* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
59.31 MB | |
2010-02-16 20:32:12 | |
Nyilvános 3738 | 10522 | Zalai Közlöny 1935. 172-196. szám augusztus | Zalai Közlöny Politikai napilap Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos 75. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: j • ( \\yf\\s\\ r\\ / 7 » 7B» évloly"" l72- 8zám NagykaoUta, 1935. augusztus 1 csütörtök Ara 12 ffltfc POLITIKAI NAPILAP és UwlóUrmtaű: Főnt 5 uln. hAUuup Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos HIDIIiclésI ára: egy hóra 1 pai/t MHUér. SzetkeutSléti í« kl»dótilrM.11 telWod: 71 u. Az ügyvéd-kérdés Évek óla hangos és jogos az a panasz, hogy a magyar Ugyvédok nagyrét súlyos gondokkal kUzct, valóságos ügyvédnyomor van, hogy ép|)t-n ezért süllyedt le az ügyvédeknek anyagi színvonala. A\' statisztika ezt a panaszt minden tekintetben alítámasztla, felsorolván ügyvédek egész légióját, akik hónapos szobában tengődnek, sőt úgyrajárók. A kormány hosszú idő óta valóságos ostromnak van kitéve, minden érdekelt reformokat -sürget, amelyek alkalmasak a mai helyzet, roegváltoílatásóru és a magyar ügyvéd régi tekintélyének visszaállítására s egyúttal az ügyvédek tisztes megélhetésének biztosítására. A kormány most eleget kíván lenni ezeknek a sürgetéseknek nem csak az ügyvédek, hanam u jogkoreső közönség és a köz érdekében is. Kellő Időben. köűEétette az igaz-ságügymlntszter az ügyvédi rendtartás reformjáról sz^ló tervezetet, hogy azzal, az érdektltek foglalkozhassanak, megvitathassák s észrevételeiket, kívánságaikat a kormány elé terjeszthessék. A miniszternek ezt a valóban lojális eljárását és azt a kifejezett nnftándósi-gát, hogy a tervezett részletein módosítani hajlandó, több?n félremagyarázzák, sokan az egész kérdési politikai szem|>ontok alapján helytelenül állítják a közvélemény elé, Ismét mások azt a hitet szeretnék elterjeszteni, hogy a közzétett torvezet csak amolyan nyerttervezet, a melynek olvl elgondolásai Is módosíthatók. Valóságos zűrzavart keltettek a tervezet kérdésében egyes sajtóközlemények, amelyekben éppen azok támadják u kormányt a legélesebben és legeifogultalilon, akik a leghangosabban követelték az ügyvédkérdés közérdekű rendezését. Annak, aki ebben a kérdéslxen tisztán és világosan akar látni, mindenekelőtt tudnia kell azt, hogy a kormánynak közzétett tervezete m-m ötletszerű, nem pillanatnyi hatások alatt keletkezett elgondolás. Ez a tervezet nagyon is átgondolt, taind.\'n tekintetben a legkomolyib-baa megfontolt alkotás. Szó sem tehet tehát arról, hogy azon alapvető és elvi változtatásokat hajtson végre a kormány. Az alapelvek, a melyeken ez a tervezet felépült, hosszú és szakszerű tárgyalások eredményei. És olyan alapelvek, a mojyeknek helytálló voltát éppen azok nem tagadhatják, akik már annyiszor jrtak és beszéltek ügyvédnyomorról. A kormfoiyjiak ezen a téren két feladáta van : megszüntetni az ügyvédnyoTOirt és biztosítani az ügyvédi: hivatásnak azt a tekintélyt, nemktilötiben az ehhez Szükséges anyagi és erkölcsi feltéléléket, amelyekkel a magyar ügyvédség hajdan rendelkezett. Ha pedig ez a cél, amint h<tgy más nem Is lehet, akkor a tervezett reform nem lehet üres szó, nem Károly király szerdáig adott haladékot Tatarescunak a panamák tisztázására Bukarest, julius 31 Tatarescu miniszterelnök u fővárosba érkezett, ahol állandóan tanácskozásokat folytat minisztertár- saival és Bratianu pártvezérrel. Károly román király szerdáig adott haladékot Tatarescu miniszterelnöknek a panamák tisztázására. TITOKZATOS REPÜLŐGÉP bombázott egy román községet I Bukarest, julius 31 Kedden Konstanza felett egy Ismeretlen és titokzatos repülőgép jelent meg, amely bombát dol.ott a kis falura. A falu szélén ért földet a bomba, ahol nagy i károkat okozott a robbanás. A. háziik abla- kai betörtek, a lakosság pedig riadtan menekült az erdőkbe. A- nyomozást és a vizsgálatot megindították, de eddig még csak azt sikerült megállapítani, hogy a titokzatos repülőgép külföldről jött és külföldre távozott. A nagy döntés Genfben Még mindig békés megoldást remélnek Az olasz lakosság elhagyja Abessziniát k Genf, julius 31 Szerdán reggel az angol és a francia )Őiküldöttek is megérkezteit Genfbe/ A küldöttséget már az állomáson megostromolták az újság-Írók, de a diplomaták semmiféle felvilágosítást nem adtak. A tanács tagjai közül sze rdán délelőtt Aloysl báró olasz megbízott Lavnl francia külügyminiszterrel tárgyalt, Lavul ezután Edén angol megbízottal tanácskozott. Eden később az al>essziii kikül-döttcl, majd pedig Avenollal, a Népszövetség főtitkárával beszélt. Eden ezek után Aloyzl báróval tárgyalt én e tanácskozás kimenetelétől, illetve eredményétől függ, hogy megtarthatják-^ a délután 5 órán tervezet* tanácsülést. A tanácsülés nem lesfc nyilvános. j Népszövetségi körökben arra törekszenek, hogy a megkezdett békéltető tárgyalásokat folytassák. Re-mél/k, hogy Így néhány napon belül .sikerül döntést hozni. lehet Írott betü. A reformot alkotó kéznek nem lehet csak simogatnia, mert ezzel célt nem ér. Gyökerestől kell, kigyomlálnia mindazt, amelynek túltengését senkisem tagidjn, mindönki ismeri4 és mindenki veszedelmesnek (artja. Arról természetesen szó lehet, hogy kellően megokolt javaslatokat, amelysk az alapelveket nem érintik, sőt jobban kidomborítják, a kormány szakszerűség szempontjából készséggel mérlegeljen és el is fogadjon. De csak ilyen javaslatokról és ilyen módosításokról lehet szó. Annak a híresztelésnek, hogy a kormány, Genf, julius 31 (icnrl körökben optimista hangulat mutatkozik. Kedd csie Kdén és Lavnl megbeszélésen ugyanis Kdcii meglehet/h engedékenynek mutatkozott. Iíbböl arra következtéinek, hogy Anglia nem köti magát az olasz—abesszin viszály érdemltfli letárgyalásához, ha Olasz-ország ígéretet tesz arra, liogy a tárgyalások alatt, de legalábbis augusztus 25-élg semmiféle fegyveres mozgalmat nem ke/.d Ai>esszinia ellen. Addis Abeba, Julius 31 Az abesszíniai olasz lakosság lassan egészen elhagyja Abessziniéjt. Addis Abebában t«ljcsen tájékozatlanok, h >gy az európai nagyhatalmak milyen magatartást tanúsítanak Genfben. Prtris, julius 81 A francia lapok azt Írják, hogy Eden ujabb látogatása egyáltalán nem jelenlett fordulatot az olasz--abesszin ügyben. Lavalra Genfben közvetítő szerep vár. Valószínűnek tartják, hogy Eden nem ragaszkodik túlságosan ahhoz az állásponthoz, hogy az egész olaaz-abessfcin illetőleg az igazságügyminiszter elvi kérdésekben is hajlandó a tervezeten változtatni, semmi alapja nincs. Az igazságügyminiszter, aki maga Is ügyvéd volt, nagyon jól Ismeri az ügyvédség mai helyzetét és ha valaki, akkor épp >n ő az. aki llsztában van azokkal az alapclvek-k ;1, amelyeknek érvényesülniük kfcl! az ilj ügyvédi rendtartásban. Az a hiradás, mintha a tervezet pártpolitikai célokat szolgál, teljesen alaptalan és komoly válaszra alig érdeme*. Mert az, hogy a kormány a nemzeti eszmét, a nemzeti egységnek gondolatát - terroéeze- ügyet letárgyalják a Népszövetség mostani rindkivüll tanácsülésén. Páris, julius 81 Az abesszin császár állítólag nem tesz elvi ellenvetést arra nézve, hogy gazdasági természetű kedvezményt biztosítsanak egyes európai országok. Ez a kijelentés azzal a hírrel van kapcsolatban, amely szerint a Népszövetség protektorátust akar szervezni Abesszínia fölé. Ae u| hágai kormány Hága, július 81 Az uj kormány megalakult. 16-mét Colijn alakított kormányt. Kor-mányában az előző Colijn kormány csaknem valamennyi tagja tárcát kapott. ______ A Duce magyar a diákoknál Róma, Julius 81 Mussolini szerdán reggel meglátogatta az Osztjában nyaraló magyar diákokat. A Duoe elismerő szavakkal dicsérte meg a tábor nagy tisztaságát és a fiuk katonás fegyelmét. - 1 A 131 éves ember vall* mása Belgrád, jullus< 81 Szendrövár községben kedtiSn meghalt egy Hlinkovics nevü 111 éves földműves. Halálát már hetekikel ezelőtt megérezte, meg is jósolta. Az utóbbi időben ezért tömegesen keresték fel. akik a ho««u élet titkát kérdezték tőle. A kérésekre kijelentette, hogy azért ért el ilyen szép kort. mert csínján bántja szerelemmel. Felesége 112 év*, akivel 80 évig élt boldog házasságban. Fiatalabb korában nagyon szerette a bbrt, naponta egy-két litert megivott, de a pálinkát sem vetettu meg. _ Gazdát cserélt az aradi „Fehér Kereszt" , Arad, jultus< Ji> * aörögkeleti püspökség két fa fél millió lejért megvásárolta a százéves Fehér Kereszt szállót, a mely a magyar világban a társadalmi előkelőségek találkozója volt. tesen párt|K>litikai színezet nélkül - az uj ügyvédi rendtartásban is szentnek és sérthetetlennek ,kívánja minősíteni és mint ilyent, körülbástyázni, valóban elemi kötelesség. Ha valahol, akkor a jogszolgáltatás terén kell a tiszta Igazságom kivtil a neraSeti eszmének sérthetetlanfil érvényesülnie. 1. AUaml életünk szégyenfoltja volna, ha a jogvédelem immunitását olyan tényezők biztosíthatnák, akjk nem élnek abban a lelkivilágain, amelyben a trianoni kereszt láift-den egyes hordozója él. ,-í *. ZALAI KÖZLÖNY Országos tflzoltókongresssns Az orszftpa tQjOltószövetség határozata érlt\'lmében a minden harmadik esztendőben szokásos tüz-oltókongresszust Gyöngyösön, 1!>35. augusztus hó 18., 10., 20-án lartják meg az ország önkénles tűzoltói. A magyar sajtóntik erkölcsi kötelessége, hogy teljes erővel ti\'imogas son minden olyan megmozdulást, ami a társadalom jólétét és nyugalmának ügyét szolgálja önzetlai munkával. Ép|icn ezért örömmel hívjuk fel olvasóink ügyeimét a Gyöngyösön megtartandó kongresz-szusra, amelynek látogatói nemcsak a tűzrendészet legmodernebb vívmányait te óriási fejlettségét Ismerhetik meg, hanem egy kedvez-ményces díjszabású utazás keretében megtekinthetik a 600, eszíen-dös és fejlett kereskedelmi! ésf forgalmú Györngyösnek történelmi nevezetességeit, valamint a közvetlen közelségben húzódó Mátra gyönyörű vidékeit, világhírű szanatóriumát, a Kékes szállót és Mátraházát s a fejlett mátrai turisztikát és sportéletet- 1 A gyöngyösi országos tüzoltókon-grosszus valóságos kis oázis leííz korunk szociális és. etikai zűrzavarában, hisztin ott olyan emberek : önkéntes tűzoltók jönnek össze bajtársi találkozóra, akiknek töraW-véselt a legtisztább Idealizmus és a legnemesebb felebaráti szeretet irányítja, amikor feláldozzák nyugalmukat, kényelmüket, békés családi otthonukat, nem egyszer testi épségüket, sőt életüket is, csak azért, hogy a romboló elemek leg-rettenetesebbjét megfékezzék s an- nak pusztító mohóságától megmentsék embertársaik életét és vagyonát. A világháború után bekövetkezel! általános erkölcsi hanyatlás nem tudott ártani ennek a nemes szándékü testületnek, amelynek tig-jai ma is épjien oly erényekkel dicsekedhetnek, mint a hábont előtt, mert az önzte és durva tuiyagiusság korszakában is nemcsak szájjal, da egész lelkükkel és munkájukkal li vallják a tűzoltók jelmondatát: »Istennek dicsőség, egymásnak sa-gitség A gyöngyösi országos lüzoltókojt- gresszusra máris sokan Jelentkeztek az ország minden részéből. a kongresszuson részt vesz Kozma Miklós belügyminiszter Is ós más országos előkelőségek. A kon-bresszust előkészítő bizottságnak élén maga a város polgármestere áll, dr. Puky Árpád, kinek neve Gyöngyös ujabb történetétől és a Mátra-kultura rohamos fejlődésétől cl nem választható. Jelentkezések akár testületileg, akár egyenként vagy csoportonként >Tüzoltókongresszus Iroda Gyöngyös* címre küldendők. Fényes nappal kinyitottak egy kirakatot és kiloptak egy revolvert egy doboz tölténnyel — Pesti tolvajok rándultak le Nagykanizsára Érdekes bűnüggyel foglalkozik a kapitányság. Fényes nappal, délután, amikor elég látoga\'ott a korzó. ismeretlen tettes kinyitotta Szabó Antal fegyverkereskedő egyik kirakatát és onnan egy revolvert és Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyük, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban 193S auguizhra l. egy doboz töltényt vett kl. Mikor később az ejrylk segéd arra ment, látta, hogy valami nincsen rendjén, hogy nyitva van a kirakat:- Utána néztek és megállapították, hogy vak. merő tolvaj nyitotta fal a kirakatot és onnan egy >Frommer« gyöngy-háznyelü pisztolyt lopott, valamim egy 25 darab töltényt tartalmazó dobozt. A revolver öbnagyságj 8.35 m/m. Gyári száma 413.126. Egy három lagu lársaság egy fényképezőgépet kínált megvé:elre végig a városban. Ugylátszik az emberek óvatosak voltak és nem dúltok1 be nekik. A társaság bement Szabó Antal üzletébe Is, azonban a cégfönük, Szabó Antalnak gyanús volt a dolog, elutasította őket, egy-ben utánuk küldte egyik segédjét, hogy figyelmeztesse a legközelebbi rendőrt a gyanús társaságra. Csakhamar bevitték őket a rendőrségre, ahol kiderült, hogy a gyanú nlapos volt, a fényképezőgéji lopott tárgy volt, mig a három tolvaj budapesti fiatalemberek. Kihallgatásuk után átkísérték őket az ügyészségre. Agyvértődulás, szivszorongás, nehéz légzés, (féléménél, Idegesség, fejfijás, lehingoltaág, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkakép\'c-eniég a rendkívül enyhén haló ter-mészeles .Ferenc József" keserO-viz használata által igen lokuor gyorsan megszűntethetik. Tudomá-nyoi megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás és az emészlöcutornin át toriéne mérgeződét mindentéle Jelenségénél — Öregnek és Halainak — a legjobb szolgálatot teszi. A vásár alatt fclbalmozóáott maradékok "^^Bi BBBBBBBBBBBBBBBMBM * meglepő olcsó árakért / Singer Divatáruházban Jg3fc augusztus Qáosy Faiakat Klára zongoraművésznő olaaioraiAgi sikere Az csperanto világszövetség aug. hó elején tartja 27-ik világkongresz-szusiU Olaszországban. A magyar i\'.sperantisták karavánja ma es;e (szerdán) utazik át Nagykanizsán ezen kongresszusra Rómába. A karaván tagjai között a magyar társadalom előkelő neveivel találkozunk. Részt vesz dr. Bénárd Ágoston, volt miniszter, dr. Lajos Gyula kanonok, aki a pécsi csoporiot vezeti. A magyar karaván K. John Sári úrasszony vezetése alatt utazik. A mü-vésztársadalmat Géczy Fazekas Klára zongoraművésznő képviseli, akii az olasz rendezőség felkért, hogy a kongresszus gálaestjének keretében zongorahangver enyt adjon. Ezen felkérésnek a geniális maeyir zongoraművésznő szívesen tesz eleget s a szereplése augusztus 6-án lesz Rómában. Liszt »La Cam-panella* és a XV. Rapszódiát fogja előadni a nála megszokott s olvasóink által a Magyar Rádióból -bár ritkán hallható, de unnál na-\' gyobb sikerű ismert művészetével Ez alkalommal fog először felhang-zani a művésznő legújabb szerzeménye, a Dúcénak ajánlott »Espe-ranto Induló,« amelyet az csperanto körök hivatalosan elfogadtak és a kongresszus időtartama alatt az ünnepségeken játszani fognak. Ugy tudjuk, hogy az csperanto világkongresszuson mintegy 4000 ember vesz részt hivatalosan a világ minden tájáról és csak örömmel regisztráljuk, hogy egy ilyen nagyszabású hangversenyen újból egy magyar művésznő, Géczy Fazekas Klára csillogtatja zongoramű vészetét. MnpUr: Auguwtua 1. csütörtök. Rom. Vath. V. Péter. Protestáns V. Péter. Izraelita Ab. hó 2. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban o -Megváltó. gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és u kiskanizsaj\' gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva r<iggol 0 órától este 6 ór<Ug (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Mezei Mária modellt áll... A magyar Mlstlnguette egy fiatal kanizsai festőraflvész mOtermében A piarista gimnázium második emeleti rajztermében ütötte fel műtermét Kozák Béla fiatal festőművész amit Magas Mihály igazgató és Noll József rajztanár engedtek át a nyári szünidőben a fiatal nagykanizsai művészembernek. A festőmütermek megszokott képe A tábla előtt Kozák Béla: a jövő biztató Ígérete, akinek figyelemreméltó vásznait, portréit már sokan ismerik Kanizsán. A vásznon a nagy kanizsai színházlátogató közönség kedvence, a csupa idegasszony, Mezei Máriának életnagyságú képe. Kozák az utolsó ecsetvonásait végzi. Hátra van még a művésznő kezének elővarázsolja. És akkor kész a portré. Az emelvényen a magyar Misiin-guette : Mezei Mária, aki maga egy tanulmány, ahogy ott ájl fekete estélyi ruhában és idegesen várja a kép befejezését. - Csinálja meg már a kezemet, mondja türelmetlenül, mert. már több órán át állt és alaposan kifáradt, holnap |>cdig utaznia kell szerződése ügyében. Kozák azonban rendületlenül simítja tovább a mflvésznő fekete ruhájának derekát, hogy alakja a maga ragyogó pompájában érvényesül. Mester, a kezemet 1 - ismétli Mezei idegesen. Mezei Mária pedig a? asztalhoz támaszkodva áll. Mint egy élő szobor. Csak lélegzete árulja el, hogy van benne élet. Érdemes ezt a nagyszerű asszonyt megfigyelni. Csupa élet, osupa tüz, csu|>a ideg. Tényleg arra született, hogy színésznő legyen. Mozdulatlanságban idegei tovább játszanak. Akár csak a színpadon. Mert Mezei Mária önmagát nyújtja a színpadon. Egyéniséget, az embert, az asszonyt, ugy, ahogy van és él. Szemei réve\'.egen néznek a terembe. Arcjátékán észrevenni, hogy gondolkodik valamin. Soha még kifejezésteljesebb arc Mezei Mária arcánál. Olvasni k-het belőle, mint egy nyitott könyvből és Mezei Mária enged olvasni. Figyeljük ezt az arcot és olvasunk benne és ez engedi, hogy megkockáztassuk a kérdést : , - Mondja, művésznő, boldog ? Mezeit váratlanul érinti a kérdés. De máris mondja : - ó, igen, én nagyon szeretem a hivatásomat, igen boldog vagyok benne. Majd elmondja, hogy még nincsen lekötött szerződése, most megy perfektuálni Budai>estre. Fiatal barátunk végül odaérkezik, hogy a művésznő kezét varázsolja a vászonra. Mezei észreveszi és egy kedves mosollyal honorálja. Néhány boszorkányos ügyességgel odavetett ecsetvonás és ott v^n a vásznon Mezei Mária finom, formás keze, mintha életet lehelne magából. Egy ugrás az emelvényről és Mezei megnézi a képét, amellyel nagyon meg van elégedve. Élethű a megszólalásig. Az az idegasz-szony, aki estéről-estére gyönyörködtetne grandiózus játékával a nagykanizsai színházlátogató közönséget. Valóban, Kozák Béla mpgérdemll. hogy a legmesszebbmenőíeg\' támo-gassák. Van valami különös szin-flnomság és egyéni vonás munkájában. Látni ezt a többi portréinéi. Itt vrfn például Gazdag Ferenc püs|>öki tanácsos portréja, Tamássy tüzérőrnagy arcképe, Garai Magdus Németh László dr., Krátky György és nejének portréja, amelyek mind komoly művészi munkáról, .mély értékről tesznek tanúságot. Csupa t-rmészetesség nála minden. Krátky György és n"jének portréi bravúros alkotások. Kozák Béla körvonalazott egyéniség, amit csak komoly érté-kökről lehet mondani. Kozáknál tudjuk, mit akar, akafása épp oly tiszta, nemes és világos, mint biztos vonalai és töretlen színei. örvendünk, hogy a magunkénak, hogy nagykanizsainak vallhatjuk. (B. R.) ZALfll KÖZLÖNY REGÉNYE András éjiéire iendelte a kocsit, de már egy óra is elmúlt, amikor nagy zajjal kihajtatott a Bujóthy házból. A csendes, néma utcákon szokatlan hangoson visszhangzott a paták éles kattogása. < Amikor Darvas mellett hajtottak cl, kihajolt a kocsiból és meglepetten vette észre, hogy uz emeleten világos-^tf van, az ablakban tisztán kivihető Máriu sziluettje, Megint összeolvadt képzeletében a két alak, £va és Mária, mintha egy személy lenne a kettő. Fájó szomorúsággal telt meg. i. — Ilyenkor, — gondolta — hát mit csinál ilyenkor az ablakban, vagy honnan tudta, hogy most jövök? Talán várt volna egész este? Hám. engem várna a... ez az asszony? És. . és — .\'«••• h. Éva is, az is csak azért kellett egyszer, mert szejcti, ezt szereti, csak ezt: - Máriát. Annyira elmerült gondolataiba, hogy megijedt, mikor a kocsi hirtelen zökkenővel megállt a kastély előtt. Felszaladt a szobájába, odaállt az ablakhoz és sokáig maradt ugy, Dar- vas felé fordulva. Érezte, Éva minden temperamentuma ós kedvessége ellenére sem tudta Máriáért kárpótolni, hiába minden,- vágyódik utána, akarja, kívánja. És megint ugy érezte, megcsalta Máriát. A hold Iiosszu, ezüstös sávban fűtött be az ablakon. * A Póltcrtől elhozott aktacsomóval átlovagolt Darvasra, hogy « vadkárra vonatkozókat Máriával közölje. Legnagyobb csodálatán az asszony cseppet sem lepődőtl meg, amikor megtudta, hogy nem tarthat Igényt kártérítésre. Feltűnően jókedvű volt, beszélt, nevetett és András jóleső megelégedéssel vette észre, hogy Mária örül neki. ÍKérte a fiút, kisérje el, már fel van nyergelve, jó lenne együtt ki\'ovagolnl. Néhány perc múlva átöltözve, csizmáién tért vissza a hallban várakozó Andráshoz. A két ló vígan ügetett egymás mellett. Letérve a jzéles legelőre, Mária megállt, felhúzta a kengyeleken ap-után hangosan nevetve, v^jti Vfgtafl^s \'1 ugratta át az egymástól mintegy ötven inéterrc lévő árkokat. Dodó lova na-gvoknt horkolva vette a számára kóny tivü akadályokat. Mári-i minden pgrás-nál felsikitott, majd lovát visszafogva mosolygott a mellette vágtató Andrásra. Már majdnem végigértek a bos-szu térséguu, amikor egy egész íi* vtofo-Ivás nál a fiu lovának egyik lába elme- rült a süppedő talajba, Dodó nagy ívben röpült ki a nyeregből, «FaIu-rossza, ég felé kapálózó patákkal vCr-gőlődött az isza|»s mederben. András csak azt vette észre, hogy lova elmarad alóla, lábát reflex-szerűen kapta ki a kengyelből halántékán nyllaló fájdalmat érzett, még hal-lotta az asszony Ijedt "ikoltását, azután félig ülő helyzetéből lassan visz-szadült a Tőidre. Mikor m&gához tért, Mária szobájában feküdt, az inas éppen a .csizmáit húzta le. Feje erősen fájt, halántéka szabálytalanul lüktetett, tagjai különösen könnyűeknek tűnlek és mintha minden nagyon homályosan, tőle távol történne. Fel akart ülni, de erőtlenül liajivatlott vissza a párnákra, tompa zúgást hallott, mintha száguldó lovak l>atája dübörögne fölőrt®. Összefüggéstelen, akadozó szavakat mpanogott. Az asüzony először értei-metVCnül nézett rá, ezutáu sietve orvosért küldött, aki néhány perc múlva Dartossal egyszerre .érkezett. Először aziránt érdeklődött, hogy az asszonynak klje András, azután bólogatva mondta, hogy most a legjobb, ha itt-marod a l>elieg. Kinebbszerü agyrázkó-dás. Vízszintesen kell fektetni, Jégtömlőt a fejére, a függönyöket eresszék le, azután lehetőleg keveset beszéljenek és ko|>0,U lápját hóna alá csapva Márju oz ágy végében szótlanul áll- (Progn0zÍ8: Élénk szél, több helyen esö, esetleg zivatar. A hőmérséklet lílssan már emelkedni kezd. Vigyázz, hogy borozás ntáB hová mész I Mint az alábbi hir mutatja, nem csak az okozhat tragédiát, ha a férjet borozgatás után az asszony várja otthon. Minap történt, ho>gy Korcsok Sándor sümegi bányamunkás alaposan beborozott a korcsmában és ittas fejjel indult hazafelé. Aj sötétség és az alkoholmámor következtében azonban Sümegprágára tévedt. Itt egy darabig még mászkált, kereste a lakását, végül is be* tért az útjába eső első szegényes viskóba, ahol egy 72 éves öregasszony lakott. Korcsok ki akarta kergetni az anyókát az ágyból, hogy; ő feküdjék l^rAz öregasszony ijed* tében klabálpi kezdett, mire dulakodás kezdődött kettőjük kfczött. Négy markos legény, akik épp az ablak alatt haladtak el, meghallott ták a verekedést, bementek a lakásba, ahol az ágy alá menekült Kor-csokot kiráncigálták és ugy elverték, hogy a mentők eszméleteiül szállították kórházba. - Köztisztviselők rfMto rendkívül előnyös bútorvásárlás alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen Is kaphatók KoprteLa butor 4ruháiban, Horthy Míklós-ut 4. — Kitűnő minőségű paplanlepedf maradékok Jó méretekben nagyon olcsón kaphatók SchütznéL dogáló Kartushoz fordylt, egyelőre itt kell maradnia a betegnek, majd ők ápolják. Kérte, számoljon be •minden ejtfc a gazdaságiján történtekről és liogy azonnal telefonáljon András szüleinek. Másnap reggel megérkezett Kérdyné. Már Lsmerte Máriát és eleinte nagyon kellemetlen \\lolt számára a dolog, amikor látta, hogy az asszony meny-uylre szivén viseli fia sorsát, bel©, nyugodott. A két asszony egész nap a beteg mellett foglalatoskodott. Mária váltotta a jégtömlőket, András többször szólította nevén, sőt sokszor ilyeneket mondott halkan, akadozva: — Kicsi Mária.. , maradj itt. Bérdyné elfordult, zsebkendőjét á szeméhez szorította. Az anya szólalt meg benne. Nem győzte megköszönni Mária önfeláldozását, együtt aggódlak a betegért, Andráson kérésitől megismerték és megszerették egymást. Egyik este a beteg lassan felnyitotta. a szemét. Bizonytalanul járatta kórul tekintetét a homályára lefüggönyözött szobában, majd sökáitf, f;StyolozotUn nézte Máriát, olyan tekintettől, mint ahogyan kutyák néznek a gazdájukra, ha megveri őket. A két ^sszony boldogan mosolygott egymásra. Mire az orvos megérkezett, Dodó láthatóan job)>an lett Még uem bestéit ugyan, de sremét gyakran fel-nyitotta és tekintete újra értelmes lett. (Folyt köv.J o ZALAI KÖZLÖNY 1936. auguiztui 1. Szerda Bud>p<«t L 17.30 A Mándlts-jazz műsora. —í-18.10 Időszerű katonai kérdések. (Ju-lier Ferenc.) — 18.40 Kovács István zongorázik. — 10.30 Szép könyv, vagy tó kónyví Bisztmy Farkas Ferenc és Rába Uó párbeszéde. - 20.10 .Aki mer, az nj«r.> Operett 3 felvonásban, 7 képben. Irta Rejtő Jenő, zenéjét Sándor Jenő. Karnagy Kemer Jenő. Rendező Léránth Vilmos. — 21 Hirek. — 23 Liszt-e mlékhangverseny. Beve-zetőt mond dr. Koudeia Géza. Az operaházi zenekart vezényli Fridi Frigye*. - Utána hirek. Budtpe* II. 1735 Apáczai Cmjí, u kulturpoü-tikus. (Feja Géza.) -A 1815—19.10 Hang-lemezek. — 19.15 A renalasance-kor muzsikusai. (Dr. Bartha Dénes.) -20.30—21.15 Cigányzene. _ 21.30 Hirek. 17.90 Mislap-Kapper Marianne olasz és osztrák dalokat énekel. - 20.10 A bécsi filharmonikusok ünnepi hangverseny*. Közvetítés a salzburgi Mozar-teumból. - 22.10 A bécsi szfanfóniku-sok rádiózenekarának hangversenye. — 23.45—1 Strauw hármas. Csütörtök 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. —\' 10 Hirek. - 10.20 Magyar városok: Hajdúszoboszló és hőforrásai. — 10.45 Betegségek évmilliókkal ezelőtt (Tas-nádl Kubacska András dr.) — 12.05-13J0 Magyar smtonótős. 12 30 Hirek. - 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.40-14^0 Falus Edit énekel. -14.40 Hirek, árak. - 16.10 Konzerváló szerek. (Maros Ml.) — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Kilencéves férfi. (Székely Tibor elbeszélése.) i 17.30 Országh Tivadar he^dül. — 18.10 «Száz kónyv.» Kosztolányi Dezső beszél Csokonai Vitéz Mihályról. — 18.30 Bachmaw József szalonzene-karának műsora. — 19.15 Munkásfél-óni. — 19.50 Operaelőadás. lUndező dr. Dalnoky Viktor. Vezényel Vaszy Viktor. Közreműködik az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 1. >A hatvanhatos szám.» Kisopera. (OffCnbach.) 2. «I)jamileh.» Vigopera egy fölvonásban. (Bizet) — Szünetben kb. 21 «A szegedi ünnepi hetek.> (Dr. Balogh István plébánoiO — Az előadás titán kb. 22 Hírek. - 2220 Cigányzene. -23 Hanglemezek. — 00.05 Hírek. II. 18.35 A mérnök munkája a nagyvárosban. (Dr. Méhes Emil.) — 19.10-19.45 Hanglemezek. 2005 Bél Mátyás. Szent-Ivánvi Béla előadása. — 20.30—21.20 Cigányzene. _ 21.30 Hírek. Béea. 12 Rádiózenekar. - 16.10, Mozart, Gounod, Leancavalie és Strauss János müvek gramofonon. 17.30 KHwen Willy svéd és finn müveket zongorázik. — 19.10 Mozart: Don Gtovaimi. Vezényel Walter Bruao. Köz-vetítés Salzburgból. — 22.45 Lemezek. -,<M»-1 Tánczene a l^lmhof-kávé-házból. flmig egy nyaraló eljut odáig... Akkor éjjel a nyitotl ablak mellett rosszul aludt. A kávéházból kihallatszott « zene és ének. Hangos emberek vitatkoztak a sarkon az olasz—abesszin ügyről. Egy ur a sétabotjával végig kopogott a kövezeten, ami az éjfél felé közeledő időben igen kellemesen csengett. Egy elnök u titkárjával jwnt az ő ablak i a\'att beszélt az Őszi programról. Hát ezt nem lehetett fcibimi. Felkattantotta a villanyt, könyvet vett a kezébe, olvasott. Az álom csak nem akart újra megjönni. Másnap aztán határozott. — Rozi, — mondta házi tündérének — el fogok innen költözni. — Hova? - kérdezte Rozi ijedten. — Ilyen jó lakást nem tetszik kapni! — Neked jó, mert közel van u piachoz, de én azért mégis elmegyek egy időre, — mondta \'most már nevetve. — Elég volt tizenegy hónapig ez a lárma. — Ja ugy, — lélegzett fel Rozi — vagyhogy nyaralni tetszik menni? — Hát tetszeni nem nagyon tetszik, de muszáj. El kell menni egy kicsit mis vidékre, más emberek közé, aztán ha hazajövök, nem hallom meg annyira a lármát. Aztán elkezdett csomagolni. A csomagolás igen épületes munka. Az ember először mindent kirak. Aztán mindent beruk — a bőröndbe. S akkor látju, hogy milyen sok a holmi és milyen kevés a hely. Akkor elkezd alkudozni és beszélgetni a holmikkal. — Na, te kék ruha, téged iK\'m viszlek el. Elég lesz a fehér, a fekete, a zöld, meg a barna. l)c mégse! A kékben egyszer igen jól rerezte magát... Hogyan is. volt az akkor? Gt? idolkodlk... Persze... Valaki jobban megnézte akkor. A kék \'.úhát is összehajtja és bekerül * Vulkánba. Két könyv fekszik az asztalon. El kellene vinni őket. Kissé vastagok és kissé nehezek. Már az irályuk nehéz. I)e aki adta, any-nylra jó ízlvvcl adta, hogy már ezért is el kell vinni és cl kell olvasni. Forgatja, nézegeti. Keveset már olvasott belőlük. Nem nagyon szórakoztató, inkább elmélkedtctő Írások. Na, az egyiket elviszi Úgyis tudja, hogy nem sokat fog olvasni, ha csak nem esik az eső. Különben kiül a Balaton partjára. Nézi a vizet, hogyan fodr >zódik, gyürüsö-dik... Egészen elmélázik már a gondolattól is, hogy ismét órákig ülhet a viz mei\'.etl. Nem veszi észre, hogy már besötétedett. Világosságot csinál és folytalja a rakosga-tást. Mit csomagoljon be és mit nem. Már 11 fc|é jár az idő, mire elkészül. S mikor a bőröndök be vannak zárva, fáradtan leül. Most már akár el se menne. Tekintetével végig simogatja a bútorokat és arra gondol, hogy minden tovább él, mint n zemfccr. Ha ő egyszer innen örökre elmegy, a bútor megmarad. Pedig az övé volt, ő sze. rezte, ő dolgozott érte. Ez az úsztál látta őt fájdalmában összeroskadva mellette ülni, ez a iOkör nevetett rá vissza, amikor boldogan belenézett. A képek Is sötétebbek voltak, ha szomorúság ülte meg lelket a a mennyezeten vigan táncolt a napsugár, ha derű töltötte be életét.1 Most mégis valami szorongó érzés fogja cl. Fáj az elmenés, neki magának. Reggel még ujjongva gondolt rá és este már nem tud ugy örülni neki. Nem tudja miért? Eszébe jut az édes anyja. Mikor még élt, alig ment el mellőle. Először akkor, amikor intézetbe kellett mennie.\'Akkor is ugy örült az utazásnak s mikor ott volt és este lett, haza akart szökni. Egész éjjel sirL Másnap Is meg akart szökni az intézetből, ki is ment az utcára, de u másik utcánál nem mert tovább menni a főváros nagy forgatagában. Most, ha reggel elutazik, nem kiséri ki senki és jöttének sem örül senki. De hát ez már emberi sors, hogy előbb-utóbb elárvulunk, magunkra maradunk. Reggel vigan száll fel a vonatba, csupa ismerős fogja körül a beszállásnál. Az utazás láza kiül az arcokru. Már most mindenki jókedvű ml.ndenkl izgid, hogy lesz, mint lesz, mikor találkozunk, mikor látogatjuk meg egymást. A társaság vk\'an van. A szakaszban i...a párom leány mellett négy István, azaz Pista nevű ur utazik. Ifjak és bátrak. Megjegyzéseket tesznek az első balatoni állomásnál a kövér hölgyre, aki Igen szők? és csíkos pizsamában nem Is akarja elbűvölni a férfinépet. A Pisták bátran integetnek a tovaszáguldó vonat védelme alatt kedves ismeretlen fürdőző és parton álló kislányoknak és n három lány Is, akik nem mindegyike Manci, bátran és vígan int a fürdőző vagy parton álló uraknak, akikről nem lehet tudni, hogy Pisták-e vagy Palik-e a Balaton írtján. Állomás áltomás után tűnik e\\ Végre ez azl Jókor érkezik, mindjárt dél lesz. Leszáll. D? jó átnézni Somogyból Zalái*I Itt van Badacsony, odébb Kesztheiv. A nap melegen tüz. Két motorkerékpár is egyült Indul. Majdnem súrolják az autóbuszt. Körülnéz, már vannak itt elegen. Feketcszcmüvegcs nők, féríiak jönnek a partról. Tennlszpályán magyaráz egy férfi egy hölgynek. Autó robog el mellette, lobogó hajú lányok, fiuk ülnek benne. Kacagásuk messze hallatszik. Jó egy kissé elmenni, hogy vidámságot lásson, vigyen és hozzon az ember a Balatonról. uan ciu A Zalai közlöny barátai közlönt htr,Mtbiti sátáninak! Most érkeztek I Szenzációi Valódi angol pouplin férfi-ing újdonságok a legcsodásabb «Jf • A A színekben f Ezenkívül sportingek 2\'90-től selyem sportingek 6\'SO tól Női és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2 60-től BRÓNYAI DIVATHÁZ Leánynevek Nyár-reggel. Virágos veranda. Érzed, hogy most minden szépség rád lest a levegőben hűvös tisztaság k: Ágnes. Megbékélt, szép őszi délutánok, elfújhatni az életet oly lenge; benne minden halk és finom: Lenke. Sírás után kis fölszakadt sóhaj, aminek a uivbe kell hullnia; gordonkáid, halk bánat a nevem : Julla. _ Lldltt Julla — (SzentséjHmádás) Csütörtök esto «Szcnt-óra« a plébánia.templomban. — (A főjegyző szabadion) Hegyi Imjos dr. íőjegyző a mai nappal megkezdte nyári szabadságát. — (Váiwsi közgyűlés) Nagykanizsa város képviselőtestülete csütörtök délután 4 órakor közgyűlést tart, melynek tárgysorozatán tőbl>ek között szerei** nz OTI-székház építésének és dr. Goda Lipót városi tiszti-főorvos visszatartásának ügye. — (Vuguszius el.stf^vel hatályba lép n csendrendelet) Augusztus elsejével lép életbe a belügyminiszter csendren-deiete, amelyet a Zalai Közlöny már korábban ismertetelt. A kapitányság vezetője részletes n kioktatta az őrszemélyzetet a rendelet szakaszairól. — ()rv0sl htr. Dr. Welvárth Dezső gyermekgyógyász szakorvos szabadságáról megérkezett és rendelését megkezdte. \\ — Augusztusi költözködésre szőnyegek ós sezlontakarók legolcsóbban Golenszky Ferenc Dlvatüzletébcn. — (Tisztújítás Söjnegtn) Most ejtették meg Sümegen a községi tisztújító választásokat. Községi biró lett Tóth József eddigi biró, helyettes bíró Szabó Zsigmond. Esküdtek: Kovács Sándor, Dörnyel János, Kovács József kőfaragó és Szatmáry István. Közgyám Pék József, erdőfelügyelő Jug Sándor lett. • \' — Paplanok, gyapjú -és flanelltaka-rók nagyon olcsó árakon SInger Divatáruházban. — (MesíMierVBzlk a göcseji bokrétát) Paullni Béla, n Pokréta Szövetség országos rendezője Zalamegyébe érkezett, hol megkezdte az anyaggyűjtési munkákat a Göcseji Bokréta megszervezésére. Ijegtöbb és legjobb anyagot Kustánszegen találta, hol a lányok tizenhatodik századbeli magyar nótákat énekeltek, melyeket eddig sehol sem lehetett hallani. A szervezkedés most már teljesen Paullni Béla vezetése mellett folyik, aki most megalakítja a Magyar Rokréta Szövetség legújabb Bokrétáját, a göcsejit, tehát a Göcseji Héten már az országos szövetség tagjaként tog bemutatkozni Zalaegerszegen a Göcseji Gyöngyös Bokréta. — <>rv«sl hlr. Dr. Strém Sándor szal>adságáröl megérkezett, fogorvosi és fogszabályozási rendeléseit újból megkezdte. — Gyönyörű nyári ■ ruhaanyagok stinpompáa változata várja a vevő-köxönséget a Schütz Áruházban. — (IsmM félelmetes (üz pusztítói// • íomogyárdt b.\'r.anlaságban) A so-mogysárdl határban a Ring bérgazda-ságon az elmúlt éjszaki a zuhogó esőben hatalmas tüz keletkezett, amely egész Kaposvárig bevilágította a vidéket. Hatalmas szalmakazlak égtek le. Három óra leforgása alatt a félelmes eiejü tüz 10 ezer pengő kárt okozott. Érdeken, liogy a Ring bérgazdaságon az Idén ez már a második tüz. I\'ár héttel ezelőtt egy hasonló erejű tűz pusztított, amely két hatalmas kazal lmrsót hamvasztott el. A kár ükkor is 10 eaer pengő körül volt. I98:V augusztus 1 _J,TBWTÖITÖI FI8YELEII Omn ! Vitai I Ctarfés! m-ft kMMkedé., SMf od Fogadalmi templom téren. Dr. Goda Lipót búcsúztatása Azok a városházi tisztviselők, akik ninosenek fizetési osztályba sorozva (gyakornokok és irnokokj) és Igyi ingyenes orvosi kezelésben része- sülnek, szerd:Vn délelőtt megható keretek között búcsúztatták az augusztus elsejével nyugállományba ni-nő dr. Goda Lipót városi tisztifőorvost a városháza kistanácstermében dr. Krátky István polgármester és dr. Hegyi Lajos főjegyző jelenlétében. Polgár Vilma megköszönt\'! dr. Qod&nak azt a szeretetteljes bánásmócíot, amit mindenkor a btuegek, az orvosi segítségre szorultak iránt viseltetett. Nem volt egy kérés, amit dr. Goda főorvos nem teljesített volna. Dr. Goda Lipót a kötelességét teljesítő orvos mintaképe, akiben páratlan szivjéság lakozik, - mondotta. Majd dr. Krátky István polgármester a tőle megszokott ékesszólásával méltatta dr. Goda Lipót tiszti-főorvos hervadhatatlan érdemelt, mint városi főtisztviselő, mint orvos és emberbarát. Ha nyugalomba vonul is dr. Goda főorvos -mondotta a polgármester - a szeretet kapcsai tovább fűznek ben-nünket hozzá. Dr. Goda főorvos meg hatva mondott köszönetet a váratlan ünneplésért. Nem csinált mást, hangsúlyozta, mint kötelességét teljesítette. { Dr. Goda Lipót városi tisztifőor-vost, bár augusztus elsejével nyugalomba vonulj a város továbbra visszatartja szolgálatban. ZALAI KÖZLÖNY — Fér II szövet újdonságok naponta érkczu«k olcsó árban Golenszky Ferenc Divatüzjetébe. — (Augusztus első vasárnapján) nagyszabású, látványos, vidám, filléres népünnepély lesz a Zrinyi Torna Egylet sportpályáján. Ax „Igmindl* vlzbon ösgyógyerő rejlik, Mesterséges pótlás nem sikerült eddig. — (A npftrtgm horialir.a» bűne) Ozv. Pongor Ferencivé szentgotthárdi lakos halálosan gyűlölte mostoha unokáját, cg>- 4 é\\Cs kisfiút. A gyermeket egyik nap elvitte az erdőbe sétálni, ott egy doronggal fejbeverte, majd összeszurkálta és egy kútba dobta. Otthon azt mondta, hogy a gyermek bizonyára eltévedt az erdőben. A szörnyű bún-tény a gyermek keresése közben kiderült és a lelketlen öregasszonyt letartóztatták. — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Singer Di-vatáru házban, ; t — (A Uhme elköt legjobb védekezés) 0 gőzfürdő forrő légkamrájában husz l>ercig való tartózkodás, .utána pedig Jó meleg 1*lélegzés, Erzsébet-gőzfürdő, Nagykanizsa. — (TQ* puutllrft Vászoly községben. leégett 3 fcjcófiár, < pajta és több melléképület A kár 10.700 P. — Szövet, vásson és selyem áruk legolcsóbban a legjobbat (kilcnszky Ferenc IMvatüzietében. ~ (Bélyeggyűjtők találkozó)*) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. — Imprtmék, divatos lenvásznak, selyempiquék, legújabb divatú nyári rulmanyagok mélyen leszállított áron Singer Divatáruházben. mert csak igy van lehetőség arranézve, hpgy a visszaindulás! kívánságokat esetleg orvosolni tudják Szerdai számunkban a szegedi filléres gyorssal kapcsolatban egy panaszos levelet közöltünk, bár az abban foglalt panaszok és sérelmekkel nem értünk egészen oggyet. Nem arra válaszolva, hanem inkább a közönség tájékoztatására közöljük az alábbiakat : A filléres gyors csak megfelelő számú utas jelentkezése esetén indul. A tapasztalat azt mutatja, hogy Nagykanizsán még a pesti filléresekre is csak igen ritkán szokott összejönni ez az 500 utast jelentő »mogfelelő szám.« A filléresek indulási idejét Pesten a MAV üzlet-vozetösége állapítja meg és azt megváltoztatni esetleg csak ugy lehet, ha az utasok n így részének érdeke ezt megkívánná. így is csak kis százalék a valószínűség, hogy a kanizsaiak kívánságát orvosolják. Ehhez tehát legalább 800 ember kérése volna szükséges. Ez pedig nincs meg. Érdeklődtünk illetékes helyen, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy tí filléres azért Indul 8 órakor, hogy legalább az előtte való éjjelt nyugodtan, pihenve lehessen tölteni. Szegeden kevés em-bornak van a pihenésre lehetősége és nem is azért magy Szegedre hogy ott pihenjen. Inkább alszik itthon reggelig és ugy uth^ik, mint a korai keléssel súlyosbítva az utazás fáradalmait, abban a ípemépyben, hogy majd Szegeden pihen valahol. A vl^szaindulásnál ugyanez a helyzet. Éjfélre ér haza, a fiUétfes igy is, ha később indulná, akkor pihenésre alig maradna idő, már pedig az utasok nagy részének hétfőn reggel munkába kell állni. Mégis a közönség érdeke mindenekelőtt. Anneny-nyiben tehát összejön a 4-500 ulas és azok nagy része azt kivánja, hogy a filléres később induljon vissza, ugy a menetjegylroda mindent elkövet, hogy ezt lehetővé tegye. Ehhez természetesen az kell, hogy minél előbb - lehetőleg még ma - jelentkezzenek azok, akikj a filléressel Szegedre óhajtanak menni. Nagykanizsa kulturvárosnak vallja magát. Most megmutathatja, hogy az-e, vagy sem. Kíváncsian varjuk. hányan lesznek, akik az igazán olcsó alkalmat és lehetőséget kihasználva, jelentkeznek a szegcdi útra, hogy ott gyönyörködhessenek Az ember tragédiájának örökszép előadásában. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a filléres utasainak nem kell az előadást végigállni, mert megfelelő ráfizetéssel a pénztár az egypengős utalványért ülőhelyre szóló jegyet is kiszolgáltat. A szegedi egyéb{ látnivalókat és programot holnapi számunkban fogjuk közölni. Egy telsősegesdi péksegéd a balatonfenyvesi autógázolás áldozata Beszámoltunk tegnap arról a kerékpár és autókarambolról, amely hétfőn Balatonfenyves és Bélatelep között történt és amelynek halálos áldozata is van. A csendőrség a lefolytatott vizsgálat során több szemtanút kihallgatott, akiknek állítása szerint Papp István soffőr, Szilárd nagykanizsai bérautótulaj-donos kocsiján kb. 45 kilométeres sebességgel haladt, tehát nem hajtott tul sebesen. A szerencsétllen-séget az ^kozta, - mint azt már tegnap is megírtuk - hogy az áldozat az arra haladó gyorsvonatot figyelte és annak dübörgésétől nem hallotta az autó tülkölését- Megállapították, hogy a szerencsétlenül járt áldozat Kovács József 26 éves fel8ősegesdi lakos, aki az egyik balatonfenyvesi péknél volt a nyári szezonban, mint péksegéd alkalmazásban. Most is süteményeket hordott ki a nyaralók villájához, amikor a végzetes baleset megtörtént. A szerencsétlenséggel kapcsolatban rá kell futatnunk arra, hogy a balatoni müut némely helyen még mindig nélkülözi a legszükségesebb jelzőtáblákat. A szük és sokszor nagyon is népes műutat különösen a gyalog és kocsiátjáróknál kellene minél előbb figyelmeztető jelzőtáblákkal ellátni. így minden bizonnyal több szerencsétlemségnek lehetne elejét venni. Városi Moiflé JuIIub 31. él lUg 1-én Szerda él csütörtök Két nagy sláger 1. Paroel Zita magyar filmje AzUJ ROKON az fisszei magyar sztárok szereplésével. II. Eggert Márta és Jan Kiapura szerelmi kettőse Szivem érted dobog Szerepelnek még: Paul Kemp, Ptul Hörblger. v Figyelem! A műsor hosszúsága miatt ai előadások 5 és fél 9 órakor kezdődnek Hz 5 órai előadások filléretek I Nemzeti Munkavédelmi hírek A Nemüftti Munkuv*Mml;..ftl!ttial kötteti vefcfctőáége felkéri flajilumWM város és a jáfás összes Haz&ÍWtf 1»-koiuágát, l>ogy , tekirit^ltej\' < KM Munkavédelem nagy . íqptqtóáaS^\' és árra, hogy « nemzeti itg^WWMpl a Munkavédelmi lageM hárul a fontosabb ssercp, wciví-skedjenek qM-"ok sorába belépni. A belépés- tefjtsen luijmerttes, tagdij nin<», » Vágok üaza. fUis munkálkpdáM fejtenek , ki, ippn-kába szólitás esetén azonban megfelelő napidíj és é\'-cihiezés Jár. Miután ugy ír Nvmuett- • Munkavé<telem)>en, mint a légvédelmi eljárásban rendkívül fontos stci«p Jut a nŐkré U, felkérjük n komolyan gondolkodó hazafias nőket, hogy a tagok sorába szíveskedjenek belépni. Felkérjük egyben a hatóságokat, testületeket, egyesületeket és alakulatokat, hogy a férfiak és nők belépését támogatni s előmozdítani szíveskedjenek. A Nemzeti Munkavédelmi Hivatal Nagykanizsa városi és Nagykanizsa Járási körzetvezetősége ezúton tudatja, liogy a körzet vetője, Jereby • Gábor főjegyző Lakását Teleki-utca 59. szám alól a lazsnaki kastélyba helyezte át, ahol Nemzeti Munkavédelmi ügyben mindenkor rendelkezsre áll. A városházán levő hivatalos helyi-ségben (nyilvántartó hivatal \'II. em. 2. ajtó) minden héten szerdán 12-tŐl 2 óráig tart hivatalos órákat a körzet-vezetőség. ^ A Ní»n*4l MwifciivjJ<hai lllwal k6rsstve«etfaéíe. v, — (AnjBkfl^yvl hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek születeti, 7 fiu és 4 leány: Mi»i József földműves és Farkas Annának rk. leánya, Péterfi Mihály kocsis és Horváth An-náitak rk. leánya, Pintér István keres* kedő-segéd és Lick Máriának rk. fia, Zsivkovics Pál kereskedő-segéd és Plánder Ilonának rk. leánya, Bányai György honvédkórházi tisztviselő és Polai Évának rk. fia, Nyerld • József hentes és mészáros és Frk Ágnesnek rk. leánya, Wajda László földművé és Farkas Frzsébetnek rk. fia, Csima József napszámos ón Kánuár Máriának rk. fia, Szilajka György földműves és Horváth Rozáliának rk. fia, vitéz Bedő József iroda altiszt és Kis Rozáliának rk. fia, Réti Lajos műszaki tisztviselő ós Pankász Ilonának rk. fia. — Halálozás 15 törétnt: Pintér Terézia ik. 3 hónapos, Szokol Sándor rk. 4 hónapos, ózv. Dávldovics Fereucné Kálo-vics Anna, Gönczől- János kertész rl^ 70 éves, ótv. Szári Józ*fué Baii Katalin rk. 75 éves, Kaufmaun Sándor izr, 6 hónapos (Keszthely), Nováczki Imre nyug. vasúti kalauz rk. 58 éves, Neufeid Ferenc magánzó izr. 70 éves (l>ozsega Jugoszlávia), Dominkó András rk. 2 hónapos, ózv. Keszericz^ György -né Heckenberg Auna rk. 81 éves, Vajda László rk. 2 hónapos, ózv. Noll Fcrencné MUnarlcs Mária rk. 74 éves, Furdán László földműves rk. 80 éves, Osskó Péter Aft>ád nyug. Máv főtiszt rk. 44 éves, Imrei Ferenc apátplébános rk. 82 éves. - Házasságot kötött 3 pár: Harrer József nyug. vasúti-váltóőr rk. és Fatér Julianna rk., Károly Márton népzenész rk. és Baranyai Gizella rk,, Gáspár János keitske-dő-segéd rk. és Nyakó Sám i«f. - (A verebek ma*t*Uk m*g az öreg 0U461 a baléitól) A verebek se gitaégével menekült inog á here govinai öreg gazdálkodó - biztos haláltól. MihanovicB Lubomir 70 éves öreg hagy madárbarát volt s kis kunyhója *lőlt minden reggel azzát szórakozott, hogy az ezerszámra odagyűlt verebeket; kenyérmorzsával etette. így ment ét már évtizedek óta a ttvúrt a verebek nagyon elcsodálkoztak egy reggel, hogy a kunyhó ajtaja áein aiyitt kt. N"P«n tetszésüknek oly hangds cslpógásial nyll-vánitotlák, hogy a szomszédok figyelmesek lettek és átsietek a kis kunyhóba, hol az öreget <js»méletUm álla-pótban találták a csók kámTorinjekdó-vai tudták magiUtoz lériteni. A* öif-gen szivgyengejjég vett prő^ s a verebek ribilllója nélkül meghalt vok». ZALAI XOZLONY ll Ut fa tn»l t~Ul » M-+, A NagyknnUaal Auló-mlnjeu vaaár- ós ünnep tf IndtrHéviSre. A kényel-,T „,„ uttíáíra jelotitKeznt már lefiít U nMWSi veiménél Mógte-leW (rtftnM jdetrtkesd M<Mn mit moat vhKIMO InOI a járat reggalponlo-léi\'RtitM perokor a t>ntrál olCl. Vkeldlj oAa-vlaaaa a loasállltott árban 3-50 p«nfi. . ...... Sakáa mit Uym olcsó .vásárlási al kaloitt íieta volt; mint a StbfiU Aruhás idíayVigi kiántsiuMW. Ar építőipari sztrájk front-c J*rö» nwkapest, július 31 Ar épttfllpárt siltliJkHal kapcsolation srenlfi\'n déHrttfh a k*\'t«slw<!elml mlnlsz-térinmbarr ujabb tanácskozásra RVÍIt-tek össze a munkaadók- és a mrunkri wlr\'káldólWm. Ptmehdzy ilnmtltká iWgbrtk n békéltető eljáráson. (Inzda alít\'1 kórókHen Kímélik, hogy rövidesen ■ sikaeit!\'olvan megoldást találni, an-éty mind a két Mit kteWBiti. Slrtttírt dítMOtt\'n Kerámia tétilagyAr-ban «W munkás szintért abbahagyta a munkát és csatlakottolt az épitöipa-ro»1c sztrájkjához, EgfjTHú«*tftel\' Bftyvéd\' motor-kcrékpér)4v*l halálra gázolt eürnMMMikhalcUrt » Győr, |ul|uB 31 Kedden Moson hatrtrában Scendy ausztrállal angol. ügyvéd motorkerékpárján! halálra gázoltn Kattan Miklós marhAhujoaárt. Az angol ügyvédet «gy«ri Ügyészségre kísértik, ahol kihallgatták és mhitán nX\'gállBpttották, hogy a szerencsétlenségért nem Wrbtll öt a felelőssége, ;azabadónbocs:\'ilották és meg-5xftatet(*íi\' ellene áz eljárást. ÜÜ TaraiartMOa Itünyteft tzftntHtn, /orfakm tcttrulaM. Busa ttszav. TT-fÁ"1479-1499: 78 >■ l«ÍMlHÓ.,7»rtjt, 1505-1575. 80-á. 1919-1536. daMÜ 7Kaa 1440-1470 7»«a 1499-1449. 7S-aa 1470-1900, M<aa. U 85-15 10., - Rozs psstvldékl Ií80-I3tn.máe 1290—13 1(X Zakó kMíp 1620-18.40. Taavail tlaaáatall köiép ab bpeat I39CM-1420. wmmtm i ttMjjjWjt> 1 HBMaMMMMMI - NMf! MMItpBll Lsklislyo* Budapest, i . Bákicl-at 68. Szállodája: modern TéBfcertje: vdágyámi Kávéházat ragyogd 99rtteöje" romok Konyhája: htros Pincéje:. novos Arait ofcsttr Kttötoége: MtUnö 97 APBÓlBIRDSTÉSEK ^piAhitdatu. "la vsrtmaa *» UMfM* 10 műm W lilltü mhMw Wew WÓ 4 iniír. MtkOm^ 10 .ti!fl « IUM(. Mntém imtbU u4 I BIU. ■Iraaslákat márványböl ts gránllböl csak Kovácsnál,\' Király u. 33., kaphat oi- caéa 4a Jet 106 Vlll.nynéMiriarlía hallám, mely nem ráz, nem éget, a halat nem tört, lOOP/o-os szsvsloe\'ág. Metk Jinoa hölgy lodrásinál, Fö ul 3. 1 Hlraauabál, komfortos lakás sug elae|éte kiadó. BStebbet liiaeltta Hi\'köi a4g Irodájában. 2736 Saép nagy udvart egyaiobta lakáa mel lékheljlségelvel azonnal kla«ó VSlCe marty-uka 22. \' Héramaaabáa lakás ItlrdOuobával. azép kelttel angnaztna vagy november l-re kiadd. Caenteiy-tit 33. 2752 KlaoaalMa álUml tlaitvlaelá kerra kétazobáa ulcat laUit lehetíleg bellemle ten november l-re. Clm a kiadóban. 2762 Bagolal sor 39. alatt miginvoa ha kerttel ISab évre november 1-161. Bővebbet Qynlal\'dpéaz EOMj-lér 2. 2763 Vaaraakaraakariáa beteodciésKl legtorgalmaubb helyen betegiég mlati bérbeadó Tentith drO|érláb»n. • Szemere-utea 3. éa Rákóczy-ulea 29. az. káaak eladók. • Ottomtn, aiekrtny, csillár atb elktXtOa-ködáa miatt alaté. Bóvebbet Ádám, Kt-rály-ntca. 27 • Augasztai l ére 2 ntcal parkettás azoba kM4t Horthy Mlklói ul 3 • Szoba konyhás lakáa aionnalra kiadó Ztrda-utca\' t£ • Hannáit lókarban levó a.torok eladók. Bóvebbet Wlaaalca Uyula utca 4. • KHIflaba|*ratri, eleginun buinn-lott utcai szoba, lcg|obb helyen kiadó. Caengery-nt 22. * Matapkar akpár egvszemélyei, üzem-képes, jó állapotnan olcaón eladó. Wolllk Horlhy Miklósul 37/a. 2778 Jókarban lévő karákaért vennék Klrály-nt 9 . 2779 Két lakaMa gyarmakat tetlas ellátásra vennék. Plzetéa lele természetben. Magyar-ulca 23. Zaoldoané. • KIMnv-n. 81 vagy háromszobás magánház KUIÓnbejáratu botorozott azoba a bel városban ktaáé, ellátással la. Clm a kiadóban. 2780 Klaá|a a laptalajdOaot K9zgazdaiáil Rt. Oataabarg Nyomda áa Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Palelös kiadót Zalai Károly. Interutban telelőn: Nagykanlssa 78. ssám Köszönetnyilvánítás. Mindazon lőbarálalnknak é« ismét őseinknek, kik lelej hetetlen drAgi jó anyánk in. Roll Farenoné ■> ■llaatlea Kárla \'lemetéaín tneg|el»néíükkelvfgy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voliak, fogadják ezúton Is hálás köszönetünk kifejezéséi. A gyászoló csalid. 16319/1935. Tárgy: Titusz elleni védekezés. Hirdetmény. A péksüteményeknek házhoz való szállítása tárgyában kiadott 16037/1935. sz. rendeletemnek kiegészítéseként előfordult esetből kifolyólag félreértések elkerülése végett közhírré teszem, hogy minden egyes megrendelő részére külön-külön zacskóba kell csomagolni a megrendelt mennyiségű süteményt s a csomagolásnak már a sütőüzletben kell megtörténnie. A klhordók dolgát megkönnyítendő, de főleg azért, hogy a süteményeknek összefogdosása a kihordók részéről is megszűnjék, az egyes zacskókra a megrendelő nevét rá kell Írni. A\'Kihoidás alkalmával a megrendelők névsorának a kihordónál kell lennie s a névsornak a következő rovatot kell tartalmaznia: A megrendelő neve, lakcíme, reggelre hány darab süteményt rendelt, délután hány darab süteményt rendelt, a megrendelő aláirása. Ismételten figyelmeztetem a sütőket, hogy aki rendeletemet megszegi, kihágásért a legszl gorubb büntetésben részesül s esetleg iparjogositványát is megvonom. Nagykanizsa, 1935. jul. 31. „„ Polgármester. Baclllasmentes Hieglenikns Hl SM tt |j kap ha lé aMiig a kéulal tart ■ HÉ ANTAL vtöÉIÉni Ffl-llt 9a 1935. aufnathis 1. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jíbarátainknak és Ismeréseinknek, kik fdejlbebt-lett drága |ó balotlunk Imray Ferenc c. apát, nyug. esperes temetésén megjelelt Mikkel vagy bármi más módon gyásiunkban osztói nl szívesek vollak, fogadják ezúton Is mélységes hálánk idfejntsét. A gyászoló család. Sertéshizlalók : figyelmébe!. I Kézihajtásu daráló (dupla acöltároaáa, t»a«ir» láréaa, égy ember óránként 16-31 kar. szemet könnyön ledarál vele.) Ara P 48*BO. Nagyobb kézihajtásu daráló Ara P 184. (Óránkénti teljesítménye 50—70 kgr.) Tekintse meg, vótelkényszer nélkül Hofherr—Schrantz - Ctayton— Shutttevorth r. t. lerakalábin: OR6ZÁÖ JÓZSEF Nagykanizsa, Erzaébet-lir 10. H bírósági palota mellett. Teleion ISO. üljkuliuiUttl liiilui Vállalat MENETRENDJE érvényea 1939. május 19-tdl. Crxa4kat-I4^—VaaaUllaaaáa Vasútállomásra 445 W 11« 1249 U W 1410 1|M 17» II t« |«50 21» 2240 Letenyel mnnateawl L*ImjMI M. 449 NzgykMluári Irk. 8 00 són kerti többe a Zitái KÖZLÖNY, ha bejelenti nyaraló címét. A kiadóhivatal portómen-lesen ktlldt utána bármely • belföldi nyaraléhelyie. Urooalotl a lapáalajdonce Kdz«azdaiágl R-T. Qalaabarg Nyoaida tM Dálialal Uouadó vállalata Unyvayoudájálian, Nagykanizsán. (Tetette üzletvazaU Zalai Károly.l 75. Évfolyam 173. szám Nttgylunlm, 1936. augusztus 2 péntek Ara 12 ""ér ZALAI KÖZLÖNY lataM t «kd55l i POLITIKAI N A P I L * I Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Elfillutéal ira: tfr hón a t*nrt 40 tuu SicrkeulAftégi él £4dótlh»UU UMci. 71 ■ Több srivet I A szív mint vezércikktéma ? A sziv és politika : hogyan fér ez össze ? Ugy, miként a politikrtt nem lehet sehonnan kikapcsolni, mert végeredményben minden politikum, ugy a sziv kell^ hogy mindennek a mozgató ereje legyen. Do máskép állana minden államban, politikában, az egész nyilvános közéletben, de főleg a szociális problémák megoldásánál hogyha a szívnek is jutna benne szerep. Ha több szerepe lenne a szivnek. A családról nem is szólunk, a melynek fundamentirtria, alapköve, épilSetfala. pillére, tetőzete, egész berendezése a szívből fakad és ezer véredényen át Ismét a szívhez vlsz-szavezet. Család sziv nélkül : ember lélek nélkül. Ja) annak a családnak, ahol. kilopták a szivet, ahol nincsen lélek, ahol nem ismerik a melegséget. Ragyogó óra : járómü nélkül. Ha igaz az, hogy az ember arca egy nyitott könyv aminthogy igaz - hü a szem a lélek!,, u benső ember csalhatatlan tükre: a sziv visszatükröződik a sziv-ember arcán. Csodálatos könyv a fizlognomia. A politika, amely szivet ismerne, hódító, diadalmos politika lenni. Meglátná az élet mélységeit, rájönne arra, hogy nem egyedül » »saent én« köveiből szabad, hogy kirakva legyen utja, hanem észrevegye a nyomorgó milliókat, a nép jajját és a szociális olaj! korW. k^l, hogy állandóan a kezében legyen Baj, amelyik ország törvényhozásából a sziv hiányzik és csak a rendelkező szakaszok dominálnak-Ha a népképviselet házában csak néhány szlv-ember foglal helyet a sziv erejével dominálják az egész légkört. Hatalmas erkölcsi erővel ós súllyal klmagaslunak a többiek fölött. A sziv politikusa meglátja azt, ahová nem-sziv embernek már nem terjed a figyelme, a tekintete, ahová a szem sugara nem ér el. beleéli magát mindenbe, amibe a másik nem képes magát beleélni megérti az írás szavait a muga megrendítő valóságában : És a nép éhezik... Azon van, hogy törvényhozói tisztét csak a fajtája, az embertestvéne. a szenvedő javára gyakorolja és használja ki. A sziv politikája az Igazság politikája. Ha a trianoni palotában összeült ix.litikusokat a 8zlv vezérelte volna, Magyarország ms nem 18 vármegyéből állana. Ha »több sziv* lenne, nem lenne álláshalmozás. Jutna több állás elhelyezkedés. munka ós kenyér minden vonalon, minden országban, minden nemzet közott. És a tragikus sorsú, virágjában letört magyar ifjúságnak nem kellene tejét bánato-»an lehajtani. Több lenne a megértés, több a IzScMfb érzés, több a sorsközösség diktálta szolidaritás. Ezt a szlv-politlkát látjuk vitéz Tabódy Tibor főispán minden cselekedeteiben. Intézkedésében, megmozdulásában, rendelkezésében Ahová érkezik, ahol megjelenik: Kedvező fordulat várható a genfi tanácskozásoktól Laval közvetítő Javaslata: ha szeptember 4-1* nem jönne létre megegyezés, akkor Genf teljes egészében tárgyalja le az olasz-abesszln kérdést Abesszínia engedékenységre hajlandó Genf, augusztus 1 Szerdán délután 5 órakor nyitotta meg Ljtvinov soros elnök a Népszövetség tanácsának 87. ülésszakát A tanács tagjai először, zárt ülést tartottak, amelyen Aloyzi báró ismertette az olasz álláspontot. Ennek lényege aZ, hogy az olasz abesszin vitát az ualuai kérdésre kell korlátozni. Utána Hawnritoe etióp* kiküldött adta elő kormánya állás, pontját, amely szerint a vitát az egész olas-z-abesszin kérdésre kikeli terjeszteni. Edén látszólag ezt az álláspontot támogatja. Laval közvetítő szerepre vállalkozott és azt Indítványozta, hogy az ülést zárják be és csütörtökön délután üljenek össze Ismét tanácskozásra, addig van idő a kölcsönös megbeszélésekre. A tanács nyilvános ülésen elfogadta Laval indítványát és a tanács csütörtökön délután 5 órakor ül össze ismét. Franciaország az olasz álláspont felé hajlik \' Genf, augusztus 1 Az abesszin jogi szakértők sze- A francia elégedetlenség ujabb kitörésétől kell tartani A szélső pártok uj kormány alakítására törekszenek Páris, augusztus 1 A kormány hitelügyi politikája miatt észlelt elégedetlenség Ismét kitörőbsn van. A baloldali pártok ismét zavargásra készülnek. Kis;bb tüntetések máris voltak. A szélső pártok összeakarják hivni a parlamentet és egy uj kormány megalakítását hangoztntják. A 1UI.-1 erőd munkásai sztrájkba léptek, mert megtudták, hogy a .szükség-rendeletekben foglalt 10 százalékos bérosökk -ntés a családi pótlékokra is kiterjed. A földmunkások ásókktol és kapákkal felfegyverkezve a protektorátus elé vonullak és ott tüntettek a bércsökkentés ellen. A kereskedelmi miniszter lemondása súlyos helyzet elé állította a román kormányt Bukarest, augusztus 1 Manolescu kereskedelmi minUz-ter csütörtökön reggel váratlanul benyújtotta lemondását. A lemondást azzal Indokolja, hogy a kormány célkitűzéseit nem tartja tervszerűnek. A kormányt ez a lemondás még súlyosabb helyzetbe hozta. A kormánynak ugyanis csü- törtökön kellene a külföldi adósai-gok szelvényei után eső összeg egy részét átutalni. Devizahiány miatt azonban az átutalás n>m történhetett meg. A francia bankok válaszát csütörtök délre várják. Hj a válasz kedvező lesz. akkor Taja-rescu miniszterelnök Szinajába utazik és Jelentést tesz a királynak. szivét sugározza kl. Ez az ő hatalmas ereje, sikereinek titka. Vitéz Tabódy Tibor főispán a sziv embere, a sriv főispánja. Nincs testület. sem magánember, akihez a főispán érkezett és meg neui hódította volna közvetlenségével, melegségével. Szinte szuggesztív erővel hat megjelenése. aki panasszal. séMerrtmel fordul hozzá, aki ügyes-baj. s dolgát eléje tárja. Zala főispánja ludjta mivel tartozik állásának, kormányának. a Nemzeti Egységnek, a zalai népnek. A sziv diktálja, a sziv vezérli, ez irányítja tetteiben. Ez ta- dilotta arra. hogy a rendes retorlá-kon keresztül való elintézés helyett a kanizsai gazdák kérelmét ax aszálysujtotta legelők ügyében -telefonon intézze el és rövid órák alatt már itt is volt a miniszter ugyancsak kedvező telefon rendelkezése. Ez késztette arra, hogy meg ki\'ije a pénzügyigazgatót, h >gy jöjjön el Nagykanizsára és Itt a hfjy-színen hallgassa meg az egyes kategóriák, az egyes foglalkozás) ágak panaszait, sérelmeit, hogy ennek alapján Intézkedni lehessen. Ez késztette arra. hogy Zala községeit felkeresse, népének pana&&ut rlnt a békéltető bizottságnak nincs Joga, hogy a határkérdésekkel is foglalkozzék, i Franciaország a szerdai Ülés után hajlik az olasz álláspont felé. A francia sajtó szerint kedvező hatás alakult ki a szerdai tanácsülésen Angliának az a kívánsága, hogy Olaszország erősítse meg azt az Ígéretét, hogy nem nyul erőszakos eszközökhöz az olas£ abessijüi Ügyben. Olaszország hajlancfcó ezt elfogadni, de csak uzzal a kikötéssel, ha ennek érvényessége csak augusztus 26-ig tart. j A Laval-féle megegyezés V Genf, augusztus f A népszövetségi tanácsülés után Eden és Laval Utvtnov elnökleté*! értekezletet tartott, amelyen megállapították a Laval által ajáalott megegyezés szövegét. Ezeksze(intJ A Népszövetség a békéltető bizottságba egy ötödik döntőbírót nevez kl. ( A bizottságnak szeptember 4-én kell jelentést tennie az olasz abesszin helyzetről. Szeptember 4-én a népszövetségi tanács ülést tart. s ha idóköcben nem jön létre a megegyezés, akkor teljes egészében letárgyalják az olasz abesszin kérdést. Páris, augusztus 1 Párisban remélik, hogy Laval köa-vetltő Javaslatu nem fog nagy el-len állásra találni Olaazország rée zé« ről. Parisban valószínűnek tartják, hogy a népszövetségi tanácsülés pár napig el fog húzódni. « Miért maradt távol Benes a genfi ölésről? Páris, augusztus 1 A párisi lapok szerint Benes cseh külügyminiszter a dunai egyezmény -t— allgassa. mégha llgi Tabódy főispán megmutatta, hogy igenis helye van a szivnek, a »t^bb szivének a kösigazg atáasban, a politikában és n 1 ód enüt| ahol ettibe-rek vannak és intézkedést és segítséget várnak. Tabódy főispán aziv-politlkájától nsgyon sokat vár a m?gcsonkltott Zala népe. Mert politikáját és-a astv-embert belefogja vinni mindenüvé és példát ttdni mindrnklnek. hogyan lehet a pira-grafu-sok mellett a szivei is <*r>ml-náns szerephez juttatni. Több szivet mindenüvé!... ti-jmfk Asaid 0 o tALM KÖZLÖNY 1*35 MgtHxhW 1 közeli megkötése miatt nem vesz n\'watfa népBaftvalrtgi tanács imatani Öanies ugyanis b népa*&vet-ségi BléppkmAnyok hajthatatlan vé-delmetitye t« azért maradt távol a mostani..ülésről, hogy no kelljen fellépni iúms álláspont elljbn, annál is inkább, mert a dutnii megegyezés ügye jó utun halad előre.\' Ujabb olasz hadlazállltmány Abesszínia felé 4 Nápoly. augusztus t Szerdán délután két gőzös indult KclqU(rikábu, amelyen 200 tiszt és lOOQ\'fŐnyt legénység utátott, usonklvOl sok páncélos gépkocsi és nagymennyiségű különböző fegyver volt a rakományban. \' A messinai kikötőből szintén útnak indult szerdán egy hajó, szintén teljes hadi felszereléssel Afrika relé. Abesszínia enged l GcnC, augusztus 1 (Lapzártakor érkezett) Az abcsz-szin kormány Genfben bejelentette; hogy elfogadja az angol francia megoldást, amely kehetövé teszi a háború elkerülését. Az olasz kormány még nem nyilatkozott. Valószínűnek tartják, hogy Mussolini sem utasítja vissza határozottan a francia javaslatot. Heggel óta semmivel sem enyhült a hangulat az olasz küldöttség körében. l Semmi látható eredmény Ctenf, augusztus 1 (lapzártakor érkezett) A Ileuter iroda jelentése szerint Uval délelőtt megbeszéléseket folytatott Erién angol ki-küldöttel, A tojni báróval és az abesz szín főmegbizottal. A tárgyalásoknak azonban mlndezideig semmi látható ci«dméoye nincs. Izgalmas életmentés a hévízi hőforrásban Egy rendőrfőtörzsÓrniester élete kockáztatásával megmentett egy házaspárt Bcnoe Ferenc kaposvári volt városgazda feleségével együtt Hévlzon nyaralt. Egyik nap a hiiv.s hőforrásokat akarták megnézni és be-* úsztok a források fölé a mélyvízbe, Ott az asszony a nagy hőségtől megszédült és fuldokolni kezdett. .Bencze a feleségéhez úszott, az elmerülő asszonyt elkapta s u part felé próbált vele úszni, de a nagy hőségben az ereje ót is elhagyta s mindketten vlz alá merültek. A fuldokló házaspárt meglátta a partról Szentirmai János rendörfő-törzsőrmester és ruhástól a vizbe ugrott, de csak a legnagyobb erő-fe-szltés árán tudta a két fuldoklót kimenteni, mert maga is rossz uszó volt és félájultan ért a parthoz, ahol a közönség mind hánnukat kihúzta és a derék rendőrt lelkesen megéljenez*. Oyomor- és bélzavsroknál, hasüregben vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésoél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egy-kél pohár természetes .Ferenc József keserűvíz alaposan kitisztítja az emésiJőutakat. Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban Legnjabb Jelentések Mit aiond a Duce? Genf, augusztus 1 (Lapzártakor érkezett) A néjwzö-vefségi tanács csütörtökön délután 6 órakor zárt ülést tart, majd utána nyilvános ülést. Uval a délelőtti órákban felhívta Mussolinit telefonon és kérto, hogy gondolkozzék az angol - francia megoldási tervezeten és hagyjon fel az ellenséges magatartással. Mussolini erre Így válaszolt: — Nem gondolják, hogy az kissé bizonytalan számunkra? A tárgyalások még egy fél esztendeig vagy még tovább is elhúzódhatnak, a Népszövetség pedig megállapítja az időt, ameddig nem szabad háborút kQzdéui. Haitán I-aval Ed ennél ésAlojsival ujabb tárgyalásokat kezdett. Ha a meg-l>iróttak a délutáni ülésig nem tudnak előterjeszteni ogy elfogadható Tnegol-dást, akkor az ülést el kell napolni. A hatalmak nyomást akarnak gyakorolni Abeasziniára * Genf, augusztus 1 A Havas-iroda a fenti hitekhez megjegyzi, hogy Anglia sohasem kívánta, hogy a fegyveres beavatkozást mégha-tánozott időre korlátozzák, Anglia csak a tárgyalások folytatását kivánju. Megfigyelhető, hogy Anglia Olaszországgal és Franciaországgal karöltye akar nyomást gyakorolni az alKsuin küldöttségre. Ha az elŐM&s luuácskozá-,-ok csütörtökön tovább tartanak, akkor a Népszövetség nem tudja megkezdeni délután öt órakor ülését. Jól értesült körökben bizakodnak, hogy a tárgya-lások ke(K««ő fordulatot vesznek. Vásár alatt összejött rendM olcsón Singer Divatáruházban I83&. «ugu«lu» -a ZALAI KÖZLÖNY Csütörtök ttllltipwtl I. l7.:W Országh Tivadar lie^dül -imo .Száz könyv.i Kosztolányi ne. zsd beszél Csokonai Vitéz Mihályról, „ 18.30 ttnrlimaim JéZMrf szalonzírtfl-kúrállak müaom. — 111.15 Mimkásfél-- 10.50 Operaelőadás. H\'ndonl dr, Dalnoky Viktor. Vezéuycl Vaszy Viktor. Közreműködik uz tljicraház tagjaibél alakúit zenekar. 1. .A hul-vai\'hatos szám.. Kis«|>era. (Offenhach.) o .njamlteli.. Vlflopera egy fulvonás-ba„. (lilzet.) - SrttMtben kl> 21 .A sze«edi üiuwpi hetek.. (Dr. llaloKh István pWWÚXM.) — Az elitadás tihin kb. 22 Hírek. — 22.20 Cigányzene. — 23 Hanglemezek. — 00.05 Hírek. Burfape* II. 1M..Vi A mérnék munkája n u a uy városban. (I>r. Méhes Emil.) 111.10 -1U.45 llaagkniWk, - 20.01 Bél Má-Isis. Szcut-lványl IfcU" előadása. -20.30-21.20 Cigányzene. - 21.30 111-rek. 11K\'». 17.30 Klasen Wllly »véd és finn müveket íoHHoráelk. — 10.10 Mozart: Is.a dovanni. Vezényel Walter llruno. Közvetítés Salzburgból. - 22.4.» Lemezek. 0.05-1 Tánczene u I\'ulintwr-kúvé-házból. Péntek ItiApeat I. 0.15 Torna. — titána hanglemezek. - 10 llirek. - 10.20 Idöazerú aprósá-gok. - 10.15 Ifjúsági közlemények. - 12.05 Hanglemez \'k. — 12.311 llirek. - 1:120 Időjelzés, IdGJárásJelentéa. -13.30 A 2. honvédgyalogezred z -ne-kam. - 14.10 Hírek, áruk. - 10.10 lliákfélőro, itiróf Iláday Gedeon.\' (I>r. Yass Margit.\' 10.45 Időjelzés, hírek. — 17 Beczáüsy Judit: -Trézsi néni, c. elbeszélését olvassa tel. 17.35 Fei«nczl-Bondl szalon- és jflzz-zenekar máson. 18.1(1 Sport, közlemények, — 18.10 A mai Ungyol-ország, (Komeróezy (jyörgy.) — lllt.\'i Durigö Ilona énekel. — 1U.55 Külügyi oegvedöra. - 20.15 Vadnay László előadó estje, .llacaek és Sajó. Jeleietek. Köiremáködlk Fenyő Árpád. - 21 10 Cigányzene. — 21.45 Hírek. — 22.06 Kamarazene, — 23.10 Monssati Ássam egyptoinl njságirénfl rranclanyelvü elfl-»M«a. 23.90 l\'ataki Jazz-zenekarának mösora. _ 00.05 Hírek. Ba<Upetf u. 17.10 A színpadi áldolgozás, Sxöes László párbeszédes előadása. Közre-máködlk Ahonyl Tivadar. — 18.15-ttl Hanglemezek. — 10.10 Kovács liezső ellieszélésel. — 10.50—21 Országos Pö»-tászcnekar. - 21.15 Hírek. Bée*. 12 Itéesl szimfonikusok hangverse. n.ve. - 14 [.emezek. - 14.10 lllres hangok lemezeken. 17.30 Halok, (leentees énekművésznő előadása. _ 18.U0 Arnold Emö bécsi dalokat énekel. _ a.t0 Sellötz Ferenc Bach J. s. zongoráim!veiből játszik. ~ 22.45 Zenekari hangverseny. . í.1!,\'"1.\'.: Aunujztua 2. péntek. Rom. í™- Al\'oaz. Proteatáas Lehel. Izraol. Ab. hó 3. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban 0 -Megváltó, gyógyszertár Er-rsebet tér 21. és a kiskanizsai gyógy-Kertár. (iözfürdő nyitva rc«gel 6 órától este » á\'álg (héttő, szerda, pénlek délután, «<Wen e8é„ Mp „aimek). - Papinak, mamának és az egész csalidnak Mlltényi .ipőt veszünk. - lk.U„á»4rtát „„, ^„j, Telje. Mjeadezésrtet leudklvüt elínyós réaz-WtwUsre, M kamatmentesen la szál-j^k^Kop.tela bútoráruház, Hortlij Beszél a tánc világbajnoka Mister William Henry Heathe, a világ első táncosa most múlt ötvenhat éves, odahaza Londonban ezerkétszáz munkás dolgozik építési vállalatában Trencsénteplle, 1985. jullus (Copyright) Az a kissé kopaszodó, tipikusan vörös arcú angoi - közelebb vaa a hatvanhoz, mint az ötvenhez -akit levélírás közben zavarok meg a trcncsénteplici Grand Hotel író-szobájában, mindennek gondolható, csak éppen táncfenoménnek nem. Ahogyan beszélgetés közben leveszi szeméről az aranykeretes óku* Írtrét, a képes újságok hasábjairól Ismert angol businestnann ül előttem. Fehér fogai nem tudomi: valódiak-e nevetés közben minduntalan kivillannak egészségesen nlros ajkai mögül, uz elegencirtju, így: az iróa.sztal mellett, nem egészen kifogástalan, u szemöldöke szőke, de a haja, különösen a halánték tájékán egészen őszbe vegyül, amikor fel kell és nehézkes lépésekkel megindul, osöppet sem a nők hóditója, de este, ha kigyúlnak a reflektorok n trtncpódlum körül és élesre vasalt frakkjában, frenetikus tapsok közben maghajol és táncolni kezd, akkor éreznünk kuli, hogy mister William Henry Hoathe, londoni építési vállalkozó megérdemli azt a elmet, amivel hivatalosan felruházták, valóban: ő a világ legjobb táncosa. Partnemőjével, missis Nellie Wood-dal egyenesen Londonból jött el Ide, TrencséntepUcre, hogy a nemzetközi táncversenyen résztvegyen. Nem volt csöppet sem meg lepeté-s, hogy ők nyerték el az első dijat. Nevetve mondja: - A trenosénteplid sikerem . a számomra pontosan a századiW grand prixet jeleati... | Egy táncvilágbajnok, aki negyvenkét éves koráig azt sem tudta, mi a tánc... Prof. Moran-Lenky, a trencsén-tepllcl táncverseny rendezője mutatott be a tánc világbajnokának. Mister Heathe-t mindenekelőtt arra kérem, magáról meséljen valamit. - Építési vállalkozó vagyok Londonban - kezdi a nyilatkozutot -ezerkétszáz alkalmazottam van és London pcílferláln építek munkás, házakat. Odahaza rendes, nyugodt polgári életet élek. ötvenhat esztendős multam és - egy hónap óta boldog nagypapa vagyok. Mutatja is az unokája fotográfiáját. Angélának hivják a csöpi>ség»t, medvebőrön rugdalózik a fotográfus műtermében... - A partnernőm : missis Ne lile Wood egyben a titkárnőm. Perfekt gyprs- és gépirónő. Igen hasz>* nálható munkaerő. Nagyon sokat köszönhetek neki. Odahazu uz irodában ő a jobbkezam. Nagykiterjedésű vállalatom ügyelt intézi. Emellett mindenütt vele táncolok. Talán Nagy tömeg maradék gyOlt össze alkalmi árusításunkon. műselyem, Imprlmé, burette, vászon, tro-plkál-anyagok ruhára alkalmas mératekban nagyon olcsón. Áruház tán-rna- ; a frárt- tizenhétéves volt, amikor hozzám került abban az időben, amikör táncolni tanultam. Mikor ? Tizennégy esztendővel ezelőtt. Akkor, 1921-ben negyvenkét éves voltam, eddig az Időpontig azt sem tudtam : mi fán terem a tánc... A foxtrott tetszeti meg nekem Londonban, ezt tanultam meg először, aztán: 1929-ben részt vettem egy tánc versenyen. Egész Angliában, Londonban és a vidéken tizenötezer pár táncolt, közülök választották ki azokat, akjik döntőbe kerültek ós itt én nyertem el az első dijat. Azóta: tizenegyszer nyertem el a világbajnokságot... Egy fotográfia: negyvenmillió példányban - A legutolsó világbajnokságot Junlus 6-ikiVn tartották meg Páriában, a hires Wagranvteremben. Ezt a francia szépművészeti minisztérium égisze alatt rendezték. A világbajnokságot három kategóriában Írták ki: amatőr pátok, vegyen párok és professzk>nát\\u Az első kategóriában i dal tánooltatn, a más. Mac Wilmsley, egy hlyatijj cosnő, - emellett egy; ,ii haradzxa tánctanára nerem. Mindkét kat* nyertem az első dijat. kategóriában nem vettem ^észt szen én amatör vagyok. A\'_ fotográfiánk negyvenmillió példányban jelent meg a következő napoko^i... Vastag, bőrbe kötött könyvet vész ki az irattáskájából. Ebbe r-ag^-totta be a párlssi táncversw?yi;ől megjelent angol cikkeket. Min^p oldalon angol precizitással — .az újságokból kivágott cikk mellé odaírta, hogy hány példányban Jelenik meg az a lap, amely mister W. H. Heatme mosolygó arcát közli. Ilyen numerusokat olvadhatok : »Thc Poeple 8,000.000,« »Daily Mlrror 2.000.000,« »Daily SketcU 1,B00.00Ö,« nem is beszélve arrfl, a többi »szcrény« példányszámú újságok: Wtekly Illszrated, Daily Mail, Jersey Evening Post, Daily Express. Daily Herald. kitétel nélkül meghaladják a napi egy milliós példányt... ( Nevetve teszi hozzá: - Én persze csak az angol lapokat ragasztottam be a könyvbe. Hogy aztán a világnak más részén, Európában, Anx-rlkában én Ausztráliában hány millió példányban jelent meg a fotográfiánk, igazán nerr tudom... A megreformált rumba Megkérdezem tőle: Milyen tánc jön divatba a most kftvotkezö szezonban. Minden gondolkodás nélkül feleli: ! - Kilenc tánc szerepel az Idei szezon programján. Ezek: a slowj fox, fox, onc step, english walot* wiener walzer, tangó, blous, rumba a passe dublé. Mindegyik ország a maga temperamentumának leginkább megfelelő táncot fogja kultiválni. Legnépszerűbb lesz azonban kétségkívül a rumba. . - Azonban erősen megreformál* va. Szertelenségeit máris leVctette. Az uj rumbát nem a vállakkal éti lábakkal, hanem inkább a csípővel táncolják a most következő szezonban. Nyudogtan. Talán ez a tána öltötte magára legteljesebben a higgadt angol tipust, amely uralkodó lett a táncban. Az egész világ az angol stilust fogadta el, amely az angol vérmérsékletnek megfelelően nélkülözi a szertele»ségeket. A rumba ritmusa marad a régi, melódiái som változtak, de : társaságbeli tánö tettihalCle isinan psHurthpHxlUktió -V- AiioafAooa mo^buiuHt- Teltein* í»v«ég«rrtti;tsen,vUJaaca Mm löm ttfebii n«nk*r-tánc Ml —itlima>ala*<idlngem,\' ■ mwriyet a film kreált. Ea. egy Mestersége* valami, - ítélWlöU éli népek- temperamentumát. f* rumtól Guba-adta ne. Utak,\'* paraa dubiét> Spanyslország, auiwntinwtaktt Hotiy»vood szonettá Milaa aipmtteé tenni. De Hoily. wee.d-nw.ejiy otazág I fa a oonti* nantnle --.-nem. tíinc.. 1 I 1 Matatta la Dancing Times egyik h*WoUó-wtfmét. Ez az ujség kt-zárólagivttaet -kultuszával foglalkozik., Oldalakon át rcfcril arról a táncversefiyről, amelyet Kopiienhá-gáben tartottak meg ez év elején, tenumdnanraetek Kpranntánsal mérkőztek ott -az-«ag.tlokkal. fis waiarntnnyi\' pár -Között a\'.Heathe-Wwod. pár nyerte el az első dijat; Ezen a waiasuye-n fogadta el a világ tánrfónnm az-angol stílust. • Xslkos .nadrágiíban,\' popita nyak-kepdí|ével nyugodtan buzél a Grand . Hotel fiijában mister Heathe-. Partiiernöje j missis Wood szó nélkül ül mellette. A londoni építési vállalkozó. tltkArnője éppen ugy. nem nöí szépség, iminiahogyan mister Heatbe ae bolondítaná magába .a ,nőket a Ilimen. Vtaenyős szürtart azemel. vannak, a mlaslaen egjfczerO kék roha, Jehér kalap, kicsit, de csak enyhén rózsaszínű, körmöket visel,, vékony és sovány, mint minden angol müais, nyugodt és előkelő, mint a atjlus, amelyet repreterntál. ...De este\'Jséll megntoil, fiket... Héttőn nagyszabású bál, felezte be-a tnenmtaiteplici táncwraenycket Mister Heatbe táncra kérte fel a legswbb fürdővendéget: egy- sloek. botot gyáros (eleségét. A*zép,«zíie svéd asszony öíVHnébcn .tirva fakadt a nagy megtiszteltetésre. •ftjfyogtak a könnyel, .mialatt tangót táncolt a világ ötvenkét , éves táncba jnokával... .; _ ,Pa*l Mh 5 " Papknok, gyapjú 4a flaneUteka. rók iiaíQtm otcsó AmLuu Siugcr Divat-áruháAban. ZALAI KÖZLÖNY Veszélyben szegfeUl flIláres gyors sorsa Ma ..az. ulolió jelentkezési nap — Szeged kétnapos programja Az ismert kanizsai betegség - a jelentkezési lagymetagság és kényelem könnyen eredményezheti azt, hogy a nehezen kiverekedett szegedi filléres gyors nem indul. pilitarWk \'délig eddig ugyanis I hítadössze csak \' 140 ember jelent-I kezeit, ez pedig nagyon kevés ah-I hoz, hogy .a fillérost elindítsák., Van ! ugyan több érdeklődő, de azok i mind csak., akkor akarnak! jelent-i kezni, - ha már nem lehet. Érthe-i tétlen ez és szinte nem akarjuk elhinni, hogy Kanizsán ne akadjon I több. mftit 140 ember, aki kíváncsi volna Szegedre,1 aki látni szeretné Aa-ember tragédiájának szabadtéri eUadáaá* . Ma; csütörtök estig lehet még jelentkezni. Ha lesz megfelelő számú jelentkező, ugy tt filléres változatla-inol ezwnbeton reggel 8.05 órakor .indul és Szegedre érkezik 17.1S-kor. IA\'visszaindulás Időpontja meg bl-■ zonytalan, mert amennyiben lesz iraegfeieiö számú utas. ugy metííi-Iséril a menet jegyiroda az utasok .kéréséf .teljesíteni. Bzt holnapi szá-imunkban közöljük, í -Ámenedért! jegy\'8.80 pengő. Eb-■ben bennfogialtatik u szabadtéri ."előadásokra szóló\' belépőjegy Is, n melyet a pénztár egypetgős árban megfelelő ráfizetés mellett kívánatra ülőhelyre becserél. S.-4-i szegedi-napok látnivalóit egyébként az alábbiakban ismertetjük: A szabadtéri játékokon kivill még pgy érdekes., látványossága van Szegednek augusztus X é. 18, kö-feött Az Impozáns Dóm-tér tőszomszédságában az ujoimnn épült Ipa--rostanonciskolában rendezték mög 6* Alföldi Néprajzi és Népművészeti Bemutatót, amely méltóképpen reprezentálja az Alföld magyar népé-nék fejlett művészi érzékét- Külö-ö*s«n nagy érdeklődésre tarthat Mámot a sok híres népmíi véseti és néprajzi gyűjtemény, a halasi csipke és a magyar rovásírás értékes emlékei és nem utolsó sorban a szegedi paprika, papucs, halbicska, rátétes kézimunka és füzdres munka, valamint a szép és praktikus tápéi festett gyékény készültednek bemutatása és ntég szómos néprajzi ós népművészeti érdekesség. Augusztus 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a szegedi hajóállomásról; a Dóm-tér közvetlen közeléből a MPRT egyik luxusgőzösén zenés sétahajózást rendez a HOGE felállítandó gyermekotthona javára a trianoni határhoz. A sétahajózásra - mely az egyik legkellemesebb szegedi szórakozásnak Ígérkezik felhívjuk a Szegedre utazó olvusóink figyelmét. Jegyeket 1 pengős árban a Tiszaparlon a MFRT pénztáránál lehet váltani. Augusztus 1-től 20-áig bezárólag egyébként félárcm lehet Szegedre utazni. A kedvezményes saelvények a menetjegyirodában kaphatók. Az i idegenforgatom előmozdításáról tárgyal a Balatoni Szövetség fürdőügyi szakosztálya A Balatoni Szövetség fürdőügyi szakosztálya Balatonfüreden érteJ kezletet tartott dr. Schmidt Ferenc egyetemi tanár elnöklete. alatt. Aa elnök ismertette azokat a terveket, amelyek előmozdítják a Balaton idegenforgalmát és előkészítik a jövő szusont Helyesléssel fogadták azt -a tervet, hogy minden őszre összegyűjtik azokat a kívánságokat, amelyek az utasforgalom célszerűbb lebonyolítására vonatkoznak) Megállapították, hogy a főváros és a Balaton nyári menetrendje jó. da kifogásolták, hogy télen záros és rövid motorosok járnak. A szakosz-t tály előterjesztést tett, hogy télen még egy olyan vonatpár induljon Budapestről, amely nagy kocsikból fr\'CTtIffl KÖrcÖfiy REQÉMYg (2 2) i4» jajjal —vttNéhányrmp múlva toljewM bitibe Jön — mondta az orvos szemireegét tórttgetve. A következő napon már megitattak vel« eg* .pohár meleg feketekávéi../Még mindig nem beszélt, d« ha Mária csuk egy pillanatra magára hagyta, a hu ésrreVehetően nyugtalan volt. Máriának**már agy az \'.emlékezetébrf vésődtek-\'Oodó .waáMi, hogy ha *l-fonluit, akloor <is magú előtt látta * sápadt, maxdtilaUao arcot, a hosszú sz««pUiáiu, <MSkoa<MWaxsfaet Hullámos fekete haja éteseu rajaotódott, a fehér párnák..bálterévé. Mána . pedig ápolta, asszonyos, apyás türelemmel és igyekezett mindent megtenni, hogy a fhi anyját kiméljp. Bérdytoé boldog vtílt, őrtBt, \'hogy \'S*retik\'«\' fiát; ugy\' kesttto\'Máriát,-"mintha Wm» lenne: iBarto* esténkint teWtooáR, t Vinee mindentnfOOto«n!*ycgy«ett. \' .Aiegjiedlk napou -Vudrás\' telJoKn viwmoverH- euméletét. -Asonnal re«ette( hogy-a kél.asszouytközel ke rült .egymáshoz. Kérte . édesanyját, utazzon haza apuhoz, amint. látja, ő jó|:4d:vta- iltft,\' Bérdyné ncnl eUen- kezett, mát úgyis tüi*lu«lenMMfeféttc imiatt, nenr ubesun hagyta ott az ti«t «rtet«tlcn ápriéaővel. Mikor .-Mária ki^ ■nent, csaadewn mondta fiának, •hof^ nagj-on rendesen viselkedjék Máriával •semben. — Nagyon measrűrettem azt az a.sz B»nyt, - -mondta «e ágy rtél&rc ülv<-, t-i nem is hiszed, milj-en jó teremtés. 1 lAndrás nem felelt, megcsókolta az anyja kezét. IMásnap elutarott Bérdyné. Mária le. kísérte. Dodónak végtelenül sokáig t«tott, mig \\-isszajött. Leült az ágy saélére. — Most ittmaradok mindig maga mellett, — mondta. — Anyu (mert Mária ís igy hivta már Bérdynét) úgyis í arra kért, hogy szeressem magát, mert maga nagyon jó fiu.. Xtodó azt felelte, hogy tőle ír ezzel búcsúzott az anyja, hát .szeretne siót-fogadni. Mária gyerekes durcásan kér-dfflrte, hogy csak ezért szereti majdí András nevetett. •— Kicsi, — felelte, — hisz úgyis tudod... IDodó már állaodáan itgezic a» asz-szhnyt. MMkt anya el««nt, mintha minden megváltozott »olna. Az anya látogatása megerősítette ölm> .egymáshoz ^-aló érzéseikben. (András az orvos tanácsára másnap kifilt a verandára. Szomorúan gondolt •rta. hogy rövidesen itt kell hagynia Máriát és mindkét kezével erősen át- fogta a kis bársonyos kezet, mint egy gyerek, akit az anyjától akarnak Sí. szakítani. Az asszony csodálatosnak, meseszerűnek tünt előtte, mint u tün dérkirálynő, akiről anyu mesélt még valamikor cstéokint, amikor odaült melléje és mesélt, mesélt, mig el nem aludt. Annyi melegség, szeretet és báj volt benne s ha csak egy pillanatra is elment mellőle, mintha minden megváltozott volna körülötte, hideg, üres lett a szoba, a bútorok ride^u bámultak rá, a falak eltávolodtak tőle, a kis háromkarú csUlár bizonytalanul lógott a levegőben. És amint belépett, amikor szőke, mosolygó arca megje. lent az ajtóban, a napsugár mintha vígabban, melegebben ömlött volna be az ablakon, sárga nénjével bearanyozva a kis szoba sima, fehér bútorait. András csodálkozva tapasztalta, hogy édesanyja nem is hiányaik neki, Mária mindenért kárpótolja. Majdnem hangosan mondta maga elé: — Most jó nekem. Egyik este sétaközben határozottan kijelentette, hogy haza fog menni, már Úgyis biztosan mindenki róluk beszél. Nem maradhat tovább, feltétlenül haza kell mennie. Mária elkomolyodott, nem szólt semmit. fis a Hu, mintha maga sem hallotta volna jól, hogy mit mondott, ismételte; — Hasa keli mennem. Kell... Eb eszébe jutott a kis pUJogó Józsó, IB36. aafflwzlui 2. áll éfrjgjamlh^lmas a hrtegek\' szál- A ,szőlS<unó bevezetése (dfcállus arra. nogy a magyar szölőgydííy-mód(Pt a külföldiekkel megismertessék. Kifogásolták, bogy az álló másokon nem lehet elsőrendű bort; gyümölcsöt és balatoni ásványvizet kapni,\' holott a Balaton körül kizárólag bor és gyümölcstermő vidék van. • Gácser József főkormányzó szerint célpontokat, kilátókat k >11 létesíteni, amelyek a vendégek kirándulási és szórakozási tehetőségeit szaporítják, i A portalanítás kérdését egyelőre nem lehet megoldani, mig az utakat és országutakat nem javították kl mindenütt, addig csak olajozással és locsolással lehet a portalanításról gondoskodni. > Hosszabb vitára adott átkaimat a vasárnapi munkaszünetnek a fürdő\' helyekre alkalmazható rendelete. Dr. Végh János és dr. Sümegi Jó-zsef egészségügyi tanácsosok ís« mertették ezt a tárgyat. Tárgyalták még a csendrendelet végrehajtását és a tejforgalom szabályozását. Végül dr. Dömötör Jenő az augusztusi Reménytüzek kérdésében szólalt fel és kérte a szakosztályt, hogy ezt a szép mozgaliíiut tegye magáévá. Az egyes kérdésekben vitéz Tamásfal vy Jenő, Mesterics Iván és még több előadó szólalt fel. Végül közösen elhatározták, hogy & szükséges lépéseket mielőbb megteszik. Epe- él > máj betegségeknél, efcöwrban epehólyagkat rrus, ept-köképzödéf és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású fermétzetes .Ferenc József keserűvíz a hasi btervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. — (A Ufun elleni togfoM védekMés) a gőzfürdő forró légkamrájában husz percig való tartózkodás, utána pedig jó. meleg belélegzés. Erzsébet-gőzfürdő, Nagykanizsa. Soha még Ilyen olcsó vásárlási alkalom nem volt, mint a Schútz Áruház idényvégi kiárusításán. aki orrát relhuzva kérdezte tőle, ig iz e, hogy mindenre azt mondja: .kell menni?* Mintha eddig ncm lett volna tisztában e két szó tulajdonképpeni értei-mével, sokáig gondolkozott ezen. Nagynak, paranctolónak tünt előtte a • kell menni !> Mária megszölalt mellette. Hangja lágyau csengett: — Ne nézzen olyan szomorúan, — mondta és kérőn nézett Andrásra, aki ijedten kapta lel a fejéi. Telefonálni akart Martosnak, de az asszony mindenről tudott. Bevégezték a tarlóhántást, u "külső*majori>an a/, egyik negyven lioldas tábla már be van vetve rozzsal, a búzát leszállítót Iák, szóval műiden rendben van. Különben is "Barlos holnap valószánüpg át fog jönni. Másnap délelőtt csakugyan IKállitott az intéző. Mindenről beszámolt és András különösen örült, mikor az öreg ócska kalapját forgatva mondta, hogy csak maradjon egész nyugodtan, hiszen igy — és rásandított az ágy végénél álló Máriám — még otthon sem tudnák kiszolgálni. András erősitette, nem bizony, «igy> (és ő is az asszonyra nézett), sehol sem szolgálnák "ki. Azután hozzátette, hogy hát akkor még marod néhány napig, mig teljesen rendbe jön. Mária olyan hálásan nézett rá, mintlia az életét mentette volna meg- (Folyt kőv.) 1088. au|ti»tiu» 2 WJi\\ KQ2LQNY Nemzeti Légypusztltó Nap-Tök lóban Hiába, az ősi kultúra nem tagadja meg magái. A keletiek, akár mennyire is ferde szemmel néznek, mégis csak ludnak..- Hzt el kell ismerni. I.áin min®]) Tokióban — a közoktatásügyi tanács lendúl«tfejlesztő rendeletére 106,124.510 legyet ütöttek agyon. Se többet, se kevesebbet. Igaz, hogy nem efö\' csapásra, d« mégis csak szép szám, még legyekben is. Pengőkben természetesen többet érne, de Így is fclbecsúlheletlcn érlek. Tessék psa\'k elképzelni 106 millió léggyel kevesebb van a földön... Igazán megható. . Bár itt, nálunk, ezt a hirtelen megfogj alkotást még nem vettük észre, jól esik tudni, hogy a légy-állatállomány megfogyatkozott. Sőt reméljük, hogy a határon nem kellemetlenkednek a vámnál, meg miegymás j>a.sszussal és a kivitel is fellendül... Már t. i. a bodáj-kivitel, — ahogy Móripka mondaná. A japán elemisták a Nemzeti Légypusztitó Napon derekas munkál végeztek. M«rt azt a 106 millió legyei, mind ők pusztították cl. IX\' hogy ne vágjunk az események elébe, itt adjuk a hivatalos jelentést is, amelyet a japán llengó-iroda adott ki: A légy ölő nap a legteljesebb siker jegyében zárult. Már kora reggel u lenyerek és légy csapók csattanása] lói volt hangos Tokió és környéke, Ez a nemes zaj később dladaforditássá nőtte ki magát, fis a porondon 100,124.5t(J hulla maradt. A rendezőség bfltake a sikerre, mert mint a jelek mutatták, a nemzetgazdasági és közegészségügyi szempontok mellett a nap kitűnően bevált a harciasságra való neveié* szempontjából is. Ez jpedig mindennél többel ér manapság. ilát kh. igy fest a hivatalos jelentés Őszintén szólva csodáljuk a japánoktól ezt a iiongyolaságot. Sokkal alaposabb embereknek tartottuk őket. A hivatalof jelentés ugyanis csak a balotl«kat em> üti. És a sebesültek és foglyok! Hát azokkal már a statisztikusok sem törődnek? Vagy pékiául teljesen nélkülözik az adatokat abból « szempontból, hogy hányat fogtak el kéztel, hányat légycsapóval ésatőbbi. és hogy milyen módszer eredményezett legtöbb halottat. Mert ugyebárez nem csak sport, hanem emberbaráti szempontból is foutos volna. Hiányzik az is, hogy hányat ütöttek agyon az alvó anyós orrán és hányat a teacsészék szélén. Mennyit fogtak ki a levesből, teából és sörből és még ezer fontos statisztikai adat. Ennyire bizony még a jupá noknak sem szabad felületessek lenni. IX\' reméljük, liogy pótolni fogják... nagyon kíváncsian várjuk. Addig ml füzünk hozzá egypár adatot: A több «ánt százmillió légynek a megszámlálása — ha valóban megszámlálták — legalább ötv«n embernek adott 1000 órai munkál. Ha ezt nap számosokkal végeztették, akkor ez is annyiba került, hogy ezért <tf árért — még európai viszonyok mellett is — tizannyi legyet lehetett volna el]>usz lilául - légyfogóval. Mindenesetre ml megtettük a kötelességünket azzal, hogy tudomására hoztuk a hámi legyeknek is a japáni nagy kihalást. Reméljük, sürgőin megkezdik a kivándorlást. - (P»rcl nku\'a.bur*i a iu*v1unl/>al feren ?*knél) \\ kalh. világ augutftui 2-án porciunkulát üli meg nagy egy. házi pompával. Ugyanis a düledező porclunkulal kápolnát, amit a szentföldről visszatérő zarándokok építettek, szent Fereuc teljeseit felépítette. Hz a kápolna nagy szerepet játszott I;ei«nc életében. Roudje áldásos működésének szüietéshelyc, anyaháza k-tt. III. Honórius |>ápa teljes\' bucsut en-délyezett szent Ferenc kérésére mindazok számára, akik a porciuiikulai ká-poInát látogatják és a szentségekhez járulnak. Később ezt a rendkívüli kegyelmet kitcrjesziciti\' minden egyes ferences kápolnára és templomra. Mindenütt, ahol ferences-lemploinok vannak, a hívek aoknsága járul a szentségekhez, hogy a telje* bucsu kegyelmében résaesüljenek. Nagykanizsán a szentferencrendl plébánia.templomban augusztus l-én délután 0 órakor mint Porciunkula előestéjén — istentisztelet lesz szentbeszéddel, amit P. Horváth Adorján mond. Porciunkula-napján, augusztus 2-án reggel g órakor az első-pénteki szentséges mi*. 0 órakor csendes mise, 10 órakor ünnepi szentbeszéd, amit P. Czlrfusz Vlktorin plébános-házfőnök mond. Utána ünnepi nagymisc fényes papi asszisztenciával. Fél 12 órakor az utolsó mise. Délután fél 3 órakjor a vidéki harmadrendiek nagygyűlése a fehérterembet), utána istentisztelet a templomban, ö órakor ünnepi-istentisztelet a kanizsai hívek részér*\'. Bucsu nyerés kezdető augusztus elsején déli 12 órától kezdve augusztus 2-án éjfélig. Dr. lleiinig Alfréd, a nagykanizsai kir törvényszék elnöke és dr. Imrefi I-ászló kir. törvényszéki bíró nyári szabadságukról hazaérkeztek és elfoglalták hl vatalukat. — Makáry Vilmos kir. törvényszéki tanácselnök és dr, Almássy (Ívnia törvényeid bíró a mai nappal megkezdték szaltadságukat, — A bün-tctÖfő\'árgyaláKjk stü ne telnek. — Orvuril hlr. Dr. Strém Sá»dor szabadságáról megérkezett, fogorvosi és fogszabályozási rendeléseit újból megkezdte. — (SMbodsájáoP) Szólás Zoltán kórházlelkész megkezdte nyári szabadságát. — (Az u] ka>^el *IU<ná»(fioAk) üa- lalonkcnesén augusztus 1-től a Mávj igazgatósága Deizateyi Miklós főtis*. let nevezte ki uj állomásfőnöknek. IXl-zsényi eddig a Polgárdi Ipartelepen teljesített szolgálatot. — Orr0ü hlr. Dr. Welvárth D«z*ő gyermekgyógyász szakorvos szabadságáról megérkezett és rendelését uicg. kezdte. — Imprtmék, divatos lenvásznak, selyemjílquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen leszállított áron Singer Divatáruházban. KÉszitsa atthon saját íiíiíéí szúliii Bacillnsmentes Hleglenlkus kapható amig a készlet tart SZÍ ANTAL pttlÉl Fö-ut S. — Sróvd, vászon éa áruk legolcsóbban a legjobbat Golenszky Ferenc Divaliirletében. — (Hel»>ződ9ll a méhé.z II lantoljam HalaUailUred*) A Magyar Méhészeti Kgyesnlet, a sorozatos ingyenes méliésieli tanfolyamának egylkíl Ba Utonfeuytesen rendéit- az idén. A hallgatóság bizonyítványt kapóit a tanfolyam vígén. Káilár l.ajos vnlt OMMIÍ tilkár, országosblrü méhész és szakíró volt a liinlolyam vezetője. — KiaafcalmaaaUak IttlWkl Ba-toiánlnkat .éoyegeaén IdalálUlott ára koo árJaitJuk. Hosszú átirata kilelte la, kamatmenleseo. Kopstola butorár-J-Ui. Horthy Ulkláa-ut iMa - (tVUyíxt Mrjegyiít álMm) A felsóörsl körjegyzői Atkára pályázatot hintetett a járás fftszolgabirája. A kér. vényeket augusztus 10-lg kelt bekol-detii a l.lntonfümli főszolgabírói híva-Iáihoz. _ \\,i*is«lusi kalUdil>dMre uduye-gek és aezlonta karók legolcsóbban fioienszky Ferenc DivalOEletében. - (Au»aaatu< >«4rua|>|An) nagyszabású, látványos, vidám, fillére, népünnepély lesz a Zrtnyi Torna Egylet sportpályáján. - Gyw< éa MzM a kdatokedés Brnndl Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Keríkp4rgiuruBlk P 5.SO- IdL H01ir<b«ReiBébel bizalommal :!• fodrásflMa ra-ut ..«, «Mp» (Zapktil-ték lodráazHzktban). Villaoyl\'am aOHI 4f«i t dutélAai, mtíy aejn rtz, itM 4 baiat vríWty wititmt* xurttr j^r^m, ,n - Guinyótl nrtri a4npompái viitozata várja, a köiőnaégel a ^WU in4Uu*fa KvSiUtelyen augnsxlua 3 áfB, rendezi vilorUaverxenyiét a >acht Club. 3 ás délután 5 iVakor a tcM baLaUmi haJ6-aok lajvltorlázAst mulatnak be. Eate Hévízen Kaz vacsora. A balakazl Mu. zeunnt v.aámap dételStt tekíMik A veraeny vasárnap déttaán 1 Etakor Indul bét katrtfáriáb. non. A Kaién uevü liajú klaéri a \\««wwWUwt, weíy röl a ts nézheti a yeraeny telolyáaát.. EaK U órfkur tw a cUJ kioaztáa éa a aaokáaoa V*tU bál ■ Hullámaiálléhan. - Fafcteá^.wwlaleWk>»<*>• rok, slmiHlelpók le^náhbua MMáoyl clpöárubázban. maradékok Já ^ ioéa«tekbca jjugyoft ,ol-caóa kaphatók Sibülznél. \' — Mard. A Szúta Mara házaaaá-gáuak ^nálMtaUMul, ka)pt>, áade-kcs és hamar oépazerú«Vké vált alakjai elevenednek meg iámét Zsigray Julianna uj vagnyátyen, a MarcUran, a melyet ai UJ Iddk mai azlma kezd közótnL Bónyl Adorján haltaUanul mulatbágua regénye megint uj áa váratlan lorduMtal lepi meg ulvatóil. Surányl Miktóa vallomása <\\umagárél lés KantaIc-ról, prfia^nyc az Irodalmi novainak. A gazdag éa vállozatoa sxám közli Székely Tibor, Tereiuényl üyórgy éa Fendrtk Feruc ,^UWélé-seit, Uosztoiiyi Ádám amerikai taéíá Ját, UicciU l.yűrtjy cikkét, llabay Jó zael és g.é|>es l.«za vasaelU SaabolcU Dencze pompás MmMje. « átouíiwwny. búcsúztató, a népszerű U«CM«ajcg}le\' lek és az állandó rovatok egészítik ki az Uj l«ők mai Mámat, *l.l»lvány-számot bárlúvcJt wf—li kaid a kiadd-hivatal: Budapest, VI„ Andrássy-ut 16. — Férfiasával újdonságok naponta érkeznek oteaó árban GoáansÉky Ferenc Ulvauulettba. - l.egprMkbb mindségd angnl szó-vetek nagyon olcaó árakért Singer Dl- I » Újonnan érkezett eszi ^íiwatcipöink ■ feltOnéat k • I t • n afc. I ...... iiimpbmc—a—: Miltényi Sándor és Fia cipééruháza, Fő út % sz. Városház palota. ZALAI KÖZLÖNY Oruicoft Katolikus HaiygrUlés I Serédl jusztinián blbproo, Magyarország hercegprímása elnöksé-^ alatt álió Actio Cathollca orszá\' gos elnöksége megállapította aa kiéi Országos Katolikus Nagygyűlés Időpontját, amely szeptember 28-án kezdődik ós október ,1-én végződik. \' A nagygyűlés vezető gondolata »Krisztus és a gyermek.*! Ez a gondolat löfcikus folytatása a mult esztendőben programul tűzött tárgynak, amely »Krlsztus éa a család* címmel az egész országban soha nem remélt visszhangot keltett, mert nemcsak a kormány és a hivatalos hatóságok, hanem az ösz-> szes társadalmi szervek sorompó-\' be álltak a család megmentése érdekében. \\ Valószínűleg az idei Országos Katolikus \'Nagygyűlés folytatása lesz a Pázmány Péter egyetem jubiláris Ünnepségeinek s az elnökség számol azzal, hogy az egyetem Jubiláris ünnepségeire ideérkező külföldi előkelőségek szintén résztvesznek az Országos Katolikus Nagy gyűlés nagyszabású ünnepi megnyilvánulásain: — (OUattt Utt fa nml IWml a ké "íagykan ■) A Nagykanizsai Autő-boravállalat minden vasár- és ilnnep nap autóbuszt Indít Hévízre. A kényelmes hévtad utazásra jelentkezni már labet aa autóban vezetőjénél. Megtelek! számú jelentkező esetén már most vasárnap Indul a járat réssel pontosan 8 óra, 80 perekor a Centrál elől. Viteldíj oda-vissza a leszállított árban 3-50 pengő. Egy orosz hajó katasztrófája Moszkva, augusztus 1 Egy IX P. 3 jelzésű szovjetorosz hajó a finn öbölben gyakorlatozás közlH\'n nekiszaladt egy másik hajónak és cl-süllyedt. A hajón 55 főnyi legénység volt, ukik mind a tengerbe vesztek. Nagy érdőtQz Olaszországban Róma, augusztus 1 Az olasz Riviérán nagy tüz támadt, amely 40 hektár erdőt pusztított cl eddig. Bár az oltási munkák a Jeg. nagyobb tempóbem folynak, « hatalmas erdőtűz a környező falvakat is ve-szélyezteti. Katasztrófáik hőség Amerikában Newyoáfc augusztus 1 Az Egyesült Államokban, Közép Newyork államban eddig a hőségnek 100 halálos áldozata van. Vonatkiglklás sok ember- ^ Texas, augusztus 1 \' Gfsfctoo n el lett kisiklott egy tehervonat. A vagonok kigyulladtak és u titokban abban utazó vasutasok közül Uz halálraégetl, 20 pedig súlyoson meg mim & nitrogén, fosifor és káli szerepe gazdasági növényeink táplálkozásában A mezőgazdálkodás egyik alapja a föld, a másik a növény. Minden ólét ebből indul ki ós ide tér vissza. Amint a jó Illatosnak ismernie kell az anya. got, melyből dolgozik, kereskedőnek az árult, orvosnak a gyógyszereket slb. ugy a gazdának Is ismernie kell a talaját, kultúrnövényeinek é\'.etkivánal-ma\'it, amelyek segítségével állítja elő ő ós embertársai részérő az elsőrangú óletszükséglctl cikkekéi. Hogy ezl a nagy szakértelmet és jártasságot kívánó munkáját siker koronázza, ma már u tudomány sok nélkülözhetetlen eszközt ad a gazda kezébe. Hossza időnek kellett elmúlnia, addig, nvig rájöttek arra, hogy a növényzet honnan, miből, mivel, hogyan "táplálkozik, növekedik, szaporodik. A növény legfontosabb részei a gyökér, szár, levél és virág. A hajszál vékony gyökerek által szivja fel a növény a termőtalajból nagyrészt sók alakjában a következő szervetlen tápanyagokat: . nitrogén, ío$zfot, káli, mószi, magnézium, kén, vas, kovasav, klór, nátrium, alumínium és mangán és ezeken kívül a vizet. Hogy ez utóbbi mily fontos emberre, állatra, növényre nézve, mindenki tudhatja. Az élő növénynek kb. 90 százalékát viz kéjoezi. Ahol viz nincs, ott hiányzik az élet is. A növény csak vízben oldva veheti fel a többi tá|>anyago-kat. A szenet a növény a levegőből veszi fel a levelei .segítségével, szénsav alakjában. Vizzel való egyesítés utón készít belőle keményítőt, cukrot, nyers-rostot, szárat, szalmát,- fát. A nitrogén áldásosabb célt szolgál a talajban, mint a puskaporgyártásban. Mig itt az élet megrövidítésére, u talajban meg nz élet megtartására szolgál. Vizes oldatban a talajból veszi fel a növény, a levelekbe jutva ott összevegyül a keményítővel, cukorral és létrejön az életben annyiszor hallott fehérje. A nitrogén tehát az élet kezdetének a sejtnek.Is az alapanyaga, ebből a növénynek nagy mennyiségre van szüksége. Pedig a legtöbb talajban épen ebből Igen kevés van. Az istállótrágya *m tudja megközelítőleg sem pótolni azt a mennyiséget, amennyit évenként a terméssel szárban, lomlx>/.aiban, magban, gyümölcsben elviszünk a ta. lajbol. Amely talajban elegendő a nitrogén, ott erőieijes, dusfejlődésü, üde zöld a növényzet. A nitrogén gyűjtéséről a természet bölcs rendelkezése folytán számos hasznos parányi szervezet, baktérium is gondoskodik a talajban. E hasznos baktériumoknak elegendő meszet tartalmazó, semleges vagy legfeljebb csak gyengén savanyu vagy gyengén lúgos levegővel telt és humuszban gazdag talajban vannik meg az életfeltételei. J nitrogén pótlását tehát ugy is elősegíthetjük, hu énekről az életfeltételekről gondosko-(Quuk. ^ávanyu talajokat meszeléssel semlegesíthetjük, ami egyben, — a jó müveléssel együtt, —i a talaj lég-átjárhatóságát is elősegíti, a humusz pótlásának az istálló ós a zöldtrágyázás a legfontosabb eszköze, magukat a baktériumokat pedig a pillangós, hüvelyes növények, a lucerna, lóhere, bükköny, bab, borsó, lencve, stb. termelésével szaporíthatjuk el. \'A foszforsavas sót szintén u talaj, ból veszi fel a növény és a levélben történő átalakulás után, segítségével Használt kifejleszti a magot, gyümölcsöt. Elősegíti a gyökérképződést, sietteti a l>e-éredést gabonánál, szőlőnél, gyümölcsnél, szárnál, vesszőnél egyaránt. Olyan szükséges tehát a növénynek, mini uz embernek a mindennapi kenyér, vngv a jószágnak az abrak. Pedig ebből is nagyon kevés van eredetileg a termő-talajban, a növény által könnyen fel-vehető alakban és az Istállótrágya som tudja teljesen pótolni. A talajból felvett káli só nélkül a levélben a viz nem egyesülhetne a szénsavval s Így nem is keletkezhetne cukor. Ahol elegendő káli van a talajban, erősebb fejlődésück, edzettebbek a növények és a mostoha Időjárás, gombameglielcgodésckkcl szemben is ellenállóbbak. Kálium hiányában pl. gnbonanemüeknél a szalma rovására fejlődne. Könnyű, laza talajban ennek hiányában pl. a ^gyümölcsfák hajtás-végei elszáradnak, répa, burgonya, télen át nem lesz jól eltarlhatő. kőny-nyen rothad. A többi felsorolt táp-* anyagból a növénynek aránylag na. gvon kevés e|ég és ezért elegendő v*n a legtöbb talajban, ugy hogy azok ma még nem okoznak «on«lo(l a gazdának. Annál rohamosablmn fogy azonban a talajból a nitrogén (salétrom), a foszfor és a káli. Már pedig ezeknek egyensúlyban kell lenni a talajban, egvlk a másika nélkül vagy Irányában nem fejthet kl hálást, nélkülük kárl>a vesz a gazda évi fáradozása. A háború óta érzi e hiányt a gazda, de a rossz terményértékesítési vlszo-nvok nem engedték, hogy műtrágyákkal való pótlás utján visszaadja a földnek azokat a nélkülözhetetlen tápanyagokat, melyeket évenként a terméssel elvisz belőle. Viszont az emelkedő közterhek, életigények, intenzív termelésre sarkalják. A talaj termő-ereje emiatt állandó csökkenésben van. Nem szabad /megvárni azt, hogy a termények minőség és mcnnviSégbcli csökkenéséből előálló értékveszteség nem csak a bcflektetelt tőkék kamatai-tói üsse el a gazdát, hanem magát « tőkét Is veszendőbe vigye. (Iondőlni kell tehát a bárom fő növényi táp-anvag, a nitrogén, foszfor és káli, továbbá o mész és humusz pótlására, aminek az eszközei a jó Istállótrágyázás, n nltrogéngyüjtő baktériumokkal együttélő (u. n.. Ifüajjaviló) növények termelése, a helyes talajművelés és végül, de nem utolsó sorlmn n nitrogén, foszfor és káli sókkal való műtrágyázás. 1 G*brls Ijijos felsőmczőg. lsk. tanár, oki. gazda. 1935. augusztus 2. GABONÁS-ZSÁK iPBÓeiBDETÉSEI flpróhlrdcté* dt|« VttAntap 4* Ohmmm 10 u4% %C fillér, mliutefi lovtbM a.6 4 miét. UtkOinJ 10 áiólfl 40 Mt*r, mliMUa tov4bM M4 I fillér. Sírbolt építését olcsón vállalom, 1 évi ...... \', Kovács, Király u. 83. 2383 Kényelmes társas ■■té-hlrénrfulá. Hévízre vasárnap reggel 7 és délután 1 érakor. Előjegyzés Kaufmann Manónál, telefonállomás 2 22. Taraánytöulc Irányzat: egyenellen, forgalom : csendesebb. Basa II.*... 77-ea 14 75 — 14 95 78as I4\'«9 -15 10, 79-aa 1309-1529. 90-11 1919-1938, dunánt. 77-e. 1440 14 70 78-as 1459-1485. 79-ea 14 70-1900. 80-as 1485-1510. - Rors pestvidéki 1280 1301). mái 1290—13 10. Zab 6 kOríp 1620-16.40. Tenaerl tlaslnl.ll köiíp ab bpeat 1390-1420 Bal.t.aasérláa, a közismert elsó-rendü udulAhelyen, kedveió leltételek mel-lelt Tiiliollul aaölővel beülte lelt, vagy Uiei aHIalalkat- Pelvlllioellás: Nsrv kanlsaán, Zrínyi Miklós o. 2. ai. a. 2438 Egy lekamé, 1 jígssekrény éa lObblíle bútorok .Méh. Ugyanott veaittnk hess-nilt bútorokat. Ersstbel-tér 15. 2617 lUraaiuaUa, komfortos lakás aug. else|ére kiadó. Bóvebbet luaellU Hllko, aág Irodájában. 2736 Klárié Bagolal ao> 35. alalt nugánvot hix kerttel több évre november 1-151. B5-vebbet Oyolal dpén EOtvo.-tír 2. 2763 Ssenere-ulea 3. u. háromszobás magán-háa 4a Rákócsy-utcs 29. aa. likaiban Tevő bérhás .ladé. 2773 Egy haunilt .61 k.rékpér eladó Kiulmann Károly cégnél. 2796 kiadó Király-a. 6. alatt. lakál november l-re Srép nésysaobáa laké. november l-re kiadó B.tlhyány-utcában. Bővebbet Caea-geryu. 10. Keresek Ugye\' aaskalaálft vstrv -takarltéaflt, F5 ol 17 . emelet 2802 Klnlssy-u. 81. háromssobáa msgánház al.éé vagy kérkaaéé. Claéé egy 500 kg, keveset baainált tlxedeamérleg. egy 9 méteres, keményít-pult, talányos árban, Schletlngcr Qvula vaskereskcaönél. 2801 Megbírható VÍMakereaatea éaaléaé a|ánlkorlk. Clm a kladóhm 2791 Sugár uton uj adómentea sssaaéaké. elkollörés végett etsdó. Cini a EladMMm. lyukmantes BO fillér fflBSCH és SZEGŐ oépél Csányt Usalé 22. alatt ulonnan testeit egyszobás lakát axoonal klaéé. _2™> Több évi gyakoilsltal bíró, pénitár ke-aelésban lárlas tlaalvlisIM elhelyet-kedéat kerea. — Sahea megkereséseket ■ kiadóhivatal .Saorgalmat" jeligére továbbit. 1804 Kiadja • laptalajdonoi Kóxgaidaaágl Bt. Qnt.nb.rg Nyomd, éa D4Isalai Lapklade Vállalata Nagykanlsaán. Faletöa kiadó: Zalai Károly. Intarurban telalon: Nagvkanitaa 78. aaám Sertéshizlalók figyelmébe! Kézihajtásu daráló (dupla aoélttroaAa. léré.a, egy ember óránként 16—30 kgr. arc-mot könnyen ledarál vele.) Ara P 43-50. Nagyobb kéziha|tásu daráló Ara P 154. (ÓránkénU teljealtméDyo 60-70 kgr ) Teklntao meg, vótelkényszer nélkül Hofherr—Schranlz - CI«yton-Shuttlevorth r. «. leríkatáb n : ORSZÁG JÓZSEF Mag, aiitrigya, rfvéajvéialaslsaavak, aaák. (4. kaeaak.élaáksa Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10. A bírósági palota mellett. Telelőn 180. NroouUott a lapfttlajdonna Kósgudaaágl R.-T. Uuiaubcrg Nyomda és Déiaalal I SDtiaiW válialaU ktuyrayomdájábaa, Nagykulaaán. CFalaüa lületveietó Zalai Károly.) 75» évfolyun 174. szám Nagykanlzia, 1936. augusztus 3. szombat Ara 12 HU* POLITIKAI NAPILAP "•2S&S ás UsdtthsWi FM 5. ■ Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos ElMliettaJ á/» r agy hór. ■ nmfl « HM.. SierkesxtAséfi tt kbdóhlriUii lektor n. u D| roham a polgári rend ellen Az elkerülhetetlennek látszóolasz - abe.sszin háború, a holland forint Ingadozása, ami magéval rántja az1 ,r«nyvnlutáju országok pénzét, Roosevelt gigászi küzdelme a munkanélküliséggel » politikai és gazdasági élet torlódó világeseményei között alig kapott megjelelő figyelmet a Kommunista Internacionálé hetedik vllágértekiezletc. A polgári társadalmak, mintha nem wnnék elég komolyan ezt a makacs ellenséget, amely kétsztnü játékkal ott Ü1 tnár a Népszövetségben, de épi>en nem tett le világforradalmat előkészítő terve ind. Nem látják, vagy nem akarják meg látni, hogy Moszkva fegyverkező lesben áll és tervszerű politikával mélyíti el, vagy legalább is igyekszik elmélyíteni ez egyes polgári és nemzeti társadalmakban azokat a szakadékokat, amelyek szomorú velejárói a gazdasági válságadtu munkanélküliségnek és elégedetlenségnek. Moszkva szemernyit sem engedett bomlasztó., céljaiból, Moszkva továbbra Is haroot hirdet az egész világ ellen. A cél a régi, legfeljebb a taktika változott. Változott, meri változtak a körülmények, még pedig a szovjet javára. Németországban el vesztett ugyan egy hatalmns európai bázist, de ezt veszedelmes suly-lyal tudta pótolni a francia szövetség által, sőt a bonesl politika le-betővé tette számára még azt is, hogy repülőflottája a Felvidékről kezdhesse támadó akcióit. Szövetségese ekként azoknak, akiknek ncmzell léte ellen küzd végeredményben s tj barátai netn veszik észre, hogy Moszkva először ki •karjn használni erejüket, aztán a ma még közős .ellenség, legyűrése után ellenük fordltja tankját. Moszkva tüzzel-vassul ellensége n Polgári társadalmaknak, a nacki-Usta világnézetnek s ezek eltiprásá-«ak és megrontásának legtávolabbi reményéért kész bárkivel is szövetkezni. A világbéke, amelyről Litvl-nov Genfben szónokolt, szov|et fordításban világforradalmat jelent. S hogy mindez Így van s hogy ez nem nagyítás és nem a polgári világrend védelmének túlzott rémlátása. azt bizonyltja éppen a Kommunista Internacionálé hetedik értekezlete, amely ujong Európa és Amerika zavarain. Ujong és reménykedik, mert ugy látja, hogy » polgári társadalmuk muiasztásai-születő megrázkódtatások nekik dolgoznak, a világioradaW ké-"lük elő. És sorra-szólaltuk fel az »"gol, az amerikai, S német, a francia, a cseh, a\'holland, * norvég, sőt még a néger kommunista pártok kiküldöttei is, akik mind a bomlasztás, a tömegek bolsevizálá-sának módszereiről és elért eredményeiről számoltak ta? Megdöbbcntöcai cseng ki a kommunista értekezlet tanácskozásai- Városi közgyűlés A képviselőtestület megválasztotta az uj műszaki tanácsnokot és tiszti főorvost — Még egyszsr az OTI székház Ugye - UJ iskola, amely a város tartozásából épül A város képviselőtestülete csütörtök délután 4 órakor közgyűlést, tartott dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt. Első tárgypontkétnt szerepelt a Király Sándor műszaki tanácsnok nyugdíjaztatása folytán megüresedett műszaki tanácsnoki állás betöltése. Király tanácsnokot április 1-vel nyugdíjazták. Azóta Vécsey Barna mérnök vezeti a műszaki hivatalt. A polgármester az állás betöltése ügyében eljárt a minisztériumban, mely tárgyalások alapján a műszaki tanácsnoki állás ugy oldódott meg, hogy a takarékossági elvek figyelembevétclévfel a három mérnöki (ezek között egy a műszaki tanácsnoki) állást lefaragták kettőre, ezzel szemben egy mérnök-gyakornok állást szerveztek, mig a hivatal-vezető tanácsnoki állást a rangidős mérnökkel beszerzik. A rangidős Vécsey Barnabás mérnök. Ily értelmű volt a polgármesteri javaslat S: a közgyűlés a műszaki tanácsnoki állást a normába státus keretében töltse be Vécsey Barnabással. A közgyűlés egyhangúan magáévá tette a polgármester javaslatát és melegen éltette a város uj műszaki tanácsnokát. Vécsey Barna eskQtétcte Dr. Krátky István polgármester ezután felszólította Vécseyt a hivatalos eskü letételére. Vécsey fekete ruhában jelent meg az elnöki emelvény előtt, ahol dr. Pottyondy József aljegyző felolvasta az esküsziö-vegét, amit Vécsey utána mondott: »...hogy Magyarországhoz hü leszek, az ország törvényeit megtar^ tom és megtartatom, stb... Istan engem ugy segélyjen!« ünnepélyesen hangzottak el az eskü szavai, néhai Vécsey polgármester fia ajkáról. A közgyűlés tagjai az egész aktus alatt állva marad- tak. Majd Krátky polgármester me. leg szavakban üdvözölte Vécseyt, az uj műszaki tanácsnokot, mint a város főtisztviselójét és a műszaki osztály főnökét. A szülői otthon szellemét, amit néhai Vécsey polgármester otthonában szivott magába, hozza magával, mondotta a polgármester, majd Isten áldását kivánta működésére. Vécsey Barna keresetlen szavukban köszönte meg a beléje vetett bizalmat és lgéretett tett arra nézve, hogy mindenkor meg fog felelni szülővárosa közönsége bizalmának. A legjobb tudásával akarja szolgálni szülővárosát és né-hai édesatyja nyomdokain kiváo haladni. A mérnök-gyakornoki állás A polgármester, s t| képviselőtestület tagjai Nagykanizsa u| tiszti főorvosa gratuláltak az uj mützakl tanácsnoknak. Majd a mérnök-gyakornoki állás megszervezésére került sor. Az állást a szükséglet, másrészt szociálW szempontok, az állástalan diplomás ifjúság elhelyezése tette indokolttá. Az állás bármikor beszüntethető. Havi 80 pengő fizetésééi jár. A polgármester elfogadásra ajánlja. Dr. Rotschild Béla ellene van egy uj állás megszervezésének. Ha létszám-szaporítás szükséges, mondja, akkor a nyugdíjba helyezett mérnököt rendeljék be szolgálattételre- Krátky polgármester rámutat arra, hogy berendeléssel nincs a kérdés megoldva. A mérnők reakUválásávlal ez is legalább havi 80 pengőjébe kerülne a városnak. A takarékosság és s szociális szempont vezetik a Javaslat benyújtásánál. A képviselőtestület minden tagja - Rotschild A polgármester, a tisztikar és a dr. kivételével - ellogadta a pol ■MaavjHmmBfig melegen I gármester jávaslntar f » ^ ■ I Majd a tlsztlfőorvosl állás betöltésére került a sor. Dr. Godft Lipót - mist ismeretes jullus 81-vel nyugállományba került A város tv karékossági szempontokból az egyik tisztiorvosi állást megszüntette, ugy hogy ezentúl csak két tisztk>rvoaa lesz Nagykanizsának. A tisztifőorvosi állás betöltésére szükség van. A polgármester javaslata, hogy (miként a műszaki tanácsnoki állásnál), s tisztiíőorvosi állásra dr. Fodor Aladár tisztiorvost beswrvene a közgyűlés. A közgyűlés egyhangúlag magáévá tette a polgármester javaslatát és dr. Podort melegen éljenezte. Aradi Antal nem tartja észszerűnek a mostani viszonyok között a tisztiorvosok létszámának csökkentését. Nagykanizsának 24.000 lakosa van, Ide egy tlsztiorvca Ilit, Kiska-nlzsának 8000 Iskosa van, ide Is egy tisztiorvos jut. Ez egy olyan lakosságú városban, mint Nagykanizsa, kevés. A felelősséget viseljék azok, akik osökkentettékl A tiszttorwéok hatálytalanítani kfcf. lehet takarékos-csak a város kőz-Igyl tételénél nem, mondja. A polgármester válaszában l#J«-ientette, hogy ez egy átmeratljaU*-pot, amit a város helyzete <VBM. Tény, hogy az egyik tisztiorvosinál, lás ne lett szüntetve, de jelal nemhaa orvosi gyakornoki IflMt szervsjfctelt. ( \' Majd dr. Fodor Aladár llsZKfö-orvos teszi le a hivatalos esküt, az előbbi ünnepi formában. A Kisgyűlés tagjai lelkesen éljenzik ilr. Fodort. Krátky polgármester a város k&-zönsége és tisztikara nevében ild-zölte ezután az uj ti-sztifőorvtwt. Egy olyan férfiutói veszi át a munkateret. - mondotta - aki az éjt nappallá léve dolgozott és a képzettsége mellett megvoltak a kvalitásai, a kötelességteljesítés, s humanizmus. Dr. Fodor, ugyanelfböl ..... . ■ - ból, hogy legfőbb erejüknek az ellenfél sok-sok hibáját tartják. Nem a maguk eszmélnek diadalában bíznak, hanem a polgári társadalmak hibákban ét mulasztásaikban nyilvánuló gyengeségében fis feltárják, átvizsgálják, megvitatják ezt a gyengeséget, amelynek rés;in aztán továbbfejleszthetik a bomlasztást, reményeik szerint egészen a széthullásig, a forradalomig. A polgári és nenaeti társadal- maknak toháit létérdeke, hogy felfigyeljenek Moszkva intő U % nyegető savára. Hogy ráwtnélje-nek hitiáikra, hogy védekazzenak » vörös veszedelem külső és belső támadása ellen. De ez a védekezés csak akkor lehet eredményes, ha elsősorban szociális és gazdasági alkotásokban jelentkezik, hu jól átgondolt reformokkal igyekszik W- —————— küszöbölni a kiáltó társadalmi etjelUtMisfeekat Ezen a téren Jtlrtl&ép nekünk, magyaroknak vamtsk sürgős feladataink, nekünk kell legjobban vigyáznunk, mert hkpen ml ttíár átéltük a kommün borzalmait. Szörnyű tapasztalatbél tudjuk, mit jelent a bolsevizmus fe azt ls tudjuk, hogy biztos ellenszere csak egy van: a szorfáWB Igazságokra épült öntudatos nemzeti összefogás. JAIAI KOZLONT 1933 >upinl» az Iskolából Váló. Szeretettel kösz** Qr. iFodor Aladár eálaasáhan rá mutatott arru, hogy ltM-ban vA- taszt.>«t«k meg őt tias*>rwm tzen atMyen Akkor tette le az «bó esküt ugyanitt. Azóta hosszú tdö telt el és ma másodszor tette le esküiét. A tisztiorvtei munka az orvosi lisdosaáispuak mm ahisoa a ráasaluz tartozik, amely tudót gyógyít, fogat huz, stb., a tlaztiurvteí munka a váitea kőwgéataégügyét szolgálja, az preventlve dolgozik. Az az emberek titkos ellenségei, a mikrobák te bacilluaok milliárdjai cllm gozlk. És ezt a mi munkájlhat asak ugy tudjuk megoldani, httgyha megértést találunk mindenütt. Krátky polgármester, a tisztikar és a képviselőtestület t tgjai gratuláltak ezután az uj ttsztlfóorvosnuk. Dr. Ooda Lipót további szolgálatra berendelve Dr. Puttyundy ezután beterjesztette dr. Ooda Lipót ny. üsztliő-uavoa berendelésére vouatkozó polgármesteri Javaslatot, amihez a közgyűlés egyhangúlag hozzájárult. A polgármester meleg savakkal méltatja dr Ooda Lipót kiváló ur-vosl munkásságát, amelyre Nagykanizsának raiat különös szüksége van Megérd Aradi ialszólaláaát, hogy agy £1000 lakosú vároabau kevés kát tisztiorvos, eaárt terjesztene be Javaslatit dr. Guda lwren<telé-aáre, mindaddig, mig az orvos-gyakoraoki állás UMttltelik Ax OTl székház flgye Dr. Praek tanácsnok az OTl-azék-ház ügyét referálja, amit a Zalai KÖJÍÖny állandóén napirenden tart. A várna és az OTI közti szereődés ugy szól, hogy • város a Horthy Miklós-inon levé, 27i négyszögöl, úgynevezett -Hangyas-telket ingyen átadja székházépítési okokra, hogyha legalább 120.000 pengős költséggel házat épit. Kikötötte a város, hogy elsősorban nagykanizsai vállalkozó kaphassa és esakts nagykanizsai munkások foglalkoztassanak. Itt Aradi Antal u polgármesternek köszönetét fejezte ki agilitásáért közbevetéséért és te*kenys(élgéért, .amely lehetővá Kelte, hogy OTI-aékiau épülj* tiagykaalzsán. A közgyűlés \'hozzájárult a szer*, dés megkötéséhez, illetve az ajándékozási okirathoz. Az tlj elemi Iskola A Huszti-térl teíola helyett építendő Hertelendy-telekl iskola ügye került ezután napirendre. Az uj elemi Iskola felépítése kb. 47.000 prvgö, azonban n kö»ktalá»ügyl kormány jóvoltából voltaképpen semmibe aent kerül, amennyiben a kultuszminiszter átengedte o várténak az Iskola felépítésére a város állal évenként fizetendő iskolafenn. tartási hozzájárulásból fennálló 21.400 pengő tartozást, valamint az idei és a Jövő évt hiúsít (áru lés ősszegét. A telek egy része ovoda céljaira lesz kiszakítva. Balázs Zsigmond dr. felszólalásában, bár nehéz szlvvei, de hozzájárul, mert a gyermekeknek szükségük van iskolára, az iparosoknak munkára. De legyen vége már annak a rendszernek, - mondotta hogy az államigazgatás ktiliségcit tt város fedezze. Kéri a polgármesteri, ejtse módját annak, hogy vegyék revízió alá azokat a kötelezettségeket, amelyek a múltból még oly súlyosan a vártéra nehezednek. Intézeti (elszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban Amit tlz év előtt még bírtunk, azt ma már nem birjuk, hangsúlyozta Hoffmann Henrik a tanoociskola felszabadítását tette szóvá az uj iskolaépítéssel kapcsolatban. A polgármester válasza után a közgyűlés ezt a javaslatot is egyhangúan elfogudta. A tűzoltólaktanya telek bővítése Majd sor került a tüzoltólakt nya területének kibővítésére, amelyért a Zalai Közlöny az évek folyamán artnvira küzdött. A tűzoltóságra egyébként is nagy szelep vár bizonyos lémai és Így telkének kibővítésén- etninenler szükség van. A közgyülte niegazavazta a szüksé-gus telekklsajátltást és a vele kapcsolatos telekszerződést. Majd két-három kisebb ügy került IctárgyaUsra. A közgyűlés lefolyása ulán, mikor a városatyák kivonultuk, még t*>káig hangos volt a folyosó a tok meleg gratulációtól, amivel az ujunnun megválasztott két főtisztvúKlót el-hslmozták. Nagykanizsa váne közönsége valóban a szivével választott... (8. H.) IDŐ leleg! Prognózis: Qy«nge légáram Ma, néhány helyen esetleg sápor vagy zivatar, a hö tovább emel fcedlk. maradékok renMI olcsón 4 1831 »ugu»ztm 3. ZALAI KOZLÓNV Péntek tlaáap* 17 35 Feienczl—Homil szalon- és „„ „mit mü«em. - M.W Sport, közleménye\'. - ,8-,u A "ul1 1-0lw«1-OHÍIUÍ. iKuiueróczy György,) UI.13 nmiló Ilon" tok\'1. - \'N-55 K.iilO«yi „Jclúra. - aatá Vadnay Utaló elő-JKbI).. .Ilacaek ée S«J4. Jelenitek, Kózremákődik Árpád. 21.10 (ialnyzene. - al tó Htrak. 22.05 Kamarazene. " »» Moussull Assatu i\'uvplomt újságírónő francianyefvfl cló-ailáui - 23.30 "•\'•ki jazs-zenekarának műsort. - W-06 Hlrek Budapest U. 17.40. A színpadi átdolgozás. Srücs l áslió párbeszédes előadása. Közte-mükődlk Abonyi Tivadar. - 18.15-tö Hangtemeeek. — 19.10 Kovács llezső elbeszélései. - 10.W-21 Országos Fos-táízenekar. - ai.lS Hirek. BtM. 173) Dalok. Geeulecs énekművésznő eláadása. — 18.30 Arnold Eniő bécsi dalokat énekel. — 22.10 Schútz Ferenc Hacli J. S. zonguramüvelhől játszik. - 22.45 Zenekari hangverseny Szombat Budapnl I. 6.15 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 ilirek. — tn.20 Szini Gyula; Francé Allatairól. - 10.45 Az Országos ltáth György Muzeumot ismerteti Mi-lialik Sándor. — 12.05 Isnonczi-Schweitzer Oszkár szalonzenekara. • 12J0 lllrek. - 18-20 Időjelzés, idnjá-rásjeleatés. — 13.30 llttum Sári ion-uorázik, Horváth László gonlonkázik. - 14.10 Hirek, ámk. - 18.10 Mit tállak Lengyelországban a mugyur cserkészek* A Mugyar Cserkészszövetség előadása. — 10.45 Időjelzés, liir.lt- — 17 Édes anyanyelvünk. (Halász Gyula,} 1730 A Magyarországi .Famaukáaok Szövetsége Dalárdája és a AVagyBror-szágt Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége Dalárdája. — 18.10 Kuzvc. tités a rádió jubileumi filmjének felvételeiről a Magyar Film ln*l» llun-gSria-nU műterméből. Beszélő Zám-borv Antal. — 10 Cigányzene. - 1U45 Mit űzen a rádió. -- 20,15 A Budapesti Hangverseny Zenekar előadása. .Világhír a ligetben.. Hangjáték két részben. Irta Komor István ós Innoceal límő. Zenéjét x7*:rezto Holgár Tibor. Rendező Gyarmathy Sándor. — Szünetben kb. 21.00 Iliiek. — 22j5 Hanglemezek. - 00.05 Hírek. Budapest n. 17JXÍ A Szor iá Iis Misszió Társulat előadása. Farkas Edll: .Missziós üzenetek.. — 17.35—18.45 Az <>|jcraliázi zenekar. — 11) Mezőgazdasági félóra. - 10.35-3020 Hanglemezek. -20.30 Hitek. Bén 13.10 Lemezek. — 14 Backhaus-ie- — 16,10 Mandolin verseny. 17.20 Iléesl szlmfónikusok hangversenye. _ 19.10 Stella Wang. Schubert -I.Uzt: Bécsi esték. — 10.50 Lemezek. - 21.25 Itéost szlmfónikusok lnuigver-senye. _ 22.45 Tánczene (Jeclia jaza). ~ 24-1 SchramnieUzenc, *s»tár : Augusztus í. szombat. Rom. \'"lván- Protestáns Hermina. Izrael. Ab. hé 4. Gyógyszertárt éjjeli swlgálat e hó lapban a .Megváltó, gyógystertár Erzsébet-tér 21. és a klsknnixsai gyógy-tzerlár, Gőzfürdő\' nyitva r«gel 0 órától este ® áráig (héttő, szerda, péntek délután, ■Wien egész nap nőknek). k - Betsrráaáiláe nem éoedl Teijea bereedezéaakel rendkívül előnyős réaa-\'Uizelésie, sőt tnulMMs Is saál-JSt^p-* •xrto\'á\'üháa, Horthy A szerbek agyonlőtték Hégel ISvéumaalart ? Nagykanizsán bieonyára még mindenki vinzaenilékeztk Hégel Jó- zsef lövészmcsterre, akt a tnvnsz-»zal Járt ált, már nz utcán toltam mindenkinek a frontharcosokéhoz hasonló formaruhájában és puskával a vállán. Higcl József Nagykanizsán a leventéknek, sportegyesületeknek 69 polgári közönségelött mutatta b- bravúros mutatványait. Annak idején a Zalai Közlöny munkatársának elmesélte, hogy csángó székely és 14 éves korában önként ment a háboiulia. 16 éves korában már a H. osztályú vitézség éremmel tüntették ki. Elbeszéléseit fényképekkel igazolta s végül t\'gy fényképet hagyott emlékül a szerkesztőségben, air.ely Htildanliur- got ábrázolja, amikor keret fog vele. A lövószliH\'Sterról az utóbU idó- b:n a legkülönliözőbli hírek terjedtek el Nagykanizsán. Utána jártunk illetékes helyen, ahol a hireket megcáfolták. Most a »Magynrság« 11 Délbara-nyábtm folyó m-»gyaröldözéwekkel és letartóztatásokkal kapcsolatban péesi tudósitójánák híradása nyomán azt írja. hogy egész Baranyában elterjedt a híre annak, hogy a szerbek Hégel Józsefet Bezedek községben agyonlőtték. A mohácsi határrendőrség parancsnoka kijelentette, hogy Hégel agyunlövetéaéröl nom tud -semmit, de a oá Mát ellenére Hétel megyllkolásának hl re még mindig erősen tartja irtagát. A vádtanács szabadlábra helyezte a vindornyafoki dráma tettesét Molnár Jánosní már el Is hagyta a kanizsai fogházat Megemlékeztünk arról a szomorú családi drámáról, ami n kt^zthelyi járásban fekvő Vint\'ornyaftikou történt, amikor Molnár Jánosué fiatal asszony veszekedés közben baltával kétszer olyat sújtott férje mostohaanyja, Ack Jözselné Horváth Márln 64 éves asszony fejére, hogy az holtan terült el a földön. Molnár Jánosnét a zaUiszentbalázsi csendőrök behozták\' Nagykanizsára, ahol a vizsgálóbíró előtt töredelmesen bevallott mindent. Elmonr\'otta milyen áldatlan viszonyban élt anyósával, aki folyUn vlelm:szerekel \'o-p.i[t tőle. Nem akarta az asszonyt megölni, csak veszekedés közben annyira erőt vett rajta az elkeseredés, hogy nem tudta nitt colnál é« eközben lialtát fogott az anyósára, akit nem akart megölni. Tettét nagyon bánja. Dr. Almá-sy Gyula viza. Nagy tömeg maradék gyQlt össze alkalmi árusításunkon. műselyem, Imprlmé, buratte, vászon, tro-plkál-anyagok ruhára alkalmas mércUkban nagyon olcsón. Áruház gálóblró, miután, * a valóntailMg látszik feíwfmognl, hegy Mnlnámé eröe.fellnduláabeai követhetta el tettét, továbbá, mert a büntetés nagysága nem olyas, hegy tzöMnétől lartanl kell, állandó lakhelye ,van és hánim gyermek anyja, - elrendelte Málnámé szabadlábrakelyezá-sét. A klr. ügyészség fclfolyamodta a vizsgálóbíró végzését, ugy hogy a klr. törvényszék vádtwáoaa csütörtökön foglalkozott Motnárnó szabadlábrahelyezéaének ügyév»l. A vádtanács mindenben hozzájárult a vizsgálóbíró határozatához. Molnár Jánosné még csütörtökön elhagyta a fogházat, de u eljárás termésaeteeen tovább fotytk ellene. Uj „Lillora* a Városi Mozgóban A nyári nuaon alatt a Váco»i Mozgó kétségtelenül aaokat a üimeket hozza reprizben, amik a főm-ion alatt khiteles sikereket arattak. Így mődot ad a közőnKég azon ráxxáuck, akik a főszezonban e naA-aik«rú fümeket mog nem tekintlxstték, hogy azoU&Mi BkXt gyönyörk(")dhes!*tnek. Ennek a poUti-kának meg ia van a sikere, mert a közönség a mozit a oAgy nyár dacára U elég tuépftn látogat}*. Az uj filmek ocak a jövő hónap közepe felé kertinek a fővárosi nagy mozikban bemutatásai s ty a vidéki közönségnek natf slágereket addig uin-téai nem muUthatnak be. A Városi Mozgó direkciója mégis kedveskedni akar a kanlzeai költségnek s elhatározta, hogy bemutatja az utóuMon cg>\'ik Kgnikerültebb filmjét. Megszerezte *x ujoioian eiké«Me(t » a francia fllmg}\'ártáa repí«zflQl«tiv filmjét, a világhírű magyar Írónak, Molnár Feiencnek *z egész viiágun ismert ás «Urart U»gMHÍáJá», » mot.» Ennek a filmnek nemcsak az az ereje, hogy annak írója Molnár Ferenc, de uagy Sikert jeleni maga az a körülmény, hogy annak főao«pét a franciák <CsortosA,» Charles Boyer alakítja. .Wign a szerző Molnár P*«tia mondta, hogy ez u nagytehetségű színész valósággal életre kettl aj(t * Lilio-mot, 4(U 6 eigMálMM * akit t> itfV\'Mi Zttlni akart. A Ulnrnak még az j»,ér-dékességé, iwgy játszik beine «z a hírhedten csinos és jóképű beirtván, akinek Budapesten sok érdekes kalandja volt s (dünek av\\<U a bizonyos margitszigeti ibotrányával* a fővárosi sajtó olyan sokat foglalkozott. Ez a nevezetes francia színész: Hoiaad Tou-taln. A mo«l programja a Momtet-^rasár-napl műsorával nagyon előnyösen variálja s előrelátható, hogy ennek a hires m* gyúr tárgyú, sőt lipikusuu pesti filmnek igen nagy kősómége is lesz, - (A UfcMS Sltoal teöofcb rédét a gőzfürdő forró Mgkamrtjlban huss percig való tartózkodás, utána — jó me*eg beléksgtfs. Nagykanizsa, 4 ZAUI KÖZLÖNY_________ <935. tmmitm 9 NltlllPfliAfllit \' A Városi Moz96 Pla" I iliftm" főszereplőjét. Nem Charles [KiyreigQUlUS . kátjai tévesen közlik a „LIIIUIU Farell alakítja a „Liliom«-ot, hanem Európa egyik legnagyobb drámai színésze: CHARLES BOYER. E vllágbirfi film most először megy Nagykanizsán. Cbarles Boyer: a magyar Gsortos Reménytözek Szent István napja előtti szombaton, augusztus 17-én este 10 órakor a Balatoni Fürdőegyesületek kezdemé-nyezésére máglyák, reméuytüzek gyulladnak ki a Balaton kórul, annak u törhetetlen magyar reménynek kifeje-zéséiil, hogy Magyarország Isten alkotta évezredes halárai mielőbb visz-szaállittatnak. E Ivazafias mozgalom u legszélesebb kórben visszlumgra talált, testületek, intézmények, egyesületek magukévá tették « szép eszmét, fáradoznak unnak méltó megvalósításán és felkérik ezúton a törvényhatóságokat, városokat, intézményeket és egye-■eket, hogy reményt ü*ek, esetlpg színes tftzek gyújtásával is a hazafias ünnepélv fényé* emelni és ezt az elhatározásukat a tú* helyének megjelölésével annak a Bö\'níohi Fürdőigazgató-ságnek bejelenteni szíveskedjenek, a melynek területén u reménytűzeket gyújtani kívánják. A gépjármű és fényszóró tulajdonosok r/elkéietnek arra, hogy fényszórókkal q Balaton partjain felvonulni és a lepénytüzek tartama alatt — egy félórán ál a tó felett vetíteni és részvételüket mielőbb az illető Fürdőiga zgatóságnál lejelenteni •ziveskedjenek. A tüzek helyét a tűzbiztonsági szempontok szem előtt tartása mellett lehetőleg akkéjtfn kell megválasztani, hogy az egyes fürdőhelyek é< községek területén a tüzek arányosan megoszias-sanak, nagyobb tüzek kiemelkedő pontokon gyújtassanak és minden fürdőhely legfeltűnőbb lielyén az u. n. főtüz gyujtassék meg, amelyekhez a tüzelőanyagot azok is szolgáltatnák, akik külön tüzet nem gyújtanak. A tüzek gyújtására a jelt a tihanyi apátsági templomnak c napon kivételesen pont 10 órakor történő kivilágítása adja. Ügyelni kell arra, hogy a tüzek legnagyobb erősséget 10.20-kor érjék ej. Ekkor gyujtandók meg a színes (gó-rygtüzek) és 10.30-kor a tüzek teljesen eloltandók. A szervező bizottság felkérésére n a ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (28) Amikor Bsrtos elment, az asszony odaült mellé, András szótlanul magához vonta. A két száj megtalálta egy. mást, Mária ugy érezte, hogy még sohasem volt ilyen boldog és lehunyta szemét. Kint a hallban Sándor, az inas már másodszor húzta fel a hét napig járó nagy faliórát és András\' még mindig Darvason volt. Az orvos véleménye sz-rmt már teljesen meggyógyult, de nem tudott megválni az asszonytól. órák hosszat sétáltak a park hatalmas fái alatt, heverésztek a pázsiton, Mária H. S. Chamberlain Parsifal me. Bélből olvasott fel neki és mind a ketten nagyon szomorúak lettek, amikor szegény Parsifal nem találta meg a/, utat Grál-várához. Az asszony lágyan csengő, meleg hangján ugy olvasott, mintha ménjével e| akarná altatni Andrást, «... mert minél öregebb lesz az ember, annál teljesebben keríti halalmába a szeretet és ahriál Inkább látja meg, hogy a paseiefct a kezdete és vége minden Balatoni Hajózási r, t. ugyanezen este a közlendő állomásokról és időben hajókati indít, amely ln»jók a három balatoni, vármegye határpontjánál la-lálkoznak, ^ A Nagy alsó Balaton szervező bl- CsütörtÖkön este 6 óra tájban Balatonmagyaród közelében kigyulladt Kertész Béla nagykanizsai építészmérnök autója. Kertész Biélu csütörtökön Klein Ármin kíséretében Keszthelyein volt és a délutáni órákban hazafelé tartott. Alighogy elhagyták Balatonmagyaród községet, az autó eddig még ismeretlen okból kigyulladt éa égni kezdett. Szerencsére az utasok nem vesztették cl lélekjelenlétüket ós idejében kiugrottak az autóból. A közelben dolgozó munkások közül egy ásót hozott és azonnal megkezdték az égő kisautót eloltani. Földet szórtak az autóra és ezzjel lokalizálni tudták a tüzet. Kertész Béla ismert zöld kisautójának első része teljesen elégett, a karosszéria hátsó része azonban sértetlen mu-radt. A szerencsétlenségről azonnal ér-tesitették a csendőrséget, akik a helyszínre mentek és megejtették a helyszíni szemlét és vizsgálatot. dolgoknak, alapja é« koronája Isten világának, t Ft hallgatott, sokáig szótlanul mentek egymás mellett. Délutánonként András mindig ágyba feküdt, hogy a személyéét előtt betegség látszatával indokolttá tegye maradását. Mária ilyenkor kiment a gazdaságba, dc miié a fiu felébredt, már . mindig ott ült az ágya szélén. Egy délután az asszony a szokásos bucsu-csók helyett magukrazárta az ajtót, leengedte a függönyöket és gyorsan vetkőzni kezd. András szótlanul bá-\' multa. Mária alakja lányos, friss, lágy-vonásu és különösen fehérnek tüut a homályosra lefüggönyözött szobában. Puhán, melegen lészkelte magát a fiu mellé... Szorosan, mintha féltek volna, hogy valaki szét akarja őket választani. A fiúnak a kigyókaktuszok jutottak eszébe. i — szeretnék valamit kérdezni — mondta kis szünet után. Az asszony a szJavába vág: — Nem kell! Ne kérdezzen. Kemény acélosan ct*og a hangja. Behuqyt •scrmnel, kipirulva kínálja oda száját a fiúnak.. ... A hallból l>eliallat8zik az óreg óra ütemes, egyforma ketyegi*. András fáradtan, íTres tekintettel nézett maga elé. Pizsamát húzott, rágyújtott és leült a szőnyegre az ágy elé. Nézte Máriát, aki még mindig zottságának székhelye Balatonlellc, a mely bizottság élén dr. Bóczán Elemér kormányfőUnácaos, egyesületi eüiök áll. Az alsó .Balaton szervező bizottság székhelyének elme: Kemény tüzek, Baiatonszabodi-fürdő. Hogy ml okozta az autó kigyúlta* dását, még nem lehetett megállapítani. A szerencsésen megmenekült Ker. tész mérnök és Klein Annin az éppen arra hajtó Pléh István autóján még csütörtökön este hazajöttek. • A csendrendelet nagykanizsai premierjén este 9 óra után könnyen végzetessé válható autókaramból történt. Gttnczöl János gépkocsivezető 180. sz. Ford autójával aCsen-gery-utról a Főutca telé tartott, mikor éppen a Deák-tér felől a főút felé hajtott egy tehergépkocsi, amit Győrös Simon vezetett. Gön-czöl aki kocsiját az úttest jobboldalán vezette - nem vette Ószn3 a közeledő autót és igy a két gépkocsi összeütközött az országzjászió előtt. A teherkocsi a személykocsit magával rántotta. Mindkét kocsi megsérült. Az esetnek folytatása lesz a kapitányságon. | nem nyWolta fel a szeméi. Föléje hajolt, az asszony magához húzta és megcsókolta a flu szemét. Dodó nem tudta biztosan, álmodik-e, elmerengve ült a azőoyegen és csendesen bámulta cigarettája parazsát. — I.ány. lány ... kislány! — lsmé telgetle magában és egy pillanatra ugy érezte, minthu Mária holtan feküdne és ő gyilkolta volna meg. Feltérdelt, fejét odahajtotta asszo-nyához: — a lányéhoz. Beszélni akart hozzá, bocsánatot akart tőle kérni mindenért, amit elhitt róla, alázatos, kérő szavakat gondolt, tudta, hogy hálával tartozik neki, nagy, örök hálával. Megint a tündérek jutottak eszébe, anyu mesél, Kódország, királylánya, amint szomorúan, busán lehorga&ztolt fejjel ül a tikiján és ő előtte térdepel. — Kicsim, — mondta halkan — bocsáss meg nekem, bocsáss meg.. Mária felnyitotta u szemét, karját kinyújtotta feléje és alig hallhatóan azt mondta, hogy ő most nagyon boldog. Dodó gyengéden csókolta, a száját, a "haját, a szeméi, mámoros részegen. f Kint este volt, a függöny bíborszínű lett, jelezve, hogy a nap felvette palástját: távoziü készül. Mikor Mária elaludt, András lefeküdt a (teőnyegrc, ott aludt egész éjjel, a földöt.. Eb Koország királyleánya álmában lehajolt hozzá, megcsókolta. Hideg volt Az első szárnypróbálgatások Az eiesz alatti kis fészek fecskecsa-ládjában már korán reggel, amikor a felkelő nap első sugara bekukkant a kapurepedésen, megkezdődik a na#y tanácskozás. Hangos csiripelő vita, hotszu ellenvélemények előzik mog a fecskeapa és fecskeanya azon igyeke. letét, hogy az immár felcseperedett fiókákot saját szárnyúikra eresszék és kirepültessék őket a fészekből a nagyi világija. Az apró fecskelegények és kényes kisasszonykák nagyon is jól érzik magukat a pulta tollú fészekben és semmiért sem hajlandók felcserélni a meleg otthont u sok bizonytalanságot Ígérő udvar világával. Hiába, olyan jó volt odahaza a fészekben és kl tudja, hogy milyen veszélyekkel jár a világ. Fzer baj, ami az ilyen apróságokra leselkedik ükkor, amikor eddig csak ki kellett láttani az apró csőröket, hogy a fecskepapa és a fecskemamn erfósz nap betömje az éhes, bogárért síró szájakat. De hiába, már nincs messze az ősz és hosszú ut vár a családra. Addig edzett repülőnek kell lennlök és egy fecskeszíilő sem szeretné, ha épen az ő fiókája lenne az a satnya ifjú, amelyik a fáradtságtól . belezuhan w tengerbe. Ko moly feladat és nagy munka ez, az életbe kiereszteni a gyerekeket és nem csoda, hogy ugy a papa, mint a mama idegesen nézik gyermekeik gyávaságát és bizonytalanságát. De a kötelesség parancsolja. A fiókáknak repülni kell. Csip-csirlp biztatja az apa az első fiókát és amikor látja, l»ogy az a bi* tatásra Is csak tovább felesel, egy gyengéd lendülettel kilöki gyermekét a fészek szélére. Csip-csirlp ijedezik a fecskeanya fiókája miatt és sebes szárnyalással vág a kertek télé, Iwgy megijedt gyermekének kis bogáreiedelt hozzon. A komoly apa addig íélbehagyja a tanítást és bevárja élete párját, hogy közös terv alapján mutassák tovább a az ajka, fagyos, zúzmarás. Igázott tőle, megremegett. - » A park hatalmas, sötétlombu fái között az éjszaku feketén, némán hallgatott. Dodó felébredt, fázott. Az öreg óra hosszan .elnyújtva kongatta el a hajnali hármat. Kissé fájtak a tagjai a kényelmetlen fekhelytől, de amint meglátta az ágyban Máriát, lehúzta a la karót a díványról, magára teritette és boldogan feküdt vissza a szőnyegre. Nem tudott elaludni. A tegnapi nap ra gondolt, az asszonyra és nagyon, nagyon szomorú volt. Zavarosan, egymást kergetve buktak elő gondolatai, ugy érezte, mintha az idő — az öreg óra — kerekei testén keresztül haladtak volna és már hat óra Is elmúlt, mikor újra elaludt. Nagy zajra ébredt, ijedten ugrott fel. A sötét égen nehéz, tömör felhők sza-kudoztak. Sürün ömlött az eső, ■ nyári zivatarok jellegzetességével. Néha ropogva, dübörögve dörgött bele az ég a suhogó egyformaságba. Mária ébren volt. Könyökére támaszkodva cigarettázott az ágyában és csendeden nézte Andrást. - Kicsim... — fifitíSlt a íiu és annyi meretet, annyi hála sugárzott a grfzé-sélien, hogy Mária mosolyogva mondta ki gondolatát: — Nagyon szeretlek. j (Folyt kör.) Kertész mérnök autója kigyulladt az országúton Autóösszedtközés a csendrendelet premierjén 1086 iUfluntm 3 gvivt fiAkáknnk ai épülést. Hal apró száj várja tágra nyitva a körútról visszatérő anyát, aki csaló-uiUöul az első előtt áll meg Incsclkcdvi1 mutálva neki « kftvfr bogarat, ki-csalja még jobbon a fészek szélére borzas tollú gyermekét. Csipcsirip, könyörög a fióka az innycsiklaixlozó falat után, de az anya kérl«lhctc,,cn- A falainak egy próba, repülés az ára. Az ajtó sarkából felkunkoritolt fu-rokkal lesi az cgé-iz család tanácskozást a fek«tefoltos cirmos, előre nyalva szájaszélét a kínálkozó izes fa. int után. MjSg a gazdaasszony sem tudja odébb hcssegelni, olyan ltizt >sra veszi a iCggeWt. Csak a recskc|>api nem l»e<lerll rá, ő b<ztosra veszi gyermekei tehetségét ós tudja, lvo^y a oir-iiioh hiába fenegeti bajuszát. A botfár még inindfg A mama szájában van, a fióka még tmmlig csipog utána, mitf végre a papa megunva a 1k>sszii liuza-vonát, egy meré>z elhatározással kilöki a fiókát a részekből. Zuhan a kis .fecske, de csak egy keveset. Most már nincs más mód, repülni kell. Kiterjeszti életében először szárnyait gyengén, bizonytalanul és incucsil\'loxtatja a felkelő nap reggeli aranyában. / Már repül, kissé nehezen, akadozva, hol lesüllyed, hol ismét a levegőin! kap, de repül. Az Istállónál nekimegy az ablaknak, nagy koppanás, azt liinné az einber, hogy most menten a földié zuhan, dc mi az a kis ütődéRlŐI csipog az anya, vígan repülve körül az udvart, hátul a ]>apa közrefogva a riókát magyarázva mutatják a nagy tudományt, amellyel kieresztik a gyermeket az életbe. Nem telik cl egy fél óra sem, már repül az egé<z fészek hangosan, felemelve, az egyik épen meg már bogarászik is. A papa meg a mama pedig már a hetedik határban szállnak magukra hagyva gyermekei-ket, uj fészek jilán néznek. már megtették a kötelességüket. Csip-csirip, hangos az udvar, egyik másik még visszatér pihenőre a régi fészekig d? a tudás érzése, a munka láza nem pihenteti soká őket. Mindig hosszabb az ut, fiimit lejárnak, lilsren most már a maguk kenyerére maradtak. < Csip-csirip, köszöntik egymást, ha összetalálkoznak és nagy a verseny, hogy melyik az ügyesebb! Csak cirmos cica .ballagj lesújtva a kert mögé és látszik rajla, hogy nagyon bosszankodik magában ... Lóránt Ödön Számos női bajnál reggel éhgyomorra félpohárnyi természetes „Fertnc József44 keserűvíz végtelen nagy megkönnyebbülést szerez azáltal, hogy a belek tartalmát felhígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül az emésztöszervek működését lényegesen előmozdítja, ZALAI KÖZLÖNY A legújabb jelenségek szerint Genfben megegyezés jött létre Genf, augusztus 2 Laval francia miniszterelnök a Genfbe kiküldött újságírók előtt csütörtök éjjel nyilatkozatot adott, a mdy a következőket tartalmazza: Szilárdan bízom abbnn, hogy küszöbön áll Gmfl>en a tanácskozások befejezése. Ezek a tanácskozások igen sok nehézségei jártak és e nehézségek még ma is fennállnak. A megállapodás végleges formába öntéséhez szükséges az a válasz, amelyet az olasz kiküldött kormá- nyától kért a javaslatunkra vonatkozólag. Reméljük, hogy pénteken sikerül befejezni a népszövetségi tevékenységünket. Genf, augusztus 2 A három nagyhatalom kiküldötteinek csütörtök esti megbeszélésén hir szerint az angol-francia formula szövegén több változtatást eszközölték. Az ötödik döntöbiró személyének megállapítása még nem sikerült és emiatt nem tehetett megállapodásra vinni ezt a kérdést. Franciaország és Anglia ujabb engedménye Genf, augusztus 2 A csütörtöki tanácskozások után remélik, hogy Olaszország végül is hozzájárul a közös formula elfogadásához, miután Franciaország és Anglia ujabb engedményt tett. Olaszország azonban kitart álláspontja mellett és nem hajiondó arra, hogy szeptemberben az egész olasz abesszin ügyet a Népszövetség elé vigyék. Eddig még semmi eredmény Páris, auguszjus 2 Az Echo dc Paris szerint egyelőre még semmit s»m értek el Genfben. Mussolini pénteken délelőtt válaszol arra a megváltoztatott szöVv\'gü javaslatra, amit csütörtök éjjel a tanácskozások után küldtek cl neki. A lap szerint a helyzet a tanácskozások után is bizonytalan és ha be is fejezi ülését a Népszövetség és nem akadnak meg a tárgyalások, a válság akkor tovább tart. Genfben „remélik" . . . Genf, augusztus 2 Genfben remélik, hogy Olaszország látva Anglii és Franciaország határozott fellépését, valószínűleg fontolóra veszi a háború megindítását és nem fog háborúba bocsátkozni Abessziniával. Az abesszin fővárosban a tüntetések tovább tartanak Addis Aboba, augusztus 2 Az abesszin fővárosban megszakítás nélkül folynak a tüntetések. A fővárosban és a környékbeli templomokban állandóan háborús Városi Mozgó Augusztus 3-án él 4-én Szombat éi vasirnsp Nolnér Forsno világaikért aratott SrSkbaoafl müvei LILIOM A magyar Irodalom büszkesége. Főszereplök: Oharlaa Boyer és Roae Habart. Cenzúra betiltása után a belflgymlnlszter engedélyezte ■agyúért! kieéró műsor. — Híradók. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. * szombati S órai elfiadés filléres I beszédeket mondanak. Az ifjak a hivatali karral közöocn minden röggel kalonai gyakorlatokat folytat az utcákon. Nöi bizottság is alakult a haza megvédésére. Értekezlet Mussolini részvételével Genf, augusztus 2 Augusztus végén - hir szerint -az abesszíniai hnlármontl városokban értekezletet tartanak, amelyen Mussolini isJrészivesz. A Duce az angol és a fnuiciu megbízottakkal fog tárgyalni. Nehézségek az Ötödik döntőbíró személye ItfirOl Genf, augusztus 2 Az olasz és az abesszin álláspont az ötödik döntőbíró kinevezése személyében lényegesen el!ér. Az etióp kiküldött ugyanis Polltiv görög kiküldöttet akarja ötödik döntöblróul, mig az olaszok Max Hubertet, a hiígai döntőbíróság volt elnökét szeretnék. Remélik, hogy még ma, pénteken ebben a kérdésben is meg tudnak egyezni. Megérkezett Mussolini válasza Genf, augusztus 2 (lapzártakor érkezett) Az olasz— abesszin viszály Ügyében bárom nagyhatalom — .Ingli.i, Franciaország és Olaszország — képviselője indítványt dolgozott kl, amelyül elküldtek Musso-líninek. Muswliiii válasza délelőtt 11 órakor érkezeit meg Genfbe. A Duoe válaszában kijelenti, Iwg) az Imiit, ványt elvben teljesen elfogadja, de még fogalmazási módosításokat kiván. Iaval, Kdén, Alajsi báró ás az aheiz- •zin megbízott ezért • koradélutáni órákban, valószínűleg hálom órakor ujabb megbeszélésre gyűlnek órae. Ennek a tanácskozásnak eredményétől függ, Iwfly a tanács az esti órákban összefllhet-e és ellntézbetlk-e *z olasz abesszin kérdési. Bizalmú minisztertanács Addis Abebában Addis Abeba, augusztus 2 {Uipzártakor.érkrteti) Az abesszin kormány tagjai a c&ászár jelenlétében mtnisztertanácaot tartottak, de arról semmiféle hivatalos jelentést nem adtak kt > i A negus nem tár protektorátust Addls-Abeba, augusztus 1 Abesszínia császára kijelentette, hogy Abesszínia vemrai iziu alatt sem hajlandó ellopatni francia-olasz protektorátus! a Népszövetség fennhatóság utalt. Legújabb Jelentés Genf, augusztus 2 (LupzMakor érkezeti) Genfi né|>-szövctségl körökben nagy Jelentősé, get tulajdonítanak annak, hogy az olasz kiküldött megrendelte a hálókocsi Jegyet a pénteken éjjel- Olaszországba Induló gyorsvonatra. Ezt biztos jelnek tekintik, hogy az egyezmény megvan é* a Népszövetség ma délutáni ülésén az egész taírdüaf rendezni fogják. Munkásokba futott a gyora-vonat t Newyork, augusztus 2 Flemmingtan állomásán a gyorsvonat teljes sebességgel belerofmt a pályaudvaron dolgozó vasúti munkások egy csoportjába, akik közül hat azonnal meghalt. Halálos hőhullám ulán tojáanagyságu jégeső v Newyork, augusztus 2 A hataljnas hőhullám halákgs áldozatainak száma 126-re emelkedett. A tartós meleget most forgószél és jégeső váltotta fel. Mintegy tojáa-nagyságu jég potyog a Rodey I»-land strandján. A szélviharban kl. csavart fák eltorlaszolták az utvonalakat, ugy hogy a közlekedést le. hetetlenné tették. A kikötőben a vihar 26 halászhajót felborított. Nép Noiflé. Augusztus 3-án és 4-én Szombat-vasárnap TOK HIX két nagy filmje i 1 Az ellopott város (A négy lovas) Szerepel a filmen Tony a csodáló " Az áruló nyom (A revotverhóe) Nagy bravurfllm Előadások szombaton S, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, BO filléréé helyérők. ZALAI KÖZLÖNY - (Nyári MenU-(tietek a balatoni füniéhebeknu) Szeptember elsejéig a Balaton zalai fürdökelyftin a következő az ietenti\\z;eieti rend vasár- és ünnep-napokon: Alsóörs 10 óra, Csopak 8, Palomuk 10, Ba\'atonfüred tói 9 és 10, Tihauy 7 és fél 10, Alsódörgicse 9, AkflU 9, Révfülöp 7 é« 10, Szepezd 9, Badacsonytomaj 8 és 10, Badacauny-lábdihegy 10, Nemestördemlc 9, Szigliget fél lt, Balatongyörök 10, Diás fél 10 órakor, Keszthelyen a plébánia-templomban 8, fél 10, fél 12, a kórházban fél 7, a zárd«kái>olnábnn fél 7, 8, U* a karmelita templomban 6, 7, 8, 9 órakor. - (A főfcpip ltm(ape-4«u) Vité* Ta-bódy Tibor több uapra Budapestié utazott* - (Klnei*sfcek) Tabódy főispán UJ. fahissy István nagykanizsai szolgabírót é* Schmldt István vármegyei aljegy. *öt Zalamegye tb. főszolgabíróivá ne-vezte kl. - AutfiuaUisI köllfekMUore saőuye-gek és sezfcutakarók legolcsóbban Golenszky I*renc Divatüaletében. - (A rotdümégrftl) Czégény Károly rendőrfelügyelő, a nagykanizsai nnd-őrségt őrszemélyzet parancsnoka s*a. badságáról bevonult és átvett" hivatalát. — Thury Andor rendőrfelügyelő a mai nappal megkezdte nyári szabadságát. — A belügyminiszter dr. Dáixiay Fet«wc szombathelyi lakost a kauizsai kapitányságlioz gyakornoknak kinevezte. - Imprtaéfc, divatos lenvásznak, selyempiquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen leszállított áron Singfcr Divatáruháabun. - (S.emlMldn e te érkezne* |UU a Berteybna uyatul,. gyermekek) Ba-latoubeiénylj^n nyaraló gyermekek au?4 3 án este 8 ómkor érkeznek hazn. Kérjük a kedves sztyőket, hogy idejében legyenek az állomáson a gyerekek át vételénél. — Missxiósiiáz főnöknője. - (IJMUrh^Zy tierceg blrtekváiár- láaai) HeroQg EsziCrházy Pál uradalmát nagyarányú birlokvásártással növelte. Megváiásotta a lenkeházi 704 holdat Rottermann-uradahnut, Hlr szerint a Ucri-eg a kőszegpalyi 1500 kai. iáidat Loránd-uradalmai Is megakarja vá*á*> rolni. Soha még ilyen olcsó rásártási ai-Italom nem volt, mint a Sehüt* A ruhás ilényvégi kiárusításán. - (A Zrínyi T«ri:B Egylet aépttne pílye) A Zrínyi Torna Egy.et vasárnap délután 8 órai kezdéuel nagyi rrtrtau népünncpAyt tart a .sportiátydn, ftnUy- aek • keidében délután fél 6 órai kezdettel kerül lebonyolllásra a Schütz kupa má\'odik mérkőzése a Zalaegerszegi TE-Zrínyi TE között. A nép. innepély xá\'lo-Alos á< bohókás műsora megérdemli az érdeklődért. Délután tartóságok, szórakoztató bohócok, szerencse sátrak, céllövő verseny, tizen-«gy*s-rui,ás, Adám—Éva a paradicsomban. Este nagyszabású műsoros tánc ^«st (c*Oport láncuk, szólótáncok, sport, . bohózat, élőkép stb.), Nagykanizsán a világháború óta még nem látott iM^peMkbévu tűzijáték lc?z« 0 Nem iádul, a szegedi filléres A aaombatra hirdHott szegedi fillért* gyors a kevésszámú jelent-kető miatt nem indul. - (A KftttollktM Leflépyexy et) fel-kéri tagjait, liogy Wohlráb Sándor temetésén minél nagyobb srámbon meg. jelenni szíveskedjenek. Temetése aug. án fél 5 órakor fog vég bemenni. - Salvel, vásaon és selyem áruk legolcsóbban a legjobbat Golenszky Ferenc Dlvatüzletében. - (A ctUtMvubyh aszlaltárKasátf) augusztus havi rendes összejövetelt 4-én (vasárnap) délután 4 órakor a lazsnakl vendéglő kertfealyiségében tartja, hova tagjali, azok barátait, va. lamint családjaikat szeretettel meghívja a Vezetőség. - Paplanok, gyapjú -és flanelltaka-rók nagyon olcsó árakon Slnger Divatáruházban. - (A Balaton ujabb áldozatai) Kol-bács József fonyódi fiatalember minap a mólónál fúródni ment. Beúszott a Balatonba, de többel nem Jött elő. A hullát most sikerült kifogni. - I4& másik szerencsétlenség is történt Fonyódon. Albin József szigetvári fiatalember csónakázni ment és amikor már mélyen bent volt a Balatonban, a csónakból fejest ugrott. Szivgóicsöt kaphatott, mert többé nem jött elő. Társai hiába indultak keresésérc, nem talál ták meg. A vlt még most i#m vetette ki a boltteafot. - Gyönyörű nyári ruhaanyagok kin pompás változata várja a vevő-közönséget a Schütz Áruházban. - (Kirttm élte napjM • fai- laápyft) A halál híre, vagy puszta jjon-(tolata mindig jeges borzalommal töiü el az ember lelkét, de különösen akkor, ha fiatal teremtések öngyilkosságáról hallunk, akik az élet nohóft terhei elől a halálba «menekülnek.. Bak község egyik legszebb leánya Balog Etel 21 éves leány volt, akit az udvarlók egé.\\z serege vett körül és mégis szerelmi hánatában kútba ölte magát. Szülei már csak a holttestet tudták a kútból felhozni. - Köztisztviselő* résaéi* rendkivüi előnyös butorvásáitásl alkalom, lloderr berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kama» mentesen is kaphatók KapaMu bátor iraházhau, Horthy Mlklós-ut 4. A has gyakori teltsége, a re-kt«x trösebb feltolódása, májtájéki fájdalmak, eméíztésl nehézségek, gyomofbélburut és sárgaság a ter másse\'es „Ferenc JóaM^lteserOviz használata által megszüntethetek és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé Irányuló vértódulások ellensúlyoz hatók. — (Aki az éleiénél JebLan szerelte a férjél) Kaposvárról jelentik, hogy dr. Szél Mirnó ügyvéd özvegye férje halála óta búskomor volt. Gyermekei sem tudták pótolni a májusban elhunyt férjet. Tagnap este könnyek közt búcsúzott el gyermekeitől s az éjszaka folyamán véget vetélt életének. A meg-döbbent családtagok reggel holtan "ta-lálták ágyában a búskomor özvegyet. — Kitűnő minőségű paplaulepedft marodékok jó méretekben nagyon olcsón kaphatók SchütznéL — (\\ liyermfknierCiely ki* ?zébe-vétayel) A szombathelyi gj-ermekmen-hely három kis lakóját, a 11 éves Galambos Pistit, a 11 éves Krizáik Janikát és ennek Zoli öccsét a menhely i#«zgatóKágu (\'.romára adta ki gondozásra. A három ^neithelyi g\\erek sel^og>, Wm volt megelégetU\'e sorsával s JjuUus e\'.ején egy kora hajnalban összeszedték kevés cókmókjxikni s vándorúim keltek. A csornai gazdák pár napig nem jelentették be az eltűnést, csak amikor már látták, hogy a gyerekek nem férnek vissza, tettek jelentést a csendőrségen. Azóta keresik a három kis szökevényt. Valósitínünek tartják, hogy valamelyik \'fctáMnL fürdőhelyen .élik nomád éetüket a sor-sukkal elégedetlen gyermekek. — Férfi szövet újdonságok naponta érkeznek olcsó árban Golenstty Ferenc Dlvatüzietébe. — (Olssább lati U raggal Lséal a ki-vtsi autóban) A Nagykanizsai Autö-bussvállalat minden vasár- és ünnepnap autóbuszt Indít Hévízre. A kényelmes hévízi utazásra Jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. Megtelelő számú Jelentkező esetén már most vasárnap indul a járat reggel pontosan 8 óra 80 perokor a Ceotrál elől. Viteldíj oda-vlasza a leszállított árban 3-50 pengő. y- Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Singer Di-vatáruházhan. készbe Bttboo saját ivBDiBben szódavízét Baolllismentes Hiegtenlkns kapható amig a kteiM tart m m püttítm F»-ut 5. 1035. rugimlM 3. Mdtvinl herceg autókatasz trófa áldozata leit Barcelona, nugusztua 2 Mcjlvnnl herceget, Barb:int Hul. ton. az Ismert aiigol níliliilrdcwnó férjét gépkoc.si8rerenKótlens,\'-g érte. A herceg autóján egyik hölgyisme. rösével a prtrtel vonathoz aknrt menni, amikor a gépkoc.-.! nngy se bességgel nekirohant az egyik f;\\ nak. A herceg szörnyethalt, a Wrs-nője sulycsan megsebesült, az autó pedig i oz<\'or(Avá tört. A szerb-horvát párikDz-delmekbfil Belgrád, augusztus 2 A kétpártrendszer terve u) er^r-kaoott. A pártvezérek la-s in haladnak előre a tnnáeskozáaokbnn, hogy két nagy pártot hozzanak létre. Fel-akar|ák ujitiinl a régi radikális pár. tot ós az egységes ellenzéki p-.lrtba akarják tömöríteni a régi szerbeket és Macsck horvát pártját. V A kommunisták a szocialisták egybeolvadásira törekszenek l Moszkva, augusztus 2 A kommunista Internacionálé gyűlése kimondta, hogy miután jelenleg a szocialistákkal több államban együttműködnek már a kommunisták, a kommunista pártoknak arra kell törekedni, hogy a jövőben mindenhol a szocialistákat be tudják vonni a kommunista pártba. Borzalmas vasúti katasztrófa Franciaországban - Párls, augusztus 2 A Genf és Páris között közlekedő gyorsvonat mozdonya pinteken éj. szaka francia területen, nyílt pályán felrobbant és teljesen elégett. A vonat magától megállt. A robbanás után olyan nagy füst és góztömeg vette körül a mozdonyt, hogy csak órák multával lehetett megkBre\'ttenl Akkor találták csak meg a romott alatt a mozdonyvezető és a füttő megszenesedett holttestét. A szerencsétlenség több áldozatot nem kOvetelt. MltuüwUttl llttku HIIM MENETRENDJE árvényis tWJ májul 15-tát. Iru4ll.M«i^«naUll.aas Vuutállorolua Erzsébet-térre *«« T» l» tm na n* 141* 1100 17" !i II 3 TJ l|M ara 1249 > Lslsnysl msnstrsiMl Wajlii U4> fél togyttatotrt Iti, U|]t>liUí«M. 14-90 Ma^nM. IMI 1838. MgBMtm 8 ZALAI KÖZLÖNY nk, mint az alulírottak ncvé- dílg. j^eMpMM^AÍjlutwwSí Wohlráb Sándor áldásos éleiének 85-lk. boldog há-«ulgin»k 40-lk évében hosszas uenvedés és a hslolU ezenlaégek ákaloe lel vétele uiin vlaaiaadla |6-J,o« lelkét Teeemtólinek. Drága halottunk fölill maradványait f hóTin d. u. \'/.5 ónkor fogjuk a rám. kalh. temeti haloliaaháilból örök nyugalomra helyezni. Ai engesztelő szentnUse-ilduzat t. ,1 d. 8 őrikor fog a lalső-városi plébánia templomban a Mindenhatónak bemulaltatnl. Nagykanizsa. 193S. auguaxtus 2. Suntatiak klafa atalei aladea I NyefWJát békében t Orv Wohlráb Sáaáeraá szili Kati Siláém felesége, Sánder, Masat, Lajes éa Byila gyermekei, Weklrák tané testvére és sx öaezea rokonáig. Inlnyuú: uUird, Jorgjlom: Uénk. Huu Hsam. 77-es 15 00—1520. 78-as 1515-1535, 79<a 15 30-15 50. 80-aa 1545-1560. dunánt. 77-ss 1470-1490 78-aa 1455-1500. 78-s« HTC0-I520 H0-«s 1515-15 30. - Ro.a pealvMikl 13-20-13 más 1330-1355. Zab ó UHép 1630—1&50. Temeti liaaáslall kőaép ab bpcat 1325-14 00. . Kiadja • laetaValtaaaa KöagazlUeigl Rt Oateaberg Nyomd. 4a Délialal Lapkiadó Vállalata Nasykxriaein. Felelöe kiadó t Zalai Kiroly. Interurbán taMos: NasrkaelMa 78. ealia Oloaé ház WWni tflkafcaf ahtatéa I Oaengeiy-ut 57. azému Ms oteeéa eladó. Bővebbet: Páli vesd4«l<ea4l Italatonberónyben, shol 4 aaakáa vtUa Is Igen olcsón eladó a Hala 2793 16.421/1935. Hirdetmény. A zalaegerszegi m. klr. állarn-épitészeti hivatal nagykanizsai-zákinyi tvh. közút 1263—1863 knt, szakasz (vasúti tárházak és sörgyár előtt) átépítésire és kisköburkolattal való ellátására nyilvános versenytárgyalást hirdet. A részletes versenytárgyalási hirdetményt a v. mérnöki hivatalban naponta délelőtt 10-12 «ra között lehet megtekinteni. Nagykanizsa, 1935. évi julius JO-án. •w Polgármester r— immi«—I I mindenki s helyi kereskedőknél I 1 4a Ipsrosotaau Kiesse bel A Zrínyi vasárnap Itthoi látszik a Schflti-serlegért a Zalaegerszegi TE ellen Ai NTE Zalaegerszegen játszik a MOVE ellen Vasárnap már luiud a négy Schütz serleg mérkőzésekre benevezett egyesület futballciapat/a kiáll " zöld gyepw, hogy eldöntsék, vájjon melyik csapat nyeri e|sö évben a Schütz cég álta\' fennállásának 7Ü év«s jubileumára Tel ajánlott gyönyörű ezüst trófeát. A Zri nyi csapatának nagy esélyei vannak a serleg megnyerésérc, mert vidéki meccsét a MOVE ellen vavárnap 7 :2-es győzelemmel végezte, mod vasárnap pedig itthon látja vendégül a Zalaegerszegi TE-t, mig az NTE-nek mind a kéts\'-er most vasárnap a MOVE-lio/., 20>án pedig a ZTE-hez is Zalaegerszegre kell menni. A Zalaegerszegi TE a nyugati I. osztály csapata. Az elmúlt bajnoki kampányban előkelő közép helyezést ért el, igy érdekes összehasonlításra ad alkalmat a két csa|>at találkozása a Nyugat és Délnyugati futball nivója között. A Zrínyi csapata már 4 liete tréningben van, amit igazol a fényes egerszegi győzelme is. A sport köz önséj lázas kíváncsisággal várja az öszi szezon megnyitó mérkőzését, m«lyeu b* győz a Zrínyi, ugy az augusztus lOtikl NTE —Zrinyl meccsen dől el a serleg sorsa. Az NTE első öszi mérkőzését vívja vasárnap Zalaegerszegen n MOVE ellen. Az NTE csapata bár még ninos teljesen felkészülve, mégis 1 gólos győzelmét várjuk Zalaegerszegen. Szenzációi Most érkeztek I Valódi angol poupMn ffrfi-Mdonsftok a legcsodásabb színekben 7*90 Ezenkívül sportingek 290-től selyem sportingek 6 80-től Női és férfi fürdőruhák nagy választékban mér P 8 80-tíl BRÓNYAI DIVATHÁZ 1 Zalai Köztöny minden elfifizetfiie az ulolsó havi elöllzclésl nyugis felmutatása mellett napi 2 fillérért tagja lehel a ISbbmr UM« nagykanizsai Horvdth-féle ujságOiisI kötcönkinyvtá,*-nak. Vagyis bsvi 60 fillérért • .Zalai Közlöny\' minden előHtslő|e annyi könyvét vihet U havonta a kSlcttn könyvtárból, ahánya! nak W tmd atraani Az elOfizelétl nyugis felmutatói kőtelenként 8 fllleres kedvezményes kOlcsOudijért kapnak könyveket a Horváih-kőlcsönkOnyvlírban akkor ia, ha a havi kedvezményi nem óhajtják igénybevenni. Nialétt karalapért vonna, nézze meg dussn felszerelt raktárunkat férfl-, női- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor éa Fla Osák-Mr S. a*., a «a»ataip»awÉI Kedwső réssictfizeiési fclléttlek. A legkiválóbb minőségű kerékpirgummlk és alkatréuek nagy raktára. Puch én Stcyr Waffenrad dobfékei márkái kerékpárok. Hirdessen a Zalai Köztönyben APRÓHIRDETÉSEI KíítTaS1 sssrí !"í3JTtal!CS> IS uMe • ISUa, ......MM mt I Mát. sainfánybói 4a gránitból oaak Kovácaaál. Király a. 38, kaphat ol- \' \' |4t. 100 aisaa Bagolel eűr 35 alatt magányos hál kúttal több évre november |-tS. Bővebbel Űyulal dpóei EötvOs-Ms 2. 2783 Haauilt Mkartan !e<6 k.tsn.k eladók. Bővebbet Wiasalca OyuU.ntcs 4. • VamakeeeaheSáa berendtzéeeel legforgalmasabb helyen betegé miatt bw beadó Testsch drogártábaa. • " Több éri gyakori. Isi Urő. s4wtlr kí aeléabea lárlaa I1..«.1~I8«» albelyei-kedést kecea. — falvas ncgkareaésakst a kiadóhivatal .Siotgalssaa" jellgérs továbbit. 2804 ■UtmuoM. Isi kiadó Király a. 5. Matt. UMa november l-ra K4aaaláa advad lakié novemberre kiadó. I. leáaylkxuinl taaköayvek eladók. Klnissy^s. 91. 2737 kapható Vágó i» |ii«k pálcika ó UlatsiuUrbaa. databsaio Is aiaaa szoba konyháé udvart iakáa ssonaslra Magyar-utca 129 alatt. * Nagy udvari egyszobás laki. mellik-helyögekkel egylMt aioual UaSÓ VórOa- mjuty-iíTca 22. \'stcs 3 éa Rákócaj-ulcs M. at ■elUsaabie utcai Slép l-re kladóKIrályl Pálutca 19 _______ kiváló erataénnyel tanít sé- metat, franclát. Arany Jáaoe-utce 2. • fkrdósaobia lakáé saéf kertteá wvestbé> 1 re kiadó Cats- geryHst 33.__ Egy keveset használt nagy nöi varrá-a*p olceón eladó Kiiily-g. 6 V«rr«aáaist Pö st 10 (Dobrovits-hái) álbetyextem Szíves pirtfogtat kér Wagnerné. 211] Iakáa meUékhelyhéjfel szepT. t-re kiadó Köksey-a. 17. Bgy lókarban levó pMadlváa, 2aaekr»ny, aaaáal, jfciá Rák4czy-u. 23 2813 Q,araaabasaretó Halat Háráal asoa-saka kivétetik Klalaay-u. 4. Két darab 100V200-ss nagyságú keveset haeeaüt r.laW« (nem vleaoe) olcsón eladó Saamere-u. 4/a. alatt. * - Gxsss 4a báatoa a közlekedés Brandl Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummlk P 5.90. tői. Sertéshizlalók figyelmébe! Kézihajtásu daráló (dupla acél tárcsán, k«aay« |árá«u, égy ember éránként 15—30 kgr. szemet könnyen ledarál vele.) Ara P 43*80. Nagyobb kézihajtásu daráló Ara P 184. (Óriakéna teljesítménye 50- 70 kgr.) Tsklalse meg, vétslkényszer nélkül HuBh.it—Schrsnlz - Clsyton— Shultlevurlh r. t ierakaliban: ORSZÁG JÓZSEF saag, aalliáma. slaéMféailailniah, Mik, gtf kiaiakl állábia Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróai«l pslots mellett Telefon ISX ZALAI KÖZLÖNY 1986. sugusitus > _A Istenysf klr. Járásbíróság. mini tslskkőnyvl hatóság. lOOÖ/tk. 1635. Mim. Árverési hirdetmény-kivonat. Borao. Jenő végrzhsjta tónak Németh Mikiéi, Németh Jánoe, Németh István végrehajtást szenvedők elten Indított végrehajtási Ügyében ■ telekkönyvi halóéig a letenyel kit. járásbíróság területén lévő % Kistolmács kólaétben fekvő a a kistolmács! 232. szllkvben lelvett 101/b. hrszu szántó él rétnek a Kerteal dulóben Németh Mlklóa nevén B. 8„ 14 a. llleKeégére 35 P, Németh Jlnoe nevén B. II. 18. a. lileféléjére 35 P, Németh litván nevén B. 12. 17. a. illelóaégére 35 P, ai u. o. 53 sztjkvben felvett 165. htszu nóló éa rétnek a Tolmácal hegyen Németh Mlklóa nevén B a. a. Illetőségire 65 P, Németh Jánoa nevén álló B. 5. a. II ........... tevén B..........~ . 6. a. Illetőségére 65 P, u szóló é " \' tetóaégére 65 P, Németh litván nevén aa u. o. 220, szljkvbeu lelvett 255. hrazn izóló éa rétnek a Tolmácil hegyen Németh János nevén B. 21. a. III. 40 P, Németh litván nevén álló B 22. a. itt. 40 P, u a. a 307. uljkvben felvett A. 1. llő.-hrzzu él 121. hrain rétnek a Malomi dulóben Németh Mlklóa nevén B. 8 a. Illetóiégére 23 P. Németh János navén 11. a, Illelóaégére 29 P. Németh látván nevén a 12. a. Uletóaégére 25 P. az n. o. 100. ntlkvtxn lelvelt 323 hrazu azántónak a Dombi dulóben Németh Mlklóa nevén B. 4. a. álló Uletóaégére 110 P, Németh János nevén B. 7. a. Illetóiégére 110 P, Németh látván nevén B 8. a. álló Illetóiégére 110 P, az n Ol 306. aztlkvben lelvett 27. hnzu híznak a 19. szám ilattl ndvltral, kerttel Nátoeih Mlklóa nevén B. 9, 19 a. álló Illetóiégére 240 P, Németh János nevén B. 12, 18. s- álló Illetőségére 240 P, az n. o. 219. aztlkvben lelvelt asántónak a Dombi dOlóben Németh Mlklóe nevén B. 26. a. álló Uletóaégére 180 P, Németh János nevín B. 29. a. álló Illelóaégére 180 P, Németh látván nevén B. 30. a. álló Uletóaégére 180 P, aa u. 0. 23. ut|kvben lelvett A. 1. 111. hrsiu rétnek a Miloml dűlőben 339. hrazu aaástónsk a Dombi dulóben Németh Mlklóa nevén B. 25. a álló Uletóaégére 26 P, Németh Jánoe nevén B. 26. a. álló Illetőségére 26 P, Németh litván nevén B, 27. s. llletóeégére 26 P kikiáltási árban, Aa árveréa nem érinti a klilolmácil 232 , 220, 100. éa 306, 219., 23. azt|kvek. ben ősv. Németh Károlyné aa. Btró Rozália |avára C. 3, II., I.. 6, 20, 20. sorszámok S. bekebelezett özvegyi haazonétresell |ogol. A fedezeti ehrre tekintettel az árvetés alá bocsátott Ingatlan lllelóségek legkisebb vételárát a következőképpen állapítja meg t 232 93 220 307 100 306 219 23 hr. azám 236 i l ts. m 323 27 391 IL ItIS Németh Miklós Illetősége: kikiáltási ár P 60 110 34 190 390 190 40 Németh lános Illetősége: kikiáltási ár P ItgklMbb véUl-ir, melyen alul eladni nem lehet •8 40 272 991 439 62 Németh István Illetősége: kikiáltási ár P UtkU.K <11.1 ár. m.ly.n alul tlW.I n.M 1.0,1 P Xi 80 65 190 411 90 29 50 110 240 18(1 470 \' 26 50 skkönyvt hatóság az árverésnek 3 községházánál megUrtáalta augusztus hó 19 napjának d. (át (Ízi kl. A telekkön] Kistolmács 1106. ári t a. 1 óráját___ Az érverés alá kerülő Ingatlanok a fedezeti elv aacrtntl vételárnál alacsonyabb áron nem adhatók eL Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár l(W*át készpénz, baa, vagy aa 1881 : LX. L-c. 42. 6-ában [határozott árfolyammal számítolt óvs-kfklMMtnél meghstlrozott árfolyammal ■ ■■. * . ■ ■ ■ j . nekiepee stMkpeptrosoen ________ letenni, hogy s bánatpénznek előleges letétbe helyezéséről kiállított letéti el- kiküldöttnek átadni éa eltételeket aláírni (188j:LX t.-c. bitói fsmervényt átverés! teli 147., 150., 170. K-; 1008: XL. L-c. 21.}.) Az. aki aa Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban s kikiáltást ár asásaléks ssertnt asegáUapItott bánatpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi szá-klegészltent. (190*: XU. 29. }.) Letenye, 1939. évi márc. hó 9. napján. Dr. Bányai a. k. kir. jblró. A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor Wt UltkkOnyvviielS A nagykanizsai klr. járásbíróság, mlnV telekkönyvi hatóságtól. 8704/lkv. 1939. sz. Árverési hirdetmény éa árverési teltételek. Dr. Petites József végrehajtalónak ön. Benkő Jánosáé (előbb özv. Perger Jó-zaefné) Pintér RosáUa végrehajtáat s.en-vedő elles Indított végcehattásl ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató ké relms következtében SS 1881 :lX L-c. 176. f-s értelmében elrendeli aa ujebb árverést 69 P tőkekövetelés, ennek 1932. ávl lanuár hó 1. napjától járó 8V» kamata, 31 P 80 611. eddigi éa az árverezi kérvényéit ezúttal megállapított 9 P költség, valamint a eaatlakoaottnak kimondott Nagykanizsai Takarékpénztár rt «J P 50 llll. tökeköveteléas éa Járulékai behajtása vá- Etl. a negykanlzaal, klr járásbíróság lerüle-■ levő, Nsavrécal községben fekvő a a nagyrécaet 444. aztjtnrben (1647—1659.) hraz. a. foglalt szóló, práehÉz. szánló ás rét s baczonakl hegyen és 941. hrai. a. foglalt rét ugyanott a természetben őzszs-fUgió egészet képeaó, végrehajtáat azea-vedő nevén álló ingatlanokra együttesen 1400 P kikiáltási ártTu. A telekkönyvi hstóaág sz árverésnek Negyrécae községházánál megtartására 1939. ári aug. hó 11 napjának d. e. 10 éré lát IdzT kl és az árverési feltételeket az 1881 ! LX. L-e. 150. i s alapján a kővet-kesókben állapltja meg: 1. Az árvetéa alá eső Ingatlanokat a kikiáltási át kétharmadánál alacsonyabb áron eladat nem lehet. (1908 iXU Le 28. g.) Az árvetelnl szándékozók kötelesek bá-natpénzül a klkUlláai ár 10%-át készpéna-beal vagy az 1881 : LX. L-t 42. §-áben meghatározott árfolysmmal számított óvadék- képes értékpapírostul a kiküldöttnél te tenni, vsgy s bánatpénznek előlegen blról letétbe helyezésétől kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa aa árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. L-c. 147., 150, 170.58.; 1908: LX. L-c. II. J.) Az, aki zr Ingatlanért a kikiáltási árnál magaaabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, kötelei nyomban a kl-kláltáal ár asáialéka szerint megállapító!! bánatpénz! aa állsls ígért ár ugyanannyi százalékáig kkgéazHenL (1908: XU. te. 29.%.) Nagykanlasa, 1999. április hó 27. nap|án Dr. Wébsr a k, klr. jblró. A kiadmány hiteléül: nos Mlkó s. k. Emr Int kerül többi a ZALAI KÖZLÖIY, ha bejelenti nyaraló címéi. A kiadóhivatal portómen-tesen küldi utána bármely * belföldi nyaralóhelyre. m. kir. Államvasutak menetrendje Érvénye® * »SB. évi méjue hé IS-tSI kezdve. Ratykulua állomásra érkeiő ág u omn Induló vonalokról. Nagykanizsa—Budapest déli p. u. vm.iI A vonat 120\' I Oyv. 2217 I Slnaut. 1713 Szem. V. 2233 | Motor Szem. v Motor Motor Orr. Szem. v. 1211 2243 1231 1201 1219 tv 10 6*22 9-45 13 35 14*80 1610 17 50 1830 23-40 (HrtWj-jl Bari IjBpestre fck. | érkezik "Tw W. M. 9-11 1549 SCI 705 8.94 11-09 15-55 1555 1730 19*37 1937 115 20-35 2217 Szem. v. j: !202|flyv 1212 Szem. V. 1214 Szem. v. 2246 Motor 2218( Slnaut. Motor 1208 2201 7\'30 — 6\'30 — 14-4.5 _ IH4J 2I1( 19-15 — 22\'l0t 300 6-22 10 10 II 10 18-39 19-40 20-45 2W8 kamara Sfk. 7-49 1118 12-56 2004 20-58 22-Kl 2306 2400 Közvetlen kooalk ro rgalma i ^e! Az 1201/1202. sz. gyorsvonalokkal: egy 3. o. étkező kocsi Prsgerskolg. \' I. 2, 3, o. kocsi Triesle, Venezis, Milano, Oenovs, \'enlimlglla, \' I., 2„ 3. o. kocsi Trieste, Venezis, Mestre, Bologna, \'Irenze, Róms. Az 120811207. sz. gyorsvonatokkal: egy 3. o. kocsi Venezis, egy 1,2.. o. kocsi Trieste, Venezis, Bologna, Firenze. Róma egy hálókocsi Venexia, egy 2 , 3. 0 kocsi Abbazla -l\'lurne, de cSsk V. 15.- IX. 15-lg. ods kedd, csütörtök, szombat, vlsszs hétfő, csütörtök és szombat. Az 1231S/1232. sz. vonalok közvetlen vonatok Keszthelyre A 2217. sz 2218. sz. vonsfok VI. 23.-1X. 8-ig naponta közlekednek. A 2233. és 2238. sz. vonslok vasár- éa ünnepnapokon VI. 23. -IX. 8-lg közlek. A 2243. éa 2248. sz. vonalok csak szombat és ünnep elfittl napokon VI, 22-IX. 7-ig közlekednek. ., Az 1220. és 1219. sz. vonalokkal egy 2. és 3. osztályú közvetlen kocsi fut Zsls-egetszeg—Budapest-déli közöli. Nagykanlzta—Szombathely—Ágfalva ■ KB t«M r» lek. llll Sz. v. 9-20 658 7*27 [ 9*10 uin Motor _ 5*58 7*86 tol Molor 8 II 9-44 1034 15*03 iar Motor 5*40 7 30 8(0 936 1IS4 Sz. V. 13-50 1514 1605 — MII Sz. V. 10*08 11*23 1202 13*2! MII Sz. V. 1622 17-44 18*27 20 01 1413 Ss.v. 13*49 16*29 16-10 17 41 tus Molor 20-16 22\'14 2235 Ull Sz. v. 19*23 20 45 2102 22*53 Az 1412/1411.. sz. vonstokka! egy 2. és 9. ó. közvetlen kocsi fut Zslsegerszeg-Budspest-déll pu. között. Az 1411 és 1416. sz. vonalokkal egy 2. és 3. o. kocsi lut Wlen-Péos. Wien Ősiek közölt. Nagykanizsa—Barcs—Piai vonal lek. M. ESTTííSST ~ i ( In 14 20 I 1606 4416 ff Sa. V. f S-M f ÍU Sáí un tzr. 2414 1 Ss. v. I 13 63 16«9 | 17-57 1 2413 I Sz. V. 2428 1 Végy. | 1811 | 21-38 | 23 271 | 2421 ] Vegy. A 2414. és 2413. sr. vonatokkal közvetlen kocsik tutnsk Wlen-Oslek és Wlen-Pécs közölt. A 2420. és 2421. sz. vonatoknál közvetlen kocsik Pécs-Budapest déli pu. közöl! 1230 1699 | 19 20 | 3W9 Nagykanizsa—Oyikinyts—Kaposvdr—Budapest Keleti pu J t| Kanizsáról 1 1 Indul | Bpcstrel érk. IV 2448 2408 "5z.v. 1 Oy. V. II 23*16 ■jrw 28*48 6W 1 "H47I •SZ.T 240rtí Oy v. | - \'ívnrm 4*33 | 9*05 A 2408/2409. sz. gyorsvonalokkal közvetlen kocsik futnak Budspeat déli pu. Fiume és Susák között. Nagykanizsa—Murakereszlur—Kotor Iba 5-áíi 11-98 18*10 Az 120811207., 1201/1202. sz. vonatoknál a közvetlen kocsik ugysnszok, mint s Nagykanizsa-Budapest viszonylat alattisk. 1292/1297. sz. vonatokkal caak 3. osztályú kocsi fut Murakereszturlg. Azoknak az utssoknsk, sklk Jugoszláviábs Murskereszturon át szemályvonsltsl óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell azállnl a magyar vonatokról. A magyar vonatok közül a személyvonatok közül Murakereazturon caak a 2414. és 142a itt. vonatoknak van aionnsl csat\'akozáauk. ■e«ykeeteeelah telélkovéhelye aug István király Szálloda VI.f Podmanlnzky-Hloa B. Nyugati pályaudvar melleit Teleion: (Interurbán) 202—43, 294-34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 2O0/o engedményt kapnak. KOzponli Ifltés, folyó hideg-meleg viz, llll, telelonoi szobák. Teljes komlorb A szállodában étterem, kávéház éa araerlcan bar Kyomaloe a Hptnlajitono. Kőzgaadaaágl R.-T. QalsaUrg Nyonula éa Utsalal Usaiadó vállalata köoyvnyonuUlábati, Nagykanizsán. (Feklós Uzielvezető Zslal Károly.) Mfl 8 oldalas képes melléklei/ 75. évfolyam 175. szám Nagykapu*, 1938. augusztus 4. vasárnap Ar. 12 WMf ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos ElittzelM in: w bún a iKwt 4a Iliit. Sierkeutóaégl és&déWtstaílaBtoa. 71 m. A racionalizálás legkOzelebbl lépései A jobbágyság fölszabadítása és az ezt követő Ingatlanforgalom. a technika szárnybontása, az állami monopóliumok, az állam bizlonsági 1> rendezése és igy az állami szükségletek az 1860^s években az állami közigazgatás kiszélesítésére ve-rettek. Az osztrák abszolutizmus megszervezte a pénzügyi,\' katonai, stb. igazgatást és nagy előrelátással ismerte fel Nagykanizsa domináló földrajzi fekvését, idehozván az adóhivatalt, iitetékszabáai hivatalt, dohányraktárt, mozgópostát, távírda igazgatóságot, atb., a hadkiegészítő parancsnokságot, a hadsereg egy nagyobb egységét, amelyek mfcntá* fára. azoknak mtnlegy következményekép itt állíttattak fel a m. klr. honvédség hasonló Intézményei <•« alakulatai. A hadügyi igazgatás egyéb fegyvernemeket is szándékolt városunkban elhelyezni, ide nem tartozván annak emWéae, hegy asak miért nem értek el Nagykanizsára. Sajnos, az Idők folyamán ezen Intézményeket lassanként elveszítettük I Az illetékhivatalt u Zalaegerszegen felállított p. ü. igazgatóságba olvasztották (ma uz egyea klr. adóhivatalok hatáskörébe tarlozlk), mig a lávlrdatgazgatóság Pécsre került. A bábom végével bekövetkezett összeomlás mozgópostánkat tépázta meg, mig a katonai intézmények Is csak a legszerényebb ke-retek között maradtak meg, több Intézmény megszüntetéaéveL Nem kisebb csapást mért a gyászos Trianon szépen fejlődő gyáriparunkra I A határvárossá vált Nagykanizsáról először a jelentős Franck kávégyár költözött el, üzemszüntetése után, megszűnt a híres Sörgyár, a múlté már a Mcrcur tengely és kocslrugógyár, az országszerte, sőt külföldön Is hires Franz, később Transdanubin-gőzmaiom liszt éa gabonaraktár lett. Stb.. slb. Itt az utolsó óra. hogy minden im-gtéte-saék, hogy Nagykanizsa visz szakapja régi fényét éa gazdagiágát hogy elvesztett Intézményei pólol-tossanak, hogy kimúlt gyáripara újból feltámadJonJ Itt Dem lehel sionnalt eredményt remélni, de Nagykaniz* kiváló vasúti összeköt-tetése, földrajzi fekvése reményt ad orra, hqgy dicső múltja nem csík emlékként fog élnt. Bölcs kormányunk az állami igaz-gstis racionalizálásának útjára lé-pétt és annak eredménye oda vezetett, hogy Nagykanizsát vissza kell hélyeznl régi, megillető, elsőrendű htlyrc. Megállaplftatott, hogy a régi vármegyei és igazságügyi beoaztás elavult és nemzetgazdasági érdek a*, hogy a lakosságnak ügyes-bajos dolgainak elintézése végett a szomszédság helyett céltalan távolesö különböző helyekre járni- , Addis Abebában nagy csalódást kellett a genfi javaslat Az abesszinek egy második Trianontól tartanak i Párls, augusztus 9 Genfi jelentés szerint Abesszínia valószínűleg hozzájárul a pénteken éjjel indítványozott javaslathoz. Hivatalos angol, francia ís olasa körökben hangsúlyozzák, hogy a szavazat alá kerülő határozati javaslat csupán az ualunl eseményekre vonatkozik és. nem foglalkozik ha- tárkérdésekkel. A célja az, hogy ismét megindítsák a békéltetőlilzott-ság munkáját. Lavalt fontos teendők Párlsba szólítják és ezért valószínűién Franciaországban fogják megtartani a tervbevett háromhatulml értekez- let. Abesszínia az utolsó emberig védeni fogja érdekelt Addls Abeba, augusztus 3 A Time* kiküldött tudósítója szerint egész Abessziniálien nagy csalódást keltett a gentl határozati já-vaslat. Az Indítvány ugyanis az abesszinlalok szerbit semmit sem változtatott az abesszin helyzeten és Abesszínia végül is a különliözó hatalmak befolyása alá kerül & Ilyen befolyásokban felosztják maguk között a nagyhatalmak. Ebbe azonban Alíesszinia nem megy bele és az utolsó emberéig védeni fogja érdekeit. Az Ocsuln delegáltak vétója Genf, augusztus 8 Genfi körökben remélik. hogy Abesszínia minden bizonnyal elfogadja azt a javaslatot, amit Franciaország és Anglia már elfogadott. A két abesszin kiküldött határozott állást foglalt az ellen, hogy az 1906. évi egyezmény alapján Indítsák meg a tanácskozásokat, mert az abesszin kormány nem Járql hozzá a szóbanforgó egyezményhez. ^ Súlyos problémák állanak megoldatlanul Párls, augusztus 8 A Tlmt« Jelentése szerint Franciaország örömmel üdvözli a létrejött tervezetet, de elismeri, hogy a nehézségek nem multak el éa még súlyos problémák állnak megoldatlanul. London .augusztus 8 Morning Post Írja, hogy a genfi eseményeket nem szabad túlságos bizakodással fogadni, bár Edcn és Laval az utolsó tanácskozás után bizakodó hangulatban távoztak. Tárgyalás zári ajtók mögött Genf, augusztus 3 fLapzártakor érkezett) A zárt ajtók mögött megtartott tárgyalás során létrejött megegyezéa tulajdon-képjien két részből áll. A> elaő a tanács elé terjesztendő javaslat, a másik a tulajdonképix-nl megoldás. A tanács megállapítja, hogy mindkét fél kéri a békéltető bizottság munkájának folytatását, amit a tanácsülés Is szükségesnek lát. Olarfc-ország a megoldás ellen kifogást tett. de most már ez la megoldható, nak tekinthető. Anglia és Olasz.*, szág között lévő álláspont! különbséget uj megoldással hozzák egy-ncvezöte. Anglia ugyanis azt akarja, hogy a három nagyhutalom tanácskozásán Abesszínia is képviseltesd magát. Mussolini uek vfsaont az a kívánsága, hogy ezt ne vegyék bele a jegyzőkönyvbe, ltár az ellen nincs kifogása, hogy a tanácskozáson az abesszin követ Is jelen legyen.. . Népszövetségi körökben az a hír, hogy amennyiben délütán négy óráig Rómából és Alxss2jnlátj|ól megérkezik a tervezethez való hoz. zájárulás, ugy a tanács még u délután folyamán összeülhet. Késedelem esetén éjszakai ülésre van kilátás. Genf, augusztus 3 (Lapzártakor érkezett) A\' né | .szövetségi tanács szombat délelőtti ülését délutánra halasztották az el-lenietek elsimítása végett. I Meghalt a magyar légügyi hivatal vezetője Budapest, augusztus 9 Vitéz Rákoasy György, a légügyi hivatal vezetője szombaton délelőtt1 63 éves korában meghalt. Temetése hétfőn délelőtt lesz a Kerepesi-uü temetőben. --------m augyar diákok római táborából Róma, augusztua S A római rádió leadóállomás aug. 14-éfi 8 és. !l óra között helyszíni közveiitést ad az OszUábun nyaraló magyar diákok Hungária táborából. Elfogták az adóhivatali . kasszafurólut Budapest, augusztus 8 Az éjszaka u Stefánia-ült adó hivatalba betörlek és megfúrták a páncélszekrényt. A betörőket megzavarták, mire. azok eredmény nélkül az ablakon át elmenekültek. A rendőrség üldözőbe vette a két betörőt, akiket sikerült Is elfogni. Vlnczc Lászlót és Schullz Antalt, a két betörőt a rendőrség letartóztatta -£zen meggyőződésre \'jalott a MAV igazgatósága is, amikor az osstálymérnökség területét Nagykanizsáról Siótokig tolla kl Nagyka. nUsa székhellyel. Nem is sajti, hogy ez Nagykanizsa városának mily hasznot hoz. Nagykanizsától Siófokig terjedő szakaszon szükséges szakmunkát nagykanizsai iparvook kapják, akiknek olcsóbb és minőségileg Is jobb munkájáról számos dicséret hangzott el. Hála és dicséret jHletl a m. klr. kormányt, amely megindult ezen az uton. A racionalizálás hozta vIsjzü Nagykanizsára az OTI kerületi pénztárt, amely magában foglalja Zala- és Somogyvármegyék lelentős részét. Ez az elgondolás vezette a m. klr. földművelésügyi rotnJaztertumot, a mely a tapolcai szőlészeti és borászul kerületi felügyelőségei Nagykanizsára helyezte, a imiködist területül Zalavármegyének alsólendvui, zalaegerszegi, zalaszentgróV, pacsai. novai,/ letenyel és nagykanizsai járást, Zalaegerszeg és Nagykanizsa m. városokat és Somogyvármegye egész területét és Veszprérnmegjíí-nck enyingi Járását Jelölvén kl. Más Irányú hivatal elhelyezése mosl van folyamatban. Mindez axunhan csak kisebb hivatalokat Inkább remteyt hozott Nagykanizsának s nagy reménységgel várjuk azt, hogy a fentleket a magyar kormány is magáévá teszi és egész gazdasági tevékenységüket Nagykanizsán lebonyolító So-mogyszuntmiklóst, Bagolansánoot és a többi szomszédos községeket a nagykanizsai klr. járásbírósághoz, az ide alig kilométerekre fe|i»ö járásokat pedig a nagyk:mlzsal klr. törvényszékhez csatolja, hisz Mlháld, Sand, Ihimsberény, Nemesvid és Nemesdéd stb lakói egéaz éven át Nagykanizsán bonyolították le eladásalkat és vételeiket, akiktől Igazán nem kívánható, hogy Jíz innen oly távol fekvő csurgói és\' marcali járási székhelyre lárjanak. A racionalizálás legközelebbi lé-pése kell, hogy az legyen, hogy a csurgói, marcali és barcsi járások Zalavármegyéhez és igy Nagykanizsához csatoltassanuk, ami nemcsak ezen vidék óhaja, hatnem Nagykanizsa, ezen földig sújtott határváros megsegítése is lenne. SoJK). zalai KÖZLÖNY Vissza a természethez! vUben Akinek rendei széke nincs, II annak minden fOldl kincs., lyil .rcHMmJl-\'l ís hidd el, Jól emésztek, Jókedvem van, Nem trtevlem senki llát: .IOMAnDI\' nak kflízónöm a Testi-lelki harmóniát! Vígan dudálaPortugál, Ha .IOMAnDI\'-vsI operál 1 Akloak ritkán kall v«hcl kis tvagael F«.i».is|don«; sdnlMiut U|u, baJna. Pusztít a tűzvész Zalában Hat Ház égett le Nemeshanyban — A kustánafegl legények1 megdöbbentő viselkedése — Hatósági beavatkozást kérünk a mindinkább elharapódzó gyújtogatások tne^adllyofeátára SKtatealtf tmillk el nap, hogy ne keltené beszámolnunk egy-egy zalai .tűzesetről. Még két hete sincs, hogy Nemeshany községben leégett több ház és pajta. A nyomozás szerint valószínűleg gyújtogatás történt. Most Ismét nagy tüz pusztított a sümegi \'JAfáéban levő Nemeshány községben. Ismét gyujtiogtetás történt. ismeretlen tettes felgyújtotta Egyed Lajosné pajtáját, amelyben . Egyedné 20 éves legény fia aludt. Annak ellenére, hogy a flu idejében felébredt, fellármázta a falut és a lakók készséggel sietek a tüz-oltóság fcbgtMégére, a tüzet nem sikerült lokalizálni A nagy száraz- ság ép-a vízhiány szinte teljesen lehetetlenné tette a tűzoltók mun káját. A zsuppfedeles pajta csakhamar hatalma* lángokban égett, .1 melyek átcsaptak a szomszédos lakóházakra is. Egy félórán belül hat lakóhás égett és azok a tehetetlenségre Ítélt tűzoltók szemeláttára teljesen- elhamvadtak. A -kár igen nagy és annak csak kis részi térül meg biztosítás révén. A oaend-őri nyomozás a legerélyesebbetn megindult a gyújtogató kézrekeri-tésére, annál is inkább, mert a la-kosság körében igen nagy a nyugtalanság a mind gyakrabban előforduló tüzesetek miatt. 4ClfBtAnftzegeh tűzoltás helyett kuglizni mentek a legények kodó cserepes i>ajtája. Némethék- De nemcsak Nemeshányban volt tűr, hanem több más községben, Így Knstánüzegen is. A déli órákban kigyulladt Németh Jenő gazdái- nál épp az előző nap voll oséplés, a buza megmaradt, mert uiyiuk csak a Szalmája égett el, a rozstermés.. ttomban mind a lángok martaléka lett. 25 kereszt rozs égett el a termésből, azonkívül leégett a szerencsétlen gazda pajtája, istállója, ólja. Elpusztultak a gazdasági fölszerelések és a-tűzifa is. Nem mehetünk el szó nélkül a falu lakosságának viselkedéw *nel-lett .sem. Amikor megszólalt az önkéntes tűzoltók hivó-kürtjele. egyet-len jelentkező sem akadt. Mindenki saját házához rohant, hogy megmentsék a magukét, hn odn\'érne a tüz. A tüz fészkét elfojtani nem is igyekeztek. Amikor a tűzoltóparancsnok néhány markosobh legényt felszólított, hogy menjenek segíteni a tüzet oltani, azok - cinikusan igy feléltek: — Egye meg a fene, biztosítva van, hadd .égjen, hiszen pénzért ég. És kuglizni minitek a közeli\' korcsmába, amikor egyik embertársuk utolsó vagyonkáját emésztették a lángok. E viselkedés nemcsak felhábo- rító; de\'egyenesen merénytot az emberi társadalom, a köz- és, magánvagyon ellen. A hatóságok sürgős közbelépését kérjük, mert az ilyen emberek megérdemlik, jk> hogy elvegyék méltó büntetésüket. Ahol 27 gyújtogatás tOrtént másfél év alatt A zalai tüze-setek száma úgyis elég aggasztó. Az országos statisz-kában csaknem a legutolsó helyen srere\'pelOnk. A gyújtogatások nagyon elburjánzottak Zalában. A papokban megírta n Zalai Közlöny, hogy Csonkahegyháton teégatfEgyeJ József és Mattersdorfer Zsigmond háza az egész terméssel együtt. A kár meghaladta n 10.000 pengőt. Ez a tüz-másfél év óta a huszonhetedik tüzeset a községben. Ezek közül csaknem valamennyit gyújtogatás okozta. Sajnos, a tnyooxttás oddlg nem vezetett eredményre. Most a csendőrség Ismét nagy i nyomozást Indított, beidézték a 37 tüzeset ká- Intézett felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban n 11 Szemek, függönyök, isygarniturák, sezlontdkorók, butorhuzatoK \' B .\'int I f I tl I HJi I nagy l.u t 1 \\l ■n Szolid árak! ,1 jB^SígteLÍ. rosulljalt a csendőrőrsre, nhol egész nap folynak tt tyhajlgatfrok. Romélik. hogy most sikerül világosságot clerücni a rejtélyes, és gy íkorl tüzesetek hátterére. Kél t* HfyMz^BÍlOMtásért . Somogyban már elfogtak egy gyujtogatót, UivAry Károly napszá-, mos személyében, aki - mint mog-. irtuk nemrég felgyújtotta Mágo-cson volt munkaadójának, özv. Rólh Józscfnének gazdasági épületeit. A gyújtogató felett a kaposvári törvényszék mái- ítéletet is mondott éJ J/Jváryt gyújtogatás büntette miatt jogerősen kétévi fegy házra Ítélte. Reméljük, hogy a zuLU gyujtogatók is rövidesen csendőr-kózro kerülnek, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. JózseffAhtrotg a hMittitlfi nyári •lyattai mtgnyitAtán A keszthelyi nyári egyetem ünnepélyes megnyílásának aktusa szenünisé-vel kezdődött, melyet Slnommcr Vik-lorin tihanyi főapát celebrált. A megnyitó ünnepségen megjelent József kir. herceg, Tasnády Nagy András tlr. kuUuszállamlitijiár, Bődy Zoltán Zula vármegye alispánja, Heischl Imre keszthelyi városbíró és a .Pázmány Péter, pécsi, szegcdi egyetemek különböző. tanárai. . A Hiszekegy eléneklése után Mans-fcld Géza dr. rektor üdvözöl tó a királyi fenséget és a vendégüket: l\'tána 11 nyári egyetem,vezetője, Kastner Jenő dr. dékán a Dunántul-kutatas megszervezésének fontosságáról be: z^it. Ezt a oélt szolgálja a Pannónia, címmel megindított folyóirat, sőt a uvári egyetem is elsősorban a Dunántuí. éa l\'ajinonla-kutatás népszerűsítését szol-gálja. Keszthely részéről Reiachl Imre városbíró és Stolp Ödön, a gazdasági akadémia i^zgatója mondott beszédet. Az elhangzott beszédek után a külföldiek részéről az ola*z, néniét, finn, osztrák és gráci hallgatók közül egy-egy emelkedett szólásra és megköszönték a szívélyes fogadtatást. A megnyitó ünnepély a Szózat hangjaival ért véget. Ezután a vendégek a királyi herceggel együtt megtekintették az 50 ágyas dláködülőházat, amelyet síintén ezen a napon avattak fel. Díszebéd a Hullám-szálló nagytér-miben volt, amelyen az első pohárkó-wóatót Mansfeld Üéza dr. rektor Ma-gyaiorwág kormái\\yzójáru mondta. Majd Tasnády Nagy András kultusz-lilkár öröméi fejezte ki, hogy a du-nántull nyári egyetem a tudomány fényességét szétszórja, népszerűsíti és közelebb viszi a gyakorlati élethez. Délután a gazdasági akadémia dísztermében Stolp Ödön «Balt ági ia d-1 grai»o és a magyar buzakivitel. és dr, Krisztlcs Sándor .Koruuk politikai ideáljai, elmü előadásaival megkezdődött a nyári egyetem. ZALAIKÖZLÖNY SZERESSÜK EGY^lA&Tj! M Gyomor- éa MU*v«rokn«l, hasüregben vérpangásnál, étvágytalanénál, szorulás nál, felfúvódásnál, Ryomorógéanél, falbOfOgésnél, azédd-létnél, homlokhjáunál, hányingernél \'§y-Wt pohár teiméai te« .Ferenc Jóx»et- keaerflvix alaposan kHlaz-"íia a* eméáxlőulakat Kö/kórhüi IcnWsíkben olvauuk, hogy aranc Jóaaal vizel még a bosru idö óta lokvö betegek It nagyon Mlvt.en Isizák át általánosan d»-oaártk. —,—t a, világhírű Pfaff var-rofiépti\'ár legújabb a/abóvarrógépe, mely a rendes varrásl munkálatokon WVQ1 gomblyukat varr, plklioz, gon*^ nekat felvarrja, eodllz, fércei 2 és 3 tűvel egy83«rre dlszöltéseket magasítva Js végez és még sok más munkára al-kaimaat Ategtekirtthetö Bnuidl Sándor * Oég va rrógépru k tárába n. — Az Elfogult Ember rohan az . ulcán, A sarka alatt sziiíie |>orzlk az,asz falt. Se jobbra, se balfa jicin i»A»- törtei. Rá van Írva az \' arcára, a mozdulataira, hogy nagyon sietős a dolfea. .llobogás közben köszönget csak a s/emkízt jövő ismerősöknek. Csak a vak nem látja, hogy roppant sülősen kell eljutnia valahova. fis akkor jössz te, embertársam éí szólsz: ; — Aá, van szerencsém! Hova siet annyira? Vagy azt mondod: -- Ne siessen annyira! Valamit akarok mondani, (fis akkor elmondod, hogy ez ellen már mégis tenni kellene valamit, mbrt réttc-neies ez a szárazság ós borzasztó drá^a mlfculeW é* a xtHe^ed mu Is slrVa jött haza a piacról ós az utcátokban kibírhatatlan a por és a jövő héten nyaralni mentek és ha addig ncin találkoznátok ... stb. ha«onló fontos közölnivalók.) Vagy kedélyesen utánaszólsz, embertársam, a feje nélkül rohanó Elfoglalt Embernek: i — Váron kérem, én is arni me-gyek! V«gv: — Nagyszerű, ho^y ta\'á.k izünk. Már régen akartam magiinak mondani ... f.s amit már régen akartál mondani, azt po\'.it nvosi mondod cl, amikor Elfoglalt Ember talpa alalt ég az aszfalt, mert. lekésik ez autóbuszról, vagy elszalasztja a [osla áda kiürítéséi. Va><y pitikába szaltíd, mert otthon talán valaki beleg. Va«y elkésik a moziból és akkor sötétben kell áttörnie magát egy te.e jivék oron. Vagy hivatalba rohan az Elfoglalt Ember, s,etleg randevúra, vagy mit tudhatod, hova, ami azonban neki minden- eseire fontos és sürgős, ha egyszer olyan nagyon szedi a lábát. l.ásd be, embertónam, liogy El-fo«|a*t Embernek lehetnek sokkal nagyobb horderejű problémái is, mint az, hogy le az éjszaka felőle álmodtál, vagy hogy lev«let kaptál az amerikai sógorodtól és — mit szól hozzá? — azt Írja, hogy már saját autón jár wcekendre. fia nem szabad émberlársahi,\' ilyenkor haragudni Elfoglalt Emberre, ha kurtán mosolyog a leg-frisebb anekdotára és ncin csap hahotázva a térdén: és nem áll meg egy kirakat előtt, hogy légy szíves, mondd el mégegyszer, hadd írja rfcl magának. Nem szabad haragudni, mert hiszen a világ forog, az él«t rohan és iodorja magával az embert és nem mindenki olyan szerencsés, hogy a zajlás sodrának a szélére kerülhessen, ahol van idő és-van Ideg tré.ára, traccsra, ahol van idő kényclme-en, sélalépésben járni, élni, gondolkodni. Az Elfoglalt Ember talán váltókban, árverési értesítőkben, ezerpcngőkljen gondolkodik, la\'.án családok Pirsának fe!£lŐS\'éKC a\'att roskadozik éppen, taíán a hivatal gondja dermeszt! meg s/.emé\'.en a irosolyt, - hajjyd hát öt, embertársam, a magad jobban ráéröélet-rilmusának apró «problémáivá! !> fis ne itéld el a homlokán áthúzó árnyékokért, a türclnn\'t\'cn tovább Indulásáért, az izgatott tekintetéért, a stetős bu-csu/ásáért. Ne neheztelj rá, embere társam, hiszen neki csakugyan sürgős lehet! Hagyd a si-tőt az útjára! Az életet nem lehet meg. állitani bos>u:u!atIanul. S nem tud-ha\'od, kit és lio^yan ér a hosszuja, ha elibe állsz a legújabb Hitler-viccel. Szeressük egymást, emberek! (M) Nagy tömeg maradók ■yQlt óswu alkalmi ^sll^uty jp. műselyem, Imprlmé, burette, vászon, tropikál-anyagok ruhára alkalmas »ér.Lkb«n nagyon olcsón. ,^EGY SZÓ-MINT SZ „ELIDA" 1 PB3 A thompoo tökólotoi \' tóti JjonalkóliamenUi. J^tftajk-SMi V - ■iuv kikoua- bélil A rqm góbban 4rVén/Milt iWWmoi.í, múlnak, a hoj könnyen f<i*wlh»»ól Az öndolólét honzú meoraa- áliii a hegyi kamillaviráfl 7p-u*\'«» kivonatai UtánöblíU* feleslog«sl i ---------- . !, u.\'itWHí ,hli> V.Y. ipéddlli m«ly a llu"ífl <ií»4ny|.«(c IV------------ SPECIÁL S HAM P O O XAMllLOrLOf? C)K€ HAJHOZ CaODM(*jOS J M.4. hol " r "\'••\'> I filléres tanulságai .i:: i , iU.i.f, a t. c Jc]en\'et|ük ríhkien tepwpl lap. számunkban, hogy a Sz^gjdre (er. veiett ílllépes gyora nem Indul, mrl Nagykan IzsAn u. anMly vár, at nagyon szeretik végvári kullurvé-rosnak becézni - nem akudt 180 rmber, aki a magyar lr>xia!oci egyik büszkeségének, Az Ember Tragédiáiénak l)<5m-téri elóadésé-ban gyönyörködni akart volna. Most nem beszélünk arról, hogy milyen alkalom lett volna a közel 40 pengős utat 7.30-ért megtenni, setn arról, hogy mllyeti élményheir u lett volna részük az utasoknak, sem pedig Szeged nevezetességeiről. Elismertük, hogy nagy fáradtságot Jelent a kétnapos w, de áldozatok Lükül semmit sem lehet lüvítanl. Pénztelenséggel se védekezzünk nagyon, hisz a Jelentkezők npgy százaléka kisfizetésű ember, akik ösz-ssekuporgatott filléreiket áldozták fel volna. Hol vanriak hát a kedvezőbb anyagi körülmények kOzötr élö kanlzsaf kulhtremberek ? A kanizsai filléres Ismét elmaradt, nem elsó eaet és ez még jobban megerOsltl azt, hogy Ktuilasán a mellüket veró kulturamberukröl csak keserű szájízzel lehat 1).-szelni. Nem értjük azt sem, miért kelljen mindig az utolsó délután rohanva jelentkezni, - amikor már nem lehet ? Pénteken délután ugyanis, amikor már a szegedi fillérest Pestről lefújták - közel SO-an jelentkeztek loholva a nemlnduló filléresre. Miért nem egy nappal előbb ? Nem védjük a filléres érdekeűt, mindig a közönséget saotgáljuk, de Itt mégsem Írhatjuk alá a kttaönaég viselkedését. A helytelen Indulási és érkezés/ ktfogirtfkra e heiylttt mér válaszoltunk (t megírtuk, hogy megfelelő jelentkező eretén éppen ml lettünk volna azon, hogy n közönség kívánsága orvOMlva legyen Ezekután nem osodálknzhatik senki, ha Kanizsáról- nem indítanak több filléréét. \' ■ • iw «m »M - llrtiWHil Itgrsteéfesl Ba. tórál-Jlütat MytkekaMaiUlllMt "Bakon árutltjuk. Il.i.m ,«]áratu"hlMni la, ItaMalnuniaM. Kope**-b*>rár*-káa. lfct»j MUM-a».\'V \'T^ .1 ti < lotl o» ZALAI KÖZLÖNY (938. Mfllll«ftÍAff?ÍIAf * A Városi Moz9ó P,a" | ÍlSffim€< főszereplőjét. Nem Charles ÜGiymglUlluS . kátjai tévesen közlik a „LII1UIII Farell alakítja a BLiliom"-ot, hanem Európa egyik legnagyobb drámai színésze: CHARLES BOYER. E világhírű film most először megy Nagykanizsán. Charles Boyer: a magyar Csortos Szombat Budapest i. 17.30 A Magyarországi Famunkások Szövetsége Dalárdája és a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége Dalárdája. — 18.10 Közvetítés a rádió jubileumi filmjének felvételiről a Magyar Film Iroda Hun gária-uti műterméből. Beszélő Zám-bory Antal. - 19 Cigányzene. — 19.45 Mit üzen a rádió. — 20.15 A Budapesti Hangverseny Zenekar előadáau. <Világhír a ligetben.* Hangjáték kél részben. Irta Komor István és Innocent Ernő. Zenéjét szerezte Polgár Tibor. Rendező Gvarmathy Sándor. — Szünetben kb. £1.05 Hirek. - 2155 Hang lemezek. - 00.05 Hírek. Buri*pert II. 17.05 A Szociális Misszió Társulat előadása. Farkas Edit: -Missziós üzenetek.. — 17.35-18.45 Az operaházi zenekar. — 19 Mezőgazdasági rélóra. — 19.X.-20.20 Hanglemezek. -20.30 Hirek. Bécs. 17.20 Bécsi szimfónikusok lumgver-senye. — 19.10 Stella Wang. Schubert —LUzt: Bécsi esték. - 19.50 Lemez«k. — 21.25 Bécsi szimfónikusok hangver-senye^ — 22.45 Tánczene (Jecha jazz). — 24"-l Schrammel-zene. Vasárnap Budspret L 9.15 Hirek. — 10-10.55 Református istentisztelet. — 11-12.15 Egyházi ének. A szentbeszédet mise közben Hell Imre hittanár mondja. - 12.20 Időjelzés, időjárásjclcntés. - 12.30 Az 1. honvédgyalúgezfed zenekara. — 13.45 • Rádlókrónika.. (Papp Jenő.) — 14 Hanglemerek. - 15 A buzamlnősségi vizsgálatok jelentősége a gazda és a kivitel szempontjából. (Dr. Gruzi Ferenc.) - 15.50 Adier Tibor és Fejér .György kétzongorás jazz-számai. — 10.30 A Székelyföld természeti ritka-ságai. Irta Bányai János. — 17 Cigányzene. 18 Utazás egy régi városba (Selmecbánya . Szltnyai Zoltán előadása. — 18.30 Radics János szalon-ötöse. — 19.15 Forog a film a Hortobágyon. (Móricz Zsigmond előadása.). — 19,45 Az operuházi zenekar. — 21 Közvetítés u hárshegyi Cserkészpark\' ból a Cserkésztisztiké|>z.) tábor tüzéről. Beszélő Turchányi István. - 22 Hl**, versenyeredmények. - 22.30 Ijen Baker jazz műsora. — 23.15 Cigányzene. Budapeat II. 11.10—12.15 Jakab Terka szalonzene kara. — 15 Hanglemezek. — 15.45 Mit üzen a rádió. - 18 Radics János Hzajonötóse. —" 18.25 Hogyan lett Buda. pest a mugyar inodaknn fővárosa. (Dr Waldapfel JSjiact.) — 18.55 W<.\'ingar-\' ten József zongorázik. - 19.30 A ne-héz viz. (Gnoh Gyula.)\'— 20 Onnepi hangverseny a IX. Keresztyén Szövetségi Világkonferencia budapesti ülése alkalmából. - 21 Hirek. 11.45 Szimfónikusok. ,- \'l255 Szórakoztató zene. — 15.40 Fúvós kama. razene. — (16.50 Tánczene kinezen. — 19 Zongoraszóló (Jeann« Manch;» —Thels). ~ 19.45 KysKr: I)lc goldne Meisterin, 3 |e|v. operett. - 2220 Ka-tonazene, — 24—1 Cigányzene Budapestről. _ — Nyári gyermekniha kaiőatotfPMé gefc olcsó Árban Lidiik gy«rm«kruha üzletében, Horthy Miklós-ul 1. Hét évi fegyházra ítélték a testvérgyilkos kanizsai katonát A honvédtörvényszék kiszállt a dráma színhelyére Két napos tárgyalás után került sor ítélethozatalra MegTázó dráma játszódott le a zalamegyei Kujjolos községben még a május folyamán. Horváth Kálmá.i nagykanizsai katona szabadságon, otthon tartózkodott a szülei ház&» nál, amikor egy napon összeveszett fivérével, Horváth Gyulával, aki frontot járt kalona volt, majd amikor hazaérkezett q világháborúból, otthon »gyógyitanif kezdte a beie^ geket. Ugyanis Hoíváth Gyula az egészségügyi csapatnál szolgált és a köiözőhelyeken az orvo ok mellett dolgozott. Horváth Gyulának olyan kiterjedt »gyakorlatn« volt, hogy a távoli falvakból is felkeresték a ke* teg emberek. Mlg a kaniz.nl katona polgári foglalkozása füszeresssgéd Május 16-én történt, hogy a két fivér összeveszett egymással oly annyira, hogy Kálmán az ablakon át rálőtt testvérbátyjára, Gyulára, maid amikor az elmenekült, utána ment testvérének és közvetlen kö-zelról a fejére célozva, rálőtt. A lövések halálosak voltak. Horviáth Gyula öccsc fegyvergolyóitól rövidesen kiszenvedett. A fiatal testvérgyilkos csakhamar a csendőrök kezére került, akik átadták a katonai hatóságnak. Ebben az ügyben most folyt le a honvédtörvényszékl büntetőtárgyalás. Mivel számos tanút kellett kihallgatni, a szombathelyi honvédtörvényszék kiszállt a kis zalai községbe, Kapolcsba, ahol megtartották a tárgyalást. Nagykanizsáról is töb\' ben jelen voltak. Horváth Kálmán töredelmes beismerő vallomást tett. Elmondotta, hogyan veszett össze fivérével, hogyan használta a fegyvert. A honvédügyész szigorú Ítélet kiszabását kérte. Kétnapos tárgyalás után a honvéd törvényszék meghozta Ítéletet. Horváth Kálmánt hét évi fegyházra Ítélte. Indokolásában súlyosbító körülménynek vette e törvényszék, hogy a vádlott nem volt akkor támadásnak kitéve, hogy az ablakon át lött és még útána ment a testvérének és közvetlen közelről a fejére célozva lött. A testvérgyilkos megfellebbezte az líéletet. Intézeti kelengye a legolcsóbbtól — a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvafíruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. BakBItBzBtt ai OMKE a Koronába Az OMKE tagjainak régi kiván-sága ment teljesedésbe. Sikerült az egyesület számára addig is, mig a székházépítés megvalósulhat, a város közepén megfelelő egyesületi helyiséget találni. Kibérelték a Korona egész baloldali földszintjét, 1ehát a kávéházat és a hozzá csatlakozó udvari traktust. Tetemes költséggel nagyarányú átépítések történtek, ugy hogy az egyesület céljainak teljesen megfelelnek a helyiségek. A munkálatok befejeződtek s már a hurcolkodás is megvolt. Ma, szombaton este a rendes heii családi összejövelelre Immár az uj helyiségbe várja tagjait az OMKE-kerület. A Zrínyi Torna Egylet vasárnapi népünnepélye Szenzációja is lesz a Zri$i Torna Egylet népünnepélyének. Az ünnepség még nagyobbazabásunak Ígérkezik, mint azt tegnap jelentettük. A műsor ugyanis Kramszky József és Horváth Lajos kötéltáncosok hajmeresztő mutatványaival bövlült. Kez-dődilc vasárnap délután 8 órakor a sportpályán. 4 órakor Kramszky és Horváth szórakoztatják a közönséget. Fél 6 órai kezdettel .pedig a Schütz-kupa második mérkőzése kerül lejátszásra a Zalaegerszegi TE-Zrinyi TE között. A népünnepély változatos és bohókás műsora megérdemli az érdeklődést. Délután tarkaságok, szórakoztató bohócok, szerencsesátrak, céllövő verseny, tizenegyes rúgás, Adám-Éva a paradicsomban, este nagyszabású műsoros táncest (csoporttáncok, szólóténcok, sportbohózat, élőkép, stb), Nagykanizsán még u világháború óta nem látott nagyszabású tűzijáték lesz. IRODALOM Emberek, tájak exótikus érdekességek gazdag anyagában válogathat a Tükör inost megjeleni augusztusi számának olvasója. Abesszínia rabszolgavüágu, Hali sSige-tének költői szépségei, az északi fjordok festői tájéi, a tiroli passió játékok, ezekről talál gazdagon illusztrált ripor-tázsokat, egy küldőin érdekes cikk l>edig a tengeri fegyverkezés kulisszatitkait leplezi le. De gondoskodik a szám egyéb szórakoztatásról is. Nádul Pál, Kopp Jenő művészeti cikkel mellett Gáspár Miklós, Nagy lj»jos, Laka-tos László, Török Sándor • velük együtt a mai magyar Irodalom legjobb írói írták e szám pompás elbeszéléseit. Külön ki kell emelni a .most induló uj nagy fllm-rejlvénypályázatol, amely a megfejtőket páratlanul j^wlag aljakkal Jutalmazza meg. A legszebben illusztrált mhgyar képes folyóirat ezzel a számával még Jobban növelni fogja országos népszerűségét. — Augusztu J költözködésre szőnyegek és sezjontakarók legolcsóbban Golenszky Ferenc Dlvatüzletében, 4 IM5 lugunlm >t i WA1 KÖZLÖNY Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt vásárló közönséget hogy a 40 éve fennálló Weiszfeld és Fischer-féle üzletet saját kezelésembe átvettem. Az üzletet teljesen újonnan berendeztem és a mai modern követelményekhez híven akarom tovább vezetni.---Teljes tisztelettel Kérem a m. t. várórió közönség további szives támogatását, \\jyfgjggf CSÍtl FeíGVlC színfoltok „Hja, táltosnak a vísionyok 1" Hányszor halljuk *iapjában : »Hja. változnak a viszonyok !« - de hogy igy is van, arra nem gondolunk. Elszalad a fülünk mellett, mert már annybzor hallottuk, öregurak me sélbcn is gyakran előfordul, sőt csaknem mindig azzal a régi sóhajjal kezdődik : Hej, az én Időmben... ! ? Bizony de másképp volt! És a mai kor fia már csak álmában - régi mesék és regények nyomán szabadon láthatja meg, hogy milyen is volt az a »de másképp !« Jött valami csúnya, fekete kezű gonosz, mocskos kezét végighúzta a Főid homlokán és .-1 töröli mindent, and szép volt, ami jó volt és amit ugyneveztek, hogy gondtalan élet. Nekünk nem maradt belőle semmi, még az emlék sem, Csak hírből ismerjük. A világháború, a gazdasági vál-ság, vagy az emberi aljasság volt-e az a gonosz, - nem fontos. A világ megváltozott és azóta is változik. Állandóan. Mindig. HJfl, YlMW* ® Yiizanyok,. r mondják az emberek és ezzel az egy mondattal szám03 problémát oldanak meg, számos kényes kérdésre adnak feleletet. Ez a válaszuk. Mintha akarattal kitérnének minden olyan válaszadás elől, amely gondolkozást kíván. Beérik a megváltozott viszonyokkal és kész ! -Hagyjatok békén, megvan nekem a magam baja, gondja! ...És talán igazuk la van. Sőt, blz-> tosan igazuk van. Ilyenek vagyunk, nem tehetünk róla. Ha régi képes- albumot lapozgatunk, elmosolyodunk. A divatlapokon egyenesen nevetünk. Nem is beszélve a régi filmekről. Angliában nemrég felújították Dk>n Boucicault, az egykor híres ír drámai iró egyik darabját, a •Szegénység nem bün« clmüt. Az érzelmes drámát, amelyet egykor a viktoriánus kor gyermekei zokogva hallgattak végig, m*«t kabarévá fajult. A közönség valóságos nc-vetőgörcsöket kapott. Vagy minap például az" újságok., ban olva-som, hogy a ncwyorki rend-őrblró elé került egy toprongyos csavargó. Leütött négy embert a csapszékben. Mindennapi esel, ...az az mégsem egészen. A vádlott ugyanis Jimmy Stattery volt, a kö-zépnehézsulyu ökölvívás 1930-as világbajnoka. Hát nem érdekes... ? öt évvel ezelőtt ezt az embert egész Amerika ünnepelte. Esténként ezrek és ezrek tomboltak mérkőzésein, százak és százak izgatottan fogadtak mellette\', a lapok tele voltak a nevévbl, fény- képel ott díszelegtek az ujságlei>e. dók első oldalán, cikkeztek róla... mindazért, mert kemény volt az ökle, mert kiütött valakit a ringből. ...És ekkor egyetlen mérkőzéséért 36.000 dollárt kapott. Egyetlen ököl-csapásért ! Világbajnok )ett! Hirt, vagyont, dicsőséget, asszonyt, szerelmet, hódolatot, mindent, de mindent megkapott egycsepásra. Most ? Lecsukják, vagy legjobb esetben, elítélik húsz dollárra. Pedig mit csinált... ? Semmit. Ugyanazt, mint öt évvel ezelőtt. Leütött egypár era-bert. Igaz, hogy füstös, kis külvárosi csapszékben volt és mindössze csak néhány részeg matróz biztatta, dehát fontos az, hogy fényes ringben, reflektorok fényében, nypjevanezer torok üvöltése közben sújtson Te az az ököl... ? ...És ha megkérdezed az ember-testvéredet, hogy mit szól mindehhez, furcsán elmosolyodik, felhúzza a vállát és Igy felel: - Hja, kérlek, változnak a viszonyok ! Délzalában bujkál a szerb katonaszökevény, aki sikkasztása után megszökött tartózkodási helyéről Gorúpecz Viktor horvát származású jugoszláv katona szolgálata közben még 1938 novemberében meg* szökött Jugoszláviából. A katonaszökevény Magyarországra szökött át és Szirák közséfben telepedett le. Mint pincér, állást is kapott és ott él már két év óta. Időközben megtanult kicsit magyarul is, ugy hogy már megtudja magát értetni magyar nyelven is. Egyébként a horvát és a szerb nyelvet beszéli csak. Gorúpecz ez év májusában azonban egy sikkasztási bűncselekményt követettel, amire most rájöttek. A katonaszö* kevény bajt sejtett és jobbnak látta mielőbb továbbállnl. Minap éjszaka meg is szökött szállásáról és azóta nyoma veszett. A 28 éves, nőtlert pincér valószínűleg Horvátország felé vette útját, miután nyelvi nehézségek miatt máshol nem tud elhelyezkedni. A hatóságok köröző levelet adtak kl ellene. Egyes jelentések szerint lehetséges az is, hogy a jugoszláv katonaszökevény Zalamegye déli részén, vagy Somogyban bujkál, közel a határhoz, hogy ismét visszaszökhessen alkalmai pillanatban Jugoszláviába. Gorúpecz Viktor Oleszlaveban (Horvátország) szütetett, szőke hajú, barna szemű, bajusztalan, nyúlánk fiatalember, aki törve beszéli osak a magyar nyelvet. Ha valaki tud róla valamit, jelentse a csendőrségnek. Prognózis: Déli,délnyugati légáram, néhány helyen, főleg az ország nyugati felén, zápor és slvatar. A hőmérséklet alig változik. LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatblxományos Irodahelyiségüket Városház-épül.téb«l lagár-al |. u. alá (Blankenberg-bázba) halyaslék át. .1 ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE toll... Rt) ttd^Mft El volt az első esel, amikor legelte < link Andrásnak ugy tant, mintha a hall-twii az óra ötpercenként ütötte volna Jl Míl. Mária olyan gyerekesen Mattan 1X)I|, M&Vi kivdi>c«i nemekkel mindent megkérdezett u fiútól és ez óreges komolyan Melgolett neki. i-sleleté kitisztult az éft u r»j> forrón t"« <10, » rüilkéol oszladozó, ul guldva kergetőző felhők mögül. A parkban sétáltak, egymásbakarol-«, boldogan. Sokszor megálltak, et. Mrengve M ty kch.,| ^tín Mkurben nyujtozkodó szivárványk az M<. vizc*pp.ktől fénylő, csillogó TObokal, a harwtog pázsitot és min »"»íl art találták, hogy ilyen gyó-Wrű még nem volt soha. Annyim egymásnak, bowé éltek, "»»\' llodó egész meglepődött, amikor \'« délelőtt az Inas a kis Jóitól Je. *Wt» be, aki néhány levele! hozott Kámira. tarlós he számolót csak Vince iró-■"táláig kerültek, András mindenről BtjieieJkcztek, Miutlm á\'otnbói ébr.dt volna fel, mikor meglátta maga elölt a kis piszeorru, illedelmesen teeresztctl kezecskékkel álldogáló gyereket: azelőtti é.elém\'k parányi alakját. fidcsanyja nem Juttatta eszébe a gazdaságot, de most egyszerre érezte, hogy mulasztott. Szótlanul nézte a levelek.!, néhány üzleti írás közút! apu levelét. Az iskola jutott eszébe. a szúk, összefirkált |(adok, a krVtá-k.\'iÖ sovány fizikatanár; a kötelesség. Elsőnek npu levelét bontotta fel, komolvan hangzottak előtte a hosszú, sürün teieirt |>apirlap lilatintás szavat. fis a végén anyu is irt, mégegyszei hálásan köszöni Márta jóságál. tivorsan átfutotta a U>bbi lehlet, majd Józsó után érdeklődött, aki időközben ellünt. Jó tlzpérc múlva hozla fel az inas. a fiaikból, " szökőkút előtt álll és bámulta a magasraiórf vízsugarát, v — Kelsőkolom, —\' mondta pislogatva, kissé bűnbánóan. Félt, bogv András majd rhcgszldja, amiért elcsavargott. Sehogysem ludla megérteni, mi néznivalót talál rajta az uraságbácsi, aki két kézzel fogta a megszeppent gyerekot és hosszú Ideig mereven nézett az arcába. Egy-szerre hirtelen elengedte és moso hogy" érdeklődött Józsó .családja, iránt. Ez lillhaló megkönnyebbüléssel, sürü pisin gások közben ad la elő, hom a kis CIvel, a réllg-kész rongylejú bábuval baj van, mert tegnapelőtt rí- tették a kemencére az eső után, liogy megszáradjon és bizony kis. Cl fej--elégett. Mos! nagyon csúnya a kis Cl és Józsó már nem is zzcieti, valószínűleg Katicát fogja elvenni, annak már van készen egy kislánya és az nem ii fából, meg rongyból van, az i^zi baba. Kabócáról hozta neki a keresztanyja. Igaz ugyan, hogy annak meg a Lali (ez volt Katica ó.cmi a lyuka, talpán keiesztül valami kavicsol szőritől! a hasijába ós most mindig zörög, ha az ember — ez esetben tenné, szelesen Józsó — játszik vető, de igy még mindig jobb, mint a kis Cl, tej nélkül. Mária Jött, Józsó darabig nyllotl szájjal bámult rá, azután, minthu vu laki hátbaűtótte volna, sóhajtjtia: - Keisókolom, nacesága. Mária őlbekapta Józsőt és András ámulatára össze-vissza csókolta a gye. tek pirospozsgás gömbölyű aicocakáják Józsó lassan niegbarálkozott Máriá-val is és András kívánságára újra előadta kis t:l balesetéi, bosszúsan legyintett, hogy i^tza volt annak a Lackónak, kis Cl még kész sem volt és máris ennyi méreg: hát roé| ezután biztos sok gondot okozott volna. A végén felnőtt-utánzó komolyságod tette hozzá, hogy ő nem is szereti az ilyeneket. Mária kérdésére, hogy hát mii szeretne, gondolkozott kicsit, azután csillogó szemekkel válaszolta: - i-^ kis tejet, uaecsága. i\'ersze ő nem ludhatla, Mária mire érti a kérdést. Józsó őszinlr roll: kis ,tejet kért. fis az asszony nevetve hozott a türelmesen várakozó gyereknek egy pohár hideg tejet. Még süteményt is adott hozzá és mikor András feddőn rászólt, hogy .hát • köszönési,, Józsó levette a poharai a szájáról, amely széles fehér bajusz képél«n hagyta ott nyomát, majd komolyan felelte: \' — Azt ette lejtettem — és nagyot harapott a szép tarka süteményből, Antikor a kis Józsó gondos családapához illendően zsebeit is telerakla süteménnyel és jóllakoll, .keisókotom.-ozáaok közepette távozott, Amlr.is -.i káig némán nézett Máriára. Ez tudta, bog)- Dodó mire gondolt és szomorúan mondta: — Azért mlndeunap lógunk talál-kozni, ügyet A kocsi már ót órakor előállt, de András csak késő esle Jött. Mária nem kisérte le, fentmaradt szobájába* &> mikor Dodó után becsukódott aa ajtó, fejét a párnák közé fúrva, hangos, fuldokló zlrasbaii tört kl. András egész uton vityuztalni próbálta magát: hisz mindennap tátja, itt van egy ugrásra, akkor megy huzzá, amikor kedvé tartói — és mégis végűimül fájt neki, hogy el Iwlleti válnia Máriától. Szomorú volt, fáradt éa csodálatosan boldog. (Potjt kör.) ZMM KOaONV 1938. StfgUSttöS 4 — (Vitéz Tabédy fö»p*n leónyáoak esküvője Budapesten) KodvCs öröraűn-nei*\' volt szombaton délelőtt vitéz Tabódy Ti Un főispánnak és nejének. Leányát, tabódi és ft\'késhází Tabódy Esztert1 délelőtt 10 ómkor vezelttf\' a budapesti K<-\'gnuuv Muriunum templo-mában oltárhoz letsakoveci Maltiaskh Ferenc székesfehérvári tisztviselő. Az esküvőn — amelyeu diszes és előkelő közönség volt jelen — a .szertartást M,arczel Mihály egyetemi tanár, a Szent loíje kollégium Igazgatója végezte. Tanuk voltak a menyasszony részéről Márldssy Gusttáv földbirtokos, inig a vőlegény részéről Szmree.sányi Dáriusz huszáreZr«dés. A szertartás alatt az egyházi énekkar Lohengrin nászdalát adtn elő. — (MunkniárMunk előailáta a ráiSló hülol mHonUn) Miután a hétfői rádióműsort helyszűke miatt nem közijük, ezúton hivjuk fel olvasóink figyelmét Gráf Ernő előadására, «mc. lyel most hétfőn olvasnak fel n rádió-l>an délelőtt 10.45-kor «firdekességek a statisztika birodalmából» eimmel. — (Dr. Ornuny reiKlőrfoJnbnazó áthelyezése) A belügyminiszter dr. örmény (Dendynk) Antal állam rendőrségi1 fogalmazót a nagykanizsai kapitány-ságtói Hegyeshalomra helyezte át és az. ottaui rendőrségi kiiendeltség vezetésével megbízta. — (A Hsttéssrli íelügyeltt^gröi) A földművelésügyi miniszter üajcstjv l.u-jóst a nagvkanlz aí sZölészell éslbofá-szati kerfdeti felügyelőséghez gyakornoknak szolgálattételre-reudelte. — Szövőt, vászon és selyem árujc legolcsóbban a legjobbat GolCttstky Fereno Divatú/-létében. — Elvettet ang. 3-án délelőtt az evangélikus templom táján 50 pengő. Mivel a pénzt egy szegény tanonc veszítette e|, akinek az összeget meg kell térítenie, kérik a l>ecsülctcs megtalálót, hogy latiunk kiadóhivatalában leadni szíveskedjék. — (Hétffti Indul Berényb* u nagykanizsai gyermekek má o\'Uk csoporíj t) A nagykanizsai gyermoknyiwaltatás má-sKvlik csoj)ortja amit P. Czirfusz Vilfc. torta plébános-házfőnök meleg emberbaráti szeretete szervezett meg áldozatos lelkek lio*zájárulásá>*l. hétfőn ieg-gel indul a nagykanizsai állomásról, A gyennekesoiwrtot inagn a ncrncs-lélkü szervező P. Czu\'1\'usz kiséri Be-rénybe, ahol a nagykanizsai Missziós-nővérek gondozásában és felügyeletében maradnak, mint az első nyaraló csoport. — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Slnger Dl- - (I\'cMfcrl Kárvédelem Nagykanizsán; A nagykanizsai tűzoltóságnak fontos szciepe Jut a polgári légvédelem térén, \' illetve a gáztámadások elleni .védekezés iránti oktatásban; Jövő va. nap az első Ilynemű gyakorlati előadás lesz Nagykanizsán az összes férfi testületek és egyesületek számára, amikor VecsCra Antal tűzoltó tiszt vetített képes előadást tart, majd gyakorlati l>éldákl>an mutatja be a gáztámadá-ok elleni védekezést. — ügönpórá- nffdrt\' ruhaanyagok színpompás változata várja a vevő-közönséget a Schütz Áruházban. - (A d*kU)u>ág HilneMiadáva) A Kiskanizsai Olvasókör nagyterméLcn ma esíe 8 órai\' tóezdet\'el a diákifjúság szinelőadávt rendez. Színro kerül Iier-czeg Ferenc: DolóVai nábob leánya cimű szinntüve. Az előadás után táncmulatság lesz. A tiszta jövedelem a kiskanizsai templomfelsze«\'!és javára lesz fordítva. C\' — Férfi art vei újdonságok naponta érkeznek olcsó árban Golenszky Fe-renö DlVatüzjetébe. Hölgyek figyelmébe! uljankk hSigy- Hajf aatéaftkkal és Urós •ará ------------ blzalo fodrászhoz ■ •télé HMM forduljsnsk bizalommá! Ffl*ut 3é s*ém 2I58 (Zjpltüil-léle fóditázBzIctbén). Villanyáram hálkOl végez tartja on doláláat, nteiynem ráz, nem éget, a hajat nem törf 100% ow szavatosság. Tartói ondoláláit, — (Tl.efti nyertek Nagykanizsáról a könyvnap! kfljnyvsorsolásban) A Ma- gyar Könyvkiadók és KőnyvkeieskediVk Országos Egyesülete bost értcsiletje\' a nagykanizsai könyvkereskedőket, boyy kőnyvnapi vásárlók közül kik részesültek kftnyvjtrta\'oirtlmn. Nagykanit**. ról 10-en részesültek könyvjuta\'omban. A Fischei könyvkereskedésen: HarUiy Gyula (Hádióévkönyv), Ehrensteín Ist- ván (Sásdy: Egy nyár története,}, lJa-dányl Sándor (S.egfü: IWthlen), ivánvi János (Kiss Ida; Oly jó élni\\ Vermes Aladár (Kozma: Honfoglalás . - Maii könyvkereskedésben: Gyömöfe? Antal (Kazinczy: Arnyékrajzolatok; — a Schless Testvérek cégnél: Major Jakab (Szántó: Stradivári), Gozdán Ernő (Farkas: Szent U»vasz), Beieznay I,ajos (Bibó: Báthory), Nagy László (Kazinczy: Amyékrajaolatok) nyerték a záró-jelben foglalt könyveket. A nyert könyvek a le,,jelzett könyvkereskedésekben átvehetők. — Imprknók, divatos lenvásznak, selyemplquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyeit \'.es/dllltott áron Slnger Divatáruházban. Városi Mozgó Augusztus 3-án éi 4-án Szombat éi vasárnap Molnár Farano világaikért aratott flrftkbeosd mDv« i LILIOM A magyar Irodalom bflszkesége. Főszereplők: Charles Boyer él R««« Hobart. Cenzúra betiltása után a bcWgyaHnUgter engedélyezte ■•lyszerQ kfeérÖ mOttoi-. — Hifidél. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. A szombati 5 ó*ai előadás fffléree! dé!«!őtl térasae le^a) Alig pár hetes pihenő után a Határőr-zenekar vasárnap délelőtt íél lizenkét órai kezdettel ismét térzenét ad, mely ■útónban nem a. Városi Színház kert ben, hanem a Korona előtt lesz. A térzene műsora a következő: 1. Sto z Győzelmi induló. 2. Strauss J.: Hoí, asszony dal (nagy keringő). 3. Offen-baeh: Orph<;u8 az alvilágban c. op<\'-rette nyitánya. Verdi: Verdiana. 5. Ofrenbiich: Ábránd HofTmann mesél e. opcretieből. 0. Badáni: Magyar induló. A térzenét Hering Vilmos <-zred-dobos, a kanizsai muzslkusvílág hu-mar népszerűségre szert tett és ambi-clól rés-én Is megbecsült tagja vezényli. — Paplarok, gyapjú -és riánelltaka-rók nagyon olcsó árakon Slnger Divat-áruházban. _ (Oiendőrk.\'xre lerüM Vvajak) A csendőr; ég elfogta Bi?kő Piroskát, aki a récsei vasúti állomás melletti vasúti házból egy vasutas zubonyából kiemelt egy ezüst órát és azt később IvOtenyén eladásra kínálta. Ugyancsak ifjú Ho-lics János zalahalápi fiatalember tol-vajlás miatt került c-endőrkézr •. Miml-kettől l>eszállitották U nagy-kanizsai ügyészségre. Seha még Uyeti olcsó vásárlási alkalom nem volt, mint a Schütz Áruház Idényvégi kiárusításán. — Taresa-fOrdő híres gyógyforrásai, elsőrangú szív és női gyógyfürdői világszerte Ismeretesek. Móorfürdől a francesbadl mcorral leljes egyenértékű. Ivókúrái köszvény, izületi gyulladás, vese és hólyagköveknél és homoknál, hólvagurutnál és vescgyulladásnál, vérszegénység, általáf.os gyöngeség, székrekedés, magas vérnyomás, ér l-meszesetlés, gvomorsav túltengés, epekő báutaimak\'stb. ellen kiválóak. Kérjen prospektust. Felhívjuk olvasóink^ figyelmét Tarcsa-fürdő mai sy&iuinl/-ban megjelent hírdelésre. Jótállással végez Érdeklődés : FEHÉR VIIMMIAL Fő-ut 88. 2so. - Kitűnő minőségű paplaaiepedé maradékok Jó méretekben uagyon olcsón kaphatók Schütznél. — Butervásárlás nem tfondl Teljes berendezéseket rendkívül előnyős ré«-letfizetésre, sőt kamatmentesen Is saát-tUuuk. Kopstein butoráruház, Horthy Ulkléa-ut 4. az ország egyik legérdekesebb fekvésű városában. Iwrctis II-IS, auo. 30 - izupt. 3. KIAIIItAaok i a vá-os és környék érdekességeiből, hangversenyek, népies bem utalók, irodalmi est, előadások, kongresz-szusok, találkozók. 3(06 i a Bakonyba és a Bala\'onra. 5(Wo vasúti kedveimény, tHé-res éa kulfarvonatok. Réaalataa mflaort ad i minden menetjegylroda és a rendezőség, Veszprém városháza — (Nagyboldo£asf«xony Qimepe és s.abadl\'.\'rl II mg\\ erseny Márknemeléti) A Szervita Rendház főnöksége Mária-remetén augusztus 15-én Erzsébet fő-hercegnő, József és József Ferenc HÍ-hercegek ö Királyi Fenségeik diszvéd-nök é^e, a NaR.\'méltó^águ Püspöki Kar tagjainak és a kathollkus élet több kiválóságának védnöksége alatt a sze. gények segítésére és a kegytemplom javára megrendezi Nagyto\'dogasoony ünnepét. Az ünnepély sorrendje a kftvetkező: Délelőtt 7, 8, » cs 11 órakor csendes szentmise, 10 órakor dr. Horváth Győző felszentelt püspök, kalocsai nagyprépo->t pontifikális nagymi-sét és szentlieszédet mond. Délután fél 4 órakor Basilldes Mária, a m. kir. Operaház örökös tagja és művész-társai közreműködésével a kegytemplom előtt szabadtéri egyházzontí hang-mennek beszédét ur. Czapik Gyula pápai preTafus mondja el. A hangversenyre jegyek elővételben kaphatók a Budapesti Szervita Bendház.ban (IV., Szervitá-tér) és Má-rjoremetén a helyszínen. - (A tihanyi kWlyünoep) A IV. Károly Király Tihanyi Országos Emlékbizottság Nagyboldogasszony napján, augusztus 16-éit hódol Tihanyban IV. Károly király emlékének. Az ün-ne pl misét dr. Bott Nándor veszprémi megyéspüspök celebrálja, a< szentbe-szé<let Zsámboky Pál cslllaglt«g\\ l plébáiM)s mondja. A nap jelentőségét vitéz Makray LajoB tolnai plébános, országgyüiéd képviselő méltatja. 15-én a Déli pályaudvarról reggel 6 6ta 5 nerckor, Kelenföldről 0 ów 23 perckor különvonat Indul az ünnepségre. Siófokról olcsó hajócsatlakozás Tihanyba. Felvilágosítással a rendezőség "srolftál, Uri-utca 42. II.\'. «»■ és Baross-Utca 10. földszint Nép Mozgó. Augusztus 9-án ás 4-én Síombat—vasáraap TOM MtX hét nagy filmjo ■ 1 Az ellopott város (a négy la*a») Szerepel a filmen Tony a csodáló II. Az áruló nyom (a revalvarhSa) Nagy bravurfllm Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. STO, 40, 60 ntlárea halyérak. Nyllt-tér.*) Alulírott feleségem, Tásehner Jó-zsefné, szül. Férhezll Rozáliáén, tekintve, hogy tőlem eltávozott,- semmiféle anyagi feletősségei nem vállalóit. Taachner Józsel •) E lovat alatt közlőitekéit Mai t ua • a kiadóhivatal Mm vilid Oloaö ház kitűnő tőkebefektetés 1 CBeagery-ut 67. asáiuu ház olcsón slidó. bővebbet: Piti v.idjgtsinit Balatoaberényben, ahol 4 tubli villa lg igen olcsóú eladft a Balatont utcasoron. 7>9t Buub«.av. 77-es 1Ő3U-J5 35. » ». 1530-1550, 79-ea 1945-1565. 80-ii "60-1575, aoninl. 77-aa 1486 -1505 »«• I5C0—16 20. 78*. 15*15—1536, 1530—15-45. — Ron pntvtdtkt »B-l38l.aU4l340-l370; Zab 6 kthép 1650-16,75, TtiKmt UsiZatill k».ép "bpot 1325-1380. i l.pi.laldooo. KSifasduázt Rt. utttnbarg Nyomda MMtiatat Lapktadí Vállalata Nagfkaatssáa. falclta Uadót Zalai Károly. Mielőtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt raktárunkat férfi-, Döl- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor és Fia Daák-tér S. u., • falsőtunplomnál * Kedvező részletfizetési fellélelek. ,-!) A legkiválóbb minőségű kerékpárgummlk éf alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waff ettrad dobfékei márkás kerékpárok. 407/1935. ikt. sz. GYEWlfKCK Pfl-CflDICSOrn 53.) VILLftTOMtCK Cp»JWPl4 RvítftZSWHTD REík O»PE«TUS: Fítttre A nagykanizsai Horthy Miklós városi közkórház versenytárgyalást hirdet l a kórház részére 1935. október 1-töl 1936. szeptember 30-ig érkező tüzelőanyagnak (koksz, brikett, szén) Nagykanizsa vasútállomásról a kórház raktárába történő befuva-rozására. II. Varróanyagok (cérna, pamut fllző, gomb stb.)-szállítására III. Fcstékáruk szállítására. IV. Nyilvános szóbeli versenytárgyalást hirdet 100 öl tllzifa felfürészelése és fe\'apri-tására. Az ajánlatokat 1935. augusztus 16-án déli 12 óráig kell a kórházhoz beküldeni. A szóbeli versenytárgyalás a IV;*.\'. [.alattira ugyanakkor lesz megtartva. Elkésett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Szállítási és munkafeltételek a kórháztól beszerezhetők. Nagykanizsa, 1935. augusz-^ tus 1-én. .Horthy Miklós városi kOzkArház Nagykanizsa. • BA JTSO££n^eÍ^KSi,ar«.1 . 1085. wgmzlm * ZALAI KÖZLÖNY Kérjen árajánlatot! Modern gyermekkocsik nagy választékban! otthonos, Ízléses és nem tlrága, kedvező feltételekkel is kapható bútoráruházban ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEK r. il. II. liiÉfcfcl h4 I BS4*. W uMfl 40 BMi. In«káa laUi mellékhelyiséggel izepl l-re kiadó Köfcxya. 17. 2 Sírbolt építéséi okaóa vll\'aloci, t *»l JétélMaaal. Kovács, Király u. 33. 2383 Kéayelaea tiraaa hMMMíi Hévízre vasárnap reggel 7 éi délután 1 árakor. Előjegyzés Kaafmann Manónál, telefonállomás 2 22. ■•MMHNArUli I közlsmstt alsórendű üdjlóbelyea, kedvező feltételsk mel-lelt váslrolhat szőlővel beültetett, va|y ttref vlllatalkat. Pehriláüoellát: Nuv-kaalaaia, Zrínyi Miklósa. 2. u a. 2438 Szép négyszobás november l-re kiadó Batthyány-ulcában. Böveb bel Csengoy-utca 19. alall háztulajdonosnál 19. Nyitva Omke-ban, i^ojt^ck el Ipartestületbe^. Vlllanynélküll tirtll kall*at, aaaly nem rfa, nem (fel, • halat aea töri, I00»/s-Oi szsvatoaság. Merk Jáaoa hölgy fodrásznál, Pő-nt £ 1 áll rakát veszek és dadok, bl-vásra bátboz megyek Miikas, Klritv-□ tea 31. 2437 Saját ternisa kerecseavl asztali édeskés lehér oj kw literenként P _-66-itt kap-ható Caeagery-ut 10. 82 kétaobis, előszobás tatást novomber 1-ére. Clra a kiadóban. 2993 Egy rekamé, 1 Jégszekrény is lobbiéit bátorok alaáák. Ugyanott veaiUnk haaz-nált botorakat ErsséBst-téi 15. 2637 Sngár-utofl\'uj. adómentes auaáakia elköltözés vétett eladó, dm a Eladóban. 2796 Megbírható VOtOakereszles kataa-ápsláa* sjáolkozlk. Clm a kUdóban. 3 izobár utcai Jskás vízvezetékkel -----. Érdek axepl. 1 lói kiad*. Érdeklődni PO at 15, emeleten. Ugyanott huznált gyerekkocsi eladó. 2764 Klnlzsy-u. 81. háromszobás magánház ala«* vagy kérkaaaló. Jó bálból való Hut taaalSaak lelve-azek. Oabl, orl- és oól fodrász 2833 Keresek 3 atobás, fürdőszobás lakást november 1 érs. Batthyány u 29. 2839 Bad —Taizmannadorf (TarcsafUrdó) Ausztria Burgenland. Elsóangu szív- is nöl gyógyfürdő. Természetes szénsavas pezsgőfürdők is moor (vasláp) fürdők. Összeköttetés r Szombathelyen át. Felvilágosítással és prospektuaaal SZOlgál: Mi* klv. Maaatjagylroda, Magykaaisaa. »04 Egy gyönyörű rikaaár, légszekrény, nagyon szép, modern Mlskála ia 3 szép oleander aloa4a eladó. Kukeczaá. Erzsébet-tér II. Egy kHaWflat leivesz a MATEOSz-Iroda, Széthenyl-tér I. 2833 113 cm4 Puch nal.rk.rlhpár, Daemképea, olcsón eladó. Worlák, Horthy Mlklóe-n. 37/a, ugyanott egy 350 cmz megvételre kertstetlF 2836 Jól fóző mindenes h>jár«aS . felvétetik Sugár ul 16/e. I. em. Jelenlkezis 3-4 kőzött. 2480 Koraplett kódsla háló elköltözéa miatt olcsón alaalé Zrínyi KUdóa-u 20 Megtekinthető vasárnap 1—4-lg, hétköznap WjS.______2826 Uyöoyötü eezlonok nsgy válsszlékban, alsa árban Kardosnál. Erzsébet-tér 20. Schütz serlegmérkőzések A Zrínyi Nagykaniisán, at NTE Zalaeltrtttfrn látszik Az őszi futballszczon megnyitójaként a Zrínyi csapata ma Nagykanizsán ját-szik Schütz-serleg mérkőzési a Zalaegerszegi TE el k-n. Az egerszegi csn. patot nem kell bonuitatni a nagykanizsai s|)ortkózóiiaégirck. Miig csak nz elmúlt óv ben kcrillt lio a II, osztályból a Nyugat I. osztályba, de első évlrcn már nagy megtepeiéseket csinált és a nagyszerű mezőnyben tílőkcló kőzáp-bolyezést ért el. A ZTE nagyon favorizálja a Schütz-scrleg megnyerését és van is rá nagy e-él^, bár a Zrínyi .sokkal kedvezőbb heiyucllMi van. Ugyanis első meccsét a MOVE ellen főlényes játékkal nyert®. Ha ezen a meccsen a Zrínyi győzne, ugy a jövő vasárnapi NTE—Zrínyi meccsén dől el a ser-leg torsa. A mérkőzés délután fél 6 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. Az NTE Zalaegerszegen játszik a MOVE ellen Az NTE futballcsapata zalaegersze-gen sendégszercpel, Ellenfele a MOVE csapata lesz. Ez a mérkőzés Is a Schülz-sCrlegért kerül lebonyolításra. A csapat vasárnap délután n fél 2 órakor induló vonattal megy Zalacger-szegre. A szerb minisztereinek köl politikai tanácskozása Pá risban I Piri-., augusztus 3 A szerb minjazleneinök a Bledl kisantant tanácskozás után, de még a Népszövetség szeptemberi ülése előtt Párisba utazik, ahol fontos külpolitikai megbeszéléseket aknr folytatni. A nagy autósebesség okozta Mdlvant herceg katasztrófáját 1 Barcelona, augusztus 3 A vizsgálat során megállapították, hogy Mdlvani heroeg autóbalesetét az okozta, hogy a heroek 140 kilo-mét\'Tos sebességgel hajtott olyan utón, ahol csak 50 kilométeres sebességgel szabadott volna. Éjjel egyébként a herceg utitármöje is meghalt. Három országot köt össze a Orosa-Olockner-i mtíut Bécs, augusztus 9 Szombaton nyitották meg a Grosa-Glockner-i mtlutat, amely Salzburg és Karintia kőzött uj utat létesít. Ezzel Ausztria. Jugoszlávia és Olsasország közvetlen összeköttetést kap egymáaaal. i A török kormányelnök a szerb régenshercegnél Belgrád, augusztus 3 A török miniszterelnök pénteken este átutazott Belgrádon. A török kormányéi nök Bledbe utazott, ahol Pál régens-heroeg kUlönkihallgatá-son fogadja. Egy klnal város az ártenger alatt Sanghay, augusztus 3 A tartós felhőszakadás következtében Hukieit tartományban Csuon-csu város öt méteres vlz alá került, 200 ház összeomlott, 10 falu padig a környéken teljesen megsemmisült. Ujabb vonatösszeDtközis Franciaországban Páris, augusztus 3 Az anneniassei pályaudvaron két vonul összeütközöl!. A gyorsvouat utu-sai közül 28-an meg^besüitek. OABONÁS LISZTES LEN KOTTÖLÖS SZALMA ZSÁK HIR8CH Ét SZEGŐ CÉBRÉL Sisnzácló I Most érkeztek I Valódi angol pouplln férfl-ins uldonsúsok a legcsodásabb színekben 7\'90 Ezenkívül sportingek 2 90-től selyem sportingek 6\'60-től Nöl és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2\'50-től BRÓNYAI DIVATHÁZ 1938 »tmitilui»j 4 szobás lakás Széchenyl-tir 12, emelet 2834 aM*»káa ndvsrl aovemberre, szakás udvari lakás aseptemberre kiadó, Zrínyi Mlklós-u. 20. 2828 Kél kicsi fehér fs«l olcsón eUdó. Mt» teklathetö Magyar-n. 59-61., este 7 óis-kor, naponta. álló tokör egy Ble< Scherz, Bazár. _ hiromazobás utcai lakát mellékhelyiségekkel szeptember vsgy novem-bei 1-irs, Csengery-ut 41. 2829 Háaaladáa. Kétszobás, etóssobás hlz alnden mellékhelyiséggel: Istálló, pali. jertéaól, kllön bizhaly, elsdó. Bővebb i Ortzig-at 43, s tnUjdonosnál. 28\'"\' Ssoba-kooyhás «. II. kiadó Kőlcaer- Király ii. 49. I kiadó izomul 3841 Egy külön bejárain azoba (a Centrillai aaemben) aug. HWre klaéi. Ugyanott kltttnó házikoszt ksphsló. Orr. Beck Béláaé, Erzsébet-tér I. szia. 2845 Erzsébet tér 11. sz. hátbea agy S sas. kés udvari, komfortos lakás aoreaber l-re, agyasott 3 mühely-haMaig, esetiéi raktár szotuislra Is kiadó. BJvebbet s hlz! tulsjdoaosoál ugyanott. 2848 KatWsaakáa utcai lak is aellikbelvl. stgekksl kiadó Szakéra Jósaef-alca 57. az. alatt 2818 lek, ataaápalái -at, Agoaton iát vállal Zlperání. Te. --------2824 _ szonnalra egyszoba-konyha, elé-udvari tskás hozzátartozó mellék, helyiségekkel Sugir-nt 53. sz. alatt 2821 Osáflissariail, 900 vsgy 030-ti Jókarban levő fiatal gipet sürgősen bérk vagy megvételre keres Keglovlch Jlnoa. Orosstony. 2811 Snajnl Hm m! P. 6-érl Ön la kaphal (P 15-0. helyeit) egy lement gében I- í Siessen rendelésit csak rövid Ideig kapl fenti propaganda árbl tételek megtudhatók és a készülék beszerezhető I Szabi Antal fegyverkereskedőm!! Nagykanizsa. Hofherr—Schrantz—Clayton-Shuttleworth gyártmányú EKÉK kormánylenin-zel, pormantas csapágyakkal, msghosuabblloH kerék agyakkal, iz uj ilpusok kSdft zilroióval. BORONÁK 2 tagu é«3 tagú, könnyű ét nehft kivitelben. VETŐQÉPEK k nalai- éa tolóiendszerben. ■«ps>ét|«k. íatlM.átarak. Kaphatók ia mogteUnthetők nagykanizsai lorakatábsn: Ország József í iag, aaBtrágya, aóváayvíJalmlna"11 atb r.t^Lfa. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett) Telefon 130 IbnasInH a urna laldtmm Közgazdasági R.-T. OatoaUrg Nyoada ét Dilzalal Uptiadó VáUalaU kleyvnyoodálában, Nagykaalssáa. tFatelöt ttiletvezatí Zalai.Kirotrlj 7B, évfolyam 178. szám Nagykanizsa, 1935. augusztus 6 kedd Ara 12 fillér ZALAI KÖZLÖNY és UsdóMratal: F(mi 5. tikm \'OUTIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarit* Lajos Előfizetési árs: egy hóra fi pengő 40 ttW Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefoni 78. s Az ipari minisztérium Uj minisztérium kezdte meg csütörtök délelőtt működését. A magyar ipar számára alakítottak a kormányban uj tárcát, - a magyar ipar számára, amelyről dicséröbg és becsmérlöleg, elismerőleg és tá-madólag annyi szó esett az utolsó évtizedben. •Azért van szükség az ipari minisztériumra, bogy a legfőbb termelési ágaknak külön felelős intézője legyen a kormányban* mondotta Bornemissza Géza miniszter, az ipari minisztérium felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával. Valóban : szükség volt és szükség van arra, hogy ez a termelési ág, amely ma már nemcsak az ország gazdasági léte, termeléss, kivitele, hanem társadalmi élete szem|>ontjából is fontos. Az eddigi kereskedelmi miniszterek, akikegy-magukban intézték a kereskedelem és ipar ügyeit, minden jószándékuk és törekvésük mellett sem lehettek egészen pártatlanok. Aszerint, hogy ipar-, vagy kereskedelmi szakem berek voltak, egyik, vagy másik irányban húzott- inkább a szivük és észrevétlenül" te előnyben részesítették egyik termelési ágat a másik felett. Márj>edig ennek az ország gazdasági élete vallotta kárát. Békében nem volt szüksége az iparnuk kfllön minisztériumra, mert az Ausztriával való kőz&sség útját vágta a magyar ipar fejlődésének s magyar iparról nllg íeheiett beszélni. Most, a változott helyzetben szükség volt az ipar fejlesztésére, ami kétségkívül hatalmas arányok között meg is történt. Szükség van tehát önálló minisztériumra Is. Mindez természetesen nem azt Jelenti, hogy az önálló miniszteriura felállításával különleges és.kedvezményezett lelyzeiet biztosítsanak az iparnak. Ellenkezőleg. Gömbös Gyula ntfnisztcrelsök azt mondotta az Ipari minisztériumról, hogy felállítása elsősorban a mezőgazdaság ér--deke. Azé a mezőgazdaságé, amely sok tekintetben hátrányos helyzetben volt eddig a rohamasiui fejlődő Iparral szemben. A vámvédelemre és a kar lelek re gondolunk első helyen. Amennyire szükség volt az ipar fejlesztésére, éppen annyira káros volt hogy egys»r-«jyszer a többi termelési ág rovás ára is erőszakol-ták ezt n fejlődést. Azt hisszük, ha Ónálló. Melős gazdája lett volna az Ipar ügyelnek, nem következett volna be Ilyen helyzet. Mert akkor nagyobb gonddal és körültekintéssé állS|ilt,itták volna meg, milyen Ipnr-ágak fejlesztésére vannak lehetőségek és milyen Irányban érdemes esetleg átmeneti áldozatokat is hozni. Aa hisizük, az u| minisztérium felállításával mindegyik termelési áK lói jár. Haszna lesz belőle nz \'itarnak, keresketieleimu\'k, haszna lesz a mezőgazdaságnak is. Egyensúlyban. jön a gazdasági élet 9 meg Hlnisztertantcs a Bakonyban Veszprém, augusztus 6. hétfőn kezdődő bakonyi minisztertanácson elsőnek Kánya Kálmán külügyminiszter ismertette az ország külpolitikai helyzetét. Utána a belpolitikai helyzetet vitatták meg. majd Kozma Miklós és Darányi Kálmán miniszterek tájékoztatták minisztertársaikat a legfontosabb kérdésekről. Az általános tárgyalások után kerül csak sor ujabb javaslatok megvitatására. A minisztertanács 2 órakor félbeszakította az ülést és ebédszünetet tartott, de a korndélutáni órákban már Ismét folytatták a tanácskozói sokat. A bakonyi minisztertanácson a kormány tagjain kívül jelen vannak Antal István államtitkár, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője, Bárczy István államtitkár, és Tahy László miniszterelnökségi államtitkár. A tanácskozások előreláthatólag szombatig fognak tartani. Bethlen István gróf az időszérD politikai problémákról Az abesszin-konfliktus, a növekvő német-orosz befolyás, a Habsburg restauráció és az ellentét a kisantant között , Bethlen István gróf volt miniszterelnök, Nagykanizsa országgyűlési képviselője a hétfői >Reggel«-ben nagyjelentőségű nyilatkozatot tett aktuális politikai kérdésekről. Kijelentette, hogy nem tartja valószínűnek, hogy az olasz abesszin ^háború európai konfliktust vonna maga után, vagy olyan eltolódásokat idézne elő, amely háborút idézne elő Európában. A dunai államok helyzete az olasz szerződéssel lényegesen megváltozott. Ma ugy Németország mtnt Oroszország desfcnfcres-sementje a dunai államokkal szemben megszűntnek tekinthető-és befolyásuk ugy a mi, mint szomszédaink politikai sorsának kialakulására növekedni fog. Ma fontosobb-nak tartom, mint valaha, hogy a békeszerződések által teremtett és módosításuk nélkül ki nem küszöbölhető súlyos ellentétek - amelyek a dunai népek egymásközti viszonyát megmérgezik - egy igazságos revirement utján megszüntettesse-nek, ha nem akarja Európa, hogy ezen Tlépek 300 éves történelme meg ismétlődjék. A Habsburg-restaurációt illetőleg kijelentette Bethlen, hogy teóriában lehetőnek tart ugyan egy osztrák Habsburg-restaurációt, de gyakorlati szempontból Ausztriában is csak akkor lenne sikeres, hogyha Ausztria példáját Magyarország követné. Ellenesetben ez egész csak tiszavirág életű. Majd kitért a kisantantra, kijelentvén, hogy a kisantant három államának felfogása három kardinális probléma megítélésében mesz-szemenőleg eltér egymástól és mind egyik más és más módon tartja lehetőnek a megoldását a maga életéből kifolyólag. Az egyik az osztrák-kérdés, a másik a restaurációra, a harmadik Oroszország szerepére vonatkozik. Németország és Oroszország |>olitikai súlyának növekvésével a mai helyzet nehezen lesz fenntartható, mert egy más kombinációnak lesz kénytelen a helyet átengedni. A politika legsúlyosabb problémáiról való nyilatkozat messzire az országhatáron tul is feltűnést fog kelteni. Szeptember 4: a nagy döntő nap Mussolini továbbra Is kitart eddigi álláspontja mellett Milano, augusztus 5. A, Coriere de Ha Ser a a genfi határozatról azt irfa, hogy Olaszország teljes sikert ért el a Népszövetségben. Olaszország tartózkodása a második határozati javaslatnál •Irendelt szavazásnál azt jelenti hogy Olaszország határozottan fen-tartja azt az álláspontját, hogy az abesszln-kérdéS\'népszövetségi tárgyalására uj határnapot tűzzenek ki. lesz a termelési ágak között az a szükséges harmónia, ami az ország és lakosságának boldogulásához el-engedhetetlen előfeltétel. A három hatalom augusztus 16-án dl Össze tanácskozásra Páris, augusztus 5. Az olasz-keletafrikai tárgyalások színhelyéül az angol, francia és olasz küldöttség valószínűleg Saint Ger-malnt állapítja meg. A tanácskozás augusztus 16-án lesz. A francia sajtó saerint Mussolini kitart eddigi álláspontja mellett és még mindig mfeg van annak a veszélye, hogy Olaszország szeptem- Nagykanizsa hatalmas iparos táborának régi vágya valósult meg az ipari minisztériummal. bérlőn kilép a Népszövetségből. Az Echo de Paris azt irja, hogy Mussolini szeptemberben valószínűleg személyesen jelenik meg és ismertetni fogja Olaszország állás]>ontjét. Legutóbbi kijelentése legalább is erre enged következtetni. Páris, augusztus B. Olasz részről is beleegyeztek abba hogy az olasz-abesszin ügy békélj tető bizottságának ötödik döntőbirá* ja Polilov párisi görög követ legyen, aki az abesszin-kérdésék ismert szakértője. Tovább folynak az olasz csapat-szállltások az abesszíniai hadszíntérre Az olasz hadügyminisztérium! államtitkár Nápolyba utazott, hogy ott személyesen felügyeljen a Ke!et-Af-rikába induló csapatszálUtásoknál. Náj>olyban sok szállítóhajó van, amely mind készen áll őz indulásra Nagy csapatösszevonások az eritreai határon Addis-Abeba, augusztus 5. Az eritreai határon jelentős csa-patösszevonásókat hajtottak végre. Valószínűnek tartják, hogy az olaszok háború esetén xAcsul> ellen intéznek támadást, meris^z itteni győzelem nagy erkölesi hatással lenne az olasz kntonákra, de az abesszinekre is, mert 18U6-ban Menellk né-gus bt mészároltatta le oly kegyetlenséggel az olaszokat. 700.000 olasz katona és 1000 repülőgép áll készen Newyork,. augusztus 8. Mussolini az uj mozgósítási rendeletek értelmében 700.000 embírfe sza|M)ritot^ű a hadsereg létszámát, azonkívül 1000 repülőgép áll készen az olasz hadmüveletek céljaira. Newyorkban valószínűnek tartják, hogy egy hónap múlva kezdődnek meg az olasz hadmüveletek. Laval a dunai egyezményről tárgyalt Genf, augusztus 6. Laval Genfből való elutazása előtt hosszabb megbeszélést folytatott a jugoszláv, lengyel és görög megbízottakkal, akikkel a dunai egyezmény kérdését tárgyalta meg. A döntő dátum Addis Abeba, augusztus 5 A német, örmény, törők, görög, orosz és portugál kereskedők tiltakozó iratot irtak alá, mert Mussolini legutóbb azt állapította meg, hogy az abesszinek az idegenekkel szemben igazságtalanok és kegyetlenek. Páris, augusztus 5 A szeptember lét a/, összes.külföldi lU|>ok döntő dátumnak tartják, mert akkor dol el a Népszövetség további aOftl KOZLONT 193S auguiilui.fi Kiemelték az elsQlyedt szovjethajót Moszkva, augusztus 5. A szovjet-orosz katonai hajót, " mely Juilus 25-én iegéatységével együtt elsülyedl, most kiemelték és bevontatták a közeli kikötőbe. Az el stllyedt hajó 55 iönyi legénységét és tisztikarát hétiőn délután temették el i-eningradban. Prognózis: Több helyen eső vagy zivatar, később élénk szél, a hőmérséklet csak átmenetileg csökken. Naptár i Augusztus 6. kedd. Rom. kat. Ur szlnv. Protestáns Berta. Izraelita Ab. hó 7. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napiam a .Megváltó* gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsui gyógy, szertár. Gőzfürdő nyitva rqgget 0 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Epe- és máj betegségeknél, elsősorban epehóiyagkat mis, ept-köképzMéa és sárgaság esetcioen a mindig enyhe hatasu természetes .Ferenc József keserűvíz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni Ivókúra leggyakrabban ugy válik igen eredményessé, ha » Ferenc Józael viiet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk, Csendőrkézre került a fehér szakállú ember • zamárdl-l gyilkosság állítólagos tettese Mintegy két héttel ezelőtt részletesen beszámolt a Zalai Közlöny arról a véres gyilkosságról, amely Szántód és Zamárdl között történt! Zamárdi közelében, az országul melletti akácásoan véres, összeroncsolt fejjel egy öreg embert találtak, aki nrk jia|«)kig nem tudták megállapítani a személyazonosságát. A gyilkos ugyanis a szerencsétlen ember munkakönyvéből kitépte az első leírókat, amely az áldozat sremélyi adatait tartalmazta és ezzel nagyon megnehezítette a nyomozó hatóságok munkáját. A nyomozás során megállapították. hogy az öregembert a mellette talált galngonyabottnl verték agyon. A munkakönyvben talált egyéb bejegyzésekből a csendőrség megállapította, hogy a meggyilkolt Fehér István ka|M>svári lakós, bár volt olyan feltevés is. hogy az áldozat egy a Balatonon turnézó kassal szl- A nyomozás során megállapították azt is, hogy a meggyilkolt ember egy magas fehérszakállú emberrel járt együtt, egy állítólagos Pacsmár Ferenc nevü vándorral, aki a gyilkosság ulán nyomtalanul eltűnt! A cMjudörség ezt a fehérsza-kálu c-avargót vélt/\' a gyilkosnak és megindult utána a nyomozás. Hetek kitartó munkája meghozta u várt eredményt. Sikerült végre elfogni Fclsömocsoládon Pacsmár Fe-renoet. Pacsmár Ferencet a csendőrség azonnal kivitte u helyszínre és a zamárdl-i őrsön megkezdték kihallgatását. Pacsmár elmondotta, hogy foglalkozására nézve, tutajdonkéjien szabósegéd, de a háború óta nem Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők •i Szomolányi áruházban dolgozik, hanem csavargásból tartja fenn magái. Beismerte, hogy kóborlásai során Teleki kösségban találkozott a meggyilkolttal. Egy istálló iiadlásán hozta össze őket a sors. Jó sokáig együtt is Járták a balatoiunonll községeket, együtt kéregetlek, de a gyilkosság előtt mintegy két héttel elváltak. A holtest melleit talált galngonya husángot a magáénak vallotta, dc a gyilkosság elkövetését tagadta. Szerinte a galngonyabot eltörölt és azt ö eldobta. Valószínűiig külön vált barátja tnlálta meg, aki azzal folytatta útját, mlg végül ls valaki meg nem gyilkolta. A csendőrség feltevése azonban az, hogy a gyilkosságot Pncsmár vagy esetleg annak egyik barátja követte el, a galagonya husáng pedig a gyilkos ütések alatt törhetett cl. Ezekután felmerült az a gyanú is, hogy a meggyilkolt egyén nem Fehér István kaposvári napszámos, hanem csak a gyilkos n nyomozó hatóságok félrevezetésére helyezett el ilyen iratokat a hulla zsebébeat. Erre enged következtetni Pacsmár vallomása is, amely azonban szintén lehet hamis. Pacsmárt, aki cseh állampolgár, a csendőrök bekísérték a katxmvári törvényszék fogházába. A vizsgálóbíró minden valószínűség szerint elözeles letartóztatásba helyezi. Bün )elként lefoglalták Pacsmár kabátját is, amelyen vénnyomok találhatók, hogy azt a klr. ügyészség az Országos Vegyvizsgáló Intézethez fel-küldhesse annak megállapítására, hogy a kabáton talált vérnyomok az áldozat vérétől erednek-e. Ettől függetlenül a csendőrség tovább folytatja a nyomozást. Szőnyegek, föMönyök, tównituta sezlontakarók, bútorkotok nagy választéka Singer Divatáruházban, Szolid árak! IP3& augusztus ( ZALAI KÖZLÖNY Tauber Richárd romantikus életének Drámai beMéiQ«té«.m ■ viiág- szerelmi reaénve hlrü kamaraénskes válófélben o J levő felsségévol — Mi történt a pöstyéni konoert izgalmas próbál alatt — Tauber Riohard ós a nök: a feleség megítélésében Pöstyén, 11)35. jul. végén (Utánnyomás li\'os.) Az előkelő luxushotel koncerttermében szikrázva szórják sugaraikul; a csillárok. A széksorokban « hir.-s premierek közönsége „szorong egymás mellett. Plasztronok vakítanak a frakkok alatt, lila taláron arany kereszt csillog, katonatisztek zubbonyán széles stráfon fényes kitünte-J tések, szép asszonyok estélyi tollett-jei Patout, vagy Worth revüire emlékeztetnek. A pódiumon Tauber Richárd... Nyakában lila szalagon csillogó ordó... Brillláns inggombok szikráznak, tüzelnek a frakkja mellénye alatt. Kezében a dirigensi pálca, saját kompozícióit dirigálja. Aztán Lehár Ferenc operájából énekel áriákat. [>e azok, akik ismerik a művészt, valahogyan érzik, hogy : egy kicsit, alig észrevehetően reszket a hangja. Mintha verejték gyöngyözne a homlokán. fis mialatt a feketére lakkozott ébenfa-pálca széles Ivekben szalad jobb kezében, észre kell venni : ez a pálca is reszket. A nézőtéren az első sorban ezüst keppben ragyogó szépségű, Tizian-haju asszony figyel lélegzetét visszafojtva. Márványfehér arcáról sikoltva szalad át égő vörösbe felfelé rakoncátlankodó dus haja. Mintha ez az arc most egy árnyalat;al fehérebb lenne. És mintha ez az arc együtt reszketne a dirigensi pálcával........ Odakinn mennydörög és villámlik. Hirtelen erős csattanás : u villám belecsapott az elektromos telep gépházába. Percekre sötétlő borul a terem. A művész neui hagyja abba az éneklést... Amikor aztán újra kigyúlnak ragyogva a lángok : a vöröshaju angol művésznő és fenn a pódiumon Tauber Richárd arca még fehérebb lesz... Délután, az esti koncertet megelőző próbák izgalmál>an aranyszalagos boy az egyikvszomszéd szállodából levelet hozott Tauber Richárdnak. Lila tintával irtuk hegyes betűket finom papirosra, ez a levél tartja izgalomban a világhírű művészt. ...És ez a levél okozta azt, hogy Tauber Richárd programmja ellenére. minden előzetes bejelentés nélkül a koncertet követő nap hajnalán hirtelen elutazott Pöstyénből. Éjszaka, a koncert után csomagolt. Hajnali ötkor kigyulladt a Thor-mla Palace első emeletén a fejedelmi apparlament előtt a személyzetet nívó lámpás. A szolgák, akik az előszobáig siettek, ott látták összeszij-jazva u színes cédulákkal telera-gasztott bőröndök légióit. És a kofferek mellett álltak utlruhában Richárd Tauber és a menyasszonya : Diana Nepler angol fllmszlnésznő. A hat órakor induló bécsi gyorsvonattal az osztrák fővároson át elutaztak Itáliába... Egy levél, amire nem érkezik felelet Ml volt hát abban a levélban, amf ennyire felizgatta u világhírű művészt ? Ki küldte ezt a levelet és vájjon érkezett-e rá felelet ? Tauber Richárd vonata már niesz- sze jár. talán el Is érte az országot, ahol rakoncátlan hullámok csapkodják a tenger szikláit, ahol kékebb az ég, mint itt, a Vág partján, ahol örökké zöld erdőkben és tarka réteken Izzóbb a szerelem és ahová olyan szívesen utaznak el azok, akiknek szerelem fogta meg a szi-vét... Aki a levelet irta, itt ül velem szembe. Finom kezének fehér ujjai megreszketnek, a hamutartó megtelik félig elszívott és idegesen elnyomott cigarettákkal. Amiknek széleit vörösre festi megszaggatott vonalakban a rúzs... Két asszony meséli el egy érdekes élet Izgalmas regényét nekem az égzengéssel és villámlással teli nyári zivatar után, a pöstyéni kispolgári hotel csöndes halljában. A két asszony : Carlotta Vanconti Tauber, a világhírű kamaraénekes válófélben levő felesége és a barátnője : Betty Werner, a bécsi Volks-oper tagja. Betty Werner a koncertet megelőző napon, korán reggel érkezett meg Pöstyénbe. ö küldte el azt a levelet, amely annyira izgalomba hozta a művészt. Carlotta Vanconti Tauber asszony csak késő este érkezett meg a vágpartl nemzetközi fürdőhelyre. Tauber Richárd válóféll*n levő felesége nagyon szép asszony. Platina szőke haja van, fekete ruhát visel zöld díszítéssel, az ujján ma-gyorónyi igazgyöngy szikrázik a gyű tjüjében és vakítóan fehér nyakán vagyont érő gyöngysor tüzel. Fekete kesztyűjét beszélgetés közben - ez is az Idegesség jele - hol leven, hol felhúzza finom, törékeny ápolt kezére. Romantikus kék szemének tüzét gyakran homályosítja el az előtörni akaró, de visszatartott könnyek árja. Nehezen tudom rávinni arra, hogy elmondja nekem Pöstyénbe érkezésének igazi céJjáU Amikor azonban beszélni kezd, akkor már nem tud szordinót tenni a szavaira. Délelőtt tíztől délután fél kettőig lassankint felvonul előttem ennek az érdekes embernek, a magas C-é fejeckclmé-nek Izgalmakban gazdag, világszép asszonyokban tobzódó élete. Hét esztendő egeket csapkodó szerelme, perzselő tüzek lassú hamvadása, pernyévé válása, országok határain át való hajsza, visszatérés uz elhagyott asszonyhoz, csillagos éjszakák viharzó tüzében fogant levelek születése, feltörö zokogása és aztán a vége: a mindenáron való szabadulni akarás attól, aki halálosan szenved és felejteni nem tud sohasem. Arra a levélre, amelyet Betty Werner bécsi színművésznő irt még a Richárd Tauber konoertjét megelőző délutánon, a kamaraéneked m-m küldött feleletet. A .válasza az volt, hogy összepakolta holmiját és menyasszonyával, a vöröshaju Diana Nepier-vel hirtelen elutazott Pöstyénből... •Vége kőv. ---- KSilikrfvIselOk rt\'rtre rendkívül előnyös bútorvásárlást alkalom. Modern berendelések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen la kaphatók Eoprteln butor-4ruháiban, Horthy Mlklós-ut i Nagy tömeg maradék gyűlt össze alkalmi árusításunkon. műselyem, Imprlmé, burette, vászon, tropikál-anyagok ruhára alkalmas máratakban nagyon olcsón. Áruház az ország egyik legérdekesebb fekvésű városában. Aqqquiui 11-18, am. 30 niji!. 3. KiAllltások ■ a város és kornyék érdekességeiből, hangversenyek, néples bemutatók, Irodalmi est, előadások, kongresz-szusok, találkozók. aa Kirándulásaki a Bakonyba és a Bilatonra. 50"/. vasúti kedvezmény, lll\'é- res és kulturvonatok. Rásalstst. műsort adi minden menel}egylroda és a rendezőség, Veszprém városháza Dodapmt I. 17.:t0 Baehmann jazz müsoro, Srrtntó Gyula énekszámaival. — lH.aO Barabás Miklós. I.yka Károly elflaílásu. -19 llunglemczck. — 20 Utalás az özvegység felé. Vígjáték :t felvonásban. Irta dr. Széchl Ferenc. ](á<llóKzin]iadni alkalmazta és rendezi Náday Béla. — 21.50 Ilitek. - 22.10 Cigányzene. -23 Kola Józscr Jazz-zcncknrának infl. ■or.\'i. — 23.20 ltom Rudolf zongorázik. _ 00.05 Ilitek. Duitape* II. 17.40 .Irodalom és Irodalmi élet., (Komtól Aladár.) - 18.20-103!UWelles Bet a zenekarának műsora. — Í0.40 <A Száz könyv .-sorozatban Babits Mihály hc»zél Tennyaonról. — 20.10-21 Kamarazene. — 21.05 Ilitek — 21.26 21.50 Vig Miklós énekel. - 22.15-22J0 Kola József jozz-zenekarának műsora. Bécs. t^.35 Hangverseny. — 10.15 Mozart: Cosi fan hitte. A salzburgi ünnepi Játékok keretében. — 22.t5 Hangverseny. — 23.40—1 Vidám óta. I. Kedd 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Ilitek. - 1020 A aolymássat a magvar lórtéuclcmbeu. (Nádudvari Rá-zső IjtJos.) - 10.45 Az erdő költészete. — 12.00 Pártos Odöu hegedni, Gémes Iván hárfázik. - 12.30 Ilitek - 13.20 Időjelzés időjárás Jelentés, 13.80 Or-sráuos Postászenekar, - 14.40 Hírek, áruk. — 10.10 Furfaiagta ,ktnal ezer. mester. (Szegcdi Boris meséje.) — 18.48 Időjelzés, hírek. — 17 Szendy Lajos humoros zongora-másom. — 17.25 A Balaton kóllészKie. (Dlsztroy Gyula.) 17-W Ite/ll.a Is\'ván szalonzene ka rtt. — 1(1.10 A 48 ótít munkahét. (Móricz Miklós.) - 10.40 Pusztay Sándor magyar nótákat énekel. — 20.35 Megemlékezés Uoceherlnlről. (Balogh Pál) — 20-50 A torinói rádióállomás tiorehc-rinl-hangvcrscnyénck kózvelitése. — 21.40 Hírek. — 22 Hanglemezek — 23 Csiky JÓZsel (zongoia), Országh Tivadar (hegedi!) és Palotai Vilmos (gordonka) hármasa. — OO.tB Hitek. Butfcpert II. 18.35 Mezőgazdasági félóra. - 1915 —20.10 Tánclemezek. - 20.20 l-lma alapítása. (Matolav Tibor.) — 2055 Hlt»k. - 21.20 1 teliig Jenő jazz-zene-karának műsora. Bécs. 12 I|ang\\erseny. — 14 André Bur-dlno lemezek. — 16.10 Népies zene lemezeken. y 17-25 Hangverseny. — 19.30 Operett-részletek. Közirmil köknek. Annic Sle-burg szoprán, Hans Skriwaoek tenor. — 22.10 Hangverseny. Grleg: I. Peer Gynt, szvit. — 23.35 Hangverseny. ZALAI KÖZLÖNY Bíróság elé állították a keszthelyi Halászcsárda tolvajait A keszthelyi Helikoni Halászcsárda tulajdonosa, Prill Gyula kellemetlen felfedezést ictt. Rájött arra, Hogy értékes szállodai evőeszközeit valaki megdézsmálja. Egyébként is észrevette, hogy háziszarka rendszeresen meglopja. A nyomozás csakhamar megállapította, hogy a csárda két alkalmazottja, Kálmán Fc-rpne somogyszentnilklósj hentesse-ééá és Horváth Ferenc zalatárnoki molnársegéd, mintegy 20 darab evőeszközt, 20 darab poharat, pokrócot és halat loptak el gazdájuktól. A dolgokat átadták Kálmán Teréznek, aki azokat átvette és anyjának átadta. A gyanúsítottakat behozták Kanizsára és a TE 107. §-a alapján dr. Révffy Andor kir. járásbiró elé állították. Mindegyik beismerte a terhére rótt cselekményt. A bizonyítási eljárás befejezése után a járásbíróság Kálmán Ferencet 6 heti, Horváth Ferencet 8 napi és Kálmán Terézt orgazdaság miatt 1 hónapi fogházra Ítélte. h Schütz-serleg mérkőzés Az NTE Is súlyos vereséget mért a Zalaegerszegi MOVE-ra NTE-Zalaegerszegi MOVE 5:1 (2:0) Az őszi évad megnyitó mérkőzésén Zalaegerszeget! nagy gólarányu győzelmet aratolt az NTE a MOVE felett a Schütz-serleg mérkőzés során. Bár az NTE kevés tréninggel rendelkezett és Snendrői, Jakubecz helyén tartalékkal állt ki, mégis nagyszerűen megállta helyéi. Időnként a csapat nagyszerűen játszott és nem igen lehetett észrevenni, hogy a csapat nincs teljesen felkészülve. A csapat a kővetkező felállllásban játszót): Csendőr — Csáki, Czigl«r -Horváth, Wilhelm, Kudich — Farkas, Bittér, Kngelleiter, Jelinek. Csás*. Alauldóan az NTE uralja az első félidőt. Engclleiter megszerzi az NTE vezető gólját, majd ugyancsak Engel íeiter lövi a másodikat. Szünet után a "MOVE ostromol és Uránt révén gólt ér el. Az NTE Csász révén góllal válaszol. Ezután az NTE veszi ét a játék irányítását és Hitler négyre szaporítja a gólok számát, mujd Csász lx-iUlitjn a végeredményt. Az NTE, valamint a mezőny legjobbja Csáki volt. Kiemelkedő Játékot mutatott még Wilhelm és Csász. A MOVE nom volt komoly ellenfele az NTE-nek. Palkó biró jól vezette a mérkőzési. A tapolcai úszóverseny eredményei 4 A közönség rovata LeMc^o valakit áthelyezni a kanizsai „tifuszraegbetege-diaik? miatt? A mai postával kaptuk az alábbi lAvefttt egytk kanizsai hivatalnokéra-bértől : Kedves Főszerkesztő Ur! A Zalai Közlöny mtadenkor szószétója volt a köznek, ezért bátorkodom én 1Ü a Zalai Közlöny nyilvánossága előtt feltenni azt a kérdést, amely naj>ok óta foglalkoztatja i athfvatalnokWniadalmat. Lehet-* valakinek az áthelyezését visszatartani azzal az indokkal, hogy Nagykanizsán\' > tífuszjárvány* van és az Innét való elutazás járvány terjesztés. A felelet nem vitás, mégis szükségesnek tartottam ezt a nagyközönség előtt is feltenni, miután egyik hivatalnoki társam áthelyezését kértté. Az áthelyezés meg is érkezett, de-*kanissai érdekeltek azzal akadályozták rnog az elutazás hogy Nagykanizsán »tífuszjárvány* van és addig nem hagyhatja el senki art várost, mlg egyetlen |>ozitiv eset fordul elő. Távol éli tőlünk a gondolat, hogy bosszúnak minősítsük ezt az eljárást, de furcsának találjuk ugy imák kon, amikon a többi hivatalnokok akadály nélkül mehetnek szabadságra, tehát elutazhatnak Kanizsáról\'. Szeretnénk, ha illetékes helyen is felfigyelnének az esetre, hogy magakadályozzák a jövőben, hogy más városok hivatalaihoz ilyen ferde beállítású jelentések menjenek a nagykanizsai, tífuszjárványról.* Főszerkesztő Ur szíves jóindulatát köszönve, maradtam (aUilnh) — (OlMÓbfc I*M> é, rngel Indul • hé vferf- ««mtMi) A Nagykanizsai Antó-bUBzrállalat minden vasár- és ünnep nap autóbuszt Indít Hévízre. A kényelmes hévízi utazásra Jelentkezői már lehet az autóbua* vezetőjénél. Megfelelő számú jelentkező eeetéa már most vasárnap Indul a Járat reggel pontosan 8 óra 80 perckor a Centrál elöl. Viteldíj, oda-vissza a leszállított árban 3*50. pengő. ZflUitt KÖZLÖNY RgQfettVE (W) Saobája az e|ső pillanatban Idegotn nek tűnt, de amikor kinyitotta az éjjeli szekrény fiókját és meglátta inggotnb-jai, revolvere, a rej>edt csonUcipöhuzó,, tSltőlolU 8 más apróságok megszokott rendetlenségét; ére/4o, hogy otthon \\«n. Hanyattfeküdt* az ágyon, nyitott szemekkel, szótlanul bámulta a mennye-retet. Az asszonyt látta... fis minthu megszólalna... igei$ \'beszél Is, a*t inoudja, <Dodó, I)odó.. Egész tisztán hallja Mária hangjáig aj lágy, kellemesen csengő hang\' melegen ömlik szét a szobában. Most- ujru halija, egész közelről, mintha mellette atóína, - loiugrjk, odaszalad, az ablakhoz, K\'nt áll Mária pizsamában,, házi. cipőben,, zóid. selyemkondő a vállán. A fényes selyem üde zóldeu csillog az ezüstös holdsu^árban. Kaktusz. András azt hiszi,, álmodik, mfgdör. zsöli a szemét. Az asszony felszól, hogy nyis-sa ki az ajtót, be .szerelne jönni. Ijerohan a lépcsőn, a hátsó l>e járathoz, |eikapja az asszonyt, aki szól lannl simul liozzá és boldogan szalad fel vele, Közlxsn. csókolja, beszél liozzá, A Nagykanizsai Torna Egylet fialni úszói Tapolcán szerepeltek vasárnap, a TIAC álatl a Nagytón lévő uszodában. Helyszüki* miatt itt csak az eredményt adjuk, magára a versenyre legközelebbi számunkban még visszatérünk. 100 m. gyorsúszás: 1. Marx Ta|»olca 1 p. 15 mp. 2. Krása J. NTE 1 p<20 mp. 3. Kelemen L. NTE. 200 m. mellúszás; Versenyen kivül első Nagy G. Keszthely 3 p. 25 mp sokat, nagyon sokat saerelne mondani, de Mária mindig csak egy szót ha|l: — Kicsim — mondja — kicsim és az ajtót »\'in csukja be maga után. Mikor már kisáó magához tér az örömtől, mintha maga sem hinné el, kérdezi: - Kicsi, hát... hát itt vagy? nálam... el jattéi hozzám?... és simogatja a haját. • • Mikor felébredt, egyedül volt. Mária észrevétlenül .szökött el. Már nem is csodálkozott ezen, természetesnek találta, hogy az asszony nincs ott. Ez hozzátartozott, ilyen volt ő. így, bu-i csuzás nélkül, luilkan megszökni, mint a mesékben, fijjel, csendesen, aztán l mikor az ember felébred, nincs... elment ... És egy kis cseléd ijedten jelenti \' i«ggcl, hogy: kérem, a hátsó kijáratnál , az ajtó megint nyitva volt. ! Csak ez történi. «Kérem, egy ajtó í megint nyitva volt.» Semmi tnás. I Yalahol egy nagy sárga ház kupola-\' alakit halljában ütemesen ketyeg a végtelen idő kis sz5olg»gépe: az öreg éra. » • Tarka, sárguló köntösében megérkezett uz ősz. Az utmenti nyárfák néma hajlongással köszöntötték a suhogó szélpodgyásszal érkező vendéget. Ökörnyál úszkált a levegőben, a fák engedelmesen vetkőzni kezdtek, lábuk 1. Bittera !.. NTE 3 p. 32 mp. 1 Starapf Z». NTE 3 p. 35 mp. 00 és kétharmad m. női mellúszást 1. Kékes UTE (Tapolca színeiben) 1 p. 00 mp. 2. Heppner I. Wifctn 1 p. 13 mp. (ugyancsak Tapolca színeiben). ,T> Székely E. NTE 1 p. 15-8. 33 és egyharmad ni. gyermek mell* úszás: 1. Weiser József NTE 28 mp; 2. Krása László NTE 28.2. 3. Sólyom Tapolca. 100 m. hátúszás: Versenyen kivül 1 \'i "i ==ge elé szórva zöld levélpaláttjukot; fis az örök forradalmár, az ember, belekontárkodott a természet magaválogatta színeibe. Tavaszt erőszakolt az őszl»e, keskeny, zöld vetéscsikokat keverve a sárguló kukoricatáblák közé. András odafordult a mellette haladó Máriához. — I-átod, kicsim, — mondta és a domboldalon kézzel vető parasztra mulatott, — nektek ez nem tűnik fel, ti már megszoktátok. De nekem, aki először látom ősszel a püsztát, nekem furcsa, hogy most, amikor a fák lehullatják levelüket, amikor a természet elmúlást akar; az ember, ez a kicsi, szürke ember zsákot köt a derekára és szórja a magot: tavaszi játszik. Mária csodálattal nézett fá. — Igaz, mondta, — látod Dodó, nem vettem én sem észre eddig, nem tűnt fei. Andrásnak rövid kis mese jutott eszébe, valamikor régen olvasta még. Pici kis líogárról szól, amelv felmászik egy nagy barna göröngy tetején- és az . izzadva dolgozó két barmot s embert észrevéve, gőgösen gondolja: lám, ez mind csak azért van, hogy neki a mindennapi kis magocskája előteremtessék. Büszke gőgősen nézi a feszülő inakkal .fáradtan haladó barmokat, saját nagyságának bizonyítékait, amikor arra jón egy ember és — agyontiporja. Mária gyerekes kíváncsisággal hallgatta a mesél és egészen elszomorodott, Faxkas Károly,.-Tapolca "fett az^első 1 p. 28 mp-eiiidŐvel, do inert \'tapolcai, nem indult ebben a számban setn, igy: 1. Kovács J. NTE U ó. 1 p 40: 33 és egyharmad m, gyermek gyors-úszás: 1. Tóthfalussy Tapqli^ 23.2. 2. Sólyom Tapolca 23.8. 3. Czulck NTE. 4x33 m. gyorsuszóstaféta: 1. Keszthely—Tapolca kombinált stafétája 1 p. 21 mp. 2. NTE Kerbcr ZTE-vel megerősített csapata 1 p. 25 mp. 60 és kétharmad m. fiu mellúszás: 1. Eöry Tapolca (13 éves) 59 mp. 2. Weiser J. NTE (13 éves) 1 p. 03 mp 3. Nyeiky Tapolca. 60 és kétharmad m. ifjúsági gyorsúszás: 1. Kelemen L. NTE 50 mp. 2. Halász NTE. 3. Gaál NTE (5 Induló, a nap legszebb versenye). 3x33 és egyharmad m. vegyesstaféta; 1. A Tapolca színeiben induló teljes keszthelyi csapat 1 p. 14 mp. 2- NTE 1 p. 19.2. 400 m. gyorsúszás: 1. Krása János NTE 6 p. 30 mp. 2. Papp J. Tapolca 7 perc. Vizipólómérkőzésben az NTE nem tudott t«ljes csapattal kiállni, Így ba. rátságos mérkőzés folyt le a kanizsai, keszthelyi, tapolcai és egy újpesti pó-lózőkból összeválogatott két csapat között, melyben a fehérek csapata il rc győzött a kékek ellen Micky birásko dása melleit. Zrínyi és Zalaegerszeg TE 3:2 (2:2) Szépszámú közönség előtt játszotta le mérkőzését vasárnap délután a nagykanizsai Zrínyi és *a Zalaegerszegi TE a SchüU-sCrlegért. A nagykanizsai csapat ismét kitett magáért é* noha az egerszegiek minden igyekezetüket laiba veiették, a kanizsai osapat megérdemelten lett győztes 3:2\' (2:2) arányban. - KOnlkalnUMttak figyelmébe! Bn- toráruinkat -ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hossza .ejáratu hitelre la, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház. Horthy Mlklós-ut 4. szám. amikor meghallotta a kis bogár halálát. Végtelenül szerelte a csöpp kis állatokat és sokszor órákhosszat hasaltak a füljen, ha észrevetlék a kis fémes jószágokat a földön. Az erdőből jöttek, egymásbakarolvu sétálgatva. András meséli, az asszony kíváncsian figyelte. Minden, amit a fiu mondott, gyönyörű szépnek tűnt előtte. Azt rejtegette, hogy az ember mégis csak a legnagyobb állat valamennyi között. A földgömb keleti Telén háború van. Dórégnek az ágyuk, remeg a föld, ha Iáit hozó ólmok sövitenek a levegőben, ömlik a vér, halomra pusztulnak az emberek, — Kicsim, — folytatta és nagyot lépett, hogy el ne gázoljon egy kis fekete Iwgaratf. amely épen a lábuk előtt haladt keresztül az uton, — látod, ezek vagyunk. Ha két állat, mondjuk kakasok összevesznek, szétkergetjük őket, nem nézhetjük, lwgy véresre csípjék egymást. Buta állalok, szokták mondani, fis mi, a nagy ember, a teremtés büszke koronája, mi, akik a legtöbbnek érezzük maguukat, lagzit csinálunk tgymás halálából. Egyenruha, zene s a technika óssues esz közei, fis mennek ogymásnak, békés, dolgozó barmok, tohonya.türőn, megvadulva ölik egymást. Természetesen állal, rengeteg ló is kell a játékhoz. (Folyt kőv.) 10SB augu»itu» 6 - (Az ügyészségről) Vitéz CsilUghy (iyőrgy kir. ügyészségi elnök megkezdte nyári szabadságát. Távolléte alatt vitéz S/ily I)ezsö kir. ügyész vezeti az ügyészséget. __ (U| JBtat kéüség) A belügyminiszter a N\'cmesbükk nagyközséghez tartozó Zalaköv«skut lakott helynek ön-Álló községgé való alakulását megengedte, egyl>en pedig elrendelte Nemcs-bfikk\' nagyközségnek saját kérelmére kisközséggé való visszafejlesztését. Az alispán máris intézkedett, hogy a nagy-községből mielőbb megalakuljon a két uj zalai kisközség, , — (A 77-** I.ászló cserkészcsapat táborozása) Hétfőn Kggel trombitaszó verte fel a kanizsai Fő-utca csendjét, likkor indult táborozásra a 77-es Szent IÜXzló cserkészcsapat ifj. petermann József táborparancmok és Németh Jenő parancsnok vezetésével. Az ipanosífjak két hetet töltenek Ba. latonberény melletti táborhelyükön. A csapat parancsnoksága ezúton is köszönetet mond mindazoknak a mestereknek, akik megértve a cserkészet nemes célját, szabadságot adtak alkalmazottaiknak, Iwgy résztvehessenek a testei-leiket üditő táborozáson. - (M/ml kirándulók érkeznek Kanizsám) A Centrál-szálloda ma táv-irati értesítést kapott arról, hogy hétfőn délután 6 óra tájt Nizzából egy francia társaság érkezik Nagykanizsára, amely Olaszországon át Magyarországot, főleg a Halatont látogatja meg és Nagykanizsán megszáll. A nizzai kiránduló társaság egy hatalmas autó-csínon jón és tagjai az éjszakát Nagy-kanizsáu tölti. - KöMztitHtuyllvánlUiH. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem és atyánk temetésén szívesek voltak részt \\«unl, vagy fájdalmunkat bármi módon enyhitenl igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Wofalráb-ctwiád. — (K«»*LMyről augusztus U^tt h«lyw|ai köz»l»dté » jd a A közvetítés szentmisével kezdődik, inelyet valószínű maga a megyéspüspök végez. Mise után dr. Holub József pécsi egyetemi tanár Keszthely múltjáról tart előadást. Majd dr. Kudela Géza o hercegi palotát és műkincseit ismerteti. Délutánra sportverseny közvetítése vau tervbe véve. Este hangverseny közvetítésié kerül i»r, amelyet Dohnányi limő vezényel. — (A Zrínyi népünnepélye) Amolyan igazi magyaros népünnepély yolt " Zrínyi népünnepélye a Ziiuyi pályán. A közönség jót mulatott a sok mókán és sokat tapsolt a kitűnő szereplőknek. Látványosság volt a légi tornászmutat-vány, ami sok tapsot kapott, különösen tetszett a matróz-tánc a snájdig tengerésznők kecses lejtésében, a tarlóba, a paittsztloomédia, a nagyszerű tűzijáték és mindaz a gazdag szám, ami u program kapcsán Előadásra került és pompásan szórakoztatta a mulatni vágyó közönséget. > minőségű angol sző-vetek nagyon olc8Ó árakért Singer Divatáruházban. - (L\'Jabb AkfoiaU van a dtépiévaek) Lassan befejeződnek a cséplés! munkák, de az áldozatok száma csak nem "kar szflnui. A cséplőgépek körül mindennap történnek szerencsétlenségek. Hatos Sándorné kaposfüi«di fiaUHasz-a cséplőgép körül a szalmahordásnál segített, közben megcsúszott és ugy a cséplőgép szitájához esett, hogy a Imsfaia feliepedt. Azonnal kórházba szállították, ahol sürgős műtétet hajtottak rajta végre., Hatomé állapota az operáció után is életveszélye®. - ImprkaíJk, divatos lenvásznak, selyempiquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen legzálütott áron Singer Divatiruházban. ZALAI KÖZLÖNY — (A I)oV>v»J nábob leánya Kls- banUtán) Szinte csodálkozásra ad okot a vasárnapi telt ház a Klskanizsai 01-vasókörben. Kiskunizsa közönsége bebizonyította, hogy van érzéke a szép iránt. Nagy lelkesedéssel tapsolta végig llerczcg Ferenc üoloval nábob leánya clinü színművét, amelyei a c|ják-ifjuság a gimnázium, felsőkereskedelmi iskola padjai közül magával hozott fegyelmezettség és finomsággal adott eiö. Horváth Jóska egy vérbeli katonatiszt volt Tarján főhadnagy szerepében. Bájos Jób Vilma volt Szabó Ilonka. Lentz István mint Bilitzky kadét sok humort és elevenséget vitt a darabba. Sárdi Ujos mint Merlin l>áró, Kassai lászlö mint Szentinnay ka. pilány, Bogdán Klári mint Szentirmay. né, Begidsán Andor mint Lóránt hadnagy és Vastag Rózsi mint Domaházy-né ügyesen pldott^k meg szerepeiket. Jól szerepeltek még Acs Nándor, Jámbor József, LipUn Józser, Baj László, Baj István, Kók György és Nagy Lajos. Az előadás után hangulatos táncmulatság következeti. Vasárnap megismétlik a Dolovai nábob leányát. Soha még Uyoa olcsó vásárlási al-kalom nem volt, mint a Schütz Áruház Idényvégi kiárusításán. — (NMrájfiMnikba rejtették el a vadorzók a tégyvereket) A keszthelyi hercegi uradalom egyik erdőőre már többször figyelmes lett, hogy az erdőben vadorzók vadásznak. Minap is észrevette őket, de a vadorzók idejében elmenekültek. Az erdőőr felismerte uz egyiket, feljelentési tett a csendőrségen, aliol kinyomozták, hogy az erdei lövöldözők Szeiess András és Csór-ny«i l^ijos cserszegtomají legények voltak. A két rókára vadászó legénynél katonai eredetű fegyvereket találtak, amelyeket a vadortók a nadrágszáruk-ban vittek ki a faluból, otthon pedig a fügefa alatt tartották elrejtve. A két vadorzó legény ellen megindult az eljárás. LAQKENBACHER EDE itilllli és DEUT8CH ALFRÉD AUatblzominyos irodahelyiségüket Városház-épületéből f. u. alá JBIankenberg-házba) helyeitik át — — (BofJtómas lelet) Borzalmas leletre bukkant minap egyik révfülöpi gazdálkodó. Szőlőjében az egyik bokor alatt gyanús csomagot talált, kibontotta és legnagyobb megdöbbenésére egy rongyokba burkolt csecsemő-holttestet pillantott meg. Azonnal jelentést tett a községi elöljáróságon és egy félóra múlva már csendőr és orvos volt a helyszínen és megállapították, hogy a holttest egy 6—8 hónapos gyermeké lehet, de hogy mi okozta halálát, nem sikerült megállapítani. A hulla már többhetes lehet, mert már oszlásnak Indult. A csendőrség a teletel íor-malínbe tette és bűnjelként lefoglalta. A nyomozás megindult. - Kitűnő minőségű paplantepaM maradékok Jó méretekben nagyon olcsón kaphatók SchűtznéL - Megéfkejtett a világhírű Pfaff var-ró gép-gyár legújabb szabó varró gépe, mely a rendes varrási munkálatokon kivül gomblyukat varr, pikiioz, gombokat felvarrja, endliz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre diszöltéseket magasítva is végez éf<\'még..sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. — Paplanok, gyapjú -és flanclltnka-rók nagyon olcsó árakon Singer Divatáru házban. - (Bélyeggyűjtők taWUkoi**) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. — Gyönyörű nyári ruhaanyagok színpompás változata várja a vevő-közönséget a Schütz Áruházban- Intézeti kelengye ■ legolcsóbbtól - ■ legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csikós blouse-anyagok, Gallérvásznak ■z előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphaták Kirschner Mór dlvatáruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. Nyíl t-t ér.*) Nyilatkozat , Ezennel kijelentem, hogy a Zalai Közlöny augusztus 4-ilü számában feleségem Taschner Józsefné «zOI. Férhezli Rozália ellen klodot nyilt-téri közleményem minden alapot nélkülöz is a valóságnak meg nem felelt. Taschner JózaeL •) C rovat Halt köiíöttekért • keazt&ég, kh a kiadóhivatal i Wiiőoságet. Véres összeQtközéa francia fasciaták és klrálypirtiak között Páris, augusZ[iis 6. Délfranclaországban, Sa:o.i kisvárosban véres összeütközésre került a sor a faasiszta pártiak te a 10-rdlypártiak között. A két szembenálló tüntető táborból lövöldözéséig adtak le, többen megsebéeültek, a tüntetők közül szárooaat le tartós tat-tak. ____ Olasz kommunista tüntetés a brüsszeli vllágklállltáaon Bróiszel, auguiatos 5 A brű.szell világkiállításira voaárnap 07 olasz payllion előtt egy kommunlsű lázit,> beszédet tartott. Amire a tónu-g hevnnult a paftbnba |Ík Mussolini szobrát akarták mr£ttmmlsiten!. Al olasz teremőrrtkkel a tnnletők megverekedtek, azokat agyon akarták ütni, egyik suljosun liKgaobea<, végül is a rendőriig közbelépése zavarta síét a tűntető tömeget Működéiben a Japán tflz-hányó Toklő, angasztus 5 Az Aslama lüzhányö Ismét mükö. désbe lépett, halalma. hamuesővel árasztotta el a környéket, 19 kirándul,! eltünL \' Hotherr—Schrantz—Clayton— Shuttieworth gyártmányú ekék (OkBrtptaoél kormánylemez zel, pomMrtH csapágyakkal, aMatwaaiaMHaH kerék-agyakkal, az uj Hpuaok ( kMt ziLroióvml. boronAk 2 tagu és 3 tagu, köntiyQ H nehéz kivitelben. vetőoépkk kanalai- éa tolórendszerben. Kaphatók éa mogtoklntketők nagykanlsaal lerakatábaa: Ország József Hilirln.ik, Nagykanizsa, Erzsébet-tér tO. (A bíróság melletti Teleion taa ZALAI KÖZLÖNY 1938. lugtiizhti 6. APBÖH1RDETÉSEK ■ .1 \' l l 1 • hiul (lyUmOlcaértiklljtó «• KOI ponti Szculóide Siövetkeiet (teluimnlii «I»U) fnu, Zalimegy*, elad|> na bakiiból ■ tulajdonit képelő. Pacain a Pí ulca 189. az. Jatt Itt) cca I kat. Wdia tartt-letfl Ingatlanát rajta levő tobb éptlletivrl (ueiiljide) akár így dalibban, akii két darabban. P-rdeklódnl kb«t ■ Pácul Taka-rékptnltimil Pacaa. abot az eaetlegea a|in-latok la benyújthatók. 2837 Kétaiobla él egvuobil IlUall kí-adék ZirSTulea a Pint 40 éves Köhkr léle lylaife kiadó EOIvOa tér 30. ^rwglMl mitviayMI éa irtnltbőt > Kovicinil, • éa |ót , Ktrily-u. 33, kaphat oj- ___-_,Uviló< matat, hindit. Alany Jinoa-utca 3. ViUanynélktltl______ . ___ nem ráz, nem éget, a halat nem töri, lataaaUa lakia mellékhelyleéMel aiapl. in kiadó imcaey.u 17. Mejteffll t»t{ j^s te. _2 Ecyazobá* vagy kátaaobáa la bcfl-ra ttaMTelaki-nt 24. kétsaobéa lakáa aovam Egy asép egyszobás udvari lakás no-rrmbtr l-re kiadó Koasath-tér 3. 2858 Egy ■Miaia leányt kereaek aion-FUllbe lépésre Magyar-utca 7. 2857 Sugár-uf 38/a. izimu hátban háromizo-báa ős irtom fortos lakás verandával no-nmto eleijére kliM. 2860 "öiMi-ateaS. saáaia hiz ilaii. Böveb- " I \' iiepi- R.ha.i.kri.ft, rialajlt (ntm bai-uxdukhitót) néz Lukiéi Ktrily-utci 40. • J azobáa atcat takéivtivaielikkel aiapt. 1 Ml klaü. Érdeklődni Pő ut 15, •mlletla. Ugyanott haazaáll gyerlkkocal aladd. 3764 IWM aaoaaaba I uobakonyhia udvari lakia Magyar-utca 129 alatt. • Kereaek 3 aiobia, lOrdöuobii laítA.t november 1 éra. Bllthyiny-u 29. 2839 l eayiiobe-kaayhi, tlő-I gonitutoió maliik. bclyiaégckktl Su*it-ut 53. ai. aUtt 2827 .„ J lofdltia, jívltia, maitop poUi,Jlveg éa poraUin-iigiiitia Ktaluy. Pő ut 10. (üobrorlta-hái) ithalyeilem. Silrta pirtlogial kér Wamzni. 2812 UHaaska iwnltiua eladó Székely 2895 lakia kiadó Izeptlmher aWtlM?\'\'^ aal kjiirvl" laarasalr Jílraanó villrdallio. pcngóvel. AJinlatókat .Kocki jengere a kladóhtvaUlba. 2804 kaphatók Hottmann kidirrrrea tf ti 2807 Közhírré tesszük, hogy köztartozások tejében lefoglalt kolömböze szobabútorok ttb. folyó évi aui hó 6-án d. b. 9 teakor Nagykun m, Eczsébel-léf 10. sz. a. a bect-értíknfk háromnegyed részéri alul ii a legtöbbel ígérőnek eladatnak. . Njgjjkaniaán, 1935. aug. 5., Kengyel Gyula i. k . vígrehajtrt mim Hnszonklleno vágón vetőmagot kapott Zalamegye A májusi fagykárosultak és jégkárosultak érd«kében, mint ismeretes, or-szájjos akció indult meg és ennek során a földművelésügyi minisztérium gondoskodott orról, hogy a károsultak vetőmaghoz jussanak. Zaiavármegye részére a kormány 22 vagon rozs és 7 ágon búzavetőmagot MtRlt ki. Az akciót a vármegyei gazdasági felügyelőség bo- nyolítja le. Most folyik a károsult igénylők összeírása és ennek eredmé-nyeképen^osztják kl a vetőmagol. A kormány a vetőmagot kamatmentesen nyújtja, azt a jövő évben kell visszafizetni természetben. Ugyancsak most folyik a mult évben kiosztott vetőmag beszedése a megye területén, A szőlők állapota Zalában A nagykanizsai szőlészeti és borászati kerületi felügyelő jelentése szerint a 1 hosszantartó száraz időjárás folytán a szőlőbogyók visszamaradtak fejlődésükben. Egyes sülevényes helye. kin előfordul már, hogy a szőlőbogyók fonnyadni kezdenek. A korai csemege, szőlő fajták érése megkezdődött. A termelők a korai csemegeszőlőt 00—70 fillérjével értékesítik. Peronoszpóra kártétel nincs. A lisztharmat csak az ala. csonyobb fekvésű slk szőlőkben okozott "több helyien károkat. A szőlőmoly második nemzedéke által okozott károk jelentéktelenek. Á fontosabb Időszerű sz^lőmunkák folyamatban vannak. Napszámbérek, férfi 1.60, női 1.20 pengő, A borárak változatlanok. Igen tartózkodó borkfnálat mellett a bor-kepcsiet lanyha. A kereskedők Inkább az alacsonyabb szeszfok ti borokat ke. lesik. 50 mázsánál több burgonyát ouk az szállíthat, ■ki vásárlási igazoló-lappal rendelkezik A kormány felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy az ország területén szállításra kerülő burgonya legkisebb termelői árát, termelési hely, fajta és minőség szerint az érdekeltség „/^hallgatása után időről-időre megállapítsa és közzétegye. A kormányrendelet értelmében a termelő attól, aki tőle az általa termelt termelt burgonyát a megállapított legkisebb termelői árnál alacsonyabb árop vásárolta, a tényleg kapott és a megállapított ár között mutatkozó különbözetet a vételár átvételétől számított három év alatt követelheti. Közforgalmú vasút burgonyát vagon-tételben. hajózási vállalat podig Ötven métermáz8át meghaladó mennyiségben szállításra csak nkkor vehet fel. ha a feladó egyidejűleg a szállítmánynak megfelelő, a községi elöljáróság részéről láttamozott burgonyavásárlási igazoló-lapot átad. Ha a ,iseiad<f maga a termelő, ugyancsak a községi elöljáróság láttaniozásával ellátott bur-gon;í»eiadásl Igazoló-lapot kell átadnia. A icndelet augusztus 15-én lép élet-\'M; hatálybalépése nem érinti a kivi-\'"\'leire irányított burgonya forgalmát I szabályozó lendeleteket. (A krddl ■KftkaiikaaJ <vi**o« vá- aár) Az augusztusi nagykanizsai országos vásár rendesen élénkvásár, amikor messziről hajtják fel az állatokat a kanizsai piacra. Vidékről mindent fel lehel hozni, csak az élelmlcikkeknél (tejtermékeknél és egyebeknél) szükséges a községtől a hatósági bizonyítvány. - (A Ufasz eltaü legjobb védektcéa) a gőzfürdő forró légkararájában husz percig való tartózkodás, utána pedig jó n^elPg belélegzés. Erzsébct-gőzíürdő, Nagykanizsa. Irányzat 1 egyenetlen, forgalom: élénk. Basa Ha»av. 77-ea 1510-15 29. 78-as 15 20-1540, TO-es 15 35-t5 55 80-m 1550- 1565 dunánt. 77-«« 14 75 -1409 78-aa 1490-16 10. 79-ea 1505-152& 80-aa 1520-1535. - Ro»a jHitvIdékl 1340 1360. máa 1340-1370. Zab ó közép 16 50-18 75. ttasántall köaép ab bpeat 1325-13 80. K.\'adJ. a laptaUJáoaM KAzgazdaaégl Rt. Oatanberc Nyontfa 4a Dálxalal Lapkl.dd Vállalata Nagykanlzaáa. Püelöa kiadó: Zalai Károly, latarúrban Ultloa: Nacvkanisaa 78. saám Bacillosmentes Hieglenikns kapható amíg a készlat tart SZ&BD ANTAL sparlizletÉo Fő-ut 5. kaptató Váfd lilék pildka á llíatazaitiiban. darabaaim la Qyermekiazretd ItaUI b.|«réa< aion-nalra lelvétatlk Ktnlzay u. 4. Kél darab lOOVÍOO aa naayaá|u kcvesel hannilt r.l.tt. (nam Villon) olcaón fladó Szcmcrt-u. 4/a. alatt. * 16678/1935. MMM hirdetmény 1 drb tenyésztésre már alkalmatlanná vált mangalica kant f. hó 6-án, kedden d. e, fél 10 órakor az állatvásártér mérlegházánál eladok. Nagykanizsa, 1935. aug. 5. , Polgármester. A letenyel kir. Jáiáablfóiág. mint telekkönyvi halóaáj. 27061k. 1935. nini. !M UM-IM. 0i. Hajdú Oyula végiahaJUtdiuk Kela _iza éi Kelc kixolyné az. Qyettyinágl Tatéi véarthajtlat rnnvtdö ellen tndlloll lajtial ügyében a talekkonyíl hatóiig a vagrehaltéal árveiéat 1200 P tóka-kOvatalia ia Jlnittkat txha|Uaa végett a letenyel kir. jirásbltóaig tertltetén Iné és Virlölde <a Binoksientnörgy kOiiég. ben lekvő és a várföldei 261. utjkvbea felvett 113. hrazu sziatónaka kertvégl dltó-ben Kete Oéza vh. az. nevén álló lllitó-aégira B. 3 sorai, alatt 220 P, az u. 0. 201. azljkvben felvett 218. hrai azántónak a Klicaerben Kele Oiia vh sí. nevén B. 7 aorav. aUlt lévő lllelóiégére 93 P, ai u. o. 281. aatlkvben felveit 332. hruu Hintónak a Izéli dtllöben Kele Oéza nevén B. alatt levfl Illetőiénére 148 P, u u. o. 281. aatlkvben felveit 419. hruu rdnak a Fetaőritan Kele Oéza B. 2 alatti Illető, aégire 78 P, ai u. 0. 261. aitlkvben lel-veit 517. hruu rétnek • Paliörilea a vh az. nevén B.. Illetve Kele Qéza vévén fi. a. alatt 178 P, ai u. 0. 261. ul|kvbea«4 hruu aaintónak i Hoauulkl dolóben Ktte Oéza nevén a 2. alatt levő lll.tő^trére 388 P, II a. o 281. utlkvben felveti 892 braiu Hintónak a Tollal dilidben Kek Oéza nevén B. 2. i. ItleHaégére 129 P. íz n. o. 281. utlkben felveti 150. hruu keuderfoldnek I Kertvéfl dülóban I vh. íz. Kele Oéza nevén B. 2. alatti lltelSaé •irt 50 P 50 1111, u u. o. 261. ul|kvbea [elvett 27. hrtzu hámik udvar is kenui Kele Oéia nevén B. 2. Illetőségére 847 P 50 Ita. as u. o. 314 uljkvben felvett 652 hruu Hintónak l Hompokl dűlőben i vb. u Kele Oéza nevén B. Z tltetdaégére 42 p 50 fitt, az u. o. 314. utlkvben lelvelt 653. hruu Hintónak a Hompokl dUlóben a vh u. Kele Oiu nevén B. 2. lUIII II-letőiigére 584 P 56 1111., • binokuent-gytknl 174. íztjkvben lelvett 873. hruu Izőlö rét él pincének 1 Nyugati elthtnl dűlőben a Kele Oiza nevén a 3 arait lavó llletöatgire 522 P 50 llll., u u. 0. 229. uljkvben lelvett >72. braiu aióló, tél éa a o. Kele Oéia nevén B. 8 lUtt levó llletőaégéra 156 P ktkliltill irbaa. Az irveiés Ili bociitott Ingatlan lllető-aégek özv. Kik Kirotyné u. Oyertyiniíl Terii véurebajtilt uenvedő javéra u 1907/tk 1934. azimu végzéasel beketx Illett Özvegyi haaioaélvizeli Jog fenntartiaa nélkül irvereitetnek el. Ai érveiéit 1935. évi lagaaitm hó 22. mplin d. a. 1 órakor Vülolde koiati-hiiinil, 1938. évi angeaitui hó 22 ÍH 4. a. 4 órakor BinokuentgyOrgy louíf hiiinil 1 oviik megtartani. Az irverM ati kerülő Ingatlanok a kP kjillial ir kélharmidintl llKaonyabb iron nem adhitók el. Al irveretnl uindékoiók kötelesek bi-nalpéniul a klkliltial ir 10>Mt kéupini-ben. vagy u 1881: U t.-c. 42. S-ibu ineghatiroaotl irfotyamnul aiimltolt óva-dékkéoei értékpaplroaban a kikuldillli.il íl\'r" ie:<lbeí he\'lyeítáéíííkííllloll l^élt etlimervényt I klkOldőtlnek itidnl H u irveréal feltételeket aUlrnt. (18811LX t<. 147., 150., 170. §J| 1009 rLX. I.-C 21. » Az, aki az lagillinirt • klkliltial i>"\' magiubb IgireTet tett. ha többet Igémt senki aem Iku, kotilei nyomtan a ktkliltill ir elizalika aurlnt megi>lipll°l< biaitpénit aa ittala Igéit ir ugyaaennyl Ili ulékalg ktegélittenl. (1908 : XLI.t. c. 25.5) Letenye, 1935, évi mijul hó 17. mp|i«-Dr. Béayal s. k. kir. Jblró. A kladminy hiteléit-. Bataaaa Sindor ]U1 I.likkaajr«iiii4 Nroawiott a laiKalaJdonoa KtapaMW Í--T. OHaabaig NyeaxU ia Diiialal Lankiaúú VillallU ktoyvnyoiMttliUn, Nagykaaluia. tPalelöi íilrtvazatő Zalai Kirolvl 75. évfolyam 177. szám Nagykanizsa, 1936. augusztus 7 szerda Ara 12 mitr ZALAI KÖZLÖNY é» UadóWvstat: FM 5. szála. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hór. » pengő « IIIU Szerkesztőségi és kladóhl.sUll tcldoai 78. a A Uskanlzsal „sáskák" A slkerállomások sorozata. Ahol megjelentek és megmutatták, mit tud a magyar nép egyszerű gyermeke, mindenki szivébe fogadia őket. Első kiskanizsai szereplésüktől kezdve, az olasz ballilák és Cin-scw bllioros előtt bemutatóit torna gyakorlatuk és irredenta-kép bemutatásukon keresztül, egészen a bula-tonboglárl Gyermek-hétig, a klskanizsal -Sáskák, mindenütt dominálták a nap programmját. Nem egyszerű tornamutatványokról van szó a klskanlzaal >sáskák.-nál, amit minden elemi Iskolában elsajátítanak, amit a husonló korban levő Iskolásfiuk magyaros öntudattal bemutatnak. ó nem. Sokkal több ennél. A klskanizsal .sáskákat. mindenekelőtt látni kell, hogy fogalmat alkothassunk magunknak arról, ml az, ami oly erővel hat a szemlélőre, magyarra, idegenre egyaránt, hogy könny szökik a szemébe és férfiak, nők egyaránt felkapják a legközelebbi kezükügyébe kerülő .sáskát, és össze-vissza csókolják, mintha csak saját gyermekük lenne. Kezdjük mindjárt legelői. Oktatóik értik a módját, hogyan kell a fogékony gycrmeklélekbe belecsepegtetni szent magyar fanatizmust, mindenekelőtt való magyar érzést, amely a kis magyart teljesen átjárja A kis >sáska« magyar szivében megmozdul a magyar, az a szent láng, az a kiolthatatlan érzés, amit oktatója, tanítója belenevelt, l«le-ose|iegtetett és most hatalmas szent lángként ég bensejéfcen, amely tor-nanmtatványntban, példás fegyelmezettségében, gyakorlatainak snájdlg-sfgában és mindama ténykedéseiben jut kifejezésre, ami klskanizsal •sáskáinkul. ellt-caa|iattá avatta, ugy, hogy ma a .sáskn. elnevezés egyenlő egy márka fogalmával. Min denkl vélekszik ma, hogy láthassn, hogy csak egy óráig Is magáénak vallhassa a klskanizsal .sáskákat.. Igaz, kemény munka, nemzeti testnevelés, a magasabb szempun-toktAl való teljes áthatódás kellett ahhoz, mig odáig értek, hogy ma nemcsak a határon innen, de a határon tul, főleg a megszállott területek magyarjai megilletődött lélek-kel gondolnak azokrn a kis magyarokra, akik annyi gyönyörűséget szereztek, annyi szépséget mutattak be, hogy szemük könnybe lábadt. Szép, Sőt szintén missziót végez a Gyöngyösbokréta cliaraerésre méltó munkája, de egészen más a klskanizsal .sáskák, szereplése. Sze-"w\'gyönyörködtetö a magyar népviselet bemutatása, a magyar szokásokkal való megismertetés, a magyar falu életének, a Hortobágy juhászának felvonultatása, de a kiskanizsai >sáskákV szereplése sokkalta, sokkalta több ennél. Egy darab ham Jsjthb tatkor Gn-a-parság. A magyar nép lelkének kisugárzása, vlaszatükrözódéso. Kós-\'°ló a magyar vitézségből, ami a hősök fialnak ereiben bugyog Ima " \'gszsig Istenéhez. Jflí magyarok fohásza, hogy |óvá tehessék, amit apáik elromoltak. Mugyar dac, mely a kis öklökéi aeélusltju, hogy a fapuskában Igazi fegyvert látnak és az egyszerű Iskolás torna-gyukorlat valóssággá válik képzeletükben és mindazt átérzik és átélik, amit kitűnő oktatóik beléjük plántálnak. Nem hazaíius játék az irredenta gyakorlat, de élö valósággá válik gyermeki elgondolásukban és amit a tomboló, éljenző közönség lát," a kis magyar gyermek-szivek szent valósága. A mugyar gyermek SOS kiállása nyilvánul meg benne hazája Iránt. Velőtrázó gyermekslkoly a magyar éjszakából, amit csak az ért meg, aki Trianon borzalmát Ismeri és átérzi. Magyar istentisztelet az, amit a ml derék sáskáink gyermekei bemutatnak egyszerű tornagyakorlat, vagy hazafias játék alakjában, amit kell, hogy a jóságos Úristen meghallgasson, mert tiszta, makulátlan gycrmelúélekböl fakad. A magyar értéket, a magyar anyagot, a leendő »vöröfcördögöt» mutat, ja bc, akinek a hnza mindenekelőtt. Amikor a közönség tehát gyönyör ködik a klskanizsal .sáskák, szebb- A budapesti rendőrség nagy kommnnlsta Összeesküvést leplezett le 67 embert állítottak elö, köztük 2 moszkvai agitátort Budajxist, augusztus 6. (Lapzártakor érkezett.) A rendőrség nagyszabású kommunista szer vezkedést leplezet le. Mém julius utolsó napjaiban negyven kommunistát állítottak elő, akik előkészl. tették a .szervezkedést. Ezeknek ki-halgatása állandóan tartott és meg- tudták, hogy augusztus elején a szervezet nagyobb beszervezést akart létesíteni. Ma hirtelen rajtaütésszerűén elfogták a kommunistákat. összesen 67 mozgalomban részes embert állítottak elö, akik között két Moszkvából kiküldött agitátor is van. • Lázadás jellegét öltötte a francia munkásság véres tüntetése Véres összeütközések a francia városokban — A feldühödt csőcselék megtámadta a katonatiszteket, rombolt és pusztított — Vörös zászló a munkástőzsde homlokzatán — A csendőrség beavatkozása teremtett rendet Párls, augusztus 6. Franciaország több városában hétfőn véres összeütközések zajlottak le. Toulon városban is az arzenál munkásainak felvonulása valóságos utoai ütközetté fajult. A tüntetők ellen kivezényelt rendőrök nem bir-tak a munkásokkal, ugy, hogy azok a munkástőzsde épületébe is behatoltak és annak homlokzatára kitűzték a vörös zászlót. A tüntetők és a rendőrök között össze ütközésre került a sor. Több revolverlövés dördült el. Az összeütközésnek még nincs halálos áldozata, de 18-an súlyosan megsebesültek. A sebesültek között hat rendőr van. A későbbi jelentések szerint a tün tetés valóságos szervezett lázadás képét mutatta. A tengerésaetl arzenál munkásai már a fizetés felvétele után azt a parancsot kapták, hogy vonuljanak kl az utcára, ahol az utcai csőcselék is csatlakozott hozzájuk és Így vonultak fel a városon. A csőcseléket megtévesztették és azt híresztelték közöttük, hogy a rendőrség te az ő pártjukon van. A 2000 munkáshoz csatlakozó cafl- cselék felhasználta az alkalmat és öt nagy kávéházat, két mozit és két nagyvállalat épületét vandál módon tönkretette. A csőcselék dühe különösen a kávéházak terruszain ülő katonatisztek felé fordult, akiket kővel dobált meg. A tüntető lázadók a szovjet köztársaságot éltették. A rendőrség nem tudta megakadályozni a munkások lázadását, sőt — mint egyes jelentések mondják-még elősegítették azt, ugy, hogy a zavargásnak a környékbeli csendőrség vetett véget. Általában a had {kikötőkben és a tengerészett l munkások között nagy az elégedetlenség a kormány takarékossági Intézkedése, különösen a munkabér 10 százalékos csökkentése miatt. Páris, augusztus 6. Párlsban magában szintén voltak véres összeütközések. A jobboldali diákok gyűlést tartottak, de a gyülekezetet egy kommunfcta csoport támadta meg, ugy, hogy a két tábor között valóságos harc keletkezett. Mindkét táborból revolverlövések dördültek el, ugy, hogy az ösz szeütközésnek 15 súlyos sebesültje Isi van. A rendőrség 80 embert letartóztatott nél-szebb produkcióiban, jusson eszébe mindez, hogy a klskanizsal gyermeklélek ragyogó magyar himnuszát hallja zengeni, amit a legszentebb hazaszeretet csendített kl szép magyar lelkéből. A Bogi ári-héten >sáskáink« ezer és ezer ember előtt mutatták be ismét tudásukat. A nézők, magyarok és külföldlek sírva fakadtak a magyar harcijáték láttán. Egy nemzet sóhaja, egy megcsonkított ország vágya volt az, amit kedvtes kis gyeN mekelnk magyar ruhában, szivük fe lett a ragyogó magyár címerrel előadtak. És akik ott voltak és látták!, mindannyian a magyar Igazság hírvivői ós |>apjaiként széledtek széjjel, kl-ki a maja országába, hogy hirdessék a magyarság fájdalmát, Trianon Igazságtalanságát és a magyar jóvátétel szolgálatába álljanak. Aki pedig magyar volt és könnyein keresztül élvezte fajtája gyermekeer regének magyar hitvallását és mindezt, amit a ml »sáskátnk« kifejezésre juttattak, büszke önérzettel nézhette a magyar értéket, a magyar életerőt, a magyar daoot, a magyar fanatizmust és megnyugvással térhetett vissza otthonába. A klskanizsal »sáskáktól« visszhangzik az egész ország. Olaszországban ugy ismerik őket, mintha csak ballllák lelnének. Egyik ajánlat a másik után írkezlk oktatójuk*-hoz. A mult na|>okban egy fővárosi színház igazgatója tótt ajánlatot, hogy Budapest közönségének szeretné bemutatni a nagyszerű klskanizsal tornász-gyermekeket. Kapósak lettek a kbknnlzsai »sástóák«. Menjenek te el mindenüvé és "hirdessék mindenütt a magyar dacot, magyar fanatizmust, a szent magyar érzést, hogy a magyar haza mindenek felett való és öntsenek bizalmat, reményt a csüggedő magyar lelkekbe. Amikor azonban letesszük az elismerés pálmaágát kis barátaink előtt, nem szabad megfeledkeznünk arról a férfiúról, akinek szlv-mun-kája mindaz, amit kis »sáskáink« ma produkálnak. Aki az ő gazdag magyar lelkének minden szé|*égét és szent érzését ültette át fiainkba, ugy, hogy ma büszkeséggel ejti ki mindenki a kis kiskanizsai »sásldi« nevet. Ez a férfiú Szépudotiry László, aki minden Idejét és szabad percét ennek a nagy nemzeft ügynek szol- A gála lába állította ós országos viszonylatban te úttörő munkát vég-zett. Ugyancsak minden elismerés munkatársainak. A kiskanizsai »sáskák« ma olyan szerepet töltenek be, amely mindenütt dicsősséget hoz a kanizsai színeknek és ahol csak sikert, elismerést aratnak, ennek fénye visszavetődik szülővárosukra, pátriájukra, Kanizsára. Szeressük a mi sáskáinkat, büszke, dacos, magyar apák magyar öntudattal telitett fiait, akik már gyer-mekkorukban magyar papi tisztet teljesítenek a szomorú, trianoni végeken. Bv*d*k Rmó ZÁtejtoZLOm 1938 augunlut 7. TQiharo szerb h«táf 6Mk ém atkán Wnc tetta klaSH i Bulgrád, augusztus 6 DjasúTojttronái a határőrök észrevették, hogy a Ít80 mé(er magas hegy tetején agy 14 tagu felfegyverzett társaság akar átszökni nz albán ha\'áron. A határőrök mcnállás-ra «xóllltot(Ak fel a csapatot, de azok lövésekkel feleltek. A határ-örök és a szökevények között tűzharc keletkezett, amelynek során hat albán férfit és kit nőt agyonlőttek. A töbl lek elmenekültek. Valószín ü-nek tartják, hogy leAnyszöktető ban dán ütöttek rajt, mert a két agyonlőtt leány két feketehajú albán szépség volt. % Havanna, augusztus 6. A gyorsllott eljárással ítélkező bíróság asszonyszöktetés miatt két embert halálra Ítélt. Szívbetegeknek és (rcfmeue-• üdéiben szenvedőknek rrggel éhgyomorra egy fél pohir lerméizetea .Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — Igán köanyn OrMést biztosit, a gyomor írt betek maködíiét elősegíti ■ az eméntts renyheségét csskhimar mers\'f,n\'eM - (Bély.wylljwk iatálk«á)al szerdán délután O-túl 8-is a Pannónia hátsó kistermében. Megindulnak a tárgyalások az OTI és Nagykanizsa között, az igazságügyi palota 300.000 pengő építési kölcsöne ügyében A Zalai Közlöny az évek folyamán állandóan felszínen tartotta a nagykaniz-sni igazságügyi palota építésének kérdését, rámutatván a jelenlegi ál\'apot tarthatatlanságára. Sajnos az anyagink kérdése lehetetlenné tetje Nagykanizsa régi, évtizedes kívánságának teljesítését. Dr. Krátky István |>olgármester \'legutóbb Ismét kézébe vette az ügyet és eljárt az Illetékes tényezőknél, ahol mindenütt a legteljesebb megértéssel találkozott. A polgármester az OTI aggkori-alapjából szeretett folna megfelelő beruházási kölcsönt kapni erre a célra, amit illetékes helyen elő is terjesztett. A polgár-moster 800.000 i>engő hasznos be- ruházási kölcsönt kért erre a célra. Ma azután értesilés érkezett az OTI központbői a polgármesteri hivatalhoz, amelyben tudatják, hogy a 300.000 i>engő építési kölcsön ügyével az Igazgatóság legközelebb foglalkozni kiván, miért is bizonyos Iratok beküldését kérik, amelyek n tárgyaláshoz szükségesek. Dr. Krátky István polgármester még a mai nap folyamin intézkedik a megkeresés értelmében, ugy hogy rövidesen megindulnak a tárgyaiások a nagykanizsai igazság, güyi palota felépítéséhez szükséges 300:000 pengő kölcsön tárgyá»Wn. Nagykanizsa közönsége érthető érdeklődéssel kíséri ezeket a tár- Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Dei~Ka cipők Szomolányi áruházban gyalásokat. mert mig egyrészt a bíróságokat elkerülne véglegesen megfelelő elhelyezéshez juttatni, addig ezzel kapcsolatban parallel megin dúlna az akció a nagykanizsai bíróságok területeinek kiegészítéséi" Az uj igazságügyi |«lota felépítés; több mint száz embernek jelentené hosszabb időn át való kenyeret és megélhetést. ID<3 Csökkenő hő! Prognózis: Több helyen zápor vagy zivatar, élénk északi szél, a hőmérséklet átmenetileg még keleten Is ciökken. Naptir: AutfusstlM 7. szerda. Rom. kat Kajetán. Protestáns Ibolya. Izr. Ab. hó 8. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Megváltó* gyógyszertár Kr-zsébtt-tér 21. és fl kiskgaizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva röggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőlmok). - (Olcsébb lelt U raggal ladul a hí-vlsl autóbuu) A Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnepnap autóbuszt Indít Hévízre. A kényelmes hévízi utazásra Jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. Megfelelő számú Jelentkező esetén már most vasárnap indul a Járat reggel pohto-Ban 8 óra 30 perckor a Centrál elöl. Viteldíj oda-vissza a leszállított árban 3-50 pengő. SzMek, függönyök, Égygnrnitiirák, sezlontaM, butorhuzatok nagy választéka Szolid árak! 1835. auyisilus \' ZALAI KÖZLÖNY Tauber Richárd romantikus életének ..„.TT , szerelmi reqénve ÍIT IIUMlH uerelem a J P) Betty Werner kezdi el mesélni: _ Egyformán barátja vngyok Lo-tynak és Richárdnak. A házasságot jn hoztam létre. Én mutattam be Rlchardnak Lottyi. ükkor, t|z év előtt Xeki n t dúsgazdag milanói gya ros felesége volt. Richárd halálos szerelemre gyulladt: hozzám irta azokat « lángoló szerelmes levele-kel, amiket Lottlnak szánt. Én hajszoltam keresztül a válást. Nehezen ment, valóságos regény, fejezek iten izgalmas regény ennek a válásunk a lörléncte. A mult század romra-tlkus íróinak regényeiben se lehet olyan földöntúli szerelemről olvasni, mini amilyennel Tauber Richárd ezt a drága szép asszonyt ist.nltetté. A keltejük házasságát én hoztam letó alá ezerkllenc-százhalbitn. _ És aztán? , Könnyes szemekkel most már Vancen.l-Tauber asszony kezd el mesélni: - Körülrajongott művésznő voltam. Híres énekesnő. Richárd egyenes kívánságára otthagytam n színpadot. Örömmel tettem, neki Igy tetszett. Ugy éltünk egymás mállott, mini két boldog, igen l.oldog szerelmes ember. Es aztán: leltüut az első asszony. Két évvel az esküvőnk után. £n Meránben voltam, gége-kalarhu\'som volt. Berlinben u Fri-derica jtremierjére készüllek a Rotterék színházában, a MetrO|»-leban. Ott kellett volna lennem a premieren. Richárd mindennap küldte Meránbau az égő piros rózsákat. De a premierre Min utazhattam el. Az orvosulzn nem engtd-tek. Talán ez volt az Oku a bajnak. Mert amikor megérkeztem, már ott volt egy másik asszony a Richurd oldalán. Es Richárd azt mondtu nekem : »£n művész vagyok I A müvtéaz-nek szabadnak kell lenni I A művész nem adhatja oda életét egyetlen nőnek, a művész élete az egész Világé. Add vissza Lötty a szabadságomat.* - Minden hang nélkül elegei tettem a kérésének.,. - Ezerkliencszázhusziulnyolc december hatodlkán Berlinben elválasztottuk bennünket ágytól éa asztaltól. - De a válást nem mondta ki » berlini törvényszék. Ez az Ítélet azért nem változtatott sokat u kettőnk szerelmén. Deoember nyolcadlkán történt a határozut és mi a karácsonyt már újra együtt töltöttük A kta beékelődő nő - epizód volt Richárd éleiében. Eltttnt nyomtalanul ás én már talán a nevét sem tudom. - A következő évben «z uram Igen sulyoa betegséggel került Pöstyénbe. Kocsival tolták. Nagyon, nagyon beteg volt. Schmidt doktor gyó gyltotta kl. Bs a jiöatyéht betegágyból sürgöny érkezett cimetnre Berlinbe. Egy na|«n három telegramm. Richárd küldte. Kért, könyörgött : utazzam uzonnul hozzsl. Születése napjára lepjem meg azzal, hogy meglátogatom- Szerelmes azlvvel röpültem Pöstyénbe. - Aztán: újra Jött egy awzzaty... - Mint minden évben. Ennek a "ogy gyereknek kellenek az asszonyok. Az ö világa más, mint a i»l-gáremberek sablonos éle\'e. HIu ember ; körülrajongják a nök éa a ru-longás az élete szükséglétévé vált. Engem hol elhagyott, hol szerelmei szavakkul kérte, bocsássuk meg. Éj én ma |s Imádom ezl az Istenáldotta nagy művészt, unnylru Imádom, hogy szívesen elmegyek az útjából. Ha azt hiszi, hogy boldog lesz a nővel, aki ma a menyasszonyit. Isten áldáséi kérem erre a nászra.. Én télreálluk.. Ml történt a pöstyéni koncert előtt f Ahogyan hotel portásokkal, sziilgá-kon és muzsikusokon keresztül meg tudtam állapítani, ez történt Pös-tyénben. Werner Betty liéosl színésznő Tauber Richárd törvényesen el nem vált feleségének meghitt barátnője. Délután, amikor Tauber Richárd a zenekurrid próbált a Grand Holel Royalbnn. levelet küldött neki. Tauber próba köztien volt. Megnézte a levél bortlékját, ugy látszik az Írást megismerte és a levelet felbontatlanul a kabátja zsebéi* dugta. Nem adott rá választ. Werner Betty asszony erre átment a Thermla Palnocba, ott négy órán át várta a művészt. Tauber Richárd egy melléklépcsőn keresztül ment a szobájába. Este megérkezett Pozsonyból Vanconli-Taulrer nsszzony |s. A két művésznő nem ment el a Tauber-kontwrtre. Egész éjszaka vár tak feleletet a délutáni levélre. Ez a válasz nem érkezett meg. ...Ellenben Tauber Richárd u menyasszonyával együtt hirtelen elutazott Pöstyénből... Mi volt ebben a levélben ? Beiiy Werner ez lm ndja : - Tauber Richárd és Tuuber Ric- \' «« Saiöt érdeke, hogy házát valódi „Sempemová1 vakoltassa, mert az vihar és vízálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével J)ir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a színskála összes színeiben kapható. Gyártja: Alsódunántuli Első Magyar „SEMPERaOVA" Neraesvakolatgyár, Kiskorpád. Hardné nincsenek elválasztva. A Berlinben kimondott itélet Ausztriában érvénnyel nem bir. Amikor Richárd művész voltára hivatkozással szabadságát kérte Löttytől, ő ennek a kérésnek minden ellenvetés nélkül ebget tett. De akkor szó sem volt arról, hogy Richárd újra nősül. Most őrről van szó. Lötty kész beleegyezni a válásija, de erről ö akar tárgyalni a férjével. Tauber Richárd ügyvéddel dolgozik. Most már Tauberné veszi át a szót. - igen, az ügyvéd az oka „mindennek. Richárd ügyvédje kegyetlen és mooorialan ember. Olyan hang« 11 beszél rólam, hogy ez ellen fellázad bennem minden, ami nőies. Erőszakos. És a |>ereskedés rengeteg pénzbe kerül. Betty jót akart. - Én jót akartam, - veszi át a szót Betty Werner - meg is irtain a levélben. »Azért jöttem, - irtain - mert én békét akarok teremteni. Az életemben mintiig csak jót hoztam neked Richárd, jót hozok most is, beszélni akarok veled...« De ő nem akart velem beszélni. Én azt Nagy tömeg maradék gyOlt Assza alkalmi árusításunkon. műselyem, imprlmé, burette, vászon, tro-plkál-artyagok ruhára alkalmas mératakban nagyon olcsón. Áruház akartam neki megmagyarázni : más emberek is szétválnak, ha nem értik meg egymást. De ez a szétválás mehet békésen és simán. Meg akartam magyarázni: ha tovább is az ügyvédek verekszenek, eltarthat még másfél évig a válás. És a harc tönkre teszi a két ember idegeit. Rengeteg pénzbe kerül. Hát nem lehet ezt szép szóval és békésen elintóz-nl ? Én a békést szerettem volna, egyedül csak ezért jöttem Pöstyénbe. De Richárd ahelyett, hogy meghallgatta volna jövetelem célját -elutazott... f • ...Tauber Richárd vonatja messze jár mór. Valahol az Adria partján kanyarog. Lotty: most indul Bécsbe. Am.>tt két boldog ember fogja meg egymás kezét szerelmeseiig itt egy szomorú asszony kesereg egyedül. A szemének nedvessége mögött ott él a remény: Richárd talán még vl-szatér... Lehet, hogy igaza lesz, hiszen ennek a nagy gyereknek az életének minden utja kiszámíthatatlan. Poál Jóé Mám lehat Megakadályozni ax áthelyezési a kanizsai tifuezmegbe* tegedéeek miatt — A tisztiorvos nyilatkozata A Zalai Közlöny keddi tuáraában egy panaszos levelet közöltünk, a mely felveti azt a kérdést, hogy a kanizsai tifuszmegbetegedések miatt van-e joga a hivatalfőnöknek az áthelyezést megakadályozni. Miután e kérdés több oldalról foglalkoztatja a közvéleményt, kérdést Intéztünk Fodor Aladár dr. városi tiszti főorvoshoz, aki ez ügyben a következőket mondotta: - Erre sem törvény, sem rendelet nincs. Nagykanizsáról, — ha csak nem beteg az ^ite-tő - bárki elutazhat akár szabadságra, akár máshová. A hivatali áthelyezésekkel ugyanígy vagyunk. Bárkit áthelyezhetnek Kanizsáról és az áthelyezett elutazását azzal az indokkal, hogy Kanizsán tifuszmegbetegedések fordulnak elő, megakadályozni nem lehet és ahhoz a felettes hutóságoknok nincs is joga. — M«jté»k«/®it a világhírű Pfaff var-ró gép-gyár legújabb szabó varrógépe, mely a rendes varrási munkálatokon kívül gomblyukAt varr, plklroz, gombokat felvarrja, endliz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszöltésejtot magasítva Is végez és még spk más munkái* alkalmas l Megtekinthető Uiaodi Sá»*>r é« Fia ©ég varrógipruktáráboe, . 4 ZALAI KÖZLÖNY <935. augusztus 7 Folytatták a minisztertanácsot Veszprém, augusztus 6. A kormány tagjai kedden reggel\' folytatták a minisztertanácsot a várpalotai kincstári erdőben. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter a gazda-adósságokat terjesztette a minisztertanács elé. amoly az egész nap tanácskozását kitöltötte. Gyermektragédia 5 Nyíregyháza, augusztus C Megrendítő gyermektiagédia tartja izgalomban Nyíregyházát. Nagy Sándor 10 éves kisfiú az utcán labdázó gyermekeket nézte. Egy feléje guruló labdáim ő is beleakart rúgni, közben e-eselt és a kezében lévfi nyitott bicskába es«tt, amely átszúrta a kisgyer-inel^ máját. A kisfiút kórházba szállították, de segíteni nem teltetett rajta, sérülésébe rövidesen belehalt. Makacs székrekedés, vastagbél-katarrus, puffadás, vérlorlódás, anyag ciermvarok, sárgaság, aranyerrs csomók, csipőfájás eseteiben a természetes Ferenc József keserűvíz — reggel és este egy-egy kis po-hánalbevéve — rendkívül becses háziszer. — KöztIsrf*Iselők ré«M rendklröl cíönyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sfit kamatmentesen is kaphatök Köpetein bútoráruházban, Horthy lllklóa-ut 4. Hölgyek figyelmébe! Hajf aatéaflkkal és tartós aatialé láaaikkal forduljanak " bizalommal Harfc Mám— hölgy-fodrátzhoz Fó-ut 3. az ám 2iiS (Zapfetál-féle fodráazttzktben). Villanyáram nélkül végez tartós on-doliláat, mely nem ráz, nem éget, a hajat nem töri. 100°/o -ot szavatosság. f\\ ZftLfll KÖZLÖNY REGÉNYE (26) ^\'W^MnÍ András elhallgatott, kis idö múlva csendesen tette hozzá: — Kicsi, sreressük egymást ml ketten. Megálllak, Máriának hirtelenül észé bejutott valami, ahogy a kis gyerekeknek szokott éij I)odó fejét lehúzva, gyerekes komolyan mondta: — Mutí a szemedet! Nem ezt, a másikat i Andrá$-lehajtotta fejét, mire Mária sokszor egymásután megcsókolta a szemét, azután csintalanul hunyorgatva felhúzta vállát, mint a csöppségek, akik valami huncutságot követtek el és most félnek a büntetéstől. «> Dodó szívesen ment bele ilyen és hasonló kis játékokba. Sokszor megbeszélték, liogy másnapra mindegyiküknek ki kell találni valami uj mókát, amín mulatni lehel. Őszinték voltak egymáshoz, ártatlan gyerekeknél tapasztalható őszinteséggel. Mária mindennap telefonált és ámikor Andrást fátni akart", átszökött hozzá. Többször már az ajtóban megállt és kijelentette, most csak «ugy» jött De Dodónak az is elég volt, LACKENBACHER EDE azálliftó éa DEUTSCH ALFRÉD állalblzományos irodahelyiségüket Víroaház-épul téböl Sugár-ut I. sz. alá (Blankenberg-házba) halyaiték ál. »» Ismét gyújtogattak egy zalai községben Csak két napja, hogy n gyakori zalai tüzesetekről beszámoltunk. Most ujabb jelentés érkezett be hozzánk egy zalai tűzről, amely Kávás községben pusztított. Az éjszaka folyamán, mialatt a házbeliek aludtak, kigyuladt özv. Horváth Jő-zsefné portáján a nádfedeles kocsiszín. A lángok csakhamar átcsaptak a szomszédos melléképületekre és nagy erőfeszítésbe került, hogy az épülettől mintegy 20 méterre lévő szalmakazalt meg tudták menteni. A melléképületek azonban az összes gazdasági felszereléssel együtt elhamvadtak. A csendőrség az első pillanatban megállaplotta, hogy gyújtogatás tör tént. Ugylátszik lelketlen emberek bosszújának müve volt a legújabb zalai tüz is. A nyomozás folyik. 9000 méter magasságból lezuhant az első francia sztratoszféra-repülőgép A kísérleti repülőgép és pilótája szénné égett Páris, augusztus 6. Craven közelében az első francia szratoszféra-repülőgép szerencsétlenül járt. A gép két évvel ezelőtt készült és a szakértők najfy reményeket fűztek útjához. Ez volt az első ilyen repülőgép és most végezte első kísérleteit. A repülőgép nem sokkal a felszállás után eddig még kl nem de-ritett okból lezuhant, a benzintartály kigyulladt és ugy a gép, mint a pilóta szénné égett. Mint a magasságmérő műszerből a szakértők megállapították, a gép 5)000 méter magasságig emelkedett és valószínűnek tartják, hogy a ritka levegőréíegben a pilóta rosszul lett és elvesztette eszméletét. Ezt a feltevést erősi\'.ik meg a szemtanuk is, akik szerint a gép a lezuhanás előtt iránytvesztetten tévelygett, mintha a kormánynál senki «em ült volna. , lövő héten fii össze a háromhatalmi értekezlet Abesszínia már eladta a háborúról készítendő Ilim jogát ba. Ugy tudják, hogy szeptember elején kélezer gépfegyvert tartalmazó japán fcgyverszállltmány érkezik Abéxsziniába. A japán külügyi hivatal erősen cáfolja ezt a hírt és azt London, augusztus 6 Annak a szerződésnek alapján, a melyet az abesszin kormány kötött Japánnal, rövidesen megindul a lőszer és fegyverszállítás Abessziniá- h« maga melleit érezte az asszonyt, ha hallgathatta gyferekes, naiv kérdéseit; )>oldog volt, jóleső, meleg boldogsággal. Gyakran magához húzta András fe. jél és beiesugta a fülébe: — I-egyen kisfiunk. Ezt olyan hangon mondta, mint a kis hárpméves csőppségek, ha a délutáni séta közben meglátnak egy mackót a kirakatban és félrehajtott fejecskével kérik anyukájukat, vagy a Früuieint, hogy «czt vedd meg nekem.» A kérés ugy hangzik, mintha kérdeznének valamit. Minden hangot kérdezve ejtenek ki, érezni a . csöpp kis emberke bizalmatlan kétkedéséi, különösen utána, amikor nagy szemekkel bámulnak az illetőre, izgatottan lesve a hatást. András olyankor csak egy szövai válaszolt: — Kicsim... — és Mária megérlelte. Az asszony nem járt sehqva, az üzleti dolgokat Vince intézte. Nem szelelte az embereket, azt mondta, nagyon csalódolt bennük. Egyszftr azzal fogadta Andrást, hogy este szivesen látná feketére, de nem volt hajlandó megmondani, kik lesznek nála. Hozzátette, hogy kivételesen estélyi ruhában jöjjön, mindannyian abban lesznek. Dodó hiába faggatta, mindig csak azt válaszolta; — Majd meglátod, nem szabad olyan kíváncsinak lenni. Este féi tíz órakor hajtott be az ezüst zsinóroktól csillogó, piros atmás kocsis k nyitott kapun. András Izga-totian nézegette a teljes n kivilágított kastélyt. Az inas megint a nagy.szalonl>a vezette, ahonnan már a hallba lehallatszott a gramofon zenéje. A vakító fényijén uszó teremben Mária egyedül volt. Hivatalos komolysággal sietett az érkező elé. — Parancsoljon, — mondta száraz udvariassággal a csodálkozó Andrásnak és helyet mutaiotl. Ez szótlanul ült le. Mária gyerekes komolyan magyarázta, liogy ma este vendégesd it fognak játszani és András érdeklődésére megnyugtatta, hogy a meghívottak már mind jelen vannak. Dodó magához akarta ölelni, de az asszony simán bujt ki a karja közül. Azt mondta, tessék ugy vi*lkedni, mintha nagy társaságban lennének. András megértedé, ez megint valami uj játék akar lenni és udvariasan hajolt meg Mári\'i előtt, amikor újra megszólalt a gra-mofon. Az asszony hangosakat neveted tánc közben, ugy mozogtak, mintha jól összetanult hivatásos tánoosok lettek volna lelt bálterem közepén. Márián sima, estélyi ruha volt, hátul derékig kivágva. Fonnás hátának kacér fedetlenségc azonban elfelejttette Andrással, hogy nagy társaságot kell maguk köré képzelnie és amint vége volt a lemeznek, felkapta a kapálózó Máriát s |püjt Mftfe a díványra. Az asz-szony először nem akarta elrontani ls, hogy japán katonai bizottságot küld Abessziniába. V London, augusztus 6. Az angol sajtó azt irja, hogy a háromhatalmi értekezlet helyét és időpontját a legközelebbi francia minisztertanács után állapítják meg. A nagy találkozó valószínűleg a jövő héten lesz, hétfőn vagy kedd»n Párisban, vagy valamelyik páriskör-nyéki városban. Róma, augusztus 6 Mussolini kedden ujabb rendeletet adott ki, amellyel elrendelte ujabb két hadosztály mozgósítását. Ezenkívül még egy fasiszta hadsereget szerviznek külföldi ónként jelentkezett olasz állampolgárokból. Tokió, augusztus 6 A Japán külügyminisztérium a leg. erélyesebben cáfolja azt a birt, mintha Ja|)án fegyvert szállítana Abessziniába, a magángyárak pe<Hg nem kértek engedélyt arra, hogy fegyvert szállithas-sannk Abcssainiába. f-ondon, augusztus 6 Abesszínia hnár eladta a jövendő háborúról készítendő film jogát. Ez meglehetős szép összegre rug és Abesz-szinia ebből a )>énzből akar fegyvert vásárolni. Pájis, augusztus 6 A lapok szerint Olaszországnak a kéletafrikai nézeteltérések forán eddig már 190 halottja van. CIAtlOZAST jótállással végez LikicsGyiliriLviiiitaiírtik Érdeklődés: FEHÉR VILM08HÁL Ffi-ut 22. 2»* a játékot, amire\' már napok óta készült, de egyszerre gyors mozdulatokkal összeborzolta a fiu fejét András kiment, a kocsi elmehet haza. Egyik pohár pezsgőt a másik után Itták, Andrásnak már a második a fejébe s>állt. Amikor másnap megkérdezte Máriát, hogy ez az egész tegnapi este mire volt jó, az nevetve válaszolta, *hogy nem jó mindent tudni. Mária autón hazaküldte. Gyorsan\' átöltözött, sietett kl a gazdaságba. Halászat volt, ő mért. — ötvenhárom, hat a kosár. A szakadt esőkabátjában fázósan gubbasztó Jiartos hangosan ismételte: — ötven hálom, hat a kosár. örömmel, szívesen dolgozott, kedélye igy megváltozott, nyugodtabb leit.. r • Barlos vizes köpenyét rángatva le-magáról, fejcsóválva szólt oda feleségének, aki harisnyát stoppolt az ablaknál. — A teremtésit, — mondta, — higy-je el angyalom, az a fehérnép egész bárányt csinál belőle. Már éntőlem nem is kérnek a cselédek semmit, mind hozzámegy. Tudják, hogy biztosan megteszi nekik, amit akarnak. Fene tudja, nekem nem telszik ez a dolog, kérem, máma is reggel jött haza Darvasról. (Folyt köv.) 1985 augusttug 7 ZALAI KÖZLÖNY liudapest I. 17.55 Bertha István szalonzenekara. 19.10 A 48 órás munkahét. (Móricz Miklós.^ — 10.40 Puszlay Sándor ina ttVar nótákat énekel. — 20.35 Megemlékezés lioccherinlröl. (Balogh Pál.) -20.50 Á torinói rádióállomás Bocche. rini-hangverucnyének közvetítése, — 21.10 Hirek. — 22 Hanglemezek. — 2:1 Csiky József (zongora), Orezágh Tivadar (Itfgedü) és Palotai Vilmos (gordonka) hármasa. — 00.05 Hírek. Bud«p*a\' II. 18.35 Mezőgazdasági félóra. — 19.15 —20.10 Tánciemezck. — 20.20 Lima alapítása. (Malolay Tibor.) - 20 55 Hirek. - 21.20 Hellig Jenő jazz-zene-karának műsora. Béc*. 17.25 Hangverseny. — 1930 Operett-részietek. Kózremüköknek. Annié Sie-bnrg szoprán, Ilans Skrlwanek tenor. — 22.10 Hangverseny. Grieg: I. Pecr í\'.ynt, szvit. — 23.35 Hangverseny. Szerda Itudapeat I. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek - 10 Hitek. — 10.20 Gróf Széchenyi István és az Akadémia. — 10.45 Nyárvégi divahjjdonságok. - 12.05 Szer-vánszky szalonzenekar. — 12.30 Illrek. - 13.20 Időjelzés, Idöjárásjelentés. — 13.40--14.20 Szikla Adolf énekötó-se. 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Diákfélóra. • Szamaira.» — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Az egyszeregy őskora. (Fenyő J. László előadása.) ( 17.30 A rendőrzenekar műsora. — 18.30 Az örök *énos; Budapest. (Halász Gábor.) — 19 Zask) Lili grófnő nápolyi dalokat énekel. — 19.30 Ki* s».inpad. .Csatározás.. Drámai apróját*. Irta Musset. Bendező Gyarhathy Sándor. 20.25 Hangiemezek. — 21.20 Hirek. — 21.40 Pataky Vilmos jazz-zenekarának műsora. — 22.45 C.ardinl Dino olasz és angolnvelvű előadása: «A budapesti játékok.. — 23 Cigányzene. - 00.05 Hirek. Buda peri II. 18 Az e|ső magvar írónő. (Kozocsa Sándor. - 18.35-19.25 Selét György waion- és jazz-zenekarának műsora. — 19.40-20.15 Kopsiandné Bartók Ilonka zongorázik. — 20.23 Apró történetek a kertemből. (Szllády Zoltán.) - 21 Hirek. - 21.25-22.30 Hanglemezek. Bécs. 12 Hangverseny. — 16.10 Ferdie Grófé: Grand Conynon-Suite (lemezen.) 19.10 Szórakoztató hangverseny — 20.10 A hangverseny folytatása. — 21.10 Salzburgi ünnepi játékok. I. ze. nekari szerenád. Vezényel Baumgnrt-wr Bern bárd. Közreműködik Theodor Müller hegedűművész. — 22.05 Tánczene. Pályázati hirdetmény. A killmáni községi elemi iskolánál az 1935/36. tanévre egy helyettes tanítónői állásra pályázatot hirdetek. A szabályszerűen okmányolt kérvények hozzám 1935. augusztus hó 22-élg adandók be. A választást 1935. év augusztus hó 24-én délelőtt 10 órakor tartjuk meg a községi Iskolában. Kllimán, 1935. augusztus 5. mi Dervarlcs Ferenc ilkolMxW elnök. Mielfitt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt rsktárunkal férfi-,női- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor és Fia Deák-téi* 2. az., a falaölamplomnál Kedvező részletfizetési feltételek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgummik és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobféket márkás kerékpárok. Vármegyei úszóverseny Nagykanizsán Vasárnap délután nagy megyei úszóversenyt rendez hz NTE a városi strandfürdőben, a következő versenyszámokkal: 100, 400, 1500 m. gyors. uszás,*200 ni. meilUskás, 100 m. hátúszás, 3x60 méter-s vegyes- és 4x66 méteres gyorsuszóstatfta, valamint vif zipóló. A verseny érdekességet emeínl fogja, hogy azon valószínűleg Kani-zsa—Egerszeg válogatott csapata mérkőzik Keszthely—Tapolca válogatott uszó é> póLó csapatával egy pontver-weny keretén belül. Az egyéni győztesek n .vármegye legjobb úszója, cimét nyerik el. Megjegyzések a tapolcai nszóversenyhez Végre az. NTE pyerekuszói túlestek a/. e|sö vidéki <turán.> Tapoloa<-Kani-zsu városközi úszóverseny keretében mentek volna tul az első tűzkeresztségen, de kisült, hogy Tapolca helyett Tapolca Keszthely kombinált uszó-gárdája ellen kellett felvenniük a küzdelmet (sőt pólóban Tapolca csapatá- ban László Újpest Is szerepelt). Ha ezt teklntetl>c vesszük, úszóink szép sikerrel szerepeltek, mert a 100 m. gyorsúszás és a 200 m. mellúszás kivételével, ahol Tapolca megérdemelten győzött, a kanizsai úszók nagyon szépen szerepeltek. Igaz, hogy elért liléjük jóval alul maradt a várakozáson, Intézeti kelengye a legolcsóbbtól — a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, Gallérvásznak az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvatáruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. az egy Starapfot kivéve, aki egyéni rekordot úszott, de mindent megmagyaráz az, hogy olyan .versenypályán, úsztak, ahol fordulni • fordulódesskák* hiányában nem leheteti. A 17 tokos viz is szokatlan és tulhideg volt a kanizsaiaknak, akik már a hosszú úttól is meglehetősen elfáradva álltak ki. Így magyarázható meg Krása J. 1 p. 20-as Ideje 100 méteren, ámbár a tapolcai Marx ezen a távon valószínűleg itt is győz majd ellene. Biltera Laci is másodperceket vesztett minden fordulón, pedig egyébként igen könnyen úszott. legyőzője azonban rendes körülmények között is valamivel jobb még nála. Stampf élete legjobb idejét úszva (3.35) erftaen meg-\' közelítette Bitterát. Kovács Bicshwk uem volt tapolcai ellenfele, az ellene versenyen kívül induló keszthelyi Farkas Károly pedig tul erős elfcenrél volt számára. A 100 méteres gyorsúszásban Krása J. könnyen győzött tapolcai ellenfelei elken, óe t ő 6 p. 30 mp-«s ideje is jóval gyengébb a szokottnáL A staféta&xámokban Tapolca egyedül nem tudott kiállni Kanizsa ellen, igy a Keszthely—Tapolca kombinált csapatnak (természetesen versenyen kívül) győzni kellett Kanizsa el-len, a sprintstafétában Így is nagy küzdelem volt. P.s kast but not least, hogy a hölgyekről is említés tétessék, a ml Székely Erzsink reménytelen, de hősies küzdelemben maradt alul a 06 és kétharmad méteres mellúszásban a kitűnő Kékes Marlanne íUTE) ellen, sőt rosszul sikerült fordulója miatt Heppner (Wien) is megelőzte egy gondolattal. Itthoni idejét 6 sem bárta kiúszni. ( A pólóról csak annyit, liogy a k*nl-, zsa| gyercku&zókat annyira .kivette, a hideg viz, hogy teljes csapattal nem tudtak volna kiállni; éppen ezért a szembenálló csapatokot összekeverték (volt itt újpesti, keszthelyi, tapolcai, kanizsai játékos) s két rövid félidős mérkőzésben győztek a < fehérek* a <kékek, ellen egy teljes komolytalan mérkőzésben 7 : l arányiján, Vtoül még csak annyit, hogy az egész gárda nagyon szépen, fegyelmezetten viselkedett, a tapolcai vezeték igen kedveik voltak, a verseny keretén belül minden simán ment, ugy hogy a kituizaai csapat a legkellemesebb emlékekkel tért vissza. FIATAL! Jáiásunkban száz crescendo ujjong, nyomunkban kis virgonc, kemény lények cikkáznak Id az aszfalt alól; az ujjainkon tüz-muzslka táncol, amihez csak érünk: zeng, búg és dalol. Szemünkben száz éhes kérdés ámul, mégse szánjatok minket emberek; forrón hullámzó bolond hajunkban a nyári szél vigan hempereg. Két karunkból titkos erő villan, rajtunk a szépség száz színben remeg, ünnepünk a munkás, Izmos erében fürdő hétfő reggelek. Néha a nehéz és könnyet magunktól messzi kerget valami diadal, ezüst ostorral 0z és utánunk ujjong: fiatal I fiatal V LJditt JuIJm ZALAI KOZL0NY 1935. augusztus 7. Kulturexpediciót flbessziniába! Az olasz-abesstin ügy margójára — (-Aihelyesés és t^ssjiléi megMar ISs) Dr. Juhos Lajos\'keszthelyi akadémiai tanáit lelépés hatósága a szolgálat érdekében Debrecenbe helyezte át és egyben megbízta a debreceni gazdasági akadémia igazgatói teendőinek ellátásával. Ezzfcl az áthelyezéssel már a negyedik tanszék üresedett pieg a keszthelyi akadémián, u tanári kinevezések azonban ínég nem történtek meg. — (I^UUvás a 48-«>okhoz) Zalaegerszegi bajtársaink emlékművel órökitik meg elesett diéső bajtáWalhk emlékét. A leleplezés nagy finnépségek keretében szeptember hó 8-án tórtéaik meg Zalaegerszegen. Kívánatos, hogy a nagykaiüzaoi bajtársak a leleplezésen minél számosabbon vegyenek részt, fel-kéfém téhát n nagykanizsai bajlársa-k><t, hogy ennek megbeszélése végett e hó 8-án, csútórtókón délután 6 órakor a postapalota kisteiVrtében okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Schófl ny. ezredes. ^ \' — (A balatoniényvasl rém. kath. egyházközség tarka^tje) Nivós tarka-eslel rendezett a fenyvesi róm. kath. egyházközség vezetősége a Luxemburgé vendéglőben. A tarka-est műsorán az egyházi énekkar Bánfalvy Ernő karnagy vezetésével szép énekeket adott «lő, Csen ke István szavatata, Szi-lassy Lajos novéllája, Lakatos Endre hegedűszólója, Danis Jenő színművész humoros előadásain kívül csehi Pogány László né szép éneke és BAntalvy Klárika ügyes tánca szórakoztatták a nagyszámú közönséget, aki sokut mutatott a uépszwü Rákossy Károly Iga* gató konferálásán ls. A szép Cst hevétele a templom céljait szolgálja. A iendezés dr. Zaógóu Géza rendőrtanácsos, Czvlngjer Ferencné és Viczenti Árpád gondnok érdeme. — Eljegyzés. Pétér Erzsébet és Takács János Jegyesek. (Minden külön értesítés helyeit.) — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Singer Di-. vu (áruházban. — (BAirtriktfiaok a keszthelyi aka-tkmtam) A készlhelyl m. kir. gazdasági akadémia 1035-Mik tanévére a beiratkozások szeptember 1-12-ig bezárólag tartatunk. Miután az akadé-miáv kapc*ol«k>* kmviktusban éa a meii ni csak korlátolt számú fllhelye-.(ó- az I. félévié Jelentkezők a ren-delkenésre álló holy szerint, jelentkezést sorreudhen helyezhetők el. Mivel u felvettek száma korlátozott, oz eir.bb Jelentkezők más akadémiára való átutalás \\*siélyo alá nem esnek. A beiratkozni szándékozók előjegyzéssel keivssék meg az Igazgatósást, ki az érdeklődőknek tájékoztató utasítást "Mid. — Győnyörá nyári ruhaunyagot színpompás változata várja a vevő-kóxönséget a Schütz Áruházban rt(A HMN .tH»l I«tfj»t* a gőzfürdő forró légkttmrájábaft llusz percig való tartózkodás, utána pedig jó meleg belélegzés. Erzsét>el-gőzfürdá, i — paplanok, gyapjú és flaiulltaka-.rók nagyim olcsó árakon Singer Diva^ Abesszínia., iiz abesszin helyzet... — ezzel kezdte uapouta ötször a hlr^k közvetítését a riklió, «Az abesszin helyzet újra kiélesedett!. — kiáltották icggeltől estig a rikkancsot;. Aliessziniábau ismét számítani lehet a békés kiegyezés-i«, irták «z újságok ^hasábos cikkei. A világ szeme még mhidig Abesszlidán függ. A |>áiisl Boule-vardon ép ugy, mint a londoni llyde parkban, vugy épen a kanizsai kávéházban, ha két ember találkozik rögtón az abesszíniai eseményekről kezd tárgyalni. Sót valószínű, ha két amerikai gangst r, vagy két kanadai farmer véletlenül összekerül, ők is az abesszíniai eseményeket vitatják meg. Mint hirlik, a hatalmas amerikai cége^már üzleti Spekulációjukat is aí abesszin eseményekre kezdték alapítani. l Pedig, mit tudunk ennek a nagy afrikai országnak lakosairól, műveltségéről és szellemi képzettségéről? Vajmi keveset. I óvárosa Áddis AU\'ba, amelyet 800 km. vasútvonal kót össze u tengerparttal. De azért ne goudolja senki, hogy ha a kikötőben felszáll a vonatra, hát kényelmesen megérkezik a fővárosba. Dehogy, Az al»essziniatak nem sietnek és nem csiuálnak problémát maguknak a rossz vasúti összeköttetés miatt. Igaz. viszont, hogy a vasútvonal a tengerparttól folyton emelkedik. A főváros ugyanis 2500 méter magasan van u tenger színe felett. A vonat csak nagyon lassan, óránként 20-25 km. se. bességgel tud haladni és aztán ahol éri az este, ott megáll. Az utasok kiszállnak és varrni kis szegényes, piszkos falusi szállodában töltik az éjszakát. Ha felvirrad, az utasok ugyahogy, a vonat pedig alaposan kipihenve folytatja cammogó útját, mig csakoieg nem érkezik Addis Abebál*. Itt az európai utarok megkönnyebúlt só-1 rajjal ajkúkon szállnak^ É, A sóhaj nem alaptalan, mert ézen a vonalon \\ utíy szó Iván napirenden van a vonatkislklás Egy másik kis epizód, amely egyik anjjol újságban jelent meg, szintén élénken rávilágít az al>e z-szin helyzetre. Nekünk annál is Inkább érdekeuebb, mert a hőse egy magyar kocsis, még pétiig olyan hőse, aki i*uui eugfüd a negyvennyolcból, még az abcsszún császár kedvéért sem. l)e kezdjük az elején. Mikor a mostani elszúr elődjét, Has Tara. rit koronáztak, a jó leketék mindent eikóvet.ek, hogy kellő fénynyel és pompával ünnepeljék meg u" szertartást. Erre az alkalomra megvásároltak a volt néuiet császár egy»k régi kocsiját, ti szép pa-nipihai együtt. Igen ám, de az afrikai tekete testvéreink közül .senki »em érteti a ti tpgutu kocsi hajtásához. Nagy néltezen sikerült egy magyar kocsist tatami, aki megle-hetős magas tarifáért hajlandó volt a leendő császárt a hat fuga tun a kortwázáii ünnepségekre vhud. Az ünnepély előestéjén uzoiiImm a kocsis kijO.entette, hogy csak ugy hajlandó a kocstit Lefogni, hu előre IcitUetik. Ugy látszik lmliott arról, hogy ^íiár Jó nagy ország Abesszínia, de a bw-kó ott is igen kevés. A koronázás rendezői bosszúsan alkudozásba kezdtek a kocsissal, mert fizetni nem nagyon akartak, de nem is igen tudtak.\'Végre nagy nehezen a koronázás reggelén 20 font előleget teremtettek elö. A kocsis seliogy se vólt mejjclégedve ezzel és ezért bosszúból csak négy lovat fogott be liat helyett. A császár ezzel is beérte. Teljes pom-pába öltözve, tele aggatva ékszerekkel szállt be a dlszhintóbu. Am a kocsis olyan vad vágtatásba kezdett u négy lóval, hogy a császár megfeledkezve az ő nagy méltóságáról, egy gyarló ember ijedelmével inegáililtatta a kocsit jíielvo átült saját autójába. Így megnyugodva, de hatalmon verejtéko-epp-gvóngyökkei diszReil homlokkal jé lent ínég a koronázás szertartásán. Ebből a kis e^zádból is látható, hogy Abessziuiának nem büntető-expedícióra van szüksége, amelynek a nyppnában a zord káízás jár, hanem kultur expedícióra. Kait ura kell fekete testvéreinknek, amelyből a béke boldogsága virágzik. Mert az egyén, a tömeg, vagy a faj, legyen az fehér, barnaN sárga, vagy fekete bőrű, csak egy után vágyakozhat igazán: a nyugalmat és Iwldogságot hozó békói«. VároÜ^io»g6 Augusztus 7-én él «-4n Szerda és csütórtök Két nagy sláger egy mDaorban I I. Nagysikerű magyar film: csupa-humor vígjáték Ez a villa eladó KabM, Varabaa, Taray Ida, O6*on, Barin Lili. MWJ* éaillalaU MMaratritaé"*! II. G^i-ata Qarbó egyik legciodásabb alakítása: A szines fátyol Darba partnerei: Marbert Maraahal, Baarg Branl, Wsraar Oland. — Rendezte: Richárd Bolaalawakl. Háromé rá* mOsorl Előadások kezdete 5 és léi 9-kor »« S órai aiaadáy^H^yü^V ti Hwdessena Zalai Közlönyben — (Négyinai pop autóbiusiklráaduláH Mátlaaellbe és körtiyéké^) Indulás Szombatlieiyről aúguszltjs l-l-én, szerdán jéggel. Aspangon, Kirchbergen, Glognitzon át u hircs Mari«ftc^)»tz-i kegytemplomlioz, ahol a kirándulók szentmisét hullgathaUiak. Iiuien a Seni-ineringre, ahol huzamosabb időt tőit a társaság. Neubergben megtekintik a 13. századbeli ősi apátsági templomot, Mürzstegben jxxlig a királyi • vudász-kastélyt, délután megérkezés Mária-zeilbe, ahol kettő és fél iwpot tölt a I társaság. Máriaueilből ki-ki teiszése sze-I riut kirándulásokat lehet, melyek ter-\' inészetesen aika\'omszcrücn külön fize-1 tendők. Vissza a HöUenthalon, a Rax | alatt Rclchenauiuik jouuek és 17-én \' este érkeznek Szombathelyre. Utlkölt-I ség három napi szállással együtt 1—2 I ágyas szobákban 23. péugő, 3 ágyas I szobában 20 pengő és 4-Ö ágyas szo-I bábán 18.50 pengő személyenként. Kö-I zös étkezéssel — amely első nap vacso-I ra, második és harmudik nap reggeli, 1 el)éd .vacsora, negyedik nap reggeli — I szobával, mindennel együtt 37 pengő, I A kirándulás vezetője: Kikaker Kál-I mán. jelentkezni a dijuk előzetes be-I fizetése mellett augusztus 7-ljj^bezáró. I tag Kapitány Ervinnél Siombf^hely, I Széli Kálmán-utca 10„ földszint 1. dél-I előtt 10—12-4g és délután S-7-ig le-I het. A közös útlevelet megszerzik. Vi-I dékiek válaszbélyeg beküldése cselén I ugyanolt kaphatitak felvilágosítást. — Kitűnő minőségű páptanlepedi maradékok Jó méretekbeu nag)\'on olcsón kaphatók SchütznéL — (Anyakönyvi lilrek) Nagykanizsán az eimult héten 8 gyermek született, 1 Nu és 7 leány: Simon Ferenc vas-kcicskedö-segéd és l\'ankász Máriának rk. fia,\' Kálovics István napszámos és I Sneff Máriának rk. leánya, Farkas I Imre baromflkereskedő és Szerccz An-I nának rk. leánya, Fülöp Antal földműves és Mihaiecz Juliannának rk. leánya, Zig\'.er József kömüves-mester és Fenyves Katalinnak rk. leánya, Szegő József vaskereskedő éa Deutích Rózsának izr. leánya, Grosz László gépészmérnök és Havas Porbálának izr. leánya, Lábodi Ferenc földműves és IXflinányo* Annának rk. leányu. — Halálozás 11 volt: ózv. Farsang Istvánná Udvapdy Erzsébet rk. 81 éves, I ózv. Horn lstvánné Móger Márta rk. I 02 éves, Odrovics Ágoston rk. 3 hónapos, Kollmann József uyug. postaal-I tiszt rk. 8ti éves, Dolmányos (iyörgy földműves rk. 24 éves, Galambos János rk. 4 hónapos, Bárány József ka-I zánkovács rk. 50 év«s, Szabó József I városi szegény rk. 53 éves, Wohlráb I Sándor bádogos-mester rk. 65 éves, ISatttt\'r Emőné Zwillinger Rózsa izr. 27 é\\«s, Kunecz József rk. 82 éves. — Házasságot kötött 2 pár: Márkus Mihály napszámos rk. és Varga Ani>a I rk., Valentin Ferenc clpész-nwstcr rk. és parragl Erzsébet rk. — Imprlmék, divatos lenvásznak, •elyemplquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen leszálUtott áron Singer Dlvatáruházhan. - BaUrvásáriés u«n «M«I Tétjei berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetés^, sőt kamatmentesen is ««ál\' Utttpk. Kopsteia twtorámhás, Horthy Miklósul 4. j. Séta még Hyéi olcaó váfárkW alkalom ueiu volt, mint a Schátt Aryhás Idényvégi kiárusításán. 1985. fPgnittPB T zalai közlöny rWTR liTTETTnil [TT 35T2 a.«I modern lakberendezés Modern gyermekkocsik nagy választékban ! otthonos, Ízléses és nem drága, kedvez6 feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykanizsa, ^^^ ^ . i 1 TTt»C I < ■ I null Il3 Mqs 1 A keddi orazágoivAsiron erős volt « állatfelhajtás A keddi nagykanizsai orasiíify- vi. Síl»n ai illalfelhajlíls szinte vr ik.it-kunt erős volt. Több mint 1000 drb srarvasmarhát hajtottak fe| u vásárra, anilvet sieinbcu lovukból mindössze • ko.M » plufli. Az élésk U-; lúlöttul szemban a kereslet kőz-\')>es vagon inarbu ós legy vagon (ttu drb) volt.\' Kgy olasz vaarbnkereskedő is voit u vásáron. Az árak (elmenő ten-(KucliU mutattak, óasaesan elk.lt egy borja Olaszország részére, mlg u belföldi piacra 1 -^ptfi, itudapuhtre szintén 1 vagon szarvasmarha szállíttatott.\'A többi vétel kls^tzdák részérói történt, ; TemtaiUaaáa Irányiat: ulldnl. /brgúáwn •• Mnk. •M" "wv.\'77-ee 1»»-1535. ISSa-1550,: 7»»e 15 40—1565. 80-as IS»-1575. dantnt T*sa U9U-I510 I5űih-1M», TO-aa ■ W»-l6á0, »«. 15»_líí)0. - Ross pestvidéki "W-H in. más 14-00—iá «0. Xab ő lasép 16K-I8.80. Tssfsri tisrfnl.il köiép •bbusl 1325-IUI. I \'""l- s l.ptulsjdoso. Kfizfszds.Sgi Rt. OHMbsr, Nyonda-aa 1MH>UI IsHM Vállslsts Nagykanizsán. I\'tmrtaa Islsloa: SEMPERNOVA r nameavakolat iránt országszerte mulatkoeó egyre növekedő érdeklődés folytán alulírott cég, mini a Sempernova védjegyű nemesvakolat magyaronlégi egyedül Jogosított előállítója, a fuvarköltség éa ezzel az ár leszállítása céljából a gyártás decentralizálását határozta ei. A Sempernovát ennélfogve a jövőben Alsódunántul tetOletén kizárólag a ÍMHt OVII LA kHkorpMi cég tulajdonát képező s KiaKORPÁDOa felállított Aliődunántull Első Magyar Sem- * pernova Nernesvakolatgyár árusítja éa álHtja elő az álialam átengedett gyártási mód szerint, az ért állandó irányításom és ellenőrzésem melleit. Az oil ekként előállított Sempernova - netnesvakolat tehát cégem (ól bevált és általánosan elismert gyártmányival teljesen azonos s így azt a n. é. vevöközönségnek melegen ajánlom. — Cégem Alsódunántul lerllletére a jövőben Sempernovát Buda Q- II nem is szállít, — méltóztassék tehát a rendeléssel a kll-dl gyárhoz fordulni. Budapest, 1935. augusztus 1. SEMPERNOVA Elsé Magyar Nemesvakolatgyár im Balogh fléu s. k. A Zalai Közlöny mindén előfizetője az Utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett napi 2 fillérért tagja lehat a ISbbtJtr Mtttn nagykanizsai Horváth-fél. ujságQzlet kSIctSnkdnyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny* minden előfizetője annyi htnyvtt vllut U havonta a hőktón-hünyvtárbóL ahányai cao* tl tud olvasni. felmutatót kötelenként 8 filléres kedvezményes könyveket a Honrálh-kőfcsönköuy fiáiban akkor ly ha a "havi kedvezményt nem óhajtják IgénybevennL [ff Int kertll ttfche C-ZltAl KftZLÖHY, ha bejelenti nyaraló cimét A kiadóhivatal portómentesen küldi utána •beliatVir itána bármely nyaralóhelyre. Holherr—Schranlz—Clayton-. Shttttfewotth gyártmányú EKÉK MUrpámit Vnrmánylemez- megnoHMMDDiion rcick- BORONÁK 2 tagu és3 tagu,1 könnyű és nehéi kivitelben. VETŐGÉPEK kanális- és lolóiend izerben. aarátM. SmooáravAaAlr. , mm a»í"í: Kaphatók dm megtekinthetők nagykanizsai ierakatában: Ország József Nagykanizsa, Erzstüsé tél iMjt (A\' Mrtaag-araiy7\' TCTWMi T ~~ ZALAI KOZLONT APRÓHIRDETÉSEK ft.rAhlrMto Mft wménf U ll 11| l| 10 KT nu«r, mto*wi tHM w* < Íli/Us.^ tt « « *Ui MttM _ I fUU,. S* ><l«áM|l ktmek, lehetőleg németül tűdét. Unstr-Ullmattit Horthy Miklósul 19. 2873 Kényelaiea tánu aat*-ktr«a*aUa Hévízre veaáinap reggel 7 él délutin 1 énkor. Előjegyzés Kaolmtrtn Minénil, telclonillomia 2 22. Sírbolt építést ölesén viUlloin. t 4.1 ------ Kovict, Klrilyu. S3. 2383 Balalaaaaárláa, a közlsmaft cM-nadll ItUlóMna. kednzó hltétalak lett viailttlhat saötövel beültetett. ka •lllaMkrt- PelvilíaoelUi: Najv-kaniaaán, Zrtnyl Mikié. u. 1 u. «. 2438 Etzaébet-lér 2. tz háibaa ep p«114«-bkli te egy mtthely ngy laktlihetyUég Unaaott lOiaéter hosszú lOctn. IrtuiUI mtomtm al»4é lapunk Kiadó ►<«.»«>*« elóuobé. nagyobb Udvart lakit metMkbelylségckkel novem-bet t-re. Cin a Idadébatt. 2074 ~Inurtii lakla mellékbelyhéígel n^T^l-r. Uadé KOlCMy-u. 17. Megtelfc Egy rtkaaVi, 1 éa tflbbtéta isttak h.aa- 15. 2857 Ketettk 3 azobil, tórdta aovenber l *re. Brtbyáay- ■Ma udvart aovembMra, mm-udvatl laki. szeptemberre kiadd, 7~tnyi MtkléM. 20. 2828 HiraMuthia, lllidéizobi. lakis Kép kelttel november l-re kiadó Caen-|B)Md 53._______2815 «!■«« I ótkésslat. OngMaitf. bmqtia-kredenc, Izóaastal, aagy lOtór, gyermek-asztal aiéltekkel, latién, csinit stb -Dr. Papot ErzMfett-tér 1. 2«n lartisél 4 nagy lerlilre elsdé Vii-nt 3. alatt tömolnirnil. 2876 Egy- é. kétuobli lakáa mellikhelyl-égekkel kiadó Zirda-utca 6 . 2880 Scmocjsacatmtkiéson < 3-lk hegyhiton 260S Q 81 smSIS, rét éa gyütnóIc«Kl, iiabaúkéabél eladd. BévebDet Somogy- nabaul_____ sscntmlkMa 95 al.lt. - Gyora f biztos a kittlekedéi Brnndl Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpírgummlk P 5.90-101. Kit darab 100X200 as n.gysigu keveaet haainilt rslatia (nent vision) olcsón elitté Szeniereu. 4/s. alslt * Bacillnsmentes ii Hlegienlkns UTAL spiMtÉl " Fö-ut 5. Használt GABONÁS-ZSÁK lyukmenUs 90 fillér H1RSCH és SZE6Ó cégnél 1935 sugusitui 7 BuikulaHUttt litikBi Vállalat menetrendje érvényea 1935. májai IVtfll. Eraaébat-Mr VasaUltMÓa Vuutillomisr. 4« 5H Í\'OO |M 11-01 IS* IlM 14-11 1600 1710 || 10 19U 2110 2240 Latenyal tn.sttrssd L#t#ny4r6l Ifid, 0-40 NigjiatWat M. H0 M. 14-00 ^Hs. 1t40 Bad — Tatxmannadorf (TaruatOrdt) Ausztria luigsalaild. Elaörsngu azlv- és női gyógyfürdő. Természete, szénsavas pezsgötür- dfik és moor (vasláp) fürdők. Összeköttetés t Szombathelyen ál. Felvllágosllásaal éa prospektuaaal szolgál: Hiv. kt». ■ifyiialm 1UH Kliiudaságl Részvénytársaság c NAGYKANIZSA KOnyvnyomda, könyvkfitészet, vonatozó intézet, Qzletl könyvek és dobozok gyára • „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala Ké«zHHnki mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekét, müveket, meghívókat eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat TELEFON: 78. EBie^lKP&saaa Gyártunk i üzleti könyveket ügyvédi naplókat jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket mintazacskókat zsákcédulákat naptártömböket falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt i lattalaJdooM KOtdfdastil P-t, QyterberR Nyomta és MUatal LtmüC Vállalata kteyvttvoaaUlábaa. Nankaafcuáa. (Falaiba blatmiő. Wat Kirolv.l 7B. ÍY»°ly|un \'78. szám r Nagykanlzu, 1936. augusztus 8 csütörtök Ara 1? fflléf POLITIKAI NAPILAP K UMttlnU, HM i ohm. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elöflitté.l ára: egy hír. • pcngé «0 { Síerkmlőségl í. UMóhlvaUiTtaaoa t 71 hmM uirkíiuk Illir-Mítai Irta: VáUr P. m. klr. kormány- lől.nácsos, v. kormánybiztos A magyar jaínboree emlékei elevenednek meg előttünk, amikor arról Írunk, hogy a cserkészmozgalum 25 éves s^QMtésének emlékére világ-táborozás i^sz V/ashingtontian. A Itödőllől jaráboree nemcsak a cser-késsel életrevalóságának volt beszédes jilrdetője, de blzonyságtevés lOlt a maroknyi n)4gyur nép\' értékelése mellett, hogy országok és világrészek kerekedlek fel, hogy színessé, bensőségessé és emlékezek\'®*" tegyék 9 ;H(igyníor5zSgon sikeresen megrendezett világpSszejövetelt. Aráikor hírt pztazllnk arról, hogy nagyszerű elitcsapat utazik kl a washingtoni jubiláris jamtoreeru, megdobban a szívtak, mert nekUnk Trlariitnverte magyaroknak több ez az ünnepély egy cserkésztfiborozás-nál. Az 0- és U)hazs gyermekeinek találkozója I Kézfogás és egymásra-találás Nagy-Magyarország gyermekeinek. Akik felteszik (tejükre az ár-valányh«|as cserkészkalapot és feltűzik mellükre a régi magyar elmart,\'hogy a\'tCTifeerentu! magyar dlpsósséget szerezzenek és magyar testvéreket kenessenek, találjanak, •Sok elindulván a csonka földről -zárják szivükben, hogy Magyar-Ams rlkában. az ott élő magyarok között meddő vállalitnjtás «olna vij magyar, lágot, u) rongyai- típust, á). Magyarország gy&falcét VertsM. Magyar Ajnrrlka földjén. New-york, Chlea-fcó. Plttsburg, Cleveland, Detroit, Biiffalo, Philadelphia, Trenton, So-Uth-Bend, Belhlehem, Brldg*]>orl,Pa saic, Los Angeles és a többi magyar lakta városok magyarjai kflaöít csak « régi Nagymagyarország\' képéi is Irhdlclóját találhatják meg. iVannak ott Is gonoszok, hiszen Mg a mennyországból is kl kellett yjnii lángpalossal a bukotl-ungya-Mwl, vannak ott is, akiket a világszellem és a kórságos uj szellem fnéielyeznl próbáit, az<inban szabad Magyar-Amerikában, inkál b, mint \'Btföldrész bármely helyén, él a magyar Ideálokhoz, a magyar történa-hjmhez és a gyermekkor emléíálbez vkló ragaszkodás. MkiszemeálV>*lá v«r4«iolódIk.\'\' amint az érk . __ kendólobogtahfesiS ICgSdlák kftny-lyes^zemfl\'.\'tflriirS » Iniusy-me Mk elé könnyfátyoil borit annakél-indolása, hogy derék magyar-aine-(al testvéreink, lelkes magyar hlr-l\'tahl, missziót teljesítő egyháza-!k és vendégszerelettől sugárzó yesllletelnk mlké|)en fogják kéz-I-kézre «dnl az 0-hazából érke-\'ket ?! Es azok a magyarországi cscrké- ,stek. akik nyitott szemmel fogják jítrnl Magyar-Amerikát, érezni foglak é« látni fogják, hogy a magyar-jr^\'rikai egyházukra, iskolákra, ■Jegyest!letekre, sajtóra és derék ve-" e fordított mtaden Az abesszin konfliktus legújabb szenzáotöja Az abesszin csúszór fía fellázadt atyja ellen A nagus fia az Olaszországgal való békés megegyezés híve — A caáczár ellene van mlndan protektorátusnak Angoszlns 26-án tartják meg a háromhatalmi értekezletet Páris, augusztus 7. A Matin a következő szenzációs Jelentést közli: | Az abesszin császár idősebb fia, Aspae Tafari, lázadásra készül atyja ellen. A fiu azért akar lázadást szítani a négus ollen, mert Harras tartomány kormányzását a császíár nem őreá, hanem öccsére bizta. A császár ezt az intézkedését az~ zal indokolja, hogy meggyőzödése,» hogyía fiu «ra az ö gyermeke ésj azért bizta a Jelentős tartomány kor Hiányzását kisebbik fiára. Aspao Tafari erősen ellenzi apja olaszellenes |>olitlkáJát és valóságos forradalmi mozgalmat kószát elő apja ellen. Sok angol Jc\'enifttezlk afrikai szolgálatra Róma, augusztus \'7.? A londoni olasz nagykövet jelentése-szefint az utóbbi Időben rendkívül sok ancol Jelentkezik kielet-afrikai szolgálatra, aminek Olaszországban nagy jelsntőséget tulajdonítanak. Párjs, augus*ius 7. A Ja-letafrikai konfliktus .e«ntézé-sére összeülő háromhatalmi értekezletet augusztus 26-án tartják meg." Nagyvárad, augusztus 7. Évek óta Nagyváradon él Inger Károly néven egy idősebb ur, flkl mint tudni vélik, nom firás, mint Szulcffrián AbdJulach, aki ti. Merte-lik császár fővezére volt az 1896-1 aldunai csatában. Végigküzdötte a világháborút, majd nyugalomba vonult és Nagyváradon él. Hir szc-rlntj-fnost felajánlotta szolgálatait és fegyverét a négusnak. Róma, augusztus 7. Az olasz trónörököst, Viktor Emá-atiel fiát, aki éddlg daiutór-tábornok volt, hadosztály-tábornokká nevezték ki. London, augusztus 7. Az abesszin császár és idősebb fia közt az ellentét igen mélyrehatónak mutatkozik. A trónörökös jaincs meg elégedve apja olaszelíenes j>o!itiká-jával, szerinte sokkal többet lehetne elérni Olaszországgal békés megegyezés alapján. A trónörökös és a császár közti ellentét mélységét mutatja az is, hogy a négus a Ustőrségét, amely modern fegyverekkel van felszerelve és arpelynek tagjuit európai tisztek képezték kl, nem engedte Wi a határokra, húnem otthon tartotta Addis.Abe bábán. A negus a népszövetségi ellenőrzés elten Párls, augusztus 7 - Az abesszin császár egyik beszéde során kijelentette, hogy AbessiiniánJk a Népszövetség által történő ellenőrzése szóba sem kerillhet, mert Al>e8szlniá-nak már vannak saját magaválasztotta tanácsadói. Arra a kérdésre, bogy huj. landó-e Olaszországnak politikai el-Sőbbaégl jogok nélkül gazdasági előnyöket nyújtani, a négus azt válaszolta, hogy Aljessziiün még akkor sem nyújthatna ilyen természetű előnyökéi, ha akarná, mert ezek ellentétben Alinak az abesszin-francia .szerződéssel. Keleten felülkerekedik az olasz-ellenes hangulat ■ I>ondon, augusztus 7 (lapzártakor érkezett) Diplomáciai körökben arról löszéinek, hogy távol Keleten és általában egész Ázsiában éV Ausztráliában olaszelíenes hangulat ke*d fel a I kerekedni. Ezt megerősíti a japán konnánynnk szerető gondoskodás és figyelem otyín beruházás, amelynek hoUdé-ka magyar birtokállományt®k kin-csestáfát bőségeséi bé tetmi van hl- Nyolc <4Sté»dö óta vagyunk hirdetői Magyar-Amerika értékelésének (hiszen ez a meghatározás »Ma-gyar-Amer|ka« is a mi tollúnkon született meg) de nemes rajongásunkat nem volt okunk megbánni, mert a Justíoe foriíungary, ha vérrél i*c&telódött te meg, mégis csak az fiof.tat átröpülö hitvallást hirdétte: igazságot Magyarország nak ! Nem volt okunk megbánni a másfél milliós magyarságba vetett hitünket, mert a magyar békerevi-zló ügyénvk alig vannak lelkesebb és áldozatkészebb hitvallói, mint az amerikai magyarok. Akik Roosevelt Hoover, Borah meggyőzése és felvilágosítása érdekében a nemes el-szántrtg annyi áldozatit hozták, azokra hájával és szeretettel teklnt-hefcek cserkészeink, akik a »jó ten-gerf gyönyörei után szárazföldre tesák lábukat, hogy bejárják és megismerjék Magyar-Amerikát. Magyar virágból font koszorút tesznek Kossuth, Petőfi amerikai szobrára és a talapzatra magyarföldet szórnak le magyarországi cser-késartnk. S.hu majd Washingtonba, a világájplomácia centrumába mertnek és felkefeéik Monté-Wer-nonban Washington sírját és bemennek a Fehér Házba, hol Washington szobra mellett ott áll a magyar dicsősség szimbóluma, Kossuth Lajos szobra, akkor cserkészeink elhoznak szabad Aperika íöid- az a nyilatkozata is, amely szerint olasz -abesszin háború esetén a japán kormány nem tiltja meg alattvalóinak, Iwgy ne lépjenek bc ..az abesszin hád^itgbc. Ázsiában mindjobban terjed • fehér Isj eüsol gyűlölet Ax ázsiai fúggetleu államok lakóinuk kőiében egyre jobban tujstilybu jut a fehér faj elleni ellensaenv és gyűlölet. Ennek bizonyítéka az is.högy a londoni, ankarai, moszkvai^ afgán követeket sürgősen huzuhivlák az afgán fővárosbu, liogy ellássák őket ujabb ulasitásökkaL, A minisztertanáDB Várpalota, augusztus 7 A bakonyi miniszterctanács sjcrtlán délelőtt a hitbizományi reformjavaslatot tárgyalta, amely után a telepítés ügyének megvitatására keml sor. jéről egy marék földet, hogy emlékezésük zálogául a budapesti Waj. rtngton szobor talapzatára helyfez-; zék. Hidpilléreket éjtitenek a világ mtndeoi magvarjai. Az egyik hídfő Itt van a Trianon által megcsonkított Magyarországon, a többi ott épül, ahol szétszórtan a világb 111 magyarok vannak. Azok, akjtet jó-sorsuk kivisz oda, ahol mágjmrok élnek, azok legyenek lelk<*|iői a magyar hidfő építőknek. Magyarországi cserkészeink dicsőséget hirdetni és szere23ii mennek ki Magyar Amerikába és az összekötő gerendák megmunkálásában segü^nék. A magyar föld szive megdobbofn, amikor a washingloni magyar cserkésztábor árl*>cára felrepül a szinü magyar zászló. íalai közlőn* 1335 aUguttftitNk A holland királynő és leánya Londonban London, augusztus 7. Vilma, holland királynő és Julianna trónörökösnő kedden este Londonba érkeztek, ahonnan Skóciába utaznak. Látogatásuk szigorúan magánjellegű. Ugyancsak kedden érkezett Londonba a dán trónörökös is feleségével. Villám csapott a munkás-csoportba Madrid, augusztus 7. Aranjuezben a villám belecsai>ott egy munkásceo|)Ortba, akik a vihar elől egy hld alá menekültek. A mun kások közül a villám hármat agyonsújtott, többen súlyosan megsebesültek. _ Osztrák diákok nyaralása Kőszegen Bécs, augusztus 7. 80 osztrák diák kedden egyhónapi nyaralásra Kőszegre utazott. Az eső oltotta el a hetek óta 3000 holdon égő mocsári tQzet Kecskemét, augusztus 7 A keddi eső eloltotta a 3000 holdon égő k«ientói mocsári tüzet. A nagy szárazságban ugyanis a kisjedradt föld meggyulladt éc már hetek óta égett, Sreies időben füst és hamuesővel árasztotta «l a vidéket, de kedden 20 mm, egő esett és ez eloltotta a lappangó tüzet. Bezárják a Járványkórházat A városi tiszti orvosok értekezlete a polgármesternél A városi tisztiorvosok összejöttek dr. Krátky István polgármesternél, hogy jelentést tegyenek a tifusz-mi\'gbctegedésck állásáról. A jelentésekből megállapítható, hogy u hely zet annyira kedvezőre fordult, hogy a közkórház fertőző-osztályán levő férőhely teljesen elegendő a meg- betegedettek l>efogadására, annál is inkább, mivel az utóbbi napokun a lázmentes és gyógyult betegek nagyobb számát hazaliocsátották. E szerint a járványkórházat valószínűleg már a legközelebbi na|>okban be fogják zárni. Heti 8—14 pengőt keresnek fejenként az önkéntes munka-század tagjai Rövidesen megnyílik az első nagykanizsai mütrágya-gyár Az első önkéntes munka-század, amely Nagykanizsáról indult hódító útjára, ma már több városban nagykanizsai mintára kísérleteznek ered- ménnyel. Ma már bevette magát mindenüvé Nagykanizsán, ahol a gondolatot megértették és szivesan segítenek azoknak, akik komolyan Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban dolgozni akarnak. Tevékenységükről ismételten beszámoltunk olvasók,i. zönségünknek. Hogy mit jelent a munka-század tagiéra n kollektív alaiwn való foglalkoztatás, mutatja, hogy eddig hetenkfcit átlag 8-14 pengőt keresett egy-egy ember. Na gyon figyelemremátó tehát a nagykanizsai önkénles munka-század intézménye, amely Ilyen eredményeket produkál, már kezdeti stádiumában. A vezetőség arra törekszik, hogy minden munkás havi 60 pengőt ke. reshessen és igy egy bizonyos lét-minimumot érhessen el a munkaszázad soraiban. Valószülü, hogy a városi Ínség, akciót is módjában lesz tehermenlc-sitenl, illetve az ellátatlanok egy részét, akik komolyan dolgozni akar-nak, átvenni. Ezt a célt szolgálja a legközelebb a barakkltan megindítandó műtrágyagyár, amely legalább 100 embert fog tudni foglalkoztatni. Hogy azonban eddig sikerült kiépíteni és fej-teszten! az elvetett mustármagot, az jobbára dr. Krátky István polgár-mester megértésének és jótadulatu támogatásának köszönhető, nkl a felvetett gondolatban nyomban meg látta a mutatkozó lehetőségeket, tj melyek fényesen beigazolódtak. Értesülésünk szerint a munka-század ügyével a városi képviselőtestület is foglalkozik, mert az o terv, hogy az ellátatlanok egy részét ideutalják és Így a várost tehermentesítik. Amivel nemcsak a város jár jól, de a komolyan dolgozni akaró munkanélküliek Is. i mlnőségö angol sző-vetek nagyon olcsó árakért Slnger Dl-vetámhizBan. Szőnyegek, függönyök, ógwnMk, sezlontiMk, butorhuzatok nagy választéka Singer Divatáruházban. Szolid árak! 1B38» auffmtiig 8. U MKE ni otthonában A> íeasaerencséiebb gondolat volt az OMKE.kívdkt ideiglenes helyiségének a Korona földszinti traktusában való elhelyezése. Igaz, hogy nem rendelkezik annyi helyiség föleit, mint első klubhelyisége, sem azzal a kényelemmel, mint ahonnan elköltözött, hanem leegyszerűsített mivoltában is mindenben megfelel a követelményeknek és valóban az, aminek lennie kell. Az átalakítás folytán ttyjesftn szolgálja oz OMK£-kerillet céljait, olyannyira, hogy mindenki jól érzi magát. Amit különösen hangsúlyozni ke|}: az az t>j klubhelyiségnek közi><«lti fekvésé, mindenki által könnyen való megközelítése. a helyiségek mind a földszinten vannak éö dacára az össze-tömöritésnek, mindeq, igény kielégítést nyer. ; , A klub bejárata az udvar felül van. Az utcai (kávéházi) bejárat Ja van zárva és csak egy bejáraton lehet belépni ahoi a ruhatár áll az érkező klubtag rendelkezésére. Onnan az olvasó, illetve a szórakozó torembe lépünk, amely a régi Ko-rona-kávéház ismeretes utcai része, a klubnak jólismert asztalkáival és kényelmes székeivel. Ez a terem alkalmas felolvasásokra, előadások tartására is, mig a második terem bőségesen szolgálja az OMKE-ke-rülct klubéletét, kulturális és gazdasági tevékenységét, mindaddig, amig elkövetkezik minden OMKE-tag szivevágyának ideje, hogy saját tervei saerlnt elkészített székházat építhessen. Az QMKE-kerület uj otthonában a bensőségesség, a szolidaritás ütötte fel tanyáját. Kedves otthonia&sá-got lehel a jólrendezettség, a régi otthonból áthozott minden bútorzat, ttrtdisz, képek, amelyek kedves ismerősként köszöntik a klubtagot. Ae agilis elnökség az uj otthon megszerzésével ismét bebizonyította rátermettségét, gondosaágát; körültekintését és hogy valóban minden erejével szolgálja kitűzött célját. SALAI KÖZLÖNY MAGYAR FtLM EGY FJRANCIA MOZIBAN Míg mindig nem tanwrik ettggé Magyaroriágot.., Nancy, augusztus 7. (A Zalai Közlöny állandó munkatársától.) Qregor Nikolajevics Krip-lov orosz emigráns, mérnökhallgató az -egyetemen és éjjeli |>ortás egy szállodában. Gregorral való ismeretségem alapjait egy Ciné Mlrolr (Mozitükör) cimü illusztrált hetilap fektette le. »Mozikulturánk hasonlósága. - ez az ő kifejezése egyenesen meglepő. Ugyanazok a filmek tetszettek neki, amelyek nekem, ugyanazokat a vedereket (sztár franciául) szereti, akiket én. Azon az estén, amikor ez a riport kezdődött, Gregor elcsalt a Majeslic-nevü moziba, ahol Jean Parkerrel hirdettek valami Londoni rejtelmek el-mű filmet. Jsan Parker mindkettőnknek gyengéje egy kicsit. Gregor egyenesen szerelmes belé - igy ■ mondta - és nekem is tetszik ez az I ijedt kislányarc. a nagy szsmek és fekete borzas haja. (A J-ady for a day elmü filmben láthatták volna, és majd az őszi szezonban a Le-quoia-ban, ha eljut Kanizsára.) Nos, az előadás egy Picire Richnrd Willy filmmel kezdődött. (Remélem en*-lékcznek még a Moszkvai éjszakák fiatal tisztjére?) Nem volt különösében érdekes és hozzánk nem Is ér el, annyi bizonyos. A szünet után azonban a következő hét filmjének reklámját vetítették : Sympho-nle Inachevée (Befejezetlen Szimfónia) a nagy magyar ^művésznővel, Eggerth Mártával. Lálni a vásznon a nagy táncoló fehér betűket: la grandé védetté Hongroise Martho Eggerth, nos ez elég csábitás volt, hogy a következő- héten, ^»nap, uj. — Hnurelte, mintás műselyem, ipi-primé ruhák, pongyolák Idény végi árakon Schütznél. ra beüljek a Majestlc-be. Nem mint* ha nem láttam volna a Szivek Melódiáját, (Ha jól emlékszem, nálunk ez volt a elme Eggerth Márta és Hans Járay hires Schubert filmjének.) dehát k4nálkozik-e mindennap ilyen érdekes élmény, ilyen nagyszerű |»zlhok»giai tanulmány : magyar filmet nézni francia moziban, vagy inkább nézni a franciákat, hogy hogyan nédk, hogyan fogadják a messze magyar földről, jött képeket. (Persze maradnak apró\' bajok: van-e jogunk a Willy Forst rendezte németnyelvű filmet magyarnak tekinteni, helyes fogalmakat ad-e a csárda-kép a magyar viszonyokról — de hagyjuk ezeket.) A francia moziról valamit. Folytatólagos előadások JJ. órától 8-ig. Fél 0 énekor van a nagy esti előadás, amely természetesen legalább fél órával később kezdődik, hiszen aki moziba jön, az szórakozínl Jön, tehát ráér. A közönség lassan szál lingózik. A földszinten minden jegy egyenlő áru, de szögezzük le, elég drága a legolcsóbb jegy, amivel a földszinten akárhova ülhetsz, (a helyek számozatlanok) kb. 1.80 P, 2 P, az erkélyülések kb. 2.80 P, a páholyülések 3.60 P. A közönség : párok. diákok és katonák. Mindenki cigarettázik. Rendesen két nagy filmet játszik 3 mozi kb. 8 órás előadásban, vnéy egy nagy filmet és najzfirfneket, híradót. A két nagy film közti szünetben cukorkát, gyümölcsöt árulnak, viszont, hála Istennek, reklám-film, reklám-vetítés az nincs. Idekinn a mozilátogatókat nem gyötrik agyon a Tatai briket-. LACKENBACHER EDE szállító éa DEUTSCH ALFRÉD illalblzománTOS irodahelyiségüket VárosMz-épQI;t«b61 Sügér-at I. az. alá (Blankenberg-házba) halyaaték At. , tel. A ml mozink a .klsváiw« 10 mozija közül az egyik legelegánsabb, kb. SOO ülőhellyel. A moit köze |>etáfén ülünk. Gregor, egy francia ismerőee, egy olasz diák és - én. Egy kis csalódással kezdődik: az eredeti német verzió párbeszédes részeit franciára szinkronizálták. (Franciaországban már évek óta megvan a azbikrortizáclóe törvény 1) Számomra, akt már láttam a ttlm|et, nagyim kinos látni, érezni a szálmozgások és beszédhangok különbözőségét. de vigasztalásul a ma-gyar szttikronlaáclós térvény elé, ehhez * hozzá lehe< saokni, a francokat ez, ugy látszik legalább is, már nem zavarja. Pereg a film és »mlH< Schubert finom muzsikája. Oregoniak nagyon tetszenek a magyar tálképek. \'Egészen olyan, mint Oroszorazá&«n -mondja - és nagy örömmel vesaZIlk tudomásul, hogy a gémeakutát náluk is egy gázlómadárról mvwték cl. A francia csodálkozik: .Maguknál minden ilyen !a]K>s ? Nincsenek hegyek ?« A esárdajrlenet. A koszttal az egész viuHlhiapIns magyarság, ami minket InkflSli zavart,; nagy fefkzíst arat. A cigányokat .n**tat)«t1ák. Tapa éa fllity. de nem kell megijedni, a fütty is tetszésnyilvánítás Ideát. (Az előcsarnokban különben külön plakát hirdetie, hogy a film egyik leRtitrewbh magyar .Klgrm< aenekar k«zrémük«détiével készfllt.) I A BUe nagyfti tetsiik. .Belilwhm. - mondja az olasz - ,éa »Nagyon szép, nagyon szlávos. - állapítja meg Gregor. Most egy kellemes meg h-netés. A arlnkMnlzáftk benn ttmftr-ták a filmben aüt « • rtszt, ■ "ahol Eggerth Márta magyarul énekel. A francia kicsit megdöbben : «ftn mindig »zt hiliem, bogy a maguk nyelve -«mémHr» táamnWt.* - « még mielöft tiltakozni lehetne, hátra szól egy öregúr : .Ugyan ! Hiszen ez egy hziUv nyelv 1« - hosszas magyarázat következik, de attól félek, \'az Ural-altájl ezredes httét mégsem sikerült túlságosan meggyökeréztet-íl. •Kedves nép azért maguk magyarok. - mondja még az előadás után 1 ZflLftl KÖZLÖNY REGÉNYE ^uUdáAl tullg. ■vw. 171 Józsó az egyik saitíklMii a kuiuhz-bácsi ostorának utánzatát javítgatta és nagyot nyelve gondolt a szép nrccsá-gára, aki tejet, meg tarka süteményt Kokott adni. Ángya om pedig a Jövőben is wiutzor hallotta, lrugy Andrá\' egász éjjel nem volt otth ,n. Ha az öregek Darvasról beszéltek, Iózsönak miiéig nyelnie kellett. • Rgy éjjeien arutáa leesett az-első hó. A tél cwttdesen, vékonv rétegben terült «1 a tájon. a fák ágai mintha meg-kétüWJn-züdtek volna, sok, nagyon sok dtí "olt surún, keresztezve egymást, mint a cukrászda kirakatában halom-rárakott, fehér tiubrétcggcl bevont barna diósrudacskák. András sietve felöltözött. átment Darvasw, StApoián lépkAlett a ropagi. [fhérségtKm, sokszor hátranézett ét. gyerekesen örült, mikor csizmájának n>tnnát meglátta a sltna hótakarón. Megint az eintier Jutott eszétte: az örök lorradaluiár; és ugy érezte, mintha inost elrpataná a természet éjjeli munkáját. kárón-t-ndón kuszálva össze o liiwm t*pUt, A FráutelnM gondolt, •ki széles, |üra>> keutvel eg)-sz«r U- gvcllenfd mcgverle, amikor a liálflszo-bdlian sorjába rakott, frlssenvasatt fe. hémemfieket szétszórta. A kastély elfltt felkapoll ejív tnarék havat, Máriái akarta meglepni vele. Sándor, az öreg inas, a -hallban fogla. latoskodott és amikor András nagj-o kai ugorva, metiazokotlan szaladt fel a léiícíűn, bocsánatkérően hadarta, hogy ne les-ék felmenni, a natlysás-oi asszony leköltözött, uwrí tegnap megérkeztek az urak. — Micsodák? — kéniert;\' Andrái cftodátlwzva. r Sándor elmondta, hogy az nrak, akik a vadászterületet bérelik, minden télen itl vannak néhánv hétig, ilyenkor Mária lekóltózlk a íöklszintre, ék laknak az emeleten. András laasan iejött a lé|>esön. A hó már félig elolvadt a kvitlxn, a megmaradt ki» hólabdát dühösen vígta bele az ajtó mellett álló nagy kluaj vázába. ; - Megtörótte kesét, aaután a hótól kissé megdermedt ujjait hajlitgalva kénKzte, hogy Márta lwl van. — van kéraaj, — fatolt az inai - rtggolüawk, míodlfl «gy«tt szokMli .étkemi. íl stóg«atké«en kírdaate: _ IMJcMHem-a íagyaágas uratt András inaga elé bámulva moudta, nem. nem kell, dehát ö erről semmit Km tudott. Erre az Inas megjegvezte, iw)gv ük IS cwk déltien érUsliitels ai urak érkezéséről. A fiu sz.,l|annl áHt, d»r«lér.. gya]--y-!^. gptf* •ITír\'"\'-""\' kliaaz t olla tárcájának tartalmát és odaszólt Sándornak: , , — Fogja ezt. Az ónem tudta, mlvei éniemelte ki az ajándékot és a cigarettákat zsebébe csúsztatva, alázatosan kérdezte, liogv lalán momijon vatamlta najysá-gos assrrmynak? András rúnéauU, aaután majdnem kiabálva válaswlta, hogy semmit. Még az ajtóiiél !• visszafordult: — Semmltt Megértettet Semmit — és nagy robajjal csapta be maga ut*i a széles üvegajtót Sándor fejcsóválva nézett utánal A külső Inoda felé tartott, VincéMI akart beszélni. , -TI Az óreg gaadatlast nagy megtiszteltetésnek vette András látogatásét, ad varlasan lesegltetle bekecsét és keaeíl dörzsölgetve kérdezte, mivel leket szolgálatára? \\ András azt válaszolta, hogy meggondolta magát, Ucserill níi M flszflt, amlrtJi szó sTjlt. Az óiegirt felcsillantak a kinyitotta a mi rokhan álló nagy kasszát és kalíöW cignrettáko^tett eléje. FlalaH gazdasági dolgokról tárgyid-ük. de AMdráf ügyesen M\' a szót Márián. Vince állandóan rövid ld« WJnsaát rágta. Kezdelben pem nagjon r-,«rt beszélni úrnőjéről, de később megoldó, ilolt a ny«iv«. Flaamdla. hogy Máka valabol Svájcban nevelkedett, leái in léptben, caak minden nyáron 1 3 s hozzátette, hogy: hej kérem; *kkor még máskép ment minden. \'Bizalmasan- odahajolt Andráshoz ós majdnem súgva folvtatta, hogy ®zt Wwzélték annakidején, Mária nem is a feleségétől való, vatami clrkuszosnőt emlegettek, de hit biztosat amklsem tud. Amikor a kisasszony hazajött, minden megváltozott. Egész nap veszekedtek, az öreg méltóságos ur mindig panasza kodott, hogy ő ezt nem bírja ki. És akkor eisöfokon elvesztették a nagy pe/t. András érdeklődésére elmondta, ho®\' Mária nagybátyja, aki kint él Ausztriában, valami örökösödéi ögy-bőí kifolyólag beperelte őket, a méltóságos ur azt mondta mindig, hogy rámegy a birtok; nem tudja biztosan mennyi, de nagyon nagy összegről lehet szó. T.s «zon a nvánon minden összejött. Mária akkor csinálta azt a dolgot a vőlegényével. Igaz, akkor még nem volt az!, de valahol meglátta egyszer és taddig tóm íiyugodótt, eljött utána, megkérte a kezét. Az édesapja •nnyira örtllt, hogS,- a tov«g (mert lovag volt az a bankór\\ meglátogatta őket, pompás fogadtatást rendeztek, de a lány nem Jött ki n subájából, bezárta magát, mlg á bMíár vissza nem utaaott.\' Az öreg kis szünetet tartott, majd egész halkan folytatta, lu>gy akkor történt a rettenetes dolog, A méltóságos ur agyonlőtte magát. Még az utolsó pillanatban is azt hajtogatta, hogy • rámegy a birtok, gyerekek, rámegy a birtok.\' (FWytKöv.) cr _ZALAI KÖZLÖNY _.. Katolikus nagygyűlés előtt Keresztes vonatok Indulnak a fővárosba t__ Gregor francia barátja. .Kedves nép...< és elméláz, >de mostmár ugye nem hordja mindenki azokat az érdekes ruhákat ? A .zene nagyon szép volt, a cigányok zenéjét gondolom - érdekes volt... és az egész... érdekes. .. és én önkénytelenül emlékszem vissza, hogy a híradó maláji lánooeanölr.\' ugyun-Uyen hangsúllyal mondtn. hogy érdekes... ugyanígy kicsit elmélázva, dc felületesen és az egésszel nem sokat törődV*\', valami kis Idegenkedés érzésével... összefoglalás : Nem Ismernek bennünket. Ami Bécsen tul van, az a nagy balkáni knosz. Tanulság: A Hungária filmet többet kellene játsatnl külföldön. Kellene néha gondolni rá, hogy hátha a film is kelthet szimpátiát, hogy laton zivebb filmpolttlkát kellene folytatni külföldön - nekünk magyaroknak, akiknek leginkább érdeke, hogy megismerjenek, /e//.?d(«\'-ernek bennünket. Orlutny L. Gyula. Makacs székrekedés, vattigbél-kalatrui, puffadás, vértoriódái, anyag cierezavarok, sárgaság, aranyeres utomók, c«lpfl!á|ás eseteiben a természetes Ferenc JAzsef keiertlvlz — reggel és esle egy-tgy kis po-hárial bevéve — rendkívül Ixcím háilazer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még Ingerlékeny Dela betegeknél Is gyorsan, biztosan és mindig enyhén hal, ugy, hogy spaslicus obill-p .Ilonái Is a kalmaihafó. Hány agglegény 61 ■agyarországon A kormány már hosszabb idő óta foglalkozik ai agglegények, valamint a gyermektelen és egygyermekes házaspárok megadóztatásával. Az uj adónem bevezetése, amint a pénzügyminiszter költségvetési beszédéből is kitűnik, ma már csak rövid idő kérdése, az érdekeltek tehát kíváncsian várják, hogy az milyen terhet fog jeleu-teni. Az agglegényadó szempontjából elsősorban az a kérdés vér eldöntésre, hogy mi|yen életkorban kerülnek majd a nőtlen férfiak az adótörvény szerint aggiegényi korba. Általában a 35-től 40 éven felüli nőtlen férfiak külön megadóztatását tartom jogosnak. Érdekes az I?, hogy hány agglegényre fog az országban az aggtegénv-adó fizetési kötelezettsége kiterjedni. Az 1930-as népszámlálás adfatai sze. rint az országnak 2,245.464 nőtlen férfilakosa van, ebben a számban azonban a gyermekek is bennfoglaltatnak. Az igazi aggiegénykorban levő férfiak száma megle|>ően kevés. Harminc és harminckilenc év között még 83.396 a nőtlen féxfiak száma 40 és 49 év kőzött már csak 28j841, 50 ós 59 év között 15.832 és 60 e ven felül J 2.138. A gyermektelen és egy-gjcrmvkes házaspárok számára nézve még nincs adata a Statisztikai Hivatalnak. Megjegyeziük, hogy fiz agglegényadó majdnem Ii6ztán a városi lakosságot terhelő adónem lesz, mert falun még ma is agglegénynek számit és jgen ritka a 24 —25 év<x> nőtlen fiatalember. A városi lakosság körében viszont, ahol az intellektuális osztály és a diplomások sorában igen sok az állásnélküli, természetesen magas azoknak a száma, akik anyagi bázis hijján nem házasodhatnak meg. EldőntéSrc vár még az a kérdés is, hogy uz elvált és özvegy férfiakra is kiterjedjen-e az •ggtegényadó fizetésének kötelezettsége. Serédi Jusztlnián dr. bíboros hercegprímás a következőkben hivja fel a figyelmet a kathoükus nagygyűlésre. A katholikus lélek öntudatos megnyilatkozását, erőink számbavételét és lelkesedésünk fokozását szolgálja az országos katholikus nagygyűlésnek évről-évre visszatérő időpontja. Az idén szeptember 28., 29., 30. és október 1. napjain rendezzük meg ezt a seregszemlét, amelynek vczetőgondolata ezúttal: .{Krisztus és a gyermek.. Hagyományos ?»zokás szerint a nagygyűlést megelőző napon az esti harangszó eiőlt az ország valamennyi templomában Ajnegszólalnak a harangok és egy félóráig hirdetik a nagygyűlés kezdetét. Budape* L 17.30 A rendőrzcnekar műsora. — 18.30 Az őrök *áros: Budapest. (Halász Gábor.) — 19 Zasio Lili grófnő nápolyi dalokat énekel. - 19.30 Kis színpad. <Csatározás.» Drámai apróság. Irta Musset. Bendező Gyarhathy Sándor. - 20.25 Hanglemezek. — 21.20 Hiiek. - Ül.40 P»taky Vilmos jazz-zenekarának műsora. <7r 22.45 Cnnlini Dino olasz és angolnyelvü előadása: «A budapesti játékok.. - 23 Cigányzene. - 00.05 Hirek- Budapest II. 18 Az első magyar Írónő. (Kozocsa Sándor. — 18.35-19.25 Setét György szalon- ós jazz-aenekarának műsora. — 19.40—20.15 Kopsiandné Bartók Ilonka zongorázik. — 20.25 Apró történetek a kertemből. (Szilády Zoltán.) - 21 Hírek. - 2125-22 30 Hungtemczek. Bécs. 19.10 Szórakoztató hangverseny — 20.10 A hangverseny folytatása. \' — 21.10 Salzburgi ünnepi játékok. I. zenekari szerenád. Vezényel Baumgart-ntr Bernhnrd. Közreműködik Theodor Müller hegedűművész. — 22.05 Tánczene. Csütörtök Budapest I. 6.45 Toma. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 A százesztendős forgópisztoly. (Dr. Néppel György.) — 10.45 Miért kánikula u kánikula-/ (Dr Kallós I-de.) _ 12.05 Dullieu Ella Ezt a félórás hamngozást szeptember 28-án az esti harangszót megelőzően valamennyi templomban elrendelem. Tervek szerint az idén is keresztes gyorsok indulnak ez alkalommal Budapestre, hogy az ország minden Részéből minél többen és minél kevesebb költséggel vegyenek részt a hivek a katholikus nagygyűlés főünnepségein. Az Actío Calholica plébániai szervei fejtsék kl a leghatékonyabb propagandát az egyházközségeken, liogy minél többen kacsolódjanak bele ezen országos katholikus megmozdulásba és tisztelendő papjaim külön igyekezettel buzdítsák híveiket a nagygyűlésen való „részvételre. énekel, Schuster Etelka gordonkázlk. — 12.30 Hirek. - 1320 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 Cigányzene. — 14.40 lllrek, árak. — 16.10 A háztartásról. (Vizváry Mariska.) - 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 A «Száz könyv, sorozutban Schőpflin Aladár beszél Krúdy Gyula .Sindbád-járói. 17.30 Hangiemezek. — 18.05 Az ős. magyarok gazdálkodása. (Dr. Pálffy Ilona.) — 18.35 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. Közreműködik Pálffy Mária (ének). - 21.05 Külügyi negyedóra. — 21.25 Cigányzene — 21.45 Hliek, versenyeredmények. 22.40 Az operaházi zenekar. — 00.05 Hli«k. Budapest II. 18.30 Hogyan bánjunk a csópp>égck-ke|. (Dr. Pécsiné Mann Ilona.) - 19.20 -20.10 Usonczi-SchvN-eitzer Oszkár szalonzenekara. — 20.20 A régi Kolozsvár. (Unghy A. István.) - 20.55 Hirek. — 21.25—22.20 Hanglemezek. Bécs. 12 Hangverseny. — 11 Bichard Mayr-lemezek. — 10.10 Wagner: Tannhau-ser, részletek lemezeken. 17.40 Hangverseny. — 20 Jazz. — 20.45 Hangverseny. .Tánc az Operákban.. — 22.10 Hangverseny. -- 23.45 Lemezek. Naptár: Augusztus 8. csütörtök Rom. kat Clrjék. Protestáns László. Izrae lU Ab. hó 9. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Megváltó, gyógyszertár Er-zsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva rqggel 0 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, pénlek délután, kedden egész nap nőknek). _1835. luguutu* 8 Ml BIZ0IT1TTAIY Neve: Metropole Lakhelye: Budapest, Bákócl ut 58. Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó SSrBzöje: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitünö 97 Halálos kocslszerenosét-lenség az országúton Rejtélyes kimemolelü, halálos Kocsi-szerencsétlenség történt minap éjjel Zalaegerszeg és C.sácsbozsok között. A szerencíétlenség áldozata Reinagl János 21 éves egcrsKtegi fuvaros, akinek kocsija eddig még ismeretlen okból ty-árokba fordult. A szekér oldaldeszkája a szerencsétlen ember nyakára esett és azt valósággal megfojtotta. A nyomozás során a szerencsétlenségről a következőket állapították meg: ^ A fuvaros aznap egy egerszegi mézesbábost szállított Nagylengyelbe búcsúra. Amikor hazaértek, este Reinagl kihajtott Csácsbozsokra, alionnét két ismeretlen férfivel tért vissza. Sergyán Simon \' péterdombi mezőőr figyelmes tett, hogy az egyik répaíöld mellctl megálltak 8 valószínűleg répát akartak lopni. A mezőőr megkérdezte őket, hogy mit kénesnek éjnek idején a ré|>a-földön. Azok azonban válasz hcl/clt a kocsira ugrottak, Beinugl a mezőőr szeme közé csapott, aki megakarta fogni a lovukul, ide az egyik ló felágaskodva ugy me|lberugta, liogy elterült a földön. Míi« a mezőőr magához tért, u kocsmülők már elvágtattak. Sergyán mezőőr felitfmerte Behiaglt és elhatározta, hogy "megvárja, míg visszajön a kocsi Csácsbozsokról. Egy óra felé azonban jelentették neki, hogy az országúton felborult egy kocsi. A mezőőr odament ós legnagyobb meglci>clésérc Reinagl kocsiját látta az ütmen ti mély ároklíun, alatta holtan a fuvaros. Két másik társának áronban nyoma veszett. A súlyos szekér ráeshetett az emberre, az oldalrud éppen a fuvaros gégéjén\', ugy, hogy valósággal összeroncsolta a kocsiderék a gégefőt. A halál nem alhatott be azonnal, mert Reinagl arcán fulladás okozta halálkin látszik ét ruháját kínjában csaknem letépte magáról. A csendőrség még az éjjel megindította a nyomozást a halálos kimenetelű szerencsétlenség ügyében. Egyelőre a két ismeretlen férfit keresi a csendőrvég, akik Reinagl halálos útjában a társai voltak és akik nyomtalanul eltűntek. — Imprlmék, divatos lenvásznak, selycmpíquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen leszállított áron Singer Divatáruhá*ban, Városi Moigé Augusztus 7-én és 8-án Szerda és csQtOrtök Két nagy sláger egy műsorban I I. Nagysikerű magyar film: csupa-humor vígjáték Ez a villa eladó Ksbos. Verebes, Taray Ide, BAaoa, Berky Llll, CslkAs Rózsi, Somló ós Keleti fAsasrsplásáoel II. Qreta Garbó egyik legcsodásabb alakítása: A színes fátyol Barbo partnerei: Herbert Mereohel, flsorg Brent, Warner Olaad. — Rendezte: Rlohard Boleslswskl. Háromórás műsor I Előadások kezdete 5 és fél 9-kor Az S árai olAadások filláressk I ift&S augusitag 8 - (GáqvéiMmi elttadá*) Vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja Vccsera Antal tűzoltó tiszt gáz véd«lmi előadását " Nép-mozgó helyiségében a nagy. kanizsni testülelek és szervezetek ré-széie, amelyre különösen felhívjuk a város férfi-közönségének figyelmét, - Keszttielyen) Keszthely nagyközség képviselőtestülete most tartott közgyűlésén megejtette a jegyzőválasztást. Oroszlán István dr.-t, az adóügyek vezetésével megbízott önálló hatáskörű jegyzővé, Takács Uszló dr. l«ntí-l segédjegyzőt jiedig közsgi segéd jegyzővé választották meg. Kzzel a készthelyi jegyzőválasztás ismert lavinája ínég pem ért véget, mert a vezető-jegyzői állás még mindig l>eiöltcllcn. - IWhfcfi Iütv«ti gróf hindu diák vendége) Márffy-MantuaiX) Tamás csombrádujfalusi földbirtokos fia szo ros I>arátságot kötött angliai egye. temi tanulmányai Során Ramesch War Dayal delhi egyetemi hallgatóval. Az érdekes arcú hindut tpeglüvta blrlo-kukra, alionnan gyakr"n bekocsikáznak Kaposvárra. A fess. hindut mindenki maharadzsának nézte, aki a kénKzős-ködésekie elmondta, hogy a magyar föld és a táj szépsége nagyon megfogta a lelkét. Caombrádujfalusi látogatása után gróf Beihién István, Nagy kanlzsa országgyűlési képviselő vendége lesz, oki inkei birtokára hívta meg War Dayalt. - (Az «W gjorívopal K»*xthely Tapolca kütíVU) A Tapolca—Ke«zd>cly között közlekedő vicinális vonalat tudvalevően elsőrendű vonallá építették át. Az ,uj fővonal műtanrendőrí bejárása most történt meg. A gyors vonali szerelvény vigan robogott végig a vonalon és ezzel egy uj korszak veszi kezdetét. Most még csak a tapolcai állomás átépítésére volna szükség, hogy a pesti gyors mozdony csere nélkül mehetne Keszthelyig. :>om - (Me-CM tűzoltó oiapatver.eny) Zalaegerszegen szeptember 8-án megyei tűzoltó csapatversenyt rendez a vármegyei Tűzoltószövetség. A verseny bal csoportra oszlik a fecskendők fajtája szerint. Augusztus Í5-ig lehet jelentkezni. - (C**Mnyi«4 Cseléoyi nélkül) Sümegen történt, hogy az egyik kávéház nagyszabású Caeiényi dalestet idr-detett. Szé|>számu hallgatóság gyűlt össze, akik már tűi«lmetlcnül várták Csejényl Józsefét, a Nemzeti Színház kiváló művészének fellépését. Kéaőre j^rl már az Idő^ á közönség körében "\'ár komoly mozgolódás támadt, aml- 2AUI KÖZLÖNY kor \'Wgjcknt a azinen Déry Margit "inéunő és i*jetenkXte, hogy Csernyi liulmérgezésben fekszik Badacsonyban 6h kérésére $ tartja meg a Qselényl n^tacsiet. Sümeg jóáneveH éa fegyelmééit közönsége tudomásul vette a bejelentést és pyugodtan végighallgatta a C^lényi-estet — Caeiényi nélkül. Sőt akadtak olyanok, akik még tapsoltak la... , _---1 figyelmébeI Bn- tejárainkat .éayegeaen teazállilott ár*-kon ároaltjuk. Hosszú ^járatú hllelre \'«, kaaatmaoteaao. Köpetein butoráru-ház, Hojthj Miklóa-ut 4. szám. — (Kommunista propaganda a balatomi fürdőhelyen) a balatoni für- dőliciyeken kommunista röpcédulákat osztogattuk ismeretlen suhancok. A röpiratok Rákosi népbiztos szabadon bocsátását követelik. A csendőrség azonnal erélyes nyomozást indított, hogy a röpiratok értelmi szerzőit kinyomozza. — Kitűnő mhtőaóga lepedővászon, I>aplanlepedö, síffon maradékok jó mértekben kapliatók Schütznél, — (A gyoravojnat elé ve let te magát) A balatonbogiári állomás előli a be-robogó gyorsvonat elé vetette magát R«idl Károly 18 éves kaposvári szabósegéd. A gyorsvonat mozdonya borzalmasan összeroncsolta és darabokra tépte a szerencsétlen életuntat, oki ott a helyszínen kiszenvedett. A gyászoló szülők semmiféle okát, vagy magyarázatát nem tudják adni, hogy gyér-mekük miért dobta el magától az életet. Az öngyilkos üatalcmbert Bogláron fogják eltemetni. — (UoHszuból gyújtottuk) A zaiái tüzesetek száma csak uem akar fogyni. Tegnap éjjel Sümeg éjszakai csendjét zavarta meg a tűz riadalom. Ismeretlen Wttesek felgyújtották Hédei Sántfor gazdálkodó 20 méteres uádfedeles pajtáját és istállóját. A lángba borult épületet a tűzoltók legnagyobb erőfeszítésére sem tudták megmenteni. Mi tv u tűzoltók a helyszínre\' érlek, már uz egész épület lángokban áll^ és csak-hamar teljesen elhamvadt. A szomszédos épületeket sikerült megmenteni. A csendőri nyomozás u tüz okául gyújtogatás! állapitolt meg. Valaki bosszúból gyújthatta lel Rédol Sándor pajtáját és istállóját, amely a Sümegi Takarékpénztár kérésére árverés alatt állt. Az árverés bélyett most csendőri nyomozás Judult W teites kézrekeri-téséie. — Síévö*!) p«rg«, tenniszflanel maradékok nagyon szép mintákban — Schütznél. — (Ujabb vakmerő betöri** Készt Iielyen) Megirta a Z^lai Közlöny azt a vakmerő betörést, amely az elmúlt héten Keszthelyen történt. Éjszaka egy betörő az ablakon keresztül elvitte egy osztrák nyaralócsalád ékszereit, pénzéi, óráját é* egy Bécsig szóló autóbuszje-gyei. Most isméi hasonló betörés foglalkoztatja a keszthelyi cscndőrsé-got. Tegnapra virradó éjjel ismeretlen tettes bemászott Boros Lajosné )teszt< helyi lakos ablakán és a mit aam sejtő alvók között minden összeszedhető ékszert elvitt. Gyűrűk, aranylánc, karkötőóra, arany karpercoek szerepelnek a gazdag zsákmány közölt. Az (eltevés, hogy a két betörést egy éa ugyanaz a .vakmerő ablakbemászó betörő követte cl. Kézrekeritéséro „ a keszthelyi csendőrség mindent elkövet, — (Uetagiéjcéböl a luilAlba uteaie-kUM) Szomorú szenzánclója van Zala-bémek. Kozáry Lajos szljgyártó-moster 54 éves felesége gyógyithatatlan idegbajban szenvedett. Az asszony többször hangoztatta, hogy nem bírja tovább az életet. Minden vágya az volt, hogy gyermekeit lássa, akik az asszony hívására pár nappal ezelőtt le is utazlak Budapestről látogatóba. Kozáryné piost egyik délután elbúcsúzott gyermekeitől, akik a Zalához mentek ki fúródul és a kamrában felakasztotta magát. Miié fiai hazajöttek, már halott volt. — Gyor« é* bizfea a közlekedés Brandi Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-tőL — A S\'BvülókóruNok SservMé^nek és TanHásAnak AUd»r"r». üzen a d-men most jelent meg Rózsavölgyi és Társa kiadásában Buda^slen Tiboldi Józsefnek az elemi iskolák, polgári fju-és leányiskolák, gimnáziumok, középfokú tanintézetek, cserkészek, leventék, dalárdák, egyházi- és világi egyesületek, továbbá az iskolán kívüli népművelés céljaira alakult szervezetek részére irt elméleti munkája. A kiváló zeueszerző és pedagógus tudományos felkészültséggel és nagy gyakorlati érzékkel ismerteti a szavalókóruaok szervezésére és tanítására, úgyszintén a hangutánzó és ütőhangszerek használatára vonatkozó (elméleti és gyakorlati tudnivalókat. A felsorolt tanintéze-lek és egyesületek részén: példákkal illusztrált részié les gyakorlati útbaigazítást is ad ugy, hogy annak alapján a szükséges ismereteket bárki könnyedén elsajátíthatja. A hézag\'pótló mű tanítók, tanárok és karnagyok részére nélkülözhetetlen segédeszköz. \'Ara két pengő. Megrendelhető u szerzőnél: Pestszenterzsébel, Vas Gereben-utca 11. és minden könyvkereskedésben. — Paplanok, gyapjú -éa flanelltaka-rók nagyon olcsó árakon Siiígcr Divat áruházban. kiszitsB attliBi saját ivegjeliBB szódavlzs BacUlasmentes Hiegienibns kapható amin a kéulat tart UÉ ANTAL wtiÉtíbl Fó-uft 5. Prognózla: Éazakl, lu*k- --. I -- J- nyugatl nél, az oniéo éazakl felén oaatl.g klaabb aaó, • hómér-aéklat délen valószínül.g emelkedik. _ NlnoMn párja áehol az tárnán* .Iirvak, Mart hüaég.a éra |6k.dv a agéuaégrwk. - MIvM ISIM* a vaUkéél, errOl Ir érdekes cikkel a fiatal lányok kedvea hetilapja, u Magyar Unypk. Két re-génytolytalás, utlclkk, növelték, versek, aktuális képek, seebbaiél-saebb kfxl-inunkák, divat, háztartás és lakáabe-rendezés, német éta M hasznos tanácsok mindazt, ami lányokat érdekel, megtalálják kedves lapjuk uj számában is. Mutatványszámot bárkinek sovénen kaid a kiadóhivatal, Budapeit, VI., Andrássy-ut 16. - (OWáM Utt éa nff4 t-*"1 a Isé-vlai asMtaaa) A NagykaaUaal JUtfr-buaavállalat minden taait- éa tlnaep-nap aatóbnaat Indít Hévlaz*. A kéajal-mos hévízi ulaaiara Jeleotkezal néz lehet aa autóhuaz vezetéjénél. Heg!, leld számú Jelentkezd eeetén máz moat vasárnap Indul a Jérat reggel pontosan 8 óra 80 perekor a CentrtU eldl. Viteldíj oda-vlaaza a leszállított árban 3-50 pengd. - (BélyeetyOJUk tsUlkaiéJal aaer-dán délután 6-tól 8-ig a Paaalonia hátsó kistermében. Földrengés Békésmegyíben i - Oyula, nuguax,ua 7. Békésmegyében kedden délután negyed hét órakor földlökéseket érezlek. A földrengés több házat n>egre|>eutett, kéményeket dintött le, de nagyobb kár vagy naerenoaét-li-nség nem történt. A földrengéa-lanl intézel igazgatója kijelentette, hogy éjen a vidékem máskor la fordult eió hasonló WMdrangéa. A» alföld rendkívül li«a aülyed éaexek Idézik elö az ugyneveaeit dktmtfkiu földrengéseket. Mindenki ZALAI XÖiLÜflYi olvas • Hlrazolgálala magBlihalí • • 7B, évfclyara 179. szán ■M I I PU Nagykanizsa, 1936. augusztus 9 péntek Ara 12 Pár ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési trs: eer hón « peori « SzelksoUMci AsCUMtaUÍ tsCliMi 1 Minden magyarnak legyen kenyere 1 Meg.roeguj«l a tényutAs a re-[ormMuMedék és a reiowvi>oliUka nllen, jóformín k|yét*lnélkül olyan tájakról, ahol szinte kétségtelen, bogy -mjiwp í«" Is tudják, hogy iiilrél y«n MÓ. A nitufBHUnuedék : a hadban réMlvetielMík tábW>, léhát azoké, akit v«lál>ao legtöbbet szenvedlek a haza védelmében és most, életük delén, a jnlltlkában 1» szóhoz Jutottak, ttveg a* ifjú ■ g»eneráoté, amely utánunk növekedett fel, ugyanesak szenvedve, nélkülözwe.\'Ez a neform-nemzsdék a reformpolitikának dinamikai erejét Jelenti, unwly Igenis akarja, hogy változás legyen abbsn az országben és pedig olynn változás, hogy\'minden\'magyarnak legyen kenyere a magyar *a|> alatt. Azt hlsaem, hogy amikor ilyen evolúciót kivánunk, s ebben közreakarunk működni és szlwel-lélekkfel támo^tjyk a refonnkormányt: akkor ezzel a .szélsőségek ellen is har. colunk és meg akarjuk akadályozni azt, hogy a nemtörődömség kflvet-. keltében újra forradalmi állapotok kft|é kerülhessen az ország. tyinden olyan irányzat, amely skár a tisztviselők, akár az osztályok, akár fe^kéntek ellen izgit, akár a várost tea fatut akarja agy-mással szemiaíjlltaál, iáin tl ixnfI »s»n csclelMk áa ,nen> aeglti elé, llanfm ép|Wn ellenkezőleg, hátráltatja a szebb jövő kialakulását. Engem Zalavármegye .székhelyén Választottak meg képviselővé. Ott . siádoni volt látni az úgynevezett (jilaskcresztes Irányzat tultengésatt Kétségbeejtő volt, hogy iskolás Jji-rekek, amikor egy uriambertlát-W, kórusban kiabálták : Bátorság I Hs megkérdezte az ember felnőtt Sisok-tól, hogy kivel szemben uk bátrak lenni, hiszen az éggel szemben kell majd ismét bátornak lenni, ha hl a haza, tamással szemben minek ez a Mgy bátorkodás - akkor m-m tudlak komoly feleletet adni. Pro grammjuk a gyűlölet, és pedig Olyan mértékben, hogy még hetekkel a választan ,utén sem adtuk; aMMtvbdak>*k,.:a karhatalmi era- tak Ita\' téliesen át y<jl- Wfogáslól, amely felelőtlenül föl-Mi, pénzt és mindent Ígér azoknak, Biliknek semmijük sincs és akik csuk Is ezt az egoista forradalmi felfogást akarják mindenáron érvénya-»i|>-nl. iKorülnl kell az olyan közjogi el-Imtétek kiélezését Is. amelyeknek W semmi aktuálltásuk nincs. -A királykérdés : nemzetközi halalmi kérdés. Egyelőre őrizzük meg a királyság előfeltételen, dolgozunk azon, hogy a keresztény ZZSMbmm w- A dunai-egyezmény kérdésében élénk tárgyalások folynak a hatalmak között NémetotfWíg most Is elutasítja az egyezménytervet Páris, augusztus 8 (Lapzártakor ériMfttt) A dunai e^ez-ményre vonatkozólag a külügyminisztériumok kőzött igen élénk eszmecsere felyik. A római francia nagykövet Suvich-al tárgyalt és a római osztrák és kisantant követekkel sikerült megvetni a megegyezés alapját, ugy, hogy csak u szövegezés vau hátra, igaz, hogy a saö- vCflozé«nél támadnak a legiwgyohb bonyodalmak. Valószinünek tartják, hogy Németország most is elfogja utasítani a dunai egyezmény tervét. Goering, Neu-rath báró, Göbbeis és Hlomberg ugyanis nemrég tanácskoztak Hitlerrel és akkor alakult ki ez a felfogás a német államférfiakban. Gömbös Gyula hétfőn este tájékoztatja a Nemzeti Egységet ax orexág hül- és belpolitikai helyzetéről Budapest, augusztus 8. A Nemzeti Egység Párt augusztus 12-én hétfőn este értekezletet tart. Az,értekezletet eredetileg Balu-tonföklyáron akarták tartani de Gömbös Gyula miniszterelnök ugy hiatárorott, hogy mégis Psten fogja tájékoztatni párthiveit az ország külső és belső helyzetéül. Várpalota, augusztus g A bakonyi minis/irtanica csütörtöktől folytatla a telopüésről szóló törvényjavaslat megbeszélését. Politikai forradalom tombol Franclaorazágban Ma temetik az összetűzés halálos áldozatait — A baloldal a parlament azonnali összehívását követeli Brest, augusztus 8. Éjféltájban Ismét uj erőre kaptak a brcs\'II Zavargások. Tekintetei, hogy a város köZ|>ontját erős knío-nai és rendőri készültség veszi körül, a tüntetők a város külső részén gyülekeznek. Az éjjel gyakran felhangzott az utcákon az internacionálé, mert a munkástömegek ezt éneklik. A rendőrség az éjféli órákban fel akarta oszlatni az éneklő tüntetőket, akik erre kőzái>ort zúdítottak a rendőrökre, ugy hogy azok erősítést kértek. Az utca kövezetéből és az utoai padokból l«rriká-dokát emeltek a tüntetők és két hatalmas máglya fényénél lázitó beszó deket tartottak, i Brestben 24 óra leforgása alatt a* arzenál munkásain kivül a. lakosság többi rétege is csatlakozott a tüntetőkhöz, ugy, hogy a város kéj* egészen raegváltoaott. Éjfél után egy órakor a katonák elszállították a tüntetések több halátos áldozatát és a sebesülteket. Páris, augusztus 8. A francia sajtó örind több aggodalommal ir a zavargásokról. A Journal saertnt a bresti munkások tüntetése nem gazdasági követelés, hanem lassan előkészített forradalomnak az előjele. A többi lapok is politikai forradalomnak nevezik a nlázadást. A zavargásoknak eddig 280 súlyos sebesültje van. Brestben a halálos áldozatok temetésének nap ján, csütörtökön, általános sztrájkba lépnek a munkások. A brestl és toulonl zavargások politikai következménye máris jelentkezik. A kommunista képviselők ^^iKStéfogl * <*yéb alkot-mányjogi reformokra * kétségtele. nül szükség van. Mindjárt megemlítem a választókerületek arányosítását Is. De ezek az alkotmányjogi és közjogi reformok iwm a l^sür-gösebbek. Amit a reformnemzedék akar, az az erkölcsi és gazdasági megújhodása ennek a szerencsétlen megcsonlfitoft otstógnnk. A Kormányzó Ur az országgyűlést m?ggnyi:ó baszéd^n a kővetkezőket mondotta : »Fokozottabb mértékben lesz szükség arra, hogy az országgyűlés rendelkezzék azokkal az örökbecsű értékekkel, amelyek * nemzetet ez?er éven át tennfcr- tották : az önzetlen hazasierétet, a lemondó áldozatkészség, a tűrni, kitartani -ás akarni tudás erényeivel. Hazánkat Ismét naggyá nemzetünket megint boldoggá, az ország fiainak csak olyan összefogása teheti, amely, felülemelkedve minden elválasztó irányzaton, az egyetemes magyar gondolat jegyében egyesit mindnn épitö erőt*. Ép -aeket a szavakat szivembe zártam. Valóban kötelességtudásra, hűségre, fegyelmezettségre; és áldozatkészségre van szükség, hogy tiszta közéletet teremthessünk. Egy nagy belső revízión keresztül kell a kispxisztenciákat felemelnünk, bogy mindenki megtalálja az or- érlntkezésbe léptek a baloldallal, hogy azonnal üljenek ö«ze, tudnak értekezletet, hogy közöetfjen követelhessék a "képviselőház haladéktalan összehívását. Brost, augusztus 8. A munkások felszedték az utca kövezetét és utcai jmdokkal teljesen elzárták a közlekedést. Az utcai lámpákat mind össsetörték, ugy, hogy a városra sötétség borult és a sötétség leple alatt valóságos gue-rillaharookat vívnak a rendőrökkel. 3-as espiiortokban . megtámadják őket, kő és üvegzáport zúdítanak a karhatalmi csapatokra, azután visz «zavonulnak a barrikádjalk mögé, ahol máglyafény mellett gyülekeznek. Az utcai padokat, ültetvényeket és a kitépett fákat tüzelik*. «el. Az éjjel mintegy 800 főnyi tüntető tömeg megtámadta a pályaudvart és egy indulásra kész vonatot hatalmukba vettek. A vonat azonban mégis elindult és magával vitt többszáz tüntetőt. Páris, augusztus 8. Ideiglenesen felfügesztették 88 |K>siatlsztvlselőt, mert a szükségren-delet miatt tüntető íavajrgásokban résztvettek. Brest, augusztus 8 Csütörtök reggelre a hangulat kissé lecsillapodott, az üzletek nagy fé**« azonban zárva maradt. A fegyyeflgyiir szabadságol adott ma 600 munkásának, mert ozok a zavargásokban életüket veszteti munkás társaik temetésére akarlak menni. A zavargás mai mérlege 1 hatott és két sulyoa »ebesüU. A szer dai tüntetés, mint a legutóbbi jeknté sek mondják, már nem volt oly\'heves, mint a keddi, ötven tüntetőt ^tartóztattak, akik közül 10-nél fegyvert találtak. A hatóságok elhatározták, (hagy a^kg^nai csapatokat oendönltgg-\'l Ax abesszin kérdés Páris, augusztus 8. Laval francia miniszterelnök ídly-taíta n tanácskozásokat az díaaz, angol és görög követtel az pkét-abesszln viszály kérdésél>en. A háromhatalmi értekezW összehíváséról is tanácskoztak, végleges dátumban még mindig nem állap^luik meg. Előreláthatólag 16-án letiz Pá-rlsban. szágban megélhetését és elszakított véreink ta boldog örömmel kívánkozzanak vissza az anyaországhoz és igy újból megteremthessük az ezeréves Nagy-Magyarországjét. Puritán módon tisztogatnunk ltell az egyéni önzés mezején. Vadban meg kell szüntetni a kartellek ^éa a favorizált nagyvállalatok túlzott jövedelmeit, le kell faragni n tuí magas töbl»zörös illetményeket, ki kell fejleszteni a család- és embervédelmet, szociális és pénzügyi refprmok utján. Mi minden törekvésünket t«mek a belső, valamint a nagy revWónak szolgálatába kivánjuk állitanl. eaui kozlomt 183S •WgtiwlM S. Munkabérmlnlmumot megállapító bizottság Ma lépett életbe a munkubéP-mt ntimimot megállaiiitó bizottság felállításáról szóló rendelet. A Tleres-kedelmi miniszter még nem newzte kl a bizottság tagjait. A kőmivesek sztrájkja még tart, de a bizottságnak már nem sok dolga lesz Itt, mert mindössze egy Ullér dilerencia van a munkaadó és jnuukás bérkövetelése között, ami inkább politikai presztízs kérdés és nem létíeautar,-tásl kérdés. Hitler feloszlatja a szabadkőműves páholyokat l Berlin, augusztus 8. Tekintettel, hogy a szabadkőműves szellem nem egyeztethető össze a nemzeti szocialista felfogással, elhatározták, hogy a Németországban fennálló szabadkőműves páholyoknf feloszlatják. _ Nyomor elöl a halaiba menekültek Balassagyarmat, augusztus 8. Haiáauer H. István megyéspüspök délutáni sétáját végezte a környékbeli erdőben, amikor az utmentén egy véresen támolygó fiatalembert vett észre. Pár száz méterrel odébb íredig egy átlőtt homlokú nőt talált. A bolttest feje alatt egy búcsúlevelet találtak, amelyből kiderült, hogy a nő Krismayer ilonu budapesli varrónő, a férfi pedig Brad Imre péksegéd, akik nagy nyomoruk miatt nem lehettek egymásé és ezért választották a halált. A fiatalembert a kórházba szállították. Életben maradásához bevés a remény, j . A nagykanizsai szentferencrendlek nagyszabású Szent Erzsébet-ünnepsége tokén Ssent Erzsébet szenttéavatásának 700. évfordulóját ünneplik fényes egyházi keretben —Nagykanizsa és az egész vidék részt vesz az inkel ünnepségen — Katolikus nagygyűlés kanizsai és somogyi szónokokkai Szent Erzsébet szenttéavatásának 700. évfordulóját a nagykanizsai Saent Ferenc III. nendiek az egész környék községeinek részvételivel nagy ünnepség keretében ünneplik meg augusztus 19-én és 20-án In-kén, melynek keretében kathollkus nagygyűlést tartanak. Hogy minnél többen részt vehessenek Nagykanizsáról is, az ünne]>ség szervezője és főrendezője. P. Czirfusz Viktorin plébános intézkedett, hogy megfelelő gépkocsi álljon olcsó áron a katolikusság rendelkezésére. Ugyanis két menet indul. Az egyik gyalog indul a nagykanizsai plébánia templomtól augusztus 19-én déli 1 órakor, mig az autókon indulók dél- után 6 órakor a városháza elöl indulnak. A Szent Erzsébet ünnej>ségek programja a kővetkező : Augusztus 19-én, Inkén a plébánia templomban este 9 órától reggel 7 óráig szentségimádás. 9-től 10-ig Szentóra, utána keresztúti ájtatosság, majd éjféli 12 órakor szentségi körmenet, amelyen a hivők égő gyertyákkal vésnek részt. Ezeken az ájtatosságokon és a szentségi körmeneten a nagykanizsaiakon kívül részt vesznek Zala és Somogy-vidéki községek hivői, III. rendi tagjai. Augusztus 20-án reggel 6 órakor szentmise, közös szentáldozás, isftb. Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyük, fehérneműk, Det-Ka cipők Szomolányi áruházban amit P. dr. Horváth Athanáz végez. 8 órakor liturgikus szentmise, amit P. Czirfusz Viktorin szolgáltai. 9 órakor a templom előtt katholikus nagygyűlés az egéaz vidék bevonásával. A gyűlés szónokai Wktöttsze. repeloek többek között PadáaylSán dor inkel plébános, dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki biró, a nagy. kanizsai .Credo, elnöke, stb. Fél 11 órakor ünnepi nagymisj, amit fény** papi asszisztenciával dr. Hoss József kaposvári apátplébános pontifikál. Utána Te Deum, majd hazamene-tel Kanizsára. Az augusztus 10- és 20-iki inkcl kathollkus napok Nagykanizsa és környéke katholikusságánait egyik legnagyobb megmozdulása lesz. Aki az inkel Katholikus napokjon részt akar venni, Jelentkezzék már most e róm. katholikus cgyházközs ségt irodában, vagy p pléliánla hivatalban. Szebben, méltóU*m nem i, ünn^ pelhetl kanizsai katholikus Szent Erzsébet szenttéavatásának 700-ik évfordulóját, mint az (pkei katholl-kus napokon való részvételével. Dugulás és aranyere* bántalmak, gyomor- <a bélzavarok, raáj-és iépduzzsdás, 1 hu áUutdA pul-tadtúgá és • rekeszizom gyakori fcliolóaéta, hát- és deréktájit ellen a lermészeiadia .Ferenc József keserűvíz, kisebb adagokba atoutva naponta többször bevéve, kalhalós Kghtégtt nyujl. - KtztlaitftMlők rtMéfS rendkívül előnyös bútorvásárlást alkalom. Modern btrKidazáMk, tőkáUtM Jó kivitsIWn, bosszú lejáratú részletre, sőt Uisll-mentesen is kaphatók Kipstll. butor-tnibázbsn, Horthy HlkUte-at 4. Szőnyegek, függönyök, ógygürniturók, sezlontaknrók, biMuzatok nagy választéka Singer Divatáruházban. Szolid áraik! t9» tngralm I ZALAI KOZLONT Látogatás Nagykanizsa szegényeinél... Bolyongások Kanizsa „szegény bérházaidban, a gémeskutas külvárosi portákon, a falusi Kanizsán, a szegény vak kanizsai öregeknél... Azt mondják a háború előtt joál) világ volt. Boldoso\'s, megelégedettek voltak az emberek és nem \\o!t szegénység. Pidlg ma hetvenöt sz;Vs zalékkal több buza t.\'rem a földön; m|nt 1912-ben. És mégis nutuiyktn éheznek... A szegénység vi\'ágprob-léma lett... és megtanulunk egy u) szót: inségakció. Az állam, a várx>-sok költségvetéséb2 egy u| ro.al került: a szegényügy. Ez u) adót szült és a nyomor - bár nem szívesen - végérvényesen jogot kapott. Ha l"het jognik nevezni azt, amit az élet zsarnoki kézzel k!provokált az emberiségtől. Azt mondják nincs kolduskérdés, megszüntette az inségakció és mégis m.\'gtéiiett emberek pyujt|ák felénk fmegö kezüket. Kanizsán épp ugy. mint a világ bármely városéban. Pedig évek óta folyik már az Irtóhadjárat a szegénység ellen. Mn már az emberek adólillérelből helyeznek kenyeret a szegények asztalára, de vnn olyan is, akit teljesen a társadalom lót cl mindennel. Ka-nizsán is vannak szép számmal. Es ezeknek a javarészt szerencsétlen öregeknek, csak kb része kip elhelyezést a városi szegényházban. Nagyrészük kint lakik a vátysban, elszórva jószívű embereknél, akik a várostól kajrott tartásdíj fejében kosztot és lakást adnak szegény emberies tv érüknek. Mikor elhatároztuk, hogy körsétát ■teszünk a várra szegényel között, távol állt tőlünk a gondolat, hogy ezzel bírálatot gyakoroljunk az lile. tékes tényezők munkája felett. Koránt sincs szándékunkban megbírálni. hogy kl hogyan érdemli meg azt, hogy mint városi szegény, ellátásban részesüljön, vannak-e mások, akik joblran rászorulnának err-i .stb. Ml csupán azt akarjuk adni, amit láttunk. Az inségakció rendelkezésünkre bocsájtotta a szegények jegv zékét és ml ebből .kapásból. kiválasztottunk a város különböző pontján hét szegényt. A város volt szíves erre az alkalomra egy kocsit adni. ugy, hogy egy délután kényelmesen bejárhattuk a nagy utat. Körutunkon elkísért bennünket Aradi Antal városi képviselőtestületi lag is, aki szintén személyesen akurt meggyőződni a városi szegényeket-helyezéséről. Emberek... sorsok... f Napsütéses kora délután Indultunk el, s első utunk Klskanlzsa végére vezetett. A Rozmaring-utci 5. szám előtt állt meg a kocsi. Kovács Já-noséknál. Kicsi kis udvarra nyitunk be. Hálul farakás, az előtt egy nagy "*>mó rözse. Mellette szakadozott nihálu öreg anyóka ül. Rőzsét tördel unott egyhangúsággal. Mire beérünk, előjfltmek a házbellek is. Jóképű menyecske fogad és érdeklődésünkre a rözsílördelö önegasz-szonyra mutat, ö tehát az első szegényünk. Tlslér Györgynél** hlv-ák. de hogy hány éves - nem tiid-)«■ Két éve van már Itt. Tiszta ágya van. jó ruhája, He a szépruhát nem saerell. Letépi magáról. Inkább jár rongyokban. .Kicsit bolondérlás. -mondja Kovácsné. aki 18 pengőt kaP havonta Tlslérné után. Szom. szédok jönnek, azok le erősítik, hogy ló helye van az eWtlebajos asszony-"\'«. aki még m»t Is férjhez akar «nnl. Egyetlen kívánsága: szerez-*unk neki vőlegényt. Megígérjük. Magyar-ulcu 113. a köwtkezö állomás. Mig kocsink odaér, önkéntelenül 1, az emberi sors jut eszünk. Ik\\ Az ulca iMirálran játszadozó gyermekek mindenfelé. Vigan hancúroznak, gond nélkül, boldogan. Vaj|on kl tudja, ml lesz belőlük, mire felnőnek ? Mi lesz a tanulás, munka, fáradság, gond és kilzdés eredménye? És lesz-e egyáltalán eredménye... ? Előttük a Jövő, az emberi sorsok örök titka. Hatnlmn-sák lesznek-e, gazdagok, vngy ők lí mint városi szegények fejezik be viharvert életüket ? ■ - nem tudni. Titok. Nagy, szent titok. ...Éa őnekik jó, meri ők még játszhatnak, mert ők a boldogok... Akinek Ónálló keresete van... Magyar ulcán nincsen szerencsénk Szélig József, akit kerestünk, nincs odahaza. Fuvaroz. Ennek a városi szegénynek ugyanis van egy fél lova. -- mint mondják a házlak - azzal van fuvarozni. Plánder Jánosáénál lakik, aki ezért 18 i>engöt kap a várostól. Aradi bátyánknak ez nem tetszik, de mi cipeljük tovább Akad még szegény a Magyar-ulcá-ban. ...és aki vakon Is boldog A 136. számú házban találjuk meg Bohár lstvánnét. Egy kis szobában lakik 20 jrengőért özv. Zstdl Pálné-val. Most hurcolkodnak. Régi fény-kéjrek, ócska vecker, dísztárgyaié, poharak, tojásrántotta és uborka található nagy összic-visszaságban a sublaton, ami mellett a földre eszkábált priccsen Bohámé fekszik. Tiszta fehér a haja, azlnte szép ez az anyóka. Látszik rajt, hogy valamikor jobb na|iokat látott. Ránoos arca is valami kifinomultságot árul el. 12 éve világtalan. 82 éves, de valami fiatalos derű árad felénk ránoos arcból. A sorsával megnyugodott vakok és az Istennel megbékélt öregek tiszta derűje. Fénytelen hangjából is háláa szeretet sugárzik. amikor utánnunk szót : - Köszönjük a látogatást I Pillanatkép egy „szegény bérházból" Utunk a Rákóczi-utcába vezet. A 17. szám alatt találjuk meg Fekete Laurát és Há|ek Márlát. Ok ketten laknak egyült Csuha Jánosnénál, aki kettőjükért 28 pengőt kap összesen. Istenem... ma ez is foglalkozás. Szegényeket tartani. Igy legalább neki |s jut valami. Es ez a három öregasszony szélien megvan a kis, fehérre meszelt, Jézus-szivés, Szüz-Mú riás szobácskában. Fekete Laura a szegényházból j«tt kl... Így jobb -mondja. Hájcr Mária — tul a 60-on - csak épi>en hogy van. Évek óta világtalan. De megelégedettek, nincs már kívánságuk az élettől... Inkább a ház udvara lep meg bennünket. Az alig 8x10 méteres udvaron 4 kutyát és 12 macskát számoltunk össze. Nem marakodtak, békességben megvannak egymás mellett, mint a ház ember-lakói, kik Nagy tömeg maradék gydlt össze alkalmi árusításunkon. műselyem, Imprlmé, burette, vászon, tro-pikál-anyagok ruhára alkalma* méretekben nagyon olcsón. áruház csali DMETKERféle befűzOport! Ott üldögélnek az ajtók előtt. Minden küszöbön ketten-hárman. 35-40-cn laknak itt, de ha kl van, adva minden lakás, 60 ember él itt együtt. Ml, belvárosi emberek, tán nem is tudjuk elképzelni, hogy Kanizsán Is vannak ilyten kiskaliberű »szegény-bért}£zak«. ...És még valami... Gémeskút! Bent a városban, a Rákóczi-utón, egészen közel a Sugár-uthoz. Gémeskút... Vájjon hányan tudják ezt Kanizsán ? Sőt, merem állítani., nagyon jjokan vannak, akik még egyáltalán nem láttak gémeskutat. Pedi-? ott terpeszkedik egy a Rákóczi-utcában. Komoly magába-meredezé-ssel, néma büszkeséggel, egyedül... Effy 25 éve® idegbéna leánynál De folytassuk utunkat- A Petűíi-útra megyünk, ahol a 75-ös szám alatt megható kép tárul szemeink elé. A szük udvar leghátsó lakásának kis szobájában egy fiatal, csinos\' leány fekazik: Götl Julla. Ed, dig csak .öregekkel találkoztunk éa nem akarjuk hinni, hogy ö is városi szegény. Pedig az.. Hat ,év óta fekszik idegbénulásban. Éá\'ez mindent megmagyaráz. Egy szombathelyi pékcsatád egyetlen gyermeke Gölt Júlia, de qptilel még 1032-ben elhaltak é« |gy teljesen egyedül van. J>8 éves és hat év óta fekszik csaknem mozdulatlanul. Most egy szegény napszámosasszony viseli gondját 26 pengőért. Szomorú sors. De Götl Júlia mégsem panaszkodik. Az Ur kegyelme a megpróbáltatáshoz adott türelmes szivet. Ez már falu... Atilla-utcán át Rózsa-utcába látogatunk. Ha bekötött szemmel hoztak\' volna ide bennünket, most azt htn-i nénk, falun vagyunk. Tipikus falusi táj. A 46. számú ház" akármelyik: zalai falu környezetébe beleli lene. A hosszú ház előtt kis előkert, az fák alatt libák legelésznek, hátul pajta, istálló, az udvaron kiscsibék, a kerítésre aggatva köosögök, edények, oldalt farakás, rőzsecsomó, a k-vegőben trágyaszag. ,tehénbőgés -minden, minden falusi - Gábor Júliát keressük. Nincs idehaza. De Gregál Jánosié, a szállásadója (18 p?ngőért), megmutatja a lakást. Falusi szoba. _ Két ágy a szcntkéi>ekkel, sublat a sok csecsebecsével, szekrény, Bsztal, feszület, Házi Áldás, székek, Isten hozott I - és kész. Jó, nyugodt hely az ilyen öregeknek. , [ Hazafelé a Te lek y-utón még betérünk a 4. szám alá Ringauf Teréz-bez. (Horváth Istvánnénil lakik 14 XALAI KÖZLÖNY ■agiijiiiiiafiB Csalhatatlan ne II egészséges, tenni-Mtaahaiasln vlssianyeréséresszflszll-léi süta vslá védckeiésre. Ei a híres ésseiami íiglKT** NI* — l..ts.. II fa KI Wi hatóanyagot noi tartalmai A l>J amgiba uj\'ja est > hsjvlset. as öaiUlí hajszálak iflvld kIS múlva egésiaéucs, természetes szint és megirlelö sűrűséget ■yenek. Ez s kajviz megszünteti a bsj-hi UK, a fejbőr konásoűssát és szőaztl-üst a laamacasabb korig negakadi-tm - Kaphat4: lerfclános b%fediásuál, Ffl-ut J. (kfiNta a<H linai) pondért.) Alacsony, . töpörödött kis asszonyka. Egészsége miatt pu-nac*o«k. .Rövid a lék-gsetero-mondja. Gyomorba (oi, moet Jött ki a kóeháabói. Nincs is megelégedve helyével. Sziik, kopott díványon al-s* és nyugodtabbv csendesebli hely re vágyik. Itt ugyazila aok a gyerek, laknak egyűtt n két szobában. Körsétánkat ezzel befeleztük. Ri-irorlunk inkább csak vázlat. Kur-oolat arról, hogy miiyen a kihelyezett városi szegények otthona. És n.\'iit lehet kifogásunk a város elten Ml csak egy kis százalékot látogattunk meg. Pedig sokan vannak. A váras havonta közel ezer pengőt fizet ki értük. Sétánk váratlan volt, ismeretlen helyekre toppantunk be, néhol után-nunk szóltak ; Hé, Írjanak be engem fs, én Is szegény vagyok I És ha ezeken nem is tudunk segíteni, mégis ugy érezzük, utunk nem volt hiábavaló. Emberek..., sorsok. r., letűnő tietek között jártunk, városszéleken. szűk szobáklian, öregeknél, szegényeknél és sokai láttunk, tapasztaltunk. Érdemes volt egy délután bolyongani, - mert tele tarisznyával tértünk haza. , ...ÉS megtanultuk mégjoblran megbecsülni a mindermapi falat kenye-ff- (Irat Ernfi Tímár tta — * kaposvári arfntiriulat primadonnája lett A vidéki sziivigaziQitók még uiiudlg lárgynLnak .szervezik a jövő rra támiWlukat. Tohay Andornak, a kaposvári színigazgatónak már teljes as •gynttese. Most olvassuk, ho|^ primadonnának a nyári szezonban a pécsi társulattal Kanizsán járt és nagyon megkedvelt, saiaipalikita Timár Hát szerződtette. Ilont lirxsi, a tavalyi yr[-roadonaa pestre kerüli a Király Szio-hAzboi. Az ismertek MsQl még Keiéayi Sári éi M*ga*Riy Jurf lelt a kaposvári átlagja. UamM anyáknak kellő figyelmei kell fordttaniok arra, hogy bü-mttkOdéaak rendben legyen, ami feg-egysserabben a régó\'a közlsmeri termés setea .Ferenc Jótsef kestrü-viz használata áltil — reigef, éhgyomorra egy *i pohtrral — érhető et. NafUi: Augusztus g. péntek Rom. kat. János. Protestáns Ernőd. Izraelita Ah. hé 10. GyőKjnzertári ájjeil swlgtlat * hó napáaa a .Megváltó, gyógyszertár F.r-zUbet-lér 3t. és a knkaaizsai győgy-szertár. Gőzfürdő nyitva raggal 6 órától este 8 óráig (héttő, «z«da, péntek délután, kedden egész nap uókaek). Nemzetközi BaoleaslIzAlAsI Kongresszus Két évi előkészítés után ölt össze a minap Londonira a VI. ik Tudományos Munkaszervezési (racionalizálási) Kongresszus, amelyen 40 állam közei 2000 fött.vi képviselője >elciit meg. A kongresszusra az angol kormány oly nagy súlyt helyezett, hogy u kongresszust n ken ti herceg nyitotta meg És a walcy] herceg íárta be. Mindketten hangsúlyozták a racionalizálás rendkívül fontossági és azt, hogy a felmerült és mind égetőbbé váló szociális -prob-témák csak a racionalizálás helyes ul kaioiazásávat oldhatók meg. A \\va|eai herceg különösen u fiatal nemzedéknek ajáulotta ti£y«lmébe azt, hogy ezekkel a kérdésekkel mind mélyrehatóbbon foglalkozzék. A kongresszus Sir Goorg Beh&rell-nek, az angol gyáriparosok országos síö vétségének elnöke elnöklete alatt Igen najívsaabásu és: értékes munkát (ejtett ki, amelynek látható jele az is. hogy a kongiesssuara beérkezett és ott tárgyalt tanulmáuyok hét vaskos kötetre zugnak. A kongresszus az Ipari termelés te réti a staudard árakkal, a tervszerű gazdálkodással, a hudget-kontrollal, a tudományos üzemszervezéssel, a mezőgazdaság terén a gépek használatával, a mezőgazdasági száintartássai és a mezőgazdasági terményeknek az eladás céljára való .előkészítéssel és számos más nagyjelentőségű kérdéssel foglalkozott. A kereskedelem leién a nagy- és kiskereskedelem egymásközti viszonyával, a gyáripar *|adáai organizációjával, u] ipad termékek Iwveaeténének szervezésével, azután a műszaki neveléssel és a tisztviselők és munkások szakszerű tovább-képzésével, végül pedig az egyéni háztartásnak főleg azzal a prob-lémájával foglalkozott, hogy mJkép lehet legkevesebb pénz, idő és munka feihasaiáláaával a rsalá<tok étetst\'»n dardját a legrangosabb színvonalra felemelni. A kongresszus összeillésén behatóan foglalkoztak ozotl a kérdésül is, hogy a kormánynak mily mértékben kell és szabad a gazdasági életbe ,-)>eavat-koznia; Tas»iiiurí olasz közmuukaúgyi miniszter, Lelong párisi egyetemi tanár, Fiancis E. Pow-ei, az amerikai kereskedelmi kamara elnöke, (leoffrev Monder angol képviselő és Vaclav Ve-runác, a cseh mérnökegylet elnöke igen értékes tanulmányokban azt az ál lá*|)ontot foglalták «l, ho^y a kormánynak a gazdasági életbe való beavatkozása ma már elkerülhetetlen, ezt azonban csak nagy körültekintéssel és elsőrangú gyakorlati szakemberek közreműködésével szabad csak megtennie. A kongresszus befejezte után a Nemzetközi Racionalizálási Szövetség tartott ülést, amelyen elnökévé I-ord I.e-verhulme-t, az "angol nagyiparost, al-elnökéül H. Hopí-ot, az amerikai Co-lumbiai egyetem tanárát, titkárul pedig De Valliere-t, a zürichi racionalizálási bizottság igazgatóját választották meg. Az igazgatósági* Magyaror-ország képviseletében Kelemen .Móricot, a Magyar Itacionalt válási Bizotiság igazgatóját is beválasztották. Az uj igazgatóság elhatározta, hogy a legközelebbi kongresszust 1038-ban Washingtonban fogják megtartani. Pro0nó*l»: A szél gyengül, «z ország északkeleti falében egy-két helyen eset-leg kisebb eső. A hőmérséklet való-sxlnftleg emelkedik. — Po.irefte, m\'itás műselyem, im-primé ruhák, poogyolák idényvégi árakon Schútzné1. Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, az elfilrásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruházában. Maradékok intoden ellogadhaló áron kaphatók. tlu»pM L | 17.30 llaugleruezek, - 18 05- AZ ő«-magvarok gazilálkodása. (tír. . Pál® Ilona.) - 18.35 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. Kőzremúkődik Pálffy Mária (éii»kv - 21.«\'HMgyI negyedóra; - 21.Z5 ClgányzeiKi. — 21.43 llirek,! versenyeredinények; -22.40 Az oprraliázi aanekar. — OO^ö HMk. , ...........,,,;! Badapea) II. 18.30 Hogyan bánjunk a caőpp:é»>k. kel. (I)r. Pécaiaé Mann lloDa.) —M.20 -20.10 Usonezi-Sehvvi\'iUer Osskáz szalonzenekara, rr SOJO A légi Kolozs. vár. (Unghy A, István,) - 20.55 Hitek. - 21J5-22J0 llangKmszek- Béea. i r 17.40 Haugveraeny. — 20 Jazz 20.45 Hangverseny. -Táuc az Openik-ban.. - 22.10 Hangverseny. — 23.45 Lemezek. Péntek liudapost L 6.45 Torna. - l!lá.ia i»ng|em<)ZCk. - 10 Ilitek. - WJP idős«\'rű apróságok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. - 12.05 Hanglemezeit 12.30 llirek. - 13J20 Időjelzés, idniáráiJ.lMités. 13.30 Magvar szalonfitfts. — 14.40 Hírek, árak. - 10.10 IXákfélóra. <Miért keringünk a Nap tóráit- (Csftrős Zoltán.) —. 10.45 Idűjelzéa, lúzek. — 17 Mit tanulhatunk uz angol vidéki, életből. (Sehvveng Loránd.j 17.30 ÜCrllia István szalonzeuekaia. -- la.\'IO Sporiközleinényék. — 1845 M\'uukáslélóra. -1U.15 C.lgánjT.\'ne. -2(1.15 Illyés Gyula ?« Fenyő Lásaló verseikből olvasnak fel. 20.45 Al. operahári íenekar. - 22 Htok. 22.20 Ember Nándor anngorialk. — 23 Nemes Lajos ulaasnyetvü előadása; ■ Madách: Az ember tragédiája.. -, 23.15 Erőai István jaiz-zenekarának műsora. — 00.05 Hitek. 18.35-19.10 Barabás LiiHa-íiegcdál. — 10.20 .Lmbenzagot ériek., (itar. tuos Lajos.) - 20—20-iU Hadosné itoek Hilda bécsi dalokat énekel sehrammcl-zeuekjsérettel. - 21 llirek. Báea. 12 Hangverseny. — 1S.10 Hangverseny. - 15.40 Ludwig van Iieetbovea-siouálák. — 10.10 Lemezek. 17.25 Hangverseny. — 20 SZórakoz-totó hangverseny. - 20.30 Prága—Bécs hangverseny. — 21.20 Szóraitoztaló barlgserseny folytatása. — 2210 Zon-Doraszóló. - 22.50 rJgányzene Buiia-pestről. — 23.45 Szérskoztaló hangverseny. Hotherr—Schrantz- Clayton— Shuttleworth gyártmányú EKÉK tahar^éasoM korménylemez-zel, laormemt^^cM^ágvskka\', ag«Ska>, az uj llputok finmü kMI zfiro-óva\'. boronAk 2 tagu és3 tsgu, könnyű ás nehéz kivitelben. VETÓQÉPEK kanalas- és tolórendutshea. DlrétiS. nt.Msik. tUHMvétank. Kaphatók éa maglaklnthetók nagykanizsai lerakatában: Ország József Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10; (A biróaág melleit) Tatefon >30. aupwttw 9 _ (A potyármVJer ■ Bertoybei nya-kwUs^ gyormekeknél) Kedves vendégük volt csütörtökön délután « jiaiatonberényben nyaraló nagykanizsai gyermekeknek, Dr. Krátky István polgármester P. Czlrfusz Viklorin plébá-uos-gvárdláu kíséretében kihajtatott lWlatonberénybe, hogy az elemi iskoláién u missziós névérek vezetése alatt nyaraló nagykanizsai gyermekek második csoportját meglátogassák. A kanizsai gyermekek az áldomáson fogadták a |)olgármestert és plébánost Mfndukits Celesztin főnökasszony vezetésével. Volt nagy éljenzés és sz.\'re-tetmegnyilvánulás a kanizsai gyermekek részéről. A polgármester és a p\'é-foáaos azután felkeresték a gyermeke, ket a szállásukon, ahol a polgármester hamisítatlan jófé\'.e .hazai dolgokkal• megvendégelte őket Dr. Krátky és P. Cirfusz hosszabb időt töltöttek a gyermekek kőzött, majd még esle visszajöttek Kanizsára, - (M«tférlöeaek a Habbchay György-utra háauámal) Megemlékeztünk arról, hogy a városi képviselőtestület a Gyár-utcát Nagykanizsa nagynevű néhai polgármestere, Babochay György után ne: vezte el. Az utca új dm és házszámtáblái tegnap érkeztek meg és most már minden házon ott lesz uz uj névtábla; Babochay György-utca, a mely a város érdekében\' hervathatatlau érdemeket szerzett polgármester emlé-két. van hivatva megörökíteni^ - (Iíjból mftifedult a nairgói Ifjúsági templom építkezése) Ismeretes, hogy a Kanizsán is Szeretett Longauer Imre lelkész a harmadik templomot épiti és pédig most Csurgón épül egy Ifjúsági tempjom, Sajnos az építkezési hónapokkal ezelőtt abba kelkeit hagyni, mert elfogyott a rendelkezésre álló pénz, A fáradhatatlan Ixjngauer Imre tovább gyűjtött, ugy, hogy e héten ismét megindultak a munkálatok. Már a felé pitéit templom belsejét vakolják, Longauer hittanámak ugyanis az a terve, hogy szeptemberben már *x uj templomban mond szentmisét, - A Dr. Ortker-féle befőzőport a legjobb eredménnyel használják, pert előnyösen befolyásolja a gyümölcsök izét és hosszú ideig frissen tartja, Egy csomag Dr. Oetker-ttle befőző por elég 6 kg. gyümölcsre, hogy azt a penésztől megóvja. ZALAI K02L0NT — (A kanizsai légtoriWnxok vasárnap megismétlik mutatványaikat) A Zrinyi lorna I-gyiet vasárnapi népünnepélyének legnagyobb szenzációja Kráimzky József és Horváth Herenc légtornászok bámulatos mutatványai voltak. A közönség olyan mc\'.eg ünneplésben része-siiette hajmeresztő mutatványaik után a két kötéltánoost, l»ogy n rendezőség térésére u vasárnapi, f. hó 11-iki Zrinyi — NTE mérkőzés előtt inégcgyszer megismétlik és uj számokkal bővítik légtornász mutatványaikat. — Paplanok, gyapjú -és flanelltaka-rók nagyon ol,csó árakon Slnger Divatáruházban. — (A cséplőgép motorja keresztül mmt a lábán) Súlyos szerencsétlenség érte Uszkács Miklós gyékényes! csép-lőgéptulajdonost. I.axzkács vontatás közben fel akart szállni a cséplőgép motorjára, azonban egyensúlyát ve-szilve lezuhant a mozgásban levő gép-rőL Oly szerencsétlenül esett le, hogy a motor kereke átment a ballábán és azt teljesen szétroncsolta. Az erősen vérző embert kocsin Csurgóra vitték, ahol a kő no nos bekötözte és Intézkedett, hogy autón a nugykanizsai közkórházba vigyék. — KJtüsJÖ minőségű lepedővászon, paplanlepedő; siffon maradékok jó méretekben kaphatók SchütznéL — (Vérea féUélu^ységt dr*n») Vé-fr«s féltékenységi dráma jáUzódott le KU|x)Sváron a Kanizsai-utcában. Itt lakik Bus Árpád 33 éves pékséged, aki hosszabb idő óta együtt élt Schlesin-ger I\'erencnévcl, A 32 éves asszony uz utóbbi időben elhidegült vadházaslár-sától, aki emiatt nekibúsult és többszór borbafojlotla bánatát. Most is egy ilyen korcsmai hangulat után felkereste vadházastársát és kérte, lvqgy jöjjön vissza hozzá. A* asszony vonakodására a péksegéd kirántott kabátja alól egy konyluakést és a sikoltozó asz-szonyba döfte. A vér láttára az ember még jobban megdühödött és szurkálni kezdte az assaonyt. A háibeliek a si-koltozásru előszaladtak és megakarták akadályozni a tragédiát. ■ A péksegéd ekkor maga felé forditotta a kést, de szerencséne csak kisebb sérülést ejtett a mellén. Közben megérkezett a rendőr, majd a klhíwtt mentők, alclk ápolás alá vették az összeszurkált asz-\' szonyt. Az elsőnek érkező Szal>ó Sándor törzsőrmester nem tudta elfogni a megdühödött emberi, aki késével a rendőne támadt, ugy Iwgy valóságos párbaj keletkezeti köztök. Végre sikerült a rendőrnek kardjával kiütni a kést a vérengző ember kezéből, igaz; hogy ezzel együtt kél ujját Is levágta. A mentők áz összeszurkált asszonyt és a vérengző emliert beszállították a kórházba, de miután Bus sérülése nem veszélyes, bekótözés után átkisérték u kapitányságra, ahol megkezdték kihallgatását. Bus Árpád elmondta, hogy féltékenységéin akarta megölni az asszonyt, aki az utóbbi időben nagyon elhanyagolta. Bust kihallgatása után átkísérték az ügyészségre. — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Slnger Divatáruházban. — (Olctébb Utt és raggal 1*4*1 a k«-vlsl aatélMMs) A Nagykanizsai Autóbuszvállalat minden vas&r- és Ünnepnap autóbuszt indit Hévízre. A kényelmes hévízi utazásra Jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. Megfelelő számú Jelentkező esetén már most vasárnap indul a járat reggel pontosan 8 óra 80 perckor a Centrái elől. Viteldíj oda-visaza a letiltott árban 3-50 pengő. — Szövött pargft, tenniszflanel ma. radékok nagyon szép mintákbán — Schűtznéi. — öltetek* tartalmaz, tehát ötletet ad minden kiskereskedő nélkülözhetetlen jóbarátja és tanácsadója; a Bek-Iámé let. UJ száma hosszú cikkben gyalja u kiskereskedő rcklámtevékeay-ségéöek módozatait, tehetőségeit és szükségességét. Sok apró öttet ls Vam az uj számban, amelyek közül ntár egyetlenegynek megvalósítása értékes eredményeket hozhat minden kereskedőnek, Szjnes mellékletek, kirakat-rovat teszik teljessé a pompás szántót, mely Balogh Sándor kitűnő szerkesztésében jelent meg. Kiadóhivatal: Budapest, V., Lipót-körűt 9. Kérjen mutatványszámot! LACKENBACHER EDE szállttá és DEUT8CH ALFRÉD állatblzományos Irodahelyiségüket Városház-épületébfil Suflár-irl I. u. alá (Blankenbcrg-házba) halyacték ét. m - tinprW*, dlrttoí lenrisauk, Slnger Dlvítárulli - Az Ül K»r aktív kátlu gánum apgusztusi kellős & ques Marltsin eredeti cikk legaktuálisabb kérdésekről; Az UJ Kor Aradi Zsolt, Ballá Uoriv- és Pozsonyi László szerkesztésében 48 oldalon llu d«y Ciyórgy- bálom fametszetével és egyéb illusztrációkkal szenzációsan érdekes tartatommal jeient meg. V«etö cikket irt a lapba Miholovlcs Zsigmond u Actio Csiholna országos igazgatója az A. C. uj \'terveiról. MlbeHcs Vld fontos kérdéseket tisztáz polemikus tanulmányában]. Kübliéit Ijeddlhn Erik a nyárspolgár és a kereszténység viszonyát rajzolja meg, Németh Antal, n NCinzeU Színház igazgatója a Hioház és a Katolicizmus kapcsolataira mutat rá,\'Pozsonyi László egy konstruktív mozgalomról ir. Justh Béla Egy fnuicla trappista kolostor teszik változatossá a lapot. Ezenkívül kis etk-kek, világnapló, megjegyzések és köny v-roval egésslUk kl a top gazdag leltii-néstksltó tartalmát, SzerkeszUMg és kiadóhivatal: Hudí|»st, VIIL, Szentkirályi-utca 28. Mutatványszámot készséggel küld u kiadóhivatal. j - Gyors és hUos a köziekedé. B randi Sándor él Fia cégnél vásárol! kerékpárún. Kerékpárguumlk P 5.Ö0-WL A* NTE mérkőzése a Zrínyivel Ördekes küzdelmet Igér a vuáraspi Schatz-scrleg derbi-uéikózése, Elen a ns])0!) dói el a serleg sorsa, mórt ha * Zrinyi gyöz az NTE ellen, ugy megmerte a serleget, NTE gyózelem esetén pedig jóvö vasárnap az NTE— ZTE meccsen dűl-el a serleg an, Erén a vpon kerül iejlUzésw Zalaegerszegen ls a ZTE—MOV? derbi ugyancsak a Scbüiz-^rlegért, ; \' A munkáit betemette a homokbánya Kunszentmárton, SU1 gusztus S. Németh Miklós munkás a homokbányában homokot ?»katt a kocsira. Közben a homok ledttlt és maga alá temette a szerencsétlen munkást Mire segítségén siettek, már csak a holttestét tudták kiásni a több mázsa sulyu homokréteg Klói. \' f\\ ZALAI KOZLOHY REQÉNYE Vinoe elhallgatott, majd mosolyogva tette hozzá: — Mindig azt mondta: «gyerekek.» Szegény áldott Jó ember volt, nem tudta eiviaehü az életei, András érdeklődve hallgatta az elbeszélést és aziránt kérdezősködött, hogy azután mégis miért ment Mária a bankárhoz. Vince engedelmet kétf, megtömte kis pipáját, szabályszerűen megvárta, mig a Ö\'ufa körméig égett,\' majd sürü-hosszukat szippantva, rágyújtott, A barnás és a pipából felszálló kék színű füst halványan kígyózva keveredett össze a levegőben és embermaffisság-ban úszva megállt a négy fal kő- *ótt. Az öi«g pipAzgitva folytatta. — Abban az évben a lovag bérelte ki a vadászterületet, egésjt léten leüt volt, talán ha kéüaer ment kl az erdőbe, állandóan Máriát teste. Ez pedig eleinte nem-is akart hallani, a férj-hezmenétről, de omiloor másodfokon sziutén elvesztették a pert, édesanyja mégis rávette. Megvárták, inig fctellk « gyászév, azután megesküdtek. Este utaztak el, «ie reggetee már visszahoz-tók őket. Detektívek Jöttek, jegyző- kónyveztek, mert a lovag bal halántékán volt a aeb, először azt .hitték, Mária lőtte agyon. Kihallgatták a bankár inasát, meg őket is és mikor bebizonyosodott, hogy balkezes volt, elszállíthatták a holttestet. Az öi«g székét közelebb húzta Andráshoz és hozzátette, hogy a baukár nem ismerte önmagát. — Hiába, — mondta, — öreg rókának ne fájjon a foga fiaiai csibére. Majd a fiatal Darvasról beszélt, aki külföldön végezte az fgyetemet, haza-jött, de nem igen értett a gazdaságlioz, mindig irt, állítólag valami nagy tudományos munkán dolgozott, persze nem lett belőle semmi. Téten, hajtó-vadászatkor járt szerencsétlenül. Ha Jól emlékszik, beszélte tovább Vince és erőlködve szívott bele a kis kurta pipába, december negyedikén történt. A lesház keleti felénél levő tagot liaj-tották, amikor nagy vadkan vágott el a Béla uraság (Igy hivták a teány bátyját) mellett. Ráduplázott, de minthogy apró seréire volt .töltve a puskája, újra. töltött, mert biztosra vette, hogy a kant megsebezte és átugrott a nyiladék másik felére. Abban a pillanatban dördült «1 a szomszédságában álló százados puskája (ez azóta már ezredes tett) és a fiatatember - akkor volt huszouat éves — szótlanul rogyott óssse. Vince újra meggyújtotta kó»beu kialudt pipáját és sóhajtozva áradozott a java korában lévő Béláról, «kl szerinte csendes, nagyon Jóravaló ember volt. András érdeklődve hallgatta az előadást és különösen Ügyelt, amikor Vince rátért az ezután következő időre, Mária vette kezébe a vezetési, nagyon goromba, ideges «nőszemély,* nem tehet vele semmit megtárgyalni, rettenetes természete van. Mindennap háromkor felkelt már, kiment az istállóba és jaj volt annak, akit nem talált a helyén, — Ez ugy káromkodik, — folvjatta Vince fejcsóválva, — mint egy béres. Engem a cselédek előli már számtalanszor lehordott, mindjárt azzal /d-nyegetőzlk, hogy túlad uz embereit. Nehéz kijönni vete^más már régén megszökött volna, tfchít csak Jür az ember, amíg, tehet. András közbe vágott: — Kik esek az urak, akik minden télen itt vannak? Erre azt ^ választ k«pt«, ltogy három külföldi, kettő pedig a szomszéd Kabócáról. Egyik a báró, aki most már Kátán lakik, a másik itedig a monoklis, aki szintén ott volt azon az estén Máriánál. v Az ótfg elmoudta még, hogy nagyok *>kat beszélnek úrnőjéről, azért nem is Jár sehova, pedig nem hiszi, liogy ngy lenne, amint híresztelik. Igaz, aokiaor hajnalig mulattak az makkal, de azt azért nem akarja elhinni Máriáról és hevesen csóválta a fejét: — Az sem áll, hogy szeretőket t*rt». Most hirtelen elhallgatott, észrevette, hogy elszólta magát. Sietett áttérni Mária furcsaságaira. Néha hetekig bezárkózik, olyankor nem tehet vele beszélni, nem törődik aemmlvel; sokszor meg reggeltől estig kint van, ellenőrzi a munkát. Két évvel ezelőtt agyonlőtt egy csikót, mert nem akarta átugrani a nagysorompót, — a tegsaebb csikót a ménesből, — az Inast pedig ralpdlg megpofozza .sokszor meg ugy beszél vele, mint a legjobb barátjával, fevé-val nagyon furcsa .nőszemély.! — Még a jó Isten sem ismeri ki magát ennél! — fejezte be ax öreg és pipáját kiverte a padlóm, András megköszönte a szívességét, hazaindult. Esett a hó, sűrűn szálltak a vastag fehér pelyhék és nedvesen olvadtuk 1 Nagy ^ízürke virJu\'.i*Wt\'il feWte lássa, unalmas szitroyciapálokkal, Mélyen elgondolkozva lépegoU-U végig a . geszlenyeior fehér szőnyegén. Nem tudta megérteni, miért nent Oftc Siteit* Mária az\' umk #rteséséról és a báró jutott •MáW,\'a lányos srcáwl, akivel akkor este táncolt az asaaonjr. Hazamegjiek, gondolta. Kata iésópórte a hav«l ,csU Hozamffgyek, apu ugyt^irfr, I rácsonykor f^ek otthon, .ir.lao «■•:• (FM^t Mv,) ZALAI KÖZLÖNY 1885. A«mdmtrveI4rtjryl mliifcitóriutii vonatkozó teiKtolkezéw wríllt a Wrt.-wWk ív u In\'iliik kii\'- II l- ni, ,.vll*»4®*l<»a .a» előbb\'oratltollbl-■mlMd .dáátttéjc uariul .a hclyszinch végez, egyazteié*! tárgyalást. \' A btaUságba "gy-í® <*ot « Haszonbérbeadó 1-óldtulajdonoMik Drszá. 0>« Eg>é.úlele, tnásiéslrűl a Magyar FóldbérWk OreMifn. EgywíiWo de. utMU. Mindazon hauonbériXMÓk és ha. szonbériak, akik.a K«U bicatlW^X villás iíniév«4*o igénybe akarják .ven. ni. torduliaaak megkeresésükül a Ka. ponáwtt MéWlfi Alsódiurántuli M< ■ tógazdasági Kamarából, bonnan a ,bi-.zoltsig arúködéséte vonatkozóan le. itrélfceili utl>«i0azításl kapnak. A baromflexport fokozása ,AZ AliódroántiU Mezőgazdasági Ka. Bttra áltttfaiyMIM nzakoszlálya Ná-raj- Andór1 ril. Klr. gazdaság skadémlal tanár szakosztályt elnök elnók,ete ttrel-lelt Fonyódon gyűlést tartott. A gyűlésen a m, klr, kúlkcre.\'&edeltni hivu. Ut kiküldöttet, Juhász Kálmán és Ká-dlay\' JatMáli is,megjelentek és (gen Ion-tos értékesítési .tervezetet tártak a szakosztály elé. A (tyolés tóbbek közöli a következe hatámzalotot hozta: A Mezőgazdasági Kani«t« a Köb koteakedelml Hivataliul egyfitl 1935. decemberiben és <1936, Januárjában paly-kaexportvilAMkat, 1935. szeptember végén pedig egyelőre csak egy-két helyen próbaképpen\' — wirkeesportvásárokat rendel. Ott, ahol a ittgynbb piset forgalom szülo/wessá teszi, ine^Uakitja u baromfi árellenőrzó bizottságokéi. Fzek a kíuluáfokdi JiűUemskck\'I.Mi 111-vataltó\\.liAWlHrftre |»qtDS tájékoztatót kapnak" a belföldi paritáfos baromit-árok Mól ás izeknek imicrelében rplndcnkor ellenörizbelik, liogy az egyes piacokon fizetett borrmrtlánrk dxrgfcletnek-e a ,»rttá>o< áraknak. Ha tma etuti váaáHAst tapauztatnak, Jelentik a Kiilke*esk»ÍRlmi Hivataluk, az tw\\}í awdoskodlk róla, hogy » , vldíkl .visookat az Ily vásárlóktól megtiMil^ . Juhász ^Kálmán, a Külkereskedelmi Hfeotal owtályventdje « kaposvári \' Srke|)e|ő állomásra hivla lel a figyel-leb Bajk tndz*, a Hatigya osztály-Inflke\' a Hangya szarvesmarhablzla-)áS| tervezetet Ginéi láilyal. lertctte a szakosz IfivrH. uJUnt Ml</I*n i tUnk. •.JhmMKUilO 78-u f^felJl . - Rom ttaatodéki 17-2®-^t730. TVnwl UuáoUli közép ab b^Ml l*ft)-~t*S0. t ée ... -.....\'\'Mkfetefthetet-i dráys \\6 halottunk temdérfn megfelenóiflkkel vagy m4f módon fqgtdüik extitpn is * títejttj^L 4 lyáwoló család. SPORTÉLET Mszóolimpiász" lesz Nagykanizsán Mint megírtuk, négy város: Nagy-skfcnlm, Keszthely, Tapolca és Zalaegerszeg legjobb úszói és pólózól vesz-nek Hészt NTE augusztus 11-én, vasárnap délután félötkor kezdődő nagy vármegyei úszóversenyén. A verseny tulajdonképpen két nap, szombaton é» vasárnap kerül lebonyolításra. Szombaton az 1500 méteren gyorsúszás kerti telwnyoWtésru a .Vármegye legjobb 1500-as • gj-orsiiszója. óimért. Ezen a távon bUtos résztvevő a ka-nizsai Krá^a János és Kelemen László, nkilmek legerősebb ellenfele a keszthelyi Ivaplcs Imre lesz. Ivanlcsot a rftvid táwkori Óslk Feienc jogos utódjának tartják, ámd« ő\' mindhárom ■prtat-távon, 100, 400 és 1500 méteren megj-ebajnokságot óhajt nyerni. Ifa indul, mind«no»etrc Óriási verweny iesz közte és a két kanizsai flu, Keienien és Krása között a 400 és 1500 méteien. Szenzápiós versenynek Ígérkezik a -100 méteres hátúszás is. lit az egerszegi Junger Károoly óriási harcot viv majd a Í5 é\\«s keszthelyi Farkas Károllyal a m«gye legjobb úszója ciméért. A ml Kovácsunknak itt egyelőre csak statiszta szerepe lesz. A 100 méteres gyqrsuszás biitos keszthelyi szám: hanlcs fog győzni 1 p. 8 mp. körüli j idővel a tapolcai Marx ellen, utánuk Krása és Kelemen következik a rang. Mtán. Nagy küzdelem tesz a 200 mé- ! teres mőLluszásban ls, ahol Blttera I-flcfl i*>vánsra vágyik tapoleai legyőzője, Nagy ellen. A küzdelembe beleszól még Egerszeg |s, akiknek hir szerint igen jó mbljuszójuk van, do a mi Gaál, Andrásunk sem akar kl-maraUnt a \\-<r»eijyl>őL, A 3x33 méteres i vegyes (melj, hát ítpifint) és a 4x33 méteres gyorsuszóstafélák győztesét niegjósoUm igcu neliéz, uanyi bizonyos, hogy óriási küzdelem lesz a uégy város kőzött. A 60 méteres hölgymc|luszás^>an Kanizsáról Székely Erzsi, Rosenberg Ibi és tyaca, vaiamilnt a kis Máion K*»ló fog ándul,nl a büszke «bajjvoki\' ciimért, Eri« a számrti ^tiléki nevezés még ncin érkezett be. Amennyiben Kékes\' JWa-rtanne, a Töfoípán nyaraló UTE hölgy-uszó indul, ugy biztosan nyer versenyen küyül, A íwgy verseny utolsó és }e»lzgal-masabb száma kétségkívül » yizJi^ló lesz, ahol Keszthely, Tapolca, Zalaegerszeg, Nagykanizsa válogatott pólócsapatai küzdenek meg egymással egy körmérkőzés ke»etél)en a megye «leg. jobb vizipólóesapota. cimért. .A nagy versenyt ismét JUjéres belyárakkal lehet megtclunteni. A fürdőzők, akár csak az előző versony alkalmával, pótjegyet tartoznak váltani, amelyet a strandfürdő pénztára a verseny kezdete előtt kdYánatra visszavált. készitsB sttkBB saját iveoiébBD szódavizs Bacltlnsmentes kapható amig a kéazlat tart : :im mm wmm F6-wt 5. GABONÁS LISZTES LEN KÖTTÖLÖS SZALMA HIRSCH tM SZEG A oáaiíL Szenzáció I Most érkeztek I Valódi an^ol poupHn férfiing uWonsiííok a legcsodásabb színekben 7\'90 Ezenkívül sportingek 2-BO-tól selyem aportlngek 6\'60-tól N4I és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2 60-től BRÓNYAI DIVATHÁZ APB0H1BDETÉ8EI lfcbtl#éwt keresek IthttAks néme [l tud«. UngnlSSumT\' SKjMlkló.: , r? 2873 tai ot 19. il vl^béa #UmIÓ lapunk natlIárlhWIwtotrt asoaasi WMhk Hlracb M S«.só. 2t»l Azonnali belépésre egy melMr kerestetik . Mtmill flillll milomb,. Szép néeyuobto laU, .oMmlMr l-re Madó Satthyány-ulcábsn. MvtWxt Caai-m tí te • Olpéu eeaMak kivétetnek trenc mntenfl Pilótt at M/b. f..t»z.ii -■--*.- ■lllafiiM A J-.i otruoii tpiMM oioon wwvai, ■ ni létélltaut. Koirác^ Kiféty a. 33. 2B3 tre. ertlaMlket. PelvIUKdtás : Hm-kialuén, Zrínyi Mlldóa a. Z u > 2438 I *Mb Egy r4smé, 1 ktwartrénv is UbWélt kekmk .U<«». Uayanotl *qalafc kw •ált bátorokat. BwéM-téf 15. *)" biztatta .jéalhojk.\' Cbe a un wtn EnattKt-tér 3. az. káakan Mll tfM>-Uká. é. agy »üh«w mr t«kürhekw« klxlá. Ugyanott 10 méter bo«uu 10 crn. iaélM gépwll etoM. 2869 M^ ■tentmiHM w autt. Suaár-ut 38/s. nina háibao Mntazzo-bás őstskoiaiottaa Más verandám ao. vember «Uc)áN ktoM. .2860 ik vigy máj í\'.á\'K KjáalkMk |o |obb né, k. Cím Kk Ajánlatok ár Nagykanizsa megyei xáros \'Pojgánöesteféífll tárgy: A eyflmölcsáru-sltásl tilalom ^(oldása Hirdetmény. A gyümölcs árusítását.a mai naptól kezdve megengedem. Nyomatékosan figyflmütetem azonban jz árusítókat, hogy kizárólag csak jól érett gyümölcsöt hozhattuk fwgWoqiba s az éretleneket továbbra is el fogom koboztatnl. A lakósságpt ezuttsJ Is fl-fiCTelmeztelem, hogy a gyümölcsöt csak tiMta vteben jól megmosva, vagy meghámozva fogyassza. A leghelyesebb a gyümölcsöt is fslrfcve fagyasztani Nagykanizsa, 1-935. augusztus 5-4íi- P-olgánoieirt\'f kowtaaátf R.-T. oatoalw, Nre«u ée Délsalai UüUK VáUaUia Uayva^odálábaa. ÍF^tó. á^Mvuatő Z^al Kárdv-f \' 75* évfolyam 180. szim Nagykanizsa, 1938. augusztus 10. szombat Ara 12 ÍM* ZALAI KÖZLÖNY ét WWnUi Főat 5. szim. politikai h!PiL«r Felelős szerkesztő: Bar barit* Lajos Előfizetési ára: egy hón 9 pengő 40 flUár. Szerkesztőségi ét UadóhlYiUII telefon: 78. Iz. A magyar élet A külföld kezdi felfedezni Magyar országot. A .vergerkák. és a »gu-lasch. szomorú és csípős hirhedlüé-gétői nagy Időt tettünk meg máig. Volt idő, nem is olyan régen, amikor Európa Bécsnél végződött a külföld szemében és ez exotlkus viliig hős kutatóinak bátorsága hozott csuk hozzánk olykor világjáró idegeneket Hiába voltak világhírt! tudósaink, művészeink, Íróink, atlétáink, a külföld ezeket legfeljebb mint ritka kivételeket, véklellenül hozzánk szakadt értékeket méltányolta. Nem látta meg, nem érzékelte tehetségükben, munkájukhen a különleges magyar kultúrát, amelynek dus és áldott tclevényelböl nőttek ki nagyjaink. Hiába voltunk előbb karddnl védői, aztán tehetséggel, tudással fejlesztői az egyetemes nyugati kuliurának, a világ nem vett tudomást rólunk. Olykor Európa közvéleménye elé dobbant egy-egy magyar esze. hangja, vagy ökle, pillanatra felfigyellek ránk, aztán a felcsapó láng világosságú, ereje, frlsseségo előtt becsukták számlikét a a küllőid előtt maradtunk tovább H Balkán, Azsta, a csárdás és á csikós ..... népe. Hogy ez Így lehetett, abban ml is hibásak voltunk. Ba hibás volt föl •g sz a pesll aazfalton klteremtődőlt nemzetietlen irány, amely |>olltiká-ban, tudományban, művészetben, Irodalomban egyaránt lebecsülte, sőt ócsárolta mindazt, ami régi és uj alkotásainkban a magyar lélekből erede\'l színeit őrző ősi kultúránkból fakadt. A századforduló évtlzedjji-nek lendülete valami gúnyos fölény-nyél rúgott el magától minden nemzeti adottságot, lélektelen áradozás-nak majmolta a külföld sajálos népi erőkből fejlődött, tőlünk Idegen Irányzatait s ekl a .magyar ugoron* magyar célok, magyar álmok jőveto-lét munkálta, a .hazafiság. és a maradiság bélyegét volt kénytelen viselni. Ez az elszlntelenedett világszemlélet legUáltóbban a politikában és az irodalomban, kivált aszln-mülrodalomban romlóit. A politikában Károlyi Mihály radikalizmusát és Kun Béla bolsevlzmusát tenyésztette kl, az irodalombon i>edlg azo-kal a gyárilag előállított társadalmi színmüveket, amelyek mesteri technikával voltak ugyan megépltvie, de soha semmiféle kapcsolatot nem teremtettek a magyar lélekkel, a ml küszködő életünkkel. Nehéz és sok munka kellett hoz-zá, hogy a rosszul Informált külföld végre meglássa ezek mögött az igazi magyar értékeket. Azokat a tulajdonságokat, tehetaégeket, sziveket, amelyek a magyarság ősi erejéből sarjadtak. Amelyek őrzői a faj sajátosságainak, á| olól egy ezeréves tör lénelem nagy tradícióinak, de egyben hordozói, fejlesztői, zászlóvivői a nyugall kuliurának Is. A háboru-. nak, trianoni széldarabolásunknak kellett elkövetkeznie, hogy egyrászl ml magunk is ttsztán ráeszméljünk Lázadás tört kl Horvátországban? Szigetvár, augusztus 9. (Lspzártskor érkszstt) Egyre tBbb hlr érkezik, hogy Horvátországban lázadás tSrt kl. - Valószínű, hogy s lázsdásaak egyik kirobbanása volt az egyik kSzell IBszartorony elpusztítása. a feltevés, hogy a kedden Bsroanál kifogott hulle áe e moet talált BeszskBtBzBtt, zsákbsvsrrt hulla Is a zavergások áldozatai, vagy psdlg a ISazer-robbanás kSvetkeztében kerÖltek a Drávába. Franciaország egyelőra elkerülta a pénzügyi összeomlás veszélyét Az elkeseredett utcai tűzharcok tovább tartanak Tou!on, augusztus 9. Az éjszaka ismét véres összeütközésekre került a sor a tüntetők és ( a kivezényelt karhatalom között. A j kiadott hivatalos jelentés szerint az összetűzésnek két halálos áldozata (egyik rendőr) és 52 súlyos sebesült je van. Nem hivatalos jelentések azonban 4-5 halottról é« 100 sebe-sültröl szólnak. A lázadók este 9 órakor kövekkel bombázni kezdték az ablakokat, letörték a kiraka lókat, az üzleteket kifosztották, ugy, hogy a rendőrök nem bírtak velük s a város]>arancsnoknak egy gyalogos zászlóalj segítségét kellett kérni. A pályaudvart több roham után sem sikerült a tüntetőknek elfoglalniok. A tüntetők valóságos guerilla harcokat folytattak a hatósági közegekkel. Megtámadták a rendőröket, amire azok ijesztő sortüzet adtak a levegőbe, erre azonban az-összes ablakok megnyíltak és a legkülönbözőbb tárgyakkal dobáltuk meg a rendőröket. A hatóságoknak csak hajnuli két órakor sikerült némi rendet teremteni. A lázadók szívósan védték magukat a barri-kádokon, de ekkorra elfogytak töltényeik. A touloni pokol i Toulon, augusztus 9. A zavargások valóságos |>olgár-háboru ké|>ét mutatták. A harcok sakkal hevesebl>ek voltak, mint a bresti tünletéaek. Az üzleteket csaknem mind kifosztották a tüntetők és torlaszaik mögül a felszediett utcakövekkel dobálják meg a rendőröket. A felkelők csak Wét órakor hátráltak nveg s miután lőszerük kifogyott, a házakba menekültek, ahol a rendőrség reggel megkezdte a házkutatást. Több egyént letartóztattak, köztük van egy kommunista városi tanácsos is. „ A tüntetők több épületet össze-romboltak, az egyik lap szerkesr-tőségét és nyomdáját is teljesen tönkretették. itben enyhült a helyzet Brcst, augusztus 9. Brestben pénteken reggel a fegyvergyárban megkezdték a munkát. A rend ugy-ahogy helyreállott. Algír, augusztus 9 Oráultan mintegy 1000 kommunista tüntetést rendc/ett és a rendőrökkel összeütközött. A hatóságoknak csak hároinncgyedórai harc után sikerült a rcmlet helyreállítani. Sok a sebesüli, kőztük több rendőr. 1 mllllánj frank szökség-munkákra Páris, augusztus 9 Laval miniszterelnök az újságírók előtt ismertette arokat a rendeleteket, amelyeket a munkanélküliség enyhítésére szükségmunkákat rendelnek cl. A kormány 1 milliárd frank költséggel indítja meg ezeket a ttüka^gmun- kákat. A pénzügyi összeomlás veszélyét — mondta űival — egyelőre elkerültük. Amerikában is kezdik N\'Cwyork, augusztus 9 A szükrégiendelct értelmében megindult építkezés munkásai, u szükség-,unkátok részéi megállapított 93.5 dollár havibére ellen ti\'tokozásul pén-teken 8/.tiájkl>a léptek. Ez azt jelenti, bggy mintegy 100.000 ember\'hagyta abba a munkát. Az am«rlkáf építőmunkások a sztrájkot támogatják. Lapzártakor érkezett 1\'áris, augusztus 9 Pénteken reggel teljes a nyugalom Toulonl>an. összeütközésre, rendzavarásra nem került a ?or. Az éjszaka egy zászlóalj géppuskás szenegáli- néger csapattal ütközött meg a zendülők serege. Sok a halott, mégtöbb a ebesült. Hivata\'os és számszerű adatok még nincsenek. A világítási vezetékeket elvágták és igy a hadihfcjók reflektoraival világították meg a várost. Ebl>cn a misztikus fényl>en folyt le a Imrza!-mas éjjeli utcai harc. A sajtóreform a minisztertanács elölt Várpalota, augusztus 9 Pénteken, már ötödik napja folyik a bakonyi minisztertanács. Lázár Andor a Sajtóieformra vonatkozó tervét terjesztette elő pénteken és a minisztertanács ma ezt a javaslatot vitatja meg. > keresztény nemzeti érdekeinkre és feladatainkra, másrészt j>edig, hogy célszerű propagandával ezekre irányítsuk a külföld érdeklődését. Szivet melegítő boldog örömmel állapithatjuk meg a külföldet helyes irányban tájékoztató munka nagy eredményeit: Budapest és Magyarország lassankint az idegenforgalom gócpontjává fejlődik. Luxus- és tu-rlstautasok serege gyönyörködik a Balaton, a Hortobágy, Tokaj, Má\'ra csodáin, népviseletünk tarka pompáján, gyönyörködik népünk urlés ősi szokásaiban, táncaiban. És lelkesülten és meg!e|>et en látják, értékelik ezt a minden irányban fejlett kuliurát, amelyet ez a föld, •ez a nép jelent. És látják, hogy ez a magas kultura minden egyetemessége mellett is magyar tudott maradni. Hogy fejlődésében gazdag és élclképes újszerűséggel párosult az általános értékű, a faji különlegességgel. Mint az angol haladás és műveltség, a magyar is ragaszkodik ősi tradícióihoz anélkül, hogy a hagyományok tisztelete kerékkötője lenne a fejlődésnek. És az a legszebb és legörvende-tesebb, hogy a pompásan Ívelő idegenforgalmi né|>szerllségünket most már valóban a mi faji, magyar tulajdonságaink. lelki és természeti kincseink szerezték meg. Most Is például a brüsszeli világkiállítás filmversenyén az első dijat, a belga állami aranyérmet egy magyar film nyerte. Az Is fontos momentum, hogy a világversenyen babért tudott szerezni a magyar filmipar, de a lényeg az, hogy az első dijat a Magyar Falu nyerte. Ez a film címe és azért lett az első, mert kifogástalan technikai kivitelben, hivatottan művészi beállításban, a magyar népművészetről, a magyar néplélekröl, a magyar vidékről, a magyar föld népének munkájáról és örömeiről, ífulturájáról és hagyományairól adott élethűen tökéletes ké(>et. íme, a legjobb, a legigazabb pnt>-paganda : maga a magyar étet. A nemzetközi rontástól érintetlen, hamisítatlan iijagyar élet- &ALAI KÖZLÖNT 1935 augurtlus 10. A Sárga-folyó borzalmai pusztításai Sanghay, augusztus 9 A Sárga-folyó hatalmas ártulitttf négy tartományi ólitütt el, A jelentések szerint mintegy 1ŰO.ÜOO ember vesztette életét és 14 millió lett hajléktalan. Amerika kOzvetlt Olaszország ét Abesszínia közölt Páris, augusztus 9 A Daily Mally párisi kUdása azt irja, hogy az Egyesült Államok kormánya m«gbizta a háború alatt volt párisi nagykövetét, lieraldit, hogy találkozzék Mussolini vei és kísérelje meg a közvetitést Olaszország és Abesszínia közölt. Geraldl pénteken Rómába utazik. Japán-angol együttműködés Keletázsióban ? Tokió, augusztus 9 Japán lapok közlik, bogy az «ng.>l külügyminiszter magához hivatta a londoni japán nagykövetet, akinek javaslatot tett a keletázsiai japán- angol együttműködésre. A japán külügyminisztérium közié-1* szerint azonban az angol kormány nem tett qgészen pontos és precíz indítvány U — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Slnger Divatáruházban, Szombat helyett pénteken fogják kifizetni a hetlbért Nagykanizsán A pénteki hetivásárt szombatra akarják áttenl — Sürgetik a kisközségek vásártartási jogának felülvizsgálását A vasárnapi üzletzárás illetve munkaszünet folytán felvetődött oz a kérdés Nagykanizsán, hogy az eddigi pénteki hetivásárok .szombati napra tétessenek át, hogy a vidék közönsége, amely eddig vasárnap délelőtt kereste fel nemcsak termeivényeivei a nagykanizsai piacot, hanem szükségletét is ekkor szerezte be, szombaton jöhessen be Nagykanizsára a hetivásárra és szerezhesse be, amit eddig az évek hosszú során ál folytatott szokás és gyakorlat alapján: vasárnap dé\'.előtt szerzetl be. Az érdekképviseletek komolyan foglalkoznak a-kérdé8sel és valószínű, hogy a legközelebbi napokban már a polgármester e!é kerül. Ezrei kapcsolatban felmerült egy másik kérdés is: Nagykanizsa mun- kaadói, miként az egész országban mindenütt, a hclibéres alkalmazottaikat és munkásaikat eddig minden szombaton fizették ki. A vasárnapi üzletzárás é< munkaszünet miatt az a lerv merült fel, hogy a heiibérek ezentúl ne 8zoml>aton, hanem már pénteken fizettessenek ki, lwgy a munkásoknak és alkalmazottaknak módjukban legyen bevásárlásaikat szombati napon eszközölni. Ez a kértlés — értesülésünk szerint — már a legköze\'ebW rajokban javaslat formájában a polgármester elé k«rül jóváhagyás végeit. Sokat foglalkoznak kanizsai érdekképviseleti, de főleg gazdasági körökben a kisebb községek vásártartási jogának ügyével. Ugyanis ma sok kis községnek van vásártartási joga, amely Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban a gyakorlatban azonban sehogyan sem vált be és csak a városok és járási székhelyek vásártartilsát rontja. Nem is említve azt, hogy ezekben a községekben egy nagyobb földterületet — a vásárteret, állandóan lekötve tartj", liolott hasznosítani és jobb célra felhasználni tudnák. A kormány tudva-levően foglalkozik U a kérdés általános rendezésével. Tekintve, hogy a kérdés most már sürgős, értesülésünk szerint az ügyet a legközelebbi városi közgyűlés elé viszik, hogy Nagykanizsa közgyűléséből kifolyólag a város sürgesse meg a kormánynál a kisebb községek vásárlartásának revizió alá ve-te:ét, ami általános gazdasági követel; mény, . • Tallózói Prognózis: További hó.m«lk«lis, élénk délkeleti, ká.Sbb déli szél. Nyugaton lassan talhűsödlk, .gy-két h.lyen esetleg .sfl I.hátság.a. Naptár: Augusslus 10. szombat. Rnai. kab Mrlnc. Protestáns Lórlno. Izraelita Ab. hó ti. t.yógy szertári éjjeli szolgálat o hó napban a .Megváltó, gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a klskanizsal gyógyszertár. f.ózfúrdó nyitva rqggel 6 órától este 6 óráig (bétfó, szerda, péntek délután, kedden egész nap nóknak). Székrekedésnél, gyomorrontás nál, tmész éti zavaroknál, gyomorégésnél, mAjduzi aratnál, vértódulái-nal, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Fenne József keserdvtzet. SzönyeseK, fQ$MM$MniM, sezlontokarúk, butorhuzatok nagy választéka Singer Divatáruházban Szolid árak! 1935. »u(pi8tu» 10 ZALAI KÖZLÖNY Nagy földrengés Délsomogyban Robbanásszerű dörrenés közben megindult a föld — A házfalak megrepedtek, az ablakok betörtek, a Dráva csaknem kilépett medréből — Valószínűleg erupclós földrengés volt Horvátországban Zala felé szökött a szerb szökevény, ■ki kitört « szigetvárt fogházból Stern József 22 éves ujvilékl születési jugoszláv állampolgár még évekkel ezelőtt került Magyarországra. Nemrég a jászberényi rendőrkapitányság, mint nem kivánalos elemet az ország területéről klutrv silotta. Miután abban nz időben Stem megszökött ís Ismeretlen helyen tartózkodott, országos köröz!st rendeltek el ellene. Most Szigetváron Stern József végtv esendörkézre került és annak rendje és módja szerint ba Is zárták a szigetvári fogházba. Am Stern nem az az ember, aki a fogház levegőjét szereti és épi«n elszállítása előtt megléjiett a fogházból. Stern Józsefet ugyanis Pestre kellelt volna szállKani a toloneházbu. am\'ly áttette volna a szerb hutáron. Amikor azonban a fogdában ke. resték, csak hűlt hrfyét találták. Most ismét országos körözést adtik kl ellene. Állítólag Szigetvárról Somogy, Zala felé szökött. Stern közép termetű, kopott ruháju, sölét-barna hnju fiataleml-er, asztalos, ju-goszláv állampolgár, de meglehetősen jól beszél magyarul is. Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természetes „Ferenc József keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — Igen könnyű űrűlést biztosit, a gyomor és a belek működését elősegíti s az emésztés renyheségét csahhimar megsiüntell. — KőnftalmasatUk figyelméből Hu- torámiakat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú -ejáratn hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-ház. Horthy Miktós-ut 4. szám — Imprbnéfc, divatos lenvásznak, selyempiquék, legújabb divatú nyári ruhaanyagok mélyen leszámított áron Singer Divatáruházban. — Fehérelpők, Bandaleltek, bocskorok, strandcipők legolcsóbban Miltényi cl|>óáruházban. Csütörtökön regei Délsomogyban óriási robbanásszerű dörrenés közben megmozdult a föld. A környék lakosságát a ti okzatos földrengés nagy l\'-galomban tartja még mindig. Babócsán és környékén reggel hat óra felé nyugati irányból hallatszó erös, robl>anásszerü zaj kíséretében az összes épületek megrendültek, az ablakok betörtek, a szekrényajtóW kinyíltak, sok helyen a falak Is megrepedtek. Mindez egy pillanat alatt történt. Az emberek páni félelmükben az utcára szaladtak, mert azt hitték, hogy a közelben nagy robbanás történt. Miután a környéken semmit sem láttak, az első pillanatban azt hitték, hogy Jugoszláv területen történt a robbanás. A titokza os eredetű földlökís! később egy a Diráva-parton halászó ember elbeszélése világította meg. Szerinte a csattanó dörrenés után mintha megindult volna n föld és mélyében a felszint is megrázó dü- Ti\'.ok2a;os ügyben kezdte meg a nyomozást a vízvári csendőrség. Vízvár halárában ugyanis csütörtökön egy férfi holttestét fogták ki a Drávából. A 30 35 év körüli férfiholttest feje zsákba volt varrvta, keze dróttal hátrakötve, derekára pedig súlyos kö volt kötve, egy magában is többkilós lánccal. A halászok rendkívüli leletéről a csendőrség azonnal jelentést tett a kaj>os-várl ügyészségnek. A rövid telefonértesítésre a kir. ügyészség a holttest felboncolását Indítványozta. börgés vonult végig. EbbJl arra következtetnek, hogy erupciós földlökést éreztek Délaomogyban. Legérdekesebb kéjiet azonban a Dráva mulatta. Az erupclós földlökés olyan nagyerejü volt, hogy a Dráva csiknem kilépett medréből. A földlökés következtében ugyanis a Dráva visc hatalmas hullámokban a somogyi part felé tódult, a halak l>edig egy pillanat alatt a felszínre vetődtek. Az erös hullámzás még órák multával sem csendesedett le. Eddigi jelentések nagyobb kárról vagy emberéletről nem szólnak. Valószínűnek látszik, hogy a somogyi részen nincs is nagyobb kár, mert a földlökés fészke horvát részen lehetett. ahonnét azonban még semmiféle jelentések nem érkeztek. Budapest, augusztus 9. A Földrengéstanl Intézet megerősíti azt a hirt, hogy Délsomogyban földrengés történt és nem robbanás okozta a csütörtöki földlökéseket. A férfi feje borzalmasan össze van roncsolva és ez azt mutatja, hogy gyilkosság á\'dozata lett. Nagyon megnehezíti a nyomozást, hogy a holttest ruhájában semmiféle Írást nem találtak, amiből személyére következtetni lehetne, vagy hogy hol követték el a bestiális gyilkosságot. A csendőrségnek az a feltevése, hogy jugoszláv területen történt a bűntény és a jugoszláv parton dobták a hullát a Drávába, amely átso- ahogy * néz, olyan asszonyéliescn és olyan... egész más, mint Dodó. . Dodó, hiszen az gyerek még... gyerek... l)c mindent természetesnek vesz, azt hiszi, ez mindenütt igy van. Még Foha.sCtn mondott egy bókot sem, Igaz, olyan szé|>eii tudja mondani, bogy «Kicsim,» jó, nagyon jó, ha átfogja a derekát, de... de miért nem vesz étzre semmit? Önkéntelenül kellemes melegség futotta át testét, ha u flnra gondolt. A báró odaül melléje, megfogja a kezét. — Hol van. kis nagyságost — kér-dezj. Mária ijedten kapja el a karját. — Hogy? Ja, hova gondolok? Magam sem tudom, — mondja és kis tömör füstkarikákat fuj a levegőbe. A férfi pedig odahajol hozzá, azt mondja, tudja-e, hogy ő a legszebb a világon, milyen kár érte, itt Darvason és hogy mennyiro szereti... Mária Andrásra gondol, észre sem veszi, a férfi át\'ogja, fel akar ugrani, de ez vadul, erőszakosan csókolja. Mindkét kezével belevág az arcába, a báró hirtelen e\'engedi és szemtelen nyugodtan mondja: — Bocsásson meg kis nagyságos, nem akartam megbántani. Az asszony először Ijedten néz rá, majd egyszerre ráhajol a szék karfájára. A férfi odamegy, simogatja a fts. jé!, de Mária felpattan: dorta a somogyi partra. Azt máris megállapították, hogy a gyilkosok nem élve dobták szerencsétlen áldozatukat a folyóba, hanem 1 előzőleg agyonverték mert a fejen erös külsérelmi nyomok látszanak. Ma kiszállnak Kaporvárról a helyszínre és megejtik a boncolást. Talán ez fényt derít a titokza os bűntényre. Egyben átírtak a Jugoszláv hatóságokhoz is, hogy ott is nyomozzanak a relytélyes gyilkosság után. Ihidapfet I. — 18.30 Sportközlemények. — 1845 Munkásfélóra. - 19.15 Cigányzene. — 20.15 Illyés Gyula és Fenyő László verőkből olvasnak fel. — 20.45 Az operaházi zenekar. — 22 Hirek. — 22.20 Ember Nándor zongortzik. — 23 Nemes I^ajos olasznyclvü előadása: • Madách: Az ember tragédiája.. — 23.15 Erőss István jazz-zenekaránakí műsora. - OO.OG Hii«k. , ) Budapest II. 18.35-19.10 Barabás Lídia hegedül. — 19.20 .Emberszagot érzek.» (Bar-tucz Lajos.) — 20-20.40 Badosné Bock Hilda l»écsi dalokat énekel schrammel-zenekisérettel. - 21 Hirek. Bécs. 17.25 Hangverseny. — 20 Szórakoztató hangverseny. — 20.30 Prága-Bécs hangversenv. — 21.20 Szórakoztató hangverseny folytatása. — 22.10 Zongoraszóló. — 22.50 Cigány*®no Budapestről. — 23.45 Szórakoztató hangverseny. < Szombat Hudapait I. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. - 10.20 A Mandzsucsászárság szüleié*. (Mécs Alajos.) .— 10.45 Az Asquineumi Muzeumot Ismer-teli dr. Nagy UJo«. - 12.05 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, idŐJá-rásjeientés. - 13.30 Dr. Hirlingné Haj- — Hozzám ne nyúljonI — kiabálja és rohan ki a szobából. Ideszalad a garázsba, a motor nem működik, teizörgeU a floffőrt, ez igazit valamit a karburátoron, begyújt, az asszony beül; lialkan suhan a nagy kocsi. A /érj« Jut eszébe; a nagy vastag szája, amikor először megcsókolta. Most is az az érzése van, undorodik magától, kezét -\'okáig szoritja ajkához. Maga előtt látja a hálókocsi bezárt, lefüggönyözött ajtaját, hallja a kerekek egyforma kattogását, az izzadt vergődés, a tompa dörr«nést.. • Hirtelen leállítja a mptort. A gép hosszan csúszva torpan\'.meg a fehér éjszakában. Kiugrik, arcát bedörzsöli hóval, szájába vesz egy marékkal, fogaiba éles fájdalom nyilai... Negyed óra múlva szélesen kanyarodik a hosszú I^mcia a Bérdy-kostély elé. Mária kiugrik: — Dodó, Dodót - kiabálja. András szobájában meggyúltad a villany, a hátsó kijárat barna tölgy faajtajában csikorog a zár, Dodó ijedten áll az ajtóban. — Mi van veled? — kérdezi, amikor meglátja a kisírt szemű asszonyt. Pent megáll egy pillanatra Mária-előtt, ezután beül a fotelba, fejét a tenyerébe hajtja. Az asszony halkan megszólal: — A báró... (Folyt kör.) - l\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (29) Nyugtalan volt, ©áész nap Idegesen járt-keit a szobában. Hu >*óll a tee on, Ugatoltan emelte íel a hallgatót, de Mária nem jelentkezet:. Átkapcsolta * készülékei az irodába, hogy feleslegesen ne Izguljon. Másnap este már éppen lefeküdni készült, amikor jött A lány, Darvasról kéretik. Máiia volt éi kedvesen nevetgélve kért lxrcsá-nalot tőle, de megérkeztek a vendégei, csak most tudta felhívni. Dodó Idegesen dobolt lábával a padlón. — Ugy? — felélte — jíersze, hát elfelejtett kicsit. fis magázta. Azután halkabban tette liozzá, hogy nincs semmi baj. Az asz s/ony felnevetett. - Mi volna"Wj? — kérdezte. András hallgatott. (Kínos, gondolta, már megint kinoz. Pedig azt hittem, megváltozott, azt hittem...) Mária kérte, beszéljen hangosabban, nem hallott egy szót sem, Dodó kurtán fe-teite, lvogy nem szólt semmit. Arra jjondolt, ugy látszik, ő csak akkor kell, ha más nincs... de most... á, « fenébe hát, hazamegy, jó lesz majd otthon ... anyu és apu melleit. Mária köztien izgatottan firkált egy ;>apirlapra. Megérezte, hogy András haragszik. Igaza van, gondolta, fel kellett vo\'na hívnia. Kérőn szólt bele a telefonba: — Ne haragudj, Dodókám, hiszen tudod, hogy szeretlek. Azért .. szeret... szép, szíp, gondolta András é> erőltetett kedvességgel fejelte, liogy nagyon köszöni a meg nyugtalást. Elfutotta a méreg. isten veted, — mondU é< le csapta a kagylót. Mária ült egy darabig, még hajózott néhányszor, azután egy,zerre felugrott. Ugyan mit fog ö könyörögni ennek a taknyodnak.. é< r."gt">n na-gvon megharagudott magá >, amiért |gy gondolkodott felőle, firezte, hagy szereli Andrást. A báró a szalonban várta. Máriának tetszett a modora, a viselkedése és mindig olyan kedves, szépeket mond. András még sohasem vette észre, lio.\'ty milyen ruha van rajta, még sohasem mondta, hogy milyen szép ma, vagy milyen jól áll ez a ruha. fis a báró mindent észrevesz. Most is avval fogadja: — 0, dc l)á;os, hogy ki van pirulva, ha tudná milyen szép ilyenkor! — és elragadtatva bámulja. Van valami a tekintetében, gondolja ar asszony és beledobja magát egy mély karosszékbe, valami férfias... Zsákba varrt fejfl férflbolttestet fogtak kl a Drávából Rejtélyes bestiális gyilkosságban nyomoz az egész határszél csendörsége ZALAI KÖZLÖNY tfl3S..«ttginxlM 10. íuW I.o\'a és Hollay Béla éi>ckol. — 14.10 llirek, árak. - 16-10 Nápolyi képek. (Sárkány Sándor.) - 16 45 Időjelzés, . höek. y- 17 A havasok hm-sronya. (Molnár Akos.) 17.35 Hanglemezek. 18 Az átrvnde-tett Szépművészeti Muzeum. (I)r. Péter AndráO — 19 >A DiákoHmpjrtsz uazóv«ríj»uyénck közvetítése a Császár-fürdőből. Heszélö I\'luhár István. — 1&.30 Az operaházi »enekar. 20.10 A -Vig özvegy kózvctitéftc a Hada-pesti Sziiníóniltus Zenekar előadásában. Zenéjét szerezte Lehár Ferenc. Vezénvel Nagy pá I Bé!a. Rendező Tihanyi\' Viliws. - 21.10 Hírek- — 23.15 Cigáuyzene. — 00.05 Hlrck. IkidapMt ||. 17.55 A magyar finmcgismerés utjai. (Or. Hézucr Aurél.) - 18.20-1925 (\'.iMányzenc. — 19.35 Mezőijaz laságl féléra. — «U5-*21 Az operaházi zenekar. - 21.K) Hírek -21.25-^2.25 I.antos Jenő jau-zenckaráuak músora. Bécs. 12 Lemezek. — 13.10 I.emettk. — 14 Franci Benvemito (bariton) lemezek. — 15.35 Man<!©! in-zenekar. — 16.55 lemezek. 17 Klváncsitógiemezek. - 19.20 Dalok és áriák. — 22.15 Szórakoztató hangverseny. — 3SM5 Tánczene. Íz rnUMMkék ked-vezmétt?m fizetése Az Ipartestületek Országos Köz-)>ontjának kezdeményezésére a kormány 6800 1935." M.\'E. számú rendeletével intézkedett a társadalombiztosítási hátralékok rendezése Iránt. A rendelet alapján n következők jogosultak a társadntombtetosdtási hátralékok rendezését kérni : Ha a munkaadó hl olt érdemlő módon igazolja, hogy vállalata vagy üzeme tóié függetlenül bekövetkezett rendkívüli körülmények folytán oly mértékű veszteséget szenvedett, hogy vállalatának vagy üzemének fenntartása csak a társadalombiztosítási tartozások egy részének elengedésével biztosítható, az 1935. évi jullus:hó 30. napján fennálló társadalombiztosítási t\'irtózásainak a késedelmi pótlékokra eső részét egészen, vagy réazben, a tőketartozásra eső részét pedig legfeljebb.50 százalék erejéig kivételesen el lehat engedni, ha a vállalat vagy üzem frnmnaradá-tát közgazdasági érdekek kívánják és-a Vállalat vagy üzem tulajdonosának nincsen egyéb vagyona vagy jövedelme, amelyből a tartozást be lehet hajtani. A Jarto-zásók el nem engedett részére méltányos feltételekkel, esetleg késedelmi , pótléktól mentesen részletfizetési kedvezményt is lehet engedélyezni. A részletfizetési kedvezmény három \'.éven tul nem terjedhet. A részlet ftcetéare megszabott valamely határidőnek elfogadható mentCok nélkül elmulasztása esetében az el nem engedett tartozás, még pedig minden esetben a késedelmi pótlék felxzámi\'ásával, azonnal teljes összegben esedékessé válik. E. kedvezményeket ciak az érdekelt kérőimére lehet megadni. A kérelmet különbeni jogvesztés terhivel az OTI ifiéiékes kerületi pénztóránál legkésőbben 1935. é,vi október hó 81*tg Írásban kell előterjeszteni. Az elengedés és részletfire*ési kedvez-mény tárgyában öt-öt tagú bizottságok dön\'enek, amelvek szavazattőbb séTgél ha\'rtroznak. Á kedvezményért folyamodóknak a folyó járuléko\'tat oon\'o an kell fizetniök, m\'r1 ezekért a végrehajtási eljárést folyamatba teszik. L/KOKÉ*B*CHER EDE aalÉllité és DEUTSCH ALFRÉD állilblzományos irodahelyiségüket Városház-épületéből Sugár-ut I. az. alá (Blankenberg-házba) halyazték át. 3 A dróttalan távíró kémkirálya A 40^8 számú szoba titka, ahol a világháború sorsa dőlt el Amikor Nagybritánla dominiumui-val 1914. augusztusában a közj>onti hatalmakkal ellenséges viszonyba kerüli, még a berlini ultimátum «zö-vegezésekor nyomban fils\'ölgö kéményekkel fantasztikus alakú tengeri vascaodák teljes gőzzel futottak kl rejtett honi kikötölkíoől a nyijt tengerie az előre megjelölt helyökre. Kábeleket elvágó, sajátszerű ké-szltményü. e célre készült hajók voltak ezek a furcsa ilaku csoda-szörnyek. Fs huszonnégy órányi idő leforgása alntt Németországnak nem állott módjában káleteln a kü\'sö országokkal összeköttetésbe lépni, mig Anglia a világháború egész tfc-je alatt zavartalanul használhatta óceán átkötő kábeleit. Németországnak csak két módja, illetve eszköze maradt... a semleges országokon kő-resztül, vagy a levegő éterén át rá-diósugarakkal összeköttetéseVet kl> resni. A levegő éterét minden drótnélküli távlrós hatalom szabadon birtokolhatta. Jöttek is, mentek is, röpködtek, cikáztak antennatornyuWból éjjel is. nappal is, szüntelenül minden Időben a különböző nyelvű, jelentésű parancsok és titkos rendelkezések. A levegőür szln\'e belezavarodott a kaotikus kábelbe. Franciaország Németorsrájnak drótnélküli távlrós tltkoskulcsu leadásait a háború kezdetén ellenak-clóju sugarakkal szándékozott megzavarni. Ilyen irányban tett Indítványt Angliának. Anglia visszautasította Franciaország tervét. Felfogását e tekintetben, más szcini>ont vezérelte. Anglia felfogni és megfejteni akarta Németország dróttalan siffrlrozott távlra\'alt. Oodeslffrét hibátlanul megfejteni mindig emberfele;li munkateljesítményt igényel. Külön e célra betanult s különleges érzékkel i^ndel-kező, rendkívüli érielmü egyéneket kiván e hatalmas feladat megoldása. Pompásan kell ismernie a megfejtőnek a nyelvet mindenekelőtt, me- lyet megfejteni szándékozik és természetesen tisztában kell lennie a megfejtendő nyelv sajátságaival. Mindezekhez hozzá kell sorolnunk, hogy a megfejtőnek jól kifejlesztett úgynevezett hatodik érzéke soha cserben ne hagyja, még akkor sem, ha annak plüanaiok alatt készen kell lennie. S Anglia mindezekre vállalkozott. Az admiralitás épületében külön e célra berendezkedett és senki által meg nem körellthető szárnyban helyezték el e titkos szolgá\'atn utalt alkalmazottakat. Minden készen volt e laboratórium labirintusban, csak a kémagytröszt főnöke hiányzott. Sir Olivér flottaadmirális magához rendelte ekkor Alfréd Ewlnget. A háború kitörésekor Alfréd Ewing az egyik angol tengerésztisztképző Iskola parancsnoka volt. A német nyelvet teljesen bírta s hazájában híres rejtvény fejtőként szerepelt. Olivér admirális próbára tette: - Nézze uram, itt egy elfogó.t német li\'.kostávirat, megfejtésével nem tudunk megbirkózni. Próbálj->n szerencsét vele ön. Megértett ? * S meglobogtatta előtte a fehér blankettát. - Jos, Sir 1... - válaszolt rá egyszerűen az iskolaparancsnok. S egy órára rá megfejtette. A többi gyorsan jött ezután, kinevezése, a titkos szolgálatban levők Irányítása a még rejtelmesebb titkokat sejtető 40-es számú szobából. Künn a fronton dörögtek az ágyuk Londont sokszor megremegtették a Zeppelin légiszörnyek éjjeli támadásai. Fürge tengeralatt járó búvár-naszádok sok ezer tonna tartalmú ellenséges hajót süllyesztettek elélő és holt anyaggal a tenger mélységébe. Dühöngött a vad vérzivutar s hörgő emberhekatombák feküdtek sebesülten és holtan a csatamezők ágyuk szántotta barázdáin... Csak Sir Alfréd Ewing dolgozott csendben az Old Building épületének 40-es számú szobájában. Városi Morgó Augusztus 10-én él tl-én Szombat és vasárnap Két nagy alégar egy műsorban I Í. A lagfcaoagtatAbb magyar film, Turay Ida, , Jávor Pál, Kabos Gyula, Góton, Páger főszereplésével Kfezöiröm, hogy elgúzolt! II. OaAI Franoiaka legsikerültebb vígjátéka fi Cl n ■ Nóil Károly irta. laPCflOl Fellépnek még: H. THImlg, Halmay Tibor, Leopoldine Konstantin. Figyalam I A műsor hosszúsága miatt az előadások ■kezdete szombaton 5 és fél 9, vasárnap 3, 6 és 9-kor « axomball 5 Anal •Ittadia HUéraa halárakkal I Csalta kifelé vnló hadi jelentéaek, melyek a kőz ínegnyugtatstnáru szolgáltak nap-nap utón. öt soha m-g nem tévesztették. Nyi.olt könyvként feküdt előtte a világháború minden egyes napja. Vette-vette a dróttaltui titkos jelentéseket, ahogy fordult itt vagy olt o hadiszerencse forgő kereke.. m?gfejtet[e mindig s küldte tovább a további intézkedtek vagy ell;n-Inlézkvdések megtételére. Az angol nagyvezérkiír előtt a hadiállapot helyzete ismert volt őrá-ról-órára, bárhogy vélloztattn a német vezérkar titkos táviratainak co-de-kulcsái. Nem kell .semmiféle éleselméjü kombinációt mindezekhez hozzáfűznünk, mit jelenteit Sir Alfréd Ewiag hírszolgálati munkateljesítménye n ul\'ágháboru sorsának eldöntésében. Ford.: Auguset falván. Attól tartattak, hogy titokzatos merénylet áldozata lett a lezohant olasz katonai repülőgép Rómában lafatottan várják a nyomozás legújabb adatait Kairó, augusztus 9. Alig pár kilométernyire Kairótól brozalmas repülőgép szerenosé\'fenség lörtént. Az utasok valamennyien meghaltak, kőztük volt Rázza olasz munkaügyi miniszter is, a Duoe legbizalmasabb híveinek és barátainak egyike. Róma, auguszius 9. A Kairó közelében történt repülő-Kép szerencsétlenségről a következő hivatalos jelentést adták ki: Kairó közvetlen közelében lezuhant olasz katonai repülögé|>en volt a 42 éves Rázza olasz munkaügyi miniszter, annak magántitkára, Mi-anssl, Raimonrio Franchetti báró.az ismert kutató és négy főnyi legénység. A repülőgép kairói felszállása után röviddel szikra táviratot adott le, amely közli, hjgy a légköri viszonyok kedvezők és az utasok vula-mcnnylen jól érzik magukat. Ettől kezdve azonban megszűnt minden rádióösszeköttetés a géppel. Araikor a jelzett Időben a gép nem érkezett meg Massauba, az olasz hatóságok az egyiptomi hatóságok segítségével a gép keresésére indultak. Kairótól nem messzire meg Js találták a géi>et, lezuhanva A gép négy utasa és négy főnyi legénysége halott volt. Róma, augusztus 9. A csütörtökön szerencsétlenül járt repülőgép lezuhanása mind titokzatosabbá válik. A gé|>en az elindulás előtt semmiféle Hibát nem ta|>asz-taltak és a légköri viszonyok a legkedvezőbbek voltak. A tiokzatos szerencsétlenség okát még nem sikerült megállapítani. A nyomozás megindult. Nem lehelet len, hogy valami merénylet áldozata lőtt a gép, amelyet az olasz abesszin üggyel hoznak kapcsolatba. Rómában nagy az Izgalom és szorongva várják a tovtóbl i jelentéseket a vizsgálat eredményéről. Razza miniszter utjának cilja az volt, hogy Erltreában az útépítési munkálatokat felülvizsgálja. 1988. augimtm 10. ZALA! KÖZLÖNY Újonnan érkezett őszi divatcipöink ; faltllnéit keltenek. , Miltényi Sándor ós Fia cipőáruháza, Fő ut 2. sz. Városház palota. - (Na^kisutzsa vadá>za.i tudósítója) \\ (öleimüve.ésügyi miniszter Zalame-jyc egész területére most nevezte ki a vadászati tudósilókat. Így vadászati tudósiló l«tt Nagykanizsa részéről Gabso-vitfc Kornél ny. ezredes, nagykanizsai lakos, a keszthelyi járásból Ters-lyáuszky Géza ny. huszárörnagy, keszthelyi földbirtokos, a ietenyei járásból Kovács-Sebestyén Miklós becselíelyi földbirtokos. - (ltabjndranath iugoie Balatonfüredei) A hites hindu Író és filozófus, Habiudranath Tagore a közeli napokban ismét Balatonfüredre érkezik liosz-szabb üdülés céljából. A news hindu iró már évekkel ezelőtt járt Balaton-íüreden és itt nyeric vissza egészségét. Mint most irja, igen kellemes emlékekkel gondol vi8szu a zalai fürdőhelyre, al»ol emlékére fát is ülteltek. - (l\'UüpökJ nagyiul* M szabadtéri l*ug verseny Atfaflareawtép) Évenként több százezer hivő zarándokol el Máriaremetére a caodálufcos Mária-képhez, amely előtt 1710 óla számos csoda történt. $okan nyerték vissza itt liaLá-sukat, látásukat, beszélöképességűket és testi épségüket, amiért hálájukat a kegytemplom falában elhelyezett tokezer emléktáblával kívántak a ld,\\ek kifejezésre juttatni. A máriaremetei Szervita Rendház P, Eremiás M. Ott-már liázfőnök irányilásával Szűz Mária tiszteidére augusztus 15-én — Nagy-boldogasszony napján — Erzsébet iő-heroegnő, Józseí és József Ferenc főhercegek diszvédnökségc és a kath. élet Kiválóságainak védnöksége alatt ünnepséget rendez, amelyn k részletes sorrendje a következő: Regg 1: 7, 8, ü és 12 órakor csendes szentmise. Dél elölt 10 órakor pontjflká.ls nagymise és szentbeszéd, tartja dr. Horváth Győző felszentelt püspök, kalocsai nagyprépost, Délután fél 4 óidkor a kegy-templom előtt BasRides Mária, a m. kir. Operaház örökös tagja, Kósa György és Zsámbokl Miklós, a Zeneművészeti Főiskola tanárainak közié-működésével szabadtéri egyházzenei hangverseny, amelynek megnyitóbeszédét dr. C»pik Gyula pápai prelátus mondja, A püspöki nagymisén és a délutáni hangversenyen a főhercegi család tagjaj is megjelennek, A csodatevő szentkép az ünnepség alatt js ■negtekjntbetŐ. Máriaremete Budapest-ről 24 fjlléies villamosjeggyel (83-as villamos) érhető el, vidékiek podlg igénybe vehetik a MAV Szent István heti vasúti kedvezményéi. Az ünníp- jegyek kaphatók a niár>aremeteá Szervita Rendházban, valamint az ünnepség alkalmával a kegytemplom előtt. f v - (Wi*,Oiá>) Súlyos csapás érte Ylrágh Lajost, a nagykanizsai m. kir. folyammérnókségbez beosztott szigorló mérnököt. Édesatyja, Virágh Gyula nyűg. kir. járásbiró 72 éves korában Magyaróváron elhunyt. Az elhunytat előkelő rokonság gyászolja. Az tn UHmJbui. Kedvenceikről: a kis mackóról, fülemüléről, csacsiról n,«g a gyufáról la látnak a gyermekek szebbnél-szebb meséket az Én Újságom üj számában, Gabi és a ixtoevérkirály kalandjai, veraek .sport, rajziskola né-meiieeke, rejtvény és |»sta, önképzőkör és szebbnél-szebb képek egészítik ki a legkedvesebb gyermeklap eheti számát. Mutatványszámot bárkinek küld a kiadóhivatal; Budapest, VI., Andrássy-ut 10. Előfizetés negyedévre — (K«wzlhely szállodát akar építeni) Keszthelyen komolyan foglalkoznak azzal a tervvel, hogy az örvendetesen növekvő idegenforgalom tniatl egy szál. lodát építsenek. A száz szobára tervezett uj szálloda építési költségeit, — amely a Bblpton partján a Balaton-s/álló mellett épülne — államkölcsön-ből kivánják felépíteni. Hir szerint a kerület képviselője, Oetl-I\'álfy Dénes máris érintkezésije lépett ezflgyben az Illetékes körökkel, — KUünő minőaógü lepedővászon, paplanlepedő, sifföti maradékok jó mértekben kaphatók Schütznél. (Háromnegyed nyolckor indul u Itlvizl autóbusz) a Nagykanizsai Autó-buszválLalat minden vasár- ós ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Áz autóbusz az utarok kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a CCnlrál e.ől, A kényelmes hévízi útra, — amely pda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. — Paplanok, gyapjú -és flanelltaka-rók nagyon olcsó árakon Slnger Divut-áruházban. — (LrtarlóJflatták n véreytgző péU-aegédei) A Zalai Közlöny beszámolt arról a véres féltékenységi drámáról, amelyet Bus Árpád kaposvári péksegéd köveiéit el, Bus a kihallgatása torán elmondotta, hogy féltékenységében támadt vadházastársára, de azt megölni nem akarla. A kihallgatás után előzetes letartóztatásba helyezték u pék-segédet, aki emiatt a vádtanácshoz .fellebbezett. — Szövött parget, tennlszflanel maradékok nagyon szép mintákban, — Schütznél. V — A aiker művészete. A siker nn\'íjú-szetóvel foglalkozik cikkében Jlevesi Sándor az Uj Idők legújabb számában. Herczeg Ferenc szépirodalmi lapjának gazdag tartalmából kiemeljük még Szitnyai Zoltán, Dénes Gizella, Sjász Géza elbeszéléseit. Zsigray Juliánná és Bónyl Adorján máris nagy sikert ara-lotl legényeinek folytatása mellett Na-dányl Zoltán, Majthényi György szép verseiben gyönyörködhetik az olvasó. Czakó Elemér a magyar ló e;edetéről .Irt érdekes tanulmányt. Falu Tamás könyvkrilikája, az ötletes, változatos Ceruzajegyzetek s a kedvelt, népjzerü rovatok gazdagítják még az uri közép-osztály kedvelt hetilapját. Az Uj Idők kiadóhivatala; Budapest, VI., Andrássy-ut 10. bárkinek szívesen küld díjtalan mutatványszámot. Előfizetési ára ne. gsedévre 0 pengő 40 fillér, egyes szám éra 50 fillér. — Papának, mamának és az egész családnak Miltényi dpőt veszünk. — (Fúvóiét k bírói 4alerj«Miiaba) Az Országos Bírói és ügyészi Egyesület Budapest, I. ker. Ráth Gyórgy-u. 20. sz. internátusában 60 flérőliely van, egy ágyas és két ágyas szobákban. Az lnternátu8ban nemcsak birák és ügyészek fialt, de más íőiskolás ifjút is felvesznek. A felvételi kérelmeket Internátus igazgatóságálvoz (clm lent) kell intézni. Az internátusi felvételi kérvényhez csatolni kell az érett-végi Irizonyitváuy egyszerű teljes másolatát s lehetőség szerint az index kivonatát, úgyszintén a íeivételt kérő atyjának, vngy gyámjának az internátusi dijak felvétel cselén való pontos fizetésére vonatkozó nyilatkozatát is. A felvétel a főiskolai tanévié szól, de indokolt esetben 30 napi felmondás évközijén is érvényesíthető. Az ;i)ter-nálusi havi dij személyenként két ágyas társas szobában bjrák és ügyészek fiai részére 50 pengő, más ifjú részére 00 - pengő. Külön szobáért G pengő többlet jár. Az első felvétel alkalmával G i<engő felvételi és szerel-vényi dij jár. Az internátusi dij ellenében lakás, takarítás, világitás, fűtés, reggeli és ebéd étkezés jár. Kívánatra mérsékeli árban vacsorát is adnak. Ebédlő terem .társalgó, torna és fürdőterem. Az internátus mellett egyesületi nagy díszkert van, tcnniszpályákkal. Az inicrnátiisi iju-ág számára kedves* ményes dijak. — Bp ir«4te, mintás műselyem, im-primé ruhák, pongyolák idényvégi árakon Schütznél. — Megérkezett a világhírű Pfaíf var-rógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a tendes varrásl munkálatokon i ldvül gomblyukat varr, pikiroz, gombokat felvarrja, e0dllz, féroel 2 és 3 tűvel egyszerre diszóltéscket magasítva is végez és még sok más munkára alkalmas I Megtekinthető ii randi Sándor és Fia cég varrógépraktárában. — (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. Nép Mosgó. Auguutus 10-én és ll-én Szombat—vasárnap A nagy rendező Kari Boeae legújabb filmje Kaland a Riviérán (A •zerelem dala.) Főszerepben a nagy komikus: Paul Keaip és az u] Kiepura: Ernát Sroh. Csodaszép felvételek, a testfii Riviéra, csupa mosoly él kacagás. — Ezenkívül: Varázsszőnyeg. Fox- és Magyar Híradó Előadások f&fintaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. BO, 40, ao fillére. halfArah. A gyümölcsár usllásl tllaion visszavonása érccható olcsóbbodást teremtett a piacon Dr. Krátky István polgármMtti-tegnapi rendelete, amellyel hatályon kivül helyezte a gyümölciárueUéal tilalmat a nagykanizsai placoo, általános megnyugváat éa Örömet keltett. Megnyugvást, mert a megbetegedések teljes szünetelését Igazulja, örömet, bogy végre ismét az annyira nélkülözött gyümölcshöz jut a város közönsége. A .polgármester rendelete azonban még nem jutóit el mindenütt a környék falvaiba csütörtök délután, ugy, hogy lenieken reggel még nem volt az a felhozatal a kanizsai piacra, amit a vásárló közönség várt *s ami a gyümölcs áraiban le Jobban megnyilvánult volna. Azonban Igy le csesa-dcs tposolyra derültek a háztMz-szonyok, amikor meglátták a gyér felhozatalt tObb heU \'árusítási Ulti-lom után. A tözeléknemUekre és élelmicikkekre Jótékony kihatfcaal volt a tilalmi .sorompó megnyílása, mert az olcsóbbodáe Itt már eróeen érezhető volt. Prlnza paradioMkin kilogrammját 14 fillérért áruttot-ták. Tojás darabját «, 8.6 fillérért lehetett kapni. És Igy volt a többi cikkeknél le. Szombeton már remélhető, hagy a nagykanizsai piac Ismét a megszokott normális képét ölti magára, a vidéki termelők a megszokott azámban keresik fel a kanizsai piacot és a gyümölcs, főzelék és ékknldkkek árában további olcsóbbodás áll be. Hofherr—Schrzntz— Clayton-Shuttlewortti gyártmányú EKÉK «aUr|,*a«M koimánylemez zel, permealea csapágrslkal, m.ghoauabbltott kerék BORONÁK 2 tsguésStaga, kftugrtt és nehéz kivitelben. VBTŐQÉPEK kanalas- és tolérend izei ben. Kaphatók és raedeklnthsUIk nagykanlzssl larakatábea: Ország József Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon tSBi ZALAI KÖZLÖNY 1988. auguwhn 10. h Közel 60 uszó vesz részt a vármegyei uszóolimpiászon Az NTE vasárnapi vármegyei úszóversenye Kanizsa ezfdel legnagyobb sportattrakciójának Ígérkezik. Eddig ugyan csak Zalaegerszeg adta le végleges nevezéseit ,de Tapolca és Keszthely már régebben jelezték jövetelükéi. Az említett három városból mintegy 30—35 uszó .vesz részt a versenyen, Kanizsáról is vagy 25—30, így egy 60 tagu óriási mezőny által a verseny Sportbéli sikere már előre is biztosítva .v«n. A nagy verseny egyébként már szombaton délután fél ötkor kezdődik az 1500 méteres gyorsuszással, amely számban a kanizsai Kelemen, Krása I„ Halász .ós Krása II. vejxi fel a küzdelmet a ^keszthelyi Ivanics Imrével szemben, ha utóbbi idejében megérkezik. A inegyelrtjnokságok többi szénát, a 60 és kétharmad méter hölgymell-usz\'ás, a 33 és egyharmad méter hölgy-gyorsuszás, valamint a 100, 400 méter gyors, a 200 méter mell, a 100 méter hátúszás és a staféjpHZámokat vasárnap délután fél öt órai kezdettel usz-szák le. Az yszószámok után négyes vizipólópMlláratorna Kanizsa, Keszthely, Egerszeg és Tajjolca válogatott pólócsapalai között. Ezen a tornán Kanizsa c>aj>aia Schultheisszel, Deáky-vai és M\'árayval megerősödve áll k^ ha utóbbi idejében megérkezik. Schütz-serlegért az NTE a Az őszi bajnoki szezon megkezdése előtt Nagykanizsa sportjának szempontjából nagyon jól jött a Schütz;-• kupa megrendezése. A pyári szüuet .alatt csapataink vajmi keveset treníroztak és így az őszi saezon elején különösen az NTE-t nagy meglepetések érték. Belemelegedő szempontjából nagyszerű célt szolgálnak a Schütz-serleg mérkőzések, mert attól eltekintve, hogy egy értékes szép ezüst serlegért megy a hfeirt? a két zalaegerszegi és.két nagykanizsai csapat között, egyúttal teljes felkészülést Is Jelent az őszi bajnoki srezonra. Amint az alanti Schütz-aerleg táblázatból is látható, legnagyobb esélye van a Zrínyinek, mert két zaiaeger-. szegi ellenfelét legyőzte, tehát vasárnap az NTE mecc«en dől cl a serleg sorsa, A Zrínyinek a döntetlen is elég, az NTE-nek pedig győzelme esetén is még hátra van Jövő vwsárrfip a ZTE meccs még hozzá Zalaegerszegen, melyen szintén fontos, hogy győzelmet arasson. Tehát nem jelentéktelen tréning mérkőzés lesz, hanem vérre meuő ku-pa-küzdeiem, melyen a jelenlegi formák alapján inkább a Zrinyl felé billen a mérleg. Augusztusi nyári napon is jehát egy komoly ,sxép mérkőzésben lesz része Nagykanizsa sport közönségének, mely eldönti a Schütz cég nemes áldozatkészségéből felajánlóra került serleg 1935. évi győztesét. Az NTE tagok kedvezményes Jegyei már ezen a mérkőzésen érvényesek. Tagok 30 fillérért a tribünre, 30 fillérért az állóhelyre mehetnek. A pén*-tár kizárólag a kifizeteit augusztus játszik vasárnap Zrínyivel havi ta£iyugta felmutatása ellenében szolgáltat ki jegyeket. A Schütz MYte* állán t Zrínyi 2 2 — - 10 : 4 4 2. NTE 11-— 5:12 3. ZTE I — - 1 2:8- 4. MOVE 2 - - 2 3:12 — A Keszthelyi Törekvés és a PEAC mérkőzése A pécsi egyetem futballcsapata három napos üdülésben részesült Keszthelyen. Ez Idő alatt az oltani Törekvés SE első csapatával Játszott. A mérkőzés szokatlanul heves és kemény volt. Az első félidőben mindkét fél szenvedélyesen játszott. A biró a Törekvés csapatál>ól két játékost kiállított s a szünetig két sérült keszthelyi játékos is a veszteség-listára kertit. Félidő után a biró megongedte, hogy a sérült ás kiállított játékosok helyett a keszthelyi csapat uj játékosokkal erősítse fel csapalát. Az első félidő eredménye 0:0-al végződölt. A második félidőt erős küzdelem után a PEAC 2:0 aráuyban megnyerték. 16071/1935. Hirdetmény. Mindazok a kisgazdák, akik száraz kifejtett mákgubójukat a helyi vagy a legközelebbi Hangya fióknak felajánlják, a mákgubóért kilogrammonként 5 fillért kaphatnak. Nagykanizsa, 1935. augusztus 3-án. un Polgármester. un eveoieiei szsaavizít Baclllnsmentes Hlegienlkns kapható amifl a készlet tart HÉ UTAL priletÉo Fő-ut B. Irányzat i egytnetkn, forgalom : ilink. »««.. 77-e. 1545-1500 78-as I5J5-I515, 7»«. 1570-1590; 80-as 1580-1600. d.ntnL Tt-m 1515-1530 78-as 1590-1545. 7»ea 1545-1550, IO-m 1560—1570 - Ro>e paatvldékl 1445 144). mi. 14-75—15 00. Zab o| közép ,«D0-1710. Tanterl Uatialall közép ab bpesl 1540-1550 Szenzációi Most érkeztek I Valódi angol pouplln férfi-lns ujdonsások a legcsodásobb színekben f «» V Ezenkívül sportingek 2\'90-tól selyem sportingek 6\'SO-től Nól is férfi fürdőruhák nagy választékban mér P 2 SO-1SI BRÓNYAI DIVATHÁZ LEGÚJABB Bűnös kezek férkőztek az olasz repülőgéphez Róma, augusztus 9. (Lapzártakor érkezett.) A hatóságok eddig még seinhii |>ozitiv eredményt nem tudtak meg állapítani, hogy mi okozhatta a lezuhant olasz hadirepülőgép szerencsétlenségét, mert a lezuhant gép teljesen pozdorjává tört. Azt hiszik, hogy egy óvatlan pillanatban az indulás előtt bűnös kezek férkőzhettek a géphez és Könnyen feltételezhető, hogy valamelyik abesszin kövelett el merényletet. London, augusztus 0 Az angol sajtó a legnagyobb megilletődéssel Ír Rázza olasz munkaügyi miniszter emlékéről, akit Olaszország első hősi halottjának neveznek az uj harcban. Kiadja « laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qatenberg Nyomda és Délzalal Lapkladé Vállalata Nagykanizsán. Palelön kiadót Zalai Károly^ Interurbán telefoni Nagykanizsa 78. sxám APRÓHIRDETÉSEK srffiztsus carjf rsru^a M uM. ao Mér. mlmém li Élll Nlillh. • hnal üyümölcsérfékesltó 4a Központi Sreazlörde SzOntkézét (felszámolás alalt) PaCM. Zala megye, eladja szabadkéz-bál a tulajdonát képezi, Pacaán a Fö utc. 189 íz. slalt tevő cca 1 kai boldaa lerO-épflletével , akár két Pacsal Taka-rékpéaz tárnál Pacaa, ahol as esetlegei .Mulatok Is benyújthatók. 2837 kin Ingatlanét ra|ta Iev5 több ép (azeszfózde) akár egy darabban, a darabban ÉrdekISdnt lehat a Paw Kllttné állapotban l<>5 ba.,..lt az ebo lícenmbófetadja Halási Éva Erzsébet tér 15. márványból ás gránitból csak Kovácsoál, Király u. 33, kaphat olcsón és |5L 106 Egiaaabáa lakáa mellékbelyleéggel azept l-re kladá KOIcaey n. 17. MegWklil betí 1-5%. 2 Elaialé a étkéazlel, (Hegkézzlet, konyha -kicdanc, lráaastal, nagy tflkör, cnrermck-aaatal azékekkel, latiéra, caillár stb -Dr. Papné Erzaébel-tér I. 21m Ol^sa.BHá4ak kMtetatk V.re. Peieac maternél Pelóll ut 36/b. 2893 llaáá agy azépen bútorozott lágai Ifszta utcai szoba, fttrdészoba baazaálattal Klalaladt-ulca 29 2887 Azonnali belépésre agy ■M karasteük a aormáaf Bállls- malomba. Kél darab 100X200 aa nagyságú k hasanált ratrila (nem vlaaon) eladó Szamara-u. 4/a. alatt. ________ . öaazkomlorto. emeleti utcai lakás eovcmbtr e\'sclér. kladá. Clm a "-■"-~ 2907 Illéá kélasobás etáazobáa nagyobb ndvkrl lakáa malllkhctylaégakkal aovem-bar 1 re EOtvöa tér 30. Tegnap aévMMtt agy fehér-fekete toltoa Pldl navtl kutya. Megtaláló szivei kedjék a tnlajdonoat érteal.ent, Uyát- alca 31. \' Mandlbaum Oaakáraá káaUrtáal sze-mélyzatak elhelyezd intézete Rákócet utc. 85. alám. J9I0 Magyar-utca 58. azámu eladó. Mubbel ugyanott. Wglutilt I— I mindenki a helyi karMkadOknéi é. Iparosoknál azeresx. bel MroasaáoO a tatáataidonoa Kfogasdaiági R.-T. OatoatMag Nyomda éa Délzalal Uoánadú Vállalata könyvnyomdáiéban, NagrkaaUsáa. (Faklta tuletvaa^i Zalai Károly.) Ma 8 oldalas leépes melléletei I 7B« éytoty*m l81- Nagykanlua, 1935. augu«ilu« U vasárnap Ana 1 9 fillér ZALAI KÖZLÖNY ás UxUMnUii Na & bla. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ári: esy hóra I peneá 40 IUU Sierkeulásácl és BíuUtil>attU tablosi Ti. > Minisztertanács a Bakonyban Mlg a honatyák szerteszéledve kipihenik a iKillllkai év izgalmait és fáradalmait és eröt merítenek uz u), ős/i kampány küzdelmeihez, a kormány taglal - mint gondos családfőkhöz lilik - összejöttek a Bakonyban, hogy távol a politikai élet hullámverésétől, lüktető zajától, Idegőrlő izgalmaitól, csendes vlssza-vnnultságban letárgyalják az ország Időszerű kérdéseit. Szinte politikai exertitiumnak.szerelnök nevezni a minisztereknek a [takonyba való \\l>szavfc>nulás napjait, hogy a magányosságban a rettentő felelősség tudatában és szemszögén t>eregtessék le mindazokat a kérdéseket, amelyek az ország biztonságát, a ltflső megnyugvást, a kenyérkérdést, az életlehetőségeket vannak hivatva biztos alapokra helyezni é» egy vergődő, küzdödö ország népénuk Biliárd támasztékot nyújtani. A kormány tagjai a maga valóságában látják az általnnos helyzetet, hogy az elkövetkező tél küzdelmes lesz. Hogy az elemi csapások - (ég, aszály - végigsuhintottak a magyar gazdán és rajla keresztül minden társadalmi rétegen és sok minden számlUtat keresztülhúzott, sok szép és életre való tervet késleltetett, meghiúsított, sok komoly törekvést visszavetett. De nemcsak nálunk van ez Így, végig az országokon tapasztalhattuk ezt. A magyar nehézségek nem speciális mágyar jelenségek, hanem végig látjuk vonulni a töblá országokban. a tőt bi nemzeteknél, amelyek szintén löbl>é-kevésbl>é erős teherpróbának vannak kitéve. A kormány tagjai mint gondos családfőkhöz illik, a magyar holnap- £al foglalkoznak, hogy az ország >|ó|a simán, zökkenő nélkül folytathassa útját a kitűzött cél felé. A kormány tagjai egyenkint végigvették mindama kérdéseket, amelyeket s msgyar élet, a magyar gazdasági helyzet felszínre vetett, hogy az or-«zág népének boldogulásáról, megélhetéséről. munkájának folytatásáról gondoskodás történjék. A kormányt agjal a családfő mindem meglátó szemével, a családfő roppant nagy felelősségével a családfő féltő gondosságával mérlegei-lék sz általános helyzetet és kezük « ország kormánykerekén, erős és biztos vezetéssel Igyekeztek a magyar országhaló útját biztosítani. V«n valami nagyon megnyugtató s bakonyi tanácskozásokban. Sok olyan kérdés, probléma, kívánság, "Okséglet van, amely felszínre tódul, amelynek felvetése létkérdés, •mellyel foglalkozni kell; mely melleit nem lehel elmenni, amely megoldásra vár. A minisztertanács a bakonyi magányban, csendes visszavonultságá-ban, politikai eiertlltumában, távol Mussolini ellenszolgáltatások felében hajlandó lemondani a háborúról Az olasz-abesszln háború még mindig elkerülhető — Eden végleges Javaslatot terjeszt a háromhatalmi értekezlet elé — A javaslat tartalmát szigorúan titokban tartják Páris, augusztus 10. Eden angol külügyminiszter kedden érkezik Párlsba, ahol állandó összeköttetésben * lesz Baldwln miniszterelnökkel, aki Franciaországban nyaral. Hir szerint Párisban a három nagyhata\'om értekezletén Eden végleges javaslatot terjeszt elö. E javaslat tartalmát azonban egyelőre szigorúan titokban tartják. London, augusztus 10. Az abesszin kormány magasrangu tisztviselőket küld ki Japánba, hogy a fegyver és lőeaerszálUtások ügyében eljárhassanak. Abesszínia hadi felkészültsége számokban London, augusztus 10. Egy esetleges olasz-abesszin háború esetén az al>esszinek 7 hadsereget állítanak. A hét hadsereg teljes létszáma 600.000 ember. Ezek közül a kormány csak 250.000 em- bert lát el fegyverrel, mlg a többieknek maguknak kell gondoskpdnl fegyverről és lőszerről. Ugy tudják, hogy az abesszineknek 800.00C puskájuk, 200 ágyujuk, 350 gépfegyverük és ugyanennyi golyószórójuk van. A kormánynak mindössze csak 8 repülőgépe van, de ezek közül is csak hatot lehet használni. Olaszország lázasan készül Athén, augusztus 10. Az olasz kormány Rodosz szigetét nagy egészségügyi teleppé alakítja őt, nagy katonai kórházakat épít, ugy, hogy a Keletafrikábon az éghajlatot nem biró katonákat nem Olaszországba, hanem Ide, Rodosz szigetére szállítják. Róma, augusz(us 10. Pcllegrini olasz repülőtábornok Alexandriába repül*, ahonnan azonnal folytatta útját Kairó felé, hogy személyesen vezesse le a vizsgálatot a szerencsétlenül járt olasz katonai repülőgép ügyében. A gyarmatok uj felosztása az enrópal államok között Páris, augusztus 10. (Lapzártakor érkezett.) Párisban ugy tudják, hogy Londonban meg vannak győződve arról, hogy előbb vagy utóbb megbeszélésre kerül a gyarmatok uj felosztása az európai államok között. Természetesen Németország is bele van értve ebbe at felosztásba. A Daily Maily szerint az olasz-abess?in bonyodalom még mindig elkerülhető, mert Mussolini valószínűleg hajlandó lemondani a háborúról, ha bizonyos ellenszolgá-latokat kapna ennek fejében. A gyarmatok felosztására vonatkozóan a portugál gyarmatokról lenne szó ésjjedig ugy, hogy Németország kapná Angolát, Olaszország pedig Mozambiquet- Laval: Az ország és a köztársaság rendszere forog kockán Idegen elemek rendezték a francia városokban az utóbbi napok véres eseményeit Páris, augusztus 10. Bonnban a kommunista szakszervezetek tüntetést rendeztek a város főterén és tiltakoztak a "kormány szükségrendeletei ellen. Páris, augusztus 10. Oranban a napokl>an küörtsztrájk vezérei közül 8-at már el is Ítélt a bíróság. , A kommunista tüntetők ve- zérei a törvényszéki tárgyalás alatt tüntetést rendeztek és amikor a csendőrség szét akarta oszlatni a kommunista tömeget, összeütközésre került a sor. A csendőrök sortűzzel tudták csak .visszaverni a tömeget. A csendőrgolyó egy tüntetőt súlyosan megsebesített. Egy csendőr is megsebesült. Enyhül a feszültség Páris, augusztus 10. Toulonban és Brestlwn a szombatra virradó éjjel minden rendzavarás nélkül telt el. A touloni hatóságok az éjszakára külön biztonsági szolgálatot szerveztek meg a rend fentartása érdekében, de ezekre szerencsére nem volt szükség. minden külső behatástól, politikai befolyástól, egyenkint végigpergette ezeket és azzal a felelősség érzettel, amely minden legkisebb intézkedését és rendelkezését annyira Jellemzi - letárgyalta. Családi tanács a bakonyi minisztertanács, amelyen a nagy magyar család minden belső szükséglete, kívánsága, követelménye került napirendre, amelyen az általános helyzet a maga teljes valóságában került vetítésre, hogy ennek alapján megtegyék mindazon intézkedéseket, sürgős tenni valókat, amelyek az ország és né|>e érdekében kívánatosak és szükségesek. Nem lehet ezeket a tanácskozásokat és tárgyalásokat a távollévő, a kívülálló, a nem befolyó ember gon- dolatmenetével, felfogásával kisérni. A Gömbös kormánytól megszokhatta már mindenki, hogy népi politikát folytgt,^ hogy minden társadalmi osztáiy "kívánságaival, panaszaival foglalkozik, hogy minden társadalmi réteg szükséglete komoly gondoskodásának tárgyát képezi. Hogy családfői tekintete ott van a nemzet minden fián, hogy a nagy egyetemes magyar problémákat a nagy közösség, az ország általános érdeke szsm szögén szabad és lehet csak tárgyalni. Hogy vannak olyan magasabb szempontok, melyeket az átlag perspektiváju ember nem vesz észre, de amit a kormány tagjainak, a családfőknek meg kell látni, figyelembe venni. Gömbös kormányának revizió-po- litikája. legszélesebb nép-politikája, a mindenekelőtt való kenyér-politikája megnyugtathatja a j>olgársá-got, hogy a bakonyi minisztertanács ismét uj erők forrásává vált, hogy a magyar kormány tagjainak böl-csesége, előrelátása, felelősségérzete, hazaszeretete megtalálta azokat a módozatokat, melyek az ország békés és nyugodt tovahaladását, zökkenő nélküli boldogulását és mindama eszközöket biztosítják, amelyek hivatva vannak Magyarország helyét a nap alatt további ezer esztendőre biztosítani. Az ország népe a megnyugvás érzetével kiséri a bakonyi minisztertanács tárgyalásait. (B. R.) ZALAI KÓZLÓNV 1935 aqftufi<u8 11: Páris, augusztus 10. A francia sajtó hangoztatja, hogy a kikötővárosokbon idegen elemek rendezték az utóbbi najjok zavargásait és a sztrájkot, akik a saját önző céljaikra akarták kihasználni a fegyvergyári munkálok elégedetlenségét. Ezt bizonyítja az is, hogy a 77 letartóztatott munkás között mindössze csak 12 akadt; akik 20 évesnél Időssbbek. Laval megleckésztette a megye-fönököket I Páris, augusztus 10. Pénteken Laval miniszterelnök magához hivatta a megyefőnököket, akiknek szigorú utasítást adott a szükségrendelet végrehajtására vo-naikozólag. Laval szokatlan erélyes hangot használt a megyefőnökökkel szemben és valósággal megleckéztette őket. kaval szavalt a következőkkel fejezte be : — A .rendkívüli körülmények tették szükségessé a rendeleteket. Azért hivat;am önöket személyesen magamhoz, mert az ország és a köztársaság rendszere fo rog kockán. - KAitUctvUelék ré»iM rendkivfil előnyös bútorvásárlást alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, bosszú teiáratu részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Köpetein butor-Áruházban, Horthy Mlktós-ut 4. — Gyor« és biztos a közlekedés Brandi Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-től. Jövedéki ellenfirök izgalmas harca a zugborkimérőkkel A hatóság a legszigorúbban jár el közegeinek támadói ellen Mind több a hatósági közegek el- J leni erőszak és támadás, főleg azok részéről, akiket a hatóság közegei a törvény megszegése miatt kénytelenek üldözni és ellenük eljárni. Soha még annyi feljelentés nem érkezett a iendörkapiíánysághnz n jövedéki ellenörök részéről, mint a legutóbl 1 időben. Ahová a város jövedéki ellenőrei belépnek, a felek a legtöbb esetben ugy fogadják; hogy valóságos inzultus számba megy és az ellenörök mindenkéjKm kell, hogy fedezzék és biztosítsák életüket. ^ A rendőrkapi\'.ánysághoz érkezett egyik feljelentés szerint Izgalmas eset történt a minap a Teleky-utca végén. Schi\'ler városi jövíedéki el\'en-őr több társával ellenőrző körúton volt, amikor az uton meglátta Varga István kanizsai lakóst szekerével, kiről tudta, hogy már több Izbon száll! ott bort zugkimérők számára. Varga ottléte gyanút ébresztett a szemfüles és éber el\'.enöröklxm, azért odamentek hozzá, hogy megnézzék a szekeret, mit rejt magába. Varga az ellenőrök közeledésére kikelt magából és udvarias felszólításukra olyan hunion válaszolt, amit senki sem tűrne el. Az adóellenőrök azonban fegyelmezték magukat és arra törekedlek, hogy a szekér tartalmát megnézzék. Ekkor érkezett oda Földes József Rózsautca 19. szám alatti és Vékási István Teleky-utca 30. szám alatti lakos, akik látván a helyzetei, hogy a városi közegek kutatni akarnak Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérnemflk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban bor után Varga fuvaros szekerén, rátámadtak a kötelességüket lel|esi-tö hatósági közegekre. Olyan Izzó volt a hungulat, hogy Vékási karót ragadott és azzal akart neki menni a hatóság embereinek, azonban az egyik flntal ellenőr, Bánki József lefegyverezte a dühöngd embert. Az Izealmas szócsata és körflharc nagyszámú nézőt csilt kl a házokból ós csakhamar nagy néptömeg vette körül a szerelő . feleket. Schiller ellenőr le akarta folytatni a hivatalos eljárást és a szekéren talált két kis hordó bort lefoglalni és legurltani, azonban Földes József reáugrott és fojtogatni kezdte Schillert és társait veszedelmes he\'y-zctükböl a segítségükre sietett Oene kertész legényeivel szabadltottn ki, Vékási azonban akkor sem tudott megnyugodni, mert öklével Schil\'er arcába sújtott- Dene főkertéaz telefonált a rendőrségre, ahonnan rend őr érk\'\'»2tt a helyszínre, aki felvette a tényállást és Földest és Vékáslt előállította a rendőrkapitányságra. Dr. Várhldy Árpád rendőrkapitány kihallgatásuk után szabadon engedte ugyan őket, de ügyük átkerül a klr. ügyészséííre, ílhol hatósági közeg elleni erőszak és botrányokozás miatt folyik ellenük az eljárás. 3 Ugyancsak több hesonló eset miatt feljelentettek a vánwl Jövedéki ellenőrök több Ismert zugborkinié-rőt a rendőrkapitányságon. Megállarl\'ást nyert, hogy minden egyes esetben a városi közegek a legnagyobb előzékenységgel közeledtek a félhez, aki minősíthetetlen pSpp Szőnyegek, függönyök, ógyMturák, sezlontakaróh, butorhuzatoK nagy választéka Singer Divatáruházban. Szolid árakl 1638. »UgU8Z\'U8 11 ZALAI KOZLON* halók, abédlók, urlttobák, kombinált berendezések budapesti rnmumm Budapest, VIII. Baross-u. 21. Unai »alaa»ték. 4 Kedveaft ritBladliaUtpe I SZÉP ASSZONYOK A FESTÓ Basch Árpád, a legkiválóbb magyar VÁSZNAIN arcképfestők egyike beszél arról a sok száz szép asszonyról, akiket negyvenöt év alatt az ecsetjével és a lelkével álmodott át az éleiből a vászonra . , . módon rátámadt a hatóság cmbe-rtire. Nemrégen több rendőrt kellett segítségül hivni Kiskanizsi\'tn egy hus-cllenörzós alkalmávul, ahol kiderült hogy az ellenőrök helyes nyomon járlak, mart orvosi felülvizsgálat, orv o-l lebélyegzés nélkül akar kik n hust forgalomba hozni. A hatóság az ismételten előfordult szembeszállás miatt mos: a legszigorúbb Intézkedéseket lépletie éleibe. Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek r ggel éh-gyomoira egy fcl pohár terii.eazetes .Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb eiö ködét nélkül — igen köunyü üiülébt biztosit, a gyomor ís a b:lek mákodéit! elöaegiti s az emésztés renyheségét caai hamar megsiuntetl. Klinikai tapasztalatok igazolják, ho>y a rendkívül enyhén Itiló Ferenc József víz elsősorban agyvérzésre és gu allié re hsjlamos idősebb embereknek lest nagyfontosságú szolgálatot. Pöstyén, 11136. augusztus II. (Copyright) Ennek az élénkszemü nagy piktornak karakterisztikus művész fejét minden esztendőben itt találom a Vág pariján. Amiként Katona Nándor neme ak pik.ora, hanem szerelme-se is volt a Tátra égbenyúló szikláinak, azonképen Basch Árpádnak ideálja a Vág vadul kanyargó árja, romantikus völgye, völgyének kormos romjai, a romok tövében legelésző sz lid juhok, tarka népvisete-lü a^onyal, akik áhítatosan mennek vasárnap reggel a misére. Pöslyéni bizalmasának, Szirmai Géza k dves bará.om társaságában találom meg a művészt, Pöstyén évtizedek óla visszatérő hüséges"\\en-dégét. Basch Árpád ma hetvenkét éves, talán l^göre^ebb vendég a világhírű íürdüh. lyen. Egész fia al vplt, amikor először jött el ide és csak a háborúban maradt ki. Legszebb munkái itt készültek. A me.ster sokoldalú művész. Abból az iskolából való, amelyik egyaránt művész a piktúra minden ágában. Művészi felfogása is az : a festőnek mindent kell. tudni. Basch Árpád valóban mindenhez is ért. illusztrálta Herczeg Ferencet épp ugy, mint Anatol France-ot, vagy Mikszáth Kálmánt, az ő képeivel jelent meg Wajts Dunton Carnfcolája, szerkesztett már újságot is - a Magyar műselyem, Imprlmó, burette, vászon, tro-plkál-anyagok ruhára alkalmas méraUkban nagyon olcsón. Géniuszt - és amikor Shakespeare egyik darabját rendezte Hegedűs Gyulával a főszerepben a Vigszin-liáz színpadán : ezzel is országraszóló sikere volt. ö festette meg a koronázás uíán Károly király arcképét. Ferenc Józsefről készült rajzát most vette meg a Föváiosl Muzeum. A vi\'ághálx.ru hadvezéreiről fes elt portréi o\'.i hirdetik művészetét a Hadtörténelmi Muzeumban. Zrinyi kirohanása, a Mugyarok Cambray-ban, a Mogyoródi csata Szent Lászlóval, m \'ií többi remekel sokáig hirdetik nevét és müvés^.ét. Basch Árpád i^azl eleme : a szép asszony. Kevés plk.or vásznán láttam mosolyogni annyi szép asz-szonyt, mint a Basch Árpád \\á\\ nain. Pöstyénl kúrája közben erről a lémáról beszélgetek vele. - Hány szép asszonyt festett meg életében V • tesziem fel a kérdést, mire neve he feleli: - Inkább" ugy kérdezzen, hány csúnya asszonyból csináltam szépet. És nyomban meg i3 magyarázza: - Én, aki ismerője és piktora vagyok a szép asszonyoknak, nehezen/tudnám megmondani, milyen a szép asszony. Nincsen két egyforma nő és szép az, akit én, a művész szépnek látok. Szép még akkor Is, ha mások számára nem tünlk fel annak. Az emberek, akik gondokkal A hoj 41, lélegzik — nem mindegy, hogy mivel ópoljuk. i Ho o gyomrot roiitúl tápláljuk — beteg leit, ha a hóját helytelenül ápoljuk — elfakul, elvetili eredeti\'il*p izln\'áf, lényétI Új olkdliomenfei minőiígében ai CilDA KAMIUOFIOR ipeclol thompoo o leg-tökáleleiebb hojápoláil nyujfjo, mert Anie-tétale egiiten egyedCIóllói o hegyi komil-laviróg 70-nerei kivonata, melylAli a hoj viiitonyerl ragyogó (ínyét, könnyen léiül-hetivé leit éi at ondolóciót jól torijai Mindenlile utónöbllt*! leleileget. ELIDA SPECIAL SHAMPOO tele rohannak tovább az élet utjain, ellásulian hajszolják az élvezeteket, vagy belebolondulnak egy vakitó szempárba, másképen látják meg a széjjel, mint én, a festő. Egy szép asszony csak ükkor lesz szép, ha minden megvan benne, amd alkalmassá teszi arra, hogy szép legyen. Ha széppé válik az én szememben, akkor szép lesz a képen is. Nem minden asszony szép az életben, laki a képen szép. - A festő nemcsak a szemeivel, hanem a lelkével is nézi azt, akit palettájáról átvisz a vászonra. Ta-lán a telkünkkel többet látunk, mint a szemünkkel. A szerelmes embert azonban sohasem tudjuk kielégíteni. A szerelmes ember olyan szépnek látja szerelmesét, amilyennek mi n^m láthatjuk soha. Leonurdo da Vinci sohasem tudta volna az ö Gioöondáját annyira szépnek meg-festeni, .-Yiint amilyennek megfestette, ha kezét nem vezette volna a művészeten kívül más érzelem Is... Megkérdezem a mestertől: - Amikor valamelyik muzeumban ihlettel teli megáll jtaiamatylk klasz-szikus remekműve előtt, meglátja rajta, hogy a piktor szerelmes volt u modelljébe ? -VÉzt nem lehet meglátni, ezt -csak érezni lehet. Én mindig megérzem. - Giooondának olyan csodás rejtelmes mosolya van, hogy az már szinte földöntúli. A piktor, aki ezt a mosolyt megfestette, nemcsak látta, hanem érezte is ezt a mosolyt. Nemcsak a festői ké|>ességét öntötte bele a képbe, hanem a lelkét is. Rubens ké|>eln, - a Liechtenstein galteriában ragadnak magukkal ezek a műremekek - a saját gyermeke/ inek jKtriréjából klérzik az apa szeretete a gyermekei iránt. Velaequez nemcsak a maga korának, hanem talán minden Időknek legnagyobb ]>orlr«;istája. aki művészetében utolérhetetlen : nem a szerelmet, hanem a liszteletet vitte át a vászonra. Képeiről bizonyos hidegség árad fe. lénk. Az uralkodóknak kijáró teleiét hidegsége. Ellenben a mllói vénusz vonalaiból ki kell éreznünk, hogy az ideális női szépség megtestesítőjének élő alakja a szobrász számára több volt, mint modell. Tl-zian Líviájából Ív he tetten ki nem érezni a sziv meleg dobbanását, j A főiskolai toraászbajnokságok Budapest, augusztus 10. Szombaton délelőtt kezdődtek meg a Nemzetközi FÖlskoiai Tor-nászbajnokságok. Délelőtt a korlát számok szerei>eliek, amelyen a magyarok érték el a legszebb eredményt, utánuk a japánok, majd a németek következnek. Egyéni legjobb : 1. Tóth Lajos, 2. Kecskeméti Győző, 8. Sandrock (német). A ver* sjenyt délután a gyűrűhintán folytatják. Amerikában kudarcba fulladt a sztrájkmozgalom Newyork, augusztus 10. A szükségrendelet miatt a munkások nagyarányú sztrájkba ukarsak lépni .szómba.ón, mert a rendeletben, megállapított Ü3 dolláros havi fizetést ke vese 1 lék. A 100.000 munkás helyett azonban mindössze csak 727; ember lépett sztrájkba. A szakszervezetek vezetői a4 hiszik, hogy hétfőn talán sikerül a nagyarányú sztrájkot megszervezni íWsewelt elnök kijelentette, hogy azokat a munkásokat, aliik visszautasítják a felajánlott munkát, törlik a munkanéikÜÜ segélyezettek listájáról. Roosewelt kije.entette, n«gy Amerikában nagyon sok 80 100 dolláros fizetésű tisztviselő van, akik kijönnek fizetésükből, a szükségmunkásoknak tehát ennél többet kívánni nem szabad. Washington, augusztus 10. A szenátusban felkészítették a tár-sadalombizziositásról szóló törvény-Javaslatot, amely teljesen hasonló a magyarországi társadalombiztosítási törvényhez. Nagy tömeg > maradék gyúlt össze alkalmi árusításunkon. rí £ Áruház tMAI KÖZLÖNY 1936. lugttwtm 11 Nam akarok mugSsxaini I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a hirea rég bevált hajviz itn fo»t«jier és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid Idó múlva egészséues, természetes szint és megUelö sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu lást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadályozza — Kapható: Fő-ut 3. (külön női terem) — Gennino Cennini, a quatrooen-to nagymestere Trattuto-jában megírja, hogy : »hit és szeretet nélkül az ember leikéi visszaadni nem Jehet.« Könyvének egyic feje/eében arról ir, hogyan kell Madonnát festeni. -És utasítás tad arra, mit és hogyun Imádkozzék az, aki a Szűz Anya alakját viszi át a vászonra. Nagyon is igaza van neki. Az ima ringatja a piktort abba a hangulatba, amire szükségünk van ahhoz, hogy ihlei üljön a képre. A mai piktor nem imádkozik, a mai pik.or Madonnájában nem is lesz meg soha az áhítat és ihlet, ami u középkor nagy klasszikusainak Madonnáit annyira Jellemzi. - Hinni kell a szépségben és a fenköltségben és akkor a kép szép lesz. Az ihletet, amely bennem él, át kell plántálnom a vászonra. így vagyok én a szép asszonyokkal. Hisack a szépségükben, még akkor Is, ha ez a szépség a más számára nem jelent szépséget. Keik hogy a modell az én számomra szimpatikus legyen. Keli, hogy megszülessenek lelki UapcHoialok közöttünk. ...Odakinn az égen fényesen ragyognak a csillagok milliárdjai. A Grand Hotel Royal forraszán szól a zene. Ragyogó szép asszonyok tán oolnak a pöstyéni bálon. Az esti csillogásban, a villanykörték vakító ragyogásában, a dekoltázsban szép valamennyi. Leheletszerűen libegnek el előttünk. Nem állnak nveg egy percre se. Megfordulnak a frakkok és szmokingok oldalán. \' Vájjon hányat találna Igazán szép nek közülök Basch Árpád, a pi.tor ? Nem merem tőle megkérdezni.. Pvál Jób Naptár: Augusztus II. vasárnap. Rom. kat. Z Isuzaanna. Protestáns Tl^or. Izr. Ab. hó 12. - Augwratua 12. hétfő. Rom. kat K\'áia. Protestáns Klára. Izraelita Ab. hé la. Gyógysaertári éjjeli siolgálat e hó napban a «Megvált(\'>» gyógyszertár Er-zsébet-tór 21. és a kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva röggel 0 órától este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). — BuUrváaárfái nem goodl Teljes beieodazéseket rendkívül előnyös réas-letfl&etésre, sőt kamatmentesen Is szál-Utunk, Kopsteln butorárihás, Horthy MlfcUW-at «. — Me*érk*aeit a vi\'ághtrü Pfaff var-rógép-gyár legújabb s\'al>óvarrógóp >, mely a rendes varrásl munkálatokon kívül gomblyukat varr, plkiroz, gom bokát felvarrja, endllz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszöltéseket magasítva is végez és még sok más munkára al-kalmasl Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktáróban. — Nyári gycrmckniha kUlöne^essá-gek olcsó árban Lldith gyermekruha-üzletében, Horthy Miklós-ut 1. — Imprkaék, divatos lenvásznak, selycmpiquék, legújabb divatú nyári ruhaauyagok mélyen leszállított áron: $ingcr Divatáruházban, Mirza Khánt „a kanizsai vőlegény*4 ujabb kalandja egy fiatal bécsi urileánnyal Mirza Khánt mindenki ismeri Kanizsán. De nemcsak Kanizsán ismerik, hanem Magyarország csaknem minden városában. A nagy hirnév ugyan kl oloncolással végződött, de azért mi tagadás, sok leánynak szivét rabolta el. A rclytélyes hindu fakir működéséről és legutóbbi kalandjairól nz alábbiakban számolhatunk be. Miután Mirzát Magyarországról kiutasítottak, n környező országokban próbált szerencsét - nagy sikerrel. Nem rég Bécsben járt a Kzuggesztőr, majd nem sokkal később Kassán tünt fel jellegzetes turbánja. Oldalán egy csinos fiatal hölgy. Mindenkor és mindenütt. Ugyanebben az időben n bécsi rádió körözést adott le, amely saerint Beck Angélia 18 éves bécsi urileány eltűnt szülei lakásáról. A bécsi rendőrség értesülése szerint a megszökött leány MIr>a Khán társaságában tartózkodik. A kassai rendőrség is felfogta a rádiókörözést és a M r.-u Kliánnal sé\'áló cslr.os leányt kihallgatta. A leány elmondotta, hogy ő a keresett bécsi leány, Beok Angéla^ oki ugy szökött meg szülei házától, mert halálosan beteszere\'ctt a hindu fakirba. Beck Angéla állítólag Bl dapesten ismerkedett meg Mirzával, aki Bécsbe utazott a fiatal leánnyal. Később a titokzatos hindu »faklr, orvos, pszihologus és hipnotizőr* Bécsből is tovább állt, de a szerelmes leány nem tágított mellőle. Az utóbbi időben már együtt laktak és együtt mentek mindenüvé. így ke- rültek Kassára, ahol a romantikus szerelmi regény véget ért. A detektívek a szerelmes lány könyörgése ellenére is leszakították szerelmes szivéről és visszakísérték a határra, ahol átadták az osztrák hatóságoknak, hogy szüleihez visszakísérjék. A szerelmesek kérésére azonban annyit még megengedtek a leánynak, hogy egy detektív jelenlétében elbucsuzhassék szerelmesétől. Angéla kétségbeesett zokogással kulcsolta át szerelmese nyakát, letérdelt előtte és kljeleniette, hogy meghal, ha nem láthatja többet. Mi za Khán azonban nem csinált nagy Jelenetet-Szó nélkül állt és fakir-arcán egy Izom se rezdült meg. Már megszokta az cfajta jeleneteket. Hisz Kanizsán jártában is, mint halljuk, 35 menya szonnyal dlcsekedeit. Azóta ez a .szám bizonyosan növekedeti és a detektívek kegyetlensége legújabb menyasszonyától is elszakította. Alig hisszük, hogy sírni fog utána. Mirza Khánt, mint ismere\'.es, kiutasították Magyarországról, de üzelmei* folytatta máfiatt Mint értesülünk. a bécsi leány szülei mindent elkövetnek, hogy most egész Európából ki iltsák a k-ányszivekre veszedelmes hindu szélhámost. — Kitűnő mhitfeógü lepedővászon, paplanlepedő, siffon maradékok jó méretekben kaphatók Schütznél. - (Bélyeggyftjlük ta\'á\'.ko«éJa> szerdán délután Ö-UH 8-ig a Pannónia hátsó kistermében; Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb mlnöségljj, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csikós blouse-anyagok, Gallérvásznak az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruh&zában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. Utazik Budapestre? Ne felejtse el meglepni Magát vagy hozzátartozóit egy JOLIÉ- ékszerrel I A most olyan divatos fUlolips sréf ».- P-től, karkötő S kMönkg.-n azereresetallzmánoal M.~ P-től, legszebb aondflere P-től. \' » Tenyésztett Igazírvöngysor tm.~ foglalatban Pengőtől ^ JOLIE-nál, Klgyó-utca 4-6. sz. A Szent István-hali ünnepségek tájékoztatója A budapesti Szent István hét ma már Európa^zerte ismert magyar ünnep. Mulutja azt az is, hogy már most ieiog.a.ták a küiíő.die.í a száöodik össíxís szobáit. Vidékről I; ebben az időben lándulnok fei legtöbben Buda-pestre, e^é.t o.vasóink tájékoztatására alább adjuk a Sa«nt Jstván hét tdjes programját: Az ünnepi program kieaielkudőbb eseménye a .Gyöngyös bokréta* előadása a Városi Színházban. Esti ejö-adások: augusztus hó 14-től 19-4g, továbbá 21-én és mu fél 8 óra kezdenél, dé.uláni előadások: augusztus hó 18-án és 20-án 3 órai kezdettel. Az előadások keretében a Magyar Bokréta SzőveUég földműves ctopo*t,al magyar népdalokat, táncokai, népszokásokat mutatnak be náj)vise;efekben. Augusztus hó 18-án délelőtt virág-díszes. csónakielMopulás- a DUnán. — lü-én délntán 6 ómkor Magyar Anyák ünnepe az Uj .Városháza közgyűlési lermébeo. — 2(Ván, S//enL István naj). ján ieggei 8.30 órakor Szci.t Jobb kormenet a \\ árplébánia temp ómból a budavári koronásé1 fŐtetttpjomba, altot u kórim-netct vezeiŐ Ifi JuSSUnián hercegprímás\'"\'ünnepi nagymisét pon lillkál. Az ünnepi szentmisével egyidejűleg a Szentháromság-téren és a KnpLsztráu-té.en szentmise és szentbe: zd lesz. A Szent Jobb körmenetet az Actlo Catliolica rendezi. Aki közelebbi felvilágosítást akar, vagy a körmenet cso-portjában lészt akar venni, annak uz Országos Szervezési Bizottsághoz kell fordulnia. (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. 111. lépcső, I. emelet.) Este 7 órakor könyörgő litánia a gellérthegyi Szik.atemrpfomban, Ö^O órakor pedig látványos tüüijáték a Gellérthegyen. Menetdl jked vezmények: A kereskedelemügyi ininiizt-r a Szent István ünnepekre Budnpestro érkező utasok lé izére 50 százalékos me-netdlj kedvezményt engedélyez. Ezt a ked\\ezményl az utasok augusztus hó 17-ének 0 órájától igényelhetik, azonban csak oly .vonatoknál, amelyekkel legkésőbb augusztus 20-ának délelőtt ü órájáig Budápestte megérkeznek. A visszautazás legkorábban augusz tus 20-án déli 12 órától kezdve történhetik augusztus 23-áuak 24 órájáig. Ab utazásra vonatkosó mimieu egyéb feivtlágositávsai és kedvezményes szelvén nj«l a Menetjegy iroda, szolgá". Elszállásolás és útbaigazítás. A Szent István-heii ünnep alkalmából Budapestié érkező vidéki utasok egyéni és csoportos elszállásolását Budapest Székesfőváros rdegenforpitnú Hivatala (Budapest, V„ Deák Ferenc-utca 2.) iuté\'i. Mindenféle elsaAilá^ásl ügyben körvet.enűl ehhez a Wvataihox k«U fondutni. A- legegyszerűbb igényű vidfóki köBönség és a nagyobb csoportokban érkező UnuLó ifjúság elhelyezése céljából az Idegenforgalmi Jli-vatal a fővá.os Iskoláiban olcsó, tömeges elszállásolást készít elő. A Szent István ünnepségek tartama alatt u* Idegenforgalmi Hivatal pályaudvari ki-rendeltségeket állit fel, amely éjje\'-nappali inspekeiós szolgálatot t»rt, liogy minden szükséges tanáccsal útbaigazítással i«ndtelkezéséro állhasson a Ssaat István-hét látogatóinak. A« einátlátási lehetőségekre %-a\'á igéayt IP ja ébb-egy hét • a iuegérlK\'é> elölt kell- az hleifoarorgalmi jUvaial-nak bejelenteni, . , 1885. augusztus 11. ZALAI KÖZLÖNY h A vasárnapi nagyszabású városközi uszó-olimpiászra Tabódy Tibor főispán vándorserleget adott IzgaImasnak ,gérkezö U8ZÓ é8 vl2lpóló mérkőzések a Városi Strandlürdöben — Az 1500-as gyorsúszást már szombaton ússzák le — Egerszeg, Keszthely, Tapolca uszól Nagykanizsán Jósolni leheleten. A 100 méteres hátúszásban kél .nagyágyú,» az cgcrszégi Junger és a keszthelyi Farkas ideg-Izgató küzdelmet Ígérnek. Kovács, Hiczi és Begldsán Bandi ill sem sok vizei zavarnak, bár tőlük is jó időt vá-runk. A 3x33 méteres vegyesstaféla torsa Tapolca és a Szombathelyt verő l-gerszeg közölt dől cl, Keszthely éi Kanizsa a harmadik és negyedik helyért futnak. Igen érdekesek lesznek a hólgyuszó számok ls. A 6Ü méteres jneLlúszásban versenyen klvűl Indul és győz Kékes Marianne (UTE). A kanizsai Székely Erzsi csak az ugyancsak versenyen kivül Induló Heppner (Wien) ellen mutathatja meg, hogy a tőle Tapolcán elszenvedelt vereség csupán inuló indisziwzieión múlott. Ezen a távon indulnak még Bosenbcrg Ibolya és Maca, valaminl a kis Májon iába. A versenynek kétségkívül a legérdekesebb száma lesz a négyes vizlpóló villámtorna, azért is, meri Kanizsa csapala teljesen uj csapattal áll ki Kemény — Deáky, Gaál - Belnltz — Marái, Schulthesz, Bcgidsán személyében. i A nagy versenyt Ismét Hllércs \'hely-árakkal lehet megtekinteni. örömmel jelentjük, liogy vitéz Tabódy Tibor, Zaiavármcgye főispánja egy 30 cm. magas serleget aján\'ott fel 1 a Tajiolca, Keszthely, Egerszeg, Kanizsa városok közötti pontverseny győztesének. A vándordijat véglegesen egymás utáni kétszeres, vagy sorrend nélküli háromszoros győzelemmel lehel megnyerni. A nagy verseny már szombaton délután íél 5-kor kezdődik az 1500 méteres gyorsuszással, amelyben Krása, Kelemen, Halász, képviselik Kanlzsu színeit a keszthelyi Ivanics ellen. Vasárnap ugyancsak fél 5-kor kerül eldöntésre a pontverseny többi száma. A 100 méteres gyorsúszásban az egersz.\'gi Dus, a tapolcai Marx II, és u keszthelyi Ivanics között óriási küzdelem lesz az első helyért. Ebb«en a számban hu indul Schultheisz ls, a siker reményéül veheti fel a küzdelmet, Kovács kilátásai betegsége miatt erősen csökkentek. A 200 méteres mellúszásban a tapolcai Nagy Géza a valószínű győzies u kanizsai Bitlera László és (iaál András ellen, dc az egerszegi Harsai és Euchs is beleszólhatnak a küzdelembe. Gyönyörű verseny lesz a 400 méteres gyorsúszásban ls, Knisa, Kelemen Kanizsa és Dus Egerszeg, Ivanics Keszthely kőzött. A győztest meg- Érdekes sportesemény lesz a Zrínyi—NTE vasárnapi Schütz-serleg fntballmérkőzés Az NTE tagkedvezmények már érvényesek Mindig kiemelkedő sportesemény volt a helyi derbi-mérkőzés Nagykanizsán. Ezúttal is megállapíthatjuk a nagy érdeklődés után ítélve, hogy nagy harc lesz a két csapat közölt a szép és értékes Schütz-serlegérl. A Zrinyi csapata már múlt vasárnap ltfmutatkozott Nagykanizsán, még hozzá győzelemmel, az NTE viszont Zalaegerszegen 5 : l-es főlényes győzelemmel kezdte a szezont. A fenti eredményekből látható, liogy csapataink blztaló [ormában ^Ur-tolnak az őszi szezonban. A vasárnapi meccs eredménye dönli el a Schütz-serleg sorsát. Zrinyi győ- (\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (30) \'\'^HjUfl^Mm András leiugrik: — Micsoda? — ordítja eltorzult arccal. Az ablakhoz megy és zsebretetl kéz-zel néz ki az éjszakába. Mária át akarja ölelni, de a fiu gorombán löki el magától: — Menj, — mondja kis szünet után menj, nem akarlak látni I Az asszony szájába tömi a kezeit, i\'gész testét rázza a zokogás* — Dodó, — szól elcsukló hangon, Dodó, megcsókolt... erőszakkal, én nem akartam!... és a díványra \'lobja magát. András csak áll mozdulatlanul, majd izgatottan rágyújt. Odaugrik az Íróasztalhoz, a kis euzin hamutartó kerül a kezébe, vad erővel vágja a földhöz. A vizet meritő parányi agyagasszony csörömpölve röpül ezer darabba. Mária felül, kezdi magyarázni, hogy 0 báró..., de András durván kiált n\\: — Elég, elég, mindenből elég!... Menj, menj a báródhoz, — mondja, — menj, ne is gyere többet vissza. Mária feláll, megy az ajtó felé. A fiu hirtelen megfordul, összeszo- rul a szive, amint a lassú lépésekkel távozó asszonyt nézi. Eléje szerelne állni, megfogni, nem, ne menjen el, ne hagyja itt, miért is mondta, hogy menjen haza? Hiszen olt vön a báró! Mária kezét ráieszl a kilincsre, kérőn, könnyesen néz bálra. Andnis a száját nézi, a gondolutjel elmosódottan remeg. Ellenállhatatlan vágyat érez, odaugrik, átfogja, néz ni, vad, állatias nézéssel és szomorú haikan megszólalt: — Szereltelek, nagyon szereltelek. Mária átkarolju: — Én is... én is... nugyon... és száját odatapasztja Andráséhoz. Dodó csendesen azt mondja, menjen a fürdőszobába, mosakodjék meg. Mikor visszajön, leül az ágy szélére szótlanul nézi az idegesen járkáló flut. András ugy érei, mintha megverték volna ós most itt van ez uz uranyhaju asszony, eljött hozzá, az övé, egyedül csak az övé. Igaz, eddig nem gondolt erre, hisz más férfiúk ls vaunak a v^á-gon, i>er8ze, nem ő van egyedül. Nézi Máriát, sajnálja, fáj neki, liogy olyan durván bánt vele. — Goromba voltam, — mondja bűnbánó halkan, — mert féltelek, nagyon féltelek... Mária csak ül, de már nem sir. Szereti Andrást, jó neki, liogy ott lehet mellette és nagyon, nagyon boldog. Béggel a cseléd jelenti: — Kérem a kis ajtó megint nyitva volt... (\' : A nagyothallók csodatevője az uj csontvezetéses SIEMENS-PHONOPHOR a technika nagyszerű vívmánya. Próbálja ki személyesen! SIEMENS Budapest VI. Nacymsz6-utea 4. zeiem esetén a Zrínyi nyerte meg a serleget, NTE győzelem esetén pedig a jövő vasárnap Zaiacgerszegeu lejátszásra kerülő ZTE-NTE meccs dönti el a Schütz-serleg sorsát. Az NTE tagok már ezen a mécs-csen kedvezményt kapnak. Tribünre 50, állóhelyre 30 fillérért mehetnek. A pénztár kizárólag az augusztus had kifizetett nyugta ellenében szolgáltat ki kedvezményes jegyeket. A következő játékosok tartoznak délután 4 órokfor a pályán megjelenni: O\'ondor, I\'nndur, Csáki, Engeileiter, Ziegler, Kudlch, Bittér, Horváth, Ha-dics, Jelinek, Csász, Jakubecz, W|l-hcim, Farkas. A mérkőzés délután 5 órakor kezdődik. A Schütz serleg állá a - 1. Zrínyi 2 2 — — 10 : 4 4 2. NTE 1 1 _ — 5:12 3. ZTE 1 — — 1 2:8-MOVE 2 - - 2 3:12 — Négy nagykanizsai futballcsapat indul az ősszel a Délnyugati bajnokságban Az NTE—Zrínyi az első, a Vas utas NTE II. a másodosztályban Élénk futballéiet lesz az őszi szezonban Nagykanizsán. A két első oszt. csapaton kivül a Vasutas és NTE II. Is benevezeti a második osztályba, |gy az NTE részéről az utánpótlás J>lz-lositottnak látszik. A bajnokság aug. 25-én indul kettes bajnoki mérkőzéssel, mert itthon játszik az NTE I. a Szekszárdi TSE-vei, az NTE II. pedig a Szigetvári AK-al. A Zrinyi szabadnapos. Sportkörökben nagy őrömet vállolt ki az NTE erőteljes megindulása, amely már egy méltó előkészületet jelent a jövő évi 70 éves jubileumra. Tenuéiftfasís Irányzat: tartott, buza gyengébb, forg.: közepes. ttuu tls**v. 77-es 1540-1560 78-as 1550-15-75, 79-es 1505-1590, 80-«s 1580 16 00. dun*nt. 77-ei 1505—1520 78-as 15 20-15 35 79-as 1535-1550. 80-»« 1550-1560 - Ro*s pestvldíkt 14 45 1461) más 14-75-1500. Zab u) közép 1710—1710. Trrtuorl Ouánluil közép ab bpest 1540-15 50 minden mennyiségben állandóan a legmagasabb árban vásárol Dr. Miklós R. T. BadapMt, V. Vilmos császár-ut 6. Telefon: 805-77. SUrgönyclm: Driaag. — (Iláiotnnegyed nyolckor indul a hév!4 autóbusz) a Nagykanizsai Autóbuszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na-gyobb látogatottságnak örvendenek. Áz autóbusz az utasok kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul u Centrál elől. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — Jelentkezni már lehet az autóbusz veze-tőjénél. — Legprímább minőségű angol szövetek nagyon olcsó árakért Siuger Di-v a tárullázban. — Ifoiretle, mintás műselyem, im-primé ruhák, pongyolák idényvégi árakon Schütznél. ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a t. közönség szíves tudomására hozni, hogy üzletem minden vasárnap dili 12 óráig ezután Ii nyílva lesz. Szíves pártfogást kérve, vagyok teljes tisztelettel IfJ. Petermann József ] Idegesen adta ki az utasilást, csomagoljanak, utazik haza. Érezte, cl kell mennie, nem birja ki, majd tán olthon... otthon rendbejón. A párját féltő állat vadságával szaladgált a folyosón, lm arra gondolt, liogy most ojl van... vele beszél... egy asztaluál ülnek, talán épen megfogja... á, utazom, utazom haza, — mondta magának. Megállt a tükör előtt, nézte az arcát. Nem fog elbúcsúzni, gondolta, nem is mondja meg neki, hogy elmegy, ez lesz a legjobb, talán, mire vissza-jön, megnyugszik kissé. Befogatott, a szán csllUngelve siklóit ki a kiapun. . ^ Kata még sokáig állt Annus»"»ai~a lépcsőn és mikor u szánkó eltűnt, igy szólt: — Beleg, egész biztosan beteg... Annus .bólintott, lezárták az ajtókat, felmentek AudráS szobájába, széttép pcszkedtek a divány kék bársonyán és röhögve néztek egymásra. Két cseléd. Darvasnál András megállította n szánkót: [ — Bemegyünk. Sándor ijedten nézett rá, azt mondta: — A nagyságos asszony a kisszalon-ban van. András izgatottan szaludt fel a lépcsőn. , penn Mária, a báró és még egy ur beszélgettek. András bemutatkozott az ismeretlennek, a báróval keményen kezet fogott és erősen a szemébe nézett. Ez közömbös arccal bámult el meilelte, de egyszerre felszisszent: — Tyű, a kutyafáját, — mondta és nézegette a kezét, — öcsém, mi maga civilben, birkózó? — Földbirtokos - feleli Mária András helyeit — a szomszédom Ságról — és mosolyogyva nézett rá. — Nyavalyás, — gondolta Dodó és jól szemügyre vette a lányos, nála Jó fejjel alacsonyabb bárót. Mária összehasonlította magában az egymás mellett álló két férfit és nem tudta megérteni, hogyan gondolkodhatott ugy a múltkor Andrással kapcsolatban. Mosolyogva nézi a fiút és boldogan állapítja meg magában, hogy egész más, mint a másik, milyen fölényben van a báróval szemben, ha természetesnek talál is mindent, hogylia nem ls veszi észre ruháit és nem is bókol soha. Szeretne a nyakába ugrani, ösz-szecsókölni itt előttük, hggy lássák, ez a férfi az övé, csak az övt*. senki nem veheti el tőle. Ijedten kapta fel a fejét, mikor András feléje fordulva erőltetett közömbösséggel jelentette be, hogy utazik egy pillanatra, üzletileg kell megbeszél-haza. Mária bocsánatot kért az uraktól, nlök valamit. És sietett előre le a lépcsőkön. Dodó elköszönt, ment az asz-szony után. (Folyt, köv.) ZALAI KÖZLÖNY 1935. MgMrttig 11. 1. Sötétkék seviot niatrózknbát, praktikus iskolai viselet. 55. sz.. 6 évesnek (Számonk. emelk. 1.—) — — —.— — — — — 2. 8ütétkék boy-kabát, bársbny gallérral, vastagon vattelinozvn, 55. sz.. 6 óvesnok 8. MaMz^llUn^\'karuha, Jó minőségű seviot-ból a bluz végjjr bélelve, 55. uz., G éveindk (Siámonk. « , 1.50) fehér garnitúrával 14J0 emelk. ÍM) - -■\'-.- - - — - 14-S* Ugyanaz egészen príma minőségben (Siámonk. emelk. 2.—) — — — — - 27.58 5. Matróz leinykaruha. seviotból, végig bélelve, szoknya mellényre dolgozva, 55. sz., 6 évesnek (Szimonk. emelk. 1.-) — — lt.88 6. Fehér damaszt matrózblúz, sötétkék garnitúrával. Ia kivit«lz 55. sz., ö évesnek 1 8. Magyaros flüöltönv, aevlotból, Jó kivitel, a 10 óvesnok (Ózámonk. emelk. 2.-) —---— — — — — — — 9. Fiú aportöltöny, praktikus színekben, a legjobb kiállításban, 5. ez* 6 évesnek (Száuionk. einelk. 1.50)--— — - 10. Fiú mntrózültöny, sötétkék aevlotból. végig bélelve, 4. sz-. 6 évesuek (Számonk. omelk. 1.—) — — - — — -Ugyanaz bosszú nadrággal (Számonk. emelk. 1.—) - — — •♦- — — — — 11. Fiú ing. jó panama anyagból. 26. sz., 0 évesnek (8zamonk. eme lk. -.20)-- 12. Fiú hálóing, tartós sifónból. komplett méretekben. 26. sz., 6 évesnek (Számonk. emelk. —.20) — — — — — — — — 18. Intézeti hálóing, erösszálú mosott aifón-ból, 5. ss.. 6 ú.-nck (Számonk. eraolk. —.15) 14. Nadrág v. szoknyakombiné, erős mosott sifónból, 5. sz., 6 évesnek (8zámonk. omelk. 15. Intézeti leányka ing mosott sifónból, 6. sz., 6 évesnek (Száujouk. euícik. —10) — 16. Tornablúz. őrös ripss vászonból. L sz, 6 évesnek (Számonk. emelk. —.20) — — 17. Fiú sporting. Minden színben, 6. sz., 6 évesnek (Számonk. emelk. —.20) — — 18. Fiú alsónadrág Jó freskóból v. köperbfll, 15) ^í\'- ^v<*nek (Számonk. emelk 19 Fiú iug jól mosható" freskóból" 6 évesnek (Siámonk. emelk. -.30)-- 20 Leányka kloU-köténv, piros díszítéssel. * éveVitk. (8eímonk. emelk. -.») 21 Leányka ——•-------J - - Uányka wpknyás tornauadrág. srős fekete lclotbóL 1. 8 évesnek (fczámonk. emelk. —.15) — — — — — — — — n Matrózgallér, sötétkék, bélelt--- fehér, .--- Ili 1.15 ÍM Ml 1. 28. Barna bór iskolatáska 24. Flór térdharisnya. 5. sz.. 8 évesnek (Szá- 27—80 81-85 M- 40 7* l-H tl lskola-patentharlsnya. 6. ss., 6 évesnek io-x----jj emelk. —.04) - Makko DateuthnrUnya. 6. sz, í évesnek (Számonk. emelk. —.08) — — — — — t(g-Flór patentharisnya. 6. ss* < évesnek (Számonk. einelk. —.18) — — — — — 1,4 l 27-80 81-85 10—19 ISKOLASZEREK rajz és Iróezerek • elóirásos fl fűzetek o I c a j\' Arakon , Rákóczü-nt 72-74. Már most gondoskodjék gyermekéről! Postai megrendeléseket utánvéttel szállítunk 1QA5. augu»z\'us 11 A lochnesi szörny utódal No ne tessék megijedni, most nem azokról a kis lochne.si KZörny.fiókákról lesz szó, amelyek a liuinei partokon jelentkeznek, liogy Icharapjó\'c a nyári flört mámorában lubickoló szépasszo-nyok pirosra lakkozott lábujjait. Egyáltalában nem ... Ehhez talán még a fiumei cápáknak sincs komolyan gus/.lusuk, nemhojy nekünk. Most inkább az a szenzációs bir tartja jaja. Iomt>an Iá adt agyunkat, amelyet egy n«wyorki lap közöl egyik éléukrantá /fájii riportere toliából. A haialmas rijjort egy határozatlan koru kinaj ker-lészröl szól, iiiet\\e annak egyik yjiá-gáról. P«o Dlng Fu bátyánknak -igy hívják az Ör«get — Budlia kegyeiméből sikerűit egy olyaivrózsalajt kitenyé8:tenl, amelyik a dzsungelbe!! húsevő növények falánk tulajdonságát örökölte. A la\'ánk rózsa illaios szi-romfogaival első alkaiomma\' felfalt egy macskát. Másik .a|ka\'©:nmal ktt l>atkányt nyelt !e, ugy, ho.\'y azóta na-ponla "több egeret lálaluak fel neki. Sőt... a bestia _ pardon, Ivogv ilyen kifejezéssel i létünk egy rózsát — egy aika\'ommnl leharapta öreg alkotómesterének, Pao Ding Fúnak két ujját is. Hát e/. igazán nem volt szép tőle... Hol ití* a jó ne ve lés. ? De a napi egér.o^yasrtást sem helyeseljük. Szerény .vé eményünk szerint .\'Okkal célszerűbb volna, ha a Pedaogi rózsa — ez a faló róz a hivata\'os neve — egerek helyett az amerikai r«dakciókban kitenyésztelt kánikulai kacsákkal elélnék... Árok jó hízottak. Vagy Itt vun, — az .ugyancsak Amerikából eredő bir — hogy az eszkimók minden kisflstönrőtl pá in\'íánál é» put tonyos tokainál többre becsülik — az ételei. I-lzl egy éixnksarki utazó ine-félte, aki je onvo t a Sarkvidéken egy eszkimó lakola\'omná\', ahol a szolid fókavadász c zkimók hektószám itt\'ik a boiCcetet, amitől viszont olyan uri-muri keletkezett, hogy a vőlegény a menyasszonylánc alatt jókedvében csaknem kirúgta a jégpalo\'.a falát. Azt már hal\'otluk, hogy az esz\'dmók olajat isznak, de lwgy ecetei is, még ho~zá borecet ez iga/áa nem tudtuk. I)e hát messziről jötl ember azt mond, amit aknr. Legyen neki is ojyszer jó napja: eihisszük. Dc ha nekünk Jeg közelebb azzal jönnek, Iwgy az al>e,z-szinefc piakarónlval kana\'.uzz.lk a spirituszt, akkor ütünk... -nő. ZALAI KÖZLÖNY — (Siftnflyl hu) Jankó István, a nag\\ k uiizaui szölé^ti és borászali kerület ve?e ője megkezdte nyári sza-badságát. - (V«á JUp a uú0i.k Förii ue-h«gyl burau) Augusztus ll-én, vasár- nap van a FórTiénc-hcgyl m.Vodlk, Urszmeváltozás-bucsuja. Ez alkalom-mal a kiskonlzsal templomban a diáklevente mise ló. u órakor lesz, a déli mise prédikációval és Mániával a ff,r-héncl kápolnában, ume.y ezalkaioima a hegyközség buzgóságál>ól sZ ntéiyé-ben és hajójában kőlapozva leli. Az istentisztelet kezdete- lé: U, amelyet I\'. Miholcsek Miklós ferences lelkész \\éóez, — Súlyos csapás érte Didéky esaergommegyei tiszti főügyészt. Fia, Didéky Tamás 24 éves hadnagy, vgy JhíU szenvedéi után a nagykunl/.SJi közrendé zeU kórházb n meKha;t. llo\'.tteHtét Esztergomba szállítják, aho\' a családi rirboltl.a helyezik. - (A K*knnUal IVjjári O.vusékör dia. közevük* e) A Kiskanizsai l^jlgári Olvasókör zázlószi\'ntcéscnek tízéves évfordulóján, augusztus 15-én díszközgyűlést és csaiádi összejötteit tart a , következő programmal: 10 órakor gyülekezés az Olvasókörben, ahonnan testületileg istentiszteletre vonulnak, nokok az Olvasókör erkélyéről: P. Mi-r.okok az Olrasókör erkélyéről: P. Mi-l-.Álc.sck Miklós és Horváth Józscí. Délután 1 órá.ól családi összejövetel i.ené.el, táncba\'. — (A Zaa>iáritt?g)»i Iparterületek Szöv^^Wk M*jtyülé*) A Zala vár-negyei t|>arte8lülelek Szövet-é^e liosz- szas szimeielés után Ismét közgyűlést tart, amelyen a speciá.ls zalai viszonyok és sérelmek kerülnek napirendre. A közgyűlés a zalai ij»arosság parla-mfutje, amelyen részt. vesz az IPOK lé-i a Kamara képviselője is. A közgyűlést Zalaegerszegen szeptember 1-én délután 3 órakor tartják meg. — (A a k réapárUfcto ul lukhoz) 1-cihivjuk mindazon egyéneket, akiknek 1931—32-33. évekl>en ke-rékpáraikat e^pták, a rendőrkapitányság 1. emelet 4. szobájában jelenjenek meg u kerékpárok megtekintése vé-getl. — Rendőrkapitányság. — (Yftsrt.ttap délelő\'.t lérneae a .Korona elüti) A halárőrzenekur vasárnap dé.e.ötl fél 12 órától fél 1 óráig lér-zenét ad a Koroiaa^szálloda előtt a kö-veikező műsorral: Farbach: Széchenyi (induló), Slrauss: Kék Duna (keringő), Ofrenbach: A két Savoyárd (nyitány), Counód: Faust (ábránd), Farkas: Magyar Induló (egyveleg), Pécsi: Plcca-dorok l>evonu\'á\'>u (Induló). — (A IVov*i nábob fráiyát) vasárnap este 8 órai kezdeitel megismétli a kiskanlzsal diákifjuság a Polgári Olvasókör nagytermében. A vasárnapi telt há« után remény vau arra, liogy Herceg kiváló színmüvének újra jiagy sikere lesz Klskanlzsáo. A helvárakat |es/á!lilo ták 80, 60, 40 és 20 \'fillérre. LACKENBACHER EDE szállító ém DEUrsC i ALFAED állatbizományos irodahelyiségüket Váiosház-épülctéböl SugAr-ut I. alá (Blankenberg-házba) helyezték át. n* — (ím á idok jiI Vasvárra) Ez idén I is indul Kl .kanizsáról za.-áiMk>kcá"pul Vasvárra. Gyalog oda é< vissza. In I du\'.ás 12-én a rcgyeii fél 7 órai n\\jse ulán. A homokkomáromi-utca végén lévő keiesztuél P. Miholcsek lelkész szózalo\'. intéz a zarándokoklioz és yz-utáa á\'.dás a! lxjc-sálja ők«t zarándok- : utjukja. I — Szövött purget, lenniszriancl ma- I radékok nagyon szép mintá\'<l>an — Schütznél. ; — (Vasárnap délelőH ^véilelail elő \' adái) Vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Nép-mozgóbau palgári lég- és gázvé- j de;mi előadást tart vetített képekkel I é> gyakorlati bemutatással Vecsera j Antal lüzo\'tátiszt a uagykaniz ai férfi- J s/ervezetek, testületek és egyesületek részé;®. — Paplarok, gynp> ^s rlanelltaka- ^ rók nagjx)n olcsó árakon Singer Divat i áruházban. ! — (Mo\'ot kerékpár-sy«Mmc:ét\'.enséf{) I)r. Szabó József letenyel ügyvédjelöltei könnyen végzetessé válhaló balett érle. Mikor motorkerékpárján Be-cseliely előtt e\'.haiadl, o\'y szerencsétlenül eseti le gébről, hogy kéztöréssel és egyéb sérülésekkel beiuáililo ták » nagykanizsai kórházba. — (KewztüVjníol rajta a szeliér) Varga György Ifiárosi gazda teiienes-fogaíjával dolgozott, amikor hiitehn a tehenek megvadultak és Vargát elütötték, liogy a szekér keresztül ment raj (a. Súlyos állapotban szállították be a kanizsai kórházba. \\ — (Ba.\'tánl ö mb>Bt«<.I) a volt es. éi klr. Sappcur és Pionier bajtársuk augusztus 14-én, szerdán (minden hó 2-ik szerdáján) az .Arany kacsa. venJ déglől>en Budapest, II., Kacsa-uti« 18, öSizejö\\elelt tartanak, amelyre a vo\'l tiszll, alliszti és legénység állomány-beii bajtársakai meghívjuk. a x-o\'t bajtársakat leikérjüík, liogy elmükéi a későbbi országos ünnepségre való meghívás végatt közöljék VAdumy* I\'rigy«s Budapest, Lipét-körut 22i sz cimie. — (A atfié\'KHI WAgfVStégi, Fő-ut 22. szám alatt kezdte meg működéséi. — Újfajta 8zemftv«iíek díjtalan orvosi szemvizsgálat alapján Rerractlo látszcrésznél, Budapest, Ferenciek-teje 1. — Magyar MiWaaM folyóirat Ja- lius -augusztusi keitős sZáma nagy érdeklődésre tarthat számot. Nagy Síto-domak Sz4k«ly Bertalan ceutfcnuáriu-már« írott cikke. S*ékely Jiartalannal foglalkozik Síuayoghy Farkas a Itaes-kemétl váwbáza falfestményei\\el. Elek Artúr a Szépmüvésfeli Müíéilm olasz képtárának álrendeiésérél Ir. Pet-rovle8 Iítek azokat az eltl az.\'mponlo-kat közli, amelyek Őt az átieudeZéabtn v«zet(ék. Csabai István a Rortdanlnl Pietában Michelangelo és Vlttorla Co-lonna arcmását fedezi fel. üooibiich az esztergomi muzeum falrc\'.iefjejnek történeti helyzetét tisztázza. Kampis Antal Molnár C. Pál művészeiét, Kállai Ernő pedig Székessy. Zoltán szobrait elemzi. Hajós Erzsébet Berlin uj templomait ismerteti. Minden egyes ta-nuhnányt bőséges képanyag kisér. A legelső külföldi művészeti orgánumokkal egyazinten éUó„ n^élyuyomá-\'Jps képek Százaival di^siMlt, klU»ő magyar folyóirat előfizetési ára a jpai gwla-Hági viszonyokra yaló »eUu|ei4el ie-szállitoltan negyedévre 7 peugő 50 fillér. — Illusztrált tájékoztatót nivesen küld a kiadóhivatal: Buda^st, Er-zsébei-körut 7. kerül többe a ZALAI IÖZLÖIY, ha bejdenli nyarald c A kiadöhiviUl leseti kaldl < < belfOldi nywalóhelyrt. Városi Mozgó Augutzlus 10 én é( ll-én Szombat ís vasárnap Két nagy sláger egy mtUorban I a lagkaoagtatAbb magyar film, Turay Ida, Jívor P4I, Kabos Oyula, Oóion, Píger főszereplésével Köizönőin, hosy elíúzolt! II. SaAI Franciska legsikerültebb vígjátéka fH ^ I D I Nótl Károly Irta. O 9 IDI Fellépnek még: H. Thlmlg, Halmay Tibor, Leopoldlne Konstantin. Figyelem! A műsor hosszúsága miatt az előadások kezdete szombaton 5 és fél 9, vasárnap 3, 6 és 9-kor A aaeaibaU ■ Arai eltadáa fiilArea haifárahkai I Nép Moigó. Augusztus 10-én és ll-én Szombat—v»»4rn»p A nagy rendező Kari Boess legújabb filmje Kaland o Riviérán (K szerelem dala.) Főszerepben a nagy komikus: Paul Kemp és az uj Kiepura: Erőst Oroh. Csodaszép felvételek, a festői Riviéra, csupa mosoly és kacagás. — Ezenkívül: Varázsszőnyeg. Fox- és Magyar Hiradé Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kof. OO, 40, 80 filléres helyérak. .................... ..... mii i íALAMtoZLON* 1&5 pugustíub 11 Szombat Budapest 17.35 Hanglemezek. — 18 Az átrendezett Szépművészeti Miizeum. (Dr Péter András.) • 19 A Diákolimpj[ász uszó versenyének közvetítése a Császár, fürdőből. Beszélő Pluhár István. — 19,30 Az operaházi zenekar. — 20.10 A «Vig ózv«gy» közvetítése a Budapesti Sziinfónikus Zenekar előadásában. Zenéjét szerezte Lehár Ferenc. Vezényel Nagypál Béla. Rendező Tihanyi Vilmos. — 21.10 Hirek. — 23.15 Cigányzene. _ oo.oö Hirek. UutUpwt II. 17.55 A magyar önmegismerés .utjai. (Dr. Hézser Aurél.) - 18.20-19.25 Cigányzene. — 19.35 Mezőgazdasági félóra. — 20.15-21 Az operaházi ze-ntkar. — 21.10 Hirek. — 21.25-22.25 Lantos Jenő jazz-zenekarának műsora. Bécs. 17 K iváncsiságicniezek. - 19.20 Dalok és áriák. — 22.15 Szórakoztató hongverseny. — 23.45 Tánczene. Vasárnap Budapest I. 9.15 HiKk. - 10.11.10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet mise közben mondja dr. Pogor Ödön kegyes-rendi tanár. — 11.15—12-15 Evangélikus istentisztelet. - 12.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. - 13.35 A Rádió-tárgyson>-játék ismertetése. — 13.50 Hanglemezek. — 15 Érdemes-e a kisgazdának több takarmányt termesztenie\'.\' (Dr, Ju-lios I.ajos.) — 15.50 Rendőr fúvószenekar. — 19.30 A jellemes ember. (Dr. Halassy-Nagy József.) — 17 cigányzene. - 18 A Főiskolai Világbajnokság üuu€i>élyes megnyitása — A magyar—lett labdarugómérkőzés második félideje a BEAC pályáról. Beszélő Pluhár István. — 19 Frid Géza zongorázik. — 19.10 Báró Bánffy Dezső. (Nagy lindi«.) — 20.10 Bársony Rózsi énekszámai Heincmann Sándor jazz-zenekarának kíséretével. — 21.15 Hirek, versenyeredmények. — 21.45 Zenekari hangverseny. — 23 Cigányzene. — 00.05 Hűek. Budapest II. 11.15—12.15 Viráuy Uszló szalou-* zentkara. — 12.35-13.10 Cigányzene. 15 Mit üzeu a ládió. — 15.20 Rendőr fúvószenekar. — 17.30 «Száz kőnyv.i Sz«rb Antal beszél Tasso: • Megvziibfl-ditott Jeruzsálem.-érői. — 18-19 Hanglemezek. — 19.05 Török emlékek a Balkánon. (Gagyi Jenő.) — 19.45- 20.15 Forró Ferenc László énekel, zongorakísérettel. - 20.30 Hirek. - 21 Európa diadalútja a földön. (Moravek Endre) Bécs. 8.40 Istentisztelet. — 10 Délelőtti hangverseny. — 11.40. Szimfónlkus hangverseny. — 12.55 Szórakoztató hangverseny. — 15.30 Kamarazene. — 18.20 Fanny Wlhmcr-PeJit saját műveiből ad elő. — 19.30 Katonazene. — 20 Salzburgi iinn«j>i jálékok 1035, III. I)om-hangvCrfccny. ~ 22.35 Szórakoztató hangverseny. 0.05—1 Tánczene lemezeken. Hótfő reggeltől Nyárvégi árak külön asztalolkon I. emeleti Mintás mosóselyem ...........1 Festő és karton ruhára, kötényre , Mintás ruhabatiszt selyemfényű I Finom műselyem Finom mosóvoál J^,. Nyári butorkarton Krepdesin imprimé mélelyem-ujdoniág, 90 uélei .... -.58 -.78 1.98 Mintás mosá műselyem...... Selyemfényű batiszt^tS. Selyemfényű batiszt Angin, zefir, kanavász __ Ai Idd közkedvelt Ooldb.ror „Piramide\' mosódelén még kapható viligos és sötét alapon ........ Frisette és Flamisol nehéz műselyem ruha- és kompiéanyagok ...... -.68 1-88 2.90 ORIASI TETEL női kabát- és kosztümkelma, gyapjú férfiöltöny és férfi átmanatl (dubl) kabát, kalma (140 cm axélaa) egységáron £4.80 l-ső EMELETEN Fejkendők, mosódelén, gyapjúdelán, ternö, flanel! szövet ós selyem anyagból kendő, berliner-kendő, vállkendő mindén kivitelben, olosó árakon Vásárolgatta, Kósíol§aifa a Nemzetköz/ Visiron bemutatott és nagy sikert aratott FOLYÉKONY ACMÁT mely az alma természetes Ievénél egyebet nem tartalmaz, vitamindús és alkoholmentes t Erői, egészsége/ jelent gyermekeknek, felnőtteknek, aggoknak, azonkívül tJvezetes Ital Is tlttt ArnnltAs MIM reggeltél I". 1 tlvog 0-7 liter savanykás vagy éden folyókon, alma KóstnláMal agyhakiltlHt ArusltAs hétté reggeltél III. emelett élelmlszfirosztályunkon I . «n • I .............. ................".......R — -— "1 fillér (Üvegbetét 20 fillér) I Kó.lolópohar » | Postai megrendeléseket utánvétellel elállítunk. MAGYAR DIVATCSARNOK BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 72—74. APRÓHIBDETÉSEK S.lMlllMto TMfcMf té h.1,11. 10 M fill*. iU. M. 4 nMTMtkoY.2 10 üdl. « ftWr, MMM U.ÉM M*T«IV7 Jó állapotban lh» 1900 kg. haaan.lt tla«aa.eee*rl.ga« megvételre keteaUnk. Nagykaulaaal Koaraktárak. 2938 asakalsáa>« keroek, kbetókg sénts-llll tudót Ung.rUllm.ga Horthy Mikiéi ül 19. 2873 Kt.dJ. . l.plul.Jdonoa K0xg.id.eágl Rt. Gutenberg Nyomd. ék Déll.l.l Lapkiadó Vill.l.t. N.gyk.nUa4n, Folelóa kiadó! Z.I.I Káról,. Istcrwbsa teleloui Nagykuilzss 78, uAn Eladó Honvíd-utca 43. izámu modei glll épült bár. Bővebbet ugyanott. 2906 lalalllaaaa gémet klaauony Ur. álll.1 kerea táiaalkodónónck.hlaveietógógek v.gy pedig agyátlan gyeimekekhu. Jclealeg la á Iáiban vag. Vidékié megy. Magyatgl ert. „Kllllnő blionyllváoyok- Jeligét.. 2909 M.rgll Urál, Caeggeiy-ut 19. Nyltv. reggel 6 tói ele 7-lg. Tygkatemvágáa Kedvetménya jegyek u Ipsiteatületben. Omke ban, Kaoe-.it. 81 Qaidálkodgl uereté nyugdijáénak alkat, maa kertea, lókarbag lévé liároniiiobás Vóróamaity u. IS oaaládlhéa eladó. — Ugyanott egy eióuobai üvegei allé /jeladó. BalagApaláal vállal h.lyben éa vtdé-k.g ZlperágéT.kkl .1, AKO.ton-tr.tik. 2916 .... \' wi. ■ .BblahalA anlnd.a.at kereaek elaejéte, Jtlenlkuéa 17 lg. Hoilhy-ut 11. Oroa.. 2906 BaJArdnSt .iogg.li. leiveaiek. Klnl-ny-ulc. 19. 2914 0<ya kltatélaéaa,t telvai Haláaz mUiuen Horthy Mlktóa nl 11. 9M> Eladó Biedermeier kanapé négy lotel-l.l, egy Irodai koplrptéa. Schera Baaái. 2928 Salát termésű kCKCKnyl isit.ll éóeskéa .......... -\'66 ért keg- lebéi uj kor Uletegkéi haló CKngtry-ul 19. Kényelmei látaa. ..tá-klrágdMláa Hévtare vaiérn.p reggel 7 éa délután 1 órakor. Elójegyiés Kaulmann Magónál, lelelonállomáa 2 22. Sírbolt épittaét olcsón vállalom, t 4.1 JÓUllSaaal. Kovica. Király u. 33. 2183 aolatmeaearMa, . ks.lim.it elió-írndU üdülőhelyen, kedvelő teltételek melleit Vliitollut uólővel beültetett, vagy tliee .Illataikat- Felvilágoalláa ; Na«y-kanlaaán, Zrínyi Miklós u. 2. .1 a. 2438 Kalaaallaatl 4a alllasll aiabály-aierS aapkák minden uámban nagy vá-lauték Beleinalgál, Sggtr-ut 53. 2942 Vlllenynélkíill UrMa hullán., melv nem tár, nem éget, a halat nem tórl, lOW/o-os uav.touág. Mtrk Jágoa hölgy- tudláainál, Fó ut 3. [|,aaakáa Ilkát mellékhelyliéggel ssept. l-ra kiadó Kdlaey u. 17. 2 egy tekamé, I légelekrény éa lóbblél. bútorok miméék. Ugyagott veaaünk haax-nált bútorokat. Eraaébet-tér 19. 2657 Klt.i.ka. udvait novemberi., agy-.tok.a udv.il lakáa ueptenibeire kiadó, Zilnyi Miküi-u. 20. 2828 Sugár ul 38/.. uámu bálban háromaeo-báa ösukomloito. lakáa verandával november eisejéie kiadó. 2860 Olpéaa s.(4<ak lelvételnek Varsa l\'eiegc maternél l\'elóll at 36/b. 2893 Aionn.ll belépéaie egy at.ln.r aa-u4a kcieatellk a aoimásl Bállu-malomba. Varrsdámal F« ul 10. (D biovlla-háa) áthelyez em. — Stlvea páni igáit kél Wigneiné. 2812 H*aala*Aa. Kétuobái, .lóuobá. hái minden mellékhelyliéggel: lltllló, pajta, irílésól, ktllön háihely, eladó. Bóvebbet OruSf-al 43, a tgUJdooouit. 2832 I péntek délelótt . Baiárlól a postáig 16 p«ngö. A becaületea meg találó ajvokedju leadgl . — —\' srerkeaato- 2937 U.<4 tóbb kényelme, iolel éa egy auloo Zfiayl Mlklóa u. 22,__ 2939 Oegeral Javított Farai aaaa«4lyaat. oksóa tlaút. Clm s kUdób... 2MI Ka I a a a I és MTMratáml cikkek legg^yobb vál.uték és [efoliaóbti beatéi Kai fant, Beleinat«ál, jogát nt 53. 2963 Caányl-ut 28. al.lt aioba-konyhái lakáa saepUmbn dstjérs kiadó._2940 Seculrókua-ntea 19. .I.U II calád méh k.p\'árr.1 ^y»tt .1X4. U.l.lh.1,1.4, kiadó november l-re Horthy Miklós u l._2939 Crlnoi I aio^-konyha, elóatob4. lakáa itoiael klidd Sugár-al 93. a., _ 2944 aaiaak^érata. aaaka (Cutrállal aarmben) aag. 19 kiadó Ugyanott kitűnő htalkaa.t kapható. Oav. Beck BéUné. Kiiiébet-lér I. 2933 ■ aiaólaira keieiek egy drb. 290-300 kg-o. haaarál\' tlaedeamérlegel és egv drb. calgaroilá\'. AiánUtok Sternberger Oyula céghe. kéietnnk. 2934 CIANOZAST Jótállással végez LilácsfijilaolLíBiíÉsziérDük Érdeklödéi: FEHÉR VlaMOSlAL F&-ut aa. m> 1935. auyusifu\' 11. ZALAI KÖZLÖNY I Modern gyermekkocsik MODERN nagy választékban! Lakberendezés otthonos, ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykanizsa. Rosenberg Benedek és nővére Karolin, férjezett Bolgár Ernőné, valamint a család nevében fájdalomtól megtörten — de az Isten akaratában megnyugodva — tudatjuk, hogy szeretett jó atyánk, fivér, nagyapa és rokon Rosenberg Lipót életének 88-ik, boldog házasságának 61-lk évében rövid szenvedés után f. hó 10.-én, reggel 5\'/, órakor csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait augusztus hó 11.-én d. a 5 órakor helyezzük örök pihenőre a nagykanizsai izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1935. augusztus 10. Nyugodjál bókében. Emlékedet órökké szeretettel őrizzük. Rouibarg Biaedakaá (IV. írlafald Adalfrá KOI. Walai lallaka menye Bolgár Kral v«|» azOI. Roaeaberg Anna (Wien) nővéte ftoaenkerg Jakab (Szatmári öccse Roienberg Jakabaá szol. Flsokar Ráta sógornője Bolgár litván Bolgár Faríao unokái 99 Saját érdeke, hogy házát valódi Sempernová" val vakoltassa, mert az vihar és vízálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a szinskála összes szinelben kapható. Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERHOVA" Nemesvakolatgyár, Kiskorpád. Használt GABONÁS-ZSÁK lyukmentae SO fillér HIBSCH és SZE6Ó cégnél Szenzációi Most érkeztek 1 Valódi angol pouplln férfi-ins uldonsúsok a legcsodásabb szirtekben 7*90 Ezenkivül sportingek 2\'90-től selyem sportingek 6\'60-töl Női és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 3\'60-től BRÓNYAI DIVATHÁZ 1* ZALAI KÖZLÖNY 1935. augusztus II. Holherr—Sehrsntz-Clsyton— Shuttleworth gyárlmányu EKÉK tUkfts-MncM kormány,..mez-cel, parMllM csapágra! kai, m.glao«.~.abbHatt kerék-uyakka\', sz u] llpusok finmQ kMS zriro óval. BORONÁK 2 t»gués3 lagu, könnyű ís nehé VETŐGÉPEK kanalaz- és lotóierdszerben. DartUlr. I>aaabii|ik •■llllaaM. Mll|r4aat. R4p»á«áh, KwHIvAlorak. Kaphatók és megtekinthetik nagykanizsai lerakatAban: Ország József Mg, m«!régya^«TÍyv£UlaUsiatak, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság melleit.) Teleion 13a 16071/1935. Hirdetmény. Mindazok a kisgazdák, akik száraz kifejtett mákgubójukat a helyi vagy a legközelebbi Hangya fióknak felajánlják, a mákgubóért kilogrammonként 5 fillért kaphatnak. Nagykanizsa, 1935. augusztus 3-án. Polgármester. UUsjs aspktiség «ltl|lr*ságám 2136/1935. síim, Hirdetmény. A Lelenye község tulajdonát képező, IV. kerület (Egyedüli) Rákócá Ferenc utca 36. háztiára alatt levő s egy Uzlelhelylséget, egy raklár-he\'yíséget, egy szobát, egy konyhát, egy fahárat és egy pincét tartalmazó épület 1835. évi augusztus hó 18 ári délután 3 Arakor a helyszínen három évi Időtartamra nyilvános árverésen haszonbérbe lesz adva. F, liételek a letenyel községi |egy-zöi Irodában megtudhatók. Kell Letenyén, 1935. évi augusztus hó 8-án. m Iltiu Sáiiér Ilkó Ferenc községi vezető iegyző községi bíró 16.143/1935. Tárgy: Rét és legelő gazd. tanfolyam. Hirdetmény. A mezőgazdasági szakiskola Kehidán 1935/1936. tanév őszén, és telén is megrendezi a rét-*1 és legelőgazdasági tanfolyamot teljesen ingyen. Nemcsak a tanfolyam ingyenes, de a földművelésügyi minisztérium a hallgatók oda- és visszautazás! költségeit is megtéríti. Akik ezen a tanfolyatnon résztvenrtl kívánnak, jelentkezzenek f. évi szeptember l-ig a város erdőhlvatalában. Najgkanizsa, 1935. évi aug. mi Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől 16676/1935. ».. Hirdetmény. A Nagykanizsai Zálogkölcsönintézetnél (Csengery-ut 8. sz.) zálogba helyezeit és lejáratig, illetve árverésig ki nem váltott zálogtárgyak 1935. évi augusztus hó 21-éjl d. u, Vs4 órai kezdettel az intézet helyiségében elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1935. augusztus hó 5-én. Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 17064/1935. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a városi strandfürdőn vasárnap, f. évi augusztus hó 11-én d. u. \'/n5 órai kezdettel úszóverseny és vízipóló mérkőzés lesz és ezen napon a rendes jegyeken felül pótjegyek váltandók, melyek a versenyre érvényesek. Ezen pótjegyek ára ülőhelyre 30 fillér, állóhelyre 20 fillér és abban az esetben, ha a fürdőzők a strandfürdő területét 4 óra előtt elhagyják, a pénztár a pótjegyeket visszaváltja. Azok, akik csak a verseny megnézésére d. u. 4 óra után lépnek be a strand területére, a rendes belépőjegyen (12 filléren) felül ülőhelyre 40 filléres, állóhelyre 20 filléres pótjegyet kötelesek váltani. Nagykanizsa, 1935, évi aug. 10-én. „a Polgármester Árverési hirdetmény. Oalambokon a nagyvendéglőben 1935. évi augusztus hő 21-én délután 3 órakor a bírósági végrehalló állal lefoglalt sertések, tehén, 2 drb. nagy jégszekrény és egyéb ingóságok elárvereztetnek. Hsán Oyula s. k. kir. Mr. végrehajtó Bad —\'Tatznsannsdorf (Tarciatsrdé) Ausztria Burgenland. Elsöangu szív-és nfli gyógyfürdő. Természetes siónsavas pezsgőfürdők és moor (vaslép) !(lrdókv Összeköttetés: Szombathelyen át. Felvilágosítássá] és prospektussal szolgál: Máv. kii. ■au.tj.gy Iroda, NagykaaisM. tt« Mielőtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt raktárunkat térfl,nftl- és gyermek kerékpárokban Brandl Sándor éa Fia Dsák-tér 9. az., a fsUStemplomaál Kedvező részletfizetési fcl\'élelek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgurnmik és alkatrészek nagy raktára. Puih és Steyr Waffenrad dobfékes márkás kerékpárok. Nagykanizsa megyei város rb. birájától ad kzg. 128/935 Tárgy: 1 drb. talált tehén. Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy f. hó 8-án a város területén I drb. tehén gazdátlanul találtatott. Igazolt tulajdonosa 8 nap alatt hivatalomnál jelentkezzék, ellenkező esetben a tehénnek nyilvános árverés utján való értékesítését fogom elrendelni. Nagykanizsa, 1935. augusztus 9-én. Városi rb. bíró. KBx|]azdasági Részvénytársaság Gutenberg nyomda és Dtlzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsa KOnyvnyomda, könyvkötészet vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KBzIOny" politikai napilap szsrkesztAságs ás kiadóhivatala Készítünk i _ mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, agyvéd!, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeké, müveket, meghívókat, e!|egyzésf és esketésf értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk i Ozletl könyveket, agyvédi naplókat, jegyzőkönyvekel, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekel, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. * Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt. Hyoeutou a la#alajdonos Közgazdasági R.-T. OaMabsrg Nyomda és Délsalal UMoadA Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán (Felelős üzletvezető Zalai Károlv.l 7B. évfolym M*ni___Nagykanizsa, 1936. augusztus 13 kedd Ara 12 W* ZALAI KÖZLÖNY •"23253Í UadóWvatalt FM 5. uia. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts LaJo» Elöltzetésl árt: egy hóra a pengő 40 flIW Szerkesztőségi ás adóhivatali teftfoo. 74 s A katolikus nagygyűlés elé M A. C. orsz. titkára Mindössze néhány hét ■ a magyar kathollkusok újra seregszemlére sorakoznak. Ezúttal 26-szor Jönnek . ö^sze. hogy megtárgyaljanak életbe vágóan fontos dolgokat, amelyek ugyan látszatra a magyar katolicizmus benső ügyel, valójában azonban az egész nemesetre kiható fontossággal bírnak. Gz nem is esodn hiszen a magyar katolicizmus olyan eleven része a nemzeti együttesnek, hogy különválasztani nem la lihet. A kato\'lkus nagygyűlések hatalmas tömegeket mozgattak meg a múltban s eme halalmos tömegek egyet-lea hivó szóra felsorakoznak most is. Különösen számítanak a vidék megmozduláséra, amely az előző évek folyamán ts bizonysáj-ot tett megható érdeklődéséről és áldozatkészségéről. A katolikus nagygyűlések megváltoztatták a pesti utca képét, vidéki esojiortok tűnlek fel itt is, ott ls minden lépten-nyomon s az utóblri években a vidéknek az az érdeklődése olyan nagyarányú volt. hogy a főváros Idegenforgalmi szerve hivatalosan konstatálta, hogy a Szent István hét látványossága után legnagyobb vonzóerőt a katolikus nagy gyűlés gyakorol a közönségre. Fonlos ezt megállapítani és érdemes kihangaulyoznl, meri világos bizonyíték amellett,-hogy a vidék ka-tollkussága a gazdasági leromlMel-lenére |s ereje minden megfeszítésével ott van, ha a tömegerő" mutatáséval meg kell vallani a krisztusi e-szmékhai való hűséget. Semmi kétség felöle, hogy ezldén Is igy kai: megmozdul a magyar vidék s felsorakozik a katolikus nagygyűlésre. Ei annál is inkább érthető, mert a nagygyűlések e\'íésí beállítása körül amugyis a vidékről lött az u elgondolás győzött, hogy egy-egy Ilyen nagygyűlés a szokástól eltérően ne különböző, egymásnál laza kapcsolatban levő témákat vitasson meg, hanem egyetlen pro-ramot tűzzenek ld, egyetlen gondolatkört jelöljenek meg alapos és beható megbeszélésre. Lapjaink éveken át hangoztatták ezt s már az elmúlt év folyamán meg l» valósult, amikor Krisztus és oreit-\'«d Jelszó mellett a család bajnit s Krisztusban való megújulásénak feltételen világították meg országos hírű szónokok. Ezldén Krisztus és a gyermek a vezető gondolat, eköré csoportosulnák a szónokok előadási és a közönség körében megfelelő Visszhangot kelt ez Is, hiszen a permek örökké aktuális téma s a lövő generáció megmentése s lelki (elszerelése bizonyára szimpatikus gondolat mindenki előtt. Meg kell ál\'apitanl, hogy a mult evi katolikus nagygyűlésnek lenyűgöző sikere veit. Ez nem abban mutatkozott meg csupán, hogy száz- Ifi Horthy Miklós autóbalesete Győr, augusztus 12. Hétfőn regei a hajnali órákban Uj. Horthy Miklóst au\'.óbaleset érte. A kormányzó fiának gépkocsija az egyik kanyarnál szembetalálkozott egy tehergépkocsival. Amikor az autó vezetője meglátta a veszedelmet, félrerántotta a kormányt, de a sárhányó igy is súrolta a gépet. Az összeütközés következtében Ifj. Horthy Miklós kiesett az uttesre, de szerencsére csak lábán sfoenvedett sérüléseket. Bár az autó megsérült, azért lfj. Horthy Miklós folyiathatta útját, mert sérülése nem volt veszedelmes. Az autót sofför vezette. Hitler: „Aki megtámad bennünket, az elszánt, kemény ökölre talál!" Az elnök-kancellár nagy beszéde a 15 éves uralom flnnepén Rosenheim, augusztus 12 Hitler, a nemzeti szociálista párt vezére, Németország elnök-kancel-lárja a 15 éves uralom ünnepén nagy beszédet mondott, amelyen töb bek közt kijelentette, hogy a német birodalmat harc árán szerezték és azt harc árán tartották meg. Ellenfeleink — mondotta Hitler -nem fognak csalódni bennünk, mert mi sohasem tértünk ki a harc elől és ha kell, ma ls az utolsó erfepp vérünkig védeni fogjuk hazánkat. Tévednek az»k, akik 13 év olatt a tönk szélérc juttatják Németországot és akik azt hiszik, hogy most ismét nekik virrad. Ml a békét akarjuk, de aki megtámad bennünket, az elszánt kemény ökölre talál. - Tizenöt évvel ezelőtt, amikor kibon\'ottam zászlómat, megmondtam, bogy egykor ez a zászló egész Németország felett lobogni fog, mert cz a zászló az elkövetkezendő egységes Németország ffoent ereklyéje fesB^. Saját szárnysegéde szúrta le a japán tábornokot Politikai gyilkosság áldozata lett a japán katonai ügyosztály főnöke Tokió, augusztus 12. A honvédelmi minisztérium katonai ügyosztály-főnökét, Nagnsa tábornokot hivatalában holtan találták. Egyik alezredes szúrta le, aki szárnysegéde volt a tábornoknak. Nagasa tábornok Hajasl miniszternek politikai bizalmasa volt és valószínűleg a pártpolitikája miatt lett gyilkosság áldozata. Megállapították, hogy a támadó karddal sebesítette meg Nagasa tábornokot, akinél ép|>en Ideumlni ezredes tartózkodott. Ideumini megkísérelte ugyan, hogy a támadást elhárítsa, de nem sikerült neki. A karddöfés halálos volt, mert a tábornok nem sokkal később belehalt sérülésébe. fiSmbös miniszterelnök a Nemzeti Egység értekezletén Budapest, augusztus 12 A Nemzeti Egység Pártja hétfőn este értekezletet tart, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök lájékoztatji , a képviselőket a bakonyi minisztertanács eiedményéről. Több képviselő az értekezleten gazdasági kérdéseket in tzóba-hoz, amelyekre szintén a miniszterelnök fog válaszolni. A magyar csapat magverte a cseheket a tőrcsapatversenyben Budapest, augusztus 12. A főiskolai világbajnokságok ao t tón a hölgyek műugrásában Sámson (német) nyert 80 ponttal, 2. Fenyő Lili 73.69 imnttai. Hétfőn kezdték meg a vívóversenyeket. A törcsapatversenyben Magyarország 9 :0 arányban megverte .Csehország csapalát. A má»*>dlk csoportban Franciaország győzött 16 :0 arányban Egyiptom ellen. A döntő ma este lesz. Döntőbe jutottak : Magyarország, Csehország, Németország és Franciaország. A főiskolai világbajnokságok során az eddigi elért helyezések a következők : 1. Magyarország 373.0, 2. Japán 852.2, 3. Németország 845.6 ponttal A versenyek hétfőn egész nap folynak. ; • Egy kereskedő tragikus öngyilkossága Budapest, augusztus 12. Az Egressy-utcában a gyorsvonat elé vetette magát egy férfi, akinek a fejét a kerekek teljesen levágták. Zsebél>en búcsúlevél volt, melyben bejelenti öngyilkosságát és felfedi kilétét. Az életunt ember Schmidt István cukorkakereskedő volt. ezernyi tömeg vett részt a megnyitó ünnepélyes diszgyülésen, hogy a keresztes gyorsok ontották a vidék utasait, hogy a lelkipásztorok százai lelke-s és szerető gonddal aprópénzre váltottók maguk hivei előtt a katolikus nugygyülés gondolatait, hanem abban látszott meg legtüne-ményesebben, hogy az egész magyar életen elömlött, mint átütő hatással biró, megoldást követelő gondolat a családvédelem problémája, amelyet éppen a multévl katolikus nagy gyűlés dobott be a közérdeklődésbe. 1 A parlamenti viták során a napi-laj>ok vissza-visszatérő cikkeiből, a hltbuzgalmi rovalok szinte állandó cvaládvédelmi rovatából, más világnézeten álló sajtótermékek hol enyhe, hol erősebb támadásaiból, Itt-ott lojális cl\'smeréséből egyre csak az csendült ki, hogy a katolikus nagy gyűlés témája megfogta a lelkeket s hatalma alá kerített még olyanokat Is, akik különben távolesnek a katolikus életfelfogástól. S mekkora sikere volt a nagygyűlés ny.omőn bevezetett triduumoknak, mennyi uj szint és meglátást vitt bele a köztudatba s ki tudná elsorolni azokat az eseteket, amikor konkrété hatott az egyes emgereknél jobb belátást sugárzott a katolikus nagygyűlés programm adása. Az idei nagygyűlés vezető gondolatának ls át kell járnia az embereket. Ez azonban csak akkor fog sikerülni, ha a katolikus tömegek a múltban tapasztalt megértéssel és áldozatkészséggel készülnek a katolikus nagygyűlésre. Az egész magyar katolikus egyház ugyssro tud komoly munkát végezni a vidék nélkül, ajnely a szint és a zamatot édjá inejsf ennék a nagy és BzépS*-ges demonstrációnak. Krisztus és a gyermek ! - külön-külön is kedves a magyar embernek, hát még együtt Ezért bízunk mi ezldén 4s a vidék Imponáló felvonulásában. . ( EALAI KÖZLÖNY 1988 gÉgrtgm NEM KELL BUDAPESTRE UTAZNI! Megt>k.ritja . „IM,,lég, ha Nagykanizsán a Filléres Divatüzletben bevásárol. Mindent Szt. István heti reklámáron árusítunk! Filléres Divatüzlet Nagy raktár, szolid, pontos kisioifdMs I Vármegyei vitézi élet Áthelyezések : vitéz Bakó Gábor kir. s. mérnök, vitéz Kristály Gyula crdőmérnök, vitéz Rhédey László földbirtokos, vitéz Slmonfy Ferenc állampénzlivrl tiszt, vitéz Duska József hadnagy, - vitéz Király Ferenc, vitéz Hámos Elek, vitéz Tóth Ferenc, vitéz Török Bálint, vitéz Sághegyi János, vitéz Földi Ferenc, vitéz Kiss Gyula Zaluvármegye állományába helyeztettek át. H. h. h. Danzinger Ferenc és Éva árvája Budapest Székesfőváros, vitéz Vlda Gyula ezredes Hajdú, vitéz Szombatfalvy Liszkuy Gyözö ezredes Budapest, vitéz Ugroy Gábor százados Somogy, vitéz Szabó Elemér százados Vas, vitéz Fekete-Kovács István és várományosa Gyózö Budapest, vitéz Gombár János Budapest, vitéz Páli Gyula várományos Sopron, vitéz Kiss Sándor Veszprém, vitéz Halmos Lajos Észukpest, vitéz Farrag István Budapest, vitéz Kovács János Budapest, vitéz Nagy János Vas, vitéz Horváth Sándor Fejér, vitéz Lázár Zsigmond Vesz-prém, vitéz Sallai József Vasvár-megye állományába helyeztettek át. Lakhelyváltozispk: Vitéz Fekete-Kovács István és várományosa Gyónó Pacsáról Budapestre, viiéz Ptász. tóhy Ernő cs. századod Keszthelyről Zalaegerszegre, vitéz Hunyadi László szolgabíró Pacsáról Zulueger szegre, vitéz Bárányi József Náp-rádíáról Diósberénybe (Tolna m.), vitéz Marton István Balátouudvari-ról Balalonszöllősrc költözött. Házasságkötések ; vitáz Kokas Ernő őrnagy Zalaegerszeg, vitéz Et-hey Krascsenits Árpád Vonyarcvashegy, dr. vitéz HerteWndy Ferenc árv. ülnök Zalaegerszeg és vitéz Molnár József várományos Nagykanizsa. Szülelések : vitéz Balassit Gyula Borsfa; Ilona, vitéz Török BáUnt Zalaegerszeg: Miklós, vitéz Vuavári Ferenc Pécs: Mária Magdolna, vitéz Hollóst József Nagykanizsa : Alajos, Zoltán, vitéz Kovács János Ré-dics: Ilona, vitéz Ambrus András Orosztony : Sándor, vitéz Boczkó János Caernec : Sándor, vitéz Bcdő József Nagykanizsa: István, vitéz Bolla Pál Csabrcndek : László nevü gyermeke született. Halálozás: vitéz Mészáros János Tihany, vitéz Tóth János Sümeg-prága, vitéz Gál Sándor Nagykanizsa György fia, vitéz Kaszuhájty Antal neje Zalaegerszeg, vitéz Korcz ijózsei Alsószcmenyv, vitéz Farkas .Jenő Nagylengyel Tibor 11a Vilézl rendből törölve : viiéz Fe-hérlemplomi Károly Kteesehi, vitéz ^agy Gyula zujkl lakos. , Az I. csoportba osztották be a nagykanizsai közkórháj&t A beosztás szerint állapították meg a tisztviselők fizetését is Kozma Miklós belügyminiszter a törvényhatóságok és községek által fentartott közkórházakat a tisztviselők illetményeinek szempontjából három csoportba osztotta. Nagykanizsa és Zalaegerszeg kóházai az 1., a keszthelyi, sümegi és tapolcai kór-házak a III. csoportba kerültek. Az I. csoportba került kórházak igazgató főorvosa a VIII. fizetési osztályban kezdi szolgálatát s az itt eltöltött kilenc év után a VII., majd az itt eltöltött kilenc év után a VI. fizetési osztályba léptethető elő. Az osztály-főorvosok a IX. fizetési osztályban kezdik a szolgálatot és kilenc-kilenc év után a VIII. illetve a VII. fizetés osztályba léptet, hutök elő. A segédorvosok bármely csojK>rt-hoz tartozó kórháznál a XI. fizetési osztályban kezdik szolgálatidkat s három évre előléptethetők a X. fizetési osztályba. Az I. csoi*>rtba tartözl kórházak gondnokai a X. fizetési osztályban kezdik s ebből hat év után a IXJ*, Innen tiz év után a VlII.-ba, ismét llz év után a VH-be kerülhetnek. Az ellenőr a XI. fizetési osztályból hat $v múlva a X.-bc, ebből 10 év után a IX-be juthat. A III. csoportba sorozott kórházak igazgató-főorvosai a IX. fizetési osztályban kezdik szolgálataikat és tlz-tiz év után juthatnak u VIII. illetve a VII. fizetési osztályba. Az osztály-főorvosok a IX. osztályból kilenc év múlva a VlII.-ba léptet-hetők elő. A gondnokok előléptetése a Xl-ből hat év múlva a X-be, Innen tiz év után a IX-be. Az ellen, öröké a Xl-ből hat év múlva a X-bei Bármely kórháznál a gondnoksegéd, szertáros, számtiszt, irodatiszt, felügyelő a Xl-ből tiz év után a X-be léphet. A rendelet joghatálya juhius Írtől visszamenőleg számit. A cséplőgép lokcmobtlja baltira gázolt egy mnnkást A cséplőgépek egyhangú, Ütemes bugásába az idén egyre több vérfagyasztó halálorditás vegyül. E bor zalmas szerencsétlenségek legtöbbször elővigyázatlanságból történnek, melyért oly súlyosan fizetnek a szegény napszámosok. A somogymegyei Llblckozmán Jan kovics István 80 évps munkás* a gépkezelőnek segített és felállt az üzem be levő gép hátsó kerekére, hogy a dugattyút megolajozzu. E művelet közben a fűrészelő szljja elkapta és pehelyként többször körüllendttette a haj tótén gelyre szerelt keréken, majd borzalmasan összeroncsolva holtan az első kerékre dobta. A vizsgálóbizottság azonnal kiszállt a helyszínre s miután raeg^l-lapították, hogy Jankovlcs halálát saját vigyázatlansága okozta, kiadták a temetési engedélyt. IDŐ IMI Ml Prognózis: A felhőzet oiök-ken, «z Idő felmelegedik, élénk déli u*l. / Intézett felszerelések, harisnyák, OltOnySk, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban AwaleslésakenH herceg a londoni nemzetközi racionalizálási kongresszuson Ig«u nagy érdeklődés mellett, inost folyt le I-ondonban a VI. Nemzetközi HaoiouaU/á ásl Kongresszus, amelynek jelentőségét kiemelte különösen az a kórülmény is, hogy azon ugy a wpiesi, mait a kenti hercegek is részt vettek. A magyar rés al vevők őrömmel látták art, hogy a walesi hercegnek a nép-szerüsége nemcsak Magyarországon olyan nagy, hanem Londonban is és ebben a népszerűségben osztozik a kenti herceg iv V Mindkét herceget a világ mjuden részéről összegyűlt közel kétezer főnyi szakember tűntető lelkesedéssel fogadta, ami beszédük folyamán s auuak befejezése után is megujult. Ugyanis mindketten hosszabb, igen érdekes és tartalmas beszédet mondottak, U3ng-sulyo/ívu azt, hogy u laoSonalizálásnak, Illetve a tudományos munkaszervezes-q«k mindinkább növekszik a footos-séga és hogy a szoaMJia problémák csak. a tudományos munkaszervezés helyes alkalmazásával oldhatók uufg. Különösen a fiatalság, az uj nemzedék Ügyeimébe ajánlották azt, hogy foglalkozzék mind behatóbban a racáonali-sálás kérdésév«U \' Brdekesen jellemzők voltak azonban a külsőségek, amelyek a két hwceg szereplését kisérték. Nem vplt sem di»wuhás lovas rendőrség, sem egyéb [eltűnő oeremóiU*. Egyik herceg .seui je^ut tneg tábornoki vagy tengernagyi díszegyenruhában, lianem egyszerű, szürke zsaketban. Mindketten az elnöki emelvényen, az elnökség tagjai között, minden megkülönböztetés nélkül foglaltak helyet, tehát nem volt sem diüzkanosszék, sem más megkülönböztető ülőhely. Mindkét, herceg áUva mondotta el beszédét, olvasás nélkül, egészen közvetlenül a ojyun hangon, íniutha valakivel baráU társalgás közben beszélgetett volaa, (A kitűnő hangerősítők pedig az ériásl teremben pompásan adtak vissaa minden szót.) Feltűnt « magyar résztvevőknek az is, hogy bár a kongresszuson számos magasraugu angol táborn-nok és tengerésztiszt vett résst, sem rnagáu a kongresszuson, sem pedig az Mt követő ige« fényes fogadásokon egyenruhát nem láttak és csak a halkén, valamint az ég|ét4ka> állawok képviselői jelentek meg különböső cifra rendjelekkel, A magyar résztvevők különösen élvezték a kongresszus angol szakosztályi elnökeinek rendkívüli efegánciáját, ami főjeg beszédük egyszerűségében és közvetlenségében és abban nyilvánult hogy kflrültok uiiuíleníék, nálunk annyira ttokásos aiénoki sailw-got. Éppen, ezért a* ó«s*w üW*ken előkelő hangúlatu esöud uraiko^lotl, bár ott i» megvolt a szokásos já*ás-kelés, kftlóuösun pedig az olej^s 1935. augusztus 13 ZALAI KÖZLÖNY kámők részéről, de ez mind halkan, minden feltűnés nélkül történt. A kongresszus összes üléseit jiercnyi pontossággal kezdték meg. Az az úgynevezett «akadéml«i negyedóra,, ami-vei nálunk minden ülést később szoktak megkezdeni: — teljesen ismeretlen volt. Az óriási városban mindenki mindig pontosan megjeleni. Az is érdekes volt, hogy a kongresz-szus ama fogadásai, amelyeket az angol kormány és a főpolgármester, valamint az egyes előkelő testületek rendeztek: 12 órakor mind pontosan véget értek. A magyar kiküldöttek tehát a ra. ctonolizáláB kongresszusán abban a tekintetben is aokat tanultak, hogy miként kell kongresszusokat és üléseket Jól, okosan és raclouáUsan •megrendezni. Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emész\'ési zavaroknál, gyomorégésnél, mi|duzianatnál, vérlódulás-nál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél Igyunk repgel éhgyomorra egy pohár természete* „Ferenc József* keserüvizet. — A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József víz sz Ideális hashaj\'ó mlrd\'n jellemző tulajdonságát egyesíti magában s igy állandó használatra — különösen jól táplált, kövér férfiaknak <s nőknek - feltétlenül alkalmas. >- (Hánatahtfgyed uyolrkor inihil a t»*vl4 aotéMwS) A Nagykanizsai Autó-buszvillalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na-gvobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor Indul a Centrál elől. A kényelmes hévízi "útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már leltet az autóbusz, veze-tőjénél. - KOnlkalmaMttek figyelmébeI Bu torárdnkat .éoyegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre Is, kamatmentesen. Kopstelo bútorán-biz. Horthy Miklós-ut 4. szám. Kedden reggel 600 olasz vendég érkezik a nagykanizsai állomásra Zrínyi városa Dnnepélyesen fogadja őket a trianoni határon Augusztus 13-án, kedden reggel érkezik az első Idei olasz úgynevezett Duna-vonat (csere-vonat) Magyarországra. A hatalmas szerelvény 600 olasz vendéget hoz magyar földre, akik nemcsak a székesfőváros ncveze\'ességcit tekintik msg, hanem meglátogatják a balatorrmentl fürdőhelyeket Is. Nagykanizsa határ város, amely eddig mindig kitett magáért, valahányszor a magyarbarát olasz nemzst fial magyar földre léptei^ most is ünnepélyes keretek között fogadja az olasz vendégeket. A pályaudvart virágokkal, girlandokkal, olasz és magyar nemzeti zászlókkal feldíszítik. A leventez» n:kar az olasz himnuszt játszía. A város közönsége nevében dr. Prack István közigazgatási tanácsnok hivatalosan fogadja, mlg dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanác-sjoá olasz nyelven üdvözli őket. Az olaszi különvonat riggel 5.63 órakor fut be a kanizsai pályaudvara és* 6.20 órakor folytatja útját Budapest felé. A város vezetősége felkéri a közönséget, hogy a reggeli órák dacára olasz barátaink impozáns fogadtatására mlnnél nagyobb számban a pályaudvaron megjelenni szíveskedjenek. Itutfapret I, 17 Közvetítések a Főiskolai Vi\'áíbaj-nokságokról. 1. Teniszmérkőzések. 2. TomavCrueny. Beszélő Pluhár István — 18.05 Hanglemezek. — 18-30 Enyed. Városkép, (Derde Mária.) — 19.35 A hűtlen asszony. (Földi Mihály elbeszélése.) — 20.Q5 Az operaházi zenekar. — 21.30 Hitek. - 21.55 Magyar vonós-négyes. — 23 Lantos Jenő jazz műsora. Vajda Károly énekel. - 0.05 Hírek. Burt«p««t II. 20.15 Magyar fák és cserjék. (Jávorka Sándor.) — 20.45-21 15 Hanglemezek. — 21.50 llirek. - 22.30-23.10 Cigányzene. Bécs. 17.35 Hangverseny. — 19 35 Zenei el-lenté\'.ek, hangverseny. — 22.10 Kamara, zene. — 23 Sztravinszkij-szerzemények lemezeken. — 23.55 Tánczeitc, Fcrry Z«lwecker tánczenekara. Kedd Budapest I. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — .10 Hírek, - 10.20 Afrika szivében. l\\ Zftlfl! KÖZLÖNY REQÉNYE •Ma. (31) Mikor lehúzták maguk mögött az ajtót, Mária sokáig szorosan átölelve tartotta a flu nyakát, András tnegje-g>«zte, hogy csak tíz perc ideje van, íélóra múlva indul u vonat. Mária ne- \\-eteit: — Hát majd a négyórással utazol. — Szó sincs róla, — felelte András idegesen, — Sürgönyöztem, otthon várnak... > ... Fél négyet ütött az óra, amikor András leszaladt a lépcsőn, Sándor udvariasan nyitotta ki a nagy üvegajtót. ( — Vigyázzon a nagyságos asszonyra ~ szólt és borravalót nyomott az inas kerfbe. Az ajtóból visszafordulva még megkérdezte, hogy volt-e valaki Ságról ná-lnkt Az inas Kzolgálafsészün válaszolt", hogy a tejes, Márid vele küldte be ^ postát. • Az asszony sokáig állt az ablakban, fáradtan nézett a távozó sz\\n után. Amikor felment, a báró gúnyosan jegyezte meg, lvogy bonyolult ügy lehetett, amit ilyen sokáig kell tárgyalni. Mária rágyújtott, nem válaszolt. Andrásra gondolt, — Érdekes ember, mondta magában, husz éves, P,s min- dig ugy beszél velem, mintha leánya lennék. — Maga előtt látta a fiu inas, magas alakját és különös, fájó érzés töltötte cl. Határozottan érezte: fájt a szive. A két ur üresnek, élettelennek tűnt előtte, mintha bábuk k>n-nének, zsinóron rángó vlaszbal>ák és valaki a függöny mögött kellemetlen hangosan 1,eszélne. András az utolsó pillanaton ugrott fel az üiduló vonatra. Jegyet már nem ért tá váltani, épen, hogy kis bőröndjét fel tudta dobni maga előtt. Harmadosztályú kocsi volt. Ott maradj figyelte az utasokat. A sárga fapadokon fekete számok. Egytől huszonnégyig. A második osztályra gondolt, ott leül az ember a púira bársonypadra, nincs szám, nincs megjelölve, hányan ülhetnek. Szórakozottan nézi az apró, parancsoló számokat, a t«hénl«tálló Jut eszébe, az öreg hajnal, a nagy otromba hetük a kis táblákon, az állatok fejénél. Máriára gondol. Szerelmes vagyok, gondolja, féltékeny. Hiába: állatok va-gvunk. Az öreg vizslát látja maga előtt, véresre marják egymást a ko-ntondorral és a kis foxi egykedvűen nézi a küzdelmet. - Megint el kell dobatnom a kölykeit - gondolja, -mindig olyan tarka, keverék diókét hoz a világra. Sötétedik. Bejön a kalauz, meggyújtja a lámpát, András jegyet vált. Urasai beérnek. M»ri bé\' várja, taxin - 10.45 Nyári tudnivalók. - 1105 Szmimov SzCrgej balalajkazenekara. — 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, Időjá-rásjsientés. — 13.30 Hanglemezek- — 14,40 Hirek, árak. - 16.10 Elfelejtett filmcsillagok. (I^jta Andor.) — ,16.45 Időjelzés, hirek, - 16.45 Vásárhelyi Magda zongorázik. ; 17.30 Munkotcremtés külföldön. (Káldor György.) — 18 Erőss István jflzz-zenekara. -, 19 A Főiskolai Világ-bajnokság uszó- és vizlpólóvereenyek a Császárfürdőből. Beszélő Pluhár István. — 20 Rékai Miklós hárfázik. — 20.30 Egv párisi kis színházban. Hangjáték két részben? (Courteline három kis viglátéka.) Irta Moly Tamás. Rendező Klszely Gyula, - 22.30 Hirek. -23 Cigányzene. — 0.05 Hirek. Hndapest II, 18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.55 —19.50 Hangiemezek. — 20.05 A telekkönyv. (Nagy Valér.) — 20.35-22 Mol-les Béla zenekara műsora. \' Bécs. 12 A l)écsl szímfónlkusok rádiózenekarának hangversenye. — 14 Gordonka-hangverseny (lemezek). 15.40 Zenekari hangverseny. — 16.15 Népszerű lomezek. 17.30 Hangverseny., — 1J).15 Mozart: Figaró házassága, vigopera. Közvetítés a salzburgi ünnepi játékokból t- 22.40 Szórakoztató hangverseny. & szóló-gyógymód bevezetése a Balatonnál A Balatoni Szövetség dr. Schmidt Ferenc egyellhil ra. tanár, egészségügyi főtanácsos rendszere szerint megkezdette a szőlő gyógymód bevezetését. Az orvostudomány a szőlőt a tapasztalatok és a tudományos vizsgálatok alapján sziveaen ajánlja különféle betegségek gyógyítására. Az anyagcsere-, gyomor-, bél-, vese-, vérkeringési stb bajok, a hízó- és soványító kúrák megfelelő eseteiben Igen szép eredménnyel alkalmazható. Ezenkívül változatossá teszi a táplálkozást, erősíti a gyenge szervezetet, elősegíti a gyermekek sulygyaraj)odását és jól fejlődését. A magyar közönség eddig idegen országokba járt szőlőkurára, pedig a Bala\'on környékén minden feltétele megvan a kedvező eredményt i?érő szőlőgyógymódnak. Különösen Balatonfüred, Almádi, Badacsony, Révfülön, Kénese alkalmasak e célra. E vidéken Ízletes szőlők teremnek, melyet már a béke\\1\'ágban M vagonszámra vittek idegen országokba szőlőgyógymód céljaira. A\' gyógymód annál eredményesebb, minél több szabadan való tartózkodással van összekötve. A\' Balaton őszi időjárási viszonyai a sok szabadion való tartózkodásra Igen ked-/ vezőek. A levegő tiszta, a napsugarak bőven ontják a fényt és meleget. A szép vidék, a Balaton tavának gyönyörű szinhatásal megnvug tatják az idegeket, felüdítik a lelket. a kellemes séták és a\'vízi szó-okozások erősítik, edzlk a testet. Hogy mely balatoni fürdőhelyek alkalmazzák már az Idén a szőlő-gyógymódot, eziránt a Balatoni Szövetség Balatonfüreden nyújt tájékoztatást. mennek haza. Piszkos minden, esik a hó, a villamosok hangosan csikorognak, siető, esernyős emberek Járma. Sárga villanyok ködösen -világítanak. Egy helyütt tilosra van állítva a lámpa, megállnak. Színes fényreklámok, egy hatalmas szürke ház falán* Nagyok az Népületek és sok világos\' ablak mindenhol. András fáradtan néz kl a sötét kis rekeszből. Anyura ((ondói, biztos számolják a perceket. Lefogyott, avval fogadják. Anyu mosolyogva nézi, megsimogatja a fejét és azt mondja, nem kell visszasietnie, kissé szedje össze magát; d« András szerint nem maradhat soká, dolga van — és Máriára gondol. Karácsony este, vendégek, régi ismerősök. Beszélgetnek. A flu testét átjárja az otthon érzése. Mások Jtt az emberek, mintha mind régi életének lakásában megszokott, kényelmes bútorok lennének. Nincs határozott Ítélőképessége, nem tud ős*, szehaaonlitani, mint amikor benéz a tükörbe, pofákat vág, nevet és mindig közelebbről nézve farkasszemet a tükör «én>-jév«l, elmosolyodik s azt mondja annak a másiknak, büszke gőgösen: «Et én vagyok.* fis már nem \\ teszi észre, hogy az ott szemben szintén megszólal és vele egyidőben mondja ugyanazokat a szavakat: «Es én vagyok.» Nem egy a sok közül, nem, egészen más, «én> a nagy <£n.» Paradoxonnak hangzik; ezért vagyunk egyformák, Mert mindenki más akar lenni, «én» akarok maradni a millió «én» között. Az vagyok — gondolja Dodó és eszébe jut az első nagy csalódás, amikor érettségi után találkozott a kis piszkos Inassal, aki cseresnyét evett, messze kiköpte a magokat és közömbösen ment el mellette. Másnap még ágyban van, levelet hoz anyu. Mária irta. Nagyon szomorú, állandóan Andrásra gondol, fáj neki, hogy nincs meitotle és utóiratnak, hogy «szeress, maradj meg nekem s jó légy!!!» Három felkiáltójellel. Azután mindennap kapott levelet Máriától, ő ls irt egyszer. És az utolsó levélben többek között, hogy Reyhers-berg, a báró elutazott, Dodó sokáig nézte n név betölt, (Az y-t először kifelejtette, utólag toldta bele és mintha at R száránál egész cseppet megremegett volna a folszár.) — Megyek holnap haza, — mondta anyunak vacsora után. Igy: «haz*.» Másnap i«gge! utazott. Újra harmadik osztályon, sárga, feketeszámu fapadon. Kabócán nem várta\'s kocsi, bement Gáborékhoz. Lilkó volt ottjwn, k04 barátnőjével és az egyik lány bátyja. Bridzseltek. Dodó mindenekelőtt Bar-tosnak telefonált, kocsit kért, de ez azt válaszolta, hogy a nagyságos asz-szxmv autója megy be, már nkkor Irént, mlkör András elutazott, hogy ö akar majd érte küldeni. András Mária szájára gondolt. (Folyt köv.) ZALAI KÖZLÖNY 1938. augaülut 13 A vadász-Idény Augusztus elsején kezdetét vette a vadá z-sport legnépszerűbb fajtája : a fogolyvadászás. A vádászember tulajdonké|>en ennek a kezdetén kap tiszta képet afelől, hogy milyenek lesznek apróvadban az idei év kilátásai ? Az Összbenyomás általában az, hogy a fogoly elég, de fejlődésben kissé visszamaradt. A fácán kevés, a nyul sok. A la|>osobb vidékeken több helyütt azt észlelik, hogy az esős május heves záporad károkat okoztak n fogolyköltésben. Az ilyen helyeken sok a családtala-nul maradt ineddö fogolypár és az olyan család, amelyben csak 8-4 fiatal van. A partos vidékeken el-lanban, ahol a tojávokat nem tette tönkre a földeken állvamuradt esővíz, a költés jól sikerült. A fogoly-csa\'ádok néjx\'sek, a fejlődésük nor-má\'ls, bár a fiatalok az idén korántsem olyan fejlettek, mint tavaly augusztus elején. Ennek az oka az Idei abnormls időjárásban keresendő. A költés akkor szokott jól slkb-rülni. ha a május és a junius clejd nem túlságosan záporos, junius második Jele pedig meleg és fczáraz. Az Idén azonban mindegyik jóból megártott a sok. Az idei túlságosan meleg junius és julius nem előmozdította. hanem hátráltatta a fiatal foglyok fejlődését. A fogoly ugyanis, különösen a flataljn, nem annyira gabonával, hunom inkább apró fü-és gazmagokknl táplálkozik. A hirtelen beállott kánikula és a ve\'ejött példátlan szárazság j>cdig nem engedte meg, hogy a tarlók klfüve^cd-fenek. A kukoricák és to krumplik köre is kopasz maradt. Az apró fogolycsibe tehát csak elvétve jutott hozzá legjobb táplálékához, a gyorsan tejesedő gyommagvakhoz. Ezért aztán fejlődésében észrevehetően vl^zamaradt. Természetesen sokat szenved az apróvad nz ivóvíz hiányától is. ami szintén hátrányosan befolyásolja fejlődését. Hiszen néha heteken keresztül még harmatot sem kap. Igazi vadász természetesen beszünteti a puskázást, ahol ezt észre veszi, hogy a fiatal foglyok még fejletlenek, mert hiszen a gyá moltalan, apró állatkákra puskázni éppenséggel nem szórakozás. Az Ilyeneket legfeljebb csak a pecsenyevadász nem kíméli. A fácánköltésről kevésbé jó hirek érkeznek. A nyul szai>orulat ellenben jó. Augusztus beálltával végefelé közeledik az őzek üzekedési ideje is. Az üzsekedés az idén se volt heves. Ami nem jó jel, mert hiszen immár harmadik esz tendeje keservesen tapasztalják a vad ápolói és védelmezői, hogy Igen sok suta jár gida nélkül. Holott jó esztendőkben minden valamirevaló özmama két-két gidácskát szokott vezetgetni. Egyelőre még nem sikerült kikutatni az utóbbi évek eme gida-hiányának az elfogadható okát. Mert mutatkozott ez az olyan területeken is, ahol nem túlságosan ritkította meg<á vadászok golyója a tenyészkéj>es bakokat. A szarvasoknál ellenben koraolyan kezdődött ós igen jó volt az idei ellés. Több helyen észlelték az idén azt a ritka tünetet, hogy némelyik öreg szarvas-tehén két uj borjut vezet. Az agancs képződés azonban sem \'nz őBeknél, sem a szarvasoknál nem elsőrangú, holott aránylag jól teleltek. — Győr* é» biztos a közlekedés Brandi Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-től. k Zrinyi pompás formában súlyos vereséget mért az NTE-re A Schütz-serleget a Zrínyi csapata nyerte 7:1 (4:1) arányban NTE erősen támad, de csak a 16-ig jutott el, mert ott már olyan erőtlen és tehetetlen a csatársor, hogy nem sikerül a jól működő Zrinyi védelem mellett a gól lövés. A Zrínyi teljesen egységes Jó csapat benyomását keltette. A csapat minden lésze jónak mondható. Helyei abszolút biztos, a kél bekk megbízható, a halfsor legjobbja Babos, a csatársorban a líciső trió a >or legjobb része, Csöngői é> Pum kitűnő formában vannak. I\'oda állandó ofszeídjeivcl ezen a meccsen szerencsés vo\'.t, mert a fciró r.em vette észre. Az NTE játékosainak elsősorban azl ajánlhatjuk, liogy o tréningeket vegyék komolyan, mert tréning nélkül nem lehet futballozni. Lehet bármilyen jó a vezetés, ha a tréningen 4— 5 játékos jelenik meg, (I£z szól elsősorban Csász-nak.) A főhiba pedig « csapat állandó cserélgetése. Meg kell lalá\'nl a csfpat tengelyéi és a hiányzó helyekre fiatalokkal klsérieiezni. Bittert nem szabad centerhalfból elmozdítani, mert Hz a gerijuoe tó NTE csapatának. (Ezen Az augusztusi meleg idö dacára ls nagyszámú közönség vonult ki a ?rinyi pályára, hogy szemtanuja legyen a Schütz-serleg sorsát eldöntő helyi derbi mérkőzésnek. Ez a meccs inkább csak a Zrinyi híveinek okozott nagy örömet, mert amig u Zrínyi capa\'a bomba-formában van, addig az NTE szánalmasan vergődött. A Zrínyi három héttel előbb kezdte a tréningeket, igy óriási kondíció fölény mutatkozott a Zrínyi javára. Bár az egész csapat egységes jónak bizonyult, mégis le kell szögeznünk, hogy majdnem Csöngei egyedül veríe meg az NTE-t, aki szenzációs formában egymaga 5 gólt rúgott. A Zrinyi csatársor bombamódra zúdította a lövések sorozatát az NTE kapujára, az NTE csatársora |>cdig egész mefccs alatt nem küldött 5 lövést a Zrinyi kapujára. A két csa->at a következő felállításban játszott: Zrinyi: Hetyei, -Kárpál, Pőcze - Beke, Babos, Köd-baum - Flumbort, Vellák, Csöngei, Pum, Boda. NTE: Csondor - Csáki, Engel-leiter - Horváth, Wilheim, Kudich - Farkas, Ritter, Jakubecz, Csász Jelinek. A 3. percben egy ártatlannak látszó kezelésért a biró »jóinduiatu« 11-est ad az NTE javára, melyből Csáky megszerzi az NTE-nek a vezetést. Ezután mintegy 25 percig változatos szép, izgalmas játék folyik, de az NTE védelem jól áll a lábán. A 27. j)ercben Boda nagy ofszeid-ről megugrik, beadását Csöngei közelről belövi 3 i>ercen belül Csöngei 2 gólt lö, majd Babos 26 méteres szabadrúgásából lövi a Zrinyi 4-ik gólját. Szünet után az 5. ]>ercben Babos 80 méteres szabadrúgása a kapufáról pattan viasza, amit Csöngői közeiről befejel. 2 |>erc múlva Flumbort lö gólt, majd ugyancsak Flumbort beadásából Csöngei a nap legszebb dugóját fejeli Csondor hálójába. A 7: l-<cs eredmény után az a meccsen 38 fokos Jázzal játszott, így érthető, hogy nem ment neki a játék.) Csondor a 7 kapott gól ellenére is « csapat legjobb jembere volt, Csáki nagyszerű formában van, de P hivatali elfoglaltsága mialt tréning nélkül álló ICngepeiter mellett egymaga nem birta a nagy munkát. Az NTE-csapat tengelyének a tapasz-tálatok alapján ajánlhatjuk: Csondor (Pandúr), Csáki, Engeileiter, (Czigler), Badics, Bittér, Kudich közvetlen védelmet, II. hallfsorl. A csatársorban sürgős nagy változtatásokat keli eszközölni. Elsősorban jelinek és esdsz már nagyon , sokszor beblzouyitoitik, liogy mind a kettő tipikus bals^|s,í és hogy más poszton egyik sem meg-felelő. Tehát egyiket ki kell hagyni. Farkast nem lehet a csatársorba lenni. Tehát lehet balszél Csász (Jelinek) bel. 8ő csatár JakubecZ és ioblmzélre vagy összekötőbe Wilheim. Két fiatal játékos kell tehát a csatársorba. Elkesc-iedésre azonban nincs ok, mert a két hét múlva meginduló bajnoki szezonra készen lesz az NTE. Német bíró bár kezelési látott, mégsem szabad lett volna megadni a l l-est a meccs 0:0-as állásáná\'. Egy-két of-ízéldot is kiengcdc\'t (Zrinyi egyenlítő gólja). Mindezek éllenére is megállapíthatjuk, hogy jó bíró lesz belőle, mert olvan jól tartotta a meleg légkörben lejátszott meccset a kezében, hogy alig csúszott kl durvaság. __3 (OH) NTE II.—13 FC 3:0 (2:0). Zalaegerszegi MOVE-ZTE 1:1 (OK)) Schütz-serleg mérkőzés. Nagykanizsa nyerte Tabódy főispán vándordíját 60 5 ponttal Zalaegerszeg 24, Tapoloa 14 5 és Keszthely 11 pontja ellen Zalavármegye legjobb úszói A vasárnapi úszóversenyen a következők nycrlék cl Zalavármegye legjobb úszója elmét: A 100 méteres gyorsúszásban: Schull-heisz László ZTE Nagykanizsa. A 400 méteres gyorsúszásban: Krá:a János NTE Nagyakanizso. Az 1500 méteres gyors-uszásban: Kelemen lászló NTE Nagykanizsa. A 200 méteres mellúszásban: Blllera I.ászló NTE Nagykanizsa. A 100 méteres hátúszásban: Farkas Károly Keszthely. Ugy a 3x33 méteres vegyes, mint a 4x33 méteres slafétu számokat is Kanizsa nyerte. kapható amig a készlet tart SZABÓ ANTAL spoitttÉn Fő-ut 5. A vízipóló vl\'lánitornában: 1. Zalaegerszeg 2 győzelem (Kanizsa ellen 0 :1, Tapolca ellen 5 :2). 2. Nagykanizsa 1 győzelem, 1 vereség (Tapolca ellen győz 3:2, Fgcrszeg ellen veszt 1:6). 3. Tapolca 2 vereséggel (vesztett Kanizsa ellen 2 :3, Egerseeg ellen 2 :5 arányban). A részes eredmények t ős a verseny méltatását lielyszüke miatt kővetkező számunkban közöljük. ki ötödik döntőbíró Párfs, augusztus 12. A Mattn szerint Gerald kapitányt, a volt párisi amerikai köretet fogják az olasz abesszin ügyben ötödik döntőbírónak kinevezni. Gerald Rómában Musszoljnlwl hosffcisüii la nácskozott, de a tanácskozás eredményét titokzatos hallgatásba burkolják. Róma, augusztus 1\'-\'. Gerseiben többszáz olasz összeverekedetthez utcán. Számosan megsebesültek. A rendörségnek kellett közbelépni, akik könnygázbombákkal oszlatták fel a verekedő tömeget. A verekedést az olasz-abesspln kérdés robbantotta ki. Több embfcrt őrizetbe vettek. - Butor.feárU. nem «sa41 TelJM bei.odiu4s.ket rendkívül előnyős iííi-letfi»Wsr«, lőt kamatmentesen U Hil-Uhink. Koplteln butortruhái, Horthy Ulklós-vt t 1085. augmitm 13 — (lénél föhercetf éa felesége Hw c*eg Pewjnc zfclal bértokán) Józseí Ferenc főherceg és Anna főhercegasszony Balatonlábdiba érkezlek. A főhercegi pár Herczeg Ferenc, a kiváló magyar iró meghívására érkezett annak zalai birtokára. - (A kanizsai m *rkérdé » « keddi kisgyűlés előtt) Zalavármcgye törvény-hatósági kisgyülése kedden délelölt fél 10 órakor a megyeházán rendes havi illést tart. A kisgyűlés napirendjére eddig 80 tárgyalni való ügyet vettek fel. biztosra vehető azonban, hogy j>ót-tárgyfür Is lesz. Ezen az ülésen tárgyalják többek közólt Nagykanizsának az országos kirakódó és állatvásárok átszervezése tárgyában hozott határozatát is. a törvényhatósági kisgy ülése után a közigazgatási bizottság ül össze. — Orvosi ttr. Dr. Miklós Imre orvos szabadságra utazott. - (Október <Arft«ISák a bés*-h*lyl peUiiót) Megírtuk, hogy a keszthelyi vá asztást meg|)etictouálta Melsler Károly dr. és pártja. A közigazgatási biróság most tűzte ki a peiickJ .tárgyalását október 7-re. — Né ize meg a Filléres Divatüzlet tuünyegrakláráU Olcsó árakl Minden minőség és méret. - (A kWkfMiU^I l\'# #rl OivwMéUSr ünnepsége) Mindenki előtt ismeretes az a szép munka, pmit a Kiskanizsai Fol-gári Olvasókör ugy kulturális, mint érdekképviseleti tekintetben kifejt." A kör augusztus l^én, Nagyboldogasz-szony ünnepén nagyszabású ünnepség keretében üli meg zászlószentelésének 10-ik évfordulóját. Délelőtt 10 órakor gjúlekezés a körben .onnan átvonulnak a templomba, ahol üunepi istentisztelet lesz, majd utána díszközgyűlés a kör nagytermében. Itt az ünnepi beszédet p. bölcsek Miklós ferences lelkész mondja. Majd szavalat, ének és dalszámok következnek. Végül Horváth József mond beszédet. A kiskanizsai I»lgárság szép ünnepségére Nagykanizsáról is sokan kimennek. — Szövött parget, lenniszflanel maradékok nagyon szép mintákban — SchQtttéi. - (Az mk<á szent Erzsébet ünnep "égekie és Ulhq\'jkiw toegygyülésre) az előkészületek nagyban folynak P. Czlr-fusz Viktorln plébános-gvárdián sze-melyes vezetése mellett. Akik nem n nagy zarándokcsoportial gyalog akar-«"k inkéie menni, azok részére .sikerült kedvezmény*, autójáratot biztosítani. Az autók augusztus tfcén délután 6 órakor a városháza elől Indulnak-és « résztvevők vissaautazásálg künn maradnak. Autón való részvételi díj oda és vissza mindöane 2 pengő. Az iakei »ugy katliolikus ünnepséjekjen ><ani szándékozók szíveskedjenek a plébánia hivatalban vagy a sekrestyéin már most jelentkezni. — I*aplakiok,\' lepedővásznak, damasz k>k, vásznak, törülközők, csíkos ;és sima angol bluzanyagok i«klám árakon a Filléres Divat üzletben. - (Bélyeggyűjtők találkozója) s»er-"án délután 6-tól 8-ig a Pannónia ¥Ué kistermébe JALAIROZLONY — (A kisimul csal diákok szmelb atMéa) Herczeg I-erenc szjnmüvét, a Dolovai nábob leányát vasárnap eítc ismét sikerrel játszotta a klskoníz:*! dlákifjuság a Polgári Olvasókörben. A szép számú közönség lelkesen tapsolt minden érdekesebb jelenetnél. i«plök kiteltek magukért s igyekeztek minél több elevenséget vinni a darabba. Az ügyes rendezésért Bánhidi László érdemel dicséretet. A sok taps, a virág ambíciót kepeit a fiatal műkedvelőkben és valószínű a jövőben is rendeznek előadásokat nemes célra, mert mint a múltkor is megírtuk, a jövedelmet a kiskanizsai templom-leiszere\'-és javára fordítják. — (Az Egyből Vegyeskar) szerdán este 8 órakor próbát tart. Kérem o tagok pontos megjelenését. Gazdag kán. tor. — Kitűnő minőségű lepedővászon, paplanlejjcdő, siffon maradékok Jó mé-retekl)cn kaphatók Schötznél. - (A hkztutaJcWnoaok figyelmébe) Az őtyénte* munknscárad<«M*l> foglalkozik, hogy rmbéfarwfeeníVzéwe bocsátja a háztulajdonosoknak a jár. dák tisztántartására tigy áylfw; mm télen. Főleg télen uag^ gondot vqsr. le a háztulajdonosoktól, \'Amenhytbt n mindama házaknál, melyeknek tulaj, donosai abonálják magukat erre, elvégezik a hótakaritáBt. Hogy a háza-kai már előre l>e lehessen osztani, B vezetőség felkéri a háztulajdonosokat, bogy aki idényt lart a munkaszázad által történő járdatisztításra, hótakari-tásra, szíveskedjék azt már most bejelenteni lengyel Jánosnál, a munkaszázad vezetőjénél, — Iskola niháknak alkalmas szövetmaradékok fillérekért a Filléres Divat-üzietben. - (IV. Károly fctnftly enlékfiMwpOy Tihanyban) A «IV. Károly Király Tj-hauyl Országos Emlékbizottság* a magyar lélek hűségének kegyeletével óhajt LACKENBACHER EDE szállító |és DEUT8CM ALFRÉD állalblzományos irodahelyiségüket Városház-épületéből Sugár-ut I. u. alá (Blankenberg-házba) helyezték át. wi — (SrtWt latiján iwpján gyújtják meg a Itenkyiytüzeket) A .Reruénylü-aeket. a Balaton partjain az eredeti tervtől eltérően nem augusztus 17-én, hanem Szent István napján, augusztus 20-án este 10 órakor gyújtják meg. IICrczRg Ferencnek e mozgalomról irt • Balatoni lüzek» draü vezércikke általános osztatlan lelkesedést váltott ki. A «Reméuytüzek» gyújtására már eddig is tömege.en érkezlek be jelentkezések, egyliázi é< világi intézmények, városok, társadalmi, sjjort és MJusági egyesületek, uradalmak, intézetek, stb. stb. részéről. A szervezőbizottság ezúton is felkéri a résztvevőket, hogy a .Remény tüzek* helyének megválasztása, gyújtása és cellása körül u legnagyobb gondossággal eljárni és azok helyét és u résztvevők nevét az alsó nagy Balaton körül a Fürdőigazgatósággal, Bála-tonieile, a felső kis Balaton körül pedig: a «Reménytüzek» Balatonszabadi fürdő címmel is lehetőleg közölni szíveskedjenek. Kedvezőtlen idő esetén a •Reménytözek» gyújtása plmarad. — A Fllltr-w DlvfttüzM intézeti kelengyéket nagy szakértelemmel olcsón állit össze, — Bo irette, mintás műselyem, im-primé ruhák, pongyolák idény végi árakon Schützuél. áldozni Nagyboldogasszony napján, augusztus lö-én boldog emlékű IV. Károly apostoli királyunk emlékének. A kegyeletes emlékünnep egy főpapi énekes ssentmiséből, melyei dr.. ltott Nándor veszprémi megyéspüspök mond, egy szentbeszédből, melyei a Golgotán dr. Zsámboky Pál pápai káplán lart, majd egy világi szónok emlék-beszédéből fog állni, melyben vj/éz Makray I^ajos országgyűlési képviselő a nap jelentőségét méltatja. Ez után, a IV. Károly király kálvária emléktáblánál koszorúk lesznek elhelyezve. Ezea ünnepélyen évről-évre növekedett a résztvevők száma és országunk előkelőségei, valamint a társadalom injn-den rétegéből megnyilatkozott nagy érdeklődés bizonyltja, hogy a tihanyi emlékünnepélyt a nemzet nemcsak elfogadta, hanem a nagy nemzeti ünnepek közé már beiktatta. — > (Tű* Leaanerlofmojon) A zalai tűzesetek még mindig nem akarnak fogyni. Minap LesencetomaJ községben pusztított ismét a vörös kaikat. Eddig ismeretlen okból kigyulladt Né. meth József lakóháza és az teljesen leégett. A lányok átcsapta^ a szomszédos épületre is, do a kivonult tapolcai, lesencetomaji, lesenceislvándi tűzoltók derekas munkával lokalizálták a p\'izet. Szenzáció! Most érkeztek I Valódi angol pouplln férfi-ins ujdonsósok a legcsodásabb Viaa színekben jf •W Ezenkívül sportingek 2 90-lúl selyem sportingek 6 60-tól Női is férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2 60-tól BRÓNYAI 5 itVtwfm IMfc MBg ggtt1 g 4« Í50 ||-M |J« IS* un |(M tt" UH *m 2JW l.l-jWIU. I« IIWUMMMt*.. HI^MIWM. UW UMfint*. Ki ápQKlcn kívül Igv ls me^enrmtsQlt • kicsépelt galxjnn, vaunnlnl Usén. és HOlraalMtak la «^gt«k, kél Unit sertés Is rtpuMtun. — tli«f*»chlH HgDlwttob Mvá-sjrlítl torrdsa a PllKl^s M^KB*!. - (optblUuK • MMW| A»»l telC|iuél egy tsnieretlou, 40 év kénill férfi holtWMét fogták ki » H.HIWMU Al IpaioH kúlseja férfi nyaWki-MWkii eg>\' téHlu légoit, isebébea pedig levél volt. A levélben kMI életunt a tiatósiKokkil, lioíü\' örtgyllkosftátí.4 kévéiéit cl, nc kutassák kicsoda ét miért Euuck ellejjére megitHlult a jij-omoifis. MafUr: Auguestua 13, kedtL Rom. kat. Kuazlán. Protestáns Ipoly. Uxwllta Ab. bö 14. GyógysseHárl ájjeu swlgátal • kö napVn a .Megv-filtéi jyögywrtár Er-zsébcl-tér 21, és a klskattixsal gy6a. szertár. GíifordS nyttva n««M í.rálél ott S óráig (hét/6, szerda, péntek délután, kedden e<éaz nap néknok). v A sajtóretorni Budai<««, augusztus 12. A sajlórcformról azólft törvényjavaslatot október lMn terjesztik elő a képviselőházban. Greta Oarfeo balesete Stockhókn, a.gM(Ms 12 Grots Garbó, az ismert világhírű filmsztár vasámap haJóklránduláSWi vett részt. Fel akart unni az ártttc kölélhágcsőján, de melléje lépctt«s a fcdéleetre zoMBM. A szerencsit-leaságből kifolyólag aserenosire Greta Garbó csak bokuflcamodést szenvwtolt. i . -.MatMnaii viiá^M Pfaff »r-ró gép-gyár legújabb szabévarttígéjK, mely a rendes varrás! munkálatokin kívül fMaMynkat «R« (Mtn bokát felvarrja, cmlliz, téroel 2 é» 3 tűvel Kgymuns dlMólltekét magartva Is végez és még sok más munkára tet-kalmasl MegtskinUwm Brandl Sánfcr ás Fia cég vurrógéiOTktárábaa. -J ZALAI KÖZLÖNY 1985. sugtmfas 13. Sau^saui, TI nílni, It ssst^s^ Telieacn önállóan lói löző mindenei ■ ■■Mewál szeptember l-re kiveszek Rozsgouyl-utca 6. Jelenlkezée déli órák; Nólatabó tanulóleányok SchulUné Caengery u. aö. IrSaaatal •!«•*• aladS lepünk ___mlíket márványból éa gránitból Ok Kovácsnál, Király u. 33, Upbál olcsón áe lót 106 Villan,nélküli nem ráf, nem éget, c belet nem KKWa-ca mvatosaág. Metk Jáaoa hölgy fodrásznál, Fö-nl 3.___I tMlálkál lákáá mellékbelylaéggel ssepl l-re kiadó KOIcsey-a. 17.__2 gUianéM lehrétetnek Várta Ferenc süsüinél Feléli at 86/b. 2893 mely r löd. IgywrakáiaU éa keklme legríglbb bevásárlási JJnuKsics\', eégt Bruncsics Erzsébet^ ___I nyugdíjsának álkal- ■ua kertes, lókarbsn levő háromizobáa VOrtsmaity a. 16. osatáálháa eladó. -Ugyaaolt egy elóssobál üveges ajtó eladó. a 3-lk hegyháton rét. és gjUmltaOsael, [kélból eladó. Bővebbet \' szentmlklós 90. slált. Szép négyszobás lakáa november l-re kiadó Batthyány-álcában. Bővebbet Cxn-gery ut 19. * Inuikái advarl lakáa mtllíklieiyl-séfskksl kiadó VOrtXrrurty ulca 37. • Slliil ilkré.,1 vmLakács KlltUy- Szobe-konyháa udvart lákáá sseptember In kiadó Király-utca 13. • Bejérda* ISssartiletben. ró.S kerestetik, érdeklődni Vlda 29Ö3 Hassnált tllaraal*a|at minden meny-■ylaágbln veu Teutsch drogéria. * ___háromaiobás Oaszkomtoitos éa atellesen különálló komfortos garcon ■ november l-re. Érdeklődések Horválh és Vas ápltömeeterek Caengery ut 17. Irodáiéban. 2954 NSreaa has aaál .Bruncsics\' áru •sáp. Jő. olcsoTp*tefi-aá 4S. • Egy alcál ásóba kiadd Sz&henyl-tér 4. axám. 2996 Kát dirab 100X200-M nagyságú kevesel baaánáll ralatta (nem vlazon) olcsón eladó Szemert-u. 4/a. alatt. • Holherr—Schrantz—Clayton-— Shuttleworth gyártmányú EKÉK korntánylemez-zel, pormentes csapágyakkal, ■nsflhossxabbitott kerék- agyakkal, az ul típusok ftaamt kMI xslroióval. BORONÁK 2 tagués3 lagu, könnyd és nehéz kivitelben. VETŐQÉPEK k nalat- és tolőrenditerben. ■áHsátM- Kaphatók és megtekinthetők nagyknolssat lerakatában : Ország József Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teleion 130. A francia nép a miniszterek és államférfiak fizetésének csökkentését követeli is a szükségrendelet ellen Megmozdult a parasztság Páris, augusztus 12. A parasztság körében súlyost az elégedetlenség a kormány szükség-rendelete miatt. A parasztság Ami-ensban nagygyűlést tartott, ahol erő sen tiltakoztak a szükségrendelet ellen és kimondták, hogy beszüntetnek minden vásárlást és minden fizetést, beleértve az adófizetést is. Követelik a buza árának felemelését és ha ezt nem teszik meg, nem bo- csájtják áruba gabonáikat, hanem a köztársasági elnök, a miniszterek éd az államférfiak fizetésének csökkentését követelik és az országbaji mindenütt nagy tüntetéseket rendeznek. Páris, augusztus 12. A hadügyminisztérium bejelentette, hogy az októberban felszabaduló korosztály katonai idejét nem hosz-szabhitják meg, hanem az ifjakat Icszerel\'etik. m. kir. Államvasutak menetrendje Énéayssi 18*8. é*l május hé 15-161 ksiéne. Sagykaslssa állomálra érkexfi is u onu laialó vosstokról. Nagykanizsa—Budapest déli p. u. Vaaat Avonát KMlná-\'kMrtkaty. Baai. HBpeatrr Voaat IA vonat Beat. II KatztMv- K Miitá- 1IÍH1 neme ra Wl. érkezik nlM I neme U. r« laá.1 ra M. 120\' Oyv. 610 7-05 »55 122C[[Szem. v. 7201 _ 3-00 4 S5 2217 Slnáut. 8-22 8.54 tur. M. 9-11 113- WMotor « — 6-22 749 1213 Szem. v 9-45 11-03 — 15-45 120 ijllyv. 730 — 10 10 11-18 2233 Motor 1335 1555 1528 — 121 ISzem. v. 830 _ 11 10 17-56 1211 Szem. v 14-30 1555 — 20-35 121 |Szem. v. 1445 _ 18-35 2004 2243 Motor 1610 1730 18-05 — "Molor _ 1841 19-40 20-58 1231 Motor 17 50 19-37 — — 221 ISInsut. — 21-10 20 45 2240 1201 Oyv. 18-30 19 37 — 2217 I20Í itaw. 1915 _ 22fl5 73 06 1219 Szem. v. 23-40 1 15 — 6-25 Motor — 2210 2205 24-00 Közvetlen kocáik forgalma i Az 1201/1202. az. gyorsvonalokkal: egy 3. o. étkező kocsi Prsgerskolg. A - I. 2, 3, r,. kocsi Trleste, Venezla, Milano, Genova, \'entlmlglja, I.. 2, 5. o. kocsi Trieste, Venezls, Mestre, Bologna, \'irenze, Róma. Az I208\'I207. sz. gyorsvonatokkal: egy 3. 0. kocsi Venezls, egy 1,2.. o. kocsi Trieste,\'Venezla, Bologna, Firenze. Rónia egy hálókocsi Venez\'j, l 2, 3 o. kocsi Abhazla—Fiume, de csak V. IS.-IX. 5-ig. oda kedd, csütörtök, szombst, vissza hétfő, csütörtök tü flzomrat. Az 1231a/1232 sz. vonstok közvetlen vonatok Keszthelyi* A 2217. sz 2218 sz. vonatok VI. 23. -IX. 8-lg naponta közlekednek. A 2233. éa 2238. az. vonalok vasár- éi ünnepnapokon VI. 23.-IX. 8 la közlek. A 2243. és 2240. sz. vonatok csak szombat és ünnep előtti nspokon VI, 22-IX. 7-ig közlekednek. Az 1220. és 1219. sz. vonalokkal egy 2. és 3 oszUlyu közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg- Budapest-déli közölt. Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva Kwtná MU. t|Ml. H#hff#4fk | irk. bál M. Szeaket- htrauá. tf«az. U4.I Kulz^\' ra bk. 1411 Ss. v. 520 858 7-27 »10 un. Motor _ - 555 736 I4ZS Motor 8 11 0 44 1034 1503 H/r Motor 5-411 730 810 936 1414 Sz. v. 13-50 I.V14 1803 — 1411 Si. V. 1003 1123 12-02 1322 HU Sz. v. 16 22 17-44 18-27 20 01 1413 Sz. v. 1.1-45 15-39 1619 17 41 1134 Motor 70-18 22*14 22 35 | — 1411 Sa. *. 19-23 2045 2102 52 53 Az 1412/1411, sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. közvetlen kocsi hit Zalsetterazeg-Budspest-dáll pu. közölt. Az 1415 éi 1416. sz. vonalokkal egy 2, és 3. o. kocsi lut Wlen-Pécs, Wien— Oslek között. _Nagykanizsa—Barcs—P/al vonal 1 I ktijk-i- zaárál 1.4.1 TTT I Bsrcírs II Pktr* mr Pfcwll IISvCMál zaára irk THT 1608 21-45 Wien— .,8z.v. 1 5w II ím | Ajg|—f54i!>s., •——rnr 2111 ?."- »■ 13 >3 14,05 17W M|3 Sz. v. 12 30 14 20 2428 1 Vrgy. || 1811 || 21-38 | 23-27| | 2421 || Vagy. || 1655 | 1920 A 2414. és 2413. si. vonatokkal közvel\'en kocsik tulnak Wien Oslek és Pécs között. A 2429. és 2421. iz vonatoknál közveUtn kocsik Pécs—Budipest déli pu. közölt. Nagykanizsa—gyékényes-Kaposvár—Budapest Keleti pu U Kanizsáról Indul 1T5J 5Tv Oy.v. | t ÍRT Bpastre érit TE" ■ ■ , —. az v. | HR \'l tij I 2318 || 23-481 - | [ 240SÍI Oy V. | - | 4-33 || A 2408/2409. ss. gyorsvonatokkal közvetlen kocáik futnak Budapest < Fiume és Susák közöli I 311 j ! 1 240y\'l ( Nagykanizsa—Murakereazlur—Kolorlba Tsnsésyttués Irányzat t lanyha, forgalom: élénk. Buss lls<av. T7-es 1520-15 40 7&-i, 15 30 -15 53 78-as 1545-1570. 80-n 1580-1580, dunánl. 77-es I48\'-I495 78-ss 1495-1510. 79-es 1510 1525, 80-aa 1525-1535 - Rors pestvidéki 1410 14311 más 14-50-1470. Zab u| knzép 16 75-1700. Trnp.rl tlaaántall köztp ab bpeal 1540 1550 Kisdia a laptulajdonoa Közgazdasági Rt, Ontasbsrg Nyomda ás Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Fslelös kiadói Zalai Károly. Intanubaa teleion: Nazvkanixza 78. ssám 5-41 1158 1810 As 1208/1207., 1201/1202. sz. vooatoknál a közveüen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest vlszonytst slsttlsk. mm BIZMY1TVÁIY Neve: Metrópole Lakhelye: Budapest, lákóol al 68. Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Arai: olcsók Közönsége: kitünö 07 Egy Ine kerül többe a ZALAI KÖZLÖNY, ha bejelenti nyarald cimét. A kiadóhivatal portőmen-tesen küldi utána bármely 1 belföldi nysrsMhelyre. Mindenki ZALAI XÖZLÖBYi olvas Hírszolgálata gyors, pontos, megblshatő Hlréetéselt sí sgéss mw slnsss trozaaáon a laptalaldooos KIHgsfdasá^ K.-T. Oatatwg NyoaaU ás Dtaalal LaMnadO VálUlaU köoyvnyo<ndá|ában. Nagvkaaiaaáa. (FsWős BslMvesaáö Zalai Károhr.l i éVfdlyam 183. Mim NagykaaUta, 1835. augusztus 14 uerda Ara 12 fflléf ZALAI KÖZLÖNY «• UadóWrstal i PM & szám. 1*0* WY»I KAI N AV ILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ár*: egy hóra 8 pengő 40 Szerkesztőségi is kiadóhivatal! teftfoo i \' 40 fillér. 7&«. Hetvennyolc magyart vasraverve állítottak törvény elé azok, akiknek hősi bátorságukat, vitézségüket jellegzetes kézfeltartá-sukban volt alkalmunk a-világháborúban megcsodálni. Akiknél a nemzeti lovagiasság, a hősiesség, majd a békeszerződések |)oötos \'tetartá-sa, a »kteebbségekkel« való egyenlő elbánás mint nemzeti sajátosság ós karakterisztikum abban nyilvánul meg, hogy a fegyvertelent, a leigá-í zottat, a megkötöttet, a porban vo-naglót gyenge, beteges fajtájának minden szadjzmusával megrugdossa; agyonkinozza, halálra gyötörje. És amikor a magyar kínzások és magyar-pusztítások különböző módszereiből kifogylak, előkerül a lx>-szorkánykonyhából a régt metódus, a kémgyártás. Mert kl is lehetne más kémgyanws, mint a magyar. Milyen büntetett lehet legkönnyebben ráb^zonyiWai saját szülőföldjén rabszolgasorsra jutott magyarra, mint a kémkedést. Tanú? Ha csak ez keil. Tárgyi bizonyíték? Ugyan! Valóságos mestermunka folyik a kémgyártásben. < Raktáron vannak tanok, bizonyítékok, éJJel-Tiappul rendelkezésre kászfen, ha a hazai föld urát, a dacos magyart, az idegen járom alól Szabadulni igyekvőt, az éltető szabadság után vágyó vétót kiáltót csendes, néma, szelíd és ártalmatlan figurává kell gyúrni. Ez\'lett hát-sorsod Felvidékemdél-•ceg,\' büSzke, daoos "magyarja, hogy saját földeden mint űzött vad, hajszoljának, bflíncslx; verjenek és a\' legcsunyábl) váddal illessenek, hogy a legsúlyosabb fegyházbüntetés legyen sorsod, hogy ne tudjál békésen lepihenni édesatyád házában, amit •z öreg Ke6za Ferenc, Molnár Imre, Nagy József -és a többi Magyar János épített fel magának véres verejtékkel, kérges tenyerének izzadságos munkájával, ahonnan poroszlók vertek ki szerény ágyadból, hitvesed, családod mellől, vértanulest-yérem... Mi is lehetne más bűnöd, én k> reszthordozó magyarom, mint a •kémkedés.. Mikor összeszorított ököllel tűrnöd kell, hogy ordasok és hiémtk\'dulják a szent kertet, hogy keresztül gázolnak mindenen, ami néked szent, nagy, dlcáő és mindenekfelett való, mert édesafiyád tejével szivtad bensődbe mindannak szeretetét, tiszteletét, imádatán, amib az idegen kigúnyol, megszentségtelenít.\'Kém vagy, mert krtör belőled a magyar keserűség, a magyar fájdalom, a magyar szenvedés jajja. Kém vagy, mert magyarnak érzed magadat, mert nem tudsz behódolni, jnort a legszabadabb, a legfüg-getlenebb. a legnagyszerűbb nemzet fiának teremtett a jóságos Isten. Kém vagy, mert magyarul beszélsz, mert nem tudod megszokni az . uj rókatáncot, mert egyenes magyar Wked Irtózik a magyaráru Iáétól. 78 magyar felett elhangzott ismét a kémkedés vádja. 78 magyart Ismét bilincsbe vertek. 78 magyart Ismét elitéltek. 76 magyar jajkiál- A külföldi sajtó élénken foglalkozik Gömbös miniszterelnök nagyjelentőségű beszédével Gömbös: A középeurópai kérdéseket nem lehet nélkülünk megoldani Budapest, augusztus 13. Gömbös Gyula miniszterelnök a Nemzeti Egység Párt hétfő esti értekezletén nagy beszédet mondott, amely nemcsak a hazai, de a külföldi lapokat is foglalkoztatja. A miniszterelnök mindenekelőtt ismertette a bakonyi minisztertanács mun káját és többek között tf követezőket mondotta : - A középeurópai kérdéseket nélkülünk nem lehet megoldani. Mi hajlandók vagyunk az európai béke érdekében áldozatokra is, de csak akkor, ha egyen\'ogu nemzetnek ismernek el bennünket. Ez vonatkozik a tervezett dunai értekezletre is, ahol csak akkor vagyunk hajlandók résztvenni, ha az egyenjogúság elve alapján tárgyalnak velünk. Kijelentette, hogy még mindig tántoríthatatlan híve az olasz barátságnak, amely eddig csak az ország javára vált. A béke munkájában részt akarunk venni — mondotta a miniszterelnök és reméljük, hogy a Népszövetség asztalához ezenlul egyetlen tag sem ül le azzal az érzéssel, hogy még mindig győzök és legyőzöttek ál\'anak egymással szemben, mert ilyen légkörien a béke érdekében jó munkát végezni nem lehet. Majd áttérve a belpolitikai helyzetre, kijelentette, hogy az aszálykárból egyesek politikumot akarnuk csinálni. A kormánynak abba, hogy milyen termés lesz - nincs beleszólása. de az értékesitéd ügyét Olaszországgal és Ausztriával elintéztük mondotta. Bár a gazdaadósságok ügyével egy teljes napig foglalkozott a bakonyi minisz\'ertanács, végleges választ a miniszterelnök nem tudott adni, de kijelentette, hogy ol<t«y>er 31-ig rendezik a kérdést, mert a pénzügyminiszter egy olyan javaslatot dolgoz ki, amely elhárítja az örökös Damoklí\'s-kardot a gazdák feje fölül. A hitbizományi reform ügye az ősszel kerül a képviselő- dé, míg a telepítés és sajtóreíorm ügye később. A bakonyi minisztertanács részletes Ismertetése után Darányi földművelésügyi miniszter jelentette be, hogy életbelépett a takarmány kiviteli tilalom. A tájékoztatások ulán az értekezlet pártvacsorával ért véget. Bécs, augusztus 13. Az osztrák sajtó bőven foglalkozik Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn este adott nyilatkozatával, különösen annak külpolitikai részével. A lapok első oldalon, fe.yünö szedéssel közlik a bestzédet és kiemelik az egyenjogúságra és a dunai értekezletre vonatkozó részét. Páris, augusz.us 13. A francia-sajtó szintén bőflen foglalkozik a magyar miniszterelnök beszédével és a külpo\'ltikai vonatkozású részből különösen kiemelik, hogy Magyarország a dunai értekezleten csak az egyenjogúság elve alapján vehet részt. Augusztus 18-én kezdik meg mUködésüket as olasz-abesszin döntAbirák A nexus nyilatkozata megnehezítette a háromhatalmi értekeztot . unkáját Róma, augusztus 13. Mussolini olasz miniszterelnök hosszan tárgyalt a római francia nagykövettel, akivel fontos megbeszéléseket folytatott a külföldön tartandó háromhatalmi értekezlet anyagáról. Addis-Abela, augusztus 13. A Journal kiküldött mon ka társa előtt a négus ismét nyilatkozatot adott, amelyben többek között megköszöni az angol és francia kormányoknak, hogy a béke érdekében közbeléptek. — Országunk veszélyben forog, - mondotta a négus — de ml nem félünk és nem veszélyez!etünk senkit. Minden igyekezetünk a béke fentartására irányul, de hu megtámadnak bennünket és jogainkat akarják, a végsőkig fogunk küzdeni. A lap a tudósításhoz hozzáfüzj, hogy vájjon a négusnak ezek a nyilatkozatai kedvezően befolyásol- ják-e a közeljövőben kezdődő háromhatalmi értekezlet munkáját. Páris, augusztus 13. Az »Echo de Paris« szerint a négus nyilatkozata nagyban l>efolyá-solja a háromhatalmi értekezlet eredményét. A lap szerint akadályt gördit az értekezlet elé, mert a négus kijelentette, hogy Abesszínia politikai függetlenségét nem hajlandó feláldozni és ha 3zt veszély fenyegeti, minden erejével küzdeni fog érte. Háború nélkül erre mód nincs, igy tehát a békés megoldás lehetősége nagyon valószínűtlen. Páris, augusztus 13. Az »Echo de Paris» szerint Eden két megoldási tervezettel utazik Rómába. Lényege az, hogy sem Anglia .sem Franciaország nem növeli l>olinkal "befolyását, Olaszországot )>edlg kérik, hogy, tegyen nagyobb arányú gazdasági engedményeket Abessziniának. Nagyon valószínű azonban — irja a lap — hogy az olasz kormány nem fogadja el ezeket a javaslati terveket. Páris, augusztus 13 A háromhatalmi értekezlet előtt Eden előzetes tanácskozásokat folytat Lavallal; Eden szerdán érkezik Párisba, Iliig A!oJsi báró csütörtökön utazik a háromhatalmi ériekezlet tanácskozásaira és rögtön megkezdik az ügy megvitatását. i Oenf még bízik Páris, augusztus 13 (lapzártakor- érkezett). Politiv volt görög követ elfogadta az olasz—abesszin ügy döntőbíróság kinevezését. — (leniben áltatában bíznak a* ügy békés uton való elintézésében. Párisi blr szerint a népszövetségi tanács határozatának értelmében uz olasz—abesszin döntőbírók augusztus 16-án megkezdik működésűket Páris. ban. Az olasz küldöttséget péntekre várják Párisba. tása bosszúért kiállt az igatóág Istenéhez. A nemzetek és népek mindenekfelett való Urához. Ameddig, ilyen sors Jut a megszállott területen élő testvéreinknek, ameddig börtönnel, fegyházzal, vassal és bitóval pusztítják a magyart, ameddig az annyira bevált kém-módszerrel tizedelik a ^kisebbség ket«, addig nem lehet békés szomszédi viszonyról beszélni, pddlg nem lehet kedvező atmoszférát teremteni. addig csak hazugság, csalás és ámítás minden. Ameddig a magyar csak kém a saját szülőföldjén, a maga hazájában. ameddig csak fegyház és börtön jut ki számára a megszállók részéről, addig nem lahet megértést, jó szomszédi viszonyt, alkalmas és megfelelő légkört teremteni. Nagyon helyesen körvonalazta a magyar ájláspon\'ot a magyar kormány, mikor leszögezte : Magyarország minden szomszédjával szemben békés szándékkal viseltetik, Magyarország békét akar mindenkivel, Magyarország szívesen leül tárgyalni, de elvárja, hogy ehhez a szükséges atmoszférát megteremtsék. • A f§~ felvidéki magyar esete meghazudtolja azt a Genfben annyira hangoztatott, de oly kevésázer ta^ pasztalt békés szándékot. A 78 felvidéki magyar a »klscbl>ségek« valódi helyzetét tárja szivbemarkoló módon a nemzetek areopágja elé. A 78 felvidéki magyar sikolya bosz-szuért kiált az ég felé -az ignzsőg sújtó Istenéhez. . (B.R.) w 183S itlgusitus U NEM KELL BUDAPESTRE UTAZNI! Megtakarítja az útiköltséget, ha Nagykaniisán a Filléres PlwatUiletban bevásárol. Mindent Szt. látván heti pesti árakon árusltunk I Filléres Divatüzlet Nagy raktár, szolid, pontos kiszolgálási Magyar gyftzelem minden vonalon • UI.1.UI vilájb.Jiwkt A főiskolai világbajnoki versenyek során kedd reggel a műegyetemen megismételték a hétfőn eldöntetlenig végződött magyar-francia tőr-csa|iatwrsenyt. A versenyt Magyarország csapata nyerte meg ü:6 arányban és ezzel megszerezte a világbajnokságot. 2. Franciaország csaputa. 3. Németország. 4. Csehország. A csapatbajnokságok után uz egyéni versenyeket kezdték meg. A selejtezők vívtak le délelőtt és lapzártáig mind a három magyar versenyző bekerült a dőutőU. A főiskolai versenyek során befejezték fi hölgyek egyéni tornászversenyét Is. A magyar lányok igen nagy fölénnyel nyertek. Világbajnok lett Felhős Magda 49 6 [lonttal, 2. Cailllk Margit 4\'J ponttal, 8. Völgyi Esztvr 48 jMinttal, 4. egy belga, 6. egy lett] 6. Ismét egy belga versenyző. _ A kisantant miniszterei Bledben Belgrád, aug. 13 A kisantant külügyminisztériumainak kiküldöttei mar Bleedbe érkeztek, hogy az augusztus 29 —30-in összetllö klsantantériekezletet előkészítsék, illetve megszervezzék. Leendő anyáknak kellő figyelmet kell locditinlok arra, hogy bél-mtiködésük rendben legyen, ami legegyszerűbben > régóls közismert természetes .Fenne József keserűvíz használata által — reggel, éh-gyomom egy léi pobárrtl — érhet 6 el. Szeptember 8-án szenteli fel a megyéspüspök a Katii. Legényegylet aj épületét A nagykanizsai Kat. Legényegylet uj épületének, a hatalmas teremnek és a beépilett színpadnak munkálatai a befejezés felé közelednek. A vállalkozó építészek mindent elkövetnek, hogy nfég e hó végí^ Átadhassák az egyesület elnökségének. Szívesen állapítjuk meg a látottakból, hogy az uj nagyterem nemcsak a Kut. Legényegylet belső életét, továbbképzését, szórakozását fogja szolgálni, de befogadóké|>es-ségénél fogva a többi egyesületek és a város kulturális céljait ls< mert nemcsak a termet, hanem modern beépilett színpadát is sziv*s|)n bo-csájtja a többi egyesüleleknek hasonló célra rendelkezésre. A Kat. Legényegylet uj nagyterme és beépilett szlnjwda mindenképen nyereséget jelent nemcsak a nagy misz-szlót teljesítő egyesületnek, hanem a városnak is, amely egy előadások- ra alkalmas uj nagyteremmel gazdagodolt. Az uj épületet szeptember 8-án ünnepélyesen fel fogják szentelni és rendeltetésének átadni. Értesülésünk szerint a felszenteks{t mag" n megyéspüspök, dr. Rott Nándor, fog ja végezni, aki ez alkalommal dr. Wéber Pál főes|»erés, irodaigazgatóval Nagykanizsára érkezik.. A Kat. Legényegylet fáradhatatlan elnöksége már megkezdte az előkészületeket a szeptember 8-1 ünnepségekre és a megyéspüspök méltó fogadtatására. - Etxllsztvlselfik réuét* rendkívül előnyös butorvásárlési alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen Is kaphatók Kapateln bútoráruházban, Horthy Mlklóa-ut «. Intézeti (elszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérnemfik, Dei-Ka cipők Szomolányi áruházban Ibidapeat L 17.30 Munkatcremtés külföldön. (Káldor C.yőrgy.) — 18 Erőss István jnzz-zenekara. — 19 A Főiskolai Világbajnokság uszó- és vizij>ólóversenyek a CKászárfürdőből. Beszélő Pluhár István. - 20 Rékai Miklós hárfázik. -20.30 Egy párisi kis színháziján. Hangjáték két részben. (Courteline három kis vígjátéka.) Irla Moly Tamás. Ren-dező Klszeiy Gyula. — 22.30 Hírek. — 23 Cigányzene. — 0.05 Hirek Buüaperf II. 18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.55 -19.50 Hanglemezek. - 20.05 A telekkönyv, (Nagy Valér.) - 20,35-22 M«i-les Béla zenekara müKjra. Ráca. 17.30 Hangverseny. — 19.15 Mozart: Figaró házassága, vigopera. Közvetítés a salzburgi ünnepi játékokból r- 22.40 Szórakoztató hangverseny. Szerda S\'ÍMhpnt L 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Hii«k. - 10.20 A vándorcirkusz alkonya. (Barát Endr«.) — 10.45 Bala-tonparll divattudósltás. — 12.05 Országos Postászenekar. — 12.30 Hírek. — 13J0 Időjelzés, időjárásjelentéa. — 13.40—14.20 Nánássy Erzsi zongorázik. - 14.40 Hii«k, árak. - Főlskotal Világbajnokság. Kosárlabdamérkőzés. Be. •zélő Pluhár István. — 17 Időjelzés. 17.20 Hangiemezek. — 17.40 Erdély a felvilágosodás századában. (Jancsó Elemér.) — 18.30 Kishont! József ma-gyár nótákat éuekel, kíséri cigányzene. - 20 József Attila és Sárköxy György verseikből olvasnak fel. — 20.30 Az operaházi zenekar. — 21.10 Külügyi negyedóra. - 22 Hírek. — 2230 Len Baker jazz-zenekarának műsora. — a ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE I ftli rfjÉllrt IIIIMMHI ^PPIf — Jó, — mondta — rendben van és visszament a kártyázókhoz, akik befejezték a jálékot. Lllkó nevetve mesélte, Ernőké alighanem apának érzi magát, Évának gyereke lesz, Dodó nem nevetett, azt mondta, nem baj. A lány csodálkozva nézett rá. — Miért volna baj? — kérdezte — ez Így van rendjén. — Hát persze, hogy igy van rendjén, — Ismételte IX)dó szórakozottan. Vitatkozni kezdtek & házasságról. Lllkó azon a nézeten volt, hogy egy gyerek épen elég, de az alacsony, kissé molett Klári azt állította, hogy legalább három és ugy nézett Dodóra, mintha tőle várná az Igazolást. A fia fáradtnak nézett kl, keveset beszélt, azt mondta, kimerítette nz utazás. Csöngetlek. A íoffőr jelentette, hogy megérkezett, lent várja Andrást. Sietve elbúcsúzott^ már úgyis türelmetlen volt. Jól esett látnia a nagy kék kocsit, mintha Mária várta volna. Az ajtón lévő kis üvegtartóban virág volt, friss virág, I)odó benthagyta a vázában, Elgondolkozva ült a kényelmes bársony ülésben, Évának gyereke lesZ. De miért nézett Lilkó ugy rá? Vagy tudna I valamit ez a kukac? A, butaság, csak bebeszéli magának, a lány ép ugy nézett rá, mint máskor szokott. Biztosra vette, hogy a soffőr Darvasra viszi majd, Mária valószínűleg csak azért küldött é»t«, bogy legelőször liozzá jöjjön. Annál jobban csodálkozott, mikor elhagyták a kastélyt és a kocsi befordult vele u gesztenyesorba. Sietve szaladt fel a szobájába, .A nyitott tűzhely előtt Mária állt, hátra-telt kezekkel. Mosolyogva nézett Dodóra, aki a meglepetéstől nem jutott szóhoz. Egy pillanatig szótlanul nézték egymást, azután oe asszony a nyakába ugrott, szemel csillogtak az örömtől. Később a flu megkérdezte tőle, mi van a báróval? Mária azt felelte, hogy azóta nem is találkozott vele, altkor látta utoljára, amikor ő ott volt búcsúzni, irt egy levelet, megköszönte a vendéglátást, cl kellett utaznia. A többiek azt állilják, hogy nagyon rosszkedvű, Ideges volt az utolsó napokban, ök a jövő liét elején utaznak. András megnyugodott. Nagy kő esett le a szivéről, most az asszony csak az övé, nincs senki, akitől félthetné. Mária |»edig ljoldog volt, már úgyis aggódott, hogy Dodó sokáig marad. Nagyon hiányzott neki. < A kályha elé ültek, nézték a tüzet. Idejüket összedugva, csendesen bámul- ták a plnos lángnyelveket. Közben este letU Vörösen világított a nyitott kandalló, sötét fé\'.árnyékbau hagyva a két összesimuló, szótlan alakot. Sokszor, sokáig ültek igy a Jkjsszu téli estéken, sárga vörösen megvilágítva és hallgatva nézték a tüz sistergő munkáját, a nagy fatuskók néma haldoklását. Az izzó parázs forrón égeito arcukat. Örák teltek el és ők csak ültek, szorosan egymáshoz simulva, a nagy csendben halkan durozsoló kályha előtt; boldogan hallgatták a színesen kigyózó lángok apró pattogását: két kicsi ember, ezen a nagy világon. Künu hideg volt, a csillagok fagyosan pislogtak a fehér téli éjszakában. Az ablakon cifra jégvirágok táncoltak szabályos összevisszaságban. * András épc» a kubikosoktól Jött haza, akik rövidesen befejezik a két töltést. A nagy Ivóban két apró emberke tipegett előtte egymás kezét fogva. Utolérte őket. Józsó volt, a hűtlen Józsó, aki Ticával (ez Katica) sétálgatott a kastély felé. Amikor Andrást észrevették, Józsó illemtudóan elsóliajtotta a szokásos •kelsókolom.-ot, majd hirtelen ránézett zavartan álldogáló <hitvesére» és a világ legtermészetesebb hangján állapitolta meg: — Nem köszönt — azulán pislogva tekintett Andrásra, kíváncsian várva a fejleményeket. Ez kézenfbgta őket és lassan megindult velük, miközben Józsóval letárgyalta a kis bigámistJ legújabb házasságát. A folyosóra érve Tica majdnem elsírta magát, amikor a tarka foxi barátságosan körülugrálta, de Józsó kis párnás kezeit maga elé tartva, behuuyt szemmel állt és hősiesen tűrte, hogy a kutya piros, meleg nyelvével végig-nyalogassa hideg aroocskáját. András nevetve figyelte a jelenetet és amint észrevette, hogy Józsó kezd elkomolyodni, rászólt a kutyára. A gyerek bátortalanul felnyitotta szemeit és mintha mentegetőzni akarna, hunyorgatva megszólalt: — Kis kutyus — mondta magyarázó hangon, Kata leilsztogatta az ifjú .házaspárt\' a hótól, majd bevonultak András szobájába. Józsó kutatva nézett körül, mint ahogy a sivatagok vándorai oázis után kutatnak, azután a kályha előtt fekvő kiterített medvebőrig telepedett. Tloa természetesen sxem lesütve állt az ajtóban és csak András biztatására mert beljebb lépni. Bár a legnagyobb óvatossággal emelgette. kis csizmás lábalt az előtte ismeretlen parkettán, mégsem sikerült minden baj nélkül eljutnia a Józsó állal felfedezett veszélytelen szigetre. Ott eVesett. De okulva a tapasztaltakon, fel sem kelt, négykézláb csúszva mászott <férjéhez,» aki látható érdeklődéssel és komoly férjhez Illő aggodalommal figyelte Tica ujtfndszerü közlekedési mód-íz* rét. . j (Folyt kör.) 1mb. Ittgunlui 14 ZALAI KÖZLÖNY Ham akarok mafuBlail Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a híres rég bevált hajviz «•» fo.tfisxer és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu iást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: ■erkJános hölgy fodrásznál, Pő-ut 9. (külön nöl Uram) 23.10 Moliical Jonő németnyelvű előadása Arany Jánosról. — 23.25 Cigányzene. — 0.05 Hirek. Budapert II. 17.45-18.05 Hanglemezek. — 19.10 A dán népfőiskola. (Hllsche Rezső előadása.) — 19.15—20.15 Frank I.ajos gordonkálik zongo.akiséiettcl. — 20 2) Gárdonyi magyar nyelve. (Gárdonyi József előadása?) — 21 Hirek. Bécs. 12 Bécsi szimfónikus rádiózenekar, — 14 A bécsi Schubert-énekkar lemezeken. — 16.10 Lemezek. 19.30 Fúvószenekar. — 20.45 Puccini: Edgár 0|>era. — 23.15 Operazenekar. — 0.30 Táncicmczek., Esőt! Esőt! Esőt!... A nagy szárazság miatt a szántást Ts be kellett szüntetni — Sürgős eső még javíthatna a súlyos helyzeten A zalai gazda kétségbecseltcn tekint a>. ég felé, nem-e borul cl és Iwzza az annyira szükségessé, sőt életkérdéssé vált sflrü esőcseppeket. Esőt, sok esőt, még több esőt, hogy a teljesen kiszáradt földet átitassa, felfrissítse és mentse, ami még menthető, különben súlyos idők elé néz Zala népe. Mn mindenkit csuk egy kérdés érdekel, csak egy kérdés körül forog a szóbeszéd, a gond, minden: csőt adjon u jó Isten. Kérdést intéztünk gyakorlati zalai gazdákhoz a mezőgazdasági helyzetet illetőleg. Egységesen azt a választ kaptuk, hogy az az eső, ami szombat este és vasárnap esett, nem is mondható esőnek, csak szitálás, ami legfeljebb a ruhán volt érezhető, de a főidre vagy terményre semmiféle kihatással nem volt. Az eső hiánya a legsúlyosabb helyzet elé állította a zalai mezőgazdaságot, kisgazdát, mint a középbirtokost és nagyobb birtokost. Olyan nagy a szárazság Nagyknnlzsa.vidékén, hogy « szántást teljesen lehetetlenné teszi, főleg a kötöttebb talajban, mert lehetetlen a tarló feltörése. A legelők teljesen kopaszak. A sarjút levágták, mert lábon száradt. A kukorica képződése igen gyatra és ha eső nem jön rövidesen, napok alatt, akkor a közepesnél is rosszabb és minőségileg két és har-madtendü lesz. Ugyanez áll a burgonyára is. Nagyon fontos lenne az fcsö a ré|)ára, amelyen még sokat lendíthetne. Második kaszálás nem volt nz aszály miatt. Számos Kanizsa-vidéki községben a takfcrtnány és a tavasziak majdnem teljesen megsemmisültek. Ha flzonban most még sürgősen eső jönne, akkor még 50-40 százalék erejéig jó vá lehetne tenni, pótolni az eddigi kárt. Úgyszólván minden attól függ, liogy egy-két nap alatt megkönyörül-e az Kg a Vnagyar rf»zdán, a magyar népen és küld-e esőt, kiadós, zsíros, termékenyítő esőt. A szőlőtermés jónak mutatkozik, de ez is erősen kívánja az esőt. Gyümölcs kevés lesz, alma, szilva lesz egyes községekben, de ott is csak ha eső lesz. Egyik-másik községjen közepes dlóter-mésie számítanak, van olyan község, liogy egyik szélén a jég tönkreverte a diót, mig a másik ssélén dus dióter-»vés mutatkozik. Esőért imádkozik Zala nép*. Az első Dana-vonat a kanizsai állomison Leírhatatlan lelkesedést váltott ki az olasz vendégekből a nagykanizsai meleg fogadtatás Dacára a kora reggeli óráknak, a nagykanizsai közönség hagyományos vendégszeretettel kiment a nagykanizsai vasúti állomásra, hogy ott legyen, amikor befut az idei első Duna-vonat, amely Róma, Nápoly, Firenze, Genova kirándulóit hozza Magyarországba, hogy néhány najjon megtekinthessék a magyarok ragyogó fővárosát, a királynői Buda l>cstet, majd visszautazván, a Balatont keressék fel és otthon elmondhassák, hogy a magyar nép a szivét tárta olasz barátaik elé. A vasúti pályaudvaron a cinrTSS magyar trikolór mellett az olasz lobogót lengette a reggeli szellő, amikor egyre-másra magérkeznek a hivatalos tényezők is. Nagykanizsa vt^-os képviseletében dr. Prack István polgármesterhelyettes, közigazgatási tanácsnok, a rendőrkapitányság részéről dr. Várhidy Árpád kapitány, a kanizsai kapitányság helyettes vezetője, dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsom járási tiszti főorvos, Czégény Károly felügyelő, stb. Nem hiányoztak a kedves magyarruhás leánykák sem, aki\'< virágcsokrokkal kezükben, várták az olasz vendégeket. Kisebb késés után futott bi a hatalmas szerelvény, amely a Chlarl-Sommariva, Olaszország második legnagyobb utazási irodája által ren dezett társasutazás 600 főnyi kirándulóit hozta magával, akiket Bodó László, az IBUSz képviseletében kisért Rómából Budapestre. Mikor a vonat láthatóvá vált, fel-hangzott a zenekar pattogó tüzes Glovlnczzája, amit meghallván a fülkéjükben pihenő vendégek, villámgyorsan futottak az ablakhoz és meglátva a feldíszített pályaudvart, a fogadásukra megjelent közönséget, amely kendőjét lobogtatva .vagy kezét olasz módra felemelve köszöntötte, Igazi olasz lelkesedésben tört ki, éljenzett vagy kezével intett és szakadatlanul hangzott fel az Eja, eja, alalla. Majd amikor a vonat megállt, nyomban kiszálltak és félkörben az emelvény köré sereglet-tke, mialatt a zenekar tovább játszott. Dr. Prack István a határváros közönsége nevében fogadta a trianoni határon az olasz vendégeket. Majd dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos az olasz nyelv teljes! klasiz-szikus szépstögében, a legmelegebben üdvözölte őket. - Az utóbbi időben igen gyakran fogadjuk szeretettel olasz barátainkat - mondotta - most Is örvendezéssel köszöntjük idejöttüket. Az olasz magyar barátság régi keletű. Szent István királyig visszavezethető, amikor az első magyar király Szilveszter pápa révén eljegyezte magát és az egész nemzetet Itáliával. (Eylva 0 - A mi dicső multunk után következett el Trianon, amely megcsonkított, amely az élet lehetőségeitől megfosz\'ott. Egyedül álltunk a nemzetek között a mi hagy bánatunkkal, Intézeti Kelengyét nálunk vásároljon! ( Elólrésos sőlétkék Iskolai szövatak, gallérváaznak, fehér blouaa anyagok az ftsszas minőségekben hAlók, • bédlók, uriasobák, kombinált berendezések BUDAPESTI BttTQISZILQIBU Budapest, VIII. Baross-u. 21. ■aav wálauték. 4 KadvuS r4uUtflB««ésra I szomorúságunkkal, amikor Olaszország baráti jobbját nyújtotta felénk és a Ducc kijelentette történelmi súlyú mondását: A békeszerződések nem örökéletüek. (Szűnni nein akaró éljenzés következett) I - És a nagy Mussolini s&aval utat találtak a lelkekbe, a nemzetek közé és ma mindenütt ott rezegnek a néj)ck és nemzetek kormányai előtt. Tudjuk, hogy az olaszok barátaink, de még ennél is több : ami testvéreink és ezért a szeretet melegével üdvözlöm önöket Itt az első magyar város közönsége nevében, a trianoni határon. Érezzék magukat Jól minálunk, testvérek kÖ7Ó Jöttek, testvérek között vannak. Éljen a nagy Mussolini! Éljen az egységed Olaszország. Dr. Szabó Zsigmond beszéde szivekhez talált. A tetszést-"1 & lelkesedéstől meg-megszakltva cviv,áztak. Meglátszott arcukon, liogy dr. Szabó értette a módját szívtől szívhez szállani. A lelkesedés határtalan volt. És a magyar közönség háromszoros éljennel köszöntötte olasz barátainkat. Éljen a Duoe. éljeri Olaszország ! - visszhangzott a pályaudvar. •Majdazenekar a magyar himnuszt játszotta; Az olaszok felemelt kézzel tisztelegtek.- majd szűnni nem akaró »ÉlJen Horthy! Éljen Magyarország !« kiáltással vitfconözták a magyarok meleg fogadtatását, i Utána Barico Giuseppe Durandó, a genual »Stampa« titkára olasz nyelven köszönte meg azt a ragyogó fogadtatást, amit a magyar testvérek olasz testvéreiknek ,rendeztek és amit azok soha nem fognak elfelejteni. Alberto Zoltán (Ná|>oly) magyar nyelven köszönte meg a határon való üdvözlést és fogadtatást. A jna-gyarok és olaszok mindig megértették egymást, - mondotta - a zászlójuk !s egyforma. Nagyon köszöni dr. Prack polgőrmesterhelyettesnck és djr. Szabó egészségügyi tanácsosnak l szívélyes fogadtatást, ami felejthetetlen lesz számukra. Éljen Horthy kormányzó ! Éljen a szép Magyarország ! És mialatt a zenekar tovább Játszotta a szebbnél szebb magyar dar rabokat, a rövid várakozási Idő alatt megindult a beszélgetés a magyarok és az olaszok között. Kis magyarruhás leánykáink osztogatták virágjaikat, amit az olasz hölgyek viszonoztak. Majd a kalauz Indulást jelzett és a vendégek sietve keresték fel kocsijalkat, hogy folytathassák utiukat a világ legszebb városába, Budapestre. A zenekar mégegyszer rázendített az olasz himnuszra és a vonat lasM san, méltóságteljesen kigördült a nagykanizsai állomásról. Vitte a magyar Igazság nagy haroosait, a magyarság nagy barátait, a megcsonkított ország szivébe : Budapestre. Már messze volt a különvonat, de ablakaiból még mindig kendőket lobogtattak és kezükkel Intettek1, akikkel nemcsak szivünk, de sorsunk is összeforrott... | ■i..... <BH> ZALM KOZLONV I93P, mmtim 14 - iK IW^I pápai ki- MilUÍ il| 1LL H«S pápa a Szeitfév alkalmából érdemrendet alapított ée azt mindazoknak adományozta, akik a jubileumi ünnepségek rendezése terén éráemeket szereztek. A magas pápai kitüntetést a magyanok közül hárman .kapták meg, köztük P. Vargha Teo-dorkh Műit nagykaoiz** házfőnök, római egyetemi tanár. A másik két kitüntetett: Borcza György vatikáni kő-vet és Lnttor Ferenc kánonjogi taná-eses. - (Ilaláfeié*) Nemrégen hkt adtunk AnU, ha«y Varga <V**>ria Margit ir-^tamsiendü nővér szerzetességének 504k évfordulóját üHe. Paulai Szent Viuce alázatos szivü leánya most .73 <éves korában visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Mint egész r^lele, olyan volt a halála. Csendes, Istennek felajánlott, fgar.i apáca voH, aki egy egész életen át szolgálta Mesterét Szent Vince wjcHemélxti. Saerdán délután fél 6 ómkor kísérik ptbeiwiw\'.vére a Horthy Mikiós közkérháeböl az egész város közön végének osztatlan réazvéte mellett. - {ÁJC ÓT* uj (öorv#«a) A zalaegerszegi OTI kerület főorvosává Wagner Ervin dr.-t ucwzték ki, aki már el is foglalta állását. - (Sm tf> luwiwiiak uré ido\'üatu U* csuszftoUásEléia) \\ nagykanizsaiak txa. díciouiá.\'is bucsu&ztfntlászlói zaráudok-l^ta az idén szeptember 1-én lesz. Már •tőre is felhívjak erre a közönség figyelmét. - faketa raháfaiak alkalmas szövetmaradékok mié««kért « Filléres Dival-ö* W ben. - (r, a porogi jegyzőségnél elhalálozás folytán meg-örewxktt sepédjegyzéi illést\' meet töl-lölték he. öt pályázó közül egyhangúan Kiss Jézstf «kl. jegyzőt, az eddigi helyettes st*{édjegyzőt választották mcg. - Egyhixl Vegye<*ar) szerdán este 8 órakor jwóbát tart Kérem n t*tiolk pontos megjelenését Gazdag kán- - (IhranK éa flMémMtotelés Hata I—fr.,? ,-m) Vasárnap délelőtt fényes egyfcád ünnepség keretébe* szenleH fel a bahMonfenyvesi templom harang-Ját és a rém. kalh. egyházközség uj zászlóját P. £*ftiss\'Viktória nagykanizsai plébáuos, szentíew»creudi háx-főnök. Az egyiiézi ünnepségen számos kanizsai vesz részt. - CyPrmeképelc intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg jpajplannal, flanel 1 takaróval klegésKti. < - (A Iratba ttte magát egr «* éves •mnnNT) Homokkomáromban Tomasits Katádra 02 év«s asszony elkeseredéséin* a <8 méter métyaégft kútba ölte magát. Mire észrevették és kihúzták - haláét nolt. A nagykanizsai királyi Ügyészség megadta a* engedélyt a holt-tíiU eltemette lésére. - (jepdMQbtMk legolcsóbb bevásárlási forrása a Filléres Divatüzlei. - l\\ kmbfrmk UtUlé Mfceatffe éJrt- mmérn a Rteyán) Körui>\'t« végzetessé válható szerencsétlenség történt tegnap a Rhiyán. Lengyel Imre babócsai ta-«ltó egy kis társasággal fürödni ment a Kinyára. Elsőnek Venczel Kata fia. Ud taulónő uftwtt i v+bc aki ezomml a viz alá bukott, majd amikor fel-datata « vfc, integetni kezdett és jsmét alámerült így njc»t néhányszor A partonállók azt hitték, ,hogy tréfából csinálja és esak akkor döbbentek meg, amikor a l«ány többé nem jött a viz színété. Lengyel Imre azonnal utána ugrott, megkereste a viz alatt és u már tejesen e"alélt tanítónővel o parira aszott, A fiatal tanítónőt, aki csak ta-valy került ki a képzőiről, hosszas rá-radozás utáa Kikerült életrekclteni. Ha a lanUö nincs ott, a jeéay uuuthetet-lenül belefullad, mert a többiek a«m ludlafc úszni. I LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatblzományos irodahelyiségüket Városház-épül.téböl Sugár-uft I. »*-alá (Blankenberg-házba) holyaxték át. 3848 A kerékpár-razziák mind több kerékpár-tolvajt juttatnak a rendőrség kezére AUgha lehet többé kerékpárt lopni Nagykanizsán A mull najxjkban hírt adtunk a nagykanizsai rendőrség állandósított kerékpár razziájáról, arrtlt a gyakori kerékpártól/ajlárok megszün^iése érdekében elrendelt. A razzia, miként az előre volt látható, nagyon bevált. Az igazoltatás évekkel ezelőtt történt kcrékpárlopáíok károsultfalt segíti vissza ellopott kerékpárjaikhoz, A kapitányság bünügyl osztás lyán több ilyen ellopott kerékpár vár a gazdájára. A legújabb eset most történt, amikor a rendőrség egyik őrszeme igazolásra szóllltot-ta fel az egyik vigan kerékpározót. Az illetőnél nem volt igazolvány, el^ állította a kapitányságra, ahol elmondotta, hogy a kerékpárt u nuilt napokhan Bödc községien vásárolta egy fiatalembertől. A rendőrség telefonon érintkezésbe lépett az Illetékes csendörséggel és sikerült mog-állapi\'anl, hogy tényleg az iguzoll fiatal férfi egy Nardid István nevü 27 éves községbell fiatalembertől vette meg a kerékpárt. Vallatóra fogták Nardait. aki bevallotta, hogy a kerékpárt Nagykanizsán emelte cl és annak tulajdonosa Gödinek Ferenc kanizsai lakos. Nardait bshoz-ták a kanizsai rendörségre, mlg a károsult Gödinek most vlssfcakapja kerékpárjót. A nagykanizsai igazoló rendszere és razzlázása annyira bevált, hogy Nagykanizsán ezentúl aligha lehet többé kerékpárt lopni anélkül, hogy a tolvajt u\'ol ne érje rövidesen a nemezls. A kerékpározó közönséget a kapitányság felkéri, hogy igazolványát mindenkor tartsa magánál, hogy azt az Igazoltató rendőrörsaKmnek vagy detektivnek azonnal felmutathassa. Aki nem tudja igazolványát felmutatni, azt előállítják a kapitányság- Naptár: Augusztus M szerda. Rom. kat. Özséb. Protestáns Özséb. Izraelita Ab. hó 15. Gyógyszertári éjjeli szolgálat c hó napban a «MegváJtó> gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a klskatiizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). - (Bélyeggyűjtők taláHuuéfa) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. Intézeti kelengye a legolcsöbbtól — a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór divaláruháziban. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. Aranyérnél és az ezzel járó bél-dugulás, vJgWfberepedés, kelés, la-hes vizeiét! inger, m4 {duzzadtig, deréktáji, meMzOitilás, szívdobogás és szédülést rohamok esetén a természetes „Ferenc József keac-rliviz használata csakhamar kele-mes megkönnyebbülést eredményez. Prognózis: Élénk délnyugati, déli szél, éjjal ét szardán több helyen, főleg északon eső. A hő az ország nyugstl falén és a fővárosban sülyed, keleten még emelkedik. — (Papi koróda) A nagyka|)om.i>ki es|»ercsi kerület papsága hétfőn tar-tolta őszi koronáját Kauzli Gyula es-jyercs-plébános elnökletével Ábrahámhegyen. A papi koronán vendégként dr. Skubllc8 Ödön zalaegerszegi és Polgár Ferenc dr. tapolcai főszolga-bírók is megjelentek, — |Két évi börflínt kHpot/ a m« r^nylö íomojjyszlU férj) Ez év júliusában történt,, hogy Semaei Kálmán «o-mogyszili urasjgl Inas ,aki már évek óta nossz viszonyban élt feleségével, egyik reggel elment annak lakására és revolverrel rálőtt az asszonyra, majd maga ejlen fordította a fegyvert Mindketten csak könnyében sérültek íjieg. Semsei felgyógyulása után a bíróság vád alá fogta a lövöldöző férjet és a most -megtartott tárgyaláson két évi börtönre Ítélte. A vádlott megnyugodott, az ügyész fellebbezett. — Nézi* meg a Filléres Divatüzlet szőnyegroktárál. Olcsó ámk! Minden minőség és méret. — A főidőié* r*«\'áillház kérdéséi tárgyalja Igen érdekesen és sok ábrn kiséretélxon a Tér és Forma nyolcadik száma. Kozma Injos müépitész nagy. szabásru tanulmányának e témára vonatkozó részét közli e lapszámban s a rajzokon kivül példaként egy clra. gadó zalamegyei uri lak részletes js-merteiéit liozza számos külső hutor-f>el vétel lel. Kaesz Gyula műépítész tanár Sas-hegvl családi liázáuak ugyaurstk külső és belső felvételei, egy roppant érdekes cikke a szekróuybuior kérdéséről Igen sok kitűnően áttekinthető rajzzal és fényképpel és végül egy nevv-yorki lakóház részletes ismertetése képezik e sziám tartalmát. E asám a szakembereken kívül Igen közelről énlokli a laikusokat, főkéin háziasszonyokat is, akiknek elsőrendű érdekük, hogv lakásuk alaprajza és bútoraik a le-hető legtöbb kényelmet biztosítsák, (Szerkesztővég és kiadóhivatal: Budapest, VI., Teréz-kőmt 5C.) — Paplaktok, l<?podővászoak, damasztok, vásznak, törülközők, csikós é« sima angol bluzanyagok i«klám árakoo a Filléres Divatüzletben. — Ühaet A wwiO\'Ar^.. (Két kötetben.) A regényirodalom elévülhetetlen gyöngyszeme. Atnig van s^iv, melyet « boldogságért folytatott nemes kürdtv lem érdekel, addig ezt a regénvt ml»v dlg olvasni fogják. UJ átdolgozott kiadás ez, mely a mű .minden fordulatos szépségét kiemeli. Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden azámhoz keresztrejtvény értékes dijakkal. Nagy nyári iejtvénjx)!implá»z, hol a mondat? pályázat és a .Mindenféle, cimü melléklet leszi népszerűvé a Milliók Könyve közkedvelt számait..Megjelfinik minden héten. Előfizetési ára negyedévre 13 regény 2.Í0 ]reitgö. Kiadóhivatal; Budapest, vi„ Audrássy -it R — A Fflléfcs intézeti kelengyéket nagy szakértélemmel olcsúo állit össze. I — Gyere és biztos a közlekedés Brandi Sándor ós Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-tőL . 1935. augusztus U_ ZAtAl KÖZLÖNY I Modern gyermekkocsik ]VIODERN nagy választékban! LAKBERENDEZÉS otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykanizsa. Kedvezményes utazások Nagykanizsáról A vidéki városok most csaknem mindenütt rendeznek ünnepi najio-kat vagy heteket. Ezekre az ünnep ségekre kedvezményesen lehet utazni. Ugyancsak kedvezményesen lehet utazni Nagykanizsáról Budaira™ is. Jelenleg Nagykanizsáról a kővetkező kedvezmények vannak: Butlap slre a főiskolai világbajnokságokra 33 százalékos vasúti kedvezmény. Érvényes augusztus 18-lg, Augusztus 17-től már érvényben vannak az 60 százalékos Szent István jegyek. Érvényesek oda 20, vissza augusztus 2S-lg. Zala-gersicgre a szeptember első hetében megrendezendő .Göcseji Hét.-re 60 százalékos utazási kedvezmény. Érvényes augusztus 29-től szeptember 12-ig. v-"pr(mbe az ünnepi hetekre 50 s*ázalékos vasúti kedvezmény. Érvényes most 20-lg és augusztus 28-líl szeptember 6-lg. E\'\'l"\'gomba az ünnepi nai»kra 60 százalékos utazási kedvezmény, must augusztus 20-ig tartó érvényes séggel. ueilre a szabadtéri etf adásokra 60 százalékos vasúti kedvezmény. , rv<"y.s augusztus 20-ig. Az utazási kedvezményekről Időnkint tájékoztatjuk olvasóinkat. Mln-íon egyéb felvilágosítást a menet-legylroda ad. Vérosi Morgó Augusztus 14-én és 15-én Szerdán és csütörtökön I. A filmgyártás koronája! A 111G ÖZVEGY Lehár Ferenc nagyoperettje. A legszebb filmszlnésznő: Jeanette MacDonald és leghíresebb bonviván: Maurlce Chevaller fősre, epésével. Rmdeite: Lublta Ernő II. Őnagysága ügyvédje A vígjátékok királya Kétórás kacagás FőiierepKk: Renale Mtlller, Adale Sandrock, Oeorg Alexander, Adoll Wohlbrllck Figyelem I A műsor hosszúsága miatt az előadások kezdete szerdán 5 és fél 9, csütörtökön 3, 6 és 9-kor As et»6 előadások filléréé helyárakkal I • t SajÓt érdeke, hogy házát valódi Sempernová"val vakoltassa, mert az vihar és vizálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a szinskála összes szineiben kapható. Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERHOVA" Nemesvakolatgyár, Kiskorpád. Hirdessen a Zalai Közlönyben Nagata tábornagy ntóda Toklo, aug. II. utódául \' ték kl. neggyllkoll Nagata tábornagy il Inakl altábornagyot nevez- Munkába álltak az amerikai munkások Newyork, aug. 13 A hétfőre várt nagyszabású sztrájk nem kövelkezetl be, mert k sztrájkoló munkások nagy része Is munkába állott __ Meghalt amerikai magyar plébános Toledó, aug. IS Marsclialkó József toledól magyar plébános, aki a revlzlonitmus nagy amerikai hircosa volt, meghalt. Oerbeaudné villáját kifosztották Budapest, augusztus 13 Oerbeaud Emiiné, az Ismert cukorkagyáros özvegyének viliiját az éjjel Ismeretlen lettesek kifosztották. Nagymennyiségű értékes szőnyeget és porcellanholmit vittek el a betörök. Halálos szerelmi dráma Bukarest, aa|. 19 Antonesku hadnagy agyonlőtte Vereslescu Valéria ismert ragyogd szépségű silnésmőt, maid önmaga ellen fordította revolveréi. Mindketten mejhallak, búcsúlevelükben közlik, hogy azérl váltak meg az élettől, mert a hadnagy felettes hatóságai nem egyeztek bele házasságukba. J ZALAI KÖZLÖNY 1935. augutztut 14. CIAMZAST jótáuáaaai végez LitiisQihotLvigrMtt Érdeklődés: FEHÉR VILMOSNÁL Fft-ut aa. Megfjllkollak egy plébánost Belgrád\' >w 18 Vedrina |4wi buetutei plébánost \'117 rtvo\'verlövéflsel agyonlőtték és a plébániahivatall a rablók kifosztották. ElloptilcKrlMtus tunikájának így részét Madrid, aug. 13 A pap\'onal templomot klfoattoilák ét a rablók magákkal vitték Jézus Krisztus tunikájának egyik kis ré-•zét Is, amit aátOmyék ereklyeként lisztéit és anllhez búcsúkat len-•deztek. APRÓHIRDETÉSEK Ito.í hKMte MH »M*ni.. U hunul 10 uMg áfl ISH.i, ml»4M tOT.SU u4 4 WUr. UlkoTnJ M ua. « mtt. MN MM n4 l nu-7 Vasárnap • splltpálya IrtMsjetöl, Jóattl löberceg-u., Sugár-ull szakaszon Tentach drogériáit abMMH egy pár botazn tehát női clasaakeztyil. Megtaláló >ztv«ked|ik UK -tatalom alkaákta azt a Scltuiz Atuház-ban leadni. 2957 Nullia trezorral biró modern péaa-anarUt eladó. Mtgleklatbeló Adrii Blttoalté Tártaltt, tírzaebet-tár 18. Irodá-lábaa. Állatitok Bpeit, IV. Irányi-u. 21. BT 2/b alá küldendők, 2999 >M»ll>ll lakta mtlUkbalyMgttl aatpl l-ra kiadó Kölcjey ». 17. 3 KtajUatl HM aaM-klréMalAa Hévízre vaaátnap reggel 7 h délután 1 BMlniWa Kaulaianu Manónál, Woaita 2 23. Sírbolt építéséi olcaón vállalom. I 4.1 ------ Kovács, Király u. »3. 2383 ■alataaiatfUa. a közismert altő-rtaduadalöhelyeti. kedvező teltételek mel lelt váalrolbat aaiátval beültetett, vagy Brea •állataikat. Pelvllágoaltáa : Naay-\' \' \' i. Zilayl Mlklót-u. 2. u. a. 24.18 lapunk Ogyet klalkltata felvitetik Horthy kiút r Rltaer ujaágblzományosnál, udvarban. ________2958 Magántanulóhoz «M«fcra kéaltaal-Ussl .(ánlkozlk gimnáziumban érettslgl-Mlt Uatakiuber. DÍJ: ategbeszélét Izeriat. Cím a kiadóban. 2960 —aiaaaat leeetleg bejárónői) keretek. Kossulh-léi 14 I. emelel 4. --- 2961 UMaal áa e>|...»afc4.all cikkek láMgnbb választékban Kanlmaaa Kl rtJyníT 2962 Irodai nahtratk leány, esetleg llatat-itabar tifp Mxtráiaal telvéttttt naeyke-retkedétbe. AJtalatok .Gyakornok-]eT(gíre U| letabálók,\'Itkamárok, konyhabútorok, ant,-aál karlkpái lutáuyosaa •laáát. Kukeczi ó, Erzaebat-tár 11. 2963 Kiadja á laptrüajdono. Közgazdaeágl Rt. QÉtaabarg Nyomda áa Dtlzalal Lapkiadó Váltalala Nagykanizaán. Pataiét kiadói Zalai Károly. InWuiban teletoa: Natvkantxaa 7a .vám A MEGYEI USZÓMÉRKŐZÉS Előkelő, de meg nem érdemelten kisszámú közönség előtt folyt le a városi strandfürdőben a vasárnapi megyei úszóverseny, amely, \'hisszük, felejthetetlen élménye marad mindenkinek, aki a versenyt végignézte. Kár, hogy ugyanablxm az Időben futball-derbi ls volt a ZTE és NTE közölt. Az úszóverseny rendezősége az OTT : által jogosan betilthatta volna a fut- j balliuérkőzést, mert a fő uszó szezon- j l>an még sem lett volna szabad az : uszös|.orti>ak konkurrenciával ártani, ! de elállt ettől abban a reményben, i hogy ez volt uz utolsó eset. M"ga a verseny elejétől végig izgal- . mas volt, de ennek ellenére is mentes j volt minden zavaró incidenstől, ami részijén a sima rendezésnek, részben ugy a kanizsai, mint a vendég úszók példásan fegyelmezett és sportszerű viselkedésének tudható be. A Taljódy-serleget tehát óriási fölénnyel nyerték Kanizsa fiatal úszói, akik u régebbi uszókulturával rendel 1 kező Egerszeg, Keszthely, Tapolca előtt a megye .javánjaivá. fejlődj A nagy fölény azonban részijén annak köszönhető, hogy a vendég versenyzők fárasztó autó ut \'után közvetlen u verseny előtt érkeztek meg, részben Jz Is, hogy a nagy költségek miatt nem minden száml>an tudlak versenyzőt indítani. Igy aztán egyik-másik versenyszámban, mint pl. a 100 méteres gyorsúszásban éi a 200 méteres mellúszás- ban még a csekély eséllyel indult vidéki versenyzők "felett *ls győzött a kanizsaiak pihent&égc. Egyébként a részletes eredményt itt adjuk: «Zalavármegye legjobb uszöja» elmet nyertek: A 100 méteres gyorsúszásban Schult-heisz l.ászló ZTE Nagykanizsa 1 p. 15 mp. 2. Krása János NTE Nagykanizsa 1 p. 15.2- 3. Marx Ernő Tapolca 1 p. 15.4. 4. I\'arkas ZME Zalaegerszeg. Majdnem egyszerre ütölt be mind a liáiom versenyző. A 200 méteres mellúszásban 1. Bit-tera László NTE Nagykunizsa 3 p. 30 mp. 2. és 3. Gaál András NTE Nagykanizsa és Nagy Cíéza Tapolca holtversenyben. 4. Eöry Tapolca. A 100 mét«res hátúszásban J. Farkas Károly KJC Keszthely 1 p, 20. 2. Jun-g«r Károly ZME Egerszeg 1 p. 20.8. 3. Kováes István NTE Nagykanizsa. A 15 év«s Farkas győzelme és Jfleje, amely kerü\'etl rekord, naoy meglepe\'.és. A 400 méteies gyorsúszásban 1. Krása János NTE Nagykanizsa 6 p. 15 mp. (heivl rekord!) 2. Kelemen László NTE 6 p. 40.2 mp. 3. I)us László ZME Egerszfe.* 6 p. 12 mp. Az 1500 méteres gyorsúszásban 1. Kelemen László NTE 27 p. 10 mp. 2r Halász József NTE 29 p. 3 B gld-sán Andor NTE. A 3x33 és egyharmad nySienw/vegyes (mell, hát, sprint) stafétában 1. készitsB otlhaa saját iteojébBB sződivizé Bacillosmentes Hieglenlkns kapható amifl a készlet tart SZABÓ ANTAL sportiilüÉfl Fö-ut 5. MielAtt kerékpárt .enne, nézze meg dutan leiszereit raktárunkat férfi-, Döl- és gyermek-kerékpárokban Br-andl Sándor és Fia Deék-tér 8. az., a fefsStemplonmál Kedvező réazletfIzetéll feltélelek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgummlk és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfékes márkái kerékpárok. OABONAS LISZTES LEN K0TTÖLÖ8 SZALMA ZSÁK HIRSCH Éa SZEGŐ OÉQHÉL Nagykanizsa, Maray E. NTE, Kovfci I. NTE és Schultheisí I.. ZTE-liól állj cs«|)atii 1 p. 10Í. 2. Keszthely 1 p II,2. 3. Zalae^nzcfl 1 p. 13 4, TOpolra Itt a kh Kovács Hlcsl nyert\' nirg a versenyt Kanizsának, mert rjuyy ellen-!«:«\', Jun«or éa Farkas ■\'({ 1 óztak nju valamit a háluazásbnn, Schullt^lsi Jól menti > A 1x33 d-s e^-hannatl méteres ^vots-yszóslafétáluui 1. Nagykanizsa, cbíi Ttehiltz, Maray NTE éa Schulihela ZTE 1 p. 22.8. 2. Tapolca 1 p. 25. J Zalae^eraíeg t p. 26. A 66 és kéthannad méteres hőig, mellúszásban I Székely Erzsi N\'TH 1 p. 10. 2. Ilosenlrerg llmlvn és M;lcl NTE holtversenyben 1 p. 154. 3. Mí. Ion Baba NTE 1 p. 15.4. Sokon u kir MVou babát lálták máaorliknak. A 33 éa egyharmad méteres usrásban 1. Székely Erzsi NTK J| mp. 2. Ilosenlrerg Mnca NTE. A vlripdló villámtornát Zalne^rszeg prtiócsaputa nyerte meg meglehelós (ó-lénnyel, 11:3 gólaránnyal. Az cl« mérkfi/éven Kanizsa \'Kemény, Deáky, lleinllr, liaál, Maniy, Schultbelsz, lle-\' gitlsán teláliltásu csapata 3:2-ro uvó. zr\'itl az Eöry, Wlliner, Trrovszkv, Marz 11., Siendc, Mnrx I., Papp-ból illó Tapolca pölórsapata ellen. Híró^\'ílr Itotsctilld Zalaegerszeg. E* « kanlzsul capal már valamhel |obl> volt a Srombathaly ellen kiálló csa|>alnál. Az összjátékkal azoniiaii még i..»j van. A kóvetlcezri mérkAi^sl minden ptheiuls nélkfll JátsnottEi Kanizsa és Igy fáradtan 1 :6-ra veszlett a kftlAnben is jobb e^erMe^ektrti, Zalaegerszeg pdlócsapota: Harsai, Wd-ler. Szigeti, Dus, tirflnwald. Jiiu^er, Farkas. Biró Mlcky, Tárolót. Za\'a»\'«r. szeg végűi Tapolcát ls legyőzte 5:2 arányban s fttfcl a mérkőzéssel n vid. IHÍló loma győztese la leli. Biró Síi-lágy! György Nagykanizsa. A 33 és egyharmad méteres gyorsúszás, gyermekverseny: 1. Tóthfalusi, Tapolca 23.2. 2 Czulek NTE Kanizu 22J. 3 Sárvári Tapilca 21. A 33 ds egyharmad méteres gvenntk mellúszás: 1, Weiser J. NTE Knnizsa 27.1. 2. Nyerki Ta1Blca 2!.6. 3. Knlu NTE Kanizaa 28J. A 00 és kétharmad méteres mell-úszás: 1. Nyárfdy Keszthely 55.1. 2. Fuchs Zalaegerszeg 58i. 3 Eöry Ta. Iiolcza 60 mp. Irányzat: lanyha, forgalom: köupti. ■natívat. 77-tt 1515-1535, 78-n 15-35-1550 71Mt 1540 -15-65, 80-O 1555-1575 dunánl. 77-es I475-HS0 78-a. 14 90-1505. 7»<a IS06-I520, 80-.S 1520-1530 Ro»s pestvldest 1400 14 211 más 14 40 - 14 60. Ztb n| mitp 1660—I6P5 T—erl llaitMoli kóitp tb bptsl 15-40-15 50 Holhcrr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú ekék IflkSrpAaoél koimányiemfi-zel, pormentes csapágyai kai, megltossaakltHeM kerék agyakka1, az uj liputok T - - " zilro.óvai. BORONÁK 2 tagu és3 lagu, kflnnyü ét nehti kivitelben. VETŐQÉPHK kanalat- éa loiórerdszerben. Darálók. Saaaaka«a*ék. lalllaaaák. •.ataPrl..» Rta>va«M>. aaNtaétaeak. Kaphatók éa megtekinthetők nagykanlzaal lerakatábau: Ország József ■i, aatlráfta. »>v4avvM^ml«*nk\' ■tb Nagykanizsa, Erz»ét>et-tér 11 (A bíróság melleit) Telelőn 130. a laptulajdoooa KOagazdatád R.-T. OaMabarg Nyomda át Délzalal 1 tpatarln VállalaU könyvnyomdájában, Nankaalaafa. (Ftlalóa tzlttvizatö Zalai Kiroh.l évfolyam 184. szám Nagykanlm, 193S. augusztus 15 csütörtök Ara 12 lUér ZALAI KÖZLÖNY p o l i tikai napilap Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos Előfizetési ára: egy hóra t pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! teltfon. 71 rx. Egységben az erő Irts: éf. Smabá Zsigmond Mint már annyiszor, *neghit olasz kiránduló vonatot fogadott Nagyka-> nlzsa közönsége. Lehe\'ett vagy hatszáz utas a vonaton, mert ahogy kiszálltak, jócskán megtöltötték a nagy csarnokot. És mint előzőleg, ugy most is csodálatos volt az a határtalan egyöntetű lelkesedés, d moly az olasz utasokat mindannyiszor elfogta, valahányszor a szónok Mussolini nevét kiejtette. Voltak ott minden rendű és rangú u\'asok, sze-gényebl)ek, módosabbak, minden társadalmi osztályhoz tartozók, nők, férfiak egyaránt és é|>en ezért imi>*>-•náló volt ez az egységes nemzeti érzés, mely ezt a nagy tömeget egybefogta. Ml magyarok a lelkes olasz tÖ-meg között állva, egy egységes nemzeti akarat együttes és egyhangú megnyilvánulását látjuk és megértjük, hogy az olaszság nemcsak majd nem emberfeletti tisztelettel adózik Vezére személye iránt, de kicsinyes kritika nélkül követi Mussolinit és engedelmesen végrehajtja akaratát. Pedig Olaszország most nagy. a nemzet életébe mélyen l«\'evágó elhatározások előtt áll és a Duoe egy szavától függ, hogy szeptember 4-ike után esetleg ezer és ezer olasz Ifjú vérezzék el az afrikai naptól perzselt abesszíniai fensikon. Olaszország a legszebb nyugati kulturáju ország, mégis csak 64 esztendeje, hogy az egységes Olaszország megszületett. Tőle északra ai osztrák szorosokon tul ott terül el Germánla, az egykori latin provincia, ma Európa legnagyobb kultur-állama, Németország. Csak 1871-bsn a versallli gyűlés forrasztotta összo a német tartományokat, de a Reich mégsem volt egységes. Mint ókori anyahazájában, Rómában, itt is egy a népből sarjadzott vezérnek kel ett jönni, hogy a németséget egy át o-gó nemzeti érzésben, a harmadik birodalom egységébe össztóforasüza. És ahogy ott állunk a vasút fedett csarnokában, az olasz és német népre gondolunk és el kell ismernünk, hogy ennek a két népnek törhetlen akaratereje, vezére iránti szilárd bizalma olyan két nemzeti egységet teremtett meg, amelyek rövid időn belül elsőrendű tényezőjévé váltak « európai i»Utlkának. Most Németország egységes nemzeti erejével egymaga képes volt széttörni a versallli szerződésben rárakott bilincseket, a lakosságában pedig egyharmadával megnövekedett 01 sz-ország pedig ha kell, a nagyhata\'-mak ellenére is fegyveres erejév I keresztülvlszi akaratát, hogy kenyeret és megélhetést blztosi;son meg-szaporodott népének. És . ahogy tovább gondolkozunk, önkéntelenül felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy nálunk nem képes egy mindent átfogó nemzeti egység megvalósítása. Területben és szépségben egyharmadára megcsonkl ott, háborút vesz- Anglia az olasz-abesszln háború elkerülése mellett foglal állást a háromhatalmi értekezleten Az angol kormány számit Franciaország támogatására Páris, augusztus 14. Laval francia miniszterelnök szerdán délelőtt fogadta Ecten angol miniszter látogatását, aki részletesen tájékoztatta a francia kormányelnököt az angol korfnány javaslatáról, amelyet Anglia n háromhatalmi értekezleten óhajt előterjeszteni az olasz -abesszln ügyben. Pá-risban nem nagyon bizakodó a han- gulat a háromhatalmi értekezlet sorsára vonatkozólag. < Az angol kormány minden kétsé--get kizárólag tudatja Lavallal az angol kívánságokat, amely szerint az olasz-abesszln háborút feltétlenül cl kell kerülni és ebben Angljla számit Franciaország támogatására. London, augusztus 14. A Times foglalkozik az olasz- abesszin kérdéssel. Megállapítja, hogy az abesszin területre kiterjesztendő gazdasági mandátum nem tenné lehetővé, hogy Olaszország lakosságának feleslegét elhelyezze. Ez a megoldás az abesszin császár és a kormány i>o;itikai fügctlensé-gét biztosítaná, az érdekelt hatalmaknak pedig, bármilyen állambeliek, letelepülést és védelmet biztosit. Az ár áttSrte a gátat, falvakat pusztított, tSbba embert Bit Felhőszakadás, áradás, kfllönös természeti tünemény réz Torino, augusztus 14. Az Alexandria melletti 0vadában a napokban történt felhőszakadás annyira megduzzasztotta az Orsili-ctto-tó vizét, hogy az áttörte a gátat, négy hidat (elsodort és több házat rombadöntött. t Róma, augusztus 14. Az ovadal gátszakadás sokkal nagyobb méreteket öltött, mint azt először hitték. A gátnál kiömlő víz csaknem elsodovrta Molare íalut. A tóba az Orbo és a Spura folyók ömlenek, amelyek csak elősegítették az amúgy is megduzzadt tó gátszakadását. A jelentésekből arra kö-vetkezteinek, hogy Molare falu 700 lakója közül 500 -.a vizbe lelte halálát. A Német Távirati Iroda helyszínre kiküldőit tudósitója szerint a gátszakadás borzasztó rombolást vitt Végbe. Az ár hatalmas mértékben terjed és Ovadában Is már rombadöntött 140 házat, mlg az áradás Irányában fekvő két jalu, Gabrietta és Molare teljes romhalmazhoz hasonlít. A házak romjai közt kavarog a megáradt piszkos víz és abba szobaberendezések, állatok és ^emberek hullái láthatók. A (40 méter magas gát 200 méter (hosszúságban szakadt át. A ha\'ottnk számáról pontos jelentés még nincs, de bizonyosra vehető, hogy több <mint ezer ember lelte ha\'álát a megáradt hullámokban. > Slndar,-augusztus 14. A Tanodar folyó a Ganges jobboldali mellékfolyója kiHé|>ett medréből és Bardmant teljesen elöntötte. A lekosság .nagyrésze a tetőkre menekült, de az áradás egyre fenyegetőbb méreteket ölt. A halálesetek számáról még nem érkezett jelentés, bár jónéhányan a megáradt folyóban Hték halálukat. Genova, augusztus 14. Genovában hatalmas felhőszakadás volt, amely szokatlan természeti tüneményt idézett elő. Az esővel együtt apró zöldbékák és kis halak ezrei hulltak a iöldre. A természeti tüneményt azzal magyarázzák, hogy a mocsarak apró békáit és halalt a\' szélörvények a levegöbe^sodorják és azok valósággal felszívódnak a felhőkbe, majd az esővel együtt - sokszor csak napok .múlva - valahol leesnek. Róma, «iugusztus 14. A la|>ok részletesen foglalkoznak a Genova környéki felhőszakadással. Genova és .Milano között közlekedő gyorsvonat vlllamosmozdonyá-ba ts Ixilevágott/ a villám, ugy, hogy a mozdony teljesen elégett- Óvoda városával, amelyet i\\ gátszakadás tel jesen elöntött, mlnderv közlekedés és érintkezés megszakadt. ^ Elkészült a hitbizo-mány reformja Budapest, augusztus 14 Gömbös miniszternők a hétfői pártértekezlet! vacsorán bővebben .kitért a hitbizományi reformra is ós kijelentene, hogy az rövidesen a parlament elé kerül. Mint értesülünk, a javaslat most telje en je\'készfllt. Az egyes s-zaka-szokat I.ázár Andor igazságügyminisz-ter készítette. A hitblzományok felosztása csak a tulajdonos halála után történik, aki o" b kb. c>ak 10 év múlva. A legnagyobb hitbizományi birtok ItO\'wO hold lehet. A felszabadult birtokból 3000 hóidat kap mint hitbizományi, továbbá a többi mint .szabadbirtok, hu\'gkapja a hithizomány kétötödét, a testvérek kapják az egyötödrészét és ugyanennyit az oldalági rokonok. tett nemzet vagyunk, de épen ezért csak egy célkitűzésűnk lehet: visz-szaszerezni azt, ami elveszett- Ez a szent gondolat valóban elégséges, hogy ne ismerjünk pártot és széthúzást és egy emberként álljunk annak a férfiúnak hátamögé, aki ezt a nagy célt vállalni merte. Tudnunk kell, hogy kicsiny a megmaradt ország és kevesen vagyunk és éppen azért ne alkalmazzunk német vagy olasz mértéket arra a bátor és jóakaratú férfira, aki meg akarja teremteni a nemzet teljes egységét azért, hogy a nemzeti megújhodás nagy munkáját sikerrel kereszlülvlhesse. Csak önmagunknak áriunk, ha pártoskodunk, ha folyton békétlenkedünk és ami a legrosszabb, állandóan rosszakaratú kritikánkkal minden jó törekvést le- becsülünk. Gömbös Gyula külügyi programja a revíziód.„az egyenjogúság, a kisebbségek anyagi és politikai jogainak hathatós védelme, mindezt pedig az eddigi és bevált olasz irányzódásban akarja véghez vinni. Ennél jobbat sem Bethlen, sem Eckhardt nem hozhat. Belpolitikai elgondolásában a telepítés, a hitbizományi reform és q gazdaadósságok végleges rendazé-sével Magyarország lakosságának zömén, a gazdatársadalmon akar segíteni. Régi dolog az, hogy ha a gazdának van, akkor mindenkinek jut, épen azért értsük mag végre, hogy a kenyér az élsö és csak ha az megvan, akkor jöhet az alkotmányreform. És jönnek a bölcs nemzetgazdá- szok és megállapítják, hogy kevés a pénz. Igazuk van, kevés. De Romániában és Jugoszláviában még kevesebb, |>edig azok győző államok és torkig jóllaktak a háborús zsákmánnyal. Emlegelik az előző kormányt, hogy akkor még a mostanihoz képest pénzbőség volt, de arról nem beszélnek, hogy hova lett a sok pénz. Az olaszok nem kritizálnak és nem gúnyolódnak, hanem egysjjerüen odaállnak Mussolini hátamögés és hazafias lelkesedéssel fegitenek neki nagy céljainak elérésben. A nemzet egységéten van az erő, ezt kell tudnunk és ezt a törhetetlen nemzeti egységet kell megvalósítanunk. Jó kimenni az állomásra olaszokat fogadni, hogy íz cszü.ik-ös Jusson. ZALAI KOZLONT ■ 1996 aagnntus 15 NEM KELL BUDAPESTRE UTAZNI! Mwlak.ri„a az útiköltséget, ha Nagykanl»»én a Filléres Plvatüiletban bevásárol. Filléres Divatüzlet Mindent Szt. István heti pesti árakon árusltunk 1 Nagy raktár, szolid, pontos kiszolgálás I A főiskolai világbajnokságok Budaira!,\' augusztus 14. A főiskolai világbajnokságok • során szerdán délelőtt ■ a párbaj-tőr-csapat versenyeket bonyoll\'otiák.la. Az előmérkőzések során az első csoportban Ausztria nem Jelentkezett és igy - Csehország és Franciaország küzdelem nélkül\' kerültek a döntőbe A második \\cso ortban Ma gyarorsság, Egyip\'om és Németország osapata volt. i Az elömérkőzés eredményei: Magyarország -Egyiptom 6:7. Némc\'ország-EgylptOH 0.5:6.5. A döntőbe Uhát iFranciaország, Csehország, Magyarország és Németország kerültek. A döntő eredményei: Fran: laország-Csehország 11 Németország-Magyarország 9 5 : 6.5. A versenyeket délután fél négykor folytatják. Gődőtlő, augusztus 14 Horthy Miklós kormányző délben kihallgatáson földia von Tchnmmcr ONten Ilimet birodalmi sportvezetőt és Baii:el-I.a:our l<el|ía grófot, u nemzetközi olimpiai bizottság elnökét. Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és Kizavarok, rrá|-és lépduzzadás, a has állsndó puf-tadlsaga tt a rekeszlzrm gyakori fd\'o\'ódáia, bál- és derékfálás ellen a természe\'ad\'a .Ferenc József" keserűvíz, kisebb adagokba elosztva naponta többször hevévé, ka\'halős segi\'ség\'t nyújt. — Tudomlnyos megfleye\'ések belgatollák, hogy a Ferenc Józsel viz alhasi megbe\'e-grdések eseteiben — tulliptilt, vérbő egyéneknél Is — gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat. A nagykanizsai vásárkérdés a kisgyűlés előtt A megye a szabadverseny mellett — A zalai aszály a gazdasági felügyeli Jelentésében Zalavármegye Xlsgyülése vitéz Tabódy Tibor elnöklete alatt most tartotta augusztusi ülését. A kisgyűlés elhatározta, hogy n Dunánlull HÉV igazgatóságába a th. részéről Bődy Zoltán a\'lspánt és Barcza Lászlót dekgálfn. A .novai plébániatemplom szép és értékes festményeinek renoválási munkálataihoz n kisgyűlés 800 (íengö segélyt ajánlott fol és egyben segélyt kér a Műemlékek Országos Bizottságától is. Mafd több Nagykanizsát érdeklő ügy került letárgyalásra. Elfogadták a kanizsai képviselőtestület határozatát a közkórház röntgendljszabásának módosítása, valamint dr. Goda Lipót nyugalmazott városi tiszti főorvos további alkalmaztatásának tárgyában, A kanizsai országos kirakodó és állalvásárok átszervezésére vonatkozó nagykanizsai határozatot illetőleg So mogyl Gyula és Bődy Zoltán alispán felszólalása után ugy döntött a kisgyűlés, hogy a tíz kanizsai vásár közül csupán négyre engedjék be az Idegen vásározókat. A kisgyűlés azonban utasi\'otla Nagykanizsa kép vlselötestületét, hogy tekintve az eddigi tapasztalatokat, tegye még ezt a határozatot ls megfontolás tárgyává, mert épp a szegényebb nép- Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban n zalai kozlonv reoénve (38) Mindketten szemmellálhaió\'.ag megkönnyebbültek, amikor «az asszony is biztonságban voll. Csendesen üllek egymás mellett a puha szőnyegen, négy apró, fekete csizma szépen egy-Korban, András elmerengve nézte őket. JSvá-nak gyeiekc lesz, mondta Lilkó. Na, de nem Is biztos... 6, a fenébe hát, miért van ilyen butaságokkal tele n r*J«! L«Alt a két kis emberke közé és aján\'.ot\'a, liogy játszanak valamit. Józsó rápillantott Ticdra, de minthogy •z hallga\'olt, csendes «nein bánom >-ot •óhajtva adta tudtára Andrásnak, hogy • ifjú Barlos Józsó és neje. hajlandóságot mulatnak az ajánlat elfogadására. Araikor András gond terhes arccal megkérdezd tőlük, liogy jó, jó. játszanak, de mit? Józsó H\'okzatosan iniett Tlcá-nak, mire ez kendője alól tarka rongy-csomót húzott elő. Vigyázva teregette széjjel a rongyokat, melyekből kis »árga kaucsukbaba került napvilágra. Józsó felcsillanó szemekkel nézte a babát és komoly atyai gondossággal hu7ta le ennek felcsúszott szoknyáos-káját. Kz volt Tloa kislánya, a ka. viccsal a hasijában, akiről Józsó már l>arva>ou megállapította, liogy igy zör- gőoen ls többel ér, mint a szerencsétlenül járt fejné küli kis Ci. Megkezdődött a iáték. Kis Ticát Ije-vetkőztették, még csöpp kis bugyi ls volt rajta, amit Józsó gondosan Ösz-Mehajtogalva tett a baba mellé. Tiea beleköpött a ke^élic és megmosdatta kis Ticát. Ez csörögve bár, de engedelmesen törte a Józsóra nézve is keilemet\'en müvelelet. Hosszú dajká-lás következeit, az anya tetetett pöszén altalgat\'a gyerekét, mely után a baba behunyt szemmel aludt. Mlnlliogy nem lett volna Illendő a kicsi álmát zavarni, szótlanul ültek kis ideig, de Józsó nem birva a számára szokatlan hallgatási, egyszerre felelősségteljes hangon bejelentette, hogy kis Tica eleget aludt. Amikor a babát ujm felöltöztették, Tica ismét becsavarhatta a rongyokba (mert bizony kint hideg van, még meg találna fázni a kislány), azután mind a ketten /elá\'ltak, Józsó illedelmesen elsóhajtotta a Oteisóko-lom»-ot, jelezve, hogy «családostól* távozni készül. Egymás kezét fogva mentek végig a csúszós padlón, le a konyhába, ahol Ka\'ta megvacsoráziatta ők*t. Most Tica került fölénybe, mikor ii nagy bögre kávé után jisztességtudó ■ köszönjük szépen»-nel mászott le a magas konyhaszékről. Többcaszámban persze, az egé\'z csaláfl nevében: •- Köszönjük szépen. András sokáig nézett utánuk. Apró lépésekkel kézenfogva csoszogtak egymás mellett a kis fekete csizmák, * fehér hóban. Rvára gondolt, furcsán, sXöluttkinuI érezte magái. A következő napokban sok dolga nkadt, a kublkuFok elkészültek a ha. lastóval, elszámolt velük, közben h.Vat Is szállítottak, l>e kellett mennie Kabócára az ál\'omá8lioz, hogy simán menjen az átadás. Délfelé járhatott az Idő, amikor visszafelé jövet a szövőgyár melleit megállította kocsiját. Felszaladt Evá-l»z, aki fehér kötényben habot verve fogadta. Az asszony hamar leoldotta kötényét és sietett elmondani, hogy férje csak két óra után Jön haza, mindig akkor szoktak ebédelni. Me;éjc ült, megfogta a kezét, dc nem említett semmit arról, amit Lilkó metélt. András kissé kellemetlenül érezte magát. Izgatottan szívta cigarettáját és amikor az asszony odahajtotta hozzá fejét, hána\'osan mondta, hogy sajnos még mindig beteg. Az asszonyt láthatóan bántotta a hir, szomorúan nézett a fiúra és kérdezte, hogy a/ért megcsókolhat ja-e? András hallgatóit, Éva sokáig nézett Andrásra, nki szótlanul bámult maga eié. Máriára pondolt... Felállt, hogy elbúcsúzzék, de Eva eiéjeállt, mindkét kezével átfogta a nyakát és mosolyogva kérdezte: — Dodó, mi lenne akkor, ha kis\'á nyunk lenne? András kérdéssel válaszolt: — Honnan gondolod, hogy — ne. künk? Elvégre asszony vagy... urad van... Kva az asszonyok legcsodálatosabb válaszával felelt; — hallgatott. osztály érdekében ajánlatos, liogy ne zárkózzék el a város az idegen és a helyi kereskedők szabad versenye elöl. A kisgyűlés határozata száz százalék erejéig fedi a nagykanizsai kereskedők* ismert állás foglalásét. Jóváhagyták Pacflo község képviselőtestületének határozatát, amely iserint 1120 pengőt kitevő takarékbetétjét átengedi a hősi emlékmű céljaira. A Balatoni Szövetség által Tihanyban felállítandó Darányi lg-nác emlékmű céljaira a kisgyűlés 500, az egerszegi 48-as emlékműre 200, az egersaegi hősi harangra 100, a Dalosszövetség vármegyei versenyére, a Göcseji Hét kiállításaira tfezt*letdijjul pedig 80-80 pengő kiutalását Javasolja. A közigazgatási bizottság ülése A közigazgatási bizottság ülésén Tabódy főispán elnökölt. Az eseményjelentés szerint a közbiztonság kielégítő. Tűzeset 12 volt. A Jelentéshez elsőnek Farkas Tibor bzó-lalt fel, majd Tabódy főispán Javaslalára a féléves felentéstervet és a gazdasági felügyelő jelentését ismertették. A féléves terv a szárazsággal foglalkozik, a mezőgazdasági munkái ok segélyakciójának bővítését lés az in-8égrminka bevezetését javasolja a Keszthely-eperszegi ut építésénél. Sürgeti a kultirradó bevezetését és kéri a földadó rendelkezések módosítását. A gazdasági felügyelő jelentése a nagy szárazságot igen károsnak mondja. A buza- és az árpnfermés kielégítő jó, a rozs csak közejies, ilyen a zab ls, ellenben a tengeri, burgonya és a répafélék a lehető András otthon M ablakhoz állt, Rartost várta. Megint érezte, hogy a két nőt nem tudja küiönválasztnni, összekeveredtek gondolatában. Máriába szerelmes volt, nagy, boldog, féltő szerelemmel, fivát pedig megszokott, jó\'.esfl rokonosnn szerette. Most a kis könnyű, átlátszó fehér függönyön csöpp mozgó pontot pillantott meg, amely lassú egyformasággal haladt felfelé. Odahajolt: pettyotniháju kis katicabogár volt. Gyerekesen örült a parányi vendégnek és érdeklődéssel figyelte annak útját. A -fcpgár pétiig mászott lassú eimán és amikor felért a függönyön, szétterpesztette szárnyait, az Íróasztal zöld posztójára i«pült. András kezébe akarta venni a csöppséget, az behuzla erre lábacskáit, hu-!otl mordu\'at\'amil feküdt a hálán, é\'et-teiennek tetette magát;4 Dodó rögtön visszatette n zöld posztóra és sietett Máriát ér;e*t«ni, aki őrömmel kiabált hogy azonnal jön. Néhány perc raulva már ősszedu-pott fejjel, ketten figyelték u parányi tarka vendégel, aki szüntelenül mászkált össze-vissza a fzobábön. Egysuerrt azután megérkezett a kis bogárka párja. Nem tudták megérteni, honnan jöhetett, hideg volt a kemény hátacskája, Mária szorosan odasimult Andrásihoz, ugy figyelték tovább a hatalmas zöld posztósivatagon Utazgató porszcmuyi vándorokat. Az egyik sarokban megálltak egymás melleit, csendesen pihentek. Vagy ta\'án beszélgetlek. , (Folyt, köv.) 1835. MgnCu» IS. SZENT ISTVÁN HETÉBEN hi Budapestre ut.zik, ne mulassz* el megtekinteni az ofszig egyetlen zongorsgyiránlk, a MUSICA R..T. bemutatótermeit s VII., Erzsébi (Royat Apolló). Díjtalan szak villgoeltások. Uj ée használt P 400-tól Kedvező fizetési bemutatótermeit: VII., Erzsébet-körat 43 . r*J"-1— szakszerű fel- zongorák P 400-tól Kedvező tízet esi feltételek. Váltó, kezeiéti költség nlnos. Vitel — Caere — iavltáa — Hangolás legnagyobb mérvben sinyilk a szárazságot. A burgonya már olyan stádiumba julott, hogy egy Jó cs-padék sem tud kellően segíteni raj- ZALAl KÓZLÓNV ta. A kerti vetemények, a mesterséges takarmányok ugyanígy vannak, utóbbinak nagy réizc el is pusztult. A rétek és legelők sínylődnek, a legtöbb legelő teljesen kiégett. Igen sok helyen már a télire szánt takarmányt etetik fel. A jeletéshez többen hozzászóltak. Malatinszky Ferenc megismételte javaslatát, hogy a borban való adófizetést vezessék be. Az elhangzottakra a főispán válaszolt, majd a bizottság meghallgatta a többi jelentéseket. Dr. Jancsó Benedek beszámolt a nagykanizsai tifuszesetekről is jelentette, hogy a felnőttek és gyermekek egészségügyi állapota kielégítő. Mentő segélyállomásokat szerveznek az orvosnélkttll zalai községekben A Vöröskereszt Egylet nagykanizsai választmányának nagyarányú akciója Azok között a nagykanizsai egyesü- i megfelelő orvosi segélyről, elszállítás letek között, amelyek csendben, zaj- ról, stb. tulanul, de annál intenzivebben és | Az első wna)( amit mu„kába volt eredményesebben dolgoznak q köz, <>z u uogvkanizsai vála.sztmánv a Naty- emberiség javáért, kétségkívül egyik | kanizsa—kewllieiyi vonal, áz első \'se- ai Országos Vöröskereszt Egyesület nr.gykanizsai szervezete, nagykanizsai választmánya, melynek elnöke Fábián Zsigmond dr. kir. kormány-főtanácsos, alelnöke pedig dr. Krátky István .polgármester. I A fiatal nagykanizsai egyesület nagy agilitásának adta már eddig is tanújelét, amidőn beszervezte zászlaja alá a nagykanizsai J„ II. és III. körzetek iskolaiíjuságát és iveiük a Vöröskereszt sieUemében foglalkozott, ínegszeiet-tette, megkedveltette a Vöröskereszt szolgálatai és mindazt, amit a Vöröskereszt jelent. Emellett azonban n nagykanizsai választmány minden egyes tagja meleg sziwel szolgálta az egyesület céljait, annak fejlesztését <.\'« kiépitésél ugy, liogy nagyon szép eredményt köuyv*lhei el ezen a tértn. A Humanizmus volt az irányelve és dinamója és szívesen állapltjuk meg, liogy munkája\'jjem volt meddő, hiábavaló. Hogy lelkes fáradozását mindenütt tehetett látni és érezni. Szép tevékenységének ujabb fázisa az őszi, uj tanévben kezdődik, amikor az idén a középiskolák ifjúságát szervezi zászlaja alá, teliti a Magyar Vöröskereszt szellemével és kioktatja mindarra, amit a Magyar Vöröskereszt Üju tagjának tudnék kelj. Mert szép és komoly feladatok várnak a Magyar Vöröskeieszt Egyesületre és minden egyes tagjárn. Emellett hatalmas akciót indított, hogy mindazokban a zalai községekben, ahol \'nincsen orvos és Igy a lakosság elsősorban rászorul az első • segély Intézményété, külön mentő-segélyállo-mások létesíttessenek. A segély-állo-ínás vezetője egy a nagykanizsai választmány által kiképzett bizalmi sxe-mélv a községből, *kl a szokásos első wgéllyal ellátja mindazokat, akiket valami baleset, szerencsétlenség ért és akik mig az előhívandó orvos megérkezik, v«gy mtg a uerencnéUenül járt embert bes JlUtják a kórházba: az első "gílyt nyújtja. Hányszor függ a balesetet ért ember élete egy ilyen első segélynyújtáson. < A község segélv-állomását hatalmas kék szlno tábla jelzi, melynek középső l«bér mezőnyén »agy vörö»Weresxt (a Senfi jelvény) disziti. Rajta podlg a felirat imgy hetükkel: Mentő segély-állomás. A nagykanizsai,városi vátaut-njány alapítása. Minden segély-állomás felszerelésű all egy n0gy mentőszckrényből, kötszerekig egyéb az első segélynyújtáshoz szükséges eszközökből, egy rendkívül praktikus honlágyból, stb. Amennyiben a baleset vagy szerencsétlenig mlyoabb természetű, a segély-Wly vezetője gondoskodik gélyáüomás, amely a legközelebbi fel állításra kerül, Balaionnvagyaród köz >ég. Azután köveiteknek a többi köz ségek, a többi vonalak, amelyek nagykanizsai választmány hatásköre és felügyelete aá tartoznak. A nagykanizsai választmány tehát olyan munkát fejt ki, olyan ujabb akcióba kezdett, amely minden tekintet- Unden Orion rádiókereskedőnél kaphalé 1 Zala legtelje ebb elismerését érdemli. A Vöröskeie;zt Egyesület nagykanizsai választmánya ebben az önzetlen és csak a magyar népet szolgáló munkájában .számit Zala lakosságának megértésé.e, á.do.a, készségére. Ijen nemcsak Nagykanizsa, de egész | üzletben. Isko!a ruháknak alkalmas szövetmaradékok fillérekért a Filléres Divat- Intézeti Kelengyét nálunk véséroljnnl get«r*to> sötétkék! Iskolai szövetik, gtllérvésznsk, fehér blousa anyagok az összes mlnöségekbfcn VÉD1EGY Minól elAbb mag kall alkotni a tOzrantféacati A Magyar Ország.. TUzoltó Szövetség már idesto.a 70 esztendeje küzd azért, hogy az országnak Is legyen tűzrendészei törvénye,azonban célját eddig a rajta kívülálló okok miatt elérni nem tudta. Ha szerlenézünk az országban, azt látjuk, hogy nujwmp után puszUló til< zek teszik tönkre az amúgy Is au* lyos anyagi gonddal küzdő lakosságot s a bösz elemnek nagyon sok esetben nem tudnak gátat vetni, kormos tlszkök, lerombolt házak, élelem nélkül maradt csuládok, kéU séglx-esett, kezüket tördelő emberek láthatók nántk-nült egy-egy Ilyen tüz után. Ml ezeknek az örláal puszlltéeok; nak az oka ? A szervezetlenség, az ország tűzrendészete ingatag tulajon, rendeleteken épült fel, amelye-ket komolyan csak ott hajtottuk végre, ahol a tűzoltóságok élén lelke. és önfeláldozó férllak áttoltak, kik ha kidőltek a harooaok sorából, sok esetben a tűzrendészet nagy fáradsággal össxcborúatt épillete w kadoznl, düledezni kezdtelt és majd később összedőlt, vagy jobb eaetljan tuljesen elölről kelült kezdeni az építőmunkát. Szilárd alapra vun az országnak szüksége, törvényre, amely szabályozza a tűzrendészetet minden vonatkozásában, amely alól na tudjanak kibújni se a magánosok, se a hatóságok, legkevéabbé a tűzkár-blztosltó társaságok U ha meg leai ez az évtizedek óta várva-várt tűzrendészet! törvény, ha tűz elleni védekezés szakképzett tüaultóllaaek-nek kezébe kerti, akkor sokkal ke\' veeebb lesz a száma a tüzkámeult laknak, akkor a nemzői vagyonunkat sem puaztlija olyan hatalmas arányokban a megfékezbe«tleneiem a tűzrendésze ti törvény legyen az a kőszikla, amely ellentálVve minden viharnak, a rajta emelt éjiületnek megiendlthetetlen alapja legyen. Mindenki várja már a törvényt es lepünk is a törvény megalkotása érdekében emeli fel szuvit és kéil olvasóit, bogy ratodeakl a maga erejéhez kéjwst támogasta er. JIÁK* ItexJh*, Kjcx p ZALAI KÖZLÖNY 103S. áuguixiui IS kölcsllog az Országos Tűzoltó Sz&> vétség mozgalmát és hasson oda,1 hogy ez a törvény mór az őszi ülésszakon megalkottassék. Mindenkinek a h67ára rászállhat a vörös ka* kas, mindenkinek érdeke tehát, hogy törvényen épüljön fel az ország lakossainak tűzbiztonsága. Az Országos Tűzoltó Szövetség ez évi augusztus hó 17- 20. napjain Gyöngyösön tartandó nagygyűlésének is kiemelkedő pontja lesz a tüzrendéJ szeli törvény megalkotása melettl állásfoglalás. A tűzrendészet! törvény megalkotása a leghamarabb megoldandó problémák közé tartozik. i Szerda Budapest L 17.20 Hanglemezek. - 17 40 Erdély a felvilágosodás századában. (Jancsó Elemér.) — 18.30 Kishont! József magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 20 József Attila és Sárközy (iyórgy verseikből olvasnak fel. - 20.30 A« operaházi zenekar. — 21.10 Külügyi negyedóra. — 22 Hírek. — 22 30 Len Baker jazz-zenckarának műsora. — Htntapert II. 17.45-18.05 Hangl«nnzek. - 19.10 A dán népfőiskola. (Hilsche Rezső előadása.) — 10.45-20.15 Frank Lajos gordonkázik zongo.a\'dsérettel. — 20.20 Gárdonyi magyar nyelve. (Gárdonyi József előailása.) - 21 Hirek. Béét 19.30 Fúvószenekar. — 20 45 Puccini: Edgár opera. — 23.15 Operazenekar. — 0.30 Táuciemezek. Csütörtök Budapest I. 9.30 Hirek. - 10-1110 Egyl á 1 é e\'i é< szentbe izéd. A szentbeszédet mise közben Folba János pápai prelátus mondja, 11.15-12.15 Göró. kuil.olikns Istentisztelet. — 12.20 Idője zés, klő-járásjelentés 12.30 Az operaházi zenekar. — 14 Hanglemezek. — 15 Kis Hopp, az udvari bolond. (Csito Károly.) — 15.;*) Friss Antal gordonká-zlk, zongorakísérettel. — 10.10 .Száz kónyv.» Kosztolányi lKz>ó löszéi Arany: .Bolond Istók.-járól. — 10 30 Cigányzene. — 17.30 Piisudszkl. (Oláh György.) — 18 Balázs-Kalmár ja is- zenekarának műsora. — 10 Kis színied. .Dani Bá\'ék a Szent István héten.* Kis hang:á:ék-kép>orozat. Irtn Hosszú Zoltán. Rendező Gyarraathy Sándor. — 10.55 Hanglemezek. — 20.20 Közvetl.és a Főiskolai Vl\'ágbajnokság-ról. A vlzlpólótoma döntőmérkőzései. Beszélő Pluhár István. — 21.10 Hirek. eredmények. — 21.40 Az 1. honvéd-gyalogezred zenekara. — 23.10 Cigányzene. - 0.05 Hírek. Budapest II. 18.30 Milyennek Wtn.«i,ték Omlik a világegyetemet? (Rapalch Rajmundé — 19.10-19.50 Kálix Jeuő zongorázik — 20.05 Delayrac operája Rákócziról. (Haraszti Emil.) - 20.35 Hitek. - 21.10-22.10 Hanglomezek. Béea. 10.25 Az orgona salzburgi mesterei. Közvetítés a salzburgi Mozarteumból. -- 11.10 Salzburgi ünnepi játékok 1935. A bécsi filharmonikusok ünnepi hang-versenye. — 13 Szórakoztató ltang-versenv. — 15.35 Kamaiazene. — 17 Zenedarabok Ferenc József Idejéből (rádlózenckar). - 19.30 A Szent Ist ván dóm körül, rádióegyveleg. — 21.10 Vidám este. - 22.25 Dalok és áriák — 29135—1 Tánczene. — 1 jrajta s/.emüwifrk dijtalan orvosi szemvizsgálat alapján Refractk) látsze résznél, Buda|>esl, Ferenciek-U LACKENBACHER EDE szállité és DEUTSCH ALFRÉD állalbizományos Irodahelyiségüket Városház-épül léből Sugár-ut I. H. alá (Blankenberg-bázba) helyezték ét. >• Nagykanizsai problémák a szombathelyi országos kereskedői kongressznson A nagykanizsai OMKE kerület küldöttséggel képviselteti magát a kereskedők szombathelyi parlamentjében Az OMKE minden évben más városban rendezi vidéki kongresszusát. Az Idén Szombathelyen rendezi meg. Ez a kongresszus már a negyedik és ugy miként az előzők, igy lob-bek közöli a Nagykanizsán m gtar-tolt hatalmi! kereskedői seregszemle és parlament: bizonyára s intén legmesszebbmenőiét; be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket. A kongresszus augusztus 24-én nyí ik meg és két napig tart. Ugy mint Nagykanizsán. Az első napon egyetemes ülés lesz, amelyen az ősz-szes kere kcdelmi kérdések* t fogják tárgyalni, mlg a második napon folytalják e tárgyalásokat Azonkívül külön s.akmal bizottságokban fogják tárgyalni az egyes szakmákat érintő speciális kérdéseket. A kongresszusra lejön az OMKE egé z vezérkara és az ország minden részéből mintegy 300 delegált vesz részt. A nag kanizsai OMKE-kerület küldöttségileg képviselteti magát a kongresszuson. A szerdán este összeülő választmány állapítja meg a küldőt ség tagjait. A kongresszuson az eddigiek szerint az alábbi tárgysor kerül napirendre : Az érdeképvlseletl riform kérdés?. li:őadója dr. Balkányi Kálmán OMKE Igazgató. A szövetkezeti protekciós irányzat előretörése. Előadója viléz Bar-czy Barczen Oábor, az OMKE alelnöke. Az alkal rázott- és munkásbizto-sitás reformja és a keieskedelem. Előadó: Klímán Andor, a MABI elnökségének lag|a és dr Ratkóczy János, a D.becenl Kereskedelmi Testület főtitkára.! Az adóreform és a kere kedelem. Előadója dr. Bodroghy József, az OMKE jogtanácsosa Allásfogla\'ás az iparlörvény 4. és 47. § ának módosítása ellen. Elő adój.r dr. Oránllz Géza, a S ott * bathelyl Kereskedők Társulatának titkára. A kereskedők agakor! biztosítása. Előadó Horváth István, az OMKE Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, Gallérvásznak az elOlrásnak megfelelő színekben, nagy /választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. fö Itkára. Ezeken kivül a bizottságokban tárgyalják az egyes speciális kérdéseket, melyek mego dásra várnak. Igy külön a textil-, a fűszer-, a gyarmat-, va«-, építőanyag-, tűzifa-, mezőgazdasági-szakma, sb. kérdéseit. Tárgyalás alá kerülnek Nagykanizsa város kereskedőtársadalmá-nak 8pec ális kérdés i, amelyek nemcsak a kereskedőket, de a város közönségét is érdeklik. Nagykanizsáról tehát több előadó is szerepel a kongresszus bizo tságaiban. Jelentőséget ad az idei kongresz-szusnak, hogy a belügyminiszter, v.téz leveldi Kozma Miklós beígérte lejövetelét és a kongresszus jn való részvéteiét. A nagykan;z ai OMKE-kerület munkaprogramját a szerda esti választmányi ülés fixirozza. Nem akarak Mtgfullall Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a híres rég bevált hajviz mm fattfeser és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezt a hajvizet, az Őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu lást, a fejbőr korpásodlsát és az öszü-lést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: Herklános bölgyfodrásxnil, H-m a. (külön nSt taron) Új helységnévtáblákat helyesnek el as autósa takon A kereskedelemügyi minisztérium 1936-36. évi költségvetésének Indokolása egy szerényen meghúzódó mondai keretében a közúti közi*, kedés irányítása tekintetében, rendkívül fon os és Idegenforgalmunk érdekében la nagyon jelentős olyan újítást H\'lent be, melyet különösen az au:ólorgalom már régen sürgetett. Az Indokolásban ugyanis a miniszter a következőket mondja : Az úthálózat szerves megállapításával kapcsolatban gondoskodni kiváno* a közutakon egységes tipusu községnév és útirányjelző táblák felál. lltásáról és ezzel egyidejűleg a könnyebb tájékozódás érdekében s idegenforgalmi szempo^okból la, az egyes kö.u.l vonalaknak országos viszonylatban való egységes rendszer szerinti számozásáról. 4 Erre nézve illetékes helyről a következő érdekes felvilágosításokat kaptuk : t A közuit forgalomban már régi panasz, hogy nz utak mentén fekvő községek hulységnévtáblál vagy ko» pottak, s Igy alig olvashatók, nem szembetűnő helyen van felállítva, a belük kicsik, alig láthatók, nem Is szólva arról, hogy sok községben a már régen elpusztult névtáblákat nem Is pótolták. Különösen az autóforgalom megélénkülése, fokozódása óta hangzottak el nagyon stlrün jo-goa panaszok s köztük elsősorban a nálunk járó külföldiek részérói, akik ma már Európaszerte megfelelően elhelyezett, jól olvasható, kellő nagyságú és belüjü helységnévtáblákhoz vannak szokifc. Tekintettel arra, hogy ezek a névtábla-visszásságok idegenforgalmunknak is észrevehetően ártanak, n minisztérium most a forgalmasabb főútvonalakon és pedig elsősorban a <400 km. hosszban terledő állami utakon, továbbá a 16000 km. hosszú törvényhatósági utak nagyobb for. galmu s később államosítandó \'i98S. augusilus IS •jr év az biztos alap; / J éves a kozma kalap Mett: Már nsgyapja ha Pestre utazott Koxmásiál vett kalapot Nagy választék uii divat-különlegességekben. BUDAPEST Károly- kőmt I., Mrokttxlot. széből 6000 km. hosszú vonal mentén, nagyalakú, jól olvasható, nagy betüjü helységnévtáblákat állitat tel a helységek mindkét végén, ezek a táblák mér cl is készültek s mosjt már rövidesen fel lesznek á.litva. t Ugyancsak az előbb emli.ett okok. ra, s köztük megint Idegenforgalmi szem|>on.okra is figyelemmel, a minisztérium az említett közutakat számozással fogja leliáiiü és pedig ak-képpen, hogy a térképeinkbe Levezetett útszámokat, egy kis jmjzs-karikrtba foglalva, czseket a pajzsokat a fenti helységnévtáblák alá függesztik s ilymódon az utasok s közlük a magyarul nem tudó külföldiek is a térképüket a helység-névvel és az útszámmal egybevetve mindig- lantosán tudhatják, ellenőrizhetik, melyik útvonalon és ine-t lyik községben vannak. A névtáblákon és az útszámon felül a minisztérium még az útelágazásoknak, útirány vál.ozásoknak a nemzetközi forgalomban már bevezetett rendszerű megjelöléséről is gondoskodni kíván. , IDŐ HősülyedésI Prognózis: Élénk szél, sokhelyen záporszerü szó, s hó nyu-SI«ton sróssbbsn, keleten ossk kevésbé sülyed. Ul,l)\'f,u\'! Augusztus 15 csütörtök Rom. I... Sí*"""- «"«■ Protestáns Máris. rÍ„, íU„*b- h6 16 - Augusztus 16. & í; Roln\' kBt- Joakim. Protestáns Ábrahám. Izraellts Ab. hó 17. \'iyágjrsieriérl éJJ«U szolgál"! ° hó ™|>ban a .Megváltó, gyógyszertár Er- szertár 2\'- ^ * kl,k,ll\'IS"i HJ^gy- Mzfúrdó nyitva ngget 6 órától esle » Orálg (hétlö, 5Io„ia, péntek délután. a \'léu nap nóknVk). - (Itá omM^sd nyol.\'kor In,hit a KH1 »,|6buM) A Aut4. ""válla at minden vasi,- é, ilnnep-11, í:\'irc lndu1\'1 JíntW "»■» na JJolib látogatottsági örvendenek. As "Uli.busz az -utasok kéréséi* tnosl még íiiíÍm , Mromitegyed „yoic órakor indul a Ceutrál elöl. \\ kéíiyclmc. hé-it. \' " amtlí oda-vissza mind- «Jmi m4r " autóbusz veie- ZAIA1 KÖZLÖNY Állandó műkedvelői gárda alakul Nagykanizsán Nagykanizsán ré,i kívánság hogy mindazon kiváló műkedvelők, akik eddig is tanújelét adlák rátermettségüknek, művészi érzésüknek és ismétellen szerepellek a műkedvelői előadásokon, tőmöriltessenek és ezekből egy állandó műkedvelői gárda alakltlassék, amely mindenkor permanenciában van, hogy ne csak a színházat lehessen velük Idő ól-idő e pótolni, de minden hazafias vagy kulturünnep égeken, karitatív cél a rendezendő szinlelőadásokon egy olyan nívós műkedvelői gárda állj n rendelkezésre, amelyre mindenkor számítani lehet, amely mindenkor meg tudja állami a helyéi. Ismeretes a nagykanizsai műkedvelők néha olyan elíadásl prndukál-tak, hogy akármelyik vidéki színtársulat sem adoll elő különbéi. A nagykanizsai műkedvelőktől megszoktuk, hogy nagyon szépen dolgoznak. P.dig alig van mé* olyan kényes művészi ízlésű küzönség, mint a nagykanizsai. Ez a régi kívánság, a szükséglet indította arra a kérdést állandóan napirenden larti művészi lelkületű bizottságot, hogy most végre megvalósítsak a kérdést és megszervezzék a nagykanizsai műkedvelők állandó gárdáját. A megszervezés és művészeti vezetés ügyét dr. Mutscbenbacher Ed-vin nyug. kir. törvényszéki tanácselnök va lalla magára, akinek neve eddig Is fogalom vo t ezen a téren. Aki műfordításaival, rendezéselvei, művészeti vezetésével eddi4 Is nagy érdemeket szerzelt Kanizsán. A nagykanizsai műkedvelők mindenkor kitűntek teljesítményeikkel és olyan munkát végeztek, mely csak elismerési e méltó. Aki a most szervezés alatt álló nagykanizsai állandó mükedvelri gárdába belépni, szép munkájában részt venni akar, az jelentkezzék rgy levelezőlapon dr, Mutschenbacher Edvln nyug. kir. tő vényszéki tanácselnöknél (Nagykanizsa, Sugár-ut). A tanitóválasztás uj rendje A felekezeti tsnltókal és kántorokat ezentúl az egyházmegyei halóság hármas jcISIése alapján választják — Megszűntetik a vlsz-szaéléseket, a korteskedést és a meghívást * A magyar tanllósá.nak régi sérelme az, lKjgy — különösen a felekezeti la. nitókal — ugy választják, még iicdig az egyszerű falusi nép, ami bizony meglehetős visszaélésekre adoll okot. Diplomás emberek sorsát adták az egyszeri! falusi emberek kezébe és Így sokszor a falu éléi« olyan ember került, aki — különösen a mai lokjtályá-zós világban - legkevésbbé feleli meg. A Zalai Közlöny Inár többször (ül. emelt-- s a.il, lwgy a csúnya é> a tani- egyedárus Itásl lerakata Fő-nt, Első Magyar Biztosító palota Üzletnyitás ■ szeptember 1-én A gyár által limitált olcsó árak Cikkeink i női-, férfi- és gyermekharisnyák, zoknik női fehérnemüek és kötöttáruk bőr- és kötöttkesztyUk mindennemű uri- és női-divatcikkek HarianyAinknál állandó ingyen axam-falazedéat végsBnk DR-OETKERFéle BEFOZÜPORT! tói tekintélyt lejárató szégyenteljes kor-tézriát meg kell Szüntetni. A tanítói körök csaknem mindenütt állást foglaltak a vttlaszlás eltörlése mellett és a kiné\\<c/é>t kövelolte. A magyar püspöki kar legutóbbi konferenciáján szintén foglalkozott a kéixlé&*l és — ha a Jd-nevezést teljesen nem is vnlósltolta meg — eltörölte a szégyenteljes kor-téziát. Az uj i«nd szerint, a tanilói, segéd-és heiyettestanitói, káutori ós kántor-tanllói állá\'ok betöltése az egyházmegyei hatóság hánnas jelölése alapján történik. Egyes egyházmegyékben ez már légebb idő óta bevett szokásfc lényege pedig az, l»gy az egyházközség elnöksége a pályázat lejárt" után, — anélkül, hogy a pályázat ei«dmé-nyét nyilvánosságra la>zaá, — elkészül a pályázók minősítési táblázatát és azt áz összes kérvényekkel és okmányókkal együtt felküldi az egyházi főhatósághoz, ahol három pályázót jelölnek. A falubelieknek — az iskotoszéki ta-goknak — tehát csak a ..három jelölt közül lehel választani, mert » i»em-jeiölt pályázóra adott szavazatokat nem veszik tekintetbe. A másik bitéEkedés, amit örömmel kell üdvözölnünk, a meghívások eltörlés. Az Isko\'al Rendszabályoknak ugyanis \\olt egy rendelkezése (I. t., 107. §.), amely szerint előzetes dély a apján lehetséges volt, hogy minden pályázati hirdetmény nélkül a* állást egyszerűen meghívás utján töltsék be. Ezt a rendelkezést most hatályon kivül helyezte a püspöki kar és elrendelte, lwgy minden esetben pályázat utján tölthetők csak be a tanítói és kántori állások. Így iemény van arra, hogy az általánosan divó protekciós lendsze. mellett — a meghívás teije-:eu ezen alapult — a rátermettséget, az érdemet és a tudást Is figyelembe veszik. \' Rendezte a püspöki kar a k;,itor-próba . ügyét is. EzOntul próbaéneklés csak a választás előtti nyolc napon beiül lehetséges, Kánlorpróbán pedig csak az egyházmegyei hatóság által jelölt három pályázó vehet részt, akik felkért szakértők előtt mutatják be tudásukat. Erről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet szintén a választási iratokhoz kép csatolni. A püspöki kar fenti rendelkezései az egyre gyakrabl>au tapasztalható választási visszaéléseket akarja kiküszöbölni. Reméljük, hogy az illetékes tényezők belátják ennek helyességét \'és végi* is hajtják. Így lehet csak az egy«s választások előtt már h<$iapok-kal duló hangulatkeltést, etetést és Itatási, v«sztegeté> és egyéb- szégyenteljes visszaéléseket, kiküszöbölni. Szükséges is, liogy a pályázók tartózkodjanak háfonló seiőnysrerzés.-től, mert akire ilyen cselekmény rábizonyul, azt a* egyházmegyei hatóság áoha, sehol nem fogja jelölni. A Katholikus Tanító Egyesületek Országos Szövetsége nemrég körlevelet küldött azét a tanítóságnak, amely ftl« ZALAI KÖZLÖNY t&SS. mgtmtua 16. ttnfll BLZOMTtTf AlY Neve: Metropole Lakhelye: Budapest, - UUd-il 18. Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: híres Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitOnő 97 veti a kérdést, hogy f régi választási iendszert akarják-e fenttartani, vagy a püspöki kinevezést és áthelyezést. A beérkezett válaszok 90 százaléka a kinevezés és áthelyezés mellett foglalt állást. Ez világosan Indokolja a püspöki kar lendelkczéseit. De ezt kívánja az állástalan tanítóság hatalmas tábora is. Hasábokat lehelne írni a visz-sraélésekrő), a hiábavaló költsége ske-désről, fáradozásról, amely a sokszor faluról-falum Járó fiatal, ambícióval teli tanítóságot elkeserítette és letörte. Hisszük, bog)\' ezrei a rendelkezéssel megszűnnek sokszor a legcsunyább politikai korteskedést is megszégyenítő visszaélések, tülekedések és a falu éléie a békés és tiszta választással olyan tanító kerül, ald az elnyert állást minden tekintetben meg Is érdemli. A Szent Erzsébet ünnepség éskat. nagygyűlés programja Megírtuk, hogy a nagykanizsai fe-KJncrend augusztus 19, és 20-án nagyszabású Szent "Erzsébet ünnepségeket rendez Inkén, katliolikus nagygyűléssel kapcsolatban. Az inkei egyházi űu-ivepségekeű nemcsak a kanizsai ka. tbolikusság, a 111-Knd, de Délzala és Délsoroogy községcinek Jiépe is lelkipásztoraik vezetése alatt vesz részt. Az ünnepségek programja a követkézé: Augusztus 19-én déli 12 órakor indul a zaráudoklut gyalog a plébánia templomból egyházi zászlók alatt. Azok, akik autóu indulnak, délután Ü órakor a városháza eiött várakozó autókon indulnak. Este 9 órakor az inkei templomban szentségkilétei és gyónás, 9—10 óráig Kzentóra. 10—11-ig keresztúti ájtatosság, 11—12-ig rózsarüzéf ájtatosság, 12 órakor gycrtyás éjféli szentséges körmenet. A szabadban egyházjzónokla-tol tart P. Czirfusx Viktorin plébános Utána ajxjstoll hitvallás. Körmenet után a lll-rend lagj«i< megújítják fogadalmukat. Felajánlás Jézus szt. Szivének. Utána Kggellg Kyoentségimádás, Augusztus 20 án regjei G órakor mise szenbégkilétellel, majd köxős saentál- dozás. g órakor liturgikus szentmise/ 9 órakor nagygyűlés a szabadban. Szónokok ládányi Sándor plébános, dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki líiró, Vida Ceizus. Fél 11 ómkor ünnepi egyházszónoklat, amit1 dr. P. Horváth Athanáz Ul-rendi iguzgató mond. Nagymisét dr. Hoss József kaposvári apát-plébános |>oiilifikál. Végül Te DCum. A résztvevők \'ezután visszatérnek kiindulási helyükre. P. Czirfusz Viktorin, Nagykauizsa plébánosa ezúton is felhívja a\'kaiholi-küssáyot, hogy az inkei egyházi ünnepségeken minél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. Jelentkezni a plébánián vagy a sekrestyében lehet, i — Lapunk legközelebbi száma Najty-loldogassttmy ünnepe miatt pinteken délután a itindes Időben Je\'enlk meg. — (Nagyfcoldotfaaszony iVwiepc) A katholikusság egyik legnagyobb Mária-ünnepe Nagy boldogasszony napja, umlt különös fénnyel és egyházi pompával ünnepel. A plébánia templomban a szokásos ünnepi istenliszteiellvsorrend. — (Nyugdíjazás) A kultuszminiszter Poiesinszkyné Ziinyl Ilona jiagykanl-zsal tanítónőt augusztus 1-től nyugállományba helyezte. — (Miauié* hlr) A Missziósház főnöknője ezúton közli, hogy csütörtökön, Nagy boldogasszony ünn®pén a Missziósházban nem lesz szentmise, — Cr*pd«»chlu«k legolcsóbb\' bevá-sárlásl forrása a Fllléieg Divatüzlel. — (Anyakönyvi hiiek) Nagykanizsán «z elmúlt héien öt gyermek született, wlgy fiu és egy leány: Szolár László asztalos-segéd és Szmodics Aniuinak rk. fia, Letzter Lipót gépkocsivezető és Bali Erzsébetnek rk. leánya. Házasságon kívül születelt 1 fiu, halva-született a fiu, — Halálozás öt lór-tént: Hajek Mária városi szegény rk. 72 éves, Horváth Györgyné Kiss Rozália rk. 58 éves, Gábor Józsefné Ma-rics Anna rk. 70 éves, ózv. Hajdú Jánosné Vidák Anna rk. 80 éves, ötvös György napszámos rk. 70 éves. — Házasságot kötött négy pár: Weszéli Miksa állampénztár! altiszt rk. és Szívós Anna rk., Bita Lajos lakatos-mester rk. (Zalaegerszeg) ós Parádi Gizella rk„ Márkus József számvivő törzsőrmester rk. (Kai osvár) és Jelenek Erzsébet rk., Kengyel Gyula Eerenc városi végrehajtó rk. és Pető Terézia rk. — A FOiérM DUmiu/M intézeti kelengyéket nagy szakértelemmel olcsón állit össze. i — Megérkezt a világhírű I\'faff var-rógép-gyár legújabb 8<abó varrógépe, mely a rendes varrás! munkálatokon kivül gomblyukat varr, pikiroz, gombokat felvarrja, endllz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszöltéseket magasítva Is végez és még sok más munkára al-kalmasl Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. — (A i>lal ®rdt\'«z»tf Az uj erdőtörvény életl>eléptévcl megszűntek a zalaegerszegi, ke zlhelyi ós lenti erdőhivatalok. Ez időtől kzdődően Zalává rmegyébon a következő erdészei! hatóságok működnek: 1. M. kir. erdő-felügyelőség Zalaegerszeg, hatásköre kiterjed az egész vármegyére. Személyzete az alsólendvai, nagykanizsai, novai, letenyel, pacsai,, sümegi, zalager-szegi ós za osrentgrót járá ok területén ellátja az állami kezelésbe vett erdők kezelési tecndőil, 2. Erdőjelügyelőségi kirendeltség KeszUiely. Működési köre kiterjed a balatonfüredi, keszthelyi ós tapolcai járásokra, amelyekben az állami kezelésbe vett erdők kezelési teendőit is ellátja. — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, fianell takaróval kfcgészili. < — (BfcdareonytomaJ kegyelete) Ba-dacronytomaj képviselő;estületc elhatározta, Iwgy a község főterén levő ligetet Mária ligetuek nevezi el, a vár-megye alispánjának nemrég elhunyt leánya, Bődy Mária emlékére, _ Nézze meg a Filléres Divatüz\'.et 8zőnyegraktárál. Olcsó árakl Míndeu minőség és méret. — (Ilakú\'o/ás) Lakíts Viktor hévíz-szentandrást szál\'odás é* vendéglős 01 éves korában meghalt, — Kiaafcakmaettak ffcyelmébei B»-toráninkat -éoyegesen leszállított Arakon árusítjuk. Hosszú >ejáratu hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-báa, Hocthy Mikléwit 4. Mám. — M«*)rtrtil a s*ial+ii fcM Sienl M\\]6n Márna. Móricz Zsigmond ve. zeti be a Színházi Élet Szent István számát, amely darabmellékletül Halász Imre .Történnek még csodák, cimü háiomieivonásos színdarabját közli, a kottamelléklet pedig a «Kls mama* elmü G«ál Franciska tJJra slágere, Érdekességek u Szent István számból: Hatvány Lili fürdőd-ele; Piuhár István bemutatja a főiskolul világbajnokságok külföldi hólgyrészt-vevőit, Pünkösty Andor cikke a szegedi Parasztbecsúletről, a Creinonai hegedűsről és a Glaukos-ról. A vicc-lapban a Budapesten tartózkodó külföldiek elmondják u legjobb hazai viccüket. Forró Pál cikke egy cigányprímásról, aki ügyvédjelölt; Honthy Hanna budai fürdőié vele. A Színházi CIÁHOZÁST jótállással végez U*acs&>ijlaokLvByyeszmeroöi Érdeklődét: FEHÉR VÍUMMAL Fft-Mt at w Élet bemutatja továbbá Rökk Marika uj bt»dal villáját, amelyet 160.000 peu-gőért vásárol1, Pompás Divatrovat, Szép az élet pályázat. Interurbán rovat. 61 oldalas Rádióvilághiradó, 32 oldalas gyermeklap, kézimunka melléklel egészíti kl a Színházi Élet Srent István számít, amelynek ára G0 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-krt 7. 80 éve* multam, mert „Igmándlt" Ittam, Minden hóten egyszer, fél pohárral reggel I — Tarosa-fürdő hires gyógyforrásai, elsőrangú szív és jiői gyógyfürdői világszerte ismeretesek. Móorfürdői u franoesbadi móoriai teljes egyenértékű. Ivókúrái köszvény, ízület! gyulladás, vese és Uólyagkóveknéi ós luABoknál, hólyagurubiál és veuegyulladásnál, vérszegénység, általános gyöngeség, székrekedés, magas vérnyomás, érelmeszesedés, gyomorsav túltengés, epekő bántalmak sth. ellen kiválóak. Kérjen prospektust. Felhívjuk olvasóink figyelmét Tarcsa-fürdő mai számunkban megjelent hirdetésre. — A Dr. OHker-féle brfőaőpert n legjobb eredménnyel használják, mert előnyösen befolyásolja a gyümölcsök izét és hosszú Ideig frissen tartja. Egy csomag Dr. Oetker-féle befőző por elég 5 kg. gyümölcsre, hogy azt a penész, tői megóvja. — Paplanok, lepedővásznak, damasztok, vásznak, törülközők, csíkos és sjuui angol bluzauyagok reklám árakou a Fllléies Divatüz.elben. — Ha végignézünk az Orion rádiógyár uj készülékein látjuk, hogy az jj Orion rádiók célszerű felépítésben és ga/xlasáyos működésben felülmúlnak minden eddigi rádiót. Ezek az aj készülékek: A kétlámpás m«s készülék, amely két lámpával Amerika, A«s/.trá-lia, Ázsia, Afrika és Európa rövidhulláink állomásait is veszi! A hang élei-hü visszaadásban szólal meg a beépítem dynamikus hangszórón. A háromlámpás 333-as három hulláinsáv állomásait veszi és hangjuknak élethű, eleven szint ad; tekercsei veszteségnél-kül dolgozzák fel a kapott energiákat és c rádió hallgatóit kifogyhatatlan élvezetekhez juttatják, A 344-es rádió belső felépítése rendkívül gazdaságos, mert a benne levő rádiócsövek t kétszeresen használja ki és igy nagyszerű vételt ad. Hatalmas készülék az óUám-pás 555-ös, amely jnodem «hangvo-nalas. formájával emelkedik ki a rádiók torából; emeleti meglepően ér-dekes és hatásos a szinváltó-sikskála rajta, amely hangulajos tény-effektu-sokkal a legelőkelőbb és leggyönyór-ködteiőbb élvezetté avatja a rádiózást, a 9-2000 méteres hullámhosszakon. Ttraéayttívfo Irányzat: egyenetlen, forgalom i élénk. Buta tifx«v. 77-es 1515—15 35 78-as 15*35-15-50, T^ee I540-I5-Ö5, 80-s« I55Ö-I5 75. dunínt. TT-ts 1475-1490 .78-as 1490-15 05, 79-e» 1500-1520, 80-as 1520-1530. - Rom pestrláéU 1410 -1431. nUs 14-50-1470. Zab aj Ms*» 1660-16 80. Tengeri Hstántall kötép ab bpest 1540-1550. Városi Mozgó Augmztus 14-én éi 15-én Szerdán és csQtörlökftn I. A filmgyártás koronája! A IIIG ÖZVEGY Lekár Ferenc nagyoperettje. A legszebb ftlmizInészaO: Jr.anttte MzcDonald és leghíresebb bonv.ván: Maurlce Chevzller tösieiep.étével. Raideita: LublU Ernft " Őnagysága ügyvédje A vígjátékok királya Kétórás kacagás Fa.ietep\'fk: Rena\'e Müller, Adale Sandrock, Oeorg Alexander, Adoll Wohlbrück Figyelem 1 A műsor hosszúsága miatt az előadások kezdete szerdán 5 és fél 9, csütörtökön 3, 6 és 9-kor Am mlmö •IttaiUaok filtéraa halyés-akkal I 1988. auguáztui 15 ZALAI KÖZLÖNY I Modern gyermekkocsik ]VfODERN nagy választékban! LAKBERENDEZÉS otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot 1 bútoráruházban Nagykanizsa. M^^amür rscxiíiSj » .tót, tt MM* wl.iii U.MW u4 I IUI4r7 Vaaárnap ■ a port pálya lrlblln|élól, Jóaael Htategu, Sugáa-utl aaakaaaoa TcuUth dlOgétlálg • <|]f pl, hoaaau lehír ■61 clmitoxtyn. Megtaláló ulveaked|<k »ló eUuHxo ul a SchOli Aruhái- baa leadni 2967 Nullái trezorral bíró modern páeaa-walrlaj eladó. Magtcktathetó Adria rBlatoalU Tírlulit, Erafttl líi 18. Irodában A|intatok Bpaat, IV. lilnyl-u. 31. 2>b ilj küldendők. 2959 U|át termíau kerecttnyl uital! édeikí. M*r u| k.r literenként P - 66 ért kap-C^«««»-al 19. _fa •ugar-ut 38/1. aaámu hátban hlromaio-"1 óa lakom tortoi lakáa verandával november daaitra MielOtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan (elszerelt raktárunkat férfi-, női- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor és Fia Deák-tér 9. •>., e felaStamplomeál Kedvező részletfizetési (elétetek. A legkiválóbb minőségű keiékpárgummik is alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfékei márkás kerékpárok. Hévírre* vaaátnap reggel 7 éa delulAn 1 órakor. lilólegyri, Kaulmann Manónál, leletonállomáe 2 22. ■•lateaaairláa, a köifemeit eleó-rendü Odalóhelyen, «ed»eió teltételek melleit viatrolhat aaólóvel beOltaletl, tag, llrea vlllatalkat- FelviUnoeltál: Natr-klalaaán, Zrínyi Mlklón u. 2. la. 1. 2438 ■naaUa Ilkái mellékhelyleéggel liept. 1 re kiadó KSIcacya. 17. 2 MegJnUaulóhoa rMlkra hAaltaai- léal ajánlkoalk glmuáilttmban óreltatgl-aaU llatalember. 01}: megbeazéléa aierlar. Cím 1 kiadóban. 2960 Oytr ntca 33. ai. ház •!>**. Bflvab-bet ugyanott 2975 Villanynélkllll Urtl nem tér ue,,, L... todráaanál, Fi-nt 3. lartáa kall**., n-ely ágai, a flalat nem tön, »\'ig. Merk Jánoa hólgy 1000-1500 hektós borpincét bérelnék hordókkal. itn C|™ a kiadóhivatalban Margii Mi reggel 6 lói eata 7-tj__ oSkKftEJSp u c£\'7aítk\'* "árványból áa gránitból I i .u .Hoo»*d-utca 43. aiámu moder ^WWhái. Btvebbtl agyagon. 1906 aJfÜ* Wromaiobáa óaukomlorloe it L?,í. n. «">IOo*IM komlortoa garcon-Sir. lí?.1*\' KrdekWdéaek florváH Sjában ^ Caengery ot 17. Iro- Ilatfé Biedermeier kanapé ná(y fotellal, egy Irodai kopIrprH Scheri Baaár. 2976 Magyar-u 58/a maaáakla aeabad-káxból aladl. Bővebbel ugyanott 2978 SBBkalhaaiaa 16000 olea aaánló éa gyflmtllctól, Kelágn daléban 340U óle. elaórendu rét aUrgóaen eladó. — Bóvebbel Acxél Ingallanlorgalml Iroda Horthy Mlklóe at 2. 2979 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 16.769/1935. Hirdetmény. A helyőrség csapatai f. évi augusztus hó 16-án és 17-én naponta reggel öt órától este nyolc óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ezen idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes. Nagykanizsa, 1935. augusztus 10-én. Polgármester ZALAI KÖZLÖNY 1988 auguiztut 15 Életével fizetett a politikáért Madrid, aug. 14 A katonai törvén) szék a madridi volt helyettes polgármestert politikai működése miatt halálra ítélte, hét társát pedig 2-7 évig terjedő börtönre büntették. Egy katonai repülőgép katasztrófája Karthago, aug. 11 Korthago felelt egy katonai repülőgép leijet sebességgel haladt, amikor légcsavarja hirtelen eltöröli. A gép kigyulladt és a tengerbe zuhant. A gépen négy utas üli, akik valamennyien halálukat lelték. Ujabb románláda Temesvár, sug. 14 A tankerületi igazgató értcsitelle az érdekeltekel, hogy a közoktatás-agyi miniszter rendelete értelmében a tervbeveit nyelvvizsgákat nem tartják meg azok rétiére, akik a nyári nyelvtanfolyamokon réizt veitek. Klad|a a Isptulajdoaoa Külgazdasági »\'. Oat.nb.rg Nyomd. «. Ddtutal LapkLdí Váltalat. Nagyksaluia. Felelőt kiadói Zalai Károly. laUrufbaa telető, t Nvnrksalsu 78. ssim p— mwm +—| I Mindönki s hoiyl kereskedőknél I é. Ipareooknál szeresze bot I EGÉSZSÉGES TENG KAPHATÓ HIRSCH és Szenzációi Most érkeztek I Valódi angol pouplln férfi Mdonsftok a legcsodásabb szirtekben 7*90 Ezenkívül sportingek 2\'90-től selyem sportingek 6\'60-töl Mől és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2 60-tól BRÓNYAI DIVATHÁZ Nagykanizsaiak találkozóhelye u István király Szálloda Budapest, VI., Podmanlozky-utoa S. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. _ v-Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljet komlort. A szállodában étterem, kávéház ét amerlcan bar Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthelel-I n jó atyánk teme\'ésén szívesek voltak résztvenni, vtgy fájdalmunkat bármi módon eny. hlleni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetei. Rotenberg Benedek tm cuUdJ. Holherr—Schranlz—Clayton -Shuttleworth gyártmányú EKÉK tflkürpánoál kotmánylemez-zel, papinanlts csapágyai kai, meghoeazakbltott kerék-agyakká1, az uj típusok őamB-kftdft ziltoíóvil. BORONÁK 2 t>guéi3lagu, könnyű él nehéz kivitelben. VETŐQÉPEK kanalat- ét loiórendtzerbtn. DaráMk. Sssoskavéfék. •»*l«ia>ék. kltlprluti. Ri*.végek. Kaltlvétarek. Kaphatók é» megtekinthetők nagykanizsai lerakatában: Ország József Mg, wltrágy., nivlayvM^Hteur.k, rtk toiáillilla Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon 130. Közgazdasági Részvénytársaság r n n ■ • I ■ • NAGYKANIZSA KOnyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap azerkeaztösége 6« kiadóhivatala KészitOnki mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi éB iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat TELEFON: 78. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. Hfoaakat t loptalajdonos KttigsulMigl R.-T. Outsabarg Nyomda te Délzalai Umuadó VáUalata.Unyvnyomdálibaii, Nagvkaaluiu. (Palslőt Izlatvazalö Zalai KlrolT.I 7B. ivftrtjmm 185. szám Nagykanlzu, 1936. augusztus 17 szombat Ara 12 NlNr ZALAI KÖZLÖNY * Ot I T I KA I N A>P ( és UnttUntil: FU & d. Felelős szerkesztő: BarbariU Lajos ElAflzctéaJ án: egy hóra 1 pengő 40 üli Szerkesztőségi ís kíadőlii.atall teleion: 71 ■ A vörös pokol minden borzalraBielaveuedett fel Ismét a tamási járásbíróság egyik szobájil>atvahoi.az .áldozatok boai tartozóinak megrendítő vallomásai mint sulyo« i>örölyc&apá/*jk\' hangzottak .\'1 éa [lecsé lelték meg a vörüí l>okol\' vérefl\' uraknAnak ■ vérgözben !Md« ta a Jajkláltésokluin gy&-nyörködö szörnyének, a 17 év előtt még igazgatósága előtt mucskahát-tai-MMt jírnyedfr és alázatos re-verenclával tisztelgő bankkönyvelő sorsát. Lenin.társadalmi forradalmi agy-ficamainak hálás tanítványa -lett a szürke robotban életét leélő magántisztviselő, aki »)kat v olvashatott)\' amit nem tudott megemészteni és amikor Kun és Szamuely ráfeküdlek a.háborús se.lxklől .vérző, elalélt és igy csak reflcxraozdulalokknl védekező polgárságra, a tumásl bank-könyvelő elérkezettnek látta, az időt arra; hogy des|>erádó\'módjára kény unulftutyék szűkebb pátriája felett, és élét és halál ura legyen ott, ahol eddig csak Spartacus .szerepét töltette be. £s Bőth Lajos hűséges poroszlója leit Kleln-KOrvtnnak és -garnitúrájának. Tuilleltélt«< hegjettenségbaí mestereit. Nem Ismert könyörületet és jij volt aunuk, akire a tamási vörös cár haragudott, filotével kellett fizetnie korábbi kis számlatartozá-iáért. A vöröa pokol borzalmát léiiuk Isméé magunk előtt felvonulni, amit az egyik áldozat .özvegye jegyzőkönyvbe diktált : hogy egyik legvitézebb őrmestert, egyik legnagyszerűbb magyart veszett eb módjára kivégezték, holttestébe lelerugtak, véres fejét az utca kövezetéhez vagdosták. Hogy férjét, gyermekeinek •Piát vésztörvényszék elé \'állította, kivégeztette Bóth, mart korábbi ha-ragoM volt. És hiába könyörgött, esdekelt, rimánkodott irgalomért ; a tamási vörös cár nemi ismert kegyelmet. A községi-rendőr, a front-vtoeltniagyar -a fal elé került. Mintha a |xikol felszabadult ördögei orgiát ültek volna. Mintha a go-oosmág dladalstsokerén végig szá-gulíntt volna, mindeati legázolva, nwgaalá\' temetve. A romáin megszállás nem okozla azt a keaerüsé-8«t, minthogy akadtak \'magyarok, •kik cphlaltest szerepre vállalkoztak testvéreikkel ízemben. £> s tamási járásbii őség szoliájfl-"•k falán,. mint mozivásznon le|>e-"Wk mindama borzalmak, roelye-ket magyar ember sosem fog, sosem tud elfelejteni, .mart a magyar ""lénclem-legszomorúbb, legmcg-rendltöbb, szakit ,amire csak pírral és szégyenérzet tel lebot visszagondolni. Ott suhantak el a vörös l»kol árnyai és roesfeküdték Ida-geinket,! elvették álmaink . nyugodttá! és békénk zavartalanságát. Eszünkbe jutott mindaz,\'amit a rövid, dc annál véresebb vörös pro-letárurak/m a\'att mindazoknak sz?n-wdnlőlr kellett, akiknek drágább Súlyos feltételű kardpárbaj folyt le dr. Kovács László ügyvéd és Imrey Ferenc őrnagy között A páróaj Imrey őrnagy harcképtelenségével végződött — A felek nem- békültek hl Nagykanizsa, augusztus 16. Súlyos feltételt* kurdpárbaj folyt le péntek reggel fél 8 órakor Nagykanizsán dr. Kovács László nagykanizsai ügyvéd és Imrey Ferenc őrnagy között. A párbaj mindkét fél részéről he- vesen folyt le. Több karcolás és kisebb vágás között az első összecsapásnál dr. Kovács László jobb\'csuklóján kapott egy sebet, mig a második összecsapásnál csak felületi vágások érték a feleket. A harmadik vehemens összecsapásnál Imrey őr- nagy kezefején kapott egy mély vágást, amely harcképtelenné tette. A segédek nyomban beszüntették a párbajt.- A főlek a párbaj után nem békültek ki. Megkezdődött o hűrombotalml értekezlet Abesszínia elutasít minden memorandumos megoldást ós feltótlenül ragaszkodik teljes szabadságához Páris, augusztus 26. Csütörtökön Lavol hosszasan tár-gyalt Eden angol miniszterrel, aki a tárgyalások után a közben megérkezett Alojsl báró olasz megbízottal 18 megbeszéléseket folytatott. Az előzetes angol-francia-olasz megbeszéléseken megáltapl\'ották,* hogy az olasz abesszin viszályt feltétlenül a Népszövetség keretében kell rendezni. Ezt ugyan megnehezíti a négus ujabb nyilatkozata, amely szerint Abesszínia északi területéből aemnii áron nem hajlandó átengedni seramit. Abesszínia a végsőkig fog harcolni - Bár Abesszínia rosszul van felfegyverkezve - mondotta a négus nyilatkozatában - mégis a végsőkig fog küzdeni fügetlenségéért és minden támadást vissza fog verni. Páris, augusztus 16. Eden a Lavailal való tanácskozás után az angol követségre ment, majd körülbelül egy óra hosszat tárgyalt az. etióp követtel. Feltehető tehát, hogy az összes érdekeltek tájékoztatták egymást kormányuk állásfoglalásáról és ezzel az előzetes tanácskozásokat befejezettnek tekintik. Az olasz kormányálláspontja Páris, augusztus 16. Az előzetes megbeszélések során Alojsl báró rámutatott kormányának állásfoglalására, amely szerint OÜsz ország kénytelen lesz fegyvert fogni, ha nem akarják a keletafrikai terjeszkedést elősegíteni, mert erre Olaszországnak feltétlenül szüksége van. Olaszország ragaszkodik az Abesszínia felett gyokorlandó politikai befolyáshoz, de gonc\'oskodni kíván az angol és francia érdekekről Is. Laval hosszan tárgyalt az abesszin követtel is, aki újból hangoztatja, hogy Abesszínia elutasít minden memorandumos megoldást és feltéllenül ragaszkodik teljes szabadságához. London, augusztus 16. Valamennyi lap egybehangzóan azt Írja, hogy az előzetes tanácskozások és értekezletek alig változtattak a helyzeten. Páris, augusztus 16. Laval tárgyalt Polltlv párisi görög követtel Is, aki valószínűleg az ötödik döntóbiró lesz az ualuei ügyben, amelynek tárgyalását a döntőbíróság szombaton megkezdi. Kezdődik a játék! Páris, augusztus 16. A háromhatalmi értekezlet pénteken délután ül össze. A megbeszéléseket minden külső cifraság nélkül Laval dolgozószobájában kezdik - SzéiüSztják a lapokat és kezdődik a játék ! - Írják a párisi lapok. Róma, augusztus 16. A k\'-letafrikai gyarmatokra moz-gósl\'ott csapatok létszáma elérte az egy milliót. Páris, augusztus 16. (Lapzártakor érkezett.) A háromhatalmi értekezlet megkezdődött. Részletesebb és szélesebb körüzeg-4 beszélésekr els kilátás van, ezért Laval szobája melletti nagyteremben állandóan több szakértő tartózkodik. volt a magyarságuk, szentebb a hazájuk mindenekelőtt. v Mindezt )>edig azért juttatjuk a magyar emlékezetbe, mert az elsöpört forradalmi patkányok csúf hada nem tud belenyugodni abba, hogy Magyarországon letűnt a des-perádók, a vörös hóhérok, a lenini forradalmárok és nihilisták arun-juesi szaka- Hogy az Idők végtelenségéig Magyarországon csak a magyar és a nemzeti gondolat lesz úrrá. Hogy csak egy jel van ebben az országban, amely .mindannyiunk családi jele, sz*nt öröksége, csodás varázs-szere, éltetője : a piros-fehér-zöld. Alig múlik el hét, hogy a minden elismerésre mél\'ó közbiztonsági s»r veink ne lepleznének le egy vörös fészket, egy szervezkedést, egy ártatlan mezbe öltöztetett, messzire elágazó és vörös pénzen fenntartott Irodát, nyomdát, vállalkozást, tanfolyamot, bútorozott szobát, melynek szinte a láthatatlanságig finom szálai egészen Moszkváig vezetnek. Hogy folyton u;abb és ujabb sejteket mozdítanak meg, hogy foly\'on ujabb és-üfább segély csapatokat vetnek harcba, hogy folyíon friss erők kerülnek a barikádokra, akik az el-fogottak helyett folytatják a»t n haroot, amely hivatva van a magyar polgári társadalmat ugyanoda vinni, mint 1919-ben. Vagyis a harc nem szűnt meg. A harc áll és folytatódik a i>okol kitartásával, gyűlöletével, lelemény ősségével és fanatizmusával. Behúzott körmökkel lesik az alkalmat, hogy rácsapjanak a gyanútlan magyarra, főlog-a munkásaaatályra, mint amely leginkább1 reagál Moszkva maszla- gára. Dc belefurakodnak az intelligens osztály soraiba jfc és ezt már nem szabad lebecsülni, lekicsinyelni Araikor a tamási járásbíróságon elhangzott val\'omásokat h illjuk, jusson eszünkbe, hogy morajlik a föld, hogy komoly időket élünk, hogy a vörös |Hikol ügynökei szüntelenül ébren vannak, hogy Moszkva hálóját kivetették, hogy dolgozik\'a >o?r-venec« titokban,, észrevétlenül, de annál vehemensebbén, annál intenzivebben és a magyar polgári front legyen-résen, járjon nyi ott szemmel és lásson meg mindent, anpi körülötte történik. Végzetes .lenne"; hogyha a tamási járásbíróság! teremben lefolyt vallomások tanulságait nem vonná le és nem állana őrt lábhoz tett fegyverrel , a, magyurság. Benedek Reuö a_____t*UU KOZLOKT ._1935 «ügumtu» tfl Szőnyegek, paplanok, sezlontakarók, intézeti kelengyék, iskolai ruhákra szövetek legolcsóbb beszerzési forrása a FILLERES DIVATÜZLET A bét napos eső Javítóit a kanizsai mezőgazdaság állapotán A délzalai föld további esőt kíván — Budapesten orkán tombolt A magyarok főlényes győzelme a budapesti világbajnokságokban Budapest, augusztus 16. A Főiskolai Világbajnokságok során csütörtökön a magyarok 4 :1 (3 :1) arányban legyőzték az angol footbalcsapatot és ezzel favoritok lettek. A vizipolóban a magyar csa-l>at 10 :1 arányban győzött az euró-l>ai válogatott ellen. Az atlétikai ver senyekben is fölényes győzelmet arattok a magyarok. Egy szerencsétlenség is történt azonban a versenyen. Egy eltévedt diszkosz súlyosan megsebesítette Fischer cseh versenyzőt. Budapest, augusztus 10 A főiskola* játékok során pénteken a kardcsapauerbcnyt bonyolították le. Magyarország—Csehország 13 :3, Ausztria—Németország 9 :7, Magyarország —Ausztria li: 2, Némctország-Cseh-ország 8:8,. Tusarány 5ö:ÜO Német-ország javára. A Végleges eredmény tehát: Világbajnook lelt Magyarország három győzelemmel, vereség nélkül. 2. Csehország, 3. Németország, 4. Ausztria egy-egy győzelemmel. A kardvivó egyéni versenyeket szombaton i«ggci folytatják a Műegyetem oszlopcsarnokában. A katolikus szerzetesek sorsa Berlin, augusztus 16. Három irgalmasnendü szerzetest »ctevlzakihágás« miatt kitiltottak és elitéltek. Vey Ottmárt 4, Brummer Józsefet 2, és Hok Istvánt 1 évi fogházra ós valamennyit súlyos pénzbüntetésre Kélték. A ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE (34) WM^JMUH András óvatosan előrehajolva nézte Máriát, aki aranyszőke fejét lassan, puhán ráhajtotta a fiu vállára. András ezután minden szabad percében meglátogatta kis tarka veudégeit, Bartost is megkérdezte, liogy mivel táplálkozhatnak, de ez nem tudott rá feleletet adni. Megígérte, hogy , majd gondolkozik rajta, talán eszébejut. Hazaszaladt, fellapozta a lexikont, de hiába kereste a ^katáng. és .katonai, között, nem találta a katicabogarat. De minthogy András egyszer sem emiitette a kis állatok másik nevét, kénytelen volt bevallani, hogy nem emlékszik rá és bcisinerőcn telte hozzá: — Hiába, öregedik az ember. András kenyérmorzsától , kezdve minden elképzelhető növényi eledelt összehordott a kis állatoknak, de azok mintha a icvegőlíől éltek volna. Egy inggel pedig végtelenül elszomorodott, amikor seholsem találta vendégeit. A tarka csóppségek nyomtalanul eltűntek. Sietett megteiefonálni a szomorú hírt Máriának és sokáig fontolgatták, hol lehet a két pici bo-. . . : . Szerdán délután, amikor Nagykanizsára is megérkezett a várva várt eső, Budajiesten óriási vihar dühöngött. A felhőszakadás oly erővel tört ki, hogy leállt az egész városban a forgalom, inert percek alatt tiz centiméter magasan hömpölygött a viz az utcákon. Budán borsónngy-ságu jég esett. A vihar a Margitszigeten évszázados fákat csavart ki. Az ujonan épült BEAC sporttelep, ahol a főiskolai versenyek folytak, teljesen tönkre ment. Az utcákon a kidőlt fák és az iszaptömegek teljesen megakasztották a villamosforgalmat. Több autót és villamost felborított a vihar. A telefon és villany vezetékek is sok helyen megrongálódtak. A szünet nélkül szaladgáló Türelmesen vártak hetekig, de azok többé nem jelentkeztek. Közben elmúlt A tél is, szürke, pis*. kos sarat hagyva maga után, Dodó éppen reggelinél ült, amikor Mária telefonált. Jó lenne, ha át tudna jönni, megérkezett az ügyvédje, szeretné vele a perre vonatkozókat megbeszélni. Az ügyvéd magas, sovány - öregúr volt, a Darvas-birtok régi ügyésze. Néhány szóval elmondta a per tárgyát, majd rátértek a szakértők véleményére. Az asszony idegesen járkált a szobában és durván leszidta az öreg ügyvédet; szerinte ő volt az oka, hogy étidig elvesztették a pert. Éz látva Mária idegességét, csak azzal válaszolt, liogy hiszen még nincsen elveszve semmi, most kerül nz ügy a Kúria elé. Azután Andrással megtárgyalták a szakértői véleményeket, melyeken n fiu sok helyesbíteni valót talált. Már késő délután volt, amikor az ügyvéd elment. Mária idegesen fordult Andrásltoz: — Ha most elvesztjük, vége mindennek — és liozzátelte még, hogy ebben az esetben az egész birjok rámenne, minthogy a ^költségek, szakértői és a többi dijak óriási összegre rúghatnak a hosszú idő alatt. <. András gondolataiba elmerülve 41U az ablaknál és csendesen hallgatta az asszonyt, aki kis idő múlva újra jókedvű lett, mintha squiwí «m tórt&it mentőautók 60 súlyos sebesültet szállítottak be a kórházaklia. 9 halálos áldozat is van. Újpesten egy csónakázó férfit fordított a Dunába a szél, Kisiiesten egy férfit agyonsújtott a villám, egy másik férfi pedig a leszakadt magasfeszültségű huzalhoz ért és az vágta agyon. Egy idősebb asszonyt a vihar ugy a falhoz vágott Kispesten, hogy azonnal meghalt. A külvárosokban beomlott házak, viz alutt lévő pincék Jelzik! a vihar útját. A zivatar ujabb áldozatai Budapest, augusztus 16> Pénteken este a kórházban meghalt a szerda esti zivatar ötödik álA dozota. Bújás Károlyhé csepeli mun- volno. Sokszor megfigyelte már ezt az átmenet nélküli hangulatváltozást, a mely Máriánál pillanatok alatt történt. Ugyanilyen átmenet nélkül múlt el a tél is, beköszöntött a halk, lágymu-zsikáju tavasz. Mintha ezer meg ezer apró kis üvegharang csengve, bongva hirdetné a nagy tavasz érkezését. A Mester kezébevette palettáját, frissen, válogatás, nélkül dobálta színeit az azúrkék katlan alatt. Apró madarak c8ic^!regnck a pat-lanórügyű fák egyre sűrűsödő ágai között, csöpp kis éneklőmadarak, a napfény, melegség és boldogság űdehaiypi, kitartó lantosai. Tavaszi Kis, zümmögő számyu bogarak röpködnek a levegőben, szines páncél-köntösük csillogva yillan meg az átlátszó napfényben. Kócos, íenszőke gyerekek vidáman csengő kacagással kergetik egymást U zöld pázsiton; tarka szoknyás lányok mennek a kútra; kinyiinak a hosszú, fehér házak ablakai, a piiQs muskátlik éhesen isszák magukba a sárga napsugarat. András kinyi tolta nz ablakokat, Átölelte Máriát, aki ma folyton nevetett s állandóan azt hajtogatta, liogy «lesz, meglesz!. — és csillogtak a szemei. Hiába faggatta egész délután, liogy mi lesz meg, aminek annyim örül, csak nevetelt, csókolgatta és boldogan ismételte, hogy: leszi Most, amikor kitárullak az ablak kásasszony az áldozat, aki felett a vihar rombadöntötte a házat és a leszakadt tető agyonnyomta az asz-szonyt. Szentendre, augusztus 16. A szerda esti zivatar teljesen megtöltötte a szentendrei kőbányát vízzel. Pénteken öt munkás leszállt, hogy kiszivattyúzzák a vizet. Már a munka befejezéséhez közeledtek, amikor a bánya fala nagy robajjal beomlott. A kihívott mentőknek Dor-vis Ervin, Vaskó Imre és Nagy Sándor munkásokat még sikerült élve kimenteni, de két fiatal munkás, Varga István és Viktor János halálukat lelték. A meteorológiai intézet szerint nyolc év óta nem volt hasonló felhőszakadás a fővárosban. Pestkör-nyékről is súlyos vihaipkozta károkat jelentenek. • Nagykanizsán 18 mm eső fesett. A levegő erősen lehűlt. Az asz ál y-sujtotta gazdaközönség fellélegzett, mert noha piég mindig további esőre van szükség, a kiadós, zsíros eső enyhítette a súlyos helyzetet. Főleg a kukoríoa, répa stb. érezte hatását. A gyakorlati gazdák szerint az eső most már lehetővé tette a szántási munkák folytatását Jó hatással volt az eső a szőlőkre te, amely a rettentő szárazság után nagyon kívánta az csőt. A tavasziakra is jótékonyan hatott a földet teljesen átitató eső. Azonban ez még mindig nem az, amire a földnek, a mezőgazdaságnak szüksége van. További kiadós esőt kiván & zalai gazdaközönség. télőrző széles üvegtáblái ós a tavasz melegen ömlött be rajtuk, oilaállt András eié és sugárzó arccal kérdezte: — Tudod Dodó, ml lesz? — és izga-tottan leste a választ, de amikor ez rövid nemmel válaszolt, hangosan elkiáltotta magát: — Kisfiunk teszi \\ András mosolyogva nézett rá. Azután cigarettát vett elő; lassú, kimért mozdulatokkal rágyújtott és hosszan nézett a Sárga napfénybe .kiszálló kék füst után, Éva jutott eszébe. Érezte, hogy Mária megnőtt, most egyszerre k Ti másik nagyon távoli emléknek tűnt. Ez volt hát minden, ami Évához fűzte, ezért... csak ezéij... Nézte Máriát, aki mosolyogva állt mellette és ábrándozva nézett ki a tavaszba. Kicsi fiam fesz — gondolta — nekem, kis fiam (észre sem vette, hogy ő ls fiúra gandol, mintha lány nem is lehetne), lds fiam, gügyögő, szöszko, kócos kis gyerek,., oekem... nekünk. Csodálatos jóleső érzés járta át lestél. Éva azon a délután messze, nagyon messze távolodott tőle. Mária, cf-ak ő, egyedül csak ő, senki más... <• Az asszony álmodozó, hosszú pillantásokkal nézett rá. András érezte, nem tudná többé Évát átölelni, Mária volt az egyetlen, akit asszonynak érzett, akiről azt liilte,\' csak azért van, liogy neki párja lehessen és ha ő nem lenne, asszony nélkül egyedül élne. (Folyt kör.J Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban ) IMfc sugtisziut 17. 10(3 Esői Prognózis: Sok helyen eaö, kivált az ország keleti falén, nyugaton valóazlnü-eg már kevesebb felhősödés. A hőmér-jóklot az ország keleti felén nem változik, nyugaton klsaé emelkedik. Naptár: Augusztus 17. szombat. Rom. kat. Jácint Protestáns Anasztáz. Izrael. Ab. hó 18. Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó napban a «Megváltó> gyógyszertár Er-zsébet-tér 21. és a kiskauizsai gyógy-izertár. ZALAI KÖZLÖNY Étvágytalanságnál, gyomorhu rulnil, gsKttlkus Iáinál, bélrekcUés-nél, emésztést renyheségnél, anyag csereiavaroknál, csalánkiütésnél és bérvlíike\'ésnél a természetes .Ferenc József* keserűvíz rendbe bozza a gyomor és a belek működésit s megszabadítja a leltet a felgyülemlett rothadó anyagoktól 390 ipartestület működik az országban Az Ipartestületek Országot gíöz-l»nl|a most adta kl a beérkezett Jelenlétek alapján tájékoztatóját fiz or szág Ipartestületeinek állapotaiétól. Ebből megtudjuk, hogy 1034-ben Bu-dajteslen 14. a vidéken itedlg 346, összesen tehát 390 ipartestület mü ködölt az országban. Az ipartestületekbe tömórült | tagok száma volt Buda|«sten 29.586 (11133-ban 23.896), - .vidéken 129.889 (127.058). összesen 168.055 .(155.456) Megállapítható ezekből nz (idntok-ból, hogy 1934-ben Buda|ies,en a szaporulat 1168, vldókcn 2331, ösz-szesen 3499. Az Ipartestülelek bevételei a fent közölt taglélszámszaparoüásnnk inog felelően szintén sza|toittdó Ininyza-tot mulatnak és pedig : tagdíjukban 1934-ben befolyt 1,063.492.27 vP.mig 1083-ban 030,9313.86 P, felvéiell díjban belulyt 210,245.08 .P (200,064.85) lanoncszerzödésl díjban 86 ezer 138 P, (71.904.81), szabadulási díjban 1 tefolyt 105,662.50 P, 1933-ban 116.406.20 P. A legnagyobb taglétszámmal a szegedi Ipartestület rendelkezett: 3213. Ulána következik a debreceni; 3174, majd a budapesti férfiszultók Ipartestülete 2046, a budapesti cipészek Ipartestülete 2832 .tagg.il. Egyike a Icgagllisnbb . Ipurteslü-leteknek azonban kétségkívül a nngy kanizsai ipartestület, amelyi 1000 főnyi taglétszámával olyun tevékenyeget fejt kj, hogy mindenkor domináns sz<rei>et töll be a Kamara Cgész területén. A nagykanizsai Ipnr-traiülei az egyetemes Iparosérdekek ért folyó munkája nem egy ízben Mhlvia az ország Iparosságának figyelmét. j Legnagyobb bevétellel rendelkező Ipartestület a budapesti .építőmesterek ipartestülele 66.0t6 pengő 60 ""ér bevétellel. Azután s írban : a ouda|»catl nólszabók Ipartestülete W006 |tengő 22 fillér, majd a budn-I«\'SII mészáros \'Ipartestület 44.604 Ifngö és a budapesti hentes Iparműiét 41.363 pengő 8 fillér bevétellel. A legkisebb bevélelü Ipartestalct a siibckházal 137 liengö 48 fillér és a dávodl 31 pengő 22 fillér bevétellel. KISKANIZSA ÜNNEPE A Polgári Olvasókör zósilószentelésének 10. évfordulója Visszapillantás tíz esztendőre Joggal mondhatjuk, hogy Klskanlzsa unne,*, hiszen u derék kiskauizsai gárság annyira össze Vun forrva a Kiskiiiii/vai Polgári Olvasókörrel, any-nyira otthona, vára, érdekképviselete, oly hatalmas szervezet, amely legtöbbjét magába foglalja, hogy a Polgári Olvasókör ma már Kiskanlzsát jelenti, A Polgári Olvasókör vezetősége élén olyan munkát fejlett ki, ami nemcsak figyelemreméltó, hanem, ami a/. Ipartestületet jelenti az Iparosságnak, az OMKE a kereskedőnek, az a Polgári Olvasókör a kauizsai kisgazdáknak és kiskanizsai lakosságnak, ügy ember-öltőn tevékenykedik, fárad tagjaiért a Polgári Olvasókör, azonban zászlót, szervezkedésének látható szimbóluniAi csak tiz év előtt sikerült |>eszercz:ii és azt a legünnejiélyesebb keitek közöli felszentelni. Akkor a zá zló^nyai thiztci Uogenrieder Frigyesné született líperjessy Vilma gyógyszerész neje töltötte be, az ünnepi beszédet dr. Hajdú Gyula vármegyei tb. tiszti főügyész mondotta, inig a zászló 1/^zcrzése és az ünnepély rendezése körül dr. Thol-way Zsigmond poslafőnöknek nagy érdemei voltak. Ezt u lizéves évfordulót ünnepelték mintegy jubileumként a/, ország legderekabb, legszorgalmasabb é> legkitűnőbb kisgazdái és népe: Kiskánizsa lakossága, liqgy egyutlal visszapillantást vessenek az elmúlt időkre és mérlegel állítsanak Tel munkásságukról. Az ünnepély teljesei) ugy folyt le, mini tjz év előtl, amikor minden máskép volt, amikor még sokan ott voltak a zászló körül, akik ma hiányoztak és csak derék, Itecsületes magyarságuk emléke él és virraszt tevékeny munkásságuk lieiye fölött. Az ünnepséget a tradíciókhoz híven ünnepi szentmisével kezdték. A hiva-tn|os város képviseleiében megjelent dr. I\'álfy Gyulu vánosi közgyám, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kór képvisv--lciél>en dr. Tliolway Zsigmond |>os\'ta-lávirdai hivatali igaz^atóA"*} Zrinyi el-nöke, de ot( volt a zás^löanya, özv. Iíogenrieder Frigyesné csuiádjával, magyar ruháiban, magyar fejdísszel, ugy mint akkor... ti\', év előtt. Akkor a zászlóanya még ndn Irta neve elé u hárombetűs jelzőt: «özv.» Akkor még Kiskanizsán Is sok minden máskép volt. 32 köri tag költözött el azóta a csendes kis hátakból, a messzi, messzi világba, amit a temető kapuja nyitott ineg. Az ünneplő közönség a Kör termé-ben gyülekezeti, alionnau a szép selyemzászló a atl átmentek-a templom, ha ünnepi istentiszteletre, amit a Ijjs-kunizsaiak fáradhatatlan buzgóságu fiatal ferences lelkésze, P. Mlholcsek Miklós celebrált mialatt a kóruson l.encz kántor vezetésével a kar szépen lieinni\'ott énekeket adott elő. Ájtatosság, komoly rendezettség, fegyelmezettség jellemezte a templomban Kiskánizsa népét. Olyanok voltak, mint künn az életben. Az ünnepi közönség a személyien helyezkedett el. Evangélium után P. Miklós gyújtó beszédben fejtegette Nagyboldogasszony ünnepének jelentőségét a Kaplsztrán Jánosok lelkesedésével és magyaros Jie-vévei. A magvarok Nagyasszonyához való rendíthetetlen hűségre hivta fel a zsúfolt icmplom hívőit. Szépek voltak a Mária-énekek. Szivből fakadt az istentisztelet végén, mint hálaima Ís a nép alázatos könyörgést a magyar liinnusz; «Megbünhödte már e nép...» A jó Isten bizonyára örömmel tekintet le Kiskánizsa népére, amely tántoríthatatlan hűségben, sziklaszilárdan ott £11 apái hite mellett Díszközgyűlés Zsúfolt volt a Polgári Olvasókör nagyterme, hiszen a klskanizsaluk családjának ünnepe volt. Cljenzéssel és «ol< meiegfégRel fogadták özv. Bogen- rl<\'der Frigyesnét, a zászlóanyát, ami-koi kiséietével belójíelt a terembe. Mellette a ragyogó selyem/ászló. Az j ünnepély a Hiszekeggyel vette kezdetét, amit a Kath. Ifjúsági Egylet énekkara adott elő Lencz karnagy vetélése alatt. Anek József elnök kereset-|en szavakltfu nyltolta meg a díszközgyűlést és üdvözölte a megjelenteket. Melegen emlékezett meg azokról, akik tlz öv alatt meghaltak, különösen Iíogenrieder Frigyesről, a zászlóanya elhunyt férjéről. Novát György titkár terjesztette elő beszámolóját, mely visszapillantás volt a lefolyt tíz esztendőre és annak mozzanataira. Amikor tiz év előtt, Nagy -l>oldognsszony napján dr. Varga Teo-dorich plébános szentelte fel a Polgári Olvasókör zászlaját és dr. Tholway Zsigmond postafőnök buzgósága folytán felejthetetlen ünnepet rendeztek. A titkári jelentés hosszabban foglalkozott ezután a Kör belélctével. Anek elnök meleg szavakban megköszönte özv. Poifenricdcr Frigyesné zászlóanyai tevékenységét. I.eikes taps fogadta P. Miklós megjelenését a j>ódiumon. P. Miklós ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy tlz év előtt zászlót sdentelt a Kör, ho.\'ty a polgárságot alája tömörítse ós otthont biztosítson számára. Fejtegette a zászló jelentőségél, melv a magyar igazság hirdetője. Elismeréssel szólt n?okról a férfiakról, afcik a zászló a\'att kitartottak. Hálával emlékezett meg Városi Moigé Augusztus 17-én és 18-án Szombaton és vasárnap A szezon két nagy slágere I Iglói diákok Farkas Imre vígjátéka. Jávor, Kabos, Oózon és az uj sztár Bsrvay Marloa, valamint a pécsi színtársulattól előnyősén Ismert Márkus Lajos bonvlván főszereplésével. Itt •lóixlr I PREMIER I Itt slftssfir | 11 Ez a leány mindent tud Szenzáoiós történet. Magyar hlradA. Figyelem I A mllsor hosszúsága miatt az előadások kezdete szombaton 5 és fél 9, vasárnap 3, 6 és 9-kor A szombati B órai előadás filléres kstyárakkell SZENT ISTVÁN HETÉBE* ht Budapestre uUzik, ne niulltsza el megtekinteni az ötszáz egyeden zongoragyárának, t MUSICA R.-T. bemutatótermeit: VII., Erzaékat-klrat 43 (Royal Apolló). Díjtalan szakszerű felvilágosítások. U| és használt zongorák P 400-tól. Kedvező fizetési feltételek. Váltó, kezelési költség alnoa. Vétel - Ciera - iavlUa — H»agoláa dr. Tliolway Zsigmond postafőnökről és Papp Péter kiskanizsai kereskedőről, akik mindig ott voltak támogatásukkal a Kór mellett Tisztelet ős )iála e két férfiúnak - mondotta. P. Miklós beszéde nagy hatást váltott kl a jelenlevőkből. Nayy László saját szerzeményű költeményét adta elő, sok taps között. A Kath. Ifjúsági Egylet iw*",rázó erejű irredenta dala következe, t ezután, amit l>encz kántor dirigált, fis itt >zl-vesen emlékezünk meg a Kath. Ifjúsági Egylet eredményes kulturmunkájáról, amit Kiskanizsán kifejt. Feltűnést keltett Horváth József III. éves preparandlsta beszéde, o\'-; korát messze túlhaladva, a Pctőfl-iíjok gyújtó tüzével és márciusi lángjával magával ragadta hallgatóságát, a magyar zászló jelentőségét fejtegetve. Ez a zászló hirdeti, hogy nem nyugszunk meg Trianonban, hogy csak Nagymagyarországot ismerjük és most a magyar ifjúságra vár a szerep, hogy felvegye azt a zászlót, öml apáik kezében volt, mondotta. Az apák megtették kötelességüket, az Ifjúság tovább viszi a zászlót! Nem egy idős, fehér l>ajuszu gazda arcán láttunk könnyeket folyni... Ezt a magyar fanatizmust, ezt a magyar lángot fogja belevinni a magyar gyermekek lelkébe mint tanító: Horváth József. Dr. Tholway Zsigmond posta hivatali Igazgató" vetett ezután visszapillantást a tíz év előtti ünnepélyre, Nagy boldogasszony napjára, amikor 1925. augusztus 15-én zászlót szentelt Klskanlzsa népe. Ez a zászló azt )e. lenti, mondotia harsány hangon, hogy nem nyugszunk bele Trianonba, hogy visszaszerezzük Nagymagyanországot. A suttogó, szellő, a szélvész, a vihar, fl magyaV Vjnapsupár mind azt hirdeti, hogy eíjí^n még a kikelet... Majd amikor megszólalt » templom déli harangszava, kijelentette^ hoíy ez a harangszó vigye a hatánon tul levő magyaroknak az Itteni testvérek üzenetét, hogy lesz még egyszer ünnep az országban. Dr. Tholway lgaz«a|ó lelkes beszédét hosszantartó taps követte. (Dr. Tholwayt érdemei elismeréséül még lí*25-ben dlsztagjává válaszlotta a Kör közgyűlése.) Anek elnök zárószaval titán a di*x-közgyűlés a Himnusz akkordjai mellett ért véget. S \' A közönség lelkesen éljenezte a zászlóanyát, özv. Iíogenrieder Frigyesnél, «kl kíséretével a délután folytatódott ünnepségen Is részt. vett. Szép volt, ragyogó Nagyboldogasz-szony napja Kiskanizsán. A gazdaközönség áldó tekintettel nézett az. ég felé, amely megkönyörült mjla és esőt adott a Ükkadt földre és megjavította, amit még javítani, megmentette, amit még menteni lehel. Egy egységes, nagy. álPont ünnepi lélek volt Klskanlzsa népe Nagyboldogasszony ünnepén, Nagy boldogasszony jegyében ... (B. R.) _ nyolrkor tathtl a hCvid autóbusz) A Nagykanizsai Autóbuszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre Induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kéréséi* most még korábban, háromnegyed nyolc órakor Indul a Centrál elől. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az putóbusz vezetőjénél. 4 ZALAI KÖZLÖNY \'*3S. angnsilus lt Péntek miaipm I. 17 Wei(Hn«er Ede szatonreneknia. -18.15 c%dák és hibák a pesti Dunaparton. (Maxlicvlc llyör©\') — 1845 Wechsler Ili zongorázik, Vádi Károly klarinélozik. - 19.13 ffllkor hajéinaa voltam. (Hévai tiéza »!oIvn»á-«) -30,15 A Budapesti SiíuLtonlkiu Zenekar .Magyar nótocs(je.. (Bodán Mar- fit, Kalmár t\'ál, Karácsonyt Margit, -ásrtó Imre és cigányzene.) — 22.IW Hírek. - 23.40 Budapesti Hangverseny renekar. - 0.06 Hírek. MpsetlL 18J0 Az éghajlat és a nelleroi munka. (Wesl AUmrt.) - 1».2» 2UJ0 Hang-teiuaeek. — 20l20 paskini romantika — Szovjet saatirák. (Ur. Trtcánvi Zoltán. - 2&5D Hirok. - 11.0-0.16 Barbanann Jéasef jazz műsora. njo Hmt lúuulus (bariton) énekel (son»uáu kiséii Altréd SpaimajíU}. -ISje fcét\'ouflnráN liangv«rígeiiy. — 22.10 Bcciliovtai: Sk.it dalok. - 22.45 1-anncr ás Slrauss elfelejtett müvei. (Eláadja a bécsi sziiníóuiku.sok rádiózettekara.) — 24 Scbnimanelwac. Szombat Uuihpeat L 0.45 Torna — Utána hanglemezek — 10 Ilitek. - 11X20 Somlai\' Uroly eibeasé^se: -A héiai lakodalom.. — 111.45 A NéjXííésasónugv i Muaeiuuol is-ittCztoli liúnav-llorválh .lévai lauaouuii titkár. - 12415 Virsli Ilona és veemes Jeuö énekel* - 12J0 Ilúck. - 13.21) Müjcués, UüjMsjelanlés. - 13.30 Uevtlia l.tváu aíalouseaek-ira. — 14.40 llirek, árak. - 111.10 Harsány! Uizi mesél. lti.45 Uöjellés, kirek. 17 .Alli,> (l\'.\'s/ly Masa elbeszélése.) 17.30 Ai ezíistüolyílil az exilsltawyo-lúg. Kaloaa li.zló «löaáá»a laucie meaekli.-l. — 18.40 A kUÚUagártsá. (Iiikaaiás JáBoa.) - lti.«5 Ugányaew. — 10 SaimiKSitMás a Stúdióban. .Szjniuauy.t Kotaédia 3 íelMHlásbau. Irta Axii líugiieliMu. IWnikaö dl. Né-znoti Aulai. - 31,50 Hirek. - 22.10 (ü(áay..tt>a. Kalmár Pál énekel. — ttöaben aJtt-S3.a0 Al egyéw kaid-vívás donUSjc a Mnjyelwi Autója-búi. IKszétó pluhár látván. — 0015 Hlx\'k. 19.05 Mezőgazdasági [élúrn. — 10.10 --20.10 ti áll István brácsázík znngijra ktsér*tlcl. - 20.20 A lélek csodái. (Révész Béla.) - 21 Hírek. - 21 30 ttJO Pataky Yitmos jazzzenekaráuak műsora. 12 Lesaesek. — 14 Caniso- éa 1-arrar- temezck. — 15.35 Mbinicb eüera-uégyes haugv^veoye. — 16-45 Fuvéaaenekar. 17.21 KMÁrbAaé hangszerek lemeze lr*n. — 19.45 Welnberger: I>er Ftoelv-ling Í «I, operett. - ».» IHres kar. mesterek lemezekon. — 23.36 Tánczene. belet n0M ttj-gel íhgyomotra egy Wl pohár természetes .Ferenc Jözsef" keserűvíz 2-3 «ra alatt könnyű, lágy hél-k Hírűiéihez arglU (i ezAllal Igen tok esetben ruutkUtl lótékűoy hatással vaa a beteg szerveire. | aaadklvül attagfte h»t.f»>.áriásl aW«. Morfén tofiadwiiök, Jó MvNrtlyin, hosszn lejárntu réntotir. sOt kamat mentesen U kaphatók Köpetein buta* ármbiahaa. Horthy Miki*»-i)t 4. . — €ljr«nBt*l«<* inteti kelengyéje c**k ngy teljes, b« azt Si-híttzéknél ■nép mintás, meteg paplannal, fiaacll takaróval kiegéBziti. Emberrér felt a íetoérsMkálln vándor kabái)áiif állapította meg a vegyvizsgálat Hogy az áldozat vére-e, nem sikerült megállapítani A gyanúsított ember állhatatosan tagad A kajwsvárl csendőrség már két hete elfogta Pacsmár Ferenc fehérszakállú vándort, akit.a zamárdt országúton történt gyilkossággal gyanúsítanak. Mint már közöltük a vizsgálat során Pacsmár kabátján vérfoltokat találtak, melyet felküSdtek az Országos Vegyvizsgáló Intézethez. A jelentés mos térkezett meg a kaposvári törvényszékhez, amely bátrai talált vérfoltok tényleg ember a kővetkezőket tartalmazza : »A ka-vértől száymaznak, de azt a ruháról mosással el akarták távo\'itani, tnajd a megmaradt fol\'okat zsirral bekenték. Azt azonban nem lehet megállapítani, hogy a vér a meggyilkolttól származik, mert a foltok na-gyon kicsinyek. Az eddigi vizsgálat mind Pacsmáir ellen szól, mert a kabátján ember-vér volt, a gyilkosság helyén talált bot is az övé s az elhunytnak barátja volt. Ezzel szsmben Pacsmár tagadja a gyilkosságot. Ez ügyben hamarosan fötárgyalást tart a tör vényszék s akkor tisztázódik a homályos gyilkosság ügye. Az agrárbiztosítás kérdését a Mazdaszervezetek utján gyökeresen és intéz• ményesen kell megoldani Vitéz dr. Czcglédy (Bélát, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatóját, mint egyik Jegllletéke-aebb faktort is\'megkérdeztük a gazda, Illetve agrárbiztosításokkal kapcsolatban. Nevezetesen sorozalosin szóvá tettük azokat az álla|x>tokat. éppen lapunk hasábjain, 1 melyek ma már tarthatatlanok ^z agrárbiztosítások terén, mert az igen magas díjtételeket nem tudja ta gazdatársadalom fizetni, Igy a nemzeti vagyon Igen Jelentős károsodást szenved minden esztendőben azzal, * hogy caak a biztosító Intézetek gyarapodnak. Cteglédy Béli -az alábbi nyilatkozatot adta ezzel ra kérdéssel kapcsolatban: j - A gazdatársadalom v\\z utóbbi Idők folyamán úgyszólván íívtőI évre a legsúlyosabb ^eleml károkat szenvedte el. Fagy, ^aszály és jégverés károsított nagy iterületeket, sok gazdának termését semmivé -tette. - Terményeinket fagy és aszálykár eflen hazánkban blz\'.ositrmi nem lehet s a Jégbiztosítás magas dija különösen a legnehezebb - viszonyok között élő gazdák legtöbbjét vissz 1-riasztotfa attól is, J*>gy terményei- ket jégkár ellen biztosítsák. így van aztán az, hagy ^ mai súlyosan válságos Időkben a Jégkárt szenvedett gazdák legtöbbjét úgyszólván egzisztenciájában rendíti meg ui jégverés j)usz<i»ása. h szen \\|égkár biztosításnak hiányában at.kár által jelentett bevételkiesést pótolni vpgy-szólván képtelenek. A \\kórt szenye-dett gazdák az lállarn segUs^gééVt kénytelenek folyamodni, mely [ a mezőgazdasági termelés zavartalanságának biztosítása érdekélten \\ a kártszenvedetieknek segítségére Jön nl kényszerül s (Igy egy-egy sulyn-saób jégkatasztrófa kétszeresen is érinti nemzetgazdaságunkat, nemcsak a megsemmisült termények ér-1 tékének a nemzeti jövedelemből való kiesése folytán, >hanem a károsultak érdekében folyamatig sjett segítő akciók költségei jrévén is. - Ha a gazdák tűzbiztosításainál nem is egészen ilyen állajtt\'okaJ ta-lálunk, azért mégis • megállapítható 1 c téren Is az. hogy bizony még nagyon sok volna a tennivaló, mert hiszen ha a . gazdák portál és tmyn-épületei tűzkár el\'en Jórészt biztosítva Vannak is, sajnos a termények és jószágok nagyrészc vmég tűzkár ellen sincsen biztoaitva. (Az állatok- Nép Mozgó. Augusztus 17-én és 18-án Szombat—vasírnap KM nagy film ig| mflaorbanl Vérbosszú Henry AÍhawajr rendezése. Főszereplő Scott B Buffalo IL Vadlovak völgye (A I6terivaj brrgantik eldorádöja) Zanegray vadnyugati nagy filmje Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 80 ffliléraa helyérak. nak elhullás ellen jvató blttoftitása pedig egó6aen szórványos, r minek következtében a neraztítijvagyonnak tekintélyes hányada megy "évről-évre veszendőbe. Mindezek « alantján megállapítható az, hogy gazdák biztosítási kérdéseivel foglalkozni kell s meg i kell mielőbb kezdeni a mezőgazdasági érdekképviseletek bevonásával * v a magyar agrárbiztosítás reformjának előkészítését - Ennek során elsősorban az ag. rárbiztositás,államosításának kérdése vetődik fel -előttünk. De ha e kérdéssel szembe nézünk, t. akkor azonnal szemünkbe tűnnek a kötelező kárbiztositás ál\'al jelentett nemzetgazdasági előnyök mel\'.e.tt >a Jiát. rányok Is. É^jpen ezért az agrárbiz. tosltásl időseerü i>roblémákat ds a gazdatársadalomnak magának, tehát önerejéből, az önsegély islvének alkalmazása mellett kell megoWanl. Amiként a termeléspolitikai ^és ter-mésértékesltésl kérc^éSeket Is csak ezúton, csak a szó nemes értelmében vett agrárszövetkeaöli mozgalomnak kiépítése utján lehat ipikemson megoldani. akként az agrárblztosiUis reformjának Ügye ls \\csak ezömn valósítható meg sikerrel olyként, hogy abltól az agrártársadalom egye tömének és nemzetgazdaságunknak egyaránt haszna és előnye szármnz-zék. - Ugy hiszem ,ezen az uton kell haladnia a gazdatársadalomnak, ual-Indulni j>edig akkor vIndul el helyesen, ha a már meglevő szövetkezeti agrárbiztosító alakulatokat támogatja addig ls, nmig a Viszonyoknak Jobbrafordultával az agrárbiztosítás problémáit és ezzel ka|>C8olatos:in annsk reformját önerejéből, tisztán gazdaszervezetek utján gyökeresen és intézményesen megoldáshoz nem juttathatja. Cáfolják Schuschnigg lemondását Bécs, augusz;us 16. Az elmúlt napokban Ausztriában olyan hírek terjedtek el, hogy Schuschnigg kancellár lemond. Ezt a hírt hlvatnkxs helyről most a leghatározottabban cáfolják. A klnal banditák meggyilkolták az elrabolt újságírót Peking, augusztus 16. A pekingi banditák meggyilkolták Ganes Johnes angol újságírót, aki csak a közelmúltban érkezett Pekingbe Fürer német újságíróval és akivel együtt pár napra rá elraboltak. A meggyilkolt angol ujságiró Lloyd Oeorg titkára volt. Holttestét Poacsang köafelében találták meg. Három revolverlövéssel oltották ki életét. _ A klnal árvíz borzalmai Síinghay, auguwtus 18 A hoanghói árviz «gyre ijesztőbb méieteket ólt. A munká»ok ezrei próbálták gátépítéssel megakadályozni a* ár 4ovaierjedését, de minden fáradozás kárba veszeti, A fo\\vó áttörte a gátakat. Sanlungnál 6000 négyzetkilométernyi területet árasztott el. Hopeiaé 500 falut óntótt «l, 30.000 ember lett hajléktalan. A menekültek ezrei árasztották el a környező vidéket. Sok helyütt a takoKság a <4omlx»k, házak és fák tetején lakik és nai»k ót« mAr ía-kéreggel táplálkoznak. A menekültei számát 1,700,000->e teszik. 1BS5. aupisxtug 17 ÍALA! KÖZLÖNY - (A SromMttl^ly tMíykinit^l va. roiköi1 u«zémérkő*é*) részit les beszá-mólóját a mai anyagtorlódás miatt lapunk holnapi számában közöljük. _ (sz»mélyi hírek) Dr. Krátky István polgármester pénteken este érkezik vissza hivatalos budapesti útjáról, — Dr. Lontay Alán, a nagykanizsai jár^s főszolgabírója nyári szabadságáról hazaérkezett és átvette hivatala vezeléséU - (A közkérháxbél) Dr. Landgraf jenö egyetemi tanársegéd, «kl dr. Tn- I kócs Zoltán igazgató-főorvost a se|>é- | szeli osztályon szabadsága alatt Jic- \' lyctlesitctto, visszautazott Budapestre, ! - (Fgy na^kaiit-Mul kereskedő ha- \\ lila) Péntek reggel nvgghalt Nagyítani- 1 zsán Sáfrán József ismert nagykunt- 1 zsai kereskedő életének 47-ik évében. I A megboldogult ellenőre volt az OMKE-nak és mindenkor tevékenyen részt veit a kereskedői és gazdasági mozgalmakban. Kitűnő kereskedő volt, 1 a tisztességes kereskedelem mintaképe, 1 aki a hazafias megmozdulásokból is • kiv<*tle részét. Halála súlyos vesztesége ! a nagykanizsai kereskedötársadalom- j nak. Temetése szombaton délután fél I 4 órakor fog végbemenni a róm. kath. sírkert halottasházából, amelyen az j OMKE testületileg vesz részt. Az OMKE elnöksége felkéri tagjait, hogy minél számosabban vegyenek részt elhunyt karlársuk végtisztességén, - Orvosi hlr. Dr. Benedlg Árpád fogorvos Deák-tér 3. szabadságra utazott, Folyó hó 24-én újból rendel. - (Ha^\'o/ás) Balatonboglár Jársa-dalmát súlyos csapás érte. Simon Aladár, a Boglári Takarékpénztár érdemes eLuökigazgatója áldásos életének 77. évében elhunyt Az elhunyt tevékeny közgazdasági szerepet töltött be é> vehető tagja volt Boglár láraadalmá-nuk. Nagy résfvlt mellett temették el a boglári sirkertben. - tlMnették Varga Mortft Irgalom nővért) Óriási közönség kisérte utolsó útjára Varga Margit irgalmas-r«ndi nővért, aki tóbb mint 50 évig szolgálta a. betegeket, a szegényeket, ismeretlenül és névtelenül, egyedül csak a jó Istentől tudva. A kanizsai közönség azonban kitelt magáért, főleg "zok, akik a kórházban voltak és akikei az irgalmas nővérek ápoltak, nagy tömegben Jöttek el, hogy megadják a végtisztességet a Cariftas nagy halott-Iának. A megrázó temolési .szertartást P. Czirfusz Viktória plébános-gvárdián végezte nagy papi asszisztenciával, mlg a kántori részt Gazdag István kántor valóban megkapó szépséggel végezte. A temelésen ott volt a kórház teljes orvosi kara, az irgalmasrendl nővérek, •> papság, az elhunyt nagyszámú tisztelői, Ikogy utolsó Istenbozzádot mondjanak a kötelességteljesítés ragyogó példaképének, a sirnAl mégcgysxer l»o-*zente|(ék a hatottat, majd átadták pi-1 illőre a magyar anyaföldnek. - KftatkabMMtUk figyelmébe! Hu-•oráralukat .éoyegeseo leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre Is, kamatmentesen. Kopstein bútorAratod, Hofthy Miklóa-ut 4. szám. Vadászat A földművelésügyi miniszter a fennálló vadászati tilalmi időt részien mó- dositolta és j^dlg szarvasbika ezután szeptember 1-től november l-ig lölictő, szarvastehén és szarvasborju október 1-től lőhető február 15-ig, őzghla és muflonkos minden időben tilos. Fácánkakas szeptember 15-től, fácántyúk ok tóber 15-IŐI február l-ig lőhető. U. U. E. — (Az Fgy házi Vegyeskar) szómba-ton este 7 órakor próbál tart; Gazdag kántor. r- (Másfél millió pflngő atló folyt be Zalában) A pénzügyigazgató jelentése szerint a folyó év első hét hónapjában a vármegye terűidén másfél, millió pengő együttesen kezelt adó folyt be. — (A nagyknrizsai gőzfürdő) igazgatósága ezúton érlesiii a nagyérdemű fürdőközönséget, liogy kedden illetve Szent István napján délelőtt a férfiaknak, délután a nőknek lesz nyitva a gőzfürdő. —\' (25M métermáttu tak irmáoy pusztult el a padúri apátság uradalmában) Padár községben ^a Jézustársa, ság uradalmában kigyulladt egy pajta, telve takarmánnyal. A tűzvész oly hatalmas volt, hogy a szomszéd községekből a tűzoltóságok teljes felszereléssel siettek segítségre, órákig lartott a küzdelem a tűzzel. Az uradalom egész takarmány készlete, több mint 2500 métermázsa, a tüz martaléka lelt. A nyomozás gondatlanságot valószínűsít a tűz keletkezése okául, — (A Balaton áldozna leit az éle/-mtptö) Hübner József 54 éves nyug. miniszteri fő.anácíos, budapesti lakos, aki családjával Balatonmáriafürdőu nyaralt, leányaival és unokahugával csónakázni ment a Balatonra. A \\őjp-nácsos unokahuga mintegy 1200 méternyire a parttól a csónakból a Bala-Ionba eselt, Hübner József ulánaugrott, hogy kimentse a leányi, azouban elmerült és a viz befulladt. — Megérfce/plt a világhírű Pfaff varrógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a rendes varrási munkálatokon kívül gomblyukat varr, plklnoz, gombokat felvarrja, endüz, fércei 2 és tűvel egyszerre diszőltéseket magasítva Is végez és még sok más munkára ul-kalmast Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. LACKENBACHER EDE siilimr és DEUTSCH ALFRÉD állalblzománfos Irodahelyiségüket Városház-épül téböl Suflár-ut I. az. alá (Blankenberg-házba) helyazték át. - Magyar tudósok a magyar olvasóknak) A magyar tudományos élet és a magyar közönség között a közvetítő szerepére vállalkozott a Búvár, a természettudományos gondolkodás egyedülálló képes magyar folyóirata. Most megjelent u] számában ezt a kulturális tevékenységét a legtökéletesebben leijesiti, amikor érdekesnél érdekesebb cikkeket közöl. Budapest hévvizeit ismerteti Kunszt János dr„ a vitorlás repülés problémájával foglalkozik Ster Tibor, az ismert repülő, a nyári hőséggel kapcsolatban a jég-gyártás technikáját magyarázza meg Reis Pál mérnök. Bi onyára mindenkit fog érdekelni Jáki Gyula tartalmas tanulmánya a vérátömlesztésről, Lcopold Lajos tanulságos cikke a konjunktúra természetéről és kihatásairól, Erdélyi Sándor vegyészmérnök cikke a petróleumot pótló széntlajokról, mig » lap kitűnő szerkesztője, Lambrecht Kálmán a müncheni Deutsches Muscum 10 éves tevékenységéről számol be. A Búvár uj száma eseménye a magyar tudományos életnek s a közönség csak hálával fogadhatja ennek a nagyszerű folyóiratnak a megjelenéséi. Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órátój esle 0 óráig (héttő-, szerda, péutek délután, kedden egész nap nőknek). mim Tsraéijtíuta Irányzat; egyenetlen, forgalom: ilink. Buu IH<«». 77-w 15 25—1545 1535-1560. 78-e. 1550 -\'575, 80-.I 1565 -15 85. dunint. Tl-et 1475-1495 78m 1460 — 15 10. 79-n 1505 15 25, 80-.. 1520-1535 - Ro>. potvldtlil 1430 14-50. mi. 14-75-1600. Z.b u| initp 1650-16-65. T.na.ri ÜMá.t. I köiép .b bpul 1540 15 50 KsszitsB itthon saját fivBiisliiiH szódavizét Baclllnsmentes Hiegtenlkns ■ kapható amig a készlet tart SZABÓ ANTUL spartizIstébBD Fő-ut 5. Még mindig homály borítja Rázza miniszter szerencsétlenségét | Róma, augusztus líí Razza olasz miniszter szerencsét, lensége ügyében a vizsgálat során a bizottság megállapította, hogy a gép visszatérőben volt a repülőtér felé, mert valószínűleg hibát észlel, tek a motorban vagy a benzlntar. tályban. A gép már nem tydott simán leszállni, a benzintartály felrobbant és lángbaborult az egész gép. Ez természetesen csak a vla-gálall feltevés, ponlos okát a szerencsétlenségnek nem tudják. Három fürdőző gyermek a Tiszába fulladt Barabás, augusztus 16. Barabás községben három gazdálkodó gyermeke a Tiszában fürdött. Barcza Menyhért 14 éves fiu a mélybe úszott, ahol fuldokolni kezdett. Segítségül hívta társait, Szőrei Kálmán 11 éves kisfiút éa Szalma KIM 10 éves kisleányt, akik utána Is men tek, de mindhármukat elsodorta az ár. Jászai József gazdulegóny után-nuk ugrott, a kislány haját megkapta, de örvénybe kertllt és kénytelen volt elengedni. 0 is csak nagy nehezen tudott kiúszni. A három holttest közül egyet sem találtak meg. Zogu királyt akarta meggyilkolni a tábornok gyilkosa Blarl, augusztus IS. Gjllard albán tábornok pár nap< ra Blarlba érkezett, ismeretlen tettesek azonban meggyilkolták. A gyilkosság miatt a helységben aulyos zavargások történlek, melynek során több embert letartóztattak. I Belgrád, augusztus 16. G|Uard albán tábornok gyilkosát sikerült elfogni Cekresln újságíró személyében, aki a párisi Uluaxtra-Ilon nagy kéi>e« lap balkáni tudósítója volt. Tulajdonkél>en nem a tábornokot, hanem Zogu királyt akarta megölni. Az újságíró már évekkel ezelőtt merényletet késitett elő Zo, gu király ellen, de akkor elfogták és három évi fegyházra Ítélték. Ot nappal ezelőtt szabadult kl a fegyházból és most isinét a király ellen akart merényletet elkövetni. Csepelen eUMyedt egy uszályhajó Cseptf, augusrtiu 16 A euSpeli vámmentes kikötőben egy uszály hajó a nagy vitiaibun .UQllyi\'dt, A kormányos-fülkében egy nswony *« egy gyermek tartózkodott, akllflrt netii sikerült kimenteni. A hajét raMt ebe*-jik kiemelni a Dunából. t L <4 ZALAI KÖZLÖNY 1935. tugutitut 17. \' ffiftSiomtfólt szivvef jfelefltjdk ugy CT^nlilViVi Sr \'""v Jóédesapa, Hu, lestvér. Illetve rokon SAfrán József áldásos életinek 47-lk, boldog házas-slglnak 13-ik évében rövid szenvedés Nh a lulotU szentségek illatot fclvé-ulia vluiaadla lóaágos leikéi Teremtőjének. Drága halottunk tolrtl maradványait hó 17-fn szombaton d. u. l/i4 Orsii TÓW. Wttl temeti halottas-örök nyugatomra helyezni. Ai\' engesztelő szentmise-áldozat á. hó IMa d. e. 8 órakor fog a ■ szentfarencrendl plébánia templom-Sár a MIfldehhstónak bemutaltatni. * Nirgyklntzsa, 1935. sttgntrtOT 16. I *MVelMs<Jlmná satu. WanleMUk Mária neje. LászM, gazaikét és Iraa jVertnekeT OrTílfrl. lizsstM szül. -alliilh" MtWr édesanya. SáMn ^ajas és Farssa testvérei, valamint as összes rokonság. APBÓHIBDETÉSEK MUkUh I„^o^a rttufcltM \'ullfjL.i-t A < >a . a SmXw tyllUR ORMr MWlUBr. « Bal ------. Kortcv Klrtly 33. 2383 sskTkí: «> l»—imrcbh ■yar_ ÜK csalid dUkUéarl vagy ttul vtl ......M»«MU4. < Cstnoaan "betorezott szabat teles hl zaaplsttskfc\'Csalieuil tanldeeoka és kevés koaytuhaasoitatlal Szemerc-ak* kttraytkéa. Cltftekct\'MtMr a ktadóbs teadnt. 2964 ■MiaUt laki. kiadó november t-re JHtm waang trt 79. \'alatt. 2985 9 hyngdltarnak atkái, lókarbae Mvo hbsmsaoMs Vöroemarty-u. 16 oealáálkea eladd.--UBnmott fgy elMMiü üveges a|td eladó. Szép négyazobls lakáa november t-re klaei Ba«hfiaj>,atat>l* Bónkbtl Cets- trtyi 19. Használt IHaeaaávaaat nriaden meny-ii|klaa« isuTsaMi.dtotéila. Mapn Kt/a awlaUa saabad-héfctoóTalaáé. Bőrsbbd ugyanott 2978 Qyár-atca 53.SZ.I b«t Ugyanott 2975 HXXMWO hektós borp Incét bérelnék hordókkal. „„ tini i kiadóhivatalban. n/satlUkan. eaaa alaaS lapunk Ebédlócsllilz, Vttsey^tet 2. lépek alasia eladók. 2980 K« elékal tslraaalk tellca ellltáara Uaraaolt kOISabejiralu sasba etlálássa IsTtudó. MÜgyarwatea 27. Faastpiaikéld sapsakáal telveai KMly stca 28. IzaaaOakbs ügyea Hala dUk. Hungária Kclegylr S90 Keveset kats^fl desés nagy kétslt eladó. Petolt-ut M ■ issiinalk bezen- • Jégszekrénnyel olcsór K1>4V a laptnltjdoaos Közi.zda.ágl Rt Qstraberg NyMadsis Dátttűal Lapkiadó VAltalaki •MagykaulzaSn. rmil >ls««. Zaké.Károly. Iitteftabaa tettMl: Natykautzaa 78. salm I— Szükségleteit.—. I mindenki a helyi kereskedőknél I én Iparosoknál szerezze bel I Hi MENETRENDJE Érvény** ■ 1935. évi máj na hé IB.UI ksiiva. Rinknhii álloméira érkeiö él u onaaa Induló mátokról. Nagykanizsa—Budupest déit\'p u. Voui Avonál tialal-[]t(Mrth.i,-]] Boji. Ilijpestrt Ivoui llá vonalLBfwuM r»kd.|| r«k*. | ki. érkertk| || neme [ l.*il neme SlSáat Sás. v. Motor Szern.\'V Motor Motoz Orsóm. v 010 6-22 9-15 I33S 14-30 1610 17 Í0 18-30 23-40 -7 05 1 -|| 9-55 8.54 11-05 15-55 15\'5b 17-30 19-37 1937 115 IW.M. 911 — 1 15 45 2217 6-25 Bogi. J| Kttilh.l,- jj Xlnlfti- ríl h a tfk. 3-00 6-22 1010 II 10 18-35 19 40 20 45 22-05 4 35 7 49 11-18 17-56 2004 20H8 22-40 ?3 06 2205 24-00 KAsvetten kocsik forgalma i Az 1201/1202. sz. gyonvonatokkal: egy 3. o. étkező kocsi Pragerskolg egy 1. 2., 3, o. kocsi Trleste, Venezla, Mltaho, Qenova, ventlmlglla, egy I., 2., 3. o, kocsi Trieste, Venezla, Mestrs, Bologna, Firenze, Róma Az I20&I207. sz. gyorsvonatokkal: egy 3. o. kocsi Venezla, egy 1,2.. a kocsi Trleste, Venezla, Bologna, Firenze. Róma egy hálókocsi Venezla, egy 2, 3. o. kocsi Abbazla-Plume, de csak V. 13.- IX. I5-lg, oda kedd, csütörtök, szombat, vissza hltló, csütörtök és szoml-st. Az I23U/I232. sz. vonatok közvetlen vonatok Keszthelyre A 2217. sz 2218. sz. vonatok VI. 23. - IX. 8-lg naponta közlekednek. A 2233. és 2238. sz. vonatok vasár- és ünnepnapokon VI. 23. -IX. 8 Iz közlek. A 2243. éa 2246. sz. vonalok csak szombat és llnnep etóttl napokon VI, 22.— IX. 7-ig közlekednek. Az 1220. és 1219 sz. vonatokkal egy 2. és 3. osztályú közvetlen kocsi fut Zala-egerazeg - Budapest-déli közölt. Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva ESn nSManaaBCTSpssE rkM.fl kl. II jwl)f.lrti H kfc. 520 811 13-50 1622 20-16 6 68 7-27 9-44 1034 15-141 1605 17-441 1Í27 2114 2235 9-10 15-03 Motor Motor Sx.«. Sz. v. Sz. v. Inakat. [|m.ü lalal - I.Z. MJ| ra kl. 5-40 7 30 10 08 I II 23 1.1-45 0 15-39 1923 I 20*45 5 651 7-34 8101 936 12021 13 22 16\' 19II 1741 2102 ^253 jz: ml IjSz. v. 1423 Motof im Sz. v. Hl< USZ. V. I41S | Motoz Az \'412\'14tl. sz. vonatokkal egy 2. és \\ o. közvetlen koesl tut Zalaagcrazeg-Budapest-déll pu. között. Az 1415 és 1416. sz. vonatokkal egy 2. éa 3. o. kocsi tut Wien—Pécs, Wlén-Ősiek között. Nagykanizsa—Barcs—Pécsi vonal 1 I «i|ji»i l.irll M.I TOT II rktt9 lí iaüaw || uötwt I Ind. I M. y Itért kl St-v.lf - I \'100 Sz. v. 1230 1 14 20 I tfl-06 Vegy. 1 16 55 | 19 20 | 2K5 A 2414. és 2411 sr. vonatokkal közvll en kocsik tutnak Wien-Otlek és Wien— Pécs között A 2420. és 2421. sz. vonatoknll közvetlln kocsik Pécs—Budapest déli pu kBzötl. Nagykanizsa—Oyékényes—Kaposvár— Budapest Keleti pu || Kanlzairól | Indul 5li)í 23 16 A 2408/2409. sz. gyorsvonatokkal közvekea kocsik tutnak • Budapzst dili pu. Fiume és Suslk között. Nagykanizsa—Murakereszlur—Kolorlba Nigykanl zsírói Indul Ho/a 7 M.-Kcrrszln Flttme, Róma Honnan 7 120 J Oyors II Staa, Vawla 129711 v. szem. Im.- Kemztin [2JI| Qyors llTrlcste.Roma I20j Oyors 12971 t V. síz 1201) Oyors közvetlen kocsik ugyanazok, mint "Tj.trvk.nl-zsl\'S étk. 54.) 1158 18-10 LV.SSSUL 7-15 Oyers 1140 Oyors 23-39 Az 1208/1207., 1201/1202. sz. vonaioknll s Nagykanizsa—Buda pest viszonylat alattiak. 1292/1297. az. vonatokkal csak 3. osztllyu kocsi fut Murakereszturig. Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról. A magyar vonatok közül a személyvonatok közül Murakereszturon csak a 2414. és 2420. sz vonatoknak vsa azonnal csat\'akozásuk. Rsfykaalxsslsk talélkoatéhaly* az István király Szálloda Budapaat, VI., Podmaniozky-utoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 203—41, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Stobálnk árát nttsékelMk. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fOlés, folyó hideg-meleg víz, lift, telelonus, szobák. Teljes kasa leai. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Holherr—Stkrantz—Clayton-Shultleworth gyirlminyu EKÉK tOkSrpénoél kotmánylemez-sel. pormentes csapágyakkal, a»ahoaazabbHa*t. kerék-agyakkaV sz u| típusok ftssnsO-kftdft ztlrozóval. boronAk 2 tsgnés3 lagu, konayü ét nehéz ; kivitelben. VETŐGÉPEK ksttaisi- ét lotömrdmrben. Darélék. Ilwskavl|4k. ■slllsnalk. Mllplisk. R4p. vágók. Baltlvátorok. Kaphatók és mogteklnthetök nogykanlssal lerakatában: \' Ország József Mag, Mfitrágya, atvtayrlUnslaaarak, fctb tmailktli. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. , (A bíróság mellett.) Teleion 13a Árlejtés! hirdetmény. vb. Vallté A.oslon ét tártai ctM-tömegéhez tartozó ét a ntgyrécsei 214. szt]kvben 4894-4896. hrtzám alatt felvett Ingatlant, mely tzólö, présház a Gáspárhegyen 1 k. hold 433 négyszögöl területtel, valamint a mlháidl 442. sztptvben 463. hr.-szárrr alatt felvett\'Ingatlant, mely rét a Kanizsa folyást rfüKSben, szabad kézből a legtöbbét- ígérőnek készpénzfizetés mellett eladom. írásbeli vételi ajánlatok 1935. augutzlut 24-tg Irodámban (Erzsébet-tér 1. sz.) terjesztendök elö. Az ajánlat a vevót kOtl, a csődtömeg azonban az ajánlatok figyelmen kívül hagyásával tetszése szerint jár-hat el. Dr. Berlin Józtel ügyvéd, csődtömeggondnok. 4993/1935. Felhívás. Alulírott városi Adóhivatal felhívja mindazon helybeli lakós adóhátralékosokat,1 kik az adó-fflkOnyvben előirt s a folyó év III. negyedére járó adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert ellenkező esetben a határidő letelte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve. Nagykanizsa, 1935. évi aug. hó 1ft-án. Városi Adóhivatal a Zalai közlöny barátul . ZALAI KÖZLÖNY hirdetőinél mátért hah I i Kttagsidailgl K.-T. Qutaahsrt Nyomda it Détsalol Lantiadé VállalaU.kOoyvnyom<U)lbazi, Nagvkaslisla. ÍFsletós üziotvezető Zalai Károly.) Ha S oldalas képes melléletei 1 76. évfolywn \'86, szám Nagykanlzw, 1936. augusztus 18 vasárnap Ara 12 Ml* ZALAI KÖZLÖNY p o ■■ I T IKII NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlt* La]o» Eléllietéal ára: egy hóra I pangó 40 fillér. Szerkaaxtóaégt éa CUdóhtraUll KMoa, 71 aa- Tüntetés a gyermek melfett (rta ía.áaa *áai»n* át A. C. om. Ilik ára Ma már az egész ország visszhangzik a Katolikus Nagygyűlés vezető gondolatától, mely Krisztus és a gyermek kapcsolatét akarja k|íe|-lenl s arra törekszik, hogy ezt a kai csot minél erősebhre csomózza. Kétségtelen. hogy sokan felfigye\'tek erre a mottóra s nagyon helyes azoknak sejtése, akik ugy gondolják, hogy az idei Katolikus Nagygyűlés, amellett, hogy nagy és szent eszmék kivetítésével ünnepi méltóságát nein adja fel. messzire haló ttln\'etés kai a gyermek mellett. Sokan ugy vélik, hogy a mai kornak a gyermeket Illetően csak az a bűne, hogy egyre több afc üres bölcsők száma. Ennek a bűnnek nagyságát és nemzetpuílrltó hatását festegetik meg állandóan^ annyira, hogy kormánykörök is felügyellek erre a szörnyű\' veszélyre. Ugyanakkor azonban nkaratlanul te megfeledkezik a mai elnbtr egy máBik nagy mulasztásról, amely szintén bUn s amely szintén pusztulással fenyegell a nemzetei, hogy a meglévő gyermekekkel szemben fennálló erkölcsi kötelességek nagyon sok cselben üres jrarancsok, amelyeket nem Is ismernek, vagy ha ismerik Is. sokan s egyre többen semmibe vesznek. Kinek van ma precíz fogalma a szülői felelősségről, arról az ijesztően nagy és\' megrázó parancsról, amelynek felértése egyik nélkülözhetetlen alapja a krisztusi szellemben kötött házasságnak? Melyik szülő tud felemelkedni gyermekével szemben a vérségi kötelék ösztönös vonzalmán túlra, arra a magaslatid. amely a gyermekben a halhatatlan Illek hordozóját láttatju meg « amely olyan elvet kristályosít kl a szülő lelkében, mint XI. Lajos, a franciák szent any|áitak gondolata : inkább lássalak halvn, gyorms-kem, mint halálos bün szennyével lelkeden. Ilyen szülőkéi ma kevés számban találunk, mert a szülői gon doskodás maximális terjedelme a földi léi kiértesítése s a Prohászké-tól oly szélien megénekelt kenyér Illatú csók mellett nincs meg az a másik szülői1 csők, amelyen az örök éleire nevelő kenyér illata etömlte-nék. Az a szent1 Leonidász-féle csók, amely\'egy jámborlelkű nagyapa ajkáról hullott napról-napra a bölcsőben pihenő kisunoke mellére s amelynek tüneményesen szép Indokolása ei? volt: ez a csók a Szentléleknek szől, akinek tetnploma lett klsunokám teste Is a keresztség szentségé felvételéül... A szülői M\'lősség clhalványu\'iá-sa míjlétt mégtnkább feledésbement a közösség felelősségének kölelező erője. Kit ne ütött volna szivén Mécs László hires\' szép versének refrén-le : ezért a gyermekért valaki felelős I? S mégis u£y látszik, hogy Olaszország tartózkodó magatartást tannstt a háromhatalmi értekezleten Az olasz megbízott MussoHnl utasítását várja London, augusztus 17. A Times azt irja, hogy Alojsi báró olasz megbízott a pénteki tárgyalások során arra szorítkozott, hogy nagy általánosságban ismertesse Olaszország gyarmati terjeszkedését és Abesszínia terveire vonatkozó kívánságait előterjessz*. Alojsi báró pénteken a tárgyalások menetéről hosszabb beszámolót küldött Musso- llnlnck, kitől szombatra már választ vár. Párls, augusztus 17. A háromhatalmi értekezlet első napján meglehetős sötét kilátásü hangulat keletkezett. Olaszország egyelőre tartózkodó magatartást tanúsít, megvárja, mig a többi hatalmak a legmesszebbmenő Ígéreteket megteszik s csak akkor vall szint. Az albán csendőrség lázadásának esett áldozatul Gjiraldi tábornok A felkelést elfojtották, a zendülőket elfogták Athén, augusztus 17. Az albán csendőrség 85 tagja államhatóság elleni lázadásra készült, A lázadók megszállták Fieri városát A nusujal csendőrség parancsnoksága azonban még idejélien tudomást szerzett a lázadásról, (i csapatokat elfogták és fgy slkePWt a lázadást minden vérontás nélkjiil elfojtani. Gjiraldi tábornok, aki mit sem tudott a lázadásról, a városba utazott, ahol az egyik felkelő megölte. FÍ?riban szombaton már teljes a nyugalom, a felkelők legnagyobb részét elfogták, a megszökötteket üldözik. Pénteken elterjedt az a hir, hogy Zogu albán király ellen Is merényletet követtek el és hogy 60 katonát megöltek. Ez a hir azonban, mint most jelentik, nem felel meg a valóságnak. Mostohafia fejszével agyonverte a budai pékmestert A gyilkos beismerte tettét — A fiút és anyját letartóztatták Budajn-st, augusztus 17. Budán, a Zsolt-utcában szombaton reggel az udvaron egy nyugágyon halva találták Puli\\y József pékmestert, akinek fejét fejszccsapá-sokkal szétroncsolták. Pulay feleségével és nevelt flávfal meglehetős rőSsz viszonybah éli és péntek délután is veszekedés közben feleségét ugy mellbevágta, hogy az eszméletlenül zuhant a földre, majd a közeli vendéglőbe ment, ahol záróráig nyolc liter bort ivott meg. A ij?nd-őrség azonnal megindította a nyo-moziást. A gyilkosság gyanúja a fiúra és az anyára irányul, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek. A véres fejszét még nem találták meg, de a szekrényben véres ruhadarabokat találtak. Budapest, augusztus 17. A szombaton délelőtt meggyilkolt Pulay József pékmester mostohafia Takács István kijelentette, hogy ő a gyilkos. -7 Igen, bevallom, én öltem mieg mostoha apámat, mondotta a meg| tört fiu. Az asszonyt is letartóztatták. Repülő és Nnrczlnész halálos zuhanása Newyork, augusztus 17. Tragikus szerencsétlenség áldozata lett Willey Post, a világszerte ismert amerikai óceánrepülő, aki Ame rikából elindulva az északi sarkon át leszállás nélkül akart Moszkvába eljutni. Willey Post és a kíséretében levő Will Rogers filszinész re-pülögépe Alaszka félszigetén FaJr-banks és Barrow között lezuhant A világhírű földkörüli repülő és az Ismert filmszínész azonnal szörnyet halt. A drámai szerencsétlenség két áldozatát katonuság emelte ki az összetört repülőgép alól és a point-barrowl kórház halottasházában helyezték ideiglenes ravatalra. A közismert amerikai félszemű repülő és a humorista filmszínész és iró tragikus szerencsétlensége nemcsak Amerikában, de az egésa világon nagy részvétetVkeltett. Zátonyra futott amerikai gőzös Newyork, augusztus 17: A\' Letizla nevü amerikai gőzös Newyork ból Jövet Orlok-Metznél zátonyra futott. Pénteken megkísérelték a zátonyról való levontatását/ az azonban nem sikerült. Szombaton Ismét megpróbálják megszabadítani a gőzöst. minden nappal több a gazdátlan gyermekek száma. Oroszországban falkába verődve csatangolnak tiz éves gyermekek vagy kórházak betegágyain fetrengenek gyalázatos és szörnyű nyavalyában. Németországban most folyik a gy rmekeknek az egyházzal szemben való gyűlölettel telítése, akiknek azt a szerepet szánták, hogy bajnokai legyenek egy uj kultúrharcnak. De ne menjünk idegeribe : itt a ml földünkön is van elszomorító látvány épen elég. Kültelkek apró csirkefogói csatangolnak a mozik előtt, |K>tyujegyeket kunyorálnak a duspénzünek gondolt | emberektől, utcák, terek tele vannak velők s utadba állanak pár garast kérve, hogy eszedbe juttassák: ezért a gyermekért valaki felelős. De ki ? Csak a szülő ? ó nem. Mindenki, az egész közösség, amely türl, hogy az utcák szemérmetlen plakátjai, felnőtt ember fásult idegzetének állítólag somleges, de a gyermek fogékony lelke száméra bizonnyal méreg mozidarabok, reklámok, sajtóközlemények, könyvek, egyebek s főleg a ma divatos társalgási tónus büntetés nélkül szabadon gr ússzál hassanak. Mennyire időszerű, hogy a Kato- | likus Nagygyűlés eszmesugárzasai-nak fényében ráeszméljenek az emberek a gyermekekkel szemben való nagy kötelességekre s hogy a gyer-mokrontásban szisztematikusan vétkes tömeg mellett megmutatkozzék egy másik tömeg is a gyermek megmentéséért való emelkedett tüntetésével. Sokan vannak, akik megértik! ennek a törekvésnek nagyszerűségét s ez a Katolikus Nagygyűlés elmaradhatatlan sikerének legnagyobb biztositéka. Ha valami meg tudja mozgatni s áldozatnyujtásra tudja bírni a magyar vidéket, ez feltétlenül i ; o . »___ZALAI KÖZLÖNY _ 1938 augusztus 18. Selyemkabátoknak nehéz gyapjus I Marocain 90 cm. széles P 2.—tői selyemszövet 100 cm. széles P2.50-től | Mintás crepdeschin . . P 2.—tői a Filléres Divatüzletben Az uj iskolai évadban változatlanok a tankönyv-árak A nagykanizsai könyvkereskedők előkészületei a kezdődő iskolaidényre Iskolásaink, ifjaink még legjavában élvezjik az arany vakáció napjait, azonban lassú léptekkel közeledik az uj iskolai idény, hogy folytassa nemes munkáját: a magyar gyermekeknek, a magyar ifjúságnak -a magyar nemzet eme remek ró-zsáskíTljének - e közismeretekre, a tudásra, az életre való felkészité-sét, felfegyverzését. A szülők aggódva tekintenek laposra kúrált pénztárcájuk felé, mjrt az uj iskolaévad uj áldozatot, uj anyagi crőveszteséget, uj gondot okoz ma, amikor a polgári társadalomban minden tlz fillér dlfferál, azonban a szülök nyugodtak l-hétnek, az uj iskolaévben a tankönyvek árai változatlanok. A mult tanév árai maradnak az idén is. Most érkeztek le a nagykanizsai könyvke- reskedőkhöz a buda]>esti könyvkiadók árjegyzékei, amiket a közoktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztálya átnézett, felülbírált és jóváhagyott. A tanterv szerinti változások any-nylban figyelemrttmél\'.ók a szülőkre, hogy az idén^nincs különbség gimnázium és gimnázium között, a leányliceum pedig leánygimnáziummá alakul át. A gimnázium első osztályában a latin nyelvet tanítják. Szól ez a módosítás a leányUoeumra is. A felsőkereskedelmi iskola női tanfolyamának megnyitása a kellő jelentkezőtől függ. A felsőkereskedelmi iskolában, a polgárilmn semmi változás nincsen. Marad minden a régiben. A nagykanizsai könyvkereskedők már minden előkészületet h*egtejjek Intézeti felszerelések, harisnyák, Öltönyök, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban Az angol kormány a meggyilkolt újságíró érdekében London, augusztus 17. A Reuter iroda jelentése szerint a* angol nagykövetség hivatalos leiratot Intézett Pekingbe a kínai kormányhoz Ganeth Johnes újságíró meg gyilkolása ügyében. Föhrer és Gal-gani német újságírók, akik társai voltak a meggyilkolt angol újságírónak, pénteken reggel Pao-Csnngbn utaztak, hogy a magtalált holttest személyazonosságát Igazolják. Tovább folyik a vörösök harca Ausztriában | Moszkva, augusztus 17. A kommunista internacionálé hetedik világkongresszusán Hermáim osztrák kiküldött kijelentette, hogy a harcok a tavaszi kudarc ellenére is titokban íovál b folvnak. Ausztriában körülbelül 10.000 tagot számláló tömeg dolgozik. Aranyérnél és az eizel |áró bél-dugulás, vfgbélbe repedés. keléi, terhes vizelési Inger, m<|duzzadtság, derékfájás, mellizoulás, szívdobogás és szédaiésl rohJmok esetén a természetes .Ferenc József* keserűvíz használata csakhamar kellemes megkönnyebbít lést eredményez. A belső ba|ok orvosai az Igen enyhe ha\'ásu Ferenc Jóisef viiet gyakran mindennapi használatra, retgel be" ""d\'filr,<lpnh4rnyl mt""y|\' — IJHaJta .wmflvf^k .tijtalan or. vo»l srtmvizsgál.t al.pjAn R.rmi-tkj Utszc résznél, IlutU|>es1, Fenencick-tere 1. ft Zfllfll kOzlOny regénye •Mfcí. .. (36) IJgy megszokták egymást, hogy sok-szor órákhosszat n«m beszéltek, sótúl-tuk karonfogva, csak összenéztek és mégis mindegyik tudta, hogy a másik mire gondol. A tavasz varázsa álomba ringatta őket, mámoros tavaszimádó várakozásban élt«k egyült, egymásnak. Mintha csupán egyedül, ők ketten lennének a világon, megfeledkeztek mindenről, mindenkiről, várták, boldog mámorosan a lwrinadik"t, aki rajluk kivfll a\', egyetlen ember lesz a föltlön. Ha kis maszatos, mezillábas gyerekkel taálkoztak, megártották, Mária ölébe vette, beszéltek hozzá, simogJt-ták, elvitték magukkal; az asszony mesélt, meleg, lágyan csengő hangján s ők ketten lájraraeresziett szemekkel hallgatták. Legtöbbszór Józsó volt a harmadik, aki mindennap bejött Andráshoz és ha megkérdezték tőle, hogy mit kíván, mindig csak az volt a válasz: • — Egy kis tejet naccsága. Az asszony maga ment a konyháin, Kata már készítette neki a tejel, ő vitte tei Józsónak. Ez addig Andrással szórakozott, Észre sem vették, gyerekek lettek újra, csacsi, kíváncsi kis emberkék, sokszor beszéltek «Józsó-nyelven» egymással, gyerekes, ártatlan dolgokról és az örök gyerek-miérttel számtalanszor fordullak egymáshoz. András vigyázott az asszonyra, takargatta, be. cécte, mintha a kislánya lenne, Mária l>edig boldog\'volt, a fiü adott értelmet az életének. Ugy érezie, mintha csak azóta élne, mióta őt ismeri, a mult elhomályosult előtte, mint egy rossz, kellemetlen álom és boldog tavasz-részeden álmodozott a jövőről. Teljesen kiejtették egymást, jyem hiányzott senki,mem vágyódtak emberek után, éllekf fiatal* erős akarással és ralndketlen csak a másikra vigyázlak, aki mindent, mindenkit helyettesített. Józsó már egészen megszokta az uj délutáni szórakozást, pontosan félötkor megjelent a kaslélyban és otthonosun tipegett fel András szobájába. Pajtásai már vártjk, Mária szaladt a lejért. A gyerek eleinte nem tudta mire vélni a két felnőtt viselkedését, de lassan rájött, hogy ezekkel sokkal jobban tuti já s ani, mint pzeUitti pajtásai, val és be is jelcutelte Ticának, liogy délutánonként ne várjon rá, inert ő a kastélyba megy, az uraságbáe-sival játszik. Öltek hárman a földön, pajtások. Józsó lassan Dodónak szólitolla Andrást, Márlát pedig Kicsinek hivU. Te- geződtek. 4x asswnv sokszor átvitte majával a gyereket Darvasra, Jözsónak pála kellett aludnia. Ez elragadtatással be-szélt mamujának a Kicsiről, csak épen azt kifogásolta, hogy miért kell mindig megmosakodnia, mikor őt az anyja úgyis megmosdutja minden reggel. De *>zt a kelleme!lenséget ls eltűrte Inkább, csakliogy minél gyakrabl>un lehessen a Kicsinél. Mert Józsó már csak igy liivta Máriái, Andrásnak meg véletlenül sem mondta máskép, mint Dodó. Annus, a kis cseléd, ha valaki ke-resté Andrást és beszólt .neki, vigyorogva szaladt le Katához, hogy már megint a földön ülnek. Kata felszítta az orrát és fejcsóválva jegyezte meg, hogy ez a nagysága egész bolondot ctdnál az uraságukból. I)e ez nem törődött semmivel, Játszottuk tovább, mint eddig: egymás-nak, egymásért. Fehér kartonlap: «Konrád Ernő és neje örömmel tudatják, hogy e hó tizenegycdikén kisleányuk született. Kabócán, május J2.» András szórakozol an tartotta a kezében a iccézett szélű, fényes papirost. Kisleányuk, — gondolta, nem baj, nekik kisfiúk le.sz... egészen biztos, Mária mondta, ő akarja. Azonnal fel-hívta az asszonyi, közölte vele, hogy Évánuk kisleánya született. Legközelebb, amint dolga akadt Ka- arra, hogy raktáraikat a tanterv alapján az uj iskolaévre megtöltsék. Jönnek a hatalmas nagy bálák az iskolakönyvekkel, a tanszerekkel, a tanítás eme segédeszközeivel, hogy utat találjanak a tanulni vágyó magyar ifjúsághoz. És mire a nyaralásnak vége, mire ismét hangosak lesznek a nagykanizsai utcák a friss gycrmekhangoktól, már telt |*>lcok várják őket a nagykanizsai könyvkereskedők Üzleteiben. ám MAGYAR OYANTMANVV •yöjyM*r1Arakban kaphatói Iparostanoncaink a Balaton mentén A mi iparoscserkészeink, a 77. Szt. László cserkészcsapat, Németh Jenő áll, tanitó, parancsnok vezetésével Balatonberény és Balatonmária között táboroznak. Dicséretére a kanizsai iparosmeB-tereknek, akik a legnagyobb munkaidőben lehetővé tették segédeiknek és tanoncaiknak ezen táborozáson való részvételt, hogy felfrissülve tesben és léleklen, onnan hazakerülve, végezhessék tovább fárasztó és nehéz munkájukat. De nézzük a tábort: Hatalmas területen. közel a Balatonhoz, a Nagy-kanlzsa-buda|)esti vasútvonal mellett fekszik. Nagy táborkapuval, 77. Szt. László cs. cs. felírással. Az egész tábor körülkerítve, náddal levonva és kis zászlókkal diszitvio. A belterületen 2 darab kétszemélyes és 6 darab 10 személyes sátor áll, egy szépen elkészi\'.ett 3-an tüzhely-lyel. Itt készitik el a 40 éhes cser-készgyomornak napi kosztját Gabi bócán, felment Éváékhoz. Az uj anya kissé sápadtan feküdt af alacsony á^ban, mellette a gyerek. Fekete haja van, — mondta Ernőké nevetve s vigyázva emelte fel a torkaszakadtából ordítozó csöppséget. Óvatosan fordította András f«lé és arról beszélt, lmgy neki is először épen ilyen volt a haja, csak később szökült meg. Azután arra gondolt, miért sir minden újszülött? Élet. így kezdődik. Sir-va, szomorúan. Mégis különös. Itt van ez a gyerek, ez a kis ember]>alánta, fehér, selymes párnákban: itt van, megszületett: él mindenki számára. Sir. Evvel kezdi. így lép kl az élet útjára. Eszéig jutott a nagyapja. Kis kölyök volt még, amikor meghalt. Anyu vezette be a szobába, azt mondta, nagyapó alszik, csendben kell maradnia, nem szabad reikelteni. ö pedig majdnem odaszaladt hozzá, meg akaria csókolni, mint minden es-te, ha lefeküdtek; de anyu visszafogta: — Nem szabad fiam, alszik. És nagyág íeküdt, sápadtan, két gyertya sárgán világiott. Mosolygott, Akkor csöpp gyejekeszével azt hitte, nagyapó azért mosolyog, inert nu\'g-látla, liogy kis uiwkája bejött hozzá elbúcsúzni, mint minden este. Pedig.. l>etlig nagyapó nem azért mosolygott... A halottak mosolyoglak. iFolyt. köv.) 1535. auguftz\'us 18. »#iil»t*Om«nl«» UUpílítO 2 íórnpót rádió, tivid-. közép- *« hotl««Jholtómoli vílolór*. «l«klrodyna miliul Kongttóróvol MEGÉRKEZETT 2ALAI KÖZLÖNY és Tibi bá\' Zsigivel. A leoszt nagyszerű. Van is rész a repetában. A konyhaHukták szívesen jelentkeznek, hogy a végén a lábos fenekét nyalogathassák. A tábor közepén a zász lóárbóc áll éfi egy nagy kereszt. • Részem volt látni az egész nap lefolyását. Reggel 7 órakor ébresztő, utána torna, majd levonulnuk a Balaton hiisitö vizéhez mosakodáshoz. 8-kor zászlófelvonás, ima, kihallgatás,utána reggeli és sátorsaemle. 9-től 11 óráig foglalkozás, 11-től fél l-ig für-dés, csónakázás. 1 órakor ebéd. 1-töl 3-ig teljes pihenés, levélírás és naplóírás. 3 órától fél 5-ig fürdés és csónakázás. 5-től 6-ig foglalkozás. 6-tól 7-ig játék. 7 órakor vacsora. 8 órakor tábortűz, utána zászlólevonás, esti ima, lelkiismeretvizsgálat és fél 10-kor takarodó. ilyen napi programmal dolgoznak ott a Balaton partján is. De nézzük tábortüzüket. Vasárnap este fél 0 órai kezdettel rendeztek nagy tábortüzet a nagyközönség részére. Jelen volt Bala-tonberény és Balatonmária előkelő közönsége, köztük igen sok nagykanizsai cserkészbarát is. (cca 500-n n) Megtöltötték a tábortűz helyének környékét. Nem Is maradtak cserkészeink hálátlanok érte. A cserkészlnduló hangjai mellett vonult fel a csapat, amelyet követett Józsi bácsi gyönyörű beszéde, (igy hívják a fiuk) majd szebbnél-szebb jobbnál-jobb számok következtek. Dicséretre méltó mandoljn-zeneka-ruk is. A műsort vidám mókák, vihartréfák, énekszámok, szavalatok tették változatossá. Itt aztán kitfcUl magáért Csikszi és Pityke (mert cserkésznyelven igy hívják őket). Meg is kapták jutalmukat a nagy tai»sorkánnal. Végül »Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország...* hangjai mellett fejeződött be a szép tábortűz. A közönség végignézte a zászlólcvonás gyönyörű aktusát, inaid eltávozott. Váljék dicséretére Jened bácsinak, a tábor parancsnokának, aki mindig oly szeretettel és igyekezettel karolja lel az ifjúság ügyét, hogy felemelje óket abba a színvonalba, melyen a mai müveit iparosnak állnia kell. Vaszary Piroska és Kabos Gyula életveszélyes kalandja a Balatonon Mint ismeretes, Balatonföldváron készül a legújabb magyar film, a melyben Kabos Gyula és Vaszary Piroska vezetőszerepet játszanak. A két j<-les művésznek felvétel közben életveszélyes kalandjuk támadt. A •Címzett ismeretlen* cimü íiim egyik jelenetében Kal.os elviszi Vaszaryt szandolln-kirándulásra. Evezni azonban nem tud, neki megy egy jachtnak, s mindketten a vízbe esnek. Felvétel közben oly szerencsét lenül* estek a vizbe, hogy a szandoliny majd a jacht alá kerültek. Mikor a segédmunkások látták, hogy a két művész nem merül fel a vízből, a nézőkkel együtt mentésükre siettek. Kabos nagyszerű uszó és amikor a jacht elsiklott felettük, kihúzta a mélyből Vaszary Piroskát és kiúszott vele a partra. Vaszary Piri az ijedségtől sírógörcsöt kapott s csak nehezzen tudták megnyugtatni. Érdekes, hogy a felvé!el megkezdése előtt vissza akarta adni a szerepet, mert mint mondotta, már kétszer majdnem vizbe fult és azóta valósággal víziszonyban szenved, de az ijedségen kívül semmi baja nem történt most som a jeles művésznőnek. — (lláronaoegyed nyolckor indul a «vW autóbiiw) A Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízié induló Járatai egyre na-©"obb látogatottságnak örvendenek. Az Jutóbusz az utasok kéréséi most még korábban, háromnegyed nyolc ómkor indul a centrál elől. A kényelmes hé-v,z» útra, — amely odn-vi&sxa mindössze csak 3.50 pengőbe kerül - je-jcnlkeznl már lehet az autóbusz vetettjénél . - (Ittlyeiuyajték találkozó)*) szer dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia bál** kistermében. 10 000 PENGŐ ÉRTÉKŰ ÉKSZERT loptak el báró Korányi Frigyes balatonföldvári nyaralófából megfordult egy munkáskülsejü ember, aki kék ingél>en a parton szokott nádat és hínárt szedni, de minden alkalmi munkát vállal. Ezt az alkalmi munkást a Korányi villában Is alkalmazták, ismerte a villát és az a gyanú, hogy mlg az alkalmazottak a villa alsó részében tartózkodtak, ö a fürdésidő alatt egyedül hagyott emeleti részen járt. A nagyarányú ékszcrlopással gyanúsított embert a csendőrség Őrizetbe vette, kihallgatása most folyik. Báró Korányi Frigyes volt pénzügyminiszter Balatonföldváiön nyaral, ahol saját villája van. A családtagok tegnap megdöbl>enve vették észre, hogy a villában, az egyik bezárt szekrényből hiányoznak az ékszerek. A báróék azonnal a csen-dőrségre siettek és bejelentették, hogy a több mint 10.000 pengő értékű ékszert ismeretlen tettes ellopta. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást és ennek során kiderült, hogy a villában gyakran A vidék kereskedelmének hangja, . Négy évvel ezelőtt határozta el az OMKEj Közgyűlése, hogy éven-kint egyszer a vidék valamely jelentős kereskedelmi empóriumában országos értekezletre hivják egybe a vidék összes kereskedelmi testületeit, hogy ezen az országos értekezleten hangot adjanak a vidéki kereskedelem speciális kivánságal-inak s ezzel is elmozdítsák az ország kereskedelmi táborának egységes frontba való tömöriiését. Az első ilyen országos értekezletet Debrecenben tartották, a mátodiknt Nagykanizsán, a harmadikat tavaly Miskolcon. A Vidéki Kereskedelmi Tes- tületek IV. Országos Ertekezletét ezidén augusztus 24- 25-ére Szombathelyre hívták egybe az OMKE, a Szombathelyi Kereskedők Társulatával együttesen, amelyik az Országos Értekezlet házigazdája lesz, A vidék kereskedelmének számos olyan kívánsága van, amelyet érvényesíteni akarnak a túlságosan centralizáló törekvésekkel Szemben, ügy halljuk, fel fog merülni az értekezleten az a kívánság ls, hogy decentralizálják a MABI szervezetét is a vidéki nagyobb városokban. Tárgyalni fogják a kereskedők aggkori bizlositásának az ügyét, az ér- mmi VnífM- ttuÍmá! ti. UUDAPtST VI. JÓKAI T[bH 100 °|o-ifl hasal gyártmány! Kapható t Épületfa-, épitésianyag-és festékkereskedésben dekképviseleti reform kérdését, a szöveikezieti problémákat és más fon tos kérdéseket. Az országos értekezlettel párhuzamosan szakmai konferenciákat tartanak a textil, a vas, a cipő, a mezőgazdasági kereskedelem, azépi tőanyag és a tűzifa, a fűszer- és k gyarmaiáru-, valamint a könyv- és papírkereskedelmi szakmák vidéki delegátusai is. Az országos értekezleten minden működő vidéki kereskedelmi testület delegátus! jogot nyer, egyformán öt-öt delegátussal vehetnek részt. Eddig 38 város 58 kereskedelmi testülete jelentette be delegátusait az országos értekezletre, amelyre az értekezlet előkészítő bizottsága Bornemissza Géza kereskedelmi és Ipari minisztert és Kozma Miklós belügyminisztert, Szombathely város képviselőjét is meghívta. A nagykanizsai OMKE-kerület a következő delegáltakat küldi kl u szombathelyi országos kereskedő-parlamentbe : Rajki István, Melczer Jenő, dr. Hoffmann János, Grünfeld Márk, Kirschner László, azonban értesülésünk szerint fentieken klvill még többen utaznak Szombathelyre és vesznek részt a kongresszuson. A kanizsai delegáltak az export-lmi>ort, az autófuvarozás kérdéséről, a kereskedők aggkori biztositá- Intézeti kelengyét SMIMh etvfottt axöveteh, ailnlartó gallérváíinak, blouaanyagok nálunk a legolcsóbbak l nálunk vásároljon! Gyermek matróz kabátok, irench-coatok minden nagyságban. Pikó takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban. vászon minden kelengye diszel ZALAI KÖZLÖNY 10*8. anftmthii 16 75 KOZMA KALAP év az biztos alap; éves a Hlert: Már nagyapja ha Pestre utazott Kozmánál vett kalapot. Nagy választék uri divat-különlegességekben. BUDAPEST lértlyklrat t., MraklxUt. sáról stb. fognak előterjesztést tenni. A nagykanizsai OMKE-kerül^t. amely mindenkor a magyar érdekképviseletek élén ha\'adt, a szombathelyi kongresszuson js jelentékenyen ki fogja venni részét az egyetemes érdekekért.iolyó munkából. Uszótanfolyam leányok részére A KISOK miniszteri biztossá,a a Magyar Uszó Szövetséggel karöltve az ország minden lK\'lységél>en, ahol uszoda van, középiskolás leányok részér^ kéthe.es uszótanfolyamot szervez. A helyi leányuszótanfo yamot Berko iózscí *dr„ a MCSz helyi megbízottja vezeti egy leáuylieeumi tanárnő fél-ügyelete melleit. A tanfolyamra, amely augusztus 21-én, szerdán kezdődik a városi strandfürdőién - h\'liet jelentkezni, ahol a teltételek is megtudhatók, Nem középiskolás leányok is jeleut-kezlietuek. Szombat lluü«pr«t I. 17.30 Az czflstrolyótól az ezüsthegyekig. Katona I-ászló előadása hangié, mezekkel. — 18.40 A katódsugárcső. (Zakariás János.) — 19.05 Cigányzene. — 20 Szinmüciőadás a Stúdióban. íSzlnarany.. Koiné<lia 3 feivo»ásl>an. Irta Zorzi Guglielmo, Rendező dr. Németh Antal. - 21.50 Hírek. - 22.10 Cigányzene, Kalmár Pál énekel. — Közben 22.30-23.80 Az egyéni kardvívás döntője a Műegyetem Aulájából. Beszélő Pluhár István. — 0.05 Hírek. DudapMi II. 19.05 Mezőgazdasági félóra. — 19.10 -20.10 Gáti István brácsázik zongora-kisétettel. - 20.20 A lélek c*>dái. (Révész Béla.) _ 21 Hir«k. - 21.30-22.10 Pataky Vilmos jazz-zenekaráuak műsora. Bit*- 17.25 Különböző hangszerek lemezeken. — 10.45 WeinJjerger: Der Frech-ling 3 flelv. operett. - 22.20 Hires kar-mesterek lemezeken. — 23.30 Tánczene. — (A uHtfvkuniys.il gőzfürdő) igazga. tósága ezúton értesíti u nagyérdemű fürdőközönséget, liogy kedden illetve Szent István napján délelőtt a férfiak-nak, délután a nőknek lesz nyitva o gőzfürdő. A tlizkárbiztositó intézetek tUzoltójárulékkal való ^megadóztatása A Gyöngyösön most tartott országos tűzoltó kongresszus teszi aktuálissá, liogy a magyar tűzoltó-társadalom egyik legbecsültebb nevű vezéralakjának, dr. Roncsik Jenő debreceni tűz-oltöfő|>arancsnoknak minapi nyilaiko-zalából közöljük a következőket. A Magyar Ors á;;os Tűzoltószövetség és ^i\'nftak kötelékébe tartozó »7 ezer tűzoltót számláló tüzoltótcstületek már régen azt kívánják, hogy l>evonassanak a tűzkárblzlosltó társaságok a tízien-dészeti és tűzoltó költségek viselésébe. Már ebben az ügyben a múlt év folyamán megmozdult az egész, ország egyik törvényhatóság másik \' után küldte fe\'.iralál a mmisztcrelnökhöz és kérte, hogy a biztosító társaságok bruttó bevételének 10 százalékát folyósítsák a tűzoltóságok fejlesztésére természetesen ugy, liogy ez a megadóztatás a biztosítási járulékok felemelését maga után ne vonja. Az itt következő magán utón készített kimutatás szakember kezétől ered és igy el kell fogadnunk. Ha Magyarországon csak a nletló; dijak fi százaié-kát íortllIhatnánk tűzoltó kiadásokra, akkor évente állag 1,500.000 pengő állna rendelkezésre, amit igazol az alábbi kimutaiás, amely az évente Imí-folyt dijak 0 százalékát mutatja. -. 1029. évben 1,626.533 19 0. éviién 1,719.800 1931. évben 1.659.140 1932. évben 1.084 840 pengőt tesz ki a 6 százalik. Huda|,esten már be vau vezetve évek óta a biztosító társaságok megadózta, lása, a\'onban üajnos i.t a biztositó társaságok áthárítják \'a 10 százalékot a biztosítottakra. A fővárosi (üzkár\'nizto-sitávok után évente átlagban mintegy 4 millió pengőt szednek be, a besze. detl dijak után a/ouban 1931. évben csak 5)60.000 lengőt fizettek kj, inig 1932-ben szeptember l-ig bezárólag mindössze 570.000 pengőt, ami azt mulatja, hogy a tűzbiztosítás igen jó üzlet. Magyarországon koncesszió zirlat van, a biztosító társaságok megadóztatására tehát, ami" ellen ezek az intéz lek hatalmas propagandát fejtenek ki, három mód kínálkozik. 1. A koncesszió zárlatot felfüggesz-<eni és megengedni 4—5 olyan vállalat letclcixxlését, amelyek a 10 százalék fizetését kész örömmel vállalnák, (érte-süléycm szerint már vo Irtának ilyen biztositó társaságok). 2. Törvényt hozni a biztosító társaságok megadóztatására, mint ahogy Jugoszlávia és Ausztria minden tartományában megvan, yagy 3. bevezetni a kőtelező állami tűz-kárbiztosilást és ez volna a leghelyesebb, amikor nemcsak 1,500.000 pengős összegek jutnának évente Vízrendészeti célokra, hanem ezeknek az összegeknek a többszöröse is .és ami által minden ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa a biztosított vagyon értékének arányában járulna ho\'.zí a tüziendészet költ-séminek, viseléséhez. Ez volna a legigazságosabb is. Alsó-Ausztriában áz 1921 okl^bcr 19-én hozott, Bécsben 1022. év juTius 14-íkl, Burgenlandban 1923 augusztus 31-én, a töblí tartományokban szintén ezekben az időkben hozott törvények síal.áljozzák a Hztositó társaságok hozzájárulási köte ezelt\'é,ét és állapit-ják meg a tü>oltó költségek fedezésére n Ii;.etendő százalékot. Ezeket a törvé-nyeket azután a tűzbiztonság javára és előnyére módosították, ugyTiogy 1933 junius 1 óta Ausztria egyes tartomá-nyail>a\'n a biztpsitó társiaságok u követ- Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb mlnftséglg, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, Gallérvásznak az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvatáruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. I\'ABVAH •YARÍMANV. Oy6uv»*»rtAr«kb«n Mfthwtt, kező százalékot fizetik .a tüzbiztoxitásl bruttó díjtételek után, amely dijak a nettó dijakból és a kezelési és egyéb költségekből állnak. \' Bécs 33 és egy hamuid százalék, iit azonban még az autó és üvegbiztositá-sok után is megilleti a tűzoltóságot 9 százalék, i letve 33 és egyharmad szá-zalék. Alsóausztriában 7.5, St. Pölten-ben 17.5 százalék, melyből 7.5 Alsóausztriát illeti, Karbithiában 10, Bur. gCnlandban 10 százalék és igy tovább. Maradjunk Burgenlandnál. 1923 augusz lus 31-iki törvény szerint az összes bei- és külföldi bütosltó társaságok kötelesek a burgenlaudl tűzoltóságok költ-égeihez hozzájárulni és pedig kö. leies minden tüz és tűzoltás következtében beálló károk ellen biztosított ingó és ingatlan vagyon után, amint a fenti reltorolásból kitűnik, a bruttó díj 10 százalékát leadni. I Igy azután természetes, hogy az osztrák városok és községek évi költ-Kégvetésél*n gondoskodás történik a tűzrendésze ti kiadátok fedezéséről, mert a «zierlánul*H a vájoMAk és községek épitlelik, ugyancsak ők jjondoskod-nak a tűzoltóság egyenruházatán\'il, u vízkészlet biztosításáról, a szerek jó-karban tartásáról ós minden más tűzoltói kiadásról és a biztositó társast yoktót kapott összegeket, illetve természetbeni járandóságokat, ezeken az ösz-szegeken felül torditják a tűzoltóságok fejlesztésére, r. Magyarországon is igen olöwlialadott állapotban van a tüzbiztositó társaságoknak a tűzoltói költségek fedezéséhez való bevonása és va.ósuinüleg rövidesen meg is valósul. Minden bajtársnak kötelessége tehát saját tűzoltósága jól felfogott érdé-kjében, liogy ezen a téren a legmesszebbmenő propagandát fejtse kl és a maga befolyásával igyeko*zék uz eszmének miuél tóbb hívet tpborozni, mert olyan fejlődési lehetőség-elé álJnu a itüzpcudészeiCHik, em#ly a muU ö,sz-Kzes hibáit és midaazitá.sait ki tudná küszöbölni. A Magyar Országos Tütoltószövei-ség, valamint a Szövetség kötelékébe tartozó tűzoltó Vetületek bizonyára újból me^inditják a mult évben elrekcdt akciót és az egész vonalon fel fog lüit-yolni a követelés, hogy végre nálunk Magyaio:»\'ágon is a biztosító tárea«á-gok a tűzoltóság, fcntuctásálioz megfelelő liozzájárulást adjanak. Möinclktdés! Prognózis: Mórikált |*04r«ni-lás, változó falhöwt. asd laflfel-jabb, eg/rkét helyen, da oaak. oss-kély mennyiségű. A M lassan tovább #m»Jk»dlk. N*ptár: Augusztus 18, vasárnap. Rom. kat. Ilona. Proteutáns Ilona. Izraallte Ab. hó 19. — Aufíusztna 19. hétfő. Rom. kat. Lajos. Protestáns Huba. Izraelita Ab. hő 20. Gyógyjízertárl éjjeli swlgálftt e hé napban a .Megváltó* gyógyapertár Ilr-zsébet-tár és a kU|caniz^ai gyógyszertár. GőziArdő nyitva r«gg# 6,órától e»(o 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délutáa, kedden egéu nap nőknek). - ButarvádUJá*. om tfondl TaljM berendezéseket rendkívül előnyős tHt-letilzetéare, aőt kaaaUmotMM U «AI-Utuuk. Kopstaio bulorárjbát, HotUijf I Miklósul 4. . 1985. »ugiuitu» 18 HÁLÓK, ebédlók, uriszobAb, kombinált berendezések BUDAPESTI BUTQHSZALQMBAN Budapest, VIII. Baross-u. 21. NhI wálaaaték. 4 Miul réaslalflaatéara 1 Desseffy grófnő hangver-senyénekesnö nagykanhsai látogatása A Zrínyi Miklós Irodalmi ós Müvé-szeli Kör elnökségét látogattu meg Saint (ienois—Desseffy grófnő, hogy n nagykanizsai zenei életről tájékozód, jék. A grófnő maga is elsőrangú éne-kcsnö, aki u híres bécsi Itosa papier legélesebb tanítványától, Hermine Bcyer, a l>écsi konzervatórium jeles touárától nyerte énekesnői kiképzéséi. A kiváló énekesnő hangverseny körutat tervez az ősz és tél folyamán és leheitéjes, hogy turnéjáig Nagy kanizsa városát is Ideveszi. A gróinö kéré-sflnkie olyan iltedves volt és egy ma. gánliázban a legszűkebb társaságban egy-két koncert darabol énekelt Schubert, Schumann, Brahms* Wolff, Iteni-berg és Strauss Richárdtól. Hangja a legkiválóbb és mondtatjuk a ;egiltkáb-)>an hallható nemes |>aiináju csengő althang, mely a középfekvésűkben lXz ol)oa vagy a cselló hangszerére emlékeztet. Csodálatosan nagy hangregisz-tere van és előadása előkelő, egyszerűségében felemelő és megkapó. A je. lfmoltak áhitntjs clrajjadottsággat hal. falták a kiváló énekművésznői és valamennyien kérték, hhogy városunkat szcicncséltesse egy liangveneny keretében. A grófnő, aki hangversenyeiben a hazafias és jótékony egyesületeket óhajtja első forl>an művészelóvel sc-gil«ai, kilá\'.ásba. helyezle, hogy meg* keresésünkre hajlandó lesz lvozzánk is ellátogatni és fellép valamelyik egyesület állal rendezendő hangversenyen. Az NTC a Nagykanizsai Vasutas TE-vel játszik a vasutas pályán Egy hét múlva már bajnoki j>on (okért kezdődik meg a harc Délnyugaton az I. és II. osztályban, Augusztus 26-én kettő bajnoki mérkőzéssel kezdi az NTE az őszi szezont Nagykanizsán. Az NTE I. a Szekszárdi Turul ellen játszik, elő-mérkőzés i>edig NTE II. és a Szigetvári AK csapatai között lesz. E kettős bajnoki nyitány előtti szabad vasárnapot mindkét csapat felhasználja arra, hogy alajíosan felkészüljön. / Az NTE L csapata az újonc Nagykanizsai Vasutasául játszik a Horthy Miklós-uti uj vasutas pályán délután 5 órai kezdettel a következő felállításban: Csondor, Csáki, En-IPlleiter, (Farkas), Radics, Ritter, "Udlch, Wllheim, Hofmann, Szollár, Jakubecz, Kardos II. Az NTE II. Csurgón vendégszerepel Az NTE második csalta a Csűrei TK meghívására barátsgos mérkőzésre rándul Csurgóra a követező játékosokkal: kandúr, Poll^c,\' Arany, Varga, Horváth I., Zöldváry Kardos I., Baranyai, Joó, Horváth H., Szakonyi, Petrics. A játékosok «;gge/ 9 órakor tartoznak felszerelőikért a Zrinyi pályán megje- fenni. EALA1 K02L0NY MEGÉRKEZŐ?! Föbblulaldonsáfiok: Nagy sebesség és gyorsulás Tökéletes stabilitás és biztonság Modern elegancia és kényelem Prociz - zajtalan - gazdaságos FIAT AUTOMOBILOK MAGYAR ELADÁSI R.-T. Budapest, IV.. Václ-ulca 1—3. é» VI., Arénnut 61. Főbb adatok: 1500 cm" - 60 P évi adó - 6 henger 43 HP - 115 km max. sebesség Újszerű váz - 2800 keréktáv Lengütengely - stabilizátor h A szombathelyi úszóverseny Csülökökön, Xa •yfcoldoga\'-szony napján délután tartották meg a Szombathely— Nagykanizsa városközi (re. váns) u szómérkőzést. A kanizsai uszócsápatokból hiányzitl Kelemen, (iaál és Deáky, i;íy a városközi pontverseny helye.t barátsgos mérkőzésben állapodott meg a kel csapat Vezető: éje. Az erősen hiányos kanizsai úszócsapat igy csak féldker-rei szerepelhetett. Az ötven méteres pálya szokatlan volt a különben is fáradt kanizsaiaknak, az erősen hullámzó viz és a nagy eliemzilel nem ji számítva, amely még a szombathelyi úszók idejét is erősen befolyáso l*. A részletes eredményeket itt adjuk: 100 m. gyorsúszás: 1. K«rekes Szóm-bathcivi Slí 1 p. 16. 2. Schulthelsz ZTE Nagykanizsa 1 p. 21. Két induló. Schultheisz az első hosszat még Dirin, de a másodikban görcs állt a libába s emiatt majdnem leállt. 200 m. mellúszás: 1. Perlaky Szom-bathelvi Slí 3 |>. 22. 2. Bilterü NTE Nagykanizsa 3 p. 30.8. 3. Stampf NTE Nagykanizsa 3 p. 31. P«rlnky igen gyenge idővel és biztosan nyeri a versenyt, de Biltera csak jobb benyulás-sal előzte meg az előtte végig vezető Stampfbt. 100 m. hátúszás: 1. Kovács NTE Nagykanizsa í p. 41. 2. Begidsán NTE Nagykanizsa. 3. Szenti Szombathelyi SE. Kovács végig lazsálva is biztosan győzött. 400 m. gyorsúszás: 1. Krása János NTE Nagykanizsa 0 p. 32. 2 Reinitz | László NTE Nagykanizsa. 3. Csjsxár Szombathelyi Síi. Kár, hogy Krását nem tudták megszorítani. Úszása igy |s Igen tetszett a szombathelyi köz in-sédnek, 50 méteres finiséért nagy tap-K>t kapott. 3x50 m. vegyes staféta: 1. Szombathely A. 2. Nagykanizsa. 3. Szombat-Irfly B. 4x50 m. gyorsuszóstaféta: 1. Szombathely A. 2. Nagykauizsa. 3. Szombathely B. Ezl a számot szerencsétlenül vesztette el Kanizsa. Schultheisz előnyt liozott Relnltznek, aki azt nemcsak leadta, de Máral némi hátlánnyal is Indult, ő egészen jól tartotta magát Kerekes ellen, de aztán a kötelek kóxé keveredett s igy Kiása már semmit sem menthejett a különben is jobb Erhaidt ellen. Vízipóló Stoaibatkeljr—Nagykanizsa 4l« (ll«) Kanizsa: Máral — Schulthelsz, ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a t. közönség szives tudomására hozni, hogy üzletem minden vasárnap déli 12 óráig ezután is nyitva lesz. | Szives pártfogást kérve, vagyok teljes lisxtelettel Telefon: 502. IfJ- Petermann József i Stampf — dr* Berke _ ,R«toitz, Begidsán, Krása. Szombathely: Csatár — Vaj<la, Deutsch — Keresztes — Goldberger, Mérei, Lékay. A szombathelyi csapat nagy gólarányn győzelemre számilva elbizakodottan játszott a keményen, elszántan védekező ka-nizsaiak ellen. Az usxészámoktól fáradtan,^ l)Meg víztől MSKfáMtr kn. nfzsal ósapatra ez eredmény reod-kivüli hizeigő. A szombathelyi csapat ezzel tizemben teljesen pihent embereket1 állított csatasorba. A hí ró ugy vewtte a jhér-kőzést, hogy azt már a mindvégig pártatlan szombathelyi kózópiég és maga a?( cpenrél is rcstclte! A mérkőzés ugy indult, hogy Szombathely gólcáporial győz, ámde a gólok sehogy sem akartak megszületni. A 4-ik percben a\'onban a kőszegi -nemleges, biró a Jabda vizbelenyomása elmén kiállította a\' könirnai kapust é* az üres kapuba négy inét* i«st dobatott; A\' második gól ineg ugy esett, hogy Márai kapudobásnál a belső kapufának dobta a labdát, mire a biró — szabályellenesen - gólt itélt. A kanizsaiak tiltakozásképpen levonullak, a .kóadn-ség ivedig vihaiwian tüutelett a biró ellen. Percekig tartó kapadtálás után a kanizsai csapat ismét vizbe szállt\' és végül is 4 :0-rf» vesztett. Hogy a Játék nem fajult el teljesen, hm n*n-.a Mrón múlott. Egyébként ugy a közönség, mint a Szombathelyi Slv vezetősége, élén Né-very műszaki tanácsnokkal, Hej ozmán városi közüzemi igazgatóval és Juhász tanánal nagyon kedvesen viselkedett n kanizsai úszókkal símben, akik a fcntemlitetf <«avaró> iaoktattAI elte. kintve kellemes emlékekkel hagyták el Szombathelyt. - Gjw* ** bhrtoa Brandi Sánáor 4m Fia cé*Ul -vásárolt kerékpárún, Ke/ókpárgiuamik P W0- é ZALAI KÖZLÖNY 1986. augusztus lg LACKENBACHER EDE azállitó és DEUTSCH ALFRÉD állatbizomáoyos irodahelyiségüket Városház-épükléből Sugár-ut I. mx. alá (Blankenberg-házba) helyazték át. »4s — (IWhlW István gróf ang\'UI ytja után érke/lk Nagykauizsára) Tudva-levő, liogy Bethlen István gróf volt miniszterelnök, Nagykanizsa országgyűlési képviselője elhatározta, hogy meglátogatja a nagykanizsai érdekképviseleteket, igy többek között a nagykanizsai OMKli-kerűietet. Tekintettel, liogy Bethlen gróf most Angliába utazott, nagykanizsai látogatásait sgeptem-ber elejére volt kénytelen halasztani, — (A körmendi várúr elfedezte WfcidJsehgraez hercegnőt) Batthyány-Strattmann Ijiszló herceg, Könnend fiatal várura eljegyezte Wiudischgmclz Antoineite hercegnőt, Windisehgractz Ferenc herceg és elhunyt felesége, Har. r«chh grófnő leányát. — (Vasárnap délután téftew a héta-tér«w) A kitűnő halárőraeneknr vasárnap délután öt órától hét óráltf a városi sétatéren lart térzenét. A térzene nui^om a következő: 1. Golh Bergsag-hierf Induló. 2. Strauss: Bécó vér, keringő. 3. Suppc: Könnyű lovasság, nyitány. 4.-Kliemenl: Strauss melódkik, egyveleg. 5. Farkas: Horthy Miklós induló. A térzenét Hering Vilmos ez-jeddobos vezényli. — Férfiruha én fiunnha szövetek, egyes ruhaméretek reklámáron a Fillé-ies Divalüzieiben. — (Hősi euilékavaiá\'* Kerkanéntet-fahrl**i) Zalában már csaknem minden község áldozott a világháborúban elhunyt hősei emlékének. Most Kerka-németfalu emelt hősi emléksaobrot elhunyt hősi halottainak. Az emlékművet vasárnap avaiják fel nagy ünnepség keretében. — (Ktpe(»u\'«) A pénzügyminiszter Kalamár Mátyásáé nagykanizsai állam-I>énzláii dljnokot ideiglenes minőségű kezelési gyakornokká nevezte ki. — Gyermekiek intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützékaél szép mintás, meleg paplannal, flanelt takaróval kiegészíti. — (Hatá\'o/ás) Ozv. Anhotfer Gyu-láué volt városi főszámvevő özvegye folyó évi augusztus 10-án ?1 éves korában meghall. Temetése 18-án4 vasárnap délután fél 5 órakor tesz a róm. kath. temető haiultasházából. A jótékonyságáról városszerte ismert yriasz-szonv halála mély részvétei keltett mindenütt. « — (Az Iparoskör tekeversenye) Az Ipaioskör nagyszabású tekeversenyt rendez. Vasárnap délelőtt 9 ómkor kezdődik és Szent István ünnepén 10 óráig tart. A versenynek 4 nagyon értékes nvereménytárgya lesz. — A fillérei külföldi utalások lehetővé teázik a kisember számára la, hogy olyan messzi külföldre utnzhateék, melyről azelőtt álmodni sem mert. Ennek megfelelően az emberek látóköre lényegesen kibővült a távoli országokban szerzett szomélyes tapasztalatokkal. Aki azonban mégsem utazhat be Idegen vidékeket, az olcsó 2 lámpás Orion rádióval az uj 222-os révén megismerheti a nagyvilágot, mert ennek a kis készüléknek u. n. veszteségmentes tekercsel vannak, ozok segítségével a messzi külföld hangja ls felcsendül a 222-os Orion rádió dinamikus hangszórójában. — Szülők irttdjáín sogit a Filléres Divatüzlet szó\\elmaradékok olcsó áru- teásával. Szent István napján zárva lesznek az üzletek Az OMKIí-kerület vezetősége figyelmezteti a kereskedőket, liogy a jrjtsár-napi munkaszünetről szóló kormányrendelet, valamint a vonatkozó helyi egyezmény értelmében a nagykanizsai összes üzletek Szent István napján — csakagy mint vasárnapokon — egész nap zárva maradnak. Ezt a köriilményt a fogyasztó közönségnek Ls szives figyelmébe ajánlják azzal, hogy az ünnepi szükségletei megvásárlásáról már az előző napon gondoskodjék. — Értékei találmány. Mindenki tudja, hogy mily megbízható aier az Aspirln fejfájásnál, meghűlés-, rheuma- és mindennemű eredetű fájdalmuk ellen. Számos utánzata van, melyek azonban részben csekélyebb hatásúak, sokszor ne-dig kellemetlen mellékhatásokat fejtenek kl. Az Asplrln-tabletták valódlsá- f;át az eredeti csomagoláson és a tub-ettákon látható Bayer keresztről Ismerhetjük fel. — Szőnyegek, i>nplanok, takarók, lepedővásznak, zsebkendők legolcsóbban a Filléres Dlvatüzletben. — (Francia vendétfe-k Natfyknnirsan; Szombat délután mintegy 20 főből álló kirándulótársaság érkezik Nizzából autóbuszon Nagykanizsára, ahonnan a Balatonon végig Budapestre folytatják ntjukat. A francia társaság a Centrál-ban száll meg. — Szent István ünnepén Marseii\'.eből több mint 50 francia és amerikai vendég érkezik az egyik francia uiazási iroda rendezésében Ma-gyaroiszágra. A vendégek Nagykanizsára jönnek ét a Centrálban szállnak meg. t. - „HAT 15W". A Fiat müvek legújabb típusa o héten végre megérkezett Budapestre Ennél a kocsinál a Fiat-gyár a legmodernebb müszakt és esztétikai elveket alkalmazta. A hathengeres, felülvozónyelt motor hengerűrtartalma másrét liter, ami a legklasszikusabb Fiat ^alkotásoknak felel meg. Ebből a másféllltérből a Fiat gyár megerőltetés nélkül 43 lóerőt hoz kl és ezzel az 1000 kg-os kocsit 115 km-es «e-bességro képoeltl. A nagy teljesítőképességhez szükséges stabilitást és biztonságot mogadja az alváznak különleges szerkezete, a súlypont rendkívül alacsony elhelyezésével, teljos stabilitással a kanyarokban. A karosszéria helyes áramvonala és kitűnő kilátása szerkezetileg hozzájárul a teljesítőképesség magas nívójához, viszont a belső kivitel modern eleganciája és kényelmo a kocsi használatát nagy utazásoknál és a városban is élvezetessé toszl. — A mérsékelt ár, a kis fogyasztás éa as alacsony adó (60 pengő évenként) ozt a műszaki, esztetikai é« kény almi szempontból kitűnő típust széles\' körök részére teszi megközelíthetővé, ugy hogy a Fiat .1500" további haladást Jelent áz automobilizmusnak Magyarországon ls megújult fejlődésében. — Itatéz**! kelengyéket legjobb mi-nőségben, reklámáron állit össze a Filléres Divatüzlet, — (Motorosénak Jámtok Ke-rthelv, Ifsdae-ony é« Fonyód közölt) A Bála-toni Hajózási Bt. motorcsónakjáwtokai létesített Keszthely, Badacsony és Fonyód között. A 28 személyes motorcsónak Keszthelyről 16.30-kor indul, Fonyódra é.kezik 21,50-kor. Fonyódról 22 órakor indul és "Keszthelyre érkezjk 23.40-kor. A já.atok csak kedvező idő e>etén indulnak ós azokon I. oszt. me-netdij fizetendő, de a köztisztviselői és menettérti jegyek érvényesek. Nem akarok ai«t*s*aial I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a hires rég bevált hajviz mm fe«tfl»»«r és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A haj magába szívja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu lást, a fejbőr korpásodását ésazószü-lést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: lerklános hölgyfodrásznál, FO ut 3. (kOl&r," nOI t.r.m) — Fel.jta. el, hogy a HBlbei" szagos éB lekete voltl Már nem az! „Blbtr-F" teljesen szagtalan, tehérl Hazat gyári mányi Csak szigetelő, talajviz-o záró hatásában a régtl Biztosi — l\'.líllráoi kész Intézeti és Iskola, ruhák olcsó áron l.Liiithilél Horlhy Miklós.ut 1. szám. A világbajnokáén helyzetjelentése Budapest, augusztus 17. A Főiskolai Világbajnokságok során szombaton délelőtt a kardvívás egyéni versenyére került sor. A magyarok közül mindhárom versenyző, Gerevlch, Perczell és Rajkl bekerültek a döntőbe. Ezenkívül Schwitaer osztrák, Magyar István cseh, Deleche svéd, Heine német, Sclva cseh versenyzők jutottak a döntőbe. Szombaton délután kezdték meg az öttusa, modern pentatlont. Az első három szám, a 200 m. slklulós, a gerelyvetés és a távolugrás délelőtt már lebonyolításra került, délután a diszkoszvetés!* éa az 1600 méteres síkfutásra kerül a sor. Peitvldékén beszüntették az építőmunkások a sztrájkot Budapest, augusztus 17. KlS[>esten, Újpesten és Pestszent* crzsébelen az építőmunkások közös megegyezés alapján baszüntették a sztrájkot. , FC-nl, Első Magyar Biztosító palota Szeptember 1-töl Uri és női divatáruk propaganda árusítása! CIANOZAST jótállással végez LvkácsfiyBlaokl.vBgyÉszBÉroök Érdeklődés: FEHÉR VIS.MOSNÁL Fö-ut 82. asw 1935. augusztus 18 ZALAI KÖZLÖNY I Modern gyermekkocsik MODERN nagy választékban! LAKBERENDEZES otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban agykanizsa. TtraéiyM mit Irányzat: lanyha, forgalom : cstkily. 8»u Hun. 77-et 13 25-15 45. 78-tl 1535-1560, 7»<t 15 30-15 75, 80-u 1565-15 85, dunlnt. 77-et 14 65-1485 Kai 1480-150(1, 79-et 1495-1515, 90-m 1510-1525 - Rozi putvldtkt 14 30 14 45. mit 14-75-14 90. Zib u| kOzép 1530-16411. Tengert Un.ánUil ko.íp tb bpt.1 15 40—1550. Kt"l|« I l.ptulajdono. KSzgazdlltgl KI. Ottetb.r, Nyomd, ét Délltltl L.pkl.dt Vállaltit NtgyktnlztAn. ftlclól kl.dó: Zalai Klroty. Itieruib.il telelőn: Naavktnlizt 78. nln, Nagykanizsa megyei város polgármesterétől 16676/1935. Hirdetmény. A Nagykanizsai Zálogköl-öönintézetnél (Csengery-ut 8. «■) zálogba helyezett és lejáraiig, illetve árverésig ki nem Oltott zálogtárgyak 1935. évi ^gusztus hó 21-én d. u V«4 .íaLkczdettel az \'"tézet helyibben elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1935. augusztus hó 5-én. "" Polgármester. Városi Moifló Augusztus 17-én és 18-án Szombaton és vasárnap A szezon hét nagy slágere I 1 Iglói diákok Farkas Imre vígjátéka. Jávor, Kaboi, Oózon és az u] sztár Gsrvsy Marloa, valamint a pécsi színtársulattól előnyösen ismert Márkus Lsjos bonvlván főszereplésével. Itt elAszdr I PREMIER I Itt elAaxBr 1 " Ez a leány mindent tud Szenzáoiós történet. Magyar híradó. Figyelem I A műsor hosszúsága miatt az előadások kezdete szombaton 5 és fél 9, vasárnap 3, 6 és 9-kor A szombati B órai alttadés filléres helyérakkal I Nagyka halra az István király Szálloda Budapeat, VI., Podmanlozky-iitoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, teleionos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kávéház éa amerlcan bar Hirdessen a Zalai Közlönyben — Metférike/Mt a világhírt Pfaff varrógép-gyár legújabb szabóvá rrógépc, mely a r«ndes varrási munkálatokon kivül gomblyukat varr, pikiroz, gombokat felvarrja, endliz, íércol 2 és 3 tűvel egyszerre dlszóltésekct magaBltva is végez és móg sok más munkára alkalmast Megteklntlrttö Btondl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. RSiikségliteit —| nkl a helyi kereskedőknél 1 párosoknál szerezze bel I HiiTkulairMtti litttw lillHit MENETRENDJE trvényet 1935. n,tjut 15-161. Erist ha t-Mr— tfaaatéHataáa Vizulllloiaitrt Eizíébet-tíire 44« M 580 « J30 5 gst O C 1) 06 12\'4S S 3 I3S0 " a 1410 3 -S 18 w -3 fi 17 30 í 5 t»10 I9S0 21 M a 2240 > Latattyel n nanetrend l.U.,WIM. 14b „1. 8 00 t^lv.k.wi U4. 14-10 IMvkiU. 154S ZALAI KOÍI.ONT 1935 »nfm«lm 18 IPIŰHTIÜKTtSEI Sa|át termésű kereetenyl uiUII édetkii fehér n| tar literenként P —\'68-bt kap Caesc*y-ut Sugárét 38/a. zaákitr hiabao háromra bit Ststtomattos lakát verandával no-vtmber tlaijtii tilsil 2860 VülarftnilUU\' tmrM nem rfc, nem igei, lOC/t-oa tztvatos.ág. todratzaMí, PA*nt 3. m bminiaa, mely a halat nata tori. Merk jinot hölgy Margit MvM, Caengery-ut 19. Nyltvs reggel 6 lói esie 7-lg. Tyukezemvágáa. Keovezményet jegyek ai Ipartestületben. Omka-ban, Kaoe-nél. 81 Ktayetmea ttrtas Hévízre vasárnap rea órakor. Menzia teleloaSttmis 2 22. ■aa-fch lét ■á l ét ,\'dilatán t anfmann Manónál, SlwNkstatiy etak MovéeaariH; Kl, 11 eaia ét fit tnyból és gránitból m: 33., kaphtl ot-106 _____a, > kozlamtit daí- rendű üdülőhelyen, kedveit fettételek mel-fett vásárolhat szólóvel beültetett, vagy Iim Jalalhl. PeMlágoailás : Km-kanluta, Zrínyi Mttdónn. 2. ar. >. 2438 Elaalö Honvéd-utca 43. tzámu moder->11 épUI< M< 81<*Mt ugyanott. 2906 "tOmé* UromaMMk Bi—iflmtoa éa agy telleaen kUlKMM komfortos Karcon-lakát november l-w BrdflM6d4tcb Horváth <a Vaa éptlSme»tknfeCaBW»t 17. iro- Mtgántanulóho* l____________ Mial ajánlkozik jMaébdambaa éreltiígl-aett ltvUlember. Iltj: tMgbeaziliii tzrrlnt. Clm a kiadóban Polgárit végzett varrni ludó fiatal nfl bármilyen álléat kere.. Clm a kiadóban. 2988 1000-1600 hektós borpiacit bérelnék hordókkal. m Clm a kiadóhivatalban. nyomdájában ____i udvail novemberre, _ udVarl Iskáv szeptemberre —h atw MtMM. 2o. Kthaolyjrtlb ügyes leányt mlllermembe 5 3. axámu magánház é> 20. az. jákalbaaz Iné ház 3010 _______ Huta llbaaalr kapható Petífl nl 86. Telefon 56. 3011 Cscngery-nt 41. Ba klUOabeJáratu bútorozott utcai áaoba azonnal kiadó Zrínyi Mlklóa-utct 8. --- 301? ________ kl kertészethez la ért, felvétetik Horthy Mlklóa-ul 15 Ug,tnolt ---\' \' NI azall ■■■ka fürdft- ..........MIS 8B861 ■ azép utcai lakát, déli lek-r 1 re kiadó. Clm: Htliaz materem, Horlhy M.-u 11. 3017 uipOl/ ut(M liUM vIitc> zctUkcl keret gyermektelen házuplr. dm ■ kiadóban. 3019 6000 0M szántó é< . „ ga dilidben 3400 Ölet I rét jürgóatn eladó. - Bóvebbel Aczél Ingatlanforgalmi Iroda Horthy Mlklóa ül 2. 2979 Sa&readtMt Keveset haaznilt uj háló is konyhabw rendezés elkóllozéa miatt azonrrtl alari«. Megtekltrthelfl Petóll.ut 34. 3020 minden mennyiségben állandóan a legmagasabb árbatr váaárol Dr. Mlklóa R. T. * ll|ill,-.V>, Vllmoa császár-ut 6. TWtáem mmi SUffOnycIm : Drtmag Nép Mo«g6. Augusztus 17-én és 18 ún Szombat—vasárnap Két nagy filsn egy műsorban 1 \' Vérbosszú Henry Athaway rendezése. Főszereplő Scott Buffalo II. Vadlovak völgye (A lótolva] brigantik eldorádAJa) Zanegrey vadnyugati nagy filmje Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, BO filléres helyárak. EOtSZSÉBES TENGERI KAPHATÓ hibscb ég SZEG(j cépé, FiKerev n jwao -wrix+4-u n I Ifl&VK^VniZ^ft jrü UT 5 SJ Pft-w-nopf gnvvF-6 kol«k7 u. 2A j Salát érdeke, hogy/ házát valódi „Sempernová" val vakoltassa, mert az vihar és vizálió, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a színskála összes színeiben kapható. Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERHOVA" .Nemesvakolatgyár, Kiskorpád. Mielőtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt raktárunkat férfi , nőt- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor és Fia Daák-ttr 9. aa., a fslaStamplomnél KWvezff részletfizetési fétlételek. A legkiválóbb minóségü kerékpárgummik és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfékes márkás kerékpárok. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbará alnk és ismerőseink, kik felejthetetlen drága halottunk temetésén megjelenésükkel, vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálánk kifejezéséi. Tlbolt Lajos és neje Holherr—Schrantz—Claylon— Shultleworth gyAilmányu EKÉK tOkBrpáaoél kotmánylemez-zel, Mrantaa csapágyakkal, meghosszabbított kerék-agyakka\', az uj llpusok finmQ-ködö zilro. óval. BORONÁK 2 trgués3lagu, konnyll é« nehéz kivitelben. VETŐGÉPEK kanalat- és tolórendszerben. Dv^áMt. amassa—ÉS—k lilllauák. S>ata»r«Mk. Ríp».40ík. ■ altl.áto-ok. Kaphatók ón megtekinthetik nagykanizsai lerakatában: Ország József mag, mBtrigya, n5vényvédelmi..erek, * atb korcikedé.ébon Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaéií mellett.) Telefon 130. 17347/1935. 3001 Árverési hirdetmény. A város tulajdonát képező Kossuth-tér 14. sz. bérházban f. évi november hó l-én megüresedő 3 szoba, fürdőszobás lakást f. évi augusztus hó 19 én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadoni Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1935. augusztus 1<T Polgármester. Pk 8972/1933. sz. 1933. vghtól 2611. ez. Árverési hirdetmény. Dr. Fodor Antal ügyvéd illat képviselt Slrént Károly lávára 49 pengó 40 fillér tóke 4a tobb követelés (áruiéiul erejéig a nagykanizsai Ur. járásbíróság 1933 évi 8972. sz. végzésivel elrendeli kleügltéil végrehajtás folytán végrehaltist azenvedó-tsr 1933. évi mirclut hó 4-én lefoglalt 4310 pengóre beciUlt Ingóságokra a nagykanizsai Trlr. Járásbíróság lenti az végzésivel az árverés elrendeltetvén, annak az 1606. évi XLL tc. 20 J-t alap|iü a lent megnevezett a a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tané más loglil-latók javára la II érvéréé megtarláail elrendelem, de caak arra aa esetre, ha kielégítési joguk ma la fennáll és ha ellenük halasztó halilyu Igénykereaet lolyt-uatta nfocs. végr. saenv. lakásán, Src rlneken 437. hitte. .________ ________ alatt, Saaaatn llletóleg olt, ahol jelenleg a gép áll leendő megtartására hltiridóül 1935. évi anguaz-lut hó 28. oapjiaak d a. >.l> órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok csép-lógép a egyéb Ingóságokat i legtöbbet ígértnek kéarpenflzalés mellett, eaehtg bKSiron alul Is, de a klklillial it ki harmadánál alacsonyabban csak a végrehsJUat szenvedi beleegyezésivel, el fogom adni. Azon Ingóságokra, .melyeknek a klklillátl ára egyezer pengón felül vsa, tz 5610-931. M B. artámu rendelet értelmiben caak tzok árverezhetnek, akik 1 kikiáltási ár üzedrészét bárulpinzUI leleazlk. inlzsa, 1935 évi augusztus hó 5. ílaán Gyula s. k. klr. blr. végrehaltó, mint blrósA Iklknldotl. együzedrét] Nagykani ■raaatoU a laWalalitaioa MapalaaW Oateetmrg Nyoaida is Dilzalal Upaiadé viltaUU.Uoyvnyom4ilihan, Natvkanlssio. (FaWóa üzlatmtó Zalai Kirolv.l 7B. *vto|y»m 187- M*"1 Nagykanlztt, 1938. augusztus 20 kedd Ara 12 NI* ZALAI KÖZLÖNY 1» Pö* 5. i Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előtlzetésl Ara: egy hór» t pengő 40 fillér. Szerkesztőségi éa k«dóhi»aUü tetdoe: 71 as. Hol vagy István király ? Irta: 4r. Sr.bó Zsigmond Valljuk be őszintén, hogy a világháború előtti időben sok mindenről nem tudtunk és sok mindennel nem törődtünk. Ha valaki a milloneuml évben azt merte volna állítani, hogy 23 év múlva az ezeréves Magyarországot egyharmadára osztják szét, azt az őrültek házába zárattuk volna. Nagyon biztosan éreztük magunkat az osztrák magyar monarchiában, lekicsinyeltük a külföld monarchia ellenes politikáját és semmibe sem vettük a hazánkban élő nemzetiségek államellenes aknamunkáját. Ml, muraközi magyarok, eléggé isnjertük a horvát tesvérek Muraköz elcsatolására irányuló pánsz\'áv törekvését és teljes erőnkkel igyekeztünk az irántunk jótndulatu hor-vátajku lakosságban a magyar állameszme Iránti hűséget megerősíteni. Még idejekorán felismertük a veszélyt és minthogy tudtuk, hogy a zágrábi szemináriumban nevelt papság a pánszláv propaganda legerősebb irányitója, feliratban kértük hogy Muraközt a zágrábi érsekségtől a szombathelyi egyházmegyéhez csatolják. Zalavármegye törvényhatósága egyhangú határozattal küldte fel a kormányhoz felira\'á*, amelyben Koll>enschlag Béla akkori vármegyei főjegyző fogalmazásában az a megokolás is foglaltatott, »hogy a délről jövő pánszláv Izgatás vörös fonalként követhető a muraközi plébániákig és onnan megerősödve terjed szét a két muraközi járásban. Még idejekorán cselekednünk kell, hogy a Zrínyiek földjét el ne veszítsük.* Muraköz egyházmegyei el-csatolásából semmi sem lett és 12 év múlva, 1918. deoember 24-én fce» vonultak a szerbek Csáktornya és Perlak járási székhelyekre- A felsőmagyarországi cseh propagandáról, a bácskai szerb és az erdélyi román aknamunkáról most nem emlékezem meg bővebben, csak annyit, hogy nagyon sok mulasztás és talán vétkes könnyelműség terhel bennünket, hogy a magyar állameszme elleni uszítást a legszigorúbb eszközökkel gyökerestől ki nem irtottuk. ^ érdemlegesen nem tettünk semmit a külföldön terjedő magyarellenes propaganda ellensúlyozására. Anglia egyik legelőkelőbb publicista, Scaton Watson, Írói nevén Sootus Via tor, már egy évtizeddel a világháború kitörése előtt a legolvasottabb angol hírlapok és folyóiratokban hosszú cikksorozatokat tett közzé »az idegenajku nemzetiségek magyarországi barbár elnyomatásáról*. Követelte a kisebbségi jogok teljes megadását, az állampolgári teljes egyenlőséget, tphát mindazt, amit a magyar állam amúgy is megadott minden polgárának. Sootus Viator, akit a francia, orosz, szerb és tltoklian a cseh anti-monarchlsta blokkok pénzeltek, nein tartotta szükségesnek támadásainak Igazságtalanságáról meggyőződni, hanem közvetlenül a világháború előtt már Magyarország felosztásáról cikkezett és a néj>ek önrendelkezési jogának alapján úgyszólván megadta Csehszlovákia. Jugoszlávia és Nagyrománia kereeít. Valószínű, hogy mi nem értettük meg kellőleg ennek a hires angol publicista sorozatos cikkeinek veszedelmes voltát és nem indítottunk meg egy kellőleg megalapozott elhárító sajtókampányt. Ennek j>edig az lett a következménye, hogy a trianoni békediktá- tum megalkotói az idegennyelvü ál-lani|Hilgárokat elnyomó Magyarországot büntetésiül felosztották és megalkották az úgynevezett nemzeti államikat. Bár Sootus Viator azóta beismerte tévedését, a szomorú valóság mégis csak az, hogy a trianoni kényszerbéke három és fél millió magyar testvérünket juttatta Idegen járom alá. És ma. Szent István királyunk ün-népén emlékezzünk meg szenvedő véreinkről. Trianon martirjairól. Én magam egy esztendőn át szenvedtem el a betolakodott idegenektói Háború küszöbén A háromhatalmi értekezlet kudarca után, most már csak a diplomáciai tárgyalásokban reménykednek — Izgalmas tárgyalások Laval, Eden és Alojsi között Páris, augusztus 19. Hivatalos körökben közlik a három nagyhatalom tanácskozásával kapcsolatban, hogy vasárnap délelőtt Alojsi báró közölje Lavallal Mussolini elutasihkválaszát. E közlés után az értektíHetet abba hagy* ták. Eden és LaVal a délután folyamán még két órahosszat tanács-kozott, amelynek során megállai>o-dott. hogy a tárgyalásokat nem le het folytatni. Olaszország elutasította az argol francia javaslatokat Párisi hivatalos la|>ok közlik az Olaszországnak tett angol és francia javaslatokat. Franciaország és Anglia hajlandó volt arra, hogy Olaszországnak a legmesszebbmenő gazdasági előnyöket biztosítson. 2. Hatalmat biztosított Olaszországnak Szomállföidön és Erltrea határán. 8. Az Abessziniában lakó olasz állampolgárok védelmét Is biztosította. Viszont kérték Olaszországtól, hogy Abesszínia politikai függetlenségét biztosítsa és ezt elismerje. | A gazdasági engedményekhez a négus hozzájárult, Olaszország azon ban elutasította a javaslatot és igy a háromhatalmi értekezlet kénytelen volt tanácskozásait a Népszövetségi Alai>okmány értelmében abbahagyni Mussolini harcias beszéde az Afrikába induló csapatokhoz Róma, augusztus 19. Olasz körökben nem keltett meg-le|>etést a párisi háromhatalmi értekezlet félbeszakítása. Vasárnap ismét nagyobb csapatszálH átok voltak Olaszországban. A K-letifrlkál ba Induló katonákhoz Mussol nl inV tézett beszédet, melynek során többek között a következőket mondotta : - Addig menjetek, míg le nem döntöttetek minden akadályt ós el nem éritek a kitűzött célt! Ez Mussolini tulajdonké|>eni válasza a párisi értekezletre. Mit ir az angol sajtó London, augusztus 19. Az angol sajtó a párisi értekezlet félbeszakításában a tárgyalások végső összeomlását látja. A la|W>k azt írják, hogy a francia javaslat Franciaország érdekeit szolgálja és azt az abesszin császár sem fogadhatná el- Még nincs kimerítve a békés megoldás lehetősége Páris, augusztus 19. A francia sajtóban sem keltett meglepetést a háromhatalmi értekezlet kudarca, azonban a lapok megnyugtatással adnak kifejezést annak, hogy még nincs kimerítve tel jesen a békés megegyezés lehetfsé-ge, mert még a diplomáciai tárgyalások hátra vannak, igaz azonban, hogy már nincs messze az az idő, - Írják a lapok - amikor az ágyuk megszólalnak. A lapok érthető szemrehányást tesznek Olaszországnak, mert szerintük a nagyhatalmaknak minden! el kell követni az európai béke megszilárdításáért. Sötét a láthatár » Páris, augusztus 19. Hivatalos jelentés szerint a békés megoldás Párisban épen ugy, mint a békéltető kísérletek ujabb zátonyra jutottak. Küszöbön áll a háloru és a jövő eshetőségeit nem lehet látni, egész euró[>al felfordulástól lehet tartani. Páris a Népszövetség (Folytatás a 2. oldalon) a másodosztályú állampolgárság keserveit, |>edig akkor még csak kezdők voltak és féltek, hogy lecsap reájuk a megbántott, megaláiott magyarság sújtó keze. De nem csajK>tt le és ahogy mul\'ak az évek, mlnd-jobl>an nekibá orodtak és ma már biztonságuk érzetében a legkegyetlenebb módon üldözik és Irtják a magyart. Elveszik kenyerüket, hogy megélhetésükért áldozzák fel nyelvüket, hamis vádakkal, hazaárulás! perekkel megfélemlítik őket, hogy megtagadtassák vélük magyar voltukat, gyermekeiket erőszakkal idegennyelvü iskolákba kényszeritik, hogy elfelejtsék anyanyelvüket. Igen, a* úgynevezett utódállamok tizenöt év óta irtják, pusztítják az ezer év óta ottlakó ősmagyarságot és tehetik ezt büntetlenül a Népszövetség tudtával. A müveit angol és francia nép ma a félvad abesszíniai nép szu-verénltását félti az olaszoktól és mereven ellenzi, hogy a nagyműveltségű olasz nép ne vihesse be magns kulturáját a rabszolgatartó etióp nép közé. De ugyanezek a kultur-nemzetek $zemrebl>onés nélkül veszik tudomásul, hogy alacsonyabb kulturáju né]>ek a legkegyetlenebb eszközökkel nyomnak el egy magasabb kulturáju nemzetet, amely ezer éven át kiontott vérévol védelmezte meg az európai kulturát. Mintha a müveit Európa csak azt várná, hogy a trianoni utódállamok, ban pusztuljon kl teljesen a magyar, valósuljon meg a Titulescu agyában megfogamzott elgondolás : az országhatárok spirltuallzálása. Mert ha ez igy büntetlenül továtb folyik-, akkor ujabb tizenöt év múlva nem* lesz már szükség a trianoni béke revíziójára, A három ós fél millió magyar |>c-dig az utódállamokban évről évre kínosabban, keservesebb-en várja a felszabadulást, n megváltást. Várja tőlünk, a magmaradt Csonkuország-tól, várja a Népszövetségtől és v)ár-ja az isteni igazságtól, arrcly a né-!>ek sorsát igazgatja. A három és fél millió rabmagyar nem ünne|>elhe!l meg első szent királyunk, Szent Istvánnak magasztos ünnepét. És otthon, lakásukban néma ajakkal szivük retekéből száll fel a fohász, hogy »hol vagy Istyán király, téged magyar kíván ví\'\'/ TA Mi |>edig itthon, a trianoni békó-val guzsbakötött magyarok, ha Ufí-vünk rejtekéből felszálló keserű\' indulatunkra hallgathatnánk, kozühk-bc ragadnánk a korbácsot és kiostoroznánk Árpád földjéről a betolakodóit kufárokat. Ámde nem tehetjük ós mélységes nagy keservünkben felszáll a mi fohászunk is pat-ronusunkhoz, Szent István királyunkhoz és igy könyörgünk : Oh, dicsőséges szent jobbkéz, vedd kezedbe te az isteni Igazság korbácsát és szabadiad fel szenvedő vércinket a megalázó rabságból, hogy jövőre már első szent királyunk névnapján velünk együtt örvendezve énekelhessék a szétszórt magyarság egyesülésének hálaadó himnuszát. -J ZALAI KÖZLÖNY 1938 augntzlm 20. (Folytatás az 1. oldalról) tekintélyét félti, mert ha Olaszország kilép, az egyetemes rendszer felborul. Matftollnl kijelentette, hogy háború esetén megerősíti a brennerl határt és több ezer főb51 álló katonaságot vezényel oda. A francia la|M>k azt Írják, hogy a háború egész Európára igen súlyos veízélyt jelentene. Anglia felfüggeszti a fegyverszállítás! lllalrat London, augusztus 19. A Daily Express a kővetkezőket Írja : Az angol kormány a párisi tárgyalások kudarca mi itt valószínűleg felfüggeszti az Afcessziniába irányuló fegyverszállítás! ti\'almat. Anglia a Népszövetség mielőbbi Összehívását kéri Róma, augusztus 19. Római angol körökben a súlyos helyzettel kapcsolatban azt hiszik, hogy Anglia Genfhez fordul és kéri hogy a szeptemberi tanácsülést mielőbb hívják össze. A döntőbizottság ülése » Páris, augusztus 19. Hétfőn délelőtt Laval hosszas tanácskozást folytatott a még mindig Párisban tartózkodó Edennel. Alojsl báró szintén felkereste Lavalt és tanácskozott vele. Az olasz abesszin ügyet tárgyaló döntőbizottság hétfőn délelőtt ül össze az egyik párisi szállóban. A párisi alícsszin nagy-követet Eden fogja tájékoztatni a háromhatalmi értekezlet tárgyalásairól. Eden és Alojsi hétfőn este hagyják el Párist. London, augusztus 19j (Lapzártakor érkezett.) A Matin sierint római jelentésből szerzett hir azt mondja, hogy a párisi értekezlet balsikerét nagy izgak>ttsággal tán gyaiják és rcndkirül súlyosnak ité-< lik meg a helyzetet. A polgármester tárgyalásai az OTI-székház és az igazságügyi palota felépítése ügyében Az OTI-8zékházra rövidesen kiírják a versenytárgyalást — Az igazságügyi palota kérdésében nehézségek mutatkoztak, melyeknek áthidalása folyamatban van Jeleztük, hogy dr. Krátky István l>olgármester hivatalos ügyben Bu-da| testen járt. A polgármester többek között tárgyalásokat folytatott az OTI-székház épl\'ése ügyében és felkereste az OTI elnökének helyettesét, dr. Pfiszterert, akinek a város képviselőtestületi határozatát és a szerződést a telekadományo/ásról be mutatta. Dr. Krátky ezután megbeszélte az épülettervezetet, az elhelyezés kérdését és azt a kgré&ét terjesztette elő, hdgy a tervek elkészítésére szóló megbízatást mielőbb ad ják ki. hogy a verseny tárgyal ás t minél előbb lehessen kiírni és a munkálatok még az ősszel megkezdődhessenek. fir\'esülésünk szerint a telekadományozás és a szerződés az autonómia legközelebbi ülése elé kerül. Ugyancsak folytatta tárgyalásait a l>olgármester az igazságügyi palotu felépítése kérdésében. Azonban itt bizonyos jogi nehézségek merültek fel. A telek ugyanis a kincstár tulajdona, viszont az építési kölcsönt a városnak kel\'ene felvennie. Másrészt az igazságügyi tárca által fizetett bér és az uj épület céljaira felhasznált kölcsön annuitá- sa és a város és a kincstár között kötendö ügyletiel járó egyébb közterhek és kiadások között akkora a differencia, amelynek áthidalása csak hosszabb és beható tárgyalások után lehetséges. A legnagyobb akadályon azonban már tul vagyunk, mert az építkezést az OTI hasznos beruházásnak minősítette, amelynek tehát kölcsön adható. Az összes fórumok a legnagyobb jóindulattal kezelik a kérdést és igy megvan a remény arra, hogy minden mutatkozó nehézséget át lehet hidalni. Annyi azonban bizonyos, hogy a város közönségének sem szabad visszariadni az áldop\'októl. \' Egyébként köztudomású, hogy a város minden ilyen középitkezésnél Ingyentelket szokott rendelkezésre bocsájtani. melynek értéke átlag a beruházási összeg 10 15 B\'.ázalékát szokta kitenni. Miután a jelen esetben a beépKendő telek a kincstár tulajdona, a városnak más formában kell maid 10-15 százalékos áldozatot hozni. A tárgyalások tovább folynak és minden remény megvan arra, hogy - eredménnyel végződnek. Intézeti felszerelések, harisnyák, öltönyök, fehérneműk, Dei-Ka cipők Szomolányi áruházban A német katolikusok eskQJe Berlin, augusztus 19. Vasárnap Hildesheim minden katolikus templomában a mise után a hivek esküt tettek. »KatolikusokU nak születtünk igy szól az eskü és mint katolikusok akarunk meghalni. Üdv a mi vezérünknek (Füh-ref), Jézus Krisztusnak !« Ezt az esküt minden vasárnapi és ünnepi istentisztelet után meg fogják ismételni. . Magyar versenyző nyerte a kormányzó aranyserlegét j Budajtest, augusztus 19. Vasárnap befejezték a Főiskolai Világbajnokságokat. A margitszigeti MAC pályán délután a dijkiosztásrn került a sor. A legmagasabb dijat; a kormányzó aranyserlegét magyar versenyző nyerte. Plumme lett versenyző mondott köszönetet a világbajnokság rendezőinek a több, minb ezer külföldi résztvevő nevében. Ki- v\' jelentette, hogy valamennyien azon lesznek, hogy Magyarországnak még sokezer uj bará!ot szerezzenek. Az asszony fejszével agyonverte alvó férjét Budajtest, augusztus 19. Madók községben a budajtestihez hasonló gyilkosság történt hétfőre virradó éjszaka. Suhad Antal gazdálkodó egész éjjel ivott, majd tora-ment és kertjében a körtefa alá feküdt. Elaludt és ezt az időt hasz-J nálta fel a felesége, aki fejszével álmában agyonverte. A férjgyilkos asszony reggel önként jelentkezett a csendőrségen. Moszkvából kiutasított újságíró Moszkva, augusztus 19 Hfena Ott már, a lengyel Távirati Ino-da képviselőjét, a Gazét a Püpolo hiva-ta\'.os tudósítóját kiutasították Moszkvából, mert lealázó cikket irt lapjaiban a legutóbbi moszkvai kommunista nagygyűlésről. A ZflLftl KÖZLÖNY REGÉNYE \'Wfc.N (36) Újra bementek Évához. András ugy érezte inasát, mint egyszer kicsi koriban, amikor az iskolából hazajövet a negyedik A. osztály a B.-vel |>arázs veszekedést rendezeit. A dulakodás hevében Dodó véletlenül meglökött egy kisteáuyt, (talán elsős lehetett;, az elesett és fájdalmasan sirni kezdett. Maga előtt látta a gyenge, sápadt kis hölgyet, szivacs lóg a táskájából, fehér cérnakesztyű van iajia, két kis fekete hajfonat, fis sir. Mert ő meglökte. Nagyon elszomorodott s liogy Jóvátegye hibáját, hazakísérte a megbántott kisleánykát, vitte a táskáját. 0, a negyedik A. osztályos Hérdy András egy bütyöknek (igy hívták az elsősöket). Olthon elkésett az ebédtől, anyu megszidta és minlha jólesett volna a dorgálás, mcgkónnyebült utána. Most is, mintha, egy nálánál gyengébbet bán\'ott volna, mikor Emőkéié pondolt. l.eikllsmerelfurdalása volt Aztán ránézett Évára, aki nagy, fáradt szemeivel há ávan viszonozta tekintetét. Szórakozottan ült fel a kis hajtó-koctiira, Máriám gondolt, az egyvUcn asszonyra, aranyszőke fejét látta uiiju előtt, álmodozó, zökl macskaszemeit... A kaklusrok jutottak eszébe. Most a kocsis hirtelen meglökte a hátát. Ijedten kapta fel a fejét, kékruhás rendőr állt melleltc s udvariasau figyelmeztette: — Tessék kérem balra tartani. András vissza fogta a lovakat. — Igen — felelte zavartan — köszönöm, persze, liogy balmK tenné-suetesen és nagyot kanyarodolt a jelzett irányban. Már Jó <Uu«l>ig bement a piactérre, amikor dühösen fordította vissza kocsiját. . I \' f — Mit mondja ez a bánom, hogy balra menjek, a fenébe, mikor én haza akarok m«nnát — É» erős ügetésben haladt el a ifcndőr mellett, aki hivatalos hangon szólt oda: < — lassabban kéiem, lassabban. Kiérve a városból, lecsendesítette n két amerikait és tűnődve nézte a kieresztett, poroszkáló lovakat. Érdekes, gondolta, mikor egy, néhány paraszt-asszonyból álló társaságot került el, akik széles kosarakat vittük a jejüköu, gyalog mennek. Mezítláb, ö pedig ül, kényelmesen hátradőlve, két ló, egy ember, egy kocsi, szennám,, anyag a szolgálatában, mind csak azért, mert kabócára akart jutui, ő, Bértly Andris. Egyedül, teher nélkül. És ezek itt, gyalog, mezítláb, uagy kosarakat vesz- nek a jejükőn. \\ Mária nem volt olthon. A gesztenyesorba érve messziről észrevette a zöld selyem kendőt. Az asszony Jóssóval jött kézenfogva. Integettek, András először ugy telt, mintha nem vette volna őket észre, sebesen haladt el melicttúk, de azulán mégis megállt,\' megvárta őket. Felültek, Mária ölébe vette a gyereket. Józsó mindent eltanult felnőtt pajtá-saitól, most is, amikor András nevetve köszöntötte őket, a vi\'.ág legtermészetesebb hangján sóhajtolta: Cerbuc, Dodószivem I Ezt Máriától hallhatta egyszer. András belecsípett a kis piros pofijába: * — Certmo, gyerek! — és utánozta Józsót. I Otthon meglepetés várta. A kis színes kockákból hatalmas kastély állt az asztalnál, a babák ünnepélyesen ültek a kálvha mellett, szépen torjában. Ezt ők ketten csinálták Józsóvai, inig Dodó Kabócán volt és most izgatottan lesték a hatást. Aitdcás csodál-kozva csapta össze kezeit, azután felkapta az asszonyt, beült vele a* egyik karosszékbe, Józsó jiedlg észrevétlenül kisomfordált. Már rájött, hogy ilyenkor úgyis elküldenék, hát nem várta meg, míg figyelmeztetik. András mesélt, Mária figyelmesen hallgatta. Az életről beszélgettek, S| ember akarat\'aian megszületéséről, végéről. A fiu Shakespeare-t idézte,: \'Ha- bok vagyunk a bors alatt és szél szárnyán pehe|ykék.» Egyszerre odafordult az asszonyhoz. Kérte, hogy mondja el különös házasaágát, azt az éjszakát. Mária sokáig nézett maga elé, azulán csendesen megszólalt. — Gondolkoznom kell, — kezdi halkan és kiveszi a fiu kezéből a cigarettát, — olyan az egész, mintha rossz álom lett volna. Nem is tudom, hogyan mondjam el neked. Ugye, említettéin már, én még soha nem szerettem senkit. Anyám rábeszélésére mégis liozzáincntcm. Huszonhárom évvel volt idősebb nálam, de még öregebbnek látszott. Becsültem, kellemes, nagyon jó ember volt. Amikor ©ste behúzta a fülke ajtaját, lefüggönyözte az ablakokat, nagyon különösen viselkedett. Meggyújtotta a villanyt, hosszú kleig Olt mellettem, azt mondta, halálosan szeret. Igy mondta; halálosan. Aztán megcsókolt... nem is tudom, hogyan történt... — kis szünetet tart, gyengéden átfogja a fiu nyakát és ugy (oly-latja: - Rettenetes volt, Dodó el sem tudod képzelni. Nagyon, nagyon sokáig tartott az az éjszaka.. Egyszerre felkelt, leült az ágy szélére ós csak ült, ült. Ránéztem, olyan volt az arc«. . olyan, mint egy vadállaté és akkor.. akkor vég® lett mindennek. Elhallgatott, fáradtan néaett u»ugu •ié, (Folyt, kflv.) 1935. atigutetug 20 zalai közlöny i mozi-idény előhangja Lassankint végéra Járunk a nyárnak s eljön az az idd, amikor megkezdődik az intenzivebb élet a színhazakban és mozikban. Alkalmunk volt megkérdezni a Városi Mozgó igazgatóját, mik d torvei a főszezonra vonatkozólag s főleg érinti-e a vidéki mozisokat ad a szenvedélyes harc, ami most a fővárosban dul a trösztösltés körül s milyen hatással van ez a trösztösités a vidéki mozikra. Magyar direktor a legkészsége-sebben nyilatkozott azokra a kérdésekre, amelyeket hozzá intéztünk s amelyek a kanizsai közönséget éri deklik. Kijelentetve elsősorban, hogy a mozi őszi programjára vonatkozólag részletes nyllatkozaiot nem tehet) mert a főszezon filmjeinek bemutat tói a fővárosi premier mozikban és szakberautatókon még csak most kezdődik, ezjeket ő megtekintés után választja ki és köti le. Ha nem is adhat ezúttal részletes programot a közönségnek, azt már most kijelenti, hogy éppen ugy mint a múltban, most is főcélja lesz, hogy a közönség kulturigényeit százszázalékosan kielégítse. Nemcsak a mozi technikai lelkészüliségével és a gépi berendezések tökéletességével akarja ezt a cél telérni, de főleg múr most arról biztosithatja a kanizsai közönséget, hogy kizárólag olyan filmeket köt le, amelyek ugy tartalom és irodalmi érték, mint MmLechnikal szem pontból a legkiválóbbak. Úgynevezett giccsek nem kerülnek! a kanizsui Városi Mozgóba, ide kivétel nélkül a nagy és értékes slágerek kerülnek. Ebbeli célját előmozdítja a filmszakmában most duló forradalom, amely tulaj donképen azt célozza, hogy a másodhetes pesti, valamint a vidéki mozisok ne legyenek kiszolgáltatva egyeseknek, akik mint trösztvezérek, kezükben tartják a hatalmat s a vidéki mozik csak olyan filmekhez juthatnának, amelyeket ők már régesrégen lejátszottak s olyan árban jutnának hozzá, amilyent épen a tröszt urai elóv Írnának. i Magyar direktor, mint a mozi-egyesület választmányi tagja, teljes erejével harool a magyar mozisok társadalmának eme életbevágóan fontos érdekéért, de ezzel egyben harcol azért is, hogy a vidéki közönség kulturális igénye kielégíthető legyen. Ezzel a kérdéssel szorosan ösz-szefüg a magyar filmgyártás ügye-ls, mert ha a trösztösltési káros törekvések meghiúsulnak, ugy az egyes filmvállalkozók tömegesen fogják gyártani a magyar filmeket, amelyek máris elérték azt a fokot, hogy a külföldi filmekkel bátran fel-vehetik a versenyt. A tőke szívesen fog belekapcsolódni a magyar filmgyártásba, ami viszont a magyar filmipar nugyarányu fejlődéit 1» Jelenti. Kívánjuk, hogy a mozisok társadalmának ez a mozgalma a köa Javát szolgálja. Mi pedig nagy bizalommal tekintünk Magyar direktor őszi és téli ittzlldénye elé, amely bizonyára Jiéltó lesz etidigi működéséhez s a közönség ezentúl fe gyönyörködhet ,ik a filmművészet remekeiben. Magyar direktor még abban is hü akar maradni eddigi üzletvezetéséhez, k\'gy k-hetöfcg a fővárosi premier-mozikkal egyidőben kívánja bemu-atnl a megjelenő grandiózus küllőiül és magyar fflmnttrakciókat A Virágos Nagykanizsa-pályázat eredménye A polgármester felhívása Nagykanizsa város közönségéhez A • Virágos Nagykanizsa — Virágos i Nn^-mngyaiország. hazafias mozga. \' lommal knpcaolau»Áit a város közönsé- I Kéhez intézett /elhívásom sajnos nem lio/tu meg a várt eredményt. Ennek I következtében a virágokéul díszített \' "blakok és erkélyek jutalmazására ki- I tűzött 50 pénz- és virágdíjból csuk I jóakarat.ai leheiett ugyanannyi világos I erkélyt, illetve ablakot jutalmazni. A javaslat.ételre felkért bvotbág előterjesztése alapján 20,15 és 10 pengővel jutalmazom az alábbiakat: 1. M. kir. Mértékhitelesítő intézet Csányi László-utca 8. 20, 2. YéesCy Zsigmond-utcai állami elemi iskola 20, 3. Csendőrlak tanya 15, 4. Leány.iceuin 5. (iraf János Fő-ut 10. 10, ö. Riskó Géza Horthy Miklós-ut 43/b, 10, 7. Vida Ujos Horthy Miklós-ut 43/l>. 10 iA\'ngö. « Továbbá 1—1 szép drocénával jutalmazom uz alábbiakat: 1. Jandt Jenő Sugár-ut 02., 2. Hamburg Miksa Sugárút lü./a., 3. Kem Aladár Sugár-ut lö/tt., 4. Vani|A\'Ucs László Sugúr-ut 10/e., 5. Vámay pe.enc Sugár-ut 16/e„ 0. Kerekes Irén Sugár-ut lG/d„ 7. Pfeifer István Sugár-ut 10/b., 8. Hartay Gyula Sugár-ut lü/a., 0. Kalmár Zoltán Sugár-ut lG/a„ 10. I-\'ischei Lajos Sugár-ut 10/n„ 11. Kovács Sebcstény Miklós Sugár-ut lü/a., 12 Wcitendorfer Alfréd Sugár-ut ll„ 13. Gödörliázy Lajos Sugár-ut 4., 14. Halász Manó Csengery-ut 2., 15. I)r. Kieislcr József Csengery-ut 5^ 10. Dr. Szigethy Aladár Csaigeiy-ut 0., 17. Pintér NáiKlor C»engery-ut 17., 18. Twdy Anna Cscngery-ut 17-, 11). Neufeld Sünön Csengery-ut 17., 20. Hordóst Gyula C-vCngery-ut 17„ 21. Te-mesy Ödön Csengery-ut 1&-, 22. Vannay Jáaos Csengery-ut 18., 23. Szakonyi Sarolta Csengery-ut 18^ 24. Tamásy Jenő Csengery-ut 18^ 25. Weis* Ernöná Csöjigery-ut 27., 26. Fürst József Csen-gery-ut 27/a«, 27. Dr. Kónig Józser Deák-tér 7., 28. I-ajkó József Főherceg-ut üO., 29. Ozv. Türk Gyuláné Magyur-utoa 30. Dr. Balázs Zsigmond Erzsébet-tér 21„ 31. Reinitz Józ«f Zrínyi Miklós-utca 35^ 32. Ozv. Domer Ist- vánné I)«tthhyány-utcü 3„ 33. Garam-völgyi Iván Klsfaludy-utca tf/n„ 31. Králky György Klsfaludy-utca l7/«., 35. Csutak Klek Csányi László-utca 8., 30. Subics Istvánné Csengery-ut 38., 37. Korona-szálloda, 38. Postapalota, 39. Centrál-szálló, 40. Nemzeti Bank épülete, 41. Szá.inger Antal Eötvös-tér 31., 42. S^oe. Missziótársulat Rozgmyi-utea 17., 43. Varga József Kozgonyi-utca 17. A pénzjutalmak kiuta\'ása iránt egy-idejü\'.eg intézkedtem, Erős Rezső erdő-mérnök v. erdőmestert, a kertészet ve. ietőjét pe.tig utasítottam, hogy a fenti virágjutalomban lészesülteknek .jelentkezésük e. etén 1—1 dracénát adjon ki. Végül c/.uttal is kérem városom nagyérdemű közönségét, hogy a jövő évben minél szélesebb körben kacsolódjon be ebbe a szép mozgalomba, s.e.eic te\', ka o\'ja fe. >erSély< i iek és ab-lakainak virá. okkal való díszítését és a város ennek a szép és hazafias törekvésnek elöinozdilásám a következő évb«n is Jutalmakat íiog kitűzni. Nagykanizsa, 1935. augusztus 15. I olgárinrvter. ID<3\' Kedden zivatar! Prognózis*. Felmelegedő Idö, kevés lelhó, esö nem lesz. Távolabbi kilátás: Kedden délután és eite néhány helyin esetleg újra zivatar. N.aMr: Anguwtns 20. kedd. Rom. kut Szent litván. ProMaláns Ulván klr. Izraelita Ab. lió 21. Auguastua 21. szerda. Rom. kat Franciska Protestáns Sámliét. Izraelita Ab. hó 22. Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hó naiiban . .Megváltó. gyógyszertár Er-ZMbeMér 31. is a kiakanlsaai gyógy, szertár. Góztünló nyitva rqggel 0 órától est. I éráig (biUS, szorda, péntek délután, kedden egész nap nfltaek). Ta&uwi] mívtmg Ivdti Miytelő- arnygy a mm TkJUrt TnÜMÁf tH*. «U0AP£Sr VI. JÓKAI Tf£>< 100 °lo-lg hazai gyArtmémyl Kapható r ÉpQletfa-, épltéslanyag-és festékkereskedésben Usiótiofolyam leányok részére A KISOK mfalszfri biztossága a Maynr Uazó Szö%*tég«el karöltve az ország intucKn hvlységében, ahol us.-o.tu van, középiskolás leányok részére kéthe.es uszötanlolyaniot szervez, A helví leányuazötanfolyanmt Berke József "itr„ u. MUSz h-\'lyi niegtilaottja vezeti egy leáiiyllceuini tanámö fel-üg>e;etc melleit. A tanrolyamra, amely augusztus 21-én, szerdán kezdódik a vá o.i St.andliűdőben - Jehel Jelent, kezjii, ul.ot a peltéletek is líiegtudbatók. Nem kóréplskolás leányok is Jelent-kezlietiKk. Étvágytalanságnál, gyomoihu-rulnil, gsszlilkus láznál, bélrtkedét-nél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és börvlszketétnél a természetes .Ferenc Jó»el" keserűvíz rzndbe-hozza a gyomor ú a belek működését s megszabjdltjs a lettet a iel-gylllemlelt rothidó anyagoktól. — Az orvosíudorTány számos ulÉBröJe megállapllolta. hogy a Ferenc Jéz«t víz abszolút megbízható hashajtó > ezért az enétztószeivek megbelege-déselnek kérdésénél állandóan alkalmazható. Intézeti kelengyét 51MUI MP/off* • szövetek, tilntarti galUrvétznak, bloatanyagoh nálunk a Uíolctibbakl nálunk vásároljon / Gyermek matróz kabátok, trench-coatok minden nagyságban. Pihé takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban. vászon minden kelengye disze! 4 ZALAI KÖZLÖNY 1035. augusztus 20 H.m akarok n*i.Uö««Olnl I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a hires rég bevált hajviz nom fcitfiner és St.nmi féle festőanyagot nem taffidmaz. A hal magába szivja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálai- rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu lást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadá-lyózza. — Kapható: lerklános höIgyTodrásznál, Fö-ut 3. (külön nfli terem) Budapest I. 17.20 Kertész Lajos énekel. - 18 A kubikus. (Kiss Lajos.) — 18.30 Be. rend Endie jazz-zenekarának müsor\'i. — 19.10 Erdély és a külföld. (Or. Mikó Imre.) - 19.40 I)cbreccni-trió. — 20.30 Kőzve Illés a Városi Színházból. «(lyön-gyös bokréta. előadása. Vezeti paulini Béla. - 22.10 Hh«k. - 22.40 Hanglemezek. — 23.15 Cigányzene.- — 0.05 Hirek. Rudflperf II. 17.55—18.20 Berend Endre jazz-zenekarának műsora. — 18.25 Műemlékvédelem Magyarországon. (Lechner Jenő.) — 19-20.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 20.21V-21.10 Hanglemezek. - 21.20 Hirek. I Bécs. 17.25 Hangverseny. — 20 Bécsi operettek. — 22.10 Gordonkaszóló. — 22.55 Hires énekkanok lemezeken. — 23.45 Tánczene. Kedd Kuilapr.st I. 8 A Szent István-napi iuinepi körmenet közvetítése a Várból. (Dr. Kon-ideia Géza.) — 9 Egyházi ének. A szentbeszédet mis© közben dr. Draluos János esztergomi prelátuskanonok mondja. - 10.30 Hirek. - 11.33-1220 Hanglemezek. — 12.35 KözvetitéH a királyi vár udvaráról: őrségváltás. Beszélő Bu-dinszky Sándor. - 13.20 Rádiókrónika. (Somogyváry Gyula.) — 13.40—14 55 Az oj^raházi zenekar, — 15 W. Petrolay Margit mesél. — 15.30 Cigányzene. — 16.20 Közvetítés a nemzetközi atlétikai viadalról. Beszélő \'Pluhár István. — 17 Bertlja István szalonzenekara. — 18 10 Két klubkanosszék. (Surányi Miklós.) — 18.40 Liszt müvek. Zongorán előadja Stefániái Imre. — 19.30 Liliomos királyfi. Történelmi játék 4 felvonás-ban. Irta Kátlay Miklós. Rádlószinpad-ra alkalmazta és rendezi Kiss Ferenc, — 21.10 Hitek. — 21.40 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 23 Cigányzene Kalmár Pál énekszámaival. — 0.05 Hj-i«k. Budapeot II. 18.45 Mezőgazdasági félóra. - 1920 A kunok eredete és szétszóródása. (Rá-sonyi László.) — 20-21.10 Magyar szalonötös, — 21.20-22.20 Hanglemezek. — 22.30 HiKk. 12 Bécsi szimfónikusok rádlóZCne. kara. — 14 Alfréd Cortot hegedűművész lemezeken. — 15.40 Vera Borska (alt) énekel. — 16.10 lemezek. — 17.30 Wébcr: C-dur zongoraszonáta. — >9.30 A bécsi nő a népies zenében. — 2L10 Ünnepi hangverseny Salzburgból. — 22.40 Bruckner: VII. szimfónia. — 23.45 Tánczene. — KSztUetflselök ré>s*r« rendkívül előnyös bútorvásárlást alkatom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Koprteln butor fcubázbeo, Horthy láiktós-ut 4. Felállították az első Vöröskereszt segélyállomást Balatonmagyaródon A minap már foglalkoztunk azzal a széj) emberbaráti akcióval, amit a Vöröskereszt Egylet nagykanizsai választmánya megindított azokban a zalai községekben, ahol nincsen orvos. Mikor ezekben a községekben mindenütt felállítja a Vöröskereszt segély állomását, ahol a nagykanizsaiak által kiképzett bizalmi ember a segélyhely Vehetője, nemcsak első segélyben részesiti a szerencsétlenül járt embert, hanem gondoskodik or-t vosi segélyről, orvoshoz vtagy kórházba való szállításáról. Az akció első működési tere a Nagykanizsa keszthelyi vonal, melynek első községében, Balatonmagyarodon most álH\'ották fel ünnepélyesen az első segélyállomást Sótonyl Károly főjegyző és Szabó György községbiró Jelenlétében. Ifj. Knort-, zer György, a Vöröskereszt Egylet1 nagykanizsai választmányának titkára, szép szavakkal méltatta a Vöröskereszt működését, célját és az állomás felálli\'.ásának szükségességét. Az állomás ellenőrzését a nagykanizsai Vöröskereszt orvosa és titkára végzi. Majd átadta az előljá-róshgnak az uj scgélyállomás gazdag felszerelését. A segélyállomás a községházán nyert elhelyezést, vezetője Táttár Ferenc községi tűzoltóparancsnok. Só\'.onyi főjegyző ezután megköszönte Knortzcr Györgynek a nagykanizsai választmány áldozatkészségét és fáradhatatlan lelkes tevékenységét a .Ijajba jutott embertársak érdekében. A Vöröskereszt nagykanizsai választmánya most- a Nagykanizsa-keszthelyi vonal többi községeiben folytatja munkáját, illetve állítja fel segélyállomásalt. Egy pékmester segédnek jelentette be magát az OTI-ba, hogy felesége szülési segélyt kaphasson A törvényszék magán- és közoklrathamlsllás-ban és csalásban mondotta őt kl bűnösnek Érdekes tárgyalás folyt le a nagy kanizsai törvényszék előtt- Ugyanis Kövér László sormás! pékmester Csepreghy Istvántól bérelte a műhelyét. Kövér felesége szülés előtt lévén, a férj Csepreghy István nevének aláhamisitásával bejelentette magát mint Csepreghy segédjét a nagykanizsai kerületi pénztárnál, hogy felesége Hymódon megkapja a szülési segélyt. A dolog sikerült és Kövér jogtalanul felvett 61.40 P szülési segélyt. A nagykanizsai kerületi pénztár azonban csakhamar rájött a türpi-ságra és Kövért feljelentette, a klr. ügyészség pedig perbefogta. Az ügy a kir. törvényszék elé került, amely Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csikós blouse-anyagok, Gallérvásznak az elfllrásnak megfelelő színekben, nagy válaszukban kaphatók Kirschner Mór dlvatáruháziban. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. CIAHOZAST jótállással végez LiIécs Gula ol l.vsQf iuaériök Érdeklődés: FEHÉR VI4.MOSHÁL Fft-ut 82. 2sot most foglalkozott a büncsclekhiénv-nyel és a bizonyítási eljárás után Kövér Lászlót bűnösnek mondotta ki közokírathamisitás, magánokirat hamisítás és csalás vétségében és őt ezért összbüntetésül két havi fogházra, egy évi hivatalviesztésre és ugyanilyen tartamú jíolltlkni jogfosz tásra Ítélte. Indokolásában kimondotta a bíróság, hogy Kövér a magánokirat hamisitást azzal követte el, hojjy Csepreghy István nevét ráhamisltot-ta a bejelentő lapra, a közokiratha-misitást pedig azzal, hogy a kerületi pénztár közokiratot képező könyveibe a tisztviselők félrevezetése utján saját személyére vonatkozóan hamis adatokat vezettetett be. Harang és zászlószentelés Balatonfenyvesen Fényes ünnepség kerejében folyt le vasarnap BalatonKny es.n a róm. ka h. egyhá község újonnan beszerzett harangjának és zászlójának felszentelése A szenlelési szertartást a megyéspüspök megbízásából Czirfusz P. Viktorin ferences házfőnök, Nagykanizsa város plébánosa végezte Brantl Lajos győri plébános és Bojt Lajos tatai piarista tanár segédlete mel ett. A szentmisét Erős P. Alajos nngykanizsai ferences-le kész ce\'ebrálta fényes asszisztenciával. Az előkelőségek sorában ott láttuk Kacskovics Lajos r yug. alispánt, az egyházközség világi elnökét, Földváry Miksa min. tanácsos erdőigazgatót, a fürdőegyesület elnökét, dr. Králky István Nagykanizsa város polgármesterét, dr Hegyi Lajos városi főjegyzőt, dr. Szepesváfi Pál föv. tanácsnokot é«-másokat, akik B latonfenyvesen nyaralnak. A 8zertartá< alatt a balatonfenyvesi nyaralókból összeállított egyházi énekkar Bánfalvi Ernő karnagy a győri tanítóképző intézet ének-és zene anárának vezényletével egyházi énekeket adolt elő. Of ertoriumkor Túri Endre nagykanizsai rendőrfelügyelő szólózott és Ave Máriáiéval nagy hatást ért e>. A szertartás után Cirfusz P. Viktorin magasszárnya-lásu beszédben emlékezett a nemes-szivü adakozókról, főként dr. Sipöcz Jenő székesfővárosi főpolgármesterről és Márkus Károlyról, akiknek naeyobb adománya és a többi hi-vek áldozatkészsége tette lehetővé, hogy az egyhá község harangot tudott beszerezni. A balatonfenyvesi róm. kath. egyházközség közgyűlése jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a nagykanizsai ferences-rend tagjainak, akik évek óla önzetlenül látják el a fenyvesi istentiszteleteket és a felszerelés nagyobbrészt (miseruhálr, misekönyv stb.) is adományozták s kijelentene a közgyűlés egyhangúlag, hogy a nagykani sai ferencn.ndi szerze esek miseszolgáltatásához ragaszkodk és őket hálájáról biztosítja. (Sz. A.) 1Ö35. augusztus 20 tALAl KÖZLÖNY Hivatalos Istentisztelet a plébániatemplomban A magyar nemzet nagy ünnepén, Szent István király napján a hiva-vatal<>s istentisztelet a plébániatem* plomban délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, amelyen az összes polgári és katonai hatóságok, közhivatalok, testületek és egyesületek hivatalból vesznek részt. A város plébánosa ezúton hivja meg a hatóságokat, köz hivatalokat és testületeket stb. a hivatalos istentiszteletre. — (Esküvő) A badacsonytomaji uj j)lél)áiila tempómban vasárnap tartották esküvőjüket Kovács József parsai taniló és Héb Margit pkl. tanítónő. Az egyházi esketést Yarga Sándor plébános, a vőlegény iMigy\'oátyja végezte. Tanuk voltak Ijandi Ferenc igazgató és Lázár István tanító. — (KJ^ne\\«zce) A pénzügyminiszter Kaiamár Mátyásné nagykanizsai állam-I>énztáii tisztviselőnőt irodnsegédlkztlé uevezte ki. — (smbadségról) Szólás Zoltán, u nagykanizsai Horthy Miklós közkórház lelkésze nyáii szabadságáról bevonult. — Híegyzte. Sági Annusku (Baln-lonboglár) és Prucker János (Nngyka. nizsa) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Motorkeréfcpárbatoael) Teleki Kálmán buitapesti tisztviselő lerándult motorkerékjiárján a "Balatonra. Útközben, liaznfelé menet Ö fűzfői állomás előtti kanyarban egyik útszéli fának rohant és az első fékkar jobb lábát teljesen felszakította. Súlyos állapotban szállították a kórházba. — Gyerntektoek intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, fianell takaróval kjegászid. — (A* Állami tfépjárómüvesetőképsí (>«¥őr) Mmfoly-m) a m. kir. technológiai és anyagvizsgáló intézetben (Buda-I«est, VIII., JózseMcórut 6.) szeptember 9-én este fél 7 ómkor jiyillk meg, Beirás és a felvételhez szükséges "rla-l*J|k kiadása naponta délelőtt 9—1 óra között az igazgatósági irodában. — (A* Ktfyhézá Vegycakar) hétfőo este 7 órakor próbál tart, kérem a tagok pontos megjelenését. Gazdiig kántor. — (IIánom«etfyetl uyolikor Indul a hévízi autóbusz) a Nagykanizsai Autóbuszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na-gyobb Látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kéréséi* most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a oentiél előL A kényelmes hé vizi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül - Jelentkezni már iebet az gutóbusz vére. tőjénél. — Gyora és blrfo* a közlekedés Brandi Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. K«fékpái-gummik P 5.90-tőL > - (I\'.hklállltás /alue^rsxlegtm) A Za- lacge.s:egcn szeptember 2-án megrendezésre kerülő nemzetközi cbkiállitás lendezőbizoltsá ,a szíves figyelméig liozza az énlekelteknek, liogy az eb-kiáUltásra máris megfelelő számú nevezés érkezeti és a kiállítást igen szép anyaggal okvetlenül meg fogják tartani. Tisztelettel kéri a rendezőbizottság mindazokat, akiknek fajebeik vannak, 1 ogy a kiállítás Siíkcréiick emelése érdekében sürgősen nevezzék be ebeiket, mert a nevezés záxóhatáridcic 1935. augusztus 20-ika, amely időpontig a nevezéseknek okvetlenül be kell érkezni a lendezőbizotlsághoz Zalaegerszegre címezve, akár Budapestit a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületéhez (VIII., Hákóczi-u. 29.). Akik még eddig nevezési ivet és tájékoztatót nem kaptak, szíveskedjenek a rendezőbizott-ságlioz (Zalaegerszeg, Városi Idegenforgalmi Iroda Kazinczy-tér 4. fiz.) fordulni, alionnan bárkinek a kívánt ne-vezésl Ivet azonnal megküldik. . — „BIBER-F" a világszerte Ismert teljesen szagtalan, fehér habarcaszigetelő I — Talajvíz, falnedvesség, salétrom és gomba elleni Már hazai gyártmányI Uak eredeti plombált dobozokban fogadja el I Rózsák, fenyők, díszfák, díszcserjék, gyümölcsfák, bogyós-gyüniölcsüek, pyümőí s-vadc8emeték, szegély- és futónövények, gyökeres és sima szőlővesszők, lomb és tűleveltlek magcsemetéi. KOLAUCH faiskola Szsged Árjegyzék ingye\\ — (I/*weH a Silalmiik.tiialról három bordája eltörött) Szakály Károly 51 éves zalabéri földműves az udvarán lévő sialmakazal tetején dolgozott. Közben megcsúszott és a 10 méter n\\a^a> karairól oly j-zcicncsétlenül ese;t le, hogy három bordáját eltörte és Súlyos belső sérüléseket és zuzódásokat szenvedeti. A kihívott mentők kórházba szállították. — (A *ányUi*um aiövepclékel) az uszótonfolyamra Havas Ilona tanárnő-nél jelentkezzenek. — (Jo2»rős a Somogy liérságyi gyilkos fegyházbüntetése) Még emléke-zetes az a Loizalmas gyilkosság, amelyet Fóth József somogyliárságyi mészáros követelt el, aki meggyilkolta a barátnőjét, feldarabolta és a sertésekkel etelte meg. A b stiális gyilkost P kaposvári törvényszók hnnak idején 14 évi fegyiiézra Ítélte. Fóth fellebbezett a táblálioz, majd mikor ott helybenhagyták a büntetést, a Kúriához. A Kurla most foglalkozott az üggyel, el-utasította a scnimjségi panaszokat és Fótlü 14 évi fegyházbüntetését jogerőre emelte. A gyilkost a sopronkőhidai fegyházba szállítják. — (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. — (Me^kIIverték tarajosukat) Szij-jártó Dávid és Nagy Béla vaszari földművesek már régóta haragos viszonyban voltak Kérics Józ^f gazdával. Minap a két haragos beállított kérics líez és az udvanon talált kövekkel ugy megdobálták, liogy az összeesett. Amikor elterült a földöm, a haragosok nem hagyták abba a bosszúállást, hanem bicskát rántottak és össze-vissza szurkálták a tehetetlen földön fetr ngő Kéricset, akit kórliázba iszállitottak, dc ott ma jéggel re/meghalt A gyilkosokat a csendőrség letartóztatta és beszálli-totta az ügyészség fogliázálja, — Előiré?o« kész intézeti é3 iskolaruhák olcsó áron Lidithnél Horthy Miklós-ut 1. szám. mma re-n), Ebi Magyar Biztosító palota Szeptember 1-töl Uri és női divatáruk propaganda árusítása! ú| ulnvdlló ó r i ó i-i k ó I «, ú I konstrukciójú c • ö v a k. ü i rövidhullámú tó*, (óbb j • 11 o m z ó i a s 353-ót ORION ULTRA SUPER ródlónalu ■IMIIM OllOM lA»lO«tllUI**Hll l»«Mt — Magyar Lányok. Mosolygó népviseletes leányok képe díszíti a Magyar Lányok Szent István-napi számát. Folytatásos legények, szép elbeszélése^, érdekes cikkek váltakoznak a főlapban. A melléklet már intézeti és Iskolai ru-hák képét kózü, mert hiszen kós^ledík már az uj iskolaév. Lakásbcíendezés, háztartás, Cgévzség-szépségápolás, posta, lejtvényrovat (egészítik még ki az uj szá)mot. I Mutatványszámot bárkinek. szívesen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., András-ut 10. Előfizetési ára pegyed-évre 4 pengő. - Két >*#ér<k*ü, uj ménj folyik Herczeg Ferenc képes hetilapjában, az Uj Időkben. Mind a kettőnek szerzője a magyar közönség legkedvesebb irói közé tartozik: Zsigiiay Julianna és Bónyi Adorján. Irodabnunk több felese irt az eheti pzámba értékes elbeszéléseket: Harsányi Zsolt, Szép Ernő, Szitnyai Zolláa, érdekes cikke Surányi Miklós, Ttmay István útirajza, Hámos György könyvkrilikája, Mujthényi György és Holló István szép versel gazdagítják még az UJ Időket. Az el-més, humoros, ismeretterjesztő Ceruza-jegyzetek, divatciKk s ja kedvelt, nép-szerű rovatok sem maradtak kí a magyar uricsaládok kedvelt hetilapjából, amelynek kiadóhivatala Budapest, VI„ Andrássy-ut flfe bárkinek szívesen küld díjtalan mutatványszámot. Előfizetési ára negyedévre 6 pengő 40 fillér, egyes szám ára 50 fillér. UlrtiilnnUttl Mikii HIUM MENETRENDJE érvénye. IMS. ina. 4« 6«0 ?« a» 11 oe 1241 |JM 1411 ISOO 17 * II\'" II" !l» 22« Latonyal m«.«tM«l ............ u. I4Ü IHI ZALAI KOZl ONV 1995. sugniztui Í0. Ar ejtőernyő áldozata Moszkva, augusztus 19 Vasárnap tepiitőnapol lendeztek, ejtőernyő ugrással. A tucaiinii tepülö-tótcu hat repülőgéppel 150 ejtőernyős ugrotl ki. Az egyik ernyő azoabujl nem nyílt ki és a pilóta szörnyet halt. Razza miniszter holttestét Rómában ravatalozták fel Itóina, augusztus 19 ltnzxa olasz munkaügyi miniszter tioitiestól Kairóiról a Hifiz cirkálón Ró. mába vitték, ahová hétfőn érkezett meg. A koporsót a Szenl Márk templomban rnvatatozták t«l nagy ünnepélyességgel. _ (A oag>katilzwl gőzlürdő) Igazgatósága ezúton érteali a nogyénlemü fürdőközönséget, liogy kedden Uletve Szent István napján délelőtt a férfiaknak, délután a tíőknck lesz nyílva B gőzfürdő. — Meaérteuelt a világhírű PtaTf var-róoíp-gjár legújabb s\'abővarrógépe, mely a rendes varrásl munkálatokon kivül gomblyukat varr, plkiroz, gom trokat kivarrja, endlu, térocl a és 3 tűvel egyszerro rllszölléseket magasítva is végez és még sok nzás mualutra al-kalmasl Mcgteklutlietó Brandt Sándor és Fia cég varrógéprtktiníban. _ Bútorvásárlás nem (Mái Teljes bertadezéaakel randklvül atőnyós réaz letflzetéaze, Bőt kamatmenteMu Is szállítunk. Kopateta batorírahls, Horthy Ulklée-nt 1. (-) Megjelent ez „Allóduaán-tul Mezőgazdasága" 111. kStete. Amint előző híradásunkban közöltük, az Aliódunánluii Mezőgazdaság Kamata kiadásában, Kiis Elemér kamarai igazgató szerkesztésében egy háromköteles munka jeleni meg, amely részletesen ismerteti AlsSdunántul mezőgazdasági helyzetét. Mo\'t hagyta el a sajtót e munkának harmadik kötete, amely Baranya-, Somogv-, Tolna- és Zala-vármegye 100 holdon telüll gátda-sági üzemének részletes leírását adja. _ Tiraéayttzséi Irányzati lanyha, forgalom: Ilink. Bvza ttfwav. 77-es 15 10—1535 78-as 1520-1530, 79<s 1533-1585, 80-st 1580-15 75 dnnlnt. 77-es 1155—1175 78*s 1170-1190, 79-es I48Ő-I505 BtVaa 15(0-1515. - Ro.s psstvldlkl 13 80 1120, mis 1123—1175. Zab a| kózép 1800-1610. Tengeri tls.lnt.ll kősép ab bptsl 1510-1550. h Az NTE nehezen győzött a lelkes fiatal Vasutas gárda ellen NTE—Nagy kanixtai Vasutas TE 1:0 (0:0) Zrinyi utáni mérkőzése utón\' vasár-tvnp délután az NTE futballcsapatát látta vendégül Horthy Miklós-uti sport-t«l«|)éix a Nagykanizsai Vasutais TE. A Zrinyi Torna Egylet csak 2 :1 anány-ban tudott ellenük győzni, de ar NTE ©llen is alapo^n kitett hia^ért a nagyszerű fiatal játékosokból álló j*árd«, mert csaknem vé£g nyílttá tudták jen ni a mérkőzést, sőt (egész vesxélycs ellenfele tudott lenni az NTE-aek.fMár most megállapíthatjuk, hogy van jövője az újonc Vasutas csapatnak. Né-liány e^ész jó játékost láttunk közöltük, dP a csapat ,töbW része Jis fejlődő-képes frisseségtől duzzadó erő, mely együttes a bajnokságban megállja o beilyét. örömmel látjuk, hogy n vasúti csaját vezetése a legjobb kerekben van letéve* Már most fol kell hiVnunk a figyelmet arm, hogy a Jceskeny pályát meg kell szélesíteni, mert hu a csapat ehhez a keskeny pályához lvozzászokik, minden nagy pályán alul fog maradni. A két csapat a következő felállítás, bon játszott: (NTE: CHoniior — Csáki, Farkas — Radic*. lUtKer, Rudich — Willn\'tó, (Szollár), Jakubecz, Hoffmann, Engel-teiter, Jelinek, (Kardos), Vasutas: Gozdán — Stróbl I., Cserés ll.i _ Jmzsa, Milválecz, Tóth II-— Szabó, Jakuliecz II„ Alkonyi, Németh, Dávid. Az eiső fé-időben teljesert e^ycnrajigu ellenfél a Vasutas csapat. Mindkét részről nagy gólhelyzetek maradnak ki-használatlanul. Már most látható, hogy az N\'TE-nek nem konveniál a kicsi keskeny pálya és a nagyszerűen játszó Vasutas védelme mellett ncin tud gólt «z«rczni a gólbzonyban szenvedő NTE csatárfor. Szünet után élénkebb a játék, az NTE nagyon igyekszik ós fölényben is van, Wilheim beadásától Jelinek lövi a mérkőzés egyetlen gólját. Az NTE nagyon sok lieiyzetct kihagy, a végén Ijíedig a 43. perclcn Jakubccz II. egyenlíthetne, de a kifutó Csondor mclleM üi«s kapu fölé lövi a labdát, mofld Alkonyi tiszta helyzetben a „kapufót bombázza. Az NTE-ben csak Farkas bekk játéka és Wilheim jobbszélső játéka volt örvendetes esemény. Egyébként a keskeny pályán nem ment P csapatok játéka. A csatársor kimondott rossz volt. A Vasutas csaját legjobb része Gozdán, Cserjés, Stróbl közvetlen védelem. A halfsorl>ól Janzsa volt a legjobb. Miháiecznck durvaságairól sürgősen le kell szoknia. A csatársor me-zőnyben szépen játszott, kapu előtt hiányzik a rutin, legjobb embere Alkonyi, aki jól irányítás lő K A mérkő-zóst Izsák biró Jól vetette. __(Ofi) NTE II.—Csurgói TK 4:1 (2:0) A Csurgót TK meghívására ot NTE fiatal játékosokból Atló II, eMpatn r.Hurflón játmolt éa fölénría Játékkal 1: t arányban Mzlosan győzött As NTE II. csapnia azépffl Játszott, kizd c\'aszsTnrrni a leitat gánla, ugy liogy u 25-én kezdődő liajtwki mérkőzésére inár teljesen lelkészülve áll kl Nagykanizsán a Szigetvárt AK ellen. Az NTE góljait Horváth 1„ Baranyai, Jiardos II. és Horváth II. lőtték Az NTE-ből Arany, Pandur, Hof-váth ós luirtiiivui érdemel dicséretet. Kiadja a taptslajdoao. Kózg.idnalgl Rt. Ost.ab.rf Nyomda éa DllzaM Lapkiadó Vállalata Nagykantzsés. Felelős fctsdó t Zalai Károly, lal. rurban lelrfont Nasykaalzaa 78. .aám aki a helyi kerertedőknil iparosoknál narezze bel Városi Moigó Auguiztus 20—21-22. Kedd, szerda, csOtörtök Onntpi mOaor. Magyarorazágon alAazBr ■ Tavasz Rapszódlála Zenéi vígjáték. Főszereplők! Slezák Leo, Sybllle Schmltz, Hanna Waag, Wolfgang Uekendner. Tala humorral éa vidámsággal. Híradók és gyönyörű kísérti műsor Előadások kezdete: kedden 3, 5, 7, 9 órakor, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor. éa eaMérMkOa az | éral alóadáeok Kő.zönetnyllvánltás. Mindazon jóbarátoinknek és ismerőseinknek, kik fclejfbetet-len drága halollunk SáfrAn iézssl temetésin mcgjelenéiokkel vagy bármi más módon mélységes tá\'dalmunkban oszioini szivetek voltak, fogadják ezúton Is hálánk és köszönetünk kifejezéséi. A gyászoló család. Pa 8828/1931 sz 1936 vghtól 233. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Klspecsl Ojnls bpestl ügyvéd Javlr. 239 P 60 Ilii. tőke és lóbb követelés jlru-lésal ereiéig a budipeall küzp. klr. Járás-bíróság 8828. az. végzésével elrendelt kielégítési véarehalláa folytán vétrekajtást szenvedőtói 1931. évi tunlns bó 30 In lelóg-Iáit, 1163 P-re becsltll ingóságokra az Ir-veré. rendeltetvén, annak végr. szenv. lakisin, Üzletében, Pótréta éa Fetaóralk községekben leendő megtorlására hatáz- ..... 1933. évi angusztua hó 21. nap- d. a 3 órájs Illtetik kl. amlker a i kloglslt balotok stb. Ingórtgokat fogom adni. Nagykanlzs., 1935 Ivl sug. bó 2. Elek Láucló s. k. klr. bir. vlgtelisjtó, n mint bírósági klkllkUtt. soz.cae. Id^l 193 ilrtílag i Hirdessen a Zalai Közlönyben Hoflierr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú EKÉK tOkSrpánoAI kotmánylemez-zel, pormaatéa csapágyakkal, meghaaezabbltoH kerék-agyahlai, az nj tipusok BnmO-kAdft zslro/óval. BORONÁK 2 tsgués3lagu, könnyű ét nehéi kivitelben, VETŐGÉPEK ksnalsi- és lotórendizciben. Uaraték. la.wk.sl.lk. ■afMaaaék. •atMpréaak. ■éps.éaéb. S.IHvStarafc. Kaphatók és megtekinthetők nagykanizsai ierskatébsa: Ország József Mg, Métrágy., a»vl.|iH.lnsl»ssiU, stb knsskslislbs. Nsgykanlzts, Erzsébet-tér 10. (A blrótóg mellett) Telefon 180. NGYEN kapja a Zalai Közlönyt * |övó hó elsejéig. hs IVIOSt előfizet 1985. augusztus 20 ZALAI KÖZLÖNY Modern gyermekkocsik MODERN nagy választékban! LAKBERENDEZÉS otthonos, ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykanizsa. aphóhibdetések At- \'Jrd**. UJ. W|,|||F fa IMMM 10 M44. M MI4i, mini.. m* 4 IliUfT UtbSirui » « MM. ......MM -4 I WÜ»7 Príma elllepedigrés drót.zóiU fok.al-kM,kak cladDk. Teleloaasám 181. 3U35 kodat sakwMk, |ó arámoló felváltuk. Ajánlatok .Szép kéiliéi\' aUtl ■ kl- Hto__3032 Jól lósó mlrimi asakácinót kereaak sionnalra vimy asaptamber l-i«. JelHaek Catngtry-ut ~ 3030 Sírbolt fpltérét olcsón vállalom. 1 4.1 i*Utl*aaal. Kovács, Király u. 33. 2Í83 Suaár-ul 38l/a. számú hátbsn háromszobás ösukomloilos Iskáa vcundivsl no- rraiber elsején fcMa. 2800 Sa|át ttimésa kerecsenyl asztalt édeskés literenként P -Máit ksg Kén,tincs társsa aaM-kir-Aadaléa Nártirc vasárnap reggel 7 és délután 1 órakor. Elójegviés Kautmann Manónál, kltlonállomas 2 22. ■alataaaaárMa, a közismert tlaó-naáo üdülőhelyen, ktdvezó teltételek mtl-kit ráiirolhat asóáóvsl beBlletttt, vag, J" vlttatalkat- Felvllágoeitáa : Nagy-™baán, Zrínyi Mlktóa u. 2. si. > 2488 Margit HMI, Caeojery-ut 19. Nyitva \'\'fW «tói A 7-lg. 1 yuktiemvágáa. oSaxjar\'\'" w^i khér ható uj hsr litere Cl~t«rr-.t Komolyabb Ugye. leányt ml Wpász. Neumann lény- 5 UaM Honvtd-utca 43. száma moder •0 Ipklt hál. Bóvebbet ugyasolt. 1W KátaaaUa lakás kiadó november 1 re kles.1 lóhercj-at 79. alstt 2985 ——.... udvari novemberre, sff< »«ah4. Udvari lakáa szeptemberre hi-«*>, ZrUyl Mlklós-u. ja 3014 Uatt előszobás nagyobb udvari lakáa -"ékhdvtoéjtkkel november l-re. E«- mel i LACKENBACHER EDE szállító ám DEUTSCH ALFRÉD áliatblzouánros Irodahelyiségüket Városház-épülctébfil Sugér-ul I. az. alá (Blankenberg-bizba) helyezlák át. M kfiszitse oUhaa sajal Pvegjeüea síüdavize Baclllnsmentes Hiegtenlkas s kapható amig a kéaxlat tart UÉ lUITAL sporti! Fft-ut 5. EBÉSZSÉBES TENGERI KAPHATÓ gjj^g ég SZEfiú oégBél uapir lobb caaládnál lUrdóssoba éa kevés konyha hiainálattsl Szemere-ulca köray\' kín. Clmskcl kérem a kiadóba leadni. 2984 VillanynélkOll tart4a haltán. mely nem rar, nem éget, a halat nem töri, 100°/o-o8 szavatosság. Merk Jfaioa holgy-lodrásznál, Pó-at 3. I fiatal bejárónő szonnalra felvétetik Klalsal-ates 4 3034 Egy bútorozott, tiszta szoba, löbbek-Mk la. |ó hUkosit kaphat*. Ugyanolt 1-2 diákleányt Iclles ellátásra vállal ari-család Kinizsi ulca 2 II 3008 Iráautat aloaóa ata«« lapnak nyomdájában. Hláákr. bili tanító ajánlkoilk gitnná-zlnml érettlégivel. Clm a kiadóban 3006 Elaóreodü Jó Ualknaat kapható KI-nlzal-ulca 19. slalt. 3021 Összekötő keleti peraaa ás egy Argama ebédlősaőnyeg alariá. Pranctlcaná flaii tal-sor 23. Szemere-utca 11. alatt egyszobás utcai lakáa november l-re kiadó. 3036 Agilis és csakis tatelHgena aalataiai- aláral állandó munkára alkalmarck. — Alánlatokat .Havi tlzetás\' lellgére klsdóba kárek. * 3038 L A lALAI közlöny barátai . ZALAI KÖZLÖNY hlréctÖtnii ZALAI KOZLONT 1988 augusztus 20 Saját érdeke, hogy házát valódi Sempemová"-val vakoltassa, mert az vihar és vízálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a színskála összes színeiben kapható. Gyártja: Alsódunántuti Első Magyar „SEHPEIMOVA" Nemesvakolatgyár, Kiskorpád. MielAtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt raktárunkat férfi-, nőt- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor és Fia Deák-tér 9. ex., a felefttemplomnál Kedvező r é sz I etf izei ési fellélelek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgummik és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr WaffentKo dobfékes márkái kerékpárok. l GYE RP1£ K€ K Pfl-ROÖI csonki £ VIIMWHEUHEK. [PlftR+ÍETI^ P.vsLf IZ£T+fET0 RE c pfo»pe«Tus: n Draaó «. n i la&ykariizsfl:. ut 5 SZ DftbBrOOTnvVK KOlCfKl U. X5 i Hagykanlzeaiak találkozáhelye ez István király Szálloda Budapest, VI., Podmeniozky-utoe 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapruk. KOzponti intés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komtort A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Szanzáclól Most érkoxtok I Valódi angol pouplln férfi Mdonsiígok a legcsodásabb színekben 7*90 Ezenkívül sportingek 2 90-161 selyem sportingek 6\'SO-től Mól és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2\'50-tól BRÓNYAI DIVATHÁZ í > Közgazdasági Részvénytársaság NAGYKANIZSA Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, Üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szsrkssztőségs és kiadóhivatala KószitOnks mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi éa iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketésí értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenfele ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. ■"ssSOtKs^se Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket,, és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömliöket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolosóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. • Nyonatotí a taetalajdoaoa K&«aidasifl r.-T. Gutenberg Nyomda is Utáulal LsobkM Vállalata, ktayrayomdálábu], Nsgvkaaluáii. (Felelőe ttzletyezslő Zalai Kirolr.) •75. évfolyam 188. szára •1 Nagykanizsa, 1935. augusztus 22 csütörtök Ara 12 fillér S. xtüéét yki&tsií é» tó*dóhiv»Ul: FÖ**, lila. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra • pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 78. sz. Népsűrűség és iparosodás Irta: dr. Knob Sándor országgy. kőpv. A békeszerződés nemcsak politikai, de gazdasági tekintetben is uJ életfeltételeket szabott az ország számára. Ezek között az uj életfeltételek között kellett gondoskodni nyolcmillió - akkor még nem egészen nyolcmillió - magyar exisztenciájáról. Hogyan determinálták az akkori tényezők a magyar kormány idevonatkozó elhatározásait ? E tényezők között a legfontosabbak egyike volt a szomszédos országok elzárkózása a magyar agrár-produktumok átvétele elől. Ennek az ^elzárkózásnak az okai között a legnagyobb szereit az a körülmény játszotta, hogy az utódállamok, gazdasági téren is, meg akarták teremteni a maguk önálló nemzeti életének a feltételeit. Csehország például teljesen függetleni\'eni akarta magát a magyar Alföld agrárproduktumaitól. Az elzárkózásban sokkal inkábl) játszik ez a körülmény szereit, mint bármely más szempont, amit jdevonoikozólag elő szoklak adni. Az ország pénzügyi mérlegében a hiány egyre nőtt, noha nem lehetett azt mondanL, hogy az ország nagy tömegei a minimális életszínvonal felett tudták volna kielégíteni szükségleteiket. Az ország töblxjt fogyasztott, mint amennyit termelt és ennek kényszerű következménye volt az a nagyarányú eladósodás, amelynek mértékére jellemző adatokat tartalmaz a Népszövetség által 1931-ben ideküldölt pénzügyi bi zottság jelentése. A jelentés meg-állapi\'ásai szerint a magyar pénzügyi mérleg hiánya 1926 1930 között kereken 1500 millióra rugottj ugy hogy a hiány évenként átlagosan 300 millióra volt tehető. Ez volt a másik determináló tényező, amely kényszerű módon terelt bennünket az iparosodás irányába, mert hiszen enélkül az ipari termelés nélkül ennek a hiánynak az eltüntetésére mód egyál\'alán nem kínálkozott. A harmadik ilyen tényező a népesedés. A népsűrűséggel kapcsold tos adatokról az utóbbi időben nem csak a magyar gazdasági, hanem a Politikai irodalomban is sok szó «sik. Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar népsűrűség a század fordulóián 60 körül volt négyzetkl ométe-renként, s ez a né|>sürüség a háború lefejezése után már 80-ra emelkedett és az utolsó tiz év alatt még tovább fokozódott, mert az 1930. évi népszámlálás eredménye szerint négyzetkilométerenként a népsűrűség 94-re emelkedett. , Ha ezt összehasonlítjuk a körülöt-tünk lévő országok népsűrűség! adataival, meggyőző magyarázatát kapjuk annak, miért kellett dol-gainkat a tervszerű induszlrializá-lás irányába terelni. A népsűrűség száma ez alatt az idő alatt 240.000 A világháború óta nem volt mág ilyen súlyos a helyzet A Népszövetség összehívására irányuló kísérlet az általános béke felbomlásának veszélyét mutatja Páris, augusztus 21 Baldwin szerda reggel hat órakor Párisba érkezett, de nyolc órakor már folytatta útját London felé. London, augusztus 21 MacDonald volt angol miniszter-" elnök kijelentette, hogy 19U ótd nem volt oly súlyos a |X)litlkai helyzet, mint ma. London, augusztus 21 A Daily Mail az olasz abesszirt viszállyal kapcsolatban a "következőket Írja : A Népszövetség összehívására irányuló kísérlet a diplomáciai helyzet ö^szezavarodását és az általános béke felborulásának veszélyét mutatja. \\ Csaknem bizonyos, hogy uz ellenségeskedés az abesszln-frontoiv kW tőr és a háború néhány héten belül megindul. CsQtörtökön nagyfontosságú minisztertanács lesz Londonban London, augusztus 21 Eden angol külügyminiszter keck den kihallgatáson jelent meg György király előtt, akinek hosszasan beszámolt a párisi tárgyalásokról. A király Edent mérsékletit kérte, hogy a kormány a béke érdekében mindent megtehessen. Frank ciaországban több angol miniszter üdül, akiket az angol minlszterelnöU azonnal visszahívott üdülésükről. Az angol miniszterek már kedden el is Indultak az angol főváros felé. Csütörtökön ugyanis nagyfontosságú minisztertanács lesz Londonban. Ellentétes az angol kormány tagjainak álláspontja London, augusztus 21 Az angol kormány tagjai ellentétes nézetet vallanak az olasz-abesz-szin viszállyal kapcsolatban. Aí egyik párt azt állítja, hogy a hatalmak közt mindent el kell követni, hogy a háborút megakadályozzák, nehogy Európa is uj háborúba ke* veredjék. Eden szerint büntető rendelkezések nélkül is végre lehet hajlani a megegyezés-tjervezetet. Lopdon, augusztus 21 A Morning Post sze^jnt a kor-; mány felfogása a miniszterek többsége szerint az, hogy az angol kor* mánynak arra kell törekedni, hogy a vüás kérdések sza|>orodását megakadályozza. A lap szerint is a hatalmaknak kell a békét megóvni, ne hogy Eurói>a uj háborúba sodródjon Itália lázasan folytatja háborús készülődéseit Páris, augusztus 21 A helyzet nem kevésbl>é súlyost mint 1914-ben - irják a la|>ok. Olaszország a legmagasabb rangú méltóságokat, a fascista párt vezetőit küldi az abesszin háborúba. Pá-rlsban határozottan azt mondják^ hogy Olaszország a háború esetén minden cselekvésre kész éa Olaszország Add is Abebába 48 szakértőt küldött, állami ellenőrzés cél\'jából, hogy a tőke külföldre való kimenekülését megakadályozzák. Róma, augusztus 21 Alojsi báró megérkezett Rómába. Az olasz hivatalos laj>ok azt irják, hogy Olaszország a szeptember 4-én kezdődő népszövetségi tanácsülésen résztvesz és hogy az olaszok nem követnek el diplomáciai tévedéseket. , Mussolini Bruno és Vlttorio, a Duce két fia szombaton indulnál* Keletafrikába. Az olasz hadsereg létszámát - a hivatalos lajjok sze. rint - erősen felemelték. A /iszti-kar, altisztikar és a legénység létszámát egyaránt megnövesztették. Amerika szigorúan semleges marad Washington, augusztus 21 Az Egyesült Államokban az államtanács elhatározta, hogy esetleges háború esetén semlegességre szőrit, kőzik. Elhatározták ünnepéjyeseiij hogy két vagy több állam háborúja esetén az Egyesült Államoknak szigorúan tilalmas hadianyagok, f.-gy-ver és minden egyéb hadiszer ki-vitele. __ fv, Olasz repOlők a spanyol vizeken Berlin, augusztus 2Í (LipztírIákor írk-zclt) Madridi jelentés szerint a cadzi kikötőben két olasz katonai viziropülőgép jelent meg. A pilóták azt állitják, hogy azért tartózkodnak spanyol vizeken, hogy megvédjék Olaszország-lőszer hajószállltmányát. Jugoszláviában csak 67 fő, Romániá-ban csak 63, Ausztriában, ;in*iy már erősen iparositott ország. 80, a miénk 94 és Csehországban a néj>-sürüség -105 ; ez az egyetlen ország szomszédaink közül, amelynek nép* sűrűsége nagyobb, mint a miénk. Ha az ember azt nézi, hogy a növekedő népesség ellátásában az ipar milyen szereit tudott vállain*, Igen érdekes megállapításokra jut. 1920 és 1930 között az ország lakossága kereken 700.000 fővel nőve* kedett. Ebből a 700.000 főnyi sza-I>orulatból a keresőket és az eltartottakat együttvéve 360.000 lélek talált az ijxar körében elhe* lyezkedést, az egésznek több mini 50 százaléka. És ha azt nézzük, hogy keresők számánál hogyan alakul ez az arány, még meglepőbb ered\' ményekre jutunk. Tisztán a keresők fővel nőtt és ebltfü a 240.000-bó» 200.000 exlsztenciának tudott az ipar megélhetést nyújtani tehát az egészből több mint 80 százaléknak. Érdekes az is, hogy a népszaporulatnak a 360.000-en felül mutat* kozó része milyen kategóriákban talált elhelyezkedést. Meglepő, hogy ebből a 700.000 lélekből a mezőgazdaságban csak mindössze 50.000 lélek talált magának helyet. A kereskedelemben körülbelül 60.000. A közszolgálali alkalmazottak és a szabadfoglalkozásúak körél>en 70.000 a tőkések és nyugdijasok kategóriá* jában |>edig 160.000. Ez az utolsó adat azt mutatja, hogy az emberek nagy tömegének ugy a köz-, mint a magánszolgálaiból nyugdíjazással történt eltávolítása nyomán a ma- gyar né|>ességnek igen számottevő része az eltartottak között nyert elhelyezkedést. Még fájdalmasabb uz után az, hogy mig a ko ábbi népszámlálások alkalmával a foglalkozási ágak között az exisztenciátla-nok kategóriája egyáltalában nem szere|>el, addig az 1930. évi nép< zsiímlálás 80.000 olyan lelket mutaf ki, akiknek a népszámlálás időpontjában semmi néven nevezendő cxisztenciája nem volt. Ha még arra hivom fel a közfigyelmet. hogy a magyar ipari termelés ezidőszerint kivitelünk értékének 40 százalékát jelenti, egy ujabb szcm|>ontfal egészítettem ki azo» kat az érveket, amelyek az iparosi, tás, mint gazdasági irány jogosságát és egyedül helytálló voltát igazoV-ják. fALAi KÖZLÖNY ft Olasz katonanövendékek Gömbös miniszterelnöknél Budapest, augusztus 21 Gömbös Gyula miniszterelnök szerdán délelőtt fogadta a magyarországi tanulmányúton lévő 20 olasz" katonai növendéket. A miniszterelnök hosszasan elbeszélgetett uz olasz növendékekkel. A beszélgetés magyarul folyt, mert valamennyi növendék magyarból is vizsgát tett. A miniszterelnök emlékül egy-egy tárcát adott át a kadetloknak. , Schuschnigg kancellár édesanyja meghalt Bécs, augusztus 21, Schuschnigg kancellárt kedden éjjel ujabb csapás érte. Akan cellán édesanyja, Schuschnigg Artbur tábornok felesége 63 éves korában meghalt. Budapest, augusztus 21 Gömbös Gyula miniszterelnök táviratban fejezte ki mély részvétét Schuschnigg osztrák kancellárnak édesanyja elhunyta alkalmával. A cseh hadügy miniszter harcias beszéde Prága, augusztus 21 \' Mahug cseh honvédelmi minisz-( ter a fővárosban hadseregszemlét tartott és ott beszédet mondott Többek közt kijelentette, J»gy sokan fáradoznak azon, hogy határainkat megváltoztassák, de ha fegyverrel törnek ránk, akkor mi fegyverrel védekezünk s minden darab íöldet körmünk szakadtáig védeni fogunk. v Keresztes hadjárat Jeruzsálemben Róma, augusztus 21 XI. Pius pápa az angol munkáspárt vezérét Jeruzsálembe küldi és kéri, hogy ott kereszteshadjáratot szervezzen. Berlinben beomlott egy földalatti alagút Berlin, augusztus 21 Kedden a Görtng-utcában beonv lott egy most készülő földalatti alagút. A szerencsétlenség a déli órákban történt, amikor nem voll nagy a forgalom, azonban a szeren* csétlenségnek igy ls 17 áldozata van. A mentési munkálatok azonnal megindultak. Az alagútban még em« béri hangokat hallanak ós igy remélik, hogy még több szerencsétlenül járt egyént sikerül élve megmenteni. Tűz pusztított a berlini rádlókiáliltáson Berlin, augusztus 21 Hétfőn este, mint ismeretes, ki-gyu ladt a berlini rádiókiállitás egyik épülete. A tür a 4. számú pavillont, amelyben a német gyárak készülékei voltak, teljesen elhamvasztotta. Atüz következtében két ember éleiét vesztette, 20 súlyosan megsebesült, akik közül többnek állapota életveszélyes. SZERESSÜK Sétálsz, cml>ertársam a koreón, vagy mégy az utca délelőtti forga-tagálwm, szemközt jón veled Valaki, akit ismersz és — nem köszön. Pedig határozottan emlékszel r;í, hogy tavaly az X-ék teáján bemutatkoztak egymásnak, sőt be-szélgetietek, talán még táncoltatok is egymással. Azóta is sokszor láttátok egymrtst, de Valaki követke-zetesen nem köszöu. Rádnéz — és mégsem köszön. — Nahát! — gondolod magadban és a következő, télen, Unitkor Xiék teáján újra bemutatják neked Valakit, hidegen biccentesz feléje és ajkbigyesztve megjegyzed: — öli, igenli Ismerjük egftnást, csak maga az utcán i»em akarja megismerni az embert. Szegény Valaki podígkinos za. varban elpirul a rak búbjáig és nem tudja, melyik lábára álljon a háziasszony sem, «ki okvetlenül azt hiszi, liogy baklövést csinált, amikor két .haragost. hivolt meg és mutaiott l>e egymásnak. miig, kedves embertársam, olyan egyszerű a dolog azzal a uemköszóuéssel. Hidd el ivekem, aki notórius nemköszönő vagyok és rengeteg gondom-bajom van miatia, mert akármüegyek: — min. denkinek nagyon szeretnék miudig köszönni, de bárhogyan is akarok és bárliogyan ls százszor elhatározom, hogy minden uj arcot az emlékezetembe vések, — n^m nnyjy és holnap talán mcllelted is köszó-nés nélkül robogok e.|, akit |»edig igazán nagyon jól ismeivk é< az arcod sem probléma már számomra. Próbáld, embertársain, megérteni a nemköszönő Valakit. Próbáld meg feltételezni róla a jó-szándékot és ne loeress a nem köszönése mögött okokat, amik nbi-csenek. Mert! tudod-e, miért nem üdvözöl téged Valaki, aki pedig ismerősöd t \\ Nem üdvözöl azért, mert egyszer UJáJkoztatok tiz perore, félórára egy társaságban, ahol Valaki busz emberrel ismerkedett meg, a húsz közül tiz*>nkilencről nem tudóit egyebet, csak a bemutatkozók kölcsönős mormogását, aztán mindenkivel heszé\'.t pár sablonos szót, egyikkel a teasüteményt, másikkal a háziasszony uj imprimé-jét, harmadikkal a bridzs egy fi-guráját, a negyedikkel uz abosszi,-niai helyzetet tárgyalta meg (&s igy tovább. Másnap, harmadnap, ne-g>*dnap megint .megismerkedett* igy Valaki tiz-husz emberrel. És Valaki olyan szerencsétlen, hogy nem birja elraktározni a fejében a sok uj ismerőst. — I)e én mindig megismerem őt, — veted ellen, embertársam. Igazad is van. De ne felejt d el, hogy ezer eml>er könnyebbén tud megjegyezni magának egy uj arcot, mint egy ember ezer aj ismerőst. Csak jóhiszeműség kell, embertársam és akkor nem fogsz hara- EGYMÁST! gudni Valakire, (iomlolj csak arra a természetes és egyszerű lehetőségié, hogy. Valakinek jnincs orc-ineuióriája. Nincs | Hidd el .kellemetlenebb ez annak a szegény Valakinek, mint neked, akit csak annyi hátrány ér emiatt, hogy néha éne .ej lenek \\Jlő.ted kuiujjot emelni. De az ilyen Valakinek az egész élete egy állandó szorongó áldatom, az utcáu telt uúudeu iéiMÍse, társaságban e.tóltótt minden perce örökös félelem, luogy jaj, ki kicsoda is .tulajdonképpen. Mert az Ufrol, niiutba .már uitta volia», de ha agyontöri u fe/t szegény Valaki, akkor sem tudja, liogy talá.kozolt-e már illetővel, vagy be kell-e mutatkoznia, vagy esetleg nem kezd-e «t illetővel olyasmiről diskuráaii, ainty a mult héten más ^ismerőssel* Kezdett el ős ez most ránéz értelme (len úl vagy toszusan. Szegény Valaki ejniutt a menioria-fogyatékossága miatt, állaudóan télszegjjek és hovatovább idegennek érzi ni;wút minden társa.«jígban és könnytn meglehet, hogy a végén emberkerülő lesz. Nem báutani keli őt e.ért, emberlársam, huuem taj-uáluú \' De az is jnogfcehet, hogy cs^k szórakozottságból nem köszönt az utcán Vataki. A szórakozottság sem bün, ha,»em idegek |6s lelkiállapot dolga. Az is meglelhet, liogy Valakinek ** urcmemooAia is Jó, aieiki-állapota is rendben van .mégsem köszönt, ama egyszerű oknál iogvu, bogy nejn uilolt meg az emberek lorgutagában, vagy azért, mert.\' éppen ükkor valami más kö-tirtí« te a ii^e.ii*ét és nem yoiidolt •U l-l, bogy a 1,1,:Hl a pil la,mII,aII \\e;ed tu.áikozhaiik. Vagy talán v*jakl nem tud tömeget ^ézni. (annak szerencsések, ukjk tömegen rögtön , megtalálják az ismerős arcokat, de vannak ke-vésbbé fürge szeműek, okik előtt tó«negben otíszeiolyuak az arook. V/ön néha pgy is, bogy Valaki láthaiat.an kereszt sulva a.att görnyedve rohan az utcán vagy ül a társaságban éi igy csak nqsi, a körű löt.e eiSnhanó embereket, életet, de nem Lát belőlük semmit. Sőt megtörténhetik, hogy Valakinek egyszerűen rossz a azetne, vagy homályos a szemüvege és ezért nem ismert meg, erotoryír-sam. Ha ennyi egyszerű és nagyon könnyen v«Hó*4nü.ok közölt lehet válogaüii, nem kár akkor mindjárt kimondott vagy akár csak elhall-gaiolt szemrehányással illetni Valakit, aki adósod maradt egy kő-szönléssel? Minek százféle ferde gyanút és sanda miértet keresni, embertársam, amig ennyi egyszerű és emberileg érthető mentség és magyarázat leheli könnyebbé Valaki számára és számodra is a mindennapi társas érintkezést? (bl) 1636 augmtlus32. A keszthelyi leventék badaotMyi>ajé-kirAnduláee Keszthely, augusztus 21 Goldmark városának uiugas fokon álló kultúrélete a város támogatásé* val uj szinnel lett gazdagabb, amióta - körülbelül egy éve megalakították a Levente Zenekart. Harminc fiatal leventéből áll ez a fiatat kultúrintézmény. Karnagya Horváth József, a sokirányú képzettséggel biró, fiatal, agilis tanitó, maga is keszthelyi sarj, aki nem adta meg magát a mai fiatalság reménytelen sorsának, hanem szerény segédtanítói állása mellett jogot tanul, hetenként háromszor, utazik .Kanizsára* hogy elvégezze a zeneiskolát és szorgalmas hallgatója volt a vármegyei kamagyképzö tanfolyamnak is. Vezétése alatt a leventék ifjú zenekara hamarosan kedvence lett a keszthelyi közönségnek, sőt meleg színeket adó tényezője a keszthelyi idegenforgalmi programoknak ls. A város vezetősége szeretettel karolta fel a zenekart, támogatja anyagiakkal és erkölcsiekkel egyaránt és a harminc deli szál legénynek hangszerekről és Ízléses, magyaros egyen ruháról gondoskodott. A mintaszerű fegyelmet az ügyszeretet ós a karnagy- rátermettsége tartja fenn az együttesben. A fiatal gárda szóho* jut a keszthelyi nyári ünne|>ségek műsoréin, ünncpdékitáni téraené-ken a balatoni park zenepavilonjában, társadalmi megmozdulásokban. Jlogy? mennyire szeretik és megt becsülik Keszthelyen a népszerű »bömböjdét« (karnagyuk humora nevezte el igy a zenekart), mi sem bizonyltja jobban, mint az a kirándulás,. amit a Levente Zenekar vasárnap rendezett Badacsonyba. Az öreg Kelén fedélzetén 800 kiránduld szorongott, keszthelyiek és fürdő-sök, magyarok és idegenek egyaránt, tarka, vidám tömkelegben. Amikor a keszthelyi mólóról kifutott a hajó, a zenekar a Levente-Indulóra zendített, majd keresztbe-tette a vonót a cigánybanda s azután felváltva szólt a aene a kétórás hajóuton és a közönség lelkes szeretettel ünnepelte a derék levefci-te-zenészeket. Badacsonyban térzenét adta*, maja a Klsfaludy-házban hangversenyeztek és mindenhol eP ismerés és hangulat középpontjában álltak a keszthelyi leventék és karnagyuk. Este 10 óra is elmúlt, mire a kiránduló társaság a Badacsony tetejéről, a mindenfelé vidámságtól hangos pincékből összeverődött éri a Kelén fedélzetén folytatódott a nóta, a tánc, kacagással telt meg a Balaton felett a csend és a hold ezüst legyezője, mint az ég elégedett, megértő mosolya, terült el 4 yizen, a hajó nyomában. r A kirándulás erkölcsi sikere teljes volt, feledhetetlenül kedves ms< rad mindenki számára, aki vészi vett azon. De minden várakozást kP elégített,az anyagi eredmény is, ugy hogy .a szorgalmas kessthelyi leven-tc-fluk zenekarának jó ideig nem • lesznek anyagi gondjaik a badacsonyi ut eredményeként. Meg is érdemli a zenekar a közönség és a város támogatását, a számyatadd mclléálláat, inert Keszthely zenekultúrájának gazdagodást, a levente fiatalságnak nemes ambíciókat, a közönségnek és idegeneknek pedig sok kellemes szórakozást jelent a fiatal zenekar friss lcndüMU ébta, Intézeti (elszerelések, harisnyák, Öltönyök, fehérneműk, Dél-Ka cipők Szomolányi áruházban 1935. augusztus 22 ZALAI KÖZLÖNY Szerda UudapMt I. 17,90 Hanglemezek. — 18 20 A könyv-niiv«*ség. (Btwtay György.) - 18 50 F. Takács Alii« hegedül. - 19.30 Az éietbüvész, (írj. I-ovassy Márton esc-vegése.) — 20 Az o|«raliázi zenekar. — 21.25 Külügyi negyedóra. - 21.10 Hiiek. — 22.10 Feronczi-Iíotxli jazz-zenekar műsora, Horti I^jos énekszámaival. — 22.45 Dr. Zo\'nflt Béla fnm-cianyeivü előadása. — 23.05 Cigányzene. — 0.05 Hirck. ButUpert II. 17.50 A kortársak véleménye Ijszt Ferencről. (Németh Béla.), - 18 25-20.15 Hanglemezek. — Közben J855 Jánoska beteg-ége. (Kosztolányi Dczóő eibesrélése.) — 20.20 Babits Mihály beszél Tolsztoj: -Háború és béke. c. könyvéről. - 20.50 Hirek. Béc* 17.20 Zenekari hangverseny. — 19.15 EMozart: Szöktetés a szerájból. — 21.35 Szórakoztató hangverseny, — 23.45 Hangverseny. Bert Silvlng vonósnégyese. Csütörtök lludapest L 6.45 Toma. — Utána Ivangiemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Dugonics András: Etelka. (Nagymihályi Sándor.) — 10.45 A napozás. _ 12.05 Állástalan Zenésrek Szimfonikus Zenckar.t. — 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, időjá-ráseientés, — 13.40—14.20 I)r. Fellner Ferenc énekel. - 14.40 Hirek, árok. — 10.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) - 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Kola Józ&ef szalon- és Jazz-zene. karának műsora, Weygand Tilx>r ének-számaiul. — 18 Az olasz egyetemi élei. (Dr. Márffy Oszkár, a milánói katholikus egyelem tanárának előadá-sa.) — 18.30 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye a vá osligetből. Közreműködik Réthy ICszler és dr. Imre Vince, — 19.40 A köz^izdasági és sta-tisztlkai tudás védelmében. (Dr. Vaiga István.) — 20.10 Cigányzene. - 21.10 Siinonífy Margit előadóestje. — 21.45 Hanglemezek. — 22.20 Hirek. 23.15 I.en Baker jazz mütfcra. 0.05 Hirek Budapest II. 17.30 Az áradó Jang C«-JKiangoii. (Kopolthy Jób,) - 18.10-19 Hanglemezek. — 19.10 A végrendelet. (Dr. AuOr (iyőrgy.) — 19.50-21 A Székes-fővárosi zenekar haaitfwrscnvc a város, ligetből. - 21.10 Hírek. - 21.30-22.20 Cigányzene. Bécs. 11.10 A bécsi filburmónikusok ünnepi hangversenye. Közvetítés Salzburgból. — 13.10 Muiek Weber zene-kara lemezeken. — 14 Vasa Priliodn hegedűművész lemezekeu. — 16.10 Lemezek. 17.30 Hangverseny. - 1935 Bécsi szimfonikusok rádiózenekara. — 22.10 Erna Sack-ietnezek. — 22.30 Zenekari hangverseny. — 23.45 Tánclemezek. 4000 ember vett részt az inkei Szent Erzsébet ünnepségen és a katolikus nagygyűlésen Felejthetetlen volt az éjféli gyertyás szentségi körmenet az inkei erdőben Az utóbbi idők egyik legnagyobb katolikus megmozdulása volt a nagy kanizsai szenferencrendiek által In* kén megrendezett Szent Erzsébet ünnepség és kath. nagygyűlés. Már Nagykanizsáról nagyszámban indultak el egyházi zászlók alatt a plébániatemplomból, akikhez a kis* kanizsaiak is csatlakoztak, majd a zalai és somogyszéli községeknél. Récse, Tótszerdahely, Böhönye, lhá< nos, Csurgó, Miháld, stb., stb. lelké: sz"ik vezetésével. Nagykanizsáról közcél másfélezren voltak. Sokan szekeKÜkön jötteW cl, ugy hogy egy nagy szekérlátor kisértc a hatalmas mene\'.et. Nagykanizsáról P. Czirfusz Viktorin plébános, dr. P. Horváth Athanáz, III. rendi Igazgató, P. Erőss Alajos igazgató. P. Miholcsek Miklós Klsknni-zsa lelkésze, stb. vettek részt a papság részéről. A hatalmas tömeg alig fért be a templomba, ahol minden programszerűen folyt le. Felejthetetlen volt mindenki részére az éj* féli gyertyás szentségi körmenet, a melynek hossza majdnem egy kilo* méter volt. Az erdő telve lamplo-nokkal, a hivek kezében égő gyertyák, igy kisérték az Oltáriszentsé-get végig az erdőben, imával és egyházi énekekkel ajkukon. Majd letették az aj>ostoli hitvallást. Az c|jy-házi ünnepségeken számos másval-lásu is résztvett. A kath. nagygyűlés im|x>záns volt. Ezren szoronglak egymás mel\'ett és hallgatták a szónokok, Padányi plébános, Almássy törvényszéki biró és Vida Celzus beszédeit, akik a szőnyegen lévő katolikus kérdésekről beszéltek. Az ünnepségek befejeztével a csat: lakozott községek népe visszatért otthonába. 8 óra lehetett, amikor a nagykanizsaiak is megérkeztek, Mária-énekeket zengedezve. Templomi áldás után a hatalmas tömeg szétoszlott. A magyar nemzet nagy ünnepe Budapest, augusztus 21 Magyarországon az idén Szent István napján sokozer külföldi ven* dég vett részt a Szent Jobb körme-n-ten, Horthy Miklós kormányzó^ Serédl Jusztinián bil>oros herceg* primás és az állami és diplomáciai föméltóságokkal az é!eh. Egyes hlr* adások szerint félmillió ember vett részt az ünnepségeken. A Mátyástemplomban az ünnepi szentlieszé-det dr. Drahos János esztergomi prelátuskanonok mondta. Valamennyi magyar városon kivül Varsóban, Szófiában, Párisban, Berlin-\' ben és Bécsben megünne|>elték a magyar kolóniák Szont István ünnepét. Hitler a nemzeti ünnep.alkalmával üdvözlő táviratot küldött Horthy kormányzónak. Este a Gellérthegyen szépen sikerült tűzijáték fejezte be az egész napi ünnepségeket. A kormányzó jelenlétében Szent István napján délelőtt vitéz Sipos Pál az uj hadnagyokat is felavatta a Ludovlka Akudémián. Szent István napján a balatonkörüli községekben este 10 órakor Magyarország feltámadásának reményében »Reménytüzeket« gyujtot-4ak. L/\'gszebb volt a balatonfüredi, balatonalmádii, siófoki és a révfülöpi kivilágítás. Legalkalmasabb Naptár: Augumtus 22. csütörtök. Rom. kat Tlmót Protestáns Menyhért Izr. Ab. hó 23. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «Megváltó» gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógy-Mertár, Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péutek délután, kedden egész nap nőknek). - KftsafcalnMMtUk (I*?elmébeI Bútor áruinkat .ényegesen leszállított Antkon Árusítjuk. Hosszú «ejárstu hitelre U, kamatmentesen. Kopitein butorára-hAk, Horthy Miklós-ut 4. ssAm. nagy választékban. Tavasz rapszódlája Szent Istvánkor a reprizeket játszó Városi Mozi bemutatót tartolt és ünnepi műsorként a Tavasz rapszódiája draü zenés vígjátékot mutatta l>c. A film lelke: a muzsika. Egy konzervatórium belső életét mutatja be a film, a vidám diáksággal, a vetélkedésekkel, a próbákkal és Ijangvcrsenyek-kel —\' a fiatal nmzsikusszivek szerelmével fűszerezve. Csupa muzsika, lumgulat, vidámság ez a film, de o mellett a komoly érzelmek is hangot kapnak. A szerepeket sem filmszínészek, hanem |a zene növendékei, a fiatal muzsikus generáció játsza. Igy az egyes filmbeli fogyatékosság; \'rat is megtiocsátjuk, mert n szereplők művészete, a zene azt bővc:l . Mólja, Siezák l/\'-ó, u jóbangu énei« -komikus ezúttal egy öntelt karmesteri alakit eredeti humorával és Játékával, Mellette a jóbangu S.vbille Schmi.W, a kitűnő gordonkás Hanna Wfyng és a fess dirigens; Wolfgang Liebenciner a flhn erőSfjégel. Kitűnő a reménytelen sze-telmü zongorista olakUá^ \'.VrWKlezés vidám, szórakoztató filmet készítet a rendelkezésre álló anyagból, dc a komoly muzsika is helyet kap mellette és igy a filmet „szivesen és tetszéssel fogadta a közönség. Nagykanizsa átmeneti idegenforgalma Az utóbbi Mőbcn mind nagyobb Nagykanizsán az úgynevezett átmeneti idegenforgalom. Azok a külföldiek, akik MagyuioiS\'ágot meglátogatják, Nagykanizsán tendesen kisxálbiuk, megtekintik a várost és megpihennek, mielőtt folytatják utjukat a Balaton, illetve Budh-pest felé. Szent István ünnepén ismét három autóoar érkezett Párisból, melyek Mamii le, Nizza, Monté Cario uri-uriközőnsé^ét ltozla Magyarországra, néhány napos kirándulásra, A francia \\endégek Szent István napján délután érkeztek Nagykanizsára, lekéstek a Szent István-napi ünnepségeket és igy a délutáni -is éjszakát Nagykanizsán töltötték a Centi-álban, A franciák kőzött sok előkelő személyiség volt. Több volt miniszter feleségével, legtöbb állami hivatalnokok, akik családjukaki egy magyarországi, majd ausztriai kirándulásra jöttek. A franciák faordán délelőtt folytatták utjukat Budapest felé. Ugyancsak két nagy társusuutó Ausztriából liozott kirándulótársaságot, amely Budajiest felé vette útját. Nagykanizsán kiszálltak, itt megpihentek, Makoviczky Gyula cukrászdájában uzsonáztak, majd rövid pihenő Után folytatták utjukjat a Balaton felé. Értesülésünk szerint angol és dán kirándulók táviratilag foglaltak le szo-, bákat a Centrál-szállodában. — Gyoi« és biztos a közlekedés Brandi Sándor ós Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-tőL - (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. m 4 ZALAI KOZLONT 1935. augutztut 22 Három család került csendőrkézre gyújtogatás miatt Klsszentgróton a haragosok rágyújtották a présházat az alvó gazdára ID<$ Szárai Idő! Prognózis: Ma sok helyen eső, az ország nyugati részén szél, csDIOrtOkfin délelőtt s <r«-zabb Idő. valószínűleg hőemel - kedéssel. Nekem az álom kedvesebb... Nekem az álom kedvesebb, mint az élet, Az álmok néha vlsszahoznsk Téged, Felébredni és újra lenni - fáj... Nagy kincs az álom és ]ó srra (árnl És legyen benne apró-cseprő bármi, Csak lássalak és halljam hangodat Alomposta boldogabb mezőkön S érezzem lágy kezednek érintését, Szemed tüzében nagy, meleg valót S szivedből hozzám szálló annyi jót I Csak egy szót mondj csak annyit, hogy [vigyázzak, Vagy azt: kereslek, — vagy csal* ad.^ho^y Vagy simogazd meg égő homlokom, Csak jöjj a túlvilági dombokon Felém az álom üdvösséges szárnyán, Mint ég ivén elillanó szivárvány, Aztán, — ha ugy kell, hát suhanj tovább... Radvinyni Ruttkay Emma — (Háromnegyed nyolckor indul a hévl4 autóbusz) a Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnep-nap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kérésére most míg korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a Qentrál elől. A kényelmes hé-vizi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3JH) pengőim kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz veze-tőjénél. f\\ zfllfll kOzlOny regénye (37) - sajnáltam, - folytatta később, — borzasztó volt, Dodó, rémes éjszaka. Hidd cl, sohasem szerettem a férfiakat. Egyedül éltem, magafn, senkim ae volt. fis akkor jöttél to Dodó. Nem ugy, mint a tóbbi, te más voltál, egész más, szomorú gyerek, tetszettél nekem. Mindjárt az első pillanatban. Azt hitlém, nem Jeszek soha szerelmes, de csalódtam. Nagyon megváltoztam Te változtattál meg. Megint csend lett, fokáig. Azután Mária tovább beszéli. — Már régen nem le unó k, — mondta han^osabban, — már régen nem, ha tc nem vagy, ha nem jössz közbe. Tudódj nagyon érzékeny vagyok, nem birom az embereket, gyenge vagyok, nincs erőm... nem tudom elviselni a nagy csapásokat. De most, must minden megváltozott, szeretek 1 élni, akarok élni, órülók a tavasznak, tc jó vagy ho/zám, nagyon, nagyon jó, Dodó, maradj meg nekem, szeress, légy továbbra is ilyen, mindig ilyen, ilyen más, más, egészen más, legyél fokáig az enyém. Nekem nincs senkim, le vagy minden a számomra. Te, ti. Most van értelme az életemnek, most azt hiszem, fcsx erőm, csak szeress, szeress,.. Az elmúlt napokban kigyulladt Polányban id. Mencseli János föld* műves istállója és pajtája. A tüz csakhamar toyatérjedt és a két szomszéd, Palancsa Lajos és Kiss József gazdasági épületei is elham* vadtak. A csendőri nyomozás gyuj-togatást állapított meg. Sikerült kinyomozni azt is, Jwgy a gyujtoga-tást maga Mencseli és házanéi>e követte el, akik igy akarták megsze* rezni a biztosítási összeget. A csendőrség azonnal őrizetbe vette idt Mencseli Jánost és feleségét, ifjv Mencseli Jánost, Mencseli Katalint} Baksl Andrást és feleségét. A gyújtogatás gyanúja miatt őrizetbe vett három családot, akik tagadásban vannak, átadták a klr. ügyészség* nek. V < A zalai tüzesetek száma ls ujabb esetekkel szaporodott- Éjszaka kigyulladt Husz Imre kisszentgróti lakosnak a közeli csáfordi szőlőhegyen levő pincéje. Husz kinn alud! a szőlőben, amiről valószínűleg tudomást szerzett valamelyik faragó* sa és éjszaka - mig ő aludt - fel-» gyújtotta feje felett pincéjét. Husj Imre nem ls vette észre a tüzet, a szomszédok lettek figyelmesek a lángoló pincére és miután tudták* Átfogta a fiu nyakát, sirt. András I halkan megszólalt: — Kicsim, — mondta, — Kicsim, hisz én is ezt akarom kérni tőled. Maradj meg nekem, Sokáig. I>álod, mi von az éietljen. Ez: kél kicsi ember ezen a nagy világon szereti egymást. Semmi más. Ez szép, romlutlan, ösztö-tönős, őrök. fis őszinte. Kis szünetet tartott, letörölle Mária arcáról a könnyeket, majd folytatta; — Látod Kicsi, én azt hittem, asz-szony vagy. Az asszony azt felelte, liogy ő ezt igy akarta, mert félt, hogy András különben nem mer közeledni hozzá. Senki másnak nem tudla volna ki-nyilani a szivét, de ő nagyon jó volt l\'ozzá. fis más volt, egészen más, mint a többi. Most a fiu egész hplkan mondta, liogy majd egyszier mesél valamit. Majd egyszer. Máskor, fivára gondolt, de most «em akarta vele Máriát szlo-moritani, csak ha már régen elfelejtették az egészül. Az asszony nem is kérdezősködött tovább, azt fe;elte, jól von,, majd egyszer máskor és már nevetett. Boldogan bujt a íiuhoz és beszéltek édes, apró csacsisógokat. Azután azl tárgyalták, milyen {esz a kisfiúk. Andrásnak eszébe jutott: — az emberek... Mit szólnak majd az emberek? Márta szomorúan felelt: — Hát kim van nekem, mondd Dodó, kim van nekem rajtad kivül? Scn- . ki, csak te é<... á, mi közöm nekem az emberekhez? Beszéljenek! ] hogy Husz kinn alszik, azonnal rá* törték az ajtót és értesítették a veszélyről. Az álmából felzavart szerencsétlen ember az utolsó pilla-\' natban ugrott ki az ágyból és szar ladt a szabadba, mert a következő pillanatban az egész tetőzet beszakadt nagy recsegés és roi*>gás közepette. Ha a szomszédok történetesen nem tartózkodnak kinn és nem f 14 gyelmeztetik idejében Husz Imrét, menthetetlenül elpusztul pincéjében. A csendőri nyomozás az első pillanatban megállapította, hogy gyújtogatás történt és erélyes nyomozást indított a tettes kézrekeritéséro, akit Husz haragosai között keresnek. Másnap virradóra Klsszentgróton pusztított tüz. Éjjel eddig még isme< rctlen okból kigyulladt Gereblcs Já-nosné lakóháza. A tüz könnyen végzetessé válhatott volna, mert a* egész család benn aludt, de szerencsére idejében észrevették, hogy fejük felett ég a ház. A kisszentgróti tűzoltók azonnal oltáshoz fogtak és sikerült is a teljes elhanivadástól a házat megmenteni. Az a gyanú, hogy gyújtogatás okozta ezt a tüzet ls, mint az előző napit. Heggel ijeáíjf\'nem -volt a hátsó kijárat nyitva, Mária nem ment cl. Már Jó korán kérte Andrást, hivassa be Józsót. Amikor a kis pajtás megérkezett, már az ajtóban slcielt l>eje. lenteni, liogy mamája éj>cn most mozsdatta, azért késett kissé, de legalább meg van mosakodva és közbon bátortalanul tekintett Máriára. Ez nevetve hivta magálwz, megcsókolta és azonnal meg is nyugtatta a feltűnő nyugtalanul nézelődő gyereket, hogy hál akkor máma nem lesz több mosakodás. Józsó megkönnyebbülten sóhajtolt fel. . í Az asszony átvitt? magával Darvasra, András jiedig sietett ki a gazdaságija, vetélték. \' : • Julius közepe táján woit a tárgyalás, Mária már eiőtle való iiap elutazóit, még cgyet-má8l nwjg akart beszélni uz ügyvéddel. Kissé ideges volt, amikor utlruhában átszaladt elbúcsúzni, szomorúan nézett Andrásra és kérte, liogy szeresse tovább is. A fiu felsegítette az autóim, kél iaj»s doboz cigarettát adott utravalóul azzal a megjegyzéssel, hogy nyugodt legyen, nem lesz semmi l>aj, ahányszor rágyújt, jusson eszébe, liogy ő mit mondott. Másnap késő délután telefonált Mária. Csak annyit mondott: — Dodókám, vége mindennek. Andrást nem lepte 11*$ a hir, ő is \'számítolt rá, liogy el fogják veszíteni a j>erl. Azl válaszolta, hogy siessen haza Mária és rögtön jöjjön ál liozzá. Amikor az asszony megérkezett, na- NTE-ZTE 1:1 (1:1) A Schütz-serlegért Zalaegerszegen az NTE és ZTE között lefolyt mérkőzés 1:1 (1:1) eredménnyel végződött. A mérkőzésről a mai hely. szűke miatt holnapi számunkban számolunk be részletesen.. Turista hlr A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálya fo\'yó hó 25-4», vasárnap a következő egész jiapos\' túrát lendezi: Imre hegy, Győr erdő, Gurgó hegy (32ő m.), Kanizsai völgy, Kis he^-, Eszleregnye. Na^ykanlz á\'ól Imre licgyig kocsin tesszük óieg az utat. Gyaloglás 5 óra. vezető dr. Szűcs íJiszló. Találkozás reggel 5 órakor a Király-utca végén a viasuti sorompó eiőt\'. Ulikóltsé^ nincsen. A Gurgó hegy a Várdomb hegy után a környék legmagasabb jwntja. Kilálás szempontjából az első. A hbrvrit, a légrádi hegyek, a Kanizsa környéki hegyek, a göcseji hegyek fcicjthelet\'en látványban részesítik a joemlélől. Ezfcm a vidéken tok vad ciklámen található. \' Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bél-müködéaük rendben legyen, ami legegyszerűbben a régó a közismert természetes „Ferenc József" keserűvíz használata áltsl — reggel, éhgyomorra egy fél pohárral —- ér-he ö el. Nöorvoii klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizel, mert könnyen bevehető, rendkívül enyhe hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül bekövetkezik. gyon fáradtnak, kimerültnek látszott. Szótlanul ült és folyton azt hangoztatta, lia ők ketten nem leimének, akkor már rég nem éliK\\ András vígasztallá és kérte, liogy költözzön teljesen át .Ságra, Máriu ebbe nem egyezett bele. Szerinte legalább egy évig fog tartani, mig rendbejöttnek, átadja Darvast, nem akar .semmiről tudni. Hosz-szan elgondolkozva nézett magit elé, majd egyszerre határozottan mondta: — Dolgozni fogok, igen,- dolgozni. A fiu megfogta kézét, megcsókolta, azután mosolyogva nyugtatta meg, hogy nem keli semmit csinálnia, át fog jönni hozzá, együtt gazdálkodnak majd. fis már be is osztott mindent. Vince fogja uz irodai dolgokat intézni, Barlos lcmegy a külső majorba. Sándort is eiliozzák magukkal, az úgysem hagyná el Máriát, Az assáony fejcsóválva hallgatta a fiu terveit. — Nem Dodókám, ezt nem lehel. Hiszen neked szüleid is vannak, neked függnöd kell az emberektől, nem ugy van, mint nálam. — I)e Kicsi, - felelt András, - hát azt hiszed, ők elleneznék? Nem ismered aput. A legjobb barátom. fis anyu... hiszen őrülnek, ha kérek valamit. Nálunk az egész máskép van, mondom, barátok vagyunk. Megállapodtak abban, hogy Mária egyelőre még Darvason marad és azután... azuló» meg wgyis megváltozik minden. t (Folyt köv.) LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatblzománvos irodahelyiségüket Városház-épül téből Sugtr-ut I. az. alá (Blankenberg-házba) halyazzlék át. »u 1935. augusztus 22 ZALAI KÖZLÖNY — (Kt*>r I\'Wor meghjalt) A magyar grafikai iparnak súlyos gyásza van. Kncr I/iilor gyomai neves nyomtató-mester éleidnek 7<>. évében elhunyt. Temetése szerdán délután voU a magyar grafikai i|>ar kiküldötteinek óriási részvéteiével. _ (Va-i- és Zalkámé #ék uj húíJ-ipari lelftjOelöaéKe) A m. kir. keres-Zkedelcmügyi miniszter Vas- és ZaíB-megyék területére uj háziipari felügyc. lőséget lélesilett. Az uj háziipari fel-ügyelőség székhelye Szombathely (Há-kóczi-ut 72.). Nevezeit vármegyék területéti a Jövőben mindennemű háziipari vonatkozású ügyben (háziipari tanfolyamok, kölcsönök, segélyek stb.) a szombathelyi háziipari felügyelőség, hez kell fordulni. — (Arikóptajep\'e^n a héviri ip*.n»+-üdülöbtm) Szent István ünnepén nagyszabású ünnepély vo\'.t a hévízi iparos-údülőbázban. Akkor .eplezték le Papp József, uz Il\'ÓK ós a magyar ij.a.osság hervadhatatlan érdemű vezérének arc- * képéi. A nagykanizsai ipaio^ágoL l app Oszkár alelnök képviselte. — (A Uíusz eiíyxl vidcoUá ok) ezentúl a vá;oshá/,án a tisztiorvosi hivatal-ban cszkózóllelnek, minden kedden és pénteken délután 3—i óru között. ,\'Ilanell és gyapjutakarók nagy raktára Slnger Divatáru ház. — (Kik nyírtnak a mői lejsökereike-di\'lnü H.akt .iHlo yamoH ró zt\\qnnl?) A uöi. kereskedelmi szaktunlolyain szeptemberben előre lá 1 haló lag megnyílik. Mindazok, akik még eddig neui jelentkeztek, augusztus 28-ig bezárólag je- .. lcntkezheluek u felső kjaakcdolini ip. kola igazgatóságiVnál. — tíy««neképek intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép .mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészül. — (Atyakömyvi lümkl XagykAnizsán a mult bélen ü gyermek született, 4 fiu és 2 leány: Schweitzer László íodrászmtttiber és Lendl Margitnak rk. leánya, Fórdős József lakutos és Rákóczi Rozáliának rk. fia, Jauda Károly takarékpénztári tisztviselő és BartiU\' Katalinnak rk. leánya, Kertész József postaalUszt és Máté Klárvának rk. fia, Illés Mihály bolU szolga és Kolongya Annának rk. fia, Főző limő tórzsőr-mester és Szőke Honának rk.. fia. Halálozás 8 volt: Simon Terézia nap. számos rk. 57 éves, Varga Viktória irgalmas nővér rk. 75 éves, ózv. Varga liyuláné Hálák Jtozália rk. 63 éves, Gulyás János kovács rk. 88 éves, Sáf-rán József kereskedő rk. 40 éves, Kis\' József műszerész rk. 20 éves, ózv. Anlioffer Gyuláné Üiandl Julianna rk. 71 éves, özv. Wlassícs Jáaosné Bizik Anna rk. 81 éves. — Házasságot kötőit 4 pár: Kulcsár István pénzügyi\' \'évigyákó rk. és Wesseii Hona rk., Halmos István magán liszt viselő rk. és Hftjas Kornélia rk., Weingruber Sándor ügynök izr, (Budapest) és Armuth Jo-^ izr„ Flumbort Lajos^cipész-raesier rk. és fodor Borbála rk. ~ TírílMsök, damasztáruk, vásznak, ilfloaok állandóan dus választékban filager Dlvatáruházban. — (B®i a!á ok a Héthelyi gawtoságl akad.\'m\'áti) Immár 30 éve, hogy a keszUieiyi gazdasági ;an intézetből akadémia jet\'. Azóta szakadatlanul mükö-dött a magyar mezőgazdaság fejlesztésében, clőrevitc\'.ében. Nemcsak a házai gazdaközönséggei állt és áll ma is élénk összeköttetésben, hanem a külfölddel i-. A magyar gazdaközön«ég. ségnek önzetlen és jóakaratú tanácsadója, minden téren. Nagyszabású gya-koriai „i ér e eltkel áll a magyar mezőgazdaság szolgálatában. Ugy, lvo^y az itt tanuló ifjú gazdanemzedék nemcsak elméleti, hanem elsőrendű gyakorlati kiképzésben is részesül. A behatások, illetve előjegyzések már most folynak. Az eiső évfolyamra összesen csak 50 hallgató vehető fel. Az ezenfelüli számban jelentkezők más akadémiáitól lesznek .átutalva. Az akadémia•koavlk-tusában ls csak korlátolt számban áll-nak rendelkezésre a rendkívül kedvező és olcsó helyek. Aki tehát a keszthelyi akadémián óhajtja tanulmányait végezni, siessen az clöjegyzéss 1, liogy még az 50 első jelentkező közjll le-hesren, A belratá\'ok szeptember 14-én, az előadások szeptember 10-án kezdődnek. Bővebb felvi á.,ositást-ad az Oka-démia titkári hivatala. A páratlan gyógyerő, ami az „Igmándl"- ban rejlik, Évezredek óta föld gyomrában ó\'lkl — llei\'er Pál: Hold Páter éi a véleV-kw. A véletlen és ogy rokonszenves fiatalember — kél hőse van ennek a nagyon érdekes, nagyon fordulatos históriának. Heiler Pál vérbeli iró, aki az olvasó érdeklődését az eiső oldaltól az utolsóig le tudja kötni. Melegen ajánljuk ezt a /kö letet olvasóink, Ügyeimébe. Megjelent a Milliók- Könyve legojabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenüti, Minden s. ámhoz keresztrejtvény. Nagy ősz-i retvénjyolimpiá <z. A Milliók Könyve megjelenik minden héten, elő-fi>Xtési ára negyedévre 13 regény 2.40 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10. — Legújabb ÖB/.l női és férflszüvotck beérkeztek. Singer Dlvatáruház. — Köztisztviselők réizér« rendkívül előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modem beiendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, BŐI kamatmentesen is kaphatók Kopstelo bútoráruházban. Horthy Uiktóa-ut 4. Német kémeket foglak a franciák Páris, augusztus 21 A titkosrendőrség két német kémet fogott el abban a pillanatban, amikor molorkerékpárjul on át akar ták lépni a francia német hntárt. Aki megjósolta a halálát Budapest, augusztus 21 Tibolik János 93 éves nyugdijas tisztviselő, aki Svábnegyen a sajál villájában lakott, hétfőn panaszkodott a feleségé ek, hogy m?g fog halni, mert álmában a s ját feleségét látta. Az öregúr kedden rosszul lett és meghall. 87 éves feleségél annyira megrendítette férje halála, hogy eszméletét vesztette és mire a klhivoit men ők megérkeztek, ö is meghalt - Megérke.e.t a világhírű Pfaff var-rógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a rendes varrást munkálatokon kivül goinblyukat varr, plkiroz, gom-i bokát felvarrja, ehdliz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre \'díszöltésekct magasítva is végez és még sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárábau. ÉRETTSÉGI BIZO>YIT¥ÁBY Neve: Metropole lakhelye: Budapest, HMeHrt 58. Szállodája: modern , Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hiras Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitUnö 97 Városi Mozgó Augusztus 20-21-22. Kedd, *iefda, ts«8f»k ünnepi nStor. Magyarországon alfiazSr I Zenés vígjáték. Físzereplök: Slezák Leo, Sybllle SchmlU, Hanna Waag, Wolfgang Ltebenttwr. Tel* humorral és akfámsággsl. Híradók és gyönyörű kísérő mflsor Előadások kezdete: kedden 3, 5, 7, 9 órakor, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor. Szardin éa oaatSrtSkUn az 5 órai alftadások Hogyan vMekcMDnk az asriilyttár \'ellen Az aszály! a má éghajlatunk al*U nem pusztita a szárazság Idézi elő, hozzájárul ahhoz az emberek, "a gazdák nemtörődömsége Is. Pedte aszálykár csak akkor lép fcl.hamár az előző évben ls nagy siáraijg uralkodott s ennek dacára nem történlek kellő óvintézkedések. Az aszálykár elleni védekezés legfontosabb módjai; t TurUMntM. Amint csak lehet, sekélyen ielszántjuk, nehéi bowná* val, tárcsával felkuristuljuk a Mla)t, s azt ez őszi szántásig állandóan nyitva tártjuk. ű»zí mttyszánlá*. Az öSszel mélyen megszántott talaj jobban gydjH össze a téli csapadékot. Tauasszol n m Húntank. A tavaszi szántás felesleget talajaiáritáat, vízveszteséget jelent- Az összicl mélyen szántott talajt tavasszal nem forgató talajművelő eszközökkel, kW csávái, boronával, grutberrel, slb. könnyen hozhatjuk a vetéshez, íii-tetéshez szükséges állapotba. i II nyert nem haszjiáiunk. A henger is szárítja a talajt. Ha hengerelni mégis szükséges, ugy azonnal borona kövesse. v Gyomokat Irtani k\'H. Gazol tibia holdanként 15- ÜO milliméteres csapadéknak megfelelő vizel sziv el a milmtell növények elél. H\'lye-i vHátforgó. A -talásmok, a K-ngerl szárítják a talajt, ••taft\' sok, ha tényleg kapáljuk azokat, Inkább konzerváljak a talaj víztartalmát. Aszály után fekete tagarral biztosítjuk a jövő évi tertnés \\«z-szükségleiél. A iwrlag, a titrlőlegelő az aszály fegyvertárai!. rráyuiízM. A tóerves \'trágyák, a zöldtrágya a taLuj vizloghat&ságát növelik. \'A tnütrágyAk a talajban lévő tá|»Malot sűrítik. Sürt okftlt-ból a növínyok kevesebb vízzel fc. dezhetik láplálószükséglelűlut, hig oldatból több kell, vagy*) MM* vizet fogyasztanak. A szuj^érfoazfát\'a fejlődést sietteti. A •Oft»éO)«k -hamar beárnyékolok í talajt, Wue-sebb viz ]>árolog el, de hamarább Is fejezik be fejlődésüket s ezért Is kevesebb vízre van azOkáégQk. /■lísuás. Fásításra nemanuyfraklimatikus okokból van szükség, hanem szeles vidékeken a szél szirifő hatásának gállásáru. A szélre merőleges fasorokkal érjük ezt el. A Nagykanizsa-vidéki gazdaközönség saját Jól felfogott érdeke, hogy ezen védekezési niőMttA\'felhasználja. Vámmentei teng?r1b«bó2áUl A szárazság következtében előállott takarmányhiény enyhítésére -a \' kormány intézkedett nagyobb meíy. nylségíl vámtuenles tengeri beboza-\' tahi iránt. ICzB\'l kapcsolatban a földművelésügyi miniszter körrendeletet adott kl, amelyben utasította a vármegyei gazdasági felügyelőket, hogy az igénylések alapján állapit, sák meg az igénylőknek a legközelebbi belekre vonnlkozó tziHUUglc-lét. A gazdák azlán a ttlterit a Puluránál, a Mezőgazdik SzövaHie. zelénél és a GabonnketetkKielmi r. t.-nél vásárolhatják meg. A dunto-tull gazdák 13.60-ért ka]>ják a ríh-deltetési állomáson a tengert métor-mázsáját. , I ,.lJ O \' ZALAI KÖZLÖNY 1935. augmztin 22. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szereleit haloltunk Dani Péter paetaaltint temetésén megjelentek, különösen a posta llszti- és altisztikarnak, ezúton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. Tsméaytöuét Irányzat-, lanyha, buzatartott,forgalomt HM. Basa tlssnv. 77-es 1510-15 35 78-as 1520-1550, 7»ee 15 35-15 65, BO-ai 1560-1575 dunlnt. 77-«s 14 55-14 75 78-at 1470-1490, 79-ea 1485-1505, BOas 1510-1515. - Rozs pestvidéki 1380 13 10. mis 1400-1425. Zab u| kózép 1575-1585. Tsnserl tlaaánluli küsép ab bpest 1540-1550. Kiadja a laptulsjdonos Kflzgazdaságl KI. Oatanbarg Nyomda és Délzalal Lapkladé Vállalata Nagyksntzsin. Fsteifls kiadó t Zalai Károly, lataruxbaa telelőn! Nagykanizsa 78. saim APHÓHIHDETÉSEK ».Ahl>MS* Sth Vilissf *« Imi™ ifi mS* «Wf „MN utsSM M* s niitrWhaiftJ is mais 40 aa«r, mmm a-4m4 MS | saat Pitma eütepedigrés drótszórlt lakul-kMfkak eladók. Telelonszlm 181. 3U35 Kereskedelmi Iskolát Jslesan ,4gz«tt, nl msttl sióban ás Írásban tudó, gyors- ás gépírásban |ártas ayakaraakatkeresek. Alánlatok .Részvénytársaság\' Jeligére e lap kiadóhivatalába ktlldendók. 3048 Sirasaslékal mlrványból éa gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33, kaphat ol-csón és )ót. ____106 VBlanynálkílll tar«*a katlása, mely nem ráz, nem éget, a halat nem tört, lOOTo-oa szavatosság. Merk János hölgy lodrlaznál, Fó-ut 3. I Elsőrendű Jó káalkasat kapbaló KI nlzal-ulca 19. alalt. 3021 kra házitanító ajánlkoslk gimnáziumi érettségivel. Cím a kiadóban. 3006 Ogyes kaJárSaSt keresek szeptember 1-rs KDIcsey-utca 18. • Jóksrban levó használt kSayaak I. II-caamból eladók Erzsébet-tér 16. Hsláss Éva. • Gyönyörű laktalak** eladó olcsón SzomoUnyl dlvaltlzletében. • 85. Fenyóla katoaSvak eladók. Teleky-ut BaraaUtt tlai Petőit ul 86 Teleloe 56. kaphaió 3011 Tel lenen megbízható. Ogyes asiadi laSayt (elveszek. Kaulmann Marióné, Ez-zsébet-tér I. Paatéval szemben egy kis Isist- kahtaSa szeptemberre kiadó. Bővebbet Hozihy Miklós ul 5 alatt 3044 Jókarban levó, nagy aitaaaaat ven-nék. Horthy Miklós ut 57. KuiónbeJáratú bútorozott szoba, lürdó-szoba-bsssaálallsl, azonnal kiad*. Su-gáz-ul 34. 3045 Ofcsén&Jjot aafamezútan szótukozTialik Készi Bacillasmentes Hiegienikas Szenzációi Most érkeztek I Valódi angol pouplin férf I-lns uldonsdsok a legcsodásabb színekben 7*90 Ezenkívül sportingek 2 90-től selyem sportingek 860-től NŐI és férfi fürdőruhák nagy választékban már P 2 60-től BRÓNYAI DIVATHÁZ A Zalai Közlöny minden előfizetője az u!o!só havi előfizetési nyugta felmutatása mellett napi 2 fillérért tagja lehet a ISbbeier kötetea nagykanizssi Horváth féle ujlágtlzlel kölceönkönyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérért • .Zalai Közlöny-minden elSfizelö|e annyi könyvit vihet ki havonta a kölceön-könyviárbál. ahányat ceak el tud otvaenL Az elölizetésl nyugta felmutatói kötelenként 8 filléres kedvezményes kölcsOndljért kapnak könyveket a Horváth knlcsönkönyvlárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni. Hofherr—Schrsnlz—Clsyton-Shuttleworth gyátimányu EKÉK (flkBrpénoél kormánylemezzel, pormentes csapágyai kai, meghonnxabbltoH kerék-agyakka\', sz uj lipusok finmű kfldB zilro-óval boronAk 2 tfgués3lagu, könnyű és nehéz kivitelben, vetőgépek kanalas- és tolórendszerben. Darálók. Issoska.igSk. SiSISaaxék. SaSISpráaak. RápavSgdk. latllvátoroh. Kaphatók éa megtekinthetők nagykanizsai lerakatában: Ország József tag. ssfltzágya, nó vény védelmi.x.rek stb kere.ked4.4ben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon 130. Zalai közlöny barátai . zalai közlöny hirdetőinél vásárolnak! Pa 58.0;iK» sz 1935 vgh ól 61. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Schlelfez Pál ügyvéd által klpyl-selt Lsndesmann Márk és Flsi bpestl cég Javáia 800 P lóké és tóbb követelés Járu-lékal ereiéig a budspestl klr. Járásbíróság 1935. évi 100047 sz. végzésével elrendeli kielégítést végrehajtás folytán végrehs|!ást szenvedőtől 1935. évi fzbruáz hó 28 Én lefog. Iáit, 1444 P-re becsült ingóságokrs sz ár-vezéa elrendeltetvén, snnsk végi. szenv. la kásán. Urletében, Klskomárom községben leendő meglazilaára határidőn 1935. évi aagusztns hó 28. napjának d. n. 4 órája tűzetik kl. amikor s bíróilag lelóg-Isit bútorok lovak, kocsik, ssarvssmsrhs, serlés s egyéb Ingóságokat el logom adni. Nsgyksntzsr, 1935 évi lullus hó 31. Elek László s. k. klr bir. végrehsit\\ SM] mint bírósági klkU\'dólt. KBxgazdaaégl Réanénytéraaaég Outenbers Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsa Könyvnyomda, könyvkötészet vonatozó Intézet, ízleli könyvek is dobozok gyára ■ „Zalai KBzIOny" polHikai napilap axarfcamztfiaéga éa kiadóhivatala | TELEFON: 78. | Készítünk i mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, flgyvédl, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ^ ízléses kiállítású nyomtatványokat Gyártunk i üzleti könyveket, flgyvédl naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket minta-zacskóiul, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. « Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatott a laptulajitnnr* Közgazdasági It-T. Oulaabarg Nyomda ás Mlaatai Laoaiado VáUslata.k6nyviiy«adálában, Nagykanizsáé. IPaUlős Ozlatvozaló Zalai Károly.! 75. évfolyam 189. szám NagykanliM, 1936. augusztus 23 péntek Ara 12 flUéf ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elóllzctéal ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Siurkeutóaégl éa kiadóhivatal! tektou: 71 u. A NEMZETI FÖLD TÖRVÉNYEI Irta: Antal litván, m. klr. Igazságügyi á lamtitkár A miniszterelnök e Nemaeti Egység Párt j4nat legutóbl.i.értekezletén három nagy probléma megoldásának alapelveit ismertette. Mind a három a nemzet földjének és a földön és a földből élő néprótegeknek problémája, sőt talán annál is több : - életkérdés. Ezeknek a problémáknak törvényes rendezése ennélfogva num jelenthet három különböző alaki és anyagi jogszabályalkotást, hanem egy olyan organikusan egységes kodifikálást, amely beiktatja a magyar Corpus Jurisba az abból még hiányzó törvényeket: a nemzeti föld törvényeit. A miniszterelnök tehát hármas tagozódásban a jövendő mugyar agrárkódex fundamentumát alkotó jogszabályokat körvonalaz!a» a ma* gyar földönélés uj normáit szabta meg, azokat az irányelveket, ameA lyeknek vezérfonalul kell szokniuk akkor, amikor a törvényhozási kodifikálja mindazokat a szociális birtokjogi teóriákat, amelyekjet a tudományos kutatásokkal felvértezett gyakorlati agrár |>olitika kitermeli és amelyek kodlfikáotóra megérettek, mert reálisoknak bizonyultak: i A készülő törvényalkotások bejelentése élénk visszhangra talált külföldön is, belföldön is. A külföld, amely nem .feledkezett meg arról, hogy a védettség éa védett birtok jogi fogalmával a mai magyar kormány gazdaglottn Európu agrár jogát, állandó érdeklődéssel ki séri kormányunknak eiéren minden megnyilvánuló kezdeményezését éé várható további lépéseit. Már csalt azért is, hogy kiválasztassa belőlük azokat az általános érvényű .szabályokat, amelyeket saját törvénytárán ban is hasznosít. Idehaza viszont a* érdeklődés hullámait két, egymásközti viszonylatban ellentétes vonalon mozgó érdekkör aktivitás* vorl fel, az egyik, a fizikh törvényei szertnt, vonzó, a másik taszitó Jellege következtében. A vonzó Jelleg elsősorban a gazdatársadalom köréből sugárzik az, uj törvényalkotások felé, nemkülönben a társadalomnak abból a hatalmasra növekedett egyéb rétegél>ől. amely a Nem re ti Egység eszméjét Pártpolitikán kivül is és felül is értékelni tudja és megérti az uj kór szellemét, átérzi azoknak a refor* moknak szükségességét, amelyek ai uj magyar életet megaln|>ozni hlvaJ tottak. A taszító-Jelleg viszont abból a számszerűen kisebb tásadulmt körből termelődik kl, amely néni tudja megtalálni helyét az uj ma* gyar élet tlsztultabb szociális légkörében. Ez a társadalmi réteg aggódva látja, hogy a régi aranyborjú fénye napról-napra, óráról íöpánaho. mályosodlk, az előtte bemutatott ála dozatok füstje nem száll ebl»en az "I légkörben többé égfelé, hanem lecsapódik a földre, sós könnyeket sajtol kl a simákból ét kiserü Ut hagy egynémely olcsó j>ecsenyékhez szokott szájakban. Ez a magyarázata annak a kétségbeesett erőlködésnek, amellyel ennek a rétegnek korifeusai a haladó idők szekerének kerekelte akarnak belekapaszkodni, hogy megállítsák-, vagy legalább tempóját lassítsák. A:< ősi farizeus hadiiskola taktikai sza« bályzatának megfelelően miildenek előtt azzal kezdik tehát offenzlváju-kat, hogy a készülő törvényalkotásokat lerángatni igyekeznek az őket méltán megillető |K>lcról, megtagadván tőlük a reformjel\'.eget. A guny nyilainak lövöldözése közben mondogatják, hogy hiszen azok, amiket a miniszterelnök bejelentett, nem is reformok. Legyenek boldogok ebben a hitükben. A magyar nép milliói azonban egészen világosan látják, hogy a nemzeti föld készülő törvényei igenis reformok és pedig olyan reformok, amelyek ezt az országol alapjaiban restaurálni hivatottak és megnyitják az egyetlen járható utat az uj, a második ezredév felé. Ami ugyanis a gazdaadósságok kérdésének olyan rendezését illeti, hogy nc lógjon tovább a földművelő feje felett a bizontalanság Dnmok-lcs-kardja, hogy biztosítva legyeit számára az a nyugalmi helyzet, U melyben ismét elsőrendű tényezővé Európa figyelme a londoni minisztertanács felé fordul Párlsban elkerülhetetlennek tartiák a háborút — Addl. Abebában az általános mozgósítást készítették elfi ábesszin merénylet az olasz kével ellen ? London, augusztus 22 A Reuter-iroda jelentése szerint az angol kormány tagjai a csütörtöki nagyfonlosságu tanácsülésen a |X>-lltikai Irány betartásáról tanácskoznak. A felmerülő javaslat lehetővé teszi az angol kormánynak u népszö* vetségi alajHíkmányból folyó köte-1 lezettségek teljesítését. A kormány tagjai egész nap tanácskoznak. A minisztertanács valószínűleg még csütörtökön vagy pénteken délelőtt nyilvánosságra hozza a fegyver és lőszerkiviteli tilalom felfüggesztését és az angol kormánynak a szeptember 4-ikl népszövetségi ülésen tanúsítandó magatartásáról szóüó jelentést. Páris, augusztus 22 Az egész francia sajtó nagy fontosságot tulajdonit a csütörtöki angol minisztertanácsnak. At angol jobboldal erélyes magatartást követel a kormánytól Genfben London, augusztus 22 Az angol sajtó nyugalomra int) az angol közvéleményt. A jobboldali .lapok határozottabb politikai magatartást követelnek a kormánytól és {Genfben is erélyes magatartást ki-tvánnak az angol kormány részéről. A Times szerint Anglia nem ke-\'rül elszigeteltségbe, ha a szükségintézkedések mellett szavaz az esettben, ha Olaszország támadólag lép {fel. Ilyen volna például a szuezi csatorna elzárása. London, augusztus 23 A Mornlng Post szerint Olaszország a megbeszéléseken olyan ma* gatartást tanúsít, amely kihívásnak tekinthető. London, augusztus 22 Egyes lapok híradása szerint alap4 talán az a hlr, hogy Anglia el akarja zárni a. szuezi csatornát. I Olaszország Qanfben mint támadó tél Jog ttllépni Páris, augusztus 22 A francia félhivatalos jelentése szerint Olaszország a lehetőségek, hoz uiéJCteo igyekszik, mindent mejj; tenni a nagyhatalmak érdekében. Párisban azt hiszik, hogy Olaszor. szág résztvesz a szeptemberi népszövetségi tanácsülésen, de ott, niint támadó lép fel és Alojsl báró a* Abessziniára vonatkozó összes panaszokat előterjeszti. Anglia elveti az Olaszország elleni szankciókat Páris, augusztus 22 Párlsban biztosra veszik, hogy az angol kormány elveti Olaszor* szág ellen intézendő megtorló intézkedési tervezetet- A népszövetségi alapokmány 16. cikkelyének életbelépése feltétlen háborút jelent és az már szinte elkerülhetetlen, hogy Olaszország és Abesszínia között ne kerüljönlegy-tvere6 összetűzésbe sor/ Nem zárják el a szuezi csatornát London, augusztus 22 A lapok egy része azt Írja, hogy angol körökben nem gondolnak komolyan a szuezi csa:orna elzárására, (Folytatás a .2. oldalon) lép elő a gazdasági életben, csak látszólag, ad hoc Intézkedés és pll* lanatnyl akut bajok orvoslása. Aki Ismeri az eleven életet, annak meg kell értenie, hogy akkor, amikor a kormány a védctlség jogi fogalmát megalkotta, a föld terhelési határát megszabta és teherviselési képessé* génok megfelelő kötelezettségekt állapított meg, nemcsak a mu, hanem a holnap számára is alko\'.ott. Megalkotta i>edig az agrárhitelnek azt az uj rendszerét, amelynek a lefektetett alapelveken önmagától kell a .jövőben kialakulniu ugy, hogy a konjunkturális túlhitelezések és gaz* dasági sÖtétbeugráixík többé meg na ingathassák a földművelő lába alatt a talajt. Hasonlóképpen a legkomolyabb reform a készülő hitbizományi és telepítési törvény. Ezt egyébként még a szélső baloldali kritika sem meri kereken tagadásba venni, de annál inkább fáj neki, hogy a kéjszülő törvények, szerinte, nem elég radikálisak. Ennek a kritikának csak örülhetünk, mert nem szolgálnák ezek a törvényeink a miniszterelnök állal annyiszor hangoztatott konzervatív haladás |>olitikáJát, ha a radikális baloldal szája ize szerint készülnének. Már pedig ha valahol, akkor az agrárpolitika, különösen\' pedig a nemzeti földbirtokpolitika terén nincs halye a rudlkaljzmusnak, ugrásszerű haladás ezen a téren mindig a sötétbeugrás veszedelmével fenyeget. Az. amit a kormány alkotni kíván, nem egyéb, mint sima ut biztosítás* a természetes fejlődésnek, az egészséges evolúciónak. Az az agrár-kódex. amelyei a hitbizományi és a telepítési ügyeknek a nemzeti ön* céluság követelményei alapján való rendezéséről a kormány alko!ni fog,t Kossuth Lajos igazi nemzeti demokráciájában gyökerezik. Továbbépítése annak, amit a 48-as törvényhozás a jobbágyfelszabadítással elkezdett, tovább folytatni és betetőw nl azonban Világos és az al>szolltua< mus következtében nem tudott. Olyan továbbépítése ez a két ké* szülő törvény a 48-as nemzatl demokráciának, amely a magyar uj íöld-blrlok földbir\'.okm -goszlás térképét fekteti le. Ezt a térként a \'mai kormány a dolog természete szerint csak mint vázlatot készithetl el. fii végleges elkészítés folyamatos nemzeti munkát igényel. Ezt a munkát az adott keretek közt és a meg-, saabott pénzügyi lehetőségek határain belül el fogja kezdeni a mul kormány, a mai nemzedék ós folytatni fogja az utókor embare. Azé aa utókoré, amely, ha majd történelmi távlatból ítél a most készülő nemzeti blrtok|K>l!tlkal törvények felett, az igazsághoz híven, bizonyára meg fogja állapítani, hogy Gömbös Gyula kormánya 1935-bon építette meg az uj Magyarország alapjait s tetta lehetővé a továbbépítést, amelynek eredménye az uj világ saellemében és rendszerében intézményesen éa megerősödve bekiUeszkegett nemzetállam. HALAI KÖZLÖNY 1935 augusztus 23 (Folytatás az 1. oldalról.) mert ez súlyos bonyodalmakat vonna maga után. Tanácskozás az addis abebai császári palotában London, augusztus 22 Addis Abebából érkező jelentés szerint szerdán a császári |>alotábatl a törzsfőnökök értekezletet tartót-\' tak. Bár az értekezlet eredményéről hivatalos jelentést nem adtak ki, ugy tudják, hogy az abesszin kormány az általános mozgósítás életbelépéséről tárgyalt. A negus nyilatkozata A négus ismét nyilatkozott és ki* jelentette, hogyha a népszövetségi terv megbukik és hálwrura kerül a sor, a legnagyobb nehézséget na okozza, hogy Abcsszlniának neirt lesz kellő számú fegyvere. Ha a Népszövetség ebben az ügyben nem találja meg a megoldást, akkor kitör a háború és az más hatalmakra is rendkívül veszélyes, mert más hatalmak is sodródnak a csatatérru épp ugy, mint 1914-ben. Abessziniának van elég bátorsága, hogy felvegye a háborút Olaszországgal. Az olasz haderők létszáma London, augusztus 22t A Daily Tclegraph szerint a szuezi csatorna forgalmának kimutatásával kapcsolatban megállapj-űtták, hogy iv Keletafrikába indult olusz katonák száma mindössze 178.000 fő volt, de ez állandóan növekedik, havonta kb. 80.000 fővel. Egy hajórakomány gyógyszer Newyork, augusztus 22 A Kroora hajó Amerikából ma 1 millió értékű gyógyszerrel elindulí Abesszínia felé. A spanyol kormány védi határait Madrid, augusztus 22 A Sj>anyol kormány csapatösszevonásokat eszközöl a tengerparton. A Reuter-iroda tudósítója uhelyszínen járt, hogy személyesen meg\' győződjék a tegnap elterjedt hírek valódiságáról, amely szerint olasz vizirepüiők tartózkodnának a kikötőben. Ez a hir általános ií$gulmut okozott mindenfelé, hirek vannak, de a tudósító ilyen repülőgépeket nem látott. Madrid, augusztus 22 A spanyol kormány az olasz— abesszin háború veszélye miatt rendkívüli óvintézkedéseket léptetett életbe. A földközi tenger partját katonai csaptokkal erősíti meg. Londonban Összeült a minisztertanács London, augusztus 22 A csütörtöki minisztertanács délelőtt 10 órakor ült össze BaldwJn elnöklete alatt. A miniszterelnökségi palota előtt, amikor n miniszterek gyülekezni kezdtek, nagy tömeg gyűlt össze. Az embereken bizonyos ünnepélyes meghatódottság látszott, mint akik érezték, hogy a rendkívüli minisztertanács igen nagy fontosság gal bír. Merényletet kftvettek el az. addla abebai olasz konzul ellen? Addis Abel>a, augusztus 22 Falcon! báró olasz konzul vadá-szás közben megsel>e.sült. A konzul már a tavasszal cl akar. ta hagyni állomáshelyét, de n Nilus akkor annyira megáradt, hogy ne ni tudta elfoglalni uj állomáshelyét és utazását kénytelen volt elhalasztani. : Kedden ismét kísérletet tett, hogy elutazzon. Több olasz szolga kíséretében karavánon indult utnnk és szerdán vállövéssel az addis abebai kórházba szállították. Addis abebai körökben az a hln terjedt el, hogy Falcon! báró ellen, aki egyébként az addis al>ebai angol nagykövetnek a veje, merényletet követtek el. Még mindig tartanak a mentési munkaiatok a brandenburgi kapunál Berlin, augusztus* 22 A brandenburgi kapunál még mindig folynak a mentési munkáJ latok a beomlott alngutnál. Az eltakarítás! munkálatok során mindig ujabb nehézségekkel kell megküzdeni és jgy a mentési munka lassan halad előre. Intézett (elszerelések, harisnyák, OltOnyftk, fehérneműk, Del-Ka cipők Szomolányi áruházban . Bútorvásárlás nem gondt Teljes betendMéseket rtndkivitl előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen Is szállítunk. Kopsteln butoráruház, Horthy Ulkiós-ut 4. A kormány a mezőcsáti beszámolón válaszol a legutóbbi politikai megnyilvánulásra Mezőcsát, augusztus 22 A mezőc-sáti kerületben az) or.-zággyillési képviselő, Macsekényi Imre vasárnap I»eszá mólót tart. A képviselőt Mezöcsálra Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter, Petncházy István és Antal István sajtófőnök, államtitkárok kisérik. Ugy tudják, liogy a beszámolón válasz fog elhangzani a legutóbbi najwk politikai megnyilvánu- lására. Az ejekí vá\'aszlókcrületl>en tudvalevőleg Urbán Péter báró halálával megüresedett a mandátum. A Nemzeti Egység eddig még nem állított híva. talos jelöltet. A kerületien megindultak a harcok. A Nep jelöltje valószínűleg Bubinek István vagy Urbén Pál báró lesz. A kisgazdapárt az eleki plébánost támogatja. Élet-halál harc a megvadult bikával Súlyos szerencsétlenség történt minap a csurgói óvárosi közbirio^ kosságon. A közbirtokosság bikagondozója, Tarányi Vendel uz istállóban foglalatoskodott, amikor a bika valamitől megdühödött és gon-i dozójára támadt. Tarányi, amikor látta, hogy más mód nincs a szabadulásra, menekülni próbált. A felbőszült bika azonban utána Iramodott és szarvával az istálló falának nyomta, majd szarvára kapta a szerencsétlen embert, feldobta a leve* gőbe és belevágta a jászolba. Ez volt Tarányi szerencséje. A megvadult állat ugyanis hasztalan próbálkozott hozzáférni, a jászol alján meglapuló embert nem tudta mégegyszer szarvára kapni. A bika csak a jászol oldalát döngette, miközben Tarányi kiáltozásairu elősiettek társai és megszabadították a bikagondozót szorongatott és életveszélyes helyzetéből. Tarányi igy is súlyos sérüléseket szenvedett az altestén, ugy hogy azonnal ápolás alá kellett venni. Legalkalmasabb nagy választékban. CsBtflrtflk ltud.pe.1 I. 17 Kjotfl József szalon- és Jazz-zene. kárálták műsora, Weygand Tibw énekszámaival. 18 Az ol^sz <gyeu-ml élet. (Dr. Márfly Oszkár, a milánói katlioltkus egyelem tanárának előadása.) — 18.30 A Székesfővárost Zenekar lumgverscnyc íi véiosligetbőL Köz-temokódik lléthy Kszter és dr. Imre Vince. — 111.40 A kóztfudusági és sta. lisztlkai tudás védelmiben. (I)r. Varga István.) — 20.10 Cijptnyzeoe. — 21.10 Simonrry Murgit előadóestje, — J1.45 Hanglemezek. — 22.20 Hinni. - 23.15 Len liakcr jazz műsora, — 0.05 llirek. Uuttapetf II. 17,30 Al ártldó Jan^ Cs*iangon. (Kjojiolthy Jób.) — 18.10-19 Hanglemezek. — 10.10 A végrendelet. (Dr. Auer György.) — 19.50—21 A Székes-főváron Zejiekar hangversenye a városligetből. - 21.10 Ilitek. - 21.30-22.20 Cigányzene. Uéot 17.30 Hangverseny. — 19.35 Bécsi szimfónikusok rádiózeneluuu. — 22.10 fcraa Sack-temezek. — 22J0 Zenekari hfcngverseuy, — 23.45 Táncietnozek. Péntek UudapeM I. 6.45 Toma. — Utána liangKmezek. — 10 Hitek. - 10.20 Időszerű apni-Ságok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12JK Losonczi.Si:hweilzcr Oszkár szalonzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. - 13.30 Dl-gányzene, - 14.40 llirek, ánk. - 16.10 Diákiélóra. .Uwiuer sirbu vitte tit-kát.. (tsilUy Kálmán.) - 18.45 Idő-Jelzés, llirek, — 17 Szibéria. Oroszország nyersanyagforrása. (Itálz Kálmán előadása,) l 17.30 Gergely László zongorázik. — 18.05 Magyarország amerikui szemmel. (Takaró Etikc.l - 18.35 Kármán Gizi énekel. — 19.10 Weöres Sándor és Jékcly Zoltán verseikből olvadnak fej, — 111.45 Hanglemezek. Nagytakarítás a lemezszekrényben. — 20.45 Hirek. — 21.05 Az o||Craházi zenekar. - 22J5 Cigányzene, Orbán Sándor énekel, 23.15 I\'aLiky Vilmos jazz múswrít. -0.05 Hírek. UuiM|Ml |L 18j0-10.10 Ml újság az aiíiatikábnn. (Mugysir Sándor,) — 19.15-19.50 Ko-mánomy l>ál énekeL - 19.55 Mit jttek a lapok ma száz éve, (Nagy Adorján,) — 20.50—21.50 Hanglemezek. — 22 Hitek. B<<* 12 Hangverseny, — 14 Uinbűrto Ur* bano-lcmezek. — 15.40 Kétzongorás hangverseny, — 16.15 Gtieg-müvck lemezeken. 19.30 Dr. Paul MtUnger: Angol bs-rokkwne, előadás lemezekkel. — 20.40 Szimfónikus hangverseny. — 22.10 Szó-rokoztató lumgverseny. - 23.45 Vidám osztrák zene lemezeken, i 1M6. rogtmlus 23 ZALAI KOZLOWY Prognózis: Mérsékelt északi szél, az ország keleti felében egyes helyeken még esö lehetséges, a nappalt hőmérséklet fokozódik, az éjjeli lehDlés erflsö-dlk. Dunántulon valószínűleg kód, N.pMr: Auguntus 23. péntek Rom. kat Fülöp. Protwtina Farkai Izraelita Ab. hó 24. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hő napban a \'Megváltó, gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár. Néhány szó az Idegenforgalomhoz Hazánk természeti szépségeit hirdető sikeres külföldi propaganda látható gyümölcsei mindjobban meg érnek. Nagykanizsán át u külföldi vasúti forgalom nem remélt mérete* ket öltött, amíhél alig kisebb Nagykanizsán áthaladó külföldi autó utasforgalom. Nem szabad azonban a propaganda eddigi eredjményénél megálla-» nunk! Az átutazóknak az itt tartóz* kodást kényelmessé és kellemessé kell tennünk és igazán kívánatos lenne, ha ezen kérdéseket az ehhea értők tanulmányoznák és a hiányold orvoslására az illetékesek figyelmét felhívnák. Az átutazók a mi viszonyúinkhoz képest elég valutát hoznak, az ennek beváltásából eredő hasznot részben élvezze Nagykanizsa, mini belépő határváros. Annak idején például az olasz kereskedőknek módjukban állt bárholl még ünnepnap is, magyar pénzra váltani lírájukat, mig ma korlá\'ozva van a beváltás módja. Irodai órák alatt van még erre lehetőség, de a korai és késői órákban és ünnep\' nap kénytelenek éltől eltekinteni és valutájukat másutt váltani. Nagykanizsán több erre alkalmas intézet} sőt magánbank is létezik, amelyeid ezen üzletágban nagy gyakorlatuk^ nál fogva járatosak, de alkalmasak is. Itt az volna a teendő, hogy ezen, a pénzbeváltással foglalkozó irodák erre jogosítványt kapjanak1; egyben azzal is felruháztassanak-, hogy a hivatalos kurzus mellett még a felárat is megtéríthessék, Ez érdeke a külföldinek, de érdeke Nagykanizsa városának is és a külföldi utasforgalom még foken zódnék akkor, ha n Letenye - Nagy* kanizsa közti országút elsőrangú uttá kiépíttetnék és a Nagykanizsu -Balatonszentgyörgy közötti -már kijelölt ut - mielőbb elkészülne. Ezen ut sok mindenen felül még a a az inségmunka megindítására is alkalmas. < Itt kell arra is rámutatni, hogy Nagykanizsa vasúti állomásán a nyári forgalomban nem lehet annyi tolmácsot alkalmazni, hogy a nagyobb látogatottság mellett minden, kinek rendelkezésére álljon. Városunk egyik polgára felvetette az eszmét, hogy lehetséges lenneie a vasúti állomáson »étterem,« »kijáraf« stt* gyakorta igénybeveendő helyeknél német és egyéb szükséges feürást ls alkalmazni ? (Dr. //. 0.) A fentieket a város vezetőségé-1, és a Magyar Nemzeti Bank/ főnőkének Szives figyelmébe ajánld (Szerk.) A nagykanizsai Ipartestület a régi vásártartás mellett foglal állást A vásárkérdés mégegyszer a képviselőtestület elé kerül Erlesülésünk szerint a nagykanizsai Ipartestület a legközelebbi na-|x>kban újra szőnyegre viszi a nagykanizsai vásártartás kérdését é»s pedig, ahogy beavatott helyről informáltak bennünket, az elnökség a régi vásári rendtartás visszaállítását tartja kívánatosnak, főleg a kisgyűlés! határozat után. Azért felkerestük ebien a kérdésben a nagykanizsai Ipartestület elnökét, Samu Lajost, aki többek között kijelentette, hogy a nagykanizsai Ipartestület tapasztalatai alapján annak idején arra az elhatározásra jutott, hogy a vásárrendtartás terén bizonyos megszorítások-ra van szükség. Az OMKE-kerület is osztotta ebbeli nézetét. Igy kialakult egy egységes felfogás, hogy az eddigi vásárrendtartást módosítani kell, még i>edig a vásárok redukciójával, az idegen, a vidéki kereskedőknek ós iparosoknak, vásározóknak a nagykanizsai országos vásárokon való részvételének kor\'á-tozásával. Dc ami or a járási szék^ helyek, amikor a többi vásártartó nagyközségek ls erre az álláspontra helyezkedtek és a városok kereskedőit és iparosalt távoltartották vásárukról, a nagykanizsai érdekképviseletek is kényteleneH voltak eddigi álláspontjukat revi-diálnj. Az Ipartestület a régi vásártartási rend visszaállítását látta szükséges* nek. Az OMKE-kerület nem osztotta ezen felfogását, végül is égy olyan platformban állapodtak meg, hogy az eddigi fiz országos vásár helyett Nagykanizsán évente hat havivá-sárt és négy országos vásárt tar|sa-nak, a havi vásárokon csak a helybeli kereskedők és iparosok rakódhatnak ki, mig az országos vásárokon az idegen kereskedők és vásá-i rozók ls árusilhatnak. Ezt a platt-formot azután a város l^épvisclő-testülete is elfogadta és határozattá emelte, ami a kisgyűlés elé is került. A kisgyűlés több felszólalás után akként határozott, hogy a tiJ nagykanizsai vásár közül csupán négyre engedjék be az idegen vásá« rozókat, azonban utasította a vároj képviselőtestületét, hogy tekintve az eddigi tapasztalatokat, tegye még ezt a határozatot is megfontolás tárgyává, mert éppen a szegény néposztály érdekében ajánlatos, hogy ne zárkózzék el a város az idegen és a helyi kereskedők szabad versenye elöl. Ami azt jelenti, hogy a kisgyűlés elfogadta ugyan a képvi* selőtestületi határozatot, de még sem lépett életbe. Azért a nagykanizsai Ipartestület elnöksége behatóan foglalkozott még egyszer a nagykanizsai vásárrendtartás kérdésével és egy szűkebb köri tárgyalás után a plénum elé vli szl ismét az egész ügyet, mely már tengeri kigyóvá nőtt. Az elnökségnek az az álláspontja, főleg a zalaegerszegi tanasztalatok után, hogy a vidéki vásározók, kereskedők és iparosok és a helyi kij rakodók közti verseny az árrombo-lást nem fogja kiküszöbölni és a vásározók megszorításával csak a Nagykanizsa-vidéki vásárok lennének forgalmasak Nagykanizsa rovására. ami magában foglalja az idegenforgalom \'csökkenését is. A nagykanizsai Ipar testület mindenképpen a kérdést a legköze\'ebbl városi képviselőtestületi ü!és eté viszi és kéri, hogy a régi, bevált vásártartási rend állittassék ismét vissza. Mert ezt követeli a kanizsai vásározók, kirakodók, ezt követeli a város érdeke. A nagykanizsai vásártartás ügya tehát ismét foglalkoztatni fogja ugy az ipari, mint a kereskedelmi érde-dekeltségeket és a városi közgyűlés) Meghűlésnél, náthalátnál, torok-gyulUdásná\', mandolalobnál, fülka-\'a-ruinál, valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József kes;rüviz nagyon jót tesz, me t a gyomorbélcatornál alaposan kitlsz- li ja és deslnficiálja, azonkívül pedig megfe\'elő emésztést biztos t. — Gyermekének intézel! kelengyéje c&ak ugy teljes, ha azt Schüttéknél •zép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiégései. Ham akarah mglaillfll I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszin visszanyerésére r az őszü-lé« ellen való védekezésre. Ez a hires rég bevált hajviz f««t6axcr és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A haj magába szívja ezt a hajvizet, az őszüld hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a h;ij-v hulást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: lerklános hölgjfodrásznAl, Fő-ut 3. (külön nöi Uram) A főispán a kehillái mezőgazdasági iskola záróvizsgáján Most zajlott le a kehidai m. klr. áll. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola záróvizsgája, nagy ünne< pélyességek között, Tabódy Tibor, főispán, Torday László gazd. tanő-csos, Tomka János vm. másod főjegyző, báró Gaudemak Emil vm. testnevelési vezető, dr. Schmidt fő-szolgabíró és még számos előkelő-ség jelenlétében. v A vendégeket meglepte a tanulók elméleti és gyakorlati tudása, különösen az állattenyésztés terén e\'órt nagy szaktudás. Most 26 tanuló kap végbizonyítványt, akik közül 9 hazamegy a szülői birtokra, 4 katonai szolgálatra, 12 pedig állásba megy. A vizsgán látottakról és tapasztaltakról vitéz Tabódy főispán a következőket mopdotta: - Minden igen jó benyomást tett rám, különösen a zalai gnzdafiuk intelligenciája és készültsége sser-zett nekem nagy örömet. De a végzett növendékek statisztikáját átnézve, sajnálattal állapítom meg, hogy csupán kilenc növendék megy visz-sza a falujába, hogy tudását, tapasztalatait odahaza érvényesítse, j>edigi a cél az volna, hogy a kehidai iskolában kisgazdák fial nyerjenek kiképzést, aktfc a végbizonyítvány elnyerése után visszamennének a falujukba, a családi kis birtokra és ott a modern, szakszerű gazdálkodásnak nem csak művelői, hanem pél-daaadó tanítói is lennének. Intézeti kelengyét Sötétkék aavtotte aiövetek, alintartó galUrváaznah, bloaaanyagok nálunk a Itgolcaóbbak t nálunk vásároljon l Gyermek matróz kabátok, trench-coatok-minden nagyságban. Piké takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban. vászon minden kelengye diszel o ZALAI K02L0NY A Schiitz-serlegért döntetlenül játszott az NTE Zalaegerszegen a ZTE ellen A 2. helyért az NTE is éremdíjazásban részesült NTE- ZTE 1)1 (1:1) « EMTVISIBRTETfiB A* titi* köttyV* A* Öftsáfeúé Magyar Weekend Egyesület egy olyan könyvvel lepte mefc a közönséget, a<nély minden bí-A)rthy«l élénk visszhftügra fog találni. fcégen várt könyv, amely annál is inkább örömet szerzett, mert a várakozáson felül tökéletes, tor-ttoliVros, haSzrtos és emellett Ízléses is. AlWWrtát ttidálas kézikönyv különös gondossággal isnv rleti az ösz-8250S utazási és nyaralási lehetőségeket, áZ összes magyar városok) g^V^füMők, üitülő- és nyarald helyek,e#é«i»égtígyi, s|>ort éa turisz* tlkai Intézményeket, szikszerü és bö YclVtaá\'ginfcltást ad mmdénről. aWilt ésaft egy Utasfták, vagy Utazni szándékozónak tudni kell. EZ a könyv az egész nap robo oió munkás, tisztviselő, hivatalnok mellé áíl és megmutatja, hogy szombat délutántól hétfő reggelig hol szív* hát friss \'tevétffft, hol pihenheti ki méfcát. f»l Üdölbct fel, hói érezheti jól magát, hogy az elkövetkező héten frissen, kipihenten vegye fel a munka és a kenyér harcát. A nyaralás rs nagy gottd. Az OMWE A* Utas Kc¥iyvéVel Itt (s a kispénzű em berkek ségí\'ségére siet. Bemutatjaa magyar vidék ezernyi széjwégét, a nyaralás és utazás minden lehetőségét, ismerteti á kedvezményeket, üroaffifátlt, takácsot ad, Ifányit, •De az Ízléses Máttttásu, finom papíron késziHt mü nemcsak aa utasnak, hanem az *otthon-ü1őknek<» Is élvezetes olvasmány. Lé\'ekben va* ldsffgdB fcörtitazásókat l \'het Végezni e <WWyv «égfof«gév41. Nagyban megkönnyíti ézt a könyvben felh/xlmo^ zott sok száz szetoltnél-fijzebb ereden fénykép és a térképmol!{ík!eteki Az egész mü vármegyék szerint) Wmtfriett gyórországOt, aYinik mwdt-n Városát és nyaralásra alkalmas faluját. Bennünket elsősorban Zala, illetve Nagykanizsa érdekel. A köriyv a két megyei városon kívül ínég tfl helységét ismertet. Ezek köfcül 1 "gyógyfüfdó, Í8 balatonpftrtí ütfilö és nyaraidhely és \'6 nyaralásra fclkaWnas beszervetoett egyébköz. ség. A nagykanizsai rész rövid történeti áttekintést ad, ismartelji a hatóságokat. "középületeket, műemlékeket. kÖWntttrtiényéket. Kimerítő adatokat Wözöl a közlekedés, lakás és ellátás, fürdőzés, egész>égügy, sport, szórakozóhelyek, turisztika, mránduló helyekről és természeti Népségekről. Képeket Is közöl, kár. Hogy ennek felírása hibás. A gondosan összeállított kanizsai ifcmertetőt dr. Németh László v. közigazgatási gyakornok, az OMWE, rtagykamzSai Trttéköje IHa. A\'IMHlntö \' Hépet adott Kanizsáról ügyes munkájával. Az OMWE kiadásában megjelent Az Utas Könyve sok gondtól, bosz-sfcuságtól és fáradlságtól kíméli ine« ife utaíőWtóöftSégt\'t \'-és épp ezért ötömmel olvasott könyv lesz. Most szülotett a 30-lk gyermeke É^fBr, au\'gusztus 22 Buliesti Mihályné született Kamalás l*lóra hevesmegyei clgányasszonynak ihost szöglett u 30. gyermeke. Az ifeszony elbeszélése szerint 10 éves ko-Hfttibn \'trtetit férjhez és most 46 éves. lí> évi házassága áiatt három Izlx n 2, egyszer pedig hármas ikrei születtek, A gyermekei közül csak egy felnőtt /fls a most született van életben. (Kiküldött sjwrtrovatvezetöak jelentése) Szent István napján került Zalaegerszegen lejátszásra a Schütz-kupa küzdelme utolsó fordulója, mc-lyen a Nyugati I, osztály nugyszorü képességű csapata, a Zatoe^rszegi To r-na Egylet került szembe az NTE-vel. Uár a k\'m>át a Zifayi nyerte 3 győzelmével, móyis jó iiagy érdeklődés előzte meg a meccset, mert a má-odik hely kérdését kebelt eldönteni az utolsó fordulóban. Az NTK-mek dórt te; len is elég volt a máfodtk heiyliez és mint ilyen, ezüsi órem díjazásban részesült. Az NTE-re nézve unnál is értékesebb a má odik hely megnyerése, mert mindkét meccsét a zalaegerszegiek ellen Zalaegerszegen kellett lejátszani, ami figyelembe véve a honi pálya előnyét, nagy p\'uszt jelentett u zalaegerszegi csapatok javára. Utóbbi gyenge szereplése után kevés reménye volt az NTK-nek még a döntetlenhez is, de ezalkalommal magára talált az e||>arcatált esapal és lía a belső trió egy kicsit Js gólkéjKJ-sebb tett volna, biztos győzelemről számol ha mánk be. A mérkőzés iz, palinak ban bővelkedett. Hlső félidőben az NTE meglepően jól játszott, bár | néhány "poszton tartalékokkal állt ki, • uzCinet után |>edig a ZTE volt fölény- 1 lien, de védelmünk embcrfeletü munkát végezve rombolta szét a nagyterű \' egerszegi csatársor sorozatos támadásai!. A két csai»at a következő relállitás-ban játszott: NTE: Csoudor — Csáki, Farkus — Radics, Hitler, Kudich — Wllheftri, Szollár, llofmann, Horváth,, Jelinek, 2TK: Horonits — Toinó.vcr, (tondi — Sza|>ó II., Bacsal, Dóczi - Szalxi I., Czirkovits, Saiben, Martinka, Szókrö-nyős. Váltako-ró já ókkal kezdődik a mérkőzés. Feltűnő szélien jáisajk az NTE, Ue a l>elsök a legjobb hírfyzctekct ki-hagj-jAk. Szollár, Jeünek^S méterről sein találják meg fez utat a hálóba, inajd Horváth kétszer egymásután közelről kapu fölé lő. Az NTE támad, mégis a ÁTK ér el gólt. A 14. |>ercben Czirkovits 20 méteres lapos lövése egész ártatlannak látszik, Oondor helyezkedik rá, de útközben Farkas térdének pattan és a laqxU a léc mellett hálóba jut (0:1), A 20. percben Jeli-nek kornerét Wilheim « tisztán á\'ló Hofmannhoz továbbítja, aki a saroklw lövi az egyenlítő ^ólt (1 : 1\\ Iízutáti jelinek játszi Határa ma^át, 5 méterről fölé lő. A ZTE is erősen támad, de szenzációsan játszó . Csá!(£-„. I Farkas.|>ár minden támadást szétrom-•Jhol. C.sondor is elemében van, d:>l}f» 1 is van WJ\\«n, de iiiegmutu^a, bogy nagyszerű fortiiáljan van. \' Szünet vtán néhány meleg helyzet 1838 soyutttut g. adódik mindkét kapu e^itt. Wilheim l>alliU»s bonilláját -siKerál fc»z egomegj kapusnak uehezen védeni, majd C»n-dor kétszer egymásután öklével tísz-láz biztos gólhelyzetben. A 45. percben Horváth a fél pályán álló Hof-mannlioz j»asszol, Hofínann »r. elől kalandozó ZTE védők között kiugrik, a kapuig \\«zjcll egyedül a labdát és 3 méterről küldött lövésében kapus beledobja magát, konierrv pattan o labda, de annak rugásám már nincs idő. Az NTE, valamint a mezőny leg. jobbja csáki volt. Ilyen szépen még nem láttuk játszani. Farkas nagyszerű partnerének bizonyult. Fejesei különösen értékesek. Csondor abszolút biztos kapus, nagy formában van. A half-sor legértékesebb tagja Radics volt. Ez az ör«g játékos korát meghazudtoló frls.MCiéggei mozgott és különösen a védeleml>cn \\*)lt nagy. Kétszer m -üres kaput mentette meg befutásával a gél-tói. Kudich, Hltter átlag játékot nyújtottak. A csatáror legjobbja Wilhcjm jobbszélső, wlt, de Jelinek is Jó volt. A belső trióból Horváth volt a leghasznosabb játékos, Hofínann jól Irányit, de tul puha. Szollár az elején megsérült és végig statisztálta a mérkőzést. ^ V" Az egerszegi csapatból\' Tomóser, Czirkovits és Bacsai játéka érdemei; dicséretei* Izsák l>in) mindkét fél teljes megelégedésére teljesen hibátlanul vezette a nehéz mérkőzést. A jubileumi serleget adományozó oéfi tulajdonosa, Schütz Frigyes a mérkőzés után meghívta a c«)>at tagjait és a v«AJlősé#t a Schütz cég gyönyö-rü«n berendezett üzletének és kékfestő-gyárának megtekintésére, majd alapo-■fan meg\\-eiKlégelte őket. Dr. Hoffmaim \'János, a cég junior főnöke lelkes, buzdító szavak kíséretében átnyújtotta a csapntniik az ezüst énneket. megért Dezső József, az NTE edzője irton-detl köszönetet. (Ofl) A Vasutasok és az NTE II. mérkőzése Eredmény 6 :0 (4:0) « V«*aU»ok j«váM A Nagykanizsai Vasutas Testedző Eg>«sület Horthy Miklós-úti pályáján az NTE, legutcibb Csurgón szép eredménnyel működő, második csapatát látta vendégül. Szép számú kőzJnség je;enlétél)on Flumbort szövetségi biró vezetése melleit folyt le a mindvégig erős iramú mérkőzés, A mérkőzést az egységesebb NVTE | csapata nyi\'rie meg 0:0, féíídő 1:0 eredménnyel. A g<)tok közül négyet a mezőny legjobb embere, Alkonyi középcsatár rúgta, inig egyet-egyet Dá-v*d és Szabó. Jó volt még u vasutas közvetlen védőimé, mig az NTE csapa. Iából Itollák hátvéd. Mindkét csaj*U az uj idényben a II. osztályú bajnokságbíin indul. Vasárnap keltés bajnoki futball mérkőzés lesz a Zrínyi pályán Augusztus 25-én liczdődlk az őszi bajnoki futlxillszezou. Mpit ismeretes, az NTE 11. csupatát is benevezte « Délnyugati ÍJ, osztályba, vuw\'iruap •z NTE II. a Szigetvári AK-al, a* NTE I. |A\'Uig a Szekszárdi TSE-vel játszik a i mi j no ki lantokért. A keuős bajnoki nyitány inlnt s|»rtkftrÖkb«n nagy érdeklődés nyilvánul uieg. A szenvedő, beteg nflket reggel íbgyömotra egy kis póhár Icr-méBiete* „Ferenc József" keseiü-viz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bél-MUiülésbez segíti és ezáltal Igen sok esetben rendkívül jótékony hstáisii van a beteg szerveit re. Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, v Iskola-szövetek, fehér és csíkos blouse-anyagok, Gallérvásznak az előírásnak megtelelő színekben, nagy /választékban kaphatók Kirschner Mór dlvalárubázában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. A SchOfz serleg végső helyezése: 1. Zrínyi 3 3 - - 17 : 5 6 2. NTE 3 1 I 1 7 : 9 , S S. ZTE 3-2 I 4:52 4. ZMOVE 3 - - 3 < : 13 - 1985. augugxtuB 23 ZALAI KÖZLÖNY % Fiatal orvosok — vigyázat! Egy furcsa IjCtegségről olvastunk a napokban. Kíváncsi természetűek va. gyünk s utána jártunk a dolognak. Sikérült megállapítanunk, hogy a fUr-cs!i betegség egy — uj betegság. «Fcl-találója> egy fiu|a| nagyváradi leány, akit mlniap .operáltak meg. vele a nagyváradi kórházban. Miután az jij betegséget még az egyetemeken nem Huiitják, szükségesnek tartjuk — különösen a flatal orvosnemzedék okulására — azt ehelyütt ismertetni. Az uj betegség rendkívül súlyos lefolyású is Jeijet, mert mint alább kiderül, 12 fokos lázzal jár. A Jietegvég különösen a fjntnl lányoknál vészedéi-ines, bár megkaphatják a vénkisasz-szonyok is, annál is inkább, mert n bacilusok több nié;er távolságból is hatnak. A beie^ség lefolyása egyebekben a kővetkező (a nagyváradi hiteles eset után szabadon): A betegnek - oki ekkor még Síép, fiatal és egészséges\' - Iá omiissi van. Iízzei kezdődik. A látomás után heves ábránd-képek gyötrik, - niajd naiv képzelődés vesz rajt erőt. likkor — kb. 4-Ő nnp muT/fl — Ritór K»jt uz ötletesség és hirtelen legyöngül. A fiatal rózsás arc liervadni kezd, n fénytelen kék szem csillog, majd köny-beiábad, a hangja elszorul sÚ). Fel-menő és lemenő ágbeli rokonok juj-gaUiak, rohanás, feje\'.lenség, kétségbe-esés — végre valakinek eszébe jut — és megérkezik a mentő. Kórház ... l»rtás... kedvesnővér... kórterem... fehér ágy. A beteg arcán valami r«ndkivüli fájdalom tükröződik, enyhe jajgatás. A lázlapon olt áll: 42 fok. Izgalom, ndndenkl talpon. Egyik orvos a másik után rohan hozzá. A beteg ugy nyeli a bromot, kalmopirinty pi-ramidont, aszpirint, sti>.K mint béka a legyet. A helyzet változatlan: 42 fok Injekciók, fájdaiomcsllapitók mind nem használnak. A leány néha heves szívdobogást kap, arca kipirul, szeme szokatlan Jángot lóv«l, d; a láz váltó-zatlan. Ujabb konzorcium... és ki-derül, hogy a szende leányzónak sem. mi baja. Minden normális, csak a magas láz érthetetlen. Végre napok muU lá\\«l rájönnek, hogy o szívdobogás és az arcpinosság egyenes arányban áll a kórház egyik fiatal orvosiak távo-zásával vagy közeledésével. f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (38) Az asszony ugy gondolta, el fog helyezkedni valahol, esetleg mint levelező. Négy nyelven beszél, majd csak lesz valalwgyan. Dolgozni fog. Már eiképzetlo magának, valahol mész-az ötödik emelelen kis szoba-konyhás lakás, egy szoba, l>ejárónő„ Istenem, de szép is lesz! Ketten, ők ketten * kis fluvnl. Ugy képzelte, a gyerek helyettesíteni fogja Dodót, ott lesz állandóan mellette, olyan szemel leszek, mint az apjának, épen olyan nagy, barna, szomorú szemek. Már maga clött látta a kis padlás szobát, egyszerű ágy az ablak mellett, szekrény, mosdó, persze mosdó is, fehér mosdó, ki* kerek asztal, három szék. Csak három. Minek is kellene több, ugy-jár hozzá senki, nekik pedig elég. Hármuknak. Három tányér, három pohár, három mindenből, fis ha András meglátogatja őket, (mert min-d«n szombaton el fog jönni s csak hétfőn reggel utazik vissza), p kicsi-kéi« ráadja sötétkék matrózruliáját, a kis fehér cipőoskét, lakk diszitésuel, ő tog teríteni, behozz" p vacsorát... P\\pn boldogan tervezgetett, mindent Megoldódik a i^iély: a 42 fokos láz - «sw?r«imj lázi. A beteg ezután alapos fejmosás után eibocsájthuió. Eg>«sck szerint a magas szerelmi láz egyeden hathatós orvossága és fájdalommentes operációja; — a karikagyűrű. Fiatal orvosok — vigyázat! __ -««. — (A megyéspüspök Italaicfcifemyvéseti) Vasárnap magas vendége lesz Ila-latonfenyvesnek. Dr. Itott Nándor me-gyéspüspök ezuiWl látogatja meg elő-(szőr a íjaiul balatonfonyvesi róm. kath egyházközséget. A megyéspüspök reggel lói 8 óü^kor vonul bo a templomba, aliol szent miséi és utána szent beszédet mond. Az egyházközség rendezésében most augusztus 15-én kellett volna megtartani a sorsjegyhuzást, mivel azonban még egy tekintélyes része a sorsjegyeknek nem kelt el, az egyházközség elnöksége kérte a hucis egy évre való elhalasztásának engedélyezését, igy a sorsjegyhuzás 193Ö. évi augusztus hó 15-én lesz Balatonfeny-ve.^en a templom előlü téren. — Im jlár-uk I) Ezredünk világháborús tűzkeresztségének évfordulóján pénteken, augusztus 23-án délelőtt 9 órakor az utódezred megkoszorúzza hősi emlékművünket az ezüst-koszoruval. Felkérem a bajtársakat, hogy a megkoszorúzásnál, úgyszintén (délután 0 Órakor a koszorú be véle lénél minél nagyobb s.ámban szíveskedjenek megjelenni. Schöfl ny. ezredes. — Orvosi hir. Dr. Neumann Henrich rendeléseit újból megkezdi.\'. — Törőlköxdk, damasztáruk, vásznak, slffonok állandóan dus választékban Slnger Dlvatáruházban. — (Épül a liődy kilátó) Megirluk, hogy a Becsali és Bazita közti ut legszebb pontján Fgerszeg egy kilátót épit, amelyet Bödy alispánról neveznek ej. A kilátó már épül ós legközelebb kerül felavatásra. Tervbe van véve, hogy Hcrczeg Ferenc mondja az avatóbeszédet. — Paplanok, flanell és gyapjutakarók nagy raktára Slnger Dlvatáruház a legapróbb lészletekig maga plé képzelt, hogy nem is .törődött a perrel, a veszteséggel, már egyáltalában nem sujnált semmit, kedves, meleg ottbont rendezett be magának képzeletében. Kész tervvel lé|>cll András elé, A fiu mosolyogva hallgatta, de azután össze, ráncolt homlokkal jegyezte meg, cz mind nagydn szép és jó, nem bánja, legyen ugy, dehát először is nincs állás, Mária meglepődött, tényleg, prre nem gondolt. I 1 Apróhirdetés. Kis fekete betűk. •Négy nyelvet biró úriasszony elhelyezést keres.. Vagy «Bárminek elhelyez-kedne perfekt magyar, német és angol, franciában jártas.... Márti egyszerre felugrott ós csillogó arccal jelente te ki, bojy elmegy Beyhersberg-hez. András elkomolyodott. Hövid szünet után kedvetlenül szólt: — Nem liánom, alvogy pkarod... Darvasról már nem is beszéltek, megszűnt, vége mindennek, alwgy az asszony mondani szokta. Vince csodálkozva tapasztalta, hogy úrnője nem törődik a gazdaságul, mindenre azt mondja, csinálja, aiiogy jónak látja, őt nem érdekli. Különösen meglepődött, amikor Máriai behívatta és egész természetes liangon közölte vele, liogy a gazdaságot átadják, a Rudolf uraság fogja átvenni, hozzon mindéül rendbe, állítsa össze a leltárt, legyen készjen, ha jönnek, ne kelljen sokut vesződni. Az öreg gazdatiszt nem Arcképleleplezés a Kat. Legényegyletbea Megemlékeztünk inár arról, hogy szeptember 8-án a nagykanizsai Kath. Legényegylet ünnepi keretek között felszenteli székházának újonnan épített nagytermét, amit maga a megyéspüspök, dr. Rott Nándor fog végezni. A felszentelés egyházi részét nagyszabású ünnepség követi, melynek egyik része Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, egyházi elnök és dr. Mutschenbac-her Edvln törvényszéki tanácselnök, világi elnök arcképének leleplezésen A Kath. Legényegylet tagjai ezzel némileg viszonozni akarják azt a szeretetet, amit az elnökség e két fáradhatatlanul lelkes és buzgó tagja az évek folyamán a kolplngi ifjú-ság nemzeti és vallásos nevelése és kulturális továbbképzése érdekében kifejtett. Az arcképleleplezésen ott lesznek a többi kath. egyesületek és szervezetek is. — ÍA határnál foft&k el a »zök641*fa lévfc körözött fiatalembert) A soproni rendőrkapitányság \'egy fiatal iparos-segédet fogott el minap, akit tiltott ha. tárádéit miatt 5 »api elzárás Ítéltek. A tárgyalás torán kiderült, liogy az illető Margi án János 20 éves asztalos-segéd, akit a csurgói csendőrség már liosszabb idő óta köröz. Margitánt, akit tőbbi«ndbeii lojiással vádolnak, most visszakísérték Csurgóra, ahol lefolytat-ják euenc az eljárást. — (A fiu esküvőre - a Mftn a halálba mqnt) Egy nagy szerelem utolsó felvonása játszódott le Szent István napján Somogyban. Vétek Katalin Anna 23 éves szép kaposvári leány megismerkedett egy ginuiázistu diákkal, A gyerek-, diákszerelem komoly szerelemmé nőtte ki magát és u Jiu az érettségi után házasságot is igéit a leánynak, aki kitartó hűséggel várta szerelmeséi, A fiu azonban időközben másnak kezdett udvarolni, sőt vőle- tudta megérteni, ml történt Máriával; Ugy beszélt pz egészről, mintha csak arról lett volna szó, liogy husz, vagy huszonöt kocsi trágyát vigyenek egy liold földre. Az asszony belűvalla a cselédséget is, bort adatott nekik, és Jtözőmbösen jelentette be az ámuló embereknek, liogy ő elmegy, u nagybátyja veszi át a gazdaságot. Aki akar, majd annakidején felmondhat, de okosabb, ha mindenki megmarad " helyén, az uj gazda nagyon jő ember, nem fogják megbánni. j t Az öreg szolgák kalaplevéve hal), gatlák úrnőjüket, egyikük kilépett a sorból és felelősségteljes hangon bejelentette, liogy Sk nem maradnak, elmennek Máriával, ha megtartaná őket. Helyeslő morajlás kísérte az öreg cselé,1 kijelentését. Máriu kis ideig nem válaszolt. Nézte a barna, ,\\zélescaontu embereket, egy pillanatra összeszorult a s/is<•„ — Köszönöm — mondta azután, — köszönöm emberek, sajnos ezt nem tehetem meg. Városba megyek, nemi lesz szükségem cselédekre — és hal. kabban hozzátette: — Én magpm í» dolgozni fogok.. Szótlanul oszlott szét az (rodaabluk felöl a nyntogy kétszáz Tőből álló cso-port. A bakköncsos, csontos emberek hallgattak. Megértették, liogy valami nagy dolog történt, csendesen mentek egymás melletU A szakadt, foltozott gény is lett — másfcal* A leány nem tudta felejteni w Uut és elhatározta, hogy azon a napon, pmikfor a fiu esküszik, ő öngyilkos lesz. Most S»ent Istvánkor volt a hűtlen szerelmes esküvője és a l^ány kiment a környék-beü <Öngyilkosok kútjához, ^levetette magát* Mire észrevették, már halott volt. , i . - L«fujabb őszi női és fértlszövetek beérkeztek. 8inger Divatáruház. - (fc*y liéUtei sipbaduIM rlőit m^ Itali a legyt^zboű) Varga Witcr bél; véuyesi földműves szerelmi félték<fi$? ségében egy évvel ezelőtt rálő.tt a nájp alkalmazásban lévő Prekácska Magdolnára. A golyó szerencsére nem találta £t a Kpányt, de a féltékeny gazdát egy évi fegyházra Ítélték. A gazda most egy hét múlva töltötte, volna ki büntetését, már nagyon várta, hogy szabod levegőre jusson, de\' ez nem adatott meg neki, mert hirtelen megbetegedett és pár nup alatt meghalt. Szerelmesét igy soha többet nem láthatja. - (Iimét matfw/dőíh.* a tOdöbetetf-gondozóban a A nagykanizsai tüdőbeteg-gondozó intézetben a szokásos nyári egyhónapi szünet után a mai nappal ismét megkezdődtek az orvosi rendelések. - (fcfcirojyUg-apl fegyházra MéMék a kapomurüi apagyilkost) MegirlA a zalai Közlöny annakidején azt a bes. Uális gyilkosságot, ami líupoiunérőn történt, idősb Fodor Mát a fejszével megölték, majd utána borotvával átvágták nyakát, a borotvát pedig kezébe adták, mintha az idős gpzda öngyilkosságot követett volna el. A megiudult nyomozás valóban öngyilkosságot álla-pitott meg, sőt az ügyészségen álnéven megjelent ifjú Fodor Máté, a meggyilkolt gazda fia, pld sajátkezükg vette át a temetési engedélyt. Már a koporsóban feküdt az «óngyilkos,» amikor az egyik csendőr észrevette, hogy az öregember Jejéa baltacsapá^ok van. nak. \\Jjabb nyomozás megállapította, liogy nci^ öngyilkosság, hanem .gyilkosság történt, Kiderült az is, bogy az öreget saját fia, ifj. Fodor Máté ölte meg, uiert szerinte nem tudta nézni apja költekezését. A kaposvári törvényszék most tartott ezügyben fő-tárgyalást, ambi Fodor Málé beismerte tettét, csak azt tagadja, hogy borotvával is ő vágta volna el apja nyakát. A törvényszék lvosszas tanácskozás után előre megfontolt szándékkal el-követett emberölésben mondta ki bűnösnek és ezért őt életfogytiglani fegy. házbüntetésre Ítélte. ingek alatt ösztönösen megmozdult va. lami, sajnálták úrnőjüket és csak mi-kor a npgy kapu bezáródott mögöttük, kezdték tárgyalni, hogy mi történhetett. Némelyik Sándort fagottá, aki « bejáratig elkísérte őket, de cz som tudott felvilágosítással sztolgálnh A külső iroda előtt széles körben álldogálva egyhangúlag elhatározták, liogy ukkof megmaradnak egyelőre a«. uj gazdánál, Sokan azon a véleményeri voltak, hogy valószínűleg még jobb lesz .az uj uraság, mint a nagysága, mert bizony azért ennek «ok bogam volt. Körösi, az öreg hajdú csendesen pö-dórgetie bajuszát éi csak annyit mon. dott: < - Majd eiváük. i Andrási eiciute nem szívesen barátkozott meg a gondolattal, hogy Mária ®lmegy, de lassan megnyugodott. Be, látta, liogy ilt nem maradhatott volna az asszony, mégis egész életét Darvav son töltötte, sokszor fájt vohia neki, ha elnézett volna a nagy fák fölött, az. öreg kastély szögletes tornya feli, Lassan elmúlt a nyár ls, de Mária teljesen megfeledkezett mindenről, mert képzeletét állandóan elfoglalták a na. ponként szaporodó terviek; a kis szobát minden pillanatban máskép rendezty be magának, \' (Ftolyt köv.) J LACKENBACHER EDE •xállité éa DEUTSCH ALFRÉD állalblzományos irodahelyiségüket Váiotház-épUlelibfil Bugáp-ut I. u. alá (Blankenberg-házba) halyazték ál. ZALAI KÖZLÖNY 1985. augusztus 23 A MKgy\'r !M Stf v«u4f| főtitkár. 7*1tUcán Jár ié» ■ tanulmi\\nyoa)\'\' n kár- dM, u.l»r.,lwi a Mh.s/jiiláKl- r.1 InftyKn l«\'h»li» egy mmltm uuo dát M^—i-ifcrut iu usaóáport rclU\'nditéwc áídAébcn. KAZölte egyton 0X1 is, l»fiv itfc&6*tez a tejDtn lelátWu kölcsönt kjnphatnn. Mint értrtefllünk, a jAí^JfU^sokal megkezd WSk az ö*íse|\' megtárgyalják üz éplikezésrc vonalközé részleteket ls. ■ - \'USllMlnok- M*. A\'Mnházt filét tif wrátnAnak elm-lapját ■ Walastevirz kisasszonynak, a v«<8 l«g)óhb n»tlíWJSnnk fínykípe rMaaut és benn « lapban oldalakon keresztül számol be a sriftháíl- Klet * fMskotai vitágbajnoksáií minden in-HmHásártt, RMnpáaan Ilhraztrált cikk. Wn m Annija n typ a O.vönityöabokréln pwtí na*y sikerét, .melyből rövidesen világsiker tehet, ntert nop-napniiln kítlföldi arerzddtelésl ajánlatokat k«p « Oyöngyöshokréta. Egyéb érdekessé-gek a/, aj számtxM: Ktirfnthy Frigyes teseéigHése . lludapesten tartözkodö japánokkal, I látvány 1.111 mozilewle, Érdfls Renée rikke, fíunyady Sándor riportja, Mtltlnis IJbaló kritikája is f«ft*oteK aek cikken és képen kWM M)IM * .uüitihui Jelenti be • Szinlníil Élet, hoRy kövelkezö szitjMban kezdi 01 közölni a világhírt! Ilay-léle diétát, amety ar egtxr. \\1íáflon Mrradnlrnosl-lotta a konyhát. namlirtrellékletill a rálMöban szlnt«kenllt k« nagysikeré hangjátékot közti, srenzáflés kottaslA-Ifr, 32 oldalas Rremiektap és kézi. munka- melléklet egészitl kl az uj szá-mot.\' A-r«Jlvénv oovai szerencsés nye. röi köaétt pedig e héten nagykanfcsrt ny^rék neveit-ia kösll. A mergelllet merénylet főtárg.yalása Marseille, augusztus 2t A macaelllel merénylettel kapcso. latban a tárgyalást október második feliben tartják meg. Az ügyész Rátol éi Kral) elten iyillm.ssngbnn vjilrt btlanészcúég dméo emel vádat ImWM IMmymtí: txiUrd. forgokm: cttMdtt. »nJiu«. 77-01 15 20—1545. 78-U Ifi30—15fi0, 7»*a 1545-1575. BO-m IS^Ó—1»«3, dunánt. 77-w 14 70-14 97 7»m UI5-151B, T9+t 1MJO-I520. IW5^-1530, — IM>i ptitvldtM I4A0-I4 ■• mái 1425—1490. Zabn| kOrip ljie—15W. Tmnrl búin Ml Uata •b bpeat 1540-1550. KU4a a laptalajdoaoa KSzgaxdaaigl W, Qntwb«MÍtyoMda^ii)41ulal UpElaU VlblaU Nagykaalsaia. IWalMJtmil -Zalai Kbolr. IttanaMa UMoal NanrtaMiaa 7a nán —8chr»nU— CUyton— StiuUlewartb gyfUlaAnyu ekék W>pé««H kormioyleoiez-cupágyitkiO, <oH kerék-il, az uj llpusok flan ~ " zaireióval. boronAk 2 Ingű és3 lagu, könnyű és nehéz kivitelben. analat- és lolArendsmben. Oarélék. Itaoakavéaák. iKiiíi.\' A,, aűánliür •WnaMS. BMTSpMMk. KaW^farek Kaphaték éa megtokjntheték nairrkanttaal lerakatában: Ország Jézsef mim Hogyan segítsünk a takarmányhiányon ? A tavalyi takarmányinség. utárt mindenki )obh évet várt. sajnos, éj* jren az ellenkezője teljesedett bei. A? idö viszontagságai miatt ismét óriási takarmányhiánnyal kell küzdenie a mezőgazdaságnak, úgyhogy sokan már most augusztusban téli készlethez, szénához voltak kénytelenek nyúlni. Ha ma már gyökeresen següeni nem. tudunk, enyhíthetjük a takur-mányinsóget többfélekép, nevezetesen : A meglévő takarmánynak legra* ckmálisabb l>cosztásávál, tavasszal korán, zölden kaszálható takarmány vetésével, a legelők és rélek gyors-hatásu szerekkel való feljavításával és végül évelő takarmánynö\\ lényeink gondozásával. Fon(os, hogy a vetendő takarmányok gyorsan fejlődjenek és nagytömegű termést adjanak. Ezért különösen a pillangós viráguakut bőven el kell látnunk szui«rfoszfáttal. Ennek hatására fejlődésük gyors lesz és megfelelő tömeggel hálálják meg a gazda gondosságát, i Hasonlóképpen a legelöket már most gyorsan ható műtrágyákkal szórjuk felül, a nyárvégi esők ha-hiBána igy a legelők erőteljes sar-jadzásnak indulnak és ha az ösá kedvezőre fordul, ugy Mindenszenteken tul ls terjedő legelőre számithatunk. Luoernásokat, lóheréseket késő ősszel, vagy kora tavasszal trágyázzuk fölül és a műtrágyát könnyű fogassal befogasoljuk. Végül a réteket is trágyáznunk kefl, ha szer* ves trágya, hig ürülék, komposzt nem áll rendelkezésre, ugy itt is műtrágyákat alkalmazunk. lU* dl|« vuirnap is laww >10 saéig Slramlékat márványból és gránitból c<*k Kovácsnál, Király u. 33., kaphat olcsón és Jót. 2788 Balatonmárián, a közismert elsőrendű üdülőhelyen, kedvező (altételek mellett vásirolhtt szőlővel beültetett, vagy üres vlllatalkat\' PelviláKositás : Narv-kaniiián, Zrínyi Miklós b. 2. sz. a. 2438 Egy szép abátf 16 költözködés miatt eladó. Cim a kiadóban. • 3049 lr*«..t«| »k>aá« alaM lapunk nyomdájában. Rnírknitt a Hevesi-fajta vérvörös fajdinnye. — Kapható Horváttinál a piacon. Poatáwal izemben egy kis Oalat- halylaéá tzeptemberre kiadó. Bővebbet Horthy Mikléa-ut 3. alatt. 3044 Ela6 faoahal Hus ár teciállitin. 1 k(. |ó marhahús caak 60 ét 80 fillér. Sertés-hut 1 pengd és 1.20 peagó. Simon István hentes és méixáros-mesternél a piacon én Kiikanlzsán Varazsdl-utca 3. \' 3053 Egyszobás lakáa ötszea mellékhelyl-sésKel november l-re-esetleg előbbre Is kiadó KOlcaey-utca 17. 6 Csányl László-utca 9. utcai anyai lakát november 1 re kiadó. 3055 Fiatal, arkflloaJla leányt nyugodt háx-tartátba azonnalra vagy el setére felveszek. Zsoldos ékszerész Zrínyi Miklés utca 43 3059 — (llárolmn«tfy«it nyolckor Indul n hévízi autóbusz) a Nagykanizsai Aoitó-buszvállalat minden vasár- ós ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kérésére most még korábt>an, háromnegyed nyolc órakor Indul a centrál elől. A kényelmes hé-vízi utm, — amely oda-viss»Jí mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vese-tőjénél. Bacillnsmentes I16DBB SZH1TU Hiegienikns i m » Hirdetmény. A surdl legeltetési társulat közzé teszi, hogy a tulajdonát képezfi korcsmát. szatócsüzlet, mészárszék és egyéb épületekkel nyilvános árverésen f. évi szeptember 8-án délután 3 órakor a helyszínen bérbe ad|a. Bánatpénz 50 ar. P. Kikiáltási ár 300 ar. P. Bérletidö 3 év, mely 1936. Január 1 én kezdódik. Egyéb feltételek a surdi körjegyzói hivatalban a hivatalos órák alatt, vagy a társulat elnökénél bármikor megtudhatók. Kelt Surdon, 1935, évi augusztus hó 5-én, 9eu4 Inra Buti B. B,6rg, társulati jegyió. társulati elnök. 16.935/1935 Árverési hirdetmény. A város tulajdonát képező Kölcsey-u. 15. számú házban 1 szobás lakást f. évi augusztus hó 24-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadóm. Bóvebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1935. évi aug. hó 16-án. .57 Polgármester. 17.520/1935. Hirdetmény. Közhitté Ipazem, hogy az állat-hiilaláa további érdekében a m. kir. Foldmiveléoügyl miniszter ur a Fu-tura rt, a Msgyar Mezőgazdák Szövetkezete és a Magyar Oabona-kereskedelml rt. budspesli cégek utján vámmentes tengeri behbzala-láról gondoskodoll. Ez a tengeri a m. kir. kormány állal az akció érdekében rendelkezésre bociálolt anyagi támogatás segélyével, a rendeltetési állomáson waggonban métermázsánként 13-50 P áron áll az igényjogosult gazdakOzönség ren-deikezéiére. Tengerit csak gazda igényelhet és csak olyan gazda, akinek a birtokában Itvö tengerlkéaziet a hiz-lalána már beilUtoti állatai (szaivai-mtrha, sertéa) szakságielének fede-zésán október Mcepéig nem elégséges. AZ 56 q-n felüli igénylések közvetlen a vármegyei m. kir. gaz dasági felügyelőséghez Zalaegerszeg, mig az 50 q n aluli Igánylátek a községi elfiljáróság u\'Ján adandók be, a gazdasági felügyelőséghez Zalaegerszeg s csak a; ok az igénylések lesznek flgyelembevehelők, melyek legkésőbb augusztus hő 27-lg a Felügyelősághez julnak. A lengeti árát minden Igénylő.ek előre be kell fizetni. Figyelmeztetem a gazdaköiőnsé-gel, bogy a tengeri siállltását végző cégek q-ként 3 pengős kötbért lógnak kikelni arra sz eselre, ba a megrendelő a részére juttatott tengeri mennyiséggel Üzérkednék, vsgy azt bál kinek eladná. Felhívom az érdekelt gazdakOzön séget, hogy Igényléseiket augusztus 26-lg jelentsék be a városi adóhivatalnál. Nagykanizsa, 1935. augusztus 21. w Polgármester. K.-T. Uutanbem Nyomda ás Miialal LaoaiadO Vállalata.Uoyrayoaááláliaii, Namkuiaáa. (FaialOa lUlatTauU Zalai Károly.) 75. évfolyam 190. szára Nagykanizsa, 1935. augusztus 24 szombat Ara 12 fillér ZALAI KÖZLÖNY -SÜSS é» UadóWtalali FM i. utm. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Klóflictétl áia: egy hóra I pengő 40 SIU S.erkciitóifgi (• kUdóhlralall [defuo, 71 a A vállalkozási lehetőségek biztosítása Mikor a kormány a gazdaadósságok szabályozásáról kiadott rendelettel az önhibájukon kivül eladóso-sodott gazdák, elsősorban |>edig a legkisebb gazdasági alanyok, a kisbirtokosok segítségére sietett, ennek a szükségszerű szociális védelemnek a nemzet nagy egészére kiható jelentőségét és gazdasági értékét azzal Igyekeztek némelyek lefokozni, hogy a kormány egyoldalú osztály-védelmet rendszeresit, megfeledkfe-i zik a gazdákhoz hasonló helyzetben lévő más társadalmi osztályokról. A tárgyilagosság legteljesebb hiányával kezelték ezt a kérdést. Nemi vették figyelembe, hogy az agrár Magyarország alapja, ereje mégis csak az a földművelő réteg, Mik-» száthnak azok az apró fűvel, amelyek meg sem mozdulnak a szélben, amikor a sások és bogáncsok Is hajladoznak, évszázados fákat pedig recsegve csavar ki gyökeres* tői a vjftar. Nem akarták meglátni, hogy ez a gazdaosztály önhibáján kívül összeroppanás előtt áll, hogy a mezőgazdasági termelés megállott és - amint a miniszterelnök annak idején mondotta az egyhelyben topogás vigasztalan képét mutatta a gazdasági élet. Nem akarták belátni, hogy ha a gazda a haladás utján felfelé jutni nem tud, sokáig egyhelyben sem állhat, hanem menthetetlenül, kérlelhetetlen törvényszerűséggel kell, hogy lefelé induljon el fokozódó sebességgel a lejtőn és akkor magával rántja a gazdasági élet ezer szálával hozzá-fűzött Ipart és kereskedelmet is. • A gazdavédelemmel tehát a nemzet fájának gyökereit öntözte meg a kormány. A további népies szociális gazda-ság|H)litlkai alkotások sorozatában uj fejezetet jelent az a rendelőt, amely a gazdasági haladásnak, az ipar és kereskedelem által • régen panaszolt egyik nagy akadályát hárítja <•/ az útból. Ez az a rendelet, amely a társadalombiztosítási járulék és kamathátralékok ügyét rendezi a méltányosság és igazságosság törvényei alapján. Rendezi pedig ugy, hogy ezeket a terheket részben eltörli, részben pedig elviselhető fizetési módozatokat • állapit meg. i Nem volt könnyű feladat ennek az egyáltalában nem egyszerű kérdésnek a megoldása. A termelés is a munkaadók érdekében könnyíteni kellett a felszajwrodott terheken, hogy ezen a téren is megszűnjék az egyhelyben topogás, másrészt azbn* ban ugy kellett ezt a műveletet végrehajtani. hogy a munkááok járadé* kainak folyósítása továbbra is akadálytalanul biztosítva legyen. A rendelet mindkét fél érdekelnek gondos szemmeltartásával találta rocK a helyes megoldást. A kormány, amikor a társadalom minden rétege a válságszülte terhek súlya alatt görnyed, nem elégszik A kormóny 35 millió pengőt fordit a telepités meginditására A Nemzeti Egység vasárnap válaszol Eckhardt Tibor támadásaira Fablnyl Genfben beszámol Magyarország gazdasági helyzetéről Buda|>est, augusztus 23 A miniszterelnök a Nemzeti Egység Pártjának értekezletén mondott beszédéljen lejelentette, hogy a telej pités megindítására a kormóny 35,000.000 pengőt fordit. Ez a 35 millió |H\'ngő a következő tételekből tevődik össze : 10 millió a Magyar Nemzeti Bankban van letéve, 15 millió az adó és illetékhátralék fölben való levonásából, illetve értékesítéséből adódik, 10 milliót |>edlg ugy szereznek meg, hogy a költségvetésben megszavazott 2 millió nengő telepítési hozzájárulást öt évre előre leszámítolnak. Fablnyi genfi útja Budapest, augusztus 23 Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter a jövő Ivét végén Genfbe utazik, al»l a "Népszövetség pénzügyi bizottságának szeptember t-én kezdődő ülésszakán beszámol Magyarország gazdasági\' és I>énzügyi lieiyzetéről és az ezzel kapcsolatos időszerű kérdésekről. A |>énz-ügyminiszter c-suk "egyedül utazik Genfbe, mert Imrédy Béla, a magyar Nemzeti Bank ebiőke most nem kivéri eu Az egész vonalon megindul a politikai élet /Budapest, augusztus 23 Vasárnap az egész országban meg indul á politikai élet. A Nemzeli Egység Párt Mezőkeresztesen válaszol Eckhardt támadásaira. A kerület képviselője, Mar- csckényi Imre ugyanis ekkor tartjd beszámolóját. A képviselőt Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter, Petneházi Antal és Antal István államtitkárokon kivül még 15 reform-képviselő is elkíséri. A kereskedelmi miniszter és a képviselők felhasználják az utat és Mezöke-reszturon megtekintik a Matyó ide: genforgalmi házat, valamint átrándulnak Tardra, ahol a mélyfúrást nézik meg. A Független Kisgazdapárt Alanyban tart gyűlést. Itt Berg Miksa báró tart beszámolót és Eckhardt Ttl>or is felszólal. A legitimisták Miskolcon gyűléssé nek és azon Zsigray, Grieger és Palavicini őrgróf fognak felszólalni. Anglia és Franciaország folytatják a diplomáciai tárgyalásokat az abesszin kérdésben Az olasz hadsereg félmillió emberrel Európa legnagyobb demonstráló hadgyakorlatát tartja London, augusztus 23 Illetékes körök szerint a minisztertanácson a következő határozatot hozták : 1. Anglia tovább folytatja Franciaországgal együtt a megkezdett erőfeszítéseket az olasz abesszin viszály békés elintézése érdekében. Anglia tovább munkálkodik Franciaországgal a népszövetségi tanács ülésének előkészítésén is. Anglia állás|>ontja ugyanaz marad, amelyet Sir Samud Hoare külügyminiszter julius 1-én a képviselőházban ismertetett. 2. Anglia nem függeszti fel az Olaszországba vagy Etiópiába irányuló fegyverszállítások megtiltásáról szóló Intézkedést. Ez a határozat nem Időhöz kötött és meg lehet változtatni szeptemljer 4-éig is. ha a körülmények szükségessé teszik. London, augusztus 23 Lanslxniriy angol munkaügyi ve« zctfl kijelentése szerint az angol kormánytagok állásfoglalása teljesen egységes az olasz abesszin ügy-l>en. Harcra csak akkor kerülne a sor, ha Nagybritániának Franciaországra való tekintet nélkül tisztázni kell a népszövetségi alapokmányra vonatkozó álláspontját. ; A csütörtöki minisztertanács egye. I>ekl>en semmit sem változtatott az angol kormány állás|>ontján, csupán kifejezésre juttatták azt az állás-]>onlot, hogy mindennél fontosabb-nak tartják a Franciaországgal való együttműködést. A fasclzmus ellen tüntetett az angol közönség Páris, augusztus 23 A Matin szerint a csütörtöki lon- doni minisztertanács ideje alatt a miniszterelnökségi |>alota előtt többezer főnyi tömeg verődött össze. A hangulat a lap szerint meglehetős ideges volt. A tömeg körél-en ilyen felkiállások hangzottak\' el : Le a fascizmussal„.lc a háborúval ! A rendfenntartó közegek alig tudtak a távozó-fniniszterek számára utat nyitni a tömegben, amit csak nagyon lassan sikerült eloszlatni. Tovább folyik a munka a békés elintézés érdekébe í London, augusztus 23 Az angol kormápynak eltökélt szándéka, hogy Olaszországot visz-szatartja a meggondolatlan lépésak-től. Franciaország és Anglia a diplomáciai tárgyalásokat folytatni fogják. Eden a jövő héten valószínűleg meg azzal, hogy egyes gazdasági rétegeknek hóna alá nyúlva, segítse őket a teherviselésben, hanem ha ezt a köz sérelme nélkül megteheti, le is veszi a terhek egy részét a vállakról. Különösen akkor. ha ügye. mint most, ezzel a rendelettel nemcsak azokat állítja talpra, akiken közvetlenül segít, hanem megteremti számukra az uj vállalkozások lehetőségét, tehát közvetve uj munkaalkalmakhoz juttatja a két-kézi munkásság tömegét. Jellemző, hogy ugyanazok, akik annakidején a gazdavédelem egyoldalú volta miatt eléggé hangosan panaszkodtak és akik hónapokjig hirdették, hogy a biztosítási és szociális terhek elmaradt részletei lehetetlenné teszik az uj vállalkozásokat, most, amikor a komány azon az iparos és kereskedő osztályon segített, amelynek éppen ezek a hangadók követelnek a gazdával egyenlő védelmet, - most mélységes csendben vannak, mintha tudomást sem akarnának venni, milyenhatalmas lendületet ad ez a kormányintézkedés a gazdasági megmozdulásoknak. Nem várunk tőlük Pál-fordulást. Nem azt akarjuk, hogy cselekedeleket, amelyek önmagukban hordják az elismerést, dicsőítő énekkel fogadjanak. Erro | nincs szüksége sem a kormánynak, sem a cselekvő népies szociálpolitikának. Annyi tárgyilagosságot azonban joggal elvárhattunk volna, hogy a rendeletet részletesen Ismertetve, megállapítsák azokat a területeket, amelyeken a jótékony hatás bekövetkezik. Ezzel a felvilágosító munkával hozzájárulhattak volna a vállalkozói kedv fokozásához. De hiába ! Ezek a kritikusok mán csak siránkozó panaszokra vaunak beidegződve. Ez az éltető elemük, mint halnak a viz. Ha a realitás szái-raz talajára kerülnek, megnémul-* nak. ZALAI KÖZLÖNY 1935 augusztus 24. Megkoszorúzták a 48-asolc hősi emlékmüvét Ismét Parisba utazik, hogy Lavallal tárgyaljon. * Nagy megkönnyebbülés Párisban Páris. augusztus 23 A francia sajtó megkönnyebbülten ir arról, hogy a csütörtöki angol minisztertanács kedvező határozatot hozott. Félő volt, bogy a miniszter-" tanács olyan intézkedést foganatosít, amely még jobban elmérgesiti a helyzetet. A Malin szerint a minisztertanács után bizonyos közeledés volt észrevehető, de a helyzet még mindig nyugtalan. Az angol kormány határozata után Uj-Zcland ismét elhatározta, hogy követni fogja Anglia példáját, Kanada i>edig az Egyesült Államok példájára, semleges kiván maradni. Páris, augusztus 23 A Times szerint csalódtak, akik azt hitték, hogy Anglia megmutatja a Néj>ssövetség által követendő utat, a csütörtöki minisztertanácson az angol kormány csak azt mutatta meg, hogy nem hajlandó magát lekötni egyik irányban sem. Anglia rendkivflli óvintézkedései London, augusztus 23 A tengerészeti hivatal a Földközi tengeren rendkívüli óvintézkedéseket foganatosított. A hajókat felszólította, hogy a kikötőkben lássák el magukat kellő löszérrel és hadianyaggal az indulás előtt. i 600 000 ember vesz részt egy olasz hadgyakorlaton London, augusztus 23 Római jelentés szerint végeláthatatlan hosszú sorokban megindult Olaszország minden részéből a ka* tonaság özönlése az alpesi tartományok felé. Az olasz hadsereg ugyan is itt tartja a háború óta a legnagyobb euró]>ai hadgyarkorlatot, a melyen 500.000 ember vesz részt, hadgyakorlatot, amely az olasz király jelenlétében bonyolódik le, maga Mussolini vezeti. A képviselők és szenátorok hadmentességét is felfüggesztették, hogy Ők is részt vehessenek Olaszország nagy hadgyakorlatán. Róma, augusztus 23 Az olasz frontharcosok most közölték, hogy a kapott külföldi látogatásokat egyelőre nem adhatják vissza, mert a frontharcosok közül nagyon sokan jelentkeztek a Keletafrikába induló hadosztályoknál szolgálattételre. í i | Falkoni konzul véletlenBI sebesült meg Addis Abeba, augusztus 23 Az abesszin császár, uia taünt értesült Falooni olasz konzul sebesüléséről, magántitkárát lovas kísérettel a sebesült elé küldte. Este az eliop kormány hivatakos jelentést adott ki, amely sz«. rínt délután öt órakor az olasz konzul a megjelent olasz kővel jelenlétében kijelentette, hogy véletlenül sebesitette meg önmagát. Ezalkalommal meg is köszönte az etióp hatóságoknak azt a figyelmességet, amit vele szemben ta-pusi toltak. I ! A nagykanizsai háziezred, a volt 48-as dicsőségkoszoruzta ezred tűzkeresztségének évfordulóján, pénteken reggel összejöttek az egykori bajtársak, hogy lerójják az élőkl adóját a harctéren hősi küzdelem közepette elesett bajtársak emlékmüve előtt. Volt valami megragadó ebben a csendes, de annál impozán-sabb és lélekbemarkolóbb aktusnál, amikor a mostani bajtársak elhozták a gyönyörű ezüst koszorút, a mely Nagykanizsa háztezredének minden küzdelmét, minden hősi harcát, minden győzelmét jegyezte fel finom müvü lápjaira, minden csalája, minden tusája egy feledhetetlen dátumban van lerögzítve, a mely örökké hirdeti a vité* 48-aeok hösk\'sségét, bátorságát, hazaszeretetét, magaáldozatát a magyar becsületért, a honi rögért, a hazai földért, a kicsi otthonért, a bogárhátú kis házért, ajiol a magyar család, a magyar asszony, a magyar ijyermek becsülettel állta meg helyét, mlg Ok vívták a tltánl harcot egy egész világgal szemben. És felelevenedett a tűzkeresztség napja, amelyből diadalmasan karült Megirta már a Zalai Közlöny, hogy a rádió augusztus 25-én helyszíni közvetítést ad Keszthelyről. Dr. Koudela Géza egyházzenei igazgató, a keszthelyi rádióközvetités értelmi szerzője, kivivója ós szpí-kere a naj>okban Keszthelyen járt, hogy az érdekeltekkel a közvetítés programját megbeszélje. A megbeszélések után a kővetkező program alakult ki: A délelőtti közvetítés alkalmából 10 órától 11.10-ig szentmise, szent* beszéd (Strommer Viktorln tihanyi apát), majd rövid ismeretterjesztő előadások : A r. k. plébániatemplom jubileumával kapcsolatban Stefaits Aladár apátplébános ismerteti a templom történetét és művészi becsét. A karmelita templomról Hász1 Brokárd perjel tart rövid ismertetést. A hitéleti és hitbuzgalmi megnyilvánulásokat Sólyom József káplán foglalja össze. Utánuk dr. Holub József egyetemi tanár olvas fel Keszthely történetéből - saját kutatásai alapján a község jubileumával kapcsolatosan. ■ ki a 48-ások zászlaja. Amikor keve-sebl>en érkeztek vissza, amikor megfogyatkozott sorok mutatták, hogy drága volt a győzelem, de diadúl-masan lobogott a 48-asok zászlaja. Valami elfogódottság vett rajtunk-erőt, amikor a hősi emlékmű előtt összejöttek Trianon görnyedt magyarjai, hogy fátyolos szemmel bár, de a tisztelet és csodálat, az elismerés és hála érzetével emlékezzenek meg azokról, akik ott voltak mindenütt a csaták élén, akik Leonidás-ként küzdöttek és még utolsó mosolyuk is a kis zalai rögnek, a szent magyar hazának szólott és kítegyék az ezred |>ompás ezüst koszorúját. Áldott legyen emlékük. Emlékmüvük az áldozatos hazaszeretet soha ki nem alvó tüzű oltára, . ahova mindannyian oda zarándokolunk erőt meríteni és igazi hazaszeretöt tanulni. - i Nagykanizsa közönsége a tűzkeresztség évfordulóján a szeretet piros rózsáival fonja körül dicsCsé* gés háziezredének, a volt cs. kir. 48-as gyalogezred hősi emlékművét... Délután fél 6-tól 6 óra 10-ig frmét Keszthely szólal meg a magyar rá-\' dióban. A közvetítés érdekes és újszerűnek Ígérkezik, mert a sablonos felolvasás helyett a keszthelyi élet vezetői ismertetik Keszthely külön* böző vonatkozásait. A közvetítés vezetője, dr. Koudela Géza kérdéseivel és konferanszaival tartja össze az egész közvetítés anyagát. Dr. Koudela kérdéseire a feleleteket a következők adják: Reischl Imre (általános tudnivalók és jel* legzetességek), dr. Gárdonyi Lajos (keszthelyi kultura), dr. Lénárd J&-nos (hercegi palota), Stolp Űdön (akadémia), dr. Szerecz Imre (gimnázium), dr. Klenipa Károly (művészetek), dr. Lovassy Sándor (mu-zeum), dr. Tamás Ferenc (Ipar, kereskedelem, mezőgazdaság), dr. Mesterich Elek (közegészség é« szociális intézmények), Tersatyánszky Géza és Svastits Géza (sport) stb. A fürdőről maga dr. Koudela Géza tart riportot, nehogy a fürdőismertetés elfogult hazai propagandának láscék. « Szó van arról is, hogy e program még bővül és lesz a közvetítésnek egy harmadik része, este - ha a rádió programja megengedi - dr. Berzsenyi László és dr. Vlllax István kétzongorás magyarnótái Keszthelyről szólalnak meg. A keszthelyi rádióközvetitést ért-hető érdeklődéssel várja nemcsak Zala, de a távolabbi vidék közönsége is. Iludape«t I. 17.30 Gergely. László zongorázik — 18.05 Magyarország amerikai szemmel. (Takaró Erike.i - 18.35 Kánnán Gizi énekel. — 19.10 Weöres Sándor és Jékely Zoltán verseikből olvasnak fel, — 10.45 Hanglemezek. Nagytakarítás a lemezszekrényben, — 20.45 Hírek. — 21.06 Az operai lázi zenekar. — 22^5 Cigáuyzene, Orbán Sándor énekel. *— 23.15 Paluky Vilmos jazz műsora. — 0j05 Hii<k. Buctapssl H. 18^0—19.10 Mi újság az aviatikában, (Magjwr Sándor.) — 19.15—19.50 Ko-tuánoiny Pál énekelj — 19.55 Mit írtak a lapok ma száz éve? (Nagy Adorján.) — 20.50—21.50 Hanglemezek. - 22 Hűek. Uéca. .103) Dr. Paul Rülinger: Angol ba. rokkzene, előadás lemezekkel. — 20.40 Szimfonikus hangverseny. - 22.10 Szó-rakoztató liangverseny, — 23.45 Vidám osztrák zene lemezeken. Szombat liudapMt I. 6.45 Torna. — Utáua hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Cltolnoky Viktor elbeszéléseiből, — 10.45 A Történelmi arcképcsarnokot ismerteti dr, BaLáta-Pirt László, - 12.06 Stepat Eugen bálalajkazenekara, — 12J0\' Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelzőtés. -13.40—14.20 Antal István zongorázik. — 14,40 Hirek, árak. - 16.10 Séta egy fiutal lánnyal. (Radó Lili.) — 16.45 Időjelzés, hirek. \\ 17 Setét György jazz műsora. — 17.50 Mit üzen a rádió? - 18JÍ0 Muzsikus történetek. (Kilián Zoltán előadása hanglemezekkel.) — 19 Mafcolcsy. Margit magyar nótákat énekel, kíséri cigányzene, — 19.50 «A vak szerencse.. Kádjlóbohóttt 3 felvonásban. Irta I)e. lamai«. Rendező dr. Németh Antal. — 21.46 H^rek. — 22.10 Zenekari hangverseny, — 23.16 Cigányzene. — 0.05 H|i*lu Budapest It 17.30—18.15 Hang*mezek - 18.25 Mezőgazdasági félóra. — 19.40 író ós politika, (Dr. Bory István.) — 26.16-21.45 Az 1. honvédgyafogezred sene-kara, — 21 Híi«k. - 21.30-22.20 lantos jazz műsora, Vajda Károly énekszámaival. i Bécs. 12 Lemeaek. - 16.40 Mandolin ka-mára zene. — 16.50 Hanglemezek 19.20 Dalok ós áriák. Énekli Rifó Mugda (szoprán), Songarán kísér Adolf mschner. — 22.10 Bécsi szimfonikusok rádiózenekara. — 23.45 Táncleme-zek, i Naptár: Augusztus 24. szombat. Rom. kaL Bertalan. Protestáns Bertalan. — Izraelita Ab. hó 26. Gyógyawrtárl éjjelt swlgálat e hó napban a .Megváltó* gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a klskanizsai gyógyszertár. Gőzfütdő nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknok). ^ Minden utján hiven szolgálja a Del-Ka cipő! Kapható: SZOMOLÁHYI ÁRUHÁZBAN. Összeállították a keszthelyi rádlóköz-vetltós programját Dr. Koudela kérdéseire Keszthely vezetőemberei válaszolnak a mikrofonba Mafc mrnmi*» 24 2ALA1 KÖZLÖNY S Bttcattsztrrfíáűiló S0Ont líászló őít Tahijában, Bucsii. eaentlászlón még maga a szent életű \'király épItKHítt kis -kápolnát a magya-tok Nagyasszonya tiszteidére. Ebben a kis kápolnában lielyezte el a Szent Szu* c*>áM>/ö szobrát. A Wpolnánnk jnár ujoui" «iue>i. Tágító \'templommá bővült már 200 évvel ezelőtt, de ínég uUmllg * rági melegséggel és töretlen húséul ál Sít I .ász ló magyarjainak szeretete ós ragaszkodása a magyarok Nag>3»sszqnyál»z, a kis falu Ájtatos templomának hangulatában Mikor az uj ^ca^plowot felépítették az ÖV kápolna helyéi), a Boldogságos Szűz uiár Akkor csodákkal tüni«Ue kl (ejs.t a kis szent helyet. Az első .esodá\'a. l0s eseményt.: egy révkoövároml asz-.szQuy gyógyulását Jialálos betegségből ma is emléktábla hirdeti a szent szobor kápolnájának foJán. Elegendő \\-olt ez az egyetlen e-Wa arra, hogy haraaro. san az egész Dunántul népe tömegesen zarándokoljon Bucsu-szentlászlóru. A népes zaráialoklatoknak volt "köszönhető, Jxogy a kegyhelyet gondozó ferences atyáknak ugyancsak hamar gondoskodniok kellett arról, liogy megfelelő templom áfljon az ezenM zarándokok rendelkezésére. Az ő buzgósá-guknak köszönhető, hogy a csodát követő érben, I7l4-t>en\',t már lerakták a mai díszes templom alapjait. A hagyomány wem mondja meg, mikor került az ősi kápolnába a csoda, tevő Mária-szobor. Csak annyit -tud, hogy a messzi századokban remeték voltak a írtenthely ősd és az ő vezeklő buzgóságuk volt a kis kápolna és a Márfa-tisztelet éltető lelke a piagyar történelem zivataros Időiben. Vertószi-nül«g ősidők óta a kápolna kincse volt a "fcaent szobor és minden adat arr« mutat, hogy már Szt. László idejében ott irónofc a kápolna oltárán. Err« vall az ís, hogy a szobor kormánypálcát tart « halkezében, tehát Mártát, mint királynőt ábrázolja: ennélfogva « «z«bor eredőkét abban a korban k«|l keresnünk, amikor őseink Máriát Elsősorban mint a magyarok Nagyasszonyát tisztelték. Ez a kor pedig n magyarság «lső keresztény százada volt, az a száxsidVvamelybe* első szent királyunk örökre felajánlotta Nagyasz-Monyuoknak koronáját és országát. A szenthely krónikába xengelcg gyógyulásról Aud. A -századok folyamán «áz és száz rtyógyUhataUwi. beteg nyerte vissza egészségét: akadtak olyanok is, akik szinte halálos órájukban hozatták ide magukat kocsin és alighogy elmondták a szent szobor elölt forró imádságukat,,meggyógyulHk. Körülbelül száz éve, egy -szegény béna mankón jóit • kiogyhclyie ós mankói most is ott függnek a szentélyben, mint «,eleven bizonyságai Nagyasszonynak örök jóságának. Buc*uuei)tlá!*lél íuJiH a Boldogságos Saüz unuyl más kegybelyét, nem •gyaacr .ekml BsapáM* Bujtották. — 1874-ben rettenetes tűzvész pusztította *l • templomot. Ekkor mutatkozott weg nemcsak a flaju, nernp^k a Du-»á«iul, lumcm nz «géüz magyarság w*«h«tó r««aazk©di>a Magyarok N*fy-asszoayéboz: a íOreuoes atyák hivő «**váta o haza nagyjaitól kezdve a legszegényebb földművesig, mindenki »«Rjr lelkesedéssel hordta adományait * kegy helyre é» «MUfik következménye ^olt. lwgy a *empluNi Ji»iu»»osan. újra ré^ díszében MgyogpU. Még nincs ne- gyedszázada, hogy a fotenoos atyák buzgóságából lényescű ujj ítéltették és feldíszítették Mária bucauszent\'áu\'öi kegy helyét, hogy méltó hajléka legyen a Nagyasszonynak és Szt. Vitus erek-lyélnek, amelyeket az, egj-jk ferences atya a Szentföldről hozott. L. M. A nagykanizsaiak az idén különösen kitesznek magukért. P. Cziríusz Vik-torin plébános erősen megszervezi a szeptember elsején induló tradicionális kanizsai nagyzarándoklatot, amit sze. mélyetfen is vezet az ősi kegyhelyre, Kucsuszentlászlóra. Az idei szentlászlói zarándoklat impozáns megmozdulása lesz a ktuiiz.siii katholfyusságnak, ame. Íven társadalmi osztályra való tekintet nélkül nagy számban vesznek részt a kanizsaiak, jelentkezni már most lehet a plébánián vagy a sekrestyében. Párisi kis lexikon — magyaroknak Páris, augusztus hó (A Zalai Közlöny tudósítójától) Ady. Baedekker helyett Ady köteteket hozz magaddal utazó. A Gare de L\'Esl-en érkezel s a Gare de L\'Est-röl ragad majd ei .a füttyös barna szörnyeteg.. Mihály utja, a Szajnává Mont-maitíe mind Ady sorokat Idéz. Ady tanit .meg rá, liogy jtt ámulni lehet és tanít n*cg a névtelen sodródás szép örömére ebben az .embereürüs gigászi vadonban.. A. Amerikai lányok. Magasak, soványak és elég rosszul öltöznek, de vlaeont mindenütt ott vannak. Mindent mér-lcgie tevő hűvös csodálkozással ácfp. rognak a Ia>uvj« képei előtt, sürü karélyban állják körül a Milói Vé-huszt és nem tetszik nekik öreg barátnőnk. Kövérnek találják, a törzsét hosszúnak, a lábait rövidnek. «Olyan, mini Mac West — nyávogja az egyik ásítva. Boul-Mich — Szent MUiály útját nevezik igy a diákok és jnüvészek, ökiknek ez a láj laz egyik hagj-ományos hazájuk. Hosszú utoa, dél felé \\«zet az Orieánsi kapultoz, tele van olcsó vendéglökkel és ujságáruslxklékkal, a melyekben a világ minden újságját meg íeliet találni. Itt síoktani vemij hiagj-ar újságot néha. Champs Elysée. Páris Andrássy-utja. A Concorde-től, a legnagyobb tértől a Bois de Bonloquc-ig (park, erdő) vezet. A közepetáján van a L\'Are de Triómphe, ez « hatalmas négylábú diadalív. Az alatt a középen örök- mécs lobog egy bronzlap fölött, ez a* ismeretlen kalona emléke, A diadalív lapos te lejéről szép kilátás nvllik Pá-risra (2 fftne). Cité Universitaire. páris uj diákvárosa. Nyomor, romantika és pzcjelem nélküli elegáns uj építkezés, kisebb-nagyobb paVillonokkal, komfortos, fe-jedclmi diákszobákkal. Fájó kérdés: • Miért nincs nyigyOr pavillon?> Conoorde. Négyszögű tér a Tuilleriák kertje, a Tengerészeti Minisztérium, a Champs Elysée és a Szajna között, a NapoKon hozta egyiptomi obeliszkkel. A Champs Elysée felőli oldalán teg-na|>eiőtt egy padon egy magyar leány azt mondta a barátnőjének:., és amikor a harmadik gyerek megszületett, azt mondta o Béla... Ixíuvre, Jámbor idegen, ha dsak egy napol szántál n Louvre-rfi, érne a világ legnagyobb múzeumára, inkább no nézd meg. Ide hónapok kellenek. Az egy napos álszaladás legföljebb elkábít, elfáraszt és elbutít s ha kijöttél ugy érzed, ettinmlt sem láttál. Madeieine. Kedves női név s azonkívül szép görög stílusú oszlopokkal körülvett temp\'om Páris centrumában. Itt tartják Páris legfényesebb esküvőit. Metró. Földalatti. Gyors és olcsó. Átszállással a föld alatt. Amig a föld a|att maradsz, annyiszor szállsz át, ahányszor akarsz, öt kocsiból álló egész vonat cipel, automatikusa^ záródó ajtókkal és kalauz nélkül. A je. gyet akkor kezelik, amikor letépsz a föld alá. Magyarok. Sokan mindenfelé A Cha-teict-i metro állomás hosszú földalatti folyosóján egy "ur magyarul káromkodik, a muzeumok padjain fiatal párok vallanak szerelmet magyarul — s e\\. kalmam volt hallani egy öregedő hölgy kedves magyar prédikációját, amit a rendőrfőnökség ablakpárkányán sütkérező nagy fekete macskához intézett: «Poupou, már megint verekedtél.,.. , OrWay G>«la Ha fái a leje és szédül, hs telt-léget, béíizgtlmat, gyomorégést, vér-(ódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc Jóisei" keserDvizet, mert oz a gyomor és a belek működését előmozdítja, az cpekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést fokozza. Legalkalmasabb nagy választékban. r Prognózis: Qyenge légáram, főleg keleten és a fővárosban délután még zápor, zivatar. A hő-( mérséklet alig változik, a mélyebb helyeken hajnali köd valószínű. Egy orosz tanár érdekes kísérlete London, augusztus 23 A Nemzetközi Élettani Kongresz-szuson Brunswo.nszky orosz tanár érdekes kísérletet mutatott be a haj Iáinak két fázisáról. A tanár szerint a halottat akkor, ha a sejtrendszere *nem halt ki. életre lehet kelteni. Egy élettelen kutyán mutatta be kii sérletét a tanár. A kutyál>ól lassari kiszivattyúzta az utolsó csepp vérf is, ugy hogy a kutya a legcsekélyebb életjelt sem mutatta. Ekkor lassan visszaszivattyuzta a kutyát vérét, mire annak szive újra do-Iwgni kezdett. Ez a kísérlet azt bizonyltja, hogy sikerrel lehet alkalmazni a módszert embereken Is, különösen a baleseteknél, ha a szivgyengeség miatt sebészi beavatkozás nem lehetséges. _ Budapesten elfogták a szökevény lengyel tőzsdeügynököt Budapest, augusztus 28 A krakkói rendőrség fádión körözést adott ki Paar Vilmos tőzsdei ügynök ellen, aki állítólag egy len^ gyei bankártól 36.000 zloty értékű értékpapírt vett át, de nem számold cl vele, hanem megszökött. A jíestf rendőrség most a szökött tőzsdeügynököt elfogta és az ügyészség fogházába kisérte, ahol a lengyel rendőrségnek való átadásáig fogv» tartják. __i A Hwerpooll tőzsdén emelkedett a buza ára London, augusztus 23 A buza ára a li%ver|>ooli tőzsdén* az utolsó napokban három penniveV emelkedett. Ennek okát abban látják, hogy a búzatermelő országokból kedvezőtlen időjárási viszonyokat jelentettek, az Egyesült Alla-mokl>ól pedig alacsony becslés érkezett. ZALAI KÖZLÖNY 1938 augusztus 24 Melege van? Igen ! - mondja ön. És kérdés nélkül ls i>anaszkodnak az emberek; hogy milyen meleg van, Dehát nyár van és a komoly tudósok megállapítása szerint ls : nyáron meleg van. Igy van ez, mióta nyáron is süt a nap. De neki ehhez előjogai vannak. Ez ellen tiltakozni felesleges. Ha mégis melege volna : védekezzen ellene. - De hogyan ? - kiáltja harsányan a hőség áldozatainak kórusa. A napokban olvastunk valahol a meleg elleni védekezésről, de nem volt precíz a dolog. Most ml akarunk hozzáfűzni pár tanácsot, különös tekintettel a hálátlan utókorra Tehát figyelem. Először is : ne legyünk idegesek. Könnyen elviseljük a hőséget, ha bennünket mindén hidegei; hagy.-Különöscn szól ez az üzletembereknek. Bár az sem rossz, ha az üzlet - elúszik. De ilyenkor vigyázni kell s néni szabad azt mondani: Kinn vagyok a vizből! A jó kereskedő Ilyenkor benn marad... és úszik... Ajánlatos és stílszerű s|x>rt:. Hideget keresni I Higyjék el, nyáron legüdítőbb társasjáték a : hideglelés. Ifjú szerelmeseknek ajánljuk i Kérjék meg szivük választottját, hogy viselkedjenek velük szemben - fagyosan. Különösen akkor hat frissltőleg, ha már ugy viselkedik, mint egy jégcsap. - De boidogtalart szerelmesnek lenni sem rossz igy nyáron. Higyjék el, nincs lámpásabb dolog, mint ha egy leány neip jön el a randevúra és vizben hagyja az embert. Ugyanez a módszer ajánlható az üzlettársaknak is. És ha már a kasszával meglógott a Társ, akkor a vasúton ne jegyet; hanem jeget váltson. Szól ez a jegyespároknak is ! Még egy tanács a Társ-nak. Ne nagyon fusson, mert kimelegszik. Sokkal jobb, ha lassan megy ! Akkor legalább - hűvösre kerül. A vicceken ne nevessünk. Legjobb, ha kánikulában ajkunkon fagyni hagyjuk a mosolyt. A tőzsdéseknek eláruljuk, hogy lehet meggazdagodni: Vegyenek higanyt 1 Az biztosan felmegy. Politikusoknak is egypár jótanács : A kormánypártiak járjanak baloldalon. Ott van legtöbl>ször árnyék. De népgyü^ésékre se rossz járni. Ott olyanokat hall az ember, hogy elhűl. A kormány Jó tenné, ha mindenkire, aki izzad, izzadót vetne ki. Ez azért is remek ötlet, mert könnyen kapni tőle hideglelést. Még egy tanács a képviselőknek. Ha melegük van, menjenek a parlamentbe. ott van egy hüss pad : Kenyeres-Kaufmann hült helye. Brrr... mi már fázunk. És ha most kérdeznénk kedves Olvasótól : Melege van ? - biztosan azt felelné : Nem ! El is hisszük. Mert ettől a cikktől biztosan mindenki megdermed... __-nö. — (Kinevettet* a vármegyénél) A főispán dr. Mesterich Illek keszthelyi járási tisztiorvost tl>. megyei tyátí-főorvossá, Beznicza pá| dr. és Vidn Sándor dr. vármegyei közigazgatási gyakornokokat pedig tb. szolgabirákká nevezte ki. — (A* OTl egerazejtl kerfllell péta* tárának uj vezetője) dr. Knrtsoke József tilkár lett, akit a budapesti központból küldtek kj. Rónay dr.-t, az eddigi ügyvezetőt ugyanis mint isme-ieies, Kaposvárra helyezték. — (VáSárátheij-ezés) Az aüsjíán megengedte, hogy C.sesztreg község aug. 25-ére, vasárnapra eső vásárját augusztus 26-án larthas.su meg. — (CJmadományozáH) A kormányzó Jászóváry Schörger János dr. keszthelyi akadémiai tanárnak nyuga\'omba-vonulása alkalmál>ól érdemei elismeréséül a guzdasági akadémiai cim<-\'t adományozta, — Ontod hir. Dr. Benedig Árpád fogorvos (Deák-tér 3.) szabadságáról hazaérkezett és újból rendel. — Kl\\«si)ett a folyó hó 13-iki vései országos vásár alkalmával égy Dömötör névfeiiratn vásári sátorponyva a vésel országúton, a füszerüzlelig terjedő ut-vonaton. A becsületes megtaláló illő jutalom ellenélxin a vésel csendőrségnél leadni szíveskedjék. [ — Paplanok, flanell és gyapjutakarók nagy raktára Slnger Dlvatáruház — (A »«lae>rszpgl felsőkereskedelmi iskola jubileuma) A zalaegerszegi m. kir. állami felsőkereskedelmi iskola szeptember 2-án üli "meg az intézet fennállásának 50 éves jubileumát, fé-nj-os díszközgyűlés keretében. A jubileumon a nagykanizsai intézetek is képviseltetik magukat. — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Sehützéknél szép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészül. — (Kimarad egerozo# Appoiiyl-kép leleplezése) Egersz g vános, mint ismeretes, augusztus 31-én jubiláris díszközgyűlés keretében leakarta leplezni gróf Apponyi Albert arcképét. A leleplezés özv. Apponyi Albert grór-nö l>etegsége miatt most elmarad. — Legújabb őszt női és férfiszövetek beérkeztok. Slnger Dlvatáruház. — (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia | hátsó kistermében. LACKENBACHER EDE azállitó éa DEUT8CH ALFRÉD állatblzományos irodahelyiségüket Városház-épül téböl Sugár-ut I. az. alá (Blankenberg -házba) halyazték át. a ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE 09) (Mindenük a másiké volt, boldog, akaratiaian összetartozásukban álomvilágban éltek, uz általuk meghatározott módon. Kika|>csolódtak az életből, ketten, két kicsi ember megállt a végnélküll rohunásban, csendesen félrehúzódik és szorosan egymáshoz simulva hagyták eldübörögni maguk heilett az idő mindent elsöprő^ hatalmas kerekeit. A nagy «Bn» eltörpült, összezsugorodott és u másik csodálatos meseszerű alakká nőtt meg: teljesen kiegészítették egymást. Egy csillagos, nyáresti sétán eszükbe Jutóit a jövő, melynek e pillanatban egyetlen szilárd pontja: — a báró. Mária kijelentette, hogy most már mielőbb utazik. Mikor elbúcsúztak, András mély.\'n az asszony szemébe nézett. — Kicsi — mondta — ne felejtsd e|, hogy nem mindig az a kevesebb, aki kér. Mária szorosan átölelt\'. Ne félj Dodó - felelte és beült u volán mellé. A fiu elmerengve nézett a napfényben kéken csillogó autó után. Ami gondolt, hogy a báró talán ki ukurja majd használni uz alkalmat. I)e rögtön megnyugtatta magát. Elvégr-1 ur, aki ezt nem fogju tenni. És -őrömmoj gondolt a kis lakásra, — valahol az ötödik emelelen. Ismerte. Máriát, tudta, hogy be fogja tartani szavát: dolgozni fog. Nehezen megy majd, de... de lesz valaki, valami, amiért érdemes lesz dolgozni, aki cröt a<l majd az asszonynak. Éva csak ritkán, egész homályosan tűnt fel képzeletélHjn. A múltkor is egy cselédasszony megállította, kérte, nézze meg a szobáját, bedőlt a kemence,) legy n szives, engedje meg„ hogy a kőmüvtis kijavítsa, fis bent, a piszkosH szük szoljában, a bedőlt téglák láttára eszébejutott Éva. Maga sem tudta, miért; egyszerre maga előtt látta a fáradt, nagy szemekkel fekvő asszonyt, ugy gondolt rá, mintha rokona lonm*. Érdekes — gondolta, — mintha unoka- testvérek lennénk, ahogy Grétet szeretem, a kis bécsi unokahugomat. fös a vörös, Járó gyerek, az is mintha rokona lenne, ugy nézte,, rokonosan. Olyan vendégváró szeretettel, mint kjs kölyök korában, minden vendéjfnek előlegezett egy csöpp szeretetet, mindig szoktak valamit hozni, meg aztán vnltihogy benne van az emberben. Igy gondolt Évára is, megszokott rokonosan és mintha azok közé tartozna, akiket ritkán lát. A gyerek pedig, hát Igen, uz a feketehajú* bőgő gyerek,.. szintén rokon. Apu jutott eszébe, uki azt mondta, hogy minden csöppség aranyos, mind szép, okos. Hogy lehet mégis, liogy annyi csunya„ ostoba ern-l»er van a világon? És ez, u kis bőgő emberke is olyan volt, Nagyszerű gye-iek. Igen. Mária megállította autóját a nagy sárga házcsoport előtt. A kimagasló, középső házon óriási vasbetük: <Ká-tai Köszénbányák R. T.» Kopott feketén meredtek a hatalmas betűk az átlátszó kékségbe. peketeruhás, aranyzsinóros ember udvariasan nyitotta fel a .széles ajtót. — Méltóztassék kéi«m erre — és odaszólt a üftboynak: — Négyes, vezér. < A negyedik emeleten tágas előszó-bál»a vezette a boy. Vagy öten ültek a kényelmes bőrszékeken. Megint egy aranyzsinóros fogadta. — Szabad a számot kémem ? Mária értelmetlenül nézett nl, mire az bocsánatkérően jegyezte meg; — Ja ugy, privát,, ugyebár, kérem alássan? Az asszony bólintott. Most kinyílott a zöld, párnázott ajtó, két ur jött ki liátrafeié nagy hajlongások közepette. A zsinóros intett Máriának és betette mögötte oz ajtót. Aluc\'ony, barna Íróasztal melleit ült a báró, néhány újság és sok különböző szinü ceruza feküdt az aszta. Ián. Kapcsolótábla, . fényes , rézdugók- Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy ke-resztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes természetes Ferenc Józwt keserűvíz mindig puha, könnyű szék-ttrOléat és kielfg\'tö rmésztést szerez. — (KöaépKfcoTal tanulók szamára) még néhány férőhely áll rendelkezésre \' Szombathelyen a Sznlézi Rend f|u-Internálasában. Havi tartásdíj 12 pengő. Bővebb felvilágosítással az igaz. gntóság szolgál. _ (Kiskorú baromfltolvajplcat fogott el a rt*idő«*ítf) Csács községben uz utóbbi Időben rendkívül sok baromfi tünt el az udvarokról és az ólakból. Hiába vigyáztak, a baromfiállomány napról-napra fogyott. Most megoldódott a rejtély is. A rendőrség Egerszegen két fiatal cigánygyerekre lett figyelmes, akik házról-házra Jártak és csirkét kínáltak eladni. Az őrszem bekísérte őket,a cigányok hosszas tagadás után bevallották, liogy ők dézsmálták meg a környékbeli gazdák tyukállo-mányát, a baromfiakat a városiján eladták, a pénzt pedig elmozizták. Bün-lajstromukat most állítják östze, — Törölköiök, damasztáruk, vásznak, fllffonok állandóan dus választékban Slngor Divatáruházban. — (MJg a család nyaralni volt — kifosztottak villájukat) Keszthely után most Zalaegerszegen kapott lábra a villákba yoIó betörés, özv. l.ondvuy Jánosné zalaegerszegi úriasszony és családja egy Jiéi óta Balatonfenyvesen nyaralnak. Az asszony Mátyás király-uti háza igy üresen inajadt ós a betörők nyugodtan garázdálkodhattak. Ivgyik reggel a szomszédok azt vették észre, liogy az egyik ablak nyitva vun. Miután tudták, liogy a házbcüek nincsenek itthon, értesítették a rendőrséget. Detektívek mentek a helyszínre, akik az ablakot betörve, a lakást pedig teljesen felforgatva találták. Azon-nal látták, hogy betörés történt. Távira-tilag hazahívták a nyaraló tulajdonost is, akinek segítségével csak ezután ál-litják össze az élveszelt tárgyakut. ka|. Telefon, furcsa,, hajlított, forgat-haló kurtái. — A, — ugrott fel udvuriasan, — kis nagyságos, nagyon kedves- liogy meglátogat egyszer és milyen szép lettl Mária kezetnyujlott, rögtön rttért a tárgyra. Folyton szólt a telefon, Rey-hersberg lenyomott egy kis rézrudacs-kát és beleszólt a készülékbe, melyet nem is emelt le a tartójáról: — Fontos dolgom van, intézze el kérem u beszélgetéseket — és újra mosolygó lett az arca. A sarokban lévő kis asztalkához ültette vendégét, cukorkát vett elő, dgu-rótták**. — Nem értem, — fordult, csodálkozva az asszonyiioz, mikor ez elhall-gatolt, — nem értem. Hát miért aknrja kis nagyságosom Darvast\' otthagyni? Az asszony röviden elmondta a történteket, a kisfiút K,akit vár.., akiért dolgozni akar. < A báró először c>«dálkoZva kérdezte, liogy miért nem értesítette a férjhez-meneteléről, meg a topokban sem olvasta. Az asszony őszintén megmondott mindent. Ugy ejtette kl a szavakat, mintha az egész világot megváltoztató dologról beszélne. Csillogó szemekkel, izgatottan figyelte a bárót, pki elhúzta száját. — Ugy? — kérdezte kis szünet után és szemtelen tekintetével vógignézetl rajta. - Hát igy AU u dolog? (Folyt kőv.) igftS. augusitus 24 Annyit máris megállapítottak, Iwgy u betörők »ok ruhaneműt vihettek magukkal, de valószinúleg ékszerek és más értéktárgyak is eltűntek. A rendőrség erélyesen nyomor a tettesek után. — A líraimon terütel. Megkeresni egy szál embert «z \'óriási, titokzatos és veszedelmekkel teli, hatalmas Oroszországban, Szibéria végiben hómezőin, bejutni az idegenek elől szigorúan rejtegetett eMl\'tott területekre. Megbirkózni a kommunista pártnak ez egész birodalmat behálózó és a hínárnál is foj-togatóbb kémszervezetével. Kijátszani az uj orosz világpropaganda olyan fa-naükus élliaroosail, mint a lobogó szenvedéllyel teli, gyönyörű Valéria petrovna, oki szerelmének finom, de erős Klrke-liálójával igyekszik guzsba-kötni a kiválasztott rérfit. A Palladis-nak ez a nagy sikert igérő pompás regénye a Pengős .sorozatban joicni meg. A fordilás Földes Jolán érdemes munkája. — (Háromnegyed nyolckor indul ■ hévjtf Autóbusz) a Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnepnap Ilévizre induló járatai egyre na-gyobb látogatoltságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kéréséje most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a Qentrál elől. A kényelmes hévízi utia, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. — II. (ourthst-Maiiler. S^Bjffay szivem. Anvo lUdellt, a £izdag gyárost autóba Leset éri, de csak autójának történik baja, ö m^jfi a bájos majorbun láheni ki fáradalmat. Itt ismerkedik meg Fraaziska von Dorneck-kel, uz elszegényedett gyönyörű leánnyal. A szerelem megszületik — ós Courths-Mthier föüéuyes íráskészséggel bonyolítja az érdekes cselekményt, amig a szegény szivből boldog sziv nem lesz. Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér* kaph"tó min-denütl. Nagy rejtvényolimpíász, kem-pályázat és u közkedvelt .Minden-féie, dmü melléklet egészíti ki a Milliók Könyve néj>szcrü számftit. Megjelenik minden héten. Előfizetési ára negyedévre 13 regény 2.40 pengő. Ki-adóhivatal; Budaj>es|, VU Andrássy-ut 10. szám. ÍAUf K02L0NY Vasárnap kezdődik az őszi bajnoki futballszezon Az NTE I. a Szekszárdi Tarallat, az NTE II. a Szigetvári AK al játszik Vasáhiap már bajnoki pontokért megy a harc Délnyuguton. Az al-szö vétség 12 csapata közül csak 6 játszik vasárnap, tehát csonkafor-duló kerül lejátszásra. A Irinyi va» sárnap szabadnapos, csak szeptember 1-én kezdi hivatalosan a szezont Nagykanizsán, a Pécsi DVAC ellen, ami nagy küzdelemnek Ígérkezik. Mindkét első osztályú amatör csapatunk, valamint a II. osztályú Vasutas és NTE II. már mintegy 6 hete trenirozik, hogy a meginduló bajnoki rajthoz felkészülten állhassanak ki. Gazdag lesz tehát az idén a futbailprogram. Néhányszor kettős bajnoki futbailmérkőzés lesz Nagykanizsán egy pályán, de ugyanakkor a Vasutas pályán az újonnan alakult Vasutas csupat küzd\' a bajnoki pontokért. Az NTE nagy fába vágta fejszéjét. Benevezte II. csapatát is a kaposvári alosztályba, ahol 1) csupat játszilt, illetve harool a bajnokság* ért. Szigetvárról kettő, Nagyatád, KRAC II., Csurgói TK, Dombovár! VOGE II., Barcsi IOK, Nagykunt zsai Vasutas és NTE II. a második osztály résztvevői- A csapatok legJ nagyobb része ismeretes a kanizsai közönség előtt, mert már a kai>os-vári alosztályban voltak az NTQ és Zrinyi ellenfelei és tudjuk, hogy jó játékerőt képviselnek. Miután egyesületeink a legna-^ gyobb anyagi nehézségekkel küzde-> ^ nek, Nagykanizsu sportjának fel-* lendülése céljából pedig szükséges volt az NTE II. csapatának benevezése, azért ugy oldotta meg az NTE a problémát, hogy kettős bej, nokl. mérkőzések alkalmával mini-, málisan felemeli a belépődijat. Igy a tribünülés az eddigi 80 fillér helyett 1 pengő, az állóhely 60 fillér helyett 60 fillér, diákjegy 30 fillér Jesz. Tagoknak természetesen érvé-nyes az BO százalékos kedvezmény, tehát tagok 60 fillérért tribünre, 30 fillérért állóhelyre mehetnek az augusztus havi tagdijnyugta felmu- tatása mellett. Aki a fenti kedvezményre Igényt tart és még nem tagJ ja, de tagja akar lenni az NTE-nek, az jelentkezzen Ozorai Ferenc vá^ rosi tisztviselőnél a városházán. Vasárnap a II. osztály legjobb együttese, a Szigetvári AK ellen mutatkozik be az NTE II. csapata. Néhány tehetséges játékos van közöttük, akiknek alkalmuk van most komoly bajnoki harcokban megedződni, hogy rövidesen az NTE I. csapatának rendelkezésére állhassanak. , Az NTE I. csapata pedig a Szek szárdi Turult látja vendégül első ellenfeleként. Az elmúlt bajnoki évben Nagykanizsán az NT£ nehezen győzött 1 :0-ra ellene, mig Szekszárdon 2:1 arányban kikapott tőle. A fenti eredmények igazolják szekszárdi együttejj jó hírnevét, igy rendkívül érdekes és izgalmakban bővelkedő kettős bajnoki küzdelemre van kilátás, i Az előmérközés fél 3 órakor, a nagy meccs fél 5 órakor kezdődik. Hétfőn kezdődik a női úszó-tanfolyam A Városi Strandfürdő vizét tudvalévőleg kicserélték, igy a KISOK * MUSZ egyesilett női uszótanfolya-ma csak augusztus 26-án, hétfőd délelőtt pontosan ü órakor nyílik ^meg dr. Berke József, a Magyar Uszó Szövetség helyi megbízottjának vezetésével. A tanfolyam egymásután következő 14 napon. At tart és előreláthatólag szeptember 8-án ér véget. Az oktatás Ingyenes, csak uszodahasználatért kell személyenként egyszersmindenkorra egy öszj szegben 1.40 P-t előre fizetni. Aki a tanfolyamon részt óhajt venni, jól teszi, ha már az első napon jelentkezik, mert a tanfolyam csak kellő számú jelentkező esetén lesz megtartva. Nem középiskolások is jelentkezhetnek, de csak korlátolt számiban. Városi Mo»g6 Augusztus 24 - 25-én Szombat—vasárnap ■agy magyar slégar I A magyar filmgyártás koronájaI Világsiker! A MESEAUTÓ Porczol Zita, Gombaszögi Ella, Berky Llll, Törzs Jsnö, Kabos Gyula, Gózon Gyula, Pothes Sándor, Herczeg Jenő e magyar színészet legjobb erőinek fe léptével. Előadások kezdete: szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A szombati ftftörai elttadáe filléres hely árakkal I Herczeg Ferenc a tudó* és az ember Irta: Crtaiir Elemér Herczeg Ferenc megjelent tanulmánykötetében - elme : Harcok és harcosok - van egypár dolgozat* amelyekből Herczeg Ferenc a tudós lép elénk. Persze nem. a szavakon rágódó vagy az adatkockákat merev mozaikká összeillesztő tur dós, hanem az igazi, az, aki visszavezetve okaira a jelenségeket, közöttük rejtett összefüggéseket dérit fel éa eddig nem* sejtett szellemi távlatokat nyit meg az emberiségnek. Az éleseiméjü Herczeg nem szorul arra, hogy magára öltse a tudós-mesteremberek hivatalos maszkját és súlyos vértezetét - a költő könnyed eleganciájával oldjp meg a legnehezebb kérdéseket. Mód-szere azonban szigorúan tudományos. Arcké|>et rajzolva a aemaet-rontó Károlyi Mihályról vagy az indus nemteli bősről, Gandhiról, elemezve a magyarországi németség1 nemzetiségi törekvéseit vagy a sokut emlegetett magyar kulturfölényt :a valóságból Indul ki és onnan az enx beri lélek ismeretével felemelkeűtta az egyetemes igazságok világába, közben kérlelhetetlen logikájával, mint pókhálót tépi szét a hazugságoknak azt a sürü érchálóját, ame--lyct gonoszak vagy tudatlanok az Igazságra vetettek, hogy megfejt-, sák. T Nem tudjuk, mit csodáljunk kfr kább, sziporkázó szjellemét-e, amely* lycl ragyogó gyöngyszemekké formálja gondolatalt, vagy azt a meggyőző erőt, amellyel tételeit ellenmondást nem tűrő igazságokká fokozza. Herczeg minden tanítása nem pusztán elméleti igazságot rejt magiban, hanem átcsap a gyakorlat terére: élet-bölcse véggé lesz s uiaga az írás tetté a nemzeti gondolat szolgálatában. Ta. altja nemzetét, figyelmeztet hibáira, mulasztásaira, vétkeire,, vagy megvédi a rágalmak ellen — erre az jutóbbifa fény«s példu a M«cken.sen-t«milmánya; mint cáfolat rövidségében is páratlanul művészi s Jiszlázza a magyarságot egyik legsúlyosabb bűnnek, u liáJút-lanságnak vádja alól. Az ember az ijgusi Írónak minden Írásából kiélezhető — fölöOegMuek Látszik tehát ftz^iíftaóm fölé .tett cim második fele. tfe "Herczeg kötetében van egy caöriíó rövidebb tanulmány, amelyek fokozotuibb mértékben tárják elénk az íróban az embert s éppen olyan vonásait, amelyek hatalmas a*, tolásaiban árnyékban maoadnek. Nép Mozgó. m^mmsssmmmmsmsmssmsmmmmmmmmmmmm Augusztus 24-én és 25 én Szombat—vasár »ap Két •légér I Oregoni pokol Vadnyugati történet. Főszereplő Scott Boftalo. "\' Az emberképii kutya Csodálatos történet a .Kék hegyek" világából. H I R A PÓK.____ Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. t 20, 40, 60 fillér ea helyérak. ZALAI KÖZLÖNY 1S35. augugitug 24. Japán banditák dinamitmerénylete az angol flottabázis allén Iondon, augusztus 23 (Lapzártakor érkezeit) Singapurban a ja|>án baadllák dinamitos merény-letet készítettek elő az angol flotta-bázis epeu. A japán banditák tanyáján 160 mm. dinamitot találtak szállításra készen. Mint a banditák elfo-gotl vezére bevallotta, másnap éjszaka ezzel akarták az aglia érdekeit védő keleti egész hajóhadat felrobbantani. — MegfctejfcU a világhírű Pfaff var-rógép-gyár legújabb szabóvá rrógépe, mely a rendes varrásl munkálatokon kívül gomblyukat varr, pikiroz, gombokat felvarrja, endlU, féroel 2 és 3 tűvel egyszerre dlszöltéseket magasítva is végez és még sok más munkára alkalmast Megtekinthető Hrandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. — Kistisztviselők ré»M rendkívül előnyős butorvásárlási alkalom. Modem bereadazéaek, tökéletes jé kivitelben, bosszú lejáratú részletre, tőt karoct-■entMM u kaphatók Kopatola butor-4ruháiban, Horthy Mikiót-ut 4. APRÓHIRDETÉSEK Sírbolt ápl lését okain vállalom, 1 4.1 |««m»»»l. Kovács, Klrályu. 33. 2788 November 1-n klsiló Klnlnyutca 19. slatt HHi.U. otc.l Ul.li. • Egy rendel b-Jára»ö aionnal felvétetik Horthy Miklós ut 3. - Ugyanott IV. |»l|. Iskolsl lanlönyvek cladoVT \' ■«i«a*all kertiek. JeUatkezal lehTl 6—10 lg. Kelttug Csengeiy-ut 46- • lótarbaa levó, nagy ... nék Horthy Miklósul 97. Iavag.1 ven- Eg yszobás hafcAa oiszes mellékhelyl-november l-re eeetleg előbbre Is Kölcsey-utca 17. 6 ■M kSJö ■Is* faoaka I Hol li lessállltis. 1 kg. ló marhahús csík 60 és 80 llllér. Sertés bus 1 pengi és 1.20 pengő. Simon István hentes és mészáros mesternél • piacon és KlskaaliUa Varasadl-ulca 3. 3093 Eay ssép akUII költözködés mlilt eladó. Clm a Hadóbaa. 3019 b*a»arta>l aáaa*. • !■<« lapunk ayomdájábm.__ Nagy egyazöbáa laké* minden mellék, helytaeggel kiadó. HuazlI lét 7. • két dirab raktárajtó (110X195, Iggq ás egy darab aaaulágy Magyar- •arr«a4»ak*t éa karók- reaaek. Havas Deák-tér 15. • Hofherr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú EKÉK takArpánoAI kormAnylemcz-zel, pormanlas csapágyakkal, magkaaszabbllolt kerék-agyakkal, iz u| típusok Bnmfl-kUt zllrotóval. BORONÁK 2 Iigués31agu, ktlnnyll és nehéz kivitelben. VETŐQÉPEK kanalai- és lolóicndszcrben. Darálók. S«»oaka»*aek. laállauák. ktlápráaal. IM,..l,ét. KaaM.éter«Í. Kapbaták éa megtekinthetők nagykanizsai lerakstábaa: Ország József auag. aaitránra. aiváaanáMalaurak, atk \'—Tnhiilal^iiw Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telelőn 130. mim A műtrágyázás eredményeiről és a műtrágyák helyes alkalmazásáról Cslky János dr., az Országos Mezőgazdasági Kamara talajtani és mütrágyázási osztályának vezetőjétől (Első közlemény) A népszerű szaklapokban és a la|X)k mezőgazdasági rovataiban, különösen az Orsz. Mezőgazd. Kamara akciója folytán, ujabl»n a gazdaközönség számos világos é:i érthető közleményt olvashatott a talajerőfenntartás, trágyázás és mű-trágyázás elméletéről és gyakori a» tárói. Célszerűnek látszik most ösz-szefoglalnl azt, ífiogy az őszi vetési idényben a gyűjtött ismereteknek mi a gyakorlati jelentősége. Első kérdés : érdemes-e a mai még mindig oly alacsony terményárak mellett mütrágyázni ? Azt ugyanis, hogy a jó istállótrágyázás nélkülözhetetlen, mert anélkül semmire sem mehetünk a növénytermesztésben, ugyls tudja minden gazda. Hogy érdemesje műtrágyát is adni őszi vetéseinknek, arról igazán meggyőzően csak a számok beszélhetnek. Ezért itt ismertetjük az utóbbi éveki ben végzett néhány kifogástalan kísérlet adatait, átszámítva a műtrágyázás! eredményeket a mai árakra; Csak olyan kísérletekre hivatkozunk) melyek adatai feltétlenül megbízhatóak, vagyis amelyeket megbízható, a mütrágyaérdekeltségektöl független és hozzáértő szakemberek foly^ tattak és ahol a mütrágyázott kísérleti parcellák és a mütrágyázatlan ellenőrző parcellák kellő számú megismétlésével ellenőrizték azt, hogy az eredmény nem véletlert müve. A mai műtrágya és terményárak figyelembevételével 31 ilyen kísérlet, átvizsgálásánál azt találjuk, hogy 10 - ez a szám jóvai több, mint fele ezeknek az ország legkülönbözőbb részein és talajain végrehajtott kísérleteknek - annyi termés-többletet adott, hogy a műtrágya ára, szállítási és kiszórási költségei megtérültek, sőt ezen felül még tiszta haszon is maradt. A tiszta haszon kat. holdanként átlagban 15 pengő volt. Dc lássuk, miért nem fizetődött kl a fennmaradt 12 esetben a műtrágyázás ? 4 esetben azért, mert a talaj gazdag volt tápanyagokban éá a talajvizsgálatok már előre is megmutatták ezt. A kísérletet mégis csak azért áiÜ\'.ották be, hogy megj győződjenek arról, igazat mond-e a talajvizsgálat. Ebből az következik, hogy lehetőleg vizsgáltassuk meg talajunkat műtrágyázás előtt, vagy ha már ezt nem tehetjük, tekintsük! át a kérdéses tábla múltját és a gyakorlati gazda érzékével és számítások alapján állapítsuk meg, — sok jó vagy közepes termést adott-0 az utóbbi évckl>en a talaj ? Olyan növényekből adta-e, am^yek sok tápanyagot vesznek el % talajból ? Aránylag keveset trágyáztuk-e Istálló- és műtrágyával eddig? Ha igen, bizonyosan jövedelmező lesa a trágyázás. Legtöbb eseten ez lesz a helyzet a ml mostani gazdálkodási viszonyaink között. Látjuk, hogy ai említett 31 különféle talaj közül csak 4 volt, moly minden tápanyagban elég gazdagnak bizonyult. Ma nagyrészt a nehéz viszonyok folytán az istállótrágyázással, zöldtrágyjával műtrágyával általában aránylag nagyon kevés tápanyagot adunk visz-sza a talajnak és sokszor a hiánjro.4-müvelés és gyenge szerves (istálló, zöld) trágyázás miatt kevés uj tápanyagot tárink fel a talaj készleteiből a növények számára. Az adott mütrág-/a nem veszik el, legna-* gyobb része a talaj tápnnyagkész-* letét gazdagítja és utóhatást ls ad a következő évben. Erre a fenti k!-» sérlctek jövedelmezőségi számításainál nem ls voltunk figyelemmel. Mindezek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a gazda - ha csaW csekély kételye van, hogy őszi ve1 tésre kerülő táblája tápanyagokban\' esetleg nem nagyon gazdag — jól teszi, ha biztonság okáért, ha csak teheti, a talajnak műtrágyát adá Annál ls inkább könnyebben mód-jál>an le$z az, mert a műtrágyák árát a mezőgazdasági érdekképviseletek állandó sürgetésére végre csök1 kentették. A péti só pl. kerek 10 százalékkal lett olcsóbb. készítse otlhoa saját üvegjébBO szódavizét Baclllnsmentes Biegienlbns Ffl-ut 5. (—) Most me>«(lk at őszibarackjai! Ezt az uj eljárást ismerteti a Növény, védelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl az Idei gyümőlcshul\' lásról, a folyékony gyümölcsről,, a vitelükről, a gyümölcsfák nyári óltásá-ról, a há/i nszttló készítéséről^ a ljoms. hordók feltöltéséről, a szőlő szelekció-járói, a szőlőül nyerhető állati pót. takarmányokról s nz idei szárazsággal kapcsolatos tennivalókról. A (Iusíih illusztrált két szaklapból, egy alkalommal e laprti való hivatkozással a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapcsl, V„ Kossuth Ujos-iór 11., Földművelésügyi Minisztérium) díjtalanul küld inu. tatványszámoU Tmíwtíul. Irányzat: szilárd, forgalom. cstndts. Bura Ha.bt. 77-e« 15 30-1560. 78-ai 1540-1575, 79-e. 15 55-1590. 80-ai 1570—1600, dunánl. 77-es 1480-1503 78-as 14 95—1515, 79«s 15 10-1530. 80-.« 1525—1540. — Ro.s pestvidéki 14-30 1450. má. 14 50-14 85.; Zab uj kö.ép 16-10-16 20. Tfn»«rl llailnlnll kOiáp ab bpesl 15-40-15 50 Kiadja a laplulajdonoe Közgazdaeágl Itt. Qut.ob.rg Nyomó, éa Délzalal L.pkl.aí Vállalata Nagykanlzaáu. Felelő. kiadó l Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. saám Pk. 8112/1934. sz. 1934 vghlól 160. az. Árverési hirdetmény. Dr. Cs. TÓUi Oeyza bpeall ügyvád által kápvlKlt Bitó Magyar Általános Biztosító Társ. bpeall bej. tág Javára 261 P 87 llll. töke éa több követelés Jáiulíul ere|élg a nan-kanlssal kk. Já.ásMtóaág 1934.évT-419071. sz. végiéivel elrendeli klelégltéal véíre-haltáa lolylán vé>reha|U.I azenvedólöl 1934. éri málna hó 7 én lefoglalt, 1206 P-re becsült Ingóaágokr. a naaykanlaaal klr. Já-ráablfóság lenti aiátnu vegiásével az árverés elrendelletván, annak meglatláiát elrendelem végrehajtást szenvedő la-káaán, Pacia kózaég piacán leendó meg-lartáaára hallrldőul 1935. évi augusztua hó 31. napjának d. a. 12 órája tüzelik kl. amikor a blióllag lelóg lel! aerléaek. borink, hajtókocslk a egyéb ligóságokal a legtöbbet Igérónek kéaipéiullzetáa melletl, esetleg bccsárofl alnl It, el fogom adni. Nagykanizsa, 1935. évi Jullua hó 29. Elek UizlA •. k. klr. btr. végreha|t«. 14 mint bírósági kiküldött Pk. 10590/1932. u 1932. vghlól H97. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Cs. Tóth Oeyaa bpeall ügyvéd által kápvlaelt Elsó Magyar AHalánoa Blatoalló Társaiág budapeati bel- cég Javára 459 pengő tóke ás tóbb kóveteléa Járu lákal ere|«g a budapeul kózp. klr. Jáiáa-blróség 1932. évi 4204115. SS. véfs&vel elrendelt kle.égltésl végrehajláa lolylán végrehajtást azenvedótól 19)2. évi ápillla hó 20 áa lefoglalt, 3000 pengére becaült Ingóságokra a nagykanizsai kk. |árásblió-ság fenti ss. végiiaével as árverés elrendelletván, annak megtarlliál elrendelem végr. asenv. lakásán. Uzletáben, Felsóra|k éa PS-réte kOiaégben leendó megtartáaára hallrldőul 1935. évi augusztus hó 31. napiának d. u. 2 órája IHsedk kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, gazdaaágl felsseielá-sek ás állatállomány s egyéb Ingóaágoksl a legtöbbet Igérónek kéa.pénilizeté. melleit, eaetleg becaároo alul U, el fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengtn felül van, csak azok árvereabetMk. akik a kikláltáll ár egy tizedrészét báaalpéniül leteszik Nagykanizsa, 1935. évi augusztus 3 án-Elek l-ászló >. k. klr. blr. végtehejtó, 30S3 mint bírósági kiküldött |- I mindenki a helyi kereskedőknél :j és Iparosoknál szerezze bel Ma 8 oldalas képes melléklett 75. évfolyam 191. szám Nagykanizsa, 1936. augusztus 25 vasárnap Ara 12 flllér ZALAI KÖZLÖNY turtodMc é» UadMnMi FM S Ikddai adadea WtkSuup POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Elfilizetési ára: eg» hórj « pengS 40 BUÍr. S«cike>il6«í|íl tt kiaddhivctiÜ telefon: 78. u. A marselllet bfinper Az aix en provenoei törvényszék fogházában ül a marselllei gyilkos merénylet vádjával gyanusitottan Rajcs, Posplsl és Kralj. A törvényszék vádtanácsa ugy döntött, hogy a három >usztasit« Bouchc du Rhone megye esküdtszéke elé állítja. Kl ls tűzte a bünper főtárgya-lását október 12-ére. Főtárgyalás alá kerül az utóbbi Idők egyik legnagyobb, leggonoszabb és legelvetemültebb bűncselekménye, amit semmiféle szempont motívumával nem lehet és nem szal>ad menteni- Mert kegyetlen, gonosz és rut bűncselekmény, amit minden ember a legéleseblxm elitéi, kárhoztat és megl>élyegez. A hazaszeretet, a hazafiság, a nemzeti érzés, a nemzeti öntudat nagy, komoly és szent érzések, amelyek szent cselekedetekre, heroikus áldozatokra, nagy hőstettekre késztetik a hazafit. Dc ezek az érzések szentek, tiszták, hófehérek, makulátlanok, bűntől mentesek. Ezekhez a nemes érzésekhez nem tapadhat bűn, merénylet, gyilkosság. Ezek az érzések olyan tiszta és emelkedett légkörije emelik az embert, mint Szapáryt, aki az őt ekeszarva elé fogott török nagyúrnak is keresztényi módon meglwesátott. Ezek a szent és tiszta érzések nem indítják a hazafit arra, hogy tőrhöz, gyllokhoz. bombához nyúljon, vagy dcsperádó módjára orvvul ledöfje, megölje ellenfelét. Megbosszulja a rajta esett s-írelmet. Ezek az érzések a lovagi isságot. a nemes ellenfél tiszteletét, a l«csület törvényeit tartják magukra nézve kötelezőknek. És azért mindenki csak a legnagyobb felháborodással fogadta a marselllei merénylet hirét. De ez a nemes hazafiság azt is diktálja és paruncsolólag követeli, hogy azok, akiket a gonosz bűncselekmény elsősorban érint, minden nemzeti gyász és fájdalom mel\'ett tárgyilagosak legyenek a cse\'ok-mény megítélésében, kivizsgálásáén, a bűnvádi eljárás lefolytatásában. Nem szabad, hogy tömeghan-gulaiok, Indulatok, felháborodás izgalmai, az utca hisztériája vezessék és irányítsák cselekedeteikben, intézkedéseikben és a kérdést egészen más mederbe tereljék, jfell, h<^y ugyancsak erre a tisztul íabb magaslatra emelkedjenek, amire a nemes és tiszta hazafiság kötelezi ókét és csak ezen a látószögön át lehet és szabad a marselllei merény* letet megítélniük. Sajnos, eteklntetlen azután súlyos hibák történtek. A Jíomoly tárgyilagosság helyett az indula\'ok vihar-Ját láttuk véglgkorbácsolni és olyan eszközöket igénybe venni, amit tf szenvedélyektől elvakult tömegnek sem lett volna szabad, legkevésbl>é a felelős tényezőknek. Láttuk, hogy az igazságérzetet legyűrte a magyargyülöiet, a tárgyi- A kisantant egységes frontot akar az Anschluss és a restauráció kérdésében Ismét kiéleződött a belpolitikai helyzet Jugoszláviában Belgrád, augusztus 24 A délszláv belpolitikai helyzet megint kiéleződött. Pénteken három miniszter líeadta lemondását és ez megerősíti azt a hirt, hogy Sztoja-dlnovics miniszterelnök uj pártalaki ási kísérlete nem\'sikerült. A lemondott miniszterek közül kettő horvát : Preka népjóléti és Auer dr. igazságügyi miniszter. Példájukat követte Stefanovlcs érdő és bányaügyi miniszter, aki a szerb demo- krata párt tagja. A részleges kormányválság után Jugoszláviában a helyzet teljesen bizonytalan. Sztojadinovics miniszterelnök Bledle utazik, ahol Pál régenshercegr.ek hir szerint ~ a három kinevezendő uj miniszter névsorát akarja bemutatni. Bukarest, augusztus 24 Diplomáciai körökl*n azt hiszik, hogy a jugoszláv kormányválság miatt ujl>ól elhalasztják a Bledben tervbevett kisantan-értekezletet, a melyen az olisz al>esszin háborús ügyet is tárgyalni akarták, amely szerintük nagyon veszélyes, mert módot ad Németországnak az Anschluss végrehajtására. A kisantant értekezleten a résztvevő államok egyforma álláspontot akarnak elfoglalni az Anschluss és a restauráció kérdésében. Kilátástalanok a hatalmak további békéltetési tárgyalásai Abesszínia teljes gőzerővel készül a háborúra Páris, augusztus 24 Franciaországiam nem sok reményt fűznek az ujabb diplomáciai békél:ető tárgyalások sikeréhez. Laval készséggel hajlandó ujliól felajánlani szolgálatát az ellentétek elsimítására. Londonban kiss* túloznak - Írják a párisi lapok - a mikor azt mondják, hogy a helyzet kulcsa Párisl>an van. A legutóbbi háromhatalmi érte* kezlet kudarcát, illetve balsikerét U résztvevő hatalmak merev magatartása idézte elő. Az ujabb békéltető kísérlet is I alsikerrel fog végződni, ha a résztvevő nagyhatalmak egyi\'te nem enged merev magatartásából, - mondják Párisban. London, augusztus 24 Londonben sem biznak a békél--tető tárgyalások sikerében. Ha Fran* ciaországban a békéltető kísérlet ismét ujabb zátonyra fut. akkor Anglia késleltető eljárással fogja enyhíteni a helyzetet és az alap-okmányok szigorú betartása helyeit az olasz anesszln ügy vizsgálóbizottság! kivizsgálását fogja javasolni. Az európalak elhagyják Abessziniát Addis Alx:ba. augusztus 24 A négus parancsára Al>csszloiá-l»n azonnal üzembe helyezlek egy hadhnyagyárat. Az abesszin fővárost naponta sokszáz európai hagyja el, mindenki igyekszik idejélen még hazautazni és uz ottmaradt európalakat az al>esszinek kémeknek tekintik. A négus parancsára az északi területen, ott, ahol az olasz táma- dást várják, nagyon sok csapdát állítottak fel. Néhol az ilyen csapdákat a lukosság maga készítette mód-szerével ál\'itják fel és igy nagyon kezdetlegesek. \\ A svéd és belga tiszteket kormányuk visszahívta Abesszintól Addi* Alx\'ba augusztus 24 A svéd & belga tisztek, akik az alx-sszin hadseregen eddig katonai szolgálatot teljesítettek, kormányuktól most rendeletet kaptak, a mely felszólítja őket, hogy tevékenységüket azonnal szüntessék meg és a lehető leggyorsabban térjenek vissza hazájukba. össznült az egyeztető bizottság Bern, augusztus 24 Az olasz—abesszin egyeztető bi- lagosságot a népszenvedély, a szomszédi jóviszonyt a késhegyig kiélez, te ezt az esetet i> az aspirációk kielégítésére felhasználni igyekvő l>alkáni politika. És megindult a rá-galomhadjárat Magyarország el én, megmozdultak az utcák, mesterséges hangulat UÍnyésztődött, öklök emelkedtek. Izzó volt a hangulat a makulátlan Magyarország ellen, sőt még egy likvidált barátnő bosszújának mérgezett nyilait is a merényletet legsúlyosabban eTélő Magyarország testébe mártották. >Jankapuszta, Nagykanizsa Vas-utca* - ettől hangzott vissza aa egész világ. Detektív és újságíró invázió. Magyarországnak a gyilkosok tanyájaként való szerepeltetése, sőt tudjuk azt is. hogy m -gmozdul-tak a határon. A mi nagy olasz j>a-rátalnk erélyes fellépésének volt csak köszönhető, hogy a marselllei gonosz merényletnek nem lettek súlyosabb következményei. A párisi detektívek, az angol új- ságírók. és ujságirónők csalódottan mentek vissza, mert sem rablótanyát, sem emberevő telepet, sem a gyilkosok campjét nent találták ; csak egy vérző ország sápadt arcul szomorú tekintetű, megélhetéséért irtózatos tusát vivó, Trianon keresztjét néma megadással hordozó népet, akit megdöbbentett a marselllei gonosztett és aki igaz érzéssel osztoáótt a szomszéd nenyaet mély gyászában. \\ Multak a hónapok, tisztult a légi kör. az egész marselllei dráma ma már tisztán áll a világ előtt és tisz* tán. makulátlanul Magyarország*, Jankapuszta és Nagykanizsa. Október 2-án ül össze a Bouche du Rhone esküdtszéke, hogy letárgyalja a marselllei királygyilkosság megrázó drámáját. És napfényre kerül majd a nyomozás minden mozzanata, fázisa, titka, a vizsgálat ,mlnden szála. A »hamis magyar útlevél,* a »jankapusztai camp,« a >nagykanizsai tanya* és a többi rosszakaratú, csúnya és annyira át* látszó\' állítás és hamis /ád a világ lcgkivaglasabb és legnemesel$ nemzete ellen, amivel megakarták tépázni, befeketíteni, aláásni és a világot egy lx>sszuhad}vrat megindítására felhívni Magyarország ellen. És lehull a lepel a francia biró-ság előtt arról a csúnya és döbbenetesen gonosz aknamunkáról, arról a pokoli mesterkedésröl, balkáni cselszövésről, mellyel Magyarország sírját akarták megásni. Mellyel jogcimet akartak keresni Magyarország megsemmisítésére. Magyarország várja a marselllei bünper tárgyalását. A Bouche du Rhone esKüdtszékének összeülését. Mert akkor ismét ki fog derülni a magyar ártatlanság és szertefoszlik a magyargyülöiet szálaiból fon! balkáni háló és a világ látni fogjit. milyen fegyvereket használtak fel Ismét Magyarország tönkretételének! megkísérlésére. Benedek Rezső SALAI .KÖZLÖNY 1938 tuguirtUB 25 Legújabb divatú férfiSZÖvetek, ingpouplinek, zsebkendők a leg-olcsóbbtól a legjobb minőségig, legnagyobbb ...., ... > választékban közismerten legolcsóbb a rlllGrCS UlVaiUZl6tD6n Kérjük kirakatainkat megtekinteni I zottsi\\g szombaton délelőtt Bernben az egyik szállóban összeült. Szombaton tanukat hallgattak ki. hogy az ualual esetre vonatkozólag tisztázzák az olaszok szerepét a határ-incidcnsben. Qenlfel — vagy Oenf ellenére 1 Róma, augusztus 24 Mussolini egy amerikai ujságiró előtt nyilatkozatot tett- A Duce arra a kérdésre, hogy mit tesz Olaszország, ha a Népszövetség nem 1udjn békés ufón megoldani az olasz-alxvsszin viszályt, igy felelt: - Olaszország követi célját Genffel vagy Genf el\'enére. Egy menetelő nemzet, mint Olaszország is, . nem engedi magát feltartóztatni, csak azért, mert egy másik nemzet állhatatosan rugaszkodik a jelenlegi helyzet fenntartásába. Megszökött a csehek karmai közül a magyar földbirtokos Pozsony, augusztus 24 A cseh-magyar határon Sepsl községl>en letartóztatták Lánczy Béla földbirtokost. A magyarérzel-mü földbirtokost >kémkedés« miatf tartóztatták le. A csendőrrőrsön he--lyezték el,1 ahonnan Lánczy egy óvatlan pillanatban kiszökött és fu-tással menekülni akart. A csendőrök utána Iramodtak és sortüzet adtak le rája. de szerencsére a lövések nem találtak és Lánczynak sikerült átjutni a magyar határon. Fellázadt egy francia gőzös legénysége * Bllbau, augusztus 24 A Toust nevű francia gőzös legénysége fellázadt, ugy hogy ,- a lisztek kénytelenek voltak a spapyol . hatóságok segitségét kérni. A határ--őrök igénylxivették fegyvereiket és ^riasztó lövésekkel leszerelték a lá-zadó francia legénységet. A lázadók közül többet letartóztattak. Nemzetközi Filmkamara Vclenoe, augusztus 24 A nemzetközi ftlm értekezleten, a mulyen Magyarország képviselői is résztvettek, elhatározták a Nemzetközi Filmkamara fölállítását és az a la pszabályter vezetet már el is fogadták. \' Meghűlésnél, náthalá*ná>, torok-gyulltdásná\', mandol«!obnál, fUlka-tamilnál, valímint idegfájdalmak-nál és szag-patáinál naponta fél po-h\'r természetes „Ferenc József" kes füvíz nagyon Jót tesz, me t a gyomorbélc atornát alapos* n kitisztítja és desinficiálja, axot-kívül pedig megfe\'elő emésztést biztosit Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható, s ezért ha z-nálata Járványok idején is igen cél-0 szerűnek Wzonyul. J> Súlyos autószerencsétlenség a Balaton mentén Ismét súlyos autószerencsétlenség történt a lwtlatoni országúton Buln-tonzamárdr és Siófok között. Éjn>k! idején egy francia jelzésű gépkocsi szátguldott végig az országúton, a mely egyszercsak 80 kilométeres sol>ességgel az u\'széll fának rohant és az ároklwi fordult. Fekete Mihály fiatal géplakatos édesapja javi.ó garázsában egy javításra l>eadott francia gépkocsit látott és elhatározta, hogy éjszaka sétakocslkázásra indul. Éjjd üzeml-e is helyezte a gépet. meghivtu Pusztai Pál siófoki lakost <^s annak fiatal testvérét és igy hármnsburt indultak éjféli autózásra. Mint a nyomozás mcgállapi otta, a szeren* csétl-nség ugy történt, hogy egy erös reflektoru autó jött Feketéék kocsijával szemlén, amit a fiatal géplakatos ki akart kerülni. Azonban olyan sebesen haj .ott, hogy a volán kis félreforditásával is a kocsi leszaladt az országútról <!s az útszéli akácfának rohnnnt. Az autó-l>an ülők kirepüllek, de szerencsére a puha szántóföldre estek. Igy csak Puszlai Pál szenvedett suly. s sérüléseket, akit azonnal kórházba kel-lett szárítani. A kihallgatás során derült ki, hogy a fiatal géplaka osnak nem is volt autóvezető igazolványa. Fekete Mihály ellen megindult az eljárás. Minden utján hiven szolgálja a Del-Ka cipő! Kapható: SZOMOliNYI ÁRUHÁZBAN. A bíróság snlyos ítélete az albán lázadók ügyében , Tl ano, augusztus 24 A ri-ndkivüli biróság most hozott Ítéletet a fieri-i zavargások részvevői ügyében. 23 altisztet és csendőrt állítottak a Iriróság elé< akiket a zavargásban való részvétellel vádoltak. A csendőrök vala- mennyien azt vallották, hogy parancsnokuk parancsára vettek részt a zendüléslxin. A vádlottak közül hármat halálra, nyolcat életfogytig-, lanl, egyet pedig 15 évi fegyházra Ítéltek, mig a többit 3 évig terjedő fegyházzal büntették. Legalkalmasabb nagy választékban. Gömbös első kormánya OktóU-r harmadikán lesz három éve, hoey Gömbös Gyula miniszter, elnök megalaki.ottn e sö kormányát. Ebből az alknlomól egy kék könyvet adnak ki, amely a Göml>ös-kor-mány három évi munkásságát ismi-r. te ti. _ Szerencsétlenség a svájci autóversenyen Bern, augusztus 24 A sveizi nagydíjért folytatolt autó-versenyen Geier német versenyző körülijeiül 200 kilométeres sebességgel, verseny közlen egy fának futott. Az autó teljesen öss»eron-csolódott, Geier pedig saltóval n nézők f^je felett kivágódott a pálya mellett elterülő mezőre. Súlyos sérüléseket szenvedett, azonban orvosai szerint állapota nem életveszélyes. • ( 48-as bajtársak! Dicső ezredünk zalaegcn-zcgi emlékművének felavatása szeptember 8-án lesz. Budapesti bajtársaink elhozzák az ünnCnélyre a hadtörténelmi rauze-uml>ól ezredünk zászlóját is. Kanizsai 18-a-ok! Vegyünk részt minél nagyobb s/ámbnn az ünnepélyen s aki csak teheti, jöjjön cl Zalaeger. szegie. Indulás szept. 8-án reggel 8 óra 11 perckor a motoros vonattal. Ha lega\'ább 2.">-en utazunk » e«yült váltjuk m<\'g a jegyei, akkor 33 száza-lékos kedvezményt kapunk s igy oda-vissza III, osztályon összesen 4 pen^ő 20 fillérbe kerül az útiköltség, vagyis kevesebbe, mint hogyha a f.öcseji Hétre érvényes féláru utazási kedvez ményt vennénk egyenkint Igénybe-, •m^rt t. i a fé\'áru utazásnál igazolvány dii elmén még külön 1 P 50 rillért ís kellene fizetni. Csak messziről jövőknek fizetődik ki a fé\'áru kedvezmény ieénybe vétele. Még azitap haza fogunk érkezni és |>eilig 22 óra 53 perckor. A |e!enlozési ünnepély műsora a következő: 10 órakor: Gyülekezés az ejjerszegi honvédlaktanyában. (Mi 9 óra 44 perc-kor focink Zalaegerszegre érkezni ) 10 óra 30 perckor: Felvonulás\' az ezredzástlóval a s|»ortpályára, ahol Haász István lálwri püspök szentmisét pontifikál és szentbe szódét mond A Szentmise után elvonulás az emlékhez. A |clenk>zés során az cmlékbeszé-det Flnta József mondja, Paoor József nyup. altáliornagy átadja az emlékművet Zalaegerszeg városának. Díszmenet zárja l>c nx ünnepélyt. Kb. 14 örakor bajtársi eb&I ar. Arany Bárányban. (Am ital nélkül 2 P.) F.ste 18 órakor: Az ezredzászlónak kikisérésc az állomásra és elbúcsúztatása. A ml vonatunk 21 óra 02 perckor incful Egersregről. . 48-as bajtársak! Jöjjetek el c szép ünnepélyre és hogv az etjersxegiekix\'k előre bejelenthessük. hoty hányan topunk érkezni, szándékait vagy n körözés alatt álló ivén, vagy |XH*g dr. Potlyondy Józséf volt 48-as t. had-nogy, városi aljegyzőnél (Városház, I. «m. 20 ajtó"; jelentsék be. Akik eljönnek az ünnepélyre, szíveskedjenek majd az utazás napján a vonat indu\'ása előtt félórával o vas-utón megjelenni, hogy leirven időnk a jegyek együttes megváltásán. Itajtársi üdvözlettel SehOtI nyug. ezredes. Ifl& augusz\'us 25.__ ZALAI KÖZLÖNY Angol újságírónő lesz a nagykanizsai líceumi növendékből A nagykanizsai határállomás Idegenfogadtatásától _ a liverpooli nagykereskedő otthonáig Hogy nem üres, hatástalan, egy-szerű udvariassági aktus :iz idegen nemzetek fiainak fogadtatása a nairvkanizsai pályaudvaron. Hogy sokkalta több ennél, hogy eléri cél-iát hogy a Nagykanizsára érkező és \'itt meleg fogadtatásban része-sülő idegen vendégek szivét megfogja a trianoni magyarság melegsége, amely szomorú sorsa dacára nem\'felejtette el elődeinek lovagiasságát, vendégSí£ietét, előzékeny, ségét és mindazokat az erényeket, melyek a magyart jellemzik, mutatja az, hogy nemcsak Olaszország, ban, hanem Angliában, Norvégiáién és mindazon országokban, melynek fiai Magyarországra érkeze-lek és részük volt a nagykanizsai határállomáson való szívélyes fogadtatásban, felejthetetlen emlékként könyvelik el a trianoni határon történt fogadtatásukat, amikor a magyar nemzet szivét vitte eléjük. Újságok öles cikkekben számollak be a nagykanizsai állomáson történt fogadtatásról. Fotoriporierek le-vették a nagykunizsai állomást, a kanizsai közönséget és bemutatták nemzetük közönségének. Ma már fogalom mindenütt, hogyan fogadják az Idegen vendégeket a nagykanizsai állomáson. ! Rendkivül szerencsés gondolat volt dr. Krátky polgármestertől ezeknek a határon való iogadtatá-soknak a bevezetése, mert mig egyrészt a nemzet nagy ügyét szolgálják* mint égő fclkiáltójelt Trianon gyalázatosságát juttatja a müveit nemzetek emlékezetébe, másrészt határozottan előmozdítja a rokonszeuvet Magyarország Iránt, ugy hogy nem kis részük van a nagykanizsai .fogadtatásoknak is al.ban, hogyha az ország idegenforgalmának növekvéséről számolhat be. Hiszen tudunkr Idegen vendégekről, akik harmad szor is ellátogattak már Magyarországra, mert viszont akarják látni »azt a kedves, udvarias néj>et.« Hogy hány szorosabb ismeretség, levelezés indult meg a nagykunizsai pályaudvaron történt fogadtatások, üdvözlések, lemutatkozások és ismerkedések révén, mindenki tudja. De legjobban járt kétségkívül a kis nagykanizsai lioeista növendék, Welnl^rger Évlke, aki 1H34. év junlusál*an, miként a többi kanizsaiak, szintén kiment uz angol cserevonat utasait fogadni édesanyjával, Weinberger Györgynével, a kitűnő nagykanizsai német-francia angol nyelvtanárnövel. Akkor volt ez, amikor többszáz angol érkezett a britt birodalom minden részéből a magyar fővárost és a magyar tengert megtekinteni, t Évlke megtetszik a Simpson-házaspárnak W., inl>erger Éviké édesanyjával angol nyelven l>eszédbe elegyedett ez ang .lókkal, közlük John Simpson \'\'verpooli terménynagykereskedővel nejével. Welnl-ergerné röviden elmondotta a magyar sorsot, a magyar szenvedést az angol házaspárnak, mely elkérte Weirtl>ergerók cl-Jiéf, majd megígérték, hogy irnl \'<»gnak oithonról. Mister Simpson és fiatal neje az«»nban nem elégedtek meg n puszta Ígérettel, hanem már Buda- pestről irtak Weinl*rgeréknek, csomagot is küldtek a kis Évinek, aki különösen megkedvelhette magát az angol családdal a pályaudvari beszélgetés alatt és csakhamar megindult a levelezés Simpsonék, a gazdag liverpooli terménynagykereskedő és a nagykanizsai tisztvU selői család között. Simpsonék hat és nyolcoldalas leveleket írtak Kanizsára, elmondották, hogyan szerették meg a magyarokat, akiknek létezéséről ha tudtak is és nem »a nyeregben puhított hus« oldaláról, de mégis nem azon a szemüvegen, mint ahogy most látnak mindent. A magyar sorsot, a trianoni igazságtalanságot, a magyar fejlett kultu-rát és műveltséget. És megszerették a többi angolok is a maroknyi magyarság országát. Simpsonék Liverpoolba hivják a kanizsai liclslát A 15 éves nagykanizsai licista Weinberger Éviké megírta egy al-i kálómmal, hogy szeretné az angol nyelvet perfektül megtanulni, szerelne angol ujs\'ágiró lenni, szeretné a nagy angol nemzet országát megismerni. Kislány módjára, csevegés tormájában, utógondolat nélkül. És akkor elkövetkezett az, amire Wein-bergerék a Klsfaludy-utca 6. számú kis lakásukban nem is inertek volna gondolni: Simpson és neje meleg szeretettel meghívták a kis Évit hozzájuk, Liverpoolija, a nagy Anglia egyik legnagyobb kikötővárosába, hogy egy évig élvezheti vendégszeretetüket. Ünnepfa Kiafalydy-utcában Ünnepnap volt a Klsfaludy-utca 6. számú lakás!>an, mikor vás megérkezett. Nem gabb család Nugykanizsán, mint Weinl)ergerék, akinek Évikéjük ju-nius 4-én, a trianoni l>ékediktátum aláírásának napján született, tehát igazi trianoni gyerek. Időközien tovább folvt a levelezés. Több mint 2 kg. a tsulya a jleve-i leknek, amiket az angol család Irt Nagykanizsára és amelyl«n a szivek is találkoztak és olyan meghitt vi« Isfalud&utca kor a m%hi-volt löldo- szony keletkezett, mint rokonok között sem különben. Évlke mamáját is meghívják És elkövetkezett 15)35. junlus 13-a. mikor Weinl>erger Évikei édesanyjával együtt, akit három hónapi ott tartózkodásra hivtak meg az angolok, Mr. Simpsonékkal utnato indult a messzi Liverpoollá. Persze előbb egy hatalmas társaskirándulást vég. zvén velük Bécs, Frankfurt; Köln, Calais-n át Londónba és on-i nét haza, a nagy kikötővárosba, ahol csodálatos élet jés sosem Iá* tolt dimenziójú üzletek vannak, amik előtt mintegy megbabonázva-áll meg az idegen. A kanizsai liceun bői a liverpooli collegbe És Mr. Simpsonék annyira megszerették a trianoni kis magyar virágot, hojy ott iskolál>a járatják, a legnevese. b collegl>e, ahol a liuk és leányok íejükbubjáig uniformisban járnak, régi angol szokás szierint éa ahol annyit adnak a gyermeknevelésre, a helyes pedagógiára, ahol ugy nevelik az élet számára, mink sehol a világon még. Évlke, dacára rövid liverpooli tartózkodásának, már számos leánypajtás ismeretségre tett szeri a legjobb angol családokból, sőt egyiKet- a vizsga letételéhez annyira előkészítette, hogy ezért a leányka szüleitől gazdag ajándékban részesült. Mr. Simpsonék mint saját gyermeküket nevelik, gondozzák a kanizsai leánykát, két gyermekük mellett. Évikét annyira megszerették, hogy hajlandók adoptálni és h jövőjéről gondoskodni. És Évlke klr lesz magáért. Már mindenütt ismerik Mr. Simpsonék révén és ahol megjelenik, mondogatják egymásmásnak : »a magyar leányka* és mind több és több baráti családra tesz szert a kis magyar trianoni gyermek. Rolhermere fényképet küldött Évikének Weinlerger Éviké egy alkalommal verset is irt a nngy mugyarl>a-rát lord Rothcrmeeienek, aki saját fényképét küldte el még Nagykanizsára Évikének, aki angol újságíró akar lenni és akinek utja már nyitva van Rothermeer lapjaihoz... i Welnbergerné Itthon Welnljerger Györgyné most érkezett vissza Liverpoolból, a minapi VilHiYFTOÍ áiJlajMoUa. mSUj .fvxfl a> FEHÉR SIAiGfALAM i a "a/L áihvndLö naou inJumf- \'HiUf mi\'wM Bur»AV>fs r« "\'\' .\'O. a 100 o|o-lfl Hasai Kapható i Épületfa-, épltéslanyag-és festékkeretkedésben angol cserevonattal, amely a Szent István-ünnepre szállította fel Buda* pesire az angol vendégeket. Wéln-l>ergerné most már Cicerone• szarepet töltött l>e az angolok között; akik csodálták nagyszerű angol nyelvkiejlését és aki nagy magyar propagandát csinált és ftlvi.ágositó munkát végzett künn, messzi Angliában, a hatalmas kikötővárosbem Weinberger Györgyné hazaérke-* zett és csodálattal meséü el, amit künn látott. Szeméből csak ugy su-. gárzik az anyai boldogság, a kis Éviké otthont talált egyik legtekintélyesebb ang< 1 nagykereskedői családnál, aki gondoskodni kiván jövőjéről, aki hozzásegíti, hogy álmai valóra váljanak, hogy lejuthasson az egyik nagy Rothermeer-lap re-dakciójába és mint utazó-riporter, végigjárhassa a kontinenst és szol* gálhassa a modern újságírást, a modern hírszolgálatot és szolgálatot tehessen összeszabdalt hazájának. Trianon gyermeke... A legboldogabb édesanya És nincs ma boldogabb any.t Nagykanizsán, mint Weinberge* Györgyné, aki búcsúzóban még azl mondja nel$nky1togyhayválnszatnnf kellene főnyeremény és Liverpool között, ö feltétlenül az utóbbit vá« Intézeti kelengyét Sötétkék sevlotte szövetek, színtartó íallérvitznak, bloasanyauok nálank a legolcsóbbak t nálunk vásároljon J Gyermek matróz kabátok, trench-coatok minden nagyságban* Piké takarók, paplanok, flaneíl takarók hatalmas választékban vászon minden kelengye diszel ZALAI KÖZLÖNY 1935 augusztus 25. Nam akarok magöaxQinl I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszin visszanyerésére 8 az őszülés ellen való védekezésre. Ez a hires rég bevált hajviz nem fo»t«»w és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfílelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a hal-hu lást, a fejbőr korpásodását és az őszü-lést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: lerklános Ffl-ut 3. (külön női taram) lasztaná, mert azt a boldogságot nem tudja neki megadni, amiben a kis Évinek Mr. Slmpsonék házáLatl részo van... I Elhisszük. Az édesanya szeméből a l/oldogsilg sugarai mint fénylő drágakővek vetődnek felénk. Ajk» áldást rebeg az angol kikötőváros, Liverpool egyik üzletháza felé, ahol Mr. S.impson és kedves, fiatal nejének pompás angol kényelemmel lerendezett házában meleg, szeretetteljes otthonra talált a 16 éves Éviké... Trianon gyermeke... Benedek Rétifi Prognózis: Dunántulon és a fővárosban felhősödés, több helyen zivatar lehetséges. Általában alaosonyabb hőmérséklet, élénk déli, délkeleti szél. Nantár: Augusztus 25. vasárnap. Rom. kat. Lajos. Protestáns Lajos. Izraelita Ab. hó 28. — Augusztus 26. hétfő. Rom. kat Zeflrlo. Protestáns Izsó. Izr. Ab. hó 27. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Megváltó, gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár. Lemondott a Balatonleltei FUrdöegyesUlet elnöksége Felfüggesztik a Fürdőegyesület autonómiáját? A Lei lel Fürdőegyesület augusztus 18-án tarloRa évi rendes közgyűlését,. tne|y a \\e/etőségrc nézve váratlan meglepetést hozott. Bár eddig is sokan elé-gcdetlcnkedtek a jelenlegi vezetőség intézkedései mdptt, de ez \\olt az első eset, liogy az ellenzék nyíltan szcinl>c-liehezkedetl az elnökségei. A költségvetés tárgyalása olyan Ikeseredést váltott ki a választmány több tagja körében, hogy dr. Koesán Elemér elnök azonnal beadta lemondását az egé z vezetőség nevében. A szezon idején, amikor gyors és fontos iu:é kedé ékre van *züksé:J, nagy kárára íeiiet Ibiiének, ha a vezetőséget legsürgősebben nem választanák meg, ÍHr 8/.erint — amennyiben más me.nl-dás nem lesz — a hatóság felfüggeszti a fürdőegyesület autonómiáját é> biztost rendelnek ki az élére. Az epenzék makaesul ragaszkodik az eddigi elnökség lemondásához és ha mégis visszajönnének, rendkívüli közgyűlés ósszchivása várható. — (Háromnegyed nyolckor indul a hívld mitrtbus*) A Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kérésére most még korábbou, háromnegyed nyolc órukor hulul a Centrál c!ől. A kényelmes hé vizi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 j»engőbc kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. , i , , Hosszú idő után ismét összeül a zalamegyei iparosság parlamentje Nagykanizsai előadók a speciális helyi problémákról beszélnek A Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége mint az IPOSz megyei körzete szeptemler elsején délután fél 3 órakor a zalaegerszegi Ipar-* testület székházában nagygyűlést tart, amelyen nemcsak a zaLi ipa-» rosság delegáltjai, hanem Vns és Somogy iparossága is elküldi kiküldötteit, hogy részt vegyenek a zalai iparospnrlamcnt közgyűlésén; A megyei ipariestülelek nagygyűlése tárgyalni fogja mindazokat a problémákat, amelyek ősszel a törvényhozás elé kerülnek és fel akarja hivnl a nagygyűlés a kor. mány figyelmét a zalai Iparosság helyzetére és az egyetemes lparos: ság bajaira. A nagygyűlés elnöke Samu Lajos, a nagykanizsai Ipartestület elnöke lesz. A tárgysorozatot most álülotta össze a nagykanizsai vezetőség. Igy többek között az elnöki megnyitó után Papp József, az 1POK és IPOSz elnöke a kézművesség általános helyzetéről tart előadást. Dr. lilás Gyula, a soproni Kamara ügyvezető titkára a kontárkérdés, röl beszél. Dr. Lippay István IPOK Igazgató a magyar kézművesség Időszerű kérdéseit ismerteti. Majd az egyes ipar;estüle!ektől beérkezett indítványokat tárgyalják. Az ejyea speciális zalai kérdéseket nagykanizsai előadók terjesztik elő. A nagykanizsai Ipartestület az Ipar-törvény 4. és 47. §-alnak m£d<>sitá-sát sürgetni fogja és <ezt a nagygyűlés határozatéitól ki olyólag távirat- ban kéri a kormánytól. Nngykani zsa hatalmas iparostul ora ismét k fog magáért tenni a zului iparos nagygyűlésen és már nagyban ké szül a zalaegerszegi útra. Értesülésünk szerint a nagy kani zsai vezetőség a zalai iparosparla-ment közgyűlésére meghívta vitéz Tabódy Tibor főispánt, a zalai ipa^ rosság nagylelkű pártfogóját, ak eddig is annyi tanújelét adta meg értésének és készségének, Bödy Zol. tán alispánt és töLb zalai országgyűlési képviselőt. Megyei sütőipari nagygyűlés Ezt megelőzőleg a ZISz sütőipari megyei-szakosztálya délután 1 órakor ugyancsak az Ipartestület székházában zalai sütjüpari nagygyűlést tart, Krammer Dfösö elnökiele alatt, amelyen a nagykanizsai sütőipari szakosztály is képviselteti magát. Vendéglős kongresszus Szeptemler 4-én Országos Vendéglős Kongr sszus lesz Zalaeger* szegen, amelyen a nagykanizsai Ipartestület részéről Kertész Béla épl.észmérnök. Ipartestületi alelnök és KosztolI z Géza, a nagykanizsai v.ndéglősök szakosztályának elnöke vesznek részt. A zalai iparostál or ujabb n>; mozdulása hivatva lesz uj[ leijöüle tet, friss vérkeringést, líf - éleie belevinni a súlyos h-elyze böl ki folyól.wg teljesen tespedt és elerőt lenecfétt zalai Iparostársadalomba. Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - i legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csikós blouse-anyagok, Gallérvásznak az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruházában. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. CIAMOZAÍT jótállással végez Lofcács GyDlaakl.vBgyésziaéroök Érdeklődés: FEHÉR VILM08IÁL Fó-ut 82. 2Í0, Szombat lliida pest 1. 17 Setét György j« z műsora. — 17.50 Mit üzen a rádió? — 18.20 Muzsikus történetek. (Kilián Zoltán előadása hanglemezekké1.) — 19 Matolcsy Margit magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 19.50 «A vak szerencse.» RáiŰóbohózat 3 felvonásban. Irtu De-la 111 ure. Rendező dr. Németh Antul. — 21.45 llfrek. - 22.10 Zenekarijaiig, verseny. — 23.15 Cigányzene. — 0.05 Hírek. Iluilapeél II. 17.30-18.15 Hanglemezek. — 18.25 Mezőgazdasági íélóra. — 19.40 író és politika. (Dr. Bory István.) — 20.15-21.45 Az 1. honvédgyalogezred zenekara. — 21 Hirek. — 21 30—22.20 iMn-los jazz műsora, Vajda Károly énekszámaival. Bécs. 19.20 Dalok és áriák. Énekli Rifó Magda (szoprán), zongorán kisór Adolf Fteisclmer. — 22.10 Bécsi szimfóniku-íok rádiózenekara. — 23.45 Táncleme-rek. V* sár nap Budapest I. 9.15 Hirek.—10-11.10Egyházi ének a keszthelyi róm. kath. plébánia-temp-lomból. A s_entljeszédet mise előtt dr. Stioinmcr Viktor tihanyi apát mondja. — 11.15—12.15 Evangélikus istentisz-telet. - 1220 Időjelzés, Idöjárásjelen-lés. - 12.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 14 Hanglemezek. — 15 Időszerű gazdasági tanácsadó. (Székács Elemér.) — 15.50 Mándits-szaion-zenekar. — 1030 A Nemzeti Slinház megnyitása 1837-ben. (Rexa Dezső.) — 17.30 Séta Keszthelyen — beszélő dr. Koudeia (lé/a. — 18.30 Cigányzene, -v 19.30 Kassai képek. (Máral Sándor.) — 20 Stelner Ferenc kamaruénekca Sehubert-dalókat ud elő. — 20.25 Szent Márton rózsafái. Falusi történet 4 felvonásban. Irta Csermely Gyula. Rendező Kiss Ferenc. — 22.30 Hírek, versenyeredmények. — 23 Ferenczi—Bon-di jazz-zenekarának műsora, Hortl Lajos énekszámaival. — 0.05 Hírek. Budapeat n. 11.20-12.35 Bachmann József sza-lonzenekara. — 12.45—13.45 Hanglemezek. .Magyar énekesek.» — 15 Az 1. lwnvédgyalogezred zenekara. — 15.45 Mi újság Magyarországon. — 18.15 .Multaiul!.» (Dr. Nagy I>ajos*) — 18.35 Kosztolányi Dezső beszól Andersen meséiről. — 18.55—19.55 Hanglemezek. — 20.10 Erdély felfedezése. (Dr. Tolnay Gábor.) - 20.40 Hitek Bécs. 8.45 Istentisztelet. — 10.15 Könnyű lemezek. — 11 Parasztzene km zekén. -- 11.45 Kamarazene a salzburgi Mozarteumból. — 13 Szórakoztató zene. — 15.40 Mandolinzene lant- én cselló-szólóval. — 10.50 I.ehár-lemczck. — 19.50 Baum tenor árioestje. - 20.30 Riedinyer: Hor, dal, asszony, rAdlócgy-ve\'.eg. — 22.25 Jazz. — 23.45—1 Veres Uijos és cigány zenekara a budapesti Ostende-kávéliázból. — (Bélyeggyűjtők lalálko*é)a> szerdán délután Mól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében, __ 1935. augmitm 25 ZALAI KÖZLÖNY 6 hAlók, ebédlők, urifiobák, kombinált berendezések BUDAPESTI DUTOftSZALORBAH Budapest, VIII. Baross-u. 21. Nagy választék. réaalatflaaléara I A .Szent Kancellár*4 Vasárnap ünnepli a k«t. egyház IX. Ujost, a icrciátius francia királyt, aki magyar s,.«nt Erz;ébc.tel együtt pártfogója StCnt Ferenc III. \'rendjének. Méltán forukozik ezek mellé h legujfib-Iliin s,ent.é avatott Mórus Tamás, Ang-lia hites kancellárja, a ferences III. rendnek buzgó tagja, aki hazájának telt nagy szolgálatai után kat. meg-győződése miatt férfias nyugodtsággal meni a börtónibe és mosolyogva a vér|>adta. Ragyogó példája a hithüség-nek és jelleinsziárdságnak, melyre kivált a mai férli világnak nagy szüksége lenne. Vasárnap délután húrom Órakor tartja iendes havi templomi ájtatossá-gát szent Ferenc III. rendje, mely alkalommal P. dr. Horváth At"náz, III. r. igazgató méltatja a vezeklő ferences ruhát viselő kancellár jelen lő-sé.;él és érdemeit. Az áj latosságon a Ili. tend tagjain kivül bárki ls iészt-vehet. _ — (A megyéspüspök ÍHle«iiU>iUelele/ tnrl v.wá.twp Ba.a.onffmyve en) Dr. Holt Nándor megyéspüspök vasárnap s/.enlnvi él joiitifikál {la uton.\'enyvesen. Az istentisztelet noiit 8 órakor kezdődik. A püspöknek a szentmisén a nagykanizsai leiencespap ,ág ássziszlál. — (Magyar piüvXwrk külföltü s|. fcere) Németh Mária világhírű magyar ojieraénekesnő, Zala büszkesége, Osz-tendében hangversenyzett, amely rendkívül nagy sikerrel zárult. A sok taps és ráadások miatt a hangverseny éj-télig elhúzódott. Az estély folyamán az elhunyt belga király liuga, Klemen-tin hercegnő maga is melegen gratulált Németh Mária hatalmas sikerében, férje |»edig magyarul köszöntötte a neves magyar énekesnőt. — londonból érkezett hir szerbit az ott rendezett nagyszabású Brahms hangversenyen l*\'<lig Szigeti József, a világhírű ma-gvar hegedűművész aratott nagy sikert, akit a közönség igen melegen finnepeit — (Szombat ost* érkeanek Iiazi a l!a la \'oa bt rényl e i nya ■ ó gyermekek) A Baiatonbcrényben nyaraló nagykanizsai gyermekek második csoportja, melyet p. czirfusz Viktorin plébános kezdeményezésére és akciójára sike-rült nyaraltatni a Missziósnővérek ve-wtése melleit, szoml>at este visszaérkeznek. Nagy áldás vo.t a berényi nyaralás a szegény gyermekeknek, testi és lelki felüdülés. P. Czirfusz Viktorin plébános és Zsigmond József igazgató szombaton délelőtt kiutaztak Herény-be a gyermekek látogatására, akik bombát e^oo a « órai vonattal érkezek haza. Hozzátartozóik felkéretnek, hogy idejében legyenek ott az állomá-«on a gyermekek átadásánál. ~ Törölköíík, damasztáruk, vásznak, •ittonok állandóan dus választékban 81nger Divatáruházban. ~ (A l\'oílári Fürdőegyesület) aug. ■"-én igen jól sikerült műkedvelő előadást rendezett a nyaralók és helybe-„ jK\'k közreműködésével. Ének, hegedű, lancszámok, vigjálékok, görl csoportok *z«repcltek a műsoron, melyet ig n nagyszámú hallgató élvezett ós tapsolt Az előadást Mosonyl László ^\'kesztö rendezte. A Szekszárdi TSE és a Szigetvári &K futballcsapatai vendégszerepelnek vasárnap Kanizsán Megindul n Imre a bajnoki pontokért ma Délnyugaton. A szezon első bajnoki mérkőzéséle a Szekszárdi TSE csaptitát látja vendégül az NTE első csalta, a \' szekszárdi csapat az idén korán kezdte tréningjeit, mert két héttel ezelőtt a komplett Ferenc-város profi csapatát látta vendégül, majd utána a Dombóvári VOGE ellen játszolt barátságos mérkőzést. A TSK tehát felkészült uz ő>zi bajnoki szezonra, mert komoly bajnokaspiráns tö. jekvései vannak, ami — a csujal ké-|jes;ógeit ismerve — nem is lehetetlen. Az NTK csapata a bajnoki szezon megkezdése előtt talán >oha ennyit nem trenírozott, mint az idén A Zri-nyitől elszenvedett súlyos vereség után minden játékos a leglelklismereteseb-ben állt neki a rendszeres Iréningnck, aminek az eredménye már u Zalaegerszegi TE elleni meccsen mutatkozott ls. A nyugati eisö oszlály nagyszerű ké|>ességü csapata ellen annak iáját otthonában 1 : l-es döntetlen eredményt elérni még a legjobb formában lévő NTE-nek is szép teljesítménynek mondható. Már Zalaegerszegen is látható volt, liogy a csapat közvetlen védelmi triója — O\'ondor, Csáki, Farkas • elsőrangú, tehát ez változatlan marad ma ls. A halfjor — Hadics, Hitler, Ku-dich — |e;állltásl)On szintén nagyszc-rüen |>cvá|!t a csajjal ez a része is, tehát váltó aifan. A csatár.orbun Wil-heim jobbS\'.élen két~zeri jó formájával mers i árdi\'o\'.ia pozícióját és Csá:z helye biztos u ljűlszflen. A IkjIső trió felállítása még bizonytalan. Annyi a; ónban bizonyos, liogy a \'^zámltáslja jöhető belső csatárok a csütörtöki tréningen nagy lövő formát árultak cl, igy reméljük a belső hármassal sem lesz hiba. A mérkőzés délután fél 5 ómkor kezdődik a Zrínyi pályán. Biró v. Adorján Kaposvár. N\'em sokkal kisebb jelentőségű az eiőm^rkőzés sem. A Szigetvári AK lesz az újdonsült NTE II. csapatának első ellenfele a II. osztályú bajnokságban. A szigetvári csapat évekkel ezelőtt a délnyugati egységes első osztályban volt már az NTE I. csapa-Iónok ellenfele, Igy ismeretes a csapat játékereje a nagykanizsai sportközón->ég előtt. A SzAK egyik biztos favoritja az őszi bajnokságnak, igy nehéz feladat jutott az NTE fiataljainak. Az eiőíhérkőzés fél 3 órakor k z-dődik. Biró Czvetkó. A k<\'tlős mérkőzés nagy költségére való tekintettel az NTE vezetősége kénytelen volt a belépődijakat minimálisan felemelni, mert két csapatnak circa 330 km. utazási költségét belépődíj emelés nélkül fedezni nem tudia volna. Eszerint tribün 1 P, tagoknak r>0 fillér, állóhely 60, tagoknak 30 fillér, diákjegy 30 fillér. Az NTE tagok kizárólag az augusztus havi tagdíj-nyugta felmutatása ell<4iél>cn kapnak kedvezményes jegyet. Aki idényt tart a tagkedvezmétiyre és még nem tagja, de tagja akar lenni az NTE-nek, az Jelentkezzen Ozorai Fe.encnél a városházán. Fö-at, Első Magyar Biztosító palota Uri- és női divatáruk, kesztiük, urclpő különlegességek nagy választékban. Kellemes meglepetést szerez kedves családjának szép áruink bármelyikével Szivesen várjuk Önt üzletünkben! Olcsó, gyárunk által limitált árak. Selyem harisnyáinknál állandó ingyenes ■ umleliiediil végiünk. Excelslor Harisnyaház. aug. 30-szept. 9. Budapesten az Iparcsarnok-lai OQO/ utazási kedmmény 00 /0 Mg. 28-tól isept 13-tf Vásárlgazolvány az ipartestületeknél, iparkamaráknál és menetjegyirodáknál kapható. Hétfőn kezdődik a női úszó-tanfolyam A Városi Strandfürdő vizét tudvalévőleg kicserélték, Így a KISOK-MUSZ egyesilett női uszótanfolya-ma csak augusztus 26-án, hétfői! délelőtt pontosan 9 órakor nyilik meg dr. Berke József, a Magyar Uszó Szövetség helyi megbízottjának vezetésével. A tanfolyam egymásután következő 14 napon át tart ós előreláthatólag szeptember 8-án ér véget. Az oktatás ingyenes, csak uszodahasználntért kell személyenként egyszersmlndenkorra egy ösz-« szegben 1.40 P-t előre fizetni. Aki a tanfolyamon részt óhajt venni, jól teszi, ha már az első napon jelentkezik, mert a tanfolyam csuk kellő számú jelentkező esetén lesz meg-, tartva. Nem középiskolások is jelentkezhetnek, de csak korlátolt számiján. _ Dlewock JnlU német nyelvű Gyermek- tíltuzó otthonban a belratások szeptem-ier 12» 13.. 14. lesznek. JskoUs (gyermekek tanítását ls vállalom. — (I\'ályá at k •ol0rta. ltól Állásokra) Bonnya rk. fiókegyházközség a már eddig helyet\'essel betöltött kAnlorlanj. lói állásra pályázatot hirdet. Határidő három hét. Választás szeptember 15-én. Kérvények kisbárapátl plébániai hiva. tallioz küldendők. — A cserénfal rk. egyházközség nyugdíjazás folytán meg-üie.edett kántortanitól állásra páiyáza-tol hirdet. A pályázati kérvények ha-tárideje szeptember 5. A fizetés államsegéllyel kiegészítve. Választás a Püspöki Kar uj szabályzata szerint történik. Korteskedds, agitálás kizáró ok. Az állás a püspöki megerősítés \'..Ián a: ónnal elfoglalandó. Kérvények felbélyegzett válaszioritékkai a 69.870/ 11)33. sz. a. k. min. rendelet szerinti mellékletekkel szerclendök fel és a szentbalázsi (Somogy vm.) plébánia cimét« küldendők. — (A M^kuiizsul gőzfürdőt) kazán-tisztítás miatt augusztus 20-tól 30-ig zárva tartják. — Sxőnyegck, paplanok, vásznak, da-mastok, Ingpoupllnok legolcsóbban a Filléres Divatüzletben. — (Az ütőeret vá^ta át a lábára esett konyhakés) Könnyen végzetessé válható baleset érte Dafcs Katalint, a Cenlrál-s.^lloda szakácsnőjét. Munkaközben, amikor hust vágott, a nagy konyhakés oly .szerencsétlenül esett lábára, liogy átvágta ütőerét. A mentőknek kellett a kórházba szállítani. — Halát* Sándor fényképész, Horthy Miklós ut 11.szabadságáról hazaérkezett és útból személyesen végzi az összes szakbavágó munkákat, felvételeket vasár- és ünnepnapokon ls egész nap eszközöl. — 140 cm. m4Im szövetmaradókok, flu ruháknak alkalmas méretek, máf 3 P-től a Filléres Dlvatüslotbea. ZALAI KÖZLÖNY 1935. szeptember 1-től 7-ig (Technikai és mezőgazdasági kiállítás szeptember 8-ig). Kflzépeurápa nagy vására Kiállítók 18 államból Vásárlók 72 országból Vízum nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki stabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazóvízum nem Szükséges. Jelentékeny menetdijkedvezmények a magyar, cseh és osztrák vasutakon, a Dunán, valamint a légiforgalomban. Vásárlgazolványt (á P 5 —) és mindennemű felvilágosítást készséggel ad a Wiener Messe A. G., Wien VIP. és a tiszteletbeli képviseletek: Nagykanizsa: Pollák Egon nemzetközi szállító és Máv. Hiv. Menetjegyiroda fiókja, Fő-ut 2. (Városházpalota). - (Kémkedésért félték és kitiltotok Zalából) A m. kir. honvédtör-vényszék idegen államok javára elkő-vete.lt hűtlenség, illetve kémkedés miatt C»onka György moluársegéícl G évi fegyházra, 8 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanez időre való felfüggesztésére ítélte, valamint Zola, Somogy, és Baranyavármegyék területéről örökre kitiltotta. Rózsák, fenyők, díszfák, díszcserjék, gyümölcsfák, bogyós-gyümölcsüok, gyümölcs vadcsemeték, szegély- és futó-növények, gyökeres és sima szőlővesz-szók, lomb- és tűlevelűek magcsemetéi. KOLAUCH falakoja S»e»oA Árjegyzék Ingyen. — KltQnff mlnő.égü Hzövetmaradókok iskolás gyermekek részire, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók Schütznél. — „B1BER-F" teljesen szagtalan fehér babarcsszlgetelő: Árban alatta, minőségben, blztcs hatfisában egy vonalon áll a sokkal drágább svájci, angol és egyéb külföldi hasonló gyártmányokkal. Ezt hatósági hivatalos vizsgálat állapította meg! Használja tohát nyugodtan a megbízható hazai „BIBER-F"-L — Ílük akarnák a női K\'lso^ere: ke-delnu M/aklunro\'yanion részhepnlT) A női kereskedelmi szaktanfolyam szeptemberinél elörciálhatólag megnyílik, Mindn ok, akik még eddig nem jelent-ke-tek, augusztus 28-ig bezárólag jelentkezhetnek a felsőkereskedelmi is. l;ola igazgatóságánál. — Intézeti kelengyék szakszerű gondos összeállítása, lego\'csóbbau a Filléres Dlvatüzletben. — Gyoi* és biztos a közlekedés Brandi Sándor ós Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummlk P 5.90-tőh | — Paplanok, flanell és gyapjutakarók | nagy raktára Slnger Divatáruház - Közalkalmazottak fIgeiméből Hu- toráralnkat .ényegesen leszállított ára-kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre l«, kamatmentesen. Kopstein bútorára-ház, Horthy Mlklós-ut 4. uám. — Itkolaruhákaak gyapjUHZÖVetek Igen olcsón a Filléres Dlvatüzletben. — A ktskaaiuai Polfári OlvartkSr 1935. augusztus 25-én délután 4 órakor rendes közgyűlést tart, határozatképtelenség esetén 1035. szeptember hó 1-én lesz megtartva, melyre kérjük a tagok szíves megjelenését. Vezetőség. — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészíti. — MejJérfceds\'it a világhirü Pfaff varrógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a rendes\' varrásl munkálatokon kívül gomblyukat varr, plkiroz, gombokat felvarrja, endliz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszóltéseket magasítva ls végez és még sok más munkára alkalmast Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárábau. — Legnjabb őszi női és férflszövetek beérkeztek. Singer Dlvatáruház. Fiu- és leány iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek minden nagyságban a legolcsóbb áron UDITH gytrniakpuha Qll.l4b.il m Horthy Mlklóvul I. (Várt»házptlol«) a zalai kOzlOny reqéhye (40) Az asszonynak ugy lünl, mintha kis gúnyos mosoly is villant volna ál az areán. , -— Kérem, ne értsen félre, kedves Reyhorsberg — szólt bongjál felemel, ve, — mindez azért van igy, mert igy akarom. I)e nem ez a fontos, tatán térnénk a tárgyru. A báró meg akarta fogni Mária kezét, ez elhúzódott. András jutott eszébe, a kis euzín luknutartó darabjait látia maga előtt a földön. — Ja, kis nagyságos, ez nem megy olyan könnyen, mint gondolja. — Hangja megváltozott, üzteti, hideg lett. Az asszonynak arcái,a szökött a vér Erre nem számítolt... Undorral nézett n guuyosan mosolygó báróra. i)e okkor es/ébe jutóit valami. Kedveseit kérő lett n hangja: — fis mik lennének az áldozatok, • vezérigazgató ur?» A férfi elmosolyodott n hivatalos megszólítás hallatára. Kcrcszll)cvctetlc lábalt és nevelve válaszolt: — Hogy mik? Mindenekelőtt jónak kell lenni, barátsájjosnak, kis nagysá- jjqs.., Klhallgaiolt, a körmeit hézegetle, azután ajkbiggyeszlvc folytatta; — Nem szabad elfelejtenie, hogy ön alkalmazást keres, el szeretne lielyez. kedni az ország egyik legnagyobb vállalatnál, meg ukurja keresni kenyerét, hál meg kell változtatnia viselko. désót — és hangja fölényes durván hangzott. Az asszony türtőztette magát. Igy kezdődik. Ez minden. Pfuj — gondolta és meglxjrzongolt. Hogy is mondta Dodó? Nem mindig az. u kisebb, aki kér, vagy voiuml ilyenfélét. De hisz ez őrület! Hát... hát... mindé-nütl igy lenne? Szeretet volna az .arcába köpni a Mrónak, aki nyugodtan, szemielenül nézte és mosolyogva kínálta oda az aranyozott cukorka-tartót. — Paisuicíoljoii — szólt gúnyosan, — azért most még barátok vagyunk, én nem vagyok • vezérigazgató ur. és ön nem tisztviselőm. — Köszönöm, nem kérek, — tolla e| Mária a fc\'éje nyújtott kezet. Ke-NCrü leit a szája, ugy érexto, mintha )>ék&nyál, zöld, nyúlós békanyál la. pmlna tesléhez. Felállt, hogy elbúcsúzzék. Nem tudta, mit mondott, szédülve lámolyfiolt le a szőnyeggel befutott s/éles kölé|>csőkön. ^Nevelve jött vetc szemlx\' két tisztviselőnő. Az. egyik tulszép, karcsú* fekeie leány, lius bluz, piros nyakkendő, nLa. csonv arku rii>ő. Csomó ív papir a hóua ajatu Nejnek-Mária undorodva nézi® őkei. Hát ez is, ezek is, — gon- Vkflia és be lekapsz kódolt a hideg érckorlátba. Szürke, hosszú folyosók, számozott ajtók egymás melleit. Irógé|>ek kattognak, diktálás, kiabálás, üzlet, számok hallatszanak kl a ra<y kőrengekg elválasztott rekeszeiből. Széles, bordó szőnyegekkel íedetl szürke folyosók, sárga ré*kapc>okkal a kőhöz erősítve. Siető, rohanó emberek, fluB gépírónők, szemüveges, tilkáiok, aranyzsinóros szolgák szaladnak el mellette! és m.í-mok, minden üti számok. lrógéj)ek sürün kopognak, sápadt, kövér leány szatad le a lépcsőn levelekkel, nagyokat harap a kezében lévő sós|AJ recből. Mária megáll, áthajol a korlát m. Csij.;avonalakl>an tekereg a a ta a mélység. Csak egy iHltanatlg tart uz. egész, eszélje jut valami és mintha íélne magától, rolum «z utcára. A Soffőf ijedten néz rá, beveli magát n hátsó ülésl>e, nem lett volna ereje Nézetni. — GyerünkI — mondja majdnem kiabálva, mintha evvel az. egy szóval akarna végetveini tnbidennek, ami ezen a délelőttön vele történt. «Gye-rünkW Behunyt s cminel, fé\'i.í ájultan roskad a bársonypadon, a gyomra kfvc-icg. Megál\'iit latja az autót, a soffőr vj-z«t hoz, mohón is za ki az egész |K>-liárral. Ijedt, fejkendős asszony áll mellette, rózsaszínű kancsóval a "kezében és mond valamit De Mária jieiu 1935. augusztus 2$. az Összes Iskolák részére legjobban kaphatók FISCHEL könyvkereskedésben naoykanizsAn Horthy Miklós ul 1. Sugir-ul 2 mim Száz vagon vámmentes tengerit kapnak a zalai gazdák A* eiő után javait a balyxot, de caak a hoiazu ő»» hoxbat eredményes segítséget A hosszú szárazság okozta csapás után végre örventleles eseménye is van a zalai mezőgazdaságnak, amely, ha nem is szünleli meg teljesen a bajokat, némileg mégis enyhitl a gaadák helyzetéi. Mint már megírtuk, a földmüvelés. ügyi minisztérium takarmányozás céljára vámmentes tengerit böcsütott a gazdák reiK^elkezésérc. Mint most ér-kezelt leirat közli, a miniszöer a zalai gazdák részére 100 vagon vámmentes tengerit biztosított, métermáz-sánként 13.50 pengős árban. Az uüspán érte-síieije már a kóZfégi. elöljárókat, akik közölték a gazdákkal, liogy az igényléseket augusztus 27-éig kell bejelen-tenl. Az 50 lioldon íelüli gizdák közvetlenül a gazdasági felügyelő-végtöl igényelhetik a tengerit. Az igénylések alapján a yazdák u FuturátöJ, a Ma- halija, pénzt nyújt neki, ez nem pkarja elfogadni, a kerek érc csengve hull a kövezetre. Sokáig csengett a fülél»en a vékony ]>énz(laral) hangja, fáradtan csukódtak te a szemei, elaludt. Nagyfejű szörnyekről álmodott, « báró nyjull u 4cez« után, bor/almus állalie^e volt, felnyó-götl... ijedten nézett körül, az autó zöld erdők között szaladt. Kabócára érve odaszólt a soffőrnek, hogy egyenesen Ságra mennek. Görcsös, marcangoló fájdalmat érzett, s/.l\\e hanípvan vert. András nem volt otthon, azt mondták, íeggel elment, most már valószínűleg megérkezik. Néhány sort Irt Sándornak, átküldie a soffőrt,. hogy Siessen vissza. Ez rövid idő-múlva kis bőrönddel érkezett \' meg. Kata ijedt anyáskodássul • kérdezte, nem .volna-e jó, ha lefeküdne} Mária intett, igen, vessék meg az ágyat. Frőtien neliéz tajjokkal vetkőzött le, bevitte a kis bőröndöt u fürdős/obába, majd lefeküdt. Sápadlun leküdt az ágyban. Fáradt volt, leuenctcsen fáradt. Andrásra gondolt, miért nem jön most, uuy ér«zte ,f«ha többé1 nem fogja látni; sirt. Kata l>ej,-,tt, lémfilten állt meg az ágy\'előtt. Darabig szótlanul nézte( azután megérintette n fuldokolva sir/) asszony vállát és remegő hangon kérdezte, ne hívjon-e orvost? Mária nem válaszolt, rájdalma.san zokogott. (Fol^i. kőn) 1885. augmzlus 25 ZALAI KÖZLÖNY * f Modern gyermekkocsik nagy választékban! otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykan Salát érdeke, hogy házát valódi •f Sempernová"val vakoltassa, mert az vihar és vízálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a szinskála összes színeiben kapható. Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERMOVA" Nemesvakolatgyir, Kiskorpád. Városi Moig6 Augusztus 24 25-én Szombat-vasárnap Nagy magyar alágerl A magyar filmgyártás koronája I Világsiker I A Parczal Zita, Gombaszögi Ella, Berky Lili, Törza Jenő, Kaboa Gyula, Gózon Gyula, Pathea Sándor, Herczeg Jenő a magyar szinészet legjobb erőinek te léptével. Előadások kezdete: szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. * szombati Btóral alöadéa fillér*. halyárakkal I Mielőtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan (elszerelt raktárunkat férfi-, női- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor é« Fia Daék-tér S. az., ■ falafitemplomnál Kedvező részletfizetési fellételek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgummlk és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfékes márkás kerékpárok. Nép Moigó. Augusztus 24-én és 25 én Szombat—vasárnap Két alégarl Oregoni pokol Vadnyugati történet. II. Főszereplő Scott Buffalo. Az emberképii kutya Csodálatos történet a .Kék hegyek" világából. HÍRADÓK. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 80 filléraa helyárak. ZALAI KOZL0NT 1936 augusitm 25 gj-ar Mezőgazdák Szövetkezetétől, vagy u Magyar Gabonakenjskedelnii p. T.-töl kaphatják meg a pénz előzetes beküldése mellett. A készpénzfizetés ugyan nehézséget jelent a gazdák .számára, de azért örömmel regisztráljuk, hogy máris nagymennyiségű igénylés történt. A zalai gazdák másik örvendetes (eseménye a kétnb|-o% eső volt, amellyel ugylátszik végeiért a hótiapok óta lartó szárazság, and néliol már a kutak vizét ls e|a|)asziotta. Az eső, amely ugyan megkésve érkezett Így is felbecsülhetetlen értékű. Elsősorban a répának használt, de segített a kukoricán, n (emelőkön és u réteken is. Sar-Jukaszálásröl ugyan már alig lehet sző, íle n réfek is alkalmasak lesznek legel-teiési célokra. Segített t»z eső a lucernán is, mlfi « lóherén alig. A tarlóba vetett takarmányréleségek (köles, muhar, cukorcinok, tarlórépa stb.), "melyek más évekl>en ilyenkor már felhasználhatók voltak, az idén még csak most kezdenek kikelni. Ezeknek télire való eltartása, méi? n kedvező fejlődés mellett is igen kétséges. Az állattartó gazdák bizony ilyen körülmények között szorongó szívvel várják a\' tél közeledését. A gazdák szerint az eső csak akkor lesz teljes értékű, ha azt hosszú, novemberig tartó szép ősz követi. Ez esetben az egyes takarmányféleségek kirejlődése és a későig folytatható legeltetés ugyanis lényegesen enyhítené a takar-mányinséget. _ Ttméaytöwí. Irányzat: jól tartott, forgalom: élénk. Buza tlsxav. 77-es 1535-1560. 78-as 15 45-1575. 1560-1590. 80-«s 1575-1600, dunánt. TI-m 1480-1500 78-aa 1495-1515. 79-es 15 10-1530. 80-as 1525—1545. - Ro*s pestvidéki 14-30 14 50, más 14 50-14 75.\' Zab nj közép 16 30-16 50. Tenaerl tlMántuli köiép ab bpeat 1540-1550. Kiadja a laptnlajdonoa Közgazdasági Rt. Qataabarg Nyomd* és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Falelös kiadót Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanliaa 78. asám APRÓHIRDETÉSEK i l Én l| te Iiimi, 10 ti nua., nta*. mw m. « ntttTW.ouJ U u«i • HM ll 11111 MM «. ■ 1UU. Margtl ldra», Csengery-ut la. Nyitva reggel 6 lót este 7-tf. Tyukazemvágás. Kedvezményes jegyek aa IpartcilllleUMn. Omke-ban, Ksoc-Ml. 81 Vlr.Mláh.t márványból (a gránitból cuk Kovácsnál, Király u. 33, kaphat ol-caón át |CL 2788 Villanynélküll UrU. haliéin, mely nem ráz, nem éget, a haiat nem töií, \\wio-o6 azavttoaiág. Merk Jánoa hölgy-lodráaznál, Pő-ut 3. 1 Sálát terméad keiectenyl iizl.lt édetkét lehér u| bar Uteienkánl P — 66 ért kapható Csengery-ut 18. 82 ... árién, a közismert elió-rendű Üdülőhelyen, kedvező leltételek mellett villrolhit szőlővel beültetett, vagy üiea •illatalkat. Felvllágotltlt: Nagy ktoUtán, Zrínyi Mlklós-n. 2. aa. a. 24& Egyuobát lakta öuzci melléklielyl-léggel november l-re eaelleg előbbre li klaűó Kölcsey-utca 17. 6 Kiad. Honvéd-utca 43. izámu moder-nlll tpüll ház- Bóvebbet ngyanotL ..iu.m. udvart novemberre, aav-aaakéa udvari laká. izcptemberre kiadó, Ziinyl Mlkló«-ii. 20. 3014 ? -/ .-,.íí,hítJ\'í0" k*rkaté. Ugyanott > \'2 dí,k«»I\' lellea elláU.,. váfit „r|. caalád Klnlzal utca 2 n. 3006 í""""* alántkoalk gimnáziumi faettl<glvel Cli a kltdóbtn 3036 B«y Uép akádtl költözködés miatt eladó. Ctm a kiadóban. .1049 Ponyva készítés — javítás, kölcsönzés Hlrsch és Szegő zsák- és ponyva-varrodában. Pástéval szemben egy kis Dxlst- hslylséo saeptemberre kiadó. Bővebbet Horthy Miklós-ut 5. alatt. 3044 Kényelme* társas aaVA-Mráadssláa Hévízre vasárnap reggel 7 éa délután 1 órakor. Előjegyzés Kaufmann Manónál, telelonállomáa 2 22. Béosl bevásárló utamról megérkeztem Modellek megtekintésire felhi/oin a t. hölgyközönség figyelmét. Holfmann Annv kalapszalon. 3076 Sfarmakkaoal és többféle bútor olcsón eladó Csengery-ut 35. 3069 Eayasabáa udvari lakás azonnal kiadó, Kounth-tér 3 3070 ElaalA egy Bledermever dlvinv 4 fotellal, egy egyeajazámu Werthelm-kaisza, lUggönytartók és egy varróaizlal tükörrel. Sebére, Bazár. 3071 4-en Holler kasén, 12 es Kállai rno-tar 1000% Hoffer csépiével minden elfogadható áron, külön Is, eladó. Simon. Pacaa II. 3065 Tananoot felveszünk. Deutsch éa Pm villanyszerelők, Deák-tér 12 sz. 3075 Ssabaar téraat harsa egy idősebb bácsi, kl uját háziban, klfogáatslan helyn. egyedül lakik. Cim Vörösmarty-utca 27. 3077 Elarié 1800 négyszögöles szőlőbirtok a aientgyörgyvári harmadik hegyháton. Bővebbet Vig Józsefné a helysii lén. 3076 Kédéraagédat darabszám munkára lel vessek Holfmann Henrik kád Irmester 3079 Jómlnóségfl uradalmi boraimat olctón árailtom vendáglólOk es magá-nolok rélzére la 25 liter tói kezdve kisebb-nagyobb mennyiségben. Pallér János 3082 Nagyrécse Iréaaatal aleaéa .ladé nyotndájábtn__ lapunk KülőnbeJáritu bútorozott szoba. Idrdó-azoba-hasanálatt,!, azonnal klatlé. Sugár-ut 34. 3045 Egy csuíolt gummlkereku és egy lekete fedeles kocsi éa 2 ló atadd, Jiiíel tó-Iteiceg-ut 32 . 2693 KétaaakAa, vlrvezatékes likát oteadn kiadó Horthy Miklós-ut 2 , Fonyónál 3093 Mvlriérsa szakmához Ugye* segéd aionnal telvéteUk. Alánlat bekudbeló: Postait ik 68 3094 Ogyaa fakdrvarrdait állandó munkára (elveszek Clm a kiadóban. 3091 Kiadó ulonnan leitett auvaaekda lakás Caányl László-utca 22. és Teleky ut 24 alatt. 3068 Bgy kb. 4—5 hónapoa hlm lukas kölyökkutya elveszeti, mely ktliózét alatt van, de akt kózben megtalálta éa Bajia-u. 2ll. tz. alatti utcai lakájnál bejelenti, az lutalmat kap élte, miért la felkérem azt, aki eielleg megtalálta volna, az a fenti címre bejelenteni szíveskedjék. tya Bakii nívre hallgat. A kis ku 3066 Cla«é több kémeimet fotel ét Illőké Zrínyi Mlklót u. 22. 3060 Elsőrendű aartdahua - 06. 1 pengő, marhahús 60 - 80 Iliiéiért kapható Brzaébet-léil hutbódémban, a piacon. Deulach Dánlel, mészáros. Szemere kó-zlu. 29 eladó. u 3. sz aa|ia 9 sz. Jókarban Itaháa és Rá- levő bérház 3061 El.Iraadk mtlftbőt kéeslll paprikát, kápoutáakádak éa boroshordók kaphalók Jutányos árban. Mindennemű Javltátt vállal. Ugyanott egy kádársegéd lelvétrilk. Nóvák udármetter, Teleky-ut 25. 3090 Parfakt aaakáaaa*! keresek sürgőién Fiúméba. Érdeklődés Csengery-ut 36. Hofherr—Schrantz Clayton— Shuttleworth gytrlmanyu EKÉK iOkBppánaél korménylcmez-zel, pormantaa csapágyakkal, maghriauabbilotl kerék-agyakka\', az uj típusok Snmfl-kftdft ztiro óval. BORONÁK 2 t0gués3 lagu, konnyü és nehéz kivitelben. VETŐGÉPEK kanalat- és lolórerdtrerben. Darálók. Siacaka.iaék. Sa*l*iaiék. •>SI«pr*aak. Rép.iágdk. üaltUátarak. Kaphatók fa megtekinthetők oagykanlzaal leraknt&bun : Ország József a*,, .ifitrágya, nóváayvád.lml.a...k, .tb k.re.k^li^b.. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit.) Telalon 130. FiHtrei n JZABÓ taláN D UA&VKAnus^ -PÖUT 5SZ. PA-uVTTOn^gnyVKi1KaLan u. Jt5 mi 17723/1935. Hirdetmény. 2 drb. egyesként 800 liter űrtartalmú rugós, vas alvázas tllzoltólajtot f. évi augusztus hó 26. napján d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen eladok. Bóvebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1935. aug. 23. Polgármester. — Köztisztviselők ré\'sírí rendkívül előnyős bulorvásórlátl alkalom. Modern berendezek, tökéletes Jó klvIKIMn, bosszú lejáratú részletre, sőt kamat-meuleaeo ls kaphatók KopMeln bútor áruházban, Horthy MIklóa-ut á. A nagykanizsai kfr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 4470/1935. tkvsz inerdl HKOelmlDi kínul A Klskomárom és Vidéke Hitelszövetkezet vésrebajtatónzk kk. Welszenstern Oabrlella és Erzsébet végrehajtást szenvedők ellen Indllott végrehajtást ügyében a telekkönyvi hatóaág a végrehajtató kérelme következtében tt 1881: Ut L-c. 144.. 146. és 147 § al éneimében elrendeli a végrehajtási árverést 6300 P tőkekövetelés, ennek |áruléka! éa az árverési kérvényért megállapított 76 P költség, valamint a csatlskozottnsk kimondott Schlllr Sándor és Fia cég 143 P 14 llll. tőkekövetelése ét Jár. Behsjtáia végeit, t nagy-ktnltttl kb. lárátblrótág területin levó, kltkomároml 202. tzljkvben 264. hrtz. belsótégére 600 P kikláltátl árban, további akiskomáromi I6S7. szt|kvben Af2-5 tortz. a. a a kltkomároml volt urbérei blitokosság legelielésl tár,alatt n.vén álló kk. Weltzemtern Erzaébet áa Uabrtella htunlltti Illetőségére ét a balatonmigya-rodl 1252. A + 1 —31. hras. házhelyekből álló, ugyancsak a klskomároml volt úrbéres blrtokosrág legelletéal táisulata nevén álló kk. Weissenitetn Erzsébet és Oabrlella haaanálatl Illetőségére (W/m td) 1203 P kikiáltást árbtn elrendeli. At Ingatlan Illetőségek végrehajtató lávára as özv. Berger Samune Javára be-keblezett özvegyi haszonélvezeti jog lenn-tartáia nélkül adandók el, csallakozott végrehajtató javára togaoatosllott árverés eleién, hl II Ingitltnok a klkláltáil ár 90 /o-ézt el nem idhalók, ax átverés hatálytalanná válik a szolgalmi Jog nélkül logi-nitoiltsndó. A telekkönyvi hatóság u árveréssel Klskomárom községházánál leendő ma tartására 1936. ávl szeptember bó A napjának d. t. 10 óráját tüll kl és >t árvcréal teltételeket az 1881. LX. tc. 130. §-t alapián a következőkben Állapítja meg: 1. Az árvetéi alá eső Ingatlanokat a klkláltáil ár kéthlimidánál alacionviDD ároneladni nemlehet. (1908: XLI t.-c.26 §) Egyben felhívja a telekkönyvi ItatOaág mTndazo at, akik a lefoglalt javakra tulajdoni vagy máa Igényt vélnek érvényesíteni, Igénykereictuket, Illetve eltőbbiégD-ket ezen liverésl htUrntp előtt |elenliél be, ellenkeső cselben figyelembe vétetni nem foguk. Az Igy be|elentett Igénykere-setnek Iz érveiéi megttttáiárl fellüggeii\'ó balálytvtn.JVhl.203.1913:X. 34. ésöO §1 Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül t kikiáltási ár 100/o-át kéizpénz ben, Vlgy az 1881 :LX. t.-c. 42. &-ib»n meg-hitározott árlolyammal számított óvadékki pes értékpaplroaban a kiküldöttnél letenni a bánatpénznek előlegea blról letétbe ______réséről kiállított letéti ellamervény! I k küldöttnek átadni éa az árvetéal feltétele- ket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. «., 1908 :XL L-c 21. §.). Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnll magasabb Ígéretet lett, ha többet ígérni senki sem akar, kötelea nyomban a kikiáltási ár Izázilékt szerint megálliplloll M natpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi sí*-zalekálg kiegészíteni. (1908: XLI. L-c. 25,4 ) Nagykanlzaa, 1935 ml|ui hó 28 án. Dr. Wéber 1. k. klr. |blró. A kiadmány hlleléul: Mlkó a. k. 30 tt tötUll. K.-T. üuMabarg Nyomda ét DéltáUl UoaiatU Válklau.könyvnyomdájában, Nagykaulztáu. (Falalős üslmtiatt Zalai Károly.) 70. évfolyam 192. szám Nagykanlzu, 193S. augusztus 27 kedd Ara 12 ZALAI KÖZLÖNY lakMW *» todóhlritols FM 5. ula. lu&mik mmlm bétktaup POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy Mr» > pengi « HIK Swrkentöaégi és kfidóhivaUtl telelőn: 78. ■ Kioktatták az ellenzéket Már szinte szállóigévé is vált) hogy Göml>ös Gyula alig tud anélkül beszédet mondani, hogy kedvelt gondolatát: a nemzeti összefogást, a nemzeti egység szükségét ne említené benne. Ez a gondolat kiséri\' három éves kormányzásának minden fontabb mozzanatát, jelezve, hogy ezt mindenek előtt valónak tartja. Érthető ! Hiszen a magyarság csak ugy tud a rája nehezedő bajokkal megküzdeni s lelkielren és anyagiakban megerősödni, ha sors-közösséget teremt s nem szakadozik pártokra, amelyekben csak erejét csökkenti, összefogás nélkül a költő szomorú jóslata teljesedik 1« rajtunk s mint bomlott kéve széthullna nemzetünk. Éppen ennek a széthullásnak a mcggátlására határozhatták el a balatonvidéki magyarok, hogy a Szent István napi ünnep alkalmából az egész Balaton vidékén feU gyújtják a »Reménytüzeket.« Tüze. ket gyújtottak tehát, amelyek egymásután borították fénybe a sötét eget, jelezve, hogy keressük egymást mi, a különl>özö politikai felfogások széles vizeitől oly nagyon is elválasztott magyarok, mert mindenek felett és elsősorban is magyarok vagyunk és azok is akarunk maradni. Ezekre a kigyulladt magyar »re ménytüzekre* mintha hamut szórt volna a politikai pártoskodás eddig is sok bajt, sok magyar keserűséget okozó elfogultsága. Mig ugyanis a magyar miniszter elnök legutóbb is összefogásra hivtJ fel a magyar politikai élet mindért egyes tényezőjét, hogy egyrészt d magyar dolgozó társadalmat a jelen nehézségein átsegíthessék s különösen a téli gondok terhét lehetőleg csökkenthessék s eloszlathassák, másrészt a küszöl>ön álló reformokkal egy IxJdogabb magyar jövendö filléreit rakhassák le, - addig a független kisgazdák vezére : Eck-hardt Tibor olyan támadást intézett nemcsak a kormány, de főként a kormányclnök Gömbös Gyula személye ellen, amely érthetően nagy feltűnést és még nagyobb megütközést keltett mindama körökben, ahol a magyar sors hullámverését figye-lemmel kisérik. Gömbös Gyula is egységet hirdet^ Eckhardt Tibor is. De mig Gömbis Gyula a magyar ékt megkönnyítéséi re és jobbátételére, uj korszakot nyitó reformok megvalósítására hitf egy táborba minden jóakaratú, jó-szándékú magyart, uddig Eckharcft Ti!)or egysége csak az ellenzéki pártok szük kenetei számára fuj toborzót. Hogy mi a célja ennek a tolxwzó. nak? Megmondja Eckhardt Tibor azt is. Nem más. mint a Gömbös Gyula fejvétele és megbuktatása. és ennek a célnak elérésére Eckhardt Tibor minden áldozatra ií hajlandó. Amint maga mondja: ezért a célért a h»rel bárdot félre tette a közte és Bajeey-Zsiliwky. MUSSOLINI: „Olaszország nem hátrálhat meg többé, mert akkor magától sül el 200 000 fegyver Afrikában" Olaszország otthagyja Genfet, ha büntető szankciókat határoznak e/ London, augusztus 26 A Daily Mail római tudósítójának Mussolini kijelentette, hogy Olaszország abban a pillanataim elhagyj* a Népszövetséget,v amelyl>en a tanács bün;«tö rendelkezéseket hatá-rozna cl. Kijelentette, hogy minden ellenkezés Olaszország fegyveres ellenállására talál. A beszélgetés során elmondotta, hogy a Népszövetség erkölcsi, gazdasági és katonai szankciókat akar elhatározni. Ha ez megtörténik, akkor Olaszország kilépéssel válaszol. Olaszország a szuezi csatorna\'lezárásával a versaillesi szerződés megsértését látná. Olaszország nem tesz semmi olyat, - mondotta n Duce - aminek Európáién viszályt kellene maga után vonnia. Eljött az idö, hogy a gyarmatok kérdését felvessük és azt minden vonatkozásban tisztázzuk. Ez csak előnyös lesz az európai hatalmakra is, különösen azok\' ra, melyektől elrabolták u világ kincséből rájuk eső részt. - Olaszország nem hátrálhat meg többé, mertha ezt megtenné, a Keletafrikában lévő 200.000 fegyven önmagától elsül. Páris, augusztus 26 A Matin szerint az ualuali esettel foglalkozó szakértők az anyag nagysága miatt nem tudják lefejezni szeptember 4-ére tanácskozásaikat, amikorra pedig már a népszövetségi tanácsülésen kellene jelentést tenniük. Néger-gyűlés Londonban London, auguszlus 20 Londonban a négerek nagygyűlést tartottak és határozati javaslatot! fogadtak el, amelyben tiltakoznak az angol fegyverkiviteli tilalom további fenntartása elleti A nagygyűlésen résztvett az abesszin követ három fia is. Árvíz Abesszlnlában • A hatalmas eső teljesen megbé1 nitotta az Addis Abcba és Dzsibutl közti vasúti forgalmat. Az ár a vasútvonal töltését 300 méter hosz-szuságban elmosta. Vissza Indiába 1 Milano, auguszlus 20 Az angol követség utasította az1 Al>essziniában angol védelem alatt éiö indiai és arab kereskedőket hogy haladéktalanul hagyják el a négus országát és térjenek vissza Indiába. A kereskedők nagy részd már vissza is indult Indiába, illetve Jemenbe. Anglia nem kér u) békítési kísérletet Baldvin angol miniszterelnök az egyik francia fürdőhelyen hosszas tanácskozásokat folytatott a rómni francia nagykövettel az olasz altfsz- szin ügyről. Az a hir, hogy az angol kormány felkérte volna Lavalt egy ujabb békítési kísérletre, nem felel meg a valóságnak. Egyelőre elsimult a jugoszláv kormányválság A kisantant-értekezlet után mond le a miniszterelnök , Belgrád, augusztus 26 Miskulin, Jankovich és Kamcno-vics miniszterek kinevezésével a szerb kormányválság elsimult. EU ienzéki körökl>en ugy tudják, h >gy a tervijevett kisantant értekezletet^ Bledl>en megtartják, de utána Szio-jadinovics miniszterelnök lemond. Sztojadinovics Bledl-e utazik, hogy az újonnan kinevezett miniszterek ügyél>en Pál régensheroeggel tanácskozzék. Endre között folyt régi viaskodá? megszüntetésével. Söt még tovább is megy. Kész fegyverbarátságr.a hivni azt a Bethlen Istvánt, akit a választás előtt Szentesen és Gyöngyösön tartott beszédeiben éppen ö kivánt Vass József koporsója mellé, a nemzet legnagyobb kártevőjét látva Bethlen Istvánban. S hogy tőle* fegyvertársaitól s politikájától sza-l>adulni lehessen, még a titkos választójogot is hajlandó volt feláldozni s megelégedni a nyílt szavazásos választással. csakhogy Bethlen István tűnjék el a magyar közéletből örökre. És most ? Eckhardt Ti\':or kezét nyújtogatja Bethlen István után. Még azt is hajlandó neki meglx>csá-tani. hogy a volt miniszterelnök nem sietett az Eckhardt kívánságát teljesíteni s nem feküdt a nemzeti Panthcon márványsirjál a. És milyen érdekes? Mig személyes haragjában képes volt a Bethlen clgáncsolásáért a titkos választójogot is feláldozni és Gyöngyösön nyilt szavazást követelni, addig most nem hajlandó várni erre a titkosra. még akkor sem, ha olyan életbevágó fontos reformok indo- kolják is a várakozást, mint a gazda adósságok rendezése, a telepítés, a hitbizományok reformja, a család és a gyermekvédelem. Pedig a személyes érzelmeknek mindig háttérbe keltene szoYuInlok, amikor közérdekről van szó. Ugy-látszik, a független kisgazdák vezére; nem tudott erre a magaslatra emelkedni. amikor Bethlen Istvánt akarta háttérije szorítani, de nem tud most sem, amikor Göml>ös Gyula fejét kívánja, nem gondolva meg, hogy ezzel voltaképpen azokat a reformokat késlelteti, Amelyeknek megvalósítását az ö pártju is kívánatosnak tartja. Bornemissza miniszter és Antal István államtitkár Mezőkeresztesen alaposan kioktatták az ellenzéket. Bornemissza Géza rámutatott arra, hogy nálunk, ahol a háloru és a békeszerződés pusztításait megtetézték a közelmúlt súlyos mulasz* tásal nem lehet politikai mesterke-> désekkel és furfanggal életrekelteni a nemzetet elesettségéből Antal István államtitkár leckéi adott atekintetben az ellenzéknek) hogy Gömbös Gyula minden tettébe, szándékába alkotmányellenes, dik- tatórikus relleitásokat igyekeznek belemagyarázni. Az ndkotmány-védelem* lett ma a legdivatosabb politikai ipar. Ma mindenki »nlkot-mányt véd« - mondotta maró sza-tirával. De .amikor hatalmuk tetőpontján voltak, akkor nem igen mentek tüzl>e az alkotmányért: ha a dinasztia érdekei mást kívántak. Kitért Antal István Bethlen gr ói szerenére Is, akinek 10 éves uralma politikai és gazdasági diktatúra volt. És amikor 1931-ben a Bethlen-iend-* szer páratlan erkölcsi és anyagi csődben összeomlóit, a - rendszer megalkotója vette a kalapját, abbahagyta a partit, felállt az asztaltól és - eltávozott. Majd hosszabban válaszolt Eck-hardtnak, bogy a titkos választójog egyetlen éhes szájat sem fog tudni táplálni és egyetlen gazda helyzetét sem teszi könnyebbé. Gömlíös a pártja nélkül, a párt pedig Gömbös nélkül nem csinál politikát. Bornemissza Géza és Antal István vasárnapi beszédükben mattot adtak a politikai sakktábla fekete lovasainak. i Bethlen jstván gróf szeptember elején beszámolót tart Nagykanizsán Bethlen és Eckhardt közös frontot alakit? Megszakad a diplomáciai összeköttetés a szovjet és Amrrika közB.t Páris, augusztus 26 A Malin szerint az Egyesült Államok Moszkvái* eljuttatott tiltakozó jegyzéke miatt Amerikában számolnak a két ország diplomáciai összeköttetésének megszakításával. Az Egyesült Államok kormánya ugyanis a kommunista-gyűlésen elhatározott és az Egyesült Államok felforgatására irányuló propagandára igen éles hangú tiltakozó jegyzékkel vála-szolt. A Matln megjegyzi, hogy az Egyesült Államok kormánya által használt igen éles hang figyelemreméltó. Japán Is... Tokió, augusztus 26 A japán kormány minden valószit nüség szerint - amerikai mintára -szintén tiltakozó jegyzéket küld a szovjetnek a japán-eilfenes kommunista propaganda miatt. Hét halott egy bécsi aatóbanckiránduláfoa i Bécs, augusztus 20 A Bécs melletti Piesting állomás közelében vasárnap este az átjáró közelében egy tehervonat beleszaladt egy társas autóbuszba. A szerencsétlenség alkalmával az utasok közül 18 súlyosan megsebesült, többnek állapota reménytelen. A halottak száma eddig hét. A vonat az összeroncsolt autóbuszt 60 méterre magával huroolta. Hivatalos cáfolat Hitler betegségéről Berlin, augusztus 26 Hitler elnökkanoellár torok-mütétével kapcsolatban egyes külföldi lapnkiian elferdített hirek jelentek meg. Egyesek szerint a kan\' eellárnak gégetuberkulózisa, mások szerint torokrákja van. Ezeket a híreket a német hivatalos jelentés most megcáfolja, amikor hirül adja, hogy Hitler a jövö hónapban Nürn-bergben nagy beszédet mond. A négus (elesége böjtöl és imádkozik Addis Abeba, augusztus 26 A császáf felesége kijelentette, hogy imádkozni és böjt&hi fog Etiópia és a világ békéjéért. Fel szeretném kérni - mondotta a négus felesége - a világ valamennyi nőjét, hogy csatlakozzanak imámhoz. Ha azonban minden erőfeszítés meghiusul és a béke nem volna fenntartható, én leszek ,az első, aki lelkesíteni fogom népemet az ellenállásra. — (íyfratf-ktaek intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, ftancll ^karóval kjegépziU. t Gróf Bethlen István, Nagykanizsa országgyűlési képviselője angliai utjánnk nagy jelentőséget tulnjdo* nitanak a Bethlen-párthoz közelállók, akik szerint a volt miniszterelnök MacDonalddal is tárgyal Angliáiban, imikor szóbakerül a királykérdés is. Sőt egyes l>eavatott;ik tudni vélik, hogy Bethlen István visszatérőiben meglátogatja Steenock kerzelben a királyi családot is. Ezt\' a hírt Bethlen környezete erősen megcáfol la. 4 A hirek szerint Nagykanizsa országgyűlési képviselője szieptemlxr 2-án érkezik haza angliai útjáról és egyenesen Inkére megy. Nagy- A nyár folyamán ismeretlen tet-» tesek sok l>alatonl villát fosztottak ki, nemrég Keszthelyen is két villáiba betörtek, sőt az utóbbi napokban Zalaegerszegen is történt hasonló villafoszíogatás. A csendőri nyomozás csaknem minden esetiben eredménytelenül végződött, mig most a kanizsára csak sz»pteml>er e\'sö felében jön, amikor is bsszániolót fog tartani. Erre a lbeszámolóm állítólag leérkezik Eckhardt Tilxír is, a Független Kisgazdapárt vezére." A fővárosi sajtó jelentése szerint Bethlen a kanizsai leszámoló kere* tél>en uj pártalakitást jelent ba, valamint bejelenti azt is, hogy a jövő-l)cn együtt akar működni Eckhardt Tilx>rral, illetőleg a Független Kis-gazdapárttal. Politikai körökl>en máris löszéinek erről az összefogásról, de ezt a hírt még az érdekeltek nem erősítették meg. győri rendőrség csinált egy nagyszerű fogást. Elfogták Vlzaver József 40 éves csavargót, akit már hosszabb ideje köröznek. Vizaver ismert nevű bűnöző, a betörővllág-l>an csak »Kisszakácsi« néven ismerik. Kihallgatása során kiderült, hogy három évvel ezelőtt ő fosz- _1336 augtigzIuB 27. totta ki a dunaföldvári nagytrpfikot is, ^honnét többezer pengő készpénzt és egyéb értékeket vitt el. . Kiderült, hogy ö követte el az idén a l>alatonmenti letörések egy részét is. Hogy a hírhedt betörő a nyár folyamán merre és hol járt, még nem tudják. Most először a három év előtti látogatásának színhelyére, Dunaföldvárra viszik hely. szini szemlére, majd utána lehozzák a Balaton mellé, a nagyobb betörések színhelyére. A csendőrség valószínűnek tartja, hogy a Korányi-villál>a is ő tört be a mult héten( ahonnét - mint ismeretes - 10.000 pengő értékű ékszert vitt el. Való* színű, hogy a keszthelyi és eger. szegi villafosztogatásokat is Vizaver követte el és nem Kanizsáról átruccant l>ctÖ!?ök, mint azt az ottani rendőrség hiszi. AUOUSZTUS... Sohse vollak ilyen színesek a színek. Olyanok, mint száz össze-vlsiza énok; szélből, fényből, kósza illatokból tán fölittak - és most attól égnek. Minden szépség itt most összedűlt. A percek himnuszt kongatnak a nyárnak és én bennem jaj, riadt-kérdőn sohasevolt örömeim fájnak. A fák jók. Már cseppet sem hetykék, tán meglepte őket valami varázs; elmélyültek azóta a lombok: van bennük már valami halk, anyás. Kicsordult, bő Ígéret moiTt minden. A karom egy világot ölelne tul; érett, aranyszín gyümölcs az élet, várom, hogy majd csak az ölembe hull. Lidi ti Julin A dollár hazájától a keszthelyi temetőig Szíven lőtte magát egy amerlkta magyar Keszthelyen Keszthely, augusztus 26 Szabó Jánus évekkel ezelőtt Gye-nesdlásról Amerikáid vándorölt, ahol egy nagy acélgyárban dolgozott. Szabó János a világháború alatt is künn volt Amerikái*!!, ahol szép pénzt keresett, majd lt)26-l>an hazajött, megnósült és Keszthelyen tele-jx\'dett le, ahol házat vásárolt. Szabót azonban visszahívta a dollárok\' hazája, ismét kiment, abol két évet töltött nehéz munkálati. Ugylátszilí a kemény munka ós küzdelem ösz-r szeroppamotta idézetét, mert tegnap, amikor felesége az udvaron tartózkodott, Szabó bement a hálószobába, leült egy székre és az Amerikából hazahozott hatlövetű revolverével szivenlötte magát. A dörrenésre a felesége befutott a lakásba, ahol átlőtt mellel, utolsót hörögve találta meg az 53 éves ícr* Jót. Az esetet jelentették a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely megadta a temetési engedélyt i A szenvedi, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz 2-3 óra alatt kOnnyü, lágy bél-kiürüléshez seglU és ezáltal Igen sok cselben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonalkozó tudományos Irodalom lObb nagynevű alapvétőié írja müveiben, hogy a Ferenc Józsel vízzel elért kilUnő eredményekről saját kísértetet utján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Minden utján BHBBHHBBSIBSSBaaBMM\'\' hiven szolgálja a Del-Ka cipő! BSBHBB^HHHSBHHHF\' Kapható: SZ0M0LÁNTI ÁRUHÁZBAN. Lopott szekéren vitték el a betörők a jegyzői hivatal wertheim-szekrényét A falu népe utána eredt a betörőknek es visszaszerezte a község pénzét Nem mindennapi betörőkaland történt Taszár és Kaposvár között. Ismeretlen tettesek akartak könnyű szerrel pénzhez jutni, de vállalkozásuk kudarccal végződött. Minap éjjel a taszári jegyzőség-ben a segédjegyző a hivatal felői zörgést hallott. Kinézett az ablakorf ós mozgó alakokat látott a sötét* ben. Felkeltette Kutas Sándor jegyzőt, aki fegyverrel vállán megindult az iroda felé. Mire odaértek, az lro» dát felfeszítve, a pénzt és az iratokat tartalmazó wertheiin-szek-rénynek pedig hűlt helyét találták\'. A felébredt szomszédokkal együtt megállapították, hogy a lietörők alig pár peroe távoztak és a három métermázsányi sulyu werthejm-szekrényt szekérre téve vitték el. • A jegyzőség előtt egyre nagyobb tömeg verődött össze és a jegyzi vezetésével azonnal a betörök után indullak. Észrevették közl>en, hogy a Ixítörök a szomszéd gazda színjéből lopták ki a kocsit, amelyiken a jó zsákmányt igérő szekrényt el-í vitték. A nyom után haladva aí összeverődött tömeg árkun-lXJkron át megindult az éjszakában a betörők után. Már künn jártak a fala határában, amikor a betörőket megpillantották a rét közepén. De a betörők Is észrevették az üldöző tömeget és mindent otthagyva, futásnak eredtek. Sikerült is egérutat nyerniük, a falu népe nem érte utó^ őket, a wertheim-szekrényt azonban a réten sértetlenül megtalálták. A? jegyző azonnal felnyitotta és az 1300 pengőt, valamint uz iratokat hiány nélkül megtalálták benne. Valóságos diadalmenetben vitték vissza a megmentett értéket a jegyzőségre. A csendőrség nyomozást • indított a póruljárt betörők után. hires „Kis szakácsi" volt az idei balatoni villa-betörések tettese Győrben fogták el a hírhedt betörőt 1035. lugusx\'.ui 27. ZALAI KÖZLÖNY A vlzalattjáró és a gépmadár feltalálójánál a Báthory-utcában Nagykanizsa a feltalálók városa Több ízben foglalkoztunk nagy-kanizsai feltalálók munkájával, évekig tartó kísérletezésével, Egylk-máslknak ezek közül sikerült is szabadalmaztatni, gyümölcsöztetni fáradtságának, kitartó munkájának eredményét, azonban a legtöbbjénél - rendszerint anyagi erőforrások hiányában - csak a tervnél, az első kísérletnél maradt. És ha sikerül is életbevágó dolgot produ* kálni, a mai viszonyok között nagyon nehéz megfelelő tőkecsoportot összehozni a találmány értékesité-tésérc, nem is említve a piac, az elhelyezés kérdését. Ilyen körülmények között nehéz ma még feltalálónak is knni. A legújabb feltaláló A legújabb feltaláló, akit felfedeztünk Nagykanizsán, a Báthory-. utca 18. szám alatt lakik. Egyszerű munkásember, gépészkovács és szerelő, aki heted magával él egy kis szük szobában. Neve Horváth István Abból él, amit naponta keres munkájával. Nehezen, szűken, kimérten. Ami benne a lelket tartja: találmánya. Illetve két találmányai Ha ezekről beszél, lázas pirosság önti el arcát, szűkszavúsága bőbeszédűvé válik, valami különös fény csillan meg szemeilen és a feltalálók rendithetetlen fanatizmusával beszél az ő két nagy találmányáról, melyeknek egyikét semmi körűimé-* nyek között 55.000 pengőnél olcsóbban nem hajlandó áruba bocsátani, értékesíttetni. A szegénység otthonában Felkeressük a kis ház kicsi udvarában, melynek minden sarkából a szegénység szaga fojtogatónn fekszik mellünkre. A kis lakásokból kíváncsi munkásasszonyok, gyermekek sereglenek össze, megakarják ők Is nézni a feltaláló Horváth Ist* ván két repülési csodáját, melynek még nem adot nevet. Ott vannak felállítva egymás mellett. Vegyük őket sorjában. A gépmadár Az egyik kifőzött fából és vas< alkatrészekből készült formális madárváz, teljes szárnyazatUil, amit az embernek csak fel kell csatolnia a mellén keresztül húzódó szi* jakkal, mint a gyermekek az iskolatáskát, fejére sisakot (madárfej* szerű szerkezet) ölteni és a mellén és sisakban levő szerkezelet működésbe hozva, startol a madárszerű alkotás, persze az embernek sáskíí módjára kell néhányat szökkente éá csak akkor emelkedik fel a levegőbe, mialatt teljesen madármódra mozgásija hozza a szárnyakat és szeli a levegőt a mellén és fejsisak-ban lévő kormány-szerkezet segítségével. * Szárnyak — régi zsákokban - Nemrégen próbáltam repülni, a szárnyvázat - vízmentes vászon hiányában - régi zsákokkal vontam he, alumínium alkatrészek helyett persze kifőzött fát használtam és igy mentem neki repülési kísérletemnek. - Hogy senki meg ne lássa : éj* Jel. Nem akartam feltűnést kelteni, h°gy az emberek * összejöjjenek. Neki is -mentem már jó pár méternyi magasságnak, amikor hirtelen kinyilt a kapu és valaki hazajött, aki a kapualj villanyát felcsavarta. Én oda néztem a villanyfénybe, a mely vakított és a következő pillanatban lezuhantam a »gépemmel.« Bizony sokáig fájt az eséstől minden csontom, de azért csak tovább folytatom a munkámat, amíg annyi pénzt tudok szerezni, hogy a mostani modellt nem kifőzött iából, hanem alumíniumból és a szárnyakat nem régi zsákokból, hanem megfelelő erős vl:oriavászonI)ól készít-hetem és akkor majd megmutatom*, hogy mit tudok. Persze kellene egy kis pénz, egypár pengő, azt hiszem 100 pengőből kifutná és akkor betudnám fejezni a munkámat. Hát mondja, kérdezzük — hogyan nevezi el találmányát ? Ezt lehet madárnak, lehet denevérnek és lehet sáskának Is venni. Mert repülés közlen mind a háromnak a tulajdonságát egyesíti. „Gólya" vagy „Sáska" ? - Bizony, ezen még nem is gondolkodtam, - mondja elgondolkozva. Hát valami madár után, talárt •Gólya,« vagy ugrásszerű repüléso után »Sáská«-nak ? Maradjon csak maga az utóbbinál, a maga gépe teljesen ugy szökkenik és ugy ugrik repülése közepette, mint egy sáska. No meg azután a sáska név az kitüntető jelző. Tudja, hogy milyen hiresek a ml klskanizsal "Sáskáink ?«... Horváth István nem válaszol. Nagyon elkomolyodik, de végül iS újból csak visszatér témájára : - Hát kérem, ha valahogyan ösz-szeadnák nekem a pénzt, nem keli sok, csak a vászonra és aluminmnf vázra és akkor majd megmutatom^ Nagy dolog ám ez ! Mindenki erről fog leszélnl. Főleg háborúban lenét majd nagy hasznát venni a gépmadárnak. A második találmány A második találmánya faszerkezet, de meglátszik az egészen, hogy a nép egyszerű gyermeke nagy gonddal látott hozzá munkájához, noha a fizika törvényeit az egészséges, józan, gyalogjáró ésszel igyekszik pótolni. Vizalatti jármD mutatja l>e nekünk a második talál, mányát. Ugy fest, mint egy monoplán váza fából, kormánnyal, légcsavarral. - Hát hogy lehet ezen vlzalatí járni ? - kérdezzük. - Teljesen ugy, mint egy másik vizalattjárón. A »nyeregl>e« vizmen-tes búvárruhával kell ülni. hogy a vlz ne hatoljon belé, majd hogy a vlz ne sodorja le a kormányost, oda kell szljjazni az ülésére. A vlzlg a tolattyu segítségével odatoljuk n »gépet.« ott azután a hátsó részén felszerelt lapátszerkezet és a kormány segítségével viz alá bukunk\'. A levegőt egy Speciális gumiszerkc-zet szivattyúzza l>e a kormányosi búvárruhájába, amely lehetővé teszi, hogy hosszal b időn át is viz alatt tartózkodjék. Horváth István 80 méternyire a viz alatt - Somogyswntinlklóson a halastavaknál egy éjszaka már kipróbáltam. mondja Horváth István ott 80 méternyire buktam a vlz alá és mintegy 200 méternyi utat tettem m^g a vlz alatt. A próba sikerült.. Most már csak a lefejezéshez kellene egy kl^ pénz és akkor... akkof ez egy világrekord lesz. - És hogyan akarja elnevezni találmányát, milyen célt szolgálna voltaképpen, hogyha sikerül teljesen elkészíteni ? - Hát kérem, ez egy vlzalattjáró Legjobban szeretném »Csik« névre elkeresztelni... Hogy milyen célokat szolgálna ? Természetesen hadászati célokat. Mert ez a »vlzi sikló* terhet is vihet magával és nagyon alkalmas bizonyos hadászati célokra. Nem szívesen mutatom Idegeneknek a két találmányomat, mert féltem, hogy ellesik, azért nem is hoztam ki az egészet az udvarra. Majd akkor. ha lesz pénzem, ha sikerül annyit összehozni, hogy lefejezhessem 15 esztendei kísérletezéseim Legalkalmasabb nagy választékban. \' Ákmmi (Mitdiknítik tomamcL, MklRJÖZSEF MŰEGYETEM óMapitoila. /mZg tuxjqaj FEHÉRSZAGIAIAM imM\' aX aXtamdá naau untAwr-máMuxJiúiökto^dltAitt. <YYuLx,*k rt. BunAPe&p/ vi. jókAi Tf p p. 100 °|0-lg hazai gyártmányi Kapható i Épületfa-, épitésianyag-és festékkereskedésben munkáját és akkor l>e tudom mutatni teljesen készen... Mert ez a világ rekordja... A kis proletárház udvarának lakói néma tisztelettel hatatják kii lakásuk küszöbéről a feltaláló gépészkovács szavalt, aki átszellemülten tekint »két gyermekére,* a madárgépre és a vlzalattjáróra és lx>ldogan várja sorainktól, hogy valaki megérti és hozzásegíti. hogy zsákszárnyak helyett vitorlavászon szárnyakat szerelhessen gépére... Már a Báthory-utca sarkán vagyunk. de Horváth István még mindig átszellemülten tekint utánunk. A feltalálók fanatizmusával szemeiben... (B. betörtek egy Horthy HiMós-ntoai üzletbe Vakmerő letörés történt Nagyka-nizsán. a Horthy Mlkló^-tilon fényes nappal. Ismeretlen tettes szombaton a déli órák|>an álkulccsal kinyitotta Vida Lajos kereskedő üzletét, mialatt az ebédelni haza ment. Vida m-m zárta le délién az üzletredőnyt, aminthogy más kereskedő sem zárja le, hanem csak este, annál is inkább, mivel az üzlet forgalmas útvonalon van. Nagy volt Vida Lajos meglepetése, amikor el>édről visszajövet, kl akarta nyitni üzletét, de az ajtó már nyitva volt. Azonnal odaugrott a pénzszekrényhez, amelyl>ől azonban a letörő egy-két filléren kivül az egész déí» előtti levételt elemelte. Ugylátszik áruhoz vagy máshoz nem nyúlt r; vakmerő tolvaj, aki a jelenségek szerint az üzlet viszonyait ismer* hette és megfigyelte, mikor megy Vida el)édelni és ezt az Időt használta fel a letörés elkövetésére. 1 Vida Lajos jelentette az esetet a kapitányságon, ahonnan detektív ment ki a letörés színhelyére a nyomozás lefolytatására. Munkatársunk hétfőn délelőtt érdeklődött a rendőrség bünügyl osztályán. ott azonban »nem tudtak semmit* az esetről. ■.MJAn/iorsviVivi vi11...........*..... wwwwwwwJJ^ — TörőlUöiők, damasztáruk, vásznak, •iffonok állandóan du« választékban Sláger Dlvatáruházban. £ALA1 KÖZLQWT 1035 sugusslut 27. TUDJA MAR? .Jtogy Isméi előkelő vendége van Balatonfürednek ? Bidler Wrlght, a* Egy\'\'Stílt Államok nagykövete, aki már 1927-ben ls Itejária a Balatontf mos/ Ismét Balatonfüredre érkezett ..a bor hét re, ..Jtogy az ismert kanizsai szépasszony uálóperélwn már kitűzték a tárgyalás napját ? * .Jtogy az allarosl t-ngerfoknál megkezdték az előkészítő munkálatait annak az óriási alagútnak, aí mely Afrikái a Gibraltári szoros alatt össze fogja kötni Európával? ..Jtogy Erdödy Kálmán, aki humorával (tó brillláns tánctudásával sok szép órái szerzett a kan&sal Kin. házlátogató közönségnek, Pestre szerződött? A kedves és tehe!séget színész a Király Színházhoz szer. ződölt és a sz"z>>nyltó újdonságban már vezetőszerepet játszik. Színész, körökben a következő prognózis alakult kl: Hamarosan kedvence lesz a fővárosi közönségnek. ..Jtogy Kallós Emil, a Pécs ha. nksal színtársulat tehetsége* tagja megvált a társulattól ? Pestre szerződött, a rádiónál & a filmgyártás-nál sikerült elhelyezkednie. Igy az ériékes fiatal művészt a színpad< helyeit a rádióban fogjuk »vlszont-látnl<.„ I, zivatar 1 Prognózis: Több helyen eső éa zlvat r, kivált az ország nyugati felében. Élénkebb széf, a hőmérséklet alakulása bizony- t. . « Aurowtua 27. kedd. Rom. kat K. József. Protestáns G bhárd. Izr. Ab. hó 28. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napUn a .Megváltót gyógyszertár Er-zsébet-tár 21. és a kiskanizsai gyógy-sz«rtár. Vereséggel kezdte az NTE az őszi bajnoki futballszezont Szekszárdi TSE-NTE 1:0 (1:0) Kánikulai hőségben került lejátszásra az őszi futballsze«jn első baj. noki mérkőzése, mely az NTE meg nem érdemelt vereségével végződött, A nagy me;eg miatt kisszámú nézőközönség volt kíváncsi a kellős baj-noki küzdelemre, pedig megállapíthatjuk, hogy már az. ejömeccsen az NTE fiataljaitól láttunk egész szép dolgokat, a nhgy meccs |>edig elejétől végig a legnagyobb izgalmakban bővelkedett Bár nagy lész* van a vereségben az NTE belső triójának, akjira legbiztosabb gólhelyzeteket sem tudták ki-használni, de határtalan balszerencse is üldözte a csapatot, fis nem szabad megfeledkezni a szekszárdi kapus, Lőwiről sem, aki a mérkőzés hőse volt szenzációs védéseivel. Mindkét csapat nagyszerű kondícióban állt ki küzdelembe és nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a meccs a borzasztó meleg ellenérc is beillett volna állóképesség, szépjáték tekintetében a szezon közepén lejátszásra kerülő bajnokságot eldöntő derbi mérkőzésnek. Az NTE az e|ső busz perclMn, va. lamint a II. félklő egy nagy részében olyan gyönyörűen játszott, hogy a profi I. osztályban sem láthatnak szebbet. Még az a gyengének mondható csatársor is időnként egész attakot intézett a szekszárdi kapura, de a ka-pus tudásával párosult a szeiencse is és legalább olyW tiz labdái védett, melyből más kapus ötöt bevett volna A közönség is elég objektíven meg-állajJthalta, liogy a szekszárdi csapat jó. Ezt a Jó csapatot sikerült az NTE-nek Időnként egészen lelépni, de a szekszárdiak csatársorával is baj volt, mert habár a mezőnyben gyönyörűen játszottak, Csondor a gólon kívül nem kapott komoly lövést kapura. De hiába játszott az NTE jól, a közönségnek győzelem kell és bizony a nagy ráfizetés melleit a közönség még elégedetlenül távozott a mérkőzésről. A két csapat a következő felállításban játszott: TSE: Lőwi — Paukovits, Széjes — Doboki, Gáli, Gyüszü — Bohár, Ko-vács II., I)óra, Kovács I., lökete. NTE: Csondor — Csáki, Farkas -Radics, Hitler, Kudich - Wilheiin, Jakubecz, Hofmann, Jelinek, Csász. HCmek iramban kezdődik a játék. Csász igen elemében van, l>eadását Jakubecz 10 méterről bombázza kapásból kapura, majd Hofmann kiteszi Császt, akinek remek lövése szintén a kapus zsákmánya. Egy kapura megy a játék, mégis a 23. jjcrcben a TSE ér el gólt Kovács I. közeli lövéséből. Ezután erősen lábra kap a TSE, az NTE idegeskedik és a félidő bátra-lévő részében a TSE van támadásban. A II. félidőt komcr.sorozaital kezdj az NTE. Nagy az iram, a játék gyönyör ü, csak kifejezés nincs. A II. fé]«K5 8 :2-es korner aránnyal végződik. Sokszor 4—5 lövés is pattog a kapu előtt, de a TSE remekül védekezik, meg van engedve az eredménnyel. A 10.\' percben Jakubecz hatalmas lövését a kapus neszen védi, kiejti, de nincs, aki zavarja a kapust. Hofmann küld a 17. ércben szép labdát kapura, a bekk lábán Irányt változtatva már a bálóban látjuk, de á kapus valósággal repül a labda után és kornerre ment. A 27. pereljen Bittér nagy lövé- sét is védi a kapus konnOire. Császt ketten is fogják, mégis szenzációsan játszik. Minden beadás kitűnő, csak puhák a belsők. Egymásután két gyönyörű Csász beadás okoz nagy kavaró-dást a szekszárdi kapu előtt, do hiába patlo^ 4—5 lövés kapura, minden a kapus zsákmánya. Az utolsó 10 perc már durvaságokkal van tarkítva, amiben az NTE játékosok jártak elől jó példával. Ez semnü esetre sem szolgálja Nagykanizsa sportjának lendületét és nem méltó az NTE-hez, mert a vereséget is el kell tudni viselni a játékosoknak. A szekszárdi csapat vá-ratlanul szép játékot mutatott. Legjobb része a közvetlen védelem Lőwi ka-pussal az élén, aki válogatott formát mutatott. A balfsor is jó volt, a csa. társorl>ól az öreg Dóra volt a legjobb, egyébként a kbpu előtt erélytelenek. Az NTE közvetlen védelmélxsn Farkas volt jó. Csondornak kevés dolga volt, Csáki manduladaganattal betegen állt ki, csak ezzel magyarázható gyenge játéka. Az NTE halfsora kitűnő volt. Mindbárom játékos elejétől végig re-niekül küzdött. A legmeglepőbb Ba-dies elsőrangú Tonnája. A csatársor legjobbja Csász volt. Minden lerohanása veszélyt jelentett a TSE kapura. Wil-heimtől láttunk még valamit e „sorbóL jelinek, Hofmann, Jakul>ccz !>elsö hármas a végtelenségig tehetetlen volt Hiába láttunk Hormann és Jakubecztől a mezőnyl)cn gyönyörű dolgokat, ha eredménytelenek, pedig a futball a góllövésre van alapítva. Jclineknek szokatlan a l>alösszekötő poszt, igy érthető, hogy nem mutatott semmit. Vitéz Adorján kajxjsvári biró kifogástalanul vezette az izgalmas, nehéz mérkőzést (Ofl) Az NTE If. csapata győzelmet aratott a lelkes Szigetvárt AK ellen ry NTE II-SzAK 3:2 (2:1) Első Ízben Játszott az NTE II. csapata bajnoki ponlokórl és megérdemelt győzelmet araiolt a II. osztály egyik jóképességü csalta, a Szigetvári AK ellen. A kora délutáni rekkenő hőség "epénkre is a II. osztályú nívót flgyc-leml>e véve, meglehetős n jó játékot nyújtott a mérkőzés. Bár az NTE II. csapat két játékosának, Arany halhátvéd és Varga jobbhalf igazolása nem érkezett meg, mégis különösen az első félidőben az NTE fiataljai megálltak a helyüket, azaz a premieren Jól szere peltek. A két csapat a következő felállítás- ban játszott: NTE II.: Pandúr — Pollák, Jcrmi-sek — S/ollár, Horváth I., Horváth II. — Baranyai, petresics, Persovits, Szendrői, Kardos. C SzAK: Albrecht — Balog, Pánovils — Kordé, Csajág, Takács - Pincehelyi, Pogány, Szegő, Czinóbcr, Pfeif-fcr. Állandó NTE támadásokkal indul a játék. A 13. percben Persovits szökteti Baranyáit, a kis rflrge szélső megszerzi a vezetőgólt. A 15. percben Baranyai beadását a hátvéd kézzel akasztja, a biró 1 l-est Ítél, de Horváth I. 11-esét * zfllfti közlöny reqénve (4,) ^^fl^m í Kata leszaladt, a lépcsőn találkozott Andrással, aki ráordított: — Mi az, mit csináltok már wegint? Kata megállt, nem tudott szólni. De a fiu már fent vx>lt, ült Mária mellett. — Kicsim, — mondta ijedten, — mi van v«led, ml történt? Mária megfogta a kezét. — Semmi — mondta halkan, aka-doíva — nagyon fáj. Dodó hiába kérdezte, mi fáj, az asszony csak feküdt sápadtan kisírt szemekkel. András leszaladt, a bejárat előtt várakozó soffőrt orvosért küldte. — Megmondja, hogy a nagyságos asszony heteg, érti? Dc moz»gjon! Megérkezett az orvos, András izga. tottan vezette tel Máriához, azután idegesm járkált a folyosón. Néhány l>ere múlva fejosóválva, aggodalmas arccal jött ki az orvos. Odahajolt Andráshoz és a fülélje súgta: — Egész rendesen fog menni. András először értelmetlenül nézett maga ejé, majd durván rákiabált: — Megőrült? (top félrebeszéli Mi történt? Azt akarom tudiU, ml tőrtént? — Bendbc jón minden, — mondta az orvos, de a Hu otthagyta, berohant a szobába. > . — Kicsim, mi van veled? Az asszony nem tudott semmiről. — Nem sikerült — felelte akadozva, — a báró elküldött. András (elordított: — És ezért?... - de Mária csodálkozva kérdezte, hogy mi történt. Most feleszmélt a fiu. Nem tudja, — gondolta, — nem tud semmiről. Mogsimo-gatla az asszony -fejét, azt mondta, nem történt semmi, csak legyen nyugodt. Kiszaladt, megkérdezte az orvost, mit ke|l tenni, ez felirt valami szert, azt vegye majd be. András összetörten, szótlanul ált az asszony mellett. Mikor elaludt, óvatosan kihúzta az éjjeli szekrény fiókját, kivette a revolvert, bement a mellette levő szobába. A kis bőrtokban lévő fegyvert bezárta az íróasztalába, a nvi-tolt ablakhoz állt és kibámult a /IIÍok nyári éjszakába. Ledült a díványra. Amikor felébredt, reggel volt, az asszony csendesen, nyitott szemekkel feküdt. Megkérdezte, nem,akar-e valamit, de Mária nemet intett a fejével. Nem kívánt már semmit, csendet akart, nyugalmat. Megszűnt miiiden, a teste élt még, de a lelkét kitépték Wlöle, elszakadt tőle. Uuigyos, végtelen viz hömpölygött körülötte, nehéz hullámok ringatták szédítő mélységekbe, sürü, átlátszatlan kőd nehezedett a szemére. KőriUnézctt, az éjjeli szekrény fehér márványlapja úszott mellette a hullámokban. A pohár oda-»iőtl, a víz .nem folyt ki belőle, lassan ringott a lappal együtt. Kis idő múlva András azt hitte, lwgy az asszony elaludt, leslelett, telefonálni akart Kabócára. Az orvos számát kereste a telefonkönyvben, amikor beszaladt Anuus ós ijedten da-dogta, hogy jöjjön, siessen fel. A fiu felrohant. Az asszony halálsápadtan feküdi. Újra leszaladt, jelentkezett a köx-pont, szaggatottan orditotta bele a kagylóba: — Orvost, orvost, segítség, azonnal... jöjjön Ságra... meghall... — érezte, Ivogy forog körülötte mindeu, hangosan felnyögve rogyott össze. Kis idő múlva megérkezett az orvos, sietett be a beleghcz. András is be akart menni, de az prvos nem engedte. Vadul kiabált a bezárt pjtó előtt, dó-röinbölt, de amikor uz orvos kiszólt, liogy igy nem tud dolgozni, elhali-gátolt. I.eflU az pjfo elé, fejét a tenve-lébe hajtotta fae|lo összeszorult, kl-száradt, égősorokkal l>ámult maga e|é. Agya lassan, tompán működött, összezavart mindent. Nem tudott sírni, könnyek nem jöttek a szemébe, csak ült, űvujgsis, .scnmobuuéző szemükkel, arca oitorzult a . fájdalomtól. Mária fcliér sápadtan, szótlanul feküdt. Sraggaiottan, gyorsan vert a szive, mint egy óriás zakatoló gép ólmos kalapácsa. — Vége, — gondolta, — mindennek vége. Kicsi, fehér szobát látott, háromnak terilvo, valahol fent, magasan, az ötödik emeleten ... Apró, gügyögő csöppség teiycg a szobában, amikor egyszerre hatalmas robajjal összeomlottak a falak, hallotta a tompa dörrenést, porosan, szürkén meredtek nz ég fcló a kis szoba romjai... valahol az ötödik emeleten ... és körűlőtte sűrűn hullámzott a fekete folyam. Jött az orvos. Feltűnően .gyengének találta a l»etcgct, aki elhaló hangon l>anaszkodotl, hogy kéket, feketét lát. légzése gyors volt, akadozva, nyitott szájjal szivta be a szol>a levegőjét. Amikor az orvos kijött, András már a díványon ült. Közönyös nyugodtnak látszott. Odafordult az orvoshoz, aki széles kézmozdulatokkal kezdte magya. rázni, liogy még nem tud semmit. A fiu nem igen értette a szakkifejezésektől nyüzsgő beszédet. .Ismétlődő fiatalkori szivlxelhártyagyuUadás, ennek kóvetkezlébcn nagyfokú szivgyenge-ség...» és liozzátcttc, hogy a Integet nem hagyhatja egyedül, neki itt kell maradnia. (Folyt kőv.) 1985. áUguBitus £7 a kapus kivédi. A 10 peregő Kardos leadását PersQVlls lövi kapum, a hit-véd lábán irányt változtatot a Inlida és a hálóba jut (2:0). Továbbra is az yiT II. támad eredménytelenül A .V-rclien ÍTciffcr balszélső beadás-ssérü lövését Pandúr fogná, dc Je-rausck zavarja és a labdu a hálóba ■ferdíti (2: tt- A második félidőben a SzAK k zd szén játékot, dc az NTE halfsor nagy-s/jerúcn tortja magát. A 20 percben Szollár szökteti Baranyait, aki le zalad \\s n jjfutó kapus mellett 10 méterről cólt lő (:l: D- A Imreijén Takács beadásából l\\)gány lövi a SzAK második gólját (3:2). Persovits nagy lövéssel válaszol P tíótrti, a kapus kiejti, a hálóból kotorássza ki, de a hl ró niessze van é> nem adja meg a gólt. Váltakozó já.ékkal ér véget a mérkőzés. Az NTE II csaptából Horváth I. centerhalf volt a jobb, de Horváth II. is .szé|»en játszolt A csatársor legjobbja Baranyai jobbszélsö, utána pciresics játéka érdemel dicséretet. A SzAK-ból a közvetlen védelem végzett nagy munkát. A halfsor szürke játékosokból áll, a csatársorból Czinó-ber és Hnochelyl volt jó. Czvetkó bíró jól vezette a mérkőzíst (011) Profi eredmények I-ejencváros—Budafok 10 :3 (6 :2). jUjpest—Budai 2:0 (1:0). ilungárfa—Nemzeti 3:0 (1:0). Kispest—Törekvés 5:2 (2 :2). Szeged—SBTC 3:1 (2:0). Soroksár—Phöbus 5:4 (4:2). III. ker.—Bocskai 3:2 (2:0). Kerületi eredmények I. osztály. PPTC-—KRAC 4:1 (1 :0). NSE-DVOGE 4:2 (4:0). A RBAC és Rákóczi fúziójából alakult KRAC veresége megkötése az újdonsült első osztályú pécsi csapattól. II. osztály BIOK-KTSE II. 5:1 (l :0). — (Háromnegyed nyolckor Indul a hevid autóbusz) a Nagykanizsai Autóbuszvállalat mindeu vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na-gyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a centrál előL A kényelmes hévízi útra, — am«ly oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kenil — jelentkezni már khet az autóbusz vezető jénéL — Megérkezett a világhírű Pfaff varrógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a rendes varrást munkálatokon kívül gomblyukat varr, plklroz, gombokat felvarrja, endllz, féroel 2 és 3 tűvel egyszerre diszóltéseket magasítva Is végez és még sok más munkára alkalmas! Megtekinthető 1!randi Sándor és Fia cég varró gépraktárában. tMJM KÖZLÖNY 17.167/1935. Árverési hirdetmény. Folyó évi szeptember hó 3-án tartandó országosvásáron d. e. 10 órakor a vásártéri mérlegház mellett tartandó árverésen 1 drb 9 éves herélt pej lovat eladok. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1935. aug. 14. m Polgármester. Első püspök-látogatás egy uj balatoni egyházközségben Balaton fenyves, augusztus 20 (Saját tudósítónktól) Dr. Rott Nándor megyéspüspök szombaton délután autón érkezett Bulatonfenyvcsre, ahol az üdülőházi iroda előtt fogadására megjelentek nagyszámban az intelligencia, a község és a telep népe, sőt sokan i> szomszéd fürdőhelyekről is. Először Kacskovies Uijos nyug. alispán, az egyházközség világi elnöke üdvözölte a főpászlori, majd May József főjegyző. A fürdőegyesület nevében Föld-váry Miksa kir. erdöigazgató, miniszteri tanácsos üdvözölte az egyházrőt. Nagykanizsáról Is voltak olt, többek között dr. Hegyi Ujos főjegyző, Ber-Un Ágost nyug. táblabíró, Brdnser Gusztáv testnevelési .vezető. Vasárnap reggel nagyszámban gyűltek össze a lüvck é> a fürdőközönség a templom előtti téren, ahol diadalkapu várta az érkező püspököt. A papság élén P. Czirfusz Viklorin nagykanizsai plébános fogadta a püspököt, aki harangzugás közben a dorogi bányász otthon egyenruhás gyermekeinek sorfala között vonult be a szentélybe, al»ol csendes nüsét mondott. A bala-lonfenyvesi nyaralókból alakult egyházi éuekkar Báufalvy Kruő karnagy vezényletével egyházi énekeket adott elő. Evangélium után Rott püspök azcntl>c»zédct mondott, örömének adott kifejezést, hogy az egyházközség ilyeu rövid idő alatt a hívek áldozatkészségéből több mint 15.000 pengőt fordított az istenháza építésére. Szentmise után az újonnan megválasztott egyházközségi képviselőtestület tagjai tisztelegtek az egyházfő előtt, aki lelkesítő beszédet intézett hozzájuk, hangsúlyozván, hogy a képviselői tisztség kötelességeket is ró a tagokra. M»jd áldásosztás után a megyéspüspök haranyzugás közben, a hívek lelkes éljenzése közben hagyta cl a templom-teiet kíséretével együtt. Utána Kacskovies Lajos alispánnál a püspök tiszteletére villásreggeli volt. LAC KEN BACH ER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatblzományos Irodahelyiségüket Városház-épületéből Sugár-ut I. szt. alá (Blankenberg-házba) helyazték át. m« — (A szerkesztőségből) Barbarits I^a- jos, a /Zalai Közlöny feklős szerkesztője nyári szabadságáról visszaérkezett és átvette Idvatalát. — (A piarista r«nd védő\'tecljéoek^ CalazanU Szent Józsefnek ünnepét üli augusztus 27-én, kedden a magyar ke. gyesrend é> igy a nagykanizsai piarista atyák Is. Ezaika!oml)ól holnap, kedden ieggel 9 órakor ünnepi istentisztelet fesz a piaristák nagykanizsai templomában. Dltwock Julit német nyelvű Gyermek-játszó-otthonban a behatások szeptember 12., 13., 14. lesznek. Iskolás gyermekek tanítását Is vállalom. — (Indiáim ment nüsszlónárkuuuk «gy magyar karmeüta pap) Megható egyházi szertartás közepette bucsuz-tatták el a kesztliclyi karmelita templomban egy fiatal karmelita szerzetes papot, P. Keper Tarzidust, aki Előin-diába utazott mlsszlónáríusnak. A fiatal pap megújította rendi fogadalmait, majd megrázó búcsúbeszédben búcsúztak tőle rendtársai, kik lábát csókolták meg, miközben idézték a Szentírás szavait: Milyen széjiek az evangéliumot hirdetők lál>ai. A missziónáriust virág-esővel halmozták cl ós igy kisérték vissza a rendliázba. P. K«lkr Tarzi-clus már elutazott uj működési helyére, Elöiudiát>a. — (l\'o >ta hivat ilt kap Zalakoppány) A Zalakoppáuylwui működő postaügy-nökség augusztus 31-évél megszűnik ós helyette, szeptember 1-évcl IV..cs osztályú postahivatal lép életbe. — Kltilnő minö.égü szövetmaradékok Iskolás gyermekek részire, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók Schütznél. — (A Szent Ilona Le^nyklub) tagjait ezúton értesíti a Missziósház főnöknője, hogy folyó hó 29-én, csütörtök délután 5 órakor rendkívüli gyűlés lesz, melyre az itthon lévő valamennyi tagnak megjelenését kérik. — (A Ua&kai\'Jnai gőzfürdőt) kazán-tisztítás miatt augusztus 20-tól 30-ig zárva tartják. Vérosi Moifló A MESEAUTÓ prolongálva augusztus hó 26-ára, hétfőre, 5, 7 és 9 órakor. Minden előadás filléres helyárakkal! ÍFÍ Férfiak csak délelőtt fél 11 után fürödhetnek a strandon Szeptember 8-álg tartó női uszó-tanfolyam nyílt meg a városi strand fürdőben, amely minden neggel tél 9-től fél 11-ig tart. Mint a fürdő vezetősége közli, ez idő alatt a strandot férfi vendégek csak délelőtt fél 11 órától kezdve látogathatják. - (Renoválják uodocsi kegytemplomot) Andocson, a hites búcsújáróhelyén az ősi kegytemplomot renoválás alá veszik. A templom belsejében régi és hit«s freskók vannak, amelyeket az idő foga megviselt. Ezeket P. Simfca Sebestyén házfőnők most Morotz Miklósra, az országos hirü festőművészre bizta, aki már hétfőn meg is kezdte a híres froskók renoválását, - Ha talaJviiM a pincéje, ha nedves a lakása, raktára stb. szlgeteltesse egyszer „B1BER-F* teljeeen szagtalan fehér habarcsszigetelővel I Sok pénzt takarít meg, mert többé önnek szigetelésre nem leez szükségei _ (Egy vitorlás élethalál harca a BaSatofnon) A minapi vüiar a Balatonon ^rt egy vitorlást, amelyben Németh Béla tanitó és uégy osztrák ki-ráuduló foglaltak helyeit A Badacsonyba igyekvő kis társaságot a »zig-ligetl öbölben utóiérte a vihar, amely nemcsak teljesen széjjelszaggatta a vitorlákat, hanem a -csónakot minden pillanatban felborulással fenyegette. A vitorlás utasai valóságos élethalál harcol vívtak az életükért a hullámokkal, inig emberfeletti erővel sikerült célhoz érniük, de akkora már a küzdelemtől teljesen kimerülten elalé\'tan törültek el - Paplanok, flaneü és gyapjutakarók nagy raktára Singer Dlvatáruház. - (Klkfezült ■ <Métté» torony, H-mét «»iJól> a Uh^tyl vteaUwng) Többszói emütettük már, hogy a tihanyi visszhang nagyon leromlott és alig .beszél vissza.» Ennek oka az volt, hogy a fák megnőttek, épüktek kerültek a visszhang útjába. Mult évben egy bizottság kiszállt és megállapították, liogy egy pár fát ki ltell vágni és uj «kiáltó» pontot kell keresnL Uj pontként a régi víztornyot jei<ék meg,, amelyet most tataroztak, szép korláttal és feljáróval látták el. Innét most ismét jól érvényesül a megreparált tihanyi visszhang. - Bútorvásárlás ..em «ondl Teljes berendezéseket rendkívül előnyős léax-tetűzetésre, sőt kamatmeoteaen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy lllklós-at 4. - (Tbito bfluxint találtak Mihályi ban) Ismeretes, hogy a sopronmegyei Mihályiban feltárt mélyíurás «vizét» vegy vizsgálatra küldték fel. Az eredmény meglepő: a lorrás 70 százalék tiszta b«*uJuTt, 28 százalék nyersolajat és 2 százalék naftát tartalmaz. A kútból liirek sztsiint az egész ország benzin és oiajszúkségktét el khet látni. - L«foj«bb öszi női és fórttszövetek beérkeztek. Singw Divatáruhá* ZALAI KÖZLÖNY \' — (A B»*iWnb« ŐK* n»í4l eg} i jAMft fl**»e«u»"ői jemiik: M«g- l döbbentő öngyilkosság történt Gy.\'nes-ikás. Mtda MUrttoW. SuW Árpád 1 ji5 ós«s pincér, oki az egyik fürdőven. déglöben .volt alkalmWWI; kiment » mólóhoz pH dóinkul • óielt és azzal lticmzell a llűlalun inóly vizébe. Mikor yiár f" .->í|re. künn Moll, hirtelen be-ugnpif a ftalatmibn, ahonnan nem ke-ttilt töbW elő. A parWl esuVhatner motorcsónakon niCulek segítségére, de holtteste nem kerfllt többi elő. A Bn-latonbn ugrolt |4ncér végWtes tettének okát nem sikerült megállapítani. _ (BélyegnyOJtök kHálkozó)nl szer-din délutiin 6-tól 8-lg a Pannónia hátaó kistermében. — A UzeMiyolrMIk é^Kika. Elóudás alatt bcieszerebii egy ieónykollégúlái: .bánncfcik egyetemen aritKlennri|>os ••eUiMár kissé B7ok*llaiiabl>, ha ez a leáuy elmegy valamelyik fiukollégáj:!-. nak lakására.. Különösen Cambridge-benj abol az egyelem! élei is meglehessen koozennliv. Hát még hu ez a v leány olyan rendkívüli Mép és megkó-xetttbeleLien, mint amilyennek Fcnton ismerte nteg imádottját. A .llalál a galambdúcban* ás .Az áruló bridzs-partii cimü legények szetxóje -Z alkalommal Is egyformu erűvel jeleníti meg a a/euveilélyek legmegdöbbentőbb színeit. A PailudUiwk ez a legújabb Fél-pengös Hegánye Welsner Juliska lor-dilásában jeleni meg. ItmterUu^a hánytat: siilárd, lorgtbm: Ilink. Basa tlatav. TJ-es 1550-1570. 78-si 15*60-1585, 79-es 1575-1600. 80-ns -I5S0-.I6\'10. dtinánt. 77-«s 1490-15 10 78-as 1506-1525 . 79-es 1520-1540 80.SS 1535-155\'!. — Rois pestvidéki 1435 1450, mis I4\'50—14 75. Zab a| közáp 1610—1675. Tengeri IUM közép ab bpeaí 14-flü—1475. Kiadja atoMsWteaoa Közgazdasági Bt. Oataabara Nyomda és Délzatal Lspklsdé Viadala Nagykanlzaán. ralelös kiadó i Zalai Károly. Interurbán teltion: Nacykanlsaa 78. ssám HOftierr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú EKÉK itükSruAmiM kormánylemez-ul, pmmniH ctapágyakkal, meghawuabbltaH Iteték-Myakkal, az u| llpusok Bnmü kOdtt iilroióval. BORONÁK 2 Ugués3 tagu, könnyű és nehéz kivitelben. VETŐGÉPEK ,.. ktnalss- és tolórendszerben. Rápa>ágák. Kaltl.átarak. Kaphatók éa megtekinthetők nagykanizsai lerakatában: Ország József ■Mg, mfitrágya, »8vényvédelmUíerek, *tb ktirr»tlodé>rtiéu Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. •<A\'bteé«ág DMÜett) TeMon 130. Hétfő Uuqapest I. 17.30 Cigányzene. — Közben l7.i"> Szebb lakást. (I)r. Görgey István előadása.) — 18.30 A7. olasz-abesszin viszály hátl«re. (Csiszár Bé\'a.) - lil Köz-vetiiós Salzburgból. Verdi: «Falstaff. cimü vigopCrája. — Szünetben kb-20.35 Ismertető. (Dr. I\'arkass Jenő) — Az előadás után kl). 2135 Hirek. -22.10 H«iiig Jósé iazz-zenekaninak műsora. — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. BudapMt II. 17.50—18.40 Hanglemezek. — 18.15 —19.20 Bartha Klári zongorázik. — 19.30 «Az ciső.» ((lallay-Gaibel Sándor elbeszélése.) - 20.10 Mikes Kelemén. (I)r. Clauser Mihály.) — 2010 Hirek. — 21.15-22.10 Cigányzene. Béca. 17.20 Serbán Iván: A\'bécsi őszi vá-sár magyar kiállítása. — 17.30 Redich Gerda dal- és óriacstje. — 19.15 Verdi: palstnff, ;i fcbxjnásos vigopera, Tos-caninl vezényletével. Közvetítés a salzburgi ünnepi játékokról. — 23,15 -1 Tánczene. t Kedd fhidBpwit I. 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. - 10.20 Betegségek földrajzi okaL (I)r. Kalma Gusztáv. — 10.45 Uj anyagok, uj színek. — 12.05 Cigányzene. - 12.30 Hirek. - 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés. - 13 30 Pát-ria.hangiemezek. — 14.10 Hirek, árak. — 16.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Pulszky emlékiratait ismerteti Szerb Antal. 17.20 Bercsényi Irén magyar nótákat dmbalmozik. — 17.45 Husz millió verssor. (Galamb .Sándor felolvasása.) — 18.15 F.rőss István szalon- és jazz-zene. karának műsora. — 19 Tul a Dunán, zebrák és zsiráfok nyomában. (Dr. Kormos Tivadar.) — 19 30 Anday Piroska énekel. — 20.10 Közvetítés a .Zsófia, sétahajóról. Beszélő Budinszky Sándor. — 20.45 Az operaházi senekar. — 21 Hirek. - 22.20 Cigányzene. — 2310 Kola József jazz-zenekarának műsor". — 0.05 Hirek. Budape* II. 17.15-18.10 Losonczi-Sclnveitzer Osz. kár szalonzenekara. — 18.35 Mezőgaz- 1085. apguwtus 27. dasági félóra. - 19.40 -Jászai M«ri lelke.. (Dr. Hódey Mária.) — 20.20 -22 Hanglemezek. - 21 Hirek. Bécs. 12 Rádiózenekar. Könnyű klasszikus zene. — 14 Menuhin-lemezek. — 15.10 GyermekdaUcmezck. — 1620 Tarka lemezek. 17.20 Sgalitzer Elza szoprán és Zimbier József hegedűművész hangversenye. — 19.30 Vidám nyári időn. A bécsi német népdalcgyesülcl énekné-gycse é> zenekar. — 20.15 A muzsikáló Bécs, rádlóegybeállítás. - 22.10 Rádiózenekar. — 23.45—1 Bárzene. 1p3óhibdetések fWCSlr, Kl niWr, _____ 10 « IKM., VMSni.. S. S..I.HI 10 nMm IMIM Ml I mUi, kWlinJ unii. iiiiéii m4 I aiuíT Diákot a |övő iskolsévre tanulmányi felügyelettel, családi bánáimóddsl, minden likoTához közel esó. csendes bázbsn, teljes ellátásra ellofidok : Rozgonyt-utci 19. Elköltözés miatt sürgősen ola^é komplett háló. ssztal, konvhaszeluéiiy, csillár stb. Huiztl-tér 6. s|tó 16. 3106 Balatoomárla Fürdőn 200 □ ölei balstonpsrll telkek 2 P 50 filléres egységár mellett 1 évi hitelre kamatmentesen eladók. Közelebbi Metykó Józsel Csenger* at 70 tadható meg. 3103 Automotó koráhpép és gvorasak- áD> elidő Józsel főherceg ut 2\'a. 3104 Komplelt gyermek gery-ut 34 Ill UI IIu taljas átlátást nyer het Kertész Lajoa KözrskL Igisgstónál Klitaludy Sándor-u. 17/b. 3 osztású, vagy egy aagyobb álló aaak. páayt keretek. Clm a kiadóban. 3102 Sírbolt építéséi olcsón vállalom. 1 á.l IáUlUaaal. Kovács, Király u. 53. 2788 Vlltsnynélküll Urtái hullám, mely nem ráz, nem éget, s hsist nem töri, 100°/o-oa azsvstoaság. Merk János hölgy, fodrásznál, Fő-ul 3. I Egyszobás lakáa összes mellékhely!, séggel november l-re esetleg előbbre ts kiadó Kölcsey-utca 17. 6 November 1 re kiadó Klnlzsy-tllca 19 alatt kátaxakáa utcai lakéi. \' riadó két dirab raktársjló (110X195, 130X190) és egy dirsb asztaligy Magyar- titcs 98. • készítse BtthBB saját nv&ojsben szódavizét Bacülnsmentes Hleglenlkus kapható amig a készlet tart SZABII ANTAL pitttÉll Fő-ut 5. SHirdessen a Zalai Közlönyben Kátaaakás, vízvezetékei lakás olcaón kiadó Horthy Mlklós-ut 2, Fonyónál 3093 Klsdó ujonnsn felteit aaveaakáa la. kái Csányl Uizló-ulci 22. és Telekv ut 24 stslt. 3088 Eladd IfOO négyszögöles szőlőbirtok i ssentgyörgyvári hsimzdlk hegyháton. Hí vebbet Vít Józselné s helysilnén. 3076 Epvaaakáa udvari lakás szonnsl kl. adó, Kosiuth-lér 3 3070 Iróaaalal stoaón alaáá lapunk nyomdájában Naponta friss aaHáshua - \'96, 1 pen- Íő, növendék msrhshui 60 80 llllététl Irssébet-lért huKssrnokombsn s plscon állandóan kapható. Ueatsch Dánlel, més.á-ros. 3105 MyakkaadB lordltás, Javítás mtlstop. polás, üveg- és porceüán-rigaiitái Klnl-zay-atea 19. • Nlgyon szén máltsl Thíza ágytarltfi etadó Filléres Ózsonnázóbsn, Erzsébet tér * Jókaiban levő használt írénápat vennék. Erzsébet-tér 16 Hsnlos és Ladiizliu nnrkaDliuiKttl tüitii! lillilil MENETRENDJE érvényes 1935. májúi 15-151. Erfsaákat-tár—Vaautállaaiáa Vsiutállomásis 441 550 7-30 9 26 11 W 12 « 13 10 UH 1600 17 >0 1(10 1960 21 SS 2240 $ a s = » 3 a 3 | I 1 • 5 « letenyei menetrend Utonjóról Ind, - 8 45 Ntgykuiziár* *rk. 8 00 H»gyki«lMÍról M. 1^30 Ltt«iy*f «rit. t»-4B mm BIZBMYiTVÁlY Neve: Metropole Lakhelye: Budapest, BUócl-nt 58. Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitUntí 97 Zalai a LALAi KÖZLÖNY barálai . zalai közlönt hirdetőinél vásárolnak 1 Nyomatott a laptuUldoooa Kó^kI^ R.-1, üulBzbe^l Nyomda ás Délzálái UMoadO tállalau nSSEL {"T-"^ ------------■ 76a évfolyam 193. szám Nagykanizsa, 1935. augusztus 28. izetria Ara 12 flHh ZALAI KÖZLÖNY TSSSS é» UadMnlali FU i. uli POLITIKAI NAPILAP Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos ElSIIzeltol ái»: «y hón • peníó «0 MH Szerkesztőségi íl klidóhlviUU teld un. m ■ Mindent a hatalomért A politikai élet talaja sikamlós, veszedelmes. Vannak Iwzótjul é} rengelegel, amelyek közt és ame. lyeken át csak az tud egyenesen járni, az egyenesbe igazodni, aki. nek sok gonddal, munkával, rátermettséggel és elhivatottsággal ki-érk\'lt alkotó célja, tisztán látott egyenes utja és önzjetleti Ideálokéri lelkesedő kemény akarata van. In. nen van az, hogy sokon, egyébként tehetséges emberek, el-«lbotlanak, meg-meglévednek a politika nehéa útvesztőiben s olyan kisiklásokat produkálnak, amelyeket nztán alig; vagy csak Igen nehezen lehet helyrehozni. Ilyen kisiklást, i|esztö el tévelyedést mutat Eckhardt Tilior legutóbbi két lieszéde is. A Mt lieazéd, amelyet pártja vé-Ir^ztmánya előtt és most Abonyban mondott el, kell hogy gondolkodói* ejtse Eckhardt Tibornak még a legszemélyesebb híveit is. Hát hogyan ? Már ott tartanánk, hogy elfogadható kormányprogram a •mindent a hatalomért* jelszava, a kor\' mányrud Irányításához már elégsé. ges kvalifikáció a hatalom nyíltan, sót büszkén hirdetett féktelen vágya ? Már annyira elfátyoloz 6<iott volna a magyar tisztánlátás, hogy nem érzékeli a különbséget a kisebbségi*} bukott ellenzék tehetetlen gyűlölködése és a kormány és töbljség komoly munkálkodása között ? Mert csak ha igy volna, akkor lehelne megérteni és a maga egyéni szempontjai szerint reálisnak tartani az Eckhardt-féle megnyilatkozásokat. De szerencsére nincs igy, sőt, a magyar társadalom álmélkodó ide* genkedéssel fogadja e neklrugasz. kodásokat. Hűvös és józMl bírálattal illeti a különböző terveket, koall. elókat. elítéli nemcsak ezek céljait, de a célratörő módokat is. A feltűnő kisiklásokat pedig egyenesen fel-háliorodva utasltja el magától. Mint azt a legújabb .bizalmas elgondolást. is, amelyben Eckhardt Tibor szirénhangokat fuvoláz a NEP felé. A magyar politikai etika, a magyar temperamentum éa egyenesség megbélyegzi az efféle |átékot, tiltakozik még a feltevése ellen ls, hogy Eckhardt felszólítására akadjon renegátja a Nemzeti Egység nagy gondolatának, céljainak, munkájának. Tiltakozik ellene és lehervasztja az ellenzék reménykedéseit, mert a Nemzeti Egység jegyében hatalmas Pártot és annak vezérét megbonthatatlan kötelékek tartják együtt és viszik előre az alkotó munka ut-jaln. A szétbonthatatlan kapocs, a lelkes és komoly nemzeti munka es az a politika, amely személyi és nalalml érdekeken tul elvi és etikai alapokon nyugszik és egyetlen cílja a történ "Imi sorscsapások áljai sújtott nemzet talprasegitése. Ebben a céllian, ebben a munká-an pedig, rnlnt Antal István dr. mondotta Mezőkeresztesen, sem | Csomagol az olasz követség Abesszínia fővárosában Pánikszerű menekülés Addls Abebából — Sir Hoare angol külügyminiszter nem utazik Genfbe — A francia kormány egyes taglal a megtorló Intázkedések mellett foglalnak állást Anglia készül a szuezi csatorna lezárására London, augusztus 27 Addis Abebából érkező jelentés szerint az ottani olasz követségről hosszú sorokban szállítják a ládákat Dzsibutába, ami arra enged következtetni, hogy az olasz követség visszahívása küszöbön áll. i Előtérben a szuezi csatorna lezárásának kérdése Az angol kormány hir szerint érintkezésibe lépett az egyptomt kormánnyal a szuezi csatorna lezárásának lehetősége ügyél«n. Az egyptoml kormány állítólag már közölte is felfogását az angol kor. mánnyal. { A Daily Telegraph az angol ura* lom alatt álló koletafrikal terüljetek megerősítésének és biztosításának szükségességét hangoztatja, mert szerinte a meginduló hálxwrus-kodás angol területre is átcsaphat. Titkok Balbo párisi utja kOrQI Páris, augusztus 27 Ball)ó olasz tábornagy Párisbu érkezése körül még mindig nagy titkolódzás folyik, ami különösen a iMiloldali lapokat tartja izgalomban. Kedvezőtlen genfi előjelek Páris, augusztus 27 A Journal szerint Mussolini nyb latkozata után a helyzet nagyon súlyos. Világos, hogy igy a genfi ülésszak igen kedvezőtlen hangulatban ül össze. Párisban feltűnést keltett az a hir, hogy az angol külügyminiszter nem utazik Genfbe, Angliát a Népszövetségi tanácsülésen Eden fogja képviselni. Ez a hlr annál ls inkább meglepetést keltett, inert ugy tudták, hogy az angol kormóny felkérte a külügyminisztert, hogy ő utazzék Genfbe. Eden most nem utazik Párlsba, mint az tervbe volt véve, hanem miután ő képviseli Angliát Genfijen, odautaztában utbaejll Párist és akkor fog Lavallal tanácskozni. Hova csatlakozik Franciaország ? Páris, augusztus 27 A Journal szerint a francia kormány tagjai között nézeteltérés támadt Mussolini legutóbbi nyilatkozata után. Egyes miniszterek, igy Herriot is, azt követelik, hogy Franciaország a genfi népszövetségi tanácsülésen a megtorló intézkedések mellett foglaljon álfást. Flandln is az angol kormánnyal való együtt-m üköd és mellett száll sikra. Billió olasz miniszter párisi lá- togatását még mindig nagy titokban tartják. A lapok kénytelenek lbeéroi Balbó szűkszavú nyilatkozatával, a m.\'ly szerint kizárólag a Róma- párisi repülőút kivizsgálása ügyében érkezett a francia fővárosba. Balbó nagy csodálkozással vette tudomásul, hogy a francia lapok tudomást szerezlek Páiisba érkezéséről, holott elutazását Rómában a legnagyobb titokban tartották. Olaszország Abesszínia kizárását javasolja Genfben London, augusztus 27 A Times szerint az olasz küldöttség ii Népszövetség szcptemlbcrí ülésszakán azt fogj" javasolni, hogy Abcsxzpiiát zárjak ki u népszövetségi tagok sorából. Pánik Adls Abeba-ban Addis Abeba, augusztus 27 Az olasz lakosság tömegesen hagyja el az al>esszln fővárost. Na* gyon sok hithirdető is átment már francia területre. A belga követség távirati uton katonai segítséget kéri Brüsszeliből a követség épületének megvédésére. Abesszin tiltakozás Athénben Athén, augusztus 27 Az albesszin kormány tiltakozó jegyzéket küldött Athéni* amiitt, hogy Görögország olasz hadirepülőgépeket engedett át területe fetyft. Görögország azt válaszolta, hogy a nemzetközi egyezmépyek alapjá.n adott engedélyt errfe Olaszország-nak, miután az még nem visel háborút. \' Kenyeres Kaufmann — redivivus Nagyvárad, augusztus 27 <A román belügyminiszter felszólította u prerckturátust, hogy udjon részjetcs felvilágosítást Kcnyercs-Kauf. monn Miklós Mózes személyi adatairól. Gömlbös Gyula a párt nélkül ncn\\ a párt Gömbös Gyula nélkül nem kiván és nem fog politikát csinálni. Meddő ábrándozás tehát, ha Eckhardt Tilbor azt hiszi, hogy éket verhet párt és vezére közé, hiu, majdnem komikus reménykedés abban hízni, hogy a szirénhangok 1 besegíthetik a NEP-bé annak meg* teremtője és vezére, Göml>ös Gyula helyéibe. Hogy ez kényelmes lenne, azt elhisszük, de azt meg tudjuk, hogy ennek még csak a feltételezést is fantasztikus pojltikal rövidlátásra\' vall. Aminthogy a politikai rövidlátási ielentl annak a hirdetése ls, hogy* a mai politikai helyzet valamiféle »megoldást« kiván. Tiszta és világas. megnyubgtató a jelenlegi helyzet, Erőskezű, hivatása magaslatán álló kormányunk van, amelyet lelkes, hatalmas, dolgozni akaró és tudó parlamenti töhbség támogat. A kormány és pártja az önzetlenség és a kooperáció gondolatának meg- valósításán munkálkodik a szolidaritás jegyél>en. Egy az egészért, az egész az egyért, ez a Nemzeti Egy-ség jelszava, - mondotta Mezőke-rosztesen Antal István, aki felelvén a tárgyilagosság sikján Eckhardt Tllbornak, mcsszehangzóan hirdette, hogy »mi hűek vagyunk vezérünk iránt, Ő hü milrántunk és mind tí ketten hűek vagyunk a nemzet\' újjáépítés és a nemzeti integráció politikája iránt.c o ZALAI1 KOZtüNt 1935 auguiztus 28! Sziniaa-tragádia Ih«WM ipnkW^III a|IIÍB#< Nagykort*, augusztus 27 ZsoldOe Erzséliet színésznő lefektette kwiát, szénnel tüzet rakott; ki. vette a kályhakürtöt, majd maga ls lefeküdt. Mindketten meghaltak. Búcsúlevélben anyagi gondjával magyarázza öngyilkosságát. Hajtó vadászat az al A uia^HrmMt ■fyrallltft Tirana, augusztus 21 A pk-rl zavargótok vezértak, Hls* knpilánynak As lársainak sikerült meg-srókmaka caetKkirság elől, A lázadók a innliul erdőben ötöltek.tanyái A ]«-tósáflak most bekerítették az cidíll és linjtóvadászalot latéztek a lázadók ulán. A csendőrig és a lázadók kft. zótl fegyveres összetűzésre ls kcn\'iil a sor, amelynek soráa Itlsa kapitány és kit tArsa életit resztelté, inig a tuti-bfeknek isméi slkerfllt elmenekülniük. Merényletei köveitek- el egy, kinal tábornok ellen Saahay, augusztus 27 Song tálornok ellen merény\'etet követtek el. A tábornok éppemélel-met osztott ki az árvlzsujtotta vidékről érkező lakosság között, ami; kor egy katona ráfogta fegyverét étf több lövést adott 1- az embertanit tliliomokra. Szerencsére a lövések nem találtak. Oazdaadósiágokat rendez Jügoszlivla Belgrád, augusztus 27 A jugoszláv miniKtortanács elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatát a gazdaadósságok rendezése tár-gyálwn. Eszuriat a jugosaUv gazdák ügyét rendelettel fogják megoldani, A rendelet oktőherrc készül el és azonnal- éVllie Is lé». Sztojadtnovicfl miniszterelnök ^MIMWWV BlWbe-utaz»W Pál régenshercegh-z, ^H m»|d utána u kis-intant értekezleten vear röset- amelynek tudvalevőleg meat- ö lesz az elnöke. Nagykanizsán nincs, a vidéken van még tífusz Betiltották Szepetnekről a piaci felhozatalt A nagykanizsai tifuszmegbetege* dések ügyél>en kérdést Intéztünk dr. Goda Lipót ny. városi tlsztifíorvos-hoz, aki ki jelen lei te, hogy a tifusz-megl>etegedések Nagykanizsán tel-, jesen megszűntek. Most csak a kör-nyékről hoznak 1* a kanizsai kórházit gyanús megbetegedetteket. Főleg Szepetnek községből, ugy hogy- hatósági intézkedéssel letiltották a«-Szepetnekről való piaci felhozatalt. Szepetnekről további \'intézkedésig nemnlehfct semmit se irt behozni a nagykanizsai piacra. - Szepetnek tehát a tifusziríég-betegedések gócpontja ? - kérdeztük. ~ Nem lehet biztosan megállapítani, - volt a válasz - de valószínű. Hoztak Nagykanizsára Fityc-házáról és Komárvárosról is tífusz-gyanusakat, kiket a járási tisztifő* orvos utalt be a nagykanizsai kór- házba. Szepelnekről legújabban ismét lx\'hoztak egyet, Fityeházáról hármat. Komárvárosról egy liete-get. Azonban Nagykanizsa már ital-jesen mentes a tifusznvegl>ctegedé-sektől. A nagykanizsai <irvosok több miiV 15.000 tifusz elleni védőoltást foganatosítottak a város közönség* körél>cn. A tisztiorvosok még mindig minden keddten és pénteken délután a városháza tisztiorvosi hivatalában ingyenes védőoltással látják el a jelentkezőket. Rá kell Itt mutatni arra az önfeláldozó munkára és gyors intézkedésre, amit a nagykanizsai egészségügyi hatóságok heteken ót kifejtettek a komolynak mutatkozó járvány leküzdésére. Ennek eredménye az, hogy most a megbetegedések teljes megszűnéséről számolhatunk 1X5. { I Minden utján hiven szolgálja a Del-Ka cipő! Kaptató: SZOIOLÁNYI ÁRUHÁZBAN. Európa a szovjet-propaganda elten Pálts, augusztus 27 | rotl kommunista propaganda miatt. Hivatalosan jelentik, bogy Anglia, Olaszország és iitvánia, még az i\'^ye-"áll Államok előtt, szintén tiltakozó Jegyzéket\' kflldti-k a szovjetnek az in-temarionalék kongresszusán elhaiáro. tA jobboldali párisi hajtó figyelembe ajánlja az USA éleshangu tiltakozó jegyrékét, nmeivel legutóbb a szovjet-kormánynak átnyújtott. Éhen pusztította három gyermekét\' Berlin, augusztus 27 A plntze-l fogházban kivégezték Juvenetr Samltfct 24 ■ éves asszonyt, aki három kisgyermekét, mert er. köles telén életmódjában akadályoz-ták, egy szoMba zárta és addig éheztette, mig azok el nem pusztultak. _; Vaddlswó-uorda egy lengyel váróiban Varsó, auguszius 27 A vidéken a vaddlsznócsordjlk teljesen elpusztították a gazdák földjeit és terményeit. Porick vá-nafta nyílt nappal bL-hatolt egy vaddlsznicsorda és a. k-gnagyol,b íéklemlie/t lartotla többórán át aa egész várost. Legalkalmasabb nagy választékban. 5 mm e/ért elhatánoztul veink folytatása előfizetőinket gtu Hnsz kOteles lexikont kap ajándékai a 40 éves UJ IDŐK minden előfizetője Ez a jubileum nemcsák uz UJ Időknek, hanem a magyar lapkiadásnak és a magyar irodalomnak is kedves üniie.|>e. A lap, amely negyven éven keresztül legfotitovább feladatának azt tartott^, liogy a magyar olvasóközönséget a legjobb magyar irók válogatott munkéival lássa el és az élet minden vonatkozásában NOgilségükre legyen, a nevezetes évfordulót meleg családi íin-ne|>ség keretélien ünnepelt meg. Az ünnepségen felszó\'alt Herczeg Ferenc, aki az Uj Időknek megalapítása óla szerkesztője. ! — Negyven év előtt jelentek meg az Uj Idők e|ső számai — mondta. Negyven esztendő: nagy idő a magyar irodalmi hetilapok éleiében. Ha egy lap fris.s egészségben éri meg ezt a kort, akkor fel lehet róla lenni, hogy hivatást tölt b« a nemzet szellemi háztar-tásáöan. f Az Uj Idők ugy igyekezett a magyarság knlturáMs munkájába belekapcsolódni, liogy n s/éplroda\'om szolgálatába siegődött. Munkatársaitól, tehetségen kivül, mindenkor keltőt kívánt meg: liogy érzéseikkel a <iemzell talajban gyökerezzenek és tudatában legyenek amink, hogy müvc\'t családok számára irnak. — Milyen <*é!t tűzött ki maga elé negyven "év előtt az Uj Idők? .Szórakoztatni és . gyönyörködtetni akarjuk Önöket, írással és* képekkel, amelyekhez az anyagot elsősorban abbóí a világból merítjük, amely Önöket leginkább érdekli: a^magyar társasélet világából.. E*t.4rtt(K negyven esztendő •előtt s a kiadó xigyanakVor ezt ígérte: «A lapnak írem lesz egyetlen közleménye. egyetlen képe sem, amely múló értékű, éppen csak arra n hétre való volna, amelyen közreadódott. T.egfőbb célunk jól megvá\'ogatott Irodalmi munkákkal, tehát regényekkel, elbeszélésekkel bőségesen ellátni a -»nagyar családot... Előkelő helyet kap az UJ Időkben a népszerűsített tudomány, mulattatva oktató, könnyű módon értekező cikkekben ..., amelyeket kiváló sznkembcrek fognak Írni. A család nőtagjainak kedvéért figyelünk a divatra ls. A magyar nők sajátos di-vát-szükfégieie|ro ls tekintettel leszünk. Az UJ Idők szerkesztősége azt óba|tja, hogy az UJ Időket olvasói családtagnak tekintsék és bizalommal forduljanak hozzá.» — Nem tudjuk, l>eváltotta-c az UJ Idők, amit negyven esztendő előtt a szerkesztő ós a kiadó igért. De ha leváltotta, ha beválthatta, akkbr ez nemcsak a íCprkosZtö és u kiadó, valampit kiváló munkatársaik érdeme, liunem elsősorban azoké a lelkes, müveit, érzéseikben és gondolkozásukban színmagyar olvasóké, akik negyven 4v óta páratlan hűséggel ragaszkodnak lapunkhoz. ~ At UJ Idők szerkesztősége nemcsak irodalmi lapot akart adni oltnsó-közftnségének, hanem egyszersmind arra is törekedett, hogy az olvasók a lapot jól>arátnak tekintsék, akihez mindig, minden ügyükben bizaloménál fordulhatnak. Arn» törekedünk, hogy jótanácsok ezreivel legyünk hasznára olvasóinknak. Az egyre nehezebbé váló iWküzdelemben egész nor olyan kiadvánnyal igyekeztünk ragaszkodásukat meghálálni, amelyek elsősorban gyakorlati célokai szolgáltak s amelynek a gyakorlatban fényesen be is váltak. Legalább is erre vall az a tény, hogy az Uj Idők úgynevezett .ajándékkönyveiből. közel félmillió példány van forgalomban. — A lap fennállásának negyvenedik évfordulóján a szerkesztőség és a kipüó szükségét érzi, liogy a jnbÜáíls évnek az Uj Idők jubiláris kiadványáén olyan emléket állítson, amely méltó olvasóink ragaszkodásához. fippon ezért elhalároztuk, hogy ajándék köny- ......Isa és kiegészítéseként gazdagon illusztrált, kor- 1935. augusz\'us 28. ZALAI KÖZLÖNY SjCfi\\ tájékoztatást adó lexikonnal ajándékozzuk meg. Ez a monumentális mü a magyar szellem, tudás, könyvművészet diadala, mint gyakorlati célokat szolgálé többi könyveink: ajándékként jut minden magyar családhoz, ahol megbecsülik a magyar irodalmat, a magyar művészetei, a magyar tudományt. I Iierc\'zeg Ferenc beszédére I-arkas István, az Uj Idők kiadója a következőkén válaszolt: __ \\ lesikon kiadásának gondolata tulajdonkénen csak a szerkesztőség tiniére \' érkező, ezer és ezer |evéll>e rej-icit kérdések visszhangja. Aki figyelemmel kiséri az l\'j Idők postAjAl, kónn\\«" kiolvashatja |»elő!e, hogy miiven könyvre van szűkbe nv» a művelt magyar olvasónak. Olyan lexikonra amely nem német, nem angol, nem francia mintára készült, hanem gyökeréig magyar és amely ezt a vi ág zein-lé.eiel, életfelfogást tükrözi, amelynek évtizedek óta az Uj Idők hirdetője. Ha olvasóink olyan szeretettel és örömmel fogadják az Uj Idők Lexikonját, mint amilyen örömmel és lelkesedéssel mi dolgozunk azon, hogy minél szebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen — elértük célunkat. • Ériesülésünk s/.erinl a lexikon, melyei az Uj Idők ncgyvcüévcs születésnapján .ajándékba ud előfizetőinek, nemc-sak ajándéknak, hanem lexikon- i nak is kivételes lesz. A leljesen mo- | dern, ga/dayoa illusztrált húszkötetes . mü egyesit! magáién a szaklexiko-ok és a nagyközönség számára készült • lexikonok anyagát és minden előnyét, p.rdekes^ge, hogy magyar lexikon le:-z. Nemcsak a nyelve lesz magyur, hanem a szelleme is. Mindennel foglalkozik, de bővebben és tüzetesebben avval, ami a magyar olvasót különösen érdekelheti. Az ada.okhoz, eseményekhez és fogalmaklKíZ fűződő magyur vonatkozásokat különöské|»en ki fogja domborítani. Nemcsak felvilágosítani akar, hanem szórakoztatni is s -zért a szerkesztők arra törekednek, hogy a lexikon minden cikke lebilincselő olvasmány legyen. Az Uj Idők miuden évben ajándékkönyvvel lepi meg előfizetőit, ez a monumentális ajándék azonban már nemcsak az Uj Idők hatalmas láborát lepi meg. Ez már .irodalmi meglepetés. s ezért szükségét éreztük, liogy megemlékezzünk róla. Méltóban magyar folyóirat nem is ünnepelhetne. Kanizsai javaslatok a szombathelyi kereskedő-parlament előtt IDŐ Höcsökkeués! A vidéki kereskedelmi testületek augusztus 26. és 26-án tartották IV. országos kongresszusukat Szombathelyen. A kétnapos kongresszuson nemcsak Dunántul kereskedői, ha-i nem az egész ország kereskedelmi érdekképviseletének delegátusai vetlek részt. Osszísen 38 magyar város 81 kereskedelmi testületének 231 delegátusa gyűlt össze a kétnapos kereskedői nagygyűlésen Szombathelyen. A nagykanizsai OMKE-kerületet Rajki István ügyvezető elnök, MoL ezer Jenő társelnök, dr. Karczag Rezső kerüle.i titkár, dr. Hoffmann János, Klrschner László és Grünfeld Márk delegátusok képviselték. A kongresszus nagygyűlésen a kormány képviseletéin megjelent Kozma Miklós belügyminiszter, Szom bath.ly város országgyűlési képvi* selöje és Bárányos Károly m. tanácsos, a Magyar Külkereskedelmi Hivatal alelnöke, akik felszólalásaikkal reményt öntöttek a már-r már csügcdő kereskedőkig. Megjelentek továbbá Vasmegye főispánja, alispánja, Szombathely város polgármestere, a testületek, hivata-i lok és intézmények vezetői és az OMKE budapesti vezérkara.. A kongresszus sok kereskedői szempontból fontos kérdést vitatott nv.\'g, bennünket azonban elsősorban a nagykanizsalak szereplése ér* dekel. A nagykanizsai OMKE-kerü-let négy javaslattal lépett a porondra. Az elsőt Klrschner László terjesztette elő az OTI és a MABI ügyében. Az egyes felszólalók oá önálló MABI-íiókok felállítását, a MABI-önkormányzat által megszavazott másfél millió pengőnek a kereskedelem hitelel látására való ki-utalását, valamint az OTI-ban és a MABl-ban felhalmozott tókék 40 százalékának építkezési célokra való fordítását sürgették és követelték. A másik javaslatot dr. Hoffmunn János terjesztette elő (aki egyébként a kongresszus keretél>en működő textil-szakosztály alelnöke is volt) a kereskedők aggkori biztosítása tárgyában. Dr. Karczag Rezsd kerületi titkár a vidék és főleg .Zalamegye kereskedelmét súlyosan érintő problémára vonatkozóan, nevezetesen a vidékre történő kőzve t- Prognócls: Több helyen még ujabb zápor vagy zivatar, élénk szél, a hőmérséklet kissé csőkken N«ptír: Augusztus 28. Bzerda. Rom. kat. Ágoston. Protestáns Ágoston. - Ab, hó 29. Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó napban a .Megváltó, gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógy- Áldott állapotban levő nők, m anyák és többgyermekes aisio-nyok az enyhe természetes .Ferenc Józsel- keserOviznek már mérsékelt Ragokban való használata által is könnyű és hig tlrfllé.t, úgyszintén rentks gyomor- és bélmOködést érnek el. - KStlUrfvlMKifc réMérS rendkívül előnyös bufofTátárláti tdkalou. Modem fcrtffldeaések, tökéUtoa jó-kivitelben, twwzu lejáratú részletre, sőt kamat-wenU^o u kaphatók K^Mia bútor JUoiÜMr Miklés-st 4. len áruszállitás fuvarozássá minösi-tése tárgyóban terjesztett elő a nagykanizsai OMKE-kerület megbízásából javaslatot, amelyet a kongresszus egyhangúan magáévá tett. A mezőgazdasági kereskedelmi bizottság ülésén, amelynek Rajki István társelnöke v< 1\', ter;eszlették elő a negyedik kanizsai javaslatot. Rajki István a résztvevők nagy lelkesedése közepette rámutatott arra, hogy a vidéki kereskedelem az export és import kontingenseken nem kapja meg azt a mennyiséget, amelyet jogosan megkívánhatna. Azt kérte, hogy akkor, aml\'.or az illetékes bizottságok és a Külkereskedelmi Hivatal az export és import kon irtgensek ügyél*n határoz, ugy minden alkalommal hallgassák meg a vidék képviselőit. Nyomatékosan rámutatott arra, hogy a vidék kereskedelme nem kíván mást, mint év-liaedes összeköttetéseit, amelyeket hosszú és fáracságos munkával épí-tett ki, továl.bra is fenntartsa a magyar mezőgazdaság és a magyar haza javáru. A kongresszus <ís a különl>öző bb zottságok ülése után Szombathely kereskedőtársadalma magyar* vendégszereleltel látta vendégül a kongresszus résztvevőit. A társasvacsora alkalmával számos felszólalás és felköszöntő hangzott még el. A teljes siker jegyében záródó kétnapos szombathelyi kereskedő kongresszus l>eszámolója nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy Melezer Jenő társelnök a kongresszust felhasználta arra, hogy az OMKE budapesti központi vezetőivel letárgyalja azokat a fontos kérdéseket, amelyek a nagykanizsai OMKE*kerületet különöskép pon érdeklik. i — (Háromnegyed nyolckor Indul a Irtvl4 •utóbiisi) A Nagykanizsai Autóbuszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízié induló járatai egyre na-gyobb látogatoltságnak örvendenek. Az autóbusz az utalok kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a Qentrál elöl. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőid kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél. TUDJA MAR? ..Jiogy a soniogyntrgyel *Alsok község ben a falu leggazdagabb tár nya férfh^zment és ezt az aktust 800 meghívott vendég tuíromnapoa eszem-szommal ünnepelte meg? A lakodalmon az étvágyhoz akadt ha-rapnloaló ls, mert a vendégek kél tehenet, két borjút, négyszáz párt csirkét, így mázsa töpörtyűs pogá. csát és hat hektoliter tort fogyasztottak. I ..Jiogy Ut az ősz előszele ? A kis* körösi tanyavilágban már felkerpe-kedtek a gólyák, a város felett r<3-vkl buosuktrlngés és hangos ^ketc* p-lés után utnak indultak téli ha. z4fuk filé. . t . • ~hogy a földtől 80 trillió knU távolságban egy ul bolygót fedeztek \'fel, amelyen 350 ezerszer nagyobb a nehézkedési erő ? Ezen a csilla.\'\' jfon tehát egy közepes termetű em-> ber súlya 2625 tonna lm ne. ..Jiogy a londoni Edison Cs<ngő± társaság raktárában találtak egy 50 évvel ezelőtt felvett hang-hengert, amelyen Viktória angol ktrálynfr hallható, amint az abesszin császárt Üdvözli ? A hengert, amely a király, nil üdvözletet tartalmazza, a királynő kívánságára Abvsszlnlába szállították és lelátszották a ctáxzár elölt. AkJyr még főbb idők Jártak a négusra. i • *Jtogy a tengerek viziten tj£. mUláril tonna arany van ? ■ * l ..Jiogy az emberek mermyl levelet írnak Angliában ? Az rrngól -posta kimutatása szerint 7934-ben 6.750,000J)00 levelet kéabesl/^tt,mig száz évvel ezelőtt caak 83 milliót} a * Jiogy a végi Jullén-naptác é* a moet hasznákttlfon levő Oergelyu naptár között most 73 nap eltérés van, ami a besszOrábHal AlberiUet súlyos verekedést idézett dő, ugy hogy a rendőrségnek kellett belej avatkozni a régi és az aj iiaptáK híveinek harcába? A 13 nap ktU lönl>ségn".k 6 sulyos áldozata van. I Intézeti kelengyét SStHhA mdottt szövetek, színtartó HalUrvásznak, bloasanyajtoh nélanh a legolcsóbbak! nálunk vásároljon i Gyermek matróz kabátok, trench-coafok • mindem nagyságban. Piké takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban. vászon minden kelengye diszel « ZALAI KÖZLÖNY 1935 ailguwtm 29 Gyönyörű őszi divatcipők, legújabb modellek, érkeztek. — Intözeti ós iskolacipők nagy választókban = Miltényi Sándor és Fia cipfiáruháza, Fő ut 2. sz. Városház palota. Mozivezetésben Nagykanizsa az élen Nagykanizsa fejlett szellemi életével nem áll arányban a város egyet-len kultúrintézményének, a mozinaki a látogatása. A mozi igazgatósága ezt a körülményt annak a számlájára Írja, hogy e határszéli város gazdasági helyzete, a kereseti lehetőségek csökkenése a várvs kü-• lönlxJzö társadalmi rétegeinek nem ad módot a mozi gyakoribb látogatására. A direkció felismerte helyzetet s éppen ezért most - az országban legelsőnek — oiyau úttörő intézkedést tesz, ami u lakosság minden rétegének lehetővé teszi) hogy részt vegyen a kuliura áldásaiban s hogy a mozi állal nyújtandó szórakozást, tanításokat, ismeretterjesztést élvezhesse. A mozi vezetősége havi bérlet-rendszert vezet be. Olyan olcsó bérletrendszert, amit minden kultúrember igényba vehet, mert cz az ösz-szeg senkinek a költségvetését fel nem billentheti. Havi & pengőért mindenki végigélvezheti a Városi Mozgó minden műsorát. Kényelmes páholyl>ól vagy zsöUyéből. Nagykanizsa közönségéi n mozit direktor hozzászoktatta, hogy a szezon nagysikerű filmjei, főleg á magyar slágerek, a budapesti premiermozgókkal egyidölven kerülje-t nek bemutatásra, egészen bizonyos tehát, hogy e bérletrendszer mellett, amikor a direktornak az előzetes kalkuláció hozzávetőleg rendel* kezésére áll; nem fog a mozi vezetősége elzárkózni attól, hogyha kell, \' anyagi áldozatot hozzon azért, hogy a kanizsai közönség ezeket a nagysikerű filmeket ugy, mint eddig, legelőször kaphassa. Ez az olcsó bérletrendszer határozottan hozzájárul a kultura terjesztéséhez 8 mi hisszük is, hogy ennek meg is lesz az üdvös eredménye. Különösen örvendetes a mozive-4 zctöség elhatározása most, ainikon nagy lendülettel indult meg a magyar filmgyártás s igy a kanizsai közönségnek olcsó pénzért módjában lesz gyönyörködni a magyart színészei legjobb erőiben. - (Bélyettyüjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. C1AN0ZAST Jótállással végez Likács Oynlaakl.veoyészinérDalL Érdeklődés: FEHÉR VILMOSHÁL Fő-ut 22. 28m Egy belga házaspár „meseautója" és egy kanizsai áruszállító gépkocsi teljes sebességgel egymásba szaladt a balatoni körúton Az utóbbi időben alig múlik el nap, hogy ne tór;énjen valamilyen autó-szc_ rehcséllenség a balatoni országúton. Most már a hatóságok figyelmét külön ke|l felhívni a gyakori outóbaieselekrc. Ujabban nagykanizsai gépkocsit éri végletes szerencsétlenség, mikor is egy l>e|gtt lends/ámu autóval olyan erővel ütközött ös>ze, liogy egy fiatal, nyolcnapos l>e|ga asszonyt súlyos állapotban l>e kelleti szállítani a huda|>esti Ve-lei-éiy-k\'iitikáia. Az esetről a köveiké, zőkhen van módunk\'oan leszámolni: Budapestről indult a Bn\'niou fe\'.é kirándulásra a liclga 1<M—K«5> lendszámu I-\'ord-Cfoesi, me|yl>cn (ieorges Leclercq 25 éves, dúsgazdag brüsszeli gyáros és ennek 20 éves felesége üli. Az asz-s/onyka mindössze nyolc napja volt axsröny. A fiaiul pár nászuljál tölt.\'.tle \'Mngyano: s/ágon és eközben meglátogatta a Halafon fürdőközségeil is. Télies menetsebességgel, sől talán erő-le-hb tempóban, mini ahogy a baluloiij országúton szubad leit vo\'na, vezette Ké|xH a belga úrvezető. Nem is volt semmi l>aj, amíg Zamárdi és Siófok szakaszáig nem érlek, ahol egy erős kanyarulat van. Olt nem volté és/.rc, hogy ve\'.e szemben is közeledik egy gépkocsi, amely a megszokott ország- úti tempóban halmit és XA 145 rendszámot viselte. Az autó vezetője Németh Jó/.rtef nagykanizsai xoffőr, akit mindenki megbízható, komoly és ügyes \'offőrnek ismer. iA kocsi a; egyik nagykanizsai hentesáru cég tulajdona, most is árul szállított megrendelőinek. Ugyláls/.ik Németh ?offőr sem láthatta meg u Q»ei^i géj>et ,és a gépkocsi egymásba szaladt. Irtózatos erővel történt a karaml.-ol. A nagykanizsai kocsi egy kört fordult és a háttérijén levő szikláknak ütődölt, mlg !> belga kocsi az árokba futo.lt és ott terüli cl. A nagykanizsai kocsi snlyosan ősszeron-gálódott, a belga kisebb .sérülésekkel us/ta meg. Azonl>au súlyos sérülést szenvedett a fi:ilai asszonyka, a\'<| nz összeütközés pillanatában épen a ,zH-vé lő ü\\cocn ál győnyörködólt a balatoni panorámában. A . szélvédő összetört üvegjei nemcsak fejét, hanem areál is snlyosan összevagdalták, mlg a megsérüli .gépkocsi részei a combját és lérdkalác ál hasították fel, ugy liogy a s crenciéllen teremtés eszméletlenül, vérében terült el. l.eclereqnek és Némcthuek zuzódá-sokon kívül nem tőr\'.ént komolyabb baja. Arra járó autók segítségével sikerült Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csíkos blouse-anyagok, az előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruházíban. Maradékok minden elfogadhaló áron kaphatók. c|ső orvwt segítséghez jutni és a fiatal asszonyt súlyos állapotl>an BudapC:,tre a Verebély-klinikára szállítani, ahol nyomban műtét alá vették. A l»eiga liutó órák hosszat ott hevert az árakban, arra járó külföldiek |e is fényképezték, míg sikerült beszállítani Siófokra, ahol most az egyik szerelő műhelyben javítják, míg a nagykanizsai gépkocsit teherautóra rák-Iák és igy szálllolták IjC Nagybani-/iára. i A karami ol helyszinéie kiszállt n siófoki csendőrség. Tény vázlatot, hely-szlnl rajzot kés zi teltek, lefényké-l»ez.ték a helyszint, «z llgyonroncsolt képkocsit, majd kihallgatták a feleket. A liciga úrvezető azzal védekezelt, hogy szabályosan hajtolt, viszont Németh soffőr kijeién .elte, Iwgy a belga s..n|>ályeilene en és nagyfokú gyorsa-sággal hajloll. A nyomozás tovább .folyik és most a csendőrség igyekszik a való tényállási kibogozni. Nagykanizsáról kihívták a helyszínre Bojlor József ói Pléh István szakértőket, akik a csendőrség előli jegyzőkönyvbe mondták véleményüket. Ugyancsak autón kiment a nagykanizsai autótulajdonos jogi képviselője, dr. Bartha István nagykanizsai ügyvéd, liogy a helyszínen vegye fel a valódi tényállást. Dr. Bartha távirati ng fordult a belügyminisztériumhoz, hogy mindaddig ne engedje ki a kocsit az ország terü\'.ciéről, amíg a bünügyi vizsgálat le nem folytatódik és a belga úrvezető |e nem fizeti az okozott kárt és\' felmerüli költséget. Ezzel szemben Leclercq is feleségének gyógyköltségeil, felmerült kiadásainak megfizetését és kártérítést igényel. A súlyosan sérült fiatal asszony bií:>-nyára szomorúan emlékszik vissza nászútjának ezen első, minden csak nem kellemesnek mondható fázisára, amely a Loldog mézeshetek folylalásn helyett a Verebély-klinlka jodofonn szagú kórtermébe kényszerítene. {B. R.) Gyengélkedés Idején, kü\'önöien ha a rosszullétet szorulás vagy ke-resítfáJáB fokozza, az enyhe és igen kel\'emes természetes Ferenc Józsel keierflvlz mindig puha, könnyű szék-QrQlétt és kielégítő emésztést szerez. - Me*ér*«J»1t a világhírű Pfaff var-rógép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a i<ndes varrási munkálatokon kívül gomblyukat varr, plkiroz, gombokat felvarrja, endllz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszőltésekct magasítva is végez és még sok más munkára alkalmast Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában. — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schűtzéknél szép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészül. ■ám akarok mglullal I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére 8 az őszülés ellen való védekezésre. Ez a híres rég bevált hajviz mm f«»ts«*er és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezt a hajvlzet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes színt és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a hai-hu lást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: lerklános hőlgyfodrásznál, ra-ut a. (kQISn n«i Mram) IÖS5. augusitus ZALAI KÖZLÖNY A Teleky-uti borcsempész-csata izgalmas részletei Kihallgatták a jövedéki ellenöröket — Az ögy aktáit áttették az ügyészségre Megemlékeztünk arról az izgalmas borellenőrzésről, melynek szereplőit a rendőrkapitányság ki-hallgatta. A bünügyi osztályon kihallgatták most a jövedéki ellenőröket is, akiknek előadásail>ól az egész tényállás tisztázódott. Schiller városi jövedéki ellenőrt elmondotta, hogy a kérdéses napon a Tcleky-utcában meglátta Varga István fuvaros fával megrakott kocsiját. Mivel Varga rendszeresen fuvarozott bort Földes és Vékásl nevü zugborkimérőknek, az ellenőrök átkutatták a kocsit és találtak is az ülés alatt két hordó lx>rt, letakarva. Mikor a bor iránt érdeklődtek, még Vargának állt feljebb és reni.ens magatartást tanúsítót^ Majd előjöttek a kukoricásból az ott elrejtőzött Földes és Vékási, levették a kocsiról a két hordó bort és el akarták vinni. Schiller kijelenj tette, hogy mig a fogyasztási adót be nem fizetik, nem vihetik el a bort. A válasz durva káromkodás volt. Majd Földes karóval támadt Schillerre csak Bánki ellenőr közbelépése akadályozta meg a tettlegességen. Az ellenőrök figyelmeztették a feldühödött embereket, hogy jól vigyázzanak, mit cselekszenek, mire Földes és Vékási együtt támadt Schillerre, aki azonban lerázta magáról a két támadót. Mikor azok látták, hogy nem vlhe tik el a két hordót könnyű szerrel. visszatették azokat a kocsira és el akartak hajtani, ezt azonban az ellenőrök megakadályozták. Varga fuvaros erre ostornyéllel Schiller kezefejére sújtott, Földes és Vékási pedig asszisztált, hogy az ellenöröket kötelességtel jesltésükl>on meg akadályozzák. A szekér mán indulóban volt, amikor sikerült egy hordót mégis lelökni és azt Bánki el akarta gurítani. Erre Földes és Vékási Bánkira ugrottak és fojtogatni kezdték, ugy hogy Schiller segítsék gére sietett Bánkinak és alaposan helyl>enhagyta a támadókat. Vékási ekkor orvul Schiller szemébe vágott* A verekedést észrevette Dene János kertész, aki Dene Bélával és Dena\' Sándorral segítségére sietett az ellenőröknek, vékási most Dene Béla felé fordult és téglával neki-ment, de Dene fiatal leánya VékásJ zuglxjrkimérö elé ugrott és megakadályozta, hogy a megvadult em-l>er édesapját megüsse. Közben meg érkeztek a rendőrök, akik a zugbor. kimérő társaságot a kapitányságra elöál.Lották. Hasonlóan vallottak a többi jövedéki ellenörök. A vallomásokat jegyzőkönyvbe foglal ák és átküldték a klr. ügyészségre. t Értesülésünk szerint az ügy fő-tárgyalása a jövö hónapban lesz d büntető törvényszéken. A rendőrség a többi feljelentések Fö-nt, Első Magyar Biztosító palota Uri- és női divatáruk, kesztyűk, uricipfi különlegességek nagy választékban. Kellemes meglepetést szerez kedves családjának szép áruink bármelyikével. Szivesen várjuk Önt üzletünkben! Olcsó, gyárunk által limitált árak. Selyem harisnyáinknál állandó ingyenes szemfelszedést végzünk. Excelslor Harisnyaház. Mától kezdve érvényes az öszi ra vásár (Budapesten az Iparcsarnokban) 33%-os atazásl kedvezménye. Váeárlgazolvány kapható az Ipartestületeknél, Iparkamaráknál és a menetjegy Irodáknál. ügyél>en ls lefejezte a nyomozást és az aktákat áttette a kir. ügyészségre. i Barbarlts Lajos verseiről Irta .A Reggel" a következőket: »Barbarits Lajos versel költőnek és melegszívű eml etnek vallomásai. Az öszl gyónás elm alatt meg* jelent kötet különös strófái egy zárkózott lélek és a világ minden fájdalmát visszatükröző emieri sors élő dokumentumai. Barbarits versei a sárgahervadásu ősz ís az elmúlás fanyar bübáját Illatozzák, a sorsta-lan ember vergődését dalolják egyszerű szavakkal, tompadolx>gásu rímekkel. A halál, az ősz, az élő és holt dolgok hiálevalósága, ax rémületek és örök bizonytalanságok Barbarits verseinek mindig vissza-térő témái. De ahogy témáit megfogja és szolxjrszerü sorokba önti, ezek azt bizonyítják, hogy újszerű é^ Igazi költő lépett a porondra,- tlmtapMl I. 17.20 Bercsényi Irén magyar nótákat clnibalmozik. — 17.45 Husz millió vers-sor. (Galamb Sándor felolvasása.) _ 18.15 Frőss István s/.aion- és jazz-zene. karának műsora. — 11) Tul a Dunán, zebrák és z-lráíok nyomában. (Dr. Kormos Tivadar.) — 10-30 Anday Piroska énekel. - 20.10 Kózvelités a .Zsófia, sétahajóról. Beszélő Budinszky Sándor. — 20.45 Az operaházi zenekar. — 21 Hírek. - 22.20 Cigányzene. — 2310 Kola József jazz-zenekarának műsora. — 0.05 Hírek. Uudape* II. 17.15-18.10 I-osonczi-Schweitzer Osz. kár szalonzenekara. — 18.35 Mezőgazdasági félóra. — 19.10 «Jászai Mari lelke.. (Dr. Hédey Mária.) — 20.20 -22 Hanglemezek. — 21 Hirek. Béc«. 17.20 Sgalitzcr Elza szoprán és Zimbler József liegedümüvész hangversenye. — 19.30 Vidám nyári időn. A bécsi német népda:egycsület énckné-gye.se és zenekar. — 20.15 A muzsikáló Bécs, rádióegybeállítás. — 22.10 Rá-diózenekar. — 23.45-1 Bárzene. Szerda UudapMt L 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — lÖ\'Hiiek. — 10.20 Bajza József gondolataiból. — 10.45 A napszúrás. (Dr Gara Iiick.) — 12.05\' Állástalan Zenészek Szlmfónikus Zenekara. — 12.30 Ilir^k. - 13.20 Időjelrés, időjárásje-lCntés. — 13.40-14.20 Faragó György zongorázik. — 14.40 Hírek, árak. — 10.10 Diákfélóra. .Egy nagyszerű magyar asszony.» Kanizsai Dorottya. (Várbíró Ilona.) — 18.45 Időjelzés, hirek. 17 llámory Imre magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 18 Így éltek az athéni piacon I\'erikles korában (Dr. I^édeier Emma.) — 18.30 Haydn István zongorázik. - 19.10 A magyar falu építészeié. (Fiala Ferenc.) - 19.40 Hanglemezek. - 20.15 Szinmüolőadás a Stúdióban. -A Sw-edenhlclm család.\' Komédia 4 felvonásban. Irta Bergman HJalmár. Rendező Odry Ar-pád. — 22 llirek. — 22.30 Vonósnégyes. - 23.30 Cigányzene. <— 0.03 Hirek. Budapest II. 18.25 Gyorsírás és ujságirá:;. (Welsz Miklós.) — 19—19.35 Hanglemezek. — 19,45 Szárnyaskerékkel a Föld körűi. (Dr. Somogyi József.; — 20.25 Hirek — 21—22 Beiend Endre jazz-zeneknrá-nak műsora. í Bécs. 12 0|>ereltrószlctck. — 14 Krauss Frigyes tenor tcmczcl. — 10 05 Uj opc-ieuek lemezei. - 17.30 Sielxr zeneszerző estje. — 19.10 Tánczené. — 22.10 Szlmfónlkusok. — 23.45—1 Schrammeizene dalkettősőkkcl. Felsőruha varrást, szabást, rajzolást tanitok. Tandíj IB pengA. Párisi modcl ck u\'án a legszebb angol- és francia ruhák olcsón készülnek. Báron-szalon Sl 13 Horthy Mlklós-ut II. 16.906/1935. T Hirdetmény. KOzhirré teszem, hogy a m. kir. állami földmérési felügyelőség által elhelyezett kövek, jclrudak, gúlák, gazdasági Jegyek stb., melyek az országos háromszögelési és szintezési munkálatoknak fontos alkatrészei, gondosan megőrzendők és megóvandók. Azok ellen, akik ezeket a jeleket megrongálják vagy megsemmisítik, az 1891 : XLI. t.-c. 4. §-ába ütköző vétség miatt az idézett 7/c. 6. §-a alapján a bűnvádi eljárás megindítása Iránt intézkedem. Nagykanizsa, 1935. aug. 19. ,,„ Polgármester. Emmt.—: a helyi kttMkxUkül I IMroKkiUU wraw b*l I ZALAI KÖZLÖNY h A kanizsai lövészek hozták el Egerszegról a Zrinyi-serleget A Nagy kanizsai MOVE Lövész Egylet sikere A nagykanizsai MOVE lövészegy-let, amely már annyi szép sikert hozott Nagykanizsának, ismét kitett magáért. A zalaegerszegi Polgári Lövészegylet ugyanis vasárnap rendezte meg Zalaegerszegen a Zrínyi pályán a gróf Zrinyi Miklós vándor-dijas céllövő versenyét. A verse* nycn Dunántul legjobb lövészcsapatai és egyéni lövészei vettek részt. Ott jwlt a verseny sorrendjében» Keszthely, Kőszeg, Nagykanizsai MOVE, Nagykanizsai Vasutas LE, Nova, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg a) és b) csapata, Zala-szentgrót lövészcsapatai. A verseny nagy érdeklődés közepette zajlott le. Érthető, hisz a Zalaegerszeg város által alapított örökös vándordíj, a hatalmas »gróf Zrniyi Miklós serleg* cserélt gazdát, amit ^gy év óta a szombathelyi lövészcsapat őrzött. A versenyből, amely Dunántul legjobb csapatait hozta Eger«zegre, a kanizsai MOVE került ki győztesen. A csapatverseny eredménye a következő : 1. A Nagykanizsai MOVE csapata 1280 ponttal. 2. Szombathely csapata 1287 ponttal. 8. Sopron csapata 1270 ponttal és 4. Zalaegerszeg A) csapata 1278 ponttal. Nagykanizsa Igy egy ívre hazahozta az örökös vándordijat, a hatalmas serleget, amit egy hétre most a Golenszky divatáruüzlet kirakatában közszemlére kitesznek. A\' csapat tagjai aranyérmet, a 2. helyezettek ezüst, mig a 3. helyezett csapat tagjai bronzérmet kaptak. A verseny keretében bárca verseny ls volt, amelyből szintén a nagykanizsai MOVE egyik tagja, Kalmár István került ki győztesen, aki kis-alakra lőve, a legjobb eredményt érte el. Az egyéni verseny ben is szép helyen szerepeltek a nagykanizsai MOVE tagjai. Az egyéni verseny részletes eredménye a következő : 1. Szabó József 268 ponttal, Nova. 2. Linka Gusztáv 266 ponttal, Sopt ron. 3.- Lausch-Sipos István 263 ponttal, Nagykanizsai MOVE. 4. Gál Dániel W, Szombathely. 5. Major József 262, Nagykanizsai MOVE. 6. Rechtold Jakab 262, Kőszeg. 7. Mátyási Andor 262, Zalaegerszeg. 8 Dr. Veznioa Pál 261, Zalaegerszeg. 0. Hollósi József 261, Budapest. 10. Kalmár István 250, Nagykanizsai MOVE. Az egyéni verseny helyezettel szép tiszteletdíjakat kaptak, amelyet a viléz Tabódy főispán képviseletében megjelent dr. Brandt Sándor* vm. főjegyző adott át a nyerteseknek. A nagykanizsai MOVE ispiét sikert hozott Nagykanizsának,/ós egy évre őrzője lett a gróf Zrinyi Miklós vándorserlegnek. Hisszük, hogy ez; a dicsőséget a MOVE még te* tezni fogja további Bikerelvel és jövőre ismét hazahozza az értéke* vándorserleget, amit minden évben Dunántul legjobb lövészcsapata visz j haza. I LACKENBACHEK EDE ttállité és DEUT8CH ALFRÉD állalblamtBfM irodahelyiségüket Városház-épületéből Sugár-ut I. sz. alá (Blankenberg-házba) hslyszlék át. 1 0 — (A fütopá^i Butlapeston) Vitéz Tabódy Tibor főispán néhány napi tartózkodásra hivatalos ügyben Buda-l>cstro utazott. — (W«b*r 1*1 kJXi«i»ok kw. a vesíp--rémi eg>liAzme^y« helyettes püspöke?) Kránitz Kálmán veszprémi felszentelt püspök eihalá\'ozásával megüresedett a segédpüspök! stallum. Egyes híradások szerint a HCfcédpúspöki méltóságba a megyéspüspök Weber Pál dr. kanonokot, a püspöki Iroda igazgatóját nevezi ki és nz erről szóló javaslatát állítólag már fel is terjesztette n római Szentszékhez. A veszprémi nagypréposti stAllumot pedig hir szerint dr. l.ukesics József prelátus kanonok, egyházmegyei főtanleliigyeiővcl löltik b„. E lűieket még hivatalos helyen nem erősítették meg, — Töiölköxölt, damasztáruk, vásznak, Blltoaok állandóan dua választékban Singer Dlvatáruházban. — (A nfcfíykmU/Mai fruvii^nyok Mária Kongregációja) szokásos havi gyűlése és s/eutmiséje klvó.clc.en szejv-tember 16-án lesz. Dlewuck Júlia német nyelvű üyormek-játszó otthonban a beiratások szeptember 12., 13., 14. leaznek. Iskolás .\'gyermekek tanítását Is vállalom. — Püpfcuik, mamának és az egtfsx családnak Miltényi cipót veszünk. — (Előkelő »rpd^e) volt a Baln-Ionnak. Berger Waidenegg os/.trák kai-ügyminiszter ós felesége Balaton körüli utat tettek és Kénesén találkoztak a magyar külügyminiszterrel. — Gyoi« és liletoi a közlekedés H randi Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummik P 5.90-töL — Kitűnő minSiégü szövetmaradékok Iskolái gyermekek réezíre, Jó méretok-ben nagyon olcsón kaphatók Schtltznél. — KötalkalmawtfUk (igeimébe! Bu-totáralukat .éoyegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú »eján»tu hitelre ia, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház. Horthy yiklós-ut 4. ssám. f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE ( 42) András csendesen hailgíUta az orvost, aki később visszament Máriához Délután jött Vince, jelentette, hogy sürgönyzütl Hudolf uia.\\ágnak. András bólintott. Heggel ótn teljesen megváltatott, hideg szötlanul bámult maga eió. Homályos lett miuden, összetörten, tehetetlenül ült, valami régi imádság jutott az eszébe, azt mormogta remegő ajakkal... — Nagy Isten, nem velieted el — nyögte. — N\'em szabad, nem engedem ... nem teheted meg... nem I Egyszerre bejött a/, orvos, kérte Andrást, menjen addig a l>eteghcz, leszalad, telefonál a kórházba szakorvosért. l>odó lassan, merev arecal ment be u szobába, megállt az Agy előtt. Kezei bizonytalanul lógtak, szeme fátyolozotlun bámulta a sápadt, halkan félrebeszélő asszonyt. Hallja, Iwgy Mária beszél valamit, mint ltí» ireyél ls mondta volna, de nem tud semmit, c-sak áll szóttanul, .pjja (U nrvos jön. Akkor csendesen kimegy, megint beül a díványra. Később megérkezik a szakorvos is, áthulluni néhány szót, az uj orvos kijön hozzá, vaiami olyasfélét uiond, hogy nem tudja megérteni, miért nem értesítették előbb. A fiu pedig ül, mozdulatlan szót-ianságbun. Besőté;edik, valaki Jön, Niesavarja a villanyt, járkálás, suttogás hallatszik. Minden erejét összeszedi, de a fájdalom elgyengiti, mintha szörnyű átoin lenne. Kjsérteties alakok mennek keresztül «» • szobán, az óra tizenegyet üt, rettenetes hosszan, elnyújtva cseng a kongása. Szürke, íötét alak áll a sárga lényben, szárat, üres hangon imádja: — Mi \'megteltünk mindent. Andrásnak csontjáig hatolnak a szavuk. UJra csCnd lesz, az alak eltűnik, a szomszéd siol>ál>ól sürgés-forgás hallatszik. Imbolygó árnyak jelennek n\\cg, halott «z arcuk, löszéinek. Elmosódottan íeijegnek, majd bizonytalanul tűnnek el. Autó berreg, szemüveges ur, tisztiorvos. András görnyedten ül, hullja, liogy tárgyalnak Ivent, kartárs ur, mondják. Barto-s jön, minden rendi>en von, mondja. A fiu némán nézi, amikor ez is elmejjy, fctyll, odamcjfy a kály- hához, fejét nekitámasztja a hQs cscm-l»ének és rekedten megszólal: — Minden rendben van... nagy Isten, hallod?... mindeu rendben van... Csenget, Kata Jön eléje, kUirt szemekkel. — Befűteni, — mondja András — mindenki uienjqn cl, hagyjanak békében. ElesembeMKlik n kastély, az ablakok sötélfeketén bámulnak az éjszakába. Künn nehéz relhők tornyosulnak, a* ősz szele süvitve kapaszkodik a vén fák üstökébe, borzalmas kegyetlenül rázza az öiCg tölgyek koronáját. Az eu\\eleteu valal»l nyílik egy qjtó Magas, néma alak áll az ágy «lőtt, amelyben alabástrom fehéren fekszik az aranyhajú asszony. A hóid halványan tör ej# a sötét felhők mögül. Beesett, megtört féqyü szemek, sárgás, vékony bör, félig uyi* lolt száj: — Mária. \\ András odamegy, ráteszi kezét a ke fürtökre, egyszerre befc*>rdit a némm éjszakába: — Elvetted!... mégis elvetted .. őket! I\'orzalutasan hangzik, amit n«)Dd, szörnyű váílolón, mintha « falak meg-remejjnének a velőtrázó üvöltésre. _*335. augusztus 28. (A Bíró TwtüM) ma este 0 órakor az Ipanoskör helyiségében fontos ügy-l»en megl>eszélést tart. Tagok megjcle-nése fcltétleu kívánatos. • (A L«v«nt« lübdanigó Snkevittly) szepteml»er hóban Ismét megkezdi működését és ezulon is felkéri tagjait, liogy a folyó hó 29-én (csütörtök) este tartandó ülésen 22 óra 45 perckor jelenje nek meg. - (48;Ím bijtárvak!) Szerdán (28-án) este 7 órakor a postapalota kistermében megbeszélést tartunk a jalaeger-. s,.<jgi emlékosz\'op leleplezésével kap. csoiatlwn. Minél számosabban . jelen -, Jetek u»eg u megbeszélésen. S«hötl >nyug. ezredes. - Paplanok, flunell éfl gyapjutakarók nagy raktára Singer Dlvatáraház. - Klubház a hó alatt. Az újságok hasábos cikkeket iriak a felfedezésről, Iwgy odafönt, a messze Bwaki-sarkvidéken, a Muckenzie folyam melletti Dinamit-öbölben csodálatos gaz. dagságu fémtejcpre bukkantak. Az élet hajótöröttjei ezrével váiulorphak ki szerencsét próbálni, ám rövidesen olyan hitek érkeztek, amelyek egyszeriben elhervasztották a reményeket. A tőzsde emlékezetes .fekete pénteki-jén a kisemberek.ezrei vesztették, el utolsó fillérüket. Eunek a jjxnoszul megrendezett tőzsdei manővernek utolsó sakk-huzásuként indul el a (Wellington, Parkés & Ix>wett» cég legfiatalabb társtulajdonosa, az é.esesflü s ini^Klenrc eis/int Lovsait a DJnpmit-öbólbe. Olyan szinjiompás Jellemek, olyan szi\\-et hódító élei Ideálok tárulnak elénk, Iwgy ugy éiezzük, az iró lámpást adott kezünkbe, amellyel a kétségbeesés útvesztőiből is a boktogság utjám |a-lálunk. A l\'aliudis I-éljiengős Kegényel sorában jelent meg ez a mindvégig változatos izgalmakat nynjtó, élvezetes regény. - Italézfttl és lskolacii>őkct Miltényi cii>őáruházban ves*ünk. - Umjabb öszl női ós férfiozövotek beérkeztek. Singer Dlvatáruház. \' Gőzfürdő pyitva rqggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). A fiu leroskad az ágy elé, még nem érti, még nem tudja felfogni a történteket. Tekintete elváltozik, vad, álla-tias nézéséből iszonyú fájdalom tükröződik. Arcával oda akar simulni a másik orcához... a t*<maek nyitv« maradnak, meieven, üwegeaen. Blkapja a fejét, visszaroskad a földre. N\'em sir, nem tud slmi, köi^ny nem jön a szemébe. Szár<U torokkal szaggatottan beszélni kezd. — Kicsim, — mondja halk, *emegő hangon, — el ukaaoui... szeretném .. kéiem... el kell mondanom!... ne menj el addig, hallgass meg. •. Jn8*" mondtad, Iwgy ineghiallgataz? ... Kihallgat, fájdalmasan nézi a fétfet nyitott szájat, u pinas goixtoiHjel, a szenvedély örök gondolatjele halványan kettévált; vértelen egyenlőségjel lett belőle. — Tudóin, — lolytatja _ twdoia... itlhagy8z engem... talán meguntál, talán... nem maradsz meg nekem... uem Okai*/.... de cl kell wtfaiKun, nekem ... van ... kislányom ... mástól... Ezért hagysz Itt... tíváért.. i Halkabb lesz a hangja: Kicsim, iiocsáss meg ueken, Kicsim, te megbocsáiassz ... — és W-rőn néz a fehér arcba. Az nem felel. Szoborszcrüen nyugodt, mozdulatlan. (Vége köv«) i ^ IMS iKMiHi 28 ..zalai közlöny f Modern gyermekkocsik JVIODIERN nagy választékban! LAKBEREHDEZES otthonos, ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel Is kapható Kérjen árajánlatot! bútoráruházban Nagykanizsa. BÉRLETRENDSZER A MOZIBAN! A Városi Mozgó igazgatósága elhatározta, hogy — elsősorban a közönség kulturális igényeinek a lehető legjobb kielégithetése céljából, másodsorban pedig a mozilátogatás olcsóbbá-tétele miatt — folyó évi október 1 -(öl kezdődőleg HAVI BÉRLETRENOSZERT vezet be. Tekintettel arra, hogy a bérletrendszerrel kapcsolatos műsorbeszerzési kiadások aránytalanul megnövekednek, ezt a bérletrendszert csakabban az esetben állandósíthatjuk, ha azt a közönség a megérdemelt pártlogásban részesiti, illetőleg, ha a bérlők száma arányban fog állani a kizárólag slágerokból álló műsorok kölcsöndljainak emelkedésével. A közönség olcsó pánzórt válogatott műsorokat fog élvezni. A bérlet feltételei a következők: Kibocsátunk 10 szelvénnyel eHított bérletjegyeket; e jegyek minden egyes szelvénye jogosítja a bérlőt egy műsor egyszeri megtekintésére. Havonta bemutatunk 8—10 sláger-műsort. Az egyes szelvények számozva lesznek s minden műsornál sorrendben esedékessé válik egy szelvény beváltása. A be nem váltott szelvény érvénytelenné válik. A szelvényt a mozi pénztára vágja le. A bérletszelvény másra át nem ruházható. A bérlő minden műsornál csupán egy szelvényt válthat be. Mivel a vasárnapon és ünnepen bemutatandó műsorok hétköznapokon Is bemutatásra kerülnek,. a szelvények vasárnapon és ünnepen nem érvényesek. A HAVI BÉRLETJEGYEK ARA ■ 5 PENGŐ. A bérlő a szelvényt tetszése szerint páholyra vagy zsöllyére válthatja be. j A bérletrendszert csak akkor vezethetjük be, ha kellő számú bérlő jelentkezik. Ismételjük, hogy műsoraink válogatottak lesznek s jelentékeny számban mutatunk be magyar filmeket Is. A bérletrendszer\' a\' mozilátogató közönségnek- nagy megtakarítást jelent, mert tíz film bemutatása esetén egy páholy vagy zöllye az 1 pengős naplár helyett csak 30 fillérbe kerül. Bértttek a Városi Mozgó irodájában vagy Csillag Jenő urnái előjegyezhetik. Uttrosl Mozgfi Igazgatósága. Szőllő forradalom Görögországban Athén, augusztus 27 Merónia környékén a szöllősgazxlák tön Illési rendeztek és meg akarlák támadni a hatóságuk épületeit. Több épületei rel is gyújtottak. A környéken kihintenék az ostromállapotot, mert 10.000 vincellér és szőllősgazda fogott fegyvert. 1 mim T»nnéuitöl»4« Irányzat: tgyemthn, forgalom i tUnk. Snu II*.... 77-ea 15 50-15 70. 78-.. 15-60-1585, 79-ea 1575-1600. 80-a» 1590-1610. dunánt. V-tt 1490-1510 78-as 1505-1525 . 79-es 1520-1540. 80-as 1535—155). — Rors polvldilil 14 20-14-35, ml. 14 35-14 65. Z«b uj kOiíp 1650—1605 Tengert Uliá.l.ll kőrép •b bpesl K 60 -14 75. Kiadj, a laptulajdonol Kózg.idaaágl Rt. Qat.nb.rg Nyomda <1 Dátzalal t.apkl.dí Vállalata Nagykanlzaán. Fslelö. kiadó i Zalai Károly. InUrurban telelőn: Nagykanizsa 78. ssám Hofherr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú EKÉK tflkBrpAnoAI kotmánylemez-zel, popmantfli csapágyakkal, maghaaazabbitott kerék-agyakkal, az uj típusok finmü-kttdft zilroióval. BORONÁK 2 togu és 3 lagu, könnyű és nehéz kivitelben. VETŐGÉPEK kanalat- is tolórend izeiben. DarAMk. *aaaaka»A«Ak. Salll.M.Ak. blllpr4wk. Hpilfék *altl»Atarak. Kaphatók é. megtekinthetők nagykanizsai lerakatában: Ország József ■q, »«lrágya, .í.4.rvM.loil.,.,.li ■Ib tiriihtiilbi. NacylunlzM, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telelőn 130. nr BIZTOS eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kladóhivalal rétit 8. (ax udvarban.) Tel. 7tf ZALAI KÖZLÖNY Városi Mozgó Szerda és csütörtök Kél sláger! A Királyi szerető Augusztus 28—29-én. Uj filmek! \' " (KELL GWYR). Anglia ünnepelt színésznőjének és II. Károly angol királynak szerelme. — Nell Owyn maga » szerelem, az érzékiség, a mámor, a tánc, a zene és a héj. "• A boldogság utia A legbübájosabb és legromantikusabb vígjáték Lulse Ulltlch, Hörblger, Heinz RQhmann főszereplésével. Figyelem I Az előadások 5 és fél 9-kor kezdődnek. Az B órai elóadáeok I llérea helyárakkal I Baclllosmentes Fő-ut 5. Ponyva Saját érdeke, hogy házát valódi Sempernová"val vakoltassa, mert az vihar és vizálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a színskála összes színeiben kapható. Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERHOVA" Nemesvakolatgyár, Kiskorpád. Mielőtt kerékpárt venne, nézze meg dúsan felszerelt raktárunkat férfi-, női- és gyermek-kerékpárokban Brandl Sándor éa Fia Daák-tér 8. az., a falafitamplomnál Kedvező részletfizetési fel.ételek. A legkiválóbb minőségű kerékpárgummik és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfekes márkás kerékpárok. Hleglenlkas kapható amig a kóazlet tart HÉ ANTAL spiitttÉll kéBZllés — |avltás, kölcsönzés Hirscb és Szegő z»ák-éj ponyva-varrodában. 1938 augugztm 28 APRÓHIRDETÉSEK HlMMi MkMf 4. IM-M. 10 MM. M tlll.t, min... továSU u. 4 IlMr. kStkS^J 10 m.1. « MU*. ■!■!■■ !»..>> má t WU. Diákot . Jövó likolaévre tanulmányi felügyelettel. cssládl bánásmóddsl, minden Iskolához közel eső, ciendea házban, telje* ellitisr. elfogulok : Rozgoayt-utca 19. Aaaaaall kat.p4.r-* uohaleányt vagy betárónői keresek. Unger Ullmann, Horthy Mlklói-ut 19 Calnoaan bútorozott aaakAt keres há-zrspár lobb családnál lürdöliob. 4a kevfs konyhshiiinálattal Szemere-utca kőrny\'kírt Címeket kérem • kiadóba leadni. 2904 ■ataiutlntl éa altlaatl szabály, sserü Makik minden számban nagy választék Betanulnál, Sugár-ut 53. 2942 Kényelmes lársss aatA-klr-AaAalA. Hévízre vssámap reggel 7 éa délután 1 órakor. Elólegvzéa Ksulmaun Manónál, telefonállomaa 2 22. AlraialAkat márványból éa gránitból cuk Kovácsnál, Király u. 33, kaphat olcsón és |4t. 2788 BalaloaasArlAa, a Mzlsmart elsó-rendtl Üdülőhelyen, kedvezd feltételek melleit yáslrolhat siólóvei beültetett, vagy Üres •Illataikat. Pelvltirattás ! Nw-kaniisán, Zrínyi Mlklóa n. 2. SS. a 2438 Kataaal éa aayaansIaAaatl rtkkek legnagyobb válsszftk és legolcsóbb beszerzési forrás Baleznalnál, Sugárul 53. 2963 Citnos 1 szoba-konyha, előszobás .lakás azonnal kiad A Sugár, ut 53. 2944 IrAaaatal aloaAa aladA lapunk nyomdájában. Egyszobás. lakAa összes mellékhetyl-Béggel nnvember I-re esetleg előbbre Is kiadó Kólcaey-ulea 17. 6 EladA Hoayéd-utca 41 száma moder nül épüli ház. Bővebbet ugyanott. 2906 Egy butorozolt, tlszts szobs, többeknek Is. |ó báslkoszt kapkatA. Ugyanod 1 - 2 diákleányt lellea ellátásra Tállal url család Kinizsi-u\'ca 2 sa. 3006 Klsdó ulonnan teslett aavaaakAa lakás Csányl Láazló-utca 22. és Telekv ut 24. alatt. 3088 Szemere-u. 3. sz -...áahá. és Rá- kórzl-u. 29. sz. Jókirbsn levő bérház eladó. 3081 El.IfOO nfgyarögölea azőlőblrlok a ssentgyőrgyvárl harmadik hegyháton. Bővebbel Vlg Józsefné a helyszínén. 3076 3 oaslásu, vagy egy nagyobb álló aaak-rAajt kereiek. Clm a kiadóban. 3102 EadlIaAat, rollnliáit, madiérál elvállal Huutiné, Klnizay-u. 70. Msgysr-u. 58/a issagAishAs sssb.d-Miből aladó. Bővebbet ugyanolt 2978 El.dó egy Btedermeyer dívány 4 fo-teltal, egy női íróasztal. Scherz, Bazár. •ka kiadó __3112 Egy gy.rm.kAg, éa egy konyhsbe- rendeséi elsdó Horthy Miklós ul 15. 3117 Strtés-teuyágstésbca, Matatásban és egyéb naadaaAgl munkában Jártas, U|-vidékról menekült 45 évea magyar mező-gszdsstgl munkás, 14 éves bizonyítvánnyal, gazdaságbsn, vagy hutsldánál alkalmazási keres oklóber f-re. Clm: Szabó Jánoi Nagykanlssa, Btrak, II, 3111 Különbéláratu bútorozott PetöH-ul 36/s. L A lALAI közlöny barátai . ZALAI KÖZLÖNY htrdvtőtnál vásárolnak f . I^Jdooo. KOigazdaaágt R.-T. Qa-tmg NyoaxU ás DAkuUl Lapwdó Váli^U kön,.nyomdájába (Telelő. ízletzezetó Károly,) 7B. ívfolytm 194. szám 1 < Nagykanizsa, 1935. augusztus 29 csütörtök Ara 12 flllfe ZALAI KÖZLÖNY TSStt és UadóWratall PM 5. ■ \'OLItlui NAPILAP Feleifis szerkesztő: Barbarits Lajos EI6lliel<«i árat egy hóra « poirt *0 lUUr. S.cr. ciC6iísi él kjVddhi.íUÜ iddom 71. u. Vasút, szekér, autó Irta: Innluu Oiu Ipar- 6* koresknitnloinllgyl miniszter A XX. században fl közlekedés világszerte nagy forradalmon ment át, amely forradalom tulajdonképpen még nem zárult le. Ilyen át-alakulást azonban az emberiség már nem egyszer megért. Hasonló volt az átalakulás a XIX. század eleién, amikor a gőzgép feltalálása és a vasúti közlekedés megindítása tu> lajdonképpen hosszú évtizedekre eldöntötte • közlekedés fejlődését. A XIX. század elején a vasútépítés volt a legnagyobb probléma- Világszerte és nálunk |s, az államok felismerve a vasúti közlekedés fokozottabb jelentőségét, egyenesen állami feladattá tették a szükséges vasutvonalak megépl\'ését. A XX században jelenik meg az autó és a repülőgép. A világból.»ru után a* a helyzet adódott, hogy ez a két újonnan megjelent közlekedési eszköz : az autó és a repülőgép bízol nyos mértékben háttérbe szorította-a vasutat, nmennyllien ez a két közlekedési eszköz sokkal modernebb, korszerű közlekedési eszköznek bizonyult. Az államra természetesen súlyos feladatokat ró ezeknek\' az uj közlekedési eszközöknek tér-. foglalása, mert hiszen a gépjármű-közlekedés fejlődése maga után vonja az úthálózat szerves kiépítését és a kiépített úthálózat pedig újból fokozottabb lendületet ad ri régen lomtár! a került srekérfuvaro-zás számára és újra nagy forgalma, biztosit ennek a járműnek. Nálunk a feladat még súlyosabb, mint u nyugati áliamoklan és pedig azért, mert a vasútépítés előtt Magyarország nem rendelkezett megfelelő, szervesen kiépített úthálózattal és Igy az úthálózat kiépítését tulaj, donképpen a háború után kellett majdnem alapjaiban megindítani. Úthálózatunk kiépítés-.\' azt a paradox helyzetet hozta magával, hoary az állam, amely tulajdonosa legnagyobb közlekedési vállalatnak, a MAV-nak, az utak építésével ós karbantartásával tulajdonképpen konkurrenelát okozott magának, mert lehelövé tette az autóforga-lom kifejlődését és a szeluSrforgs-\'om fellendülését. Azt hiszem azon-ban, hogy ez a körülmény nem kifogásolható, még pedig azért nem, mert végeredményben csak az lehet a célunk, hogy a magyar gazdasági élet számára mentől előnyö. Ml)b, mentől olcsóbb közlekedési berendezéseket biztosítsunk, még Franciaország mindent elkövet a háborús veszedelem lokalizálása érdekében Engedékenyebb hangok Páris felől a reálpolltlka felé — Még mindig homály fedi Balbo miniszter párisi tartózkodását — Mussolini nem töri, hogy Genfben Abesszínia Is vádat emelhessen A diplomácia nagy csatája Genf előtt London, augusztus 28 A Daily Mail jelentése szerint na olasz kormány szerdán minisztertanácsot tart, amelyen az olasz * alx-sszln ügyre és a népszövetségi magatartására vonatkozóan határoz. A kormány a minisztertanács után hivatalos jelentést ad ki. amely teljes mértékben tisztázni fogja, hogy az olasz kormány az angol érdekeket tiszteletben kivánja-e tartani. Ezz \'1 az olasz kormány véget akar vetni azoknak a híreszteléseknek, mintha Olaszország az angol érdekekre káros szervezkedést akarna megvalósítani. Páris, augusztus 28 Londoni hlr szerint Aloysi báró a 8zepteml>er 4-lki népszövetségi ta^ nácsül^sen az összes olasz p;in;isZ\' és vádpontokat előadói. Párisiért Laval máris tárgyalt az^olnsz megbízottal és ugy tudják,\' hogy a közösen megszerkesztett javallatot még a népszövetségi ülés előtt el-» küldik Londonija. Francia lapjelentósek szerint Mus* sollni megengedhetetlennek tartja, hogy Al/osszinia Olaszország ellen szintén panaszokat adhasson elő a Népszövetség ülésén. Ha Olaszország mint vádló lép fel a népszövetségi ülésen, akkor szó sem lehet megtorló Intézkedésekről. - Írják a lapok. Abban a pillanafbán, amint Aíoysl Genfben vádol, a megtorló intézkedések időszerűtlenné válnak. A londoni lapok jelentése szerint Aln\'sszinla megbízottja résztvesz a néüszövetségi ülésszakon, de hogy milyen végleges álláspontot foglal el, még nem tudják. Egyptom tiltakozik a szuezi csatorna elzárása ellen Kairó, augusztus 28 Az egyptomi közvélemény élesen tiltakozik a szuezi csatorna elzárásának gondolata ellen. Az egyptomhta szerint a szuezi csatorna elzárást feltétlenül a vl\'ágháboruhoz hasonló felfordulásnak tenné kl a világot. Ujabb francia erőfeszítések az elszigetelés érdekében Páris, augusztus 28 A lapok jelentése szerint Laval ujabb erőfeszítései arra irányulnak, hogy a keletafrikni viszályt fflggef leni\'se és elhatárolja és ezzel e\'ejét vegye a közvetlen európai ellenségeskedésnek. Franciaország Genfi |>en a népszövetségi alapokmány rugalmas alkalmazása mellett fog dönteni. Ez lesz az első eset, hogy Franciaország a népszövetségi ;ilup* okmányra vonatkozó jogi álláspontjából enged a reálpolitika javára. Nem volna-e okosabb ...? London, augusztus 28 Feltűnést keltő vezércikk jeleni meg a Daily Mail szerdal számában., A lap azt írja, hogy a britt kormány politikájának közelednie kell Németoszághoz. Az angol kormány fontolja meg. írja a lap - neiu volna-e okosabb az angol kormány fennhatósága alatt lévő német területeket visszaadni ismét Németországnak, hogy ojt cml>erfeieslegét| Hitler elhelyezhesse. Páris, augusztus 28 A Népszövetség szeptemberi ülésszakára megállapították a kikülden-dö francli bizottság tagjait. Ezek szerint Laval, Herriot, Pol Boncoui* és Bérenger utaznak Genfbe a francia kormány képviseletéiben. abban az esetijén is, ha ez a már meglévő közlekedési lerendezésnek bizonyos sérelmével jár is. Az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy többször megjelent egy egy uj közlekedési eszköz, ezeknek felbukkanása azonban nem tette feleslegesekké a régi közlekedési eszközöket, egyesegyedül az volt a probléma, hogy ismét rendezni kel-lett, mondjuk a birtokviszonyokat az egyes közlekedési eszközök kö-^tt és ebben az esetben a régi közlekedési eszközök is ugyanugy meg\' maradhattak az ujak mellett, mint régen voltak. Azt hiszem, hogy a helyes közlekedési politika most sem lehet más mint az, hogy inog kell találni minden közlekedési eszköz számára azt az Igazi munkaterületet, amelyen gazdaságosan és teljesen meg tud felelni feladatinak. A Balbo titok Páris, augusztus 28 Ballx) olasz tálwrnagy, Tripollsz. kormányzója még mindig párisban tárgyal. Utazásának célját még mindig nem ismerik, elutazásával kap-csolatban is megtagadtak minden; közlést. Kommunista aknamunka volt a görög asölőforradalotn Athén, augusztus 28 A csendőrség megállapította, hogy a görög szőlőbirtokosok keddi lázadása mögött kommunista Izgatás folyt. Teljesen a kommunisták müve volt a lázadás, amely már elcsitult és a környéken rend van. Egyedül csak Tlparlsclában van még egy kb. 1000 főnyi fegyveres tö m.\'g, amely még ellenállást fejt kl. Ncwyork, augusztus 28 Az amerikai sajtó még mindig élénken foglalkozik a szovjet és az Egyesült Államok kormányának jegyzékváltásával. Aí lapok szerint, bár a diplomáciai kapcsolat nem szakadt meg teljesen* az elhidegülés nagyon észreveheti! és biztosra veszik, liogy a moszkvai követséget csökkenteni fogják.. Meztelenre vetkőztette a kirabolt aauonyt ogy p«»ti munkás Budapest, aljgusztus 28 A/Maglódi-uli téglagyár mellett szerdán reggel egy eszméletlenül fekvő mezítelen nőt találtak. Bevitték a kórházba, hogy életre keltsék/ Amikor ez sikerült, a nő elmondott ta, hogy Csányi Lajosnénak hívják és kedden este egy Ismeretlen férfi megtámadta az uton, husánggá) fej bevágta, de hogy azután mi tön tént, arra nem emlékszik, mert eszméletét vesztette. A rendőrség aa asszony által adott személyleírás\' alapján elfogta Károlyi Sándor cvárimunkást, aki beismerte, hogy leütötte az asszonyt és utána kira/^ bolta. Letartóztatták. , Hittanóra alatt rászakadt a hál 40 gyarmokro Firenze, augusztus 28 Firenzében egy ház teteje beszakadt. Az épületien 40 gyermek előtti egy pap éppen hittanórát tartott.1 A tetöpotyogásra többen a növenJ dékek közül kiugrottak az ablakon.-Ezek közül hat súlyosan megsérült, mlg a teremben maradottak csak kisebb sérüléseket szenvedtek. o ZALAI K02L0NY 1938 attgutttas Paraszt-sztrájk Litvániában Kaunasz, augusztus 28 A litván földművesek sztrájkba léptek ós egyes vidékeken nagy tejinség van. A katonaság a tejin.\'<ge.s hejyeken Crös készültségben van, meri zavargásoktól félnek. Jégvihar Szegeden Szeged, augusztus 28 Szegeden kedden éjszaka nagy vihar volt. Tiz percig mintegy galambtojás nagyságú is c.*tl, amely a környéken meglehetős nagy károkat okozott. Az utolsó bécsi puccs-per Bécs, augusztus 28 A törvényszék szerdán kezdte tárgyalni az utiolsó pucrti-pcrl. A tárgyalás vádlottja Steinhaeusler Ottó udvuri tanácsos, a bécsi bünügyi rendőrség vezetője, akit azzal gyanúsítanak, liogy részt vett a tavaly junius 25-ikl puccsban és .Dollfuss meggyilkolásá-ban része van. A tárgyalás nagyon izgatott hangulatban folyik. Steinhaeusler tagadja liogy része volnu akár a puccs előkészítésében, akár annak végrehajtásában. A bírósági épület előtt fegyveres katonaság áll őrt.. Délután a tárgyaláson már a tanukat hallgatják ki, iléietrc azonban szerdán aligha kerül sor. tíenes Bledbe érkezett Belgrád, augusztus 28 A Bledben megtartandó kisantanli értekezletre Benes szerdán Bledlxi érkezett. A napokban várják a többi\', résztvevő hatalom képviselőit is. A görög király-gondok London, augusztus 28 A görög megbízott tárgyalt a Londonban időző görög királlyal és utána ugy nyilatkozott, hogy Görögország egyelőre elhalasztja a népJ szavazást arra vonatkozóan, hogy akar-e a nép királyt vagy sem. i Halál a vaiuti töltésen Érd, augusztus 28 Érd mellett a régi vasúti töltést lebontják. Ennek során szerdán halálos szerencsétlenség történt. A föld beomlott és maga alá temette Tóth László munkást, akit társai már csak holtan tudtak klásui a rá-omlott többmázsa sulyu föld alól. A Balatoni Sporthét A » Nemzetközi Sporthét a Balatonon* rendezőbizottsága a legszebb és leglátványosabb sportok részvételét biztosította a szeptemberi siófoki versenyekre. A repülők, vitorlások, lovaaok\\ motorcsónakosok, autósok, temdU azezők, galamblövők versenyszámai tulajdonképpen egyszerre, egy időben kerülnek lebonyolításra. Színes és mozgalmas nagyvilági ékt lesz a Balatonnál és az össze* sportszövetségek nagy erővel azoa vannak, hogy ezzel az idei sporthéttel ugyanebben a szeptemberi időben évről-évre visszatérő, világviszonylatban ls elsőrangú nemzet* közi állandó jellegű sporthét alapjait megvessék. A szeptember nem-setközi sportja a jövőben a Balu-jtoné lesz. Mától fogva tilos az utközépen sétálni A nagykanizsai kapitánytág szigorú intézkedései a gyalogjáró közönség megrendszabályozására Augusztus elsején életbe lépett az úgynevezett csendrendelet, amely nemcsak a fővárosiján, hanem a vidék vj5rosail>an is a közönség nyugalmának fokozott biztosítását cé« lozza. A miniszteri rendeletből Nagykanizsán csak annyi lépetb életbe, hogy eltiltja este 10 órától reggel 6-ig az autóknak a dudálást* A többi szakaszok noveml>er else« jén lépnek életbe. A miniszter rendelete ugyanis Időközien bizonyos módosításokon ment keresztül. Egy külön rendelkezés felhivja a rendőrkapitányság gok figyelmét, hogy ezt az átmeneti időt használ ják-fel arra, hogy a gyalogjáró közönséget szoktassák le az uttestén (kocsiúton) való közlekedésről. Az uttestet nem szabad sem gyalog-közlekedés, sem séta céljaira igénybevenni. < A nagykanizsai kapitányság vezetője szigorúan utasította az őrszemélyzetet és rendőrségi közegeket^ hogy az úttesten járó vagy sétáló közönséget figyelmeztesse arra, hogy a közönség csak a gyalogjárón közlekedhetik, az utközépen járni tilos. Amennyiben az első figyelmeztetésnek nem lenne foganatja, a rendőrségi közeg tartozik az illetőt felírni és ellene a feljelentést megtenni, mely esetben kihágás miatt felelősségre vonják és a rendelkezések értelmében megbüntetik. A nagykanizsai kapitányság vezetője a sajtó nyilvánossága utján figyelmezteti a közönséget, hogy az úttesten való közlekedéstől, sétá-lástól szigorúan tartózkodjék, mert ez kihágást képez. Az átkelésre vonatkozólag be kell tartani azt a régebbi szabályt, hogy csak derékszögl)en lehet átmenni az egyik átkelési szakasztól a másikra. Szól qz a főútvonalakra. A rendőrség ezeket az átkelési szakaszokat a legközelebb kl fogja jelölni. f A kapitányság vezetőjének ezt az utasítását a mai naptól kezdve a legszigorúbban végre fogják hajtani. 150.000 pengős építkezés lesz a nagykanizsai O TI- palota Hosszú ideig vajúdott a nagykanizsai OTI-székház ügye. Sokszo* volt már ugy, hogy nem lesz belől* semmi és nagy fellélegzéssel vette tudomásul a város közönsége, hogfi a tervek végre mégis csak valóra válnak, - az OTI-palota meglesi Nagykanizsán. Mint most Budapestről értesülünk, az OTI igazgatósága ugy döntött, hogy nem is az eredetileg tcifv* be vett 80 100.000 pengős költségvetési keretet bocsátja a kanizsai OTI-székház épiikezésének céljaira* hanem minla-székházat óhajt létesíteni a nagykanizsai kerület széki helyén és ezért a reá szánt összeget 160.000 pengőbe emelte fel. Az épület modern ,iiilusl.au kerül kivitelre, teljesen korszerű berendezéssel éa logszel-J/iesz Dunántul ilynemű építkezéseinek sorál>an. A város által a Horthy Miklós-uti telek dolgában felajánlott szerződést az OTI köz« ponti igazgatósága minden különösebb kikötés nélkül fogadta el. Ismét csökkentek a város bevételei Jövő hónapban kerül a város költségvetése a pénzügyi bizottság elé A város összes ügyosztályaiban folynak a jövő évi költségvetés ösz-szeállilásához szükséges munkálatok ugy hogy a költségvetési előirányzat legkésőbb szeptember 20-ig a képviselőtestület pénzügyi bizottsága elé kerül. Ahogy illetékes helyen értesülünk, a jövő évi költségvetés a folyó évi-riél szűkebb keretek között mozog, mivel a város jövedelmi forrásai ismét erősen megcsappantuk. Erős a visszaesés egyes jövedéki ágaknál. Érezhető volt a piaci feU hozatal betiltásának Idején a hiány, zó helypénz, ezt azonban a város közegészsége parancaolólag tette szükségessé. Csökkent erősen a ház-i adó alap is. A modern uj lakások erősen éreztetik hatásukat. A jövedelem csökkent, a háztulajdonnak kemény próbát kell elviselnie. Helypénz, fogyasztási adónemek, stb. visszaesést mutatnak, ugy hogy a Minden utján ■■■■■■■■■MHBMMHHMHHBHMMr hiven szolgálja a Del-Ka cipő! } gm^^tíi^^il^llHHHHBBlBilSMHÍiHIBIiy f Kapható: SZ0M0LÁNYI ÁRUHÁZBAN. költségvetés összeállításánál, amW kor tölib uj léteit kell WBálUlanl, mindezt nagyon figyelembe kell venni. I 1 A személyi kiadások, nyugdíj le r. bek, dologi kiadások alig viltoztakt A személyi kiadások vál ozatUtnota Ugyanez áll a kölcsönlörlesztós, il. lelve kamatszolgáltatások terén, i Képviselőt körökl«n beszélnek ar-röl is, hogy a költségvetés teher, mentesítése céljáltöi nteg kellene kísérelni fiz inségakciónuk uz önkéntes munka-századim való, esetiig csak részleges leolvasztását. t A pótadó kulcsára vonatkozólag még nem alakult kl biztos kép. A költségvetést a városi közgyűlés még szepteml>erben letárgyalja, ugy hogy az oktölwr elsejéig a minisztérium elé kerül. lludapM L 17 Háinory Imre magyar nótákat énekel, kiséri cigányomé. 18 Így éltek az utliéni piacon I-erlkie. korában (Dr. Léderer limma.) — 18.80 Haydn István zongorázik. — 19.10 A magyar falu é|<ilésje|c. (KJ»I» I\'ereuc.) — 19.40 Hanglemezek. — 20.15 SzitnnOelőadái a Stúdióban. .A SwedenhK\'lm család.. Komédia -1 Elvonásban. Irta Bergnuui HJalmár. llendező Odry Árpád. — 22 Ilitek. — 22.30 Vonósnégyes. — 23.30 Cigányzene. — 0.05 Hirek. Iludvpeat U. 18.25 Gyorsítás é, újságírás. (Wein Miklós.) — 11)—10.35 Hangk mezek. — 10.45 Szárnya.kerék kel ti l óid kórul. (Ur. Somogyi József.) — 20.25 Iliiek 21—22 Beiend l-índre Jazz-zenekará. nak mosóra. » 17.30 &eber zenoHtetaó e.tje. — 19.10 Táncseoe. - 22.10 Szlmfóuilcuaok. -23.45—1 Scbiainmeizeoe dalketlősókkel. CalltOrtOk L 6.45 Torna — után* liangtemezek. 10 llirek. - iojo Shalaciou mulatságos élménye a jiingvinekkel. — 10.45 A tudomány mOhelyéből. — 12.06 11135 Az egyetemi énekkarok éntk-uégjsac. _ 12,40 iiirek. - 13-14.20 Az 1. lionvédgyalogezied zenekum — Közben 13.20 időjelzés, idöjárásjelea-tés. - 14.40 Hirek, átak. - ltklO Hogy un lehet a kunylM,«auzt Ikuszuuií (UJváry Sándor.) — 16.45 Időjelzés,\' llirek. — 17 iloi vannak nappal a csillagok. (Szlrókay Kálmán.) 17.30 Siraauky Aranka énekel. — 18 ld. gróf Andrássy Gyula és líuda-pest. (Jeszenszky Sándor.) — 18.30 Magyar izaíonótós. — 19.30 A mohácsi ><Sz historikusai. (Ur. Joó Tibor.) -20 budapesti lliuig.er.seny Zenekar — 21.25 Hitek. — 21.45 Cigányzene.\' -22.90 Havi szemle angol nyelven. Ur. OttUk György előadása. (Abesszínia, liurópa ás a Népszóvets^.) — 230a Len liaker jazz-zenckjarának nulftora. — 0.05 lllmk. , Budapest IL 17-17.50 Hanglemezek. - 18.20 Megy a székár. (Hávéss HéW elbeszélése.) — 19-19.50 Cigányrooe. -20.06 lUők világa a barlaji^kban. (Dr. Gebhardt Antal.) — 20.40 Hltak. Bíes. 12 Szórakoztató zene. — 14 Schubert: Vándorábfánd. — 16.10 Nápazeni lemezek. 17.30 Ballon Heddn zongorázik — 20,10 IlálHózenekar — 21.15 Bócs-i\'rága; A azimfónlkusok hangversenye. - 23,06 Állástalanok zenekara. -0.20 —1 Iiárnene a schóubruuni POikszáiló-böL . , , Ü3k & tudja íiAr? ..Jtogg Gtic*ntneH neves festővan. dég-l vannak ? Boromissza Tlboi Anlal Józtrf, Büky Béla, fíaagai Szabó Miklós, vrinék felesége éa Molnár J. Viktor festőművészek, a Magyar Képírók Egyesületének tag* fal Csonkahegy fuítra érkeztek, afaA Gödi népségek, régiségeit és n^p. rajzi érdekességeit dolgozzák fel. • „Jiogy a kormányzó m-gengedte, hogy Ztmmtr Ferenc dr., az MTI főszerkesztője a bolgár polgári ár* d\'.mrcnd tiszti keresztjét elfogadj és viselhesse? ( • ^Jiogy a napokban 27 osztrák gyümölcs és szőlészeti vártdortanJtd kereste fel Balatonfüredet ? Az osztrák tanítók mindent megtekintettek, rnlndmt »végigkóstoltak« és a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak a magyar vndégszere ifiről, a seép vHékről, a jó erőtörő I és a kitűnő borról. * ^Jtogy az újságkiadók babtíon. boglári üdülőházába visszavonul! így níagános hölgy, akt bejelorU/if-lapjára rnnylt irt : gróf BethleJÍ MargU írónő ? \\ i • .Jiogy Gusztáv Fröhlkh és Alpár GUta közt kimondta a bíróság a válást - Guszti hibájából ? \\ Ha fái • leje és szédül, ha telt-céget. bélizgilmat, gyomorégést, vér-tódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, igjrék minél előbb valódi „Fereec József* keserQvizet, mert ez a gyomor és a belek működését eWmoiditJs, az epeklváiasziást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfriasiti. Gyomor- és bélbajok szakorvosai igazolják, hogy • Ferenc József vix remék termé-sietalkotta hashajtó, mely méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. ZALAI KÖZLÖNY PEDAGÓGIAI FOGYÓKCIRfl (avagy: Vigaszlevél miss Rózának) Naplhlr i >Ne«nrork kóiokUtfeSgrl Unlcu Friwfita róm UnltójelOlltól ■ntgligidU ii okUvil klidáUt, mert onk M kilóra (adott W- fojjnU. Példát adó ez n körültekintés és igyekezet, amivel Newyork közoktatásügyi tanácsa a város érdekeit védi Ezek Igazi városatyák! Ezek igen! ök hivatásuk magaslatán állnak és a legnagyobb gonddal ós körültekintéssel ügyelnek például arm, hogy véletlenül egy sovány ember el ne menjen szakácsnők. Ez az egész szakmára nézve lealacsonyító és szégyenteljes volna. Mert egy szakács legyen kövér - de legalább is 120 kiló. Különösen szép, szakma-ildomos ez, ha nem szakácsról, hanem szakácsnőről van szó. Más a heiyUet a tanítónőknél. Arok legyenek frissek, üdék, fiatalok, harmatosak, csinosak, kifogástalan alakjuk legyen és legfeljebb, de ez is a maximum 56 kilónak szabad lenniük. \\ Szegény Frfestater Róza tanítónő jelölt- — minden sajnálkozásunk a magáé, de hát lásja be, Hogy nem tudott lefogyni és igy maga az oka, hogy nem kaphatott oklevelet. Igazán nem mondhat semmi rosszat a közoktatásügyi tanácsra. Hat havi haladékot adlak Önnek, mlss Róza, tiogy 32 kilóját lefo gyásszá, de ön ugy látszik nem \' vette eléggé komolyan a dolgokat és csak 68 kilóra fogyasztotta le drága izomcsoportjait. Jó,... tudjuk, ön, kedves Róza, ujabb hathavi haladékot kért..., dehát — ezt önnek is be kell látnia — « közoktatásügyi tanács mégsem hazudtolhatja <meg önmagát. Rs a városatyák szeme előtt mé£s csak a város érdeke lebeg mindenek előtt. Hogy akkor miért engedték tanulni öt évig? Hát Istenem... A városatyák tudták, hogy a t«ndij növeli a város bevételeit. Igaz.. ez nem -wolt saép tőlük, — dehát ők kicsire nem néznek. Az ön 82 kilóján, kedves Rőza kisasszony, megakadt a saeműk... ez pech, sőt mondhatnánk, u «nagyság» átka, de ezen Segíteni már kissé bajos volna. A városatyák állás-pontjo az, hogy a fiatal tanítónők legyenek frissek, üdék, kis|»ortolt tesiüek, kifogástalan ,alakúak, — ugy, hogy a növendékeiknek egyúttal .egészségi péklakép\' Is legyenek. Igy mondja a tanács határoznia. Azonkívül nézze kedves ismeretlen Róza, aki Newyorkban nem kapott tanitól oklevelei, mert 68 kiló — van egy másik szempont is, sőt talán «(z a fő: a városatyák tudják, ,hogy a kövérebb tanerők rövidebb ideig élnek, nem oly munkaképesek, — ez pedig súlyosan megterhelné a város jyug-dljpétu tárát. Hiába, pénz beszél... Hogy van pedagógiai tudás, rátermettség, szakképzés és egyelek...? Oh persze ... De hát a pedagógiai tudást valószínűleg kifelejtették a közoktatásügyi tanács szabályzatából. Mert ők következetesek. Kicsire nem néznek ... ____J-tól azeptem- __13-ig tartó budapesti LAKBERENDEZÉSIVÁSÁB ÉS KIÁLLITÁSM fálárifaiolriiTOk P t.SU-ért a Zalai HilDoy Uaiihlvalalttai beueroihetík Az Igazolvány 33«,Vos kedvezményes tour-rctour utazási biztosit a vásár látogatóinak. Sok helyen, fcDtSnSun faiakon, míg zivatar vagy Iá por mérsékelt nyugati izél. A tiO-tnírséKM faiakon kh»< ciflk-ken, délen alig villózik. N.ftár : Augusatus 2B oemartók Rom kat Kor. János. Protestáns Emészti". Izr. Ab. bó 30. Gyógyszsiíári éj|eu szolgáim e hó Xui a .Megváltó. l^rógy szertár Er. t-tér 21. és s klakanlzsal gyónj, wrtár. Góilónlő nyitva rqggsl 0 órától ests » óráig (hétíó, szerda, péntek délután, kedden agéaz aap aftfenek). - pit ■*>« rnuutmm A Nagykanizsai Autó. buszvállalat minden vérár- és ünnep. nSp llévliie Induló járatai egyre na. gvobb látogat,) Itsápiak érrendenek. Az •utóbusz az utasok kérésére moit még korábban, hánomi*gy«d nyolc órakor Indul a osntrtl elei. A kényelmes hé-VI4 útra, _ amely ode.vtáus mind-ólsze csak 3JS0 potgíbe tarral _ Je-|entl«ssnl már lehet az autóbuu veas. Legalkalmasabb nagy választékban. Lelkek ós arook — Kosáryné Réz Lo!« uj könyvéről - Kosáryné Réz Lola regényei é* ell>eszélésel ababn különböznek talán mindenki másnak az Írásaitól, hogy nem tagadja le, sőt nem is veszi magáiólértetődőknek az élet apró, hétköznapi tartozékait. Az ő tolla számára Irodalmi tárgy a fő-zökanál, a káposztagyaluló, az al>-lakmosóruha. Hősnői burgonyát há* moznak, port törölgetnek, zöldséget vagdalnak. Hősei olykor foltozott cipőt viselnek és diáklétükre^ havat lapátolnak éjszaka. Hogy ez nem újság ? Hogy efféléről más is ir, különösen manapság, amikor »divatos a szegényszag Éppen ebben van a legnagyobb -különbség t Ha a hétköznapok irója csak Író,/ esetleg jólmegfigyelő,\' erősszavu Írót de nem költő : lehangoló vag/ felháborító az, amit a szegény enr ber nehéz életéről ir. Kosáryné Réz Lola .sziverén át költészetté éa dallá szűrődik* mindaz, amit látott, amire emlékszik, amit megérzett Isten kicsinyjelnek látszatra szürke életéből. Ha az ö Írásait olvassa aa ember, szinte megirlgyli azokat, akiknek napjai egyforma aprógyöngy módjára folydogálnak az Ur kezében a bölcsőtől a siríg. Nem történik velük semmi: élnek. Szivükben nincs lázongás, csak alázat és szeretet. ,Sok-sok szeretet. t És meg tudja irnl az életet ugy, ahogyan van és egyúttal ugy, aho* gyan a lelkén, ezen az aranyablakon, borújában is nagy fényt mutn-tóan, keresztülvilágit. Aki nem jó eml>er, lehel jó iró, do nem lehet költő. Kosáryné minden irása költői, mert költöszlvltfn, meleg, megbocsátó, emberszerető szlvlwn fakadt. Kosáryné Réz Lola ugy ir, ahogyan beszél. Egyszerűen, találóan, okosan és melegen. Ha ezt a könyvét - vagy akármelyik más könyvét - olvassuk, az az érzésünk, hogy beszélgetünk valakivel, aki éppen ugy gondolkodik, ugyanazon ment keresztül, mint a legtöbb ember. Ahogyan mindezen felülemelkedik, ahogyan minden, látszatra szürke élményét átlelkesitl : az a vigasztaló, az a gyönyörködtető - az a költészet. Bihari Miklós - Megérteit a világhírű Pfaff var-rófláp-fO\'ár legújabb szabévarrógépe, mely a rendes varrásl munkálatokon kívül gomblyukat varr, plkiroz, gombokat felvarrja, endliz, féroel 2 és 3 tűvel egyszerre diszőltéseket magasítva is végez és még sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandi Sándor és Fia cég varrógápraktár.ibun. ISKOLA-CIPŐKET "ívben t» leg- „IDEÁL" oipAQzletben Olcsóbban vehet » F6-u1 W. „4m. ZALAI KÍ.XŰNY 1935. »uguniu» 29 A szélhámos „postatiszt" és a falusi gazdák kötvényei Az utolsó pillanatban fogták el több vármegye csalóját Zalaegerszeg, augusztus 28 Néhány héttel ezelőtt Zalamegyé-ben és a szomszédos megyékl>en egy ismeretlen fiatalember kerests lel sorra a falusi gazdákat és mindenkitől elkérte, mint mondotta, csu pán felülvizsgálatra, az 1920-ban kibocsátott kényszerkölcsönök kötvényeit. A kötvényvizsgáló fiatalember a zalai községeklien postaaltisztnek, illetve a zalaegerszegi postn kiküldöttjének adta ki magát, akit a kötvények felülvizsgálására küldött ki felettes hatósága. A gazdák természetesen minden* hol a legnagyobb készséggel állottak a rendelkezésére, mert azt hangoztatta a fiatalember, hogy a köU vényeket jó áron megvásárolja a posta. A legtöbb helyen rövid betekintés után visszaadtu a kötvényeket, Kiskutason és Telekesen azonban négy gazdának ellopta a kötvényeit, mintegy négy és félmillió korona értékben. A károault gazdák feljelentésére erélyes nyomozást indított a csendőrség, amely megállapította, fcogy a titokzatos kötvényvizsgáló kikül-dött Prán Ferenc 22 éves caepregi munkanélküli villanyszerelővel azonos. Nyomban értesítették a csep-regl csendőrséget, amely állandó fU gy.lemmel kisér:e a fiatalemljcr-szüleinek lakóházát. Prán Ferenc néhány nappal ez. előtt vidéki körútjáról haza érkezett Csepregre, ahol azonlmn csupán egy élszakát szándékozott tölteni. Az volt a terve ugyanis, hogy az ellopott kötvényekkel felutazik Budapestre és ott valamelyik zugiunkban jó áron értékesiti a kötvényeket. A csendőrök épp az utolsó pillanatban, utazási előkészületei közben tartóztatták le Prán Ferenoet, aki már az első pillanatban töredelmesen bevallotta a kötvény lopásokat. Beismerő vallomása után a csep-regl csendőrség vonatra ültette és Zalaegerszegre kísérte, hogy a tör- f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (43) — Nem tudom, mi történt, — beszéli tovább, nem tudok semmiről... esküszöm neked, csak téged szeretlek, te vagy mindenem ... ti... esküszöm, ne hagyj itt, nem tudok nélkületek ... Elcsuklik a hangja, cuend lesz. Mintha a szavak után nézne, két kicsi ember után, akik ülnek, szoro-san egymáshoz simulva és szótlanul átölelve egymást, nézik a tüzet, a vörös lángnyelveket. Kél kicsi ember, és az egyik, az egyik kicsi emberül akar menni... itt akarja hagyni a másikat és elviszi... magával viszi a harmadikat ... a legkisebbel é> a — legna-gyobbat. András halk, kérő hangon beszél, beszél és mintha Mária válaszolna neki. Nem hall hangokat, dc a száját, azt a gyönyörű szájat mozogni látja. Azt hiszi, megült megbántotta az asszonyt, nagyon megbántotta. .V «halál* szó nem jut az eszébe. Már gyakran gondolt az ember életére, a célra, a végre. De soha még nem találkozott közelebbről a halállal. A világot látta maga előtt, gépeket, izzadó munkásokat, tarka, színesen nyüzsgő embereket. És uz élet utjál, vényszék előtt feleljen zalamegyei szélhámosságaiért. Prán Ferenc a tárgyalása is megismételte lieismorő vallomását és nagy nyomorával védekezett. Elmondotta, nogy neki, mint állás- talan villanyszerelőnek kell eltartania a 82 évos szüleit, ezenkívül pedig egy nagynénjét is. Nem tudta már, honnan szerezzen pénzt, amikor eszébe julott, hogy sorra látogatja a gazdákat és ahol lehet, elemeli a kötvényeket. A bíróság figyelembe vette az enyhítő körülményeket és ezért a 92. szakasz alkalmazásával Prán Fc. rencet jogerősen 3 heti fogházra Ítélte. Film-szélhámosok a vállalatok és gyárak igazgatóságainál Minden szakmának meg vannak a maga szélhámosai. Már a Magyar Filmhíradónak is akadt. Egyes zalai és somogyi gyárakban üzemekben szélhámosok lettelí látogatásokat a napokban egye gészen újfajta trükkel. Jólöltözött, komoly urak jelentek meg az egyes üzemek Igazgatóságánál és ugy mutatkoztak l>e. mint a Magyar Filmhíradó KulturfUm kiküldöttel. - A filmhíradó megbízásából kul-turíilmeket készitünk az ország ne» vezetesebb és érdekesebb gyárairól és üzemeiről, mondták \' udvariasan. miközben ajánlatokat tettek arra, hogy a gyárat vagy üzemet is »lefümezlk.c Az ajánlatokat a legtöbb helyen szívesen fogadták, sőt hajlandók is voltak a reklám költségeire némi kis előleget is rendelkezésre bocsátani. A jól öltözött urak az ötven és száz pengős előlegeket zsebre W vágták, hogy azután soha többé no jelentkezzenek. A l>ecsapottak egy ideig csak vár* tak türelemmel, de nem történt semmi és értesítés sem jött Budapestről. Erre azután legtöbben egyenesed a filmhíradó vezetőségéhez fordultak, hogy mi lesz a filmezéssel és A quarneról Riviérán *** LAURANA napfényes tengeri strandján az EXC E LSI□R nagyszállót a legjobb társaság szine-java keresi fel gyógyulás, üdülés, nivós szórakozás végett. A pompás nagyszálló közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti terraszos étterméből gyönyörű kilátás nyílik a kék Adriára és a köze i szigetekre. — Elegánsan berendezett társalgók, nöi szalon, dohányzóterem, Iró- és olvasószoba állanak a vendégek rendelkezésére. A hotel konyhája elismerten a legkitűnőbb ; kívánatra diétás étkezés. A legtökéletesebb komfort mellett ls az árak igen mérsékeltek! Mindennemű felvilágosítás, szobarendelés\', pengöbeflzetés az „UJ Magyarság* utazási irodájánál (Budapest, VII., Rákóczy-ut 30 Telefon 464-20.) 31. — szombattól kiahibáa gyárilag javított árukban EXCELSIORNAL Fő-nt, Első Magyar Biztosító palota a kulturfilmre adott előleggel. Onnan az a válasz érkezett vissza, hogy semmiféle megbízást kultur-film készítésére nem adtak a jelzett uraknak és nincs is szándékukban reklámfilmeket kiadni vidéki gyárakról. Utazási kedvezményt biztosító vásárlgazolványok a Budapesten augusztusr28-tól szep-tember 13-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért beszerezhetők lapunk kiadóhivatalában. Az igazclvány 3a százalékos kedvezményes tour-retour utazásra jogosítja a vásár látogatóit. _ — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azl Schűtzéknél «zép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészül. — Iki tor vásárié* nem ftoad! Teljes berendezéseket rendkívül előnyős rész-letflzetésre, sőt kamatmentesen is átállítunk. Kopitéin butoráruház, Horthy Mlklóft-at «. a vontatolt lépésekkel haladó görnyedt életvándorokal; <js egy fáradt, csendes vándort, amint lassan elma. rad, megáll, nem megy tovább. A nyüzsgő, hangos tömegből kiválik egy kis sötét csojiort, lehajtott fejjel, némán mennek "egy fekete kocsi után. Valaki elmegy ... fis a gépek tovább dübörögnek, valahol egyformán ketyeg egy öreg óra, tovább rikolt a afcne, harsog a lárma, semmi *em változik -ezen az őrült sár golyón,» csak egy maroknyi fekete csoport marad kis ideig együtt, azután az is eloszlik, elvész n tarka tömegben... Lassan, neszen érti* meg, liogy egyedül van, egész; egyedül, egy szobában a halállal. Az asszony, ez a különös aranyhajú asszony, aki esak azért volt, hogy neki párja lehessen, hallgat; sápudl, élettelenül fekszik az ágyban, nem felel, nem néz rá, nem szólitju többé a nevén. • Felugrik, lerántja magáról kabátját, tépi a haját, vadul őrjöngve belemarkol a húsába, véresre karmoljü a j^s-tél, hörögve, niint egy vadállat. — Fájjon! — üvölti — fájjon. akarom!... Hírtelen meglátja magát a tükörben, lihegve megáll, inge du-rabokra szaggatva lóg le róla, melle véresre karmolva. Maga elé tartja kezét, kidagadnak az erek rajta. — Vér! - onlitja — vér kell... ukarom... Maijak meg... Észreveszi a tükörben u hold sárga fényénél m aranyszőke halat, karj.ii fáradtan (hanyatlanak le, teste erőtlenül zuhan a jmdlóra. Odamászik uz ágyhoz, megremeg u közelségtől és elcsukló, hörgő hangon nyögi: - Halál... A hold -sárgán világit be az ablakon. Éjjel van, borzalmasan néma sötétség. Az ősz szele megremegteti a nagy fákat, eimult a nyár. És egy ember először érzi, hogy ezen az éjen érkezett meg az ^sz. Leroskad előtle, meggörnyedve ül a hatalmas kastély egy kicsj szobájában és beszél, \'beszél egész éjjel, halk remegő hangon. Néha elhallgat, várja a választ, lihegve fi-gyei, fájdalmas, állati nézéssel hosszú Ideig. Nem felel senki. Egyedül v®pt csend kiséri szavait. \'Egy-egy bútor roppan, kínt zizegve hullanak a falevelek. Osz lett, egyszerre, mluden át menet nélkül. Ezen az éjszakán. ^ * (Az izzó, beláthatatlan s&ppék különös növénye, a kaktusz gyakran egyetlen nap, vagy éjszaka elvirágzik, A feltűnő, magányos virágnak ez a nap, vagy éjjel jelenti az életet. Nekünk, másnak, egy csepp az idő vég-nélküli sivatagában. Csak egy nap, vagy egyetlen éj-szuka,) (Vége.) SORSOM Mindig csak vágyni Mind arra, ml Szép s jó, Megbámulni száz szent csodát. Nézni, hogyan isszák A kiválasztottak I)us örömüknek tüz-borát. Ilus vágyakban gazdug, Mégis koldus szivvei Állni a remény utcasarkán, Lesni a -phu, soha ki nem nyiló Mosolyt a Szépség büszke ajkán... Forró éjszakákon A könyörületes Almok karjain átvergődni, Józan leggeleken Minden kis parányi örőmgyöogyöcskét összetörni... Vonagló szájjal a Fülébe ordítani A cudar élet hitványságát És sárba hullatni A meggyötört szivnek Koldult örömét, álmát, vágyát... Kifosztott, bus szívvel, Fényveszteit szemekkel Mindenért százszor megszenvedni FC|, Istenig törni, De minden percben Földre zuhanni... Ember lenni.. • . •. Ez volt az én sorsom. Kinin a Moger-kertbcn írjátok majd egy fejfára: Ember volt csak... Vele -irba s/álJU ezer Meg sem született halott álma... nrawtfnyi Gyula JÓM. tuffailu. » _ (S;epl«mber 8á n Indul a ni(ö\'. kantoni wróiKfo\'itot ftuc ust n,t ásztó- ra) Az i<l°i nagykanizsai zaijándokint j}ucSuSiC|il^szlóra oz utóbbi idők legnagyobb kanizsai zarándoklata \\Csz y.ala ősj kegylielyére. 1». Czirfusz Viktória plébános szep cml)cr 8-lmn álla lütoltn >»ctf 11 wrándoklot idejét. Indulás ieggcl 8 órakor. Menetjegy ára oda és vissza 1.(50 pengő. Hogy minden községből csatlakozhassanak a "hívek, a vonat minden állomáson megáll. A plébános felhívással fordul a város közönségéhez, amelyben . felhivja a ka-tolikusságot a zarándoklaton való minél tömegesebb rész vé Lel re. Jelentkezni a plébánián vagy a sekiestyében lehet. — flMjMágyO&te) A Zalavármegyei Általános Tanítóegyesület Zalaegerszegen a vármegyeház nagytermében szej)-te,nl»er Wu délelőlt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését, amelyei 0 órakor a plébánia-templomban szentmise előz meg. A tárgysorozaton «A tanügyi közigazgatás várható hatása az iskolára és tunitóra. elmen előadást tart Zsigmond Józ»,ef nagykanizsai áll isk. igazgató is. Az hiditváuyok során a tanítói önsególyezésről terjeszt elő javaslatot L«ndá I-ercnc r. k. igazgató-tanító pacsa. - (IliMk »mWa tokén) In ke község képviselőtestülete elluuározta, l»ogy u kö/^lj s a községhez tar.ozó uradalmak hősi halottainak kól emlékoszloppal özökitik meg. Aemlékosz op ót mó.er magas lesz, lent egy 80-ICO cm. nagyságú, kiterjesztett szárnyú turulmadárral, a talapzatnál pedig kör-|é|>csö>e|. A szoborműVön elhelyezendő márványtábla kilencven hősi ha;ott nevét fogja a/anybetükkel megörökíteni. Az emlékművet szeptember végén vagy október elején ava(ják fel_ — (MM nyarJiléve.Mh\'K) fordult meg az icK\'l nyáron liatatonlíogláron. Kó-rülbeiúl 2UU) «sa ád. Ez 50 százalékkal nagyobb forgalmat jelent, mint tavaly volt. A nyaralók közül 700-ou felül voltak a külföldiek, főként osztrákok, bogláron sokan voitak megszállt területi magyarok is. Ott volt Ottó ^aiek német iró is, a Kossuth-könyv irója. - TSríluak, damasztáruk, vásznak, slflonok állandóan dus választékban Kloger 1)1 Tatáruház bau. - (Itetó\'os t(lwttó-**ikorlat) A drá-vafoki tűzoltóság nagyszabású gyakor-lutozást tartott, amit a közt<ég lakosságának nagy tömege, n£sett végig. -A gyakorlóitok alau az egyik lajtos-kocsi ra mászott Joó István 10 éves fiatat-eniber ós vele együtt mások is. A játék hevében valaliogyan meglökték Joó Istvánt, tíki fejjel a földre zuhant a l»jtos-kocsiról és azonnal meghalt. — (Vii:««o8 hlr) Ezúton hozzuk érdekelt fogyasztóink szives tudomására, liogy a fogház tatarozása miatt a mai naptól kezdődőig o napon keresztül délelőtt 10 órától 1 óráig árammente-"itjük az ICrzsébet-tér nyugati oldalát a Hátlwry-utca mindkét oldalát. I>rá\\avftlgyi. - Uf«J«kb ő«»l női 6a féiü^votek heérkeitek. Singer Divatáruház. — (JószlvQ emberek) Egy nyomorgó nogykanizsai asszony 15 gyermeket hozott a világra. Hét ma ls él közülük. Apjuk tisziiorvosilug iguzolt munkaképtelen beteg. Egy 11 éves fiacskáju-kot gyógy|>edagó^ai intézetben tudták csak megtunlianl irn[olvasni, de ott — jeles eredménnyel végezte az I. osztályt. Most felvették a következő iskolaévre is, de a szegény asszouynak nincs pénze útiköltségre és a szelencééi len gyermeknek nincsenek ruhái, ravaiy is a zatal Köztóny\' gyűjtött neki. Most újra a jó emberekhez fordulunk. Sejtsenek a nyomorúságnak ezen a kis áldozatán. Pénzbeli és ru-hanemfl adományokat kérünk és nyugiázunk. ÍALA1 K0ZL0NY Tflz egy főutcát pincében Cigarettázó gyermekek égő gyufát dobtak le a pinceablakon Szerdán regei, pár perccel 8 óra után, ijedten »TüZ€-et kiáltottak a Fő-ut 24. számú ház udvarán. A lukók összefutottak és látták, hogy az épület Széchenyi-tér felé eső részének pincéjéből vaslag füstoszlop gomolyog ki. A tüzet az úgynevezett széna-téren tálxnozó falusiuk vették észre, amikor a kis pinceablak-!>ól füstoszlop és lángnyelvek csaptak ki. Azonnal közbeléptek, mert a helyzet kezdett veszélyessé válni. A . pince felett van ugyanis a MATEOSz helyi in>dája ós leraku-ta, közvetlen a pinoeaidak előtt pedig lx\'nzines hordók voltak, amelyeket már nyaldostak a pincéből kiesapó lángok. Közben megérkeztek a tűzoltók ls, akik a moíőros fecskendőt üzembe helyezve, azonnal oltáshoz láttaltt Kiderült, hogy a pincél>en gyalu\' forgács és fahulladék ég, Itt van ugyanis felhalmozva n házban lévő Szekeres Dezső asztalos faholmljn: Megnehezítette az oltási munkát a2 a sürü és fojtó füst, amit a nagy-mennyiségijén felhalmozott szijács égése okozott. Megállapították, hogy a tüzet a pinceablaknál játszadozó gyerekek okozták, akik cigarettára akartak gyújtani és az égő gyufát a pinoeablakon ledobták. Az ablak előtU benzines hordókat azonnal tovább gurították, ugy hogy nagyobb robbanástól nem kellett tartani. A tűzoltók derekas munkát végezték. Az épületben, ami a Nagykanizsai Takarék tulajdona, nem esett kár, mindössze a gyaluforgács semmisült meg. « . i : Egy pengő napidíjért gyújtogatott a falusi tűzoltó Sorozatos gyuj tolatásokért 10 évre Ítélték a böhönyei csővezetőt A tavasz folyamán sorozatos gyuj- | gatása során mindent beismert, mi- togatás történt Böhönyén, ahol há< zak és présházak égtek le. A csendőrség a megkezdett nyomozás során szenzációs megállapításra jutott. Megállapították, hogy a gyuj-togatásokat Málés József földműves, a l>öhöny<i tűzoltó\'.estület cső-vezetöje kö\\ette el. Egy szalmakazalt azért gyújtott fel, hogy mint a csendőrség bjzab mi egyóne, a gyanúsított emljérek kihallgatásán egy pengő napidíjért jelen lehessen. Hegyi József présházát pedig azért gyújtotta fel, mert az édesapját Hegyi onnan évekkel ezelőtt kidobta. Horváth János há-s fegyházra ítélte, zát pedig azért gyújtotta fel, mert } Az ügyész súlyosbításért, mig az azt ő előle megvették. A csendőr-* ség Mátést őrizetbe vette. A kihall- re a csendőrök l>eszálli\'ották a kn« p;>svári kir. törvényszéki fogházba. A vizsgálóbíró előtt is teljes beismerésén volt Mátés József. Az ügyészség\' gyujtogalás büntet ta cimén emelt vádat Mátés ellen, akinek a bűnperét hétfőn tárgyalta a törvényszék. A főtárgyaláson Mátéd váratlanul visszavonta eddigi beisk merő vallomásai! és tagadott, azon* l>an a tanuk ellene vallottak. A per-» beszédek elhangzása után n bíróság bűnösnek mondia ki Mátés Józsefet gyújtogatás bűntettében és az eny-hi\'.ö szakasz alkalmazásával 10 évi elitélt enyhítésért fellebbezett. LAC KEN BACH ER EDE szállító és DEUT8CH ALFRÉD állatblzományos irodahelyiségüket Városhái-épUUtíWSI Sugár-ut I. u. alá (Blankenbcrg-házba) helyezték ét. a<s Városi Mozgó Auguszlus 28 —29-én. Szerda és csütörtök Uj filmek I - Ké« sláger I \' A kirúlyi szerető Anglia ünnepelt színésznőjének és II. Károly angol királynak szerelme. — Nell Gwyn maga a szerelem, az érzékiség, a mámor, a tánc, a zene és a ké). (NELL Gwri). ii. A boldogság utia A legbübájosabb és legromantikusabb vígjáték Lulse Ulliich, Hftrbiger, Heinz ROhmann főszereplésével. Figyelem! Az előadások 5 és fél 9-kor kezdődnek. Az B Arai elAadások filléres helyárakhal I Neve: Metropole Lakhelye: Budapest, Uktel-aW. Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: bires Pincéje: neves Arai: olcsók Közönsége: kitünö 10 — (Kifoglak hatol,mMoI- \\«Jt) A balutonföldvári fürdőközönség ruháit egész nyáron fosztogatta egy ismeretlen egyén, akit a legéberebb figyelés mellett sem tudtak elfogni. A zsebtolvaj most kézrekerült egy budapesti hírhedt zsebtolvaj személyiében, aki Siófokról tette át működésé-nek színhelyét Balatonföldvárra, — „Stühmer" cukorka, bonbon, továbbá 5 léié hiMöuleges kává-keverék, ennél több te.taju, olcsón és állandóan frissen kpp-bató a .Fiumei" UrakaUban Sugár-ut 2. — Kitűnő mlnöíégö Bzövotmaradékok iskolád gyermekek lémére, jó íuéieiek-buu nagyon olcsón kaphatok SohUUnól. — (.V«3akdi>y»i h.i«k) Nugykanasán az eimuit héjén U gyermek szüléiéit, 7 liu, 2 leáuy: Varga Sáudor. gulyás és Geiencsér Juliamvának rk. Ua, Szerdahelyi László najKHzámos és üálovjcs Annának rk. fia, Varga József városi csordás és Üunezom KutuUimak *k. leánya, SKinhardt Ijjszló tanitó és Ge-rócs Ilonának rk. fia, l*yes I-ereuc várni, utkapuró és Horváth Stefániáiuik rk. fia birkás György baromfi-kores. kedő és 1 arkas Máriának rk. fia, Németh János nupszámos és Koszodnár Annának rk. fia, Muczer Józwf íüW-mü\\es é> üudlin Annának rk. icúuya, I.eng^-el István rendőrfőtőrzsőrmcster és l\'app Annának rk. fia. — Halálozás 4 történt: Sebestyén Józsel napszámos rk. 75 év«s, ü«in Péter postwUtiiat rk. 50 éves, Hotló Mária rk. 7 éyes (Po-gányszentijéüor), özv. Vargha\' Lajosnó Schuiek Anna rk. 70 és^7— ÍŰaui-ságköté» 2 \'volt: Sümegi Gyula •uszta-lovsSjjéd rk. és Csik Zsófia rk-, Vlant Józseí urasági inas rk. (Kéthely) és Gazda Margit ík. v t Ha boteflsóg gyötrl, arn legyan gondja, .Igmándlval* em*»*té»ét mlndtfl randbsn tartsa I — Nő* cipő ojdopaágok gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az .Ideál, cipőáruház bon, Fő-u* 12. «zám. — isatwlé to«>ok száinboUkia képe (lisziü u Magyar I.ányok uj számát, amelyben kél folytatásos regényen, sok szép elbeszélésen, érdekes cikken ki-vül, kottamellékkít, képÁ, rejtvény, testápolás, a mellékleiben pedig szebbnél-szebb kézimunka, divat és némét óra. Mutatványszámot küld a ^adóhivatal; Budapest, VI, Andrtbsy-ut ». — PayltMk, flanelt ée gyapjutakarák nagy raktára Singer Dlvatáruhá*. lom Irdnytali lanyha, Itngen tariott, forgH- Baxa tlixav. 77-es 1540-1580, 78* 15-50-15-75, 7&«s 1565-1590. 80-f 1500-1600, ámiM. TJ-m M80-MÍ 78-M 1495-15-10. J510-15\' 8041 15-25-1535. - Ro „ U-00-1415. mát 14*15-14-45. bh a| fc 16 60 —Mi65. Tant** t------- * «b hpMt 14*50—1475. ZALAI KÖZLÖNY 1938. augiuztm 29. ....... ■ |övfl takolaévre tanulmányi felügydeltet, családi bánásmóddal, minden Iskolához Uttl esó, caendes Miban, lel-Jca tlUtáva elfogadok : Roigonyl utca 19 Aneeall k.láaá.r. siobaleányt vagy belárónót kereaek. Unger-Ullmann. Horthy Mlklóa-ul 19 _ I.I...II..II és alllull azabály-uerB upkák minden fiámban nagy vá laaiték üeleinalnál, Sugái-ut 33. 3120 Sírbolt éplléaé) olcsón vállalom. 1 á»l látálláaaal. Kovics, Klrilyu 33. 27S8 VÜanaHŰi tartáa kallám, rtelv nem rái, n«m éget, a halat nem töri, lOT/o-o. siavatosság. Meik jtnos hölgy fodrásinil, Fö-nt 3. I Gyönyört! aaklaliakáp eladó olcsón Stontolanyi dlvslülklében. Egyssobás lakás Ősszel mellékhelyiséggel november l-re esetleg előbbre Is kiadó Kölcacy-utca 17. 6 Katonai é. aafaarakáaatl\' rlkkek legnagyobb válaulék és legolcsóbb beszer-lásl forrás B.leu.bil, Sugár -ut 53. 3121 Calno. I aioba-konyha, előszobás lakás •ionnal klaáá Sugár-ut 53. 3122 Mag, i kézből. 58/s seaagáahá. siabad-Bővebbet ugyanott 3119 Eadliaáal, rollnlsáat, madltrát elvállal Husstlné. Klnlsiy-u. TO. 3114 Kllönbelératu butoroiott aaaka kudó Patötl-ul 38*. _3112 3 osaláau, vagy egy nagyobb álló aaak-ráaayt kereiek. Clm a kiadóban. 3102 •■U nyitóit, négyüléses, lókarban, 8 liter fogyasztású, 40 pengős évi sdóvsl, olcsón eladó. Clm a Idsdóhlvstslbin. 3125 4 köiéplskolát végzett laány Ilonnal felvétetik Sdrless llólmlelben. 3124 Ktaklnlisától Nankanlzsálg sí oruágut msntén .Ivau.H egy fehér ponyva. — Kérem . becaltleles megtalálót, adja le e lap kiadóhivatalában. 3135 Taaaaaaoal tetvesük. Piucker János borbély és lodrási EOtvOs-tír 23 • Taaalálaáayakat felvess .Modern Divatszalon* Telekt-ut 19. sí. • l utcai lakáa november l-re kUdó Oyár-utca 3. is._ \' Príma aelyemhailsnya. Reklámár P ■■*>, Ehrenitelnné. • _ ____j udvari lakáa novemberre kiadó Klnlzay-u. 31 • kinyi, takarításra, asonnil fal-:. Rátz Marlaka, Bálhory-utca, Tnaaaaaat keresünk megvételre. Jó állapotban legyen. Városi Moigó, 3137 ----óail atlv.ti.mb u) I- Ehrenstelnné, Horthy M.-ot 3 * Mtdíik donságok. Dunaztb. való ssltva és egy bór Iskolatálka alaM, VörOsnurty-u. 20. • Jóazáru harlaayált tojaltoaaa raaas ösv. CaUmadta U|o..á, Rózsa u 21. • Holherr—Schrantz—Claylon— Shuttleworth gyártmányú ekék tfik&rpéaioél kormánylemezzel, |MriM*taa csapágyak kai, magkosuabbilolt kerék-agyakkal, az uj tlpuiok Anmfl-kHl zilro.óval. boronAk 2 !tgu és 3 tagu, kOnnytt és nehéz kivitelben, vetőqépek k nslai- é> tolórendszerben. *>aaaka>«a«k. latltaaaaák. lilléppasaV. R4p.vágók. Kaltlvátorak. Kaphatók «m megtekinthetők nagykanliaal lerakatábaa: Ország József W.f, mftrágy., rfvény v6d.tml,».r.k, •tb kMc.k.dé.éb.n Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaátt mellett.) Telefon 13a h HOGY IS VOLT CSAK ... \\i NTE vasárnapi vereségének utóhangjai Az őszi bajnoki futbalbxczon első mérkőzésén, még hozzá saját otthonában vereséget szenvedett az NTE Amint lálltfltuk, a Szekszárdi TSE csapatában nagy ellenfélre talált az NTE, mert bár ismertük a TSE jó hírnevét, de liogy ennyire feljavultak, arra senki sem gondolt volna. Kétségtelen, liogy ezt u meccsel nem a TSE nyerte n>cg, hanem az NTE belső Hármasa vesztette el, mert ilyen sorozatos támadásokból állandó fölény mellett egy csatársor ne . tudjon gólt lőni, az mégis több a .-oknál. Elfelejtette a közönség a mérkőzés végén azt, hogy az NTE miiven gyönyörű iramban kezdett. Sorozatos szebbnél-szebb támadással, sőt az első hu*z percben még nagy lövésekkel is ostromol la a vá\'ogatotl formában lévő szekszárdi kapus hálóját, d\' hiába volt minden, gól nem esett. Sikerült azonban a TSE-nek, ami az NTE-nek nem. Talán egyetlen komoly támadása volt a TSE-ttÖk, amiből a 23. percben gólt éri el. Persze ez egy kissé letörte az NTE-t. Mi történt? Elkezdte a közönség húzni, gúnyolni u játékosainkat. Saját játékosainkat. Elsősorban a csatár:ort. Tény és való, liogy tossz volt u belső trió. I)e elképzellielellen, liogy egy játékos — különösen u bajnoki pontokért menő küzdelembe\' — ne a legnagyobb lgyek<jzet\'.el játszón. Az a játékos ls csak ^cmbcr és hibázhat. Tanulhatna a nagykanizsai sj ortkózönség l>é|dául a szekszárdi spoitkfrzónségtől, hogy mi módon kell buzdítani és lel-kesilenl egy csahol a ;itékra, illetve győzelemre, nem állayefó sértegetések-kei élni, mert ezzel nem szolgálja a csapat javát. A második félidőben szinte egy kapura játszolt az NTE. Még ez a rossz csaiárcor ls attakot intézett a szekszárdi kapura, de minden hiába volt, gól nem eseti. -Addig mlg gól nem y>\'t, addig volt -Hajrá NTE.» Azután kezdődőt!: <Jojkubécz menjen\' le,» «Hof-inann tűnjön «l,» Je lnek előre, hátra, stb., de ezek még mind finom kifejezések, mert ha az állóhely közönségét végig hallgatná a rendőrség, bizony trágár szavak hangos kiabálásáért sokat meg kellene büntetni. Ezután természetes következik a vezetőség csépelése. Miért ez, miért nem az játszott ,stb. Nem veszi figyelembe ajkózönség azt, liogy az adott lehető-4bgek kőzött nem lelrctett jobbat ld-Mlitanl. A csaiárorba számbajöhető Kiss balösszekötő és Engelleiler 3 hetes katonai szolgálóira vannak bevonulva, SzCndről l>etcgségc miatt későn kezdte a tréningekéi, igy vasárnap még az NTE II. csapatában sem bírta a II. félidőben a játékot. Szollárt ls reklamálták, miért nem játszott, pedig jobb |etl volna, mint ez vagy az. Pedig láthatták az előmt\'ccsen, hogy Szollár még ott sem állta meg a helyéi, nem ls felelhetett meg, mert sérüli. Számba jöhet még Baranyai, pet-resics a II. csapat jobbszárnya, akik tényleg nagyon beváltak a II. csapat első bajnoki méVkőzésén, de alig 17 éves gyerekek, akik még a II. osztályú bajnokin is lámpalázzal küzdöttek, néhány II. oszlályu meccsen előbb meg kell edződniök. A Zrínyitől elszenvedett verejégulán Ilyen nagy ambícióval még talán soha nem foglalkozott a vezetőség a csapattal és a játékosok |s rendszeresen látogatták a tréningeket. Allókéi>esség le- Fiu- és leány iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek minden nagyságban a legolcsóbb áron LIDITH gyermekruha üzletében m Horthy Mlklós-ut I. (városháipaioia). Baclllosmentes Hlegienikos ANTAL sportüzlBtében Fő-ut 5. kin tétében nem is volt hiba. Az NTE futballcsapatának sorsát Jelenleg egy négyes intézőbizottság irányltja, akik minden tréningen jelen vonuak. Higvje e| a kanizsai közönség, hogy nekikii szív ügyük a c>«|>at torsa és ők jobb szerelték vobva, liu gyflz a cia|». tuk. v Ne igyekezzenek mindig bűnbakot keresni, mert megtörténik sokkal iia. gjobb c.sa|>aiokkal, hogy vereséget szcnvcdi»ek. (Ijisd Hocskai veresége sa-Ját olthonában 3:\'2-re a III. k«Mö| a KIUC 4 : l-es \\-ere-ége az idén l>c. került Pécsi Bőrgyár csapatától.) Ahol ilyen iraruu, izgalmas szép meccset láthat a sj»rtközönség ilyen hihetetlen nagy kánikulai meleglKu augusztus 2->én és al»l ilyen jó kis ll csapat áll rendelkezésre, ott még nincs ok az elkeseredésre. Mindenesetre várni kell egy kicsit, lwgy a csa|)at Igazán Jó legyen. Hai\'otlunk még hangokat a belépődíj felemelés miatt is. A tribün 20 fillér, az állóhely 10 fillérrel lett felemelve és voltak, akik kritika tárgyává telték. A kettős bajnoki mérkőzésre, — te-kintetbe véve a tavaszi szekszárdi (t szigetvári leváns köielezeltséget, — kb. 250 |>engőt fizetelt *rá az NTE még a minimális eme és mellett is, hogy miből, azt nem kérdezi a közönség. De azt hal\'o\'tuk tagjainktól, hogv miért fizetem az 50 filléres tagdijat, ha nem tudnak egy góllóvő csatárt hozatni Igaz, hogy ameddig kritizálnak, addig vun érdeklődés, de hu a sportkó-zónség csak ilyen kis mértékben támogatja a sportot anyagilag, mint erkölcsileg, akkor rövidesen megérjük, liogy a bajnokságba benevezeti négy nagykanizsai c>apat beszünteti működését. Ozorai Ferenc Országos uszóhét A magyar úszás általánosítása és propagálása végett a Magyar Uszó Szövetség átérezve az usznltudás népegészségügyi, életvédelmi és bonvédelmi fontosságát, elhatározla, hogy Országos Uszó hetet rendez szcpteml)er 1-8. közti időben. Ennek az Országos Uszóhétnek célkW tűzése csupán az, hogy a tömegekben felkeltse az érdeklődést iz usznltudás fontossága iránt. Az Országos Uszóhét célkitűzése ennek folytán teljesen nélkülözi a versenysport jelleget, ami abban .is kifej ;, zést nyer, hogy a résztvevőknek csupán az usznltudásukat kell Iga-zolniok olykép, hogy tetszésük szerinti úszásnemben vagy leúsznak 60 métert, vagy pedig leugornak egy fecskefejest, ami utóbbival nemes ik az usznlludásukat, hanem nz ügyes-ségüket is igazolni tudják. Minden résztvevő szép jelvényt kap. A Magyar Uszó Szövetség cca. 10.000 magyar leány és fiu részvételét biztosította. Ez az Országos Uszóhét olykép fog lebonyolítást nyerni, hogy a mozgalomba bekapcsolódó cca. 100 helység az Országos Uszóhét keretén belül egy-egy helyi uszónapot rendez a helybeli Ifjúság bevonásával. Az Országos Uszóhét a következó jelszóval Indult: »Tanulj meg he-lyesen usznl, hogy egészséged megőrizzed ! Hogy Izmaidat fejleszszed ! Hogy éleiét mentikess ! Hogy kellemesen szórakozni tudj !« Kiadja a laptulajdonos KOzgazdasftgl Rt. QaUnberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Palelőa kiadót Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. - Kdwlkalmaaattak Hlyeiméből Hu to rá rútakat .ényegcsen leszállított Arakon árjaltjuk. Hosszú >ejáratu hitelre la, kamatineulesen. Kopsteta bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. uAm Myoaulott « laptulajdooos Kö^azdasáU R.-T. Outaabari Nyo»d._éa Délzalai Untoaűó VállaUU.kteyynyoaxUülMui, N(Falalőa ttzlatvazatő Zalal.KArolv,) 75. évfolyam 195. udm Nagykaalua, 1936. augusztus 30 péntek Ara 12 flUéf POLITIKAI NAPILAP TSÖ és Uadókivatal: PM 5. i Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos Előfizetési ára: egy hóra 1 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal] telefoni 7&-U. Hála az anyáknak A Kormányzó Ur őfőméltósága beszéde az anyák Ünnepén Az egész ország tiszteletét, meg-líccsülését és háláját kívánom tolmácsolni azoknak a magyar anyáknak, akik híven, és önfeláldozóan megteszik a maguk kötelességét a ma o]y nehezen küzködő családdal! a sorsüldözött hazával és^ a válságoktól megviselt társad&\'ommul szemben. Azoknak a magyar anyák* nak, akik tudják, hogy aa életnek ma fokozottabb szenvedéseiért is bőven kárpótolják, őket az anyai szív mélységes örömei la különösen azoknak^ akik nem tévesztik szem elől, hogy az Isten* áldását nem szabad elhárítani maguktól. Szomorúság tölt el, ha arra gow dolok, hog^, az országban sok helyen és különösen egyes vidékeken, egész községekben mintegy járványszerüen pusz it egy erkölcsi\' betegség. E romboló irányzat hatása alatt vannak, akik azt képzolik, hogy elég, ha .egy gyermekük van, az majd tovább folytatja faj-\' tájukat; Elfelejtik, hogy az eml»ri élet sorsa Isten kezében van e igen sokszor megesik, hogy azegyeN len gyermek elhal és a szülőket öregségükre nem veszi körül a gyermekek és unokák szeretete és gondozása s nem marad egyebük egy puszta fakeresztnél a temetőién, házuk és földjük pedig idegen kézre jut haláluk után, mert nincs, aki nevüket fenntartaná és család-jukati tovább, vinné. Mindenkinek meg kell lennie kö\'e\'.essógét fajával szemben, ha nem akarja, hogy ős?i fenmlomának tornyában elnémulja-nak a hamngok, hogy apáink házában Idegen jövevények ÜSsenek tanyát és hogy a föld, amelyet nem* zedékeken át az ö családjának verejtéke öntözött, a jövőben másnak hozza a gyümölcsöt. ; Az egész társadalom életének alapja a házasság s annak gyümölcse, a gyermek. A család az a sejt, amelyen keresztül a nemzet tovább fejlődik és ha a sejt l«\'eg. a nemzet Is elsorvad. Valamikor a magyar nagysága egyenlő volt a ma hatalmas nyugati népekével. A ml nenizelünk azonban itt, a népek országútján, a hatalmi törekvések ütközőpontján. nehéz történelmi feladatot teljesítet^ testével fedezte az utat, amelyen ke-roztül kelet hódító vágya a müveit nyugatot1 pusztulássá fenyegette. Évszázadokon át tlwdelték a magyar népet a hősies küzdelmek és fajtánk egyre vérzett. Számban kis nemzetté léttüok. Ha ma ml mngunl* ritkítjuk sorainkat önzésből, vagy crkölcsellenes, káros irányzatnak hódolva, könnyen támadhat az a veszély, hogy a pusztulásnak kitett helyeken csupán történelmi emlékké válik a magyar név, amelynek pedig fajunk twlső értékel, katonul erényei és politikai tehetsége nagy nw\'gbecsttlésl saerzett világszerte. AW elbukik a küzdelemben, az höaj A belga királyné halálos autó-szerencsétlensége Lipót király vezette az autót, amelyből a királyné kizuhant — A tragédia okát nem tudják — A király Is súlyosan megsebesült Luzern, augusztus 2fl Megdóblicntő autószerencsétlenség történt csütörtök délelőtt a kussnachti "Mon amelynek halálos altfijzata a bcf. ga királyné. I.ipót belga király Luzcrn-ből nyári villája fe.é ment autón feleségével, amikor az autó letért az úttestről, a királyné kirepült a kocsi-hói, egy fának zuhant és azonnal szörnyethalt. A gépkocsit maga a belga király vezette. A szerencsétlenségről a következő részieteket jelentik: 111. Lipót belga király feleségével a haslichomi villába igyekezett, amikor a kussnachtl utón a király, aki maga vezette a gépet, eddig még jsme-jeilcn okból elvesztette uralmát a gép felett, az letért az úttestről és a tó felé rohant. A királyné kirepült az autóból és oly szerencsétlenül cselt egy fának, hogy fejét szétroncsolva holtan terült el u IjelySzincn. A király és a hátsó ülésen ülő sofför csak kisebb sérüléseket szenvedett. Eredetileg két gépkocsi ha* ladt az országúton. A királyi pár az elsől>en ült, mig a másodikban ki\' séretc. A második autó utasul nem tudnak felvilágosítást adni arról, hogy hogyan történt a szerencsétlenség. A belga király a szerencsét! lenség u!án annyira elvesztette ön« uralmát, hogy semmit sem tud a szerencsétlenség felől mondani. Ed* dig még nem ls tudták kihallgatni. A vizsgálat megindult. A királynő hulláját és a meglehet tős súlyosan sebesült királyt a kas-, télylm szállították. III. Lipót belga király hetek óta a villában nyaralt* ahonnét végzetes autóutjáru indult". Asztrld királynő 1006-ben szüle, tett. A királyi párnak két gyermeki van. az Idősebbik, aki 1027 októberében szülelett, leány, mig a trón-örökös 1930 szepteml.erében szüle, lett. Aaztrlk királynő szerencsétlen-\' ségc egész Belgiumot"mély gyászba sújtotta. EnyhQI a feszültség az olasz-abesszin ^ISZaljf Iffi 1*111 Franciaország nem hajlandó támogatni olasz-ellenes szankciókra vonatkozó Indítványt — A Duce megnyugtató nyilatkozatot tett Anglia felé Páris, augusztus 20 Ballx) olasz tábornagy, akinek rejtélyes párisi látogatása napok óid foglalkoztatta a közvéleményt és a saitót, szerdán este vasúton elutazott Párlsból. Olasz minisztertanács: Bolzano, augusztus 20 Az olasz kormány Mussolini elnökletével minisztertanácsot tar.o.^ amelyről a következő hivatalos jelentést adták 11: Az olasz kormány elhatározta, hogy minden erejével a véysfíkly kilzdue meyvédl álláspontját. Az olasz álhi.yx>nt azonban Anyl& érdekelt nem veszélyezteti és ••zt a hivatalos jelentés külőnör svn hangsúlyozza. Az olasz kormány a helyzetre való tekintet,el különl>öző háb.rus Intéz-kedéseket foganatosít. Igy közli, hogy a népélelmezés biztosítva van; mert a termés kitűnő. Közli, hogy a kormány elhatározta a külföldi k£l-csönkötvények 0 éves 5 százalék\'s kamatozású kincstári jegyzékre való átcserélését, a külföldi követelések kényszerátírását^ a részvény társa á-gok osztalékának 10 százalékos meg adóztatását és a gépkocsiknak pótüzemanyaggal való ellá\'ását. A minisztertanács továbbá elfogadta Marcvnl ajánlatát, amely szerint a hires feltaláló jelentkezett a keletafrikai hadsereg kö\'elékébe. Francia államtanács: Páris, augusztus 20 Az államtanács Párlshan szerdán este összeült és utasítások formájában közölte a francia kormány meg-bizottaival Franci ország ál\'áspont-ját és a Genfben köve\'endő magatartást. Ezek szerint Franciaország Genfben semmi \' esetre sem csatlakozik ahhoz a csoporthoz, arwly az Ol\'iszt r-száy ellen Irányuló megtorló W-tézk, üéselet körete\'i Franciaország minden erejével azon fog dolgozni, hogy Anglia és Olaszország ellentéteit kiegyensúlyozza. Laval egyébként szabad kezet kapott az államtanácstól. Laval nagy külpolitikai l>eszédet is mondott, amelyben, kijelentette, hogy a jraneta kormány ls tiltakozni fog a III. moszkvai Inlernaolo. náló határozata ellen. de aki önmaga itéll pusztulásra saját fajtáját és engedi át másnak ősei örökét, az sem szánalomra; sem megbecsülésre nem tarthat számot. A kormány programjába vette azokat az intézkedéseket, amelyöR a népesség megfelelő szaporodása érdekében az azt akadályozó káros irányzatok leküzdésére, továbbá * gyermekegészségügy és nevetés fejlesztésére- szükségesek és ma meg valósíthatók. Első helyen áll ezek közt az a törvényjavaslat, amely lehetővé kívánja tenni a kisbirtok* hitblzományok létesítését, hogy a kisbirtokosoknak ne kelljen félniük további gyermekáldás esetén földjük felaprózódásától, viszont a többi gyermek, aki nem örököl földet} még mindig elhelyezkedhetne akár» más pályán, amely hajlamainak, vagy tanulmányainak megfelel, akár a közép- és nagybirtok mezőgaz- dasági üzemében. Mindez azonban egymagában nem elég, szükség van az egész magyar társadalom közreműködésére. Ahol többen kérnek enni otthon, oda könnyebben kerüljön a kenyér és nagyobb darab jusson belőle. Mindenkinek, nemcsak az államrihk és a köztestületeknek, hanem a vállalatoknak és a magánosoknak is kötelessége, hogy egyenlő alkalmasság esetében annak adjanak munkát és azt alkalmazzák*, akinek nagyobb családja van. Mai amikor a családalapítás nehézségei egyre fokozódnak, mindent meg kell tenni a házasságkötések megköny-nyltéso, továbbá a gyermekágyi anyák megsegítése érdekében és viszont meg kell nehezíteni a válást*. Az egész társadalom fordítson minél nagyobb gondot a gyermekek gondozására, a gyermekegészségügy minél intenzivebb fejlesztésére, a nevelés megkönnyítésére, a tehetJ séges gyermekek felkarolására, bárhol ringéit bölcsőjük, bármilyen kicsiny kunyhóban, hogy a magyfirság fajának fiatal hajtása nemcsak minél dúsabb, de minél életerősebb is legyen. Az egész magyar társadalom lelkiismerete elé kívántam Idézni mindezeket a kérdéseket, hogy ezekkel minél szélesebb körökben foglalkozzanak és hogy ezeknek felkarolása és megoldási körül tegye meg mindenki a magáét, azt, ami módjában áll. Mindnyájunk szivében ott él a gondos és önfeláldozó anyai szeretet emléke, az édesanya soha el nem halványuló képe. Mindenki csak megbecsülést és tiszteletet érezhet a magyar anyák iránt. Elérkezett a végső ideje annak, hogy ezt az érzést tettekre váltsuk. tALAl KÖZLÖNY Tizenöt zalai dalárda vesz részt az egerszegi válogató versenyen Tudnivalók a szeptember elsejei dalosversenyre Az Országos Magyar Dalosszövetség XIV. (zalamegyei) kerülete idei válogató dalosversenyét szeptember 1-én. h »Göeseji-hét« keretélieti Zalaegerszegen rendezi. A versenyen részt vesznek a kővetkező dalárdák, illetőleg dalos egyesületek : 1. Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara. 2. Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda. 3. Készt helyi Iparos Dalkör. 4. Tapolcai Vasutasok Csobánc Dalköre. 6. Sze-petneki Daloskör. 6. Zalabaksai Dalosok Egyesülete. 7. Sármelléki Földműves Dalárda. 8. Becsehelyi Szent Imre Daloskör. 9. Badacsonyi Bányászok Ének- és Zeneegyesülete. 10. Kiskomáromi Dalkör. 11. Kis* kanizsai kath. ifjúsági Egyesület Dalköre. 12. Vindornyaszöllösi Dalos kör. 13. Zalaegerszegi Iparos Dalkör. (V rsenyzn kívül). 14. Zalaegerszegi Építőmunkások Dalköre, v-agyeskar. (Versenyen kívül). 15. Zalaegerszegi Építőmunkások Dul-köre, férfikar. (Vvrswyen kívül). A válogató verseny szeptember 1-én délután 4 órakor kezdődik a\' zalaegerszegi Katolikus Kör helyiségeiben. A zsűri tagjai a Szövetség részéről : Kiss Károly országos karnagy és Országh Tivadar zeneakadémiai tanár, a zalavármegyei daloskerütet részéről felkéretett, mint harmadik zsűritag : dr. Boldis Dezső győri kir. tanfelügyelő, királydijas karnagy. A nagykaiüzsai dalosegyesületek) valamint a Szepetneki Didoskör tagjai szeptember l-én együtt indulnak Zalaegerszegre u 8 óra 11 perckor induló vonattal. Érkezés Zalaegerszegre U óra 44 perckor. Visszautazás Zalaegerszegről este ü óra 02 perckor, érkezés Nagykanizsára 10 óra 63 perckor. V Tekintettel arra, hogy a •Göcseji-héttel* kapcsolatos 50 százalékos kedvezményes menetjegy váltására jogosító igazolvány órában : 3 P 1Q f, meg 1 F 50 f. kiállítási és különböző belépődíjak is benn foglaltatnak, a Nagykanizsáról induló dalosok a 40 százalékos utuzási kedvezményt veszik igényi*, mely szerint az oda- és visszautazás menetdíja 3 P 80 fill., meg 4 fillér kiállítási dij, tehát fejenként 3 P 84 fillér, ez azonban az együtt való oda- és visz-szautazást kötelezővé teszi. Dalosokon kivül bárki részt vehet ebben a társas kedvezményes utazásban, ha ezt a szándékát folyó hó 81-ig, szombat délig bejelenti dr.^ Tholway Zsigmond kerületi ügyvezető elnöknél, aki bármely ezzel kapcsolatos ügyien bárkinek ren-> delkezésére áll. Jelentkezni lehet még \\ÍJola Lajos, a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda főtitkáránál is az Iparos-székházl>an. Gyülekezés az induláshoz szeptember l-én, vasárnap reggel pontosan 7 óra 16 perckor. Külön vasúti kocsik rendelkezésre állnak.-Ekkor azonban már uj jelentkezők a társasutazás kedvezményében nein részesülhetnek, a kedvezményt csak! is azok élvezik, akik uz utazásbarf való részvételre szombaton délig je^ lentkeznek. — Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopsteln butoráruház, Horthv 1035 augusztus 30. A nagykanizsai piarista gimnázium és „AZ EST" beszámolója Magas Mihály igazgató nyilatkozata iAz Est szerdai számának 5. oldalán hosszabb cikk foglalkozik a középiskolásdiákok javító vizsgáival és lieszá-mol az elmúlt iskolai év adatairól. A nagykanizsai piarista gimnáziummal foglalkozva, azt irja Az Est, hogy a nagykanizsai kcgycsrendi gimnáziumban 151 növendék közül egy tárgyból megbukott 70, több tantárgyból 39, tehát a bukottak száma összesen 109, \'ami 21 százalékot jelent, vagyis ebben az iskolában csaknem minden negyedik tanuló megbukott. Nagykanizsai tanintézetről lévén szó, |&s a híradás alkalmas lévén arra, hogy most, a gimnázium kapunyitása előtt, különös színben állítsa be az iskolát és mert mi annak idején, az iskolai évad Ijefejcztévcl már foglalkoztunk komoly tárgyilagossággal az értesitő adatai alapján az intézettel és annak tanitásl eredményével, szükségét J/it- annak az anyagnak, amely ha felszínre kerül egyszer: az elégedetlenek számát szaporítja. I — Nem elég a gyermeket középiskolába küldeni, annak a gyermeknek komolyan tanulni, dolgozuia is Jcell. Nekünk tovább kell látnunk, az iskola padjain tul is, az é.eibe, annak realitásába, nagyon komoly voltába. Mi a lelkiismeret -szemüvegén át bonooljuk a magyar ifjúság problémáját és nekünk nem lehet mindegy, liogy milyen a jövő magyarsága, milyen a holnap intelligenciája. — Aki a ml középiskolánkon keresztül megy,\'az meg fogja állani helyét az életben is. — Hogy hogyan festenek azonban a való számadatok, szabadjon rámutatni arra, liogy tény az, liogy a -151 növendék közül egy tantárgyból megbukott 70, de ennek a hetvennek mód- Minden utján hiven szolgálja a Del-Ka cipő! Kapható: SZOMOLÁliYI ÁRUHÁZBAN. tuk az intézet reputációja érdekében is az Intézet Igazgatóját nyilatkozatra kérni. Magas Mihály gimnáziumi igazgató, kegyesrendi házfőnök miután elolvasta Az Est vonatkozó referádáját, a következő nyilatkozatot tette a Zalai Közlöny munkatársa elölt: \' — A hiradás, amely arról szól, liogy egy tantárgyból 70 bukott meg, több tantárgyból pedig 39: i^az. IIqa a jllák-anyag gyönge, ezt természetesen" nem lelict átengedni. Nem leliet szellemi proletárokat nevelni és dipl^tpát adni jában van a jegyét korrigálni, mulasztását pótolni a javító vizsgán. Ez a <bukás> semmi más, mint egy nagyon komoly felkiáltójel: nagyobb szorgalomra, munkára serkentés. Tavaly például 5-1 uövedék bukott meg egy tantárgyból. A javítóvizsgán keresztül ment 18 fiu, tehát az egy tantárgyból való bukás nem jelenti a végleges bukást. Mjás a két vagy több tantárgyból való bukás. — Tehát nem lehet azt mondani, hogy a nagykanizsai gimnáziumban majdnem minden negyedik tanuló níeg- Legalkalmasabb nagy választékban. Erí«, vérbő, kövér emberek Igyanak naponként, reggel éhgyomorra egy kla pohár természetei .Ferenc JAue!" keaerövlzet, meri ei rendet gyomor- é« bélmükDdést ^^ biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést ét kitűnően szabályozza • vérkeringést bukott. Tényleg megbukott 30. Nem I»edig 109, hiszen ezeknek a sorsa még csak most « Javítóvizsgán dől el és hiszem, hogy olyan kedvező eredménnyel, mint a tavalyi javítóvizsgán — Hogy liogyan gondolkozik p.gyél» ként o tankerületi IQIgazifnóság a nagykanizsai gimnázium tímárainak osztályozásáról, szatmcljon megmutat-iwm a kir. lunkerületi főigazgatóság most érkezeit leiratát u\' nagykanizsai gimnázium igazgntóságátioz, amely jelzi, ltogy « hozzá felterjesztett tanévvégi osztályozó értekezlet eredményé-nek jegyzőkönyvét n tanulmányi előmenetelről, magaviseletről, stb. tudomásul veszi. Ez az igazság a nagykanizsai kegyes-feniM gimnáziumi növendékek osztályozása kérdésében. 1B. R.) CsUtOrtBkl ItiidapMt I. 17.30 Stranszky Aranka énekel. — 18 ld. gróf Andtássy Gynla és Buda pest. (Jeszenszky Sándor.) — 18.30 Magyar azalonötös. — 19.30 A mohácsi vész liistorikusai, (Dr. Joó Tibor.) — 20 Budapesti Hangverseny Zenekar — 21.25 Hitek. — 21liigánynene.\' -22.50 Havi szemle angol nyelven. Dr. Ottlik György előadása. (Abesszínia, Európa és a Népszövetség.) — 2305 Len Baker Ja7z-zenekBrának műsora. — 0.05 HiKk. Budaperf II. 17-17.50 Hanglemezek. - 18.20 Megy a szekér. (Ilévész Bél* elbeszélése.) — 19-19.50 Cigányzene. — 20.05 Élők világa a barlangokban. (Dr. Gebhardt Antul.) — 20.10 Hitek. Péntek UoH.pM I. 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hitek. — 10.20 Időszerű apróságok. 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Szervánszky szalonzenekar. — 12.30 Hitek. — 13.20 Időjelzés, jdőjá-rásjelenlés. — 13.30 Zádoríalvyné Lakatos Margit énekel, Paul Tibor klarl-nélozik, zongorán kiséri Kömyei Béla — 14.40 Hitek, árak. - 10.10 Időjelzés,\' llirek. - 16.30 Az őszi Ukberaitlozési Vásár megnyitása. Közvetítés az Ipar-csarnokból. Beszélő Zátnbory Antal. — 17 A történetírás utmutatása és a mai ember. (Dr. Komofóczy György.) 17.30 Kiss l\'ái zongorázik. - 18.10 Sportkózleméuyek. — 18.25 Az állalok tilokzalos tájékozódása, (fazekas István.) _ 1845 llctényi Heldelberg Albert és Itadó József szerzői estje. Közreműködik Antul Erzsi és Kalmár Pál ének. — 20 Külügyi negyedóra. — 20.15 Hangverseny. - 21.20 llirek. — 21.40 iteszkárt zenekar. — 23 Lantos Jenő jazz-zenckuránnk műsora. — 005 Ilitek. UudapeM II. 19 Világot jelentő deszkák. (Zaoldoi Imre.) — 19.30 - 20.10 Hanglemezek. -20.20 Ilitek. — 2U.45 -21.45 Cigányzene. Bécs. 12 Könnyű zene. — 14 Bori szoprán dal- A ária lemezei. — 15.40 Könnyű zongoradarabok. - 10.10 Hűes hang-Bzermüvésrek lemezei. 17.30 Schubert: A-dur zongoraszo náta. - 19.30 A rádió zenekar hangversenye. — 20.30 Szinifónlkusok. — 22.10 Tánczene. _ 23.45-1 Heinigcr-esu H3& IMgMilm 30. ZALAI HÓZLÖOT A ZALAI KÖZLÖNY KÉTNAPOS OLCSÓ BÉCSI KIRÁNDULÁSA SZOMBAT ESTIG LEHET JELENTKEZNII Vak cserkészek Angliában Már 1Í>14-be*, mikor az angol királyi pár személyesen vett részt Londoniján a Vakok Nemzeti Intézete uj épületének felavatásán, a »Worchester Vakok Kollégiuma* igazgatója vezetése alatt világtalan cserkészőrs teljc&i\'ett szolgálatot. Ugyanezen az évl«n Londonban tartott nemzetközi vakságügyi értekezleten Pkersou Weber megvakult kapitány erősen ajánlotta a cserkészkedést • vakok oktatéinukj Igy keletkeznek cserkészőrsők a nagyobb vakok intézeteiben s most mintegy 400 vak cserkészt és »far-kaskölyköU tartanak nyilván. Sok cserké&z-leánycsapat is működik az aagol vakok soraiban. A tapasztatát safrlnt a vakok általában teljesen be\'e tudnak illeszkedni a cserkészéiethe. Teljesíteni tudnak minden feladatot s el tudják nyerni a különböző képesitő szakjelvényeket. Csak aanyi u különbség, h<>«y próbáknál a látáshoz kötött feladatokat máa hasonló értékű vei helyettesítik, melyek többi érzékei ügyes használását ifénylik. Mégis igyekeznek mhiéf kevesebbet változtatni, nehogy a megkülönböztetés érzékenyen érintse a világtalan cserkészt. Jó csarkész nem a kas érdemtelenül jutni elismeréshez. l A vak cserkészek csapatainak ve-zetője, vagy helyettes vesetájé mindig látó, mert » cserkészkorban; lévő vak gyermekek még iskolába járnak s az ottani szabályok szerint a csapatvezetőnek a testtartást s más külső testi vonatkozást is ellenőriznie és irányítania, kell. Látók csapataiba is vesznek fel Itt-ott világtalan cserkészt, ahol a csapat tagjai vállalják, az időnként mindenesetre szükséges segítést. Nyári táborozásra a vak cserkészcsapatok rendszerint veszélytelen,\' leginkább slk területet választanak; Igen gyakran látó cserkészcsapatok mellett. A szomszádoa csapatok együttműködése nemcsak a világtalanoknak jelent elönyör lehetőséget, mert • vak cserkészek vMámsá-gukkal, zenei és szórakoztató előadásaikkar Wtó csrrkésztársaiknak) is sok kellemes árát tudnak szerezni. A vak eserkfez igen hamar tájékozódik a táborban s megtanul mindent, ami az ottani leegyszerűsít tett élethez szükséges: sátrat verni, tüzet rakni, vfcet hordani, főzésnél segíteni, mosogatni, stb. Az utóbbi övekben a világtalan Robin kisasszony megalakító t» a levelező cserkésaek csoportját. Különösen elsBigetelten élő, iskolás ><°ron már túllévő vlágtalan nőket kereste- fel és kapcsolta össze levelezés által. Barátnőivel azután ötvenes csoportokban rendez nyári táborozást, melyen l^tól 75 évesig minden korúak találhatók. A londoni Vakok Nemzeti Inté-*>!« nagyban elősegítette a mozgalmat azzal; hogy a cserkész-vezérkönyvet »Seouttng for lxjys« pontírásban kinyomatta. Badcn Powel lordnak, a világ föcscrkészének ez ** alapvető, munkája pontírásban 9 hatalmas kötet, tapintható nragya* rázó ábrákkal gazdagon ellátva. A Jözponti vezetőséggel egyetértésben havi folyóiratot ls ad kl pontlrás-•«n »Tbe venture Kalandozás, okn-"*!» kifejezetten világtalan cserkészek számára. t A Bécsi Vásár minden évl»n sokoldalú és rendkívüli gazdagságával rengeteg külföldit vonz az osztrák fővárosba. Nagykanizsáról is nem egy üzletember keresi fel ilyenkor Bécsit, hogy a világ összes államainak gazdag kiállításaiig gyönyörködjék. Az idei Bécsi Vásár, a mely szeptember 1-től 8-ig tart, különösen gazdag. A Zalai Közlöny szerkeszti Bég* elhatározta tehát, hogy a Bécsi Vásár ideje alatt egy kétnapos olcsó r.utó. car-kirándulást rendez Bécsié. A gyönyörű autóutat egy Mavarf luxus-autócaron tesszük meg c\'aigy hat óra alatt kényelmesen e\'érjük Bécset. Indulás szeptember 7-éil reggel, visszaérkezés másnap, va. sárnap éjjel. Igy csaknem két tel^ jes napot töltünk Bécsijén, amely klő alatt a Messepalasl, a Rolunde, Gehánde és a Neue Burg-i klállltá. sokat kényelmesen végigjárjuk. Közös program nincs, tetszise szerint töltheti el mindenki a két napoí Légvédelem nélkül nincs honvédelem, mert hiál>a a legtökéletesebben kiképzett hadsereg, ha az fel* vonulni sem képes I... Kétségtelen, hogy a jövő háborúját nem csak a fegyveres hadsereg fogja egymással szemben megküzdeni, hanem abba belesodródik maga a védtelen polgári lakosság, anya, gyermék, aggastyán egyv aránt. A haditechnika fejlődése és légi haderők megteremtése a jövö!>cn a hadviselő országok egész területét hadszintérré változtatja. Csonkaországunk kedvezőtlen földrajzi helyzeténél fogva, minthogy fővárosunk a határról repülőgépen 10 perc alatt érhető el, még lefojtott motorral ls, éjjel ésaie-vétlenül védhetetlenüI támadható meg bombatámadással avagy gázpermetezéssel. A határ közelségénél fogva nyilvánvaló, hogy ugyanezen repülőraj jól végzett munkája utárí percek alatt térhet vissza saját or- a kedélyes Bécsijén, amely most is ezer programmal várja az érkezőket A részvételi dij mindössze 23 pengő, amely összegben l>enn fog-« laltatik az oda-visszaut a kényelmes luxus-autócaron, továbbá a határátlépési és egyéb beutazási dijak, ugy hogy a Zalai Közlöny bécsi tár-sasklrándulásán résztvevőknek ut* levél nem kell. Tekintettel az idő rövidségére és a nagyszámú érdeklődésre, ajánlatos még ma jelentkezni, annál ls inkább, mert a résztvevőket csak korlátolt számban vihetjük magunkkal. A Jelentkezési határidő szombati augusztus 31-e este. i Ha akar kényelmesen és olcsón Bécsije utazni és ott két felejthetetlen napot eltölteni, ugy Jelentkezzék a Zalai Közlöny l>écsi társasklrán-dulására. Jelentkezni lehet a Zalai Közlöny szerkesztőségében ds a menetjegyirodában, ahol minden bővebb felvilágosítás megkapható. szágába és Ismét megrakódhat bombákkal. A gázbombák pusztító hatása mellett számolnunk kell a mérges gázok permélezésével. Könnyen elképzelhető, hogy ipari gócpontok már az első éjjeten át meg lesznek fertőzve. Már most, ha másnapra a munkás hozzáér bármihez, piros fol\'ok keletkeznek a tenyerén, ezekből támad egy hólyag (innen ered a gáz •hólyaghúzó* elnevezése), amit először észre sem vesz, mert a lappangás! ideje e gáznak (mustár, Lost) igen nagy és igy órák hosszat hatol be szervezetünkbe, anélkül, hogy azt észrevennénk, ellentétben a könuyeztetö és orrfacsaró gázoktól, melyeknél rögtön védekezhetünk az< által, ha gázálarcot teszünk fel és ily módon meggátoljuk, hogy az anatómiai kapukon (orr, száj, fül> huzamosabb időn át jusson bo szervezetünkbe. A mustárgáz hJbetetlen áttltö ere* Augutitus 28-161 szeptember 18-lfl tartó budapesti LAKBERENDEZÉSI VÁSÁR ÉS KIÁLLÍTÁSBA váiárlguolványok P 2.20-ért a Zalai Kftilftar kiadóhivatalában tahieréihetök Az Igazolvány 330/o-os kedvezményes tour-retour utazást biztosit a vásár látogatóinak. jére jellemzésül megemlítem, hogy a laboratóriumokban kiömlött néhány cseppnyi mennyiségi* belépett egy lalxjráns és az a bakkancs talpán keresztül hatolt a talpához és ejtett azon oly mérgezési sebet) amely az egész alsó láljszárra terjedt át és hónapokon át tartó gyógy kezelést vont maga után. Leszögezzük, hogy fertőtlenítéssel, amit az előre megszervezett őrjáratoknak kell végezni, lehet védekezni a mustárgáz ellen ls. Ezeket a Járőröket, akik a polgári lakosság gázvédclménél az aktív szereplő személyzetet alkotják, csak ugy* mint pl. a rendészet szerveit, akiknek a legsúlyosabb pánik perceiben Is helyükön kell maradnlok, gázvédő gumiruhákkal kell ellátni. ( Természetesen a különl>özö harcgázokat akár permetezés utján, akár repülőgépről dolott bombák alakjában juttatják hozzánk, Igyekezni fognak brizans gránátokkal hatásosabbá tenni és igy ezek repeszhatá-sal ellen is előrelátással kell védekeznünk bombabiztos pincék, óvóhelyek létesítésével és ezeknek egészségügyi anyaggal, kötszer/ gyógyszerrel való ellátásával, nemkülönben, hogy minden Ilyen előre felállított segélyhelyeken legyenek a házU\'llek között olyanok, akik segélyt tudnak nyújtani. Mert. ha egy eszméletét vesztett gázsérültert mesterséges légzést alkalmazunk, tudatlan túlbuzgóságból, mig a vizbefullónak ez orvosság, neki biztosan halál, mert valósággal szétszakítjuk a tüdejét. Az eddigi pár szóval elmondottak-l>ól Világosan kitűnik, hogy ez a szervezet ls megfelelő előgyakorla-tót/igényel. A polgári légvédelem végrehajtó szolgálatát részleteiben a polgári légvédelmi utasítás fogja pontosan meghatározni. Az illetékei kormányhatóság idevonatkozó ren* deikezései szerint a Vörös Kereszt* Intézeti kelengyét S8FAM Mviottt tzSveleh. sjintarfó lalUrviunak, bíoaaanyagoh nálunk vásároljon! Gyermek matróz habátok, treneh-coatoh minden nagyságban. Pihé takarók, paplanok, flanelt takarók hatalmas választékban. Ivászon minden kelengye diszel Egy pillantás a holnap gázháborujába A polgári légvédelem: — Önvédelem 4 ZALAI KÖZLÖNY 1935 luguMlm 30 Felsőruha varrást, szabást, rajzolást tanítok. Tandíj 15 pengő. Párisi modelek u án a legszebb angol- és francia ruhák olcsón készülnek. Báron-azalon 8113 Horthy Mlklós-ut II. nek az egész átfogó nagy szervezetből egy részlet jut, még pedig ml» ként a rendőrségnek az egész ország területén a rend fenntartása, az ország tűzoltó testületeinek a fertőtlenítés, a beomlott helyeken a technikai mentés, tűzoltás, stb., addig a Magyar Vörös Kereszt szervei számóra az egészségügyi rész nagy cml>erbaráti munkájából jut meg-» felelő rész. A légi támadások okozta erkölcsi és anyagi veszély csökkentésére d polgári »légvédelem« a következő tényezők megfelelő előkészítésével biztosíthatók : 1. az ellenséges légi támadások vészélyét hírül adó szervezet, 2. elősegítő szolgálat, 8. hatóságok, közvagyon, életbiztonság! szervek megfelelő tagozása, kiképzése, felszenelése, begyakorlása és kt-gészitése, 4. a polgári lakosság különös sze-szerepre hivatott u. n. cselekvő (ak-tiv) és az önvédelmi csoportokrd hivatott u. n. védő (passziv) cso\' por\'.okra való tagozása, ezek kiok* tatása, kiképzés\', felszerelése, be. gyakorlása. 6. megfelelő védelmi eszközök, berendezések létesítése ós biztosítása, 6. mindezen tény gonc\'OJ. cél- és tervszerű felépítése, előkészítése ós müködöképességük össz\' iz ositásí. Fenti elgondolás szerint a végre, hajtó szervek tehát: rendőri, tüz-oltó, gázszimatoló, fertőtlenítő, hely* reálUtó és javító, mentő, Itfteg- és sebesültszállító őrsök, járőrök, illet, ve osztagok, segélyhelyek és fertőtlenítő állomások, fürdők, segélykórházak, stb. lesznek. \\ Ahhoz, hogy a Magyar Vörös Kereszt a munkáitól a reá háramló részleget 60 éves múltjához és a vi« lághálxiru kiváló teljesítményeihez méltóan tudja megvalósi\'anl, mindenekelőtt szükség van olyan megbízottakra, akik szervező rátermettséggel és az ügy iránti nemes buz. galommal állnak rendelkezésre, a közel jövőben meginduló kerületi és körzeti oktatókat képző tanfolyamon kiképzést nyernek, egyes kerületeklen végzik a szervezést és kiképzést. összefoglalás : polgári légvéde* lem, önvédelem I Az állam mindent elkövet íz élet zavartalan biztosítására, polgárait, vagyonukat, családjukat megvédeni azonlxan csak akkor tudja, ha azok a reájuk háramló védelmi feladatokat készséggel vállalják ós lelkesen elkövetnek mindent életük, családjuk, vagyonuk megmentése érdekében. A polgári légvédelmet a veszély pillanatában rögtönözni nem lehet. Aki a fenyegető veszély tudatába* nem készül az önvédelemre, elpusztul ! „. sz. A. Szépségkirálgnoválasztás 1935-ben Meghitt beszélgetés a szépséges Marinával, akit egyhangúlag választottak meg szépségkirálynénak, aki sohasem használt még rúzst, vagy ajkfestéket, minden nap hajnali ötkor kel, Jelenleg krumplit kapál és sohasem ült még vonaton Tiencsénteplic, augusztus. (Copyright) Az úgynevezett szépségkirálynővá-lasztásokról meg. van a magam véleménye. Ennek nem egyszer kifejezést is adtam. Nem rejtem véka alá ama meggyőződésemet, hogy akár tiz, akár husz társaságbeli úriember nem hivatott arra, hogy pár tucatnyi lány közül kiválassza a «legszebbet.\' fis aztán: eddig nem jó vége lett ezeknek a választásoknak. A «szépségkirálynők» jó-része elzülötl. Fejébe szállt a sok dicsőség. A polgári társadalom meghitt világa Síük lett a számára. A dicsőség egy év alatt elszállt, utána; már nem smakko\'.t a munkja. Elég, ha e tekintetben csak a legutolsó magyar Miss példájára hivatkozom. Valóban mindenkinek igazat kell adui MuSsolitünek, aki Itáliában a Miss-választásokat be. tillotta. Magyarország kissé későn követte a példát. •. Ennek ellenére: vasárnap mégis tagságot vállaltam abban a zsűriben, a mely hivatva volt megválasztani a szépségkirálynőt. Utólag megmondom: afféle fürdőhelyi mókának vettem a dolgot és titokban piég talán arra is gondoltam, hogy valaliogyan kifejezésre juttatom a Miss-választásokkal kapcsolatos álláspontomat •> A zsűriben komoly emberek vettek részt, közlük Itoda/ Koda, a világhírű iró, Klár Péter, ,a/közismert bécsi te- norista. A kurszaion virágokkal feldíszített termének színpadán ültünk egy asztal mellett, a Mlss-jelöltck egyen kint jöttek elénk. Akadt közöttük barna, szőke, gesztényehaju, kissé molett és vékony, mint a nádszál. A legtöbbje a kozmetika vívmányaival igyekezett meghódítani a zsűrit. Az első lány, aki bejött, megkapoll a szépségével. 1 Egyszerű parasztlány volt, a szomszédos Tepláról. A mosolyában annyi volt a keresetlen szemérem és, báj, hogy — az ítélettel hamarosan készen ls voltunk. Idegenül mozgott a szinpa-donJfpzinte remegelt és egyszerű keszkenőjét görcsösen szorongatta m&ni-kürsSttlónt sohasem látott kezében. Festői szép népviseletbe öltözött, abba, amilyen vasárnaponkint a templomba jár. Gesztenyehaja hosszú copfba fonva himbálódzott a nyaka alatt. Fehér fogai egészségesen villogtak előre. Ezen a lányon olyan volt minden, ahogyan azt az Isten megteremtette. I^nyügö zöen szép volt... Percekig tapsolták. Utána fokán kőveikeztek a színpadon, de mí, a zsűri, egy pillanatig se tanácskoztunk, kit válasszunk meg szépségkirálynőnek. A választás után^szlkrázó magnéziumfény nreikU. íotografálták le a Marinát nz újságok fotográfusai, ölébe rengeteg ajándékot nyomtak. Illatos Intézeti kelengye a legolcsóbbtól - a legfinomabb minőségig, Paplanok, Iskola-szövetek, Fehér és csikós blouse-anyagok, » előírásnak megfelelő színekben, nagy választékban kaphatók Kirschner Mór dlvaláruháziban. Maradékok minden elfogadható áron kaphatók. Használt valamit az arcán, yagy parfőmöt és hozzávaló csiszolt szervizt. Szegény Marina hangtalanul állt az emberek között, szó nem lőtt a szájára, esak nevetett, fehér fogai csillogtak jobban, mint az elegáns hölgyek butonja a villanykörték Csll világításában. •Azután egy sápokba vonultain „vele, hogy meginterjúvoljam. A neve: Psenák Mária. Odahaza Marinának hívják. Teplán lakik. ,\\z utcának, ahol az apja háza van, nincsen neve. A házon mindössze egy szám van: 138. Huszonhárom éves. A szülei se lehetnek modern emberek, mert Marinának hat testvére van, ezek közül a legidősebb a Skoda-gyárban dolgozik, a többi odahaza van. Per. gőtüzkénl intézem hozzá a kérdéseket: — Hány Iskolát végzem — öt elemit.1 — Mit csinál? —r- Dolgozom. Minden "nap ötkor ke-lek, mert sok a munka. Tavasszal segítek a szántásnál, most .krumplit kapálok, ősszel kukoricát fogok fosztani. — Látott már ilyen fényes szálát? — Soha. — Haszr a száján? Mosolyogva feleli: — Egyszer lettenetes nagy szél kerekedett a faluban, akkor tele lett az amom |*»rral. Hamar hazamentem1 és lemostam. Ez volt az egyetlen «pu-der,» ami az arcomra került. Pírositót mi falusi lányok nem használunk. Mert aki kenceflcézl magát, azzal nem táncolnak. — Tud láncolni? — Igen. De csak csárdást, polkái és szlovák néptáncokat. — P.s tangót? — Ml az? Nem ismerem. Szebb a c-sárdás, meg a szedlácska. t — ölt már vonaton? — Igazi vonaton még nem ültem. Legmesszebb voltam Trencsénben ... ... Trencsén talán nyolc kilométerro van Tcplától... A vonal tiz perc alatt teszi meg az utat... — Szerelmes? Lesüli a szemelt. Csak a csinkvecscnto nagy mesterei tudták Madonnn-ké|ieiken megfes. tenl a szemérem kifejezésének azt a klasszikus kifejezést, amivel Marina kérdésemet fogadta. I)e aztán meg-felelt rá: — Igen. Van yőlegényem. Megeákü-szfirfk... — őrül a sikerének? > — Örülök. I)e reszkettem, amikor eljótlem ide. — Hát hogyan jutott eszébe, hogy a választá\'on ré-^zl vegyen? — A községházán kihínl«lték, liogy a szép lányok jelentkezzenek. Ott lárt a IVidolay ur — Ismert festő, aki Különösen a falusi szé|>ségeket örökíti meg a vásznán — és ő beszélt ni, hogy jöjjek el. — Mit csinál az ajándékokkal? — Nem tudom ... Kis vártatva teszi hozzá: — Majd ejzárom a sitonérba... A rcndezőblzotlság Manrioe Walef-fet, a párisi Le Journal térdnadrágos szerkesztőjét táviratban akarta értesíteni az eredményről, fin nem engedtem. Marinát ne vigyék a Riviérára. Ne nyúljanak bele profán kezekkel csöndes örömekben gazdag életébe. Hagyják meg őt a krumpliföldón, a Jankója mellett. Az ő számára . nem jelentene boldogságot a Negrescu kivilágított parkettje. Belőle ne csináljanak attrakciót szenzációra édes nagyvilági dámák számára. A Marina menjen szépen haza Teplára .tegye be szépen a sifonérba tarka ruhája mellé o parfőinprlcjeiőt, amiről nem tudja, hogy mire és hogyan kell használni — ne tudja ezt meg soha — keljen fel ezentúl Is, télen meg nyáron hajnali ötkor, menjen el csárdást táncolni a kantinba, segítsen termékennyé tenni a földet, amely a kenyerünket adja, ISKOLA-CIPŐKET olcsöbb\'an\'1 vehe^\'a* "IDEÁL" oipM.letb.n F6 Hl IS. uám. 1935. augusztus 30 szüljön gyerekeket, mentse át romlatlan és igAzi, kendőzetlen szépségét gyerekeibe, ne is lássa meg azt a sok újságot, ")k>1 csodálatosan szép arcának "fotográfiája megjelenik ... iA Marinát lvagyják meg, uraim bol-«#i»k. ■ • # A fotográfus otteiiérjában ugy ül| a széken, aliogyan a (flarinák, akikről >oliasCin készült más, p;ak gyorsfénykép a fényképésznél, ülni szoktak. IH" ugy mosolygott, ahogyan pu roncsszéra nevetni nem lehel. Este azután újra találkoztam vele, ^ hó\'/ákkal, Stefinkákkal elindult gyalog felé... Zsebkendőjét még mindig u kczé\'nen s/owngatia, hiszen - relikülje a Marinkának nincs. Fényesre pucolt csizmája |>oros volt már. Az arca jiiros-sága a napról mesélt. A nyári napsugárról, amely délidőben a tarlón bőkezűbb,\'mint a Malineux, vagy Woith rúzsa... Pa ál ióh Nem akarok m«o>uainl I Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a hires rég bevált najviz Mm fo.tőner és semmi féle testöanyagot nem tartalmaz. A haj magába szivja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a haj-hu lást, a fejbőr korpásodását és az öszü-lést a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható: ■erklános hölgy fodrásznál, Ffl-ut 3. (külön női tarom) Pénteken olasz katonai növendékek utasnak át ■agykanizaAn Már több mint egy hónapja 80 olasz katonai növendék tartózkodik Magyarországon. Pécsett töltöttek el hosszabb időt, majd Budapesten végignézték a Szent István napi ünnepségeket s tiszteleglek Gömbös Gyula miniszterelnöknél is. Buda-* pestről Lellére mentek s a Balatoni mellett töltöttek pár napot. Most> utaznak visszu Nagykanizsán ót ha-1 zajukba. A vonatjuk holnap, pénteken délben 12 óra 66 perckor fuH be nagykanizsai pályaudvarra s 13 óra 60-kor utaznak tovább Szombathely felé. Az olasz katonai növendékeket polgári és katonai hatóságaink ünnepélyes fogadtatásban részesitik. A» fellobogózott pályaudvaron dr. Krátky István polgármester mond olasz nyelven üdvözlő beszéde^ majd megvendégelik őket hűsítőkkel A rendezőség ezúton is kéri a varos közönségét, hogy a fogadtatáson minél nagyobb számban szíveskedő jék megjelenni. Az üldözési mánia halottja Budapest, augusztus 20 Csütörtök reggel Budapesten le-, "Kf\'tt a Hl. emeleti lakásáról és szörnyethalt Szigeti Bartos János ny MAV főfelügyelő, aki üldözési mániában szenvedett. Moat is azt kiabálta, hogy a kommunisták meg akarják ölni. ÍALAI KÖZLÖNY - (Böhm Kn|| Na^k miBiu) Hóhm f-jiuj a ffugylduniz.sai Jnodalmi é» Mü-voszcjí Kór egykori karnagya és szak-oszlálj-cinöke, a réc4 királvdijas d . lámának ma is akliv jogju, pár napra Nagykanizsára érkezeti. Nagykanizsán ma is széltében szeretettel emlékeznek a város daloséielének egykori vezetőjére, a lelkes dalosra és kullurcinberre aki ezidén ünnepli -to éves da\'os-jubi leumát. Böhm Emil ezalkal,,mból könyvet ad ki, amely novemberben jelenik meg és tartalmazni fogja egyebek közt összes kanizsai dalos-óimé nyeit is. Ehhez gyűjt adutokai most Nagykanizsán. A könyvet meleg érdeklődéssel várják a kanizsaiak is. — Paplanok, flauell és gyapjutakarók nagy raktára Slngor Divatáruház - (Előkelő fakfleneU Na.#katü»*n) Csütörtök délelőtt feltűnést keltett a -városbah egy elegáns autó svájci rend- I számmal, nmeiybcn két feltűnő szép- 1 ségü hölgy ült. Az egyik Agneite Horn grófnő Svédországból, magyar kisérő-piőjévCI, mig a Volán mellett mint úrvezető maga Svájc budapesti követe, Fnossard d« Saugny. Az előkelő társaság Budapestről Svájcba folytatta útját ós Nagykanizsán a pannoniábun szálllak meg. — Ugyancsak csütörtökön a C.entrálban szállt meg két liol-landus főiskolás. Brunsvvett von Holtén Eduárd orvostanhallgató ós Mona-reies Josef gazdász, ukik sok szépei., halotlak a magyar Ba\'atonról és most saját autójukon Jugoszlávián át jöttek Magyarországba, liogy minden l>aiu-tonmenli községijén legalább félnapot töltsenek. - Kitűnő mluö.égü szövetmaradókok Iskolás gyermekek részére, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók Sohütznéi. — (A «HM Kabyl, aaztaJ|a,t ifiig) fezutou is ériesitl tagjait és azok barátait, hogy rendes összejövetelét 11)35. augusztus hó 31-én délután fél 7 óra kor a IK\'áky-féle, úgynevezett Vas kupu vendéglőben tartja, liova a szegényeken segíteni akarókat szeretettel megliivja a vezetőség. — Női cipő ujdoktaú^ok gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az «Ideált cipőáruházban, Fő-ut 12. szám. LACKENBACHElt EDE •**IIH* és DEUT8CH ALFRÉD áUatbliS0BáB|0 irodahelyiségüket Városház-épül. téböl alá (Blankenberg-házba) Jielfexftélr ét* Utazási kedvezményt biztosító vásárigazolványok a Budapesten augusztus 28-tól szeptember 13-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért l>eszerezhetők lapunk kiadóhivatalában. Az igazolvány 33 százalékos kedvezményes tour-rctour utazásra jogosítja a vásár látogatóit. _ — (Ilaó\'op végű m*rflnyU)U»> követlek cl Balatonbozsok község hatá-rál>an. A kukoricásl>aii egy borzalmasan összevert kislány liolttestét találták a mezei munkáí-ok. A szerencsétlep kislánynak szája ős orra teljesen I)é volt tömve földdel. Ilóvid idő óta ez már a nwVtodik ilyen eset a községien. A csendőrség erélyes nyomozást indított A meggyilkolt kislány személyazonosságát még nem < sikerült megállapítani. . — tatérod ós Iskolacipőkct Miltényi cipőáruházban veszünk. — (Jóazivü emberek) Egy nyomorgó nagykanizsai asszony 15 gyermeket hozott a világra. Hét ma is él közülük. Apjuk tisziiorvosilng igazolt munkaképtelen beleg. Egy 11 éves fiacskáju-k»t gyógypedagógiai intézetben tudták csak megtanítani Írni-olvasni, de ott — jeles eredménnyel végezte az I. osztályt. Most felvették a következő iskolaévre is, de a szegény asszonynak nincs pénze útiköltségre és a szerencsien gyermeknek nincsenek ruhái. Tavaly is a Zalai Közlöny gyűjtött neki. Most újra a jó emberekhez fordulunk. Segítsenek a nyomorúságnak ezen a kis áldozatán. Pénzbeli és ruhanemű adományokat kérünk és nyugtázunk. — L«f ujabb őszi női és férflszövetek beérkeztek. Slngor Dlvatáruház. — Gyermekéöek intézeti kelengyéje csak ugy teljes, lia azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészül. Megérkeztek a Standard Orion Teiefunken Philips rádióujdonságok arfoxata Bemutatás: Szabó Antal rádió- ós osillár-Uzletóbon. - Agy- és szlvérelmeszesedésben szenvedőknek megbecsülhetetlen szcIgálBtol tesz ai enyhe természetes .Ferenc József" keserűvíz azáltal, hogy a tápcaatofna tarfalmát kíméleteién levezeti és az emésztőrendszer működését biztosan elősegíti. Szél, zivatar! Prog.4.1.1 Élénk déli. UlayafaU axéi, inakon éa a Duná.talon uúor és ilvatar, egyes helyeken (MÜM jég. K hfisaérséklet nyugaton estkkoa. Naptár : Augusztus 30. péntek. Rom. kat Róza. Protestáns Róza. Izraelita Elul hó 1. — (Bériifozfíalom * f faa..ykaaf*ÉU cl pénziparban) A nagykanizsai dpész-i|>arbun bérmozgakim indult A eipész-il>ari munkások és segédek ugyanis azzal a kérésül fordultak a munka-adóklioz, liogy emeljék fel munka-liérüket, mert a mostaniból, főleg a családos emberek, nem tudnak megélni. A helyzet valóban az, hogy a vásárlóközönség anyagi erőinek leromlása folytán a mesterek kénytelenek voltuk az árakat a minimumra leszállítani és a niutiká\'ok bérét is ennek megfelelően arányosítani. A cipészipari munkások, akik átérezték a mesterek nehéz helyzetét, elfogadták a redukált munkubéreket. Egy segéd jelenlég egy pár cipő elkészítéséért 1.50 pengőt kap, egy jiár csizma után 2.30—2-50 i>engőt. -Kérésük most odairányul, hogy egy pár cipő után 2 pengőt, egy pár cslz-mu után 3 pengő munkabért kapja, nak. A nagykanizsai munkaadók szertián este értekezletet tartottak ebben az ügyben I>app Oszkár elnöklete alatt, aki rámutaiott ant», hogy a munkások kérése méltánylást érdemel és ezért annak megfelelő letárgyalását javasolja. A mesterek értekezlete kimondotta, liogy a munkások bérmozgalm* ügyéljen csütörtök este munkaadók és munkásokból álló egyeztető bizottság ül össze és a kérdést a Jegnagyobb jóindulattal kivánja letárgyalni. A nagykanizsai munkaadók megértése és jóindulata u kérdést valószínűleg olyan kedvezően fogja megoldani, hogy nem kerül sor bérharcra ami a mai körülmények között egyik félnek som válna hasznára. i — Papénak, mamának és az egész családnak Miltényi cipőt veszünk. — (Háromnegyed nyolckor tódul ■ b«vld autóbusz) A Nagykanizsai Autó-bu»zvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. Az •utóbusz az utasok kéréséK most még korábban, háromnegyed nyole órakor indul a CentrAl elől. A kényelmes hévízi utro, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vese-tő jánéL — TlrtlkSOk, damaistáruk, vásznak, glffonok állandóan dus választékban Slnger Divatáruházban. Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt. Ha minőséjre súlyt helysz, viseljen Mlltényl-clpötl Intézeti és lskolaclp6k nagy választékban Miltényi Sándor és Fia cIpAAruháza, Fő-ut 2. sz. Városház ZALAI KÖZLÖNY Oz összes sportok közül egészed: kiváló, különleges-\' helyzetet íogW-ei » gyakorlási lehetőségek sjiüiQ|<iuUából. Anwg a többi szabadtéri íporlok feltétele egy-egy sporttelep, ttyoi&tyálya a zárttőri sportoké egy torna vagy vívóterem, addig az úszás egészen mcreVen elzárkózik )i többi sportoktól és természetszerűleg uszodát követel. Ezért nincs is olyan szerves kapcsolat nálunk *gy«gy úszószakosztály és an\\a«gyesülct között. Av u«ók áhalá-bn\'n mW«toTK>toí«nnckeknék érzik magukat a futball, atlétika, tennlsz mellett, mert Ómig azok a sportok az egyesület1 spóritelepén évről-évre nyernek valamit, egy uj tribünt, szélesebb\' salakpálya, öltözőket, tussokat, addfj az MStá^J ^z egyesület ebből a szcnV-póntbM keveset törődik és megelégszik azzal, Iwgy tÜfcűöt-husz fiu részére megváltsa az uszoda-jegyet. A Mrkózás, hnkszolás, vívás meghúzódik békésen egy iskolai tornaterem délutáni órabeosztásán, de az úszósport nagyon szenved, h» mostoha gyfcmtekkAit kezelik fiz uszodában Londohban minden uszodának megvfln a maga- ustőegyesülete. Annak ott a hefyjaég* a pénztár\'mellett, a falakon a selyemzászlók, a .vitrinekben a tagok\' által ny«^ldijék éá az . egyesület vezetője az\' usaodának az igazgojdja NáUfflk is igen helyesen nagyon sok városban önálló uszóegyesület alakult Igy kevesebb a torzsalkodás a szakosztályok\' kőzött az anyagi támogatásért és kö»ei«bb is férkőzik az uszó-egylef az uszodatu.lajtkmos szivéhez, &«rt hiába beszélnek ám annak az uttötWUiaJdottosnak bérteszá tiltásról, lilába kérnek .ingyen jegyeket, mikor ait \'látja, hógy az atlétikai szakosztály folyton kap valami ujat ós a futlmllis-táírták jut az egyesületben trllxűnépj-tésje, akkor nem hajlandó anyagi áldozatot hoz.id.\' pedig nemcsak az uszósportnak, hanem az uSzodáttök is érdeke, hogy támogassa az uázósportot. A versenyeken a "helyi közönség megismeri az usaodát, a környékbeliek tudomást szereznek róla, a rerseny-fénykéfjek révén elkerül az uszoda kéj* a messzi vidékekre és amikor a nyaralásról van szó, szívesen visszaemlékszik mindenki arra a bizonyos uszodára ós afelé irányítja útját. Az uszóegyesületekben £s úszószakosztályokban , dolgozó gyerekek síplet és testvérei kedvet kapnak ahhoz, hogy eljárjanak az uszodába, nem is beszélve arról, hogy az úszásból kiöregedő egyébként ntég fiatal korban lévő emberek nem fogják elengedni később sem a mindennapi fürdóst é-s állandó vendégei lesznek az uszodának. A tömegsport is csak hasznára válik ai uszodának. Azok az iskölásRyerme-kek; akik úszóiskolákban megtanulnak usznl;" egésze^1\'biztosan szorgalmasan látogatják kéSőbb is az uszodát,\' mert megseervtik a vfeiet, megszeretik a vlz-W>n való lubickolást és ez nagyszerű sióVutózás lesz nekik a nyáron. Ki úszók kiközösítéséül viszont ez uszóVW forgalma erősen megcsappan. N® • hlgyjék azt, hogy a vlzipólólabd-i és a \'stnTétáiás nem tetszik az idősebb uszodalátogalóknak. Ma már kiveszett az.j.éte.lből az> a. faja az nszodalátoga-tókoak, aki fél a fröcsköléstől és félti a frizuráját. Ma sokkal fesztelenebből viWJjkcdnek idősebbek is az uszodák-báü\',\' níínt féfjén. Ezért szívesen látják időnként a fiatalság sportolását és él-\\ezellfj né/lk a tréningeket. líll* pedig\' mindfe akad példa. Csak-körül keli nézni a hazai uszodákban AWí ®rŐP. az;, úszósport, ott jól megy az uszodának is, ahol visZónt vasvilla 8ze«jcWíei nézik az uszodában a treni-wwié\'diákot, onnan kivesz a közönig A kormányzó és felesége résztvettek a mohácsi egfke-ellenes demonstráción 1 ~ Mohács, augusztus 29 Mohács csütörtökön reggel fel\'o-bogózva várta vitéz Horthy Mikló.1 kormányzót és feleségét, akikneM fogadtatására megjelenlek a hajó* állomáson Albrecht királyi herceg, gróf Benyovszky Móric baranyai főispán, Fischer Béla alispán és az egész megye előkelősége. Pontban 9 órakör futott be a Zsófia hajó, a mely a kormányzói párt hozta. Elsőnek Albrecht királyi heroeg üdvözölte a kormányzót, majd a fő-Ispán és az alispán. Utána tátxiri mise volt, amelyet Virág Fereno pécsi püspök pontifikált. A szentmisén a kormányzói pár is részt* vejt. Ezután kezdődtek meg az egyke elleni demonstratív ünnepségek. A modem emberek az u-szodábo a társaság miatt járnak, a mozgás és nem a tisztálkodás a fontos számukra. Aki fürödni akar, az megfürdlk a kádban, oki mozogni akar, az uszodál>a megy. Aki pedig testmozgást végez, az nem veheti rossz néven, ha valaki erőseb-ben és jobban végzi azt a teslgyakor-latot, mint ő. Elöször jut szóhoz bajnoki mérkőzésen a Vasutas Az újonc Nagykanizsai VTE vasárnap játsza le első bajnoki mérkőzését Nagy érdeklődésíel várja Nagykanizsa vasutas társadalma a csapat első ily? nemű erőpróbáját. A mérkőzés délután 4 óra 20 perckor kezdődik. Ellenfél a Barcsi I()K jóképességü csapata lesz. Reméihetőiog a csu]>at itt is bebizonyítja legutóbbi jó formáit, bár ellenfele, a BIOK nem ismeretlen Nagykanizsa sportkózőnsége előtt. Egy évvel ezelőtt még az NTE és Zrínyinek szerzett\'nehéz j>ercekot. DVAC—Zrínyi TE mérkőzés lesz vasárnap délután 4-kor Vasárnap a Zrinyi TE csapata ls megkezdi küzdelmét a ,bajnoki pontokért. A Schütz-kupa mérkőzések >x> rán mutatott lendületes é< szép reményekre jogosító formája után bizakodva tekintünk a csapat 1 szereplése e|é és nem hisszük, Iwgy a csapat gerincének a jelenlegi szolgálata helyén teljesített nagy és fárasztó munkája kihatással lenne az együttes tel-jesitő-képességére. Bár igüz, hogy a csapat két hete megállt a tréningjében, de ha sportszem pontból nem is előnyös, eiső a kötelesség. r A DVAC-ban a kerület egyik lég. erősebb csapatát és talán a legjobb és eredményesebb futballt játszó csatársort ismefjük meg, amely az elmúlt szezon folyamán \'Ugyanannyi góll rúgott, mint a Zrinyi - védelme pedig a PBAG Idán a legkevesebb gólt kapta. Ez ls bizonyítéka a csapat nagyszerű összetételének. Nem túlozunk} amikor a DVAC-ban látjuk a bajnokság egyik favoritját. Ezek után méltán állíthatjuk, hogy ha Zrínyi kijátsza a legutóbbi NTE elleni mérkőzésen mulatott nagyjzerü formáját, ugy ritka élvezetes és izgalmas méxkőzésie van kilátás, mert mind « két csapat a eéirutball szellemében felépített együttes és ami az érdekessége lesz a mérkőzésnek, a stílusuk mégis teljesen különböző. tAinitf a Zrínyi az olasz futball elmélete szerint támad, addig a DV1AC a háromszögelési! játék elméletének hódol az osztrákok elve alapján. i\\ vasárnapi mérkőzésen a Zrigyi nélkülózni kénytelen Kárpátit kitiltása miatt, igy a védelem bizony nem lesz teljesen megbízhatónak mondható. Ez némi pluszt jelent a DVAC javára, ne a Zrínyinél a csatársorban mutatkozik némi előny s igy a mérkőzés való- színű eredménye szerintünk az eldöntetlen lehel. Előtte délután íél 3 órai kezdettel az NTE II. játszik előmérkőzést a Dombóvári VOGEII. csapatával. A lendületes kanizsai csapat három gtYlos győzelmét reméljük. int CsSkkentelték a kamatlábat Budapest, augusztus 20 A Magyar Ncmzell Bünk fötnná-csa a kamatlábat fél százalékkal csökkentette, a leszúrni\'.lásl kamatláb tehát 4, az állami címletekre alkalmazott kumatláb 4.5 száiulék. Ezzel kapcsolatiam a maximális ka. matlábat ls fél százalékkal leszáb-lltották. _ Tcraénrtölldí Irányzat: gyengébb, forgatom: mtrstkilt. Buza lli\'iiv. 77-0* 15 30 -15 ro 78-ar 1540 -1565, 79-n 1555-1580 80-i« 1570— 1590 dunánt. 77-ea 1475 -14ÍX) 78-n 1490-1505. 79ea 1501-152) BO-.h 1505-1520. — Rnii pritvldékl 1400-1410 mit 14-15-1435. Zah a| WOjíp 1650 -1660 T«"\'-"l tlaiántull kOrép •b bpcst 14 80 1475. Klad|a ■ laptulajdnnoi Kókgazdaiágl Ut. Gutenberg Nyomda ia Délzalal l.pkl.dí vállalata Nagykanlzatn. Felelői kiadd: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nattvkaniiaa 78. aiám Hottierr—Schrantz—Clayton— Shuttlcworth gyártmányú EKÉK tQkBrpAnoél kormánylemezzel, pormantas csapágyai kai, meghosszabbított kerék-agyakba\', az u| llpuiok SnmO-kftdft zilro.Avil. BORONÁK 2 trgu és 3 lagu, könnyű éa nehéi kivitelben. VETŐQÉPEK k nalaf- és lolórerdlzerben. DnpAldb. •••oaka»*adk. ■itll.aaik. (.Iliprlaal. Ft. p »é««l>. laltUétarak. KnphalAk éa megleklnthetdk nugykanlual lerakntébaa: Ország József maf, mfitrágya, növényvédelmUxorok, ■tb kereskedéiében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon 130. készítés — javítás, kölcsönzés HM és Szegő zsák- és ponyva-varrodában. 1938c aufimtoa 30. özv. Sternberger Ignácné szili. Helmer Adél, fájdalomtól sujlva Jelenti, hogy azere-telt fér.e éleiének 71. évében rövid tzen-vedéa ulán elhunyt. Temetése t. hi 30-án d. u. 4 órakor. Nagykanizsa, 1935. aug. 2ft, Qyáazolják gyermekei: OI..II. (érj. Skopál Antalni, Si.Jor, Ma térj. Havai Árpádné, Hadid, Jolán térj Llebermannjózae\'né, Gyala, H.iglt Elaenberger Ernfiné, P.na4b.t (érj. Eiaenatadter Gyuléné; eatvérel, menyei, vejei és unokái. I. Ilim,III, 10 . 4 natTuiünJ I..OM iáé S 114.7 Diákat a 1»v6 likolaévre i.:«lnilnyi leltlgyeleltel, esalldl bánlltnóddal, minden likottboi koxel ejd. caendea hizbin, leijei elllUara ellogadok: Rozgoayl-utca 19 Rionnall balépáara aiobaleAnyt vagy bejárónőt kereaek. Unger-Utlmamr, Horthy Mlklfta-ul 19____ ■aMaatiaatl él aHIaatl rabtly-aieiU \'inkák minden azimban nagy vi-lanttk Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3120 Kényelmei Ilma aaH-IMMatta Héviire vaalrup reggel 7 éa ddlutli 1 érakor. BIAjegvzéa Kaulmann Manónál, tíltlonállomia 2 22. Slraaalákat márványból és gránitból csak Kováéinál, Király u. 33, kaphat ot-csóa éa tót__2788 ■aiataamarláa, a kOitamert elló-rendtl udulóbelyen. kedveió lelMtetak m<l-lelt váilroihat uólóvel beültetett, vagy bice vlálatatbat. Felvilágoalláa: Naev-kanliián, Zrínyi MlkUa-u. 2. ai. a. 2438 Katoaal.éi snraarakáaatl rlkkek legnagyobb váliailók éi legolcsóbb beaitr-léillorrái Beleznalnál, Sugár ul 53. 3121 Cilnoa 1 áioba-konyha, elöaeobái lakái aionn.l kl.ad Sugár ut 53. 3122 Ulaáaáraaati Mtl «■ nipcall árail-tálra feTvéletnelr a Horváák ujUgbollba. Sieniáclól ujdonlágl Megérkeietta .Jeill" harlaayaeaaaaatá. Nem atoppoljuk, .hanem ragaiaiuk a harlioyát. Kapható uer-dán éa pénteken a piarcon a fogházul azamtHB;___3143 Egyaxobta lakáa oaszea mellékltei,I-légKel november 1-ra cKtleg etébbie lí kiadd KOtaey-utea 17. _6 ■Maaakáa. vliveaeUkaa Ukái olcaóa kiadó Horthy Miklói-ut 2, Foaydriál S83 Iragaoaat keresünk megvételre. |ó állapotban tegyen. Vároil Mdagó. 3137 Scrtéa-lenyéaitéiben, htilaláibin él egvéb aaaaaaaal munkában játtal, Uj-vldékróT menekült 45 évei migyar mezó gaidiálgl munkái, 14 évei bboayltváanyal, gazdi tágban, vagy htllildánál alkalmazási karca oklóf^i l-re. Clral Szabd " Nagykanlua, Barak, II. llnoi 3111 Szcntádóa újdonság terjeaztéaéhei pro-pagaada hdtgyek felvétetnek. Jelcnlke. aéa délután 2—4-lg Magyal utca 4 3142 Oyermekszcre ö mii Sugár ut 14. Walsi. I felvételik 3144 Antik szépirodalmi miiveket és egyéb azórakoztató al«aaaiáa,rakal fillérek éri válárolhat Horváth ujiágüaletben. 3148 Egyazobáa udvari lakáa azonnalra, epv pedig novemberre kiidó. Koaauth tér 3 3151 Egy drb l-ea ezJmu aésesaBatordinr julányos árban elidó. Schleiinger viske-reakedd, Erzaíbei-tér. 3145 Két különbeláratu szoba butorbasználai Ut. IcbelóKg két ur réazin azonnal H; "é. Ctm > kiadóban, 3152 m»aulo« • laptalajdoooa KCzgaid«á»l K.-T. QaltaUrg Nyomda és Déktlü LacluaH Vállalala uovnwomaiták.n n.t<r,.„i.... (f.i.ia. a.i7.1.1 Károlv.l\' 17772320 75* évfolyam 196. szám Nagykanizsa, 1935. augusztus 31 izombat Ara 19 fillér ZALAI KÖZLÖNY rsssa éa kJadótú.ataii PW 5. mim. \'"UT XII NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlt* Lajoa Elöllzetésl ira: egy hóra I pengő *0 Hl Szerkeiztöaégi és kiadóhivatal! letdoai 7a. W fillér. A kamatleszállítás A Magyar Nemze\'l Bank főtanácsa a leszámTolási kani.«t: ál at 4 és fél százalékról 4 százalékra sriállé. tolta le. Ez a lépés rondklvüli jelentőséggel l>lr gazdasági életünk, re. A bankkamntláb leszállítási! annyit jelent, hogy a pénz olcsóbb lett, vagyis a vállalkozás olcsóbb hitelhez jut, aminek természetes következménye a vállalkozási kedv fellendülése. A Nemaelt Banknak ez az elhatá. rozása olyan nagyjelentőségű, hogy minden máa kérdést úgyszólván háttéri*) szorít. Ma a gazdasági élet mindennél tokosabb és a világszerte divatos aularehiás gazdasági tö* rekvések melleit rendkívüli eredménynek kelt tekinteni, ha egy ország meg tudja valósítani a kiamat* láb-leszállltáat. Ami a kamatláb\' leszállítás tényében kifejeződik. a< azonban hosszú erőfeszítés, céltu\' dalos munka eredménye. Amikor a Gömbös kormány 11132. októberében hivatalba lépett, a bank kamatlábat négy és fél százalékra mérsékelte. Három esztendő szivía küzdelme után eljutottunk oda, hogy ugyanaz a Gömbös kormány-ujai, b félszáz ilékkal mérsékolhetlo a kamatlábat. Hogy ez megtörténhetett, ahhoz a céltudatosan ketesz* lülvltt pénzügyi intézkedéseknek egész sorára volt szükség, amelyeket a nagyközönség, sőt az érdekeltek te nem fogadlak mindig lelkesekéssel. de bogy mennyire hasz-nothajióak és eredményesek voltak, ezt bizonyltja éppen ez az ujabb kamatmérséklés. Pénzügyi életünknek egyik nagy problémája a devizakérdés. Mlvsl bizonyos területeken bohózataim szorulunk a a behozott nyersanyagokat és árakat pengőijen nem fizethetjük, tehát mindenképen el kellett érnünk azt, hogy megtelelő Idegen deiiía álljon rendelkezésünk).\' Ez az idegen deviza természetesen csak a külföldről származhatott, az általunk kiszállított áruk . llenérlé-keképpen. vagy pedig az egyre fokozódó idegenforgalom utján jött be az országba. A devizakérdés még acmréffltan is komoly gondokat okozott a kormányzatnak, drl éppen a karaitlábleszállilás mutat »ra. hogy caen a uerületen nagyobb reménységgel uézhetünk a jörvőlK. Dc nemcsak a devizahélyzetbcn/ állott |K könnyebbül és, hanem Tyhr legutóbbi jelentése la kimutatja) hogy az 11)84-35. pénzügyi év a köUscmiK\'jsié, figyelembevételé e1 14 és féimlUló pengő többlettel zárult. Ha a józanság és óvatosság azt tanácsolja la, hogy ne bizzuk el magunkat, annyi azonban kétségtelenek látszik, hogy - amint ozt Fablnyl pénzügyminlazler is megállapítja nyilatkozatául) - hátom esztendő alatt a l"gnabezebb viszonyok kö. zepette is előhaladást tettünk, n tu. laj megszilárdult a lábunk alatt. A kainatlálileszállllás rendkívüli fonlosságát bizonyítják azok a nyilatkozatok, amelyüket a bunkók, a A szomszéd községből hordták a vizet a vaspöri tüzkatasztrófához, amelynek 18 lakóház esett áldozatul — A község mellett folyó patakból is kifogyott a víz — Déltől éjszakáig tombolt a tüz a kis zalai faluban A szerdai nap ugylátszik gazdag volt tüzeseteklen. Nemcsak Kanizsán, hanem Zalaegerszegen is volt pincetliz, szerencsére ott is jelentéktelen. Annál nagyol b puszli\'ást végzett a vörös kakas Vaspör községben. Szerdán a déli órákban eddíig még ismeretlen oklxű kigyulladta község egyik háza. A tüz hamar to-vábbharapódzott, mert éppen akkor nagy szél tomlx>lt a falu felett, a mely a szikrákat háztól-házig vittei A község főjegyzője, látva a helybeli tűzoltóság hiábavaló erőfeszit tését, telefonon az egerszegi tűzoltók segítségét kérte, hogy igy közös erővel talán sikerül megbirkózni a veszedelmes elemmel. Az egerszegi tűzoltók teljes fel-készültségg.\'l azonnal a községl>e si ttek. Mire azonl;anSodaértek,már 12 ház iSTToit lángokban, annak el- lenére, hogy már a környékiéit tűzoltók is mind oltottak. A tüzo\'-tók óriási erőfeszítése árán isali délután 3 óra felé tudták lokalizálni a tÜ2ct. Eddigre 1B ház és renge\'eg melléképü\'et lett a 1 fingok martaléka. A kár igen nagy, meghaladja a 1(5.000 pengőt. A vizsgálat megindult. 50.000 pengő a kár A fenti rövid jelentés után most érkezett részle\'es jelentés a Imrzal. mas vaspöri tüzkatasztrófáról. Megállapítást nyert, hog a tüz nem 15, hanem 18 házat hamvasztott el, ren. geteg melléképület, bútorok, gabo-na, takarmány vált a lángok martalékává. A kár l>ecslés szerint 60.000 pengő. A tűzvész legtöbb gazdát koldusszegénnyé tette, mert ami biztosítás révén megtérül, az a kár tizedét sem éri el. Tomboló szélvihar... Nincs vízi A tüz Kalmár József zsupptetős házánál keletkezett és csak akk.ir vették észre, amikor már az egész tető lángokban állt. A szélvihar csakhamar továl b sodorta a tüz t és mire a tűzoltók megérkeznek, már a kútkáva is égett, ugy hogy a tűzoltók nem férhettek a vízhez. A nagy szél mellett a vízhiány okozta a tüzkatasztrófát, amely nem kímélte meg a cseréptetős házakat sem. Hét község tűzoltósága fára- dozott a vlzszerzésen a falu lako. sajnak segítségével. A szlvattyulí a község szélén lévő patakból, fél-kilométerről szívták a vizet. A falu apraja-nagyja pedig a 3 kilométernyire lévő Zaloháshágy községit meni < vízért, kl kocsival, kl gyalog, ki vödörre, kl kannával. Az országút tele volt könnyes szemű viz. hordó emberekkel, félóra múlva pe-d!g a patakitól ls kifogyott a viz. A tűzoltók ekkor bontás utján akarták megakadályozni a tüz tovater. Jedéaét. Ember a beomló ház tetején Dimoncsis La^os 37 éves vaspöri legény épp az egyik ház tetőzetéi* állt, amikor vele együtt a tűzfal be: omlott. Szerencsire sikerült ugy leugranla, hogy kisel b sérülések árán megmeivekült a tüzhaláltól. Aa egyik tűzoltó élete árán mentette meg az egyik szegény asszony 10CG pengőjét az égő házból. Az oltási munkák még a késő éjszakul órákban ls folytak. A 18 hajléktalanná vált és koldussá lett gazdacsaládot a falu többi lakója fogadta be. A károsult gazdák valószínül* g segély-ben fognak részesülni. Három elvi kérdésben határozatot hozott a kisantant államok konferenciája Bled, augusztus 30 A kisantant államok kiküldöttei a pénteki tanácskozásokon három elvi kérdésien, » dunai egyezmény, «z olasz- ubesszln viszály és a szoyjet-l>arátság ütfyél/en hozlak határozatokat. A dunai értekezlet ügyében a kis-antant emlékiratot ka,x>tt a francia kormánytól, amely a megnemtímiulás, a bcnemavutkozás és a tanácskéréscn mezőgazdaság és az Ipar részéről tettek. Minden nyilatkozat kiemeli a kamatlábleszállitás rendkívüli fon. tosságát a gazdasági élet megélén-kltése tekintetélen. De ez várható ls, mert hiszen ha a Nemzeti Bank leszállítja a kamat, lábat, ennek maga után kell vonnia a pénzintézetek által megszülő!* kamatlábnak a leszállítását ls. A gazdasági élet túlnyomórészt nem a Nemzeti Banktól közvetlenül kapjif e hiteleket, hanem a tölbi punkoktól s természetesen a vállalkozási kedv megélénkül és felbátorodik, ha olcsói,b pénzzel foghat be!e a vállalkozásokig. A pénzintézeteknek azonban ügyelni kell arra. hogy a hitelkamat leszállításával párhuzamosan no csökkentsék túlságosan a I*tétek után fizetett kamatlábon mert ez könnyen megakaszthatná a alapuló egyezmény megkötését ajánlja. Ha u kisantant elvben cl ls fogadja e/.t u javaslatot, fenntartással él a benemavaikozásra vonatkozólag, mert a kisantant szerint |iéldául a Habsburg-lestauráció kénlé-e nemzetközi kérdés. A diplomáciai tanácskozások u\'áu a részletes javaslatot a francia kor-mány elé terjesztik. A keletafrlkai Iwtétállománynak azt az örvendetes növekedését, amely 1934 junlus óla tapasztalható, amióta a Pénzintézeti Központ körél/e tartozó bankok és takarékpénztárak össíljetélájlomá. nya 87 millió pengővel növekedett. N-\' feledkezzünk meg azután a-bankkamatból száMjtás rendkívüli jelentőségéről a gazdaadósságokkal kapcsolatban sem. A gazdaadóssá-gok rendezésének kérdése már évek óta foglalkoztatja a kormányokat. A föld árának csökkenése a mezőgazdasági termeivények árának egy. idejű hanyatlásával lehetetlen helyzetije hozta a mezőgazdaságot, mer? a régebben felvett kölcsönök magas kamatalt sem tudták fizetni, mngá. nak a tőkének a törlesztésére pedig gondolni sem mertek. Ezért töi\\ tént többizben kamatmérséklés s ez az ujabb kamatleszállítás re- kérdésien a kisantant elhatározta, hogy megőrzi eddig elfoglalt állás, pontját és várakozási álláspontra helyezkedik, megvárja az angol kor. mány magatartását. A szovjetkérdéssel kapcsolatiam Ber.es mos.\'kval útjáról számolt be. Jugoszlávia a kommunista propaganda kérdéséi en biztosítékokat akar kapni. ményt nyújt arra, hogy a gazda-adósságok kamatlába tovább csök. ken tessék. A gazdaadósságok rendezése amúgy is küszöl>ön áll, ezt a legutóbb tartott bakonyi minisz. tcrtanács is bejelentette. Hogy végleges tesz ez a rendezés, vagy semf az az állnm pénzügyi helyzetétől függ. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a kamallábmérséklés u kormány tervelnek végrehajtását rendkívül megkönnyíti. Minden nehézség, Trianon minden csapása ellenére is ime a sok gonddal-bajjal küzködő Magyarország lassan-lassan gazdaságilag is* kezd talpraállnl. Ezt azonban nent adták ingyen, ezért dolgozni kel\'ett szívvel-lélekkel, minden erő megfeszítésével. És ez az $redméivv d Göinbös-kormány számo$ alkotásai között is a díszhelyet foglalja el. ZALAI KOZLONT 1938 itignwtm 31. A qutrnerói Riviérán rn* LAURANA napfényes tengeri strandján az EXCELSI □ R nagyszállót a legjobb lársaság szine-java keresi tel gyógyulás, üdülés, nivós szórakozás végeit. A pompás nagyszálló közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti terraszos étterméből gyönyörű kilátás nyilik a kék Adriára és a köze i szigetekre. Elegánsan berendezett társalgók, női szalon, do-hányzóterem, Iró- és olvasószoba állanak a vendégek rendelkezésére. A hotel konyhája elismerten a legkitűnőbb ; kívánatra diétás étkezés. A legtökéletesebb kondort mellett is az árak Igen mérsékeltek! Mindennemű felvilágosítás, szobarendelés, pengőbeflzetés az .Uj Magyarság" utazási irodájánál (Budapest, VII., Rákóczy-ut 30 Telefon 464 - 20.) KIS IRAS fl MAJMOKRÓL, különös tekintettel a darwinistikra A belga királyné koporsója megérkezett Brfisszelbe Bern, augusztus 30 A tragikusan elhunyt fiutul belgu királyné holttestét vivő vonatot nagy tömeg várta mindenütt. Busel ben a belga kolónia tagjai koszorúi helyeztek a koporsóra. A vonat, tal több magasrangu svejci tisztviselő is utazik, akik u határig kisérték a koporsót. Ott átadták u francia hatóságoknak. Lipót királynak, aki a szerencsét, lenség során megsebesült, orvosi rendeletre pár napig ágyban kell maradnia. Brüsszel, augusztus 30 A belga kormány azon a helyeit} ahol az autószerencsétlenség történt és ahol a királyné éleiét vesztette^ keresztet állíttat. A pályaudvaron a kora reggeli órákban nagy tömeg gyűlt össze u halott királyné és a megsérült ki-, rály fogadtatására. A tömog néma tisztelettel köszöntötte a befu\\ó vonatot. A miniszterelnök és négy miniszter a királyt hozó vonat elé utaztak és együtt érkeztek a fövá. rosba. A király a mély gyásztól megtörten, magábazárkózva, egyej dül indult el ismeretlen irányban-a pályaudvarról, miközben a tömén néma tisztelettel nézte halott király, nőjének egyszerű, világos fakopor] sóját, amelyen dísztelen fekete lepel van. Mindössze pár szál vadrózsát szórtak a feketeleples kopor* sóra. , i Bélrenyheség és kinzó főfájások, a máj és az epeulak bántsl-mai, gyomor- és bélhurut, aranyerei bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes Ferenc József keserűvíz gyorsan és biztosan megszűntei! a hasiszervek pangását. — Metférfcejott a világhírű Pfaff var-rógóp-gyár legújabb »/al>ó varró gépe, mely a rendes varrás! munkálatokon kivül gomblyukat varr, plkinoz, gum bokát felvarrja, endllz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszőltéscket magasítva is végez és még sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandl Sándor Fia cég vurrógópraktárában. Kimúlt a berlini állatkert egyik majma. Egy vidéki újság hírei közöli olvastuk ezt a mele|>ő hírt. I)e ne tes>ék félreérjen!, nem a majom kimúlása lej>eit meg bennünket, hanem az, liogy ina, amikor az egész világ forrong: itt háború fenyeget, olt forradalom szele leselkedik, mint ijesztő rém, amott l>anamal)otráiiyok teszik változatossá az életet, — Keleien árviz és földr«ngés pusztítja a megsza-|iorudott emlie iség ezreit,,— akkor akad egy újság, amely kegyelettel áldoz egy külföldi majom kimúlásának. Azonban nem sokéig mono-logizálhattunk, mert az egyik fővárosi lapban is megtaláltuk a |*\'r-lini Zoo gyászát. Most már tehát semmi kétség, liogy a majom cllá-i-vozott az élők sorából a haláláról magyarországi élő rokonai is értesülhettek a Ib|xAíx>1. Sajnos, gyakran téve<l az eml)cr. Ugy lálszik ez történt veninR, mj-kor a liirt lebecsültük. Külön\'DÓző folyóiratok között lapozgatva rájöttünk, hogy jónCvü tudósok ál-landóan fo^lalkoznuk a majmokkal és általában az emberek élénk szim|>áliáju ki>éri egész életüket. A lapok is sokat irnak az állatok e nemes |>éldáuyairól. A londoni áliulkerl híres>ége például — a majmok ötórai teája. Mint írják, a csimpánzok előkelő mozdulatokkal eme.ik szájukhoz a csészét és igen liuonian, gentleman módjára eszr.ek. - Hát a mujom-oliinpiászról ki hallott? Pedig az is van. Az afrikai Csad-tó környékén élő négertörzs minden évben megrendezi a hires olimpiai játékot s tekintve, hogy ők az istenek olimpiai/játékokról még nem hallott"^ °z eredményekkel bizonyáru nagyon meg vaunak elégedve. Wéljer Kiistór német természet/ tudósnak \\x>lt egy kis majipí^ «akl» ugy rászokott u sóriv/.Sru, liogy később már nem Is tudott elaludni, ha nem ivott meg egy korsó sört. De nem !s birta sokáig a lumjiolást. Fééven belül megtért ősei örök tumába. Egy komoly amerikai tudós, ltobert M. Y«rkes |>edig 7 évig tanulmányozta a majmok nyelvét s erről egy kis könyvet adott ki, amely a mqjmok nyelvének 32 szavát tartulmozza. Így a napokban kezünklie akadt egy érdekes cikk arról, liogy mit eszik fogságaién az emberszabású majori. Mint a cikk végén kiderül, az emberszabású majom, nz orán-gután kedvenc tápláléka a penészes kenyér és a nyers rizs. A rizst azonban nem rágja meg, hanem megvárja, mig u szájában megpuhul. Ennél nagyobb bizonyíték nem is kell a darvlnisták ellen. Vagy el tud képzelni vuluki olyan türelemmel rendelkező embert, aki megvárja, mig a nyers rizs megpuhul a szájában? Az emberi őnérzeiet, ami a legtöbb emberben olyan magasan^ ágaskodik, !egjobl>an Kellog csjká-gói egyeicini tanár sértette meg, aki egy majomkölyköt nevel, ép ugy, mintha a tanár családjához tartozna. Ruházza, neveli, ápolja s az a célja, liogy emberi gondolkozásra birjn. ( I)» az mind eltörpül a majom-kultusz Csimboraszója melleit, ami kétségkívül — a majom-falu. A I"r«ndla-(;ulnál>an a párisi pasteur-inté/et támogatásával megépítették a vi\'ág egyetlen majom-faluját, ahol csimpánzok, gorillák, orángu-tánok felügyelet alatt ép ugy élnek, mint az emberek. Játékteret és más szórakoztató helyeket is épite.tek számukra. A falu főcélja az, liogy a majmokat fiaial koruktól kezdve emberi módon neveljék és igy bizonyítsák be, hogy a majmok szellemi nívója megközelíti a* emberét. Egy másik utópisztikus célja ]>cdig a majom-falunak az, liogy jSgy tanulékony, emberi fajlioz hswmló és használható élőlénnyel sS*i|oritsák íöldünk lakosai!. (Valószínűleg a munkanélküliek növelése céljából. Vagy a falu vezetői bl onyára gnjantálták testvéreik biztos elhelyezkedését.) A darvlnisták feszült figyelemmel lesték « fa\'.u fejlődését és már előre a mellükön ére\'.ték a kitüntetést, hogy ők voltak az elsők, akik bennünket először a majmokhoz hasonlítottak. IX\' az életben mindenki csalódik. Hiábavaló volt a benszülötl asszonyok gondos fel-ügyeletc — a majmok emberi játéka, gondos testi táplálkozása, uz odaadó ápolás, mjydejj./A Világ Első Majom faluját fel kellett oszlatni. Ugy látszik meg van irva a sors könyvében, liogy nemcsak embertársainkban, de még » majmokban is csalódnunk kell. A legnagyobb erőfeszilés is kárba veszett, mert a majmok «értelmi szinvona!át» semmi se tudja, — még csak mcgkóze\'itőlcg sem az emberi értelem magaslalához vinni. A fe\'osziatolt falu ttkói minden bizonnyal vígan szaladtak szét a világ négy égtája felé, tel u magas fákra s hu enne bennük az embe i értelemnek csak egy szijkrája Is, akkor v«lűnk együtt ők is kinevetnék a falu szellemi vezetőit, fantasztikus tervük miatt. Beszédük 32 szavával izgalmas farkcsóválás kíséretében, valószínűleg még az unokáiknak Is rémniCsékket fognak mesélni arról az Időszakról, amikor embert akartak belőlük faragni. Kedves darviulsta testvéreink, nyugodjatok meg végre s ha fájó szívvel is de álljatok a tükör e\'é. Ismerjétek be, liogy lilába minden hasonlatosság, mégsem származtok a csimpánztól, vagy u gorillától, de még az emberszabású orángu-tántól Km, F. Z. Harc az egyke ellen Régen megállapított és elfogadott igazság az, hogy a nemzet igazi jövője, sorsának alakulása és mJJ kénti boldogulása jelentős mértékben függ attól: miképpen védi, ápolja és oltalmazza a nemzet terebélyes fájának legfrissebb, leggyengébb gyümölcseit: a gyermekeket. Mert a nemzet igazi jövője a gyermek, ez az a nagy kincs, a melyre minden nép és műiden ország gondosan ügyel, mert jól tud* ja, hogy ez az ifjú nemzedék saját jövőjét, a nemzeti élet folyamatos, ságát és megerősödését Jelenti. Ezért van különös fontossága annak az ünnepségnek, amelyen az egész magyar közvélemény, élén Magyarország kormányzójával őszinte szeretettel áldozott a sokgyermekes magyar anyáknak, azoknak a magyar asszonyoknak, akik a legiöbb gyermekkel, a szebb jövendő leg« több zálogával ajándékozták meg a hazát. Ez a szép ünnepség Is tanúbizonysága annak, hogy a magyan nemzet féltő gonddal és aggódó szeretettel veszi körül a magyur gyermekeket, igyekszik számukra a trianoni sors keserűségeit enyhíteni s őket a jövő küzdelmei szá-mára edzeni, erősíteni. A magyar gyermek a nemzet legnagyobb kincse I Ezt az Igazságot ismerte fel és szolgálja következetesen a Gömbös-konnány politikája is. Nagyon nagy szükségűnk van a magyar gyermekekre, a magyar gyermekek minél nagyobb számára, mert kétségtelen, hogy a magyar nép csak akkor szerezheti vissza a reáváró vezető szerepet a Kárpátok medencéjében, csak akkor vállalhatja súlyos történelmi feladatalt, amelyek ezeréven keresztül nemzetünk létét biztosították, ha a magyarság állandó szaporodás révén elegendő súllyal, tekintéllyel, hogy ugymondjuk : feszítőerővel rendelkezik ahhoz, hogy a történelem által számára kijelölt földrajzi kereteket kitöltse. Hiába dus-lakodik a legnagyobb jólétben és gazdagságban valamely nép, ha természetes szaporodása csökkenést mutat, ha a halálozások száma meghaladja az élveszületések számát s a körülötte lévő nemzetek erőeebb szaporodása állandó félelemben és rettegésben tartja. A legjobb példa erre a hatalmas és gazdag Franciaország, amelynek népe mintha még mindig nem heverte volna kl a több mint száz év előtti napóleoni háborúk rettenetes vérveszteségeit a a melynek lakossága e háborúk óta úgyszólván alig mutat növekedést. Ez a gyenge szaporodási képesség a francia kormányok és a francia társadalom legnagyobb gondja, mert közben a szomszédok, elsősorban Németország lakossága erősen szaporodott s a franciák méltán féltik nemzeti jövendőjüket e nagy népi l>etegségtől. Ezért képezi a GömböB-kormány Nemzeti Munkatervének egyik legfontosabb részét a magyar gyernie kek védelme és különösen a harc a legveszedelmesebb népbetegség: az egyke ellen. A kormány földbirtok-politikai elgondolásai, amelyek a hitblzományok reformjával, a telepítéssel, paraszt hitblzományok létesítésével szaporítani akarják az önálló és boldogulásra képes magyar földmüvcscsaládok számát, ezt a célt szolgálják. Erre a körülményre utalt Kormányzó Urunk is az anyák ünnepén elmondott gyönyörű be-< azédélwn. A kormány szociálpolitikája te- Minden utján hiven szolgálja a Del-Ka cipő! Kapható: SZOHOLÁNTI ÁRUHÁZBAN. U» 31. hál, amely igazaágíesá akarja tenni a nemzeti jövedelem eloszlását; könnyíteni kiván a dolgozó kisem-lK-rek terhein, biztosítani óhajtja a legszegényebb családok megélhetését ls, mind-mind a magyar gyermekek védelmét szolgálja, küzdeni kl-ván a nemzet jövőjét sorvasztó egyke ellen. Ugyancsak ezt a nagy nemzeti celt szolgálják a Gömlíös-kormány. nak azok az intézkedései is, amelyei a magyar falvak elhanyagolt szociális viszonyait, a falusi egészségügye! óhajtják megjavitani. Ha ezek a< Intézkedések mind megvalósulnak, rendkívüli mértékben fognak hozzájárulni a csecsemők és kis^yerme* kek ma még igen nagy halálozást arányszámnak csökkentéséhez. Ez a politika, amely a magyal falvakba kulturát, egészséges ivóvizet, jó lakásokat és a modern élet közhasznú vívmányait akarjd meghonosítani, a magyar gyerme* keket védi elsősorban s ezen azu\'on a szebb és boldogabb magyar jö* vendőt készíti elő. IDŐ Napsfltés! Prognózis: Élénk nyugati szél, ■ok helyen zápor és zivatar, különösen péntek este. Szombat délelőtt több napsütés, főként nyugaton és a fővárosban. Naptár : Augusztus 31. szombat Rom. kat Rajmund. Protestáns Erika. Izrael Elül hó 2. Gyógyszertári éjjeli saolgálat e hó napban a .Megváltó* gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és u kiskanizsai gyógy szertár. Gőzfürdő nyitva roggol 0 órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután. ; nap nőknek). kedden < TUDJA nAfí? .-hogg Mczeg Mórit, a Pécs ka. nUsal színtársulat kllunö dnlmat müvésznő/e Budapesti* szerződött t Az físzl szcziinUan már a Belváros* Színház /og/a ünnepelni. , . ■-hagy Gaál Franci I giifahb lllmj- a •Klctne Mullh nagg sikert iratait Bécsbm? A bécsi dfnUe. mutatón, uhöl mrglclmt Gaál Fran cin kívül Hitt Kárig, a Ilim Iró/a, Pásténak, a rendező és a szereplő\' gárda. Iálófán áj ünnepílék a u/. elborlIOH maggar művész. \'Ilii- A >.Kismama. rövklesen Ka. nlzstíra Is lejön. . ■.Jingg Szibériában szerdán le. cselt uz első hó? Nálunk cggolőre Ilem kell tartani tőle. ■■■h-\'gg lugoszlúvta legöregebb tmhere, a donladubkal 124 éve* Mihail Máló vőlegény ? 42 öregúr t\'lles lestl-lelkl egészségnek örvend, m"nyasszonya pedig egg 66 éves teotgyasszony. Mihail Máló 100 éoiKl ezelőtt nősüli először. de llll níw/o élttl lölKndö feleségéi Is. Zalai közlöny MÉG MA ÉS HOLNAP LEHET JELENTKEZNI A ZALAI KÖZLÖNY OLCSÓ BÉCSI A UTÓBUSZÁRA Az a hir, hogy a Zalai Közlöny szeptemér 7-8-án olcsó bécsiautó-car kirándulást rendez, érthető örö. met keltett különösen a kereskedő körökén, akiknek elsősorban igen megfelel a kétnapos kényelmes és főként gyors utazás, hogy az idei gazdag Bécsi Vásár kiállításaiban gyönyörködhessenek. Ennek eredménye az, hogy máris szép számmal jelentkeztek a Zalai Közlöny bécsi társaskirándulására. Ismételten közöljük, hogy a gyönyörű utat egy MAVART luxus, autócaron tesszük meg, amely 6 óra alatt van Bécslxn. Indulás szoml>aion, 7-én reggel, ugy hogy délelőtt 11 óra felé már Bécsben vagyunk. Vissza vasárnap este jö vünk, lgyt csaknem teljes két napot tölthet mindenki az osztrák fövá_ rostán; amely ezer látnivalóval várja az Idegeneket. Közös progranl nincs, de a résztvevők kívánsága szerint egy közös bécsi autókörutat rendezhetünk. A részvételi dij 22 pengő, amely összegén a beutazási és egyéb dijak is bennfoglaltatnak. Útlevél a társuskiránduláson résztvevőknek nem kell. Tekintettel a szépszámmal megindult jelentkezésekre és arra, hogy csak korlá\'olt számú utast vihetünk magunkkal, ajánlatos minél előbb jelentkezni. Jelentkezni holnap, szométon estig lehet a Zalai Közlöny szerkesztőségéén és a menet, jegyirodáén, ahol mindennemű bő-vebb felvilágosítással szolgálunk. A kanizsai tehervonat beleszaladt egy másik vágányon álló vonatba A szombathelyi törvényszék Ítélkezett a vasutasok felelt Szombathely, augusztus 30 Vonatkisiklásért pénzbüntetéssel sújtotta a szombathelyi törvényszék közveszélyes rongálás elmén Csordás József mozdonyvezetőt, Palotai Ferenc fűtőt és Szakonyi György vonatvezetőt. Az volt a bűnük, hogy január 13-án a Nagykanizsáról Szombathelyre vezető útvonalon Győrvár ái\'omáson éle\\ezettéki tehervonatukat "az ál\'omáSon vesz-teglő másik tehervonaté, bár előzetes értesítést kaptak, hogy nem a szokott vágányra futnak é, hanem egy másikra. Az összeütközés követ bestében Székely János mozdonyvezető és Szóllősi János vonatvezető megsérültek. Csordást 40, Palotait és Szakunyit pedig 30 -30 pengő pénzbüntetésre itél\'.e a törvényszék, de az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A t ügyész vádat eilíelt a tehervonat három vonatkísérője ellen is, ezeket azonban a törvényszék felmentette. Az Ítéletén a vádlottak megnyu« godtak és igy az jogerőre emelkedett. Áldott álapotban levő nők, ifjú anyák és többgyermekes ars\'O-nyok az enyhe terméazetes „Ferenc József keserüviznek már mérsékeli adagokban való használata által is könnyű és hig (irflléat, úgyszintén rendes gyomor- és bélmüködést ércek cl. Augusztus 88-tól szeptem-ber 13-ig tartó budapesti LAKBERENDEZÉSI VÁSÁR fiS KIÁLLÍTÁSRA váíárigaiolíánjok P 2.20-ért a Zalai Köalóay kiadóhivatalában beiiereshetók. Az Igazolvány 330/0-08 kedvezmónyet) tour-retour utazást biztosit a vásár látogatóinak. k8Mftskiw»*tWh tlgyelosébet Ha tatárainkat .toyegMoa leszállított árm kon árusítjuk. Hosszú .ejárstu hitel™ ls, kstmtmíutwen. Ko|*telu bútorára. bl\'. Ho[lhj Miklós ul 4. ssáto. Legalkalmasabb nagy választékban. Péntek Uudapeat L 17.30 Kiss Pál zongorázik. - 18.10 Sportközlemények. — 18.25 Az állatok titokzatos tájékozódása. (Fazekas István.) - 18.55 Hetényi Heidelberg Albert és Radó József szerzői estje. Köz-lemükódik Antal Erzsi és Kalmár Pál ének. 20 Külügyi negyedóra. — 20.15 Hangverseny. — 21.20 Hirek. — 21.40 Iíeszkárt zenekar. — 23 lantos Jenő jazz-zenekarának műsora. — 005 Hitek. Budapert II. 19 Világot jelentő deszkák. (Zsoldos Imre.) — 1030 - 20.10 Hanglemezek. — 20.20 Hirek. — 20.45-21.45 Cigányzene. Bécs. 17.30 Schubert: A-dur /zongoraszó náta. — 19.30 A rádiózenekar hangversenye. — 20.30 Szimfónlkusok. — 22.10 Tánczene. — 23.45—1 Heuriger-est. , Szombat IludapNrt I. 0.45 Torna. utána hanglemezek. - 10 Hírek. - 10.20 Pakots József elbeszéléseiből. «Alakok u falumból* —: 10.45 Mit nézzünk meg vasárnap. A Nemzeti Múzeum Népvándorlási gyüj-teményét ismerteti dr. I.ásztó Gyula. - 12.05 Hanglemezek - 12.30 Hirek. 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Bértha István szalonzenekara. -14.10 Hírek, áruk. — 10.10 Az ébresztő vödör. (Szegedi Boriska meséje.) i— JA 45 Időjelzés, hirek - 17 Fotocellák, fényelemek, Ikonoszkóp. (Zakariás Já-uos előadása.) 17.25 Kit és mit ldéz<\'k (Dr. Bánóczy Dezső.) - 17.10 Alvári Lőrinc énekel. — 18.15 A magyar nép táncai. (Dr. Szi-lády Zoltán.) — 18.45 Cigányzene. — 19 10 A hirós város.. (Szitnyay Zoltán.) - 20.10 A .Cigánybáró. 3 felvonásos oiicrett közvetítése a székesfővárosi Állat- és Növénykertből, a Bu da|,esil Szhnfónikus Zenekar cíőadásá-bon. Irta Jókai Mór és Schnltzer Ignác. Zenéjét szerezte Strauss János. Rendező dr. Dalnokv Viktor. — A;- I felvonás után kb. 21.20 Hírek. — A II. felvonás után kb. 22.25 Időjárásjclcn-tés, versenyeredmények. — Az előadás után kb. 22.40 Hangverseny 23.15 pataky Vilmos jazz-zenekarának mü soora. — 0.05 Hitek. Budapest II. 17.05 V. Krausy. Ilonka <V- Pártos Ödön zongora-liegcdü szonátákat adnak elő. — 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.35-19.30 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. — 19.35 A Dobogókő (I)r. Strömpi Gábor.) — 20.15 Hliek. — 20.45-21.40 Cigányzene. Béea. 12 Goldmnrk, Klenzi és Korngold-op«rák lemezei. — 13.10 Strauss R : Hősi é!et (lemezeken). — 14 Giauninl szoprán lemezei. — 10.05 Mandolin-zenekar. 17 Tánclemezek. — 19.15 Beethoven: Ftdeiio, kétfeiv. opera \'A salzburgi ünnepi játékházból. — 22.05 A 2. gyalogezred zenekara. — 23.45—1 Tegnapi és mai divatos jazzmüvek. LlUUTAHrtAriiVi\'i...................................... — Női cipő újdonságok gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az «ldeál» cipőáruházban, Fő-ut 12. szám. ZALAÍ közlöny A Göcseji Hét programja Zalaegerszeg 50 éve megyei város. Az évforduló alkalmából a megyeszékhely Göcsejt Hetet rendez ős ennek kc-reteoen bemuialja a fejlődő város élé1-tél, iparát, kereskedelmét, termelvé-nyeit és a göciCji nevezetességeket. A Göcseji Hét, amely augusztus 31-től szeptember 10-ig tart, szombaton ün ncpélyes istentiszteletekkel kezdődik, amely után diszkózgyüléi \'.esz a városházán.. A Göcseji Hét keretében .számos kiállítás* is lesz lígerszegen. Az első nap (szombat; programjához/ a már fentemiitett diszközgyülé-en kívül az azt követő díszebéd és este a Karácsonyfa Egy\'.et gardeupartija tartozik. Szeptember l-én, vasárnap zenés ébresztővel kezdődnek a tulajdonképpeni ünnepségek. 10 órakor iosz a péprajzi, ipari, háziipari, kézimunka, kereskedelmi, mezőgazda ái 1, gyümölcs, borászati, kertészeti é-s ámatőrfénykép kiállítások a Notre Danu- zárda összes tenneil>en. Ug\\a i t van a Göcseji Kép-tárlai is, amely ugyancsak vasárnap nyílik meg. Ezek a kiállítások egész héten át nyitva maradnak. 11 órakor lesz az országzászló felavatása, majd dó\'ulún fél 3 órakor a Z«lamegyei l|>artcslü!elek Szövetségének nágygyü\'óse az ipartestületi székházban, amelynek részletes programjáról már irtunk. Délután 4 órakor lesz a Zffamegyci I)a\'oskerület vá\'ogató versenye és a Kustánszegi Bokréta bemutatója a Mo\\e H|x)rt\'.elepcn. Szepteml>er 2-án, hétfőn 9 órakor u iqagyar Ebtenyésztők Orszájjos H^y-sülete állal rendezett ebkiállilás meg-mitá-sa a régi vilianyielejicn. A kiállítás csak e nap van nyitva; l;él tiz órakor kezdődik a mezőgazdasági kiállítás kerelébcn díjazással egyliekö-tölt tenyészállatvásár, amelyet Darányi Kálmán földművé ésügyi miniszter nyit meg, aki vasárnap este érkezik Zalaegerszegre. 10 órakor lesz az egerszegi felsőkereskedelmi iskola 50 éves emléküu-he|>e ós u végzett tanulók érettségi találkozója a kereskedelmi iskolában. Fél 11 órakor kezdődik a zalai jegyzők nagygyü\'ése és este fél kilenc órakor a Rárány-szállóban a Murgács-da\'.est. Szeptember 3-án, kedden délelőtt 10 órakor lesz a vármegyei tanitók ván-dorgyüése a megyeházán, fél 11-kor pedig az Egerszegi Ügyvédi Kamara gyűlése. E nap érkeznek a szállodások és vendéglősök, akiknek este Bárány-szállóban ismerkedési estjük lesz. Szeptember l-én, szerdán 9 órakor istentiszteletekkel kezdődnek az ünnepségek. 10 órakor a Magyar Szállodá sok, Vendéglősök, Korcsmárosok kongresszusa a megyeházán, utána díszebéd, majd délután 3-kor kirándulás a környékbeli szőlőkbe. Este az Alsó-erdőben erdei mulatság lesz. Szeptember 5-én, csütörtökön a szál lodások ós korcsmárosok kirándulásra mennek \'ba^lcára és , Balatonfüredre. A délután programja; ,r> úrtikor a [}e-c-salihegvcii a Bődy Zoltán alispánról elnevezett kilátótorony felavatása, Este a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet-ségénekismerkedési estje, akik másnap, pénteken, haiodikán tartanak vándorgyűlést a vármegyeházán dtyt\\u 1 <>mi kezdettel. Szeptember 7-én, szoml>aton az ()r szágos M%ar Kertészeti Egyesület vándorgyűlése a városházán, 12 órakor a hősi emlékmű megkoszorúzása, 1 órakor közös ebéd, majd fél 3-kor a helybeli faisko\'ák megtekintése. Este nyolc órakor lesz a ezred, zászló ünnepélyes fogadtatása a pályaudvaron, majd utána bajtársi va- csora. Szeptemltfr 8-án, vasárnap 10 órakor a zab 1 polgári iskolai tanáro\'.t közgyűlése. Fél 11 órakor a Revíziós harang torony felavatása, ünnepi beszédet itt Herczeg Ferenc mond. 11 órakor a 48-asok tábori miséje, majd a 48-as emlékmű leleplezése. A vasárnapi lálnivxilókat a fél 3-kor kezdődő zalai tüzoltóverseny és a 4 órakor kezdődő nemzetközi labdarugómérkőzés teszi változa. tossá. Hétfőn, 9-én 10 órakor érkezi\'í be a Göcseji Csillagtura. 11 órakor a mérnökök és építészeknek les a vándorgyűlése, amit közös ebéd követ. Kedden. 10-én a Göcseji Hét l o« fejező napján 9 órakor uu\'ótunn kezdődik Göcsej legszxilb rí szóin keresztül Nováig, ahol népünnepély lesz. Délután 6 órakor lesz a Gö_ cseji Hét ünnepélyes l«zárása, este pedig göcseji áldomás. A Göcseji Hétre 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet utazni a Göcseji Hét igazolványa alapján (ára 1.50 P), amely a menetjegy-Irodában szerezhető be. Ez igazol vánnyal a kiállítások is dljtalanuí megtekinthetők. Hogy fest valójában a „sport-drágltás" ? A nagykanizsai sportegyesületek vezetőit ezúttal igazán nem érheti; gáncs, mert minden lehetőt elkövetnek, hogy. a sportnak hódoló közön* ség igényeit teljes mértékl>en kielégíthesse, ezúttal kettős bajnoki mér-kőzéss l kedveskedett a nagyérdemű közönségnek. Hogy cz mekkora ál dozalot jelent, azt csak az tudja értékelni, aki kissé betekint a költség, vetésbe és akkor nem hangzanának el jobbról-balról is a keserű kifakadások, hogy még a sportegyesületek Is drágítanak. Azt mondani sem kejl, hogy nálunk az amatőr egye sületeknél nem a nyerészkedési vágy vezette az egyesület sorsál Irányítóinak gondolkozását, amil or hosszas töprengés után rászánták magukat a helyárak felemelésére* akkor, amikor egy mérkőzés helyett kettőt hozlak a programba. Az eddigi 80 fillér helyett 1 pengőt fi« zotni akkor, amikor 20 fillér dijtöl b. lettel még egy mérkőzést láthat a futballrajongó, igazán nem nevez* he tő- soknak, tekintettel arra, hogy az előmérkőzés költsége majdnem akkora, mint a másik sorra k rülö mérkőzésé. Mind ezen kifogások elkerüléséi gondolta a Zrínyi TE vezetősége akkor, amikor az NTE-hez hasonlóan Ix\'vezeti az 50 százalékos kedvezményrendszert azon t.igjai részére, akik a havi 50 fillért minden hónapi,an hajlandók megfizetni, így havi 50 fillér megfizetése mellett mindenki az egyesület labdarugó szakosztályának pártoló tagjai .soráig léphet, mellette fé\'áron látogathatja a Zrínyi TE összes mérkőzéseit. Állandó tagfelvétel Tiittő fotó-szaküzletében és vitéz Tóth Bélánál. Kettős mérkőzés lesz vasárnap a Zrínyi sportpályán Az előmérkőzés kezdete délutáni fél 3 órakor, melynek kere\'élen al NTE II. csapata a DVOGE II. csapa-tával méri össze erejét. A mérkőzöl méltán megérdemli az érdeklődési, mert az NTE csapata csupa tűz,-fiatalokl>ól áll, akikkel még lesz alkalmunk rövidesen az elsíQésa-patban Is találkozni. A DVOGE csa. pata pedig már éveken át a pécsi szövetségi dijmérkőzéseken £s -zí. kovácsolódott együttes és legtöbb jük már az első csapatban is több ször szerepelt. A nap szenzációja a Zrínyi DVAC mérkőzés, am -lyik a kerület legérdekesebb mérkőzésének számit. Egyforma erősségű és összetételű csapatok küzdelme, melyben a na-gyobb szív és küzdeni tudás dönti el a mérkőzés sorsát, l)őven szolgál. tat majd izgalmat a futliall hlveii nek. Azonkívül vizsgája lesz a kéí stílusnak is. amit a csapatok játszanak. Amint hírlik, erősen fogúd, koznak a Zrinyí lx-rkeil-en. hogy a tavasszal elszenvedett vereséget ezúttal alaposan megfizetik a DVAC-nak. Ahogy mi ismerjük a Zrínyi játékosokat, el is hisszük, hogy leváltják a szavukat, különösen az. után a fogüdalomtétel után, amit u csapat tett a szezon megkezdése előtt. Ugyanis a jelszó a Zrínyinél, amint egy bizalmasunk megsúgta, az idei szezonban győzni vagy meghalni a kék-sárga színekért. Ezt természetesen nem szószerlnt kell venni, hanem értékelni kell azt az "Hhalározást és küzdeni akarást, amit ez a fiatal, de lélekl«n erős együttes kifejt és ki akar fejteni az elkövetkező szezon elején. Meg akarja mutatni, hogy semmi ár mánykodással. semmi erőszakkal LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatbizományos irodahelyiségüket Városház-épül léből Sugár-ut I. sz. alá (Blankenberg-házba) helyvxték át. M<8 193a augusztus Jl nem hagyják magukat és ha kell/ az utolsó erőfeszítéssel is, de sport, szerű kei-etek közt maradva, dia-< dalra juttatják a Zrínyi színeit, hogy méltók maradjanak Zrínyi Miklós nevéhez. A békauszástól a világrekordig Valamikor ré&en csak egyíélc úszás-mód volt, a mellúszás, amelyet az ember (valószínűleg a békától lesett el. Apáink még csak ezt az úszást ismerték és csak a mull század végén akadtak merész ujllók, akik már nem a viz alatt párosan lökték előre karjukat, hanem azokat kiemelve, felváltva csinállak a kurtempót. Nem tudni miért, de sok lielyen matróz-úszásnak hívták ezt a tempót. Azután 1900-ban mcgjefent Eurói>a vizein egy ausztráliai uszó, Cecil Ilealy, aki valami csodálatos módon haladt előre a vizén. Karjait felváltva csapta előre, mint akkor már az európai úszók is, de míg azok ollózták lábukkal, vagy csak egyszerűen maguk után húzták — mint a magyar világrekorder és világbajnok Halmay Is - addig Healy nyújtott lábakkal csapkodta a viJ*| cs oiynn gyorsan liaiaut erőie, hogy abl>an az Időben verheletlen volt. Ez vofl u "lKaly-lcmpó, amelyei ma crawb nak neveznek. Fz az uj usjjáMiiód valóságos íorradaíniat idoztfl elő, lassankint az egész világ megtanulta és ez a valamikor lenézett, úgynevezett tyitya-uszás tette lehetővé a mai csodálatos eredményeket. .3 ,Ma már csak nagyon öreg urak csodálkoznak, ha ezt az uszótemoót \'látiák. Az úszósport modem törekvései arra irányulnak, hoj<y a fiatalság mind-jáit e^íe\'l a rendszerrel tanuljon meg úszni, mert ez .sokkal könnyebb is, mint a régi tanítási eljárás. Ennél nincs szükség kötélre és |>óznára és a tanuló már az első |:ercbcn megszokja, hogy a vízben a maga fc re jé re támaszkodjék, nem fog tehát megijedni a víztől akkor, ha ncin érzi derekán a kötelet és nem látja maga előtt a póznál. Az egész úszásnak különlicn ez a titka: nem szabad félni. Aki nem veszedelmes ellenséget lát a vízben, hanem nagyszerű és egészséges sportolási, szórakozási leiictöséget, az hamarosan rájön, hogy minden erőlködés nélkül fennmaradhat a viz szenén és akkor már — tud/ is úszni. Persze azért helyes \'és szükséges, ílogy valaki 11c csffk Ihblckolni tudjon a vizl>en, hanem rendcsen tanuljon meg usziti. Ezt a célt szolgálják a Magyar l\'szó Szövetség tanfolyamai, amelyeknek ez a céljuk: .Mindenki tanuljon meg úszni!. Évente sok száz magyar eml>er fullad vlzl>e. Olyan kevesen vagyunk magyarok, hogy egyetlen emliért fem nélkü\'őzhetünk. Nemcsak önmagával, de hazájával szemben is kötelessége nílndenkinek, hogy aszni .megtanuljon. A szövetség képzett uszástanilói végigjárják «z egész országot, sor kerül minden városra és csak azt kérik a közönségtől, hogy forduljon bizalommal hozzájuk. Mindenki tae.uljon meg úszni. Utazási kedvezményt biztosító vásárigazolványok a Budapesten augusztus 28-tól »zep-tember 13-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérérj, lieszerezhetők lapunk kiadóhivatalában. Az Igazolvány 33 százalékos kedvezményes tour-retoűr utazásra jogosltja a vásár látogatóit. Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt. Ha minőségre súlyt helyez, viseljen Mlltényl-clpőtl Intézeti és iskolacipők nagy választékban Nliltónyi Sándor és Fia cipöáruháza, Fő ut 2. sz. Városház palota. 1935. tugiuitm 31 íAUUtoZLOmr ISKOLA-CIPŐKET ez évben Is legolcsóbban vehet az „IDEÁL" cipóüzletben F6 ut n. izém. _ (4jj as ünnep Z.i!,:eg*rsz*,e»i) Meg. irta már a Za\'ui Közlöny,\' hogy u Zalaegerszegen tartandó Göcseji Héj tel kapc.<*>lntt>an ft °-s- ós kir. "-18. oya\'ogezred cserszegi halotljai emlékének em\'ékmüvet Al ított, amelynek le-leplezésére most szeptember 8-án krül «or. A |e;ep!ezé«i ünnepély részlete:; ,ml.sorf» a kővetkező: Szeptember 7-én, ,s«>mbaton e>te 8 őrsikor az eziedzászló és a különvonat fogadtatása, uUii.a ismerkedési est. Szeptember 8-án, vasárnap G órakor zenéi ébresztő. 10 órakor a 18-asok küldöttsége megko-szorozza a hősök emlékművét, utána felvonulás a Move sporttetepre, ahol 10.30-kor üimC|-.é\'ycs tál>ori mise lesz, amelyei dr. liaász litván tábori püspök pontifikál. 12.30-kor a 48-as emlékmű ic;e\'plczé«. Az emlékbe JíJdet a Hiszekegy után Finia József mondja, majd utána iciszólal dr. vi óz An\'Atlaivi Nagy István, a Honsz orsz. elnöke, Eger-szeg képviselője. I-tkkor vitéz Pacor József ny. altábornagy, az ezred volt liarancsnoka az emlékmű méltatásával átadja a müvet Zalaegerszeg városának, Czobor Mátyás polgármesternek, A koszorúk elhelyezése után a diszes ünn«pség diszmenettel ér véget. (MarseilW vrtwlégek NagyUsiniz-án) Szombaton délután 7 órakor egy ujabb niarseiliei vendégc-\'oport érkezik autómon Nagykanizsára. A Centrálban táviratilag foglaltak szobákat. A szom-hat éjszakát Nagykanizsán töltik. Vasárnap folytatják aljukat a Balaton felé. - (A jalil l^yzűk kőifcyülóse é:< nó!»est)e) Egerszegen a Göcseji Héttel karcolatban .i Zalam«gyei Községi és Kórjegyzői Egyesület szeptember 2-án fél 12 órakor a megyeházán közgyűlést larl. A közgyűlésen több, a jegyzőket érdeklő tárgypontot tárgyalnak le. A jegyzők bclekajKüOlódnak az egerszegi ünnepségekbe és agyamon ip este fél 9 ómkor az Arany Bárány szállóban nagy magyar nótaestet rendeznek, amelyen tóbb kitűnő művész melleit Murgács Kálmán nótaszerző is fellép. Az est tiszta jövedelmét a jegy- "" árvaház-egyesület javára fordítják. — (Kibővítették a bülato\'ozainárdil állomási) A Máv és a zamárdii érdekeltségek közös erejével kibővített állomást most adták át ünnepélyes keretek közt u forgalomnak. A Máv bu-dai-csti üzteivezelő égének kiküldöttein kivül jelen volt az átadásnál a nagykanizsai osztály mérnökség vezetője, Kanlczer Ernő főtanácsos ls. Köszönet A daloskerület vezetősége, vala-minj az Irodalmi és Művészeti Kör elnöksége ezúton mond hálás köszönetet a dalosversenyre való elutazás költségéhez való hozzájárulásért a következőknek : Magyan Nemzeti Bank nagykanizsai fiókja 30, Nagykanizsai Takarékpénztár 10 Bankegyesület 10. Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár 10, Néptakarékpénztár 10 pengő. — (Maghalt a 48 i.lol é ezred, kflrlfiar) A cs. és kir. volt 18-as gya-logezred nagy családját gyász érte. Holublcs László nyugalmazott tiszt-he\'.yef.es, az ezred utolsó küitösc57évcs korában Balatonfenyvesen váratlanul elhunyt. Az ezüstkürt elnémult, uz ezredkürtös, aki annyiszor fujt bárdi {fiadót a dicső:éges johamokkor, örökre megvált érces hangszerétől. A -Jtegi-mentsliornist elnémult és nem vehet már részt a IK-tuok szeptemberi sora ko/.ójában, amikor bizonyára könnyes szemmel fujt volna bc\'.e utolsót ko-|X)lt kűrijébe. De a csaták l\'ra máskép határozott. 0 már felülről fogja nézni a 18-iuok sorakozóját. Az ezred minden tagja.osztozik ar e.hunyt utolsó ezredküitös liozzá.urtozóiuak gyászában. — Kitűnő m\'nőiégil szövetmaradékok lakolás gyermekek részire, jó méretekben uagyon olcsón kaphatók Schütznél. — (Me(je^yezis el zár.il a cipészek bérmjo/tfilnn) Csütörtök este összeült a munkásság és az iparosság az ismeretes cipőipari l>érmozgalom ügyében Papp Oszkár elnöklete alatt. A munkásság képviselői utaltak arra, hogy a mostani munkabérek mellett a legjobb munkás is .hetenként legfeljebb 21 pengőt tud keresni, mert több mint 10 pár cipőt nem bir készíteni, u nagy-állag azonban nem keres többet heti 8 pengőnél, ebből pedig csa\'ádot fenntartani nem lehet. Békés eszközökkel szeretnék a kérdést mfcaotdaul, dc amennyil»en ez nem lehetséges, akkor a szlrájk legyveréhczV kénytelenek nyúlni, Papp elnök utalt arra, hogy sztrájk c elén nemcsak a munkaadók, de még jobban a munkások éreznék a gazdasági következményeket és Így nem szabad ehhez a fegyverhez nyúlni. A munkaadók u legteljesebb megértéssel visclietnck nlunkásaik Iránt. Majd megindultak\' a tárgyalások a munkálok \'és munkaadók \'között\', míg egészen jelentéktelen differenciáig eljutott^. Meg vagyunk róla győződve, liogy az érdekelt vásározó ij>arosokon rftem fog múlni, hogy a munkásság Városi Moiflé Aug. 31.—szept. 1. Szombat—vasárnap a« é» 2 legnagyobb filmje egy műsorban. GRETA GARBÓ éa GÁL FRAHOII \' Krisztina királynő A világtörténelem egyik legnevezetesebb és legérdekesebb szerelme. A szórakozás csúcsa! II. A magyar tárgyú Nádas-vigjáték — „Nagy cipőben kis fiu" filmváltozata. Csupa humor és szellemesség. Figyelem! A műsor hosszúsága miatt az előadások szombaton 5 és fél 9-kor, vasárnap 3, 6, 9-kor. A szombat 5 órai előadás filléres I méltányos követeiéséliez jusson. A l>éntck este összeülő egyeztető bizottság valószínűleg már teljes sikerrel zárhatja ülését. Ilofriehter Kinmia a tanítást megkezdi, növendékei je\'enikczzenek. Csen-gery-ut 31. — Legújabb őszi női és férfiszövetek beérkeztek. Sláger Divatáraház. — IHipAiuiU, mamának és az egész családnak Miltényi cipőt veszünk. — Paplanok, flanell és gyapjutakarók nagy raktára Slnger Dlvatáruház Kedvezményes ulazások Megígértük olvasóinknak, hogy Időnként leszámolunk a Nagykank zsáról Igényije vehető kedvezményes utazásokról. Jelenleg a követ, kező kedvezményekről számolhatunk bc : Budapestre jelenleg 33 százalékos utazási kedvezmény az öszl Lak-l>e rendezési Vásárra. szeptember 14-ig. Szcptemler 28-81-lg 60 százalékos vasúti kedvezmény a katolikus nagygyűlésre és a keresztény Iparosok nemzetközi kongresszusára. Zalaegerszegre B0 százalékos uta. zási kedvezmény a Göcsei Hétre. Érvényes augusztus 31-től szeptember 10-ig. Ezenkívül Veszprémbe és Siófok, ra van 60 százalékos utazási kcd_ vezmény. Jegyfüzelek és bővebb felvilágosítások a menetjegyirodában. — örülj a k«|nkuri«V-rt^iv.Ul.. ölyan ellentmondás, amelyben rengeteg igazság van. Van a vcnenynek sok olyan oldala is, amely hasznos a kereskedő számára, — sőt egyenesen szükséges is. Hogyan hasznosítja a konkurencia előnyeit az üzletember: erre tarijt a Heklámélet uj száma, amely dr. Vajda István, dr. Hermann-Cziner Alioc, Bc dő István és mások ériékes és nívós cikken hozza. Négy oldalas, mélynyomása kirakatrovat szebbnél-szebb ki rakatké|>ekcl közöl. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfizetési ára ,egy évre 12 l»engő. Kiadóhivatal: Budapest, V., Lipót-kórul 9. Kérjen mutatványszámot! — Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, lia azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, flanell takaróval kiegészilL — tatéuBll éa Iskolacipőket Miltényi cipőáruházban veszünk. Férll- ésa gyermekingek Nőj fehérnemliek Kötött-és divatáruk Jó\'minőségű nő[harisnya Pl — Férfi sapkák 80 f-»i őszi női kalapuldonságok, iskola táskák LIOOLC8ÓBBAN BRONYAI D IV AT A RUHÁZ BAN HORTHY M.-ÚT 1. — (Les.á\'.li\'ották az apagyilkos büntetését) Borzalmas aj>agyilkosság történt ez év márciusban Mezőookonyán. Pap Gergely József ősszckülönbóz.Mt apjával, akit a verekedés Itcvében megfojtott. A kaposvári törvényszék az apagyilkos gazdaiegényt 8 évi "fegyházra itélte. Fellebbezés folytán uz (ügy a pécsi láblálioz került, a|»l Pap Gergely József büntetését 5 évi fegyházra szállították le. — (Háromnegyed nyolckor taihil a hévízi autóbusz) A Nagykanizsai Autó-buszvállatat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. As autóbusz az utasok kérésére most míg korábban, háromnegyed nyolc ómkor indul a C<ntrál előL A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbuf* vezetőjénél. — T8r81k8i6k, damasztáruk, váaznak, ■lftonok állandóan du« választékban Slnger Divatáruházbán. Nép Hoifló. Augusztus 31-én és uept. l-én. Szombat—vasárnap Uj film I HAROLD LLOVD esévi nagy filmje A diktátor r.;?:;;;b4\'u Herold Lloyd partnerei: Una Markai éa Allén Dinohard. Legújabb Híradók Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, SO filléréé helyárak. o ZALAI KÖZLÖNY 1935. autimteu 31. m B1 mim A nagykanizsai Iparos (Wgílyzö kStgyBlése Elénk érdeklődés közepette tar totta raf| évi Mtegyülcaét a nagy kanizsai Ipartestület Önsegélyző Hlk-lszövatkezele Papp Oszkár ipar-teattleti alelnök elii8klefc> aluli. Adlovits Feftnc ter>sz1elte elö a pénztári kimutatta. amely igazi kepéi adja annak az áldásos működés, nek. amit az tpapreaág ltörélien az Önsegélyző kifeji. Az V. évtáreulat ls kt>. 25.000 pengő forgalmat ért el, ennyi a kihelyezett kölcaönök fisszege. A közgyűlés 6 százalékos osztalék kifizetését határozta el. Az tiredmértyazátnla 1011 pengd nyereséget tüatelt fel. Különösen jótékony haljssaü vaui a kölcsön visz s za tize lesének módja, ainely heti visszafizetéssel történik. A |elentés-bői megtudjuk azt ls h -gy az Önsegélyző taglétszáma napról-napra gyarapszik. A közgyűlés a vezetőcégnek a li-gtcljeael\'b elismerését éa köszön.\', tét felezte kl áldozatos és fáradságos munkájáért, amellyel évről-évre lobban kifejleszteni igyekszik az intézményt. Ttraáartfaifa Irányzat: gyeng/bb, forgalom: mtnékelt. Suu II.i... n-es 1530-15.-0 78-11 1540 -1585, 78-e. 1555 -\'580 90-11 1570-1590 (tnnlnt. T7-«i 1470 1485 78-a. 1485-1500 791!. 1500 -1515. 80-a. 1515-1525 — Ron pnlridélil 14-00-1410 i>éi 1415-14 35. /.»b u| iSiip 16 W -16 50 T»«-\'f f Hiiánl.H köiép ab bpcst 14-60 1475. Kiadja ■ laptataJdoniM Kftifaitfutgt Rt. Ont.ihwc ttyooKla é.Déhalal Lapkiad\'. Vállalata Nagykanlulu. F.ltlSi lUdói Zalai Károly. tataion i Nankaatua 78. aain. Holherr—Schranlr—Clayloo — Sbuttleworlh gyirlmanyu ekék koimánylemez-caapágyalkal, • " keték-«Kyakka\\ iz uj liputok SnmQ-kfidft zilio ÓMl. boronAk 2 lígu és3 tagu, könnyű él nehéz kivitelben. vetöqépek k mlti- és totórendizcrben. Dar*l4k. linakaa4|M, •aKbaaák. blMarteak. H.p..iadk- Hultt.étMvb. Kaphatót é- niagleklnthPlM oagykaalml terakatábaa: Ország József ■11, -It\'ilT*. Biváag^UUaalaamk, Nagykanizsa, Krzsébet-lár W. (A biróaág mallBtt.) Tdeloo K)0. I--UUUlUIil.-1 I mindenki • helyi kereakodóknél I és Iparotoknál «xer«ue be I I Mindenáron támadni akar a négus környezete Laval vizsgálóbizottság elé szeretné utaltatni az olasz—abesszin ügyet Páris. augusztus 30 A francia külügyminisztériumban tovább folynak a tárgyalások az olasz al«sszin ügyre vonatkozólag. Az angol nagykövet Laval\'al tárgyal Eden genfi útját megszakítja Páris-!>an és szintén tárgyalásokat fo^ folytatni Laval\'al mét^gyszer és utoljára a népszövetségi ülésszilf előtt. A lapok értesülése szerint Laval-ndk az olasz és angol nagykövetek-kel folytatott tanácskozása nem tisztázta az a_ngol és oi\'isz ellenté. teket. Laval álltólag azt javasolná. ho^y vizsgálóbizottság vlzs gólja kl az ügvet. Eszerint a népszövetségi ahpokmány 15. cikkelye alapján akarják elintézni a viszály ü^yét. Abesszínia támadni akar London, augusztus 30 Az alicsszin császár körében lévő szélsőségesebb elemek és a császár között nézeteltérés támadt. A szél 1 sóség\'-s körök mindenár* n az azonnali támadás m"llett vannak, de a császár kereken meg\'lltot\'a. hoiy I ármilyen módon olisz-eMeres ma-t?a\'artásukkal sulyosl i\'sák a hely« zeiet. Mussol-\'ni hadseregében bízik Páris. augusztus 30 Mussolini kijelentette, hogy feltétlen I izik az olasz hadsereg át-ütócrejéten. Marhatolvalok követték el az ujabb határlncidenst Addis Abeba, augusz us 30 Al>essz|n körökben a francia Szomáll föl*n történt la\'árinci dcnssel kapcs\'latbanr ugy tudják; hogy az a törzs, amely átlépte a ha^irt, francia gyarmati toriibtről tört l.« Abessziniáta, ahonnét marhát akartak lopni. Az al>essziii la k. sság között rgyetlen kaona sem volt ugyan, de ennek el\'enére vlsz-szaverték a letörést. öngyilkos lett, mert keveset fizetett r a biztosító Két héttel ezelőtt egy kéményből k\'.-pattanó szikra felgyújtotta K le kos M-ter 35 éves gyulai gazda házát. A nádtetős ház a nagy szárazság miatt szinte |>erc«k alatt leégett és a szó lcrf.z«ro-sabb érteiméiben véW, romhabnazzá vált. Elekes Péter lüzkárát bejelentette .« biztosító társaságnak, amely a napok-Imn szállt ki felülvizsgálatra. Mint liánkor szokásos, különböző kifogásokkal álltak elö és végeredményben a gazda o\'yan kis összeget kajott volna a biztosító társaságtól, amciből nem hogy a liázát, hanem még a tetőzetei nem tudta v0tha újjáépíteni. Emiatt a gffzlla annyira elkeseredett, "hogy öngyilkosságra szánta «i magái. Elkeseredve |>anaszo(\\a a szomszéd dóknak a biztosító társaság eljárását. Kijeientelte, hogy nem tudja túlélni azt, hogy tönkre ment, nfert hiszen nblxil a kevés fisszegből, amit " tüz következtében kap, nem tudja hajlékát újra felépi\'.eni. Hiába vigasztalta felesége a fiatul gazdát, nem használt semmit. Hétfőn n^nniwm korfri felkelt Klekes Péter, kiment n ház mögötti kertjébe és egy körtefára kötőfékkel felakasztotta magát. Heggel fél 8 óra tájban talált rá fc-le>ége az öngyilkos eml>eiTC. Levágták a szomszédok segítségével a fáról, orvost hívtak, azonban Elekes Péteren már nem lehetett segíteni, mert halott \\x>lt Az öngyilkosságról értesítették a gyulai lendörsé^et, ahonnan bizottság szált ki a helyszínre. Tekintettel arra, hogy minden kétséget kizáróan öngyilkosság íTirlénl, a lendörség a gvuluí ügyészségnek nem tett előterjesztést Klekes Pét«r holttestének a fellwncolá-áru. Megérkeztek a Standard " Orion Telefunken Philips rádióujdonságok u^. üytoxata. Bemutatás: Szabó Antal rádió- és osillár-Uzlelében. - APRÓHIRDETÉSEK ürrsrt^rj ■ mé I fiu* M niMr. mM»______ 0 itMf 40 MUt. DlAkot a jövő Iskolaévre taaulminW Iclügvelettd, családi bánásmóddal, minta, Iskolához közel eső, csendes házban, tet-Jet ellátásra elfogadok: Rozgonyl-utca 19 ■atonatlutl és aftlaitl szabályszerű sapkák minden számban nagy vá-lauték Beleznalná1, Sugáf-ut 53 3120 Jószáru harlanyált f«J«IUa»« mmn özv. Csizmadia Lajoané, Kózaa-u. 21. * Iráaaifal •fosén alatt lapunk nyomdájában Sírbolt építésit olcsón vállalom. I 4,| jéUlléasal. Kováca, Király u. 33. 2788 Efrvsxobá* VafcAa Osszei mellékhelyl-sétjrel november 1-re esetleg előbbre Is kiadó Kölcsey-utca 17. 6 Kalaaal é* •gyanraháiatl \'Ikkek ltíntffyobb választék és legoksóhh beszerzési forrás Beleznalnál. Sugár ut 53. 3121 Cilnoa 1 vroba-konyha. előszobás lakás azonaal klaKlé Sugár ut 53. 3122 Dnnsztba való szilva és egy bőr Iskola-láika alarfé, Vörösraarfy-u. 20. * Két kütönbeUratu szoba bntprhasználat-tal. lehetőleg két ur részére azonnal M- méé. Clm a kiadóban. 3152 Egyszobás udvari lakáa azoanalra, tgy pedig novembene klsdó. Kossuth tér 3. 3151 Uja4«*eaias* esti és nappali ámításra felvétetnek a Hoiváth ufiágboltba. Egy drb l-es száma aéaataaafcréay jutányos árban eladó. Schleslager va»»««-reskedó, Efzaébet-tér. 3146 Szenzációs újdonság! Megérkezett a .Jessl" harlaayaraoaaxtó. Nem stoppoljuk, hanem ragassnik a harisnyát Kapható szerdán és pénteken a piarcon a fogházsal szemben.__3143 Falazatiba varrást, szabást, rajzolást tanítok Tandíj 15 pengó. Párisi mr. deliek után a lejjsxebb angol- és handa ruhák olcsón készülnek. — Bároo-sialon Horthy Miklós ut II. • Két Uláklaéayt vagy fiat teljes ellátással és Instrukcióval elfogadok, Petőd-ut 48 3IG0 Külön bejáratú csinosan ba orozol I utcai szoba fttrdössoba használatul, a város belterületén a ionnal kiadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 3159 tanoncot felvesz Brsndl ■aaáat, vasalást vállalok Hunyady-utca 27. 1 • ^M*yrar-ntca 92 számú ház Julányosia A .Haralta* sötódében van a legjobb kllll, zsemlye. Akarja, hog/ Jót egyen? Kenyeret is ott vegyen. • Elfayaaatatáa, monográmhlmzés, legújabb mintákból . fehérnemüvarrás •■aat varródéban, Eötvös- tér. • Nsgy bsrasplaos és raktAHialyl-aé« kiadó Caenfery ut 22. • Rakott tBzhely |2 sütóvel. vörösréz vix-mdegltóvel alad*. Vida kalapüilet. \' óazi divatkaaatyttk készlUse, ala kitások, Javítások Szegő Olga kesxtyümü helyében Eötvös tér. * Egy szoba minden mellékbelyiséggel atoonal kladé, HuszU-tér 7. * ■agklskatA kifutólányt uept. l-ére fdvtsiek Kadlcs Ilus. Moilhy M.-ul 4. • Qyön)örü máltai Théza és Filé áfyttrl-"ilők aladék Mlléres Ozsonnázóban, Er-\' sébet-tér. * Veszek kaaaaált »arróaép«k«t, karékaArskat. Haunált siAI karék- pérp Jókarban. eladó. Havat. Deák-tér. * Llkaxalr, garantált tiszta, eladó Pdéll-ut 86. Telefon 56. 3162 BaJérdaB, megbízható, önál\'ótn fózd kerestetik. Jótsef lőherceg-ut 36 3161 Jókaiban Isvő második clmnazlsU könyvek aladók. Sugár ut 3. I Köiftudaaátf K.-T. Outeabtfc Nyomda és Dátsalal Laptoadó VállaUta.kteyvoyoDdálákaa, Nagyteatsaás. (Falalóa Biletvezctő Zalai Károlv-f |