Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
50.71 MB
2010-02-16 15:42:21
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2635
10191
Zalai Közlöny 1935 027-049. szám február

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
75. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

76. évfolyam 27. szám
Nagykanizsa, 1035. februir 1, pintek
Ara 12 Hlto
ZALAI KÖZLÖNY
MikNil\'itt <■ iUdóhlv.t.l■ Fhl s ni*. MC(J«l«nIk Jmindea re||el, hí Hí klrtt.lév.1
POLITIKAI NAPILAP
Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
ÍUIIulhl árt: ejr » ««
S»erkei«<CrfKl éu kfotóbkaUH telelőn: 78. M
OTI-választások
Mennyi harc, küzdelem, intervenció folyt éveken ót Nagykanizsa ré-uéről, mig visszakapta az OTI-kerilietét! A hivatalos város, az egyes érdekképviseletek és nem oiolsó sorban a Zalai Közlöny állandóan napirendén tartotta a kérdést és nem nyugodott, amíg Nagykanizsa ismét OTI-kcrOket lett. A nagykanizsai OTI-kcrfllet azonban csak akkor teljes értékű, ha a választmánya ts nagykanizsai. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy szimái-iker viszonyban vagyunk még a zalaegerszegi kerülettel. A kerületi választmány - mandátumának lejártáig - Zalaegerszegen tartja üléseit és ottani befolyással intézi az önálló nagykanizsai kerület ügyelt április, 27-ig, amikor is a mostani választmány megbízatása lejár. És márciusban kerül sor a nagykanizsai kerület választmányi tagjainak megválasztására, amely május elsejével kezdi meg működését-
Hogy mit jelent a kerület választmánya az OTI életében, adminisztrációjában és az ügyek elintézésében : felesleges magyaráznunk. Ugy a 10 munkaadó, mint a 10 munkavállaló rendes (és ugyanannyi pót) tag fontos hatáskörrel bir, nemcsak Javasló szerv, hanem határoz, dönt ii Nem lehet tehát mindegy az annak a £ok ezer tagnak, hogy kik intézik ügyüket, kik képviselik őket a kerületben, kik beszélnek, határoznak, döntenek az ö nevükben. Ne felejtsük el,: betegekről, orvosi kezelést .igénylőkről, életről van szó ! A kerületi választmány tagjai a kerület vezetőjével együtt rendkívül fontos ügykört töltsenek be és ezért, kétszeresen fontos, hogy a nagyka-nizsai kerület sok ezer tagja olyan választmányt küldjön a kerületbe, amely megfelel mindama követelményednek, amiket az általános bizalom tőlük megkövetel.
Nem szeretnők, ha az uj nagykanizsai OTI-kerÜletben a? a szellem találna otthont, amely felszólal a Magyar Hiszekegy elmondása miatt. Nem saeretnók, ha a kerü-lett választmány bizonyos mérvű immunitása alatt személyes kérdések képeznék a napirend ismétlődő anyagát, amelybe még a város vezetőségét te belevonnák nem mindig parlamentárisnak mondható hangon. Nem szeretnők, ha a ke-rülcü választmány tagjai vélt személyes sérelmeik félett nyilhegyező gyakorlatot tartanának. Nem szeretnők, ha szoros OÍI-ügycken ki-vül beleszólnának a közélet más porondján lefolyó eseményekbe. Ndm Szeretnők, ha olyan tónus nyeme polgárjogot, mint amelyből "már kaptunk ízelítőt mi, nagykanizsaiak. Nem szeretnők, ha a nagykanizsai OTl-kerület választmá. nyában lerakódna az a por, amely még á régi rendszer slpládáját lepte el és bénitólag hatott az egészséges
munkagépezetre.
Olyan szellemet akarunk látni, , olyan tónust -várunk az\'uj nagy- ;
Gömböt miniixterelnök az Eckhardt-Ugyröl és az ifjúság reform-törekvéseiről
„Eckhardt csupán a szavazás titkossága és a választási eljárás becsületessége kérdésében egyezett meg"
nem ujkelatü dolog, hiszen az utób- akik azt kérték, hogy a miniszterei jelent meg
Budapest, január 31
(I-apzártakor érkezeti) A Magy«r Távirati Iroda munkatársának ma alkalma volt Gömbös Gyula miniszter-elnökkel a belső politikai helyzetről beszélgetést folytatni, (iömbós minise, tereinök kitért uz Eckhardt-ügyre illetve levélre. Az Egységes Párt legutóbbi értekezletén rclszólaló bizulmat-lankodó tagjai és a mögöttük állók megtudhatták a levélből, hogy velem Eckhardt Tibor ann»k idején csupán a választás titkosságára és a választási eljárás l>ecsú!e|csségérc egyezett meg. A másik, ami nyilvánvaló, liogy Eckhardt Tibor a [ődelegátusi tisztségé-rői lemondott, megunván az el lem-intézett támadást. Elfogadom termé-szetcs«n Eckhardt lemondását, mely födelcgátusi s/.crepben Eckhardt Til)or künn kiválóan megfelelt.
Egész más lapra tartozik, hogy Eckhardt Tibor benn, mint belpoliti-kus, kritikát váltott ki.
Az ifjúsági reformtörekvésekről szólva, Gömbös miniszterelnök kijelentett;, hogyha az ifjúság foglalkozik reform problémákkal, aa
bl Időben több cikk is erről, amit az ifjúság vezérel ir-tak. Ezekből azt érzem, hogy az Ifjúság bízik betínem. Aiz a lehető: ség, hogy akad elvétve egy-egy temperamentumos fiatalember, akit ifjúi heve elragad, az ne nyugtalanítson senkit. Akik velem vannak és lesznek, a/.ok mindig józanok éá higgadtak maradtak.
Az ifjú mdgyar generáció tiszteli a hagyományokat, a magántulajdont megtartja é.s sohasem fog letérni a haladó konzervatív politika útjáról. Még akkor .vem, hogyha a reformtörekvésektől méltatlan támadások érik. Sohasem hátra — mindig elői«! — mondotta a miniszterelnök.
Valkó Lajos lesz a magyar fődeligátua Genfben
i Budapest, január 31
Gömbös Gyula miniszterelnöknél ma délben megjelent a Reform Nemzedék tiégy ifjú képviselője.
nök engedje meg, hogy február kö-zepén a Vigadóban nagygyűlést tarthassanak, amelyen az Időszerű politikai kérdésekben állásfoglalás sukat nyilváníthassák. Gömbös klje lentette, hogy hajlandó megfontolás tárgyává tenni kérelmüket.
( Budapest, január 31 A miniszterelnök még nem döntött arról, hogy tudomásul veszi-e Eckhardt Tibor dr. lemondását a népszövetségi magyar főmegbizotti tisztségéről. Azonban valószinti, hogy Eckhardt Tibor ragaszkodik lemondásához. Politikai berkekben már megindultak a találgatások, hogy ki fogja Magyarországot kép viselni a Népszövetségben. A vélemények többnyire abban találkoznak, hogy Valkó Lajos volt kül« ügyminisztert kérik fel erre a tisztségre.
ruwnvm ^r/uvuvwvvvvYYrrvi-yrYYyvri\'r 1\'rr .....................
A politika szenzációja: Anglia és Franciaország megegyezése
Anglia sem ismeri el Németország egyoldalú
Pá,-is, január 31 Fiandin miniszterelnök és Laval külügyminiszter ma délben elhagyták Párlst, hogy a londoni találkozón részt vegyenek. A francia mi-niszterelnflk és külügyminiszterkm-doni utja alkalmával legérdekesebben a londoni Times ir. Többek között azt Írja, hogy az előző megbeszélések során, amelyet a párisi angol nagykövet és a francia külügyminiszter folytattak, a megegye-
zés egy formuIaterve7ethez vezetett, amelyben a két kormány egyenlő nézetét fejti ki.
Eszerint Anglia magáévá teszi a Rómában aláirt francia olasz jegyzék a/on nyilatkozatát, amely ama megegyezésre vonatkozik, hogy Németország egyoldalú fegyverkezését nem ismerik el. A felek m»? erősítik az 1932 decemberében tett öt hatalmi nyilatkozatban a/, egyenlőségi elv gyakorlati megvalósitásá-
fegyverkezését
nak szükséges voltát és pedig ugy, hogy a békeszerződések leszeívlésrv vonatkozó bizonyos adatait hatálytalanítják, feltéve, hogy Cenfbjn az általános egyezmény jön létre végrehajtási biztosítékokkal te. Végül kl hangsúlyozzák, hogy Németországnak vissza kell térni Genfbe, hogy szerződéses korlátozásaitól megszabaduljon.


i Rákosi-perben a védő gróf Károlyi libái? és Kan Béla kihallgatását kérte
Rudtipest, január 31 A Hákosi-per mai tárgyalásán Írásbeli tanúvallomásokat ismertetett az elnök. Vörös Béla delcktiv 39 ollcnfor-
mdalmlstn akasztásáról, lakatos János pedig arról tett vallomást, hogy Kalocsán Szamuelly az érsek kocsiján járt és töbl>eket felakasztatott. A többi
tanuk vallomása a vidéki kivégzéseket tárta a biróság elé. Mayer Ödön, » gyűjtőfogház felügyelője arröl vallott, hogy a gyűjtőfogházon a szociális-
kanizsai OTI-választmánytól, amely méltó a közmondásossá lett nagy\' kanizsai várbékéhez, amely tiszteli a város nemes béketradiclólt és azt a hangot honosltja meg a nagy-kanizsai kerületben, amely a sors-közösségben élő testvérekhez illik. Távol legyen az a hang, amely megfekszi idegeinket és méltatlan ehhez a testülethez. Ne lehessen a kfcrü-letl választmány ablakából felelőt: lenül lövöldözni kivül álló tényezőkre azon az alapon, hogy az ülések bizalmasak. Komoly, a szociális kérdést ismerő, az élet üllőjén kipróbált, emberiességtől áthatott és a tisztség kötelességének tudatában lévő, huszonnyolckarátos magyarokat akarunk benne látni.
Azért minden nagykanizsai OTI-tag örömmel és hálával veszi a nagykanizsai Nemzeti Egység vezetőségének akcióját, amikor kezébe vette a nagykanizsai OTI-választás ügyét. A nagykanizsai Nemzeti Egy-ség szervezete megtalálja a módot, hogy olyan férfiak kerüljenek bo a választmányba, akik minden külső tehertől mentesen, minden idegen behatástól távol, a nemzet színeivel övezetten látják cl azt a fontos tisztet, amit az összeség reájuk ruházott. A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetének ez az akciója nagyszerű misszió, amely a város közönségének megelégedésével és megnyugvásával találkozott. A Nemzeti Egység nagykanizsai szer-
vezete teljes erejével, erkölcsi súlyával és tekintélyével lép be a választási kampányba és elvárja híveitől és minden barátjától, hogy ebben a küzdelemben kéjí a kézben, váll a váll mellett ugy a munkaadók, mint a munkavállalók mellette legyenek. Mert nem k\'het többé a polgári frontot, a nemzeti erőket befejezett tények elé állítani. Nagykanizsa polgársága ébren figyel és ott lesz a maga erejével, öntudaiá-val és erkölcsi súlyával.
Mi, nagykanizsaiak, eleget tanultunk a mult eseményeiből.
A Nemzeti Egység szelleme kell, hogy bevonuljon az uj nagykanizsai kerület választmányába is !
Bwcd k Rc:»6.
lAjAlKOZLONY
I;ikn»k szabad bejámtuk volt ■ kommunistákhoz és a gyűjtőfogház ■-itgo* TelekjMér volt A gyüjtrtfoghát. I>a Ufetazór bojárt Hádaj későbbi nép* biztos, aki otl ebédelt • kumnunl"-iákkal. A Nemzett Uauk egyik tisztviselőjének vallomása »r.eitnl a kommunisták állandóan oittnyot \\és devlz;*-kut tartottuk Wsaenlétben arP> az tv, hogyha mcnekfllniük kell. Az el. nök a vallomások ismertetése közben többször kérdőt intézett Hákosihoz aki kitérő választ adott, majd kihívó feletelet adott, mire az elnök 3, majd később 8 napi sötét zárkám Ítélte Az elnök w iratokból megállapította, hogy. nem népbiztos volt a hadsereg legtöbb irányítója, hamm a nemzeti tanács. lltáoa « védő előterjesztést tett további tanuk kihallgatására, A védő többek között kérte gróf Bethlen lat. ván, gróf Károlyi Mihály és Kun ltft* kihallgatását. A biróság holnap dönt az előterjesztés felelt. Ezrei a mal tárgyalás véget ért.
4000 pécsi bányász ujabb sztrájkja a föld alatt
Pécs, január 31 A pécsi bányászok ma ismét sztrájkba léptek. A legutóbbi sztrájk alkalmával ugyanis 140 bányászt elbocsátottak, de megígérték, hogy ha február 1-lg semmi rendzavarás nem történik, akkor a bányatársa; ság hajlandó visszavenni az elbo* csalottakat. Az elbocsátottak visszavétele ma megtörtént, azonban a társaság kikötötte, hogy 6 hónapig egy fizetési fokozattal alacsonyabb fizetést kapnak és addig a visszavett tagok nem tölthetnek be bizalmi szerepet. Emiatt a bányamunkáik sztrájkba léptek ós kérték a kikötések hatálytalanítását- Mintegy 4000 bányász maradt lenn a tárnákban. Az igazgatóság kijelentette, hogy mindaddig nem tárgyal a munkásság képviselőivel, amig a tárnákból fel nem jön a munkásság. A bányászok viszont kijelentették, hogy mindaddig nem jönnnek fel, mig a szoc. dem- párt vezetőségé* töl erre utasítást nem kapnak.
Pécs, január 31 A szociáldemokrata párt vezetői azon fáradoznak, hogy a munkásokat a bánya elhagyására bírják.
Leszúrta talárját a rossz bizonyítvány miatt
Gyula, január 31 Csütörtökön osztották ki a gyulai gimnáziumban a félévi bizonyítványokat. Az ötödik osztályban, aa egyik gyulai fogházör 16 éves fia Tamási tanár hátamögé került ée egy óvatlan pillanatban nagy disznó ölö kést rántott elő, amit teljes erővel a tanárjába mártott. A diák azért követte el tettél, mert a tanár két tantárgyból megbuktatta. A fia a merénylet után megszökött, de a délutáni órákban önként Jelentkezett. A tanár állapota életveszélyes.
Komoly stádiumba kerültek a nagykanizsai járási vitézi székház tervei
Jelentettük már, hogy a nagyka nizsai járás vitézi életének uj len. (Hlletet jelenti) célkitűzése érik a Nagykanizsán létesítendő járási vitézi székhái terve. Mint most ér. tesülünk, a tervek a megvalósulás komoly stádiumába jutottak. A vá. ros vezjetísége nagy megértéssel karolta fel a gondolatot és annak közbonjöttével több Irányban foly. nok Immár konkrét tárgyaláaok a megvalósítás módozatait illetőleg.
Vitéz Tamásfalvy Jenő Jáj-áai vitézi hadnagy, a Nemzeti Bank-fiók
főnöke minden törekvésével a»on van, hogy a tervek mielőbb való-aóggá érjenek. Ezt a célt szolgálja a Nagykanizsán márciua 14^n ren-deaendö műsoros estély is, amelyen fővárosi és helyi előadó miivészek művészi értékű Irodalmi és zenei műsorral fognak fellépni. Az est jövedelme is a vitézi székház alap céljait szolgálja.
A vitézi székház létrejöttével a város éi a járás vitéz^Uiek intenzív kulturális él lánws élete la «*ln. dul az uj otthon falai között
Lesznek-e a tavasszal közmunkák Nagykanizsán ?
Még a tél kellős közepén vagyunk, de a város vezetőségének máris gondoskodása tárgyát képezik az elkövetkezendő tavaszon meg indítandó közmunkák, építkezések, az Ipari foglalkoztatás, munkaalkalmak teremtése.
Ugyanis az idén nagyon szomorú tavasznak néz elébe a nagykanizsai munkásság, vállalkozás és mind* azok, akik rajta keresztül jutnak ke> resethez, mert alig van kilátás va. 1 amilyen meginduló munkára, építkezésre. Dr. Krátky István polgármester budapesti tárgyalásai tették lehetővé eddig is azt a munka-lehetőséget, ami adódott, most pe\'
dig aziránt folytai tárgyalásokat, hogy olyan intézményeket sikerüljön megvalósítani, illetve olyan épületeket emelni, amelyek az építőipai\' minden kategóriáját tudnák huza-mosabb Időn át foglalkoztatni. Van olyanokról is szó, amelyek az állami budgetben már az idén fede zetet találtak. A polgármester minden gondoskodásának tárgya : hojy ezeket a tjrveket a megvalósulás stádiumába juttassa és igy lehetővé tegye ismét, hogy sok munkáskéz foglalkozáshoz Jusson.
A polgármester ebbeli tárgyalásait az egész város közönsége nagy várakozással kíséri.
Leltári árusitáson felgyülemlett siffon, damaszt, vászon, cöper, angin, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó árait!
.•J.y.\'.V.\'.VtV --........*********
liauptmann alibit bizonyított
London, január St Mint Klemlngtonból érkező jelen-lés mondja, Hauptmann Vét alibi védekezése sikerült. Egy munkás (e-lentkezett, aki elmondotta, hogy a gyermekrablás idejében látta Haupt. mannt abban a péküzlctbcn, amelyikben felesége, Hauptmanné dol. gozott. A fővédö annyi védőtanul sorolt fel, akiknek kihallgatása el. tart kilcnc hétig.
MimnwwwfiYnvfffi\'.......1.....*...........
Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők!
Sszörmék saison utáni mélyen leszállított árban!

¥7 M Imiial ^M^MJU EUIilimi |Jsn|0>S|)
gény.ég, leloványodáB, sápadtság, mirigy betegségek, cferfmák. (umnjtu-
lusok itt). ese\'atbstt a muissisáss .Ferenc József* ksaerüvlz fforsan i*abá\'yo«M a belek annyira M*loi működését és « vért biztosan fcl-
f < iMtti.
A mai Iparoabil
este 9 órakor kezdődik az Ipart s \' tűlet össaes felső emeleti lartnflr ben. Csütörtökön alkalmunk volt megnézni az Ipái-testület tiigyter-mét, amelynek diszitése feltűnést keltett és olyan hangulatot varázsol, amely mindenkit meg fog lepni. Szabó Pisla művészi vénával olyat produkált, ami a fővárosi Vigadónak Is díszére vált volna. A ma esti Iparosbál felülmúlja mindazt, amit eddig láttunk. Ma este egész Nagy. kanlzsa találkozik az Iparoabálon.
KOZMETIKA
Ép azervezat — azép bír
F.p bőrű gyümölcsbe nyugodtan szoktunk beleharapni, mert feltét** lezzük, hogy annak a belseje is egészséges, mig hibás, beteg héjju gyümölcs fogyasztásához némi gyanakvással fogunk hozzá, el lévén készülve rá, hogy az belül ae jó Hasonló az ösazefüggés a szervezet belseje és kültakarója, a bőr között. Teljesen egészséges embernek általában szép él űde a bőr*. Mindennapos szállóige: .milyen Jól néz kl l« Ilyenkor önkéntelenül Is az illető arcbőrének egészséges kinéné-séböl következtetünk szervezetének hibátlan működésére Ez a követ, keztetés pedig rendszerint helye*, mert az organizmus működésében beálló legkisebb zavar, akár az egész test vagy annak egy szerva betegszik meg, rögtön meglátszik az arcon. Söt tovább megyek, es igen gyakran nemcsak látszat, hanem sokkal több annál, ugyanis « szervezet betegségei következtében a bór normális működése la megváltozhat. Leghamarabb érzk meg a belső zavarokat a faggyumirlgyek, melyeknek elválasztása ilyenkor károsan fokozódhatlk vagy csökkenhet. A bór ilyenkor sápadt, rin-oos, beesett, foltos, nagyon zsíros vagy fénytelen, de változásokat láthatunk a bór függelékeinél Is. Hathullás, vagy telesleges szőrszálak növekedése Indulhat meg, a körmök ugyancsak fénytelenek, repedezetlek lehetnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy rossz higiénikus viszonyok, kimerítő munka, éfjelezés, a táplálkozásban elkövetett hlbáU mind áruló nyomot hagynak az arcon. Ezt már mindenki tapasztalhatta saját magán vagy másokon. Különösebb Jelentőséget azonban általában nem szoktak ennek tulajdonítani. pedig Igen sokszor éppen ezek a tünetek az első Jelel valamely bajnak, tehát könnyedén el-siklanl felettük riem szabad. Miként a barométer az Idő milyenségét, ugy Jelzi az arcbőr a szervezetben végbemenő változásokat. Ebből következik, hogy ha azt akarjuk, hogy arcbőrünk azép legyen, fokozott gonddal kell ügyelnünk szervezetünk épségére, valamint arra, hogy azt külső károsodás se érj*. Igeit fontos, hogy kellő gondot fordítsunk a lakás higiénjérc, elegendő alvás, illetőleg pihenés váltsa tel a munkát, Juttasaunk elég friss levegőt tüdőnknek és na feledkezzünk! meg arról sem, hogy egészségűnk és testűnk rugalmasaágának érdeké.
___ZALAI KÖZLÖNY_ _
IMI6I k»«d¥« ■ női, férfi és gyermek hóoipflh árait 2Q °/n le»»*ll.toHuk 111
Legolcsóbb™ vrhct ná\'unk nfi/bőr és posztó osattos és fürnöm clpSk.t, nftl boka és t|iu bördpSksi. fiu és férfi cserkész olpftket.
„mEAC" clpöaruötíx
Fö-ut 12. szdm.
72 tana! hallgat kl a bíróság Frelvogel Ferencné ügyének februári folytatólagos (tárgyalásán
193S február 1_
ben szükségünk van egy kis tornára vagy valamilyen sportra. Az arobőí külső ápolása sohasem lehet eléggé eredményes, ha a szervek belső mü« ködésében nincs meg a kellő összhang A test megfe\'olő kultusza nem hiábavaló (bár volt idő, amikor bűnnek, vagy legalább is bűnre való hajlamosságnak tekintették) és nagyon is igazat mond a régi kitűnő közmondás, hogy : »ép testben ép lék\'k.« Nem kevésbbé igaz egy kis változtatással és ez egyúttal a fentebb mondottak öss;efoglalása tó lehet: »ép testen szép bőr.«
Dr. Bencdlgné Lang Magda
Kozmetikai üzenetek
S. K. P • Csak kellő töretem kell hozzá, akkor feltétlenül eléri a várt eredmény\'-
Crjgsuzony. Az eddigi kezelés tel-josen hibás volt. Szíveskedjék válasz. )>él\\«ggei ellátotton cimét közölni, hoyy levélben részletes tanácsokat adhassak.
£rdekl6d& Az is hamarosan sorra kerül. Üdvözlet.

A lenlektt kérjük közvetlenül rovatvezetőnk cimére (D«ák.tér 3. szám) küldeni.
Tudnivalók a holnapi Szanatórium- piknikre
A Szanatórium-piknik (a harmincadik 1906 óta Nagykanizsán) holnap, február 2-án este fél 10 órakor kezdődik az Iparos székház össres emeleti termeiben. Helyárak 1, 1 50
és 2 pengő, táncjegy 1 pengő. •
Jegyekről ajánlatos a Merkly-gyógyszertárban előre gondoskodni, .mert az érdeklődés rendkivül nagy, \'részint a 30 éves jubileum miatt, amelyre az ors/.ágos központ is leküldi illusztris képviselőit, részint pedig a műsor miatt.
A műsoron ugyanis ezúttal valami
egészen uj és Nagykanizsán ismeretlen művészi élményt tartogat a Szanatórium piknik rendezősége a közönségnek. Az Irodalom, a zene, a dal helyi művészei mellé ugyanis sikerült megnyerni losonczi Szabó Ay mozdulatmüvésznőt, akit budapesti, müncheni, stb. legkitűnőbb kritikákból ismerhettünk csak ed4 dig s aki most - a cél érdekében teljesen önzetlenül elhozza gyönyörű művészetét a kanizsai piknik színpadára. Ritka és énemben első
élmény lesz ez Nagykanizsán-•
Személyreszóló meghívókat q rendezőség helyben nem küldött ki, ^ vidékre. Az egyesült helybeli
tagjait és barátait ezúton hívja megi •
A választmányi hölgyeket kéri a rendezőség, hogy szombaton dél előtt 10 Órakor szíveskedjenek az
Iparoskör nagytermében megjelenni. •
A természetben gyűjtött étel-nemüeket az aláírók szíveskedjenek szombaton délután 4 órakor felkül-doni az Iparoskör nagytermébe-
— Klfigáu* női ai ét korcsolyázó
twrt-mellények, düftlnből • kg-•laóbb árban kaphatók S«h(Umé(.
- Hócipőt, hámfamt!, téUdpfit log-"lesóbban MlUényi dpőüzletben kap-
(Pő-ut, városházpalota.)
A Schencker-cég nagykanizsai fiókjánál elkövelett sikkasztások ügyében már számos tanúkihallgatás történt. A védő kérésére a biró-ság mégis a bizonyítás kiegészítését rendelte el, főleg arra vonatkozólag, Hogy a könyvekből állapíthassák meg, mely összegek korültek Freivogelné és melyek más tlsztvl-selők kezéhez. A törvényszéki könyv szakértő hosszú hónapokig tartó munkája után a könyvvizsgálat befejeződött, egyben a bíróság meg. Idézte mindazokat a tanukat, akik-nck kihallgatását kérte a védelem a bizonyitás kiegészítése végett. Mintegy 72 tanút idézett meg a biróság, köztük a sértett kereskedőket is, akik befizették a csomag után járó összegeket, amelyek azonban nem folytak be a cég pénztárába. Dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök a folytatólagos főtárgyalás napját február 22-ben állapította meg, azonban kétséges, hogy az anyag óriási nagyságára tekintettel, egy nap alatt végezni lehet-e vek-. Valószínűbb, hogy két
napig tart a tárgyalás, amig Ítélet-hozatalra kerül sor. Tekintettel az érdeklődésre, a főtárgyalás! elnök jegyeket fog kibocsátani a február 22-i főtárgyalásra, amelyen a bün-telenségét hangoztató vádlott kőnyvelőnő, Frelvogel Ferencné Csonták Margit felett most már ítélethozatalra kerül a sor.
- (Metfjftent ■ \\«rt* Ker««t híva-talos lap)*) A megujhódott Magyar Vörös Kereszt Egylet hivatalos lapját, néhány évi szünetelés után .Magyar Vörös Kereszt* címmel vitéz dr. Simon Elemér elnök, vitéz Gullk\'oume Árpád föffondnok-Tőszerkesztő, Divényi Rezső felelős szerkeszlő, dr. Franz Géza társ-szerkesztő és egy tjzenhéttagu szer-kesztőbizottság szerkesztésében folyó évi január havában ismét megindította. Előfizetési ára egy évr« három pengő- Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII, Banoss-utca 15.
S
Hnsz éve ma...
(A Zala 1915. február M számaiból)
El\'üntsk az összes besorozott nép-fölkelők az orosz rigai járásból, mire be kellett volna vonulniuk.
Bz\'örtsk a Szerbek Bulgáriába menekülők üldözése közben. Két embert, akik a menekülőket kisérték, agyonlőtték, a menekülőket pedig visszahajtották. A bolgár kormány erélyes tiltakozó jegyzéket intézett a szerb követséghez.
Tiz had\'est osztrák -magyar és 4 hadtest német haderő készül a Szerbia elleni uj offenzívára, - Írja a bukaresti Dimineata. Szerbiában 80.000 ember jelentkezett önként katonai szolgálatra.
Szibériai ezredeket vezényeltek a Kaukázusba, mert az orosz katonák nem birták már a hideget.
A Dunajec és Nida mentén mind-kétoldali ágytiharc folyik. A Kárpátok szoros-magaslatain még folyik a harc. { \'
Sabján polgármester Bécsbe utazott a Nagykanizsán építendő ka-szárnya ügyében.
Előléptetések: Lányi Pál, Le-dofszky Ernő, dr. Etlényi Géza, Király Sándor, dr. Bárdlo Ferenc, Gürtler Ferenc, Klelnfeld Ignác, Schwarz Ottó főhadnagyok lettek.
A tábort posta közli, bogy a dec. 5-töl 15-ig terjedő időben felvett csomagokat reklamálni nem lehet.
61 virllls és 16 választott törvényhatósági bizottsági tagja van Nagykanizsának.
Prolongálni jogiák az országgyűlési mandátumokat a háború végéig, ha még a tavasszal is tart a háború.
Ma vagy holnap kezdődik a\'ga-bona-rekvirálás Nagykanizsán.
1 LIteratnra kritikája
Barbarlts Lajos „ószi gyónás"-áról
A Liisralura, a magyar irodalom, nak kéthetenként dr. Supkci Géza szerkesztésében megjelenő kritikai folyórata most közli »Ezekről a könyvekről beszélnek, cimü rovatában, annak legelső helyén, kritikáját Barbarits Lajos »öszl gyónás* cimü verskötetéről. A kritika a következő :
B«rfj«rit.H L«Jo« tori gvóoáa. (Zri-nyi Irodalmi Kör kiadása, Vágyba, nizsa, 149 oldal.) A rendkivül tehetsé. ges ujságiró-poéta «őszi gyónása. cz a kötet, amelyben több esztendő termését gyűjtötte egybe. Franciásan finom, egyéni hangú verseiben gondo-UUritmu- dinamikája fokozza fel a szavak renéjét Néhány verse különösen mí rauJndó hatású, (A íekete hajó, H«. zudík az avar, Csend-ózónviz, Meg-álU az idő, Áldozás előtt, stb.) kikris-táiyo.\'odott alkotás. A versek javarésze nosztalgiás búcsúzás az élettől, olyan lélek bucsuzása, amelynek sokat jelent az élet, mert t;lv*ztii tudja minden megnyilatkozását, mint ahogyan a bucsu fájdalmát is szépséggé képes szublimálni Az éleiét, mint báisoqyos homokjai pergeli ujjain át és értékeiden — hol kedvtelve, hol busán nézve — dalolja el najjy számadását. [iyeri bucsu után nem a végnek, hanem uj életnek kell következnie
- Férf! lakkcipőket legújabb for-mában, legolcsóbban vehet az <IdeáI> eipőáru házban Fő-ut szám".
Legdivatosabb báli
ruhaselymek
hatalmas
választékban
«
ZALAI KÖZLÖNY
1935. feb.uár 1.
Pa»l Jób
riportregénye:
A láthatatlan birodalom
BRIDZS-SZTÁROK NEGLIZSÉBEN
Culbertaon karrierje — Földi Mihály érdekes nyilatkozata a bridzshirállyal való találkozásáról — A bridzs története — Amatőrök és professzionisták a bridzs birodalmában — Az Egyesült Államokban né&ymillió ember bridzsel
(Copyright)
A bridzs koronázatlan királya, Elv Culbertson, ha európai utján megszáll az előkelő és méregdrága luxushotelben, a bejeienlölup foglalkozási róva-tába azt irju: «bridge-chumpion.\'
(ioelbet, vagy Analoie l-rauc-il, Petőfi Sándort ,vagy |b eut sohasem nyomtatták ki annyi példányban, mint Culbertson hires Kék-, vagy Vörös Könyvit és beavatottak a bridzskirály vagyonát másfélmillió dollárra, évi jő. védelmét pedig kétszázezer dollárra becsülik. Állandóan kél titkárral jár, cikkeit szindikátus,>k árusítják a világnak mind az öt réstélK\'U, odahaza bridzs.nkudémlát tart feijn és ágiknak a diplomáknak, amiket- ö -ir alá, legalább olyan értekük vaü a bridzs birodalmában, mint Hockefel.er csekkjeinek a bankokban
Newyork legelőkelőbb részén, a etherland I\'lazu-n fejedelmi palotában lakik. Lapja a Bridge World Magaziné kétszázezer példányban jelenik meg és a Kék Könyvből - karrierjét enn«k köszönheti két év aluli hétszázezer példánynál többet adtak cl. Hatalmas váilata nemesik árusítja, hahem gyártja is a bridzs össses kellékeit az asztalt, székeket, blokkokat, ceruzákat, sőt most helyezte üzembe uj kártyakárát is. Mi a" szisztémája-? Egy angol játékos — amikor a Ciil-bertson-rendsz^\'r még uj volt — igy jellemezte azt
— A sipislák világában «cündi)lás-nak. hívják azt, amikor az egyik hamis játékos előre megbeszélt titkos szavakkal cinkosának tu«lomásár»> hozza a ke/élien tartott kártyák színét
Ely Volbsrtson a uját találminyu, összerakható bridzsasztal mellett.
és értékét, Culbertson törvényt csinált arra, hogyan H\'het elárulni a kártyákat, amiket nein tátiul a |>artner Ha egy .jó bridzs-játékos szigorúan l>e tartja a Culhertsoii-rendszer törvény -könyvéiK\'k mind a 211 paragrafusát — ezeknek száma a Vörös Köiiyv nwgjeienéw óta 28.1-ra emelkedett ez annyit jelent, mintha kezében megfordította voln" a kártyákat és szemtől szeml>e mutatta volna in«„< a viz ivijá. nak a kör ászt, treff királyt* pikk dámát, vagy hogy .sikén- káróban Ne értsenek\'fólro, és korántsem aka-
rom se lebecsftlni ,ae kritizálni a
bridzskirályl, vagy tanításait. Egyetlen Írásomban se kivánom magamra ql-teni a purifikálor hálátlan jelm zét, annál kevésbé, mert tisztában vagyok azzal a biklifcíirúleltel, amely urrá Ult az egész világon- Ism4r*-\'m és — ját-
A\' Vhyst,
vogy-ia
Csitt Játék,
mtHynek
Módját, Törvényeit, és Rcnd-
5?.íbásit rész szercn\\ a* kul* ^ földi Írók után, rész szerént a\' tulajdon tapasz-talá&ábúl irta öszve egy , Hazafi.
Po\'tonb a n% VV<kur Simon Péfer is Fiának belliivel. 1 8 2 4.
Az elsA megyar nyelvű kártyakönyv, a bridzs őséről: a whlstrűl.
zolnal Zolnal Vilmos gyűjteményébe.
szom\' Culbertson szabályait, nem tagadhatom azonban meg, bog)- az angolnak igaza van és m>-g Is tudom érleni, mi\'rt nem játszanak Angliában még mindig CullHrrlson módszere sze-rinl bridzsel ..
Angol szülőktől az orosz Kaukázus-ban szülőiéit a bridzs fejedelme, s/.e-rény viszonyok közi\')ll é|t Amerikában, ahol nem iurlozik a ritkaságok közé feltörni máró\'-holnapra. Amikor elfogta a világot a bridzs.láz — ezt a divatot Amerikától kapta Euró|>a! — i:iy Culberhon cikkeket kezdett Írni. 0 volt az első, aki tudományos alapon foglalkozott u bridz-el. Az amerikaia. kai megtanitotia bridzselni Hatalmas sikere támadt Bs értett is hozzá, hogyan lehet kamatoztatni, anyagilag kihasználni ezl a sikert Hozzáértők sze. rínt ennek i mCrője azonban inkább a felesége volt...
Magyarosjágon « pillanatban egyetlen ember él csak, uki Iily Cullierlsont személyesen ismeri: Földi Mihály, » kitűnő iró. Vendége volt a bridge. championnuk newyorki palotájában és látogatásáról ezt volt szíves nekem el-mesélni:
ltám a legjobb benyomást telije Misler Culbertson, akit én korunk egyik legjcllegzcicM-\'bb és legé.d \'ke-íebb eml^réiK\'k tartok. ElmosMtc ne kem, hogy fiatal-ágában filozófiával
foglalko/»lt és legkedvesebb témája Spinoza volt. Elmés, okos és tartalmas »ml»er. Kél bűbájos gyermek• van, ezekéi faját - egészen speciális — nevelési sziszlámája szerint neveli. Va óban fe,edeimi apparteme 11 tbenr>te. kik, a/, elképtulheiő legnagyobb pöm-pában Lakáéitól pár percnyire van egy palota, ahol akadémiájának előadásait tartják és ahol egy egészen exkluzív társaság játszik. Morgan, Hoekeíeller, Schvab tartoznak ehlH*z n társasághoz... Cikkei naponta az uj-ságok százaiban jelennék meg, a fc-lesóge is ir cikkekel és Amerikaiján nem találnak semmi különöset abljaij, hogy az a >szony cikkeit — a konkur-rens lapszímllkálus hozza forgal >mba
CulJ/erf.on állítása szerint az amerikai Egyesült AHamok intelligens lakosságának fele, számszerint négy. millió eml>er bridzsel az USA-ban.
Milliók és milliók hódolnak \' szerte a világon a biklzs tudományának.
Hol és hogyan született meg hát ez a játék?
Hét város vallotta magáénak Homéroszt és legalább hét ország állítja, hogy nála ringoll a bridzs bölcsője A bridzs tudományának akárhánv mesterétől kértem ilyen -rányu kérdév.\'mr-választ, fe\'e\'.etel egyik se tudott pontosan adni. Egyetlen bizonyos csak: a bridzs a whist játéklról ahku\'.t ki mai formájába Már uz elnevezést illető\'eg is kúlönl>ózőek a vélemények. A «brid-de. szó angolul hidat jc\'.ent Egyc«ek azt állítják, hogy n szó szimbólum, je|ké|>ezi azl, hogy az asztalra kit ri-telt kárlyák hidat alkotnak a kél játékos kőzött, mások azt állítják, hogy valamikor indiai angol hajóok játszották Illókban a bridzsel és elbújt.,* a kapitányi hid alatt innen származik a játék neve. Vannak, akik szerint a Krím-fél.zircien játszatták először <1
A brldzskártya őse: az első whlstkirtyi
olt cBirith-nek hívták. I>e akadnak olyanok is, akik Josephintöi származtatják a játékot. Hallottam azt is, hogy előszór Konstantinápolyban a fa. nariolák — azokat a görög kereskedőket hívják igy, okik n fárosz - vilá-» gitó torony környékén laknak játszották a bridzsel, aminthogy a Ij-citálá. valóban tőrök, vagy legalább Is keleti játék-slilus.
Hivatalosan 1801-ben, Ujhát pontosan negyven év\\«l ejclőtt szer.-jjel Angliában a bridge, akkor íogadták el azt klubját\'knak Indiából hozták el oda az tuclion-bridgel,* ahol ngy szülelett meg, hogy báróin angol whisiet szerétéit volna játszani, dei
— hiányzott a negyedik. Segíteni akar tak magukon ós a hiányzó játékoa lap. jait letéri telték. A játék aztán mogtvt-szelt nekik és közülük az egyik, meg. irla az esetei a Timesnek. Egy év múlva a Játékosok egyike, Mr. F. ltoc
— John Hoc irói álnéven — «Auclioti Bridge- cimmel könyvet irt f>c ekkor már a bridzs más fajtáit ismerték az angol gyarmatokon.
Igazi pályafutása Amerikából indult el, Angliában bokáig csak az előkelő klubok tagjainak volt ártatlan szórako. zása és csupán a háború után lett belőle lömcgszenvedély.
Egész csomó karriert doltoll felszínre Kari K\'ausner, a bécsiek hires Játékosa, Ida Holand fivére — valljuk be: egy időliCn kávéházukban léz-tj«ő riller az oszt rák császárvároslwn ma dúsgazdag ember, « möshntó sc.
A legújabb brldzs-találmány: Cukor fű-mérnök szerkezete, amellyel lehetővé válik, hogy brldas-varaenyeken az egyet kijátszásokat — film «s fédló Honblnáoló-jával — levetítsék a termen kívül tartózkodók előtt.
lyemkártya feltalálója, Culbettson Uir-sa. Molnár IIarrynak jksIÍ bridzssza. Iónja havi ezerötszáz pengőt jő vedel-mez, de valamennyit felülmúlja Gul-bertton, aki annyit keresett a kártyával, amennyit még az se kereshet, akinek sikerül Monté Carloban spren-golni a bankot.. *
Erfls, vérbő, kövér emberek ieyanak n®p<»nként, r<ggel éhgyomorra e y kis pohár lermé^zete« Ferenc Jóisef" keseravltet, meri c rende< gyomor- és bélmühödé»t biztosit, fz^mnltevflen e\'mo/di ji ar emínzlíst és kitűnően szabá\'yozza a vérkeringé t.
ERTESITES!
Érteslljak a nagyérdema kd-idniége , hogy a lisztek nagymérvű dugulása folytán
a kenyér ég gfllemény
naptól métBékeJen
árát a mai emeltük.
Félbarna kenyér kg.-Ja
viszonteladóknak Barnakenyér kg.-ja
(csak péknél kapható) Zsemlye, kifli aib. drb
viszonteladóknak A házikenyér sütési dija (maradi) kg.-ként
32 Ml.
28 fin.
22 fill.
5 (III.
4 fill.
5 fill.
Sütök Szakosztálya.
Februári költözködésre ^
tekintetben kiváló
szőnyeg-választékunkat.
Vételkényszer nélkül, szivesen bemutatjuk raktárunkon levő különlegességeinket.
Kfischner Mór MMiza.
zalai közlöny «
Városi Hoigó
Február 1-én és 2-án Pénteken és szombaton Az izgalmak filmja I
A „Palace" filmszínház idei nagysikerű müsordarabja
A francia rendörséfi titkol
Lélegzetfojtóan izgalmas bűnügyi történet.
Ezt megelőzi Buffalo Bili, a vadnyugat rettegett haramiáinak réme
Az ijozsöj bajnokai
cirnü bravúros lovas film. Előadások pénteken 5, 7, 9, szombaton 3, 5, 7, 9 órakor A péntek 5 órai előadás filléres.
Itat, február 1_
Előadás OTI-válat*-tások agyében a Nemzeti Egységben
Csütörtök délután a Nemzeti Egység Párt nagykanizsai szervezete helyiségében élénk, látogatott Ülés keretében Nóvák Imre budapesti titkár érdekes előadást tartott, amelyben számszerűen rámutatott az OTI jelenlegi összetételére, kik uralják a m%l autonómiát. Most választások előtt állván, mindenkinek össze kell fogni, hogy a keresztény nemzeti gondólat reprezentánsai kerüljenek bele abba az Intézménybe, amely kb. két millió ember sorsáról, életéről van hivatva dönteni.
Dr. Szabó Zsigmond főtitkár biztosította Nóvák előadót, hogy a helyi Nemzeti Egység mindent elkövet és teljes erejével támogatja azt a mozgalmat, amely a keresztény és nemzeti gondolat reprezentánsait győzelemre akarja vinni az OTI-ben Is.
A tábla Ítélete a madocsal csendőrgyllkos rejtegetőinek bönperében
i Pécs, Január\'31 Márkus Szabó János, a madocsai csendőrgyllkos rokonalt a bíróság, mint Ismeretes, a gyilkos szöktetésj ós rejtegetése miatt vád alá fogta és a szekszárdi törvényszék Tóth Ferenoet 6 hónapi, Márkus Szabó Jánosnét, a gyilkos édesanyját, Márkus Szabó Péter és Sándor testvéreit 4-4 hónapi, Katz Ferencet, Racmus Istvánt 2-2 hónapi, Tuller István mezőőrt pedig egy heti fogházra ítélte. A pécsi tábla most foglalkozott az üggyel és Tóth büntetését két évi, Tullerét pedig egy hónapi fogházra emelte fel, A többi vádlott büntetését helybenhagyta.
Jii! Február 2-tól
- k PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-(fcpeat, Vas-otca 17.) uj olcsó kór-házi osztálya. A Vas-utcal dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott taaoatórhimi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait 4a lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Hádiumkezelésck, bélfürdők, (•ntrocl«aner, Darmbad) bzít-betegeknek klxnálő és pihenő. kúrák (el«ctrooardiogr»ph) szénsavas. fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortopid gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermciTCl, plasztikai sebészet, em-löpk&itika, orrkorrekció, arcmegfiataü-tás (ráncehüntetés) stb., urologUi osx-• legmodernebb berendezés és WszOlékek. Szülőosztály 10 napi leg-nrfrUÍMltehb átalányárban stb.
NAPI HIRIK
NAPIREND 4
Február I, péntek
Rómát katolikus: tgnic Protestáns: Ignác. Iir.: Seb. hé 28.
Oyógysiertírl í)|ell szolgAlat e hónsp-b»n: „Sslvator* gyógyszertár Erzsébettér és a kiskanlmi gyógyszertár.
Mozi előadások hétköinap 5, 7, 9, vasár és ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
OőzlUrdő nyitva reggel « órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (A babonáról) szóló vasárnapi llcoáté. elöudásra különösképpen fel-hívjuk a közönség figyelmét. Alig van ember, akit a hol ártatlan, hol ártalmas l>al)onák nc befolyásolnának cselekedeteikben. A balwna világába Fábián Miksa izr. hitközségi Utkár fog elvezetni bennünket a vasárnap délután 11 órakor a városházán tar. tandó llceális előadáson.
— (l.bizl-tnVtaél) rendez február hó 10-én délelőtt 11 órakor a városi színházban a nagykanizsai Izraelita Jótékony és Kulturális Leányegv.et. A nagy magyar muzsikus-lángelme jubileumi ünnepség-sorozutailKin ez lesz az e|sö kanizsai megemlékezés. Az elő. adó Vannay János lesz, « zeneiskola igazgatója. Uszt-müveket interpretál Fábiánná I\'iTüztor Irma, Hüchlcr Mar. git táncol, kiséri Weisz József, először énekel az újraéledt Kisdalárda Hüchler Mór knrnagir vezetésével és Vörös, marty I.iszt-ódüját adja elő a Szavaló-kórus (Iraf Fmö karnagy betanitásá-l>an. Belépődíj nem lesz.
— Hull reljrtw újdonságok nagy választékban Golenszky Divatüzlet.
Hajrá Trojka
— (A pénzügyi blr itlság ülése) Pénteken délután u városi képviselő terület }>énzügyi bizottsága ülést tartott a városházán Megtárgyaltik az OTI-székház kérdésének ügyét és végigvet-ték azokat az alternatívákat, amelyek a nagykanizsai OTI-székház építésének megvalósításánál szóba kerülhetnek. A bizottság ülésén részt yelt dr. Krátky István polgármester Is.
— Menyasszonyi kelengyéket nagy szakértelemmel állit öasac Sing«r Divat-áruház.
— (A Polgári Kgvlet) bankettje február 2-án este - tekintettel a fél 10-kor kezdődő Szanatórium-piknikre — pontosan fél 8 órakor kezdődik. A közgyűlés délelőtt 11 órakor lesz.
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere c.*ak 1.24 P Schütftnél.
— (Az OTI-választ ás) Az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgató-sága 15)35 január hó 25-én tartott üló-sében az intézet közgyűlése, a kerületi és a vállalati pénztári választmányok, valamint a Debreceni Kereskedelmi Betégsegélyző Pénztár választ-mánya tagjainak és póttagjainak választását 1935. március 31. és április 1. napjaira kijrta.
-- (A sza\\alókóras) mai próbája közbejött akadályok miatt elmarad. A legközelebbi próba kedden este lesz u szokott helyen és időben,
— Mindig a legolcsóbb a Filléres Divatüzlet, flanell, selyem és vászon maradékok potom áron
— A bécsi Operabál rényes sikerét képes ri|>orlt>an mutatja be a Színházi f.let uj száma Intim Pista viszont elmondja, bog)- milyennek kellett volna lenni az elmaradt pesti Operabálnak.
— I.egdltatoaabb, legszebb báliruha. anyagok olcvó árérl Singer Divatáru-házban.
minden este
— (Az Iparoakőr ajándéka * Szoc. M;*itiónak) Néhány nap óta nagyon szép csillár teszi niég kedvesebbé a Szoc. Missziósház meghitt kis kápolnáját A finom müvüf 12 águ fémcsillárt u nagykanizsai Iparoskór vezetőségi- ajándékozta a Missziósház kápolnájának A nemes tett legszebben adja vissza azt a szellemet, ami az l|>aroskör elnökségét Urulja.
— Férfi aző\\etek nagy választékban szenzációs olcsó árak (ioicnszky Divatüzlet.
— Női divatclpők legolcsóbban az < Ideál > cipőáruházban Fő-ut 12. sz.
— (lg)\' Jár, aki meg akarja spórolni
az orvost) Ozv. Fitos Istvánná naprád. fui asszony már hosszabb idö óta betegeskedik. Orvosai is lemondtak róla, de az asszony miudent elkövet, hogy meggyógyuljon. Megtudta ezt Kórpács Teréz |>akodi cigányleány, aki beállított « l>eieg asszonyhoz és elhitette vele, hogy őt a szellemek küldlék és az ő közbonjárására meg fog gyógyulni. A furfangos cigánylány az asszonytól különféle ruhanemüe-ket és élelmiszert csalt ki, azzal az ürüggyel, hogy kilenc napon keresztül a temetőben bűvös hókusz-pókuszo-kat kell végeznie. Az asszony várt ,tü-rclmesen, elmúlt azonban a tizeik na]>, sőt a tizenötödik is és a .cigánylány nem vitte vissza az asszony ünneplő ruháit. Fjto-sné akkor jött rá, hogy rutul becsapták. Azonnal félje, leütést tett, a csendőrök azonban Kór-
pács Terézt nem találták u pakodi d-gánylanyán. Most egész Dunántulon körözik, mert valószínűleg másokat is megkárosított.
— Llbertl maradékok, a* összes színekben la minőség, métere csak 88 fillér Schütsnél.
— Vászon, dar„aszi f* Nzfciyetf áruk-l»an olcsó vásár (k)lenszky Divatüzlet.
a Centrálban
RÁDIÓ-MŰSOR
Ihidapeét, pintek.
9-45 Torna. — Utána hanglemezek.
10 Ilirek - 10.20 Időszerű apróságok 10.^6 Ifjúsági közlemények.
12 05 Hanglemezek. 12 30 Hírek.
13.20 Időjelzés, időjárásjelenlés. — 13 30 Cigányzene. 14.40 Ilirek, árak.
1(5 10 Diákfélóra, Beaten.,ei György Társaságától a Magjair Tudoniányo* Akadémia megalakulásáig. 10.15 Idő-jelzés, hírek. — 17.05 Művészei az áriimintavásáron. Kotsis Iván előadása 17.30 Hertha István szalonzenekara. — 18.55 A svájci Alpok szépségei. Dr. Cholnoky Jenő előadása. - 19 20 Molnár AÜcc hegedül. — 20.15 Sj>ortkózlemények. — 20.30 Szin-mi\'ielőadás. «Hét asszony.- Vígjáték 3 felvonásban. - 21.25 Az 1. honvédgyalogezred zenekara — 22.10 Hírek.
Kékhuszár
peng* 24 ffill.
Vadásztölténygyár.
Hudape.nt II. 19.35 «Száz könyv.. Babits Mihály beszél .Oedipus király. -ról. — 20-21.25 Budapesti Hang-verseny zenekar. — 21.30 Hirek. -2150-22.10 Cigányzene. Kalmár Pál énekel.
Bée». 12 Rádiózenekar. 10.10 Lemezek. — 17.10 Frunck A-dur he-ge<lü- és zongorusBnnátn. - 19.30 Bécsi szimfónikusok. - 23.05 Hádiözenekar. Könnyű zene. — 24—1 Osztrák tánczene lemezeken.
Tavaszi cipők érkcsztek!
Kérjük, tekintse meg kirakatunkat, de amit nem talál a-kirakatban, kérje az üzletben.
Háclpűket, hácslzmákat, télicipfiket mélyen leszállított tfron adjuk. Mlltónyi Sándor ós Fia, cipőáruháza Fő-ut 2. Városház-palota.
ZALAI KOZt ONY
1935 febuír I
Közgazdaság
Gyapju-órtékesltés
Amint beavatott helyről közlik velünk, a folyó évi gyapjú te rmés értékesítését szabályozó rendelőt rövidesen megjelenik. Minthogy ez a rendelet az egyes minőségek alapárát is meg fogja állapítani, előreláthatólag széles mederben fog a gyapjuüzlet megindulni. A rendelet megjelenése az értékesítési lehetőségek rendezése folytán a gyapjú-előlegek folyósítását is lényegesen meg fogja könnyíteni. A Futura és a Gyapjuárverési Vállalat már eddig is számos gazdának igen jelentékeny összegű gyapjuelőleget folyósított. Az előleg folyósításának természetesen, mint minden hitelügyletnek, a jövőben is megfelelő biztonság az alapfeltétele, tehát elsősorban a megfelelő bonitásu gazdák jutnak előleghez. Nem felel mog a valóságnak, főleg n Tiszántúlon célzatosan terjesztett az a híresztelés, mintha a Futura és Gyapjuárverési Vállalat csakis elsőhelyi betáblázásra folyósítana előleget. Éppen ellenkezőleg, caen intézmények miként az elmúlt években is ezt a kérdést oly előzékenyen kezelik, hogy megfelelő biztosíték mellett minden gazdának folyósítanak előleget. Termísr-t-sen a védettség alatt álló, vagy teljes?n eladósodott gazdáknak történő ki-hitelezések jeletékenyen korlátozva vannak a jelenleg fennálló különböző rendelkezések folytán.
Országos érdeklődés a kanizsai vásári reform iránt
Megirtuk, hogy n nagykanizsai ipa. nosság és kereskedelem érdekképviseleti szerveinek akciója folytán a nagy. kanizsai országos vásárok rendje módosul, márciustól fog\\a a vásárokon csak a helyi iparos és kereskedő ra-kódhatik ki. A nagykanizsai ipar és kereskedelem ezzel is védeni akarja a maga kis kenyerét az idegen invázióval .szemben |{é>d kívánsága volt ez a nagykanizsai érdekeltségeknek és az volt az országion az clsö ilyen megmozdulás
Amint a Zalai Közlönyben megírtuk, hogy márciustól életbe lép az uj vásári rendszer, egyre-másra kapja a nagykanizsai I|>arlestölet az ország különböző részeiből, városaitól és Ipar-testületeitől az érdeklődést az uj nagy. kanizsai vásári rendtartást illetőleg Igy legutóbb Salgótarján, Sátoralja. ujhely, Kalocsa, Tapolca és több más városból érkeztek megkeresések ,mert olt is a nagykanizsai |>éida nyomán akarják a helyi ipar és kereskedelem védelmét megszervezni az Idegen vásári kirakodók ellen.
A nagykanizsui I|>artestúlet minden egyes megkeresésnek réazletes tájékoz, tatást küldött, jelezvén, hogy a város képviselőtestülete a helyi érdekeltségek javaslatát határozattá emelte, a Kamara is jóváhagyólag véleményezte és hiosl a miniszter előtt van jóváhagyás végett
A najjykanizsai ipari és kereskedelmi érdekeltségek mozgalma tehát ismét országos akciót indított meg.
Bab vetőmag akció
A m. kir Növénytermelési Hivatal i Budapest, m- kir. földművelésügyi minisztérium) az akció keretéin 5 g.-nál nagyobb tételeklren ad ki bab-vetőmagot és pedig vagy a) az ár előretes lefizetés, vagy b) at ár félévi hitele-zéi*5, vagy c tcrinésBetben való visz-szaadás kötelezettsége mellett. A há-■óm módozat közül az igénylő választhat, a döntés jogát azonban a különféle elszámolási jogok folytán a hivatal fenntartja macának. Az igény-lések 11135. évi február hó lő-ig j«-lentendök lic Különböző fajtákra körtetek vannak megállapítva. Zala- és
Somogyvármegjék laposbabot kaphatnak. Az igényelt bab-vetőmagot március elején szállítják le. Nagy és középgazdaságoknál az igénylési iv megfelelő tKlataii vagy a községi elöljárósággal, vagy a mezőg-\'zdasági kamarával, vagy j>edig az illetékes vármegyei felügyelöséngel kell láttamoztatni. Kistermelők bub-v<lömag igénylésénél többnek össze kell áilulu és a községi elöljáróság által láttamozott névjegyzéket tartoznak a hivatalhoz beküldeni. Az igénylés bab-vetőmag igénylési íven eszközölhető, mely igénylési ivet a M. Kir. Növénytermelési Hivataltól le. bet közvetlenül beszerezni. A szállítási költséget a hivatal viseli, amit azonban a gazdaságnak hitelezői kMil s a l>afo. vetőmag tennészetlieni visszaadása, vagy az ár lefizetése után a hivatal a gazdaságnak visszatéríti
A Növénytermelési Hivatal 5-6 fajta velőbabot fajtánkint 15—20 kg.-nyi mennyiségben is ad ki kísérletek be-állítására Az igy kiadott vetőbab mennyiség a termésből ugyanazon mennyls£gl>cn adandó vissza A vasúti fuvaa\'rkóltséget mindkét esetlen a hl-vatal viseli, de azt odaszállitásnál a gazdu elöVj^ui s a hivatal cs-ik a baj, visszaadása után térili vissza.
Twuűaytőss\'lo
Rúzs «•*•». 77-es 17 35-17 65. 78 as 17 50 17 80, 79-es 17 65-17 95 80-a« 1775-18 15 dunánt. 77-ei 1710-1720 78-as 17 25-17 35, 79-es 17 40-17 50 80-is 17 50-1760 - Ron uj putvldekl 1330 13 40. mis 13 70-13-85. Zab u| közép 15 50-1560. Tengeri tiszántúli u| 12 85— 1300.
forténásir
Pelhaltás 3993, tUdatlan 170). KM rendű 080-0 00 szedett 0-64—070 sze dett kAzép 058-060. könnvü 0"50-tf56 első rendű 6i»g 064 -0-70, ll-nd rendO öreg 0"52—056, mroI aOldft !. 072—0 76, za\'onna nagyban P16—129, zsir 130 1 49. hus 074-0 82, •arté^ 086 0 96.
— KflzIUftviselők rtiUr* rendkívül előnyös butorvásárláíi alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kiviéiben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Köpetein butor-áruházban, Horthy Mlklós-ut 4.
— Szőrmék, női és leánykabátok mélyen leszállított árban SingCr Dirat-áruházban
Kiadja a laoiu\'ajdonoi Közgazdntígl Ri. Gutenberg Nyomda ét Délzaial Lapkiad-Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó: Zalai Káruly. Interurbán teleion Nagv««m»« 78. eaám.
Kohn Mir»é Armuth Eraal. W«la-berger L.-Jo»né Armuth Irén, Ro-• enbrr« Zoltáaaé Armuth Margit és Armuth Jóaaef gyermekei, Btv. Armuth Dei*4né N«ufehl Elvira Cs Armuth JÓMfifdé Havai Iloaka menyei. Koha Mór, Welnbarger Lajoa és Roaeabcrg Zoltán vejei, Kohn LU1 éa GySrgy, Armuth Frigyei és Magda, Roicnberg Hl éa Walnborgar Pl»ta unokái, sógorai, sógornői és áz égés* rokonság nevében fájdalomtól porig sújtva jelentik, hogy a legjobb anya, nagyanya, rokon
Ozv. Armntb Izidorné
•zfil. Llebllnn Júlia
e hó 31-én, rövid szenvedés után, 74 éves korában elköltözött az élők sorából
Drága halottunkat február hó 1-én délután V»4 órakor kisérjük utolsó útjára az izr. sírkertbe a temető halottasházából.
Nagykanizsa 1935. január 31-én.
Nyugodjék békében I
Emléke örökké élni fog szivünkben I
Emlékeztető
Február 1.
Iparosbál. Február 1. A Polgári Egylet közgyűlése 11 órakor, vacsora pontosan 8 órakor a Koronában.
Szanatórium-piknik az Iparoskórben. A Kiskanizsai Olvasókör műsoros mulatsága. Február S. I Joeális előadás 6 órakor a vájoshá-ián (Fábián Miksa). A KAOSz álarcosbálja az Iparés^ körben /
Klskanitsai leventék s/.i«clőadá»a a* Olvasókörben-
Február t.
Evangélikus estély. Bankos-bál a Kaszinóban. Február !•. Ureális eiőadás 6 órakor a városházán (dr. Winkier Ernő és neje). Erontharoos tea 6 órakor a Koronában.
Nagy I.ászló népt,-inmüve a Legény-•gjletl^n, utána tánc. A Lcányklub műsoros teája fél 7 órakor a MiÁziósházbnn. Piarista qrerkéstek műsoros estje a gimnázium tornatermében. Izr. I.eányegyiet Liszt-maUnéJa a színházban 11 órakor. Levente-bál és szinelőadás a Kiskanizsai Olvasókörben. Barcs -Nagykanizsa ökölvívó mérkfl. zés az iparos-székházban.

Díjtalan
bemutatás lakásán Is
teljesítmény.
Standard
« TÖKÉLETES OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁlÁVAl
rádió szaküzlete.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dlla vasárnap is Onnepnep 10 niVIg 50 fillér, minden további »«ó 4 IHlfr. Mtkóinap 10 (lóig 40 fillér, minden további »ió 3 fillér.
Egy jóktrban levő Iróaiztal és egy uép csillár o\'ctón aladö. Rozgonyl-u. 19.
Kettöuobis lakáa kiadó. Rozgonyl-u. 21., Színházzal izemben. 370
lobb lyanaaklaéayt keresek uoa-n«lr« Dr. Oynlsl Béléné Rozgonyl utca.
Klrály-n. 71 és ZrinyJ Mlklós u. 7. %%. alatt, építkezés alatti házakban kárain S aMbéa — valam\'nnyl (Ordőszobti, komfortoi, kertes — lakát, 1935. évi május hó 1-ére kltdó. Bővebbet a nigykanlr*>| Izr. hitközség Irodájában. 205
KéUxobás utcai lakás mellékhHyiié-Kekkel együtt május 1 re kiadó. Ciinvi László a. 16 371
Kátsaokáa, előszobis lakást kereick lehetőleg a város belterületén Krauss Nándor. 372
Iirmk 3 ••obás lakélt lehetőleg magánházban, város belterületéa. Qolenukv Dlvití ruház. ___379
Kétaxobés udvarlTakás mel íVkhelvl-ségekkel azonnal klidó. Arpád-u 15. 373
Májusra ktadó Összkomfortot, n4av-mMmkám utcai Ukás. Klsfaludy-u. 17/c.
. _364
a utótaxit, kényelmeset, csukottat leg-olctóbban, Telef nállomát 222 számon Kaulmann Manónál rendeljen. 101
Sogár-ui 27. alatt néoTM«k*a lakta
vlsvezetékkel, IDrdőtzoba, rntl\'ékhelylté-
geVkel, azonnal vaey m<Jusr« kiadó.
Mi - "
háromiz
vebbet Orünfeld
(agyar a. 25. Ugyanott i bál Ukás mellékhelyiségekkel azonnal, esetleg m<|us elsejére klidó.
Ugyanott kapható Uula akácméz, kg |a 1 pengő. 335
Háromasabáa n\'cal likát Szemetében azonnal kiadó. Bővebbet ZArda-n. f.
348
PetóM-otea 27. izétnu hát alaM. Qm megtudható a kiadóhivatalban. 359
Emeleten kétszoba. konyhás mellékbtlyi-ségekból álló Uk«s Cienge y u< 61. íz alatt aioaaal kiadó, vlivezetékkel. BóvebHet Teuttch Gusztáv drogér ájíben 356
H»s»n4lt giertnikhoosl megvételre
kerestetik Stampf fUszeiüzlet 369
U|onnan lestett udvirl egviobés la^ás máiutra kiadó Ciengery ut 38._368
Alig használt* férll ,IU" aillntlark*-lan eladó 58. n. Ideál dpőOzlet. . 375
Egytzobái előszobás likéi »tOfi"il ktadó. Om a kiadóban. 877
Schloster-lé\'e Vlláatflrténalam (német nyelven) 10 vatko* kötetben, jutányosán eladó. Megtekinthető kiadóhivatalunk-
MM
kelkáposzta mai káposzta mai
karfiol mag kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag retek mag
uabadfőldi
főaeeléSt- éa
virágmagvak
MegrendelbotAk:
Ország József
n>. műtrágya, nSvinyvíaelmiM.r^. ■Ifa l.,í.k.di.,b.n
Nagykanizsa, Erisébet-tír 10
(A blrójíü mellett.) Tel.lon i ÍM.
NromUod i taptutatdooos KOií.ulultl R- T. Oultntmi Nywud* f Mbalai Udusoó TUWtk MsjnrnrftMtas, Ninkutaia. (TaWts Uatiaatt Z.lsl Kiotrl
Ma 3 oldalas Képes mellékleti
75. Évfolyam 28 azam Nagykunja., 1936. február 2, szombat
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
IntkCJilMt ii klJdóblviUl: Fő»t S. tUr*. MtiKlenlk \'minden reggtl, Mtiö kwil.lt..1
►8LITIKAI MAF1LAP_
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
CJÖflMtéi! áll: tg, hói. I pengi 40 llllti Satikej.uWgl éj kíidóhiv.bll tel.Ion: 7(. ■
Reformpolitika a gazdasági életben
Irta: KELEKEN FERENC
A marselllei kettős gyilkosságból kiszabadult háborús furiáliat sikerült a genfi zöld asztal mellett megfékezni s az 1985-lk esztendő első napjai már meghozták Mussolini és Laval történelmi kézíogását is Rómában s ezzel az európai népek háborús Izgalmát nagy felszabadulás írzésc váltotta fel. Azóta a történelem szekere újból a béke utjain halad előre. A Népszövetség ezévi ülése s különösen a legújabb angol
francia teljes megegyezés pedig immár véglegesen garantálják ezt az utat.
Az az érzésünk, hogy figyelmünket újból a mindennapi élet problémáinak szentelhetjük. S valóban azt látjuk, hogy a különböző államok kormányai egymásután foglalkozni kezdenek gyakorlati kérdésekkel. Mik ezek a gyakorlati kérdések ? Elsősorban gazdasági, másodsorban szociális problémák. A po. lltlkal életnek mlndenfélé ezek képezik a tengelyét, ezek azok a centrális feladatok, melyek manapság az államok életét a legközvetlenebbül érintik.
Németország most vesz fel ötszáz millió márka belsőkölcsönt 28 évi lejáratra a munkanélküliséggel kapcsolatos kincstári váltók beváltására és ujabb közmunkák elvégzésére. A francia kamara a napokban fogadia cl az uj kincstári kötvény kibocsátásra vonatkozó javaslatot, mely szerint a legközelebbi időben két és fél milliárd rövidlejáratú és ugyanannyi középlejáratú • kincstári Jegy kerül kibocsátásra. Amerikában Roosevelt szavaztatott meg nem rég közmunkák céljaira 4880 millió dolláros belföldi kölcsönt...
A munkanélküliség tagadhatatlanul napjaink legégetőbb kérdése, a mit a világ e három nagyhatalmának cgyidőben véghezvitt fenti köl-csönmüvelelel is tanúsítanak. A munkanélküliek foglalkoztatása szociális állami feladat, mert az éhező tömegek mindennapi kenyerét s ezzel a társadalom békéjét, nyugalmát biztosítja, de gazdasági feladat is, mert százmilliók még oly szerény fogyasztása is élénkitöleg hat az egész gazdasági életre.
Ennek a problémának manapság annyival is inkább nagy figyelmet ke I szentelnünk, mert a munkanélküliség ma már nemcsak az Ipari munkások köréből szedi áldozatait, hanem az évek óta tartó gazdasági válság a társadalom más területeiről Is egyre nagyobb tömegeket sodor ennek a modirn démonnak karjaiba. Évek óta, mint valami uj pusztító pestis Irtja a munkanélküliség a polgárok sorait \' ma m£r nemcsak a »munk<»,« hanem sajnos, egyre nagyobb mértékben a .munkáltató* b a köz támogatására szorul.
Elszorult szívvel figyeljük évek
óta, mint pusztul nap-nap után a magyar kisiparos osztály tekintélyes része, mint halnak el a műhelyek munkadalai, hogyan kerülnek le J forgalmasabb utvonalak épületeiről az Iparos cégtáblák és vonulnak el a perifériák sötét udvari zugaiba, hogy adják vissza régi, jó iparosok iparengedélyeiket, hogy aztán egy
tali/Iattnyi földön, mint kisgazdák kezdjenek uj bizonytalan exlstcn-
ciát...
És a kereskedők ? Mennyi bezárt üzlet, mennyi üres pult és mennyi leépített kereskedő, aki évekkel ezelőtt, mint öntudatos főnök, boldogan szolgálta ki vevőit saját üzletének megszokott pultja mellett s most kofferral, vagy irattáskával (ez kevésbbé lealázó) a kezében szaladgál üzletről-üzletre, faluról, falura, hogy mint ügynök keresse
A leszerelés és biztonság kérdése a londoni tanácskozásokon
London, február 1 Az angol miniszterelnök házában ma délelőtt fél 11 órakor kezdődtek meg fizok a tanácskozások, a melyet Flandin francia miniszterelnök és Laval külügyminiszter folytattak az angol államférfiuval. Az első hivatalos megbeszélés 12 óráig tartott, melyen részletesen megvitatták a leszerelés és biztonság kérdését. A tanácskozás középpontjában a Versailles! békeszerződés leszerelési előirásai hatálytalanításának inkább technikai jellegű kérdése állott.
Ezzel kapcsolatban az a hir, hogy a francia miniszterek azt javasolják, hogy *\'gy közös nyilatkozatot Írjanak alá, amely a következőket tartalmazza : 1. Hatályonkivül helyezendő a
versaillesi szerződés ötödik résxe, kivéve azt a részt, amely a Rajna balpartjának semlegességét rendeli el.
2. A hatályonkivül helyezett rész helyettesítésére a Népszövetség keretében és annak égisze alatt álló, a fegyverkezés korlátozásáról szóló megegyezés kerüljön, amivel Németország ismét visszatér a Népszövetségbe.
London, február 1
A francia és angol miniszterek megbeszélése másfél óráig tartott, utána Baldvin adott villásrcggelit. A villásreggelin sem hagyták abba a politikai megbeszéléseket. Utána hivatalosan is folytatták a tanácskozásukat. Laval annak az óhajának adott kifejezést, hogy vasárnap reggel szeretne visszautazni Parisba.

Elkészült a telepítési törvényjavaslat
Ma beszélték meg a végrehajtási tervezetet
Budapest, február 1 A telepítési törvényjavaslat nagy vonásokban már elkészült és Gömbös miniszterelnök az alkotmányjogi letárgyalása után be is nyújtja a képviselőházban. A telepítési törvényjavaslattal kapcsolatban felme-
rült az a terv, hogy a telepítési akciót az egyik nagy kincstári birtokon kezdik meg. Darányi Kálmán és Keresztes-Fischer miniszterek ma délelőtt tartott tanácskozásain már ennek a tervnek végrehajtási tervezetét is megbeszélték.
Nyolc tankerület lesz az országban
Budapest, február 1 A közoktatás igazgatásáról sróló törvényjavaslat elkészült. A javaslat az ors^got 8 tankerületre osztja. És pedig 1. Budapest, 2 Budapestvidék, 3. Spprón. 4. Székesfehérvár, vár, 5. Péds, 6. Szeged,, 7. Miskolc-, 8. Debrecen. Az egyes tankerületek élén a kir. tankerületi főigazgató áll, amelyet az államfő nevez ki. A
A lengyel külügyminiszter Gömbös varsói látogatásáról
kerület vezetője az össz:>s közök, tatásügyi igazgatásokat ellátja és valamennyi iskolára kiterjed a hatásköre. Az egyes tánkerületek nép* oktatási kerületekké lesznek osztva és ezek élén a kir. tanfelügyelő áll. Az egyházi hatóságok alá tartozó Iskolák felett az állami felügyeletet a tankerületi főigazgatók látják el.
Bcck lengyel külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságában beszámolt a lefolyt év politikai eseményeiről ós ennek keretében megemlékezett Gömbös Gyula látogatásáról is és a következőket mondta erről :
Az év végén meglátogatott ben-
nünket Gömbös Gyula magyar mU niszterelnök. Ez a látogatás lehetővé teszi, hogy ismételten megállapítsuk, hogy a lengyel köztársaság, híven a régi hagyományokhoz, semmiféle olyan okot nem lát, a mely Magyarország ellen irányuló bárminő fellépésre késztethetné.
meg keserves mindennapi kenyerét, vagy mint »segéd ur« robotol egy még élő másik üzlet pultja mellett...
Klasszisokkal esett vissza a*. életszínvonal mindenfelé...
Az iparosból kisgazda, a főnökből segéd és mindkettőből előbb-utóbb munkanélküli lesz...
És ott vannak a boldog háztulajdonosok...
Ki ne emlékeznék még a tekintélyes »hásiur,« a »háztulajdonos« címre ? A saját ház jelentette a családi életen felépült társadalom legáltalánosabb emberi vágyait. Egy élet takarékossága, hosszú évek munkája, józan önmegtagadás és a polgári erények egész skálája kellett ahhoz, hogy egyesek elérhessék azt a szép polgári álmot. De ha elérték, boldogságuk határtalan volt. »Az én házam, az én váram«, — ez az Angliából átszármanott ige a ház tulajdonos önérzetének, öntudatának klasszikus kifejezője volt. Ma igy variálhatjuk ezt a példaszót: »Az én házam, az én börtönöm * Mert a legtöbb háztulajdonos ma, sajnos, mint valami terhes ballasztot cipeli a hátán azt a háztulaj-óont, mely valamikor a legszebb álmai közé tartozott.
Pusztuló exlsztenciák és elkeseredett elemek mindenfelé.. A mindennapi biztos kenyér egyre kisebb, egyre kevesebb Jesz. És a jgazdasági válságnak még mindig • nincsen vége...
Persze túlzás volna azt állítani, hogy nincs semmiféle javulás. A mélyponton feltétlenül tul vagyunk már és a gazdasági horizont körül már dereng...
De épp a tömeges pauperlzmus, az elpusztult exlsztenciák légiói sürgetnek gyors és határozott cselekvésne. Céltudatos gazdasági politikával, megfelelő pénzügyi intézkedésekkel, a nemzet még meglevő belső erőtartalékainak ügyes felhasználásával csodákat lehetne művelni még egy oly szegény ors/.ág. ban Is, mint a trianoni Magyarország. Mert ha anyagi javakban szegények Is vagyunk, szellemi erőál-lományunk elsőrendű. Kiváló szak. emberekben sincs hiány. A Nemzjtl Bank uj elnöke európai hlrü tekintély. Fiatal, eszes, képzett és fáradhatatlanul agilis. Más közgazdasági poszton is nem egy fenomén ál!. Ml az oka hát, hogy nem határozzuk cl magunkat végre valami döntő akcióra?
Mostanában sokat hallunk a kormány reformterveiről.
Az élet egyetlen reformterv után kiált: korszerű intézkedésekkel belenyúlni a pusztuló gazdasági élet organizmusába, megfelelő pénzügyi rendszabályokkal és hl tel alátámasztásokkal felsegíteni a világkrizls elesettjeit, talpraállltani a sok munka-nélküli iparost, kereskedőt, háztulajdonost, visszaállítani az embereket a régi posztra és a világot a régi rendre .
ZALAI KÖZLÖNY
l»3i február 2
Mindig a legolcsóbb
A FI££ÉUjES DIVATÜZLET.
Flanel-, selyem- és vászon-maradékok
potom úron!
Véget ért a pécsi bányászsztrájk
Pécs, február 1 Az éjszaka folyamán mintegy 40 —60 bányász jött fel a tárnából, de még mindig 480-450 ember tartott ki tovább a sztrájk mellett. A bányában lenn maradt munkások ki. jelentették, hogy addig nem hajlandók feljönni, amig az igazgatóság nem teljesiti kérésüket. A bánya, igazgatóság ezzel szemben kijelentette, hogyha hétfő reggelig nem áll helyre a rend és a munkafegye. lem: senkit sem hajlandó vissza* fogadni a sztrájkolók közül.
Pécs, február 1 A pécsi bányász-sztrájk ma délután 2 órakor végetért, mert aa András-aknában és a Széchenyi, aknában levő munkások is feljöttek. A tárgyalások a bányaigazgatóság és a munkásság között megindultak.
Megkezdődtek a perbeszédek a Rákosi-perben
Budapest, február t A Hákosi.pcr mai folytatólagos tárgyalásin néhány jelentéktelen akta ismertetése után vitéz Tumássy kir. ügyész megkezdte vádbeszédét. A vádat összefoglalva szigorú ítéletet kért Rákosi vörös vezérre. Utána Vámbéri Husztera védő kezdte cl védőbeszédét, de nem fejezhette be, mert nemsokára az elnök bezárta a mai tárgyalást, amely kedden folytatódik.
Cinikusan viselkedik a tanár merénylője
Gyula, február 1 Kihallgatták Tamási Gyula tanár merénylőjét. A diák cinikusan viselkedett. Elmondotta, hogy sajnálja, hogy nem sikerült a níerény-let és már régóta készült lettének végrehajtására. Átvezették a fiatalkorúak bírósági fogházain. Gy11k«w-ság bűntettének kísérlete cimén in-dul meg ellene az eljárás.
Hat hónapot kapott a Liga tikkasztója
Budapest, február 1 A Kúria ma foglalkozott Huszár Gyula, az Országos Gyermekvédő Liga volt kormányzóhelyettesc ügyével, aki ellen hűtlenség miatt emelt vádat nz ügyészség. Huszár ugyanis u Liga pén. zéből 28.000 pengőt fordított saját cél. jaira. A Kur^l « iáfrifi 6 hónapus fo#-házbüntetését hagyta helyben.
A német és lengyel államfők találkozása
Berlin, február l Góring porosz míniszteielnők ma visszaérkezett Berlinbe. Hiiek szerint flőring Ixiigyclországban átnyújtotta Pilsudszky marsaibak Hitler elnök-kancellár meghívását A találkozó szin. helyét Pilsudszky jelöli ki. A lengyel és a német államfők valószínűleg a német—lengje.*\'határ egyjk kis városában fognak találkozni.
Megtörténtek a tanácsi választások a nagykanizsai róm. kalb. egyházközségben
A nagykanizsai róm. kath. egyházközség képviselőtestülete tegnap délután P. Clrfusz Viktorin plébános elnöklésével ülést tartott. Az ülésen nagy számban vettek részt a hitközségi képviselők.
Napirend előtt a plébános bejelentette, hogy a Nagykanizsai Takarékpénztár egy pénzszekrényt adott kölcsön az egyházközségnek, amiéi t dr. Fábián Zsigmond elnöknek és Kelemen Ferenc igazgatónak jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a közgyűlés.
Következett az egyházközségi tanácstagok kisorsolása és a kisorsol\' tak helyére ujaknak a választása.
Kisorsoltattak : Almássy Gyula, ttarbarits Lajos, Bertin Gusztáv, De-dovátz Béla, dr. Dómján Lajt«, Grimm Emil, Kelemen Ferenc, Lányi László, dr. Sabján Gyula. dr. Szabady Lőrinc, dr\\ Tamás János,
Varga István, Viczcnty Árpád.
Ezután kijelölő bizottság alakult a plébános javaslata szerint a Jtö-vetkezőkből: Babochay György, Kelemen Ferenc, Riedlmayer. dr. Pet-rics József, Kalamár Mátyás. Turi Endre, dr. Révffy Andor. Grimm Emil, Pusovszky Béla, Metzger István és Po!ay József.
A kandidáló bizottság jclölésa alapján megválasztották azután az egyházközségi tanács uj tagjait a következőkben: Almássy Gyula, Barbarits Lajos, Bertin Gusztáv, Grimm Emil, Kelemen Ferenc, Metz-ger István, dr. Petrics József, Polay József, Poionyi György, Pusovszky Béla, dr. Révffy Andor, Szabó Antal, Turi Endre, Varga István, Vi« ezenty Árpád.
Foglalkozott ezután a képviselőtestület Aradi Antal Írásbeli indítványaival, melyekre a plébános a
Leltári árusításon felgyülemlett síffon, damaszt, vászon, cöper, angin, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó áraK !
Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők!
Sszörmék saison utáni mélyen leszállított árban!
következő választ adta :
1. A katolikus kulturház anyagi okokból ma nem valósitható meg, de a gondolatot felszínen fogja tartani. 2. Az egyházközségi pénzkezelés szempontjából a csokk. rendszerre való áttérést nem he- -lyesli, az eddigi pénzkezelés meg-felelő, az adófizető hívekre nézve is egyszerűbb. - 8. A klskanlzsal paplak és kántorlakás kérdésében a klskanizsai egyházközség hivatott határozni. 4. Az indítványozónak az a megállapítása, hogy vallásos egyesületek megalakításának előnyeit nem látja, lehet egyéni felfogás, amit azonban az egyházközség egy tagja sem tehet magáévá. Hogy katolikus egyesületek nc alakuljanak, az lehet érdeke egy politikai pártnak, de a katolikumnak nem. - Végül örömét fejezte ki a plébános, hogy Aratfi Antal a hitélet dolgaival behatóan foglalkozik, de indítványai közül elfogadásra egyet sem ajánlhatott. A képviselőtestület e\'Vel napirendre tért az Indítványok felett és a közgyűlés végetért.
Előadás az OTI kerfllett választásról
Erőteljesen megindult a választási kampány az OTI kerületi választmány választása érdekében. Az egész város közönsége a Nemzeti Egység akciója mellett áll és kívánja, hogy olyan emberek kerüljenek a kerületi választmányba, akik más szellemet visznek bele ebbe a nagyfontosságú Irftézménybe. Nóvák Imre budapesti országos kiküldött tegnap este a Kath. Legényegylet helyiségében rendkívül látogatottságnak örvendő előadást tartott az OTI választásokról. Rámutatott arra hogy a nagykanizsai kerületnek 6500 tagja van, ebből Nagykanizsa maga 2200 tagot jelent. Ha azt akarjuk, hogy az OTI-ban más szellem és más állapotok uralkodjanak, akkor az autonómia összetételét radl kállsan meg kell változtatni. Ugyan is 180 munkaadó és 180 munkavállaló képezi a közgyűlést. De ezek is oly arányban vannak világnézet szempontjából, mint 8 a 2-höz. Lehetetlen, hogy az legyen az OTI-riak a vezetőgondolata : mindent Budapestnek és alig valamit a vidéknek. A mai helyzeten feltétlenül változtatni kell ugy Budapesten, mint a vidéken. Ezért teljes erőből kell neki feküdni a kerületi választásoknak. Minden igazi hazafias munkavállalónak és munkaadónak mindent el kell követnie, hogy az eddigi rendszer megszűnjön és végre azok kerüljenek bele az OTI-ba, akik öda valóké a nemzeti gondolat, az emberiesség és a sorsközösségen alapuló emberszeretet reprezentánsai.
Nóvák titkár előadását a nagyszámban egybegyűltek lelkesedéssel fogadták. Ezzel megindult a mun-ka, amely az egész polgári és nemzeti frontot eggyé kovácsolja, h.»gy végre aaok kerülőnek be a választáskor az OTI-ba, akik oda valók.
193* lebmáf 2
Z»LAI KÖZLÖNY
Székrekedésnél, gyomorrontás-nll, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májdu zanalnál, vétlődu-Usnál, ftjlájasnál, álmat\'anaágnál, éltalános rosszullétnél Igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József" keaerüvlzel. A belorvosi klinikákon szerzeit tapasztalatok sierlnl a Ferenc József vli az ideális hashajtó r.tinden Jellemző tulajdonságát egyesíti magiban és így állandó használatra — különö sen jól táplált, ktWér férfiaknak ás nóknek — feltélienUi alkalmas.
Hnsz éve ma...
IA Zala 1915. február 3—41 atámalból)
Kiut\'yzlék a szerajevól vérbörtönben a merényletben részt vett Gabrilovlcsot, Jovanovlcsot és liics Danilót. Három más halálraítélt kegyelem utján életfogytiglani fegyházat kapott •
4 Baszkitítklten az oroszok hc-v-\'s tóniadásált, melyek éjjel Is tar.ollak, visszavertük. A magaslati állósok ^foglalása közben 1000 foglyot ejtettünk.
Megindult az o/fenzllxt a szerb frontot). A német és magyar csapatok egyesülten támadnak. »Mlnd.\'n kudarc .kizárva,* - jelenti a Zala.
Ostromállapotot hirdettek Lem-bergben, mert a lakosság nem tud belenyugodni az oritsz uralomba.
A római pápa akciót indított, -\'hogy a hadviselő országok cseréljék kl az internált asszonyokat, gyermekeket és 50 éven felüli férfiakat. Anglia, Németország és a mo. narehla elfogadták a javaslatot, a többiek még nem nyilatkoztak.
Légi támadásokat Intézlek a né. melek Varsó ellen. A városban leírhatatlan a pánik.
Kiirtják annak a szerb katonának a csalódját, - mondja egy szerb röpirat -- aki megadja mágót. A magyar-német offenzíva küszöbén minden épkézláb szerbet fegyverbe szólítottak. A Drina ép a Száva mentéről a szerb lakosság elköltözőit.
Kél nap alatt 160 vagon gabonát rekviráltak Nagykanizsán.
NO a közigazgatásban. A bevonult pinkafővidéki segédjegyző helyett a felesége alkalmazását kérte az alispántól az ottani főszolgabíró.
Kápoltumulók futnak a német harctereken a kőlnl érsek kezdeményezéséből.
Tüz volt a kanizsai Fraiu-malom. ban. A tűzoltók Knortzcr (jyörgy főparancsnok vezetésével és a katonaság segítségével 4 óra hosszat dolgoztak a veszedelmes tüz elfojtásán.
Félkrzuekhez Intéz felhívást gróf Zichy Géza Budapestről, hogy kö-^lék vele : mivel foglalkoznak ? milyen szerszámokat használnak ? A postabélyeg árát a gróf megtéríti. \' ÍJr- Fodor Aladár, a nagykanizsai munkósbiztositó főorvosa másodszor fcent kl a harctérre. Levelében Ifja, hogy kedélyes élet van a fedezékben, sebesülés alig van, egyik zászlóalj, amikor fel akarták váltani, kérte, hogy maradhasson a vonalban. Kabaréjuk Is van, a főszereplő égy kanizsai születéaü orvosnövendék, Fenyő Béla.
- 1»«"*-bT».«(ML fllrahaábél Bu-
torfnlukat 4uyegeMa leszállított án-two ár-uHJuk. Hosszú .ejárstu htttlra la, tanatmmawu. KopaWn butorfTJ-"■ás, Horthy Hlkláwt 4. acán.
ölvén lakásnak lenne már gazdáia az amerikai stllusn nagykanizsai öröklakás-palotában
Régóta nem volt egy felveteti gondolatnak olyan széleskörű érdeklődés-ben megnyilatkozó sikere, mint dr. Dlskni Imre amerikai stllusu elgondolásának a nagykanizsai Futura-tel. ken létesítendő öröklakás-palota tereivel kapcsolatban. Már 50 uláirás van az építkezésben való részvételre és se szeri ,se száma az állandó érdeklődésnek lakások és üzlethelyiségek iránt.
Amennyiben az OTI hajlandó lenne (ugy tudjuk: elvben hajlandó máris) 150.000 pengő* építkezéssel megoldani a székház kérdését és a város ecélra odaadná a Futura-telket, akkor m«g-V«n a lehetőség arra Is, hogy az építési költség másik felének (az is circa 150.000 pengő lenne) 60—70 százalékát a vállalkozás kölcsönként tudja a pénzpiacon megszeiemi 20—25 éves lejáratra.
Ha a város az Ipartestület Hangya-lelkit más célra venné meg, ugy nincs akadálya a Fut un.telken való épitke. zésnek, ami erre a célra ideális lenne, (A Hangya.telekre a városnak úgyis hamarosan szüksége lenne egyéb kőz. építkezési célra, hiszen minden ilyoii esetben a városhoz fordulnak tvlckért s a Hangya-lelek a legjobb útvonalon fekszik az ó.öklakás-palotánál kisebb arányú középület számára.) jdcáUs lenne * Fut ura-telek azért is, nKrl "ki a városrendezési t«rveket ismeri, tudnia kell, hog>- az egész régi háztömb a Zárda-utca sarkáig, a Frúger-házig és a clnktórlumig „idők folyamán úgyis el fog tűnni onnét s ezen u liatalmas négyszögön Nagykanizsa leg-monumentálisabb építkezési alkalma nyilna meg. Ennek lenne bevezetője az ÜT].székház é« az óröklakás-pa_ lota a telektömb Futura-telki részén Sőt máris van egy elgondolás, amely szerint esetleg az óröktakás-palota derékszög alakban a tejek mostani sar-
kára épülne, negyediknek a postapalota, kaszinó és polgári iskola háromszögéhez, az OTI-székház |>edig ugyanennek az építkezésnek szerves részeként a Zárda-utca és Zrínyi Miklósutcai sarokra, ugyancsak derékszög-alakban, a kettő kőzött diszes, nagy kapuval, amely a te\'.ek belsejéből kiképzendő parkos, hatalmas udvarra engedne széles belátást. Északi fekvésű lakás a tervek szérint egyáltalán nem lenne a palotának.
Nem nagy fantázia kell hozzá, e|. képzelni, hogy idők multán a cinktóriumig ki ajálilott óriási telek-tömbnek a másik két sarkán is hasonló arányú iker-paloták emelkednének, mely e etbcn ez a ma sivár város-szöglet lenne a legssebb, méreteiben is Imponáló része Nagykanizsának.
Bármilyen messze kalandozó képzeletnek látszik is mindez a mai épitke. zési viszonyok mellett, mégsem nevez, hető utópiának. Idő és vállalkozás kér. désc az egész, éppen ugy, mint u városrendezés minden egyéb terve. Ötven évvel ezelőtt talán a Centrál mai idiótája is ugyanilyen merész álomnak tetszett a város legközepén kuksoló kis földszintes házhoz szokott akkori kanizsaiaknak.
A ma esetleg megvalósítható része kétségkívül csak az OTI-székház kombinálva az első kanizsai öröklakás-palotávai. Igv is ez lenne a város legnagyobb és legmodernebb palotája.
Sokat jelentene ma ezeknek a terveknek megvalósítása Nagykanizsa gaz-dasági élete szem|>ontjábóii Az a 300.000 jK\'ngő mind ennek a városnak gazdasági artériáiba folyna bele, az i|>ar igen jelentékeny munkaalkalmak-hoz jutna. Amikor a fővárosi lakkban vezércikk lett a kanizsai tudósítás, bóh hogy egy munkanélküli gyalog mertt cl az ország másik részébe egy darab kcnyei«t jelentő munkáért, ak-
Legdivatosabb
ruhaselymek
hatalmas
választékban
amelyben férj és feleség között ninos vita; a legolcsóbb ós legtartósabb viselet a PÁLMA 0\'"> A olpötalp
kor egy eklora munkaalkalom Nagy-kanizsán egy darab szociális megvái. tást jelentene.
Igaz, hogy lakáshiányról nem lehet panaszkodni Nagykanizsán, sőt a ki-adhatatlan lakások száma is meglehe. tős, - határozottan hiány van azonban modern igényeknek megfelelő lakásokban. S hogy cukorként keltek el az utóbbi években épült modern bér. házak komfortos, higiénikus lakásai, — ez bizonyltja, hogy korszerű laká-sokra igenis szükség van Nagykanizsán. Annyival is inkább szükség van, mert, háztulajdonosaink, sajnos, ma hogy a jok régi, elavult építkezésű, nem igen vannak abban a helyzetben, minden komfort-követelményt nélkülöző lakást modernizálni tudnák. Ez szomorú tény, ezen a ponton azonban nem lehet megállítani sem az Igények egészséges fokozódását, sem az uj, modern alkotások szándékait, sem azt a törekvést, hogy a város korszerü fejlődésével munkaalkalom teremtődjék a kanizsai Iparnak és a tétlenségre kárhoztatott munkás kezek százainak.
Elkészült a nagykanizsai hadirokkantak zászlaja
A nagykanizsai hadirokkantak régi vágya volt, hogy — mint más testületek — ők Is zászló alatt vonulhassanak ki ünnepélyes alkalmakkor. A gondolat végre testet öltött Még pedig olyan formában öltött testet, hogy a hadirokkantak zászlaja lesz « legszebb az összes kanizsai egyesületi zászlók kőzött. A terveket Fcketo László festő-és iparművész tervezte. Egyik oldalán a Pa t no na Hungáriáé, ölében a kisjézussai, Zalamegye és Nagykanizsa város ciroereiv«l Mindezt Nagy,-magyarországnak tővls-kos»oruból kiképzett határ-kontúrja övezi. A zászló másik oldala fekete, rajta ugyanesak kórvonalakban a iiógi és benne a c»on. ka határok, a magyar elmer, melyről ledőlt a korona és helyéi kardot tartó turulmadár foglalja cl.
A zászlónak szűzmáriás oldala már készen van. Finom, szinciben és kidolgozásában valóban művészi értékű munka. Egy hadirokkant kanizsai kereskedő felesége, Bányai (BrtUid) Adolfné önzetlen munkája a csodála-tosan szép kézimunka-kivitel. A ?ná-sik oldalát Kctttng FeKncné és Csöke Erzsébet polgári iskolai tanárnők és növendékeik még most készitik, kik ugyancsak a lelkűkkel, önzetlen hazafias lelkesedéssel hímezik rá • lobogóra magyar szivük és művészi érzékük drága kincseit.
A zászlószentelés a nyáron less, amikor • Nagymami no r«zAg emlékmű felavatása és minden egyéb idegen-forgalmi események lesznek Nagykanizsán.
bérli murádéi
, méter* omk «
«
ZALAI KÖZLÖNY
1935. feb.uár 2.
í^rvneft
Urvnep-llrmefs.
a magyar család ül képes hetilapja.
Írják a magyar szellemi és Irodalmi élet kiválóságai és a kUlíOld hírességei.
elsőnek kózll Írásban és képben öt világrész eseményeit éi érdekességeit.
páratlanul bökezU ajándékokat ad elöliietölnek.
megjelenik minden szerdán. Előfizetési ára:
egy évre 28. - P. fél ,. 14. - ,. negyed ,. 7. 60 ., Egyes szám 60 fillér
képben és szövegben gazdag számának
60
fillér.
A kártya-szenvedélytől a fogházig
Egy család szomorú tragédiája
i törvényszék előtt
Minap őrizetbe vették kártyázás közben Kluger Imre kereskedősegédet, aki 26 éves. nőtlen és hosszú ideig egy nagykanizsai cégnél kifogástalan szolgálatot tcljeslietl. A vád ellene az volt, hogy a mintakollekció anyagénak egy részét a saját részére elhasználta és mintegy öt félnél, ahol üzletet kötött* felvette a pénzt és azzal nem számolt cl, hanem saját céljaira for« ditotta. örizetbevétele alkalmával azzal védekezett, hogy ő nom tulajdonított cl semmit a főnökétől, mert neki más kollekciói Is voltak, ellenben beismerte, hogy öt ízben felvett a felektől kis összegeket, amiket azután a saját céljaira fordított. Tekintettel, hogy elszámolási viszonyban volt főnökével és az tartozott neki a fizetésére, azt hitte, hogy ezt jogszerűen teheti. *
Kluger Imrét átadták a kir. ügyészségnek, amely lopás és sikkasztás miatt helyezte vád alá és most volt ebben az ügyben a tör-véhyszéki tárgyalás. Kluger a bíróság előtt is ugyanugy védekezett, mint a rendőrségen. Az ügyész a lopás vádját elejtette, mert semmi megnyugtatót nem lát a lopás vádjára vonatkozólag. Ellenben a sikkasztást fenntartotta.
Dr. König Zoltán védő utalt a
Kluger-család meglnditó tragédiá. jára. Kluger édesapja hősi halott, édesanyja az angyalföldi tébolyda lakója, egyik testvére öngyilkosságot követett el. A vádlott egymaga áll a világban, minden támasz nélkül, kéri ezt betudni a büntetés kiszabásánál.
A bíróság felmentette Kluger Imrét a lopás vádja alól, de bűnösnek mondotta kl sikkasztás vétségében és ezért őt tekintettel a nyomatékos enyhitö körülményekre, hat heti fogházra Ítélte. Az ítélet jogerős.
Hogyan gyógyítható az aranyér sebészi beavatkozás nélkül?
Nyilatkozik Lovrlch professzor \\
A 8 Órai Újságban olvassuk ezt a rendkívül érdekes közleményt: A napi-lajK>k hasábjain napról -flApra ujabb cikkeket, nyilatkozatokat hoznak a legkülönbözőbb bciegségekrő\', amelye, kel legneve: ebb professzoraink monda, nak, vagy írnak. A súlyos gazdasági viszonyok és az élet egyéb keLcm-\'tlen-ségei között az eml)«r sokkal fogékonyabb lesz az általános fiziológiai bn. jok iránt
Ma már állalános-üi ismerjük a tüdj/ betegségeit, a tuberkulózist, a vcncr^ás bc!egségck-.t, a rák, a fehérvérüség és sok-sok egyéb buj kórismerelét és venéióját. De eddig s*holsem foglalkoztak - kivévén a szaksajtót — azzal a nagyon elterjedt és kel.omctkn be-legséggcl, amelynek gyakran súlyos utókövetkezmény«i is vannak és egyébként Is a—legfájdalmusabbak egyike. Kz a l>elcgség az aranyér, amely, főleg az ülő foglalkozást űzőket támadja, dc gyakran kellemetlenkedik olyanodnál is, akik egész életüket a sjwrtnak szentelték. A betegség elterjedés.1 szinte megdöbbentően nagy és gyakran súlyos komplikációknak, esetleg a rák keletkezésének is okozója lehet.
P.pix-n nagy elterjedtség.- miatt fontosnak tartot.uk foglalkozni e k\'rd\'s. sel, amely - talán éppen e^szerü volta miatt - esett az általános érdek, löd.\' en kivül
A belegséget a legutóbbi időkig csak operaiiv utón gyógykezelték- Kisérle-•.e/tek különböző kenőcskurákkal, dié-tá; i trenddel, de ezek, sajnos, nem ékítettek, vagy csupán ideig-óráig mulasztották el a gyakran vérzéssel, söt fájdalmas gennyescdéssel járó be-tegséget A beteg a |egtöbb esetben mégis kénytelen wlt sebészi beavatkozást igényl>eveiuü.
llo,vizas kísérletezés utta jöttek rá az. elterjedt kór okozóján, vagyis arra, hegy a betegséget a coli-bak t Vium *:Ofos elvállozásai okozzák. Kiért kiter-melték azt a vaccinát, amelynek segít, ségével értesülésünk szerint radikális eredményt értek el. Így követ-kezelt be, hogy sok esetben megszabadulhatunk a kellemetlen betegségtől anélkül, hogy magunkat műtétnek ves. sük alá.
Erre vonatkozólag megkérdeztük 1-ovrich József egyetemi tanárt, aj európai hirü sebészt és nőgyógyászt, aki kérdésünkre az alábbiakat mondotta:
— Az aranyér, sajnos, nagyon elterjedt betegség, mely egyaránt kellemetlenkedik férfinek, mint nőnek. A* utóbbiaknál gyakori esetl)«n a szülés közvetlen következménye. A l>eteg-,é. get eddig eredményesen kizárólag ope.
—ától ktidwi a női, férfi ós gyermek hóoipflk árait 20 °/o leszállítottuk I 1 1
Legolcsóbban vehel nfu k női bőr és poaattó oaattos és fűzős cipőket, nöl boka és egész búrclpöket, fiu és férfi cserkész olpftkst.
„IDE/ÍC" cipőáruház
Fö-ut 12. sxám.
ratlv nton gyógykezelték, azonban a legutóbbi időben sikerült egy posteri. san nevü eoli-vaccinát tartalmazd olyan készítményt kitermelni, amely. íK\'k segitségév«| szép eredményt érlek el.
— Saját tapasztalatomból l..<:.>,n hogy ez a szer *ok esetlen fölöslc£--ss.-lette a .-.ebészi In-avatkozást. A beteg, ség külső tüneteinek megszüntetésére a |)osterisan kenőcsöt, mélyebben fekvő cseleknél a kup bevetését ni. kalmazzák. A fenti két saer használata — a legtöbb e eilx\'u - elimi iá j i a\' fájdalmat és néhány napon belül megszünteti a kóivw vérzést és vis\'.kc. léit. ligyébként a kenőcsöt és kúpot magam is teljes eredménnyel használom.
(«)
Rádióhallgatók figyelmébe!
Felhívjuk mindazon hallgatóközönség figyelmét, akik Budapest II. leadását óhajtják készülékeiken fogni, hogy készfiiékeik á«-akakiteaét
február 15-ig
budapesti gyártól lejött rádió-műszerész nálunk a legprecízebb át-alakitAel mánkat végzi.
Átalakítások már 4 P-től is!
A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérjük
Deutsch ós Paur
villanyszerelők
\\ Nagykaatua, E0tv6»-ttr H. ss. 216 (A* ImMata iiobor malUtt)
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-rigyelő Jelentések : — pénteken a hőmérséklet: reggel 7 órakor — 1*6, délután 2 órakor + 6 3. este 6 órakor -f I 7.
Felhőzet: reggel és délben borult, este tiszta. Csapadék 0-1 mm. Hómagasság 0 cm.
Szélirány; Reggel, délben és este északnyugati.
(É/uuika( rádlőjtltntit) A ■ataaraf-alal latéaal Jslaat I •■«• IO érakart Éiénk éaaakl, éaaakkalatl aaél, Mig-magajalé aáparaalk éa ha-vaaaaSk, a ksfrskbw kavaaéa. A hlméraéklat aé| klaaé amal< kadlk. _
- Szőrmék, női és leánykabálok mélyen leszállított árban Singer Dlr«t-á ruháiban.
— Fért! lakkcipőket legújabb formáljon, legolcsóbban veh«t az rtdeál. clpőámhúxban Fő-ut 12. szám.
Februári költözködésre
szőnyeg-választékunkat. ♦
Kiischner Mór Dluatáruhúza.
Vételkényszer nélkül, szívesen bemutatjuk raktárunkon levő különlegességeinket.
193t. lebruir 2
ZALA! HOZLONV
oűbfeo+wegyea
TUNGSRAM
dup^odpUáiUÁmpA*.!
Az Iparos-bál
"a farsangi krónllia egyik legszebb lapját kellene kinyitni a nagykanizsai iparos-lársudalom tegnapi mulatságának leírásához Márn-agi 3 terem megl-ípWée volt. Szibó Pista sok széppel, sok ötlet el leplo meg már a kanizsai bálozó ts rendező közönséget, <ie egyönt -tü vélemény szerint ilyen gyönyörű, han-aulalos, Ízléses báli:e:em-d\'.korá;id Jem volt az utóbbi évek fnrsangjal-jjan a színpad-emelvény két olda. lén külön-külön zere-szepiréiban helyezkedett el egyik felöl a pom" pás jazz-band, másik felöl Torma Tóni kitűnő cigány zenekara. Középütt igazi szökőkút száz sugara csobogott színes égők és zöld nö-vény-disziléick közölt. Az egész rem, a falak, a karzatok csupa meleg, vidámító színekbe öltöztök a diszllő-l/lés olyan harmóniájában, ami egymaga élményként marad meg az idei iparosbálból. A mulatság sikerének másik póJusi a kö zönség volt. Iparosaink érezhették a báli nép összetételéből, hogy a város társadalmának minden rétege nem csak udvarias reprezenlálásra küldte el legjobbjait -ttj a bálra. Hanem bizonysága volt ez az együt-les annak, hogy Nagykanizsán nem multak el az ösl purger erények, nem ment feledésbe azok megbecsülése : összeolvadt az Iparos munkájának, társadalom-alkotó ere. jének megbecsülésében katona és civil, latelner és kereskedő, mindenki, aki tagja ennek a városi közösségnek. A báli hangulat eme-tfeifez nágytón\' Hozzájárult, liogy a közönség számbelileg ls hatalmas tömegét jelentett, a fiatalság mindkét nemből meglepően nagy számban vonult ki. A váltott zene következtében nem voltak hosszú táncszünetek, hanem a diszkrét világítási effektusokkal is tarkított bálteremben szinte szünet nélkül iorrt a farsangi hangulat born. Az Iparos-bál rendezősége derekas, körül, tekintő munkát végzett, elismerését bőven megtalálta a közönség kitartó, nagyszerű hangulatában.
la: Szanatórinm-piknik
A várva-várt farsangi esemény, a Szanatórium-piknik napja elérke. zett, hogy fényes ós kedves emlékű báli éjszakát adjon a vidámságra vágyó közönségnek, gyógyulást, meleg szobát, falat kenyeret egy éven át a kanizsai tüdőbeleggondo* tó sok szegény, szerencsétlen ápoltjának.
Kezdele este fél 10 órakor az Iparoskör összes termeiben.
, £ .
A természetbeni büffé adományokat d. u. 4 órától .kérik felküldeni a bálterembe.
A repdezésben segédkező hölgyek Szíveskedjenek d/ c. 10 órakor rm-g-Jeienni a nagyteremben.
A gimnazista cserkészek mflsoros-estje
A kanizsai farsangi évadnak mindig kiemelkedő eseménye volt a gimnazista CMírkstek hagyományos farsangi műsoros délutánja, amcly minden óvl>en lehetővé tette a szegénysorsu cserkész, fiuk részére is az egész évi szorgalmas cserkészmunka gyümölcséi és jutal-mát, a várva-várt n.vári táboro/ist. Az idén február 10-én lc:>z a gimnazista cserkészek műsoros leudélutánja, a melynek műútra az eddig megszokott nagyszerű műsoraik után is meglepetés lesz. Ez alkalommal olyan dolgot mutatnak l>e cserkészeink, amilyet Kani-zsán cserkészek még nem produkáltak; egy szabályos, három fel vonásos oj»erettet. üabrlnyi M.—Wágm\'r A.; •Dalos cserkészek, clmtt 3 felvonásos cscrkésröpereiljét adják elő- Dr. Dómján (iyula cserkésztiszt, rendező, dr. Kerkay Józ-sef kegyesrondl tanár, leány\'iocumi igazgató, karnagy, Gábor I«ajos tánctanár, Szabó István, a parókák és maszkirozás mestere és yagy ütvén szeieplő dolgozik fáradhatatlan kitartással, hogy a csapat hírnevéhez méltó előadással lepje meg a kanizsai közönséget.
Az előadás meglüvóil már kibocsátotta a rendezőség. Aki esetleg véletlen tévédéiből nem kupott meghívót, «z irányú igényéi a cserkészek utján jelentse be Vegelc Károly p-\'álgiran. tanár, c:«rkészparancsiK)knál.
A már most megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a helyeket a parancsnokság utján biz-lositani. Kőtelező müsormegvállás: 1.50, 1.20, -.80 és -.60 I>.
A bütfé részére cserkészeink, niiut minden évben, ugy most is hálás köszönettel kémek és várnak szives adományokat. Az adományokat kérik \'Vegei* Károly parancsnoknál, vagy Kajmó József kegyesrendi tanárnál be. jelenteni.
Huszárpenge
Kékszinben 24 fill.
Vadásztölténygyár. SPORTÉLET
Ma: NTE—Zrínyi tréning-mérkőzés
A tavaszi szezon előkészületeivel vannak csapataink erősen e foglalva. Már vasárnap ós a héten treníroztak a csapatok és ma már egymás ellen játszik az NTE és Zrinyi, hogy mcccstréningjuk is legyen, hisz 3 hét múlva bajnoki mecc&ek lesznek. Az NTE ós a Zrinyi a bajnoki szezont megelőzően barátsá-gos mérkőzéseket is játszanak és pedig zalaegerszegi csapatokkal. A ma délutáni edzőmérkőzés fél 3 órakor kezdődik.
Rossz idő esetén a tréning holnap lesz. 1 •
A KAOSz vasárnapi jelmezbálja
frappirozni fogja közönségét. Á jelmezek felvonulása külön eseménye lesz az estének. A rendozöség páratlan ötletessége folytán olyan jelmezekben gyönyörködhetik a báli közönség, amilyent eddig nem volt még módjában látni Nagykanizsán. A rendezőség a két legszebb és legsikerültebb jelmezt díjjal tünteti ki, mindegyik egy selyemruhát kap jutalmul A jelmezestély jövedelmét az állástalan tagtársak fel-segítésére fordítják. Mindenki részt vesz a KAOSz jelmezbálján, aki egy nagyszerű hangulatu farsangi estét akar eltenni emlékei közé.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, szómba\'.
015 Hirek. — 10-11.10 Egyházi ének. S/entl-eszédet mise közben Folba János főespeies mond. Dohnányi Kr-nö: Szegedi miséje. - 11.15—12.15 (»ö-rögkaliiolikus istentisztelet 12 30 Időjelzés, időjáráKijelentés. - 13.20 Az 0|ierahá/.i zenekar. — 14 Cigányzene.
- 15.20 Meeóra. Harsány! Gizi e|ó. adása — 1(1 Hanglemezek. — 17 lli-a-s állatkísérletek. Dr. Dezső Dezső előadás- — 17.30 Tibay Zoltán nagy-bögözik 18 «Egy nagy erdélyi iró.» (I\'elc\'.ei István halálának 25. évforduló-ján) (ia|amb Sándor előadása.
18 3\'J l\'ataki Vilmos jazz-zenekarának műsora. 10.30 .Előadás az unalomról > Nagy Endre csevegése. — 20 A Városi Színházból .Tarantella. Operett 3 f«|vonásl»an, 6 képben Zenéjét Suppé melódiái bél összeállította, rész. ben szerze.to NagyjwU Béla. llendező Tihanyi Vilmos. — Az I. felv. után hírek. - Utána kb. 23.10 Cigányzene
- 0 05 Hírek.
Hudapest H. 13-11.30 Hudapesti Koncert Szalonzenekor. 18.05 Mezőgazdasági félóra. - 18.3.5 A Szoc. Miss/iólársulat előadása. Farkas Edit: .Missziós üzeneiek.» — 19-10.40 Se-hők Stefi énekei. — 19.45 «Mi az a hungarológia^ Rartucz I^jos előadása. — 20.15 Magyar trió - 21.15 Ilink. - 21.35—22.30 Mándits jazz. zenekor műsora Orl)án Sándor énekszámaival.
Bécs. 12 Alláslalanok zenekara. — 10 55 Hádió^enekor. - 19 40 Sehobcr Ágota Liszt h-moll síonátáját zongorázza. — 21,30 Dalok a világ minden részéből lemezekon - 22.50 Kroll-jazz, ének. - 0.15-1 I.em«zek.
A holnapi liceálls
előadást Fábián Miksa izr. hitközségi titkár tartja* Cime : A babonáról. A téma minden embert érdekel, igy ismét rekord-közönségre van kilátás. Kezdődik 6 órakor a városháza dísztermében. Belépődíj nincs. \'
Egy utasszállító repülőgép katasztrófája
Berlin, február 1 A német-orosz légiforgalmi társaság menetlendszerú gépe Kónigsberg és Berlin között kb. Stettin közelében tddig még meg nem állapilott módon lezuhant és a 3 főnyi személyzet és 8 utas életét vesztette.
Óvja szemit
és vásároljon bizalommal egy jól Illő szemüveget
Zsoldos Gyula
mkkipittt liUMttii •HkOiItUbcn fö-ot I. *(.
Korom iilllodávál u.mtxn Olción, k lUnA gYáitmlnyu nem0v«g«k.i iruil-tok *t k«.»lt»k blimlly.n wvo«l r«c«p(i» »»gr Biltltmhen tc.rlíofl dljmcnlc. UláivIilKillt «Up-Jáo. - S»»k»i»iD JtvIUtok noon.l MtiQliuk.
Óra-, ókszer- és
látaier - raktár.
Elismert precíz óra-, ékszer éa lát-szer Javítóműhely.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17 ) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcal dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkezelési k, bélfürdők, (antrocieaner, Darmbad) uir-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectroeardiograph) szénsavas fürdők slb. Nagyszabású vixgyógy, Zander és ortopád gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mülőlermeivel, plasztikai sebészet, era-lőplasztlka, orrkorrekció, arcm««fiataH-tás (ránoeltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
Tavassti cipőK érkezek /
Kérjük, tekintse meg kirakatunkat, de amit nem talál a kirakatban, kérje az üzletben. Hócipőket, hácsizmákat, télldpőket mélyen iKzíllitott áron adjuk.
Mlltónyi Sándor és Fia, cipőáruháza F«-ut 2. Városház-palota.
NAPI HIR1K
NAPIREND
Február II, uomblit
.voma! k atoll kai Qy. B. A Proteattes: Karol!a. lír.: Seb. bo 29.
Oygyuerttii éjjfll asotRélat • hónap-b i\'.: .Salvatoi\' gyógyszertár Erzsébet-•ír n a kiaittiiUiJl ^yógyazeitár.
Mozi «10a (\'ások hétköznap 5, 7, 9,
vaaár te ünnepnap 3, 5,7 te 9 örilwfc. •
Qöztnrttó nyitva regga) 6 évi ló! **ta 6 óráig (bét 10, tzeidft, péntek létután. kcdJen ágén nap nőknek).
FabfHiér 3, weeárnep
Kóm. katolikus: Balári. Proteitáns: Balázs. Izr.: Seb hó 30.
Február 4, hétffi
Rom. kathollkue i K. Andr. Protest.: Ráhel. Izr.: Adar hó 1.
— (Az UJ honvédtdparancanokol,)
vitéz Shvoy István tábortiokot Krátky István dr. polgármester meleghangú levélben kószóntótte a város közönsége nevében, mint a 20-as gyalogczrvd egy-kori parancsnokát. Az uj hadseregfőparancsnok meleghangú levélben köszönte meg Nagykanizsa város közönségének figyelmét. A le vél szövege a következő: .Redves BarátomI Végtelen jóleső érzéssel vettem a m. kir. honvédség főparancsnokává és gyalogsági tábornokká történt kinevezésem alkalmával ugy Részedről, mint Nagykanizsa város általam nagyra becsült közönségének szcietetteljcs jókívánságait. Fogadjátok ezért leghálásabb szívből jövő köszönetemet Biztosíthatlak, hogy amilyen szeretettel és városod iránti ragaszkodással töltöttem el ott — még előttem ma is sokszor fel. elevenedő kedves emlékű napjaimat, ép oly szép emlékekkel és hálával fogok visszaemlékezni « jövőben Beátok. Tartsatok meg továbbra is jó emléketekben és maradtam meleg baráti kézszorítással. Igaz hived: vitéz Shvoy gyalogsági tábornok.
Ma bál után
— (Február 12-én. meg) egy ülés) Zalavármegye törvényhatósági bizottsága február 12-én rendes évnegyedes közgyűlést tart, amelynek napirendjén a törvényhatósági bizottság közgyűlésé-nek számáról, idejéről és ügyrendjéről, valamint a kisgyűlés Idejéről « kotott szabályrendelet módosítása is szerepel.
— (kot(ing Ferenc e éadteit a gyű. mölc*temwU*rőU vasárnap-délután fél
5 órakor a Rozgonyi-utcai iskola 3. szánni tantermében folytatja. Belépés díjtalan
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P SchütSiél.
— (A Nemzeti Kgyaégpár,) nyugdíjas szakcso|jort vasárnap délután 5 órakor értekezletet tart.
— Férfi Szövetek nagy választékban szenzációs olcsó áruk Golenszky Divat-üzlet.
J2&S1
K07V.0NY
1Ő36 feb-uár Ő
— (Faküvö) Bencze Mária és Szakonyi József folyó hó 3-án, vasárnap délután fél 5 órakor, tarják eskü-vőjükel a plébánia-temnfomban. (Minden külön értesítés helyett.)
— (Keritezeti küünietés) A budapesti állandó kertészeti és gazdasági kiállításon Karakay István, a nagyka. nlzaai izraelita tem«tő kertésze Scha. band-Bzekhi, sárga paprika és egyéb konyhakerti terményeiért arán érmes disaoklevekt és egy tiszteletdíjat ka-pott a bírálóbizottság Ítélete aiapján.
— Legdivatosabb, legszebb báliruha. anyagok olcsó árért Singer Divatáru-házban-
— (Nyomdászok C^-ieJövete\'.c) A sok farsangi vigasság és összejövetel közepette egy estet a kanizsai nyomdász, ság is tart magiinak ma este 8 óra után a Wollák-féte vendéglőben. Egy esztendei kemény és szorgos munka után t megérdemlik, hogy egy c:.t a vidámság jegyében számukra is legyen é-s a szedöszekrények robotja után néhány órára a derü és farsangi hangulat is jusson részükre Ezéft mfl este 8 óra után összejön a nagykanizsai nyomdász-család, hogy családi együttesben ők is csatlakozzanak a mosoly, gós herceg udvarához. A nagykanizsai nyomdászság — a magyar ipari munkásság elitcsapata — szivcsen látja a nyomdászság barátait családi talál-kozóján.
— Báli selyem újdonságok nagy választékban Golenszky Divatüzlet.
— (NTE titoceslély) Az NTE február 16-$n rendezi az idei farsang második táncestélyét a Korona éttermében az egyesütet sportfelszerelése javára. Elő. jelekből Ítélve ezen estély is nagyszerű hangulatúnak Ígérkezik.
— Hóeipét, hétrfltanil, téllelpöt legolcsóbban MUtényi cipőüzletbcn kaphat. (Fő-ut, városházpalota.)
— A K\'"kanizsai Polgári Olvasókör 1935 évi február 10-én délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre kéri a tagok szives megjelenését. Ha-tánozatképtelensóg esetén 17-én délután 4 órakor lesz. Veaetőség.
— Ftegáas női ai és korcsolyázó »port-meilényck, düftlnből a legolcsóbb árban kaphatók Sehütsnél.
karbeli és bableves
Az evangelikus-tea
az Idén nem a szokott helyén van a báli naptárban, január clsö nap. jalról áttolódott február 9 re, de a millö és a hangulat ugyanaz lesz, mint a mult években, amikor ennsk a bálnak nemes tónusa és meleg hangulata szokta útnak indítani a kanizsai farsangot. A rendezőség dr. Krátky Istvánné elnöklete alatt serényen fáradozik, hogy az evangélikus tea kellemes találkozója legyen ezidén is a város egymást megbecsülő közönségének.
Ma szombaton te holnap vasárnap este
dis?nótorns vacs rával
egybekötött házi
RfcXrversenyt
rendezek a Bárányban.
Elsőrendű cigányzene! Szíves pártfogást kér Mvinar Jó**, korcsmáros.
Révai tavaszi alkalmi
könyvvásárának
könyvei kaphatók
Schless Testvérek könyvkereskedéseiben
Deák-tér 10.
Horthy Miklós-ut 8.
— Az éfcCet az angol fogju fel a ^\'praktikusabban. Azt mondja egy angol közmondás: minden ember egy. szer egy évben vizsgáltassa meg magát tetőtől talpig. Egy ilyen alapos vizsgálat legyen a születésnapi ajándéka. Hol végezhető el ez a vizsgálat? Ott, ahol minden kellék meg van hozzá. Egy tőkélete-Cn berendezett szanatóriumban. Hol lehet ilyent ta-lálni? A Bécs melletti Badenban. A hadeni Gutenbrunn-szanatórium orvosi felszerelés*; uz elképze hető legtökéletesebb, szivállomása a legideálisabb, magyar orvosai elismert szaktekintélyek. Emellett a szanatórium ma Kö-zépeuró|>a egyik legjobban felszerelt Intézete, világhírű konyhája indí\\4. duális diétákat készít, évtizedek óta a legjobb közönség keresi fel uz intézetet, ahol a vendégek egy pillanatig se érzik, hogy szanatóriumban vannak. Nagyszerű szórakozások. Hangverseny, tánc, bridzs. A világhírű gyógyváros kellős közepén, de ősi főúri kastélya mégis exkluzív életet nyújt. Kérjen prospektust.
-- Vásson, damiu* te ssönyog árukban olcsó vásár Golenszky Divatüzlet.
- Megfeni a MU\'lók Könyve leg-ujabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Hejtvényolimpiász és uj, nagyszabású pályázat. Előfizetési ára negyedévre 13 regény 2 40 pengő. Megjelenik heienkint. Szerkesztőség és k|. adóhivatal Budapest, VI., Andrussy-ut 16 szám.
a Centrálban
— A Katolikus Szemle most megjelent februári számában érdekesen tárgyalja Egyed István azt a kérdést, hogy reformra szorul-e- a magyar alkotmány. Goöcze Bertalan a Saar-vi-déki népszavazásról ix, Ma,osi Arnold a minap feltárt fóvénypusztai bazilikát ismerteti. Két tanulmány is foglalkozik a legutóbb Nobel-dijat nyert Pirandello drámaköitészetével Több más cikken kivül szellemtudomány-és szépirodalmi szemle, művészeti be-s .ml , * * l.ó di krónika s eg6>z sere? kisebb cík.v gazdagltja a kitűnő folyó-Iratnak ezt a számát is. Előfizetési ára (Budapest, Vili., Szentkirályi-u. 28.) évi 10 pengő, egy szám ára 1 p.
_ Menyasszonyi kelengyéket nagy szakértelemmePállit öasae Slngtr Divat-áruház.
— A Kiskatiiról Polgári Olvasókör
ma, február 2-án este 8 órai kezdettel táncmulatságot rendez, melyre kéri « közönség szives megjelenését. Ve-zeUteég.
— Kérjen levelezőlapon felvilágosítást a Tündérujjak Magyar Kézimunka Újság kiadóhivatalától (Budapest, IV., Szervlta.tér 3.),
— N\'öl divatelpők legolcsóbban az <ldeál> clpéániházbaa lö-ut 12 sz.
Bankosbál
A kanizsai bankosoknak február 9-i tánccal egybekötött műsoros es-télye keretében fellép Fekete Pál, a magyar kir. Oporaház tagja, rádió-és gramofonénekes. A zongorák!, séretet Domonkos Pál, a magyar kir. Operaház tagja látja el. A műsoron operaáirák, operettrészletek, mü-dalok, magyar dalok és Jazz-slág*. rek szerepelnek.
a valétfl Mi. ha.h.KO T«A
WALDHEIM^"".^
- A szép lakáa felé - klaazaka. szókban. Nemcsak a közlekedésben, az élet egész vonalán kezdünk hozzásimulni az apró részletekhez. Most már a lakása ízlését ,ai otthona szépségét is biztosíthatja akárki szinte fi|. léres részletekért Egy magyar újságkiadó vállalat, a Tündérujjak példa-adó újítással az egész középosztály asszonyainak szinte hihetetlen ajánlatot tett. Egy évig folytonosan küldi az annyira népszerű kézimunka újság, ját éj ráadásul egy gyönyörű függönyt is ajándékoz A kiadók előzékeny mó.
jau-nit mellett!
don azt kérdezik az előfizetui óhajtó hölgy közönségtől: Melyik kedv-ezés tetszik önnek? Akarja azonnal a gyönyörű függönyajándékot, mely 150x200 cm-es méretével, ecrü színeivel, tüll-anyagával valóban a legszebb disze minden szobának? Akkor tessék békül-ilcni 7 P 20 M most és három hónapon át folytatólagosan 2 P 40 f-t. Vagy akar könnyebb feltételeket? Ak. kor lessék hat "hónapon át küldeni 2 P 40 r-t és ugy Jut az ajándékfcirto-kába. Az ajándékok közül is szabad választást engednek. Az előfizető választhat a függöny helyett vagy négy ágy párnát (Arany EgyptrC előrajzolva), vagy Indanthren-szegélyü azsuros len-vászonabmszt, vagy egy Fakulit a köz-Ismert háTÓmpoloos faállványt- Az előfizetésnél ajánlatos a Zalai Közlönyre hivatkozni. A főcél « Tündérujteknál (Budapest, Szervita.tér 3.) a figyelmesség te a könnyű módon megvalósítható szép lakás eszméje.
I "I
tánctanfolyamé
nyit Blaguiz Elek folyó hó ll-én a Cantrélban.
Ma és holnap este
összídne.
Beléptidíj • kM txUlm 80 IlUtr.
L1 4% |n a vasárnap lesz a Kereskedelmi Alkalmazottak zártkörű
Fb\'0 1 l1 9r|3 9 álarcos jelmezbálja az Iparoskör emeleti termeiben.
Álarc ós Jelmez nem kttftelező.
1635. február 2
ZALAI KÖZLÖNY
P
I $
?
BÚTORT
és kárpitos árut minden ízlésnek és igénynek megfelelőt, ériási választékban, legolcsóbban és legkedvezőbb feltételekkel szállít díjmentesen és felelősséggel
KOPSTEIN

bútoráruházak
Talafeni 410.
Nagykanizsa Szombathely Békéscsaba Sopron
Horttf Ilkl6f-at i
Alapítva i 1887-ban.

Emlékeztető
Február 1.
A I*oIgári Fgylet közgyűlése 11 órakor, vacsora pontosan 8 órakor a Koronában.
Szanatórium-piknik oz Iparoskórben, A Klskanlzaál Olvasókör műeoros mulatsága. Február I. I-ioeálAs előadás R ómkor a városhá-lán (Fábián Miksa). A KAOSx álaroosbálja az Iparét-kórben.
Klskanlual leventék szinelöutUsa az
Olvasókórben Február t. Evangélikus estély. Bankos-bál a Kaszinóban. Február 1«. Llreátls előadás (1 órakor a váioshá-■án idr. Winkler Eroö ós Deje). Frontharcos tea fi óiukor a Koronában. \'
Wagy l.átzló népszínműve a I.egííiy-•Uletben, utána tánc. A Leányklub műsoros teája Tél 7 ónkor a Mluilósháiban.. Piarista cserkészek műsoros eetjc a ginniárium tornatennólien léi fi-kor Izr. Leányegylet Liszt-matinéja a
színházban 11 ónkor. Leven le-bál és ezinelőadáe a Kiska-nizsai Olvasókörben. Baros-Ifagyfcaoi,,, őkólvivó mórkő-rés az iparoa-szókházbaii. Február II.
N\'TE támttstóly a Koronában Február <7. LIoeálls előadás fi órakor a városházán (dr. Somogyi István). Kereaztésiy Titztvisalőnők nagy l\'r-sangi táncos teája a gimnázium tornatermében 5 órakor. A Kalb. legényegylet közgyűlése Tél G-kor, társAsvaosoráJa 8 órakor.
: *
♦ U
4
Koszorúcska az lparoskör a®gytcr-fcnábea.
Blagus/ Elek J<oszorucskája a Cent. rál alsó helyiségében-Február 23.
OMKE-bál. Február 24.
l.ioeális előadás (Liszt-ünnepély) a városházán 6 órakor (Vannay János). A Leányklub jelmez-estje fél 7-kor a Missziósházban. M*rclua 2.
A Keresztény Jótékony Nőegylet leimezestje az iparoskórben. Március S.
Iparoskór jelmezestje. Szinelőadás és táncmulatság a Ki»-kanizsai Olvasókörben. Március 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor. Március 14-Vitézck műsoros estje az Iparos-körben-Március IS.
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purim-estje a Kaszinóban.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Qntenberg Nyomda és Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pclelös kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: NwhaaiaM 78. aaám.
Ofcsvnésjjot wtöamozikan szórakczTialik
APRÓHIRDETÉSEK
Egy jóksrbtn lévő Íróasztal és egv ssép csillár orsón eladó. Rozgonyl-u. 19.
Jobb keresek teoa-
nalra. Dr. üyatai Béláné Rozgonyl-utca.
Msndtbaum Osakárné háztartási alkalmazót sk alhelyaaft latássta Hunysdv-utca 7. 406
Eótvo -tár 12 siám alatt kétszobás lakás és egy nagy mühelybelylség klsdó
E«y aaaba konyhás lakás Horthy Mlklós-ul 21. sz. a. kiadó. 386
Egy cslnoa, kétszobás, előszobás, komfortot artlahéa (udvari) május elsejére klsdó Bajza u. 2/a. az. alatt." 416
Szepetnekl u 9/a. aláma káa 1 hold azólóvel azonnal eladó. Bővebbet ugyanolt.
417
masat aa»aa>al»« laáay ftinólte-ket, diákokat és gyermekeket aámetrs otcsjn tanít. £róeklódéai Caeagery ut 13
418
konyhakatar, szép.
eladó Klnizay a. 2., astttlotuál.
modern, oicaéa 4IJ
Klárié Caengrry-ut 38. udvari kétazo-bás, angol klóval. Ugyanott újonnan testet! udvari egyszobás, előszobás májasra.
420
Időaebb, jól lózőt lebr. 15 re ke\'ea Unger Ullmann, Horthy Mlklós-ut 19. <21
Májút l-re kMá l,2áa3tzobát lakás raellékhelyleégekkel. Fürsl, zárda u. 6. 422
Háromazobáa utcai lakta ruájuara ki-adó Sugár-ut 26.
KI.dó József löberreg-ut 80/t saárnu
3 azobái, vízvezetéket magánház mellékhelyiségekkel éa konyhgkenlel együtt májút l-re Bővebb lelvllágostláa: Jóssel lő-Mtaác-al » alatt. 306
Oyár-u. 53. tz. káa .l.dá- Bővebbel ugytnotl.__44
Sajti termét(1 kerecsenyl asztali fehér bor literenként P — 56 éri. siller (vörös) P— .48 éit kapbatő Caeagery-ut 19 82
Ausrs.xlt, kényelmeset, caukotlal leg-olps/b.\' - , Telel, nállomái 222 arámon Kaulmann Manónál rendeljen. 101
Prtu;\' .pAaa kapható dittkiélei biztos helyre .agy ékszerre. Clnia kudób n II?
Kar*kaArlsttppa>ny hfjznált, .rrlma állapotban P3.60-tit kaph. -ó. Hsvar X" tér 15. 425
Margit MrsIS, Csengeiy-ut 19. " \'llva reggel 6 lói ette 7-ig Tyuka,e -..jíta. Kedvezményes jegyek az Iparteaiü-\'cliKn. Omke ban, Kaoe-nél. 81
Ksáfr tzáraa gösssbtaaaa-rl, étkezési burgonya éa egyéb termények mla-dlg t legolcaóbbtn nálsm kaphatók Hazhor átállítom i Szerecz, teleion 530. 347
Petőll-alca 27. srínu ház megtudható a kiadóhivatalban.
Qm 359
Emeleten kéttzob-T, konyhát mellékhelyiségekből álló lakás Csengerv at 6). az altit aaaaaal kiadó, vízvezetékkel. Bővebbet Teuitch Gusztáv drogt rlájáben 356
ftaraaafc 3 s i.\'át laktat lehetőleg magánházban, város oellerlllttén. Qoteasikv Dlvttimház. 379
Alig használ! férfi Jta* tlllaáaeka. lap eladó 58. az. Ideál dpóíziel. 375
ll««»»a>éa udvari bikát melUkbelyl-légekkel tioenal kiadó. Arpld-u 15. 373
Májuara kiadó őaaakomlortoi, aáat-tttUt utcai lakát. KUltludy-u. 17^
Kétaatakáa utcai lakáa meltékhelylaé-kkel egvfltt májút I re kltdó. CUnyl ló-a. 16 371
Kekké Utzl.
■Msaafeéa, elóazobáa lakisi keretek
lehetőleg a vároe bellerUleléa. Krau.z Nándor. 372
Caányt László ulca 28. sz egyssohát-konyháa lakaka mellékhelylaégekael máiul l-re kiadó. 424
ZALAI KÖZLÖNY
1935. (ehruir 2..
Városi Hoigó
Február 2-án Szombaton
Az izgalmak filmje I
A „Palace" filmszínház idei nagysikerű tyüsordarabja
A francia rendőrség titkai
Lélegzetfojtóan izgalmas bünügyi történet.
Ezt megelőzi Buffalo Bili, a vadnyugat rettegett haramiáinak rénie ; . I
Az IMS Dalnokai
cimü bravúros lovas film. Előadások 3, 5, 7, 9 órakor.\'
Városi Moigó.
Február 3—4-én
Vasárnap—hélfön
fcJAV DABD a viláK ifiu oroszlánja, rlHA DHCR| Schmellng és Carnera legyőzőjének, a nők bálványának milliók éé milliók által megcsodált filmje:
ERŐS FÉRFI, GYENGE NŐ
\' Női főszerepben: MYRNA LOY.
E\'fadti ok:
vasárnap 3, 5, 7. 0, hétfőn 6. 7 ás 0 érakor.
Hétfőn az 5 órai előadás filléres!
PceányváH urodalml falbotalm leszállított Irh.n kaphatók llterenklnt mit 35 llllíríit. Mely áabea aaír a (apua-Ual aiU la b.n.a na — Uaiwbb Ittál 25 Ulti. Groaa Károly lOldBlflokoa Batthyányi-utca 28. az. \' 12
Hirdetmény.
Bucsuszentlászló mellett fekvő Nemessándorháza község határában községi tulajdont képező 40 ölnyi akácfa kerül eladásra részben dorong, részben hasított állapotban ab erdő.
Fizetési feltételek megjelölése mellett Írásbeli ajánlatot kér «, Elöljáróság.
594/1935.
Legeltetési hirdetmény
Figyelmeztetem a város állattartó közönségét, hogy közlegelőre állatot csakis oly egyén hajthat ki, aki a kihajtani szándékolt állatainak számát a városi adóhivatalban személyesen kellő időben, a kihajlás előtt bejelenti.
Nagykanizsa, 1935. január 8. „, Polgármester.

Díjtalan
bemutatás
lakásán Is
»
15.197/1934.
Faeladási hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdőhlvatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
Polgármesterh.
TELJESITMÉ
Standard 2x
A TÖKÉLETES OLCSÓ RÁDIÓ ÁLLOHÁSSXÁLÁVAl
Kedvezményes
szálloda-elhelyezés Pesten.
Megállapodtunk a METROPOLE SZÁLLODA, Rákóczl-ut 68, Igazgatóságával, mely szt-rlnl lapunk olvasói kiny.lm.a, Myóvliea, tela-faanai, rádtévat áa ktapaitl fftáeaat ellátott szobákat 4 panottftl, 2 ágyas szobákat 7 pansAISI kapnak.
Teljes penzió már 8 pengőtől kapható.
A METROPOLE éttermében estin ként Béta\'muislkál, agyit-
nyörU télikertben pedig egy remek Jazz zenéjére táncolnak a vendégek.
Patinás hlrü kiváló konyha.
E egáns kávéház.
„ Hat teleion.
rádió szaküzlete.
Tarmenytiuás
Boza lla.av. T7-ea 17«—I7T5. 78-aa 1760-1790, 79-es 1775-1805. 80-aa 1785 -1825, dunlnl. 77-ea 1720-1730 78-as 1735-1745, 79-es 1750-1760 S^aa 1760-1770. — Rozs u| peatvldíkl 1345-13 55, máa I3-85-I4TO. Zab a| kOzép 1565-1575. Tfsgerl tlsilalill u| 1275 12 85
Rertóirtoár
felhaltta 1921, eladsüan 1239. Bla» rondü 080 - 0 00 sz-detl OÖ4—0*70, aze dett Mzép 058-060 kónnyO 050-050 elaö ren-tü őiee 064-0-70 ll-od rendű ö cg 0-52—056. arROl aflldó I. 072—076, (zalonna naivban 1-16—129 zsír 1-30 149, hm 0-74 -0-82, lílsertás 086 090.
r— Síiksétiletíit
mindenki a holyl kereskedőknél éa Iparosoknál szerezze
j
dóknál I
bel I
■aoykanlzaaiak találkoxáhaly* az
István király Szálloda
Budapeat, VI., Podmanloikjr-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% eng.\'dményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg Viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Az állatok lollódósót elósegltl, az angolkór. lesánluiás. bórgyulladáB, nyala-kodás, gyapjurágás, kosrosodáa, toll-rágás kllojlódésót megHkadályozza, ha pedig ezek már kltejlódtek, ezeket megszünteti a a csókótt állatokat erótdjes lejlódéanek Indítja. Malacok leltalásAt, klmarást, fark- éa lOlrágást a vlyuk és Jászlak rágását elhárítja-Fortózó betegségek ellen az állatok ellenállóképességét (okozza.
Expreae ktalaláaait oélkíUih.t.ll.. I Eredeti gyári árban kapható:
ORSZáO JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi azerek •tb. kei etkedétűben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett Telefon 130.
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Efljatem-utoa 5.
(A Belváros központjában).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet pinoéban egypincór rendszer! Menü o I pengő 60 fillér.
Nyomatott i taptulajdora Közgazdaság K. T. QuUaberg Nyomda ta Maalal Urxudó VitWala kó^anyKmUlihao, Niufkaaiuáa. (Fatalói tulatiuató Zalai KáteW
75. évfolyam 29. szám
Nagykanizsa, 1935. február 5 kedd
Ara 12 «B*r
ZALAI KÖZLÖNY
lM!ku>l\'><< " ktaddhlvitil\' "ml » uim. Me||«lenik \'minden rt«|<l, hítií klrél«l»v«l
POLITItál NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts La|os
CIMIulíil Jil: tar hóra tt ptngő 40 HUfi lwketiMt4Kl f< fíidflbtvaloll ItUIotr 78 u
Mi a népies reformpolitika?
Ha népies reformpolitikáról beszélünk, elsősorban olyan gazdaságpolitikára gondolunk, amely a nép legszélesebb rétegeinek megélhetését szebbé és jobbá tenni alkalmas. Nem mintha a múltban egyáltalán nem törődtek volna o néppel, hanem azért mondjuk reformpolitikának a most kibontakozó uj irányt, mert legfőbb tartalmát és célját éppen a népről való gonkoskocfás adja. Szegény, nyomorgó nép nem lehet sem müveit, sem boldog, sem megelégedett. Egy ország jólétének színvonalát tehát az adja meg, hogy a nép összessége klvegyo a maga rószét a vagyon, a jövedelem, a művelődés áldásaiból. Ezért csak az lehet igazán népies politika, a mely legjobban megoldja a kenyér-kérdést, értve ez alatt a mentől nagyobb igények és szükségletek men-tői teljesebb kielégítési lehetőségét.
Népi reformpolitika tehát csak az lehet és csak ilyen politika érdemli meg a >népies« és •reformáló* diszi tő jelzőt, amely felismerve a legszélesebb néprétegek óhajalt, bajait és igényeit, mindezekre orvosságot keres és talál, megjavítva a nép leromlott életviszonyait. Nagyon lelkiismeretes, aprólékos, napról-napra való részletmunkát, igenis folytonos toldozást-foldozást és javitást igényel ez a nagy feladat De tévedés volna azt hinni, hogy hirielen reformmal egyszerre meg lehet fordítani a világot és máról-holnapra a nép sorsát Kanaánná le-hesseft\'varázsolni. Nem. Ezt semmi-fAlo^formpolitika nem is Ígéri.
Öe igenis akarja és vállalja azt, hogy célszerűbb berendezkedéssel, szociális intézkedésekkel, jó, olcsó és pártatlan közigazgatással és a legalsóbb rétegekig terjedő állami és hatósági gondoskodással meg-t<yemtl és fokozza a nép számára azt a lehetőséget, hogy verejtékes munkájának megérdemelt gyümölcsét ő maga arathassa és élvezhesse, hogy kivegye a részét a magasabb művelődés, a Jobb közlekedés, a modern egészségügy jótéteményeiből. Reformpolitika az, a mikor az állam gyarkorlatllag előmozdítja a földbirtok egészségesebb megoszlását, aminek első gyakorlati lépése a telepítés megindítása. De reformpolitika az ls, amikor a kormány az elaprózott birtokrészletek egyesítését kívánja keresztülvinni a tagosítás utján. Ugyancsak reformpolitika az olyan árpolitika, amely az agrárlermékek fogyasztói árából mentől nagyobb részt akar juttatni magának a termelőnek, de aiitely a másik oldalon az ipari kartelek és a gyáripar részéről megdrágított ipari közszükségleti cikkeket a fogyasztás javára olcsóbbl-tani tudja. Egészséges reformpolitika az ls, ha az állam olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a nemzeti jövedelem eloszlásának eddigi aránytalanságait kiküszöböli és a
Minden tekintet Berlin felé fordul...
megkötötték a francia—angol egyezményt
» Berlin, február 4
Sir Eric Phipss ango! nagykövet Neurath bárónak tegnap átnyújtotta az angol francia megegyezés ideiglenes szövegét. Az angol nagykövet annak az óhajának adott.kifejezést, hogy szeretne este Hitler elnök, kancellárnál kihallgatáson megjelenni. A francia nagykövet szintén szerelne Hitlerrel beszélni, amit be is jelenlett Neurath bárónak. Neurath vasárnap este Phipss angol és a
francia nagykövettel együtt kihallgatáson volt Hitler kancellárnál.
Párts, február 4 A francia lapok a londoni francia angol megegyezéssel vannak tele. Legtöbb a francia békepolitika nagy győzelmének mondja a francia angol megegyezést. Rendkivül nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Anglia hajlandó a Szárazföldi politikában is tevékenyen részt venni.
Az egyezmény kizárja a váratlan légi támadást
London, február 4 Dr. Simon külügyminiszter rádión számolt be a francia angol tanácskozásokról. Bejelentette, hogyha a négy szerződő hatalom bármelyike légi támadást kezdene, azzal ki-hivná a másik három szerződő állam teljes légi haderejét. Az egyezmény tehát kizárja eleve az ilyen légitámadásokat.
Fiandln és Laval nyilatkozata Páris, február 4 Laval francia külügyminiszter Angliából való visszatérte után a partraszálláskor ugy nyilatkozott, hogy reméli, hogy Anglia és Franciaország az európai béke érdekében kifejtett tevékenységét Németország kedvezően fogadja.
Páris, február 4 Az Intranssigeant munkatársa együtt röpült haza Flandin miniszterelnökkel és a repülőgépen alkalma volt rövid beszélgetést folytatni vele. A miniszterelnök örömének adott kifejezést, hogy a londoni tárgyalások szivélyes légkörben folytak le. A lap munkatársának arra a kérdésére, hogy rövidesen visszautazik e Londonba, azt felelte : Nem hiszem, hogy rövidesen Londonba
utaznék, mert valószinüleg az angol miniszterek fognak Párisba jönni, hogy velük a függő kérdések rendezését megvitassuk.
Mit mond Hiller? — kérdezik a franciák
Páris, február 4 Mit mond Hitler ? - ez a kérdés foglalkoztatja az össies délutáni
francia lapokat. Valamennyi lap véleménye megegyezik abban, hogyha Németország nem ls volna hajlandó csatlakozni a megegyezéshez, az angol francia légügyi megegyezés ennek ellenére megvalósul.
London, február 4 Laval francia külügyminiszter elutazása előtt a pályaudvaron élénk francianyelvü eszmecserét folytatott Eden lord főpecsétőmel.
Németország a londoni Javas latot tárgyalási alapnak tekinti
Berlin, február 4 A külügyi hivatal egyik számottevő tagja a Reuter-Iroda munkatársának kijelentette, hogy Németország a londoni javaslatot a tárgyalások alapjának tekinti. Németország sohasem fog merev elutasitó
jövedelemből az eddigieknél nagyobb részt juttat a dolgozó alsóbb néposztályoknak. Reformpolitika, hogy mentől több és lakásához közelebb fekvő gazdasági iskolája legyen a, falu és a tanya népének ; hogy minden legszerényebb hajlék világos, levegős, tiszta és egészséges legyen ; hogy az ország legelrejtettebb zugában is legyen jó kut-viz, legyen orvos és a közelben patika ; hogy ne csak az országot át szelő nagy autóut legyen jó és sima, hanem hogy a községekbe és a tanyákra is mindenfelé jó utak vezessenek ; evégből hogy olcsón és gyorsan elszállíthassa minden termelő gazda a maga portékáját u legközelebbi piacra. De arról is gondoskodik az igazságos és beesü-letes reformpolitika, hogy a gazdán kivül valamennyi egyéb kisember : a kisiparos, a kiskereskedő,
a szerény kishivatalnok és minden más kisexisztencia megtalálja a maga boldogulásának eszközeit és lehetőségét ebben az országban.
Egy ország, egy állam ereje és hatalma egész lakosságának, az egész népnek erejéből táplálkozik. Ha gyenge a nép, ha szegény és elmaradott, az állam sem lehet erős. Megerősíteni a népet, gazdaságilag ellentállóvá tenni a sorscsapásaival szemben, a jólétet kiterjeszteni a nemzet legegyszerűbb fiára; lm?, ez az igazi reformpolitika kötelességszerű célja. És mert most eljött az ilyen igazi reformpolitikának az ideje, mert erro a néples politikára múlhatatlanul szüksége van az országnak : az útjában álló akadályokat az ország, a nemzet a nép segítségévei bizonyára le is fogja dönteni.
választ adni, de az ilyen kérdéseket alaposan meg kell vitatni az aláíró feleknek, mondotta a jól informált hivatal egyik tagja.
Az olasz sajtó az angpl-trancia egyezményről
Róma, február 4 Az olasz lapok részletesen foglalkoznak az angol- francia megegyezéssel. A Tribuna Igy ir : A londoni megegyezés szerves folytatása a iocarnoi egyezménynek és a római francia olasz megegyezésnek. A londoni megegyezés nem jöhetett volna létre, ha előzőleg a római francia - olasz megegyezést nem kötik meg. Igy tehát a londoni megegyezést francia olasz angol megegyezésnek lehet tekinteni, a mely olyan alapot teremt, amely Németországot ls védi.
Lapzártakor érkezett
Páris, február 4 Minden tekintet Berlin felé fordul és a lapok megállapítják, hogy a londoni megegyezés csak első felvonása az egyezménynek, a második felvonás a német fővárosban fog lezajlani.
London, február 4 Itt a versalllesi szerződés hatálytalanítását remélik a londoni egyezmény után-
Moszkva, február 4 A szovjet-körök bizalmatlansággal viseltetnek az uj egyezményt illetőleg.
Imrédy : a devlza-poil-tlka változatlan
Budapest, február t A Nemzeti Bank mai ülésén Imrédy elnök kijelentette, hpgy semmiféle ka. landos, inflációs vagy pénzrontó törekvéssel szemben a munka és takarékosság erényét meg k<Ml lőcsölnünk és meg kell védenünk A deviza politika változatlan Célja a pengő vásárló eie. jének megóvása.
Budapest, február 1 A Budapesti Hírlap febr.iár ötödiki, keddi száma közli a legfelsőbb kéziratot, amely szerint Horthy Miklós kor-mányzó Schober Béla felsőházi tag-nuk, volt pénzügyminisztériumi államtitkárnak, a Mügyar Nemzeti lMnk volt elnökének pénzügyi és gazdasági téren kifejtett kiváló érdemei elismeréséül az I. osztályú érdemkeresztet ado-mányozta.
A kerületi elöljáróságok reformja
Rudapest, február 4 Az uj fővárosi törvény kötelezi n belügyminisztert, hogy készítsen egy közigazgatási tőrvény javaslatot, aminek alapján a kerületi elöljáróságok re-formját végre lehet hajtani. A belügy, miniszter a törvényjavaslatot elküldte és az országgyűlési tárgyalásra rövidesen sor kerül. A főváros a törvényjavaslattól függetlenül is u/já akarja szervezni a kerületi közigazgatást. Ennek következményeként a kerületi tisztviselőket rövidé** átcsoportosít, ják- ,
MIAl (tOZLQWY
■w* dfesfcS,
i Polgári Egylet 99-lk évi közgyűlése
Sátánban délelőtt tartotta rendes évi íó&Myfllésél a nagjkaniXs-\'i. Po\'gúrl Egylet, fennállása óta a 99-iket.\' Valami elfogódott érzés V«H mindenkin «rűt, amikor, köztudowásuvá V*kt, hogy * tiszteletreméltó multu egylo\'.-immár a ltítí évébe lép. A közgyűlésen nagy-számban jöttek össm a tu#ok, kiknek együttese i^aagykanizsa egész társadal,, mát reprezentálja. Dr. Hajdú Gyula elnöki megnyitójában rámutatott a Polgárt Kgylet tevékenységére, társadalmi szeredre, minek következtében ma olyan erőt képvisel, hogy ha n ráígéri Kgylet nem lenne, akkor meg keltene alapítani. Ezt a Polgári Egyletet meg kell becsülni. A Polgári Egyletnek megvolt az erkölcsi ercje a múltban, megvan a leienl>en és étért bizalommal néz a jövő felé. A Polgári Ügylet a társadalom minden osztályát foglalja magában Már 44 év előtt fontos szerepet töltött be és a mai uj köntösé-ben sokkal bensőségesebb lett a tagok érintkezése, uj erőkkel gya,«podott, 1 fensőséges, intenziv egyesületi életet él, hogy a vidékről Nagykanizsára jövők is örömmel keresik íel az egyleti helyiségeket Meleg szavakkal bucsu-zott el ezután Lányi Lászlótól, a Pol-gárl Egylet pénztárosától, aki hosszú éves munkájával és fáradhatatlan tevékenységével érdemes működést fejtett ki, ezért az elnök az egylet nevében legteljesebb köszönetét fejezi ki. A közgyűlés lelkesen megéljenezte Lányi Lászlót I)r. Hajdú ezután bestédében rámutatott ar^, hogy a Polgári Egylet a többi egyesületekkel való együttműködésié törekszik. Ké^e, hogy a vezetőséget ebbeli törekvéseiben támogassák
Németh László dr. titkár terjesztette ezután elő mind«nre kiterjedő, érték«s jelentését a 100 év«s jubileuma előtt álló Polgári Egylet mult évi működéről. Megtudtuk ebből, hogy a mult évi gazdálkodás deficitmentes volt. Rámutatott dr. Hajdú Gyula elnök nagy-szerű tevékenységére, aki teljesen ösz-szeforrt a Polgári Egylettel és akinek köszönhető, hogy a Polgári Egylet ma olyan kedvező lielyzctben van. Majd méltatja Lányi László érdemeit. Jelenleg a Po\'gári Egyletnek 261 tagja van. (A legnépesebb időben 300 tagja volt!) Szívesen állapítja meg, hogy a hölgyek is örvendetes számmal lépnek be az egyletbe Majd megemlékezik a lefolyt esztendő eikóltözóUjeiről, halottjairól. A közgyűlés a szép titkári jelentést teljes egészében jegyzőkönyvbe foglaltatja.
Lányi László pénztárnok beterjesztette számadásalt, amílyből megtudjuk, hogy a lefolyt évben 5287 pengő bevétel volt, az egylet tiszta vagyona 11.140 pengő, a folyó évi költségvetés 4000 pengő-
(Majd a tisztikar választására került sor. lelkes éljenzés közben hirdették ki a titkos választás eredményét. Elnök dr. Ilajdu Gyula, alelnök dr. Fodor Aladár, titkár dr. Németh László, háznagy dr. Malek László, pénztárnok Pusovszky Béla, ellenőr Poiai József, ügyész ifj. dr. Tamás János, gondnok Vécsey Barnabás, könyvtárnok Ortutay Gyula.
Választmány: Dr. Bentzik Ferenc, vitéz Csillaghy György, Dobrovlcs Mi-Ián, Fatér Mihály, dr. Fábián Zsig-ratond, Fiseher Károly, I|alvax Gyula Harsay György, dr Hegyi Lajos, Horváth István, dr. Imrcfi I*ászló, dr. Krátky István, Khortzer (iyórgy, Király Sándor, dr. Lontay Alán, Magas Mihály, Maschlcr Istfván, Metzger István, dr. Mutscheubacher Edvln, Nagy Tivadar, Németh Mihály, ötvös Enjtf, dr. Sabján Gyula, dr. Sqhleiffer Imié, dr. Szabady Lőrinc, dr. Szabó Zsigmond, dr. Schlchtanz István, vitéz Ta. másfalvy Jenő, dr Tholway Zsigmond, Wellák János, Weiszberger Kálmán és Zsigmond Józseí.
Számvizsgálók: Balogh József, dr. Maitz József, dr. Makó Gábor, vitéz Nádas József, Szabó Józseí.
Este a Koronában társas vacsora volt, melyen szép számmal jelentek
twg az égyiet tagjai. Át első\' felköszöntőt dr Hajdú Gyula elnök mondotta, aki .^alt .a Polgári Egylet szelepére a társadalmi életben és Mrfu a nemzeti egységre, amely irányt mulat az egész nemiét életében. A testvériség\' jegyében élő nemzeti eszme^ ámely a tuullban Is fenntartotta, a jövőben is bi/.tositapi fogja a Polgári Egylet fennmorádását A Polgári Egylet soha.
sem volt őncéT .Tianem társadalmi
szükségszerűség, amely kifejezte a tár. Mldalmi egységet.
A\' második tósztot dr. Szabó Zsigmond járási, tiszti főorvos mondotta, aki a tőle megszokott hazafias érzés hangján kitért az EgyeSQfet működésére fiit elnök tevékenységéi* és pohár-köszöntőjében az elnököt köszön-tötte fel.
Az alispán évnegyedes beszámolója Zalamegye gazdasági helyzetéről
Bödy Zoltán alispán most készítette el a február 12-1 törvényhatósági bizottság közgyűlése elé terjesztendő jelentését. A jelentés elsősorban megállapítja, hogy a gazdasági válság nem csökkent, sőt sok tekintetben fokozódott. A mezőgazdasággal foglalkozó lakosság terményeit csak nehezen tudja értékesíteni. A munkaalkalmak is meg ke-vesbedtek. A munkanélküliség enyhítésére, a gazdasági és szociális proglémák megoldására minden intézkedés megtörtént. Az állástalan ifjúság részére megszavazott ösz-szeget az alispán az iskoLánklvüli népművelés és a testnevelés között osztotta meg és abból 27 ifjút foglalkoztatott- A megye tűzrendészete állandó, bár lassú fejlődést mutat.
A közegészségügyi állapotokról szóló jelentés a trachoma gyógyítása terén foganatosított intézkedéseket közli. A mult év utolsó hónapjában született 1816 gyermek, "meghalt 886 egyén, a megye lakosságá-
nak természetes saaporodása tehát 429.
Az állategészségügy t^rén javulás mutatkozott. Az ánátvásftrok forgalma lényegesen nem változott. A kivitelre került szarvasmarhók 42 45 filléres árban keltek el. A melegvérű lovak 120 -140, a hidcgvérüek 250-400 pengős árban cseréltek gazdát. A hizott sertés ára élősúlyban 52 66 fillér között mozgott kilónként.
A megyéből külföldre kivittek novemberben : Ausztriába lavágásra 8 szarvasmarhát, 205 sertést és 12 lovat, tovébbtartásra 10 lovat. Olasz országba levágásra 339 szarvasmarhát, Franciaországba és Csehszlovákiába levágásra 120- 120 juhot. Decemberben Ausztriába levágásra 875 sertést, tovébbtartásra 287 szarvasmarhát, 8 lovat, Olaszországba levágásra 287 szarvasmarhát, Németországba tovébbtartásra 60 lovat, Csehszlováklába levágásra 159 juhot
Leltári árusításon felgyülemlett siffon, damaszt, vászon, cöper, angín, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó árak!
Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők!
Sszörméh: saison utáni mélyen leszállított árban!
A mczfljrozíssí\'gt áttípotokráí szóló jelentés beszámol a vetések kielégíti fejlődésiről, a nemuaitell vetőmagok fol\'gílombahoz&taláról, a különböző burgonyelx-legségekről és a buza és Miigerí\'vetőmigBfc ki-osztásiról. : \' \',,
A* állattenyésztés terén fejlődés mutatkozik, javulás • észlelhető a tejértékesltés terén Is. A szőlőter-jnelés minőségileg igazolta a hozzáfűzött reményeket. A borárak :tr. 1. kedtek.a forgalom azonban csekély. Hangoztatja az alispán jelentésében a pajzstetd elleni védtíkezés szűksé. gességét és jelentési tesz a megyét util gyekről, valamint a hivatalok ügyforgalmáról..
k Szanatóriom-pIkDik
Egy kis megyebál volt a Szanatórium Egyesület harmincadik műsoros piknikje. A nagyszámú, elegáns közönség soraiban ott volt a város és a vidék uri-családjainak színe-java, abban a díszes együttes, ben, amely mindenkor jellemezte a Szanatórium-piknikek nézőterét.
Műsor előtt Barbarits Lajos, az egyesület főtitkára átnyújtotta Kő. vesdi Boér Gusztávné elnökasszony, nak az országos központ diszokleve-lét, amelyben báró Láng Boldizsár elnök az elismerés és hála szavaival mond köszönetet Boérnénak az egyesületben 30 év óta teljesített vezető munkásságáért, elismeréséül egyben az egyesületi vezetőség és választ-mány minden dolgozó tagjának, ötvös Emiinét, aki ugyancsak 80 éve foglal helyet az egyesület választmányában, majd annak alelnöki tisztében, elismerő okmánnyal tüntette ki a központi elnökség, elismeréséül annak a buzgó és telkes munkásságnak, amit az egyesületi életben kifejt. A választmány 80 szál vörös rózsából álló csokorral kedveskedett Boér Gusztávnénak. aki csodálatraméltó fáradhatatlansággal áldozta életét a tüdővészvédelem gondolatának, a kanizsai fiókegyesület és gondozó-Intézet felvirágoztatásának és minél eredményesebb működésének.
A műsor összeállítása és nívója művészi értéket adott a piknik-esté nek. Művészivé avatták különöseri losonczl Szabó Ay budapesti moz-dulat-müvésznö mozgásmüvészetl számai, amelyek mindegyike átütő erejű sikert aratott. Különösen nagy sikene volt azoknak a számainak, ahol a mozdulatok kifejező szépsége mellett egy\' másik művészet. Adamovics Károlyné szavaló-talén. tuma (két Barbarits-verssel) szólalt meg és helyettesítette a tánook kísérőzenéjét. A magányos dobszóval kisért crescendo, a haláltánc misztikus szertartása, a mozdulatokba olvadt Vannay-kompozlcló (Puck op. 4.), Schubert bájos »Szappanbubo-rék«-ja, majd a temperamentumos, színes, finom magyar tánook a mozgás csodálatos szépségéinek harmóniájával, a mimika művészi kifejező erejével, a zene és írás lelkében elmélyedt művész termékeny ihletével hatottak. Mert Szabó Ay Ihletett művészié a mozdulatokban megelevenített költői álmoknak. Csak a tehetség és művészetének rajongó szeretete viszi őt karrierje utján s ez hozta el Kanizsára is, ahol tudását önzetlenül állította a Szanatórium nemes céljainak szolgálatába.
Mindig élmény, most is az volt Adamovics Károlyné magán-száma. Egy Barbarits, egy Mécs és egy hazafias Mentes-költeményt szavalt. Ahogyan szaval, nem csak maga
1935 február 8
ZALAI KÖZLÖNY
szelleműt .át, hsnem a hallgató Is. Több ez \' szavalatnál : elöltünk
át a kíltő lelkének tragikus há-borgásalt csak ugy, mint annak lcg. finomabb rezdüléseit. .
jól sikerült debut volt Jóny Imre három énekszáma {Hollösy, Siklós, Kern), melyeket tomboló tetszés toldott meg uj és u) ráadásokkal. Nagyszerű orgánum, tiszta, nemes csengésű hang, kellemes előadás. a |Ó Iskola technikai Ismérvet Jellemezték a számát. A táncokat Is, jóny Imrét Is Honti Ilona, a városi zeneiskola tanára klsérle zongorán, méltó r&z az övé mindeme számok őszinte, meleg sikeréből.
Két számot képviseltek a műsorban az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskarénak énekszámai, Kettln? Ferenc karnagy vezetésével. A kl-lünóon összeválogatott együttes mint egy színesen ragyogó páva-legyezőt, ugy nyttotla ki az emberi hangorgonán a magyar nóta lelkét, izéi zamatát a népdal-feldolgor.lsok-ban\' Dalárda és karnagy sikereinek egyik legszebb és a közönség szá. mára is feledhetetlen állomása volt a Vegyeskarnak ez a szereplés\'. Utolsó számukat meg kellett újrázni.
Műsor után megkezdődött a lánc-mulatság és Torma Tóni talp alá való muzsikájára, virágos )ó han. gulatban tartott reggel hat óráig.
Az elnökség ezúton mond hálás köszönetet a rendezésben önzetlen, buzgó segítőtársainak, Wallgursxky Bélónak, a rendező-gárda vezetőjének, dr. "Dómján Gyulának, a színpad-rendezés fáradságos munkájá. ért és mindazoknak, akik bármi módon hozzájárultak az est sikeréhez.
A babona
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör liceális eikliisának vasárnapi előadása, mint előre is láthaté volt, lekordkősőn-■<V\'[ vonzott. A vánisház nagyterme annyira zsúfolva voll, liogy azok, akilí hat órakor mentek ,már b< sem tudtak Jutni. Az előadó személye maga is vonzotta a közönséget, ehhez járult előadásának érdekes témája. Fábián Miksa izraelita hitközségi titkár a ha, Ilonáról beszélt, kitűnő előadókészség. Ifel, nagyszerű felkszüitséggel és tudással Előadása klmerilő volt és énle-kes Ismertette a babonák keletkezésű az Ismert !Íerliert.Spenoer elmélet szerint. Erdekeden vázolta, hogyan keletkezett a primitív emlieruél a babonn, hoKyan keletkezett a primitív népeknél a hü & a tévhit kőzött a balsona. Mindezt érdekes példákkal Is lUusz. trálta, ami előadása érdekességét csak fokozta Szembeállította a Illtet a tév. kittel és rámutatott, hogy 11 vallási igazságokat a tudományos igazságok sohasem fogják hátrányosan befolyá-sotnl, abban sohasem fog kárt tenni, mert a kettőnek párhuzamosan keli haladnia és igy ar egyik megerősíti a másikat, amit példákkal is bebizonyított
Az érdekes eióadást a nagyszámú hallgatóság szívesen és figyelemmel hallgatta végig, az előadót pedig meg-erdemclten hosszas tapssal jutalmazta.
Időjárás
.. A PWkanizMl metoorolotrfal raeg-\'Iweló lelaotáwk : - hétfőn * b aST"1^< 7 órakor + 1*2,
délután 2 órakor -f- 4 8. este « órakor + 26.
PtlMtrt: röggel éa délben borult, <*te U«zta. Csapadék 00 mm. Hómagasság 0 cm.
(Bjuakal\'rddió/iltntW A ■otavralé-llal lntéK«t|«l*nti aala 10 érakaw Élénk éaxakl ».«!, ba.aaaaik, ">«B»««»s NéUaB aaft. A hflmér-•«Mo« alig vAHoalk.
Teljesen épelméjű a keszthelyi rablógyilkos
Mindszenti János elmeállapotának vizsgálata a Jövő héten befejeződik
Mintegy három hét óta folyik a nagykanizsai kir. ügyészség fogházában levő keszthelyi rablógyilkos, Mindszenti János kőművesmester elmeállapotának megfigyelése. Az eddigi jelentések már tisztán engedik látni, hogy Mindszenti János semmiféle abnormitásban neirí szenved, beszámítható, ugy hogy a jövő hét végén már be is fejezik a vizsgalatot és beterjesztik a szakértő jelentést a törvényszék vizs-gálóbirájához.
Mindszenti normális elméje mellett bizonyít az az összefüggő elő-adása, ahogyan orvosainak elmondja a gyilkosságot. A csendőri ki-hallgatás alkalmával még .ízt mondta, hogy napokig ott ólálkodott a villa előtt, mig alkalmas pillanatot talált, hogy bejuthasson Bereczné-
hez. Mióta a fogházban van, vas következetességgel kitart módosított vallomása mellett, mely szerint Be-rcczné Összeszidta őt, azt mondta neki: >tolvaj, gazember, elloptad a 200 pengőmet!« - és ez annyira felháborította öl, hogy amikor a jégszekrényen meglátta a vasdarabot, felvette azt és a következő pillanatban lesújtott a 74 éves asszony fejére. Azt akarja ezzel elérni, hogy bűncselekményét ne tekintsék előre megfontoltnak (amiért halálbüntetést lr elő a BTK), hanem erős felindulásban elkövetettnek tudják be.
Más kérdés, hogyan fogadja ezt a bíróság az előző beismerő vallomások után.
A szakértől vélemény beterjesz. jesztése után történik a bűnvádi eljárás további megszokott folyamata.
& gyilkos Róth Béla perújrafelvételt kér, mert „kábnlt volt a főtárgyaláson"
Ismeretes, hogy Róth Bélát a kaposvári törvényszék Schmolz Antal llszói éjjeliőr meggyilkolásáért jogerősen életfogytiglani fogyházra ítélte. Az elitéit jelenleg a Váci fegyházban van és mióta átlépte a fegy< ház ajtaját, megszűnt Róth Béla lenni, mert 671 l-es fegyenc lett a llszói gyilkosból. A 6711 es fegyenc most beadványt nyújtott be a\' kaposvári törvényszékhez, amelyben perújrafelvételt kér a liszól gyilkosság ügyében.
Róth Béla nem érzi magát bűnösnek mondja S3játkezüleg írott
kérvényében - tettét nem előre megfontolt szándékkal követte el és hangsúlyozza, hogy a tárgyaláson kábult állapotban vallott be olyan részleteket, amiket nemi tett meg. Azt sem tudta, hogy az ítélet jogerős lett, mert azt hitte, hogy fellebbezést jelentettek be.
A kaposvári tőrvényszék a közeli napokban dönt Róth Béla perújrafelvétel! kérelmében. l
— Toll, logjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P Schűt*nél.
Legdivatosabb báli
ruhaselymek
hatalmas
választékban
Fel-, váll- ágyékrheumánál,
lichliinsi, ide»tál \'simáknál, szignálásnál és zstbánál a természetes .Ferenc Józtel* keserűvíz rendkívül hasznos háziizei, mert korán reggel egy pohtrral bevéve, az er-iésztfcsatornát alaposon killszilt|a és méregtrlenili. Egyetrml klinikákon iierzeit tapasztalatok isnuiltjtk, hogy a valódi Ferenc Józtet vlz gyors, biztos és kellemes hat\'u hugysavfelhalmoiódásnál és kösz-vénytohamoknál Is kiválóan érvényesül.
& KiOSz jelmezbálja
A szezon első jelmezbálját a Kereskedelmi Alkalmazottak nagykanl. zsal csoportja rendezte meg vasárnap este az Iparoskör nagytermében. A terem, ugylátszik, az ízléses dekorációval megtartotta a két előzőnapi bál nagyszerű hangulatát is, mert alig hangzott fiel a szalon-jaza vidám zenéje, felengedett a várakozás és egy táncoló hangulat-^kaosz« keletkezett. Pontban 10 órakor vonultak fel a jelmezbe öltözött farsangoló párok, akik csakhamar elvegyüllek a termet megtöltő so kaságbm A sort egy eleven »Emmy« (huszár) nyitotta meg. nklt egy őrmester követett, majd Így sorban a többi bo ok, kéményseprő, bldzs, hindu, vlrttjőruslánv. szív. királynő, suszterinas. kérdőjel, nagyságosur, facér, stb. jelmezek. Bár aránylag kevés Jelmez volt, csakhamar pompás jelmezbál-hangulat keletkezett és megkezdődött az álarc lepte mögött rejtőző in-cognitók kacérkodása a találgató •clvllekc.kel. A kanizsai kereskedő, társadalom és árok alkalmazottjai ezután egész recrgellg a legvidámabb hangi-latban táncoltak, egy ázép, vidám farsangi eslet szerezve maguknak.
Mozgószinház
KI az a Orace Moore ?
iAmerika már nagyon jól ismeri «zt a nevet, Európa egy része már megta-nulla, most tanulja mec? n nevet Ma-gvarország. Aki azonban ezt a nevet megtanulja, az tóbW az életben el nem felejti Ez Grac? Moore. a ncwyorkl
Metropoltan-opera legnagyobb énekes, nője, aki bámulatos hangjával meghódította az egész világot.
Ennek a nflgy ínekes-primadonná-nak a filmjét mutatja be mfl a Városi Mozgó A fllrrf dme: Csak nokem dalolj. A nagy művésznő a film főszerepet 5 |e s a film szatuálva v»n ő cso-dá\'ato.í énekével. Valóságos operaelőadást fog élvezni a közönség. Énekszámai közül különösen kiemelendő a Traviata és Pillangókisasszony nagy áriája, valamint a Carmen felejthetetlen «vlrágáriája.»
A nagykanizsai közönség igényeiig miérten a mozi meRhoztn ezt a filmet s ezzel 1)0 akarta bizonyítani azt, hogy nemcsak a filmek inodalmi tartalmával, de speciálisan értékes zenei ós ének-részeivel is honorálni kívánja ezeket az igényeket.
A mozi igazgatósága még avval Is szolgálni akar a kózöns^jck, hogy •z 5 órai előadásokat flllérea helyárak-kai mutatja be.
- KOzllsrtvIaelök ré>cM rendkívül előnyös butorrásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelbon, bosszú lejáratú részletro, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopatoln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut é.
— PJetfina női «i éa korcsolyázó i^wrt-mcllények, dűftinböi • leg. olcsóbb árban kaphatók SehUtxoéJ.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1935.\' fctHUfr 5.
CKokaládégyáral alapit a klsöcsóm Nagykanizsán
A városi strandfürdő mellett a Vé-caey-utca lejtős utján gyerekkiabálás töri mlog a környék csendjét és kis primitív ródlik sebes irama veszélyezteti a közbiztonságot addig, amíg a höba. borpll ut alkalma* játszótérnek kináL kőzik a környék összes apróbb és nagyobb gyerekeinek. Már koja reggel kezdődik a szánkázás, amelyet akkor még csak egy-ltfét iskolakerüló k<\'zd meg és iskola után annál nagyobb erővel indul m«g az üzem cseppet sem törődve és n«m kímélve a véletlenül arra kerülők te:.ti épségét sem.
Így néztem én is egy havas délután a játékot, figyelve a gyerekek hancurwzását, mig mellettem állt kis hét év** öcsikém, Gyurika, aki az Al/ólduek ródlizásra alkalmatlan vidékéről került ide látogatóba .és nap-hosszat el tudta volna nézni, hol irigykedve, hol sóvárogva a dombon lesurranó fiuk mulatozását
iKlcsit tartózkodó emberke lévén az öcsikém, nem egyhamar kötött ba-rátsétfot a ródllzókkal, hanem egyenlőre csak csendes szemlélője maradt a dolgoknak mindaddig, amig végre közmegelégedésre megoldódott a dolog
Má%ap, amikor kimentem csodálkozva láttam, hogy (iyuri gyerek vígan ródlizik a hasonlókorú gyerekekkel, sőt annyira vitte, hogy a dombon felfelé sem kellelt neki gyalogolnia, mint a többi fiuknak, mert társai húzták fel az Alföld kevés dombot tiport ifjú sarjadékát
Nem sokat kellett firtatnom a dol-got, hogy rájöjjek a dolog nyitjára és pedig arra, hogy mi okozía ezt a megkülönböztetett szolgálatot Gyurikávai szemben, akinek még csak havat wn» keh tiporni sem fel, sem lefelé. Hamarosan elmesélte nekem jövendő nagy.. terveit. A terv pedig az, hogy a nyárion ő, amikor már nyolc éves lesz, egy nagy csokoládégyárat fog létesíteni Itt Nagykanizsán- Iia jól emlékszem, már a telephely ín megvan a kert egyik sarkában. A gyár termeivényelre előre felveszi a rendeléseket ugy, hogy már most leköti a szállításokat, amelyekre a sürün rendelő fiukból előlegül tiz fillért vasal be az üzlet per-fektuálására Az igy kapott össiegeket kifizeti ismét a fiuknak, akák tiz fillér órabér melleit kötelesek vele egy óráig ródlizni, megjegyezve aazt, hogy a ród-lit. is a társainak kell előállítani és ezen tiz fillér órabérl>Cn ki vrf* kötve a dombon való felfelé húzás is, aine. lyft Gyuri teljes méitékbeu ki is élvez.
Most már meg van a kör, a fiuk viszont visszaadják az örulrfres tiz fillérekéi a rendelt csokoládékra előlegül, amelyekkel Gyuri isméi Tizet.
Így szépig* indult a esokoUdtgyár, a játékban -sem volt fennakadás és ha véletlenül az illetékes köröknek még nem volna tudomásuk arról, hogy a nyár folyamán micsoda nagy üzem indul meg Nagykanizsán, ne vegyék indiszkréciónak előzetes beharangozásomat. ^
A csokoládégyár továbbra is elfogad rendeléseket, csak az elolvadt hó akasztotta meg egyenlőre a nagyarányúnak Ígérkezett órabéjes ródlizás örömeit.
Dr. Lóránt Odüa
Városi Mozgó
•«?.í>:>3!
Február 5-én és 6-án Kedden és szerdán
■agy operaelAadáa I
Grace Moore, az amerikai „Metropolitan" világhírt! énekesnőjének óriási sikert aratott filmje
Csak nekem dalolj
Ugy mint az egész világon, a budapesti „Fórum" moziban is nagy sikert aratott a film.
Kanizsán Is mindenkinek élményt fog szerezni!
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor.
Az 5 órai előadások filléresek!
Véletlenül agyonlőtte a hároméves gyermekét
Megrázó tragédia játszódott le az elmúlt napokban Nemesbükkőn. Lettner Imre mezőőr, szolgálatóból hazatérve, fegyverét tisztogatta, a fegyver véletlenül elsült é«s a golyó a szerencsétlen mezőőr hároméves kisfia fejébe fúródott, aki azonnal meghalt. Az apa először azt val-
lotta, hogy fia a padlásfeljár óról esett le és fejét egy hosszú rozsdás szegbe ütötte, ami az agyvelőig fúródott a fejébe. Később azonban megtört a mezőőr, bevallotta, ő lőtte véletlenül agyon gyermc-két. A boncolás eredménye Is ezt a vallomást erősítette meg.
Megindító gyermektragédiák a nagykanizsai törvényszék előtt
Novemberben történt, Bucsut. községben, hogy Tóth GyÖrgvné született Hegedűs Mária lakáéin a tűzhely körül tevékenykedett. Közben nem vette észre, hogy kisleánya az 5 éves Mária is odatipegett a tűzhelyhez és egy óvatlan pillanatban magára rántotta a forró tejes fazekat. Annyira összeégette magát a kis ártatlan teremtés, hogy kórházba szállítása után rövidesen meghalt. A hatóság az anyát gondatlan-Ság miatt vonta felelősségre és most tárgyalta ezt az ügyet a nagykani* zsai törvényszék. A szegény asszony sirva panaszkodott gyermeke elvesztésén és büntelenségét hangoztatta. Dr. Gaertner Antal védő utal| a falu szegény lakosságának szűkös lakásviszonyaira és felmentést kért. A bíróság figyelemmel a rendkívül nyomatékos enyhítő körülményekre> bűnösnek mondotta kl ugyan az anyát gondatlanságból okozott emberölésben, de mindössze 20 j>engő pénzbüntetésre Ítélte és ennek a végrehajtását Is felfüggesztette. Az ítélet jogerős.
Hasonló eset volt Nagykanizsán. Itt Gudlin Lászióné született Szabó Teréz asszony volt a vádlott, aki otthon teát főzött és az edényt letette egy sámedllre, 17 hónapos
fiacskája odamászott, feldöntötte a forró teát és annyira össaeégett, hogy sérüléseibe belehalt. A bün» telenségét hangoztató, zokogó asz-szonyt dr. Herjavecz Sándor vé-delme után a bíróság szintén 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte gondatlanságból okozott emberölés miatt és ennek a végrehajtását is emberiességi szempontokból felfüggesztette. Az Ítélet jogerős.
Ma friis házilag készült
hurka
kapható, klgrja 80 fillér
ádler hentesüzletben.
A szavaiókórus
ma, kedden este a szokott Időben és helyen rendkívül fontos próbát tart. Teljes számban való pontos megjelenést kér a uezetfaéy.
— LegdlMtoaabb, legszebb báUruha. anyagok olcsó árért Slngcr Divatáruházban. ,1
Az evangefikus-bál
Az Evangélikus Nőegylet február 0-éq, szombaton rendezi szokásos Evangélikus Bálját, an^elyen -nemcsak a kanizsai evangéllkusság szokott j<y mulatni ,hanem mindenki, felekezeti különbség nélkül, mert a nőégyletj hölgyek, Ismert Vendégszeretetükkel mindenkit szívesen látnak. Az Evan-gélikus Bál az Iparoskör nagy termé, ben lesz és a reodezőbólgyck, élükón
dr. Krótky litvánná elnókaaJzonnyal,
szorgalmasan dolgoznak az est sikeréért, ami minden bizonnyal nem is marad majd el. Műsor az Evangélikus Bálra nem lesz, ezt pótolja az a kellé, mes hangulat, üml ar. Evangélikus Bálokat jcllem*z»l szokta. A fiatalság it örömmel veszi, hogy azonnal meg. kezdheti a táncot és igy idf-jo van mindenkinek kitáncolnia .magát A bál meghívóit a rendezőség már szétküldte.
RÁDIÓ-MŰSOR
Bud»|X»!, kedd.
6.45 Torna. — Ulétta hanRlcmerek
— 10 Hírek. - 10.20 Emberevők kézőtt a* UJ-Hebridék színeiéin. — 10.45 Pe. telei i.lviii elbeszéléseiből. - 12.05 I«sonezi—Schu^ilzer Oszkfir szalonze. nckaia - 12.30 Hírek. - 13.20 Ida. Jelzés, icIöJárHajelenté". - 13.40^ 14 20 SnIBó Sándor hetfedQl, zongorakisétel. lel. - 14.10 Hírek, érek. — 18.10 Atz-srnnvok tanácsadója. Aránvl Méria előadása. - 10.45 Időjelzés, hirek. -17 Jan és I\'alrik Horfmaun jazz-zene-karénak műsora — 1-..VÍ Francia nyelvoktatás. — 18 Zenekari hangverseny. - 18.55 Hogy lesz • kéziratból könyv. Párltcszéd. — 19.25 Az Opera-béz előadása .Manón.• Dalmű 5 fel. vonásban. Zenijét sreieztc Massenel.
— 20.15 \'Massenet életéről éa Manón-Járói.i KiUán Zolién előadása. - 21 lllrek. - 23 Cigányzene. - OK Hitek.
„Csepel"
díjmentes hlmzőtantolyamát a slk*r.
v.lé l.klnt.tl.1 H.|ho.*ubbllotUM.
Jelentkezés Cssngary-ut 8. Bán
UJabh kedvw ínyek gípvé-telnél. BoHmatm Eálntii
llinlapMl II. 17.40—18.20 Jan és Patrik lloirmann juzz-zeiiekarának mfl. tora. — 18.25 Mezőgazdasági íéiór.».
10-19.15 Szralrnov Szerijei balalaj. kazenckara. — 10.50 .Hazai rtjtelmek \' Slk Sándor előadása. KAtlhy Lajosról. — 2025—21.25 A rendőrség fuvószc-nt\'kara. — 21.30 Hírek.
Béca. 12 lládiózenekar. - 14 Sttuer Emil zongorázik — 15.40 Ka-rattda taérla téli gyermekdarabokat játszik zongorán — 10.10 Uécsl zene lemezeken. — 17.311 Itelnllz Gva térd-bcgedfin Játszik. - 19.25 A bécsi Sehu-liert-szővelség és a szinrfónikusok hangverseny* — 21.25 Kreislun A:mot vonósnégyes. — 22.06 Jeeha-jazz étiekkel. — 24-1 Lemezek.
- Boter.tsirlái „cm (ondl Telja berendezésekel rendkívül előnyös rést
tétfizetésre, sőt ksroatraentestn ls sxál-Utunk. KopsUlD butoráruháj, Hortbj Uiklós-nt 4.
Februári költözködésre laffiSTtSS
Estélyi ruhaselymek nagy választékban! 1
Vételkényszer nélköl, szivesen bemutatjuk raktárunkon levő különlegességeinket.
szőnyeg-választékunkat. ♦
Kiischner Hír DMuhiíza.
Mjt, W>iiUr 5
ZALAI KÖZLÖNY
Tekintse meg vételkötelezettség nélkül
BUTORRAKTARUNKAT
meggyőződhetik arról, hogy a
legolcsóbban a legjobbat
vásárolhat.
U0.
lagykanissa Sopron Szombathely Békóaoaaba
Nartfcy Wklós-at.
Kedvaxft fizetési feltételek! Díjtalan szállítás I
Recamierek garantált jó minőségben már 100 P-tö«. Modern, kényelmes fotelek SS P-tW.
NAPI HIRiK
NAPIREND F«bruér B, kmdd
Római katolikus: Ágota Protestáns:
Ágota. Iir.: Adar. bó 2 •
Oyógysaertáil é)|ell siolgálat a hónapban: ,Salvator* gyógyszertár Erziébct-tér és a klskanlisai gyógyazcitár.
Mozi előadások hétköznap 5, 1, 9, vasár éa Ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
Oőzltlfdö nyitva reggel 6 órától aste 6 óráig (bétlő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek).
— (Shvoy főparancsnok távira a a 20-aitokhoz) Shvoy tábornokiak had H\'rcoföparancsDükká történt kineveriac alkalmával a \\x>lt 20-as ezred vitéM sürgönyileg üdvözölték egykori harctéri parancsnokukat. Tegnap érkezett meg Shvoy fft|>araiicsiK)k sürgönyvá-lasra u polgármesterhez, amelyben hálásan köszöni egykori bajtársainak üdvözléséi és szerencsekivánutait.
— (A Járásbíróságról) Dr. Palss Dénes, a nagykanizsai kir. járásbíróság uj vezetője tegnap átvette hivatalát.
— (Maláiozás) Súlyos csapás érte <lr Haha Antul kórházi osztályfőor-vost, a nagykanizsai szülészeti kerület főorvosát. Édesanyja, özv. Haha I<ajosné született Gyarmathy llona, hosszas szenvedés után érdi birtokán az Úrban csendesen eiszenderüU. Temetése ma délután 3 órakor lesz az érdi temetőben. Az elhunyt igazi magyar asszony volt, akit háziasszonyi és női erényei közbecsültté tettek és QCtnes emberbaráti szive wipdeukor
ott volt, ahol a könnyet kellett letörölni a felebarát agáról. Halálát kitér, jedt rokonság gyászolja Dr. Haba Antal gyászában egész Nagykanizsa közönsége osztozik.
Csütörtökön lesz az „Emmy" bemutatója.
— (A Leánykhib teaestje) A Szent Ilona lx\'ányklub, amely rendezéseivel és eslélyeivel mindig hangadó szere. |M»t tölt Ih>, ugy, hogy a közönség már megszokta, hogyha a Uánvklub valamit rendez, az messze kimagaslik a hétköznapi-tág keretéből. Vasárnap este fél 7 órui kezdettel ismét műsoros (eacstélyl rendez, amelyen szívesen látja tagjait, hozzátartozóit és jóakaró támogatóit- A műsor ismét olyan ösz-szelételü ,hogy a közönség egy Igazi felejthetetlen családi estet fog végigélvezni- A Leányklub ma már egy olyan márkát jelent a város éleiében, amelyre méltán büszkék lehelünk. A vasárnapi műsoros teacstély minden eddigi rendezést felül fog múlni. Az érdeklődés óriási. Mindenki olt lesz.
A bankos-bál
A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének nagykanizsai csoportja február 9-én, szombaton rendezi tánccal egybekötött müso-ros estélyüket a nagykanizsai Kaszinó helyiségében. Az estélyen közreműködik Fekete Pál, az ismert és népszerű rádió és gramofonénekes, a m. kir. Operaház tagja. A műsoron kedveit operaáriák, operettrészletek, mü- és magyar dalok, va lamint jazz slágerek szerepelnek. Zongorán Domonkos Nándor, a m. kir. Operaház tagja kisér. A meghívókat a rendezőség az ünnepek alatt szétküldte, jegyek már elője. gyezhetök bármelyik pénzintézot tisztviselőjénél.
— Férfi szövetek nagy választékban szenzációs olcsó árak Golenszky Divatüzlet.
- (NyemdáwUfc-Mjöveteí) A nagy-
kanizsai nyomdászság február 2-án este családi összejövetelt tartott u Wollák-yendéglől>en A né|jes nyomdász-társa-ság u szakmabeli egység melegségével, a munka testvériségének jegyéhm töltőit pár vidám .kedves farsangi órát a fehér asztaloknál A jókedvet fokozták Weltner Sala Humoros magán -számai.
Legszebb magyar film vígjáték az .Emmy*.
- (f.lénlwég «z OMKf-ban) Érdeklődéssel látjuk, hogy néhány nap óta élénk sürgés-forgás tapasztalható az OMKK kanizsai csoportjánál Itend-szorinl nagy és szép dolgok szokták követni az ilyen felkészülődést az OMKE-nél. Kíváncsiak vagyunk, milyen kellemes meglepetést készít megint elő síz agilis és népszerű egyesület.
Szőrmék, női és leánykabátok mélyen leszállított árban Slnger Divat-áruházban.
- (Az Irodaktú Kőr Vegyeakara) ezúton értesiti férfi-tagjait, hogy ma csle pontosan 8 órakor dalóra lesz, me-lyen megjelenni szíveskedjenek. Vezetőség.
- Vásson, dairfasxt és saőoyeí árukban olcsó vásár Golenszky Divatüzlet.
- (Sakk-hlrek) A február 2-án meg-
tartott villámtorna eredménye 1-
Weiszfeld 7 és fél, 2-3. Argont éa dr. Makó fi, 4. Gumiár 5 ponttal. A Sakk-Kór a sakkélet fellendítése céljából félórás sakkjátszmás versenyt rendez. A verseny l7-én kezdődik. Játéknapok vasárnap és ünne|mapoleon délután 3— 6-ig. Nevezési határidő február 17. Nevezni Weiszrcid Ferenc főtitkárnál és Wagner Jonő pénztárosnál lehet
- MenyaMaoayt nagy szakértelemmé állit ő«*> Singw Divat-áruház. -V . . . \' JL-4
ZALAI KÖZLÖNY
1935 február 5
— (Srrrvrdrcdn^k ■ i<**6dhlv*tall
tisztviselők) Figyelemreméltó alakulás történt vasárnap n váioshátf* t«nács-
tereiében. A ve^lhivatali tisztviselők gaédasági, szociális és kulturális érdekeik megvédésére megalakították or-sxágos swrvczetük nagykanizsai fiókját. A segédhivatali tisztviselők a hivatalok összes kategóriájából rekrutá-ItSdU\'k és számuk máris biztosítja a srarvezésljen rejlő *-\'r6 sikerét As ala-kuió közgyűlésen a korelnöki tisztet Kiss László járáslxiróság) főtiszt töltötte 1)0. Részt vettek • zalaegerszegi és más szomszédos csoportok képviselői is Kiss László rámutatott a Mer. ve^kedés szükségességére, majd az or-sztgos elnök, Kiss kúriai főigazgató feltette ki azokat az okokat, ameiy.k szükségessé teszik a fiók megalakítását. Szabó < r.szágos főtitkár hosszab. ban fejtegette a segédhivatali tisztvi-selők problémáit ,majd kimondották a helyi fi/k megalakulását Az ideiglenes tisztikart a következőkben választották még: Elnök Varga Jenő fő-saolgabirósági irodatiszt, helyettes elnök Hajnal Jenő kir. törvényszéki iio-dafőtiszt, ütkár Nyerki Béla városi tisztviselő, jegyző Várady kir. törvény-széki irodaliszt, pénztáros Csóti OTI-tisztviselő.
A* „Eramy" szereplőgárdája a legjobb magyar együttes.
— Báli t"My®TTÍ újdonságok nagy választékban (ktfenszky Divatüzlet.
— (AntrjutíLszer«lM» közben leetteM) Mikó József 19 éves nagykanizsai vil-laayszerelő, aki a Magyar-utca 8. sz. házban lakott, Gyertyaszentelő-napján délután antennát szerelt Fent járt a háztetőn, hogy a klfcszitőrudat felerősítse, közben megcsúszott és leesett A mentők szállították a kórházba súlyos lábtöréssel.
Romlott átslltsl, ha gyomrát alrontja, Fél pohár „tgmándl" gyorssn helyrehozza I
— Libtftl maradékok, ax MM •cinekben la minőség, mét*r« csak M
fll\'ér Schütanéi.
A csOkraői per
Debrecen, február 4 A csökmői arzén-bünper mai folytatólagos tárgyalásán dr Mező Sándor ügyész adta elő vádbeszédét Halálbüntetést kért az arzéncl-asszonyokra. Utána a védő kezdte m«g hatalmas rédőbeszédét
A románok Is megvetik az árulót
Nagyszebeni február 4 Kovács Héla gimnáziumi tanár uz antlrcvizionista-párt választásán jelöltként fellépett- A románok ajgonban maguk részesítették példaadó leckélx\'n Kovács Bélát. IW^lvasták, hogy a kommün alatt kompromittálta magái, majd a románokhoz pártolt. A választási elnók kijelentette, hogy tisz-teli a politikai ellenfeleket, de megvetik az áruló renegátokat.
Kovács Béla e szavaknál szó nélkül felállott és elhagyta a termet.
A magyar társadalom már régen e\'-itéltc a megtévedt embert.
A pécsi bányászok megkezdték a munkát
Pécs, február 4 A Dunagőzhajózási Társaság Pécskörnyéki bányáiban ma reggel a leg. nagyobb rendben megkezdték a mun-kásokJi munkát
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. duteaberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó
Vállalata Nagykanizsáé. - . Pelelös kiadó > Zalai Károly Interurbán telelőé: Naevkanlzu 7a taám.
Emlékeztető
Febfiiár I
Evangélikus estély. Bankos-bál a Kaszinóban. Február ít. Uoaális előadás 6 órakor a városházán (dr, Wlnkler Ernő és neje). Frontharcos tea 0 órakor a Koronában.
Nagy László népszínműve a legényegyletben, utána ttne A Leányklub műsoros teája fél 7 érakor a Missziósházbán. Piarista cserkészek mütoro* estje a gimnázium tornatermében fél fi-kor íar. Leányegylet Llszt-matinéja a színházban 11 órakor. Levente-bál és színelőadás a Kiska-nizsai Olvasókörben. Barcs—Nagykanizsa ökölvívó mérkőzés ax iparos-székházban.
TtnaénylöMÍ®
Büza tlsxsv. 77-es 17 65-17-95, 78-as 17-80—18 \'0, 79-e« 1795-1823. 80-ts 1805—18 45, dwnínt. Tl-tn 1735-17 45 78-ts IV 50-17 f0, 79-es 1765-17 75. 80-m 17 75—17-85. — Ron uj pestvidéki 1360-1370, más 14-00-1440. Zab uj közép 1590-1610 Tengtrl tiszántúli 13 28— 13-40.
8wté«Táiár
Palhaltáí K30I, tladallar 4200 Rlsé-rendfl 080-0 00 «r«d«tt 0-62—0 64, datt kézén 0-58-060 kőnnyO 0-50—0 56, •Itő rendű éi«g 064-070. Il-od remit! öreg 0*50—054, aneoi aöidé I. 0-70—0 76, axalorra naoyban 095-000, «*<r 130 1 49, hua 0*78 0 80, lélaertés 086 0 96.
APRÓHIRDETÉSEK
10 Mólfl 40 fillér, minden lovábbl tió 3 flllír.
Egy jókarban levő IróeizUl és egy szép csillár orsón ■ladé. Rozgonyt-u. 19.
HéromanobAs és kétszobás utcai lakátok májusra kiadók Qyár- utca 3. 448
Hé*iklMa»xoay»ak ajánlkozik fiatal nő, ki a háztartásban aeglt Idősebb hiias-
Íárboz vagy magányos urlnőhöz. Kosla áisslné Zárda-utca 14 *
Kettf szobás lakás májusra kiadó. Roz-gonyl-u. 21. Síinházzal szemben. 456
KétsxobAa utal url lakái, magasföldszintet dili fekvésű, különálló épületben májuua kiadó Clm: Halász műterein. Hotlhy Mlklói-ut 11. 455
Karaaak a város belterületén egy utcára nyíló, szépéé butorosott szobát fürdőszoba használattal, esetleg teljes ellátással. Címeket a kiadóhivatalba kérek. 435
Száraz raktárhelyiség nagy padlással, valamint borospince kiadó. Csengery-ut 22.
2 drb pilma ralra< rtéa eladó. Bővebbet GumllAr I\'trenc borbélynál.
3 szobás utcai lakáa május I-ére kiadó Aiany János-u. 2/a. alatt. 348
Jól fAxA mindenest ketesek. Dtá<-|ét 3. emelet.
Kétaaokéa lakás mellékhelyiségekkel, vízvezetékkel Eötvös tér 9. kladS. 441
Riad <% kétszobás, előszobás, nagyobb udvari lakás mellékhelyiségekkel, Eötvös tér 30.
Kélasobáa. verandáa ndvarl lakás májusra kiadó Kinizay-n. 11. 440
Hiatfé egyszobás utcai és több kisebb udvari lakáa május l-re, esetleg azonnal"
Kossuth-tér 8.___437
Fosztott lúdtoll, férfi télikabát alatfé.
Magyar-u. 7., Baronéknál._ *
Májaira klaáák 1 —2—3 szobás lakások. Fürit, Zárda-u. 6. 446
Klaáé Caengery u» 38. udvari kétszobás, angol klóval. Ugyanott újoncán leitett udvari egy szobái, előszobái májusra.
420
Májusra klarfé összkomfortos, négyszobás utcai, kétazob\'s udvari emeleti T-kii Klslaludy-utca 17/c. 442
Htaaabáa, elóatobát nlfil lakia mi. jui l-re kiadó. VMuurty n 20. \'
Háromsznbát, utca!, délllekvéstl lakáa májút eltcjére kiadó. Klrályu. 13. •
Középkorú ml.rt.H-i. tóiónfit keresek azonnali helépéere, vagy február 15-érf
Clm a kiadóhivatalban-_444
Rákóczy\'u. 29. alall bél.Motá. utcai lakáa májaara kiadó *
Hápamaa.káa utral lakáa májat 1 re kiadó. Kiitl*ey-u. la alall. 452
Kladá Zrínyi Mlklósn. 20. kétszobás udvari lakát májusra. 491
Kéjazobát utcai laiUst kereaek ma juira. Srónyl Sándor. 449
Saáa, aiáaaa aámklanaarl, ét.
kezéal burgonva (a egyéb termények mindig a legolcsóbban nálam kaphatók. Házhoz szállítom: Szzrecz, teleion 330. 347
Emeleten kétazoba. konyhát mellék^elyl-ségekból álló likát Ctengeiy ut 61. az alatt ■ ■annál kiadó, vízvezetékkel. Bóvebbel Teunch Ouaztáv drogérlájáben 356
lélaaakáa udvart lakát meltskbelyl-sógckkel azonnal kiadó. Arpád-u 15. 37!
Utaiekáa utcai lakát mellékhelyiségekkel egvtllt mi|ut 1 re kiadó. Ciányl Láazlóu 16 J71
Gyár u 53. az háua alaáá. B6vebl.il
ugyanott.__419
Cay konyhát lakát Horthv
Mlklói-ut 21. tz. a. kiadó. 386

Díjtalan
b 8 m ula tá s lakásán Is
teljesítmény
Standard 2x
(TÖKÉLETES OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKAUÍWH
rádió szakUzlata.
Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett édesanyártk
MIM
uSl. Haienbírg letli
vasárnap délelőtt fél 9 órakor elhunyt.
Temetése folyó hó 5-én délelőtt 11 órakor lesz a pacsai izr. temetőben.
Nogykanizsa, 1935. évi február 4-én.
Kótal F«r..cné Fltelil VlkUzné, Llcht.nit.In AlberlnO, Demá.y Gáberaé gyermekei éa a oagy-számu rokonság.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarétalnknok, az egész tanítótestületnek és ismerősöknek, flkik megboldogult jó férjem. Illetve Édes-atyánk elhunyta alkalmával bármi módon jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
{». Sleloáier lósigfui
és a gyészoló csalód.
Pk. 427/1034 az. 1934 vghlól 427. az.
Árverési hirdetmény.
Dj. M\'ger JenöJjudapeaH ügyvéd által
kéfnlaeH S*. éa Batter paplrkereakedelnl rt. javát. 116 P 76 tlll. lóle éa tóbb kOve-telét (áruié.al .reléig a nagykanizsai kir. járásbíróság 1934 évi 26UÍ az. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtéa lolytén végrehajtást tzenvedólftl 1934. évi oklótxr hó 17-én leloglall, 3397 P re bectult Ingóságokra az árveréa elrendeltetvén, annak vegr. azenv. lakásán, Őrletében, Nsgy-kanlzaa, Fó-ut 13 hSrsz. ieendó megltrtá-aára határidőéi 1935. évi február hó 6. napjának d. e 12 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lefogl.lt bútorok, nyomda-
Sépek, üzleti berendetét, írógép, papír-ruk a egyéb Ingóságokat el fogom aanl.
Nagykanlza, 1935. évi januái hó 14.
Elek Lás^S
kir. blr. végrefa|t i, 139 mint bírósági klkü\'dóll
MM
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag ratak mag Szabadföldi
főzelék- é» virágmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
as.g, nfitrágya, növényvéd^ml.serek, stb kcrCk.dS.cb..
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett)
Telefon t ISO.
RronsaM l iavtul^áono* Kóaguduágl K.-T. Qulaotorj Nyon^a éa l>«s.lsu
TáWaU UayaayoasOlákats, Na^kwaá^ (FOalté UatvoMló Zélai Kárálj).
75* tvfolyam 30 szám
Nagykanizsa, 1935. február 6 szerda
Ara 12 fUli
ZALAI KÖZLÖNY
iMrkeaitfrtc ét kUdóMvttal: rfitt * tsáa. Megjelenik ,\'mlnden regjei, bétfö kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elfiftietés! ári: egy bór* • pengfi 40 Iliiéi ta*fke«stó^«t ét Madfibivfitall telefon: 7». u
Jövedelem-elosztás
Ujabban a politikai megnyilatko záwk mind erősebben hangoztatják a nemzeti jövedelem helyesebb meg osztásának kérdését, mint a reform politika egyik fontos célkitűzését Nem vitás, hogy a széles népréte gek mentől nagyobb jövedelemhez juttatása már csak azért ls feltétle nill szükséges, mert a széles réte gek vásárló- és fogyasztóképessé gének emelése alapja a gazdasági élet fellendülésének. Viszont köny nyü ezt célul és programul kitűzni elvben és elméletben, de rendkívül nehéz és szövevényes feladat megvalósítani a gyakorlatban. Csakis a politika és gazdaság egész területérc kiterjedő, tehát óriási munkával és gondoskodással lehetséges a nép mentől szélesebb rétegelt, le egészen a mai nincstelenekig, a nemzeti jövedelemből őket jogosan megillető réízhez hozzásegíteni.
Elsősorban meg kell valósítani azt, hogy a nemzeti jövedelemnek nagyobbik részét tudjuk a mezőgazdaságnak biztosítani, minthogy ez szolgáltatja ma Magyarország lakosságának nagyobbik felét. Ha pe dig ezt elértük, ugy eljutunk a feladat nehezebb részéhez, amely ab ben áll, hogy « mezőgazdaság Jövedelme önmaga ls egycnlcteseb ben és igazságosabban oszoljon meg, hogy nevezetesen ebbői a jövedelemből megfelelő rész illesse meg a legkisebb gazdát és a föld-munkást is, hogy tehát a kis- és törpebirtokos, valamint a mezőgazdasági munkás is megfelelő keresethez jusson. Kétségtelen, hogy ezt a helyesebb és Igazságosabb jövedelemmegosztást csakis céltuda-tos irányítással és az értékesítés megszervezésével lehet elérni.
Mert mit láttunk akkor, amikor teljesen szabadjára hagytuk a mezőgazdasági cikkek értékesitését és forgalmát ? Minden gazda a saját bőrén érezte meg, hogy abból az árból, amit a városokban a fogyasztók az élelmiszercikkekért fizettek, csak töredékrész jutott magának a termelőnek. Amikor a szomszédos és/a távolabbi országokban a vámvédelem révén a buza belső ára a mi pénzünkben kifejezve 20-30 P volt, ugyanakkor nálunk a gazda búzájáért csak 6-7 pengőt kapott. A tej 30 filléres fogyasztói árából a termelögazda csak 4 5 fillérhez jutott és amikor a fővárosi fogyasztó 12 fUlért fizetett a burgonyáért, a. termelőgazda jó ha 2 fillért kapott a burgonya kilójáért. Már podig lehetetlenség a mezőgazdaságnak megélnie, ha a termelő csak töredékét kapja a ter. mékek piaci árának.
Legelemibb kötelessége tehát a kormánynak, hogy a mezőgazdasági cikkek fogyasztói árából megfelelően igazságos részt biztosítson annak a gazdának, aki verejtékes mun kájával csiholja kl a földből a terméket.
Ez az igazi népies politika azonban nem állhat meg a mezőgatzda-
Halálos ítéletet hozott a bíróság a csftkm&i arzén-perben
Egy vádlottal életfogytiglani fegyházra, egyet 15 évre Ítéltek, a többit felmentették
Debrecen, február 6 A bíróság kedden délután 5 órakor hirdetett Ité\'etet a csökmöi arzénéi gyilkosságok ügyében letartóztatott asszonyok feletl. A biróság bűnösnek mondotta kl Sz. Nn^ Já. nosnét egyrendbeli gyilkosság miatt, mert unokáját, irjabb Nagy Jánost arzénnel megölte és egyrondlx\'li felbujtásért, mert Z Nagy Bélánét férje megölésére bírta és n;ki arzént adott. Mindezért Nagy János, nét a biróság halálra Ítélte. Kiss
Lajosnál, született H Pap Esztert a bíróság férje megölésében mondotta \\ki bűnösnek és ezért öt élet-fogytlglanl fegyházra Ítélte. V. Nagy Bélánét a biróság ugyancsak férje meggyilkolásában mondotta ki bűnösnek és ezért 15 évi fegyházra Ítélte öt. A többi vádlottal a biróság felmentette, mert tagadásukkal szemben nem lalált elég bizonyítékot bűnösségükre. Az elitéltek és az ügyész fellebbezett, Nagy fánosnó pedíga kegyelemért folyamodott.
....................................rri-rrirnrr r.r.-.ii_.ij.ij.
Véres dlák-tűntetések, katonai sortöz egy bukárestl mozi orosz hangosfilmje miatt
Bukarest, február 5 Kedden este mintegy 300 főnyi dlák-csoport megjelent egy bukaresti mozi elfitt és hevesen tüntetni kezdett az ott I ©mutatásra kerülő «A láthatatlan főhadnagy, cimü orosz bcszélőfilm ellen. A diákok benyomultuk u mozi ■előcsarnokába és ott törni-zumi kezdtek, ugy hogy « katonaságot kellett
kihívni, akik azonban nem birtak .< diákokkal, ugy hogy riasztólövéseket kellett leadni ,mig végre a diákok el-hagyták a mozi épületét Később még-egyszer összetűzésre került a sor n helyőrség és a diákok. között, aminek állítólag ót diák esett áldozatul. Az ujabb ütközet után több diákot előállítottak a rendőmégrc
.....................-..........---rr - -j-^-ijj
Anglia kerekedett felül a nagy európai átrendezésben
Schuschn/gfr Rómába és Londonba utazik — Átütő sikere volt PArisban Flandin londoni beszámolójának
Budapest, február 6 A magyar politikai körök élénk figyelemmel kisérik az angol-francia megegyezést. Különös jelentőségűnek tartják a megállapodás ama passzusát, amely a versnillcsi békeszerződésnek a fegyverkezés korlátozásáról szóló 5. §-át hatályta. lanitja. Magyar szempontból ez fontos, mert ha Németországot illetőleg hatálytalanítanák, akkor nem tartható ez fenn a többi államokra sem. Ami Ausztria függetlenségének problémáját Illeti, a londoni egyezmény ezügyben fokozza a francia olasz egyezmény jelentőségét, amely megnövekedett azáltal, hogy Anglia ennek a megegyezésnek részesévé vált.
Tegnap illetékes német helyről azt a kijelentést hangoztatták, hogy
hajlandók a londoni egyezményt tárgyalási alapul elfogadni. Ma. gyar politikai körök nem tartják valószínűnek, hogy Németország aa esetleges megegyezés feltételeként aláírná a keleti egyezményt. Magyar politikai körök úgy itélik meg a helyzetet, hogy még hosszabb tárgyalásokra van szükség, mfig a [helyzet annyira alakul, hogy erre ked-vező légkör alakuljon ki. Tény azon ban, hogy Németországot egyenrangú félként hivják meg a tárgyalásokra. Ez az álláspont Anglia fölülkerekedését jelenti. A megegyezés a párisi államtanács előtt
Páris, február 5 Lebrun köztársasági elnök elnökletével államtanács volt, amely ke
sági népesség helyzetének javításánál, hanem törekvése egyúttal a többi foglalkozási és gazdasági ágazat legszélesebb rétegeinek gondozása is. Itt elsősorban a kis- és kézmüveslparosra kell gondolnunk, akiknek száma a foglalkoztatott segédekkel és tanonookkal, valamint családtagjaikkal együtt alig marad cl az egy millió lélekszám mögött. A magyar kisiparos mindig az ország egyik hűséges és megbízható rétege volt, hazafias gondolkozására mindig a legnagyobb bizalommal
lehetett épiteni. Már csak nemze politikai szempontból is felétlenü szükséges tehát a kis- és kézmüipa rosság megerősítése, az élettel foly tátott küzdelmében való támogatása Az Iparban Is legfontosabb cél tehá az. mint a mezőgazdaságbon : men tői nagyobb számú életképes gaz daságl egyed megteremtése fenntartása. A kisgazda és a kis iparos szociális és gazdasági hely zetének feljavítása tehát legsürgő sebb követelménye- minden magyar népies politikának.
rek három óráig lartott. Az állam\' tanácson Flandin miniszterelnök és Lavai külügyminiszter beszámoltak a londoni látogatás eredményéről. A miniszterek s/erencsekivánatukat fejezték ki a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek a Londonban elért eredményért.
Flandin miniszterelnök a francia képviselőházban elhangzott egyik felszólalásra a következőket mon-dotta: v.
Franciaország hagyományos politikáját semmiben sem változtatta meg az egyezmény. Szó sincs arról, hogy a további tárgyalások alatt lévő kérdéseket a Népszövetségen kívül intéznék el. A megkötött egyezmény nem akadályozza meg az egyes államokat abban, hogy önvédelmi Intézkedéseket tegyenek. Légvédelmi téren egy külön egyezmény megkötését vettük tervbe. Ennek az egyezménynek abba a regionális egyezménybe kell belekapcsolódni, ami különösen Franciaországot és Nagybritániát érdekli.
Páris, február B FJandin rögtönzött expozéját a londoni egyezmény ügyében egyhangúlag tudomásul vették. Olyan hatása volt az expozénak, hogy ellene biráló megjegyzés egyáltalán nem hangzott el.
Bécs, február 5 Schuschnlgg kancellár február 22-én Rómába utazik, ahonnan két napi tartózkodás után Londonba folytatja útját.
Németország még tagja a Népszövetségnek
Genf, február B Népszövetségi körökben megelégedéssel vették tudomásul a londoni megegyezést. Felvetik Németország Népszövetségbe való visszatérését, aminek, mint népszövetségi körökben megállapllották, semmi akadálya nincs, mert a Német Birodalom 1933 októberében jetentette be a Népszövetségből való kilépését és ez a kilépés a fennálló szabályok szerint csak két év letelte után válik véglegessé. Miután ez az idő még nem telt el, Németország minden különös külső formalitás nélkül elfoglalhatja régi helyét a Népszövetségben.
Február 20 án Dl Össze a genfi tanács
Genf, február 5 A Saar-vidéki hármas bizottság kedden délután összeült a nápolyi ülés előkészítése végett A népszövetségi tanács február 20-án ül ósszo, hogy döntsön * függő kérdésekben.
Pénteken lesz ítélet a Rákosi-perben
Budapest, február 5 A Rákosi-perben ma dr. Vámbéry Rusztcm védőügyvéd folytatta és fejezte be védöbcszédét. Majd az utolsó sió jogán Rákosi beszélt. Az ítéletet pénteken hirdetik ki.
ZAlpAI KQZLONY
1935 libruir 6
Mindig a legolcsóbb
A FILLÉRES DIVATÜZLET.
Menyasszonyt kelengyék leggondosabb összeállítása reklám árakon!

Ezerpengó* adomány a piarista templom meliékoltárAra
Magas Mihály, a piarista gimnázium igazgatója változatlan agilitással dolgozik tovább ,hogy nagy müve, a nagykanizsai piarista templom utindl előbb teljesen berendezve ,az Isten-hajlék teljes szépségében álljon díszéül a városnak és otthonán! a vállá, sos áhítatnak. Erre a magasztos célra, u piarista templom mellékoltárára szánt ezer |»cngös adományt tett most egy ncmeslclkü magyar asszony, özvegy Viola Józsefné. Ezen az adományon kivül a következők nyilvános nyugtázását küldte be u szerkesztőség, be Mágus direktor:
A piarista templom belső felszerelésére a következők udakoztak: N. X. 3, Szabó Istvánné 10, Horváth István 10, iiogári Zsigmondné 5, N. N. 3, N. N. 2, Merkly.Bclus József 30, Csizma, dia Társulat 5, Kovács Ferenc csizmadia mester 5, NoU József 2, Tollár Jó. z-sef 1 itengő, Németh István 80 fillér, a Nagykanizsai Diákszövetségtől 206 pengő, Makoviczky Gyula és neje 10, Magyar János rnoziigazgató 250 1>, Wéber Lajos 1, özv. Ilethien Gyórgynó 5 pengőt
K- H. úrhölgy 58.51 pengőt kitevő gyűjtői vén: Dr. Mutschenbachcr Ed-vln, H. P., Török nővérek, Wrana Győzőné, Marton János, D- S. F-, N. N, Fleischhaeker F., X. N., Szabó István, özv. Tihlerné, Pintér Nándor-né, Kovács István, dr. Szabó Imre 1 t pengőt, többen apróbb összege, kel. A Notre üamc apácák egy cibo-rium köpenykél, M J.-né egy himzett oltárteritől, Berlin Gusztávné 4 csomag gyertyát, Szabó Kálmánná 1 csomag gyertyát
A jólelkű adakozóknak mélységes hálával mond köszönetet a nagylelkű adományokért a piarista rendház főnöke.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlAl megfigyelő Jelentések : — kedden * hő-raérséklot: reggel 7 órakor -f 00, délután 2 órakor + 66, este u órakor -f 10.
FtlMxet: reggel és este borult, délben tiszta. Csapadék 1*0 mm. Hómagasság 0 om.
SviUrány; Reggel, délben és este déli.
(Rluakal rMbiltlwUd A !*«(•«rcl*. Qlal lnMxatlalaatl •■(• 10 Arakart Éléakabb axél, aak halyaa ha... aaő vagy ha«a>áa. A Hfim4ra4k-lat alla váltoalh.
— Szőrmék, női és lcánykabátok mélyen leszállított árban Siug«r Divat-áruházban.
- KOMkalmaxottek lltyelmébel Bn-toráruiokat .ényegesen leszállított ára-kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre la, kamatmentesen. Kopstein bútorára-feáx, Hoj[thy Mlklós-ut 4. uÁm-
Téli gazdasági iskola és kísérleti telep Nagykanizsán
A keszthelyi gazdasági akadémia népoktatási munkássága Zab
Zalavármegyében
A földművelésügyi miniszter minden évben elrendeli, hogy a felügye. le le alá tartozó oktatási intézményei, annak a vármegyének területén, aho" Ilyen intézmény van, különböző köz-ségekben azok gazdasági viszonyainak megfelelő oktató előadásokat tartsanak. A keszthelyi gazdasági akadémia eme rendelkezésnek megfelelőig az idén gazdasági előadási tartott Esziereg-nyén, Nagykanizsán, Nemesvidcn, Káp-lalantótln. Előadók voltak Náray An. dor, Kukuljevicz József dr, Ko\'bai Károlv gazd. akad. rendes tanárok, Kulin Sándor, Baskay Tóth Bertalan dr ga/d akad. tanársegédek, Hajós Gyula kertészeti főintéző, Dőry Lajos és Piej. deli István dr. gazd. akad. gyakornokok
Az előadásokon összesen 2579 hallgató veti részt Különösen nagy számú haaligalö\'ág látogatta a kiskuni-zsai előadásokat Az előadások Pólya-
I mán hallottak a jelenlevők a tej ter-1 melésérö\' a közeli értékesítési piacra, n helyes és tiszta fejésről, az állattenyésztés fogalmáról, az állatok hivatásáról, elbírálásáról, törzskönyveié-séről és ellenőrzéséről, valamin! az egyes állatfajok szerinti istálló higiénéről, a szavatossági hibákról és a szavatossági ügyek elbírálásáról. Sző e elt a szálaslakarmány termesztéséről és a lápterületek helyes gazdasági ki-használásáról. Tárgyalták a kisgazda üzemszervezés alapvető kérdése t Az üzemilcg helyes takarmányozásról, a tehenészei uzemileg fontos k\'Vdésoit |s érln\'ve. Szó esett az istáltótrágya kezeié <érő\', egy mintául szolgáló Irá-gyatelep ismertetéséről, " répa tor. mesztéséröl, kitevőiről, ellenük való védekez.\' .ről, a krumpli és a tengeri termesztésről, valamint a buzarajták i rl-\'kéről. Külön előadássorozat szólt a rét és legelő ápolásáról, a zöldmező
Leltári árusításon felgyülemlett siffon, damaszt, vászon, cöper, angin, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó áraR!
Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők !
SxörméR saison utáni mélyen leszállított árban!
szervezet céljárói, ís\'inériel •<séröl, la\'.
íajmüvelésrűi és m azt művelő közök helyei alkalmazásáról A rozs, ár|»u alá való talaj előkészítéséről is ápolási munkáiról. Majd ismertették a mangalica és a hússertés tenyésztését, "nn«k takarmányozását, a tej helyes kezelését. Sorozatos és bemutatással kapcsolatos előadások voltak a szőlő és a gyümölcstermesztés kóréból, kint a helyszínen mindjárt megadva esetleges hibák kijavítására szolgáló tanácsokat.
Szokatlanul nagy volt az idén az érdeklődés az előadások iránt kisgaz-dáknál és az előadások után kérdé-r.ek zönu- került az eíőudók elé. A gazdák kezdik észrevenni, hogy tudás nélkül, régi módi szeriül gazdái-k dni még kisembernek sem tehet. Es ez jól van Így. Vajha minden irányító ember észrevenné, hogy népünk gazdasági ludásál emelni kell, nu\'rt c*uk Így remélhető u teherbírás biz-lositása és az exportra kerülő mezőgazdasági termények minőségének fokozató > javítása.
Sohu nem volt alkalmasabb idő az egyszerű emberek tudásvágyálioz férni, mint most. Nem volna kárbaveszett munka, ha ilyen rövid, egy vagy két hónapos, helyszíni viszonyoknak megfelelő vándortanfolyam szerű oktatás Indulna meg. Nem sok anyag bemuia. tásával kapcsolatos ismertetésié, ha. nem az esetről-csotre szükséges és a termeléshez kívánatos gyakorlati fogások átadására kellen« itt törekedni Termeltetni és tenyésztetni jobbat, többet és olcsóbban olyan mezőgazdasági terményekből, melyeknek már megvan az értékesítési lehetősége.
Meg kell tanítani a gardát állatai tartásánál ezek takarmányozására, ápolására. Kt kell vele vágaini az istálló sötét ablakait és szellőztetéssel blzto-sí tani ott az állat életének legelemibb szükségletét, u jó levegőt, mely ha nincs meg, nem termel az állat, vagy, nem használja jól ki u takarmányt.
A kisember leifogásához kell mérni az oktatást Is. Egyszerű szavakkal, egyszerű eszközökkel kell javítani mostani gazdálkodási sorsán és ha lesz jövedelme, fog majd tökéletesebb esz-közökhöz jutni, mely munkáját kóny-nyileni fogja.
A falu népe pedig ismerje el sorsát. Nem a sokat igérő szavuk, hanem a boldoguláshoz vezető tanácsok meg. hallgatására járjaaak el oly tómegb«n mint a mostani előadások alkalmával láttuk volt. Mert hiába: boldogulásunk alapja a föld, melyen élünk s melyért halunk, liogy ivudékainknak azt átadhassuk.
Kívánatos, hogy a mezőgazdasági ismeretek szakképzett, gazdasági képe. sitéssel biró, de emellett gyakorlati bemutatásokra is képes egyének alkalmazásával az elemi iskolák ismétlő részében 12^ves kortól 16 éves korig, helyes munkabeosztással iskolakötelezettség mondassék ki a mezőgazdaság részletesebb oktatására is.
A mostani előadások a téli gazdasági iskolák szükségességét tárták fel. Föl. merülhet az a gondolat, hogy Nagy-kanizsa városa szerezz*Vi meg ilyen téli gazdasági iskolát. Elvez természetes á város áldozatkészsége is szükséges, mely egy e célra alkalmas épület rendelkezésre bocsájtásából és a bemuta-táshoz szükséges kísérleti telep adásá. ból áll. Ez utóbbi herceg Batthyány-Slrattmann László közismert áldozat, készsége folytán a visszahagyott föld. birtokrerorm földekből talán lehetíí-ges.
Nagykanizsához közel több kó*ség
1936 ftbruár 6
ZALAI KÖZLÖNY
található. lakosainak flUal nemzedéke tudni\', vágyását ily j«koia léteigfrévcl nemcsak biztosítjuk, harfem ettél a város jó, olcsó és elegendő, gazdaság, ból származó élelemmel való ellátására is törekszünk. A. termelési, tudás tokozása az áru mbiCságét is ja-viija, de egy fejlődő város cílátisi ut-jál>a kerülhető nehóz^Sgekel Is előrelátó szemmel elhárítja.
Az idő itt van, népünk érdeklődése növekedő, a >«zctökörók figyelme kell, Jiogy " kérdés felé irány uljon, iu«b nek nyomán a gazdásági megerősödés ulja
nyílik meg.
Niitay Andor gazd akad. r. lanár
Székelési zavarok, vaaiagbél-
hurut, puffod B&g, félelemérzés, bó du Uáe, migrén és /(taláno\'a rosszullét esetén a rendkivül enxhéi haió természetes .Ferenc József keserűvíz a gyomor és a béles torna tartalmát pyorgan kiürili, a bélr.wUyek mülödég t élénkili, a vérkeringést el\'m >zd tja s tarlós megkönnyebbü lést szerez.
Hdszéve ma...
(A Zala 1915. február 6 ikl számából)
/. Ferenc József felsőbb kéziratát közli a hivatalos lap. Az ősz uralkodó, a háború első fél esztendejének tapasztalatai alapján elis-mérését és köszönetét tolmácsolj a a nemzetnek, »amely ezután is kész. séggcl áldozza vérét és vagyonát a haza oltárán, szives örömest hordozva mindvégig a háború súlyos terhelt.*
S?nkl-szlgt!Hy a romantikus Ada. Kaleh szigetet szórtak tűz alá vették, mert a szerb hadseregből megszökött 300 macedóniai bolgár újonc csónakokon átkelt a Dunáéi és a szigetre menekült.
Nagy a rémtíH egész Angliában a német tengeralattjárók támadásai miatt. A Temps azt javasolja, hogy a német hadifoglyokat osszák szét az angol kereskedelmi hajókra, akkor azok nyugodtan járhatnak a hadszintérnek nyilvánított vlzeVeti is, mert igy németek nem fogják ezeket a hajól^/\'megtorpedóznl.
//;•/>?scn támadnak az oroszok a Kárpátokban, dc eredménytelenül.
Homok juvás gátolta meg a török csapatok előnyomulásátazegylptomi török- angol fronton.
Az Emdvi német tengeralattjáró, nak sikerült átjutni az angol éd francia hajók között és a török partokon a legénység partraszállt.
Merénylet követlek el Nikolaj nagyherceg, az orosz hadsereg fővezére ellen.\' A nagyherceg ugyanis fogadta és eközben kutyakorbács-csal arcul akarta ütni Rennenkampf tábornokot. A tábornok elkapta a kutyakorbácsot, összetörte. majd revolvert rántott és a nagyherceg vállába lőtt.
faucmk jelvénye. A Zala ajánlja, wgy a hadiözvegyek, kik talán legtöbbet áldozó hősei a háborúnak, jelvényt kapjanak, rajta ez?el a mondattal: .örömmel adtam egy rtréga_ életet drága hazámnak.*
Kipelfcngércíiék a sombgyi megyegyűlésen Csököly községet, ahonnan egyetlen fillér sem folyt be hadtkölcsönre.
Al onyakönytx-kben 1 miniszteri ^•ncteletre fel kell tüntetni az el-, ha á ozo.ttak neve mellett, ha hősi halált háltak.
- Toll, legjobb minőségű női fehér-■^műanyag, alkalmas méretű maradékban méter, csak 1.24 p Schütznél.
Anya és leánya fakutyázás közben rianásba zuhant a Balatonon
Két horctolyázó fiatalember hősies életmentése
A télen nyáron egyaránt szép Magyar Tenger, csodálatos szépsége mellett veszélyes is. Alig pár nappal ezelőtt számoltak be a lapok Albrecht királyi herceg jég-vitorlázásáról, aki szerencsés véletlen folytán menekült csak mag a rlanásos Balatonról. Most ismét élet-veszélyes fukutyúzúst jelentőnek Ba-latonfenyvesről. A fakutyázás kedvelt és érdekes spojrt a Balaton je-gén, dc veszedelmi-s is, mert a hóval betemetett rianásokat csak a gyakorlott szem tudja megkülönböztetni a vastag jégtől. Igazi >ör* dög.likakc erek, mint a nép nevezi őket. Ilyen ördöglikba került minap a balatonfenyvesi cementárugyár tulajdonosának felesége, Dani Já-nosné és Piri leánya. Nem vették észre a rianást, a vékony jégréteg beszakadt alattuk*és mindketten a
jeges vízbe estek. Szerencsérc egyikük sem vesztette el lélekjelenlétét, hanem a vastag jég szélébe kapasz* kodva, segítségért kiáltottak. Tőlük 500 méternyire korcsolyázott két szombathelyi fiatalember, Szűcs Zoltán és Tóth Jenő, akik a segélykiáltásokra azonnal a szerencsétlenül Járt íakutyázók segítségére siettek. Az^fulolsó pillanatban érkeztek, mert Daninénak fogytán volt az ereje és néhányszor mát- a viz alá bukott. Piroska leánya nem is fogadta cl addig a segítő kezet, mig édesanyját ki nem segítették.
A bátor fiatalembereknek életük kockáztatásával sikerült negyedórai nehéz küzdelem után kimenteni mindkét nőt, akiket a kihúzott fakutyákra rakva, hazaszállítottak. A két bátor életmentőt hivatalos helyről felterjesztik kitüntetésre.
A molnári! családi háromszög szomorn vége
Nyolc hónapi börtönt kapott a Kanadából hazatért férj egy eltévesztett szúrásért
Dobos Flórián molnárl l munkás családos ember volt, nem Igen tudott boldogulni kis falujában, azért gondolt nagyot és kivándorolt 1930-ban Kanadába. Azonban ott is csakhamar meggyőződhetett ania igazságról, hogy »áldjon vagy verjen sors keze«... Dobosnak kemény küz-dolmet kellett künn Is vívnia és Irtózatosan megdolgozni, mig egypár dollárt haza tudott küldeni a kis zalai faluba. Végül is megunta
a tengerentúli szép napokat és visz-szajött. Mikor hazaért, a falu szája már előre beharangozta neki, hogy mig ö távol volt, addig bizony az asszony nem nagyon búslakodott utána. Sokat látták egy falüjabell legénnyel, névszerlnt Szalai Józseffel. Dobost fejbe verte a hir, de a kanadai bányák mélyén megtanulta becsülni az asszonyt és megbocsátott neki, figyelmeztette azonban, hogy ezentúl becsülje meg magát és
Legdivatosabb
ruhaselymek
hatalmas
választékban
tekintse családját. Dobosné megígérte és meg Is tartotta fogadalmát. A dolog azonban továbbra Is nagyon marta és bántotta Dobost, annyira, hogy többek előtt megfenyegette élete boldogságának meg-rontóját.
Egy alkalommal, amikor belépett az udvarra, látta, hogy a sötétben egy férfialak Jön kl a lakásból. Átvillant egyán a gondolat, hogy ez alighanem megint a régi »kutya,« aki kertjében járkál. A kővetkező pillanatban megvillant a kés Dobos kezében és az árnyékot gyomron szúrta. Akit megszúrt, tényleg Szalal József volt, azonban nem a Dobo-séknál Járt, hanem a szomszéd la-kősban. Hosszú kezelés után megmentették Szalalt az é\'etnek, de Dobos szándékos emberölés kisérlete miatt a törvényszék elé került. Számos tanúkihallgatás után dr. Kovács Ervin védő rámutatott védence szomorú tragédiőjára, kérte az összes emberi momentumok figyelembevételét és felmentését. A bíróság eltérően a vádtól, erős felindulásban elkövetett emberölés kisérlctébed mondotta kl Dobost bűnösnek és őt ezért a 92. §. alkalmazásával 8 hónapi börtönre Ítélte.
A Nemzeti Egység az állástalan líjnságért
A minap történt, hogy Igazságügy miniszteri rendelet folytán a nagykanizsai kir. törvényszéken 1, a kir.\' Járásbíróságon 12 díjtalan munkaerőt azonnali hatállyal elbocsátottak. Utalt a miniszteri rendelet arra, hogy ezek az ifjak egyike-máslka évek óta díjtalanul teljesít szolgálatot, semmi kilátással a jövőre, hogy egyhamar akőr csak a legkisebb fizetésű állásba is kerüljön és igv meddő remények megakasztják őket abban, hogy másfelé próbáljanak maguknak existenciát keresni. Az igazságügyminisztert kétségkívül magasabb szociális szempontok és eberiességl elvek vezérelték, amikor ezt a rendelkezést kiadta, amit nemcsak a nagykanizsai biróságoknál hajtottak véfrre február elsején, hanem a többieknél is egyöntetűen.
Ipaza van a miniszternek, amikor e.\'t a rendeletet kiadta, azonban amikor dr. Krátky István polgármester a közel 100 szellemi szükség, munkást felvette a városhózára, akkor az a cél_yi szán-fék vczé^lfe, hogy a:nig nem tudnak el^lyezlwd\' nl, legalább fedél és foglalkozás alatt álljanak és legalább havi 16 P segélyhez jussanak, nehogy nunka és állás nélkül c? .tangolva, káros befolyások alá kerüljenek.
A Nemzeti Egység Ifjúsági szervezete nevében annak vezetője, vitéz Tóth Béla érintkezésbe lépett az el-\' bocsátott fiatalok érdekében a polgármesterrel, nkit arra kért, hogy mindaddig, amíg a Nemzeti Egység országos központja utján a kérdés rendezést falat, vegye fel az elbocsátott Ifjakat, akik kitűnő mun-kaacrök, a városházára, a többiek mellé. _
- Báli adyem újdonságok nagy álaiztékbaa Golenszky Divalüzlot
ZALAI KÖZLÖNY
1835. febmár 6.
Gyomor-, bél- és anyagcsere-be tőségeknél, vémegénység, «á-padlíág ét lesovAnyodas eseteiben reggel éhgyomorra rgy pihár természetes .Ferenc József ké«etű viz az emésztősiervek működését hathatósan elömozdija s igy meg-könnyili a tápanyagok vérbejutását.
DIVATCSEVEGÉS
Rovatvezető. Dr. Dévalni, Erdő* Maka
Tavaszi hangok
Hiába mutat a naptár februárt, hiába kell még a lakásban erősen fütenj, az idö nem befolyásolja a divatot és ha még pillanatnyilag bundában és mindenfék meleg hol. miban is járunk, már egyre többet foglalkozunk a tavaszi divattal. Tár saságokban egyre gyakrabban hulljuk, amint egyik hölgy megkérdezi a másikat, esetleg bridzselés közben is, hogy: »Mondd, édesem, mit gondolsz, divatos lesz még az idén a tavalyi komplém ?« Mire a kérdezett az ellenfél négy pikk bemondását megkontrázza és utána nagy lelkinyugalommal feleli: »Azt hiszem, elég jól fogod hordani tudni, az anyaga mindenesetre jó és mondd már. ha átalakítod egy kicsit és veszel rá egy rókapelcrint ?...« (Közben a kontrát elveszti.)
Innen is, onnan is hallunk már bizony tavaszi hangokat. Mi azonban nem adunk a mende mondára és bizonyosat akarván tudni, felkerestük az egyik legelőkelőbb sza-Iont, ahol meginterjúvoltuk a tulajdonost a tavaszi divatot illetőleg. Ez nagy merészség, negvallom, mert most még, a bemutatókig, mindent hét lakat alatt őriznek, de tekintve, hogy nőkről van szó, nincsen az a titok, amely ki ne szivárogna. így megtudtuk, hogy a tavasz főszine a belge lesz. Béig?.\' a kabát, a köpeny, a ruha, a kosztüm, a kompié, még pedig gyönyörű Marina zölddel, vagy Marina kékkel diszitve.
Itt mindjárt láttunk egy ugyancsak hét lakat alatt őrzőit tavaszi modellt is. Beige szövetruha, elöl átmenős bluz/.al, amelyre két nagy, ötsoros zöld steppeléses re ver hajlik ki, saját öv és a szoknyán két nagy zseb, ugyancsak Marina zöld steppelóssel. Hozzá egy ugyanolyan szinti, benyomott kahp, zöld szalaggal. Nagyon bájos, fiatalos, a tavasz minden üdesége látszott ezen a kis ruhán.
A háromnegyedes kabátok, ha lehet, még divatosabbak lesznek bő, ragián hátukkal, a köpenyek sok stcppeléssel, széles övvel készülnek, a rövidkabátos, férfiszövetü angol kosztüm pedig az idén sem maradhat el az elegáns nő ruhatárából.
Az anyagok teljesen durva szövésű finom szövetek, de még a selymekben sem ismerik a sima-felületü anyagokat. A most annyira kodvelt, sexappeal-os fclsliccelésv kezdik elhanyagolni, hiszen a tavaszi, nyári toilettek lenge anyagát nem hagyják olyan szűkre.
Hogy visszatérjünk a divatszinek-re : a beige mellett természetiben a
fekete és a fekete-fehér kombináció is ép oly divat lesz ismét, mint volt. Elegáns nö nem nélkülözheti ezt a két szint még nyáron sem. Egyébként, mint tudjuk, a divatszincket Párls diktálja, még pedig nagyon eredeti módon adja tudtára a közönségnek, hogy mi lesz az elkövetkező két hónap divatja : az Opera-* ház fölött hatalmas transparcnsek vetitik a divatszint. Tehát jelenleg bejge és Marina zöld fény világítja meg az Opera környékét. Vájjon hat hét mulvo, milyen színben fog tündökölni a Placc de l\'Opera ?
Dlvatposta*)
Mária. Kedves Mártit ,n«m szabad ennyire elkeseredni, n*\'rt nem áll jól az ui ruhája. I$izon.vo*an nem olyan veszélyes. Nem tudom elkéozclni, hogy egy szőke leánynak ne álljon jól egy fekete taft ruha. Viselje csak nyugodtan, esetleg élénkítse a kivágásnál <-gy kis szines virággal. Som sirass, s«m arany klips nem olyan jó hozzá, mint a virág Odvózlet.
Február- Most igaza van, már nem érdemes egy téli fazonú ruhát csináltatni, várjon még két hétig, akkor már joblrtin kialakult a div\'nt, egyébként mai cikkemben leirt szóvelruhák min. tájára megcsináltathatná flzl a barna ruhát. Akkor a slcppelést vajszinnel, vagy zölddel csináltassa.
•) Kérjük olvasóinkat, hogy \'eve-leiket mindenkor rovatvezetőnk ci. inére: Budapest, Teré*-kórut S3. s* küldjék.
SOfillérért 2000 pengte biztosítást kap a Zalái Kttzlfiny minden aló-fizeftöje
A Zalai Közlöny ezidén fordult bele fennállásának 76-lk esztendejébe. Ezalkalomból egy ritka kedvezménnyel óhajtunk kedveskedni elöflaetőinknak.
Minden előfizetőnket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 20C0 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kitűnő hírnévnek örvendő Magyar Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij. egész évre szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
Önmaga és családja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azonnal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Munkában a választójogi törvényjavaslat
A belpolitika hlrel
Budapest, február 6
A választójogi törvénytervezet kidolgozása folyik és ezzel kapcsolatban történik egyes elvi jelentőségű módosítások keresztülvitele. Ez a munka valószínűleg február 20-ig elkészül, amikor is a Nemzeti Egység vezetősége elé kerül a tervezet részletes megvitatásra, majd utána a pártértekezlet elé. Valószínű, hogy a javaslat a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló javaslattal együtt már március elején a Ház elé kerül. Értesülésünk szerint lehetséges, hogy a Ház még februárban is tart ülést, amikor az egyes bizottságok által előterjesztett ki-sebb törvényjavaslatokat tárgyalja-.
A képviselőház társadalompolitikai és pénzügyi bizottsága ma ülést tartott. A törvényjavaslatok tárgyalását a holnap délelőtti ülésre ha lasztották, amikor Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter válaszol a ma elhangzott néhány felszólalásra is.
A kormány, mint ismeretes, a mult nyáron olyan rendelkezéseket léptetett é\'.etbe, amelyek révén a magyar gabonát a külföldi piacokon kedvező módon helyezte el. Mivel sem a Futura, sem más érdekeltség nem lesz abban a helyzet-
ben, hogy a búzát felvegyék, a kor. mány már most közli, hogy á Futura állomási limitált-árai 1935 április hó 10-vel megszűnnek.
Felrobbantottak egy cseh hamlspénz-gyárat
Ungvár, február 6 Az ungvári és beregszászi csencK őrség egy nagy pénzhamisító bandát leplezett le, amely 10 és 20 ko ronásokat és zlotyt gyártott. A banda feje, Weisz Hermann megszökött, de sikerült őt Nagyvár.idon elfogni. Vele együtt 13 azoknak a száma, akiket a pénzgyártással kap, csolatban elfogtak. Azonban eddig egyetlen darab hamis pénzt sem tudtak még forgalomba helyezni.
Rákóczi-bélyegek
Budapest, február 5 A m- kir. posta vezérigazgatósága elhatározta, hogy II- Bákóczi Ferenc 200 éves évfordulója alkalmával 10, 16, 20, 32 és 40 filléres dmk-U\'kixil álló emléksorozatot bocsát ki áprilision- A bélyegek Mányoki Adám ismert Hákóczi arcképének utánzatát viselik magukon és korlátolt |>éldányszámban készülnek-
Óvja szemét
éa vásároljon bizalommal -egy jól UIŐ szemüveget
Zsoldos Gyula
Olctón, kHOnfl gváitmtnyu *i«nQr«c*ktt irutl-lok H kfulUk birmllyin otvotl r«<«plr« vig» Dil«l«rahíii tOrtéttA dlJmtntM llttiTtnitltt «l.p-ján. — SukiinQ jívlliiok uhdiI kécifili -
Óra-, ékszer- és láttzer-raktár.
Elismert\' precíz óra-, ékszer éa lát-üzer javítóműhely.
Kommunista tűzfészket tettek ártalmatlanná Bécsben
,. Bécs, február 5
Az o«trák Iőváro»l>»i» kommunistu izgatás miatt 250 embert letartóztat, tak. Ugyanekkor 4 ftiUto*\' nyomdát le. foglaltak.
.. Mozgószinház Csak nekem dalolj
Nemrég Jan Kíepűra\' csodálatosan szép hangját élvezhettük a Szivem érted dobog cimü filmben, De már az előző Ján Kiépura filmnél is beleszőttek egy egy operaáriát a film menetébe. Az amerikaiak is rájött tek ugylátszlk, hogy a filmekbe szőtt operák részleteivel mindig hálás publikumot lehet szerezni és szép sikert elérni. Ehhez aaonban Hang kellett. És ezt a »Hangot< megtalálták Amerikában is, egy nő, Grace Moore személyében, aki a ncwyorkl Metropolitán operí legt nagyobb énekesnőjének vallhatja magát.
»Csak nekem dalolj* tehát 4$mét a Hang filmje és talán még sokkal lenyügözöbb, megkapóbb, mint volt Jan Kicpuráé- Ebben a filmben ugyanis a hang tökéletes és művészi szépsége mellett (amihez Verdi, Puccini halhatatlan melódiáit kell még hozzáérteni) a Metropolitán opcr»; pazar kiállítású, díszes és hangulattal teljes színpadi képei is érvényre jutnak, ugy hogy a szó szoros értelmében mindenkinek van >bámulnic valója. Bár a film meséje nem jobb az átlagos amerikai filmeknél, ennek fogyatékosságát nem ls vesszük észre, mert mindent felölt Grace Moore csodálatos hangja. istenáldotta tehetség, mert hangja mellett színészi készsége is elsőrangú, ugy hogy a Traviala, Carmen és a Pillangókisasszony jelenetei mindenkinek felejthetetlenek lesznek. A szegény szürke vidéki ember most »érzékeH« ceak igazán, hogy ml az az opera. És aki szereti a komoly és művészi muzsikát, az nagyon élvezni fogja ezt a Ilimet.
- LegtUialoaabb, legazabb báliruha. anyagok olcsó árért Singer Divatán;-házban.
Februári költözködésre °,í""uk"mlndín
szőnyeg-választékunkat. ♦
Kiisclmer Hír DMruhiízii.
tekintetben kiváló
Estélyi ruhaselymek nagy választékban 11
Vétetkényszer nélkül, szívesen bemutatjuk raktárunkon levő különlegességeinket.
tolt tebrwir 6
Botrány az angol parlamentben
London, február B Mc Qowcrt szélsőbaloldali képviselő a munkanélküli segélyek körüli vitában az inparlamcntáris ki. f; jezések özönével támadta a kor. mányt a segélyek alacsonysága miatt. »Csak a csőcselék hangján beszél-liftek mondta erről a csatorna-löltalék kormányról.* Majd a civil* listáról esvén szó, a királyi családot »ezek az élősdiek«-n2k aposz-• trofálta. Elemi erővel tört ki a felháborodás a képviselők között. Az elnök ismételt rendreutasitásal Mo Qowert szóáradatát nem tudták megállítani. Végül ls szigorú dor-gálásban részesítette a szónokot és csak nagynehezen tudta a rendet helyreállítani.
TAtAI WVQJfcIV
NAPI HIRifC
Emlékeztető
FebfU*r •.
Evangélikus estély. Bankos-bál a Kaszinóban. Február IS.
Liceális előadás 0 órakor a váioshá-zán (dr. Winkler Ernő és neje). Nagy László népszínműve a legényegyletben, utána tánc. A Leányklub műsoros teája fél 7 órakor a Missziókházban. Piarista cacrké-siek műsoros estje a gimnázium tornatermében fél G-kor Izr. Lcáuyegyiet Llszt-maUnéja a színházban 11 órakor, l.cveuie-bái és szinclőudás a Kiskanizsai Olvasókörben. Uarcs—Nagykanizsa ökölvívó mérkőzés az iparos-székházban. Február 11.
XTE táncestély a Koronában. Február Í7. Liceális előadás G órakor a városhár zán (dr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy farsangi tánuos teája a gimnázium tornatermében 5 órakor. A Katii. legényegylet közgyűlése fél ö-kor, társasvacsoráju 8 órakor. Koszorúcska az Iparoskör nagytermében-
A Szoc. Misszió Ix-iinyegylet vidám délutánja a kiskanizsuí olvasókörben II órakor.
Ulagusz Elek koszorúcskája a (filtrál alsó helyiségében Február 23.
OMKE-bál. Február 24. liceális előadás (Liszt-Ünnepély) R városházán 6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 6 órakor a Kono-nában.
A Leányklub jelmez-estje fél 7-kor a Missziósházban. Március 2.
A Keresztény Jótékony Nőegylet ^^Imezestje az Iparoskórbea.
lp»roskör jelmeze>tja. Színeiöadás és táncmulatság a Kis-kanizsal Olvasókörben. Március 4. Keresztény Tisztvisejőnők kaoagó-cstjc a színházban 8 órakor. Március 11.
ZTE dísztomája a gimnáziumban 6 órakor.
Márekw 14.
Vitézek műsoros estje az Iparos-körbcn. Március tg.
Izr Jót. Nőegylet műsoros purim-estje a Kaszinóban.
- Férfi szövetek nagy választókban szenzációs olcsó árak Golenazky Divat-
NAPIREND
Február 6, axarda
Rémit katolikus: Dorottya Protestáns: Dorottya. I«r.: Adar. hó 3.
Oyógysmliil éjjeli siolgálat e hónapban: „Salvatot* gyógyszertii Erzsébet-tér és a kiskanlssal gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9, vasár és ünnepiap 3, 5,7 és 9 órakor.
Qözftlidö nyitva reggel 6 órától este 0 óráig (hétfő, izetda, péntek délután krdden egész nap nőknek).
— (A rém- kath. egyházközség)
újonnan megválasztott tanácsa február 8-án délután G órakor tnrtja alakuló üléséi. Ekkor teszik le a tanácstagok uz esküt és megválasztják az egyházközség gondnokát .jegyzőjét és az adó-kivető bizottságot.
— (NŐI lelkinkiraiok Pécset) A pécsi női lelkigyakorlatos ház a Mc-c;ek-alján, ká|x>lnával a házban lehetővé teszi fekvésével, kitűnő ellátásával, hogy mindazok, akik csendes visszavonul tságban lelkigyakorlatot akarnak tartani, eme idő alatt jól érezzék magukat. 3 napos lelkigyakorlatok február 11-én, március ll-én, máf; cius 23-án, április 14-éu kezdődnek Ilul napos lelkigyakorlatok április 1-én- Amennyil>eii 15 személy szerelne egvszerie részt venni, akkor azok je. löThelík meg a lelkigyakorlatok terminusát. Részvételi dij) 3 naprja 8 pengő, G napra 16 pengő- A lelkigyakorlatok mindenkor délután kezdődnek. Jelentkezni vagy érdeklődni Női Lelkigyakorlatos Otthon Pécs, Mátyás Flórián, utca 48- szám alatt k-het.
Csütörtökön lesz az „Emmy" bemutatója.
— (Az OMKE rejtély) Szorgos utánjárásunk kiderítette az OMKK berkei-ben la|>asztait nyüzsgés okait. Ugy tudjuk, hogy egy népes és\'lelkes gárda fáradozik azon, l»ogy a február 23-án tartandó fényes OMKE-bál mennél impozánsahb legyen. Ezérl tehát a nagy élénkség, jövés-menés. firdeke.s részleteket is sikerűit már megtudnuhk, melyeket legközelebb közlünk-
— (A« Fgvhúz! Vegyeakar) ma G órakor a szokott helyen próbát tart. Gazdag kántor.
— Llbrrtl maradékok, az összes színekben la minőség, métere csak 88 fillér Schűtxnél,
— (A frontharcos teái) február 10. helyeit a farsangi progr®n» zsúfoltsága miatt február 24-én fogják megtartani, a főcsoport díszközgyűlésének napján
— Mcuyasezonyl kelengyéket nagy szakértelemmel állit öa&ae Sing* Divat-áruház.
— (Nagy László Aranygyűrűje a legényegylekben) Vasárnap, 10-éh este íél 8 órai kezdeietl adja elő a Kath Legényegylet műkedvelő gárdája Nagy László, a kiskanizsai szerző már lóbb sikert elért «.\\ranygyürü» clmfü 3 Jel-vonásos népszínművét. A próbák már szépen folynak és az előadás iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg, annál is inkább ,mcrl az előadást reggelig tartó táncmulatság követi
Legszebb magyar film vígjáték az .Emmy".
— I.letfána női si és korcsolyázó
sport-mellények, düftinből a Vsg-olosóbb árban kaphatók SehiUwéJ.
— (Kiskanizsai leventék farsangi bálja) A kiskanizsai leventék hagyományos szinelőadással egybekapcsolt bálja mindig nagy eseménye u farsang-nak. Az idén, vasárnap este 7 órai kez-deltcl u kiskanizsai Polgári Olvasókörén «Fekete mén. cimü eredeti al-földi népszitrmüvet adják elő a derék leventék. Vasárnapi előadás után itélvo ismét zsúfolt ház fogja végignézni a derék kiskanizsai leventék kulturmun-káját. Aki igazán jól akarja magút érezni, uz nyugodtan elmehet a Ids-kanizsai leventék mulatságára.
— Vásson, dan^sst éa asöoyeg áruk-l>an olcsó váaár Goleuszky Divatúsiet
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmull héten 3 gyermek született, mind u 3 fiu. Tislér György cipész segéd és Fülöp Annának rk. fia, Járosi István Máv. mozdonyvezető és C.slcsay Vilmának rk. lia, Horváth Imre gépészkovács és Pál Máriának rk. fia. — Halálozás 8 történt: Steinauer József nyug. álk- Wurftó rk. 73 éves, Murai György Máv. pályamunkás rk. 48 éves (Murukercsztur), Kovács Pál jwstaí szállító rk. 47 éves (Belczna\\ özv. Dudás Sándorné Rozgonyi Vilma rk. 75 éves, özv. Armuth Izldorné Liebling Julianna izr. 74 éves, Major József földműves rk. 82 éves, ózv. Horváth Józsefné Tóth Terézia városi szegény rk. 87 éves, özv. Leitner Simonné ito-scnbergCr Hubeita izr. 79 éves. — Házasságkötés 6 volt: Goldslein Izrael szabó-mester izr. és Szegő Margit izr., Erdélyi György usztalos segéd rk. és Haj Katalin rk., Szakonyi Józseí kereskedő rk. és IJenezc Mária rk.,,Szer. dahelyi József földműves rk. és Auer Julianna rk., Erős János napszámos rk. és Fülöp Anna rk., Tóth Károly cipész segéd rk. és Imrei Ilona rk.
Az „Emmy* szereplőgárdája a legjobb magyar együttes.
VérosI Mozgó
Február 5-én és 6-án Kedden és szerdán
■agy operaelőadás I
Graee üoore, az amerikai „Metropolitan" világhírű énekesnőjének óriási sikert aratott filmje
Csak nekem dalolj
Ugy mini az egész világon, a budapesti „Fórum" moziban is nagy sikert aratott a film.
Kanizsán is mindenkinek élményt fog szerezni!
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor.
Az 5 órai előadások filléresek!
LUrt-toátlné a színházban, belépődíj nélkül
Az Izr. Leányegylet kulturális célkitűzéseinek és Hpgykanizsa köz* művelődésének tesz értékes szolgálatot, amikor elsőnek tűzte műsorára a nagy magyar halhatatlan, Liszt Ferenc emlékének megünneplését a jubiláris esztendőben. A matiné vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Színházban, belépődíj nélkül. A tóma leghivatottabb előadója, Vannay János zeneiskolai igazgató . fog előadni Lisztről, énekel Büchler Mór karnagy vezetésével az újra feltámadt Kisdalárda, táncol Büchler Margit és Vörösmarty hires Liszt-ódúját adja elő Qraf Ernő vezetésével a Szavaló kórds
— (Halálos kerékpár-azeieoeséllen-Hég) llulálos kimenetelű kerékpár-szerencsétlenség történt minap a bocíól-dei országúton- Kocsis József 3tí éves novai lakos, aki a Nasici fakitermelő cég alkalmazottja, cége megbízásából kerékpáron Zalaegerszegro ment. Haza. felé egy másik kerékpáros ismerősével hajtott és Bocfókk előtt egy fával megrakott szekérül találkoztak A kerékpároson a kocsit ugy akarták kJ. kerülni, hogy közrefogták, az egyik a jobb oldalon, Kocsis János pedig Italoldalon akart kerülni. A lovak azonban megijedtek a jobboldali ke. rékpároslól és balja ugrottak, uminek következtében Kocsis János az útszéli kőrakásnak hajtott, lezuhant gépéről és a kerekek alá került. A kocsi keresztülment Kocsison, aki összetört bordákkal eszméletlenül maradt ne országúton Társa valamivel előbbi« hajtott és nem vette észre a szerencsétlenséget. A kocsis szintén vagy nem vélte észre a szerencsétlenséget, vagy nem akarta észrevenni A véjl>e-fagyott ember igy több mliit m.i óráig feküdt a káros or*zágukm, amikor egy kisüli vélte észre, aki azonnal segítséget hozott Segíteni azonban már nem lehetett a szerencsétlen emberen, aki a kórházba szállítás után, anélkül hogy eszméletét egy pllianatra is visz. szanyerte volna .meghalt A csendőr, ség mosl keresi a gázoló kocsist.
Ágay Irén, Habos, Oózon, Gombaszögi, Páger, Jávor, Rajnay és Erdélyi Mid az ,Emmy*-ben.
— (Ilalotl ember a Zalában) Szombat este jelenlelték a zalaegerszegi föszol-gabiróságnak, hogy Zal\'.iszenliván ha. tárában a vasúti hídnál a Zalából egy 40 év körüli Lsmerclien embert fogtak ki. A halóságok egy ideig nem tudták megállapítani a "rőtszakállu hulla személyazonosságát, amikor lelentke-zelt Orbán Kálmánné botfai lakos és bejelentette, hogy férje egy héttel ezelőtt eltávozott hazulról, hogy munkál keressen és azóta még nem tért haza. A Zalából kifogolt áldozat az ő ura volt. Orbán Kálmán a iwtfal uradalomban volt gazdasági cseléd, he. lyet ukart változtatni és azért ment állás után. A jelek arra mutatnak, hogy az ember ittas állapotban eshe-lett a Zalába.
Elragadóan bájos huszárvigjá-ték az „Emmy".
— A Búvár etsö száma. Olyan ma-gyar folyóirat ez, amelynek külföldi társait a földkerekség minden olvasója ismeri: tudományos magazin. Ismert-nevű tudósok Írják, a tudományok időszerű kérdéseivei foglalkozik és mégjs olyan, miut egy érdekes magazin, rendkívül változatos és müvészjen szép. Szerkesztőjének nevét minden müveit ember ismeri; LambjCcht Kálmán nemcsak tudósnak, hanem Írónak és szerkesztőnek is a legkiválóbbak közül való. A száz művészi illusztráció javarészt a magyar amatőrfényké-pezés világviszonylatban is eliSmCrt mestereinek alkotása. A Franklin-Tár sulat kiadásában havonldnt jelenik meg. Előfizetéseket a helybeli könyvkereskedőéin is elfogad ^
ZAt*l KOZLQNV
1935 fcb\'uár 6
— FanBughoz u jólatfv, a h\\t-mór jegyében készült a magyar ol-vasókózönség legkedvWbb folyóiraté, uak, a Tükór-nek most megjelent februári száma. lilbeszélésel, cikkei, képei derűt árasztanak. A legkiválóbb magyar rajzolók humoios rajzai, illusztrációi, a magyar fónykópmftvé-szet legjava alkotásai még színesebbé teszik a Tflkór uj számát, amely divat, színház, filmrovataiban pontos be. számolót ud az Idetartozó eseményekről 8 ötletes pályázataival állandó szó. rakoztatást nyújt minden olvasójának.
Magyar beazéd, magyar ének, magyar zene a* „Emmy"-ben.
— (A Városi Vrgyíwkar fehijtitása) Még mindenki emlékszik az évekkel ezelőtt felosz\'ott Városi Vegyeskar si-kereii« és pompás szerepléseire, ame. lyeket ugy nz egyházi ének, mint a világi dal terén elért liz a kultur «gy*-sület sajnos — különböző okok miatt
feloszlott, de most az ifjú és agilis Rátz Alajos kántor személyében újból megfelelő vezetőre talált és igy remél, jük ,hogy rövidesen ujl>ól hallhatjuk őket Az uj Városi Vegye«kar most van szervezés alatt és első próbáját ma, szerdán este egynegyed hét órakor tartja a gimnázium zenetermében A vezetőség ezúton i» kéri a tagok tel-jes létszámban való pontos megjele. nését.
SPORTÉLET
Box-mérközés lesz vasárnap Nagykanizsán
Szép és izgalmas versenynek Ígérkezik a 10-én, vasárnap rendesendö bortnérkőzés, amit este fél hét órakor tartanak az Iparos-székház emeleti nagytermében Barcs és Nagykanizsa boxolói. Barcs botolói már régebben megszerezték jóhimevflket és már "nem* egyszer sze^ztek dicsőséget a barcsi színeknek. Felemiitjük külön a Németh testvéreket, de különösen Németh I-et, aki 26 versenyen mérkőzött és 22-szcr győzött .kétszer kapott ki kezdő korá. ban és kétszer eldóntctlenül játszott. Rrdekessége a versenynek, hogy Németh I , aki versenyei 80 százalékát kiütéssel nyerte meg, jelenleg Nagykanizsán katona és a Zrinyi TE színeiben indul saját őccs« ellen Barcs legjobb boxolói jönnek el Kanizsára, akik kőzött van Somogyvármegye pem e«y legjobb boxolója, igy Andri és Kővári is Tudásuk mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert legutóbb Dombóváron is kiharcolták maguknak az elsőséget és nCmrég a Pécs-Barcs versenyen is megátfták a helyüket a kemény |>écsi ököllel szemben- A ka-nizsaiak szintén erősen felkészültek a küzdelemre Parti és Váradi testvérek, valamint Kiss is erős tréningben vannak. Baranyai most jött meg Budapestről, hisszük, hogy Ő is megállja a helyét, hisz a versenyig még sokat javulhat. Tekintettel a verseny iránti nagy érdeklődésre, ajánlatos a jegyekről előre gondoskodni Kaphatók f,o-A lenszky Ferenc, Bittér András, Vágó Endre, vitéz Tóth Béla, Fenyves és Bárány üzleteiben
Megalakult a Zrínyi atlétikai szakosztálya
Kicsi, de aanái lelkesebb gárda tó mórüli össze Szépudvary László régi neves atléta vezetése alatt, hogy újra éleire keltse a valamikor oi«zághircs nagykanizsai atlétikát. A tornatermi edzéseket máris megkezdték. Pénteken este 8 órai kezdettel a jtolgári Iskola tornatermében jelenjenek m«g azok, akik az atlétikával fogliilkoznl óhajtu nak Ugyanoda kéri azokat az atlétákat Is, akik még eddig nem jelentkeztek.
A szakosztályveaelft*
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, szerda-
6.45 Torna. - Utána hanglemezek.
10 Hírek. - 10.20 Csajkovszkij e-moll szimfóniája — 10.45 Divatos kézimunkák. - 12.05 Az t. honvédgyalogezred zenekara. — 12.30 Hírek.
- 13.20 Időjelzés, idöjárásjeicntés. -13.30 Cigányzene. 14.40 Hirck, árak.
- 10.10 Diákfélóra. .Apáczai Cseri János. Dr. Méhes Gyula előadása.
— 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Sárossy Mihály gitárdalai. - 17.30 .Ilazai si-paradicsomok • Dr. Ströinpl Gábor előadása - 18 Hanglemezek. — 18 55 Olasz nyel\\x>ktatás. - 10.25 Schwalb Miklós zongorázik. -- 20.10 A Maj-yar Színházból. .Viki.. Vígjáték 3 felvo-|iásl>an, 6 képl>en. Irta Bónyi Adorján. Zene Ábrahám Pál Hcndező Lóránth Vilmos 21 Hírek. - Cigányzene, Orbán Sándor énekszámaival. - 0.05 llirek
BuriapMt II- 18.05-18.40 Stiwnsser Irén énekel - 18.45 tA két Csep-reghy.. Csepieghy Ferenc előadása. — 19.20- 20.35 Budapesti Koncert Sza-lonzenekar. - 20.40 llir«k. - 21—22 Cigányzene.
Bécs. 12 Lemezek. - 13.10 Mll-lőcker. A koldusdiák, rövid operett lemezeken — 14 Vólkcr Ferenc Wag-ner-lem®zel- — 16.10 Hin\'s olasz énekesek lemezei — 17.05 Medlcus: Tizenkét változat egy Mozart-téqiára. — 19.15 Karintial né|xlak)k Klagenfurtból. — 20.05 Bécsi szimfonikusok, Schütz orgonával. — 22.40 Hires ének-kettősök lemezeken- - 23.30-1 Állás-lalanok zenekara.
Közgazdaság
Vetőburgonya-akcló
A m. klr. Növénytermelési Hivatal (Buílaiiest, földmüvelésügyi miniszté-rium) 50 q.-n felül burgonyát ad ki. Az igényljevétel háromféle lehet, a) kész|)én*!lw!lés, b) kamatmentes hi-lel, c) tormészetbenl visszaadás. Vasúti fuvardijat a Hivatal viseli, ezt azonban mindaddig hitelezni© kell a gazdának, míg vagy a vételárat kifizette, vagy l>edig a vetőmagot természetben kiegyenlítette A .velöburgonya lgényl>c. vétele igénylési iv alapján történik, amely igénylési Ivet a Növénytermelési Hivataltól l>e lehet szererni. N\':>gy
középgazdaságoknál az igénylési ívet vagy. a Mezőgazdasági Kamarával, vagy az illetékes vármegyei felügyelőséggel kell láttamoztatni. Kistermelők
rendelésénél az igénylési i\\«H a községi elöljáróság láttamozza. Mivel 50 méWr-
mázsánál kisebb rendelést tenni nem lehet, a kistermelők együttesen eszközölhetik a rendelést. Bővebb felvilágosítást u m kir. Növénytermelési Hiva. tal, vagy pedig a Mezőgazdasági Kamara ud \'
A m. klr. Növénytermelési Hivatal fajtaösszehasonlitás céljából 4-5 fajt/i vetőburgonyát 1—2 q .nyi mennylség-ben is ad ki gazdaságoknak. A kísérleti anyag vagy ősszel kész|»énzzel váltható meg, vagy a kővetkező ta. vasszal ugyanannyi mennyiségben adandó vissza. A fuvardijat a gazdaság kölcsönzi a Növénytermelési Hivatalnak, amelyet a velőburgonya árának beszolgáltatása vagy természetbeni kiegyenlít^0 után a hivatal visszatérít a kísérletező gazdának.
Tirraénytöi«4e
Bura IIbtmv. 77-es 1765-17-95. 78-«s 17 *0-18 10, 79-es 1795-18 25. 80-a* 1805-1845. dunánt. 77-ea 17 35-17 45 78-as 1750-17 fO, 79-es 17 65-17 75, 80-as 17 75-17-85. — Ro»s u| pestvidéki 1370-13 80, más 14 10—14 30. Zab u| közép 1600-16 15. Tengeri tisiínlu l 13 25— 1340.
Berttafáiár
fVhaltls 4377, rladatu- 3708 tlO-rrnxlfl 080 0 00, sx*d«tt 062-0 64, sze dett kfzip 058-0-60, könnyű 0-50-0 56 első rcndU «itg 0-64 -0-70 ll-od rtndü őrt* 0-5Ó-054, angol söldd I. 070 - 076, sialonna mgyban 0^5-000, tsJr P30 14U, hu« 0*71 0-80 MlswtAa 0 86 096.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outaaberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Fulelös kiadó: Zalai Károly. Intvurban telefon. Nagykanisaa 78. saám.
APRÓHIBDETÉBEK
Apróhirdetés dija veiérnep ii Qnnapnap 10 siói® 50 fillér, minden tovtbbl n* 4 llllér, hélkömap 10 Slólfl 40 fillér, mlnder. tovébbl sió 3 fillér.
KlartAk Hooh-^Asakban utcai, ud vari 1-3 uobás \'ikások, UzlethelyUétffk Jutányos áron. 447
P.gy udvari Ré(|yaxabAa lakát mellékhelyiségekkel együtt Klnlzsy-u 20. st alatt havi 40 pengőéit kiadó május 1 re. Bővebbet Sugár-ut 41/b. 103
Aiitétaxit, kényelmeset, csukottat leg
olcsóbban, Telel. nállomái 888 számon Kaulmann Manónál rendeljen. 101
Prlwátpéna kapható dlsikiéten biitoa helyre vagy ékszerre. Cím a kiadóban. 113
Díjtalan
bemutatás - lakásán is
II
• •
TELJESÍTMÉNY
Standard 2jl
ITŰKéUIEJ 01CSÓ RÁDIÓ ÁIIOMASSKÁUWM
Emeleten kítazoba. konyhás mellé khetyl. aígekból illó laki. C.enge\'y ut <U u alall aaenaal kiadó, vlaveaaUkkel. Bóvabbet Teulach Ouutáv drogériájáén 358
Májúira klaáák 1-3-3 ai báa i«ká-
aok. I\'llnl, Zárda-U. 6. 446
KCiénkoiu nlMlMH lóiőnöt kercMk azonnali Mlípiare. vagy lebruár 15-ére. Clm a kiadóhivatalban. 444
Kélatobáa, Iflrdóaiobis ulcal lakást kcteack niájuiia. Siönyl Sindor. 449
HáiomazoMa utcai lakás mcllékhelyl-aégckktl kiadó Arany Jlnoa ulca 2/a. alatt
Pagányvápl orbdalml falboialm le-■rJllilott \'rban kaphatók lltercnklnl m<r 35 fillérért, ü.ly árban mát a to,,.„ láal adá la Unna van. — LCBktitbb tétel 25 lllci. Groaa Károly Batthyányl-utca 26. ...
Háromazobáa utcai lakéá májuara ki •dó Sujár-ul 30. __429
■■\'■rnálrápa aladá JSzatl löhtc-ccg ut 58/a 462
Kátlzobl. elöazobéa utcai lakás má-tuara kiadó Széchenyi-tér 3 öóvcbbrt Szalay kalaptlzlet 461
K.zdó Hgve. leány — Jó azámoó — Iraááka telvttetik. Címek leadandók a kiadóhivatalhoz 465
Arany János-utca 9. az. ház batáleMt miatt iflrtűien aladá. Bővebbel ugyanon 12 2 óráig. 468
■slaárssgáásl (elveszek azonnali belépéire ■ magyaraatrdshelyf vixtoalomba
460
2601/1935.
Hirdetmény.
Felhívom mindazokat, kiknek nevelésében vagy gondozásában 7 és 10 év közötti si ketnéma tanköteles gyermekeik vannak, hogy a gyermekek nevét és lakását a városi t. orvosi hivatalban (Városház, II. em., 29. ajtó) délelőtt 9-10 óra között okvetlenül bejelentsék.
Nagykanizsa, 1935. évi febr. hó 5-én.
„i Polgármester.
rádió szaküzlete.
Az Allatok fellódését elóaenltl, ae angolkór. lesAntulás, bórgyuilndás, nyalakodó*, gyapJurAgAa, kosíosodAa. loü-rágAs kl(o]iódóaót megaltadAlyoua. ha pedig özek mAr klln]lódtek. erekel megszilntoti s a caókótt Allatokat erótellM tejlódésnek Indítja. Malacok teitalaaát, kimarAst. lark- ós ruirAitist a valyuk ós JAszisk rAgAsAt elhArlIJa-Fertözö betegsógek ellen az Allatok elleoAllókópessógót fokozza.
Expraaa hlalaláaaál ■álkfllSah.t.tl.D I Eredeti gyári árban kaphatót
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, nOvAnyvódelml srerek stb. keteakedóaóben
Nagykanizsa, Erzsébtt tér 10.
A bírósági palota mellett. Talelon 130.
nyomatott i lapíulajdonos Kü^tzdaUgi R.-T. űutenbug Nyomda ás Dálulai Lawuadó vállalata kOoyvnyoaxlálábM. Na«yku0isáiL (Pslsiós Uilelv ezeló Zalai KAioly).
7fia évfolyam 31. uám
Nagykanizsa, 1935. február 7 cafltOrWk
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
lnrkmtMl ét kiadóhivatal: Pö.t 5 uim. Mífjelenüt "minden reffel, béttt kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ClőHictétl ár*: egy bóra t pengfi 40 Itllfa SicfkcuUMgl ét IdacSóhlvaUill telefon: 78. n
Rákóczi szelleme
Az ősi magyar iskolakultúra s a vezérlő fejedelem városában meg-szivlendő beszéd hangzott el a mi-napában Hóman Bálint kultuszminiszter ajkáról. Nem a pártpolitika kulisszáit tologatta a vallásügynek és a magyar kulturának legfőbb őre, nem a napi politika szólamait csendítette meg Sárospatakon, hanem a magyar lelkeket igyekezett kiművelni a kultura minisztere. Bát-ran és őszintén vallotta be, hogy nem ért a párpolitika kicsinyes In-^ trlkálhoz, de annál inkább szolgálója akar lenni a nagy nemzeti politikának, amelyben a magyar nemzet jövője számára kall utat biztosítani.
Ennek az egyetemes magyar nem-szempontokat szolgáló politikának tradícióit hlv?n őrzi az a város, ahol még ma is áll II. Rákóczi Fe-reno vérkastélya. Jól tette a kultusz miniszter, hogy a történelmi hagyományok húrját pendítette meg Sárospatakon s emlékeztetett a ve, zérlő fejedelemre, aki mint hercegi Ifjú, fegyvert fogott a magyar szabadságéit Nagybirtokos volt, közel két milliónyi hold földterület ura, mégis felemelte a szegény néposztály zászlaját s Esze Tamás legényei számára akart Jövőt teretntenl. Mily felemelő gondolat! Az ország leghatalmasabb ura nem azon töpreng, hogyan tudná mérhetetlen vagyonának minden gyönyörűségét kiélvezni, hanem amikor felszakadoztak a, magyar sebek a zsarnokság és ak< elnyomás miatt, élére állt a szabadságért küzdeni vágyó saegény,Képnek s amiko(r a majthé-nyi fegyverletétel után választania kellett a főhajtás, vagy a hontalanság között, ez utóbbit választotta, mert tudta, hogy ezzel is szolgálója maradt a nagy magyar vágyakozásoknak.
Sárospatakon, ha politikus nyilatkozatra emeli szavát, ilyen gondolatok kell, hogy vezessék mondanivalóját. Ma különösen helyesen cselekszik minden közéleti férfiú, ha példák után kutat történelmünkben s az analóg esetekből hvonja a jelen kor számára a következtetéseket.
De Rákóczi Ferenc szelleme más szempontból ls idézhető manapság: amikor azzal a szomorú adottsággal kell számolni, hogy a sors elren-delése folytán nem vagyunk egy valláson mindannyian, akik magyaroknak valljuk magunkat s ebből a kialakult helyzetből a közös magyar ügyre nézve a történelem folyamán már éppen elég hátrány származott, - helyesen cseleterik a vallás-ügyek magyar minisztere, ha emlékezteti a nemzetet arra, hogy a szerzetesi nevelésben felnőtt buzgó katolikus vezérlő fejedek-m, amikor megindította szabadságharcát a szegény magyar nép jogainak kivívása érdekében, nemcsak az ő vallásénak hivő tábora ügyelért küzdött, de zászlajára a valláazabad-ság eszméjét ls feltfta s amikor ezt
Március elsejével kerül ismét német impérium alá a Saar-vídék
A nemzetközi csapatok lassan kivonulnak a Saar-területről
Basel, február 6 A básell tárgyalások ma fejeződtek be és az eredményt különböző természetű megállapodásokba foglalták össze. E között szerepel, hogy a vámhatárt február 18-án a Saar-vidél^ és Franciaország közé tolják. Ezt már a SaaAridékcn közzé is tették. Az igazgatást március elsejével veszik át a német hatóságok. Ugyancsak március elsején veszik át a Saar-vidéki bányákat és azt a három összekötő vasutat, ami a Saar-vidékről Lotharingiába vezet.
Saarbrücken, február 6 A népszavazásnál segédkező nem« zctközi csapatok is elhagyják lassan a Saar-vidéket. Legelsőnek a holland csapatok távoznak február 16-án, majd a svédek 18-án, az olaszok a következő napokon és az angolok utoljára, 20. és 27-re kőzött. Remélik, hogy a hármas bizottság is hozzájárul ezekheU a dátumokhoz.
Jeftic8 politikája megbukott a pártok ellenállásán
Feloszlatták a szerb szkupsttnát
Belgrád, feburár 6
A képviselőház ma feloszlott. Az uj választás május 6-rc van kitűzve. Pál herceg azért oszlatta fel a parlamentet, mert szerinte az a mo& tani összetételében nem képviseli az ország érdekeit.
Belgrádi politikai körökben azt
tartják, hogy az ok a feloszlatásra az volt, hogy Jeftlcs az egész törvényhozást a maga képére és hasonlatosságára akarta átalakítani. A pártok állandóan Jeftlccsel s emben dolgoztak és mindent elkövettek, hogy politikájának érvényrejutását megakadályozzák.
Bethlen teljesen Gömbös felfogását vallja a revizió ügyében
Eckhardt Tibor dr. egyik legutóbbi cikkében Bethlen István gróf nagy cikkéhez bíráló megjegyzéseket fűzött. Beihlen István most nyilatkozatában tiltakozik a cikk félreértése ellen és megállapítja, hogy a revízió kérdésére vonatkozólag ő ls ugyanazt vallja, amit Gömbös mi-
niszterelnök mondott Szolnokon ö is örülni fog, hogy ha a megindítandó tárgyalások során a revizió konkrét követeléseit érvényesíteni lehet. Nem osztja azonban Eckhardt optimista felfogását abban, amit a nemzetközi helyzettel kapcsolatban Ir Eckhardt.
tette, nem vert éket katolikus és protestáns közé, hanem szabadság, harcával a felekezeti együttműködés ügyét is szolgálta. Bátran sikra-szállt olyan igazságtalanságokért, a melyeket protestáns honfitársaival szemben követtek cl. Ennek lett kö. velkezménye, í*)gy egy szívvel sorakoztak mögéje a magyar katoliku. sok és protestánsok, akik nem tudtak felfedezni az ö személyében semmi ellentétet.
A mai idők magyarságának soksok problémája között még mindig megmaradt a felekezeti kérdés, a melyet ha feszegetnének egyesek, nem a r.emzet ügyét szolgálnák. Jól tette Hóman Bálint vallás- és köz. oktatásügyi miniszter, hogy megtalálta ezeknek a gondolatoknak hangsúlyozásához a megfelelő kere. tet és beállítását, de jól tennék mindazok, akik különösen a mai nehéz időkbon, amikor a nemzet egybeforradására oly nagy szükség van s mégis kívülállók akarnak maradni a nemzeti egység gondolatán, ha megszívlelnék a kultuszminiszter bölcs szavait.
A magyar nemzet mindig akkor volt erős és hatalmas, amikor az összefogás és az egység gondolata vezette és irányította sorsát. De mindenkor gyenge s gyakran a szelek játéka volt, amikor sorait\' engedte megbontani s választófalak épültek magyar és magyar közé.
Hóman Bálint, mint a magyar história és a kutató tudományos világ egyik kimagasló alakja, aki kivülcsik a pártpolitika határain, nyomatékkal hangoztathatta Sárospatakon a nemzeti egység nagy je-tantöségét, amelynek alá keli ren. delni minden egyéni érdeket. Paran-csoló kötelessége ez a mai kor magyarjának osztály, felekezeti elta-goltság, foglalkozási megkülönböz. tetés s mindenféle egyéni elkülönüléssé! siemben, mert ha ma sem ismerjük fel a bomlott kéve sorsára jutott nemzet kilátástalan jövőjét, ugyan milyen Időknek kellene reánk köszönteni hogy észretérjen és egységbe olvadjon ez a sokat hányt és vetett életű magyarság.
Az OMGE ós a telepítés kérdése
összeírják a magyar földbirtokot
Budapest, február 8 Az OMGE ma választmányi ülést tartott Mutschcnbachor Emil felsőházi tug elnöklete alatt A tclepités kérdésével foglalkoztak. Megállapították, hogy a telepítés helyes és üdvó-s gazdasági rendszabályozás, de nem a mostani helyzetben- Aki földet akar vásárolni, az most ls kap, amennyit akar, egyesek azonban ingyen akarnak földhöz jutni Ezt azonlmn, — amig az állam a magántulajdon elv© alapján áll — nem lehet kapni Gróf Jankovich Bésán szólalt fel, kljc\'entvén, hogy a földek elaprózáaa u mezőgazdasági munkaalkalmak megszűnésére vezet. A telepítés országos érdek és ezt a nagybirtokosok K-m akarják meggátolni. Több mint 100000 hold nagybirtok van az országion - több, mijn(t a mennyi a telepi, téshez szükséges - igyekezzék tehát a kormány azt eMk<n az eladásra szánt birtokokon megvalósítani a telepítés kérdését. Több kisebb felszólalás után az ülés belügyekkel foglalkozott.
Budapest, február 6 A hivatalos lap február 7-i száma közli azt a miniszteri rendeletet, a mellyel a fó\'dbirtoknak mezők, kertek, szólók, erdők, gazdasági udvarokat é« a reájuk vonatkozó legfontosabb odútokat össze kell Írni A magyar agrár statisztika egyik legfontosabb hiánya szűnik meg ezzel A statisztikában az 1935. február 25-iki helyzetet kell felvenni, az összeírás pedig márciusiján történik nn-g Az összeírás költsége másfél millió pengő és ezt az összeget négy egymásután kővetkező költségvetési" évbe állították be.1
Nagy mennytaégü thaliumot találtak a Ferenci-Ikrek belső szerveiben
Budapest, február 6 A tragikusan elhunyt Ferenczi-ikrck holttestének felboncolása után a belső részeket feiküUHék az országos bűnügyi vegyésznek. A lefolytatott vizsgálat orra adott választ, hogy mennyi thalium van a gyermekek belső szervében A vegyész jelentése szerint a szervekben talált thalium oly nagy mennyiségű, amely feltétlen biztos halált ököz. A sjserveklA\'n még mindig annyi méietf van, amely elégséges « két szervezet megölésére,-holott pedig a méreg egy rész« felszívódott Steit>cr. Kazal Dez*ö főorvos ellen gondatlanságból okozott kétrendbeli emberölés miatt emelt vádat a kir. ügyészség.
Cáfolják a mesterséges gyémánt hírét
Budapest, február 6 Egyes reggeli és délutáni lapok egyik londoni újság nyomán azt a hírt közölték, hogy egy mérnök mestersége* gyémántot talált fel. A budapesti nemesfém és drágakóérdokelLség telefonon érdeklődött az amszterdami érdekeltségűéi, uhol kijelentették, hogy nincs tudomásuk, hogy a hir megfelelne a valóságnak A* amszterdami ékszertőzed ón egyébkéut ma a gy<toánt árfolyama emelkedett, ami lehetetlen volna, hfa a hir megfelelne a valóság, nok.
2aiai közlöny
ld35 február?
Megállapították Nagykanizsa pQnkösdi idegenforgalmi napjainak programját
Kedden délután értekezlet volt a városházán dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt, amikor is az idegenforgalmi bizottság tagjai lété gyalták az idén pünkösdre tervezett idegenforgalmi-napok pro* gramját.
A bizottság minden igyekezetével arra törekszik, hogy Nagykanizsa ezúttal olyan filléres gyorsvonatot kapjon, amely csak a következő nap este tér vissza Budapestre.
Az első napon, PUnkösdvasárnap délelőtt lesz a Schless-féle Nagymagyarország-szobor átadási ünnepe. Délután tűzoltó juniálig, este tűzoltó bál. Kiskanizsa és a (nagykanizsai járás Gyöngyösbokrétájának bemutatása, stb.
Pünkösdhétfőn a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör 40 éves jubiláris
díszközgyűlése. A piarista és keres-kedelmüta diákszövetségek közgyűlése. A 20-as és 48-as volt ezredbajtársak összejövetele. A Zalavármegyei Altalános Tanitó Egyesület és a Zalamcgyei Tanítók Körének közgyűlése. Délután a Dalosszövetség XIV. kerületének válogató ver* senye. Az összes nagykanizsai Iskolák mintacsapatalnak tornabemu-tatója. A Somogy-Zalal Lótenyésztő Egyesület által rendezendő lóversenyek. A Műegyetem sportrepülőinek repülése, stb.
A főbb vonásokban megállapított program minden részletét most dol-gozzák kl és mindenki megkapta a szerepet, hogy a program méltó legyen a nagymultu Zrínyi-városhoz, Nagykanizsához.
Megjárta a pesti varrónő Nagykanizsán
Érdekes ipari kihágás a városi rendőri bünteiőbíró előtt
Előre megszerette Nagykanizsát a járásbíróság uj vezetője
Megírtuk, hogy dr. Paiss Dénest, a kaposvári törvényszék bíráját az igazságügyminiszter a nagykanizsai járásbíróság vezetőjévé kinevezte. Dr. Paiss Dénes már el Is foglalta hivatalát. Felkerestük az uj Járáfc bírósági elnököt, hogy közelebb vigyük öt a váró* közönségéhez. Az európai kulturember modorában áll az ujsőgiró rendelkezésére. Egész lényén meglátszik, hogy Szabó Győző utódja kiván lenni ab-bön az értelemben is, hogy nem aktagyártásra, hanem a való élet szerinti működésre van berendezve. Beszédéből, gondolatvilágából nem a száraz jogász ütközik ki, hanem az ember, aki ha a büntetőtörvénykönyvet forgatja is kezében, nyitott szemmel néz maga körül és tud ember lenni.
Nagykanizsa uri társadalmának minden tekintetben nyeresége dr. Paiss Dénes járásblrósági elnök személye.
Elmondja, hogy a legjobb viszony ban van dr. Szabó Lajossal, a volt nagykanizsai ügyészségi elnökkel, aki jelenleg a pécsi törvényszék elnöke és Metz József volt nagykanizsai ügyészségi alelnökkel, aki jelenleg a kaposvári ügyészségen teljesít szolgálatot. Ezektől tudta meg, hogy n^lyen kedves és meleg város Nagykanizsa. Ezek mondták el neki, hogy milyen kedves és jó nép lakja Nagykanizsát. Most, amikor a miniszter őt Kaposvárról ide áthelyezte, már ezael a tudattal, Nagykanizsa szeretetével foglalja el az uj állomáshelyét. Néhány napi itt tartózkodása alatt is megállapította már, hogy igazat mondtak azok, akik vele a város jó hírét közölték. Ugy érzi, mint aki Nagykanizsára hazajött. Elmondja, hogy most nem tesz esküt, mert nem kinevezésről, hanem áthelyezésről van szó, esküjét még a Fcrenc-józsefi időkben tette le, mint bíró. Marcaliban, Veszprémben működött mint járás, biró, majd a kaposvári törvényszékhez került és onnét most Nagykanizsára.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentétek : - szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor — 0*2, délután 2 órakor + 18, este 9 órakor - 08.
Felhőül: reggel és e*te borult, délben tiszta. Csapadék 0t> mm. HómagassáR 0 cm.
Siéllrdny: Reggel északnyugati, délben és este keleti.
(Bjuakai rddióJeltnUt) A ■ctwralé-«lai l»U.«t j.Untl •■!« 10 érakort Élénkabb aaál, .ok h.lj.n havaa ••A vagy hawaaáa. M hSméraék-lat aHllyad.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) . uj olrsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi "8 pengő ápolási díjjal A külön szobák árait is lényegesen leszállított*. Különleges gyógy tényezői: RádlumkeceléSek, bél-ffirdők, (entrocieaner, Darmbad) «zjv. betegeknek kimélő és pihenő kúrák (eiectrooardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vixgyógy, Znnder és ortopfid gyógytermék, astmaszobák, se-bészetl osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermeivel, plasztikai sebészet, em-lőpiasztika, orrkorrekció, arcmegfiataü-tás (ránoeltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg. pérsAkeltebb átalányárban stb.
Érdekes ipari kihágás került a nagykanizsai városi rendőri bün-tetőbiró elé. A nagykanizsai Ipar-testület női szabó szakosztálya fel* jelentést adott be Worlmann Juliska budapesti varrónő ellen, mert az novemberben és decemberben Nagy. kanizsára lejött és itt házakhoz járt varrni, anélkül, hogy eme engedélye vagy iparjogosifványa lett volna. Utalt a szakosztály feljelenté-
sében arra Is, hogy amikor ajegálls kanizsai iparosok még Ipartestületi tagdíjukat sem tudják megfizélni, akkor idegen egyének nem jöha« nck Budapestről Kanizsára el* vonni a munkaalkalmakat a helybeli iparosok elől. A városi rendőri büntetöbiró előtt Wortmann Julis< ka elismerte, hogy varrt Kanizsán, azonban csak a rokonainak dolgozott, amiért nem kapott pénzt. Ezt
az egyik fiatal hölgy-fanu meg is erősítette. Egy másik tanú azt vallotta, hogy Wortmann Juliska nála varrt 7 pengő napibér mellett Más tanú azt vallotta, hogy Wortmann neki egy ruhát varrt 12 pengőért. Vagyis a tanuk igazolták a szak. osztály feljelentését. A rendörbiró rámutatott Wortmann Juliska előtt arra, hogy Nagykanizsán a helybeli varrónők 2 pengőért kény te. lenek házakhoz menni varr.ii. Kovács Antal szakosztályi elnökhelyettes kijelentette, hogy a szakosztály tudomása szerint Wortmann Juliskának Budapesten sincs iparjogosit-ványa. A bizonyítási eljárás befeje. zése után a rendörbiró Wortmann Juliskát kontárkodásért 60 pengő pénzbüntetésre, nem fizetés esetén 10 napi elzárásra Ítélte.
Ezenkívül több kiskanlzsai cipész-kontárt Is megbüntettek ugyanezen a tárgyalási napon.
A nagykanizsai iparosság megnyugvással veheti tudomásul : a hatóság mindent elkövet a legális Ipar védelme érdekében.
A gyomorfájás, Rvomornyomás, bílsárpangás, alha»i vérbAség, nagyfokú trjeués, rossz emésztés, fehér nye vlepedék, k bultság, fülzuwás, hivány arcszin, migrén, kedvet en-»ég a természetet .Ferenc József keserűvíz használata által igen sok esttben hamarosan elmúlik. Az orvosi vi ág azért nyilatkozik a legnagyobb elismeréssel a magyar Ferenc József vizröl, mert hatása Izgékony bélrendszerü egyéneknél Is megtiltató és rendkívül enyhe.
Hnsz éve ma...
(A Zala 1015. február 7-iki számából)
Szalonnát kért egy pesti újsághirdetésben katonái számára egy huszárkapitány. Erre az ujszentesi áll. iskola tantestülete háborús műsoros délutánt rendezett, amelyen a belépődíj szalonna volt. 70 kg szalonna volt az eredmény.
A menyecskékkel sok baj van, irja a Zala. Falragasz, dobszó é9 tilalom ellenére felkerekednek a falusi asszonyok és utaznak a katona, uruk után a háborúba, ahova azon- • ban nem juthatnak el, mert a tábori csendőrség visszafordítja őket. A napokban egy somogyszientmiklósl és bucsutai menyecske-társaságot küldtek vissza a déli front mögül.
Hadszíntérnek nyilvánították az Anglia és Írország körüli vizeket. Február 18-tól minden kereskedelmi hajót, amely ezeken a vizeken meg-jelenik, legénységére való tekintet nélkül elpusztítanak a német tengeralattjárók. Több hajóstársaság beszüntette a közlekedést.
Asszonyok egyre többen keresnek állást a Zala hirdetéseiben.
Orosz hadparancs szigorúan előírja a munícióval való legnagyobb takarékoskodást.
Kolera pusztít Péterváron. Orvoshiány és elégtelen Intézkedések a legnagyobb rémületben tartják aa országot. A szerb határról tífuszjárványt jelentenek. Orvosokban, gyógyszerekben olyan nagy a hiány, hogy egyes városokban a megbetegedett katonák ós civilek valameny-nyien belehalnak a járványos betegségbe.
- Szőrmék, női és leánykabátok mélyen leszállított árban Singer Divat-áruházbta. J
Leltári árusításon felgyülemlett slffon, damaszt, vászon, cöper, angin, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó áralc l


Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők!
Sxörmék saison utáni mélyen leszállított árban!
1938 február 7.
ZALAI KÖZLÖNY
A vasárnapi Hceálls előadás
gazdag programja és annak előadói a szezon egyik leg értékesebb Hceálls előadását Ígérik- az Irodalmi ós Művészed Kör rendezésében. Dr. Winkler Ernő főrabbinak »A számok beszélnek* c. előadása, Winklerné Munkáosi Noémi versei adják a műsor gerincét. Ezt keretezik a Kör Vegyeska-rának énekszámai és Petőfi »Az örült«-je, amit Gut István negyed, éves kereskedelmista szaval. Az elő. adás vasárnap délután 6 órakor lesz a városházán.
Fekete Pál a bankos-bál műsorán
Február 9-én pontosan 9 órai kez (tettel olyan farsangi eseménye lesz Nagykanizsának, amelyről máris bár még\' a rész\'ctes műsort nem Is tudják - beszélnek az egész városban. A Pénzintézeti Tisztviselők Or szágos Egyesületének nagykanizsai csoportja ezen az éjszakán, jóléti alapja javára tánccal egybekötött műsoros estélyt rendez a Kaszinó helyiségeiben. Az est vendége Fekete Pál, a m. kir. Operaház tag* ja, a közkedveltségnek örvendő rádió- és gramofonénekes lesz, a zongorakiséretet ugyancsak a m. kir. Operaház illusztris tagja, Domokos Nándor látja cl.
Az Idei báli szezon egyik legnagyobb és legjobbkedvü mulatságéi nak Ígérkezik a bankos-bál, amely, nek rendezősége már most kéri a közönséget, hogy a szokottnál is nagyobb érdeklődésre való tekintettel jegyeik megváltásáról mennél előbb gondoskodjék. Akik pedig sajnálatos tévedés folytán nem kaptak volna meghívót, azt az egyesület bármelyik tagjánál igényelhetik.
Emlékeztető
Február f.
Evangélikus estély. Hankos-bál a Kaszinóban. Febroár N. Liceális előadás fl órakor a vájoshá-zán (dr. Winkler Ernő és neje). Nagy I*ászló népszínműve a l,egóny-«gylétben, utána tánc. A I^ányklub műsoros teája fél 7 órakor a Missziósházban. Pfarfsta cserkfrzek műsoros estje a gimnázium tornatermében fél 6-kor I.evente.bál és szinelőadás a Kiska-nizsai Olvasókörben. Barcs—Nagykanizsa ökölvívó mérkőzés az iparos-saékházban. Ftfmiár !•. NTE táncestély a Koronában. Karpaszományoaok koszorúcskája az I|>ai>()skör nagytermében. Február 17. Liceális előadás 6 órakor a városház zán (dr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy farsangi tánoos teája gimnázium tornatermében órakor A Katb. Legényegylet közgyűlése fél 5-lcor, táraaav«caorája 8 órakor. Jelmezes koszorúcska az Iparoskör nagytermében
A Szoc. Misszió Leányegylet vidám délutánja a \' kiskaniz&al Olvasókörben 6 órakor.
Hlagusz Elek ko«zoruo»kája a Cent-rál alsö helyiségében Február 2S.
OMKE-bál. Febmár 24.
Liceális előadás (Liszt-ünnepély) 0 városházán 6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 8 ót«kor a Kono-nábao. >
A Leányklub jelmez-estje fél 7-kor « Missziósházban. Kerületi válogató tornászvewny 6 órakor a gimnáziumban
M
O
z
M
o
Ö/D
D.
CÖ C w,
•a
ca >
JX
o
r
o o U
o
j*
ca
■o 05
.. Oí j/3
Jt
9 J* 1 2 t
0
(0
01
W/C -
« >0 in
10
B «
S a ^
"Se\' ís c g
Jc Eo ai
* a* X > tt
Március J.
A Keresztény Jótékony Nőegylet ielmezestje az Iparoskőrben. Március S.
Iparoskór jelmezestje. Szinelőadás és táncmulatság a Kis-kanizsai Olvasókörben. MéreSus 1 Keresztény TIsztviwiőnők kacagó, estje a színházban 8 órakor. MárctuH 19. ZTE disztomája a gimnáziumban C órakor. Március 14-Vitézek műsoros estje az Iparos-körben
Az evangellkus-tea
előkészületei szombatra serényen folynak. A rendezőbizottság, élén dr. Krátky Istváiméval, az Ev. Nő-egyesület elnökével, mindenre kitér, jedő figyelemmel gondoskodik^ hogy a kanizsai farsangi szezonnak ezen a mindig kiemelkedő esemó< nyén mindenki a legjobban érezze magát. Kitűnő büffé, jó borok, elsőrangú tánc-zene, szorgalmas rendező-gárda biztoaltja a hangulat kialakulást. Műsor nem lesz, hogy annál több idő maradjon a táncra.
Szmoking nem kötelező.
- A fokiéidJ msnjnusDony. Két
pompás, fiatal teremtés vállalkozik rá, l»gy kibogoz egy rejtelmes ügyet Faantasztikus kalandokig bocsátkoz, nak, hogy az eleinte csak agyrémnek tetsző nyomot felkutatva, megragadják a gonosz kezet, mely a sötét háttérből annyi ártatlan ember sorsára rán«he. zedett. Az önfeláldozó szerelemnek és az önzetlen barátságnak megragadó, hősi példái sodorják lelkűnket olejé-tői végig ebben a megdöbbentő fordulatokkal és egészen uj izú izgalmakkal teli detektívregény ben. John Goodwin-nak ez a minden várakozást felülmúló legújabb könyve Zigány Árpád markáns fordításában a Palladis Pengős Hegényeinek sorában jei*nü meg.
ZALAI KÖZLÖNY
S. lebtuár 7.
Mindig a legolcsóbb
A FILLÉRES VIV/1TÜZCE.T.
Jelmezekhez jól használható selyem-maradékok potom áron !
A láthatatlan birodalom
Paál Jób riportregény e :
A BRIDZS-SZALÓNOK TITKAI
Renget eg ember 41 ma bridzaből — A nagy városok bridzs-gzalónjai tele vannak hamUfátéko-nokhal — A bridza-dámák — A bridza mint válóok — Kávéházak 4a bridza-azatónok harca — A titkot brldzt szalónok — Mit mondanak ax angolok a mi klub/ainkróí
(Oopyright)
Ha a bridgc-szalónok titkairól leszólok, a vidékrö\' m-m akarok szólni. Bizonyos, hogy vidéki városokban is vannak bridgc-szalónok, <Jg>ezek működése ell«n általában nem lehet pa-nászt tenni A vidéken mindenki is-meri egymást, idegen embereit "itt nem garázdálkodhatnak, u bridge-dámúk itt valóban társaságbeli hölgyek, akik rendszerint a kávéházak külön termében flrüjtik össze a bridgétftfcct, a já-ték fliiérekbe megy, olyanok játszanak, akik évek óta ismerik egymást és akik csak azért m-m rendeznek odahaza bridgc-ó-sszejöveiclckct, mert Így kényelmesebb.
A haja rendéin szőkére festett. Vő-rösek a körmei és örökké estélyi ruha van rajta. A szemöldöke kcskenyre van beretválva. Mindenkit ismer. Már azok is régi, <kcdves> barátai, akik először teszik be a lábukat a szalón-jába. Az asszonyokat legezi. Keresztnevén szólítja a vendégeket.
A neve: bridge-dáma Hendcscn el-vált asszony AÜg ismertem még brid-ge-dámát, aki békés, rendes, szolid családi életet ólt volna
A kávéssal olyan szerződése van, hogy ingyen kapja a helyiségei, százalékot kap a szalónban elfogyasztott kávé é-s egyéb ételek és italok után, a kártyabevétel azonban téliesen az övé. A bevételből Mezi a kártya vételárát, a tisztítási költséget é-s a meglehetősen nagy adót.
Itendes polgári asszonyok, akik azelőtt szeieiettel várták odahaza vacsorára a férjüket és szabad idejüket a gyerekeik nevelésével töltötték el, ide. gen férfiak társaságában éjfél után kerülnek haza a bridg>\'-szalónból.
Hogy ennek aztán mi a követkéz, ménye, arról ezeket mondotta nekem Szőke Sándor dr. pesti ügyvéd ,az Ismert válópör-specinlistu:
— Tény, hogy a pesti váló|>eiek Uz százalékában közvetlen, további husz-hussonöl százalékában pedig közvetett oka a válásnak u bridge volt. Biida|icsten tehát évenként ötszáz házasság szűnik meg nem is annyira a bridge, mint inkább a bridge-szaló-nok miatt
Tessék csak egyszer benézni egy ugy nevezeit körepe.; bridgc-szalónlwi. Nemcsak a vehetők .hanem a vendégek túlnyomó része Is elvált asszony.
A bridgc-szalónok számát illetőig senki sem tudott nekem Pesten in g-bizhaló információval szolgálni. Jobb társaságokban általában csak az előkelő szalónokról tudnak. Azokról, a melyek valóban társaságbeli hölgyek állanak az élén.
Mészáros C.yőző, a Kávésipartestnlct elnöke adott megközelítően pontos in. formációkai erről a kérdésről.
— A békebeli négyszáz kávéházzal szemben ina kétszáz kávéház van I\'esten. Az igazi kávéházak száma azonban nem haladja meg a százötvenet. Ezeknek a peiében van bridge-szalónt Annak ellenére azonban, hogy Buda-pcsleii ma az én megítélésein szerint legalább tízszer annyi ember kártyázik, mint kártyázott békeidőben, a kávéházak kártyaforgalma erősen csökkent. Az oka ennek a bridge.szulónok ellxur-jánzása. Budapesten ma nyilvánosan és titkosan több száz bridge-szalón működik. I)e kártyáznak az összes klubokban is. Hozzáértők véleménye szerint Pesten ina százezer ember ját-
A brldzsszslónbsn.
szik biidget. Ha ennek csak a fele játszik minden nap és az átlagos napi nyereség, illetve veszteség személyen-kint kit pengőnél nem több, ükkor is egyedül Budapesten éveukint negyven millió pengő marad a bridgeaszialo-kon nyereségnek, vagy vcsztoségnek. Hz. az összeg pedig több, mint a ma-gyár bankjegyforgalom tlz százaléka. Ha minden bridge játékos naponta csak ötven lillér kártyapénzt fizet, akkor a brjdgo--szalónok és klubok napi bevétele meghaladja a huszonötezer pengőt A kávéházak, «melyftk ellenőrzés a|a;t állanak, a kártyupénzbevétel hu-szonőt százalékát vigalmi adón ciinén leadják n rővánottVik, a kisebb bridge-szalónok azonban könnyűszerrel kibújnak az ellenőrzés és u vigalmi \'dó. fizcléí. alól. A konkurrencia olyan nagy, lK>gy vannak helyek, ahol n«m számítanak kártyapénzt ,csaf< a fo-gyasztást teszik kötelezővé, de olvastam\' hirdetést, almi a kártyapénz árú-
ban benne van: .angol- ós francia társalgás, uzsonna és ruhatári dij» ls.
— Arról nem beszélek ,mert hlsz.-n ez a rendőrség ejfltt is tudott dolog, hogy netn egy Cselben leplojtek le bridrfe-szalónokat,. ahol l»izony légy-ottokut l>onyolitottak le...
A bécsi rendőrségen kaplam az alábbi információit
A kártyával űzött csalásokig túlnyomó részét ma mar u bridge-szaiő-noklMUi kövelik el. Az elienőnés na-gyon nehéz ,mert hifiién minden brid. gedáma, hu valamelyik jálékosa felől

I +++
❖ 5* >5

A legkisebb brldzskártyék. Eredeti nagyságban. Gyakorlati céljuk: hogy gyakorlott bridzsjátékosofe ezzel oldja.iák meg feladványokat.
infonnálódur.K, azt feleli, hogy «X, vagy Y ur régi vendégem és régi isme-rösóm •
A kártyajátéknak egyetlen fajtájánál se olyan könnyű a hamis játék, mint a bridgenél. itt nincsen szükség cin-kelt kártyákra, a «kézügyességnek* sin. csen olyan fontos szerepe, elég, hu két játékos időről-időre megcsinálja a maga tolvajnyelvét. A nagy városok bridge-szalónjai hemzsegnek a hamis-kártyásoktól-
Mi a brid genél a hamisjáték? A nemzetközi rendőrségeknek e I kint\'t-ben az az. állásfoglalásuk, hogy minden clőie történő összebeszélés alap. ján lefolytatolt játék - hamis. Hiába rázzák a brldgezők a fejüket, ez igy van. Tudunk eseteket, amikor a partner rendezni kezdi a lapjait. A cinkos tudja, hogy a rendezés az összebeszélt jelek szerint történik. Ha a játékos kihúz egy lapot és uzt a bal oldalra teszi, ezzel elárulja, hogy a bemondott sziliből nála van uz ász. Ha két lapot tesz egyszerre előre, akkor az ászon kívül királya is van. Ha azonban a két lap közé odateszi az egyik ujját, akkor <csak> uz ász és a dám" van nálu. Két alaposan összebeszélt hamisjátékos pillanatok alatt egymás értésére tudja adni ,hogy mit tart n kezében

Mindaz, amit ebben a riportomban elmondottam, persze nem jelenti azt,
hogy minden bridge-szalón kifogás al^ esik és minden olyan helyen, ahol pénzért udják a Játékhoz a kártyát, hamiskártyásokkal van tele. Mindössze hozzáértő és arra illetékes emberek nyilatkozatait kőzóHemf le azzal a cél. zaital, hogy sohasem ért, hu az ember megnézi: idegenben kivel és hol ül le játszani. Mert olyan dolog ez, mint a vasúti kupé. Akadnak emberek, akik ilt is agyon akarják csapni az időt és csak amikor megérkeztek egy állomáshoz veszik észre, hogy kifosztották őket...
Barbarits Lajos előadása Budapesten
A Gárdonyi Irodalmi Társaság-február 16-án felolvasó illést tart Budapesten. Az ülés előadójául Barbarits Lajost, a Zalnl Közlöny felelős szerkesztőjét kérték fel. A megadott téma : >Magyarság az irodalmi nyelvben.*
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, csütörtök.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 .Kalória és kilo-watt óra.» Sztrókay Kálmán felolvasása. — 10.45 I)ayka Gábor verscL 1205 Első Budapesti Citerakőr. — 12.30 Hírek. - 13-20 Időjelzés, Idő-járásjelentés 13.30 Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. — 14.40 Ilitek, árak. — 16.10 Vlzváry Mariska előadása - 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 Az okszerű takarmányozás XIV. része. Dr. Zajtay Artúr előadj — 17.35 A (Magyarság* ópF^&rlShképzö egyesület dalárdája. — 18.15 Angol \' nyelvoktatás. — 18.40 Badics János h\'ungszerőtöse. — 19.40 .Száz könyv.. Schöpflln Aladár beszól Jókai .Arany-emberé.-ről — 20.10 A Budapesti Szimfónikus Zenekar hangversenye.— 22.10 Hirck. - 22.30 Cigányzene. -23.15 Guttenberg György jazz-zenekarának műsora, Antók Ferenc énekszámaival. - 0.05 Hírek.
Budapest II. 17.05-17 25 Hanglemezek. — 17.45 Tömeg őfelsége. Moravők Endre csevegése. — 18.10-19.J5 Kis-hon ti József magyar nótákat énekei cigányzene kíséretével __ 19.20 Költő és rendező Kárpáti Aurél és Németh Antal párbeszéde. - 20.06-21.10 Az operaházi zenekar. — 21.15 Hirek.
Bécs. 12 Bádlórenekar. - 14 Ravel: Bolero. — 16.10 Kivánságlemezek. — 17-55 Schwartz-Glossy bariton énekei.
1925 Puccini: Bohémélet. - 22.15 l.anders szoprán különböző népek da. lait énekU. — 23.15 Opus-négyes. — Bécsi zepe — 24-1 Tánczene.
Jooker tabló.
imf február 7
Két halott, öt sebesült a korcsmai verekedés eredménye
Járdánháza, február 0 Tegnap « falu korcsmájában Bárdos Dél* és Iczék János összeszólalkoztak, amiből verekedés támadt CsAhaniir ;iz egész korcsma közönsége lieieve-gyűlt a verekedésbe, leütötték u lám-pát ós a sötétségben folyt ar. ádáz küz-delem- Mire. a csendőrök megjelentek Bárdos Méla és annak bátyja, János inár holtan feküdtek a korcsma padlóján, ót legény pedig véresen, súlyos sérülésekkel terült el A csendőrség szigorú nyomozási folytat a késelök kéz. itZ-tcritéséte.
A véres február 6-1 évforduló Párlsban
Páris, febuór 6 Február hatodlkának évfordulója eddig még minden incidens nélkül folyt le. A Concorde-tér környékét és az invalidusok templomának a tér felé eső részét erös karhatalom szállta meg. Reggelre a Concorde-tér déli részén levő szobrokat gépkocsis kommunista tüntetők vörös festékkel bekenték. A hatóságok azonnal intézkedtek a vörös foltok eltávolításáról. Este egy csoport benyomult a rendőrség udvarába tüntetni, de széjjelszórták őket.
Szabadlábra helyezték Arnsteln exportőrt
Budapest, február 6 Ismeretes, hogy Arnstein Sándor székesfehérvári állatexportőrt valuta üzérkedésért letartóztatták. Védői 1 millió 200.000 Urát helyeztek akkor letétbe, hogy szabadlábra, helyezzék, amit azonban a törvényszék nem fogádott el. Arnstein közben a fogházban megbetegedett és a védők a betegségre való utalással újból kérték védencük szabadlábrahelyezését, ami most meg is történt- Arnsicin már el is hagyta o fogházat.
SPORTÉLET
Az NTE vasárnap ■ Zalaegerszegi MOVE-val játszik Nagykanizsán
Kész az NTE tavaszi futbailpro gramja. Február 24-én Simontornya csapatával Játsza első bajnoki mérkőzését. A bajnoki küzdelmek meg. kezdése előtt 10-6n Itthon a Zala-egerszegi MOVE-t látja vendéglU, majd 17-én revánsra megy Zalaegerszegre. A csapat már két hete tréningben van, Igy vasárnap fel-késztllten áll kl a MOVE ellen.
A tavaazl s/\' /on megnyitó mér. közésc iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg.
a Zalai közlöny
barátai
. zalai közlöny
hirétt&inél
vásárolnak 1
ZALAI KÖZLÖNY
A háztulajdonosok álláspontja az öröklaki sos bérpalota ügyében
Névtelenül kaptuk az Itt következő levelet : Igen tisztelt Szcrk.-sztS Ur ! Mély megdöbbenéssel olvastunk b. lapjának szombati számában a/. OTI lakásépítő tervéről. Mint a clklt maga Is megjegyzi, Nagykanizsán lakásínségről beszélni nem
,-L., .... -,-. ...... .vuiosuiiKnuK es uaion munaui az
íuLuMJK^rSS JKS Ha U után még
lakások. Az 50 uj lakás által tehát fellétlenül üres és értékesíthetetlen maradna 50 másik lakás. Vájjon, mit kezdjünk mi, a magas adók, tatarozás! költségek és alacsony lakbérek által úgyis agyonnyomori-tott háztulajdonosok, ezzel az 60 üres és túltermelés következtében kiadhatatlan lakással ? Vájjon milyen vétséggel szolgáltunk rá erre a súlyos büntetésre, mely szinte va--gyonelkobzással egyenlő ?
Ugy tudjuk, éj5p most hoztak egy rendeletet, mely országos vásárkor megtiltja a vidéki kereskedőknek a kirakodást, hogy a helybeli, itt adózó kereskedőknek kárt ne okozzanak. Vájjon mi, háztulajdonosok nem érdemeljük meg ugyanezt a védelmet ? Vájjon nem Vagyunk-e ml Is adófizetői a városnak és a* államnak, ellentétben az uj épülettel, mely 20 évig nem fizet adót ? Az egyetemeken numerus clausus uralkodik, hogy a szellemi munka túltengése tönkre ne tegye a pzcl« lemi munkásokat. Épp mostanában utasították cl a harmadik mozinyi-tás kérelmét Kanizsán, mert a város felvevőképessége csak kettőt bir el s a harmadik tönkretenné a másik kettőt. Csak a háztulajdon nem érdemel védelmet ? Még alig ocsudtunk fel a »kötött lakás és kötött lakbér* igazságtalan és fojtogató béklyóinak szorításából smdst ezt az uj csapást akarják ránk mérni, mely a kanizsai házak mesterségesen előidézett, de tökéletes krachját jelentené ? Ingyen telekkel, kamatmentes kölcsönnel, adómentességgel öröklakást adni olyan olcsó árért, melyért mi többi ház> tulajdonosok még bérlakást is alig adhatunk, ez nem szabad verseny, ez tisztességtelen verseny s nem méltó az OTI-hoz. Az építkezést nem lehet és nem szabad megakadályozni, de engedjék ezt át magánosoknak, épitési vállalkozóknak és
ingatlan-ügynököknek, akik erre illetékesek. A7. OTI-nak más a hivatása : az OTI hatásköre, hogy ingyen orvosi kezelést és gyógysze* rcket adjon betegeinek. Ha tulsok a pénze, ugy építsen magának székházat, mennél szebbett, mennél pompásabbat, hadd váljék diszéro városunknak és adjon munkát
mindig elhelyezendő pénzfelesleggol rendelkezik, ugy boesássa azt a város rendelkezésére, hogy a meg-kezdett és anyagiak hljján félbemaradt kórházépitkezést befejezhesse, ez méltó egy altruista in-tézményhez, nem pedig az ingatlanspekuláció. S ha még mindig tul-nagy tőkével rendelkezik, ugy mérsékelje az OTI-járulékokat, ezzel a lépésével határozottan nagyon népszerűsítené magát ugy az iparos, mint a lakó, mint a háztulajdonos körökben.
Hát a régi házak lakbére nem kerül-e vissza a város vérkeringé. sébe ? Hát vájjon hova kerülne ? Utolsó Időben nem lgan hallottunk arról, hogy kanizsai háztulajdonosok Pesten vagy Nizzában lumpolták volna cl a lakbérjövedelmüket. Hiszen mi is adhatnánk rengeteg munkát az iparosságnak, de adjanak nekünk erre módot,-ugy mint az uj házak tulajdonosainak. Adjanak nekünk is 8 évi adómentességet, nem húszat, csak hármat s bizony tele lennének az iparoskezek mun. kával, s az adóhivatal sem veszítene husz évet. Az »amerikai stílus* hangzatos, szép jelszó, de Amerika tőlünk igen nagyon messze van, ami ott jó, az itt rossz is lehet, nem élünk ml Amerikában, hanem egy legyőzött ország határszéli városá-ban, ne igyekezzék senki mesterséges dumplnggel tönkretenni azt a keservesen megőrzött kis vagyont is, ami még megmaradt.
.Tudjuk, hogy igen tisztelt Szerkesztő ur mindig készséggel ad módot arra, hogy előfizetői ügyes, bajos dolgaikra minden oldalról rávilágítsanak, s ezért nagyon kérjük, szíveskedjék sorainkat b. lapjában leközölni. Fogadja érte előre is hálás köszönetünket.
Kiváló tisztelettel
a háztulajdonosok

Díjtalan
bemutatás lakásán Is
TELJESITMÍ
Btotnctord 2x
IIŐKÉUItS OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKjUÁMt
rádió szaküzlete.
napi nmm
NAPIREND
Február 7, csütörtök
Kórnál katolikus: Romuald Protestáns: Tibor. Izr.: Adar. hó 4.
Oyógyízerláil é)|ell siolgélat « hónapban* .Salvato;\' gyógyszertár Erzsébet-tér és a klskanlisai gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9, v»sár és Unnep-\'ap 3, 5,7 és 9 órakor.
UözIBidö nyitva léggel fl órától este 6 óróig (betfö, szeida, péntek délután, k-dden egész nap nóknek).
OLVAD A HÓ
Égbenyúló magányos szirten (odaszállnl a madár se mer) hegyoldalakhoz szegezték légcsapok, oly magányos... oly elhagyott Hófenérke a hegyen. Tárt karjaira hull a hó csendesen.
Egy ezüst-fátylas esten m\'glátták ót a csillagok, oly közel jöttek s oly nagyok, hogy egyet majdnem elkapott. De nem engedte a szil. Irigy volt.
Fagyos hullámgyürüvel körlllkerengte s a dermedt körben mozdulni nem tudott. Végtelenbe vesző tekintelét hulló könnye, mint jégrostély jedl.
Hermellnpalástot, gyémánt-dladémot, csillogó köntöst (alatta szive megfagyott) rabságáért a téltől sok mlnd;nt kapott. De mit ér a szépség, csillogás? Minek? Hisz nem latja más, csak a csillagok...
Egyszer a bűvös körbe kicsiny sugár szaladt Utána gyorsan tárult a kapu s a fényözön arany nyilas hadával a dermedt jég-kör falait szétveri Megérkezett az áldott Napkirály fit Bilincsét, ajkút csókjával feloldja s Hófehérke sok hideg kincsét szerteszórja, mert Napkirályfi a szivét keresi, odaadta hát azt Is sietve neki... Boldogan lürl, hogy a Nap izekre szétszedi, szárnyat ad neki s ahova vágya viszi, elröpill. Lenn a völgyben csókkal borul a drága földre s Hófehérke csak ad, boldogan ad, önmagát adja szüntelen.
Százezer parányi részt csobogó patakban elme-lllve szomjas vándornak ad korty Italt, A völgy temérdek dolgot ad-, amily dermedt volt a hegyen a sok kicsi hó-atom odafenn, most része lelt mind a völgy ékléntk, rétnek, mertnek... Hasznossá válhat, csirát nevel az uj búzának. És vér lesz abból, piros, meleg, mely szivet táplál... Talán éppen egy vággyal tele lednyszivetl
Barbarits hárít
— Az állatorvost hivatal köréből)
I)r. Csörsz Aladár, a nagykanizsai városi állatorvosi hivatalhoz beosztott gyakornokot a földmüvelésügyi miniszter tatenyérc rendelte ki az otiuni rási kir. állatorvosi teendők ellátására. Fodor Vilmos m kir. főáUalorvos betegszabadságra ment- Valószínű, hogy szul>adságának lejárta után már nem is tér vissza, hanem nyugállományba vonul. Fodor Vilmos 35 év óta teljesített szolgálatol. I-etényén éa az egész járásban mindenki tisztelte és becsülte. Kiváló ónos volt, akinek nagyszerű kvalitásaira felfigyeltek a szakkörök is. Utóda dr. Csörsz Aladár lett, aki nagykanizsai hivata])oskodása alatt is megmutatta ,hogy méltó utóda lesz Fodor VUmosjjak. A földművelésügyi miniszter a csurgói kórállatorvost, dr. Erőss Istvánt Nagykanizsára osztotta 1)C a távozó dr. Csörsz helyébe, aki dr. Vaskuli Sándor főállatorvos mellett mint gyakornok foglalja el helyét
Ai .Emmy" szereplőgárdája • legjobb magyar együttes.
ZALAI KÖZI/)NY
193a fdvuár
— (Névmagyarosítások) BerUn Gizella nagykanizsai állami táuitónő
lterti-rc. Fisoher József nagykanizsai lakos Imré-re változtatták családi nevüket a belügyminiszter enj»cdélyévcl.
— (Az Ip«rt«»taif\' etöljáróságl Mise) A nagykanizsai Ipartestület ma este 8 óraW tartja február havi elöljárósági ülését.
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemü«ny*g, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P Schütxnél.
Csütörtökön lesz az „Emmy" bemutatója.
— (Az OMKK könyvtári létesít) Felette dlcséietes dolog, hogy sokoldalú tevékenysége mellett az OMKK tagjai. n&k és különösen a tanulnivágyó ifjúság használatára egy szakkönyvtárt óhajt létesiteni. Ezrei már a közeljövő kereskedőgenerációjának kellő szakképzéséről gondoskodik. A február 23-án tartandó OMKE-bált is ennek a nemes gondolatnak javára tartják meg.
— Menyasszonyt kelengyéket nagy szakértelemmel állit össse Singer Divatáruház.
Legszebb magyar film vígjáték az ,Emmy*.
A valódi
WALDHEIM
•nyha-gyora-Hitoa
— (Müvtezestély Csurgón) A Csurgón megjelenő «Belsösomogy- politikai lap fennállásának tizenötödik év-fordulóján fényesen sikerült müvész-estélyt rendezett. Az estély műsorán két kanizsai művész: Szeless BéUi he. gedű- és I-\'. Pásztor Irma zongoraművésznő, a zeneiskola tanár, i is sze. rcpcltek, akik istenadta művészetükkel fénypontját alkották a magas nivóju müsomuk. Igen nogy sikere volt az estélyen OUay (OszCszly) Babának, Mukkay Mihály jónevü fővárosi énektanár tehetséges tanítványának, aki a Bohéméletből énekelt opemáriákat fre. iielikus hatással Várnay László gordonkaszáma, Kiss Györgyné fővárosi aranykoszorus szavalóm üvésznő meló-drámája, debről Tenczer 1.ászióné zongoruszáma, dr. Bene Kálmán reálgimnáziumi igazgató ünnepi lteszéde s egy csoporttáne ké|>ezték még a gazdag műsort, amely után reggelig tartó tánc következett.
— Elegáns női si és korcsolyázó sport-mellények, düftinből a leg. olcsóbb árban kaphatók SehQlmél.
Ágay Irén, Kabos, Oózon, Gombaszögi, Páger, Jávor, Rajnay és Erdélyi Mlcl az ,Eramy*-ben.
— (A I.finyk&ub müaoros t«e<l)e)
A Szent Ilona Leányklub február hó 10-én, vasárnap este rendezi második vidám farsangi teaestjét, amelyet |s-mét kitűnő ipüsorral é.s tánccal kap. esőit egybe. A műsorból megemlítjük azt a pompás egyfelvonásos bohózatot, amelyet a Leányklub kitűnő műkedvelő gárdája fog előadni, l.csz ezenkívül egy nagy sikerre számító táncszám és a műsor keretében fellép a Leányklub átszervezett énekkara is. Tekintettel a klubteák sikerére és zsu^ fojtsdgára, ajánlatos a teajegyeket előre l»cszerczni. A belépőjegyül szol-Ráló teajegy elővételijén minden klub. leánynál kopható.
— I-egdMtoMbb, legszebb báUruha-anyagok olcsó árért Singer Divatáruházban.
Elragadóan bájos huszárvlgjá-ték az „Eramy".
— (Megfag) olt az országúton) Mi-
nap regjjel a söjtóri csCndÖrjárőr egy halott embert talált a község határában A nyomozás és az orVosi hulla, szemle alkalmával megállapítást nyert, liogy hz jjlqlő Menczüigcr János söjtóri ei|/-szmester, aki ittas állapotban jött haza a hegyről és útközben el. aludt és megfagyott.
A szavalókórus
ma, csütörtökön és holnap, pénteken a szokott helyen és Időben próbát tart. A vasárnapi színházi szereplésre való tekintettel teljes számban való pontos megjelenést kér a ve-zetőség. _
— Me^iyerő külső » letfjobb ajánlólevél! A sors mostoha bánásmódján, külsőnk szépséghibáin, sőt - ma már a karakterhil>ákon is gyakorlott kézzel segit a sebész. Ránook, könnyzacskók, hegek eltüntetése ,az orr-, fül és ajak, a mell szépséghibáinak javítása, lógó arc, stb. stb. eltüntetése egyformán hálás feladatit a szépitő-sel>észnCk E kérdések fontosságának felismeréséből, a nagyközönség tájékoztatásának cél-jóból irta dr. Ehrenfeld Hugó főorvos «A szépítő sebészetről. Lehetőségek, problémák, megoldások- című most megjelent müvét, melyben műtétek előtt és utáni felvételek tömegével Illusztrálja a szépitő-mülétck rendkívüli jelentőségét. A kitűnő mű szerzője Josepli berlini professzornak, a szépitő-sebészet klasszikus alyame*tc-rének volt tanítványa. Most megjeleni könyve nagy fon tóttágu mindazok számára, akik külsejükkel elégedetlenek, akikkel\' mostohán bánt u sors, valakik valamely átszenvedett |>alesvt, vagy a természetes öregedés követkéz, tében szorulnak korrekcióra. íjr. Ehrenfeld Hugó főorvos .Szépitő se. bészetrőb cimfi müve rendkívül \'gaz-da^on illusztrálva Nóvák Rudolf és Társa (Budapest, VIII., Baross.u. 21.) kiadásában jeleni meg, ára P 2.00.
Magyar beszéd, magyar ének, magyar zene az „Emmy"-ben.
Halálosvégü tüzkatasztrófa
történt a napokban Balatonöszödön özv. Prekáczka Józsefné 76 éves balatonöszödi lakos konyhájában erősen tüzelt. Hogyatüz ki no aludjon, kötényében forgácsot vitt a konyhába és amikor azt a tűzre szória, a láng belekapott kötényébe és pillanatok alatt az egész asz-szony lángokban állt. Az Idős asz-szony annyira megijedt, hogy kiszaladt az udvarra és segítségért kiáltott. Az elősiető szomszédok végre pokrócba csavarták a lángoló ruháju asszonyt és igy sikerült elfojtani a tüzet. A 76 éves öregasszony oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy másnap belehalt sérüléseibe. A vizsgálat megállapította, hogy a halálosvégü tüzkatasz-trófáért senkit sem terhel a felelősség. _
- Köztisztviselők rá<zér« rendkívül előnyös bulorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen li kaphatók Köpetein butor-4ruháiban, Horthy lllktóa-ut 4.
Tarménytözide
Buza tlexiv. 77-e« 17 60-17 85, 78-a» 17-75-1800, 79-ea 1790-1815. 80-as 18 00-18 35. dunánt. 77-es 1730-1740 78-as 17 45-17 55. 79-es 17 60-17-70. 80-as 17 70-17-80. - Ro/s uj pestvidéki 13-60-1370, más 14 10—14 30. Zab u| kö/<p 1600—16 15 Tengeri tlsiántuli 13 25-13-40.
Sertéifíiár
Pelha|tts 5147, eladf.tla- 2887. EIO-reodfl 0-64 - 0 00. tudett 060—063, we dett kíiép 056—058, könnyű 048-054 első rendű 0i«g O60 -064 It-od renrtfl öre« 050-054, ar«oi sflldft I. 070-076, szalonna nagyban 095—000, isir 1*30 149, tw* 0-80-0-90 félsertés 086 0 95.
Ki«4a a laptulajdonos KOxgazdwágl Rt. Gulenberg Nyomda éa Oélulal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: ZaJat Károly.
luterurban teleion: Nagykanizsa 78. aiám.
Közgazdaság
Az első olasz „fecske" a kanizsai állatvásáron
Feltűnően Jó kondíciója lovakat hajtottak fal as oruifoe vásárra KanluAn
A keddi nagykanizsai országos vásáron a februári vásáiokhoz képest elég tűrhető volt a felhajtás, összesen 820 szarvasmarha és több mint 70!) ló került felhajtásra. Első fecskeként je lentkczctt a nagykanizsai vásáron egy olasz kereskedő két ügynökével, vásárolni azonban nem tudott, mert ügynökei nem kaplak hiteit Igy a helybeli állutkeieskedők részéről történt vásárlás folytán került két vagon szarvasmarha kivitelre Olaszo^seágba. Ezeken kívül belföldre került egy va-Kon tinó, egy vagon telién, egy vagon növendék, mig Wellsbe egy osztrák kereskedő egy vagon prima hidegvérű lovat vásárolt Feltűnő volt, hogy a mostani vásárra kitűnő kondíciójú és elsőrendű nevelésű hidegvérű lovak kerültek felhajtásra, ami abban leli magyarázatát, hogy jelenleg scmmifé\'c kivitel nem lévén, most már a vásárokra kénytelenek ezeket az állatokat felhajtani. Azelőtt a kereskedők már a falvakban szedték és vásárolták össze ezeket az állutokit Egy szombathelyi kereskedő a jó jövő reményében vásárolt ugyancsak hidegvérű szép állatokat. Két -éves jó minőségű csikónak ára 400-120 pengő közölt mozgott, ami a mai körülmények kőzött jó ár nak mondható. Jó minőségű . ökörért élő súlyban 50 fillért adtak, növendék-marha\'ára 10 fillér volt kilogrammonként. Sajnos ,hogy jó minőségű vágómarha esak kivételesen volt, aminek a szemestakarmánv drágasága az oka.
Egyébként a februári országos vásár elég mozgalmas volt-
(—) Ikinán\'u\'l Tőzsde címen uj kőz-gazdasági, városfejlesztési és idegen* forgalmi lap indult meg Pécsett, Bottyán Béla szerkesztésélten. Az első szám <lr. Antal István sajtófőnök vezércikkével kezdődik Benne találjuk dr. Králky István polgármester cikkét •városfejlesztés és gazdasági válság, cimen és Kelemen Ferenc, bankigazgatónak «A Dunántúl hitelélete, cimü cikkét.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólfl 40 fillér, mlnd.n lov.bbl »iö 3 Iliiéi.
Májusra klad.k 1 íi 2 izubí. Iiká
nok. Fürit, Zárda-u. 6. 446
Kölépkotu mlnd.aaa lőrónót keresek azonnali belépésre. vagy lebiuár 15-ére Clm > kiad.hivatalban. 444
hlmkamklné kl. ..<lvéat hibánál Iámét kapható. Ebrenstelnné, Horthy Mik-16.. ut. •
Doktor, kiváló eredménnyel tanít németet, (randát. Arany Jáno. u. 2. *
Egy szoba-konyhás lakás májua l-re kiadd. Huaitt-tér 7. •
Rá<óczy-u. 29. alatt kétszobás utcai, eló-szobás labá. májuai. kl.dé. •
Egy sióba konyliáa udvari laké* azonnal, vagy ntirctua l-re kiadó. Eőlvös tér 19 •
kitermelve el.dó, esetleg deszkán.M feldolgozva I*. Bővebbet Pörise Kálmán Leutthegy, el.ő szám <75
Egy .laka konyhás lakás Horlhy Mlklós-ut 21. sí. a. kiadó. 386
, cjötsobáa utcai takáa máin 1 re kiadó. Vöröitnartyu 20. *
Foutott lúdtoll, férll tilikabál aladé, Magyaru. 7., Baronéknál. *
Kiad* Zrínyi Hlklói u udvari lakáa májusra.
20. kétszobás 451
.Royal* totó által klbocájloll 1933 dus I-lg érvényei utalványokra a képfnlvélalak Nagykanl.ia, Caengeiy-ut I. klatu műteremben enközoltetaek. . 4
FaNkaatsak lamegmunkáló Űzetnünk., be Ügyes munkist. — Hungáila ketegyár Király.utca 28. 396
HéromaaokAa áa kétszobás ulcal takáaok má|uara kiadók Oyár utca 3. 448
Kétszobás, iürdósiobás utcai lakéal keresek máimra. Szónyi Sándor. 449
Kedvezményes szálloda-elhelyezés Pesten.
Megállapodtunk a
METROPOLK SZÁLLODA,
Rákóczl-ut 58, Igazgatóságával, mely szerint lapunk olvasói kányáin**, folyóvlx©», telo-fonnal, rádióval óa kSspontl ff\'ésaol
ellátott szobákat 4 MngAMH, 2 ágyas szobákat 7 panqSifll kapnak
Teljes penzió már 8 pengőtől
kapható.
A mtTROPOLt éttermében eatén ként B«ph«» Béia\'muulkál, a gyönyörű télikertben pedig egy remek Jazz zenéjére táncolnak a vendégek.
Patinás hlrQ kiváló konyha. E\'egáns kávéház. n Hat telefon.
Mele$n$yi
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mai-saláta mag sárgarépa mag ugorka mag retek mag ■Mbadföldi
főzelék- és virégmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
»af, mfltrágya, nívényvíd.Iml.s^.k, ■tb kere.k.d4rfk.»
Nagykanizsa, Er»«bet-tér 10. (A birósAg mollett)
Tel.lon i 130.
III
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta tőbbezer példányban megjelenő, messze vidéken h elteijedt ZALAI KÖZLÓNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Pőut5.(ai udvarban.) Tel. 78.
Hironutott a laptulajdonos K&LgudaaAflí R.-T. üuUobexg Nyomda te Délxalai Laokudó Vállalaü könyvnyomdájában, Nagykaaiaaáa. (Felelős üzletvezető Zalai Károly).
75. évfolyam 32. uám
Nagykanizsa, 1935. február 8 péntek
Ara 12 nUér
ZALAIKÖZLÖNY
fMrk«*i^(ét ét kUdéMvaUI: Pőnt 5 tUm. Megjelenik "minden r«u*\'> ^étíö kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bmrbarlts Lajos
Efiflitltei árt: egy hón t pengő 4® Iliiéi SitrkeutfeéRi te kUddblvaUll teleloa: 78. M
Az OTI-fronton
megindult a harc. A kesztyűket felvették, a pengéket köszőrülik, az agitációs munka folyamatban van. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a polgári front nem azzal a komolysággal látott hozzá a munkához, mint a milyen komolyságot, tettrekészséget és fanatizmust a dolog komoly volta, a harc kimenetelének hatása megkövetel. Amikor a polgári front nehézkes megmozdulását látjuk, emlékezetünkbe jut a vörös uralom Időszaka, amikor néhányszáz elszánt, mindenre kész. fanatikus nihilista pár géppuskával sakkban tudott tartani egy millió embert Budapesten, akik polgári kényelmükből, otthonuk me\'egségéböl nem akartak, később már nem mertek szembes/.állani a polgári élet-berendezkedés ellenségeivel.
Még nincs késő, még van néhány heti munkaidőnk, de nem szabad tovább egy pillanatra se tétováznunk. Házról-házra agitátorok járnak és azzal a komolysággal, amit az ügy hordereje megkíván, megkezdték a munkát. Régi beyált módszerekkel akarják benyomni a tétovázó polgári frontot és lehetetlenné tenni a nemzeti gondolat bejutását az OTI autonómiájába.
Éber figyelemmel kisérjük ezt a munkát. Akták vannak arrólk hogyan akarják becsempészni az OTI biztosítottjai közé kreatúráikat, hogy jogcímük legyen leszavazni a választás Idején. Tudunk arról, hogyan környékezik meg a munkaadókat, a háztartási alkalmazottat tartó gazdákat, sőt a háziasszonyokat, főleg azonban a munkavállalókat. Mert az utóbbi fronton dől el a csata kimenetele. Ismerjük a módszert, ahogyan harcaba szállunak És , azért Ismételten felemeljük szavunkat és fegyverbe szólítunk minden nemzeti érzésű magyar hazafit, legyen az munkaadó, vagy munkavállaló, házigazda vagy háziasszony, vagy háztartási alkalmazott, az egész polgári frontot, akinek csak bármi köze van a közeledő OTI választásokhoz: hagyja cl a visszavonulás, a nemtörődömség, a kényelem álláspontját és csatlakozzék azokhoz, akik egységes nemzeti frontot alkotnak mindama törekvésekkel és Igyekezetekkel szemben, amelyek az OTI-bóI a nemzetköziség fellegvárát akarják kiépíteni. Tisztában kell lenni azzal, hogy az OTI-t ezért akarják a maguk számára kisajátítani, a maguk arculatára és képmásái-a lormáJni.
A polgári front ébredjen ! Ne járuljon hozzá nemtörődömségével, kényelemszeretetével és a szavazás tói való tartózkodásával a nemzet! érzésű polgárság bílincsbeverésé-hez.Mert ezt teszi mindenki, aki csak egy hajszálnyival is hozzájárul a polgári gondolat háttérbe szorításához.
Mert erről van szó !
Értse meg ezt mindenki 1 Itt ko-moly harcról van szó. Ki legyen az az ur az OTI-ban ? Ezért áll és fo<
Németország a londoni kapcsolatban ellenjavaslatot terjeszt elő
A Rajna-vidék semlegességére vonatkozó Intézkedés módosítását kéri — A határok mellett légi állomásokat kíván felállítani
Páris, február 7 Köster párisi német nagykövet, aki ma érkezett Párisba, az újságíróknak csak ennyit mondott:
A francia angol megegyezés csök bevezetésül szolgálhat az igazi megállapodáshoz.
Párisban ugy tudják, hogy Németország a londoni megegyezéssel kapcsolatban rövidesen határozott
A londoni megegyezés
Róma, február 7 A lapok még mindig élénken foglalkoznak a londoni megegyezés várható következményeivel. A Popoló d\'Italla berlini tudósítója szerint Németország kérni fogja a Rajna vidék demUilarlzálásának meg szüntetését, hogy helyőrségeket létesíthessen- Ennek fejében Németország hajlandó belemenni a katonaság létszáménak bizonyos csök-kentésébe.
ellenjavaslatot terjeszt elő. Németország ugyanis a Rajna-vidék sem. legességére vonatkozó intézkedés módosítását fogja kérni. A Paris Soir szerint Berlinben azt tartják, hogy a fegyverkezési egyenjogúság nem teljes, ha Németországnak a határok mellett nincs módjában légi állomásokat létesíteni.
várható következményei
London, február 7 A Daily Mail a londoni szerződéssel kapcsolatban azt írja, hogy a béke Franciaország és szövetségesei számára a háborús nyereség megtartását jelenti, de a legyőzöttek máskép gondolkodnak. Ha Anglia belekeveredik ebbe a szerződésbe, akkor Angliának feltétlenül egyik vagy másik csoporthoz kell szegődnie, azok köaül, akik meg akarják tartani zsákmányukat azok ellen, akik azt visszaakarják hóditanl
Gömbös miniszterelnök a kormányzónál
A Ház együttes bizottsága letárgyalta az Orvosi Kamara törvényjavaslatát
Budapest, február 7 Gömbös Gyula miniszterelnök ma délben megjelent Horthy Miklós kormányzónál, akinek az általános politikai helyzetről beszámolt.
Budapest, február 7 A képviselőház együttes blzottsá. ga ma befejezte az Orvosi Kamaráról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását és azt részleteiben is elfogadta. A bizottság a javaslatra kéri a sürgősség kimondását.
Budapest, február 7 A honvédelmi miniszter ma rendeletet adott ki, mely szerint a rendfokozatokról lemondott cim használata tilos. Volt tisztek, altisztek és tisztesek semmiféle formában nem viselhetik, illetve használhatják rendfokozatukat. Nyugdijasokat csak >honvédnyugdijas€ cim illeti. Az ez ellen vétőket súlyos büntetéssel sújtják, t
Budapest, február 7 A felsőház egyes bizottsága ma
lyik a küzdelmes tusa, amely napról-napra mind hevesebbé, mind izgalmasabbá válik, minél jobban közeledik a választás, a szavazás napja. Milyen szellem uralja az OTI egész szervezetét, összetételét, autonómiáját, közgyűlését, adminisztrációját ? Tovább folyjon-e ez a szellem, amely most uralja az OTI-t ? Mozduljon meg végre a polgári akarat és jusson kifejezésre az egész vonalon és érvényesüljön az OTI autonómiájában is. Más szellemet, más gondolkodást, más politikát, más közgyűlést, más autonómiát, más személyeket akarunk látni. A mi embereinket, akiknek nem öncél, nem politikum, nem eszkösz az OTI, hanem az, aminek lennie kell, amiért a sok munkaadó, munkavállaló megsarcolja önmagét, áldozatot hoz. Egészséges magyar szellő-
met, emberi belátást, szociális olaj-csöppöket. a betegeknek és orvosi kezelésre szorultaknak a legmesz. szebbmenöbb segélynyújtást, a nyugdíjrendszernél a korhatár leszállítását. a terheknek az egész vonalon való csökkentését és mindazt, amit blába keresünk, amíg a jelenlegi autonómia diktál a Fiumei-uti palotában.
Ezt akarja megvalósítani az egységes polgári front, amikor a nemzeti egység formaruháját öltötte fel és felállította a maga csatárláncát és felszólítja az egész magyar társa, dalmat, hogy komoly tevékenységével segitse diadalra juttatni a nemzeti erők összefogását az OTI választásoknál.
Jaj annak a polgárságnak, amely nem tanult a mult váteszéből !
/ícnednk RcztO.
Juhász Andor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az erdőtörvényről és a természetvédelemről szóló tőrvényjavaslatot tárgyalták.
Benes a Népszövetségről
Prága, február 7 A német népművelési egyesület ülésén felvetett kérdésre Benes kijelentette, hogy a Népszövetség tul von a közeli mult nehézségein és remélhető, hogy Japán és Németország rövidesen visszatérnek a Népszövetségbe.
Nagy elismeréssel szólott Ben" a Népszövetségről és utalt főleg sze. repére 0 Saar.vldéki népszavazásai és a magyar-jugoszláv viszállyal kapcsolatban elért eredményéről.
Hubay Jenő magas kitüntetése
Budapest, február 7 Ilóman Bálint vallás- és kömktatás-ügyi miniszter ma ünnepi formában átnyújtotta llubav Jenőnek a kor-máiiyzó kitüntetését, az 1. osztályú polgári érdemkeresztet.
Kiütéses tífusz egy községben
KunszenTmiklós, február 7
Izsák községben az úgynevezett Szécheny|.tele|>en kiütéses tifusz ütött ki. A hatóságok azonnal zár alá vették o területet és sikerült fertőtleníteni fs elszigetelni.
Elkobzott saltól\'ermék
Budapest, február 7 sajló utján elkövetett rágalmazás mialt a budapesti kir törvényszék elrendelte az Ifjú Berzevlczy Aliiért szer. keszlésében megjelent *A Függetat Kisgazda Párt bukása, eimil sajtótermék összes található példányainak elkobzását.
A jugoszláv választások
Belgrád, február 7 A jugoszláv választásokat míjM 5-én tartják meg. A szavazás nyíltan és szóval történik.
Feldarabolt holttestet találtak
Bukarest, február 7 Egy ház padlásán ma egy feldarabolt holttestre bukkanlak. Csak-hamar kiderült, hogy egy Pacunescu nevezetű cipész megölte a cipész, társát meg karácsony előtt és mivel hamarjában nem tudta elföldelni, feldarabolta holttestéi és azl felcipelte a padlásra, ahol most meg. találták.
W1,^0"* -„--
Mvtul\'engéi II enyhe ée III nrilll\' lei .Ferenc JAimI* keieidvlz hm-nálala által, leg öbbizöi röv desen megitOunek.
Qyuwr- 4* bélhurut, u tmén-
tfs hiányossága, eiöi nomliel t* erjedíil folyamatuk a jjomorMlhu-wmban, hilbikUiium- él giomur-
Leltári árusításon felgyülemlett siffon, damaszt, vászon, cöper, angin, báli- és ruha-selyem női és férfiruha és kabátszövet maradékok.
Nagyon olcsó áraR!

Elsőrendű minőségű ebédlőszőnyegek 300x400 nagyságban néhány napra választékul érkeztek és kedvező árban beszerezhetők !
Sxőrmélt saison utáni mélyen leszállított árban!
»
i"">\'1\' \' g ■\' ■ Hbss éve na...
(A Zala 1915. február 8 Iki számából)
fxifxi r mtolHr* WtoisU-ntfez teleteket tartónak Európa minden katolikus templomiban A l-nffvi btokM amit • németek
Anglia ellen életbe léptettek, az egész világot foglalkoztatja Megbé null a itenaaiMcklmi forgakxn • semleges államokkal ia. Anglia csak pár hónapra van ellátva gabonával, hús készlete is kevés és taljo&cn megakadt a behozatal Amerika fe lói 1$. Fegyvereket sem tud Amerika szállítani a szövetségeseknek.
VHmO* császár meglátogatta a fronton a sziléziai népföikelöket.
Bukovinában teljes visszavonulás, ban vannak az orosz csapatok.
A* Aiirián repülőink sikeres bomba-támadást intéztek a francia szál. litmányok ellen.
Fémek é» ötvözsbk rekviráláaára vonatkozó rendeletet adott ki a minisztérium Rezet, ónt, alumíniumot, nikkelt) ezek minden fél termékét, ötvözetét; hulladékát
Dr. Mnő /• crenc tábori levelét közli a Zala tárca rovata az orosz frontról. A levél derűs hangja szinte kivánkoztatja a frontra az olvasót I Virág hdyett zoltfréy. Felhívást közöl a Zala, hogy a háborúhoz nöl segítség is kell ós ennek a se. gitésnek egyik módja: - asszonyaink, leányaink virág helyet zöldségféléket termesszenek a kiskertekben.
Bálok, mulatságok egyáltalán nincsenek Kanizsán 1916 farsangján Csak a lladsegélyzö rendez katonazenével hadi jótékony célra hangversenyekéi.
Nysrs cukrot kevernek néhány százalékban a malmok a lisztbe, ami megjavítja kissé a kevert lisztekből sütött kenyerek minőségét.
Gysngéden és jiuyelmwn keli bánni a hadbavonultak itthonmara-dott családtagjaival a hivatalokban. Erről szóló szigorú rendeletet adott ki a belügyminiszter. A rendelet sok panasz hatása alatt született meg.
A babona
Készletek Fábián Miksa előadásából
(londotjunk csak az En-Dor-i boszorkányra, akit Saul, Izrael első királya kényszerítőit, hogy Sámuel pró-féta szellemét idézz*\' [el számára Tette pedig ezt az a Saul, aki Kálmán királyunkéi pár év-ezreddel megelőzően, tiltotta el a javasasszonyok, javascinberek működését Mégis mikor bujba jutott, mikor- kételyei támadtak, amikor elhagyta a hite, akkor u tévhit, a babona hataimábu került. Egy német közjnondás szerint: Ahol a hit az ajtón kilép, ott az ablakon a babona megy be Már most rámutatunk arra, hogy a ltijUma netrt a hit, hanem ép. |H\'n ellenkezőleg a hitetlenség birodalmába tartozik. A hiszékenység és a hitetlenség oly végletek, melyek találkozása egyformán végzete* lehet uz egyénre és a társadalomra.
A babona szó, a bogmnílok vallásfelekezetétől nyerte nevét. Ez a vallás, felekezet látszólag keresztény, valóban azonban eretnek felekezet volt, melyet a X században egy Bogomll nevű bolgár i*p alapított és amelyet *x ószlá-vok ibabuni -nak neveztek. Ez a. felekezet ót évszázadon keresztül tartotta fenn magát a társadalom és * család nagy kárára és nagy résre volt abban, hogy a törökök a legnagyobb kóny-nyüvéggel vethették meg lábukat a llaikán félszigeten és a«t teljesen meg Is hódítottuk.
A bebona szó ezen értelmezésének Jelel meg a latin supersUUo ás a ne-
met Alwrglaube, Aftergtaube megnevezés is, amelyek azt jelentik, lu>gy mindaz, amit evvel a szóval jelölünk, valami hamisai, rosszat és ezért elve. tendőt je|«nt.
A rontástól való megszabadulást a javsok, jósok, bűbájosok, táltosok, varázslók, ördöngösök, bosaorkányok, kuruzslók, csodadoktorok, borbélyok, nézők, l>ái>ák, kenöassSonyok, tudós asszonyok adják meg.
Ezek értenek ugyanis ahhoz, hogy a bajokat okozó tossz szellemekkel okosan beszéljenek és pedig, vagy megkérjék Őket, hogy távozzanak abból a becsületes, jóravaló és fölöslegesen meggyötört emberfiából, vagy pedig hu nem mutatnának hajlandóságot arra, hogy távozzanak, akkor komolyabb eszközökhöz fordulnak és kiűzik őkelmét a megszállottból. Hogy ezt megteltessék, első sorban I* ugy tesznek, mint ahogy mi teltünk Megkeresik az eredetét, az okokat, amelyek a bajt létrehozták, azután pedig a n»eg-[olelö varázsigét a gyógyulás érdekélten Az eredet az<uiban sokféle, olykor helveuhéUéle is lehet Egy székely fa. lubuu például azt tartják, hogy a fej-fájás támadhat igézettől, pokolyarr-tól, vukuaptói, hűtéstől csömörtől. Egy 1056-ban feljegyzeit ráolvasás, azaz «iáté.-ra (tályogra) való imádság a tálénak következő fajtáit Ismeri fe. jér tálé, kék tálé, szcderuyes tálé, piros tálé, zöld tálé, kan tálé, csusz tálé, foló tálé, hetvenhét féle Iáié Ebben a hetvenhét féle erdeiben bizonyára benne van az összes létező és igy a soroulévu tálét is előidéző ok s ezért
mosi már csak a kiparanesolást kell elvégezni, ilyen kiparancsoló ige egy az 1510-18. körül feljegyzett .lovak tárgya,, a tárgya ugyanaz, mint a tálé, tehát lovak tályogja elten való ige A tályognak hüvelyujjal való körülkerítése közben ezt kell mondani Erdőn jár vala lebeka tárgy- béka vala ekéje-kígyó vala ostora- szánt valu követ vet vala kövedet, parancsolok én jené ked- hogy miként a kő nem gyókeret-heük és nem levelezhetik, azortképí\'n le itt a lovon ne gyökerezhessél.
A néphit szerint a rontó szellem benne lakik fában, fűben. Ezt u hitet persze a mérges füvek ismerete kel-lette, amit viszont a gyógyfüvekben jó szellemek jek\'nléiére következtetett Ha |>cdig jó is, r.kssz is k-het benne, ugy egyazon varázslóé ben dicsérni is, szidni is lehet Ipolyi udula szerint: a hideglázban lévő az élöíához mén, üdvözli őt: dicsértessél fa! Vendéget lioztam néked, a harmad- vagy negyednapos hideglelést. Itt egyen meg a fene \\«le együtt .terád hagyom, többet vissza se nézek-
A gyógyításra való füvek szedésének is me# van a szabálysu\'rú hagyománya, ideje és módja A legtöbbet Szenl István nap előtt szedik, éjjel, meztelenül, varázsigék mondása közben Eltartásuknak is meg van a helye, módja, főzésűknek j8, használatuknak is saját szabálya A Balaton körül pld. a vérrel virágjió fű sebre, apró málvu daganatra, fekete nadár száraz fájásra, torma hektikára, fekete üröm gyomor, fájásra, póréhagyma vízi betegségre, ezerjófü ezer betegségre jó.
Hírek az evangellkm bálról
A nagykanizsai Evangélikus Nőegylet rendezésében szombaton le*z
a kanizsai farsangnak mindenkor nevezetes eseménye : az evanjpsUkus tea. Színhely ; az Iparoskor gyönyörűen dekorált diszisrme és ösz-
szes többi termei. Kezdet : fél 10 órakor.

Estélyi ruha nem kötelező. A rendezőség ezzel is lehetővé akarja tenni, hogy a város egész evangélikus családja minél nagyobb szám ban vehessen részt ezen az estélyen
Azokat, akik a büffé számára adakozni szívesek voltak, kéri a rende-zöség, hogy a természetbeni adományokat szombaton délután 4 órától kezdve küldjék fel a bálterembe, ahol a büffé hölgyei fogják azokat átvonni.
A „Dalos cserkészek" előadása
Oi!e(es reklámok hirdetik szerte a városban, hogy a nagykanizsai kegyesrendi reálgimnázium cserkészcsapata és ifjúsága vasárnap délután nagy eseményre készül. Ekkor tartják ugyanis műsoros teaestjüket fél 6 órai kezdettel az intézet tornatermében. Belépődíj nincs, csu-pán müsormegváltás. A műsor keretében bemutatásra kerül Wagner Gabányi: »Dalos cserkészek* c. 3 felvonásos pompás Ifjúsági dal-Játéka, amelyet dr. Dómján Gyula cserkésztiszt rendezésében a gimnázium legkitűnőbb tagokból álló műkedvelői adnak elő. A kitünö, más városokban már sok sikert megért cserkészszindarab ezer ötlettel, fordulattal és számos tanulságos cserkészhistóriávul szórakoztatja a közönséget. A szünetekben a bütfében egész olcsó árakon a legkitűnőbb falatok kaphatók. Az előadás tiszta jövedelmét a cserkész-csapat táborozási költségeinek fedezésére fprdltják^ainlért is felül-ftzetéseket^^wrólettel fogadnak.
— —a— wa— a
Állati eredetű orvosságok is vannak. Hogyne, mikor az állatok éppen olyan jó lakhelyei mindenféle szellemnépség, nek A medvf, a fartau^ a szarvas, uz őz, a rókiu, a nyul, a kígyó,, a bék«4 a galamb, « fecske, ezeknek zsírja, szive, mája, gégéje, bizonyos csontja, vére, váladéka, Csuk egy ilyen receptet mondunk el ,inely Alsö-Fehár vármegyéből származik és a gyenge ló tüzessé, bátorrá és kitartóvá tételére biz. tos szer Két Szentgyörgynap közt há-rom renden, három egymás után kó-veikező éjjelen, tehát kilencszer — ki kell menni a temetőbe. innen ugyanannyi kis marok földet hozni, a dóvisdisznó vérével és hájáwal, akasztott ember kötelének hamujával, fődi kutya ködökével és zsírjával ott-szekeverni, kinrusszal feketére festeni, fal aljával keményre verni, fekete posztóra kemti s eít a keveréket kecskebőr kesztyűben tartani No kérem, ennél egyszerűbb gyógyszert elképzelni se lehet.
Szamárköhögés ellen biltos s«r a beteg gyereket hétszer egymás után a szamár basa alutt áthúzni. Nagyon ügyelni keli azonban, hogy világért se balról jobbra, mert ez semmit so hssznál, hanem éppen megfordítva, jobbról balra tórt&jék az áthúzás.
Szemverés e|len viszont Izzó parazsat keb vízben e\'«ltani. Ezzel a vízzel azután az ájult, vagy egyébként rosszulléttel küzdő beteg fejét, szemét, ajkát bekenik, itatnak is v«lc egy kortyot Ez rendetlen használ. Külöoó-sen pedig akkor, amikor anélkül is hamar magához térne a beteg.
íaet kbfofa 8
A iiámok beszélnek
1(SJ a oln» dr. Winkler ErnőJÖ-rJbbl vasárnapi llceálö előadásának Népesedéspolitikai problémá.
kai fog Kifejteni a számok meggyőző ertjével, a csacsemőhalandóság adataival a az ellena folytatott küz-(felein vázolásával. A milaoron az előadó felesége, a f Ir.om-szavu poéla eló verseiből\' Szaval Gut István. Énekel Kelting Ferenc karnagy vezénylésével az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara.
Modem tudnivalók
kincsesbányája as IlUk tudni. Száz és Máz uj fogalomról beszélnek »« uj-si-jji a tudományok é« általában mai élelünk ezrével vell felszínre az uj dolgokat, melyeket csak felületesen ismer a nagy olvasóközönség.
A liziU, kémia, Holmik", sport, gyó-gyászát, zene. dlpkimácla, igázságszol. giltalá.. stb. mai folytonos nihanó fejlődésében napról-napra belcülkózünk valami ujtw, eleddig megmagy-irázha. talonba. ,
Ex a könyv egész könnyű előadásban megmagyaráz mindent.. -
1Í13I. évszáma azt jelenti, hogy minden izében mai ez a kislexikon. I>c nemcsak mai, h-uiem egyultul Uz élei minden ágára kiterjedő Is. A sinwpi*. 11,1 és a sztratoszféra, vagy a tUm és l&volbalátás éppúgy benne van, mini az inzulin vagy májkuri, A Jazz, vagy a legújabb régészeti ,vagy geológiai kutatások entdményell éppúgy larlal mazza, mini « legeslegújabb állami berendezkedések ismertetését. Külön smrtKsikon is található benne.
HendkivQli értéke ennek a kötetnek, hogy minden sora gyakorlati abban •z értelemben, hogy semmi Mcsle«es, elméleti értékű niaoseu benne.. Az 1935 embere számára készüli, annak hűséges barátja és kísérője kiván lenni.
AI .illik tudni. 32 táblán kózóU illusztrációs anyaga, a mú szedése, nromáso, kiállítása elsőrendű: mélló úrra, hogy minden olvasó köuyvlárába legye, olyan l»\'cra heljezze, ahol minden pillanatban hozzálérhet, meri bizonyos, hogy minden órában szükségéi érzi majd annak, hogy lapozgasson benne Ara egésivássnnkötésben (1.40, i-gészbőrkötésben 12 pengő
Hózsavólgyi kiadás Budapczl, IV, Siervita.tér 5.
Jól rávllágil a kuruzsjásban v«ló hitre a kővetkező példázat Hírneves orvoshoz megy a beteg és előadja panaszait Az orvos megvizsgálja a bete. get és azt mondja neki, vegyen napon. Vént langyos fürdőt egy héten át • meg fog gyógyulni.
\\ következő beleg ugyanazon panaszokkal Jón, mire az orvos a kővel. Verőkel mondja neki. Menjen ki a télre Szedjen oU egy murok kamillát, egy reasuk szagos mentit, egy murok ei.rjófüvet és még néhány fajtát. OtU hon láxze meg ual 5 liter vízben. Mikor « tízet teljes forrásban van, adjon hozzá egy evőkanálnyi sót, meg egv deci ls>racaiet Azután ha^Ja Uhuim az égéssel. Majd készíttessen magának langjMv JitaW s Öntsön • vízbe egy féllile rt az előhM föxotböl. Fürödjék meg, Ismételje ezt meg bét napon át s meg fog gyógyulni.
Mikor a beleg attávozotl, asszílz. tense megkérdi az orsóst .miért ien-rieit a teljesn, azonos betegség miatl l»naszkodó első betegnek csupán Un. ajos fürdői, a másiknak pedig kO-tonbóző gyógytüves fürdőit Amire az ursos azt váiusxoila, hogy az ellő beleg okos, értelmei ember, aki meg-\'ni ós elhiszi, hogy a yiz gyógyító ereje hasmtoi fog a,kJ. A másik be. leg viliont, aki korlátoltsága miatt azt "■tel feléinl nem Urja, csak Ilyen "Ódon vehetó rá, bog) fürödjék •
"aeggyógyuljon. K \' V !
ZALAI KÖZLÖNY
A polgármester átnyújtotta az OTI elnökének a nagykanizsai székházépítésére vonatkozó tervezetet
Döntésre valószínűleg csak a választások útin kerül sor
Dr. Krátky István polgármester tegnap Budipesten tartózkodott Több minisztériumban Is eljárt kanizsai ügyekben. Többek között felkereste dr. Huszár Aladást, az OTI elnökéi, akinek átnyújtana a nagykanizsai OTl-székház tervező, tét abban az elhatározásban, ahogyan a legutóbbi pénzügyi bizottság a kérdéssel foglalkozott á telek
kérdésében Ugyancsak tárgyalt a kérdéssel kapcsolatban dr. Welsz István vezérigazgatóval és dr. Kovrigg igazgatóval, akikkel a nagykanizsai OTI-székház problémáját behatóan ismertette.
Választások elölt azonban aligha történik döntés a kérdésben, inkább valószínű, hogy az uj autonómia fog a kérdésben határozni.
Dunántuti Ipari, háziipari és mezőgazdasági
kiállítással ünnepli a nagykanizsai Iparos testölet fennállásának 50 éves jubileumát
A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága megtartotta február havi előljárósági ülését Samu Lajos elnöklete alatt. A tárgysorozaton különféle ügyek szerepeltek, amelyek közt legérdekesebb volt az elnöknek ama bejelentése, hogy a nagykanizsai Ipartestület a jövő évben ült meg fennállásának 60 éves fordulóját. Vázolta a testület érdemes munkásságát ezen Idő alatt a helyi ipar érdekeinek védelmében. A jubiláris esztendőt ugy akarja megünnepelni a nagykanizsai Ipartestület, hogy maradandó emléke legyen és pedig országos iparoskongresszust kiván erre az alka\'omra Nagykanizsán megtartani, majd egy
hatalmas dunántull Ipari, háziipari és mezőgazdasági kiállítást és vá sárt, hogy megmutassák az ország nak, mit produkál a nagykanizsai mit a zalai éa£ dunántull Ipar, házi ipar és mezőgazdaság. A kiállításnak célja lenne piacot teremteni a nagykanizsai és zalai produktumok nak. i
Samu Lajos értesülésünk szerint ebben a kérdésben már érintkezést*-Is lépett az illetékes tényezőkkel
A dunántull ipari és mezőgazdasági kiállítás olyan gondolat, amely méltó a nagykanizsai Ipartestülethez és valóban szebben és célszerűbben nem ünnepelhetné meg 60 éves jubileumát.
Legdivatosabb
ruhaselymek
hatalmas
választékban
nél.
Agyvértódnláa, szivszorongás, nehéz légiés, léi leménél, Idegesség, lejf jái, Ithingol ság, álmat anság, gyengeségi ál spolok, munkaképtelenség > rendkívül e-ybén háló ler-mészeies .Ferenc József" keserűvíz hasmMais Misi Ivett sokszor gyorsan roegszüntethetök.
Mozgószinház Emtny
Zsúfolt nézőtér nézte végig tegnap pste a legújabb mngyur film, az Emmy premierjét, amelyet a kedves tollú és arnnvos humora Hákosl Viktor regé. nvéböl dolgoztak át filmmé. (A bemu. tntó sikere arra enged kővetkeztelnl, ho"V mindent előadást Ily szépszámú közönség fogja végig élvezni.) Al .Emmv. egv vidám huszártörténet a melyet a legkitűnőbb maqvar filmszínészek elevenítenek meg. VánU.\'nul megérkezik az ezredes lánya némel ne-velönöjével, akikel nagy hirtole-i a k». számvában helyesnek el. llt ke/dődlk a bony<xlalom, mert a kis l\'mroy (Agav Irén) szive a sok deli huszár közölt tűzre lobban és különösen Kor. ponay főhadnagy (Jávor Pál) utin érez nagy vonzalmat. A német nűvelőnő (Itomliaszógl Ella) »em marad Immúnis és az adóssiign-ndező aranyoz hu-moru nagybácsival (Kal»os c,yula) szemben és a legkacagtatóbb Jelenete, kel rógtönzlk A kitűnő egvűltesben még Itajnay, F.rdélyl Micl, Páger, Ke-leli, Gózon szerééinek, valamennyi kl-lünő. Kedves vidám film, nem akar mást, mint szórakoztatni és azt a ste. rejrft tökéletesen betölti Dicséret • rendező Székely Istvánnak.
E pompás műsorhoz oly kliünő kl-sérőfilm csatlakozik, miről külön meg kell emlékeznünk. Az amerikai gyér-, mekszlnészek kitűnő együttesét szerelnénk egyszer egész estet betöltő film. ben látni A színes rajzol trükkfilmre pedig csak azt mondhatjuk, hogy es * az lgszl tUm. oilet, móka, melódia, művészet ez a ÍUra, vagyis élvezet
SO fillérért SOOO pengfis biztosítást kap a Zalai KSzIBny mindan alS-fizetSJe
A Zalai Közlöny ezidén fordult bele fennállásának 76-lk esztendeiébe. Ezalkalomból egy ritka ked. vezménnyel óhajtunk kedveskedni elöflsetöinknak.
Minden előfizetőnket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kcltöewr) pengőre blzloslljuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymöüón. hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből kővetkező elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kltilnö hírnévnek örvendö Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A S0 fillér biztosítási dlj egész évre szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított II hónap.
Önmaga és caalédja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebból az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azon nal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában. _
_ IJberti maradékok, U ösaass
színekben fa minőség, métere csak 88 fillér Schütanél.
ZALAI KÖZLÖNY
A rémgétktMunh
már régóta igye-k~msk négetoetni az enib\'rrk. A külOnbtUO leszoklttlíx* módszerek köríti -gmk Um váll be. i •/•/>. •/ wíiVi-í <uiíiitíriiliaJ állam mo.it, mint rgy híradás niorvl.a, qyökerc* má. <Ion Iguclmlk nége\'reinl nz Iszákos. Ságnak. Törvényi hoio/t, mily s:e. rln> a m-grögzött részegeket, de a tiMl\'óK\'rek többi áklotalál Is -gy vtz\'eiutörc tnlrrnál/ák. 4 gon. dala\' jó, csak kérdés. hogy b". uálik- -. /I bölcs államférfiak ez\'agy akarták elérni, hogy iz Internálta, kai Irtagiftlet mellett elbom,kannak n "l/t a/rí. A fér/takat a l\'ataro i. j nökr! a Pakűlaiszlgelre Inhr. náliák. Mindké\' sziget rewtkmil enyhe éghajlata, ugy hogy a tje. por*ált.ik a szabad horgon végze\'t könnyű mankáral go uiosktxihíitn tk satá\'maguk ■ Ikirlásáról. A törném/ azzal Igyekszik enyhi\'rnl az tnter. nal\'ak torsát, hogy nyomatékosan ktl-ltn\'l: »110ti bílnteléer/il, ha. n~m pgészségtlgyi óvln\'.ézke\'lések-rtU* iimi szó.
RÁDIÓ MŰSOR
Budlape*!, ptatok.
G.4fi Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek 10.20 Időszerű apróságok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. 1210-13.40 Országos I>ostászenekar 12-30 Hírek. - 13-20 Időjelzés, időjárásjelenlés. 13.50 Pintér AUce zongorázik. 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Diákfélóra Halász Gyula előadása, a felfedezések történetéről. — 16.4.1 Időjelzés, hirek. — 17 Cigányzene. 1730 Gyorsirólanfolyam. — 18.11 Sportkőzleraények. — 1!> «A Kalevala százéves.. Vikár Béla előadása.
19 30 Magyar dalok. Előadja Revére Gyula (hárfa, zongora, Csóka Béla (ének) és Lantos Ferenc tárogató).
— 20.35 Külügyi negyedóra. — 2050 Zathureczky Ede hegedúl 21.25 Hirek. — 21.45 Charli Gaudriot jazz. senekarának műsora, Kalmár Pál énekszámaival — 23 Cigányzene. — 0.0ű Hirek.
Budapest ||. 17.35- 18.10 Kalmár és Balázs hangszerótóaének müaora. — 18.20 .Ilona szerencséje.. Kosztolányi Dezső elbeszélése. — 18-% 19 55 Hanglemezek. • 20 .Vándorulon Argentin a pusztaságában . Ivcndl Adolf előadása
- 20.30 21.40 Weklinger Ede szalon-zenekara — 21.45 Hirek.
Bécs. 12 Olasz operalemezek. — 13.10 SohulK-rt-lemezek. — 14 Schumann Erzsébet lemezei. — 15.40 HoUy cselló és Beér zongorajátéka. — 10.10 Ix-mezek. — 17.25 Albun Berg zeneszerző estje. Ulanowsziiy szoprán és a íilharmónikusok közreműködésével.
— 1925 Skurawy: A tél jegyében. Zenés egybeállítás a rádiózenekar, Holm szoprán és Hoffeiner citera előadásában 22.15 Bádiózeuekar. - 23.45 —1 I.emezek.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloclal megfigyelő Jelentések : csütőétök n a hőmérséklet: reggel 7 órakor — 1\'8, délután 2 órakor — 22. este tí órakor - 3 6.
FtlMzet: regfel éa eate borult, délben tiszta. Csapadék 0-0 mm. Hóraagaaség 0 cm.
SxéUrány : Reggel, délben és este észak keleti.
(tijuakai rddJóltUiUit) II ■alaara^ alal Intéaetfalaati «ata IO érakun Élénk éaaakl éa éaaakkalatl aaél, •fyea helyeken havaxéa, főleg HfMgaloH éa délaa. A* éja«akal lakAléa aak Halyaa alérl a -10° 0 •
— Bútorvásárlás ,,«n tfondl Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesei) Is szállítnak. Kopstein butoráruház, Horthy Iflklós-ut 4.
NAPI HIRfK
NAPIREND
rsbimár 8, péntek
Római katoHlraa: M Jénos Protestáns: Aranka. Iir.: Adar. hó 5.
Oyégyscertirl éjjsll saolgálat s hóntp-ban: .Sshrator\' gyógyszertár Erzsébet-téf és a Mafaaulisal gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 8, 7, 9,
vasár éa Ünnep\' sp 3, 5,7 és 9 órakor. •
QözfUrdö nyitva reggel fl órától este 6 óxáig (bétló, szerda, pénlak délután, kedden egéai nap nőknek).
(20 a» baJUrel ö-szeJttve^U Kilű-nőeu sikerűit összejövetelük volt tegnap Budapesten a volt 2!)-a.s ezred egykori bajtársainak. Az összejövetelen megjelent az uj honvédfő|>aranc:.Jwk, vitéz Shvoy gyalogsági tábornok, Ndgvkunlzsáról dr Krátky István |x»-gármester, Keszthelyről Rejschl Inire városbíró. Krátky polgármester lel. használta ezt a kedvező alkalmat úrra, hogy n 20-a:ok egykori parancsnokát megkérje arra, hogy Nagykanizsa pünkösdi idegenforgalmi napjain tartandó 20-us és 18-as bajtársi napra lejövele lével emelje az ünnep fényét. Shvoy főparancsnok a legnagyobb készség-gel megigérie, hogy a város ide^enfor. galmi kellős ünnepére lejön Nagykanizsára
— (Ax OAVki: tobruar U-ikl m*&
telje) Amint értesülünk, az OMKE február 23-iki bálját <flyaa azélcs kéretek között rendezi meg, hogy uhhoz saját, helyiségei szűknek bizonyultak. A Kaszinó érdemes vezetőség kész-séggel sietett az OMKE segítségére;, amennyiben helyiségeit február 23-ra az egyesület rendelkezésére bocsátotta. Az 0MKE-l>ál tehát u Kaszinóban lesz megtartva.
— Legdivatosabb, legszebb báliruha. anyagok olcsó árért Singer Divatáruházban
— (A K\'akanlzaal levente I.gyesn. lel) február 10-én, vasjlrnap este 7 órai kezdettel táncmulatsággal egybekötött műkedvelő szlne\'őadást rendez a Pol. gáti Olvasókörben.
— (A t débeletlfamlozó tel^wl) Ja-nuár folyamán 27 uj kanizsai l>ete-get wtt tel, ezzel ápoltjainak száma 131-ra emelk*\'dctt. Röntgen-vizsgálat 4, laboratóriumi vizsgálat 22 esetlen volt szükséges. Természetben 40 l*\'teg 1210 liter tejet kapott-
— I tegáat női si és korcsolyázó sport-mellénvek, drtftinből a leg. olcsóbb árban kaphatók Sdiülsnél.
— (Ül>"«t fflidmüvea) Sznopck Jó-zsef bajcsal iwlgáremlH\'m^k tegnap valami összetűzése volt otthon. Ezen annyira elke^redett, hogy állítólag azt a kijelentést tette, hogy öngyilkos lesz. Mivel otthonról eltűnt & nem tudták megtalálni, hozzátartozói jelentést tettek a csendőrségen, mely most kutatja az clke -eredelt emlurt. mért attól tar. tanak, hogy fenyegetését beváltotta.
— Szérmék, női és leánykabátok mélyen leszállított árban Singer Divat-áruházban-
Érettségizett tagok is „dolgoztak" a szentgrótl betöró-flzemben
Zalaegerszeg, február 7 A zalaszenlgrótl csendőrség néhány nappal ezelőtt egy 8 tagu
fiatalemberekből álló rablóbandát leplezett le. A banda három budapesti fiatalember, Fodor Sándor, Fider Isiván és Gál Sándor vezetése alatt működött, akik csak időn-képt^ jöttek le zalaszentgróti •üzleteik* lebonyolítására. A binda többi tagja : Kozár Béla, Péter József. Dortil Róbert, Botka István és egy fiatalkorú, mindannyian zalaszentgróti fiatalemberek. A zsákmányt mindenkor felosztották maguk között. A betörőbanda 1932 tavaszán alakult, tagjai rendes polgári családok gyermekei, sőt érettségizett k is vannak közöttük. Betörési listájukat most állitják össze. Csak az utolsó
I hónapban négy betörést követlek el. Látogatást tettek a zalaszentgróti nagytrutikban (ide egyébként már négyszer törtek be), egy hent.\'S és egy bőrüzletbe, legutóbb pedig dr. Lux Béla ügyvéd vertheim. kasszáját könnyítették meg. Erre fizettek rá, mert a három vezér, akik a jólvégzett munka után Budapestra akarlak utazni, gyanússá vált nagy csomagjával a balatonszentgyörgyi állomáson a csendőröknek, igazoltatták őket és mindjárt le is fülelték a három jómadarat. Vallomásuk után saentgrótl társaikat is elfogta a csendőrség és valamennyit az egerszegi vizsgálóbíró elé vitték, ahol hét betörést már rájuk bizonyítottak. A díszes társaságot eiö-zetes letartóztatásba helyezték.
1039, február a
i * A gsfcvalófcórus
ma, péntek est« a szokott helyen és időben próbát tart Tekintettel a
közeli szereplésre, a tagok tcljt-3 számban való pontos megjelenését Jcérf a Vezetőség.
- <|.*r*»fclsk egy eaavjrgé leásiyl) Dr. tnkaVjs Ferenc rendőrbir.. Béri Mária 20 éves hclynélkűU cseléd, leányt, aki már hosszabb ideje hely. nélkül o>avarflott, közveszélyes mun kakerülék miatt U/.napi elzárásra ítéle - {Kerékpártolvajliis) a kerékpárok szarkái egy idő óta nem hallattuk ma. gukról. Most >ig>-látszik újból szerén-Ciét próbálnak Minap délutáh Ková^ János naíOi^uizvi nj^gkihosié a Horthy MTklőSArt\' egyik háza elé 14. mosdotta kerékpárját, .mig ő az üHei-ben elvégezte miuikáját Az alig púr percnyi idő alait Ismeretlen tettes a k< rék|>árt ellopta. A rendőrség megindította a nyomozási
NAPI RIGMUSOK
Hogy a francia-Ho|as.t tolálkoiás Sikerrel jár, bizton hihettünk abba, Mert régen megmondta Mussolini: • Und mano lava I altra..
Ugyancsak léSrejótt a légi
Megegyezés a két régi Fegyvertárs között: Franciaország Angliával is
Egyezményt kötött.

Megy tehát a megegyezés, Akárcsak a pinty, Adja isten, hogy eredményképen Mindnyájunknak ismeretlen
lvegyen majd a Ntnea.
-
Jan Ktepura Ml,-m>rllsl kala«l Jérél ké|ws ii|K)ril)an számol be « Színházi Rtet nj száma. A bécsi Mot nár premier képekben, a magv*ar kól tök szobrai, Bankett egy seinházl pé-holylmn, « párisi kutyadivat én katyu-menü. Miért nem ment férjhez Nagy Kató? i
— ToH, legjobb minőségű női fehér nsmüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P SchŰtanél.
— Az elveszeit teány. C-laJre, az el. ka|»ulott. szeszélye* milliomosleám\' a nőgyüló\'ő Darrow hiUába kerül olyan megalázó «or»b", amelyet nem tud lázadozás nélkül elviselni. Két fiatal, büszke lélek kerül Itt szembe egymás, sál s a kettőjük közt folyó nyílt és titkos párviadal során a levegő mindinkább megtelik Izzó feszültséggel. A természeti erők színpompás megnyilatkozásai, az elemekkel való harcok v;\'d romantikája és a mindinkább kirob-
vAhosi mozgó.
Pénteken, szombaton, vasárnap
RAkBS! v/krOA, *azyogó
HUSZÁRVI6JÁTÉKA-
a legnagyobb maqyar együttes,*

I«W. február
8

-II
liflnó ellentétek során, a szivek legntí. Ivéről felfakadó érzések győzedelmes .Cr,\'.Kiégek teszik leiejtbelctlcu éiméjmyé e/t o lélcg*\'toj\'óan lZtfUtnns olvas-mányt- A PaUaaisnak ezt a legújabb l-\'ól pengős llegényét Földes Joliin for ,li ,,lla szép magyarsággal,
_ Mcaiaaszouyl keleagyékai nagy ■zakértekazimSl Aliit óavec Slnger Divst. áruház.
Az óngyilkus. A naiMtnta isim\'-t-l»dó tragikus esetek mindjobban ó" jobban szükségessé úszik e kérdés szociális, orvosi ós jogi, valamint gáz. dasági összefüggéseinek megvitatását, melv körülmény egyszersmind meg is magyarázza Várkonyi, Nyiro és Vóni-Ijóry professzorok, továbbá fiArtnerpál dr., Földi Mihály dr.. Hajnak llirbárd dr" Dóesi Imre dr., Szimonldesz l.a. jos, Kosztolányi 1***0, Szabó I.orinc Kulcsár István dr ós Füst Milán ki-lünő név-cinek összetaláikozásál. A ki-tűnő szertök néhány cikke Ar. őngyll. kos öntudata, (;ycrnieköngyllkosság.,k. l.,.|ki cliírvulás ós öngyilkosság, Mit tudhatunk az öngyilkosságról? Az utolsó özenet, öngyilkosok leveliinek grafológiai analízise, A szabad halál, Az öngyilkosság problémája a katoli. cizmus szempontjából, Az öngyilkosság a büntető jogban, Élet és halál slb, slb. fcz a szenzációs mö tanítani, segi-lenl, de főleg megelőzni nkur - Nóvák Itndolf és Társa (Hudapest, VIII., Ba. ross-u 21.) kbidásábnn jelent meg, áru 1- 2.80.
Közgazdaság
A Néptakarékpéiutár oszt«lék«
A Néplakurékpénztór Részvénytársaság Nagykanizsán.igazgatósága folyó hő 7-én, csütörtökön délelőtt tartotta mérlegmegéllapitó liléiét, melyen elhatározta, hogy az 1935 február 16 án déli 12 órára össze-hivott 28. évi rendes közgyűlés.ek u P 28,824.84 ct kilevő nyereségből a mult évinek megfelelő részvényenkénti P 6,osztalék kiíiastéaét fogja javasolni.
TMra«irtön<t
Huza Itazav. 77-es 1760-1785, 78-ai 1715-1800, 79-es 1790-1815. 80-as 1800-1835, dunánt. 77-sa 1730-1740 78-as 1745-1759, 79-e» 1760-1770, 80-as 17 70-17-80. — Rozi uj pestvidéki >355 13 70, mis 14 10-14-30. Zab u| kOrép 1600-1610 Tanger! tlsaáalail 13 25-13-40.
Az Allatok tejlódósót előaegltl, as angolkór. lesántulis. bőrgyulladás, nyalakodó*. «ynp|urágAs, koazoaoóAa, toll-rágós ktfejlódéeét magakadályozza, ha pedig ezek mAr kifejlődtek, ezeketmsgsztlnteti a a csókát állatokat erőteljes fejlődésnek Indlljs. Malacok lelfalAsát, klmnrAst. fark- ós flllrAgAst a v-lyuk fm Jászlak rAgAaát elhárltja-reríőzö betegségek ellen az Allatok ellenállóképességét fokozás.
Walaláaaái nálktlSahet.tlaa I
Eredeti gyári árban kaphatót
orszAg józsef
mag műtrágya, níványvádalml s arak
stb. ksiasksdósében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telelőn 130.
:
Háziasszonyok I
■aalalaa) a
Dr. OETEER-gyár
u] fényképes RECEPTKÖNYVE,
melyei ivánságra ingyen és bérmentve küld:
Or. OETKER-gy&r
B.e.aa.t, VIII., Oantl.
SPORTÉLET
Kerületi válogató tornász-verseny Nagykanizsán
Pécs, Kaposvár, Székesfehérvár és Nagykanizsa legjobb tornászai indulnak
A .Magyar Orszégos Torna Szövetség egyrészt a vidéki tornasport fejlesztése, másrészt pedig az olim-niai kenetnek tehetség s tornászokkal való kiegészítése érdekében nagyszabású versenyprogramot állapított meg.
A pixígtam első része a vidéki kerületiek válogatott csapatainak Összeállítás. Az ecélbói tartandó válogató ^versenyeket valamennyi kerületben február 24 én rendezik meg. Ezzel kapcsolatban a MOTESz részéről nagy megtiszteltetés értő a kanizsai sportot, mert a Délnyugati Kerület válogató versenyének megrendezésére az NTE-t kérte fel, amelynek elnökségi- természetesen készséggel tett eleget a felhívásnak. .
A MOTESz a versenykiírást a kerületbeli egyesületeknek már el Is küldte s egyben gondoskodott a verseny sikeréről is, nevezetesen magára vállalta mindazon vidékről érkező versenyzők utazási, élelmezési és elszállásolási költséget, akik komoly készültséggel és tudással állnak a verseny startjához. Külön Is felhívta a MOTESz a Székesfehérvári Alba Régiát, a Kaposvári Turul SE-t, Pécsről a PEACot,
PAC-ot és PVSK-t, továbbá a Nagykanizsai Zrinyi TE t, hogy legjobb versenyzőik indítására súlyt helyez. Mindezek alapján nem kétséges, hogy a kerületi válogatott csapatba való bejutásért élénk versenyzés fog mcginduk/\\i s a startnál fogjuk látni a délnyugati városok legjobb tornászait.
Versenybírót a MOTESz küld s mindegyik versenyzőnek korláton, nyújtón, lovon, gyűrűhintán, lóugrásból és műszabadgyakorlatból kell egy egy szabadonválasztott gyakor. latot bemutatnia.
A MOTESz versenyprogramjának további része az, hogy a kerületek megalakítandó 6os válogatott csapatai március 3-ikán később megállapítandó helyen egymással verse, nyeznek, e mérkőzések eredménye alapján összeállítják a magyar vidéki válogatott csapatot, amely azután áprilisban Budapesten a fő-váiosi B. válogatottal, Szófiában pedig a bulgár válogatottal fog mérkőzni. Nagy tét ez, bisonyára ambicionál minden tornászt, nem kétséges tehát, hogy a február 24-iki nagykanizsai verseny pompás sportélményhez juttatja a kanizsai közön, séget.
Nagy várakozás előzi meg a vasárnapi Baros-Hagykanlzsa ökölvívó mérkőzést
Hosszú ideig Nagykanizsán csak a napilapokból értesült a sportkedvelő közönség a magyar ököl-vivó-sport hatalmas előretöréséről. Most pedig a karácsony másnapi be mutató után, annak közönség és erkölcsi sikerén felbuzdulva, már sor kerül a Barcs Nagykanizsa városok közötti mérkőzésre is A városi testnevelési vezető és a Zrinyi TE érdeme az, hogy ez a mérkőzés létrejöhetett. Minden ilyen megmozdulásra komoly szüksége van nemcsak Nagykanizsának, hanem az
egyetemes magyar sportnak is, mert nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy minden értékre, ami a magyar fiatalság mozgékonyságán ban és ezzel kapcsolatban az élni-akarásában is benne van, számítani kell és mint propaganda eszközt fel Is kell használni. Hisz ugyanezt teszik a hatalmas nemzetek is.
Mindezen felül érdekes és férfias küzdősportot is láthat majd ar elő\' jelek szerint várható nagyszámú érdeklődő. Ali ez elsősorban Barcs válogatott ökölvívóira, akik már
nemcsak a Dunántúlon, hanem az egész országban Ismertté tették nevüket az ökölvivófpoiíon keresztül Most kivételesen kellemes helyzetben van Nagykanizsa. Ugyanis szol gáiati boosjrtása miatt Itt tartózko dlk Németh, a Dunántúl egyik leg-jobb nevű ökölvívója, aki a Zrinyi színeiben indul, még hoz rá azzal az érdekességgel, hogy saját öccse ellen aki utána legjobb a súlycsoportjában veszi fel a küzdelmet. Most érkezett haza Pestről Baranyai, az ökölvivósport egyik komoly Ígérete, aki Budapesten neves edzők keze alatt már is nagyon sokat fejlődött, igy az ö megfigyelése is kellemes élmény lesz. A mérkőzés az Iparosszékház nagytermében vasárnap este fél 7 órai keidettel lesz. _
(Atlétikai edzés) Ma cstc 8 órai kez.
detk-l atlétikai edzés a polgári iskola tornatermében. Ezúton újra kéri a Zrínyi TE atlétikai szakosztály vezetője mindazokat, akik mé^ m-m jelentkeztek. hogy ott ugyanakkor jelentkezzenek.
— Báli selyem újdonságok nagy választékban (k>lenszky Divatüzlet
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utca 17 ) ttj olcsó kórházi osztálya A Vas utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 p*«fA ápolási díjjal. A kAlón sánták árait ia lényegesen leszállította. Kölónleátá gyógy tényezői: Hádlumketelések, béL fördrtk, (entrocieaner, I)armb*d) uhr-betogeknrk kímélő és pihenő kur)T& (eisrtro.-ardlograph) széns«v-s IflrUok stb. Nagyszabása viegyégr, Zandsr és ortop&d gyógytermék, asfmasrolták, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mútölennclfttl, plasztikai sebóaact. «a-lőplaszüka, orrkorrekció, HrcrüegfiataU-tás (ráncéiténtetéa) stb., urotogbi ou-tályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szúlöosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb
SertéiTáiár
felbafláa 5639, atadatlan 2349 BM-randa 064 0 66. i*-d«tt 060-006 n» tett ktzáp 056-0-58. kŐn->»0 048 0-54. etaö reodh Sitg 060 064 ltod randa Sre* 0"50—054, argó\' sflWi t. 010 076, saalonna nagyban OVO, sah 1*30-14ti,baa 0-80-094 MtssrMs M6 OKI
HWfkMiiuvUÉki lítítoz fáiiuit
MENETRENDJE
érvényes 1034. október 7-tól
tr..ék.l-lér V.MtMI*wt.
Vasútállomásra

m
m 9»
1108 12 M 13* 14*
15M
17* 1110
!•*
21* 23*
M.
UtMjén IA t i
Í5
ZALAI xn/IONY
1935 feb 11 ár 8
meghívó.
A NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
1835. évi február hó 16-án déli IS órakor székháziban larlja
29. évi rendes közgyűlését,
Nigykantzu, 1935. február hó.
1. Az igazgatóság Jelentése az 1934. UzletévrOI.
2. A f^lügyelöbizottság jelenlése, a mérleg megállapítása és
a nyereség feloszlása.
amelyre a t. részvényesekéi meghívjuk. Tárgya
Fiai
részvényeiket a Iti Vanyán
Az Igazgatóság.
\'•iilt
3. Határozat a felmentvény tárgyában.
4. Igazgatósági tagok választása.
5. FelUgyelöbiiottság választása és díjazásának megállapítása.
I felkérjük t. részvényeseinket, hogy amennyiben a közgyűlésen résitvennl kívánnak, szíveskedjenek az alapszabályok rendelkezése éneimében .özgyüléa napja elölt az Intézet pénztáránál, vagy Budapesten, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál letenni.
Mérleg-számla 1934. december 31.-én.
Tehe
Kéazoénz és bankári követelések ... ... .........
rrtékparirok .................................
Váltóőre.
ebből jelzáloggal (edeive .. ... P 3.579,370 86 Adósok i
lalzálogfedasettd ...........................
Értékpapír vaity egyéb tedezettel
KUlön fedezet nélkill ........................
Ingatlanok:
Intézeti székház ...........................
Brzaébet-tér 16 sz. bérház...........
1)7 OM 7.4T0 64 928
42.000 78.000
Pengó
118,160 11.184 4.084,826
Részvénylök.......... .........
Tartalékalap ........ .........
Ingatlan értékcsökkenési tartalék
Nyugdíjalap ............ ......
Betétek t
takarékkönvvecskékrs.........
folyószámlákra...............
Visszleszámltolt váltók
Pesli Magyar Kereskedelmi ilank követelése
Átmeneti tételek ..........................
Nyereség ... .............................
Eredmény-számla 1934. december 31.-én.
Osletl köllaéaak és UszU fizetések illetékek .
Adók áa 111___________
1933 évi nycreségálhozat 1964. évi nyereség ... .
Nagykanizsa, 1934. december hó 81-én. Conrad Ottó alelnök.
Pengő

Pengő
51 179 20,875 1,387 I 64
fT.48V 30 l 28,824
100,878
Nyereaégálhozat az 1933 évről Tiszta kamatjövedelem Jutalékok és különféle nyereségek Ingatlanjövedelem .............
Az igazgatóság nevében: Dr. Kreia\'er József alelnök.
Megvizsgálta és rendben Ulálta: A felügytlő-blsottáág.
Pengő
1 020,288 379,961
Penjő
1 400,258 1 958,885
878 638 38 19,781 31 28,824 94
JAv«delmek
Penaö 1 ^Pengó f
1.387 84
84.002 76
1 568 IS
13,848 88
100,878 20
vl\'és Bentzlk L«los ügyvezető igazgató.
Emlékeztető
Február 6.
P.vangélikus estély. Bankos-bál a Kaszinóban. Felmer 18. LloeáLU előadás 6 órakor a vájoshá-ián (dr. Wlnkler Fitiő és neje). Nagy Lásalé népulnműve a legény, egyletben, utána tánc. A Leányklub műsoros teája fél 7 órakor a Mlssziósháiban. Piarista caerké&xek műsoros estjo a
fimnázium tornatermében fél 0-kt>r évente bál és szlnelőadás a Kiaka-pizsal Olvasókörben Barcs -Nagykanizsa ökölvívó Mérkőzés a* ipan>s-s«ékbási)ttu Fobmá, 16. NTF. táncwtély a Koronában. Kar]>aszoiTiányosok koszorúcskája a/ Ipaittskör nagyterniélxui F*broár 17. I.lcWlU előadás Ü órakor a vá*»há-«An (tfr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy far. langi táncot teája a gimnázium tor-oatermében 5 ónkor. A Kath. I-egényegy |et közgyűlése fél 5-kor, társaavacsoráJa 8 órakor Jelmezes koszorúcska az Iparoskör nagytermében.
A Saoc. Misszió l.eányegytet vidám délutánja a kiskanizsai Olvasókór / ken 6 órakor
( Izr l*ány«gy|et Liszt, matiné ja tl érakor a színházban. ^Díjtalan. Blagusz lilék koaiwrucakúja a Ceut. rál alsó helyiségében FakrtUr is.
OMKE-bál
Fakmár H
iioaáks előadás (Usztünnepély) a városházán G ón»kor (Vannay János) fwmtharoos tea K órakor a Koifc-
A Leányklub je|m«z-e*tjc fél 7-kor a Misszlósházban. Kerületi válogató tornász v«rscny o órakor u ginuiáziumban MArt-Mi J. A Keresztény Jótékony Nő«gylct jelmezektje az Iparoskörlx\'n. Március 3.
Iparoskór jelmez«Btje. Színelőadás é« táncmulatság a Kis. kanizsai Olvasókörben.
Márrhik 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor Márelus 19. ZTK diszlomája a gimnáziumban 0 órakor Március 14-
Vitézek műsoros estje az Iparos kőrben Márckis 16-
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purlm-estje a Kaslinóban.

Díjtalan
bemutatás lakásán Is
I!
• •
TELJESITMCNY
ötomfara 2jl
ÉTÖXáUIES OLCSÓ RÁDIÓ ÁÜOKÁSSKÁIÁMU
Szibadhegven 2330 □ 61 bavetett szán-télöld gyümölcsösül azonnal mlméé. — Bővebbéi Vodlnákné Telek, ut 7. 764
Kiadja a laptalajdonos Közgazdasági Rt. Outsabsrg Nyomda 4i D«zalal LapklsM Vállalata Nagykanizsán. Pslelős kiadót Zalai Károly. Intwarbaa Maion: Naavkanlw aaáw.
NxnaatMt a laptuiajdonos Közgazdasági R.-T. (JutMbezg Nyomda ta IMlaalal UMMÖ vállalata kóuj vnyosaMjiban, Naggkaalaaiu (Felelős IsletvezMÓ Zalai Károlyi.
rádió szaküzlete.
APRÓHIRDETÉSEK
Spi.hlid.U. dl|. v.iZrtt.p .1 Qnn.pn.p 10 »ólfl M lill... mlnd.n tovtbbl ,iö , (Illír. htlkOin.p
10 u.lg «, \'illír mlnd.n további Hü 3 í,M-----
Vóröamaí\'l-ulca 56 számú ház azonnal •lad*. Bóvt bbet ugyanott.
Tirt araayat, ezüstpénzt éa zálog-cédulát állandóan a legmagaaabb napi áron vesznek Fenyvesi és Bárány. 465
aatdtaxit, kényelmeset, caukottal legolcsóbban, Teleti nállomás III számon Kaulmann Manónál rendeljen. 101
Schloaaer lé\'e VIláaMrMaalaeea (német nyelven) lOvaakoa kötetbe., jutányo-aan eladó. Megtekinthető kiadóhivatalunkban
Aranv Jánoa-utca 9. az. ház haláleset miatt ,11\'göacu .Imii. Bővebbet ugyanott 12 2 óráig. 466
Óra, ékaaer |a«ltáal éa kiszltásl olcsóa vállalnak Faayveal és Bárány._486
Máimra kiadók I él 2 szobás lakások. FOtál, Zárda-u. 6. _479
Kétazobáa előssokáa atcal lakáa má-lusrs kiadó Széchenyi tér 3 Bővebbet-Ssalay Ulaptlakt. 46t
Boldog caak akkor less, ba lasvavd-rSI Paayvtal áa Báráaymál vaaz. 4V/
Megbízható aaladaaaaláaj felvétetik, ugyanott egyaaobás Ukás kiadó. Pálőll-ut 81. 483
Sóiztca 14 sz alatt klllőnálló három-izobás lakáa május 1 re kiadó. ««
75. évfolyam 33 szám
Kagykanizaa, 1936. februír 9 szombat
Ara 12 Hlltr
ZALAI KÖZLÖNY
lMik«»«Mi4t éM kladóMvttal fA >iim. Mcgjtkalh lml.de. rtfftf, WH6 tMtalén]
Felelís szerkesztő: Barbarl/a Lajos
ElíltutM In ! ««» hóra • !«■(> 411 Iliit! Swkujttetf kwdóblv.Ull lefclorr 78.
i történelem sodrában
A nemzetközi konferenciák sorra követték egymást s évek óla vala mennyi a béke biztosítását vallotta céljául. De a törekvés és a gyakorlati nv.gvalósuláo között hosszú ut vivet, különösen oly körülmények között, amikor államhatalmi félté-Ienységek ütköznek meg egymással
olyan korszakban történik ez, a nfíkor a győztes és legyőzött hatalmak között fennálló ellentétek feloldásáról, Illetve a világháború kelletlen maradványainak végleges felszámolásáról van szó. fcvekhosz szu során át nem lehetett az ellen téteket áthidalni. A Népszövetség minden Iparkodása, amely a béke müvének megalapozására irányult, meddőségre volt kárhoztatva, az ellentétek nem enyhültek, sőt a po litlkai feszültség Európában időközönként a robbanásig ki is éle sedett.
De ujabban olyan események kö vetkeztek el a nemzetközi politikában és olyan nagyjelentőségű tények alakultak ki, amelyek alkalmasak arra, hogy neveretes fordulatot adjanak Európa történeté nek.
Az o\'asz francia egye/mény, a mely ledöntötte az elválasztó fala kat a két latin nemzet között, adta meg az erőt és biztos alapot az uj békepolitika felépítésére Európá ban A római egyezmény világosan megjelölte az irányvonalat, amelyen tovább haladva, Európa valamennyi nemzetét rá lehet vezetni a béke biztosításának útjára A Ró mában megindított békepolitika döntő jelentőségű folytatásának útját pedig a londoni egyezmény ;>!?•, melynek kimagasló tartalma abban csúcsosodik kl, hogy Anglia szakit azzal az eddig vallott állás pontjával, hogy az európai szárazföld Ügyébe nem avatkozik. Az an gol kormány hozzájárul a Rómában kötött olasz francia egyezményhez sőt Locarnón is túlmenve -hajlandó egy légügyi szerződést kötni, amelynek érteimébeh, ha a szerző-désbe bevont államok valamelyikét légi támadás érné, akkor a többi szerződött állam egész légi hadával a megtámadott ország védelmére siet. öt állam : Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország és Belghim kötné meg ezt a véd- 6s dacszövetséget légi támadás esetére.
Ez döntő jelentőségű esemény a béke biztosítása s.empontjából-
De más fontos tartalma is van a londoni megegyezésnek. Nevezetesen az, hogy Franciaország és Anglia - Olaszország egyetértésé vei elhatározták, hogy javasolni fogjáfc a vorsaüleal szerződés ötödik szakaszának eltörlését, vagyis megállapítják Németországnak a fegyverkezés tjrén való teljes egyenjogúságát. Ez a versaillesi békeszerződés reviaióját. Illetve megdöntését jelenti.
Az események világánál kitűnik,
Létrejött a közös álláspont Gömbös Gyola és gróf Bethlen István között
Albrecht főherceg, Oömbös és Eckhardt a kormányzónál
Budapest, február 8 4A legutóbbi napok* politikai ese ményei után politikai körökben az az álláspont, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök és gróf Bethlen István az időszerű kérdések megoldásában közös álláspontot foglal el és igy a viszály kiküszöbölését te-szi k\'hetővé Bethlen István gróf ma ugyan elutazik a fővárosból, de hétfőn újból visszaérkezik.
Az Uj Nemzedék szerint GömbÖ3 Gyula miniszterelnök hétfőn ládió-beszédet mond és ezzel nemcsak a fantasztikus politikai kombinációkat és izgalmakat temeti el, hanem pontot tesz azok a néze\'eltérések után is, amelyeket az utóbbi időben kolportáitak. A rádió-beszédben Bethlen István gróf és Gömbös Gyula viszonya is tisztázódik és alkalmas lesz arra, hogy a belső el-
lentét helyébe békís együttműködés jöjjön létre.
A 8 Órai Újság viszont azt irja, hogy a miniszterelnök hétfői rádiószózatáról szóló hir nem felel m?g a valóságnak, mert eddig terve sem merült fel annak, hogy a ml-nlszterelnök ujabb beszédben tájé koztassa az ország közvéleményét á politikai helyzetről.
Az országgyűlés felsőháza február 14-én, csütörtökön ülést tart.
Kihallgatások a kormányzónál
Horthy Miklós kormányzó ma délelőtt kihallgatáson fogadta Albrecht kir. herceget, majd utána Gömbös Gyula miniszterelnököt, akivei hosszabb megbeszélést folytatott- Hir szerint délután Eckhardt Tibor megy kihallgatásra a kor. mányzóhoz.
Életfogytiglani fegyházra ítélték Rákosi Mátyást, a volt vörös népbiztost
Budapest, február 8 Rákosi Mátyás bünperében ma hirdetett i\'é\'elet a budapesti tCr vényszék. Amint a bíróság bevonult a tárgyalóterembe, az elnök megkérdezte Rákosit, kiván e valamit mondani. Rákosi igy felelt:
Az országot nem a kommunisták, hanem az oláhok fosztották ki.
Majd hangosan a kommunizmust kezdte éltetni, mire az elnök egy
| napi sötétzárkára Ítélte.
A törvényszék bűnösnek mondotta ki Rákosi Mátvást az ellene emelt vádakban és öt ezért összbün-tetésüi örökrabságra Ítélte. Az ügyész fellebbezett, mert n -m lett halálos ítélet kimondva, a védő a bűnösség kimondása miatt.
Rákosi Mályás további letartóztatását a kir. törvényszék fenntartotta
Olaszország feltételekhez köti a légf-locarnoban való részvételét
Simon angol külügyminiszter Párisban egyengeti a megállapodás útját
Rón^a, február 8 A Reuter-iroda jelentése szerint Olaszország még nem döntött a légi
locainoi javaslat felett. Bizonyosan először megvárja Németország állásfoglalását.
London, február 8 A Reuter-iroda római értesülése szerint az olasz kormány részt fog venni a légi-loei r no egyezményben, ha elfogadják bizonyos javas latait. Az olasz kormány egy helyett
két egyezményt javasol egy jegyzőkönyv közbeiktatásával, amely kizárja, hogy Olaszország és Franciaország egymás határainak sérthetetlenségét kölcsönösen szavatolják,
Simon kUlftgymlnlszter párisi látogatása
Párls, február 8 A Párlsba érkezett Simon angol külügyminiszter érkezésével kap csolatban hivatalos helyen azt mondják és ezt az angol nagykövetségen is megerősítik, hogy Simon külügy miniszter látogatása magánjellegű. Politikai körökben azonban ugy tudják, hogy az angol külügyminiszter nemcsak Flandin miniszter elnököt látogatja meg, hanem az esti órákban Laval külügyminisztert is felkeresi.
Külpolitikai körökben ugy tudják, hogy Simon a francia államférfiakkal az olasz kormánynak Parisban és Londonban a londoni egyezmény tárgyában tett lépéseit fogja inegvi\'atni. Az angol külügyminiszter holnap utazik vissza Londonba.
London, február 8 Lord Allén, MacDonald bizalmasa, aki nemrég Németországán járt. ugy tudja, hogy Németország egyenjogúsági indítványának köve telését nemcsak a fegyverkezés, ha nem mindenféle tárgyaláskfriill eljárásra vonatkoztatja, akár les/ere-lés, akár légvéd^cm. akár a Nép-s/ővetcé\'7 tágabbkörü egyezményeiről van szó.
Németország még 10 évig szán dékozik böjtölni
Boroszló, február 8 Schacht, a német birodalmi bank elnöke Boroszlóban tartott előadásában kifejtette, hogy Németország-nak nem szabad többet vásárolnia, mint a mennyit ki tud fizetni, eladni viszont annyit kell eladnia, amennyit csak JJjd. Németország a szükség idejét éli és tudni kell minden németnek, hogy még egy évtizedig le kell mondania az élet azon kényelméről, amelyben a háború előtt volt része. Ha ezt a németek megteszik, biztosíthatják gyermekeik jövöjét
mennyire igaza volt Gömbös miniszterelnöknek, amidőn a minap közzétett nyilatkozatában rámutatott ar ra, hogy nagy történelmi esemé nyék vannak készülőben, amelyek évtizedekre megszabják Európa jö vendő alakulásának képéi. Helyes volt a miniszterelnöknek az a figyelmeztetése is, hogy készüljünk fel kellő erővel ezekre a világraszóló eseményekre és mindenekfelett óvjuk meg a nemzeti egységnek hatóerejét
Mert minden vonatkozásban meg kell védeni, sőt sikeresen ki kell vivni a magyar nemzet jogainak elismerését. Amiként a győztes ha-
talmak elismerik a német birodalom egyenlő jogát a fegyverkezés terén, azonképpen el kell érni, hogy Magyarország egyenjogúsága is elismertessék. F.s amiként revideálják a versaillesi békeszerződést, asonkép pen igazságos és jogos a trianoni békeszerződér revíziójára irányuló békés követelés Is. Ez olyan világos következtetés, hogy Igazságát kétségbe vonni sem lehet
Hogy ignzságos Magyarország törekvése, azt a külföldön is sokfelé elismerik. Erre nézve csak egy kimagasló példát említünk : Mussolini lapja, a Giornalc d\'ltalia a minap cikket Irt, amelyben kiemeli,
hogy a magyar kormány jogosan ragaszkodik a revízióhoz s hogy en nek a követelésnek teljesítését meg tagadni nem lehet és nem szabad Hangoztatja továbbá az emiitett olasz vezérlap, hogy a jogegyenlőségbe nemcsak Néroelországot, hanem Magyarországot és Ausztriát is részesíteni kell.
Nehézségek még vannak és lesznek, ugy a béke biztosításának, mint a revízió megvalósításának ut;á-ban, de a történelem szekerét sem a nemzetek békevágyo, sem a sérelmek Igazságos jóvátétele utján megállítani többé nem lehet-
»
ZALA! KÖZLÖNY
1936 február 9
Az öröklakás-bérpalota a lakók megvilágításában
Mácsok vállalta a szerb ellenzéki pártok lista* vezetósót
Belgrád, február 8 Mint ismeretes, az ellenzéki pár tok levelei intézlek Macsefefcv/.,
hogy vállalja az ellenzékj ^.rtok országos lista vezetését. Maceek ma küldte meg válaszát Dávidovicsnak, amelyben kifejtette, hogy örül an« nak, hogy a választás reája esett, a megbízást elfogadja, bár nem hiszi* hogy a jelenlegi helyzet mellett rendes választási harcokat lehet no kivívni.
Párls, február 8 A Temps a jugoszláv belpolitikai helyzettel vezető helyen foglalkozik. A parlament feloszlatását kockázatos kísérletnek nevezi, mert könnyen felébresztheti az önző pártharcokat. Az uj választások kLrását nagy izgalom kiséri Belgrádban. A feloszlatás folytán előállott helyzet csak az 1929-ben szétoszlatott pártok közeledését eredményezi.
A mezőgazdasági karaarai petíciói elfogadtak
Budapest, február 8 Ismeretes, hogy Darányi Kálmán rendeletben megsemniisiietto az őr-szagos Mezőgazdasági Kamara de cemner 20-i közgyűlésén történt el. nökváiasztást. A miniszter most utasította a Kamarai ujabb ulapsza-báiyszerü emökválaszto közgyűlés összehívására, mert a beadott petíciókat elfogadta.
Kun Bélát nem ei eszük be Nagyvaradra
Bukarest, február 8 Kun Béla, a szomorú nevezetességre szert tett hírhedt magyar népbiztos rokonai látogatására Nagyváradra akar utazni. Az összes lapok tiltakoznak és erélyesen követelik, hogy ne adják meg a beutazási engedélyt Kun Bélának.
17 török asszonyt választottak képviselővé
Istambul, február 8 Ma folytak le a nemzetgyűlési képviselő választások. Összesen 399 képviselőt választoltak meg, akik közül 17 asszony. Ez volt az első eset, hogy nök is részt vetlek a választásban.
A fogházban meg akar eskQdnl a bankrabló
Budapest, február 8 A Szabadság téri bankrablók ügyében a törvényszék hétfőn kezdi meg a büntetőtárgyalást. Tarl, az egyik vádlott védője, lépéseket tett az igazságügyminisztcriumnál, hogy védence a fogházban megesküdhessék menyasszonyával.
Egy náci merénylőt és barátnőjét halálraítéltek
Innsbruck, február 8 Az esküdtszék kötél általi halálra Ítélte Wild Miklós volt SA vezetőt és 19 éves barátnőjét, Götzl Hilde-gardot, akik segédkeztek egy nemzetiszocialista merénylet előkészítésében.
Kaptuk a következő levelet,
ugyancsak névtelenül, válaszul a minap ezűgyben közölt névtelen\' hozzászólásra :
Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur I
Nagybecsű lapjának február 7-1 számában az OTI építkezéssel vonatkozásban aláírás nélkül megjelent s a szerkesztőségen kívülálló személyektől eredő közleményre legyen szabad ugyancsak névtelenül néhány sorban válaszolnom és ké-.. rom, hogy soraimnak szintén méltóztassék nagybecsű lapjában helyet adni.
Nevemet egyelőre azért nem közlöm, mert az emiitett cikk írója sem hozta a nevét nyilvánosságra s egyébként is félek, hogy a cikk háta mögött meghúzódó néhány háztulajdonos Kiskanízsára hazajár-tómban egyik este még majd ellátja a bajomat.
A dolog érdemi részére térve, leszögezem, hogy a cikknek véleményem szerint semmiben \'sincs igaza.
Nagykanizsán nem sokat törődik a legtöbb háztulajdonos a bérbe adott lakásokkal. Ennek tudjuk többnyire a mai anyagi viszonyokban van az oka. De teszik ezt bizonyos fokig azért is, mert tudatában vannak annak, hogy Nagykuni zsán alig akad néhány olyan lakás, amely a kulturember Igényeit kielégítő higiéniával rendelkeznék s tudják, hogy ennek következtében a lakók Inkább megmaradnak u régi rossz lakásukban, mert elköltözés esetén csak ében gubát cserélnének.
Nem egészen áll az, hogy a háztulajdonosok azért nem javítják a lakásviszonyokat, illotőleg azért nem hozzák a lakásokat rendbe, mert nem kapnak adókedvezményeket, hisz olyan magas lakbérek vannak még ma is Nagykanizsán, hogy az az országban egyedülálló. Más városokban lényegesen olcsóbbak a laKások, tömegével állanak üresen a nagykanizsaiaknál sokkul különb lakások és a háztulajdonosok mégsem tiltakoznak, ha valaki a városban építkezni kezd. Ez természetes is, mert józan ésszel könnyű belátni, hogy a mai igényeknek nem megfelelő régi lakások ideje letűnt és be kell látni, hogy vagy
modernizálni kell a lakásokat, vagy le kell mondani a bérjövedelemről.
Igenis, szükség van lakható iá. kások építésére Nagykanizsán is és :ozért nem támadni kell az OTÍ-t, hanem két kézzel kell megfogni az alkalmat és meg kell köszönni az OTI-nak, ha Itt építkezik.
így kell tenni egyrészt azért, hogy végre elegendő megfelelő lakás legyen Nagykanizsán, másrészt azért, hogy munkaalkalmakat teremtsenek ebben az egyébként igen megnyomorított városban.
Az OTI-nak esze ágában sem volt Nagykanizsán bérházat építeni, csupán székházépítésről volt szó s éppen a lakók voltak azok, akik az OTl-t nem bérház, hanem örök. lakások építésére akarták rávenni. Azoknak az érdekelteknek pedig, akik ezt a tervet felvetették, ezl a jogukat elvitatni nem lehet. Egyébként is nem az OTI épit, hanem csak kölcsönt ad cset\'eg azoknak, akik nem korlátozhsti szabad el-határozásukból építtetni akarnak.
Az OTI altruisztikjs jellegére tör* tént hivatkozás nem szerencsés gondolat, ir.ert vájjon azzal le;/, i az OTI altruisztlkus, ha a réjji és tarth."taiian egészségügyi vis-onyok fenntartását támogat;\'a, avagy hozzásegíti az emlereket ahhoz, hogy egészség s lakásokhoz jussanak? Egyébként ls az OTI egyik törvény-Len .efektetett joga és kötelessége, hogy egészséges munkáslakásokat is létesítsen s ezt a célt megértve, csaknem minden város ingyen telkeket ajánlott már fel az OTI-nak ilyen célokra.
Tájékozatlanságra vall, hogy a cikk Írója azt ajánlja az OTI-nak, hogy ha sok a pénze, akkor szállítsa le a járulékokat.
Felvilágosításul közlöm az érdekeltekkel, hogy Illetékes helyről kaJ pott információm szerint nem azért van az OTI-nak sok pénze, mert a beszedett járulékokat nem tudja elkölteni, hanem azért, mert az öregségi, rokkantsági, özvegységi és ár vasági biztosítási ágazat javára beszedett járulékokat, amelyekből és amelyek hozadékából az ezen a biztosítási ágazaton a jövőben felmerülő kiadásokat, nevezetesen a járadékokat fizetni kell, a törvény ér. telméban jövedelmező módon tar-
talékolni kell . Ebből a pénzből tmr a betegségi btztosltásl ágar-aton Igé-
nyelhető segélyeket fedezni nem lehet.
Mindentől eltekintve, a háztulajdonosok érdekelnék, a megvédésére nem lehet a közönséget ennék az építkezésnek ax előnyeitől otfMhí.
Szíves támogatását kérve, marad tam a mélyen lisztéit Főszerk ?sztő ur iránt megkülönböztetett tíszt-v lettel: egy érdekel; u.ó.
Kezdöcfő ütőéréi meszesedésriél
reggel éhrf\'om\'trra pohár termén eles „Ferenc Jójsef" ktserü-viz ugy az aht»i pangást, mint az emésztés renyh sée\'t megszűnteti, a rekeszbom rm* kedéét csökkenti h a magas vérnyomást mérsékli.
RÁDIÓMŰSOR
lluitapesl, sznmbit.
(1.45 Torna. — l\'lána hanglemezek.
10 Hírek. 10.20 A korszehl ott-h n élő dl ze. 10.45 A Nemzeti Mu-xetnn emlős ál lat gyűjtemény él ismerteti Fhik Gyula. — 12.05 Cigányzene
12 30 Hitek. 1320 Időjelzés, idő-Iá ráSjelentés. - 13.30 Szervánszky-szn. lonzcnekar. 14.40 Hljek, árak 10.10 Meseóra. Harsány! Gizi előadása.
18.45 Időjelzé.s, hirck. — 17 \'Gépkocsival a Hhiai sivatagban - I)r. Kádár I.ászló előadása. - 17.30 Az operaházi zenekar. — 18.45 Mit üzen a rádió 19.20 Sándor Márta énekel
20 Az utolsó farsang Színjáték 3 felvonásban. Irta Vándor Kálmán. Rendező Odry Árpád. 21.30 Hírek.
21.50 KaUmairók, költők és zeneszerzők Magyar estiének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből Rendezi és konferál: Krasznai Krasznay Béla nyűg százados. 23 llavl szemle német nyelven. - 23.15 A Savlnszkv Karnóezi szalon- és jazz-zenekarána\'k műsora. — 0.06 Hírek.
Budapest II. 18 Mezőgazdasági félóra. - 18.40—10.15 Bercsényi írén magyar nótákat cknbaimozik- — 19.25 •Budapest II. és közvetítő, állomások műszaki kérdései.. Zakariás János előadása. - 19.55-21.10 Budapesti Hang-verseny Zenekar. — 21.15 Hírek. — 21.40 -22.30 Hanglemezek.
Bécs. 12 Állástalan zenekar. - 14 Caruso-lemezek. — 16.40 Tánclemezek.
17.45 C.lteranégyes. — 2*1 Riedlnger: Ez a szerelem, zenés egybeállítás Pa-takv tenor, a Máthé-jazz, egy vegyeskar és a rádiózenekar közreműködésé, vei. — 22 Tesslnl népdalok, közvetítés l.uganoból. — 23.05 Szimfónikus lemezek. - 24-1 Cigányzene.
MM Mxutr 9
ZALAI KÖZLÖNY

Ma: t»»ngeHI<o»-MI
Javában » kanl»al farsang és meg lehet állapltnnl i - régen volt olyan vidám és bőeégws karneválunk, mint az kién. Ebben a gazdag jókedv áradásban is kiemelkedő esemény lesz az Evangélikus Nőegylet mai teája, müaor nélkül, a maga megszokottan finom tónusában, meleg hangulatával, jó muzsikával és pompás bUffévcl. Szorgalmas rendezőgárdo biztosítja, hogy
mindenki jól fogja érezni magái. »
A bdtfének szánt adományokat kéri a rendezőség ma délután 4 órától kezdve (elküldeni az Iparos-kór termébe. ^
Estélylruha nem kötelező
Baakos-hál
A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületérek nagykanizsai csoportja ma, február hó 9-én. a Kaszinó helyiségeiben 9 órai kcz. dettei rendezi meg a már hagyományos -Bankos bá!«-t Fekete Pál, a m kir. Operaház tagja, a közkedvelt rádió- és gramoíonénekses köz remii ködösével. A művész a rendezőség kívánságára nem csak opera-áriákat, hanem operetteket, müda lókat magyar dalokat, valamint a legújabb Jazz-siágcnekct étckll. A zongoraklséretet Domokos Nándor, a m. kir. Operaház illusztris művészé látja el.
A rendezőség két hét óta állandó permanenclában van és azon fáradozik, hogy a közönségnek - tőlük megszokottan mennél jobbat és mennél szebbet nyújtsanak, hogy rzzel art a nagy érdeklődést, melyet a közönség estélyük Iránt tanu. slt, teljes mértékben kl Is érdemeljék. A jazz-bandet erre az esétlyrv két műkedvelő zenésszel egészítenék kl.
Nem kétséges, bogy a bankosok-nak sikerülni fog minden tekintetben az idei farsang egyik legfőbb estélyét megrandetai-
A rendezőség kéri a közónséget, bogy az előjegyzett (egyeket az esti tolongás elkerülése szempontjából lehetőleg ma délelőtt (olya mán Krcutzer Károlynál (Néplaka rékpénztár) átvenni szíveskedjék.
- A RAJOK SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utca 17.) n) olcsó kór. >>ád osztálya. A Vai-ntcal dr., Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórhásl osslályt nyitóit szanatóriumi „Uátáasal napi 8 pengő ápolási díjjal, A külön szobák árait is léayegasen leszállította. Különleges gyógy tényezői) Rádiumkeselések, bél-fflrdók, (nntmcleaner, Darmbad) az|v. betegeknek Idmálő és pihenő kúrák (eiectmcardiograph) szénsavas fürdők Stb. Nagyszabású visgyógy, Zandsr ás ortnpád gyógytermék, astmassobák, se-liészed osztály elsőrangúan felszorult Hálótermeivel, plasztlksl sebészet, em-Hplasztlka, orrkorrekció, arcmegflatag-lát (ránceltüntrtós) stb, urológiai oss-Ulyán a legmodernebb berendezés és kétiülékek. Szülőontály 10 napi ieg. mérsékeltebb álaUayárban stb
- KSzllsztrtseltlk rfeaért rendklvál JWnyós bútorvásárlás! alkalom, lloderu berendezések, tökéletes Jó klvltalben. »°tsiu lejáratú részletre, sót kamat-•satesen U kaphatók Kapetela bútor \'nűiizban, Horthy Mlklóa-ut 4.
^riportregénye: A láthatatlan birodalom
A FRANCIA RIVIÉRA JÁTÉKVILÁGA
Elmultak már a txép idők — Ma már mindenütt játszónak rulettet — A játék laeeankint átterelődik a kastélyokba — A Riviéra híres játékosai — A szezon legnagyobb csatája — Citroen, az „ezüstkirálynő", a „varangy" és a híres nők — Angelo mester őszinte portréja a Cote d\'Azur játékéletéről
(Copyright)
Hol vannak már a szép régi idők..
Amikor nem ismerték még a zse-tónt és valódi Napoloon d\'or forgott csak «Montéban* «z asztalokon Amikor napirenden voltak a százezres differenciák.. Volt idő, amikor a monaooi fejedelem székhelyén 27 ru-leltasztal .dolgozott.,. Most mlnd-ősszt nyolc van üzemben ... Ezeknél is túlsúlyban vannak a két frankos tétek.
l»cdlg az emberek játékszenvedélye nem lelt kisebb. Dc naijy lett a kon-kurreucia. Egymás után nyíltak meg a kaszinók Bclgiumhan iua hét helyen Játszanak. Másutt \'H forog a golyó. Aztán megnyílt a sanremoi kaszinó, Mussolini -idegenforgalmi szempontból kivételt tett Monté Carlo konkurtvn. aével. Játszanak Sinaiában és Kon-stanzában is Tavaly megnyíltak az osztrák játékkaszinók. Badénbcn, Salzburgban, Kltzbüchclbcn, a Scmmc-ringen és nyáron a fürdőhelyeken folyik a játék, ami egykoron a Cote d\'Azur privilégiuma volt.
Tavaly komolyan szó volt róla, hogy — ha átmenetileg is — bezárják a monaooi kaszinó kapuit...
Tizenót éve él a francia Riviérán Angelo mester, a szép asszonyok világhírt! fotográfusa. Minden játékost személy szerint ismer, öt kértem meg rá: adjon nekem hú fotográfiát — retus nélkül - a Riviéra játékvilágáról. A magam tapasztaltait szerencsé, sen egészítettem ki az ö információival
A naiv európai köztudat — kezdte eiljeszélését Angélo mester --^általában Monté Ourlot tartja a jáfck központjának Hosszú ideig ez igy is volt. Ma |s a Casino és elegáns Sporting ClUb bonyolítja le a játék egy részét. De privilégiuma u ruleltban is meg. szűnt Mu már az egész Riviérán játszanak rulettet. A nagy b«coarat é« chemln de fer csaták színhelyei már (Cannes, Nizza, Mentone, Lc Toquet, Aix les Bains, DeauvUle, Biaritz,
Vlcliy.
- Nizzái>on a Pa|ois de la Medi-terannée a játék központja Elegáns kaszinó, oi>eraelöadáaok folynak ilt a világ legnagyobb sztárjaival Képkiálll-tási termében világhirü mesterek vász-nal függnek A Jetée.ben boult Játszanak, de ljoult játszanak mindenütt. Még az Eldorádóban is, a variéte-előadások tlz |>erc«s szüneteiben. Men-tone az öregek paradicsoma. A játék itt .babra inegy.. Beaulieu-ben tavaly nyitották meg az uj kaszinót De a kilencvenes éveknek ez a felkapott helye már nem tudja visszaszerezni régi varázsát Jüan le Pain csak nyá-non játszik DeauvUle é\\«k óta jelen-téktelcn A nagy versenyeken feltűnnek még a kapurt»l»l maharadzsa és Aga khán, de ha lefutották az utolsó futamot, a nagy gálajestély után kiürül Deauville. Riarilzba szeptember, ben mennek el az emberek. Csak azok, akik Canneslxm játszanak. Vlehyt tfrő-sen favorizálják...
De a játék általában áttevődött a kaszinókból a mogánknstélyokba. Amíg a kaszinó asztalai mellett reszketnek ma már az ezerfrankos veszteségekért, addig Cannes, M«\'ntone elő-kelő magánkastélyaiban még lehet látni «dagadó frakkokat.. A frakkok zsebében gombostűvel pihennek az ezres l»«nk jegyek Rendesen művész-estéllyel ke/dődnek ezek a magán-ósszejóvel«|ek Elsőrangú jazz játszik. I\'árisból való a {bármbuer A személyzet 20-30 főből áll. A titkár a legismertebb francia krujáé. Itt még akadnak százezres diífeienciák i»...
— A szezon legnagyobb csatája Aix les Bainsban zajlott le. Magúm is szemtanúja voltam Itt játszott heteken keiesztül Michel Spelmannak, a Franco-Asiatic biztosító társaság elnökének felesége Kis filigrán, szőke asz-szony. Az ékszerei kétszáz millió frankra voltak biztosítva. Az urát Ázsia leggazdagabb emberének tartják. Madame S|>e|mannak busz millió frankja volt készpénzben a dejxjbaa
— Egy nap repülőgép áll meg Uc le Bourgetben * tavon Kiszáll belőle a pilóta és az utas E* utóbbi frakkban. Egyenesen a kaszinóba megy. Egy darabig ott ál< a U»blcau-nál, aztán Játszani kezd Senki sem tudja, lH>gy klcfoda. Madame Spelmann minden tétet tart, az idegen is. A kibicek százai Izgulnak Az idegen, egy agyoncigarettázott, , aovánv olasz kötegszámra dobálja az asztalra az ezreseket. P.Jjel negyed ótig tartott a Játék, addig az ázsiai nábob felesége IMinlosan egy millió hatszáznyolcvan-ezer frankot vesztett Az olasz — na. pok múlva tudtuk meg róla, hogy a gyarmatokon él és dúsgazdag ember — anélkül ,hogy valakinek Is bemutatkozott volna, kiment a tóhoz, felült hkl-roplánjára és elrepült Torino felé...
— Tulajdonképpen mindössze kétszáz nagy játékos él a francia Riviérán Ezek vannak ott mindenütt. Tőlük függ, bogy divatba jójjón egy hely, vagy pedig máról-holnapra kiürüljön Ha például a szezon közepén Cannesl>en elterjed a híre annak, hogy milyen nagyszerűen lehet nverni VI-chyben, akkor másnap mindenki oda utazik...
- A játékosoknak mindössze Uz százaléka francia, a többi külföldi, l egtöbben vannak olaszok, ők la játszanak legnagyobb szenvedéllyel. Utánuk jönnek sorban a délnme-rikai ik A görögök kevesebben vannak, dc ők diktálják a tempót Citroen, az autókirály a híres játékosok közé tartozott Óvatos és könyörtelen játékos Könyörtelen a legssabb asszony-nyal széniben is N<>m a pénzre ment, hanem a renoméra. Játék kózb"n állandóan igazgatta n szemüvegét ,ez nála az idegesség e.\'vet len Ahol megjelenik, ott hatalmas s\'eppj- v«n nvomban A DolÜok közül e yrdftl csak a Rózsi játszik, de kis U\'- kben. Ha tízezer frankot tesz ,az mái nagy dolog Híres játékos a Silver .^ueen, az teza>lldrály0\'3.> egy h\'1ven«-n felüli höjgy, óriási a ncrikai ezüstbányáknak a tulajdonosa. A\'hndöan kitűnő fellépésű gigolokkal jelenik meg a ka. .zinókban Az ogvik gigotoia tavaly öngyilkos lett Zsarolni akarta a Sil-x-er Queen-t, de ez — igazi amerlknl tempó! — fc\'jelentette a rendőrségen. Nagy játékos az amerikai Upmun. az. tán Misxls O\'-ikufteld, a .varangy,. eg>- mesterié ► en lefogjott, össze, aszott ameril nő, neki yan a legszebb Rolls.l.ovce-a. Még a loffőrje is egy orosz na^herceg. Minden éjjel három helyen játszik ... f.jszaka ro-l»g egyik kaszinótól a máslklw. Olaj-mezrti vannak Amerikában ,d® állandó nizzai lakós.
— A nagy nők: Yvonne Printemps, SplnelU, Mistinguctt, Mary Bell, Be-néc St, Cyr, Yvonne Valée - Cheva-üer elvált felesége — aztán a francia szin|»adok szé|»ci, a híres filmsztárok — nem játszanak. Legalább U nem a maguk pénzén Nekik ma már csak melléküzlet, a játék. Hl«*n a gavallér n>-erés es«tén úgyis kiadja az oszta. likukat. Ha a gavallér vesrlt? A sztároknak akkor legalább szórakozásban volt részük...
- A különböző valután* nehézségek miatt azért megdermedt itt az egész élet. Ma már messze nincs az, ami volt egykoron A Riviéra egy** fürdőhelyei kezdik visszakapni régi terepüket újra üdülőhelyek lesznek.
- Ami a legrettenetesebb a Rlvje-rán az, hogy sehol a világon nincsen annyi temetés, mint itt. I)e nehogy azt gondolják az embwek, hogy a veiz-teség miatt lesznek az emberek ón-gyilkosok. Dehogy. Itt hal meg a legtöbb ember, mert a francia orvosok a legrosszabbak az egész világon Isten
4
ZALAI KÖZLÖNY
I9Ml MHHtHt.
A kanizsai testvéreknek
Fűvirt, virágon isten csókja rezgett, a föld felett a szép május dalolt, s a pünkösdi tűz szent lángolása a,mi szivünkig is elhatolt.
Amit december szövött Hetünkbe, tovább vittük a szent aranyfonál!, ,. — A testvérszemek lázas fényben égtek, s ünnepi dalt a Lélek orgonált.
Ó mennyi szépnek, mennyi adottságnak lehet palástja egy találkozás I Fiatal lelkek tiszta lobogása, közös cél, eszme, egy szívdobbanás . . .
Szép igy az életi S ha el is választ testvérle/kekct véges földi tér, az egész világnak minden lakója, öröme, buja, Krisztus Szivébe fér. Zalutgtruit, 1934. hAKT ETOM
Bst s verset ti zalaegerszegi és kanizsai koagregaolatik éa klubllták testvéri találkozása hozta létre.
Hétfőn hirdetnek Ítéletet az Uj Nemzedék contra Lengyel János ügyben
őrizze azt, aki f*»ncia kirurgus kásc alá fekszik le, Nizzában, akol ölökké tombol a tatra*i, ahol mindig kéken ragjog ax égbolt, ahol virággal van tele a ragyogó élet, minden órában temetnek ..
.. És ex a sok temetési menet ugv elveszi az eml>er kedvét mindentől, ami itt beragyog)* a* életet...
Ideget embereknek és lelkibetegeknek sz igen enyhén haló, mindig megbízható természetei .Ferenc József* keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárrsi bérévé — rendes beímüködést, Jó emésztési és e\'egendö éivigyérzeiet teremi.
Február 9. Evangélikus estély. Bankos-bél a Kaszinóban. Február II.
I.iceális előadás 6 órakor a váiothá-ián (dr. Winkiw Ernő éa neje). LiceáUs előadás a Legényegyletben (Béres János
A Leányklub niflaoros teája fél 7 órakor a Missziósházban. Piarista cserkészek műsoros estje a gimnázium tornatermében fél Ö-kor Leven le-bál és szinelőadás a Kiska-nlzsal Olvasókórben. Barcs- Nagykanizsa őkölvivó mérkőzés az iparos pékházban Február IS NTE táncestély a Koronában. Karj>aszományosok koszorúcskája az Ipamskőr nagytermében. Fekraár 17. I.iceális előadás fl óraloor a vá^shá-zán (dr Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy far. aangt tánooa teája a gimnázium tornatermében 5 órakor A Katb. Legényegylet közgyűlése fél S-kor, társaavacaorája 8 órakor. Jebnere* koszorúcska az Iparoskör nagytermében.
A Szoe Misszió IxtányegyKt vidám délutánja a kiskttüzssi Olvasókörben 6 órakor
Izr. Leányegylet Liszt.matiné ja 11 órakor « színházban. (Dljt«l*n.) Blsgusz Elek koszorúcskája a Cent-iái alsó helyiségében. Pskraár U.
OMKE-bál Fsbmáx U. Ureális előadás (Liszt-Ünnepély) a városházán 6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 6 órakor a Koronában.
Nagy László népszínműve • Legényegyletben, utána tánc. A Leány klub jelniu-estje fél 7-kor a Misaziósházban. Kerületi válogató tomászverzeay 6 órakor a gimnáziumban M*roft» 1. A Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmezestje az Iparoskőrben.
Iparoskör jelmezeatje. Szinelőadás és táncmulatság a Kis-kanizsai Olvasókórben. Mérek** 4. Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a »zinházban 8 órakor Márelna l«.
ZTE disz tornája a gimnáziumban fl órakor Március 14-Vltézek műsoros estje az Iparoskórben
Márolua l«.
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purim-eatje a Kaazinóban
Lengyel Jánost, az UJ Nemzedék volt nagykanizsai bizományosát, mint ismeretes, a Központi Sajtó Vállalat feljelentette, sikkasztással vádolván meg öt, mert a vád szerint 170 pengő előfizetési dij jal nem tudott elszámolni. Az első tárgyaláson a járásbíróság ujabb kihallgatását rendelte el.
Lengyel János az eljárás alatt büntelenségót hangoztatta és azt mondja, hogy a Központi Sajtó Vállalat tartozik neki, ha ezt a pénzt megkapja, akkor megfizeti a követelést is.
A pénteki folytatólagos tárgyalás reggel 9 órától délután 5 óráig egy folytéban tartott dr. Révffy And.ir kir. járásbiró előtt, dr. Krausz Aladár ügyészi megbízott jelenlétében.
A biróság többek között kihall, gatta ma Lukács József hittanárt, akit a Központi Sajtó Vállalat lapjainak főbUományosságával és ellenőrzésével megbízott. Lukács is mertette az egész ügyet. Az előfizetőktől értesült arról, hogy a ki-hordók és rikkancsok utján meg-fizették az előfizetési dijakat Len-gyeinek. Beszámolt a Nagykani/sa-vidéitti Katb. Ifjúsági Sajtóegyesület alakulásáról. Nem tud arról, hogy Lengyelnek megbízatása lett volha az egyesület megszervezésére, »sajtógyülés« megtartására és ebből eoedö készkiadásai fedezésére.
Dr. Petrlcs védő megállapítani kívánja, hogy a tárgyalt feljelentés akkor történt Lengyel ellen, amikor az az ominózus röpcédulákat kidobta, illetve mái- a sajtóper megindult^
A biróság ezután több tanút hallgatott ki, köztük több előfizetőt is.
Magasházi József vasutas el. mondja, hogy Lukács hlttanámál rendelte men a* Uj Nemzedéket.
Szállinger József volt előfizető cl mondta, hogy a pénzt clöie fizette, de. nem Lengyel János kezeihez, hanem a kézbesítőnek. Popovita Ls-josné is volt elöfizietö, ö sem adott Lengyelnek pénzt, hanem csak a lapkihordónak. Herrmann Jánosné sem Lengyelnek fizetett. Csalló Andrásné szintén egy volt elöflretö és nem Lengyelnek fizetett. Berkesl (Baucr) János, majd Léh Ferenc, a Központi Sajtó Vállalat titkára vallott hosszabban.
Dr. Petrics József védő utalt ar-ri, hogy ez az egész ügy nem a biróság elé tartozik, nem bünügy, hanem elszámolás a bizományos és a lap között, tehát polgári ügy. Szerinte az egész feljelentés bosszú müte Lengyel ellen, az Ismereieá röplap.ügy miatt. Miután Lengyel János nem követett el bűnt, felmentését kéri.
Dr. Révffy Andor 5 óra előtt be jelentette, hogy Ítéletét hétfőn reg-gel 9 órakor fogja kihirdetni.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések : — pénteken a hó-mérséklet: reggel 7 órakor — 52, délután 2 órakor — 4 3. este 8 óra kor - 5-2
Ftlh&tei: reggel délben és este borult, — Csapadék 00 mm. — HómagsssAg 8 cm.
Szélirány; Reggel, délben és sate északkeleti.
(&!%*akai rádühkmHtl A ■Hunié-
Éléak éaaakkalatl éa kslall aaél, affysa kalyakaa kavaaáa, kstyax-ként kéfMéa. — A kftwéreékUI
ffustffi ma...
(A- Zftla WI5. február • IW számából)
A Kárpátokban tabrtfrhmt "harc folyt tegnap. »Nehéz tüsérségttnk célzásnak kedvező feltételek mellett eredménnyel lőtte a Tarnow. körüli tcrüieiet és élö célok ellen ls láthatólag jó hatást ért el.« (Hogy az élő célok mit szólták éhhez a látható jó hatázc-hoz, az nincs benne a HÖ/erbenJ .
Az Argonunkban a nemetek elragadták a? ellenségtől az erődítései egy réázét.
M :g»2Un! az oroszok számbeli fő. lényuv Írja a Voasische Zeitung, örlási erőket gyűjtenek, össze Duk-Iánál, mert az 9J**82 hadvezetőség ezt a szorost tartotta a legkedve zőbb pontnak Budapest felé való elönyomuláshoz, de ez a tervük ls véresen omlott össíe. Nagyon ou. lyos és rettenetes karcod folynak a Kárpátokban, dc orosz számbeli fö lény nincs többé, é&ente erők küzdenek s igy a háború kimenőbe le a szövetségesekre feltétlenül kedvező lesz,
Borzas: >ó támadást folytatnak nagy eréllyel a németek Varsó ellen. Ugyanekkor Dankl serege pompásan és eredményesen harcol, hogy a^ oroszokat lekösse és szétverje. ■ Zita föhenega*szortyt a trónörökös nvíe egészséges fiúgyermeknek adott életet.
Ál fambipl vkvirtildA eredménye | 586 q buza, 311 q rozsl; M-W7 q árpa, 592 q zab.
EQumán\'.ól dszakudt meneküli galíciai családtagok keresik, egymást országszerte. Most a belügyminiszter egy hosszú jegyzéke* adott ki, ennek segítségével történik a ktív* tetés.
Leapadt 100 ffire a kaoiz&ai polgárőrség létszáma. Dr. Kovács Gyula táblabíró most fog hozzá az uj szervezéshez. Sokan 5-10 koronás havi hozzájárulással váltják meg a polgácficBégi kötelezettséget.
BOfillérért 2000 pangSa bixtoaitáat kap a Zalai KSzIBny mlndan alS-(izetfije
A Zalai Közlöny czldén fordult bele fennállásának 76-ik esztendejébe. Ezaikalomból egy ritka ked.
vczménny«l óhajtunk kedveskedni
, lolW.iomkuuk , ,
Minden előfizetőnket, aki cokira 60 fUlért beküld a kiadóhivatalba. 2000 (kettőezer) pengőre biztosttluk bárminemű közlekedtsi baleset ellen egy egéaf eartendö tartaméra olymódon, hogy a bakaetet szenvedő biztosított előfizelönk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kltiinó hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intéseitől.
A 60 fillér biztosítási di| egész évre szól, sz esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számitolt t! hónap.
Önmaga és családja ellen vél, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvez ményét nen| veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az alrélónk ból kimaradni, jelentkezzék nnon nal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
István király Szálloda
SMtapaa^ Vt., Podmanloafcyiataa a. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) Jto-4Í, 294—34. _ Sürgönyeim: H0TEL1ST. Szobáink irát mérsékaltak. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapuik. Központi ffltés, folyó hideg-meleg viz, Uft, telefonos szobák. Telje* koortort. A auUMAkan étterein, kávéház és aaMrican bar
190*. február 8
NAPI HÍREK
% NAPIREND
Ftbraár 9, uumbat
Római kalollkui. Cirll Protestáns: Ablgall. Ur.l Adar. hó 6.
Oyógy szertári éjjeli szolgálat e bón*p b»n; „Salvator* gyógyszertár Erzsébet-tér és • klskanlisal gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9,
vasár ét Ünnepnap 3, 3,7 éa 9 érakor. •
OőzfUrdö nyitva reggel 6 órától eate ö óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nókntk).
- (A Nemwtll Munka védelem,) mint azt örömmel állapíthatjuk meg, az oL mult évben vármegyénkben szépen ícj. Iiklótt. Ezt igiusolja ;us n tény is, hogy a Nemzeti Munkavédelem felügyelője az intézmény fejlesztés* körül kifőj-lett hazafias, áldozatkész és buzgó munkálkodásának elismeréséül Gyómó. roy György főispánnak, Bődy Zoltán alispánnak, Czobor Mátyás |x>lgárim-a. törnek és dr. Mikula Szigfried városi főjegyzőnek dicsérő okirattal kapcsolatban a NMv. díszjelvényét adományozta, lovábbá Zágorhidai dr. C«i-gány János |eteny«i főszolgahirót, Korcsmáros János keszthelyi reálglm. názlumi tanárt, Iwsits Gyula ugyan-ottani Igazgató-tanítót, Vitális Zoltán komárvárosi községi vezető jegyzőt, l.udovles Károly borsfai, Gavallér Gyula kisszenlgróü és vitéz Kiss Már. Ion szepetki körjegyzőket dicsérő okirattal tüntette ki s végű\' Farkas Lajos kisszenlgróü községi irodatisztet dicsérő elismerésben részesítette.
- (A Kath. legényegylet Uceálls elöadáiu) Vasárnap, folyó hó 10-én rendezi ttfég a Legényegylet székházáén este fél 9 ómi kezdettel Uceálls előadását, mely alkalommal Béres János igazgató-tanító tart igen érdekes előadást. Az előadás inint való h HuL mas érdeklődés már előre is biztosítja az est sikerét.
- (Flóketöségek az OMKE-ban) Csodálatos az u népszerűség, amelyet az OMKE nagykanizsai kerülete ilyen rövid idő uialt országszerte maginak megszerezni tudott. A közgazdasági élet legelőkelőbbjei, u legpatinásabb nevü gazdasági vezérek hosszú sora vállalta az OMKE február 23-iki báljának lövédnőkségét. Számosan személyesen is lejönnek. Meleg estére van kilátásunk.
- (A Liszt-matinéi,) amelyet uz Izr. Jótékony és Kulturális leányegylet február 10-rc tervezett, a műsoron sze-rcplők betegsége miatt felmiár l7-re, következő vasárnapra halasztották.
- (A KAOSz évi közgyOtéM) A Kcre»k«delmi Alkalmazottak Országos Szövetségének nagykanizsai fiókja va. sárutp délután fé\' 3 órakor tartja ren-
évi közgyűlését uz Ipartestületben wvő helyiségeibe^ amelyre Budapest-rőt az országos központ részéről lejön tgn Artúr kiküldött.
- (A l-eéoyluib mftaoroa t«ae«t}e) * Ment Ilona Leányklub holnap, va.
esle pontosan fél hét órai kez. u«t«ei tartandó teucstélyére máris olyan nagy ax érdeklődés, hogy a je-em nagy része elfogyott. Nem csoda a*&ten a Leányklub teaestjei min-
Ül A S2oUd k<M<*ek között Is vidá-" l ha««ulatosak szoktak lenni, ür í10®\' ezek a "ülte családias es-ték közkedveltek A mostani
, ,tt ,i8 vJdám műsorral szolgál u Leány klub, amelynek keretében ének-M* számok, egy vidám bohózat és egy laacsxá® szerepei. Teajegy a leány-klub tagjainál előre váltható.
~~ Ek£É,IB női si és korcsolyázó nwrt-meUények, düftinből a leg. olcsóbb árban kaphatók Srhgiqaál
Rendezőségek figyelmébe!
Legutóbb arról tájékoztattam a tánc-mulatságot, hangversenyt és műkedvelői előadást rendező egyéneket,
egyesületek,t és társaságokat, hogy a zenemű, valamint a színdarab illetve színpadi mu ei6adh«lásához szükséges szerzői engedélyt előzetesen meg kelt szerezni és csuk ezeknek felmutatást után adható ki a rendőrhatósági játszási engedély. Ennek dacára azt ta. Iiasztaitam, hogy a rendőrhatósághoz Ilenyújtott, kérés alkalmával az engedélyesek nem mulatják fel a /zóbun levő, már előzetesen beszerzett szer-zöi engedélyeket.
Továbbá tájékozatlanok a rendőrha. tóságl engedélyUérők abban a tekintetben is, iiogy mennyit kep fizetniók a szóban levő engedélyek megszerzéséért. Ezért közölni kívánom, hogy a zenemüvek előadási jogának előzetes megszerzése alkalmával, midőn a rendőrhatósági engedélyt kérők a szombathelyi Magyar Zeneszerzők és Szöveg, íjpk Kórzeli lgazgató-ságálíoz\' ^Szombathely, gróí Széchényi István-u. 1.) fordulnak, közöljék unnak a helyiség, nek a Lefogadó képességét, amelyben a táncmulatság, hangverseny stb. tartat! k és u szedendő legm.igas.tbb sze-mélyi l>elépődljat vagy ezt |>ótió egyéb dijai, mert csak e ket tényező ismerete alapján képes a megnevezett szóvetke. zet a jogdij összegét megállapítani. A rendőrhatóság a zenei jogdij össze-gének a kiszámítását semmi körülmények közölt sem eszközölheti, mert az e tekintetben elöállható tévédé-•tokért fcie.ősséget nem vállaihat. Tájékozásul még azt is tudomásáru hozom u rendezőknek, hogy az Iparoskor és Kaszinó emeieu helyiségeit, miul 200-n ál több személy bclogadá-sára alkalmas helyiségeket kell megjelölni. A Korona éttermet, a Centrál d\\óZ|)onti szál\'ó; éttermét, továbbá az l|xinoskör alsó helyiségét, mint » 100
200-ig terjedő személy befogadására alkalmas helyiségeket kell megjelölni.
Szindaiub, illetve színpadi mű eiö-udhatásához szükséges szerzői engedély megszerzésénél az eiöbb Ismertetett két tényezőnek a közlése nem szükséges.
Színpadi mű előadási jogát a «Mu-gyúr Színpadi Szerzők Egyesületénél (Budapest, VII. ker. Kertész-u. 18.) K\'het megszerezni.
Solymoal rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője
ZALAI KÖZLÖNY
— (NTE lúncestély) Február lti-án este fél «J órai kezdettel rendezi az NTE az idei farsangi szezon második tánccstélyét a Korona éttermében. A rendezögárda minden lehetőt elkövet az estély sikere érdekében-
— (Elhalasztották az <Aranybika, kanizsai előadását) A K->th Legényegylet annak közlését kérte, hagy Nagv László kiskunizsai saerzó \'Aranygyűrű, eimü népszínművének kanizsai előadását közbejött akadályok miatt r. hó 21-érc halasztottu. Az elővételben eladott jegyek erre a papra érvényesek.
— (Hány autó é* m.tortreréfcpár van Nagykanizsán?) A nagykanizsai rendőrkapitányság, mint gépjármüellenörző hatóság legutóbbi kimutatási szerint Nagykanizsa város területén 22 bér-autó, 10 magánautó és 28 motorkerékpár van forgalomban.
— (A Sar.ory-uradalom szarkai) j)r. Sartory Zsigmond istvánpusztai ura. dalmában volt alkalmazva Ifj. Csizma, dia József, aki szülei és öccse segilsé-gévcl hosszú időn át lopkodta gazdája gabonáját. A törvényszék ezért 3 és fél hónapi, öccsét 8 na|d fogházra, anyjukat orgazdaságért 1 hónapra,- apjukat lolvujlásért 3 heti fogházra ítélte. Az ügyész súlyosbításért .fellebbezett.
— (Asszonyt megverni S hónap) Kovács (Balog) Simon pötrétei gazda hazarelé szekerezett. Az ulon szembe találkozott haragos szomszédasszonyával, aki szöllőt cipelt kosarában. Kovács megállította a lovakui és m szó, se beszéd, nekiesett az asszonynak és ugybu.fő!.e verte, ugy hogy az véresen e.seit össic az országúton. A törvényszék Kovács Simont 9 hónapi börtönre Ítélte. Nem jogerős.
— A liaUó uj száma leszámol három | esti láiky szenzációs hájBuaági-ról, a színésznőről, aki búvár itiit, a |K-sti gyémánttőzsdéről, egy uj opera-énekesnőről. Filmrovat, gyermeklap, divat, sport, rejtvényrovatok egészítik ki a lajot és teljes európai rádióműsor. A Halló eheti számú is 10 fillér.
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű marodé-kokl>an métere csak 1.21 P Schútxnél.
— (Pengő-gyár a pincében) Még el M-m csendesedtek u nemrég Csurgón leleplezett |>énzhumisltás ügyének hullámul, amikor a csendőrség ujabb pénzhamisító piacét foglalt le a so-mogymegyei Darány községben. Szeg. letes Nándor ugyanis háza pincéjében nagymennyiségű hamis egypcngösöket gyártott és azokat forgalomba is hozta, A darányi |>énzhamislló azonban nem veti meg uz itali s«m és minap u község korcsmájában borkózi álí.ipotbun hamis |>énzzol akart fizetni. A csendőrség azonnal őrizetbe vette s miután ptncéjél*en megtalálták a hamisítási eszközöket, meg.iulu|l clicjtc uz eljárás Szegletes Nándort a |>énzhamisiló eszközökkel egjütt a csendőrök Jn\'szál-litották u pécsi ügyészségre.
Díjtalan
bemutatás lakásán Is
• •
TELJESÍTMÉNY
Standard 2x
UKÉUUS 0LC5Ó RÁDIÓ ÁLlOHÁSdKÁUwH
rádió szaküzlete.
— Múz-.*H*u..vok! Megjelent $ J)r
Oetker gyár uj fényképes feceptkónv-ve, melyet kiván«áff« ingyen és l»ér-mentve küld Dr. oetker gyár Buda-pest, VIII., Contl-utca 25.
— A rákbetegség ós a nők. A i«g. ujabb rilkkutatás és a rákos meftbe-legedé «k staliszUkái Ijesztő számadatokul hoznak nyilvánosságra. Ezek sze. rínt 3.KH) rákln-tcg közül 2000 a női nemhez tartozik, mely 2000 női betegből 1)00 az alteutl szervek rákos meg. bclekedéscibon és 3<;ü mellrákbun. sztn-veti llogy u rákbetegség arányszáma miért ily mágus az allesll szervek, főleg a méh rákjánál, — erre a •tudomány egyelőre még nem tud felelni, leghathatósabb védekezés i« megbetegedés korai felismerése, melynek érdekében irta meg dr. Földes Lajos,, a korábbi könyvet révén már jól ismert kitűnő nőgyógyász főorvos «A méh-rákról, cimü ériékes felvilágosító müvét E nagyjelentőségű felvilágosító mű Nóvák Budolf és Társa (Budapest, VIII, Baross-u. 21) kiadásnl»an jelent meg, ára p 1.20.
— Llbcrtl maradékok, az összes színekben la minőség, métere csak 88 fillér SchüUnél. * *
— Az ilvflltő fenevad. Fgy meghasonlott és szétzüllőtt család tragikus összeomlásának utolsó, véres fejezete bonlakozik ki szemünk előtt, u bűnöknek hihetetlenül izgalmas és sö. lét hátteréből. Egy fiatal leány törékeny alajtjpi s egy intrikus nő démoni arcéle keresztezik egymást az elszánt küzdelemben. Mögöttük félelmetes árnyként kísért mindenütt uz .üvöltő fenevad, bosszul és vért szomjazó alakja, fis el4>ől a riasztó zűrzavarból magasodik ki, az igazság hősi lovagjaként Itace Wllliams-nak, u kiváló mn-gándcteklivnek nemes férfiassága. A Falladisnuk ez a legújabb Félpengős Begénye izgalmak tetőfokán Járó, fe. lejtheletlen emléke lesz az olvasóuak. A fordítás komor egyszerűsége és tragikus hangja Földes Jolán érdeme
SPORTÉLET
Vasárnap délután fél 7-kor Barcs-Nagykanizsa ökölvívó mérkőzés
Lausch István ökölvívó edző már kijelölte azokat a versenyzőket, akik vasárnap szoritóba állnak, hogy Nagykanizsa színeit Barcs ellen képviseljék. A verseny kimenetelére vonatkozó kérdésekre azt a választ adta, hogy nagyon bizik Váradi I. és II., Baranyai és Németh I. győzelmében. A többi versenyző győzelmi esélyei a pillanatnyi helyzetektől függneU. Az ökölvívásnál ugyanis mindig az adott helyzetek szerencsés kihasználása dönti el legtöbbször a mérkőzések sorsát. Lausch egyébként Nagykanizsa győzelmét várja.
Nagykanizsa sporitábora minden esetre nagyon örülne Barcs felett aratott ökölvívó győzelemnek, mert ez egyszerre kiemelné az eddig Ismeretlen nagykanizsai \'ökölvívó sportot. Vasárnap délután megadja erre a választ.
Rossz Idd esetén Is megtartják vasárnap az NTE—Zalaegerszegi MOVE futball-mérközést
Ismét téliesre fordult az időjárás, erősen havazik, de azért vasárnap még is megkezdődik a futballsze-zon. Már csak 2 hét választ el bennünket a bajnoki küzdelmektől és ezt a két szabad vasárnapot ki kell használni, hogy kellő meccstréning-je legyen az NTE-nek. Első ellen-fele a nyugati II. osztály listavezetője, a MOVE lesz és pedig Itthon, vasárnap délután fél 8 órakor a Zrinyi pályán. _
ZALAI KDZI ONY
1935 feb uár 9
Vasárnap Zrínyi - Helyőrségi válogatott
A Zrínyi csapata sem marad tétlen a bajnoki *3jtra váló készülődésben. Vasárnap délután fél 2órai U-zdettel a Helyőrségi válogatott ellen játszik edzömérközést. Tekintettel arra, hogy szolgálati beosztása miatt több neves játékos tartózkodik Nagykanizsán, érdeke? edzőmérkőzesre van kilátás.
Magyar asztall-tennlsz győzelmek
I^ondon, február 8 A Swaythling kupáért megtartott asztali-tenniszmérközések során ma a csapatversenyre került a sor. Magyarország csapata 5:1 arányban verte meg a litvánokat. A Hölgyek kupájáért n csapatversenyben a magyar csípőt 3 0 arányban győzött az Irszalwdál-lom csapata felett.
Közgazdaság
A murakeresziuri exportforgalom
Murakeresztur, február 8
A murokereszturi kiviteli kapu — uz ország gazdasági életének «mc érzékeny szeizmográfja már hosszabb Ideje riem hallatott magáról. Mint jelentik nekünk, a kivitel az ut\'>bbi Idő-\' l>cn ismét erősen csökkent, szinte stagnálás állott be. Ugyanis az olaszországi\' buzakontingcnsünk leszállitódván, már csak elvétve kerti egy-egy bü/iszál-lltmányru sor. Ugyanez áll a burgonyára, amelynek forgalma hetek óta szünetel. Az élöállatkivitel is heti 30-40 vagonra esett vissza. Az egyéb kivitel pedig nem igen számit.
Ezzel szemljen a narancs-invázió javában dühöng. Hetenként 50-00 va-gon narajics érkezik az országba jobbára budapesti rendeltetéssel Olaszor. szágból, azonkívül Indiáitól kopra, heti 30-40 vagonnal és egyiptomi pamut 20 - 40 vagonnal.
(_) Vásári rend Le tényén. A nagykanizsai kereskedők és iparosok több izben fordultak a leteuyei járási fő-szolgabírósághoz, hogy Ix-lényén nem tartják be a vásári szabályrendeletet. Ennek kapcsán módunkban van a főszolgabírói hivataltól nyert értesülés alapján a nagykanizsai kereskedőket és iparosokat a következőkben tájékoztatni: Első hely illeti meg a le-lenyel, második a járásbeli és harmadik a nagykanizsai kereskedőket és i(tarosokat, iparigazolványok keltére való figyelemmel. (A régebbi kelelü Iparigazolvány megelőzi az ujabbat.) A hadigondozottak kedvezményben ré-szesülnek. Ha például egy i|«ros 1918. december 1-én nyerte el az iparigazolványát és hadirokkant, ugy 1933. évi december hó 0-ig, a hadirokkant-tőr. vény életbeléptéig 15 óv és, 5 nap telt el, ezt az időt kapja kedvezményűi, vagyis iparigazolványa ugy tekintendő, mintha azt 1903. évi november 26-án kapta volna. A hadirokkantság ,mlnt hadiözvegység évről-évre igazolandó a nagykanizsai polgármesteri hivatal ut. jin. Az iparosok igazolványukat mlu-den alkalommal vigyék magukkal a vásárra, hogy az elhelyezés zavartalanul legyen lebonyolítható,
Ttra6iyt6i*4«
Buza Harav. 77-e« 1760-17 85. 78-as 17-75—1800, 79-es 1790-18 5 80-ss 1800-1835, dunánt. 77-e« 1730-1740 78-as 1745-17 55, 79-es 17 60-17 70 80-ss 17 70-17-80. - Rozs u| p«atvldíkl 1355 1370. n.ás 14 10-1430. Zab ui közép n 95-16-05 Tengeri tisaántu.i 13 25 1340.
Rertéivisár
Pdbaltu 2492 eladatlar. 1758 Elsé r»ndü 070-074 szedett 060-063 sze dett közép 056-058 könnyű 048 -054 első rendű ttieg 058-062 ll-od rendi öreg 050-0 54, angol sflldö I. 070-076, szalonna nsgy\'sn 095-000 zsir 130 1 49, hus O fiO—094 tétsertés 0 86 095.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátainknak és ismerőseinknek, valamint kisleányunk volt os.tálytársainak, kik felejthete len drága jó kisleányunk temetésén megjelenéstikkel mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezuh n is mélységes hálánk kifejezését.
Sánta János és neje.
Melesogyi
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol msg kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag retek mag szabadföldi
főzelék- éa virágmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
■tag, m ütrify., nÍTÍ.,»*iielmln.rpk ■Ib kere.k«Ms4be,i
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
(A blróaAg melleit.)
Telefon t 150.
meghívó.
A Let.n,el T«ka,ékp4n»lár R4.tv4.y-táiuaá, tSSB. é«, I.bru.r HA 84-.n éé .1*11 II érakor Lelenyén a salát helviségéten
42. 4«l rend.e ka.g,0l«.4l larlja, melyre n t. részvényeseket Itszte-lettel meghivja n lgezgató.Ag.
\' TárgysCTOsat i
I. A Jegyzőkönyv hitelesítésire kél részvényes kijelölése. 2. Az Igazgatóság és felügyelőbizottság évi Jelentése. 3. Az 1931. évi zá\'ószamadás megállapítása. Határozat a tiszta nyereségnek a Jövő évre való átviteléről és a (elmentvény megadásáról. 4 Igazgatóság választása 3 évre (alelnök. 7 lg tag). 5. Három felügyelő bizolt ági tag ,álasztása I évre. 6. Esetleges indítványok
JEQYZET: Aki szavazati Jogával élni akar, köteles részvényét legalább 3 nappal a közgyűlés elölt a társaság nénztá-ránál vagy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál Nagykanizsán letítbe helyezni.
MÉRLEG-SZÁMLA 1934. december hó 31-én : .VAGYON! Pénzkészlel P 0,112 31, üirókővelelés a Magyar Nemzeti Banknál P 391 31. Postatakarékpénztárnál P 107-59, Bankkövetelések P 454 13, Értékpapírok P 1,970—, Váltók P 452,830 9, Adósok P 8,682-90, Kőtelezvény-kölcsönők P 6.28.V80, Ingatlanok P 26,192-32, Berendezés P 640*—, Előre kiűzetett vlsszleszám. kamatok P 1,6\'BtW. Hátralékos kamatok P 3,95722, összesen P 509,4*315. TEHER: Részvénytőke P 75.000-. Tőketartalék P 10,000-, Tartalékalap P 7,100-, Betétei könyvecskére PM,90932, Heti belétek P 3/ 25-, Folyószámla betétek P 548630, Hitelezők t- 23.51411, Vlsszleszám. váltók P 298.341-, Fel nem vett ositalek P 75-2,1, Előre belolyt kamatok P 3.3 3-67, Nyereség P 128-5-\', Összesen P 509,4831)5.
EREDMÉNY-SZÁMLA I934 december hó H-én: VESZTESÉÉI; Üzleti költség P 1,757-18, Személyzet Javadalmazása P 8,140—, Nyugdíjjárulék P \'1864, Vissz-les ám. váltók.mat P 17.323-28, Betétkamat P 3,48340, Heti belélka - al P * -. Folyószámla hilelkamat P 1,991-45, Bctél-kamalllleték P 34S 10, Adók és Illetékek P 1,772-04, Nyereség P 128-50, összesen P 35.69259. NYERESÉG ! Vállókamat P 34,02969. Hellkölcsön kamat P »4-50, Folyószámlakamat P 73 57, Értfkpaplr-kamal P 71-93, Ingatlan jövedelem P 690- , Különféle dijak F 299-88, Áthozott nyereség P 22302, Összesen P 35,692 59.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutsnbcrg Nyomda és Délzatal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelői kiadó: Zalai Károly, hterurban telelőn- Nagykailssa 78. alám.
j--
I mlnde !
mindenki a helyi kereskedőknél é« Iparosoknál szerezze bel
APRÓHIRDETÉSEK
10 MÓl0 40 ílllif, minden lovíbbl «ió 3 fillér
gBaJarénftt keresek, Jobb hizllányt v. Ksisonyt egész napra, es.lleg koszttal — Jelentkezni délután. Dr. Pspné, Eniébet-ier 1. 502
Háramaxakóa «s kétsiobts utral lakisok májusra kiadók Gyár utca 3. 448
FanyAardft kitermelve eladó, esetleg deszkánax (eldolgozva Is. Bővebbet Pörzae Kálmán Lentl-hegy, elió szám 475
Kéts/obis előszobás utcai lakáa ml-lusrs kUdó Széchenyi tér 3 Bővebbet Szalay kalapUzlet. 489
Só ulca 14. sz sUtt különálló három-szobás lakáa május 1 re klsdó. 488
Megbbható mlndansslány felvéteti"*, ugvanott egyszobás lakás kiadó. PetMi-ut 81. _ 483
Vöröamarly-ulca 56 számú ház azonnal eladó. Rlv<bbet ugysnott.
Doktor, kiváló eredménnyel tanít németet, franclát. Arany János a. 2. •
Májusrs klsáá ösazkomtortoi négyszo-bát utcai, kélizob»» elő»zobös vízvezetékei udvari emeleti lakát Ktsfaludy-u. 17le.
496
Boltha\'ylaéo, irodának Is alkalmas,
má|ut 1 re klsdé. Klráy-ulca, Kálmán h«»
497
Két kisebb szobás utcai lakás előszobával, vízvezeték kel, W C-vel május l-re kiad) Arsny Jánot u\'ca 10. 495
Kéaya*arfc6lo»*n k-tvénveket. eallst koronákat magas áron vásárol Kálmánbank Nagykanizsa. *
Háromszobás, utcai, dállfekvétO lakáa május elsejére kiadó. Király-u. 13 *
Eladó Oyár utca 37. az a la tl háromszobás kertes magánház. Véte\'ár fe\'évtl átvehető. •
F\'-ut 21 alatt kétszobás udvari lakáa kiadó df. Knao«z 0f yvédnél. •
Csinosan bu orozott kül nbejáratu szoba klaá*. Királyi Pál utca 3.
Utcai egyszobás lakáa mellékhelyiségekkel, valamint udvari egyazobás Iskáa má|us 1 rt kiadó Kowuth-tér 3 sz. *
Minden-I tudja, áraiban levolcsóbb, minőségben leg|obi>at Perlaky falatoaó ad.
■ (■dó sgvaiobái udvirl lakái má|us 1 re, esetleg azonnalra Ciengery ut 66 *
Kéttuobá* udvari lakáa Jutányosán kiadó májusra. Teleky-ut 25 •
Jólfőaft mlndanaat keresek, Deák-tér 3 emelet •
Schlosiei-lé\'e WlláBtör«én.l.m (német nyelven) 10 vaskos kötetben, Jutányosán eladó Megtekinthető kiadóhivatalunk-
aan eladó Megtekinthető ban.
• Közgazdasági Réménitiruség c
Qutenöers nyomda to Délzalai Lapkiadó Vűllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, kSnyvkStéuet. vonatozó Intéxet, OiietJ könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KBzIBny" polHlkal napilap uarhaaztAséga éa kiadóhivatala
KésziiOnkt
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipart, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi es Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, lalragaszo-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle .« ízléses kiillitásu nyomtatványokat.
1
Gyártunki
üzleti konyvekel, Ogyvédl naplókat, jegyzft-kOnyvckct, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömbökéi, minta-zacskókal, zsákcédulákal, naplárlömböket, falinaptárakat, dobozokat Btb. elsOrangu kivitelben és a legolcsóbb árakon. •
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Nyomatott a laotulajdonoa Közgazdasági R.-1. Gutenberg Nyomda éa Délzalal uoaradó Vállalata köorvnyomdájában, NajykaiúzsilL |í»;«l!» tzlmiillt 2"lál Iá ól;).
Ha & oldalas Képes mellékleti
75. évfolyam 34 szam Nagykanizsa, 1935. február 10 vasárnap
Ara 12 ""ér
f
ZALAI KÖZLÖNY
Iwkuiiarit kUdóblvíUI: F9al I nlm.
Megjelenik Jmlnden te«ll, UtH U>éKUr«l
POLITIKAI HiPlLAP
Peleifis szerkeszti: Barbarlts Laloa
BMIutM Ali: ifi hót. S ptnjó 40 llllíi SuikiuNMd é« kiadóhivatalt tataion 7« u
Példátlan eset,
ami a nagykanizsai városi rendőri büntetőbtrő elölt nyert megállapítást és ami eklatánsan igazolja, miért folytat a nagykanizsai Iparosság olyan kíméletlen harcot az Ipari kontárok ellen. Alig van nap, hogy a városi rendőri büntetőbiró ne tárgyaljon néhány kontár ügyet...A megélhetésében súlyosan megtámadott Iparosság maga kénytelen hajló vadászatot tartani azok ellen, akik minden közteherből kikapcsolva, minden felelősségen kívül állva, a megélhetés és kenyérkeresetnek ama könnyű módját ejtik, hogy a haló ságok szemét kijátszva, a* adótól való szabadulásért olykor a log-ralílnáltabb trükkökhöz folyamodva Ipari jogosítvány nélkül, semmiféle vagy a legminimálisabb üzemköltség mellett dolgoznak cs igy megtámadják azt a becsületesen dolgozó, adót, járulékot, lile-léket, minden egyebet fizető és munkájáért törvényes garanciát vállaló Iparost, - kontaminálják annak árait, kihúzzák kezéből a még megmaradt kis darabka kenyeret. Egy Ilyen rendőrbiról tárgyaláson nyert tegnap megállapítást, hogy egyedül Klskanlzsán ftO dolgozó Iparos van és ezek között legális, vagyis iparjogositvánnyal bíró, adófizető mindössze 16, a többi 66 kontár. E ténymegállapítás magát a rendőrblrót Is frappirozta, hát mit szóljanak hozzá azok, akiknek ke nyertre megy a játék, akik ma ott állanak, hogy az Ipartestületi tag-dlj elengedéséért kénytelenek folya. modni, mert azt sem tudják meg-fizetni, munka, kereset hiányában ? !
80 ipari dolgozó közül 66 a kon tár! Mi ez, mint a leghangosabb vészkiáltás a hatóság, az Iparosság, de magához a dolgoztató nagykő zőnséghez ? I
Mert nem elég, hogy a helybeli iparosságnak a helyi kontárokkal kell állandó harcban állnia a mindennapi kicsike kenyérért, hanem még Budapestről is le-leruccannak és ami kevés munkalehetőség van, azt Is elorozzák előle.
Iparosságunknak tehát kétszeres fronttal kell küzdenie. Mig egyrészt a munkanélküliség hidrájával vív állandó harcot, másrészt ál landóan résen kell lenuie, hogy a meg esetleg kínálkozó munkalehe-lőséget Is ne orozzák el előle.
Ahogy az idegenből Nagykanizsá. ra érkezett megrendelés gyűjtő, házaló vagy egyéb kereskedelmi ügynöknek a helyi keresked -lem védelme érdekében hatósági közegeink megmagyarázzák, hogy hagyjanak bíkét a trianoni Nagykanizsa kereskedőinek, ugy itt |s a legarélye-sebb intézkedéseket kell toganolosl. lanl azokkal szemben, akik idegen bői járnak Nagykanizsára és illegálisan elviszik a ml lp«rosalnk ke nyerheresetl lehetőségét
A Gfimbös-kormány változatlanul tovább folytatja eddigi munkásaágát
József főherceg, Gömbös és Bethlen kihallgatáson a kormányzónál
Gömbös a lövő héten rádióbeszédben tájékoztatta az országot a helyzetről
Budapest, február 9 A »Budapcsti Értesítő* munkatársa megállapította, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök mégis megtartja rádióbeszédét. A rádióbeszéd valószínűleg még ma este hangzik cl, ha ennek technikai akadálya nincsen. Ha ez nem lehetséges, ugy holnap, vasárnap vagy hétfőn a kora esti órákban szól a miniszterelnök a mikrofonon keresztül a magyar nemzethez.
Politikai körökben ugy tudják, hogy a beszéd sok kérdésre ad választ és feltárja a jelenlegi politikai helyzetet.
Budapest, február 9 Gömbös Gyula miniszterelnöknél ma megjelent Keresztes Fischer Fe. reiíc belügyminiszter akivel a miniszterelnök hosszabb tanácskozásom
kat folytatott. Megvitatták az időszerű belügyi kérdéseket és a készülő alkotmányjogi reformot.
Budapest, február 9 Horthy Miklós kormányzónál ma József kir. herceg jelent meg kihallgatáson. Délután valószínűleg Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen István gróf, volt miniszterelnök megy kihallgatásra az államfőhöz. Bár illetékes helyen a kihallgatásokkal kapcsolatban felvilágosításokat nem adtak, politikai körökben ugy tudják, hogy a kihallgatás feltétlenül meg fog történni.
Budapest, február 9 Ma délután a kormányzó előtt kihallgatáson jelent meg Gömbös Gyula miniszterelnök és gróf Bethlen István. A megbeszélés folyamán tisztázódtak az összes vitás kérdé-
sek. A Nemzeti Egység kerctéb-n legutóbb felvetődött párt és személyi ellentétek, valamint félreértések is teljes elintézést nyertek a megbeszélések alkalmával A kor. máiiy a maga munkásságát az eddigi célkitűzések mellett változatlanul továbbra Is folytatni fogja.
A kormányzónál történt kihallgatás délután 5 órától háromnegyed 9 óráig tartott. A rádiónyilatkozat Idő pontját még nem tudják. Gömbös Gyula miniszterelnök a távozás után az újságírók kérdésére igy felelt:
- A rádióbeszédet a jövő hét fo. lyamán elmondom De inkább a hét közepe után, mint a közepe előtt.
Az újságírók további kérdéseire a miniszterelnök csak ennyit mondott :
- A párt összehívásáról nem tudok A Ház öss/ehivására még nem történt Intézkedés.
Olaszország feltételhez köti a légi egyezményhez való hozzájárulását
Párls, London és Róma között tovább folynak a diplomáciai tárgyalások Japán és Lengyelország titkos szövetsége
Róma, február 9 A sajtóban nagy meglepetést k\'l tett, hogy Japán és Ijengyelország titkos szövetséget kötött egymással.
Róma, február 9 Olaszország a londoni tárgyalások eredményének kérdésében elfoglak álláspontjáról hivatalos közleményt adott ki, amelyben többek között a következőket mondja :
Olasz felelős körök érdeklő-
déssel kisérték azokat a tárgyalásokat, amelyek nemrég Londonban az angol és a francia kormány között folytak. Olasz körök rokonszenvvel fogadták a tanácskozásokról kiadott angol és francia nyilatkozatokat. Megvannak arról győződve, hogy ez a nyilatkozat megoldja a Németországgal való együttműködés kér-dósét és igy ez az érdekeit hatalmak közötti együttműködés kezdetét jelenti.
Ami közciebbröl a légi megegyezést illeti, Olaszország a közeljövőben alapvető fontosságú közleményben fogja leszöge/ni álláspontját.
Olasz felelős körök megelégedéssel vették tudomásul Angliának az osztrák függetlenség és a január 7-én megkötött francia-olasz megegyezés kérdésében elfoglalt álláspontját,
Párls, február 9 Politikai körökben megelégedéssel

Azonban a hatósági szigor is kevés a helyi Ipar védelme érdekében. Mindaddig, ámig a nagykani zsal közönség nincs áthatva attól a iokálpatriótikus kötclcsségérzet-töl, a sorsközösség ama becsületbeli törvényétöl, hogy nagykanizsai polgár csak nagykanizsai iparosnál, nagykanizsai kereskedőnél rendelhet és vásárolhat, csak Nagykanizsán hagyhatja filléreit, ameddig nem találunk annyi megértést és szolidaritást, addig hiába lesz a hatóságok minden igyekezete és fáradozása. Ameddig kisebb építkezéseknél háztatarozásoknál iparengedély nélküli segédeket vagy tanoncokat, sőt sok esetben szakmán kívülit foglalkoztatunk, addig ne beszéljünk kontárüldözésről vagy
helyi Iparpártolásról.
Ha a nagykanizsai közönség a helyi legális, jogosítvánnyal biró. felelősséget is vállaló iparosainkat foglalkoztatja, a kínálkozó munkát nekik juttatja, lassanként enyhül majd a kontárkérdés is, hiszen akkor iparosainknak módjukban lesz munkásokat foglalkoztatni, a munkanélküliséget lassanként levezetni, kenyerükből másoknak is egy darabkát juttatni. A kontárkérdés leggyökeresebb megoldása : ha a nagykanizsai közönség csak legális, iparjogositvánnyal biró és garanciát nyújtó helyi iparosoknál dolgoztat, náluk rendel, tőlük vásárol. Aki Nagykaoizsán él és látja azt a küzdelmet, amit iparosaink nap-nap mellett folytatnak a betevő falatért,
az lehetetlen, hogy ne támogassa ezt a becsületes, jobb sorsra érdemes, hazafias nagykanizsai iparosságot, amely nem kér mást. csak munkát és kenyeret.
Munkát és kenyeret a legális iparosnak és akkor lassanként megszűnik a kontárkérdés problémája. Ak kor nem fogják jelenteni, hogy Kis. kanizsán 80 ipari dolgozó közül 15 a legális iparos, 65 pedig kontár. Mert akkor a legális iparosmester becsületesen foglalkoztatni tudja azokat is, akiket most a kényszerű ség és a megélhetés az illegális kenyérkereset karjaiba hajt.
És cz a leghatásosabb helyi iparvédelem és helyi Iparpolitika I Dened\'Je
»
ZALAI KÖZLÖNY
1935 február 10
SCHMIDTHAUER-fél* Az egészség Á-B C je
Legyen rendes emésztése,
U TÜ TiY T\'T\' Legyen piros-ttszta nyelve.
á VILÁG LEGJOBB Hosszú élet, jókedv, Mtndnyiiiunknak vogya.
KESERŰVÍZ E. Az J^imlndr gyógyvíz E vdgyak forrasa.
Igyb«ii gaitfst»0OMbb »•, m»rt
„lgmándl"-bólnem kell pohárszámra Inni negyed- vagy félpohár elég szokott lenni Ha betegség környékezi,
Kipkri mirinltt kii- is mi Ivtgbta! Jgmándi"-\\iz megelőzi 1
veszik tudomásul, hogy Olaszország elvben hajlandó a légvédelmi gyez-mény tervéhez hozzájárulni. A Pá ris London és Róma között megindult diplomáciai tárgyalások tovább folynak, hogy a megegyezés számára kielégítő formulát tpiáljanak.
London, február 9 A Rómában kiadott hivatalos híradás szerjnt az olasz kormány bizo nyos feltételekhez köti a légvéd Imi egyezmény Javaslatának e\'fo;ac\'á sát. A Reuter-iroda je\' entése sz>. rint ez a feltétel az, hogy Olaszor szágot és Angliát külön jegyzőkönyvben mentsék fel az egymás határainak szavatolása alól, mert a két ország földrajziing Igen távol fekszik egymástól. A londoni olasz nagykövet ezt már hivatalosan is közölte az angol körökkel, nhol a javaslatot teljes megértéssl fogadták.
Páris, február 9 Simon angol külügyminiszter nem utazott el ma egy órakor repülőgépen, mint eredetileg t rvezték hanem csak vasárnap es\'e hagyjnel Párlst. Előzőleg a;ónban mé,j felkeresi Flandin miniszterelnököt.
RÁDIÓMŰSOR
BudapeM, vasáraip.
0.15 Hírek. - 10—It 10 Egyházi zc. ne. Szentbeszédet mise közl>eii dr. Marczcli Mihály mondja 11.15 1215 Evangélikus Istentisztelet. 1220 Időjelzés, időjárásjelentés. I2.3<i Hoth vonósnégyes. - 13.40 «Há. diókrónika > Elmondja Pupp Jenő. —
14 Budapesti. Hangverseny Zenekar.
15 «A tavaszi haszonállatvizKgj\\lat. Dr. Skála Ferenc előadása 15.50 No-votny Güsztáv és Kubicaok István bar. monika kettőse. 18.30 .Madách.. I)r. Mohácsi Jenő előadás." - 17 I.endval Andor énekei 17,45 Tarka, est László Miklós műveiből. - 10.10 Charli Caudriot jazzjjenekara - 20.15 «A szamár.. Tamási Art>n e|l>cszélése. — 20.45 Hanglemezek. 21.35 lllrek, versenyeredmények. — 22 Buday Dénes szalon- és jazz-zen«kara, Sárosl
Mihály énekszámaival — 23 Cigányzene 0.05 Hirek.
IfcMfaiiest II. Az 1. honvédgyalogez-red fúvós zenekara. — l-l Mi újság Ma. gyurországon 14.10—1155 óbudai Dalkoszoru. — 15.05—15-45 Hanglemezek. - 17.50 10 Cigányzene. - 1930 • A magyar zei^e keleti rokonai. I)r. Szabolcsi Bence előadása. — 20.10-20.55 Zöldéssy Mária zongorázik. -21 llirek
Bécs. 0.45 Istentisztelet a ferenrick temploméitól, llnsler: Missa seeunda.
1115 Szimfónikusok. 1315 Itá-diózenekar. 10.05 Schumann: F-dur vonósnégyes. 10.30 Weiugartcn Pál zongorázik. 22.15 Hádiózenekar, szó. 1 rakozlató zene. -- 23.45—1 Eiseie-juzz. |
Szervezik Zalában a Keresztény Gazdasági Pártot
A Tapolcái Lapok ban olvassuk : A Keresztény Gazdasági és Szociális Pár4 vármegyei szervezetét megqlakitaiWó dr. Toráni/l Ferenc ny. főispán, Pchm József apátplébános, CM\'hu Gézi ipát. Sf>\'l\'. cs Aladár, dr. fli/;7i// István. EtigsI hord\'. Feienc. P. C-rftisz Viktória. Ba\'o h\'\'i/ György, dr. Pozsnrir R •• zsö vármogyol törvényhatósági bizottsági tagok Zalaegerszegre f-évi február hó 12 én délelőtt fél 9 órám n zal^rersi\'egi Kultúrház ra<?v*erméhe értekezlet t hívlak öszo Mindé a valószínűség saerint a Kereszténypárt 0-87.ág?yülési kénvi selől Is részt vesznek a keddi g r szegi gyűlésen, amely maga is t\'sz-tázza, hogy mily mértékben felelnek meg a képvUe\'öválasztások közelségéről terjesztett hírek.
Használja fel az alkalmat
könyvel gyarapítására, mig fillérekért ériékes, jó köny\\«ket vásárolhat. A llévai-féle tavaszi alkalmi kfi-iyvvásár még c.-ak rövid ideig tart és e/.ck az olcsó, szép könyvek a Fl«fh?i •ftnyv-kcreskfdésV.en l aphatók.
Ideges embereknek és lefktbe-tegeknek az igen enyhén haő, mindig megbízható természetei .Ferenc Józsel" keserttvlz —• reggel éhgyomorra egy pohárral bevé-ve ■— rendes be\'müködésl, |ó emésztést és e\'egendő étvágyérzetrt\'teremf. ViMghlrO id-gorvosoV és gyógyin-tézetek alapján a Ferenc József vit állardó hisznála a az apy és a gerinc megbelegedé-einél is a legmelegebben aján ható.,
Hogyan lehet
nemet mondani?
Az emberek nem Is hiszik cl, hogy mennyit tanulnak az újságokból. Persze, ha figyelemmel ol vassák. Ugy a sorok között Is egy kkiit. ^
Ha az ember nem foglalkozik po litikával, nem tudja megérteni, ho?y ml a csudába kell az államférfiaknak folyton találkozniuk itt, meg ott. Meg az a sok herte hurca, céoó és egyéb sallartg, ami követi az ilyen politikai manővereket. Nehéz azt Is megérteni, ho?y miért ke\'l két sromszédos népnek mindig vésze kedníe.
Magnm ls ezen töprengtem minap, hogy az újságban olvastam az. orosz jápán háborúról. Ejnye, már megint, gondoltam magamban és nem tudtam megérteni, hogy mi készteti ezt a két nemzetet állandó vesjekedésre. Az. oldalas tudósításokat untam el olvasni, Így hát in kább a kis hirpk sorai közt próbáltam olvasni. Sorok közötti böngészésem eredménnyel járt. Azt hiszem, megtaláltam fenti kérdésre a vá\'aszt.
Nem titok, hogy a szerkesztőségek levet, sládáibon naponta talólha-tók kezdő irástuc\'ománnyal foglalkozó egyének versnek és novellának nevezett lrásaijazekre a sz/.rkesztói üzenehíWHsertf válesz, akárhogy is szépítjük a dolgot, csaknem minden ecetben a következő két szó: Nem közölhetö. Legalább ls az. értelme ez. Igy van ez. a japán ós kinai újságoknál Is. A japán és kinai szerkesztőségek azonban a legudvariasabb szóvirágokkal enyhitik ezt a kellemetlen választ.
Az egyik lapban olvastam e-jy Hai-cSuban megjelenő japán újság szerkesztőjének magyarra fordított\' üzenetét. A lényege enrvk is a fentemiitett "két szó: Nem közölhető. De szós/erint igy hanazott:
«K<dves fiam! Minden, amit nekünk küldesz, a technika mesterműve és nagyszerű nyeiveielü. Népünk níjgy embere, Okukuru Kuznzo sem írt szel), ben- t-szaktól délig, kelettől nyugatig nem akad hozzád hasonló. Munkáid jók, ezért engedd meg ,hogy mellékelve visszategyük az öledbe. Maradj me>> továbbra ls előfizetőnknek és vala. mennyien kérünk, tarts meg benuím-kel továbbra is jóakaratodban.-
Mikor először elolvastam, sze
Hozzászólás az öröklakás-palota kérdéséhez
A \'Zalai Közlöny, február 7-ikl számában megjelent közlemény ok-ada-loló kifogásait Pn is helyeslem és helytállónak tartom. Főleg indokolni-lan az öröklakásokat építő vállalkozó-nak üz a kívánsága, hogv a város legértékesebb telkét adja od« Ingyprt azért, hogy 30—40 magánfélnek ö. lakása legyen, hololt a te\'ek megvásárlásához a város közönsége annak Ide. jén e>-ak azért járult hozzá, mivel a városi tanács vagy középület emelését ígérte a»,m a telken, vagy azt ígérte, hogy a telket egy é|»itő konzorciumnak el fogja adni De hogy épen az OTl-nak adja oda ingyen, amely kölcsönöket folyósít jóléti intézményeknek, az iguzán naiv felfogás. Emlékezzünk c^ak vissza arra ls, hogy InThflfy |>énzügymini zter korában megtagadta a fővárosnak azt a kíván, ságát, hogy ujjonon emelt épületeknek ndja iihv^ a 25 éve.% adómentességet. A |)énzűg\\mlniszler a kedvezményt azért tagadta mén, hó«y ne épüljenek nyakra-főre uj lakájok, ml-x-l a főváros lakói a régibb házakból az uj házakim menekülnek és ennok következtében a régilib lakások üresen maradván a<lót sem tartoznak fizetni. Ily mó<lon az állampénztár kétszeres házhémdó veszteséggel károsodik. Az uj lakás nem fizet házlxSradót legalább 25 iévlg és u régi lakás sem fizet házl^rudót mindaddig, amig üresen ál\', vagyis lakatlan. Végül |*xlig nem hagyhaU>m említés nélkül ,hogy az
öröklakást építő társaság az öröklakást igénylőktől 1000 P lüztosltékol is kér. Az öröklakás építésének eszméjét mindaddig megvalósítani nem lehet, ■í»mlg Nagykanizsa város keresettel ren-delkező lakossága annyin meg nem sza|X)rodlk, hog>\' uj házak é|dtése kőz. szűkséglc!et nem elégítene Id. Tudtommal Nagykanizsa város jobb módú la. kossáwn 15 év óla nem csak, hogy nem sza|K>rodo|t, hanem ellenkezőleg, csökkent. Az öröklakások építése tehát nem időszerű mindaddig, amig ujabb családok, va«y ujabb bi\\-ut-il<»k a városba l>e nem költöznek fipitsc meg az OTI a székházát saját céljainak megfelelően ugy, ahogy ő azt jónak találja, de ne a háztulajdonosok és az állampénztár kárára. Az OTI szék-ház épllé ét öröklakások épitésélől külön kell vá\'asztuni, elsősorban az<rt, mixel ilyformán a székház és az öröklakások építése kőnnyeblien megold-haló, másnlsorban, mlu\'l 2 háznak éjflté-\'e több ijmrost foglalkoztat mint egy, kétféle célt szolgiUó épüH\'t.
Villanyi H urik dr.
— Libertl maradékok, a* összes színekben la minőség, métere csak 88 fillér Schütinél.
- KHialkalmazelt^k figyelmébe! Bu
torárulukat .ényegcsen leszállított ára-kon árjsitjuk. Hosszú -ejáratu hitelre is, kűmatinciiteMJU. Kopsteln bútorára-ház. Horthy Miktós-ut 4. stlm.
Mindig a legolcsóbb
A FILLÉRES DIVATÜZLET.
A legfinomabb férfiruha és smoking szövetek nagy választékban ♦ meglepő olcsó áron !
1965. febniár 10.
ZALAI KÖZLÖNY

meg nem (ázik Az Okmatalp át nem ázik
Időjárás
A ungykHuluMil raetporolo<lnl megfigyelő jelentések : szombaton a hő-mérséklőt: reggol 7 Arakor — 8-0, délután 2 órakor — 66 este M érakor -78
Ft\'MzH remzol délben és este borult. — Csapadék 72 mm. — Hómsgasság 10 cm.
Sufliriiny: Reggel, délben és este északkeleti.
(h.-nokai r-lfllólritniéti A í«-
gl«l lnté««t iaUatl aala 10 érM*ori Élénk ésiskhtlsll én éa«nkl axél, •gy«S htlyekin havazéa, helyenként hóftavéa. — A hAméraéklat magasabb laaa.
oény szerkesztőkre gondoltam. Mély részvéttel. l>e ezt a/, érzése, met csakhamar lelvállotta egy másik érzés, mert a további ujságWin-gészés során egy másfajta nem-inal Is találkoztam.
A szovjet legfelsőbb ujsághivata-la. a »Gozis/.daU egyik visszautasító levele, ugyancsak egy beküldött r.o vellára. Már maga a megszólítás markáns, kifejezi ez egész, üzenet tartalmát. De halljuk magát az üzenetet :
Elvtársi «Vegyes.-eldel nem használhatjuk. II I ezért esetleg megszüntetni óhajtanád «z előfizetést, akkor emlékeztetünk az 11)32. január 2-án kell népbiztost rendeletre, amely sze. rint az állam (; szervek és az. ötévi len- szándékos megkárosítását tiz nöl évi fegyházzal, il.cta\'cg kényszermunkával büntetik.*
A továbbiakban még egy szerkesztői választ találtam, amit a szembetűnőbb különbség kedvéért legyen szabad szintén ideiktatnom. Ez egy nagy pekingi újság hitelesítetten magyarra fordított »nem közölhető* válasza :
«.\\ napnak és a holdnak nagyon tisztelt fivére; Rabszolgád a lábaidnál fekszik. Megcsókolom elölted a Jóidét és könyörgök neked, engedd meg, hogy beszéljek. Kéziratod, ó, t.- nagyon becsült, oly kegyes volt ,hogy magái általunk megtekinteni engedte
és elragadtatással, gyönyörűséggel olvastuk. Őseim sírjára esküszöm, hogy fönségesebbet még soha nem olvastam, l-\'éleicimuel kü\'dörn vissza, lia ezt a kincset kinyomatni merészelném, az elnök azoiuial megparancsolná nekem hogy müvedet mintának használjam és semmit, aini gyöngébb tnunkP, többe ki ne nyomassak. Irodalmi tapasztaltom fölbátorít annak bevallására, hogy ilyesfajta irodalmi csoda-gyöngy tízezer évben csak egyszer születik w ezért neked visszaadni bátorkodom. Mint rabszolgának rabszolgája ,lábad elé velem magamat..
Ugye, megható? Ennél kenettel jesebben és terjengősebben seflkl emberfia nem tudja megmondani hogy : Nem. fis amikor felfedeztem ezt a kétféle nemet, magamban csendesen csak annyit mondtam:
Most már értem a japán orosz háborút..
A inal HceáHs előadás
hat órakor kezdődik a városhá/án. Dr. Winklcr Ernő főrabbi tartja »A számok beszélnek* elmen, a nép-szaporodással kapcsolatos kérdések, ről. Verseiből ad elő WMlernó Munkácsi Noémi, Petőfi »Az őrülU-jét szavalja Out István felsőkeret kedelmista. Énekel Kctting Ferenc karnagy vezetésével az Irodalmi és Művészeti Kör Vegye$kara. Belépődíj nincs.
Halottjai vannak a zord téli időnek
Egy géplaka\'os rianásba fulladt a Balatonon — Egy kóborlás! mániában szenvedő asszony megfagyott a mezőn
Megrázó tragédia játszóc\'oit !e ismét a Balaton jegén. Nagy Sándor balalonzamárdii 30 éves géplakatos kiment a jégre fakutyáin! Kö: ben mintegy kilométernyi távolságig befakutyáiott a Balatonon, amikor a jégenv levők segély kiáltásaira l.tt\'k figyelmesek. A szerencsétlen fa-kuiyázó nem vélte észre a kivágott jeget és be\'ezuhant a Ba\'alon j:\'g-\'S vizébe. Hoss/as segélykiállásaira sem tudott senki segítségére sietni, mert mire odiértek, a viz a jelenlevők sieme láttára a jég alá sodorta a fiatalemberi, akit még mindmáig sem találtak meg.
Stancsics Lajosné 60 éves asszony egy csesztiegi jómódú gazda fele-
sége, elmebeteg volt és kóborlás! vágyban szenvedett. Már többször elkóborolt hazulról és ilyenkor férje és a hozzátartozói mindig keresésére Indultak és meg is talállak valamelyik szomszédos községben, vagy a mezőn. Legutóbb még decemberben tünt el az idősebb asz-szony hazulról és hiába kerestet, lék, nem akadtak nyomara. Most a csendőrség Felsősreiterzsébet köz ség kézelében egy összefagyott asz-szonyt talált. A nyomozás megállapította, hogy a hóban lalált hulla az eltűnt Stancsics Lajosnéval azonos. A szerencsét e.i asszony hat hétig feküdt a hóban megfagyva.

szép,
színes
anyagok
— maradékok la —
nagy
választékban
o-tcú&n
Orlan r4dl4k«r(ih»il<n<l kapható
Emlékeztető
Február IS.
Uceálls előadás 0 órakor a városházán (dr Wlnkler Ernő és neje). I.iceáiis előadás a Legényegyletben
(Béres János}.
A l.cányklub műsoros teája fél 7 órakor a Missziósházban. Piarista cserkészek műsoros estje • gimnázium tornatermében fél 6-kor Levenle-bál és szinelőadás a KiskA-nlzsal Olvasókörben. Barcs—Nagykanizsa ökölvívó mérkőzés az iparos-székházban. Február IS. NTE táncestély a Koronában. Karpaszoinányosok koszorúcskája az Iparoskör nagytermében. Február 17. *
l.loeális előadás 6 órakor a vátoshá-zán (dr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy far-sangl tánoos teája a gimnázium tornatermében 5 órakor. A Kath. Legényegylet közgyűlése fél 5-kor, társasvacsorája 8 órakor. Jelmezes koszorúcska az Iparoskör nagytermében.
A Szoc Misszió Leányegylet vidám délutánja a kiskanizsai Olvasókörben 6 órakor
Izr. I.eánycgyiei Liszt.matinéja 11 órakor a színházban. (Díjtalan.) Blagusz F.lek koszorúcskája a Cent. rál alsó helyiségében Febniár 23.
OMKE-bál. Február 24. Liceális előadás (Liszt-ünnepély) a városházán\'6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 0 órakor a Koronában.
Nagy László népszínműve a Legényegyletben, utána táuc. A Leányklub Jelm«z-cstje fél 7-kor a Missziósházban. • Kerületi válogató tomászveraeny 6 órakor a gimnáziumban. Március l.
A Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezestje az Iparoskórben. Március 3. I|>aroskör jelmezestje. Szinelőadás és táncmulatság a Kis-kanizsai Olvasókörben. Március 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor Március IS.
ZTE disztornája a gimnáziumban 6 órakor. Március 14* Vitézek műsoros estje az Iparos-körben Március IS-Izr. Jót. Nőegylet műsoros purira-estje a Kaszinóban. ,
ZALAI KÖZLÖNY
Hnsz éve ma...
(A Zala 1915. február 9 ikl száír ából)
M«g\'i**tUoltuk az ellenségtől teljesen Bukovinát egészen a Szucsava folyóig. Az ellenség visszavonulása nchol menekülésszerű. A Kárpátokban a heves harcok tovább folynak.
óriási csata fejlődött ki Bolimov-vorzimovi szakaszon. A némc.ek 11.000 méter hosszúságban, 105 000 emberrel és 600 ágyúval támadják az oroszt.
Nincs?n?k harcod Szerbiában. Pa-sics miniszterelnök családjával, az esetleg ellen\'.\' forduló néphangulat miatt elhagyta Szerbiát, Athénbe utazott.
Vérlázi\'ó kegyetlenkedések tör ténnek maoedon területen. A szerb csendőrök rémtetteit listába foglalva közlik a bolgár lapok. »Szemmel láthatólag gyűlik halomra a gyújtóanyag... Bulgáriának nem marad egyéb hátra, mint hogy csatlakozzék a hármas enlentehoz, vagy po dig erőszakkal vegye el azt, amiro kedve van*.
Olasz-s:$rb\'. konflili\'us van kialakulóban az albán kérdés körül. Kalandos hírek szerint Szerbia Du-razzo megszállására készül. »Arra semmi jel sincs, hogy Olaszország a háború folyamán csatlakozzék ahhoz az oldalhoz, amelyen Szerbia Is küzd;*
Japán $*gi\'.sóget sürget Clemenceau egy cikkében. Enélkül - Írja nem lehet Franciaországot csak a gyenge angol segítséggel megmenteni.
104-001) "mber1. veszített február elejéig az angol hadsereg.
A ymk?e z&ebnek Írja a Zala - nincs lelkiismerete. Amerika po litikája somleges ugyan, d> kereskedelme nem. Amerika\' lett az cn-tente hadiszereinek udvari szállítója.
Tar\'altkos tisztjeit egy hónapos gyakorlatra hivta be Bulgária.
Április oógé\'g feltétlenül semleges marad Itália, mondja Gan-dolfi képviselő a Stampa részére adott nyilatkozatban. Illetékes helyen mondja a cikkíró - garanciát kaptunk erre. Addig pedig a küzdő felek egyike (nem kétséges, hogy melyik) feltétlenül döntő fölényben tesz és akkor Itália lesz majd hivatva a békét közvetiteni.
A 28-32 ckcíi népfelkelőknek február lB-én kell bevonulni.
340 mozdonyt és 6000 teherkocsit rendelt a kereskedelemügyi miniszter a magyar vagon-kartellnél.
Amerikai ajándékok érkeztek q hadsogélyző utján a hadbavonult kanizsaiak gyermekei részére.
Opzre\'t primadonna volt valamikor Kanizsán Karcz.ag Vilmosné, szül. Kopácsi Juliska. Most bécsi lapok öles cikkekben számolnak b3 róla, hogy a színésznő elment a fia után a harctérre és sikerült vele ott találkoznia.
Hadm^n\'es kereskedősegédet keresnek a Zala hirdetésében. A had-resnek a Zala hirdetésében. A hadmentesség fontos kellék lett állások betöltésénél.
- KAzUsztvtselök ~ré"»ftki~\'rendki?ül előnyős bulorvásárlási alkalom. Modern beien dezések, tőkéletei jő kivijeiben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Koprtelo bútoráruházban, Horthy Miki4s-ut 4.
1935. febiuár 1Q.
Választások a nagykanizsai róm. kath. egyházközség tanácsában
A nagykanizsai róm. kath egyház község tanácsa pénteken tartott ülést P. Cirfusz Viktorin ferencnendi házfőnök, plébános elnökletével. A tanácsülés népes volt, a tagok csak. nem teljes számban megjelentek. A tagok eskütétele után az egyházközségi gondnokot választották meg dr. Potrics József ügyvéd személyében, aki kijelentette, hogy teljesen dijtaianui valialja el a gondnoki toendök végzését. A tanács jegyző-
jévé Béres János tanítót választod ták meg. Ezután választották meg az adókivetóbizottság tagjait. Ta. gok lettek P. Cirfusz Viktorin elnö« kön kívül : dr. Fábián Zsigmond, Babochay György, dr. Petrics József, Aigner Gé/a. Pussovszky Béla, Polay József, Kalamár Mátyás, id. Petermann József, Kiss János és* Németh József. A választással a tanácsülés véget is ért.
A zalai törvényhatósági választások epilógusa a nagykanizsai büntetótörvényszék előtt
Tiltott röplap terjesztésért elítélték dr. Meizler Károly agyvédet
A november 26-án lezajlott megyei választások alkalmával Keszthelyen is folyt az agitáció, ahol főleg a keresztényszocialista párt fejtett ki nagy agitációs tevékenységei. Többek között röplapot bocsátottak ki és ezt terjesztették a választó-polgárság között. Miután a választási rendelkezések tiltják röpcédulákkal való propagandát, kikutatták a röpcédula szerzőjét dr. Meizler Károly budapesti ügyvéd személyében. A röpcédula szövege n következő :
Keiesztény Testvérek\'
Végre kitűzték a megyei választásokat november 26-ára, hétfőre. Munka-napra tűzték ki, Iwgy u dolgos ember saját lwjávai legyen elfoglalva, nc maradjon ideje szavazni és csak uz odnjMMnooll cselédség s más hatalom alatt álíó ember döntsön. Függelbn keiesztény férfiak és nők! A.feü-let cri« csak egy lehet: annál inkább ott leszünk és mindnyájan leszavazunk! Kérünk minden keresztény testvérünket, hogy szíveskedjenek részt venni pártunk szervezési munkájában. Mi nem tudunk autót küldeni a szavazók, .éri, mint a gazdag párt. Mi a lclkiís-meiei szavát tudjuk csak elküldeni, de ugy hisszük, hogy ez biztosabban szállít az autónál. Stb.
A röpiratot Németh János szentszéki tanácsos, dr. Barsi Jenő ny.
tisztiorvos és dr. Meizler Károly, a Kath. Népszövetség ügyvéd,e írták alá.
A szombati büntetőfőlárgyalásra lejött dr. Meizler Károly budapesti ügyvéd vádlott, aki az elnök kérdéseire elmondotta, hogy a röpcédulákat Budapesten nyomatta, I.hozta Keszthelyre, uhol megbízottak .al névre szólóan kézbesítették, tehát nem osztogatták.
A bíróság több tanút hallgatott ki a röpcédJák osztogatására vonatkozó ag, mely után vitéz Szily Dc\\íSŐ kir. ügyész vádbeszédében utalt arra, hogy a nevekre való kikézbesítés is röpcédula osztogatás és az eljárás teljesen kimeríti a törvénynek a választási vétségre vonatkozó kritériumát. A röpcéd-ilák-nak címekhez való küldése \\olta-képen kijátszása a törvénynek. A röpcédulák egyébként is meg nem engedett tartalommal birtak és igy vádját fenntartja.
A bíróság rövid tanácskozás után dr. Meizler Károly úgyvédet bűnös-nek mondta ki választási\' vétségben és öt ezért a 92. §. alkalmazása mel-lelt 50 |/eagő pénzbüntetésre Ítélte.
Dr. Mclzier Károly tudomásul vette nz Ítéletet és igy az jogerőssé vált.
Óvja szeméi
és vásároljon bizalommal egy Jól Illő szemüveget
Zsoldos Gyula
MlkWpidt UUlMtti iiik0il«Ub«n Ffl-ut S n Koiont utllodivil iiialwn
OlctAn,.ktOoA gvAilmtnyu ntmllv«|«k(t árusítok «■ ké\'ilUk Mrmlly.n oivo.i i«r«pti« van BiliUmbtn t rt«nó dljmrnlet lititvlugálat ,i,p. |in. — SukiitiU JiviUtok aionnil kiuOlatk -
Óra-, ékszer- és
látszer - raktár.
Elismert precíz óra-, ékszer és lát- j szer Javítóműhely.
Agyonlőtte magát, hogy barátjának állásat biztosítsa
Innsbruck, február 9
Az egyik serfőző vállalat e^y három gyerirekes családapát akart elbocsátani. Az apa barátja, aki ugyancsak annál a vállaht.iál dolgozott, felment az igazgatóhoz és kérte, hogy a családos barátja helyett őt fcocsásrák el. Az igazgató a kérését nem íeljesltette, mir> a m nkás előrántotta a revolverét és agyonlőtte magát.
A Corvin-rend jelöltjel
Budapest, február 9 A Corvin-rend tegnap Ölést tartott. Az alapszabályok szerint a rendnek |2 láncos és (K) koszorús tagjának kell lenni. Ez a szám ax utóbhi időben megfogyatkozott és azért a tegnapi ülés a megfelelő utódokat kijelölte. Az előerjesztést a rend felterjesztette a kormányzóhoz.
Eszerint láncot kapnának Hómann Bálint és Karlóczy Bertalan, koszorút Iludnay Gyula "festőművész, Révész Imre történetíró, Szlly Kálmán kultur-politikus, Harsánvi Zsolt iró t* Kiss Fcienc színművész.
Ausztria szívesen átveszi a magyar búzát
Stockingcr báró kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy Auszlria szívesen átveszi a magyar búzát, ha a kikötött áron szállítják. Elismeri, hogy a liszt átvétele nehézségekbe ütközött és hogy nem vették át a kikötött magyar lisztmennyisé-get. \'
VÁROSI MOZGÓ.
Vasárnap ós hétfőn
RA\'UOS/ V/KTOfL AAÖVOGÓ
rinivív n^ü/^öU ^^^ ^^^ ^^
ffUW
A LEGNAGYOBB mAGYAR EGYÜTTES:
WÍHa&Í
A nagy érdeklődésre va 16 tekintettel a mert a vasárnapi elAadáaokon
ES/ÜSH az „E«Mr-t a héttői napra Is prolongáljak!
193S. február 10
- vUíi^ Ott ahtiÁ,»
(DARMOL
dxrtyoxik.
cn. Un. fvuAa^Cója!\\
KOZMETIKA
A felesleges hajnövés
A szőrzet tyltengésének azt az álla. pótol nevezzük, amikor olyan helyekon is erős hajszálak képződnek, ahol kú-lönljen csak fehér nem feltűnő pihe-szőrök vannak. Férliaknál ennek nincs, vagy csak «lig v®n jelentősébe, nőknek azonban sok gondot okoz, hogy a fe-lesleges szörnővés sokszor egész férfias külsőt kölcsönöz. Iiz az állapot igen gyakran megrontja kedély ül$t, süt sok csellón önbizalmukat is meglehetős mértékben csökkenti. A déleurö|>ai és keleti népeknél gyakoribb ez a bánta, lom, mint másoknál ,de általában a krvollx\'irú, feketehajú nők hajlamosib. luik rá. Létrejöttében u legnagyobb •szerepei kétségkívül a női ivarszervek működésében beálló változások ját-szák Kedvenc megjelenési helyei: a felső aiak, az áll, ritkábban az arc többi része. A strnndélct kifejlődésével azonban manapság a végtagokon is eléggé megerősödött « szőrzet u nők nagy számánál. Ugyanis már a kisebb-fojku tultengést is mindenféle módon, igy pl. borotvával eltüntetni Igyekez-nek, ez viszont a szőrzet gyors fej-lődését és megerősödését eiedm.nyMl. Igaz, hogy érthető kívánság, hogy •ettől a kevésbbé szép dísztől megszabadulni igyekeznek. Már a római nők is szőrtelenítették magukat és eljárásaik körülbelül ugyanazok voltak, mint a mai nőké. Végtagjaikról borotválták vagy lwrzsakővel, esetleg bizonyos növényi* kivonatokkal (ezek megfelelnek^ a ma használatos különféle szörvesztő krémeknek és folyadékoknak:, felső ajkukról pedig csipesszel távolították el a hajszálakat. Ugyanezen módszer*\', ket alkalmazzák u mai hölgyek L\\ Természetes, hogy ezen eljárások egyike sem yégleges módja a s/őrszá. lak eltávolításának ,sőt alkalmasak arra, hogy éppen az ellenkező hatást idézzék elő. Ugyanis egyik révén sem pusztulnak el a hajhugymák ,sőt a hajszálak elszakitásával, \'emarásával ingert gyakorolnak arra és legközelebb erősebbCn és sűrűbben nő vissza a rövid időre eltüntetett szőrzet.
iA mai nők mégis előnyben vannak ■ régiekkel szemben e tekintetben, mert az elektromosság ismereteinek fejlődésével «z a probléma is többé-kevésbbé megoldódolt. Mu általában kétféle elektromos uU>n lehet szőreltá-volilást ejiilációt) a legnagyobb eredménnyel végezni, úgymint I. galvánárammal (elektrolízis) és 2. magasfiek-vencíáju váltóárammai (diatermi\'). A gyakorlatban mindinkább kedveltél,H 1U utóbbi eljárás, mert ugyanazon idő "Jatt több szál pusztítható el és ke-vésbbé fájdalmas is. Mindenesetre ei
n két módszer alkalmas egyedül u fe. leslegCs hajszálak végleges, nyom nél-kuli eltávolítására. Igaz, hogy \'bizo-ítfos türelmet igényel, de ez esetben tényleg el Icliet mondani, liogy a tűntem rózsát illetőleg eredményt te-remi.
Nem indokolt viszont a szemöldök remi.
Nem indokolt viszont a szemöldök
ZALAI ROZLONY
keskenyité.ve diatermiával, mivel e* csak divatkérdés és ha a divat -vnsta-gabb szemöldököt kíván majd, a yég. legein kiirtott vagy elvékonyitolt szemöldököt vissza növeszteni nem le-helne. Különlien i> Párislaui a nők már nem i> borotválják szemöldökű-ket ,hanem csak éppen annyi szálat húznak ki cipésszel, amennyi ahhoz szükséges, hogy ne tűnjék rendetlen-nek. Tehát visszatérnek a természetes tonnához és valószínű, liogy rövidesen nálunk is mind kevesebb ccruzahegy-vékonyságu szemöldök lesz látható, ami valljuk be, ritkán is volt szép.
Ür. Benedlgné Lang Magda Kozmetikai üzenetek
Fiatalasszony. Használja három hé-tig, akkor tartson két hét szünetet és akkor mégegyszer megismételheti a kúrát.
Farming- Szemhéját n« fesse, hanem zsíros krémmel kenje be, sokk-.it elő-
nyösebben hat még a sziii|>adon is •
A leveleket kérjük közvetlenül rovatvezetőnk elmére (Deák.tér J. szám) küldeni. *
SPORTÉLET
Ma délután Barcs—Nagykanizsa ökölvívó-mérkőzés
Ma délután fél 7 órakor az Iparoskör nagytermében áll szorítóba a két csapat. Érdekes mérkőzésre van kilátás, mert a üunántul egyik legjobb ökölvívója, Németh I. is Nagykanizsa színeiben fog verse nyezni. Barcs csapata egyik a üunántul legjobbjainak. Somogy megye ököivivó bajnokságának több szöiös védője. Bár Nagykanizsán csak ujkeletü az ökölvlvósport, do máris nagy ígéretek vannak elrejtve a versenyzők soraiban. A hol napi nap megadja majd arra a választ, hogy vájjon jogos-e a nagykanizsai optimizmus. Reméljük, hogy Nagykanizsa közönsége is kegyeibe fogadja ezt a Nyugaton olyan népszerű sportágat. Kemény, minden Izében férfias sport, az egyén teljesítőképességének legmagasabb fokát kívánja. Így megér, demli a közönség legerőteljesebb támogatását. Közönségsiker eie.én ugyanis nagy tervei vannak az ököl-vivósport vezetőinek. Több neves magyar ökölvlvóbajnok NagykanL zsán való bemutatása.
Elmarad a Zalaegerszegi MOVE - NTE futoallmér-kőzés
Az időjárás annyira té\'iesie fordult, a hófúvás használható fanná tette a Zrínyi pályát, ugy ho^y az NTE kénytelen volt a mai napra tervezett futballmérkőzését lemon-dani.
Magyarország legyőzle Franciaországot a ping pong versenyen
London, február 9 A nemzetközi asztalltenníszbaj-nokságban ma Magyarország csapata 5 :0 arányban győzte le Franciaország csapatát.
rurmSl
TUNG
djujo&au*
Az n| kanizsai plébános szociális gondoskodása
Utánzásra méltó példa a többi lelkipásztorok számára
Több ízben foglalkoztunk az uj nagykanizsai plébános, P. Cxirfusx Viklorin nagyszerű szociális gondol, kodásávul, amely már eiőző állomáshelyén, Székesfehérváron számtalan ínségest íeiruházott és lehetővé tette, hogy a nagy teli Ínség alatt ne pusztuljanak el Az. ő nemes papi szive adu neki itt Nagykanizsán is azt az impulzust, mellyé, most hatalmas karf. Uitiy és szociális programot dolgozott ki s amelynek végrehajtása jótékonyan fog kiliatni az egész város életére.
A meginduló nagy szervezkedések melleit szívesen regisztráljuk, hogy a plébánia.templom is teljesen uj szőnyegpadlót kapott, hogy a hlyek ne fázhassanak át *s istentisztelet alatt. A fehér.Cremben uj székekkel gyura-pi tolta a berendezést.
P- Czirfusz rövid nagykanizsai tar-tózkodása alatt észreve tte azt is, hogy a nagy tömegek, a széles rétegek és pedig osztály, foglalkozás é.s rangra va|ó tekintet nélkül a családfő, vagy a kenyérkereső elhalálozása folytán vi-gasztaian helyzetbe kerülnek Nem.egy eseiben látta, hogy egy-egy halálozás alkalmával még annyija sincsen a hátramaradottaknak, hogy halottjukat eL temessék Miután tudta, liogy a kajx>s-vári apátplébános, dr lloss József, aki ugyancsak nagykanizsai születésű — az ottani róm. kath. egyházközség, gel már régeblK\'n gondoskodott ilyen cselekre, amennyiben sok ezer hívét az egyházközségnek bebiztosított ik halálozás esetére, érdeklődött a kapós-vári róm. kath. egyházközségnél, ahol |azt a választ kapta, hogy az ottani hívek a Magyar f.H»t é.s Járadék Biztosító Intézettel vannak kapcsolatból és a róm. kath. egyházközségnél bevezet, lék a temetkezési gyorssegély nyújtást.
Ez a temetkezési gyorssegély valóságos áldás mindenki számára. A gyászbaborult családnak nem kell két. séglHe-rfiitcn kapkodni egy esetleges bekövetkezett halálesetnél, mert minden tag azonnal megkapja vagy as általa engedményezett (család, felesége, gyermekei .szülei ,stb) a gyorsse. gély összeget, amely nemcsak u tome. téfct fedezi, hanem nem teszi ki a hátramaradottakat a legsúlyosabb körűi, ményeknek. Sőt /kéupénwegélyt kap a tag a gyermeke elhalálozása esetén is. Vagyis ez u gondoskodás a család ellátásának egy olyan neme, amiért
mindenki csak hálás lehet ai uj nagy- , kanizsai plébánosnak.
értesülésünk szerint a nagykanizsai róm. kath. egyházközség már szerződéses viszonyba is lépett a Magyar filét és Járadék Biztosító Szövetkezet-tel és már a jóvő héten megindul u róm. kath. egyházközség híveinek temetkezési gyorssegély ellátásra való taggyűjtése.
Egy ujabb láncszem annak a sao-eláll\' szellemnek, amelyei az uj nagykanizsai plébánost és nemes p«pi savéi annyira jellemzi
(-)
NAPI HÍREK
NAPIREND
Ftbruár 10,vaiiraap
Kómal katoHkas: SkoUsK. Protest: Elvira. Isr : Adsr. b> 7.
Gyógyszertári éjjeli szóig Hat • bAnap-ban: .Salvstor\' gyógyszertár Erzsébet-tér és a kiskanlsssl «yógyü,erUr.
Mozi előadások hétköarup 5, 7, 9,
vasir és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. •
UöziUrdó nyitva reggel 6 órától este fl óráig (héttő, szerda, péntek délután, ktdden egész nap népnek).
Február II, hétfő
Rom. kathollkns: Mária mg| ProtesL t Bertold. Irr.: Adsr hó 8
- (A járásbíróságról) Dr. Wéber Elek kaposvári kir. járásbirósági titkár, akit a nagykanizsai járásbírósághoz kir. járásblróvá kineveztek, megérkezett Nagykanizsára és dr Hennig Alfréd kir. törvényszéki elnök kezébe letette a hivatalos esküt. Dr. Wéber Elek a telekkönyvhöz nyert beosztást.
- (Ksküvl) Bákosfalvi Mérő Géza és neje szül Tosch Emília leányuknak, Emíliának esküvője Halász Lajossal február hó 14-én déU 1 órakor lesz a keszthelyi rópi. kath. plébánia templomban
- AnmMÜMA. Ezúton hozzuk b. fogyasztóink tudomására, hogy n»a 12 óra 30 perctől 12 óra 45 percig a* egész városra kiterjedő áramszünetet tartunk DrávavAlgyt.
ZM.*i KO/vonv
1935 feb\'uár 10
Össztánc.
Ma dólután 5 órakor a karpaszományosok részére, este V»9 órakor a civilek részére össztánc az Iparoskör nagytermében.
Uj tánctanfolyam f. hó 21-én kezdődik.
GÁBOR tánctanár.
— (Vbnnay Jánns wtvkarl műve Miskolcon) kedden esie a kormány zóné inségakcióiánuk jnvdra Miskolcon* ^BfD|>u|oM>bi>ii rendezendő nagyszabású felharmonikus hangverseny ke. relén l)«líil clői\'dá\'.a• kerül Vannay Jánosnak egyik töbhtéteies zenekari müve is.
— (Előadta a tijimöloalrrmelé rfil) Ketting Ferenc polgári Iskolai tanár
ma délután fél fl \'órai kezdettel elő-adási t:\\rt a gyümölcstermelésről n Hozj,onvi.utcai iskola földszint 3. számú Un teremben »e|é|>ődij nincs.
— (A l-egéuyegy\'.el Uccuit* flfcidá»a) Nagy érdeklődül előzi meg u Kalb Le. gényegyPt ma e- te fól 0 órakor rendé, zei.dö iiceúlis ciöudásúl ,mely alkalommal Hérvs János Igu/.^uió-l\'nitó tűit érdekes előadást «Az Illem* címen.
— (A Leányk uh m«l nritaiD* tea. rsljr) előreláthatólag felülmúlja az összes edJi-i sikerfiit teaesteket. A ki-tünö és vidám műsor maga megéri f»/t a pár Iliiért .amibe a teajegy kerül, nem beszélve a pompás hangulatról, ami éz«ket a leányklulii teaest kei jellemezni szokta. A műsoros teaest jxm. tokttn fél 7 órakor kezdődik a Misz-sziósházban-
— (A KAOSs évi közgyűléee) A
Kereskedelmi Alka\'mazoltak Országos Szövetségének nagykanizsai fiókja va. bárnap délután fé\' 3 órakor tartja rvn-des évi közgyűlését az lj>arlostül< tlH\'n levő helyiségeiben, amelyre Budapest-röl az országos központ részéről lejön Egri Artúr kiküldött-
— (NTP. láncct ély) A farsangi báli szezon kiemelkedő eseményének Ígérkezik az NTE február Itúikl lánees télye a Korona étiermében. Az NTE egyszerű családias táncestélyei uny-nyira hangulatosak és közkidv-eUség. nek örvendenek, hogy ezen estély Is a legjobb sikerűnek ígérkezik.
— (A Kővágóíirsi Daloaegve<<U*t) közreműködésével • jótékonycél u tánc-eal ogyl,ckölött hangverseny lesz feb. ruár 21-én Szén lantalfán, a I-alu Szövetség rendezésében. Az cstiíly fő attrakciója Murgáes Kálmán, « neves magyar nóta költő fellépése.
— Már im*z izacgyven iná\'Clö brlfl. Negyvenévi leimállása alatt ennyi betű j^ent meg a müveit magyar családok kedveit lapjában, az Uj Időkben, lap. jaival jtodig huszonhéiezcr katasztrális holdat lcl.etne l>eiödni Ezek az a.lalok * mulatják, mintához Herc*eg Fenne lapja, az Uj Idők legújabb számában közli, azl a rendkívüli elterjedtséget és kedveilségel, amelyet oz a ké|»eslap a magyar közönig kórélx\'ii hangjával, magyaros szellemével, ériékes köziemé, nyelvei és szép képeivel ki tudott magának vivni.
— Fej- é* deréktáji* ritkán külön-bel«gség, gyakran székrekedés követ-kezmén>«- Ezért kell azonnal és gvö-kciescn kezelni a látszólag ártatlan dugulást is. Ez legjobban lehetséges Dámul ha\'jló-csokouidéval. L\'tánzato-kai éi más csomagolást utasítson vissza.
i — A t\'toktfrtos «X» midink felfe. ijezése óla már hosszú Idő telt el. Ma dtár minden \'gyermek ismerj u (önt-fent Ennél azonban fokkal órde .cseh. bek a ládiósugarak ,melyek t* k száz Ml ezér kin^s körzetben felfoghatók. ®>ez | flrsze jó rádió szükséges. Min-dfceu Orion rádiókéreskedő készséggel ijutatja be önnek az Orion rádióké-fjülékek sorozatát
Ma: cserkész-tea
Mlnacnki emlékezik még a nagykanizsai piarista reálgimnázium cserkészcsapatának és ifjúságának tavalyi előadásaira. Ma is husjonló szórakozásban k>het része, mert ma is rendez egy műsoros teadélutánt a gimnázium cserkészcsapata. A mai műsoros délután a gimnázium tor natermében lesz és fél 6 órakor kezdődik. A műsor keretében bemutatásra kerül Gabányl Wagr.er pompás ifjúsági daljátéka, a »Da-loló cserkészek.* A kitűnő iró a 3 felvonásban a cserkészet ezer szépségét és nevelő momentumát eleveníti meg, teleszöve vidám humorral. A szünetekben az áldozatkés/, hölgyek által összehordott büffé áll a közönség rendelkezésére, ahol pár fillérén a legfinomabb falatokat lehet kapni. A teadélután jövedelmét a táborozás költségeinek fedezésére fordítják, amiért is felülfizetéseket köszönettel fogad a csapat.
A rendezőség kéri, hogy a büffé-hez szánt szíves adományokat délelőtt 10 12 és délután 2-4 óra kö zött küldjék cl a gimnázium tornatermébe.
Össztánc
Blagusz Elek ma este
öss&tóncot
(vendégestélyt) tart a Cenirúlban.
— Az életei az angol fogji fel a lejjpnikliku sáliban. Azt mondja egy Ungol közmondás: minden ember egy. szer egy évben vizsgáltassa meg ina. gát tetőtől talpig. Egy ilyen a-aj^s vizsgálat legyen a születésnapi ajándéka. Ilol végezhető el ez a vizsgálat? ott, ahol minden kellék meg van hozzá. Egy tökéK\'le^n berendezett szanatóriumban. Hol lehet ilyent la. iáliút A Bécs meileiU Badenban. A l>adcni (iu.cnbruim-szanalóriuiu orvosi felszerelése uz elképzelhető Kgtökélc-lese)»b, szKí^tőmása a legideálisabb, magyar orvosai elismert szaktekintélyek. Emel.cit u szanatórium mu Kő-zépourópa egyik legjobban felszereli intézete ,világhírű konyhája indiv?-duális diétákat készit, évtizedek óta a legjobb közönség keiesi icl az mié* zc.et, ahol a vendégek egy piUanaiig se érzik, liogj- szunaióriumban vannak. Nagyszerű szórakozások. Hangverseny, tánc, bridzs. A viiágliirü g>óg>város kellős közepén, de ösi főúri kasté.ya mégis exkluzív életet nyújt. Kérjeu prospektust.
— I sxttt választás a jelszó abban uz akcióban is, mellei a magyar társa, dalom női része bizonyosan kitörő örömmel fogad. A tündéruijak am«ri. kai egyszerűséggel igy fogalmazza meg uz akció lényegél. Minden nő járat, halja a 1 ündérujjakat s , mindegyik kivétel nélkül megkapja a nagyszerű jubileumi függönyujandékot. De hogyan* Bejelenti készségét, hogy u la.\\ |K»l eg>- évig jámtjA\'s hat hónain át hajlandó fizetni 2 P 40 l-es részleteket. A félév lel*.tével ott vau a párat,un széj»égü fuggöny a lakásában. Vagy hu azoiuial óltajlja az ajándékfüg-k-inyt, akk<»r beküjd 7 P 20 f-t s további három hónaiwn át folytatólag 2 P III r-t Akkor nyomban birtokába jut a 150x260 cm. méretű, Vvájd tüU. Onvagu, ecrü szinü függöny, melynek megkezdett mintái mutulják, ltogy a hozzája adott Mez gyöngy fonállal ki-himezie milyen szép Ksz az ablakú dísze. Az c.ődzeiő (uluír igy, akár ugy óhajt fltetiU) még a függöny méretét is változtathatja (csekély ráfizetéssel).
Söt más ajándékot is választhat a fjig. göny hel^e.t így .pl. kaphat: négv ágypárnát Arany-Egyptrc eiőiajzolva, vag>\' |>cdlg Indanlhren-szegélyü azsu-ros lenvászonabroszl, esetleg egy Fu-kulit, a .közismert hárompolcos faállványt. Aki tehát e.őlizül, csak óba. ját jelzi a Tündérujjaknak (budapCit, Szer>ila.lér 3 ) és az nyomban teljesül.
Elegáns női si és korcsolyázó sport-mellények, düftinből a legolcsóbb árban kaphutók Schülznél.
— A PAJOR SZANATOItlt/\'M (Bu-dapesi, Vas-utca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. pajor szuuutórium u gazdasági helyzethez uikaimtukodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási dijjul. A külön szobák árait ia lényegesen leszállította. Különleges gyógylényezől: lládiumkezclésck, béL fürdők, tentrocieaner, Darml>"d) «ziv. betegeknek kímélő és pihenő kúrák (el«ctrocardiograph) szénsavas fürdők slb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és oriopád gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtenneivel, plasztikai sebészet, ein-löplasztlka, orrkorrekció, arcm«gfi"lull-lás (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
60 fillérért2000 pengős biztosítást kap m Zalai Rttzittny minden előfizetője
A Zo\'ui Közlöny ezidén fordult bele fennállásának 75-lk esztende-jé^.. Ezalkalomból egy ritka ked-ezménnyel óhajtunk kedveskedni elöfiz* tóinknak.
Minden előfizetőnket, aki ccélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű köziekedesi buieset ellen egy egesz esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kéjhez a kitűnő hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől-
A 60 fillér biztosítási díj egész évre szól, az eszlendő a biztosítási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
Önmaga ós családja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azonnal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
hözgüzuttbug
TtraéajtösiJ* \'
Ruza IUmv. 77-ea 17 8 »- 1805. 78-os
17 95-18" 0. 79-es 1810- 835. 80-»*
18 V0-18 50 dunAnt. 77-e. 17 35 17 50 78 as 17 0-17 W, 79-es 17 65-17-80. 80-a« 17 75 -17 9ü Ror8 U| p. stvld* kl 1355 1370 nás 14 10-1430. Za< ui kö/ép l*195 16-05 Tengeri nD..uiu i 1346-1360
Kiadja a laptulajdonos HöigazdasAgl Rt. Qateaborg Nyomda «s üélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelőt kiadó: Zalai Ráfoly, latsrurban telelőn: Nagykanizsa 78. Mám.
APRÓHIRDETÉSEK
AprAhlidtMt dija ratirnep él ünnepnap 10 lióla V) fillér, minden tovébbi tiO 4 Iillír, htlkOinap
)0 »"Vlfl 40 fillér, minden tovébbi nó 3 fillér.
Keresek Itb u«r 15 re a város txItcrU-letén egy csmotan bútor, soti különbejá-ratu szuOát fOrdA*.ob. haisnálattal. esetleg teljes ellátással. Clm ■ kbd4. hivatalban. 513
Kialsiy utca 16. számú sarokházban
aiatoosasiattal háromizobás lakát ét m«! ékhelylségek má|ua 1 re oksén kiadó, hnekeanl lehet Klnlzay utca 45. alatt özv. Schleaingtrné. ái
Vorotmari>-uica 56 számú há.z azonnal •ladé. Bévcbbet ugyanott.
Saját ttrnésQ kerecMnyi asztali fehér bor literenként P — 56 ért, ailiei (vOrös) P -.44 éit kapható Ctengwy-ut 19 ^
Kétuabái| verandát udvari Ukát májúira kladO Klnlzsy-u. II. 440
Háromaiobáa, hallót, Oaukomfortoa lakát májút 1 re kiadó. Suj{ár ut 16/E. 516
óra, éktier Javlláatés kéazltétt oKtón vállalunk Penyvetl ét Bárány. 486
Egy modern ksHoart-sonoora bérbe azonnrl kiadó, jutányos áron, Bájza-u. 2/a. ti. alatt (udvarban). 513
1, 2 szobát udvari és utcai laikáaak kiadok Ctengery ut 56. ts. 517
I\'. eme\'eti, modern négysiobás utcai lakás lürdöi/obá <al május 1 re klad>v a Nagyktnlnai Taktrékpénztárnál. 515
Utcai egytzobla lakáa májút I re, udvari lakát azonnalra kiadó. Kossuth-tér 3.
500
Kétizemélyes fa-ródll olctón eladó, VörOsmarty u. 15 sí. 521
Magyar-utca 80. azánu héa na^y telek-kel vagy béHtaaá*. 520
Kétuobás utoal lakáa Király utca 35. szám alatt május 1 re kiadó 529
Erisébet-tér II. tzámu házban kétaaa-baa udvari lakás vlzvezetckkel ét W C -vel, május 1 re kiadj. 524
Oyár u 53. u. kés aladd. Bővebbet ugyanott. 528
Ebédlökredeac, dívány, ln«aóra ét többféle bútorok alariek. Clm t kiadóban.
____________™
T«pt araajít^M^üstpénzt ét zálog-
cédulái állandóan a lesma|{asabb napi á.mn vesznek Fenyvesi ét Btrány. 485
Olaaobéa lakáa kiadó. Szeoere-u. 4/b.
523
PogáayvArl urodalml /a|boralm le-szailitott aru-n kaphatók literenkint m»r 35 lilUrérl. Mely árban már a fotyaas-táal adó ia banaa van. — Lcgaucbb letel 25 -licr. Groaa Károly löldblftokot Buth)Anyí-utci 26. ss. 12
Rétaaabaat vlzvezeléket lakás május\' l-re kiadó. Zrínyi MlkkW-u. 48. 522
Karaéa, délifekvétü vliásoa ndwban,. klsebo-nigyonb lakáa füidótiooavalt vlt-vezetckiei, W. C., kiadó. Pó ut ia 526> Háromaiobéa ét fgy egyasobái lakát május eiscjere kiadó. SzécttenyM«M>,
május
őttikomforlos lakát ie kiadó. Csengery-ut 43 532
MargH fOréfl, Ctengery-ut 19. Nyitva reggel 6 tol este 7-ig Tyukszemvágás. Kcclvezn.enyet jegyek az Ipartestületben. Omke baa, Kaoe-nel. 81
Egy udvari néflvaaobáa lakás nel-lékhelyikégekkel e^Utt Kinlziy-u. 20. u. alali h vi 40 pengőéit kiadó májat I re. Bővebbet Sujtr-ut 41/b. 103
PrlvAli^aa kaphaló dltakiéten biatoa helyre vagy ektzerre. Qm a kiadóban. 113>
Zrínyi Miklós-u. 20. kétsaobáv udvari lasaa májuora. 451
Naramaaabaa tt kétaaobát uual lakatok majusra kiadók Qyár atca 3. 448
Riadok Hooh haiakkaa utcai, udvari 1-3 saobás lakások, Uzlethelyliégek Jutányos aron. 447
Arany Jánoa atca 9. az. ház balálaaet itatt itlfi^ósen alada. Bővebbet afysn-ott 12-2 óráig.
1935. február 10
ZALAI KÖZLÖNY
MIELŐTT
szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat.
Minden igényeknek megfelelő: hálók, ebédlők, uriSZObék,
szalonberendezések, konyhák, előszoba-berea-dézések és mindenféle kárpitos-Arukban!
Nagy választék!
Olcsó árak!
Kedvező fizetési feltételek!
TEIN
BUTORARUHAZAK
Telefon i 410.
Nagykanizsa Sopron Békéscsaba Szombathely
Horthy Miklóe-uft 4.
Kitszobis előszobás utcai lakáa m* ! jusra kUdó Széchenyi tér 3 Bővebbet Sniay kalapüziet 489 \'
Só utca 14 sz alatt különálló három- ! szobás lakáa május 1 re kiadó. 48S
Bo\'dog csak akkor lest, ha J«ayavn pfii Fenyvesi is Báránynál vesz. 4-7
• utátaxit, kényelmesei, csukot\'a\' leg olcsóbban, Telef náUomái 822 számon Kautmsnn Manónál rendelőn. 101
Stabadhegven 233 i □ öl bevetett szán tótóid (tyUmólcsöHHel azonnal aladó. — Bövebh«t Vodlnlkné Telaky ut 7 484
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, i.ikalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P Schűtxnél.
■•Jéránat keresek, |«.bb hásilányt v. •suonyt egész napra, es\'tleg koiittsí — Jelentkezni délután. Dr. Papné, Ensébrt-
>■ 502
B»lth*\'ylaáf, Irodának Is alkalmas,
máiui 1 re kiadó. Klráy-utca, Kálmán h\'« ..____497
Májusra kiadó összkomfortos négyszo bái utcai, kéltzob\'a elő.robős vlzvez-\'é-kes udvart emeleti lakás. Kls»aludy-u. 17\'c.
496
Két kisebb uobás u«c»l lakáa elószo-Pf*™* vízvezetékkel, W C-vel május l-re kudl Arany János u\'ca 10. 495
Schlosier-lé\'e Vllé0tArt4n.l.m (német nyelven) 10 vaskos kötetben, |utányo-wn eladó. Megtekinthető ktadóhívatalunk-
ö»v. Hágnar Ferencnó «zül Hegedű* Katalin ugy a maga, mint gyermekei nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, hogy hűséges élettársa, a legodaadóbb apa és rokon
Hágner Ferenc
I. o. nyug. posta-altUtt
áldásos életének 6-ik, boldog házasságán k 3-ik évében, hosszú szenvedés után f. hó 9-én, a halotti szentségek ájtatos fdvctee után visszaadta nemes lelkét eremtö Urának.
Drága haio tunk földi maradványait folyó hó 10-én délután Ut\\ órakor foujuk a rótn kalh. temető halottas ház ból örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megb Idogult lelkiüdvéért f. hó I l-én d. e. 9 órakor esz a Szenlferenc-rendiek templomában az Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1935 február 9. Emléked 8 Skké élni fog szivünkben I özv. Hágner Forencné Sz. Hegedűi Katalin neje, Mária. Katalin Ilona, Jolán, Farenc éi Kál.i:áa gyermekei.
Ofcsm&jjof ojfiamczúmn szcrakozTialik
2863/1935.
Árlejtési hirdetmény.
A városi igáslovak és tenyészállatok almozásához 300 q alom-szalmát szerzek be. Zárt Írásbeli ajánlatok folyó évi február hó 16. napjának d. e. 10 órájáig nyújtandók be a városi iktatóhivatalba.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1935. évi fefey.
m 5-ín\' Polgármester.
594/1935.
Figyelmeztetem a város állattarló közönségét, hogy köz-legelőre állatot csakis oly egyén hajthat ki, aki a kihajtani szándékolt állatainak számát a városi adóhivatalban személyesen kellő időben, a kihajlás előtt bejelenti.
Nagykanizsa, 1935. január 8. „, Polgármester.
jól berendezed viddKI
kémén vltő-
üzemb«
betársulnék
megfeleli Mkévc\' .etleg bérlet Is szóba JOnet. Részlete* \' js, aki ielráM.1 es feltételekkel komo\'" a ánlatokat. .Sio\'id* jeligével a klattublvatal tű.ábblt. >
2694/1935.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező Hunyadi-u. 16. számú házban f. évi május hó l-én megürülő kettő egyenként 3 szoba konyha és mellékhelyiségekből álló lakást f. évi február hó 14-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. febr. 7. », Polgármester.
Erzsébet királyné szálló
Budapact, IV., EB*e{®\'n-,,toa
(A Belváros kOiponljában).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóviz. Központi flltés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet pinoáben egypincár rendszar I Manfl ■ I pengő 60 fillér.
T
ZALAI KOZL0NY
1935. február 10.
MEGHÍVÓ.
á Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán
XXXVIII. évi rendes közgyűlését
1035. évi február hó 24-én délelőtt 11 órakor saját helyiségében (Fö-ut 1.) tartja meg, melyre a t. részvényeseket tisztelettel mejhlvja
---u Igazgatóság.
A közgyűlés tárgyai:
megválasztása 3 évre és bz alapszabályok 27. § a értelmében megállapítandó létszámban felügyelőbizottsági tagok választása 1 évi időtartamra.
3. AlapszabályszerUleg benyújtandó inditványok tárgyalása.
1. Igazgatósági és felügyelöblzoltsági jelentések. Az 1934. évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapilása, a nyereség felosztása iránti határozathozatal és a felmentvény megadása.
2. Az alapszabályok 19. §-a értelmében 4 igazgatósági tag ____Kelt Nagykanizsán, 1935. február hó 6-án.
Jaoysat ■ Az alapszabályok 12. 6-a szerint a kőzgyüléson részt vehetnek ós szavazhatnak azok a részvényesok, kik legalább 6 nappal a közgyűlés megtartása előtt részvényt vagy részvényeket lo nem járt szelvényekkel együtt az Intézet pénztáránál vagy a Magyar Általános Hitelbanknál, Budapesten letesznek. A letett részvényekről kiállított elismervény Igazolásul szolgál a közgyűlésen való részvételre.
Vagyon MÉRLEG-SZÁMLA
Tehtr
Készpénz .................................
Bankglró, Postatakarékpénztár és pénzintézeteknél elhelyezett pénzek ... ... ... .............. ...
Értékpapírok ... ... .... ...................
Váltók ........ . . ....................
Adósok ..................................
kefegyári ingaUan és berendezés
Ingatlanok: intézeti ház ......... ...... .
Rákóczi-utca l/a. alatti ház Pelszerelés ... ... „. ................. ... .
Pengő
33.805 7,003
130,000 42,800 3,803
jj Pengő
40.808 32,244 t 717,735 116,167
Részvénytőke ..........................
Töketartalék ... ........................
Tartalékalap ...........................
Nyugdíjalap ...........................
n«í4i. Könyvecskékre ............ .......
uc,ét- folyószámlákra ..................
Vlsszleszámli®it váltók ... .........
Pel nem vett osztalékok ...............
Előre felvett kamatok (1935. évre) ......
Átmeneti tételek ........................
mi it évi áthozat ...........
wyereseg. f éyj ligzta nyere8ég _ ......
Nagykanizsa, 1934. december 31-én. Megvizsgálta és rendben találta
ZELIO
egórirtó ára:
25 |r S0 gr
85 tilt. 160 Ilit.
patkány irt A áia: i tubw ............ a:e mi.
Lótetü ARVALIN
melegágyakban fellépő lótetük irtására:
100 gr Ara ............ 66 [III.
I kg Ara ............ alti llll.
Kapható
orszAg József
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A btróaág melleit.) Talelon: 130.
15.197/1934.
Faeladásl hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdőhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
Polgármester h.
Nagykanizsaiak talAlkozóhalya az
István király Szálloda
Budapeat, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — SürgOnycim: HOTEL1ST. Szobáink árát mersékeltök. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház ét amerlcan bar

TELJESÍTMÉNY
Btomdard 2x
I TÖKÉLETES 01CSÓ RÁDIÓ ÁUCMÁSSKÁlÁVAl
rádió szaküzlete.
Pengi | I l
300.000 150,000
l<m
652,438 280.468
3.487 17,M0
462,000 39,348
842,826 701181 1,080 16.308 3,631
21,168
Az Igazgatóiéi, a Felügyelőbizottság.
krimit
FRISS TAVASZI CSEMEGE JUHTUIIÓ HEGYALJAI VALÓDI JUHTURÓ MORZSÁS JUHTUHÓ (,í.,ti.. él ERŐS IZO KESERŰ TÚRÓT
l.flobb mln6.*gb.n .Ultit:
Falvidéki T.Jt.rmikljur
B.vm.i.U tt.lyl QgynflkS- Sáteralja.Jh.ly k.i Irlv.iien.. Pol.tlAk 11.
Díjtalan
bemutatás lakásan is
Pk. 7466/1934. II. 2535/1934 yghlól ar.
Árverési hirdetmény.
Dr Balázs Zsigmond ügyvéd állal képviselt Mlknl. Margit Baral Jánoané Iává,a 3339 P 48 llll tőke é, lObb kOveteiél Jári\'lékal e.ejélg a nagykanlzi\'l kir. Járásbíróság 1934 évi 7466 az. véglesével étrendéit kielégítést végreh.|l*s tolylén vég-lehsitást izenvedőtöl 1934 év! Janulr hó 25-én lefoglalt, 1030 pengőre becioll Ingóságokra a nagykanizsai kir. JAráablró-Bág lenti számú végzésével az árvtlés elrendeltetvén, snnak az 1908 évi XLI. t.-c. 20. §-a alapién a lent megnevezett s s foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tünó más foglslistók (svára la az árverés meglír tását elrendelem, da csak srrs as eaelre, ha kielégítést |oguk ma Is fennáll és hl ellenük halasztó hatályú Igánykeieiel lo-lyamalba nlnca, végrehs|lásF szenvedő li-kásán, Zalakaroib.n, 15 háziz alalt, s «• zetett osizeg levonáiával leendő m\'f-la,tálára határidőül 1935. évi február M 13. napiának d. u 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglal! 3 darab tehén s egyéb Ingóságukat a legtöbbel ígérőnek kéiipénzllzeti, mellett, esetleg becsárun alul Is — de a klklállásl ár kétharmadánál alacaonysbbsn csak a végcélul-táat s\'envedő beleegyezésével, el tojom adni Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leiül vsn, ar 5610 -931. M. E. ssámu rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, allk a kikiáltási ár egvll/edreizét bánstpámül leteszik.
Nagykanizsa, 1935. évi Január hó 4.
Haán Gyula s. k
kir. blr, yégrehalló,
mini bírósági kiküldőn.
Hyomatofl a OÖullWor.o. Kthgazda^ R.-T. Gurenberg Nyomda éo Bétalaj\'uüBMÍ Vtllalata könyvnyomdájába. NagiksalaaáD. (FeKlís uletvezeM Zalai Károlyt
75. évfolyam 35. szám
Nagykanizsa, 1935. februír 12 kedd
Ara 12 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
toirkcai^ttc McMfelvatai Fő«l - HÍM MafJeUntk .\'minden reu«l, bétíő tíráUléral
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
DöHMtM in: try bóra t pengő 40 Iliiéi Sawkwatfeéfl «• kiadóhivatalt Ulelon 7S U
A békés revízió utja
A világ élete ma egyetlen problémát ural: a békét, mely nemcsak erkölcsi, de ma már gazdasági szükséglet ls.
A háború utáni békeszerződések távolról sem hoztak létre békét, mert anyagi, szellemi erőkben és a népek önrendelkezési jogának lábbal tiprásával, emberi életben is sokkal több áldozatot köveleltek, mint maga a világháború. Igazat mondott tehát Clemenceau : a békeszerződés csak egyik módja a háború folytatásának !
Az erőszak békéje nem teremtette meg az élet feltéleleit, tehát meg kel) találni az Igazságos békét és helyreállítani a szétszuzott szolidaritást. Nem lesz béke mindaddig, mig el nem töröltetik az erőszaknak - békeszerződésnek nevezik !
az a gépezete, melyet a gyűlölet szerkesztett és amelyet a tudatlanság fejlesztett.
A szerződések revíziója nélkül nem térbet vissza a béke szcljemc Európába. E meggyőződés kialakulásának legfőbb Indító oka : a közös veszedelem tudata. Bizonyos, hogy Amerikában is, Európában is, eltekintve Franciaország és a- kis-entente intranzigens mozgalmától, mindenkinek az a meggyőződése, hogy a béke érdekében elkerülhetetlen a szerződések rovldeálása. Ez pedig minden erőszak alkalmazása nélkül, tehát békés u.on ls ke resztül vihető.
A békés revíziónak jogi alapja a Nemzetek Szövetség*\' egyezségokmányának oly sokszor emlegetett 19. jj-ban van lefektetve, mely szerint: »a közgyűlés Időnként felhívhatja a szövetség tagjait az al-kalmazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak ujabb megvizsgálására, amelyek nek fennmaradása a világbékét veszélyeztelné.* Hogy a trianoni béke. szerződés, mely valójában nem ls szerződés, mert hisz távolról sem található meg benne a szerződő fe-lek akarati megegyezése, hanem egyszerűen fegyverrel és erőszakkal ránk kényszeritett parancs, mennyire volt már kezdettől fogva alkalmazhatatlan és az ennek alapján létesült nemzetközt állapot fennmaradása, a népek önrendel. kezési jogénak szem előtt való tartásával mily mértékben veszélyezteti a világbékét, általánosan tudott oo\'og. Nekünk tehát vitán felül álló jogunk vaa az egyezségokmány 19. 8-a alapján a békés revízióra.
Mint a legtöbb nemzetközi kérdés, ugy a revízió kérdése is bizonyos nehézségekkel küzd. Az elméit és gyakorlat tökéletesen sohasem fedik egymást. így áll a helyzet ezzel a szakasszal Is. Hiányos szövegezése ugyanis kétséget hagy maga után, ami különösen szembetűnik akkor, ha figyelemmel vagyunk az egyezségokmány 6. §ra, melynek értelmébeh a közgyűlés és a tanács határozatainak érvényessé.
Olaszország nagy hadműveletekre készül Keletafrikában
Olasz ultimátumot várnak Abessziniához
Róma, február 11 Hivatalos jelentés szerint a február B. és 11-lke közötti abesszíniai harcok miatt óvatossági szempontból Olaszország két hadtestet mozgósított. A mozgósított csapatiesi-i-&et nem hajózták be egyelőre, de ujabb támadások esetére, mozgósították őket, hogy azonnal behajózásra rendelkezésre álljanak.
Hivatalos helyről közlik, hogy a» abesszíniai támadások aggasztóan megszaporodtak. Az olasz hatóságok fegyveres erőket vontak össze és a megfelelő katonai mozdulatokat végrehajtották az abesszíniai határon.
London, február 11 A Reuter-iroda római jelentése
szerint olasz külügyi körökben le. hetségesnok tartják, hogy Olaszország ultimátumot intéz Abessziniá hoz, ha a két ország között a helyzet válságosra fordul. Eddig mintegy 60.000 embert mozgósítottak Olaszországban és igen soknak csak 48 órát adtak személyes ügyeik elintézésére.
Párls, február 11 Francia körök élénk figyelemmel kísérik az olasz abesszíniai fejleményeket. A középpontban a két olasz hadtest\'mozgósítása áll. A Paris Soir szerint az olasz kormány hadműveletekre készül Kctet-Afrlká ban. A hadművelet lebonyolítását Graziani tábornokra, Libia meghódítójára bizzák.
A kormányzói fogkör kiterjesztése ezen a héten kerül a Nemzeti Egység elé
Budapes t,február 11 A poUtfk^l helyzetben . iény<;gea újságok nincsenek. A lapok szerint Gömbös csütörtökön vagy pénteken mondja el bejelentett rádióbeszédét. A hét végén egyébként a Nemzeti Egység vezetői újból ülést tartanak, amelyen a miniszterelnök benyújtja a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot és egyúttal megvitatják a választójogi törvényjavaslat átdolgozott tervezetét is. A Nemzeti Egység vidéki szer. vezete változatlan marad, megtart-
ják az élharcosok budapesti nagy. gyűlését ls, azonban nem februárban, Trarríem március 15-én.
Budapest, február 11 A képviselőház igazságügyi bizottságának február 12-re tervezeti ülését közbejött akadályok miatt február 15-én, pénteken tartják meg.
Budapest, február 11 Tahy László\', az uj ^miniszterelnökségi államtitkár ma^jclentkezott szolgálattételre a miniszterelnöknél. Tahy holnap veszi át hivatalát.
A Szabadságtéri banditák a büntető-törvényszék előtt
Szepesi születésnapján hajtották végre a rablást, mert „ex szerencsét hoz" vallotta Túri
Budapest, február 11 A törvényszék ma kezdte tárgyalni a Szabadság-téri bankrablók ügyét. Három vádlott, névszerlnt Tari
Nándor, Radovics László és Szepesi László állottak a bíróság előtt, akiket nemcsak a Szabadság-téri hanem a Klauzál-téri bankrablásért,
egy bankaltlszt megöléséért és más bűncselekményekért vontak felelősségre.
Tarl Nándort elsőnek hallgatták ki, aki bűnösnek vallotta magát Szepesivel együtt hajtották végre, mintegy két évvel ezelőtt a Klauzál téri bankrablást, mikor többször a falba lőttek, de nem sebesítettek meg senkit. Akkor mintegy 2000 pengőt vittek el onnét. Tarl így k-szik mindent Szepesire hárítani, mint mondja, Szepesi volt a dirigens, neki volt a legtöbb tekintélye és pénze. A Szabadság-téri bank. rablást is Szepesi eszelte kl és ö tervezte ki születésnapjára, mert ez, szerinte, szerencsés nap. A bankrablás elölt céllövészeti gyakorlato kat folytattak le, hogy »ne« talál-janak el senkit, mert ahogy Tari mondja - aki nem tud célba lőni, az könnyebben találja el az embereket. A bankrablás előtti napon autót loptak, kihajtottak a hegyekbe, ott átöltöztek, kifestették magukat, bajuszt ragasztottak, nehogy megismerjék őket. Nála és Rado vicsnál 2-2, Szepesinél egy pisztoly volt. Fel a kezekkel! kiáltással rohanlak a bankba, egyúttal két riasztó lövést adtak le. Mikor látta, hogy vitéz Szalal a hátsó zsebéhez nyul, akkor lőtt harmadszor és ebbe a lövésbe futott bele Benyák ki-futófiu- Tagadja, hogy készakarva abbeli félelmében, hogy felismerik, lőtt volna a fiatal fiúra. Allitásn szerint Radovics ész né\'kül lövöl-dözött. Kijelentette, hogy nem volt szándéka ölni. Szepesi sem Ismerte be mindenben bűnösségé:. Sz-rintc mindennek Tari volt az oka, az összes bűncselekménynek Tarl volt az értelmi szerzője, vallja. A két banditát szembesitették, m ly elég izgalmasan folyl le, de mindkettő megmaradt állítása mellett. A tárgyalást holnap folytatják, amikor Radovics kihallgatására kerül sor
géhez - kivéve az ellentétes Intézkedéseket a Nemzetek Szövcisége mindama tagjainak egyhungu hoz. zájárulása szükséges, kik a gyülé sen képviseltetik magukat.
E lehetetlen intézkedés egyszerűen annyit jelent, ha a Nemzetek Szövetsége belátja a szín magyar területek elszakliott voltának lováb-bi tarthatatlanságát, de - mondjuk például - az utódállamok közül csak egy nincs ugyanezen vélemé. nyen, akkor semmiféle változtatást sem lehet keresztül vinni. Tehát két-séges, hogy a 19. §. eljövendő alkalmazása esetén a teljes gyűlés halá-rozatának érvényre emeléséhez nv>g kivántatik-e az egyhangúság követelménye ? E kérdésben a vélemények pro és contra megoszlanak.
Függetlenül ez eltérő véleményektől, az állandó gyakorlat és elvi határozatok szerint a teljes gyűlés »felhívást* ezótöbbséggel is kimondhat, miért is a revízió kérdésében éppen a »felhlvásra« való tekintettel, elegendő és érvényes kell, hogy legyen a szótöbbséges határozat.
A békés revízió utjának kiinduló pontja tehát az egyezségokmány 19. §-a, melynek helyes értelmezésé, bez és gyakorlati alkalmazásához semmi másra, csak lojalitásra van szükség. Ez már a lelkiismeret dolga. A mi revíziós mogalmunk az erkölcs, a jog és az igazság zászlójának lobogtatásával, éppen a világ fagyasztó közönyét, a világ szuny-nyadó lelkiismeretét rázta fel. Ez a szívós mozgalom- már a győztesek
lelkiismeretében is riadót kiáltott.
A gyűlölet és harag kiáltásai után ma már a kétség fázisában vagyunk, melyet már csak az az igazság kö-vethet, mely halálra tiporja az igazságtalanságot Mn, mikor még a kölcsönös bizatlmatlanság dermeszt meg minden akaratot, csonka hazánk határain innen és tul élő minden magyar testvérnek legszentebb kötelessége szívvel, lélekkel és tettel hitvallást lennie a békés revízió eszméje mellett.
Tragikus helyzetünk koromsötét horizontján megjelent a hajnal, mely feltartóztathatatlan és meg alkuvást nem Ismerő erővel vivja kl a magyar igazság győzelmét: a magyar feltámadást ! / «

1*3* *t»uár íá \\
A liceális est
Vasárnap\'esÉ csutfljfsfe a városháza dtu terma *
MikÖ» tfOdalifj é« liceális előadáséra; A s.-okoilnál is gfc*4ígabtynü! litoti ttfezc. A ÜKort á wftr Vej karának Hiszekegyje nyitotia meg,
Munkácsi NoémJ olvasott Tel versel-bői néhányat j^tóOm asszonyi lélekkel átitiatoll, kristályos versek e?ek, hulliíwtw Hm mlwiw írw sora A közönség minden verset tapssal jutalmazott. Utána a Kör kitűnő Vegyeskara Szendy-Bárdos
Török : Népdal feldolgozásait adta elő pompás öss/etanulásban és felkészültséggel. Ketting Ferenc karnagyot őszinte dicséret illeti. Dr. Winkler Ernő főrabbi tartotta meg ezután előadását. Előadása, mely mindvégig igen érdekes és lebilincselő volt, a számok világáról. . a statisztikákról szólt. Érdekes példákat vonultatott fel Zala és Nagykanizsa életéből Is, népesedési, szaporodási stb. adatokból. Rámutatott az egyke hatalmas térhódítására (Nagykanizsa is egykés város !) és megemlítette a Stefánia áldásos munkásságát. A hallgatóság nemcsak az előadót, hanem a Stefánia szövetséget is melegen ünnepelte. Gut István felsőkereskedelmi iskolai növendék Petőfi: Orült-jétnagy drámai erővel adta elő. A kitűnő műsort a Vegyeskar Szózata zárta be.
Meg kell említenünk itt, hogy a közönség a Szózat és a Hiszekegy alatt sajnálaíosan megfeledkezett magáról. Állandó beszélgetés, mozgás és öltözködés volt a sorokban. Fáj nekünk, de meg kell mondanunk, hogy a magyar imádságot állva szokás végighallgatni (azt a pár percet mindenki türelemmel vé-tig várhat ja) és utána nem illik tapsolni.
A tábla elmozdította a Valkó-féle csőd
kereskedelem részére nagyobb ki-
& H
hitelezotá^ai boiovftnnyal fontul tak a nagykanizsai törvényszékbe*.
likvidálás alatt tevő Valkó-blrtgkon rtossz gazdálleodfcf ftlylk; kérték h
töivónys/élt^efuíasífouíwt kérelmei.
FHfolytnMág folytjov most fog-lalkozott az üggyel a nécsi tábla Feszti Nándor dr. tanáoaa és hteg-változtatta a nagykanizsai törvény-
Vármegyei tb. kinevezések
A főispán dr. Goda Lipót városi tiszti főorvost vármegyei tb. tiszti főorvossá nevezte ki. A kitüntetés olyan férfiút ért, aki hosszú évekért át példás becsületességgel és lelkiismeretességgel, a legnagyobb csend ben, de a kötelességteljesítés fanatikusaként végzi nehéz és felelősségteljes szolgálatát, mint Nagykanizsa tiszti orvosa. Dr. Goda Lipót töretlen munkabírással, fiatalos erővel és vas egészséggel végzi napnap mellett orvosi és hivatali teendőit, vigyázz a város közegészségügyére, mint annak felelős őre. Kedvessége, előzékenysége és szolgálatkészsége köztiszteletet szerez* tek számára. Mindenütt ott van, ahová hivatása szólítja, hogy segítsen, közbelépjen, intézkedjen. Nagy emberi szivjóság jellemzi, egész élete munka és kötelességteljesítés. A főispáni kitüntetés egy minden tekintetben méltó, közbecsülés-nek örvendő férfiút ért.
Ugyancsak érdemes közéleti férfiúnak erősítette meg eddigi tb. fő-szolgabiróságát a főispán. Ez a férfiú dr. Balázs Zsigmond nagykanizsai ügyvéd, a törvényhatósági bizottságnak és a város képviselőtestületének a városi polgárságot méltán reprezentáló tagja, aki tudásával, önzetlenségével, a jó ügyért való lelkesedésével mindenütt ott van, ahol a közért dolgozni, a vároa érdekeiért sikra szállni kell. Dr. Ba-lázs Zsigmond mint kanizsai köz. életünk munkás tényezője méltán megérdemelte a főispáni megtisztel és megújítását.
A tábla döntése élénk beszéd jáj;-
gyét kőpou iogm 0
Ahogy .b^vatott helyről értesülünk, ebben az ügyben az utolsó szót a kir. Kúria fogja kimondani.
A kanizsai utak ügye is foglalkoztatta Zalavármegye kisgyülését
Felterjesztés a gabonakereskedelem kiviteli kontingensének felemelése érdokében
Zalaegerszeg, február 11 (Tudósi\'.ónk Isle.o\'ijelrntési\') Zalavármegye kisgyűlés.) Gyömörey György főispán elnöklésével ülést tartott. A kisgyűlés üdvözlő feliratot javasol Fabinyi és Darányi minisztereknek. A Jugoszláviából kiutasított magyarok részéi c 500 pengő ss« gélyt ajánlott meg a kisgyűlés.
Sokan szólaltak fel az állattenyésztési szabályrendelet módositá sához, amelyet a főispán támoga tott, mert a megye leromlott állatállományát fel kell javitani.
omogyi Gyula (Palin) javaslatára feliratot Javasol a kisgyűlés, hogy a ielenyei járásba küldjenek ki gazdasági felügyelót.
A kisgyűlés javasolja, hogy a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel ezután csak két törvényhatósági közgyűlés legyen, e«y május, egy pedig második csütörtökjén, a kisgyüléseket pedig tegyék át minden hónap második keddjére.
Bödy Zoltán alispán előterjesztette, bogy 1935 36. évre 25 25 000 pengőt szándékozik köztenyésztés! célokra, apaállatok beszerzésére fordítani.
Gyömörey István a vármegyében veszedelmes módon elharapódzott orvvádászaf megrendszabályozása céljából a vadászat célszerűbb szabályozását javasolta. A kisgyűlés bizottságot javasol kiküldeni a szabályzat elkészítésére-
A törvényhatósági bizottsági tagok vasúti kedvezménye ügyébon felírnak a kereskedelemügyi miniszterhez.
Buchbcrger József indítványozta, hogy az as/ály-sujtotta kisgazdáknál az árveréseket és végrehajtásokat
október 16-ig függesszék fel A talajjavításhoz szükséges kedvezményes mészkőpor ügyélen a pénz« ügyigazgatósághoz tesznek előtéri jesztést.
Nagykanizsa város tarthalutlm út viszonyai is szőnyegre kerüüoit. Dr. Balázs Zsigmond, Samu Lajos és vitéz Tóth Béla szólaltak fel ennél a kérdésnél. A kisgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy a Nagy kanizsáa átvonuló megyei útszakasz oknt évről-évre javitani fogják. A kanosai kívánságot a főispán is támogatta. Nagykanizsa kérte két útszakasznak (a pacsitI és a zákányi) bazaltkővel való burkolását. A kis-gyiWés a pacsal útszakaszra a felületi kezelést javasolja, a másik szakaszt illetőleg uj haiározathoza-zatalra utasította Nagykanizsa várost. Dr. Balázs Zsigmond kérte, hogy az ut-kérdésben ne bánjon a vármegye mostoha gyermekként Nagykanizsával és fogadja el Nagy-kanizsa ajánlatát. Beieezky Vilmos államépltészeti hivatali főnök és a főispán felszólalásai után a kisgyűlés megmaradt a saját javaslata mellett.
Az uj kanizsai vásártartási rendre, az Uránia vigalmiadóelengedésére vonatkozó határozatokat a kisgyűlés jóváhagyta, a borfogyasztási adó ellen beadott dr. Fülöp-féle fel. lebbezést elutasította.
A közigazgatási bizottság
ülésén Gyömörey Sándor javasolta, hogy állítsanak fel Zalában egy kultúrmérnöki kirendeltséget. Sürgette a vidéki hltelék\'t rendezését. Farkas Tibor a terményértékesités kérdésében szóialt fel. A főispán hozzájárult ahhoz, hogy a gabona-
Síteéeíkeh
- jeJtsfaétAet a
pJUuktoyjahw
r jfo injzakapja a
__••____j «___§1Z
zscl* keserilylinek máf mür élteit jjflVtSftft1 vIK ííWtrtWfía áltat fj könnyű és hig JiOl\'si, ugvpintén rettdes R\\omor- ér hémuk dé*t érnek el. A mod-rn nőg^yásat fő-képviselői a Ferenc József v/:({ igen ok esptben kiptó á t .k cs ai| kivétel nélkUI gyorsan, mefpizh tóan és tájdalom nélkül hatónak tdiáltik.
Husz éve ma...
(A Zala 1915. februái? 12 Iki számából)
Az uzsokl szorosban »részlcges orosz előetörések* voltak, melyekéi az q.lenség nagy vesztesége meüctt visszautasítottunk. Bukoviná. ban ismét előre haladtunk.
Száznál \'Óbb torpedózuzó fog cirkálni február 18-tól, a német ten. gerl blokád napjától az angol kikötők előtt. Az egész világ izgalom* ban van a blokád miatt. Angliában ezt tekintik az igazi hadüzenetnek.
Az Unió /« a német tengeri blo káddal foglalkozott kongresszusán. Attól tartanak, hogy az Egyesült Államokat akarata ellenére belevl-szik az európai bonyodalomba.
Kórházra lő\'tvk Trapezuntnál a hajókról. Sok beteg meghalt. Két orosz cirkáló egy amerikai hajót elsüllyesztett-
Tavasz h°.lye>t most akarja Hindenburg kierőszakolni a döntést, mert erre gazdasági okok kényszerítik, - Írják a pétervári lapok.
Kér! hfte tart a duklal vonalon folyó nagy csata, az európai háború egyik leVflnjpsabfr mozzanata. Az orosz négyhadfeslet dobott harcba, hogy áttörje vonalunkat. A folytonos heves támadás irama most mérséklődik.
23 kivégzés volt Varsóban. A városparancsnok rájött egy lengyel összeesküvésre, amely Varsó erődítési terveit el akarta juttatni a német elővédekhez. A 450 lotartózta. tott lengyel közül 23-at agyonlőttek.
Egy magyar bakót a rögtönitéló hadbíróság Ítélete alapján a bara-nyavári járásban agyonlőttek, mert súlyos fegyelemsértést követett el fellebbvalójával szemben.
A nőket ls be kell vonni egyéves háztartásgyakorlati szolgálatra, katonai mintára, háborúban ápolói szolgálatra. Ezzel a javaslattal foglalkoznak a német és osztrák újságok.
60 kilométerről gyalog Jött el Zalalövőről egy kis parasztfiú a Kanizsán sebesülten fekvő apjához.
A napiparancsokat Hindenburg magyar nyelven ls kiadja, mert hadseregéhez sok magyar katonaság is van beosztva.
Háborús filmet hirdet az Uránia. •Menydörög az ágyú, csattog <» kard* a elme, műfaja : - »actualis háborús dráma.* A reklám szerint >az eredeti hadszíntéren felvéve.* A híradó ls .háborús aktualitások, természetes felvételek a harctérről *
- IfaUrváeárlá* n«oi goadl Telje* berendezéseket leodkivQI előnyős rét*-letflzelésre, sőt kanuUneute*n is "ál-Utunk. Kopstein buto rá ruhás, Horthy Uiklós-ut 4. . - -
1935. február 12
ZALAI KÖZLÖNY
Paál Jób riportregénye:
A láthatatlan birodalom
a hazárdjátékoknak is van tudománya
Az örök probléma: az ötös bevágás — A hazárdjátékok sztárjai is a „proletárok" — A Blepperek világa — Amig a nasl-vasi elfutott a baccarat-ig — Párizs és London titkos hártyabarlapgjai
kívül a bacdarat és a chemin de fcr. Lényegében egyforma mind a kellő. Az egyiknél licitálásra adják ki a l>an-kot, a másiknál a Uml.ud.is joga balról jobbra megy. Két lapot kap a játé-kos és a bankár egyaránt és az nyer, akinek |mnlszámu közelebb van a* kilenchez. lia a játékosnak kettője, hárma, vagy négye vun: «bo kell vágni,\' vagyis kell még egy lapot vennie. Ez lmkk-szabály! Ha |»ntjainak száma ót és a bankárnak nincsen slégcre, akkor tetszésétől függ: vesz-e még egy
(Copyright)
Molnár Ferenc uj darabja, az Isme. retl«n lány azzal kezdődik, hogy u IrieszU ml.Üomos megjelenik társasá. gával a kikötői lebujban és ott elmeséli a na©\' kártya csata lefolyását. Hatalmas összeget nyeri, mert .levágott ölre.. • A pik négyest búzta és a poinlőr nyolcával szemben ■— kllenoo volt. Megnyerte a tétet...
Történetesen tudta, hogy ez a kártyacsata valóban megtörtént Triesztben, amlnthogjv a? Ismeretien lány
Bskk asztal agy osztrák kaszinó .Sálon prlvA\'-jábsn.
históriája nem az iró agyában kitermelt história. Szegény Annának — «z életben Montanellf l.yának lüvták azt a lápvirágot, — azért kellett meghalnia, mert a kegyelme; ur ölre bevágot .. Ha nem vág be: a füstös levegőjű csapszék pillangója sohasem kcríU a finom osztrák szanatóriumba, nem vágyódik vidéki kastély levendula illatú, kékre festett hálószobájába és - élet. ben marad... \'
. f.s vájjon hányan maradtuk volna életben, ha előkelő kasztiiók és külvárosi triuok baccusztalai melktt nem merül fel lépten nyomon az ötös bevágás örök problémája...
Mik voltak a kártya őskorában a hazárdjátékok? I$izán nem tudom. Vastag könyvekben nyomuknak kell lenni, de nem kulallam utánuk., A nfull század liires hazárdjátékai vol-
| lapot
A legtöbb iátékos ilyenkor egy pil-tanaiig gondolkozik .. ■
.. Mert Ci a döntő probléma .. < Babonás játékosok azt tartják, hogy az ötös levágástól függ a további játszmák sorsa Az ötös bevágás dönti el: a bankár oldalára kerül a szemcse, vagy |>edig a pointőr mellett ma. rad A nagy játékosokat két csoportba lehet .sorozni: az egyikbe tartoznak, akik megállnak ötre, a másikba azok, akik l>evágnak. Szemére Miklósnak mindig bevágott, (iályl Lajos megállt. Deauvlllelicn előfordult egyszer, hogy egy játékos, amikor meglátta, hogy ötje van, p-\'csaptr a lakkal és kirohant u kaszinóból. Küldöttség ment utána, de nem ment vissza. A kibicekből bizottság alakult, amely szavazás utján döntötte el — a kibicek
Offízielle
Journal offlclel du Caslnq A Kaszinó hivatalos lnpjo j"
a ferbli, hus»onegyes, nasl-vasi, vagy fáráó, játszották a .haiber zwölf.^jt, a vlritós, nyilt l*rblit, a • csöndes.-t, kejveU játék volt a bési-qué, «Bubicom-alakjában ls, utánuk következett a toü - erősen divatos n*>st ls Erdélyen - de aztán mindent eisópórtek a n*kao, baccarat, chemin de fer, póker, rulett éj a tnnfco cl quarante, amelyet Monle C.arb alapitója, Francois Bianc kreált u mult szazad elején uzért, hogy a mozgalmas rulett mellett higgadtabb Játékosainak eK> \'Csendesebb, egyszerűbb. cseme.
tfvel is szolgáljon.
A hazárdjátékok sztárjai a ruletten erősen érdekelve voltak a tétnél - be. vágjanak-e. Bevágtak. El is vesztettök
a ooup-t...
Azt mondja egy francia közmondás;
La cagnotte mange le banauier, le banquier mange le ponté M le ponté — ne mange rion Magyarra lefordilva ez annyit je;ent: A pinka megeszi a bankárt, a bankár megeszi a játékost és — játékos nem eszik semmit...
A közmondásnak igaza van.
C.annesben, az Ambassadeurben fi-gyeliem meg egyszer: történetesen
ugyanaz a társaság játszott hajnal felé. Bitkán szokott ez előfordulni. Chemin d« fer ment. Mindenki nyert és — reggel felé már ncin volt az embereknek pénzük A számítás egyszerű akárcsak az egyszeregy. Minden induló búnkból leszedi a pinka a maga I>crcentjét és százalékot von le a nve. résből is. Mondjuk ez a százalék •csak. öt pcr<eat Ez azt jelenti, hogy. ha — elméletben — husz ember játszik, mindegyiknél tízezer frank van és a kétszázezer frank húszszor fordul meg az asztalon — egy óra som kell hozzá délies üzem. esetén — akkor husz forduló után az egész pénz már a pinka moloch-gyomrába vándorolt. A gyakorlatban ez azért nincs mindig lg)\', imcrl a játék alatt a játékosok se-re^e államain változik, a nyerők ki-mennek, visszavonulnak, a vésztők le. törnek, uj .erődllés. érkezik, változik minden, csak egy maiad teljes bizton, ságban az asztalon: a pinka tartalma.
A pinka jövedelme kiszámíthatatlan.
MindeVije telik belőle.
l*olilikára éppen ugy, műit a művészetek istápolására. Ki tudná meg-mondani, hány választást finanszíroztak már a pinka levételeiből Es a pinkából fizetik azokat a kiváló mű-vészeket, akik énekelnek a kaszinók vendégei előtt De sokszor fizették már Carusot és Jeritzál a pinkából...
A pinkából Űzetik a slepperck ha-dál ls.
Azokat az elegáns hölgyeket és ura. kat, akik g\'zdag külföldieknek jked. vei csinálnak, egy kis jálékhoz. A pinkának mindegy, hogy ki nyer és ki vészit, egy bizonyos a pűika csak nyerhet...
A nagy városok telislele vannak ha. zárdklubokkal Chikágó kártyaliarlajy/. jalból részesedést kap a rendő\'ség. AI-
A baosarat legnagyobb problémája : az Ötös bevágás.
gazdát minden éjszaka. Ezeknek a kluboknak meg u politikai életben is nagy a szeiepük és annak idején nyíltan beszéltek rólu, hogy VIl. Eduárd — welszi herceg korában — szívesen kereste fel az éjszaka játékbarlangjait.
A hazárdnak egész tudománya van.
Könyvtárakra rugó irodabna.
Könyvek foglalkoznak az ólós bevá. gás problémájával.
A bacoarat-nak, — amelyet minden ország törvénye tilt! — valóságos tör. vénykónyve van. Külön pragrufusal és külön szótára. Hatalmas könyvek tár gyalják a trente et quarante esélyeit Vita esetén a hazárd tudósai döntik el a kérdést, és ez elleu nbicsen apel. láta...

Ml a hazárdjáték?
A büntetőtörvény azt mondja: .Szerencsejáték az, amelyben a nverség vagy veszteség kizárólag a véletlentől függ....
A Nemzeti Kaszinó alapszabályai-nak második paragrafusa — nyomban Széchenyi István gróf e-.nlékének meg. öröki.ésc után - Így szól: «A kaszinó helyi égellK-n tilos randen szerencse, játék.. Nem árulok el titkot, ha meg. Imm, hogy a Nemze i Kaszinó helyi, ségei «n folytak lo a mull száJísd eg.

lalában a nagy városok rendőrsége I megtűri ereket n titkos klubokat abból | a szempontból üidulva ki, hogy ij\'y , legalább együtt látja az alvilágul és j ha valakit keies, nem kell,juJsszire i mennie. Az első játékbarlangot Fáris- j ban Madame Solsson — XIV. I^»jos egyik udvarhölgye alapította, aztán a játékbarlangok száma hallat\'nnul elszaporodott. Ma Is rengeteg játékbar-lang van Párisban, de I,ondonl>an sok. kai nag>t)bb a számuk. Itt még ma is százeziek — fontban! — cserélnek
nagyobb kárty: csatái. A bakkasztalon néha százezre* tétek lievertek. Igaz, i.jgy Itt a lxic ot nem tekintenék sohasem s^ercncM-. knak....
I-s effeiől lehe. -s vitat.ózni.
Az alsóa c-v.k nem hazárdjáték? Ps Szcíhző Gusz.iról mesélik, hogy e,jy-szer Budape.s\'t\'i Bécsig — mai érték, ben — száz«z- dollárt nyert alsósban. Igaz, hogy , . ilját kétszáz dollárba játszotta. Még rwk nem\' n volt olyan nagy a differencia.
U-heieü \\-olna nagyobb is.. .
KÉRELEM I
A muzi igazgatósága nagyon szépen kéri azt a kedélyes mulató társaságot, amelyik szombatról vasárnapra virradó éjszaka a színház-kert elé kiállított „Ágai huszárfigurát" elhurcolta és valahova eldugta, értesítse, hogy a figurát honnan szerezheti vissza. Nagyon kedves tréfa volt, hogy elvitték, de tekintettel arra, hogy ök ezt semmire nem használhatják, a mozinak pedig ebból nagy kára származhatnék, kéri a mozi, hogy a huszárbaba hollétéről haladéktalanul értesíteni szíveskedjék.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1935. február 12,
Farsangi krónika
Vidáv, éjszakája volt vasárnapra virradóra a kanizsai farsangnak. Két nagy mulatság völt ezen az estén a báli programon és mind a kettő szép sikerrel zajlott le!
Az evangélikus (ál az éyek óta megszokott elegáns, finom tónusban folyt k* az Iparoskör gyönyörűen dekorált termeiben. Nem volt zsúfoltság, de a kanizsai társaság színe-java voll ott a bálon. Műsor nem volt, ellenben pótolta azt a kellemes hangulat, amely nz első csárdástól kezdve reggel 6 óráig, ugy tartott ki, ahogyan csak kevés báli éjszakán: a vidám társaság majdnem a kezdeti összetételében együtt volt még a báli zárórakor is. Torma Tóni cigánybandájának kitűnő muzsikája, a csupa jóval te\'e büffé-asztalok csalogató gazdagsága, a rendező-gárda figyel, messége nem volt hiába : a leg^ szebb báli emlékek mellé körül ez-Jdén is az evangelikus-t:a a farsangi krónikában. A rendezés mintaszerűen gondos volt, mint minden, ahol dr. Krátky Istvánné, az Evangélikus Nőegylet elnökasszonya, áll a közérdekű munka élén. A jövedelem a rendező egyesület karitatív céljait szolgálja.
A bankos-bál
diszcs közönséget vonzott a Kaszinó diszes nagytermébe. A helyb ll pénzintézetek vezetői és tisztviselői mellett nagy számban láttuk ott a széksorokban a város gazdasági és közéletének vezetőit, a bankos gár. da baráti társaságéi. Műsor is gazdagította a szép farsangi este élményeit. Fekete Pál, a rádióból ismert, népsierü operaének: s volt a pódiumon. Kedves közvetlenséggel konferálta be műsorát, melyen rész-ben uj, részben mindig szívesen hallott dalok, divatos sLág<*re!«,.magyar nóták voltak. Dominált a humor/" amivel a kitűnő művész előadása külön is fűszerezte a számait. A zongorakiséretet Domokos Nándor, az opera zongoristája látta el. A két művészt ,az est közönsége szeretet-tel, melegen ünnepelte. Műsor előtt a közönséget Nagy Aladár Igazgató üdvözölte, aki a szorgos rendező-gárda élén minden elismerést ér. dcmlö munkát fejtett kl a bankosbál sikere érdekében. A műsort követő táncmulatságon érvényesült a bankos-bálok hagyománya : - kitűnő hangulat volt a parketten és a fehér asztaloknál. A zenét a pompás és kibővitett szalon-jazz szolgáltatta.
A cserkész-előadás
zsúfolt házat vonzott vasárnap dél. után a gimnázium tornatermébe. A közönség soraiban ott voltik a város no labilitásai is díszes együttesben. A piarista gimnázium cserkészcsapata és ifjúsága volt a műsoros tcadélután házigazdája. Vegep! Károly tanár, a cserkészcsap tevékeny parancsnoka voll a rendező-gárda legfőbb irányi tója, Kajmó József tanár és Barabás Kálmán cserkészi Isitekkel egyetemben. A darab-rendezés jfs betanítás nehéz munkájában dr Dómján Gyula cscr-k\'észtisztlé volt az oroszlánrész és dr Kerkay József tanári, akié az Ifjúsági zenekar kitűnő szereplésének étiemé A hosszú elókíszü\'ét sok gondja, fáradsága azonban nem volt hiábavaló. Cserkész-fiaink nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor a .Da|->s cserkészek. című daljáték előadására vállalkoztak, de a cserkész-lelkesedés le-gyűrt minden nehézséget és a lds csa. pat eey igen kelleme;, szerfelett vidám előadás impresszióival ujándékoSta »neg u közönséget Szollár László nyol. cadikas gúnuazlsta kellemes bevezető-
rigmusait a kis Riskó Tibor szavalta ugy, hogy ruUnos felnőtt se jobban. A darab főszereplői körül a tehetséges Szollár Lászlót, a csengő hangú Horváth Józsikát, az eleven humorú Lu-káts Miklóst, a^kitünö nő.imitátor Tóth Zoltánt, Mándi Puli sikerült rnad-moisolle.figuráját kell kiemelni. Ügyesen, vjlthonosan mozogtak a szinpa. don a többiek is: l>erczcl Józseí, Kelemen László, Bittern László, Kőfulvl János, Itévai József, Amtnnuui László, itnupás voll u szobalány-inas górl-csoport (Kulik István, Babali l^ajos, FÜÓ Gyu\'a, Amtinann Fái, Kozáry Géza, Németh Zoltán). A |>araszia8szo-nyok c>o|>ortja (Major Ferenc, Gyarmati Káinián, Babati Luios, Böczén 1-ajos) sok derültséget keltett. Fürge, kedves kis csa|>at volt a kuktáskodó cserkészek együttese (Buxbaum Zd\'n-ko, Csinger Károly, Harrer József, Orosz Endre, Fóris Elemér, Kuli János). A közönség sokat és szívesen tapsolt a szereplőknek, a zenekarnak, a rendezőnek ,akik azt mind derekasan meg is érdemelték. A felvonás-közök-ben u bülTél \\etic ostrom alá a nézö-seieg. volt keletc ételnek-itaJnak és gyűllek a garasok a gimnázista cser-készeinek nyári táborozására.
A Leányklub teája
Ismét várakozáson felül sikerült a Szent Ilona Leányklub vasárnapi mü-
Hétfőn reggel 9 órakor hirdetett ité\'elet dr. Révffy Andor kír. járás-bírósági bünletőbiró a Lengyel János fé\'e bűnügyben. Az utolsó szó jogén Lengyen János elmondta, hogy ő voltaképen egy hajszának az áldozata. Nemcsak a bíróság előtt, hanem az édesapján és a fivérén keresztül is Lakiríák öt döfni és lehetetlenné tenni. Apja és fivérének állására törlek, csakhogy ezzel őt sújtsák. Neve belekerült a közvéleménybe, mini sikkasztó, amit mindenütt erősen éreznie kellett, ahol állás vagy elhelyezkedés után nézett. Elszámolási viszony áll fenn közte és a Központi Sajtó Vállalat között, neki Is követelése van a
soros teaestje. A közönség zsúfolásig megtöltötte a Missziósház nagytermét a hangulat |>edig u \'Szokottnál is emelkedettebb volt. A klubteáknak megvan
a kikristályosodott törzsközönsége, de a vidám Ica délutánok sikere, az u szeíetet, amivel a közönséget ott fogadják é.s az u figyelem, amivel u klubleányok kiszolgálják, egyre több és több közönséget vonz. A vasárnapi teaest műsora is kiemelkedett a szokott keietlxil. A Klubisták Dalkörének magyar nótái nyitották meg a műsort. A Beró Cecilia nővér vezetése alatt egyie kilúnőbben szereplő dalkör oly sikert ért «l nótáival, hogy az egyik kánont meg ke|lett Ismételniük. Nagy sikert ért ei Zriinni Ilonka, aki ügye-sen adta elő «A levél> cimü monológot. L\'tána egy vidám bohózatot hal-lőttünk, amelyben Benke Juliska, Bencze Anna, Iván Erzsi, Morgensteln Anna, Berke Magda, Kupossy Marietta és Balogh József jeleskedtek. A műsor utolsó száma volt egy régi béc^sl tánc, amelyet korhű kosztümben Hajas Nelly és Berke Magda adtuk elő. .A pompás és igazán szép túneszám az esi külön meglepetése volt és Szabó Pisla kitűnőségét dicséri. A műsor után egy vidám csuládi tlncestély ké-pét öltötte magáru u terem, amelyben a párok a legvidámabb hangulatban áldozlak a táncnak és a szórakozásnak.
a KSV-töI és miután semmi bünt nem követett el, kéri a vád és kö vetkezményei alól való felmentését.
Dr. Révffy hlró ezután kihirdette Ítéletéi, mely szerint Lengyel Jánost bűnösnek mondja kl a BTK 355. §-ának és a II. N B. első téte. lébe ütköző sikkasztás vétségében és ezért öt a 92. §. alkalmazásával 200 pengő pénzbüntetésre ítélte, de a mellékbüntetés kiszabását, vele szemben mellőzte. Kötelezte egyben Lengyel Jánost arra, hogy a Köz. ponti Sajtó Vállalatnak 176 pengő kárösszeget 16 napon belül fizessen
Lengye\'. Jáno3 a bűnösség kimondása miatt az Ítéletet megfellebbezte.
Emlékeatetö
Február 1». ^VívVt
NTE táncestély a Koronában. • Karpasjományoaok koszorúcskája az
IpanoskÓr nagytermében. Február ÍJ. , „i^ 1
Lioeálls előadás Q órakor.a vá|o»h4-zán (dr. Somogyi Istváti). Keresztény Tisztviselőnők nagy far. aangi táncos teája a gimnázium tor. natermében 5 órakor. A- Kath Legényegylet közgyűlése fél 5-kor, társa*vacsorája 8 órakor, jelmezes koszorúcska az iparoskór nagytermében.
A Saoc. Misszió Leányegylet vidim délutánja a kiskanizsal Olvasókör, ben 6 órakor
Izr. Leányogyiet LlssLmaiinéja U órakor a színházban. (Dijlfllan.) Blagusz Elek koszorúcskája a Cent. rál alsó helyiségében Február 24.
OMKErbál. Február 24. Uceálls előadás (Liszt-Qnnepély) a városházán 6 órakor (Vannay János) Frontharcos tea 6 óialoor a Koronában.
Nagy Láazíó népszínműve a Legény, egyletben, utána tánc. Kerületi válogató tomáftsveiseny 6 órakor a gimnáziumban.
Március J.
A Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezestj« az Iparoskórben. Március S. •
Iparoskör jelipezestje, Szinelőadás és táncmulatság a Kis. kanizsai Olvasókórbea Március 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacegó-estje a színházban 8 órakor. Márcfc* 5.
A I-eányklub jelmOzostje 7 órakor a Missziósházban. MArelua 10. ZTE diszlornája a gimnáziumban 6 órakor. Márekis lé-Vitézek műsoros estje az Iparo«-kórben. Márekis |g.
Izr. Jót. Nőegylet műsoros punra-estje a Kaszinóban.
60 fillérért 2000 pengés biztosítást kap a Zalai KBzIttny minden elA-fizetője
A Zalai Közlöny ezidén fordult bele fennállásának 76-ik esztende jébe. Ezalkalomból egy ritka ked vezménnyel óhajtunk kedveskedni előfizetőinknek.
Minden előfizetőnket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kltünó hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij egész évre szól, az esztendő s biatoeltási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
Önmaga és családja elken vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvez ményét nem veszi Igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónk bői kimaradni, jelentkezzék azon-nal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
A nfti, férfi és gyermek hóoipók árait 20 °/o leszállítottuk MII
Legolcsóbban vehet ná\'unk női bőr és pöizté osattos és fOsfts cipőket, nftl boka és egész börelpftkat, ílu és férfi cssrkész elpftkst.
cipőáruőáx
Fö-ut 12. Mdm.
JÓ LENNE TUDNI...
F\\ túlsó parton vonat szalad. Bodros, fehér füst-keszkenőjét ide lobogtatja vidáman, fl víz tükrére rákacag szélesen a tele hóid s a feketebársony éjszakában egy eltévedt fehér sirály a párja után sikolt.
Jó lenne tudni: — kit visz a vonat? Jó lenne tudni: — a füst-lobogója hosszan, búcsúzón kinek integet? Jó lenne tudni: — az öreg bakter, a hold, mit látott, hogy ugy nevet? Jó lenne tudni: — az éjszaka milyen, amikor leveti a csillagos bársonyköntösét ? Jó lenne tudni: — ml kergeti ilyenkor a sirályt a viz fölé? Van-e szive s ha van, — mitől fáj neki ?
Barbarits Lajos
Sikkasztásért elítélték Lengyel Jánost az Uj Nemzedék-Qgyben
19»6. ftbiutr 12
zala] KOztOrrr
napi mm
NAPIREND"
Február 12, kedd
. |Mtn*f katolikus: Szervita. ProUM : Lili. Adar. h0 9.
. , : i •\' \' \' \' : \' If i- I*
Gyógyszertári «|)ell siolgSIsl e hónapban: „Sslvstor* gyögystertát Eiziébet-téf és a klskanlassl gyógysserlst
Mozi előadások liétkösnap 5. 7, 9,
vasár és Ünnepnap 3, 5,7 és 9 óranor. •
OőtfUrdő nyitva reggel 6 órától este : 6 óráig (bélló, nerds, péntek délután kedden égést nap nóknsk).
„Hull a hó,
egyre hull, pü\'nt végtelen áldás a* Ég-íkiI a földre, a kereszthordozó ma ipa. tokra és belepi a nagy mlndonségei ezüstös selymével, hogy szolgálja a nagy mindenséget- ittuk néhány héttel ezelőtt e heiyen, mlkjr tm\'gér-kezeit a várva várt hó. Azóta elolvadt, do most t/jro itt vau s egyik embernek öröm érkézé*\', másiknak gond, a lur. módiknak munkaalkalom, És erről a harmadikról szói most krónikánk, akiknek munkaalkalom a frissen ésc.t hó
Hosszú hónapok monkámvágyó munkás tenyerei isinél ásót, hólapákil ragadtuk. 6s dolgoznak... Ki hogyan tud. A szei«ncséselk*k a városi Ínség, munka ketetében, akik pedig pnnan kimaradtak, a leleményességük áitd leiemtett munkahelyen- Tagnap UÜál-koztam velük. Hárman voltak. Szegényes ruházatukon meglátszott a gond, arcuk fiatul, szinte mosolygós volt, Leheitok 20-22 évesek. Ke*ukb*i hó-kaparó lapát és egy seprű. Szivükben dolgozntvágyás és remény.
Nem tudták, hogy nézem őket, hát jól megfigyelhettem munkájukat. Mondhatom, kitűnően értik mesterségüket, azaz jelenlegi mesterségüket: a hótapátolást, mert nadrágjukról i lé Ivei, az egyik szobafestő, a másik cipészféle lehetett. Igy vé.em az árulkodó tóikról. De a hóiupáto>úst remekül-(•••iilállák. Egy-kettőre letisztították u gyalogjárót. Nem értettem, miért mosolyognak olyan sunyin. A szemükben valami gyermekes őröm csillogolt. Va.-lanti jiajkos vidámság. És találgattak valamit, anü még rejtélyesebbé tette öket ciötlem. Kíváncsi voltam. I-\'ázós ttbbal topogUun a hóban, sétá.tam és\' kitartóan vártam, mint egy randevúzó! weieünes leány Türelmetlenül..* D<* eiedmény megérte a várakozást. Amit láttam, nem mindennapi volt. Hallják csak. lxsgény«irai munkájuk vésziével bekopoktak a házba, •melyik előtt dolgoztak. A házigazdát ke. reslék. Véletlenül éppeu ő nyílott ka-jutl a csengetéaie. Közelebb kerültem és hallottam szavukat. Csak ennyit mondtak.
Nagyságos ur, elpucoltuk a ha. vat, adjon valamit.
A házigazda kérdően nézett rájuk, majd igy szólt.
- Ki fogadott meg benneteket?
- Senki - válaszolták axok. Tet-*zik tudni nagyságos ur, ha ajánlkozunk, akkor senki sem fogad ineg bennünket, igy mi előbb lepuooljuk a . gyalogjárót és akkor szólunk csak be, togy. végeztünkl
Még eddig mindig .kaptunk va. lamit — mondja \'ráJá inásik Ha u házigniát new taláJjuk, ad a házmester .Is. Olcsók vagyunk kérem. Nem kériuílP s&Alit, csak egy keveset.
Igaz, hogy egy kevés is valami, d. azért « háziúr is elővette bukszája és leszurkolt nekik egy-egy huslaytf Azok ixxlty megkö szűnve, egy tovább álj^k éiSezdték elglityf
Most ntfr m^jrrteltcm azt a gyermekes hu^tudkfaló mosolyt az arcukon Derék tegéáyek, máris munkába álltak odjj^t. Örömmel, dolgpzriiaka. rással és reménnyel Dolgozhattok báU ran, mert a hó egy tv hullt én még a legszorgalmasabb házmester ine<iett is esedékessé vált időnkint egyiogy jár-dapucolás. és ők végezték, anélkül, hogy , valaki is megkérte volna őket erre és ha egy Irclyen nfem Is honorálták .munkájukat, vidáman, tele munkakedvééi, boldogan kezdték elölről a másik ház előtt. « _ (I-
— (Idegenes főigazgató! ntegblljlátt)
Mátrai HuUólí elhalálozásával utegüre. settett a székesfehérvári tankerületi ffi. igazgatói állás. Mivel a Utukerfik»ti fő-• igazgatóságokat a közeljövőben átszervezik, a székesfehérvári tankerülctnél uj kinevezést nem eszközölnek, hanem a kultuszminiszter Kemenes Illést, a Budapest-vidéki tankerület Jöigazgató-ját bízta meg ideiglenesen a székes-fehérvári főigazgatói teendők* ellátásit-vál.
— (Dái*.\'rö ellaowréi) A» Országos Vitézi Szék dr. vitéz Barnabás István királyi tanfelügyelőt, Zatavánnegyo Vitézi t ársadalmi Bizottságának elnökét, az átlagot messze felülmúló, u Vitézi l&nd érdekélien kifejtett áldásos és önzeUen tevékeny .égéért dicsérő cltf. tnp:é*Len részesítette és oklevél .el tüntette ki.
— (Az OTI alelnöke Nagykanizsán)
Érdekes vendége volt Nagykanizsának. Az OTI alelnöke, Hon-állt István dr. vasárnap este Nagykanizsára érkezett, hogy hétfőn hivatalom ügyben eljárjon Horváth alelnök dótulán féke-restf dr. KráUtf István polgáriue slcii, akivel hosszabban tárgyalt. Valószínű, hogy szóba került az OTI-székház kérdése is. Horváth alelnök hétföu délután visszautazott Budapestre . — Férfi lakkcipőket legújabb for-inában, legolcsóbban vehet az <ldeál> eJpöúruházben Fö-ut 12 szám.
A síavaidk^rus
ma és te a s^Jkott fce\'lyu^és időben próbát UN[ I . A tagofeteljes számban ^aló mogjelenését kéSa vezetőség.
■, -r LA. • \'^jarlsia vezetői
• >ivütggfcijagflry Gyula, levezető
elnöke év. ÚjfyLy And"5V#5n<^\\agyur Turista Kjj$i^fk.nöke hétfőn délben Nágyk \'nizsj^, érkeztek. Fogadásukra a^ ájloiuásön mjgje.ent dr Krátky Ist-ván |>.)lKármea»«r. A magyar turista ntozgaloin kát yezetyjc a helyi csojxjrt megláUigalására érkezett Nagykuni-zsáru.
— (Nyugdíjasán) Zalavármegye köz-igazgatási bizottsága TiboUné Szalay Jolán nagykanizsai községi óvónőt fcb: ruár elsejével nyugdíjazta. TiboUné 27 óvi ernyedetlen é-s felettébb hasznos, lelkiismeretes munkásság ut,\'m tér\'a jól megérdemelt nyugalombá.
— (Naxámap délután lplr:»*0Vlí köz^yüUs) A nagykanizsai Iparteitü\'1 let vasárnap délután fél 3 órakor tartja rendes évi közgyűlését székházának nagytermében. Akkor adják »U Samu l^tjos elnöknek ünnepi keretben az ll\'OSz vitai történt céhmesteri kineve. zésének oklevelét is. »
— Női divatelpük legolcsóbban az <Ideál, elpöaniluizljan Fö-ut 12 st;
— (Az asztakauie>terek s.akoszíálya) kedden, 12-én es»j 8 órakor az iparos-Székházbán rendkívüli fontos ügyben taggyűlést tart. A tagok teljes számban való megjelenését kéri a vezetőség.
— (Anyakényvi krek) Nagykanizsán az elmúlt Itúten 11 gyermek született, 7 fiu, 4 leány: Dömötör Dávid Máv. kocsirendező -gyakornok és Dérfalvi llouiuiak rk/iia, Cserpes Jenő Máv. üzemi segédtiszt és Fazekas Annának rk. leánya, Kis János kávégyári telep-felügyelő és Allman Teréziának rk. fin, Horváth Sándor keieskedő-segéd és tiöncz Katalinnak rk. fia, Winhof-for József szabó-segéd és Mátyás Má-riánuk rí. leánya, Szabó János pék-segéd és Adám Márának rk. leánya, Biesák Ftpcno: kunús és Varga Irénnek rk fia, HolWder Péter napszámos és Büki KataUnuak rk. fű, Csertán Józ-ef napszámos és Horváth Katalia. nak rk. loáttya, BoU János földmüv«s é.> Horváth Katalinnak rk. fi\'a, Tornyos Ferenc Városi szAmelienör és Banekovich Lujzának rk. fia. — Halál
Városi Mozgó
Február 12-én, kedden Caak ««y napi C»«k agy napi
Johanna* Itlamann é- Jullua Falkanaialn löiza^pléiévd
Érdekel I F.liengtlS iccét II mbohóiat.
Remek kíséri mfieorl
Előadások kezdete 5, 7 éa 9 órakor
BT Az első előadás filléres! \'


készült
Ma frlas házüat
hurka
kapható, klgrja 80 fillér
Adler hentesörietbeD.
fi liiiniííi n in i,rniil
lozáv 9 volt özv. IxMtner Simonaá Bosenltefger Babetta izr 79 éves, Ozvk Péntek Vendemé Tbörday Vilma rk, 78 éves, Nagy Józsefné Hírt Tcrézf^ rk. 43 éves, Nóvák Ferenc mészáros rk. 30 éves (Retscholy), Kis Roftá\'i* rtc. 7 hónupós, Horváth Sáódor rk; 2 iiapos, Wagner Ferenc magáaUrff-viselö rk 50 év«s, DudU Sándor ci-pész-segéd rk. 50 év<s (Inke), Hagoor FctCnc nyűg posiaaltlszt rk. 06 éve*. — Házasságkötés 8 volt; Takács Ist-ván 9^apos rk. és Takács Mária rk\', Husz János sütőmester rk. és Fülöp Mária rk., Gyergyák László földműves rk és Balog Mária rk., KáUovtea József földműves rk. és Tenk Anüa rkH\' Sneff József földműves rk. és Uor-váth Anna rk., üodinek László földműves rk. és Varga Krzsébet rk^ Kovács Fctene sűtö-segéd rk. és I^Uig Hona rk., Tuboly Jenő molnár-s«géd rk. és Dara lkina rk.
— Az fja L\'jnágom. Sok kedves vert, mos*, kép teszi teljessé az uj számot az ügyes német oldallal együtt. Meg-jelenik hetenldnt, előfizetés negy*cd-évre 2 pengő. Mutatványszámot szlvé-sen kQld * k-adóhivatal; Budapest, VI., Andrássy-ut lö.
- Magyar Lányok. Megjelenik h"-tenkint, előfizetés negyedévre i pc«y>. Mutatványszámot díjtalanul küld i kL adóhivatal: Budapost, VI, Andrá^sy-ul 10. szám. < v;
A felrobbant kazán borzalmas pusztítása
Debrecen, február 11
Biharkereozteoen az egyik moto-rosmalomban felrobbant egy tulj_ hevített légsűrítő kazán. A robbanás következtében azétvágódó vasdarabok és téglák darabokra tépték Nagy István 49 éve* gépészt és Magyar Géza 82 éves gépészt. A malom tulajdonosa, Mcdlrkai Tivadar a robbanás következtében mind két lábét vesztette, majd, bár órvoai segítség érkezett, rövidesen elvérzett. A debreceni törvényszék a nagy hóakadályok miatt valóazlnft-teg csak pár n^p múlva tudja b-folytatni a vizsgálatot.
időjárás
A nagykanizsai aeteoroiogtal megfigyelő Hentesek : - hétfőn a hőmérséklet : reggel 7 órakor - III, délután 2 órakor - 7-0, Mte 9 órakor — 110.
FtlMtel: reggel délben és ette ttot*. - Csapadék 0-0 nm. - Hömagastfág 00 om.
StéUrdny: Reggel északnyugati,dtib« és Mte déli.
ZALAI KOZIONY
RÁDIÓ-MŰSOR
BudapeM, k«U.
6.45 Torna, - lilán* hanfUaenk 10 Htrak - 10.20 A tudomány mi-lyébjl - lO.t\'i A íolgoló 06 ól-
■ 10 Myél
tóskódése. — 12.05 Buda|iesll Koncert íialonseuekar _ 12,30 Hírek - 13.20 WSjeUés, )díiárú»i«l<!nlí« - 13.45 Horváth UMA gordonkánk. - 14.40 Hlfek, arak _ 16.10 Atuuuyok U-náesadója. Arányi Mária elóadása. 18.45 Idöjeliés, \'hírek. 17 A Szép-múvésirti Mufum rajzgyűjtemény.\', Dr. lloltmaim lídil cUUdása. -- 17 30 lUrtha 1-tváji *rak)HKni\'kara. 18.15 Az állalino\' mesóguzdaságt statisztikai ösaselráarói Or. Konkoly-Thege (iyuU elóadáaa. - 19.15 Haji, Magda hego. díl - 20 Kclei fa Nyugat UlilkoiAsa Indiában Dr Baktay Enlii utlraju. - 2030 Budapesti Hangwreeny Zenekar. KóiremQködlk Sándor Erwi és Halmos János - 21.15 llirek. - 22.05 A l!arhmunn.aiaioiiötós műsora. — 22.50 »r. Kauseraé Fedik Agola an-gobiyelvú elftadása Történelmi kap. Caolátok Nagybritinnia éa Magyamr. síig kóWItl, — 23.10 Clginyaene. -006 Hírek.
Bstdapeal II. 18.60-1930 Baláis MU
ssaionsenekarinak mtlaora — lfl.35 Mesógaxdaságl Klóra _ 20.15-21 CL gányiene Kalmár t\'ál énekével. — 21.05 Hírek. - 21.30 -2120 Hangié, ineiek.
lUca. 12 Ridiórenekar. - 14 Hubermann-lemeiek — 16.15 Hlr«s énekkarok Umezel. - 17.35 Eltl K. basasus Schubert., 1-oewe-, I.aflle. és Woll-dalokal énekel. — 20 Hádiótene-kar - 21 lleelhow-\'n-lemezek. - 21 40 Egyházi lene. — 22.50 Mairecker-vo-n&négyca.
közgazdaság
«usa T7-ea 1701-19 15 78 as
1806-1830, 7»ea 1620-1846. 80-.s 1830—1886 daníBt. Tl-u IT40-17B6 78 aa 1756-1770, 79*. 1770-1785 80*a 17 80-17 96 - Rors »l peityldékl 13"55-I370, mia 14 20—1450, Zab »| kólíp 1390-16-00 Taafarl Usatfitall 1.155 -1370
MM
falbalt ts 6370. aladatlaa 576. Blai randa 070-073 sa.d«tt 062-066. sa. datt Us4p 058-060. Hnojí 050-054 •M randi «af 068-060, ll-od raodí ■m 060—054, an«ol abld« L 070-076, asaloona naavfan MH-OflO. «alr 130-140 kui 080-090 I4ls.ru, 086 0%.
Kiadja a laplulajdaaa. K6sfaidaa4fl Rt. Hataabarg NyoatJa «a 04)salai Lapkiadó vállalata Mafykaalzaáa. ralel6a kUÍA: Zalai Károly. [aUrurbaa telaloa: Nacvkanlssa 78. aalm.
nr
BIZTOS

Díjtalan
bemutatás lakásán Is
TELJESITMÍ
Standard 2x
» JŐKÉIMEJ OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSJlíilÁVAl
rádió szaküzlete.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
2508/1935. ~
Faeladási hirdetmény.
A Békáslónál tárolt 19,692. tm.* erdei fenyőrönkre ab vagon vagy fatelep Nagykanizsa zárt Írásbeli ajánlatot kérek. Zárt Írásbeli ajánlatok f. hó 23-ának déli 12 órájáig adhatók be a város iktatóhivatalába. Később beérkező ajanlatokat nem veszek figyelembe: Az ajánlat elfogadása esetén faár készpénzzel 14 napon belül fizetendő.
Bővebb felvilágosítás a v. erdőhivatalában kapható.
Nagykanizsa, 1935. évi febr. M 5"én- Polgármester.
Elek Ltuló MflkuliMl kir. lárál-birllsáiil régrebsjlótöl.
Pk. 5552/1935. Vh. 46/1935.
Árverési klriiliíw is iiltitilik
Alu írott bírósági kiküldött Fehér V lmo» nagykanizsai kereskedő telepén Nagykanizsa, FO-ut 22. sí alatt tároló 59\'5 kgr kikötött m nő\'égnek meg nem felelő vaja\' a Kt. 347. §. ue <nt az eladó Mrár- és veszélyére 1935. évi feb\'U\'r hó 13-án d. e. 9 órakor a legtöbbet igé őnek nyilvános á\'V réfcin el fogom adni Vevő tart zik 1 beigirt vételárat é< ezen felül a ÍO\'galmTadót nyomban kész-pénzl-en lefizetni. Az árlejtés alá kerülő\'áru minőségéért az árverési kérelmező sz vatosságo- nem vá lal.
Nagykanizsa, 1935. február 9 ik napján.
Elek László ». k.
kir. |árisblrtaigl végrehalló, uo nUt bírósági kiküldött
■awkaalxsaiak találkoaróhaly* »•
István király Szálloda
■ssdspaat, VI., Padmaalozky-utoa I.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. t. Sürgönyeim: HOTEL1ST. Simáink árát raeraékellük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, teleionos szobák. Telje* komfort. A szállodában élterem. kávéház és amerlcan bar
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előllzeléal nyugta K imutatása mellett
napi 2 fillérért
lag|a lehel a tíbbmr UMii nagykanizsai Horvdth-féle u|iágdrlet kSIciSnkSnyvlárd-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlönyminden elöflzetö|e
annyi könyvit vihet kt havonta a kötción-könyvtdrbóL ahányat ctak tl tud ohatnL
Ai előllzeléal nyugta Idrautatól kötelenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndljért kapnak könyvekel a Horválh-kölcsönkönyvtárban akkor Is, ha a havi kedvrzménvt nem óha|t|ák lgénybevtnnl.
1935 febuár .12
APRÓHIRDETÉSEK
nj»r4hlrd«l#s <H)< TMirMp ét Onn«M«» 10 u«la M fillér, minden tofábbl itó A llllér. M(Mn»p
10 uút« 40 ItlMr. minden további sió 3 lllUr
Cl««w*tt v«»árnip a boxverunyen bulkéiie való Mlelt barna MrkcziyH. Ké rem a ocgtalilét, adja le e lap kiadóid vata iában. 547
PA nt 21 alatt kétaiobáa udvari lakás kiadó dr Knauaz ügyvédnél •
Kladé kéiazobli clAazobáa nagyobb
............" " * " Eölví
tér 30
adv»ri lakáa m«llékh«lyUétekkel Eötvós-
Zrlnyi Miklós u 56: 3 éa 2 azobái lakáaak kiadók. •
Rövid télikabát, öltöny. ebédlöutkrénT bélyeggyűjtemény aUééli, Caengery-ut
Bofoabordók, axárax diófa pallók, U-kut-
eaövek, kutxexek slaéék, Ciengery at 19. M •
egy kisebb, olcaó, flrvs uo-bát hosszabb Időre, de nem állandó lakásra, liss a heKen, valamint hertl garnl-tntál. szónyegel, képet Címeket áimew-Jtlöléaael a kiad ba kérek. 545
Jókaiban levő ícsó) gyarmsk*g|iat
és ew aezlont keresek megvételre. BöUOi tér 16. 544
Pózó misséfelvétetik febr. 15 \'re. Dr Rolb, Caengrry-ut 2. 543
NáraMBaohás utcai lak«a mellékhelyiségekkel kiadó Arsny jánot-u. 2/c. alatt. Ugyanolt egyazobáa, alóaaobás áprilisra. S46
Kxs**aa raliaaaérHé 70 kgr ruhának P 1 20. Vágó illatazerlárban. •
Filléres a«aaaaéa*baa legolnióbb mlndennemö élelmiuer. Eizeébet tér 15. •
Szabadhe«ven 2330 □ öl bevetett szántóföld ryömftlcsöfiMl azonnal alaMlé. -Bővebbet Vodlnákné Teleky ut 7- 4S4
Oyár u 53. ss. kés alarié. Bővebbet ugyanott 928
Utcai egvstobás lakás klaéé Huszll-tér 7 Patai leány bejárónónek felvétetik. •
ZELIO
egérirtó ára:
25 gr ........85 tlll.
50 gr ............... 160 tlll.
paatkányirtó áia:
I tubus ............ 3 8 mt
Lótetii ARII ALIN
melegágyakban fellépő lótetOk Irtására:
100 ar ára I kg ára
tó 1111 340 IMI.
Kapható
ORSZÁG JÓZSEF
nrg. mfltrAeya zaák, növényvédalml
bzerrk kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Teleion: 130.
a Zalai közlöny
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak 1
as -. . mi , | i |
nrw* iv moaisi i
(Feklös Uetv.ialO Z.UI károly).
75. évfolyam 36 szám
Nagykanizsa, 1935. február 13, szerda
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
Mfkr»tfs*« *« kiadóhivatal: KAnt 5. niám MMlcItnlk \'minden reu«>. bétiö kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elöftaetéal ára: egy hóra • pengő 40 UUéi Satrkesatőaégi é« kiadóhivatalt teleion: 78. u
Viharok, széksértés, megkövetés és egyéb izgalmak Zalavármegye törvényhatóságának közgyUlésén
A „kisebbségek14 és a nyilasok panaszai a megyegyülés előtt — 73:63 szavazatarányban győzött az évi két megyegyülés ügyében előterjesztett javaslat
„lem vagyunk hajlandók ugy táncolni, ahogyan Nagykanizsa fütyöli"
Zalaegerszeg, f bruár 12 (Saját tudósítónk tilefonjrtrntése) Nugy izgalmak között zajlóit le ma a törvényhatósági közgyűlés, amilyenre régóta nem volt példa. Imponáló, szép számban jelentek meg a nagykanizsai törvényhatósági bi-zoltsági tagok. Nagy volt az élénkség ós az érdeklődés.
Gyömörcy György főispán 10 óra után nyitotta meg a közgyűlést és elsőnek Strommer Vlktorln tihanyi apátot üdvözölte kormányfőtaná-csossá való kinevezése alkalmából.
Az alispáni jelentéshez elsőnek Krammer Dezső szólott hozzá, kifogásolván, hogy a jelentésben nincs szó az iparosságról. Kíméletesebb adóbehajtást kér az Iparosság számára.
A „kisebbségekor Mcizler Károly hosszabb fejtegetéseiben kitér arra, hogy milyen fontos szerepük van a megyei tör-vényhatósági bizottsági tagoknak és rámutat a különbségre a régi és az uj rendszer között, hogy itt nem egyesek, hanem politikai pártok jelentek meg. Kifogásolta, hogy a »klsebbségek«-ct a kisgyűlés n nem engedték szóhoz. Majd sérelmezte, hogy Zalavármegye keveset fordit inség-célokra.
Gyömörey főispán figyelmeztette a szónokot, hogy no térjen el a tárgytól és ne feszegessen országos problémákat.
Melzler beszéde további folyamán a kisemberek helyzetéről, majd a főispán ujabb figyelmeztetése után az adótartozásokról beszélt. Azt mondta, hogy az alispáni jelentés és a főbírói eljárás közölt eltérés van, mert mig az alispáni jelentés békés közbiztonsági állapotokról beszél, addig az ő pártjának gyűléseit éppen közbiztonsági okokból nem engedélyezi a szolgabíró.
Gyömörey főispán válaszában kijelentette, hogy a kisgyűlés névsora a legfényesebb bizonyíték arra, hogy a >klsebbségek« nem maradtak ki. Mujd bejek-nti, hogy az ínségesek helyzete nem olyan súlyos, ahogy azt dr. Melxlsr Károly vázolta, mert Zalavármjgye a leg messzebbmenöleg gondoskodik róluk. Megállapította, hogy igenis rend ós nyugalom van a vármegyében, de a felhozott esetekben olyan kérdéseket vetettek fel a gyűléseken, hogy azok alkalmasak a kedélyek felizgatására, ezért szükséges a főbíró óvatossága. Melzler itt közbekiált:
Tessék ügyészhez menni!
Az elnöklő főispán rendreutasítja Meizlert, majd a továbbiak folya-mán kijelenti, hogy az egész megyében rendszeresen folynak az ellenzéki gyűlések és ezeket nem aka-dályozzák meg.
Ifjú Eltner Sándor panaszolja,
hogy a nyilasok juniusi alakuló közgyűlésén a rendőrség a zöldlngesc-ket már az ajtóban iga/oltatta.
Dr. Melzler személyes megtámadás elmén szót kér, de a/, elnöklő főispán csak a közgyűlés végére adja meg.
A közgyűlés lelkesen ünnepelte Darányit és Fablnylt
Majd a kisgyűlés javaslataira került sor. A teremben a hangulat Izzóvá válik. Darányi és Fablnyl ml-niszterek ükvözléséhez Strommer Viktorin apát szól hozzá. A legnagyobb szeretet és tisztelet hangján emlékezik meg a két kitűnő magyar államférfiuról, akik eddigi munkásságuk folyamán sokat tettek Zala* vármegye lakossága érdekében. A közgyűlés egyhangúlag melegen üd-
vözli a két minisztert és hosszasan ünnepli őket.
A leventék valláserkölcsi neveléséhez Pehm József zalaegerszegi apátplébános szólt hozzá. Az a kívánsága és előterjesztése, hogy min* den egyes levente arra legyen kötelezve hogy ha nincsen a székhelyén templom, 5 kilométeres távolságon belül levő templomba menjen vasárnapi szentmise-hallgatásra.
Izgalom, vihar, rendreutasltás
A közgyűlés számának megállapítása nagy viharral járt. Az előadói javaslat ugyanis ugy szól, hogy az. eddigi 4 megyegyülés helyett ezentúl csak 2 tartassék. Farkas ez ellen felszólal. Sümegi József hasonlóan. Samu Lajos azt mondja, hogy teljesen elég egy évben két megyegyülés, mert ha fontos ügyek kerülnek felszínre, akkor van mód rendkívüli közgyűlés összehívására.
Dr. Melzler itt felugrik és kijelenti : Könnyen beszél Samu ur, aki tagja a kisgyülésnek és növelni akarja a kisgyűlés hatáskörét. Mcizler dr. kijelentése nagy zajt váltott ki.
Pálffy László évi három közgyűlést indítványoz, ami nagy derültséget keltett. Krammer Dezső csodálkozik azon, hogy Samu Lajos a két
közgyűlési nap mellett foglal állást. (Óriási zaj.)
Dr. Melzler itt felugrik és a hátrább ülő bizottsági tagokhoz, valamit beszél. Gyömörey főispán rendreutasítja. Melzler ez ellen tII-takozik^ mire a főispán még egyszer rendreutasítja. Melzler erre feláll éa kijelenti, hogy a rendreutasltást nem veszi tudomásul.
Gyömörey főispán ekkor a jelen* levő Szalay vármegyei tiszti főügyészhez fordul és széksértésl indítványt kér. Szalay nyomban keresetet terjeszt a törvényhatóság elé. Izgalmas szavazás után a közgyűlés kimondta a széksértést. Szalay főügyész erre szómegvonásra és 50 pengő pénzbüntetésre javasolta ítélni dr. Melzler Károlyt. Dr. Arvay védelmébe vette Meizlert.
Melzler megkövette a főispánt és a megyegyülést
Több hozzászólás után Szalay fő- | Dr. Arvay László kijelentette, ügyész hibáztatja Meizlert, hogy elleneszegült a főispán rendreutasításának, már pedig a törvényhatóság megköveteli, hogy elnökének rendelkezései előtt fejet hajtson. Dr. Meizler kövesse meg a főispánt.
Dr. Melzler kijelenti, hogy csak édesatyjának adott át egy iratot és ezért mant hátra. Félreértésről van tehát szó. Ártatlanságának tudatában utasította vissza az elnöki rend-reutasltásl. A közgyűlés kívánságára - mondotta Mcizler megkövetem a főispónt és a közgyűlést.
Szalay főügyész erre elállott az előbbi indítványától.
hogy Nagykanizsának érdeke, hogy csak két megyegyülés legyen, ml nem vagyunk hajlandók ugy táncolni, ahogy Nagykanizsa fütyül !...
Az előadói javaslat győzött
Gyömörey főispán kérte a felszólalót, hogy nc állítsa szembe a járásokat és városokat, mert ez eddig még sohasem volt ebben a megyében. Majd 73 szavazattal a ja. vaslat mellett, 63 al ellene szavaztak. Vagyis ezentúl Zalavármegye évenként csak két törvényhatósági közgyűlést tart.
Az izgalmakkal teli közgyűlés 2 órakor ért véget.\'
Módosítják a birói javaslatot
A belpolitika hlrel
Budapest, február 12 Lázár Andor Igazságügymlnlsztcr kijelentette, hogy a bírói javaslat dolgában tárgyalásokat folytatott biról körökkel. Több olyan módosítást hajlandó elfogadni, amelyek az egyes rendeletek félremagyarázását megakadályozzák.
Hóman Bálint kultuszminiszter kedden kihallgatáson jelent meg Gömbös Gyula miniszterelnöknél, akivel az olaszországi ut részletelt beszélte meg. A kultuszminiszter holnap utazik Olaszországba és Rómában a kulturális kapcsalatok kimélyitéséről tárgyal, valamint több kulturális Intézményt tcklnf meg.
Pár Is, február 12 Nlckl Alfréd meghatalmazott miniszter és követ ma hosszabb tárgyalásokat folytatott a francia ke-reskedelmi élet vezetőivel. A ma. gyar-francla árucsere egyezményt beszélték mag és a klíring rendszer rossz működése következtében előállott ellentéteket igyekeztek megoldani.
A bankrabló Radovlcs László vallomása a törvényszéken
Ax orvos éa a fegy versxakértdk beter-jeutették jeUatéafikat
Rudapesl, február \\2 A budU|>csti büjileltftörvényszék kedden folytatta a Szabadság-téri bankrablók ügyében " tárgyalást. Ma a harmadik vádlottat, Hadovic-s Lászlót hallgatták ki. Kgyik bankrablóról scin vették Ic a bilincset, mert Hadovic-s megígérte a fogházban, l»ogy ma botrányt rendez a. tárgyaláson. Kihallga. tása során elmondotta, hogy ö ment előszór a bankba, utána Tnrl. Az ajtó-ba^ elkiáltotta; .Fel a kezekkel!, és ■ekkor lövést hallott. Nem tudja, hogy kl lőtt, de erre nagyon ideges lett és vakiában lövöldözni kezdett. Arról sincsen tudomása, hogy valakit agyon, lőtt, vagy megteljesített volna. A ki-fulófiut nem készakarva Ifitte le. Utána a pénztúrfülke rácsára ugróit, ami leszakadt alatta és akkor érezte, hogy egyik golyó a karját érte. Mene. kübil kezdett és ekkor ujabb lövést kapott A bankrablás mindhárom áldozata az ő pisztolyától kapta a golyót, de Radovlcs tagadta, hogy az áldozatokban talált golyók az ő fegyveréből valók lennének, mert srorinte Tari Steyer-pisztolyából származnak •« lövések.
Utána az orvosszakérUi boncolási adatait olvasták fel, majd a fegyver-szakértő jelentését. Valamennyi halálos sebesülést a gangszter fegyverből való golyó okozta. Egyetlen Stever-pisztoly-ból származó golyót találtak Benyák testében- A Steyer.plsztoty ugyanis Ta. rínál volt, n gengszter-pisztoly Rado-vicsnál. A tárgyalást holnap folytatják.

\\m Hton* U
Kegyetlen kettős rabló-gyilkosság Csöngén
Szombathely, február II A vasmegyei Csönge községben lakásukon-holtan találták Kiss Ist. ván 60 eves gazdát és annak »Övé-rét, a 66 éves gitt Er^tóctot. Az asszony feje össze volt vágva, öccác pedig K .nestergerendára volt felakasztva. Minden jel arra mutat, hogy rablógyilkosságnak lettek áldozatai. A csendőrség tovább folytatja a széles körben megkezdett nyomozást.
Farkasordltó tél Jugoszláviában
Belgrád, február 12 Egész Jugoszlávia területén csikorgó, hideg időjárás van. A naj gyobb folyók völgyeit köd borit ja. A nagy köd miatt ma a zimonyi állomáson két vonat egymásba szaladt. A mozdonyok és tötíb vasuji kocsi súlyosan megrongálódott, de emberéletben nem esett kár. Bel-grádban ma mínusz 17 fokot mértek. Fehértemplomból -30, a Duna mellől -26, a Száva mellől -18 fokot jelentenek. Ugyanekkor Dél-dal. máciában 10 fok celsius a hőmérséklet fagypont felett.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, szerda.
6 45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 A régi székely konyha. — 10.45 Caokon*i és a botunika. — 12.05 Hetényi-lieidclberg—Bu-day Dénes—Sebő Miklós hármasa. 12-30 lUrek. - 1320 ldőj«lzéá, idő-járásjCi«ntéa. - 13.30 Az 1. honvédgya-togezred zenekara. — 14.40 Hirek, árak.
- 16.10 Diákíélőra. «Xaulus,. Geszti Lajos dr. előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Zenekari hangverseny. — 18 Munkásfélóra. — 1830 Cigányzene.
- 19.10 T. Mátray Erzsi és I\'etheő Attila előadóestje. — 20 Hangiemezek.
- 21 Külügyi negyedóra. - 21.20 llubay Jenő dalai. tn«kü Báthy Anna, kiséri a szerző. — 21.56 HiKk. — 22.10 Jano Courllatid zongorázik. — 23 Jan és Patrik Holfmami jazz-zene-karának műsora. — 0.05 Hírek.
Budapest II. 18.U6—1825 Cigányzene.
- 18.35 «A százötven éves Times.. I)r. Tarr László előadása. — 10.05-19.50 Wek«rieielepl Dalkör. — 20 «Magyar, ország siterepw és hóviszonyai.. Dr. Schwlcker lUchárd előadása, — 20.35 —21.15 Guttenberg György jazz-zene-karának műsora, Antók Ferenc énekszámaival. — 21.25 Hirek.
Bécfc- 12 Lemezek. - 13.10 Wagner, lemezek 14 Mayr énekes lemezei.
- 16.05 Verdioperák. - 17.05 Bach Mária osztrák zeneszerzőnő müveiből.
20.10 Sclnnidlhauer Lajos zongorázik. -- 22.50 A bécsi iparművészet, (eszperantó). — 23—23^0 Beethoven: K re utzer szonáta.
— KditUrfvlsslök r«<iér« rendkivül előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelbeo, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kepateia bútor Horthy lüklós-ut 4.
Száz olasz bombavetögépet szállítottak Erltreába
Cáfolják az Abesszlnlához Intézett olasz ultimátum hírét
Róme, február 12
Olaszország cáfolja ázt a hirt, hogy ultimátumot intézett volna
Abesszlniához. Olaszország nem akar háborút, csupán a haiárbetör6« sek ellen erősíti meg gyarmati határát. .
Abesszínia róhial ügyvivője Is hasonló értelemben nyilatkozott. Abesszínia nem akar háborút, de ha megtámadják, harcolni fog,
London, február 12 Londoni jelentések szerint Olaszország egy másik afrikai gyarmatára, Eritrcúra 100 olasz repülőgépet szállított. A gyarmatra érkezett repülőgépek legnagyobbrésze bombavető.
Páris,, február 12 Párisi körökben biznak abban, hogy Olaszország és Abesszínia között nem kerül sor fegyveres ösz-szeütközésre. A félhivatalos sajtó rendkívül higgadtan Ítéli mag a helyzetet. Olaszország a mozgósított haderőt csak feltételes szükség cj*-tére tartja fenn, csak óvlntézkcdé-sekröl van szó.
London, rebruár 12 A római angol nagykövet arról
értesült, hogy Olaszország mozgósította a messinai és firenzei hadtesteket is és igy a harccakész haderő létszáma 30.000-re emelkedett. A R(Juter:lft>da jelentése szerint Olaszország moyósitása csak óva, tossági és védelmi rendszabályok miatt" történt, dtí nem kétséges, hogy ha Abesszínia támad, Olaszország azonnal megindítja az ellen* támadást.
Az olasz követelések
London, fubruár 12 A londoni lapok szerint Mussolini a következő követeléseket támasztja Abesszlniával szemben:
1. Tisztelet az olasz lobogó előtt. 2. Nagyobb kártérítés fizetése. 3. Formális bocsánatkérés a határin: cidensért, amelynek során íöbb olasz katonát ls megöltek. 4. Abesszínia adjon biztosítékot, hogy a jövőben tiszteletben tartja a határokat.
Róma, február 12 Hivatalos körökben megerősítik azt a hirt, lwgy Pualuo vidékén az etiópiai csapatok létszáma 40—50000. Kri-trea és az olasz szornslÜ föld rendjének biztosítására 5000 olasz katona ál< rendelkezésre.
Levegőbe röpítettek az osztrák forradalom évfordulóján egy Bécs melletti villanytelepet
Bécs, február 12 Ma van egyéves évfordulója annak a háromnapos baloldali forradalomnak, amely tavaly februárban véres harcok között folyt le. Ez alkalomból a rendörségen szigorú készültség volt. A régi szocialisták vezetőférfiait őrizetbe vették, két titkos szocialista pártgyülést feloszlattak, amelyen a tavalyihoz hasonló eszméket kezdtek hirdetni.
Bécs mellett egyik villanytelepet a levegőbe röpítették. A villany, telep őre súlyosan megsebesült. A kár igen nagy. A merényletet valószínűleg a marxisták követtél* cl, akik igy akartak tüntetni a tavalyi események évfordulóján.
Bécs, február 12 A február 12-i évforduló az esti órákig a legnagyobb csendben, minden rendzavarás nélkül folyt le, ami
a karhatalom széleskörű óvintézkedésének köszönhető.
Sortűz az Ottakrlngen
Bécs, február J2 Esti jelentések szerint a nap nyugodtan telt el. A baloldali elemek csak az Ottakringen rendeztek nagyobb tüntetést. A rendőrség kénytelen volt lőui. Két rendőr megsebesült, egyik súlyosan. A kommunisták közül egy meghalt.
Véres tüntetés a bukaresti királyi palota elótt
Bukarest, február 12 A román vasgárdisták ma véres tüntetést rendeztek a bukaresti királyi palota előtt. A katonákkal való összeütközésnek sok sebesültje van.
A tüntetők közül számosat letartóztattak. A vasgárdisiák Helena hercegnőt, Károly király külön élö feleségét éltették.
Az ügyészség megszüntette az eljárást KJn PUler Artnr letenyel ügyvéd ellen
Mint a Zalai Közlöny megirta, nemrégen történt Letenyén, hogy lfju Pillér Artúr fiatal ügyvéd, aki Gyergyák Pál gazda házában lakik, le akarta lőni házigazdája boteg macskáját. A golyó a macskát fejen találta, de azutáíi gellert kapott, visszapattant és az öreg Gyergyák Pál gazdát találta, aki a sérülésbe
•övldesen belehalt a nagykanizsai kórházban.
Megindult a nyomozás annak kiderítésére, hogy nem történt-e gondatlanság. Ennek folyamán megállapítást nyert, hogy ifjú Pillér Artúrt semmiféle gondatlanság nem terheli, minden óvszabályt betartott és a szomorú eset puszta véletlen fo-
lyománya. A nagykanizsai kir. ügyészség ennek alapján ifjú Pillér Artúr ellen azonnal megszüntette a további eljárást.
Ifjú Pillért és fiatal nejét az eset annyira megrendítette, hogy nem tudnak többé abban a házban lakni, ahol a halálos tragédia lejátszódott és most lakást keresnek. Értesülésünk szerint Pillér Ügyvéd anyagi kártérítést ajánlott fel Gy_>r gyák gazda özvegyének és l"gkö. zelebb meg ls kötik az erre vonat-kozó egyezséget.
Ha az arcszíne lakó, szürkés-tárga, és tekintete bágyadt, ha 1,0. moiu, h-jnguata nyomod és nehéz almok gyöt-ik, ha a bél tubágo. rothadási fo yarmtai, gyomoil ja ét tptpingás kínozzák, olyankor taná-cios néhány napon át reggel éhgyomorra epy-egy pohár termésietes .Ferenc József" keserüvhet innia
legiodalt a plébános erőteljes akciója
Foglalkozásnélküliek jelentkezzenek az egyházközségi Irodában
A Zalai Közlöny vasárnapi számában megjelent cikk az uj nagykanizsai plébános szociális gondoskodásáról, az egész városban feltűnést keltett. Hiszen nem kevesebbről van szó, minthogy azok, akik eddig szeretteiknek, főleg a kenyérkeresőnek elhunytával a legsúlyosabb körülmények közé jutottak és tanácstalanul álltak, most megadódik a lehetőség, hogy nemcsak szeretteiket eltemethetik, hanem a haláleset után járó temetkezési gyorssegélyt is megkapják. Hogy milyen áldás ez a mai körülmények között, azt felesleges bővebben magyaráizni. A plébános, illetve a róm. kath. egyházközség eme akciója erőteljesen megindult és a munkatársak már ezekben a napokban felkeresnek minden házat, minden hivet, hogy az akcióhoz való csatlakozásra hívják fel és igy minden egyea hivő részese lehessen ennek a szociális gondoskodásnak, amit egy melegen érző papi-lélek szeretet-sugarai keltettek életre Nagykanizsán. Emellett az akció keretében az egyházközség számos embert foglalkoztatni kiván, akiknek hosszú időn át foglalkozást tud nyújtani és azokat, akik e munkában beválnak, valószüneleg állandóbban tudja foglalkoztatni. Azért mindazon férfiak és nők, akik ebben a nagy s/oclális munkában mint szervezők és munkatársak részt kívánnak venni és a hiveket házukban, otthonukban kívánják fel. keresni, hogy a műben való részvételre és csatlakozásra megnyerjék jelentkezzenek minél előbb a róm. kath. egyházközség irodájában, ahol megfelelő igazolvánnyal ellátva, kapják a megfelelő megbízatást. A hivek csaK azonnak álljanak rendelkezésre, akik a róm. kath. egyházközség igazolványát mutatják fel.
Ott pedig, ahol a nagy szociális
Nehéz
megbízható jóminőségü árut olcsón vásárolni,
Könnyű
mindezt a FILLÉRES DIVATŰZLETBEN
megtalálni I
1936. február 13
ZALAI KÖZLÖNY
mü munkatársai, ax egyházközség kl. küldöttei megjolennek, fogadják jó szívvel, mint a plibános. mint az egyházközség kiküldötteit és megbízottait és legyenek segítségükre, támogassák , őket munkájukban és törekvéseikben.
Jelentkezni k-het mindennap a plébánia hivatalban levő egyházközségi irodában, a rendes hivatalos idő alatt.
A lakók válasza az Öröklakás-palota vitájában a háztulajdonosoknak
Gyomor- és bélzavaroknál, has-üregbell vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél, egy-két pohár lerm?sietes .Ferenc József" keserűvíz alaposau kitisztítja az emésitöu\'aha*.
Ingyen mozijegy — a Jeles tanulóknak
Kanizsa közönsége igazán n«m pa. n tuzkod hátik a mozijára. A mostani diivkció számtalanszor bcbtfonyitolta, hogy a helyust magaslatán áll, meri három esztendő óta állandóan olyan műsorai voltak - elenyészően csekély kivétellel - hogy a közönség azoknak megtekintését el nem mulaszthatta anélkül, liogy ne éntfte volna egy. egy Irodalmi érlékü, vagy nagyon szó. rakoztató művészi esemény hiányát.
A mozi igazgatója, Magyur János sohasem mulasztja el az ulkalniat, hogy meg ne szerezze Kanizsa kő, zönsége számára azokat a filmeket, amelyeknek a fővárosban, vagy a kül. földön jelentékeny sikerei voltak. S legtöbbszór ugy igyekszik azokat mCg-szerezni, hogy a kanizsai közönség ezeket a filmeket Budapesttel egyldö-l>en éhezhesse Nem riad vissza attól, hogy a filmeknek ez a gyors műsorra, tűzése súlyos áldozatokat követel, — mert histen sokkal többet kell azokért fizetnie, — előtte csupán az a gondo-!a! telieg, ho^y a közönség a leölelje, sehb mértékben ki legyen elégítve ugy a szórakozás, mint a müvéswsti igények tekintetében.
A hét íolyamán ujabb meglepcté t készit elő a mozi Megszerezte ugyanis azt a kivételesen szép és értékes fÜmel, amely Stevenson világszerte ismert r<-. gényéből készült s amelynek cime «.\\ kincses sriget.. Fantasztikusan szép S regény s felülmúlhatatlanul szép a film, amely a benne lévő romantikán és rendkívül érdekes szüzsén kívül leié van olyan csodás felvétek-kkel, amilyenek ilyen kivételesen értékű fii-mekie kerülhetnek.
Tekintettel a fllm műfajára, amely lágyon is alkalmas az irjuság ismereteinek a fejlesztésére, elhatározta Mugyar direktor ,bogy azoknak a tanulóknak, akikben megvan a hajlandóság, hogy tanulmányaikat komolyan vegyék s ismereteiket gyarapítsák, módot ud, hogy ezt a /ilmCt teljesen díjtalanul tekinthessék meg.
Azoknak a tanulóknak, uklknek a félévi bizonyítványuk a jeles eredményt Igazolja, a (Hm megtekintésére ingyenjegyekei bocsát rendelkezésükre Magyar igazgdtó ezzel ls bizonyítja, hogy „ála nem az anyagi credmériv a legfontosabb cél, hanem a népmüvelés és isme;e|terjcsztés képezi egyik fő-Mondját. Átérzi azokat a kötelesség*-kel, amiket hivatása reá ró s szívesen állapltjuk meg, hogy ezeknek a kötelességeknek a legnagyobb lelkesed és-«l fekszik is eleget tenni.
Magyar asztal] tennlsz győzelmek
i London, feburár 12
A nemzetközi asztalitennisz bajnokságban ma Magyararoszág csapata 5:0 arányban győzte le az Íreket. A hölgyversenyben a magyarok 8 :0 arányban győztek Bel-Kium ellen.
A Zalai Közlöny a hasábjain megindult vitában objektíven helyt ad minden szempontnak, minden irányú hozzászólásnak. Ma a kővetkező hozzászólást kaptuk : Igen tisztelt Főszerkesztő-Ur I A Zalai Közlöny február 7-lklszá mában az OTI székház és az öröklakás építési akcióval szemben a háztulajdonosok súlyos nyilatkozatot tettek, amellyel ezen akciói »Va-gyonelkobzással egyenlő súlyos bűn. letésnek* minősítették. Engedjék meg a névtelen nyilatkozók, hogy felvilágosításunkkal rámutassunk lé. vedéseikre.
Mindenek előtt meg akarjuk nyugtatni a háztulajdonosokat, hogy nem 60 lakást, hanem 15 20 lakás építését terveztük. Jól lehet, a lakáshiány és a jelentkezőknek a száma ennek a számnak lényeg-s többszöröse, mert városunkban a lakásviszonyok nagyon szomorúak. Varnak lakáscsoportok, amelyek tífusz-fészkek, vannak, amelyek a lüdövésznek melegágyai. Egész utcarészek nedvesek és lakólkat rheumásokká sorvasztják. Indiában a ragadozó állatok és a mérges kígyók nem pusztitanak el annyi embert, mint amennyi nálunk az egészségtelen lakások áldozatai. A növényvédelmi törvény elrendeli, hogy a paizsletüs fákat ki kell irtani. Milyen jó volna, ha arról ls Intézkedne a törvény, hogy azokat a régi, nedves, az ember egészségérc ve. szedelmes házakat, melyek tömegé-
vel vannak Kanizsán, lebonttassák Az OTI házépítési törekvése min den esetre dicsérendő. Ennek az In tézménynek tűlajdonképeni célja szociális viszonyok megjavítása és soha üdvösebb célt egy közlntéz mény sem szolgált, mint az OTI, mely ezzel bizonyítja be, hogy hiva tása magaslatán áll, mert nemcsak munkalehetőséget teremt, de pro dukálni akar olyan lakásokat, ame lyck szociális és higiéniai szempont ból kifogástalanok s a mostani ki vánalmaknak megfelelnek, ellentét ben a jelenlegi bérházakkal (tisztelet a kivételnek) és lakások nagy részével.
Adómentességet a háztulajdonosok boldogult ősei ls kaptak, miérl ne kapjanak a most építkezők ? Azután miért mondják, hogy nem fizetnek adbt ? Hogyne fizetnének, csak éppen állami adót nem fizetnek bizonyos id^g, de a községi adókat ép ugy fizetik, mint a régi talajdonosok. Sőt, az uj építkezők még jelentékenyen növelik is az adó bevételt, mert adózni fognak azok után az ingatlanok után is, amelyek most (mint a Futura-telek ls) pusz. tán, üresen állnak és egy fillér adót sem fizetnek. i
Lakások numerus claususa ! Ha Budapest, Berlin vagy Newyork 30 ezer lakosú koréban bevezette volna a numerus clausust, akkor alig hisz. szük, hogy bármelyik ls megnőve-kedhetelt volna Uyen hatalmas metropolissá. Már pedig a tulajdo
IIIPÜMO
■Indás OHm rAáUh«rMkf4S»4t kapkat*
nos urak sem tagadhatják, hogy ezekben a nagyvárosokban mégis csak nagyobb a lakosság kereseti lehetősége és könnyebben találhat a munkanélküli foglalkozást, mintha megmarad az ócska, régi romok muzeumának. Ha majd sok építtető akad és munkalehetőségek kínálkoznak, uj elemek jönnek majd Ka nizsára, szaporodik a lakosság szá-ma, hivatalokat helyeznek majd Ide, meg ujakat kreálnak, több lesz az iparos, a kereskedő, a tisztviselő, akkor megszűnik a háztuladonosok-nak mai nagy gondja. Különben Pesten, Szombathelyen, Debrecenben, Sopronban és más magyar városokban is voltak és vannak régi háztulajdonosok, akik nem Indítanak akciót annak hallatára, hogy e városokban öröklakásos házak épültek.
A vasút elsöpörte a szekeret, a posta nélkűlözhctővé tette a kurírokat, az autó a delizsánszot, a telefon a hordárt, a fejlődés mindig ártott a foglalkozásoknak, amelyek éppen érdekelve voltak, azonban a jelenleg tervezett fejlődés a háztulajdonosokra semmiféle veszélyt nem rejt. A háztulajdonosok házbért is ugyanannyit fognak kapni, mint most, éppen csak az lesz a differencia, hogy most majd jobban igyekezni fognak a lakásokat karbantartani és lakhatóvá tenni. Ne fájjon, hogy ml, lakók jobb és higiénikusabb lakásokhoz jutunk, mert az uj építkezésekkel fejk\'sztjűk ezt a várost, megszüntetjük a munkanélküliséget, kenyeret adunk emberek kezébe, akik a jelenlegi háztulajdonosoktól bérelt lakások éren-dáját is pontosan meg tudják majd fizetni. A háztulajdonosok azt mondják, hogy a pénzt, amit az OTI házépítésre szánt, adják oda a félbemaradt kórház befejezésére, hogy az a közegészség szolgálatába legyen állitható. Szép ez a szociális gondolkozás, éppen csak az a szépséghibája, hogy most jelentkezik a* emberi betegségek láttán, amikor ezzel uj házak építését akarják meg-akadályozni. Végül leszögezzük, hogy akciónk nem a háztulajdono sok ellen irányul, nem harcolunk senki ellen, hanem Nagykanizsa város fejlesztése a célunk. Alkotni, dolgozni akarunk, ut akarunk lenni, amely ut a tétlenség dermedt partjáról a munka clisiumába vezet. Bátor szembenézés a munkanélküliség Mcduza-arcával ! E legyőzött ország letargiás határvárosál akarjuk uj életre kelteni! Nem akarunk e város egy háztulajdonosa ellen sem harcot hirdetni, ml Nagykanizsáért harcolunk és harcunk célja,
ZALAI KÖZLÖNY
1935. fcfralf-13
Óvja axemét
éa vásároljon bizalommal egy Jól Illő szemüveget
Zsoldos Gyula
Óra-, ékszer- ét látszer- raktár.
Ellámért precíz óra-, ékszer éa lát-sser Javítóműhely.
hogy mindenkinek, aki itt él. élet3 jobb és könnyebb legyen ! Mesterséges légzést a munkanélküliségben fuldokló iparosságnak, véré.émlesz tést vértelen ta-reskedelmünknek, élesztő-kovászt a jövő lefeiflMésé. nek, pirkadó hajnali igazság ébresztő utmutatását azoknak, akik hinni akarnak és tudnak a jövőben, kiáltást, hogy mi megkezdtük a feltámadást !
Nagyon kérjük a háztulajdonosokat és mindenkit, akit illet, hogy ne támadjanak bennünket, ne gáncsolják el alkotó terveinket, ne mond« janak »nycposzvolomlt,€ mert az olyan, mint az élet megölése, bün a közjóval szemben.
A gazdasági válságnak az egész földet elboritó vlzözöne csak egy varázsszerrcl volna megúszható- Ez a varázsszer a munka. S ml munkát akarunk adni és szerezni. A ml munkaakciónk Noé bárkája a válság vlzözönében. S ha fel tudjuk épitenl öröklakásunkat, ez lesz az a szivárvány, amely reményt önt majd min den csüggedöbe, hogy 1\'sz Itt uj, nagy, lendületes élet lakónak ésház« tulajdonosnak egyaránt. Segítsék és ne gáncsolják ez illúziónkat, amely most még csak olyan, mint a szalmaszálon fujt szappanbuborék, a melynek könnyű, lehcletes szlnra kása a világot ezer szlnü tündérországnak tükrözi vissza, de elpattan és semmivé lesz a ro-s/.indult-ság mérges szelétől.
Szerkesztő urnák a szíves köz. lésért köszönetet mondva, maradtunk tisztelői :_ A lakók
— Életfám* női si és korcsolyázó •port-mellények, döftinbő! a leg-olcsóbb árban kaphatók Sehűtmél.
Rémhírek a városban ?
Az egész városban elt rjedt hírekkel szemben hiába küzdenek a legeredményesebbnek ígérkező radikális eszközökkel, minden hiába. A hir befészkelte magát a legjobb körökbe Is és mindenütt általános beszédtéma lett. Ezt vitatják a brldge-szalonok lázas atmoszféráju levegőjében, a kártyaaszta\'ok mellett, a klubokban, egyesületekben, mindenütt élénk megbeszélés és vita tárgyát képezi a hir. Munkatársunk Időt és fáradságot nem kímélve, utána járt a dolognak és Illetékes helyen megállapította, hogy az elterjedt hírek megfejelnek a valóságnak. Igy ezúton Is megnyugtatunk mindenkit, hogy a Keresztény Tisztviselőnők vasárnapi teaestje nem marad o.l hanem a szezon legvidámabb műsoros tánrcstélyének Ígérkezik. Egyébkínt erről mindenki személyesen meggyőződhetik, ha vasárnap délután 5 órakor a gimnázium tornatermében megjelenik.
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P Sehutznél.
NAPI HÍREK
NAPIREND FebruAr 13,exerde
Kánul katolikus: Katalin. Protett.: Ella. lar.: Adar. hé 10.
Qyógy szertári éj|cll siolgálat e hónapban: „Salvator* gyógyszertár Erzsébet-tér és a kiskanlisai gyógyszertár.
Mozi előadások hétköinap 9, 7, 9, vaaár éa ünnep ap 3, 5,7 és 9 órakor.
üőzlUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek d4lutáu, kedden egész nap nfiknek).
\'Apotheózis
Tudunk édesanyákról, akik moso. lyogva udták életűket gyermekeikért. Tudunk hajótörött édesanyáról, aki csecsemőjével hánykólódott a tengeren és ön vérével csillanitotta gyermek q szomját, mlg ő, mellette étlen pusztult. Tudunk ragyogó megnyilatkozásairól az édesanya, a testvér, a barát szivének is. I)e amit az innsbrucki távíró Jelent, az felülmúlja mindezt. Egy munká i felment a gyár igazgatójához és kérte családos munkástársa elbo-csájtásának hatálytalanítását azon az alapon, hogy az családos, ö |>edig nőtlen, egyedülálló és azért inkább őt bocsássák el. F.s amikor az igazgató megmaradt eredeti elhatározása mel-
leit, a munkásbajtáre revolvert ráii-tott és agyonlőtte magát az iguzgatft elölt, hogy halálával jíely-ct cslnátjofi csaliídos munkástársának.
Ne értessünk félre, nem akarjuk ak öngyilkosságot glorlflkáJnJ. Meg keh állni mégis egy percre a herolzrtluk előtt, amit ez az egyszerű munkásember tanúsított azért, hoi©- munkás, társa\' családjának keny«rét biztosíthassa.
Amikor kíméletlen küzdelem és át lati hajsza dul u .teremtés koronája,, az emlíer és ember között azért, hogy egyik kiragadja a másik kezéből * kenyerei, amikor a(>a a fiával, fiij az apával, testvér testvérrel ádáz tu«áf harcol és erőszaktól sem riad viasz* amikor késsel és gyllokk.»l folyik 4 küzdelem az éleiért, az ősember vad^ ságával a mindennapi kenyéréri, akkor akad egy férfi, egy egyszerű emberj aki annyira íciemclkedlk ethlkjji m»i gasiaiokra, hogy mlthosi hősköltemény alakjává válik tudatlánnl, amikor a saját kenyerét kínálja oda a családoé embertársa veszendő kenyeréért.
Ha u köveknek szivük lenue, ha a sziklák és gránitok érezni tudnának, nem hisszük, hogy meg ne mozdulná, nuk helyükön, és ne zendülne meg a szivük ekkora önfeláldozás, ilyen sziv. nagyság láttán, amely méltó, hogy költök lantjára kerüljön é;s dklt zeng. jen róla és dicsőítse az egyszerű mun-kás baráti szivét, felmagasztosult er. kőlcsi felfogását.
Sajnos, a finálé nem rolt, amit uz erkölcsi törvény diktál. A reyolvwy-. roi islenl törvényt taposott lábbal. Mégis ma, amikor olyan nagy a sze-retetlenség, amikor egyro ismeiellenebb fogalom az emberiesség, amikor olyan ritka az emberi sziv, a szeretet me-
Ujabb áldozatai vannak a novai rablógyilkosságnak
A gyanúsított tüdőgyulladásban meghalt egy tanút a vizsgálóbíró kDs/ö éröl súlyos állapotban kórházba vittek
Még emlékezetes az a rablógyilkossá^ ami mult év Mindenszent\'.\' kén Nova mellett történt és nmfeiék Tóth György barabásszegi poslakül-dönc volt az áldozata. A* novai csendőrség hosszas nyomozás után őrizetbe vette Baksa József jó módú gazdát, aki, miután bevallotta, hogy a rablást ő követte el, a zalaegerszegi ügyészség fogházába került. Mult héten rendelték cl a pótnyomozást és akkor kivitték Baksét Novára. Az esős, nedves Időjárás azonban megártott Baksá-nak,"" ffiért, influenzában megbetegedett. Bár a novai csendőrségen azonnal betegszobát rendeztek bc számára, nem lehetett rajta segíteni. Tüdőgyulladást kapott és da-
cára az állandó orvosi gyógykezelésnek, vasárnap délután meghalt. Halálával a novai rablógyilkosság aktái vég\'eg lezárultak.
E bűnügynek van egy másik sajnálatos mellékhajtása is. Dr. Deseő Árpád vizsgálóbíró ez ügyben több tanút idézett be Nováról. Egyik beidézett gazda, bár influenzás volt. eleget akart tenni a törvénynek és magas lázában begyalogolt Eger szegre. Mire a törvényszékre ért, n vizsgálóbíró ajtaja előtt összeesett. Azonnal a kórházba szállították, ahol megállapították, hogy súlyos tüdőgyulladás lépett fel, állapota válságos. Igy valószínűleg még egy áldozata lesz a bűnügynek.
Vérosi Mozgó
Február 13-án és 14-én Szerda és csütörtök
Brigitte Helm és Hans Albers
brilliáns Játékával. A* Idal évad kimagasló szenzációja I Valóságos technikai caodal
ARANY
Homok kísérő műsor I
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor
Naponta az első előadás filláros!
Wgsége és megértő készsége, amikor kivert kutyaként futkosnak a« etnborvk
egymás n**jfaft érzékelőül, hi&grn gőgösen és némán, áfáikor « ,Szcnt önzés, orgiáit, üli\' és a Urutusok vad ■kéjjel vájkálnak\' felebarátuk sebeiben álljunk meg egy pillanatig á munka é, kenyérharc forgatagában és ize»toi. jünk egy percet\' a\'Hős ttroti mufnkás-nak, aki életét adta családos munkás, testvéréért, csak hogy az állásába,, megmaradhasson-
Tisztelet a pclikánszivü, önmagát ál. dozó, egyszerű, szürke gyári munkás emlékének!...
------Be*** iw»o
J. (A tlhanj* apát iMnuánynHaaá. fesos wH> Horthy \'Miklós kormányzó dr -Strommer ViWorfn tihanyi ^bsdtéj ai»átnak a közélet terén végzett *>k évi értéke* munkássága. elismerésiül a magyar királyi ,konnány/őlanác#si címet adományozta.
— (A Keresztény Jé\'ékony Nfogylet) m« délufáiv* íM^rijatü^s^iányl üjé-st tait f jyáw^za Jar^^crnjébi\'n
— (A <Wh. fotCénjwgyÍA "ftálb
előadása/ Nagy sikere volt vasárnap es(e a Legényegyletben Bfrcs János igazjptó.tanitó Uceáüs előadásának. Az Illem címen megtartott előadás élesen s sokszor derűs humorral mutatott rá a bálokban s egyéb alkalmakkor előforduló ferdeségekre. A nagy számú hallgatóság sokat tapsolt az érdekessége mellett Is tanulságos előadásnak és melegen ünnepelte az előadót.
— (HaUtosáa) Súlyos csapás érte a nagykanizsai művész-gárda tehetsége* és*közkedvelt tagját, Fekete l.ászló festőművészt. fidesatyja, Fekete l.ászló ny. DV állomáselöljáró, 72 éves korában, hosszú betegeskedés után el. hunyt- A gyászoló család iránt általá-fK>s« részvét Nagykanizsán
— (A VárosI Egyhári Vegyeskar) m», szerdán egynegyed hét órakor próbát tart a gimnázium zenetenné-ben- Itácz Alajos karnagy.
— (A K»th. Lejiéoyegylet lárswvi-c»jrú>» Szokatlan nagy fénnyel, ún-nepélycs keretek közt rendeli m«\'g « legényegylet folyó hó 17-iki köigyü-lése után ®sto 8 órai kezdettel társa* vacsoráját. Az egyesület kéri tagjait, lKigy részvételüket folyó hó 14-én eslig az egyesületben okvetlenül jelentsék l>c, mert különben chlyet biztosítani részükre nem tud. Á részvételi dij 80 fillér, mkjíi^a-^eitőfogásos (lísznó-toros-vaCÍiraWral bennfogla\'.tatik A vacsora nlujf cigányzene szórakoztatja a megjelenteket. ;
_ (M\'inkások értekezlete) Tisztelet-tel értesítjük az érdekelteket, hogy a Nemzeti Egység munkavállalói (munkásai) értekezlete 13-án este (szerdád 7 órakor lesz. Az értekezkt tárgya m OTI vála-szlás.
— (A« Igyházl Vagyeskar) ma este fl órakor a szokott helyen próbát tart. Gazdag kántor.
— (NTE táncestfly) Hihetetlen nagy érdeklődés előzi meg az NTE szombat esti táncestélyét. A rendezőség az e«6-készületeket már megtette az estély sikere érdekében, ig>\' a Korona éttér, mében a fursang egyik legjobb sikerű táncestélje lesz az NTE rendezésébea
— (Fnntharcoe bajtársainkat) felkérjük, hogy Fekete László iparművész bajtársunk édesatyjának temetésén\' folyó hó 13-án, szerdán délután 4 órakor a temető halottasházánü\' bajtársi együttérzésünk kifejezéseképp™ minél számosabban jelenjenek n*g A Vezetőség.
— (A k alanizMi k»«n*k far*««J> Vasárnap a kUkanizsai Polgári Olvasókör nagytermében nagysikerű farsmR-csiet rendezett a lelkes ki»kfln<»íl leventegárda Szépudvary László k>«m-tefőoktató icndezésében: Szinro kerujn a .Fekete mén> énekes népszínmű, rendez le Samu László- Puchy Uö"\'*® játszotta a női, Tóth Ferenc a ffrn főszerepei. A közönség Műnnl tm akaró tapsai kisérték a tóbM névszó rint következő szeMnlök értékes műkedvelő előadását: és pedig S|>i.iK«r Mancika, Kovács írén, Kasvu Spingár János, Horváth János, Honé
=ff= j<frt, pénzért
csakis -i—
vásárolhat.
Telefon I 410.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békésosaba
Horthy MikMa-ut.
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvez fizetési feltételek.
Díjtalan szállitéa.
Kálmán, Dolmányos Anlal, Sayer Ist. v&n, I)anl Anlal, Baa Károly, Dani l.ajos, Kovács János, Martbiecz József és Kassal Lászlóéi. Előadás után éjfél után 2 óráig tartó tánc következett, fgy erkölcsileg, mint anyagilag na-gyon szé|H-n sikerült a farsangest, egyrészt azért, mert összegyűjtötte Kis-kanizsa intelligenciáját, másrészt, mert a belvárosból Is sokan látogatták meg a derék leventék kuHurjellegü estjét.
— B. Traven Fehér rózsa. (Pan-Iheon kiadás.) Felmerül egy névtelen és ismeretien ember, akit senki, még a kiadója sem látott soha és aki az óvllágga\' csak a mexikói postasjekré-nyek utján érintkezik és könyvel máról holnapra a müveit világ érdeklődésének középpontjába kerülnek. Tra. ven történelei mindennapi történetek, amelyek egy örök vándor szemeiben visszatükröznek a világ kicsi és nagy eseményeiből. Nincs b\'nne semmi, «mi nem szűrődött volna keresztül egy magányos- csavargó, aranyásó, matróz és minden egyéb szabad foglalkozást üzó ember szivén, "ki hosszú esztendőkön át kószált Mexikó őserdőiben Minden amit ir, közvetlen é.. mény és mégis több az élménynél, nagy távlatokat nyitó, messzire ható szimbólum egyszersmind, amely te. lemre hivja a világ lelkiismeretét. A • Fehér rózsa, ez a pióst megjelent regénye egy mcxikól farmer történet,. «u\\ föld örök, a pénz nem örök. Ezért nem lehet földet átcserélni pénzre.»
a hite Haclanto Yonyötnek, a «pe. hér rózsa. tanya tulajdonosánuk. «\\\\i közünk az emberhez? Csak az ql>»j u fontos!. Ez az álláspontja Mr Collins-nak, a nagy amerikai Condor. petróleum vállalat te.nökének. Ez a két meggyőződés az, amelyik szembe kerül egymással összeütközik ,mert a tunya területe alatt petróleum forrásokat fe. dczn«k fel. A cselekmény minden egyes mozzanatánál messzire ható bepillantást nyújt az amerikai mllllárdo-sok életébe és gondolat világába. Ugyanakkor meg;«pő himnuszt ir a végtelen tennészetről.
S PORTÉLÉT
Másfélórán át izgult és drukkolt
a közönség a vasárnapi szép és izgalmas ökölvívó mérkőzésen
A Barcs—Nagykanizsa öhölvivó-verseny 5:5 arányban végződSH
Ismét szépszámú közónsóg előtt tartották meg a Barcs—nagykanizsai ökölvivómérközést, amely nehéz é.s izgalmas küzdelem után 5:5 arányban eldönt«Henül végződött
A verseny megkezdése előtt a vendég és u helybeli csapat a ringbe vo. null és Lausch István levente oktató vezetésével üdvözölték a közönséget, majd a díszpáholy felé félköralakban helyet foglaltak. A díszpáholyban vitéz Vida Gyula, Zalavármegye testnevelési főfelügyelője é.s mellette Szilágyi György ült. Szilágyi Gvőrgy üdvözölte a vendég barcsi csaptot, rövid buzdító szavakkal serkentett\' az Ifjakat a nemes sport fejlesztésére, rámutatva a kemény ifjú magyar ököl szükségére. Kölcsönös háromszoros .éljen, hangzott el, majd kezdetét vette u mér-közés.
A versenyt Németh és Szemllcs nagykanizsai leventék bemutatója nyitotta meg. Kezdő ökölvívók, eredmény; döntetlen. Ezután veszi kezdetét a tulajdonképpeni városközi verseny, amu. tyet Szigeti Károly i>écsi biró vezet be Első pár: Takács (Barcs) — Kiss (Kanizsa). \\
Takács szép és gyors támadással kezdi az első menetet, amitől Kiss láthatólag meglepődik, <le hamarosan ellentámadásba megy át és szépen adja ellenfelének u bal és jobb egye. neseket. Takács most már nem bírja a kezdet iramát, mig Kiss erős fízi-kommal támad, de hiányzik nála a taktika. Végül Kiss 2 pontgt *zei«z Kanizsának.
Második pár; Sárdi (Barcs) - Baranyai (Kanizsa) | Baranyainak első versenye. Egyfor-
ma munka, egyik versenyzőnél sem észlelhető kidoinlwrodó fölény vagy taktika. Baranyai állandó támadásai-nak köszönheti a döntetlent, lla kicsit vigyáz és a tanultak szerint védekezik, könnyen győzhetett volna. Sok holy-zeiet nem használt ki.
Baranyai szerez egy pontot. A második pár után 3 :1 Kanizsa javára.
Harmadik pár; Klnizsy (Barcs — Party (Kanizsa).
A támadást Party kezdi. Heves és beosztott munkát vége/., szép egyenest ad Kinizsynek, amit az nem tud védeni Party gyors. Kinlzsy erős g/o--morütést kap Party egyenesétől, ami a földre viszi. A biró már 8. számol, amikor Klnizsy feláll és feladja a versenyt az eisü menetben.
Eredmény: 5 :1 Kanizsa javára.
Negyedik pár: Andry (Barcs) — Vá-rady 1. (Kanizsa).
A támadást Várudy I kezdi, de Andry\' ügyein védi magát és szépen ellentámadásba megy át. Yárady is védi magát és néha sikerül egy-egy bal egyenest adni Andrynak. Az első menetben egyik fél sem volt fölényben. A második menetben Andry erősen támad, jobb ütést ad ellenfelének, amitől Várady térdre esik A biró hatig számol, a küzdelem folytatódik. Most már Andrynak nagy a fölénye. Meg kell jegyezni Várady szépen, férfiasan küzdött tovább is és iguzán nem kelt szégyenkeznie, bog)- kikapott. A har-inádik menetben ugyanis Várady érős ütést kap, amitől meggyengül, de n^m adja fel a versenyt, bár tlsztábau van azzal, hogy most már kikap. Próbálja a pihent mozgást és támad, áfi silptn. teKnül, Andry kitűnően véd, sőt ellen.
támadásba megy át. Várady,\' aki lát? halólag legyengült, lezárással vérfekc. zik. Andry azonban egy jólsik«rül|i erős jobb útéswei a főidre küldi. A biró kiolvassa a 10*1. Győz Andry. Af első igazi győzelem és ezzel az ere<f{ mény 5\': 3-ra <csunyul.»
ötödik pár: Pandúr (Bares)V* rady II. (Kanizsa),
Az cbő menetben Pandúr támad s már itt kitűnik Pandúr fölénye. Várady rosszul védi magát, jobbra hajol, amit P«ndur kihasznál é* baj felütéseket ad. Várady II. nem bírj? a támadást, újból Pandúr támad és egy jobb ütéssel térdre kényszeriü cl. lenfelét: Várady azonban nem adja Tel a versenyt. A biró csak 7-lg számol, mikor újból küzdelemre megy ,sőt -Ő próbál támadni, elég heves Iramban, sajnos azonban nem bírja sokáig. Pandúr támad-uira és egy felütés ki is üti ellenfelet
pandúr tehát győz, credtpény 5:5.
Hatodik pár: Németh II. (Barcs) -Németh I -NZTE).
A két testvér gyönyörű munkát mutat be, sajnos aaonban nem sokáig él-vezheii a közönség. Nem sokkal a mérkőzés megkezdése után mindketten egyszerre akartak balkezesbe ug. ronl és Németh I. Németh II. felébe fejeit, ugy hogy az súlyos szcmbéj-repedést szenvedett. E sajnálatos és elég gyakori baleset miatt a mérkőzést tovább nem is folytatták és Így ®fed-ményt nem is hirdettek. Végeredmény tehát az 5:5 maradt.
A barcsi csapattal szemben elért eredmény .tekintettel a kahizsaiák kezdő voltára szépnek mondható. Várady testvérek is megtették kötelewé-güket, kár volna ha elcsüggednének. A legjobb ókölvivówal is megtörténik, hogy kikap, ha egy erősebb, rutinosabb, régibb boxolóval kerül uHabe.
A vasárnapi mérkőzés tehát saáp sikerrel zárult. Nem egy a,nézők kA-zött kedvet kapott c testedző sport megtanulásához, ezek jelentkezőnek mielőbb Lausch István feventé oktatónál .

ZAIM KO7IL0KV
1996 feh-uár 13
JMTttfűtMTm i kerJHetl válogató tornász-versenyen
IsarsfiUl fof u NTE hfilzrCMp.ta I.
!a MOTESz lenWtl válofltó tor-nészverxenyét, 1 a SzO\\elség
U*gb4zásál>ól folyó hó 21-én az NTE »i\'t<-- a gimnázium tornatermében s lelynek eredményei alapján á\'htják ísze a Délnyugati Kérütet válogatott \'-nászcsapatit, ;iz egész kerületben gy érdeklődés kljéri és l\'éjs, Rakván SzéVesfehérvj|r K^|ol>ii tomá. isi jelezték már részvéfc-füket. lílírthctő a tornászok nagy érdeklődése, hisz a válogatott csapatba való bSjutás mindegyiket ambicionálja, a vtrsényen való részvételüknek, pedig n|ncs íKiiniü akadálya, mert a vidékiek ASsnes költségeit a MOTESz fedezi.
A wr*»yri] szerepelni fog az NTE Mlgycsapala is és megismétli a Színházban tartott legutóbbi bemutatón oly frappáns slkerl arotoll és világító trozogánjtjkkal végzett gyakorlatait.
A válogató versény programján kf>-telező gyakorlatok nem szerepelnek, hanem mindegyik tornásznak vala. memiyi szeren egyjegy sznbadonvá-laszlott gyakorlatot kell bemutatnia. Ssép gyakorlatokat fogunk tehát Iáiul, hisz mindegyik tornász azt mutatja majd be. amit legjobMn tud.
(A délnysilJstl alltUkal kerület kHz-
gyfllé«e) Vasárnap, folvó hó 17-én tartja meg a délnyugati atlétikai kerület a szokásos évi közgyűlését, ahol Nagykanizsát Szépudvary l.ászló, a Zrínyi atlétikai szakosztályvezetője képviseli
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátainknak éa Ismerőseinknek, különösen az 1 II. az postahivatal személyzetének, kik felejthetetlen jó fér|em JUetyeédesapánk
HégiMP Fsrano végtlsztességén áldozatos megjelenésükkel fáidalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mond hálás fcöszőne\'et
a gyászoló család.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal meg. hgyelő jelentések : - kedden a hőmérséklet: reggel 7 órakor — 10-8, délután í órakor — 3 8, e«te 9 órakor -6 0.
(Bjnatuu ráMllknUií II lalan *-■Isri bMadlsMI Mto 10 érslan Déli, a4l«»»«.tl saél, vállasé fal-bSast, Mltfl RyagatoM éa Isaakaa haisiás. > béméraélilal a DaaSa
KOzgazdaság
Tsr»eajtöísdo
Buta Itsssv. 77-es 1785-1805, 78-ts 18-00-I8-20, 79-es 18 15-18 35, 80-as 1139—1855, dunínt. 77-es 1735-1750 7S-»s 17 50-1765 , 79-es 1765-1780. 80-as 17 75—17-90. — Rozs aj pestvidéki 1350*1340, mis 14-20—14 50. Zab u| kozíp 1590-16-00. Tengeri tlszlalsü 13 45-1360.
Uwiésvásár
falbaltás 661. sUdatlan 412. Blsé rradfl 070—0-73, szsdetl 062—066, II. ditt Hteép 058-060, kOnnyO 050-054 ■U rasdtl 058—060, ll-od reodt. Hsai 080—054, angol sOldé 1.070-076, ssalosna nagyban 095-000, sah 1-30-1 48,boa OÍO-Ott) Wsartéa 086 096.
Kiadja a laptalajdonoa KCzg.zds.ágl Rt. Oatsabarf Nyomd. 4s DélzaUI Lapkiadó Vállalata Nagykanlzsla. Felelős kisdó: Zalai Károly. I t-rutbaa telelőn: NaTVk.nlMa 78. szám.
özv. Fekete Lászlóné szül. Kanczler Eleonóra és gyermekei Ilona, Margit, Mária, László, Jenő és flyórgy a feltámadásba vetett hittel, de megtOive a csapás súlya alatt, ludatják, hogy
Fekete László
nyűg. D. V. áll. alőljkré
a legodaadóbb férj, a legjobb apa, munkás életének 72., boldog házasságának 23. évében hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halollunk hult telemét f évi február hó 13-án délután 4 órakor fogjuk a róm. katb. hitvallás szertartása szerint beszen-teltetni és a róm. kath. teme őben örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért f. évi február hó 13-án délelőtt 8 óakor foga Qjébánia templomban a Mindenhatónak bemutátlatni. Nagykanizsa, 1935. február II.
Emléked szivünkben űrökké éli
rakéta Jaatné szül Vlsl Er».«b.l menyei Kasaaris 0,8,,, és Wataa Odő. sógorai; Fakate Lacika unokája.
3096/1935.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei városnál üresedésben levó és a v. ovodai felügyelő bizottság által betcllendő, a XI. fiz. osztályba soroiolt egy óvónői állásra pályázatot hirdelek.
\' Javadalmazása a hason állású állami alkalmazottéval azonos.
A szabályszerűen kiállítandó s pályázó állal ssjátkezüleg Írandó pá-lyázall kérvényhez eredében, vagy hitelesllelt másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. A pályázó szülelésl anyakönyvi kivonala és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő".
2. Hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely • családi állapotot és politikai megbízhatóságot Is igizo\'ja.
3. Magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, eselleg a magyar állampolgárságra való Igény szabályszerű be|e\'cntését (optlol) Igazoló okmány, honossági bizonyítvány hiányában községi illelöségl bizonyítvány.
4. Iskolai végzettséget és óvónői szakképesítést igazoló bizonyltványojr.
5. A városi szolgálathoz általában, Illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és teitl épséget Igazoló u| keletű közhatóság! tiszti orvosi bizonyítvány.
6. Eddigi szolgálatol, foglalkozást, Illetve általában előéletei iga-
zoló okmányok. Az előélet Igazolandó azon naplói, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett Iskolai osztályról szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, mégpedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltőit idö (úgyszintén megántanulók-nál) helyhatósági blzonyllvánnyal, szolgálatok szolgálali blzonylivá-
A pályázati kérvények Nagykanizsa m. város Ovodil Felügyelő BI-zollsigához címezve a város Iklaló hivatalában nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók köz-vet\'enül személyesen vagy posta utján, a közszolgálatban állók pedig hivatali felsőbbségük ul|án. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kétvényiikhöz hivatalos szolgá-latl és minősítési táblázatuk csatol-lalnék s az az 1—6. alatl megkívánt összes adatokat tarlalmazra, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje 1935. évi március hó 7. napjának déli 12 órája.
A hiányosan felszerelt, valamint elkésve benyújtott kérvények figyelembe vétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1936. február 11-én. „a Polgármester.
Díjtalan
bemutatás lakásán Is
TELJESITML...
Standard 2*
IIÖKÉlfrtS OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁUfe
rádió szaküzlete.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap és flnnepnap 10 stóla 10 fillér, minden további stó 4 fillér, hélköinap 10 sióig 40 fillér, mlndan további stó 3 fillér.
.Kopoaeljrát |ó állapotban keresek 10—12 éves (lu részéie. Rozgonyl-utca iy Délelőtt 12-2 óra közt
Hiállag savanyított kápoaita él elsőrendű tökmagolij Vlda lüszertUletében. M6
AuUtaxit, kényelmeset, cmikottat legolcsóbban, Telefonállomás 8S2 számon Kaulmtnn Manónál rendeljen. ioi
KladAk Hooh-Hésakban utcai udvari 1-3 nobái lakások, UzletheiyUéyrk Jutányos áron. 447
PrlvAlpénx kapható diszkréten blttot helyre vagy ékszerre. Cím a kiadóban. 113
Szabadhegyen 2330 □ öl bevetett uán-trtfoid gyümölcsössel azonnal aladé. — Bővebbet Vodlnákni Teleky-ut 7
Pogányvárl urodalml fajboiatm le-száll.tott árban ksphatók Hterenkint mlr 85 fillérért. Mely árban mit a fogyan-»áal adó la van. — Legkiubb
tétel 25 liter. Gt»m Károly földbirtokot Bitthyányl-ntca 26. Sl. 12
Vörösmarly-utca 56. számú ház azonnal •latfó. BCvrbbet ugyanott.
Korxón, déllfekvésü virágos udva:ban, kisebb-nsgyohb laikáa fürdőszobával, vl»-vezetékkel, W. C„ kiadó. Fó ut 10 526
Kétszobás Mtoál lakáa Király utca 35; srám alatt május l-re kiadó 525
Otaanbéa lakás kiadó. Siemere-u. 4/b.
523
■étaaabá*. verandás udvtrl lakát májusra kiadó Kfnlzsy-u. 11. 518
Samaklag-raha eladó kleebb termetre Klnlzsi-utca 77. sz alatt
Kétaacobáa magányos ház gyitmól-csOssel. nagy kerttel aladó. Cim a kiadóhivatalban. 557
Bajéaééf azonnal (eltétetik. Ráth Ignátz Erzaébettér 22. - \' 558
Jó HAjtlkoast a legolcsóbban kapható Klnlzsy utca 11. 561
Oyár-utca 15—17. sz. háa nagy gyümölcsös kerttel aladó, esetleg bétbaadó. Bóvabbft dr. Ba<tha István flgyvédnél, Horthy Miklós ul 7. 500
Schloster-léle ViláBtSrlén*UMt (német nyelven) 10 vaskos kötetben. Jutányosán eladó Megtekinthető kiadóhlvaUlunk-ban.
HeleMi
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag retek mag ■zabadfttldi
fdzeSék- éa wiráigmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
rnaf, mfltrifry., nSvényv<idala>lus«.k, ab t...e.k.dé.éb.n
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit.)
T.lofon I 130.
s—
I mlade éa 1
rnmmi —i
mindenki a helyi kereakedóknél Iparosoknál szerezne bel
Nrcnwft*! s tsvtaUldono. Közgazdáiig) K.-T. Oulanbeff Nyonda és Oélaalal UmaSÓ vállalata künjvnyomdilábui, Nagykaalisáa. (FaMSs Uzletvezetó Zalai Károly).
75a évfolyam 37. szám
Nagykanizsa, 1936. február 14 aütörtWc
Ara 12 Mlér
ZALAI KÖZLÖNY
■Mfkf""*^ «t hUdóblvsUI: "\'.I 5 hím. Mef|«lenlk jmltidc rtu<l, hílKV U.iMltral
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
HMUtltol áll i egy tór> t 4B 1111*1
•jelkcuttegl í. Il.d4hu.till telelőn: 7« u
& blról fflggetlenség
A nemzeti közösségbon élö nép alkotja az államot, az állam fundamentuma az alkotmány és ennek a fundamentumnak egyik legfőbb biztosítéka a helyes jogszolgáltatás, ami viszont csak feladata magas, latán álló, képzett és csak a feltétlenül független bíróságtól várható. Ma, amikor törvényjavaslattal kívánja a felelős kormány az alkotmánynak ezl a leghatalmasabb pillérét megerősíteni és a bírák fegyelmi ügyét kodifikálni, sok szó esik a bírói függetlenségről. Nyilatkoznak jogászok, nyilatkoznak politikusok, nyilatkoznak elfogulatlanok és mások is. Éppen ezért érthető, hogy az érdeklődés középpontjában áll ez a kérdés.
A sok hozzászólás közül az igazságügyi miniszternek egy hírlapi cikkét kell kiemelnünk, mint olyant, amely a kérdést az elvi magaslatra emeli és tisztán alkotmányjogi szempontból világítja meg. A megvilágítás a legtermészetesebb fényhatások alkalmazásai történik, éppen ezért megnyugtató a kérdés lénye, gét kutató szemnek. Csakugyan igaz az, hogy az igazságszolgáltatás jósága, hibátlansága és kifogástalansága az elérendő cél, mert ez is egyik biztositéka az alkotmánynak. Az igazságszolgáltatás akkor hibátlan és zökkenőktől mentes, ha ennek érdekében a különböző alkotmányjogi tényezők, mint biztosítékok, harmonikusan összemüködnek Nem lehet vitatni, hogy a bíró íté lete elsősorban akkór jó, ha az. aki Ítélkezik, egyedül a törvények alapján áll, egyébként azonban minden tői és mindenkitől független.
Nem lehet vitás, hogy a bírói függetlenségnek olyan ember ténykedé sét kell szabadon érvényre juttatni, aki egyéniségénél, tudásánál és más külső körülményeknél fogva a függetlenségre teljesen és a kezébe adott, nem jelentéktelen biról hata lommal közmegnyugvást keltően tad élni. Nem lehet vitás, hogy a bírák írelleml és erkölcsi képessége, jogtudása\' és kötelességérzet.- az Itélke. lés pártatlanságának, illetve jóságának épannyira elemi követelménye, mint az, hogy az ítélkező bíró füg-ge.tlerf legyen.. Ez természetes, mert hiszen a függetlenség adott körülmények között nem lehet öncél, hanem esik egyik megkívánt kelléke oz Ítélkezés, Illetve jogszolgáltatás jóságának. Ezek szerint tehát a bjrói függetlenség alkotmányjogi elvén kívül biztosítani kell egyéb olyan kellékeket, amelyek az Ítélkezés jósága érdekében szükségesek.
A magyar alkotmány ősi szelleme ezért teremtette meg a bíróságok felett a legfőbb felügyeleti jogot, amelyét valamikor a király sze. mélyesen, legutóbb pedig a törvény értelmében az Igazságügyi miniszter gyakorolt és gyakorol. Ez a fő-felügyeleti jog a blról függetlenség elvének teljes tisztetetbentartása mellett a jó igazságszolgáltatás egyik kellékét biztosítja. Minthogy
Vegyes bizottság elé kerül az olasz-abessziniai Ugy
Még mindig kisért a keletafrikai háború
Róma, február 13 Olaszország komoly politikai kö* l eiben nem hiszik, hogy sor kerülne háborúra. Mussolini nem híve a háborúnak. Ezt a véleményt osztották az Itteni katonai körök ls, tekintettel a háború nagy anyagi áldozataira. De amennyiben még sgm sikerülne a békét megóvni, akkor mégis csak háborúra fog sor kerülni.
Róma, február 13 Suvich külügyi államtitkárnak az abesszíniai megbízottal való tanácskozása után az a vélemény alakult ki olasz politikai körökben, hogy a felmerülő vitás kérdéseket egy vegyesbizottság fogja elintézni. Azt természetesen nem tudják, hogy a két érdekelt állam köre elfogadják a feltétel ezen módozatait.
OfimbOs miniszterelnök bejelentette a Bethlennel való teljes megegyezést
a Nemzeti Egység vezetőségének szerda délutáni értekezletén
Budapest, február 13 A Nemzeti Egység Párt vezetősége ma délután 5 órakor a miniszterelnökségi palotában megbeszélést folytatott Gömbös Gyula miniszterelnök elnökletével. A tanácskozáson Lázár Andor igazságügyi miniszter ismertetteue kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat átalakított, Illetve javított tervezetét, amelyet arjíárt egyhangúlag elfogadott. Utána Gömbös Gyula miniszterelnök bejelentette, hogy a legutóbb Bethlen Istvánnal folytatott tanácskozások teljes megegyezésre vezettek. A párt a bejelentést a légi nagyobb örömmel vette tudomásul. Az értekezlet fél 9 órakor ért véget.
A Nemzeti Egység Pártjának értekezlete után Keiesztes-Fischer Fe. rcnc belügyminiszter az újságírók kérdéseire elmondotta, hogy a mára kitűzött kérdéseket letórgyalták. Még egy megbeszélés lesz, valószínűleg a Jövő héten. A választójogról ma egy szó sem esett. Ami a kormánypárt beléletében a személyi és tárgyi kérdéseket Illeti, minden rendben van.
Mayer János így nyilatkozott : Nagyon érdekes volt az értekezlet, nagyon fontos problémákat tárgyaltunk le. A megbeszélés a legna. gyobb összhangban folyt le. A személyi kérdések ts elintézést nyertek.
A miniszterelnök ma este mondja el nagy tájékoztató rádióbeszédét
Budapest, február 13 Megbízható értesülés szerint Gömbös Gyula miniszterelnök holnap este fél 9 órakor tartja nagy tájékoztató beszédét a rádió mikrofonja előtt. A miniszterelnök beszédében ki fog terjeszkedni az összes időszerű kérdésekre.
A »Magyarország« értesülés? sze. rint Gömbös miniszterelnök teljesen
tisztázott helyzetről fog beszámolni és kiterjeszkedik azokra a félreértésekre is, amelyek az utóbbi időben zavarokat okoztak. Rövidesen intézkedés történik a Ház összehivá. sára vonatkozólag
Fabinyi Tihamér rövidesen teljesen pénzügyminiszter lesz.
Ugyancsak a kereskedelmi tárcát is rövidesen betöltik, de e
az Ítélő bíró is ember, ennek a felügyeleti jognak ki kell terjednie és ki is terjed annak állandó ellenőrzésére, hogy az emberben megvannak e azok a készségek és képessé, gek, egyéni hajlandóságok és helyhez kötött adottságok, amelyek ől a független biró szerepére alkalmassá teszik.
Ha az ítélkezés jóságáéi t a törvény és az alkotmány szellemének megfelelően az igazságügyi miniszter a felelősséget viselni akarja, akkor valóban gondoskodni kell olyan eszközökről, amelyekkel a miniszter az igazságszolgátatást az etikai magaslatokon megtartani tudja. Az n javaslat, amelyet a kormány most terjesztett be a képviselőház elé,
ezen az alkotmányjogi elgondoláson épült fel. Szigorúan ragaszkodik minden alapelvhez, legszigorúbban talán a biról függetlenség megóvásához. Mindaz, amit tartalmar és amit é\'.etrehivni akar, nemhogy sérti, sőt inkább aggodalmas gondossággal védi a birói függetlenséget. Mert az, ha a főfelügyelet! jog gyakorlója csak azt az intézkedést, csak azt a blról ténykedést érinti, a mely sérti a polgároknak a jó igazságszolgáltatásra Irányuló kétségbe nem vonható igényét, való-ban alkotmányos kötelességteljesítés. Valami, ami nemcsak szükséges, hanem természetes is és amit a fő. felügyeleti jog gyakorlója a múltban is kötelességének ismert.
kérdésnél fontos tekintetbe jön az ipari tórca, illetve Iparügyi minisz ter személyének kérdése ls. A hely- -zet etekintetben ugyancsak rövid időn belül megoldódik.
Budapest, február 13 Hóman Bálint kultuszminiszter ma délután 16.50-kor a menetrendszerű bécsi gyorssal Rómába utazott.
Halált kért az ügyész a trafik-bandita lejére
Budapest, február 13 Ismeretes, hogy nemrégen Budo-pesten özv. Pólya Sándorné trafi-kosnőt Horváth Sándor megölte és kirabolta. Ma volt ebben a bűnügyben a főtárgyalás. Az ügyész rablás és emberölés miatt adta ki vádiratát. Az ügyész Indítványára Hor-vóthot zári tárgyaláson hallgatták kl a bűncselekményre vonatkozólag, majd nyilvános tárgyaláson hallgatták ki a tanukat. A bizonyítási eljárás befejezésével a perbeszédekre került sor. Az ügyész, halálbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól- Holnap a védőbeszédre kerül sor, majd utána. ítélethirdetésre.
1 bankrablók bflnpere
Budapest, február 13 A három bankrabló mai tárgyalásán a tanúkihallgatásra került sor. Az egyes tanuk főleg arról vallanak, kit melyik bandita golyója ért? és sebesítette meg. Vitéz Szalay a/t vallja, hogy egyszer lőtt bel? Rado-vlcsba. A tanuk kihallgatásával ma végeztek és holnap döntenek a bizonyítás kiegészítéséről szóló ké rclmek felett.
A hideg és fagy halálos áldozatai
Szeged, február 13
A szokatlan nagy hideg a szegedi tanyavilágban áldozatot is követelt, özv. Szabó Imréné a mórahalmi pusztán volt rokonai meglátogatása, ra, hazafelé útközben elesett és meg-halt. Csonttá fagyva talták meg reggel.
Az egyik szegedi rendőr egy falusi szánt szólított megállásra s amikor az nem állt még, ő állította megalovakat cs megdöbbenve látta, hogy a szánon ülő gazda eszméletlen. Félig megfagyva szállították a kórházba, ahol ke/elés alá vették
Vásáry polgármester felfüggesztését meghoszabbitották
Debrecen, február 13 ^ belügyminiszter dr. . Vásáry István debreceni polgárn^ster fel-fÚggi\'SztéSét ujabb hnf hónappal meghosszabbította.

Meghalt a huga temetése alatt
Egy nagykanizsai család megrázó (ragédiája
Megrázó tragédia érte König Fe. nlg Ferenc nyűg igazgatótanitó családját, akik évekkel ezelőtt Zala. szentbalázsról költöztek Nagykanizsára. Az idős Igazgatótanitó fia, König Ferenc jogász, Jetekkel ez* előtt szigorlatozni ment Pestre és ez alkalommal magával vitte húgát is, aki beteges vqU és akit az egyik klinikán akart megvizsgáltatni. Útközben azonban valószínűleg megfázhatott s amint Budapestre ért, tildövérzést kapott Ugyanekkor tüdővérzés érte a fiút is. Később mindkettőt hazaszállították és König Mária rövid szenvedés után vasárnap este meghalt. A fiu is súlyosan beteg volt és ezért nem is közölték vele huga halálát. König Mária földi maradványait kedden helyezték örök nyugalomra. A beteg fiu megérezte ezt és mondta, hogy hiába tagad-
ják előtte, tudja, hogy huga meghalt. Kedden délután pedig, amikor huga temetésén- megszólaltak a harangok, felült, majd visszaesett az ágyba és meghalt. Mit>e a bána» tos szülök leányuk temetéséről hazaérkeztek, másik gyermeküket is holtan találták. Könlg Ferenc 2T éves volt, utolsó szigorlata előtt álló jogász. Az utolsó szigorlatot azonban már csak a Mindenható előtt mondhatja el A kettős családi tragédia nagy részvétet keltett a* egész városban.
A szerencsétlen ifjú jogszigorló tetemét ma, csütörtökön délután fel 5 órakor temetik. A kanizsai jogászok ezúton is kérik az egyetemistá. kat, jogászokat és az összes bajtársi egyesületek tagjait, hogy a temeté\' sen minél nagyobb számban jelenjenek meg.
lárdns 11-én kerfll főlárgyalásra a keszthelyi rablógyilkosság Ugye
Mutschenbacher tanácselnök bucsu-tárgyalása
Dr. Deli Károly kir. törvényszéki orvos és dr. Ország Lajos körorvod orvosszakértök tegnap nyújtották b? dr. Almőssy Gyula törvényszéki viza gálóbiróhoz a Mindszenti János keszthelyi kőművesmester elme állapotának négy hetes megfigyeléséről szóló szakvéleményüket. Az orvosok teljesen normálisnak és be-számithatónak tartják a vádlottat, aki a bűncselekmény elkövetésekor is beszámitható állapotban volt.
Miután Mindszenti, sem védője,
dr. Kovács László, eddig nem adtak be kifogásokat, rövides n az ügy átkerül a kir. ügyészségre, hogy vádiratot készítsenek a bün« ügyben. Értesülésünk szerint MUid-s; enti ügyében a büntető főtárgyalás március 11-én lesz, amit még dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök fog lefolytatni. Ez a büntetőper lesz dr. Mutschenbacher tanácselnök utolsó főtárgyalása nyugalom h-. vonulása előtt.
Elutasították a gyilkos Roth Béla per-újrafelvételi kérelmét
»
Elpusztult a legnagyobb léghajó ?
Newyork, február 13 Maeon amerikai óriás léghajó a tengerpart közelben robbnnás következtében súlyosan megsérült és kénytelen volt leszállani. A legény, séget egyetlen egy ember kivéte-vel sikerült megmenteni. ,
Newyork, február 13 A Macont valószínűleg szikla* zátony zúzta azét.
Halálra ítélik a tolvajt Oroszországban
Moszkva, február 13 A stalingradi biróság ma négy vasúti tisztviselőt lopás és hűtlen kezelés miatt halálra Ítélt.
A biharkeresztesi malomrobbanás ügyében a vizsgálat befejeződött
Debrecen, feburár 13 A biharkeresztesi malomrobbanás ügyében ma a vizsgálóbíró befejezte a vizsgálatot- Megállapítást nyert, hogy a robbanást valószínűleg a légnyomást mérő készülék el* dugulása vagy hibás szerelése okoz. ta, amely igy nem mutatta azt a feszültséget, ami a kazánban volt. A robbanás olyan nagy erejű volt, hogy a három áldozatot, Madurkai Tivadar malomtulajdonost, Nagy Ist« vén és Magyar Gyula gépészeket a mögöttük derékmagasságban elhúzódó acélcső valósággal kettészelte.
RÁDIÓ-MŰSOR
IhtdapMtl, csütörtök.
6.45 Torna. >— Utána hanglemezek. t() Hírek - 10.20 Amundsen az eszkimók közt 10.45 Egészségügyi kalendárium 12.05 Hanglemezek.
12.30 Hirek. 13 20 Időjelzés, idő-járásjelentés — 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hirek, áruk. - 16.10 I-cbruári munkák u virágcscrépben. Dr. Kerekes l.ajos előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Az okszerű takarmányozás \\Y. rész. Dr. Zajkay Artúr előadása.
17.35 Kárpát Zoltán és dr. Paksy Jenő magyar nótákat zongorázik. — 18.05 Angol nyelvoktatás. - 18 35 I)ul-lien Klára hegedül. 10.10 «Az ördög hegedű*.. Hangjáték 3 részben. Irta Harsi Ödön Kendező Csanády György.
21 Charll Gaudriot Wzz-zenekará-nak műsora, Kalmár Pál énekszámai-val. 22.10 Hirek; verscnyercdmé. nvek. — 22.30 Az operuházl zenekar.
23 Virgilio Irmicl olasznyelvü elő-adása. A fascizmus egyetemessége — 0,05 Hirek.
Hu.lapc"! II. 17.05-17 25 és 17.50-18.30 Hanglemezek. - 1810 Van-e uj a képzőművészetben. Iílek Artúr előadásit - 10.15-19.50 Meiszner János fuvolázik. - 10.55 A mai német birodalom. Dr. pécsi Albert előadása. -20.25-21.40 Hendőrzenckar 21.45 Hirek, időjárásjelentés
Bée* 12 Hádiózenekar. - 14 Gyenge Anna lemezei. — 16.05 IxJinewk.
17 30 Neumann cselló és Wachtel zongorahangverNCnye 10.20 Híres tenoristák lemezei, 20.40 Szimfóni. kusok. - 21.45 Nadio Paris. - 23.05 —23.30 A Hosner-hármas Dohnányi D-dur vonós-hármasát játsza.
- UberU maradékok, az ósase*
színekben la minőség, métere csak M fillér Schütsaél.
Megírta a Zalai Közlöny pár nappal ezelőtt, hogy Róth Béla, a liszói gyilkos, aki életfogytiglani büntetését tölti a váci fegyházban, perujrafelvételi kérelmet adott be a kaposvári törvényszékhez. Róth kérelmét azzal\' indokolta, hogy a tárgyaláson-ückivüloti állapotban volt és nem tudott arról, hogy büntetése jogerőssé vált. A tőrvényszék most foglalkozott az üggyel és elutasította a perujrafelvételi kérelmet. miután a felhozott érvek nem felelnek meg a valóságnak. A tör-
vényszék most értesítette a váci fegyházat, hogy semmi alapját nem látta annak, hogy a liszói gyilkos ügyével újra foglalkozzék, Igy tehát Róth Béla végérvényesen tovább tölti életfogytiglani büntetését.
- Köztisztviselők ré<z*f« rendkívül előnyös butorvásárlásl alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamat-meutesen ls kaphatók Köpetein bútoráruházban, Horthy lliklós-ut 4.
_ w fgfruár ifr
Erős, vérbő, kövér emberek
igyanak nsponkén\', reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József- keserű vizet, mert ez rendti gyomor- és bélmaködést biztosit, számottevően előmotdiija az emésztést és kitűnően szabályozza a vérkeringést Számos szakorvosi nyilatkozat tantHllja, hogy a Ferenc József viz szív- es idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és cauzban szen e\'dő -nek is nagyon jót tesz.
Választások az Ipartestületben
Vasárnap délután fél 3 órakor tartja a nagykanizsai Ipartestület 49-lk évi közgyűlését, amelyek .tárgysora a legnagyobb figyelmet érdemli. Az évi jelentésen, zárná, madáson, költségvetési clöirányza-ton kívül tárgysoron van az elnöki? két alelnöki és ügyészi állás be-töltése, mindegyiknek lejárt a 3 év^s mandátuma. Azonkívül 16 elöljáróság! rendes tagot 3 évre és 5 elöljárósági póttagot egy évre vá /asztanak, nemkülönben a számvlzs. gálóbizottság tagjait.
Felhatalmazást kér az elnökség a Hangya-telek eladására. Érdekes javaslat lesz a kontár-ügyben, nemkülönben az Ipartestület nagytermének modernizálása ügyében. Nagyfontosságú tárgypont a jövő évi dunántull ipari és mezőgazda sági kiállítás és országán Iparos kongresszus megrendezése Nagykanizsán.
A tárgy pontok mind olyanok, a melyek mozgalmas, élénk közgyü-lést engednek sejtetni.
Hnsz éve ma....
(A Zala 19l5rlebftflr 13 ikl számából)
A Mazurl Urnáknál nagy győzelmet arattak a németek az oroszok felett. Eddig 26.000 fogoly, 20ágyu. 30 gépfegyver a zsákmány.
Szá: bombát dobtak Verdun vá rára a német repülők.
Lépésről lépésre, állandó harc árán foglalják vissza előnyomuló hadoszlopaink a bukovinai földet. Mára elértük a Sereth\'vonalát.
C&mtovUz kiürítése megkezdődött, a kórházakat és hivatalokat visszaszállítják Oroszországba.
Délajrlkában is háború van. Rit-ter német őrnagy Kakanas-nál meg-támadta az elsáncolt angolokat és visszakergette őket az Oranjc fo-lyón túlra.
Megfojtotta az édesanyját ideg-rohamában dr. Csorba Lajos kaposvári kir. ügyész, akit a Schwartzer-bs akartak szállitani s emiatt történt a tragédia.
»Csak -gy éjszakára,« Gyónl Gézának Przemyslben irt verse díszíti a Zala tárca-rovatát.
Német pénzt is el kell fogadni fizetési eszközül. 80 pfennig egy korona.
HusArak Nagykanizsán : I. oszt. marhahús 1.76 korona, nyomaték nélkül 1.92 korona. II. oszt. 1.76, III. oszt. 1.60 korona.
Sabján polgármester Sipekl Bálás Béla főispánnal Budapestre utazott Nagykanizsa élelmiszer-szükség letének biztosítása érdekében
Városi Mozgó
Február 13-án és 14-én Szerda és csütörtök
Brigitte Helm és Hans Albers
brilliáns játékával. Az Idei évad kimagasló szenzációja I Valóságos technikai csoda I
ARANY
Remek klsérö műsor I
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor
Naponta az első előadás fillérest
|98> ttbrult 14
ZALAI KÖZLÖNY

A láthatatlan birodalom
Paál Jób riportregény e:K
AMI A JÁTÉKOSOKNAK SZERENCSÉT HOZ
\\ Játékotok kabatá/a — Egy Játékoa, aki megveri szomszédját, ha a rulettnél tőle tűzet kér - A papca ember azerencaéje — Alkáményaeprók a kaszinók mellett — A péntek ét a tizenharmadika ~ Mi hoz azerencaét éa mi Jár bylazerencaével
(Copyright) Vadász embernek, amikor puska van a vállán és elindul hajnalban afc eidő felé, »cm Wrencsát kivárj ni. Mimién vadász Ixdxmás, aminthogy babonás mindenki, aki bizony-taiansftgl»a Indul. «
Leginkább babonás áronban u jii!<V
^A tnonle carloi kaszinó előtt mindig ott áll eg>\', néha több púpos «mber. Régi kaWia: « nyomorék púpját meg. slmofc-alni biztos nyerést jQient Me» sélle nekem Monsleur Antol^e, a ka. Sdnó egyik főkfupiéja, hogy tavaly egy ily«n PUP°S ^mb-\'r házat vet| Menlone.ban. Vagyonát a játék. >sok babonájának köszónholl.
A nők sokkal babonásabbak, mini a férfiak. Van nő, «ki a rulettasztal, „ál sohasem nizaoMa « ssáját,- más pedig folyton - fésülködik. Van, aki csak állva tud játszani
és ak\'idnak
A játékotok kaba ál; négylavalQ lóhere, txarencsamaloo, patkó, amulett, kémény-saprö, ruhatári azám éa akaaztott om-ber kötele.
olyanok, akik addig noiu tesznek egy zselónt sem, amig m«g nem kapják rvndes helyüket. Ismerek iátékosokat, akiknek uz a kajlájuk, liogy egyik asztaltól a piáslkhoz mennek, de ha c«y is-merfis\'megkérdezik tőlük: «hogy me©?., sarkon fordulnak és elrohannak a kaszinóból. Szent a hitük, hogy a kérdéssel elvágták u szerencséjüket Napokon keresztül álltáim kl\'íiaden-ben a kaszinó elé éa figyeltem ne ér-kezőket Tudtam, hogy már a kaszl-nóba való boléj>ésnek la meg van a maga babonája. Akadnak, akik csak jobb oldalon mennek fel « kapuhoz, mások pedig megkerülik a kurj>arkot és csak akkor lépnek be, ha nem talál-
^♦ményseprő a badenl Kurparkban.
kor valaki tettleg inzultálta n szomszédját, mert tüzet kért tőle. Meg volt győződre, hogy a szomszédja a szeren-cséjét akarja elrabolni.
Odahaza nem szabad bal lábbal kilépni az ágyból.
Meg kell nézni é-s össre kell adui a ta\\i, villamos, vagy autocar számát; biztosan kijón..
Szőke krupiénál vörösre, feketénél noi-ru keli tenni, ha u krupié kopasz, na©1 sawaza vfljn u zérónak ...
Nem szabad meglepődni azon, ha a jálékos elölt valóságos régiségtár vun fin már láttam piszkafát ls a Játékteremben.
fis nem ütköztem meg rajta, ha egy vaskos fényképalbum, u mu\'t század nyolcvanas éveiből terpeszkedett cl a zöld asztalon
Kitömött madarak, rozsdás kések, Icpré.elt virágok, fluconl>an Katicabogár, elszakadt selyem harisnyakötő, üveg nélküli okuláré: mindezek hozzátartoznak a rulett\'sztal rekvizitumai-hoz, akár a golyó, vagy a iipát. •
De a játékos leginkább u jdbicével szemben babonás.
Még a különben legudvariasabb ember is elzavarja u kibicét, aki pechet hoz neki Mások viszont a .jó kibicet, fejedelmi módon fizetik. Ismerek egy gigolót, aki hónapokig abból élt — és pedig nagyon jól, — hogy kibácnek szerződtette őt egy gazdag amerikai. (
Vannak, akik a legnagyobb sértésnek veszik, ha bárki — még u legjobb barátjuk is — játék közben kölcsönt kér. Mások viszont azt tartják jó kabalának, ha nyerés esetén .szerencse-koznak kövér asszonnyal. Olyanokat ls láltam, ti kik a ruhatár előtti pulton csak bal oldalra teszik k\' a ruhájukat ha a l>alol<lali pult foglalt, várnak, amig ez szabad lesz. A ruhatári szám külön kabala: az utolsó, az első, vagy a középsfl számjegyet kell megtenni a belépés után.
ismertem egy prágai urat. Elegáns, társaságbeli ember. Kifogástalanul sza. bott ruhában, a legújabb divat sprint öltözve jelent meg mindenütt, ahol találkoztam vele. Az egyik al-pesi kaszinóban ódivatú, piszka, foltozott kesztyű volt a kezén. Később megtudtam: Hamburgban vette vala. mikor és amikor először húzta a ke. térc, rengeteget nyert. Ennek már harminc esztendeje van. A kesztyűt nem dobta e| és ha vészit — kiíor-ditja Kémes megnézni ilyenkor á kezét, do iU nem ütközik meg rajta senki.
Azon se ütköztek meg uz emberek Salzburgban, hogy egy Igen előkelő dán iKililiku-i állandóan megkérte a szomszédját: cserélje el vele a székét, fis a szomszéd teljesített\' is a kérési Tanuja voltam egyszer Nizzában, ami-pénzt- osztogatnak.
Négylev«lü ióberv a legjobb kabala, fis női harisnyát lenni a ft«kk belső zsebébe, színién nem tartozik a* utolsó
szerencse-mágnesek közé.
A játékasztalnál mindent szabad. Már Francois Bianc kiadta a parancsot Hamburgban hol volt akkor még Monté Carto? - hogy mindenekfölött tiszteletben kell tartani a játékosok babonáját A |egszeszél>t*ebb kívánságot is tisztelni kell. Ha valaki azt kéri, hogy a bank csak 1826-os veretű aranny\'l fizess, akkor óssw kell szedni c«W az ftrauyakat
fis azóta saerte a. világon minden-Célé, • Riviérán éppen ugy .mint az osztrák, vagy l>elga kaszinókban a JA-tékos babonája szent és sérthetetlen.
Van olyan játékos, aki maga sohasem teszi az asztalra a pénzét, vagy
zsetónját, hanem a krupiénak «dja azt oda. Más pedig sírógörcsöt kap, ha a krupié c->ak fél centiméterrel is arrébb löki a tétet. Rothschild csak ugy játszott, nem nagyképűségből, hanem babonából, — hogy minden tétjét a bankkal fizetette be. Ő m^ sohasem veit elő pénzt, fis a nyerésé-gél ls csak akkor vette át, amikor a kaszinóból elment.
Minden igazi nagy játékosnak külön kabalája van. De erre még jobban vi-
Belépődíj nélkül lesz a vasárnapi Llszt-mitloé
Liszt Ferenc halhatatlan emlékének és szellemének áldoz az Izraelita Jótékony és Kulturális Leány, egylet, amikor a nagy magyar zeneszerző halálának évfordulóján megrendezi Liszt matinéját a Vá. rosl Színházban vasárnap, 17-én A rendezőség rövid, de annál értékesebb műsort állított össze csupa Liszt vagy Liszt vonatkozású számokból. A maiiné előadója Vannay János zeneiskolai Igazgató, aki Liszt Ferencet fogja méltatni. Közreműködik F. Pásztor Irma Liszt, zongoraszámokkal és Büchlcr Manci aki Liszt második magyar rapszó-dlájára táncol. Végezetül a Sza-valókórus Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez irt hazafias ódáját adja elő. A matiné díjtalan. Előre ls felhívjuk a közönség figyelmét, hogy a matiné pontban 11 órakor kezdődik.
Pupoa ember a kaszinó alőtfj
gyáz, mint az arany órájára. A Riviéra egyik előkelő hoteljében ismertem egy angol ezredest, - Indiában szolgáit, - aki sztaniolpapirba csomagolt paprikát tett a mellényzscbébo ha a kaszinóba indult
ismertem egy német filozófust, aki előadást tartott a babona ellen és egész éleiét arra szánt", hogy felvegye a harcot az emberi butasággal. Leleplezte a spiritisztákat, könyvet irt a .gondolkodó lovuk.-ról, széjjeltépte a miszticizmus világát. Bátor szóval hlr-dette, hogy minden babona az emberi butaság szülötte. Tavaly nyáron Ischlben találkoztam vele. Talán akkor Is egyik felolvasásáról érkezeit... Az. tán felment a kaszinóba, fis nyeri. Másnap újra láttam .. • Négylcvelü lóherét szorongatott a kezében, fis es-kúdnl mert volna rá, hogy az lu>zta meg a sj^rencséjét...
Lllsn Hsrvey, a világhírű filmsztár — legnagyobb kaballata. Angslo foto.
Emlékezteti
Febniár IS.
»alos-cscrkészek filléres előadás? 5 órakor a gimnázium tornatermében. NTE tánoestély a Koronában. Karpaszományosok koszorúcskája a* Iparoskör nagytermében. Február 17.
Liceális előadás 8 órakor a városházán (dr. Somogyi István). Keresztény Tlsztvi*lőnők nagy faraangi táncos teája a gimnázium tornatermében 5 órakor. A Kath. legényegylet közgyűlése fél 5-kor, társasvacaorája 8 órakor. Jelmezes koszorúcska az Iparoskör nagytermében.
A Szoc Misszió Leányegylet vtdáns délutánja a klskanizaal olvasókörben 6 órakor-
Izr. Leányegy!®t Liszt .matinéja 11 órakor a színházban. (Dljtsl«n.) Blagusz Elek koszorúcskája a C««t-rál alsá helyiségében. Febniár 18. A zeneiskola Lembe rkovicsué-emlék-hangversenye. Fsbmár 23.
OMKE-bál. Febniár 24.
liceális előadáa (Liszt.ünn*pály) a városházán 0 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 8 órakor a Koronában.
Nagy László népszínműve a legényegyletben, utána tánc. Kerületi válogató tornász ve raeoy % órakor a gimnáziumban. 2.
"A Keresztény Jótékony Nőegylet
jelmerestje ar Iparoskörbe*. Március S. Iparoskőr jelmezestje. Szinelőadás és táncmulatság * Kit. kanizsai Olvasókörben. Máxokus 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor. Máretus 5-A Leányklub jelmezwdjic 7 órakor a Missziósházban
Torma Tóni jalmCzestje az iparosszékház alsó termeiben Máreius a. A Kaszinó hangversenye ijlscher Jíöskc ós Feleld Rezső Március ]t.
ZTE disztomája a gimnáziumban 6 órakor. Máretus lé-Vitézek műsoros estje az Iparws-körben
Március IS-
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purim-estje a Kaszinóban Március 23.
Dr. Baktay Enin előadása Utazás Nyugati-Tibetbe.
ZALAI KÖZLÖNY
,1938. jjftüte 14.
Téli délután
Szomorú téli délután ólom8/.inü minden. A nyári hónapok kacagó-kék égmezőirs mozdulatlan köd-szőnyegeket terítettek láthatatlan kezek immár hónapok óta. A nap* isten is kénytelen volt visszavonulni aranypalotájába. Fényes sugarakból szőtt arany palástjára a ferge legek démonjai nehéz ködtakarókat dobtak. Mozdulni sem tud már alatta. Fényes udvarának alvó vité* zeit türelmetlenül költögeti. Glédába állított, csillogó köntösű aranynyilasait a démonok hadserege ellen hiába biztatgatja. A ragyogó aranynyilvcsszök belevesznek az áthatolhatatlan ködbe és fáradtan hullanak vissza az öreg nap lábaihoz... A földön a sok szomorú ember pedig csak reménykedik. Minden nap sóhajosan gondol a nap meleg sugaraira, melyek még Ilyenkor, télvíz idején is erősítik a gyenge lelkeket... Sokan azonban megunják a várakozást, megindulnak, utrakelnek oda, ahol nincsenek ködök, ahol örökös a raj fényözön...
Ákl végigmegy ilyenkor a piszkos, szürke, kivénhedt Telekbuton, a félrecsapott hósipkáju, jégcsapos creszü házak piros kéményein csak itt-ott lát füstkigyókat lekergetni a bizonytalan szürkeségbe £s önkéntelenül ls betekint a kusza vonalú jégvirágokkal telepompázott ablakokon ezakbo a csöndesre halkult házakba, amelyeknek főbbjében csak estére lobban fel valami kis láng\' a> meghittség kandalójában...
\'Á Teleki-ut végén, a víztoronynál azonban az cltnuU hetek tomboló hó-\'viharainuk démonjai csodaország kapuit állították Tél veszett haragjukban Mert ugy festenek «nost az. országútra és gyalogúim a víztorony liél oldalánál összehordott hóhegyekbe vágott utak Két-három métere* szükro ácsolt hó-íalak között haladhat el az ember. Mert ugy kellett csákánvolnl ezeket a fantasztikusan h«Hó uWkat a fagyos kezű embereknek, hogy\' ember és állat közlekedni tudjon rajtuk, keresztül. Mert igy is olyan iniermezzók játszódnak le rajtuk, melyek könnyen végletesek is lehetnének. A\' szántaipas fogatok, különösen a falusi széles tal. pu alkalmatosságok a lejtősre .fujt-és fagyolt úttesten csak .farolva, ha ladhatnak- A tovahaladásnak ez « módja nem egy bozontos fejű pari-pának ellenszenves és igy ez eredményezi néha a megvadulósukat. Egy boroshordókkal rftkolt száúkó is ba-londos iramba vágódott beit* a hóhegybe vágott útvonalra. A szembe jövők (ugyanis mind több lesz immár az országúton ballagók száma) persze a szük ulon nem volt hova kitérjenek a vadul vágtató lovak elöl Igy csak visszafelé, tehát ők is előre rohanhat-lak mindaddig, amig az ut kl nem szé. lcsedcit Ami sikerült is. I>e ugy is eshetett volna, hogy a lovak bizonyulnak gyorsabbaknak. Akkor1?... Komikusan halottak a bokáig érő fol-ti|x>rt hósaiakban a lovak elöl rohanó emberek, akik megmenteti bőrük épségének örülve már vidáman nézték a veszély elmultával ,bogv az egvlk hordóból kipottyant dugó nyomán milyen szép piros érben csurog a piszkos szürke hóra a rubintoson csillogó szóUővér... v
A Károly-laktanya mellett, a kórház zöldséges kertjein tul, a so mogyi oldal lábainál elterülő hóm zőkön lehajlott fejű emberek húztak hazafelé, mini ázott vadlibák. Kinek buksi fejű, irdatlan fejsze, kinek ha. rapós fogú ácsfürész acsargott a hóna alatt. ínséges munkáról jöttek. Vörös orrukat minduntalan végigdörgölték kékrefagyott kezük-fejével.
A kerekedő rsli szélben orrfa-
csaró illat suhant tova a hallgatva bóbiskoló, ösztövér akácfák között a löápoló udvar felől, ahol a »gyógy« kovács vörösen Izzó patkócsodát próbálgatott ogy aranyszín sörényű kanca-kisasszony karcsú patáira.
A *Szép Ilonka* kéményéről d sáppadt estében szélesen lobogó füstkendő hívogatta be az országút vándoralt, hogy a »fogadj Isten«
minden melegsége körülfogj* h» Káplár uram meleg Ivójába beköt szöntl az »Adjori lstcn«-t
Mert hiába: télvíz ldajén ttftíc\' jólesik a pirosan pillogó kftlyji^tjv • rátságos durúzsa mellett rrteghní"" zódni, amig Bözsikc, a pincérlány,, karcsú poharakban méricskéli á szomjasaknak a gyöngyöző hósspu-lépéseket...
Brasaányt Gyi*a
ASSZONYOK DOLGA
Rovatvezető: Dr. Dévalní, ErdSs BSsk.
A vendéglátás művészete
Ma, amikor annyira divatbajótt az otthoni brldgelés, meg a sok vendégeskedés, a vendéglátás külön művészetté fejlődőit. Vannak rendes heti össze-jövetelek, 0-3 családból, ahol a háziasszonyok tul akarják szárnyalni az előző meghívás nívóját és ennek rend-szerint a szegény férjek látják kárát. Elsősorban természetesen a kiadások-ban . Másodszor meg, ideges a házi-asszony egész nap, hogy jaj, mtl fog szólni a Kovácsaié és hogy kebolba-rálnöje fog-e egy klóit pukkadni, ha uj ruhában meglátja? Mind nehéz problémák ezek kérem, de tegyük tul magunkat rati és inkább mondjunk le pukkusztási ambíciónkról és indulunk ki abból a szempontból, hogy forradalmi u ltást produkálunk a meg-hívások terén; a lehető legegyszerűbben lássuk el vendégeinket, értve alatta, hogy a (menüt a mai viszonyok-hoz mérten MHt*uk össze. C&ak cdy-nek kell elkezdeni. Nagyon sok előkelő, lehetős embereknél fordultam meg ilyen bridge és egyéb meghívások alkalmával, ahol megtanultam, hogyan lehet olcsón és Ízlésesen vendégekéi látni.
Ilyen pár egyszerű vacsorautáni me. nül állítottam össze, azl hiszem hasz. nát fogják venni. PK elegendő, ha fe-ket« után izlénes jardinette kosarat állítunk össze. Vagy a szokásos feketét egy késze,, vett csokoládéval behúzandó torta követi. Legolcsóbb, ha teát, vagv l*>rl akarunk adni, nem szendvicset csinálunk, hanem a most nagyon divatod alanti recept szerinti ■tésztát. A zaurkcnyerct felvágjuk és megkenjük a következő keverékkel: 10 dg. vaj, 5 dg. reszelt cmentháll (a parmezán drága\\ kis só, kis paprika, tálalás előtt 5 percre betesszük a sütőbe, hogy egy kicsit megpiruljon-Tessék utánacsinálni és tessék kiszámítani mibe kerül.
Nagyon Ízlelés és olcsó az u. n. Puncsbomba. Készllünk egy egyszerű piskóta tésztát, amelyet kisülés után
apró kockára vágunk. Ezt egy kanál rummal és kis befötUé\\«M Izesitjflfc és lK-iekeverünk még a spajzból rendelkezésünkre álló meggyet, birsalma, sajtot stb. Az egészet tejszínnel buszuk be,és ha nagyon szépen akarjuk tálalni, néhány cseresznyét) vagy meggyet helyezünk a tetejére.
Azután meg ne akarja u szony kebelbarátnőjét és ezzel kap-csolatban a többi hölgyeket Ts pukkasztani uj ruhájával. A háziasszony a lehelő legegyszerűbb ruháját öltse fel, ha vendégeket vár. Ma oly kevésből lehet Igazán friss és divatos ruhákat alakítani, lia már unjuk a, rÜgi, egész Idény alatt agyonhordott\'és köt-Ismert szóvelruhánknt, vegyük le a gallérját és egy kis dísszel, uj\' sildek, kel Ismét van egy uj ruhánk.
I.áltam egy nágyon bájos kis ruhát, ugyancsak a|akitás volt. Sötétkék suö-veti egészen oZük szoknya és szük, hosszú ujjak, a nyaknál magasan kevés raffolás és a válltól srégen három halványkék plké rózsa disz. Egy másik roppant kedves, alakításra kiválóan alkalmas modellt láttam, amely ntár a tavaszt hozza «iénk. Fekete szövet, te. hál ha régiből alakítjuk, megmaradhat az egész fazon, csupán a nyaknál magasan visszahajtott körgallér, amelyen pár elszórt sorban pettyek díszelegnek.
£s ez már uj, inert minden pettyes lesz. az Idén Ennek igazán örülhetünk csak, mert ez majdnem mindenkinek jól áll és minden régi ruhánkból köny-nyen varázsolhatunk ujut; frissel, t*-voszlasat már most is egy ilyon pettye? anyag felhasználásával. N«ra is H\' fantázia, nem is kell pénz egy ilyen régi-uj ruhához, csak egy kis izléS.
Dlvatposta*)
CrNce. Cikkem második fe|él>en meg-találja levelében kénlezettet Üdvözlet.
Páratlan szerencse. Cn ls örülök, bog)1 a kapott anyag divatos lesz ni

Díjtalan
bemutalás lakásán Is
II
S S
TEL]E5ITMWT [
Stónüardlx
« wttétews oic«ó rádió kmkmhJm
rádió szaküzlete.
i Bilaptitre ■tnf- ■dttfPktM\'
IKilripiliuiliiittalikii
\' V.\'kényelmes, folyóvizéé, telefonnal rádióval és központi (ütéssel ellátott szobákat 4 pengőtől, két-ágyast 7 pongfltól kapok,
2. telje. pensló [Uir fl pengétől kap-
3. a Metropolo konyhája Kurópa-
4. a^MÓtropolp a főváros mtlvészl és társadalmi ólotí előkelőségeinek találkozóhelye,
fi. a hangulaton étieremben eitén-ként Bura Sándor hírneves cl-gányienekara muzsikál,
tl. a gyönyörű télikertbe! ogy remek Jaii zenélére táncol a ka-
7. a lényeakávéházban Igazi világvárosi hangulat uralkodik,
1 8. a Metröpofe a város szlvébon fekszik (Rákóczl-ut 58.)
9. a személyzet elismerten ügyeletes és előiékany,
10. a borravaló megváltás ltfVo.
idén, de azl tanácsolom, Imgy várjon még kft hitig a mcgrJnált«tásáV«l, mert kit hét múlva kezdődnek a b.\'-■uutaMk, akkor lehet csak igazin szép fazont választani. Cdvözlel.
•> itárjok olvasóinkat, hogy levekkel tHndtnkor rovahewljlii ci-titért: Budapest, Teréí-kimt H. sz k0t,l)ék.
Filléres, előadásban megismétlik \' -
a „Oalos-cserkéBielf-et
A piarista .cserkészek vasárnapi dtfjáték előadása olyan nagy alet-szít;" aratott,/ hő*y 4 rendípwék szombaton, 16 án d«m)án S .\'Crii kezdettel fílléivs elöáötabw^ O^g Ismétli a .Dsloa-caerkéazeK.-ct. Aa eltwdás tel):* |8v;-dellntfa plaHsla lénSífota ba-cndíz&éttclt. . céljain
fordítják. B-lépödll nincs, csak mü-sor-megváltás 50, 40 és 20 filléres áron. Jegyek a gimnázium cser készcsapatínál Kaphatók éS i-lóadás elölt a pénztárnál.. Aki kél kodves, ^lerüs órát akar síerezni magának, ne mulassza el megnézni a .Dalos-c«Jl\'ké8zak<-et.
SO fillérért 2000 pangöa biztomitiat kap * Zalai
KBzlSny minden •16-fizetSje
A Zalai Közlöny ezldén fordult bele fennállásának 75-lk esztendő, létw. Ezalkalomból egy ritka ked-vezménnyol óhajtunk kedveskedni clöfizatölnknak.
Minden elötlielönket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, JOOO (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből kővetkező elhalálozás esetén törvényes örökős3i 1000 pengőt kapnak kézhez a kitünó hírnévnek örvendő Magyar-Hollamli BiLtosltó Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dlj et<f \' évre szól, az esztendő a btetosltási kötvény kiállításától számított 12 hónap. ,.
önmaga «s csalása ellen vél, «k> a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az akdónk bői kimaradni, jelentkezzék o«» nal a Zalai Közlöny kiadóhivatala ban.
1M6. febnlér 14
NAPI HIRIK
NAPIREND | Fabruár 14, oiOIBrlSk
{ Római katolikus: Bálint. Proteit.: i Bálint. I«r.í Ad»r. MII. i * í Oyógysxertáil é]|cll ssolgálat e hónsp-j i)»n: „Salvator* gjrógyazertár Errsébet-i tér és a klskanliaai gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9, vasár éi ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
OőztUidö nyitva reggel 6 órától ette 0 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
- (Jfivö héten városi közgy.Héa) A
l>olgáitacstertől vett értesülésünk szerint a jövő héten városi közgyűlés lesz, amelyen folyó ügyek kerülnek letárgyalásra.
- (A Keresztény Jó\'ék >ny Nőefttel) ltubint Károlyné elnökiével népes választmányi ülést tartott. Farkas Vilma ügyvezető alelnök leszámolt az utolsó választmányi ülés óta törlén-tekről. A karácsonyi kiosztás során 200 gyermeket ruházott fel a Nőegylet. ,\\z Ínségkonyha vezetésére a polgár-mester éjidén is a Nőegyletet kérte fel. Az inségkonyhán kivüU ebédel-tetési akció aorán a Nőegylet 100 gyér-meknek szerzett családoknál ebéd-helyei. Az iskolai tejtizórai akcióban a Nőegyld körzetenkánt 23-25^ gyermeket vállalt A házi-teák sorozata az idén elmaradt, csak kellőt rendeztek, mindkettőt a piarMa templom céljaira. Ezek helyeit egy nagyszabású jolniez-estélyt rendez a Nőegylet március 2-án az Iparoskör összes termeiben. Az erre való előkészületek scrény«n folynak.
— (A frontharcosok országos elnöksége Kanizsám) Több iz-lyn rámutattunk arra az Intenzív munkára, melyet az Országos Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcso|>ortji< kifejt a bajtársak érdekében. Nemcsak kulturális és társadalmi munkát fejt ki, hanem minden törekvésével azon van, liogy bajtársait álláshoz juttassa és szociális tekintetben is gondoskodjék róluk A nagykanizsai főcsoport február 21-én délelőtt 11 órakor tartja a városházán rendes évi közgyűlését, a mely beszámolója lesz tevékenységének. Ene a beszámolóra lejön gróf lakács-Tholvay országos elnök és Kertész Ellemér országos alelnök ls, ugy. szintén lovag Steniád István budapesti vezérigazgató, a frontharcosok nagy mecénása,
— (Az Irodalmi Kör Vegyeskarának) tagjait kéri az elnökség, hogy ma dél. »itán t órakor gyülekezőnek a po*t<). |»ak)ta földszinti lennében, ahonnét testületileg zászló alalt fogn-\'k klvo-nulni a tragikus körülmények között elhunyt König Ferenc dalosteslvérúk temetésére.
— (A vendéglősök éti korcsmárosok) szakosztálya ma, csütörtök délután 4
öri^tor az Ipartestület tanácstermében
gyűlést tart. Tekintettel a tárgy fontosságára, pontos megjelenést kér az Elnökség.
— (Táackoazonieaka) Gábor tánc lanár szombat este fél 9 ór«l kezdettel a karpasznmányosok részére nagysza. básu tánckoszorucskát rendez, amely hajnali 1 óráig tart. Vasárnap este fél U órai kezdettel általános jelmezes koszorúcska lesz, amelyon az általános jókedv lesz a karmester.
- Elegáns nől al és korcsolyázó sport-mellények, düftinből ■ olcsóbb árban kaphatók
ZALAI HOZLOKV
A vasárnapi llceális előadást
dr. Somogyi István zalaegerszegi szolgabíró tartja az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében. Dr. Somogyi, a kitűnően képzett előadó •nemzetgazdasági rendszerek* címen tart előadást. Kezdődik 8 órakor, belépődíj nincs.
—Megh\'vé. A Magyar Vasutasok Országos Szövetségének nagykanizsai helyicsoportja 11)35. évi február hó Hi-án 18 órai kezdettel uz állomás •Kuglizó, helyiségében taggyuléat tart, melyre a Szövetség tagjain kivül az összes tényleges és nyugdíjas kartársakut Is meghívja az elnökség.
— (F«itar>zék küldöi.\'sóg? a potgár-meMernél) A nagykunizsui jogosítvány-nyal bíró fuvarozók szerdán küldöttségileg felkeresték dr. Krátky István polgármestert. A küldöttség vezetője, IX\'utsch Alfréd rámutatott arra, lwgy Inig u legális fuvarozók, akik az összes állami és városi terheket viselik, már alig képtelenek megélni munka hiányáig, addig a földművesek és azok, akiknek semmi föld lük sincsen üzletszerűen gyakorolják a fuvarozást. Mivel ezeknek semmiféle rizikójuk vagy költségük nincsen, adót ezután nem fizetnek, könnyen felveszik a versenyt \\eiük, akik minden közterhet viselnek. A helyzet ma Nagykanizsán az, hogy az Ilyen iliegál la fuvarozás teljesen elvette előlük a megélhetést és azon vannak, hogy visszaadják iparukat. Nincs kifogásuk olyan fuvarozís ellen, amely a földműves fogialkozá. sával egyezik, mint erdei, mezei fuvar, de uz eilen tiltakozniuk kell, hogy olyan fuvarokat végezzenek, amihez először is lúzonyos szakértelem kell, reielősség és riiikóvállalás, harmadszor pedig a rendes legális fuvarozás fogalma alá esik. Dr. Krátky polgániH\'s. ter kikérdezte a küldöttség tagjait az egyes feipanaszlo&t esetekről és igérelel tett, lwgy a kérdé-st tanulraáuy lár-gyáyá teszi ó» rövidesen mcgfelelőleg intézkedik a fuvarozók érdekelnek megvédésére. A küldöttség megnyugodva hagyta el a polgármester irodá-ját abban a tudatban, hogy ügyét a legjobb kezekbe tette le
Emlék-haagverseny a zeneiskolában
A Városi Zeneiskola tanárai kartársuk, Lemberkovits Alajosné óm-lékére folyó hó 18-án hangversenyt adnak. Előadásra kerülnek hegedű és énekszámok s Mendelssohn »d« moll triója. Belépődíj nincs.
— (Kifogtak egy noJérSus tolvajt) A
nagykanizsai rendőrkapitányság bűn. ügyi osztálya szerdán őrlzell>e vetlc Kovács Zsigmond 30 évts /e;síírajki születésű többszörösen büntetett csavargól. Lopásért Vették őrizetik és a kihallgatás során kiderült, hogy számtalan bün terheli lelkét. Eddig mintegy Uz esetben, külóuböző helyen és időben elkövetett lopás bizonyult be ellene. A nyomozás tovább folyik.
Az OTI alelnöke megtekintette a Futura telket
Megírtuk, hogy Hoh(£th István, az OTI országos alelnöke fel keres te Nagykanizsán tartózkodása alatt dr.J Krátky István polgármestert, akivel OTI-ügyekről tárgyalt. Szóba került az OTl-székház kérdése ls és ezzel kapcsolatban a polgármes-teiral együtt meglekinWtte a Futura telket, amit igen alkalmasnak talált. Horváth alelnök a tárgyaiésok alatt messzemenő jóindulatot" \'tanúsított az OTI-székház kérdésében, ara^y\' felett a döntés az autonómia kezében van.
— (T\'las a koldulás!) A nagykanl. zsai rendörblró eió tegnap két fiatul vándorlegényt állítottak a rendőrök. Az egyik Kap|»ei Károly 19 éves dozs. mali születésű faeszlergályos-segéd, « másik Németh Ferenc 19 éves eben-furli születésű kertész-segéd, okik mindketten vándorúton vannak és Kanizsán házról-házra járva koldullak. A rendőr ictien érte őket, mindkettőt előállították és 3-3 napi elzárásra ítélték
— II* Abbáziába kóüzjl, csak a Wtcsidcnz.-be. Nincs emelkedés és magaslat. Meleg tengeri fürdők. Összes orvo>i diéták, legolcsóbb penzióárak.
— t^iizdaaUgi heiywt, ezt bizonyítják a különböző cikkekre vo-nolkozó fogyasztási grafikonok. A javulási folyamatban jelentős szerepet játszik a reklám. Minden kereskedő értékesítheti a reklám renget\'g lehető-ségét sajáv üzleti céljaira, ha rendsze. résen olvassa a Heklámélet.ct. Előfizetési ára egy évié 12 pengő. Kiadóhiva. tal Budapest, V., BáWány.utca 12. Kérjen mutatványszámot!
— Toll, legjobb minőségű női fehér-nemüanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P Schütsnél.
— A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utoa 17.) Sj olcsó kórházi osztálya. A Vaa-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait la lényegesen leszállította. Különlegea gyógy tényezői: Hádiumkezclések, bélfürdők, (entrocleauer, Darmbad) szívbetegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortopftd gyógytermék, astmasaobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerolt mQlőtermeivel, plasztikai sebészet, era-lőplasztika, orrkorrekció, arcm«gfi«tali-tás (ránoeltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
Nngykanliulak ialálkuAMfs ai
István király Szálloda
Budapast, VI., Podmanloxky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—tó, 294—34. — SttnK^ycIm: HOTEL1ST. Szobáink árát mériékeltBk. E lapra hivatkozók 20% engedményt kaptuk. Központi fűtés, folyt) hideg-meleg viz, lift, telefont* szobák. Telje* komfort. A szállodában étterem, kávéház é> atnericán bar
Az Idei NobíUcBToftrtíse :
heuesf^v-ei ^álféz/.y? ^S!
irothtImi bf»fNáginintí1«
amelMl az 1(BI fan f .dlipl
szók nagy Íróját, L,iygi Pirandello! tüntette ki. A modem irodalomban különálló hely illeti ^cg egyedülálló egyéniség, aki mindentől és mindcnkito) függetlenül, léggvaS\'-
rabban közönnyel és féh««Wi«Wsl«n küzdve, építette ki mind<ínuéi nagy?
sjserübb irói pályáját r.vUzcd-\'.s li-meretK\'nség után elsősorban drámai\'
müvei terelték rá a Ugyotmtt,\' ai irodajora iameröi előtt régi* tudott , tény, lK»g> regényei és elbeszélései a inai világirodalom pugytierú értékel. Legegyénibb és Kgizgalmasóbb nye, a ^\\att|a pascal két élete magyar fordítására rég vártak már a müveit olvasók és most kettős érdeklődéssel és örömmel fogadják «majd országszerte. Mattia pascal, a helyéi nem lelő fiatalember, az örökké nyugtalan és kereső lélek, felszabadítja m»gát a konvenciók bilincsei alól és megszökik családjától. Halottnak 1 úszik • ü nem ad életjelt .korábbi életétől független, szabad *>kar lenni. Atn második elete folyamán fá Wll jönnie arra, hogy az élet konvencióltöl fiugeUe-nul, gyökértelenül még százszorta In. kább iab az ember, mint az élet megszokott kötelékei között. Az élet ugéú problémáját felöleli ez a nagyueriL regény s mély\' értelmet ad legkisebb megnyilvánulásainak ls. PámtJafa je-kntőségü könyv, merőben ujazerü gény, a mai irodalom , maradandó klasszikus értéke
A könyv • Fronklin-Társiiiai kiadásában most jelent meg, kapható minden könyvkereskedésben.
A valMI -Mto ItaWiaM TtA
waldheim
Mozgószinház
Arany
Az emberiség örök rejtélye: az aranycsinálás. A középkori alchlmls tákat épp ugy Izgatta a kérdés, mint a modern laboratóriumok mérnökeit : hogyan lehet az éltető, boldogító, mindent megváltó Aranyat csinálni. Ez a film megmutatja, hogy az aranycsinálás nem boldogságot hoz, hanem az emberiség tragédiáját.
A német filmgyártás az »Alagut«* hoz hasonló német pontossággal és fegyelemmel valóban egy technikai csodát mutat be ezzel a filmjével. A hatalmas laboratóriumokban fojyó kísérlet a nézőt Is magával ragadju. A film rendezése kifogástalan, elejétől végig lebilincselő. Kár, hogy ritkán látni ilyeh Jó és érdekes fény-képezésü filmet. Hans Albers, a film főszereplője most Is remekelt, markáns alakja, Játéka tökéletes. Mellette az érdekes arcú Brlgltte Helmet és a német filmgyártás Jólismert, kitűnő alakjait üdvözölhetjük. Tökéletes német munka. Ezzel megmondtunk mindent. Komoly technikai film, minden érzelgősség nélkül, de mindvégig érdekes és lebilincselő.
öragadő •gyárt*krrét, ha at erők
Alhatnak •••,th,tMl1 * *ir,htl,T ,ovih*
ZAt»l KOfflONY
1936 feh.uár 14
a
SPORTÉLET
érdeklődéssel várja Nagykanizsa u NTE rendezésében lebonyolítandó kerületi válogató tornájzver-tenyt
Hosszú idő után végre Nagykanizsa Is belekapcsolAdhntlk az orszé. gos tornáazéWtbe. A MOTESz látta, hogy Nagykanizsán komolyan foglalkoznak a torna minél szélesebb rétegekben való népszerűsítésével és elhatározta, hogy az először meg. rendezésre kerülő tornász válogató versenyt Nagykanizsán rendezi meg. Nemcsak a kitüntető megbízás, ha nem a nem mindennapi sportlátvá-nyosság Is megérdemli azt, hogy Nagykanizsa város közönsége nagy érdeklődéül és a verseny megtekintésével bizonyítsa be azt, hogy Igenis Jogos volt a Zalai Közlöny hasábjain ls állandóan felszínen tartott kívánság, a kerület székhe. lyének Nagykanizsára való áthelyezése. A részletekre még visszatérünk.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A lövároal lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak Ijogy kedvében Járjanak elöfizetól-nek. Otkllóa aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az öt-emelete* bárpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlöny a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis Igyekszik lépést tartani éa előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem min-dtn előfizető ixdmára egyenlő /<>?-gal ét egyenlő etéllyel, bármikor elérhelők.
A tZalal Közlöny* minden iga-zolt előfizetője, ba Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, etelltg két napon dt dijmenlettn lakhattk a /ővárot egyik legjobb-neuü tzúllodáiában. Szoba-számlá-Ját 1.1.. a iZalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni
Nem kell bangsulyoznunk, hogy ez a kedvezmény a .Zalai Köz-lóny.-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, bogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjalkat.
A kedvezményt az újonnan be-típtS előfizetők il Igénybe uehetik Tömeges Jefcntkezás esetén a />-lentkezét időrendiében fogja a Szerkesztőség az Igényeket kielégíteni.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i \' — szerdán a liftménéklet: reggel 7 érakor — 10*7, délután I érakor — 3 0. este 9 órákat - 48.
ytlMiet: reggel tlssta. délben és este borult. Csapadék 0 í» mra. Hémagasaáf 17 em.
Szélirány: Reggel, délben és wte déli.
(8/eaaiaJ ntrttyaJiaMiJ a Iíalu<na«l4-
■ 1*1 laMaa)|a>ua« aala 10 érakar.
nan, aatMf ugati u«i, .atto.é tat
hlaal, lll«| nyugaton 4a éuahH hxi.ii. * h&m*ra*hlat a Hunén tatan havasai ataalhaSIfc.
Közgazdaság
Ternénytőzida
Buta ttesav. T7-es 17 85-18 03. 78-si 18-00-1820, 19-a 1815-18 35. 80n 1825-1855. dunlnt. T7-ee 1735-1750 T»as 17(0-1765, 79-es 1705-1780 80-ss 1775—1790. — Ross uj pestvidéki 1350-1360, mis U\'20-14 50. Zsb u| közép 1580-1590. Tengeri tlssiulall 1338 1345
Berléuáiár
retbilUi 2261, eladatlan 443 Bl«4 undtl 068-0 72 niadatl 062-066, s» datt Miép 060—062 kftnnytl 054 058 ala6 rendű lieg 058-060, ll-od randtí Orsg 052—054, in«ol anldS I. 070-076, aaalotma nagyban 0-95-000. xalr 1\'30-1 46, boa 0-80—092 Hlaettéa 086 0 96.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Oatenberg Nyomda <a Dátzatat Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Pnlelöa kiadó! Zalai Károly. Interurbán teleion: Nanvkanteea 78. aaám.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vssérnsp á» Qnnepnap 10 sióig » fillér, minden további isó < fillér, hétfcöínap 10 sióig 40 fillér, minden további uó 3 fillér.
K*re»»lyét JA állapotban keresek 10—12 éves flu részére. Rozgonyl-utcs ll» Délelőtt 17-2 éra közt
Intelligens, JómegJelenéaü urak és höl-pyek Jelentkezsenek sí egyházkössésl te-matkexéal biztosítást sktló lebonyolítására, jelentkoznl lehet a róm kstb. egyházközség Irodájában a hivatalos órák slstt.
Sxmaliina-rMha eladó kUebb termeire KInIzsl-utcs 77. sz alatt *
ŰUiobAs lakás kisdó. Sietnere-u. 4/h 5Ö9
Schtosm-láV Vllágt0r<4nalant (német nyelven) 10 vaskos kötetben, jutányosán eladó Megtekinthető kiadóhivatalunkban.
PInom kivitelű o*ar4abályk4k bármely színben mecrendelésre Is kaphat\' ötv. Tóth Józsefnénál Kstonarét. •
Be|áró aaakéoaaét alkalmasok azon nalt belépésre. Csengery-ut 23. 567
Ke\'tősrobá« utcát szén lakás májusra kiadó Királyi Pil-utca 10._
Arany Jánoa utcs 2. siámu ház szabad-kaiból eladó Bővebbet Németb Testvérek Magyarsterdahely. •
Oysko\'lott takarltáUányt megfogadok esetleg azonnali belépésre. Caengery-ut 23 588
Hun- adl-utca 20. száma hásban kétsso bás lakáa nwkjus l-re kiadó. •
Sugár ut 46. szám alatt kUlönbe|árstu bútorozott utcai szoba márdui 1 re klaáá.
570
t—• UlUpiHl
I mlndeukl a helyi kereskedőknél I j éa Iparosoknál özorozzo bel I
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előfizetési nyugla f:lmulatlsa mellett
napi Z fillérért
tagja lelte: a többszer kötette nagykanizsai Horváth-félt ujságOzlel hölctSnkSnytitárá-
nah. Vagyis I»vi 60 lilléréil a .Zalai Közlöny-minden e!őlizetö|e
annyi könyvet vihet U havonta a kölctön könyvtárból ahányat ctak e! tud olvatnl.
Az elJfizeléil nyugta felmutatói kötetenként 8 fillérét kedvezményei kötcsöndljért kipnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvlirbin akkor Itt, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
Jinaa ugy • salai, mint gyermekei Jánaa fi Uariaka, Vili-
mint alnltrnrt.k és ai ílmf. rokonaái; nevében mély fíjdalommal tuddja, hogy forrón szeretett felesége, a legjobb édesanya, gyermek, testvér ?s rokon
GAZDAG JÁNOSNÉ
ül. Sánta Márta
életének 29-lk, boldog házasságinak 9-lk évében hosszú szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után folyó hó 12-én déli I órakor visszaadta Jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk hűlt tetemét febr 14-én délután !/»3 órakor fogjuk a Magyar-utca 58. sz gyászházból a rom. kalh. temetőben\'örök nyugi lomra helyeztetni.
Az engesztelő szentmise áldozat a I o\'dogult lelklüdvéért tebr. 14-én d. e, 9 órakor log a plébánia templomban s Mindenhatónak bemutattatsl.
Nagykanizsa, 1935. febr. 13.
Nyuoftdjék békében 1 Legyen emléke áldott I Sánta János és neje Cs«>t6 Sitdónia SStlIöl. Annui, JánM, GySrgy, Lajoa,
Teiéi, Ilonka, Margit testvérei Gasdag Kálmán és neje Simon Mária apósa és anyósa. Annus, Zaiga, Has és B6ui sógorai, sógornőt 4a a gyászoló rokonság.
MM
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mag saláta mag aárgsrápa mag ugorka mag retek mag szabadföldi
főzelék- éa virágmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett.)
Tataion i 130.
e KOzgazdasági Részvénytársaság j,
Gutenberg nyomda és Délzalal Lapkiadó VtiHátii
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, IzJett könyvek és dobozok gyára a „Zalai KBxIBny" polHUzai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk i _
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasási, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevfleket, röplapokat és mindenféle •4 Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
GyArtunkí
üzleti könyvekel, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyvekel, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mlnla-zaczkókat, zsákcédulákat, naptártömbökel, lalinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. e
Nyatnda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
HTonwtoa a k*«da|donoa Kbacaadaságl It.-T. Outanbari Nyomda és Dátaalai Lámádé vállalsU könyinyoaxUJában, Nagykaaissis. (Pelslöa ttztetvezató Zilál Károly).
76a évfolyam 38 szám
Nagykanizsa, 1935. február 16. péntek
Ara 12 "Hír
ZALAI KÖZLÖNY
BMfktsitfsCg íi kUdóhlVitil: Prtst S nán. Megjelenik {minden reggel, MHŐ kivételévé
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EtőHxeléíl ir«: egy héii > pengó 40 Ullét Si«rke*itAtégi ét kledóhlvatall telefon: 78. «■
Százéves cégtáblák
A magyar Iparosság és kereske-dőtársadalom nagy részét tömörítő Baross Szövetség legutóbbi közgyűlésének különös súlyt és jelentőséget adott Gömbös Gyula miniszterelnök és Fablnyi Tihamér kereskedelmi miniszter megjelenése. A kormányzat e két vezetőtagja a közgyűlésen való személyes részvételével kívánt kifejezést adni annak a különleges megbecsülésnek amelyet a magyar termelőmunka feltétlenül megérdemel. A munka kgmaga-sabb értékeléséről és a polgári öntudat kifejlesztéséről bes/élt ezen a közgyűlésen a miniszterelnök és ezzel tulajdonképen igen fontos irányelveket tűzött ki a magyar élet jövő fejlődése szempontjából. Meri nem szabad felednünk, hogy az ipari és kereskedelmi pályák iránt a magyar középosztály, általában a magyar társadalom mindeddig meg lehetősen kevés érdeklődést lanusi-tott. Pedig a müveit és gazdag nyugati országok példája mutatja, hogy igazi, egészséges és a nemzőt szempontjából értékes középosztály ép* pen az iparos és kereskedői réte. gekböl alakul ki. A magyar társadalomnak ls okulnia kell ezeken a nyugati példákon é3 megváltoztatva eddigi életszemléletét és világnéze-tét, fokozott megbecsülésben kell l étesítenie a/okat, akik eszükkel és kezük munkájával a nemzet anyagi javait szaporítják s általáb3n a nemzeti termelés munkájában részt-vesznek.
Eszünkbe jutott a kormányelnök egyik régebbi kijelentése, anely szerint a százéves cégtáblákat szive, sen látja, mert e cégtáblák mögött régi tisztes hagyományok, üzleti szolidság és az atyáktól örökölt foglalkozás szeretete rejtőzik. Való-ban a nemzet szempontjából igen kivánatos, hogy minél több ilyen régi patinás cégtábla hirdesse a magyar Oztetl elet, a magyar ipar és kereskedelem becsü!e;ességét, megbízhatóságát és hagyományokhoz való ragaszkodását és kivána. tos. hogy az a fiatal nemzedék, mely ily Iparos, vagy kereskedő* családokból származik, hűséggel, lelkesedéssel és hivatásának felelősségérzetével kövess- az apák foglalkozását. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, amire már fentebb rámutattunk, hogy t. i. az egész magyar közvélemény az eddiginél több tiszteletben és megbecsülésben részesíts.-a magyar ipa-losságot és a hivatása magaslatán álló magyar kereskedelmet, de szükséges ezenkívül az, bo-»v a magyar középosztály fiai minél nagyobb számban törekedőnek o szabad pályák felé, amelyeken kétségtelenül Igen hasznos és értékes pol-gárai lehetnek ennek az országnak
A fejlődésnek ez az utja vezethot egy egészséges, anyagilag független magyar középosztály kialakulásé-hoz,: mely méltóan képviselhetné azt a polgári öntudatot, amelyről a miniszterelnök közgyűlési beszédé
T
Gömbös miniszterelnök rádió-nyilatkozata
„Jelszavunk, elére, kalandozás ás kockázat nélkülI" — A miniszterelnök bejelentette, hogy felveszi a harcot a Független kisgazdapárttal és továbbra is a jelanlegi kormánypártra támaszkodva folytatja nemzetépitfi munkáját
ötvenkét percig az egész ország figyelme a rádió mikrofonja felé fordnlt
Budapest, február 14 Gömbös Gyula miniszterelnök csütörtökön este fél 9 órakor a magyajr rádió mikrofonja előtt nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda igazgatójának. Gömbös Gyula miniszterelnök a következő szavakkal nyitotta meg nyilatkozatát :
Magyar Testvéreim! Elhatároztam, hogy a nyilvánosság előtt adok interjút a Magyar Távirati Irodá. nak azokról a kérdésekről amelyeknek felvetését az aktuális politika szempontjából fontosnak tartok.
Utána a feladott kérdésekre a ml. niszterelnök többek között a kővetkezőket mondotta :
Magyarország szempontjai az európai kibékülés müvében
Számos vita után ugylátszik Európa a megbékélés és a nemzetek meg. becsülésének útjára lépett. A magunk részéről a legnagyobb készséggel belekapcsolódunk az európai béke kibontakozásába a kővetkező két pontot tartva szem előtt:
1. Belügyeink becsületes szolgálata.
2. Igazságos nemzeti érdekeink érvényesítése.
Nyilvánvaló, hogy Magyarország politikai súlya a középeurópai helyzet tisztázása körül erősödik. A külpolitikai légkör egész Európa szerte enyhülni kezd és hiszem, hogy az egyre tisztuló nemzetközi légkör, ben a magyar nemzet jogos törekvése is megértésre talál.
Majd áttérve a belpolitikai helyzetre, kijelentette, hogy a belpolitikai helyzet nyugodt atmoszférája mily kedvező kihatással van a külföldre és a belföldre egyaránt.
Igaz ugyan, mondotta a miniszterelnök hogy ez a nyugodt és békés atmoszféra az utóbbi időben megélénküléssel telítődött és bizo* nyos nyugtalanság váltódott ki, a melyet Eckhardt Tibor nyilatkozata csak fokozott, mégis biztosak vagyunk, hogy az ország társadalmának túlnyomó többsége helyesli po litlkánkat és reform törekvéseinket, amelyekkel q magyarság egyetemes érdekét akarjuk szolgálni.
A magyar társadalom régi átka a széthúzás A történelem torán u vezető egyéneknél gyakran öncélú volt a központi hatalom ellen való regisztrálás, érthető ez esetleg az idegen uralom alatt, de érthetetlen és felette veszélyes akkor, amikor a központi hatalom a nemzet véréből és lelkéből ered.
A miniszterelnöki komolyan veszi és beváltja a reform-politikára vonatkozó ígéretét
A további kérdésekre a miniszterelnök igy válaszolt : A kormány uralomrajutásakor azonnal kijelentettük, hogy van egy azonnali programunk és egy távolabbi reform programunk. Most, amikor az or« szág belső dolgát ugy ahogyan tudtuk, elintéztük, külpolitikai tekínté. lyünket nemcsak hogy megvédtük, degyarapitottuk is, mos elérkezettnek láttuk az időt az eddig gondosan előkészített reformpolitika meg. valósítására. Látjuk, hogy ez mindenütt meglepetést kelt. A minisz. tereinök komolyan veszi ígér-tét és a reformpolitikái valóra váltja.
Jelszavunk : Előre ! Kalandozás és kockázat nélkül előre és nem ma\\ radni egyhelyben topogva.
A,tömegek az eddiginél nagyobb teret kapjanak ne csak a politikából, hanem a jólétből is
A mindennapi bajok és „gondok
helyi orvoslásán kivül gondolnunk kell a jövőnk fejlődési lehetőségeire. Gondom lesz arra, hogy a tömö-
rnek az eddiginél nagyobb tért kapjanak nemcsak az alkotmányban, hanem nagyobb részt a jólétből és a boldogságból is. Ezt csakis helyes
földbirtokpolitika organikus megvalósításával lehet elérni, valamint más termelési ágak célirányos beállítása révén.
A reformpolitika nem ho? veszélyt, mert a kormány eddigi politikája is a reális alapokon állt, de azért sem, mert távol áll tőlünk a kalandozás és a sötétbe ugrási szán-dék.
Arra a kérdésre, hogy mit nem fog a kormány változtatni és mit fog ellenezni, a miniszterelnök Így válaszolt :
Nem lesznek pénzpolitikai kísérletek
Nem fogunk szakitanl azzal a nyljt és becsületes pénzügyi politikával, amelyet eddig követtünk. Nem fogunk semmiféle pénzpolitikai ki » sérlettel pénzünk vásárlóértékén akár infláció, akár más uton rontani Nem fogunk olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely mell ett egyes termelési, óg3k előtérbe jutnának a másik rovására. Nem tűrünk semmiféle szélsőséges agitáclót, még egy uj földreform ürügye alatt sem megtűrni. Nem szabad megismétlődnie annak a nemzeti tragédiának, hogy egy testünktől, lelkűnktől idegen forradalom elsodorja n nemzetet.
Párt-robbantán ?
Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök valóban szétrobbantja • pártját, mint azt egyes híresztelések mondják, igy felelt Gömbös :
Köztudomású, hogy amikor átvettük a hatalmat, a kormánypárt ügye országszerte rosszul állott. Bár akkpr ls egyre biztattak, hogy likvidáljuk a pár;ot, nem engedtem enn?k a csábitásnak, hanem t\'Ijes erővel nekiálltunk a pórt újjászervezésének és népszerűsége >/lsszaál. litásánák. Ilyen előzmények után azt a feltételezést, hogy két évi munka mat eldobjam a bizonytalan és In-
ben megemlékezett. Ez a polgári öntudat, mely Nyugateurópa országainak társadalmában oly erősen él s mindenfajta felforgató, szélsőséi ges és társadalomellenes törekvések leghatékonyabb ell enszerének bizonyul, mindeddig csak igen halványan és Igen gyengén bontakozott ki a magyar életben. A középosztálybeli polgár most kezdi megtalálni a magyar társadalmi rétegek rangfokozatában azt a helyet, amelyet különleges hivatásánál és jelen, tőségénél fogva kétségtelenül meg-
érdemel. A világháború utáni válságos viszonyok azonban talán meg-tanitották a magyar társadalmat arra, hogy a gazdasági élet, a termelés és a munka fontosságát lebecsülni nem szabad s remélhető, hogy ez az általános felismerés diadalra fogja juttatni azokat az irányelveket is, amelyeket a miniszterelnök kifejtett.
Ha igaz az - amiként nagyon is igaz hogy a jobb magyar jövő érdekében ennek a nemaetnek nem csak fontos reformokat kell véghez
vinnie, hanem egész lelkiségét és gondolkozásmódját az adott viszonyoknak megfelelően kell átalakítania, akkor éppen az uj magyar középosztály megteremtése, illetve megerősítése torén várnak igen fon. tos feladatok a nemzetre. Ennek a középosztálynak pedig egyik legértékesebb tagjai a magyar iparosok és kereskedők, akik a régi ha gyományok alapján dolgoznak, de a jelen Idők követelményeihez alkalmazkodva, a szebb magyar jövőt építik.
bilis konstrukcióért, a politikai okop-ság és előrelátás oly csekély fel-tételezésének tartom, hogy ennek hangoztatását sértőnek találom ugy a magam, mint munkatársaim részéről.
„Nem nézem té"enfil a Kisgazdapárt Izgatását"
<ia a Független Kisgazdapárt, amelyet ellenzéki pártnak tekintek, tovább is folytatja újévkor megkoz-dett izgatását pártom ellen, azt nem fogom tétlenül nézni, a harcot falveszem, mert n támadások alkalma, sak arra, hogy a párt nívóját a közvélemény előtt veszélyeztessék.
A fiatalságtól aenki&em kívánhatja, igy én se, hogy a mostani gondokozó kérdésekben\' ne hallassa szavát. Az if. j»ság véleménynyilvánításának útjába állni neiu akarok, viszont természetes, hogy a tervbevett reformok mikéntjét nem az ifjúság, hanem a felelős veze-ttik hivatottak elbírálni
A ml birtokpolitikái el^ndolásnnk az, hogy a n"gy, közép és kisbirtok aránya országszerte egyensúlyban le-Ky*n.
A miniszteieinök szabit a követ-kezőkkej zárta;
Magyar Testvéreim! Mi « ihagyar sors őrtálló katonái a sötétségben nem félünk, a viharokkal dacolunk, süp-l>edö mezőkön pallót vetünk át, hogy végre a pwgyar igajság, n mogyar élet és jövendő virágos, napsütéses meze. jére érkezzék a ma mfcg boldogtalan magyar.
Természetvédelem és a Balaton Ogye a;,felső-ház előtt
A felsőház gróf Széchsnyl BorU-lan elnöklete alatt megkezdte ülését. A mai ülés napirendjén az erdő és természetvédelemről szóló javaslat szerepelt. Csik József napirend-előtti interpellációban kérte a törvényhozók összeférhetetlenségi kérdésének rendezését. Waldbott Kele. men báró ismertette ezután a javas, latot, amelyhez többen szóltak hozzá. Valamennyien örömmel fogadták a javaslatot. Kérték a Balaton könnyebb megközclithctését Ausztria és a dunántuli városok felől. Az ülést holnap folytatják.
Az USA-nak nem kell több kormányozható léghajó
Roosevelt elnök a tegnapi léghajó Szerencsétlenséggel kapcsolatban kijelentette hogy az USA ezentúl sem nem vásárol, sem nem épít kormá. nyozható léghajót.
Ml lesz a Tisztviselőnők vasárnapi táncteáján?
Mint már jelentettük, a Keresztény Tisztviselőnők vasárnap délután 5 órai kezdettel vidám műsoros tánc teát rendeznek a gimná-zium tornatermében. A műsoros est egész ujrendszerü rendezésével a szezon legvidámabb ötórai táncos teájának ígérkezik. A műsor érde« késségé, hogy e műsor keretében mutatkozik be Barbarlis Lajos, mint szinpadi szerző, amennyiben egy vidám, mulatságos bohózatát adják elő az egyesület hölgyei. A műsor többi számait meglepetésnek tartogatja a rendezőség. Közben a szünet alatt filléres büffé áll\' a közönség rendelkezésére, zsúfolva min-dennel, ami szem s szájnak ingere. A nagy érdeklődésre való tekintet* tel ajánlatos a jegyekről előre gondoskodni. Meghívót az egyesület nem bocsát ki, ezúton hiv meg mindenkit, aki egy vidám farsangi délutánt akar eltölteni.
ZAL&I KÖZLÖNY
Hétfőn kezdik meg a földgázkutatásokat Nagykanizsán
Elaö munkájukat az Inkey kápolna környékén ktzdik
Nemrégen megírtuk, hogy egy angol társaság földgázkutatásokat
végez az ország különböző területén és programjába vette a Somogy-szél és Nagykanizsa vidékét ls. A\' társaság tagjai magyar tudományos férfiak, geofizikusok, országos nevek, akik az angol Europeen Qas and Electric Oomp. megbízásából végzik a földkutatást az országban és főleg földgázát keresnek. Jelenleg Marcaliban dolgoznak. Az egyik geofizikus, Oszlaszky Szilárd feike-resté dr. Krátky István polgármestert, akinek bejelentette, hogy a marcali kutatásokat befejezvén, a társaság hétfőn Nagykanizsára érkezik, hogy itt kezdje meg a pro-
gramszerűen beállított kutatási munkáját. Értesülésünk szerint első munkájukat az Inkey kápolna mellett végzik.
Müszéreik rendkívül finomak és érzékenyek. Igy többek kőzött aa Eötvös-féle torziós ingával dolgoznak. Miután több helyen folytatják majd a munkát, Krátky polgármester felkéri a város közönségét, hogy a tudós férfiakat etno nagyfontosságú munkáikban minden tekintet-ben támognssák és rendelkezésük, re álljanak. Fontos, hogy a kíváncsiskodók tömege kerülje el a kutatás helyét messzire, mert be.\'olyás-sal van ez Is a műszerekre, Illetve azok érzékenységére.
Elárverezték a nagykanizsai gőzfürdőt
Hármas-társaság vette meg 24.600 pengőért
csütörtök délelőtt árverés volt a klr. járásbíróság végrehajtói irodájában. Ekkor került árverés aló a nagykanizsai gőzfürdő. Az árverésen többen jelen voltak, de a vételi érdeklődés csakély volt- A hivatalos eljárást Elek László klr. bírósági vrjgi-ehajtó vezette. Kikiáltási ár 16.000 pengő. A szokásos bánatpénz, letevése után megkezdődött a llei-tácló, amelyen részt vell Tóth Lajos és Pór Fcren, a volt tulajdonosok, külön-külön, a Nagykanizsai Takn. rékpénztár, valamint a Hoffmann Hermann, Kalmár Zoltán és Tóth Julla tagokból álló hármas-társaság. Tóth Júlia az eddigi fürdős leánya.
Vontatottan indult meg a kínálat, lassanként emelkedtek az ezresek,
ahogy ez már Ilyenkor szokás. 28.000.nél a Nagykanizsai Takarékpénztár leállóit és most már csak1 Pór Ferenc és a Kalmár Hoffma.m - Tóth csoport licitállak egymásra. 11 órakor a hármas-esoport 24.600 pengőt ígért. Pór Fore.ie nem ígért többet, ugy hogy Elek Uütötto a kalapácsot és Hoffmann Hermannak egynogyed, Kalmár Zoltánnak egy. negyed és Tólh Júliának felerész erejéig Ítélte oda a fürdőt. A szokott formalitásokat azonnal a hely. szinen végezték.
A mai nappal tehát uj gazdát kapott a nagykanizsai gőzfürdő Hoffmann Hermann, Kalmár Zo\'.lán és Tóth Julla személyében.
Megkezdődik Nagykanizsán ls a mezőgazdasági összeírás
Számlálóbiztosnak alkalmas férfiak jelentkezzenek a városházán
Megemlékeztünk már arról, hogy a kormány elrendelte a mezőgazdasági összeírást. Az összeírás számláló kerületenként történik. A poli gármester által kijelölendő számláló biztosok házról.házra mennek és mindent felírnak, ugy, ahogy azt a miniszteri rendelet előírja.
Nagykanizsát körülbelül 20-22 ilyen számláló kerületre osztják és ugyanannyi számlálóbiztosra van szükség.
Aki a számlálás ellátására vállalkozik, hétfőn jelentkezzék az összeíró bizottság elnökénél, dr. Novai Imre városi tanácsnoknál (városi adóhivatal.)
Tájékoztatásul közöljük, hogy az
összeírás a statisztikai hivatal által rendelkezésre bocsátott kérdőivek kitöltése utján történik és meglehetős nagy munkál Igényel és a dtya* zás mérsékelt: kérdőivenként 1-4 fillér. Ugy, hogy az egynapi munká, val megkereshető munkadíj 70-80 fillért tesz kl.
Az összeírás február 28-tói már-cius 81-ig tart.
- Közalkalmazottak ngyelmébel llu-
lozárainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Ulklós-ul 4. szám.
Jutalom a város jeles tanulóinak!
INGYEN MOZI JEGYI
A város minden tanlntézelénok azon növendékei, akiknek a télévi bizonyítványa /elesrendU volt, lagyen jegyei kapnak a
KINCSES SZIGET
clmü film egyszeri megtekintésére.
A film R. L. Stevensou csodaszép regényét dolgozna tel a e világhírű regénynek ogylk fdsaerepldje Jaakla C.»...
A tanulmányi előmenetelt vagy a télévi bizonyítvánnyal, vagy az osztátylénök Igazolásával lehet bizonyítani.
A .Kincses sziget" pénteken, szombaton éa vasárnap less műsoron, a jeles diákok lehetőleg az 6 órai előadásokra jöjjenek.
Városi Mozgó.
1936 lebruátí lfL
Ha fáradt és Izgatott, ha a fiúban feszülés érzése kínozza és gyakori Iélelemérzetben szenved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra ety pohár természetes .Ferenc Józsel" keserüvitet, mert ez megizOntell az emésilésl zavarok okait, ctoMenii a mérges bélgázfejlAdést s elhárilja a vétiódulásokat.
„Dél keresztje al&h"
Bangha Béla dr. S. I; könyve
Mint aki egy magaslatra megérkezett és pihenni öl a legfelső szik-Iára, hogy vjssza nézzen a megtett útra, ugy vagyok én — elolvasván ós a végére érvén < Bangha Páter könyvének.
Miért éppen Délamerika? Ha már ekkora útra ind^l valaki, miért nem megy inkább keletnek: a crodás India, Kina, Japán vagy a kulturáltabb F.szak Amerikába? Miért a primitívebb Délamerikába
— Számomra — mondja Bangha Béla dr. Délamerikának van valami különös varázsa, amely keletnek nin-c pi\\ meg. Kivénült, keletiesen egy. kedvű lomhaság húzódik végig rajta.
Itt semmi sem vén, itt nincs is ősi kultúra, itt minden civilizációt a k \'ie;zlénység teremtett meg. A keresztény civilizáció clöhaladását sehol a világon nem lehet oly á csén szemlélni, mint itt. Ennek a konUnCnnek a művelődési élettartalma mindössze négyszáz év. Itt vannak még európai lábtói leijein érintetlen Ö9Crdők, pusztaságok, mérhetetlen pampák.
Páratlanul gazdag föld, a világnak természeti kincsekben talán a lpg. dúsabb része. Kiterjedés- Jóformán akkora, mint Európa, ugyanakkor lakossága alig egynegyed annyi, mim Európáé.
— Délamerika az egyetlen kontinens, amely csaknem százsaáraléfcban ka-tholikus, ennek a földrésznek egész kultúráját a katolicizmus teremtette meg. Erre vall az is, hogy itt a leg. több város neve vallásos vonatkozású; Santa Maria, San Josó, Santa Cmz (szent kereszt), Todos SOntos (mindenszentek), Buenos Aires (eredetileg: S. S. Trinidad y "Nuestra senora de Buenos Aiics) stb.
— A hódi tó kardja s a hithirdető keicsztjc csodálatosa^ fonódott egybe az ui élet megteremtésébe ezeken a kannibálok lakta hegyeken és puszta. Ságokon-

Bangha Béla dr.-t, jellemző csendes derű vonul végig az egész könyvön. Látom jellegzetes mosolyát, amint olvasom: <Argentína ujjlenyomatot is követei a vízum mellé és Így meg kellett érnem fehéredő fővel, hogy ujjlenyomatokat vettek fel rótam ... Nagykanizsán egyik útitársunk tévedésből elcserélte útitáskánkat és a miénk helyett a maga Ütődött ttberét hagyta n csomagtartóban-
Murakeresztunon vettük ésZrti a cse. rét. A táska délutánra megkerült, -az erősen rövidlátó ur észre sem vette a cserét, nyugodtan járt-k«lt Nagykanizsán az idegen táskával, csak amikor tovább akart utazni, akkor tudta meg az állomásfőnöktől ,hogy kié a táska, de kárpótolva lettek az apró kellemetlenségért, mert a táska bevárása közben egy gyönyörű tavaszi estei töltöttek a mura keresztúri apátság százados fái alatt.
Délamerikában nemigen tudnak franciául, olaszul, németül vagy angolul. Egészen komolyan meg kellett tanulni spanyolul-

Utazzunk az utazóval: Barcelona, Madrid, Toledo, Cordova, Sevilla. -Sevilla csak egy van a világon: » székesegyháza kőhimnutt, márvány csoda... A házak, az emberek; — főleg az udvarok: egy-egy tündérkert. Kacaj, dal, Sevilla tevefcőjénck a tartozéka I.ány itt nem marad pártában. Szép Sevilla, - de sietni kell tovább. Tengeren túlra megyünk, négy évszázad tömérdek kivándorlója után -
ZALAI KÖZLÖNY
Abesszínia nem tart olasz támadástól Hnsz
Olaszország békés elintézés esetén Is kártérítést követel
1935 február 15_
„i hazát keresni indult magyarok „romában-K«dv<«, öreg Európa — Isten,-veledI
Tenfjer, tenger ,néha napokig nem Iáinak partot, máskor meg közel a legpazarabb brazil tájak mellett megy cl a hajó-
A csodák csodája azonban csak Rio <|c Jancirónál kezdődik. Nem járt itt az akitől a mondás származik; "Nápolyi ke" \'ábil s aztán meghalni.. Nápoly, Konstantinápoly; szerény kis látványosságok Rióh >z képest.
Az Argcntbüjlba költözött magyarok száma 40 50 ezer. Nincs egységes ve-zelés. Magyar a magyarnak gvakran nom segítője, hanem vetélytársa, kerékkötője .. -
Mindjárt a megérkezés után meg kellelt beszélni a magyar misszió pro. gramját, a ropis\'nt kiterjedésű országin kisebb-nagyobb telepekbe verődve élő magyarok összehozására. A <M«-gj-ur Szó,, a .Délamerikai Magyar, sájr a legnagyobb készséggel állt a Uiisszió szolgálatára.
Lehetetlen megindulás nélkül olvasni a könyvben eme sorokat: «Els;i magyar szentbeszéd Buenos Alrcslwn. Előbb én szóltam hozzájuk, azután Nyisztor atya. A mágyar haza és az Anyaszentegyház köszöntését hoztuk nekik. A szemekből csodálatos vára-kozás meiedl felénk- Valami pangta, lsn thefetf, rimogatóan hálás, köszönd vibrált a jpadsomk fölött. A régen nem hallott "ba»»i hangra heve in, görcsösen tört elő ft honvágy fájdalma, a lélek sóvárgás* «z otthon melegebb hitélete után «Ugjy érettem ,hogy se-hol oly fontos és nehéz feladat előtt nem álltam és nem vállalkoztam, mint ideklnrti - - -
Érdekes könyv, mint útleírás a k^-el-sirangubb- A fáradságot nem kimélö vállalkozás csodálatra méltó; — az elszakadt véreinknek juttatott lelkivigasz, siró, mosolygó balzsam. Mácsik elmeit emiitjük az egyes fejezetek-nek- Magyar te|«pesck a pumpán A misioncsi rengeiegben. A JcaQltetvé-nyéken. Patagóniában. Montcvldeo-l>án-
Magyar tárogató sir fel a pampák világában:
<Nagyasszonyunk hazánk reménye., -Krasznahorska büszke vára,. majd egy régi-régi dal: «Kitárom reszkető karom, ölelni földedet, S reá meghatva hullatom Fiul könnyemet.-
Sok-sok fénykép, térkép disziti az értékes könyvet, amelyet mindenki-uek ei kellene olvasni.
llMpclné Balázsv Lujfci
Minden embert,
d \' még a városi \'anacsot ia érhül csalódás, bár-műim előrelá\'ó és bölcs Is az. Igy \'Orléni minap Frankfurt város tani. csávái is. Meghal* ugyanis Amcrl. kában, Alltonl város rabkórházában n9U rablógyilkos, valami Stefani n-vll eguén. Derék, b-cs.\'ifctcs rabló nuilkos lehetett, mert 300.000 dollár marad\' utána, amiről agy vég. nndtíketnt, hogy azt szülővárosa. Frankfurt kapja. A Hírrerendkívül migbrüli Frankfurt odio*a és a la. nács már lőre számolgatta, hogy mire köi\'l a 300.000 Collárt. Renge. ■e9 terv merült fel, a 300.000 dollárt "elméletben* már wm egyszer el kői\'Ott ék, amikor megérkezett a ■ :omoru gyászlvr, hogy a bandita \'"\'m <> német Frankfurtra, hanem (11 am-.rikai Maine állambeli Frank-for\'ra gondolt, m-ri az a szülővé. >0X1. A nétnst frankfurti váróul la. nács -rre ünnepélyesen kimentette : Az olf/an frirfi, aki Frankfurtot t rankfortnak ejti) nem Is lehet árja oz ily?n gyanús férfitől nem is Hadiunk fl volna öröks éét.
A róka is az\' mondta: Savanyu
« szőlő!
Róma, február 14
Az olasz abesszíniai helyzetben lényegesebb változás nincsen. Abcszi szinia római ügyvivője kljelcntettoj hogy Abesszínia nem tart Olaszország támadásától.
London, február 14 Itteni lapok azt írják, hogy az olasz csapatok még nem hajóztak be, de az összes szabadságkérelmd-ket elutasították. A békés clinlézés esetén is kártérítést köve L-l Olaszország a mozgósítási költségek miatt Róma, február II Az olasz hadsoreg-|anács délután 4 órakor folytntla tanácskozását- Az ülés az esti órákban még tart.
A béke-frontról
Az Echo de Paris szerint Német-
ország hajlandó a béke biztosításának érdekébén, Franciaországgal és Angliával együttműködni, de nem hajlandó addig a biztosítási kérdést, valamint Németország Genfbe való visszatérését végrehajtani, amíg Né-meiország újra fegyverkezését hivatalosan is el nem Ismerik.
I-ondon, február 14 Neurath báró a berUnl angol nagy. követnek ls átnyújtotta a német kormány válaszát a londoni javQslatokr,. A jegyzék liosszan foglalkozik a lfyi locarno-javasl utal, melyet kedvezően fogad, de a keleti egyezményt és Ausztria biztonságára vonatkozó ja. vaslatot fenntartással kezeli.
8
éve ma...
(A Zala 1915. február 14-ikl
számából)
A szibériai csapatokat a Dukla-szakaszon két uralkodó magaslatról visszavertük. Vlzköz mellett egy helységet rohammal bevettünk. Az Erdős Kárpátokban is kiragadtunk az ellenség kezéből egy magaslatot, amely erős vetélkedés tárgyú volt. Galíciában* és Bukovinában diadalmas ütközeteink voltak.
»Ahogy vártuk, ugy folytak le hadműveleteink a kelctporoszors/.á-gi határ mentén.* Ezt a dodonai jelentést közli a német főhadiszállás.
Orosz katom\'ik osztrák magyar uniformisban harcolnak. Ismételten fogtak cl ilyen őrjáratokat. Akit ezek közül elfognak, azonnal agyon, lövik. A Kárpátokban egy egész orosz zászlóaljat fogtak el osztrák-magyar egyenruhában.
Halálra ítélték a Lindberg-bébi gyilkosát
Ncwyork, február 14 A flcmmingtoni esküdtbíróság hosszú hetek izgalmas tárgyalásai után csütörlökön hozott Ítéletet Lindbcrg ezredes kisfiának elrablója és gyilkosi felett. Az esküdtbiró-ság ötszöri szavazás után tudott csak Ítéletet hozni. A verdikt Haupt. mann Brunot rablásért és gyilkosságért halálra ítélte. Az itélet végre, hajtására a március 18-án kezdődő héten kerül sor. Addig Hauptmannt fogházba s/állitják, ahol már több társát Is várja a villamosszék. Az
Ítélet kihirdetése óriási Izgalmak közben történt. Hauptmann felesége elájult. A védlö enyhítésért fellebbezett.
Az államnak 400.000 dollárjába került a Lindberg-hébl halála
* 1-ondon, február 14 Hauptmann halálos Ítélete egész Amerikában nagy megnyugvást kellett, nem unnyira az igazság kedvéért, hanem n»ert végre elrettentő |>éldát kelleit állítani a banditizmus elé. Az államnak 400.000 dollárjába került a bünügyl eljárás.

e-lc&íit
i{hnil
(Jenfl felcntés szerint az orosz hadsereg keletporoszországi és bukovinai helyzete olyan, hogy általános visszavonulásra kell elhatározni magukat s erre az előkészületek meg is történtek.
Gazdasági háborút indítanak a szövetségesek . Németország ellen a világháború befejezési- után, -mondta az orosz pénzügyminiszter.
Fogytán a kenyér Nagykanizsán ls. Hírek vannak, hogy most már magánlakásokban is rekvirálni fognak. A kenyérből és lisztből fejadagokat fognak megállapítani. Meg lesz szabva, hogy njinden család melyik kereskedőnél vásárolhat a jegyek alapján. Egy személy egy hónapra összesen 10 kg lisztet kap, beleértve a tésztalisztet Is. Nagykanizsára 150 vagon lisztet irányoztak elő, ennek fele kukoricaliszt.
Epe- és máj betegségeknél,
elsősorban epehólyagkalarrua, epe-tök épződés éa aárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes „Ferenc József* keserűvíz • hasi szervek funkciói! élénkebb tevékenységre serkenti,
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, péntek.
6.45 Torna. - Utána hanglemezek.
— 10 Hírek — 10.20 Időszerű apróságok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. --12.05 Eugen Stepat Iwiatajka zenekara. 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Országos Postászene kár. — 14.40 Hirek, árak.
— 10.10 Diákfélóra. Dolgozaljavitá*. Kcr<vsényi Dezső dr. előadása. — 10.45 időjelzés, hirek 17 A lwmok nagy. me tt.e Magyar Kázmér előadása. — 17.30 Virány László szalonzenekara.
— 18 Gyorsirótanfolyam. --■ 10.05 Anna főhercegasszony előadása a M. Cscrk-leány S/öv. 15. évfonl- alkalmából. 10.25 Az Operaház előadása .Rózsi-lovag . Zenes játék 3 felvonásban. Zenéjét szerzetté Strauss Rlchaid. — 22 Hírek 23.20\' Havi szemle francia nyelven. ■— Utána cigányzene. — 0.05 Ilirek.
BudapMi II. 17.50- 1830 Hanglemezek — 18.35 A járványok hullámzása. I)r. Kalocsay Kálmán előadása. 10.10- 20.30 Budapesti Hangverseny 7.e. nekar. - 20,10 Hírek. 21-21.30 II-niczky László Jazz-zenekara, Szántó Gyula énekszámaival
Bécs. 12 I-eniezck. - II Backhaus Vilmos Beethoven c-moll szonátáját zongorázza. — IC.10 KQIőnbóző hang. srorszólók lemezeken 17.30 Rohr-vvasser Alice zongorázik. — 19.35 Pit-zlnger Q«rtrud énekel (alt). — 22.15 Rádiózen«kar. Kömiyü zene. — 23.45 Jazz
ZALAI KÖZLÖNY
1835. ifcbiuár 15
A láthatatlan birodalom
Paál Jób
riportregénye:
A JÁTÉKSZENVEDÉLY A VILÁGIRODALOMBAN
Babits Mihály nyilatkozata — Dante portréja a kibicekről — Alii van modern iró, aki ne dolgozta volna fel munkájában az emberek játékszenvedélyét — írók a játékasztalnál — Játékosok a klasszikasok vásznain — A játék irodalma
(Cx>pyright) megrázóbb leírását adni u rouletten
A játékszenvedély ősi ösztöne az embernek és az irók, vagy művészek, akik az emberi élet apró megnyilvánulásainak, vagy nttgy tragédiáknak a portréit adják, már ősidők óta választ-ják munkáik tárgyául u játékot. Egyiptomi hierogiirákou éppen ugy találkozunk már a játékkal ,mint Home-rosnál, vagy Horatlusuál. Az Hiasban javában folyik a táborion a kockajáték és Achilles rettentően dühös, inert veszít Tacitus sokat ir arról, hogy germánok közólt annyira elharapódzott a játékszenvedély, bog}\' közülük so" kan, amikor uiir mindenüket elveszi.
Doaxtoj+vsxklj, ■ maga korának egyik legnagyobb játákosa é» legmegrázóbb krónikása a Játéknak «s a játékszenvedélynek. .Egy Játékos naplója* olmű munkájában i>i«i életót írja la.
tették, -saját magukat teszik fel a .kockára Kaplszlrán János prédikációibán rengeteg nyomát találjuk már a kártyának, de szó esik erről Pázmány Pé. leméi is. Németországban 1472-ben valóságos lexikon jeleni m-\'g a játékokról és egy Győrött kiadott könyv évszázadokkal ezelöit kélszázhannincket-tőre teszi egyedül a patience-játsz. mák számát.
Zolnav Vilmos hires könyvében, u mely a kártyajátékok történetéről szól, forrásmunkául százhatvanhárom köny. vet sorol lel. Én magam enriál jóval többet ismerek, hiszen a rulett szisz, témáit egyedül több szá» munka tár-
(B^lje
A világirodalom régi klasszikusai közül rengetegen használták fel már a középkorian is témául az ember játékszenvedélyét- A modern irodalom halhatatlanjai között |>edig talán nem akad egyetlen, akinek egyik, vagy má-sik munkájában a játékról se essék szó.
Babits Mihállyal, a magyar iroda-lomnak ezzel u kitűnőségével beszélgettem el őrről a témáról. A kiváló iró ezl mondotta nekem:
- Az ókor klasszikusai után IWn-lenéi találunk elsőnek megkapó le. írást a játékról. A .Purgatórium- ha. lodik énekében ezt Írja:
Amikor véget ért a kockajáték, a vesztes árván, béna han^ulath-in ül s próbálgatva daeosin dobál még... De a nyertes már indul vlg csapatban. ,egy elölte megy, más nyomon kiséri .harmadik oldali bök, hogy ö ti itt van >da se fordul, mig ez ,s az dicséri l>ogy szabaduljon, mark.ikba dug olykor, a tolongástól magát igy kiniéli..
— A játékszenvedélynek és a kibi-cek hadiinak ez olyan ráfogó leírása, hogy Dosztojevszkij hites könyvéln-n flgy játékos naplója sem tudja
burgi kaszinó tipikus éleiének. Azt tudjuk már, Egon Caesar (lonte Corli irta meg a Hamburgi és Montecar|oi varáz-dó cimü könyvélH-n, hogy Dosz-tojevszkij alakjait az éleiből velie, a játékos ő volt korának egyik leg-hire-sebb ruleit.játékosa a babuska pedig nem volt más, mint KLsselow Zsófia grófnő, Kisselcw Dimilrijewics Pál orosz generális felesége, a klasz. szikus szépségű Potocki grófnő leánya Játékszenvedélye annyira -Ifajull, hogy férje, aki később orosz követ lett Párásban, el is vált tőle. Dosztojevszkij olyan találóan és emberi módon irja le munkájában a Játékkaszinók éh\'lét, hogy ha cl megyünk akár Monté Car-IoImi, akár Hadénix\' ,n»a sem tudunk olt ujai lajií\'ni. Az oroszok közül Tolsztoj maga is nagy játékos — és Puskin foglalkoznak még sokai a jáU\'kkul ,hires azlán I\'révosl Abbé Manón 1-escaul cimü munkája, amelynek nevezv-teisége az, hogy a .Hotel Transsilvámának nevezeit párisi ház, ahol annyit játszottak, Rákóczi Ferenc szállása volt.
A wcimari udvarnál Goeihenck is meg volt a maga rend.\'s partija és a «Die llnM\'huldige cimü vers -s regényében okai s/.ere|K\'l a játék. A XVI .század nagv franci i költője, Villon minden keres-vtlt elkárlyázta — sokat ir a kártyáról, dc ahova csak nézünk: Casanova emlékirataiban, Halsac (lurlis\'nj-\'iban, u Tündöklések és Nyomorú ságok-ban- Stcndhall ltougc et noirjában, Henry Bernstein
Haccarat-ában, Alfréd Snvoir Banco-jál)On ,meg a többieknél rengetegszer fordul elő a rulett, baccarat, chemin de |er meg a/, ártatlan kommersz játék
A magyar irodalom szintén gyakran dolgozza fel. az emberek játékszenvo dflyél. Jókai, aki maga is szenvedélyes tarokkozó volt egyetlen napot se mulasztott el, hogy részt ne vegy a régi szabadelvű párt hires partiján* azzal nicnicgctte egy Ízben az estélig tartó parti\', hogy: • Egy regénvt írok a játékosról, aki nyer és azért vagyok ennyi\'0 pontos ,mcrt nem akarom, hogy Gyulai Pál megint azt vágja a szememre, hogy nem dolgoztam uz élet után .
Földi Mihály Mámorosok cimü rc-gényél>en, Ambrus Mydas királyában, HerczCg Ferenc Kivándorlók cimfl drámájában, Földes Imre Nincs tovább! és Fodor l.ászló Kulelt cimü daral>-jailmn, Krúdy Gyula Vörös postako-csi-jában, Hejtai Jenő, Szomaházy István, Bródy Sándor és Molnár* Ferenc, kisebb munkáiban rengetegszer talál, kozunk a játékkal, igaz, hogy ezek az irók maguk is nagy játékos )k voltak. Molnár Ferencről mesélik, hagy valóságos vagyont veszten már alsós, ban, Szomaházy, Tábori Koméi, Korchmáros Nándor könyveket Is Írtak az egyes kártyajátékokról és n játékról és kevesen tudják, hogy az az első minden résziéire kiterjedő kártyakönyv, amely Parlagid Kálmánt tanleli le| Írójául ,voltaképen — Porzsolt Kálmán munkája.
Ady és I"előfi nem kártyáztak soha,
Klallelf grófnő Szentpétervárról. Az ö alakját dolgozta fol Dosztojevszkij regényébon. A grófnő egy évben oaak egyszer játszott: Január elsejétől december utolsó napjáig.
O. Tsnisrs híres képs: a kártyázók.
Tompa Mihály |«trU)oiról ellenben ü láltain feljegyzéseket Kurlabodbftu t* szél a kártyáról .Hídavatás..oimü ver\' sében Arany Jánqs, mondván:
... és szól a fiu: keltő, vagy 5e,nnii és kártya fordul, kártya mén, majd kérőbb: a kártya nem fest,
a fiúnak vérgyöngy iz»d ki homlokán... ós Arany Jánosról is tudjuk .houv sze relto idejét tarokkal eltölteni...
Amiként azonban uz Írókat ,ue„ ihlette a jálík és a játékos, azoukén |K-n gyakran találkozunk a játék.sz«n vedéivel a klasszikusok vászQain is Talán leghíresebb eme képek közül l intorvtto hatahnas} vászna, a Kereszt
reícszités. A Golgotha ármékában r<}.\' mai zsoldosok vclnek kockát a M>v-válló ruhájáért
Hermán 1 jjxSt, a kiváló magyar .,|k. tor mondotta nekem:
A francia mesterek közül számosan íestették le a bucsiikat, ahof már Jóval a játékkaszinók megnyitása elfit,
Részlat Tlntoratto világhírt) festményéből. A „ Keresi trefeaxltéaen" római katonák kookát dobnak a Magváltó ruhájáért.
játszottak egy, a mai. ruleilhuz hasonló játékot. Tudjuk azt is, hogy az első kártyafigurákat is VI.\' Kárply udvari piktora készítette, n riamm«nd Tenicrs a holland Hrowar, a XVII. század-nak eme kitűnő festői, aztán Cézann?, Maissonier, Daumier BrugheU, a ror. coco kor Wqiteau-ja ós I.ancret-je, az impresszionisták, keresték témájukat a játékosban A magyarok közül mindnyájan ismerjük Thormu János -Kár. cimü világhírű festményét, mesteri munkáját és Zichy finom rajzait.
A legrégibb képes ábrázolás a já-tékról:
A Szépművészeti Múzeumban Orosz. Ián doktor mutat nekem egy fotográfiát. Azt a vázát ábrázolju, amelyet Krisztus előtt a VI., vagy V. század l>an készített Exekias görög vázafestő. Achilles és Ajax kockáznak. Ölnek az asztalnál, izgalom tükrözik az arcukon.
Semmiben sem külöuböznek ők attól a szmokingos úrtól, vagy erősen dckoltált estélyi ruhás társaságbeli hölgylő\', akik zsetonjaikat dobálják valamelyik al|)esi játékkaszinó rulett, asztalára ...
Két és réi ezredév telt el azóta, hogy Kxckias mester ezt u vázát megfestette.
? a játékszenvedély nem változott semmi i...
Időjárás
A nagykanizsai mnteoroloalal me*-flgyelö Jelentések : csütörtökön s hőmérséklet: reggel 7 őrnkor — 74, délután \'l órakor — 00, este 9 órakor + 02
PtlMzet : reggel tiszta, délben és e«te borult Csapadék 00 mm. Hómagsaság 17 cm.
Szélirány: Reggol, délben és este déli.
(B/txaMai rádlóJtUMéif A •
a>a> !«»*«•• i*l*ntl —%• »0 éraikari Élénk nyugati uél, ank Halfa" H.«..éa. ttyug-t.. éa é«aak»« aa«. A« emMás *•!•« «•!«
ZALAI KQZLONY
Belépődíj nélküli hangverseny
lesz hétfőn, február 18-án est? 9 órakor a Városi Zeneiskola kamara, termében. A zeneiskola tanári kara megható kegyelettel Lcmberkovics Aiajosnénak, a zeneiskola elhunyt ki váló tanára emlékének szenteli ezt a hangversenyt s azért annjk mü. sorát csupa olyan számokWöl álli. totta össze, amelyeket Lemberko. vlcsné játszott Nagykanizsán.
— (I)r. Ittzaő László hoavédlelfeéez előadása) f)r. I)«zső László honvéd-lelkész, a pécsi Zrinyi reáliskola- ta. nára, aki fia I>czsö Aladár nagykanizsai nyűg biztosítási vezfetitkámak, u .nécsi városháza dísztermében előadást tartott angolországi tanulmány, útjáról. Az előadásról az ottani sajtó a legnagyobb elismerés hangján ir. Dezső László dr, ugyanis az ungol társadalmi életnek éppen azt az oldalát igyekezett bemutatni, amelyet az átutazó tanulmányozók nem ismerhetnek meg, hanem csak azok, al^k miként ő is, hosszabbon együtt élnek és együtt dolgoznak uz angolokkal. Előadását vctitett képekkel kisérte. Dezső dr. előadását lovag Vasváry Ferenc dr. egyetemi tunár köszönte meg a zsúfolt leiem közönsége nevében.
— (A nagy k miaui .idófflszóUmíás. bizottság/ tagjait kinevezték: Rendes tagok: Lázár László Nagykanizsa, Weisz Tivadar Nagykanizsa, Samu Lajos Nagykanizsa, Hajdú Gyula dr. Nagykanizsa, Somogyi Gyula Palin. Póttagok: Zoltán Boldizsár Nagybakó, nak, Teutsch Gusztáv Nagykanizsa, Kátkay László Nagykanizsa, Krelsler József dr. Nagykanizsa, Kajlár István dr. Nagykanizsa.
— Halálozás, özv. Bass Mómé folyó hó 13-án éjjel 11 órakor 84 év«:i koráién boMzu szenvedés után elhunyt Nagykanizsán. Temetése ma délután 3 órakor lesz az izr. temető haloltashá-zából. Az elhunytban Rechnltzcr Ja-kabné édesanyját gyászolja.
— Mejjh vó. A Magyar Vasutasok Országos Szövetségének nagykanizsai helyicsoportja 1935. évi * február hó 10-án 18 órai kezdettel- az állomás <Kuglizó* helyiségében, taggyűlést tart, melyre « Szövetség t%jain kivül a* összes tényleges és nyugdijas kartársakat is meghívja «z elnökség,
— (Névuasgyarosiiáeofc) A £eiügymi-nlszter engedélyével DávidovlöJ György nagykanizsai- lakos Dávid-ra, Ritscher Lajos és Róza nagykanizsai lakosok Récsei-re változtatták családi nevüket.
— (NTE láauwstély) Hetek óta más-ról sem hallani a tánckedvelő ifjúság és sportbarátok körében, mint uz NTE szombat <?sti táncestélyéröl, mely u Korona éltermél/en lesz. Az NTE tánc-estélyének tiszta jövedelme az egyesület sportielszerciéséiick javára lesz for. dltva. Ezen családias és nagyszerű hangulatúnak Ígérkező táncestély iránt Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Kezdete rél 9 órakor. Belépődíj 70 fillér, család jegy 3 személyre 1.50 j*pgő.
— Elegáns női al és korcaotyftzó sport-mellények, düftinből a W>g. olcsóbb árban kaphatók SehOtaiál.
— (53 pár * kanizsai farsang ered-mfaye) A nagykanizsai anyakönyvi hivatal szerint az idei farsangnak megvan a kívánt eredménye. Eddig több mint 50 házasjelölt jelentketett kihirdetés illetve házasságkötés végeit, ami a tavalyi állapotot jóval felülmúlja.
— (Elitéltek kél káromkodó földművest) Szerdán délelőtt történt a Horthy Miklós-uton, hogy Gerencsér István ál éves és Kercsmarica György 32 éves bagolasánci földművesek ittas állapotban botrányosan viselkedtek, káromkodtak és az uttesien dülöngélve a jármüvek közlekedését is akadályozták. Egy rendőrtisztviselő figyelmezte, lése eponéie sem viselkedtek rendesen, amire eiöábitották őket n jcndőrkflpi. lányság büntető birája elé, aki nyomban 1—4 napi elzárást és 10—10 pengő pénzbüntetést szabott ki rájuk.
A trafikosnó gyilkosát életfogytiglani fegyházra Ítélték, a bankrablók ügyében ma hirdetnek ítéletet
IW. Wxuát 15
NAPI HÍREK
NAPIREND
F«bruái* IB, pént«h
Kómát katollkai: Fausztln. Protest.: Pauutln. lar.: Adar. hó 12.
Oyógysaertárl éjjeli asolgálat e hónapban: .Salvator" gyógyszertár Erzsébet-tér és a klskanlisal gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 9, 7, 9,
vasár és Ünnepnap 3, 5,7 éa 9 órakor. •
Gőzfürdő nyílva reggel 6 órától eate (j óráig (hétfő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek).
ALÁZAT
Ma ünnepelnek és fény övez körül, ne gondold, hogy tiédre világ, ámradj tovább is igénytolen, szsrény, egyszerű kis vadvirág. Ne hidd, hogy mind a liéd, ami Jól, ami szépet az élet juttatott, mondj le róla, ugy Bem boldogít, és egyet tanulhatsz: alázatot. lalatgtrtzrg, 1934. Háry Emmm
Vég re egy
időszerű kérdés, sóhajtottam fel, amikor meghallottam, hogy nyilvá nosságra hozták az amerikai Columbia-egyetem kutató intézetének a meghűlésre vonatkozó munkálatait. Mert eddig az ember csak prüszö gött, krákogott, szárította az orrát, nedvesítette a zsebbéll kendőjét éa azt hitte, hogy mag van hűlve. Hála a tudományos világ kutatásainak, most végre ez a tévhit ls megdőlt. Kiderltetlék a tudósok, hogy nem az ember hűl nveg, hanein a bacillusok, amelyek a légutakban tartózkodnak és egyebekben telje, sen ártalmatlanok, csak hát: kicsit fázósak. Hódolattal és hálával tartozunk az amerikai professzoroknak, akik pácienset és zsebkendőt nem kiméivé, 13.000 náthás emberen végzett kísérlet alapján a meghűléses betegségeknek ezt az uj elméletét ólli\'.ották fel. Héáápcl... Ugye, mondtam mindig, hogy ez lesz a vége! ? Gyanúm nem volt alaptalan, az emberek sokkal többet vállalnak magukra, mint kellene. Mo3t is itt... hááüpci... prüMögök szívességből. A megfázott baoUknok helyett. Még hagyján, hö embertársainknak tennénk vele szívességet, de ilyen kis vacak bacillusoknak... Háááápci... Nem elég, hogy megtűrjük őket, még ha megfáznak, ml is végezzük el helyesük a prüsskö. lést ? Én többet nem ! ^Miért ? Hiszen nem ls én vagyok\' meghűlve. Hááápci... Ezentúl prűszögjenek a bacillusok maguk...
Csak azt felejtették cl az amerikai professzorok.megmondani, hogy miképpen kell ezt á bacillusok tudomására hozni... -nő.
- (Dr. Somogyi irtván) szolgabíró már több rendkívül érdekes előadást tartolt Nagykanizsán az Irodalmi és Művészeti Kórben. Most vasárnap uj-IkSI ő lesz műsoron a liceális ciklus-l>an. Témája: nemzetgazdasági rendszerek. Ma, amiloor minden ember ele. . vénébe vágnak • gazdasági kérdések, hasznos szolgálatot teljesít, aki megismertet bennünket eme kérdések rend-aze révei és címletével.
A budapesti büntető törvényszék Horváth Sándor kereskedősegédet özv. Pólya Sándorné traf ikosnő meg ölése és kirablása miatt életfogytiglani fegyházra ítélte. Az ügyész fellebbezett, mert nem halálos az Ítélet. A védő és a vádlott enyhítésért fellebbezett.
A törvényszék csütörtökön folytatta a bankrablók perének tárgyalását. Tarinak a fogházban irt ön-
vallomását olvasták fel, amelyben a bankrabló magábaszáll és elismeri bűnösségét. Utána az orvosszakértők tették meg jelentésüket, mindhárom vádlottat épelméjünek nyilvánították. Majd a perbeszédekre került a sor. Az . ügyész mind a három rabló fejére halálbüntetés ki-szabását kérte. A védő könyörületes Ítéletet kért. Az Ítéletet pénteken hirdetik kl.
A szavalókórus
ma este a szokott helyen..és -időben próbát tarl. A tagok teljes számban való megjelenését kéri a vezetőség
- (A Szepetaeki Da\'o«kör) lubruáT
17-én, vasárnap fél 7-kor a kultúrház. l>an jótékonycélu műkedvelő előadást rendez.
- Toll, legjobb minőségű női fehér-rvetnűanyag, alkalmas méretű maradékokban métere csak 1.24 P $ehül*uél.
- (Sok ■ koldus) Kaptuk, a kővetkező panaszos Jevelct: Tekintetei. S«er-kesztőségl Annak dacára, hogy óriási inségadól fizetünk, csütörtökönként való.ágos kolduló tömeg leplééi ax utcát s nálunk kereskedőknél, egyik a másik után kopog be alamUsaiáérl. Kérdem, hol van a l>atóság figyelme, hogy ez előfordul,-.akkor, amikor ml úgyis megfizetjük a magas m»éfadót, még a kéregetők és uzok ujoWsítálá-lásának ls kivagyunk téve. Lapjukon keresztül hivom fel erre az illetékes hatóságokat, hogy a koMus; ügyben Sürgősen intézkedjenek! Egy fcwealtodé.
- Llbertl maradékok, U öaasea színekben la minőség, métere esik 88 fll\'ér SchQUnél.
- Tárkor jJzáa M fillérért Kf.tfri-helbe. A Színházi filét kiküldőit fotoriportere kéjjea riportban számol be a welszi herceg ldtkl>öhcll áartóeko-dásáról. Az eleven, színes, ■ tagaknas tudósítás szinte ugy viszi magával uz olvasókat, mint egy vidám- társasutazás turistáit. Tudóaitónk m^irja,; hogyan íotogmlálU le a h«r®eget éti hogyan tartóztatták le ezért?,u#o«r«n táncolt a herceg a tiroli bálon jG«ál Franciskával T i
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utca 17.),, aj olcsó kórházi osztálya. A Vaa-utcai dr. j»ajor szanatórium • gazdasági hetyk«Uuz alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napf 8 pengő ápolási díjjal A küjőn szobák \'árait Is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkewlések,, béL fürdők, (eutroclfaner, Darmbád) aziv-betegeknek, kimélő és plb«o& kúrák (eiectrocardlograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabásu,,vUgyógy> £andcr éa oriopád gyógytermék, astnaaaébák, sebésze Ü osztály elsőrangúan felcsereit mülőtermeiv.1, plasztikai aebéazet, em-lőplasitika, orrkorrekció, arcnegflataU. lás (ráuoeltüntctés) stb., nroMgUl osztályán a legmodernebb berendezés éa készülékek. Szülőoailály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
.SPORTÉLET
Zalaegerszegi TE—Zrinyi
Vasárnap délután 9 órat kordot-tel a Zalaefrrazegl TE csapa tátlitjn vendégül a: Zrinyi csapata barátsá gos mérkőzésre, hogy a,,|övfl,vasárnap kezdődő labdarugó rajtra legalább -ágy komolyabb mérkőzés legyen a cíűpflt mögött. A ooapot vezetősége uj játékosokat is próbál kl, hogy az esetleg szükJég-\'S játé-kosok pótlására meglegyen a keret. Ez lesz március 10-lg a csapat utolsó szereplése, mert a kővetkező két, vasárnap vidékre szólítja a bajnoki sorsolás.
Elmarad a,ma esti atlétikai edzés
Szépudvary László, a Zrínyi atlétikai szakosztályának vezetője ezúton közli az atlétákkal, hogy a ma esti atlétikai edzés elmarad. Kedden este 8 órakor azonban biztosan meg. tartja az edzést. j
, Városi Mozgó.
Február |5-17-Ig Péntektől—vasárnapig
A budapesti „Metró Scalaval" egyidőben Stavanaon csodaszép regénye filmen, a
KINCSES SZIGET
Főszerepben: Wallace Barry, a Vlva Villa alakitója és Jackle Coopar, Amerika körülrajongott gyermek-_ színésze
FOX VILÁGHÍR ADÓ
Előadások keidete híikOinapolon: 5, 7 ét 9 önkor, vasárnap: 3, 5, 7 Is 9 őrskor.
a Mtk8»a»l alsS at6ad*a«k WMraaakt
ZALAI KÖZLÖNY
1936 feb uár 15
Emlékeztető
FebrtUr II
Balos-cserkészek filléréi előadása 5 ómkor a gimnázium tornatermében. NTE tánoestély a Koronában. K«rpasromájiyosok koseorucskája u Iparoskór nagytermében. Febftiár 17. Lloeáíis előadás 6 órakor a városházán (dr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy far-Hangi táncos teája a gimnázium tornatermében 5 órakor-,A Kath. Legényegylet közgyűlése fél 5-kor,\' társasvacsorája 8 órakor. Jelmezes koszorúcska az 1 pároskór nagytermében.
A Saoc Misszió Leánycgyiet vidám délutánja a kiskanizsai Olvasókör-ban 6 órakor.
Izr. Leánycgyiet Liszt-matinéja 11 órakor a színházban. (Díjtalan.) Blagusz Elei: koszorucakája a Cent. rál alsó helyiségében Február IS. A zeneiskola l^mberkovicsné^mlék-hangversenye 9 órakor. Február U.
OMKE-bál Fabroár 24. Liceális előadás (Llsit-únn«pály) a városházán 6 órakor (Vannay Jánoa). Frontharcos tea 6 órakor a Koronában
Nagy László népszlumüva a Legényegyletben. utána tánc. Kerületi válogató tornász verseny 8 órakor a gimnáziumban.
A Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezestje az Iparoskörben. Má retus S.
Iparoskör Jelmezest ja. Szinelőadás és táncmulatság a Kiskanizsai Olvasókórben. Március 4L
,(t Keresztény Tisztviselőnők kacagó-
e«tje a szinházban 8 órakor. Március 5-
A Leányklub jelmezcstje 7 órakor a Missziósházban.
Torma Tóni jelmez-estje az iparos-székház alsó termeiben. Március S. A Kaszinó hangversenye (Fischer (Jöske és Feleld Rezső).
Márdus is.
ZTE disztomája a gimnáziumban 8 órakor. Márctos 14-Vitézek műsoros estje az Iparos-körben. Március IS-
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purimJ estje a Kaszinóban. Március 2*.
Dr. Baktay Ervin előadása a Kaszi. nóban: Utazás Nyugati-Tibetbe.
. Ttraéartösids
Buxs tlarav. 77-ea 1775-18-00. 78-as 17-flO-18-15, 79-es 1805-18 30. 80-as 1815-1850. dwnánt. 77-* 1720-1735 78*u IV 35-17 56, 79-es 17 50-1765 80-aa 1760-17-75. — Rozs nj pestvidéki 1350-1360, más 14*20-1450. Zab uj közép 1175—1585 Tengeri tisiánlHÜ 1338 1345.
Seríáiváiár
Pídh«|t(U 4686 eladatlan 986 Kiad rsddfl 068-070. szedett 062-064, sze dett kixép 060-062, kőnnyfl 056-058 első rendű Oieg 058-060, ll-od rendt öf«t 0*48—054, angol süldő I. 070-076, sxaionna napban 095-000 xslr 1-30-1 46 hus Of6—098 félsertés 084 0 96.

Díjtalan
bemutatás lakásán Is
TELJESITML-
Bfamlard 2x
HÖKÉlfTES OLCSÓ RÁDIÓ flttOMÁSSKÁLÁVAl
rádió szaküzlete.
Magyar Kir, Államvasutak
MENETRENDJE
lagykului állomásra érkoió él ax onnan Induló mátokról. Érvény... 1984. évi december hó IS-t6l kezdwe.
Nagykc nlisa—Budapest
VOMl Ktal A vonat neme N-Ktnlxa-I lói Indul r. U*. [ típ. itr irktilt Vowi JIA vonali il neme I Upeilfd; Indul KHIIK.I, I uir. érk
120\' Oyv. 6 23 7-20 1IH» 123b(í izein. ¥.1 2210 3-00 4 33
1218 S«m. v 933 11-38 1348 l232ÍMolor ; — 3-33 743
1211 Szem. v 14 4, 1612 20-3 J 12021 Ivv 730 1020 11-19
1231 Motor 17 38 19-29 —■ 1212jOyors. w! 640 11-06 l\'-33
1301 Oyv. !«■») 19 9 22-08 12141 ,iem. v. 14-15 18.13 20 00
1219 Szem. v. 22-00 23-27 640 I20ö!ayv. | 2000 22-38 23 45
Kdzvatlan kocalK forgalmai s
Ai 1231/52.2. sz. motorvonatok követlen vonatok Nagykanizsa—Kesithely között. Az 1202. és 121. sz. vomtokkal: egy élkezfikocsl Bpest déli Pragciskó, egy hálókocsi Bpest déli-Cannes I., egy 1—II—111. oszt. kocsi Bpest déli-Venll • iglia, egy I—II—Hl. oszt. kocsi Bpest déli-Róma.
1. A hálókocsi az 1T0\\ sz • onattal hétfő, szerda, péntc>, az 12C1. sz. vonattal pedig kedd, csütör ök és szombaton k zlekedik.
Az 1207—120". számú vonatokkal: egy III os t. kocsi Bpest déli pu—Velence egy I—II oszt.»ocsi Bpest déli pu Róma, egy hálókocsi Bpest déli pu -Velence.
Nagykanizsa—Zalaegerszeg—Szombathely—Soproni vonal
KMIIU r«M. Ecwu. M. SlMMt- Ksl^f • 4r k 8*ff0«k« *>k. | Wl l-t. UliltMj U.I 1 kului r. M.
1411 í. ». 500 653 7-21 908 Htii Motor _ 5351 7-33
UZ) Motor 805 S-:M 1023 — UV Molor 3-51 738 8 161 9 52
m( Si. v. 13 42 15-10 160b — mis Sr. v 11)03 11-22 11-561 13 18
i,ii Sí. ». 1625 I7\'4» 18-32 2010 1413 Si.y. 13-41 15-26 16231 17 48
i4m Molor 2003 21-29 22 26 1411 S«.y. 19-20 20071 21\'48
. , V MWH\'L vonatokkal Budapest déli pu-Zalaegerszeg között közvetlen kocsik közlekednek.
I möGÍP
lltir* Indul
m Sx.vJ tiu
2414 | Sz. v. | 13r3 2428 || Vcfj. N 18 20
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi vonal
I
Pk»rW i
l.á/i irl.
1328 | 14 14 I 1604 1653 | 1920 I 21<5
Nagykanizsa—CyHényes-Kaposvár-Budapest Keleti pu
IXEBBtl- -
Indul
2440,! Sz. T. !i 2106

íimsara érk
:;»«|!0.12I 6-55 1 2447) Sz. ». | 2230 [5\'20.lfl7j| Nagykanizsa—Murakereszlur—Kotorlba
Nuyk.nl uiról Indul Homí I «»»"«\' | S3K15Í.
lii 7-15 I1-3B C-iO M.-Kereulur 2491 1201 IM Vegyes , M.-KeiMit J 1158 Qyora IVniUA M 18-10 Oyor> || VmwI^ M.. | 5-4J
Verwzl.Rőmi
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólfl 40 niltr, minden tovibbl ».
Koroaolyát Jó állapotban keresek 10—12 éves flu részére. RozgonyNutca 19 Délelőtt 12-2 óra közt
_______. délifekvésü virágos udvarban,
kiscbb-ntgvobb lakás ÍUrdöszobAval, vízvezetékkel, W. C., kiadó. Pó ut 10. 526
Qyár-utca 15—17. sz. hAx nagy gyQ. mölc»o» kerttel elaéá, esetleg bérbnadó Bővebbet dr. Battha István ügyvédnél Horthy Miklós nt 7. 560
Autótaxit, kényelmesei, csukoltat leg. olcsóbban, Telel- nállomái 822 számon Kaulmann Manónál rendeljen. iqi
Sugár ut 46. szám alatt kalönbejáritB bútorozott utcai szoba márclui 1 re klaSé,
570
ötasi
i lakás kiadó. Sxemere-u. 4/b.
Vörösmwly-utca 56. azámu ház azonnal •laéd. Bővtbbet ugyanott.
Schlosier-IA\'e Vlláat8rténaUm (német nyelven) 10 vaskot kötetben, jutlnyo-san eladó Megtekinthető kiadóhivatalunkban.
MtM
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mag aaláta mag sárgarépa mag ugorka mag ralek mag ■zabadfSIdi
főzelék- és
virágmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
■>. ,, mfitrágy., .5v4.y»4d.l»Ux.rek,
,1b • • "
Nagykanizsa, Erisébet-tér 10.
(A blrósfig melletl.) T.l.fon > ÍM.
HirdessenaZalai Közlönyben
airisttaslt ii sgéis mw •hun
—j-rl a l»pLl«Jdonüi KOzg.zduAgl Rt.
fint.nb.,g Nyomd, ti Dtlz.1.1 L.pkl.df Váll.l.t. Nmyk.nli.tn, Fatelfe kl.dó: Z.l.l Károly. 1.1\'tmb.H telelőn: N^vb.nla. 7H. ...m,
Kyom.ta« ■ *«ul.)dono> KOigudMigi R.-T. Outeot«rg Nyomd. ü Mkütj UdbkK) Vállalata k0oyrayomdá|il>aa, Niukuksio. ffSsÜs HürssSS 555 Károly).
Mindenki
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
75. évfolyam 39 szám
\\j Nagykanizsa, 1936. február 16, szombat
Ara 12 fillér
__ _ __•m __w w
ZALAI KÖZLÖNY
,Mtkcsif"f«f ti JtitviLI: i\'^.l \' ná» Mcfjclenlk lnladcn rctgel, bittó kl.éltMnl
Peleifis szerkesztő: Barbarlts La|o>
BUIIIIM in : Kii I pcnr« 40 Iliiéi Si«fke«atM|t <1 kudöfalvttflll ttWli n 78. n
Az IpartestOleli mérleg
Nagy napja lesz holnap a nagykanizsai Iparosságnak. Mérleget ké\' szit nemcsak a lefolyt esztendő munkásságáról, hanem Ítéletet ls ir.ond vezetői tevékenységéről az
nökválasztással kapcsolatban.
Ha visszatekintünk a jelenlegi elnökség elmúlt három esztendejére, megnyugvással kell megállapítani, hogy alig van Ipartestület ebben az országban, amelynek vezetősége olyan tevékenységet fejten- ki az egyetemes iparosérdekek szolgála\'á ban. főleg és elsősorban a helyi iparosság előrilönctcle érdekében, mint a nagykanizsai. Nagy ügyszeretet, a dolgok alapos ismerete, pá ratlan lelkesedés és munkakedv kellett ahhoz a munkához, amelyet a nagykanizsai Ipartestület elnöksége és elöljárósága a nagy iparostóbor segítségével véghezvitt- Elnökség, elöljáróság és az iparosság minden egyesének vállvetett munkálkodása minden mellékkérdést alárendel a nagy, egyetemes ipari ér-dekeknek, a közért vhott nagy küzdelemnek, minden egjed öntudatos, szolidáris a közös mostoha sors megjavításáért, jobb megélhetési feltételek megteremtéséért. Ez volt a dinamikus erö, mely eggyé kovácsolta ezt a hatalmas embertömböf. A nagykanizsai Iparosság kenyérharcái mindenkor rokonszenvvel és együtt, érzéssel kisérte figyelemmel a Vá:K>s egész közönsége és ott állt mellette összességével, súlyával, a közösség szavával.
A nagykanizsai Iparosság tehát, amikor holnap mérleget állít fel, kell, hogy jóleső érzés hassa át, mert valóban megtett mindent, amit emberileg meglehetett tenni a mai gazdasági helyzet küzdelmes sodrá. ban.
Samu Lajos elnök személyében a nagykanizsai Ipartestület hivatott vezérfér/lut kapott. Főiskolai képzettsége, iparosdinasztiából eredő gyökere, az Iparoskérdések alapos és szakszerű ismerete, a közigazgatásban való jártassága, a munka-paddai való egybeolvadása, nz ípa-\'ostársaíért folyó, szinte szünetnél -küli munkája nyitott könyvként áll mindenki előtt. Kevés nagykanizsai iparos van, aki nem fordult volna hozzá valamilyen ügyben és akinek érdekében Samu nem interveniált volna. Mindenki tudja, hogy Samu Löíos a nap nagyobbik szakát iparos ügyekkel tölti cl, noha egy fillér tisztclotdijai sem kap a testülettől f8 ő Is csak Iparából él és tartja fenn hozzálartozólt. Samu Lajosnak köszönheti a nagykanizsai Iparosság, hogy évtizedes vajúdás után sikerült megszerezni a Polgári Egy-l<-t hatalmas épületét olyan áron, amely annak sokszorosót is megéri és sikerült egy olyan iparos-várat állítani, amely a későbbi generá-dóknak ls büszke erőssége lesz. Sikerült Samu Lajosnak az Iparoskört megteremtenie amely a helyi ipa\' \'•osság második otthona és kultur
Németország hajlandó a londoni egyezmény szellemében a francia és angol kormánnyal tárgyalni
A német birodalmi kormány Jegyzékének tartalma
Berlin, február 15 Az a jegyzék, melyet a londoni közleményre válaszként Neurath báró ma a berlini francia és angol nagykövetnek átadó t, lényegil g a kővetkezőket tartalmazza :
A német kormány megértéssel fogadta a brit és a francia kormány állásfoglalását, azzal az őszinte óhajjal, hogy a béke biztosítását elő kell mozdítani.
A német kormány őszinte örömmel üdvözli az egyes kormányok közti bizalomteljes megvitatásnak azt a szellemét, amelyet a brit és francia kormány közleményében kifejezésre juttat.
A német kormánynak meggyőződése. hogy a fegyverkezés terén tarlós nemzetközi megállapodás csak akkor jön létre, ha érvényesitik a szuverén államok szabad m eg-
egyezésének azt a szellemét, ame-lyet a fent említett közleménybe az angol és a francia kormány kifejt.
Németország örömmel üdvözli azt a javaslatot, hogy hiriclen légi támadással szemben minél előbb meg kötik az egyezményt, mely szerint a megtánvidolt állam segítségére ad egyezményt aláíró hatalmak haladéktalanul harcba vetik légi erejüket. Németország elvben hajlandó a légi haderejét elriasztó eszköz gyanánt latba vetni a béke meg» bontóival szemben.
Németország örömmel üdvözli a brit és francia kormányok legutóbbi megbeszélésének eredményét és szeretné, ha a közeljövőben a francia és brit kormány eszmecserét folytatna a továbbiak megbeszéléso végeit a német kormánnyal.
Halálra ítélték a három Szabadság-téri bankrablót
Budapest, februór 15 A Szabadság-téri bankrablók ügyében a budapesti törvényszék büntetötanácsa ma délben fél 1 órakor hirdetett Ítéletei. Szepesit mint Radovics felbujtóját mondot. ták ki bűnösnek, mig Tarit és Rado-vicsot háromrcndbeli gyilkosság és kétrendbeli gyilkosság kísérlete, rab
lés büntetlének kísérletében és ezért mind a három vádlottat kőtél általi halálra Ítélte. Az ítélet kihirdetését mind a három vádiolt megrendülve fogadta. Tari, Szepesi és Radovics megfellebbezték a törvényszék Ítéletét, majd kegyelemért folyamodtak.
á honvédtörvényszék életfogytig tartó fegyházra Hólt egy kómet
Még tovább tart az Idegen kém-Invázió az országban
Budapest, február 16 { hozta : A budapesti honvéd törvényszék
idegen államok javára történt kém< kod és miatt a következő Ítéleteket |
Fodor Imre kereskedelmi alkalmazottat életfogytiglani fegyházra, Szatmári Sándor asztalossegédet
5 évi fegyházra,
Reiner Berlalan cs-h állampolgárt 5 évi fegyházra és kitöltése után az ország területéről való örök kitiltásra,
Simon András soffört 3 évi fegyházra,
Zeller János földművest 3 évi fegyházra,
SabankO József cipészt 2 és fél évi fegyházra,
Sivicsák István földművest, szerb állampolgárt 2 évi fegyházra és ki töltése után az ország* területéről való örök kitiltásra és
Zeller József földművest másfél évi börtönre Ítélte.
A kém-invázió a .legnagyobbfoku óvatosságra int mindenkit az Idegenekkel szemben.
Huszár Károly volt miniszterelnök a kormányzónál
Budapest, február 15 Horthy Miklós kormányzó mi Huszár Károly volt miniszterelnököt logadta magánkihallgatáson, aki ;v, " kormányzónak beszámolt Lengyelországi útjáról.
Budapest, február 15 A felsőház befejezte a/. erdőtörvényről szóló javíislat tárgyalá. sát. Több felszólalás után Darányi miniszter vá\'aszolt az elhangzottakra és köszönetet mondott ,a nagy. fokú érdeklődéséért, majd ölödéinek érdemeit ismerteit\' a javaslaí megteremtése körül, főleg köszön « Ripka felszólalását a Balaion fejlesztése érdekében. A javaslatot részleteiben is elfogadták.
Budapest, február 15 A képviselőház igazságügyi bizottsága Tomcsónyi Vilmos Pál el-nöklctével ma ülést tartolt, amelyen Nagy Emil napirendelőtti felszólalása után megvitatták a birák és ügyészek íegyelmi felelősségéről szóló törvényjavaslatai.
háza, ahol nincs politika, ahol az iparos a napi harcok után is békével ül egymás mellé és áldozik a pihenésnek, szórakozásnak ós a kullurá. nak. Más városbeliek, ha Nagykanizsára jönnek, irigy szemmel nézik az ipartestületi székházat és az Iparoskört. Harmadik nagyjelentőségű intézmény, az önsegélyző. Kevesen tudják, mennyi Iparost raga-dőlt ki a legsúlyosabb helyzetből a nagykanizsai önsegélyző Szövetkezet. Hogy ma a költségveiés egyensúlyba került, hogy a gazdálkodás példásan rendben történik, hogy ma Idegen iparos és vállalkozó Nagy. kanizsán nem kaphát munk\'át, hogy a kontárok elleni harc eredmény. Hyel folyik, mind Samu Lajos ér-, deme. Hány országos akció indult ki Nagykanizsáról, hányszor figyelt fel az egész ország iparossága a
nagykanizsai ipartestület mozgal. maira, hány más város iparlestületo indult el a nagykanizsai iparosság példája nyomán, amely mindenkor bevált a gyárkor latban: - mind Samu Lajos érdeme. És ha ma a nagykanizsai iparosság oly színvonalon áll, hogy minden városi kérdésben, minden közügyben mint tényező szerepel, hogy ott van a képviselőtestületben, ott a megyei törvényhatósági bizottságban, a kamarában, az IPOSz-ban és mindé, nütt, - ismét csak Samu Lajosnak, alelnök-munkatársainak és annak az elöljárósógnak érdeme, ^melyre büszke lehet a kanizsai iparosság.
Mikor tehát a holnapi közgyűlésen a nagykanizsai Ipartestület mérlegét kell elkészíteni, amikor visszatekintünk az elnökség, az elöljáróság, az egész nagykanizsai ipa-
rostábor érdemes működésére és munkásságára, nem mehetünk el mellette anélkül, hogy rá ne mutassunk arra a komoly és gazdasági szempontból értékes munkára, amit a nagykanizsai Ipartestület, unnak szakosztályai, bizottságai kifejtenek és amiért minden egyesének a város há\'ája Jut osztályrészül
Mindezért a holnapi közgyűlésen a nagykanizsai iparosság szeretete és hálája veszi körül az elnököt, az elnökség tagjait és érdemes elöljáróit és rendíthetetlen bizalommal teszik le kezükbe az iparosság hol-napját, mert tudják, hogy osak ezen az uton lehet haladni a kitűzött cél, az iparosság boldogabb jövője felé.
És ezen az egységes Iparostáboron a pokol kapui sem fognak tudni erőt vénnl! ■\'
BrneiM tlrMÓ
ZALAI KÖZLÖNY

Vannay János sikere liskolcoii
Országos jóhtre van a kanosai zeneiskolának s ezt mi sem bizonyít, ja jobban, mint hogy tanárai hol Ittj hot ott tűnnek fel művészi teljesít-ményeikkel, kezdve a rádiótól a nagy vidéki . kuUur-centrumok hangverseny-dobogójáig. Most Miskol. ton volt, az ottani zenepalotában ugy nagyszabású koncert, amelynek műsorán Vannay János, a nagykanizsai zeneiskola igazgatója is szerepelt. A »Reggeli Hirlap* igy ir róla :
»A műsor harmadik érdekessége Vannay Jánosnak, a nagykanizsai zeneiskola jelen igazgatójának bájosan finom, rendkívül szellemes Mozaik-szvitje volt. A mű megkapó finomsága, itt-ott légies szubtill-tása, behízelgő, lágy, melodikus invenciója mellett, egyszeri hallásra is közel férkő&lk hallgatóinak lelkülo-téhez. Meleg elismerés honorálta a bájos bemutatót.*.
Vannay cselló-szvitjét, amit nemrégen Nagykanizsán mutattak be, Hajdú István, a miskolci zeneiskola tanára olaszországi turnéra viszi. A Miskolcon most bemutatott Mozaikszvitet ugyanaz a zenekar 6 magyar városban fogja bemutatni. Egyben felkérték Vannayt, hogy a Miskolci Lévay Egyesület zenekarának március 20-lkl hangversenyére Írjon egy vonós zenekari számot.
Hóman Mussolininál
i Róma, február 15
Hóman Bálint magyar közoktatásügyi miniszter ma a királyi palotába hajtatott, ahol feliratkozott az udvarnál. ilóman ezután Suvich államtitkárnál tett látogatást, majd Mussolini miniszterelnökhöz hajtatott, ahol mintegy fél órán át tartózkodott.
A fővárosi influenza-frontról
Budapest, február 15 A fővárosi influenza-frontnál az a helyzet, hogy eddig 5 halálesetet je. lentettek be, tegnapig j>edig 15 szövődményes megbetegedést. ✓
Angliában tovább tart a politikai válság
Páris, február 15 A HaVus-iroda londoni jelentése szerint a politikai válság tovább tart, bár a kormánypárt az alsóházban inegerő-södótt. Minden valósüuüség szerint a kormány átalakítását nem lehet elkerülni. Erre valószínűleg a közeljövőben sor ls kerül.
Óriási hideg uralkodik Erdélyben
Bukarest, február 15 Az egész országban kíméletlen nagy hideg uralkodik, egyes helyeken 35 fok hideget mértek. Naszód megyében hánom ember megfagyott.
női »i éa korcsolyázó ■^•rt-mellények, düftlnből • l«g-topkatók tMfcatMái.
Város-fejlődés és az öröklakás-palota terve!
Az OTl4£ékházzal kapcsolatos dröklakás-palota tervel széleskörű érdeklődést váltottak ki. A dolog megvitatása közérchkű lévén a kérdés minden oldaléról, -a Zalai Közlöny szívesen ad helyet minden tárgyilagos hozzászólásnak Ma a kő vetkező levelet kaptuk :
lg*n tisztelt Szerkesztő Ur!
Ugylátszlk, az OTJ öröklakások előjegyzöi n *m olvasták a háztulajdonosok felszólalásának azt a részét, amely muga is mondja : »Az építkezést megakadályozni nom lehet és nem szabad, de engedjék azt át magánosoknak és épitési vállalkozóknak, akik erre illetékesek, de oz OTI-nak más a hivatása.* Tiszteljük a szabadverseny jogát, de tiltakozunk az OTI által segélyezett, olcsó öröklakások tisztességtelen vei-senye ellen, a város ingyen telke állal támogatott lakásdumping ellen.
Hát egyedül és kizárólag az OTI lakásépitkezéss volna »a szivárvány, mely reményt önt minden csügg\'-dőbe, a pirkadó hajnali igazság, a varázsszer,* mely megszüntetné a munkanélküliséget? Ebben a legha-tározottabban kételkedünk. Hisz a legutóbbi években a Sugár-utón, Cscngery-uton épült elegendő modern ház (építési vállalkozók és magánosok épilették, saját kockáza tukra, saját erejükből, minden jó-tékonycélu hozzájárulás nélkül.) És mégsem látjuk azt a minden téren való fellendülést, amelyet Cikkíró ur az építkezés általános következményekép beígért, nem látjuk a •szivárványt,* a vidék és a hivatalok ideözönlését. Sőt ellenkezőleg, azóta leépítettek jónéhány hivatalt, leállították a Transdanubiát és egyéb üzemeket. Szóval az építkezés egyáltalán nem Idézte elő azt az örvendetes változást, amelyet Cikkíró ur oly élénk színekkel ecsetelt. Az igen tisztelt cikkíró nagyon for. ditva állítja be a helyzetet, ha azt hiszi, hogy Budapest, Berlin, New-york az által lettek 30.000 lakosúvá-rosokból hatalmas metropolisokká, hogy először sok lakást építettek, melyekbe\' aztán 9 környező falvakból betódult a nép, mint a színes trükkfilmben a hirtelen odarajzolt madárházakba a madárkák. Ellenkezőleg I Először szaporodott a lakosság száma, ennek arányában szükség volt hivatalokra s a szük. séglethez képest épültek azután a házak. Neirtvnedig megfordítva.
A poétikus tollú felszólaló •szi-
várványról és csillogó sxappanbubo-rékróU ir, mikor m| háztulajdonosok a ktfedelmes valósággal állunk szemben. Azt irja, hogy a mostani háztulajdonosok »boIdtfgult ösoú is élvezték az adómentességet, de nem említi, hogy ml <>zt az előnyt »kötött lakás és kötött lakbér* idejében már bőségesen levCi§-keltük a lakók javára.
Téved a Cikkíró ur, .az autó nem söpörte el a szék ret. hisz épp ma számol bé n Zalnl Közlöny árról, hogy az autótulajdonosok küldöttségileg felszólaltak a polgármester urnái a szekér elhatalmasodott konkurenciája ellen. De itt fordított a helyzet, itt a szekérfuvarozás élvezi az adómentességet. »Mivel e:.ck..e\'.< semmiféle rizikójuk nincs,,adót azután nem fizetnek, könnyen felveszik a versenyt vélük, akik mind\'n közterhet viselnek.* (Mintha csak az OTI-lakáfo!<ról ima I)
Ha az OTI-lakásigénylöknek fő. célja a »bátor szembenézés a munkanélküliség Medúza arcával! E letargiás várost akarják uj éleire kelteni,* - ugy letesszük a tollat és elismerően hallgot ink.
Ellenben az OTI-lakásigénylő. nek az önzetlenség zászlólobogtr.tása mögött kizárólag az a nagvo.i érthető emberi egoizmus lappang, hogy olcsó áron jus?a.iak elegáns, központÍfüté:es öröklakásokhoz a város közepén. Ha az ö.wtlenség fenyc.s lepkeszárnyait levetik, ugy nvgmarad az önzés egyszerű hernyója, mely az OTI és a város segítségével akar nem megvetendő anyagi előnyökhöz jutni.
Egyik »érdekelt lakó* arra hivatkozik, hogy más városban is épit az OTI munkásházakat, melyeMiez a város ajándékozza a telket S a háztulajdonosok mégsem tiltakomak ellőne.
Tisztázzuk a helyzetet: mit akar-nak^ építeni, munkáslakásokat ? Az igen tisztelt Cikkíró vájjon mór \'Több is, mielőtt az OTI-építkezés-nél érdekelve volt, harcolt azon lakáscsoportok ellen, melyek szerinte •tifuszfészkek és a tüdövész melegágyai?* És az ilyen nyomortanyák lakói számára tervezik az uj OTI-öröklakáspalotát ? Ha igen, ugy a legnagyobb tisztelettel leíesszük a fegyvert. De szent meggyőződésünk, hogy az OTI-lakásigénylök egyike sem lakik Ilyen szánalmas helyen, ellenkezőleg, mind gondtalan, fixfizetéses vagy jó jövedelmű emberek (azon kevés kiválasztottak
Városi Mozgó.
Február 15-17-lg
Péntektől—vasárnapig
A budapesti „Metró Scalaval" egy időben Stevenson csodaszép regénye filmen, a
KINCSES SZIGET
Főszerepben : Wallace Berry, a Viva Villa alakitója és Jackla Cooper, Amerika körülrajongott gyermek-szinésze
fox vilAghiradó
Előadások kodéit tiétkflinspokon: 5, 7 é« 9 órakor, vasárnap: 3, 6, 7 (i 9 Arakor.
A hétköznapi •!•& alftadáaok fllléraaak I
közül valók, kik\' lakbérüket \'^O évre
előre biztosítottnak tudják), akik a jót még,jobbal akarják csakvelcsc-rélnl és akik az OTI, a város és az állam támogatására legfevésbbé vannak ráutalva)-
Most, amikor általánosan a szerénység és a lefokozott igények ko rát éljük, nem időszerű a* egyik
lakásreflektánsnak az az erélyes kijelentése; >józan ésszel .köftnyü & látni, hogy a mai igényeknek :n megfelelő lakások id^je lejárt* és túlzott a másik tisztelt Ellenfél urnák nz a véleménye, mely a masz-szivan és jól épült végi házakat keresetlen egyszerűséggel »nomok«-nak minősíti.
Ugyebár, a felszólalások sorrendjében most mi, háztulajdonosok következtünk ? Közléséért fogadja há. lás köszönetünket előre is az igen tisztelt Szerkesztő Ur
q háztulajdonosok.
Emésztési nehézségek, gjromor-h|ás, gyomorégés, csalánkiütés, rosszullét, lejfájás, idegtzgalmak, álmatlan^ esetén a természetes .Ferenc József keserüvit megszünteti az emésxléíl zavarokat, fertőtleníti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést helyes ulra tereli és felfrissül a szellemet.
Husz éve ma...
(A Zala 1915. február 16 Iki számából)
Sz«rb bombamerénylet történt Szófiában bolgár miniszterek és diplomaták ellen. Az éjszakai me. rényletnek több halottja és ■ebe-sültje van, mind a legelőkelőbb társadalmi osztályokból. A hatottak közt van a hadügyminiszter leánya is
Bőven van kenyér és liszt a 6 hónap óta ostromolt Przemyslben, - Írja egy belgrádi újság mig a szabad Belgrádban se kenyér, se liszt. ;
Egy alvó orosz dandárt Kibartl-nál a németekJkörülzártak és elfogtak. A keletpo^aaedsgdtízlntóron 11 orosz brigádot vertek meg a németek a februáí 8. óta tartó csatában.
A mazuri tavaknál még tart az oroszok üldözése.
Pofonü\'.ütlék Konstantinápolyban a görög tengerészeti attasét. Diplo* mácial bonyodalom lett belőle, a görög követ elutazott a török fővárosból, de még remény van a békés elintézésre.
Egy napig két fillér mozijegy-adót szednek hadi jótékonysági célokra.
Időjárás
A nagykanlzaal motooroloalal megfigyeld Jolontéook : — pénteken a hfl-métaéklet: reggel 7 Arakor - 1-0,
délután 2 ónkor + 7 6. ette a árakor + 0 9.
ftlMul: roggol tUita, délben éo enle borult Csapadék 2« mm. Hámafaaoág
00 om.
StéUrdny: Heggel délnyugati, délbon éssaknyugad, eete délkeled
(Bjmikai nldláltknUi) A ■lal Méntkhall >*t. 10 taken Élénk éuatai|>|all *• >I»S«"
ul, - kolotoa 4. m knl«""
1935 hbruAr Ifi
ZALAI KÖZLÖNY
EmlékextetA
r«bm*r IC.
Dalos-cMrttészek r|Iléir*s előadás* |
ómkor a gimnázium tornatermében. NTE tánoestély a Koronában. Karitfszoinányosok koszorúcskája az Iparoskőr nagytermében. Febiwér 17. I.iceáiis előadás 6 órakor a városházán (dr. Somogyi István), Keresztény Tisztviselőnők nagy far-saiigi táuoos teája u gimnázium tornatermében 5 órakor. A Kath 1-ogépyegyKt közgyűlés fél 5-kor, táxsa«T«caor4j» 8 ómkor jelmez** "koszorúcska az Iparoskór nagytermében.
A Szoc. Misszió I.eányegyiet vidám délutánja • klskaoiz^l Qlv.\'sókór-lieu 6 \'órakor. ,
Izr. I^ányegyW LlsH-maUnéja lt őiakor • sxlaházbw. (Dijt«l«n.) Hiagusz Elek koworucakája a Cent-rál alsó helyiségében-Febrtiár 18. - 4
A zeneiskola I*mbcrkovicsné.«mUk-luuigversenye 9 ómkor. Február U.
OMKE-bál. Fsbmár U l.ioeűlis dőadás (l.lszt-Qnnepély) a városházán 6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 8 órakor a Koronában.
Nagy László népszínműve a legényegyletben, utána tánc. Kerületi válogató tornászverseny % órakor a gimnáziumban. Február JC. A zeneiskola növcndókh^ngvc; senye 6 órakor. MírcMs 1
A Keresztény Jótékony Nő«gylvt jelmezestje az Iparoskörben. Márc&us 1.
I.iceális matiné a zeneiskolában fél
12 órakor.
Iparoskőr jelmezeatje. Szinelőadás és táncmulatság a Kis-kanizsai Olvasókörben.
Gyerünk Lazsnakba!!
I liter finom bor 30 fillér.
Gozdin László vendéglősnél
MircJua 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje A színházban 8 órakor Mirthia í. A I cAnyklub Jelmezedbe 7 órakor a
Missiióabázban.
Ionná l\'óoi jebnez^stjo az Ipatoa-sxékliAz alsó termeiben Márdua 1. A Kaszinó haiigveraenye (Itleher Hóiké éa Fefcki Hezaó). Márclua
ZTE dlsztomája a gimsiázíumban 6 érakor
Márrki.
Vitézek mftaoros estje az Iparos-kérben Márrlu. u. Izr. Jót. Nöegyfct múaoroa purfm-estje a Kaszinóban. Máreiua 2f. A pécit kajitaruj^gyütte. hauKver-
eate u órakor. Dr Haktay Ervin clóadáaa a Kaazi. nóban; utazás NyuHatt-Tibetbe. Mnrciis J5. I iceália matiné a zeneiskolában tél 12 órakor. Mirrlitt\'l,. * zeneiskola nóvendékhajiffverscnyP « ómto,,. kprtUa 4. Slelániai huri\' zongorocsljc.
Junius 10-én Nagykanizsán lesz a kerületi válagató dalosverseny
A XIV. (zalai) daloskerület vezetősége kért a az országos dalos-ve-zetöségot, hogy az idén esedékes kerületi válogató versenyt a zalai kerület junius 10-én, pünkösdhétfőn Nagykanizsán rendezhesse meg, tekintettel az ugyanokkor széles programmal rendezett nagykanizsai idegenforgalmi napokra.
Frühwirth Mátyás országos eli^Sk most értesítette a XIV. kerület veze. tőségét, hogy a kerületi verseny javasolt helyen és időben való meg-rendezését tudomásul veszi. Ugyan, csak az országos központ értesítése
szerint a verscny-kóruaok válogatása már folyamatban van és n jövő héten végleges közlést kap a kerület atekintetben, hogy milyen karokkal indulnak a résztvevő dalárdák a válogató versenyre.
Dr. Tholway Zsigmond postahivatali Igazgatótól, a kerülőt ügyvezető elnökétől nyert értesülésünk szerint a kórusok megérkezése után kerületi d3los-értekezlet tesz Nagykanizsán vagy Keszthelyen, amely alkalommal meg fogják tanácskozni a válogató verseny rendezésével kapcsolatos kérdéseket.
Temetői sírkereszt, mint corpus delicti a járásbíróságon
Ércfckes tárgyalás volt a nagykanizsai jársbiróságo.i dr. •Révffy Andor büntetőblrónál. Már magában a miliő siokatlan volt. Hatalmas tölgyfa-sirkereszt volt a tárgyalószoba falához támasztva. A kereszt corpus dclicti-kéht került a tár. gy alóteremte, nemrégen még a kanizsai temető egyik régi sirját díszítette és ma pertárgyként szerétéit. Az eset a következő :
Nemrégen a város »kilakoltatta« a régi sírokból azokat a halottakat, kiknek senki hozzátartozójuk már nincs, a sirt senki sem gondozza. Az Így teljesen \'elhagyatott és több mint 80 éve a földben levő csontmaradványokat felszedték és más> hova, tömegsírba temették. Azoknak azonban, kiknek hozzátartozói jelentkeztek, hamvalt más sírba helyezték, mint ahogyan ezt a temető-szabályrendelet előírja.
Egy napon megérkezett Nagykanizsára Szlgethy Bertalan keszthelyi nyugdíjas, ho;y itt pihenő rokonai, Iváncsles Kázmér és Iváncsic?. Ottilia sirjáit rendbehozza és meg. koszorúzza. Nagy volt azonban a meglepetése, amikor az egyik sirt üresjn találta, a máslkat is felbontva és sirkereszt sem volt rajta, elvitte valaki. Szlgethy elment kutatni, hová lettek szeretteik sírjaik-ból. A városházán a temetögond-noknál megtudta, hogy azoknak a szóbanforgó sirok lakóinak rokonaiként senklsem jelentkezett a gondnoki Irodában, csak egy Kinizsi-
utcai asszony, aki előadta, hogy a két Iváncsics-sirban nyugvók az ő közeli hozzátartozói, de mivel senkijük kívüle nincs, jóváhagyta, hogy a két halottat onnan kitelepítsék. A város a két sírhelyért síronként 10 pengőt fizetett az asszonynak, aki azt fel levette. Szfgethy megtalálta utóbb halottainak keresztjét is a2 asszony első férjének sírján. Ekkor aztán feljelentette az asszonyt, aki voltaképen neki rokona ós az ő tudta nélkül eladta az ö halottainak sírhelyét. % í
Megindult az eljárás és a sírkeresztet a temetőből behozták a kir. járásbiróságra, ahol számot ka pott, aklaszerüen cl lett intézve és igy került dr. Révffy járásbírd tárgyalószobájába.
Az asszony beismerte, hogy valóban senki s-jm gondoskodott a két halottról, csak ő gondozta sírjukat, mig Szlgethy egy évben egyszer hozott nekik koszorút és mécsest Keszthelyről, ö azt hitte, hogy joga van a sirok felett rendelkezni és ezért vette fel a sirok után járó 20 pengőt. (
Ezt azonban megcáfolta a Keszthelyről beidézett Szlgethy Bertalan.
Érdekes tárgyalás után a bíróság megállapította a vádbeli cselekményt, azonban tekintettel arra, hogy az asszony joggal vallhatta magát rokonnak és hogy a cselek, mény klsebbszerü, alkalmazta vele szemben a TE 121. szakaszát és az eljárást megszüntette.
Díjtalan
bemutatás lakásán Is
I!
• •
,wtB5H
P fj f~
TELJESÍTMÉNY
Standard 2x
ITŐKÍUrtS 01C5Ó RÁDIÓ ÁUOMÁWKÁIÁVAI
rádió szaküzlete.
KosszorucsKa !
ma este fél 9-kor az Iparoskörben a karpaszomány osok részére. Tánc reggel 4 óráig.
Gábor tánctanár
Az asszony a tárgyalás végén fogta a tölgyfa-keresztet és visszavitte a temetőbe, mig Szlgethy Bertalan felment a temetőgondnoki hivatalba, hogy szerettei ismét megkaphassák az »első osztályú* pihenőhelyet.
Mi minden fordul mag egy nap alatt a járásbíróságon!
Számos női bajnál reggel éhgyomorra fé\'pohárnyí természetes .Ferenc József" keserűvíz végtelen napy megkönnyebbülést szerez ará\'ial, hogy a belek tartalmát felhígul ét akf dUylalanul kiűri\'i, iron-kivül az emésztőszervek működését lényegesen elömozdi\'ja.
Mozgószinház Kincses sziget
Diákkorunk regényes hősei, Ste-venson világhírű ifjúsági regényének rokonszenves és gyűlöletes alak. jal támadnak fel a mozivásznon. Csupa romantika, csupa reményest ség ez a film, amely nemcsak a gyermek, de a felnőtt lelkét Is elragadja a maga gazdag meseszerű-ségével és regényességével. Az anya pár perces jelenetén kivül nincs is rjől szereplője a filmnek. Szerelemnélküli, tiszta levegőjű film ez, tele szépségekkel, költői-, táj- és fényképezési szépségekbon egyaránt gazdag, kitűnő lellemala« kokkal, harccal, romantikával, kalanddal. Mindemellett szót kap az érzelmi rész is. A félelmetes, halálfejes lobogóju Hispaniola, a kincs után vágyó kalózok, a kalandok és harcok köré font kitűnő regény szerepelt elsőrendű színészgárda eleveníti meg. A féllábú kalózvezér szerepében a mérhetetlenül nagy emberi színész, Wallace Beery min-den szava, njozdulata remek és pá-ratlan teljesítmény, szinte több mint művészet. A kalandvágyó kis hajóinas szerepében a kis Coope. Jackiet látjuk viszont, aki egész legéánvé serdült, de megtartotta gyermekes és ösztönös tehetségét. Aranyos kölyök. Kifogástalan a Hispaniola meggondolt cselekedetű hajóskapitánya, Lcwis Stone és a rokonszenves orvos, Krüger Ottó. A kalózok alakjai egytöl-egyig élnek, mégis legremekebb Barrymore Lionel züllött, részeges, kincsét féltő kalóza. Az amerikai filmgyártás ismét páratlant alkotott ezzel a filmmel, a mely gyermeknek, felnőttnek egyaránt Igaz élvezetet nyújt, akár olvasta Stevenson regényét, akár nem.
ZALAI KÖZLÖNY
Paál Jób riportregénye:
A láthatatlan birodalom
A JÁTÉK ARZENÁLJA
Európa harmincagy városában működnek nyilvános játékkaszinók — Üzemben a kártyakeverő masinák — A „cercle prioée44 és a „boule" — A fátékaatomaták — Ahol a dohánygyárakban készülnek a römmt-kövek — Játékkaszinó lesz Frigyes főherceg palotájából
(Copyright)
A játéknak nemeik hadserege van, hanem gazdag arzenálja is. Fegyvertárának választékossága semmiben sem különbözik egy modem hadsereg fel. szerelésétől. A zubbony oldalán sze. rényen meghúzódó bajone\'.től a mindent elsöprő tankig minden megtalálható ebben az arzenálban. A fegyvereket ,a hatalmas vezérkar tervezi ki, a vezérkarok pedig ott székeinek Euró-hanubioegy városában, ahol a nyilvános játékkaszinók működnek.
A kaszinók közül
Moate <"«r o már régen eUesz\'etle ■ vezet* »z-repet.
Hiszen az eimu\'t nyáron a salzburgi Mirabell-Casinobon m*jdnem kétszer
Kártyakeverö-gáp. Tizenkét misodparo alatt tökéletesen megkavar egy oso-mag kártyát.
annyi rulett-asztal volt üzemben, mint a monakoi fejedelem székhelyén ...
Amikor statisztikát közlók a játékkaszinókról, tennész. les u csak a nyilvános kaszinókról beszélhetek, mert hiszen a titkos játékbarlangok számát nem ismeri senki. Párisban minden ulcasurkou játszanak rulettel és trante et quarantet és Budapesten ls napról-napra lep\'.ez le a rendőrség titkos kártyabarlungoKai. Erdélyben alig van város, ahol ne |»órgeinék meg minden este a rulett golyóját...
Ha Délről\'megyünk fisrak felé, ak-kor a nyilvános rulettkaszbiók elosz. lása ilyeténképpen fest:
Közvetlenül a montecarloi kaszinó szomszédságában \'dolgoznak Cannes,
- két kaszinóval, - Nizza - öt nyíl. vános kaszinóval, — Mentone, Beau-lleu, Jüan les Pains, messzebb benu Franciaországion De Toquet, Aix les Boins, Deauvllle, Biaritz és Vichy. Ma már mindenütt látszanak rulettet. Pár év elölt megnvilt a sanremoi kaszinó ls, amely hatalmas konkurense lett a francia lüvlerának. San Hemo egész éven át üzemben van, ozacl szemben a francia kaszinók nagy része csak u szezonban dolgozik. Szezonüzleiok a belga kaszinók is, amelyeknek Os-tendéb«n, Spa^ban, N%nurbun, Dinant-l>an, Blankenbergljun, Knok\'bJii, Chandfontaincban van « székhe|VQk I,egje!entósebbck a spaa.i és ostendei kaszinók. Hollandiában a nyári szezonban Shcveninggenben és Amsterdamban pörög a golyó. ZoppolbJil,
— amely Danzig szabad kikötőhöz tartozik, de jelentőségét egyre jobban
veszti, különösen, hogy Danzigban na. plrenden vannak a politikai zivargá-sok, amelyek erősen csökkentik az idegenforgalmat régebb-\'ii egé<* éven ál, most csak a szezonlKin folyik a izsö .
Ausztriában hat helyen játszanak. A badeni kaszinó egész éves üzem. Most «z tartja a rekordot. A nyáron
már a Kurszalon terraszán, a szn-lmdlwn is\' fel kellett állítani rulett-asztalokat Komoly tárgyalások folynak arról, hogy
Frigyes főherceg híres pa\'otájál iiieKváMároipa J kaszinó.
Ez a palota, a Weüburg, Közé|>euró-l>a egyik legklasszikusabb épülete. Va. janiikor Károly főherceg, az aspcrnl győző épületté. Most maj<l itt fognak játszani. Salzburgban, a Mirabcll palotáién, a tiroli Kletzbüéhelbeű, a Semmeringen a szezonban játszanak-Télen és nyáron. Salzburg különösen az ünnepi játékok frekventált. Ischl és az Insbruck melletti Ig\'s a nyári swzonl>an «la boule.-t játszjjt A boule végeredményen hasonlít u ruletthez, a különbség annyi, hogy Itt csak kilenc szám van, a golyót labda helyet, tesiti, a tétek kisebbek és a játék inkább szórakozás, időtöltés. A Itiviera játékosai a boult umelyet mindenütt játszanak — gyerekjátéknak hívják-
Romániában Sinajábon egész éven át van üzein, Constanzában csak a szezonban játszanak, de néha kaszinó
üzem van Hcrkulesfürdön is.
A játék arz<náljáhoZ szorosan hozzátartoznak még a
játékán\'* malák,
amelyekkel főleg Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Csehszlovákia némely helyein, Romániában játszanak. Harminckétféle játékautomata van forgalomban .rengeteg közöltük az olyan, ahol már a gépe-zet ugy vun megszerkesztve, hogy o játékos sohasem, csak a gép nyerhet. Az automatákon nyílásba kell bedobni a pénzt, egyes gé|K\'ken a bedobó ügyességétől függ, hogy melyik nyiláéhoz tudja o(la|>öckölni a pénzdarabját és ettől függ, hogy a bedobot* pénz hányszorosa esik ki, ha — véletlenül a gép nincsen elrontva, a masina győnirábnn elég fedezet van, vagy ha a i>odol>olt pénz • tévedésbőb nem esik félie. Vannak aztán rulettautoma. Iák is, a leginkább forgalomban lévő gép Amerikában készül és annak a gyárnak, amely ezeket a masinákat készíti,
Al l*pont\\ a h\'i»« btndtta a fu.
Frigyes főherceg történelmi hlrestégü palotája, a Wellburg Badenban. Komolyan szó van róla, hogy Ida helyezik át a játékkaszinót.
Ö>?<ulsV*\\

.:•......V\'**«■<M«eW
!" "* .....
** *. Bucure!fi
\\ ® ,
\\ Sm<yo •
A hazárd mttroppllaal.
u

huzS\' <S°yAl
Capone ezeknek a masináknak köszön, heti vagyona alapját. A gépeket vendéglők, kávéházak bérlik, vagy vásárolják meg. A hasznuk hihetetlen nagy. Ismerek egy kassai vendéglőst, aki hatvanezer cseh koronáért vásárolt egy amerikai gépet és másfél ér alatt száznyolcvanezer korona hasaonnal szereltette azt le.
A római-kóveket — u játék arzenál
Al Oapone A gangster vezér még a fegyházban la maga vazetl azokat a gyárakat, amelyak a Játékautomaták tízezreit dobálják Európának.
jának ezt az érdekes tagját — csak Romániában használják. A dominóból és a ntfln-yongból fejlődött ki ez a típus. Apró galalitbói készült dominó nagyságú kockákra, — amelyek ké. szülnek egészen diszes kivitelben is — a francia kártya figuráit égetik. Két játszma van egy skatulyában, négy zsókenei, ezekkel a kövekkel rendcsen csak römlt játszanak. Ugyanúgy teregetik széjjel az asztalon, mint a dominót, a játékosok rézsut lejtő állványokra rakják a kövekéi, amelyek az állami dohány tyórakLan ké. szülne*.
Az áruk eléggé borsos ,ez az oka annak, hogy titokban <mugánüzemck-ben- is gyártanak ilyen játékokat. Erdélyben gyakran tartanak razziákat le nfm bélyegzett römikövek után és aio-kal, aklKn-1 megtalálják őket ,súlyos t)irságga| büntetik.
Rakkol nem szoktak rőmikővei játszani, l.t már megmaradnak a kártyá. nál. A bakknak ls meg van a maga arzenálja. Speciális kelléke: a «kapor. só,- az a doboz, amibe az öt csomag kártyát helyezik el ugy, hpgy a készű-|ékl>ől mindig csak a legfe\'ső lap húzható le. A koporsót Pesten a Lipótvá-rosi Kaszinóban .Pullin«nn.-nak hívják. (iyöngébb idegzetüek áltálában •kacsinak- nevezik. A lejlős skatulya golyós csapágyon mozog.
A- bakk arzenáljához tarloök a pa-lelta, uz a széles lui>át, amivel a krupié
kártyákat szedi össze és juttatja el koporsóból kihúzott lapot a játékos, hoz. Speciális körtefából készül és
jellegzetes tulajdonsága, hogy nagyszerűen\' hajlik. A paletta rokona a rulettnél u rateau-gereblye, amivel a krupiék a zsetonokat söprik be, vagy tolják oda u nyerőhöz. Régi, rutini-rozolt krupiék nagyszerűen tudnak vele bánni. Valóságos zsonglőrmuUt-ványokat végeznek a kaszinók aszta-laln. \'
UJ találmány a Játék birodalmában a
kártyáké wő^ép.
A németek találták fel. Az altcnburgi kártyajátékgyár hozta forgalomba. Vlllonyerőre hajtott gépezet ,amely ti-zenkél másodperc alatt tökéletesen megkever egy csomag kártyát. A hamisjátékosok üzelmelnek moggáüáwira spekulálták kl a németek-
A XX. század csak ezzel az egyetlen találmánnyal ajándékozta mag u júlék birodalmának évezredes; gazdag arje-uálját. __\'
- Köztisztviselők ré*aér« reodklvfll előnyős bulorvásárláal alkalom. Modern bereudezések, tökéletes Jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre. M kamatmentesen ls kaphatók Koprfata bútoráruházban, Horthy Mlklós-ut 4.
tehruir 16
NAPI HIREK
NAPIREND
Február 16, szombat
Római katolikus: Jullanm Prnieit.: Julianna, la/.: Adar. hö 13
Gyógyszertári éjjeli siolgAlal c hónapban: .Salvator* gyógyszertár Emfcbct-:ér és ■ Iciskanlfsai gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9, vaaár éa Ünnepnap 3, 5,7 és 9 érakor.
Oőitördö nyitva reggel 6 órától-este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
ZALftl KO&QNV
„A nagykanizsai iparostanonciskola az ország első intézete"
állapította meg a kir. szakfelügyelő hivatalosan
HETI RIQMUSOK
1. Az öröklakás
Dul a liATO s a vim árja
Igaz lesz.e, al^g v)árja
Szegény lakó n döntést;
Kap-e lakást, mely őrök s rn,t ajtó,
Ahol soh\'sem lép be végrehajló,
íme: cíak Cz a kérdés.
2. A bors-kracli
Angliában egy spekuláns Kieszelt egy borsós tréfát
Összevette mind a borsót, Hogy ő diktálja majd «z árát. I)c n,em tudta, milyen erő i a kicsi bors r.s mosl átkozhatja a sorsot, Mert (kiszámíthatatlan a sors) Saját orra alá tórte a borsót.
3. Bajok a tőzedén
Morfondíroz a leégett tőzsdés, A fején f»k a vaj:
«llogy szegény vagyok, az még hagyján, De hogy nincs pénzem, az baj..
_ —tlitfl —
— (A pénzügyi bizottság ű\'.éae) A
városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága hétfőn délután G órakor illést tart, amelyen a legközelebbi közgyűlés elé kerülő tárgypontok kerülnek rostára.
— (Lemberko>A-« Alajosné emlék-
hangvereouyt) ad « zeneiskola tanári kura hétfőn csíp, 9 órakor a zeneisko-Iában. E hangversenyt «z iskolánki-vüU népművelési tevékenység keretében tartják meg és igy belépődíj mentes. Lembcrkovlts Alajosné síremlékének alapjára fordítandó önkéntes adományokat köszönettel fogad az iskola. Az est műsorában hegedűszá-mok dominálnak, melyek melleit zongorázó és dalok is előadásra kerülnek.
— (Halálozás) Gaál István, a péti Nitrogén-ínüvck főtisztviselője, egy. köri 20-as százados, aki Nagykanizsán szolgált, Budapesten 48 éves korában elhunyt. Tegnap temették el Budapes. ten.
— (As NTE mai láaow!élye) Iránt igen nagy az érdeklődés. A 40 tagú rendezőgárda minden előkészületet megtett az estély sikere érdekében. Az érdeklődés ntán ítélve az NTE mai tánoestéhe minden eddigi estély sike. rét felüfmulja. Ajánlatos asztalokról előre gondoskodni. Az esfély fél 9 árukor kezdődik a Korona élteimében. Itelépődij 70 tUlér, családjegy 3 sze-mélyre 1.50 pengő.
— Moaé tweed szövetek dlvato* azl-nekben — ruhára, blifera alkalmas \'nardéhok - métere 80 fillér Schűtz-Bél.
Nagykanizsán nem ke|l külön rá-mutatni arra, milyen iulézei az illeni szakirányú iparostanonc-iskola, amely jel«nicg Ortutay Gyula Igazgatása alatt ált. A mosl kiadott félévi jelentésből megtudjuk, hogy a nagykanizsai ipa. roslanonclskola fiúiskolája 4<)-ik "évfolyamában van, mig a leányiskola 22-jk tanévét tölti be. Az idén a 10 hónajK)s tanfolyamba 29."> fiu és 118 leány, az ötlióiiU|>os téli tanfolyamra |>edig 42 liulanuló, vagyis összesen 540 tanuló iralkozoll Iks. A mull évi tétszámhoz képest 22-vel több. Az emelkedő tanonclétszámMI arra lehet következtetni, hogy az előző évekhez képest az i,>ari helyzetben nem is állott bc javulás ,de mindenesetre a rosszabbodás nyugvó|>onlra jutott, ami az iskola szempontjából is kedvező jelenség, mert az Iskola a na. gyobb létszám mol ett könnyebben át. térhet a szakirányú osztály-képzésre, amikor, a szakmák szerint csopjrtosi-lott tanulók oktatása gyakorlatiasabb irányban érvényesülhet.
Krdekes a tanulók előképzettsége. A fiuknál (i elemi osztályt végzett 42 százalék, (i elemi osztálynál kevesebbet 1 százalék, 1, 2, 3 középiskolát 10 százalék, 4 középiskolát vagy ennél többet 24 százalék, mig a leányoknál G elemi iskolát végzett 40 százalék, ü eleminél ke ve ebbel 5 százalék, 1, 2, 3 középiskolái U százalék, 4 középiskolát vagy annál többel 13. százalék. Az első félévben a tanulók közül 79 százalék pé\'dás, 7 százalék jó magaviseletű. Közismereti tárgyakból li) szá-ialék jele ;, 2) száza ék jó osztályzatot érdemen. Az eredmény a mull lanév. nél jobb.
Az Idén kezdie meg először a tan-testület azt a módszert, hogy maga látta el rendszeresen a tanulókat a szükséges tanszerekkel. A tanulók Is örömrrtel és szívesen fogadták ezt az uj módszert. Igy rendesebben és folyamatosabban is haladhatott a munka. Ma már faz a helyzet, In>gy egynéhány nővcnd\'Aen kivül minden la-iuló e\'l van látva tankönyvekRel. A jelentés utal arra is, l»ogy a tanszerdíj beszedése körülit" anomáliák megszűnnének, ha a tanszerdíj beszedést az ipartestületi iroda válla\'ná. A most leszállított tanszcrdijuak 80 százaléka már befolyt.
A jelentést beterjesztették a most Nagykanizsán két napot időző Litván Sándor szakfelügyelőnek, a kir. főigazgatóság kiküldöttének, aki a nagykanizsai tanonciskolát, annak tanítási és nevelési módszerét az egyes elő-adások alatt Is végighallgatta .megtekintette a tanulók irásb-\'U, rajz-munkát, feleleteit és figyelemmel volt a tanítóság nevelési módszerére is. Litván szakfelügyelő befejezvén isko-lafi-lülvlzsgálatát, a lapasztalt ikból és lálotlakbói megalkotta véleményét, a mit kifejezésre is juttatóit az iskola Igazgatója, Ortutay Gyula\'és az egész tantestület előtt Megállapította, hogy amit nagykanizsai felülvizsgálata alatt tapasztalt, alig látott még magyar ipa. fostanonciskolában. Mert nemcsak a tanulók szakismereti oktatási képezi a tantestület gondoskodásának tár-
gj át, hanem főleg és különösen a jie. ve lés, mely munkásság kitűnő ctedraé. nyél alkalma \\Wt tapasztalni ismételt {(tartózkodása niált és ezért a nagykanizsai iparostanonc-iskolát példának\' állilja az ország összes hasonló iskolái elé. Ugyancsak kiiejeztc köszönetét é.s elismeréséi Orlulay igazgatónak, va. lamint »z egész tantestületnek azért a gyönyörű magyar szellemben .magyar érzéssel és magyar lelkülettel, klrejtett működésért, amit az intézetnél a magyar iparosnenuedék nevelése ér. dekébCn kifejtettek.
Szebb dicséret nem érhet iskolát, mint amikor a felügyelő azt mondja, hogy példaképül szolgálhat az ország összes hasonló iskoláinak.
E*t állapította meg a nagykanizsai Iparosianonciskoláról Litván Sándor szakfelügyelő, a kir. főigazgatóság kiküldöttje. Büszkék vagyunk a nagy. kanizsai l|>arostanoncisko|ára, tantes-töleiére és arra a legtisztább magyar szivből jövő hamisítatlan magyar szellemre, amely ilycn eredményeket tud produkálni.
(B. K.)
RADIO-M USOR
Ihidapesl, szoruba I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
10 Hirek. -f 10.20 Erdélyi levelek.
10.45 A Nemzeti Muzeum madártani gyűjteményét ismerteti Greschik Jenő. — 12.05 IajsoiiczI—Schweltwr Oszkár szalonzenekara. — 12.3!) Hírek.
- 13.20 időjelzés, időjárásjelcntés. -13330 Adorján Alice és Hajdú Imre énekei. - 14.40 Hirek, árak. - 10.10 A Hádióélct me:.eórája. llarsányi Gizi előadása 10.45 Időjelzés, hírek. -17 Megyery Ella előadása Litvániáról.
- 17.30 Az operaházi zenekar. --18.3J Szánthó Iínid énekei. — 10.05 Fény és eieklromosság. Zakariás János előadása. — 19.30 Hangtemozek. — Közben közeliié:; a |>áros műkorcsolyázó világbajnokságról. Beszélő Plu-bár István. 20.30 Ilővldhu|lámu ka-baré. Rend«zö dr. Bánóczy Dezső. -2130 Hirek. - 21.50 Cigányzene, — 22.05 Bertha litván szalonzenekara. — 23 Ya;d» Sándor-Pártos Ernő szalon-és jaz\'z-zenekara. — 23.35 Cigányzene.
- 0.ft5 Hirek.
Budapisl II. 17.50 -18.30 Ifjú költők ver. éjből szaval Koxvách Ernő. — 18.35 Mezőguzdusági félóra. — 19.15— 20 Vásárhelyi Magda zongorázik. — 20.05 <Száz könyv.. Babils Mihály beszél l\'inlonról. - 20.30-2130 Hanglemezek. -- 21.35 Hírek. - 22-2233 Sebő Miklós énekel.
Itlcs. 13.15 Opera- és opCreitleme-zek. — II A Jarov doni kozákok le-mezei. — 10.35 Fúvós zenc. — 17.50 Mandolinzenekar. - 20 I)al, kacagás, tánc, Ilruby rádióegyvciege. — 22.40 Állástalanok zenekara. - 0.15—1 Farkas Jenő cigányzenekara a budapesti Baross-kávéházból.
- Llbertl maradékok, az összes színekben U minőség, métere csak 88 fillér SchúUuiél.
ujrss^
Nagykanizsaiak találkozóhely* u
István király Szálloda
Budaptsl, VI., Podmanlozky-utca 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202 -43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fülés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort A szállodában étterem, kávéház ét american bar
Pontosan tizenegy órakor kezdődik az Izr. Leányegylet Liszt-matinéja -h
A halhatatlan nagy magyar muzsikus, -Uszl I-\'eienc halálának évfor-dulója alkalmával az Izraelita LOány-egyiei, mint már jelentettük, holnap, vasárnap rendezi meg matinéját a Vá-rósl Színházban- Liszt Ferencet Von-nay János igazgató fogja méltatni, mig müveiből F. Pásztor Irina zongora-lanárnő ad elő. Büchler Manci táncol, közreműködik ínég a szavalókórus. A rendezőség ezúttal is nyomatékosan felhívja a közönség figyelmét, hogy a matiné a műsoron szereplőinek másirány u elfoglaltsága miatt pontosan 11 órakor kezí)ő(dik. Az igeu értékes másom zenei matiné díjtalan-
Üzletszerző
tisztviselőt fixummai ós jutalékkal felvesz nagybiztositó. Ajánlatokat „Jövő" jeligére a kiadóba kérünk.
— (A husii illír** bejárónő bűne)
/siska Erzsébet 32 éves nagykanizsai l>ejárónő napi 20 fillért kapott a jnun. kahelyín A felette szerény honoráriumot azzal toldotta meg, hogy ellopott egy aranylánoot éa más apróságokat. A járásbíróságon azzal védekezett, hogy éhezett és zokogva fogadia meg, hogy többet uCiu nyúl a máséhoz. A bíróság 50 j»engö pénzbüntetésre Iléllc, de tekintettel a tőredtteinr■-• Va más enyhítő körülményekre, a büntetés végrehajtását feifüggesztetie.
— Az ín l jságirn előfizetési ám negyedévre 2 jxngő. Mutatványszámot díjtalanul küid a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10.
— Nagy mennyiségű frott\'er törülköző érkezett a Schütz áruházba és már 90 fillértől kapható jó minőségben-
— A Magyar Lányok kiadóliivatala: Budapesl, VI., Andrássv-ut 10. bárkinek szívesen, küld díjtalan mutatvány, számot. Előfizetési dij negyedévre 4 pengő.
— Két retfény foglalkoztatja .most a magyar olvasóközönséget, meri mind a keltő magán viseli a /mivészi alkotás zamatját és nagy mértékben köti le az olvasó érdeklődését: az egyl. kel Csathó KiUnián irta a Szép Juhász-né címmel, a másik llarsányi Zso\'l Fiaiul cimü nagy müve. Mind a kettő most folyik Herczeg I-\'ennc képes he. tilapjában, az UJ Időkbep.
— A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapeat, Vas-utca 17.) uj olcaó kór-házi osztálya. A Vas-utoai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait La lényegesen l.szállltolta. Különleges gyógy tényezői: Bádiumkezeléaek, bél. fürdők, (entrocieancr, Dartnbad) aziv-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardlograph) szénsavas fürdők atb. Nagyszabású vlzgyógy, Zander U ortopád gyógytermék, »»tmaaiobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt műlőiermelvei, plaaztikai aebáazet, era-lő plasztika, orrkorrekció, arcmegfWtalá-táa (rinceltüntetéa) »tb., urolofUi <*+ tályán a legmodernebb berendezéa és laéazQlékek. Szülőoutály 10 napi mérsékeltebb átalAnyáiUa atb- ,
ZAUl KOZf QNV
£
SPORTÉLET
Holnap a Zalaegerszegi TE játszik a Zrínyi ellen
A niult vasárnapi rossz időjárás miatt nem volt módja a csapatnak, hogy legalább egy komoly mérkőzéssel készüljön a következő vasárnapi bajnoki rajira, ezért a jclkes vezetőség vasárnapra lekötötte a jóképességrt Zalaegerszegi TE együtteséi. Azt re-méli ugyanis a vezetőség, hogy a nyugati aiszövetség 1. osztályában szereplő zalaegerszegi c.s«|>at módot nyújt majd arra, hogy a csapton esetleg szükségessé váló változtatásokat még Időién megtehesse, meri a csalit mind a két kóvetke/ő bajnoki mérkőzését idegen-ben játsza le. így tehát nagyon kári az egyesület vezetősége a szurkolókat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg, mert ezzel nagy szolgálatot tesznek a csapatnak. Ebből ugyanis uzl látja meg majd a csapat, hogy egy lelkes szurkológárda áll mögötte _
Az NTE vasárnap Zalaeger-\' siegen játszik a MOVE ellen
Utolsó szabad vasárnapját Igyekszik kihasználni az NTE. Ugyanis \'21-én már bajnoki mérkőzése van Itthon a Simontöniyai BTO ellen, igy Zalaegerszegen a MOVE ellen játsza az idei szezon eisö nyilvános meccsét. A télied fordult időjánls egy kicsit -/fog-zavaria a csapatokat az nlii|x>s lelké-Kzülls^ghcii, (IV uz NTE u nagy hideg elleuérc Is trt-Qinoaotl és reméljük, hoRy Zalneg«-r*tcgen megállja a Itvlyél.
A oajmi v.is.lniíi|> délelőtt fél 12 órakor indul autóval a l\'jiruionju mái. luda elöl.
Tarníiytíiide
Huta llxav. 77-ea 17C0-I785 78-aa n?5-i8»i, m-m 1790-1815. eo-as It IXJ-18 35, dunánl. 77-aa 1710 1725 78-aa IV25—1740, 79-ea 1740 -1755 80-aa 1710-17-65. — Röfi a| pestvidéki 1550.1360. mii 14-23—14 50. Zat a| kö>íp 1155-1565. Tengeri llaiáatn\'l 1330 -1340
RerUn?á«!lr
ralbaltáa 1145 aladallan 805. N«« rsodO 068-0 70. aa*d«tt 062-064, Ut datt k»z4p 060 0 62. könnyű 0-56 058 ■U randi) tilt &58-060, II od randi Mf 0*48—054, tngol aOldt 1. 070-016, taaloiina nagyban 005-000 xalf 1-30-1 46, bna 0 í6-0« lélaartáa 084 096.
Kiadja a laptalajdoaoi Kötgatdatágl Ut. üutanbtrg Nyomda ésDéltalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlitán. Paletőa kiadd: Zalai Károly. I d \'turbán tetaloa: Nagykanltaa 7a atám.
Alulírottak mély lájdalommal Jelent-Jak, hogy ■ legjobb édesanya, anyós, sógornő, nagynéni. Illetve rokon
Szv. Kotor lánosnó
•■dl. KIm Mária
áldásos életének 84-ik évében hosz-szas szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Dr ga halottunkat folyó hó 16-án d. u. 4 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kath. hitvallás szer tartása szerint örök nyugvóhelyére kísérni.
Az engesztelő szentmise I. hó 18-án d. e. 9 órakor fog a szentlerencren-diek plébánia-templomában a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykanizsa, 1935. lebruár 15-én.
Enléked örökre szivünkbe x&rjokl
Kster iáaet fia, Kutor Jánoiaé szOl
Schmldt Trudika menye, Ozv. Kitt Alajstné sógornójc, Kitt La|ot, István, Sysrl és Lili unokaöcciei illetve uno-kahuga és az összes ismerősök.
Nvonu»tott a taptulajdonos Közgazdasági
Köszönetnyilvánítás
Mindazon jóbarálainknakjés ismerőseinknek, kik szereteti fiunk elhalálozása alkalmával részvétükkel éi. a temetésen való meg;elenés(lkkel fájdalmunkat enyhl enl szívesek vollak, ezúton mondunk hálás köszönetet Kflnlg Ferenc és családja
Köszönetnyilvánítás.
Szeretett férjem, illetve édesapánk
Fekete László
elhunyta alkalmával fájdalmunkban résztvevőknek ezúton mondunk hálás köszönetet.
Fekete-család.
80 fillérért 2000 pengős biztosítást kap a Zalai KOzlOny minden előfizetője
A Zalai Közlöny czidén fordult bele fennállásának 75-ik esztendejébe. Ezalkalomból egy ritka kedvezménnyel óhajtunk kedveskedni előfizetőinknek.
Minden ^előfizetőnket, aki ccélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből kővetkező elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kitűnő hírnévnek örvendö Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij egész évre szól, áz esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számitott 12 hónap.
önmaga és családja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azonnal a Zalai Közlöny kladóhivntitfá-ban.
1158/1935.
Felhívás.
Alulírott városi Adóhivatal felhívja mindazon helybeli lakos adóhátralékosokat, kik az adófőkönyvekben előirt s a folyó évi I. negyedére Járó adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen íelhivás közzétételétől számitott 8 nap alalt okvetlenül befizessék, mert ellenkező efeet-ben a határidő letelte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve.
Nagykanizsa, 1935. évi febr. hó 15-én.
Várotl Adóhivatal
A nagykanizsai kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóságtól.
9468. Ikv. 1934. arám.
Árverési hirdetmény él árverési teltételek.
Dr. Peltlci Jóltel végrthsjtalónak óiv, Benkó Jinoe.ié lelóbb őzv. Perget Jóttelné) Pintér R tállá végreha|táat sitnvedó ellen Indl\'ott vég.rhillis! ügyében a telekkönyvi balóság a végrehajtató kérelme kóvetkes lében at I88P: LX. L-e 176 $ a értelmében elrendeli at ulahb árveréat 69 P tőkekövetelés, ennek 1932. évi Jsnuár hó t. nap|ától Jlró 8% kannta, 26 P 811 ftll. ed dljtl ét at arveréit kérvényért eiuttst megállapított 8 P költség, valamint a csat-lakoroltnak kimondod Nagykanltaal Taka-rékpéntlár rl. 40 P 50 Ilii tőkék ivelcléte él Járulékai behajtáta végeit a ntgykanl-tsal kir. JárJtbltólág területén Iev6, Nagy-réeaa köza/gben lekvő a a nagyrécscl 444. at IJkvben 11047 -10 9.) hiat. a log-latt stölft, préthát, siántó ét tét a Bánónak! hegyen ét 941. hm. a. foglalt rét ugyanul! a terméiieiben összelQggó egé-atat képező végrehajlá.l arenvedó nevén álló Ingatlanokra egyullettn I4C0 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatótág at áiveréanek Nagyrécte koitégháiáqál megUrtátára 1935 évi február hó 2a napjának d. e. 10 óráját ttlil kl éa s< árverést leltéle-leket .i 18811LX. I-c. 150.5a alapján a következőkben állapltja meg:
1. Az érvéréi alá eaő Ingatlanokat a kl-klálttal ár kétharmada ál alacsonyabb áron eladni nem lehet. <1908:XLI. l.-c 26. 5) Az árveielnl szándékozok kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I0">n-át készpénzben, vsgy az 1861 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározóit árlolyammal azámltott óvadék képes értékpapfrosban a kiküldöttnél le lenni, h\'jgy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letelt ells mervényt a kiküldöttnek átadni éa az ár veréal Ittléteteket aláírni. (Ift8l ; LX. I.-C. 147., 150, 170. §§.; 1908: LX. I. c. 21. §1 Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni aenki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka azerlnt megállapított bánatpénzt az általa ígért ál ugyanannyi százaiékáig kiegészíteni. (1908: XŰtc. 23.5.1 Nagykanizsa, 1934. okt. hó 8. napján. Dr. Elanltz a. k. Ut. Ibltó.
A kiadmány btlelélll: sas Mlkó s. k„ fótiazL
MM
kelkáposzta tna| káposzta mai karfiol mag kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag ratak mag szabadföldi
főzelék- éa virágmagvak
Megrendelhetők:
Ország József
Mag, mitrágya, Dttváayvád.tnlaz.r.k, atb karcskedaaákaa
Nagyknnlzsn, Emébet-tér 10. (A bíróság mellett.)
T.Men 1 150
a LALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak l
1938 teb-uár 16
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdaléf dlla va.ár.iap «| ünnepnap 10 (lóig
90 nilér, minden további »ió 4 llllér, hé|k0inap 10 liólQ 40 lllUr, minden további »»ó 3 fllltr.
Saakéoanfll keresek azonnali belépésre. Ungcr llllmaiin, Horthy M ut 19
103
6 ét 12 siemélyet eztlit étkészlet, haiz-nált állapotban, olcsón alatfé Schnllzer és O^ndör ékszeréazeknél. *
Jóhangu xonqorél esetleg ptanlnot ketetOnk tövld Időre bérbe. Bővebbel Vágó lllattze. tálában- 59)
Exy kicakal kerestetik megvétrlre. Meraítt Nővérek, IQizeiüilet, Erztébet-tér 16 ♦
Bejáró takarítónő azonnali belépésre felvétetik Báthory-u 3. ♦
Bély*o(iytt]tamány«, Vágy levelezést vennék. Ajanlatokat lehelölei árral és Itirátaal a kiadóba kérek .Bélyeg\' |el-i(<re 591
Srhlosier lé\'e ViUfltŐPtéaalana (német nyelven) 10 vatkos kötetben, julányo-tan eladó Megtekinthető kitdóhivatalunk-ban.
Keveset használt nagy Slnger varrógép Jutányosán eladó. Király-u. 6. *
Fel léi lei mag bl ahaté, 4S évet vidéki özvegyassz ny, hoaizu bizonyítvánnyal J6 urlházhoz április 1 éie mindeneinek ajánlkozik TudaVozódát Artny Jlnotn. 6. tz. alatt. Héttőtől. •
Háromszobás utcai laké* májutra kiadó Sugár ut 26 429
Egyszobás utcai lakéa májút l-r«, udvari egytaobáa ét bútorozott szoba aion-nal kiadók. Kottulh-tár 3.
Sugár at 46. szám alatt kUlöabe|árat»
bútorozott ntcal tzoba márclui l-re klatfé.
570
Hérasataaabéa u cal lakáa (délllek-vésü) n ájus l-re kiadó. Ktrály-u. 13. *
Három egymátbanylló ttoba: Iroda, rak-tájhelylséz. műhelynek ls alkalmas, kl-aéé. Deák tér 2 •
KűIOnféle bútor eladó. Deák-tér 2., emelet. •
ié«yeaark-»fe«4* kőtvéeyakat
magas áron vásárol Kálmánbank, Nagy-kanltsa. *
■agklakaté leányt keretek Jó bizonyítvánnyal március l ére. Szabados Király^
Kdlönbeiáratu szépen bútorozott udvari szoba olctón klaéé, esetleg butorozat-lanul Csengery-ut 31. *
NGYEN
kapja i
Zalai Közlönyt
jtvA hó elsőig,
ha most előfizet.
B-T. Gutanbari Nyomda éa Déltalal UDUH VállalaU kOoyvnyoauUJában, Nat,kaWzaátL (l\'elalőa Izletveiatő Zalai Károly).
Ma 8 oldalas Repes mellékleti
75a évfolyam 40 szám
Nagykanizsa, 1935. február 17, vasárnap
Ara 12 Illír
ZALAI KÖZLÖNY
lavkuitóaég «■ kUdóhl.it.l: ra.l 5 nia. Mcgtelenik Jmlndeo regg.1, ««« Uvttalénl
Felelős szerkeszti: Barbarlts Lajos

PJÖllHtéil in : tgy hón 2 pengó 40 MUl S>«teutMgt it Hidóblv.ull telalon: 71. n
PRO és CONTRA ...
Irtat P«r«e
A közvélemény európaszerte egyre türelmetlenebbül foglalkozik a kérdéssel, vájjon valóban kifelé ha. ladiink-e már abból va súlyos válságból, mely évek Ma sorvasztja a világ gazdasági erejét, avagy mé-j mindig nem érkeztünk el az ugy nevezett »mélypontig.«
Komoly gazdaságpolitika sok részéről, de a konjuktura Intézetek egyes*\'vezetőinek ajkáról is sürün el elhangzik egy-egy biztató szó, de vannak nemkevésbé súlyos tényezők akik szerint még mindig messze van 6 nagy ^felszabadulás*
A harmadik német birodalom mindenható gazdasági dlktá.ora épp a napokban még legalább tiz esztendőben jelölte meg a német nép gazdasági nélkülözését, viszont a brit birodalom felelős közgazdászai meglepő optimizmust hirdetnek.
A népek gazdasági boldogulását különböző s nem csupán gazdasági természetű tényezők determinálják. Ennek következtében még egy ál-talános, az egész kontinensre kiterjedő konjuktura esetén s?m lehet szó minden nép egyforma fellendüléséről, mégis feltűnő az a dia-metriális ellentét, mely a német és az angol pillanatnyi helyzítkép között mutatkozik
De nemcsak felelős tényezők nyi-latkozataiban, hanem a kis existen-ciák véleményében, sőt a nagykő zönség felfogásában is egyre eltérőbb álláspontot figyelhetjük meg a helyzet megítélését illetőleg.
A válság egyéni kihatásai, világ-szemlélctl, sőt vérmérsékleti motívumok formálják ezeket az ellentétes felfogásokat, melyek ma már valósággal két részre osztják a világ közvéleményét: a sötétenlátókra és a bizakodókra.
Tagadhatatlan, hogy mind a két szembenálló tábor kellő érvekkel támaszthatja alá a maga álláspontját.
A kérdésről lehet pro és contra vitatkozni.
A gazdasági események objektív nK\'gfigyelője s a mindennapi élet elfogulatlan szemlélője azonban a keroskedő óvatosságával mérlegre Alítja ezeket a két ellentétes oldalról felsorakoztatott érveket s a mór \'eg nyelvéről olvassa le a tényleges helyzetet.
Csak egyes tételek Ismertetéséről lehet szó, mert a számba jöhető összes pro és contra érvek felsorakoztatása nem szorítható bele egyetlen cikk szűk kereteibe.
Lássuk tehát, hogy nálunk, Magyarországon minő fegyverekkel képes egymás ellep felvonulni a két ellentétes tábor.
Valamely nép gazdasági boldogulása két alapvető pilléren nyugszik : az államháztartás pénzügyi egyensúlyán és az aktiv külkereske. delml illetve fizetési mérlegen. Az előbbivel szervesen összefügg a
közterhek mértéke, az utóbbival az állam pénzügyi helyzete.
Államháztartásunk az utóbbi években többé-kevésbbé egyensúlyban van, bár a kincstár kénytelen Idő-közönként a bankok átmeneti hite-lelt igénybe venni. A horribilis közterhek megnyugtató módon folynak be. Igy múltév októberében az előirányzott 60 millió bevétellel szemben ténylegesen 63 millió folyt be.
Külkereskedelmi mérlegünk szaldója például múltév decemberében aktiv volt. 30 millió behozattál szem, ben ebben az egyetlen hónapban több mint 46 millió értékű árut vittünk kl az országból.
A gazdasági élet fokmérője a tőzsde. Ennek adatai mindig rá* világítanak a tényleges helyzetre. Jellemző adatok a tőzsdéről: a részvény index 1933. év végéről 70 százalékról 78 százalékra emelkedett, az eladott részvények darab száma ezidő alatt 63 ezer darabról 186 ezerre szökött fel.
A pénzintézetek betétei az ország dolgozó tökéit fejezik ki. A betétek fluktuációja s a gazdasági helyzet között organikus kapcsolat áU lenn. Emelkedő betétállomány mindenkor
a jobb gazdasági viszonyok előjele, a betétek elvonása viszont a hely. zet várható rosszabbodására engeé következtetni. Most már a betétek egy év alatt a Postatakaréknál és a vezető 12 fővárosi banknál 535 millióról 587 millióra emelkedtek, sőt a vidék 33 legjobb intézete is cca 7 millió betétemelkedést mutat.
A munkapiac helyzete nélkül lehetetlen ma pontos gazdasági képet megrajzolnunk. A munkanélküliek számának változása a válság láz-mérője- Igen örvendetes, hogy e tekintetben egy év alatt közel 19 százaléknyi javulás volt elérhető.
Nem közömbös az általános gazdasági helyzet szempontjából a váltó óvások statisztikája sem. Erre nézve jellemző, hogy az óvatolt váltók száma a tavalyelőtti decembervégi 4500 darabról a múltév végén 3300-rá esett vissza.
Ezzel szemben a fizetésképtelenségek száma bizonyos emelkedést mutat, úgyszintén a zálogfclvételek esete magában Budapesten egy hó. nap alatt 180 ezer darabról 203 ezer-re szökött fel.
Nera. örvendetesen alakulnak a termelésre vonatkozó egyes adatok
sem. A kőszén termelésben sajnos egy év alatt közel 10 százalékos visszaesés mutatkozik, úgyszintén a vasérc és a finomításra való nyers.\' vas termelése is jelentékenyen hanyatlott-
A vasúti forgalom egy év alatt ugyancsak visszaesett. A postai for. galom sem mutatott az elmuit évben emelkedést.
Bankjegyforgalmunk az év utolsó hónapjában átmenetileg emelkedett, de a leszámítolt váltók összege viszont néhány millióval csökkent.
A gépjármüvek száma egy év alatt közel négyezer darabbal apadt.
íme röviden egypár pro és contra adat...
lia ezeket valóban elhelyezzük a mérleg két serpenyőjébe, azt kell látnunk, hogy a mérleg nagyjában egyensúlyban marad. Nem, a válságnak még távolról sincs vége, de a mélyponton határozottan tul vagyunk már. Pszichológiailag feltét-lenül! Mert bár az élet minden területe a válság hétfejű hidrájával való kemény viaskodás képét mutatja, a lelkek mélyén már kihajtott a hit, hogy a nagy »fel támadás* nem lehet már messze.
A német válasz nagy kiábrándulást keltett Párisban
levéltári kutatások megkönnyítését, stb. Hóman Bálint reméli, hogy az egyezmény ujabb biztositéka a két nemzet közötti szellemi együttműködésnek. Ezt egyébként a Musso linit üdvözlő beszédében ls kiemelto és ugyanígy nyilatkozott Mussolini is válaszában, amikor kijelentette, hogy az egyezmény a szellemi együttműködés szilárd és elpusztíthatatlan alapköve lesz.
A kisantant is csatlakozik
Prága, február 16 Benes cseh külügyminiszter Prágában ugy nyilatkozott, hogy a kis-antant végleg elhatározta, hogy csatlakozik a római egyezményhez. Ezenkívül azt a véleményét is nyilvánította, hogyha a kisebbségi kérdésekben az érdekeltek összejönné. nek teljes nyiltsággal tárgyalásokra, akkor meg tudnának egyezni.
Páris, február 16 Laval francia külügyminiszter a
a római egyezményhez
sajtó előtt ismertette a német válaszról szóló álláspontját. A jegyzék — mondja - nem zárja el a lehetőségét az együttműködésnek, de nem adja kézzel fogható bizonyítékul Németország nemzetközi együttmü-ködséről való szándékát. Párisban egyébként az összes lapok azt Írják, hogy Németország éket akar verni Franciaország és Anglia közé. A lapok nem titkolják, hogy politikai körökben a német válasz nagy kiábrándulást keltett.
Aláírták a magyar-olasz szellemi együttműködés egyezményét
•Az egyezmény a szellemi együttműködés biztos alapköve
Róma, február 16 Mussolini és Hóman Bólint ma déli 12 órakor a római Palazzo Ve-ncziában aláírták a magyar-olasz szellemi együttműködés egyezményét. Mussolini az egyezmény aláírása után még egy negyed óráig elbeszélgetett a magyar kultuszminiszterrel. Hóman az aláírás után az olasz sajtó képviselői előtt a következő nyilatkozatot tette :
Az egyezmény egyik részében a meglevő intézmények és állapotok
megrögzitését és biztosítását, más. részről ezek fejlesztését és uj Intézmények létesítését eredményezte. Hóman Bálint különösen kiemelte a budapesti olasz intézet és az olasz nyelvű iskola alapítását,a tudományos és művészi ösztöndijasok felemelését, a főiskolai diák és tanárcsere kiépítését, a magyar egyetemeken és középiskolákban az olasz nyelv és irodalom elmélyítését, a két ország társadalmi és gazdasági helyzetének megismertetését, a
Osztrák kommunistafelkelést
tett ártalmatlanná a bécsi rendőrség
Bécs, február 16 FVorkUdorfban ma ismét a rendőrség egy titkos kommunista-gyűlést rob-l>antott szét. 45 egyént letartóztatlak. A 10-ik kerületben tóbb épületre kommunista zászlókat tűztek ki. .\'» 7-ik ke. rület házalnak falán Ilyen szövegű kommunista cédulák voltak felragasztva: I etftnk és Ismét itt leszünk I
Bécs, február 16 Most vált csak ismetete«sé, hogy a kommunisták és nemzeti szocUliiták íebruár 12-éie nagyszabású felkelést rendeztek Az egyes kerületek rendőr, őrszobáit rujUiütósszerüieg megakarták rohanni és további terroriszttkus cselekményeket terveztek. Szerencsére a rendőrség idejében értesült » dologról, a felkelés értelmi szerzőit leUrtóz. tatiák, köztük számos emigrin»t i».
ZALAI KQZLONY
1935 február 17
Hnsz éve ma...
(A Zala 1915. február 17-18 Iki számaiból)
Elfoglal\'ak Kolonnát két napi haro után, íz oroszok clkssercdelt védekezése ellenére. 2000 fogoly.
Uj háború fenyeget Japán és Kína között. Mindkét fél mereven ragaszkodik követeléseihez.
Öröm-mámorban úszik Németország a mazuri diadal miatt. Az iskolákban szünet van, a városoka? fellobogózták. A csata 9 napig tartott. VII mos császár is Jelen volt a győzelemnél. |
Ct\'.tinjét bombázta egy osztrákmagyar tepUlö.
Olasz készülődés. Az Idegen ki-kötökbe befutott olasz hajókat figyelmeztették, hogy azonnal forduljanak vissza, mert Olaszország szállítási célokra rekvirálni fogja a kereskedelmi hajókat.
Az albánok átlépték a prlzrcndi hatért és nagyobb csapatokkal bevonultak Macedóniába. Ellenállásra nem találtak, mert a hatóságok és katonaság visszavonult előlük.
Másfélmilliót osztrák magyar-német sereg menetel egy svéd h\'r-fórrás szerint Przemysl felmentésére,
Ufabb r-kuirálás kezdődött távirati rendeletre Nagykanizsán. A Transdanubia malmaiban 60 80vagon gabonát foglaltak le, ugy hogy pár napra Kanizsán is megállt az üzem. A Sörgyárban 8350 q árpát foglaltak le.
65.000 clgar?ilát, 263 pár érmelc-gttőt, 146 hósapkát, 22 pár térd-védőt, 250 pár kapcaruhát, 8 látcsövet gyűjtőit össze a k\'ntzsalKfz ponti Jól éti\' Itöda\'Két menelzászló-aljnak.
Farsang ti\'olsó napja van, 41 napig tartott a Carncvá1 és egyetlen egy mulatság, tán os Ö3s:űjövc\'.cl nem volt Nagykanizsán.
Egy leónyrraerénylele egy rendőrfelügyelő ellen
Qyu\'a, február 16 Pávó Józsefet, a gyulái rendőr, kapitányság felügyelőjét ma reggel vérbefagyva találták lakásán. A rendőrfelügyelő lakásón Horváth Gi. zella 29 éves gyulai leány volt. Reggel 6 órakor ugyanis a borend Jt rendőr jelentkezett a felügyelő lakásán. Horváth Gizella nyitott ajtót a hosszas dörömbölés re és egy taxiért küldie a rendőrt, majd azt mondta neki, hogy később jöjjön vissza.
Amikor 7 órakor a rendőr visszament, vérbefagyva találta felettesét. Azonnali nyomozás kézrekcrltctt; a ta. xit. A soffőr elmondta, hogy Horváth Gizellát Bácsalmásra vitte, ahon&n va. lószinüleg Pest felé utazott- A merénylet valószínűleg ugy történt, hogy ami. kor a leány megtudta, hogy a felügyelőt elhelyezték Gyuláról, álomport ke. vert Italába és késsel össze-vissza szurkálta
Lángokban áll a szerenoi csokoládégyár
Szerencs, február\' 16 lA Magyar Kakaó és Csokoládégyár szerencsi gyártelepe délután 5 óra óta lángokban áll. A hatalmas lángokban égő gyár oltási munkálatai emberfeletti küzdelcthmcl folynak. l>e a küz-delem — mint a szakértők mondják — nem kecsegtet sikem-i és a gyár
megmentését kizártnak tekintik.
lAz éjrizakai jelentések szorult a tüzet sikerült lokalizálni. Több menyezet beszakadt. A kár jelentékeny.
Ma délután ipartestületi elnökválasztás
Ma délután fél 3 órakor tartja évi közgyűlését a nagykanizsai Ipartestület, melynek tárgyforoza\'.án fontos ügyek szerepelnek. Többek között aa elnökválasztást ejtik meg, valamin! a két alelnököt ls megválasszák. A nagykanizsai iparosság minden egyes tagja tudja, mivel tartozik elnökének, Samu Lajosnak, úgyszintén kitűnő munkatársainak. Samu Lajos az éjszakát nappallá téve dolgozott éveken át a nagykanizsai iparosság felvirágoztatásán, olyan színvonalra emelte, hogy ma vezetőszeropot tölt tc országos Vb szonylatban és nálánál nagyobb tcs-NÜetek utána irányítják működésüket, Iparpolitikájukat. Hogy mit tart az országos iparosvezelőség, mit az IPOSz, mit az IPOK Samu Lajoa felől, elég rámutatni arra, hogy az IPOSz céhmcsterré nevezte ki Samu Lajos elnököt azért a fáradhatatlan munkásságért, amit az egyetemes iparosérdekekért kifejt és amire ma már az ország fővárosából is felfigyelnek. Elég rámutatni arra, hogy Samu Lajost a? IPOK gazda-sági bizottságába, annak vezetőségébe beválasztották, ahol országos szava van tíz összes iparosok érdé. kében. Elég rámutatni arra, hogy az országos iparosvezérck Samu Lajosban,a nagykanizsai elnökben az ország Iparqsvezéreinek egyilf kiemelkedő alakját látják, akinek személye ismételten felszínre került országos vezetői állások betöltésénél. Samu Lajos, a nagykanizsai
Ipartestület elnöke ma súlyt*- tekintélyt, nevet, márkát jelont a magyar Iparosság életében, országos viszonylatban ugy, mint vidéki vonatkozásban és ahol ma Samu Lajos elnök nevét emiitik, tiszt-leltei ejtik ki, mint egy olyan férfiúét, aki köz-életi ténykedésével, mint egy érdekeltség vezetője, munkásságával és mint egy iparügyi hatóság elnöke intézkedéseivel, vezetésé\\el a legmesszebbmenő tiszteidet érdemelte ki.
Amikor ma Samu Lajos iparles-tü\'ctl elnök hároméves mandátuma lejárván, ismét választás alá kerül az ipartestületi elnökség, minden iparos-polgár gondoljon ezekre és arra a felelősségre, ami mindm egyes szavazót terhel, amikor az elnöki szék betö\'téséröl van szó. Becsületesebb, lelkiismeretesebb, fai-táját lobban sreretö, többet és lelkesebben dolgozó, műveltebb és képzettebb, nagyobb súllyal blr6 <1. nököt a nagykanizsai Ipartestület sohatöbbé nem fog kapni. Samu Lajos fáradhatat\'an működésévé1 megérdemelte azt, hogy a mai választásnál minden egyes nagykanizsai Iparosmester, aki komolyan a szivén viseli az iparosság ügyét: ismét reá adja ls szavazatát. Samu Lajos a magyar iparosság büszkesége, ön? magát becsüli m^" a na-ívkanizsal Ipartestület, ha ismét vezérévé választja !
(B. R.)
Fodor Oszkár lesz a kaposvári színigazgató?
A szilveszteri botrány miatt távozik a régi kaposvári színtársulat
Ismeretes az a színházi bojrány, ami Szilveszterkor tört ki Kapós, váron. A Tolnay színtársulat ugyan Is olyan gyenge és erkölcsi szempontból igen súlyos kifogás alá eső kabaréestet rendezett, hogy az egész város, kezdve a polgármestertől a sajtóig, a legnagyobb felháborodás* sal elítélte a színigazgatót, aki erre durvahangu levéllel felelt.
A szinügyi bizottság megkövetésre Ítélte a színigazgatót az. újság. Írók és a bizottsággal szemben. Tolnay Andor kijelentette, hogy a város megsértett közönségétől és a szinügyi bizottságtól hajlandó bocsánatot kérni, de az újságoknak nem ad elégtételt.
Miután a Tolnay társulatnak ezek után minden próbálkozása úgyis
kudarccal járna Kaposváron, a színigazgató ott akarja hagyni Kaposvárt és Fodor Oszkár Pécs -kanizsai színigazgatóval tárgyal a kaposvári téli sziniszezon ügyében.
Miután a Fodor-társulat jó hírneve Kaposváron is ismert, a város közönsége örömmel vette etár-gyalásokat tudomásul és a város vezetősége is szívesen adná oda a szeptemberben felszabaduló koncessziót Fodor Oszkárnak.
Nem valószínűtlen tehát, hogy a tárgyalások eredményre vezeti e\'« és Fodor Oszkár lesz a kaposvári színigazgató is.
— I.lbortl maradékok, nz összes színekben la minőség, méieje csak 88 í fillér SchQtznél.
Több száz pár harisnya kerül egységes árban eladásra
P 1*68
Ritter Díuotúruhúz.
A CUKORBAJ—
csak elővigyázató, diéta mellett ártalmatlan betegség De melyik cukorbajoa nem követ el egyszer-másszor tudatosan is étrendi hibát, engedve gyomra vágyának? Hát meg men <yl hiba származik tévedésből, vagy megtévesztésből ? Minden dláukib. kizárásával, rendszeres lóltakást ciak a u.akydrátM«at*« TRESFAR1N tápszerek biztosítanak. Az Aranygaluskától — a Zsemly. lg minden ételnemű ottko. is el. \' készíthető a TRKSFARIN IU.IU1. A .zénhydrátmentei TRESFAUN k.pyár a konyhaművészet csúcs-teljsellménye. 2t0 gr. os cipó ára 80 fillér. Ké len Ingyen recept könyvet.
TRÉS RT. DIÉTÁS TÁPSZEREK
Budapest, V., Or. Tisza István-u. 7. N-gyUnlzaán ia állandóan kap. hatok a T,..f..l. készítmények ; TIUTtCH OUiZTAV drogériájában.
Emésztési nehézségek, gyomer-lá|ás, gyomorégés, csalánklüléa, rosszullét, fejfájás, Ideglzgalmak, álmallaniág eselén a leimiszetes .Ferenc József ktsetudt megszünteti az enHsiléii zav-rokat, fertőtleníti a gyomrot ét • belőhet, a vérkeringést helyet u\'fi tereli 11 felftlisitl a szellemei. Az egyetemi klinikákon végiéit kliétlelek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József viz hiszná\'ata folytán élvágyukat majdnem teljesénvi.szTy rlk.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, vasira ip.
9.15 H\\rek. — 10-10.55 Református isten tisztelet. — 11—12.15 Egyházi r.ép-énekek. A szenllKszédet mise után V Rangba Héla dr. jézustársasági házfőnök mondja — 12.20 Időjelzés, Időjárásjelentés. - 12.30 Hanglemezek.
- Közben megszakításokkal: Közvetítés a férfi műkorcsolyázó-világbajnok-ságokról (a városligeti jégpályáról). Beszélő Pluhár István. — 14 Állástalan -Zenészek Szimfónikus Zenekara. — 15 Tudnivalók a vélömagtcnnelésről. Székács Elemér előadása. - 15.50 Wci-dinger Ede szalonzenekara. — 16.30 A főiskolai Ifjúság Falu-akciója. Risz-Iray Gyula előadása. - 17 Frlts Miklós és Skőli\' Ottó gltárkettöse. - 17.30 Majthényi Flóra regényes élete. Törők Sophlc felolvasása. — 18 Cigányzene.
- 19.05 -Ünnepek és ünnepségek.. Márkus László előadása. — 19.35 Hegyi Emánuel zongorázik. — 20.20 «A vívómester.. Bohózat 1 felvonásban. Rendező Klszely Gyula. — 21 Hírek, versenyeredmények. — 21.3!) Nemzetközi csere.hangverseny. Közreműködik Réthy Eszter, dr. Szedő Miklós és uz operaházi zencknr. Op rettrészletek. — 23 A Sovlnszki—Kamóczi szalonzenekar műsora. — 0.05 Hirek-
Budapest II. 13.30—40.56 é« 14.15-15 Csóka Béla magyar nótákat énekei cigányzene kísérettel. — 14 Mi ujsá« Magyarországon. - 15.OS-15.45 Wei-dinger Ede szalonzenekara. — 18.30 A madár és a repülés. SzUády Zoltán előadása. — 19-19.35 Tihanyi Vilma énekei. — 19.10-21 Az 1. honvédgyalogezred zenekara.
Bécs. 9.45 Istentisztelet. - 11.45 Szimfóniku ok Kattnigg zongoramű-vésszel. — 13.15 Kamarazenekar. 14.30 órakor: A férfim flkorcsolyázó -vílágbajnok8ág helyszíni közvetítése Budapestről. - 15.40 Haydn: F-dur és b-dur vonósnégyes. — 17 Tánclemezek 18.10 Litván népdalok le-mezeken, isnyytetéssel. — 19.30 Népda. lok és citerajáték Seinmcrfng vidékéről. 20.05 Ábrahám: llavájl rózsája
- 23.15 Ráuscher-jazz. - 0.30-1 Lemezek.
1»3S február 17
ZALAI KÖZLÖNY
KOZMETIKA
A ráncok
A nők egyik legnagyobb réme a ráncok megjelenése, még pedig azért, mert ezt a kezdődő öregség jelének tekinlik. Kétségtelen, hogy a ráncok és redők megjelenésében a kor Igen nagy szeleli játszik, de azok megjelenhetnek sokszor igen fiaiul egyéneknél is elég ;ellünő mértékben. A ráncképződésre való hajlamosság leliei sokszor veleszületett. A természet produkálja néha elég különös mértékét a bőr petyhfldtségének. Cirkuszokban lálha. tök néha emberek, akiknek bőre «z alapjáró> nagy- redőklrt\'n leemelhető, rendkívüli mértékben nyújtható még olyan részeken is, ahol különben egé-szén fcszes.n szokott lai>adni, igy pl. hiég a tenyereken is. A rossz szokáson vagy idegességen alapuló, tulgy-\'kori igénybevétele az arc izmainak, ugyancsak oka lehet oz IdöelŐtU ráncosodái-nak. A különböző betegségeket kővető vagy mesterségesen előidézett hirtelen lefogyás szintén oka lehet annak Ilyenkor ugyanis megfogyatkoznak a bőr alatti zsírpárnák, az ezeket boritó bőrré.szlet laza lesz és redőkbe hullik. Emésztési zavarok, a szemek tnleröl-lctéi.e( elégtelen a\'vás, lelki izgalmak mind okokként szerepelhetnek. A száraz bőr könnyebben ráncosodik. Tc\'r. mészct«s, hogy minél több és mélyebb redő vagy ránc van az arcbőrön, az öregség látszatát kelti még n különben fiatol egyéneknél ls. Időspbb korban a természetes ráncosodás oka legtöbb-nyíre a bőr szárazsága, ami a bőr elégtelen vérellátásának a következménye. Mindezeken kívül még sok egyén körülmény játszik közre a ráncképzö-dé.s körül.
Leghatásosabb ellenszere a ráncképződésnek, úgyszintén a már meglévő ránook visszafejlesztésénél legjobban beváliak a szakszerű masszázsok és n különféle pakolások. A masszázsnak többféle fajtája van, ugymtnt 1. a bőr simítása, 2. dörzsölése, 3. gyúrása, esi-jiegetése, 4. ütögetése. Ezen eljárásokat vagy külön-külön, vagy pedig együttesen szokás alkalmazniu bőr természe-tének megfeielölcg. Mindegyikmód szer bizonyos rendszer szerint történik és az izmok lefutását követi, alkalmazásuk nagy gyakorlatot és hozzáértést igényel és ebből következik, hogy sa-játkezüieg nem tanácsos végezni, mert a bőr rendszertelen és szakszerűtlen macerálása sokszor éppen az ellenkező hatást váltja ki, tehát többet árt, használ. Van kézi és elektromos masz-százs. Ezen eljárások élénkítik a vérkeringést a bőr hajszálereiben is, miáltal \'a szövetek nedvdúsabbak lesz. nck, kiiciődnck és rugalmasságuk is növekszik. A pakolások is többfélék és ugyancsak aszerint nyernek aikal. mazást, hogy milyen természetű a liör. 1-eginkább használatosak: a szénsavas, ]>araffinos, mandulás, olajos pakolások, de ezeken kívül még számos fajtájuk ismeretes.
Dr. Benedlgné Láng Magda
Kozmetikai üzenetek
\'Kreol*. Ne rózsaszínű, hanem barna vagy Vllágí/sszlnü púdert használjon. Elötífc mcgrelclő, jobbfajta krémmel kenje be arcbőrét vékonyan} majd puha törlővei "tapintsa le azt és csak azután hintse be púderrel.
M. Mosás után ecetes vízzel őb-f Utse kJ.
(■\'• J. Elfelejtetik jxmlos címét közölni Szíveskedjék pótlólag megimi
és akkor azonnal elküldöm a választ.
• .\'
A leveleket kérjük közvetlenül rovatvezetőnk elmére (Deák-tér 3. szám) küldeni.
— Közalkalmazottak figyelmébe! Hu-
toráruinkat .ényegesen leszáUltott ára-kon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre ls, kamatmentesen, Kopltein bútoránál, Horthy Ulklós-ut 4. szám.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések : szombaton a bő-mérséklet: reggel 7 órakor -f 40, délután 2 órakor 4-6 8 eato 9 órakor + 5-2
FelhAui: reggel tiszta, délben és este borult. Csapadék C0 mm. Hómagasság 00 cm.
Szélirány: Reggel és oste déli, délben délnyugati.
(ff tokai rCdÜJcUntii) X z.i-
■ lnté«atl«Untl aata 10 érakori Élénk éaiaknyugatl éa nyugati •■él, váltaié telbAaat, kavéa oaa-padék, néhány halyan még asök, havaaaaflk. Némi hgamalksdéa.
nem csúszik el Aki Okmatalpaft visel
A Járásbíróság elitélte, a törvényszék felmentette az OTI-hátralékos kereskedőt
Az ügyész az Illetékes budapesti táblához fellebbezett a felmentés miatt
Még 1927., 28., 29 években tör. tént, hogy Lukács Imre komárvárosl kereskedő nagyobb összeggel tartozott OTI-járulékok fejében a nagy. kanizsai Intézetnek. A nagykanizsai pénztár mindenféleképen próbált pénzéhez jutni, de nem sikerült. Foglaltatta Is Lukácsot, de ez is hiába való volt. Később azután Lu< kács csődbe ment. A tartozás mintegy 1790 pongőt tett ki. Az OTI, miután a legmesszebbmenő előzékenység és emberies bánásmód mel» lett sem tudta pénzét megkapni, feljelentést adott be Lukács Imre ellen 19 rendbeli kihágás miatt,
mert nem fizette be az OTI-járulé-kot. Feljelentésében utal az OTI arra, hogy szándékosságot lát fennforogni és ezért megbüntetését kéri Lukácsnak.
Az ügy a kir. járásbíróság elé került, amely az OTI feljelentései alapján bűnösnek mondotta ki Lukács lmiv komárvárosi kereskedőt és őt ezérá 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Lukács Imre és védője, dr. Hirschler Jenő fellebbeztek a kir. törvényszékhez, melynek fellebbviteli dr. Mutschenbacher-tanácsa ma tárgyalta ezt az ügyet élénk ér-

szép,
szirtes
anyagok
— maradékok U —
nagy
választékban
O-tcil-Ó^V
\\íkttíl
deklődés közepette. A tárgyaláson az OTI képviseletében jelen volt dr. Béres László, az intézet vezetője is.
Dr. Hirschler Jenő védő utalt arra, hogy az eset még 1927, 1928, 1929, 1930. évekről datálódik, ami tehát már elévült és ezért ezen a elmen kéri az eljárás megszüntetését, miután az OTI-ügyek hat hónap multán elévülnek.
Dr. Béres László utalt arra, hogy volt Idő, amikor Lukács Imre fo. gáton járt és módjában lett volna neki az OTI-illotéket megfizetni és mégsem tette. Az OTI-nak régen módjában lett volna Lukács megbüntetését kérni, mégsem tette, mert várt, hátha még ls megfizeti, de nem tette és igy azután meglelte feljelentését Lukács Imre ellen.
Vitéz Cslllaghy György vezető-ügyész utalt Lukács Imre korábbi elltél tetésérc.
A törvényszék, mint fellebviteli biróság megváltoztatta a járásbíróság Ítéletét és a védő álláspontjára helyezkedvén, hogy az ügy elévült, Jelmehtettc Lukács Imrét- Megállapította a biróság, hogy az OTI rendelkezéseit megszedte: a vádlott akkor, amikor beszedte alkalmazottaitól a járulékokat és azokat nem fizette be, de magáévá tette o védő érvelését: hogy ez a cselekmény 6 hé nap múlva elévül és igy fel kel. lett őt menteni.
Vitéz Csillaghy György vezető-ügyész a felmentő Ítéletet megfel. lebbezte az illetékes budapesti kir. lábiához, mint fellebbvi el! bírósághoz OTI-ügyekben. 1
KI magasabb?
Megírtuk január 26-án azt a tragikomikus esetet, ami az egyik kanizsai vendéglőben játszódott le, a mikor egy kedélyesen borozgató társaság két tagja összeverekedett azon, hogy melyikük magasabb. Előbb szóval, majd cselekdetekkel Iparkodtak egymásnak bebizonyítani testi hosszúságúkat. A szódásüvegek és a kivert fogak sem tudták eldönteni a problémát. Ilyen előzmények után került az ügy dr. Lakatos Ferenc rendőrbiró elé, ahol azonban szintén nem oldódott meg a kérdés. Az eset két szenvedő alakja ugyan is Fabik Tivadar kertész és Gazdag Ferenc postás volt, akik pontosan meg ls jelentek a tárgyaláson, de a kihallgatások során kiderült, hogy testisértés esete forog fenn és a járásbíróság fog Ítéletet mondani ez ügyben. Fabik Tivadar ugyanis látleletet vétetett fel sérüléséről és testisértés miatt meg is tette már feljelentését a kir. járásbíróságnál. Ilyenformán a tanuk kihallgatására nem ls került sor, mert a nendőr-blró az ügyet áttette a kir. járásbírósághoz. A »KI magasabb* eset tehát ott nyer elintézést.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1935. fcb.uir 17.
KOSZORÚCSKA!
Ma est* fél 9 órakor az IparoekSr termeiben nagyszabású
leimezes koszorúcska
Gábornál," reggel 4-lg.
D] lanlolyam\'lebraár^t-éD keiiíllk!
SPORTÉLET
Ma délulán Zalaegerszegi TE - Zrínyi
lírdeltfís mérkőzésre van ma délulán a Zrínyi pályán kii Alá:;. A Zrinyi csa-puiu u Zalaegerszegi TE szimpatikus csapatát látja egy barátságos mérkőzés keietén líClfll vendégül. Zalaeger. szeg csapata tudvalevőleg az erősebb-nek tartott nyugati kerületben Játszik, igy összchasonlitást tehet majd a píző, bogy tényleg «rö;<ebb^-\' a nyugati kerület a délnyugatinál. A Zrinyi csapata előreláthatólag w kővetkező -összoálli-tásLan lép jiályára; Het>ei - Varga, Kárpát - Beke, Halx>s, Pőczc - Ta-rődy, Vellák, Csóngey, Pum, Boda. A játék folyamán lényeges változtat*, sok is lesznek, liogy u vez.tőség a vasárnapi bajnoki raj lm nyugodtan ki-ál\'ilbassa a c>aputol- Mindkét iiujnoki mérkőzése vidéken lesz a Zrínyinek, igy u legkomolyabban kell kiÁllaiila. Belépődíj nincs. A mérkőzés kezdete 2 órakor lesz.
Az NTE ma Zalaegerszegen Játszik
Az NTE futballcsapat! a Zalucger-szegi MOVE meghívására ma Zala. c^erszegen barálságos meccset Játszik. Mához egy hétre\' már a bajnoki szezon megkezdődik, amikor is a Simon-tornyai BTC-vel Játsza uz NTE « nagyon izgalmasnak Ígérkező tavaszi szezon első bajnoki meccséi. \\
Az NTE c apaia ina délelőtt /él 12 órakor autóval Indul Zalaegerszegre, n Pannónia szálló elől.
KerQleti tornász válogatóverseny február 24-én
A MOTESz, mint a magyar torna, sport legfőbb fóruma, az NTE.t blzlu meg azzal, hogy uz Idén először meg. rendezeti kerületi tornász válogató versenyt rendezze meg. Nagy kitüntetés ez, mert ezldcig minden valamire va|ó tornász-megmozdulás vagy verseny Pécsett volt megtartva. Ugylát-szik komoly örömei váltott ki a Mo-teszben is a nagykanizsai tornasport utóbbi időbeu . bekövetkezett nagyarányú fejlődése és czz:l n rnegblzás-sal kivánla ezt az örömét kifejezni. Nagyon érdekes és értékes eseménye lesz ez Nagykanizsának. Minden ver-nenyző ugyanis szaluidon választhatja meg gyakorlatait, vagyis azzal a gya. korlattal megy a bíráló elé, amit legjobban megtanult, Igy tényleg tudásának legjavát nyújthatja. A versenyen résztveyz Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa és Székesfehérvár minden valamire való tornász:*. Igy Nagykanizsáról nem-csak az NTE, hanem a Zrinyi legjobb gárdája is. A nagy eseményre, mely a reálgimnázium tornatermében zajlik le, nagyon kevés a férőhely, igy ajánlatos, hogy mindenki mielőbb gondoskodjon Jegyről » _
(Az atléták f Igy elmébe) Edzés kedden este 8 ónakor a jiolgári iskola tor-natennében-
- Mosó tw«ed szövetek divatos szi-uekben — ruhára, blúzra alkalmas mandékok — raáteie 80 fillér Schütz-
NAPI HÍREK
NAPIREND Fsbpuár 17, vasárnap
Római katollkui: Hetv. v*a Protesl.: Donit. Ur.: Adar. bó 14
OyógyszetUil <JJeti sMlgAlat e hónapban: „Salvator* gyógyszertár Erzsébet-tér éa a klskanttsal gyógyazertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9,
vasár és Unnepiap 3, 5,7 és 9 órakor. •
QózfUrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óláig (hétfő, izerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Február 18, hétfó
Rom. kalhollkm: Simon Prolett.: Komád. Izr : Adar hó 15
— (A | olgArme-ver ma d^án ün-nrpi kereíLe.i ad;i ál Sumi Lajosnak a <vhme»ierl dszok\'e.eM) A ma délutáni ipartestületi közgyűlésen adja át ünnepi kervtjen dr. Krátky István polgármester az IPOSz által kitünte-tett Samu l«ajos elnöknek u céhmes-leri díszoklevelei, majd utána az lp:ir-\' testűié ti Dalárda énekszámokat ad elő. Samu I^ijou elnök Jdlünletésének íit-adásán u város közéletének tényezői mind részt vesznek.
— (Személyi hir) l-\'iguru György vármegyei gazdasági főfelügyelő szóm. balon Zalaegerszegről Nagykanizsára érkezett és hivatalos ügyben eljárt dr. Krátky Utván polgármesternél és- dr. Lo\'njay Alán járási főszolgabírónál.
— (M\'íwiiót-h\'r) A Missziósház főnöknője ezúton értesiti a helyi Szoc. Misszió Szen-ezet tagjait, liogy meg-boldogult\' tagnnk, özv. Kulor Jánosnó lelki üdvéért kedden reggel negyed 8 órakor a Mi:>sziósház kápolnájában gyászmise lesz, melyre a szervezet tagjait ezennel szeretettől meghívjuk.
— Eljejö\'zíaek. Nessclróth Márti és Ledovsky Islván gyógyszerész jegyesek. (Minden külön értesítés helyeit.)
Bader At\'nny Pogányszent(péter és Arnslcin Vilmos oki. gazda Mohács Jegyesek. (Mihdeiu külóji értesítés he-lyett.)
— (Nftaf Lemberk ívl h A\'.ujosnS tanárnő emlékének szcp Joil a z ni Iskola tanári kun hétfői népmüvelés) hangversenyét) Egy évvel ezelőtt elhunyt tanártársuk emlékének áldoz a zene-Iskola tanári kara hétfői népművelési hangversenyén, melyen uz iskola vala. mennyi tanára dobogóra lép. A műsor tengelyében Mendelssohn népszerű d-moll zongora-hármasa szeiCpel, í»mely mellett da\'ok és röleg hegedüszámok kerülnek előadásra. E hangversenyre sem "bocsátanak ki külön meghivókal és belépődíj sem lesz. A hangverseny a zeneiskolában est\' 9 órakor kezdődik s kb. másfél óia hosszat tart. Az elhunyt sli«mlékére fordilandó önkén. le.i adományokat köszönttel fogad az iskola lanári ka^a.
— (Ai uj pizdaaágl felügyelő átvette hivatalát) Kovács Miklós gazda, dasági gyakornok, aki eddig a vármegyei gazdasági ielügyelőséghex yo1| beosztva és akit a földművelésügyi ml-niszter guzdosági felügyelővé kineve-zett a nagykanizsai járásba, ma átvette hivatalát.
Ma délelőtt II kor: Liszt Ferenc-matlné a Városi Színházban
Az egész városban nagy érdeklődés előad meg az Izraelita Jóiéi* kony és Kulturális Leányegylet ma délelőtti matinéját, amelyet a halhatatlan nagy magyar zenész, Liszt Ferenc emlékének -szentel halálának évfordulója alkalmából. Liszt emlékét méltó előadók elevenítik meg. A matiné előadója Vannay Jáaos, a Városi Zeneiskola Igazgatója. F. Pásztor Irma Liszt Ferenc müvei-bői ad elö zongorán. Büchler Manci Liszt II. magyar rapszódlájára táncol. Ezalknlommal Ismét a porondra lép a S7avalókórus ls, mely Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez irt hatalmas hazafias ódáját adja elő. A matiné pontosan 11 órakor kezdődik. Belépődíj nincs.
- (Név maf-yu iv. a! lások) Zslrkovlcs Islván vármegyei lrodallszt Somlal-ra, Káfka Gyula Máv. munkás Szavadl-ra vállozlatták családi nevüket a belügyminiszter engedélyével.
- (Ferrnces hangvers ny) Több oldalról érkezeit óhajnak lesz o\'eg.\'t az uj városi plébános, amikor március 10-én este 8 ó akor az Iparoskör d sz termében megrendezi pesti operaházi müvésr.k és a szombathelyi 8J tagu hirei Máv. .Haladás- énekkar közreműködésével a feron.v\'j-hangvers^nyt. A Máv. .Haladás, dalárda szereplése fénypont\'a lesz a hangversenynek. A dalárda Í89«-bnn alakult. Ettől az idő-tő! kezdődőleg jóformán minden országos dajosversenyon részt vett, min. (lenkor fénye* eredménnyel. A leg. utóbbi budapesti országos dalosversenjen a nehéz műdalcsoportljon első dijai és aranyérmet nyert. Azóta a da-lárda az .aranyérmes. jelzőt viseli. 1929. évi ola izorszáfá hangverseny kör-utján Őszentsége külön klhallgnláson fogadta u daiárr\'íiit és kívánságára a dalárda elénekelt^ a .Boldogasszony anyánk, törj-k\' hódoltság idejéből ere. dő patinás -egyházi énekel. A dulárda leljesitny%ét őszentsége .élő prgo-nálioz. hftonlüolta. lÜM-bnn Bulgáriá-1 an, Szóliábnn az ottani Ojiemházban magyar és l.olgár néjKlalokat éneke.t a dalárda óriási, slkeriel, stb. Nagykanizsa, a daikulturu kiváló képviselője nagy érdeklődéssel várja az .aranyénnes. dalárdu szerepléséi.
- (Ás OMKE-bál) előkészületei serényen rolynak. Tegnap hugyia el nyomdánkat az ízléses meghívók im-IHizán-; tömege és kezdődik a szétküldés munkája A bálrendezőség felkéri azokat a tagokat, akik valaki számára meghivót kivánnak küldetni, hogy a elmet sürgősen adják le Me«-czer einók üzletében.
Ma este a Centrálban
koszorúcska
keretében kerül bemutatásra B/agusz Elek saját szerzeményű nagy társas tánca, a
,,Magyar Négyes".
Beléptidíj 50 fillér.
Dr. Somogyi István liceális előadása .
Ma minden emtert közelebbről érdekelnek a gazdasági kérdések, sőt talán nagyon is köziéiről. Nom közömbös tehát, hogy ismerjük a gazdasági kérdések rendszerét és elméletét, örömmel fogadjuk tehát dr. Somogyi István szolgabíró, ár. vaszékl ülnököt, aki a mai liceális előadásában o kérdésekre fog rámutatni. Dr. Somogyi Istvánt nem kell bemutatni Kanizsa közönségének. Már több értékes előadást tar-lot. a Zrinyi Miklós Irodalmi és Müvéét! Kör liceális ciklusában, a mai pedig érdekes és \'mindenkit éidekló témájával különös nagy ér-deklödésre tarthat számot. A liceális előadás 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében.
— (Halálozás) A nagykanizsai Ipa-roslársadaiomnak súlyos gyásza van. Egyik kilünő tagja, Martiucsevits Imre neves asztalosmester életének 57-ik évében elhalálozott. Temetése holnap, hétfőn dél után I órakor lesz a róni. kath temető haiottasházál>ól. Az en-gesjdeiő szcnlmiseáldozatot február 2J-án délelőtt 9 ó:akor fogják érte be-mulatni u plébánia-templomban. A megboldogult tekintélyes nagykanizsai Iparosmesier volt, azokhoz tartozott, akik nevet, tekintélyt szereztek a nagy. kanizsai ij>arosságnak és minden ne. mes mozgalomból kiveite részét. Emlékét kegyelettel fogja mindenkor őrizni a nagykanizsai Iparosság.
— A Halló uj száma.két szenzációs pályázatot hirdet, niel^-Mk^Játíye. reménye egy kétszeméiyíTvfRtnd Ké-kescó és egy 12 személyes kompleit vacsora. A megfejtők között ezenkívül még 40 értékes dijat oszt ki a Halló szerkesztősége.
— Nagy mennyiségű Irallíitr törülköző érkezett a Schütz áruházba és már 90 fillértől kapható jó minőségben.
Izgalmas kalózt&rtónet
ma a Városi Mozgóban. St«v«nson világhhü regényéből (eldolgozott nigyszabású fi m,
Főszereplő a páratlan művész: Wallace Beery és a világhírű gyermeksztár: Jacklo Cooper.
A férfias bátorság és a kalóz-ármány filmje.
Izgalmas kalandok tömege; a valóság és költészet szivárvónyhidja ez a film.
Kezdet : 3, 5, 7 és 9 órakor.
Az előjegyzett jegyek délig átveendők.
1035. február 17
zala! koílonv
A KTE vidám műsoros farsangi táncosteája
Ma délután fi órakor kezdődik a Keresztény Tisztviselőnők páritbn \' nagy farsangi mOíOros táncra Váji , gimnázium tormtennéb n A rnd.zőség rövid, di; annál rogyo KÓbb műsort állitolt öss.e, ho^y a nevelés és szórakozás m -it -t! l lánc kedvelők Is kedvükre élvc;l.e:sék j lánc öiömell. A vidám mikor melynek számait az cgyosület tr.ej. IcpcIésiK\'k tartog\'itja szünotéten ti leginyenccltb falatok kinálgilják magukat a közönségnek. Fillér.krl a bulié jobbnál jobb íalataii v ill-hatja magáénak mindenki. Egy oly vidám farsangi estnek Igérke.lk a mai Tisztviselőnők Egyesül lé.iek teájs, amelyhez hasonló -eddig, még r.em volt a gimnázium torn-it.nné ben.
A Outenbrunn S.anatórlum B.dan bal Wlan
ni úri miflyi\' Un..*. k.dv.tt t.ttóiVorfatl
I m.gv.r U
hátba beveieUtt kánej fürdők. — Szórakozások: h»nover»«ny, lánc. brldn. Felvlláaoiltáwal uolfláT*budapMd irodai VIII., KTtfaludy-u. 5. ahol panaAbatlaetésak
teljesíthetők.
— (A Kath. L«gényegy>t évl kör-
iyi,K«e é« tónOMvuesoríJa) Élénk ér-deklődés előzi meg a Legényegylet mai évi közgyűlését, melyen a már közölt tárgysorozaton kívül az egyesület uj székházának építése is szerepei, melyet még ez év tavaszán akar a vezetőség megvalósítani- Az este 8 órákor kezdődő társasvacsorán » város kó/.(\'n igének minden rétegű képviselve le>z. A társasvacsoréval kapcsolatban a rendezőség ann«k közlését kéri, liogy a szigorúan zártkörű tárxasva. csirára a jelentkezéseket ma délben lezárja s igy a később jelentkezettek részére helyet biztosítani nem tud.
(A lei\'aayliofsim s/Aipad^^a\'-ó ünnepélye; A nagykanizsai Xotre Dame l.cányliceum fáradhtatlan ifjúsága is-mét egy kellemes meglepetéssel kedveskedik az iskola barátainak. A következő két vasárnap, február 21-én március 3-án délután 5 órai kezdet-lei szinpadavató ünne|>élyt rendez, melynek keretében a .Farsangi gombócok- és .Nyárspolgárok fürdőhelyen\' cimü színmüveket adják elő az intézet növendékei. Az ünnepély műsorának fényét en»«ll Liszkay Magda VIII. o. t. klasszikus, Hehbergor Klári és Csillag Zsuzsa V. o. tanulók magyar
láncai, ItiUkay F.<Ut és Ágota, (Jórőg Anna, .Tőke Katalin és Bogcnrii\'dcr Mária menüettje. Ismerve a liceumi növendékek már többször is bebizonyított kitűnő előadói készségét és talpraesettségét, nagy sikert jóstjlh-J-tunk az előadásnak. Nagy vonzóerőnek számit még a finom büfíé is, ahol a szünetben, zeneszó mellett, élvezheti a közönség a legkitűnőbb ralatoknt.
— (Az Ipar.edület évi kflztfvüUs\') A nagykanizsai Ipartestület ma, vasárnap délután fél 3 órakor, határozatképtelenség esetén február 21-én délután rei 3 ómkor az ipartestületi szék. ház dísztermében tartja évi rendes közgyűlését a következő tárgysorozat-l«l 1. ülnöki megnyitó. 2. jelentés az Ipartc. tülei 1031. évi működéséről. 3. Az 1034. évi ingatlan és igazgatás zárszámadásainak bemutatása: Számvizs-gálóbizottság jelentése a felment-vény megadás;!. 4. Az 15)35- évi ingat-lan éa igazgatás kóHségelőiránvz itá-nak megállapitása. r». Az Ipartestület alapszabálya 10. és 28. ft-ainak inódo-sitása. 6. a) Az Ipartestület elnökének, két alelnökének és ügyészének három évre való megválasztása; b) 15 elöljáróság! rendőr tagnak 3 évre, 5 elől-járósági póttagnak egy évre szóló megválasztása; c) 3 számvizsgálóbizottsági rendes és 1 póttagnak egy évi időtartamra megválasztása. 7. Az 1932 : VIII. t.-c. 17 8-ának 7-ik pontja alapján az elöljáróság íeihatalmazásu a Hangya-telek eladására. 8. ljatározatl javaslat az Ipartestület 50 éves fenuál ásáiUk jubileuma alkalmával tartandó or:;zá-f,os iparoskongresszus, valamint ipari és mezőgazdasági ldállitás megrende-zé:-c tárgyában. 0. Határozati javaslat kontár-ügyben. 10. Javaslat az Ipartestületi díszterem modernizálása tár. gyátan. 11. Esetleges indítványok.
— Elegáns női si és korcsolyázó sport-mellények, düítinből a leg-olcsább árban kaphatók Sehütanél.
— (Előadás a g>CmöIcs:«rmp:é.«rőí) Ketting Ferenc polgári iskolai tanár 111a délután íél 5 órai kezdettel a Rozgonyi-utcai áll. el. Iskola földszint 3. számú tanteremben előadást tart a gyümölcstermelésről. Belé|>ődij nínt s.
— (A* Kgyliúzl Ve^ye>kar) hétfőn délután fi órakor a szokott helyen próbál tart Kérem a tagok pontos megjelenését. Gazdag karnagy.
— (Az I|.ar\'.c0iő!ei hírei) Az Ipar-testület t. tagjainak figyelmét ezúton is felhívjuk, hogy ma délután pontnyin fél három órakor tartja az Ipartestület évi rendes közgyűlését az Ipa. roskör nagytermében. Tisztelettel kér-jük, hogy a tárgysorozaton szereplő ügyek fontosságára és közérdekű voltára, a közgyűlésen mlilél számo<*Jl>-l.an megjelenni sziveskedKnek. Elnökség. - Az Iijartestüiet elnöksége felkéri a t. tagokat, hogy Murtincscvits Imre elhunyt Iparostársunk temetésén, hétrőn délután 4 ó akor minél számosabban megjelenni szíveskedjenek.
Városi Mozgó.
Február 18—19-én
Héllón—kedden
Az egész világot meghódító
RIVALDAFÉNY
A film melódiái uralták a nagykanizsai báltermeket is. A slágereket mindenki ismeri, mindenkidudoija.
Látványosságban, kiállításban felülmúl minden eddigi\' filmsikert.
Valósággal élményt szerez magának az,
aki ezt a filmet megnézi. Elíadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Az S tiral elöadáa fllléraat
TUNGSRAM
DUPLASPIRALLAMPA
— <Iígr torolt * ernyő keresi tnla}-donosi\'d) a nagykanizsai rendőrka|)i-tányság egy átutazó csavargó és lopással gyanúsított egyént vett őrizetbe, akinél egy női esernyőt tUáltak. Mi-ulán feltételezhető, hogy a csavargónál lolált női ernyő lopott* a rendőrség ezuton is közli, hogy az az erjyén, akitől az utóbbi n«pokl>an egy női ernyőt loplak el; jelentkezzék u kapitányság detektiv-osztályán a délelőtti órákban, — Egyébként ezúttal is fel-hívjuk a közönség figyelmét, hogy a lakásajtókat no hngyják nyitva, mert az átutazó koldusok szeretnek egy-egy ingó Jószágot magukkfli vbuil em. lékbe.
Gyerünk Lazsnakbaü
I liter finom bor 30 fillér, -^m
Gazdán László vendéglősnél
- Itészle\'.r? \'«! Ezt a korszerű elvet valósítja meg nvjst a magyar középosztály női résrének na^y öröméré a Tündérujjak Magyar Kézinnuika Uj-ság. Ezer, ir.eg oz-r asszony, leány nézte iiigykedw az idei rüggönyaján-dékot, a 15./x2ti0 cm. méretű, <-Vrii-szlnü tüllfűggönyt, dc hiába, - nem volt kéznél uz egész évi előfizetési összeg. Az akadályuk most már pieg-szüntek. Akinek azonnal szükséges a függönyajándék, az beküld a kiadóhivatalnak 7 I\' 20 f-t s nyomban megkapja a függönyt és megindítják a kézimunka újságot. A Jiátralé ot három hónapon át 2 P 40 f-es részletekben kei.\'\' lefizetni. Vannak, akik még ennél is könnyebb feltételt választanak. Ezek hat hónapon át, folytatólag fizetnek havi 2 P 40 f-t s a hatodik hónapban kapják meg a rüggönyuján-dékot a lapot természetesen egész Éven át). Aki a tüOfüggöny helyett (melyet megkezdve, a kilJmzéshez szükséges Mez gyöngjfonállal CjQrütt küld a kiadóhivatal) mils ajándékot óhajt, válogathat a következők közt: vagy négy ágypárnát Arany Egyiitre clőiajzoiva, vagy Indanthrcn-szc^élyü azsuros lenvászonabroszt, vagy I?"ku-lit, eg>* célszerű, hái\\)nii>oleos íaáll-ványt. Készséggel küldi bármelyiket u Tündérujjak Magyar Kézimunka Újság (Budapest, Szervita-tér 3.).
- M<*H>.«ot ■ Mliliék Kflny»e lCg-ujabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal, melyekre mindenki egyforma eséllyel pályázhat.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utoal dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pmgő ápolási dijjíl. A külön saobák árait
is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Bttdlumkezelések, bél-fürdők, (entrocieaner, Darmbad) Mlv-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (electrocardlograph) széhsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortopád gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütŐlerineivel, plasztikul sebészet, emlőplasztika, orrkorrekció, arcmegtiatali-lás (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg. mérsékeltebb átalányárban stb.
- Kö/.H»zlvlselök ré«6r« rendkívül előnyös bulorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopatetn bútoráruházban, Horthy Miktós-ut 4.
Borzalmas családirtás Ráckevén
Ráckeve, február 16 Itt Nyerges Lajosné.ery Beszkárt-tisztviselő elvált felesége ma hajnalban 18 éves Margit és 13 éves Klára leányának elvágta a nyakát. Utána a saját nyakát metszette el. A két leány meghalt. Anyjukat válságos állapotban a csepeli kórházba szállították. Nyergesné valószi* nüleg azért irtotta ki családját, mert a bíróság nemrég az ő hibájából mondotta kl a válást és a bíróság 13 éves leánykáját volt férjének Ítélte oda-
ABBÁZIÁBAN
meteu t«R(|«rl QV^OlCördők ■
„RESIDENZ"
penzióban mind t\' négy emeleten kaphatók. Idősebb uraknak és hölgyeknek, szívbajosoknak, asztmásoknak, valamint elmeszesedésből eredő betegségeknél nagyon fontos, hogy aRE^lDr - " " j1 elönyí
_______1 diéták po
tók. A RESlDENZ-ben minden kényelem és az összes modern komfort megtalálhatók: lift, központi viz-fütés, 22 fokos meleg, tengerre néző napos loggiás (t erkélyes szobák, kényelmes ágyakkal. A RESIDENZ egészen a tengerparton fekszik és nem a tengerparttal szemben. BIsO katagórla. Kitűnő konyha. Folyó hideg- és melegvíz a szobákban.
____ ENZ nem fekszik magaslaton Óriási előnye még, hogy az ösz-szes előirt diéták pontosan betartha-
Lira"felesleges. Feltűnő olcsó penzió árak. — Bővebb információt nyúlt ■rAnyl Béla gyógyszerész személyesen Budapesten reggel fél 9-től esto fél 7-ig. (Diana patika, Károly-kőrút 5.) — Minden tevéire válaszolunk és prospektust küldünk.
Telefon: ll-t-l*.
ZALAI KOZL0NY
Í93S leb.uár 17
Óvja szemét
éa vásároljon bizalommal egy Jól illő szemüveget
Zsoldos Gyula
itl UUxtfttx uakOiIelíbto F Korom nállodival .átmbei Olcióo. kilOnö gytilminyu iicinOVtgtktt iruil-tok <» kfcilttk birmilytn otvotl rtceptr* vigy Oiklcir1- B tdrtínó dljmtnlei UUivlitcillt »l»p-)áo. - SztktzerQ Javltáiok azonnal lUiiQlntk.
Óra-, ékszer- és
látszer • raktér.
Elismert precíz óra-, ékszer éa lát-szer Javítóműhely.
Emlékeztető
Febittár I7.
Uoeálls előadás 8 órakor a városbá-zán (dr. Somogyi István). Keresztény Tisztviselőnők nagy far-sangi táncos teája a gimnázium tornatermében 5 őrakor. A Kath. Legényegylet kősgyiHése fél 5-kor, társasvacsorája 8 órakor. . Jelmezes koszorúcska az Iparoskör nagytermében.
A Szoc. Misszió Leányegylci vidám délutánja a kiskanizsai Olvasókörben C órakor.
Izr. I^án.veg>iei Liszt.maUnéja 11 őrakor a színházban. (Díjtalan.) Hlagusz Elek koszorúcskája a Cent. rál alsó helyiségében, február 18. A zeneiskola l.emlx\'rkovicsné.cmlék-hangversenye 9 órakor. Február 23.
OAtKE-bál. Február 24. I.iceális előadás (Uszt .umepély) a városházán 0-órakor (Vannay János). Frontharcos tea 0 őrakor a Koronában.
Nagy I.ászló népszínműve a legényegyletben, utána tánc. A nagykanizsai Nolre Dame Leány, líceum növendékeinek műsoros Szin-paduvatóünnepélyc az iskola disz.
termében-
Kerületi válogató tornász verseny 6 órakor a gimnáziumban. Február 28-A zenci»kola növendékhangversenye 0 órakor. Márclu" 7. A Keresztény Jótékony Nő«gyltt Jelmezestje az Iparoskórben. Mérehia S. Liceális matiné a zeneiskolában fél 12 órakor.
Iparoskör JelmezestJo. u\\ nagykanizsai N\'otre Dame Leiuiy-lieeum növendékeinek műsoros szin-jMidavaióünnepélye 07. iskola dísztermében- V Szinelőadás és táncmulatság a KU-kanizsai Olvasókörben. Márcfaw 4. Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor. Máretus 5. A Leányklub JelmezcslJe 7 órakor a Misaziósházban.
Torma Tóni Jelmez-estje az iparos-székház alsó termeiben-MárcJun 7.
Nagyszabású cigánybál és nagybőgő búcsúztatása u Wollák-féle vendéglőid
Március S.
A Kaszinó hangversenye (Fischer fcöske és Feieki Itezső).
Mtrelu* IS.
7 ZTE disztornája a gimnáziumban G
órakor. Mároáua 14-
Vitézek műsoros estje ar. Iparoskörben. Március IS.
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purim-estje a Kaszinóban. Március 23. A pécsi ka ni a m .együttes hangversenye este 9 óiakor. Dr. Baktay Ervin előadása a Koszi, nóban: Utazás Nyugati-Tibetbe. MAreJius 23.
Liceális matiné a zeneiskolában réi 12 órakor. Március 27. A zeneiskola növendékhangversenye 6 órakor. ApriU* 4. Stefániái Imre zongoraestje.
60 fillérért 2000 pengő* biztosítást kap a Zafai KBzIBnf minden előfizetője
A Zalai Közlöny ezidéa fordult bele fennállásának 75-ik esztendejébe. Ezalka\'lomból egy ritka kedvezménnyel óhajtunk kedveskedni előfizetőinknek.
Minden előfizetőnket, aki ccélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosiijuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kitűnő hirnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij egész évre szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
önmaga és családja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi Igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azonnal a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig,
ha most előfizet. .
Közgazdaság
A Néptakarékpénztár közgyűlése
A Nagykanizsai Néptakarékpénztár íegnap, szombaton délelőtt tar-totia 29. évi rendes közgyűlését dr. Kreizier József alelnök elnökiele alatt.
Vitéz Bentzik La;os klr. kormány-főtanácsos, az intézet nagykonoep-cióju igazgatója terjesztette elő ezután igazgatói évi jelentését, amely, ben többek között megemlékezi a» elhunyt gróf Batthyány Pál elnökről, az elhunyt dr. Ambrosy Gyula v. koronaőrről^ továbbá a felügyelő* bizottság két elhalt tagjáról, dr. Rosenberg Mór ügyvédről és Her-teiendy József földbirtokosról, akiket kegyeletes szavakkal parentált cl, majd az intézet működéséről be. szélt, amely mindenkor a közönség szolgálatára állott.
Az igazgatósági és a felügyelő-bizottsági jelentés után a részvényesek közül dr. Elek Mór ügyvéd szólalt fel, aki kiemelte azt a hathatós támogatási, amiben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank részesiti a Nagykanizsai Néptakarékpénz. tárt és aminek következtében a Nép-takarék a hitelszükségletei korlátlanul el tudja látni. Megemlékezelt az Igazgatóság és a tisztviselői kar fáradhatatlan munkásságáról és köszöntödé az intézet ügyvezető igéz-gatóját, vitéz Bentzik Lajost abból az alkalomból, hogy az elmúlt év ben a legnagyobb kitüntetésben részesült, amikor a kormányzó kormányfőtanácsossá nevezte ki. Dr. Elek ügyvéd egyben indítványozta, hogy az intézet távollevő alelnökének, Konrád Ottónak, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatójának a közgyűlés a legmelegebb üdvözletét tolmácsolja. Az indítványt a közgyűlés magáévá tette.
Meg kell említenünk, hogy a Néptakarékpénztár több évtizedes tradíciójának megfelelően, ezévten is, az összes pénzintézetek közül elsőnek lette közzé üzleteredményét, amely, legszebben dokumentálja azt a gaz. daságl és pénzügyi tevékenységet, I amit a Néptakárékpénztér kifejt
A közgyűlés egyébként a megszokott ünnepélyes keretek között, az összes társintézetek részvétele mel-lett folyt le. _
Ttiaeuytésfts
Buu tisxmr. 77-sa 17 70-17 85 78-as 1785-1805, 79-m 1800-1816. 80-as 1810-18 35, dunánt. 77-es 1710-1725 78-aa 1725-17 40, 79+t 1740-1755. 80-aa 17 S0-17-65. — Ror% uj pcjtfvldtkl 13U0-1360. más 14-20-14 50. Zab aj közép 15-65-1585. Tengeri tiszántúli 1335-13-45.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutsnberg Nyomda 4s Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelőt kiadó: Zalai Károly. Intwurbas telefon: Nagykanizsa 78. nsáro.
- Bútorvásárlás nem «oadl Teljea
berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt knmatmentettu Is szétütünk. Kopsteio bútoráruház. Horthy Ulklós-ut 4.
APRÓHIRDETÉSEK
iiiim. iiniiur.ii iwvauvi hu * iinor, nciKOznap
10 írtig 40 fillér, mlndan lovábbl »z<5 3 fillér,
Siakáosnflt keresek azonnali belépésre. Unger Ullmana; Horthy M.-ut 19
_,___103
Klaték Hsoh-háMakban utcai, ud vari 1-3 szobis lakások, üzlethelyiségek Jutányos áron. 447
összkomfortot, négyaiabis. utcai lakás májusra kiadj. Klslaludy-u 17/c. 602
Két liAstialy eladó. Bővebbet Plvári-utca 35 szám alatt. 599
Óra, éksisr javítás, készitfs ét ri-sárlái legolcsóbban Fenyvesi <s Báránynál
_ 607
Sátsaabás utcai lakás májusra kiadó.
Hnnyady-n. 20. 6:3
Négy középiskolát végzett tia
cukrász-tanulónak
felvétetik Keszthelyen. I Kerl4»* Lajos, oukrááx,
Egy és kétszobás udvart lakáa ktetfé.
Bóveobet Zárda u. 6. 601
Bgy vagy két ur részére kflMcbeláratu bútorozott stoba azonnal fciaMlé. Magyarutca 26. szim alatt. 609
Tavaaz-u. 2/a. számú ház eladó. Bővebbet ugyanott. 611
Kétsaobáa, verandas udvari lakás májaira kiadó. Klslzay-s. II. 615-
Sélyaogyflflsnéayli vagy levele--■ éat vennék. Ajlnlatokat Ich&lóUg tini éa lelrá\'ul I kiadóba kérek .Mjff Lilid. __581
Matgll HiM. Ciengoy-ut III. Nyitva reggel 6 lói este 7-lg. I yuitiemvá.ti. Keavexményea legyek u Ipa,testUelben. Omke ban, Kaoe-nél. II
P««éapiérl urodalnl falbonlm I*. eaálMolt árban kaphatók UUnnkiat sár 89 lUMrtrt. Uy í*»a mt. .kna Will li hu lt. — Letuacbb tétel 29 liter. fim. Itánly loMSIitotoa Blllbyányi ulci 26. u. 11
ÜMlétajcIt, Uaydmoel, CMkoltal teg-
olrióbtMui, Telelc nlllomii ml ulmoii Kkulmann Manónál rendelten. 101
■•(klateU káivt komt btio-nyll.innyal nlidu l í.e. SaabadotKIltly.
UI» ta.__109
Saját termtea kerecMnrl uakll Ueakéi lehér n] kW lllerenkénl t> - W*t alllet 6 bor lllercnklnt P -.44 tat kapható Catn-gery-ut 19. 82
Ssabadhegven 2330 □ 91 bevetett uán. tólóld gytlmólcsOsael .ionnal alarfé. — Bóvebbet Vodlnáknó Telekj ut 7. 484
I.ea<>, d4lllekv(« vlrágoo ndvarban, klKbb-nagyobb larfiéa Mtd&nMm, vli-
vezetékkel, W. C , kiadó. Pó ot 10 929
Qyár-utca 19-17. ar la*« nagy gyfi-mölcaoa kerllel aladé, eaetleg Mrbudó. Bővebbet dr. Bariba látván ügyvédnél,\' Horthy Mlkkant 7. 990
Hétomatobáa ntctl lakáa májúira kiadó. Sugár ul 26. 429
Héraaiaxabáa éa egy egyaeobái U-
káa málna elae|éie kiadó. Síécbenyl-lta ^
gátaaabáa lakáa elóaobáral méjnira kiadó. Bóvebbel Saalay kaláptuielbta 912
■Má tbó emeleten 3 aioka Irodánik ewttcg lakásnak, efyaaokta .ávart laki..
kél nlcat Qtkthetylaég Braaibct tér 17. 910
ggpnkáa konyhás lakáa Ha<ló má-Juáil CUrtyl Látató alti 59. 914
Erzsébet királyné szálló
■udapaat, iv., Egyetem-utón B.
(A Belváros k0jpotH|lbM).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Ab Erzsébet pinoéban agypinoér rendszar 1 Manfl i I pangó 60 fillér.
1035 február 17
ZALAI KÖZLÖNY

ORT
és kárpitos árut minden Ízlésnek és igénynek megfelelőt, óriási választékban, legolcsóbban és legkedvezőbb feltételekkel szállít díj mentesen és felelősséggel \'
KOPSTEIN
bútoráruházak
Telefon i 410.
Nagykanizsa Szombathely Békéscsaba Sopron
Horthy UtMl-lt 4.
Alapítva i 1887-ben.


* ♦
! 5
I*
öíS
l
594/1935.
LegtlIÉsi tirísliiÉy
figyelmeztetem a város állattartó közönségét, hogy közlegelőre állatot csakis oly egyén hajthat ki, aki a kihajtani szándékolt állatainak számát a városi adóhivatalban személyesen kellő időben, a kihajtás elölt bejelenti.
Nagykanizsa, 1935. január 8. ni Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3192/1935"
Hirdetmény.
A mezőgazdaságról és mező-rendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-c. 50. §-a szerint minden birtokos a fák rügyeinek fakadása előtt köteles gyümölcs-és egyéb fáit és bokrait a belsőségekben, majorokban, gyümölcsösökben a kártékony hernyóktól, Illetve hernyófészkek-Ml és lepketojásoktól meg tisztítani és az összegyűjtött hernyókat, hernyófészkeket és lepketojásokat elégetni.
Köteles azonkívül minden birtokos a későbben mutatkozó hernyókat Is minden módon Pusztítani.
Aki pedig az irtást birtokán elmulasztja, az J894. évi XII. t.-c. 95. k. pontja értelmében kihágást követ el és a kiszabandó büntetésen felül a polgármester fogja az irtást az Illető költségére elvégeztetni.
Nagykanizsa, 1935. február 14-én.
IDt Polgármester.
Üzletszerző
tisztviselőt fixummal és jutalékkal felvesz nagybiztositó. Ajánlatokat „Jövő" jeligére a kiadóba kérünk. s,i
\'SHWSf?:•
r f> t
• •
Díjtalan bemutatás
teljesítmény
Standard2x H fc,
IIŐKélflES OlCSÓRÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁlÁVAl rídió-»z«kUzletében.
Visszamaradt vetéseknél, réteken, kaszálókon, lucernásokon, szfilönél,
kertivateményeknél gyümölcsfáknál
csodát müvet a
Píli-Sijitráflia.
Bizományi raktár:
Ország József
»r, mattá,,.. n8v4*yvfct.]ml.i«r«fa, .11, tnnkilWba
Nagykanizsa, Erisébet tér 10
(A bíróág mellett.)
L
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak I
ZALAI KOZL0NV
1935. február 17.
A NAGYKANIZSAI BANKEGYESÜLET ÉS DÉLZALAI TAKARÉKPÉNZTAR R. T.
1935. március 2-án, szombaton délután 3 órakor saját helyiségében tartja
64. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT,
melyre a t.
Nagykanizsa, I935. február 7-én.
•x Igazgatóság.
réstvényesekel tisztelettel meghívja
A kOsfyQIAa tárnali
Igazgatóság éi lelllgyelóbliolliág Jelentése II 1934. Ollelévról. II 4. Igaigatóságl Isgok él lelllgvelóbliollsái 193W. évi mérleg lelelll határozat. 5. Egyéb, alapszabályaierOleg bej.....
3. A Hii,:yelóblzoltaág dljánik megállapítása.
válallláia.
jelentett indítványok tirgyalii.
Azok n t. c. lészvényesek, akik a közgyűlésen aiávazall jogukat éivényeiltenl óhajtják, ícltilvilaak, hogy si alapazabályok 12. §-álio« képest még l« nem jái\' azelvényekkel ellátóit léaivényelkel a közgyűlést legalább 5 nappal megelőzőleg as Intézet pénztáránál letétbe hetyesnl szíveskedjenek.
VAOYOH
Mérleg-számla IBM. december 31-én
TEHER
Kéazpénz él Idegen pénznemek ...............
Követelések a Magyar Nemsetl Banknál és a-Magy.
Kii. Poslalakaiékpénzlátitfl ..................
Pénilntéideknél lennálló követelések ......~.....
Eitékpspliok .................... ...........
Váltótái .1 .............. ... ... ............
Adósok......... ... ... ........................
Beszedésre érkezeti vélték ............ ........
Ingatlanok; Intézeti székhla ._ .„ .„ ...
Egyéb Ingatlanok ... ... ............ ... ... ...
Irodai berendezés ..............................
Óvadék és szavatosság! adósok ... P 761,37932
Pengó
Pengó I 131.093
S.0M IT.614 32.248 l.ltl ,147 141,480 4,624
M.4S4
I
Alaptóke : 10.0000 drb. léizvény á P 50- - .........
Tókelailalék ...................P 2f---
Tartalékalap" ........ ... „ _ ... P I
Ingatlan éitékesokkenésl tartalékalap" ......\' ...
Nyugdíjalap*** ........ ... ...____P 65.000--
TllaUlielőí aegélyalap ...... _ ... I> 20.000--
Hlrschler Sándor Jubileumi slsp ......... - ...
Betétek -
kOnyvecskékie .................. ...... ...
folyószámlán él ciekkisámlán ...... .........
Letétik ......... _. _ ........................
Lerovandó klncitáit Illetékek ...............
Beszedésié élkeiett váltók ..................
Vliuleiiámllolt váltók _ ...... _ .........
Fel nem vett ositilék ...... ... ............
Átmeneti kamatok ..................... ......
Óvidékhltel és szavatossági kötelezel!-
■égek................. ...... P 761,379-32
Nyereség ... ......T ......... ... ...__... ...
•As M.I dotáclával lei.UOOptngbit faf emelkedni. -As Ide! dotieUval SSIÍJO- pnfSe. log ewdSed.l, •-As Idct doUelúvsl TS,0a> p<n|0e« tof emelkedni.
Pengd 100.000 MO.OOO 30,100
as.too
I.700.B70 MT.0I4
■LLSitó..
. 975,600 i 10,00.
11115*4
n.s
4 624
t.MT.4S1 4,117 45.139
5.260,270
Nagykanizsa, 1934. december 31-én.
Az Igazgatóság.
Jelen mérleg-számlát mindenben megegyezőnek és helyesnek találtuk.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3187/1935.
Tárgy: A gyümölcsfákra kártékony állatok és növények elleni kötelező védekezésről szóló szab. rendelet végrehajtása.
Hirdetmény.
Minden birtokos köteles a gyümölcsfáin előforduló és előfordulható kártékony állatok és növények ellen a gyümölcsfáknak szakszerű kezelése és gondozása utján védekezni.
Ez a gondozás a fák helyes metszéséből, ritkításából, tisztántartásából éskárosltók ellen védőszerekkel való kezelésből áll.
Aki a gyümölcsfáin előforduló kártékony állatok és növények ellen a kellő Időben eszköz-lendő szakszerű védekezést elmulasztja: az 1894. XII. t.-c. 95. §. k) pontjába ütköző kihágást követ el és 40 P-ig terjedhető pénzbirsággal fog büntettetni, azonkívül a köteles szakszerű védekezést mulasztó terhére és költségére a hatóság fogja elvégezni.
Nagykanizsa, 1935. február 14-én.
•V_ Polgármester.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapeet, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. KOzpontl fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, teleionos szobák. Teljes komlort, A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
« FeMgyeiabizettsóg.
15.197/1934.
Faeladásl hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alk^metait\' rendelhet tűzifát a város erdöhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
Polgármester h.
• Közgazdasági Részvénytársaság ;
Gutenberg nyomda és Délzala! Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
KOnyvnyomda, könyvkötészet. vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KBzIBny" politikai napilap szerkesztfisóo" és kiadóhivatala
|TELEF0B^78.|
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketéal értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyei, falragaszokat, körlev, leket, röplapokaT és mindenféle -I ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókai, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártOmböket, tallnsptárakat, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. e
k
Nyettida, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Nyomaton . laotul.letoooa KOa^d^ígl R.-T. Oulenbsr, H|,.Sa éa WSlIllil laWaill Vállalati könyvnyomdájában, K\'afVkaclisin iFeltlís tzleKezelé Zilsl F*íöíy>-
75> évfolyam 41. szám
Nagykanizsa, 1936. februir 19. kedd
Ara 12 lUltr
ZALAI KÖZLÖNY
iMikciitfiét ét ktadóblvatal: t\'őut 5 híe Mefjttaslk J minden reffel, béttö kivételével
POLITIKAI NAPILAP_.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 1 pengd 40 lllléf Saerkeaat£aé|l ét kbdóhlvatall telelőn: 78. m
A szentesi beszéd
volt a vasárnap politikai eseménye. Eckhardt Tibor kissé túlméretezett temperamentummal vette bonckés alá Gömbös miniszterelnök rádióbeszédét és a Bethlen Istvánnal történt megegyezést. Az Eck-hardt-beszéd értékét jelentékenyen leszállította a példátlanul ós nem mindenütt Ízléses hang. (»Bcthlcnt kötelezni kell, hogy temetkezzék Vass József mellé» a Pantheonba !«) Ha ezzel szemben visszaemlékezünk a miniszterelnök minapi rádió-bőszé, dére, annak lehiggadt, mértéktartó, okos hangjára, mégis kétségtelenül határozott, egyes részeiben keményen férfias, lenyügözö hatására, akkor nem nehéz megcsinálni a mérleget. Gömbös rádió nyilatkozata szétoszlatott minden ködöt, a melyet a kormánynak sokszor hangoztatott reformpolitikáját illetőleg jól ismert körök támasztottak. Gömbös Gyula lelki szemeink elé varázsolta azt a boldogabb magyar jövendöl, amelyet cselekedelek nélkül nem lehet elérni. Ezek a cselekedetek, nem pedig a nagyhangú handa-bandázások hozzák meg a reformokat. Lépések ezek, amelyekot a modern Idővel együtt meg kell ten. nünk abban a haladó konzervatív szellembon, amelynek magyar földre való átültetéséért és meghonosításáért tekintjük és nevezzük Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarnak.
Puffogó támadások helyett reformpolitikáról beszélt a rádióban a miniszterelnök, olyan reformokról, amelyek nem érintik som társadalmi berendezkedésünk mai egyensúlyát, sem gazdasági életünk alapjait, som pedig nemzeti hagyományainkat és a természetes történelmi fejlődés folytonosságát. Konzervatív politikus vagyok - mondotta a miniszterelnök - és a haladás ütemét és Irányát a nemzeti lét reális szükségletei alapján tűztem magam elé. Gon. doskodni kell a nemzeti Jövedelem helyesebb megoszlásáról és arról, hogy a tömegek az eddiginél na gyobb mértékben kapjanak helyet nemcsak az alkotmányban, hanem nagyobb rész jusson nekik a jóiéiból és a boldogulásból is. Gömbös szavai ezek, amelyeket csak helye st\'lnl lehet.
Ezek a komoly kijelentések és ez a megfontolt reformpolitikái célkitűzés nagyobb visszhangot keltett a \'cgszélesfcbb kötökben, mint a be. \'yéros k.a.tauadruckokkal valóbb gálódás és megszilárdítja azt a hl-lel, hogy az á kormányzat, amely ozt n reformpolitikát kezdeményez-,(\\ egy lépésnyire sem fog letérni arról az útról, amelyen a jobb magyar iövjő hivatott képviselőinek jár-niok kell. A gondolatoknak, eszmék, nek.abban a gazdag tárházában, a melyet a kormányelnök rádlóbe. szédélysn az egész ország számára megnyitott, senki sem fedezhet fel mást, mint az ösl alkotmány szellemében. becsületes eszközökéi dol
Budapest, február 10 A három éve húzódó kofferos valuta-csalási ügyben ma váratlan fordulat állott be. A bíróság per. újrafelvételi rendelt el. Az ügyészség átiratot intézeti a kir. ügyészséghez, amelyben kéri, hogy a valuta-csalás valószínű tettesét, Zala -Andort tartóztassák le. Zaía annak.
Szenzációs fordulat a koffere* valuta-csalás ügyében
idején őrizetbon volt, de bizonyítékok hiányában felmentették. Akkor Romániába szökött, onnan pedig tovább, ma pedig Lisszabonban tar. tózkodik, ahol filmvállalata van. A fordulat annál Is inkább érdokes, mert, mint ismeretes, Szekulesz Je nöt ítélték el 2 évre.
Véres diák-tüntetések Szerbiában
Belgrád, február 18 Cettinjében hétfőn délelőtt 11 órakor az ott tartózkodó belgrádi diákok az ottani diáksággal tiltakozó gyűlést akartak tartani a február elsejei diák-tünt-lésekkel kapcsolat, ban. A rendőrség kénytelen volt fegyveresen beavatkozni, minek során 2 diák és több polgári egyén megsebesült.
Podgoricán is volt összeütközés a nacionalista és kommunista diá. kok és egyétf elemek között. Radu-lovlcs Lyuga nacionalista borbélysegéd rálőtt Dijovics Milán keres-kedösegédre, akit halálra sebzett. Dljovicsnak még volt annyi ereje, hogy revolverét olővetie zsebéből és agyonlöite Radulovlcsot.
Teába kevert veronállal elaltatta és tOrfllközdvel fojtogatta Horváth Gizi a csabai rendőrfelügyelő!
Gyula, február 18 A rendőrség a legerélyosebb nyo-nyomást indította a Pávó József rendőrfelügyelő ellen elkövetett merényletnek klnyomozására. A rendőrfelügyelő elmondotta kihallgatása alkalmával, hogy Horváth Gizella azzal a kulccsal jött hozzá, amelyet ő adott neki előző este. Együtt va. csoráztak és teáztak. A leány egy üvegben negyodliter rumot hozott, melyben veronál volt. ö négy csé-
sze rumosteát Ivott és ti\'Tiagymeny-nyiségü altató azonnal éreztette hatását, elvesztette eszméletét. A. helyszíni szemle alkalmával megállapították, hogy nemcsak az ágyban és a földön, hanem a távolabbi falakon is vannak vérfoltok. Talál* tak azonkívül egy összecsavart, vé« res és megkötött törölközöl, amiből azt következtetik, hogy a leány fojtogatta is a rendőrfelügyelőt.
Áprilisig rendeződnek a magyar belpolitika személyi kérdései
Budapest, február 18 Á hét közepén, valószínűleg csütörtökön, a Nemzeti Egység vezetősége
I értekezletet tart, amelyen Keresztes-j Fischer Ferenc belügyminiszter beterjeszti a legutóbbi ülésen megvitatott
és teljesoh \'átdolgozott uj választójogi törvénytervezetet, amelyet a mull ülés szelleméin dolgozlak ái. E pártértc. keziei után fognak dönteni arról, hogy a képviselőházat mikor hívják össze. Amikor a képviselőhát össze-ül, uzomui. benyújtják a kormányzói jogkör\'kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot és a bizottságok azonnal megkezdik ennek, valamint a választójogi törvénynek a tárgyalását.
IV)litikui körökben ugy tudják, hogy április elsejével megkezdik u költségvetés tárgyalását Is. Remélik, hogy addigra megoldódnak az összes személyi kérdések. Ma már biztosra veszik, hogy a pénzügyi lárcát Fa-binyi Tihamér fogja megkapni, mig a kereskedelmi minisztérium élére uj ember kerül. I
Addigra űz ij>ari minisztérium felállításának a kérdését is elintézik. Ebben a/, ügyben ugyanis még igen fontos kérdéseket kell megtárgyalni
A gazdaadósságok Ogye
Gömbös Gyula miniszterelnök leg. utóbbi rádióbeszédében bejelentette, hogy a kormány rövidesen elkészíti a gazdaadósságok végleges rendezésének tervezetét. Ennek alapelveit lényegében már1 a nyári bakonyi minisztertanácson fixirozták. A kérdés azonban eredményre nem vezeteti, mert a külföldi hite\'.ezökkel való meg. állapodás akadályt gördített ez elé. De most a kormány « benyújtandó javasia(bon oly megoldást Talár, amely nem prejudikál a külföldi hitelezőkkel való megállapodásokkal szemben.
Időjárás
A nagykanizsai meteorotokat megfigyelő Jelentések: - hétfőn n hóméi sékl<>t : reggel 7 órakor -f 36, délután 2 órakor -f- 8.4, este 9 órakor -f 4 2.
Felhőzet: reggel, délben éa ento borult. Csapadék 00 mm. Hómagaaság 00 cm.
Szélirány: Rfggel ée este délnyugati, délbon délkeleti.
(Bjttakal rádtójtltniis) A M«í«oratá-glai latézstlslsntl este 10 érákért Északnyugati, észesl| légáram, véltszé fslbflzat, klssbb futó ss6 és Inkább osek északén. Nappal srés feluieloyedés, éjjsl srBs IsbOlés.
gozó műhelyt, ahol nem rombolnak, hanem építenek. A szentesi beszédről bajos volnt^ objektív ítélettől ugyanezt elmondani.
Klasszikus magaslatra emelkedett a miniszterelnöknek ez a megnyilatkozása akkor, amikor kijelentette, hogy semmiféle földreformot nem akar, hanem igenis akar a magyar széles rétegeinek nagy érdekeivel körültekintően számoló és a kor színvonalán álló nemzeti birtokpolitikát, amelytől távol áll minden radikalizmus és jogfosztás. Es amikor kifejezi azt, hogy az egységes nagy- és középbirtokok, mint gócpont körül minél több életerős kisgazdaságot kiván látni, akkor lefekteti alapjait annak a nemzeti birtokpolitikának, amely egyedül helyes, amely állandó és természetes folyamat és nem máról holnapra teremt uj birtoklási rendet, hanem útját megnyitja az évtizedes fejlő-
désnek.
Fokozódott ennek a magyar alkotmányos ősforrásból fakadó elgondolásnak nemzet- és szociálpolitikai értéke és jelentősége, a mikor a konzervativ haladás reformpolitikája a hítblzományokkal kapcsolatban került a rádióbeszéd megvilágításába és amikor a miniszterelnök kijelentett^, hogy a hitbizományi birtoklás nemzeti érdek, hogy a reformok sorén a kormány a hitbizományi rendszert ki akarja terjeszteni egyes kisbirtok-kaiegó: rlákra is. Ezzel egyenesen törté-/nelml lépést tesz előre a kormány az igazi nemzetfenntartó, konz.rva-tlv politika terén.
Valóban igy van ! Az a reform, politika, amely jólétet akar teremteni a földön, amely azt akarja, hogy a földművelő nép tömegei a tulajdonjog szálaival legyenek ősz-szefüzve a barázdával, amelyet
megművelnek és hogy ezeknek a tö-megeknek legyen mit féltwniök a felforgató konkolyhintöktöl, -csakugyan Széchenyi István szellemében megszövegezett reformpolitikái elgondolás. Szervesen kapcsolódik bele oz a reformpolitika a háború előtti idők legnagyobb kezdeménye-zőinek agrárreform-politikájába. Ab. ba aa agrárprogramba, amelyet Ká. rolyi Sándor gróf és Darányi Ignác ? ós mások is hirdettek tízezrek lelkes ^ tapsaitól kisérve a gazdagyüléseken és amelynek végrehajtását Bécs és a magyar liberalizmusnak akkor még töretlen ereje akadályozta meg. A nemzsti ideá\'ok erőszakkal letarolt mezőinek uj, egészséges és izmos hajtása ez a reformpolitika ! Nemzeti érdek, hogy terebélyes fává növekedjék ! A szentesi görögtűz-villámok nem fognak kárt tsnnj eb. ben a fában...
ZALAJ KÖZLÖNY
1935 február ft -
Samu Lajos és táborának fölénye, győzelmével végződött az ipartestület tisztújító kSzgyiiléae
Kritky polgárjtac-ltr ünnepi (ifretbeit nyújtotta át Samu elnöknek a céhmesteri oklevelet
dicsőséget szerzett- Samu Lajosnak éreznie kelt ezt a megbecsülést és ftszftletot és éfrznté kotí • hogy jö iiton járt és éreznie kell ,<*zt mindenkinek az*egész ország felfigyelésé-ból és megbecsüléséből és hamost mindezekhez, meglesz az . egyet-értés, az egymás megbecsülése, akkor sikerülni fog kiküzdeni is a jobb és kedvezőbb megélhetést.
Szűnni nem akaró éljenzés követte a polgármester szavait, mely. nek lecsillapultával Samu Lajos köszönte meg a megindultság és hála
Hetek óta készülődött a nagyka. nizsai Ipartestület csekély számú ellenzéke, hogy\' »döntö " csipásN mérji.% a jélenLgl rezsimre ésTtfr\' véiré. Hogy ezt elérjék, n ktfzttsz.\' leletben álirt al^lnOk, Papp Oszkár nevét akarták kijátszani Samu elnök ellen. De soha még ellenzék olyan erkölcsi kioktatást nem kapott magától Papp alelnöktől, mint azok, akik éveken át rendszeres kontre-minőrjei a békének és megakasztói az elnökség munkájának. Samu Lajos és hívei óriási fölényben győzedelmeskedtek és valósággal lehengerelték az úgynevezett >ellen-zékeU Vájjon belátják-e végre, hogy munkájukkal éket tudnak verni ugyan az iparostábor egységébe, ideig-óráig visszavonást bele. vinni a zárt falankszba, azonban győzni csak az igazság, csak az egyenesség és a szellemi fölény győzhet, amint azt a vasárnapi példa eklatánsan bebizonyította. A közgyűlés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be.
Az a tény, hogy »valami készülni fog,« sok embert vpnzott a közgyűlésre. A megjelentek között ott láttuk a Nemzeti Egység képviseletében dr. Balázs Zsigmond és vité* Tóth Béla vezetőségi tagokat, mig az OMKE-kerület küldöttségét Frte-denthál László vezette. Ott volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos föjegyzö-iparbiztos, dr. Hajdú Gyula ügyész, Kelemen Ferenc pénzintézeti igazgató, P. Horváth Athanáz szentferenerendi hittanár, Vécsey Barna városi mérnök és mások.
Az uj céhmester avatása
Samu Lajos megnyitója után az Ipartestületi Dalárda Ketting Ferenc tanár vezénylete alatt a Magyar Hiszekegyet énekelte, majd dr. Krátky István polgármester emelkedett szólásra, hogy átadja Samu Lajosnak, az IPOSz által kinevezett céhmesternek, az erről szóló disz-oklevelet.
Ez a kitüntetés mondta — megtiszteltetése a nagykanizsai iparossagnak, de megtiszteltetése Nagykanizsa város közönségének ls. A céhmesteri cim tekintélyt és súlyt jelent. Ezt a magasabb tiszteletet akarja fenntartani az LPOSz, ami-kor a céhmesterek becsületes elmét akarja tovább fenntartani és ki* váló közéleti iparos vezetöf ér fiakat vele megtisztel.
- A régi céhmesterek dekorumot viseltek, a mai ipartestületi elnök egy nehéz, szüntelen gonddal és munkássággal biró ügykört visel és bármit csinál, ha lelkét is odaadja, mindenkor beleütközik az érdekekbe, sokszor azokkal szemben kell védekeznie, akiknek érdekeit mindenkinél jobban szolgálja. Exponált őrhely az ipartestületi szék. Samu Lajos... (hosszas éljenzés és taps) a szülői otthonban szívta magába az iparosérdekekért való szolgálatkészséget és amikor kikerült, az életbe, munkája és tudása révén hivatott vezére lett az iparosságnak. Samu Lajos nyugodtan nézhet vissza, az iparosság túlnyomó többsége szere tettel, tisztelettel és ragaszkodással veszi őt körül. Kivívta az egész társadalom megbecsülését és az egész nagykanizsai Ipartestületnek hirt és
szavaival n polgármester bwédéf és a kitüntetés átadását. Ezek az el. ismerő szavak ugypaond ugy érzi V őt illetik, hanem a kéz. müvéé tábort, amely őt az elnöki szék bű Ültette és törekvéseit, tmm« káját; mindepkor támogatta. Könnyű ott a helyzet, mondotta ahol olyan nngy támogatói vannak rt\' nagy kézmüvestábornak, mint dr. KráUty. István, ppigárnicstór- JateJft. végül, hogy dacára a folyó intri.. káknak, tovább fog küzdeni az; egyetemes iparosérdekekért.
lís ismét felcsendült a derék iparosdalosok ajkain : -Éljen, féljen soká... !*
Kevés szem maradt szárazon. A munka, a kötelességteljesítés, a bc^ csület tiszta ünnepe volt ez, melyén Nagykanizsa polgárságának szive dobbant Samu Lajos elnök felé.
A Gömbös-kormány és az iparosság
Áttérve a napirendre, Samu elnök megtette szokásos bejelentéseit. Utalt arra, hogy a legutóbbi 16 esztendő alatt nem volt magyar kormány, amely ugy foglalkozott volna az íparosérdekekkel és az Összes ipari problémákkal, mint a Gömbös-kormány. A kormány számos esetben megtette a szükséges intézkedéseket. Hogy nem sikerült többet elérnie, annak maga az iparosság az oka, amikor annyiféle érdekeltséget állított fel, amelyek ahányan van* nak, annyiféleképen állítják be az egyes kérdéseket. Már pedig a soki féle ipari érdekképviselet helyeU inkább centralizálni kellene az erőket. Majd beszéde további során kitér a közterhekív, a munkaalkalmak hiányára, a kontárkérdésre, az iparosok irreális kalkulációjára, a nyugdijkérdés problémájára és az OTI-válaszlásokra. Köszönetet mon. dott a polgármesternek, a főjegyzőnek, a Zalai Közlönynek, mint akiknek köszönhetik, hogy Nagykai
nizsán az iparosság ma közé\'eti té« nyező lett.
Az elnöki tiszteletdíj
Viola Gyula ipartestületi jegyző felolvasta Bazsó főjegyző jelentését az esztendő munkásságáról. Szól a jelentés a tavaszi közmunkahiányról, a dalárda fejlesztéséről, amelynek azáltal, hogy dr. Hegyi LajOJ főjegyzöv.lett az elnöke, fejlesztése-kiépítése biztosítva van.
Majd a zárszámadás, vagyonmérleg, költségelőirányzat került bemutatásra.
Gerócs György a 600 pengő el* nóki tiszteletdíj törlését köveleik (Beszéde alatt nagy zaj tör ki.)
Gerő Soma rámutatott arra, hogy ennek az összegnek a beállítása év tizedek mulasztásait van hivatva pótolni, hogy a testület elnöke azokat a kiadásokat, amiket az év folyumán hivatalos ténykedése közben kény4 telen tenni, k\'galább némileg ícdej> hesse. Utalt Bazsó József elnökségére aki egész vagyonát erre költötte és áldozata lett- (Óriási éljenzés
A szavazás során mindössze 22 kéz emelkedett fel, akik nem fo-gadták el a javaslatot, az óriási többség elfogadta.
Válasz az orvtámadásra a tisztújítás során
Amikor tisztújításra került volnA sor, a terem egyik részében ideges mozgolódás támadt. Vihar van" a levegőben. Am a jobboldal felkészülten várja a dörgést. Felemelkedett Papp Oszkár alelnök és a kö« vetkező kijelenttót tette :
Kijelentem, Hogy beleegyezésem-nélkül és ellenére az egyik listán a2 én nevemet hozzák fel. Nem lehet az, hogy nevemet és személyemet ilyen orvtámadásra használják fel barátom és elnöktársam ellen.
Liditt indítványozta, hogy Samu elnököt és alelnök társalt egyhangúlag válasszák meg újból. Orlásl éljenzés tört ki erre az egész teremben. De felállt Samu Lajos és kijelentette, hogy indítvány érkezett titkos választásra. Több mint egy óráig tartott a választás, összesen leadtak 290 szavazatot. Eredmény : , Elnök 3 évre: Samu Lajos 232 szavazat. Alelnökök 8 évre: Papp Oszkár 231, Kertész Béla 290,ügyéss 8 évre: dr. Hajdú Gyula 290 sza-
SítetMmib
jeAtfboáfcta
lündémrnakui
r j^^rmakafuaa
_••____mm__Jf/f ^rr
Wattal!\' \' ^ *
Elöljáróság! rendes tagok \'8 évre : Belső János m, Halápi Sándor 218, Rátftay l-ászló 21f>, Tlbolt L« jos 271* Kováts Fnfonc 217, Bojtom József .$14, Vái-gn Nándor 2t9, Vá-rossy Sándor 227, ^jpezek Iipre 214, Simonkovits táJtot *18, Szabó István 219, Halász Irrífe 2ttf, PÍcblcr József 218, Lőbl Béla 213, Kolhrits
Awe.- 818. -.,...
.. Póttagok. 1 óvjv.; DorvaUtMj^ef Csonkái* József, Sárecz Ferenc, .cserép József, Iloffnionn Antal.
Számvlzsgálóbizoltsági Vend s ingok. 1 évre: Perényi Apdor, Gerő Soma, Gábor József. Póttag: He-tycl Imre.
Az cllen-listára 55 szavazat esett.
Az eredmény kihirdetését szűnni nem akaró éljenzés és taps követte.
Samu e\'nök meleg szavakban kő azönte meg az Iránta nyilvánüott bi. zalmat. Meg voltam győződve, hogy birom az Iparosság bizalmát, mondotta de ilysn óriási fölényre nem számítót.am. Hiszem,mondotta, hogy az a 11 ur, aki minden kö gyülécen végzi a maga •munkáját,* végre jobb belátásra jut é9 szintén közreműködik a köz érde. kéLen való munkában.
Gumilár Ferenc a nagykanizsai Iparosság nevében köszöntötte az elnökséget.
Kongresszus, kiállítás, kontár-kérdés
Kertész Béla alelnök előterjeszté sére a vezetőség nv ghatalmazást kapott a Hangya-telek eladására a városnak.
A közgyűlés kimondta, hogy az Ipartestület 60 éves fennállása alkalmából 1986-ban országos Iparoskongresszust rendez Nagykanizsán, egyben pedig dunántuli Ipari, mező-gazdasági kiállítást és Vásárt.
Papp Oszkár alelnök a kontár-kérdésben tett előterjesztést ellenőrök alkalmazására és ccéíból a költségvetésbe megfelelő tétel beállítására. Tibola József a kontár, kérdés megoldását a tanonöok szá mának redukciójával kapcsolatba kívánja hozni. Hoffmann Henrik, majd Gerő Soma szólt még a kérdéshez. Papp alelnök Javasolta, hogy á tanoncidőt a maximumban állapitsók meg. Ezeknél a liértfések. az elnökség megfelelő javaslattal fog előjönni.
A székház dísztermének modernizálásához elvben hozzájárultak.
A vasárnapi fényes ipartestületi győzelemmel a nagykanizsai iparosság ismét megmutatta, hogy méltó arra a szerepre, amit a város életében betölt. _í
Influenza, spanyoljárviny, torokgyulladás, az orr és garat elnyálká* sodáss, a mandolák megbetegedése, valamint izületi bajok vagy tödfl-csucshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belel a természetes „Ferenc Józset" keserűvíz használata által gyakran és alaposan kitisititfassanatr. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy * Ferenc J6zaet viz lázzal Járó fertőző betegségeknél is nagy szolgálatot tesz a éenvedö emberiségnek.
- Klarikakmasdtk I^IMNI Bu-
torárulnkat .ényegesen leszállított árakon árusltjuk. Hosszú lejáratú\' hitelre ls, kamatmentesen. Koprtdn bútoráruház, Horthy lilktós-ut 4. szám.
J
j y-wgfc-w
Liceális előadás
A Zrínyi Miklós irodalmi és MU-vésreti Kör liceális ciklusában va. sárnap ismét Igen értékas clSi44.il hallottunk. Esek a lloeálla előadások most már valósággal hozzánótlck Nagytanlisa kulturális életéhez, ■melyet mélíul már cl «cm tudunk képzelni. Az Irodalmi Kör Is érzi ezt és igycksz|k is mindenkor 0 legjobb\'.elöa dókat fölkérni, akiknek előadása nemcsak tanítás, haneni szórakozás Is. Vasárnap dr. Somogyi István zalaegerszegi szolgabíró, ár* ves/óki ülnök tartott előadást >a nemzetgazdasági rendszerek* cim* mcl. A kftflnő előadó, akit már volt szerencsénk néhányszor Kanizsán hallani, igen időszerű és mai témát vá\'asztott előadása tárgyéul, amely minden embert érdekelt. Nagy tár* gyí tudástkés kitűnő előadókészséget eláruló előadásban igen érdek<*n fejtegette az érték, az ár, a tőzsde, stb. kérdését, végigvezette hallgatóságát a különbözö gazdasági rendszereken. A>«zárazaak látszó témát dr Somogyi István igen érdekesen tudta előadni, ugy hogy hallgatói figyelmét mindvégig lekötötte, akik nem is fukarkodtak -tapssal jutal. mázni az dőadót.
Farsangi krónika
. Az eUnui^ift \'Aájp kanizsai farsangi krónikája ismét gazdag, mert vidámabbnál s vidámabb hangulat uiulko dott mindenütt, örömmel regisztráljuk ezt, mert ebből a helyzet, de legalább is a kedélyek javulásáru következtethetünk. A kanizsaiak ismét jó-kedvű®Ir lettek, vid^m, örömteli arcokat láttunk az Összes bálokon és estélyeken.
A két nap farsangi eseményét az
NTE UucMttlye
Ve.eitc be, amely szombaton este zaj. lolt ie a Korona nagytermében. I)r. Krátky István elnök, polgármesterrel az élén ott láttuk a. Város vezetőségét, a hivatalok vezetőit, az ősstes társ-egyesületek vezetői, valamint Nagy. kanlzsa egész aporttársadalmát és a láncos fiatalságot. Az NTE táncestéivé várakozáson felül sikerült. A fiatalság volt túlsúlyban és rég nem látott, kcd\\e.s é« vidám hangulat uralkodott mindvégig. Ebben na;{y része van Tigris Jancsi cigányzenekarának, a mely lelkesen huzla a jobbnál-jobb talpalávalókat. A kitűnő nagykanizsai sportegyesület éa egyúttal a faraangi krónika is egy vidám és igen hangú-latos estét könyvelhet cl magának.
h kivette részét a farsangi mókából táncból A Szociális Misszió fenn-hatósága alatt nemrég ulakult és máris >Rcn szép eredményt felmutató Klska-»lz*oi Leány-egyesület rendezett vasárnap délután egy vidám műsoros tea-f»tel a poig&ri Olvasókör n«gytenné. V5n Dacára a felázott, sáros útnak nagyon sokan voltak nagykanizsaiak í\\ ami főként annak köszönhető, hogy a Leányklub Januári teaestélyén olv »ve«ie|)a sikerrel szereplő műkedvelő-gárda is vendégszerepeli. A teázás "tön a müaort p. Miholcsek Miklós nyitották meg, majd vidám je-K-neiek, hangulata bohózatok kővet-, A kiskanizsai inükedvelő-gárda, "melynek tagéit helyszűke miatt nem porolhatjuk fd, kitett magáért és elő-adásával sok derüli pillanatot szerzett » közönségnek. A műsor keretében a Kanizsai -vendégszereplő, gárda nagy Mker mellett adta elő • .Vénleányok "mcláza. cimü pompás bohózatot. A műsor után pillanatok alatt táncte-lYinrué változott az Olvasókör nagy->«m«, ahol a ki-k*nlz*ai fiatalság a ll«/obb hangulatban ropta a táncot »« éjféli órákig. Dicséret illeti a miaz-^•óanővórekei, elsősorban Berő Ce-ciua nővért, «kl fá*>dhat«tlanul mun-
ZALAI KÖZLÖNY
kálkodoU az est sikerének érdekében.
-•arsangl beszámolónk nem volna teljes, ha neiu emlékeznénk meg kát tánciskola!
koszorúcskáról.
Szombaton este Gábor mester tar. totta a karpuszományos iskola koszo-rucskájái\' az Iparoskör nagyterméén, majd másnap ugyanolt u .civilek, zár-Iák tánciskolájukat egy jelmezes ko-szorucskával, amely valóságos bál jel. legü volt A kédélybeli javulás itt is kétségtelenül mcgállapithaló, mert Gábof mesternek már régen nem sikerült olyan szépen a koszorúcskája, mint most, amelyet az ötletes jelmezek és a Pasquaietti-szalonjazz muzsikája még hangulatosabbá lelt.
Külön kell megemlékeznünk Blagusz meaier koszorúcskájáról, amelynek ér. deke.isége az, hogy ezalkalommal mutatták be Nagykanizsán először Bla-gusr Elek tánctanár .igen ügyes ma-gyar táncszerzeményét, a Magyar Né-
S-est. A bemutatott ui táncot, amely cn nagy sikert aratott, hat magyar, ruhás pár adta elő. A Magyar Négyes a régi francia-négyest „pótolja és Igen alkalmas artfl, hogy a bálokat ezzel az Igazán szép magyar tánccal vezes. sük l»e. A Magyar Négyesnek egyéni zenéje van, amelyet Balázs Gyula keszthelyi komponista szerzett és öt részből áll. A tánoot a kedves .Tétovázó. vezeti 1)0, ezt követi az elegáns •Hullám,, majd a .Csillag,, végül a .Csalfa, és a .Kézfogó . Mindegyik szép, a két utolsó különösen igen ügyes és harmonikus.
Jó volna, ha a Magyar Négyest mindenütt tanítanák, hogy a nemzetközi láncok mellett nagyobb teret kap. jon — pl a régi francia-négyes helyén — a magyar tánc. Dicséret Illeti Blagusz mestert, aki ily szép magyar táncot komponált és örülünk, hogy eddig mindenütt nagy sikert ért el vele. •
A szocialista front és a Nemzeti Blokk harca
Munkás és tlsztvlselőházak építését kOvetell a Nemzeti Blokk
A Társadalombiztosító intézeti választások március 31-én és április 1-én lesznek - A kél napon ismét n»egmozdul az ország néj*), minden munkaadó és munkavállaló, hogy megválassza képviselőit és azok utján a maga kívánságait érvényesítse az OTI fővárosi és vidéki szerveiben.
I)e nemcak a hazafias -érzelmű munkaadók és munkások készübiek a választásra, hanem az osztályharc utján párturalomra törő szocialista front ls megmozdult, hogy ezullal ismét birtokába vegye a fontos szociális és közegészségügyi intézményt. A szociáldemokraták az egész országban mun-ká\' a léptek ,hogy az Ő szelleműk lobogóját kitűzzék az OTI fővárosi és vidéki székházaira. A szociáldemokra. Iákat fontos érdekek, régi kapcsolatok fűzik az intézethez. Valamikor .— két évtizeddel ezelőtt — az OTI volt a szociáldemokraták fellegvára, az osztály harcra, a nemzetbomlasztásra, a vallásiatenságra törő szellem meleg-ágya. Bár a felujult nemzeti erő, büszkeség ésxőntudat kiemelte onnan őket, az 1Ü29. évi OTI választások idején mégis tetemes számú szociáldemokrata került vissza, hogy szívós munkával visszafoglalja régi pozícióját. Szívós kitartásuk nem veszett el nyom nélkül. Mindent elkövettek, hogy a mozgat, muk javára munkálkodjanak. Igy többek között: számbeli fölényük erejével, soha nem is álmodott áron, eladták az OTI-nak a ;risza Kálmán-téri házukat. Ezi\'á házát romboltatta k< az OTI és épilette helyére piai halai, inas bérjwlotáját.
Abból a rengeteg Dénzbői, amely a vidéki kerületi pénztáraknál a vidéki munkaadóktól és munkásoktól befo-
lyik, végeredményben, — tehát — a szociáldemokratáknak is volt hasznuk.
Eme siker ugylálszik megnövelte ambíciójukat ,mcrt a most közelgő OTI választásoknál ismét minden esz. közt igyekeznek felhasználni, hogy újra többségben kerüljenek be. Mun kájukai áronban nem nézheti ólbetett kezekkel a főváros és vidék hazafias érzelmű munWainak és munkaadóinak ő náluk sokkal nagyobb tábora.
Ne |»csti bérpalotákat épitiessenok a ml pénzünkből, hanem az egészség, a családi élet legfőbb követelményeit: kertes, kis városi munkáslakásokat.
Ezért harcol a Magyar Munkások Nemzeti Blokkja és ezért ügyeljen arra minden munkavállaló, minden háztartási alkalmazott .minden munkaadó, hogy c:akis a Magyar Munkások Nemzeti Blokkjának ajánlási Iveit Írja alá és csakis a Nemzeti Blokk jelöltjeire szavazzon. i *
Mindenki vegye ki részét ebből a nagy választásból. Reméljük ,hogy a helyi hazafias körök és egyesültek megteszik a maguk kötelességét és tá. mogalni fogják a Nemzeti Blokk fővárosi és vidéki szervezeteit a szociáldc. mokrala front elleni nemzetmentő munkában.
— Mosó tweed szövetek divatos színekben — ruhára, blúzra alkalmas mardékok - métere 80 fillér Schütz-
- Kőztlsitvlselők részére rendkívül elflnyös butorváaárlásl alkalom. Modem bereudezések, tökéletes Jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen la kaphatók Köpetein bútor Áruházban, Horthy lliklóa-ut 4.
Vórosi Mozgó.
Február 18-19-én
Hélffin—kedden
Az egész világot meghódító
RIVALDAFÉNY
A film melódiái uralták a nagykanizsai báltermeket is.
A slágereket mindenki Ismeri, mindenki dúdolj*.
Látványosságban, kiállításban feltllmul minden eddigi filmsikert.
Valósággal élményt szerez magának az,
aki ezt a filmet megnézi. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Az 5 órai alSadás flIlérMl
eqvedArusitAst
kháa U1-H..I a BudipMt Szék. | PS.iroa Ab ványvlzüzeme a
Jir-arájiizM
elárusltására.
Nagy kan tzsa., esotl1 g egész Zala- I megye területére. — Reflektálók [ kéretnek ajánlatalkat
Budapest Szék. Főváros
Asványvizfizeme Budapest, Gellért rkp. 1. c
Barbarlts Lajos előadást tartott a magyar nyelv-tisztaságról Budapesten
Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője Nagykanizsán ós Budapesten ismételten tartott már előadásokat a magyar nyelv tisztaságáról. Ezúttal a Gárdonyi Társaság hívta meg Budapestre, ugyanebbe a tárgykörbe vágó előadás megtartására, február 16-lki felolvasó ülésére. Nagyszámú, díszes és komoly irodalmi közönség előtt Simon ^ajos elnök a mai olvasóközönségről tartott bevezető elő-adóst, majd meleg szavakkal üdvözölte Barbarits Lajost, a Társaság tagját, verseskönyvém:k megjelenése alkalmából. A falolvasó ülés kővetkező pontja Barbarlts Lajos előadása volt. A háromnegyedórás előadás mindvégig élénk figyelmet keltett és utána a közönség hosszan ünnepelte az előadót. Baráth\'Endre és özv. Pósa Lajosné költeményeikből mutattak be néhányat, Simon Lajos és Daykáné Sipos Margit novelláikat olvasták fel. Az elnöki zárszó külön kiemelte Barbarits Lajos előadásának értékes voltát, a mire a közönség meleg tapsokkal adta meg a visszhangol. A felolvasó ülés után társasvacsora volt a Putnokí-vendéglő különterméb-n, ahol a felköszöntők során újból kijutott az ünneplés a kanizsai előadónak.
Rivaldafény
Előszór a mai kísérőmüsorról kel-lene hosszabb cikket Írnunk. A mozi igazgatósága két olyan rövid filmmel kedveskedik a közönségnek, amely ki-véteies élvezetet nyujl, főleg azoknak, akik a zenét szeretik.
A .Rivaldafény.-t megelőzte a jó hl re .azonban a dicséretet nem lehetett annyira fokozni, hogy a valóság azt felül ne multa volna.
iA filin szüzséje csak ürügy arra, hogy «z embereknek bemutathassák azokat a káprázatos szép tablókat amikhez foghatókat ekddig még soha, sehol sem láttunk Háromszáz ragyogó szépségű görl és a színészek nyüzsgő tömege a legfantasztikusabb formában mutatnak l>e revüket s azok a keretek, amelyben ezeket bemutatják, felülmúlnak "minden képzeletet.
A nézőtér megbabonázva szemlélte a revüket s nem győzött eléggé, csodálkozni a rendező fantáziáján, aki ezt ki tudta gondolni. Nemcsak kigondolni, de keresztül ls vinni. Do ezekei nemcsak kigondolni és megcsinálni kellett, hanem össze kellett toborozni azt a csodálatosan és nem mindennapi szépségű háromszáz görlt, akik ezt a filmet felcjthetetleQué teszik.
Nagyon nehéz kritikát Imi a filmről, itt a kritikus nem mondhat egyebet, mint hogy: tessék a Dlmel megnézni, mert ilyent még nem láttunk.
Pazarul szórja a mai műsor az él. vezetőket, X.
ZALAI KÖZLÖNY

tatts aitMutj
Férfi öltönyök
szavatoltan tiszta gyapjú iiiinö-l, a legújabb mintákban
méterenként 10.-, 12.- és 13.80 pengős
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből 60,00, 67.00, illetve 72.00 pengőért a legkényesebb követelményeknek Is megfelelő öltöny készíttethető.
Kirschner Mór Divatáruháza
á Liszt-matiné
A díszes és előkelő közönség zsúfolásig megtöltötte a Városi Szin\' házat vasárnap délelőtt, abból az alkalomból, hogy az Izraelita Jótékony ós Kulturális Leányegylet ak-kor rendezte Liszt Ferenc matinéját. A mindvégig értékes számokból álló műsort a szavalókórus vezattd be. Az imádságsz erűen elmondott Hiszekegy, majd Vöiösmarty Mihály Liszt Ferenchez irt hatalmas hazafias ódája nagy hatást váltott ki. A szavalókórus Gráf Ernő, a Zalai Közlöny belső munkatársának V3-zénylésévcl ismételten b .bizony i< totta, hogy olyan területeken ls újszerűt tud adni, amelyet általában klmerltettnek tcklntewk.
Vannay János zenjiskolai igazgató tartotta meg ezután rendkívül érdekes előadását. Végigvczet\'.c hallgatóságét Liszt Fer.n életén,rá mutatott annak virtuozitására, ha\' talmas tudásáru és halhatatlan szellemére, azonkívül kidomborította Liszt Ferenc magyarságát, amelyet a külföldiek szeretnek elvitatni. Aa értékes, mélyenjáró előadás, amely hatalmas sikert aratott, mindenki előtt bebizonyította, hogy Liszt Fc-renc a »hangok nagy tanárja* volt, mint azt Vörösmarty is oly szépen kl fejezte a szavalókórus által előadott ódájában.
Utána F. Pásztor Irma zeneiskolai tanárnő szólaltatta meg a halh italian zeneszerző csodálatos szép müveit. Pásztor Irma tudását múr sokszor megcsodáltuk, most azonJ ban ujjal alatt a Liszt akkordok ugy zengtek, mint talán még soha. Az első számban a\'flr.om, mély érzésű jálékát, a XII magyar rapszódiáboil pedig virtuozitását csodáltak. Komoly, művészi élvezetet szerezit éJ örültünk, hogy ezl még egy »rá-adás számmal, is megtoldotta. Me-leg, megérd\'m.\'lt sikeri aratott.
A műsor utolsó száma Büch\'.er Manci táncszáma volt, amelyet Liszi kedvelt, melódikus II. migyar rap-szódiájára táncolt. A dis/es magyar ruhában eltáncolt, néhol egész finom, majd temperamentumos m»z« duiatokkal és tánclépésekkel átszőtt magyar rapszódia nagy sikert aratott- A szép táncot Szabó Pisla ta nitotta be, zongorán kisért? WelsZ Jó«sof.
Örömmel állapítjuk meg, hogy
Nagykmizsa rendezte az első jubiláris Liszt ünnepélyt, amely várako. záson felül sikerült ós komoly művészi értéket képviselt.
UJ tisztikart választ a nagykanizsai Frontharcos-főcsoport
Frontharcos bajtársainkat ez. uton ls értesítjük, hogy f. hó 24-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a városháza dísztermében tartjuk IV. évi rendes és tisztújító közgyűlésünket, a melyre bajtársainkat tisztelettel n-e^ hívjuk. A közgyűlés tárgysorozata : 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitó. 3. Gróf Takács-Tolvay József ny. altábornagy, országos elnök felszólalása. 4. Titkári jelentés 6. Pénztáros jelentés- 6. Esetleges indítványok. 7. és 8. Uj tisztikar választása és eskütétele. 9. Himnusz Indítványok 3 nappal a közgyűlés elölt az elnöknek adandók át. Megjelenés formaruhában, jelvénnyel, kitüntetésekkel. A közgyűlés után a Panno nlában bajtársi ebéd lesz, ára P 1.20, jelentkezni a vezetőtisztnél, a titkárnál vagy az altisztnél lehet. Közgyűlésünkre minden ^tdvls.\'ltet, ha nem is tagja Szövetségünknek, ezennel m ghlvunk.
Az Elnökség.
Emlékeztető
Fahitiér 14.
Liceális előadás (Liszt-Ünnepély) a városházán 0 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 6 órakor a Koronában
Nagy László népszínműve • Legényegyletben. utána tánc. A nagykanizsai Notre D«me Leány-liceum nó\\«ndékelnek műsoros azin-
pedavatóönnepélye az iskola disz.
termében.
Kerületi válogató tornászveraeny g érakor a gimnáziumban
A 77. Sz«nt László cserkészek mű-zoros estje 8 órakor a Hozgonyi-u. t.irnatciemben. Február 2S. A zeneiskola növendékhangversenyé 6 órakor. Március 2. A Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezestje az iparoskórbeu.
I.
Liceális matiné a zeneiskolában fél 12 ómkor
Iparoskör jelmezestje. A nagykanizsai Notre Dame Leány-liceum növendékeinek műsoros szin-padavetóünnepélye az Iskola disz-termében. v
Szinelőadás é« táncmulatság a Ki«-kanixsai Olvasókörben. Méretei 4. Keresztény Tisztviselőnők kacagó-eatje a színházban 8 órakor. MArrfus I. A Leányklub jelmezcstja 7 órakor a Missziósházban
Tonna Tóni jelmOz-esiji: az iparoa-ssékháe alsó leméiben. Mire*» 7-Nagyszabás;. cigányl>ál és nagybőgő búcsúztatása a Wollák-féle \\endéglő-ben.
Mártán* f.
A Kaszinó hangversenye (Fi»cher Böske éa Feiekl Rezső). Méretes l«.
ZTE di»ztoméja • gtemáaiumhan 6 órakor. Mérete* 14-Vitézek müaoros estje az Iparos-körben-Méretes l«-
lsr. Jót. Nőegylet mü*ores purim-estje a Kaszinóban. Méretes 23.
A pécsi kainara.együltes hangverseny e esto 0 óiakor Dr. Rektay Ervin elő«d黫 a K«»m. nóbanr Utazás Nyugati-Tibetb*. Márc"»i» 25.
Liceális matiné a zeneiskolában fé) 12 órakor, j Március 27-
A zen*Ukol* n )vendékh«Jigvtwnyl 6 órakor Aprttta 4. Stefániái Imre zongoraestj*.
Köszönetnyilvánítás Mindazon jóbarálainknik és
Ismerőseinknek, kik szerelelt anyánk elhalálozása alkalmával részvétükkel éb a temeté»en való megjelenésükkel fájdalmunkat enyhi eni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet Kutor János és családja
NAPI HIRIK
NAPIREND
Febrsér f, kedrf
Római katottkui: Konrád- Protast Zaazsénna. I«r.: Adir. M 16.
Oyógyszeitéil éjjeli siolgélat a hónapban : .Salvator\' gyógyszertér Erzsébet tér éa a klakanlssal gyógyszertár.
Mozi alöadáaok hétkösiup 5, 7, 9,
vaaár és tinnepiap 3, 5,7 és 9 árakor. •
Oözlttrdö nyitva reggel « árétól aste 6 éréig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
- (Benke.l Goda Lipót l\'sstetelére)
Nagykanizsa orvosi kara érdemes lug-társuknak, dr. lioda Upét tUzU főorvosnak tb. vármegyei UsziMÉewisá történt kinevezése örömére február 20-án es»)u 8 óikkor u Centrál élteimé -ben ban keltet rendez. A részvételi szándékot ma délig kell jelenteni dr. Kőnig Józser egészségügyi tanácsodhoz.
— (Nft£fcualsei Hu rádHMftadésJ)
A magyar rádióban hétfőn este 7 óra. kor érdekes előadást hallottunk. Fel. olvasták Csutka Ferenc Hátsótndiáb-m élő hazánkfia előadását Indiáról Csutka nemcsak Nagykanizsáu járt gimnáziumba, itt érettségizett, hanem nagykanizsai fin, hozzátartozói is\' itt élnek, mig ö magu egy zenekar tagjaként künn él Hátsólwliában, ahonnan időről-időre küldi megfigyeléseiről &
impresszióiról értékes előadásanyag"1
— (Xévmagyarjattá*) A belügyminiszter engedélyével Ritscher Sámuel nagykanizsai vendéglős Récaei-re vél-toztata családi nevét
- lláz-v^g- özv. Veiaz Viktörni *» Krausz József házasságot kötöttek Minden külön értesítés helyett
- (A 77- László csert fezek) február 2i-én c.»te 8 órakor műsoros családi estét rendeznek a Roígonyi-utcM tomatei«mben
1 — Nagy mennyiségű IrottA* UKüt-kttző érkezett a Sohülz áruházba é» már 90 fillértől kapható jó minőéiben.
— (Becaehejyl tempóm■»M*M!rrk>
A szomorú trianoni határ mentén fekvő kis Recsohely község n tenderrel szemben Win akarj" tartam hitét és magyarságát. EWiea ase»lx>n
- -.. ZALAI KQgyaHY _,
SPORTÉLET
Nagyszerűen sikerfiit a Zrínyi első edzőmérkőzése
Zrínyi TE-Zalaegerszegl TE 4:1 (1:1)
1 - ....... .
segítő kézre van szüksége. A régi középkori fftes|»cresi székhellyel rendelkező BCcsoh^ly a lőr&k afaM clpusz. l I ugy, hogy ma kis fii iái is közs.\'-g. \\ tíéf,«hflyi Jiáp gyönyörű pdld.^ál mutált* a« álo-ozatosságnak, de él <nék cblieji is—a legvégső tíglárt. Most-ojO-jjCnKŐs jótékonycélu sorsJégyAet I >csAlanak ki J^en értéke^ ny eremé-nyekkel Á.• «zz.<ü
h..gv ftók iiW ■átPWl kufcnafcl
ii küldjék vissza, hanem farlsák meg, liüz ériékes nyoméin tárj(yaklK>z jm.
i. /,nek vele lehetőségül, azonkivüí hozzájárulnak ahhoz, hogy egy trianoni magyar falu pléMnl \'-temp\'onihoz jusson- . •
(A IKmán.\'nU Tőzsde) legújabb száma oldalas cikkbén foglalkozik Nagykanizsa kereskedelmi életével. A rendkívül érdekes és Nagykanizsa kereskedelmi életére oly ta\'áló cikket Kelemen Ferenc takarékpénztári igaz. galó irta, akinek cikkeit a közönség e lap hasábjáéi is ism«ri. A Dunántúli Tőzsde, a Pécsen havonta meg-ji\'ienő újság egész Dunántúl ipari és ki*r««kedelmi életének keresztmetszetét # adja.
— Liberti maradékok, az összes színekben la minőség, métere csak 88 fillér Schüttuél.
— (Felhívás a vo« hadá.oglyo»h>z cs azok hozjál rlo-óikor) Ismcieies, hogy a Volt hadifoglyok n&gv*z>i-liásiuHadltogoiy emlékkiállítást ien-(kzn«k Budapesten, amely országos jellegű lesz és több hétre terjedő. A kiállítás bizottsága most arra kéri a volt hadifoglyokat, hogy közöljék pontos címüket (név, katonai rang, jelenlegi foglalkozás, lakdin,, ezenkívül van-e hadifogságukról valami emlék, fénykép «tb.«» Ugyanezzel a kéréssel fordul a hadifogságban, vagy itthon elhunyt Itfkliroglyok hozzátartozóihoz is. A nagy cél érdekében kérik mielőbb értesíteni a bizottságot az alábbi címre Hadifogoly Kiállítás Bizottsága Hu-dapcst, IV., Kuria-u. 2.
— Klegán* női si és korcsolyázó sport-mellények, düftinből • l«g-olcsébb árban kaphatók Sehaianél.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán uz elmúlt héten 10 gyermek születeti, 5 fiu és 5 leány: Lenkovils István letisztító és Dominkó Veronikának \'k leánya, Jáger Sándor uszialos-mes-ter és Slmodlca Juliannának rk. fia, Balogh István m. klr. postaaltiszt és Vancsura Emíliának rk. leánya, Fürdős Lajos lakatos.segéd és Dávjdovics Ka." tulinnak rk. leánya, Spiegel I.ászló vásári kereskedő és Cseh Margitnak izr. fia, Holcxer Imre magántisztviselő és Sattier Irmának Izr. leánya, Bán-
liidi László Máv. mozdonyvezető éa
Molnár Máriának rk. lia, Niajor István áes-aegíd és Darvas Annának rk. fia, l eh«l Ferenc éjjeli őr és Horváth Má« ri.\'mak rk. Üa, Mezei Sándor uradalmi cseléd és P*pp Máriának rk. leánya. —Halálozás 13 történt; Kőnig Mária háztartásbeli rk. .32 év«8, Czigány l.ászlóné Deli Anna rk. &i éves, Nagy István földműves rk. 41 éves (Kútfej), Fekete László nyug. Vasúti állomás-kezeiö rk. 71 éves, KŐnlg ferénc jogszigorló rk. 27 éves, Gazdag Jánosné •Santa Mária rk. 29 éves, özv. Bas» Mörné Weisz Juliánná rk. 84 éves, Németh Katalin iV. 2 hónapos, özv, Boir Ferencné Pap BbzáHa rk. 50 éves, <>zv. Kulor Jánosné Kiss Mária rk. Ki éves, Ditt,„ayer Anna háztartásbeli \'k 23 éves, Fürdős Anna rk. 3 napot. Házasságkötés 2 volt Caondor Fei«nc földműves rk. és Magyar Mária rk, J-urdon István cipész-mester rk. é« I Bosenheim Margit izr. 4
Váratlan prímpás tavaszi ni/isiltés köszöntölt vasárnap, Nagykanizsára. Meg^lsaotte/. a közönség érdeklődés\'11 IV meri zsúfolt nézőtér várta a mérkő.\' zé^Jáp/dlííét jelenti blról sípjelet Mit-vem von "le a mérkőzés iránti érd Idődéi értékéitől a-, hogy a vezetőség l>\'-léoödij nílkül rendezte meg u mérkőzési. a nagy érdeklődi* Jeteit ■ egvut-lal a/t js, hogy jövő vasárnap megin-Wul a ktomoly bajnoki rajt, á poutokért való küzdelem.
Dacára a időnek, a pálya nem volt kifogástalan ,állapotban, sőt egyes helyeken komoly sárdagasztás! mü-vcic.et kellett végezni a játékosoknak. A közönség nagy részének termesze-te:«n ez igen tetszett A játékosaknak valószínűleg már nem olyan nagyon. Snortszcmpontból azonban tényleg ér tékes teljesítmény, mert W percig az ilyen talajon való futbdlozás 100 százalékos sportembereket kiván- a /.rinyl szemszögéből néz** nagyszerűen sikerült ez az edzőmérkőzés, mert öröm-
Súlyos vereség érte az NTE futballcsapatát a zalaegerszegi sártengerbon. A beteg Csász és Ritter helyén tartalékkal állt ki az NTE csapata de a súlyos vereség n -m e két játékos hibájának tudható b-> hanem az előző esti NTE tánc-estélynsk, amelyen a játé\'.o^ok regi gélig j.llen voltak és csaknem pihenés nélkül ültek autóra és álltak ki a trénlngmérkőzésre a futballra al? kalmatlan puha, mély talajon. Természetes, hogy a fáradt csapat nemtudott méltó játékot mulatni, bár
A Majori- Atlétikai Szövetség délnyugati kerületének közgyűlése
Vasárnap tarlóit\' dr. Krisztics Sán-dor egyetemi ny- r. tanár elnöklőével Pécsett a MASz délnyugati kerülete rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen Nagykanizsa atlétikai éleiéről Szép-udvary I.ászló számolt 1h-. A közgvü-lés örömmei \'\\-e;tc tudomásul a m >st meginduló atlétikai életet és biztosította, hogy Nagykanizsán meg^rnK\'. zendö kerületi versenyekkel, amelyen
mcl lehetett látni, hogy a csaptai tndő-munkájában, dacára a?, eddigi rossz cdíőiehetőségekiKk, ifin . igen van hiba A játékké l>edig ugvU mér-- közéiről -mérkőzésre változik Most e-ak az a línyeg, hogy a csipat to-vább íj kodv^\'l és akraltal edzze n«a. gát, akkor nem lesz vele 90I11 nagyobb hiba
a Zrínyi alig egy kH helyen vált>z-latott n/011 a csapit.>n, amelynek fel. állításai a Zalai Közlöny vasárnapi száma hozta. Zalaegerszeg csstnátáH-|ii nagvswrü edzőtársat kupott cs i>ieg-érle a vezclő\' ég áldozatkészségét. .
ia dugószerzésben eznttal Csöngey. nek volt na,<y szerencséje, meri mind a négy alkalommal ö juttatta az ellenfél hálójába a labdát. Igaz, hogy ebben tár: álnak ls vele egyenlő értékű érdeme van. Önzetlen segítségükkel iúrullak « szép cdzöercdmény, kiala. Kulásálioz. A csapatból Balws és Kár-l»át játéka tetszett legjobban
igy |s legalább annyit támadott, mint a MOVE, sőt szünet után 25 percig az NTE egykapura játszik, de a tehotetlen csatársor góllövési tudománya a sárba fulladt. Az NTE becsületgólját a második félidő 43. percében Szendrői lőtte.
Az egerszegi csápat csatársorának nagyon ment a játék. Az NTE-ből Pandúr a kapott 8 gól dacára ls jól védett; azonkívül Csáki, Farkas és Szollártól láttunk Jó Játékot.
Bíró Singer Zalaegerszeg.
nev«;cbb buda|>esti atléták is részt-vesznek, siet a cél szolgálatába állni. Újjáalakult « kerület tisztikara is, amelybe Nagykanizsáról alelnökül vi-téz Tamásfalvy Jenőt, a Nemzeti Bank főnőkéi, intézőbizottsági tagul Szép udvary I.ászló áll. tanítót választották 1)0.
(Ma este 8 éiuVor) a jx>lgári iskola tornatermében alléta.edzés. Kéri nz all. szakosztályvezető a pontos megjelenést.
. . ..................... ..,,. IL
MEGHÍVÓ.
A P.ci T.W.r.kpiasIlr Mn.<«,-lir.i.i, 1933 évi márolus hó 4-én délutAn na érakor larlji Pácáig saját ütékháiitun XXIV. évi . r.na.« kí«»»ül4Mt. iiwlyre az lolííel feiví-nyeseit tisztelettel meghivla
.1 Ig.ig.t&aáf A kSigyfilé. tár.yal i 1 Az )iazgal6-oáE f» lelÜByeliMiiíottaig jaienttsel az tflSé. üzleftvrol 2. Az löa ízleUvl zir-szááiadáMt elí5ter|«zW»e, a mérleg meg-állapl tása, nyereség felosztása és a tel-mentvány megadása. 3. Az a\'apszabályok 14. S-a ér elmíben elnök, társelnök, al-elnölc és 8 igazgatósági tag megválasztása 3 évre és az alapszabályok K §-a értelmében 4 fclünyelóbizollsági tag megválasz-lásd 1 évi időtartamra. 4. AtelOgyelóblzott. ság 934. évi tiszteletdíjnak megállapítása. 5. Atapszabályszerll inditványo , tárgyalási N.rl«g.»zinil. - Vagyon : Készpénz P 2.44233, Postatakarékpénztár P 7»14, Pénzintézeteknél elhelyezve P 77!>-4tl Értékpapírok P812 —, vállók P 145.987801 Folyószámlaadósok P 1.51991, Intézeti székház P 15.000--, Almcnö tételek P 50- . Herendezés P I —, Osazeaen P 160,26487. T.k*r: Részvénytíke P 24,r00--, TSke-
Írtalék P 4,033*18, Tartalékalap P B.500\' . rtékcaökk. nrt. P 2.001 —; Kétes kov tart. P 1,000—. Nyugdíjalap P 3,000-—, Belétek r 48fl84 60, Vlsszleszámllolt fái-lók P 72,074—, Fel nem vett osztalék P 402--, Előre (elvett kemalok (1935. évre) P 1,532 —, Nyereség P 1.619 19. Összeáen P 160,264-87. Pacsa, 1934. december 31-én.
A> IgasgalWg. Megvizsgálta és rendben találta
a Fel3gy.lflbliott.ig J.gyz.t: Az alapszabályok 7. S-a szerint a közgyűlésen lógókat csak az a részvényes gyakorolhat, aki részvényét a társaság pénztáránál, vagy a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénzlárnál Nagykanizsán a közgyűlést megelózóleg 3 nappal letette. A szavazati jog Igazolásául a le-tétj\'gy szolgál.
RÁDIÓ-MŰSOR
Biiilap.\'sl, k« ld.
ö.4,r> Torna. tüáiia hanglemezek.
- 10 Hirek. - 10.20 Uj-tiuinea ősné-jjoí között. 10.15 Kézimunkák: Gy*r. mekruhák. - 12.3>) Hir*k. — 1320 Időjelzés, időjárásjelentés. 13.30 Hanglemezek. - 14,40 Hírek, árak. — Ifi. 10 Avszonvok tanácsadója. Aránvl Mária előadása. _ 10.45 Időjelzés, hírek 17 Az o(>eiaház4 zenekar. — 18 .Száz könyv • Voltaire .(landide..
18.30 I\'ataky Vilmos jaz*-zcn*kárti.
18 55 \'Megállás, változás és magyar-ság a inüvészetlit\'n ■ Petrovlcs Elek előadása. - 19.25 Az Operaház előadásának közvetítése. Németh Mária felléptével: «A bolygó hollandi. Dalmű 3 felvonásban Szövegét és zenéjét irta Wapter Blthárd 23.30 Wagner bajai és örömei «A Imlygó hollandi val. Kilián Zoltán előadása. - 21.45 Hírek. - 22.35 Cigányzene. - 23 Magyar költeményei francia nyelven. — 0.0Ő Hirek.
Budapest II. 18 -18.23 Palakv-j«z». \'
18.35 Mezőgazdasági félóra. - 1910 —19.50 llanák Árpád zongorázik. — 20 Dr. Somogyi József előadása Abesz-sziniáról. 20^0-21 15 Hanglemezek.
- 21.20-22 Cigányzene, Sz/mtó Gyula énekszámaival. — 22.10 Hitfk.
Bécs. 12 Bádiózenekar. — 11 Strauss B.; TiU Euk-nsiiiegel leme-zekén. 10.10 Lemezek. — 17.25 Mozart; B-dur divertimente hegedűre és zongorára. — 21.15 Kuröpa.hangverseny. — 22 A rádiózenekaj- Bcnalzky-haugversenye Lorenz szoprán és Skri-wanek tenorral. 23.15 A rádiózene. Jtar. — 23.45-1 Jaritz-jazz.
Kiadja a l.ptulajdono. Közgazdasáfl Rt. Oattdbsrc Nyomda ás Dálsstal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Palelőa Mádé: Zalai Károly. lnt»rurUa.ttkk>a: Nagykanizsa 78. azám.
VKfiSl Díjtalan bemutatát
QtmSfM Mai
« TÖKÉLETES OÍCSÓ RÁDIÓ ÁU0MÁ5SKAtWAtr4d,6-",kOll*«*b,n-
ki NTE súlyos vereségei szenvedett Egerszegen
Zalaegerszegi MOVE—NTE 8:1 (4:0)
ZALAI KOZI.ONY

Meghívd.
A NAGYKANIZSAI TAKARÉKPÉNZTAR RÉSZVÉNYTARSASAG NAGYKANIZSÁN
1935. á»l február Hó 88-án dóiel&tt 11 órakor tartja eeját helyiségében
90. évi rendes közgyűlését,
melyre a t c. részvényesekéi tisztelettel meghívja ai Igazgatóság.
Tanácskozási tárgyak Borrendjei
1. Igazgatósági és taiagyelöblzoltságl jelentétek.
2. Az 1934. évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség (elosztása iránti és az igazgatóság és fel-Qgyelöbizotlság felmentése feletti határozathozatal.
3. A felagyelöblzottsig, választmány és naplblztosok tisztelet-dijának megállapítása.
4. Az alapszabályok 3., 24. és 31. jj-ainak módosítása.
5. Igazgatósági, felQgyelöbizottsági és választmányi tagok választása az alapszabályok 27., 41. és 43. §-ai értelmében.
Jaisv«ati Al alapszabályok II. §-« érteimében > közgyűlésen szsvazsti |og csak azon résivények után gyakocolhsló, melyik a kpuyflléa elOlt 3 nappal a társ»áK pénztáránál »;gy a Pestt Hazai F.lső Takarékpénelá Egyesületnél Budspeiten letétbe helyeztetnek. Ennek megteleljen a réazvények legkésőbb I. hó 23-én a hivatalos órák alatt délelőtt 12 óráig helyezendők letétbe. •<■
VAQVOM Mérleg-számla 1934. deoember 31-én T£HEfl
Pénztálkészlet ... „ ...... ... ................
Követelések:
a Magyar Nemzeti Banknál........ .........
a M. Klr. Poslslakaiékpénzlámál ... „ ... ...
Pénzintézeteknél lennálló követelések ............
Értékpapírok .................— ............
VáltóUica ......... _ .............. ...... —
Polyósztmls-adósok ...........................
HeUbetél adósok ............ _ ...............
Különféle adósok ...... .....................-
Intézeti székház és ingatlanok ... _.............
Egyéb vagyofllétetek ......... — ...............
Berendezések éa (elszerelések ............. .
Óvadék é. szavatossági adósok ... P 334J«k—
I7.HI 7,7*
218.124 10.080 18 222
Pengő 1
188.310 83
24.848 _
5.549 —
71.348 no
4 488.992 81
147,428 88
384187 38
88.418 02
Alaptőke ......... „ ... ...............
Tartalékalapok:
Tőketartalék............... _ ... _ ... j
Rendea tartalék... ... _ ._ ... -J .
Nyugdíjalap... _ . ... u|népl Elek Lipót alap
Belélek:
takarékbetétek ... ......... ... ...
folyószámlabetétek................
Pénzintézetek kóveteléael...........
Egyéb tehertételek..................
vTsszleszámltoll vállók ... ..........
Pel nem vett osztalékok ,........ ...
Átmenő tételek.................. ...
Óvadék-hitel és szav. kötelezettségek Nyereség ™ ........... ... ____
Pengő I Pengő I 800,000
32.808 _2J800
Dr. Fábián Zsigmond
elnök
Kelmler Józsel
elnök
Babochay György
T
Nagykanizsa, 1935. február 16. Kelemen Ferenc
igazgató.
Nagykanizsa, 1935. február 18-án. A FELÜOYELŐ B1ZOTTSÁO: Frank Manó
71t.in
147.824
8(0,817 887,087 t7i.nr 2 512.744 1,780
si ,m
28.841

dr. Htrachler Jenő
A kSsyralásárt r
Agh Ede
UkOnyvelő.
dr. Knauu László
Ttraánytísita
Buza tlssav. 77-ee 1770-1785 78 aa 1785—1803, 79-es 1800-1815, 80-ss 1810-1835. dunánt. 77-ea 1710-17 25 78-ss 1/25—1740, Tfrea 1740-17-55, 80-ss 1710 — 17-65, — Rozs u| pestvidéki 13 50-13 60. más 14-20—14 50. Zsb u| közép 15-65-1585 Tengeri llsaántill 132)-13-30
Bwtéivásár
Felhalna 7859. eladatlan 927. BM r.ndö 066 - 070, Sudstt 060 - 0 64, Sze dstt közép 058-060, könnyö 052 - 056, •M randO »ieg 036-060. Il-od rendű öreg 0-48-0-54, angol sOldö I. 070- 076, szalonna nacybao 1-10-122, zsír 1-10 1 46,tuia 0-f6-l-0a. tilserlás 086 0 92.
L
iALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak I
APRÓHIRDETÉSEK
.....,, ,,<i„u.» „. . ,iii.,. nn.oin.p
10 ttols «0 mur. mtndan lovébbl 11Ú S Illl4r.
SaakáisaH keresek azonnali belé-péaze. Unger Ullmsnn, Honhy M -ül 19.
103
■•(blikalé leányt keieaek |ó blzo-nyllvánnyal nárdus l-éie. Szabados Király, utca 15. 1Ó5
Tavaaz-u. 3/s. azámu ház eladó. Bővebbet ugyanott 611
El«aaaa« fobbkézre való férfi bór-keztyü Teleki-utcától Rozgonyl-ulcálg. — Kérem s megtalálói, azlveakedlen leadni e lap kiadóhivatalába. •
JámsDlalaaáaB, Dgyes ------- -------„ kereaünk
. „ eláiusltónől lxWpésre keresünk. Fényképes ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 627
----™—. március 1 tői Sugár-at
18. szám ali Helyezem. Oiv. Velas Vlflor.é 626
0*1 haMaás mi|ua l-re kiadó Király-utca, Kálmán-ház. 629
Katonai éa agjassrassaaais aist-
kak legolcsóbban beszerezhetők Beletnal. nál Sngar al 53
Néahali Rósss-alca 16 alall eladó Bővebbet Telekl-ul 50. 622
Hollandi alaol kaaár 96 fillér, kap. haló Vágó tilatsxectárben. •
Klekanlzaán Bajcsa-utca 58 száma bás áprilisra kla«« gazdasági épületekkel és kerllel, esetleg eladó. 623
Egy kmonbejiratu bútorozott szoba azon-
lat kl - \' "
nal klaaa Magyar-utca 26.
Vsaaék egy bssssélt mikroszkópot ^órcaOvel) Pajoz Jóllét Zrinyi Miktóa utca
BIZTOS
eredményt csak ugy ér al, ha hirdetéseit s naponls
többezer példán- \'-----
Jelenő, messze vid, terjedt ZALAI Kl
ben adja M. Kla_____ .
Főút 3. (az udvarban.) Tel.78.
Finom kivitelű aaarépkálihék bármely színben megrendelésre Is kapható Oav. Tóth Jósaelnénál Katonaiét. \'
Szabadföldi
főzelék- éa virágmagvak
MeÍMi
kelkáposzta mag káposzta mag karfiol mag kalaráb mag saláta mag sárgarépa mag ugorka mag retek mag
Műtrágyák
Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
asaf, a«S trágya, al.éarWMaalas.ra\'i atfc. ksrsskeátaéWa
Nagykanizsa, Erziébet-tér 10. (A bíróság mellett)
Nyomatott a taplulajdonos Köigazdasági K.-T. Uute-ibezg Nyomds 6a üélzalsi UosisdO vállalata kOoyvn- omdá|ábsn, Nagykaataaás. (Felalís Hzleaveziló Zalai Károly).
75> évfolyam 42. síim
Nagykanizsa, 1935. febrtiár 20, szerda
Ara 12 "Jlér
t-t
• _ ---- ém Jl 4l»vlS^íUU —
ZALAI KÖZLÖNY
IwkuilWf ti klnMhlnlil: l\'S.t 1 ,„» MtlKM* M"*" «fftl, MM Urtl.lénl
\'OLITHAI mriLAP
Peleifis szerkesztő : Barbarita La|om
in: ttj hón t ptnjí 40 Iliiéi és kudóWr,(i!1 UMm: 7í. u
Felvidéki érsekség
Prága, február 19 Prága és a Vatikán közölt létrejött a megállapodás, mely szerint a nyitral püspökség lesz a Felvidék érseksége. A pozsonyi egyetemen katolikus hittudományi fakultást lé tesilenck. _
A welszl herceg Peatre jön
Bécs, február 19 Bécsi hírek szerint a welszl her> teg valószínűleg pénteken Jön Budapestre- ___
Hóman a bolognai egyetem díszdoktora
Róma, február 19 Az olasz nemzetne ve lésilgyi miniszter ma adta át Hómaa Bálint kultuszminiszternek a bolognai egyetem díszdoktori oki veiét. A magyar miniszteri szomba\'.on avatják doktorrá Bolognában. Hóman délután megtekintette az olasz klrá. lyi akadémiát, ahol Orcstantó, az akadémia alelnöke fogadta. Hóman ezt sz alkalmat felhasználta arra hogy megköszönje az ol a"\' akadémiának azt a kitüntetését, hogy tör-lénelml müvét as akadémiai kladái iok sorozatában kiadja.
A merénylő leány beismerő vallomása
Budapest, február 19 A letartóztatott Horváth Mária Gizella gyulai leány ma hosszabb kihallgatása után bcvalto:ta, hogy ő követte cl a merénylv.\'-t Páv) rendőrfelügyelő ellen. Vallomásában elmondotta, hogy\'a tnerényk\'t -t konyhakéssel követte cl, miután előzőleg erős altalóport kevert a rend. őrtlszt teájába AZzsI védekezett, hogy a felügyelő erőszakoskodott vele és védekezésében kötette el tettét. A leányt visszakísérték Gyu. Iára. ___
Tovább folyik a golgota a megszállt területen
Bukarest, február 19 Pop Valér Igazságügyi miniszter megállapította, hogy a \' kisebbségi tisztviselők nem-\'csak, hogy nem használják az állam nyelvét, de különös előszeretettel, sőt tüntetőleg a .kisebbségi, nyelven b\'SZélnek a ftv lekkel. Ezért elhatározta, hogy as igazságügyi tisztviselőket nyelvvizsgánál! veti alá és aki azon nem (elei meg, felfüggesztik, illetve fegyelmi eljárás alá vonják.
Letartóztatták Szerbia volt
erdóOgyi miniszterét
Belgrád, február IS Nagy feltűnést keltelt Nlklcs Mihály volt erdöOgy! mlniazt«r letartóztatása. Az-a vád ellene, hogy a Pejacsevles-birtok parcellázása so, rán visszaélést düvotetl el Szerepét a vizsgálat lesz hivatva kKférWM.
A szentesi Incidens sem zavarta meg Gömbös és Bethlen megegyezését
A Nemzeti Egység csütörtöki Illésén foglalkozik Eckhardt beszédével
Budapest, február 19 A Nemzeti Egység Párt legközc. lebb csütörtök délután tart ülésl, amelyen a választójogi törvénytervezeten kívül megvitatják Eckhardt Tibor szentesi beszédét is.
Budapest, február 19 Jól értesüli körökben kijelentet" lék, hogy a politikai helyzet alapja a Gömbös Gyula miniszterelnök és gróf Bethlen István közö:l, a kormányzó előtt létrejött megegyezés
és az ennek alapján készült rádióbeszéd, amelyet a mult héten mon< dott el a miniszterelnök. Eddig sem. miféle olyan tény nem Jött közbe, ami erre befolyással lett volna.
Budapest, február 19 A Magyar Nemzeti Bank egy u| módszert dolgozott ki, amely Igen kedvező feltételek mellett tudja biztosítani a nyersanyagok beszerzését. Az uj rendszer március elsejével lép életbe.
Wassaryb elnök ntód]a Benes?
Változások a cseh állam vezetésében
Bukarest, február 19 Bukarestbon ugy tudják, hogy Massaryk elnök 85 éves születést napján, március 7-én, elaggott ko. rára való tekintettel lemond. Az elnöki Jogok gyakorlását Bcncs veszi át. Ezzel kapcsolatban átalakul a
kormány is, amennyiben Benes he* lyét Kiofta külügyminisztérium! államtitkár veszi át, de csak az öszi képviselőválasztásokig, mort utána Osusky követ lesz a külügyminisz-ter.
A francia minisztertanács a német Jegyzékre adandó váíaszról tárgyal
Neurath báró Anglia meghívására Londonba ulaHk
Páris, február 19 A francia minisztertanács keddc* délután ülést tartóit, amelyen foglalkozott a német jegyzékre adandó vá\'asszal. Lavul külügyminiszter ismertette a német jegyzék nyomán előállott diplomáciai helyzetet és kijelentette, hogy a francia és angol kormány a londoni mogbeszélések-ben foglalt kérdésekben a l"gszo-
rosabb c\'gyü\'tmüködést mutatja. A helyzet lassan fejlődik, mert a német vá\'aszjegyzéket először figyelmesen mog kell vitatni és ctfak azután lehet végleges választ adni.
Páris, február 19 Párisban ugy tudják, hojy Neurath báró rövidesen Londonba utazik Anglia meghívására.
Rejtélyes dráma a püspöki uradalom hivatalában
Átlőtt fejjet találták az uradalmi Intézőt és unokatestvérét
Olaszliszka, február 19 A szepesi püspökség magyarországi uradalmának hivatalában Kva-szinger Zoltánt.a püspöki birtok intézőjét és annak unokafivérét, Kva: szinger Lászlót, a szepesi káptalani birtok vezetőjét, átlőtt fejjel, holtan találták. Nyomban segítséget hivtak, de mái- késő vglt, mert mindkettő meghalt. Kvaszinger László az Írógép előtt ült ós még
holtan ls ujjal a billentyűkön nyugodtak, jelezvén azt, hogy váratlanul érte utói a halál. Kvaszinger Zoltán átlőtt fejjel a földön feküdt. Mindegyik mellett egy-egy pisztoly feküdt. A titokzatos gyilkosság rejtélyét nem tudták megfejteni. Kva-szinger Zoltán 87, László 34 éves volt, mindkettő családos ember. A csendőrség szigorú nyomozást folytat.

Véres tűzharc egy szerb községben
Belgrád, február 19 A Bród melletti Sibianu község-ben a csendőrség 8 legényt őrizetbe vett. Társaik szabadlábra helyezésüket kérték, amit persze nem lehetett Hjcsltonl. Ma délután azután nagy tömeg vonült fel a csend-
őrlaktanya elé, akik a letartóztatott legények szabadonbocsátását követelték, majd revolverlövések hang. zóttak el. A csendőrség fegyverét használta. 7 ha\'ott és 6 sebesült maradt a küzdőtéren. Miniszteri m\'oítsag s/á\'lt u..
Husz éve ma...
(A Zala 1915. február 20-lkl számaiból)
Nrhéz ágyúból 100 lövést tettek a szerbek Zimonyra. Sok polgári egyén megsebesült, két gyerek is a halottak közt van Mitrovicát is löt ték a szerbek. Erre a mieink nehéz lövegekkel megkezdték Belgrád bombázását.
Egy oro*z Itadipénztár ls volt a németek mazurl zsákmánya között. 260.000 rubel volt benne. 64000 fogoly, 71 ágyú, több mint 100 gépfegyver, 3 kórházvonat, repülőgépek, 150 tele lőszerkocsi, fényszórók, számtalan megrakott é3 fogatolt jármű esett a németek kezébe.
Áttörték \\ pernél a franciák vonalát. A jelentés szerint »mindkét félnek súlyos vesztesége volt, ke. gyeimet ritkán adtak.*
Mozgósítást rendelt el Japán Kina ellen.
Cs-\'rnovho\' megszálltuk.
A képufsalfil mandátumok meg« hosszabbításának gondolatával fog\' lalkozlk a piagyar törvényhozás, mert a háborús időt nem tartják alkalmasnak választások kiírására.
vTaör óra\' 2 fillérrel palackonként. felemelték.
60 adózó van Nagykanizsán, akinek 20.000 koronán felül van az évi jövedelme, Igy köteles lesz hadi-adót Is fizetni.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, serrda.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek
- 10 Hírek. - 10.20 János Zsigmond korának szakácsm ü vészeié. — 10.15 Bajwleinire - fordilá*ok. — 12.05 Országos Postászenckar. — 12.30 Hirek.
- 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Akom l^jos énekőtóse. - 14.40 Hirek, árak. - 10.10 Diúkíéióra. «Newton > Sztrókay Kálmán előadása. _ 16.15 Időjelzés, hirek.\' 17 «A gyermekek lugmérgezéseiről.\' I)r. Falwdy Géza előadása. 17.30 B- Kéné* LIU zongorájtik. — 18.10 «.\\ Stefánia munkája Szegeden.. Révész Bélu előadása.
- 18.40 Bablcs László és vitéz Kókay István szerzeményei. Előadja Tóth Erzsi és László Imre. Kiséri cigány-Ben**. — 19.50 A rádió a rádióról- — 20.05 A Magyar Színházból. tViki.. Vígjáték 3 felvonásban, (3 képben. Irta Bónyi Adorján, zenéjét Ábrahám Pál. Rendező Lóránth Vilmos. - 21 Hirek.
- 23.15 .Inai és palrik lioffniann-j-izz.
- 005 Hirek.
Budapest II. 18.15-1!) B. Fehér Miklós (hegedű) és Nováki László (brácsa) számai - 19.05 Aprily Lajos és Szabó Lőrinc költeményeikből olvasnak fel — 19.40--20.25 Hangteme-zek. 20.30Koc.subej orosz Herceg hadinaplója. Nyiri László uy. vezérkari eziedes előadása 21—21.50 A Bacli-Ujann szalonötös nnlsorn. — 22 Hirek.
Bécs. 12 Rádiózenekar. - 14 Reth-berg ErzséjjeL. lemezei.17.33 Wonzi zeneszerző müveiből. - 1P.35 Reutter A nagy naptár, oratórium. — 22.50 Burgenlandi tavasz (észbontó). — 23
......... bécsi sen*. 23.45-1 A.S.
gyalogezied zenekara. -
■MMÉá
I Halvax Gyula I
*m m m. 1 •
A nagykanizsai éW egy tipikus alakját döntötte várstlanui sírba a kegyetlen halál. Htívtx Gyula ny. városi pénztáfoi, aki icfecl 80 évig szolgálta Nagykanizsa várost, nyugdíjaztatása 9-ik <%ztendefébni váratlanul elköltözött az élők sorá. W>1. líélíűo este iné*. viOáuwa cl-bcszélgalett, miután nappal elvégez* te megszökött sétáját, majd vacsora után rádiót hallgatott, amikor éjfél körtli hirtelen rosszul tett és hörögni kezdetű Hozzátajtpiíót elmen-tek a közelben lakó dr. Ország Lajos körorvosért, de az már csak a beállott halált konstatálhatta. Szív-hüdés öite meg félórás agonizálás után. Szenvedés nélkül, csendesen költözött el az élők sorából, mint amilyen csendes és zajtalan az egész élete volt. 76 éves volt, gyermektelen, felesége, kiterjedt rokonság gyászolja.
Halvax Gyula, Nagykanizsa egy-kori polgármesterének fia, típusa" volt a régi Bürger-családnak, azoknak a tekintélyes polgároknak, akik naggyá tették és virágzóvá a »régi jó« Nagykanizsát. Tanulmányait Nagykanizsán végezte, később a város szolgálatába állott, ahol példáé ügyszeretete, hozzáférhetetlensége és városszeretete becsültté telték. Halvax Gyulában megvolt a régi purgerek mélységes városszeretete. Kevés ember szerette ugy Nagyítani, zsát, mint Halvax Gyula, akinek minden szavából klizzott ez az ér* zése. Példája volt a becsületes, lelkiismeretes városi tisztviselőnek, mely tulajdonságait a szülői házból hozta magával. Öntudatos polgár volt, annak minden erényeivel és hazafiasságával. Szép, becsületes lelke nagyon sok barátot és tisztelőt szerzett öreg korára.
Kihűlt testét ma délután 4 órakor viszik ki utolsó pihenőhelyért a temető halottasházából. Temeté-sén részt vesz a polgármester vezetésével az egész városi tisztikar, a testületek, egyesületek, közhivatalok
A városháza ormáról gyászlobogó jelzi a Halál aratását a régi városi tölgyek között...
tdőJArAf
A oagykanlasal mateoroloahü mc-ImitlMalM: - kedden a hí-ménéklat; rauel 7 érakor + 1-4, .....I érakor + tl.0. este 9 4ia-
eala
déiatin > érakor + kor + 4-S. FtlMteti retnel, délben Csapadék 0*0
SMrány: Renal éa eaVj déli, dél-ben détayogatL
(BjuaMal nktty^MM a (■•tMral*. •laű MlaallalaMI awto » «r«k*n —• <*!«,««•« Uaár..,
•» lalMaal. * Marinéklal tála* kalaka «efkal.
— MeaO l»«J 8lév«tek dlvaloi 111-nekb*n — nihíra, bluira alltalmait mardékük - mt|cr« 80 IUMr Schűti-
-- m*02^____
BieÁl* *---t----■„, JLm m
Atray iRDnOsnoi nyaguijazasanfí^ ugye es a második mozi ügye a pénzügyi bizottság előtt
A bizottság Jegyzőkönyvi kösxdnetet szavzzott Király Sándornak
*........lön Jegyzőkönyvi elismerését és
köszönetét ifejezte ki.
Foglalkozott a bizottság a Katii. Legényegylet építkezési sCgély kérelmével és 1600 pengőt szavazott meg a részérő. -««.
Javasolta a bizottság a közgyűlés, nék, hogy Vegye meg az Armutk-Náthán tulajdonát képező volt Urániá-szlnház Rozgonyi-utcai épületét és a vslc kap&solatos ingatlant, hogy a város második mozija, amelyet ugyancsak Magyar János direktor bérel Klskanizsáról oda telepíttessék át. Indokolttá teazl ezt a vé-telt a városrendezési ter* is.
Kimondotta a pénzügyi bizottság, hogy két orvosgyakornoki állást szervez az alispáni felhívás alapján, egyet a közkórház részére, mig n másik a tisztiorvosi hivatalhoz kerülne.
Értesülésünk szerint a közgyűlési meghívókat ma bocsátják ki és a képviselőtestületi Ülést valószínűleg péntek délutánra fogjn a polgár-mester összehívni.
A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága ülést tartott, atpe-lyeo Jalen volt dr. Krátky István
polgírtftWter és dr. Hegyi Lajos főjegyző is. Az ülés letájgyaltamlnd-azokat.a íávgypontokat, amelyek az ezen a héten összehívandó képvi\' selőtestületi ülésveié kerülnek.
Többek között sor került Király Sáridór műszaki tanácsnok, a városi mérnöki hiyat&i vezetőjének nyugdíjazási ügyére is Király tanácsnok ugyanis betöltötte az előirt szolgálati időt. Ezzel kapcsolatban Király tanácsnok nyugállományba helyezése esetén különválasztják a városi közmüvek, csatorna és vizmüvek vezetését és valószínűleg reá bizzák azok igazgatását, hogy éveken át szerzett értékes tapasztalatait igénybe vegyék. A pénzügyi bizottság kifejezést adott legteljesebb elismerésének azzal a tevékenységgel és munkával szemben, amit Király Sándor hosszú szolgálati Ideje alatt a város érdekében, annak szolgálaté, ban mindenkor kifejtett és ezért kü-
Kibővíti székházát a nagykanizsai Kath. Legényegylet
A Kath. Legényegylet évi rendes közgyűlése
Vasárnap délután tartotta évi közgyűlését a nagykanizsai Katolikus Legényegylet a tagok élénk részvé. tele mellett. Ott volt a vezetőség élén Gazdag Ferenc egyházi és dr. Mutschenbacher Edvin világi el. nök is.
Gazdag Ferenc püspöki tanácsos lendületes elnöki megnyitója után Töke Jenő titkár terjesztette ejő szépen kidolgozott évi Jelentését, a mely felsorolja mind azt a csendes, dc annál hathatósabb munkát, ami a fiatal iparosnenuadék és ifjú magyarság érdekében folyik a Legényegylet falai közt. A titkári jelentés kiemeli az elnökség fáradságos, lelkes munkáját, amely nem ismer akadályt vagy fáradságot, ha az ifjúság ügyéről van szó. Megemlékszik Jászai pénztáros és Vár-konyl ifjúsági elnök lelkes buzgalmáról.
A titkári Jelentést, majd a számadásokat tudomásul vette a közgyűlés. ■* -
Gazdag elnök rámutatott arra, hogy a Legényegylet térhód-ltása, előadásainak mind erösebb látogatottsága folytán szükségessé válik a Jelenlegi udvsri terem lebontása és helyére egy megfelelő nagyságú terem építése, ami Vécsev Barna városi főmérnök tervel szerint mindenben megfelel a követelményeknek. Hatalmas, modern egyesületi terem, táncterem, beépített színpaddal, ami kb. 18.000 pengőbe fog kerülni. Ebben a kérdésben már kedden összeül az építkezési bizottság és a héten kiírják a versenytárgyalást.
A közgyűlés örömmel vette tudo másul az elnöki bejelentést.
Majd a tisztújításra került sor. A titkos szavazás eredménye :
Egyházi alelnök : Lukács József. Világi alelnök : Varga Nándor. Tiszti ügyész. Iff. dr. Tamás János. Titkárok : Tőke Jenő, Bárány István. Pénztárnok : Jászai Lajos. Pénztári ellenőrök: Gráf Já^w, Szabó István. Rendezöbi/ottsági elaök: Vár-konyi István. Hó/.nagy : Farkas János. Könyvtároiiok: Schweitzer László, Tftth Ferenc. Számvizsgáló bizottság: Halvax Lajos, Horváth István. Filó Ferenc.
Ezenkívül 60 tagu Választmányt választottak.
Este társasvacsora volt a nagyteremben, mintegy 160 terítékkel, amelyen a kedves, magyar ruhás felszolgáló leánykák, a mézeskalácsos névjegyek és az egész pompás magyar miliő\' meleg hangulatot teremtettek.
Az első felköszöntöt Gazdag Ferenc mondotta a megyéspüspökre. Utána Lukács József dr. Wéber Pál kanonokra, az egyházmegyei egylet 3k felügyelőjére, az egyházi és világi elnökökre, dt. Mutschcnbsc-her. Edvin Gazdag egyházi elnökro köszöntötte poharát. Beszéltek még Gerencsér Pál, dr. Mészáros Béla, Kozma György nagyrécsei plébános-Hétfőn délelőtt a Kath. Legényegylet küldöttsége tisztelgett dr. Krátky István polgármesternél, akitől a város támogatását kérték a tervezett építkezés mielőbbi kiviteléhez. A polgármester megígérte, bogy a Kath. Legényegylet törekvé-
193r ^ta
aaát Hmu|al|l Maijii a
küldöttség felkereste ugyanéin:! a kéréssel dr. HejjtfI La)OfJQfigyit>l
Makacs aaéferakedéa, (Mfatgbél-katíiiiua, pulMis,*frlorlódtMnyag
w^tPSss
mészetes „Ferenc Jtosef^kipserG-
viz — reggel és ette egy-egy kis pohárral bevdve — rcödUvül. l£c;fs
A cserkészet és Nagykanizsa cserkészete a kerületi vezetőtiszt szavain keresztül
Kedves izgalomban w>Uak vaiánnp városunk daloslelkü cserkészei. Dr. Nagy- János szolgabíró, a m. kerület ügyésze és veze tő tisztje tartotta híva. talos látogatását Nagykanizsa cserkész, csapatainál. Deák István vczctőtlszt táraságában meglátogatott mbide,, csapatot. Mi tajpdás, e^y. kis szorongással várták u fiuk ezt a nagy napot, de ejég volt a szeretett vezető puszta megjelenése, h.igy elfújja ezt a kis iz. Ralmat é. helyet adjon melegebb, családiasabb érzéseknek. Elég volt egyetlen szava, hogy meggyőződjenek u ról az igaz szeretetről, mellyel ve»c. lőjük lépett otthopukba. Sok-sok «Huj, huj, hajrá!.-ban robbant ki cserké-xzeink lelkesedése "és szeretete Iránla. Cserkész-szemmel nézett és látott meg mindent, cserkész-szirvel adta bátorító buzdításait, tanácsait és tunltá-sait. Mi sem vallottunk szégyent. Nagykanizsa fiucaerkéssete blv«n el-végezte kötelességét és a legszebb eredményt mutathatta fel.
A Rozgonyi-utcai elemi iskolában a kiscserkészek szülői számára érte-keziet volt. Vezetőtisztünk Ide is el-látogatott é-s részletesen Ismertette « cserkészet célját. Jó volt hallgatni a komoly," meglett férfi szarait, mikor beszámolt a cserkésznevelésnek arról az ci*dményéről, melyet az saját lelkének adott.
A cserkészet egy uj pedagógiai forma ... uj és Jobb minden eddiginél, mert nem a felnőttek elgondolásából, hanem a fiuk lelkéből fakad. A gyér-meklélek tanulmányozása volt az elindító alapja A cse/késztiut flus vágya, színes fantáziája viszi egy neme. sebb cél felé, vezeti arra az útra, mely jellemet, energiát és önmagán-segltenitudást ad. Erős törhetetlen ojv timizniust nev«l belé, amely-*Wnőít korában átvezeti élete nehézségebi... A cserkész neiu tanulja a cserkészetet, hanem benne él.
— Egész életemen átvonult a cser-készet — mondja Nagy János. — Ha valami sikert értem el életemben és visszanéztem ön magamon .mindig *zt láttam, hogy mindez csak azért sikerült, mert cserkész vagyok, mert a cserkészeten keresztül begyakoroltam az akarást, önfegyelmet, mert a cser. késiét beiéin nevelte az óaibUaWt és a becsiU«tes munka szeretetét. Ha életemen nehézségek elé kerültem, lel. kemie sohasem tudott ráfeküdni a/, elkedvetlenedés, a küzdelemfeladás, szomorúság, bánat, mert tennem élt a cserkész örök vidámsága és optimlz. musa.
— A cserkészetet csak megkezdeni lehet, — mondja ő tovább — mert akinek a keikét egyszer hatalmába keríti, az nem tud től« sohanem uaba-dulnl. Kérem a szülőket, hogy a cser-készkedésben ne csak időtöltést lá»-
Mindig a legolcsóbb
A FIjCEÉUES mVATÜZ£ET.
Legdivatosabb szinü és sziivésfl tavaszi szövetek naponta érteinek. k még raktáron levő bili ruha-selymeket maredékéron árnslljnk.

ZALAI KÖZLÖNY
„ .1 hanem g>«mtekelkn9li! komoly. ^Sídtsét feM« éleiükw. .
A délutáni cserkésj ..len részletcsen
„iisal cserkészcsapatok—« . SbW vámokéhoz .lsAylíS SW. Unlzta cserkészetére komolyabb (cl.
jíj^kélí kapcsolídula koiLilynbl)
nemzetvédelmi munkátia is. Erősen ké|«niílk magukat 01 elsősegély. „,oilásl«ui, életmentésbOTi a evvel M,KSo|al<is»n " gázvcdelembcn Is. "^anizsán W* mlnt^M)
TOKtSgárdá
ul mely fokozottabb összefogás™ tő, rekstik s leméthctölcg hamarost* ,<1. éri azt a ulvót, melyei « ormiig cser.
lelünk közös programjáról Jí. A kul; földi cserkészmegnwzdulá^; Vészülő U-ngy«l jamborec-\'a^ ttnWIjrc > egy na^b létszámot akarunk ,
A Szomolányi-féle „bankó-gyáf" ügye a bíróság előtt
Amikor Szomolányl Gyula nagykanizsai kereskedő főutl üzletéi megnagyobbította, az egész város-•Jön hlro terjedt, hogy Szomolányl ^Szentgyörgy vári-hegyen lévő pincéjében hamispénzgyórtó műhelyt találtak és ott száz- és ezerpengős bankjegyeket készítettek. A fáma azt is tudta, hogy ebből telik Szo-molányinak az Üzlete nagyobbitásá-r«. A hirek eljutottak Budapestre is és\'csakhamar megtudták Szomo-Iftayl. fővárosi gyáros és nagykő-WS*edő-üzletfclei ls. Ezek termé-ractesen azonnal sürgetni kezdték Sz^molánylnál a künnlevőségeik megfizetését, sőt az egyik gyár a tisztviselőjét küldte le Nagykanizsá. j-qjazzal az utasítással, hogy vigye vIssm a Szomolányinak kihitelezett , árut* Megérezte a Hirek hatását a Wyl flíletmenet is, mert az egyre szélesebb körben terjedő suttogás
a kanizsai vevök egy részét ls elidegenítette az üzlettől.
Szomolányi Gyula feljelentést tett a rendőrkapitányságon ismeretlen teties, mint a hamlspénz-gyártásról szóló rágalom terjesztője ellen. A nyomozás alapján bíróság elé került Waldmann Miksa kereskedő, Zkgler G/örgy hentes, Szokol János cipész, Haszon János és Polai Katalin, mindannyian kiskaiüzsaiak. A járásbíróság Haszon Sándort 80, a többieket 50 50 pengő pénzbünte: tésre Ítélte. Haszon Sándor fellebbezett és igy került az ügy másodfokon a törvényszék elé. Haszon itt ls arra hivatkozott, hogy Klskani-zsán széltében beszélték, hogy megtalálták a pénzgyártó gépet és eszközöket a szőlőhegyen. A törvény, szék Haszon büntetését is a többlek mértékére, 60 pengőre szállította le.
tudott hafeyni .WkönkWW ^M.,
! xiTÖneail ".tew&l
á Lemberkovtosné-emlékhangTerseny
Kegyeletes érzékelnek hódolt nem csak a zeneiskola, hanem a lene. Iskolai hangversenyek törzs-közönsége ls a tegnap ostl emlékhangver-sennyel, amelyet Lemberkovlca Ala-;osné, a zeneiskola korán elhunyl kitűnő tanérának emlékére rende. zett, halálénak első évfordulóján. H műsor összeállítás ls olyan volt, hogy minden szám Leraberkovics-néra emlékeztetett, többnyire azért, mert ő vitte sikerre azokat életében Nagykanizsán.
A zeneiskola kamaraterme telicsen megtelt erre az estére ls.
A műsoron az. Iskola tanárai szc repeltek. Szcless Béla éa Kerekes Irén Hándel-azonátája két Ízig-vérig művész Interpretálásában eleven erével vonultatta el a hallgatóság előtt a tételek borongós, mély lírai mondanivalóit. U|talussy Erzsébet Intflsponáltsága ellenére ls Igaz él. vezetett nyújtott három énekszámával (Vannay : Agnus Del, Strauss : Halottak napján, Grieg: Szeretlek). Zongorán Hontl Ilona kísérte simulékony alkalmazkodással. Schubert Bölcsódaiát, Mozart Mfnuatte-jét, Hubay Cremonal hsgedüsét és Schubert A méh c. kompozícióját Szcless Béla hegedülte. Nagyon meleg Sikere volt a fiatal tanárnak, akinek értékos képességei egyM Mebbsn bontakoznak kl. Sikerét méltán osztja klttlnó kísérője, Ke. rokes Irén. A mindig művészi egészet nyújtó, pompásan összejátszott trió: F. Pásztor Imi, Szeless Béla, F Oaral Margit Memfclssohn Op. <9 zongorahármasával az est művészi élményérc a koronát tették lel, a közönség zajos tetszésnyilvánításai jutalmazták a kiváló teljesít-ményt .
Uj tanúkihallgatásokat rendeltek el a keszthelyi rablógyilkos ügyében
Jelentettük, hogy a nagykanizsai kir.törvényszéki orvosok beterjesztették Jelentésüket Mindszenti János elmeállapotának megfigyeléséről és teljesen normálisnak és bcszámlt-hatónak nyilvánították a rablógyilkos keszthelyi kőművesmestert.
Mindszenti védője, dr. Kovács László ügyvéd most hosszabb beadványban fordult a kir. törvény-
székhez, amelyben utalással Mindszenti korábbi vallomásaira, ujabb tanuk kihallgatását kéri annak blzo. nyitására, hogy Mindszenti nem lehet normális és telte elkövetésekoi nem volt beszámítható. Rámutat Mindszenti ama vallomására ls, hogy özvegy Bercczné nem volt jó viszonyban vele, haragudott rá és Mindszentit nagyon bántotta
■ *>ndt Teljaa tenuilezéMket tandlüvát előnyős rési-Ictllzetáne, löt kamatmentesen\' U Bit-ltunk. KoptUln butorinihil, Horthy UlklóMt «.
Jelmezbe
Szép,
színes
anyagok
— maradékok U —
nagy
választékban
O-CcAMt
csak elővigyázatos diéta mellett ártalmatlan beteRség. De melyik cukorbajos nem követ el egyszer-• * — "*endl M-
lU.UIU.jV. ..." ...... - -í
másszor tudatosan Is étTMu^..^
Minden dliuktb. kizártaival, rendszeres |ÍII«U|I C..V I ..íuhydrátment.. TRESFARIN tápszerek biztosítanak. Az Aranygaluskától - a Zsemlyéig minden ételnemű .ttkoi Is al-késztthMÓ a TRÉST/ A izénhydritmente.
tsljléitiuénye. 200 «r.-o« . »• fUlfc. Kéljen Ingyen reeepl könyvet
TUS BT. diétás tapszhh
Budapest; V., Qr. Tliza latvin-u. 7.
tiutsch ou»itAw
llBUériáHtna. "*
öregasszony magatartása vele szemben.
A kir. törvényszék vlzsgálóblrája meghozta Végzését a kérelem felett és ugy döntött, hogy kihallgatja « szóban forgó tanukat és enaek foganatosításával a keszthelyi járásbíróságot bízza meg, mely kihallgatás alatt jelen kell lennie dr. Dell Károly törvényszéki orvosnak Is, aki meghatalmazást kapott, hogy a kihallgatandó tanukhoz kérdésekéi Intézhessen.
A védő harca ez Mindszenti János életéért.
Hadviseltek,
akik még nem tagjai a Frontharcos Szövetségnek, ezúton bajtársi tisztelettel hl-_ vatnak meg főcsoportunk f. hó 24-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a városháza dlszttrmébcn tartandó tisztújító közgH\'ásérc.
Szövetségünk önzetlen és lelkes harcosa a hadviseltek, a frontharcosok nagy tábora kívánságainak, a melyeket az egyetemes nemzeti érdekek figyelembevételével a lehe-löség határain belül Igyekszik valóra váltani. Az a jóakaratú támo. gatás, amelyben Szövetségünk eddig a legmagasabb helyekről része.-sült, biztos záloga annak, hogy a Szövetségünkbe tömörült hadviseltek kívánságai valóra válnak. Tlszt-ujitó közgyűlésünk alkalmával is leikérjük azon hadviselt bajtársainkat, akik még nem tagjai Szövetségünknek, siessenek zászlónk alá, minden tisztjs .óges, nemzeti alapon álló bejtársunknak Szövetségünkben a helye! A felvételre HUd József vezetötlszt bajtársunknál lehet jelentkezni.
A tíagykanliul rrontharcoa Főcsoport VeistOsége
TMMéHnfM**
Buu ttaiav. Tt-ts 1770-1785. 7S<s 1799-1800, Ti-ts 1800-18-19. 80-ai II10—1835, duránt. V-M 1710-1729 78-as 1725-1740, T3-a 1740-1759. 80-al 1780—17-flö, - Rom a| píahldéld 13-90*1360, más 14-20-1490. Zsb a| kOxíp 15-69-1989. Tengeri tls^slmlt, 1310— 1320
8*rlináiár
Pslhaltáa 1019. oladaüan 683 BM-
rraM 096 - 0 70. a««Wt 060-OT4, dstt Ulti 0-98-OT0, k«»n(« 092-0-5Ö, alaö nődd «t<f 0-58-M0, H-od randi Orag 0-48-0-54, angol attW» I. 010-016, ■xalonoa nanb>n 1-10-1 22, istl 1-tO-1-46,bos 0-84-100, Mlsartés O«l-OM.
«
ZALAI KQZLONY
*m.m»* 20
gyapjú minőségben, a legújabb
méterenként 10.- 12 - és 13.80 jenífs
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből 604)0, 07.00, Illetve 72.00 pengőért a legkényesebb követelményeknek le megfelelő öltöny készíttethető.
Kirschiier Mór Divatáruháza
A stégén? királyokiéi a gazdag anló-lol?a|oklg
Böngészés a statisztika érdeket számos (fopal között
Nemrég megkezdtünk olvasóinkkal egy társasutazást a statistlkoi számok, kimutatások berkeiben. Most folytassuk ezt a körutazást az berkeiben.
Talán az emberek életkorát néfczök először. A párisi L\'lUustartfcm legutóbbi száma közöl érdekes statisztikát erre\'\'vonatkozóan. Az ember átlagos életkorát tekintve legrötMehb e tofetfelmek
é« hercegek, akiknek átlagos életkora 58,8 év. A sorrend utána igy következik: Kutatók és felfedezők 60, mezőgazdák 61.0, ke. reSkedflk 82.4, művészek 66.2, irók 66.9, katonák 67.7, tudósok 689, ál-lamréfflak és papok 69.1 év. A tudósok, Államférfiak ugylátszlk nem na. gyon erőltetik meg magukat, vagy leg. alább is őket nehezen nyüvl el az élet, mig a közvélemény szerint .jól élő. hercegek és fejedelmeket a lcg. hamarébb.
Az életkor után nézzük a házassá-f?ot. 1934-ben Európában (Oroszország idvételé\\el) nem kevesebb, mint
hárommillió házasságot
kötöttek. A férfiak házasodási kedvérc igy tehát\'nem lehet panasz, mert ez a szám további elemzésben azt jelchtl, hogy naponta 8200 ember kötött házasságot. A boldogító Igent tehát minden órában 35 pár mondotta ki. Ha tehát az összes náseutaspárok Magyarországra jöttek volna, annyi bol. dog cmker fordult volna meg egy év alatt országunkban, mint amennyi csonkaországunk lakosságának háromnegyed része.
Európa népesedési szaporulása a háború utolsó esztendei-\', óta mégis fcsak 3 százalék növekedést mutat, ami elég kevés, ha meggondoljuk ,hogy ugyanekkor Azsla lakossága ötször-annyi, azaz tizenöt százalékkal szaporodott. Ha Igy halad, eg\\-edül Kin* lakossága (ma 450 millió) annyi lesz, mint egész Európa lakossága. Ehhez ta ii« hozzájárul, hogy Európában Hbb, mint *Jf0 halálul UH* InvrKkcm-* törteik egy év alatt
A \'háza-ságok statisztikájában "Bu-dapest mutat érdekes adatokat. ^Halában a házasulandók kora felfelé tolódik, de igCn feltűnően meguövekc. dett a hatvan éven felüli vőlegények száma. Nem egy 80 éven felül i is lakad, de a rekordot egy m rétot+xu Urlja, akt egy 18 («j»z huaroonjole) éves haja. donnák köUHlc be a tejét.
Hitka a má ik pár is: 81 éves vőlegénynek egy tizennyolc éves lány esküdött örök hűséget, reilolódott a mennyasszonvok ételkora is. Sok ötven éven feift\'i van, 17 volt 65 évnél idősebb és három, aki 75 éves korában lett <fiatal, házas Jellemző, hogy minden ötödik párnál idősebb a meimya szony, mint a vőlegény,
Budapesten ma minden 1000 férfire a házasságkötésre alkalmas kórnak kö-.zül 1250 nö jut. Akarva nem akarva, de inkább nemakarva kftzei • 7Q.WV tűi marad U-JüU p.iriábtan,
Nenr-dde tai4ozfk, de bjzomiyW a
főimenő rokonság iekordját tartja\'ez a Carrie Elisabeth Bi"nc& nevü csecsemő, aki a mult héten született az amerikai lndi \'nol" (Miss\'s|ppi mellett) városban. A kiscsecsemőnek ugyanis öl egyeneságu felmenő rokona éi. Anyja 19 éves, nagyanyja 40, dédanyja 56, ükanyja 76 szépanyja 99 éves. Ilyen é\'ő családfául kevesen dicsekedhetnek. Kt emLerek életkora után nézzék
a fák é:e;korát. A bükk és a kőrisfa megfelelő élet-körülmények közölt 300 évig él. Utána az erdei fenyő következik 570 évvel. A hársfa életkora 500 -800 kőzött váltakozik. A lucfenyő legmagasabb élet. kora már egész tekintélyes szám: 1200
A tölgyfa a libanoni cédrussal 2000 évig is elél, de kentében a ciprusok győznek 3000 év\\«l.
Legutóbb a szappanfogyasztás sta-\' lisztlkáját vizsgáltuk, mostani körutazásunk alkalmával a
nézzük. Belgiumban 110.000 koréfima; van, vagyis minden 10.000 lakosra! 130, Svájcban 62, Hollandiában 48, PomszországlMin 36, Angliában ^Dániában 17, Svédországion 3.4, Norvégiában 1.6. Ez azonb«*n nom annyin jellemző az alkoholfogyasztásra ,m|átj a következő statisztika. Belgiumban! bor, sör, pálinka alakjában tejenkJBt! évente 8 liter alkoholt fogyasztaná^, I Angliában, ahol egy halod rész aniwlj korcsma sincs, 3.7 litert, a németjjk. alig maradnak e mögött 3.65 .\'ib\'rHÖ, mig a holland írok 3 liter alkoholt fii-gyasztanak ícjenkbit. (Magyarország vonatkozó statisztikát nem taiAHunMl) | A világháborúban, elhalt emberek! millióit már láttuk, most azt nézzflk j meg,
iixmnyAbe kerítM • vUárfhátorur. \'ji
A világháború költségvetésnek >\'m4-álla[>ilávánál kiderült, bogy cA& cirkusz. Angliának került legtöblW, mert a háborús kiadásai tt mllliáWl aranydollárt Jettek ki. Második hely* Németország ál1 37 milliárd aranvdd». ! lár kiadással. Ezután «* Egyesült j lamok áldozott legtöbbet. Kerek tó milUárjába került a beavatkozás. 1-ranotaor-szág háborús Jtöltsége Jj3 j
Epekő-, vesekő- és hólyagkő-betegek, valamint azok, akik hugy. savas sök iulsxsporodisában ás köiz-vényben tzenv*dMk, « természetei Ferenc József keserűvíz has;ni-laja^áljAl állapotuk, javulását érbe*

Városi Mo*flő
Szerdia 4b csütörtökílri !■■ Hoser
Február 20-án és 21 én ■aoy Kató, Viktor de Kom, I
utolérhetetlen játékával
f e
(Egy májusi szerelme* éjszarka)
Romantiku*, sieUames, ragyogó, édes bécsi történet. nhc«Mal évad kimagasló filmje I
Az elóadisok Iraadete 5, 7 és 9 órakor.
Az 5 órai előadások filléresek 1
15, Olasz.
„rszágé nvlUMnl volt. -A Wlá^húU->■ n ósííMltsV teMI 200 mlllMhT.roiiv-dollárt Mftlf. •• \\ -
Hit én)eiii«s -volt? \'\'
-hirrriMlls tMrt azrtjtrt,, roári* c/(y t«tj«s bofowdnfocéwí me,. . Iialadju az «z „nvjmi kAr, .nrft Mérik óla dutú ffuikuúgl. MUslx jelent. Most «»\' kicsit; atoank (Kt . vi
tágban, bogy
.,1 . ... ■■.... ■ .. -. mi mnn ^.uw .uro—
Már tiKlntllUk lcWonon. A Miig h«kj
vám\' ai közül IcRUIib WetonáHomtto lenní.íett\'win Nflwjrwlopsk tiw . I>«Ils 1,786870- W<kvibfin ci"k 712 t!B, Ikrlinlx n 5&.089 Állomás mii. ködfltt Bz t-tinull «snehdfll)éli. F»r.I.-kr. hOK.v Berlin .hrtl
cuk W.kmíllomlta vim. Ii«
d»l*»l«!i 1. «.\'«tnekib»ioéliil íz «ni .back, nKX J3 T0« .UvtewélO lUoimu v« in »zz«| .„o^-jszi » «.218 ilkl mfcu MMriOol, ». «W93 Jjlomítu Hó 01 Al is a 10.517 SlIoiuAiii I\'riWil. .VninyUa\' ís Ntw>wrkbta vari » löM) AUomis, rrt.H 100 Uko<r.i 23.1 kAiríilék oslk, v&lt nrind«n ili-p-e-
Ilik ombím- l>*M»a 18.2, Be\'-llnli»ii 183, HucU^Kon «<■
lomA. caik oAxKa líO Ukous Al «HlM«t
jellemző, ho©\' UikUpcsfih ÍK.V tv .WH 25.548 |*iértékben Jefenleu*
be elveazeit értékpapírt |tlet\'\\< |)éntl Ebb»l W 310 penxi k»r«ll mejf, -va^jri. u elvestől, jiait 72 Kúz.líkl« megkerüli. Az eWull értw 741 ÜKzert H 6963 duob ««yélr UrgV
elveiitfeél joU-uKtléV be Ea.1 .bm l#>n hogy 806 lUnlr ti-
nin. & 32Ü01 (Urab tg/tb «rj)-«t
uullnk. tehát\' wk>zoi6t« több lít-ffi«t talállak, mint auwujíll •ItMlKl-
tek lüin^\'k nt. az, hogy M eyibotek nem Inaifik « .becsúlete. tuejítaWIá l*n* és rtört lenumtl^iak ar-elwsnt lárgyAkrél. nélkül, hog« bojeleiitf-nfk azt.
Mig nálunk csak ékueiekrt °<t> \'>> lidltnikul UlálMtV, adtlitf .Uufl^kili íeltúmi sok auUt lalitaok. Az elmull ívben páldiui c .k
Nur.reridSs HM »l*l ttíÜti». ame Igékért nem jelentkezett még nnak
lytt.fcbnijr 20
ZALAI KOtl^MV
1
Tekintse meg vételkötelezettség nélkül
BUTORRAKTÁRUNKAT
meggyőződhetik arról, hogy a --►
legolcsóbban a legjobbat
vásárolhat,
Talofaa ■ 410.
RagykanliH Sopron Szombathely Békéooaaba
Kedwaxft HzaUai foltételok I Díjtalan axállltáa I
Recamierek garantált jé minőségben már 100 P-tő\'. Modern, kényelmes fotelek BB P-tiH.
sem gazdája. Érdekes azonban, hogy az Autótolvajok nem ereket nz ciha-gyott kocsikat lopják cl, hanem u fi-nom, elegáns kocsikat és pedig minden hetedik percben egyet, lg n nagy és jövedelmező üzem az autó-lopás. Amerikában, nhol minden hetedik percben ellopnak egy mi tót. Az ebből származó kár évente 80-100 milUó dollárt tesz ki. ,
Sok autót lehet tehát Amerikában találni, de nem érdemes, mert úgyis ellopják.
<* e.)
SPORTÉLET
Nagyban kéizölődnek a nagykanizsai tornászok a vasárnapi válogató versenyre
Nagyon régen vqtt már olyan élénk élet a nagykanizsai tornászok kőzött, mint az utolsó napokban. Érthető is ez, mert Nagykanizsán kell a helyi tornászoknak megmutatni, hogy milyen szinvonalat értek cl az eddigi fejlődésük során. A verseny Nagykanizsán való megrendezése miatt Délnyu. gat tornászéle tének figyelme Nagy ka-nizsára összpontosul és a város közön, ségének is k ikeU tennie magáért az-M\'> hogy nagy számban keresi fci \'a verseny színhelyéül bejelentett reál-gimnáziumi tornatermet. Ezzel lehet kifelé komolyan kidomborítani azt, hogy Nagykanizsát méltán liivják kul-tiirgöcpontnak, mert a testi és Lelki kultura is megértő talajm talál. Nemcsak, a városok válogatott tornászai, liancm az immár híressé vált NTE női buzogánycsapat munkájában is gyönyörködhetik majd a néző, A je-gyek elővételben Hittor divatáruüzletében kaphatók.
G
NAPI HÍREK
NAPIREND Február 20, szerda
Hómat katolikus: Aladár Protest.:!
Almos. Izr.: Adar. hó 17.

Gyógyszertári éjjeli siolgálat e hónap-: ban: „Salvator* gyógyszertár Erzsíbet-tér és a klakanlnai gyógyszerlár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9,
vasár és Ünnepnap 3, 5,7 éi 9 órakor. •
Oöcflrdó nyitva tegfal 6 órától eata 8 óráig (hétlö, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek).
- (A városi állatorvosi hlvafalbó ) Dr, Erős István csurgói körállatorvos megkezdte működését a városi állatorvosi hivatalbon, mint m. kir. áliatorv-vos-gyokomok dr. Vaskuti Sándor m. kir. főállatorvos mellett.
_ (Ifiubay Jenő köszönete Nagyfa-nlz-sánuk) \' Ismeretes, hogy a kormányzó Hubay Jenőt, az Orezágos Zeneművészeti Főiskola örökös elnökét a polgári érdemrend I. osztályával tűntette ki. Dr. Krátky István polgármester ebből az alkalomból meleg hangú levélben köszöntötte a kiváló magyar zeneszerzőt, Pki a kővetkezőkben válaszolt: .Mólyen tisztelt l>olgármester Ur! Kitüntetésem alkalmából hozzám intézett nagybecsű és megtisztelő leveléért fogadja kérem leghálásabb köszönetemet. Soha sem fogom elfelejteni a pzép napokat, melyeket az önök nagy arányokban fejlődő és kulturális téren is jelentékeny városukban el-tölthettem. Nagyon kérem Polgáraiéi.
ter Urat, szíveskedjék a város közönségének is legbensőbb köszönetemet tolmácsolni. Igaz nagyrabecsüléssel ma. radok őszinte igaz hive: Hubay Jenő
Köszöntötte Hubay Jenőt u Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör is, Amelynek a mester disjjclnőkc.
Tobler János az OTI-válasz-tás ügyében előadást tart Nagykanizsán
A közcigö OTI-vólasztósok mind szélesebb körök érdeklődését éb< resztik fel. Ezügyben Tobler János országgyűlési képviselő, a Munkások Nemzeti Blokkjának vezetője, vasárnap Nagykanizsára érkezik és előadást tart a választással küpcso latos kérdésekről.
— (A (i\'oda-l. inkeít) nem mint tegnap jelentettük, február 20-án, hanem február 27-én Me 8 ómkor lesz a Ccntrálban. jelentkezni kell dr. Kőnlg József egészségügyi tanácsosnál feb-; ruár 26-án délig.
— Flje&ztatk. Xessctróth Márti és l.edofsky István gyógyszerész jegyesek. <Minden külön értesítés helyeit.)
Bader A«nny Pogányszentpétcr és Ornslcül Vilmos oki. gazda Mohács jegyesek. {Mind-\'n külön értcsités hc.
beit)
— (A Városi Egyházi Éoekltar) ma
csie negyed 7 órakor a gimnázium tornatermében próbát tart.
— (A Kemalény IbzIvtoeWnftk) Egyesülete pompás hangulatú rendezéseire a koronát készül feltenni március 1-én, amikor is kaoagóesiét ren. dez a Városi Színházban ,utána tánccal a Iiannoniál>an. Jegyek előre.válthatók Mázol Luki pénztárosnál a Zfcjai Közlöny kiadóhivatalában.
— Ltberti maradékok, as összes izinekben la minőség, métere caak J8 fillér SchOUnél.
I - (Helyőrségi aHfattll-bál) lesZ feb
bruár 23-án, szombaton este {xmtosan 8 órni kezdettel az Iparoskör összes tdhneiben. A bál fővédnöke vitéz Llszkay (iyőrő. Védnökök: vitéz Akay László, Beck Emil, vitéz Tanító Béla, I felez Iván és dr. Jandl Jenő. A bál zártkörű.
— (A Kath. I,*Jí6ny*gyW) kéri tag-jail, hogy Halvax Gyula számvizsgáló-bizottsági tagunk temetésén minél na. gyobb számiján jelenjenek meg. Gyülekezés folyó hó 20-án délután fél 4 órakor az egyesületben.
— (Yilágj/tró házaspár Nagykunt-zaán) Érdekes emberpár érkezett teg. nap este Nagykanizsára. Ficaor István Hudolf 1929-ben elhatározta, hogy kerékpáron indul a világ körül, hogy megismerje és tanulmányozza «* egyes országok né|>ét és azok szokásait. Eddig 8 országon ment keresztül fe-leségével együtt magyar viseletben. Most Magyarországon keresztül Bulgária felé folytatja útját. A világjáró férfi elmondja, hogv egyes országokban cigányoknak nézték őket és ugy is bántak velük, csak amikor felvilágosították, hogy ez a magyar nemzet viselete, lettek kedvesebbek. Áltálában azonl>an mindenfelé elég barátságosak voltak vejük szemben, különösen Olaszországban, de leginkább a corsi-kai szigeten- Járt Algírban is, ahol egy francia rendőrliszt meglátott a világjáró félesége uiján egy olasz gyűrűt, rajta a felírással: .GusUzía per F Lng-heria!. A franciát «z annyira dühbe hozta, lwgy rákiáltott ,hát csak menjetek és kérjétek meg az olaszokat, szolgáltassanak uektek igazságot és ez-zel két napra lecsukatta. Algírban különben is barátságtalanul, sőt durván bántak velük. A tlz évre tervezett világkörüli ut tapasztalatairól könyvet szándékozik kiadni Most hogy Nagy. kanizsára érkeztek, két n«pig itt maradnak és levelezőlapok eladásából szerzik meg a tovAbbmenésbe* szükséges anyagiakat. , , J
ZALAI KÖZLÖNY
1985 feb\'uár 20
Bocsánatot kért az újságíróktól a kaposvári szín-
Igazgató
^Megírtuk, hogy Tolnay Andor kaposvári színigazgató tárgyalásokat kezdett Fodor Oszkárral, a Kanizsa pécsi színigazgatóval, l:ogy venné át a kaposvári kerületet is. Ugy lát-szik, a tárgyalások nem vezettek eredményre, mert Tolnay Igazgató mégis meggondolta a dolgot. Levelet intézett a szcrkesz!öséf.ekhe/. és abban bocsánatot kér azért a sültéiért, amellyel a lapokat a szil. veezteri kabaré kritikájáért Illette. A szerkesztőségek ezt a levelet elégtételül elfogadták, a három lap kritikusa azonban kijelentette, hogy ezt nem tartja elegendőnek és a büntető- és sajtópereket folyamat, ba tették. Tolnay Andor megváltoztatott álláspontja következtében tehát Fodor igazgató nem veszi át a kaposvári színház vezetését, a szilveszteri Ügynek azonban a bíróságon lesz folytatása.
- (Bély«#n*ré« a Jirtot>\'r* á|íon)
Kedden délelőtt érdekes árverés volt
a kir. jrtnislíiróságon Hnhn Gyulu vég-
........... " ~ :tler László
mintegy i líélyeggyfljieménvc terült kalapács A legkisebb ér-
rehajtó közbcnlóttével. Sattler László nagy kuni z.v\\i kárpll 8000 darabból álló
deklődés sem mutatkozott az árverés Irtnt, ugy ,hogv végfd is ma.. árvei«zlető Horváth Miklós pac-sai
nyilvántartó vette meg kikiáltási áron Múl, potoiií 70 lengőért. »— érdemes m<\\>szánnl » irrfun-k*ker*s#k©:.) Még nem múlt el a tél ós máris megindult a vándorlegények inváziója. N\'np-nap után érkéz .ek hozzánk vándorló legények, akik minden házl>a - legsziveselfixn nz iparosokhoz — bekopognak és munkakeresés ürügye alatt koldulnak. A rendőrség figyelemmel kíséri uz ilyen vándorokai, akik legtöbbször Cnyveskezflek Is: ■A napokban Kanizsára érkezett Kls-báli János 22 éves gj-árimunkás, Horváth Károly 22 éves cipész-se^d és Varró Lajos 21 éves kelmefestő és vegylsztitó-í.egéd. A városban munkát keress-e ósszekoiduUak pár |X\'ngöt, majd ezzel betértek egy zugborkimé-résbe és ott «lltti\\k az egész nap koldult összegei.\' Aln|x»snu felönlöttek a garatra, mert az utcán hangosan ordítoztak, ugy hogy a rendőr botrá|lvo viselkedésük miatt bekísérte Őket a kapitányságra. A rendörbiró mindhárom botrányosan viselkedő legénjt 3 —3 napi elzárásra Ítélte.
— (öl emberi megmart a veszelt kutya) Vasárnapra virradó éjjel nagv riadalmat keltett Zahszcnllvánon elveszett kutva megjelenése. A yeszeti eb e>te 0 óra tájban jelent meg, sza-ladgálni kezdett, közl>en megmarta fider Ferenc cselédet, Mikit-s Béla la. katost, Simon Győrgv és Nadrai József Máv. pályaőröket, valamint több kutsát. \\ kutyák üvöltésére a felébredt lakosság kapákkal és vasvillával vette üldözői* a veszett kutyát, amelv azonban elmenekült. A szomszédos Or-döghenye községi* szaladt, ahol szintén végigmarta a kutyákat és Os-váth József földművest is megharapta. Ordöghenyén is üldözni kezdték, .sl-keiült is elkergetni, de még az éjjel kétszer visszatért u íaluba és ennek következtélK\'n all« maradt Ördögbe, nyén kutya, amelyiket meg ne mart \\olna. Már-már azt hitték, hogy agyou-ütötték, mert egy ütéstől találva elte-rOlt, amikor a következő pillanatban felugrott és visszarohant Zalaszentlvállra, ahol ismételt hajsM után sikerült reggel négykor agyonütni. Az öt meg. mart embert özonnal felszállították a Pasteur intézetbe, felküldték a vészen kutya fajét is, a megmart kutyákat kiirtották, a jegyzősétf területén pedig iu összes kutyákut zár alá helyezték.
Emlékeztető
Február 23.
A helyőrség alliszti-balja 8 órakor
az Iparoskórben.
ösv. Halvax OyuMné sz. Miuikár Krisztina ugy a maga, i
valamint az alulírottak nevében mélységes fájdalommal, de a Mindenható szent akaratában való alázatos megnyugvással jelenti, ho y szt relelt drága jó férje, a legjobb testvér, sógor, nagybácsi, illetve rokon ♦
HALVAX GYULA
ay. váiocl fápWár-ok
áldásos éleiének 75-ik, boldog házasságának 44-ik évében rövid I szenvedés u\'án visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halollunk földi maradványait folyó hó 20-án d. u. 4 órakor fogjuk a róm. kalh. temeiö halottasházából a róm. kalH. sírkertben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise áldozat folyó hó 21-én d. e. 9 órakor I fog a szentferencrendlek plébánia templomában a Mindenhalónak | bemutattatni.
Nagykanizsa, 1935. febtuár hó 19.
A le Jó Ulk«d mindig kősdttflnk 411
Caáayi JáiMB* sz. Halvax Mária testvére, Vatlkár Vlncéné n Haas Taréa, I «e». lfuslkár Farencné Sz. Varga Tetés sógornői, Ciányl János és Muslkár
Vinco sógoiai, unokatestvérei, számos unokahuga. illetve unokaöccse! és az I összes kiterjedt rokonság és jóbarátal.
KOzgazdaság
Nemesített vetflmsgvak beszerzése
A M. Kir. Növénytermelési Hivatal az állami növénynemesitő telepekről kikerülő alábbi nemesített vetőmagvakét hozza forgalomba 1935. év tavaszán.
Mezőhegyesről: »Sz« o\'ajlen Szé\' kács nemesítés, F. kender és Pulyl tengeri Fleischmann nemesítés.
Kompoltról (vasút: Kál-Kápol. na); »F« zab, »F« lófogu kukorica, »Sz« olajlen, »F« gyöngybab és »F« hosszubab (mindkettő bokorbab.)
Bábolnáról (vasút: Nagylg-mánd): »Sz« zab és »Sz« olajlen.
A fent emiitett vetőmagvak igény, lésére a M. Kir. Növénytermelési Hivatal ( m. kir. földmüvelésügyi minisztérium) igénylési ivet küld.
A vetőmagvak alapára q-ként a lófogu tengeri, a zab és a gyöngybab velőmagvaknál az I. oszt. magnak a szállítás előtti naptári héten érvényten levő budapesti tőzsdei középára ; a Putyi tengeri vetőmag, nál az említett tőzsdei középár, hozzáadva 1 pengőt, a hosszú babnál a gyöngybab tőzsdei középára, hozzáadva 5 pengőt; az olajlennél 26 (huszonhat) pengó; a ken-
dernél 82 (harminckettő) pengő.
A vetőmagvak felára ([-ként a tengerinél 6 (hat) pengő, a zabnál 4 (négy) pengő, a babnál 4 (négy) pengő, a lennél 8 (nyolc) pe.n3Ő, a kendernél 11 (tizenegy) pengő.
A Zalavármegyei Siarvas-raarhatenyésztö Egyesület
február 25 ín, hétfőn délelőtt 11 órakor tartja Nagykanizsán, a város háza kis tanácstermében rendes évi közgyűlését. A közgyűlést megelőző leg ugyanolt fői 11 órakor választmányi ülés lesz.
Kiadja ■ laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda <a üélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly.
Köszönetnyilvánítás.
Szeretett férjem, Illetve édesapánk Mártineeevlte Imre
elhunyta alkalmával fájdalmunkban résztvevőknek ez-ulon mondunk hálás köszönetet.
Gyászoló család.
Ez kell Ónk!
Készpénzéről24 P havi réizlata
10*80 P
ii
ima
: f- f f
• •
Díjtalan bemutatás
TELJESÍTMÉNY
Standard 2*
»TÖKÉLETES 01CSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁIÁWU rádló-szaküzlotéban
APRÓHIRDETÉSEK
"Nttw. .IJ« ». Onn.«.«, 10 <M,
M Hlltr. minden tov*bbl tió 4 lltlér. htthöm.? 10 t.ólg 40 (Illír, minden to«.bbl Hó 3 lm.,
SiakAoanflt krrceck azonnali bel*, piarc. Ungct Ullmann, Hekihy M.-ut 18 104
10 doha haloBavárl azalonna huizon-
négy fillér Adler hcnleiüzltlbcn. 642
Ehaaiatl jobbkézre való barna lé.II bórkaeityQ ■ I\'i-U\'.on tegnap délután 4 én
tá|han. Kérem a becelUetea magtalálat, adja la lírzaébet-lér 18 Szente ezabónál. ti-i i
Kladék Haok-kéa.kb.n utcai, ad
vari 1-3 irobáa lakieok, llzlelhelyleégek Jutányos áron 447
Háraaeaaaké* lakia mellékhelyisé, ikkal együtt azonnal vagy mijua eliejére \' - méhéuetcmból aki:-
gekkel együtt kiad.\', aalát ta méz kgrját I . _ Magyar u 25. aa alatt.
.. _____________aMI
pengöá.l adom. Érdeklődni
Kleláav oaékja édea caak akkor len ha WaH>eiaaa4ka*l „Hla*a" eW
Iádét veai 40 ép oa 14 .la vllághliü —aaakalakrf í-" " \'■■-
_________________IBÍ . Wottnann
teltermék- éa élelmluertlzkl. 6:«
PrbétHx kapható dtaikiélcn blaloa helyre vagy ékszerre. Clm a kiadóban. 040
10 deka paraaatt paprikáé axalonna huaionnégy fillér Adler hentesüzletben. 642
Pagáanárl nrodelml !a|boialm le-BBállilolt árban kaphatók llterenklnt már 85 fillérért. M.ly iiW> mir a fagyua-tá.l hU la kaaa vaa. - Ugkl.cbb
tétel 23 liter. Onm táz.ly Batthyányi-irIca 26. ea.
JáatAlaMlt, kényelmeecl, Cllikollel leg oleaóbban. Telet\' nállomá. til aaámon Kaulmaon Manónál rendeljtn. 101
10 deka Mllaaaláaal harminc tlllfr Adler henleaflaletben. 642
■ataaaal 4a egyesr.hájall cikkek kg-olceóbban éa legnagyobb válaaalékban Kautmano Károlynál. 64.1
Tallaraeéhaltbaa claók vagyunk, mert olcaón flaaaaat éa frlaaal adunk. Wortmann te|lermék0zlct, Eraaábet tér 14. e tOrvényaiékkel azemben. 636
10 deka iralMl kalbáaz buaaornyo\'c fillér Adlez henteaüzlelben. E42
Arany Jánoa-u. 2. azimu biz
TiaoaaUáiataa, 16. 17-íaa lehelt lényképek kaphatók VaeUuh Béla lény képéé, műtermében, Caengery-ut 1 ,z. alatt, aa udvarban. _ ^ ^ 629
Matklahaáé leányt kereaek |ó bizonyítvánnyal márctua l éte. Siabadoe Kliálv
utca 19.
r«ka«g nagy ateeikörlettel izonn.l vagy máluara kiadó Clm a kiadóban 645
7
Kaliforniai pa|>alotQt,
várlalOt
blztoaan klpuHttltja ám. kir mid mlvoléallgyl rolnUztorlum Állal onffcdólyezelt
NEO-DENDRIN
koncentrált gyUmSloatociirbolinfuni. (Cenk rügylakadAe elölt. tHgymonlt" nnpokoa haasnálhaló.)
Kerti fóxelAli- éa virágmag»ali. MAIrágyáh.
„PEKK"
„D" vltamlD kóeailu.Oiiy állatok Ara ré^é\'e:
*/4 kg o. caotonfolAaban ... P II*
5 " I1M
25 : i ...■:
Nngykanlzein. Kapható
orbzAq József
mag, mfltrigyn. xaák, növényvédelmi
azerck kereakedéeébeu Nagykanizsa, ErnOxt-Kr 10. (A bíróéig mellett.) Telefon: H"
Nvomatotl a laplulaldonoa Köwclaaági k,T. üiztenborg Nyomd, áa Uél^^ Uoau.10 Vállalata könyvnyomdáiéban. Ntgykaalaaén. (Helelöe Uzl«veietó Zalai K árol-y)
76a évfolyam 43 szám
ilagykanizu, 1935. február 21, esti törtök
Ara 12 mér
ZALAI KÖZLÖNY
UmkrnHlH *• kUdóhlviUl: FAii ft. niu.
\' I r«u*l, MUfl Urétalével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
hkb
Elóftaatéal ázt: egy hóra 1 pengő 40 Iliiéi tawkMatfaégf éa HadóHvatall tikion: 78. ta
A polgári házasság
A kcleti-locarnó, saarvldéki kérdés és londoni egyezmény után most a »polgári házasság* kérdése is napirenden van. Mintha egy pillanatra háttérbe szorította volna még az általános titkost is. A polgári házasság a politikai aréna lcg. ujabb szenzációja, amellyel a ma* gyar közvélemény pártkülönbség nélkül foglalkozik. Azonban súlyos tévedést és komoly harcok előidézését jelentené, ha ezt a fontos kérdést nem abból a szemszögböl ítélnék és tárgyalnák meg, amelyből napirendre került s ami miatt Serédl hercegprímás és yole az egyetemes magyar tábor körülhor-dozza mint tizenkettedik órában - a véres kardot és csatlakozásra hivja fel a magyarság minden tagját felekezeti és osztálykülönbség nélkül.
A küzdelem a polgári házasság elmü »tavalyi kalendáriumért* folyik, melynek hosszú útját Weker-létől a mai napig az a blioayos vö ros fonál jelzi, amely arra kényszerűi a nyitott szemmel nézőket, az üres jelszavakkal magukat befolyásolni nem hagyókat, a kezüket a nemzet életének ütőerén tartókat, a felelősségük tudatában levőket és mindazokat, akiknek »fáj a nép,* hogy komolyan felvessék a kérdést: bcvált-e a polgári házasság a gyakorlatban, hasznos volt-e a házas, felek, a család, a gyermekek, az ország, a nemzet, az erkölcs szempontjából és kívánatos é annak to vábbi fenntartása ?
A nemzet létét és jövöjét komo. lyan szivükön viselő férfiak és té nyezök mérleget készítettek. Fölvonultatták maguk előtt a bontó bíróságok megdöbbentö slatiszliká ját, a szerte bomló, zülló családi élet szomorú adatait, a meghitt otthoni fészekből kitépeti mardárfiókák meg indító sorsát, akik gazdátlanul vándorolnak szülőtől-szülöhöz és nem ludjáft, miért nem szabad többé szeretniük mind a két szülőt, hanem c?ak az egyiket, miért szabad kicsi kezecskéjével csak az egyiket átfonni nyiltan, a máslkat csak lopva, titokban, mint a bünt és a •másikról* csak bántó jelzőket, legjobb esetben hideg "közönyösséget hallani, ha ugyan nem igyekeznek előtte létezését is elsikkasztani, a mikor pedig a gyermek szive utána kiált »a másik* után is. Meglátták ■ rengeteg kihűlt családi tűzhelyet, amely még nemrég a szent közösség, a megértés, a kölcsönös ma. gaadás és áldozathozatal oltára volt és amelynek üszkei piros betűkkel készítik a vádiratot a polgári házas. »ág által könnyűvé tett válások és ennek kapcsán keletkező erkölcsi visszaesés miatt. Meglátták, hogy aki itt ki van szolgáltatva kényre-kedvre, az a mindenkori gyengébb fél: a nő, a család, a gyermek.
A nagykanizsai törvényszék bontó birájától tudjuk, hogy a törvény, szék területén a mult esztendőben ismét emelkedett a bontó perek
Gróf Somsslob Antal kilépett a Független Kisgazdapártból
Gróf Bethlen István kijelentése Eckhardt Tibor szentesi támadásáról
Budapest, február 20
A Nemzeti Egység propaganda főcsoportja szerdán Sztranyavszky Sándor elnöklete alatt ülést tartott. Beszámoltak aten a pártszervezés nagy sikeréről az egész országban, ami azt bizonyltja, hogy a/, ország lakossága egyetért a Vezér munkájával. programjával és igy a párt tevékenységével és teljes bizalommal van Iránta. Farkas Elemér tette ezután szóvá Eckhardt Tibor téma. dását gróf Bethlen István ellen.
- Nemtelen fegyverekkel harcoltak ellenünk - mondotta - de mi visszaverjük ezeket a támadásokat.
Berky Gyula kérte, hogy cjy bl. zottságot küldjenek ki, amely legközelebb válaszolni fog Eckhardt Tibor szentesi beszédére.
- Nem érdemeljük meg a tisztességes párt elmét, - mondotta -ha ezt a gyalázatot vissza nem utasítjuk.
Határozati javaslatot nyújtott be, hogy a helyi vezetőségi értekezleten gondolkozzanak azon, hogy Eckhardt és társainak Bethlen István elléni durva kirohanását megbélyegezzék.
Az értekezlet Sztranyavszky záró* szavaival ért véget.
Szerdán délelőtt minisztertanács volt, amelyen fo^yó ügyeket tárgyaltak.
*
Bethlen István gróf, volt miniszterelnök kijelentette a szentesi támadással kapcíolatban, hogy umi Eckhardt beszédének az ő szemé-1 lye elleni támadó részét\' .illeti, az teljesen hidegen hagyja.
— Vártam ezt a támadást, - mondotta gróf Bethlen - mert az utóbbi 10 nap alatt a hatalom után kinyúló kézből kiesett a préda. Tá. madásaival csak önmagát leplezte
128 millió pengői örökfiit egy kenézlól napszámos
Párlsban munkások vitték el a főnyereményt
Nyíregyháza, február 20 Hatzina György 38 éves kenézlől napszámossal közölték a hatóságok, hogy egyik Ausztráliában meghalt rokonától 128,000.000 (százhúszon-nyolcmillió) pengőt örökölt. A mér. hetetlenül nagy összeg fontban van meg és a szerencsés ember egyik nyiregyházi ügyvédet bizta meg atf örökségi ügy lebonyolításával. A szerencsés örökös, Hatzina György egyébként földhözragadt szegény ember, azaz csak volt, mert a hir
valódiságát a hatóságok is megerősítették.
Páris, február 20 A francia nemzeti sorsjáték szci% dai húzásán a 2 és fél millió frankos főnyereményt a Panhardt-gép-kocslgyár 11 munkása nyerte meg. A szerencsés munkások, kik közt több orosz is van, kijelentették, hogy a munkát tovább folytatják. Ugyanekkor az 1 millió frankos nyereményt egy párisi bor-vállalat 10 alkalmazottja nyerte meg.
le. Fájdalmas csalódása miatt fogadja őszinte részvétemet. Az Ilyen argumentálásokkal vitát kez-< deni nem érdemes, vele vitába szál\' lanl pedig méltóságomon alulinak tartom.
Gróf Somsslch Anlal országgyűlési képviselő szerdán bejelentette Eckhard Tibornak, hogy kilép a Független Kisgazdapártból, mer| lelkiismeretével nem tartja össze* egyeztethetőnek, hogy továbbra ls a pártban maradjon.
Debrecen helyreigazít
Debrecen, február 20 A hétfői városi közgyűlésen elhatározták, hogy Gömbös Gyulát üd-vözö\'ni fogják, ellenben Bethlen Ist. ván grófot nem.
Ma\' a város köreiben mozgalom indult meg ennek reparálására. Szerdán értekezlet volt ebben az ügyben, amelyen elhatárolták, hogy s;:ombaton re.:dkivűli közgyűlést tartanak és a:.on Bethlennek is bl-. zalmat szavaznak.
A magyar kultuszminiszter a pápánál
Róma, február 20 A Szentatya ma délben ünnepélyes kihallgatáson fogadta Hómon Bálint magyar közök tatásügyi minisztert.. A kihallgatás egy fél óráig tartott és rendkívül szívélyesen folyt le. Hóman utána átnyújtotta a Szent atyának Szekfü -Hóman : Uj magyar történelem elmü diszkötéses munkáját, amit a Szentatya köszönettel fogadott, majd apostoli áldását adta Magyarországra és a miniszterre-
Barcza követ ma átnyuj\'.otta Hó-mannak a pápa által adományozott Szent Gergely-rend nagykercsztjéti Hóman délután megtekintette a római CoHegium Germanicum-Hun-
száma. Évről-évre emelkedik. Szó sincs róla, sok minden húzódik meg a bontási kereset hátterében, igy a gazdasági helyzet és nem kis mértékben erkölcsi motívumok. Azonban nem nÓvekedne oly ijesztően tl házasságböntásjok száma, r.em-mTne ki annyi meleg családi tűzhely - a jó Isten szeretetének eme sok-sok pici oltára, - nem szaporodna oly ijesztő mérvben a fiatalkorú bünö> zők serege és nem kellene a mele® családi otthonból az utcára kitaszított szerencsétlen páriákkal az éjszakában találkoznunk.
Vagy mutassunk rá a hidasi •eltemetett harang* szomorú meséjére ?
Nem lehet tehát ezt a kérdést fölényes hányavetiséggel, blazírt ajkbiggyesztéssel vagy lesajnáló kézmozdulattal elintézni.
Nem lehet ebbe a kérdésbe politikumot sem belekeverni, se in azt bármiféle \'mellékvágányra terelni. Ném lehet hivatkozni a Corpus Jürisra, sem a negyven éves polgá-
gári házasságra. Hát nem védekezünk naponta ós hallatjuk úgyszólván óránként a világ minden tája felé magyar szivünk vétóját a trianoni »béke« diktátum megváltoztatásért ? Nem kérjük a müveit nemzetek arcopágjalt arra, hogy a világ legnagyobb Igazságlalanságát helyezzék hatályonklvül ? Miért ne lehetne törvényhozási uton a polgári házasságkötést revizió alá venni ós visszaállítani mindent ugy, •ahogy régen volt«...
Serédl hercegprímást akciójában semmi más nem vezette, mint az: ország első és legfőbb papjának fds lelösségérzete, látván mi folyik aa orszógban. És kiadta a jelszót:védjük meg a pusztuló magyar családot, mentsük meg a veszendő magyar gyermekeket, állítsuk vissza régi pledesztáljára a magyar női eszményt. Legyen ismét legnagyobb klénódiumunk a gyermek. Fonjon ismét a magasabb szempontból eredő nötiszteiet dicsfényt a magyar édesanya homloka köré, legyen a
családi otthon ismét a vallásosság és honfierények mel"gágya és a magyar nemzet további fennmaradásának szilárd fundamentuma.
Nem hisszük, hogy akadjon csak egy, hazáját igazán szerető és féltő magyar, bármilyen vállásu és társa, dalml osztályú is legyen, aki nem Írná alá Serédi biboroshercegprimás szózatát és ne azonosítaná magát azokkal a magasabb nemzeti szempontokkal, amelyek ezt az akciót - a magyar család védelmét -életrehlvták és szükségessé tették.
A tizenkettedik órában.
Ne keverjünk tehát bele politikát, a sanda mészárosné rabulisztikáját. Serédi hercegprímás tiszta kártyád kat tár elénk. Ezekbe mindenki betekinthet. A rohanó métely, a gőr* dűlő lavina, az erősödő nihil visz-szaparancsolásáról van szó; Ab ország megmentéséről, a magyar csalód védelméről.
Ez a legnagyobb nemzeti pro. blémg.
fíened\'k Ret$6.
ff^.fK?21-0*"
m
múltúmul, ahol a üilvMésdire magyarul és németül válasq^U, inaid a disztcremtx\'n meghallgatta a n*gyaf papilDwmléMr zcnttütf. nffOflaSt. Utíu.. a miniszter a Római Magyar Iskolába- ment, ahol (kMcvU* Tibor; az intáae) küiiHlora látta $ldégül teán
A welizl herceg megérkezett
éudapcsf; február herceg .déiut4a
Budapestre utazott; ahova esté 10 óra után érkezett meg. Mint-hogy inkognitóban utazik, hivatalos fogadtatás nem volt az állomáson, hanem csak az állomásfőnök jelcnt-kéMtt .nála. A pályaudvaron csak az angol követség tisztikara üdvözölte a herceget, áki az üdvözlések után gépkocsiba szállt és az egyik dunaparti szállóban lévő lakására hajtatott-
Dr. 6 oda Lipót szolgálati jnbllenaa
Nagykanizsa vános orvostársadalma folyó hó 27-én dr. Goda Lipót szaktársuknak 40. évi szolgálati jubileumát és tb. megyei főorvossá való kinevezését megünnepelni készül. Nem. ciSk szaktársai lesznek jelen a barát, ságnak és együttérzésnek a fehérasztal mellett megnyilvánuló ünnepléién, hanem gondolatban részt vesz abban a .város összlakossága is, szegény és vagyonos egyaránt, inert dr God« Lipót 40 évi közszolgálatban minden beteget kezelt, akit akár hivatalból utaltak kozsá, vagy aki szabod ukaraiból vette igénybe orvosi segítségét. A városi vezető Uszli orvosi hivatalán kivül még a rendőrség és a déUvnsut hivatalos orvosa volt. Mit jel«nt az 40 évig tiszti orvosnak lenni, azt csak dr. Goda Lipót maga tudná részletezni. Lnn«k méltatása egészében ki. vül esik a közönség tudatából. Mi csak annyit tudunk, hogy dr. Goda Lipót a szorgalom és a kötelességtu-dás megtestesülése volt és nagy orvosi tudását és tapasztalatait ezzel a két kvalitással bocsáthatta a "betegeknek és sínylődőknek rendelkezésére.
A jubiláns, mint zákányi kórorvos kezdte meg prakszisát. 1894-ben Nagykanizsa város közönsége választotta meg őt tiszti orvossá. Azóta nemcsak a tiszti orvosi teendőket látta el meg. szakítás nélkül, hanem a Máv. vasút jogelődjei személyzetének is volt or-vosa és mint jó kolléga sok alkalom, inal helyettese orvostáwainak is.
Nagykanizsán született 1866-ban, itt végezte középiskoláit és a bécsi egye. tem 1890-ben avatta őt orvos-doktorrá. Azóta gyakorló-orvos, négy évig körorvos volt Zákányban- A 40 évi or. vx>si gyakorlatnak az óriási munkáját csak mlyan férfiú teljesíthette, aki mint ő, még a házasélet kényelméről és örömeiről is lemondott. Nagyka. nizsa város egészségügyi intézményeit javarészben fí ellenőrizte, vala. lamint az élelmezési piacot is. fis ha inost kartársai baráti körben ünneplik, ezt a város közönsége nevében is teszik, mert dr. Goda Lipót nemcsak szolgálatkész kolléga volt, hanem a város közönségének orvosa is. Az is ünnepli őt majd, ha nem is a fehérasztalnál, de bizonyára otthonában.
Az öröklakás akció ellen intézett támadás a gondolat felvetőjének megvilágításában
^ Igen tifbfelt Főiz-rkesztO. Ur !
A »Zalf^-Közlöny* február 16-iki fcasábjaln, a; OTl-székház lakáspatoW építésének tervét a ház.
tulajdonosok nevéberi valaki megtámadta. Legyen kegyes^ közölje
• Haragos »Anonimus«! Az ön támadó Írása olyan, mtnt égy elvlr&g-JWU .rózsafa, amely a tárgyilagos bírálat friss illatos virágai nelyett a ferdítések sértő tüskéivel s az önzések hernyóival botránkoztatott. Is. métlődő tévedéseit pontról pontra nem cáfolgatom, mert hisz ez az ön részéről csak egy olyan penc-lopel munka, amely türelmetlenül várja az odlsseusl gesztust. Szeretném, ha letenné álarcát és saját személyében jeleAne meg a nyílt színen, mert az álarc mindig takar valamit. Az ön esetében talán egy romhalmazt két-három lakóval. Azután mindjárt tisztán állana előt-\' tünk az is, hogy hol volt ön 20 év előtt, a nagy kötelességek teljesítése idején, mert most oly szent meg. győződésscl állitjá, hogy az öröklakást Igénylők azon kevés kiválasztottak közül valók, akik lakbérü. ket 20 évre előre biztosítottnak tudják. Kérem, komolyabban vegye a fontos dolgokat, mint ezen könnyel, mü kijelentését. Mert a lakásigény lök kiválasztottsága más. Olyan hogy döntőszámmal vannak köztük azok, akik 20 évvel ezelőtt pergőlüz. ban az önök háztulajdonának megv maradását ls biztosították. A kötöttlakás és kötöttházbér áldozatával szemben mi vérrel áldoztunk s mig Itthon mások (Önök közül sokan) vagyonokat mentettek át s házakat szereztek, ml helytálltunk. Sebhelyeket, rokkantságot s vitézségi ér. raeket szereztünk. Nem jár érío semmi!, Egyetemleges kötelességet teljesítettünk, önmagában hordja érdemét!
Ml nem kértünk ingyen telket és jótékonycélü hozzájárulást. A város, tói igényelt teleknek meg akarjuk adni ellenértékét. Lelkünket min. denkor egy magasabb célkitűzés nemesítette át. Előttünk mindig a köznek egyetemleges érdeke lebe. gett Ne tessék hát jószándékainkat félremagyarázni! A ml akciónk nem saját részünkre rendezett jótékony, célú majális, hanem Igenis szembe* nézés a munkanélküliség Medúza, arcával, önzetlen nemzeti munka.
Meri olyan Időket élünk, Hogy min. den magyarnak keblében csak egy gondolat élhet s ez hit a johb ma-"gyar jövőben s minden magyarnak csak-egy érdeke lehet, dolgozni en-nek az érdekében! Az ön vádasko. dása lepereg rólunk, jnert &zt is kl-jclentjüíc, hogy mi boldogan vennénk tudomásul, ha a háztulajdonos urak, vagy bárki más váltaná tettek, ké a ml eszméinket s megtn\'ttítfcmák az építkezéseket, • öcöklakásokat, családl.házHkat, bérházakat, vagy munkáslakásokat. Nem lakás-dömpinget, hanem lüktető magyar életet akarunk. »Mind1g előre és nem maradni egyhelyben topogva,* - amint a miniszterelnök rádiószó. zatában oly találóan mondotta.
örömmel állapítom ineg, hogy támadása nem ártott az akciónknak, Inkább erősítette azt. Napról r.apra, uton-utfélen, ismerős és ismeretlen emberek üdvözölnek, kezemet szo. tongatják, biztatnak. Mindig ujabb és ujabb csoportok szállnak felém, mint az óceán partot kereső mada-ral a biztos kikötő fc\'.é ha\'adó hajóra... Ma már Kanizsa lakásbérlőinek 80 szá/aiéka pártolja és helye li akciónkat, de pártolja a háztulajdo-nosok r.agy többsége is, mert a ka-nlzrai háztulajdonosok legnagyobb, részt derék ij.-a.osok, szorgalmas kereskedők és küzdő szabadpályán lévőit, akik nem 2-8 lakónak a ház-\' bérjövedelméből akarnak fényesen élni, hanem két kezüknek, agyuknak áldott munkájából és felismerik annak az igazságát, hogy a város fejlődésével a háztulajdontól a napszámos munkájáig minden érték emelkedik, s ez lakónak és háztulajdonosnak egyaránt jobb életlehetőséget jelent.
Itt köszönöm meg ezt a bizalmat 8 bevallom, hogy nagy zavarban vagyok, mert saját személyem még magam előtt is egészen jelentéktelen, én nem akarok és nem tudok semmiféle marschall lenni, én egy adófizető kispolgár vagyok, aki megelégedetten végzem mindennapi munkámat s ennél többet soha sem akarlam. Mindössze az tőrtént, hogy egy muló percben felvillant bennem egy illuzzió, - arról álmod, tam, hogy milyen jó volna megmenteni az egészségtelen lakások lakólt, a pusztulásra dobott gyermekeket, a magyar jövö katonáit, milyen jó volna egy kis fellendülés ! Bocsás. sák meg, hogy álmomat elárultam,
Városi Moxgő
F ebruár 20-án és 21 én Szerdán és isflt&rtökön ■agy Kató, Viktor da Koma, Hana Hoaar
utolérhetetlen játékával
(Egy Májai) izeralmaa éjaxaka)
Romantikus, szellemes, ragyogó, édes bécsi történet A* Idai évad kimaaaalA fjlnja 1
Az előadások kezdete 5, 7 ét 9 Arakor.
Az 5 órai előadások filléresek 1
bocsássák" megj •• hogy sessel zavart
okoztam. *
A napilapok .btrülhozt^k, hogy BudapeM 15 millió, Keszthely 800
ezer pengő Otl-kölcsönt vett fel, munkaalkalmak teremtésére, ökezt nem tarío;ták tisztességtelen ver senynek-
Végül tisztán kimöttlom meggyőződésemet : azon háztulajdonosok részéről, kiknek lakásai romhalmazok, tűáővész-«s"*tmam u
OTI-kölcsön által támogatandó la kásépltésl\' akciót elgáncsolni s ezt tisztességtelen versenynek nevezni,
ez az önzésnek rrjár nem a hernyója, hanem ez az önzés hétfejű aárká! nya.
Bizalommal fordulúnk dr. Krátky István polgármester úrhoz, aki nem ^egyhelyben topogó,*: vitatkozó, gáncsoskodó magyar, hanem az alkotó, a cselekvő férfiassággal meg. áldott élharcos Kérjük őt, hogy legyen e hétfejű sárkánynak »Szent György* vitéze. Az örök\'akás-akcló nevében
dr. DiBkal Imr- orvos
Bélrenyheség éa kínzó tőtájá sok, a máj és az epeutak bintal-m-i, gyomor- <s bélhurut, aranytres bajok és a végbél megbetegedései • setén a fe mé\'zeles Ferenc Józset keserűvíz gyorsan és biztos m megszűntei! a hailszerv. k pangását. Sok évi körházi tspsszta\'at igazolja, hegy a Ferenc József viz használata a bélmflködést kitűnően szabályozza é» erélves elvonó hatása következtében soványító kúrákra ls igen alkslmrs.
■ii tárnál a pénteki városi közgyűlés 7
Pénteken délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart Nagykanizsa város képviselőtestülete. A tárgysorozat 38 pontból áll. Ezek közt szerepel a forgalmiadó részesedésből v»ló 50.000 pengős államsegély ügye, elvi állás-foglalás az OTI-székház ügyben, a régi Uránia-mozi épületének megvétele, a közigazgatási biróság Ítélete dr. Sabján Gyula nyutfilj-ügyében, a Kúria végítélete a csatorna-vállalkozóval folytatott, kártérítési perben, Babochay György néhai polgármesterről utca elnevezése, seprő-gép beszerzése, a fel-sőketeskcdelml iskola szervezeti sza-bályzatának jóváhugyása, Király Sándor tanácsnok kérelm® nyugdljbahe-lyezése (ránt, a viz. és csatornaműhöz üzemvezető alkalmazása, a közigazgatási bíróság végzése dr. Msponszky •Béla nyugdijának beszüntetése ügyében, orvos-gyakornokl állások rendszeresítése, a 18.000 pengős sdnház-épl-tésl kölcsön meghosszabbítása, a nyugdíjszabályrendelet 53. §-ának kiegészítése, jelentés az inségakclóról, az ovodai dijak megállapltáso, stb.
Egy óriási gabonaraktár pusztulása
Rozoria, február 19 Az itteni gabonaraktárban tűz ütött ki. A munkások közül 4 bennégett, 48 súlyosan megsebesült. A nagy gabonaraktár, egy zsákraktár é9 egy másik raktárépület is leégett-Elpusztult 12 vasúti kocsi is, valamint 70 tonna kukorica és sokszáz tonna buza. Azt hiszik, hogy gyújtogatás történt.
Késő éjszakai jelentések szerint 5 halott és 58 sebesült a tűz áldozatai. A kár több mint 2 millió piaszter. Minden valówintUég sze-riot bombamerénylet történt.
jgjjamMl-
Paál Jób
riportregén
mai közlöny
íthatatlan birodalom
bb kártyabotrányának hőse: Icíy fryörgy elmeséli éleiének titkát
A CUKORBA)-
(Copyright)
Talán négy éve van már annak, hogy egy előkelő Bécs melletti szanatóriumiban először találkoztaqsijfc!—
paiybén "jéíent meg a fürdőben, ahol az ő számára apróra tört jéggel tóV tótték meg az egyik fürdőkádat.\'Télidő volt, odakinn si-dresszben indul-
iát a jég kózé, a fürdőszolffJ a jégdarabokkal ledörzsölte a f taéU tóságos ur aztán megebédelt és sietett
keltők Szárnyra.
r rrfor "f-
önfegyelem 4b a* emberismeret
ban, inint ahogyan azt a laikusok gondolják.
AlMlom, hogy a kézzel való csa-IffiM^\'j^\'n ki lehet zárni a nivó-slfib társaságokból. Vanuak azonban opan jlogáok, amelyeket csalásnak nem lehet Olyanok ezek, nflnt Jobb társaságokon a megengedett hazugság. Hyen |>éldául az en-_ teut»», az egyetérté. Ha két jó játékos kiismeri egymás játékát és ezek aztán . összekerülnek, anélkül, hogy megbe-r széHék volna előie, egymás tudomá-1 *áYá hozhatnak bizonyos dolgokat. Ezt ..senkinek megtiltani nem lehet. Az »l$é»l Játékosoknak ez abszolút előnyük. Egy jó játékos abból a meg-- figyeléséből, hogy a másik a vett ; lapra milyen arcfinloritást végez, tddja, hogy \' «z . befuccsolt. i)e meg tudja áll\'Cpitahi a befuccsolást n part.
.. .——-^ber^vpU VU -BdO^d »0,
ippitelí ■ *mt
Monté .CartobOi az Uralkodó, fejede. lem n«jét vezette karjánál az asztal, hoz Amikoi\' Schossberger Viklór hátétól egy ültőben kétszázezer\'forintot nyert, másnap I^ánczy I.eó íjzemólyc-Mrn viliéi szállására a hatalmas ősz. szeget. Fiatal korában rengeteget v^z. lett, n*cglett korában oldalálwz szegődött a szerencse. A francia Riviéra játékbankjaiban a legnagyobb tétet is elfogadták töle akkor Is, ha a pénzt nem tette az nsziaLra.
Aztán kitört a nagy kártyahiány Bécsbén.
Egy kaszinóban előre összerakott kártyák kerültek az asztalra. Berze. vlczy György ell^i elfogató parancsot adtak \'ki. Fiúméban letartóztatták- Hónapokig tartott a. kiadatási eljárás. Aztán elítélték Bécsben. Utána hazajött Budapestre, most Dunapcn-
Batzavtozy Qyörgy.
IfWn lakik. Memoárjait írja. .Mindent bevallók* - ít a elme hallatlanul érdekes könyvének, amely egyszerre hagyja el \' magyar, angol és német nyelven a sajtót. Az utolsó ötven esz-tendő kártya-iexikonja lesz ez u könyv.
rtt ül vetem szemben a szobámban én órákon keresztül az életéről beszél. Hatvanhét esztendős, de sokkal f|a.
laiabbnak láts«ik.
- Mi a titka « játékban a siker-uekt - b,zcl n kéidé-ssel fordulok \'^•rz«viczy Györgyhöz.
Olyan a játék, mint az assiony
1©\' felel:
- A kártyajátékot meg lehet tanulni WojrvWn, jó^Játékosnak lenni születés kérdése. A Játék olyan, mint az ^szony. Sokkal kevesebb tlsztességte. len asszony van, miut általában hiszik *« sokkai kevesebbet caal^ak a játék-
ner. kibicebiek arcáról is. Az ilyen jó játékos a legkisebb nüanszot észreveszi. Megengedett dolog a mcgfigye. lés, hiszen ez nem csalás, csak ember-Isméiéi kell hozZá, A jó megfigyelő a második játszásnál már értékelni tudja a In-mondások hanghordozását.
Tudja mit jeient, ha a partner gyorsan indit, vagy ha idegcsin cupfol. Csak háromszor kellett játszanom valakivel, hogy a kártyája elrendezéséből meg tudjam becsülni, ini van a kozéb-\'n. Tudtam, ki teszi feiftl az adut és kl te-szi szélre a figurákat és beljebb az ériéktelen lapokat
- A játékl.on feltétlenül előnyben van nz, akinek léndben van a fizi-kumn. ideges ember, vagy az, aki nem tudja magát fegyelmezni, no üljön le nagy összegekben játszani. Feltéilcnül alül marad. Ma, nmlkor a játék már
A „megfigyelés" képessége nemosok u szalónok híres játékosaiban van mag. Tessék szemügyre venni Thorma János hlraa .Vasárnap délután\'-ját.
nem olyan lovagi torna, mint volt egykoron, az én időmben, sajnos las. sónként kihal az ideális vésztőnek az a fajtája, akit ugy hívtunk, hogy «a vörös fejű ember.. Az én fiatalságom-hon szép számmal akadtak. Szangvinikus, vérmes emberek voltak ezek, akik nem tudták elviselni Fortuna csa. pásait, izgalomba Jöttek és vörösre váll az arcuk. Bohanlak a pénzük után, halmoztak, hibákat hibák utón követtek e|, .elvesztették a conduitjüket, szóval: élvezet volt egy önfegyel-meiéit játékosnak leülni velük, lizek voltak az ideális !>alCkok...
Megkérdeztem löl«- Mikor kezdett el játszani.
Nevetve feleli: Már a gimnáziumban makaóztam
^ Négyen ültünk egymás mellett a hatodik osztályban: Hatvány Béla )>áró, Daruváry Géza és Baracs Marcell. Mind a hánnan meghaltak. Hatvány — ükkor még Deutshnak Jüvták ^ és én makaót játszottunk az órák alatt. Egyedül Marczali Henrik előadása kötött le annyira, hogy odafi-gyellünk- Velünk járt Schosslrfrger Viktor is, ő is részt vett a csatákban-Halfany — akárcsak később az életében - mindig jajgatott, akkor is, ha nyert. Később, amikor felnőttem, a -Hungáriában laktam. Egyszer feljött hozzám, nem volt kártyánk, ho-zatnl nem akartam, erre arra fogadtunk, hogy páros, vagy páratlan számú hordár fordul be elsőnek a sar-kon- Én nyertem, - tudtam, hogy u Hungária clőU több a.páratlan száma hordár, mint « páros számú ..
J játszottam mindenfajta játékot.
legjobban szerettem a ferbli!. Egyedül én ismerem ennek a históriáját. Galíciában született meg, meg ts írom a könyvemben. A brldget törökök kreál-Iák ki a whistből. Tudósa vagyok a Játéknak, vagyonok fordultak meg a kezem alatt, láttam, amikor a görög Zografosz sprengolta Monté Carloban a bankot, Többet nem játszom. Elég volt... Az idegeim teljesen rendben vannak, lemondtam a kártyáról, mint tettem a/,t a szivarral. Polgárember leltem. Közreadom a • megfigyelései-met a könyvemben, talán használok veje másoknak. Megírom azt is, hogy szisztéma nincs, csuk az üljön ie ját. száni, akinek rendben vannak az Ide-
\' csak elővigyázatos diéta mellett ártalnSBan betegség. De melyik cukorbajos nem követ el egyszer-másszor tudatosan Is étrendi hl -
Hát mennyi hiba származik tévetóbőt, vagy mcgtévwatáébM 7 Minden élétahlba kizárásával, rendszeres Jól lakást csak a ixétihydr Átmentei TRESFAR1N tápszerek biztosítanak.
Zsemlyéig
Az Aranygaluskától minden ételnemű
A szánhydr, kmyér a konyhai
könyvel.
TRES BT. DtÍTAj TÁP8IBMK
Budapest, V., 0[. Tliia IMvin-u. 7.
TIUTSCH aUSZTAV
drofériájában. \' T , ; mj
gei, fegyelmezni tudja magát, ismert az jinberokél és azért játszik nagyban, hogy nyerjen-
A maga l>écsi dolgáról nem beszél
Nem is kérdezem őt. Csak beszélgetésünk végén mondja: <fln Bécsben mindent bevallottam- Aza«:\' bevallót tani azt, amit én téliem. Másról nem tudok és nem az én hivatásom más dolgainak a keresésé. Azl azonban állíthatom, hogy a Bécsberf kezelt szeries szisztémáját nem én kezeltem. F.n nem lettem volna képes arra, bogy. leüljek valakiwl szembe okkor, ha tudom előre, hogy biztos nyerőkum van .. ■ \'
Berzeviczv György feltétlen, ur. Még akkor is, ha Bécsben eiitéiték...
Mozgószlnház
Kaland a bócal udvarban
A Hercegnő adjutánsa és a többi kitűnő filmek kedves magyar főszereplőjét, Nagy Katót látjuk viszont ebben a filmben. A rég nem lótott színésznővel együtt egy , rég nem látott kedves és szellemes bécsi történetet kapunk. Mint a film alcime megmondja : egy májusi szerelmes éjszaka története. Ragyogó rendezés, páratlan jek-netek elevenítenek meg egy Mária Terézia korabeli »kaland« ot, amely annak el* lenére, hogy korhű (furcsa, de szép) jelmezben játszódik lé,\'hagyod ked-ves és romantikus. S még azt is megbocsátjuk, hogy a ruhával ellentétben a szereplők JólzO *echt wienerisch* dialektusban beszélnek! A meséje talpraesett, ötletes, ked-ves. Nem ragaszkodik a -történeti hűséghez, szórakoztatni akar és ezt tökéletesen eléri. Nagy Kató talárt még kedvesebb, mint évekkel ez* előtt. Játéka, akárcsak a . part-neréé, a csinos és deli Viktor de Kowa-é, elsőrangú. Kitűnő a film többi alakja is, elsősorban a >fő-fütőmester,* akit Haris Moser személyesít meg mesterien. Maria Therezia alakja - nem a történért Mária Teréziáé - a film témájának és felépítésének megfelelően igen rokonszenves. Igazi kedélyes béosi film. ,
Úgynevezett „guszta-kártya". Délamerl-kában oaak azzal Játszanak.
- KSztlsstvIsalak ré»zér« rendUvSI előnyös bntorváaárláal alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitMbMi. bosszú lejáratú réazlstre, aőt kamatmentesen la kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklés-ut 4.
1K0ZL0NY.
Férfi öltönyök
<5ó\\. \\hi><\\ n^&siVioq\'n

>>••» Avtmi\'tj iwmltt
gyapjú minőségben, a
mintákban
méterenként 10.-, 12- és 13.80 penjfis
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből
j -i.\'hiii jrvfvv.nU.:- miUttt». I,i
•0.00, 67.00, illetve 72.00 pengőért a legkényesebb követelményeknek le megfelelő öltöny készíttethető. \'
Kirschner Mór Divatáruháza
1\'" \'.. 9ft pM rm ■
A Munkások Nemzeti Blokkja a sxabadorvo. választás msllett
Sokat vitatott kérdés ugy a biztosítottak, mint az ,autonómia és természetesen az érdeket orvosok közölt az, hogy fenntartandó e a mai rendszer, amély szerint területi beosztás srabja meg, högy a b.ztó sitott bárminő bajával melyik or. voshöz méhét tanácsért, Öle tőleg kezelés céljából f_
Az eddigi rendszer ellen foglal állást a Nemzeti Blokk. A miífikásníl épp ugy, mint minden niás beégnél elsősorban blzalonv kérdése, hogy kinek • kaaeiésérc bízza magát? A gyógyítás ncin hivatali munka. Nem sablon. Nem is lehet az soha, mert ha aktaszerüséget ölt magára és áabtónsMTÖvé lesz, már annyit veszített értékéből, hogy a gyógyítás sik<yp*aaga is kétségessé válik a lelki motivuial^ folytán. Nem lehet Ékicsinyeli^Bzt a régi tapasztaladon ^^g-^-a\'-^pzalom fél gyógyulás. vT, .-\'. JBlB
Nem szal lositottat ai tekben ol-akiről
EmlékaztaVŐ
A helyőrség altlsZti-bálja 8 ómkor az Ipaitjskörben *fc«eUr U. UoeáUs előadás a városházán 6 órakor (Vannay János). Frontharcos tea Ö órakor a Koronába*
Kajnr Lásaló népizinniüva a Legány-•gyleibau. utána tánc. A nagykanizsai S\'otre D«m« Leány. Uceum nő^endékTtnek müaoroe ezin-p»davatóünnepély« az iskola diaz. termében
JCerftlatl rálo^ató tomásiveraeny « ómkor a gimnáziumban, február 37.
A z*»aiskola növendékhangversenye • ónkor. Huj— 1 A Kare\'Ktény Jótékony Nóagyiet JelowsMje m Iparos kórbea. Frontharcos szinető«dás n letenyei Kaszinóban 8 órakor. MtreJua t. LiceáU* matiné a zeneiskolában fél 12 ómkor
Iparoskór Jelmez«etj«. «A nagykanizsai Notre Dume Leány-Uoeum nó\\«ndékeinek műsoros színpada va tóvlnnepélye az iskola dísztermében l SaiiMióadás ét tánonuUtaáf a Kis-kanizsai Olvasókörben.
iny TlMtviseiőnók kacagó-a«Ja a színházban • órakor.
1 Le Íny klub jaltnezeetje 7 órakor a Mieatáóeháibap
Ttortna Tóni jalmaz-estje az iparoe-aaókháe aleó tertnafl*«
Nagyszabású cigánybál éa nagybőgő búcsúztatás* a WolUk-fókj >«ndégfő-
___kló Haogvemeuye (PUcher
» ét P«ieki Rezaó). MáeaS* ie. ETC diKkontája a gbHiáeiumban 8 ómkor
Kidkn 1+
VItérek nú»M> wtj* az Ipar*..
Márekw M. A pécsi karaaiajetjrüt** haogrer-senj« e»te 0 ómkor. Dr. Baktay Ervin előadása a Raari-1 lóban: Utaxia Nyu^U-Ttbetb*
UoeáUs matiné a-rtnaiakolában fél 12 ómkor.
A i*aelskola növeodékhaugvervny. 6 ónkor
4
Skllolil Írni* wnforantl..
szlnekbm I. abMg, >Mi cs>k I UWi Sehútsnél: ...........;...»«%..».•.»■■»■.■.»■,
Bosszúból rágyújtotta az Istállót a biró két alvó fiára
Z.leegeimg, február 20
A haragos vluon, M « bcMu-átló lermé>zet minap Ismét olyan bűnügyet szült, .melyben csak . ví-\'etlenon mullolt hogy kát emberélet nem esett áldozatul.
Sptlmenn Sándor 40 éves sárhidai földműves már régebb 0!a ha ragos viszonyban élt Tornyos Jó-zset sárhidai gazdával, aki Jelenleg a község bírája is- Tornyos kötelességszerűen többször feljelentette már SpUmannt különböző kl-hágáKkért. Mindezekért a vélt sé-mekért Sptlminn önkény,, át-n akart elégtételt venni és egyik esle beosont Tornyos istállójába, és ott az egyik szalmacsomóbe három tneg-
gyújtott kénrudat helyelett. Alig, bogy elhagyta az IstálMI, a* kigyulladt. éa a szalma, valamint az attól tizetfogott t tkarmánykée/l :t nagy lángokkal égni keadett- A kö-ségblró csakhamar éazretMte, hogy Istállója lángokban áll éa sel gitségért kiáltott, sikerült is szomszédai segítségével az utolsó pillanatban kiment-nl két alvó legényfiát, akik eszmé\'etlen állapotban feküdtek az Istállóbon a kénes füst miatt. A Jószágot Is kimentették, ugy hogy csak a takarmány égett el. Az egerszegi ügyészség SpUmannt előzetes letartóztatásba ke lyezt- . nyomozás tovább folyik.
A Magyar-Olasz Társaság ajándéka: Mussolini könyve és arcképe
A Rómában megkötött kulturális
egyezmény folyományaként a Magyar Olasz Társaság a mai olasz Irodalom remekelt adja kl, ajándékként pedig a üuoe aláírásával ellátott arcképet, valamint legújabb könyvét, korán elhunyt fivérének és leghívebb munkatáraának életrajzát, mely bővelkedik személyes Intitnl-
tásókban s magyar fordításban
Arnalűo Mussolini Éle le címmel jelent meg.
Mindazok, okik a fentemlltett dolgokra igényt tartanak, vagy akik az Ugy Iránt kötelezettaég nélkül érdeklödéMel vlKltetnek, - töllsék kl az alábbi sorokat és levelezőlapra ragasztva küldjék be az idézett címre.
lm Jót. N«a»Wt atKHi puHm-MtJ. . KMalziólMU
A Magyar Olaiz Tártaság megbízottja
Pannónia szálló. Helyben.
ft Magyar Olasz Társaság akciója érdekel és kérek\', erről akár sumélyes, akár levéli részletes felvilágosítást.
Név :...... ................................................- --.-.................................
felás:.................................................................. ..........................
Lakhely: ...............................................
unnak kezébe kerüljön, akitől a legrövidebb M» alatt vtt lufttá\' a gyógyulását. M«rl éppeiuéggel n-m mindegy, hogy a pénztár egy hosz-szu kísérteti idő ahrtt ftze«-e a táp. pénzt, vagy pedig a specialista taván módszertvei tnegtAwitcttmim-kaképlvknségt időrq. Mngájtak u orvostudománynak ls az az értk\'kú. hogy az cgyfajtáju kóreaelek éppea a Hpaszta\'.ti orvostudomány kl-mélyítésére specialista koaéh\' ke. rüljenak. • ; " i
A Ncmzítl Blokk a .zabad orvos-vá\'asztás mellett kövektll az orvost korlátozások elMrtéaét, mert nem lehet megszabni ogy lelkiismeretes orvos azáinána, hogy i^lymi orvon-Ságot Írjon, vagy ne Irfbn elő
Pi-ogramjába vetta a Nemz \'ti Blokk mindazoknak álérftaíltclin -k a törlését, amelyeke) a blí(0slt0lt nak receptdíj éa munkaadói Igu ol vány elmén ma Uaetnle kell, ut ri az ily cltnuu befolyó öwaeg as OTI
JMt. ftbrult 21
budgetjc mellett Jelentéktelen semmiség, de éppen a beteg munkás gazdasági helyzetét tekintve, akár-hú-iyszor a gyógykedvezményok igénybevét ilynek akadályai.
Elhatározta a Nemzeti Blokk azt is, hogy az orvosoknak adminisztratív és statisztikai munkákkal való túlterhelésének megszüntetését szorgalmazni fogja, mert nem lehet egyrészt fii orvosi Javadalmazás összegét zsugorítani, másrészt a ingok orvosi kiszolgálását felesleges u-rhelésekkel nehezíteni.
A Nfmzeti Blokk vezetősége egyébként csaknem minden este ülést tart, VIII. József-utca 61. sz. o/att, ahová az igen eredményes vidéki agitáclóról és a Blokk rohamos térhódításáról futnak be jelentések.
Tobler János vásárnap Nagykanizsán lesz
Tobler János országgyűlési képviselő, mint Jelentettük, vasárnap az OTI-választás ügyéken összehívandó nagygyűlésen felszólal és Ismerteti mindama nagyfontosságú kérdéseket, amelyek e választással kapcsolatban o polgárságot érdeklik* Felszólal a gyűlés-:n Samu Lajo3 ipartestületi elnök és dr. Szabó Zsigmond vm. tb. tis:ti főorvos is
Olasz csapat-szállítások az afrikai gyarmatokra
. Nápoly, február 20
A műszaki csapatok egy zászlóalja szerdán hajóra szállt. A zászló-alj 40 tisztből és 760 főnyi .legény, séaből áll. A behajózásnál az olasz trónörökös is je\'en volt. A tömeg \\i gyarmatokra induló katonákat lelkesen megéljenezte. A zászlóaljhoz tartozó 400 Ipari munkás behajóz zása holnapra maradt.
London,- február 20
A Reuter-iroda római levelezője szerint állandóan folyik az olasz csapatok szállítása Szírakuzába, Ca. talániába és Messiába, ahol gyarmati szolgálatra készítik elő őket és igy indulnak az afrikai gyarmatokra. Szirakuzában ma is két gőzöst hajóztak be katonával.

Schuschntgg és Berger-Waldenegg Párlsba utazóit
Schuschnlgg kancellár és báró Berger-Waldenegg külügyminiszter szerdán este 10 óra 20 perckor elutaztak Párlsba.
Egyre titokzatosabb ■ csabai rendörfelBgyelö esete a HorvAlh MárUval
Gyula, február 20 Pávó József békéscsabai rendőrt felügyelő merénylőjét, a Budap»aj len őrizetbe vett Horváth Márlát Gyulára szállították, ahol érkezése, kor az állomáson mintegy 200 fő-nyl tömeg várta, hogy szemtanúja legyen beklsérésének. A leányt al őilietes cellába vezették, majd megkezdték kihallgatását. Szegedről megérkezett Pávó ls. A rendőrfelügyelő! szembesítették merénylő-lévé/. A kihallgatások a kíaő esti órákban még tartanak. A gyulai rendőrség semminemű felvilágosítási nem ad, ellenben a további nyomozásra kiadták az utasítást
A Gyulára érkezeit reudőrfclogyclflt « egyik újságíró |n«Bitólllotl«. Páva JSJ-**-* IngerMien ennyit yá-
— Nem emlékszem semmire, Hor-válh Mária, aki nem a ineiwynsszo-nyom, budapesti vallomásáWui telje*n \\«IÓUa«l mondott.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Fvbruáp 21, oaütfirlAk
Római ka toll km: Eleonora. Protett : Eleonóra, tor.: Adar. hó 18.
Oyógynzettáil éjjeli srolgálat e hónapban: „Salvator* gyógyszertár Erzsébet-tér és i Mskanlisol gyógyszertár.
Mozi elöadánok hétköxnrip 9, 7, 9, vasár Aa ünnep--sp 3, 5,7 és 9 órakor.
Qőzfürdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (béttó, tzerda, péntek délutáu, égés* nap náknek).
A vasárnapi liceálls előadást
Vannay Jái¥)S, a zeneiskola igizgntója tartja a városházin, 0 órakor. «Egy és más a zeneművészet nagyjairól- ci-men szabadeifladást fog tartani. Van-náy igazgató előadásai mindenkor olyan élvezetes könnyedséggel vezet, nek ci a zenének legtöbbünk előtt ke-véssé ismert világába, hogy ezúttal Is nem csak értékes, hanem kellemes élményt adó iiccáiis estre van ki átás Fokozzák ezt a várakozást F- Garfli Margit gordonka-számai Kerekes Irén kíséretével és F. Pásztor Irma zongora-számai. Bclépő-dij nem lesz.
- (A róm. Urtti. egyházközség) tanácsa február 23-án, szombaton délután 5 őiakor ülést tart a nagykanizsai plébánián. Tárgysorozaton a zárszám. adás és költségvetés szerepel.
- (llútsóincUiban tartoztodó ha. zánkfta,) Supka Ferenc karnagy, kinek előadását minap olvasták fel a magyar rádióban, fivére Supk3 Béla nyug. körjegyzőinek, a nagykanizsai Ipartestület volt Jegyzőjének. Supka Fei*nc élményeiről később alkalmunk lesz lapunk hasábjain bővebben is beszámolni olvasóközönségünknek.
- (Névmagyarosítás) A belügyminiszter engedélyével dr. Drosenovích Mária nagykanizsai Jeányliceumi tanárnő c.aládi nevét Devényl-re változtatta.
-r- Mosó tw«ed szövetek dlvatoi síi-9«kb*n - ruhára, blqzra alkalmas mardékok - métere 80 fillér Schütz-»ái.
Az OMKE-bál
biztosun igen nagy sikere lesz a kanizsai farsangnak. Erre következte-tünk abból is, hogy aniig más rendezőségek megostromolják a szerkes*-. tőséget báli kommünikékkel, addig az OMKIÍ-bálrói (pedig már szombaton este lesz!) nem küldtek be semmit egész héten. Valami Igazsága Van u rendezőségnek, mert Igy "részint" olcsóbb, részint pedig a» érdeklődés olyan arányú, hogy ilyen talán még egy bál előtt sem volt. Igy tui is csak, annyit tudunk, hogy fényes lesz uz OMKE-bál s a Kaszinó termei alighanem szűkek lesznek a közönség befogadására, mert nem csak a kereskedő-világ vonul fel a bálra, hanem Nagykanizsa egész társadalma ott lesz, hogy ezzel is bizonyítsa együttérzését a város eme hatalmas ré. legével. ______
— (Halva* Gyuta utolsó ot\'Ja) Ezrek kisérték utolsó útjára HaMx Gyulát, Nagykanizsa város egykori főpénztár, nokát, n régi Nagykanizsa egyik mar. káns alakját. Az óriási gyásztömeg-l>en is megnyilvánult az a nagy becsülés és tiszteiéi, amit mindenki érzett az elköltözött Iránt. A nagyszámú hozzátartozókon kivül ott láttuk dr. Krátky István polgármester vezetésével az egész városi tisztikart, a képviselőtestület Ragjait, a városi közélet jeleseit, ott volt dr. Wéber Pál püspöki irodaigazgató, zajai főesperes, ott voltak az összes közhivatalok, testületek és egyesületek, a Kath. Legényegylet zászló alatt, a pap-ág és rengeteg gyászoló közönség. A\' gyászszertartást I\'. Czirfusz Viktorin plébános végezte papi asszisztenciával. Megrázó volt Gazdag István kántor gyönyörű gyász, éneke. Majd megindult a gyászmeuel beláthatatlan liosszuságban a családi sírbolthoz, ahol ujabb beszejxtelés és gyászzsolozsma után pihenőhelyére he. fyeZték a ketfvés jő «Gyula bácsit..
— (áfások vacsorája) A volt cs. és kir. 48. gy. e. tisztjei március 2-án este 8 ómkor társasvacsorát rendeznek Budapesten, u Nemzeti Cusino vendéglőjének különtermében. Hölgyek délutáni, urak sötét ruhában jelennek meg. Háromfogásos vacsora 2 pengő.
A szavalókórus
holnap, pénteken estJ 7 órakor próbát tart a szokott helyen- Fontos megbeszélni valók lévén, teljes számú, pontos megjelenést kér a vezetőség.
...\'óste.
Ez kell H
KAszpénzár 124 P havi részlete
Díjtalan bemutatta
TElj ESITMEKTY
Btattdard 2x
rtKiuits MMósáMÓ ÁuowimMm
A Muistra itoó iMiU l u
tízparancsolata:
1. kényelmes, folyóvizei, telefonnal rádióval és központi fűtéssel ellátott szobákat 4 pengőtől, kétágyast 7 pengőtől kapok,
2. teljes penzió már 8 pengőtől kapható,
3. a Metropole konyhája Barópa-hlrU, ., v , :
4. a Metropole a főváros művészi és társadalmi élete előkelőségeinek találkozóhelye,
5. a hangulatos étteremben estéidként Hura Sándor hírneves cigányzenekara muzsikál,
6. a gyönyöHl téUkertben egy remek Jazz zenéjére táncol a közönség,
7. a fény es kávéházban Igazi világvárosi hangulat ural Ikodík, \'
8. a Metropole a város szivében fekszik (Rákóczi ut 58.).
9. a személyzet elismerten figyelmes és előzékeny,
10. a borravaló megváltás 10°,o.
— (Mtssz\'áahlr) Folyó hó 22-én, délután hat órakor tartja dr. Mészáros Béla rendes havi konferencia beszédét a szcrveze}í hölgyek részére. Ezúton értesit és hiv meg sz<yeteltei mindenkit a Missziósház főnöknője.
WALDH El M 3SSSK
Frontharcos tea
lesz folyó hó 24-ín, vasárnap \' i kezdettel
f délután 6 órai
Korona ót termében A korábbi jólsikerült frontharcos teák jó hangulatának emléke iy. alkalommal is minden bíz arnyai szop számú közönséget lvoz ös&a^ a Koro-nában. A tea tiszta jövedelmét a kis-kanizsai hősi emlékoszlop javára for-ditják, e célra "Mülfizcté;-ekct köszönettel fogadunk cl és továbbítunk Altotékes helyre. A zenét a Korona jói-ismert cigánybandája szolgáltatja, a derék háziasszonyok és házikisasszonyok pedig gondoskodnak arról, hogy finom ennivalókban és jó kiszolgálásban sem legyen hiány. A teát uz aznap tartandó frontharcos közgyűlés alkalmából tartjuk és azon gróf fa. kách-Tholvay József nyug. altábornagy, a frontharcosok országos elnöke ls résztvesz kíséretével együtt
— (fllö Itandi riker?) A kanizsai Ütő Endre, mint ismeretes, a Bethlen, téri színpad dekoratőrje h eminőségé, ben minden alkalommal sikere van a díszleteinek Most is a «Főur, fizetek I. kríükusa igy ir róla a pesti Hírlap-ban: «A kis színház színpada — Ctő Endre képzeletét dicséri — szenzációs. Az emeletes házudvar, amely még jóval nagyobb színpadon is gondot okozott volna, itt szinte szellemes könnyedséggel épült fel.s
— (A letenyei frontharcosok) március 2-án estté 8 órakor u szegénysorsu bajtársak félsegélyezésére szinelőndást rendeznek a Menyei Kaszinóban. A műkedvelők (dr. Varga Lajos, dr. Bányai Lajosné, dr. Pillér Arthumé, Hé-vaí Ilus, dr. Pillér Arthur, Kovács Bö-zslke, Vasvári Kálmán, Gülácz József; előadják a Fruska című 3 felvonásos vígjátékot, l.lőodás után tánc.
— A «ikorb«Jos ember életmódjának legnagyobb hibája,\' hogyha kielé-giti a szervezetet, a cukoranyagcsere szempontjából, szenved a gyomor, hu
l edig Jól tgkik a gyomor, hiba e.slk a cukoranyagcserében- Mindkét szempontot ideáiban összeegyezteti a világhírűvé \' vált magyar találmányú szénhydrátmentes .TBESFiABlN\'-jjtft, melyből mindenféle ételnemű, kiváló lzletességgci-házllag is elkészíthető- Az uj dléthíkus lisztet ásandó orvosi felügyelet metett előállítja » TrES r, t. Budapest^. . .
zalai ko?bo«ry
1988 fab\'uAr 21.
Óvja szemét
és vásároljon bizalommal egy tél Ilié szemüveget •
Zsoldos Gyula
... UUutéai »-»kü«lct<ben fó-«t L II. Koron* oilWdivil utmben Olcsón, kilünó gyártmányú szemüveget hasitok. Legmodernebb gépekkel felszerelt optikai üzememben bármilyen orvosi receptet jutányosán, szakszerűen elkészítek. Javítások azonnal készülnek.
Óra-, ékszer- és
láttzsr - raktár.
Elismert precíz óra-, ékszer és lát-szer Javítóműhely.
Színpad-avatás a leány-líceumban
A nagykanizsai Notre Döme leány-Uccuin ifjúsága Rzlnpadavató-clőadáiit rendez. Műsor megváltás kótelező 1.50, 1 pengős és 00 filléres áron. A bevételt a színpad-alap javára fordítják. A mü:ior-szrtmok szünetében bürfé áll n vendégek rendelkezésére és az intézet zenekara játszik. Az elő. adás február 2-1-én és március 3-án, két egymás után következő vasárnap lesz, délután 5 órai kezdettel. Adamo-vics Mária prológust mond, Llszkay Magda dr. Kerkay J§z»ej liceumi igaz. gató álta. megzenésített Nocturno-t tánoolja. Ezeken kívül műsoron vun a (Farsangi gombócok> egyfelvonásos operett, amelyet dr. Kerkay igazgató zenésiicti meg és \'Nyárspolgárok für. dőn\' 2 felvonásos vígjáték. Az operet-tet és. a vígjátékot a két előadáson más-más szereplő-garnitúra játsza.
A marselllel klrálygyllkos-ság utó-hangjai
Belgrád, február 20 A szerb kormány a marselllel királygyilkosság előkészítésében való részvétel cimén Lorkovics Mla. den és felesége kiadatását kérte Németországtól. A berlini bíróság most döntött a kérdésben. Az emigránsokat törvényes alap hiányában nem adják kl. Mindkettőt szabadlábra helyezték.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, cs<Hört«t.
0.45 Torna. - utána hanglemezek.
- 10 Hírek. — 10.20 A céllövés törté-neli fejlődése. - 10,15 A hőmérözés.
- 12.05 Ivosonczi Schweltzer Oszkár szalonzenekara. — 12.30 liirck. - 13.20 Jdöjelzé.s, időjárásjelentés. — 13.30 Flesch Imre énekel, Pártos Ödön he-«edül. - 14.40 Hírek, árak. - 10.10 • Az ökrösfogattól az automobilig. Krasznay Islván előadása. - 10.45 Idő-jelzés, hiiek. — 17 Az okszerű takar, mán^ozás XVI. része. Dr. Zajlay Artúr előadása. - 17.35 I/Jidenrrosl l\'ca éne-kel. 18.10 Antfu\' nyelvokUtás. -18.45 Ifj. Eitler István fuvolázik. -19.15 «A téli sjíortok veszedelmei és sérülései.. Dr. Mulschenbacher Tlva. dar egy. tanár előadása, — 19.50 László Sándor zongorázik. — 20.30 A magyar egyetemi ifjúsági bajtársi szervezőéi-nek táborozása. Közvetítés a duna. I>artl .Turul vár.-ból. Beszélő Bu-dínszky Sándor - 22 Hirek. - 22.15 Cigányzene Orbán Sándor énekel. — 22.45 Major J. (iyula emlékest BCve. zető: Mujor Ervin Közreműködik u Budapesti Hangversenyzenekar. — 0 05 Hirek-
»*fcpe<rf II. I7-I7JO Hanglemezek- — 18.30 .Száz könyv.. Schöpfiiu Aladár beszél Jókai «üj földesuráéról.
- 18 5Ö Balázs Béb> szalonzenekara. 10.10 «A szent rizs.. Zboray Ernő utl-
rajza. - 20.15-20.35 Az 1. honvédgya. logezied zenekara. — 21.40 Hirek.
Bécs. M Biethovcn; Két változat csellón és zongorán Mozart\\Vurá^fu-volájának e>;y témájára. 10.10 I.cmc. zek. 17.30 Halber Adolf zongorázik. — 10.35 Dcry-Spilzmüller szoprán i^neke. - 20.05 i<ádiókabnré. - 2205 Walter Károly orgonázik. - 23 Ke-vésbbé ismert \\erdi-oi>erák lemezei. - 23.35-1 Jazz.
SPORTÉLET
Vasárnap biztosan meglesz a tornász válogató verseny
Sorba érkeznek a Motesztől az értesítések Nagykanizsára, amiben a válogató versenyre benevc.et eknév sorát közlik. Dunántul minden neves tornásza beadta nevezését. Legérdekesebb a PAC nevezése. Ugyan is a Pécsi AC a Délnyugat bajnokcsapata. A csapat minden tagját, 6 tornászt nevezett be.
Jegyek elővételben Rltter divatáruüzletében kaphatók 80, 50 és 20 filléres árban.
KOzgazdaság
Megindult a jelentkezés a német és olasz gazda-Ifjusági csereakcióra
A Falu-szövetség az Idén Is megrendezi a német- és olaszországi gazda-ifj\\isági csereakcióját, amelynek kere-tél;en az eiimi\'t esztendőben többszáz Kazdaifjunak tette lehetővé a Szövetség ide^en államok mezőgazdasági életének\' tanulmányozását és megismerését. Amint értesülünk, ez idén is megrendezi a Falu-szőveiség ezt a nafyfon-tosságu és nagyjelentőségű csereakcióját. Felhívjuk tehát az ország egész gazdatársadalmát, hogy küldje ki fiait ugy Német-, mint Olaszországba. A Szövetség vezetősége a maga részről elbírálja majd, hogy egyes gazda, ifjakat hol helyez cl. Nagv súlyt helyezünk arra, hogy a vidékünknek megjelelő helyen kapjanak beosztást gnzdaifjaink Hészl vehet minden gaz-daifju, aki fedhetetlen előéletű és szorgalmas, 17 éves kortól egészén 25 évi,, A németországiak május elején, az olaszqrszágiak május közepe után indulnak. Ott-tartózkodás öt hónap Mindkél országban családtagként tesznek ei helyezve. Az összes költség 190 pengő, melyben a zsebpénzen ldvül minden bennfoglallatik. A németországi cseieakciót Tölgyes István dr. igazgató, az olaszországi akciót Szekeres László dr. főtitkár irányítja. A Jelentkezési luitáridő március 15. Te. klntctiei a korlátolt s^ánju helyekre ajánlatos, Ikogy azok, akik ki akarnak jutni, minél hamarabb jelentkezzenek.
Az elmúlt esztendőben a vármegyék* a Járások é* a városok szintén küldőt, lek ki guzdalfjekat, akiknek költőéit részben vagy egészben fedezték.
Mindeme kiierjedő részletes felvllá-dositással szolgál a Falu-szövetség ve. zctőség*- Budapest, V., Báthory-utca 24. száll}).
Méhészei! szakelőadások
Zalavármegye Méhészegyesülete a méhészeti szaktudás fejlesztése és a méhészkedés népszerűsítése végett a folyó évben Zalaegerszegen előadássorozatot rendez.
Március 10: A népesség fejlesztése, a számító etetés. Hogyan létesítsünk méhlegelőlí n .
Április 14: Mézel te tésl rendszerek-Mi a\', a fészékesére?
Május 12: Anyátlanság, álanyaság, anyanevelés. Mit kell tudnunk a raj. zárói?
Junius 10: Mürajkészités I.épépltéa és a léjxk megóvása.
Julius 14: Minőségi méztermelés, perjés. A inéhtermékck értékesítése.
Augusztus 15: Nyári teendők: egye. si(i s, anyásitás, raJápobtS- Szükségété, tés mézzel és cukorral.
Szeptember 15: Teleltetési rendszerek. Hogyan kell helyesen teleltetni?
Október 13: A méhészkedés télen-Kárlevők ejlcni védekezés.
November 17: A méhbetegségek ellen való küzdelem.
Decemlier 15: Méhészeti üzemterv éa könyvvezetés. A .méhészet haszna és jövedelmezőség\'.
Az előadások — melvcket szakvita követ k az aktuális méhészeti kérdések is megbeszélésre kerülnek — « jelzett najxjkon a (latdasági Egyesület székházának közgyűlési termében délelőtt fél 10 órakor .\'esznek és azokon minden méhészt és u méhészet iránt érdeklődőt szívesen Iát az Egye-sülét. Belépődíj nincs.
Kiadja a IsptulaJdonos Közgazdasági Rt. OaUnbcrg Nyomda és Délxalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsái.
Felelős kiadó; Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. ssAm.
Pk. 914Y/1B34 u 2739/1934 vghtól iz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Schwarcs Károly ügyvéd által képviselt Or II Károly javára 457 P SÍ «IJ. töke éa több követelés Járulékai nejéig a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1934. évi 9147 11 végzésével elrendelt kielégítési végreha|táa folytán végrehajtást azenvedó-töl 1934. évi ]uHtts hó 9 éa lefoglalt, 2SS3 P-re becsült Ingóságokra ax árverés el-rendcltftvén, annak végr. azenv. lakásán, Nagykanizsán, Sugár ul 8 házsr. alatt leendő nrei(Uriátára határidőül 1935. évi február hó SS. napjának d. • 11 órája tűzetik kl. amikor a biióllsg lefoglalt bútorok, könyvek s egyéb ingóságokat el fogom adni.
Nagykanlza, 1035 . 4vl januái hé 17.
Haán Oyula
kir. bir. vécrehaltó, uí miat bírósági kiküldött.
Elszomorodott szívvel jelentjük ugy a magunk, mint az alulírottak nevében, hogy forrón szeretett édesanyánk, anyósunk, nagyanya
özv. Hordós Vincéné
azűl. Sulyok Terézia
áldásos életinek 74-lk évében hosszas szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk (Oldl maradványait f. hó 22-én d. u. 4 órakor a róm. kath. temető halottasházából helyezzük örök nyugvó helyére.
Az engesztelő szentinise-áldozat a megboldogult lelki-lldvéért I. hó 22-én d. e. 9 órakor a Ktntferencrendlek plébánia templomában fog az Egek urának bemutattatnl. Nagykanizsa, 1935. február hó 20. Suretotbk kliir nlol.á itrinl IiiHKU Mkiteil
H«á». vw Akik, M, Ul»áa, Gy.l. gyorinekel. H.,.4. tkUnl
as. Domooko. Zeótt, Ináá. júli sx. Koobanek Bert., Mii l*M
u. Ore.kd Györgyi menyei, í.lk. unokála éa ai ta» rokoosíg.
Tanterlinlt
Hu. lm. 77 c. 17 70-17 >5 78 u 1785 1800, 78^. 1800-1815. 80-., 1810-18 35, dun.nl. 77-e. 1710 1725 n-u I72J-1740, 7ft-w 17 40-17 55 80-M 17 \'0-17-66 — Ro>. j) p..tvld<kl 1330-1360 mt. I4-20-I450 Zab kOifp 15 5 1545 Ttng.rl Iiu.nl.,I 12HJ
APRÓHIRDETÉSEK
10 «> nM>. mlnd.n to..bb, ... 3 lin.,
8aakéc*r.flt keresek .zonn.ll belépésre. Ungtr (Jllm.nn, Hollhy M.-ut 19 104
L. Minik átalakltke « éptllet lelek, kel lul.nvo.ul eladó Klnltll u 6. uim .Utl.
tlaáá 5 HP yllUnymolor Kulimon Károly eégníl
B,.rm.kk.ulk nagy válesnlkbin kaphatók K ulm.ni Károly cégnél. *
Ur.B.,1 laaa, 28 év«i, mlndtniíle h4tlDuuklD.ii jiiua. ho.uu blionvli-Tinny.l, birhov. .Iliit facie. iprlll. I ie vagy 15 te. lít.üovtci György Surd. 644
Oltl-1. 37 Se. bit ala*é, vtnl.r lilével ilvehild. Uiy.nolt látoil. hiUizob. berendelte eladd. *
Egy.ubil udv.rl lak.s m.idui l-re kudó. E6\'.v6i l4r 1» n. •
FSggfl.öveí áaréMt, lehetőleg ön élealto kovekk.l, kereKk. KtuLlei lelilil kir: OrUnb.um, (Mm. 653
El...k, elköltőid, nil.lt, Halon-, (lilééi egyéb balotok. Sieme e u- 9. *
Bgy.iobl. lakáa Teleky-ul 20. alatt kl.do. Ugyanott liigya eladó \'
Hollandi piaari kas*. S flu*., kap ható Vágd lllaluerliibaa.
Kataaal «a .ay.nraiUx.tl olk
kak legolcaObban beaiereihetök üeleinal-nll, Sugir-ul 51 •
Egy .Blönbe|ir.\'u butororalt uob. .aonn.I klada AUgy.r-n. 26. •
■afklahalé leányt kereaek |ö blio-nyitv.nny.l márdu. 1-é.e. Sub.do. Kliitv ufc. 15. >05
JAaMaalalaaáaH, ügye. .lárullönOt awnn.lt belépítre kereeünk. Pényképea ajánlatokat . kladdhlntü lovábbtl 627
Wa>ra<éa—é márdu. 1 löl Sugii ul 18. uim ali helyesem, öav. Velaa Vikloiní
626
Klakantuin Bajcaa-ulc. 58 .limu hál áprilisra klaelá gaidasigl épOtetekkel I, kerim. .Mlleg elad)._ 623
Egy hiio, rotett., atékek, azönyeg, dl-r.bonkjnt I. ala<á Sséesényt tér 2. \'
Vlsaa a.irfca és konxervek Oyenea ttsicruslclben. 655
Vliszamaradt nltMknil, réteken, kaizilókon, luoarnásohon, ■sólőnél,
kertiveteményeknél flyOmBIoafáhnál
csodát művel a
Píli-Sytórámis.
Bizományi raktár:
Ország József
aaag, aaáfrégra, •»»..,»M.I»la».r.ki •lb lanMMta.
Nagykanizsa, Errsébet-tér 10 (A btrdaág melleit.)
Nyomatott . laphil.|donoa Ktuguduágl R.-T, Qut.nben Nyomda é. Délulal UotaadO Vállalata ktaynyoaadá|U«, NagykaababL |FM| tulelveseld ZaUI Károl.y)
75. évfolyam 44. szAm
Nagykanizsa, 1935. február 22, pintek
Ara 12 Illír
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
____ i MKMMWtil: f«.t ». nl.
Mtljtluik !<Bl»óto Kun, bUl UHUM
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ÍSS^VSJ^^^
A római aláírás
Nagy nemzetek államférfiéi lépten nyomon utaznak, tárgyalnak, al. kudoznak. A vilógbékéröl, amit ad. dig .el nem érnek, amig igazságot nem szolgáltatnak azoknak, akikkel igazságtalanul bántak el. Tanácskoznak a leszerelésről, ami addig nem következhet be, amig győzők és legyőzöttek vannak. Vitatkoznak a Duna-völgyének helyzetéről, ahol nincs megoldás a Dunavölgy szivévében fekvő, megcsonkított kis Magyarország néikUJl, És amig a nem. zetközi politikának esek a sorsdöntő tanácskozásai folynak, Hóman Bá lint, Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere Rómában alá irta az olasz-magyar kulturális egyezményt.
Lehet-e keresni egy bus kis országnak álmát, mikor az ég piros sátra alatt játszódnak le hóhéros panorámák ?
Lehet - és kell.
Lehet, mert nekünk a nemzetközi politikának ebben a zajló és kavargó időszakában is elsősorban befelé kell néznünk. És kell, mert tisztában vagyunk azzal, ho<?y Középeurópa népeinek versenyéi en olyan súlyos teherrel Indulva, amilyent Trianon jelent, ml csak ősi kultúránkkal, szellemi és erkölcsi ma-gasabbrendüségünkkel győzhetünk.
A magyar fajt sokan és szokszor nevezték álmodozónak. Valóban meg van az a tulajdonságunk, hogy messzebbre szeretünk nézni az orrunk hegyénél. Ez a faji jellemvonás rokszor hátrányos, mert nem vesszük észre a közvetlenül s/.e. münk előtt lebegő veszélyeket. Ezért válik gyakran nehézzé a ma nyo moruságainak elviselése. De sorscsapások idején, szakadékok mélyén mégis szerencse, hogy szélesebb távlatokat ls át tudunk tekinteni. És éppen ez tette lehetővé, hogy a magyarság történelme leggyászo sabb napjaiban ls Jövöt tudott épl tcnl a következő nemzedéknek.
Most is erről van szó. Gömbös Gyula miniszterelnök az ősz folya mán megejtett látogatása alkalmával az elért gazdasági és politikai megállapodások mellett azért készl-tette elő az olasz -magyar kultu. rális megegyezés útját s Hóman Bálint kultuszminiszter azért ment befejezni a tárgyalásokat, hogy a meglévő szellemi és kulturális hidakat erősítse s ujakat is építsen a felé.
Természetes, hogy ezt elsősorban éppen Olaszország, az európai kultúra ösi földje felé kellett keresni. Olaszország felé, amely a középkor szellemi süllyedése után a renalssaneeban felélesztette az ókor kulturáját és tanítómestere lett a világnak- Olaszország felé, amelyhez való baráti kapcsolat ezer évvel ezelőtt k reszténységét, az európai szellemben való bekapcsolódást és apostoli királyságot jelentett Magyarországnak. Amely Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás királyok korá-oan kulturális kapcsolataival nagy
A Nemzeti Egység vezetőségi Illése visszautasította a szentesi harcmodort
A párt mindenkor a választójog titkossága mellett foglalt állást
Budapest, február 21
(Éjszaka j-len\'i tudósítónk tel?, fonon) A Nemzeti Egység Pártja vezetősége ma délután Gömbös elnöklete alatt ülést tartolt, amelyen foglalkoztak Eckhardt Tibor szentesi beszédével, amellyel kapcsolat, ban a következő megállapítást tették:
Nem felel meg a valóságnak Eckhardt Tibor ama kijelentése, hogy a Nemzeti Egység vagy annak egyes tagjai bármikor állást foglaltak volna a választói jog titkossá* ga ellen. Ellenkezőleg, a párt egy-hangú helyeslésével találkozott.
A párt az elnök összes reformterveit támogatta és támogatja.
Visszautasítja a párt a szentesi harcmodort, amely veszélyezteti a társadalmi békét és az ország köznyugalmát.
Tudomásul vette Sztranyavszky-nak ama bejelentését, hogy legközelebb Szentesen pártgyülést tartanak a durva támadások visszautasítására.
Majd a kormányzói jogkör kiterjesztésének végleges szövegében állapodtak meg.
A legközelebbi pártgyülést március 5-ére fogják összehívni, melynek délutánjára a képviselőházat is összehívják.
Az ülés este 9 óra után ért véget.
Schuschnigg kancellárt a franciák földalatti villamoson csempészik Párisba
Simon külügyminisztert MacDonald Is elkíséri Berlinbe
Párls, február 21 Schuí chnlgg osztrák kancellár holnap érkezik Párisba. A baloldali lapok Izgatásai miatt ez osztrák koncelláf érkezésekor tünteléstő\'. tartanak és ezért a hatóságok elha: tározták, hogy az osztrák kancellárt a földalatti villamos egy külön szakaszán szállítják be szállására. E* lenne az első eset, hogy a francia földre érkező vendéget a földalatt csempészik be Párisba.
London, február 21 A Dayli Mail erősen ellenzi a keleti kölcsön segitö egyezmény tá. mogatását, mert ennek egyik főcélja a szovjet és a kisantant határainak biztosítása. Angliának semmi köze sincsen sem a kisantanthoz, sem a Szovjetoroszországhoz, - irja a lap, amely még megemlíti, hogy Simon külügyminisztert esetleg még MacDonaltl is elkíséri Berlinbe.
Szabadlábra helyezték a rendőrfelügyelő állítólagos merénylőnőjét,
aki Oyulán Is fenntartotta Budapesten tett vallomását
Gyula, február 21
A kapitányságon kihallgatták Pávó József felügyelőt, aki vallomá. sában teljesen ellentétes dolgokat állított, mint aminőt állítólagos me-
rénylője, Horváth Gizella Budapesten vallott- A rendőrfelügyelő sze-rlnt a leány akart feljönni hozzá és azért adta ő neki a kulcsot. Mikor feljött, szemrehányást tett, hogy
hatalommá tette Magyarországot. Olaseország felé hajlunk, amely otthont adott Kossuth Lajosnak. Amely nek Mussolinija elsőnek állott a magyarság cltiprásra szánt sorsa mellé.
Az olasz -magyar politikai és gazdasági kapcsolat a most aláirt kulturális egyezménnyel vált befejezetté ós elszakithatatlanul szorossá. Akik az olasz-magyar barátság elhldegülésétöl tariottak, vagy arról suttogtak, nézzék meg az olasz lapokat s látni fogják, mire értékeli az olasz nemzet azt az egyezményt és Magyniornszóg barátságát.
Olaszország gimnáziumot és olasz intézetet létesít Budapesten. Szaporítja főiskoláin a magyar ösztön-
dijasok számát. Ingyen telket ad Róma legszebb helyén az uj magyar kollégiumnak. A barátságnak olyan tanujelei, amelyek kétségbevonha. tatlan cáfolatot nyújtanak minden kételkedésre és suttogásra. Sőt azokra a célzatos és rosszindulatú híresztelésekre ls, amiket ellenségeink szerettek volna elhitetni a vjíágküz. véleményével.
örömmel üdvözöljük az uj megállapodást. örülünk annak, mert bizonyságát látjuk benne, hogy Olaszország barátsága velünk szemben nem változott. És örülünk szerfelett a kulturális kapcsolat erősödésének, mert tudjuk, hogy ez a jövendő utja.
miért helyezteti.\' cl magát, amin összevesztek, de később kibékültek. Majd teázni kezdtek, i óra felé elaludt és éles fájdalmat érzett a csuklóján, másra nem emlékszik^ mert teljesen eszméletlen állapotban vplt. Tagadja, hogy Horváth Gizella a menyasszonya volna és hogy erőszakoskodott vele.
A leány megismételte pesti valló* mását.
Az ügyészség a leányt szabadlábra helyezte, aki el ls hagyta a fogházat.
A Duna Mohácsnál áttörte a gátat
Mohács, február 21 A Duna Mohácsnál kilépett m?d-réből és elárasztotta az árterületeket. Reggelre a betongát felett is áttört és az országutat ls ellepte. 10 év óta nem vo(v ilyen magas a Duna állÓ3a. Az áradásoka az, hogy jugoszláv területen a nagy hideg miatt jégtorlaszok vannak és aka. dályozzák a víz lefolyását.
A Szentatya rendelete
Róma, február 21
A Szentatya elrendelte, hogy április 7-én mindenütt könyörgő is\'.en. tiszteletet tartsanak az orosz népnek a kommunizmus alól való fels/g. baditásáért.
Mit csinál a welsz* herceg Pesten
Budapest, február 21 Tegnap este Budapestre érkezett a welszi herceg, aki ma 10 óráig pihent dunapalotai szállásán, azután fogadta a budapesti angol nagykövetet, akivel hosszabban elbeszél-getett. A welszi herceg valószínűleg ma délután kezdi meg látogatásait és valószínűleg elsőnek József Fe« renc kir. herceget látogatja meg.
Budapest, február 21 A welszi herceg ma délután a margitszigeti Pala\'inus fürdőt tekin. tette meg. A Palatínus szálló halljában fogadták, majd ugyanott uzsonnázott, érdeklődött a szigeti sportélet után. Uzsonna után a belváros* ba hajtatott, de csakhamar felismerték és a Dunapartra ment. A herceg az estét egyik Opera-melletti vendéglőben tölti, majd egyik mulatóba megy.
Tovább szállítják a katonaságot Abesszinlába
Róma, február 21 A Kcletafrikába történö hadszer és katoniszállltás tovább folyik. Valószínűnek tartják, hogy a Jelenleg Fi. renzében tartózkodó hadosztály is rövidesen útnak indul. Holnap Nápolyban ulra behajóznak egy Afri« kába induló csoportot.
muu közlöny
m kb»* a
Fel&lvfvk tisztelt vevölnR figyelmét, őogy
Külföldi férfiru&a és nöi tavaszi-
Kabát szöveteink 9*<kiutá»a megK^anaou. -
Legutóbb divatú sxövéseK. — Cegsxebb dlvaisxtnek.
SxInenMnt és mtntánKini csak egy-egy ruQa vagy Kabát méret
Filléres Divatüzlet.
Ho&z éve 111a...
(A Zala 1915. február 22 Ikl szimatból)
Két héten belül okvetlenül felszabadul Przemysl vára. Egy cenzúrázott bécsi távirat jelenti ezt.
Cáfolják azt a bukaresti jelentést, mintha az osztrák magyar és román csapatok közt összeütközés tör. tént volna a román határon.
Francia tfittek szolgálnak asz.rb hadseregben, hogy a nagy tiszt-hiányt pótolják. A szerb erődöket nehéz francia ágyukkal látták el.
30.000 indus katona van Marsoil-leben. Angol hajókról naponta 8 4000 katonát szállítanak Franciaországba.
Hollandul miniszterelnöke bejelentette a parlamentben, hogy még nem mult el a veszedelme annak, hogy Hollandia belekeveredik a háborúba. A holland hadsereg leszereléséről tehát szó Sv-m lehet, ellenkezőleg növelni kell a készültséget. Hollandiának eddig 600 millió holl. forintban (1200 millió korona) van a mozgósítás.
BenUik La,ost, az 52. gy. e. tart. zászlósát, hadnaggyá nevezték kl.
tVsíeí/ 20a*ok kitüntetése. III. oszt. katonai érdemkeresztet kaptak az ellenség előtt elesett következő 20-as tisztek : Dobrovics György hadnagy, Nusal Béla főhadnagy, Rutich Sándor főhadnagy, Pucher Rezső hadnagy, Fischer Ármin t. hadnagy.
Hadi-panamát fedeztek fel Charkow-ban, Az orosz kormányzóság egy magusrangu tisztviselője és 14 hivatalnoka 1 millió rubelen felüli értékben megkárosították az orosz katonai kincstári. Kétszer ad. lak cl csizmákat és konzerveket. 24 lotartóztatás történt.
Nemesi rangot díjmentesen kapnak azok a tisztek, akik 80 éve szolgálnak és a harctéren kiváló maga-tartást tanúsítanak.
Lemondanak napidíjaikról a kép. viselők az elesettek családjai javára, ha a mandátumokat a háború vé-géig meghosszabbítják.
A megvakult, katonák segélyezésére az Országos Hadsogélyzögyüj-tést indított.
Idö|á rét
A nagykanizsai nstsorologlal megfigyelő Jelentések : csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 érakor + 3 2, délután 2 órakor + 12.8, este 0 órakor + 68.
Ftlhőzet: reggel, délben és este tiszta. Csapadék 0*0 mm. Hómagasság 00 cm.
S»tUrány: Reggel éa eate déli, dél-ben délnyugati.
(Hjnakai rddlójtltnUs) A ■eleerelé-gtel Ustésst islaati ••«• 10 «r*k»n Nyafat «•»•• •rSsSSS, Sáli, Sét ay«ViU m«I, ■Swskw* fsIMsat. Dékl|«|atM tsl la l*h«tséBsB.
Csonkamagyarország természeti kincsei
frta: Ssrlésl J<S*»ef, az Ércbánya és Festékipar ügyv. igazgatója a Magyarhoni Geológiai Társulat r. tagja
ruházta fel őket. A magyarságnak egyik legérthetetlenebb liibája volt, hogy u bányászattal teljes közömbösséggel viseltetett és igy az ország érdekeinek legfontosabb tényezői idegen kezekbe jutottak. A jelenlegi gazd"-sági válságunk előidézésében nem kis része van « szükséges nyersanyagok behozatalával ielmerülő idegen valuták megszerzésével járó nehézség, Így a behozatali többlet elszegényedésünkre vezetett.
Minden ország gazdasági fokmérőjét ásványi és természeti kincsei képezik. A búbom előtt már ismeretes volt a nicdgye:á petróleum és földgáz előfordulás, azonban érthetetlen módon a magyarságból hiányzott a vállalkozási készség, pedig körűitekül, több bányászattal szükségtelen lenne az ez irányú behozatal. Kereskedelmi mérlegünkre is nagy befolyással volna, bányatermékeink minél szélesebb körben való felszbirc hozása.
Elhagyottságunkban, kifosztottsá-giuikban mintegy adományként juttatta Isten hozzánk a \'bauxitot, amely, bői az alumíniumot nyerjük. Az alumíniumból nyerhető a bellirium, u mely 3U-szoria könnjebb fém, ml t az alumínium. Mondhatjuk, liogy \' Csonka-Magyarország* világ egyik legnagyobb bauxit telepével ren. delkeztk.
Ha meggondoljuk, hogy a vas és egyéb fémek kifogyóban vannak é\'. a Jövő féme az alumínium (me^t technikai fejlődésünk a könnyű fémeket kívánja*, szédületes perspektívák nyílnak meg és uj iparáguk mCghonosi-tását teszik szükséjjessé- Ennek a roppant kincsnek feltalálása magyar mérnök nevéhez fűződik. Azonban itt is mint mindenkor a magyarság a döntő pillanatokban közömbösséggel viselte, tett és ne„i ismerte íel a felfedezés jelentőségét és igy történt meg, hogy ez a ropjon\'k\'oc», amelynek &»z. Szegóbtf/ uz egész mugyar állam. adó«sáüot ki lehetne fizetni, Ide-ÜM tőke bMokáfaa került.
Nagy-Magyarország megcsonkításé-val ellenségeink nem annyira néprajzi együvétartozásukat ukarták keresztül vinni, hanem bikább ásványi kincseink birtokába akartuk jutni. Ma. gyaiország nemcsak a világ Icgegysé. ges.ebb földrajzi fekvésű országa volt, hanem egyike volt a leggazdagabb ás. ványi kincsekkel rendelkező országok-nak is. Ezt a nagy kincset akarták elrabolni Tehát a gazdasági érdekek Is nem kis részben járultak hozzá trianoni megcsonkításunkhoz.
Ila megnézzük Nagy-Magyarország geologiai térképét, ükkor azt látjuk, bog)- Cscltország kapta feiső Magyarország arany, ezüst és yisbányáit. A felső magyarországi bányavárosok (Sel. mec és Körmöebánya) látták el hajdan Európa legtöbb államát arannyal és ezüsttel. Hománla kapta petróleum és vastcrüiclcink egyrészét. Jugoszlávia földgáz és 4>ctn»leum terük-lekhez jutott. Ebben a kifosztottságunkban állunk itt a világot rengető gazdasági válságban, amikor minden állam az önellátást tűzte ki legfontosabb cél-jául. Ellenségeink célja guzdasági megsemmisülésünk, mert Jól tudják, hogy egy gazdaságilag is tönkre tett, kifos*. tott ország csuk uz önvédelem fegyve. réhez nyúlhat.
Gazdasági megerősödésünknek legfontosabb kelléke a szükséges nyers, anyagoknak országunk határain belül való megtalálása. E megcsonkított ország, amely elvesztette éltető elemét, meghagyták túlnyomókig mezőgazda, sággai foglalkozó vidékeinket azzal a célzattal, hogy az életképtelenné váló magyarságot végleg megsemmisítsék- A trianoni klfosztottságunknak, sajnos magunk is okai vagyunk, mert Ma. gyanország a bányászatot elhanyagolta és a mezőgazdaságra helyezte a fősúlyt Igy bányavállalatok alapitásá-bon idegen tőkék vettek részt. A különböző pusztító liábonik szükségessé tették idegen bányászok és ezzel kapcsolatban iparosok betelepítését. Az idegen bányászok ásványi kincsekben gazdag vidékeinken telepedtek n*«g. királyaink pedig kiváltságos jogokkal
Vérosi Moifló
Február 22., 23, 24 én Péntektől— vasárnapig
Európa legveszedelmesebb és legszebb asszonyának
MYRNA LDY-nnk
a világtörténelem legnagyobb kémdrámája a
Láthatatlan front
Egy világhírű kémnő izgalmas vallomásai.
Myrna Loy a férfiak megállapítása szerint veszélyesen szép; a nők megállapítása szerint kegyetlen.
Előadások keidele: hétköznap 5, 7 ét 9 órakor vaiárnep 3, 5, 7 és 9 ónkor.
II hétkBxnapI H órai elAadétok filléresaki
C sonka .Magyarország ezzel « kincs csel * jövő. fémek kinoses tonráj.i lehet, Bár más országokbáii is clöfor. dul ,azonban flz egész világon együtt, véve nincs annyi, mint Csonka-Ma. gyarországon. Bauxitot elemeire Tel. bontva igén sokféle hasznos anyagot kapunk uz alumíniumon kívül. .4. sziUciumot üveggyártásra, u vasoxidot fcstékgyártásra, a titánoxidot már Amerikában régen használatos cinkoxid helyeti\' Után, fehér festék elö. állítására használják. A bauxit égetve, mésszel keverve n bauxit cementet adju, mely országunk építő Iparát van hivatva táplálni és előmozdítani.
Tekintélyei szénletepek kerültek feHáftea
és joggal mondhatjuk, ebben az iráuy-ban igen jeientő-s haladást észlelhetünk, mert ma a szén szükségletünk legnagyobb részét hazai bányáinkból tudjuk fedezni. Egyéb ásványokkal, mint omug, ezübt, réz, ólom, cínkj, vas és kaolin, amelyek nélkülözheiel. len«k, eddig még nem igen rendel ke. zünk, jKxilg ezek nagyrészt hadászati szempontból is szájiutásba jönnek. Létérdekünk, hogy ezeket a fontos nyersanyagokat, vagy azok ^pótlását megtaláljuk. Illetékes helyeken Is fel. ismerték nagy jelentőségét ennek és az országban a geologusok egész sora fólyiat kutatásokat ásványi és teijné. szeti kincseink felfedezése érdekében. Ezeket a kutatásokat máris eredmény kisérte. SzámtaJn gyógyforrást dred-méuyeztek, amelyeket mint gyógyfür-dőt hasznosítottak. Ennek nagy ide-genforgalml jelentősége van, ami bizonnyal a keieskedelnü életünkben is Jelentős szerepet Játszik. Azonban ter. mészé ti kincseink kihasználására közel s«m történik annyi intézkedés, mint amennyit azok megérdemelnének. A Baluton fejlesztése érdekében sem történnek m«g azok uz intézkedések, amelyek egyedülállóságánál fogva méltán megilletnék- Az országnak
uj iparágat kellene meghonosítani természeti kin. c-seinek minél nagyobb kihasználása érdekében, fürdőink idegenforgabná-nak emelése céljából országos megszervezést kellene megss rveznl és az idegenek ide vonzásával a kereske. dclmi élet forgaima/megélénkülne és uj kereseti források ítélnének életre. Az elvesztett kerejtfti lehetőségek he-lyett ujabbakat ^11 találni. Az Idegenforgalom fejlesztését minden egye. süléinek, szakma képviselőinek, fürdőügyi bizottságnak elő kellene segi-leni. Iparművészeti kiáltások rendezésével is igen nagy lépéssel vihetnénk előbbi« idegenforgalmunkat.
Olaszországban (Velencében) emléktárgy eladásokból 14 millió Ura haszon jutott az országnak.
A kutatások igen sok irányban terjedtek kJ, a tóbbek között
■ petréta
komoly reményekre Jogosítanak. A nemes érc tekintetében is jelentős eredményt lehei már felmutatni.
Ai*ay és ezM értek
C sonka. Magyaroazágon geologUi adottságánál fogva három helyen fordulhatnak elő. Egyik már ez állam tulajdonában van üzemben Recsken évi 80 kg. aranyat, 300 kg. ezüstöt és 3—4 ezer tonna rezet termelnek. A másik arany .ez üst Mö hely Börzsöny és vidéke. A föltárásokban a régi bá nyászat nyomaira találtunk, ahol minden kétséget kizáró módkon meg-
M febroáf 22
Állapítható ír irodalomban sieicplfl Börzsöny község ki binya város wlt száz telep—" nyásztemplomuk még ma fennáll. A harmadik ar. lelkibánya és kőrayéke.Jpíclöíek . üzeinbehelyetfésére különböző tárgy ttlások *tonalfcjjolyamiUJ>an minden • ----- ------- fc-Vrfc
Május elsején kezdik meg a Kath. Legényegylet építkezését
Az épltóblzottság köszönetét fejezte ki Krátky polgármesternek a támogatásért
bányászat indulhat lKcslése szerint
SzdflBk
4* 54 millió tonna vasérc
van feltárás elölt. Tulajdonságánál fogvfc M \\fsolv®sztásra kiválóan ijkaU, t. —:-J—^i«iaé»yQnk Mmkcm^
JSm
lünk 1 kíMldről behozaHlra.
jelentős kaolin területek is variak, feltárás előtt- A kaolin, amely a jfjfcjL; cellán, papírgyártásnak ké|>czi nyers-
w^tMpfwmM
(V«nniá«MI k«rOlt hoMbok fnnUii l^82jMC P bei*lMl *«-> Uhu.
^sai ma
niég m rg^ógytóer Ipar fontos ukra*
anyagát is képezi (sziliciumy^gyülc. tek).-.....
Mindezekből világosan látUató.bogy Komoly reményünk van arra. vonatkozóéit, hogy ezeket a nyersanyagokat nemcsak\'pótolni, hanem magunk kitermelni Ls tudjuk. Intenzív kitermelés mellett és nem a legutolsó sorban bányatermékeink kiválóságánál jfogva ké. pc-sek leszünk még az exportra. ls, mert ilyen nyersanyagok egész Euró-pál>an keresettek. Ezzel devizát is tud. nánk a magunk részére biztosítani. Meg kei. indulni a gazdasági átfejlő-désünknek ós minden vonatkozásban alkalmazkodnunk kell az adottságokhoz, minden erőnkből arra kell tó re. k<dni, hogy kincseinket, értékeinket minél clőnyösebbeu kihasznál has.
suk és ezi«l uj iparágak meghonositá, sára alkalmat adjunk.
íá Kath. Legényegylet építkezési btootlsága Ülést tartott Gazdag Fe-réflc püspöki tanácsos elnöklete alatt, amelyen az általunk már közölt székházbövltés részletes terveit és költségvetését vitatták m-g. Vé-csey Barna városi mérnök tervelnek tanulmányozása és megvitatása után, kimondották, hogy a terveket némi módosítással kivitelezik. A nagyterem több mint husz méter hosszú le*- és rendkívül alkalmas a Legényegylet további fejlődés;- kapásán ; azokra a kulturális célokra, \'ffailkct az agilis elnökség maga elé Uizöp.
5 Most derült ki, hogy nyolc évvel ezelőtt megölte a férjét "egy szőllősgyöröki asszony
RÁDIÓMŰSOR
Budapefi, péntek.
6.45 Toma. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. - 10.20 Időszerű apróságok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Hanglemezek. - 1230 Hírek. -13.20 Időjelzés, időj4ránjelenté». — 13.40-14.20 Kondor Leó és Polgár Tibor kétzongorás jazz-müsors. — 14,40 Hírek, árak 10.10 Diákfélóra. francia művelődés az Anjouk előtt. — 16.45 Időjelzés, hlmk. ~ 17 A« opera-házi zenekar. — 18.10 Sportkőzleraé. nyek — 18.25 (iyor.\'irótonfolyam. ,-r 10 Szende Ferenc énekel. — 19.45 «A csodálatos magyar föld.. I)r. Fodor I-ei«nc egy. tanár előadása. — 20.20 A Scala.fUmszinházból: Lehár hangverseny a «Vlg özvegy, filmváltozatának díszbemutatója alkalmából. — 20.50 Zenés részietek a «Vlg özvegy, dmü Lehár-fllmből. - 21.20 Kfttógyl negyedóra. — 21.$5 Hirek- —"~$t.50 Gertier\'vonósnégyes. 23 Cigányzene
- 23.30 Vajda Sándor, Pártos Ernő jazz-zenekarának műsora. - 0.05 Ilinek.
Budapest II. 18-19 Fejes ,János szalonzenekarának műsora. — 19.10 Arthat* a Jó lanyha* Sós Aladár dr.
tanár előadása. - 10.45-^-20.4!? A Budai Szabadság Dalkör és a Grafikai Munkások Senefejder Dalárdájának műsora. - 20.55 Hírek. — 21.20 -22.15 Budapesti Hangverseny Zenekar.
Béc*. 14 Klpnis-lemezek. - 15.40 Apró he^dü- és zongoradarabok*, qr 10.20 Whieman-iemerck. 17-30 A bécsi madrigáljegyűttes és a szlmfó-nlkuaok. — 19.35 Alpesi zene lemc-reitfta. 21.35 A szerekom fenséges dajai. Szimfonikusok Merkol szoprán és Mai ki |«auri«|. - 2J.35-1 Állástalanok zenekar®.
ZALAI KÖZLÖNY
Gazdag Ferenc egyházi elnök Indítványára a blzottsőg meleg köszönetet szavazott dr. Krátky István polgármesternek azért a támoga\' tásért, amellyel a Kath. Legényegylet ügyét pártfogás alá vette.
A Kath. Legényegylet építkezése május elsején indul meg, ugy hogy a kész munkát a/ vállalkozónak szeptemberre át kell adnia a vezetőségnek. i
Az uj nagyterem és beépített színpad egyhitenl fogja a város amúgy is kevés alkalmas férőhelyeinek hiányát.
Nyolc évvel ezelőtt Szöllöagyörökön meghalt Papp István uradalmi erdőöf. Akkor tüdőgyulladást álla-pitotiak meg, most azonban egy névtelen levélben feljelentés érkezeit a volt felesége ellen, hogy ö mérgezte meg. A csendőrök előállították Pappnét, aki először tagadott, de a keresztkérdések tüzében megtört és mindent bevallott. Elmondotta, hogy férje msszulbánt vele, megcsalta és nem volt nyugta tőle. Mindezt elpanaszolta akkori, ban özv. Varga Istvánné szülésznőnek. Az ajánlott neki egy szert,
amitől »pár hét múlva egész nyut
godtan élhet.« Az asszony elfogadta a szert, belekeverte a férje teájáb-ba, aki két hét múlva valóban meg is halt. Pappné azóta Horváth Jó. zsef cseléddel élt együtt, akinek szintén elmondta, hogy miképpen tették el férjét láb alól. Most nyolc év után aztán kiderült a bünügy és Papp Istvánnét letartóztatták. A tulajdonképpeni gyilkost, a szülész, nőt már nem éri el a törvény keze, mert Időközben meghalt. A férjgyilkos asszonyt bekísérték a ka. posvári ügyészség fogházába.

iífLníl
Influenza, spanyoljárvány, torokgyulladás, az orr és garat etnyálká-sodása, a mandolák megbetegedése, valamint Mlell bajok vagy tfldö-csucshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belel a természetei. .Fereic József" taaerflvlf hasznalata által gyakran és alaposan kitisz illassanak.
Megemlékezés királyok kanizsai orvosáról
Kicsiny vörösünk kicsiny hírét a közelmúltban szárnyaira kapta a világsajtó és az angol, német, olasz, <^eh, belga és osztrák lapok Nagykanizsával kapcsolatban emlékeztek meg arról az emberről, aki Itt őrletett hetveh évvel eaolőtl Nagykanizsán, itt nevelkedett és ezen város éltető erejével vágott bek? abba az emberszerctetre épített nagy munkájába, amely ismertté, honfitársai előtt pedig megbecsültté tették dr. Lustlg Alfréd világhírű orvos nevét.
Orvos ő, az emberiség orvosa a szó szoros értelmében, aki áldáso* san tudományos működésében nenf nézte a különbséget ember és ember között, hanem ott volt mindenütt, ahol segíteni, gyógyítani és uj éle^ tet adni kellett és lehetett.
A háború alatt Jenő főherceg hedseregben szolgált, ahol mint ez-< redorvos oly értékes munkálkodást fejtett ki, hogy fővezére saját de-dlkáclójával ellátott fényképét adta neki meleghangú dicsérete mellett. Neve és tehetsége ls Itt tünl fel katonakötelékben legelőször Albá* nlában, ahol mint a legnagyobb tá-« bori kórház parancsnoka, hol emberiesen érző jótékonykodásával (ar éhségtől sújtott vidékek nagy tőmé-gét mentette meg az éhhaláltól) egy -csapásra magához kapcsolta a nélkülözők szeretét és a rászorulók bizalmát-
Később a német hadsereghez Ije-rült. Itt ls -hamarosan felfigyeltek munkájára a magasabb körök és az akkor még hatalmas Vilmos császár hasonlóképen egy őt teljes császári díszben ábrázoló festménynyel ajándékozta meg, amelynek kő-, vetfeezményeképen a .császárral még1 ma ls meleg és közvetlen levélbeli összeköttetésben áll.
Most pedig, hogy elérte\' a hetve. nedik életévét, magas ellamerői között a belga királynő volt az első, aki szeretettel üdvözölte a magas korú öreg urat, dr. Lustlg Alfrédot.
Hogy mennyire méltányolja a világ orvostársadalma tehetségét, bizonysága az, hogy az ezévben, tehál az 1935-iki Tomarkin Fonndation brüsszeli nemzetközi orvos kon gr esz-szus vezértitkárává a világ összes orvosai egyhangú bizalommal megr választották.
Jelenleg Meran-ban orvos é$ Olaszország bizalma összpontosult benne akkor, amikor a téli nemzet, közi orvoskongresszusra is őt, mint a legmegfelelőbbet delegálták.
Betegei között ma is sok az államu fő, egyházfejcdelem és arisztokra\' ta, akik távoli vidékekről fordulnalf hozzá, hogy bajukkal felkeressék Nagykanizsa város szülöttét, a világhíres orvost. Nem akadálya a magas kor, nem készteti pihenésre a munkában eltöltött sok esztendő ak-kor, ha odahívja a kötelesség, ahova vállalta emberi érzése és kötelességtudó tudományossága.
Most tehát, amikor Európa számos nagy lapjai meghajtják hetven
ZALAI KCWLONY

gyajrju minőségben, a legújabb
mintákban
10.- 12- és
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből
60.00, 67.00, Illetve 72.00 pengőórt a legkényesebb követelményeknek la megfelel* öltöny készíttethető.
Kirschner Mór Divatáruhóza
éves születésnapja alkalmából elölte az elismerés lobogóját, ml, honfitársai és szülővárosénak fial, kell, hegy egy pillanatra megálljunk megem ékezésünkkel tudása és világ hirneve előtt.
Lóránt Ödön
A hu gyakori teltsége, a rekesz eröaebb Wo\'ódáio, májnál U|dal-mak, etnészléil nehézségek, gyomor-blitiurut és sárgásig a termíszetes .Ferenc József kestrOvlj hsuni-Uta által megszüntethetek és sz agy a szem, lídö vsgy szív felé Irányuló vértödulások ellensulyOThitóli.
A siavalókórus
ma, pénteken este 7 órakor próbát tart. a szokott helyen. Fontos megbeszélni valók lévén, teljes számú, pontos meglelcnést kér a ve-zetőség.
BO fillérért SOOO pan««a MMotHM kap a Zalai KBiIBny minden alfl-tlxatfja
A Zalai Közlöny ezldén fordult b«U fennállásának 76-lk esztendejébe. Ezalkalomból egy ritka ked-vezménnyel óhajtunk kedveskedni előflMtőlnknak.
Minden előfizetőnket, aki ecélra >0 fUlért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre blztoell|uk bárminemű közlekedési baleset el-len egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes Srökíael 1000 pengőt kapnak kézhez a kitűnő hírnévnek örvendő Magyar Hollandi Biztosító Intézettől.
A <0 fillér biztosítási dij egész évre szól, az esztendő a bktosltásl kötvény kiállításától számított 11 hónap.
Önmaga és családja ellen vét, aki a Zalai Közlönynek azt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki, oetu akar ebből az akciónkból kimaradni, Jelantkezzék azonnal a Zalai Közlöny kladóhivat^á-btn.
Dalosegyesületek figyelmébe
A zalai duiosélet esemény: lesz a pünkösdhétfőn Nagykanizsán meg. lartsndó kerületi válogatóverseny. Az Országos Magyar Dalosstövct-ség művészi bizottsága kijelölte már a versenykórusokat a kővetkü.-zőkben :
Nehéz müc\'al csoportban Pogatsch. nlgg: Hallod a hegedűt?
Könnyű műdal csoportban Lányi: Magyar visszhang. ,
Nehéz népdal csoportban Törők : Megkötöm a lovam.
Könnyű népdal csoportban Bárdos : Megütik a dobot.
Nehéz vegyeskar csoportban Kodály : Jézus és a kufárok.
Könnyű vegyeskar csoportb.in Adám : Somogy-balatonl nóták.
Kezdők csoportjában Bold\'s: Lement a nap.
Osszkar számára Lányi: Szülő, földem, Kodály : Katonanólák, Szeghő : Kalonanóták (Jaj ás sokai áztam, Nagyváradi kikötőben, A gőzösnek hat a kereke).
Majdnem minden kórus kl van már adva és a dalosegyesületek Jelentsék sürgősen a kerület vezetősé-
génél, hogy melyikből és mannylre van szükségük.
A nagykanizsai válogatóverseny ügyében március első felében Keszthelyen kerületi dalosértekezlet lesz.
EnlltkezfatA
Február sa.
A helyőrség altlszU-báiJa S órakor az Iparuskórben OMKK-bál a Kaszinóban. Psbmár H. Liceális előadás a városházán « óm. kor (Vannny János). Frontharcos les 6 órakor a Konsl
nábaa.
Nagy I.áfsló népsziMüve a legény, agyiéiban, utána tánc. ■A nagykanizsai NoUe Dani* Leány, líceum nóvendéketoek műsoros azin-|jadavatófinnepéiye az Iskola diaz. tarmél*n.
SarOletl válogató tornászra rsa»y s érakor « gimnáziumban Február
A ««alshols növendékhangverseuyo í ómkor.
A Magyar-Olasz Társaság ajándéka: Mussolini könyve és arcképe
tásokban s magyar fordltáslMn
Arnaldo Mussolini BU!c cimmel Jelent meg.
Mindazok, akik a lantcmlltctl dolgokra Igényt tartanak, vagy akik az ügy Iráni kötelezettség nélkül érdeklődéssel viseltetnek, - töltsék ki az alábbi sorokat és levelezőlapra ragasztva küldjék be az ldé. zett cimre.
A Rómában megkötött kulturális egyezmény folyományaként a Magyar Olaaz Társaság a mai olasz Irodalom remekelt adja kl, ajándékként pedig a Duoe aláírásával ellátott arcképet, valamint legújabb könyvét, korán elhunyt fivérének ís leghívebb munkstáiainak életrajzéi, mely bővelkedik személyes intiml-
A Magyar Olasz Társaság megbízottja
Pannónia szálló Helyben.
ft »egyir Olasz Társaság akciója érdekel és kérek arl« altér személyes, akár levéli részletes felvilágosítást.
Név : ........................................... J......................................................
Állás:...............................................................................................
Lakhely: ................................................................................
A Karetztény Jótékony Nőegylrt Jalmsaitje az Iparoskfcbea. Frontharcos azinelőa^áa a letenvei Kaszinóban 8 ómkor. Mérekia 1. Liceális matiné a zeneiskolában léi 12 ómkor
Iparoskór JelmezealJe. A nagykanizsai Notra Dáma Leány, líceum ttóvendékaiuek múaosos isia-padavatóötmepélye az laknia dl«-termében. -.1
Szinetőadás és táncmutataég a lUs-Mnlzsai Olvasókörben. MárekN 4 Keresztény Tisztviselőnők kacag*, estje a színházban t órakor
yS\\{\\ h j\\
A UtayMutf Je!meseil)a 7 öraker a Missziósházban.
Torma Tóni Jelmez-éstje aa iparos székház alsó temialben. Márefcls ;. Nagyszabású rlgánybál éa nagybagó bucsuzlalása a Woilák-féle tandégl.1-
ben-
Cigánybél a lUt«cher-*endá«liib\'ri Máretos s. A Kaszinó hangvenenye (Piseher Bóike és F«leki Rezső). Mérekia II. ZTE diutomája a ^mázliimban 6 émiaor. Ménkű iá.
Vitézek műsoros est). az Iparoa-kórben. Mérelua lé. Izr. Jót. NAsgylcé MÜaoma puria-eatje a Kaszinóban. MárvJus a. A pécsi kamara jegy óflee hangár-sínje este o órakor. Or. Baktay Ervia előadása a Kaasi. nóban: Utasáé Nyuftt-TUMke. Márkus a.
Uoeáka maiké a saniskiUban fél II ómkor. Márataa
A arvieiskola nóvendékhangversain-* é órakor.
áprIMs é.
Stefániái liara zongoraestje.
ál gaodl Teljes berendezéseket rendkirél elínyS. ráat leMbMána, aői ksnatmsulsseu H szál-Utunk. Kopileln butorárihás, Horthy Mlklós-ul i.
Iflgj, fcbruir 22.
A nápolyi amerikai követ két leányának tragédlájá
London, február 21 Az essexi grófságban egy francia átutpzó repülőgépből kl/uhint két nő, akinek holftestét teljesen összeroncsolva megtalálták a grófság területén.
London, február 21 Mint a nyomozás megállapítottá, a repülőgépből kizuhant két nő Cori de Bois nápolyi amerikai követ kél leánya, a 28 éves Elisabcth ós a 21 éves Jane. A titkosrendőrség azonnal munkába állt a szerencsétlenség felderítésére. Akik a két leány útra-kelésekor jelen voltak, elmondták* hogy a leányok Igen idegesek voltak a beszállásnál. Mindkettő jegyben volt egy-egy angol pUótiszttel, nklk a február 16-1 mosszinai rcpü\'ő-katasztrófánál életüket vesztették.
Parasztlázadás Szerbiában
London, február 21 Az angol sajtó részletesen foglal kőzik a jugoszláviai zavargásokkal és megállapítja, hogy annak paraszt lázadás jellege van. A szlavóniai Bród városkában n katonaság 15 polgárt agyonlőtt, 8-an pedig su* lyosan megsebesült?k. A városban valóságos ostromállapot van.
Hóman Bolognába utazott
Róma, február 2} Hóman Bálint kultuszminiszter mp kíséretével Llttorióba kirándulást tett- Este tovább ulazott Bolognábi
Aki rádió utján akart esködnl
Pcstszenterzsébet, február 21 Az anyakönyvvezető előtt megjelent egy holland fjatalember meny. asszonya és kérte Java szigetén élö vö\'.egér.yével rádió utján való meg. esketését. A különös kérésnek nem teltettek eleget, mert a magyar tör. vének előírják a vőlegény személyéö megjelenését is.
Katasztrófális influenza-Járvány Spanyolországban
Madrid, február $ F.gész Spanyolországban óriási nát-lialáz-járvány dühöng. Tegnap csak Madridban 104 náthalázban elhunytat temettek. A járvány még egyre terjed.
Titokzatos robbantó sugarak
San-Remo, február 21 Az aranycsinálás állítólagos felU-
lálója, Dunikovszky San-Hcmoban titokzatos sugarakkal néhány perc alatt felrobbantott egy tőle távol álló re-pülőgép.modcllt. A körülállók teljes biztonságot nyújtanak arról, hogy csalás nent történt.
Nagy vihar pusztított az angol szigeteken
London, február 21 Az angol szigeteken 120 kilométeres sebességgel újból hatalmas vihar szá. guklott végig, amely óriási anyagi ká-tokát okozott.
Megoldódott az olaszllszkai dráma rejtélye
A kettostragédia ügyében váratlan fordulat állott be. Altét Kvassingír holttestének felbonoolása után kiderült, hogy Kvaszinger Zoltán iőtl« le unokaöccsét, Kvaszingcr Lászlót és utána öngyilkosságot követett cl. A helyszínen egy pisztolyt találtak, mindkét halált okozó golyó ebből szármaaott.
m^hLAL
NAPI HÍREK
NAPIREND _ Fafcraér M, pintak
Római katotlku: Péter u! Protol : Oirnos. to: Adat. tó 10.
.
,. .W»m«iU.1.«.II aaolgilat . btxvr-bjui: „Salntor- gjógyueitii Eruéliet-éa l tt.kat.tnal tyógyaautit. s
Moll .tS.diaok tlétkOanap 9, 7, 9, vaaér 4a ttunepiap 3, 5,7 éa 0 órakor.
Qöitttidö nyitva reggel fi ó,ét<SJ ■*.. 8 Ariig (béttő, midi, péntek défatin. kedden egéai nap nóknek).
TAVASZ-ÜZENET
Jön a tavasz... Eátnl alig lehet Fakadó rügyeken, Zőldelő kis ágon. Az első csokor Apró hóvirágon. Csak érzem... Mint az utcák Fagyos némaságán Végigsuhan Langyos, kósza szellő. Valami Usenet A februári hídon, Melyen a reménység Kincses ládlkáját Féltő gonddal visszük A tavasz elébe.
Langyos kóssa szellő, Tavasz-Szenet FelVlllanó fények, Hunyt aremü ablakok SötétlÖ mélyében. Műhelyek, gyárak Fekete oeőndlében A munka dallama. Lobbanó t(líraikra Fázós tűzhelyek Klalvó parazsán. Es a nyomor Teritétleo, Szomorú asztalán Dus lakomák képe.
Langyos, kicsi málló, Tavass üzenet. Halvány mosoly, árnya A könnyei szemekben. Es a reményséf Színes lobogó Ju, Gyönyörű hajóján UJ vizekre Indul Annyl-annyl ember...
Langyoft, kósza süllő, Tavasz-üzenet E kis határváros
rrke, bua csöndjébe\' utak távolán Határon tul messze A magyar reménység KMfáfóolos egén
LÍÉÍSDkk»t5íő,
Tavas* Itenet...
W. Munkácsf Noém!
- (A F<>l»Wmw>r •Gyula bácsiról.)
Sajnos, lapunk szűk terjedelme nem teszi lehetővé, Injgy a polgármester szerdal megható gyáazbeszédét közzétehessük, amit megboldogult . Halvax Gyula vánosi pénztárnok felétt mondott, mielőtt ŐM!j mellé elhelyezték örök pihenőié. A polgármester beszédében utalt a yolt iparos-polgármester gyermekire, aki puritánságával a városi pénz tárnoki állásig küzdötte fel magát éi aki dísze volt annak a nagy Iparoscsaládnak, melynek gyökeréből származott. Mint pénztárnok milliókat kcz«lt a város jténcéből, mert akkor még a régi NagykanUsának milliói voltak és Halvax Gyula mindenkor tiszta kézzel, becsületes lelkiisme. rctességgel őrizte a vároa vagyonát. Mintaképe voit a jó .Gyula bácsi, mindenkor a becsületes városi tisztviselőnek.
- (Efcyháattuaé* kfae«MéMk) A nagykanizsai róm. kflth. Saent Jő*ef egyházközség egyházi elnökének, P. Czirfusz Viktorin plébánós ftHet^etz-
HásiaiMonyok)
■aiielest a
Dr. OETKEK-gyár
uj fényképes
RECEPTKÖNYVI,
melyet ivánságra ingyen és bérmentve küld:
Dr. OEtKER-oyár
VIII., GonU-utoa «S mm.
tósére a megyéspüspök ur Onagymél-tósága érdem«ik elismeréséül kinevezte egyházközségi képviselőnek Bartai Béla Máv. állomásfőnök, Bar-thos Gyula hercegi erdőmester, dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki tanácselnök, dr. Tamás János ügyvéd és Kiss Olga polg. isk. tanárnő hitéletünk erős oszlopait, buzgó harcosait. A kinevezési okmányt a kihintetteknek ünnepélyes keretek között a folyó hó 23-án délután 5 órakor tartandó tanácsülésen a plébános fogja átnyújtani. .
Megszólalt az OMKE bál-rendezősége
Kcdv«s Főszerkesztő Ur! Engedie meg, hogy reflektáljunk csütörtöki keddien elhangzott zokszavára. Igazán nem spórolásból történik, hogy nem ontjuk a kommünikéket, meg nem is azért, mintha elbíztuk volna magunkat a siker előrevetett Jeleitől, azonban meg akartuk b. lapja olvasóközönségét kímélni attól, hogy mindennap a mi híreinkkel kelljen foglalkoznia.
Ezullal cl.enben mondanivalónk lévén, kérjük ]f. lapja nyilvánosságát:
Száztagú rendezőgárdánkat kérjük, hogy ma este szíveskedjenek egyesületi helyiségünkbe fáradni a teendők utol. só megbeszélésére. Azokat pedig, akiknek meghívója az expediálásnál netán elkeveredett volna, vugy még meg kívánnak hivatni valakit, szóljanak be Melczer elnökünkhöz az üzletbe.
Szívességét nagyon köszönjük.
Kiimm tisztelettel Aa OMKE. h.\')lbl«ot:s:.ga
—, (A Nemseti Rfcsé^) szervezetének gazdaszakcsoportja Aradi Antal vezetésével nagyszámú küldöttséggel kei este fel a polgárrned*-* n kózk\'ge. lök kibővítése és rendezése tárgyában. A polgármester nagy megértéssel \'fogadta á kisgazdák kívánságát és megígérte, hogy a lehetőség szerint orvo-, solni fogja a fennálló hiányokat.
— (A Gaorglcon Gazdasági Kör) február hó 18-án tartotta Keszthelyen! VII. szak ülését, melyen Molnár Andor I. é. halig. «A szén szerepe a mezőguz-, daságban- dinen tartott igen alapos felkészültségié valló felolvasást. A fel. olvasáshoz sokan hozzászóltak. Via. dár Endre gazd. akad. r. tanár a szén gazdaicvókemkedé-st, u i(Zén behoza.
árának leszállítása érdekében kifejtett talának és- kivitelének cscrekcrcskcde. lem utján való eshetőségeiről szólt. Táreri Zottán gazd- akad. gyakornok mezőgazdasági aktuaUtásokról tartott előadást, megemlékezve a gazdatisztek közvetlen termelő-munkájáról és a gazdatisztek társadalmi viszonyáról. Utána vitakóidéa következett: Kon-
junkturálisa a mezőgazdasági üaum-ben gyümölcsös \'létesítései A hallgató-ság részéről mutatott nagy érdeklődés is mulatja eme kérdés íuwmi fontosságát. A vitakérdést Náray Andor véd-nők-tanár szavai Zárták le, melyben a behozatal és kivitel arányáról, visz. szaélésckről, raktárhelyiség**\'l forftos\'-ságáról szólt. A mulatságos réraben Molnár Andor I. é. halig, novellát olvasott fel.
— (A vendég, fe »/>iko"rt*y) tagjait kérem, hogy Hordós kartársunk édes. anyjának temetésére ma délután 4 óidkor a r. kath. temetőben.
nek. IUtscher Mór einők.
— (Tavasz a kanlftui piacon) Csak-nem az összes pesti lajwk szenzációként közölték azt a nyíregyházi Mrt, hogy olt virágzik a barka, * tavasz első hírnöke. Bár még mess* vagyunk a húsvéttól (lehet, hogy á tél ls még csak ezután lón), a szerdai kanizsai\' piacon szintén megjelent a virágzó bofkn. Sokon vettek a dto-mónként fillérekért kapható barkából.
Marseille
nemrég gyászom hírnevet 8z°rz?tt magának, amelyet ugylátszik, korrigálni akar. Egy Szahrirába induló tudományos ex. tvzdidó ugyanis mos\' MarselUcbui különös módját választolta annak, hogy megfelelő pénzösszeghez fos. son. Az expedíció agjal rájdHek, bogy csókkal sok mindent el lehet érni és épp ezért összeköttetésbr léptek a marseUM szépségekkel, akikzt sikerült cgy--:gy csók erejéig részvételre bírni a csóksorsjátékban. Tízezer sorsjegyei adlak el, de csak negyven nyerőszámot húztak ki és ezeknek tulajdonosai egy-egy csókot kaptak ikilamelyik szép marseillet hölgytől. Ilyenformán tekintélyes bevételhez jutott az expedíció, agy hogy °.l is tudott Indulni Kétségte. lvu hogy ilyen szokatlan módon még nem finanszíroztak tüdomá. nyos expedícióé.
— Ide«f szHö izgalom « .Láthatatlan front".
— (KUléUéfc as , kel) Kaposváron nemrégiben két éivtt-ségizett fiatalembert lopott el a rend-őrség, akik már hosstu idő óta tolvajkodtak. Az ügyészség kopás miatt vád alá wette a két betótft A mp« megtartott tárgyaláson beismerték |ta-lyos tévedésüket. A btróOgejfr. hitő szakasz flenlCttbe véialévcl 7-7 hónapi bórtónre és 3 évi tésre itéite őket. Az H&M
Z«l>l KOa/)NY
1935 (eb

— (A <ntoá»r-br«)i«ó.
n*rá«) \'Megirta a Zalai azt az érdekes esetet, an történt a község ke resk«dőt ugyanis l)e\\-ecz Józ:*f gr tóttá k meg, hog>$ pálinkafőzés miatf J nánc-besúgónak, kedö a faluban miatt csaknem és ezért feljeleni galmazás miatt. A dott Ítéletet az éi mondta, hogy nevezés nem rágalma®^<mert a pálinkafőzés tiltott cselekmény éa caak állam|X)lgAri kőte\'ességét MJeaiti, Aki ezt a hatóságoknak jelenti. A .piaz-kos, kifejezésért azonban becsületsértés vétségében bűnösnek mondotta kl két gazdát és ezért őket 4-4 pengő pénzbüntetést* Ítélte. Az Ítélet, amely nagy érdeklődést keltett jogászi körökben, még nem jogerős.
—- Myina Loy Ifgnpgvobb fi\'mje a .Láthatatlan front".
hAx anyó a,
aki gyermekeinél kénytelen magái meghúzni, hiába tagadjuk, mégis csak a nyugodt csa\'ádi él?! egyik legnagyobb aka. ratlan megrontója és az összes értn\'ett fflck sokkal boldogabbak lennének, fut az ilyen Idősebb hői. gyeket külön, apró lakásokban he. lyeznék el.* Igy mondja ezt Matihr*,* Ollve kisasszony, az Ismert angol szociológusnö, aki mozgalmat Indított, hogy államköltsé. gen anyóslakásoka\', építsenek. Sir Edward Hilton, Joung közegészségügyi miniszter, - saját személyére oaló tekint eltel ls - tgen melegen érdeklődik a terv Iránt.
— Meaé tweed szövetek divatot színekben — ruhára, blúzra alkalmas mardákok - méter* 80 fillér Schütz-a«
— (A tofbatyttzáa vége) Az utóbbi napokban több tej-kihágási ügy került a rendőri büntetflbiró elé. Legtöbbjük szegény napszámos ember, aki abból él, hogy kimegy n falvakba, ott összeveszi a tejet és az* a városban 2—3 fillér haszon mellett eladja. Legutóbb többen ilyenek a razzia kezére kérőitek és a vegyvizsgáló állomás megállapította, hogy gyenge, vizezett teret árullak. Azt nem sikerült megállapítani, hogy a gazda vizezte-e a tejet, >agy a viszonteladó, mivel azon-ban a forgalombahozóé a rclelőssóg, a napszámos embereket állították a vánosl rendőri bftntetőblró elé Igy aztán Uau>g Bálint paiini lakost a rendőrhjró 10 |>engő pénzbüntetésre, Varga Károjyné, Bognár Károly, Nagy Gyórgyné kiskanizsai lakosokat 5 5 pengőre és Kotnyek I-\'erencné somogv-szentmiklósi asszonyt 3 |>engő pénz. büntetésre Kélte. Balog Bálint már ismételten volt büntetve. A büntetésen kívül minden egyesnek még 9 pengő wgyvizsgálati költséget is kell meg-fizetni.
lan fronl
N gv kémdráma a .Láthatat-nt\'.
- (IMeMrt) Pálfi Mária másféléves kislány a [MagyarJutca 137. számú házban játszadozott társaival, miközben oly szerencsétlenül esett cl, hogy jobb lábát eltörte. leszállították a kórház, ba, állapota súlyos.
— (Meghalt, meri nem kapott munkát) Vukovics Pál 30 éves barcsi gyárimunkás munkát ment keresni. Közben elfogyott az élelme, munkát nem kapott és elkeseredésében a kuposvárl vonal elé vetette magát. Felesége és két kis gyermeke maradt ulána.
— Myrna Loy, a világtörténelem wobb kéntnöjénck szerepében: ihatatlan front".
- Ubertl mamöékok, M öaaaos
ízinekben la minőség, mét«r« caak 88 fillér Schütsnál.
^SPORTÉLET
Egy pár szó a kei Öleti tornász válogató versenyről Ma Nagykiaüisán az érdeklődés homlokterében a holnapután sorra kerülő tornász vélógatóverseny áll A verseny Színhelye a reálgimnázium fcoróaterma, Időpontja vasár-nap/déhitáfl. A versenyen szerepűinek PédS, Székesfehérvár, Kaposvár és Nagykanizsa legjobb tornászai, lígyszóvál |UOk, akik a délnyugati Loraászkerüiet 6 legjobbja közé be akarnak kerülni. Érdekesség*\', hogy min&n tornász a maga által válasz, tott legjobban begyakorolt számával vizsgázhatik le ugy a pontozó bíró, mint Nagykanizsa közönsége, elölt. A versenyt a Nagykanizsui Torna Egylet rendezi. Külön látványossága az NTE világító buzogánygyakorlatokat bemutató csapata lesz. Jegyek elővételben Rltter divatáruüzletében kíphatók 80, 60 és 20 filléres árban.
Atléták figyelmébe!
A Zrinyi Torna Egylet atlétikai szakosztályának tagjait felkérem, hogy ma este 8 órakor a polgári iskola tornatermében edzésre megjelenni szíveskedjenek. Szépudvary szakosztály-vezető.
arányban döntetlenül végződött « meo
Ndgykénlisa apói tHteőnségo nágy érdeklődéssel tekint a sok izgalmat Ígérő tavaszi szefonnyitás elé.
A mérkőzés délután fél 8 órakor kezdődik a, Zrinyi pá\'yón.
Közgazdaság
82 0melró kerületre osztotta be a polgármester a várost
■•sSfauUságl 8uuir4 bktatááttakmlat
Vasárnap kezdődik a bajnoki szezon
Slmontoruy* Imi ax NTE vaaáága
Mintha az időjárás is lépést tar-tana a korán kezdődő tavaszi bajnoki szezonnal, mert bár még hivatalosan télben vagyunk, az idő ki-mondottan kedvez a bajnoki nyitányhoz.
A multévi délnyugati bajnok SBTC-t látja vendégül az NTE első bajnoki mérkőzésére. A simontornyai csapat nagyszerű képességei nem ismeretlenek a kanizsai sportközönség előtt. Csatársorának kél tagja állandó tagja a Délnyugat válogatottnak és a kerület lcgstiluso. sabb futballt játszó együttese. Az eddigi eredmények alapján érdel.es, hogy majdnem minden találkozása a két csapatnak döntetlen eredménnyel végződött, c«upán egy ízben sikerült az NTE-nek 1:0 ra győznie. Az ősszel pedig 2:2
Megírtuk, hógy a kormány rendeleto folytán február 28-án megkezdődik Nagykanizsán is a mezőgazdasági ősz-szeirás, amikor ls tpindeu telket, is. tállót, i>ajtát, sőt minden darab ba. rom fit is összeírnak a földműves há-zánál. A ]x)lgárme;iter a várost 32 ösz. szeiró kerületre osztotta be és kipe-vezte az ehhez szükséges számláló biztosokat, okik végigjárják a kérdőívekkel az egyes házakat és pontosan felvesznek minden adntot a statisztika számára.
Szombaton délelőtt ebben az ügyben oklató értekezlet lesz a városházán- Megérkezik a statisztikai hivatni kiküldötte, «gy miniszteri tanácsos és az értekezlet keretében nemcsak a nagykanizsai, letenyel, pacsal járávrk föszolgabiráinak, hanem az összes Jcgyzőkn«!< és nagykanizsai számláló biztosoknak is részletes • felvilágosításokat ad teendőikről. Az összeirás február 28-án reggel kezdődik és la t március végéig.
TflraisyMssás
Bum tiaxav. 77-ea 1770-1785. 78-as 17 85 1800, TO-aa 1000—18-19, 80-as 1810-18 35, dunint 77-aa 1710-17 25 78-as 17 25-17 40, 79-aa 17*0-17-55. 80-as I7.\'0—17U5. — Rors nj pestvldtkl 1350-1360, mát 14-20-14 50. Ub ol közép 15 50-1580 Tengeri tíaaáataü 1280-1290
Swtéwáiár
fatha|t»« 3682 tUdatlan 298 Kla*-riudfl 065-0"70 8».*dett 060-063, az* dett közép O-QO-0-S8 könnyű 052 0 54, tlaő rendű ői«g 086-060 ll-od rsodfl ör«t 0-48-054, angol sOklé 10 70 076, izalonna nagyban liO-122. ulr 110 146,boa Ő60-090, tálaartta 086 0 92.
Kiadja a laptalajdoaoa Közgazdasági Rt. Oatenberg Nyomd. 4a Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykaaizaáa.
Palelöa kiadó: Zalai Károly.
Interurbán teltion: NmvUanlsaa 78. saám.
Ez kill Inek!
9%+
K*»i pénzé r 124 P havi részlato
10.80 P
II
• a
Díjtalan bemutat*!
teljesítmény
Standard 2x
atÖKélittS QICSÓ BÁpiÓ ÁU0MÁS8KÁIÁWU \'WW-Maktalotébon
APBÓHIBDETESEK
Apr.hlid.tdi dl), vaiiin*. .. Qnn.pn.p 10 .|Aid M fflM., mlr.cn tuv.bbl IIÖ . Illl/r. h.Uein.n 10 aiOlfl «l (lll.r. minden lov.bbl itú 3 lm,, \'
Matéáaalt, kényalmaiet. Cá\'jkollal ley okUMao, T.kl atlioml. •>■ ,Umon Kaulin.nu Manónál icniltljtn. iqi
mrntVmhmU Itáoyl ktrcaek 14 bto. nyilvánnyal máidtu l éte. Subldoa Kllálv \'»• _ lök
Ura.A.I laaa, 28 «vca, mlitdenlík hárlmunkátan fártas. hoanu bl/onylt-vánny.l. bárhova álláal kcie, áprllii 1 ,c vagy. 10 IC. Drasovaca Oyflrgy. Sitid. 044
Arany Jlnoi-u 2. atámu hii al.dd.
638
PBfgd^Ovca daráiét, lahtlílt. 0n íltailS kov.kk.l, kareack. Rtoitalca lelráal kér: OiBnbium, Otlac. q^j
E(da«bb fcilialéflMt fdnailnk. Hun. flila kelagyár, Klrály-nlca 28. 601
Parltkl Ml Mii némtl ní ajánlkoiik to» •■»«»» ka.tarfá.1 alkalmazó:)
660
nak Clmekat a kiadóba Urak.
- Kttllaatvlaalők réaaára rendklvSI
etönyöa InilOrvíaárWii alkakia. Uodtrn baiamdutok, tókálataa p klvlttltai,, boaaiu lajámtu rfaalalre. adt kam.t. mauteaen U kaphatók KapaUia buto,-áruháiban, Horthy lálklóa-ut á.
BzabadtBIdi
főzelék- és virégmagvak
Heíesúiyi
Inlkápouti mag kápoaata mi| karfiol mag kalaráb mag ■aláta mag sárgarépa mag ugorka mag rőtök mag
MOtragyék
Kapható:
ORSZAO JÓZSEF
aaaf, Mttrágya, aSvfaj.MalHlaiai.\'\' atk. l«.it.rlMkt.
Nagykanizsa, Eris<bct-tér 10.
(A Ulróaíg mellett)
NGYEN
kapja •
Zalai Közlönyt
jövő M tl»c|íig,
hl lllOSft eISfliet.
Nyomaton a lacxulaldoooa
Kóa«aadaaKI R.-T. OutsalM* Nycada éa DítoUI M váMata UeynrxxUtában, Nacykadaaáa. (TaáaUa
Zalai Károly.)
75« évfolyam 45 szAm
Nagykanizsa, 1935. február 23 szombat
Ara 12 tm«r
ZALAI KÖZLÖNY
ftMfk«s*tfeé« A< Msdéhlvctal: P4at 5. náa. Megjelenik {minden reggel, héttŰ kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
ElófUettat ára: Sierkeiitótégl éa
taj hói a B pengó 40 lllléf k(adóhivatali telelőn: 78. u
A Meizler-tónus
Szokatlan utóhangja támadt az uj összetételű zalai törvényhatóság multhet! közgyűlésének. Dr. Meizler Károly ügyvéd, a törvényhatóság fiatal, uj tagja már a közgyűlésen szembeszállt az elnöklfl fölspánnnl. Nem kis megdöbbenésére mindazok, nak, akik a vármegyeháza falainak patinás hagyományalt annyira tiszteletben tudták lartanl minden Idők bármi zajlásal közepette, hogy há-í-em évtized óta a Meizl r-eietben hangzott el az első széksértési indítvány. Az ekörül támadt zajos- je. lenetek keserű szájízt hagytak ma guk után mindazokban, akik korábbról is ismerői a vármegyeháza dísztermében megszokott levegőnek-
Korántsem akarjuk a Meizlcr-cse. tet olyannak tekinteni, amelyből általános érvényű következtetéseket kellene levonni a törvényhatóság uj összetételét illetőleg. A modort és a hangot, amit dr. Meizler Károly használt, annak Igyekszünk betudni, hogy a koralfjuságától kezd ve politikai ambícióktól túlfűtött, fiatal keszthelyi ügyvéd megszokta a politikai népgyűlések erősebb és szabadabb tenorját és nem tudott mindjárt az első megycblzottsági ülésen átváltani arra a hangnemre, amely emlékezet óta uralkodó és kötelező az alkotmányosság vármegyei sáncai között. Hisszük, hogy nem távolabb ható szimptóma a Meizlereset a megyeházunkban, ha. nem csak pillanatnyi jelenség, amely elszigetelt marad, mihelyt a törvényhatóság uj tagjai is megismerik és megszokják a megyei önkor mányzat porondjának a napi politika harctereinél válogatósabb harc. modorát és higgadtabb hangjait.
Szó nélkül azonban nem mehetünk cl a Meizler eset mellett. A tanulságokat le kell vonni belőle, nehogy a hasonló próbálkozások megismétlődjenek. Nem lehet mellette szó nélkül elmenni azért sem, mert dr. Meizler Károly hírlapi nyilt levélben válaszolt a főispánnak a megyegyűlésen történtekre s amellett, hogy ez a forma magában is merőben szokatlan, olyan példátlanul éles hangokat üt m-g. amelyek még Meizler Károly elvbarátainak körében ls megütközést keltettek. Ha csak formailag nézzük is anyilt-levelet: - Ullk-e a megyei parlamentben először megjelent, mandátumánál és koránál fogva is egé. »zen fiatal bizottsági tagnak, avagy bárkinek |s ugy nylltleveleznl a vármegye élén álló méltósággal, hogy \'visszautasítom a főispán ur gyanúsítását... Felszólítom főispán urat.. Nincs joga főispán urnak...« stb ? Szép dolog a fiatalos vehemencia, ha Ideális célok szolgálatában áll s olyankor sok mindent meg j» kell neki bocsátani. De a legeré-lyesebben tiltakoznia kell minden alkotmányos érzésű vármegy.>1 polgárnak az ellen, hogy ez a tónus Polgárjogot nyerjen a vármegyo sorsának intézésére hivatott közös, ségben. A főispán személye ésmél-
y /
Este 7 óráig tartó, közben egyórás zárt tárgyalás után hét hónapi börtönre itólte a törvényszék Freivogelné Osonták Margitot
Altalános érdeklődés közben kezdte meg a nagykanizsai törvényszék a pénteki főtárgyalás! a Schenker-cégnéfc történt ismeretes sikkasztások ügyében, melynek vádlottja Frcivogel Ferencné szülc\'.ctt Csonták Margit. A biróság kb. 75 tanút idézett meg a mostani főlár-gyalásra.
A néhány hónap előtt lefolyt első tárgyalás alkalmával a vádlott annak megállapítását kérte, hogy melyik csomagoknál fizették áz ő kezéhez a pénzeket és milyen csomagok, nál másnak és kiknek. Marosi Géza törvényszéki könyvszakértő ujabb hosszas munka árán, amennyire lehetett, Igyekezett ezt a kérdést Is tisztázni és most került felolvasásra az ö rendkívül alapos szakvéleménye, amely súlyosan esik a latba az ítélet előtt.
A mai tárgyaláson vitéz Szily Dezső kir. ügyész képviselte a vád-
hatóságot, a védelmet dr- Mező Ignác ügyvéd látta cl, mig a káró sult, Sehcnker-céget dr. Rapoch Aladár nagykanizsai ügyvéd képviselt;. A tanuk száma oly nagy, hogy teljesen megtöltik a tőrvényszék folyosóját. órára vannak megidézve, 9, 10, 11, 12 órára, majd délutánra, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteniük a várakozással.
Dr. Mutschenbacher Edvlrt tanácselnök bejelentette, hogy a könyvszakértő megállapítása szerint a Flschel-csomagokat nem a vádlott szabadság-Ideje alatt váltották ki. A Kisfaludl és Krausz cég elmérő érkezett 164 pengős utánvételescso. mag bekönyvelésc »kótes kéztől* ered. Egy másik csomagnál Brand Izidor Írását állapította meg a könyvszakértő, vannak azután olyan keltezések, amelyek a könyvszakértő szerint a vádlott szabadságideje alatt is az ö kezétől származ-
nak.
Dr. Lukács Béla törvényszéki jegyző felolvasta a mult főtárgyaláson elhangzott vallomások jegyzőkönyvelt, ami órákig tartó, monoton aktus. Igy elsősorban Frelvogel Ferencné vádlott vallomását olvasta fel arról, hogy büntelenségét hangoztatta a mintegy 18.000 pengő el-sikkasztásában. Előfordult - vallotta akkor hogy az ő tudta nélkül, vagy távolléte alatt adtak kl ;i feleknek csomagokat és vettek fel pénzeket és nem Igaz az, hogy férfi-Ismerősének pénzt adott- A központ semmiféle ellenőrzést nem tartott, mert megbízott Brandban, aki elsőrangú munkaerő volt. Brand öngyilkosságának okát r.em tudja. A cégnél mindenki Jogosult volt pénzt felvenni és Így több ízben történt, hogy kiadták a csomagot, a pénzt felvették, de öt nem értesítették erről.
tósága az elvek szembenállása esetén is mindenkitől tiszteletet követel. Aki tiszteletlenséggel mutatko-zlk be egy házban, ahova először lépett, nem a ház urát sérti meg vele, hanem önmaga felett mond Ítéletet-
Ha pedig az indító okait keressük dr. Meizler Károly erősen agresszív magatartásának, akkor első pillantásra ott találjuk a politikát. Nem á vármegye ügye baja, sorsa hevíti Meizleréket, hanem a politika. Csak a politika. A falusi korcsmák és piacterek kortesgyülés\'1 nyujtogit-Ját csápjalkat a vármegyeháza felé, mert érzik a jó ellenzéki vezérek, hogy a korcsma ós a piactér mái-nem nyújt elég antást számukra.
A széksértésig fajult viharnak tárgyi magja tekintetében némi tájé ko?atl<mságot árult el Meizler Ká-i oly és a vita közbeszólói, amikor ugy állították be a dolgot, mintha Kanizsa akarna döntőbb szerephez jutni és a törvényhatósági bizottsági gyűlések számának apasztásá-val a kisgyűlés hatáskörét növelni.
A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény megszabja a megye-gyűlés és a kisgyűlés hatáskörét. Akárhány megyegyülés és akárhány kisgyűlés van, az ügyek felett az n fórum dönt, amelyik elé azt a törvény utalta. A megyegyülés nehezen megmozdítható, nagy együttes, ezért alkotta meg a törvény a mozgékonyabb klsgyülést. Meghagyta a megyegyülés katáskörében a ritkább választásokat, a délge-tett felirati jog gyakorlását, a rm* gyet háztartás ügyelt, az útügyi költségvetést, a szabályrendeletek alkotását, vagyis mindazt, ami az alkotmányos megyei életben leginkább általános jelentőségű. A kls«
gyűlés tárgysorozatának tömeges községi ügyelért nem lehet minduntalan összehívni az egész vármegyét, viszont a községek életét sem lehet megakasztani azzal, hogy a ritkán ülésező törvényhatósági bl, zottság határozataira várakozzanak.
Különben is, mit látunk a megye-gyűléseken? A költségvetésre, bármilyen fontos kérdés, alig figyel oda valaki. A zárszámadás pláne senkit sem érdekel. Az átiratok, feliratok sablon szerűin peregnek le, a legtöbb bizottsági tagot nem érdeklik. A szabályrendeletek tárgyalásánál is alig van, aki figyelmesen odahallgat. A vármegye speciális jelenségeiről viszont a havonta Ülésező közigazgatási bizottság tesz jelentést a kormánynak. Ml tehát az a rendkívül fontos, ami miatt több megyegyülést kellene lartanl ? Hiszen rendkívüli gyűlést amúgy is annyit tarthat a törvényhatósági bizottság, ahányat szükségesnek lát.
Minek is egyes vidékeket érdeklő kisebb ügyekkel a törvényhatósági bizottságot terhelni és Balatonfüredről, Letenyéről és még nehezebben megközelíthető községekből egy csomó embert Zalaegerszegre citálni ? Zala alispánja hűséges sáfára megyéje minden vidéke érdekelnek, ügyeinek a törvényhatósági bizottság külön-külön határozatai nél. kül ls. Avagy csak nem bizalmatla. nok a jó urak az alispánnal szemben, hogy előre szükségesnek tartják az ö jelentései körül minél több. szőr élesltgetni vitatkozó képességeiket ? Mert köztudomás szerint a megyegyülés tárgysorozatán rendJ szerint csak az alispáni jelentést tekintik alkalomnak egy-egy kis vitára
Kár azonban sokát találgatni !
Sem ez, sem amaz a célja az ellenzéknek, hanem egyedül az, hogy a politikát bevigyék a vármegyeházá ra. Politikai stílusgyakorlatok elsü-tögetésére azonban egy tiszteletreméltó, hatalmas, patinás testületet nem lehet felhasználni. A törvényhatósági bizottság feladata a vármegye jobbsorsának előbbr^vltckv Akiknek pedig politikai akarásaik vannak, azok előtt ott van a politikai küzdőtér egyéb nyilvánossági. Hogy aztán Meizleréknek állltólig bizonyos politikai gyűléseket nem engedélyeztek, amiatt tessék az illetékes hatóságoknál panaszt tenni, mert ez nem ügye sem a főlspánnik. sem a vármegyei autonómiának. Amíg Meizler dr. efelett provokált meddő vitát az ülésen, addig sokkal hasznosabb lett volna például akár az állattenyésztési szabályrendelet felett elmélkedni. Mert ez aztán valóban életbevágó közügye Zala. vármegyének, a kisgyűlés jó fél-órát tárgyalt felette. A törvényhatósági bizottság egy részét (az elmondottak igazolására) már nem érdekelte, Meizler dr. is sietve el» hagyta a megyegyülés termét, mire erre került a sor, kirívó igizolásául annak, hogy a megyegyűlési mandátumot nem tekinti egyébnek, csak eszköznek politikai céljai szolgálatában. Ehhez a játékhoz Zalavár-megye közönsége nem statisztálhat megjegyzés nélkül. Zalavármcgyi lakossága tiszteletet követel a megyei autonómiának, tisztelet a mc-gyegyűlés elnöki székének, a főispán személyének és politikai csetepaték helyett gondot, figyelmet, törődést követet a vármegye lakosságának sorsa, boldogulása, ügyelnek Intézése számára.

19M, lebmárja
Freivogelnének semmi megjegyzése nem volt ezúttal a felolvasott elő?ő vallomására.
A bírőaág ezután végig njent a többi vallomásokon, amiket az illető tanuk előtt, felolvastak, hogy észrevételeit mindenki megülhesse, vagy pedig a vádlott t^z/ászőlhas-són. Több esetben szembesítések ls történtek a tanú és a vádlott között.
Először a Schenker-cég tisztviselőit hallgatták ki. Majd Gerő Soma, Ritter\'Ferenc következett, Kálovlts Jánosnét, az öngyilkos Brand Izidor lakásadónőjét a bíróság megeskette. Hosszas volt a következő tanú, Bertalan János pénzbeazedő kihallgatása, aki jelenleg is a szál litmányozó-cég szolgálatában áll és nagyon fontos vallomásokat tett. Elmondta, hogy ő ment ki az állomásra a csomagokért, amiket összeirt, majd kikézbesitett a cimzett feleknek. ö inkasszálta be az után-vételes csomagok összegét, amit azután este átadott Frelvogel Fe-rencnének. Naponta 800-1000 pengőt ls inkasszált. Előfordult, hogy Freivogelné nappal tőle pénzt kért kölcsön. Ha például 200 pengőt kért tőle, akkor ezt rávezette azel-számolási lapra...
Bertalan itt folytatni akarta vallomását, de a közönség felé nézeget, mintha feszélyezné további monda nivalójában a nyilvánosság jelenléte. Az\'elnök látja ezt és megkérdezte, hogy akar-e zárt tárgyaláson vallani. Bertalan kijelentette, hogy további mondanivalóját zár illésen szeretné előadni. Dr. Mutschen-bacher elnök erre zárt tárgyalást rendelt el és kiüríttette a termel.
Közel egy óráig tartó zárt tárgyalás után ismét bebocsátották a hallgatóságot. Ekkor elsőnek a Fischel-cég alkalmazottait hallgatták kl arra vonatkozólag, hogy ők esetenként kinek adták a pénzt.
Frelvogel Fcrencné Csonták Margit nagyon ügyesen védekezett- Minden szava megfontolt és átgondolt, az elnök keresztkérdése! nyomán villanás szerűen gondolkozik és már meg is találja a védekező választ. Egy pillanatra sem lehet zavarba hozni, mindenre kész a felelettel.
A délutáni tárgyaláson folytatták a tanúvallomások felolvasását, illetve a kihallgatásokat.
A tanuk kihallgatása délután 6 órakor végetért. Rövid szünet után dr. Mező útalt arra, hogy Brand ízi* dor, az öngyilkos könyvelő az egyik budapesti cégnél több mint 2000 P értékű foto-cikkeket vásárolt. Kijelentette, hogy nem felel meg Berta* lan tanúnak a zárt tárgyaláson előadott vallomása. Földes Miklós tanár, Kovács József dohányraktári főnök és Vörös Gábor Nemzeti Bank-pénztáros kihallgatását kérte.
Vitéz Szily Dezső ügyész ellenezte ezt, mint teljesen feleslegest.
Dr. Rapoch Aladár bejelentette} hogy a sértett Schenker-cég képviseletében mint magánfél van Jelen. A törvényszék ezután befejezte a bizonyítási eljárást.
Vitéz Szily Dezső kir. ügyész vádbeszédében utalt arra, hogy a tanuk nagy része azt vallotta, hogy a pénzeket a vádlottnak adták át, ezeknek az összegeknek egy része nem lett elkönyvelve. Több mint 200 ilyen íétel hiányzik a pénztárkönyvben. Nem lehet az, hogy ennyi tétel feledékenységből maradt volna ki. Bizonyos, hogy a vádlott Branddal együtt közösen követte el a sikkasztásokat évről-évre. Rámutatott arra, a vádlott szerény fizetéséből Jutott másoknak is. Kiadásai voltak, szüksége volt pénzre. Enyhítő körül-
mény itt nincsen. Példás büntetést
kért.
Dr. Rapoch Aladár .a cég nevébert 18.000 pengő kártérítést követelt.
Dr. Mező Ignác védőbeszédébert utalt arra, Jwgy védenoa sohasem sikkaszthatott volna, ha Brand személyében olyan rendkívül faffinált könyvelés-technikusa nincsen, aki éveken át a legnagyobb agyafúrtsággal tudta palástolni a sikkasztó* sokat. Csak Brand lehet az, akinek a tettest szerepéről lehet Itt beszélni. A vád\'ott legfeljebb elősegíthette Brand sikkasztásait és igy nem tettes, legfeljebb csak bűnsegéd. Utalt a vádlott bűntelen előéletére és gyermekére, akit egy súlyos Ítélet egész életére sújtana. Felmentést
kért vagy a legenyhébb büntetés kiszabását-
Szily ügyész replikája után az utolsó sző Jogán a vádlott még felemlítette, hogy azt a mérleget, a melyben évek óta palástolták á alfo kosztásokat, a központ jóváhagyta. Nem érzi itlagát bűnösnek-
A törvényszék hét óra előtt hozta meg Ítéletét. Bűnösnek mondotta kl Frelvogel Fcrencné Csonták Mai> gitot cgyrendbcli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, megállapítván azokat az eseteket, ahol Freivogelné átvette a felektől a pénzt és ezt összegszerűen a bíróság 792 pengőben állapította meg és ezért hét hónapi börtönre és három évi Jogfosztásra Ítélte, be-
tudván a büntetésbe a Vizsgálati fogsággal kitöltött négy hónapot él 20 ngppt. Indokolásában utslt a bíróság arra, hogy figyelembe vette bűntelen előéletét és gyerekét.
A kir. ügyész a büntetés súlyos, bltása végett fellebbezett, a vádlóit és védője megnyugodtak az Ítélet-ben. Amennyiben a klr. ügyész visz-szavonná fellebbezését, ugy az ítélet Jogerőre emelkedik.
Freivogelné a perbeszédek ilott, amikor a legérzékenyebb húrokat pendítették meg, amikor a védő gyermekére utalt, egy szemrebbenés nélkül állta. Ugyanígy pz Ítélet kihirdetésénél. Mintha márványból lenne faragva...
Izgalmas vita a városi köxgyUlásen Király Sándor nyugdíjazása körül
A képviselőtestület Jegyzőkönyvi elismeréssel búcsúzott Király tanácsnoktól és megbízta három évre a viz- és csatornamű vezetésével — A város álláspontja az OTI-székház és az öröklakások ügyében — Megvette a város a régi Uránia-mozgó épületét és berendezését — 41.000 pengőt ítélt meg a Kúria az akna-pörben
Nagy érdeklődés előzte meg Nagykanizsa város képviselőtestületénL-k péntek délutánra összehívott rendkívüli közgyűlését. Az. egészébon érdekes tárgysorozaton kivül főként Király Sándor műszaki tanácsnok nyugdíjazási ügyének szólt az érdeklődés.
Dr. Krátky István polgármester a Magyar Hiszekegy-gyei negyed 4 órakor nyitotta meg a közgyűlést.
Napirend előtt Aradi Antal szólalt fel és
dr. Ooda Lipót érdemeinek méltatása mellett javasolta, hogy a közgyűlés Jegyzökönyvében örökítse meg a főispáni kitüntetés és 40 éves szolgálat alkal-
mából a vezető tisztiorvos érdemeit.
Dr. Krú\'ky István polgármester ugyancsak meleg elismerés hangján szólt dr. Goda munkásságáról, példás kötél.sségtudásáról, szolgálati érdemeiről.
A közgyűlés egyhangú lelkesdésel kimondta, hogy dr. Goda Lipót ér-demeit jegyzőkönyvben megörökíti.
50.000 pengd államsegélyt
kapott a város a forgalmiadó részesedési alapból, kizárólag a Magyar Asphalt Rt-nál és a Lapp-cégnél fennálló kölcsönei törlesztésére és részben helyi ipáros-számlák ki. egyenlítésére. A közgyűlés ezt tu. domásul vette.
Az OTI-székház és az öröklakások ügye
Az OTI-székház építésével kapcsolatban a polgármester Javasolta, hogy a város adja ingyen vagy az u. n. Hangya-tclket, vagy a Futura. telket. Ha az OTI az előbbit válasz, taná, ugy azt a városnak az Ipartestülettől meg kell vennie 10.000 pengőért. (Ezt különben ls meg akarja venni a város, mint a polgármester kijelentette, - akkor is, ha nem ott lesz az OTI-székház.) A Fulura-tclket csak ugy adja oda a város, ha biztosítani lehet annak egész beépítését. Egy részt külön OTI-épitkezésre nem hasítanak le a telekből. Itt kapcsolódik be az örök-lakás-palola terve. Ez az akció természetesen nem kaphatná meg in-gyen a város telkéből szükséges részt, lévén magán jellegű építkezés Ha sikerül ezt a két tervet összeegyeztetni (ami felett az OTI csak a választások után dönt), akkoit még egy feltétel van a Futura-telek átengedéséhez: - ott csak háromemeletes házat szabad építeni.
Dr. Tamás János kérdésére a polgármester kijelentette, hogy az öröklakás-akció semmit sem kér és nem is kap ingyen a várostól.
Dobrovlcs Milán : Akkor rendben van! Helyes !
Aradi Antal elismerését tolmá< csolja a polgármesternek, hogy ilyen szociális fontosságú kérdésekkel foglalkozik.
Az Uránia épfllet
megvétele volt a kővetkező pont. Armuth Náthán felajánlotta az egész Ingatlant, a mozi berendezésével
együtt 22.800 pengőért a városnak. Ezzel a vétellel nyugvópontra Jut az uj mozl.engedély kérdése, ami a város anyagi érdekeit is fenyegette, azonkívül lesz egy terem, ahol Uceálls és egyéb előadásokat lehel tartani s ezzel a városháza disz. termét megkímélni. A vétel pénz. Ügyilcg is előnyös a városra, annál inkább, mert Magyar János, a Városi Mozi igazgatója évi 1400 pengő bérért kibérelte a várostól a régi Urániát és ott szombati és vasárnapi népies mozi-előadásokat fog rendszeresíteni.
A közgyűlés a javaslatot hozzá-szólás nélkül, egyhangú helyesléssel elfogadta.
Dr. Sabján Gyu\'a
kir. kormányfőtanácsos, volt polgármester nyugdíj-ügyében a közigaz. gatási bíróság ugy döntött, hogy az akkori szabályrendelet alapján a háborús évek a polgári szolgálatban is duplán számítanak. Igy nyugdija 1980. március 1-től visszamenőleg 64 százalék helyett 78 százalék.
A közgyűlés a döntést tudomásul vette, dr. Krátky István polgármester ama bejelentésével, hogy mindent el kell követni, hogy ilyen alapon további nyugdíjazások ne tör\' ténjenek. A szabályrendelet módo-
- KSiaftakMBSttok türelmébe! hu-
toráralukat -ényeflesen leszállított áfákon árasltjuk. Hosszú lejárata hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-ház, Horthy Mlklós-ut 4. U*m
sítása meg is történt, de még min. dig nincs jóváhagyva.
Az akna per
kúriai Ítéletét is tudomásul vette a közgyűlés. A csatornaépitésckkíl kapcsolatban ugyanis, mint ismeretes, a város perbe keveredett bizonyos késedelmek miatt a vállalkozó Hlatky-Schlichter céggel. A cég 104.000 pengős kártalanítást kö vetelt a várostól- A Kurla mosi ugy döntött, hogy a város tartozik a cégnek megfizetni 23.954 pengót a vilás 238 aknáért, 4000 pengő kártérítést és 9000 pengő blról költséget. (A képviselőtestület ennél az összegnél nagyobbat szavazott már meg kiegyezésként, a város tehát jobban Járt a kurial Ítélettel, mint járt volna a kiegyezéssel.)
Aradi Antal vizsgálatot sürgetett, hogy követett-e el valaki mulasztást ebben az ügyben?
Krátky polgármester kijelentette, hogy ez tiszta jogvita volt, mulasztásról szó sem lehet. Ha mulasztás mutatkozott volna valahol, ö felszólítás nélkül ls megtette volna a szükséges lépéseket.
Utcaseprőgép
beszerzésére tett a polgármester Javaslatot A motoros seprőgép újonnan 19.300 pengőbe kerül. A fede-zetet ugy nyerik rá, hogy a város öntöző-autóját átalakítják fagázra. Akkor egy évben 1 vagon benzin helyett 8 vagon fa lesz az üzemanyag-fogyasztása. Ez évi 4000 P megtakarítást Jelent. A város a gép árát kölcsön veszi fel és a költségvetés megterhelése nélkül évi 4000 pengős részletekben törleszti azt- A vételt pár hónap múlva perfektuál-Ják, amikor már az öntözéssel kapcsolatos megtakarítás a gyakorlatban ls Jelentkezik. A gép bevezet*\' sével egyetlen ember sem veszti kenyerét, mert a kézi utcaseprés változatlanul megmarad.
Aradi Antal elismerését fejezte ki Prack István dr. tanácsnoknak a javaslattal kapcsolatban.
A közgyűlés a Javaslatot egyhangú helyesléssel elfogadta.
A felsőkereskedelmi
Iskola szervezeti szabályzatainak jóváhagyása tárgyában a kultusz* minisztertől érkezett leiratot a kép-
1936J*ru4ri8
viselőtestület hozzászólás nélkül tudomásul vette.
Babochay György-utca
A képviselőtestület a polgármes-ter indítványára a Gyár ,utoát Nagy. kanizsa. egykori nagynevű polgár -
ZALAI KÖZLÖNY
mesterérő\', Batochay Györgyröl ne.
verte el, aki megvetőfe Volt a városi fejlődés alapjainak s igy teljes mértékben megérdemli az utókor há. Iáját és nevének ilyetén megörökítését.
Király SSnctor műszaki tanácsnok nyugdlJ-ügy®
Király Sándor tanácsnok, a\' vdroé műszaki hivatalának vezetője • 1083. március 1-tól nyugdijazáaát. kérte, arm való tekintettel, hogy szolgálati ideje lejárt. Fizetésének 100 száza\'ékával megy nyugdíjba azzal a két**al hbfcy évi 930 P pólilketménye hagyassék meg 50 százalék belj«tt tolje« egészében, tekintettel arra, hogy a müs; legnehezebb évtizedekben, tói szabadság-idő nélkül szJolgáH« a a háborús Időkkel együtt 37 &\'fél éven keresztül.
Dr. Krátky I:>tván polgármester, rno. leghaugu beszédben, helyesléstől sokszor félbesaakitva emlékezett meg Kl-rály tanácsnok érdemes kanizsai munkásságáról. (
- 1900-tól 1935-igmondta egye. bek kózt — megváltozott a város egész képe. Az 1914-ig terjedő időben kez dődótt a céltudatos városfejlesztés. Aztán jótt a világháború súlyos idi-je, a kővetkező konjunktúra, majd 1929 óta a gardasági válság. Munka, küzdelem, tapasztalatok és tanulságok, megkötöttségek és ki:átástálanságok váltották egymást. Aki e történelmi időkben fejdös poziclót töltött be, ugyanegy munkakörben és he|yt ,tur {Jatt ál»ni n^iiden körülmények közólt, az a megszokottnál jóvat na. gvobb köszönetet és hálát érdemel a közödből. Sok tudást, körültekintést, felelősséget Igénylő fe\'adat volt Király Sándoré é-s azt válfozatlan séggel, lelkiismeretességgel, szakadat, lan munkává", éjt nappallá tévő -szór-galómVhál, beMűlettel végezte. Király Sándor neve elválaszthatatlan. attól a rejlődéstö\'.fmelv.az utóbbiévtizcdek-l>en Na© WnMt SMáWfcft*; Reá a rosszakarat sem mondhat más kifogást,
begy,, pedautérf ája t»iM aéha
tul óvatos volt.,Ez azonban neiu hibája\', -Wnétn értínye-érdekeinek meleg weretetélxjl és a reá bízott, feladatok súlyos felelősségének átérzéséből\'sZárti iázott, - j* \'
A poígánnesler javaslatára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel jegyző-könyvben örökítette meg. Király Sán-dor érdemeit.
Aradi Antal köszönetét felezte ki Király Sándor munkája iránt és kérte, hogy ne bízzák meg most már acmml munkává\', hanem hagyják nyugodtan élvezni nyugalomlAvonuláBO éveit.
Király tanácsnok uj megbízatási
volt az első pont a tárgysorozaton, ahol felforrósodott a hangulat. Arról szólt ugyanis a 10. pont, hogy az előző pontban nyugdíjazott királv Sándor tanácsnokot iázták meg a váras víz- és csatornamű veinek vezetésével, 5 évre, havi 200 pengő fizetéssel. Hz volt a 38 pontból álló tárgysorozat vihar.sarka. Már jóv*l előbb mozgolódás volt észlelhető, mint kiderült,
n*rt néhányan névszerinti (sőt egy városatya titkosI) szavazást kértek, megfelelő aláírásokkal.
Krátky polgármester az Ideges hangzatban csak nagy eréll>*l tudta a reod«t fenntartani már akkor is, ami. kor javaslatát előadta. A nagy többség mindig zajosan vá&*#4fe a jjrvaa-lattal ellenkező kőíbestólásokra és személye* vlta-góook U fejlődtek kl közben-közben. A polgármester elmondta, hogy uvfz- és csatornamű »-« mllUó pengős értéke a városnak, rendkívül fontos ftzem a város egész faágára nézve. A műszaki hiva. tW két megmarvdt mémóke az ügy-2FÍS elfoglaltsága melletti-ikailag képtelen eTutnlS vlr- és csa-tornamöwk hatalmas igazgatási mun-öft ?nlhw küiéoben is szakember MU és havi 200 pengőért a vároa ilyent nem kap. Király Sándor volt külön-<*n ls a ,„ég ma sem befejezett viz-
csatomamű létesítésének egész Ideje
alatt a legfőbb ismerője, ő építette, vezette azóta ls, ncld kell befejeznie is. erdemei is olyanok, hogy nyugalomba vonulásakor a VárO„ közönségének honorálnia kell ezSel\' a megbizu. tással.
Aradi Antal élesén szembeszállt a polgármesteri javaslattal. . — Amikor — mondta — Ínségesek 80 fillérért kénytelenek dolgozni...
Itt már hatalmas zajba fulladtak a szaval. A polgármester erélyesen figyelmeztette, hogy osztály ellenes iz-gaíást nem enged meg, Inkább meg áugja Vonni a szót. A tovább tartó i»j-T>ah Aradi vídte a saját álláspontját. Véleménye szerint a megmaradt két mérnökre kellene bízni az üzemek vc. zetését, Király tanácsnok szolgálatait l>cdig alkalmilag vegyék Igénybe, ha kell és esetenként dijazzák. Ma az a jelszó, hogy senkinek se legyen dupla hivatala. Ha |>edig más nem vezetheti a piüveket, csak Király tanácsnok, akkor miért nyugdíjazták?
Vitéz Tóth Béla helyteleníti az ujra-alkalmaztatást. Rövidebb időre kell al. kai mázni a nyugalomba vonuló tanácsnokot, csak annyi időre, mig irányítása-melleit a két fiatal mérnök átveheti a müvek vezetését. Ma, amikor az állástalan ifjúság százával van kenyér nélkü., Nagykanizsa városnál nem szabad állást halmozni.
Papp Oszkár véleménye is az, hogy amikor u közélet porondjain mindig a fiatalságról beszélünk, nfem szaftul a tetteinknek mást mondani. Ha szűk-ség van a művekuél szakemberükre, lehet talá\'ni elég fiatalt.
Dobrovils Milán: Havi 500 pengőérti De 200-ért nem!
Vitéz Tóth: Száz pengőért annyi van, ahányat csak-"akarunk!
Dobrovlls: De annak nincs tapasztalata ezekben a speciális saakórtelmet kívánó kérdésekig Arra megint csak ml fizelnénk rá, mig beletanulna!
Dr. Eotschild Hélu visszautasítja azt a megállapítást, mintha a pénzügyi bizottság a javaslat előterjesztésével nem képviselte volna a város érdekeit. Ezért az összegért senki szakembert nem kannánk. A város közönségének érdeke, rogy a közegészség! szempontból is roppant fontos és hatalmas értéket reprezentáló müveket az fejezze be, aki kipróbált erő ezen a t\'ren. A mérnöki hivatal két mérnökétőt nem lehet kívánni, Iwgy elfoglaltságuk és súlyos feladataik mellett a* üzemeket ls vezessék. Az Ifjúság kérdésének hangoztatása jelszó, amivel itt nem lehet operálni
D.r. Krátky István felelőssége tudatiban kijelenti (állandó zaj közben), hogy más megoldás nintt- Vagy ma-Md Király tanácsnok a művek élén, fogy tajMsztait szakembert kell
hozni. Az ő elgondolása la az, hogy a két fiatal mérnök vegye át mftjd a müvek vezetéaét, de addigra kell gondoskodni a műszáki hivatalihoz euy harmadik íiatai mérnökről. Javaslatát oda módosltja, — amint Jüntty Sáu-dor ls kérte — hogy a nyugalomba vonuló tanácsnok nem 5, hanem 3 évre kapja meg a szóbanforgó megbízatást.
Aradi Antal ujabb felszólalása után a polgármester kijelentette, hogy ez annyira felelősségteljes és fontos kérdés, hogy nem hagyhatja magát a közhangulattól vezetni.
Dobrovlls: A kózliangulat a polgármester mellett van!
Aradi felugrott és magából kikelve kiáltozott:
— Majd én megmutatom! .Meg fogom mutatni!
Nagy zajba vesztek el ezután Dobrovlls, Aradi és mások szavai. Végül ls a névszerinti szavazást kérő Inait-ványl visszavonták és a képviselőtestület a mcgbiaatást 3 évre megadta. A szavazás kézfeltartásaal történt Amikor a javaslat ellenzőinek kellett feltartani a kezüket. — négyen voltak Aradi Antallal együtt.
A közgyűlés ezután kiwebb ügyeket tárgyal,t.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapeel, szombat.
6.45 Torna. — Utánai hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Természettudós mányi mozaikok. — 10.45 Mit nézzünk meg vasárnap. — 12.06 G. Kiss Zsuzsa zongorázik, Kéthelyiné Wakots Margit énekel. — 12.30 Hitek. — 1320 Időjelzés, idöjárásjeientés. - 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hirek, árak. - 16.10 «A Rádióélet meseórája. Harsány! Gizi előadása. - 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Guttcnberg György jazz-zenekará-nak műsora. 17.50 Mit üzen a rádió/
— 18.25 Bertha István szalonzenekara.
— 19.30 -Ondavai szélben.* Komáromi János elbeszélése. - 20 A Stúdióból. «A oomevillei harangok.. Operett 3 felv.-ban. Zenéjét szerezte Planquette. Fordította Rákosi Jenő. Rendező Kiss Ferenc. - 22.10 Hiiek. - 2230 CharU Gaudríot jazz-zene kara. - 23.10 Cigányzene Kalmár Pá\' énekével. — 0.05 Hirek.
Budapv«t II. 18.50 Mezőgazdasági félóra. - 19.35 .Iiaendel,. Seljeityén Ede előadása. - 20.10-20.35 Hang-lein«zek - 20.40 Hirek. — 21-21.50 I\\>gány Dezső jazz-zene kara Horváth Ernő énekszámaival.
Béca. 12 Umezek. - 13.15 Chopin* lemezek. - 14 JerltzeJemnek. - 17-90 A bécsi férüdalegylet hangversenye.
— ift.30 Odropozov Richárd hegedűi.
— 22.15 Schmklt József ós Elslnger írén lemezei. — 22.20 Schrammolzene énekkettösscl. — 0.10-1 Kartousch Lujza dalestje.
- Llbertl mamdékok, az öaszet színekben la minőség, métere caak 88 fll\'ér Schűtanél.
FIGYELMEZTETÉSI
Gál Franci „Péter" elmü filmjének bemutatása nagy eseménynek ígérkezik. A „Péter" előadásaira tehát a jegyek eladását ma megkezdjük. A tömeges érdeklődésre való tekintettel felhívjuk a t Jiözönség saives figyelmét, hogy jegyeikről idejében gondoskodjék.
Eliiwzésekel nem fogadónk el.
Az előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A „Péter44 előadásai előreláthatólag telt házakkal mennek, kívánatos tehát, hogy mindenki előre gondoskodjék a jegyeiről.
Akinek a axtvmfiködése rendetlen, ugyuintén az, akinél a várnyomás emelkedésének tönetd mu-tatkoznik, ugy érhet el erOlkOdés nélkül megfelelő könnyű székeiéit, ha reggel éngvorcorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" keae-rOvlzet Iszik.
Hnsz é?e ma...
(A Zala 1915. február 23-lkl számából)
Véres tüntetések voltak Olaszország minden nagyobb és népesebb városában a háború mellett és ellőne.
A mazuri üldözés befejeződött. A foglyok száma 100.000-nél többre emelkedett. Az orosz sok nehéz ágyút és muníciót elásott, vagy tavakba süllyesztett. A X. orosz hadsereg teljesen megaemmlsültnek tekintendő.
Nagyon hcws ütközetek voltak az utolsó napokban Przemysl körül.
Romániában csalódott Oroszország Írja a Novoje Vremja - és mától kezdve ellenségének tekinti.
Konstantinápolyt szárazföldön akarják megtámadni az oroszok s ecélból Odesszában hadsereget koncentrálnak.
Uindsnburg támadását észak felől várják Varsó ellen.
Elzárták a La Manche csatorna összes kikötőit.
Helyreigazít a Zala : - tegnapi számában Nusal éa Rutich főhadnagyokat, Pucher és Fischer hadnagyokat elesettekként aposztrofálta, holott - élnek.
Dr. Mező Ferenc polg. Isk. igazgató, tart. hadnagy az északi fronton hastifuszban megbetegedett. A mozgósítás óta állandóan a harctéren volt, minden ütközetben réezt-vett. Most a kazlmeral táborikórházba szállították.
Díszsírhelye\', adományozott az Izr. Szentegylet a Nagykanizsán elhunyt Izr. sebesülteknek. A hádl-kölcsönjegyzésben a Szentegylet 40.000 koronával vett részt.
Mozgószlnház Láthatatlan front
A világháború termelte az uj műfajt, a kémdrámát. Ilyen a »Lát-hatatlan front* ls. A film főerősségo természetesen a démoni szépségű nö, Myrna Loy, akit egyik nagy filmrendező fedezett fel nemrégeti a filmművészet roppant nagy nyereségére- A film máalk nagy orösi sége Georg Brcnt, akit eddig kevés, szer láttunk, de ezután többször szeretnénk látni. Férfias, szép alak-ja, nagyon jó külseje alkalmassá teszi őt a hős szerepér.v A harma* dik szereplőt, Lionéi Atwll-t már ismerjük, mert több drámában gyönyörködtünk már művészi Játékában.
A »Láthatatlan front* rendkívül érdekes és izgató\' kémdráma, amely nem jár kitaposott nyomokén, hanem *uj formájában mutatja azokat az óriási méretű szerv eteket, amelyek keresztül-k^u! hálózzák bd a hadászatpolitikai lefflleU ket Ez a film azt a részt dolgozza fel, amely a Dardanellák fel.x)bbantásának n kikémlelésére Vonatkozik. -
A Fok-híradó- változat*:* műsora és az Indjáról bemutatott varázs, szőnyeg sók szépet és látványos eseményeket tár a nézők elé.
ZALAI KÖZLÖNY
»36., KMufr.,28.
iMlékutatl
Mm* M.
A heljnrséj altiszti-bálja > (Vsbuí aa lpamikórbcn. OMKE-bál • Kaszinóban, íekmál H Liceális eljadás • vámshárta B óra. tor (Vannay János). Frontharcos tea 6 órakor a Kono-nábaa
Hagy László népvabmíva a Legényegyletben, utána tánc. A nagykanizsai Nolns Dáma Leány. Honim növendékeinek müBoms uln-,MevalóOaitiep«ye az Iskola diai.
területi vátagsló kmiRMm; I teakor a ^^ ■
A eWNikuta növendékhangversenye
KA,eme 1. A Keresztény Jótékony Nőegylet JalraaMitJe aj ipanukárbaa.
Frontharcos azlnelóadás a léten jel Kaszinóban 8 órakor.
\'«. i Liceális matiné > zeneiskolában tál 11 órakor
iparoskör JehaezeatJe. A nagykanizsai Kotró Duma Laány-lloeum növendékeinek müaoros szin-partavetóünnepólye as tvkola dlas-termábcn
Jtinelöadás 4k láaonaiataáf a Ma.
kanizsai Olvasókórban.
Kenmrtény ThlMMMn<k karajá-eetje a szintiéiben > órakor
A Leányklub Jelmeaesike 1 órakai a Mlsadósházban
lVmnk Tini Jelmez jeitje az Iparea-rWákhál alsó tenrfalben Márelus 7. Nagyssabáeu clgánytjál ás aagyMaó
bucsuzlatáea a Woíák.Mla vendágU-
ben.
clgásyfcál a nttscher-Mvdéglgbm.
Háratss I.
A Kaszinó hangversenye Böske ás IMeU ftseeó). Mérekia la. ZTE dlsilornája a glmuástuaibaii 6 óraim Má/cksa Iá. Vltéaak műsoros aatja aa laaroa-kórben
MtlreáOa t«.
Izr Jól. Náwlet müsoras parim, eatje > Kaszinóban
Március U
A pécsi temw tWi Mngvff. senye aate 0 óiatjor TX. Raktay Ervin előadása a K.ati. uófcan: Utazta Nyugati-ilketke
UoeáUs mallná a retoeiskolában fái 1] ólakor. Március tj.
A irtpMi növendékhangversenye 6 ómkor ApriUa á.
ra aomaianetje.
Zalai
közlöny
barátai
. zalai közlöny
hlritliinfí vásárolnak/
Ellentétes Urak i választójogi WrréayjimUt tárgyalásának IddpoDlfArM
Budapest, február 22 A magyar kormány, mint hírlik, az uj törvényjavaslatokat március 5-éág elkészíti éa akkor aaonnal .» Ház elé terjeszti. Remélik, hogy az alkotmányjogi javaslatokat ls be tudja nyújtani erre az idfiro.
Politikai körökben hii« jár, hogy a választójogi törvényién«zet nem kerül március ötödikén a Ház elé, mert bizonyos elvi kérdéseket még mindig nem tisztáztak. A költségvetés le-tárgyalása előtt tehát semmiesetre sOm kerül sor a képviselőházban a választójogi tervezet vitájára, sőt nagyon
valószínűitek tartják, hogy most egyáltalában nem, hanem csak majd a Ház őszi ülésszakán- Ezzel szemlK\'n tudni vélik, hogy Gömbös Gyula ml-niszteietnők ragaszkodik ahhoz, hogy a törvényjavaslatot még a nyári síimet megkezdése clőtf tárgyalja le a képviselőház.
Keresztes Fiacher a kormányzónál
A kormányzó ma kihallgatáson fogadta Keresz*8-Flsoher Ferenc belügyminisztert. A kihaljgatás mintegy 00 percig tartott.
Meghiúsultak az olasz-abesszinlal semleges határsávra vonatkozó tárgyalások
London, február 22 Grandi londoni plasz nagykövet ki-jelentette, hogy O\'aszország most már nem elégszik meg egyszerű elégtétel-lei \'és azt tűri, hogy Abesszínia a Népszövetséghez forduljon.
Angol körökben e kijelentés után súlyosnak ítélik a helyzetet és sürgős előterjesztést tesznek.
Róma, február 22 A római japán nagykövet kijeién-tette, hogyha Olaszorwág és Abcsszl-nla között kenyérsaegésre kerül a sor, Japán nem támogatja AbeswlnláL
A diplomáciai hely*etben semmi változás nem állt be. Az Olassorezág részéről előterjesztett feltételekre Abesszínia még mindig nem válaszolt.
A helyzet megoldása Abesszínia vála-szálól függ.
iA 29. hadosztály egyik szakasza, a mely kéteaer emberből áll, holnap déli két órakor száll Messzínában a Kelet-afrikéba induló Vuloanle hajóra. Az önkéntesek jelentkezése állandóan tart. N\'ái»lyban ar ottani csapat részért gyüjtőtábort rendeztek be.
Addis Abeba, február 2* Az Abesszínia és Som«U közt létesítendő semleges határsáv megállapít tására kikOldendő bizottság ügyéb n a megbeszélések meghiúsultak. , Az olasz követ nem hajlandó hozzájárulni, hogy a bizottságban európai nemzetiségű abessziniui tiszUfselők végjének részt.
Valóságos rendőri őrizet alatt tartják Párisban az osztrák vendégeket
Fognak a francia-osztrák tárgyalások
Páris, február 22 A francia sajtó sajnálkozását fejezi ki, hogy a Pártsba érkezett Schusch-nigg kancellár nem szállhatott ki a Keleti pályaudvaron « szélső baloldal tüntetése miatt. A francia-osztrák tárgyalások során —. a lapok véleménye szerint — nagyon óvatosan kell megszerkeszteni az egymás belügyeit tiszteletben tartó záradékot, úgyhogy se * néptt&vwfci:., «5 a Jlab^burg-c«a-lád visszatérése vfi legyen lehetséges.
Ijöbrun köztársasági elnök ma adta át Sehuschnlgg kancellárnak és báró Berger Waldenegg külügyminiszternek a francia becsületrend nagykeresztjét.
Erős rendőri készültség védi az osztrák vendágeket Páriában. Valósáé gos rendőri őrizet alatt tartják Őket. Az osztrák vendégek gépkocsiját három rendőri gépkocsi vette kórAl, elölte rohamsisakos motoros rendörök haladtak. Eddig a balolda\'l pártok még semmiféle tüntetéssel nem próbál-
Városi Moxgé
Febiuár 22., 23 , 24 én PéoMtUU—wuátaapig
Európa legveszedelmesebb és legszebb asszonyának
MYRNA LOY-nak
a világtörténelem legnagyobb kémdrámája a
Láthatatlan front
Egy vlISghirfl kémnő Izgalmas vallomásai.
Myrna Loy a férfiak megállapítása szerint veszélyesen szép; a nflk megállapítása szerint kegyetlen.
EUtadiMk keid.te: h«*Azn>p 5 7 U 9 órUor Vitirup 3, 5 7 ás 9 ör-kor.
A hitkSsnapi S ami
fUMraaak I
kutak aM
\' A francfa-osztrák mc,|liriiltéiik délután eaynegy^d fláól 7 óra 40 pcr.
dg ttUottakjpO jO-
A MtnvMO, b«Kf aifect nggti íhgyomoiri «y kit pohár lerertMe-tei .Ferenc Jónel" keáetüvlz 2 3 tr» <M(. kswiya. iáo Mkioraléi. hex KglU H ezáltal Igen aok eleiben rendkívül JÓtákony blláátal van a beteg (MTVtki*.
Frodlharcoi bajtáraainkat
enrton Is ártetltjök, hogy kóznyiUáaQnkn városunkba érkező pót Takich-Tholvz. Jóaaer\'ny- attábomw, Or szAflos Elnók Ur űnagyméltó lága hivatalos tu^Balíu lul.vó hó aWn. SBombaUin dáleldtt leu .a» álki más l. oszt. várótermiben- Felkérjük bajlántalnkat, hoKy ezen to^dtatáaon minél számosabban itfyanek rílit A rfajM.sk katonai pontosságai Jelen-lenek meg lenti helyen legkéaóbá) II órára Megjeienéir tomwiahábaa, . vágy polgári ruhában Ultoáetásekkcl Ez alkabnunal Ismélelten kárjfik baj. társainkat, hogy " kózgyfttísnnkfm
rásztvevff Orazágns £lnók Ur Onagy-méltÓMtga szemályéie, valaaitnt a tiszt, ujltfcm való tekintettel lehctók* tel-jes irániban jelenjenek meg • kAzjja. léacn A közgyűlés után baJUrsI ebéd lesz a Panmnlábah. ál« P tM, et». Jegyzértk altlsztónknél, vagy pedi, HMd József veactötlsztnál eaekózk-n-dfik.
A Vereááafá
SPORTÉLET
Teljes bajnoki fontolót Jitazanak vasárnap Délnyugatai
Aa m ülkaa aa SSTC aMaa, a Zrfayl FáeaeH a BtM aOaa JHsalk
Vasárnap megkazdődnek Délnyuf{». Ion a bajnoki kozdelraek. FJsó ellen, tele az NTE-nCk a mult évi délnyugati bajnak SUTT. lesz, mely egyMtcs nemcsak es alosztály bajnukségnt nyerte meg, hanem a bajul ós pécsi alosztály Iktatókból gvózteacn kikerülve a büszke délnyugati bajnok elmet ayerle eln További Madalmek ■ >• rán ls saápan megállta helyet, mert s budapesti amaMr bajnok Beszkárt el-hm a fővárosban Játszott, ahol 0: 2 rc >«z«lctt a fáUdóbfn, á meccs végeredménye 1: J wlt á» » BHzkárt csak a meghosszabbítót! 2*15 percben ludl> Simon tornyát Í-.2 afányban\'legyöziú A lenti eredményekből\' látható, hogy nagy Otonfelat kap az NTE vnár. napra. Az NTE eimek tudatában ii van áa a héten 2 nagy tránlnget Vr. tott, hogy • csapat tétjein fctkésstilvi állhasson kl az alsó Igen tontos bajnoki máskAzáare
A m«cc» dílutáu fái S órakor kez-dódlk a Zrínyi pályán
Kehíj le adat atau áll «. Zrinyi " vaaámap. A pácai DVAC ellen Játszik Woaalt az üaMgl tporUaHpén A WJ-nokaaplráns nvAt. ellen a Znnyir*1 minden tudását kl »»ll Mtenie, hogy lisztes amdtnányl tudjon elérni
Pácsati még a PEAC-KTSE \'> dFIAC-PVSK, Kaposvárott KFAC-NSK «s Szekseánkm a THE W niaert kerti leJáUlásra.
\' IflM. labruár 23.
NAPI HÍREK
NAPIREND február II, szombat
Kilma! katollkua: D Péter. Prolaat.: Alfréd. tar.: Adu. bó 20
Oyógyezartiil é||ell aiolgálat • hónap. ban: .S.lvalor* gyógyszertár Ei.iíbct lér éi a kfekanlisal gyógyszertár.
Mo/.l elóadáaok hélkO.nep 5, 7, V,
raair Ünnepnap 3, 5,7éa 9 órakor. »
Uóilflfdö njllva lenti » órától MU 6 óráig (bítló, Ixeida, péntek délután, hajdan tgéa* nap nóáaak). i.r
PIPACSOK
Másukba szívták tüzát az Izzó nyári napnak. A szóké kalásztengerben ók pirosan kacagnak.
Szegény a gazdagnak egyaránt a szemébe nevetnek.
— Eli vígan, ugy ls vége less rövidke életednek.
A holnappal ne törődj, ne töprengj, ml lesz véled... Nézd, mily kacéran lángolunk, nézd, hogy dalol az életi
És vad életmámorban égve tovább virulnak, mig Jö egy szellő s vérpiros szirmaik porba hullnak.
A kalász busán bólogat. Látva a gyászos véget:
- HsnüsTanltM éfitsd, mert én vagyok az élét\'
Háry Emms
- (A kormányiá 15 érte JuM!«im»),
Vitéz nagybányai Horthy Miklós kor mányzó annak a legfelsőbb óhajának adott kirejezést, liogy kormányzatának 15. évfordulóján, folyó évi március hó 1-én mindennemű ünneplés mellőztessék. Fentiek alapján a vallás-és közoktatásügyi miniszter felhívta a vármegyei Népművelési Bizottságot, liogy nz említett napon minden, az évfordulóval kapcsolatos ünnepség, ünnepi beszéd, hálaadó istentisztelet, épületek fellobogózása és más hasonló, a nap Jelentőségét dokumentáló téuy. kedás elmaradjon-
- <Fe*pees hsngveromy) A március hó 10-én az Iparoskör dísztermében tartandó ferenues hangversenyen Pálffy Már^, a m. kir. Operaház hires szopránja énekel Vannay János Zeneiskolai igazgató kíséretével Pálffy —Vannay mft8ot«: 1. Chcrubinl: Av« Maria. 2. Max. Reger: SzüX Mária ból-esődaia. 3. Elsvogel: A ve Regina. 4. Puccini: Uu árjája a Turenóot c. operából. 5, "Ürr Valkó I.i Méc*s. 0 llubay; Minek turbékoltok...
- (Halálozás) Borsos Péter tekintélyes tszteregttysl gazda 8t éves korában elhunyt Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának, igazga. tósági tagja a Nagykanizsai Takarékpénztárnak és a Herkules Téglagyár Részvénytársaságnak. Vasárnap déli előtt 11 órakor i|esz a temetése Eszte-regnyén.
- A „Láthatatlan /rpn" Cfk ma 4$ holnap a Városi Mozgóban.
- Mosé twe*d szövetek divatos s«kb*n — ruhára, Wuzm alkalmas Mintátok _ ntor* ft) fu^r Schütz-
ZALAI KÖZLÖNY
A vasárnapi llceálls-müsor
Az Inodalmi és Művészed Kör 1|. oeális ciklusában a vasárnapi előadás a -maga pompás műsorával kiomelke-j dik a rendes UceáUs keretek közül. Az cl^ttíLást a .városi . zeAeiskola igazgatója, Vannwy János tártja, aki -Egy és más a zeneművészet nagyjairól• címmel aa\'izelnöl az érdekes és ha. Wbhas témájából. Fokozzák a műsor •éiiékét F. Garai Margit gordonknszá-mai, akit Kerekes Irén kísér és F. Pásztor irma zongóraszámal. Az előadás pontosan hat órakor kezdődik a városháza dísztermében
— (I
templomi Borsfógytnizás.) Megírtuk, liogy a becseholyi róm. kath. egyházközség templomának restaurálására "és
felszerelésére sorsjegy-akciói: n*ndez, melynek húzása február 23-án "\'esz Nagykanizsán. Tekintettel. a közbejött technikai akadályokra, u húzást el kfc\' lett halasztani. A húzás megtartásának napját a Z«laj Közlöny jelezni fogja.
— Myrna Loy, a mandula-ezemü démon nagy kémzztrepe
a „Láthatatlan front"-ban.
— (Bicskázás ■ hajnali utcán)
Csütörtökre vlnadó éjjel Polzer Sándor 30 éves\' aoffőr társával, Bárány Istvánnal Iddogált egy vendéglőben. Az ivászatnuk, mint már ilyenkor szokás szóváltás, majd verekedés lett a vége, amin«k során Bárány István megbicskázta Polzsr Sándor soffőrt. A sebesült soffőrt a kórházban vették kezelés alá. Bárány ellen könnyű testi-sértés miatt megindult az eljárás.
— Idegfetziló izgalmak a „Láthatatlan front"-ban.
— Küzdelem az inrtuenza ellen. Az
Influenzával járó kellemetlen tünetek ell«n leg*!kalm«sabban, mint lázcsök-kentő és fájdalomcsillapító szert, az Aspirint használjuk. Az Aspirin alkalmazása nemcsak kedvezően hat a betegség lefolyására, hanem megszünteti a kinzó fej- és tagfájdalmakat. Ily módon a betegség tartama megrövidül és a beteg gyorsabban mentesül az Influenza kellemetlen tüneteitől.
— Mrtfjticnl • MUUÓk Kttnyvr legújabb száma, ára 20, fillér, kapható mindenütt; Minden számhoz keresztrejtvény értékéi dijakkal, melyekre mindenki egyforma eséllyel pályázhat.
Ma este van az OMKE bálja
Ha a Jelek ndn csalnak, akW:ina, este az idény legnagyobbszabásu báljának lesz szintére a JJ.aszinó díszterme. Az OMKE agilis rendezőgár. dája mindent megtett, hogy erről a bálról mindenki egy felejthetetlen báli i5jszaka emlékével mehessen majd ha. *za. Hogy ugy jazz-, mint cigányzene J.csz s Jíjugy jijoggcl 6 óráig szóló engedélyt váltottak kl, ezek csak a rendé-zés külsőségeit mutatják, de minden egyéb tekintetben is előrelátással gon. doskodlak arról, hogy á mulatság sikerüljön, mert a rendezőség nemcsak á bál elé dolgozott, hanem minden tagja n Jjálon is permanCn fiában lesz, hogy a (vendégek jól érezzék magukat.
— M«tfh»tó és Iztfihw* riportot Irt
Erdős Rcnée Fedák Sári édesanyjáról a Színházi Elet uj számában. Meg-tudjuk, hogy milyen gyerek volt Fe-dák Sári és mit tud az édesanya a hollywoodi eseményekről? Kl miről álmodik? Magyar karrierek tengeren innéh — tengeren tűi, Szeretlek téged slágerkotta és kézimunkául lók letek, 32 oldalas gyenu«klap, fll|n, divat, konyha .társaság és kozii-eUka rovatok.
— A nagy kémnő a szerelem béklyójában.
\' - A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. pajor \'szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön wobák árait ls lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkeselések, bélfürdők, (entrocieaner, Darmbad) szít-betegeknek klmálő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortopád gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt műtő termeivel, plasztikai sebészet, sm-lőplasztika, orrkorrekció, arcm«gfiatalá-

• #
DIJtéilan bemutatás
dTÖKÉltltS OlCíÓ RÁaíÓ iiioaiMKŰMM, rédlé-«MkOil»l*b«n

- k»p).t Zalai Közlönyt
\'\'jAvfl hí elséjéig, \' \'
1
láa (fáncéllólfSáa)\' alt , urolojUl oaa. tályán a legmodernebb WKiMi éa héazülékék. SzSMoazlily 19\'%^\' tfg. méraékeltebb átalányárban .fb \'
.\' inv.. \'_■(> _
ldS|árás
A nagykanlsaal meteörologlal meg-tlgyetó jelefltéMk í - pinteken a M-mérsákle t: remei 7 órakor + 6-3, délután ! ónkor + 1I S. eate » ónkor ( M,". Ir \'
rtIMul: reggel, délben éa M. borult. OaapaaUk 011 mm. Hóma«aaaA« 00 m.
SHUrdity: Reggel ée eate déli, délben délnyugati. (fíjuaktu iddtójthrüiil * ■.ta.raiá.
I*-, >ra>M* \'•!«! l«lli»»»W*», •nrékk »llka<li hiaaár^ikr.t. ■ yragalon aU lak4aé|WÍ\':
w^wwwww^/wwwwv
60 fillérért 2000 mh«6s blstoBltéét kap a JMai
KBkIBny Mihtdén «M-
" \' """ \' ">•\'»■"
A Zalai Közlöny ezldén fordult belé lénnállásAnak 7í-lk esztendejébe. Ezalkaloroböl egy ritka ked vezménnyel óhajtunk kedv ca Ved ni elöflaelfilnknak - \'
Minden elOllMlílnket, alil ecélra <0 fillért beküld a Vlodóhlyatjlba. 2000 (ketlóeier) pengőm bbtoaltjuk bárminemű köllakadésl baleaet alton agy ogéaz eaztendö tartamára olymódon, bogy a bakactet szenvedő biztosított elüílzetónk 1000 pengőt, esatleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnál, kézhez a kitűnő hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dlj egéiz évre szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított II hónap.
Önmaga és cealidja ellen vát, aki a Zalai Közlönynek ezt a kadvaz ményét nem vessi Igénybe.
Aki nem akár ebből az akciónkból kimaradni, (otentkezzék azon nal a Zalai Köalöny tiiadókhratafá-ban.
- ButarráaárUa aaaa Tatjea
letftretáare, aflt kamatrMntaaan Is a4>-Utunk. KepstdD buWnhát, Hortky IllklŐMt i,\' . . w
1AMI ROaOMV
1885 fetouát 23
Közgazdaság
Szőlő és gyömölcsl Ismertetés
Szerény keretű szőlészeti éfegyft-mőlcsészetl szakirodalmunk «gy értékes munkával ^zdaflodott, midőn i Hersrényi László nyugállományú tábornok, sárospataki szőlő- és földbirtokos .623 szőlő és KyümölcSttJta is-mertetése. clmü munkáját közread ti.
t^ Í7O ojdalas inunk* * Steph*n«iiin \'nyomda r. t. kiadásában )el«nt meg,; ám férve\'S 61 P. 1 \' \' f
(A mü tnegiendelhető a szerző . 34528 csekkszámlája, vagy a Siepha-oeum Rt. 54j085 csekkszámlája befizetési lapja utján, «sotleg a* ország | bármelyik könyvkereskedője Igénybevételével.
Szerző a (tyümölesé-szetl Musz.\' trálásához, korlátolt számban, 67 da-; rtű», 18/25 cm. n»gy«águ szlnea mö-: jnelléklet-sonozatot szerzett be, melyek részben uála, esetleg a Stephoneum könyvkiadó IU.-nál rendelhetők meg. A 67-e« aorozat ára portó és forgalmiadé nélka> 0 pengő.
Szerző hajlandó 14 szfcmóo", 5 köM1-; métc, 5., ribizke és 4 málna-fajtából álló kólón képsorozatot az érdeklődők részére szívességből megrendelni, ép-ugy hajlandó legalább 500 érdeklődő )el«ntkczése esetén a 67 képsorodat beszerzését közvetíteni azon kikötés mellett, ha a megrendelők a ,*|nes képek árát «lőrc klcgyonUtik.
A mömcllékletek ára 67-szer 15 f., egyenlő 10.05 P, a külön mümellék-leteké pedig 28-szor 15 f., egyenlő\' 4.20 pengő.
H erszény! tábornok «fiynmölcsfajta Ismertetés. dmü munkája 312 csemegeszőlő és 18 borszőlő, továbbá 263 gyümölcsfajta részletes Ismertetését tartalmazza.
Szcrzíő a mü függelékében nagy vonásokban ismerteti a németországi el. landolásokat a német gyümölcstermesztés általános reorganizációjára vonatkozólag. Rámutat arra, hogy nekünk ls elmélkedni kellene a fölött, hogy nem volna-e célszerű a minőségi termesztés kérdését részletes tanulmány tárgy áv.A tenni.
Szerző tanulmányában két német szerző munkájára utal, melyekből lcg. főképen a gyümölcsfajták b^porzási é» megtermékenyítés! viszonylati* s az átoltásoknál Szükséges óvatosságra nézve — csak tanulhatunk. Németország komolyan foglalkozik azzal a gondolattá.,\'hogy minőségi gyümölcsöt csak törpe aianyon lehet termeszteni. Ebben gyökerezik azon törekvés, hogy a vadaianyoknt törpe alanyokkal kell helyettesíteni. Angol mintára Németország komolyan foglalkozik különleges alanyfajtákia nemesitett oltványokkal
Szerző szükségesnek tartotta olvasóit * gyümölcsfák átoltáséuak kérdéso tanulmányozására figyelmeztetni, — c téren ls jó t«sz szakmunkákat tanulmányozni, hisz tudnunk kell, hogy a nagybani termesztésre ajánlott fajták kiválasztása nem végleges, sőt kiviteli érdekeinkre tekintettel igen is revízióra aaorul.
0- tniipmi «—j
ndankl a helyi kereskedőknél I éa lparoaoknál azereaze be I I
TtraénjUSiUa
Buaa llm.v, 77-ea 1770 -1790. 7» aa 1785—1805, Ti-a 1800-1820, 80JI 1810-1840, dunánt. 77-es 1720-1735 78o 1735-1750, n-tl 1750-1785 80-n 1780—17-75. - Kort u| ptitvldékl 19-30 13-40. mii 1400—1430. Zab »| Http 15-25-15-35 Tengeri UlUnl.il 128)-1290 ~
. BtrUnitir
r«lba|lta 455. eladatlan 154 Kii*, rendé 000—0*70 aaadatt 0-80 -063, IH dett Uitp 058 -058. könnyű 052 0 54, alafl rtndfl öieg OT8-W0, ll-od rendo 5i«g 048—0-54, angol a0ld« I. 070 076, tzalonna napyhan 1-10-122,- aalr 1*10-1-48. km 0-80— 0*90 félsertés 0-88 092
Kiadja a l.ptnl.Jdono. Közgazdasági Rí. Gutenberg Nyomda 4a Dálaatal l.apkledó Villalala Nagykanizsán. Palelöe Hadd: Zalai Károly. Int.-rurban teleion: Nagykanizsa 78 ta.m.
HIRDESSEN
• „Zalai K0rlöny"-b«n
\\ Elszomorodott szívvel Jelentem ugy a magam, mint az alulírottak nefé* ben, hogy lorrón szeretett férjem, drága Jó édesapa, após, nagyapa. Illetve rokon
BOBSOS PÉTEB
Zala vár megye tbvéaybetáeági bl-MtUágáaak v. tagja, a Nagykaal-SMt Takarikpáwtár K -T. U a Bw kolM Téglagyár K -T. Igaig.táeágl
tag|* «tb. áldá\'os életének 81-lk, boldog házasságának 56-lk évében rövid szen-vendés ulán folyó hó 21-én visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványalt folyó hó 24-én délután 1 órakor az eszteregnyei gyászházból kísérjük az eszteregnyei róm. kat. temetőbe Ideiglenes nyugvóhelyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelk üdvéért folyó bó 23-án d. e. i*8 órakor az eszteregnyei templomban fog az Egek Úrinak bemutatlatnL
Eszteregnye, 1935. február hó 21.
Saer*4*Mlnk htoér ulole* nUde* I Nyuiedjál kéfcékea I
özv. BorsaiPétaraáaz Néaiath Évanejc, Borsos öyörgy fia, Baraca GySrayaé sz. Ball Anna menye, Borsai Béta és
Mlklái unokái és az összes rokonság
- ApróhlrdeM* áffa ¥«*Jr«»p *» 0nn«pn«p 10 t»6lo bó (Illír, minden további uó 4 fillér, hélköinop •0 iiálg 40 fillér. mindén tovObbl »ió 3 llllér
, Mijas tre klatf* egy kdlönbc|áratu utcai ttoba, bntorozva vagy firwan, ftaljas ellátásul li magánosaik: Rozgonvl-utca\' 10. A tóWrlőn kívül «ái Ukó a hár-ban nlaci. *
Karbid, kénsav, nalmláksiesz, szalmlák-só, mindenféle porfeitékek, flrnliz, padlóolaj, gép- éa attóulajok jutányos árbin kaphuték Kelemen Rezsó cégnél. -Ugyanott ponyvák mlndentéle méretben megreadelhe ők. •

Magyar Kir. Államvasutak MENETRENDJE
Rsnkului állomásra érkeií él u ouia lidili roialokrtll.
Értinyaa i I9S4. évi daoembar hó IS-*8I hazdva.
Nagykonbai—Budapest
1307 1219 1211 1231 1101 1219
KOxvatlan kocáik rorcalmai
A 1231/52 2. ai. tnotor vonalok kö Tetlen vonatok Nagykanlraa—Kea.thely köxötl. Ai 1202. éa 12 I. az. vonitokkal: egy étkezftkocal Bpeat Héll-Prage»k8, egy hilókocai Bpeat déli Cannes I., egy l-ll-lli. oait. kocsi Bpeal déli-Ventl - Iglia, egy l-ll-lll. oait. kocái Bp«st déll-Rdma.
I. A hálókocsi az 1*0\'. az ■ onattal héllí, szerda, pénle\\ az UJ. sz. vonallal pedig kedd, calltdi ok éa szombalnn k zlekedlk.
Az 1207—120^. számú vonalokkal: egy lit oa. I. kocsi Bpesl déli pu—Velence egy I—II oszt. l>ocai Bpeat déli pu Róma, egy hálókocsi Bpeal déli pu Velence.
Nagykanizsa—Zalaegerszeg—Szombathely—Soproni vonal
T5KT i«it4. u. ** IlMK.I ltprB.b. M. 1 II UtM. "ESET Ud Kulná rifct.
1411 Sa. v. 5*00 6 53 7-21 H 908 I4t)i Motor — . _ 535 733
1423 Molor 8*05 ir:« 10-23 — 1427 Motor 5-53 7-38 8 16 952
UM Hz. v. 13-42 15-10 1806 — 1415 Sz. v. 1003 11-22 11-56 13 18
1414 ,Si. v. 18 25 17-48 18-32 20 10 1413 Sz.v. 13*40 15-26 1625 17 48
1421 Motor 2003 2t\'29 22 26 — 1421 Sa. v. — 1920 20 07 21-48
Az 1412/1431. az. vonalokkal Budapeal déli pu-Zalaegerazeg közölt közvetlen kocsik köztekednek. -
Nagykanizsa—Barcs—Picsl vonal
■•HU. I Inn I Hmn
...... W. I
m 8t». f t ia ;f as |"84t
2.14 Sz.v. 1 1353 1604 I 18-01 2428 [I Végy. | \' 1820 || 2138 | 2338
rkww i; a..c..íi aurvui. W. |[ ki. U nir.
2477 | Sí. r. I - PÍ43 9413 I Sa. r. 1 1228 2.21 ) Vegy. 1655
- 1443 I 7C1 228 114 14 I 16 0. 655 11920 | 31*41
Nagykanizsa—Oyiktnyes-Kaposvár-Budapest Keleti pu
HOEIIEII
Kanlzs2?4 érk.
244^1 Sr.v.11 21-06 |!tre|0.12| 8-55 | 2447J Sz. V. | 22-30 |520ÜH7| 794 ... Nagykanizsa—Murakeresztur—Kotorlöa
TJtgvk.nl -
aaára érk.
fívriSI
Vogjea
Qyora
Qyors
7-15 11*39
0*10
(Irfeall építését olcsón vállalom. Kovács Király ulca 33
Uraiséa. laaa. 28 ávea, mindenféle házimunkában Játtaa. hossza blionylt-vánnyst bárhova állást ketts április I te vagy 15 re. Dragoveca Oyörgy, Surd. 644
10 deka avalaj kalbáaz husiomyor fillér Adlei hentesüzletben. 642
Arsny János-u. 2. számú ház mimé*.
HéraasuaUa lakás mellékhelyiségekkel együtt azonnal vagy május elteiére Eladó, aal.t lerméaí méhéazetemból akác. méz kgr-Ját 1 pengőéit adom. Érdeklődni Magyar u 23. aa. alatt. 535
______r, elköltözés miatt, asalou-, háló
áa egyáb bátorok. Szemeie u. 9. \'
Perfekt lói lózó némel n6 alánlko.lk )oib hátakba ká<tarU»l alkalmazott nak Címeket a kUdóba kérek. 680
Egy háló, rakna, azákek. azönyeg, da-rabonklnt la alm*i Szétsányl lát 2. •
Schloaaei-lé* Vlté«MMéaal«sa (né-
met nyelven) 10 vaakoa kötetbea. luUnyo-tan eladó. Megtekinthető kiadóhivatalunk-
ralalsaa. champloo á 05-81 fillérig. maavtXc á 75-80 lllláiti, Rálh Ignatlo Erzsébet tér 22. az. 66J
Kétaaobáa lakáat ktntak, Prucker János boibélymeater ,_* \'
K.r.a.k kiadó bútorozott azobál aion-ua\'ra. Oeutach Sándor Pó-ut 1. \'
"létuaUs udvari lakás ösazea mel
lékhelvla.ggel májuara klaí* Zrinyl M.-nlca 20 tT _667
Alig bssználl nöl tavaszi ksbát »l«d4. Pöldea Magytr-ulca 98._*
KI.Un* oaéh|« édes cuk akkor letz, ha Wartsaaaatkaál „Hl>áa" csoko Iádét veaa 40 éa-oa tábla legllno-mabb éUadalUá Iliié*. Worlmann leltermék- éa élelmlaaerUzlet.__669
"ló állapotbaa levó baranált k.ríkpírl teaaek. Lukáca Király ulca 40.
Kaliforniai pajxatatat, ■értetat
biztosan klpuaztlt|a a m. kir löld rrilvoléBllRyl minisztérium által engedélyezett
NEO-DENDRIN
koncentrált gyOmöIoafacnrbolineum (Caak rllgylakadás elölt, fngymonlei napokon használható.)
Kerti fAselék- ée virégmagvak. ■atrágyék.
„PEKK"
.D" vitamin kéaaltuiinjr állatok
ára
>ll kg. 04 csomagolásban ... P 110
3 I "„ " lí»
25 " : ..... «■»
Nagykanizsán. Kaphaló:
ORSZÁG JÓZSEF
mg, mfllrágya. aaák, növényvédelmi azerek kareaketlésébett
Nagykanlzaa. Eruébet-Mr 10. (A blróaág rB.llatt) Teleion: 180-
»jomatott a lapteajdoooa Kthaaadaaigl H-T. Outeoberg Nyomda áa Dáltalal Uoa.afló vállalata ktayvnyonU|áhaii, Nagykaaiaaáa. (TaáaWa MetvezMÖ Zalai Káiolyf
Affl » oldalas fcépes melléKlet!
75. tv\'o\'yn 46 mam__Nagytanig, 1935. február 24, vasárnap
Ara 12 NU*r
ZALAI KÖZLÖNY
ImkuitMl (i kiadóhivatal; Pőat 5 iráa. Mcciclanlk |mln(ten raggal, MtM UvétalCval
Felelős szerkesztő: Ba
EífUatiit áia: egy hórí t pangó 40 Iliiéi |«(rk*»WMt< MadóMvaUH tataion r 78. n
A kanizsai frontharcosok
sokszor jelét adták bajtársi együttérzésüknek és mindama honfiul és polgári erényeknek, melyek egykor künn a becsület mezején összekapcsolták őket a legsúlyosabb köteles-ségteljesitésben. Nem a jólét, a kényelem, hanem a küzdelemben, bajban, szenvedésben, nélkülözésben való sorsközösség forrasztot!a őket egymáshoz, azzal a testvéri érzéssel, amit csak az tud felfogni, aki végigcsinálta Dobcrdó poklát, a Monté San Michele gránátcsőjét, a rokitnói mocsarak észtvesztő szu-ronytusált, a Kárpátok hórengete-gelnek minden gyötrelmét, aki megtanult Imádkozni halálratalált bajtársai tömkelegben. Ez a bajtársi érzés forrasztotta eggyé a front-harcosok nagykanizsai főcsoportjának tagjait, ez a szent bajtársiasság acélositotta akaraterejüket, lelkesítette őket munkájukban, hevítette tetteikben és segítette elő törekvéseiket, hogy ma a nagykanizsai főcsoport pádaszerüen erős vidéki szervezete a frontharcosoknak.
Figyelemmel és érdeklődéssel kisértük a kis mustármagot, amit annak idején Németh Zoltán vezető-tiszt elvetett, ami fejlődött és csakhamar naggyá nőtt. Láttuk, ami* kor nem elégedett meg azzal, hogy saját szervezetét kiépíts?, hanem talált Időt arra ls, hogy az egész környéket behálózza ós a bajtársiasság és testvéri szeretet kapcsaival magához fűzze. Láttuk azt a csendes, de annál intenzivebb, céltudatos munkát, amelynek törekvése volt, minden egyes frontharcos bajtársat összegyűjteni a nemzeti\' szlnü sisakos-zászló alá, hogy ápol. ják a bajtársiasság szellemét, a régi cgymáshoztartózandóságot, hogy a multak szenvedése és gyötrelme egymásba kapcsolja tovább ls őket a jövő Magyarország kiépítésében. A frontharcosok a régi szolidaritással tovább szolgálják a nemzetet és annak érdekét, területi épségét és mindazt, amit a magyar Haza kíván minden hűséges fiától. Segítik egy. mást bajtársi szellemben az életben ls, a kenyérkérdésben is, hogy azok kaphassanak előbb a kicsi magyar kenyérből, akik erre vérük hullatá-sával szolgáltak rá a haza védelmében. Mert mindenütt ott voltak a harcmczők szenvedéseinek osztá» lyosai, ahol a legnagyobb áldozatot kérte tőlük a Haza, kell tehát, hogy a béke Magyarországában is megkapják azt, ami őket Isten és ember előtt joggal és másokat megelőzve megilleti. Mert hősök voltak, akik előtt mindenki kell, hogy levegye kalapját, akikkel szemben a szülők-t>ek tiszteletre kell tanítani gyermekeit és elmondani nekik, hogy egykor ezek a magyarok álltak őrt a Kárpátok bércein talpnélküli csizmában, fagyott ujjakkal a puska ravaszán.
Tisztelet és ellsmeiés ezeknek a
Fabínyi a kormány pénzügyi elveit ismertette a 33-as bizottságban
Budapest, február 23 A 33-as bizottság szombaton délelőtt ülést tartott és több, már kiadott rendeletet és ujabb rendeletei tárgyalt le.
Többek között elfogadták a slber-rendelefet és a valorizált biztosítások kifizetését szabályozó rendele-
Debrecen ragaszkodását fejezte kl Bethlen Iránt
Debrecen, február 23 Ma rendkívüli közgyűlés volt, d melyen elítélték Eckhardt Tibort
tet ls, Ezek szerint tilos külföldi értékpapírt vásárolni és rövidesei! felállítják a külföldi hitelezők pénz. tárát. A bizottság a zöldhitel kérdésében is tanácskozott. Fabinyi miniszter pedig előadta azokat az elveket, amelyeket a kormány pénz1 ügyi politikájában követ.
utóbbi szerepléséért és ragaszkodásukat fejezték ki Bethlen István gróf Iránt.
Németország bejelentette hajlandóságát a londoni egyezményben foglalt kérdések tárgyalására
A német kormánynak még négy kemény esztendőre van szüksége, hogy terveit végrehajtsa
Berlin, február 23 Göbbels miniszter kijelentette, hogy Németországnak még négy esztendőt kell kemény munkában el« töltenie, hogy a kormány tervezetét végrehajtsa. Addigra megoldódnak a pénzügyi kérdések, a munkanél-
külleket állásba helyezik, a bank* kamatlábat pedig 66 százalékról 4 százalékra fogják leszállítani.
Berlin, február 23 A Havas iroda arról értesül, hogy Neuraht báró ma felkereste a ber. linl angol követet ós\'közölte vele,
hogy Németország hajlandó a feb* ruár 3-1 francia-angol jegyzékben felvett kérdések tárgyában tár. gyalni. Ezek után most már semmiféle akadálya sincs, hogy John Simon külügyminiszter Berlinben hil vatalos látogatást tegyen.
Scbnscbnlgg és Berger-Waldenegg ma Londonba érkeznek
Az osztrák kancellár nyilatkozata a Habsburg-kérdésről
f Páris, február 23
A lapok azt Írják, hogy az osztrák és francia kormányférfiak között lefolyt tárgyalások alkalmával Középeurópát érintő valamennyi kér* désben teljes megegyezésre . jutottak. A lapok közlik Schuschnigg kancellárnak a Habsburg-kérdésbon foglalt álláspontját is. A kancellár ugyanis kijelentette, hogy no kényszerítsenek bennünket arra, hogy egyezményben jelentsük kl állásfoglalásunkat. Jelenleg nem kívánjuk a Habsburg-trón visszaállítását. De nem akarjuk, hogy egy ilyen nyilatkozattal véglegesen meglegyen az osztrák kormány fosztva Ausztria legbiztosabb támasz tékának egy részétől.
Schuschnigg kancellár nyllatko-\' zata a párosi lapokban rövid, de so-
kat kifejező : Békét akarunk, osztrákok vagyunk és azok ls mara. dunk.
Bécs, február 23 Bécsben az a meggyőződés, hogy hogy a francia kormány nem veszi figyelembe a kisantant- törekvéseit, amely szerint a kisantant Középeurópa keretében akar állástfog-
lalni a Habsburg-ház visszatérése ellen.
Belgrád, február 23 A Politika elmü lap az osztrák ál-lamférflak útjával kapcsolatban megállapítja, hogy a Habsburg.trórt visszaállítása teljesen lehetetlen. Idevonatkozólag idézi Jeftics egy korábbi nyilatkozatát is.
Schuschnigg és Berger-Waldenegg nyilatkozata
Páris, február 23 Schuschnigg kancellár és báró Berger-Waldenegg külügyminiszter délután 4 órakor a Zrillon-szálló halljában fogadia a nemzetközi újságírókat. Először az osztrák kancellár olvasott fel rövid nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozta, hogy az osztrák kormány Selpei és Doll-fuss nyomdokain halad és a nem-
zetközi együttműködés megvalósulására törekszik. Nyomatékosan UN takozott, hogy az osztrák alkotmány a parancs-szellem bevezetését cé. lozná.
Utána Bcrger-Wnldenegg külügy, miniszter olvasott fel nyilatkozatot. Megemlékezett a francia osztrák kapcsolatok szlvélyességéről és kijelentette, hogy Ausztria sem ga/da-
hősöknek, akik itt járnak közöttünk, egyszerű polgári ruhában, legtöbbször foltos kabátban, fakó arccal, a gond ólom súlyával hátukon.
Figyelemmel kisértük a nagykanizsai frontharcos tábor fejlődését és öröm töltötte el mindenki szivét, amikor azt a szép munkát, azt a bajtársi szellemet tapasztalta, ami a nagykanizsai frontharcos táborban lábra kapott és biztositéka lett ama jövőnek, amikor ismét a szent piros* fehér-zöld színeivel övezetten, a magyar szív áldozathozatalával tesznek tanúságot áldozatos hazafiságukról, mint akkor a Plávé-partján...
Olyan munka folyik a nagykanizsai főcsoportban, amely minden magyar szivét örömmel töltheti cl. Nincs ott osztálykülönbség, rang vagy egyéb válaszfal, a legdemo-
kratikusabb egyesülés, amilyent csak az egyháznál látunk. Munkás és ur, polgár és napszámos, előkelő vezető és vasúti munkás vállvetve szolgálja ott a magyar egység szent gondolatát.
Ma összejött ez a tábor, a nagykanizsai frontharcosok nagy családja, hogy seregszemlét tartsop, visszapillantást vessen a múltra, be. számoljon és megmutassa eddigi munkájának mérlegét és azután megkaphassa bajtársainak Ítéletét vagy felmentését.
Legyen ez a seregszemle, amelyet különös ünneppé avat az orszá. gos vezetők jelenléte, egy ujabb erőt adó fázisa a nagykanizsai frontharcos-életnek, az eddigieknél is hatványozottabb mértékben serkentse a nemzetért való munkálko
dásban, eggyóolvadásban. bajtársi szolidaritásban és önfeláldozásban. Legyen egy ujabb határkő ama tö< rekvésekben, amelyek árnyéka előre veti fényét a magyar égboltozaton. Amikor mindannyian egy közös imádsággal ajkunkon leborulunk a magyarok jóságos Úristene előtt és hálát adunk neki, hogy megérni engedte a hosszú, tövisekkel teli trianoni puszta után az ígéret föld jének meglátását...
Legyen a frontharcosok közgyü lése ujabb erőforrása a nemzet ér dekében vívott néma, csendes, ke resztutas harcunknak, ujabb állomá sa annak a munkának, amelyre bajtársiasság kapcsolta össze a be cSület mezején egymásra talált ma gyar sziveket.
fíeneri.\'k RextO.
ZALAI KÖZLÖNY
ttbiuár 24
FelQivfuk tisszíelt vevőink figyelmét, őogy
Külföldi férfiruha és nöi tava&szi-
kabá/ szzöveíeink sxálllíása megkcxdöüött. ~
Cegufabb űivatu sxövéseK. — Cegsxcbb dlvátsxinele.
WV Külföldi szözeteket kirakatba nem teszünk. — Megtekintés vételkényszer nélkül / ~M
SxlnenKint éa mlntánMnt csalt eay-egy^ruőa vagy Kabát méret
Filléres Divatüzlet.
ságilag, sem politikailag rám* akar elszigetelődni. Az egész világ sze. mében független és szabad állam és az is akar maradni.
MlrŐI tárgyalnak az osztrákok Londonban ?
London, február 23
Az osztrák kancellár és külügyminiszter vasárnap délután érkéz, nek Londonba, ahol kedden estig fognak tanácskozni.
A Star szerint az osztrák államférfiak Londonban a következő kérdéseket akarják megtárgyalni:
1. Ausztria fegyverkezés.\', ha Németországnak megengedik a fegyverkezést.
2. Ujabb osztrák Kölcsön Londontól. \' 1
3. A Habsburg-restaurációt tiltó szakasz kihagyása a dunai egyezményből.
Lapzártakor érkezett
Páris, február 23
A francia osztrák tárgyalásokról az este a következő kommünikét adták kl:
A francia és osztrák államférfiak tanácskozásaiknál tekintettel vollak az általános helyzetre. Különös fl gyeimet szenteltek a középeurópait béke megszilárdítására. Egyetérted tek abban, hogy valamennyi érde-dckelt államokra előnyök hárulnak a római francia olasz tárgyalásokon megállapított középeurópai egyezménynek a teljes egyenlőség szellemében való megkötésétől. A tárgyaló felek megegyeztek abban, hogy a francia osztrák sze\'lemi együttműködés ujabb klmélyitése céljából a körei jövöb-n tárgy lá-sokat kezdenek.
Hóman a bolognai egyetem díszdoktora
Bologna,, február 23 Hómann Bálint közoktatásügyi miniszter meglátogatta a többszáz éves magyar egyetemi kollégiumot. Utána tisztelgő látogatást teit a l>o\'ognai bi. boltos-here egérseknél.
A l»lognai egyetem dísztermében ma délután 5 órakor nagy ünnepélyes keicick között disz doktorrá avatták Hóman Bálint magyar kultuszminisztert.
A lendvai járás minden községének díszpolgára a minlsrterelnök
Tapolca, február 22 Gömbös Gyula miniszterelnököt az alsólendvai járás ujabb 6 községe (Resznek, Bödeháza, Gáborjánháza, Lendvajakabfalva és Felsőszenterzsébet) díszpolgárrá választotta. Ezzel az alsólendvai járás valamennyi községe díszpolgárává választotta a miniszterelnököt.
Munkaadók és munkavállalók figyelmébe
Az Országos Társadalombiztosító Intézet közgyűlésének és a Nagykanizsai Kerületi Pénztár választmányának megválasztása tekintetében követendő magatartásról és az ügy lényegéről Tobler János országgyűlési képviselő február hó 24-én, vasárnap délután 3 órakor az Ipartestület székházán nak nagytermében
tájékoztató előadást tart. Felkéretnek ugy a munka adók (iparosok, kereskedők, háztar tásl munkaadók), mint a munkavál lalók (tisztviselők, k :resk dós gé dek, munkások, háztartási alkalmi zottak), hogy e nagyfontosságú ügy ben
sajtt érdi kükben
okvetlenül jelenjenek meg és a vá« lasztás során az ott hallottakhoz tartsák magukat.
Országos jelentőségű és minden munkaadót s munkavállalót érdeklő nagykanizsai vonatkozásban pedig felette nagyfontosságú kérdések elv döntéséről van szó s igy nem mindegy, hogy az arra jogosultak szavaznak-e, vagy sem és hogy kiket tüntetnek ki bizalmukkal az OTI öm kormányzati tisztségekre. No haladjunk tehát el e kérdés mellett közönnyel, hanem hallgassuk meg a tájékozottabbak felvilágosítását és tanácsát s azt elfogadva, teljesítsük kötelességünket.
A Hemuti Egység kanizsai iierveiete
Gyógyszertárakban kapható.
A róm. kath. egyházközség 1935. évi költségvetése
A nagykanizsai róm. kath. egyházközség szombaton délután tanácsülést tartott. P. Cirfusz Viktorin plébános napirend előtt melegen elparentálta Halvax Gyutót^njajd üdvözölte a püspök által kínevezett képviselőtestületi tagokat, akik letették az esküt. A kinevezetlek nevében dr. Tamás János mondott köszönetet a főpász\'.orl kitüntetésért.
Dr. Petrlcs József gondnok előterjesztette az 1933 évi zárszámadást. Az előirányzott kiadós 10-760 P volt, bevétel 19.000 P. Valóságos kiadás volt 9259 P, bevétel 9766 P
Az 1935 évi költségvetés 920 P megtakarítást mutat fel az előző
évivel szemben, szükségleteitek ösz« szege 7990 P. Részletesen: sent-ferencrendnek segély 3000, kuturadó 1090, irnok-fizetés 1200, fűtés, vilá gitás, takarítás 500, irodai felszóró* lés 400, előre nem látott 300, ado mány a templom felsznelésére 10C0, az egyházi énekkarnak 100, szegény gyermekek hittankönyv-segélye 100, szegény gyermekek felruházására 300 P. A bevételek : 29 000 P össz -s adóhátralékokból előirányozva C000 P, a folyó évi 12.000 P kivetésből ugyancsak 5000 P, összesen 10.000 P.
A gondnok bejeiontötté, högy erősen szorgalmazni fogja az adóhátralékok behajtását, előbb fel-
Tavasai
modellKalapoK, olcsó alaRitásoK
Kalapsxalón
Nagykanizsa, Csengery-ut 12.
Székelyné és Társa. Tanulóleányt felvesxtínH. A
szólitás utján, azulán
eszközökkel.
erélyesebb
Dr. Petrlcs József gondnok a költségvetéssel kapcsolatban pártolóing terjesztette elő ama indítványt, hogy az egyházközségi Írnok fizetését 1030 pengőről 1440 pengőre emeljék fel. A tanács a javaslatot pusztán formai kérdések körül mozgó vita utón elfogadta. Az Írnok elmét a tanács >egyházközségi irodatiszt«-re változtatta.
Vlczenty Atyád Indítványt tQít, hogy 3 papos temetéseken 2 kántor énekeljen é3 hogy nagyobb ünnepe, ken újra íendszoritsék a 3 papos miséket.
*
A ^nagykanizsai róm. kath. Szent JózscfNEgyházközség 1933. évi zárszámadása és az 1935. évi költségvetése 15 napon át az egyházközség irodájában közszemlére van kitéve.
Akinek a szívműködése rendetlen, ugysiintón az, akinél a vérnyomás emelkedésének tűnelei mu-talko nak, ugy érhet el erölködés nélkül mrgfíle\'ö környü székelési, hí reggel éngvoirorra egv H« pohír termétzetes .Ferenc József" kere-■ üv\'zet hzlk. Szivsakorvosok már réges-rég n megál\'apIloíláV, hogy a Ferenc József viz szlvbiHen\'yühi-báknál és fzlvelzfi osodósníl is enyhén, biztosan és mindig kelle-meRfn hat.
Az Iparoskör jelraezestélye
Az Iparoskör jelmezestélyét a rendezőség hetok óta készíti e\'.ö, hogy minél jobban sikerüljön ós méltó pandantja legyen a nagyszerűen s\'korült ipartestületi-bálnak. A legötletesebb jelmezek és báli ruhák kerülnek bemutatásra. A fáradhatatlan rendezőség gondoskodott arról, hogy minden tekintetben színvonalon álló jelmezestély legyen, amelyen a város rang és osztálykülönbség nélkül képviselve lesz.\' Akik esetleg nem kaptak meghívót, legyenek szívesek az Iparoskör Irodájában Igényelni. A jelmcz-estély március 3-án este 9 órakor lesz.
Heti rigmusok
Kitzbühelben üdült a velszi princ, Hol javában állt a bál. őfensége ls síelt és táncolt Cs azt mondta. «nur dlc G»ál>
Pestre ls eljött a kedves herceg S az ebédnél igy szólt-, -sört kérek Nem bánom, hozzanak Bak sört vagy Portért,
De nem akarok látni fotori-porteri.-
És mert öltözködése eddig is A divatban nugy tért hóditott, Képzeljék cl, hányan viselik Majd nálunk ls az Inkognltót.
Már ilyenkor igy szokott az lenni, Mivrs benne semmi furcsa; Ha Ily vendég jón, akkor mindig Nagv n herteg.hnrcH.
-dl<t -
1938 február 24
ZALAI KOZLONV
é
Jcírtx)-ccZém,
könnyen halad Okmatalpa száraz marad
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések : szombaton a hő-méreéklPt: renget 7 Arakor -f 82, délután 2 órakor -f- 14 2. eete 9 órakor + 4 8.
Felhőzet: reggel tiszta, délben ós este borult. Csapadék 00 rom. Hómagasság 00 cm.
Szélirány: Reggel éa eotu déli, délben délnyugati.
(Éjitakai tíidló/tltnUt) A n«t«orct4-Ql-i Intéaatialaatl aata 10 érakori Étén.k déli, délnyugati •«é\'t aok tial/aa asf. A HOméraékUt oaak kavaasl oaSkkan.
Emlékeztető
Fabraár 24.
I.iceális előadás a városházán 0 órakor (Vannay János). Frontharcos tea 0 órakor a Kotio-nában.
A aagykanizsai Notre Dam« I.eány. líceum növendékeinek műsoros tfzin-jaulavatóünnepélye az iskola disz. termében.
Kerületi válogató tornászverseny C őrakor a gimnáziumban. Február 27.
A zeneiskola növendékhangverscnyü ti órakor. MércM 2. A Keresztény Jótékony NőegyM Jelmezastjc az Iparoskórben. Frontharcos szinelfladás a letenyei Kaszinóban 8 óraloor. Március 8.
I.iceális matiné a zeneiskolában fél 12 órakor
Iparoskör jelmezcstja. A nagykanizsai Notre Dam* Leány, líceum növendékeinek műsoros szin-l>adavatóünuepélye az iskola disz-
termében-
Szlnelöadás és táncmulatság a Kl«-kanizsai Olvasókörben. Március 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacagó-estje a színházban 8 órakor. Március 5. A Leányklub jelmezestje 7 órakor a Missziósházban
Torma Tóni jelmez^estje az iparosszékház alsó termeiben. Március 7. Nagyszabású cigánybál és nagybőgő búcsúztatása a Wollák-féla vendéglőben.
Cigány bál a Ritscher-vendéglőhen. Március «. A Kaszinó hangverseny* (Ftachar Böske és Feieki Rezaő). Márchtt
7.TF. disztomája a gimnáziumban 6 órakor. Márehte t4> Vitézek müsoíoí eatja az Iparoskörben. Március IC.
Izr. Jót. Nőegylet műsoros purim-estje a Kaszinóban. Március 28. A pécsi kamara.együttes h»ngv>r-«nje este 9 órakor. Dr Baktay Ervin előadása a Kaszi. nóhan: Utazás Nyugati-Tibetbe. M*re\'us 25. Liceális matiné a zeneiskolában fél 12 órakor. Március 27. A zeneiskola növendékhangversenye 0 órakor.
D.000 pengő keretben dolgozik a városi inségakció
Számok az ínségesekről való gondoskodás köréből
Dr. Pottyondy József városi aljegyző, a városi inségakció vezetője most ter^sztetie elő jelenlését a városi inségakció állásáról november 1-tól fegruár l-ig.
Eszerint a Napközi Otthon naponta 80 gyermeket gondoz és étkeztet. A Népkonyhában állag naponta 210 gyermek kap ebédet. Az akció október 31 tói február l-ig 33 769 pengőt ádott ki. Nipszám-béiekben 17 534, munkaképtelenek támogatásán 6414, lakbérsegélyre 2000, természetbeni adományokban 6641, Napközi Otthonra 708, ruhára 38, egyéb kiadásokra 432 pengőt fordított. »»
Munkateljesítmény február l-ig : a mérnöki hivatalnál 9054,a kerlé.
szelnél 3325, a köztisztaságnál (ide« foglaltatik a hótakaritás Is) 1240, tu-karitás, fahordásnái 450, cipő-ruha javításnál fl52, szellemi szükség-munkánál 7066 napszám, vagyis ösz-szesen 21.280 napszámot dolgoztak le.
A városi inségakció költségvetését a belügyminiszter eredetileg 79000 pen^ő bevétellel és 91.000 pengő szükséglettel hagyta jóvá. A hiány fedezésére 12.000 pengő államsegélyt állapított meg, amir • eddig 8000 pengő folyt tv. Időközben az, erős munkanélküliség foly tán a miniszter a szükséglet-199.000 pengőben állapította meg és iovábbi 8000 pengővel 20.000 pengőre emelte az államsegélyt.
Stefániái Imre zongoraestje,

szép,
színes
anyagok
— maradéhoh ím —
nagy
választékban
o-tcA&n,
OrWa rádlák*rMk<á«a«l kaaható
Ma vaa a líceum szlnpad-avatója
A nagykanizsai Notre Dan»e leány-líceum ifjúsága\' ma, vasárnap tartja szinpadavató előadását- Olyan műsorral lepnek a közönség elé a líceumi lányok, ütni méltán tarthat sikerre számot. A műsor keretében egy egy-felvonásos operett kerül bemutatásra, amelynek zenéjét az intézet igazgatója, dr. Kerkay Józser szerezte. Ezenkívül egj- kitűnő vígjáték, táncszámok és táncbetétek teszik változatossá a műsort A zenét az Intézet zenekara szolgáltatja, amely szintén most mutatkozik be eiöször. A szünetekben büffé ól\' a közönség rendelkezésére. A tiszta bevételi a szinpadalapni fordítják, amiért is relülfizetéseket köszönettel fogadnak. Az előadást március 3-án uj szereplőkkel megismétlik.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, vasárnap.
9.15 Hirek. — 10—11.10 Egyházi ének. A szentbeszédet mise után dr. Tóth Tihamér mondja- — 11.15-1215 Evangélikus istentisztelet. - 12.20 Időjelzés, időjárásjelentéa. - 12.30 Az operaházi zenekar és Heimllch Lajos (zongora). — 14 Hanglemezek. - 15.10 Időszerű gazdasági tanácsadó. Székács Elemér előadása. — 10 Zenedélután a Hubay-palotából. — 17.45 A pásztor és a kutyája. Kapoal Ödön előadása. — 18.20 Rendőrzenekar. — 19 Bajor (itzi és Kiss Ferenc előadóestje. .Szerelmi valiomáaok a drámában.- — 19.45 Kurucxst. Rendező dr. Bánóczy Dezső. — 21 Ilitek, versenyeredmények. — 21.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 23.05 Ilniczky jazz-zenekarának műsora Szánthó Gyula énekszámaival. — 0.05 Hirek.
Budapest II. 12.35-13.50 Cigányzene 14 Mi újság Magyarországon?
U.15-d& és 15.10—15.50 Berlhu István szalonzenekara. — 16.55 «Uj angol líra.. Hamvas Béla előadása. 17.30 -18.45 Hanglemezek. - 19.10-19.55 Rendörzenekar. — 20 A műkor-csolvázásrói. I)r. Nemes István előadása. — 2035-2145 Sovinszki-Kar. nóezi szalon- és jazz-zenekara. — 21.50 Hirek.
B*h«. 8.55 Klasszikus operettek le., mezei. _ 9.45 Istentisztelet. Bauern-fclnd, Mária-inisc. — 11.15 Bécsi szlin-fóníkusok Hajós Magda hegedűvel. -13.15 Rádiózenekar. — 15.55 Deulsch-mcisl<\'r-ruvószenckar. — 1.7.15 Schie-der-jazz dalokkal. — 19.15 Duhan ba. rtton Sehubcr-datokat ad elő. - 20 Nők, ti teszitek az életünket széppé. Riedln^er rádlóegyvclcge, rádiőzenekar, női énekkar. — 22 Beethoven: B-dur vonósnégyes a nagyfugával. — 23.10 Híres operaénekesek és o|*eraénckes. nők lemezei - 23.30-1 Az állástala. ív)k zenekara.
4
ZALAI KOZtONV
1935. fcbiuár 24.
SCHMIDTHAUKR-fél*
ILÁl
A VILÁG LEGJOBB
KESERÜVIZE.
Egyben gaidntigoiabli la, mart
„lgmándl"-ból nem kell pohárazámralnni negyed- vagy félpohár elég szokott lenni
Kilbitt niriiiOtt te- fe ut! Ivtttal
Az alispán gyásza
Mélységes gyásza van Zalavár-megye alispánjának, Bődy Zoltánnak. 15 éves leánykája, szülei büszkesége és nagy Ígéret:, Bödy Ma. l ika reálgimn. V. oszt. tanuló életének tavaszán az angyalok hónába költözött. A hosszú betegség meggyötörte, mig a szabaditó halál megváltás lett számára. Egész Za-lamegye közönsége hetek óta kisérte figyelemmel azt a tusát, amit a kis gyermekleányka életéért vívott az orvosi tudomány. Az Élet Ura azonban máskép akarta. És Bödy Marika elköltözött nemrégen meghalt bátyja ulán, hogy a Fehér Bárány trónja körül egyike legyen azon negyvennégyezreknek, akik kíséretéhez tartoznak. Nincs szó, nincs betű, amely a súlyosan sújtott alispáni családot vigasztalhatná, csak az a lelkület, az a belső vallásos érzés, amely odaiklatta a gyászcédulára a Bölcsek könyvének idézetét: »Tetszett Istennek az ő lelke, azért vitte el ily hamar, a nyomorúságok eme vi!ágából.« Nincs zalai ember, nincs Jakosa Nagykanizsának, aki mélységesen ne érezne együtt a köztiszteletnek örvendő alispáni családdal és ne érezne mély séges részvétet a pó\'.olhatatlan veszteség felett. Bődy Marikát ma, vasárnap délután 4 órakor helyezik pihenőhelyére a zalaegerszegi családi sírboltban, mig a rekviemet lelkiüdvéért hétfőn reggel 9 órakor a plébániatemplomban mutatják be.
— Köztisztviselők részér* rendkívül előnyős bulorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sót kamatmentesen is kaphatók Kopatelo bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
1
Az egészség Á-B C-Je Legyen rendes emésztése, Legyen piros-tiszta nyelve.
Ilotsxú élet, jókedv, Mindnyájunknak vágya, Az Jgmd/idl" gyógyvíz E vágyak forrása.
Ha betegség környékezi, Jgmdndr-vlz megelőzi l
A mai liceális
előadás ünnepien értékes műsorral lepi meg az Irodalmi és Művészeti Kör előadás-sorozatának kö/.önsé. gét. Vannay János,, a zeneiskola igazgatója tart előadást >Egy és más a zeneművészet nagyjairól* elmen. Zeneszámokkal F. Garal Margit, F. Pásztor Irma és Kerekes Irén keretezik a műsort. Kezdődik 6 órakor. Belépődíj nincs.
Egyévi börtönre Ítélték a volt nyirádi körjegyzót
ítélet a 20 rendbeli sikkasztás és közoklrathamlsltás ügyében
A zalaegerszegi törvényszék néhány nap óta Tapolcán tartózkodott, hogy Szokó István volt nylrádl körjegyző sikkasztási bűnügyét letárgyalja. Szokó István azelőtt Nagylengyelen volt körjegyző és vagy huszrendbell sikkasztás és köz-okirathamlsitás miatt vették vád alá. A kiszállt biróság több napi tárgya, lás után most hozott Ítéletet és
Szokó István volt körjegyzőt bűnösnek mondotta kl 4 rendbeli hlva\'ali sikkasztás bűntettében, 2 rendbeli közönséges sikkasztás vétségében (0 1 rendbeli kö^okirathamlsitás bűn-tettében (14 rendbeli sikkasztás bűntettében felmentette) ós e^ért őt egyévi börtönre, valamint 3 évi hivatalvesztésre ítélte. Az Ítélet nem jogerős.
Az öröklakás-akció és az emberbaráti szempontok
Hozzászólás a Horthy Miklós uti 1 érbalota terveihez
Igen tiszten Főszerkesztő Ur|
Engedje meg, hogy nb. lapjának c ho 21-iki számában dr. Dlpkai Im.e ur aláírásával megjelent hozzászólás.;\' ezúton reflektáljak.
Igazán .nagyon szép és tiszteiéire, méltó dolog, hogy az orvos ur nem csak testi, hanem gazdasági betegségek gyógyításával is foglalkozni óhajt és a magam részéről nem akarok kételkedni abban, liogy őt nemes intenciók vezetik. Dicsérendő dolognak tartom, ha akad egy emberbarát, ki egyes \'háztulajdonosok _©_hahnMá-nak tüdővész és rcumafészk£Íbői» ki akarja szabadítani embertársait és ezen páriákat a Horthy Miklós-ut és Zrínyi Miklós-uti a sarkán építendő díszes, közponü fűtéses és összkomfortos palotáién akarja elhelyezni. Félek azonban, hogy azok közül, kik czCn odúkban élnek, egy sem kerülne az építendő, szép, parkeuás; vlzvczc. tékes iwlolába, nem csak mint öröklakás tulajdonos nem kerülne oda, hanem még mint lakó s«m. Kár tehát ezen akciót emberbaráti köntöslie bur. kolul! Abban az esetben, ha tévednék, Szíveskedne tán ezen állításom rneg-cáfolásául a Zalai Közlöny hasábjain
kö?7.i tenni azok névsjrát, kik az akcióban való r\'s.\'.vétehe jelentkeztek. Tévedések .Ikerülóse oéijából leszögezem, Ingy nem az inség-akcióra, hanem nz ő akciójára, az öröklakás-palota ^építésére gondolok.
Diskai" dr. ur eszméje szép, csak rossz vágányra teieiődött. Azlrányban kcl!ene propagandát kifejtenie, — hu tényleg n reumafészkek el\'.en harcol, — liogy az OTI építsen munkásluká-s.)kat pl. a lebontásra kerülő és C.sen-geri-ut végén elterülő régi egés/.síg-teien barakkok helyén, vagy esetleg máshol, de semmi esetre sem olyan helyen, lio< a telekérték olyan magas, mint a Horthy Miklós-uton. Ezt kell propagálni és akkor lehet emberbaráti célokra hivatkozni ;
Örömmel Játunk ezen kivül minden minden más\'trányu akciót is, még az öröklakáspalotáét 18, mély részien a gazdasági vérkeringés fokozásával, részlx\'n szépitészeli szempontból szolgái ja váiusunk érdekeit. Az egyéni 8zal>adság elvitathatatlan )oga, liogy valaki egyedül, vagy többen összeállva házat, vagy házakat építtessen és ma. gának otthont szerezzen. Ehhez \'azon. ban ne kérje, nőt követelje a mai
Óvja szemét
éa vásároljon bizalommal egy Jól Illő szemüveget
Zsoldos Gyula
mkklpitü látirtriu «nkOil»tíbtn Kö-nt 8. u. Korom niHodival utinbtn
Olcsón, kitűnő gyártmányú szemüveget árusítok. Legmodernebb gépekkel felszerelt optikai üzememben bár ilyen orvosi reccptet julányosan. szakszciüeu elkészítek. Javítások azonnal kés/tüm k.
Óra-, ékszer- és iátszer-raktár.
Elismert precíz óra-, ékazer és lát-azer Javítóműhely.
súlyos időkben polgártársai áldozii-készségét. Épen á legutóbbi időlx\'n épült a \'Sugár-uton négy ház és tulajdonosaik közül egyik sem veit ma. gának bátorságot különféle címeken uz építkezéshez váiosi hozzájárulási, vagy a telektulajdonostól ingyen tel-ket kérni, fipltsék fel - beleértve az OTI.t ls - saját ekjükből a szó-banforgó Horthy Miklós-uti házat, ne kívánják azonbin, hogy ezen akció-,1 an részt nem v«vők oda ajándékozzák önö\'.nck azon ingatlant, melyei d á, a pénzen vásároltak meg. Alkudni alkudhatnak, ehhez joguk van, de ne (V.s.\'.cmpontoknt, hanem pénzt, Jó ropogós pengőket ajánljanak érte u vámu. nak és |x»lgár6ágának.
Ami pedig a háztulajdonosokat U-leti, engedjc meg t. orvos ur, az.>k épugy kivették részüket a haza védelmében, mint a többi polgára a hazának. On Igazán szépen van dekorálva háborús kitüntetésekkel, de vi. szont nélkülözi azon kilüntetést, melyet l>ár láthatatlanul, do azért jelképesen minden háztulajdonos visel és kapott azon harcban, mely nem $zünt meg a háború befejeztével, sőt amely fokozott mértékben tovább tart, mely clvitatliatdtlünul bennünket érint legjobban és ci. — a gílzdasági harc. Köztudomásu, hogy semmit és senkit nem sujt annyira az adóteher, mint l>canünkci és nagy elfogultságot cs hozzá nem értést árult el akkor, amikor azt állította rólunk, hogy «2-33 lakónak házbérjövedrlméböl akarunk fényesen éinl.t
Fogadja igen t. Főszerkesztő Uram hálás köszönetemet Jelen soraim köz. léséért és vagyok
kitűnő tisztelettel DIdm Fát.
— Moaó tweed szövetek dlvatoi színekben — ruhára, blúzra alkalmas mardékok - méter* 80 fillér Schütz-nél.
Férfi öltönyök
gyapjú
i, a legújabb mintákban
méterenként 10.-, 12- és 13.80 pengős
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekböl 60.00, 67.00, Illetve 72.00 pengőért a legkényesebb követelményeknek Is megfelelő öltöny készíttethető.
Kirschner Mór Divatáruháza
193$. február 24
össztánc.
Ma délután 5 órakor a karpaszományosok részérő, eate 8 órakor a civilek részérő össztánc az Iparoskör nagytermében.
GÁBOR tánctanár.
Az angol trónörököst Is meghódította a magyar ipar
tuu+k —nyl^gü fi*»gárnt vásárait
Budapest, február 23 A welszi herceg olyan jól szórakozik Budapesten, hogy péntekw terv\'. 2elt elutazását vasárnapra halasztott! el Lehetséges azonban, hogy vasárnap ellátogat Mezőkövesdre jls ós ez eset-l*n az angol trónörökös hétfőn hagyja el Magyarországot.
London, február 23 Az angol lapok részletesen foglalkoznak a welszi herceg budapesti tartózkodásáról és megállapítják, hogy milyen szeretettel és tapintattal fb-nadja a magyar közönség az angol trón várományosát.
Budapest, február 23 A welszi herceg ma délután megjelent az egyik Vámház-körutl magvar üvegipari üzletben, ahol megtekintette a magyar gyártmányú árukat. Az angol trónörökösnek igen mcgttszcttck mindjárt a Jjelópésnéi a magyar vizes kelyhek, amelyekből néhány tucatot azonnal meg is rendelt és a szállítóié, vejet sajátkezűkig állította kl. A herceg mintegy félóráig tartózkodott az üzlet. I>en és távozásakor igen elismerőleg nyilatkozott a látottak fe\'.ett, különösen a magyar i|>ari és Iparművészeti munkák tetszenek nekli. Az utcán köz. I.en a közönség egész forgalmi akadályt esiná\'l, ugy hogy rendőrökkel kellett széiosztetftl ft tömeget.
Budapest, február 23 Horthy Miklós kormányzó és felfié-ge ma ebédet adott 20.15 órakor, ame. Íven megjelenlek az összes Budapesten akkreditált követek feleségekkel, Gőin-l»ös Gyula miniszterelnök és felesége, Kánya Kálmán külügyminiszter és fe. lesége, valamint tőbtoén a magyar po-litikai kiválóságok közül.
A lelkiismeret hangja
lesz a neve annak a berendezésnek, amelyei amerikai városokban a közlekedési biztonság fokozására építenek. Er <W nagy \'hangszór óbercnd<zés, a melyct egy láthatatlan rendőr ke.
aki rászól a vigyázatlan kocsi, vezetőkre és gyalogosokra.
Amerika hü marad önmagához. Mór a lelkiismeret :t Is géppel akarja helyettesíteni.
ZALAI KÖZLÖNY
Hnsz éve ma...
(A Zala 1915. február 24—25-lkl számaiból)
A grocinól áttörés összeomlott, az oroszok megsemmisítő veszteségeket szenvedtek. A mazurl ágyú-zsákmány darabszáma már 800-ra emelkedett.
Horvát csapatok a Dnjestertől délre több községből kiverték az oroszokat, erősen megszállt magaslatokat elfoglaltak.
Azonnali beaiKi\'kozásra szólították fel az entent- kormányai Bulgáriát, ellenkező esetten Oroszország azon\' nal megtámadja. Bulgária ennek ellenére kijelentette, hogy semleges marad.
Eltűnt a föld színéről több község a keletporoszországi harctéren az oroszok féktelen garázdálkodása következtében.
Behívtak nyolc korosztályt Japán-a japán-klnal konfliktus miatt.
929.000 fogoly van Néme;orszápban és a Monarchiában. Ebből 629.000 orosz, 287.000 francia A többi nemzetist! foglyokról nincs kimutatás. ;
A német tengcralalt.árók mindennap uj szenzációval lepik meg a vi-
O&^aA^
vil^^ ibtóny. ad. A
kevesebb ércért t«*, I
lényt-l
ieried. A " égek jelzik-)
[ lámpin Dekotamen-egV
TUNGSRAM n
duplaspirállámpa dekalumen sorozatban m
Nagykanizsának, ezért felír a kor* mányhoz, hogy legalább egy hónapi járandóságot sürgősen utaljon ki.
800 sertést vásárol Nagykanizsa város és 60 vagon kukoricát kér a földmüvelésügyi minisztertől. Igy akar megküzdeni a város a sertéshiánnyal és a hus drágasággal.
Itt a tavasz hírnökei
A k4zk.dv.lt
Mauthner mag-árjegyzék
megjelenti Kér/e axonnal, meri
Ingyen és bérmentve
küldi Önnek a több mint 60 éve fennAlló világcég:
Mauthner Ödön Badapflit, ¥11.. bttnMIIir «.31.
Iágot A mai hirek szerint a La Manche csatornában elsüllyesztettek egy csapatszállító hajót, -levegőbe röpítették a Regín nevű norvég gö-zöst, az ir tengeren megtámadtak két postahajót, elsüllyesztették az Evelyn amerikai gőzöst. Egy angol gőzös aknára futott és felrobbant.
. Naponta 24 millió koronába kerül a Monarchiának a háberu. Németor« szág 48, Törökország 6, Anglia 86, Franciaország 35, Oroszország 46, Belgium, Szerbia és Montenegro együtt 8 millió koronát költenek naponta a háborúra. Ez összesen 19 hónapra 60 milliárd korona. (Dr. Hantos Elemér országgyűlési képviselő beszámolójából).
Hus.bo.kottot szervezlek Sopronban az ár-uzsora letörésére. Eddig 200 postatisztviselő vesz riszt u bojkottban.
Sürgősen lisztre van szüksége
FIGYELMEZTETÉSI
Gál Franci „Péter" cimü filmjének bemutatása nagy eseménynek Ígérkezik. A „Péter" előadásaira tehát a jegyek eladását ma megkezdjük. A tömeges érdeklődésre való tekintettel felhívjuk a t közönség szives figyelmét, hogy jegyeikről idejében gondoskodjék.
Előjegyzéseket nem fogadunk el.
Az előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A „Péter" előadásai előreláthatólag telt házakkal mennek, kívánatos tehát, hogy mindenki előre gondoskodjék a jegyeiről.
A frontharcos lea
fma, vasárnap déluün 6 "órai kezdettel tvndezzük a Korona éttermében. Kérjük az igen tisztelt háziasszonyokat és házi kis Asszonyokat, hogy a felajánlott adományokat vasárnap délután 1 áriája a Korona éttermében Je-adatni és ugyanott 5 óidkor ntegje. lenni sziveskedjenek. A tea Úszta jövedelmét a kiskanizsai hőal emiékosz. lop javára fordítjuk, miért is fdülfi-zetéseket köszönettel fogadunk el. Meghívókat nem bocsátottunk ki, vendégeinkéi szívesen látjuk.
A Ves. tőség.
Biztosítsa Jegyét a kacagó-estre!
Az egész város beszél máris arról a nagyszabású kacagóestről, nme. lyct a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete rendez március 4 én, hét. főn a Városi Színházban. Ez az est a vidámság és a kacagás jegyében folyik le, mert a műsoron olyan pompás számok (bohózatok, színdarabok, jelenetek, táncszámok) szerepelnek, amelyeket kacagás nélkül végignézni lehetetlen. Tekintettel az óriási érdeklődésre, ajánlatos jegyekről mielőbb gondoskodni. Jegyek elő jegyezhetők a kibocsátott iveken, kaphatók a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
- Bútorvásárlás ama Somit Teljes
berendezéseket rendidtől előnyös rész-tétfizetésre, sőt kamatmentes*) la átállítunk. Ko pitéin butorámház, Horthy Iflklós-ut 4.
60 fillérért2000 pengős biztosítást kap a Zalai Közlöny minden előfizetője
A Zalai Közlöny ezldén fordult bele fennállásának 75-lk esztendejébe. Ezalkalomból egy ritka kedvezménnyel óhajtunk kedveskedni előflnetölnkriak.
Minden előfizetőnket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleeet ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szen-yedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből kővetkező elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a klULnő hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij egész évre .szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
önmaga és családja elten vél, aki a Zalai Közlönynek ezt a kedvezményét nem veszi igénybe.
Aki nem akar ebből az akciónkból kimaradni, jelentkezzék azonnal a Zalai Közlöny kiadóhivatalé ban.
ABBáZlABAM
„RESIDENZ"
Cnzlóban mind a négy emeleten phatók. Idősebb uraknak és hölgyeknek, szívbajosoknak, asztmásoknak, valamint elmeszesedésböl eredő betegségeknél nagyon fontos, hogy a RESIDENZ nem fekszik magasla-
ton. Óriási előnye még, hogy az ösz-bz\'cs előirt diéták pontosan betarthatók. A RESIDENz-ben minden ké-
nyelem és az összes modern komfort megtalálhatók: lift, központi vlz-fülés, 22 fokos meleg, tengerre néző napos loggiás és erkélyes szobák, kényelmes ágyakkal. A RESIDENZ egészen a tengerparton fekszik és nem a tengerparttal szemben. Blel kategória. Kitűnő konyha. Folyó hideg- és melegvíz a szobákban. Líra felesleges. Feltűnő olcsó penzióárak. — Bővebb információi nyúlt ■rényl Béla gyógyszerész személyesen Budapesten reggel fél 9-tól este fél 7-ig. (Diaaa patika, Károly-körút 5.) — Minden levélre válaszolunk éa prospektust küldünk.

ZALAI KÖZLÖNY
1983 feb.uár 24
NAPI HIRiK
NAPIREND Fefcmár 24, vasárnap
Hónul katolikus: Hatv. v. Protest.:
Mátyás. Ur.: Adar. hó 21.

Oyógyueitáil éjjall aiolgálat a hónapban: „Salvator* gyógyszer lát Erzsébet-tér éa a klskanlissl gyógyszertár.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9,
vasár és Ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor. •
Oőxfttrdő nyitva ufgel Ó órától ssta 0 ófálg (beilő, szerds, péntek délután; kedden egész nsp nőknek).
Fabruár 85, hétfA
Rom. kalhollkui: Oéis. Protest.: OéuL Izr.: Adsr hó 22.
Amor munkában
vau Nagykanizsán. Az ember nem ls hinné, milyen fontos szerepe van a kis Istenkének, akt ott settenkedig Cnrne-vál herteg udvarában és mindenütt olt van, ahol a sok ragyogó szem egymás felé lóveli sugarait és titkosan vagy nyíltan folytatjók a szemek játékát, a legyezők nyelvét és egyéb éden praktikákat, amiket nem szabad ros t néven ■xennl ott, ahol minden egy nagy és szent célért folyik: a szivek egymásra találásáért.
Amorka rózsaszínű, lenge ruhácská-jában alig győzi az iramot. Mert sok* iám a \'kedves, bájos lány, sok a szemét rajtuk fcl»\'dő fiatalember és a ulnc forgatagában kinyilik a szív és befogadja mincl azt a kedves melegséget, azt a rózsaszín A ködót, amit a bálterem varázslatos légköre, a fülbemászó zene hullámai l>elecsik)andoznuk.
És minél forróbb a légkör, minél tüzesebb a zejje ritmusú, minél jobban hullik a szerpentin zá|>oresőle, fáradhatatlanabb a kis rózsásruhás is-tenke.
Láthatatlanul ott ugra-bugrál a pá-rok kőzött, kiereszti nyilacskáit, amo. lyck a szivek, köré fonódnak, hogy az a kis jószág mozdulni sem tud többé, hanem vergődik, reszket, gyötrődik, amíg a pajkos isicnke kl nem nyújtja kezecskéjét és édes bilincsbe nem veri a két lázasan dobogó szivet és két félénk embert édes béklyókba verve el nem indit uj tűzrakásra.
A kedves, jókedvű kis Istenke az idén különös buzgóságot Tojt ki Nagy. kanizsán. Az anyakönyvvezető kimutatása szerint máris 00 párt sikerült összehoznia, akik már mind ott sze. népéinek a hivatalos hirdető táblán és áklk közül már jócskán ki ls mondták a boldogító holtomiglant.
Igy táncol, vándorol a kis/rózsás-Szinü Isten parke,iről-narkeitrc, báli tetemrőlbáU teremre, kit kézzel szórja a mosolyt, a kacagást, u vidámságot Carnevál népének, hogy alkalmas píl-Wn«tben megfeszítse arany-nyilát é.s édes sebeket üssön a boldogság után botorkálók szivén...
(B. R.)
Vendéglő-megnyitás.
Van szerencsém mélyen tisztelt vendégeim, jóbarátalm és a n. é közönség nb. tudomására hozni, hogy
f. é. március hó 1-én
"„AIEBIKA" vendéglót
megnyitom. JibUntl biNMI NittstoHtffel
Szíves pártfogást kér
QA8PAR ISTVÁN
— <ElHépMé*k a váro«nál) Nagy khnlzsa város képviselőtestület.\' pénteki ülésén ót arra érdemes, fiatal tisztviselőt előléptetett. Kcrecsenyi Jó-zsof nyilvántartó a IX. fizetési osztályba, Herényi Géza járlatlevél-kezelő, Merényi Béla adótiszt, Ozorai Ferenc iktató és Tóth László számtiszt a X. fizetési osztályba léptek elő.
— (Szőlői értekezlet) A Itozgonvi-utefti II. körzeti áll. el. Iskola luíxitó-testülete nw, vasárnap délután 1 órakor szülői értekezletet lart u torna-teremben, melyre a szülőket és tan-ügybarátokfll tiszloiottcl meghívja a tanítótestület.
— ,(A Szociális Mlssitéttranlat) és helyi szervezete rendezésében főtisztelendő Bablcs Endre balatonföldvári esperes plébános ur vezetésével már. clus hó lWn délután 6 órakor kezdődnek a háromnapos lelkigyakorlatok urinők és urleányok számára u Misz-sziósház nagytermében. Mindenkit szeretettel ezúton hlv meg a Missziós, ház főnőknője. .
— (A városi ny*jfjiU>izabályrendelet klegésrilét-e) A nyugdljszabálvren-dcieicl a városi közgyűlés pénteki ülésén akként módosították, hogy « város ezentut alkulmuzoItalt nem Íratja bo balesetbiztosításra *«z OTI-ba, ha-nem netán előforduló eseteknél maga a város (vállal jp a balesettel kupcsobt-tos anyagi kötelezés V\':«t.
— (.1 Szent Ilona Leányktub,) mint minden évben,. ugy az idén is megrendezi a nagyböjt minden vasárnapján a szokáuis böjti estéket, melyekre ezúton hlv meg mindenkit szeretettel a Szent Ilona Leányklub Elnökség.1.
Felhívás az Ifjúsághoz
Minden nagykanizsait pártállásra váló tekintet nélkül meghívunk a ma délután fél 6 órakor tartandó értekezletünkre. Ennek tárgya a minap az ifjúságon esott súlyos sérelem, érdekeink megvédése.
A NHP ifi. csopor\'/o.
— A UtokzMos «X sugarak felfe. dezés« ón már hosszú Idő I It cl. M\'» már minden gyermek ismeri a röntgent, mely az orvosi tudomány egyik leghasznosabb támastf i. Ennél azonban sokkal érdekesebbek a rádiósugarak, melyek sok száz, sőt ezer km-es körzetben felfoghatók és ezek az elektromos rezgések egy kis szekrény — a rádió vevőkészülék — segítségével változatos műsorszámokká alakulva napról-napra szórakozást, tudást visznek hallgatóiknak. Ehez persze Jó rádió szükséges. Minden Orion rádiókeres-kedő készséggel mutatja be önnek az Orion rádiókészülékek sorozatát, mely mindenki igényének megfelelő választékú.! nyújt.
Dr. eafllWALD 8ZANATÓB1ÜI BUDAPEST, Vilma királynC-u\'. Legtökéletesebben berendezett intézet. Kinitsi árak.
- Közalkalmazottak Hlyeimébe! Un-
torárainkal .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. IIosszu >ejáratu hitelre ls, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-ház. Horthy Miklósul 4. szám.
Hölgyeim i
A iavaaxi bécsi éa budapesie bcvósúrló uíamról
a legújabb RalapmodelleKKel
kedden érkexem.
WlndiacO Teri.
— (öwzeJr.Vsi értekezlet a városházán) Szombaton délelőtt a városháza nagytermében összejöttek négy járás főszolgabírói és jegyzői, hogy részt vegyenek n statisztikai hivatal állal leküldött miniszteri osztálytanácsos előadásán, «ki részletesen felvilágosította » megjelenteket a mezőgazdasági összeírással kapcsolatos teendőkről. A statisztikai hivatal kiküldölte, dr. Sajóhegyi István miniszteri osztálytanácsos volt.\'mig az értekezlet elnöke dr. Novai Imre városi tanácsnok. Meg-jelentek dr. I.ontay Alán nagykanizsai, dr. Huszár Pál keszthelyi, vitéz Hu-nyady I.ászló pacsal és dr. Czigány János letenyel főszolgabírók, valamint a négy járás jegyről kara és az össze, író számláló biztosok, úgyszintén a nagykanizsai ősszeirók, akiket a polgármester kinevezett, Az összeírás február 28-ával kezdődik.
Körzetében levő községeket állandóan látogató fiatal, agilis
ÉM
felveszünk az ország minden részében, ke-ie3kedők és műszerészek látogatása céljából, állandó, biztos jövedelmet nyújtó márkás cikkeink képviseletének átadása végett. Kimerítő eddigi kereskedelmi tevékenységről tájékoztató ajánlatok — esetleg fényképpel - .BIZTOS MEOÉLHETES" jeligére FplKb láiittf hirdető-irodába, Budapeit, Lilim JUUKi Taóz-KOrut 35, kéretnek.
— A költő és az klőJ Vis. Az időjárás még a szerelemnél ls erősebb vers-téma — ezt a meglepő mondatot olvas-suk Hevesi Sándor elmés tanulmányá-bnn, amely az fj idők e heti számában jelent meg. A szokatlan inegálla. pllásl a szerző b« is bizonyítja, m<Jg pedig a világ legnagyobb költőnőinck versel alapján. -Számos elmés apróság tarkítja «st a füzetet, egyebek közt értékes, útmutatások a qsCcaepjők lor-ni\'v/.tatásáról és a bakterkolpgus házi.
I asszonyról.
— A htl-jty választ. Nem, nem n
táncosok közt, az az idő már megszűnt. Most a lakásának, ollhonának való szép holmikat választ. Itt vuu példám a függöny-kérdés. Kellene egy szép, levegős, kézimunka függöny do lionuan vegyük a hozzávalót? A nők kitűnő segítőtársa szóval, képpel és ajándékok adásával immár tiz év óla a Tündérujjak. Ez a folyóirat, a kézimunkázó nők lapja, most azt akarja, hogy mindenki részesedhessen az ő páratlan népszerűségit lapjában és ajándékfüggönyében, akinek ha-vonla legalább 2 P 40 í-je van egy féléven át erre a célra. Az megkapja egy évre a Tündérujjukat s liat hó múlva azt a gyönyörű njándékfüg-gőuyt, mely svájci tüUre hímezve (150x200 cm. méretével), a kidolgozáshoz szükséges Mez gyöngy fonállal együtt kíhimzés után ragyogást és nap. fényt visz a lakásbu. Mi több, a füg-gönyajándékot akár azonnal ls postára adja a kiadóhivatal, de ez esetben a másik kedvezményes ellárást kell igény be vemii, beküldeni első részlet gyanánl 7 P 20 f-t s azután három* hónajmn át folyta tó lagoiftn 2 P 10 f-t. Az előzékenységnek azonban ezzel még vége. Van, aki nagyobb függönyt óluijt, kevés ráfizetéssel azt is megkap, hatja. i)c vau, a ki függöny helyett mást szeretne lakásába. Az Ilyen előfizető (a fentebb ismertetett kedvez-menyek mellett is) a függöny helyett kaphat vagy négy ágypárnát Arany. Egyptrc eiőrajzolva, vagy az Indanth-ren-szCgélyü azsuros lenvászonabroszt, vagy a Fa kulit, u közismert három-poleos faállványt. A Tündérujjak a Választásnak és könnyítéseknek ei re-kordjaival \\ijra ipegmutatja, Hogy kiadói (Budapest, Szervitfl-tér 3.) « magyar nők ügyességének, otthonszé-
£itő munkájának lcgtökéletmebb meg. rtől.
- I.lbrrU maradékok, az össze*
színekben la minőség, mét«re csak 88 Ql\'ér Schütznél.
Tánciskola.
UJ tanfolyam
olcsó tandíjjal
megkezdődik
esto 8 órakor az roskör nagytermében.
QAbor
25-én
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-
dapest, Vas-utca 17.) uj olcsó kór-házi osztálya. A Vas-utcai dr. pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási dlJjaL A külön szjobák árait ls lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádlumkezclésck, bél. fürdők, (eutrocleaner, Darmbad) «iv. betegeknok kímélő és pihenő kúrák (electrocardlograph) szónsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander ós ortopád gyógytermék, astmaszobák, ge.«f bészell osztály elsőrangúan felszerelt mülőlermelvel, plasztikai sebészet, em. lőplaszlika, orrkorrekció, arcmegfiatali. tás (ránceltüntetés) slb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg. mérsékeltebb átalányárban slb.
SPORTÉLET
& —m
A mult évi Délnyugati bajnok Simontornyai BTC játszik ma az NTE ellen itthon
A mai nappal megkozdődik Délnyugaton a bajnoki küzdelem. Első cl-leniéiként nehéz diót kapott az NTE. A Simon tormai BTE Jeles csapatát látja vendégül az NTE, tehát megnyitónak nem kisebb ellenfél, mint ti mult évi Délnyugat bajnok jutott sor. solás szerint az NTE-nek szezonnyi-tásra. A két csapat eddigi találkozása mindenkor szép és izgalmas sj»rtot nyújtott és a legtöbbször döntetlen eredménnyel végződött.
Az NTE tudatában van annak, hogy, csak teljes tudásának kifejtésével sike-rül tisztei eredményt elérnie, azért c héten alaposan felkészült és teljes készenlétben várja a meccs kezdeti5.
Tippünk döntetlen. A mérkőzés dél. után Tél 3 órakor kezdődik. Bíró v. Adorján Kaposvár.
Az 1935/36. tanévre megnyílik a
SZENT UH LEÜBISIllllllOI.
I., II., III. U IV. Mztálya
Felvételink bennlakó él bajért növendékek. Nagy kert, több ti do* navaléi. kom.______ ..._
uujérat a
Elöjegytéteket ellogad a< Intéwt Mnöluégc. (Budapeit. Sacre Coeur. VII, ftjtóil DOrer w2l). Uiyaastt Etial Iskola éa NysIvllcM*-
I. több tportpélya, eliörangu alláUi. gon-4i. korrepetaléi. ménékelíérak. Vlllamoi éi autóbuiijéral a Mielőtt
A tornászválogató verseny ma délután lesz
Az NTE lelkes tomászvezetőségű mindent megtesz, hogy a Nagykanizsán ma először megrendezett kerületi tornászverseny (erkölcsi sikerét bU-tositstt. Most Jtfuk a város közönségén a sor, hogy megjelenésével emelje azt. A válogatott tornászokon kivül résztvesz az NTE buzogányon női csapata is és közkívánatra megismétli n városi színházban legutóbb oly nagy sikerrel bemutatott világító buzogány gyakorlatait is. | l
Itt említjük meg és a Zrinyi kíván-ságának leszünk eleget, melyben annak közlését kérik, Hogy a Motesz, mint a tomászsiwrt legfőbb tényezője a Zrínyit a II. osztályú csapatok kózó osztotta be. Tehát versenyzőinek a budapesti II. osttályt kell tudásával
1935. február 24 "
ZALAI KÖZLÖNY
»
MIELŐTT
venni, tekintse meg dúsan fölszerelt raktárunkat
Mindén ifi\'ényéknek megfelelő: hólók, ebédlők, uriSZObák.
szalonberendezések, konyhák, előszoba-berendezések és n11ndenféle ké r p lto s - á r u kbanl
ftofly választék! Olcsó árak! Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAK
Talefon i 410-
Nagykanizsa Sopron Bókéscsaba Szombathely
Horthy Miklóa-ut 4.
megütnie. Reméljük, lk>gy ez sikerül is.
I\'ontozóbirót a Motesz központja küld dr. Szalay Józseí fővárosi la. nrtcsnok, sokszoros magyar bajnok és olympikon szentélyéiben.
A disztoma ma 0 órakor kezdődik a gimnázium tornatermében. A még meglévő jegyeket elővét Ib-n a Kittet divatáruház árusítja 80, 50 és 20 filléres áron.
közgazdaság
Gyümölcstermelők figyelmébe
A gvíunólcafák á$»lósu és védelméről szóló sorozatos előadásul keretében Kelting l*rcnc |x>lg. isk. tanár mai előadásán n^ioniUu, fuszlkládium slb. (Simlta betegségek felismerését s ■z ellenük való védekezési eljárásokat tlwrdoinlé, mészkéuló készítése stb.) Ismerteti. Az előadás a Ko^onyl-utl*! elemi Lskola első emeleti tantermében lesz fíl 5 órai kezdettel- Az előadás ulán fél 0-kor a .Magyar GvAraöles-tennelök Oiszágw Egyesületé.-nek nagykanizsai szervi\' gvülést t\'rt, melyen Sárközy Viktor \' egyesületi vár. \'Itegyci isazptó és II, Szabó József kertedet! felügyelj Is réaat vesznek. A lOTilésni a legsürgősebb munkálatok megbeszélése és permetező anvag beszerzésének ügye körül szólni, valn. mtiit a helyi szerv vezetőinek meg. riasztása.
1 ) A ZajavúrnH-fóet Hsarvasmarbii-W.VÍSZ1Í Egye»ulw, mint Jeleplettok, közgyűlését tartja hétfőn, február hó i\'-ín délelőtt tl órakor a uagykanl-zsal városházán- A tárgysorozat kore. "b™ ilr. Szekeres Vince keszthelyi községi állatorvos, az Országos Állat-orvosi Egyesület alelnöke előadást \'art a szarvasmarhák járványos elveid. •Waek, meddőségének és a borjubo-"MCknck összefüggéséről.
Terioü«il6nd«
Buza tiazav. Ti-t* 17 80 -17 90, 78 as 17-95-1810, 79-es 1810-18 23, 80-aa 1820-1845, dunlnt. 77-ea 1730-1745 78-as IV 45—17 60, 79-e« 1760-17-75. 80-M 1770-1785. - Róza u| pestvidéki 13-30 13-45,más 14 10—1430. Zab aj közép 19 25-15-35. Tengeri tiszántúli 12 i»; 0.
Kiadja a taptutajdonns Közgazdasági Rt. Gntenberg Nyomda *s Dál zalai Lapkiadd Vállalata Nagykanizsáé. Pelelős kiadó i Zalai Károly. I l-füthao teltfon: Nagykanizsa 78. axátn.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak !
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija v»j4inip ét Onnepnap 10 liólg 90 llllér, minden lovébbl »zó 4 fIllír. hélköinap 10 uötg 40 (lll«r. minden további »zó 3 llllér.
Május 1 re klatfó egy különbe|áralu
ulcal szoba, bútorozva vagy tireaen, teljes ellátással Ii magánosnak. Rozgonyl-utca 19 A föbérlön kívül a:ái lakó a ház-
Irégépat harauk aagvétalra,
csak nagyon |ó állapotban levét. Címeket a kiadóhivatalba kérem leadni.
Keretünk ciendei Irodának bútorozott kdlflnállA siskát. Ajánlatokat a kiadóba kérflnk ,Póut" jeligére 704
Kétsaabás, verandis udvari lakát májutra kiadó Klnlzsy-u. II. 615
KAlauisbáa magányos ház gyllmöl-csötarl, nagy kertel eladó. Clm a kiadóhivatalban. 3>7
Ksr«sksd6k flgyslmébs I Megnyílt a Fürat Divatcsarnok rövidáru-, kö-tölt-sxövöltáru nagvkaraakcalAaa. — Oyárl irak i Fö nt 4, Rotenfeld ház, udvarban. 093
KIssalgálA klsaasaaay. kinek már gyakorlata van a vevők kiszolgálásiban, felvétetik. Pényképes a|inl*tokat a kiadóhivatalba kérek, fizetési Igény megjelölésével .Alland,\' jeligére. 688
Naiykanlnalak találkox6h«ly« ax
István király Szálloda
tudipul, VI., P«dmanlozfcy.iatM S.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202 - 43, 294—34. — SflrgOnyclm: HOTELIST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz,\' lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház é» amerlotn bar
Háromjárata, jóíprgalmu Maiam, szlvó-gázmotorril, 2 izobsg Iskátaa), mellékhelyiségekkel eladó. Bővebbet Klsfsluíy-utea 10. az. <89
Jól fázó mladtaaa szakácsnőt keresek elsejei belépésre. Ctengery ut 2- Ili. emelet, jeltntkexái délután 2—4-ig. 685
Ugyszobás udvari laki* asonaal kiadd.
Kossuth tér 4 686
Háransaaakáa aical lakáa (dili fck. váso) május elsejére kiadó Klrály-u. 13.
687
gaadaaágt Maakál kér agy Nalalaaakar. Egy 17 ével, cróa test-alkalll, dolgos fiatalember, gazdasági munkásnak, vagy bármiféle más munkára ajánl-koslk. Az Illető az egész csa\'ádját larl|a fenn. Feltétlenül megbízható. A Szociális Misszió nővérei a legmelegebben ajánlják. Akt részére bármi r inkái vagy foglalkozási lud, szíveskedjék azt a Szociális Mlss-szlónál, Nagykanizsa, Rozgonyl-ulca beje-ténleoL
PagáamrArl urodalml fajbotalm leszálljon árban kaphatók literanklnl már 85 fillérén. Hely árban sár a fogyass tásl adó ie benne vaa. - Legkisebb tétel 25 liter. Gnea Károly földbirtokos Batthyányi ulca 26. sz. 12
Maigll lürtt, Csengery-ut IU. Nyílva regjjel 6 tói esie 7-lg. Tyakazemvágás. Kedveziaényea jegyek as IpsilestUletben. Omke ban, Kaoe-nél. 81
AaUátasclt, kényelmeset, caukotlal legolcsóbban, Telel, nlllomás ttt számon Kautmann Manónál readeljea. 101
Prl»élM>\' kaphaló dlssktéten bfstos helyre vagy ékszerre. Clm aktadóban. 640
Salát InsM keracsenyl aaatall édeskés fehér aj kar lllereakáat l> - 56 árt, siller ó bor lllerenklat P -.44 ért kapható Caen-gery-ut 19. 82
KaraskadlaMád óvadékkalelhelyez-
kedna vidékre is, Idlorgalmu Bitet vagy trallk vesetését vállalnám. Oaynökök ki-zárva. Clm: Károlyt Miklós Nagykaniiu. Teleky-ul l. 696
ZALAI KÖZLÖNY
1988. Ietiru*r 24.
■Istók Heoh.háaakkaa uleal, ad ml 1-3 izobáa lakások, Ozlelhelylaégek juUnyoa álon. 447
1 JámeBloleMáaQ, ügyes clárnalMnSI azon--\'! belépáire keresünk. Pényképei
sjánlstokst a klsdóhlvalsl továbbll. 627
Varrodámat márdria 1 161 Sugár ul 18. uára alá helyezem. Oiv. Velu Vlklorrí 036
Klakanliaáo BíjcM-utci 58 azimu báa áprilisra klaaé gsrdsságl fpülelekkel ás kerttel, esetlci eladó. 633
HAahel* Róisa-utca 19 aUlt eladd Bővebbet Telekl-ul 50. 622
Pákaáa nagy steerkőrzettel áronnal vagy májusrs ktadó Clm s kiadóban. 645
Araay Jáaot-n. 2- uámn ház eladd.
836
______ka udvsri lakás Oeazes mel
Kkbelytséggel májusrs kMI Zrínyi M.-atca 20. VL 807
Oenetáljsetlolt Faed-aatá, lelloen al aegéiyrBotoeoa karákpár átadó. Clm r Werthelm Caengery-ut 8. 679
Oyernrekuerető, Jobb leányt hereaal kisebb bázUrláshoz. Aczál, Horthy Mikiit
Udvari kílazobáa Hinryady-utca 20.
májasra ktadó.
096
Rlkóezl-ulcs 29 alatt kátszobáa atcal előszobái lakja májnsrs kiadó. 701
Óradákklpda elAmeltáag lelvátellk. Cin a Hadiban. DM
Tavasz-u. S/a. arámi! bál eladó. Bővebbel ugyarioll 066
Oylr-utca 53 azámti ház eladd. Bővebbet ugyanott. 703
HArsmaaebáe és egyszobás Isklsok május l-re ktadó. Siíesínyl lát 4 702
Köszönetnyllvánltáa.
Szeretett férjem, a Jó test-vár, sógor, nagybácsi és rokon Hslsax Gyula
elhunyta alkalmával fájdalmunkban résztvevőknek, különösen e városi tisztviselői karnak, a testületeknek és a koszorút küldőknek ezúton is köszönetet mond
özv. Halvax Oyuláné.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknok és Ismerőseinknek, kik szeretett édesanyánk
Hordós Vinciéné aa. Salyek Tscáata
elhunyta alkalmával mélységes gyászunkban fájdalmunkat bármi módon enyhíteni szívesek voltok, ezúton mondunk há-lás köszönetet.
A gyászoló család.
Hirdetmény.
Sormás község erdőbirto-kossága a tulajdonát képező úgynevezett nagykorcsmaépület-ben levő szatócsüzletei, mészárszéket és lakószobákat 1935. évi tnárc. 10-én délután 2 órakor Sormás községházánál 1935. évi ápr. 1-től kezdődő 5 évi időtartamra haszonbérbe adja.
Árverési feltételek a birtokosság elnökénél megtudhatók.
Sormás, 1935. február 19. Blrtokosságl elnök.
Városi Mozgó.
Február 25 26-án RandkivOlialSadiaakl
Héifón—kedden Filléraa helyárak I
Csodaváró lelkek
az egyetlen németül beszélő vallásos tárgyú film, amely a milanói nemzetkőzi lllmvorsenyen aranyérmot nyert.
Pö3ie eplö: OOROTHEA WIECK
JÁNOS VITÉZ
I\'otőll Sándor kőltemónyo Ilimen, 6 felvonásban Felcsendülnek Kaesóh Pongrác örőkbrcafl melódiái: .Én a pdsaferok k Irálya ...» ,Kák ló. lUmia ló..."
„Egy ráxsoanll aaebbeabeaaáT_
Tekintettel a hatalmai aiiom, u eltalálok 6 él»Urakor keiiliaekl
Városi Mozgó
Február 22., 23, 24 én Péntektől—vasárnapig
Európa legveszedelmesebb és legszebb asszonyának
MYRNA LDY-nak
a világtörténelem legnagyobb kémdrámája a
Láthatatlan front
Egy világhírű kémnő izgalmas vallomásai.
Myrna Loy a férfiak megállapitása\'szerint veszélyesen
szép; a nők megállapítása szerint kegyetlen.
Előadások kezd.lo: hétközn p 5, 7 íl 9 órakor vaiárnsp 3, 5, 7 és 9 órakor.
A hétkBznapi 8 Arai elöadáaok filléresek I

Készpénzár 124 P havi részlete
10.80 P
II
• •
Díjtalan bemutatás
TÉLJESITMI
SFaritord*2x
I TÖKÉLETES OLCSÓ RÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁlÁVAl rádió-szaküzletében
Hirdessen a Zalai Közlöny ben
Visszamaradt vetéseknél, réteken, kaszálókon, luoarnáeokon, szAIAnál, kertiveteményeknél gyOmSIoafáknél
csodát müvei a
Péli-Sypi
Bizományi raktár:
Ország József
aaar, arltrágya, aáv4nyv4d«lml>i.,.k atb k ereik ed Saéban
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 " (A bíróság mellett.)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3868/1935.
Hirdetmény.
Szabó Gyula növényvédelmi intéző ur, valamint Sárközy Viktor, a gyümölcstermelő egyesület igazgatója, folyó hó 24-én, azaz vasárnap délután fél 4 órakor Klskanizsán a Templomtéren, majd ugyanaznap eslc fél 6 órakor a Rozgonyl-u Icai elemi iskolában előadást tart a riövénykárosltók elleni védekezésről és ezzel kapcsolatban i szükséges anyagok kedvezményes áron való beszerzéséről, miért is kérem az előadáson az érdekeltek minél nagyobb számban való megjelenését
Nagykanizsa, 1935. február 23-án.
au Polgármester.
liirtnlunMttl lillkm fillalii
MENETRENDJE
árványes 1934. október 7-lfll
EraaábaUlá,—VaaMlállomás
Vaautillornlira
441
Bra 7» l» 11 08 12»
13 H
14 H
IBM
17 »« 1110 1)41 21" ÍS»
Elllébel-lírrl
I
I «
H i t
Letsnyal msnetrend
UtMjMIM. 8-40 Nl|ykt*llláríl M. 14 80 UUajrff*
Nyomstott « laptulajdonos Ktagazdaságl H-T. OuUnbarg Nyomda és DélzalaJ Uorndő Vállalati kOcirrnyomdilihan, N,gYL.„u.4n ^^ Zslal KáH>W
75a évfolyam 47. szám
Nagykanizsa, 1936. február 26, kedd
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
•MfkmVitt él kladóblvatal: FM s uiu Mtijtlenlk .\'minden re„ei, MtM klvitalhal
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkeszti: Barbarlts Lajos
EMflaaléal Ira: mHn t pengő 40 Iliiét laaikaaatAaéfl éa kl.dóblv.taii talaloa; 78. aa
A kanizsai vásárok flgye
Irta: U»g«r-l/llman Elek korcsk tanácsos
Az üzleti forgalom, az árucsere legősibb alakjának egyike: a vá. sári forgalom. Mái* az ókor népeinél voltak berendezések, amelyek a vásárok tulajdonságaival rendelkeztek* A legnagyobb jelentőségre a vásá. rok a középkorban tettek Szert. A vásárok a mai napig is fenntartották magukat, bár a forgalmi és kereskedelmi viszonyok gyökeres átalakulása következtében a korábbi jelentőségükből sokat vesztettek.
Az 1872. évi ipartörvény még minden iparosnak megengedte, hogy bármely község heti-vásárján árusít-hassa készítményeit. 1884-ben akis-iparosok elérték, hogy csak a helyben lakó iparos jogosult készltmé« nyeit eladni. Az 1887. évi 18. t.-e. azonban ismét jogot ad, hogy a hetivásárokon más községbeli iparosoknak is engedélyt adhassanak a kirakódásra. (Kereskedőkről nincs szó!)
A középkorban a kereskedelem hasznát felismerő népek, különösen a városi lakosság, főtörekvése a vásárok alapítására irányult. Abban az időben a kereskedelmi árucsere a vásárok nélkül elképzelhetetlen volt a hírszolgálat elégtelem sége hiányában, mert; hisz üzlet vevő és eladó személyes érintkezése utján jöhet létre. Alig kezdődött cl a posta-táviró, valamint a közlekedési forgalom forradalmi fejlődése. a vásári forgalom kezd ve* sziteni a közgazdasági jelentőségé, bői. A kereskedelmi sajtó szétviszi az áralakulás hircit, árjegyzések cirkulálnak az utolsó faluban is, a megrendelések feladhatók a fo. gyasztók lakóhelyén is, lassanként tehát más képet ölt az árukereskedelem s nincs szüksége rá, hogy az év bizonyos napjaira halmozzák a forgalmat, hogy elég élénkségre tegyen szert.
Jól érzi immár évtizedek óta a kereskedő és iparos közvélemény* hogy a fölös számú vásárok okozta bajokon segíteni kellene. Ma már nincs a vásártartó községeknek más okuk a- vásórjogokhoz való ragaszkodásra, mint a vásári jövedelem megtartására való törekvés.
A vásárok megtartásának különösen a városi kereskedelem és ipa. rosság van ellene, mert a távolról jövő ós a legtöbbnylre csak selejtes árut hozó konkurrencia az üzletekkel bíró és a súlyos adókat fizsetö városi kereskedőkkel és Iparosokkal szemben igen nagy előnyben van ; éspedig azért, mert a pusztán csak vásározásra berendezett kereskedő adót vagy nem, vagy csak igen cse.\'1 kély mértékben fizet, üzleti rezsije nincs, a selejtes árut olcsón veszi s a vásárokon vásárló közönség tudatlansága és tájékozatlansága folytán jobban adja cl áruját, mint a helybeli elsőrendű árukkal rendelkező kereskedő vagy iparos.
A fenti argumentumok tekintetbe
vételével, az sem lehet kőzöm-ös, hogy egy-egy vásár után a város nagyságához képest annak gazdasági vérkeringéséhez szükséges pénzébői súlyos ezreket vészit, ami az államnak ls határozott veszteséget jelent.
Már több város, közte Nagykanizsa, Zalaegerszeg, ujabban pedig Kalocsa is, elhatározták a vásárok korlátozását.
Ezen irányzat ellen természetesen azonnal megindult az aknamunka. Agitátorok jelentek meg a kanizsai piacon a nép között, akik hangzatos jelszavakkal propagálják a régi
rend fenntartását. Ez könnyen érthető, mert az a pár idegenből jövő könnyen kereső árus kénytelen lesz utazgatásaival felhagyni. Azonban ezt ne sajnáljuk, mert a gyengébb áruk elmaradása a piacról csak a közönség hasznát fogja szolgálni. Emellett az erősen adózó helyi kereskedők is többet keresnek és Igy a pótadókat könnyebben tudják fizetni.
A helyi kereskedő- és iparostársadalom reméli, hogy a már többszöri kérés után eléri célját és a vásári rend a márciusi vásárokra már módosítva lesz.
Gépfegyveres zendülő bandák tartják megszállva a Bród környéki erdőket
Zágráb, február 25 A Bród környéki zendülés és az azt követő megtorló intézkedések következtében a férfilakosság nagy része a közeli erdőkbe bujdosott. A falvakat csendőrség és katonaság szállta meg, de alig találtak 30 férfit, azok is mind inkább gyerekek és öregek. A hatóságok becslése sze. rlnt 6 7000 ember tartózkodik az erdőkben. A hatóságok egyelőre tehetetlenül állnak, mert ugy tudják, hogy az erdőkben meghúzódó ls? kosság fel vap fegyverkezve, sőt
gépfegyverrel is el vannak látva.
Jeftics miniszterelnök egyébként ma levelet intézett Bauer zágrábi érsekhez, amelyben figyelmezteti, hogy ha a jövőben gyászistentiszteletet tartanak a forradalomban elhunyt horvátok lelkiüdvéért, azt tüntetésnek tekinti a mai renck szer ellen és aszerint lép fel velük szemben.
A Jugoszlávok a közelgő választá. sokra való tekintettel mindent el« követnsk, hogy a Radics-pártot meg* semmisítsék és lehetetlenné tegyék.
Megjelent a valorizált biztosításról szóló rendelet
A kormány az életjáradék és biztosítási szerződésen alapuló pénztartozások átértékeléséről rendeletet adott ki, amely a hivatalos lap keddi számában jelenik meg. Ugyanekkor jelenik meg a biztositási magánvállalatok állami felügyelt") hatóságának hirdetménye is az átértékelt biztositások kifizetéséről. A 100 |>engőnél nem nugyobb összegben valorizált életbiztosításokat már 1935-ben egy ősszegben kifizetik. A 100 |>engőnél nagyobl>aknak 1935-l>en a felét, (de legalább 100 pengőt) fizetik ki, a többit líOtí-lron és a kővetkező években. A kifizetésekre kerülő
részleteket évenként & pénzügymiiüsz. ler állapítja meg. A felosztási alapból csakis azok a biztosítási szerződések elégíthetők ki, amelyeket átrnházak n felügyeleti hatóságra, vagyis umelyc-ket az illetékes biztosig válUUatnál 1928. április 1. és 1931. október 31. közt átértékelés végett bejelentettek. A kifizetésre kerülő kötvényeket és függelékeiket 1935. április 15-lg a fel-ügyeleti hatósághoz való továbbítás végett a kötvényt kiállító vállalathoz, vagy annak jogutódához kell benyújtani, a felügyeleti hatósághoz leendő továbbítás végeit.
Teljes politikai és katonai egyenjogúságot követel Ausztria
London, február 25
MacDonald miniszterelnök hétfőn fogadta az osztrák államférfiakat és bemutatta az angol kabinet többi tagjainak. Ma csupán rövid tisztelgő látogatást tettek az osztrák férfiak. Ezeken az udvariassági látogatásokon politikáról nem esett szó.
A >Star« értesülése szerint Schuschnigg kancellár teljes politikai és katonai egyenjogúságot kö« vctel Ausztria számára. Ausztria nem akar a nagyhatalmak ós még-inkább nem is kisantant passzív védence lenni. Eldöntetlen az a kórdós is, hogy Ausztria megtámadása esetén a megsegíteni akaró csapatoknak szabad lesz-e osztrák földre
lépniük Ausztria vagy a Népszövet, ség engedélye nélkül ?
Agyonlőtte magát az Öngyilkos Szávozd Emil 60 éves édesapja
Szávozd Emii nagybirtokos, a nemrég öngyilkos lett Szávozd Mik. lós édesapja tegnap 60 éves korában agyonlőtte magát. Ezzel a Szávozd-család ujabb tragédiához ért. Az idős ur két fiának halálát élte tul, majd kél héttel ezelőtt Mik-lós fia öngyilkosságával a sorscsapások súlya alatt teljesen összetört és fiait követte a halálba.
Gömbös miniszterelnök ós a Nemzeti Egység álláspontja az Eckhardt Ogyben
A belügyminiszter nem tud arról, hogy a választójogi javaslatot óizre halasztották volna
Budapest, február 25 A Budapesti Értesítő jelenti: Gömbös miniszterelnök felfogását jól ismerő helyen a következőket mondották : Az Eckhardt-kérdósben Gömbös Gyula és a Nemzeti Egység Pártjának vezetősége félre nem ismerhető módon leszögezte álláspontját. Ez egyszer és mindenkor* ra irányadó. Ezen nem változtat az, hogy Eckhardt mond-e valahol beszédet, mit mond, mit sem. Nem va. lószinü, hogy a kormány, vagy a Nemzeti Egység Pártja részéről ujabb nyilatkozattal foglalnának állást, annál ls inkább, mert ez néhány nappal ezelőtt a leghatározottabb formában megtörtént. Az álláspont tehát változatlanul az, hogy a politikai helyzet alapja a Gömbös és Bethlen között létrejött megegyezés, ez az irányadó ugy a kor. mány, mint a Nemzeti Egység ró. széről. A választójogi törvénnyel kapcaolatban megállapítják azt, hogy a Nemzeti Egység pártvezetősége leszögezte álláspontját a titkos választói jog mellett. Tehát itt is e» az irányadó, nem pedig, amit Gyöngyösön mondottak.
Keresztes-Fischer Ferenc kijelentette, hogy nem tud olyan rendelkezésről, mely szerint a választójogi törvénytervezet őszre marad.
Gróf Takách-Tholway a kormányzónál
Gróf Takács-Tholway József ny. altábornagy ma délben kihallgatáson jelent meg a kormányzónál, akivel hosszabb tanácskozást folytatott.
A szabadságtéri bankrablás áldozatának ál-orvosa dologházba kerül
Budapest, február 25 A pesti törvényszék hétfőn tárgyalta Gereben György 31 éves magántisztviselő ügyét, aki a Szabadság-téri bankrablás egyik áldozatának, Róth Imre tisztviselő barátjának adta kl magát és amikor látta, hogy a szanatóriumban a tisztviselő súlyos beteg, lakására ment ós azzal az ürüggyel, hogy a szükséges holmikat elviszi a betegnek, a lakást teljesén kifosztotta. Más alkalommal megjelent egy klinikán, ahol orvosnak adta ki magát és kérte a klinika megtekinthetéséU Mint orvosnak, ezt megengedték, közben állandóin érkeztek a különböző csomagok a vendégwrvos részére. Gereben egy óvatlan pillanatban összeszedte a csomagokat, taxiba szállt és megszökött. A bíróság meghatározatlan tartamú szigorított dologházra Ítélte Grebent.A dologház 3 évnél rövidebb tartamú nem lehet.
ZAtAI WOZLONV
1936. február 26
U) elnökséget és tisztikart választott a nagykanizsai frontharcos főcsoport
Az országos elnökség seregszemléje a nagykanizsai frontharcos-tábor felett
Szép, impozáns volt és elejétől végig nyugodt tónusban zajlott te a nagykanizsai frontharcosok seregszemléje, amely példát szolgáltatott minden szervezetnek, hogyan kell színvonalon álló, parlamentáris tó-nusu közgyűlést lefolytatnia. A fegyelmezettséget - frontharcosokról lévén szó ~ nem kell külön elismernünk. Ünneppé avatta a va» sáraapi seregszemlét az országos frontharcos-front vezérériek, gróf Takách-Tholway nyug. altábornagy* nak, a hös magyar katonának és Pintér nyug. alezredesnek, a központ kiküldöttének lejövctele. A nagykanizsai főcsoport meleg szeretettel vette körül vezérelt és ünnepélyesen fogadta őket a vasúti állomáson, ahol dr. Krátky István polgármester köszöntötte őket a város nevében.
Tisztelgések az országos elnök előtt
A vasárnapi közgyűlés előtt a városháza tanácstermében gróf Takách-Tholway altábornagy fogadta1 a tisztelgő küldöttségeket, Pintér nyug. alezredessel együtt. Elsőnek a nagykanizsai járási vitézek tiszte-legtek vitéz Tamásfalvy Jenő járási hadnagy, a Nemzeti Bank-fiók főnökének vezetésével, a nagykanizsai főcsoport küldöttségét dr. Fülöp György elnök vezette, a letenyei csoport képviseletében dr. Csempész Dénes elnök, kir közjegyző, a nagykanizsai Nyukosz Trelber Kálmán és Krátky György vezetésével jelent meg a tisztelgésen. A Mura-Dráva Országzászlók bizottságát dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos vezette. A barcsi bajtársakat Király János és Nagy József, a keszthelyieket Herczog Viktor, a ka. posváriakat vitéz Adorján József képviselte.
A közgyűlés
11 órakor kezdődött a városháza dísztermében a közgyűlés, a nagy seregszemle. A közgyűlési terem megtelt a bajtársakkal, hogy ámult idők fáklya fényénél felelevenítsék a front minden élményét és ezeknek emléke mellett erőt merítsenek a magyar holnapra. A pódiumon ott ragyogott a szép nemzetiszínű front, harcos zászló Spiegel Viktor zászlós kezében, Szabó György zászlóstiszttel.
•Vigyázz !* - hangzott fel a ve-zényszó, amikor bevonult az országos elnök és kísérete a polgármester kíséretében. A közgyűlés minden tagja felállva, kézfeltartással \'üdvözli vezérét, katonásan, komolyan, ahogy egykori harcosokhoz, a front osztályosaihoz illik. A megjelent nagyszámú és díszes közönség soraiban ott láttuk többek között dr. Krátky István polgármestert, dr. Hegyi Lajos főjegyzőt, vitéz Llszkay Gyözöt, vitéz Tamásfalvy Jenő járási vitézi hadnagyot, lovag Sternád István vezérigazgatót Budapestről, Gyömörey István volt orszgy. képviselőt, Unger-Uiimanrt Elek kereskedelmi tanácsost, Kelemen Ferenc pénzintézeti igazgatót, dr. Tholway Zsigmond posta híva. tali Igazgatót stb.
Dr. Fülöp György elnöki megnyitójában megköszönte, hogy a központi vezetőség lejött a nagy. kanizsai főcsoporthoz seregszemlét
tartani.Köszöntötte a megjelent tisztikart, a helyi előkelőségeket. Majd visszapillantást vetett a múltra, amikor a jelenlegi vezetőség nehéz körülmények között vette át vezetőséget.
— Ma már ott vagyunk, — mondotta hogy vagyonunk van, jól felszerelet irodánk van és erkölcsileg is hatalmasan elötörtünk. E határvárosban és a határszélen biztos bázist tudunk teremteni a front-haroostábornak.
Hlld József titkár felolvasta a mult közgyűlés jegyzőkönyvét.
Laborcy Károly titkár a főcsoport multévi tevékenységéről szóló jelentését terjesztette elő, amelyből kitűnik, hogy a nagykanizsai főcsoport száz százalékig megtette becsülettel vállalt kötelességót, dacára az általános depressziónak és olyan főcsoport alakult kl, amelyre minden egyes frontharcos, aki tagja a nagykanizsai frontnak, méltán büszke lehet. A lefolyt évben 61 uj tag jelentkezett felvételre. Jelenleg 837 a taglétszám. Majd felsorolta mindama munkát, amit az év folya. mán fáradhatatlan lelkesedéssel vé geztek, kezdve a beérkezett ügydarabok elintézésén, a formaruhaakciótól, a bajtársak segélyezésétől, az ünnepélyeken, kegyeleti aktusokon és társadalmi működésen ke. resztül egészen a front további széles kiépítéséig. Melegen megemlékezett a Zalai Közlönyröl ls, amely mindenben mindig legmesszebbmenőén támogatta a frontharcosok ügyét. Végül kérte a bajtársakat, hogy tartsanak össze, hogy ha szük. ség lesz majd egykor arra, - újra frontharcosok lehessenek.
A szépen megszerkesztett titkári
Oróf Takách-Tholway: „Ne tegyenek bennünket utolsó helyre, ha kenyérről van szól"
jelentést lelkes éljenzéssbl fogadtak.
Titkos választás
A pénztári jelentés és költségelőirányzat beterjesztése után dr. Fülöp elnök megköszönte fi\' bajtársaknak\'a támogatást, amit a vezetőség munkájához nyújtottak és leköszönt a maga és tiszttársai nevében.
A közgyűlés ezután választási elnökül Zsigmond József Igazgatót választotta meg, aki az uj tisztikar megválasztására, beérkezett indítvány alapján titkos szavazást rendelt el.
Választás után lelkes éljenzés és taps közepette Zsigmond elnök kihirdette a választás eredményét, a mely a következő :
Elnök Trelber Kálmán ny. ezredes.
Társelnök vitéz Tamásfalvy Jenő.
Alelnökök Németh Zoltán, Vé:soy Barnabás.
Titkárok Hlld József, Laborcy Károly.
Pénztáros Bánhidy József.
Ellenörök Balázs Vilmos, Kiss István.
Számvizsgáló bizottság Beleznal János, Vörös Gábor, Kalmár Béla.
Póttagok Hoffmann Henrik, Postl Ernö.
Intézőblzottságl rendes tagok vitéz Mohácsy Emil, Krátky György, Zsigmond József, vitéz Tóth Béla, Spiegel Viktor, Wagner Jenö.
Póttagok dr. Dlskal Imre, Bőczy Antal, Szabó György, Gyergyák Pál.
Központi tanács-kiküldött Potzner Gyula.
Megyei tanács-kiküldöttek vitéz Bentzlk Lajos, dr. Kiss Elemér, Elek László.
Majd szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps közepette foginlta el az elnöki széket Tneiber Kálmán nyug. ezredes, Verdun egykori hőse.
Az ováció lecsiUapultával a tiszti bajtársak letették a szokásos fogadalmat. Mindenki felállt a teremben. Ünnepélyes, víép aktus ez, fogadalom, amelyve a magyar Haza mindenkor bizalommal számíthat...
Majd gróf Takách-Tholway nyug. altábornagy mondta el ünnepi beszé. dét. A legnagyobb örömmel jött Ide Nagykanizsára, — mondotta, — hogy kezet foghasson a l>aj társakkal, kikkel együtt vérzett. Azért Jött Ide, hogy meghallgassa a mult esztendő sáfárkodását. Orömmeir Aii&pitja meg, hogy a lelépő bajtársak nagyon szépen dolgozlak, a kis csemete nagy tölggyé nőite ki magát és «z alatt a frontharcos tölgy alatt nyugodtan pihenhet meg a hadtárva és hadiözvegy. Köszönetet mondott a Lelépő tiszti-
karnak. Örömmel tudja bejelenteni, hogy országos vonatkozásban is az a helyzet, hogy a frontharcos mozgalom mérlege: akUv. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy látják hivatalos he. lyen és látja a magyar társadalom ls, hogy a frontharcosok kéz a kézben masíroznak előre. Ma már ugy a hivatalos hely, mint a magyar társadalom kedves gyermekeként kezeli a magyar frontharcos-tábort. Ma már mindenki büszkeséggel fog kezet a frontharcos egyenruha viselőjével. Rámutatott arra, hogy a magyar frontharcos vezetőség
FIGYELMEZTETÉSI
Gál Franci „Péter" cimtl filmjének bemutatása nagy eseménynek ígérkezik. A „Péter" előadásaira a jegyek kiadását a premier napjára már megkezdtük. A tömeges érdeklődésre való tekintettel felhívjuk a t közönség szives figyelmét, hogy jegyeikről idejében gondoskodjék.
Előjegyzéseket nem fogadónk el.
Az előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A „Péter41 előadásai előreláthatólag telt házakkal mennek, kívánatos tehát, hogy mindenki előre gondoskodjék a jegyeiről.
megfordult, Olaszországban, Bulgáriában, Ausztriában, stb. ds ezzel szolgálatot vélt tenni a v««ítőség a magyar revíziónak. Mikor Pártában Járt, a francia frontharcosok kijelentették, hogy ők az igazságért harcoltak a fronton, nem pedig igazságtalan-ságért és amikor megmagyarázta ne. kik az égbekiáltó igazságtalanságot, ami Magyarországgal történt, azok ki-jelentették, hogy az Igazságtalanságot igyekeznek jóvá tenni. Hogyha ezeket a szálakat künn tovább szövik, hiszi, hogy előbb m«g lesz a magyar béke-revízió, mint diplomáciai uton.
— A revizió létkérdés n«künk! — mondotta a magyar frontharcosok or. szágos vezére, — élni vagy halni! De meghátrálni nem fogunk 1 (Lelkes él. jenzés és taps.) Ml nem voltunk z*ji. dosok, mi a magyar hazát védtük, mi olt voltunk, ahol a halált nagyon ol. csón osztogatták. Kérjük: ne tegyenek minket utolsó helyre, ha kenyérről van szó. (Éljenzés.) Mi nemzetfenntartó eszmékért küzdünk.
Bejelentene, hogy a magyar kormánynál is megvan a legjobb megértés és belátás és uton vannak már azok a táiigyaiások, amelyek enyhülést hoznak a frontharcosok számára. Meg. köszönte a közgyűlés fegyelmezett lefolyását és meleg, bajtársi szavakai Intézett az uj vezetőséghez. Majd a |x)!f;ármesiernek hálás köszönetet mondott a támogatásáért, amiben a frontharcosokat mindig részesítene.
Szűnni nem akaró éljenzés követte a beszédet, majd Trelber Kálmán ny. eziedes, az uj elnök kijelentette, hogy a nagykanizsai főcsoport mindenkor a vezér intenciói szerűit fog dolgzni és megköszönte bajtársainak bizalmát.
lizután felhangzott a Himnusz Zri. nyi városának szivében, a városháza közgyűlési termében, olyan áhítattal, olyan fenséges érzésekkel, hogy templomban sem hallottuk bensőségesebben. Lehetetlen, hogy a magyarok jó-ságos istene nc hallgatná meg a ma. gyár frontharcosok imádságát.
A mindenképen impozáns közgyűlés után mintegy 60 teritékes bankett volt a l»annonia-szállodában, amelyen jelen volt gróí Takách-Tholway altábornagy és Pintér alezredes, az uj lisztikar és számos bajtárs. Az első felköszöntőt gróf Takách-Tholway mondotta Ma gyarország kormányzójára. Krátky polgármester felkószöntőjében utalt arra, hogy a nagykanizsai fronthacrosok munkájukkal megmutatták, hogy lesz még a magyaroknak szebb jövőjük. Dr. Fülöp György az országos vezért köszöntötte fel. Az egybegyűltek ez-után még tovább együtt maradtak a bajtársiasság és fronUiarcos szolidari. lás jegyében.
(B. a.)
Esküvő helyett csendörkézre került egy zalaezentmártonl menyassony
Pacsa, február 2& (Tudósítónk jelenti) A pacsal csendőrségnek a napokban tudorná* sára Jutott, hogy Rádl Mária 23 éves zalaszentmártoni leány nemrég gyermeknek adott életet, de a gyer-> mek nincsen meg. Aaonual j^yomo-\' zásba kezdtek, amely eredményre is vezetett. A leányanya kihallgatása alkalmával bevallotta, hogy gyermeket hozott a világra, de a csecsemőt a disznók megették. A nyo-mozás azonban megállapította, hogy e vallomás nem fedi a valóságot- A leány a keresztkérdéaek alatt meg< tört és bevallotta, hogy az ujszülött holttestét papírba csomagolva, a padláson rejtette el, ahol meg ls találták. A leány egyébként boldog menyasszony volt ós most vasárnap lett volna az esküvője egy fiatal zalaszentmihályi legénnyel. Esküvő helyett azonban a csendőrség vette őrizetbe. A nyomozás tovább folyik-
1935 február 26
ZALAI KÖZLÖNY
á báli naptár eseményei
Mozgalmas farsangi vasárnap volt ismét Nagykanizsán. Szombaton és vasárnap éjszaka is hangosak voltak a báli tennék és volt hangulat és jó kedv mindenfelé. Szombaton este kél nagy bál volt. A Kaszinóban a sZezon egyik legelegánsabb, legnagyobbszabá-sti mulatsága volt:
az OMKE-bál.
A Kaszinó termei ritkán látnak annyi embert, mint amennyi a nagykanizsai kereskedő-társadalom báljára felvonult. Reprezentatív társadalmi esemény volt, amelyen ott volt mindenki, u város vezető uraitól és családjaitól kezdve a kanizsai kis utcák hangya-szorgalmú kereskedőjéig. Minden mesterséges válaszfal eltűnt az emberek közül Minden rendű és rangú, minden foglalkozású és vallású ember a dolgos kanizsai polgár szeretetteljes eggyé-forrottságában találkozott a táncteremben és a többi termek fehérasztal-nál. A báÜ társaság nagyságában, ösz-szctéteiében hü és fényes lefejezése volt azoknak a nemes tradícióknak, amely«k u nagymultu kereskedelmi várost a virágzó fejlődés utján valamikor elinditották s amelyek a mai mcg. nehezedett időkjárásálion is eleven hatóerők a trianoni Najprkanizsa héroszi küzdelmeiben a talponmaradás-ért. Ahol a társadalom igy tudja megbecsülni egyik legsúlyosabb alkotó-rétegét, ott az élet csirái buzognak a si. nyaru Jelen méhében ls. S ezeknek a csiráknak hűséges, gondos ápolója az OMKE, amely összefogta a keres-kedők nagy itáborát és ebben az ősz-szefogásban meg tudta sroreznl a ka. nlzsai kereskedővilág és keréskedősors számára a térsudakim egyéb rétegei telő\' azt az érdeklődést, azt a szeretetteljes törődést, amit a városalapító kereskedő-ősök mai Kanizsáján minden tisztes kereskedő-ház méltán meg. érdemei.
(A báli közönség ritkán látható nagyszerű együttesének sorfala között fél 11-kor vonullak fel a bál-nyltó táncos-párok, a városi közélet jelesei, a kereskedő-vezetők és a hölgy-társa, ságnak Ugyanezen rendű asszonyai, leányai. A megnyitó-csárdást cigány húzta, de csakhamar átvette a hangulat vezénylését a kitűnő szalon-jazz és pillanatok alatt tarkán, vidáman kavargó báli kép alakult ki a Kaszinó barátságos, szép termében. A rendező-ség minden dicséretet érdemlő módon szorgoskodott a parketten is, hogy mindenki jól érezze magát. A bálnak csak a kora reggeli órák ve-tettek véget.
Az altiszti bá», amelyet a nagykanizsai helyőrség altisztjei rendeztek, ugyancsak szombaton este volt, az Iparoskórben. A.nagy. termet ízlésesen csupa nemzetiszinnci díszítették, ugyanígy a színpadot ls. A széksorok teljesen megteltek 8 órára. Ott tolt a helyőrség tisztikara is majdnem teljes számban, élükön az álki-m ás parancsnokkal, ott voltak a polgári társadalom ^reprezentánsai is. Kedves műsor clőáe meg a mulatságot. Egy kis két felvonásos vígjátékot adtak elő ügyesen betanított helyi műkedvelők. A derűs jelenetekben Öveges Jo. Ito, öveges Manci, Dérfalvi Manci, Dérfalvi Nusi, Németh Ferenc, Sipos Imre, Horváth István és Bérezés József csaltak sok mosolyt a nézőközönség ajkára. Nagy Antal és Baltavári Antal a rendezéssel érdemlik meg az ellsme. rést, amely a közönség tapsaiban is bőven kifejezésre jutott. Hatásos és nagysikerű volt Dérfalvi Manci monológja. Műsor után táncteremmé ala. kult a nézőtér és csakhamar fesztelen jókedv lett úrrá a termekben, ahol a bálozó közönség még a hajnali órák-ban Js vidáman hódolt a farsang örömeinek.
A frontharcos-tea
volt a vasárnap farsangi krónikájának eseménye. Várakozáson felül sikerült, egész kis bállá nőtte ki magát ez a táncos teadélután n Koronában, u melyn«k csak a világosodó reggeli érákban lett Vége a frontharcosok ott-
honában: a Pannoniában. Rekord-kö-zőnség gyülekezett H—7 óra tájban a Korona éttermében és megtelt a mel. lékterem is, ugy hogy sokan már helyet sem tudtak kapni a későn érkezettek közül. A nagy frontharcos-család kibővült a velük meleg barátságiin együttérző családokkal. A háziasszonyok, házikisasszonyok kedves serege serényen és figyelmesen gondoskodott a vendégekről és a frontharcosok vigalmi gárdája szorgalmasan ügyelt, hogy mindenki jól mulasson Volt is olyan hangulat, amilyent ritkán jegyezhet fel a farsangi krónikás. A büffé sok minden jója, a tai|>alávaló kitűnő muzsika,\' a front-hareos.eprültes családias melegsége elérték a célt: — mindenki, aki ott volt, egy kedves, szép farsangi esto emlékeit vitte magával a frontharcosok teájáról. Méltó borejezése volt ez a toa annak a szép ünnepnek, ami a vasárnap volt a kanizsai frontharcos-mozgalom életében.
Idö|érás
A nagykanizsai metoorologlal megfigyelő Jelentések: - hétfőn a hőmérséklet: reggel 7 órakor -f 20, délután 2 órakor 4* 11-4, este H órakor + 8 4.
Felhőzet: reggel borult, délben és este tiszta. Csapadék 0*0 mm. Hömagasság 00 cm.
Sülirány: Reggel és este déli, dói-bon délnyugati.
(Bjuakai rddlójeltntét) A lilHralé. \'glal Intéxat Jntnntl aata 10 érákon Élénk déli, délnyugati síé\', nyugaton és délnyugaton fsIHSsfi dé», saetlsg ssfi. A hSmérséklat alig váltoxlk.
— Mosó tweed szövetek divatos színekben — ruhára, blúzra alkalmas mardékok — mátei« 80 fillár Schütz-nál.
A kanizsai ifjnság tiltakozó gyűlése a pénteki városi közgyűléssel kapcsolatban
Nagykanizsa város minapi közgyűlésén a Király Sándor műszaki tanácsnok nyugdíjazása és a vízmüvek vezetőjéül való alkalmaztatása körül felmerült vitában olyan kijelentések hangzottak él, amelyei! miatt a nagykanizsai fiatalság párt. állásra való tekintet nélkül tiltakozó gyűlést hívott össze vasárnap délutánra. A Nemzeti Egység helyiségei zsúfolásig megteltek a város diplomás, érettségizett és egyéb fiatalságával, állástalanokkal és állásban lévőkkel egyaránt. Nagy számban voltak ott az elhelyezkedésre hiába váró fiatalok szülei is. Izzó, feszült hangulatban tárgyalta a fiatalság a történteket, de vitéz Tóth Béla, a Nemzeti Egység ifjúsági csoportjának vezetője, tapintatos és erélyes elnöklésével és a fiatalság fegyelmezeliségével sikerült elérni, hogy a gyűlés rendben - bár annak lefolyása zajos volt - zavaró momentumok nélkül folytak le. A gyűlés szónokai - kl higgadtabban, ki élesebben - bírálták a képviselő* testületnek a szőnyegen forgó ügyben hozott határozatát, szembe* állították azt Gömbös Gyula miniszterelnöknek az álláshalmozásról vallott nézeteivel, főként pedig tiltakoztak az ellen, hogy a város parla*. mentjében lekicsinylő, gúnyos hangon tett megjegyzések hangozzanak el a fiatalság proglémája felett. Hangsúlyozták - és ebben teljesen igazuk van hogy a fiatalság kér-
dése nem jelszó, hanem a magyar nemzet tragikus valósága. Ezt nem lehet fölényes kézlegyintéssel elintézni, hanem jóakarattal szabad csak hozzányúlni.
A gyűlés végén határozati javaslatot fogadlak el, mely szerint aa Ifjúság azzal a kéréssel fordul a Nemzeti Egység nagykanizsai vezo. tőségéhez, hogy érvényesítse befolyását a városházán ennek a kérdésnek megnyugtató megoldása érdekében. Király tanácsnokot kéri a határozati javaslat, hogy mondjon le önként ujabb megbízatásáról, a polgármestert pedig arra kérik, hogy a nem családfenntartó nöl munkaerőket bocsássák él a szolgálatból.
Vitéz Tóth Béla kijelentette, hogy a Nemzeti Egység szervezete a kér. déssel foglalkozni fog és elkövet minden lehetőt a fiatalság érdekeinek megvédésére.
A Nemzeti Egység helyesen tette, amikor vendégül helyiségeibe fogadta a fiatalsóg gyűlését, mert tudunk róla, hogy a kérdést a pillanatnyi szenvedélyek az utcára akarták vinni s éppen a Nemzeti Egység megértő magatartása és fiatul gárdájának fegyelmezettsége, valamint az elnöklő vitéz Tóth Béla okos mérséklete tették lehetővé, hogy az indul.ltokat parlamentáris keretek közöti sikerült levezetni.
Városi Hoigé Ma még Csodaváró lelkek
Holnap, szerdán, osak egy napig Lewis Sinclair világhírű regénye
Főszereplő a „Mellékutca" hősnője: Irene Dunn és Konrád Nag«l
Nagyszerű kisérő műsor és Magyar Híradó
MT El.ö elfiadás filléres I -VB
Egy és más a zeneművészet nagyjairól
cimen Vannay János, a városi zene iskola kitűnő Igazgatója tartott előadást vasárnap délután a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör liceálls-ciklusában. A sokféle vasárnapi gyűlés és farsangi esemény, valamint a langyos tavaszi idő ellenére ls rekord.közönség volt a városháza dísztermében, nem csak mennyiséi gileg, hanem a hallgatóság díszes együttesét illetőleg is. Meleg elismerése volt ez az előadó terem annak az értéknek, amit Vannay János, az igazgató, a muzsikus és a komponista. valamint Iskolája jelent ennek a városnak kultur-életében.
Vannay direktor előadásában abból a kérdésből indult kl, hogy ki nagyobb a zeneművészet nagyjai közt. Zenetörténeti ismereteken kívül az a tanulság szűrődött le előadásából, hogy minden igazi nagy muzsikus a maga helyén és a maga körülményei közt nagy volt, nincs azonban összehasonlítási alap arra, hogy köztük fokozatokat állapítsunk mcg. Ezt a vezérgondolatot a zeno nagy úttörőinek példáival és munkásságuk ismertetésével támasztotta alá, Ambrus püspöktől Palestrlniáig és az ars nova halhatatlan zenei nagyságaiig, Bach, Höncfel, Mozart, Wagner stb. zsenijéig. Külön kell megemlíteni Vannay szabadelőadásának szabatos, szép stílusát és vilá^ gos felépítését.
A műsort a megszokottságon felül, szinte ünnepivé avatták a zeneiskola tanárainak az előadást megelőző és követő számai. F. Garai Margit Kerekes Irén zongorákisó retével gordonka-számot adott elő, F. Pásztor Irma zongorázott- Mindannyian a tőlük megszokott művészi teljesítményt nyújtották, amiért a közönség hálás tapsai jutalmazták őket éppen ugy, mint az előadót, akit előadása befejeztével hosszait és lelkesen ünnepeltek.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, kedd.
0.45 Torna. — utána hanglemezek.
- 1Ó" Hírek. - 10.20 .IierscKel fiimos, a csillagász és buga., Halász Gyula előadása. — 10.45 öltözködjünk elő-nyösen. — 12.05 Hanglemezek. — 12.30 lllrek. - 13.20 Időjelzés, időjárásje-lentés. — 13.30 Jan és Patrick Hoff-mann szalonzenekara. — 14.40 Ilirek, árak\\— 10,10 Asszonyok tanács-dója. Arányi Mária előadása, — 16.4."> Idő-jelzés, hirek. — 17 Az operaházi zene-kar. — 18 Francia nyelvoktatás. — 18.30 Cigányzene. , — 10.30 .Száz könyv.. Kosztolányi Dezső beszél Mikes leveleiről. — 19.55 Az Operaház előadása. .Siegfried. II. és III. fel-vonása. Irta Wagner Richárd. - 21.05 Hirek. — 22.10 L«n Baker jazz-zene-karának műsora. — 23.13 Cigányzene.
— 0.05 Hírek.
Budapest II. 18.25 Az Operaház előadása. .Siegfri^ :.. — 1930 Mezőgazdasági félóra. — U.30 1. .Csöndes néni.. 2. .Ajándék.- Bochuniczky Szcfi el-beszélésci. — 21—22 A Mándits jazz-zenekar műsora Orbán Sándor énekszámaival. -- 22.05 Hirek.
Bécs- 14. Padorewski-lemezek. — 15.40 Pcmé. Gyermekdalok Bcrdach szövegére. — 17.30 Reger: A-moll hegedű és zongoru-szvit. — 19.25 Verdi: Az álarcosbál. - 22.55 Bádiózonekar. Bécsi zen©. — 23.45-1 Sieberth-négyes, bécsi zene.
— Libertl maradékok, ez összes
sziliekben la minőség, métere csak 88 fillér Schütznél.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1935. fchntr 26.
A Nemzeti Egység és
a Nemzeti Blokk gyö^ lése az OTI-választásé k ügyében
A Nrnw:\'.\'. Blokk országos köz pontjának küldötte Nagykanizsán
Ali a harc az OTI kerületi választások frontján. Nagykanizsán va. sárnap délután 3 órakor az Ipartestület nagytermében propaganda-gyüJés volt, amit a Nemzeti Egység és a Nemzeti Blokk együttesen tartottak dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos, a nagykanizsai Nem:, zeti Egység főtitkárának elnöklete alatt. A Blokk országos elnöke, a beteg Tóbler János országgyűlési képviselő helyett Llllln főtitkárt küldte kl. A hatóságot dr. Lakatos Ferenc rendőrfogalmazó képviselte, örömmel láttuk a város társadal. mának minden rétegét a népes gyűlésen.
A Hiszekegy elmondása után dr. Szabó elnök magnyitójában utalt arra, hogy a nagykanizsai Nemzeti Egység társult a Nemzeti Blokkal, amikor az OTI-választások alkalmával a nemzeti szellemet akarja belevinni az u^ kerületi választ* mányba. Nagykanizsának is köteles\' sége megmutatni, hogy nem veszett ki belőle a nemzeti érzés, mort a mostani választmány a szélső bal fel való orientálódást mutatott. Most, amikor Nagykanizsóo az OTI székházat akar építeni, nem mindegy, hogy milyen szellem fogja az OTI választmányát uralni. Olyan embereknek kell belekerülniük, akik a város és a betegek érdekeit egyaránt szivükön viselik.
Lillin főtitkár, országos kiküldőtl, a régi szónok rutinjával fejtegette a szükséges tudnivalókat. Kifejtette, hogy nagyon fontos a vidéki kerületi választmány összetétel", de ennél ls fontosabb a közgyűlésé. Ma az a helyzet, hogy a 360 közgyűlési tag közül 80 tartozik a Nemzeti Blokkhoz. Ennek meg kell változnia a mostani választáson, ha nem akarjuk, hogy itt is késő legyen minden. Az a cél, hogy az OTI, amely hatalmas vagyonnal rendelkezik, ne vegye meg a szociáldemokraták házát és hogy ne csak annak legyen igaza az OTI-nál, aki szakszervezeti tag. Azon kell len-nk\'. mindenkinek, hogy az OTI a nemzeti eszme és az egyenlőség elve alapján mindenkit kielégítsen, munkaadót, munkavállalót egyaránt. Az a cél, hogy az OTI vagyonát és annak kezelését a nemzeti célok szolgálatába állítsák, ne pedig régi házakat vegyenek, hanem építsenek és munkalehetőséget tercmlsenek a vidéken, a vagyonból kenyér legyen a munkanélküliek tömegének. A Nemzeti Blokk visszautasította a szociáldemokraták felkínált egyezségét annak tudatában, hogy a Nemzeti B!okk ügye jól áll országszerte és győzni fog az egész vonalon.
Lillin beszédét a közönség zajos tetszésnyilvánítása szakította meg.
A közgyűlést dr. S^-abó Zsigmond zárószavaival fejezték be.
ÜTAranyérnél és az ezzel járó béldugulás, végbélberepedés, kelés, terhes vizelési inger, májduzzadtság, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülés! rohamok ecetén a természetes .Ferenc Józset" keserűvíz használata ciakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső b«|ok orvosai tz igen enyhe határú Ferenc Józset vizet gyakran mindennapi használatra, repgel és ésle egy-egy félpohárnyi mennyiséfben rendelik.
A nagykanizsai szakorvosok nem vállalnak egypengős OTBA-ren-deléseket
Az OTBA legutóbb, mint ismére, tes, tagjainak szakorvosi kezelését uj rendelettel szabályozta, olykép, hogy a tagok az OTBA-n kívül álló szakorvosokoat a saját költségükön, minden megtérítés nélkül Igénybe vehessék és pedig egy pengőért az orvos lakósán. A nagykanizsai szakorvosok, Pécs, Miskolc stb. városok szakorvosaihoz hasonlóan, egyhangúan ugy határoztak, hogy ezért a megszégyenítően alacsony díjszabásért, mely az orvosi munkának megbecsülésével sem egyeztethető össze, kezelést nem vállalnak.
A mgykanizsal szakorvosok
— Bútorvásárlás nem fondl Teljes berendezéseket rendkívül alőnyös részletfizetésre, sót kamatmentesen is »zál-Utunk. Kopstein butoráruház, Horthy Mikló>-ut 4.
Az angol kQlflgymlnlszter berlini utazásáról
London, február 25 Az alsóházban a:s e<?yik felszóla> lásra Simon külügyminiszter vála. szóban többek között a következőket mondotta : Németország javas-latának a kézbevétele után érdek-lödtem, hogy a tárgyalásoknak nem az lenne-e a célja, hogy tisztázzuk a londoni francia-angol megbeszélések alkalmával felvetett kérdéseket. Berlinből igenlő választ kaptam és hivtak, hogy látogassak el. Berlinbe. Remélem, hogy rövidesen eleget tudok tenni a kérésnek és elmehetek Berlinbe. Utazásom időpontja és a részletel még nincsenek megállapítva.
Emlékeztető
Február tj.
A zeneiskola növendékhangversenye 6 órakor. M*re*» 2. A Keresztény Jótékony Nö«gylot jelmezestje az Iparoskörben. Frontharcos szinelőadás a letenyei Kaszinóban 8 órakor. Márchis S.
J.iceális matiné a zeneiskolában fél 12 órakor.
Iparoskör jelmezestja. <A nagykanizsai Notre Dame Leány-líceum növendékeinek műsoros szin-padavatóünnepélye az iskola dísztermében.
Szinelőadás és táncmulatság a Kis-kanlzsal Olvasókörben. Március 4.
Keresztény Tisztviselőnők kacágé-estje a színházban 8 őrakor.
Mán** 5.
A Ix?ányklub jelmezcstje 7 Órak«r a Missziósházban.
Miretaa 7.
Nagyszabású cigánybál és nagyböfö bucsnztatása a Wollák-íéU v«ndéglő.
ben-
Cigánybál a Ritscher-v«ndéglőben.
Március ».
A Kaszinó hangversenye (Fischer Böske és Feiekl Rezső). Március 10. ZTE dlsztornája a gimnáziumban g órakor. Mérek* 14-Vl\'.ézek műsoros estje az Iparos-körben. Március IS.
Izr. Jót. Nőegylet músoras purim-estje a Kaszinóban. Márofaw 23. A pécsi kamar«.együttea hangverseny* este 9 órakor. Dr. Baktay Ervin előadása a km«. nóban: Utazás Nyugati-Tibetb*. Márckn 25. Liceális matiné a zeneiskolában fél 12 órakor. Márcluii 27-A zeneisicola növendékhangverseny* 6 órakor. ApriUs 4. Stefániái Imre songoraestje.
60 fillérért2000 pengős biztosítást kap a Zalai KSilAay minden előfizetője
A Zalai Közlöny ezldén fordult bele fennállásának 76-lk esztendejébe. Ezalkalomból egy ritka kedvezménnyel óhajtunk kedveskedni előfizetőinknek.
Minden előfizetőnket, aki ecélra 60 fillért beküld a kiadóhivatalba, 2000 (kettőezer) pengőre biztosítjuk bárminemű közlekedési baleset ellen egy egész esztendő tartamára olymódon, hogy a balesetet szenvedő biztosított előfizetőnk 1000 pengőt, esetleg ebből következő elhalálozás esetén törvényes örökösei 1000 pengőt kapnak kézhez a kitűnő hírnévnek örvendő Magyar-Hollandi Biztosító Intézettől.
A 60 fillér biztosítási dij egész évre szól, az esztendő a biztosítási kötvény kiállításától számított 12 hónap.
Tsraénytózsds
Búza tluftv. 77-ea 1785-188). 78-« 18 0) —18 15. 79-as 18 15—1830. 80-«i 1825-1850 dunínt. 77-«« 1730-1745 78-as 1745—17 60. 79-es 17-flO—17-73 80-m 1770-1785. — Rozs uj pf»tvld/H 13-30 13-45, más 1410—1430. Zab uj kOtép 1525-1538. Tengeri tl.tánla\'l 12 W-13(0
Bsrtésvásár
PalhaHtfl 1438 atadailin 467 BU*-mid* 07U-072. n*d«tt 002—064, •»• (tott közép 058-060. könn»B 052-054 •laö rondű ön* 0€0 062, ll-od r«ndO öreg 052-056, f*ol ettidö I. 072-074, szalonna nagyban 110-122. zalr 1M0-1 46. hus 0 60-0-88, félsertéa 0 84 0 94.
Ma friss házilag készült
hurka
kapható, klg.ja 80 fillér
idier hentesüzletben.
Komoly nagy szövetkezet kirendeltségeinek vezetísére keres Magyarország minden vármegyéjének székhelyén megyei, a |árési székhelyén járási vezetőket, valamint mlndeftkOxaáBbsn megbízható helyi képviselőt. Ágazatok : Ipari aulály ■ mindennemű közmunkák, építkezések, kOzsiállltások végzése és vállalása. Apu uaztál, i mindennemű cikkek, áiuk országos képviselete. KölosBaa osztály ■ kőzve tiünk házra, földbirtokra kölcsönöket. Mu&gazilaaágl asztál, ■ mezőgazdasági termények vitele, eladása. Bor osztály s saját budapeitl kiméréseinkben a termelak borsit magas áron eladjuk. Biztosítási osztály ■ mindennemű biztosítások megkötése. Jogügyi osztályt ügyvédi irodánk peres és egyéb ügyekben eljár. ■sssafcakSzratltó osztály■ vidéki tagjaink részére megbírható helyekre hizfe\'-Ugye őket köivetll.
Csakis megbhha\'ó urakat bízunk meg képviseletünkké\'.
Nagy kereseti lehetőség.
Ajánlatokat (válaizbélyeggel)
Szövetkezet. Budapest, 8aIétrom-u. 9.
dm alá kérjük küldeni. i m
HIRDESSEN
■ „Zalai KBzJSaay"-ban.
1IM Mwuár 26
NAPI HIREK
NAPIREND
Február 88, kedd
| Hónul katollkui: Margit Proteat : Sándor. Itr.: Adar. hó 23
Oyógysiertáii éj|cli axolgálal e hónap-: i*a: „Salvator* gyógyazertár Erzsébetiét és i kiakanlasul gyógyszertár.
Mozi elöadá-\'.ok hétköznap 5, 7, 0, visár és ünnep \'ap 3, 5,7 és 9 órakor.
OözlUrdö nyitva reggel 6 órától eota fi óráig (hétló, tzerda, péntek délután, kedden égés: nap nőknek).
— (NövttKlék4i«ngY©r»einy a z*«e-Iskolába®) Szerdán délután 0 órai kezdettel • zeneiskola növendékei ma. gyar és olasz szerzők müveivel ismét dobogóra lépnek. A hangverseny u zeneiskola kamaratermében lesz és bclépődljmentcs.
_ (A Szanatórium Egyesület) választmánya rebruár 27-én, szerdán délután 5 ómkor ülést tart a városházán Tárgy: beszámoló a piknikrö1 és folyó ügyek.
— (Népművelés Pacsin) Az isko-lánkivüÜ népmüvelés Pacsán szép eredményt ért el máris. Eddig 35 elő-adást tartottak, amelyek mindegyikét oly nagyszámú közönség ha)lg»Wa végig, hogy az iskola nagyterme minden alkalommal zsúfolásig megtelt.
— (A vendéglősök d* korcsmárosok) szakosztálya ma, kedden délután pontosan 3 órakor közgyűlést tart uz ] jiartestület uj tanácstermében, tekin. tettei a tárgy fontosságára minél nu-gyobb számú megjelenést kér az Élnék**.
— (A kegyear««dl reálgimnázium teadélutánján fel ül fizettek ) Ur. Inkey Józseí 20, Nagykanizsai tkp. 10, Szabó István 10, dr. Hegyi Lajos, Kiss Ne. mes Pál (1/Ht\'nyc), Néptakaérk, Pintér Ferenc, Sramm Lajosnó (Letenye) 5-5, Kem Pál, Liszkay Viktor, Schütz Sándor és fia 4—4, Simon György 3, Kreutzor I)czső, Prágcr Feranc 2.50 —2-50, v. Bentzlk Lajos, Kerczsiné, Magas Mihály, Ország József, San-torra N. 2-2, Szűcs N. Igazgató 180, Blrk, Déri, Ev. Nőegylet, Hüd Józseí-né, H. O., Gazdag Ferenc, Kovács Se-bestyén Miklós, ny. jegyző, Strlczkó Mária l-l pengő, N. N. 80, Bentzik fiuk 00, Roseuberg Bencdoknó 50, Ba-blcs 40 fillér. Ezekért, valamint a természetbeni szíves adományokéri hálás köszönetet mond az Igazgató.
este Il i
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapeat, Vas-tjlca 17.) uj olcsó kór-házi osztálya. A Vas-utoaj dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez
i alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák Arait la lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Bádlumkezclésck, béL fürdők, (entrocieancr, D*rmb«d) szít. betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardlograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vlzgyógy, Zander és oriopftd gyógytermek, ustmaszobák, se-késze ti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermeiTel, plasztikai sebészet, era-lőpUsztika, orrkorrekció, arcmegfiatali-Ua (ránoellűntetéa) stb., uiologUl oa»-tályán a legmodernebb bereudezéa és Wuaiék*k. Szülő„«ztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb-
Zalai kozlQny
SPORTÉLET
Rossz napot fogott ki a Zrinyi
DVAC—Zrínyi 4:0
A tavaszi évad nyitó mérkőzésére az alosztály legstílusosabb együttesét kapta ellenfélül a Zrinyi csapatn. Ve-reséget ls szenvedett tőle, de ez nem szégyenteljes, mert a csapat mindent megtett. Becsülettel és magyaros aka. rással küzdött és haroolt, de a náU nagyobb tudásu ellenfél előtt meg kel-lett hajolnia. Az eredmény túlzott és nem ledi hűen a tényleges erővlszo-nyokat. Mindez ne csüggessze el a csapatot, mert a kerület többi csapati a PVSK éa a PKAC is pontot adtak lo látszólagos indifferens csapatok
ellen
Dacára a Jktupo^ 4 gólnak, a csai>at legjobb embere Ilctyel kapus volt. A gólok olyan lehetetlen helyzetekből, legtöbbször közelről estek, hogy védésüknél tehetetlen volt Babos is jó volt. A II. félidőben egy a Zrinyi ja-vára adott 1 l-est a kapus kezébe rugóit. Süslecz beállítása a balszélre nem Volt szerencsés. Végig rossz volt. Csöngeinek nagy már a tekintélye a kerületben- Állandóan 2 el leniéi is vi. gyázott rá, Így nem tudta játékkészségét kifejteni.
Remek küzdelemben hihetetlen balszerencsével szenvedett vereséget az NTE
Simonfornj*ai BTC—NTE 4:3 (3tl)
Gyönyörű tavaszi időbeu, nagy közönség előtt játszotta le az NTE a ta. vaszi szezon első meccsét. A két előkelő helyezésű csapat találkozása ls. mét nagyszerű sportot nyújtott voll hatalmas küzdelem, szép játék, de voll hiheietlcn balszerencse is, amely egész mérkőzés alatt üldözte az NTE-t-Az NTE bár erősen felkészült a mutt évi délnyugati bajnok elleni mérkőzésre, nem nagy győzelmi reményei lehettek ,mert }lUUer, a csajjal föerős. sége ti nftpig beteg volt és Igy legy engülve, tréning nélkül nem merte vállalni a mérkőzésen á centcrhalf fele-lösségleljes posztján való játékát, igy a csatársor jobbszélére került. Cson-dor |>edig az utolsó percben jelentette be, hogy bokarándulása miatt nem meri vállalni a játékot és igy a fiatal Pandúrt a nem várt hirtelen beállítás idegessé tcjie és űz eleién bekapott Upikus potyagól miatt végig a legn-i. gyobb lámpalázzal küzdött, ami két pontjába került az NTE-nek.
A csapat tehát & következő felállításban Játszóit: Pandúr — Czigler, Engelleiter — Csáki, Jakubecz, Ku-dl.ch — Bittér, Szoltór," Farkas, Szend-rói, Csász.
Az első támadása az SBTC-nek gólt eredményez. A védelem jlekáz a kapu előtt, egy ártatlannak látszó labda tart a kapu felé, Pandúr vetődik, u labda megugrik előtte, keresztül ugorja és és a résen álló Kálmán bevágja. Az 5. perclien az előre kalandozó Engel-leiter mellett PetK-s I. megugrik, Pandúr reménytelen helyzetben kiszalad, de a csatár gyorsabb és a lövés véd-
nagy álarcesbáJ a Cenírálban
heietlonüi száll a hálóba (2:0). Pandúrt annyira Jelöni a két gól (a másodikról nem tehet), hogy végig ide. geskedi a meccset és hiába támad és vezet szebbnél-szebb támadásokat az NTE, mégla az SBTC lő gólt, amikor Bóják 16 méteres magas labdája pandúr kezei között ju.t a hálóba. Még ezután sem veszti kedvét az NTE, he-vesén támad és Szendrői Rlltcr össz. játékából Csász közelről gólt lő (3:1). Az\'NTE ostromol és háromszor a gólvonalon guruinak cl a csatárok lövései, de gól nem esik.
Szünet után Farkas oCnterhalfba és Jakubecz centerbe megy. Igy már sokkal jobbán megy a csatársornak a játék. Jakubecz iés Sz«ndről nagyon míg-értik egymást és szebbnél-szebb láma-dást vezetnek, melyből Szendrői gyönyörű lövése a kapufát találja e). Az NTE egy kapura játszik, a 15. percben már a 0. komért rúgja és mégis az SBTC ér el gólt Róth közeli védhetetlen lövéséből (4:1). Ezután he. Ivet cserél Ritter Farkassal és mindegyik a saját posztján Jóval többet mutat és fl sok támadásnak m*gis van az eredménye, mert a csatársor\' remek összjátékából Szendrői két gyönyörű
góllal beáJUtja a végeredményt. A hát-rulevő 10 percben a közönség nagy lelkesedéssel biztatja az NTE minden dicséretet megérdemlő küzdő csapatát, |dc a továbbiakban már a simontornyai kapus mellé társul a szerencse és hiába rug 11. komért az NTE, u további eicdmény elmarad. A látottak-ból megállapítható, hogy nincs ok uz NTE-nek aggodalomra. A csapat nagyszerű kondícióban van, > képességei megvannak és további szereplése elé bizalommal tekinthetünk.
Adott helyzetben jobb csapatot nem lehetett felállítani lés a, csapat néhány posztjának felforgatásáérl az intéző nem okolható, mert ha Rlltcr teljesen egészséges lett volna, ugy a II. félidő végén egy nagyszerűen bevált együttes AlU volna kl, azonban Bittér ebben a kondícióban centerhalfban még egy fél óráig sem birta volna a játékot.
A simontomyai csapat igazolta jó képességeit, valamint azt, hogy jogo-t>nn nyerte a mull évben a bajnokwl. got. A csatársor, különösen a balszárnya kitüuő, de a közvetlen védelme is kitett magáért.
Az NTE csapatának minden játékosa kitelt magáért, inert az első negyed órától eltekintve önmagukat multák felür. Kivéiel csak a liatal Pandúr, akinek russz napja két pontjába került az NTE-nek.
Vitéz Adorján kaposvári\'bíró kifő-
100 pár karnevál Hí
gáslalanui vezette a meleg légkörben lefolyt izgalmas szép mérkőzést.
__(Ofl)
Kerületi crednjénynk
PBAC-flCTSE 1:1 (1:1-).
PVSK—D(RAC 0 .0.
KPIAC-NSE 2:0 (2:0).
TSE-PlAC 2:1 (1:0).
A két listavezető PJSAC és PVSK a két sereghajtónak pontot adott le, igy a vasárnap Nagykanizsán az NTE ellen Játszó KPttC a bajnokság élére került.
(A tornász válogató verseny eredménye) 1. Deák Zrinyi 52.5 pont. 2. Maurer NTE 50.2. 3- Kerber Zrinyi 49.4. 4. Németh Zrinyi 492. 5. Faragó Pécsi AC 48.4. 6. Jakubecz Zrinyi 48.3 pont. A verseny méltatása helyszűke miatt a Zalai Közlöny holnapi számába marod. t
- KlaBuImaaettek flgyelaaéfcst Bu
torárolokat .ényegeaen leszállított árakon árualtjuk. Hosszú xjáratu hitelre is, kamatmentesen. Köpetein bútoráruház, Horthy Miklóa-ut 4. szád.
Közgazdaság
A Zalatuegyel Oazdasági Takarék közgyűlése
Vasárnap délelőtt tartotta 38-ik évi
rendes közgyűlését a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Nagykanizsán. A közgyűlés, mint minden évben, nagyon népes volt, ott volt 40 részvényes, a IMXW-WI 2181 részvénnyel. A részvényesek sorai közt ott láttuk a vidék földbirtokosait, a kanizsai közélet jeleseit, a gazdasági íront ismertjeit, falusi gazdát és városi kisembert egy. uránt Ez uz összetétel ma$i is doku* mentái ta, hogy a Zalamegyei Gazdasági Takarék valóban u zalai nép bankja, Bzó a népé, umclynek közösségébe tartozik ennek a földnek gazdag, ja, szegénye, "ur és polgár, minden dolgos és Vnunkája gyümölcse felett szorgos gonddal őrködö zalai magyar. Olt voltak a közgyűlésen » #emzeti Bank és a többi kanizsai bankok ve-zelői. A közgyűlést dr. pllhál Viktor felsőházi tag, elnök nyitotta meg. Kleinfeld Ignác, a takarék kitűnő igaz-gatója ismertette nz igazgatósági és felűgyelőbizottsági jelentést, a mérle. get és uz eredményszámlát. Megtudtuk e?.ekl>ől, hogy a pénz-vUágban Is for. dulópontnak tekintik az elmúlt észten, dőt, megállapították a gazdasági hely. zet javulásának kétségbevonhatatlan Jeleit és ha a javulás tartós lesz, bírnak u pénzintézeti élet fejlődésélxn is Általánosságban a tőkék nem szaporodnak, mégis a Zpiamegyci Gazdasági Takarék betétállománya az eimult év. ben emelkedett, ami örvendetes Jele annak, hogy a ml vidékünkön meg-indult a tőkeképződés. A takarék ki-helyezéseinek összege egyenlő az előző évivel .azonkívül 240.000 pengő uj köt. csönt tudott az intézet az eimult évben folyósítani, ami nagy szó u hltelforrá. sok mai közismert bedugultsága mellett. Ehhez a takarék semmiféle hitelt nem vett Igénybe, peres anyagn a banknak feltűnően kevés, mii.d-.ss/.a 0.75 százalék. A takarék mérlegében » váltók 1,717.735 pengővel, • betétek 842.ÍI20 pengővel szerepelnek. Kamatokra kifizetett 31.806, adókra 17.859 pengőt. Az évi uy«rcség 21.168 pengő, amiből 1 pengős osztalékot fu*t a ta-karék részvényenként. A közgyűlés a kilépő igazgatósági és felAgyelőbizott-sági tagokat újból megválasztotta.
sával.: Belépi Béili
Meghívó.
Klskomárom és Vidéke KSz-aégl Hitelszövetkezet 1935. március 10-én délután 2 érakor tartja ai likola termében
KL lii rttdu föuiM.
melyre a tagok az alapszabályok 33. §-a értelmében meghívatnak.
Ha a közgyűlés március 10 én nem lenne határozatképes, ugy március 17-én lesz.
Napirend:
1. Az Igazgatósági és tellljyelőblzott-láil |elentések >z 1934 évi Uzletered-ményrol.
2. Zárószámsdások megvizsgálása U a (elmenlvény megadása.
3. Mérleg: megállapítása.
4. Tlazta jövedelemről való rendelkezés. 9. Az slspszabályok 12.. 22, él 47.
§-alnsk MKbb módonllása. (1. Három igazgatósági tag választása. 7. Indítványok tárgyalása. 1934. január l én a tagok száma 1231,
részjegyeik azáma 53Ö6. Az év folyamán belépett 18 tag 29>/a résitegyal. Oiaae-voniaaal kilépett tag. Maradt az év vá-
jtéJk\'JW u\' részjegyei. Az ou-
A tel ügyelöbizoltság által me«vWk mérleg a kOuéKUijI klIUgg-aÖítt, mindenki megnézaetl. Klakomárom, 1939. január 14-én.
ZALAI KfWlflNY
1988 február 36
Alulírottak mily tájdalommsl |e-lenllllk, hogy a lerjlobb édesaoya, anyós, nagyanya, dédanya éa rokon
Özv. Klapperlánosné
as. Halva* Mária
áldásos élétének 84-ik évében, a halotti szentségek felvétele ulán vissza
adta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványai\' f. hó z7-én szerdán d. u. 4 órakoi
a róm. kalh. temető halottasházából heivezzük örök nyug.ó helyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 27-én d. c. 9 órakor lesz a városi felső templomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1935. február 25.
IkHUWaUikUttlÉilt
Mária fér. ötv. Pichler ló-tszy íst-
vánné, Guaztáv, lulla\'férj özv. Sebes-
" n Lajo \' u-----------
térj.
L Klapper _________
Irma, Klappsr MlklAsná sz. Ifcsics Mária menyei, Pernoazy látván és Koitsin Ferene völ; unokái, dédan*-kál é;. az összes rokonság.
Klapp
zsefné, Szidónia férj. Pernesz) vánné, Gusztáv, Julin férj özv. Scucs-
rLajosné, Miklós, Knrollnn, Teré-térj. Kostein Ferencné gyerme-
Cawták SildónU, féri. Sánta já-noaná, C.ertók (.y8rgy, Katalin,
Anna, Éva és Jóx*ef gyermekei, valamint alulírottak és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatják, hogy forrón szeretett anyjuk, anyós és rokon
Oxv. Csertok Györgyné
ttül KIm KMálU
életének 72-ik évében, rövid szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után f. hó 24-én délután 8 órakor visszaadta jóságos lelkét a Teremtőnek.
Drága halottunk hült tetemét febr. hó 26-lkán d u. 4 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kath. temetőben örök nyuga\'omr a helyeztetni.
Az engesztelő szentmise áldozat február hó \'26-ik napján d. e. 9 órakor fog a plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatn1. Nagykanizsa, 1935. fe ruár hó 26.
Rwiiékkiktta! Lnra tslta álávtt (
Sánta Jánoi, Slfter József, Matollos István és Merz István vejei, Horváth
Jall féri. C* értők Oyörgyné, Szigeti Teréz férj. Csertók Józsefné menyei Sánta Anna, János, György, Teréz, La-
jos, Ilonka, Slfter Annuska, Ilonka, Pista, Giertók György, Merz Mariska és Ilonka unokái, Gazdag János és
Márt dédunokái.
Pk. 16/1935 sz. 1935 vghtól 16. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Löwy Róbert budapesti Ügyvéd által képviselt Lorilieux Ch. és társa rt. b
pesti tej. cég |avira 90 P 02 (lll. tőke és több követelés járulékai erejéig a nigyka nlzs\'l kir. járásbíróság 1934 évi 3216. sz.
végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre hajtási szenvedőtől 1935. évi Jan. hó 16-án lefoglalt. 3449 pengőre becsült
folytán vt
Jan. hó 16-an iciirguan. ,mo )nii|Ulc ucuuil Ingóságokra a nagykanizsai kir. Járásbíróság fenti számú, végzésével as árverés elrendeltetvén, snnak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett a a toglalásl jegyzőkönyvből ki nem tűnő más (oglaliatók (svára ls az árverés megtar-tását elrendelem, de csak arra aa esetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykcteiet folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Nagykanizsa, Pő-ut 13. majd folytatva Pő-ut 22. sz. alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi Március hó 7. napjának d e. 11 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt nyomdagépek és pipiráruk s egyéb Ingóságokat a Irgtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni Azon Ingóságokra, amelyeknek a kl-
Sí^nál* P*"R6n \'e,ül v,n- "
5610—931. M. B. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlzedresxét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1935. évi február hó 13.
Elek László i. k.
kir. bír. végrehajtó, bírósági kiküldött.
Magyar Kir. Államvasutak MENETRENDJE
Rijtkului állonáim órkut él u iuu litliló voiálokról. Érvényes ■ 1034. éwl dsoamber hé IS-tSI kszdtra.
Nagykorúit i—Budapest
VllB.1 A vonat neme N.-Kanlzeá-|K«rtWHIBpeatrt ról Indul || r. Irt. || érkezik VOMt ula. |A vonatl BpealrólHKMrtMy-neme 1 Indul H rV u.l N-Ksnl-zsáraérk
120\' Oyv. 6 25 720 10-05 1220 lírem. vj 22 10 300 4 35
I2i;t Szem, » 955 11-58 15 48 123\'. Moloe — 5-55 743
1211 Szem, V 1445 10 12 20-30 l\'JOV tyv 1 750 10 20 11-19
1211 Motor 17 58 19-29 — m: Gyors, ul 6 40 11-06 1735
l\'MI Oyv. 1830 19/9 22 08 1211 ízem. V 14-15 18 35 20 00
1219 Szem. v. 22-00 2327 940 I20B Oyv. | 2000 22-38 23 40
KAsv.tt.ri kocsik forgalmat
At I23l/52j2, ss. motor vonatok körvetlen vonatok Nagykanlisa—Kesithely között. Ai 1202. és 12(1. ss. vonatokkal: agy élkciökocsl Bpesl déll-Pragerskó, egy hálókocsi Bpest dáll-Cannes I., egy l-ll-lll. out. kocsi Bpesl dáll-VenllnrlglIs. egy l-ll-lll. oszt. kocsi Bpesl déli-Róma.
I. A hálókocsi az 170\'. sz - onattal hétfő, szerda, pánlek, az 1201. sz. vonatul pedig kedd, calllőriök ás szombaton közlekedik.
Az 1207—I20S. számú vonatokkal: egy lll os.t. kocsi Bpest déli pu—Velence egy 1—11 oszt. kocsi Bpest déli pu Róira, egy hálókocsi Bpest déli pu-Velence.
Nagykanizsa—Zalaegerszeg—Szombathely—Soproni vonal
Klalná rálM. tf*ni. Idt. ktaakal-1| 8.,-o.b. bá4 M. ln.k.1-WyrKU. U4.I « .Inti r>M,l
1111 Sz. v. 500 6 53 721 908 „Ili Molor _ - 535 7-33
■ rzi Motor 805 934 1023 — un Motor 553 738 816 952
ItH Sz. v. 1342 t.vtn lll 06 _ i*n Sz. V. 10 03 11-22 11-56 13 IS
1411 Sr.v 16 25 17-48 18-32 20 10 1413 Sz. v. 13-40 15-76 16-25 17 48
tata Motor 2003 21-29 2226 — ttll Ss. V. — 19-20 21-48
Az I4I2/I47I. sz. vonalokkal Budspesl déli pu-Zalaegcrsreg körött közvetlen kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barts—Pécsi vonat
■Síí-r. 1 Bircir* || rk... Plt.rll Birt.rll Hantaal.
ulrélMd M. 1 ki. | M. I.ir. irt.
54*1 „ Sz. V. SIS ÍW HM 1 2flT 5r v — 4 43 ~1W
2414 Sz. v. 1353 Iá 04 1801 1 2413 Sz. v. 12 28 14 14 IS 04
2128 Vcgy. 1820 2138 23 38 1 2421 Végy. 1688 19 20 21-43
Nagykanizsa— Gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
24481 Sz.?. (| 21-06 HitMÜO. 121 655 | 24471 Sz. v. | S2-3U |5-20f\'írl 7*54 Nagykanizsa—Murakeresztur—fíotorlba
Usgyltan! zaárol Indul Hova? Honnan? Nagvkanl zsára érk.
2492 1202 1208 Vegyes Gyors Gyors 7-15 11-39 O\'lO 1 M.-Keresztül k*atM«li., Sin. |VenezlaRóms 249t 1201 1207 Vegyes Gyors Qyore M.-Keresztül V.nllrnlgll., fMm. VaiiMla, (Uwi 11 58 1810 5-4 J

Készpénzár 124 P havi részlete
L 10.80 P
l\'.\'fi.)!
\' "1 f h \'
II
• •
Díjtalan bemutatás
TELJESÍTMÉNY
SttmOardlx.
I TÖKÉLETES 01C6Ó RÁDIÓ ÁUOMÁSSKÁlÁVAl rádió-szaküzletében
HirdessenaZalai Közlönyben
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátalnknak és is merőseinknok, kik felejthetetlen drága Jó férjem, édesapám,Jliletve nagyapánk halála alkalmával mélységes gyászunkban fájdalmunkat bármi módon enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet
özv. Borsos Pélerné és családja
APRÓHIRDETÉSEK
■ 0 U«tg 40 fIII.I. mlnd.n lov.bbl uó 3 llll«.
Májas 1 re kl... agy kalónbeláralu uleal szoba, bútorozva vagy Oresenfteljae ellát...al Is magánosnak. Rozgonyl. utca 19 A töbérlóa klvUl aráz Ukó a hiz. ban nlnes. *
Ir.gá.et laNHk meavátelre,
csak nagyon |ó állspolbsn levői. Cimekcl a kiadóhivatalba kérem leadni.
V.nw«*iti.t március 1 tói Suglr ut IS azám aU helyesem. Oav. Vzlzz Vlktotné 020
Alig hasznán nól tavaszt kabát .l.4á. Poláes Magyar-utca 98. •
—Oyár-utca 53 ezámu ház ala vebbet ugyanolt.
, Bőim
BaaáaeS,! aaaaiak.t kér aaI fiatalember. Egy 17 ávea, eróa Irat-alkalu, dolgos flstslsmber, gszdssigl mun-
, tisiaioinucr, g.iua.agi iiiuii-
[, vagy bármiiéle mis munkára a|ánl-Az illető az egész családid \'artla lenn. FellétlenQI megbízható. A Szoclllll
Miaazló nővérét a legmelegebben ajánlják. Aki részére bármi mnnkát vagy foglalkozási tud, szíveskedjék ezt s Szociális Mlsz-■ zlóaál, Nagykanizsa, Rozgonyi-ulca beje-lenleaL
•Irkált ápttéeét olcsón vállalom -Kovács Király utca 33 •
■aaktabatá mlnd.n.a kerealcllk.
Clm: Sugár-ul B. Iroda. *
Jókarbaa levő „ara vételre kereaek. József lóherrag-ut 9. 718.
Egy Időaebb SMl.tfe.aa hosszú bizonyítványokkal egészen vagy bejárónak ajánlkozik. Clm a kiadóban. 717
Háromssobás ulcsl Ukás kiad. Zrínyi Mlklós-utcs 56. sUtt *
Tanárjelölt taatlvá.f*k.t elvállal. Batlhyány-utca 10. \'
Pdtaa_
ulca 36 aUtt.
kapható Király-
Scbloeser-lá\'e viia«t»rlé«.lam (német nyelven) 10 vaakos kötetben, JuUnyo-asn elsdó Megtekinthető kUóóhlvaUlunk-ban
IzabadIBIdi főzelék- és virégmagvak
Meíefiúsyi
kelkáposzta mag kápoazt. mag karfiol nii| kalaráb mag saláta mag sárgarépa msg ugorka mag retek mag
Műtrágyák
Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
... mi trágya, alváayvádalailaaarak,
atb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett)__
Nyomatott a UptuUJdonoe KOagasdaaágl R.-T. Outeabeig Nyomda áa Dálzalal LapttazH VállaUU kOoyvny»a»lá|áben, tUgykaataaáa (fláette IzletrezetO ZaUl Károlyi
75. évfolyam 48 szám
Nigykanlzsa, 1935. február 27. szerda
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
UtktulMt í> klidöhivit.l: rí.t 5. tiia Matielulk {iillodu Tctgtl, UtU Ui.ul.ral
POLITIKAI NAPILAP
Felelős .szerkesztő: Barbarlts Lajoa
eUHutW án: tET Ii4r« 8 p«gí 40 llllti lidktulMil <1 íTadóblvilill Itkfom: 7». u
A fiatalság kérdése
(bl) Megmozdult a nagykanizsai fiatalság, mert ugy érezte, hogy sérelem érte, amikor a város közgyűlési termében jelszónak minősítették a magyar fiatalság égető kérdését. Talán nem is annyira a vita alatt lévő javaslat, mint inkább az Ifjúság problémájának bizonyos-fokú lebecsülése okozta a hangula. tok szenvedélyes felforrását. Maga a javaslat és a felette hozott határozat is váltott volna ki reakciót, de valószínűleg csak fellebbezések ós csendesebb megbeszélések formájában. Igy azonban - ha a Nemzeti Egység mérséklő hatása nem érvényesült volna — könnyen kirobbant volna a fiatalság elkeseredésé és temperamentuma.
Szertelenségekben és felelőtlen akciókban nem kívánhat a fiatalság támogatást hivatalos helyekről és felelős tényezőktől, de még a köz véleménytől sem, amelyet pedig ugyancsak sokszor vezetnek hangulatok az állásfoglalásaiban. Az ifjúsági probléma jelszóvá degradáiá-sával szembon azonban igenis oda kell állnia mindenkinek az ifjúság mellé érzésekben és ahol arra mód kínálkozik : tettekben is.
A fiatalság problémája nem jel* szó, hanem a legtragikusabb valóság. Nincs szomorúbb kérdése a mai magyar kálváriának, mint azj hogy mi lesz a gyermekeinkből ? Mi lesz ebből a sok felcserepesedett, szellemi vagy mesterségbeli pályára sok tanulással, sok áldozattal felkészült fiatalsággal. Évről évre nő az uj magyar generáció tábora s miközben adót készülünk kivetni az egykére, a meglévő, friss magyar erők kezébe nem tudunk egy darab kenyeret adni. A kormánynak égető gondja az ifjúság elhelyezésé, nek kérdése és Gömbös miniszterelnök a szükreszabott lehetőségek közt is belenyúlt végre az álláshalmozások dzsungeljébe s ezzel a tényével, de meg sok kijelentésével és kisebb intézkedéseivel is erőteljesért lándzsát tört a fiatalság mel-lett. Amerre nézünk a nehéz magyar élet porondján, mindenütt azt látjuk, hogy igyekeznek a fiatalságnak helyet szorlfSm? Nem csak ívndele-tek nyomására történik ez, hanem azért Is, mert mindenki, akinek kezében a kenyéradás bármily kevés hatalma ls van, érzi, hogy itt tenni ke 1 valamit. Mindennap kell tenni valamit, mert a nemzedékek nőnek egymás után, mint hulláin a hullám után és nincs kenyér és nincs exlstencla és a holnaptalan tömegek feszítő ereje egyre halmozódik « szük határok és még szűkebb életkeretek között.
Ezt az észbontóan nehéz és keserű kérdést nem lehet ma Jelszónak minősíteni. Ahol ezer meg ezer fiatal magyar élet pazarolja a legszebb éveket kényszerű tétlenségre, ahol a munka nélküli ifjúság tömegei nem segélyekért, nem politikai elvekért, nem fiatalos szerepelni-vágyásért, hanem egy Íróasztalért,
John Simon berlini utjának hire Párisban nagy nyugtalanságot keltett
London, február 26 A Reuter-iroda jelentése szerint Simon külügyminiszter előreláthatólag a jövő hét végén utazik Berlinbe.
Párls, február 26 Jól tájékoztatott politikai körök-ben ugy tudják, hogy Laval külügyminiszter a mai államtanácson a küszöbön álló francia német tanácskozásokra is kiterjeszkedett külpolitikai beszámolójában. Valószínűnek tartják, hogy még a német tár« gyalások megkezdése előtt Laval
tanácskozni fog német kartársával.
Párls, február 26 Arra a hírre, hogy Sir Simon Berlinbe utazik, Párisban a bizalmatlanság egyre nő. Ezt még csak fokozza az a berlini hír, hogy Né-metország nagy örömmel tekint a látogatás elé és abban nagy elégté-telt és diplomáciai sikert lát.
Párisban különösen a keleti; egyezmény sorsa kelt nagy aggodalmat. Egyes lapok máris közlik, hogy Németország határozott ellenjavaslatot szándékozik benyújtani.
A miniszterelnökségen letárgyalták a telepítési törvényjavaslatot
Budapest, február 26 Gömbös Gyula miniszterelnöknél ma délelőtt igen érdekes tárgyalások voltak a telepítés kérdésével kapcsolatban. A tanácskozásul részi vett Darányi Kálmán földművelésügyi mi-niszter, Tahy László államtitkár és Vass Elek miniszteri tanácsos, aki még Kállay minisztersége alait megbízást kapott a telepítési törvényjavaslat elkészítésére. Darányi miniszter és Vass Ismertették a miniszterelnök előtt a már teljesen elkészíteti tórvényjavns-latol és pediglen nemcsak elgondolá-salban, hanem bizonyos vonatkozásai. |>an. a részletkérdéseken is. A tanácskozás több órái vett igénybe és a javaslatot teljes egészében letárgyalták. A javaslatot rövidesen megküldik a
kormány minden egyes tagjának, akik szintén áttanulmányozzák, majd amikor a kormány egységesen" állást foglalt, benyújtják a képviselőházhoz. Előzőleg megküldik aaonl>an az összes érdekképviseleteknek állásfoglalás vé-gett. A számítás szorint erre március második felében kerül a sor.
Politikai körökben ugy tudják, hogy a nyári szünet előtt benyújtják a törvényjavaslatot, de tárgyalásra csak őszkor kerül sorra.
Budapest, február 26
A Nemzeti Egység Párt vezetősége holnap értekezletet tart, amelynek során folytatják a választójogi törvénytervezet részletes megvitatását-
A danái-egyezmény előfeltétele a magyar-jugoszláv vita végleges rendezése
London, február 26 Simon külügyminiszter az osztrák miniszterek tiszteletére villásreggeli adott, amelyen számos külföldi
diplomata ls megjelent.
Grandi londoni olasz nagykövei ma felkereste Schuschnlgg kancellárt, akivel hosszasan, a legszívé-
lyesebb formában elbeszélgetett.
London, február 26 A Reuter-Iroda munkatársa előtt báró Berger-Waldenegg osztrák külügyminiszter a következőket mondotta távozása elölt : A Javasolt dunai-egyezmény egyik előfeltétele a marselllei merénylet kapcsán felmerült magyar-JugoszláV vita végleges elintézése. A londoni és párisi tanácskozások során a meg beszélésekböl megállapíthattam, hogy Franciaország és Anglia egyetért abban, hogy amikor Ausztria függetlenségének fenntartásáról beszélnek, akkor azt minden Időkre ér. tik, nemcsak néhány esztendőre.
Schuschnlgg kanoellár nyilatkozatában többek között a kővetkezőket mondotta :
- Politikánk vezéreszméje és főcélja a belső és külső béke fenntartása. Újjászervezett politikánk nem jelent diktatúrát, de az állam létfenntartásának érdeke mlnde.n más érdeket megelőz.
Egyesült a Fala Szövetség és a Gazda Szövetség
A -Falu Országos Főldmives Szövetség. és a .Magyar Gazdaszövetség. rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy a két egyesületből a •Falu Magyar Gazda és Főldmives Szövetség, névvel uj egyesület alakul, amely nyomban megtartotta alakuló közgyűlését. Elnöjtké választották: Mayer János n.v. miniszter,, tiszteletbeli elnökké Bernát Istvánt, a Nemzeti Bank alelnökét társelnökké Ivády Béla ny. minisztert, Máyer Károly földművelésügyi államtitkárt és Sohandl Károly országgyűlési képviselőt, az O. K. II. vezérigazgatóját, ügyvezető alelnökké Krúdy Ferenc országgyűlési üloza.vXSu fn z\\r löloepid^
igazgatója \'lolgyes István dr. len.
A közgyűlésen Mayer János elnök
egy pultért, egy kalapácsért kiáltanak a társadalom felé, - ott nem hántással, nem lenézéssel, nem fölényes kézlegyintésekkel kell elintézni ezt a feljajduló segélykiáltást, hanem szeretettel, gondoskodással, simogató tenyérrel és jó szóval legalább, ha már segiteni nem tudunk ugy, ahogyan szeretnénk. Mindenkinek pedig, aki segiteni tud, kötelessége annyit tenni ezen a téren, amennyit bír.
Akinek gyermeke van, gondoljon annak a sorsára. Akinek nincs, gondoljon arra, hogy állt egyszer ő W pályája kezdetén és mit csinált volna, ha olya\'n sivár és vigasztalan esztendőknek szinte teljes kilátás-talanságával kellett volna megküz. denie, mint amilyen ma vár minden fiatalra, aki egy munkás életre felkészülve kikerül az Iskolából. Sen. kinek á sorsa sem olyan szomorú, olyan meddő és olyan reménytelen ma ebben a csonka hazában, mint a fiataloké, akik telve a becsületes alkotó munka energiáival, akaratával, hozzá való tudással és szorgalommal, beleragadtak a munkahiány
keserves Iszapjába, nem tudnak elindulni, nem tudnak még csak terveket sem kovácsolni, mert akármerre néznek : - sehol semmi, csak a kegyetlen és megfellebbez, hetetlen Nincs. Mi legyen ezzel a sok uj magyar hajtással ? Hiszen ma már a hivatalokból a díjtalanul dolgozó fiatalokat is sorra kirakják, mert a felelős lelkiismeret, amelyik kötelességszerűig előne ls néz, biztosan tudja, hogy kárba vesznek az ingyen dolgozott évek : - nem lesz végleges munkahely belátható időn belül a flzetéstclcn gyakornoki »ál« lásokból.« Hiszen Nagykanizsán jóformán már csak egyetlenegy asy-lum maradt az állástalanság ezer-fejű rémével küzködő fiatalságnak : - a városháza, ahol már száznál több kenyértelen fiatalt fogadtak be, nem azért, mert munkaerő kell, hanem azért, hogy az a százennyihány ember legalább érezhesse a munka melegét, önbizalmát, az érte. kapott pár pengő pedig felmentse a legszükségesebb apró napi gondoktól. Mindenre pedig a táwadalom ad fedezetet, a filléreiből, az önkéntes
és kényszerű adójából. És adja mindenki szívesen, mert a társadalom önmagát is menti, ha gondos, kodása körébe vonja azokat, akiket a Holnap elejtett.
Nem jelszó a fiatalság kérdése ! Gyötrő, fájdalmas, mindennél sür-getőbb probléma. Nem csak a fia-* talok problémája, hanem az egész társadalomé, az egész nemzeté. Er. ről a kérdésről még egy percre elfeledkezni is bűn, letagadni pedig cinizmus volna.
A magyar golgotha legfeketébb árnyékából van a kereszt a mai fiatalság vállán. Ha n^m.jtudjuk megemelni ezt a keresztet, ne üssön senki azokon, akik keserű szájízzel, lethargikus beletörődéssel, de a társadalom és a haza iránti kötelességekről\' meg nem feledkezve hurcolják ezt a keresztet. Igenis: -legyen ez a probléma mindig a sae-münk előtt és amikor szólunk róla, amikor cselekszünk, érezzük mindannyian az ö sorsukban a magyar nemzet holnapjának egy darab felelősségét.
ZAtftl [lOZLONT
megnyitó szaval •után n GöWnsző\\*tség nevében Ivády Béla ny. miniszter üdvözölte a nemzeti erők ósszéfogása nagy gondolatának azt a győzelmét, umely«t a két egyesület fúziója kifejezésre juttatott. Ezután Schandl Káró Íj* méltatta meleg szavakkal Bernát Istvánnak és a Magyar Gazdaszövetségnek érdemeit a magyar agr.íhnoz-galmnk terén
(Vitéz Martote Béla gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő többek között a következőket mondotta:
— A nagy nemzeti célkitűzések elérésének egyik alapfeltétele az egy. neinü egyesületekben eddig — külön-külön gyűjtött erők tömörítése és áz egyesületek között — túlnyomó részt személyi momentumok és hatásköri szempontok eiötérbekerülése folytán — képződött válaszfulak lebontása. A Nemzeti Munkaterv szellemének az egyesületi életre vonatkozó és a gya-korlatban való ez az első megnyilatkozása két irányban is éreztetni fogja jótékony hatását: egyrészt a magyar társadalom legnagyobb rétegének egy. ségc felé teszi meg a kezdeményező lépést, másrészt ezáltal a Nemzeti Egység épületének egyik legteherbi-róbb alapkövét rakja le.
fVitéz Marton Béla javaslatára nz uj egyesület felhívással fordul a ma. gyár gazda- és földműves társadalomhoz. A felhívásból idézzük a követ-kezőket:
«A magyar földműves és gazdatársadalom több száz szabadtársuláö alapján létesített testületben van ízéi-tagolva.0A nemzet törzsét alkotó leg. nagyobb társadalmi réteg ilyen részekre hullva gazdasági életmcgnyil-vánulásaiban puha és erőtlen. Az egye. temes gazda és földművesérdekek széles területét a másodrendű egyesül tl érdekek szétdarabolják és ennek áldozata az egész gazdatársadalom... Hívó szóval fordulunk minden gazda és földműves testülethez, járuljon hozzá az erők tömörítéséhez és csatlakozzék az uj szövetséghez (Budapest, V., Báthory-utca 24. szám), amelynek célkitűzései minden önzetlenül dolgozó gazdaegylet és gazdakör célkitűzései, vei azonosak. Minden körülmények között módot fogunk találni arra, hogy a csatlakozó testületek értékes munkájukat a szövetség keretén belül és annak támogatásával zavartalanul folytathassák. A hasonló célú testületek közötti válaszfalakat le kell bontani, meri a gazda és földmüveslársa. dalomnak a gazdasági életben való érvényesüléséhez átütő erőre van szüksége és ezt elsősorban egy minden kicsinyes, meilékszcmpontok fölé emelkedő, a gazda és fóJdmüvcstársa. dalom egyetemes érdekeiért küzdő hatalmas szerv biztosithatja..
- KősafcalmaMttak figyelmébe! Bu
tatárainkat .ényegesen leszállított árakon ár-isitjuk. Hosszú .ej árat u hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Bonyolult kérdések az SrOklakás-tervezet körűi
ötletes terv foglalkoztatja ma Nagykanizsa város háztulajdonosainak és lakásigénylőinek egy részét. Arról van szó, hogy az OTI székházat szándékoznék építeni és ebbe a tervbe belekapcsolódnék egy öröklakás vállalat épitőszerv. Az a szándéka, hogy kb. 20 öröklakást helyeznek cl az OTI székházának szánt épületben. Az OTI természetesen háztulajdonos maradna, az öröklakók azonban csak Lakástulajdonosok, tehát csak szolgálmányi jogokat élveznének, amelyet ugyan átruházhatnak, de tulajdonjogilag nem birtokolhatnák. Ily módon tehát az OTI székháza építésének ösz-szekapcsolása az öröklakások építésének szándékával, mér sok-sok vitás és jogilag tisztázatlan kérdést rejt magában. Pl. kl tartozik a háztetőt javítani, mennyi adót kell majd az OTI-nak fizetni és meny. nyit az öröklakónak ? Biztosithat ja-e az OTI a székházépület örök tulajdonjogát ? Joga van-e az OTI-nak az épületet valakinek eladni és ha Igen, milyen célra (pl. betegrendelés céljaira) ?
Már ebből a néhány felvetett kérdésből látjuk, milyen bonyodalmak állhatnak elő, ha két vagy több tulajdonosnak érdekszálal ösz-szegabalyodnak. Ezek az okok ls indokolják, hogy ha létrejön egy öröklakást épitö vállalat, ez külön jogi személy legyen. Csak ennyit a vállalat jogi kérdéséről.
Hogy a város közönsége ingyen akarja-e átengedni a Horthy Miklós uti telkét, ezt majd a város közönsége. a polgármester, a kisgyűlés és a belügyminiszter dönti cl. (In. gyen telekről szó sincs, a vállalkozás a telek értékét megfizetné. A szerk.) Másik jogi kérdés, hogy kl szavatol az öröklakók kötelezettségeiért ? A jótálló csak Nagykanizsa város közönsége lehet; vagyis megint csak a város. Hogy az öröklakások felépítése lendítene valamit azon, hogy majd a Magyar-u., Pctőft-u., Honvéd-u-.. Attlla-u., Ró-zsa-u., Sikátor-u. egészségtelen lakásoknak lakói behureolkodjanak az öröklakásokba, az egészen bizonytalan. Hogyan kell higiénikus lakásakciót indítani, arra a Katonarét beépítése szolgálhat csattanó példát, nem pedig a 20 öröklakás terv. be vett épitése. A munkanélküliséget mindenesetre enyhíteni lehelt, ha az OTI megépíti székházát és aa öröklakásokat tervező társaság füg.
getlenüi megépiti a maga házát, de az akció mellett felsorolt érvek nem helytállók, mert nem gyökereznek a realitás szilárd talajában.
Az sem felel meg a valóságnak, hogy a háztulajdonosok házbérüket féltik az öröklakás akciótól és hogy a házbér magas. Az utolsó 5 évben a házbéreket a hó/tulajdonosok csak leszállították, de nem emelték ; csak az adó emelkedett annyira, hogy 60 százaléka a házbérnek köz-terhekben és tatarozásban elúszik. Azt pedig nem lehet zokon venni a háztulajdonosoktól, hanem támogatnak oly intézkedéseket, a melyek a házbérek további leszállítását célozzák és ezzel kapcsolatban a házingatlanok értékét tetemesen csökkentik. Ez nem csak kára a háztulajdonosnak, hanem kára a kincstárnak és a városi pénztárnak is.
A sokat emlegetett járványos betegségektől nem tartunk, amelyek egészségtelen lakások miatt előáll-halnak, mert a járványos betegségek legnagyobb előmozdítója a szegénység és a higiénia lanyha ellenőrzése. (Ez az ellenőrzés Nagykanizsán szigorú.) A szegénységet azonban a 20 öröklakás sem fogja megszüntetni.
Megfontolással kapcsolatos lelke-sedéssel támogatunk minden köz-hasznu építkezést, de minden vállalkozásnak végkimenetelét is számításba kell venni, ha azt akarjuk, hogy siker legyen a vége.
Dr. Villánul Henrik
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentének : - kedden a hőmérséklet : reggel 7 órakor -f 5*0, délután 2 órakor -f- 114, eete 9 órakor + 6 4.
Felhőzet: reggel, délben és este borult. Csapadék 0 0 mm. Hómagasság 00 om.
Szilirány: Reggel délkeled, délben és este délnyugati.
(BjuaktU rddlójt\'tntéi) A Mtmlá-alal latáaetleleirtl Mti 10 érahan Nyugati aaél, helyenként aa«. A blnáraákUt alig váltaalk.
— Mosó tweed szövetek divatos szi-nckben — ruhára, blúzra alkalmas mardékok - méter* 80 fillér Schütz-nél.
— Sietve váltsa meg jegyét Oaál Franci „Péter" jéhez.
la*.
Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy tü pohár természetes „Ferenc József keserfiviz —
a legKiicbb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit, a gyomor és a belek működését elötegiti s az emésztés renyheségét csakhamar meg-szünteti. ^
A Leányflceum szln-padavatása
A Notre I)ame leány\'ioeum ifjuságú-nak vasárnapi szinpadnvntó előadása minden várakozást felülmúlt. A liceum szépen feidiszitett nagyterme zsúfolásig megtelt. A műsort Adamovich Mária kedvesen előadott prológusa nyitotta meg, nagy tapsot kapott. Utána a «Farsangi gombócok, dmü kacaRtnó operettet adták elő a leányok. Nehéz műfajt választottak a bemutatkozás, hoz, dc derekasan auegállták a helyű-ket, a szereplők egyike-másika egész kis színésznő. A darab kedvességét csak fokozta Kerkay igazgató dnlln. mos zenéje. Sajnos a darabbal ős a szereplőkke/helyszüke miatt nem fog. Inlkozhatunk \'ugy, aliogy megérdemel, nék. A szereplők közül mégis meg kell említenünk a jóhumoru mosónéi (Baán Julla) és a kedves Botanin kÍJ. asszonyt (Frey Zita), akiknek játéka messze felelte áll a műkedvelő álla. K»)n. I)e egyformán helyeoek voltak a többiek is, névszerint Benedek Hona, Kamarás Klára, Brossányi Edit, Pun-dur írén és Somogyi Magda.
Dr. Kerkay Jözser igazgató «Noc-turno. cimü szerzemónyóro Iiszkav Magda adott elő egy klasszikus tánoot. A kedvesen és igazán ügyesen elő-adolt tánc megérdemelt sikert araiott. Mig az operettet a felsőbb osztályosok adták elő, a műsoron szereplő másik vígjátékban az alsóbb évfolyamuak hl. zonyitotlák be, hogy semmivel sem maradnak mógólte a feisősóknek. A •Nyárspolgárék fürdőn- cimü pompás 2 felvonásos vigjátókban Bors Éva, Kerecsenyi Mária, Bievel Ágnes, Eh-mann Mária, Hemmerl Erzsébet, Saiga Ilona és Jelinék Magda kacagtatták meg a közönséget. Szép sikert arattak a táncbetéteket ellejtő lányok, nkik egy magyar tánoot (Csillag Zsuzsanna, Belibergcr Klára) és egy Menüettet (Bogcnrieder Mária, Görög Anna, \'I\'őke Katulin, Bátkpi Ágota és Edit) adtuk elő. Külön meg kell emlékeznünk a most bemutatkozó intézeti zenekarról ls, amely meglepő felkészültséggel, Kerkay igazgató betanításában és vezetésével pompás számokkal szórakoztatta a közönséget.
A líceum szbpadavató előadásával megkezdte azt a munkát, amelynek során, hisszük, hogy még sokszor fogja egy-egy kedves előadással Ka-liizsa szinházi krónikáját gazdagítani. Az előadás és a táncok ügyes rende-zők munkáját dicséri. A műsort uj szereposztásban vasárnap, március 3-án megismétlik.
Városi Moiflé
Ma IRENE DUNNE nagy filmje csak egy napig!
Egy modern asszony szive
LEWIS SINCLAIR, • Nobel-díjas Iró világhírű regénye.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
A* alaA előadáa fillérééi
Holnaptól kezdve GAAL FRANCISKA:
PETER
Előjegyzéseket
a pénztár nem fogad el!
1906 február 27.
ZALAI KOÍLONY
KOZMETIKA
A szappanok
A legfontosabb és legelterjedtebb tisztítószer a szappan. A szapj)anok ugy készülnek, hogy különböző zsír-féléket lúgokkal főzünk össze. Ezen főzóS alkalmával egy vegyi folyamat megy végbe, melynek az eredménye a szappan. Minősége függ a felhasznált anyagoktól, továbbá a főzés technikájától. Aszerint, hogy hogy fölöa lúgot vagy zsirt tartal-, maz, vagy pedig az alkotórészek jól közömbösítették egymást, szoktak beszélni lúgos, tulzslrozott és neutrális szappanokról. A lúgos szappan tartós használata kiszárítja és érzékennyé teszi a bőrt, bár tisztító hatása kétségtelenül nagyobb az erősebb habzás miatt. Ezért miha mosásra rendszerint alkalmasabb. A bőr, különösen pedig az arcbőr lemosására azonban célszerűbb a neutrális és tulzsiro/att szappanok használata- Ezen utóbblaknál fon* los, hogy értékesebb, nem avasodó zsírokból készüljenek. A lugféiék közül a szappanfőzéshez leginkább a káli és nátronlugokat használják. A nátronluggal való főzéssel nyerik a kemény, a káliluggal pedig a puha, úgynevezett kenőszappanokat. Utóbbiak bőrizgató hatásúak és bizonyos idő múlva gyulladást, hám-lást hoznak létre. A zsírok közül a használatosabbak : a marha faggyú, disznózsír, olívaolaj. Készülnek .még szappanok (a mosdószappanok nagyrésze Igy készül) hideg uton is. : Ezeket többnyire o\'ajók, igy pl. kókfesz, pálmaolaj stb. lúggal való összekeverésévei (nem főzésével) készítik. Nagyon kell ügyelni a szappan megválógatására, meri a rosszabbmlnöaégü, nagyon o\'csó szappanok sokszor bőven tartalmaznak értéktelen, esetleg ártalmas alkotórészeket, hogy sulyuk nagyobb legyen, igy pl. vizet, agyagot, krétát, keményítőt, burgonyalisztet, homokot, cukrot, sőt hamuzslrt ls. Vannak szappanok, amelyek blzo-nyos gyógyszereket, pl. ként, ichthiolt, lanolint, kátrányt, sallcill tarlalmaznak. Mig a helyesen alkal-mázott, Jó szappan áldás léhet a bőrnek, addig a rosszul megválogatott, silány minőségű, idővel teljesen tönkreteheti azt. Jó megjegyezni; hogy általában száraz bőrt csak tul-szappannal, igy is csak ritkán (ilyen esetben célszerűbbek az olajos emulziók), zsíros bőrt pedig lehetőleg neutrális szappannal .mossunk. A gyógyszeres szappanokat csakis megfelelő elöirás alapján ajánlatos alkalmazni.
Dr. Benedlgné Lang Magda
Kozmetikai üzenetek
K*drMi kmány. Az eredmény min-
aitf jobb lesz, ha 9 kúrát tovább is pontosan betartja. OdvözUt.
l\'J érdeklődő. Forduljon szakorvosba*, minél többet pancsol vele otthon, annál rosszabb lesz.
l*rMz. Szeplők ellen a védekezést -Wár,most tanácsos megkezdeni. Bár-Stilpor a jövőben ls.
\' U
A levelek* kérjük közvetlenül ro-vatvezetőnk clméi« (Deák-tér 3. wám) küldeni. __
- KWtoalfUelők ré»*6r* rendkívül elönyft. butórvá»árU«l alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen U kaphatók Eepstola bútoráruházban, Horthy Mlklót-ut «.
- Végig kacagtató vígjáték t » Péter
Van szerencsém a m. t hölgyközönséget értesíteni, hogy bécsi és budapesti tanulmányutamról hazaérkeztem és üzletemet a legmodernebb modell-kalapujdonságokkal szereltem fel.
Kérem a t. hölgyközönséget, hogy modelljeimet minden kötelezettség nélkül megtekinteni szíveskedjék.
Tisztelettel WindlacQ Teri.
Mirza kbánt rendőr klserte Bajáról Bndapeslre
Nagykanizsán ma is sokfelé szóbeszéd tárgya még Mirza khán, a hindu csoda, aki sok egyéb érdekessége mellett arról is nevezetes, hogy nagykanizsai menyasszonya van.
Most bajai jelentés a következőket mondja a titokzatos hindu orvosról :
Jellegzetes, keleti arcú, fehér-turbános, elegáns férfi érkezett Ba* jára, aki az egyik szállodában mint dr. Mirza khán hindu herceg, orvos jelentett:\' be magát. Dr. Mirza khán több vidéki városban érdekes
előadásokat tartott Kelet mágikus tudományáról és fakirmutatványo-Wat végzett. Ilyen előadást akart Bajén is rendezni, mikor váratlanul két detektív jelent meg a hindu heroeg hoteljében és udvariassal* felkérték, hogy kövesse őket a kapitányságra. Ott közölték vele, hogy bajai előadását nem tarthatja meg és Budapestre kisérik. Dr. Mirza khán tiltakozott ez ellen, de nem volt mit tennie. Előadását lemondta s délután egy rendőr kíséretében Budapestre utazott.
Kigyulladt az éjszaka a Király-utcai kefegyár
A forrasztó acél 0gy szikrája okozta a tüzet
Keddre virradó éjjel ismét munkájuk volt a kanizsai tűzoltóknak1. Nem sokkal éjfél után kigyulladt a Hódosl-Waldhauser kefegyár Király utca 24. szám alatti üzemének egyik fafeidolgozó műhelye. Az őrszemcs rendőr és a járókelők vették észre, hogy a műhely\' ablakán sürü füst száll ki. A műhelyben ugyanis a fürészpor gyulladt meg és elmek volt olyan sürü füstje. A füst hamaf Jelezte a tüzet és Igy idejében ér-
keztek a kihívott tűzoltók. Ha csak egy félórával későbben veszik ész-r ea tüzet, a kefegyár menthetetlen, mert az ott felhalmozott nagymennyiségű faáru, forgács, szőr és kész kefeáru peroek alatt a lángok martaléka lett volna. Szerencsére a fűrészpor lassan ég, igy csak egy villanymotor, egy szalagfürész, állvány és egy munkapad égett el különféle szerszámokkal. A motoros fecskendővel kivonult tűzoltók

szép,
színes
anyagok
— maradékok lt —
nagy
választékban
o-leAwn
Knortzer György ttizol tó tiszt vezetésével derekas munkát végeztek. H kór meghaladja az ezer pengőt- ti tüz ugy keletkezhetett, hogy este a műhelyben szalagfürészt forrasz-, tottak és a sztkrázó acélról egy szikra valószínűleg a fűrészpor közé ugrott, ott lassan égni kezdett és csak az éjféli, órákban fogott lángba.
A Keresztény Nőegylet jelmezbálja
áll e napokban a farsangi érdeklődés homlokterében. Szombaton, március 2-án este lesz ez a nagyszabású álarcos jelmezbál az Iparoskör termeiben. Ez lesz az Idei farsang legnagyobb ilynemű esté-lye. Városszerte, de még a vidék wl családjai körében Is lázas készülődés folyik, hetek óta jelmez-tltkok szállnak szájról szájra barátnők; családok és meglepetésre szervezkedő kis társaságok között. A ren« dezőség fáradatlan gondossággal készíti elő a mulatság minél nagyobb sikerét. Visszagondolva a Keresztény Jótékony Nőegyletnek előbbi években rentfczctt jelmeze* estjelre, nagy sikert jósolunk, annyival is inkább, mert ez a nemes célkitűzések érdekében fáradozó egye\' sülét a kanizsai farsang Idei gazdag programján csak ez egy alkalommal jelentkezik ós akkor is sokkal töb. bet igér hangulatban, szórakozásban, mint amennyit kér érte a jótékonyság oltárára.
Kaszinó-hangverseny
lesz március 9-én Nagykanizsán, örömmel flgy«l fel a váno« kultúrélete err* a hírre, hiszen hosszú időn .át a Kaszinó hangversenyei jelentet-ték ebb^n a váfosbon a magnsabb ze. nei kultúrát, ott hallottuk a zene és énokmüvészet világhírű nagyjait. Mígnem jöttek a gazdasági válság gond-teli évei és a Kaszinót megakadályoz, ták a közkedvelt hangwnseny-soroza-talnak megrendezésében. Jólesik most hallani, hogy megint lesz KaBzinó-hangvereeny a jólesik annál inkább, mert ezúttal kanizsai művészek állnak kl a közönség elé. Fischer Böske, akit ElisalMh Forini néven a külföld is besorozott már a nagyok közé, ad ezúttal egy koncertet szülővárosában. IJgyaneíen n műsoron halljuk a ma köztűnk élő művészt, Feleld lU\'zsőt. Keltőjük new és művészi értéke biztosítja a KoszJjió-hongwrseny teljes sikerét. J«tfy«k elővételben a Vágó-illaUzertárban kaphatók.
A panrahybai
állami jogház Igazgatója meg akarta tudni, hogy a foglyok közO\'t milyen arányban vannak becsületesek. Hogy erről meggyőzödlön, a: összes öt övnél kevesebb Időre eUtélt foglyait né. hány napra szabadságra enged\'e, előbb azonban becsületszavukat vJ.te, hogy a kitűzött időr<• vissza. IÖnnek. Számszerin! 87 foglyot engedett ki két napi szabadságra. At> szabadság lejárta után a börtön, igazgató 87 IsveJet kapóit, amely, ben a szabadságol lak értesítik, hogy meggondolták magukat és feláldoz, zák becsületszavukat. A kormányzó erre a jogházigazgatót záratta be. Az afáity, amir e kíváncsi oolt, tehát igy álakat*; 87 gazember - egy ostoba.
ZALAI KOZLONV
Ittte. Uthiiü -21.
NAPI HUtiK
NAPIREND
F«braii>17,
Római kátolflna: Utxló Protwt: Ako«. Ut.: Adar. bó 24.
Oyógyaaertáil éjjeli szolgálat • hónap-be*; „Salvator" gyóeysxerU/ Eiziébct-(ér H a klakanliaal gyógyszertár.
V 7, 9,
r és Ünnepnap 3, 5,7 ás 9 órakor.
OfefltfÖ nyitni rtggeJ 6 ómtól este 0 áfáig (béttf, ixcrita, pért
Rettenetes tors
vár az emberiségre ha ugyim irf»z az a hir, am1(E u párisi lapok közölnek. Hiába n találmányok nem mindig ssolgálják az emberiség boldogulását. Most például kiderült, hogy dr. Viton monteoarlol orvos fel. fedezte a szorulom fokának mérést. Ezentúl nemre és korra való különb, ség nélkül meg lehet állapítani, hogy kl hány centimétert szerelmes. Viton dr. szerint ugyanis a szerelmes ember wive sokkal nagyobb a normálisnál éa így egyszerű méréssel meg lehet Altapitani, hogy az Illető delikvens egy-egy fitos orrocskán, esetleg szőke, •éfen, vagy kék szCmmi, vagy a másik nemnél «gy-«gy müformisou, vagy egy szépen sodort baiuszkán többet réve. dezlk-e a kellet&iél. Dr. Viton komoly orvos ée ez a kijelentéi a ta. pasztalaton alapszik. 0 ugyanis több. ez«r aacrelmes ét mw\'werelmes pdd« enst vizsgált m«g és a mérések min-dm ben lazulták feltevését. A párisi riporterek (lóvtn «z újságírásnak erek « fürge tollnokai ott bt a fiatalabb
rráció tagjai) élénken tiltakoznak Viton orvosi disztinkciója ellen, mondván, hogy fordítsa áll a hely-
tt
*et: — Addig normális az ember, amig szerelmes.
Bár nceméiy s««rlnt a nxwlecarloi orvos megállapítása nem érint (orvosilag hitelesített kis szivünk van), mégis tiltakoznunk kell az emberti»ég békéje érdekében éten x#titimét«t«tv s elten. Mélységes ívkonaaAuvel viselte.
Tava sxl
modellkalapoK, olcsó alakiíásak
Kalapsxalón
Nagykanizsa, Csengery-ut 12.
Székeíyné és Társa. TanuMleányt /elvessünk. A
tünk bieonvos körök megdöbbenése és felháborodása iránt. Méltóztassanak csak elképzelni, hogy valaki nem sze-relémből, hanem úgynevezett r:it anyagi érdekből mondja ki a* anya. könyvvezető és az oltár előtt a boldogító Igent Ml történik, ha mindezt centiméterrel lehet kontrollálni? Borzasztó végiggundolni ls, ha ez a hir egy 50.000 p<agőwl rérjhezmeat hajadonnak loknikk^l eltüntetett .kis. fülébe jut s akiben ewtteg felébred az u sanda gyanú, hogy a szerelmes Ifjú szive esetleg o bugyelláris tói gyulladt olyan bevés tűzre. Ne adja a sora, de mi történik, ha ez ifju pár történetesen MonW Cartoba násxuta. zlk ét az aseaonyMi a legforróbb sze. rehni vallomás után kézenfogja férjét és elvezeti dr. Vitonhoz mondván: •Tessék megmérni!\' Gs a mutató bi-w»ny a legjobb akarat mellett sem mutat valami nagy vonzalmat ,sőt lehet, hogy kileng, de a furdalom Ettől a pokoli ötlettől ée következmé-nyéltől |*"*Ug minden bugyellárisért dobogó szivet mentsen meg az Isten...
- Oaál Franci legsikerültebb filmje j Péter. ».
— (Cn\'.Ad védelem és gyermeknevelés) Vasárnap délután a II. körzeti elemi iskola tanítói kara szülői érte. kezietet lartott, amely páratlun érdeklődés melleit folyt le. Az Iskola tornaterme teljesen megtett, mintegy 500 szülő jött össze, hogy meghallgassa a tanítók előadásit és a gyermekekre vonatkozó észrevételen. A szüUil érte-kezlétcn Arató Boldizsár tanitó tartott előadást «A családvédelem a gyér-meknevelég szempontjából. címmel.
firtékes előadásában rámutatott a most felszin*-\' került aktuális probléma ama kérdésein?, amelyek különösen a gyermeknevelés szempontjából font<>-sak. Füó Ferenc igazgató az Ifjuságt Vöröskereszt mozgalomról beszélt, majd pedig a cserkészmozgalomról, különösképpen a cserkészapród moz. gSiom nvgy nevelő erejéről.
- (FnNMbarooMk füveimébe!) Klapper Gusztáv baj. társunk édesanyja t.metésc folyó hó 27-én délután 4 óra. kor lesz. Kihívjuk bajtár. salukat, hogy a temetésen jelenjének meg.
— (M«, szerdán délmin S érakor)
a népművelési akció keretében nö. vcndék-hangvcrseny lesz a zeneisko-Iában, melyen ola$z és magyar szerzők müvei" kerülnek előadásra. E haagverseuyjfn ,mlnt a zeneiskola többi ilyen i«adezéseinél, nem les* belépődíj.
- (A Pvómárvárosl Folgárt DalkBr)
vasárnap délután nagysikerű műkedvelői Előadást rendezett. A dalkör műkedvelői kedves, szép előadásban szinrehosták a Huszárfogás cimü operettet. A közönség telkes szeretet, tel tapsolt a szereplőknek, akik a né. zők elismerését odaadó, szorgalmas, ügyes munkájukkal meg is érdemelték. A siker olyan mértékű volt, hogy oz előadást március 3-án megismétlik. A Komárvárosi Dalkör ezzel a rendesével is öregbített- azt a kitűnő ne. vet, amit magának a zalai daloskerü* létben inegszeraett.
Gyomor- ttNlftfatsÉnak, has-Orcgbeli vérpangás, fogékonyság, migrén, kitnetaittéfl. wédüléi, >iiv-szorulás, rénles álmok, iledösiég, általános rosszullét, a Munkaképesség csökkenése sok esetben rövidesen ntej---------" "
napon é hár ter
keserű vizet isiik.
Neumann Terézről és egyéb csodákról
orvosi szemmel beszél vasárijap dél. után 6 órakor dr. Géber Ödön kis-komáromi orvos Nagykanlttéi, \' a városháza dísztermében, ! tro dalml és Művészeti Kör liceális &k-lusában. Ez lesz dr. Géber egy lz-Lhíd ugyanitt tartott előadásának befejező része. Belépődíj nincs.
- (A* E*ytȇ*t Vegjwafcajr) ma
pstfl 0 órakjbr a szokott helyen próbát tart. Gazdag karnagy. J\'";
- (M« nem tart préWá) a. .Y^osi
Egyházi Veg>«skar közbejött .pkaéi-lyok miatt, hanem helyette .fmltfp, csütörtökön lesz próba a szokott he. lyen é« időben. Rácz kántor.
- (A vendéglő* és korcsmáros oaHáty) tagjait felkérjük, ífyay a* e|. nőkünk édesatyjának tonjetéáín faa délután 5 órakor megjelenni szíves-kedjenek. As j8ÍÍfcfig
- (Aayaktayvi h\'rek) Nagy^anizfiUi az elmúlt héten 13 gyermek szálat, 7fiufe6 leái^y Varga ÍStván réz,mn-ves-segéd ésBundl Máriának rk. ha, Molnár JáiMM kocsis és l^ovrencslc.s Erzsébetnek rk. fia, Műlter Adám napszámos és Fekete Annának rk. leánya, Karafiát Dezső asztalos-seggel és IUebnor Katalinnak izr. leánya, Ká-lovlcs István műszerész-segéd ós J\\>-szovecz Máriának rk. leánya, Vincze János honvéd törzsőrmester és Németh Teréziának rk. fia, Kepe János nap. számos éa Kunics Katalinnak rk. leánya, Varga Boldizsár földműves és Gudlin Juliannának rk. fia, Páternoszter Jenő cipész-mester és Czötopöl Máriának rk. fia, Beke József asztalos-segéd és Karácsony Teréziának rk. fla, Gurdon István cipész-mest«T és Boscn beim Margitnak rk. fta, Sfappka Jó-
Férfi öltönyök
gyapjú minöségVieii, a legújabb
mint ákban
méterenként 10.-, 12.- és 13.80 pen$ös
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből 60.00, 67.00, lllotwa 78.U0 pengőért a legkényesebb köwe-telményeknek ls megTeleift ftltöny készíttethető.
Kirschner Mór Divatáruháza
IMS. lebruir 27
ZALAI KOjtLOWV
BÚTORT
kevés pénzért
oloqfst o jlritilo:\'.! , , ., • \' vh
csakis
Talafon ■ 410.
Nagykanizsa
Horthy Mlklós-ut.
vásárolhat.
Sopron Szombathely Békéaoaaba
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamlerok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételek. Díjtalan szélütés.
zaef napszámos ós Imrei Katalinnak rk. kánya, Vlaslta József cipész-segéd és Födő Erzsébetnek rk. leánya. — Halálozás 9 volt: Martincsevits Imr« asztalos-mester rk. 57 éves, Sabján FeKnc nyug. tiszthelyettes rk. 52 éves, Halva* Gyula nyug. városi fő pénztárnok A. 75 éves, Balog Mária Magdolna rk. 10 hónapos, óiv. Hordós Vlnoéné Sulyok Terézia rk. 73 éves, Snklár Józsetoé Horváth Anna rV 58 éves, ózv. Markovics Flóriánnó Landl Róza rk. 62 éves (ZalaBzenlbalázs), Bőrönd! György földműves rk. 54 éves (PaUn), ózv. Orbán BáUntné Horváth Lujza rk. 73 éves. — Házasságkötés 7 volt: Knaus József szabómester izr. és Bosenspitz Rózsa izr., Simon Jánop földműves rk. és Mátés Julianna rk., Kálovics István földműves rk. és Tiszai Julianna rk., Mihálecz József földműves rk. és Anek Mária rk., Jáger Emő asztalos-mester rk. és Gódér Erzsébet rk., Matics Ignác kőmüves-se-
K^d rk. és QíJzBvinecz Anna rk., Kis
Fet<fcc szeszfőző rk. és Gerócs Hona rk.
- (Mégis HjJnrekefüI .Arany-Üyűrü.j ismeretes, hogy a Katholikus I-egényegyWt készült bemutatni Nagy László «Arauygyürü> cimü színmüvét, amelyet közbejött akadályok miatt el. halasztottak. Most a Kiskanizsai PoL Rári Olvasókör hozza szinre Nagy 1-ászló 3 felvonásos népszínművét abból az alkalomból, hogy a kiskonizsal hősi szobor alapja javára március hó 3-án, farsangvasárnap nagy előadást rendez. Az .Aranygyűrű* előadását nagy táncmulatság követi. (
— A .Péter- előadásaira előjegyzések nem fogadtatnak el, a teleionon rendelt jegyek Is azonnal átveendők.
— (Agyonszúrta u kőrsétf bárót,
Minap Druskóczi József 25 éves gazdasági cseléd, aki a Z"laosányl»oz tartozó Szőlős-pusztán volt alkalmazásban, Zombor-hegyen járt a szőlőkben és Ut találkozott Varga Illés tilall községbiróval. A cseléd és a biró találkozásából szóváltás lett, majd verekedés. A dulakodás közben Druskóczi kést rántott és azt teljes erejéből a biró combjába vágta, aztán otthagyta. A szeiencsétlen ember rövidesen el. vérzett. Druskóczi Józsefet á csendőr, ség elfogta és beismerő vallomása után letartóztatta. 1
öregedő egyéneknél, hi az erek meszesednek,
Igmándlval segíthetnek a évekkel tovább élhetnek.
- (Halálos szírencséttensétfek) Vaj. da Lajos lesencetomaji lakos a gróf Károlyi uradalom billegi erdejében két társával kutat ásott Vajda a 20 méteres kut fenekén dolgozott. Közben egy kő az ott dolgozó munkás ícjóie esett, aki azonnal a vizbe fordult. Mir« tár. sai a felszínre hozták, halott volt. — Nagy József 54 éves keszthelyi kocsis a (leorgioon-majorban dolgozott és egy megrakott kocsit akart egymaga továbbtolni A nagy erőfeszítéstől belső sérülést szenvedett, összeesett és meghalt.
Óvja szemét
t* vásároljon bizalommal egy jól Illő szemüveget
Zaoldoa Gyula
uikk*pi«tt UluBta uskBiltUbtn M-«t l u. Korona uillodival uanbM
Olcsón, kitűnő gyártmányú szemüveaet árusilok. Legmodernebb gépekkel felszerelt optikai üzememben bármilyen orvosi receptet jutányosán, szakszerűen elkészítek, javítások azonnal készülnek.
Óra-, ákuar- és látszar-raklár.
Elismert precls óra-, ttmr és létszer javítóműhely.
SPORTÉLET
Nagykanizsa tornászosoporlja diadalmaskodóit a Délnyugati Kerület vasárnapi válogató versenyén
öt nagykanizsai és egy pécsi tornász jutott be a válogatottba
A Délnyugati Kerületnek az NTE rendezésében kfolyt válogató torna, versenye érdekes és Izgalmas sportesemény volt, mely a szépszámú közönség érdeklődését az utolsó pillanatig lekötötte. A közönség épugy végiglzgulta a versenyt, mint valamely futballmérkőzést; a pontozás ugyanis hangosan történt s igy mindenki figyelemmel kisérhette a verseny állását. A közönség körében számos boldog arcot lehetett látni, már t. 1. azokét, akik megközelítőleg el-eltalálták a pontozóbíró ítéletét.
A versenybírói tisztet dr. Szalay Józseí, a MOTESz alelnöke, a sokszoros magyar bajnok látta el közmegelégedésre, aki meghozta az NTE és Zrínyi TE részére a tavalyi világbajnoki versenyen elért eted-ményekért járó tiszteletdíjat is, két értékes, szép serleget.
Népes mezőny indult a versenyen. A Pécsi AC-ból Both, Faragó, Kiss, Ruder Szabó és Vermes, a Zrínyi TE-ből Deák, Kerber, Németh éá Jakubecz, az NTE-ből Maurer, Szegő Reinitz és Nyirő indult. Szerepeli az NTE hölgycsapata is és percekig tartó tapsvihar jelentette a sikert.
Tegnapi számunkban az össz-eredményét már közöltük. Az alábbiakban az egyes szereken elért eredményeket adjuk.
Gyürühinta: Kerber 91 pont, Deák 9, Németh 8.9, Jakubecz 8.8, Kiss 8.6, Maurer 7S.
Lő: Maurer 8.8, Faragó 8, Nyirő és Deák 7.9, Kerber 7-8, Reinitz 7.6.
Nyújtó: Faragó 9.4, Németh8.3, Jakubecz 8.2, Deák 8, Szegő 7 6, Maurer és Reinitz 7.2.
Korlát: Maurer 9.8, Deák 9.2, Szegő 9.1, Jakubecz 8 9, Kerber 8.8, Szabó 8.5.
Műszabadgyakorlat: Maurer 9.4, Deák 9.2, Németh 8.9, Kiss 8.2, Vermes 8.1, Both 8.
Lóugrás: Deák 9.2, Kerber 8.7, Reinitz 8.6, Maurer 8.2, Szegő ós és Németh 8, Jakubecz 7-9.
A már tegnap leközölt eredmény felsorolása alapján örvendetes megfigyelést tehetünk. Nagykanizsáról 5 tornász került bele a délnyugati válogatott keretbo és pedig a Zrinyi által elindított mind a négy versenyző : Deák, Németh, Kerber, Jakubecz és az NTE Maurerja. Egye. dül Faragó került bele Pécsről. Ez minden körülmények között a nagykanizsai amatőr-művezetők érdeme. Névszerint Horváth Béla tanár és dr. Vit Ferenc ügyvédé.
Reméljük, hogy nem állnak meg a nagykanizsai versenyzők a vasárnapi határkőnél, hanem a következő vasárnap a Budapesten meg rendezett kerületek közötti verse nyen is találunk majd helyi tor nászt a helyezettek kőzött. Minden esetre nem várt nagy eredmény lenne. Egyértelmű volna Magyarország vidéki válogatott tornászának biss-ke cimévol.
színekbeu la ofaőcá* a*»re oaak 88
fillér Srhflawél. . .
ZALAIKOZLONY
Vaskuty Sándor m. kir. föáilator.
vost és másokat.
A közgyűlést Nyáry Kálmán pö löskei intéző, alelnök nyitotta meg, majd dr. Kristályos Aladár gazda* sági fel ügyélő, az egyesület igaz« igazgatója részletesen beszámolt az egylet multévi működéséről, kimerítő statisztikával ismertette az elért eredményeket. Igy többek között 9 gazdaságban értek el több mint 4000 literes tejelési eredményt. Kristályos felügyelő érdes kes ismertetését a zalai sajtó utján részletesen ismertetik a gazdákkal és tejtermelőkkel. Az előadáshoz többen hozzászóltak. Figura György vármegyei felügyelő a vármegyei tenyészbikák beszerzéséről beszélt.
Dr. Szekeres Vince közs. állatorvos (Keszthely) az egylet felkérésére a szarvasmarhák járványos cl-vetéléséről és a borjuk betegségeiről tartott kimerítő előadást.
APRÓHIRDETÉSEK
10 ufríg 40 (illír, minden tovébbi »
A Katonaréten egy )ó fekvést! t«Uk
eUdó. Clm > kiadóhivatalban, 723
Soha Ilyen alkalom nem kinálko-zott pénzének gyümölcsözően Ingatlanokba való elhelyezésére, mint a jelen Időszak.
Megblzaláiunk van sok nagykanizsai kisebb "r, házhelyek i
\'jó:
ellátott elsőrendű birtokoknak az eladásira
nagyobb házaknak, házhelyeknek az eladására, valamint Nagykanizsához közel lekvő 100, 120, 80 és 30 holdas, jó épületekkel
Kölcsönöket első helyre kleszk0zl(lnk; bővebbet : Aczél Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanlztán, Horthy Mlklós-ut 2 Levél-bellmegkereséstkre válaszbélyeg ellenében
li .Hu-
727
-l_-
Ertte tréninggel kétzQlnek
boxolólnk a tapolcai ökölvívókkal március 17-ére kitűzött versenyre
A megindult boxélet elmélyítésére a Nagykanizsai ZTE-LEVENTE március 17-é^ délutánra ujabb nagysza. básu boxmérkőzést tűzött kl, amely alkalommal a Tapolcai IAC boxolói-val fognak mérkőzni. A ZTE-LEVENTE erős tréninget tart, mert a TIAC egyike Dunántúl legjobb botolóinak egyesülete és nem akarja, hogy a Kanizsa —tapolcai ököl összemérésénél a kanizsai puhábbnak bizonyuljon. A tréning naponta, rendszeres vezetés melleit folyik. Tapolca még nem adta ki hivatalosan a versenyzők névsorát, de az bizonyos, hogy Dunántul kétsze. res és Délmagyarország bajnokát, Nagy Oszkárt indítani fogja. Másik két erőssége Lakatos és Buza. Lakatos az 1934-ben Budapesten megtartott országos őkölvivómérkőzésen II. helyezést ért »1. Buza Dunántul többszörös bajnoka, laki már négy Ízben szerepelt a magyar válogatott csapatban Is. Egyenlőre még a ZTE vezetősége sem tudja, hogy kiket indit, bizonyos, hogy kemény küzdelem lesz, a még 3 hetes erős tréning azonban, hisszük, hogy meghozza az eredményt.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, szerd".
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Egészségügyi tanácsok egy 250 éves orvosi munkából- — 10.45 Részlet a .peleskei nótárius. -ból. — 12.05 Szmlmov Szergej orosz balalajka zenekara. — 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, időjárá .jelentés.
— 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hírek, árak. — 16.10 Diákfélóra. «A nő az olasz renaissance-bon. — 16.45 Időjelzés, hirck. — 17 Bánk bán feltámadása száz év előtt- Janovics Jenő előadása. — 17.30 Dobos Imre klariné-tozik. - 18.30 .A zenei forma. Siklós Albert előadása. Közreműködik a Waldbauer—Kerpcly vonósnégyes és Polgár Tibor zongorán. — J9.40 «Zubo-vics a huszár.. Faragó Jenő eibeszé-lése — 20.10 Finn hangverseny a Vigadóból. Közreműködnek: Eyssen Irén (ének), Faragó György (zongora), és a Székesfővárosi Zenekar. Vezényel Ftelsche.- Antal. - 21.10 Külügyi ne-gyedóra. - 22.10 Hirek. - 22.30 Charli Gaudriot jazz-zenekarának műsora Kalmár Pá^ énekszámaival. - 23.20 Cigányzene Kalmár Pál énekszámaival. _ 0.05 Hirek.
Uudapcflt II. 18.05-19.10 Cigányze. ne. — 19.15 Erdekszóvetkezés a tengerbe. Dr. Méhes Gyula egy. tanár előadása. - 19.50-20.50 Hanglemezek.
— 20.55 Hírek. - 2120-22-26 Az Állástalan Zenészek Szimíónikus Zene-kara.
Bécs. 13.10 Oper«ttzenc lemezeken.
— 14 Pataki Kálmán lemezei. — 17.15 FrühUng Károly zeneszerzői estje. — 19.10 Svéd Sándor ária- és dalestje.
— 22.05 Rádiózenekar. — 23 Rádiózc. nekar, bécsi zene. — 23.45—1 Lemezek.
Közgazdaság
A Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület kOzgyülése
Hétlön délelőtt a nagykanizsai véroahéza tanácstermében tartotta meg a Zaiavármcgyel Szarvasmarha tenyésztők Egyesülete évi közgyűlését, a tagok élénk részvétele mellen. A megjelentek soraiban többek között ott láttuk dr. Pllhál Viktor felsőházi tagot, Somogyi Gyula, Ko. vács-Sebestyén Miklós, Koller István, Elek Géza földbirtokosokat, Figura György zalavórmcgyel gaz. dasági fö\'elQgyelöt, Plltz Istvánt, az Al-sódunántull Szarvasmarhate-nyéartö Egyesölet képvtaelöjét, dr.
Syomatod . laptuia}doíioe Ktfcgaadjaágt
T.míiiyttm.
Soza Iluav 77-a. 1785—18 96, 78-m 1709-18-10, 7fr.s 1810—1825. 80-.1 1120-1845. dunánt. V-m 1729-1735 TO-a. \\\'t 40—1790, 79-es 17 55 -17 65 K-u 17 65-1775. - Ro.i u| pt.tvldékl l»30-13-49,má« 14 10-1430. Zab n| kOxép 1925-19-39. Tengeri Usiliil.ll I2N-12 W.
Kiadja a laptulejdonos Közgazdasági B\'. Uutenbei g Nyomd. <■ llélzalel Lapkiadó Vállalata Nagykanlieán. Pelelőe kiadó: Zalai Károly, interurbán telelőn: Nacvkanlisz 78. Iliin.
PogányvArl urodalml tajboralm le-.(illitolt irb.n k.phalók ItterenU.t már 35 filléréit. H.lr ÍtW> .Ui • táet aiá ia ku. ... — Legkiaebb tétel 29 liter. Gr*w Károly loldElitoko. Batthyányi -utca 26. ... 12
tlek.lt tpttáaét olcaón viliálom. -Kovács Király-utca 33. IC6
.■tdlaxlt, kényelmeset, caukoltal leg olcsóbban, T.lef, nállomá. ttl számon Kaulmaun Mud.il rendeljen, 101
Prl.átyáaa kaphaló dlaikrélan blato. helyre vagy ékezem, ama kiadóban. 640
Alany Jino. utca 0. Ii. ki a hatálrael mlalt eladu. Bővebbet ugyanott 12-2 lg 725
100-ai haltaiig., öleién eladó. Wel.z Kliily-ulc a__ra
Jé házbél való fin kHaMaak havi ilze-téaael felvétetik. Ráth ignázló, Eriaébet-tér 22 az. 729
Egyazobá. udv.tl azonnalié éa egyuobás laki. májasra kláné. Kouulh-tér 3. >z. 730
_1886 fcbtuir 87.
Herténiiár
PalbsIKs 573, tfadiUan 436 füeá
randQ 07U -0-72, ír.dott 062 -0 64, szedett kízép 058-060, kőnnvtl 052 0 54 első rendll mag Oro-O-62. Il-od rendi Őieg 0-52-0-56, angol sllldó I. 072 0 74, .utlonna nagyban 110 - I 22 talr 110 -146 bua 0)0-088 lélaerláa 084 U!M.
Hirdetmény.
Sormáit község erdőbirto-kossága a tulajdunát képező úgynevezett nagykorcsmaépüiet-ben levő szatócsüzletei, mészárszéket és lakószobákat i9H6. évi raárc. 10-én délután 2 órakor Sormás községházánál 1935. évi ápr. 1-től kezdődő 5 évi időtartamra haszonbérbe adja.
Árverési feltételek a birtokosság elnökénél megtudhatók.
Sormás, 1935. február 19. Ml Birtokosig! elnök.
Pk. 14237/1930. íz. 1542/1933 vgtitól az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kaido. Jenő ügyvéd állal képvlaelt Polgár Endre tavára 1071 P tóke éa több követelés járulékai fejéig a n.«yka-nlzaal Ur. láráabltóság 1930. évi 14237 az. vég.Csével elrendelt kleléglléal végrehajtás lolytán végrehajtási atenvedólől 1930 évi dec. bő 3-án lefoglalt, 1610 peng\'re becault Ingóságokra a nagykanlssal kir. jáiásblió-aig lenti aiimn végiéaével a. átverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLI. H. 20. §4 alapján a fent megnevezett . a logl.lá.l legyiókOnyvból kl nem tUnó mia foglaltató! favára ls aa irveréa megtar-lálát elrendelem, de csak arra .. eseti., ha kleléglléal loguk ma I. fennáll ia ha ellenük kaleaaló hatályú Igénykeieael lo-lyamatba nincs, végrehajtást .zenvedő la kásán, üiltlében, Nagykanlzaán. Centrál-épdUtben, etulán folyUtva Bajaa-u 9. alatt, a fizetett őuzeg levonásával, leendd m.g-taitá.ára baláridóul 1935. évi aUrclu. hó 5. napjának d e. 12 órája Itlutlk kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, iád ló . egyéb Ingóságokat a legtöbbel ígérőnek kisipén.flictés melleit, eietleg becaáron alul la — de a kikiáltási ár két-harmadánál alacsonyabban csak a végrehajtási ttenvedó beleegyezésével, el logoin adni. Azon Ingóságom, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pennőn leim van, az 5610-931. M. E. uámu rendelet értelmében csak aiok árverezhetnek, akik a Uktállá.l ár egytliedrészét bán.lpéuzll le-tűzik.
Nagykanizsa, 1935 évi januái hó 20.
Haán Gyula s. k.
kir. bit. véaieballó, 7» mint bírósági klkuldoll.
Kaliforniai pajzstatfil, vért.tDI
blztoaan klpuaztltja a m. kir fóld-□liveléstlgyl minisztérium által engedélyezeit
NEO-DEMDRIN
koncentrált gyümölosfacarbollneutn. (Csak rügyfakadás előtt, fagymentes napokon használható.)
Kart. főzelék «■ virAg magvak. Műtrágyák.
„PEKK"
„D" vitamin készítmény állatok 4ra részérő:
*/« kg.-os csomagolásban ... P l-l®
:io „ „ ... „
Nagykanizsán. Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi
Bzerek kereskedésében Nagykanizsa, Erxaébct-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: IW-
FIGYELMEZTETÉSI
Gál Franci .Péter" cimü filmjének bemutatása nagy eseménynek Ígérkezik. A „Péter" előadásaira a jegyek kiadását a premier napjára már megkezdtük. A tömeges érdeklődésre való tekintettel felhívjuk a t. közönség szives figyelmét, hogy jegyeikről idejében gondoskodjék.
Előjegyzéseket nem fogadunk el.
Az előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A „Péter" előadásai előreláthatólag telt házakkal mennek, kívánatos tehát, hogy mindenki előre gondoskodjék a jegyeiről.

Készpénzár 124 P havi részieta
■ 10.80 P
I!
• a
Díjtalan bemutatás
fEL]ESITMÍNY
Smttitord2x
I rŐKÉUrtS 01C6Ó RÁMÓ ÁUOMÁSShAuÍMW rádló-szakuzlatében
R.-T. Uutenbcrg Nyomda i. Dákalai Lankadó Váfebta kOoyrnyondáIában, N^ykankaán. (Tetelőa luletvezotő Zalai Károly.)
75. Évfolyam 49 szAm
Nagykanizsa, 1935. február 28 csDIOrtök
»
Ara 12 fHMr
ZALAI KÖZLÖNY
MtuillUi h kkd6Mv<m: Fiit 8, »á> •Utjtknik Jmlndtn reggtl, UtU UrMM
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits La|os
EUHnttt in : in Un • p€.g« «• IIIU •MtkeulMlI <• ktnKUvitill tekfoo: 7». i
Támadások a Nemzeti Egység ellen
Az a tisztult erkölcsi felfogás, a mely a Nemzeti Egység szervezeteit eltölti, önmagéban szükségtelenné lenné, hogy azokra a támadásokra, amelyek különböző oldalról az Országos Szervezetet érték, érdemileg válaszoljunk.
A mi fegyvereinknek, amelyekkel a támadásokat visszautasítjuk, másoknak kell lennlök, mint a támadók fegyverének.
A Nemzeti Egység tábora minden támadás ellenérc és minden személyeskedésen alapuló belpolilikai eseménytől függetlenül napról-napra, hónapról-hónapra számban ls, öntudatban ls és tevékenységben is megerősödött. Ennek a ténynek mé. lyen gyökerező érzelmi és értelmi oka van. A társadalom széles rétegei megértették és átérezték a Nemzeti Egység mozgalmának történelmi hivatását. Belátták, hogy szűk-ség van egy olyan, harmonikus munkájában társadalmi válaszfalakat nem ismerő, országos szervezetre, amely a magyar erők szintézisét az egyetemes nemroli érdekek szolgálatába állitja, amelynek munkáját és erőgyűjtését napi politikai események nem zavarhatják meg és amely egy olyan Ízig-vérig nemzeti irányú politikának alkotja a fundamentumát, amely kicsinyes személyi kérdéseket nem Ismer és az egyéni öncélúságot minden körülmények között alárendeli a nemzeti öncéluságnak.
De van ennek a szervezetnek egy történelmi rendeltetése is. A nemzet megpróbáltatásának idején mindig akadnak erök, amelyek akkor, amikor teljes összefogásra van szükség, az erők szétzüüesztésém törnek. Ezek a nemzet sok történelmi tragédiájának voltak már okozói. Ezeknek a bomlasztó törekvéseknek a Nemzeti Egység Országos Szervezete mindenkor útját fogja állni, bármely irányból is törnek felszínre.
Ami magát az országos szervezést illeti, az a sokat támadott élharcos gárda, a Nemzeti Egység tisztségviselői olyan hazafias, ön« zetlen és áldózatkész tevékenységet fejtenek kl, amelyre a magyar életben alig volt példa és amely párt szempontokra való tekintet nélkül minden épitő gondolkodású magyar ember részéről csak elismerést és tiszteletet érdemel.
A Nemzeti Egység mozgalma a Jogok és kötelességek harmóniáján alapuló élet megteivmtésére tőnek-Mik, de a Nemzeti Egység tisztségviselői ma még joggal elmondhatják magukról, hogy egész tevékenységük jóformán csak felelősségteljes kötelességteljesítés. És éppen ez ellen az önzetlen és áldozatkész tábor ellen hangzottak el példátlanul durva támadások.
Egyik sajtóorgánum azt merészelte Írni, hogy munkájuk anyagi ellenszolgáltatással Jár és kereseti lobe-
Javaslat az angol alsóházban lagyarországnak a monarchikus államforma visszaállításához való jogáról
London, február 27 Lord Winterton ezredes, sir John Wallace és Marsten képviselők bet jelentették, hogy határozati javaslatot terjesztőnek az alsóház elé. A javaslat lényege a következő :
Fejezze ki az alsóház azt a nézetét, hogy a kis nemzetek önrendelkezési joga magában foglalja li monarchikus államforma bevezetés sének jogát ls. Jelentse ki a ház pzt
vaz elvet a mai magyarországi helyzetre is.
A Reuter-iroda ehhez a hírhed azt a kommentárt füzl, hogy ez a javaslat és az osztrák helyzet ügyében tegnap bejelentett Inditvány aligha fog egymagában az alsóház elé kerülni. A javaslat csak azt je^ lenti, hogy a ház egyes tagjai ér. deklődéssel viseltetnek az Illető tárgyak iránt.
Bethlen István gróf erélyes válasza Ecbbardt gyöngyösi támadására
Budapest, február 27 A Budapestre visszaérkezett gróf Bethlen István nyilatkozatot tett, amelyben válaszol Eckhardt Tibornak Gyöngyösön elhangzott támadásaira és vádjaira. Többek között a kővetkezőket mondotta :
Eckhardt Tibor beszédének első részében megismételte azokat a rég megcáfolt vádakat, amelyeket előző beszédében Szentesen hangoztatott és amelyeket miniszterelnökségem után a tiz év gazdasági és pénzügyi politikája ellen kívüle mások is oly előszeretettel hangoztatnak. Támadásainak eme részével nem kívánok^ foglalkozni. Szembehelyezem azonban állításaival azt, hogy tlz évi miniszterelnökségem idején bárminemű visszaélést az állami élet keretében sem tűrni, sem fedni, sem palásíolni nem kértem, sőt felhivom a közvélemény figyelmét arra, hogy én rendeltem el a népjóléti minisztériumban a szám-
Sz\'rantnwszku Sándor az értekezlet után az újságíróknak a következőket mondta :
- A választójogi javaslat terén lényeges lépéseket tettünk előre.
Be\'.hlen István gróf, aki Sztra-nyavszkyval együtt távozott, azt mondta: |
- Nincs lényeges közölni valóm. A tárgyalást holnap folytatjuk.
Pe8i.hu Pál a kővetkezőket jelen\' tette kl:
- Csaknem teljesen befejeztük a választójogi Jdvaslat megbeszélését. Semmi elvi ellentét nincs közlünk általánosságban és a részletekben sem lesznek nehézségek.
széki vizsgálatot, yalamlnt a későbbi miniszteri vizsgálatot is én tettem folyamatba, hasonlókép cselekedtem másutt is, ha visszaélésről vettem tudomást. Az az egyén, aki visszaélésekről tud és nem rögtön szól, hanem jégbehüti azt és csak később, évek multán, akkor hasz« nálja fel, amikor azt politikailag gyümölcsöztetheti, - aki igy jár cl, az nem a közélet politikájának hivev hanem önös pártpolitikai célja ér: elekében elárulja a közéleti biztonságot-
A Nemzed Egység központi és
vidéki vezetőinek értekezlete
A Nemzeti Egység országos vezetői a megyei és kerületi vezetőkkel együtt március 25-én a fővárosban értekezletre gyűlnek össze, hogy | egymást megismerjék és nagy po« litikai és világnézeti, kérdésekben egyforma politikai irányítást kapjanak.
Nyilatkozatok a választójogi Javaslat tárjryalásáról
A Nemzeti Egység vezetőségi ér- | reform-javaslatok is. Mint a válasz-
tekezletén a választójogi Javaslaton kívül szóba kerültek az összes többi |
tójogi javaslat tekintetében, ugy az utóbbiakban is teljes az egyetértés.
tőségeket nyújt. Erre csak egy válaszunk lehet: a Nemzeti Egység országos szervezetének hatvanezer-nél több tisztségviselője van. Hatvanezernél több hazafias, lelkes magyar ember megvetéssel utasít vissza egy olyan vádat, amelynek rosszhiszeműsége és korlátoltsága minden gondolkodó ember előtt nyilvánvaló és amely élénk fényt vet azokra, akik a nemzeti eszmék szolgálatát is csak üzleti alapon tudják elképzelni. De a Nemzeti Egység Pórt szervezetei tisztségviselőinek önzetlensége és áldozatkészsége a fáradhatatlan tevékeny-kedésben tul abban is megnyilvánul, hogy a Nemzeti Egység táborának otthonát alkotó irodák és kőrhclyl-ségek fenntartását a maguk és a szervezet tagjainak erejéből biztosítják. Ez a tény is azt Wzonyitja, hogy a Nemzeti Egység mozgalma erős gyökeret vert a társadalom legszélesebb rétegeinek lelkében.
A Nemzeti Egység mozgalma sze-
mélytelen. A-mozgalom alapgondolata, amely a magyarságot maradéktalanul eyy táborba akarja gyűjteni, már lényegében lehetetlenné teszi, hogy bárki ellen irányuljon, aki a nemzet érdekében dolgozni akar.
Alaptalan és nem találhat termőtalajra az a vád, hogy a Nemzeti Egység szervezési tevékenysége egyes képviselők ellen Irányulna. Erre vonatkozólag csak annyit jegyzünk meg, hogy vannak pártonkívüli képviselők ls, akik a Nemzeti Egység mozgalmának rendeltetését és szükségszerűségét maguk ls átérezve, a szervezési munkát ijern csak, hogy nem gátolják, de azzal szemben megbecsülésükül fejezték ki.
A magyar nép a Nemzeti Egység mozgalmában bebizonyította, hogy minden eddigi állítással szemben megvan az érzéke a mai-adandó, értékálló szervezés iránt, ha az a szervezés pillanatnyi erő-
A Goda-bankelt
Régen ünnepelt Nagykanizsa olyan bensőségesen, olyan őszinte tiszteletből fakadón, mint ahogyan tegnap ünnepelte társasvacsora keretében dr. fiodn IJpót vezető tisztiorvost, akit a főispán szolgálati érdemei elismeréséül tb. vármegyei tiszti főorvossá nevezett ki. A Centfél éttermének asztalai körül ott volt Zalaegerszeg hét orvosa, köztük dr. Thasty Gábor, a zalai orvos-szövetség diszeinőke és dr. Jancsó Benedek, a szövetség elnöke. Ott volt majdnem teljes számiján a nagykanizsai orvosi kar ós a város közéleti vezetőinek vallás- és foglalkozás különbség nélküli díszes együttese, kifejezőjéül annak a valóban általános megbecsülésnek, ami Goda doktort Nagykanizsán övezi.
A kartársak nevében dr. Szabó Zsigmond tb. vármegyei tiszti főorvos köszöntötte az ünnepeltet. Rámutatott arra, hogy az orvosi tudomány speci«-lizálásával a redingotos, jó öreg házi-orvos típusa, aki nem csak orvosa, hanem barátja is volt a háznak, kihalóban van. Nagykanizsán van még egy példánya: — dr. (loda Lipót. Jóság, kőtciességtudás, titoktartás, közéleti magatartás\' adják meg nz orvos karakterét s mindez (k>da Upótban ideális együttesben van meg. Megalakulásakor is ott volt már a zalamegyei orvosszövetség bölcsőjénél. Meleg, érző szive adta neki a legszel»b jelzőt, a legnagyobb dicséretet, mert
eltolódások célján felülálló egyetc mcs nemzeti célok érdekében történik. Ezt ma még egyesek nem akarják megérteni. Ebben a szervezési készségben semmiféle külföldi motívum nincsen, hanem kizárólag abban a magyar öntudatban gyökerezik, hogy ez a faj életképes lévén, a maga nemzeti történelmének folytonosságát egy minden időt és válságot kibíró erőösszegyüjtés-sel biztosítani akarja
Mindezekből világosan következik, hogy egyéni szimpátia és antl-pátia, valamint pillanatnyi be!poli« tikai események ezt a szervezési munkát nem érinthetik és mi ezentúl is ugyanazzal a lelkiismeretességgel és céltudatossággal építjük tovább azt a hatalmas szervezetet, amelynek keretében mindenki megtalálhatja a helyét, amilyen határozottsággal és következetességgel halad a mozgalom vezére, Gömbös Gyula a maga épltőpolitikájáhak uz utján.
s
ZALAI HOZLOW
193* február M
1fmmú (áltefe^* aapmlla Érteid
Jó minőségű 140 cm. széles fórflszfivet, erős strapabíró, minden színben méterenkint 3.— pengőtől. Ml dlvatszfivetek, legújabb szinek, minták és szövések, 75 cm. széles méterenkint P 2.25-től.
= Filléres mvaíüsslet.
Az állástalan fiatalság benyújtotta memorandumát a városházán
ő «a szegének orvosa..
Dr. Thaasy üábor egészségügyi főtanácsos, Zala vármegye tiszti főorvosa a főispán, az alispán és az egész várnagyéi tisztikar üdvözletét tolmácnolta.
Dr. Krátky István polgármester a meleg elismerés hangján méltatta dr. (\'oda Lipót emberi, orvosi és közhivatali értékeit. Kitüntetés - mondta — soha osztatlanabb elismerést nem váltott ki Nagykanizsán, mint az övé. Kiegyensúlyozott életű, finom és szép lelkű, igaz és jó ember dr. (íoda Lipót, csupa jóindulat, csu|>a humanizmus, csupa segíteni akarás, csupa szív. Régi vágású ember, akit példaként lehet odaállítani « mai generáció elé. Felelősségének és lelkiismereti köte-lességének teljes átérzése jellemzi hivatásában Beszéde Végén a polgármester lelkes tapsvihar közepette átnyújtotta (k)da Lipótnak a kinevezéséről szóló okiratot.
Dr. Tholway Zsigmond postahiva. tali igazgató 18.000 magyar postás nevében köszöntötte uz ünnepeltet.
Dr. Goda Lipót válaszában a rögös orvosi pálya kevés derűs napjaira emlékezett. Az első volt, amikor a somogyi polgárok körorvossá választották, a második, amikor Nagykanizsán tiszti orvos lett, a harmadik: « jelen kitüntetése. \'Egykori tanára, Nothnagcl professzor szavait tűzte maga elé mottóul: «csak jó ember lehet jó orvos.. Amit tettem, — mondta— sohasem előnyök elérésére vagy hátrányok elkerülésére tettem, mert mindig a telje, silett munka nyugodt lelkiismeretében láttam az élet és a hivatás értékét.
Beszédét hosszantartó, meleg űn. neplés zaja fejezte bo, ami sokszor harsant fel a többi szónokok beszédei alatt is.
Csillag Jenő jóhutnoru felkószöntője a vidám, derűs színeket képviselte a komoly férfi-banketten.
A rendezés fáradsága, törődése és érdeme dr. Kőnig Józseí egészségügyi tanácsosé.
A Centrál kitűnő vacsorája után és jó bora mellett sokáig együtt maradt a Goda Iipótot s benne a munkás polgári élet érdemét tisztelők baráti társasága. { \'
Varaóba éa Prágába la allátogat az angol külügyminiszter ?
Páris, február 27 A Paris Soir szerint a lengyel éa a cseh kormány még mindig nem küldte el hivatalos meghívását Londonba, de Párisban ugy tudják, hogy Simon Varsóba és Prágába ls ellátogat. Londonban ezzel szemben ugy vélik, hogy Eden egymaga látogat csak el Varsóba, Prágába és esetleg Bécsbe, Sir John Simon csak Berlinbe és Moszkvába megy.
Páris, február 27 Az Echo de Paris szerint Sehusch-nlgg kancellár a londoni tanácskor zások során határozottan kérte a fegyverkezésre vonatkozó elvi egyenjogúság kimondását Ausztria számára. Az Echo de Paris nem ellenzi a kérés teljesítését.
Páris, február 27 Laval külügyminiszter ma fogadta a párisi olasz nagykövetet és kö-zölte vele az osztrák államférfiakkal folytatott tanácskozás eredményét.
A nagykanizsai állástalan fiatalság küldöttsége vitéz Tóth Bélának, a Nemzeti Egység ifjúsági csoportja elnökének vezetésével tegnap a városházán járt, ahol memorandumot1 nyújtott át a vasárnap esti gyűlés határozatából kifolyólag a polgár\' mesternek. A memorandumban d fiatalság tiltakozik Király Sándor műszaki tanácsnok nyugdíjazásával kapcsolatos ujabb alkalmaztatása ellen, hivatkozva az állástalan fiatal mérnökök százaira. Kéri a meroo-randum, hogy Király tanácsnok ön-, ként mondjon le uj állásáról. Amennyiben ez nem volna elérhető, kéri az ifjúság, hogy a törvényhatósághoz benyújtandó fellebbezést a város minden adófizető polgára minden erejével támogassa. Vissza utasítja a memorandum azt a modort, amellyel az ifjúság kérdését
A nagykanizsai Ipartestületben érdekes értekezlet volt Samu Lajos elnöklete alatt. Ott voltak a helyi kereskedő és iparosvilág reprezentánsai nagy számban. Samu Lajos* szóvátette a nagykanizsai érdekeltségek és képviselőtestület határoza* tát, amely szerint az országos vásárokon Nagykanizsán más városbeli kereskedő vagy iparos nem rakód* hátik ki. Indokolttá tette ezt a ható,, rozatot a minden piacát és hinter-. landját veszített Nagykanizsa életérdeke. Ezt megelőzően Zalaeger < szeg városában már jogérvénnyel bírt ez a határozat, amit Nagykanizsa, Keszthely utáin most a többi városok is igyekespek megvalósítani. t
A határozat ellen legelőször a lentl-i, majd a pacsai ipartestület emelt vétót. Tiltakoztak az ellen, hogy a városi országos vásárokra ne mehessen be a vidék iparosa és kereskedője is és azt hangoztatták, hogy ez a határozat alkalmas a vó, ros és a falu közötti béke teljes megbontására. Ennek ellensúlyozására kimondották, hogy viszont ök vagy a reformált vásárok hatálytalanítását kérik, vagy pedig megalkotják a járási országos vásárokat, amelyre viszont ők nem engednek be senkit a járásuk iparosain és kereskedőjén kívül. Vagyis oda nagyJ kanizsai nem teheti be a lábát: az egyenlő elbánás elve alapján.
Ezzel a dolgok uj fordulatot vettek. A piacát vesztett Nagykanizsa szempontjából nem közömbös, ha a vidék elzárja Nagykanizsa elől a vásárait.
A bejelentést érthetően nagy felzúdulással vették tudomásul Iparosaink és kereskedőink és számol hozzászólás történt a kérdéshez, így Unger-Ullmann Elek kereskedelmi tanácsos, Zweig Imre, Hoff*
a városi közgyűlésben jelszónak mi. nősítették. A memorandumot elküldték Zalavármegye főispánjának, a kormánynak és az ifjúsági szervezetek budapesti központjának is. Aláírók : vitéz Tóth Béla, dr. Kávé Tibor, Lénk András, dr. Lindbaue* Gyula, Szabó Gyula és Várkonyi István.
Ugyanekkor Aradi Antal városi képviselő benyújtotta egyéni fellebbezését a városházán a szóbanforgó közgyűlési határozat ellen.
Minthogy a városi képviselő.ostü-let határozatának visszavonásán aligha lehet számítani, a kérdés a fellebbezési fórumokon fog eldőlni, ha ugyan addig az ifjúság mozgalmának vezolői nem tudnak megnyugtató megegyezést létrehozni az ügyben.
mann Henrik, Fürst Jenő, stb. szólaltak fel.
Az a nézet sUkult ki, hogy a város tartsa me? továbbra is az eddigi 10 országa\'/ vásárét, ezek között 6 olyan legyen, amelyre idegen kirakodó ne jöhessen be, mig 4 vásái* ron az idegen kereskedők és iparo« sok is részt vehetnek. (Ez volt eredetileg az Ipartestület elgondolása.)
Az értekezlet hozzájárult ehhez é3 felkérik a polgármestert, hogy a megoldásnak ezt a formáját vigye a képviselőtestület elé.
Ml^za khánnak nincs már kanizsai menyasszonya
Tegnapi számunkban bajai tudó-sitás alapján jelentettük, hogy a Nagykanizsán is hosszabb ideig vendégszerepelt Mirza khánt Bajáról rendőrklsérettel Budapestre szállították. Mirza doktornak, mint ismeretes, Nagykanizsán megvolt az eljegyzése. Később egy pesti újság, ban egy fővárosi eljegyzési hir kapcsán is olvastuk.Mirza khán nevét. Most a kanizsai menyasszony családja arról értesít bennünket, hogy az eljegyzést már 8 héttel ezelőtt felbontották.
- Bútorvásárlás nem gond! Tsljtt
berendezéseket rendkívül előnyét részletfizetésre, sőt kamatmenteseii U szállítunk. Kopsttln bútoráraháx, Horthy Miklós-ut 4.
— Moaó tweed szövetek dlvato* színekben — ruhára, blúzra alkalmas mardékok - métere 80 fM4r Schütz-nél.
i zeneiskola növendékhangversenye
A Városi Zeneiskola tegnapi, szerdai hangversenyén ismét Iten bebizonyították a növendékek, hogy az a munka és zenei nevelés, amit a zeneiskola immár kllcnoedik éve végez, minden tekintetben jóval felül áll az átlagnlvón. A zeneiskola hangversenyterme ezalka\'ommal ismételten diszes közönséggel telt meg, akik nagy élvezettel hallgat* ták végig a növendékek műsorát, ami igen ügyesen csupa magyar és o\'asz zeneszerzők müveiből volt összeválogatva. Bartók, Liszt, Molnár, Siklós, Vannay szerzeményei mellett felcsendüllek az olasz mesterek, Sgambati, Cavaili, Sartorio, Bossi müvei is. A kedves kis zongoradaraboktól kezdve a hegedű-, gordonka-, ének-szólókon és zongora négykezesen keresztül egész az operai duettig minden képviselve volt a hangversenyen. Ennek megfelelően ugy az alacsonyabb osztályok, mint az akadémiai tagozat nö-vendékei bemutatkoztak. A maga >szakmájában« valamennyi pompás felkészültségről és tudásról tett ta< nuságot. A nagyszámú közönség sokat tapsolt az egyes kis művészeknek, akik azzal a tudattal könyvelhették el a sikert, hogy az munká-luk megérdemelt gyümölcse.
A v«IMI -fél* tuMfcalt* TBA
WALD H El M „ViÜiSll.
RÁDIÓ-MŰSOR
HUMpM, prtMrtM.
6.45 Tohrt. — Utána hanglemezek
- 10 Hírek. - 10.20 A ludominy műhelyéből. — 10.46 Mennyi tejre van szúkségo a gyernieknekt — 12.06 Vi-Tiay László szalonze-nckara. — 12J0 Hírek. - 13.20 Időjelzés, idójárásje. lentíl. - 13,30 Itajnoga Kiirt énekel, Harsányt Miklós hegedűi. - 11,10 Hírek, árek. - 16.10 .Mvallevél. Szu-nyoghné Tüdős Klára előadása. -16.45 Időjelzés, hírek. - 17 Az olfSzerü takarmányozás XVII. rfsz. - 17.35 Hanglemezek. — 18 Anflol nyeivok-tatás. — 18.30 John Elemér énekel.
- 19.05 Kis színpad. Kendező Niiday Béla. 1. .Nyári zápor.. Jelenet. 2. ■£»• földúló, bohózat. 3. .Autódefekt > Vígjáték. - 20.15 A debreceni Zenekedvelők Körének hangversenye a Vd-losl Zeneiskola díszterméből. - 22 Hírek. - 22.20 Cigányzene. - 23 Al operaházi zenekar. — 0.05 Hírek.
Buthpeal II. 17.06—17.30 és 17.40-1830 A 2. gyaiogezrtd zenekara. -19.20-19.50 Timkó Margit magyar nótákat zongorázik. - 19.55 .Szarföldem.. Illyés Gyula előadáia. - 2025 Hirek. - 20.50-21.40 Hanglemezek.
Bér*. 13.10 Wagner-lemezek. - 14 Cassado-leiwezek. - 16 Mdlózcnekar. Bécsi müvek, — 17.35 Itokyta szoprán és Wlach klarinét hangverwnye. -20 Az 5. gjalogezred zenekapa, a bécsi férfidalegyWt kis éoekkam. - Jl.« Blttner datok. \' Blttner Emi\'* alt és Staetfn bariion előadásában. - 23.15 -1 Jazz a wimbof-kAvíházból.
Nem jó s kanizsai vásárok reformja, állapította meg az Ipartestület értekezlete
1936 IcbruiiM
ZALAI KÖZLÖNY
Paál Jób riportregénye :
A láthatatlan birodalom
A SIPISTÁK BIRODALMA
Í/ÍI \'ífíííí"? ,e*yfor™ kártya - A hamisjátékosok válfajai -Monfí Lar lóban egy milliónál több slplstáról vezetnek nyilvántartást - A Játékkaszinók „kártyarendórsége — Legendák és valóság a slplsták birodalmában
(Copyright)
iAzt mondja nekem Platnik Hudoir:
- HónaiwkkaL ezelőtt bejön u gyá. runkba egy ember. Kinézésű után ügynöknek néztem. Szakadozott akta-táskát szorongatott n kezében. Engem keiesett és amikor a könyvelés pultja me|lett megkérdeztem, mit akar, szemrehányó szavakkal mondotta: «Sz€ret-nék végre egy olyan csomag kártyát vásárolni, ami nincsen megjelölve,. Kikértem magamnak ezt a hangot, mire az idegen azt az ajánlatot tette, üljünk le kártyázni. Három játszma után hátlapjáról megismer minden pakli kártyát! Kételkedve fogadtam az ajánlatot, dc eleget tettem annak.
— Kihozattam két csomag vadonau uj kártyacsomagol a raktárból, leöltem az idegennel az irodában, körülöltünk foglalt helyet a személyzetem. Felbontottam az egyik csomagot. Osz. totlunk. .SnapszliU játszottunk, ezt a ma annyira népszerű szórakoztató játékot. £n az idegent figyeltem. Nem vettem észre rajta," hogy különösen nézné a kártyák hátlapját. Tudom jól, hogy a esapszékek és külvárosi kávéházak sipistái körmükkel «cinkelik, meg a kártyalapokat. Nála ezt se vet-lem észre. Ellenben va\'ó volt az, amit bejósolt, a harmadik kiosztásnál meg.
jól, hogy élnek a világon matematikai csodák, gyerekek, akik nyolc éves korukban tizenötiagu számokkal tudnak szorozni és osztani és a legkomp-
A sipista a vonaton.
likáUabb egycnlciekct oldják meg. Vannak zsenik, akiknek emlékező-tehetsége a csodával határos, cnnek az embernek a szemében rejlik az a te. hetség, amely felfedez a kártya lapján foltokat, • -
möndia, hogy milyen lapok vannak oly8" pontokat, foltokat, karcokat, a kezemben. Ez az ember kivétel néi. amiket csak a mikroszkóp nagyító kút minden kártyalapot mcgismci
hátlapjáról
Mlképen volt ez lehetséges? Különös tehetsége volt lwzzá. Tudjuk
Brouwsr világhírű festménye „Kooks-dobálók". Az egyik hamis játékon érte • pártnorét.
üvegével k\'h-\'tne felfedezni. Meg is mauyarázta ezt nekcin és nekem bc kel\' látnom, hogy amiként nincsen két egyforma bélyeg, bankó, vagy pénzdarab, azonképpen nincsen a világon két egyforma kártyalup gcm.
Ezt uz érdekes beszélgetést azért bocsájtottam előre, hogy ezzel is bebizonyítsam, amit a szakemberek régen tudnak: minden hamis kártyás szüle, telt tehetség.
Egyedül Monl« Carioban egy milliónál több hamis játékost tartanak nyilván. Amikor Uz idegen belépőjegyéért jelentkezik a kaszinó előcsarnokában, nem is sejti, hogy azalatt a tiz j>erc alatt, amig jegyét megkapja, voltaképpen .priorálják. őt. A jelentkezési lap észrevétlenül tűnik cl egy függönnyel biritott ajtón és kerül . abba a szobába, ahol sok kötetlen | vezetnek pontos nyilvántartást a gva. nus és már n.-ni ls gyanús kétes ele-niekről. A játékkaszinók termei tele vannak detektlvekkel és ha lelepleznek valahol egy siplstát, akkor huszonnégy óra alatt már isme/ik az illető \' személy leírását a világ összes nyilvános Játékkaszinói.
A sipislák világát a legenda köde veszi körűi Ebben a kódben sok a
mese. Ma már csak angyalföldi lebujokban cinkelik a kártyát- Nincsenek titkos zsebek a hamis játékosok nadrágjain- A XX. század közepe tájának sipista világa már más fegyverekkel dolgozik. Igaz, hogy a jövedelme, a forgalma, dc a rizikója és alaptőkéje is nagyobb, mint volt abban az időben, amikor a ligetben a «hol a vörös, itt a vörös, ismert trükkjévei fosztották ki a hiszékeny embereket.
Bizonyos az, hogy vannak ma is megjelölt kártyák. I)e ezek megjelölése vegyi uton történik. Hónapokkal ezelőtt tartotta izgalomban a rraneia Riviérát az az eset, amelynek Cannes volt a színhelye. Az egyik játékos, — mindig a bankot adta — különös szemüveggel tűnt fel. Hogy ne váljék gyanússá, ezt a lilás kék szemüveget hordta éjjel és nappal. A kártyák hátlapjai ugy vollak preparálva, hogy a jeleket csak a titokzatos szemüvegen át lehetett észrevenni.
Amikor leleplezték, a rendőrség riadtan állapította meg, hogy u kártyalapok hátlapján feltűnő jelek vonnak, dc ezek szabad szemmel egyáltalában nem figyelhetők meg.
A rulettnél — amely gép és nem ember — a csalás teljesen ki van zárva. Minden rulett asztál mellett olt a vizszintmérő, amely mihden vendég kívánságára nyomban megállapítja hogy száznyolcvan fokos szögben álí-c az asztal és nem hajlik-o jobb, vagy baloldalra. A mágneses vassal való operáció: mese. A kaszinókban nevebiek azokon uz újságcikkeken, a melyek arró\'adnak lilrt, liogy Zog-raphos, a milliárdos görög, Páris titkos rulett-klubjainak korlátlan ura,
vasdanaljokat foglal a rulett golyójába és mágnesdara bókkal irányitj" eteket a vasdarabokat Ha ezt megtenné: az első félórában rájönnének és mindenki a kiválasztott számra rakná n pénzét. Zogmphos ez esetben biztosan elvérezne, mig rendes játék mellett csak
Igy rajzolták meg a hamiskártyát • mult század közepének kártyakönyvalben.
nyerhet, mert hiszen a rulett feltétlenül üzlet a bankadó számára.
iA bank már azért se csalhat, mert hiszen ez esetben ki lenne. téve az alkalmazottak állandó zsarolásának. Ez pedig többe kerülne, mint a nyereség, amit melianikus uton nem lehet előre biztosítani.
l)e azért a nagy Játékkaszinóknak ls meg vannak u maguk sipistái. A kaszinók elegáns termeiben hem-
A hamiskártyás.
Városi Mozgó ♦ MA KEZDŐDIK!
GAÁL FRANCISKA Világsikert aratott filmje, a
NÁDAS SÁNDOR »Na8y cipőben kis flu« cimü életkép filmváltozata:
PETER
A hétköznapi elsd előadások filléresek! -
szezon legnagyobb vígjáték-attrakciója.
Előadások: ma és holnap 5, 7 és 9-kor, szombat-vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor.
E film előadásaira előjegyzéseket nem fogadunk el I
A nagy érdeklődésre való tekintettel tessék a jegyekről előre gondoskodni.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. febmár 28.
Ugetl kép; .Itt a vörös, ott ■ vörös, hol a vörös".
zsegnck a kétes elemek. Erek egy résre \'csalhatatlan szisztémákat, árul, másik résre Zsebtolvaj, — Montc Carlobaa még évekkel ezelőtt is ha-talmas tábla figyelmeztette az embereket arra, hogy: ITT LOPNAKI — túlnyomó nagy rész« peditf n lc<(raffi-náltabb módon a bankot akarja megkárosítani.
Ezek az emberek azonban nem dolgoznak rendszerrel.
Rendszer a sipisták birodalmában nincs.
m csak .specialisták, vannak...
A siavatókórus
pénteken a szokott helyen és kittben próbát tart- A tagok teljes számban való megjelenését kéri • vnetóaég.
Tflz pusztított egy Erzsébet-téri üzletben
Közel 30.000 pengd a kár — Elégeti az üzleti könyvek és levelezések egy része — A kár bhtosltás utján megtérül
A vörös kakas ugylátszlk felütötte a fejét Nagykanizsán, mert a hétfő éjjeli kefegyári tüz után kedden este ismét munkájuk volt a tűzoltóknak. Kedden fél tlz óra táj\' ban ugyanis észrevették, hogy a Weiszfeld és Fischer Erzsébet-téri rőfös és konfekciós üzletéből sürü füst szüremkedlk kl. A Centrálból azonnal telefonáltak a tűzoltóknak, akik egypercen belül megjelentek a helyszínen. Időközben felnyitották az Üzletet, ahol azonban olyan sürü volt a füst, hogy a tűzoltók,is csaK légzőkészülékkel tudtak behatolni. A tüzet későn vették észre és a belső raktár és irodahelyiség már nagy lángokkal égett, amikor a tűzoltók megérkeztek. Először csak az Erzsébet-téri főbejáratnál, majd az udvai* felől a hátsó ajtón is egy-egy sugárral igyekeztek elfojtani a veszedelmes ekimet. A tüz oka egyelőre Ismeretlen, legvalószínűbb az a feltevés, hogy a tüzet rövidzárlat okozta. Az alkalmazottak állítása
szerint már reggel éreztek gumi. szagot, ami alátámasztaná a feltevést, hogy a tüz nem kedden estd keletkezett, hanem már lappangott^ A szakértők a vizsgálatot még nem fejezték be és igy bizonyosat nem lehet tudni. Az anyagi kár mintegy 30.000 pengő. Teljesen elégett a középső raktár és Irodahelyiség, valamint a hátsó raktár nagy része. A tüz\'martaléka lett az üzleti könyvek egy része, az összes számlák, kötlevelck, iratok stb. Is. A raktár-helység és iroda berendezése, at állványok, valamint a raktárban felhalmozott nagyériékü szőnyegek, bundák és szőrmék stb. szintén részbfen elégtek és Így hasznavehetetlenné váltak. Ez a tüz az utóbbi évek legnagyobb és legnehezebb üzleti tüze volt s csak a tűzoltók egy órai kemény munkájának köszön, hető, hogy sikerült terjedését megakadályozni és elfojtani. Az üzlet és a raktárhelyiség biztosítva volt és igy a kár megtérül.
Három trianoni határvárosban, köztük Nagykanizsán fogy legerősebben a zsidóság lélekszáma
IdOJárát
A nagykanizsai meteoroloiilaJ megfigyelő Jelentések : — szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 24, délután 2 órakor -f 8 6. este 9 órakor + 1-9.
Felhőzet: reggel, délben és eate tiszta. Csapadék 0 0 mm. Hómagaaaág 00 om.
Szélirány: Reggel lészaki, délben és este délnyugati.
(tjnakai rádlófcltntii} A (B.tUr«lé* glal latáisticlsaü aata 10 érakars Siáraa, dardlt Idö, mröm éjjeli lahOláa, nappal fslMsUgaáés, a lájéramláa dalUra lardul.
Március 4-én ül össze a magyar zsidósóg Budapesten, hogy aÖtot-mányozó gyűlését megtartsa. A gyű\' lésbe Nagykanizsáról ^választották dr. Halphen Jenő hitközségi elnököt, dr. Winkler Ernő főrabbit, I Weiaz Tivadart, a IX. községkerülcf elnökét, Grünfeld Miksát, dr. Kahán Imrét, cfr. Bartha Istvánt. A most összeülő kongresszus tárgy pontjainak egyik legfontosabbja az 1868 69. évi szabályzat kiegészítő módosítása, amelyhez a magyar zsidóság, nak népesedési, társadalmi és kulturális statisztikáját a legnagyobb precizitással, számszerűen és részletesen dr, Winkler Ernő nagykanizsai főrabbi állította össze azzal az alapossággal és tudománya felké szültséggel, ami minden munkásságát és tevékenységét jellemzi. Munkájában kitér a magyar zsidóság népesedésére, az utóbbi időben történt megfogyatkozására. 1930-ban a magyar zsidóság arányszáma 5.1 százalék. A zsidóság puszlulásában
a városok közül a három trianoni határváros vezet, igy Sopron, ahol 1930-ban már 24.1 százalék volt a csökkenés, utána jön mindjárt Nagy. kanizsa 22.5 százalékkal, Szogid 20.1 százalékkal. Törvényhatóságonként is Zalamegyo kerül második helyre 20.6 százalékos apadással, ami lélekszámban 2136 főt tesz ki. Külön nagy tanulmány Budapest zsidó vallású lakosságának alakulása 1869. év óta. Egy másik cikk behatóan foglalkozik a hanyatlás okai-va\'. Kitérés folytán 1921-től 1932-ig terjedő években a magyar zsidóság összesen 3590 lelket veszített. Sok lelket vesztett a magyar zsidóság a kivándorlás folytán is. Az 1932 ben Magyarországról kivándoroltaknak 22.4 százaléka zsidó, ezzel szemben összesen 66 költözött be az országba. Az akkori népszámlálás srerint Magyarországon összesen 444567 zsidó vallású közül külföldi honos 2.75 százalék. Ezek legnagyobb része megszállott területi magyar.
Külön cikk foglalkozik a családi élc| válságával, amit a gazdasági helyzetre vezet vissza. Pontos szám. adatokkal szolgál a vegyes házasságok számarányáról és a vegyes házasságoknál a gyermekek vallására vonatkozólag kötött megegye-zésről, aminek folytán Ismét a veszteség rovatba kell elkönyvelnie számos lelket. Házasságkötések, öngyil-kosságok, bűntett és vétségek miatt elitélt zsidóvallásuak ugyancsak külön-külön tételt képeznek. Külön fejezet a hitélet,, amely a község, kerületeket, a hitközségeket és rabbik számát tünteti fel. A hitközsé-gek bevételei és kiadásai, tanügy, felekezeti Iskolák, mind külön clkkc. ket képeznek.
Mint forrásmunka, mint tanul, mány és statisztikai kimutatás ls mindenképpen hasznos és dicséi-etet érdemlő mü Winkler dr. munkája. Illyefalvy Lajos, az Országos Statisztikai Hivatal vezetője legteljesebb elismerését fejezte ki dr. W.nkler főrabbinak munkájáért.
Idegesség, tejfájás, álmttlan-ság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, szédülés esetében a természetes „Ferenc Jónet" keserűvíz fiz tmésztősiervek hiányos működéséből eredő isvarok nagy részéi azonnil meísidnteti, az élvégyat erősen fokozza s visszaadja a tettnek éB szelemnek régi frisseségét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József víz öregemberek betegségeinél és neuraszté-niások bajainál is mindig megbízhatóan és kellemesen hat.
Értékes képkiállítás
nyílik" meg március hóban Nagykanizsán. A legjobb nevii és már Kanizsán i» nagyorii előnyösen ismert Juno Szak>n állítja ki a legjelesebb magyar festömüvésxek alkotásait. Szebbnél, szebb és értékesnél-értékesebb vásznak kerüln«\'< ismét a műértő közönség elé, nmely biwmyára ezúttal is olyan mér-téklien fog gyönyörködni a tárlat ritkán látható értékeiben, mint a Juno Szalon legutóbbi kiállítása alkalmából. A tárlat helyét és idejét közölni fotfjnk.
_______ tavaszi kabát külön-
le^ességek naponta érkeznek a Filléres Divat Ötletbe.
Férfi öltönyök
gyapjú minőségben, a legújabb
mintákban
méterenként 10.-, 12- és 13.80 pengős
alkalmi áron kaphatók, amely szövetekből 60.00, 67.00, Illetve 72.00 pengőért a legkényesebb követelményeknek is megfelelő öltöny készíttethető.
Kirschner Mór Divatáruháza
193*. február 28 _
Abesszínia esküszik, hogy békét akar Olaszországgal
Róma, február 27 Abesszínia római ügyvivője ma délután fogadta a sajtó képviselőit, akiknek nyilatkozatot adoU. Többek között a következeket mondotta :
- Én, mint Abesszínia császárának képviselője, esküszöm becsületemre és nemzetem becsü\'etére, hogy Abesszínia sohasem gondolt arra, hogy fegyverrel támadja meg szomszédait, Eritreát és Szomallt, Olaszország keletafrikai gyarmatait. Nem akartunk és nem akarunk mást mint békésen élni három nagyszom szádunkkal, Olaszország, Franciaország és Angliával. Olaszországgal egyébként békéltető-, barátsági és döntőbírósági szerződésünk van, amihez Abesszínia császára hü akar maradni. Az előállott károka\', amelyeket az olasz kormány követel, készséggel megfizetjük (2000 tallér, cea. 300.000 pengő), sőt fizetünk többet ls, de előbb kérjük, hogy vegyes bizottság állapilsn meg, ki a felelős a ualuai támadásokért. Hn a kérdés a ml kárunkra dől el, 3 legnagyobb készséggel magadjuk az elégtételt.
Róma, február 27 A Keletafrika felé történö csapat-szállitások változa\'tanul tovább folynak. Me Messlnából Ismét indult egy gőzös megrakva hadifelszere, lésekkel és a messinal hadtest egypár csapatával. Azonkívül még több hajó van útban az afrikai gyan mátok felé.
Róma, február 27 Az ügyvivő nyilatkozatával rzcmben Rómában az « vélemény, liogy "l nem tartalmaz semmi ujat. A tárgyalások Addls Abcba-ban folynak, Így némában nem is tehet erről nyilatkozni. Hogy a tárgyalások kissé megakadtak, ebben nem Olaszország a hibás. {
Felmentették a kálmánceal halálos gázolás soffírjét
Elítélték az áldozat vejét, aki ott hagyta Ittas apólát az utkflzepén
Farkas, Lajos kiskanizsal gazda és veje, Birkás György kicsit be szeszelve szekereztek hazafelé. Ili letve csak az öreg Farkas szekere, zett, veje pedig, miután apósát fel-gyámolltotta a szekérre, kerékpíron másfelé robogott. Mire újra utol. érte apósít, az az országúton feküdt, a szekérnek pedig hült helyo volt. Birkás az öreget otthagyta és a kocsi és lovák után pedálozott. Közben afra vitt útja egy nagykanizsai bérautót, amelynek volánjánál Varga Lajos soffőr ült A sotför a kálmőncsai után este sötétben rendes sebességgel haladt, csak egy liba-raj láttán fékezett Je. Mig a Ul bákat kerülni akarta, elgázolta a földön fekvő Farkas Lajost. A biciklin visszaérkezett Birkás Integc. tett ugyan az autónak, d; az nem tudta mire vélni, mert a reflektorfényben a libák fehér csoportját meglátta és ki Is kerülte, de a sötétben az ut színével összeolvadt, mozdulatlan embert nem látta. Így történt, hogy az autó az Ittaa gazdit halálra gázolta.
A nagykanizsai törvényszék dr. Bartha István és dr. Malek László védelme után a gondatlanságot Birkás terhére állapította meg, roort
ZALAI KOÍLCWY
neki nem szabadott volna apósát ittasan az ut közepén hagyni s iczéft 5 hónapi fogházra ítélte. Varga Lajos soffőrt pedig felmentette. Az ügyész a felmentés miatt fellebbezett. Az ügyben polgári kártérítési per is folyik.
HÁLAZSOLTÁR
Köszönöm Uram, Te áldott, hogy megmutattad a Jóságot, moly szerényen elrejtőzött zord, bús látszatok mögött: vakhitem árnyai között
Köszönöm a Világosságot, melyet szemem végre megszokott: megedzett hitemet köszönöm Neked, hogy elsötétült lelkem az útvesztőben el nem veezett.
Köszönöm, hogy álmatlan ÓJJeken fehér köntösében a Remény égő lámpást tart felém.
Köszönőir, hogy minden fordulónál szivéhez szorít, átölel, segít, hogy hitem ne szökjön el, ha t tőfokára ér a kin... Ajkamat csókjával lezárja, (hogy ne Induljon meg a panasz árja), a mindent megértő Szeretet
Én Istenemi Köszönöm Néked, hogy tagjaimban még lüktet az élet és életem szebbik felét várhatom.
Barbarits Már/a.
33 halottja van a moszkvai ceruzagyár robbanásnak
Moszkva, február 27 A ceruzagyár grafitosztályán robbanás történt, amelytől csakhamar meggyulladt a gyár mindhárom emelete. A jelentések szerint eddig 38 ember vesztetLe életét a tűznél, 300 pedig súlyosan megsebesült. A három órán ét tartó oltási munkálatoknál részt vett . egész Moszkva tűzoltósága.
nagyálarcosliálaCeDYrál
ÍM MzIh
Töltse el
a farsang utolsó .napjait vidáman, a közelgő nagyböjt ugy is hosszú lesz és nem lesz alkalma kacagni, örülni. Ne mondja azt, hogy minden ág magát húzza, nem tud nevetni, mert ez nem igaz. A Keresztény Tisztviselőnők alkalmat adnak arra, hogy egy estét végig kacaghasson. Jöjjön cl március 4-én, hétfőn a színházba él meglátja, hogy jól fogja magát érezni, rengeteget mulathat azon a sok-sok mókán, ötleten, gyönyörködhet a szép táncokban, amit a kitűnő szereplőgárda produkálni fog. Ne gondolkodjék, hanem még ma vegye meg a jegyét.
Az egyesület vezetősége kéri a katonaságot, iskolákat, hatóságokat, egyesületeket, hivatalokat és egyéb testületeket, hogy a náluk levő jegy-előjegyzési iveket kitöltve, csütörtök estig adják le dr. Tbolway Zsigmond postahiv. igazgatónál vagy-Mázol Lulu pénztárosnál a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, ahol jegyek továbbra la kaphatók. ^
NAPI HIRiK
napirend Fsbruár 87, szerda
Római katolikus: László Protest: Ako». Isr.: Ad«r. bó 24.
OyÓKyszcitiil éj|ell siolgálat e hónapban: „Sslvator* gyógyszerUi Erzsébet-tér és a klsktnlsssl gyógyszertár.
Mozi előadások hétkösnap 5, 7, 9, vasár és Ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
QőzlOrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nsp nőknek).
- (lUwUlas kkoUUrtotfatás) volt a nagykanizsai II. körzeti eicmi iskolában A látogatást Medve István dr. tanfelügyelő végezte három napon át. A látogatás végén a tanfelügyelő a körzet tanítóságának munkájáról a leg. melegebb elismeréssel nyilatkozott. Különös dicsérettel emlékezett meg Filó Fer«nc igazgatóról, aki az iskola adminisztrációján kivül is felbecsül-hetetlen értékű munkát végez az iskola szegény gyermekeinek gondozása terén, azonkívül a város társadalmi és kulturélctében is. «Ez az iskola — mondta a tanfelügyelő — egyike a legelsőknek a megyében,.
- (Plébániai hir) Ccütőrtókőn, feb-ruár 28-án este 7-től 8 óráig «Szent óra. a ferences plébánia templomban. (Ismételjük: 7-8 óráig, nem pedig 8—9-ig, mint eddig volt.) A résztvevők teljes bucsut nyerhetnek. Előtte és alatta első péntekre gyóntatás.
- (Felülvizsgálat az Ipartestület, ben) Dr. Hegyi Lajos polgármester-helyeues-főjegyző, Énekes Béla vármegyei számellenőr és Hetessy János, városi számtiszt a nagykanizsai Ipartestület könyvelt, ügymenetét felül-vizsgálták és mindent a legnagyobb rendben találtak.
- (MkmJóshlr) A Missziósházban március ll-én kezdődő lelkigyakorlat fötiszteelndő Babics Endre esperes ur kérésire technikai okokból, március 26-án veszi kezdetét. Tehát március 26-tól március 30Jg. Missziós üdvözlettel a főnöknő.
I pár karnevál felvonulá
- (A MnyUonma Igisgutósigi) kéri a Usztelt érdeklődőket, hogy aki a lcányliceum vasárnapi előadását meg akarja tekinteni, jegyet jegyezzen elő, mert az elmúlt előadásra is a megje-leniek nagy része kénytelen volt visz-szamennl, a jegy hiánya miatt. Jegye, ket előjegyezni lehet még a növendékek utján, vagy személyesen Heves tanárnőnél az iskolában.
— (A KWcomáromt Dalkör) március 3-án az ottani Korona-vendéglőben nagy farsangi táncmulatságot rendez. A Varga József, Bukovits István, Ge. rvnesér Pál, Fúlsz István vezetése alatt dolgozó rendező-gárdában a dalárda minden tagja helyet foglal és különféle farsangi szórakoztatásról gondoskodik a báli közönség számára. Megszoktuk, hogy amit a Kis komáromi Dalárda rendez, az műidig kiemelkedik a megszokott keretek közül és mindig kiválóan sikerül. Hisszük, hogy a magyar daiouk ez a lelkes, ambíciókkal tele kis csapata n farsangi örő-möt is olyan színesen, szépen fogju adni a község közönségének, mint amilyen szeretettel tekint a község népe a Kiskománom nevének már sok dicsőséget sgertett daio»egyc«üWre.
— CrepdtaefaJbek minden színben P 2.30-tói a FlUérss Divatűsfetben.
Hölgyek figyelmébe!
Tisztelettel értesítem a n. é. hölgy közönséget, hogy bevásárlásaimat befejeztem is sikerült az uj szezon
legdivatosabb nöl Kalapufdonsáoalt
megszereznem Dús választékú raktárt tartok a nöl kalap-Ipar remekelből és ato-kat a mai viszonyokhoz mért mérsékelt áron hozom forgatómba.
Kalapok alakitömút
a legmodernebb eszközökkel felszerelt műhelyemben, fő várost elsőrangú munkaerő közreműködésével teljesen uj módszerrel készítve, eredeti bécsi modellek után a leg-Jutányosabb áron vállalom. Tisztelettel Brónyginó
kalap- ét dlwtáruháia Horthy M.-ut /.
- (SJketoéu* gyermekek felvétele/
A vád kir. orsz. siketnéma (interná-lusos) intézetbe a Jövő iskolai évre felvételt nyerhetnek — az ovodai tago. zatba 4-6, az előkészítő osztályba 6-8, az I. osztályba 7—10 éves — oly slketnéma gyermekek (vagyontalanok ingyenesen), akiknek a slketségco kivül más testi vagy szellemi fogyatékosságuk nincs. Közelebbi felvilágosítással s a felvételhez szükséges nyomtatványokkal készséggel szolgát az intézet igazgatósága Vác, Konstm-tin-tér 6. szám. • (1
I) A pacsai csendőrség jelentése alapján a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbírója elrendelte Redl Mária zalaszentmártoni leány halott csecsemőjének felboncolását an. nak megállapítására, hogy bűntény tórtént-e, vagy pedig a csecsemő természetes halállal balt meg. A boncolást dr. Dely Károly nagykanizsai klr. törvényszéki orvos és dr. Mesterlch Elek orvos végezte. A boncolás kétségkívül megállapította, hogy a csecsemő élve jött a világra és életképes volt. Hedl Mária még lázas betegen fekszik. A csendőrség tovább folytatja a nyomozást.
M.: Be
női divatszóvetek [\' 250-lől a Filléres Divatuzk-iben.
— (Hall. u tfdtUrtúsnál) (Írói Síé-rlwwyi Ilonná baktütlősi uradalmának erdejében fát irtanak, Egyik délelőlt a munkások kisebb csoportja egy hatul-ma. fit félig elfűrészelt, amikor elér. késett az ebédidő, a Uóntést tehát délutánra hagyták. Kiss József 31) évei ét Kocsmáros József 28 éves sárhidai najuzémosok éjmen ez alá a rn alá telepedtek. Hirtelen nagy szélroham keletkezett ét következő pillanatban a hatalmas fa recsegve.ropogvu kezdelt dúlni. Kocsmáros Józsetnek még volt annyi Mej®, hogy az utolsó pillanatban elugorhatott, az ágak azonban Igy is elkapták és leterítették Néhány porc múlva magához tézt ét látta, hogy tár-sát, Kiss Józsefet a hatalmas Mórz. valósággal szétlapította. Ezután Kocs. múros is újból elvesztette eszmémét, úgyhogy a mentők szállították • kór. házba. Kist Jőtsel a lóbbmázsát 1a alól holtan karolt elö. A csmdónég megindította a vizsgálatot
stintkben la aánóa% mén. otak M
ZALAI KÖZLÖNY
1935 fgh\'Uár 28
t Mifwtn iluí Mttl ítu
tízparancsolata:
A MerrspaÍB^záílBiíábaii lakom
mórt:
1. kényelmot, folyóvizéé, telefonnal rádióval éa központi tUtéMel ellátott szobákat 4 pengőtől, kétágyast 7 pengőtől kapok,
2. teljes penzió már 8 pengőtől kap-
3. a Metropolo konyhája Európa-hlrfl,
4. a Metropolo a főváros művészi és társadalmi élete előkelőségeinek találkozóhelye,
6. a hangulatos étteremben esténkónt Bura 8ándor hírneves cigányzenekara muzsikál,
ö. a gyönyörű télikertben egy remek Jazz zenéjére táncol a közönség,
7. a fénves kávéházban Igazi világvárosi hangulat uralkodik.
8. a Metropolo a város szivében fekszik (Rákóczl-ut 58.).
9. a személyzet elismerten figyelmes éa előzékeny.
10. a borravaló megváltás !0°/o.
— A nas\'iolyafa tüka elmen irt Kosárynó Réz Ix>ta ifjúsági regényt u Magyar Lányoknak, Tutsek Aiuju népszerű leánylfjuságl lapjának. Az ottho. nunk mellékletben szép, magyaros ké-rimunkák, divatrovat, konyhareucptck vonnak. \' \'
— A hóemberek báljáról irt Piroska néni kedves verset Az fai Újságom ul számába. Van benne szó a gyermek Rákócziról, a Matfcógyeiekek cserkészcsapatáról ,lusta Pistiről, akiért el-Jött az iskolából a tintatarló, vonalzó, ceruza, Péterkéröl is szól egy szép vers.
- A BUvár máaodík száma. Amikor a Franklin-Társulat megfafllitotta I.nmb-rccht Kálmán szerkesztésében nagyszabású tudományos magazinját. a Buvár.t, az ország minden részéből és messze idegen országokból is páratlan lelkesedés fogadta ezt az értékes vál-lalkozást. A Búvár most megjelent második száma ujabb bizonyság arr<«, hogy a müveit magyar közönségnek valóban ván^JVvárt laptipusu ez a ter. mészeltudományi ós technikai folyóirat. A Búvár impozáns lendülettel ragadja meg a tudományos világ aktualitásait, beszámol a mesterséges gyémántra vonatkozó kísérletekről, a tele. vízió mai állásáról, Linné főművének két évszázados jubileumáról, számos apróbb közleményt szentel a természettudományok egyéb Időszerű kérdé. seinek is. A Búvár fényképfelvételei és szemléltető képei u világsajtóban js megkülönböztetett helyet biztosita. nak n tudományos világ e rendkívül értékes magazinjának. Előftzeiésekci minden könyvkereskedés elfogad.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-utca 17.) oj olcsó kór-
^ hári osztálya. A Vas-utoal dr. pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórháli osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait (a lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkezelés,-k, bél-fürdők, (entrocleaner, Darmbad) sziv. betegeknek kimélö és pihenő kúrák (eiectrooardtograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortop&d gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermefrel, plasztikai sebészet, emlőplasztika, orrkorrekdó, arcmegflatall-tás (ráncellüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 n*pl leg-mérsékeltebb átalányárban stb
- KSaükahnaaettak Intimébe! Bn-toránünkat ényegesen leszáUltott ára-kon árusUJuk. Hosszú lejáratú hitelre ls, kamatmentesen. Köpetein bútoráruház. Horthy lllktós-ut 4. sxám.
SPORTÉLET
Az SBTC-NTE február 24-1 mérkőzésének margójára
lAz NTE vasárnap huszáros attakkal vágta kl magát a mérkőzés elején ráragadt ideges elfogultságból és szivet, lelket gyönyörködtető lendületes, szép játékkal — amely Rltter és Farkas helycseréjénél emelkedett a csuca-pontra — határtalan lelkesedéssel igyekezett a meccp két pontját a maga javára megszerezni.
Megbecsülendő ,szép tulajdonság a lelkesedés, az akarat, amiben hiány nem volt vasárnap és nz elfogultságá. ból feloldódott NTE megmutatta, hogy tud ls. Azonban érthetetlenül állunk azon valóság előtt, miért nem kapunk ml sportbarátok, úgynevezett szurkolók legtöbbször ;négcsak megközelítőleg sem annyit, amennyit az NTE. vasárnapi szereplésén nyújtott? Erre vonatkozón engedtessék meg, hogy c kérdéshez hozzászólhassak. Nem akarok az egyesület mélyen tisztelt inté-zőségének kritikusa lénnl és nem aka. rom ambiciózus munkáját bírálat .tár. gyává tenni, csupán javaslattal szolgálok, amit az vagy magáévá tesz, vagy sem. J
Szerintem a hiba elsősorl>an abl>an keresendő, hogy nincs megfelelő után-pótlás. Ami igen csodálatos tény akkor, amikor az egyesület 30—40 igazolt játékossal rendelkezik. Nem elég az, ha caak biztosítjuk magunknak a nyers anyagot, hanem mint minden nyers anvagot, ugy a futballra termett Ifjakat Ls ki kell . formázni, gyumi, hogy a bennük lévő rejtett képességek előjöhessenek. Erre a célra igen alkalmas lenne, a klzáró\'ng egészen fiatal játékosokból összeállított NTE II., kiket egy valamikor Jó képességű, kiöregedett futballista trenírozna, aki egyúttal ennek a B. csalinak közvet. len felettese, intézője is lenne. Ha cz megtörténhetnék, pár hónap múlva nem lenne szükség arra, hogy az A. csapat egyetlen játékosának betegsége, rossz kondíciója miatt, szélső játékos, nak, a neki epSszen szokatlan poszton centerbe vagy éppen oenterhalf he. lyén kelljen egyesülete érdekeit vé-deni. Javaslatom mellett szól az a valóság is, miszerint minden játékos egy. szer kiöregszik, ami legkellemetlenebb az egyesületre nézve akkor, ha egy. szerre többen kénytelenek futball, cipőjüket Bzegre akasztani.
Vegyék elő az ifjúságot és neveljenek játékosokat! Okszerű edzéssel, u mely nem az egykapura való sutlo-lásbó\' áll, rövidesen olyan eredményt lehet felmutatni, amely a drukkerhad legvérmesebb várakozását is ki tudja elégíteni és Nagykanizsa tespedő fut-baUéletének jótékony injekció lesz.
Egy lettes sport burái
A bajnokság élén álló KPAC Játszik vasárnap az NTE ellen Itthon
Még el sem fűltek a vasárnapi SBTC -NTE bajnoki mérkőzés izgalmai, máris uiabb attrakció van soron. Az állandó bajnokaspiráns Kaposvári PAC lesz vasárnap az NTE ellenfele, még pedig Nagykanizsán. A KPAC az Idei bajnokságban a legesélyesebb bajnokaspiráns. Bajnoki reményei a vasárnapi NSE elleni győzelmével annál Is inkább megnövekedtek.\'mert a másik két nagy rivális PEAC és PVSK pontot veszteitek, igy a PVSK egy ponttal eJinaiOdt, a KPlAC egyforma 10 ponttal áll a PEAC-al a bajnokság élén.
Az ősszel ls gyönyörű mérkőzést vívott a két csapat egymással, amikor nehéz küzdelem árán tudott Kaposvárott a KPAC 2 :1 arányban győzni az NTE ellen.
Az NTE esnphta a vasárnap látottak alapján jó tonnában van, már Cson-dor is egészséges, igy o nehéz küzdelemre a legjobb tizeneggyel áll ki.
A két stílusos futballt játszó csapat találkozása izgalmas sportot igér.
A tavaszi bajnokság sorsolása
Március 3. NTE—KPAC, DPAC-Zrinyl. Március 10. PAC-NTE, Zrinvl -PVSK. Március 17. DPAC-NTE. Március 24. NTE—PEAC. Március 25. Zrínyi—NSE. Március 31. TSE-NTF, Zrínyi—PAC. Április 14. PEAC-Zri-nyi, NTE-KTSE. Április 21. Zrinvl -NTE. Április 28. DVAC—NTE. Zrínyi—TSR. Május 12. NTE PVSK. Má. jus 19 KTSE—Zrínyi, NTE—NSE. Május 26. KPAC—Zrinyl. Május 30. Zrinvi-SBTC. Előlállók a pályaválaszlók.
Közgazdaság
A nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság
gróf Somsslch Antal elnöklete ala\'t vasárnap, március, 4-án délelőtt 10 órakor a városháza kistanácstermében ülést tart.
Tsrméaytöiids Buzi ti szar. 77-es 17 8)-18 95. 78-as 1709-1810, 79-es 1810-1825, 80-as 1820—1845. dnnánt. 77-as 17 25-17 » 78-aa 1/40-17 50, 79-®s 17 55-17-45 80-as 1755-1775. - Rors uj pohrldOd 1320-1330, más 1400—14 20. Zab oj közép 1525—15-35. Tengeri tiszántúli 1265 -1275
Ez leli iiek!
Készpónzár 124 P havi réazlata
10.80 P
IESITMÉNY
SfatiíUtrd-lx
t TÖKÉIHES OLCSÓ MMÓ ÁUOMÁSMüWw r«dló-szakUzlatéban
Visszamaradt vetéseknél, réteken, kaesélékon, luoernéeokon, •zSIŐnél, kertlweteményeknél gyOmQIoeféknél
csodát művel a
Piti-Só itrág
Bizományi raktár:
Ország József
BMf, métrá.y., névány vádalml.Mr.k,
Nagykanizsa, Erzfíbct-tér 10
(A blrónác mellett)
Bmttniiir
Felhalták 2726 eladallan 272 F.I.Í friKtö 072-075 «nMI 063-066. •■« dalt kér.tp 060-062 kónnyQ 0-54 096. tleó rendo li.e 002 -MH ll-od rendű Siet 0"54—058, angol HliW I. 011 074, aralontia naivban 1-10-128. aalr 100-1 40, bui OÍO--OS8. téleertéa 084-094.
Kiad), a lapltilajdc.no. KOkgaideiágt Rt. Oaleaberg Nyomda «a Délialnl Lapkiadó Vállalata Nagykanliaán. Felelte kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagvkanliaa 70 *.ím
APHÓHIHDETÉSEK
It.r0hlrd.tt. ál). .Máma, 4. Dniwn. 10 M^f M lUMr. ml.dw to.,bbl uó 4 llllir.Ul.Oir..; 10 uOle 40 nUár. mlnáM lovibbl Há ) llllár.
Májú. 1 le alaao cju ku.oaociai.iu által aioba, bulorocva vagy üteacn, t.l].. ■ Ilátá.ul la. magánoanak. Roigonyl. ulca 10 A lőbítlón kívül teái lakó a bálban nlnca. *
Míg caak pár napig a«lyaaahariaa,a
I-M. Hitler Divatáiuhái *
• Ir.xKh.l márványból éa gránitból ciak Kovádnál, Király u. 33, kapbal 01-caón áa ).t. 106
Saáraá raktár nagy padláaaal, b.i ••-
ptNoa kiadó. Ctengery ut 22 *
atora Rába
■ llua,lloilby I
Katait-nahák blbelctlen okaó áréit Kliur Divatárukéiban. *
ftlta t.Jffll és litr* állandóan kapható Kad ca Imi, Hoilhy Mlklói ut 4. *
■MtsaaMa udvart lakái ná|uua kiadó. Teleky-nt 25. \'
Fehái, kaltoiaj k.o.at.Jé.ok kap
halók VOróainaity-utcá 24/a.
Oaaiaaiháx S.gár-ulon julányoMi elidó Cini a kiadóban. TX
Hannáit kovAoamRhaty-aa«r«*4"
m.t keieiek megvételre Tie
Oyeimeklelcn ,bá..»pár hAaaaaal^; a.,>t vállalna. Cim a klijóhan. ™
Udvari Hunyadi-utca 20.
májua l-re*kládó
Férfiruh*k, gycrmckiuhák nigy laazlMbán legolctóbb árakon Zw<l|n^ Erxaébet-tér kaphatók.
Sugár-ut 43. alalt ;hironuiobáa alól lakáa áronnál vagy má|ul l-:e kl.aá-Bóvebbet: Bóciy Antal Siíehenyl léi 4.
Jól lóid ml.a.i... felvétetik. 0y*\'" mek.k mellé be|lrólt*ny alánlkoiIk.Telul-ul 47
I 1 lá^ulajdonoa Kbagaidaeági R.-T. Outeatwi Nyomda éa MkaW Latna* ...............................................Natykaahtán. (feléWe saletveaétt ZaM Kául)\'.)