett, amelyben többek köz«tt ■ ezeket írja: Hogy. a reúnk kényszerűéit békeszerződés aláírásának gondolata a magyar közvéleményt felháborítja, ez annyira termé, szetes, hogy nem is szeretném, ha-másként volna. Észrevételem az .Uj Nemzedék- egy cikkének arra a beállítására van, mintha a kormánynak az az elhatározása, hogy aláírja a békét, bizonyos elhamarkodás volna és azt a látszatot keltené, hogy nem érezzük At eléggé ennek a cselekedetnek rettenetes súlyát. Ez óriási ténybeli tévedés. Mikor a véglege. békefeltételeket nekUnk megküldték 10 napi ha téridő aképen volt megállapítva, hogy annak lejártáig csak Igeaael, vagy nemmel lehet válaszolnunk. Halasztó, vagy. kitérő természetű válasz nemlegesnek vétetett volna és az aláírás 1 megtagadásának . Saazes következ-
ményeit idézte volna feL, Erről pozitív tudomásunk volt. Ennek a rettenetes szerződésiek aláírását egyedül az ellenállhatatlan kényszerhelyzet igazolhatja. Hogy mégis rámutattunk a reményi nyújtó jflenségekrc is, ez .azért történt, mert azok tényleg megvannak és alkalmasak arra, hogy helyzetünk sötétségére a derűnek ^émi sugara essék. A külügyi bizottságban « kormány részletes felvilágosításokat adott,s A nyilvánosság előtt azonban ezt nem tehette meg. Hogy én o békeszerződést nem irón alá, annak ogyík ofe az. hogy a békidelogáckS,lemondásában az antant - hatalmakkal
szemben 1* megiyllatkozbatott. a nemiét tiltakozása\' a reánk kénysze ritett békepóntók felien.
A második pcdJg-ytz, hogy megszállott terület polgára vagyok, akinek névaláirása talán az antant szempontjából sem felelne míg : a mienkkel pedif, egészen ellentétben állana^ _ . . . j.
hirek.
A kamara határozata Wilson vétója felett.
Vasltiiiglon, május 29. Reuter-ügy. nökség jelenti: A képviselő kamara 219 szavazattal 152 ellenében elhatározta, hogy napirendre térnek Wilson vétója feleli, amelyei az elnök a Németországgal és Ausztriával kötendő külön békére vonatkozó határozatta] szemben emelt. A kamara határozata hatálytalan, mert nem szavazott mellette a kamara tagjainak kétharmada, amint azt az alkotmány előírja.
Magyarországon angol származású királyt kívánnak ?
London, május 29. A .Daily Cronicle" Budapestről keltezett jelentéséből propagandát csinál zgy angol hercegnek magyar királlyá való megválasztása mellett. Ezt — úgymond a lap — általában kívánják Magyarországon és hftjjandók volnának Angliának nagy engedményeket lenni, ha az angol kormány az Ügyet támogatná.
.^Jwsiy*^. ..francia segítséget kérnek.
■ Paris, május. 29. Párisi jelentés szerint a lengyel kormány -távirati megkeresést ántézett a francia kormányhoz, hcfgy a helyzet komolyságára való tekintettel a lengye! frontot francia segitőcsapatok küldésével szilárdítsák meg, mert ellenkező esetben a teljes katonai kudatc elmaradhatat-
lan lesz. A nagyvezérkar a távirat vétele után haditanácsra ült össze, hogy a lengyel kérelem erdekében állás.lfoglaijon.
Belföldi Mrek.
Küldöttségek tiltakozása.
Budapest, május 29. A béke aláírásának kérdése foglalkoztatja leginkább az illetékes tényezőket. Siinoiiyi miniszterelnököt a béke ügyében nagy küldöttség kereste fel; az összes erdélyi egyesületek, a kolozsvári egyetem, Kcletmagyarország főkormány-biztossági kiküldöttei és a társadalmi, valamint a tudományos egyesületek képviselői, akik memorandumot nyújtottak át a miniszterelnöknek, amelyben tiltakoznak a béke ellen, amely Erdélyt elszakítja Magyarországtól.
A Friedrich-párt felveszi régi névét.
Budapest, május 29. A.Fricdrích-párt pénteken délután hat órakor rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen véglegesen megállapodtak abban, hogy a párt felveszi régi nevét, a Keresztény N\'emzeii Párt nevet. Megválasztották a tisztikart: elnök Fricdrick István, alelnök dr. Wtisz Kondrád. főtitkár Zákány Gyula és párttitkár Fangltr Béla lett. A , közgyűlésen Frledrich nagy beszédet mondott, Legsúlyosabb kijelentése az volt,
r......... 1 "".!.\' \'IN!"
hogy. a jövő hónapban megalakul Budapesten a letiport nemzetek Hcö2-ponti komítéja. A belső helyzetről ki, jelentette, hogy hiába fondorkodnak most ellene volt politikai barátai, a jövő, őt fogja, igazolni. Ez a jövőifd keresztény nemzeti eszme jö\'vőjéé. Beszéltek még Zákány Gyula és Fan\'gler .Béla is."
Megalakult a
Nemúti
Budaffst, május 29. A keresztény Ma§yijÉ ország élőiében hatalmas lépés tőnént. A mái napon megalakult a Magyar Nemzeti Gazjia. sági Bank.. Az fakuló közgyűlésen Iptfyj Keller flyulo volt államtitkár megnyitása után AtUnkurgér Gyula tartotta meg az alapítók novében jelentéséf. Közölte, hogy a részvényjegyzés teljes, sikerrel járt, mert H 30 mifliós alaptőkére eddig 31 millió 238 ezer korona folyt be. Az alakuló, közgyűlései} ypif; Károly a zárlati bíróság elnöke ismertette,a keresztény mogyarörszág nagybankjának .céljait. Majd megválosztőtták az igazgatósig\' tagjait, amely kőzött helyet foglal gr. BetUim István, C-Mller Jenő, GőntbCs "Gyula, AlUn turger Gyula, Ipolyi Kethr Gyula, báró, Perinyt ti Volf Károly. Végül a közgyűlés" kimondta, hogy nz alaptőkét 100 millió koronára emeli fel. Annakidején városunkban is több részvényjegyzés történt, amelyre a Zalai Közlöny többszőr és,különösebben is felhívta a keresztény magyar társadalom figyelmét.
M.
maradnak
Budapest, május 29. A M. T. 1. jelenti: Az országnak járványoktól megóvfsa végét! kéhytéienck vagyunk Oroszországból hazatérő hadifoglyainkat tizennégy napig vesztegzár alatt tartani. A, hatóságok az egészségügyi vesztegzár . flíáüjSSssáfcn í éPiftkéStní a közönség óhajának eleget nem tehet. Felkérik a \'hozzátartóVók\'at, hogy a hazatérő családtag meglátogatására ne utazzanak a leszerelő táborokba, mivel a táborok parancsnokol felsőbb parancs folytán a hozzátartozókkal való érintkezést, a vesztegzár ídéje alatt nem engedhetik meg. A leszereíő-tábori patancsnokságok a megfelelő óvórendszabályok betartása mellett .minden hazatérőnek módot adnak arra, hogy. a hozzátartozóikat megérkezése felől értesíthesse. BlhormogyébSll Idvonaltak azoláhok.
Budapest,29. Az oláhok a békeszerződés ellenére sem ürítették ki Pocsaj. Kőrősápáti és Kókad biharmegyei közieket. A magyar kormány a Budapesten tartózkodó nemzetközi . bizottsághoz fordult, amely egy vegyesbízotiságot küldött Bihar-megyébe. Ez á bizottság ugy döntött, hogy ezek a községek Magyarországhoz tartoznak. Az oláhok ezeket a községeket már ki is ürítették.
Za lai Közi öciy
1920 május 30.
A Ke?. Nemz. Egy. Rubiaek raeüett.
pártja
. .Budapest, május\' 29. Politikai kö-röktíen biztosra veszik, liogy a Kisgazdapárt nagy többséggel kerül ki a tiszántúli;mérkőzésből, bár az utóbbi, napokban a keresztényszocialisták választási esélyei is megjavultak, mert a fóldbirtokreform, szerintük konzervatív szellemét, agitációs célokra használják fel. A Kisgazdapárt távol, áll attól a felfogástól, amelyet a termésrendele; ellenzőt" hangoztatnak. Megbízható forrásból tudjuk, hogy a Ker. Nemz. Egy. pártja a termésrendclet kérdésében feltétlenül Rubintk Gyula miniszter mellett áll és a földművelésügyi minisztert teljes mértékben támogatja. Bizonyos tehát, hogy Rubineknefc. a nemzetgyűlésen impozáns többsége leBZ ebben a kérdésben. Haltcr I?tván miniszter ma reggel tiszántúli utja előtt egy újságírónak ebben a kérdésben a következőket rnondotta:A nagybirtokosok olyan földreformot és gabonaárakat akarnak, amelyek kárpótolják őket a reformért hozott áldozatokért, másrészt pedig olyan haszonra törekszenek, amely lehetetlenné teszi a nem termelő közönség megélhetését. Ezzel a drágaságot a fantasztikumig fokoznák az egész vonalon. A pénz értéke sokszorosan leszállana, a mai zzinvonala alá és az állami gazdálkodást teljesen lehetetlenné tenné. Én már most kijelentem, hogy a parlamentben Rubinok miniszter termésren-deletének feltétlenül többsége van. A Ker. Nemz. Egy. pártja mindenesetre Rubinekkel tart.
Újfajta szivar kerül
forgalomba.
Budapest, május 29. T/íniöri Kálmán államtitkár\' közölte, hogy Pannónia elnevezés alatt uj szivarfajtákat hoznak forgalomba, amelynek ára l korona lesz. Ebből 100 millió darab elkészült és további 400 millióra van még anyag. Az aratók és gazdasági munkások szükségletének .kielégítésére 6 millió csomag dohányt utaltak ki, amelyet az OMGE. kapott meg.
Soós Károly honvédelmi miniszter Kanizsán.
Már a délelőtti órákban ünnepi hangulatban úszott a város. A Fö-ut házain nem-zetiszin zászlók longtek, figyelmeztetve, hogy ma magas vendége lesz városunknak. Katonai járőrök bukkannak fel, itt-ott jóvágású darutollas, napbarnított tisztek szeldesték végig az utcákat. A nap már tüzesen perzselte a napos oldalakat, amikor polgári küldöttségek is szálingóznak a fogadás színhelyére. A városháza környéke csakhamar feketeruhás emberektől úszik A gyalogjárókon, a rendőrkordonon tul ember-emberhátán várja a miniszter megérkeztét. Csikós főhadnagy vezetésével foszes tartással megjelenik a katonai díszszázad, majd Finla százados vezetésévol a katonai főreáliskola növondékei. Felemelő lálvány volt a kotonák feszes . mozdulata s mindvégig bámulatos, fegyelmezett magatartása. A katonai diszszázadon kivüt különösen a fegyveres kadettcsapat tünt fel.
Fél egyre járt a felsőtcmplom órája, amikor a felsőszárnyon mozgolódás támad, majíl gyenge autóbugás hallatszik, mire a kürtös a diszjelöt fújja s megjelenik a honvédelmi miniszter kíséretével. Legelőször Kappa alezredes, majd Fucsek Zsigmond úr-
nogy állomásparancsnok jelentkezik a miniszternél. \' Ezután a katonai, főreáliskola fegyveres diszszázádát szemléli. n<eg a tábornok,\' ami alott-a. növendékek nagyrészét megszólítja s bes\'zá velük\'.. Mijd- dr. Prack István h. "\'polgármester lép -a miniszter elé\'s meleg szavakkal üdvözli városunkban.
" A miniszter "röviden válaszol, megköszöni a szíves fogadtatást, majd örömének ad kifejezést, hogy a polgárság nem tekinti idegen szervnek .a nemzeti .hadsereget,.hanem \'a nemzet testének. Itt a megszájlott területek tőszömszédságábán is. gyökerei vannak — úgymond, a nemzeti hadseregnek, amely, bizalommal\'tölti el leigázott véreinket. Ezután mégegyszer megköszöni a szíves fogadtatást, umi után, folytatta a csapatok ■ megszemlélését. A tiszteket, altiszteket s a legénységet megszólításával tüntette ki, érdeklődött ügyeik iránt, majd érces hangon a kővetkezőkép szólt .hozzájuk:
— Meg akartam győződni a csapatok fegyelméről s tapasztalatom nagy örömömre szolgál. Ez a hadsereg kicsi s rongyokban jár, de nem mi vagyunk az okai: Ugy látom, hogy azért szelleme kitűnő. A magyar nemzet a legsúlyosabb napjait éli ma. Amig a honvéd és közös-hadseregben meg volt a fegyelem, a rend és a vallásosság, addig ellenség nem volt az országban. De a hadsereg elfeledte esküjét s felborult körülöttünk minden. Enntk azonban nem ők az okai. Nem akartak katonát látni s hamarosan nem is láttunk katonát. ..Ma hazánk legnagyobb része ellenség kezén van. Ma kétszeresen szükséges, hogy mindenki becsülettel megtegye a kötelességét: Nem beszélek háborúról, mert annak nincs itt most .az. ideje. De beszélek arról, hogy az országban a rendnek, fegyelemnek, közbiztonságnak meg kell lenni. Ezt pedig a nemzeti hadserég van hivatva ma fenntartani. A Duna-mentén, Keleturópá-ban a mi országunk van hivatva a rend fenntartására. Már Itezdik belátni, hogy ez a béke igazságtalan. Ha (itt a fegyelem felbomlik, vétriélkül fogjuk visszaszerezni országunkat. JMeg. kell •még\'gondolnunk, hogy ott, tul a demarká\'ciós-vonalon testvéreink vannak, akik vér a vérünkből s csont a csontunkból. Az ő egyedüli reménységük a nemzeti tadsereg. Ami mindenkinek szól, szól különösen nektek (a főreáliskola, növendékei felé mondja.) Ti vagytok a jövendő hadsereg reménye. Majd a katonák felé fordulva folytatja: Ha vilaki ezen az uton elcsüggedne, az gondoljon arra az emberre, aki az ország élén áll, akinek az önzetlenségét háromszor is hangsúlyozom, aki éjjelnappal dolgozik ennek az országnak az újjászervezésén. A katonák minden ünnepies aktus olatt gondolnak \' arro, aki az ó legnagyobb uruk. Háromszor kiáltom: „Eljön Mogyarorezág kormányzója!* A jelenlevők hatalmasan éljenzik Horthy Miklós kormányzót.
Ezután diszmenetben vonul el a helyőrség a miniszter előtt, ami után a városházán bizalmas körben szól a helyőrség tisztikarához, majd a polgári küldöttségekhez.
Két órára járt az idő, amikor a miniszter befejezte szemléjét s kíséretével, amelyben ott láttuk Bilncr Zsigmond kormánybiztost is, a Frigyes-laktanya tiszliétkezdéjébc vonult, ahol díszebéd volt. A diszebéden részt vett a helyőrség tisztikara, lovag SIpnicKsiky tábornok, fucsek őrnagy állomásparancsnok, Sodó ezredes, a Move elnöke, Kappa alezredes, a katonai főreálisk. parancsnoka, Trcibtr alezredes s mások; polgári részről: \'Bilncr Zsigmond kormánybiztos, Ujváry Géza képviselő, dr. Prack István polgármester, dr. Pelncr miniszteri titkár s még többen. A díszesen felteritett asztalnál fesztelen beszélgetés mellett ebédelt köztünk a honvédelmi miniszter, aki kíséretével még a tegnapi nap folyamán elhagyta a várost Galambok község irányában.
— Az egyházi kar tagjai ezúton is felkéretnek, hogy az urnapi szertartási énekek próbája céljából hétfőn, május hó 3i-én délután 0 órára a zeneteremben teljes szám ban megjelenni szíveskedjenek. Rák karnagy
jfllJOilíiSJÍáfe^
— Az űrnap! körmenet sorrendje.
Csütörtökön, junius. hó\'3:4n lesz a róm! kath. villás egyik legszebb és legmélyét^ jelentőségű . ünnepe: A . legméltóságosaib Oltáriszentség rendelésének emlékünnepe. Az egyhá2, mint mindig, ugy az idén is nagy fénnyel és pompával Ítészül megünnepelni ezt.a nagy napot. Hogy az-ünnepi körme--neten semmiféle zavaró incidens elő ne forduljon^ egy bizottság megállapította a kör- -menet sorrendjét mely a következő: 1. Fe-. szülét két lobogó között. 3. Iskolás gyermé- \' kek- nyolcas sorban. 3. Mária társulati hajadonok. 4 Jézus Szive társulati hajadonok. 5. összes hajadonok. 6; Helyettes kántor. 8. Zene. 8. Földművesek és gazdák csoportja. 9. Ipartestület. .>W,jJK4vésok és vendéglősök egyesülete. 11. Katholikus legény-egylet. 12.. Munkásegyletek. 13. Kereskedelmi alkalmazottak- 14. Délivasuti fütóházi személyzet. 15. Délivasuti személyzet. 16. Az összes postás személyzet.. 17. Pénzügyőrségi személyzet. 18. Állámpénztári személyzet, sóhivatal személyzete. 19. Folyammérnökség, erdőgondnokság személyzete. 20. Városház személyzete. 21. Államrendőrség személyzete. 22. Bírósági, ügyészségi személyzet és ügyvédek. 23. Városi képviselőtestület. \'24. Pénzintézetek személyzete. 25. Hitközségi nagyválasztmány. 26. Kántor. 27. Szent Ferenc harmadrendje. 28. Úrasszonyok kongregációja. 29. Urieányok kongregációja. 30. Katonai reáliskolások diszszázadáriak első fele. 31. Virághintő fehérruhás leányok. 39. Szent Vince rendű nővérek. 33. Papság, a baldachin mellett lámpavivők, fehérruhás leányok és katonai reáliskolás növendékek. 34- Polgári és katonai hatóságok és intézetek, pénzintézetek fejei, ügyvédi kar elnöke, kir. közjegyző, katonatiszti küldöttségek, hitközségi elnök. 35. Reáliskolások díszszázada. 30. Ősszel asszonyok... Istentisztelet , alatt? a \'meneíneic az els& 29. csoportja sorakozik a cintóriumtól kezdve egyenesen fel a Nádor-utcában, a 33—36. csoport pedig a templombejárat Zárda-utcai részénél. A körmenet megindulása etőtt a templomot mindenkinek öl kell hagyni és a menetben kijelölt helyét elfoglalni. A papság a legmélíóságosabb Oltáriszentséggel csak azután indul meg, ha a menet már sorakozott és iodu-lásra készen áll. A menetben minden cso port nyolcas sjrokban halad, ahol-az egyes csoportoknál nők is vannak, ezek a csoportban a férfiakat megelőzik. A körmenet visz-szatérése után az egyes csoportok az oldalbejáró előtt álló Szűz Mária szobornál jobbra lekanyarodva a cintóriumba felállónak. Mig a papság a templomba nem megy. addig » menetből seoki a templomba nem menet. Azok, akik a körmenet után adandó áldásra a templomba akarnak menni, csak a papság bemenetele után léphetnek be. Természetesen a papsággal együtt halad mindig a fehérruhás leányok, Szent Vince nővérek csoportja, valamint a baldachin körül levők. A menet rendezésérc vállalkozott urak jelvénnyel lesznek ellátva és a legméltóságo-sabb Oltárisz\'entséghez egyedül méltó áhítat és ünnepélyes viselet érdekében kérünk minden résztvevőt, hogy a rend érdekében teendő intézkedéseket a legnagyobb pontossággal betartani szíveskedjék. A rendező-bizottság felkéri az összes résztvevőket, hogy a körmenet zavartalan rendezhetése végett a cintóriumban Űrnapján reggel 9 órakor megjelenni szíveskedjenek.
- Nagykanizsai Háztulajdonosok Szövetsége. Felkéretnek mindazon háztulajdonosok, akik az alakuló gyűlésen aláirtak, hogy a belépési nyilatkozatot a Szövetség irodájában Erzsébet-tér IC. sz. a. kiállítani s a mesz, cement, kátránypapír s egyéb anyagszükségletüket bejelenteni - szíveskedjenek. Felhívunk minden háztulajdonost a Szövetségbe való belépésre, mert anyagot jutányos árban csak igy kaphatunk. Az elntkstg.
1020 május 30.
Zala I K ó z I ó n y
_ Erélyes gyűjtés Indul hadifoglyaink érdekében, őrömmel látjuk, hogy 3 járási katonai parancsnokság idegenben pusztuló magyar vércink hazaszállítása érdekeben erélyes gyűjtési akcióra határozta el magát. Sehogysem lehet elegendőnek tartani azt az eredményt, melyet Jobbára magánosok adakozása vagy eslélyek felajánlott jövedelme hoz létre. A ■ magyar társadalom hatalmas összefogására lenno szükség, hogy magyar-jainknak évek óta tarló sinylődése véget érjen, s ennek az összefogásnak, bármely eszközzel, meg kell lennie. A közei jövőben a járási parancsnokság felkérésére a polgármester értekezletet hiv össze, melyen az összes egye-stíletek, jótékony intézetek, hivatalok, pénzintézetek és gyárak vezetői , s a népszervezési bizottság tagjai résztvesznek. Erre a napra — hogy rendelkezésre álljon — a háború alatt felmentettek névsorát is összo fogják állitani. A magyar társadalomnak ét<5 lelkiismeretének kell lonnie, mert becsületo van ahhoz kötve, vájjon tud-c dokumentáló lépést tenni saját testvérei érdekében.
— Lengyelországban és Ukrajnában volt hadifoglyok hazatérése. A lengyel hadsereg előnyomulása következtében sok hadifogoly szabadult fel Ukrajnában, akik között a magyar, honosok túlsúlyban vannak. Hazaszállításuk a lengyel kormánynyal egyetértésben történik, még pedig egyenlőre hetenként két kórházvonattal, melyeket a m. kir. honvédelmi miniszter élelemmel és megfelelő felszereléssel küld ki Lembergbc. Eddig beérkezett hírek szerint körülbelül 20.000 hadifogoly vár Ukrajnában hazaszállításra. A betegeket az oswiecini kórházban gyógykezelik. Jelenleg útban van jjazafelé az első szállitmány, köztük 38 tiszt. ■> \' ■
— Amíg a zsír hazakerült Sok bajon ment keresztül őzv. SilU Andrásné helybeli lakós, míg hazavihette gyermekei számára a beszerzett élelmiszereket. Bánokszentgyörgyi rokonihoz kellett kimennie, hogy egy kosárnyi élelmiszert szerezzen: Mikor már hazafelé tartott, útközben cseresznyét szedett, hogy a beszerzett tejtermékeken kivül gyümölcsöt is vihessen családja számára. A közelében lévő .Verne//; Ferenc földműves felhasználta a kellő pillanatot és kilopta a kosárból a legértékesebbet,. a két liter zsírt. Süléné észrevette
tolvajlást s követelte vissza a r-sirt, mire i tolvaj fejszét sem restelt előszedni, hogv a inpott zsirt magánál tarthassa. Szakooyi Ferenc csendőr-főtörzsőrmester nyomozásának azonban meglett az eredménye: a zsír visszakerült Sülénéhez, a bűncselekmény merész elkövetőjét pedig a gonosztevők tanyájára, az ügyészségi fogdába kisérték.
— Megint egy tolvaj. Scherz Andor, Nádor-utca 8. szám alatti lakos tegnap fel-jelentést tett a rendőrségen amiatt, mert cselédleánya Balog Teréz ellopta tőle nagy-irtékü ruhaneműit. A hálátlan cselédleány eleinte tagadta a lopást, de a házkutatás eredményét látva, kénytelen volt bevallani vétkét. A rendőrség közegei ugyanis megtalálták nála az eltűnt ruhadarabokat. A tolvaj cselédet a rendőrség őrizetbe vette.
— Meghívó. A hadirokkantak, hadiözvegyek és badiárvák Nemzoti Szövetségének nagykanizsai fiókja 1920. évi junlus hó 8-án, vasárnap délután 4 órakor a városházi nagyteremben alakuló közgyűlést tart, melyro az összes alapító, pártoló és rendes tagok meghivatnak. Vezetőségit) Majális. Ritka és kellemesnek Ígérkező élvezetben lesz része ma a város közönségének a kereskedelmi alkalmazottai által rendezendő majálison, mely a lazsnaki Billot-JjSIe gyönyörű kerthelyiségben lesz megtartva. Kezdeté d. u. 3 órakor. Elsőrangú kiszolgálás biztosítva.
— Hírek a Movéból. Folyó hó 31:én •hétfőn) textiláruk,, talp és felsőbőr, valamint la disznózsír, a napi áron mélyen alul kerül eladásra. A férfi- és női szövet elárusitásánál "Vtigdijasok, havidijasok és özvegyek kedvezményben részísülnek, miért a venni szándékozók igényeién a jelzett napon d. u. 6 óráig jelentsék be clá\'rusitó üzletünkben. Elnökség.
— Felhívás. Felkérem az ipartestületi dalá.da t. tagjait, hogy ma d. e. 9 órakor az Ipartestület helyiségében teljes számban okvetlen megjelenni szivoskedjenek, hogy a kirándulás részleteit megbeszélhessük. Büchler.
— Helyreigazítás. A Zalai Közlöny foiyó hó 16-án megjelent 110. számában \'a hirek közt .Megbotozott intéző" címmel megjelent közleményre vonatkozólag következő helyreigazító nyilatkozatom közzétételét kérem: Valótlan, hogy dr. Lakó Imre letenyei ügyvéd ellen én egy hajszát indítottam, hogy ellene vádaskodtam, hogy nekem dr. Lakónak a letenyei kommunista tárgyalás egyik vádlottjának — a felmentése nem tetszett és ez okból kerestem az alkalmat, hogy vele összetűzhessek. Az sem íclcl meg a valóságnak, hogy amikor a nevezett ügyvéd tehenei legeiés közben az uradalom földje közelébe mentek, én lovon ülve neki estem a teheneknek, hajszoltam, ütöttem-vertem azokat, majd mikor dr. Lakó megjelent, paripámat megsarkantyúzva vad irammal neki ugrattam, hogy holtra gázoljam. Valótlan végül, hogy engem dr. Lakó sétapálcájával minden hozzáférhető helyemen alaposan elpáholt és hogy én erre könyörgésre fogva a dolgot dr. Lakónak megígértem, hogy ezután hasonló hősködés-tői tartózkodni fogok. Az említett közleményből csak annyi az Igaz, hogy engem dr. Lakó — amint az ő tehenei és az ezeket behajtó uradalmi cselédek közelében. lóháton haladtam, — nem sétnpálcával, hanem egy fokossal sértő kifejezések közt hirtelen megtámadott, megütött és ezzel egyil; kezemen 6s egyik lábamszárán súlyos testi sértést okozott. Emiatt dr. Lakó ellen a bűnvádi eljárás a letenyei járásbíróságnál már blyamítban van. Csorna Ödön, tiszttartó.
— A város ügyeiről. A városi tanács több kéréssel fordult Ujváry Géza nemzet:, gyűlési képviselőhöz, közbenjárását kérve, az ügyek elintézését a következőképen vitte ki: A képviselőtestület által\'\' elfogadott és már pár év óta felterjesztett\'moziszabályrcn-delel jóváhagyását megsürgette s Horváth miniszteri tanácsostól határozott ígéretet kapott arra, hogy az jóváhagyva a tanácsnak rövid időn belül meg fog küldetni. Ezen szabályrendeletnek az életbeléptetésével a, város nagyobb jövedelemhez jut, mert a mozik jövedelméből jelentékeny részesedés illeti meg. — Hallcr István .kultuszminisztertől, valamit Wolf Nándor referens-tanácsostól szintén határozott*,Ígéretet kapott, hogy a csáktornyai tanítóképző-intézet Nagykanizsán lesz elhelyezve. Ez ügyben már régebben fáradozott. — Kadn Károly állam-titkárnál kieszközölte, hogy a város részére a vajdai és a csömődéri Seheffer-féle fatelepen összesen 40.000 m" fa biztosittassék, szintúgy a bagola—sánci ordőben termelt tűzifát is zár alá vétette. Az államtitkár megígérte, hogy az itteni tűzifa mizériákat alapos tanulmány tárgyává fogja tenni és erélyes vizsgálatot indít. A közel tíz év előtt felterjesztett Merkűr vasgyár kisajátítási kérvénynek a közeli kedvező elintézésére vonatkozólag 1-áy Árpád belügyi államtitkár és Maloviczky János kcreskedolmi miniszteri tanácsostól határozott Ígéretet kapott. A katonai főreáliskola! barakkoknak a város részére valfi átadását a városi tanács 1919. évi szeptember 10-én 13.183/1919. sz. feliratéval kérte a hadügyminisztertől, amelyek f. évi Január hó 18-án kelt 426.216/47—19. sz. rendelettel a város részére ki is utaltattak, azonban az állomisparancsnokság, melyhez ez a rendelet intéztetett, a városi tanácsot erről a határozatról nem értcsitette- A városi tanácsnak szóló ezen határozat pedig a budapesti Magyar Felszámoló Hivatal műszaki osztályának adatott ki közlés végett, mely hivatal a mai napig sem közölte azt a városi tanáccsal és csak igy történhetett meg az, hogy f. évi április hó 30-án kelt 406.206/34/920 sz. rendelettel egy barakk a helybeli Movenak utaltatott ki, moly azt a Sportegyesületnek engedte át, amelynek anyagára a mai rettenés nagy építési anyag hiányában fontosabb és égetőbb szükségleteket kielégítő cél Cléréséro lett volna szük-
sége a város közönségének, mint a Sportegylet labdarugó térségének a bekerítése és a nézőtribün felépítése. A többi barakkok igy tehát már a város részére vannak átadva. — Eljárt továbbá a pénzügyminisztériumben, hogy a .Hangya" részére az italmérési jog megadassák. — Haller István kultuszminisztertől határozott ígéretet kapott arra, hogy a keresztény hitoktatás dija-a viszonyoknak megfelelően fel fog emeltetni és amint ez az ügy a pénzügyminisztériumba ál lesz téve ott is kifogja sürgetni. A közélelmezési minisztériumban Magyar Sándor közélelmezési főfelügyelővel sikerült neki megalkudni, illetve megegyezni abban, hogy Zalavármegye részére 7 waggonnal tőbb, vagyis az előirányzott 15 waggon helyett 22 waggon liszt utaltassék ki, mely többletből Nagykanizsára 3—4 waggon csík. Ez a liszt f. hó 15-én a város részére- tényleg ki is adatott. Végül \' felelevenítette dr. Sabján Gyula régebbi fegyelmi ügyét, amelynek aktái bemohásodva a főjegyző íróasztalának a fiókjában a feledés fityola alatt több, mint cgj\' évig pihenték síri áimaikat. Ezek az ő közbenjárására lettek Fáy Árpád államtitkár sürgönyi intézkedésére abból a sírból kiemelve és a belügyminisztériumba felter jesztve. Tehát igy az eltemetés és elfeled-tcté3 nem járt eredménnyel. Koloisváry Ödön titkár.
(x) Eladót Vidéki nagy vendéglő, nagy kerttel — Városhoz közel kiskorcsma. — Nagy vendéglő bérlete berendezéssel átadó. — Füszerüzlet bérleti berendezéssel, teljes árukészlettel, egy lakószobával átadó. — Tőbb kiset b-nagyobb ház eladó, Szigriszl iroda,,Zrínyi Miklós-utca 33. I, emelet.
(x) Az Excelíior páratlan sikerét tanúsította a Világ.mozgó telt háza. A film soha nem látott tüneményes látványosságával, elkápráztató díszleteivel a kinematográfia diadalát jelenti. Még csak ma és holnap kerül vászonra.
- (.X) Bélyeggyűjtők figyelmébe 1
Eladásra szánt bélyegeit; régi levelezéseket, gyűjteményeket legjobban értékesítheti és gyűjteményeit kiegészítheti SzabóAntat sport-kereskedésében. Tát
(x) Mind eladó: Rövid zongora, mozi, zenélőgép, asztalok, hegedű, vadászkutya, különféle képek és könyvek, könyvszekrénv, félhold föld. Bővebbet "Amen" közvetítő iroda. Királyi Pál-utca 8. szám.
Szixübiáz.
Heti műsor t
Vasárnap d. u. János vitáz
„ este Pillangó főhadnagy Hétfő Elnémult harangot
Kedd Lili bárónő
Szerda Cili bárónó
Csütörtök d. u. Vereshaju
„ este Cigánybáró Péntek Szerelem vására
Szombat Pacsirta.
Bethlen Bruckner színtársulata tegnap tartotta az első előadását. Színre került: Komjáthy Károlv közismert zenéjü operettje a .pillangó főhadnagy.\' Nem volt szerencsés a darab megválasztása bemutató előadásra. Bizonyította a hátsó sorok üressége, ami mindannyiszor elő fog fordulni, ahányszor olyan darabok kerülnek színre, amelyekkel már Nagykanizsa is agyon van etetve. Bő kritikát még nem Írhatunk, annyit azonban meg kell jegyeznünk általánosságban már most az a benyomásunk, hogy a színtársulat ambiciózus kezekben van. Az előadott darab jól kidolgozott s mindvégig élvezetes jelenetekkel szórakoztatta a publikumot. Mi reméljük, hogy Véghelyi le* bájos játékában hamarosan telt házak fognak gyönyörködni s Polgár bohókáit viharos kacagás és tapsorkán fogják honorálni. Sugár Lajost is fogjuk még-igazi szerepéber. a drámában látni. A zenekar élvezetesen játszotta a jól ismeri operett dallamait. — gk—
\'/. t> l o ! Közlöny
\'920. Ti6]us 30
Apróhirdetések.
iluplitn »»Aíultt»lii»k.
HjM~>l«0c«t>tor lo VHrii ,.Ovtj,V ■ iiicfituba
- Mrtttwl
U*tju -A<t y).
XöJ jryorDiok-r;>Ji rirri-\'
tjt f iuuvsuut «.vTj:iuj. <» Mciili ^IT. Poior MÜH/H 7t-
Hi+iLt* OJT. (KikíiU " rrucu »nU*e C\'ra »tJeWrMiIb.n.
Jrok. rcj£yi.-J»«lcV>íJ j X jo
FUJ N»cr
luiínAn. _
tftííwőtn lirCTxl\'i\'t mJyJDy-Uf<ii»l, lököm) Aluli ml/tft
UU4M«U-b*r*sd«*( Itbc-
►ca looj-Jttt. riíceJl oj fUi>. Xo.V«xt tt SMJCCWJ, RATTÍO
Cseresznye árverés.
Ezúton hozom az érdekeltek Uidomására, hogy a pécs—vnrazsdi országúton c 1\'43-ík kW.-jelzőtől a 149-ik km.-jelzőig, vagyis Imre-hégytől Sormásig terjedő uton a cseresznye termés 1920. juoiua hó 1-én d. e. 9 órakor nyilvános árverésen részletekben eladatni fog.
Felkérem a venni szándékozókat, hogy azr árverés reggelin a Haba-féle téglagyárnál megjelenni szivéskedjenek. Letenye, J920. május 20.
Sadtovics József útmester.
Értesítés,
Van stercncsém ért«iteni Nagytá-tizsa váioi cx-lycn tisztelt közönséget, miután a váiostun ktelelpedteip s az ácsmester! ipart ütöm. Kivallatok minden © szak-máb* vágö
építkezési munkát,
valamint crdókltormclcst ugy házilag mint .tájit vállalatban. s
Kerten a mélyen titztelt közönség szivei mcgr*n-Tisztelettel
8M Josipovlch Márton
l«p*iu« — Koron.-títílodj.
A Dunántúli
Közgazdasági R.-T.
Nagykanizsa.
Foglalkozik mindennemű ipari-, korotkedelmi- é* meiög*r<!»v#gi üzemeknek alapításával és már meglevő üzemek flaaneirozAsivaJ.
Mőssaki osztálya raktáron Urt Ipari- és mezójpzd*. sági üzemekhez szükséges
műszaki cikkeket, mezőgazdasági gépeket, ekéket, • szecskavágóka, trióröket, borsajtókat, permetezőket, azok alkatrészeit és kenőolajokat.
R*kliron nKo tóvá iíut tMittá j Ti.ta , tcgjutányoa.bbftn Uxttrct-V«, <U4 nir^Jcaféíe iíot. Cyígyoövíny-osítity, íoguikojj* Fyó)rya<tv<fíytk vtUKv.L
írod,: Otongery-ot 3. \' Tclefoo 31.
A Nifyk.niiiu Tjüuitk- Távtuli cin:
^ottii épü)«;éfc<fl. ŐltonoűiljL,
Könyvtára kát,
valamint egyes könyvénél magas áron vásárol
Szerb Ernő könyvkereskedő
Nagykanizsa.
\' r « a r\\
elvétetitek a „Move" pavilonban, Erzsébet-tér.
Önkéntes árverés.
- Ktskunaíáii Polgár.at<W-vl{ii-.*jirn alatt kávéházi ás éttermi berendezések és egyéb ingóságok 1920. évi jurt\'iiift ti 6 3-ik napjiiuk d u. 2-órájiiól keidre és a kö-Tctktoő napok délutánjain elAdatnak. fKM Hsán Gyula.
Azonnali bel épé j. re keresek perfekt
í\'é\'i*!^ JV,
ki k><e<őkg a német\' nyelvet is tökéletesen bírja — írásbeli ajánlatot kerek fizetési igény wegjeJOJé-tévol .Tizenhatos.pojtafiók\' Jeligére. WS—2
NagykanlxMi Iroda raittt: Caengcrl-ut ö.
TCIO.\'CMUB: 39. Sljgöaj-ota: „TranKlanabU" Xagjrkaoli*.
UjocOajt nktfr: íTL, Hrkcl-vU» S, Ttióon: Jői+el (A 51.
: JPraoktear* &sdap««t
Vájáxolunk mindta mennyiiögbea napi árakon, azonnali kézzpéojQietés eüeftébeo:
főzelékféléket, to^Ut, bftbott gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket.
Kovács János
építési vállalkozó és Kovács Vendel ácsmester lakásukitt
Kisfaludy-utca 30. sz. alá
helyezték At K6tU( a nagyérdcmO. köztín-ség tovAbbi támogmAsút 022
Minden magyarnak!
A Irrcdonl* kultn.rt«rakjuk .
kitúa^ mövtj. rotbrtk x ukö wxuil«o jk^kv.^n rh»<»muk. tíMfje^tOWS ita> toeeo. uíJcCmm UukI itflVtl farttcritiiecOíTl ri*«t t, > e-XCfU jfrli-^X humCl üí;<o vtii 1U1*.
itíota" .lliuiua, taCyjg&l-L. rímpViVUtMn int
%IÍM öfAWxoí nVÜiM Uí<Hm««.........ISO K
CrtMAr J.tl ]M0nk«rt" rima iww
wjtmtetkwatk t*a\\t*tU»ffi wwrt (ol pliiettm jjjxi cm.
,-o>Jt<Jci Ott crMlrt, MutKn . . . <5iO K
- • .............. X
CUcBüi .Mvi .........K
Lük tiWV^Ml................JO K
*- <r«> « L.-.X1* {% UMÜ
- ■• . % . . • ; K
Ejt.tvwttt, ...........* . K
T6ro«, 11 ^..........300 X
*<*-<» i+UrlerjTUtn XlUiUt. x£s< t^ilu^,
............................x
\' • .......... « *
limii hm . . v.>........ aao x
A TULff,i Vult-ittKm-uo\'ánlljw UvlnJUn <• triico.
Mijxohoi VO X
.«MT.r, kállai-.-
Nfj\'rr^cta 711 >■ <ra. -l-l ti K
atpcvouvlM, oíod«n nitimM 1 K.
LcrtlvlX44WTt ....... « x
MtCKOdrfhítfl ;<.«U\'il»JvlttyűaTolB«l kOuTTkladö mATA-
IBU^Ö^Í) B^^t. JJ.. ZJrat»M,So» 14. <« w^l^l „_,, t C.luií
-- A. <rr« ün^ttóa^ u-TOKr
A legbecsesebb alkalmi ajándékok I
A matti mióta tttcttxMUOlM e»»U.|»i.

ismét kaphatók literenkint 24 K-ért
SafranaTózsef
f\'j\'izcrkiftskcdöntl, Magyar u. 74. Telefon 286. Q2:,
SOMOGYI FERENC
kcpciiicii fcéaivn nnior SiSIkultu. MO.itu 7».
Elvállal mtndenntanH épHlet-javtti.t, valamint uj munkák kéuttteét a legolcsóbb
árban. V . .. ...
mozgókép-palota
.fiozkoiiyi-u tc. 1. ,t
"!. - ^ ,J. .UJ.......—
Hétfőn! Csuik c-gy napi
OIds?. rucsierfilm:
Kgy művész szerelme 6 fcláonásb.n). Főszarep\'ó: Alberto CapozzL
Elttiiuk t.Ull,: IttUtUfitH 1 ú I („i. .^"H?".\'.\' : 1. I. 7 íi I („i,r.

Elsőrendű tűzifa
t»pható Sülyra, lagy ök-nlint liílhoz szállitvH jutányos Árban
Adolf és Társa
. t fy ... »1» .....
Megrendelhető : Arany jános-o. 2. é* a telepen: Tárház-n. 15.
Vasánuq^ folyó hó 30-án njonaan megnyílik a
mí W-\'r i\\t r. 0
-WtM
ítyöriy.Orüen . twrendezelc helyisége. Reggeli, ozsonna .és feketekávé cukorral 3 K. Színház utáni ételek és kitűnő borok, sórflk kap-hattik. Esténkmt elsórendft Mnek^r hangversenyez.,
Szi\\"efi pAitfogísl kér ■ W8
, XAYÉS.
c vvvi. :
kamarák
teljen axnatörkószletek kazetták, lemezek, állványok cartonók é. papírok » egyéb , fényképészeti k<l!ékek e!<6 gyártmányok a legolcsóbban
Fischef F. Fiai áruházában
kaphatók NAGYKANIZSÁN. «u

raiur m san?
ff
H Megyek a Józzlboz, a .Jobb JJI mint Otthon- veniléglóbo (József főherccg-ut és Stlgár-ut sarok. 61. xiim) hol jó kezelésű kiváló kecskeméti bort lohít inni.
A nagyérdemű közönség szives párt-fogAsit kérve vagyak tiszteiénél
SreindpTf£r József
,.,......... .*£íí: \'
nagy mozgó színház Szarvas-szálloda. =
Swmbit, vuinup hítMrt, ojjjui 50 *!! cc
EXCELSÍÖR.
Az emberi lángelme diadala, nagy baHett felv. A milanói scalu opera WlégWrü baUcttje és 600 trercplójo felléptével.
BkJadások kezdete: Hétköznapokon fél 7 éi 9 ótO. Vatár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és órakor.
N-rottMott u iar-uiaj^rr ^ 2r.lct fe Oy,inrR,. nyomdai mfflnMMtében \'