Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
55.76 MB
2010-02-16 20:41:29
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2141
7767
Zalai Közlöny 1935. 249-272. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
75. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


Ara 1? Hliéf
Ma 8 oldalas képes mellélclei 1
75. tvtolyvo 249. giftrn Nagykanliw, 1936. november 3 vasárnap
" . \' \' I n lin ii i i
ZALAI KÖZLÖNY
Felelő* sierkesztő: Barbarlts Lajoa
Előfizetési in: tij Ura I peatfi 40 Wt>. SurkesxtMgl H Ebütlnbl Maloai » m.
A kisgazdapárt csődje
Egy héttel ezelőtt még pergett a dob, szóltak a harsonák, nyilatko-zalpk röpködnek a levegőben, szenvedélyeket felkorbácsoló beszédek hangzottak el az ellenzéki pártvezérek ajkáról. Hirdették, bogy most jón, ami még »«em volt, a nagy tor nászmutatvAny, az uj y^litsztés, a mikor megmutatják, hogy a reform politika elvesztette népszerűségét s az ország többsége zárt sorokban norakozlk fel az ellenzéki politika mellett. Különösen a független kisgazdapárt volt hangos s pártvezére imilt vasárnap mondta ol egyik olyan beszédét, amelynek a legel-vakultabb ellenzéki politikához ls méltatlan hangja őszinte szomorúsággal és aggodalommal töltött el
pártktllönbiég nélkül minddi józanul gondolkodó polgárt.
Azóta eltelt egy, hét, lezajlott a szavazás, nyilvánosságra jutottak az eredmények í egyszerre elhalkult a harci Jtaj. A bukott vezérek és megvert seregek észrevétlenilllgye-keznek eltűnni a süllyoatőben, hoffy a karvélemény- ésrrc ne vegye poll-tikáluk csődjét és bukásuk nagyságát. i
Az eredmények azonban fennen beszélnek. Egy nyílt és két titkos kerületben folyt le a választás 8 mindegyik igazolta a kormányzati politika változatlan, sőt Inkább növekvő népszerűségét. Az a, negatív politika, amely a felelőtlen bírálatban éli ki magát, amely nem tult kapcsolatot teremteni az élet mindennapi kérdéseivel, amelynek nlnw átfogó, az ország mai szükségleteivel számoló protfamja, nem kell többé a magyar népnek. Ez a politika megbukott véglegesen M visz-szavonhatatlanul. A magyar nép Ítélete szerint éppen erre a politikára talál az a megállapítás, amit a független kisgazdák vezére a kormány elnökéről akart megállapítani : megbukott s már csuk a párt-irodákban él.
A három választás eredménye, nyíltan és titkosan is, ksujtó bírálatot mondott valamennyi ellenzéki pártról. De valamennyi közt mégis a legnagyobb, valósággal megsemmisítő erejű csapást a független kisgazdapártra mérte. A pártvezér sze-m^lyeaen Is exponálta magát a defc-, reoenl listán. 0 állt első helyen és ő volt az, aki az egész választási küzdelem alatt úgyszólván megszakítás nélkül jelen volt a csatamezőn, Irányította a küzdelmet, féktelen agi-ticióval Igyekezett megszeretni a mandátumhoz szükség-\'s voksokat. Tette ezt egy háromhónapos agitáció Után, amikor v<uinwpról-va»4r-napra népgyűlés \'zve, szenvedélyes\' beszédekben hirdette, hogy az ország többsége az 6 programjuk mögött áll s igy ét illeti a hatalom. Az eredmény iine az, hogy még csak
egy kjs töredékmandátumkárn sem
futott a szavazatokból. A, pártvezér
/t temetőből Qaxamenet borszalmas módon meggyilkoltál* Resl Község főjegyzőjét .
í Keszthely, november 2
(Saját tudósítónktól) Mindenszentek estéjén véres gyilkosság történt a közeli Rezi községben. Bárdió Lajos, Rezi község főjegyzője Mindenszentek este a temetőben volt szerettei meglátogatására. Útközben hazafelé Ismeretlen tett<es hátulról tompa tárggyal több ütést mért u
fejére, ugy hogy a főjegyző feje teljesen szétroncsolódott, az agy veleje kiloccsant. Az uton arrajárók találtak rá, azonnal telefonáltak. Keszthelyre a mentőkért, mire azonban a keszthelyi kórház élé ért a mCjitőautő, Bárdió Lajos meghalt A helyszínen egy kétcsövű pisztolyt találtak. Al csendőrség
gyilkosság ügyében a nyomozást megindította.
A na^pyklanizsai kir. ügyészségről még a szombat déli órákban kiszállt a helyszínné vitéz Csillaghy György vezetőügyész, dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró és dr. Dely Károly kir. törvényszéki orvos a hulla szemle és boncolás megejtése végett
Elevenen elégették az olaszokhoz pártolt Guksa? herceg összes családtagjait
Mag niffl arösltett hlrak Makalle elomtóröl — Csah barátság 6a caah üzlet — Az olasz-francia béketerv n«m sikerült; Anglia tovább dol«
gozlk a békéért
Rovember 18-án életbelépnek i megtorló intézkedések
Róma^ nov«mber a Abessziniában az északi hadszhv téren az olasz csapatok folytatták az előrenyomulást. A csapatok már közvetlen Makalle előtt Kllnak, sőt egyes angol lapok tudósítói arról is beszámolnak, hogy Makul\'e máii olasz kézre került. Erről azonban hivatalos jelentés még nem érkezett.
A déli fronton Scilav® erődöt foglalták el az olaszok és ezzef nagy akadályt görditettek el a Gorahay felé vezető irton. Tigreböl érkező Jelentések szerint
Guksa fe|edek?m csapatával maga is Makajle ellen indul. A fejedelem mélyen felháborodott, hogy fejére vérdijat tűztek ki, javait lefoglalták, rokonait és családját - nem kímélve a nőket és a gyermekeket sem — kegyetlen módon kivégezték. A szerencsétlen hozzátartozókat mézbe és szurokba mártva, gyolcsba tekerték, majd ele vénen elégették. így a »fejedelemeknek járó kegyetlenséggel* végezték ki az átpártolt Guksa hozzátartozóit. Guksa mo?t bosszúból indul Makalic ellen.
Csehország fegyverszállítás! botránya és cseh-francla barátság
Váratlanul nyilvánosságra jutottak u csehországi fegyverszállítások részletei. A csehek Abesszínia részére több százezer fegyvert, 120 millió töltényt szállítottak, mintegy
800.000 aranyfrank értékben. A fegyverszálli\'ás hine igen kínos meglepetést keltett, különösen Franciaországban, tekintettel a francia-cseh barátságra,
Az európai veszedelem elmúlt, — a helyzet azonban nem változott
Genf, november 2 Lavöl, Edpn és Hoare mintegy másfél órát tanácskoztak pénteken Genfben. Utána Hoare Aloysival tárgyalt. A helyzet azonban semmit sem változott. >
Pái-is, november 2 A francia sajtó csalódottan állapítja meg, hdgy a helyzet a genfi tárgyalások után is változatlan maradt. Az általános háború veszélye, amely nemrégen még kisértett - ir-
megbukott Debrecenben és megbukott vele\'együtt az alvezér is, féléven belül hatodszor, azon a ;Tlszán-tulon, ahol koronázatlan népfejede-íemnek képzelte és hirdette önmagát.
A nemzeti egység pártjának nem csak siép győzelem, de kétségkívül nagy tanulság is ez a választás. Bi-zpnyság arra, hogy politikája helyes, programja jó, emberéi nép-
szerűek, vezére iránt törhetetlen szeretettel és ragaszkodással viseltetnek a magyar nép széles rétegei. Kívánatos volna, hogy az ellenzék is levonja a tunuIságoWat s a féfcte-len és méltatlan demagógia helyett az épitő kritika útjára lépne. Többet használnának vele az országnak és, mint az eredmény is mutatja, ön> maguknak is. i
ják a lapok - mjhdcneatetre elmúlt. A7, angol-francia együttműködés megszilárdult és az olaasz—francia békieterveket elintézettnek lehet tekinteni. Aloysi üres kézzel mejnt vissza Rómába. A helyzet egyelőre változatlan is marad, °nnál is inkább, mert az angol kormány most a választásokkal van elfoglalva és csak belső ügyekkel foglalkozik.
London, ^november 2 A fenti hirrel ellentétben az angol külügyi hivatal azt. jelenti, hogy Anglia nem tétlenkedik, hanem folytatja biztonsága érdekében a tárgyalásokat és a készületeket. Hlr szerint érintkezésbe lépett a spanyol kormánnyal is. (
Páris, november 2 Laval állítólag közölte Aloysival Genfben, hogy az olasz-abesszin viszály ügyére vonatkozó javaslatokat a francia és angol kormány nem tartja elfogadhatónak. A Wy-zet változatlan marad, a tárgyalások folytatására az angol választások miatt egyelőre nincs kilátás.
Oanf döntött.
november 18-án életbelépnek m szankciók
Genf, november 2 A Népszövetség 18-as bizottsága szombati ülésén elhatározta, hogy november 18-án lépteti életbe az Olaszország ellen elhatározott megtorló intézkedéseket.
Genf, november 2 Szombaton délelőtt Hoare angol külügyminiuter Aloisival tárgyalt Aloiai kijelentette, hogy sxivesen venné, ha az angol kormány összefogna a békés kibontakozás érdekében a békít óhajtó hatalmakkal. Hoare válasz*, ban azt mondta, hogy Angiig js a béke
EALAX KÖZLÖNY
Hasznos tudni £
loütott-ooBrti nrfbohtiu. Bl^nH.r, IMIIW Mtortkl
EmtiiUMd mbáijoiia, 8jmr»tokri létac 161 Inertek!
Étvágyadat Ulfokoiu, .IMÁH1"-tU i kelektt ■cgha|tji<
lom HtMn\' .lkokoiH. - 6io»«taloirouikeí«tek.l «lk»tt)« 1
mi\'iHtl\'Tf Tiiek királya, „IMÁID!" a mailaluta, Okol ember, kl e vbset has*aál]a 1 KI a gjomrot Igazítja!
Akkuk ritkáa k*U, -Ttm ki. 1**^*1,
Forr 1 • I dUJ dooo* •
SCHMIDTHAUER LAJOS, Komárom.
193$. poYcmbsr 3
Prognózis: Mérsékelt keleti légáramlás, valamivel több felhő, egyes helyeken éjjel és reggel ködképződés. Esö nem lesz. A hőmérséklet Inasan csekken.
Érdekében kürd, de megegyezésre csak a Népszövetség keretében és csak a négus hozzájárulásával kerülhet sor. A megegyeiést illetőleg uj javaslatot az ülésen uem teltek.
Konzervatív gyfizelem
ax JBfol vál«ntÍMk«B
London, november 2 Az angol választások alkalmával-a konzervatív párt soha nem látott\' győzulme bontakozik ki. A 365 ke* rület legnagyobb részében konzervatív pártit választottak meg. Ai eredményt a közelgő képvüfclővár lasztás Iránytűjének tekintik. ,
Egy német versenyző halálos autószerencsétlensége
Budapesten
\' \' ■■■
»f"- Budapest, november 2 Steinweg Rudolf müncheni nagyvállalkozó, szállodatulajdonos, autón, a Vasárnapi versenyekre tréninge, zett Budapesten a Gtigger-begyeD^ Gépe az egyik fordulónál felborult, maga alá temette Steimveget és sof-főrjét, Kolonczi Jenőt. Steinweg a a helyszínen szörnyethalt, a sofför koponyaalapi törést szenvedett, állapota válságos, j ,
Bezárol Szász István kiállítása
Az ünnepnapok ulíijt « rendisnél is élénkebb forgalmat 14Wtt a TCa-szinóbari Szász Istvánnak, a konzervatív hagyományokon alapuló naturalista Iskola tyitünő reprezentánsának első és egyetlen kanizsai kl\' állítása. A kiállítás érdekességét nevelj, hogy kanizsai mübarttok kép-gyűjteményében-már régebbről szerepel egy-két nagy értékű festménye Szász Istvánnak, a márkát jelentő magyar f-stő-név tehát már régóta Ismert és becsült Nagykaqizzsán Is.
A kiállítás már osak egy-két napig marad nyitva. L> ,
Az anyagi érdeklődés Is nagy a tárlat iránt, mert Szász \'István a klasszikus ériéket Jelente képeire* árát is ugy szíbtu meg, hogy tekintetbe vette a közönség teljesítőképességéi. Készpénz-vásárlásnál alacsonyabb árak vannak, de részlet-feltételei is rendkívül kedvezőek.
í
Hősök emlékezete a halottak estéjén
Mindenszentek napját Nagykanizsa a szokásos kereíek között ünnepelte meg. Délelőtt 11 órakor a Piarista Diákszövetség tartott ünnepélyt a reálgimnázium ifjúságával az Intézet hőseinek emléktáblája előtt. Az ünnepi beszédet a Piarista Diákszövetség elnöke, dr. Bertin Ágoston mondotta, aki ncmesveretü szavakba öntötte érzései^ nagy hatást váltva ki a tanulóifjúság, a szövetségi tagok és a megjelent közönség kikéből. Orosz Endre IV. oszt, tanuló szavalt eaután egy alkalmi költeményt. A jjyászünnepélyt a gimnázium énekkarának két szép gyászdala méltón emelte. Az ének\'
kert Nagy VÍnce tanár vezényelte. •
Déhitán ragyogó napsütéses Időben, többezer főnyi közönség részvétele mellett tartotta mc/g a Move a várossal és a honvédséggel karöltve a hősök kegyeletes emlékünnepélyét a temetőben. Jelen voltak az ünnepélyen a város vezetőségén és a helyőrség tisztikarán kivül az összes nagykanizsai iskolák, egyesületek és alakulatok kiküldöttei, aktk együtt, egy sziwel és egy lélekkel
emlékeztek a világháborúban elhunyt hősök emlékének.
A kanizsai hCsi temetőben nyugvó magyar és idegen katonák, névvel ellátott, vagy névtelen sírján egyaránt ott égett a gyertya a pár szál virág mellett, mint a nagykanizsai közönség áldozatkészségének tunuW zonysága. 1800 sir hős lakója előtt áldozott Kanizsa közönsége emléküknek. A sirokat a Keresztény Jótékony Nőegylet Megyeinek gondossága az Idén is virágba öltöztette, a gyertyákat pedig a" közönség adta adta össze a Move gyűjtésében. Legtöbbet adtak ecélra a VécseymtVai Iskola apró növendékei.
A kegyeletes ünnepély a Hiszekeggyel kezdődőit, amelyet az Ipartestületi Dalárda adott elő Ketting Ferenc karnagy vezényletével. Sík Sándor szép költeményét : A Halottak majd visszajönnek, Szokolai Anna liceumi növedék mély átérzéssel és rutinnal adta elő. Utána Kalmár Béla gimnáziumi tanuló szavalta Mécs László mély tartalmi költeményét: Hiszek a vérszerződés ben. Az Ipartestületi Dalárda szép és lélekből faKadó Hősi Dala cimü
Ttrüei IMit i ftilitiuill fc
Haasnáljon
uáfM«la<«lt.
IpHliiqi Ét nrtlíinriti
éneke a szivekhez szólt. Az ünnep! beszéd kivetkezett ezután, amelyet dr Fülöp György mondott. Méltatta a nap Jelentőségét, kegyelettel adózót: a hősök emlékének, kérve őket egy Jobb és boldogaM) magyar Jövőért való közbejárásro. Barbarlts Lajos: Ozennek a temetők c. költeményét Scbless Gyula adta elő n tőle megszokott lendületes hévvel és rutinnal. A kegyeletes ünnepélyt az Ipartestületi Dalárda által előadott Szózat fejezte be. Az ünnepély után a koszorúk elhelyezése következett, majd a katonák, leventék, frontharcosok és cserkészek disz-mn\' e\'ben vonultak el.
Nagykanizsa város egész társadalma ünnepelt együtt a Move-val, igaz szívvel hódolva a hísök nagysága előtt. Akik a kanizsai temető sírhantjai alatt alusszák örök álmukat, azok is meghatva tekintettek le odaföntröl, ahol elnyerték hösökhtfa méltó helyüket.
- KlillizMielM lénél* rendklvöl előnyős bulorvásArlásl sikálom. Modern beiendezések, tőkíiete. Jé kiritelbeo, bosszú lejáratú részletre, lét kamatmentesen Is kaphatók KepeMa bútor (ruháiben, Horthy Ulklée-ut í.
mert szabása kltünó
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!
.....1........*.......
Legújabb
Ról pongyolák és svájci alsónemflek
őszi és téli divatáruk megérkeztek
~ ..........8. F. B.
Boykabátok gyermekrnbák
Esóköpenyek esőgallérok
Szomolányi áruházában
harisnyák
Del-Ka cipók
1636. november 5.
ZALAI KÖZLÖNY
A tanító szava: Tiszta fehérnemű óvj.a egészségűnket!
Exhumálták és közös sirba temették
a nagykanizsai köztemető halott ferences barátait
A nagykanizsai ferencesek temelke. zési helye régen a plébánia-templom alatl lévő sírbolt volt. 200 évig ebben a templom alatti kriptában helyezték örök nyugalomra az elhalt ferences rendtagokat. Az első sserzetes, aki a templom alatti kriptában nyugszik, I\'. Bart Antal 39 éves szerzetes, aki 1690-ben halt meg. A 200 év alatt 115 rendtagot temettek a sírboltba, ugy, liogy az megtelt. Az utolsó\'halott volt az 52 éves P. Nemes Barnabás so. inogyszentmiklósi lelkész, aki 187G ban halt meg. 1880 óta a ferencesek ls a róm. Jcath. közös temetőben nyugosz-nak. a temető első felébon az úttól jobbra elterülő részben. 12 halott nyu godott itt, köztűík 8 páter, 3 fráter és 1 kántor. Csütörtökön délután a nagy kanizsai ferences zárda exhumál tattá ezekei a halottakat és » váró? által 1915-ben a ferenceseknek adományozott sírboltba helyezték őket^ahoj az ujabb idők két halottja: P. Ozorai IxL
dor JfjrtoWÍny- éa, zárda/ői^k* , halt 1915-ben) és P. Bécsi Vj»zul plé-
bános feküdtek. Az exhumálás ünne-pélyes keretek között ment végbe. Mi után idősebb olvasóink emlékeznek az exhunpáltak legtöbbjére, azok neveit leközöljük. A ferences sírboltban fekvő két rendlaghoz Mindenszentekre a kö vetkező 12 exhumált került:
P. Harmath Hilár liszói lelkész, meg halt 1880-ban, P. Kovák l\'acifik kis-kanizsai lelkész, meghalt 1880.ban, P. Varga Makár hitszónok, meghalt 1883 ban, P. Vajda Romnald hitszónok, meghalt 1888-ban, P Dolmányos Emi. lián somogyszentmiklósi lelkész, meg. halt 1890-ben, P. Berciin János hit szónok, meghalt 1845-ben, P. Letlln ger Kelemen házfőnök, majd tartományfőnök. meghalt 1891-ben, P. Vajda Fakund hitszónok, meghalt 1893-ban, Fr. Schaffer Izidor sogédrendtag, szabó, meghalt 1891-ben, Fr. Remolt Ru. pert sekrestyés, meghalt 1902-ben, Fr. Györky Geláz sekrestyés, meghalt 1903 ban, Hergenröther Mihály kántortanító nőtlen, meghalt 1880-ban.
Halottak estéjén a temetökapnban balálra gázolt az aaté egy fiatal gazdalegényt
Halottakestje ls meghozta a maga véres tragédiáját. A temetőbe ment hozzátartozói sírjához Bellák József 20 éves pogányszentpéteri legény. Amikor dolga végeztével kijött a temetőből, nem messae a bejárattól egy személyautó haladt Nagykanizsu felé. Szabó Nándor ihárosberényi autós kocsija. Eddig móg nem lehetett megállapítani, hogy az uj rend szerint: zajtalanul haladt-e az autó, vugy tülkölt-e, tény, hogy a gépkocsi Bellákot elütötte. A legény oiyan szerencsétlenül korült az
autó alá, hogy a kerekek borzalmasan összeroncsolták. Borda és egyéb törése, ket, súlyos koponyaalapi törést és belső sérüléseket szenvedett. Az autó meg. állt, próbáltak •egjltenl a fiatalemberen, orvosért is küldtek, az uradalomból pedig Nagykanizsára telefonáltak men-tökérttwUgyszólván percek aTatf érfek | ki a mentők, de mire megérkeztek, az autó áldozata már kiszenvedett Az eddigiek szerint valószínű, hogy * sof-főrt" nem terheli gondatlanság.
Kész női- és syermek-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
Stradlvári
Szántó György nemrég megjelent kitűnő regényét a film azonnal lefoglalta magának.. Alig hagyta cl a sajtót a regény, máris forgatták a felvételeket, p a regény megfilmesítését olyan gárda vette kezébe, akik valamennyien kipróbált művészek. Emst Marischk* meghagyta teljes egészében a regény magyar Mveg&Jét és szépséget. Ezt csak fokozta a rendező: Bolváry Géza, aki. nek említési elég garaacia a filmnek. De nem. Bolváry önmagát multa felül
fzzel a filmmel. Bátrun\'és büszkén ál-lapíthatjuk meg: a legjobb Bolváry filmeket is felülmúlja a Stradlvári.
A mese érdekességét és szépségűt a film 100 százalékban kihasználja és hatványozva adja. ügyesen kapcsolja a rendező a Jelenkori cselekményt a • Beatrice, történetének szép jelenétől, vei. Minden jökkenő nélkül folynak egybe a képek, ós a mese egy pillanatra sem engedi a néző figyelmét és érdeklődését elaludni. A film minden jelenete élvezetes és- szép. Bolváry a legegyszerűbb és már sokszor látott Jc leneteket is újszerűen és művésziesen szépen tudja megoldani. A sarajevói gyilkosság hírének Jelenete megrtoó, akár csak a közbeiktatott háborús ké pek (nagyon ügyes csoportosltásl) vagy a kórház-vonat jelenetek.
Fröhllch Gusztáv, mint magyar hu szárfőhadnagy most is daliás, szép alakítást ad. Sybille Smltzct érdekes szépségén kívül finom játéka teszi von. zóvá. Tökéletesek az összes mellékala. kok ls, gondos és kifogástalan minden? Tal^n azért is ilyen szép oz a film, mert avJegfesxültebb jelenetek között ls felcsendül a szárazra muzsikája — Farkas Jenő líjjai alatt ,
Már rég nem .volt filmnek olyan nagy sikere a kanizsai bemutatón, mint! a Stradivárinak, amely azt méitán meg is érdemli, annál is inkább, mert hisz a kanizsai közönség Budapesttel egyidőben láthatja ezt a kitürtő filmet A mósi igazgatóságának ezért külön köszönetet kell mondanunk.
A nagysikerű Bolváry filmet a műsorban kitűnő színes rajzos trükkfilm egészíti kl
kOazvénynél *
oaulurla és phos ^ képződésénél, htigysavas sók lerakódásánál a természetes .Ferenc Jóxecf" keserűvix javítja a gyomor és a belek mokódését • tartósan előmoidl\'ja az emésztést — Több jeles orvos, az anyagcserebalok célszerűbb gyógymódja u\'án kutatva, már a mult száradban megállapította, hogy a Ferenc József vízkárával nagyon szép eredményt lebet elérni.
Naptárt November 3. vasárnap. Rom. kat Hubert Protestáns Qyflsfl. Izraelita Mark hó 7. — Novembert hétfő. Rom. kat Károly. Prote*tái» Kárely. Izrael Mark hó 8.
Gyógyszertári éjjeli ssolgáUt e hó 10-tól dr. M«rkly-Belus gyógyszertár Fő-ut 12. és • kiskanizssi gyógyssertár.
Gősfürdő nyitva ngf* e órától mtt e óráig (hétfő, szerda, pémftk délután, kedden egéu nap nőknek).
—* Tereutlb, kéz^u csomózott magyar pArzsák stb. szőnyegek, függönyök, bátor kelmék Sfcger Div«tám-
Igy Igazéit IdeálitJ puderafap .
Azonnal behatol o bÖrfee,
nem zsíroz és nem tapad. „Hamamelis virginlca" tartalmánál fogva kisebb bőrhibákat, tisztátlan tó g 0 k a t megszüntet és pórusainak túltágulásáf meggátolja.
AZ UJ ZSÍRTALAN
EL1DA
IDEÁL
C R EME
A leventék karAcionyára
megkezdték a gyfl)té«t a Bremaer Gusztáv te stnevelési veletö alálrásá-val ellátott gyültOlvetam. A\'leventék megható szeretettel (árnak ax Ivekkel, hogy mezitlábaa, awgény levente-testvéreik kerátwnyfája alá
egy-egy darab meleg nihát, egy-egy pár télire való cipót tehessenek. Aki csak teheti, ne aajnálfon pár fillért • leventék kariottnyMJátóL |
ZALAI KÖZLÖNY
1938. novtmbW 3
Szőrmék Szövetek Bársonyok
legszebb választék minden minőségben legolcsóbban a
Filléres Divatüzletben.
Arany Igazság
Tiszteletreméltó, komoly, előkészítő tminka folyik most már második hónapja a Szociális Missziótársulat klskanizsai Egyesületében. A mai társadalom éltéből vett nagyszabású 8 felvonásos népszínművet fognak bemutatni Lukács Istvántól: Arany Igazság címmel. A közfigyelem már is reálerelődött a kitűnőnek Ígérkező előadásra, melynek célja a helyes világnézet t* tiszta erkölcsi elvek győzelmének megvalósítása a gyakorlati életben.
A színmű falusi itillbMibtn játszódik le, ötletes, fordulatos. Értékes etikai tartalmára való tekintettel a darabot :
Nagykanizsán,
Kisk ánizs án,
Letenyén,
Kiskomáromban fogják bemutatni, Letenyén Becsehely, Kiskomá-romban Komárváros bevonásával.
A sorozatos előadást Kiskanizsán kezdik meg: november 3-án, vasárnap d. u. 6 órakor uz Olvasókör nagytermében. Megnyitó. beszédet mond P. Czirfusz Vikiorin plébános. Nagykanizsáról Krátky István pol-gármes\'.er is résztvesz a klskanlzsfii bemtuatón.
Letenyén , november 10-én adják elő. Megnyitót mond Radvány Mihály.
Nagykanizsán november 17-én, a kegyesrendi gimnázium tornatermében. Megnyíló beszédet mond dr. Krátky István polgármester.
Kis Románomban november 24-én. Megnyitó beszédet mond dr. Sár-közy Lajos esperes-plébános, i
Mindenütt várakozással néz a közönség az előadás elé. S mi kívánjuk, hogy azt a sok fáradságot, áldozatos munkát, amely ezt a körutat megelőzte, igazi, nagy siker koronázza! n. /.
viUrltáa (korántsem ?y olosé
Ielent annyit, hogy oRMé lámpát kell latsnálnunk. Nnm a l&mpa ára lénye-Be*. hanem a lámpa által fogyasztott értékes áram mennyi ége. Minden lámpa vételárának sokszorosát fogyasztja áramban, gazdaságosan és takarékosan tehát otik akkor világltunk, ha azt a lámpát válasstjuk, melynek áramfo-gyantása a legcsekélyebb, fénye viszont a legjobb Ilyen lámpa Magyar-orstápon a Tungsram Duplaspirállámpa, melynek takarékos áramfogyasztását és megbisható, kifogástalan lényét tudományos fényvlzagalatl állomások bizonylatai minden kétséget kizáróan igazolják.
Meghalt Both Ferenc főhadnagy, az országúti motor-karambol áldozata
Both tiszthelyettest sokan ismerték Nagykanizsán, ahol éveken át lakott, itt Iskoláztatta gyermekei^ majd Balatonfenyvesre ment lakni. Egyik fia, Both Ferenc, mlntljllflt-orvos főhadnagy teljesített szolgá-tot Székesfehérvárott. Both főhadnagy a mitjap a fehérvári országúton motorkerékpáron hazafelé tartott, amikor olyan szerencsétlenül ütközött össze egy teherautóval, hogy a legsúlyosabb állapotban szállították be a fehérvári helyőrségi
kórházba, ahol tudtára adták, hogy lábát amputálni kell, de Both Ferenc nem akart ebbe beleegyezni. Időközben állapota annyira rósz-szabbodott, hogy yérmérgezéstől kellett tartani és Így* saját érdekében mégis amputálták. Az orvosi tudomány azonban már nem segíthetett, Both Ferenc meghalt.
A fiatal főhadnagy tragédiája^ Nagykanizsán is a legnagyobb rész-\' vétet váltotta ki. ,
5
Bogláron egy nő, Balatonszentgyörgyön egy férfi feküdt a vonat elé
Az önkéntes halálnak bő aratása volt a Nagykanizsa buíüapesti vonalon Mindenszentekre, a halottak ün\' népére. >
Csütörtökön Balatonboglár állomásától pár kilométerre egy összeroncsolt női holttestet találtak a sínek mellett. A vonat a nőt lefejezte, A nyomozás szerint Fornczek Katalin budapesti lakos holttestét találták meg, aki öngyilkossági szándékkal utazott el hazulról és tettét Boglár határában hajtotta végre. ,
Pénteken délelőtt nem sokkal 11 órá előtt a Budapest felől beír* bogó gyorsvonat elé vetette magát
a balatonszentgyörgyi állomáson Nyakó Sándor, a szentgyörgyi vasúti vendéglő 27 éves főpincnéne. Nyakó az Alföldről került a Dunántuirn, korábban Nagykanizsán is volt alkalmazásban,. Előző este még jókedvűen látta el szolgálatát. A1 Utólag egy Irma nevü leánybc» volt szerelmes, a család azonbun ellenezte a dolgot, a leány maga, sem vette túlságosan komolyan éh ez vitte a fiatalembert a halálba. Araikor a darabokra tépett fiatalember tragikus halálhíre elterjedt, a leány is ön gyilkos akart lenni, de sikerült őt ebben megakadályozni.
BARTA
férfi fehérnemű
üzem munkája
fogalom.
N.ncscii tökéletes asszony
( Pozsony, október
(Copyright)
Amikor Adám oldalbordájából az Isten világra hozta Évát, már \'ősanyánk se volt tökéletes asszony, hiszen asszonyi mivoltát is a férfi testéből kapta. És (az első asszony meg teremtése óta se született világra olyan nő, akit abszolút asszonynak lehetne nevezni. Éppen annyira nincsen abszolút asszony, mint a hogyan ninesen abszolút férfi. Minden nőben van egy bizonyos százaléknyi férfias jellegzetesség és minden férliban akad több, vagy kevesebb peroent a nőből. Ha aztán ez a százalékos arány az ellenkedő irányban túlteng, akkor a nő karaktere férfias, a férfi karaktere pedig nőK\'s tulajdonságokat vesz fel.
A modern orvosi tudomány -mióta felfedezték, hogy életünket a testünkben dolgozó mirigyek váladékai : a hormonok irányítják - fokozottabb mértékben kutatja ennek a misztikumnak a titkát. Egyes rhi-rigyek kétféle hormont termelnek. Nöi és férfi hormonokat. Ott, ahol a hormontermelés körül zavarok vannak, lépnek fel aztán az eltolódások az egyik, vagy a másik nem javára, vagy rovására. Ha egy nő mirigyei nagyobb mennyiségben termelnek férfias hormonokat, mint kellene, akkor ennek a nőnék kja-rakiere férfias árnyalatokat vesz fel. Ennek csöppet sem kívánatos külső megnyilatkozása : a sok-sok kellemetlen pihe és hajszol ott, ahol a férfiakat a termápzet bajusszal és szakállal ajándékozta meg.
A Bulletin d\' Academie Medlcal elmü francia orvosi szaklap . legutóbb hosszú közleményben adott hirt arról, hogy hormonkezeléssel lehet segíteni a férfias karakterű nőknek ezen a baján, abszolút biztossággal és fájdalom nélkül.
A nőket ~ gondoltam - legalább ugy fogja érdekelni ez a kérdés, mint az abesszin harctérről érkező hadij-leütések és ezért fellöeresteirt kozmetikai intézetében Mme. Alexandra D. Jürss-öt, hogy megtudjam, milyen praktikus lehetősé-
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, étvetők, Bouclée ebédlő- és futószűnyegek
Kirschner Mór divatáruházaban.
1995. november 3.
ZALAI KÖZLÖNY
A Ml CIPÓNK AZÉRT
MERT PALMA A SARK,
AZÉRT TART KI ANNYI TELET.
MERT
OKMA
A TALP/
gei vannak ennek az uj módszernek.
Mme. Jürss ezeket mondotta :
- Hogy a hormonokkal végzett különböző kísérletek hihetetlenül hangzó eredményekhez vezettek, általánosan ismert dolog már. Tudjuk, hogy a him hormonjaival kezelt tyúk kukorékolni kezdett és kelkas-taíréjt lopott, mig a nőstény hormonokkal közeit kajkas elvesztette harsány hangját, harciusságát és visszakorcsosult taréjjal megszűnt a szemétdomb királya lenni.
A felesleges szőrszálak tartós eltávolítása a modern kozmetika egyik legégetőbb kérdése. Szó van arról, hogy a nőknek nemcsak teher a felesleges hajképződés, különösen az arcon, hanem tönkre teszi az egyébként szép arc egész benyomását. Még a milói Vénusz is rut lenne, ha az arca tele volna hajjal. Eddig három módon próbálkozott a kozmetika, hogy ezen a bajon segítsen, Vegyi uton, ami azonban csak átmeneti hatással járt, mert a szőrszálak rövidesen újra kinőttek, elektrolízissel,, ami próbára tette a nők idegeit és türelmét és végül röntgennel, ami sajnos nem volt mindig veszélytelen.
— A női hormonokkai végzett injekciós eljárás ugyan eredményes volt sok esetben, mivel azonban u kezelés nem volt lokális, nemcsak a hajképződés szűnt meg, hanem más női tulajdonságok is kifejlődtek és a kezelt nő nemcsak a bajuszától szabadult meg, de - hizni is kezdett. Ez az eredmény azt jelentette, hogy a hormoninjekciókkal kezelt nő csöbörből vödörbe esett és igy más módszerrel kellett próbálkozni. \\
A Bulletin d* Academie Medical cikke annyiban jelent tehát szenzációszámba menő ujdtjnságot, hogy beszámol egy egészen uj eljárásról, mely a női hormonokat nem injekciók formájában juttatja el az egész szervezetbe, hanem lokális uton viszi csakis azon bőrszövetekbe, aho a felesleges hajszálak hagymái fész
kelnek.\' Ennél a módszernél a női hormontöbblet csakis lokálisan hat és mig a felesleges hajhagymák mür ködését megszünteti, a szervezet hormonális egymárahatásának egyen súlyát egyáltalában nem zavarja.
- Ha a gyakorlati eredmények is igazolják majd a párisi klinikai kísérleteket, akkor végre megoldották azt a problémát, aminek megoldásán Kleopatra óta - akinél szintén túltengtek a férfi-hormonok - töri a fejét a kozmetika tudománya-Pad/ Jób
EMLÉKEZTETŐ
Nomnber 3.
A Leány klub műsoros teája a Mis;:-sziósházban 7 órakor. November 10.
A Missziótársulat műsoros teája a Missziósházban fél 7-kor. November 24.
A Kiskauizsai Kath. Iíjusági Egyesület műsoros Katalinbálja. November 30. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban.
Deottnber 8.
A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December 31.
A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros • szilveszterestje. Január i.
Katolikus bál. Január 11.
NTE 70 éves jubiláris ünnepségeimegnyitó műsoros táncestély az Iparoskórben.
Névtelen mai mozaik egy családi élet kálváriájából
Színhely a nagykanizsai kir. járásbíróság tárgyalóterme- Szereplők : a férj és az asszony, kellő távolságban egymástól a birói asztal elő{t. Vád: a férj durván megverte az asszonyt, akivel Í0 év óta él együtt. A házaspár >jobb« család. Gyermekeik nagyobbacskák. Név mellékes.
Férj: Az asszony olyan szavakkal illetett, hogy..
fi/ró : Nézze, ha az asszony beszél vagy felesel, akkor legjobb hallgatni. Attól mérges lesz az asszony... Férj: Három hónap óta elhagyott. Bíró : Nem jó ez igy. Maguknak újra össze kell költözködniük. Hiszen családjuk van !
Asszony: Nem merek... Félek*. A férjem agyonyer..jegySíei;„. • Férj (sir) :\' Ideges vagyok, any-nyira ideges, hogy nem birom ki vele. Nyolcszor hagyott már ott...
Asszony: »Ilyen családapának, mint ő, akinek állami kenyere van, annak nem szabad azt csinálnia, a mit ő tesz... ^ v Bíró : Hát mit tett ? , Asszony: Nyolc év óta mást szeret.
Férj: Hát igenis, mást... Mert* (Aijai következik, nem nyomdafestékre való.)
ügyuéd: Miért verte meg a fe-les(4gét? Férj: Mert megérdemelte. A bíró (békteni akar, de nem sikerül, mindkettő makacs. A biró erne megkezdi a rendes tárgyalást. Kiderül, hogy a férj pofozta, rúgta feleségél, nadrágszíjjal verte). A férj (m-m is tagadja). Az asszony (férje megbüntetését kéri.) |
A járásbíróság végül is bűnösnek mondotta ki a férjet a BTK 301. §-ába ütköző ti-stisértés vétségében és öt ezért, figyelemmel a kétségkívül fennforgó enyhitő körülményekre, 30 pengő pénzbüntetésre és a felmerült per és ügyvédi költségek
megfizetésére ítélte.
\\ férj könnyet töröl ki szen* szögletből. A következő pillanatban egy spanyol grand előkelőségével tárcájába nyul és leteszi a kirótt büntetéspénzt, valamint az ügyvéd elé az ügyvédi költséget. (Ügyvéd még soha ilyen gyorsan nem kapta meg a tiszteletdiját.) A büntetés be-fizetésére persze csekket kapott, mert azt nem lehet kp. lefizetni.
És elfordított fejjel, mint két ellenség, ment el egymás mellett a férj és az asszony. Pedig 20 év óta húzzák az élet igáját és gyermekeik szépen felnőnek...
Pedig milyen szépen lehetne a két kezet egymásba tenni, hogy folytassák ott, ahol abbahagyták a sorsközösséget, ha tudnának áldozatot vállalni ra gyermekekért!
- Közalkalmazottak ífcjelraébel Ható rá rulnkat .én yegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentes. Kopstein bútoráruház. Horthy Miklós-ut 4. Mára.
NAV (MEMBRÁN-ORSZAGSKALA.
A lenti készülékeket készséggel bemutatja: Szabó Antal rádló-Ozlete Fő-ut 5. szám.
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán, Fő-ut 2.
A Zalai Közlöny tudósítója hétfőn Indul Abessziniába
Magyar ujságiró eddig csak egy ment ki Abesszinlába, az olaszok véres erőpróbájának színhelyére, az egyik budapesti lap-koncern tudósítója. November 4-én, hétfőn indul Abesszin lába a második magyar újságíró - Nagykanizsáról. v
A\' Zalai Közlöny ugyanis megállapodást létesített a fiatal kanizsai újságíróval és lap-szervezővel, Her-mann Józseffel, aki egyelőre két hetet szándékozik Abessziniában tölteni s ezalatt repülőpóstán távírón fogja eljuttatni eredeti tudósításait a Zalai Közlöny szerkesztőségébe az abesszin harctérről. Hétfőn indul útnak, Triesztig vonaton, An-conáig hajón, onnét Rómába, ahol audienciát kér a Szentatyától, .majd a római magyar sajtóattasé segítségével repülőgépen indul az afrikai frontra.
A ?alai Közlöny és a kanizsai közönség érdeklődéssel várja a fiatal kanizsai ujságiró nagy erőpróbájának eredményét.

ÓVJA SZEMÉT, ECÉSISEOE T
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Itt a hideg idő!
Téli cipőket, divatcipöket legolcsóbban az
99
Ideál
t? cipöáruházban vehet. Ffl-ut 12. szám
Raktárra érkezett óriási választékban
NŐI bokacipők NŐI divatcipők
Női csattoscipők I Férfi és fiu cserkész- I NŐI, férfi és gyer. meleg béléssel | cipők, sárcipők | mek hócipők
Féltandljas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A" nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán ls csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni elöfizetöinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai, nyclvtanárnővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A^tökí-letes kiejtést biztosltjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas , beiratkozáshoz fel kell mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját,. vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását.
s-1--
Nagykanizsán, n Csengery-ut 2. sz. alatt tevő modern gépekkel és vízvezetékkel felszerelt hyglenikus
Uri- és hölgy fodrász-
szalonomban a legkényesebb igényeket is kielégíti, mindennemű férfi munkák, női hal vág ás, tartós ondalálás, speciális hajfestés, szőkítés és plat/ná-zás, manikűr, gyermek hajvágás és minden a szakba vágó munkák a legjobban és szolid árakon végeztetnek. (Hajmosás az országosan elismert fekete feJU folyékony Neo-Schamponnal) — Szíves látogatást kér
FILIPOVITS LÁSZLÓ
ml- is hűlgyjodrdn.
OJsxerü, olcsó rádió-karbantartás, díjtalan rddtócsóoserével Orün-hut mérnűk Dedk-tér 2. Telefon 380. — Irkfcil* mejí kiifikatainkhan
srenzációs niháinkat Schülr AruhAz.
Döntő fordulat várható az Erzsébet-téri betörés ügyében
Az ellopott vasszekrényt sértetlenül megtalálták a pincében
Az Erzsébet-téri legújabb betörés ügyében a rendőrkapitányság szü-nmnélkül folytatja a kihallgatásokat. Több gyanús egyént állítottak elő, akik multjuknál fogva gyanusitha-tók. hogy részesei a Háry Jánosnál történt vakmerő betörésnek. Mi-ölutt a kihallgatások folytak és több helyen házkutatást tartottak, addig a házban érdekes leletre bukkantak. Megtalálták a pincében az ellopoti vas-pénzs;»ekrényt, amit ugylátszik a \\v?rtheim-zár komplikált szerkezete miatt a tolvaj nem tudott kinyiihi,
sí\'m feltörni és azért inkább jónak láthatta azt a pincében eldobni, hogy ne találhassák meg nála. A pénz^ és értékek hiány ntíkül* benne voltak a kazettában.
A nyomozás most már határozott formál öltött és egy-két nap kérdési hogy szenzációs fordulat történik az esetből kifolyólag, rendőrkézre kerül nemcsak a mostani betörés t\'-\'ttese, hanem az is, aki a közelmúltban több helyen hasonló módszerrel operált.
Megnyílt a teljesen átépített ée modernizált
ARLON SZÁLLÓ, Budapest §
VI., Paulay Ede-ucca 52. Teleion: 145 08 — Központi fűtés, melegvíz. Elsőrendű caalíidl szálló. Átépítés dacára szobaárak mérsékelve. Napi szobák 3 pengőtől.
h
■TE—Zrínyi—Vasutas háború I
HELYI DERBYK NAPJA...
Nyilt a küzdelem sorsa az NTE és a Zrinyl s a Vasutas és az NTE II. között
A kanizsai sportközönségnek a mos tani vasárnapon bőven kijut az izgalomból! A nem sportemberek. d>\' azok is, akik \' érdeklődnek a sport iráni, anélkül azonban, hogy valamelyik egylet színeit különösképen a szivükbe zárták volna, szinte elképzelni is nehezen tudják, hogy a fanatikus szurkolóknak. akik jó pár százan vannak, mit jelent ez a mai nap. amikor nem is egy derby lesz, hanem egyszerre keltő. Bizony. meccsek lesznek vasárnap a javából I Vasárnap lesz az NTE -Zrínyi csata délután fél 3-koí- a Zrínyi pályán és ma lesz az NTE II. Kanizsai Vasutas ütközet, délelötl 10 órakor, a Horthy Miktós-uti vasuias pályán.
És természetes, hogy nemcsak a szurkolókat, hanem a csapatokat is a győzelem reménye füti. Az NTE azl mondja, hát engem akar megverni az a Zrínyi, hisz még alig nőtt ki a pólyából; engem, aki ide s tova 100 éves leszek!? Hisz már emberemlékezet óla nem kaptam ki, egyik győzelmei a másik után arattam s mindegy volt, hogy idei, vagy tavalyi bajnok volt-e az ellenfelem, mindegy volt, hogy itt-
hon játszottam-e. avagy vidéki orosz-lánbarlangokban; mindig csak győzelem. most ne győznék hát, amikor a legjobban akarok? A meccs után több ponttal lesz elmaradva tőlem a Zrínyi, mint amennyit össze-vissza szerezni tudott.
A Zrínyi azt mondja, látszik, hogy 70 éves az NTE, dc gy£j>#\'\' is a memóriája. igen hamar elpel^jlclte >\' Schütz-serleges 7 - 1-ot.,. l\'gy meg fogom rakni azt a vén NTE-el. aho-g\\an az csak egy java erőben levő, ifjn 13 éves egylettől (ellik ki. Hogy sokszor kapogatlam ki az utóbbi időben?... Ugyan, mit számit, kérem, a papírforma a helyi clerbyken?
A Vasuias. miként az egy alig j>ár hónapos egylethez illik, nem szól sem. mit. csak magában gondolja: Medvej. néni én méd az NTE cjső csapatát is, de saejencséjük van hogy nem az fog kiájni ejjenünk... Győzök, mert Ii osztályú bajnok akajok jenni.
Jó mulatásl a meccseken kedves kanizsai közönség! És ha ülni óhajtá nának, korán méltóztassanak kiineni
a pályára, inert alighanem kevésnek fog bizonyulni a tribün. (
A meccseken a Zrínyi és a Vasutas a pályaválasztó, illclvc a rendező s minthogy ők nem adnak tagjaiknak kedvezményes jegyet, cmialt ezúttal az NTE sem nyújthatja a szokásos lag. kedvezményt.
IÍt jegyezzük meg, hogy « plakáto. kon feltületeü 20 filléres jegy nem 20. hanem 30 fillér.
Természetes azonban, hogy tavasszal amikor az NTE lesz a pályaválasztó és rciídeáő, az NTE tagok megfogják (kapni a derbyre is a kedvezményt és jH-dig a mostaniért kárpótlásul a sz». kásosnál nagyobbat.
I. oszt. bajnokság állása
1. PV8K 8 7-
2 SRTC 9 6 1
3. NTE 9 6 I
4. I\'EAC 8 r» -
5. l\'BTC 8 3 3
6. DVAC 8 3 3
7. TSK 9 4
8. ZTE 9 3 1
9. KTSB 8 8 1 Í0. NSE 10 3 -
11. KRAC 9 2 2
12. DVOGE 9-2
2 28 : 18 13
2 22 : 12 13
3 17 : 9 lü ü 19 : 20 9 2 14 : .9 9 í> 16 : 20 8 5 24 : 24 7
4 18 : 22 7 7 17 : 23 6
5 12 : 20 6 2 9 : 27 2
Hátralévő mérkőzések: PVSK-na^. NSE. DVAC, S\'BTC. SHTC-nek PBTC, PVJJK. NTE-nek Zrinyl. KRAC.
II. oszt. bajnokság állása:
1. NVTE
2. KRAC II.
3. CBTK
4. NTE II.
5. SzAK Ö. BIOK
7. KTSB
8. DVOGE
9. SzCFH Hátralévő, mérkőzések: Vasutasnak
NTE II . KHAC-nuk SzAK, NTE II., NTE-nek Vasutas, KRAC II.
8—122 1. - - -
1
Csáki játszik a derbyn
Az NTE kiváló hátvédjét, Csákit a mull vasárnapi NTE—PEAC meccs első félidejében a biró kiállította. A kiállításokért kitiltás jár s az NTE hivők már akkor fájdalommal könyvelték el. hogy Csáki ép. a legnehezebb meccsein, u Zrínyi ellen nem játszhat majd. Az NTE vezetősége u meccs után azonnal előterjesztést tett a Kerületnek s an;iak hangsúlyozásával, hogy Csáki kiállítása ok nélkül történt, Ítélethozatal előtt bizonyitást kéri. A kérelemnek d Kerület helyt adott, a bizonyitást elrendelte és kimondta, hogy Csáki játékjogát a bizonyítás bc_ fejezéséig nem függeszti fel. így tehát Csáki ma játszhat a Zrinyi el en.
Szövetek, szőrmék, bársonyok, ^ flanel!- és szőnyegáruk
legolcsóbban
dlvatáruhíza
Niigykanizsn, Fő-ut 14. sz.
1936. november 3
ZALAI KÖZLŐMY
»
BUDAPEST, Jözsel-tér 5.
S1NGLESHELL
az Ideális téli motorolaj.
Forduljon legközelebbi klren deltségflnkhOz.
November 4-én rendezik a Hubertus vadászlovaglist
A ^nagykanizsai Falkavadász Társaság november 4-én délelőtt rendezi Hubertus vad ászlovagi ósát.
A lovasok Kntl nupon 9 órakor találkoznak Somngyszi\'atnilklte község D. Ny-1 kijáratától 300 m-re Ny.-ra (a Sn\'nyesl berek É.-l részén).
A vadászlovaglás 10 órakor a kis-kanizsai uj elemi iskolától 800 m-re D-re kifutóval végzódlk. | ,
A kifutóban minden lovas részt-veliet, aki u folyó évi vadászidény-ben három lovaglásban már résztvett.
Figyelem I
„Ez a föld"
cimQ film mm 4-én, hanem ll-én kerül bemutatásra. A fővárosban állandóan zsúfolt házak látogatják s így 4-ére nem lehet lehozni. — A megváltott jegyek érvényesek.
{_) A kwikpár . n.,i.f .mb.r latija.
A kcrékpárlámpa gazdaságos fényforrása a speciálisan e célra késztllt „ZETT 7" zseDlámpaelem.
<—) Hlda« Ml Uh I Már most szeretzo be clpészukséaletét oloién az Ideál clpóruhásban, Fö-ut 12. szám.
(— Raaa laaz aarópal háború ez
ma az általános vilii (jaózet — A hétköznapok szekere visszazökkent a megszokott kerékvágásba, most látjuk, milyen bű és gyors tudósítónk volt az Izgalmas Időkben a rádió. Az 555-ös Orlon-rádlót minden Orion rádiókeres-kedó készséggel bemutatja,
DUQHAGVMA
(fezi vetésre)
HERMYÓEMVV
qyOmölcsfa-VÉDELMISZEREK
(őszi permetezésre)
mOtrAgvak FUTORi
(nélkülözhetetlen minden állattenyésztésnél és hizlalásnál)
PEKKi
,D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
«tb kmmkUiaíkm
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 130.
— (Uj tanár a gimnáziumban)
A magyar, piaristák rendfőnnökc Kovacsics Fcrcnc pécsi oki. tanúri a nagykanizsai kegyesrendi róni. kath, reálgimnáziumhoz német-francia szakos tanárrá kinevezte.
— (Szülői értekezlet)
A nagykanizsai városi fclsfS kereskedelmi iskola tanári testülete folyó hó 3-án, azaz vasárnap délután 4 órakor az intézet nagytermében szülői értekezletet lart. amelyre az érdekelt szülőket és lakásadókat ezúton is meghívja az Igazgatóság.
— (A Credo november havi ülése)
A nagykanizsai Credo-tábor november 10-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja november havi gyűlését a plébánia fehértermében. A katolikus férfitábor mostani gyűlésén olyan fontos kérdések kerülnek napirendre, hogy nazon minden Credo-tagnak ott kel. lennie.
— (Misszióshir)
A Szociális Missziótársulat helyi szervezete folyó hó lO^én műsoros teaestet rendez a Missziósház nagytermében szegény gyermekek karácsonyi felruházására. Kezdete fél 7 órakor esie, Ezúton is nagy szeretettel várja a Szociális Misszió párto«óit és jótevőit dr Szigetby Károlynó, a szervezet elnök-rnője.
Stradivári meghódította Nagykanizsa közönségét.
— (Igy Jár, aki elöhagyja a pénzét)
Sebők Károlyné Maagyar-utcai lakos édesapja nyugdiját hazavitte a postától és letette a szobában az asztalra. Dolga lóvén az udvaron, pár percre kiment. Amikor visszatért, megdöbbenve látta, hogy a nyugdijat valaki megdézsmálta. Egy bankjegy hiányzott belőle. Jelentést tettek a rendőrkapitányságon, amely csakhamar kézrekeritett egy 11 éves cigányfiút, aki nem messze onnét lakik, besurran i a házba, megnyálazta az ujját fs a felső bankjegyet kihúzva elmenekült. A «tehetséges kezdőt» bekísérték a kapitányságra. •uBq9J¥}«rajB|ll JWIW PPPOMH : l?"MI«f -njypaAUe zs ^BqdHjj *snj 89 jepnd * »m«A«*,i1»*«**¥,» qqof**! -■)
— (Dolgozik az ujbor)
Kotnyek Ferenc somogyszentmiklósi 63 éves gazdának kedve szottyant egy kis hegyi kirándulásra, öccse pincéjében jöttek össze, majd onnan távoztuk-ban egy kisebb társaságg&I összeszólalkoztak. Az uj bor is bevitette az energiákat és igy történt, hogy Kotnyeket pajtásai összeszurkálták. Három helyen szúrták meg a fején. Beszállították a nagykanizsai kórházba, jj £ .
_ Női hócipő újdonságok megérkeztek az «Ideál» cipőáruházba Fő-ut 12. szám. . I I
- Butervásiiiás nem goadt Telje* beieqdezéseket i«ndkivül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen ls ssáU Utunk. Kopsteiu bútoráruház, Horthy Miklósát 4.
— lVkintw nwg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Scfcü,tz áruház.
ht vutytu UaudsUváuift! (ly+tlitn e fal* a panta i (dutiUu. tetyityud SZÍMC4 ftajzta wia válik roftdóstá 1\'
— (Keszthely város pöre a tervező mérnökével)
Egész Zalamegyébeu érdeklődést kelt fiz a i*er, amely Varga József mérnök és Keszthely városa között folyik. Var. ga mérnők ugj^nls elkészítette a keszthelyi vízvezeték és csatornázás tervét, amiért 75.000 pengőt követelt Keszthely sokallotta a mérnöki tiszteletdíjat és egyezkedések iudultak meg. Végül is a mérnök már hajlandó volt _ lü.500, majd 13.000 pengőt elfogadni, ha a város a további munkákat is vele végezteti IdőWben azonban a minisztérium megváltoztatta a tervezetet és ez felborította a békés megegyezést a város és Varga mérnök között ugy, hofó\' az ügy a nagykanizsai kir. tőrvényszék elé került. Keszthely városát dr. Pillér Artúr ügyvéd képviselte, mig a perlő Vnérnö köt dr. Eisler Imre budapesti ügyvéd. A tárgyalás Czobojy Gyula törvényszéki tanácselnök, mint jwlgári egyesbiró előtt folyt le, érdémi döntés azonban nem tőrtént, hanem a biróság olyan adatok beszerzését rendelte el, amelyek egyrészt a megyénél, (másrészt a minisztériumban vannak és így a tárgyalást január\' 10-re halasztották.
Stradivári mindenkit elbájol. ,
— A Magyar Lányok
előfizetési dija negyedévre 4 pengő.
Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
• ••• 0 "
Btradivári-tól hangos a város.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Süuger Divatáruházba.
Schrlkker Sándor faiskolája
AUÓtekerespMzta, 0. p. Lepsény ö«zi szállításait megkezdte. - Gyümölcsös díszfát, rózsát, díszcserjét, fenyőt és évelővlrágot egészséges, fajtaazonos, kiválóan szép minőségben szállít — Árjegyzéket kívánatra díjmentesen küld
— Az Én újságom
Anikó a cime Havas István kedves gyermekversének, mely Az gn Újságom legutóbbi számában . jelent meg. Liszt\'Ferenc gyermekkoráról Benedek Rózsi beszél a gyCrmekcknek./Mutat-ványszámot szívesen küld a^adóhivatal: Budapest, VI., AndrásSy-ut 16.
HALÓK,
sbédlók | \\ uritxobák,
kombinált berendezések
iniPEsn mmmrn
Budapeti, VIII. Baross-u. 21.
a
ZALAI 80ZL0NY
1936. november 3
Pullovcr, kiityfl
ás más
nagy választékban. Jutányos
á>tu SBWWK;
ELITE ttilllMbl
Horthy Mikidül I. (VárosházpsloU). Ugyanott elsőrenda ■•IMr-UutltUj ruhalsslás ástUaU-
Buklk • román kormány
Bukarest, november 1 A román kormány bukása már csak órák kérdése. A király Tllulw-cut szeretné miniszterelnöknek, Ti-tulescu mxmbun, mint tudni vilik, nem vállalja a felelősséget. I
Kibővítették a m«2yar-n4me áruforgalmi megállapodásit
Budapest, november 2 A német kormány kiküldettél a Budapesten lefulytátott tárgyalások-során a magyar éa a német kormány között már előzőleg létrejött kölcsönös áruforgalmi megállapodást u) szakaszokkal bővítették.
ImiMirii
Iránywt i bardttdgot, forgatom: cttruks. Boxa tfssav. 77-en 1800-1830, 7S-u IS 1S-IS45, 79-0. Í6S0-Í8S0, 80-ii 1845—1870. doniul. 77-ee 1760-1775, 7»as 177S-I79H 7fras 1790-18-05, S>»s 1800-1815. - Ro«l pestvidéki 15-75-1585, más 1580-1590. Zab a| közép 1740—1750. Tengeri tiszántúli közép ab bpesl I5S0-1560.
Kiadja a luptutajdouos K6zgszdaságl »t. Onteabsrg Nyomda ás Dátzalal I.■pkl.de Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó i Zalai Kárai;. Interurbán lakion: Naavkaalzaa 78. saám
22.459/1935.
VersHjtífoalÉxt éMij.
100.000 drb 2 éves iskolázott ákác, 20.000 drb 2 éves iskolázott vörösfenyő, 5.000 drb 2 éves iskolázott szedercsemetére ég 5 kg fekete dk) vetőmagra, kora tavaszi szállításra, erdősítési célokra, zárt Írásbeli ajánlatot kérek. A bélyeggel ellátott zárt Írásbeli ajánlatok borítékaira kívül felírandó : .Ajánlat enfef csemetékre", maga az ajánlat pedig legkésőbb folyó évi november hó 20-ának d. e. 12 órájáig adható be a város iktafóhrva-talába, annál is Inkább, mert később beérkező ajánlatokat figyelembe nem vehetem.
Bővebb felvilágosítás az erdőhivatalban kapható.
Nagykanizsa, 1935. okt. 30. vas Polgármester.
Gyilkos merénylet áldozata lett Kína miniszterelnöke
Valószínűleg kommunista merénylet tOrtént
I ; Nlinking, november 3
A Nankingbmi tartózkodó ktnal miniszterelnök, Vang Slu Verlnk ellen merényletet követtek el. Három merénylő ás egy nő revolverrel rálőtt a miniszterelnökre, aki Igen súlyosan megsérült. A miniszterelnök
testőrei egy banditát megsebesítettek, a többit elfogták. A sebceilh bandita később nnélkül, hogy kihallgathatták volna, b*lehalt sérülésébe. A miniszterelnök állapota Is válságos. \' Valószínű kommunista merénylet történt.
Egy pesti orvostanhallgató a bécsi gyorson meggyilkolta egy román ezredes feleségét
A gyilkos egy pénzintézeti Igazgató fia, aki medikus baráijával már tObb vasufl rablást követelt el
Budapest, november 3 A rendőrség letartóztatta Sülsz-szer Károly budapesti orvostanhitll-gatót, aki bevallotta, hogy szeptember 21-én a bécsi gyorson meggyilkolta és kirabolta Farksu\'dil Márlát, egy román ezredes Jel Bégét. A gyilkosságot ugy Jtővetie el,
bogy a vonatablakon kihajoló asz-szonyt hirtelen kilökte. Bevallotta azt Is, hogy barátjával, We.szBéla orvOs\'snhailg-.ttöval együtt már több vasúti rablást követett el. Strassier egy (md"P«stl közismert pénztáregyletl tó^gató fia. >
Városi Mozgó. \'November 2-án éa 3 ánl
Magyar rendező, magyar szerző, magyar muzsika magyar levegő ragyogja be Izástb Qyőrgy
(Sieretnék május (Jsiiktti!,...) cimll vllágfilmjét. Magyar huszárfőhadnagy Qusitáv Frfthlloh. Rendező: Bolváry Oéuiy A magyar nótákat Farka* Jenő húzza. Előadások kezdődnek szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. NHndan aliadás rsndaa hstyárakkat I
Stradivári
Nép Mozgó. Nov. 2—3., szombat—vasarnap
H. A. SCHLETTOW, ■ réglátott daliás lllmszlnísz lélekzettojtőan Izgalmas és bravúros lllmje
Idegen álarc (vadorzók)
Ludwlg Oangholer .SASFÉSZEK" dm* regénye filmen. IzgalomI Romantika! Bravúr! Féasyn klstrS müsorl Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor., 20, 40, 80 filléraa helyérak.
Szölöoltványok.
Sima is gyökeres alanvvesszök, hazai és othelió gyökeresek, Lugam^yOJtoményak. Qyflmőlosfák legolcsóbb, megbiz-hstő Beszerzési forrása: Államilag ellenőrzőit telepünk:
Badacsonyvidéki Szfiötelep Kezelösége Tapolca. A Balaton mellett.
Flu- és leány Iskilaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
mlndan nagyságban a Ugolcaóbb áron
LIDITH
lyartnskruha Dslslibaa
Horthy Mikkia-iit l. (vároaMsasiou).
Disznótoros vacsora
f. hó 2-án, szombatin «„ és 3-án, vasárnap;
házi rex-veraeny,
kitűnő tájborok, olcsó árak, cigányzene
a ,,BÁRÁNY"-ban.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatáságtól.
6831/1935. tk. szám.
Ariitól llrdtiÉw-llíiMt. \\
Nagykanizsai Takarékpénztár rt végrs-hajtálának Dotál, Richárd végrehai\'áat szenvedő ellen indított végrehajtási ínyében a lkyl Hatóéig a végreha|lsló kére\'mt következtében az 1881:LX. I c. 176 8 a ériri ében e\'iíSWI a végtelujtásl árverést 300 P tökek tv-ftíé., ennek 1931. azept 21 tói Jbo OVsíksmats, >/••/• vál»dl|, 63 P 80 1111. ed dia me«állaplto<l per- áa végrehajtási és árverési kérvényért ezúttal megálltptolt 20 P kölliég. valamint a iaatlakozoitn«< kimondott Slaiaplel László 220 +40 90 P, dr. Mandel loisel 67 P 40 Ilii. a . klr Klncatát 128 P 30 lUt tókekővete-lése és Jáiulékal wlu|U a végett,
a naovkanlssal klr J<r<aUnSaág erfllelén leső, Nagyksnlsss vároabin lekvé s s nagykanizsai ll$06 ssllkvoen Afl. soasa. 81 rí/s. brei. alatt foglalt biz 423 u aUtt udvar éa kertlel végrehajtást szenvedő ne-váa álló Ingatlanra 3000 P kikiáltási árban — de az Ingatlan Stamolel László 220 P követelései Illetően 8700 P, Ns«y-kanlzsal Teksiékpásztár Rt követelésit Illetően SiOO P, Stseiptel László, 40 50 P követelését lllelően 15600 P. <t( Msndel Józael követelését Illetően I9S9) P mes-áils^tott legkisebb vételáron ás a kit. kticstár követeléséi lllelően 16850 P megállapított legkisebb vételáron alul <1 nem sdhatók.
A telekkönyvi hatóság as árverésnek s klr. Járásbíróság hivatalos helyiságében, földszint, II. a|Tóezám megtartására 1836. | ávl november hó 29. aaplának á. e. 10 éráját tüsl kl ás ae árveiid fenétekkel M I88I1W t.-c 150. Ja slapjln a kővetkezőkben állapítja meg:\' 1. Az árverés alá eső Ingatlanokat 1 kisebb vételárnál alscsoaysob ároa etil sem leltet (1908 :XU í.c. 2H.§.) Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-natpénzal s kikiáltási ár lffYo-át kászpénz-bezL vagy az 1881 :LX.L-C.áZf-ábsamet-határozott árfotyamnuü számított áradéit-képes ártákpspüosbsa s UkSkHttaál le tenni, vagy s bánatpénznek elötefes bfcól letétbe helyezéséről küllllolt letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár vetési feltételeket aláírni. (IS811 LX. A-c. 147, ISO, 170.5J.I 1908: LX. L-c. 21*81 As. aki sz Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szarlat megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1906: XUtc.25.f) Nagykanizsa, 1939. sug. hő 23 án. Dr. Wáknv sk \'zlr. Járásblró.
A kiadmány hiteléül!
«Ukó s. k.
legkfi adni
22.460/1935.
llaaiaauUaimnU^ Llaisl.ataaM
InnMn UntlinT.
Az 1935/36, évi rendes erdei kitermelés során kihasználásra kerülő cca 800 tm\' mflfa és cca 7.000 raktári Orm. tűzifának a fuvarozását folyó évi november hó 7-én, tehát csütörtökön d. e. 10 órakor a város erdóhivatalában megtartandó nyilvános szóbeli árlejtés nljén vállalatba adom.
BArebb feivüégoaltáa » város erdóhivatalában nyerhet*. Nagykanizsa, 1935. okt. 30. i Polgármester
1035. iwtuBibo\' 3.
ZALAI KÖZLÖNY
MOPER LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
butoráru házban
fl ZftLBI KÖZLÖNY REGÉNYE
r^v <«■>
Amikor kihozták az italt, söröspoharat kárt hozzá b pár pere alatt meg. itta, azután odadobott valami papírpénzt és elhajtatott. Nagyon rossz éj. szakája volt. Mindenütt a rövidebbet húzta Játékban, szeretemben... i>o most már azért is meg akarta mutatni, hogy végül mégis ő marad felül. .Rol-lát meg kell szereznie feleségül, ha összedől a világ körülötte, akkor is! Már ez volt az életcélja ós semmi egyéb nem érdekelte. VUszahaltatott a kaszinóba és szinte eszméleilenséglg mámorosan ült le a játékasztalhoz.
— Visszajött, hogy a hajnali sorozatot kivárja, —. jegyezte meg egy. Já, tékos é« elrakta a jiénzét
— Szerencsétlen periódusa van, nyerni fogunk tőlel — vélte egy fiatalember bizakodón.
Remete alig tudhatta mit csinál, mert a leglehetetlenebb vakmerőséggel Játszott és talán éppen ezért szakadatlanul nyert. Reggel pél nyolckor már senkinek sem volt pénze, ő maga az összes veszteségeit helyrehozta, á Bodor nyereségét is beleértve. A kapu alatt egy földbirtokos állította meg:
— Tudora, hogy rossz ember vagy, de holnap van az esküvőm és az utolsó garasomat is elnyerted. Segíts ki, fél óra múlva utaZrtorá kell és nincs kitől kérnem. mMíU
— Mennyi idős vagy 1 — kérdezte Remete csodálkozva. 1
— Ötvenhat I — felelt kissé szégyenkezve a földbirtokos.
— És a menyasszonyod í — kérdezte Remete összevont szemöldökkel.
— Ilus*! — felelt alig halhatóan a földbirtokom ;»
Hekneté\' éHievette magát, kivett a tárcájából egy csomó papírpénzt . ós az ámuló ember kezébe nyomta. Sokkal több volt, mint amennyit elvesztett
— Ne, nászajándékul adoml — és elsietett.
A földbirtokos ámulva nézett utána majd, mohón kezdte számolni a pénzt. Tizenkilencezer ós egyszáz pengő volt. A pincér érte utói, akitől negyedóra előtt kért tiz pengőt, hogy folytathassa a kétségbeesett játékot. Ránézett és hirtelen a mókába nyomta a százast.
—1 Szerencsét hozott a pénze, — magyarázta nevetve és elsietett.
VIII.
Megkezdődött a korcsolyaldény. Ro»-la egyszerre szenvedélyes korcsolyázó lett. Ebéd után rögtön a Jégre ment és este kilenc óráig keringett a tisatek-kel, akik felváltva szórakoztatták. A Jégről hazakísérték, átöltözött és este mulattak, vagy táncoltak valahol. Re. mete csak ugy tudott Rolla közelébe
kerülni, ha maga is korcsolyát kötött. Megtelte minden nap. bár negyedórai korcsolyázás után olyan izomláza volt, hogy nyögött a fájdalomtól.
A Svájci-házban történtek után egv délután az ezredes magához hivatta Törököt. Gábornak utasítást adott, hogy senki számára n\'ncs otthon. Tőrök és az ezredes között meghitt ba-róti viszony volt. főhadnagy korukban együtt szolgáltak. A« ezredes csak egy két esztendővel volt idősebb. Szemben ültek egymással a kis faragott asztalnál, ott állt a konyakos üveg, a sziva-rox láda, kocintottak és füstöltek.
— Édes öregem, — kezdte az ezredes, — én tudom, hogy te milyen em. ber vagy, tehát előr0 kell bocsátanom, hogy ami iránt érdeklődöm, azt a te érdekedben és nem hivatalos minőség, ben teszem. Két öreg bajtárs ül itt egymással szemben, akik egy homályos ügyben segítségére akarnak lenni egymásnak. &t azonban csak akkor lehet eredményes, ha olyan bizalommal vagy hozzám, mint a gyóntatod iráni Hn ez lehetetlen, akkor most egyszerűen elkezdesz másról beszélni és én kijelentem, hogy ezért nem fogok no-heztelnl.
—. Parancsolj velem, earedos -url Teljes mértékben rendelkezésedre állok. » . f.
— Tehát... A leányod egy ntypon kijelentette, hogy a bátyám felesége lesz. Közben távoltartja magától és valahányszor csak szerét ejtheti, meg, alázza. Világosan látom, azt akarj* kikényszeríteni. horfy a bátyám öhként mondjon le a házasságról. Nem tudott
belőle senki egy szót kicsikarni, hogy a bátyám milyen eszközzel kényszeríti őt a házasságra?
— Én megkíséreltem ezt a titkot megfejteni, dc minden igyekezetem kárbaveszett, — vallotta be TöröK töprengve.
— Igenl Én ugy emlékszem, hogy a bátyám váltót zsirált neked. Nem mondhatnád el nekem, milyen kőrül-nyek között történt ezt Nagyon figyelj arra, qpiit mondasz, mert minden kis részlet "sorsdöntőén fontos. Ismételten hangsúlyozom, hogy nem hivatalos minőségben kérdezem.
Török felsóhajtott és pontosan el-mondta, amire emlékezett, a* erőltetett Ivás közepetájáig.
A* ezredes szótlanul, mind komorabb arccal hallgatta s araikor Török mondanivalójának végére ért, elgondol, kozva nézett maga elé, majd becsengette Gábort.
— Fiam, menj el ahhoz az asszonyhoz,, aki a kapitány ur históriáját neked elmondta és kérd meg az ón nevemben, hogy Jöjjön ide.
— Nem lehet ezredes ur, mert kiteszik az állásából, — peleit Gábor komoran.
— Mondd meg neki, hogy én örökös állást adok neki. Odalesnem a birtokomra kulcsárnőnek mégegyszer annyi fizetéssel, mint amennyit most kap és ott nem fqg neki senki parancsolni.
(Folyt köv.)
Erzsébet királyné szálló25
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Köz-fütés. Az ítterem és kávéházban minden este szalonzene.
_ . ..... . . . — Eroiktt-yiasébni agyplnoér-randsxar I
Budapest, IV., Egyatam-utoa B. \' . .....
(* B.i.*r.. «*w.> --------------- — Ma*<l • I MW* W fIHér.
/
1*
ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
APRÓHIRDETÉSEK
Fái Inllnl, I kályhával, I •■■bál fataasl csak Sötlel Szetteriel lehel — Kapható Mrlal vss- és testék-Qzletében, Schulz mellett. 1
(atoaaatlaatl
és attlaatl szabályszerű sapkák minden számban nsgy vá-• -1 Beleznalnál, Sugár-ut 53. S338
Margit Mnl*, Ceengery-ut 19. Nyitva gfel 6 [ól este 7-lg. Tyukszemvágás
Ipartestületben.
81
Aatátaxtt kényelmeset legolcióbban Ksefmsnn Manónál rendeljen. Telefonállomás 122. 3223
MrwaMkri márványból ía gránitból csak Kovácsnál, Klrályn. 33, kaphat ol-
csón és Jót.
Saját termésű kereeaeayi asztalt édeskés tebér kar literenként P — Mért kapható Csengeiy-ut II). 82
latossal és anaarahásall rtkkek legnagyobb választék és kgoksóbb beszer-sésl forrás Bekínálnál, Sugár út 33. 3339
Ua*« egy teljes Olletl berendesés, i volt Tóth baiárbsn. 5
Modern, hssznált sxekrény, ágynemű, tartás, gyönyört! recsmler, egy dereb len-ist, príma, szép sezlon, jutáayoesn \\ Klnlzsy u. 2., Sternoé. 3993
„....ált ruhái vessek és eladok, hl-vásre háshoz megyek. Márkus, Klrálv-
■tea 31. 3690
__________ kevés fávsl meleg szobája lesz, be Scbleslnger Gyula vaekeres-kedönél hófokozót vesz. Ugysnott asztal-tűzhelyek és mindennemű kályhák legol csóbbau kaphatók. 3806
Erzsébet-tér 16 sz. házban U\'dszlnll 3-sxobás komfortos lakás november 1 -ére bérbeadó. Érdeklődni lehet NépUksrfk-4021
Oyár utcs 93. sz. Ma alaáá. Róvrb-bet ugyanoll. 4027
ségekkel szám.
ás, mell
azonnske kiadó Orház-utca 16.
4026
Umé* Bsjsa-utca 15 számú hás tele-ásíe Érdeklődni
lehet Néptakarékpéni.
4022
Ogyes klfatófla azonnal Mekzer űvegkereaktdfsben.
■m«IJaa egyéni teljes ellátással lel-veszek. Cin. a kiadóban. 4050
OtoMa. ártákl Ingatlan blzlosltékksl bank-altiszti, pénsbeszedöl vagy haaonló állást vállalua Intelligens, 30 éves Ipsros. Ctm s kiadóban. 4054
(anrabás udvari lakás mellékbelvl-ségtkkel azonnal kiadó, Kosaulb-lér 3 . 4053
Teljeaea különbejáralu azoba, Irodának ls alkalmas, azonnal klaáá, Fö-ut 22 4056
Nagykanlssán leégelt malom lakó- és gazdasági épületekkel. A gépház géopel igyUtt telles üzemképes, kltünó vidékkel. Bővebbet Dsnaiaál, Zalasxent-beláxs 4055
■ és ka|ár«asS telvét\'tlk axooallia, Széchenyi tér 4. 4063
TalltlaatHáa modern gtpekkel, a Rózsagyárbea legolcsóbban. ayűjlötelepe: Klrély-u. 32
JUM, generállavllolt, jó gummtkkal. 350 P-ért eladó. Pléh garage. 4060
Calnoun bútorozott szoba a Centrál asállóval siemben 15-óre ktadá. Ugysnott kitűnő házikoszt. Beck Béláné Erzsébet tér 1. sz. 4062
Elegánssá bútorozott ktllönbelárslu utcai szoba előszobával és fürdőszoba haazaá-lattal azonnal klaa«« Magyar-utca 21. as. alatt. 4059
Háraai Kapta klárualláa a voltTőlh-bazárban. Ugyanott teljes üzleti berendezéa
- t**i)sbb bel- és kúlfóldl női és férfl szóv«teit készséf{gel bemutatja vé-telkéoyszer nélkol Stager Dlvalánjház.
Nagy választékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vásárolhat! 4 lángú modern ebédlAosillár . • P IO\'*° villanyvasaló Jótállással . . . . P T*°
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
Szabó Antal !Xoiíet&8már
2 + 1 uim UH, kopMnl (itaantl) F 40 00-t.
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
I Lópokrócok
Nagykanizsaiak találkozz Ahaly* az
István király Szálloda
Budapasi, Wl., Porimanlozky-utoa >.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. ^ E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi ftltés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház <s amerlcan bar
Hirdessen a Zalai Közlönyben
IELADÓ
kiállításon többször díjazott
tenyészetből 4 darab eliőrasga hliégiírll
MÉN.
Dr. Halápi János, Érd.
2487 B. 934 2471 B. 934.
Arvsrési hirdetmény.
Köztartozások fejében Tollár János és neje Szabadhegyi UOóinál lefoglalt 1 drb. vörös tarka tehén, Falci Józsefnél Sienttókui u. 1. re. alstt lefoglalt 1 drb. fekete méncsikó, 1 dtb. vöiöstarka tehén, — Polal László és neje Homokkoml-roml u. 46. sí. alatti lakásnál lefoglalt 3 dtb. seriéi, Bagonyal Qyörgy Szent Rókus - u. 4. tz. a. lakóinál lefoglalt 1 drb. 3 hónapoi bl«a-borju, 1 drb. 3 hónepot üaztjbwlu és I drb. ziemWeizőrQ Osió 1938. évi november 5-én d. e. 9 Arakor a vásártéren elárverczletnl fognak.
Nagykanizsa, 1935. okt. 23 in.
Uhoczky Lajos I. k 4061 v. yégrehajlő.
Szecskavágó Ara P TB-««
Kézihajtásu daráló
(dupla acéltárosás, klaay ■ jáeáSH, egy ember óránként 16—30 kgr. szemet könnyen ledarál vele.)
Ara P « •■
Nagyobb kézlha|tásu daráló Ara P I40\'00
(Óránkénti teljesítménye 60-70 kp.) Kukorica morzsoló asztali ára P IO°o rendes ára P 70 00 RÉPAVAOÓ Ara P 42\'"
Tek\'ntse meg vételkényszer nélkül Hofherr—Schrantz — Ciayton— Shuttlevorth r. t. lerakatában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zaák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130.
• KSz«aidatá«l Usnáaytiruság n
Gotenbers nyomda és Déizalal Lapkiadó Odllalata
■ agykanizaa
KSasyv ^Oiada, U.jiHH.al voasato.6 latéaat, Mcd könyvek és
UzOtay" polHHui napilap sxerfcasxttsége és kimMhivatala
KéaxKOnki
nrindenfélc keieskeddml, Ipart, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árWryzékeket. mflveket, meghívókat, eljegyzési S esketési értesitése-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, takacasjókat, körleveleket, rőpUiwkat és mindenféle . Ízléses Bámtása nyomlatványokst.
TELEFOR: 78.
tíyértunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat. Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömMket, falinaptárokat, dobozokat stix elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. «
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt
•n^t.
I KOagasdssáct K. T. Onleatoag Nygaal>|áS DékaW LazMÓ VáUsOMa Mllu ntl«aá»S». " n\' ■ ■ (feklfta uank Zalai Kirolv.)
75. tvtolywn 250. Mám Nagykanina, 1935. november 5. kedd
Ara 12 fltMr
ZALAI KÖZLÖNY
Utt\\BttíOmkt U ttulófaivslal: Póu Mtgcfesifc múmát* Uttköuiap
\'OLITIKAI N A P I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési árt: egy hóra 2 pengő fillér. Szerkeutóségi és kívlólilvaUli teleloa: U. u.
A jobb és több kenyérért
Mi történik a kenyérfronton, mit tesz a kormány a jobb és több kenyér biztosításáért ? A m-\'ddő személyeskedésben és hatalomratörés-bQn tobzódó ellenzéki vezérek legújabban ezt a kérdést feszegetik. A kérdésre nem nehéz felelni: -alkotó agrárpolitikát csinál a kormány. Egyik intézkedés, egyik törvényjavaslat és rendelet a másikat követi és mind, kivétel nélkül a több és jobb kenyér biztosítását célozza-A gazdaadósságok rendezéséről kl adott kormányrendelet és törvényjavaslat megrögzíti, megszilárdítja a gazda lába alatt a kenyértermő földet, hogy több és jobb kenyeret teremjen. A hitbizományi törvényjavaslat megbontja a kisember természetes és egészséges terjestkedé-sén<jk útjában álló holtkézi birtokok évszázados kínai falát. Rést nyit a latifundiumok testében, bejáratot nyit a földhöz azoknak, akik a magyar föld birtoklására édemesekés megművelésére hivatottak. Megteremti a földszerzési lehetőséget, hogy a ktoombpr q^saját földjén termelhessen több és jobb kenyeret.
Ugyanezt a célt fogja szolgálni a telepítés, amelynek törvényes előkészítése annyira előrehaladt, hogy a vonatkozó törvényjavaslat rö\\^d időn bel fii a képviselőház elé kerül. Több és jobb kenyér \'biztosítása a célja a fásítási programnak, az Alföld erdősítésének, a vizek szabályozásának és gazdaságos tárolásának, a csatornázási és öntözési programnak, amelyek kapcsolatban vannak az aszály következtében szükségessé vált és az Alföld felé konoen-trált ezreknek kenyeret adó Ínség-munkákkal.
És hogy teljes legyen az alkotó agrárpolitika terén a munka, most jelent meg a kormánynak a tagosításról Intézkedő legújabb rendelete. Nem kell Magyarországon bővebben magyarzni a tagosítás nagy jelentőségét. Ezerszer elmondották és ezerszer megírták hivatott szakemberek, hogy a kisgazda üzemének versenyképességét mennyire megakadályozza az, hogy a föld apró paródiákban tgymástól fél napi járóföldre van feldarabolva. Minden érdekelt tudja, hogy a racionális gazdálkodóst a kisbirlokon tagosítással kell elkezdeni. És mégsem í&rtént eseti a téren hosszú esztendőkig olyan intézkedés, ami :i tagosltiist megkönnyítette és olcsóbbá Wte volna,
fivtiaedek mulasztását pótolta a kormánynak n tagosításról most megjelent rendelste. amely kettós Irányú : elószOr egyszerűbbé, mi-sucfezor olosóbbá t\'-\'szi a tagosítást. NogyJi\'lentóJégü reformintézkedés >k cz«i. Tagositanl eddig Is lehatott, d« az eljárás körülményes, nehézkos 6s drága volt. A kormány mostani rendelek- az adott viszonyok közt mtadent megtesz, hogy elhárítsa a nehézségeket a tagosítás útjából és lioty módot adjon minden kisbir-
1.500,000:28.000 a görögországi restaurációs népszavazás eredménye
György görög király a napokban elfoglalja trónját
Athén, november 4 £ királyság visszaállításáról határozó népszavazás, számítás szerint. 00 százalékban a királyság mel lett fog dönteni. A próba-urnák eredménye ezt a felfogást megerősíti. Athénben 60.000 vále6ztó közül csak 750 szavazóit a köztársasági államforma mellett.
Athén, november 4 Athénben hétfőn délben hirdették
ki a királyság visszaállítására irányuló népszavazás eredményét. Az 1.528.000 szavazóból 1,500.000 a királyság helyreállítása mellett szavazott. György király Londonban kijelentette. hogy szive mélyéből örül népe bizalmának, néhány napig még Londonban marad, mert megvárja az érit- Induló küldöttséget. György király ma és tegnap többezer üdvözlő táviratot kapott.
Vasárnap este óta folyik az iij, nagy olasz offenzíva
Makalletól délre készül a nagy Összecsapás, addig az abesszinek visszavonulnak — A négus milliós hadsereget akar szervezni fővárosa védelmére — A déli harctéren csend van, esik az eső
Hoare megelégedetten nyilatkozott genfj tárgyalásairól
Addis Abeba, november 4 Mussa Ali irányában olasz lovasság vonul dél felé. A támadás valószínűleg a dzsibuti vasulvonal ellen készül.
Délen a harcvonalakon csend van, az esőzés tart. \'
A tigrei harcvonalon a harcok megindultak. Az olaszok uj támadása az egész vonalon megkezdődött. Minden hadsereg frontján nagy az élénkség.
Féltik a négusokat
Asmara, november 4 Dzsibutiból jelentik, hogy a volt né-gust, akit hosszú óvok óta Harrar vidékén tartottak fogságban, erős fedezettel _ Addis Abebába szállították. Ugyanekkor arról is érkeztek hirek, hogy Haile Selassie császár palotájában
az uralkodó ellen Irányuló összeesküvésnek jöttek nyomára.
Séjum herceg Makalletól délre akarja felvenni a harcot
Az abesszíniai haditudósítók jelentik, hogy az északi olasz táqiadás teljes erővel nyomul előre. A 125^00 főnyi főhadsereg hármas oszlojxjkban ha.ad előre. A támadás vasárnap déiután G órakor kezdődött. Az ellenség mindé, nőtt visszahúzódik. Általában azt hiszik, hogy az ethiopok Makallclől délre seregeik átcsoportosítását hajtják végre és Sejum herceg csapatai itt fogják felvenni majd a harcot a? o a-bzokkal.
Ita n négusnak Európa elég fegyvert és lőszert szá\'Ut. akkor a császár egy millió főnyi tartalék hadsereget szervez, amely végső esetben Addis Abeba megvédésére szolgálna.
Az abesszin sebesültek számát eddig m000-re becsülik.
Róma november 4 Az olasz csapatok folytatják az előrenyomulást Amba-Sion felé, amely közép magasságban van. Vizbő, dúsan termő terület, kitűnő legelőkkel. A felderítő repülők egy 10.000 főnyi abesz-szin csapatot fedeztek fel, amely Am-ha-Alagi felől Makulle irányába nyomul. { I
Adua, november 4 Kanyasmak Alula, az abói kormányzó. aki nemrég hódolt be az olaszoknak, kijelentette, hogy kerületének népe nagyon várju ok olasz felszabaditókat. A kormányzó még nem tette le a hűségesküt, dc rövidesen megtörténik és ekkor csapatával együtt az olasz hadseregig kap beosztást.
Hoare megelégedett
London, november 4 Hoare külügyminiszler vasárnap megérkezett Londonba. A_repülőté-ren kijelentette, hogy genfi útjával teljesen meg van elégedvre. Aloysl-val azért folytatott nv\'gbeszéléseket, mert most valószínűleg hosszabb Ideig nem lesz alkalma az olasz delegátussal tárgyaltni.
A megtorlások frontja
London, november 4 Az anjjol sajtó nem titkolja, hogy a megtorlások nagyon súlyos károkat (hoznak Anglia kereskedelmének. Az angol kereskedelem ugyan Is 6 millió fonttal van érdekelve a megtorlások által eltiltott exportfor-galomban.
Berlin, november 4 Németp\'rszág korlátlan mennyiségben szállít olajat és szenet 01a«ö>r-
szágnak.
Hómann Varsóban
Varsó, november 4 Hómann Bálint kultuszminiszter kíséretével vasárnap este megérkezett a lengyel fővárosba. A1 pályaudvaron disz"s és lelkes fogadtatás volt. i
tokosnak olyan egységes, összefüggő kisüzem létesítésére, amelyen bel terjesen lehet gazdálkodni, amelyen tehát több és jobb kenyér terem.
Bebizonyított valóság, hogy a ta-gosi\'.ott kisüzemen husz százalékkal nagyobb a terméshozam. Ez egyébként egészen természetes Is. Egy darabban levő huszonöt holdon jobban lehet gazdálkodni és többet, jobbat lehet termelni, hiint ötven darabban elszórt harminc holdon. Az egységes üzemet áttekintheti a gazda, jobban trágyáztathatja, többféle gazdasági ágat honosíthat meg és egységesebb minőséget termelhet. Közismert igazságok ezek, minden gazda tudja, j»ogy valóban Így van.
Ha tehát most az uj kormányren-
delet először jelentékenyen lecsökkenti a tagosítás! költségeket, másodszor ezeknek husz százalékét ap. állani fedezi, harmadszor pedig módot ad a rendelet a gazdáknak arra, hogy öt éven át részletekben fizethessék a reájuk eső lecsökkentett költségeket, akkor kétségtelen, hogy a husz százalékos hozamtöbbletből ezeket a rátákat minden gazda nehézség nélkül fizetheti. Megteremtette tehát a rendelet a tagosirffe le-hetőségét ott is, ahol erre a megfelelő tőkeerő hiányzott. Valósággal aranyhiddal szolgált a kisgazdáknak, amelyen mindössze öt esztendeig fizetik a méltányos összegű vá-m<jt, azután pedig teljes egészében élvezhetik az összesített és egysége-
sített üzem haszontöbbletét, amel* ujabb és több kenyérben jelentkezik.
Komoly és nem kis munka folyik ezért a több és jobb kenyérért. Az alkotó agrárpolitika a nemzeti öncélúság jegyében tevékenykedő gazdasági és szociálpolitikával karölt. ve valóban alkot. Építi, egyengeti a jobb magyar jövendő útját és egyetemes nemzeti érdekeket szolgál, amikor az ország fundamentumát, a földművelést erősíti, mert azon a földön él és virul ipar és kereskedelem is, amelyet eredményesen hasit a földmüvelés ekéje. Ezért kell a jobb és több kenyér politikájának a barázdákkal kezdődnie.
1*
ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Megnyílt a liceális-szezon
Oazdag Ferenc előadása Pázmány Péterről
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör jubiláris 40-ik évében megnyi-totta kapuit. Mint minden évben ilyenkor, újból megkezdte a liceá-„lis szezont. Már az első alkalommal zsúfolásig megtelt a városháza disz-terme. Az Irodalmi ós Művészeti Kör Uci\'álisai már hozzá nőttek Ka nizsa közönségének kulturigényei-hez, a téli szezont nélkülük elképzelni nem is lehetne. Szükség van ezekre a Uoeálisokra, amelyek aktuális kérdéseket vitatnak meg, problémákat oldanak meg, rávilágítanak a nemzet nagyjairo és mindenképpen tanítják a hallgatóságot, látókörüket szélesbitik.
Vasárnap a megnyitó liceálison rang és valláskülönbség nélkül, zsúfolt teremben áldozott Kanizsái közönsége Pázmány Péter emlékének. A Kör sok dicsőséget aratott Vegyeskara nyitotta meg az előadást a Magyar Hiszekegy-gyei, vezényelt K-tflng Ferenc, a kar kitűnő karnagya. Az uj liceális ciklust Ke(o-mijt Ferenc, a nagytudásu és agilis társelnök nyitotta meg. Köszöntötte a hallgatóságot, majd vázolta a 40 éves Kör célkitűzéseit a most kezdődő liceáüs-dklusra vonatkozóim. A szezon a jubileumi évre való tekintettel, különösen gazdag programú lesz. (
Gazdag Ferenc püspöki tanácsos tartotta meg ezután előadását Pázmány Péterről. Élénk színekkel ecsetelte a protestáns szülőktől szár* mazó Pázmány egyéniségét, a hazájáért dolgozó poSiikust, a Kor leg. nagyobb tudósát ós hit vitázóját, Magyarország bíborosát. De nem csak Pázmány Pétert ismertük meg Gazdag Ferenc előadásából, hanem nagyszerű történelmi képet is kamtunk az akkori korról. Különösen Pázmány Péternek a Habsburg házhoz való viszonyáról kaptunk tiszta képet, valamint a nugy főpap mérhetetlen hazaszeretetéről. Gazdag Ferenc kitűnő előadásából egészen uj képet kaptunk az egyetemalapító Pázmányról. Az előadás különös érdeme, hogy a történelem ferde beállításait igyekezett Gazdag Ferenc helyesbiteni.
A nagysikerű előadás után Schlvss Gyula szavalta SikSándor: Hivők ós hitetlenek cimü versét;, Schless Gyula ezúttal nem drámai színezéssel^ hanem a vers stilusánalf megfelelően, szincs .közvetlenséggel Bdta elő Sik Sándor gyönyörű ver-Bét, amely annak ellenére, hogy nem szavalásra Íródott, teljes szép-Bégében ragyogott a szavaló nagyon szép előadásában.
Az Irodalmi Kör első nagysikerű licéálisát a Kör Vegyeskarának Szózata fejezte be.
— Butorváaárlá* non gond! Telje* berendezéseket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen ls szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy liikkW-at 4.
Bosszn áldozata lett a kövekkel agyonvert és összeszurkált rezl körjegyző
A kanizsai vizsgálóbíró és klr. ügyész a dráma színhelyén
Rezl, november 4
(Kiküldőit tudósítónktól) A Bárdió Lajos RCzi körjegyző borzalma drámájáról szóló rövid telefonjelentés vétele után Nagykanizsáról szombaton délután kiszálltak a véres bűntény színhelyére vitéz Csillaghy György klr. vezetőügyész, dr. Al-mássy Gyula vizsgálóbíró, dr. Csik Ferenc törvényszéki jegyző, dr. Dely K^mly törvényszéki orvos és dr. Ország Lajos körorvos.
Első utjuk a kegyetlen vadsággal végrehajtott bűncselekmény helyszínére vezetett, a temető tőszomszédságában levő gyalogösvényre, ahol még látható volt a földön) hogy elszánt dulakodás volt a merénylő és áldozata között. A földön még ott feküdt a véres kés, mellyel az áldozatot hátbaszurták, négy nagy kődarab, amellyel a körjegyző koponyáját szétverték. A törvényszék emberei megdöbbenve állták körül a nyomokat, melyekből arra lehet következtetni, hogy a merénylők többen lehettek. A holttest, melyet csendőr őriz, mig a hatóság kiküldöttei megérkeznek, - borzalmasan összeroncsolva. Állati kegyetlenség és példátlan vadság kellett ahhoz, hogy egy emberrel valaki Így elbánjon. Az ütések élőiről érték az áldozatot, aki a jelek szerint minden erejével védekezett a váratlan és hirtelen jött támadással szemben, melyben végül is ő maradt alul. 1
A hak>tt zsebében minden értéktárgyat megtaláltak, nem hiányzott sem órája, sem tárcája, sem egyéb apróságai. Egy kis csomagban még ott vannak a halottaknapi gyertyák, melyekből hozzátartozói sirján égetett a 40 éves és általánosan köztiszteletnek örvendő körjegyző, aki nem vétett soha senkinek, mindig békességben élt mindenkivel.
A ^hatóság küldöttei számos köz-ségbelit hallgattak ki. Ezek közül
az egyik érdekes vallomást adott. Az illető az esti homályban látta, ho gyan birkózik és igyekszik a jegyző megszabadulni egy alaktól, aki őt vállonragadva tartotta, mikor egyszer csak azt vette észre, hogy a kisebb termetű jegyző elesett. A tanú olytin értékes anyagot szolgáltatott a nyomozás szempontjából, a mely azt határozott irányba tereli már.
A jelenségekből, valamint a vallomásokból az egész dráma lefolyását ugy rekonstruálják, hogy a véres bűncselekményt többen követ-hették^el. Bárdió ott volt az egyik/ simái, imádkozott és gyertyát égetett, amikor valaki kihívhatta őt valami csellel a temetőből a gyalog* járóra. Ott a merénylők megtámadták és kövekkel a fejére mért borzalmas ütésekkel agyonverték, mig egyikük késsel hátul többször megszúrta. Az egész teljes csendben történhetett, mert úgyszólván a tőszomszédságban ott volt a temető, ahol sokan időztek akkor a közs^g-beliek közül szeretteik sírjánál. A merénylők villámgyorsan elmenekül tek, mikor látták, hogy áldozatuk eszméletlenül terül e! a földön. Né> hány perccel később vetődött arra egy községbeli, aki belebotlott a véres emberbe, lármát csapott, majd a mentőkért telefonált Keszthelyre, akik száguldva siettek a vénes színhelyre, de egy szót n?m lehetétt beszélni az áldozattal, aki ekkor már megkezdte agóniáját és alig haladt vele az autó országúton Keszthely felé, amikor kiszenvedet\'\' a mentők kocsijában. Titkát, meréay lőinek nevét sírba vitte.
A keszthelyi csendőrség, a szombathelyi csendőrség nyomozó alosztálya folytatják a községbeliek kihallgatását és a daktlloszkópusok igyekeznek egyes tárgyakról ujjlenyomatot készíteni.
A boncolás megállapította, hogy
Kész női- és íyermek-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÜRUHÁZ
az áldozat feje teljesen össze van roncsolva, a halói közvetlen oka : agymncsolás. A bűncselekmény után negyedórán bellii meghalt, anélkül, hogy egy pillanatra ls visszanyerte volna eszmélelét.
Remélik, hogy a tettesek órákon belül kéznekerülnek és beszállítják őket a nagykanizsai ügyészségre.
Vitéz Csillaghy György klr. veze-tőügyész a szenencsétlen áldozat eltemetésére megadta az engedélyt.
Reziben az emberek csendesek, hallgatngok. Mintha sokat tudnának, de ajkuk némaságra zárul. A csendörségé a feladat, hogy fényt derítsen a titokzatos merényleire.
Ideges embereknek és lelkibe legeknek az Igen enyhén ható, mindig megbízható lermészelei .Ferenc Jőisel" keserűvíz — rrggel éhgyomorra egy pohárral bevtve — rendes JiélmOködéit, jó eméiztést ét elegendő étvágyérzetet teremt. — Világhírű Idegatvosok és gyógyintézetek vezetftÜVek véleménye a\'apján a Ferenc József vlz állandó használata az agy él a gerincvelő megbetegedéseinél Is a legmelegebben ajánlható.
á vakok köszönete Kanizsa közönségéhez
Még ma is hatása alatt állunk annak a páratlanul kedves és nagy szivjóságtól áthatott fogadtatásnak, amelyben Nagykanizsa^ érdemes Jtö-zönsége részesítette a Homeros-ének kart. Nehéz volna felsorolni mindazon szeretetreméltó hölgyek és utak neveit, akik feledhetetlenné tették az ott töltött időt. Tudjuk, ren geteg munkát, fáradságot és áldozatkészséget jelentett ennyi ember ily pazar módon való ellátása, elszállásolása ós fogadása. Énekkarunk tagjai mindennapi imában kérik a jó Isten áldását mindazokra, kik ehhez hozzájárultak. Nagykanizsa és szeretetre méltó közönsége olya tanújelét adta magas kulturális hivatottságának, amilyennel kevés város dicsekedhetik. Gyenge a szavunk, hogy mindenhová elhallat-szon, azért a Zalai Közlönyt kértük meg, adja tudtul: »a Vakok Hoine-•ros-énekkara meghatott sziwel mond mélységes szívvel hálás köszönetet Nagykanizsa nemes város minden lakójának, amiért egy életre feledhetetlenné tették minden tagja számára az ott eltöltött napot* Az énekkar nevében:
Schnkzl Ousztáu q igazgató-karnagy
IDüSi
Jhiietfl
Prognózis: Délkeleti, déli szél, a nyugati msgyékbén több teihözet, éljél ét regg.l köd, > hőmérséklet alig változik. Egy-kst nspon belül délnyugatról ••«.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Hói svájci
alsónemüek
Boykabátok gyermekruhák
Esóköpenyek esőgallérok
Szomolányi áruházéban
G. F. B. harisnyák
Del-Ka cipók
1
1938.
ZALAI KÖZLÖNY

Itt a hideg idő! ""Sirr" „Ideál
Raktárra érkevett | Női bokacipők I NŐI csattosclpők I Férfi és flu cserkészóriási választékban | Női divatclpők | meleg béléssel [ cipők, sárclpök
eipffárnházfeaii vehet.
Fö-ut 12. szám
NŐI, férfi és gyermek hócipők
Filléres beszámoló
Kill ér-\'s gyors... brrrr,.. ments nieg Uram minket. Reggel fél hat. Keleti pályaudvar. Kiabálás. Olvasom : Filléres gyors Nagykanizsára, _ 5-ik vágány .
Megkeresem a vonalot, inejy nagy gőzfelhőbee vesztegel. Keresem a kocsimat, végro megtalálom1. Igen, itt vagyok - nyugtatom meg magam - most már1 nem lehet lekésni. Beszállok. A kocsiban borzasztó hi\' deg van - a fíltés ellenére. Rossz a futószerkezet.
Elhelyezkedem és figyelem útitársaimat, hogy beszámolhassak a Zalai Közlönynek a mindent megérd utazásról.
Egynéhányan ülnek a kocsiban. Itt van már »Krumpli« néni (nagyon hasonlít egy "jól megtermett burgonyához.) Itt van az ifjú pár, kik egy-mási takargatják : Jaj Istenein, nehogy megfázz, édesem !« Megjelenik »Kmmpli« bácsi is, aki a néninek hasonmása — alacsonyabb, keskenyebb kiadásban. Jönnek Raspuli né k - egy egész nagy család, vészesebbnél vészesebb hangulatban, Lassan meglelik a szakasz. 5 óra 40 perc.
Nagy ránditás és a vonat méltóságteljesen kigördül a pályaudvarv ról.
Útközben Kanizsát emlegetik, mindenki, elmondja róla, amit tud.
-r Fiacskáras - szól a feleség r-. te már voltál Kanizsán ?
- 0, igen, egyszer, boldogult legénykoromban... Nem igen emlékszem! - válaszol a férj szaggatott mondatokban. - Csak arra emlékszem, hogy a jó nohától nagyon rózsaszínben láttam a világot...
A másik :
- Azt hatkmv hogy Kanizsa igen megszépült s méltán megérdemli a •Virágos Nagykanizsa* nevet és most már van sok szobra is. ;/
- Igen, csak azt csodálom, hogy most nem rendeztek valami szobor-lelepüezést, mert eddig mindig valami ilyen ünnepség volt, ha Kanizsára mentünk.
Megszólal valaki a sarokban:
- Most sokkal lontosabb alkalomra állították be a fillérest...
t- Hogy-hogy ?
- Lányegyesületi tea lett volna. De elmaradt. Csak a filléres Jött meg.
E nagy társalgás közepette megjelenik a kalauz ur őkegyelme is. Valaki szól neki, hogy milyen hideg van itt, mikor minden kocsiba® valóságos gőzfürdő van.
- Kérem, rossz a vezeték, — szól komoran ő széitain a lakatosnak fél hatkor, de már nem tudta meg csinálni, mert hamarosan Indult a vonat i
Erre valaki megmondja neki, hogy Kanizsán majd meg lehet csí-nálla**". Csakugyan: vfsecafelé olyan mHeg volt, hogy nyitott ablak mellett utaztunk. Filléres gondolkozás. A feleség: r, N» ülj olyan köml hoszám, ősz-szegyürődik a ruhám. i K férj :
t A ruha nem fontos, csak az, h°gy mi lese az ebéd..
Másra ugy látszik filléres utasnak nem szabad g-wd^ini Szegény ro-l ,
I£rumpli bácsi hallgatagon ül, egy szót sem szól. Na, - gondolom -visszafelé az öreg jobb h ingulatban lesz, mert már most megkezdte a jó hegyieve szopogatását. Egy \'menetre* három poháral iszik meg. (Előérzetem nem csalt meg visszafelé !)
Végre közeleg Nagykanizsa. Zalaszentjakab, Nngyi\'écse... Mindenki szedelőzködni, kiszülödni kezd. Egy néni üres böröndjét veszi le, hogy majd visszafelé megtömve tegye fel csomagtartóra. \\
Beérünk Kanizsára. A Leven,eze-nekart hUorn játszani. Igen : látom. Mert hallani nem hallok mást, csak a nagydob durrogását, de azt is
csak elvétve, mert a sok istenhozott,* »Szcrbusz édesem,* stb. el-nyrli a derék leventék igyekezetét.
Kiérünk az utcára. Autó autó hátán, kocsi kocsi hátán, borzasztó tolongás. Autók szirénája bug vészesen, mintha gázlámadást intéztek volna a város ellen, pedig csak egy vonat pesti vagy Pesten lakó kanizsai jö[t le Kanizsára, hogy a város ellen kritika, ennivaló és bor támadást intézzen.
^aorongva állok a sarkon, fülembén a bábeli hangzavar. Lassan elcsendesül fülemben minden, pert meglátom az édesapámat.
Budapest, 1985. október 20.
Gadányl El-mér
Egy héttel meghosszabbították Szász István kanizsai kiállítását
Á kiállítást áthelyezték az Iparos-székházba
már más célra van igénybevéve, a kiállítást áthelyezték a Sugár-utl Iparos-székház nagytermébe- A kiállítás továbbra te egész nap nyitva áll és díjtalanul megtekinthető. Szász István, a magyar piktúra nagy. nevű büszkesége, személyesen veze\'i tovább a tárlatot titkáréval együtt
Szász Istvánnak, a magyar piktúra kitűnő reprezentánsénak kanizsai tárlata iránt olyan élénk és szeretetteljes érdeklődés nyilvánult meg. hogy a kWllitást egy héttel meghosszabbították. Minthogy azonban a Kaszinó által a kiállítás céljaira rendelkezésre bocsátható helyiség korábbi megállapodás alapján most
Elvágták a nyakát egy pincéző inkei gazdának
Inke, november 4 (Sajót tudósítónktól) Véi-es esemény játszódott le a köze\'i Inkén vasárnap délután. Egy kisebb társaság felment a hegyre, ahol alapo san beboroztak, majd ilyen állapotban hazafelé tartottak. Köztük volt B^fkes Ferenc 50 éves gazda is. Útközben a kis társaság összeszólalko-
zott, ennek hevében az egyik előrántotta kését és azzal irtózatos vágást mért ismételten Berkesre. Az egyik vágás egy kb. 10-14 oenti-méteres metszés volt a nyakán, a mely majdnem gégéig vágta Berkes nyakát a másik vágás fülétől az álláig Berkes véresen terült el a nagy korcsma mellett a járdán, ahová
csakhamar kihivták a csendőröket, azonban Berkes eszméletét veszítette, nem lehetett kihallgatni. Aj csendőrség telefonált a nagykanizsai mentőknek, akik odaérve, bekötözték és az első segélynyújtás után beszállították a kanizsai kór-házba. Berkes azonban rövidre rá, hogy bekötözték, meghalt.
& csurgói átállás
Bárcuy 8450, Inkey 4800 ajánlást nyújtott be
\\ csurgói kerületben, mint Ismeretes, a két régi jelölt Indul ismét az uj küzdelemben. Az ajánlásokat szombaton nyújtották be a kerületi választási biztosnak. A Nep hivnta-taks jelöltje, Bárczay Ferenc 8460 aláírást nyújtott be, míg báró Inkey Pál, aki párton ktvül Indul, 4800 választó ajánlását nyújtotta be.
Barbarlts Lajos: A modern magyar Irodalom
clmü elöadásrf nyitotta meg Zalaegerszegen & Közmüvelödéfii Egyesület által rendezett Uccális előadás-sorozatot, vasárnap délután 6 órakor. Az előadót dr. Tellnvmn Jilr. közjegyző, a Közművelődési Egyesület elröke köszöntötte. Az efp;rs*eg| llcális sorozat 16 előadásból áll, 0 műsoron december 8-án megint kanizsai előadó szerepel: Kelemen Ferenc, a nagykanizsai Zrlnvl Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke.
— Mmi kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
<— HM«[ mi Imi I Már most ezerazze bo cIpőBztlkRéfrlctét olesón az Ideái clpőruházban, Fő-ut II. ir-ám.
- (Dü^ntyülttt találluuóia) ncr-dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia
hátsó kfatermábOk
•kabát fogalom,
mert szabása kltünó
minősége mindig elsőrendO ára m6gls a legolcsóbb I
ife, minőségért mindig szavatol!
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetők, Buuclée ebédlő- és futaszőnyegek
Kirschner Mór divatáruházaban.
h
Döntetlenül végződött a nagy derby
Zrínyi TE-Nagykanizsal TE 1:1 (0:0)
Igazi futbaHidőben, mintegy 1500 fő. nyl közönség előtt mérte össze erejét a két helyi csapat. Ilyen izgalmas és nivós mérkőzést régen látott Kanizsa íutballközönségc, de hálás is volt érte, mert az egész mérkőzés alatt biztatta, hajrázta kedvenceit, nem is szólva a gólok esésénél tanusitott hatalmas uj-jongást, melyhez hasonlót nem mostanában hall a Zrinyi pálya.
Lázas izgalommal várja a közönség a pályára lépő csapatokat, melyek közül az NTE sorban állva üdvözli közönségét. Nemsokára a Zrinyi is meg-jelenül s körbe állva üdvözli a,közönséget.
Czeczely (Nyugat) biró sípjelére a következő felállításban áljnak fel a csapatok:
Zrinyi: Pápai — Kárpáth, Varga — Beke, Babos,\' Ködbaum — Poór, tíoda, Csöngey, Pum, Pőezc.
NTE: Csondor — Csáki, Farkas — Vilheim, Ritter, Kudieh — Engellei-ter, Jakubecz, Hoffmann, Szendrői (Mancsek), Csász.
Pontosan fél három órakor kezdődik a mérkőzés. A Zrinyi választ s igy afc NTE indítja cl a 1>őrt. mely lábróllábra szállva hamarosan a Zrínyi lG-osig jut el, ahol Jakubecz gyenge lövést ereszt meg, melyet Pápai köny-nyen véd. Alig egy perc múlva ismét jiála a labda s mintegy 20 méterről csőrrel jói megszúrja a labdát de ez messze elkerüli a kaput. Ismét az NTE táinad s Csász komért csikar ki. melyet azután szépen ível a kapu elé. de ezt Vilheim magasan kifejeli. A kirúgott labdát Mancsek fogja el, Rítternek adja, kinek hosszan clörcadott labdáját Jakubecz közvetlenül a léc mellé emeli. Középen folyik a játék, mikor Ritler hendszet vét, melyet Babos rug hosszan előrft. de a védők a jól helyezkedő Csöngey elől elkanalazzálj. A Zrinyi Is bcleinciícgszik s átveszi az NTE-1ŐI a támadó szerepet s gyönyörű akciói inditanak el, de Poór gyönyörű beadása offszeidon találja Pőczét s igy kárba vész a szé,p akció. A 7. percben Pumot kissé erélyesen szereli Csáki, amiért szabadrúgás jár. Babos lövi, de gyengén s igy Csondornak nem okozott nagyobb gondot. Majd Jakubecz kap szép labdát Szcndrőitőí, megugrik vele s már-már vcszede me-scir közeleg a kapu felé, mikor Ködbaum közbelép\' s a nagy lövés mellé megy. Hol itt, hof ott pattog a labda. Minden pillanatban góltól lehet tartani, de ez csak nem akar megszületni,
pedig mindkét tábor elég hangosan biztatja csapatait. A 16. percben Csöngey szép labdát kap Bodátói s hatalmas lapos lövést ereszt meg, melyet Csondor széj>en. véd. Sok a szabadrúgás, mert Czeczely biró mindent észrevesz s igy egyelőre egy komolyabb akció sem fejeződik be sikerrel. A 19. pereben Kudich szabadrúgást rug, mintegy 30 méterről. Engelleiter nagy offszeidon kapja^ s védhetellcnül vágja a hállóba. Nagy az öröm az NTE táborban, persze hiába, mert Czeczely nem adja meg a gólt. A 20. percben szép ZFE támadás következik. Csöngey harcol a labdával s lőne is, de elcsúszik s i(gy a labda Pőczéhcz kerül, ki magasan fölé lövi. Majd ismét a Zrinyi veszélyes, de Csáki idejében közbelép s Igy nincs komoly hiba. A kirúgás Ritterhcz kerül, ki gyönyörű labdát ad Szendröinek, ki Jakubcczhez\' passzol, de lőni ő sem tud, mert nagy a tumultxíi s így a szép akció kárbaveszik. Rögtön utána Engelleiter kap jó labdát, megugrik vele, de lövése fölé megy. A 23. percben Babos ad előre szép labdát. Csöngey fejeli is, de nyomják s igy fejese mellé meay. Ezután ismét Csöngey agilis s lövése alig kapu mellé süvit. Most egymás után háromszor vezet erőteljes támadást az NTE. de a lövések vagy emberben akadnak, vagy . mellé süvítenek. Ezután kissé \'lelanyhul az iram s inkább a középen folyik a játék. Ritter szebbnél-szebb labdákkal tömi a csatársort, de Varga és Kárpáth helyükön vannak. A 32. percbon Beke kornert vét, melyet Jakubecz közvetlenül a kapu elé fcHaJt s a magasra ugró Csász alig fejeli kapu mellé. Veszélyes támadást indit el ezután Babos, de Poór elbukik s így nem lesz Ix-lőle semmi.
Még az NTE rug egy kornert, de Pápai Szendröinek a 16-osról rúgott gyenge lövését szépen védi.
A félidőben kissé lehiggadt közönség nagy lelkesedéssel biztatja csapatait. A Zrinyi indit először támadást s veszélyes is. mert Pőczc beadását alig tudják korneiTC menteni. Rögtön utána Kudichnak keh crélvesen közbelépni, hogy a veszélyt elhárítsa. Majd Csáki akaszt meg egy veszélyesebb támadást, de kissé erélyesen, miért a biró szabadrúgást itél. Babos hatalmas lövése komoly munkát ad Csondornak. A 8. percben esik az NTE vezető gólja. Beke kornert vét,
Csász gyönyörűen rúdja a labdái a>. ötésfelesre s u niaffason félugró Jakubeci a hállóba fejeli.
Nagy az öröm az NTE táborban, a Zrinyi tábor se csendes. Erősen biztatja csapatát s ez használ is. mert egymás után vezelnck szebbnél-szebb támadásokat az NTE knpu ellen. Most látszik meg igazán, hogy nrit tesz a sziv és a lelkesedés, mert a gól nem keseríti el a Zrínyit s minden erejét összeszedve harcol, hogy kiegyenlítsen 8 esetleg meg is nyerje a mérkőzést. Ami most következik, az kissé letöri a reménveket, mert a rohanó Császt felvágó Kárpátból a biró kiállítja. Igy most i0 emberrel kell küzdeni a Zrínyinek, de azért az iram nem lankad. Egymás után jönnek a szebbnél-szebb akciók, de a lövéseket nem kiséri szerencse. Balx>s háromszor is rug. jó messziről büntetőt), n védők azt kőny-nyen parírozzák. Majd Boda lő nagyot az ötös sürítáról, de fölé megy. Jakubecz kap ezután egy szép labdát, de messze van s igy a lövés nem veszedelmes. Már.már a levegőbon lóg a ki-legyenUtés s csnftín a szerencse menll meg Csondor kapuját Csöngey nagy lövésétől, mely a felső kapulécről pat-tanik a.kapu mögé. A 37. percben adódik a mérkőzés legizgalmasabb jo. lenete, mikor is Pum gyönyörű labdát tálal Poór elé. aki egy-kettőt lép még vele s hatalmas lövése a jobb felső, kapufasarkáról pattanik ki. A kiegyérfí litő góí* a 38. percben esik, mikor CJöngey szöktetI Poórt, kinek középmagas l>cadása Pum elé esik, ki
Városi Mozgó. November 5-én és 6 án! Joseph Bohmidft a világ ieghiresebb énekesének filmje
Dalol a vágy
(Világsiker!) Szerepelnek a filmen: Lilián Dietz, Szőke Szakáll, Walter Edthofe Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Hétköznapokon az 5 órai etftadáa filléres.
azután védheletlenül vágja a léc alá.
Nagy most az öröm a Zrinyi lá-l>orban is, mert hisz eldöntetlen a már elveszettnek hitt mérkőzés. Az utolsó l>crcbcn van még egy veszedelmes pif-lanat. Beke faultot vét, amit Kudich lő szépen a felső sarokra, de Pápai fcivágJ|aj s a \\Wdők kornerre mentenek. A korner rúgására már nincs idő, mert \'Czeczely sipja a mérkőzés végét jelzi.
Vegyes érzelmekkel távozik a közönség a pályáról. Az NTE tábor kissé levert, mert hisz a biztosnak hitt két ponton meg kellett osztozkodnia a Zrínyivel. Viszont a Zrínyi tábor örül, mert megmentette az egyik pontot, amelyet méltán megérdemelt, mert 10 emberrel is méltó ellenfele volt a kom. plcti NTE-nefl< s a második félidőben oly szivvei és lelkesedéssel küzdöttek, hogy nem akadhat igazi sportember, aki azi\' mondhatná, hogy az eredmény nem reális. S igy Is van jól. Mert ha győz az NTE. akkor hiába játszott szépen a Zrinyi. csak a lebecsülés s szekatúra jutott volna osztályrészül. Igy viszont elmondhatják, hogy megtettek mindent s megmutatták, hogy lesak a balszerencse az oka, hogy nem ojt állnak a tabellán, ahol esetleg áll-hijfnábak.
A Zrinyi minden dicséretet megérdemel. mert nem lankadt el so a gól, so Kárpáth kiállítása után, — mely kissé tulszigoru Volt, — hanem szívvel lélekkel kiharcolta, hogy egyenrangú társként vonulhatott le a győzelmekhez nagyon is hozzászokott nagymultu NT E-vel. Mert bár jobb volt az NTE az első félidőben, sőt a második félidő elején Is. de Kárpáth kiállítása után olyant produkáltak, ami minden elismerést megérdemel.
A Zrinyi csapatából Varga és Köd-bauinot illeti o legtöbb dicséret, de jó voltak Babos. Pum és Csöngey is. A többiek is megtették kötelességüket, de az oroszlánrész őket illeti.
Az NTE részéről Ritter — ki egyben a mezőny legjobbja is volt — érdemel legtöbh dicséretet, mert mindenben l)cnne volt s nem egy veszélyes támadás indult ei tölo. Mellette Farfcas és Csáki voltak Jók A csatársorból Jaku-Ik-cz emelkedett ki .de társai Ls megtettek minden tőlük telhetőt.
Czeczely biró-kivéve Kárpáth ki-állítását\' — mindkét fél megelégedésére látta ci tjsztéL A mérkőzés után felkerestük öltözőjében s megkérdeztük, hogy ml vezette Kárpáth kiállításában. • Nem akartam — úgymond — hogy eldurvuljon a mérkötySs s igy helyesnek véltem Kárpáthot kiállítani, mert előtte a half is többször erősen belépett.*
Lezajlott a derby mérkőzés s a tavaszig nemsokára elpihennek csapataink. i
Kenyeres
SzfiueleK, szőrmék, bársonyok. ^ F.,.nf finnel!- és szőnyegáruk
legolcsóbban
dlvatáruháza
Nagykanizsa, Fő-ut 14. sz.

1995. novflhber 5
ZALAI KÖZLÖNY.
A másodosztályú derbyt az NTE II. nyerte
NTE II.—Nagykanizsai Vasutas 2:0 (1:0)
A nagykanizsai K port közönségnek vasárnap bőven volt része izgalmukban. Az NTE Zrinyi derbi miatta vasutas II.-NTE II. mérkőzése délelőtt .került Lejátszásra a Vasutas pályán. Nagyszerű fulbuilidö és szépszámú közönség várta a pályára lépő csapatokot.
ÍJz a küzdelem megérdemeli NTE II. győzelmet eredményezett és Igy ha vasárnap itthon legyőzi az NTE II. a KRAC II. csapatát, ugy ősszel az első helyen fejezi be a szezont.
Kaufmann biró sípjelére a két csapat a következő felállításban játszott:
NTE II.: Pereovi\'Jl - Pollik, Arany - Kardos I., jerausek, Zöld-vári - Baranyai, Joó, Rettboffer, Kis, Kardos II.
Vasutas : űozdán - Cserjés I. és II. - Boda, Mlhalecz, Tóth - Kár. pát, Jakubecz, Alkonyi, Tóth, Németh.
Egy negyed óráig Állandóan az NTE II. támad, de felnyomul a Vasuias és három komerrel vészé* lyeztet. Ezután gyenge nivóju játék következik, egyik csapat sem mutat semmit. A 2. percben Kardos szép kornerét Relthoffcr védhctetienül befeteli (1:0). A, Vasutas idegeskedik és nem tudja kihasználni jó helyzetejt.
Szflnet után mindenki erős Vasutas ostromot vér, de nem következik be. Változatos játékknl telik el a második 45 perc. A1 15. percben Bariuiyai a kapust is kicselezi és kapura gurit, de Cserjés idejében beszalad és ment. Vá-lasztámadásnái Németh jó labdát kap, Persovi\'s későn fut kl, de Németh az üres kapu mellé lő, majd rögtön utána Jakubecz ugyanezt a kínálkozó nagy helyzetet hagyja ki. Ezután élénkül a Játék, mindkét csapat veszélyesen támad. A 38. percben Kardos I. keresztiabdájára Gozdán rosszul fut ki és Kis az üres kapuba lövi a labdát. A Vasutas
támadások erőtlenek. Az utolsó percben Kardos I. 80 méteres szabadrúgását nehezen védi Gozdán. i
Az NTE erősen tartalékoson is Jobb volt ellenfelénél. A csapat legjobb embere Pollák volt, Arany csak a II. félidőben volt Jó. A halfsor szürkén, de hasznoson dolgozott. A csatársorból Reithoffer érdemel dicséretet.
A „Vasutas csapatnak nem ment a játélt, mintha meglettek volna babonázva, semmi sem sikerült nekik. Cserjés testvérek és Jakubecz II. emelkedtek kl a csapatból.
(óm
KerQlctl eredmények
A PVSK és PEAC vereségei szenvedeti, igy bár az NTE pontot adotl lc, mégis közelebb Jutott az őszi elsőséghez. . i
NSE—PVSK 1:0 (1:0).
KRAC—DVOÍ5E 3:2 (1:1).
SBTC-PBTC 3:1 (2:1).
UVAC-TSE 6:2 (2:1).
KTSE—PEAC 2:0 (1:0).
A vasárnapi forduló után a bajnokság állása: (
1. SBTC 15 pont, 2. PVSK 11 pont, 3. NTE 14 pont, 4. DVAC 11 ponl, 5. PEAC 10 pont.
A hátralévő mérkőzések atapjjn az NTE nagyon Jó helyzetben van, mert az NTE-nek KRAC-al kell Itthon Játszani, a PVSK a l)VAC-al Játszik és Simontornyára kell menni, ahol bármelyik vészit, csak at NTE nyerhet.
Profi eredmények
Újpest—Hungária 2:2 (2:2).
Ferencváros—SBTC 5 :3 (2 : 3).
Kispest-Budafok 4:1 (3:0).
Budai .11.-Törekvés 4 :2 (1 :0).
Soroksár—Szeged 1:1 (0:0).
Borskai -Attila 2:0 (1 :0).
— Tanatátl, kézzel csomózott magyar i*ixsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Slnger Dlrttá/u-háxban.
k LeányUob sxezonnyitó teaestéire
A Szent Ilona Leányklub teái mindig sikerre! zárulnak. A szezonban most vasárnap tartották »z első műsoros esl|üket. A leányhadsereg vendégszerető kiszolgálása, a műsor kedvessége és az a meghitt, szinle családias hangulat — mindenkinek mindig olcsó és kellemes szórakozást nyújt.
A műsor első számaként Perlaki Gabriella hegedü|átékát hallottuk Pintér Ibolyka zongoraklséretével. Mindkettő a nagykanizsai zeneiskola kitűnő növendéke éi nem Ismeretlen a közönség előtt. Vannay : Ave Maria-ja és Dankle: Premier solo ja teljes szépségében ragyogott a pompás, összetanult játékukban.
Utánuk Muzlkár Sándor és Vas József neveltették meg a közönséget a Mihály bá\' a doktornál című pompás bohózatban. Rutiriirozott játékukkal megérdemelt sikert aratott a két kitűnő műkedvelő.
Riskó Oézáné dalaiban gyönyörködhetett ezután a szépszámú közönség. Kellemes hangjával oly meleg közvetlenséggel Tudta RÍtkóné előadni a kitűnő magyar nótákat, hogy a hallgatóság alig akarta leengedni a dobogóról. Megérdemelt tapsok között többször is keltett ráadást adnia.
Csak elismeréssel szólhatunk Bán Juci és Szabó Ilonka pompás magyar táncáról. Frlsi. üde volt minden mozdulatuk, Igazi szép magyar tánc volt, megérdemelt sikert arattak. A hangulatot már a műsor megteremtette, ezt az előnyt pedig műsor után a fiatalság kl is használta. Olyan meleg, vidám és kedves este kerekedett, amilyen egy csapásra biztosította a leányklubi teák jövőbeli sikerét in.
— Tekintse meft kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz áruház.
- Legújabb bel- is külföldi női és férfi szóméit készséggel bemutatja v,v telkénysaer nélkül Slnger Dlvatáruháx.
fl ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A («)
wArtnfo
— Igenis, ezredes uri — Gábor el. sietett.
— Nem értem a dolgot, — tűnődött Törők.
— Gábortól tudtam, meg a vá\'tó. Ügyet, ő meg egy asszonytól hallotta, akit nem akart megnevezni.
— Miféle\' asszony lehet, aki az én dolgomró. többet tud, mint én magam? Különben könnyen «ehet, mert én ÍJ csak RoUAtöl tudtam meg. hogy tnl-
i képep \' kerültem haza, — ismerte bc Törők gondterhelten. — Megkérdeztem én a bátyádat, hogy miért fizette kl a váltót? Azt felelte; olyan furcia volt az ő részeg aláirása, hogy nem merte ott hagyni, mert ha — igy mondta szó szerint — az ördögnek hirtelen gusztusa támadna rá éa el. vinné, még valami bajom lehetne ne. lcem. •
— Hát én azt hiszem, itt van a kutya elásval Láttad a vá tót? — kérdezte az ezredes.
— Nemi Kértem, de megnyugtatott, oogy apró darabokra szaggatta.
— Hazudott. Most már bizonyos, hogy ezzel a vá tóval tartja sakkban a leányodat. At én vérem, a» éo éd*s
testvérem. Hogy lehet ez?l Hogy e-het ez?|
Az ezredes kezét tördelte haragos szégyenében.
— Meg kelene Őt ölnömt... Ha ugy van, amint aejtem, akkor pokoli helyzetben vagyunk... l>e meg fogom jtalálul a tnegoldástl Azonban meg kell ígérned valamit I Hogy a Jegkétségbe. ejtőbb helyzetben sem nyúlsz fegyver-hez. A becsületemmel, a rangommal, a vagyonommal kezeskedem neked arról, hogy nem történhetik oajodl Megértettél?
— Igenis, ezredes uri — felelt Török megrendülten.
— Annál is inkább kötelességem t»; mert az elvetemedett ember a testvérem ... volt Ezentúl semmi közöm hozzá. Nem fogom ezt hangoztatni, de egy asztalhoz nem ülök vele többé.
Nagy léptekkel járt «el s a* a lakás-ban, amikor Gábor visszaérkezett.
— Ezredes urnák alázattal jelentem, az asszony mához egy hétre, a délutáni vonattal a fővárosba utazik. Ezredes ur szíveskedjék künn lent az állomáson.
— írd fel az előjegyzési naptárra és egy nappal előbb este szólj, hogy el ne felejtsem.
— Igenis, ^ezredes ur| — felelt Gábor és kiment.
— Most már nincs baji Ugylátszik, végéro járok a dolognak, — nyugtatta meg az ezredes Törököt. — De borzalmas érzés az, hogy az én drága jó anyámnak Ilyen lehessen a gyermekei ö, milyen jó neki, hogy ezt nem érte megl Soha nem hittem volna, hogy
eljön az az idQ, amikor órümi fogok annak, hogy az\\édcsanyám már nem él I Magam is jobI>^eeretnék . a föld alatt lenni I. .. l>o ha már élek, megpróbálom jóvátenni ezt a gazságot!
A kemény katona szeme könybe. lábadt), a fogait összeszorította.
— Ezért az óráért még megfizetek I — mondta végre keserűen.
— De ezredes ur, én tulajdonképen nem is értem egészen, hogy miről van szó?
— Arról, hogy a bátyám... Pajtás, de csúnya az élct| Az én testvérem olyan, hogy én, <aki az utolsó paraszt-ban is megkeresem azt, amiért érdemes a szeretetemre és legszívesebben ma-garnhoz ölelném az egész világot, én mindenkit szerethetek, csak az édes testvéremet nemi Gyere, járjunk egyet, azután igyunk valamit, mert félek magamtól I Egy hét múlva azt hiszem, elintézem a bátyámuramatI Hol van a leányod?
— A jégen, — felelt Török komoran.
— Szegény kislányI Örülök neki, hogy a fiuk olyan kedvesen körül* veszik. Csak a kis hadnagy csendesedett el nagyon...
— Két hét múlva lesz Rolla huszonegyedik születésnapja. Szegény gyerek I Szomorú lesz nagyon, — mondta Törők halkan.
— Nem lesz, mert magunk között csapunk egy olyan mulatságot vőle. gény nélkül, hogy olyan még nem voltl Szeretném addig a vőlegényt levakarni.
Lementek és elindultak a kastély felé gyalog, végig a finom zúzmarától gyémántosat* eaiUogó sudár jegenyeXa-
— (Az uj.tabl plébános)
A veszprémi megyéspüspök a megüresedett tabi plébánosi állásra Hanusz Alb\'in veszprémi karkáplánt kinevette.
— (Hitközségi tanéoaOléa)
A nagykanizsai róm. katb, egyházközség tanácsa november .6-án, szerdán délután 6 ódakor ülést tart a plébánia fohértermében. Tárgy: a gondnok és a számvizsgáló bizottság jelentése az 1934. évi zárszámadásról ós gondnoki jelentés az 1936. évi költ. ségvetésről.
— (Filléres gyors Budapestre)
Vasárnap, 10-én Egerszegről Nagy-kanizsán át filléres gyors indul Budapestre. A menettértijegy éra Kanizsáról öt pengő. A filléres 10.10-kor már Budapesten van, visszaül dúlása való-szinüleg fél 12 óra körül. Tekintette^ J»ogy a helyek száma korlátozva tan Egerszeg miatt, ajánlatos minél előbb jelentkezni a Menet jegyirodában.
J (MO^SoílM ÍS T\'^InSI!
Dalol • végy.
— (Anyakönyvi hlrok)
Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek született, 4 flu és 4 leány: Bolf György földműves és Kálovlcs Rozáliának rk. fia, Raffai Sándor ká. véházi szolga és Barna Irénnek rk. leánya, Kök György földműves és Go-
Értesltem t. vevőimet, hogy minden kedden újból kaphatók lesznek az elismert jó-minőségü
hurkafélék.
Adler HeniaiOiUt
Horthy Mik10«-ut 2.
soron. Szinte meseszerű volt" az u,t, olyan, mintha valami csodálatos, tehetségű fe»tö képébe sétáltak Volna bele és csak álom lenne az egész. Felmentek, letelepedtek a hatalmas kandallóhoz, amelyben fenyőhasábok lángoltak. Félkilenckor az ezredes tőle-fonált Hársnak a jégpályára:
— Tel Tőrökkel kint vagyunk nálatok. Szöktessétek meg Rollátl Nem akarok vőlegényt látniI A portásnak érkezéskor hagyjátok meg, hogy nem vagytok itthon senkinek, különösen pe. dlg a bátyámnak.
— Hurrái — kiáltott bele Bács a telefonba.
— Szervusz I — búcsúzott az ez«des és letette a kagylót I
Bács kisietett a kapuhoz, intett a túlsó oldalon álló soffőrnek, mondott neki néhány szót és visszasietett Hatalmas lendülettel siklott tova. Először a herceget fogta el! Néhány szót súgott (neki s a herceg két perc múlva eltűnt a nádasban, amelyen tul a folyó simára fagyott jege kezdődött Azután Bodort csipte el, aki követte a heroo. get, végül Remete és Rolla körül kezdett keringeni. Rolla Bács egy wem-vlllanásából megértette, hogy valami van és elkezdte a tempót fokozni, mert azt tapasztalta, hogy Remete est öt percnél tovább nem bírja. Ilyenkor azt szokta mondani, hogy meglazult a cipőzsinórja, bemegy egy percre a melegedőbe, ott szuszog negyed órát és csak azután jön vissza érte. Most is igy történt. A leány letette Remetét a lépcsőnél, Bács melléje siklott. ;
m* W* Uiá
ZALAI KÖZLÖNY
1936. novnnbsr 5.
tlIna Erzsébetnek rk. leáeya, Farkas Jóaeaf pincér és Andri IWjciánnk rk. leáitya, Varga István cipészniestcr és Mazaai Margitunk rk. leánya, Zsiga UJoi matomniunkáa és Tóth Máriának rk. fia, Kállovlcs Jóeeof napaaWoa és Tónk Auuának rk. fia. Házasságon klvöl született t ftu győrinek. — Halálozás 9 történt; Andri Mária háztartásbeli rk. 30 éves. Lancsák Jánnsué Jokesz Mária rof. 39 éves, Török János napszámos rk. (0 éws (Szepetnek), SÉabő Gyórgyné Auer Anna rk. 77 éves, ózv. Berke Józsefné Istéf Katalin rk. 80 éves, Holoda József kőmftves-segéd rk. « é\\es (Nemespátrd), Varga Márta rk. 3 napos (Palin), Gerő Jenő magántisztviselő Ur. 54 éves. Major JAnosné Szabadi Erzsébet rk. M éves. - Házasságkötés 4 volt.- N«y József könSKWjegéd rk. és Szmodle* Júliám rk., Betthofler Jáucs cipéaz-■egéd rk. éa Somogyi Emma rk., Hiéa tlyórgy napszámos rk. és Farkas Katalin rk, Boros I.ászió szobafestő-segéd rk. éa Kováea Ilona rk.
Szabadlábra helyezték a gázoló i keszthelyi soflört
*fctttu*, hogy Pltair Sándor tMMtifl sofför halit h-a gázolta Payer Ferenc u|ságár«»ltftt. Fiiszírt beszállították a kanizsai ügyészségre, a vizsgálóbíró azonban szabad-lábrahelyezésít rendelte el, mert min látott gondatlanságot fennforogni. A kir. ügyészség Jelfolyamodolt a szabndlábrahflyczís ellen. A kft-, totvényszík vádtanácsa hozzá-lírait FHstár Sándor smbadlábra-hclyaazáaéhaz, aki el is hagyta a kanizsai törvényszék fogházát.
- UlnMiiN éa Jowt Sohmldt Dalol a «á|y fcaa.
i- (BakMék a bolgár ksrMsstoz)
Vakmerő betörés történt Nagykanl-ISsáa a balgár kertészek terepén Isme-retlen tettes toleaeitrtte Ivanoff István k^r^A,- kertész iákíablakát, bo-taloll a lakálba éa a kenési ládájából, ahol Xgpakőban összespórolt pénzét tartotta, kiemelt,i 101 pengőjét és azzaj eimeaekült. A reaSőrá nyotaozás eared-naéayekéaa a betörőt sikeralt elfogni I>öra József napszámos személyében, akit azonnal beszállítottak a nagykanizsai kapitányságra. Ur. Várhidy Árpád kapUáay azonnal kihallgatta a betörőt, aki bemerte tettél A rendőrség hét-Mn délben átkísértet*! a tolvajt a Ur. Ogyészsígro. Dóra szegénységétel védekezik.
—■ •gBnjBH »llm, tiaailáa
áask, ká«rázatoa faMit-
— <M*«halt baoaülaáazóra)
Alig flgy \' kote számoltunk be Ros-mayer Józsefné kaposvári asszony öngyilkosságáról, aki teltének elkövetése elfiál férjének becsületszavát vetlc, hagy követai fogja a hálálta Jéint iawierttai, Hrrsmiiya-r Józaaf valóban efttlnt fcs mlttt most klderfflt, becsület, szavát Iflla: felakasztotta magát. Most találtak rá agy elhagyott épületben, agy hMg lógott hohan a kötélen
— HhaWs Khtnttiml selymek éa pyjaana kehntfk most érkeztek Singé./
- tUl hóeápd újdonságok megérkeztek ..na .Iitaák oipőiaaházl* Fé-ut u. szám.
Efy őrült falggujtatía
a BMgény-nigyed SttmtháM birkáit ár nyúlét
Nowyork, november 4 NCwyork szegény-negyedében borzalmas szerencsétlenség történt. A detektívek betek óta kereste^ egy megtébolyodott embert, aki Harlemben már több mint 20 házat felgyújtott, Az elmúlt éjszaka a harlemi
rém egy ö!emeíetes bérkaszárnyát gyújtott fel, egyszerre több helyen. A leégett bérház romjai közt sok) halott fekszik. Az egyik lakás meg-sz^nesedett romjai közt szénné égvtf találtuk egy anyát öt gyermekével.
— Milyen volt a legnagyobb aMgJHír ?
Primitív népeknél a nagy emberek mitológiai félistenek lettek. A rnagya-frok a maguk hőseit a serdültebb Ifjúság számára bronzba öntötték, vagy márványba faragták, amint azok éppei| emberfeletti dolgokat visznek véghez. A mi nagy embereinknek nem volt magánéletük, mint ahogy a rokkokó királynőnek nem volt lába. Viszont az a kérdés is feltehető, lwgy szükséges-o a hősöket pongyolában, papucsban és hálósipkában, kicsinyes testi.Ielki gyengeségeikkel együtt bemutatni. Erro a kérdésre felel Surányl Miklós az UJ Időkben s a tanulmány keretében plasztikusan állítja elénk Széchenyi Istvánt, az embert
— Dalol ■ végy kmddmm és szerdán.
I
i November 5. kedd Rom. kat Imre. Protestáns Imre. Izraelita Mark
hó a
Gyógyszertári éjjeli ssolgálat e hó 1-től az <0rangyal» gyógyszertár Deák-tér 10. és a kiskanizaai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel fl órától est« 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Tm iiéifMiili
Irtinyzat■. szilárd, forgalom: étink.
Bum tUrtv. 77-et 18-20-1850, 78-a» 18 5»-l»65, 79-« 18SO-1MO, 80-M 1866—1890, áxmim*. Tl+t 17«-1800. 78-m 17 05—1815. 7Ö-* 1810-18 :0, 80-»s 18-20—1840. — Roxs pestvidéki IÖOO-16\'IO, más l«10—16^5. Zab uj kOzép 1740-1780. Ten«er1 ttsitotaH köiép »b bpest 15 30-15 6a
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qat«nb«rg Nyomda és Délzatal LapkUdé Vállalata Nagykanlzaán. Felelői kiadó: Zalai Károly.
Meghalt Radnal Miklós
Budapest, november 4 Radnai Miklós, a budapesti mj kir. operaház Igazgatója, tüdővérzés következtében hétfőn reggel hirtelen meghalt. 42 éwea\'volt. AZ operaház előcsarnokából 6-án déj-után temetik.
APBÓHIBDETfiSEK
^S^SrJSEfB
■ utoraaatl aaoha a város központjában, Hlrdészoba-baunálattat. esetleg ellátással, kiadó. Cini a kiadóban.
rél Waalbal, I kai.Nt.al, 1 »*kát lltaial csak Söilel Sxttanel tehet - Kapható Wrlal vas- éa katék-Ozletébea, SchttU oallett. I
katMatlaatl és aHtaaU szabély-uart sapkák aiiaden számban nagy vá-
Sugii-at 93. 3338
sapkák riad
i Belezaalaál,
Sírbolt építését olcaée vállalom, * 4.1 léUHAaaal. Kovács, Ktiáty 0. 91 2788
Jósiám karii özv. Cslimadla
laan*lt laj.tlr aa. meg
Lajoaaénál, RéJsa-u. 31. ■
■ataaal éa amMirakAutl cikkek legnagyobb választA és legolcsóbb beszer-zé>i forrás Balezaslnál, Sagár-ut 53. 3339
Modem, használt szekrény, ágynemtl, tartős, gyönyörtj recamtei, egy dafsb len-dama.it, aétma, Mép aezloa, lutáayoean alaéé, Ktnlzay-o. 2, gteraaé. 3933
Hlfakeiásal kevéa Iával melag azo-
bá|a lesz, ba Schleslnger Oyula vaskerea-kedöaét bófokozót vtaz. Ugyanott asztat-tDzhelyek és mladennemtl kályhák legol-csóbbaa kaphatók. 3800
Egy hUpI txWl ajké redóaayel é. egy ivanfal redénnyel eladó Belezaai-nál,íugái-aí 53. •
Efzaébet-tér 16. az. házken M\'dnhll 3-azobáa komtortoa lakéa naraabu I -éra bérbeadó. Érdeklődni lehet Néptaksréfc. pénztárnál. 4021
Nagy választékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező rtaalatfuatéora nálam vásárolhat 1 4 láigu modara abádlftowUár . . P W-QO «1lfanyvaaal6 iótMIásaal , . . . P T\'*o
te», kávélőzfi hajszárító, htJsOtövaa meteglló Ktb. atb. óriást választék. - résztore la.
rádió- és eslllár-szakflzlete.
Szabó Antal
Rádió
2 + 1 atm UMul laaMnl (>u»lt) I 4»
A legújabb márkás 193S. évi rádió-ujdonságokat megbaiUgaUiatJa, lakásán díjtalanul Itt\'mutatom.
EtaaaatH pénteken vagy szombaton a Pd utoa a temető leié egy fülbevaló
------ becsületes megtalálói, Julslom
adja le Márta-n. 4. alatt. 4064
DU»r 4rMkl Ingatlan bUt» MaUitiiatt, pé»taas«l»( «p
állást vállalna intelligens, 30 éves
Cltn a kiadóban.
biztosítékkal hasonló
iparos. 4054
sáísi.r.
udvari lakás mellékhelyl-kiadó, Koasnlb-lér 3. 4053
Itaéá Bajsa utca 15 számú hás telelése Érdeklődni lehel Néplakarélcpán,-Uraál. 4022
örház-ulca 3. száma héa eladó. Bő vabbet ugyanolt. •
Bútorozott szoba. kSIBnbaláeattal,
kiadó, Caengery-ut 20. •
_____lordltáa. Javítás. mOstop-
üveg- és porcellán-ragatstá. Kinl uy-ulca 19. > *
AUf használt Maéwa kai* éa szép konyhsgarnJtma eladó. Cltn a kiadóban^
Jóforgalma vaakereskedől Oatathalyl-ta febr. l-re kiadó. Bővebbet Klskanl-TTemplom-léft tiatlk. 4C81
ízni, takarítani tudó bejáróul! vsgy liláit alkalmasoltat keresek azonnal való belépésre. Clm a kiadóban. é079
Jél főző nslad.ia.at, esetleg beláré-nöl keres azonnali belípésre dr. Wlnkler. Zilnyl Mikiéi ». 33. 4080
Alig használt sárga fedeles hlat* eladó. — Megtekinthető Tólazentmártonb.n, Kuks plébánosnál. 40>3
iWtutnMttl lilttoi lillUll MENETRENDJE
érvényes IMt. október 9-tól.

Latanyai manatrand
l.tMji\'it US, 140 Naz^MUaár.M.SOO .........14-M LatNjIn áfi. 1M«
Smskavágá
Ára P 7S"00
F%zihajtásu daráló
(dupla aoéltároaáa. kOaaaa** iéeéaa.,
egy omber óránként 15—30 kgr. aze mai k4anyaa ledarál vele.)
Ára P -*» ■>• Nagyobb IcMkajláati daráló Ára P140"®°
áöránkéutl teljeallinényo 59-70 kgr.)
Kukorioa morzsoló
asztali ára P rendes ára P TO1*-
mtpmvámú kn p 42 "
Tekintse mag vttelkényszer nélkül Mo4tarr—SohniBls - Clsytoa— Shuttlevorth r. t. lerakalAbin:
orszAg József
riaag, mflt*4»l(a,aaák, növényvédelmi azensk. 44p kareakedéaében
B*enleM, JE«s«bst-Ur 10. KA UaáaSg -aaallaéá.1 Talakn: ISU.
a.-*.
Nyeaada és PÉkaHI LamdS váUaWa I
ZaM Kiroty.)
75. évfolyam 261. szám
Nagykanizsa, 1936. november 6. szerda
Arm 12 HU*
ZALAI KÖZLÖNY

éa kiadóhivatal: Pórt & ntm.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: tgy hóra 8 pengő 40Jilfc Szerke*ztóaégi ta kiadóhivatali telefoa: 78. a
Magyarország a viharban
Ugy látszik, hogy az egész világ békeakarata mégis felülemelkedett a fenyegető veszélyeken és a baljóslatok légiójának ellenére az összes fennálló nehézségeket sikerülni fog az emberiség békevágya szerint megoldani és Európát további bonyodalmaktól megóvni
Erre engednek következtetni a csüggedést nem ismerő közvetítő tán gyalások és Angliának határozott formában kifejezésre juttatott szándéka, hogy sohasem gondol egyoldalú hiflalmi cselekedetekre Olaszországgal szemben, hanem kizárólag a Népszövetség gondolatának és alapeszméinek védelmében fejti ki minden tevékenységét.
Éppen ennek az angol elvnek előretörése teszi szükségessé, hogy újból mérlegeljük Magyarország genfi állásfoglalását, amellyel hitet tett egyrészt a baráti hűség, másrészt a népszövetségi eszme mellett. Atekin-tetben osztatlan és egységes az egész magyar lözvélemény, hogy a baráti Olaszországgal szemben becsületbeli kötelességünk volt helyt-állani Genfben, hiszen minden magyar ember emlékezetében tart-ja, hogy Olaszország hányszor nyújtott nekünk komoly, értékes védelmet és támaszt minden külpolitikai törekvésünk végső célja érdekében. De nemcsak érzelmi és becsületbeli motívumok vezérelték magunktartását, hanem az észsezrü meggondolás is, hogy ml a Népszövetség tudtával és jóváhagyásával, következetesen, eredeti külpolitikai elgondolásain!* szerint, a római hármas megegyezés alapján állunk, amely pótolhatatlan gazdasági előnyök kapcsán a leg> közvetlenebb természetes piacokat biztosította Magyarország számára. Minden körülmények között helytálló Magyarország gazdasági meg-rtllapodottsága. hogy távoli piacok kétes igéretóért nem mond le a római hármas egyezményben biztosított piacok előnyéről és nem is kockáztathatta ezeket.
Amikor e kettős meggondolás alapján hü maradt t^hát Olaszországhoz és saját politikájához, távolról sem helyezkedett szembe sem a Népszövetséggel, sem Angliával. Hogy a magyar állásfoglalás mégsem keltett külföldön osztatlan, rokonszenves visszhangot, az csak félreértésen és félremagyarázáson alapulhat. Kánya külügyminiszf\'r parlamenti nyilatkozata nyílt hitvallás a Népszövetség fejlődő és tökéletesedő eszméje mellett, ugyanakkor, amikor Sámuel Hoare angol külügyminiszter is azt hangoztatja, hogy emberi intézmény csak any-nyiben életképes, amennyiben meg nem merevedett valami, hanem fejlődőképes, tehát eleven alkotás. Magyarország bizik abban, hogy a népszövetségi gondolat további fej-lödé*\' során akis népek igazságának és boldogulásának eszköze és <\'gyengetöje lesz. Magyarországnak t<\'hát nemcsak eszmei hűsége, de
A közigazgatási bíróság elutasította a csengeri petíciót
Gömbös miniszterelnök szombaton Szentesen válaszol az ellenzéknek
Budapest, november 5 A képviselőházban a gazdaadósságokról szóló rendelet után az eddigi tervek szerint a hitbizományi Javaslat következett volna tárgyalásra, de miután Lázár igazságügyminiszter gyen-gélkedik, nem szabad beszélnie, a bortőrvényt, majd a fémjelzésről szóló rendelkezéseket veszik tárgyalás alá. Mához egy hétre, kedden, a Nemzeti Egység Párt vezetősége elé kerül a hitbizományi reformjavaslat és csak ha a Párt letárgyalta, kerül u képviselőház elé.
Budapest, november 5 Az Est szerint Gömbös Gyula miniszterelnök szombaton Szentesre utazik, ahol nagy politikai beszédet mond és válaszol a legutóbbi ellenzéki megnyilvánulásokra.
Mecsér András képviselő ellen be-nyújtóit petíciót a közigazgatási biró. ság kedden elutasította. Az ítélet kimondja, hogy a csengeri kerületben a választások alkalmával voltak ugy:i£ Jogellenes dolgok, de özek nem be folyásolták döntően a választás ered-ményét.
Gróf Bethlen István naay beszedet mondott a csurgói
választási kampányban
A csurgói kerületben teljes erővel megindultak a választási harcok. A jelöltek egymásután mondják el programbeszédüket.
Inkey Pál bárónak hétfőn Inkén volt a programbeszéde. Erre az aT kalomra megérkezett gróf Bethlen István, Nagykanizsa képviselője is, több ellenzéki képviselővel "együtt. A beszámolón megjelent Somsslch Antal gróf, Inkey József báró és mások. >
InU \'y Pál báró porgrambeszédé-bt\'n hangoztatta, hogy az alkotmány védelmet és a gazdatársadalom meg segítését tűzte kl célul maga elé. Részletesen foglalkozott a gazdavédelmi rendelettel s hangsúlyozta, h<)gy a védelmet nemcsak a gazdák ra, hanem a falusi kereskedőkre és iparosokra is ki kellene terjeszteni.
Inkey báró után gróf Bethlen István emelkedett szólásra, aki nagí
ellenzéki hangú beszédet mondott, i 1930 óta - mondotta — nehéz idők járnak a gazdák lelett. A takarmányok ára is csaknem a mélypontra jutott. A kormánynak két ft\'ladata lehet csak : vagy az árakat kell emelni, vagy a gazdák kiadásait és terheit csökkenteni. Az árak ugyan egy idő óta lassan emelkednek, de az a kevés termésnek, valamint az olasz-abesszln konfliktus nak köszönhető és nem a "kormány munkájának.
- Európa lázban ég és kérdés, vájjon nem kerüle Ismét háborús összecsapásra sor Európa népei között.
Hibáztatta, hogy az adók arányo sitása .terén a kormány nem tett lé péseket és nem rendszabályozta azo kat, a vámvédelemmel nem szállította le az ipari cikkek árát. Kifő gásolta, hogy a gazdavédelemből
széles rétegek kimaradtak. A gazdák tömegei nem tudták megszerezni a védettséget, vagy azóta eladósodtak. Sürgette, hogy a gazda védelemben egyformán részesedjék mindenki.
Á hitbizományi reformról szólva kifejtette, hogy nem tartja helyesnek, mert ha az meg is valósul, annak előnyei csak 20-80 év múlva lesznek láthatók, miután ennyi időt felvesz a tulajdonos halála és a* utána következő előirt idő.
A telepitésl javaslatot sem találja segitésnek és okosnak. A bajon nem ugy kejl segíteni. hogy másnak okozunk bajt a segítéssel. Az idegen vidékről áttelepített lakossággal senki sincs segítve. Szerinte telepítésre az árverésen és más uton a bankok kfczébe került földeket, vagy az adóhátralékkal rendelkező nagy birtokosok földjének egy részét kell felhasználni. Ezeket a földeket a községeknek, vagy az egyházközségeknek kellene átadni. A községek viszont bérbeadnák (lehetőleg csak helybelieknek). Idővel azután, a viszonyok javulásával a te\'sbérlők ezeket a földeket meg is válthatnák.
Magyarország agrárország, tehát olyan kormányra van szüksége, — mondotta végül B\'\'thlen Istvár^gróf - amelyik Ismeri a gazdák sorsát, helyzetét és a földműves életét.
Kijelentette, hogy szivesm jött n kerületbe, az ellenzék üdvözletéi hozta a kerület választóinak, mert ez a választás az ellenzék együttes védelme alatt áll.
Az olaszok esőben, sárban, az abesszinek éhezve küzdik előre magukat az Bsszecsapás színhelyéig
Makallet már csak a feneketlen sár védi az olaszok bevonulása ellen — A négus szerint a tulajdonképpeni háború még csak most kezdődik — Haza szélednek az éhező abesszin csapatok, vagy megadják magukat
A«mara, november 5 Az északi fronton a sürü eső megnehezíti az olasz csapatok előrenyomulását. Az olasz benszülött csapatok mégis folytatják az előrenyomulást Adua környékén. Addls Abó irányában, valamint Ogared környékén is.
Egyes tudósilók Jelentése szerint az első olasz hadosztály megszállta a Makidét lo hegy csúcsait és elfoglalták iMarjum községet is. Az olasz szélső baloldal Legeta. C.ato és I)oreb helységeket szállta meg. A benszülött olasz hadtestek most már í}0 kilométert ha-
létérdeke is azt parancsolja, hogy kitartson a fejlődőképes népszövetségi gondolat mellett.
Hamis tehát minden olyan magyarázat, amely Magyarország genfi magatartásában a Népszövetséggel szemben való helyezkedést akarja felfedezni. De épp olyan hamis az a látszat Is, amely Olaszország iránt való hüségünket Anglia politikájával szembeforduló cselekedetnek szeretné feltüntetni. Magyarország nagyon is emlékezetében tartja, hogy Angliában Ismerték fel először a páriskörnyéki békeszerződések hibáit és az elkövetett Igazságtalan
ságok jóvátételének szükségességét.
Mi csak mindenkor a legnagyobb hálával gondolhatunk az angol nemzet igazságos szellemére, amely először követelt Magyarország számára helyet a Nap alatt. Amikor tehát Magyarország külügyminisztere és egyetemes nemzeti közvéleménye hitet tesz a népszövetségi eszme mellett, ugyanakkor hü marad ahhoz a hagyományhoz, amely min denkor bízott az angol igazságsze-retet nemzetközi hatékonyságában és abban az erkölcsi erőben, amely az angol politikában mindig érvényesült.
ladtak előre. Agula városig érlek cl a csapatok, az éjjeli esők azonban akadályozzák a csapatok szabiul mozgását.
Fehér zászlóval menetelő abesz-szln csapatok
A megfigyelő repülők egy 3000 és egy 5000 főből álló abesszin sereget vettek észre, amelyek fehér zászlóval Makelle felé mennek. Egyelőre nem tudják, hogy behódolni szándékozó csapatokról van-e szó, vagy pedig az abesszinek cselhez folyamodnak és a fehér zászlóval a repülők bombázásától akarnak megszabadulni, hogy az-után hirtelen rácsaphassanak az olasz csapatokra. I
A Setit folyó baloldalán kisebb csatározások vollak. Az olaszok könnyen verték vissza az abesszinek ellentámadását.
Az éhség is beállt hadviselő félnek
Ix>ndon, november 5 Taupcrlei vezérőrnagy, katonai szakértő nyilatkozatában érdekes fényt vet
SALAI KÖZLÖNY
1935. november 6.
az abesszin helyzetre. Szerinte az olaszok előrenyomulása nem az abesszin hadvezetőség taktikájának köszönhető, hanem az abesszin hadsereg rossz élelmezésének. Az abesszineket ugyanis nem élelmezik. Minden harcosnak egy hónapra való élelmet kell magéval vinnie. Ha ez elfogy, a csap- zsákmányolásból él. Ha a környéket kizsákmányolták, az abesszin csapatoknak nincs más választásuk, mint behódolni, vagy — egyszerűen hazamenni. Ez az állapot magyarázza Kassa és Sejum hercegek csapatainak rejtélyes cltüné-sét. _ l .
Eső, feneketlen sár
Asmara, november 5 A váratlan és kiadós záporesők megakadályozták a csapatokat a tervbe vett hadműveletek végrehajtásában. Az olasz csapatoknak mar csak az Idő-(járással és a tereppel kell megküzdeni. Alakellet ugyanis már csak a feneketlen sártenger védi.
Most kezdődik!
Addis Abeba, november 5 Az abesszinek kijelentették, hogy Ma. kallet utolsó csepp vérükig védik. A harcbainduló csapatok előtt is kijelentették ezt és a császár nyomatékosan figyelmeztet mindenkit, hogy Abesszt nla részéről a bábom tulajdonképpen még csak most kezdődik.
Behódolt az ausszal szultán
Róma, november 5 Hausen elfoglalása utáp Guksa her c<?g veje mintegy 1000 főnyi csap utóval együtt megudta magát.
Asmarában ugy tudják, hogy be. hódolt az ausszal szultán is, aki 20.000 emberrel pártolt át az oia-szókhoz.
Bomba-zápor egy fegyverszállító karavánra
A? olasz rop Ülök tönkreverték egy nagy karavánt, amely angol Szórná-; liból Herrarba akart menni. A karaván Harrarban Nasibu fejedelemnek és seregének szállitott fegyvert. A bombázás következtében 60 em-bei meghalt és többszáz tonna hadianyag megsemmisült.
Apróságok asszonyoknak
Szárnyasok sütésénél, ha azt akarjuk, hogy ressre legyenek kisütve, a zsíros öntözgetésnél mindenkor egy
csepp saUzilt kell beletenni. •
Hajkefe tisztántartása. A bepiszkolódott hajkefét, ami át vun zsírosod va, legjobban buzakorpával, mégpedig forró állapotban lebet legjobban kitisztítani.
II *
Konyhában, sőt ezelőtt asztnlonis sok helyen viaszkosvászon teritöt használtuk. Ezeket a legkönnyebben ugy tisztithatjuk, hogy forró ecettel mossuk le, akkor ismét visszakapják régi fényüket. , •
Világos, fény:s marad a parketta, ha egy évben legalább kétszer ter-pentinnel átkeféljük és utána puhu, finom ronggyal alaposan feldör-zsöíjük.
— Tékám* meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének kikQldáttei Nagykanizsán
Vasát .iap délatán MANSz-gyülés és az Irodalmi Kör Hceális előadása
MANSz nagykanizsai fiókjának előadó ülése lesz a városháza tanácstermében, előadó dr. Csiky Jánosné. Ezt követi 6 órakor a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör llceálls előadása a városháza dísztermében. Itt dr. Kráihy István polgármester mond megnyitót, Onanantik Margit, a MANSz kisebbségi ügyelnek előadója tnrt előadást »A jnagyar társadalom és nemzet hivatása a Duna-medenoe problémáiban* chwmel. Szaval Erőss Buba, énekel az Egyházi Vegyeskay, vezényel Gazdag István kántor. A zárószavakat Szakáll Gyula kegyesrendi tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör díszei-nöke mondja. Belépődíj nincs.
A november 10-iki vasárnap délután a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéé Nagyk:uiizsán. A dr. Krátky Istvánné elnök és Zsigmond Józsefné ügyvezető elnök vezetésével megalakult kanizsai MANSz-fiók nagyszabású gyakorlati programját csak ugy tudja megvalósítani, h? kejlő érdeklődést sikerül felkelteni a kanizsai hölgy-világban. Ennek minden jele meg is van, ugy hogy vasárnap délután már megkezdődik a MANSz kulturális própapanda működése Nagykanizsán.
Szombaton este a pesti gyorssal megérkezik a MANSz központjából dr. Csiky Jánosné és Gramantik Mar gir. Vasárnap délután 4 órakor a
Férflrahás szőke asszony volt a balatoni villa-fosztogató banda fele
Hogyan lett a Jómődu kereskedő fiatal feleiégéből betörő vezér ?
A pestkörnyéki és balatonvidéki csendőrörsök fantasztikus bűnügyben nyomozlak heteken át. A nyomozás most letartóztatással zárult le a pestvidéki ügyészség fogházában. Az, amerikai izü bűnügyi história középpontjában egy fiatal, szép elváll asszony áll, aki vakmerőségével, elszántságával valóságos •rekordot* teremtett a mid női bűnözők sorában.
Szerecz Mária 26 éves asszony pár év előtt még egy jómódú pesti kereskedő felesége volt. Rövid há1 zasélet után elváltak a házastársak és azóta a fiatalasszony nem mu* tatkozott ismerősei között. Csak annyit tudtak, hogy Kaposvárra köl* tözött. Szerecz Máia valóban ka» posvári lakos lett, de itt nem igen éritkezett senkivel, sokszor hetekig távol volt a lakásából.
Ezalatt a legfrekventáltabb balatoni fürdőhelyek csendőrőrsei lázasan nyomoztak sorozatos vitfarablá-sok ügyében. A legszebb balatoni
villákat egymásután fosztották ki. A csendőrök éjjel-nappal figyelték a tolvajt, de nem akadtak nyomára. Hiszen még poiítbs személyleirást sem kaptak a tolvajokról. Hol egy szőke fiatal suhancot látják besur-ranl a villákba, hol egy jól öltözött nőt. Hol a kéményen, hol a pincén át tűnt el a tolvaj a kifosztott villából. Nemsokára Pestkörnyékén történtek hasonló sorozatos villafosztogatások. A pestkörnyéki villákból cdaknem minden esetben egy egy nagyértékü ékszert rabolt el, egyébhez nem nyúlt a tolvaj.
Végül is egy ujabb nagystílű peskörnyéki villarablás után egy micisapkás szőke fiatalembert fogtak el. MHcor jobban szemügyre vették, kiderült, hogy a szőke fiatalember nő. Igy került kézre Szerecz Mária, ukl bevallotta, hogy férfiruhába öltözve fosztogatta a balatoni és pestkörnyéki villákat. A csendőrök most végigvitték a kirabolt villákban és mindenütt leját-
Kész női- és syermek-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
szatták vele a vakmerő, fantasztikus rablást. A nyomozás mcgállapitotta, hogy Swrecz Mária huszonhat villái fosztott kj\'« mintegy ötvenezer pengöt zsákmányolt a kirabolt villákból.
A esendő még csakhamar lelartóz tattá Klein Imre kereskedőt, ikl
résztvett a villafosztogatósokban. Az után Singcr Menyhért ékszerészt tartóztatták le, aki az elrablott holmikat megvásárolta.
Vasárnap már a pestvidéki ügyészség lakója volt Szerecz Mária, Klein Imre és Singer Menyhét. Most állitlák össze a vilUlfosztogató szép asszon/ pontos bünlajstromAt.
Bágyadt, levert, dolgozni Wp-telen egyéneknél reggel éfcgjo-morn egy-egy pohár i«r/»«zetes .Ferenc JfttSeT keaertMz a b«-mozgást csakhamar megéKnktti, az ecnésztQcaafornában Otíiegyfilt salakot klürlll, a »írk«lngé«t Mabaddí teazi és a gondolkodó- t* munkaképességet emeli.
leghall Práger Ferenc
Práger Ferenc nagyvágó, a nagykanizsai iparoe-közélet nagytekintélyű tagja, a réjj} kanizsai iparos-generáció repiezentánsa, ma, kedden délben 1 órakor meghalt. Délelőtt az utcán járt dolgai után, amikor az Erzsébet-téren hirtelenül ösz-szeesett. Bevitték a Lukács ^gyógyszer tárba, ahova csakhamar Odaérkezett dr. Goda Lipót, dr Diskal Imre és dr. Halász Pál, a három orvos első segélyben részesítette és azonnal megállapították, hogy állapota súlyos. Régi szívbaja volt ugyanis Práger Ferencnek, egy Ilyen roham érte utol ezúttal is. Autón a lakására szállították, állapota azon ban ekkor már nagyon su^os volt és hamarosan le is hunyta szemét örök álomra. t
tJossau ideig elnöke volt az Ipartestület húsipari szakosztályának, tevékeny része volt a város gazdasági életében és nagy tekintélye a polgárság legszélesebb rétegeiben. Tagja volt Zala vármegye törvényhatósági bizottságának, Nagykanizsa város képviselőtestületének, alelnöke az Ipartestületnek. Köztisztelet övezte, amine munkás életével, embert jótulajdonságuival mindenkor rászolgált. 57 éves volt. Szerdán délután 8 órakor temetik az izr. temető szertartás terméből.
brtMDiliiWl
Túlnyomóan bon.lt, sok helyen köd, egyes helyekon, tőként nyugaton eső, havaseaő, havazás. Az éllel! fagy gyengül, a nappalt hőmér-tókleta Kijjyoktwa\' ei Wkea, egyébként
- KtliaftaknawtM ftoetaMKt Ba-
toitrainkat M]tgnm IcuállitoH árakon ár-iiltjuk. Hossza i«Járata hitein Is, kuaabuntwni. Koprtebi bntorárí-háa, Hotthy Mlkktut 1. isin.
Hócipők, kextyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNKMÜT VISEL
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1
1935. novtrober 6
80 kiskanlzsai hősnél...
Nem mindennapi és nem közönséges emlékezés volt az a halottaknapi gyászünnepély, amellyel adó-2<)[t Klskanizsa leventeserege és népe a világháborúban elesett 80 hősi halottjának.
A hósi liget fácskái szomorúan álltak az öszi napsütésben, mintha csak együtt sírnának azzal a leven tévcl, aki ott áll őrj mellette, aki fiu, testvér vagy unoka. 20 év után itt áll az a család is, amelynek a hós tagja volt és könnybdábbadl szemekkel nézik azt a táblácskát, amely az elesett nevével ott függ azon a szoqjorkódó, sárgulólombu fácskán. Fiatal fák emlékeztetnek bennünket az elesett hősökre, mint ha csak azt jelentenék, hogy ez a szegény haza nincsen remény nélkül. Itt van Klskanizsa leventeserege, közel 500. Itt van a jövő reménysége 20 év után.
Megható keret volt az, amelybe Szépudvary László áll. elemi iskolai tanító, leventeföoktató beillesztett a hősökről való megemlékezést, a mikor is reggel 0 órától óránkénti őrségváltás volt este 7-lg. Este 2000 gyertya utalt fényével arra az örök világosságra, amelyet a hősök számára imában rebegve kértek a gyászoló itthagyottaty és az uj magyar élet reménységei a leventék.
Hiszekegy-gyei kezdődött az ünnepély, amelyet az egész leventegárda énekelt. Mintha nem is hitet* hanem valóságot jelentett volna ennyi magyar ifjú ajkán a : Hiszek Magyarország feltámadásában. Majd Dolmányos Antal szavalt, felidézve a hősök szenvedését, fájdalmát és hősiességét. A gyászbeszédet P. Miholcsek Miklós kiskanlzsai lelkész mondotta. 20 év. előtt és 20 év után történt események párhuzamából a következő 20 esztendőre irányította a leventék figyelmét. Legyen kedves mindenki előtt ez a megszentelt magyar föld, aki magyarnak érzi magát. Tekintse mindenki olyan drágának számára, mint amilyen volt azoknak, akik még nem is pihenhetnek benne. Legyen olyan vonzó otthon, mint volt azok számára az az udvar, íamejynek kiskapuján olyan sajgó érzéssel léptek ki utoljára és amelynek kilincsét oly nehezen tudták elengedni.
I*z az emlékezés egyúttal Ígéret-tevés Is legyen : megőrizzük emlé* keteket és tanulunk tőletek.
Ezután Tóth Ferenc levente lelkes szavalata következett, majd a Himnusszal és diszmenettel fejező; dött bc a kiskanlzsai 80 hősi halott megemlékezés! ünnepe.
ZALAI KÖZLÖNY
Kirabolták Grieger Miklós íróasztalát
Székesfehérvár, november 5 Qrieger Miklós sóskúti plébániájába az éjjel ismeretlen tettesek betörtek. Felfeszítették a képviselő Íróasztalát és onnan mintegy 700 pengő készpénzt vittek el. Egyelőn* nem tudni, egyéb értékeket vagy okmányokat vittek-e el. 1
Naptár: November 6. szerda Rom. kat. Lénárd. Protestáns Lénárd. Izraelita Mark hó 10.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 1-től az \'őrangyal* gyógyszertár Deáktér io. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyit?a reggel 6 órától ©str
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Pénzügyi bonyodalmak egy falusi Hangya-üzlet körül
Az üzletvezető egy hónapi fogházbüntetését felfüggesztették
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bu torkehnék Singer Divatáruházban.
Üzletvezetőnek lenni sem £ legjobb foglalkozás. Pénz nélkül árul venni, ehhez nagy tudomány kell. Pedig sokszor igy van. Igy történt Tóth Kálmánnal is, aki a kerkaszentmiklósi Hangya-szövetkezet üzletvezetője volt. Most állt a nagykanizsai törvényszék előtt -Immár másodszor. Sikkasztással volt vádolva ugyanis és az üzleti könyvek áttanulmányozása annyi időt vett igénybe, hogy a tárgyalást kétszer is el kellett napolni.
Tóth Kálmán 1932-ben került a kerkaszentmiklósl Hangya-szövetkezethez. mint üzletvezető, 1000 pengő óvadékkal. 1934-ben egy közpon;! kiküldött a leltározásnál 730 pengő áruhiányt állapított meg és felmondtak Tóthnak. Tóth azzal védekezett, hogy könyvelési hiba van csak a dologban. Neki ugyanis nem volt pénze, árura pedig szüksége volt, a szövetkezet igazgatósági tagjaitól kért tehát 100-200 pengőket
áruvásárlásra. A falubeliak adtak is a kereskedőnek, aki ezt\'a napi bevételnél könyvelte el. Később a kölcsönkapott pénzért árut vásárolt és azzal megterhelte magát. Mikor a megfelelő összeg bejött, visszafizette a gazdáknak, mint kH adást azonban nem könyvelte el. Ebből származott a különbség. A szakértők azonban ezt nem fogadták el és egy ujabb alkalommal ujabb 620 pengő hiányt észleltek. Tóth czt sem fogadja el, mert szerinte ez a leltározás távollétében történt, ő tehát nem tudja, mit h<* gyan vettek fel. A bíróság most végül is az irntok tanulmányozása és Marosi Géza törvényszéki szakértő meghallgatása után bűnösnek mondotta ki a volt Hangya-Üzletvezetőt és egyhónapi fogházra ítélte, az enyhítő körülményekre való tekintettel azonban a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette.
Pullaver, keztyü
<• mii MMMtah> toBalak,
■•HU*
kézlmúnkaclkkek nagy választékban, JnlAnyoa árban beszerezhetők:
ELITE ttnnWoÉii
Horthy Miklós-ut 1. (Városházpalota).
Ugyanott elsőrendű ■■H*"" llftKtités, ruhafestés é« tisztítás! El Anyomda I S371
Egy fekete ló pár pillanat alatt szürkévé változott az országúton
Egy szegény hahóli gazdának jó munkabíró lóra volt szüksége. Elment tehát a vásárra és Kolompár József csácsbozsokl lakossal alkuba bocsátkozott. Egy szép fekete ló volt az alku tárgya. Kolompár a legjobb tulajdonságokat sorolta fel a hahóli gazda előtt, főleg a ló egészséges voltát hangsúlyozta. A hshóti végül Is megvásárolta a szép feke\'e lovat. Hazafelé az uton az »egészséges« ló egyszer csak köhögni kezdett. Gazdánk ekkor mái-tisztában volt vele, hogy becsapták. Még nagyobb meglepetés érte, amikor hirtelen eső kerekedett és a fekete ló az eső hatása alatt, ott az országúton úgyszólván szempillantás alatt szürkévé változott. A gazdának elállott szeme-szája, amikor a lovát nézte, amely egy perccol előbb még fekete volt és most öreg, szürke lóvá vedlett. Eleinte azt hitt**, hogy boszorkányok űzik vele
gonosz játékukat, de csakhamar látta a ló négy lábán lefolyó festék-szerü folyadékot és akkor tisztában volt vele, hogy ki űzte vele ezt a gonosz tréfát.
A hahóti gazda*feljelentette a bozsoki Kolompárt, akinek ügyét most kellett volna tárgyalnia a kanizsai járásbíróságnak. Megjelent a károsult gazda, a tanuk, a szakértő állatorvos is, csak Kolompár nem jelent meg. A bíróság elrendelte, hogy csendőrök hozzák be a tsács-bozsoki boszorkánym\'s\'ert a legközelebbi tárgyalása.
— I.egujBbb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
(Bélyetíuyüjtők találkozó)*) szer-dán délutáik 6-tól 8-ig a Pannónia liátsó kisterm<
Motorkerékpár-szerenosétlenség a pacaai kanyarban
pacsa, november 5 Az életveszélyes motorkerékpárszerencsétlenségek száma Ismét szaporodott eggyel. Vasárnap Lancz József budapesti szabósegéd motorkerékpáron Zalaegerszegre Igyekezett. Szüleit akarta meglátogatni a 26 éves fiatalember. Keszthelyen át készült Egerszegre és este 9 óra tájban érkezett Pacsára. A községben az egyik kanyart ugylátszik na« gyobb tempóban, hirtelen vette, a kerékpár megfaralt a sáros uton és a fiatalember fejjel az árokba zuhant. Eszméletlen állapotban szál-ltotlták a körorvoshoz, ahol magához tért és kijelentette, hogy már jót érzi magát, a baleset azonban elvette kedvét az egerszegi úttól. Azonnal vissza akart térni Buda pestre, de amikor motorját be akar ta gyújtani, ismét összeesett. Eszmé letlen állapotban az egerszegi kór házba szállították, ahol megállapították. hogy Lancz József igen su lyos koponyaalapi törést szenvedett. | , »
Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladásnál, mandolalobnál, fülka-larrusnál, valamint idegUjdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz nagyon jót tesz, me\'t a gyomorbélcsatornát alaposan kitiiztitja és desinficiálja, azonkívül pedig megfelelő emésztést biztosit.
— ni>«t©s fehérnemű selymek ős pyjama kelmék most érkeztek Slöger Dlv«táruházba.

-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

ZALAI KÖZLÖNY.
1936. november 6
— (A remíötaéU: köréböl)
Dr. Zankó ikSia vidéki főkapitány-helyettes kedden délután Budapestit Nagykanizsám • énksrstt. Az állonukon dr.< Vftrtrtttr Arp-f*\'midfirkapitány. a kapitányság helyettes vczei«j<r fogadta.
— (Nyugdíjazták- a lanti föttoJga-blittt)
A belügyminiszter Vlzkclety Árpád dr. lenti főszolgabírót uz ismeretes kényszernyugdijazási rendelet alapján nyugalomba küldte. Jelenleg u lenti főszolgabírói hivatal vezetését Buday Béla dr. tfc íőszolgablrö látja- el. Á legközelebbi megyegyűlésen valószínűleg\' nwgtártjá* a fftrtróválasztást.
— (ftovmagyaroaittt)
Mágic* Irén. a nagykanizsai OTI-ke-rülCT tisztviselője, nevét Magas-ra ma-gyarositérttá
— (A Keresztény Tisztviselőnők Egyesület®*
felkéri tagjait. hegy a Műflyar Asszo-nyolc Nemzvti Egyesültének vasárnap délután 4 (Vnai előadásán a városháza tanácstermében insgjelenni szíveskedjenek. Utána, 6 órakor, a városhika dísztermében az irodálml és Művészeti Kői* leccálfs előadást rendet, melynek elöadM ugyancsak a MANSz budapesti kikQldótteii lesznek.
— (Háború* ktttlntetéiek)
Kempelen Béla (Budapest, VIII., Be-zerédi-utca «.) felkéri mindazokat a tiszt! és legénységi állományhoz tartó-rotf (tfrrtozó) egyéneket. akiknek há-t>onw kitüntetéseik vannak, hogy aevü-kcC. sxüktési évük-t; h*dbavonulás»k>-kori és jelenlegi lakcíműket; volt és jeleoiegi kutonai rangjukat (cimüket) és hadi kitüntetéseik pontos felkarolását könyvalakban való kiadása céljából személyenkint 40 filléres levélbé-lyeg csatolásával vele mielőbb közölni uiv«»bedjetiek
— (Sbosuró)
Összes jóbanUhlnktól. pacienscinktől és ismerőseinktől. Budapestre kőltöz. ködésOnk alkalmul - JóWivámágnink kifejezéséül - ezúton buesysunk, Dr. Benedijf Árpád és neje.
— (AripartwKHbt elöljárósága)
november havi ülését nov. 14-én ostar 8 órakor tartja meg a* iparos-székházban.
— (Adományok a piarista templom felszereléséra)
1035. juiiiw 20. óta a pkrbda temp. lom feineiTtésére a következők adakoztak : özv. Feriin Győrgyné 10, dr. Simon György veszprémi prépostkano-nok 5, dr. Hegyi Lajos 5, Berkenyés István plébános (Somogyfaisx) 10. Szo. molányi József váci piarista házfőnök 20, özv. Surányi Alujosná 10/ N. N: N. N. 2. N N. 10, Bbder Anna N. N. 5. Díszhalak 5, dr. N. N. 20.511 Mohos Károly 17. K. 111 gyűjtéséből 5.30. Magyar Jáno» moziigazgató 05, Sörtei Zsigmond 5. özv. N. N. 40 pengő. A jólelkű adakozóknak hálás köszönetet mond a piarista rendház főnöksége.
— (Gyújtogattak Söjtörön)
Vasárnap este Söjlőr kóJfcé^jrn* n» ügynevezett Bükk-aljban kisebb tüw pusztított. Ismeretlen tettes felgyújtotta az Ogyiü gasdu pajtáját és szalma, kaalát. Az idejében kivonult tűzoltó-tág a tüz tovaterjedését megakadályoz-ta, a ház azonban leégett. Biztosítva ne® volt |
Egy. kiskanlzsai hentes késsel támadt \' a jövedéki ellenőrre
Már külön rovatot kell nyitni Nagykanizsán hatósági közegek, főként a jövedéki ellenörök elleni támadásoknak. Ahelyett, hogy törvényt tisztelnék az ellenőrökben, a kik végre is csak kapott parancsot hajtanak végre, ehelyett mint ellenséget fogadják, szidják, becsmérelik, sőt megtámadják. Ilyen esetben persze az ellenőr is kénytelen revol-;vert rántani és használata bizony csokis az ő Idegeinek fegyelmezettségén múlik. Saját életével ,\'s játszik tehát, aki rátámad a jövedéki ellenőrre és legjobb esetben is börtönbe juttatja magát. így járt Horváth József kiskanizsai henlesmester is.
Tudomására jutott a váro6Í jövedéki ellenőröknek, hogy Horváth egy borjut vásárolt, ami után nem fizette meg a fogyasztási adót. Ko pár József főellenőr azért megje-
lent Horváthnál, hogy behajtsa a néhány p<*ngő fogyasztási adót. Mikor Horváth meglátta az ellenőrt, ingerült lett és csakhamar odáig fejlődött a dolog, hogy megtámadta Kopárt, megütötte, majd kést ragadott, ugy hogy Kopár előkapta szolgálati revolverét és támadóján szegezte. A töltött revolver láttán Horváth megjuhászkodott, de a hatósági közeg ellenő erőazak vétségét már nem moshatta le róla aenki.
Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék Makáry büntetötanáosa. A törvényszék bűnösnek n)ondO|ta ki Horváth Józsefet hatósági közeg elleni; erőszak és könnyű testisértés vétségében és őt ezért hat heii fogházra ítélte.
Az ttélet nem jogerős, ügyész és vádlott is; fellebbezett.
Az Arany igazság
Kisknnizsán vasárnap este zsúfolt ház mellett játszottak a Kiskanizsai Szociális I.eányegyesület műkedvelői I.ukács István: Aranyigazság cimü 3 felvonásos népszínművét uz Olvasókör nagytermében. Az előadáson megjelent dr. Krátky István polgármester és P. Czirfusz Viktorin ferences plébános Is. A szép és lelkesítő megnyitó beszéd után, amit P. Czirfusz Viktorin mondott, Kiskanizsa legjobb műkedvelői mutat-ták be tudásukat:
Az Aranyüjazság szép és gazdag cselekményétől, a kitűnően megrajzolt alakjaival tökéletes, művészi népszínmű. Cselekmény* a falusi élet minden, napi nehézségein vezet keresztül ben-nünket. ahol a szeretet és• az ármánykodás párharca dul, dc végül az igazság és szeretet győz.
Juhász István műkedvelő színpadon ritkán látható kisbirója. Pókecz Lajos (a darab drámai főhőse) Andrisa. Szol-lár József bírója. Herbolyl Mancika csendes és béketűrő Agnesa a darab főerősségel. A többi szereplő is derekasan kitett magáért s Így: Kis \'Mária,, Juhász I.ászló. Nováth Anna, Dani Lajos. Nagy Antal, Böjti István, Struk-la Ferenc. Martinecz József, Sárdi Lajos és Pókecz Budolf osztozkodnak a többi szerepek ügyes megoldásában. A darab nagy sikerének érdekében legelső helyen kell megemlítenünk Cecília nővér gondos rendezői munkáját. Az előadás után hangulatos táncmulatság következett.
Az Aranyigazságot vasárnap, november 10-én I.ítenyén. november 17-én pedig Nagvkanlzsán a reálgimnázium tornatermében adják újra elő.
. (ni)
— Tekintse laetf kirakatainkban, sxcjuáuiás ruháinkat Schütz Áruház.
— Anyakönyvi hírek) -t-a
Nagykanizsán az olmuHrhéten 11 gyermek született, 7 fiu &> 4 leány: Horvallcs Nándor kereskedő-segéd "és Németh Ilonának rk. fia. Tóth József földműves és Vörös Máriának (Pola) rk. leánya, Vinkler Ferenc ács-segéd és Horváth Annának rk. fia. Nagy István tüzérmüszaki őrmester és Gulyás Annának rk. fia, Milhofcr Zoltán szabómester és Koréin Margitnak izr. fia, Szerinek György cipészmester és Stikel Máriának rk. fia. Szélig Ferenc ké-ményseprő-segéd és Borbély Juliannának rk. leánya. Végvári László Máv. üzemi altiszt és Benkő Máriának rk. leánya. Brada János cipész-segéd és Kovács Margitnak rk. fia. Házasságon* kívül született 1 fiu és 1 leánygyermek.
- Halálozás 13 történt: Szabó Eresé-fbet takarítónő rk 31 éves. Burka Sán-domé Horváth Mária rk. 31 éves (llj. udvar). Halá.y; Imréné Gábor Anna rk. 34 éves. Biii/auf Terézia városi szegény rk. 03 éves. Fürst Jánosné Véber Julianna rk *74 éves. Farkas István városi szegény rk. 70 éves. Pap Ferenc kereskedő-segéd rk. 31 éves. Knausz Sándor mozigépész rk. 24\' évos. Baj Józsefné Sneff Anna rk. 54 éves. Gudlln László rk. 70 éves. Cserpes Zsuzsánna rk. 8 hónapos. Belena József városi szegény rk. 70 éves. özv. Steinitz Benőné Stei-nitz Ilona Katalin rk 01 éves. — Házasságkötés nem volt.
— Aumfok, leányok
számára a hosszú téli délutánokon lesz-e kedvesebb, szebb és hasznosabb, amellett olcsóbb szórakozás, mint a kézimunka. Hogy a kézimunka csakugyan kedves, szép, hasznos és olcsó foglalkozás legyen, arra tanit meg a Tündérujjafc. a legszebb magyar kézimunka újság. Kérjen mutatványszámot! Kiadóhivatal: Budapest, IV., Szer. vita-tár S.
lfáraoi RAbsfÓa November 5-én és 6-á^l
Joseph Sohmidt a világ leghíresebb énekesének filmje
Dalol a, vágy
jtfüé^htrl) Szerepelnek a filmen: Lilián Dietz, SzAka Szakáll, Waltar Edthofe Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Héftkftznapokon az 5 órai előadás fillérea.
- A Katalikas. Szemle
most megjelent novemberi száraiban
két nagy tanulmány Is foglalkozik az olasz—abesszin háború által felvetőit kérdésekkel. Nagy érdeklődóst kelthet Yvcs de lu Briere párisi egyetemi tanár fejtegetése arról, hogy a gyarmati háború erkölcsileg és Jogilag mikor igazolható. Rendkívül gazdag kritikai rovat, változatos szemlék s igen sok kisebb értekezés olvasható a kitűnő folyóiratban, amelyet a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Vld szerkeszt. Előfizetési ára egy évre lo pengő. Mutatványszámot küld: Budapest, Vili., Szent királyi-u. 2S.
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Izr. Hitközség fi hó 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a hitközség tanácstermében tartja évi rendes kOzgyOlését,
melyre a hitközség tagjait tisztelettel meghívom. Nagykanizsa, 1935. november 5. Dr. Halphen Jenő s. k.
hitközségi elnök.
Tárgy:
1. Az 1936. évi költségvetési előirányzat
2. Három nappal a közgyűlés előtt írásban benyújtott esetleges indítványok.
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Sáska-Levente—77-es Cserkészek t: 0
(1:0).
Kcreskcdclmisták—Rákóczi FC 2ii
Ipariskola— 13-as FC 2:1 (1 : l)í\'
A Sáskák nyerték az ifjukági derbyt,. szép és változatos iramú játékban. Mindkét csupat nagy lelkesedéssel küzdött a vezető gólért. A 15. percben a Sáskák el is érték ezt u gólt. ami egyszersmind a mérkőzés megnyerését is jelentette. A középvonalon folyt a Játék az első félidő, 15-ik percében, mikor Savanyu hirtelen megugrott a labdával, u halfok messze lemaradtak mögötte, a hátvédek pedig hiába szorongatták, mert szélre játszott, hol Horváth III. tisztán kapásból erős Jobbsarkot lött. Ujabb heves irammal támadtak u csa. patok. de több gól nincs, habár mindkét kapu előtt többizbeu gólhelyzetek adódtak.
A második félidő sem volt eredménytelen a Sáskák részére. Petrccsics kézzel akasztja meg a kupu előtt u labdát, umiérl büntető rúgás járt. Sa-i.vanyu a wszekedés közben hirtelen a kapu mellé lőtte a labdát. A 35. percben Hoffert kiállította a biró. mire a sáska közönség óriási tüntetést rendé, zettl A játék példátlan módon eldurvult. Egymás után vitték le az embereket a pályáról. Utána már nem történt semmi eredményes támadás. Hreucr bíró egy pillanatig sem volt ura a helyzetnek. Állandó befolyás ulatt állt s így mindkét csapatot sújtotta tévedéseivel. A játékosok közül messze kiemelkedett Ziegler és Flum-ibort; a többi játékosok közül inkább Kuzma, Horváth III., illotve Szabó tünt kl.
Az ttjuflágl bajnokság állása:
1. 8á- ka-.levente
2. Cserkészek 8. Kereskedelmi
4. Rákóuzy FC.
5. Ipariskola
6. NVTE II.
7. 13 as FC.
4 8 1-5:07
4 8 — I 13: 4 6
4 2 1 1 7: 8 5
4 2 1 1 6: & 6
41 1 1: 2 2: 4 3
2--2 4:9 0
3--a 2:8 0
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetők, Boudée Ebédlő- és futószanyegek
Kirschner Mór divatáruházában.
1Ó96. november 6
ZALAI KÖZLÖNY
í
^fi

MODERN LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
mm II U111IUIIU3, 1UE3CO VO 1ICIII Ul
MM I kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa*
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE

(51)

— Adja ide a ruhatárcéduláját és tűnjön cl n nádas szélén, majd a bundával utána megyek.
Holla Bács kezébe nyomta a jegyet és már neki Ls lendült, hogy néhány másodperc múlva eltűnjön a nádas mentén. Bács a melegedő oldalánál állt meg, ahol belülről nem láthatta Őt Re-mete, odaintett egy korcsolyakötözőt, kihozatta Hollu bundáját, azután villámgyorsan lendült előre. A folyó jc-gére érve, fokozta az iramot és a kanyarodóban utóiérte a társaságot.
— Előre gyerekek I — és ssélVészként iramiott cl mellettük.
Utána rugaszkodtak, dc Bács hamarosan eltűnt szemük elől. Mire a kastély árkádjai elé értek, lakájok várták Őket, lecsatolták korcsolyáikat. Besiet-teek az előcsarnokba, majd kipirult arccal} kucagva járultak az ezredes elé:
— OttfelejtettükI — kiáltott Rolla
vidáman.
— Oác» már elmondta, — nyugtatta meg vidáman az ezredes. — Most intéz-
kedik, hogy egy ember a telefonhoz üljön és megíelclö felvilágosítással szolgáljon a méltóságos urnák, ha itt találna érdeklődni.
Körüll>elül ebben az időben botorkált ki Remete a melegedöböl. ügy ideig kényelmesen korcsolyázva kereste öket és amikor kétségtelenül megállapította, hogy eltűntek, leszedctte lábából a korcsolyákat és fáradtan, elgyötörve ült be kocsijába. Hazahajtatott, megfürdött, beszedte kombinált csillapítóit és lereküdt. Az ágyban azon törte a fejét, hogy hova mehettek és a telefonkagyló után nyúlt. Arra gondolt, hogy kissé kipiheni magát, az-után utánuk megy. Minél többet akurtu látni Rollát és már nem is féltette. Erős megfigyelés után észrevette, hogy Bács nem is udvarol komolyan, csak őrajta ukarnuk mulatni és ugratják. Egymásután hivta fel azokat a helyeket, ahol meg szoktak fordulni. Min denhonnan tagadó választ kapott. Kezdett nyugtalan lenni. Már felhívta Török lakását, az ezredest, ;tt kastélyt, do hiába. Közbon elbágyasstötUk a csillapítók és elaludt.
A kastélyban nagy mulatság kereke, dett. Rolla ós Bodor énekeltek, a her. ceg kísérte Őket zongorán. Az ezredes mosolyogva figyelte őket ós újból megállapította, hogy a két fiatul nagyon bele van egymásba gabalyodva. A duett Után halkan, kedvesen jegyezte meg:
— Nagyon összcszivesedtetek gyerekek, de ez Így szép ós én nagyon
őrölök neki.
Ha eddig lett volna valami kételye, most az Ls eloszlott volna a pirulás és zavar láttán, melyet megjegyzése előidézett. Éjfél után leintette a muzsikát és komolyan jelentette be:
— Most pedig összehívom a haditanácsot! Két hét múlva nagyszabású jégünnepélyt rendez az ezred tisztikara, álarcosat és jelmezeset, meghívott vendégeknek. A UirveWet a herceg csinálja, ő az ezred művésze. A műsort Bács állítja össze, ö a sportemberünk. A csalafintaságot és bizonyos ur miként való ugratását a szoknyás generális ...
— Parancsára, ezredes url — ugrott fel Rolla, katonásan összecsapva a bokáját.
— Miután a szcrcoeket kiosztottam, « ,töb(bi a U dolgotok. Bodort beosztom segítőtársnak...
Ugy tett, mintha gondolkodnék:
— Na, kinek kell?
— Nekem I - kiáltott Rolla, hirtelen s amikor mindenki nevetett, durcásan kiáltott: — Utálatosaki — De ő maga is elnevette magát.
— A főhadiszállás itt lesz és minden időben ide lehet jönni tanácskozni. A Lancia Rolla rendelkezésre áll mindig — jelentette ki a herceg.
— Én már úgyis megtanultam vezetni kocsit, veszek magamnak — határozta el Bodor.
— Majd én hozok neked egyet, nehogy valami jól kikent ócskavasat akasszanak rád, — ajánlotta Bács.
— Kérlek, légy szíves I Nagyon hálás leszek érte. i.
— És most kántálj még egy kicsit, mert nagyon ráéheztem, — parancsolta az earedes.
Hétköznapok következtek. A társaság nekifeszült a jégünncpóJy rendezésének és gyakran tűntek el a nádas mellett a jégről. Remetének is megmondták, hogy mivel vannak eifogttilva » ő még örült is, mert kevesebbét kellett a Jégen tartózkodnia. Iga*, hogy Rollát alig látta, de lassanként belenyugodott abba is, m«0 a tél is elmúlik egyszefr, meg a fajrsang is és akkor már mindig mellette lesz, mert tovább nem halaszthatja az esküvőt. Máris pletykáztak
Elkövetkezett a nap, az ezredes kihajtatott az állomásra. Kis idő múlva magas, karcsú, szép arcú, mintegy negyven éves nő lépett hozzá.
— Jó napot, ezredes url Nem ismer meg?
— A virágkereakedőnő? — mondta az ezredes L&sé bizonytalanul.
— Igenl Én vagyok! Dc hogy jobban méltóztassék tudni: én voltam a kegyelmes asszony utolsó szobalánya.
— Az édesanyámé?! - Irtáitátt fel az ezredes és most összevont szemöldökkel nézett rá, azután hírtelen főiismerte ós felkiáltott: — A Teri?!
— Igeii, a Terii Hát mégis megismert cxredesiur?
— Meg bizony... Nem sokat váltó, zott, csak sxép asszony lett azóta.
(Folyt Mt.)
Szöuetek, szőrmék, bársonyok, G0teBSZk, Ferem flanelt- és szőnyegáruk
legolcsóbban
dlvatáruh&ia
Nagykanizsa, Fö-ut 14. sz.
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Kedd
17.30 D. Fehér Miklós liegcdúl. — 19 T-rtalis János és Jankovlcs Ferenc verseikből adnak elő. — 18.30 Berlha litván szalonzenekara. — 111.25 Magyar-lengyel kapcsolatok. (Dr. Nagy Iváu). - 20 Magyar nóták. Előadja Nagy Izabella, Cselónyi Józscr clgány-Mnekisérellel. - 21,20 Hírek. - 21 10 Liszt Ferenc zongonrátlratul Bellinl-operákból. — 22.35 Időjárásjelenlés.
— 22.40 Dr. Otllik György németnyelvű előadása. — 23.10 A Mándits jazz-zenekar műsora, Kalmár Pál ének-Mámaival. — 0.05 Hírek.
BoihpM II.
18.05—18.25 Bertha István szalonzenekara. - 18.35-19.05 Mezőgazdasági félóra. — 19.10—20 Hanglemezek.
— 20.1^-20,35 Egy elfelejtett magyar mecénát (Marcibányl). (Kerckcsházl Kerekes József). - 20,40 Hirck.
DM
17.30 Osztrák zeneszerzők dalai. — 20.10 Orosz népdalok. — 20.35 1915-1925 divatos dalai Rádlózenekar. — 22.20 A Mildner-vonósnégyes Játéka.
— 23.10-1 Jazz.
A Tejtermelők Országos Szövetségének zalai gyQlése Nagykanizsán
hplUMU a ulal dalagáltakat a kfantUak.
A földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy a Tejtermelök Országa Szövetségének alakuló közgyűlését a szervezési munkálatok bevezetése után azonnal össze kell hivnl. Azok a tejszövetkezetek és tejtermelő gazdák, akik nnpl 3000 liter tejet szállítanak, közvetlenül, akik pedig ennél kevesebbel, kiküldöttek utján vehetnek részt a Szövetség közgyűlésén. A tejtermelő zalai gazdák, akiknek a közgyűlésen közvetlen részvételi Joguk nincsen, szombaton a városháza tanácstermében jöttek össze Düslng klr. gazdasági főtanácsos elnöklete alatt, hogy megválasszák a megállapított körzetenkénti delegáltjalkat. Az ülésen sok zalai gazda én tejszövetkezet képviselője jelent meg. Düslng elnök Ismertette a kormány Intézkedéseit, amellyel a Tejtermelők Országos Szövetségével segitenl akar a tejtermelő gazdákon. Majd megválasztották a zalai delegáltakat a következő körzetenként:
Keszthelyi járás : vitéz Nagy Sándor, pacsul járás : vitéz Szentkirályi Gyula, zalaszentbalázsi körzet : vitéz Koma József, zalagalsa! körzet : Hegyi Sándor, zalavölgyl körzet : Takács Mihály. Gutorfőlde/csonka-hgeyháll körzet: dr. Mlkollcs Ferenc. Sármellék- gyülevész! körzet: Hlatky Aladár.
TmtaittiXn
Irányzati barátságos, forgalom: élénk. \' Bdza ttazav. 77-es 1830-1860. 7R-aa 18 45-18 75, 79o 1860-1890, 80-n 1875—1000. dunánt. 77-e« 1795-1815, 78-as 18 10-1830, 79-es 1825-18-45, 80-aa 18-35-1855. - Rozs peatvldékl 1600-16 10. mis 16.10-16-25. Zab u| közép 1750-1760. Tsngerl tlaaántaii közép ab bpetl 15 50-1300.
APEÓHIRDETÉSEK
«t> m*Mf «■ taMfMf W ulk
« M4*. lll lllll MM Má ■ IU»
Buturoiull sasba a váioi közponl-jábsn, Hlidószoba-használattal, esetleg el-liláiul, kiadó. Cim a kiadóban.
rél tűaalttwal, I k*lyh*«al, I aaabtt lüi.ni csak SOiIel Szetleriel lehet — Kapható Urlai vsi- és fetlék-ílzielében, SchUlz mellett. 1
■atoaallaatl éa altlaati szabály-neiQ sapkák minden számban nagy választék Bekínálnál, Sugár-ul 53. 3338
AaMtaxlt kényelmeaet legolcsóbban Kaalmann Manónál rendeljen. Telefonálio-más 2-22. 3223
■li-aaalékat márványból és gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33., kaphat olcsón is |ól. 2788
Kataaal és msaraházati rlkkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Belezaalnál, Sugárut 53. 3339
Eladó Bajza.utca 15 számú ház lele-réize. Érdeklődői Ithet Néptakarékpénz-tárnál. 4022
Haaaaélt ruhát veszek és eladok, hívásra házhoz megyek. Márkua, Ktrálv-ulca 31. 3693
Erzsébet-tér 16 sz. házbsn lö\'dszinll 3-szobás komfortos lakéa november 1 -ére bérbeadó. Érdeklődni lehel Néptlkarék-pénstárnál. 4021
Modern, használl ebédlő és egy szalon garnitúra, Urlós, gyönyörű reeamier, len-damaizt, príma, azép aezlon, lulányosan aladó, Klnlzay-u. 2., Siernné. 3993
HSfakaadval kevés fával meleg azo-bá|a lesz, ha Schletinger Oyula vaskereskedőnél bófokozót vesz. Ugyanolt asztal tűzhelyek és mindennemű kályhák leeol eaóbban kaphatók. 3806
Oyár-ulca 53 sz. háa aladó. Bővebbel ugyanott. 4027
Egy szép Oalathalyiaéa kétszobás koníortoa lakisasi Horthy Miklós ul 15
alatt kiadó.
4084
Nemes Jázminbokrok olcsón alatfék
Horthy Mlklós-ut 15. alatt_4065
■atfaraa HAIfr — alig használt — és szép konyhlgarnlfura, aladé. Clm a kiadóban. 4095
Raoamlar-Ík, sezlonok, matracok speciális készítőié Krausz kárpllos, Erzsébet-tér 20. \' 4094
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qatenbsrg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Felelős kiadó i Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. ssárr
özv. Práger Ferencné szül. Kondor Hermln
mint felesége és Práger József mint fia, ugy a saját, mint az egész rokonság nevében mély, soha el nem múló fájdalommal jelentjük, hogy
Práger Ferenc
a legjobb férj, apa és rokon, f. hó 5-én, déli 1 órakor 57 éves korában váratlanul itthagyott bennünket.
Temetése f. hó 7-én d. u. 3 órakor lesz az izr. temető szertartásterméből.
Nagykanizsa, 1935. november 5.
Részvétlátogatások mellőzését kérjük I
Lópokrócok]
legolcsóbban
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Kooaitakaró
Linóleum
Libtörlft
LAlzzautA
Zsákok
Hordozható Poriable
Remlngton Írógép 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportüzletében.
H****1 » lanl*»luiiua »ingi.rtasás H.-T. üulaabasg Nyomda át PáktüTudMat Vállatta kOoy.ormnláltban,
dughagyma
(őazl vetésre)
HERNYÓEHYV
gyümölcsfavédelmiszerek
(őszi permetezésre)
mOtrAgyAk
FUTORi
(nélkülözhetetlen minden állattenyésztésnél és hizlalásnál)
PEKKi
„D" vitnmin készítmény. Beszerezhetik:
orszAg józsef
aaag, műtrágya, aSváayvádalmlaaarek, ■tb kereskadésábaa
Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telofon 130.
A lelenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatótág.
5251/lk. 1935. aiám.
Anrerts) llÉMiHlwt.
Lelenye Járáal Hllelazövelkezet végrehtl-latónak, végiebajlist szenvedő elten Indított végrehajtást Ügyében a telekkönyvi halóéig a végrehajtási árverési 640 pengó tőkekövetelés éa Járulékai behajláia végett a lelenyel klr. járáablióság területén levó Tólazerdahely községben lekvó s a tót-szerdahelyi 1229. sz. IJkvben felvett 167. és 1234-12391118. hrsz. számónsk a Szítana, 0 Muraállás, Pitnlk mellein berekben a leienvei ut mellett a vh, szenvedő nevén álló B. I. alatti Illetőségére 380 P,
az u. o. 1229 sz. tjkvbtn felvett 167. ét 1234-1239/119. hraz. szántónak ugyanon végrehaltáal szenvedő nevén B. 1. alatt levó illetőségére 330 P,
az u. o 1203. sz. IJkvben felveit 167. éa 1234—1239/306. hisz. szántóink ugyanon B. I. alatt Végrehaltáal azenvedő nevén álló Illetőségére 330 P klklálláal árban elrendelte.
Az árverési 1935. évi november hó 20. napján d. u. 5 órakor Tóttzerdahely községházánál fogiák megtartani.
Az árverés alá kerUló Ingatlanok a klklálláal áz kélharmadánáT alacsonyabb álon nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelelek bá-nllpénzlll I kikiáltási ár 10°/o-át kénpénz-ben, vtgy u 1881 : LX t-c. 42. §-ábtn meghatározol! árfolyammal számított óvadékképet éitékpapirosban f. kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blról le\'élbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni ét II árverési feliételekel tlálrnL (1881: LX. t.-e. 147., 150., 170. §S|( 19061 LX. L-t 21. 6).
Az, aki az tngltltaért s kikiáltási árnál msgtstbb ígéretei lett. bt többet ígérni tcnU tem akar, kölalea nyomban a klklálláal ár tzáztléka tzerint megállapllolt bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi azá-zalékaig kiegészíteni. (1906 : XLl.l.-c, 25.f).
Lelenye, 1935. évi tzept. hó 28. napján. Dr. Bányai t. k. klr. Jblró. A kltdmány hiteléül i Balassa Sándor
taUkkOByvvMatfi.
Ntgyfraiiiaiiii. CTWeáót UitvezaK Zalai fUkatv.)
75. évtolyun 252. szám
Nagykanlzw, 1936. november 7. csütörtök
Ara 12 tniér
ZALAI KÖZLÖNY
bMWc
és ttsdóMvsUi PM V i
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra « pengő 40 Szerketztéséfi fcs Idadóhhratall teíe»o«! 1
Az elmúlt hónap
Októberben nemcsak a belföldön, hanem a ktllsö országokban is nagyjelentőségű események voltak.
A kulpolitikai feszültség sok agt godaímat okozott a világ diplomái tálnak, mi, magyarok, a világpolitika e szövevényes játékait jóformán izgalom nélkül szemlélhettük: belpolitikai biztonságunk szilárd s külpolitikánk irányítása olyan kezekben van, melyeknek céltudatosságában és határozottságában senki sem kételkedik.
A hónap elején volt három éve, hogy a Gömbös-kormány az oiszág ügyeinek élére lépett. Az évforduló alkalmából fakadt spontán üdvözlésekből a miniszterelnök kétségtelenül kiérezhette azt a szeretetet és hálát, amellyel egyéniségét és mű-^ kidését a magyar nép és a magyar * közélet övezi. A Nemzeti Egység Pártja nevében, a párt valamennyi képviselőjének élén, Bárczay Ferenc üdvözölte a miniszterelnököt. Gömbös kormányelnök válaszában röviden érintette a közel jövő reformjait, amelyek azóta immár szőnyegre is kerültek. . -—<
- A1 jelszó: nincs megállás ! -foglalta össze mondanivalóját a miniszterelnök, nagyszerű programot is adva ezzel a mondatával.
Megalakult a Nemzeti Egység Pártjának Országos Tanácsa. Az alakulás ünnepségén zajos köztetszés közepette mutatott Gömbös az önzetlen és névtelen magyarok világára, akik egyszerű, téglahordó harcosai egy nagy gondolatvilágnak, amelyet az ő munkájuk segítségével előbbre viszünk.
A legmozgalmasabb eseménye a hónapnak nálunk a budapesti és debreceni képviselőválasztás volt. Mlndkettő titkos szavazással történt és - mindenkit meg kellett, hogy győzzön a Gömbös-kormány és politikájának változatlan népszerűségéről. A választási harcban jóformán az egész kprmány részt vett, a miniszterelnök a választási népgyűléseken több helyen felszólalt, debreceni oeszódöDen jelezte, hogy tetemes költségen, ezreket és ezreket foglalkoztató közmunkával megvalósítják az Alföld vízellátását és erdősítését. Egy harmadik időközi vá lasztás is volt és pedig a nyírbátori kerületben : a kisgazdapárt jelöltjével, Hegymegi Kiss Pállal szemben a pártonkívüli Nánássy Imre győzött. %
Különösen az ifjúság szempontjából nagyjelentőségű volt az a két beszéd, amelyet a miniszterelnök a Turul Szövetség nagysikerű Országos Egészségügyi Kiállításának megnyitásán és a Turul Szövetség vigadói táborozásán mondott.
r Uj emberekre, reformeberekre van szükség mondotta az ünnepi vacsorán a magyar élet pilnden vonalán. Három célt látunk magunk előtt: sok magyart erre a földre, sok magyar számára olyan jólétet, amilyent minden dolgozó magyar joggal megkövetel és végül sok bol-
A szigetvári petició kulisszatitkai derülnek ki az ellenpetioióból
A közigazgatási bíróság szerdán kezdte tárgyalni a szigetvári kerület képviselőválasztása ellen beadott peticiót. A kerületben ugyanis gróf Festetics Domonkost, a NEP Jelöltjét választották meg 3000 szótöbbséggel Biedermann István báróval szemben.
Biedermannék azzal vádolják Festeticset, hogy a választókat megvesztegette, továbbá Biedermannról
azt híresztelte, hogy a szabadság* harckor elkobzott Batthyány-birtok-ban uraskodik. A választást védő a 15 qldalas petícióra 75 oldalas választ és cllenpeticlót nyújtott be. Eszerint igaz, hogy Biedermannról adlak felvilágosítást, de ezek történelmi tények. Viszontvádolja továbbá az-ellenpelició Biedermannékat, hogy vesztegettek, sok helyen botrány is volt, mert az igért 4 pengő
helyett csak 2 pengőt fizettek a szavazatokért. Tény az is, hogy egyeseket 60- 80 pengőkkel fizettek meg. A meg nem nyert választás ilyenformán 8000 pengőjébe került Bie-dermannak. A Jelsorolt visszaélések miatt kérik a petició elutasítását és annak kimondását, hogy Biedermann passzív és aktiv választójogát 5 évre. felfüggesziik. A _ tárgyalás még tart.
A pénzügyminiszter válaszolt gróf Bethlen Istvánnak
és a gazdavédelmi vita többi szónokainak
Budapest, november 6 A képviselőház kedden délután ülést tartott. Folytatnák a gazdajavaslat vitáját.
Fabinyl Tihamér pénzügyminiszter másfélórás beszédben válaszolt a vita során elhangzottakra. Megállapította, hogy a felszólalók valamennyien szükségesek tartják a gazdák megsegítését, csupán a segités módjában és mértékében mutatkoznak nézeteltérések. A tárgyilagos bírálónak el kell Ismernie, hogy az elhangzott javaslatok között végered mé/iyben mégis a kormány által vá-
-
lasztott ut az egyetlen józan, az érdekeket kiegyenlítő és igazságos megoldás, mely a gyakorlati életben is keresztülvihető. Majd a javaslat vezető szempontjait és azokat az eszközöket ismertette, amelyeket a ^kormány a gazdaadósságok rendezése érdekében igénybe vesz. Ha a rendezés semmi mást "nem hozott volna — már pedig egyéb könnyítéseket is ad - mint azt, hogy a katasztrális tiszta jövedelem negyvenszeresén felüli terheket állani könyv-jóváirás formájában eltünteti, az ezen határ alatt levő adósságokat 2__
pedig 60 éves adóssággá konvertálja és pedig a mai viszonyok mellfett Is elviselhető kamatozás mellett: — óriási lépéssel vitte előre a kérdést a megoldás felé.
Foglalkozott Bethlen István gróf Javaslatával és kimutatta róla, hogy uz általános moratóriumot jelentene, hoi. ptt a cél éppen a hitelélet megindítása érdekében a védettséf? áltál oko»ott befagyottság felolvasztása, dc emellett sem nem igazságosabb, sem nem egyszerűbb a kormány javaslatánál.
A pénzügyminisztert beszéde befejeztével a Ház többsége melegen ünnepelte.
Váratlan ájszakal minisztertanács uj enyhülést hozott az olasz-angol feszültségben
Olaszország életbeléptette az ellen-megtorlásokat: — hetenként csak háromszor árusítanak hust, vendéglőkben csak egy tál húsételt szabad naponta készíteni
London, november 6 A? éjszaka váratlanul minisztertanácsra gyűltek össze az angol miniszterek. A lapok ezzel kapcsolatban bizakodóan irnak az angololasz feszültség kilátásairól. A francia lapok is ujabb enyhülésről számolnak be. Bizonyos, - írják a lapok - hogy egyik állam, sem táplál most már a másikkal szemben háborús érzelmeket. {
Olaszország takarékoskodik
Róma, november 6 A szénfogyasztás csökkentésére Olaszország máris több intézkedést léptetett életbe. így azokról a vona-
lakról, ahol eddig á vonatokat gőz mozdonyok vontatták, a forgalmat olyan vonalakra terelték, ahol villamos-mozdonyokkal lehet helyettesíteni a gőzmozdonyokat. Ilyenformán egyes hosszabb vonalak teljesen forgalomnélkül maradnak.
Róma, november 6
Olaszország szerdán megkezdte a gazdasági ellenrendszabályok alkalmazását. Ennek következtében Olaszországban hetenként csak bárom napon árusitanak hust, a vendéglőkben pedig naponta csak egy tál húsételt szabad felszolgálni. Több olasz városban a mozikban levették a műsorról az angol nyelvű és angol eredetű filmeket.
A fokozottabb takarékossági intéz-
kedések miatt a fiumei kerület kor< mányzója lemondott önként a .gépkocsihasználatról. Példáját valószínűleg több olasz hatóság fogja követni. i i .
A kopt papok behódolnak az olaszoknak
Asmya, november 6 Tigre tartományban a Szulo folyó partján táborozó olasz csapatok meglepetve vették észre, hogy az olasz állások felé női ruhába öltözött különleges csapat nyomul előre. Később derült csak ki hogy (Folytatás a 6-ik oldalon)
dog, főként harcias szellemű magyar-1 !
A hónap közepén a képviselőház is "megkezdte működését. Az első letárgyalt törvényjavaslat a birákés ügyészek felelősségéről szóló törvényjavaslat volt, ezután a Ház áttért a gazdaadósságról szólói törvényjavaslat tárgyalására. Ez töltött*\' ki a hónap második felét. A színvonalas vitában a Ház minden
pártárnyalata részt vett. Nagyobb emóció . csak az interpellációs napokon volt.
A nagy magyar zeneszerző, Liszt Ferenc emlékére megkezdődött emlékév gazdag programjából eddig az ünnepi mise, operai díszelőadás és emléktábla leleplezés pergett le.
Az olasz- abesszin háborúban az olaszok elfoglalták Adigratot, A^uát, Akszumot s fegyvereiket to-
vább is a győzelem reménye kecsegteti. A népszövetségi tanács 18-as bizottsága megtorló intézkedéseket javasolt Olaszország ellen. E büntető rendszabályok gondolata és tárgyalása nagy hullámokat vert a diplomáciában és már-már Európa békéjét veszélyeztette, dc ugylátszik, mégis győz a józan belátás és a háború megmarad Afrika ha«árai között. j
a
HALAI KÖZLÖNY
193S. nowmbar t.
Bágyadt, levert, dolgozni kép-telaa egyéneknél reggel éhgyo-
egy-egy pohár i«rmé» .Ferenc József ktserflvlz • bél-mozgtoi csakhamar megélénkül, az emésztAcsatornábén Összegyűlt »ala-kot klOffli, a vérkeringést srabaddá teszi és a gondolkodó- és munka-képesiéget emeli. Beha\'ó kóthizl ki térietek folytmán beblronyull, hogy a Ferenc Józsel víz gyomoriavas s:elleini munkásoknál, neuraszléniis embereknél és betegeskedő aiszo-nyolmál l« rendkívül ]ötékony hatást fejt ki
Szerda
HulkyM L
17.30 Diósgyőr-Vasgyári Tiszti IJal-egylet. — 18.15 ülusz nyelvoktatás. -18.40 Tánclemezek. Közben 19 A Magyarország—Svájc válogatott labdarugó mérkőzésről. Magyar Károly előadása. — 19.35 Szinmüeladás u Stúdióban. • Krisztin., Szituim 4 felvonásban. Irta Paul Géraldy. Kendező dr Németh Aulai. II <0 Ilin*. -22 Az operaházi zenekar. — 23.10 Vajda Sándor—Pártos űrnő jaxz-zcue-karának műsora. — 0.05 Htrek.
BudapeM II.
17.40—18.05 A túltermelés (ür. Neu-baucr (iyula.) — 18.20-llUU Hanglemezek. - 20.15 Hírek. - 20.30 -21.30 Cigányzene, Orbán Sándor ének. szátnaival.
19.25 Nieolai: A windsori vignök az Operaházból. — 22.30 Kainaraze-nekur. — 24—1 ltécs zenei jelképei, uégyes.
Csütörtök
Zalaegerszeg, november 8 A kultuszminiszter az 1U36.-W. évi költségvetésbe nagyobb összeget ál lilott be iskolák építésére és tatarozására. Az összegből u ininiazler viléz Tabódy Tibur főispán közbe-járására Znlamegyének is szép ősz-szegeket juttatott. A miniszter most értesítette a főispánt, hugy Zalának 80.000 pengő iskolaépítés! segélyt juttatott. A teng összeg az egyes községek között a következőképpen oszlik meg : Mumor r. k. elemi iskola 5000, Becsehely községi elemi iskola 6000, Kisapát községi elemi
Állandóan folyik a munka a nagykanizsai Nemzeti Egység frontján
Novemberben a Nemzeti Egység nagygyülést t»jí Kanizsán
U.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Tengerit: magyar,
- 10.45 A derékfájás. - 1205-13.30 Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. — Közben 12.30 Hírek - 13.15 Időjelzés, időjárás jelentés. - 13.40-14.20 K. Bárány Sziszi hegedül — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 A dolgozó né ruházata és otthona. (Simon Blanka.) — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Baromfi tenyésztési tanfolyam.
17.30 Cigányzene. — 18 Angol nyalv. oktatás. — 18.30 Uugár Imre zongo-rázik. — 19.10 Kosztolányi Uezső be. szél Jókai: <A kőszívű euiber Iiat--rói. — 10.30 Az Operaház olőadásá-sának közvetítése. -Tanuháuser.. Dai-Itítt 3 felvonásban. Szóvegét és zenéjét irta Wagner Hlchard. — Az 1. felv. után kb. 20.30 Külügyi negyedóra. — A II. felv. után kb 22 lllrek. - Az előadás után kb. 23.15 Sándor György szalon- és Jazz-zenckaráuak műsora. 0.05 Hírek.
BudapeM IL
1D.05-18.30 Cigányzene - 18.35-10 Farkas Zoltán előadása. — 19.35-20 .Xantíppe férjliezmegy.* Tamás Ist. ván elbeszélése. — 20.05-21.10 Hang. lemezek. - 21.15 Hirek.
17.20 Simoné lloza énekel. - 19.20 Ot év divatos dalai. Boheme-négyes. — 19.50 Schiller: Az orleausí szaz, romantikus tragédia. — 22.10 Hádió-Jtenckar. — 23.05 Kónayü zene. — 23.45—1 Jazz.
A főispán közbenjárására 80 000 pengfi segélyt kaptak a zalai düledező iskolák
I iskola 4000, Kustánszeg r. k. elemi iskola építésére 6000, Kend«rdoIlár községi elemi iskola építésére 6000, t^sáford r. elemi iskola építésére 6000 pengő. Lenti 16.000, Barlnhlda 10.000, Felsőőre 5000, Orosz\'.ony 6000, Lickóvadnmos 5000 pengő se\' gélyt kap elemi iskola építésére. A miniszter Balatonarác-snak 700, Kék-kutnak 2500, Bödeházának 500, Za-lagyömrőnek 1000 pengőt utalt kJ iskola átépítésre és tatarozásra. A csopaki, iborfai, keménfai és a salomvári elemi iskolák építkezésére nézve a tárgyalások most folynak.
Uj lelkesedés és ügybuzgalom tölti be mostanában a Nemzeti Egy* súg kanizsai szervezetét. Az egész város minden társadalmi osztálya gyre erösebb faiankszként áll a szervezkedő táborba. Legutóbb az majd a VIII. körzet válusztmá* nya tartott nagyon látogatott gyűlést a régi Ipartestület emeletén levő párthelyiségben.
Az V.itörzetí ülésen Rajki István, az OMHE-íiók elnöke elnökölt. A városi vezetőség részéről megjelent dr. Balázs Zsigmond tb. főszolgabíró, kerületi vezetőtitkár, aki hosz-szabb előadást tartott a választmányi tagok feladatairól. Utalt arra, hogy az V. körzet a város belső része lévén, ahol a legnagyobb tömegben van az intelligencia, tisztviselők, kereskedők, iparosok, stb., fókozott jelentősége van a szervezkedésnek, hiszen éppen ezeknek a társadalmi osztályoknak legfőbb érdeleké, hogy a Nemzeti Egységhez csatlakozzanak, mert a városi lakosság a nemzeti front keretein belül
tudja csak érdekeit igazán megvédeni. Ez a pártalakulás a városi polgárság minden rétegének érdekeiért sikra száll.
Felhívta uz előadó a .választmány figyelmét, hogy november közepi? körül a NEP országos vezetőségének tagjai lejönnek Nagykanizsára a Nemzeti Egység kanizsai seregszemléjére. A Nemzeti Egység nagykanizsai* vezetősége bizton reméli, hogy nemcsak szavak fognak elhangzani, hanem a város érdekében-való tettek ls következnek nyopjuk-ban. A továbbiakban felhívta a figyelmet a küszöbön lévő községi választősokra, rámutatván arra hogy a NemzeÜ Egységnek a közélet minden frontján ott kell lennie,, igy kü-lünösa-ii a képviselőtestületekben, a váiYáatyák soraiban is.
Ha\',k: István körzeti elnök megköszönte dr. Balázs Zsigmond kefíl-leti veaetötltkár lelkes beszédét.
Szabó Győző ny. járásbirósági el-, nök, a városi szerveset elnöke,
Kész nil- és syermek-
kabátok
0
dus választék
JINGER DIVATÁRUHÁZ
Mtk\'ó» János, a 2. sz. posta és tév-irdahlvstal fönOke, a NEP körzeti elnöke, akik lelkes szavajkhftl byzdi-tották a választmányt a vállalt feladat minden vonalon való teljesite sére.
Az V. körzet vezetősége elhatározta, hogy minden hétfőn este í) órakor választmányi ülést tart a régi Ipartestületi székházban.
Az V. körzettel egyidejűleg ülésezett a másik teremben ayill. kör. zet, Surtol Béla MAV főfelügyelő, állomásfőnök elnöklése alatt, itt a központi vezetőség képviselőiében megjelent MUdóe János, mozgóposta főnök. A VUI. kirzst vazatósége & válaaalniánya Is tanuság»>t tett a Nemzeti Egység melletti törhetetlen hűségről. ; „ l
A Nemzeit\' Egység nagykanizsai frontján élénk az élet mozg.ilnws minin körzet, tagjai át vannak hatva a töretlen és megalkuvást nem ismerő zászló-hűségtől és nagyban készülnek a Nemaeti Egység nagygyűlésére, amikor az országos központ vezatötériiai, országos nevű politikusok Jönnek Nagykanizsára, hogy sxraélyeBen fe kifejtsék : — a magyar kormány igemis gamiet lor-dit a hutérvároa Nagykanizsa min* den polgárának jólétére, boldogulására és a város fejlesztésére, munkaalkalmak teremtésére éa ezt Jet-lekkel is fogja bizonyítani. ,
EMLÉKEZTETŐ
Az Irodalmi Kör leceális előadása a városházán 0 órakor. A Missziótársulat músoros teijp a Misszíösházbau fél 7-lmr.
..mbw 17.
Az Irodalmi Kór közgyűlése dél. elélt 11 órakor a városházán, — délután ö órakor Zriuyi emlék-llceálls. Nsxwfcer 24. A Klskaaizsal Kaik. Ujwági lijye-sület műsoros Katalinliál>a. Nore®b« U.
Keresztény lót Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban.
UeoeaOw í.
Keresztény Jót. Nőegylet IMécaoagrt Misára az ipaajs-oékhértaa. l)e«nibe» S.
A Kereskedelmi Alkalmazottak pik-
UWMab« U.
A KeiesiodeWd Alkal»aaoltak ma-soros stllv«ssl.iittitje. Január 4.
Katolikus bál. 11.
NTE 70 éves Jahllária ünnepségeit megnyitó másoMis láugestély Iparoskörbea. lé
Evangélikus estély. >
F.hrnir IS. KAOSZ-bál
rmraá. B.
Rereazlény Jótékony NőegS\'W i*1-mezbálja.
Hócipők, keztyük, bélelt harísnyAk.
NEM FÁ7iIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Sxomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1935o«v«mbct"7
ZALAI KÖZLÖNY
Tájékoztatás a Frontharcos Szövetségről
Az utóbbi klóban a legkülönfélébb és ellentmondó hírek Jelenlek meg a világháborúban résztvett frontharcosok hivatalosan elismert érdekképvlse* letérői, az Országos Fiontharcos Szövetségről.
Szükségesnek tarottuk, hogy i\'le-tékes helyen tájékozódjunk ezekkel a hírekkel szembon, melynek eredményét olvasóinkkal az alábbiakban közöljük. "j ;*- , • -
A FroolharcosSsövctség a m. klr. belügyminiszter által jóváhagyott alap- és ügyrendi szabályok alapján dolgozik. OrnáRoa elnökségét a Szövetség küldött-közgyülése választja öt csatendei időtartamra. A. legutolsó választás az alapszabályok jóváhagyása után 1932. február hó 21-én zajlojt le az ország egész területén akkor már megszervezett és alakulásban lévő főcsoportok elnökölnek, társelnökeik, vezetőtisztjeinek és kiküldöttjeinek bevonásával- í
i^Z országos elnökség végrehajtó szerve a Szövetségnek, amely tulajdonképpen végrehajtja arokat a határozatokat, amelyeket az ugyancsak küldött-közgyülés által választott 12 rendes és 6 póttagból álló országos Intézőbizottság elhatároz. Az országos Intézőbizottságnak természetesen hivatalból még tagja a küldött közgyűlés által m-\'gválasztott elnökségi tagok, valamint az országos fegyelmi és opstágós számvizsgáló bizottság elnökei és végül a négy központi ügyosztály vezetői.
A Szövetség országos, sőt felsőb!> fokon helyi vonatkozású ügyei is n fentebbi szervek elé tartoznak.
A Szövetségnek belügyminiszteri engedély alapján Joga van ezen alapszabályszerü határozó szerveken kivül családi és ünnepélyes összejöveteleket, bajtársi táborozásokat rendezni, azonban ezek nem hatá-rozóképes szervek, kizárólagos tájékoztató feladatuk van. melyeken a Szövetség belső életét érintő kérdések nem tárgyalhatók.
A Szövetség országos elnökségének gazdasági és másirányu ellenőrzését a küldött-közgyülés által megválasztott ellenőrzőbi\'Oltsáp, valamint a felügyeleti hatóságok kijelölt szervei végzik.
A helyi hatóságoknak és a szövetségi ellenőrző szerveknek a működésén tul, időről időre mlnlszter-kö/1 bizottság is felül szokta vizsgálni az ilyen nagy társadalmi egyesületek működését.
A Frontharcos Szövetségnek a honvédelmi és belügyminisztérium közös bizottsága a legutolsó esetben 1934. október hó 30-án vége/.te be a részletes vizsgálatot, amely felölelj a Szövetség alakulásától kezdve egészen a vizsgálat napjáig az összes szervezeti és^ányagi természetű ügyeket. A vizsgálat végén a bizottság egyhangúlag megállapította, hogy a Szövetség működése a
törvényes előírásokkal és a Szövetség alapszabályaival egyezik.
ÍV Szövetség alap- és ügyrendi szabályai értelmében kifejezetten tár sadalmi egyesület és nem politikai szervezet. A szövetségi összejövetelek pollllkamentessége minden körülmények között megóvandó. Ép-
pen ezért a Szövetségi mint szervezet, nem lépett és nem léphet be semmiféle politikai párt keretei közé.
Mindezekkel ellentétben levő híresztelés vagy tájékozatlanság, vagy pedig kifejezetten rosszindulatú beállítás.
ÜJ MUNKAREND
különös tekintettel a hét napjainak egymás után való következésére
Végre eldűlt a nagy probléma. Lám a tudósok hosszú kísérletezés után sem tudtak más eredményt kisütni, mint azt, amit a fölretapo-\' sott sarkú hivatalnokok már ősidők óta hangoztatnak és amit ennek ellenére a személyzeti főnökök és igazgatók még mindig nem akarnak megérteni. Ez . pedig az: Hétfőn nem lehet eredményes munkát végezni!
\'.Mert nézzük csak a szegény embert I Egész héten át dolgozott, izzadt, loholt, csuk azért, hogy a hét végén azt mondhassa otthon:
— Nézd drágám, Itt ez a pár pengő, ha jön a fűszeres, pék, suszter meg miegymás, fizesd ki őket. Elvégre úriemberek vagyunk, ha korog is a gyomrünk és nem fogunk kegyelemkenyéren élni.
Szóval egész héten harcol, verekszik az Élettel és sóvárogva várja a vasárnapot. Vasárnap pedig pihen — azaz pihenne. Mert vagy Jó Idő van és akkor kirán-
• dul, vagy rossz idő van és akkor otthon marad. Már pedig ha kirándul — megint csak elfárad,
; ha pedig otthon marad, akkor uem tudja kipihenni magát, inert vagy, a nagyanyai sezlonból áll ki
• pár rugó, vagy a gyerek, vagy a
• vendégek — szóval gde szegény Útődöttebb, mint reggel volt.
Ezért van az, hogy a tudósok, ámbár ugyancsak mikroszkóp alatt vizsgálták az egész heti emberi .. munkabírást, megállapították, hogy az ember hétfői munkája semmit
sem ér. <
Nézzük tovább ezt a görbületet, amj|t a jó professzor urak a munkabírásról összeszűrtek. A hétfő tehát alig ér valamit. A kedd se sokkal Jobb. Olyan fölmunka. Legjobb a szerda. Ákkoi1 már belemelegedett az ember. Ilyenkor tud alkotni I A csütörtök megint nem ér fabatkát sem: elözö nap kidolgozta magát szegény ember s utóvégre tőle se lehet kívánni mindent I A péntek se jobb a csütörtöknél, persze szekálták csütörtökön. A szombat egyenlő a hétfővel, meg különben is wlckend nap.
Végeredményben: — «ha a telje, sltőképességet* fokozni akarjuk csökkenteni kell a munkanapo katI* Ezt nem mi mondjuk, ha nemi a tudós professzorok. I)e zel kapcsolatban ajáljuk. hogy ve zessük be a fenti elvek szerint el. készített uj munkahetet. J>ti ezt ajánljuk: . Hétfő: Blau Montag, a munka nem semmit — tehát Jobb, ha nem\' dolgozunk. Kedd: félmunka. Félmunkát végezni pedig nem érdemes, — léhát ne dolgozzunk Szerda-. munkanap. CsütörlökV A szerdai fáradalmak kipiheuéséro — szabadnap. Péntek: megint csak félmunka, munkakezdésre szerencsétlen nap, nem érdenles dolgozni. Szombat: wick-end-nap. Vasárnap: Jó vicei — ki dolgózik vasárnap?!
Kétszer is eladtak 40 vagon fát, ami nem létezett
öt hónapi fogház lelt a látatlanban kötött üzletek vége
Nagykereskedők sokszor látatlanban veszik meg az árukat és Így is adják tovább, anélkül, hogy maguk látták volna az árut. Egy ilyen látatlan vétel bonyodalmai adtak minap munkát a nagykanizsai törvényszéknek. Az üzlet annál is inkább látatlan vételből származott, mert az üzlet tárgya nem is létezett.
Egy volt nagykanizsai fakeres-kedő (aki tönkrement és mcst kezd uj életet, ezért a nevét elhallgatjuk) kötötte ezt az üzletet Fogel-Tess\'en Hermán budapesti fanagykar skedő-vcl. Fogel-Tessler ugyanis 1933-ban üzleli körútján Nagykanizsán járt, ahol a kanizsai kereskedő felajánlott neki 40 vagon akácfát megvé-
telre, vagononként 135 pengőért. A kávéházban azonnal meg ls kötötték az üzletet, a kereskedő 1200 P előleget kért, amit azonnal meg ls kapott. A 40 vagon akácfát öt hónap alatt kellett volna leszállítani, Schwimmcr Mihály budapesti fanagykereskedőnek. Fogel-Tessler ugyanis, amint hazaért Budap\'-stre a 40 vagon fát azonnal látatlanban tovább adta Schwlmmeréknak, akik neki az adott 1200 pengő előleget ls megfizették, azzal a kikötéssel, hogy ez összegért a cégnek jót kell állnia. Miután Fogel-Tesslemek nem ez volt az első üzlete a mindig tisztességgel helytálló kanizsai kereskedővel, a cég ezt készséggel vál-
aiáraxelawet.
Mlltlti és zsetalámpaelem.
Bhv- fim m-\'mlmlékmmmlmf.
lalta. Ez okozta a bftft. A kereskedő ugyanis a 40 vagonból mindössze 3 vagont szállított le. A leszállított árut a cég ki is fizette bizonyos levonással, de ezijtán sem az előlegből fennmaradó 1095 pengőt, sem a további 37 vagon fát nem tudta behajtani. A Schwimmer cég pert indított Fogel-Tesslerék ellen, akiket a kanizsai kereskedő kért, hogy húzzák el az ügyet, ő szállítani nem tud, mert tönkrement, de fizetni fog. Fizetni aonban nem tudott, ellenben Fogel-Tesslerék a pert elvesztették és a perköltséggel együtt közel 1600 pengőt voltak kő\'e\'.esek kifizetni Schwimnieréknek. A kanizsai kereskedő ekkor 350 pengőt fizetett Fogel-Tessleréknek, amit azok költségekre fordítottak, tehát fáz előleg-tartozás még mindig fennmaradt. Ekkor tett a cég feljelentést csalás miatt. Az ügyész is csalás bűntettével vádolta a kanizsai kereskedőt, aki eladott 40 vagon olyan fát, ami meg sem volt, sőt 1200 P előleget is félvett rá.
A vádlott azzal védekezett, hogtf ő sohasem álli\'otta, hogy az áru megvan, ö azt később akarta megvenni. de közben tönkrement és ezért nem tudott eleget tenni szállítási kötelezettségének.
A törvényszék bűnösnek mondotta kl a vádlottat csalás vétségében és a nyomatékos enyhítő körülmények mérlegelés? mellett öthónapi fogházra büntette. Az ügyész megnyugodott, a vádlott azonban fellebbezett.
ID<3
I lllq [ltokén!
Prognózis: Még jobbára borult, egyes helyeken eső, sok helyen köd. A hőmérséklet lassan emelkedik.
Naptár: November 7. csütörtök. Rom. kat. Engelbort. Protestáns Rezső. Izr. Mark hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 1-től az «örangyal» gyógyszertár Deák-tér 10. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától estt 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Szövetek, szőrmék, bársonyok, i^tii flanel!- és szőnyegáruk
legolcsóbban
dlvatáruháza
Nagykanizsa, Fő-ut 14. sz.
ZALAI KÖZLÖNY
Doronggal verték agyon a rezt körjegyzőt
Már nyolc gyanúsított van Őrizetben
Keszthely, november 6 A rezi-i véres gyilkosság óta, a melynek áldozata Bárdió Lajos körjegyző, a csendőrség szünet nélkül nyomoz a gyilkosok után. A nyomozóhatóságok munkája nem is maradt eredménytelen. Eddig 8 egyént vettek őrl.etbe súlyos gyanubkok alapján. Megállapították azt is, hogy a gyilkosságot rövid hajsza előzte meg. A szerencsétlen jegyző az első ütés után mintegy 15 métert tudott még futni, ekkor utolérték és - az ujabb nyomozás szerint - dorctagok-kai ütötték agyon. Ez magyarázza
meg azt is, hogy a jegyző kalapját és a pisztolyt 16 méternyire találták meg. Az egyik őrizette vett egyén - nevét a nyomozás érdekében még nem közlik bevallotta, hogy a talált pisztoly az övé. A nyomozás tovább folyik és remélik, hogy a tagadásban lévő egyének ellen tárgyi bizonyítékokat tudnak felmutatni.
A szerencsétlen végű Bárdió körjegyzőt hétfőn temették Rezi községben nagy részvét mellett. Temetésén sok keszthelyi előkelőség is részt vett
Egerszegen kilakoltatják a sokgyermekes családokat
Egy anya három gyermekével együtt a Zalába akarta ölni magát
Zalaegerszeg, november 6 A mai gyermektelen világban, sajnos, a sokgyermekes családod nem részesülnek, különösen a házigazdák részéről sok szeretetben. Nem egysáer lakoltattak már ki családokat — a sok gyermek miatt. Ilyen eset törtéat m<^t Zalaegerszegen te, ahol a házigazda csak-
nem Halálba kergetett négy embert. A kilakoltatás miatt az asssony édesanyjával és két apró gyermekével együtt kiment a Zala partjára, ahol öngyilkosságot akartak elkövetni. Egy éppen arrajáró rendőr akadályozta ebben meg őket, ugy, hogy saját érdekükben őrizetbe vették őket. | .
Városi MoXgjÓ. November 6-án, szerdán
Joseph ftohmidt a világ leghíresebb énekesének filmje
Dalol a vágy
(VilágsikerI) Szerepelnek\' a filmen: Lilié* Dietz, Szftke Szakáll, Wnltar EdMiofe Előadások kezdete 5, 7 ég 9 érakor. Hétköznapokon mu B érái elftadés filléraa.
J
«__
i Rajna k&dtoéu...
— S\'omogyvárl Gyula rtgényCrfl —
(iottfried Albert Joachim, bárom a R«ju» Wttrtéwír u Dwau-TWza Mfc#»£ szutedf. egyfco»i nemes ■rfi, érseki vérteawM* hialóvlájft olyan- mint
egy nagy renédVáma: a mélódiák ái-tondó viaskodásában, izzásába* forr, formálódik a hős kemény lelke és kanyarodik cl akaratlanul is , élete HMfciya. A XVlí. századbeli, primitív fotmáju, dc egyszerűségükben, Őszinteségükben megrázó magyar és óném\\\'» népdalok viaskodnak a háromnevü vértes lelkéért, amig végül a Rajna melleit hagyott, hűtlen é» bizonyra szőke és halvány bőrű Mária Anna emléke fölött az egészséges és tiszta ffva. a magyar föld láoya diadalmaskodik, mint az apró és unalmasságig rendezett rajnamentt városkák fölött a végtelen, íápos, ingövütyos, sokszor WdegÁeWs, do vurfnl termő 6% részegi-lően jószagu magyar Alfold. Amikor a vértes Jön, még hetykén és szívre-pesxtően dúdolja a maiiui érsek Int-szárjainak indulóját. — ádé, dn Turm und Stádtéfein, ádé, du holdé* Mág\'le-lein, ádé, ádé... — és maga sem vcszi észre, mikor keid\' szivéig nyilalni a fmllgntó magyal föld kismelődfáju. szc-rínyvn, nem tolakodóan ÜJtf dala:
Szól a kakas már, majd megvirrad már, ha az Isten neked rendelt, tiéd leszek már...
Kell-e még mondani, hogy az egész história 1686-ban pereg le, Budavár felszabadításának évében és a láp között fellobbant szerelem háttér* Magyarország történetének egyik legizgalmasabb fejezete. amely maga Is olyan, mint egy régéttV? Ha azzal akarunk értéktöbbletet adni Somogyvárv müvének, hogy azt mondjuk: történeti regény, — ellenben ast akarjuk megállapítani. hogy az Izig-vérlg mai mese, a kezünkkel tapinthatóan élö és aminek ma oly divatja vant - akkor nem kdl. Ha Ismert figurák mlnd.-n mesterkedés nélkül is tökéletesen történelmi Iev«qj5ben szeretnek szenvednek és találják meg a magok megnyugtató révét, — akkor talán erről is szabad beszélni.
Olyan könyv, aminőt Írni és olvasni keli.
• Wlatolcsy Andor
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A ,M>
mlukvrnv
— Voltam szép ezredes ar, de ina
már...
— Ugyan nc beszéljen bolondokat I Hogyan kertit maga össze Gáborral?
— Fiatal leánykoromban, amikor Gálrar még ott szolgált a kegyelmes asszonynál, ismertük egymást... Olyan kis mezítlábas parasztfruska voltam, f.ábornak volt n legszebb bajusza a fi\'.nbon. Dc ezek régi dolgok"... A kegyelmes asszony... temetése után a itemete méltóságos ur elhozott ide és betelt a virágos boltba tanulólánynak. Nem panaszkodhatom. Jó dolgom volt. Mikor a főnöknőm férjhez ment, a méltóságos ur adott pénzt, hogy az úzfctet riwjg«gyeni. de a pénzről váltót kért Azelőtt minden nap bejön alább egyszer, de most már néhány hónap óta felém sem néz..
— Na és honnan t«d mégis mindmt, ami körülötte történik? - érdek.ődöft nr. czrciies, aki eddig türelmesen hallgatott.
— A testvérbátyám az inasa. Én helyeztem cl a méltóságos urnái.
-- Miéről nem mert maga feljönni hozzám? — kérdezte az ezredes.
— Sfrrt a méltóságos ar akkor veszi
el tőlem uz üzletet, amikor akarja. Háromezer pengős váltóm van naia és az egész forgótőkém nincs ezer |>eugő.
— Milyen szolgálatokért kapta a bá-tyámtól ezt a támogatást? — kérdezto az ezredes szigorúan.
— Egy előkelő hölggyel szokott néha beszélgetni az üzletemben, levelet ls küldött neki hozzám, vagy kapott oda — felelt Teri bizonytalanul.
— Igen... Tehát háromezer pengői
Az ezredes elővette a csekk.könyvét
és kitöltve egy lapot, átnyújtotta:
— Tessék a háromezer pengő! Amint megérkezik a fővárosbor a pályaudvar, ral síeml>en van egy bankház, oda bemegy é» ki fogják magának fizetni. F.z* azért adom. mert az én drága édos. anyámat szolgálta. Most pedig mondj ) cl, mit tud? 5
— A bátyámat a méltóságos ur és u bankigazgató ur tanították ki. hogy mit mondjon a kapitány urnák, ha odajön. IKj mivel kissé kíváncsi ter-mészétfl. hát kihallgatta, amikor az igazgató ur a méltóságos urnák magyarázta. hogy mikép fogja sürgetni a .csereváltót és a méltóságos úrhoz fogja küldeni a kapitány urat aliirasért. Akkor beszélték meg, hogy a méltóságos ur leitatja a kapitány urat és a saját nevét íratja a kapitány úrral egy váltóra.
Es az asszony upróra elmondta, hogyan született meg a hamis váltó, amelyről Törőknek nem is volt tudomása s amellyel Remete Rollát megfélemlítette.
— Hajlandó lenne ezt az egész esc-tet két tanú előtt, közjegyzőnél jegyző-
d . m m, ra. n.i ■ * ■" asr* 9 ét, M) =jj
könyvbe mondani és aláírni? — kérdezto az ezredes.
Teri tártjába tette az utalványt és nyugodtan Telelt:
— Szívesen, fis most mér ha kefl, elmebetek az ezredes úrhoz is bármikor, mert ki tudom fizetni a váltót. Tessék elhinni, nem vagyok haszonleső, de nem tudnám már megszokni, hogy garasokért dolgozzam másnak, — mentegetőzött. *
— Igaza van. Hát a bátyja? Alt nem lehetne valamiképpen rávenni arra, hogy megtegye ugyanezt? — érdeklődött az ezredes.
— A bátyám roppant vallásos ember és egészen bizonyos, hogy ha eskü alatt kellene vallania, csak az igazat merné mondani.
— HelyesI Szeretnék vele beszélni. Az állását nc féltsél fin elhelyezem a hercegnél, vagy Bács bárónál, vagy a birtokomon.
A fővárosban a legközelebbi közjegyzőnél megcsinálták a jegyzőkönyvet. Mikor lejöttek, az ezredes tréfásan kérdezte:
— Tetszik-e még a Gábor bajusza?
— Most má"r nem a bajusza, hanem a gondolkozásmódja tetszik. Nem i» tudom elhinni, hogy valamikor kocsis volt. Ugy beszél, ugy mozog és ugy cselekszik mindig, mint valami jó nevelésű ember.. Mióta isinerem, nem hallottam tőle sem hazug, sem csúnya szót. Valamikor markot szedtem mögötte aratásban, dc sohasem hallottam káromkodni. j>?dig akkor még igazén parasztlegény volt. Ha egyszer felöltözne civilbe, nem adnám oda egy szoi-
gabiróért.
1036...november 7
ygyanúkor megjelem fi^ag\'fr-
szegi\'rendőrségen ögy Któlrtértmü férfi is, aki4farmyjpík JW,^ mekes családapa és annak ellenére, hogy a házbért mindig rendesen megfizette, kilakoltatták a gyermekek miatt\' Súlyosbítja a heljtíftat azt, hogy (sehol sem kap lakást a sok gyermek miatt. A rendőrség most a polgármester közbenjárását kéri a sokgyermekes család érdekében.
Dalol a vágy
A fllm egyenesen Josef Schmidtnek készült. Az ő élettörténetét eleveníti meg. Az egyszerű kertész gyerekből világhírű énekes lesz és az egykor kiűzött kert észgyerek, mint ünnepelt énekes tér vissza fahijába. Scbmfdt József valóban egyszerű szülők gyermeke. S amikor Aradra pályázott kántornak: nem választották meg alacsony termete miatt. Most mint ünnepelt világhírű énekes, elkerülte Ara. dot és ezt üaente: «Egyszer én voltam kicsi\' Aradnak, most Arad kicsi nekem l»
Valóban nevetségesen kicsi, szépnek, szimpatikusnak sein mondható, de a hangja...?l A film főszereplője ex a hang, amelyet mindenki számtalanszor hallott már rádión, lemezről és amelyet valóban hallani kell ahhoz, hogy fogalmunk legyen róla. A filmben énekelt dalai már régen közkedveltek és híresek, az operai rész lenyűgöző, legügyesebb pedig az a rész, amikor Schmklt önmagával énekel duettet. A film annak ellenére, hogy u rendeső — csak hogy minél inkább Joseph Schinidt csodálatos hangja legyen a főszereplő - az adott helyieteket nem használja ki, sok vidám (Szőke Szakáit Jelenetek!) és kedves, sőt megható jelenettel i» bővelkedik. A film értéke a hangban van, ezt a filmet nem nézni, hanem hallgatni kelL Kzt pétiig igazán érdemes.
— fis mqga h egész urhiő tott, — ismerte el az ezredes.
— Az. Egy ur nője... Férfiaknak könnyebb, azoknak megmarad a be-c süléi ük, de nekünk azzal keki fiaet-nünk, hogy csiszolódhassunk és akkor bűnhődünk, amikor megtaláljuk a férfit, akinek csiszolatlan is lehet a nő, hu fedhetetlen. — Felsóhajtott. — Ugyan kárpótlás-e nekem az elmúlt Ifjúságért az, hogy lányrejjel nagyságos asszonynak szólít a tanulólány, a boltosok, meg a házmester? fis ez minden, amit elértem ...
— Nem kell semmit megbánni, ami eltnuh. Ingyen nem kapunk az éloMöl semmit, az bizonyos. A primiti(v ci»-pernek ép ugy megvannak a gondjai, bajai, ininl a kulturáltnak. Azok mt usszouyok, akik magával együtt ültek a tanyai iskola padjaiban, már mind ráncosképü vénasszonyok, maga még szép és fiatal. Ami pedig Gé4>ort illet/, az az érzésein, hogy sokra becsüli magát, mert a világért sem tudtam belőle kivenni a maga nevét és olyan tisztelettel beszélt magáról, hogy a dolog egyáltalán nem látszik reménytelennek. Gondoljon csak a-ra, hogy purasztasz-szony után már n;-m vágyódik az öreg fiu, viszont urinók nem nagyon pályáznak _ rá. Maga épen az, nki megfelelhet az Ízlésének. Egyszóval, magukat az Isten is egymásnak teremtette. Semmi oka sincs arra, hogy "búnak eressze a fejét és ue is legye, mert Gábor nem szereti a búval bélelt asszonvfélét, — igyekezett az ezredes Terit inegvigast-talni.
(Folyt kőn) . .
19B5. november?
ZALAI KÖZLÖNY
A pómljárt„béke-angyal" esete a postakllldönccel
Ha ketten veszekednek - a harmadik húzza a rövidebbet. Igy történt Magyar Ferenc 28 éves gelsoi cipészsegéd esetében is. Magyar még vz év áprilisában kerékpáron hazafelé igyekezett, mikor az ország uton négy verekedő emberrel találkozott. Pirbus Károly cs József legények megtámadták Fullér József hahóti posták(ildöncöt te társát, Dcrvalics Istvánt. A Pirbus-fivéreket a törvényszék ebben az ügyben már hatósági közeg elleni erőszak és könnyű testisértés vétsége miatt jogerősen egyhónapi fogházra ítélte, i
^agyar már a verekedés közben ért a helyszínre és - mint mondja - meg akarta akadályozni azt. Természetesen közben ő is ütött és őt is ütötték. A, békcangyal azonban a posiaküldöncöt fogta le, illetve ütötte, ugy hogy most a törvényszék öt is bűnösnek mondotta ki hatósági közeg elleni erőszak és könnyű testi sértés vétségében és ezért őt is egyhónapi fogházra Ítélte.
Magyar egyre hajtogatta, hogy ő csak békíteni akart, de végül is megnyugodott és igy az Ítélet jogerőssé vált | , ~ ,
Úri világ
— BónyJ Adorján regénye —
Az «uri» szó — a legtöbb ein^er számára — valami szépet, magasabb-rendűt, gondtalant, iri^ésreinéltót Jelent. Jóioltüzőtt, finom emberukut, ele. gáns, levegős lakást, szobalányt, inast, esetleg soffőrt érzünk a szó mögött.
Bónyi «Uri vjlági-ábau is van sofför, inas, komorna, autó ós kastély. De inas civilben; bankszolga, aki elsején beszolgáltatja fizetését a ház urának, a softor napközben idegeneket fuvaroz az autóval és esténként szintén át-nyújtja a jövedelmet az urnák. A komorna egy elszegényedett rokon, az elegáns kastélyban pedig esténként brídtsezők gyűlnek össze, akiktől a teáért és szendvicsekért elég tekintélyes összeget szed be a háziasszony "jótékony) célra. Cinkosok mind, a házi-urtól az inasig. Olyan az egész, mint egy Jól szervezett összeesküvés, összeesküvés u szegénység ellen.
Bónyi Adorján uj regénye élesou megvilágítja a szerző irisinüvészelének lényegét, hatásának és népszerűségének titkát. Regényének motorja a , cselekmény. Ez a motor ellenállhatatlan kezdősebességgel indítja el a történetet Az olvasó szüntelenül a száguldás le. szúltségét és isgalmát érzi. A kép foly. ton változik, minden epizódon, minden "ón és minden mozdulaton érezni, hogy liatolmas lökéssel vitte előre a cselekményt az ismeretlen cél felé.
Az olvasónak nem p>ak kell figyelnie Dónyira, hanem érdemes is figyelnie. Mert amit egy érdekes, színei, sohasem lankadó mesében, kitűnően szórakozva megtud a .világról és a* emberekről, az súlyos és komoly igazság. Ebben a filmszerűen pergő, lázas ütemű regényben, amely egymásmellé helyezett, drámaian zsúfolt epizódokból áll, a szerző kegyetlenül élés rajzot ad az < ál-gazdagok* tragikomikus világáról, a balitéletek ós társadalmi babonák súlya alatt verejtékező szülőkről tfs a • félelmetesen* józan fiatalokról. Nem foglal állást, neui magyaráz, nem igyekszik meggyőzni, csak mesél. De u mese sokszínű üvege mögött az igaz. Bág fénylik és világit. )
I Uánu>s György
— TonoutáU, kézéül csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bútor kelmék Sing«r Divatárn-házb®n.
— (A vasárnapi fllláres\'gyors)
Zalaegerszeg csatlakozására való tekintettel 0.30.kor indul Nagykanizsáról és 10.50-kor érkezik Budapestre Jelentkezni még lehet a Menetjegy irodában, de már csak korlátolt számú jegy áll a közönség rendelkezésére.
— (Práger Fereno temetése)
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Práger Ferenc temetése holnap, csütörtökön délután.3 órakor lesz a nagykanizsai izr. temető szertartástcrméből.
- Csat&rMktftl kozdvo a gyfinySfO magyar filmi Edai mostoha.
— (Az Ipartestület tagjaihoz I)
Az Ipartestület elnöksége felkéri tagjait, hogy Práger Ferenc temetésére csütörtökön délután 2 órakor minél nagyobb számban gyülekezzenek az Ipartestületben. *
- l)Ua!o\' fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
- C»fltőrtöktől kezdve a magyar gyormok-sjctár i Péohy Gizik o az Édaa moitohéban.
Az Irodalmi ét Müvéazetl Kör közgyűlése
A nagykanizsai Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör nov#m» ber 17-én, vasárnap délelőtt 11 óra* kor, a városházán tartja ,40-lk évi rendes közgyűlését, melyre a Kör összes tagjait ezúton tisztelettel meghívja. (Meghívók névreszólóan nem m-\'jinek szét.) Tárgysorozat: 1. dr. Krátky István tb. elnök elnöki megnyitója. 2. dr. Eichner Árpád pénztáros jelentése, zárszámadás, költségvetés, felmentvény megadása. 8. Tisztújítás. 4. Indítványok.
— (Sakkbajnokság Klskanlzsán)
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Égye-sület Sakk Köre szerdán este 7 órai kezdettel rendezi az első sakkbajnoki fordulót, amelyen a következő ellenfelek kerülnek egymással szemben: Lovrek—Pókecz L, Paur—Imrei, Samu—Tóth I., Nagy II—K. Nagy, Uaj I—Fülöp, Szekeres—Bolf, Zieglcr— Koch, Hcrjavecz—Tóth II., Lencz— Varga I., Bójtl-PÓkccZ 11., Tenk-Murtlnecz, Baj II — Sárdi, Gödinek— Strukla, Varga II.—Hpwáth. Nagy ér. deklődés és izgalom olőzi meg a ver-senyt, vajon kinek sikerül először Kls-kanlzsa sakkbajnokának lenni.
— KlilUstfUeiftk réozér* reudklvftí előnyős bútorvásárlás alkalom. Modern b«rendezések, tökéletes Jó klviteUmo, hosazu lejáratú résziére, sőt kamat, mentesen is kapbatók Koptot* bútor áruházban, Horthy lilklós-ut 4.
ANGLIA REPREZENTATÍV REQÉNYE
HUGH WALPOLE
AHEDDIESCSALAD
NÉQY RÉSZ. NYOLC KÖTET. 2000 OLDAL AHA KÖTETENKÉNT 2 PENQÖ 50 FILLÉR
KAPHATÓ MINDEN KÖNYVESBOLTBAN
SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA
Mindent egyDtt tatát
iJMri
A szállodában i
teljes komfortot.
A kávéházban•
100 u>Ugot. A aBrSmóbam
aOOM*lkűlOnl«^Mi6tr«t ti Bura Sándor ola/mr muzalkáját.
A léUkartban ■
délutinl-oatt ttnoof *• u llnlozky r&dlá jazz-zene-karát
Budapest, R4kdc*l-ut »i
— (Kabaré-est a Contrálban)
Ntinys2abii.su magyar kabaré estét rendeznek Szalhimtry Gitta, Csortos Károly és Buday Sándor, fflvírosl színművészek foly.\'. lió fl-én, szombaton csto léi 9-kor a (^nlHUIian. A kitűnőink Ígérkező estre asztalok.«Wrw foglalhatók a helyszínen. Jegyek 4ra 1 pengd.
— CaOUrUkMI a nugyar sziv-fllmi Édaa moatoba.
— (Adományok a hősi sírok kivilágítására)
Halottak napjának előestéjén minden kanizsai hősi síron égett egy-egy szál
gyertya. Ezt a nemes megemlékezést Nagykanizsa közönségének Jószívűsége lelte lelte tövé. A Move ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak\' a hőai sirok virággal való feldiszitáséhoz és gyor-tyával való kivilágításához. Az adományokat az alábbiakban nyugtázzuk: A virágadományokért a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet érdemel köszönetet. Gyertyaadományok: N. N. 0, Szentfcrencrendi zárda 3, dr. Ssabó (iyőző, dr. Berlin1 Ágoston, dr. Szabó Zsigmond, dr. Hcnnig Alfréd, Sünnpf Zsigmond 2—2 csomag, Janda Károly, Tóth József, vitéz Tóth Béla, Szabó Antal, Diawock Júlia, Kóronya Lajoi, Puskás Rezső, özv. Gyenes Lajosné, VaUcs és Dentóch, özv. Türk Gyűláné, Waligurszky mérnök 1—t csomag, I. körz. álL elemi Iskola 316, Rozgonyi-utrai iskola III. v. o. 28, Kaán lrm« 12, Hlrscli Osskáraé 10, Rosenberg Andor 3, N. N. 4 darab, összesen 852 darab gyertya. Kész pénzadományok: Kolos János 5, tnO. Hajdú Gyula \'i, özv. Kerekes Bertalanná, Horváth István, Kállay Lajosné, Vellák János, Wagner Antal (Bpest), Marton János, ld. dr. Tamás János, dr. Révffy Andor, N. N., N. N. l-l pengő, Poczner Antalné, Szálingcr Antal, Sípos Móses, özv. Krátky Józsefné, Perlsz Dezsőné, Bojtor N., ötször N. N. 50-Í0 fillér, Turek Gézáné, Tordal N. 24, Váry Jo-Ián 20 fillér, összesen 23.34 pengő.
— A magyar salnáaxat otillagsl axarapatnak azt Édes ai aaHfcAhwaé
- A Nyagat«
Illyés Gyula rajzol képet a magyar zsellérvllágról.\' Földf Mihály a vijág, válaágból való kivezető utal keresi «UJ tlieokráoia* c. tanulmányában. Kassák Lajos <Csavargók, alkotók, c. esszéjében Gorkij, Londou és Istrati portréját adja. Lengyel Menyhért NizsUvsx-kijrőL, a táncos-zseniről ir. Fojtó Ferenc zágrábi utjnaplójában a horvát kulturális életről ad beszámolót. Kőnyvkritikák, Külföldi szende, szfo-házi és képzőmüvésseti boseámotók teszik változatossá e gazdag szám tartalmát. Kiadóhivatal: Budapest, V4 Vilmos cs.-ul 34 w
ZALAI KÖZLÖNY
1935. nowmbtr 7.
— FSszarapIS az 8 évea Páohy Btelke és a magyar azépsé«klrálynB, Taanádl Fekete Mária.
I — MMM img klMk«lalr.klian uauádós rahálnkat St\'hQlz Aruhiz.
— Mfupbk bel- és krllfnldi nSi férfi Jzőyeteit készséggel bemutatja vé-telkéaysrtr nélkül Singer nivatárubriz. - A FIMklil Inger kadlklkttllrll
szöló Irgalmas riporttal éa az Abessiinlát Járt mngyar Demeter Géra Hallá Szelasszié udvaráról szóló érde-kos történetével kapcsolódik bele a Tükör novemberi száma a világ aktuális eseményeibe. De minden olvasó érdeklődéssel fogja olvasni a walesi herceg afrikai utinaplójának egyik >eg-érdekesebb fejezetéi, ltárdos Artbur nagyszerű tanulmányát a szinészfelfe-dezésről, kiváló zenetörténészünk, Kó. kay Rezső cikkét I.iszt Ferenc és Paganini dóntó Jelentőségű találkozásáról. A legjobb magyar amatőrfénykéi>ezök pompás müveit hozza, kelekben, cikkekben számol be az Irodalom, színház, film és divat legaktuálisabb eseményeiről.
— Bokát nawatflnk, ketre-aat sírnak ax Édee mos-
léhánál.
— IVAaitse roqf kirakatainkban szenzációs ruháinkat SrhOtz áruház.
— (Bélyeggyűjtők találkozóiéi szerdán délután 6-tól S-[g a Pannónia hálaő kistermében.
Keltői bajnoki futb.llmér-kőzés lesz vasárnap Nagykanizsán
Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését Játsza az NTE első rés második csapata. A Kaposvári Rákóczi Atlétikai Club kát csapata Jön Nagykanizsára, hogy összemérje erejét az NTE csapataival a bajnok-ságért. Az NTE győzelme esetén a 3. helyre kerülhet, a II. osztály első helyezett KRAC pedig elbúcsúzna az első helytől veresége esetén és átadná bolyét a jelenleg csuk rosz-ssabb gólaránnyal 2. helyen álló NTE II. csapatának.
A kettős bajnoki mérkőzés iránt sportkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg.
ÉP
II
mim
Élénk volt a kereslet a nagykanizsai országos vásáron
A keddi nagykanizsai országos vásáron élénk volt az állatvásár. Több mint 1100 szarvasmarhát hajtottak fel a vásárra és 700 n ál több lovat. Olasz kereskedő is volt a vásáron-, aki főleg lovak Iránt érdeklődött. Azonban megfelelő exportképes ló kevés voJt a vásáron. A felhajtott állatokból összesen 400 jnapha 63 mintegy 200 ló kelt el. EzoVból 1 vagon ló, 4 vágjon marha, 1 vagon borjú olasz kivitelre került. Belföldi forgalomban főleg budapesti piacra három vagont szállítottak. A marhaárak az élénk kereslet ellenére tartottak voltak. |
(Folytatás az l sö oldalról)
mintegy 80 pap akarja bejelenteni meghódolását - ünnepi öltözetben.
Fehér zászló a makallel templom tornyán
Makalle, november 6 A makallei templom tornyára fehér zászlót tűztek ki. Ez azt jelenti, hogy a kopt keresztény egyhrtz behódol az olaszoknak, akik a váras körül táboroznak.
Az olasz döntő hadműveletek1 meg kezdését csütörtök reggelre várják. Ekkor Indul meg a döntő .előrenyo-
mulás Makalie ellen. A ^csajctok mintegy 16 mérföldre Makelletől kész«n állnak indulásra. 200.000 olasz harcos indul csütörtökön döntő csatára.
Amerika tovább Is szállít Olasz országnak
London, november 6 Az Egyesült Államoknak a kőolaj szállításban elfoglalt álláspontja London szerint igen nagy csapást mért a megtorló intézkedések frontjára. Amerika ugyanis változatlanul tovább szállít Olaszországnak.
Lewellyn Jones angol képviselő hosszabb Időre Magyarországra Jön
Angliában józanul Ítélik meg Magyarország genfi magatartását az Olaszország ellen! megtorlások flgyében
szág dicsőséges pultját, szomorú és igazságtalan jelenét, hogy honfitár-
London, november 6 Lewellyn Jones magyarbarát angol képviselő, aki többször járt már Magyarországon, most az MTI és a magyar sajtó utján üzenetet küldött.
Az angol képviselő azt Írja, hogy előrehaladott korára való tekintettel a mostani képviselőválasztások alkalmával n«m lép fel és Így megszabadulva a napi politika gondjat-tól.« minden idejét és erejét a ma!-gy$r nemzet igazságának szolgálatába állítja. Hosszabb Időt fog Ma^ gyarországon tölteni, itt bővebb tanulmányozás alá veszi MagyaiW-
sait a íjiagyar igazságról meg tudja győzni. A magyar nyelvet is meg akarja tanulni, hogy Így még közelebb kerüljön a magyarokhoz. Magyarország genfi magatartása -Írja az angol képviselő - a lá\'szat ellenére sem keltett aggasztó helyzetet Angliával szemben. A magyar nemzet sokkal súlyosabb helyzetben is megtalálta a helyes utat és elviselte az ebből származó bajt, akár csak a magyar—angol barátság.
Berzeviczy lemondott az Akadémia elnökségéről
Budapest, november 6 Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 3ÍJ évi elnöksége utón előrehaladott koritTa való tekintettel lemondott erről a tisztségéről. Utódául Teleky Pál gróf volt miniszterelnököt emlegetik.
HemietkSii banda
Slto meg a román exrodea feletégét
Bukarest, november 6 A bécsi expresszen elkövetett gyilkosság Ügyében rövidesen nagy fordulat várható. A román hatóságok nem hiszik, hogy Farcasenu ezredes feleségét a gyenge testalkatú Strasszer ölte volna meg. A gyilkossággal még mindig a letartóztatott Teodoroscu Trajant vádolják. A
gyilkosság mögött nemzetközi banda húzódik meg a hatóságok szénáit és Strasszer" csak segítőtársa volt Ttodoroscunak.
TeraéiTtöiils
Irányzat-, gyengébb, forgalom: közepes. Boia titxiiv. 77-es 1815-18 40. 78-as 18 30-18K), 79-es 18 45-18 70. 80-as 1860-1880, dunánt. 77-e« 17 80-17 95, 78-as 1795-1810. 79-«s 18 10-18 25, 80 M 1820—1835. - Rozs pestvidéki 15 80 15 90, más 15.90-1610. Zab uj közép 1745—17-55. Tenptrl tisiántaü közép ■b bpest 15 50-15 60.
Kláriin a laptuUJdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda «a Délzalat Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 7a sz*m
Nagy választékból olcsón o
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vlaárolhalt 4 lángú modern abidlftoaillár . . P 10 °° villanyvasaló jótállással . ... P 7 »°
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre is.
rádió- és csillár-szak üzlete.
Szabó Antal
2 + 1 nim Uttull. kuwMiil (itamtl) t 40 »® tll
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán dijtalanul bemutalom.
APHÓHIBDETfiSEK
Bialoroxott axoba a város központjában, lürdőuoba-használattal, esetleg el-látással, kiadó. Clm i kiadóban.
Plaalaét ég harMMlNM*! kere
sek mfgvételre, jó állapotlfiin. Clm i kiadóban.
,,H«foko>4k király*" a Söriel-féle szabadalmazott Szetter. Ára 6—10—15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sörlel vaskereskedésben. (Schots mellett). 1
Különféle bátorok, rézágy és háztar. táil dkkek eladók, Mllhoflar sorsjegy-Iroda. 4107
lalaMtIsstI és altlaatl szabályaiért\' sapkák minden számban nagy választék Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3338
Qyaiaforgáoa minden kedden csü-törtökön és szombaton ssákonként 10 fillér ért kapható Epplnger fatelepen. 4096
Szentgyörgyvári első hegyháton aladá 1 hold falMÖIÓ gyümölcsössel jutányos áron. Bővebbet Wiasslcs Oyula-utca Z •«.
Toaparl, egyébb termények olcsón nálam kaphatók. Szerecz. Telefon 330. *
Megvételre keresek kisebb Laiorna RaglkAt. Arvalóé Csengeiyut 31. •
Kétaxobáa lakás azonnal, háromszobás május elsejére kiadó Szemere-a. 2/c. •
Katonai és agyoarahAxatl rlkkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3339
Otuer értékU Ingatlan biztosítékkal
bank-altlsztl, pénzbeszedöl vagy hisonló állást vállalna Intelligens, 30 éves Iparos. Cím a kiadóban. 4054
Modern, használt ebédlő és egy szalon garnitúra, tartós, gyönyörű recamltr, len-damaszt, príma, szép sezlon, jutányosán óladéi Kinlzsyu. 2., Sternné. 3993
Egy balépft O.l.tl a|«4 redőnnyel és egy Ovoofal redőnnyel eladó Beleanal-nál, Sugár-ut 53. •
Hflfokoséval kevés Iával meleg szobája lesz, ha Schleslnger Oyula vaskeres-kedönél hőfokozót vesz. Ugyanott asztal-tűzhelyek és mindennemű Kályhák legolcsóbban kaphatók. 3806
Főzni, takarítani tudó mlntfoaoat azonnalra keresek Klalaludy-u. 14. az. *
■Intfonoo felvétetik 15-re. Jelentkezni Siemere-utca 3. alatt. 4105
f— aZH&BQlBlllI «—j
. J mindenki a helyi kereskedőknél I e« Iparosoknál szerezze bel
Szecskavágó
Ara P 7B-»«
Kézihajtásu daráló
(dupla acéltárcsás, hSnwyS lárSaM, egy ember óránként 15—30 kgr. szómét könnyen ledarál vele.)
Ara P 42-®® Nagyobb kézlha|lá»u daráló Ara P I40\'00
(Óránkénti teljesítménye 60-70 kgr.) Kuborioa morzsoló asztali ára P IO-«« rendes ára P 70-00 RÉPAVÁGÓ Ara P 42-»®
Tekintse meg vételkényszer nélkül Hofherr—Schrantz - Clayton— Shuttlevorth r. t. lerakatábsn:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, ndvényvédslffil
■zer.k, gép kereakedésóhen Nagykanizsa, Erzsébet-Mr 10. (A blréság mellett) Telefon: ISO.
i StUdaXiam KHaga.il.Mh »•••»■ Oalaatag Nywala á^Pálaalal UMUt vállaWa kOo,rofo»aá|á*ac, NagiÉ I I (TaWfla USsaaetO ZaW Mratr.)
73. évfolyam 253. siám
Nagykanizsa, 1936. november 8. péntek
Ara 12 fül*
-sssI
te UadóWvateli FM 5. ná*.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra t pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kfadóhlratiül telelő*< 71 sx.
Ellenzéki sirámok
A legutóbb lezajlott Időközi választások kérlelhetetlen világosságot veinek egy pár olyan tényre, amelyekről az ellenzék azt szerette volna, Hogy kellemes félhomályba maradjanak. Mikor a Közigazgatási Bírság nétyány kerület mandátumát megsemmisítette alaki okok miatt, az eilenzé^ berkeiben nagy hűhó és zenebona támadt. Széltében-hosszában Wrdették, hogy az időközi választásokon ki fog derülni a kor-mápy állítólagos óriási népszerűtlensége és az .ellenzék- hatalmas előretörése- Ha valaki az ellenzéki lapok és ellenzéki politikusok beállításán kéjétül lett volna hajlandó megítélni a helyzetet, akkor azt kellett volna gondoli}i\'i, hogy a Gömbös-kormány sorvadásos végelgyengülésben szenved, az ellenzék pedig duzzad az erőtől. Az időközi választások eredménye a legméltóbb választ adta erre a hamis beállításra,
Kiderült, hogy a Nemzeti Egység Pártjának népszerűsége, programjának átütőereje, a nemzeti egység mindenkor hirdetett gondolata nem csak hogy semmit sem veszített népszerűségéből, hanem egyenesen uj eredményeket, uj sikereket könyvelhet el a maga javára. A választások bebizonyították, hogy a Nemzeti Egy ség Pártja egyetlen egy mandátumot sem veszített, ellenben igenis érzékeny veszteség érte a liberális, demokrata és a független kisgazdapárt frontját Erről a veszteségről nemcsak a számok kérhetetlen Jo-gikája tanúskodik, hanem azok a félig-meddig önvallomásszerü magyarázkodások is, amelyeket az egyes eileníékl pártok kudarcuk szépitgetésére adtak.
A fővárosi déli, kerületi választások eredményével kapcsolatban még jól emlékszünk Ressay Károly lapjának mosakodásáru, amikor a Remény kudarcot azok felé intézett szemrehányásokkal igyekezett érthetővé tenni, akik a döntő küzdelem pillanatában csúfosan cserbenhagyták á demokrácia zászlaját s az ellen a párt ellen fordultak, amelynek Rassay szerint eddig mindent köszönhettek. .
Hát bizony gyenge kis magyarázat ez, mert hiszen lényegében\' véve nem jelent kevéwbbet, mint azt, hogy a liberális demokrata esz-mekör, annak poüti kai és gazdasági ideáljai nerij képesek olyan vonzóerőt gyakorolni, nem képesek olyan politikai elgondolást adni. amely a dezertálást megakadályozhatná. Ressay pártja mandátumot veszített a déH kerületben, a Nemzeti Egység Pár^a ellenben megtartotta mlnd-há^oto mandátumát, vagyis állagá-, bin érintetlen maradt. Ha az ered-ménvű ismét a párt által adott pro granjfriuk a tömegekre tett hatásával arányosítjuk, akkor ez az eredmény Ismttazt mutatja, hogy a Nemzet^ Fgyflg Pártjának célkitűzései épek,
cröj»esek, töretlenek, mig a liberá-
Az éjszaka Sümegen elfogták a rezl körjegyző félkegyelmű gyilkosát
Azért öltté meg; a körjegyzőt, mert félt, hogy harmadszor Is elmegyógyintézetbe szállítják
Rezi, november 7
(Salát tudósítónktól) Hat nap ótp valóságos. hajtővadá8zat folyik a rezi-l dráma tettesének kézrekerité-se érdekében, ami nehéz feladat elé állítja a nytsriozó közegeket. A környék jCsepdp.rjárőrein kívül ott vannak a nyomozásukról hire? keszthelyi. csendőrök, a szombathelyi csendőrség nyomozói, valamint csendőr daktüoszkópusok, akik valóban emberfeletti munkát végeznek. A nyomozás több irányban folyik.
„Politikai" gyilkosság?
Vannak olyan feltevések is, hogy egy gyengeelméjü fiatalember követte volna el a kegyetlen gyilkosságot, viszont egy mápik alternatíva bosszút lát a cselekmény motívumául, holott Bárdió Lajos az egész környéken tisztelt és közbecsült ember volt és nemes szivéről legendákat mesélnek a községbellek. Nemrégen, halála előtt saját ruháját osztogatta, el szegény emberek között. Ilyen jószivü jegyzője még nem volt a községnek, - mondjál* uton-utfélcn, akik Bárdiót közelebbről ismerték.
A rczi halottaknapi drámáról a legkülönbözőbb hirek látnak napvi^ lágot. Ezekből egy sem f^di a valóságot, mind csak valószínűsítés. Eddig csak egy a tény : hogy alapos gyqnu alatt többen vannak őrizetben és ai: őrizetbe vettek száma naponta szaporodik. A legújabb gyanú szerint a keszthelyi választás
utórezgéseként töltötte ki bosszúját a gyilkos az ártatlan emberen, i
Mis helyett ölték meg a rezl körjegyzőt ?
Érdekes vallomást tett a csendörök előtt égy Keszthelyi vasutas, egy tanitó fia, akinek az apja valamikor tanította Bárdió Lajost és pályafutását azóta is figyelemmel kisérte. A tanitó fia vasúti tisztviselő lett és szoios barátságot tartott fenn Bárdió Lajossal, Reziben is sok szor meglátogatta. Az egész község Ismerte »a keszthelyi embert,« akivel gyakran együtt látták Bárdió körjegyzőt. i j .
A teszt helyi vasutas eldondottaa csendőrök előtt, hogy Halottak estéjén autón ment Keszthelyről Rezl-be édesapja sirjához. Útközben bement a körjegyzőhöz, aki borral kínálta. Elbeszélgettek, majd egy idő multán együtt mentek ki a temetőbe. A keszthelyi vasutas édesapja sirjához, Bárdió az ő hozzátartozóihoz ment gyertyát gyújtani. A vasutas előbb végzett a kegyeletes aktussal, mint Bárdió, igy azzal búcsúzott tőle, hogy majd újra talál- \'
koznak nála. Bár dió a temetőben maradt, inig barátja betért egy gazdához, ahol elbesélgetett. Eközben valaki hírtelen felszakította az ajtót és bekiáltotta r
- Pista bácsi, agyonütötték >a keszthelyi embert!«
A keszthelyi vasutas meglepetve ugrott fel, hiszen őt nevezték a faluban széltében »a keszthelyi ernberc-nek. Nem tudta mire vélni a dolgot, mikor játt a másik hírhozó is —
- Pisla bácsi, tudja" mi törtánt ? A temető mellett agyonverték1 a keszthelyi urat:
A vasutas nem is gondolt arra, hogy körjegyző barátja legyen az áldozat, hisztin tudta, hogy a község népe rajongott érte. Mikor azután nazatért Keszthelyre, másnap mindenki csodálkozva kérdezte :
- Hát nem verték magát agyon ? Az egész városban azt beszélik, hogy Reziben megölték magát.
A vasutas eleinte mosolygott, de csakhamar gyanúja támadt, nem tévesztettékje össze őt körjegyző barátjával, nem másnak nézték-e a sötétben Bárdió Lajost és a véletlen folytán más helyett verték agyon ?
Megvan a gyllkcts!
Egyes hírek szerint a gyilkos azonos Söveges József * gyengeelméjü re?i legénnyel, aki szökésben van és elfogatása csak rövid idő kérdése. Néhány kilométerre a gyilkosság színhelyétől megtalálták Söveg s nagy kabátját és kését, amit hozzátartozói felismertek. Söveges már
kétszer volt elmegyógyintézetben és Irtózott a zárt Intézettől. Az édesanyja a napokban a jegyzőnél járt és kérte, hogy fiát vigyék el újra az elmegyógyintézetbe. Állítólag . ettől való félelmében ölte meg a jegyzőt « gyengeelméjü legény.
A gyanú csakhamar beigazolódott.
Ü8 demokrata front, programja hatásában vészit és népszerütknkedik.
Pe még élesebb fényt vet az ország valódi erőviszonyaira a debreceni választás eredménye, ahol a független kisgazdapárt szqavedaU olyan súlyos kudarcot, Amelyet szinte lehetetlennek kellett tartanunk azok után a nagyhangú fogadkozások. mejldöngetések után, amelyek azt hirdették, hogy a független kisgazdapárt népszerűsége az országban páratlan, programja ellenállhatatlan s igy, ahol NEP-jelölt kerüít össze a független kisgazdapárt jelöltjével, ott csak az utóbbi e\'söprö győzelméről lehet szó. Mindebből egy hang nem volt igaz. Bebizonyo-
rttv.hoay a kisgazdapárt .hallat-népszerűsége csak vezérelnek képzelgésében, nem pedig a valóságban van meg.
De i>emél)he.t;?ítre egyáltalában sl . kx^rt az ellenzéki trónt amely** amúgy .sem nagyszámú képviselői igen sok pártra tagozódnak s amely,
ha játszik az ellenzéki összefogás gondolatával, ezt megvalósítani nem tudja, sőt talán nem is akarja. Az ellenzéki összefogás ugylátszik csak akkor valósulhatna meg. ha azt a példabeszédszerü mexikói hadsereg mintájára lehetne végrehajtani, a melyben tudvalevőleg csak tisztek voltak, de legénység nem. Az ellenzéki összefogás talán megvalósulna-, ha mindenki az egyébként annyira megkritizált »vezérl« pozíciót fog* lalhatná el, de senki sem akar egyszerű közkatona, téglahordó pozitiv magyar lenni.
Viszont, ha igy áll a dolog, akkost méltán kérdezheti a meghökkenj magyar, közvélemény, hogy milyen alaflwi sürg\'U az ellenzék a Gőn* bös-kormány bukását s milyen jogon szövi vakmerő ábrándjait ia hatalom átvételéről. Amikor a va« ,lóság azt mutatja, hogy a Gömbös*, ikgrmány ki.toiguaott munkám-., gramjának ,alátámasztására és megvalósítására egy hatalmas, vezérét
minden vonatkozásban követni kész többség áll, mlg vele ;§zemben egy széttöredezett ellenzék, amelynél uz egységes programnak még az árnyékáról sem lehet beszélni, akkor csak komolytalanoknak, sőt veszélyeseknek lehet minősíteni az ellenzéki szólamokat, amelyek kormánybuktatásról, hatalomátvételről beszélnek. j
Az ellenzék szívesen emlegeti\' persze felelőtlenül és alaptalanul a Gömbös-kormány munkájával kapcsolatban a káoszt. Hát ez a káosz akkor szakadna az országra, akkoV mutatkozna meg a mai katasztrófáig nagyságában, ha az elleitoék valami csoda folytán hatalomhoz jutná. Mcrf\'ugyan mit lehetne várn|*\': pózltiv program, alkptó munka tekintetében egy olyan társaságtól, a mely még addig sem tud eljutni,tf hogjKíjSaját érdekében egy időszaki ..válaitításon egységes akaratot mu-tfí« tásson a siker érdekében ?
»
ÍMLAI KÖZLÖNY
1935. noverab* 8
SSvoges Józsefet csütörtökre virradó éjszaka Sümi\'jgen elfogták. Mindent beismert. Valób:\'1 ő ölte meg a körjegyzőt, attól való léteimében, b°gy beviszik az elmegyógyintézetbe. A félkegyelmű gyilkost most be-szállítják a nngykanlzsii ügyészség fogházába.
Csütörtök
uuikpnn L
17.30 Cigányzene. — Itt Angol nyelvoktatás. — 18.30 Ungár Imre xongo. rázik. — 19.10 Kosztolányi Dezső be-szál Jókai: .A kőszivü ember (mi>-rói. — 1U.30 Az Operaház előadásá-sának közvetítése. >Tannliáuscr.> Dai-Iirti 3 felvonásban. Szövegéi ós zenéjét irta Wagner lUehard. — Az 1. felv. után kb. 20.30 KúlQgyl negyedóra. — A II. felv. után kb. 22 Hirek. - Az előadás után kb. 23.15 Sándor György szalon- és Jazz-zeui tarának műsora. — 0.05 Hírek.
Uudapol II.
18.05—18.30 Cigányzene — 18.35-1» Farkas Zoltán előadása. — 19.35-20 .Xantippe férjhezmegy.. Tamás Ist. ván elbeszélése. — 20.05-21.10 Hang. lemezek. - 21.15 Hirek
BM.
17.20 Simoné ltoza énekel. - 1920 Ot év divatos dalai, lioheme-négyes.
— 19.50 Sellillcr: Az orleansi szűz, romantikus tragédia. — 2Z10 Itádió-zenekju-. — 2S05 Könnyű zene. — 23.45—1 Jazz
Péntek
UultepM L
ü.45 Torna — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 1020 Időszerű apróságok. — 1045 Ifjúsági közlemények. — 12.05—1235 Bertók Ferike énekel. — 12.40 Hirek. — 13—14.20 Magyar sza-lonötós. — Közben 1120 Időjelzés, időjárás jelentés. - 1440 Hirek, árak.
— 16.10 Diákfélóra. .Gay-Lussae.. (Sztrókay Kálmán.) — 16.45 Időjelzés, liirek. — 17 A magyar Irodalom első századai. (Dr. Horváth János.)
17.30 Pityó József Jazz-zenekarának műsora, Weygand Tibor énekszámaival. — 18 Sportközlemények. — 18.15 Gyorsíró tanfolyam. — 18.45 Az Országos Liszt Ferenc Társaság és a Szabadegyetem Liszt.hangversenyének köz vetitóso a Zeneművészeti Főiskola kisterméből. - 19.50 Mi tetszik az ide-geuuck Budapesten. (Fodor F\'erencné)
— 20.20 listétől-n\'ggelig A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. — 21.45 Hirek. - 22 10 Hanglemezek. - 23.10 Cigányzene. — 00.i Hirek.
BwUpeat II.
18.05—1840 Pilyó József jazz-zene-karának műsora Weygand Tibor énekszámaival. — 10—19.25 Bellint három szerelme. (Sebestyén Ede.) — 19.35 —20.15 Hanglemezek — 20.20-20.35 llcnedek Mareel beszél >toliero «Mi-sanlhrop.-Járól. - 2040 Ilirek.
Bée.
12 Könnyű Ze»o. — 16.05 Szórakoztató ós könnyű lcinczck.
17.30 Andréc Sicgfried hegedül- — 19.30 Lemezek — 20.45 Szimfonikusok Wullace csembalómüvésznővel. — 22.10 Rádiózenekar. — 23.45-1 Tánczenp.
Rothermere kanizsai keresztlányának
előadássorozata Angliában a trianoni Magyarországról
A Zalai Közlöny egyszer színes kisrlportot irt egy kanizsai kislányról, aki pontosan a trianoi szerző-aláirásának napján, 1920. junius 4-én született és aki kikészülödött Rothermere lordhoz, a trianoni Magyarország nagy barátjához.
A véletlen tó az ujságiró-funtázia találkozásának mondták akkor sokan a kisriportot és csendes mosoly-lyal napirendre tértek felette.
A kanizsai kislány azonban, mi* után itthon elvégezett öt líceumot, csakugyan kiment Rothermere lordhoz. Az egyik angol csenevonat utasaival a Kanizsai állomáson kötött barátság eredményeként a 15 éves Weinberger Éva ma már állandó liverpooli lakos, folytatja tanulmányait ot^ ahol itthon abbahagyta. Gyakran fordul meg Londonban és olyankor lord Rothermere mindig
szeretettel fogadja - a kis magyar keresztlányát. Weinberger Éva ugyanis áttért az anglikán vallásra és ke^esztapaságát a lord vállalta.
Most nagy kitüntetés érte a kis magyar leányt a liverpooli kollégiumban, amelynek növedéke. Egy-Ízben tartott egy előadást az intézetben a magyarországi iskolai életről. Az előadás annyira megtetszett a tanárainak, hogy foglalkozni kezdtek a kisleány különös tehetségével, így érte a volt kanizsai licistát az a kitüntetés, hogy az ősi liverpooli kollégium most már egy nyilvános előadás-sorozatra kérte fel az inté« zct szabadegyetemi ismeretierjesztő programja kenetében. Ezek az előadások a megadott témakörben Magyarországról fognak szólni földrajzi, történelmi, stb. vonatkozásban
Idegenből kellett munkásokat hozni a zalamerenyei 300 holdas erdőkitermeléshez
Az egész országban élénk feltűnést keltett a Zalai Közlöny mult-heli híradása, amely arról szólt, hogy egy budapesti fakiteimelö cég több mint ezer munVást keres hosz-szabb időre zalai erdökitermelésre és erre mindössze 9 munkás jelentkezett a cég nagykanizsai megbízottjánál.
Voltak olyan emberbarátok is, akik arra hivatkoztak, hogy a fakitermelő cég nem nyújtván szállítási vagy vasúti költséget, a szegény munkanélküli pedig nehf lévén abban a helyzetben, hogy ezt fizesse, kénytelen a jelen kezéstöi elállani. Szó volt arról is, hogy a szegény munkásoknak nehéz a lakás, elhelyezés, főleg pedig az élelmezés kérdése, hisien egyiknek sincs annyi pénze,
hogy egy hélre is élelmezze magát saját költségéből, mig a heti járandóságát kikapja.
A Zalai Közlöny cikkének megjelenése után, amit átvett a fővárosi és vidéki saitó is, egyre másra jelentkeztek a nagykanizsai megbízottnál az ország minden részéből A vasmegyei Csénye községből 200 ember hajlandó azonnal Zalába jönni és a munkát felvenni, ha megfizetik az útiköltséget. A szentesi Nemzeti Egység munkaközzetitő irodája a Zalai Közlöny hiradása nyomán ajánlatot telt a nagykanizsai megbízottnak, hogy többszáz munkást szállít azonnaíra, ha a feltételek megfelelők lesznek. Számtalan levél és ajánlat érkezett az ország min* den részéből a nagykanizsai meg-
O
Kész női- és syermeK-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
blzolthoz, melynek ered.rényeként ma már többszáz más megyebeli munkás dolgozik a veszprémi uradalom zalamerenyei erdejében, ahol egyelőre 300 katasztrális hold erdőt termelnek ki.
2Íalamegyében tehát nem lehetett kapni nagykanizsai munkást, sem délzalai, sem göcseji munkást az erdőkltermelésre és a merenyei erdőben 200 tolnamegyei, 100 más megyebei! dolgozik vigan és hálásan, hogy egy időre munkál kapóit és élni tud.
A fakitermelő cég az útiköltséget megtéríti, ha hosszabb Ideig dolgozik valaki, szállásról és élelemről Is gondoskodás történi. Barakkok vannak kályhával és megfelelő be;en-dezéssel, ahol szállási kapnak. Élelmezésről egy nagy kantln gondoskod k, ahol részletekben törleszthet a munvás. Tehát egyetlen eey érv sem állhat meg, amely Igazolná a zalai munkások megmagyarázhatatlan munkalszonyát, amikor sokkal |obb feltételek melleit és hosszabb időre kapnak munkát, mint a városi Inségakcló napi 80 filléres napszáma. Több íven át dolgoztak az Ínségesek sokkal kevefebb Jövedelem mellett.
Ez az oka annak, hogy Merenye felé a keresett másfélezer munkás , he\'yett eddid mindössze néhányszáz dolgozik és ezek Is, 9 kivételével, mind más megyebeliek.
Ez a valódi tényállás.
Az állam és a-város a legmesz-szebbmenőleg igyekszik azon, hogy télvíz Idején ne legyen eeyetlen magyar, aki éhezik és ezért mindenki szívesen vonja meg szájától a falatját, csakhopy lefizeise az Ínség-adót, inségjárulékot és a lobbi társadalmi obulusokal, amelyek mind az ínség enyhítését szolgálják. Ugyanakkor nem lehet másfélezer munkást kapni, embe I fellételek mellet\', hosszabb foglalkoztatásra.
Valószínű, hogy hasonló estiek késztették az egyes oiszágokat arra, hogy kényszermunka-táborokat létesítsenek a munkátalanság levezetésére. Mert a humanizmusnak ls megvannak a maga demarkációs vonalai.
Meghűlésnél, nálhaláznál, torokgyulladásnál, mindolalobnál, falka-larrusnál, valamint Idegltjdalmakntr és szaggatásnál niponta tél pohár tcmésieles .Ferenc Józael" keserűvíz nagyon |ót tesz, me t a gyomor-btlcsatornál alaposan kitisztítja é« drslnficlálja, azonkívül pedig megfelelő emésztési biztosit.
NapUr: November 8. péntek. Rom. kai Oottfried. Protestáns Qotürled. Ixr. Mark hó 12.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e bó l.től az .Őrangyal, gyógyszertár Deík-tér 10. és a kiskanizsal gyógysierlár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától «•!•
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután . kedden egész nap nőknek).
- KambfamiMIk ügyeimébe! B»<-toráraiukat -ényegesen leszállított árakon árultjuk, ilosszu lejárata hitelre U, kamatmentesen. KopaMn bútoráruház, Horthy Ulklós-ut 4. Mám.
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányf áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1988. november 8
ZALAI KÖZLÖNY
Szombaton: Haggenmacher Őszi Sör-Est
Halászlével és tupés csuszával I pengő 20 fillér
> a KORONÁBAN <
Haggenmacher kiváló őszi Sörkülönlegessége kizárólag ez este poharanként 30 fillér.
Szíves pártfogást kér Ifj. Hofer Viktor.
IDŐ
I Üttí BQ ItitteDl
Prognózis: Kevés eső v. köd-szemergés. A borult ós ködös idő lassan osökken, osak gyenge légáramlás^ nappali hőmérséklet kissé emelkedik, éjjeli alig változik.
A Nemzeil Egység zászlóbontása Sormáson
Nagy napja lesz november 10-én Sormás községnek. Akkor bontja kl zászlaját az egész vidék részvételével a Nemzeti Egység szervezete. A népgyűlés délután 3 órakor kezdődik és Nagykanizsáról is többen kimennek. A Nemzeti Egység köz pontja is ícíTEIdi kiküldöttét, aki is mertetni fogja a Vezér üzenetét. Beszél Nagy István országgyűlési képviselő, dr. Osempesz Dénes kir. közjegyző, kerületi elnök, Horváth Ferenc kerületi titkár. A hatóságot Hosszú László sormási körjegyző fogja képviselni. ... |
Nem less gondja télen m kanizsai háziasszonyoknak
A nagykanizsai konzervgyár nagy gondott vett le a háziasszonyok vállairól. Feleslegessé vált a főzelék és zöldségfélék elraktározása, meri egész télen és tavasszal friss és üde főzeléket\' nyerhetnek a Vitai konz-zervgyár késziiményeiböl. Ezek a szárított konzervek megtartótták a nyers főzelék minden izét, szinék tápanyagát és a szervezetre fon 103 vitaminok egész sorozatát. Főzéskor a konzerv visszanyeri erodeti nagyságát és súlyát, ezáltal nagyon kiadóssá válik. Egy dkg. kelkáposzta konzerv 23 dkg. friss kelkáposzlá-nak, 1 dkg. leveszöldség, mely az összes zöldségfajtákat kellő arányban magában foglalja, 12 dty?. friss zöldségnek, 1 dkg. Vitai zöldbab 15 dkg. friss vajbabnak felel meg. Ennek folytán pl. 1 dkg. kelkáposzta konzerv elegendő egy tányér zamatos kelkáposztafőzelékhez. Kényei-me^, tiszta, gazdaságos, abszolút elálló. A külföldön ez a cikk régóta természetes tartozéka a modern konyhának. Ott n©m látni a piacról görnyedt háttal főzeléket cipelő asszonyokat. A .konyha állandóan tiszta marad. A kanizsai konzervgyár hozzáférhetővé tette ezt a nagyszerű újítást minden háziasz-szony részére, amennyiben a Muszel és Friedenihal cégnél lerakatot lé-t°sltett. Ez a cég készséggel ad fel világosítást minden érdeklődőnek.
_ <-)
- ttk*Ue kirakatainkban
szcnzK-iés ruháinkat SchOtt Áruház.
Eredményesen működik és gazdálkodik a nagykanizsai katolikus hitközség
Lemondott az egyházközség világi elnöke — Rövidesen kiírják a pályázatot a főkántor! állásra
A nagykanizsai róm. kath, egyházközség tanácsa P. Clrfusz Vii$torin plébános elnöklésével ülést tarlóit, megkezdvén ezzel a nyári szünet ulán az egyházközségi életet. A plébános visszapillantásában elmondta, hogy félve jött Nagykanizsára, de bízott abban, hogy szereletet és megértést talál ott, ahova szeretetet és a béke szándékát hozta. Ez meg is történt és megvannak az örvendetes eredményei is. Bizonyságai ennek a katolikus élet mindennap uj és uj séményei. hirei, melyek az idén 75 éves Z<*íii KöMjny-ben szinte naponta jelennek meg, bizonyságát adván ezzel helyi ujságunk hűségének a katolikus gondolattal szemben. Megszületett a Credo hil-fcuzgalmi férfi-egyesület, rendszeresen megjelenik a plébón. a ért, alt öle. Három hétig 30-nál több szegény gy \'rmeket sikerült a B\'ilatmion nyaraltatni. A kongregációk kfbvicsony táján sok sz\'gény gyermekei ruház nak fel, a Credo az elhagyóit, sze gény férfiakat veszi gondjába. A plébános a továbbiakban összetartásra, szeretetre buzdította a kato likusságot, idézvén a más vallású testvérek példáját.
Bér s János egyházközségi jegyző beterjesztette dr. Pctrfci József gondnok jelentését az lOSÍ^év* zárszámadásról. A 6051 kato\'ikus adózó közül (Kiskaniasáaak külön egyházközsége van) sokon nem tartják kö*
telességüknek az adó megfizetését olyanok senj^-akik meglehetnék. A hátralék 1035. január 1-én 25.000 pengőn felül volt; Az egyházközség vezetősége mégis tudott ugy gazdálkodni. hogy az 1984. évi kiadásokat a bevételből fedezni tudta, sőt 800 P maradvánnyal kezdhette a2 uj költségvetési évet. Az összes ki-adás 7746 P volt, ami igy oszlott meg \'
S^t>nt Ferenc-rendnek segély 3000 P, a rendnek fűtésért, világításért, takarításért 500 P, személyi kiadások 1782 P, kultusz-adó 1090 P, kórházi kápolnára 600 P, szegény gyermekek felruházására 250 P, dologi kiadásokra 174 P, Jugoszláviából kiutasitottaknak 50 P.
K\'temen Ferenc elismeréssel adózott a gazdálkodás, pénzkezelés, adminisztráció rendjének és a megnyugtató költségvetési eredménynek. Javasolta, hogy a 27.000 pengő adóhátralékot utcánként egy-egy bizottság vizsgálja felül és állapítsa meg, ki tud fizetni, ki nem. A tanács a javaslatot elfogadta.
Köszönetet szavazott a tanács Polau József és PiieOf&kU Béla tanácstagoknak a gazdasági vezetéshez nyújtott önzetlen és hathatós segítségükéit. {
Az 1936. évi költségvetés az előző kenetek közt mozog: - végösszego 7886 P. Ebből: Szent Ferenc-rendnek segély 3000 P, tempiom-felsze-
Szőrmét
relésre 500 P, a rendnek fűtésért, világításért, takarításért 500 P, kultusz-adó 746 P, irodatfczt fizetése 1440 P, irodaszerek, nyomtatványok 400 P, a plébániai értesítő fenntartásához hozzájárulás 300 P, szegény gyermekek nyarnltatására 300 P, szegény gyermekek hittan-könyvére 100 P, szegény gyermekek felruházására 300 P.
A plébános bejelentette, hogy dr. Fábián Zsigtwmd kormány főtanácsos lemondott az egyházközség világi elnöki tisztségéről és képviselőtestületi tagságáról. A bejelentést a tanács mély sajnálkozással vette tu» clomásul.
K "lemen Ferenc örömmel Üdvözölte a plébános szándékát, hogy január 4-én katolikus bált rendez a katolikus társadalmi élet kimélyité-séro és a terv támogatására hivta fel a tanácsot.
A plébános bejelentette, hogy a kántor-kérdésnek a jelenlegi segédkántor-rendszerrel való ideiglenes megoldásának határideje november 17-én lejár és a polgárir.es\'.errel tőrtént magállapodás alapján az állásra a pályázatot ki fogják Írni. •
Az egyházközség 1934. évi zárszámadása és 1936. évi Völ\'ségvetése 15 napon át közszemlére van kitéve az egyházközségi irodában.
EMLÉKEZTETŐ
Honakr 10.
Az Irodalmi Kör Jeceáiis előadása Á városházán 6 órakor.
A Missziótársulat műsoros teája a
Missziósházban fél 7-kor. 17.
Az Irodalmi Kör közgyűlése délelőtt 11 varakor a városházán, — délután 6 órakor Zrínyi emlék-
Uoaália. November 24.
A Kiskanlzsai K«th. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. November Sa.
Keresztény Jót. Nőegylcl karácsonyi vására az Ipanos-székhúzban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December 31. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje. 4.
Katolikus bál.
NTE 70 é\\«s jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros tánoestély Iparoskörben.
Január 18.
Evangélikus estély. ,
15.
KAOSz-bál.
Február 21.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja.
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Hócipők, bokacipők, csottoiclpök, házipapucsok 53552Í
A He
riea-caal*d
- Hugh Walpole totralóglája —
Hugh Walpole négyes regényciklusában az események mellett elsősorban az emberek, a figurák ragadják meg figyelmünket. A négy résznek egy-egy név áll az élén: Francis Herries, Judith Paris, Adain Paris és Vanessa ílerries.
Francis Herries talán uz utolsó lovag Augliában, északra tévedt Don Qui-xote, cumbcrlandi i\'eer Gynt. Örök nyugtalanság és örök dac kergeti és gyótri. Első házassága nem boldog; gyermekeit idegennek találja. Sokszínű életében bizony inkább a komor árnyalatok uralkodnak, mint u vidám, játékos szinek. Kevés finomabb, mélyebb és fájdalmasabb érzést irtak le a világirodalomban, mint Francis Herries és Mirabell, a cigánylány késői szerelmét. S azok az oldalak, ahol a későn lelt boldogságot festi szerény szavakkal az iró, bátran nevezhetők halhatatlan értéknek.
Judith Paris a hóbortos Herries és a cigánylány gyermeke. Kettős örökséget hordoz magában: a Józan Herries vért és a féktelen csavargóósztönö-ket. Kettősarcu az ifjúsága is: Tóin Gauntry stoncendsi agglegény kúriájában Hunfcos cimborák és vud italozások között él, mig fél test vérének, Dávid Hcrriesnek uldalci házában a polgári, illedelmes Anglia szelid békéje és fe-gyeimé veszi körül. Egész életén végigvonul ez a kettőség. A szerelem csak egyetlen, biborszinü szárnycsapással hajol életébe: (kíorges Paris, minden idők és k\'myvek egyik legro-koiiszciívcsebb esirkefogóju, szenvedést és ujjongást, révülést és gyalázatot egyformán ad gycrmek-releségének. S a másik szerelem, amely gyermekét, Adam Purist adja Judithnak, luilk, csaknem kísérteti érzés egy halálra Ítélt, szinte árnyékférfi karjában. Az anyai érzés, amely fiához kapcsolja, a legszebb, legmelegebb fejezetek egyike ebben a nagy regényben.
Adam Paris már teljesen koráuak gyermeke. Nem sokáig birja az ulda-lei élet korlátait — a nagy világba vágyik, hogy az emberiséget szolgálja. Ixmdonba szökik és a chartista mozga-lom zászlóvivője lesz. Az olcsó kenyerei s az emberileg elfogadható életet nem kis részben ennek köszönhetik ma is Anglia munkásai. Adam Paris megérdemli, a jutalmat, amikor u chartisták révén találja meg a nagy szerelmet és boldogságot. Bölcs és nagyon rokon-szenves alak Adam Paris figuráji s mikor elbúcsúzunk tőle — tűzvész katasztrófájában pusztul el — ugy érezzük, hogy jó barátot szakilott t-l tőlünk az élet. <
Vunessa Herries, Judith Paris unokája, Adam Puris leánya. 0 már a viktoriánus kor alkonyához tartozik. A nagy szerelem sehol sem tölt be olyan végzetes szerepet, mint az ő életében. A körülmények, a jellemvonások elválasztják attól a férfitől, akit szeret — egy Józan, hűvös házasság fagyos poklába kényszeritik. Walpole mesterien ért hozzá, liogy ennek a háromszögnek minden szereplőjét rokoonszen-vessé és — érthetővé tegyo. Még Bilis llerriest is, a szerencsétlen férjei, aki kétségbeesetten vágyódik , melegség után, de aki csak hideget, jeget tud árasztani magából, fis Vanessa Herries
miután elköltözött az <yök sorából, tovább él, tovább munkálkodik szeretteinek éleiében. Sally, Vanessa és Benjie leánya már az uj, mai világot épiti egy vak francia férfi oldalán — a békéért és a nemzetek megértéséért küzd. Benjámin Herries, akibe talán a régi hóbortos Herries lelke költözött, vissiuitér Borrowdule.be, Francis
Herries otthonába.
Hugh Walpole tetralógiáju most váll teljessé. A ^magyar olvasóközönség számára uj Világot tár föl, amelyet mindenkinek be kell Járnia, aki a szépet, érdekeset, értékeset szereti a könyvek bolygórendszerében.
Tábori Pál
Halló!... Itt Bározay Ferenc Csurgóról!...
Egy isaszegl napszámos szélhámos trükkjei la csurgói képviselőjelölt nevével
Budapest, november 7 Vakmerő szélhámost tartóztattak le szerdán a főkapitányság kóZ|M>nti ügyeletén. Lengyei Ferenc isaszegi napszámos Bárczav F\'erenc volt országgyűlési képviselő nevével visszaélve, különböző szélhámosságokat követett el. Néhány nappal ezelőtt megjelent lengyel a képviselőházban és "Bárczay F\'erenc ia-kása ulán érdeklődött. Megmondották nfcki, hogy uz Astoriában fakik, erre telefonon feihivta az Astoria portását, mint a képviselő mutatkozott be és azt mondotta, hogy egy választóját odaküldi a portáshoz, adjanak neki 3 darab "Csurgóig szóló III. osztályú vasúti légyre költséget és -12 j>engőt. A |x>rŐís azt hitte, hogy Bárezayval beszél és amikor Lcngyei megjelent,
átadta neki a kért összeget.
Szerdán megismételte Lcngyei a szélhámosságot.
— Halió, itt Csurgóból Bárczay Ferenc — mondotta a pjtfnásnak, akivel közölte, hogy múltkori választóját ismét odaküldte, adjon neki száz pengőt.
A szállóban ekkor mftr gyanút fogták, érdeklődtek a telefonközpontban, hogy csakugyan Csurgó kereste-e a szállodát, ahol Bárczay Ferenc jelenleg tartózkodik, majd amikor a telefon-Rözpont \'közölté, hogy Csurgó nem j fteszölt a szállodával, Jelentést tettek a JT5kapitányságon s amikor txmgyel beállított a szíjlóba a száz pengőért, a detektívek közrefogták és előállították a főkapitányságra.
dogult a munkával. I^átta ezt Gálos József, Gálos Gyula állomásfőnök 21 éves fia, uki a vasutas segítségére akart sietni. Amikor azonban Gálos a Két teherkocsi közé lépett, a ^mozdony meglökte u szerelvényt, a teherkocsi fellökte a fiatal embert, aki oly szerencsétlenül került a kocsi alá, hogy a kerekek tőből levágták Gálos József fejét.
A lefejezett fiatulember tragédiája mélyen megrendítette a családot és a környék lakóit, akik Jól Ismerték a derék fiatalembert.

h
Lefejezte a tolató vonat
az állomásfőnök ,fiát
A fiatalember segíteni akart a vasutasnak és így került az ütközők közé
Ka|>osvár, november .7 Megdöbl>entö halálosvégü szerencsét, lenség történt kedden este az oszlopán! vasútállomáson. A tragikus szerem sít leíjség áldozata az oszlopául állomás-
főnök 21 éves fia.
A kuposvári személyvonat befutása után, alig hogy. az utasok kiszálllak, a mozdony tolatni kezdett. Az összekapcsolást végző vasutas nehezen bol-
Városi Mozgó. CstltOrtSklől-vasárnapig!
A lagujabb magyar filmi Budapesttel egyldőben 1
ÉDES MOSTOHA
Irta Lakner Artúr, rendezte Balog Béla, zene Szlatlnay S Személyek: Tasnádl Fekete Mária Zala Karola
Páger Antal Dajbukát Ilona
Péchy ülzl, gyermekprimadonna Telblsz Éva Erdélyi Mlcl Polgár Zsuzsi
Oózon Oyula Vándory Gusztáv
Vaszary Piroska Mályl Oerő
Megy a gőzös Kanizsára! énekli Péchy Olzl és Forgács Jancsi Babanr/inyorazAfg. Budapest legújabb szenzációja.
Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 él 9 Arakor.
Hétköznapokon m* B órai alBadéa fillér*a.
A KRAC I. és II. csapata játszik vasárnap Najrykank zsán az NTE I. és II. csapatával
Az őszi szezon utolső bajnoki mérkőzésére is bomba program jutott Nagykanizsa sporlkőzőnségének. Az elmúlt bajnoki évek állandő 2. helyezettje v .11 annakidején a KPAC, az idén pedig fuzionált a Rákóczy csapatával és ugy indult, hogy biztos favoritja a bajnok ágnak. Az egész szezon folyamán balszerencsével küzdőit es igy kezdetben gyengébb eredményeket ért el, de az őszi szezon végén már néhány értékes eredménnyel dicsekedhetik. A Zrínyivel egyformán 8 pontot szerzett és ugyanugy, mint a Zrínyi, méltó ellenfele lesz vasárnap az NTE nek. A KRAC II. csapata a bajnokság első helyén áll 8 ponti il és jobb gólaránnyal előzi csak meg az ugyancsak 8 pon\'os NTE Il-t. Tehát, ha vasárnap II. csapatunk győz, ugy az kél ponttal vezelve felezi be az őszi szezont, ami nagy teljesítmény volna az NTE fiataljaitól.
Mindkét mérkőzés tehát nagy érdeklődésre tarthat számol.
Az előmérkőzés \'M órakor, a nagy mérkőzés pedig V<3 órakor kezoödlk.
I oszt. bajnokság állása
10
l 8BTC 2. PV8K 8. NTE
4. DVAC
5. PBAC
6. PBTC
7. KTSE
8. ZTE
9. N8E la T8E
11. KRAC 10
12. DVOOE 10
7 1 7 -6 2
2 91 : 14 15
2 24 : 10 14
2 23 : 18 14
2 20 : 21 II 4 17 : II 10
3 20 : 23 9
4 18 ! 22 9
5 2ft : 25 8
7 18 : 23 8
6 18 : 20 8 6 15 : 22 8
8 11 : 30 2
— T«*«ttK! meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schatz AruhJz. t. — Dlval*. fehérnemű selymek és nyjama kelmék most érkeztek Stager Dlvtláruházba.
Nlagyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontéli ágyelök, átvetők, Bouclée ebédlő- és futaszanyegek
Kirschner Mór divatéruházaban.
198S. novembfer 8
ZALAI KÖZLÖNY
— (A Credo választmánya)
pénteken csle fi órakor a plébánia fehértermében gyűlési tart.
— (Evangelizáló napok a nagykanizsai református gyülekezetben)
Dr. Fónyad Dezső és Morvay István református konvent missziói lelkészek folyó hó ö—10-én evangelizáló csendes napokat tartanak iskoláink református vallású növendékeinek. Szombaton reggel 1) órakor áhitat lesz a templomban. Utána délelőtt és délután különböző előadások az ifjúság számára. Este fél 7 órai kezdettel vallásos estély lesz a templomban a nagyközönség számára. Közreműködnek dr. Fónyad és Morvay missziói lelkészek, gazdag kísérő műsor kereté ben. Vasárnap délelőtt az istentiszteletet dr. Fónyad Dezső végzi. Este 5 órai kezdettel a Református Nőcgye-süle. szeretet vendégséget rendez az evangélikus gyülekezeti otthonban. Mindezekre az alkalmakra híveit s,az érdeklődőket szeretettel hivjn és várja a református egyház és a Nőegycsület vezetősége.
— (ügyvédi hlr)
Dr. Begidsán Emil nagykanizsai ügyvéd irodáját Magyar-utca 11a) alój Erzsébet-tér 20. sz. alá, az I.\' emeletre helyezte át.
— (A Misszió vasárnapi teaestje)
A szervezeti hölgyek vasárnap, 10-én este 7 órai kezdettel műsoros teaes-télyt rendeznek. A missziós teák sikere fis a kitűnő műsor máris biztosjfja a teaestély sikerét, amelynek bevételét szegény gyermekek karácsonyi felruházására fordítják. Az értékes műsorból a. következő számokat említjük meg: I\'endlerué Garal Margit gordonkázik, Kerekes Irén zongorakiséretével. Ada-movich Károlyné szaval. Kerekes Irén Liszt-müveket Játszik. Műsor után tánc, n teajegy ára 60 fillér. Mindenkit szeretettel vár a szervezet vezetősége.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák 6tb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáruházban.
f\\ ZMLRI KÖZLÖNY REGÉNYE
r% (6j>
— Milyen aranyos az ezredes url Olyan épen, mint a kegyelmes asszony volt. Attól is mosolyogva jött el mindenki, aki sirva ment hozzál mondta hálásan a leány.
— Köszönöm Teri, kedvesebbet nem ls mondhatott volna nekem, — mondta az ezredes elérzékenyült^ ós elbúcsúzott a leánytól.
Elment egy régi barátjához. Biró hüdbiróezredeshez, aki • nagy szaktekintély volt a hadseregben. A hadbírónak elmondta az esetet nevek nélkül és nagyon komoran Jött el. Törököt feltétlenül nyugdíjazták volna, ha az eset nyilvánosságra kerül. Neki magának is ez volt u véleménye, de mégis remélt valami olyan megoldást, amely nem Jár következményekkel.
Egész uton hazafelé axon törte a k\'Jét,. miképen lehetne ezt a dolgot nyilvánosság nélkül megoldani. Végül megállapodott önmagával abban, hogy «\'kl nem válogatós az eszközeiben, az-uri módon lehetetlen eredményt elérni, azzal szemben a saját módszerét keh alkalmaiul, mert eredményesen
— (Horváth Józasf klikanizsai hentes)
minap hatósági közeg elleni erőszak vádjával állt a törvényszék előtt, a mely őt — nem jogerősen — hat heti fogházra Ítélte. Horváth Józseí az erről a tárgyalásról közölt tudósításunkkal kapcsolatban annak megállapítását kéri, hogy a borjut, amit a jövedéki ellenőr nála keresett, nála egyáltalán nem találták meg, inert olyan borjú, kuni? ő elrejtett volna a hatósági vizsgálat elől, nem volt és ozt a törvényszéki tárgyaláson sem bizonyították. A kérdéses borjut egy vidéki kereskedőnek vették és csak tévedés lehetett, hogy azt Horváth József üzletében keresték.
- Férjhex megyek
Irta Földes Jolán. Hat vállalkozó szellemű, keménykötésű, a mellett nőiesen modern fiatal leány. Ezek közül is kimagasodj Zsuzsinak, a műbútorasztalosnak életkedvet sugárzó alakja, ö alapítja meg társnőivel az • Otthon, lakberendezési vállalatot. Ta-Ián a már csak gyermekkori emlékként lelke mélyén élő eperjesi udvarház utáni vágyakozás érlelte meg benne ezt a gondolatot. Különösen, hogy
harcolni csak egyenlő fegyverekkel lehet. Lassanként különös terv kórvonalai kezdtek előtte kibontakozni. Az állomásról a herceghez telefonált és megtudta, hogy a társaság most is együtt van. Odavltette magát. Amikor belépett, épen akkor magyarázta Rolla.
— Csak szorult belénk annyi furfang, hogy lóvá tegyünk egy ilyen vén gunárt? Éu egyenesen uz ischiá-sára pályázom. Ugy ki kell fárasztanunk az öreget, hogy semmiféle csil-\' lapitószer ne állíthassa talpra és azt, csak igy lehet elérni, ahdjjy én magyaráztam, amellett jól is fogunk mulatni ...
— Látom már, hogy Rolla a vezérkori főnők. Helyeslem I — szólalt meg az ezredes, miután üdvözölték egy-mást.
— Ezer ördög tanyázik benne. Olyan cirkusz lesz a jégünnepélyen, amilyent a világ még nem látott és az értelmi szerző ő, meg a pólyás. — Bács odaszólt a hadnagynak. — Mondd el az ezredes urnák ls, talán lesz egyik-másik ötletedre megjegyzése, mert egy kicsit vadregényes a dolog.
Bodor előadta tervét. Az ezredesnek uéha ránebaszökött a homloka, de .gyakran elnevette magát.
— Éu is ott leszek, mert ezt látnom kell. Hát csak dolgozzatok további Az egész város lázban van, csodákat várnak tőlünk. A fővárosból és minden-felő eljönnek a barátaink, akik az ezredben szolgá tak. Jól össze kell szednetek magatokat, ha olyant akar-
a vagonlakásban, majd hirtelen árvaságra jutva, nagynénje kietlen, szűkös lakásában olyan nyomasztóan neheze-dett\'rá otthontalansága. Kisül hirtelen, hogy Zsuzsi nem magyar állampolgár. Két hót múlva kiutusitják. Nijics más mód, látszatházasságot köt egy fiatal mérnökkel, akinek hirtelen pénzre van szüksége... Ebből a kényes és nehéz helyzelböí fejlődik mind izgalmasabbá a szinte hihetetlen Tfclcménuyel felépít telt bonyodalom. Ez a mai élet lüktető tempójában megirt, élvezetes regény a I\'alladis félpengős kötetei közt jelent meg.
*- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. — Heg Jelent a Milliók Kftayve)
fegujabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenült. Minden számhoz keresztrejtvény, téli rejtvényolimpiász.
— Férfi és fin spcrtdpSket az .Ideál" clpSáruházban vegyen, Fő-ut 12.
- Legújabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
tok mulatni, ami megéri a lcrandulástl
— figyelmoztelte a társaságot az ezredes és elbúcsúzott.
Gábor türelmetlenül várta gazdáját Kiváncsi volt az asszonyával történt találkozásra.
— No fiam. ez aztáu 4gycs asszony, okos asszonyi — dicsérte Terit az ezredes.
— Lány az, ezredes url — figyel-mez tette Gábor a gazdáját.
— Ugyan, mindegy azl — nyugtatta meg az ezredes. (
— Már akinek I - vélte Gábor.
— Bolond vagy te, hallod-e? Hát azért, mert nem írták be valakivel egy uagy könyvbe és pár esztendő inulva nem kapott a bíróságtól egy Írást, hogy amit abba n nagy könyvbe beírtak, az most már nem érvényes,
— kevesebbet ér a többi nőnél í No, csak gondolkozz rajta, megéri a fáradságot. Mert ha elvált asszony lenne, alig hiszem, hogy hibát találnál benne I — kezdte az ezredes gyúrni az öreg legényt. — Én annyira becsülöm, hogy a násznugyságot is vállalnám,
— tette hozzá biztatón.
— Persze, most már értem. Meg akar tőlem szabadulni az ezredes url
— /egyezte meg Gábor elszomorodva.
— Egyet se szólok többet, mert arra nem is gondoltam, hogy nős tiszti-szolgát nem tarthatok. Azután Teri se tűrné, hogy az ura inaskodjék. Hü, a teremfáját, de bolondot csináltam volnál
Nagyon Jó ember volt az ezredes, de Gábor uélkü» sehogysoui tudta el-\' képzelni az életéL
Vér-, bőr- és Idegbajotok Igyanak hetenként többször, reggellel-keléskor egy pohár természetes „Ferenc József" kescrOvlxd, meri ez mindig alaposan k(tlsxttt)a és méregteleniti a gyomorbélcsatornát s ezenkívül sz emésztést és sz anyagcserét is Jótékonyan befolyásolja.
Szász István képkiállítás*
az Iparoskör emeleti kistermében még pár napig egész napon \'ét díjtalanul nyitva van. A1 legkomolyabb* magyar festő-márka Szősz István neve s ma ennek ellenére vásznai a lcgmérsékeLebb árakon szerezhetők meg részletre is. Maga a tárlat megtekintése te élmény minden Jcultur~> ember számára.
— (Práger Fersno temetés®)
Csütörtök délután temették el óriási részvét mellett Práger Ferenc nagyvágót, Nagykanizsa közéletének hirtelen elhunyt kitűnőségét. A temetés az izr. temető szertartásterméből történt, ahol megjelent a hivatalos város, az OMKE, az Ipartestület ós a husipari szakosztály zászlaja alatt Sok száz ember vett részt a temetésen, hogy megadja a végtisztességet Práger Főjenek, Nagykanizsa melegszívű, mindeh-kor segíteni kész, példás életű polgárának. Dr. Winkler Ernő főrabbi megrázó beszédében méltatta Práger Ferenc érdemeit, Abramovlcs Márk főkántor gyászénekel után a koporsót kivitték a sft-hoz, ahol ujabb imák után leengedték a földbe. Nagykanizsán ismét kevesebb lett eggyel* gerinces tnnberek, a Jóért és nemesért küzdők tábora.
— Kifosztottak egy üzletet)
Balatonbogláron vakmerő. betörés történt. Éjjel ismeretlen tettesek behatoltak Fáczányi Jenő kereskedő üzletébe, első utjuk a pénztárhoz vezetett, ahonnan mintegy 500 pengő készpénzt vittek el, azonkívül alaposan megdézsmálták az üzlet árukészletét A csendőrség nyomoz.
Ha ön gyorsan akar, Jól magkönyab-
bOlnl,
HaaznAljon .Igmindlt* » bo fog talja-
sQInl I
A Jégen lázasan folyt a munka. Hatalmas állványok emelkedtek « furcsa, szeszélyes formájukkal végsőkig csigázták az emberek kíváncsiságát. A helyilap állandóan a pazar műsorral foglalkozott és a kanadai női műkorcsolyázó csoDort fényképeit is közölte, de hogy a hölgyek se panaszkodjanak, hát a válogatott szép, magas szőke fiukból toborzott norvég jéghoky csapat sem hiányzott
Az utolsó éjszaka ujionan érkezett munkások özönlötték Q> a pályát és reggelre csodálatos jégpaloták, hullámos ródU- és sípályákká alakult át az állványerdő s félkörben olyan hatalmas tribünök emelkedtek, hogy ki-vülről nem lehetett belátni. Amikor a munkások levonultak a pályáról vé-giglolták a csiszológépeket és már meg is kezdődtek az első versenyek, amelyeknek délelőtt kellett lebonyolódnak.
A gyorskorcsolyázódijat Bács nyerte meg, de verseny után bejeién tette, hogy megrándult a bokája és nem tud résxtvennl a páros műkorcsolyázó versenyben, amelyben Rollávai kelleti volna indulnia. Hosszas rábeszélés után Bodor vállalta helyettesítését
Remete kaján örömet érzett, Bács mellé ült, Rolla és Bodor munkáját figyelve, többször megkérdezte:
— Te, az is hozzátartozik a figurához, hogy olyan nagyou összesimul* nak? t . j ,
(Folyt kór.) . ^JJ
Bemington Írógép 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportüzletében.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. .mwmber^D.
Puliqyer, 4a máa paiaatab, ■»„»• mm**rl éa\' egyéb \' kézlpi nroan Deszere ELITE W\\m küztyü ^sü:::
ragalápok tinkaolkkek Jutányos hetők: Bkaizalonhan
Horthy Miklós ai 1. (Válotházpalota). •» -téa 1 ttflajramía 1 Irtí
Is:
Bcr|ln, november 7 Az.uJ tOrv^ny értelmében a n*5met birodalom jelképe a nemzed szo-clalLsIa párt jelképével lesz qzonos. Ennek .ér^ljpéjien a Jelvényekről és a sasríJ szíjló HM,9-( törvény hatályát wsztette.
megalakult ilérmelőH Oazd^szOvet-sége
Érdekes alakulás tartént a nűnap Nagykanizsán. Többszáz gazda részvételével megalakították az őstermelők Gazdaszövetségét.
Az alakulO közgyűlés Aradi Antal városi képviselő elnöklete alatt nyílt meg, aki rámutatott arra, hogy miéit van szükség n termelő gazdák mfjtezervezésére. Kifejtette, hogy ha péljjívlj 125 családnak van 303 gyermeke, 606 hold birtoka, akkor alig |ut"egy-egy gyermekre valami, az uj generáció már .nincstelen.* Családi örökbérletet követelt az ősi birtok njegvédését és ezért tömörd-lésre hívta fel a gazdákat.
Horváth (Sántt) Lajos az őstermelők szövetségének céljait Ismertette 6 rámutatott afra, hogy nemzeti érd^k kivételi az őstermelők
ntf-ÍW.rvwísW.\'
Mátés László beszéde után a kjiz-gytllés határozatllag kimondta a Nagykanizsái Őstermelők Gazdaszövetségének megalakulását és megválasztották a következő tisztikart:
glnők Aradi Antal, Igazgató Kovács Illés, ügyész dr. Borsányl Jó-\' zsef titkár Bányai Jáli«s, jegyző Nagy Láizló. Majd egy földművesekből álló Intézőbizottságot választottak. A szövetség legközelebb küldöttségileg tiszteleg dr. Krátky István\' polgármester előtt.
Irányzat: Jóltartott, forgatom: csendes. B»u llwi. 77-ea 1820-1845. 78-ai I835-I86P, 79-m 1800—1875. 80-u 1885-1885. dunfoL Tl*t 1785-18-00, TtrV( 1800—18 15, 79-sa 18 15-1830. KÜg\'\' I8Í5-I840. - Ro,. peitvldéld líílb 1620/hUa IOjOO—16 20, Zab u| kflrfp 17 45 -17 S5. Teneeil lleiintoil köiép ab bjjc.t 1550—1560.
Kiadja á*lBpfúlál<Ioni>a\'lffiigaxdi.4gl Rt Ontfe\'htierg Nyomda éiDélialal Lapkiadó
....."»íltalita"lttfylíinímn.
Pali-I8« kl^dqt Zala) Károly. IntMoitMi, teleion: N^cvkanlua 7a asim
Elkeseredett harcok árán, lópósről lépépp^ halad az olasz, sereg Makalle felé
Egy fontos karaván-gócpont az olaszok birtokába jutott — 3000 méteres hegycsoporton kelí\' átküzdenlök magukat az olasz csapatoknak — A négus az utolió pillanatig védeni\' akárja \'Makallet — Araerika fegyvert és autót akar szállítani Olaszországnak
Küszöbön áll a Földközi-tengeri angol flotta osSkkentéoe
Asmara, november 7
Az olasz csapatok tervszerűen \'vonulnak előre Makalle irányóban. HausK\'ntől délre elkeseredett harcok Ifolynak. Az Akszumtól nyugatra fekvő Szelakleka várost az olaszok •elfoglalták.
Qgadenből érkező jelentések sze-jrint az olasz felderítő repülők >fieg-Iállapították, hogy a déli fronton Ual-ualtől écszakkeLetre az abesz-Iszinek erís védelmi vonalat állítanak fel. Az abesszinek itt minden [áron meg akarják gáíolnl az olaszok előrenyomulását, mert ha itt az olaszoknak sikerül bijtokukba venni a területeket, akkor Abesszínia el van zárva az angol Szomáli földtől.
a
mészárlá-
Cáfolják a Muksi sok "
i Az olasz hadvezetőség határozottan cáfolja azoltat a híredet, mintha ,az abesszinek az elmúlt éjszaka sok jolaszt ölték VOlna le Makallebanés la környéken- Áz erről szóló hírek inem \'felélnek, még a valóságnak,
mert mészárlások egyáltalában nem történtek. j
Az olasz csapa\'ok valószínűleg csak pénteken vonulnak be Mak üle-ba. Az olasz hadvezetőség reméli, hogy Makalle elfoglalása után te ellenállás nélkül vonulhat tovább.
A négus hübérural sokalják az örOkös visszavonulásokat
Olasz megfigyelő repülők keringenek Makaíle felett és megállapították, hogy a városban még abesszin katonák vannak. A négus ugylálszík csak az utolsó pillanatban akarja feladni a várost, sőt lehet, hogy megpróbál ellentálIni a bevonuló olasz csapatoknak. A négus ezzel kJ akarja békiteni hübérurait, akik már sokalják a császár örökös visszavonulási politikáját.
Kézitusa Hauslen körül
Az,olasz csapatok kemény harcok után megtisztították Hausien környékét. Szuronyroham és kézitusa után megfutamították az abesszineket, akik igen sok halottat hagytak hátra.
\'Olas^ engedékenység könnyíti meg a béketárgyalásokat
I-ondon, november 7 \'Mussolini és az angol nagykövet tárgyalásai, annak ellenére, hogy konkrét eredményt nem hoztak, nagyon lecsökkentették az olasz-angol feszűltségi-t. 0,lasz politikai körökben is már engedékenyebbnek mutatkoznak és hangdZ-
talják, hogy a viszály megoldásában szót kell adni a ítégusiiak is. Ez nirtr az angol javaslathoz váló közeledést jelenti. A tárgyalások után küszöbön áll, mint .egyes Jelentések mondják, a I\'öldközi-tengeren lévő angol flotta egy részének visszavonása.

Butoroxott tioba a város kűzpont-ban, fürdőszoba-használattal, esetleg ellássál, kiadó. Cím a kiadóban.
Pianlnót és harmsalamst kere sek megvételre, jó állapotban. Cim a kiadóban.
„HAfokaxók királya" a Sörlel-féle szabadalmazott -Szetter. Áfa 6—10—15 péngő. Egész nap próbafűtés. Sörlel vaskereskedésben. (SchUti melleit). 1
Autótaxit kényelmeset legolcsóbban Kaufmann •---■*-»■-- —
más 222.
lann Manónál\'rendeljen. Telefonáílo-3223
Modern, használt ebédlő és egy szalon garnitúra, tartós, gyönyörű recamicr, len-damasit, prima, szép sezlon, Jutányosán aladé, Kinlzsy-u. 2., Sternné. 3993
Raoaiaiar-ek, sezlonok, speciális készítője Krausz kárpitos, Erzsé-
malracok 4094
Egy balépál Oxlatl ajtó redőnnyel és egV BMfafal rédönftyel eladó Bekínálnál, Sugár-ut 53.
Báp- és pyaralré gyakornoknőt felveszek. Cim a kiadóban. 4112
DUGHAGYMA
(őszi vetésre)
HERHYÓENYV
GYÜMÖLCSFA-tIÉOELMISZEREK
(őszi permetezésre)
MŰTRÁGYÁK FUTORI
(nélkOlözhetetlea minden Allat-tcnyéaztéanél éa hizlalásnál)
■PEKKi
„D" vitamin készilmén;\'. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
maf, műtrágya, n5vényvídclnil»xorek, •«b kereskedési b«x
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130.
Klársaeitáara kerül 50 000 drb. lucfenyő 30—80 cm.-lg, ezüstfenyők, lauma és mah(SnU dlazbokrok Lazsnak! kertészetben. Ilii
Párls, november 7 lovalnak a párisi\' angol" nagykövettel folytatott tárgyalásai során az angol flotta visszavonásának, a libiai olasz \'csapatok visszahívásának "kérdésével foglalkozott a két diplomata.
Anglia veszélyeztetve látja Indiai hatalmát a líbiai haderő miatt. Ha itt kívánsága orvoslásra talál, akkor | Olaszország messzemenő engedményekre számíthat Etiópiában.
Üzlet: - üzlet
Washington, november 7 Az Egyesült \'Államokból a kőolnj-jszállitások tovább folynak Olaszorsz&g felé, sőt a mennyiség egyre fokozódik. Kénlés még az is, hogy a semlegességi törvény alapjiin módjában lesz-e a fegyver és gépkocsiszrtllitásokat \'megakadályozni.
Nagy terep-nehézségek az olaszok előtt
R6n)a, november 7 Az olasz felderlfó repülők váratlan abesszin csapat-mozdulatokat fi--gyeitek meg Makftjle környékéi*. HJw vatalos jelentés szerint az abesszh nék kiürítették Makallet. Az előrenyomuló olasz csapatok elé fehér zászlós ab?sszin lak<Jk jönnek, a törzsfők és papok vezetésével. A papok díszes palástban vannak & esernyőt tartanak , fejük, felett, így veze Ik meghódolásra népüket.
Asmara, november 7 A? olasz csapatok elfoglalták Agu-la helységét, amely fontos karaván, utak csomópontja ós Így meglehetős jelentőséggel blr az a körülmény, hogy most olasz kézre jutott. Katonai körökben ugy számítanak, hogy egy-két napon belül Makalle isolfsz kézbe kerül. ;
A déli ífonton tovább fqly^ak az előrenyomulások, bár^most nendki-vül súlyos tenep-nehézségekkel ta-lí\'tlkozlak az olasz csapatok. Egy 8000 méter magas hegycsoporthoz jutottak.
a IíAIÍAI KÖZLÖNY
borától
ZALAI KÖZLÖNY
htr elit ötnél
■•Jér* lakaplt*«M kereaek aton-
níln, Zrínyi Mlklös-u. 20. 4121
Fl«alaai I Féke lakatolt linkéit haladék nélkül lelentkczot azivukcd|cnck, mert tovibb tenntartani nem áll módomban Mis lakiálon levő árok éa Ozlet-betendeZM cll\'dA. Basér, PA ul 8 412)
R.-T. Oatebeu Nyomda éa.l
75. évfolyam 254. szám
Nagykanizsa, 1935. november 9 szombat
Ara 12 miit
ZALAI KÖZLÖNY
>n lm llilr 4
mohait i
Felelöt szerkesztő: Barbarits Lajos
ElíSlIxeléai ára: egy hóm » Mait \' SierkeAzl&aegi éa BadéhlnUII telelői
D] feuqr, régi szándék
A csehszlovák külügyminiszter, Benes \'Edüőrd a napokban nagyobb ktílpoütlkai "beszédet mondott a caeh parlament ülésén s ebben a beszédben foglalkozott\'Csehszlovákia és Magyarország viszonyával is. Ha nem ismernök ti)ár régebbről Benes urat, tfúán örömnél és megelége déssel állapilhathánk meg a hangnemnek azt a változását, amelyet ez a legutóbbi beszéd elárul. Ez alkalommal Bcnes beszédének nemcsak a formája, hanem mintha a lénye ge is jelentékeny eltérést mutatna régebbi beszédeitől. Nem csipkedte, nem gyanúsította Magyaroszágot s tárgyi megállapításai is olyan ha tárok között mozogtak, hogy ebből a szempontból különösebb ellenvetést nem tehetünk a beszéd ellen.
A mlnWet érdeklő részben arról sióit Benes, hogy Csehszlovákiának és a kisuntantnak Magyarországhoz való viszpnya a dunai sz\' rződés ügyében folytatott tárgyalás során megjavult s azt lehetett várni, hogy bizonyos közeledés jött volna létre( ha sor kjerütt~víblna erne a megállapodásra. A beszéd második minket érdfcklő passzusai a mqgyar--esött-szlovák gazdasági viszonyról emlékezett meg.
Foglalkozzunk először Benesnek külpolitikai vonatkozású megjegyzésével. A magyar politika felelős vezető tényezői már évek hosszú sora óta azon az állásponton van nak, hogy semmi akadálya ninos a Csehszlovákiával való külpolitikai tárgyálásoknak, fltcfcöleg a dunai paktum ügyében folytatandó megbeszéléseknek, ha két előfeltétel tel. josedik. Az egyik az, hogy ne legyen szó e megbeszélések során kölosö nös sí-géljmyujtási egyezményről, ha nem elégedjenek meg a tárgyaló felek megnemtámadási szerződés megkötésével. Mégis csak, furcsa magyar ember számára .elgon dólni > azt, hogy magyar csapatok si?ssehek Csehszlovákia segítségére pl., akkor, ha a psíeheket a lengyelek megtámadják. Ezt npmesak érzelmi szempontok tennék lehetetlenné, hanem >a legelemibb józanság szava is tiltakozna a magyar csapatoknak es?h csapatokkal való mindennemű együttműködése ellen. Ilyen történelmi pikantériával, ennyire termé, sze(ellenes színjátékkal nem szol.; gálhatna Csonkamagyarország az! ámuló világközvék-ménynek, hiszenI mejofionkitól között ott volt az aj Csehszlovákia is, ahol a primhege-\'düsf éppen Benw Edéárd ifátsaotti. Kz a prfcflhog«dU Magyarország f«lé soha .őszinte* és barátságos hun.j got nem adott, mindig csak a*öszin-> tétlenség, intrika melódiáit, népünk\' és országunk tönkretételére irányuló baljóslatú dallamokat haltetfurtkf ^től a hegedűtől. > ( ■j A másik feltétel, amely nélkül a dunai paktumról nem vagyunk hajlandók tárgyalni, az egyenjoguságt téltétele. Gömbös Gyula minisWÍÍt Wnök találó képben adta meg az vonatkozó magyar kívánságot, |
Az olaszok ellenállás nélkül bevonultak Makalle-ba
Az átpártolt Guksza herceg csapatai is az elsők közt voltak, akik bevonultak Makafléba — Lesből támadják meg az Olasz csapatokat az abesszinek a déli-fronton — Az olasz előnyomulás a vérontás elkerülése miatt, csak lassan halad — Az abesszinek fellázadtak a saját csapataik részére történt rekvlrálások miatt
ftoredalml hírek mindenfelől Abeeszlnlában
Róma, november & | Az olasz csapatok, -amelyeket Erilrea határainak megvédésére vej zényrlték ki a Setlt folyóhoz, pén-tekén reggel átcltek a folyón és megkezdték az előrenyomulást dél felé.
Máknlle eleste már csak órák kérdése. Az oIesz csapatok Makal\'e élött állanak és semmi komolyabb ellenállásra nem találnak. A keleti fronton is megkezdték az olaszok az élőrenyomulást és sokkal jobban veszélyeztetik a Dzsibuti.l vasútvonalat ezek a sivatagi lovascsapatota mint Gratiani tábornok délrCT jövő támadása. v
Akszum és Adüától délre is megindultak az előrenyímrulások támadások. Itt azért nyomulnak\'előre az olaszok, hogy megakadályozzák az abesszin csapatok összpontositá-sát.
Asmara, november 8 Katonai • körökben ugy vélik, hogy
Makalle még pénteken az olaszok \'kezébe berülrftz olasz csapatok a Makalle előtt álló abesszineket szétverték. Az olaszok a vérontás elke rülése végett csak lassan haladnak előre.
Ujabb jelentés szerint MaLmag-d?n a olaszok kezére került. Ez a Város 7 mérföldnyire van Makalle-tól. A visszavonuló abesszineket súlyos . véseteségek érték. Az olaszok ugy hiszik, hogy az abesszirek csak Desszie tartoiwányban fognak nagyobb ellenállást kifejteni.
Véres ütközet a déli fronton
Ogadcn, november 8
Ax elrejtőzött abesszinek Agulá-nál^ksből rátámadtak az előrenyomuló olaszokra, akik hevés géppuskatűzzel válaszoltak a nem várt támadásra. Később sikerült sZurony-rohammal megfutamítani a támadókat. Negyven halott és tiz sebesült abesszin müradt a helyszínen.
Az első jelentés Makalle elestéről
Asmara, november 8 A legújabb Jelentések szerint az ;oIasz csapa ok előőrsei bevonultak. fMakalleba és birtokukba vették » tvárost. Az olaszok sehol sfcn^talál-;tak nagyobb ellenállásra. Elsőnek ÍBroglio ezredes csapatai vonullak íbe a városba, majd a behódolt iGuksza herceg harcosai. Az olaszok laz 1796-i erődítmények mellett ütöfc
tek tábort. Guksza heroeg Oloszor\' szág nevében ismét birtokába vette maknllei kastélyát.
Tasszau környékén ,a benszülöt\'ek csapatát megtámadták az abesszir nek. A tánfcdásokat mindenütt visz-szaverték.
Forradalom!
Egész Abcssziniából forradalmi
jelentések érkeznek. A lakosság mindenütt megtagadta a gabunabo» szolgáltatást, amejyet a hadsereg részére rendelt el a négus. Sok helyen összeütközésre került a sor a katonák és a lakosság között, A&Jis Ábe-bában több egyént letartóztattak.
Malária!
Berbera^november 8 Az angol szomáJiföld fővárosából, Berberából érkező jelentések szerint az angol fennhatóság alá tartozó területeken malária-járvány ütött ki.
Háborús élelmiszer-rendszabályok Németországban
Berlin, november 8
Németország a megtorlások visz-3zahatásaként abban az esetben, ha az elsőrendű élelmiszerek megritkulnak és megdrágulnák a német piacokon, kénytelen lesz gazdasági intézkedéseket foganatosítani. Ezek az intézkedések nem Olaszország ellen irányulnak, hanem azok ellen, akik e zűrzavarból hasznot akarnak huznl.
1896-1935
Róma, november 8 De Bono tábornok jelenti: Az Olasz zászlót, amelyet 181)6 február 22.-én vontak be Makallében, pénteken, 8-án délelőtt 9 órakor isméi feitüztük az erődre.
amikor azt mondta^ hogy nem hajlandó lehtooolt kézzel a tárgyalói asztalhoz ülni. E kélkivánság teljesítése nélkül nincs tárgyalás, m$rt ez a két feltétel számuhkra olyan jelentőségű, hogy tőlük sóha el nem tekinthetünk.
A gazdaságpolitikai részben ugyancsak szelídebb hangokat pen. getett Benes Magyarországgal szem ben, holott, amikor brutális módon felmondotta annnakidején a magyar.1 cschs\'lovák keresked.Imi szerződés , nyilván azt remélte, hogy gazdasági -uton fogja térdre kényszeritenl Magyarországot. Várakozása n-m teljesült, a magyar nép ma is él s ha nehézséwk és klUÍfleimek árán is, de melengeti a /övőré vonatkozó boldogabb reménykedéseit.
Mi vihette rá Benes Eduárdot arra, bogy raás hangnemet használ-, joti s tarteknátegíüs lényeges eaged., ményeket tegyen Magyarország felé ? Nem ok nélkül tette ezt, ha-
nem a kényszer hatása alatt. A.jsis-antant egysége mindinkább csak látszatógység. Ha a háború befejezésének első évei után a közös zsák-mány\'féltése együtt is tartotta a három országot, a tovahaladó időben létrejött igen jelentős európai vál. tozások a kisantant egymáshoz való viszonyát is lényegesen megváltoztatták. Elsősorban Jugoszláviával •vannak bajok, amely pedig katonai fsaempontból a kisantant leghatalmasabb tényezője. Jugoszlávia már régebb idő óta igen élénk rokonszenvet tmosirNémelország, ujabban pedig Anglia iránt. Most, hogy bizo-nyosfokíi* francia - angol ellentét áll\' fenn az abessrfn konfliktus miatt, a ttteön-viz\'n keresztül Franciaország« mellett kitartó Csehszlovákia aká-rata ellenére is eltávolodott az Ang. üa felé közeledő Jugoszláviától. Bie-nes kéiségonliivül kitűnő diplomata megérezte ezt a változást s esetleges veszélyeit már most le akarja
számitolni egy Magyarországgal megkö\'endö segélynyújtási megállapodással. A mi számunkra eggyel több ok, hogy az előbb kifejtett két feltételünkhöz, nemosak presztízs, hanem reálpolitikai okokból is ragaszkodjunk. i
Hogy a gazdaságpolitikai részben is barátságosabb hangot ütött meg felénk Benes, ennek pedig nyilvánvaló oka az a gazd vsági krízis a mely Ccehszlovákiában megnyilvánul s talán ha csúcspontján már át is haladt, még mindig .igen nehéz feladat elé állítja a cseh államférfiakat.
A magyar közvélemény fr magyar kormánnyal együtt nagyon jól látja Benes beszédének, hangváltozásánnk indokait, épp^n ezért e szirénhangokat kejlö értékükre szálUtja le, mert «ijnult tapasztalatai a legnagyobb óvatosságra int nek e ravasz s Magyarországot kétségtelenül gyílíÖlő politikussal szemben. ,
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
Péntek
UuiU{»t»| L
17.30 Pityó József jazz-zenekartinak műsora, Weygand Tibor énekszámaival. — 18 Sportközlemények. — 18.15 Gyorsirötanfolyam. — 18.15 Az Országos Liszt Ferenc Társaság ós a Szabadegyetem Liszl.haugversenyének köz vetítése a Zeuemüvé&zeü Főiskola kisterméből. - 1U.&0 Mi tetszik az idegennek Budapesten. (Fodor Ferencnó.)
— 20.20 Estétöl-reggeUg. A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. — £1.45 Hirek. — 2210 Hanglemezek. — 23.10 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Budapest II,
18.05—18.40 Pityó József jazz-zenc-karáuak műsora Weygand Tibor énekszámaival. — 19—10.25 Bcllini három szerelme. (Sebestyén Ede.) — 19.35 —20.15 Hanglemezek. — 20.20-20.35 Benedek Marcel beszél Moliere «Mi-santhrop.-járói. — 2040 Hirek.
17.30 Andrée Sicgfried hegedül. 19.30 Lemezek. — 20.45 Szimíouikusok Wallace csembalómüvésznővel. — 22.10 Rádiózenekar. — 23-45—1 Tánczene.
Szombat
Uud«pM< L
ü.45 Torna. — Ulána hangiemezek. —\' 10 Hirek. — 1020 Somlay Károly elbeszéléseiből. — 1045 Mit nézzünK meg? — 12.05 Az 1. liouvédgyalogezred zenekara. — Közben 1230 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés- — 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hirek, árak.
— 1Ü.10 Hogyan köszöntek régen? (Ma. darassy Erzsébet.) — 16.45 Időjelzés, liirek. — 17 A hang rögzítése íiüuen, gramofonlemezen, acélszalagon. (Zakariás János.) , \\
17.30 Cigányzene. — 18.10 Hollandusok. (Hévay Géza) — 18.40 Amit a Duna vize mesél. (Kilián Zoltán.) — 19.45 Természettudósok a pesti egyetemen. (Dr. Gombóc^ Endre.) — 20.15 Lakatos Árpád saxofonozik. — 2035 AHárom dán hangjáték. - 2215 Hirek. — 2235 Kcmpfí Vilmos zongorázik. — 23.15 Cigányzene. — 0.05 Hirek. Budapest li.
17.35—18-15 Mezőgazdasági félóra.— 18.15—18-40 Cigányzene. — 19.50-20.15 Rendőrzenekar. - 21.20-21.40 Hirek. — 22—23 Táuclemezek.
Bé<«.
7.25 Bécsi zene lemezeken. — 12 Könnyű lemezek. — 13-10 Könnyű klasszikusok lemezei. — 14 Szabó Lujza lemezei. — 15.15 Citerazene. — 16.40 Offenbach: Orpheus a pokool-ban, lemezeken.
17.25 Tánelemezek - 19.10 Hruby: Strausslól I^ehárig, egyveleg. — 2210 Stcuermann Ede zongorázik. — 23.05 Katonazenekar. — 015—1 Táneleme-zek.
- BuWrrisifiés nem tfondt Teljét berendezéseket rend kir ül előnyös r6*t-tetüeetésre, söt kamatmentesen la szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthj MlkkW-mt A.
A Nemzeti Egység politikájának hitvallása képviseli ^^^^^^smmmtmtm^mmm Nagykanizsa város többségének rendületlenül szilárd akaratát
A Nemzeti Egység \\-budapesti központi pártelnökségének meleg üd. vözletét hozta vitéz dr. Biró Ignác váraié gyei titkár a nagykanizsai NEP vezetőségének. Az ujjáalakult nagykanizsai vezetőség eddigi lendületes munkájából a központ meggyőződést szerzett arról, hogy u nagykanizsai NEP szervezete taglétszámban megerősödve, fokozott lelkesedü&sel ioiytatju működését és a közeljövőben Nagykanizsa város politikai hitvallásának döntő sulyu megnyilatkozásával tanúságot fog tenni arról, hogy ebben a Trianon által határvárossá kényszerltett ősi Zrinyi városban törhetetlen hit ós bizalom él Gömbös Gyula kormánya iránt. Mert a J«íemzeti Egység szervezetébe tömörült városi polgárság
impozánsan túlnyomó tömege mihamarább élő tanúbizonyságot fog tenni arról, hogy a Nemzeti Egység politikájának hitvallása képviseli a város többségének rendületlenül szi lárd akaratát. A nagykanizsai polgárság osztatlan és erős falanksza nem gyengült meg azzal, hogy a közelmúltban átütő erejének tudatában tétlenségre kényszerült és tel-jes bizakodássul várja az alkalmat, midőn hitet tehet törhetetlen párt-hüségéröl azon kormány iránt, a mely eddigi intézkedéseivel megjavította a gazdaközönség helyzetét, emelte az ország külpolitikai tekintélyét és törhetetlen erővel küzd e legszentebb magyar célért: a trianoni béke. revíziójáért.
A belügyminiszter is elutasította Nagykanizsa fellebbezését a Király-ügyben ?
Király Sándor a mérnök-gyakornoki állás betöltéséig állásában marad
A főváros sajtóját is sokat foglalkoztatta a nagykanizsai u. n. Királyügy, Király Sándor műszaki tanácsnok nyugdíjazása és ugyanekkor a viz- és csatornaművek igazgatójaként havi 200 pengő fizetéssel való alkalnujzásaJ A városi képviselőtestületnek erre vonatkozó határozata fellebbezés folytán a vármegyéhez került, ahol is a fellebbezésnek.helyt adtak és nem hagyták jóvá Király tanácsnok ujabb alkalmaztatását. így került a sok szenvedélyt felkavart ügy ujia a nagykanizsai városi képviselő testület elé. A Jíépviselőtestü. let a polgármester indítványára meg fellebbezte a vármegyei döntést, a mejyben igy a belügyminiszternek kellett harmadfokon határoznia.
Most érkezett meg a belügyin!* nlszter döntése. A, miniszter is a vármegye álláspontját fogadta el és
Nagykanizsa váro6 képviselőtestületének fellebbezését elutasította azzal, hogy Király Sándor nyug. műszaki tanácsnok csak addig maradhat a viz. és csatornamüvek élén, a mig a város betölti a már megszervezett, de eddig be nem töltött mérnök-gyakornoki állást. Most tehá| ennek az állásnak betöltésétol függ, hogy a nagy és hosszú vita mögé; aijiely e kérdés körül kavargott, mikor tesz megnyugtató pontot a város vezetőinek akarata.
Érdekes a, miniszteri rendelet indokolása. /A^ törvényhatósági kis. gyűlés határozatában kifejezésre juttatott azt az elvet, hogy tjeljes szolgálati idejüket kitöltött tisztviselők továbbra a közszolgálatnak ne tartassanak vissza, illetőleg valamely díjazással egybekötött munkakörben továbbra ne alkalmaztassa-
Kész női- és syermek-
kabátok
0
dus választék
JINGER DIVATÁRUHÁZ
nak, helyesnek és a diplomás ifju-ság elhelyezkedése érdekében - az e tárgyban fennálló rendelkezésekhez képest - érvényesitendőnek tar--\' tom. Erre való tekintettel Nagykanizsa város viz- és csatornamüvénél az üzemvezetői teendőit a jövőben a városi mérnöki hivatal személyzetének kell ellátnia és amennyiben ezt a feladatot a mérnöki hivatal egyéb teendői mellett megfelelően ellátni nem képes, helyeslem a város képviselőtestületének azt a* elhatározását, hogy a mérnöki hivatal létszámának kiegészítése végett, a diplomás ifjúság elhelyezkedésének elvét is követve, egy mérnök-gyakornoki állást kíván rendszeresíteni. Erre vonatkozólag a város képviselő testületének határozatát tárgyalás alá vettem. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a viz- és csattornamüveknél az üzemvezetői teendők ellátását a mérnöki hivatal legkésőbb a mérnök-gyakornoki állás betöltéséig átvegye, s a mejjyei város képviselőtestületének határozatában foglalt indokokra tekintettel legkésőbb ed-dig az időpontig nem teszek észrevételt az ellen, hogy ezeket n teen. döket Király Sándor nyug. műszaki tanácsnok láthassa el a megállapi tott feltételek mellett.* i
Édes mostoha
}£.t a legújabb magyar film minden váí-akozást felülmúlt. Nem mint művészi esemény, hanem annyira kedves és megkapó, hogy közönségsikere sok magyar filmet felülmúlt. Lakner Artúr valóban megindítóan kedves, édes-bus történetet irt. Sziv, lélek és tartalom van benne, ez teszi különösen értékessé. Balog Béla, a némafilmek régi kitűnő rendezője bebizonyította, hogy hangosfilmben is kitűnőt tud alkotni. Szlatinay Sándor zenéje kedves, fülbemászó.
A szereplők közül elsősorban a kis Péesy Gizit kell megemlítenünk. Nem is gyermek ő, hanem öntudatos színésznő. Primadonna (És néhol ez bi-fcony a természetesség rovására megy.) Tasnády Fekete Mária intelligens szépségével és finomságával megnyerő a mostoha szerepében. Vaszary Pirit egy szóval lehet jellemezni; szenzációsI Gózon Gyula is a helyén van ós kitűnő alakításával Vaszaryval együtt sokszor kacagtatják meg a közönséget. Págcr Antal méltóságos ura Jó színészi munka. Sirtti és nevetni lehet valóban ezen a filmen, amelyben szerepet kapnak Lakner-bácsi gyermek-uinészei is. És ezek a kis színészek megérdemlik, hogy a közönség tapsoljon nekik.
Külön kell megemlékeznünk Wall Disney színes ráJzos.fUmjérőI a 13a-bamcnyországról, amely felejthetetlen perceket szerez. Jó magyar film. pom« pás kisérőmüsor, kifogástalan előadás. Nagy közönségsikere lesz a Városi Mozi műsorának.
— Torontáli, kózrei csomózott magyar ffuxsák stb. szőnyegek, függönyök,] bútor kelmék Slnger Div*táru-
\' I I I \' l
Hócipők, keztyük, bélelt Harisnyák.
NEM FÁZIK MEG. HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.


november 9
Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdő* Bö.k*
ötórai teán
Ahogy eljött a borongós, esős, hideg, barátságtalan ősz, ugy jött el a vidám, meleghangú, táncos ötórai teák ideje. Menjünk el együtt egy ilyen ötórai teára. Én leszek a speaker és helyszíni közvetítést adok. I ,
Tehát hajló, halló, Höigyeim és Uraim ! Itt az egyik előkeli Duna* parti hotel kisterme. A kilátás szines és nagyon szép. Köröskörül piros plüsj fotelek és székek, amerre n szem ellát, mindenütt modern, rÓJ zsaszinü teritöa kétszemélyes asztal. A párok kezdenek gyülekezni. A törzsvendégek örömmel üdvözlik egymást, talán a záró ötórai tea óta nem ás találkoztak. A zenészek hangolnak, a pincérek ezüst kannák-ban hozzák a férfiaknak az édcaj habos csokoládét, a hölgyeknek pedig a keserű feketekávét vagy teát (vonalak !) A hangulat kezd barátságos lenni, a zenészek egy halk slau foxba kezdenek, még kevesan táncolnak, "hanem annál inkább méregetik egymást a hölgyek, szemügyre veszik az uj ruhákat, mert itt mindenki uj, az utolsó divat szerinti totletteban jelenik meg. Kialakult g divat! Beszéljünk tehát mi is utunk tulajdonképpeni céljáról : az ötórai teák ruháiról.
Azt rögtön, az első »bllkkre< nveg lehet állapítani, hogy uralkodó szín a fekete, Fekete szövet és fekete cloké. Az is általános vonás, hogy rengeteg aseszfls ruha és a bőujju, magas nyakú cloké. A hölgyek egy. néhányan nagyon mérgelődnek, a hogy Így távolról látom, valószínű azért, mert egyazon ruhából többet lehet látni.
Amott látok egy kedves ruhát: f<* kete cloké, bokáig ér, elöl végig »strassgombolva«, fehér steppelt, magas bubigallér, ugyanilyen öv, kicsit puffos ujjak. Éppen m03t érkezett egy hölgy, Jaj, de kedves ! Ezt jobban megnézzük ! Kabátkába, illetve kosztümbe Jött. A barna kabátkát ocolot bubigallér disziti. Most leveszi a kabátját, igy látható lesz egy barna szövet ujjatlan mellény, amibe elöl be van állítva egy oco\'ot mellény ke. Majd kisvártatva ezt is leveszi éB ekkor látható lesz egy zöld angóra hossuujjas biuz. Bravó ! Nagyon szép összeállítás. Igaz, hogy nem ötórai teára való tollette, de azért sép. Egyes !
Ah! Amott egy ismerős ruha! Kis hamis ! Bajor Gizi Krisztinbeli ruháját kopirozta le. De azért ijgaza van, mert nagyon szép. Fekete cloké seszlis, elöl nyitott, majnem kabát* szerű bluz, jó szabású, gloknis gallér, az elejébe arannyal" átszőtt
ZALAI KÖZLÖNY
plasztron van beállítva. A rendes délutáni szoknyahossz és hosíízu-ujj, kicsit vállba ráncolva, teszik tö. kiéléssé ezt a toilattet. De nem csúnya ott az a fekete bársony kosztüm sem fehér Bálin blúzzal. Ebből a tol lettéből éppen nyolcat lehet látni a teremben. Nagyon szép az a bordó bársonyruhás szőke is. Ez már nagyobb ruha. Vállból rako:t, bő ujjak. Amilyen szép az ujj, olyan sokat bosszankodik vele. mert hol a habba ér bele, hol pedl? a kávéba. Látni egypár fekete bársony ruhát csipke gallérral, régi, de mindig dl/atos és kedves megoldások.
Ezzel ugy nagyjából kőzve itése-met befejeztem, hagyjuk őket most már nyugodtan táncolni.
Ilölgy in, a viszonthallásra 1
Divatposta
Tanácstalan. A beküldött anyag nagyon szép, szőrméztesse fekete soal-Ici, vagy fekete perzsával. Nagy re vérekkel. Ehhez a zöld színhez legjobb volna, ha ugyanilyen szinü ruhát is csináltatna, szegőzéssel, vagy seszlisen, barna vagy arany egyszerű gombok-kul és övvel. OdvözleL
Dllemában. Estélyi ruhájával várjon még két hétig, ukkorra már kialakult
lesz ez a divat is. Most még korai egy kicsit, üdvözlet.
Piros ruhás hölgy. A bordó nagyon divatos*. Egészen hosszú, gloknis szoknyát csináltasson, arany kllpssel és
nrany \'óvcsattal. Üdvözlet.

Kérjük olvasóinkat, hogy leveleiket mindenkor rovatvezetőnk ci. mérc: Budapest, Teréz-kőrut 35. sz küldjék.
Háziasszony olvasóinkhoz!
Nemes versenyre hívjuk fel váró-sunk házi sszonyait. Az a kérésünk, küldjék be azon élelreoeptet rovatvezetőnk (dr. Dévainé, Erdős Böske, Budapest, Teréz-körut 35. I./11.) elmére, amely étel konyhájukban a legjobban sikerült.
Az ételrecept lehet előétel, máriás, hus, vagy tésztareoept, de csak olyan, amelyik még szakácskönyvben nem jelent meg, de lehet háztartási tudnivaló, vagy tanács is a főzést illetőleg, amelyeknek a háziasszonyok hasznát vehetik. Ezek a receptek 30 legnagyobb vidéki napilapban közöltetnek és az Orsz. Szakácsok Egyesülete bírálja felül. A legjobbnak talált reoeptek beküldői értékes könyvjutalmat kapnak.
Vizözön lesz jövő nagypénteken
Száz pengős belépődíjjal építi egy amerikai részvénytársaság az uj Noé-bárkáját — A babona csodabogarai
tudományinak is neveznek. A lélek igazi kuruzglóinak a találkozóhelye cz. Jelszavuk: <tudomány és egészség a szentírás kulcsával." ök minden beteget ördögtől megszállottnak tartanak. A gyógyítás Is «ördőzüzés»-sel történik. Ez — ahogy kátéjuk mondja — ugy történik, hogy minden beteg egészségesnek gondolja magát «egy ukozmisztikus pantheizmus alapján.* (Hogy ez mi, az rejtély marad számunkra alighanem örökre.)
Jeles társaság <az utofsó napok szentjeinck»gyülckezete is, ők játszanak és muzsikálnak és táncolnak, igazi anarchistái aZ e világi, másvilágot tagadó boldogságnak. A poligám mormonok ők, akiknek az Egyesült Államok területén saját államuk van: Utahl - Számuk 800.000. Tanításuk, ban és magánéletükben a kereszténységnek halvány árnyalata sincs meg.
Érdekes emberek a rutlierfordiánu-sok is, akik szerint 1,000.000 ember sohasem fog meglialni, ezeknek a rendeltetése, hogy az aranykort, mely ta^r a küszöbön áll, pazar boldogságban végigélvezzék. Azt jövendölik, hogy még 1930-ban megérjük az ösz-szes halottak feltámadását.
Ezek a hóbortos infar\\tilizmusok ta-lajru lelnek nemcsuk Amerikában, hanem Európában is. Pl. a rutherfordiá-uusokuuk Angliában, Németországban és több európai államban megvannak a maguk kutyahüségü rajongói, fél. müveit alakok, akik a nyugati szellemi hagyományokat nem ismerik, vagy kétségbe esett egyének, akik vigasztalást keresnek, dc az igazi keresztény gondolatok számára süketek. Nem tagadjuk: van a szektáriusok közt nem
1930. nagypéntekén vizözön árasztja cl az egész földet» — így Jövendöli ez< \'Ezechiel testviS-, aki uzelfitt falusi korcsmáros volt, dc ma «Zion igazuknak vezére. Csak aki o szektához tartozik, menekül meg. Ezechiel testvér a texasi Loeróban már épilí u bárkát és « célból — business is business! -• részvénytársaságot 1s alupitott. — Csak aki legalább egy részvényt Jegyzett (áru darabonként 100 dollár), léphet be u bárkába, ha n nagy özönvíz jön. — Ilyén dolgok esnek meg 1935-beul
í\\ szekták egyébként is kitűnő üzletiket csináltak u liáboru után. Egy sereg teozófus és anthropozófus pum. polju kitűnő sikerrel a maga híveit. De ezek még — azt mondják — ártatlan kis kezdők a radikális vxtatiku-sokhoz ké|>est, akik egészen mcgbolon-ditják a lelkeket.
Lehetetlenség volna valamennyi szektárius hitközősséget és konventi-kulumOt elősorolni. Dc vannak, amelyek különösképen feltűnnek. Itt van mindjárt «Zion templomának közössége,. amely idegekre menő eszközökkel dolgozik. Egy iátogutó a következőket meséli róla:
— Dísztelen imaszobában férfiak és nők ülnek, sűrűn összezsúfolva, 15 percig mereven és némán néznek egy sovány emberre, aki elöl ül az usztal mellett. Szuggesztív kényszerképzetek, gyötrő hallgatás! Most hirtelen imádkozni kezd n sovány ember. Az imádságot betegek gyógyulása követi (ukik talán már másnap meghalnak!).
Egy másik Jeles intézmény -Mrs. Eddy Baker egyháza,» melyet más néven <Christian Science. (keresztény
egy tévútra került vallásos egyén Is, dc még több spekuláló és érvényesülni akaró stréberlélek. Aki pedig tudja azt, hogy egyedül csak a mormonok Európában állandóan 250.000 embert tartanak missziós propaganda céljaira, az nem fogja lebecsülni azt a veszedelmet, melyet ezek a szekták magukban rejtenek.
Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése me? legyen zavarva, folyton fáijon a feje és bfire tele legyen mindenféle pattanással, az igvék hetenként egyszer-kétszer regge\'izés elölt egy pohár természetes „Ferenc József" keserUvlzet.
EMLÉKEZTETŐ
November 10.
Az Irodalmi Kör leceélls előadása a városházán 6 órakor. November 1«.
A Missziótársulat műsoros teája a Missziósházban léi 7-kor. November 17.
Az Irodalmi Kör közgyűlése dél-előtt 11 órakor a városházán, — délután 0 órakor Zrínyi emlék-Ucedlls. November U. A Kiskanlzsai Katii. Ifjúsági Egyesület műsoros Katallnbálja. November 39.
Keresztény Jót. Nőegylet karácaonjrl vására az Iparos-székházban.
December 1.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 8.
A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. Deoonber Sl. A Kereskedelmi Alkalmaaojtak műsoros szilvesztereste. Január <
Katolikus bál. Juair 5.
Frantharoos-bál. Január 11. NTE 70 é«s Jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táuoestély az Iparoskörben. 1
J.nnár IS.
Evangélikus estély. f
Február 19.
KAOSz-bál. Február ti.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jel. mezbálja.
■\'R
Naptic: November 9. szombat Rom. kat Tivadar, Protestáns Tivadar Izrael. Mark hó 13.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 1-től az .örangyaU gyógyszertár Deáktér 10. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Szombaton: Haggenmacher Oszi Sör-Est
Halászlével és tűrés csuszával I pengft 20 fiilép
► a KORONÁBAN <
Haggenmacher kiváló öszi Sörkülönlegessége kizárólag ez este poharanként 30 fillér.
Szives pártfogást kér Ifj. Hofer Viktor.
ZALAI KOZLÖWY
A vasárnapi llceílte
dlöadáet az irodalmi tyi Művészeti Kör különös ünnepélyességgel rendezi, délután 6 órai kezetettein városháza dísztermében. Ew 0 napon a Magyar Asszonyolt Nemzeti Szö. vetségének vezető6égi tagjai Nagykanizsa város vendégel. A llccális előadó is Granuinlik Margit. a MKNSz kisebbségi Ügyelnek \'köz potiti dlöadóju, aki »A magyar társadalom és nemzet hivatása a Duna-meöenoe prtiblémáiban. ctTTvn tart előadást. A te vezető beszédet dr. Krtítky István polgárm S5er. a Kör 1b. elnöke monája, a zárószimikdt SzrftoW Gyuta kcgycsrenM tanár, a Kör dlszelnöke. Szaval Brns Baba. Énekel az Egyházi Vegyeskar. vezé. nyel üazdag István kántor. Belépő, dij nincs. I |
Srioto tyirgj: Fekete éveim
Srintó György alighogy átlépte negyvenedik évét. Szokallnn, hogy valaki \'ilyen kortan önéletrajzot Írjon. Az önéletrajz az Öregek mftfaja.
tűnnek az önéletrajznak azonban létjogosultságot ad az Jrónak az a rendkívüli élménye, hogy harctéri subcsiilés következtében elvesztette látását- .Elein, te nem látszott valami különös sebesülésnek az, amelyet az üvegtestet ért gránátszilánk okozott. Aki annyi szti-jronyrühamban vett részt, unint az akkor fifttdl festő, Szántó György, annak bizony sokkal rosszabb eshetőségekre is készen kellett állnia. \'A sötét leHfö, amely \'a napvilágot <itaártn, \'lassú alntlomossággdl közeledett. \'Először oz egyik szem elől fogta el a napfényt ós amikor azt leheteti gondolni, hogy a csapás teljesen véget ért, lassan, \'fokról fokra vonult \'tovább a megmaradt szemre.
A tragikum nagysága és oz akaraterő kivételessége cincii kl Scántó György életét a többi hasonló életsors. ból és telte irói kötelességévé, hogy Q2t az élraJnyöt th»ú\\»éazil©g földolgozza.
Bármily tragikus -is neonban a mü centrális eseménye, a Fekete éveim egyáltalában nem valami végig szomorú, deprimáló olvasmány. "Epén ellenkezőleg. Nyoma sincs benne a \'kétségbeesésnek, a reménytelenségnek. Harc van benne, tehát van itt siker és kudarc, szomorúság és öröm. Szántó \'György nemcsak a tábomnak volt bá-tor katonája, hanem bétor katonája az életnek is. Vannak hősi halottak, de vannak hősi élők is. Szántó György la Ián a leghősibb élője a háborút -túlélt magyar katonáknak.
Különös erővel jeleníti -meg első fekete éveinek — Európa Wukote éveinek. — történetét. Ar. inflációs idők boszorkánytáncát élő Berlin és Hamburg, a vereségből ocsúdó Magyarország, Bécs és a lassan éledő erdélyi és szlovcnstkói városok. Az iró születik meg -o&ekbcn az -években és korunk egyik csodáját: az iró -kibontakozását látjuk egy\' megrendítően őszinte önéletrajz keretében.
Élőnek lenni annyi, mint harcosnak lenni. Szántó György katonai -pályafutását \'nem tojefcte be a harctéren. Most is a logveszélyezlettebb bástyafokon áll: magyar iró Erdélyben. Idáig szuronnyal harcolt a magyarságért, most tollal harcol érte. Ennek a tollal folytatott harc történetének a mü&fen ép annyi hely jut, mint az első, szuronnyal fdlytalott (harcának
úMqyi Miklós, a töltő példáját, aki kurdünl és tolldl egyaránt harcolt neittetéért, Tetlífi Atu egyetlen magyar nem követte tttvebben Szárító Györgynél. (Révai kiadás.)
A keszthelyi cselédszobától
a budapesti szállodáig
A karrier vége: — a fcafitesid fogház
Kiss Qy. Rózsi háztartásbeli alkalmazott nemrégen meglátogatta Keszthelyen egykori szóigál átadóját, özv. Sziberth Józsefné volt szálloda-tulajdonosnőt és ezalatt a szekrényből 200 p\'\'ngőt, elhunyt gazdájának aranyóráját, mranylánoát és egyéb ékszoreit elemelte, a lopott pénzen felutazott Budapestre, ott elzálogosította \'az ékszereket ós egy szálíodá.
ban vigan \'élte napjait, irmig a pépze tartott. A zsákmány fogytán Kiss Qy. Rózsi \'Ismét állásba szegődött Budapes\'en. Csakhamar azonban él. fogták, levitték Keszthalyrc, majd Nagykanizsára, ahol dr. Almássy -Gyula klr. törvényszéki vizsgálóbíró beismerő vallomása után letartóztatásba ihclyezte.

Az NTE mindkét csapati az első helyne kerülhet vasárnapi győzelem esetén
Bucsut vesz vasárnap az NTE futballcsapata az őszi szezontól, ilól megérdemelt pihenőre tér most, bátran mondhatjuk, hogy munkáját jól végezte. Ebben az ejjyesitett pécsi első osztályban Ilyen előkelő he* lyet elérni, bizony nagy dicsőség. Az NTE jelenleg csak rosszabb gól-arány ávtfl áll a 8. helj«en és a listavezető SBTC csak 1 ponttal előzi meg. Már most ha figyelembe voeszilk, hogy a PVSK és SBTC egymás ellen csatázik, valamint, hogy a PVSK-nak az erősen feljavult DVAC-cdl Is kell játszani, az NTE, ha vasárnap legyőzi a KRAC-ot, a bajnokság élére kerülhet- Megtörténhet azonban az, hogy csak rosz. szabb gólaránnyál kerülhet a 2. helyre. Tehát az NTE-nek minden rúgott "gólra igen nagy szüksége van, ha az őszi szezont afc első he. lyon akarja befejezni.
A KRAC csapata az elmúlt években KPAC néven volt ismeretes Nagykanizsán. Az idén fuzionált a Rákóczival és mint ilyen, komoly játékerőt képvisel. Az elmúlt évek legszebb mérkőzései vollak az NTE -KPAC meccsek és hisszük, hogy
vasárnap is egy szép, nivós küzdelem keretében vesz bucsitt az "NTE csapata közönségétől.
A mérkőzés negyed 3 órakor kezdődik. Bíró Lang Pécs.
Előmér kőzést a KRAC II. csapatával játszik az NTE II. csapata ugyan csak bajnoki pontokért. Az NTE II. ha ;győzne ezen a mérkőzésen, tiszta 2 ponttal vezetve fejezné be az őszi szezont. I
Tehát II. osztályú derbi ksz Kanizsán és igy befejezésül Ttij-ut az izgalomból Nagykanizsa sportközönsé gének. \\
Ez a meccs Tél 1 órakor kezdődik. Biró Waldmann.
Deflstó IMI
Prognózis: Az orsaág.nyugati felében eső, sok helyen köd, keleten és délkeleten a felhőzet fel-szakadozása várható, móraékelt délnyugati légáramlás.
VárfMH Mozgó. CsDtOrtaktSi-vasárnapig!
ft magyar filmi Budapestiéi egyldöbenl
ÉDES MOSTOHA
Ma Uhtr Artúr, rendelte Balog Béla, zene Szlatltiay S.
Személyek: Tasnádl Fekete Mária Zala Karola
Páger Antal Dajbukát Ilona
Péchy tüll, gyermekprlmadomia Telblsz Éva Erdélyi Mid Polgár Zsuzsi
Gőzön Gyula Vándory üuiztáv
Vaarary Piroska Mályl Geró
Megy a gőzös Kanizsára I énekli Péchy Gizi é» Forgács Jancsi Babamenporazig. Budapest legújabb szenziciója.
Előadások MHBzasp S, 7, 9, vasáraap 3, 5, 7 és » érakor.
Hélfclai«p>«.ua mu B krwi «IBad*a MIMraa.
l935.nownt|>Cf 9
A bakónaki éjszakai űrexpedíció
Az alábbi eset még a nyáron tör-tént, amitor a falub\'llek bot-állománya a legalacsonyabb. Mlhalies Ferenc 34 óvos nagybakónak! ember ckTtor .tömetett* házat és a munkásoknak szeretett volna bort adni. De a szomsiéd pincéjéből. Igy tör-tént, hogy a nyáron egyik 4)(él\'Sza> bő Istvtmné 30 éves elvált assoony, Plotár Brigitta SÍ óvos hajadon Mihallcs punenc expedloiót ázatva. ;tek Tóth József bakónaki gazda tpinoéjéboz. AUmloosal M Is nylwt-ták azt és sajtárokban és vödrökben 62 liter fehérbort .azAlHIoftak. el •z éj lople alatt az épüli házhoz.
Mindhárman, sőt Mlhallos felesége Is a nagykanizsai 1ön/«iyszéfc <Sé került. SzabOné aüt ihangoatatta, hogy őt ugy csalták el, nem «u«a, Ihogy idogen ^ptnoéhez menndk, azt hitte, lnigy Plotár pincéjéből visz-nok bort. Mlhalics - mint maga mond|a - esnk azért ínont el, mert o két nOnek fórflne volt szüksége - a bátorsághoz ! Viszont mindhárman voltak már büntetve. Igy a biróaág Szabó Istvánnét, Mlhiíllos Fonenoet és Plotár Brigittát lopás miatt tiut-hm htrH fogházra ttélle. Mihalicsnét, aki orgazdasággal volt vádolva, felmentették. Mihallcs iForohc és Plotár Brigitta mognyugodt ik az Ítéletben, Szabó Istvámné azonban fellebbezett.
Elhízott egyéneknél a már
régóta sziveién Mkilmaroit természetes .Ferenc József keserOvIz-kúra a bélmüködéit erBlílltstn el5-mozdtlja, az anyagcseré! tetemesen élénkíti, a zslrmennylséget megfelelően lecsökkenti és a testet köny-nyeddé leszi.
SziraiMIdl csatahajó
DJ m.,y.r h»Il t>Ut*l«r
London, november 8 Strauszler Mikii*, az Angliában élő magyar feltaláló smensáclós találmánnyal K-pte meg a világot. Egy olyan csodálatos páncélos hardUto-csit szerkesztett, amoly valóaágos szárazföldi csatahajónak letel meg. A gépszöi nyetegen egy nagy és egy Mságyu Is helyei foglal « ssámos egyéb fegyver melloft. Az alkotmány ennek ellenéne még szántóföldön ls 70 kilométeres sebességgel tud haladni és 1280 kilométert tud megtenni anélkül, hogy üzemanyagot kellene felvennie.
Eredménytelenek maradtak
u .Br.l _.lrtt Mfah-aijtimfl. blUal tárgyalAMk
Bécs, nov<^nber 8 Az osztrák kiküldöttek eredmíny-thenüt tértek vissza Londonból, tfhol Aus-nria hitelezőivel tárgyaltak a kölcsön nr\'dh\'ttszabbltása végett. Az osztrák kormánymű tlgyiurts \'B Ki álláspontja, hqgy nem tehet konkrét javaslatot az adósságtörl\'^ztésn, míg az wngdl \'hlK\'Wr* ifflltjik, hogy Atsnrin gazdaságiiéi annyli , r^ndbejftft, hogy vmtevíftall kiHoífti egyenlíteni.
Bek9sz9nt«t az isz!
N6i csatosclpök meleg feéterod
Mvatelpéket, MeH cipíW
===== legolOBlWbaB: Wlmpasshig 1 Meleg házidpők, I Férfi- és flu I é% belföWI hócipők | reggeli papucsok | cserkészcipők |
HM
cipöáruházban vehet Tfl-ut 2. Városházban
Selyem éss trntltop kis estélyi cipők.
1935. november 9
ZALAI KÖZLÖNY

— (Mise a filléres gyors előtt)
A vasárnapi filléres gyorsra való le-kintetlel a plébániatemplomban az utasok részére fél hat órakor szentmise lesz. Igv az utasok még idejében kényelmesen elérhetik a vonatot, amely c!ao-kor indul _ (Kinevezés)
A közoktatásügyi miniszter Kötsny Kálmán oki. tanárt a nagykanizsai |x>lgári fin iskolához kinevezte. Ezzel lehetővé vált az első osztály háromszoros párhuzamosítása.
— (Ülések a vármegyeházán)
Zalavármegye tőrvényhatósági kis-gyűlésc kedden, 12-én délelőtt fél 10 frakkor a megyeházán havi közgyűlést lart. Utána a közigazgatási bizottság ülésezik. Ezt megelőzően, szombaton a vármegye nyugdijválasztmánya tart ülést.
— (Halálozás)
Iíoila József nagykanizsai cipészmes. ter, 78 éves korában rövid szenvedés után elhunyt Szombaton délután 8 órakor lesz a temetése a katolikus temető halottasházából. Az elhunytban Boda Károly bornagykereskedő, jog-szigorló, édesatyját gyászolja.
— (A fodrász-szakosztály ülése)
A nagykanizsai Ipartestület fodrász i|>ari szakosztálya hétfőn este háromnegyed 8 órakor szakosztályi ülést tart nz Ipartestületben.
— (Elmarad a Misszió teaestje)
A-Szociális Misszió szervezeti hölgyeinek vasárnap estére tervezett teaestje, közbejött technikai akadályok miatt elttiarad és azt J^WLsZombaton, lfi-án este 7 órai kezdettel tartják meg az eredeti műsorral. A megváltott Jegyek 16-ára érvényesek.
— Csodáiian nép WlmpaBBlng hócipő különlegességeket MII tény 1 clpőátuház-ban vehet.
— Divaté? fehérnemű selymek ós pyjama kelmék most érkeztek Singer Divaiáruházba.
— (Terem az eper)
A morgányi erdőből friss csokor pirosra érett epret hozlak be ma reggel a szerkesztőségbe. A kis csokor csak mutatványszám, mert a morgányi er-tiőalján a természet szeszélyéből, egész foltokban piroslik ajiovembcri 0|>er-termés. A gomba is ugy nő az avarban, mint a legdúsabb szezonjában szokott.
— (40 vagon nemlétező fa)
eladása miatt csalásért került — mint megírtuk — a törvényszék elé egy volt kanizsai fakercskedő. Több jelenleg is nagykanizsai fakercskedő annak megállapítását kéri, hogy a megbüntetett fakercskedő nem lakik Nagykanizsán.
=* A szépség titka Valery (Párls) krém, rúzs és púder. Egyedáru-sltás Herczfeld Miminél Horlhy-Miklós-ut 1.
— Elvesitett
Nyitrai rendőrségi alliszt a listától a Zrínyi Mjklós-uton 20 pengőt. A becsületes megtalálói kéri, szíveskedjék a flendőrségen leadni, mert különben szerény . fizetéséből kell megtérítenie.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (Leánya szemeláttára átvágta a nyakát)
Duda Károly 7!) éves nyugalmazott postafőtanácsos balatonalmádii villájában leánya szemeláttára borotvával átvágta nyakát. Meghalt
— (Bélyeggyűjtők találko/ója) szerdán délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében.
— (Gyerünk Abesszinlába I)
Az olasz—abesszin . viszály igen felkavarta a kalandvágyó emberek fantáziáját. Egymásután \' olvadhattuk, hogy iskolásoktól a felnőttekig sokan akarnak kalandos módon Etlüópiába jutni. Legutóbb három tapolcai suhanc állt össze, hogy szerencsét próbál a feketék földjén. 15—17 évesek és tervük megvalósítását azzal kezdték, hogy szerdán megszöktek szüleik lakásától. A jelek szerint először Ausztriába akarnak szökni, hogy onnan könnyebben jussanak Olaszországba. A csendőrség minden intézkedést megtelt, hogy a határon lefüleljék a három fiatalkorú kalandos ifjút.
— (Balatoni villafosztogatáa)
Két vakmerő betörés és lopás ügyében nyomoz a balatonfüredi csendőrség. Horáp Teréz 31 éves cselédleány dr. Rimay Lászlónál volt alkalmazásban. Minap Rimayék elmentek hazulról, mire Horáp Teréz feltörte a szekrényeket és rengeteg ruhaneműt, ékszert *és készpénzt ellopott. Mire Rimayék liazaértek, a tolvaj cselédleánynak halt helyét találták. — A közeli Eelsőórsőn Miklós Péter 24 éves kovácssegéd álkulccsal behatolt Póhl Ferenc lakásába és azt teljesen kifosztotta. Többszáz pengő értékű ékszer, készpénz és ruhanemű tünt el."Mindkét betörő után erélyes nyomozást indított a balatonfüredi tyséndőrség.
— Milliói iilat)
Irta Edgár Wallacc. Elegáns autó kanyarodik be a Whitecross Hill-i országút halál-fordulóján. John Sands, az élnivágyó,\' lecsúszott világfi, határtalanul bizva szerencsecsillagában, rohan
Nép Mozgó. Nov* 9—10* szombat-vasárnap A rejtelmek filmje. A bpesti Palace mozi műsora.
Tim Bastion, a késdoháló véres bosszúja.
Rémület "m0Bd."u0..T
Remek kisérő mllsor.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 60 filléres helyárak.
kalandos célja felé. A szakadó cbó elöl hatalma* fa aló húzódva áll a n6, akit eszközül választott. tervének véghezviteléhez. A fegyházból szökött meg, ahol még tizenhét évi rabság várna rá, ha visszautasítaná -John Sands ajánlatát A különc életmódjáról és fósvénységéról ismert amerikai petróleum királyhoz kell, annak tudta nélkkül, feleségül mennie, h.gy vagyonát ilymódon megkaparinthassák Ördögi fondorlattal kitervelt gonosztelt filmje pereg le szemünk előtt. Az iró szemfényvesztő ügyességgel szövi meséjét és végül Ib igazi Wallaee-I bravúrral oldja mog a regénynek gor. diusi rsomóvá bonyolódott szövevényét. A l*alla<lis ez 4 legújabb félpen-gös kötelo Pálföldy Margit élvezetes fordításában látott napvilágot
— ■lltinyl clpUraháx szenzációs cipőkkel várja Ont a mit a kirakatban nem talál meg, kérje ú üzletben. — (Agyontaposta a bika)
Bálint József zalakoppányi csordás egy eladott tenyészbikát hajtott haza /alaszentgrótra. Útközben az állat megvadult, felöklelte a csordást és annyira összetaposta, hogy a zalaswnt-gróti kórházba kellelt szállítani. Bálint a kórházban rövid ldö múlva nagy kínok között kiszenvedett
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
Irányzat i gyengébb, forgatom t cukéty.
Baza tlssav. 77-t. 1810-1839 7»-as l» 25—18-50, 79-es 1840-1885, 80-as 1855—1875, dunint. Tl-m 1775-1780, 78-as 1793-1805, 7B-«a 1805-18-20, 80-as 18 15-18 30. - Rom pestvidéki 15-90 16 20. mis 16.00—16 20. Zab aj közép 1740—17-50, Tengeri tlasáalall közép ab bpezt 15 50-15 6a
R ZflLfll KÖZLÖNY REGÉNYE
O l54)
- ördögöt! — felelt Bács haragot színlelve. - Ugy látszik, tetszenek egymásnak. Levágom ezt a pólyást! — dörmögte azután fogcsikorgatva, hogy fii ne nevesse magát, mert megértette, l»\'>gy Remete szeretné egymásra uszítani őket.
- Ezt is türőd? — kérdezte Remete fölháborodva amikor egyik figuránál Rol a egy pillanatra Bodor karjai közé simult.
~~ Ugy tudom, hogy a te menyasz-szonyod és nem az enyém I — vetette odu Bács.
Remete nem szólt többé. Azt is természetesnek taláta, hogy a versenyt Bodor és Rol a nyerték meg. A női műkorcsolyázók versenyén a már nem hatal és kissé hizásnak indu t alezre-desné ejtett bámulatba mindenkit és oda ís kelett neki ítélni a dijat. A férfi műkorcsolyázó versenyben a herceg győzelmét várták, aki már sok nemzetkközi versenyen maradt győztes, de Bodor halálosan vakmerő és bravúrosan biztos szabadgyakorlatai-va\' ^ szellemesen újszerű, minden egyensuiyozási szabályt fejtetőre állitó e-< gyakran humoros figuráival seuki Bem birta a versenyt, tehát a herceg
mögötte végzett a második helyen.
— Hol tanultad ezeket? — kérdezte később Remete.
—- Hozzátartozik a katonai neveléshez, — feleit gőgösen a hadnagy.
Délután gyermekversenyek vollaL slrássai, nevetéssel, dicsőséggel, végül\\ minden gyermekversenyző kapott dijat. Mikor teljesen besötétedett, meggyúltak az ívlámpák, színes fényszórók pásztázták a csillogó Jeget és a színes tömeget.
A táncot tizenkét kanadai műkor-(fsolyázónő nyitotta meg, majd mint korcsolyaakrobaták mutatkoztak ha. Azután a kanadai és a tiszti jéghoky csapat mérkőzött, váratlanul nagyon érdekes küzdelmet és állóképességet mutatva. Végül a "Jég iégtornászainak mutatványai következtek, akik toronymagasságból röpültek aAí "a ródlipá-lyára és onnan zökkenő nélkül, kiterjesztett karokkal siklottak tova, sítalpaikon, különféle szabályos formációban.
A jelmezek minden fajtája őzön-löttc el a jeget és mind álarcot viseltek.
Remete, hogy Jó melegen öltözhcs-sék, Bajazzo-jelmezt vett fel. Ezt tanácsolták neki már Jó előre, aazaf az indokolással, hogy igy melegen öltözhet és a jelmezt prémes bundára is ráhúzhatja. Hálás volt a tanácsért, meri\' a dolognak ez a része csakugyan gondokat okozott neki, viszont arra nem fordított gondot, hogy jelmeze a tisztek előtt titok legyen. Rolla tarmennek öltözött, amit viszont szándékosan nem titkolt. Bodor karcsú, izmos testén középkori apród színes Jelmeze feszül, fóvegébeu fehér kó-
csagtollat szorított a gyémántforgó, melyet a herceg veit ifc egy régi kal-pagról. Ez volt egyúttal ismertetőjele (is a beavatottak előtt. Bács a cserkész-Jbvasok lestői egyenruháját viselte és könnyed, lendületes mozgásán nyoma sem volt "bokarándulásnak. A "herceg -v^sőrgősipkás harlequinnék öltözött, magas nád közöli^rémekkel kibélelt alacsony, terjedelmes sátor.állt, több őltózőfülkévcl. Ezen a "helyen olyan sekély volt az árterület vize, nogy tenftdg be volt fagyva. Előzőleg meg is vizsgálták a jeget. A sátor be-Járatát \' medvebőr födte \'és két cser-Ró\'sz őrizte, mindenki előtt tiltó 11 emelve üercsztbe a pikát, aki nem tartozott a triumvirátushoz.
Bjolla a herceggel kergetőzött, amikor látszólag véletlenül a terjedelmes Bajazzóba kapaszkodott és szamárfüleket mutatva a harlequínnek, magával vonszolta.
.Hova igyékszel azzai a fl.rzles-Uákkal, édes húgom? — szólt utánuk a harlequin gonoszkodva. — Hej, ha én ilyen helyes baba lennék, nem döcögnék azzal a krampusszal I
— Bolond lyukból bolond szél (uj! — vágott vissza a Bajazzó.
A harlequin szamárfüleket mutatott
— Talán nem molesztálnád a hölgyet ?l — szólt rá a cserkész odakanyarodva. j
— Bocsánat lovagi — mentegetőzött a harlequin.
— Tisztuljatok innen, mert szétütök köztetekI - üvöltött fel a Bajazzó haraggal.
— Nem félünk ám, öregatyámI — gúnyolódott a harlequin s efeikázva a Bajazzó előtt, ügyesen megfrics-
kázta.
Rolla felkacagott, a Bajazzó, aki hónapok óta Járt fojtott dühvel az emberek között, az álarc alatt szabadabbnak érezte magát és.-a\' karcsú, szinte véznának látszó harlequin után velelte magát, hogy elégtételt vegyen az inzultusért. Ebben a pillanatban közvetlenül mögötte csendült meg egy hang:
— Vigyázz, megszöktetik * Jáiyro-datt
A Bajazzó hátranézett és még látta, amiijc "Holla az apródkarján átsiklik az utVesztő boltozatos bejárata afatt. Most eszm\'élt arra. hogy csak Rollát akarták tőle elszöktetni. Otthagyta a csörgősapkás bolondot és a pár után vetette magát. De az első kercszlfolyo-sóról újra a csörgősapkás lendült eléje, elkerülte, visszakanyarodott és tenyérrel ugy ütötte hátba, "hogy el. terült a Jégen.
A Bajazzó felüvöltött. Nehézkesen tápászkodott fel és abba az irányba indult, amerre Rolla az apróddal eltűnt. Elhatározta, hogy nem hagyja magát többé az iránytól eltéríteni. A harlequlnnal majd végez, ha felbukka-nik valahol előtte. Nem sokáig kellett várnia. Az útvesztő kanyargós folyosóiból szakadatlanul cikáztak eléje az egyformán öltözött csörgősapkások. Remete megcsípte a karját, hogy nem álmodik-e, mert ez málr olyan volt, mint egy rossz álom. Meglökték, megütötték, megrángatták és ha csak te-hették, fellöktök s nrfrft a villám tűntek el valamelyik homálybavesző oldalfolyosón, hogy a hátamógül ulra előkerüljenek. Mintha egy légió ördög vette volna kórítf. (Fol/t Mrj
ZALAI KOEC.OHV
I93B. november 9
Adódnak az eltflnt Schmidt repülőért
Slngapore, november 8 Slngaporéban komolyon aggódnak Glngsftirt Schmldtéi-t, a világhírű repiltóért, akinek program szerint imVr rég inog kellett volna érkeznie Stagat»Hébn. IrtduMsa óta semmi hlr nem érkezett a repülőről.
Singapore, november 8 A Londonból lávropülési világrekordra IndOlt Schmidt felkutatására efj boWib«velO repOlőrtrJ indolt a bengáli óből fölé. A bengáli öliben Hjyanis egy repülőgépet láttak, a melynek kipuffogóján lángnyelvek csapkodtak kl Azt hiszik, hogy Schmidt gépéről van szó.
VHnttvAnte beismerését
• ttnái onroáeo Morfinok lyitkoM
Zürlrh, november 8 Farcasenu Mária, a román ezredes nejének gyilkosa, Strusser Károly budapesti egyetemi hallgató elmebetegnek teteti rrtag.lt, bár az orvosok meg. állapították, hogy é|H\'lm«Jil. Visszavonta beismerő vallomását, nem tini semmit árról, hogy az ezredes feleségét kidobta volna az ablakon.
Hffltr feloszlatta az acél-sisakosokat
Boriin, november 8 Hitler kancellár pénteken levelet Intézett a német acélsisnkósok vezéréhez és abban a szervezet vezérének tudomására hozza, hogy az általános Véderőkőtelezettség követ, keztében a szervezet feleslegessé Vfftt s rriutáfl arm a fenti ókok miatt szükség nincs, a JronlharOós szrrvéastet fek)Kzlat)a.
Kiadja • l.ptetajrtonos Közgazdasági *t. Oatenherg Nyomda és Délzafal Laptilaáí Vállalata Nagykanlzaán. Kelelőa kiadó i Zalai Károly IfVrttflMri telefont Nsgvtsntzsa 78. ssám
23.122/1935.
Hirdetmény.
Közhirié teszem, hogy a köz-ségifválasztók névjegyzéke az 1886: 12. t.-c, 39. §-a értelmében f. hó 9-tól 13-ig be-zéfólag a hivatalos órák alatt a váröSháZa II. etn, 29. sz. a. hivatalos j; helyiségében bete ktnthető, az ellene teendő ész-levétélék a közhirrétételt követő 5 nap alatt vagyis f. hó 14-től 18-ig terjedő időben a v. iktatóban adhatók be.
Nagykanizsa, 1935. nov. 6. na Polgármester.
Zalai
közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirét/SMt rásánhmhl
Fájdalomtól megtört szivvel jelentjük, hogy forrón szeretett férj és édesapánk
Boda József
áldásos életének 78-ik, boldog házasságának 35. évében rövid szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványalt f. hó 9-én d. u. 3 órakor fogjuk a róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot november hó 9-én délelőtt 7,8 órakor a szentferencrendi plébánia templomban fogjuk a Mindenhatónak bemutatni. Nagykanizsa, 1935. november 8.
ftzv Dada JS..«fné Síül. Fiat Rotálta felesége, Bod. Ama Mr|. Dltrlch DczaSná, Boda Karoly, látván, Sá.dar, lloaa í» Po.a. gyermekek 4. as Seasaa zofcoaaág.

Bnlopoaott aaoba a város központ-ábaa, IQrdószoba-hssználsttal, esetleg el-é lássál, kiadó. Clm a kisdóbin.
Pianlnót ía harmoniumot kere sek^megvélelre, |ó állapotban. Clm a kl-
„KMakastk klrát,a" a Sörlel-léle szabadalmazott Szetter. Ari 6-10-13
pengő. Bgéaz nap próbafűtés. Sörlel vas keieakedeabcn. (Schíta metle\'l).
Modern, használt ebédlő és egy szalon umllura, tartós, gyönyőtü recamler, len-damaszt, príma, szép acélon, Jutányosán 41*44, Klnlzsy u. 2., Sternné. 3991
Jóforgalmn vatkereskedól IslatlfMk
■ •* " ----- — .. . gjJ^
lébr. l-re kiadó. Bővebbet zsa, Templom-tért trafik.
4C81
HSfokond.nl kevés fával meleg szo-bá|a lesz, ba Schles:nger Oyula vaakercs tedőhéi hőlokozót vesz. Ugyanott asztal tűzhelyek és mindennemű kályhák legol esóbban kaphatók. 3806
SyaliaferaAoa minden kedden, csütörtökön és siómbaton zsákonként 10 llllér ért kapható Epplnger latalepen. 4096
veszef"
és i,oralr4 gyakornoknőt teleim a kiadóban. 4112
tfl4raalMara kerül 50C00 drb. Ikc-lenyó 30—80 cm. lg. ezüstknyók, laurus és ntshónls dlszbokrok Laianakl kertészel
Háalsnolgn, kl Dzletben már volt sl-kllnrazásban, azonnali belépésre felvételik Kelemen Rezsó cégnél. •
Magy.-iilcán egy adómenles írás gazdasági épsültel Mt. érdeklődni Halász Magyar-^tca 69. •
Csinosan bútorozott szoba a Centrál szállóval szemben lő-óre kiadó. Ugyanon kitűnő házlkoazt. Bcck Uéláné Erzsébet tér I. as. 4062
Busa éa raaaaaalasa eladó Telekl-
nt 24. 4136
Szecskavágú
Ara P 7t>\'°°
Kézihajtásu daráló
(dupla aoéllárosáfL t«NS>a |4r4sa,
egy ember óránkéntit)—80 kgr. szemet könnyen ledarál velő.)
Ara P 4200
Nagyobb kézihajtásu dflrálÚ
Ara P l4B-®o
(óránkén 11 tel|osltméDye b0-70 kgr.) Kukorica moritolá asztali ára P IO-»° rendes ára P 70\'00 RÉPAVAgÓ Ara P 42 "
Tek\'ntse meg vételkényszer nélkül Hotherr—Schrantz Clayton— Shuttlevorth r. t. lerakatában
ORSZÁG JÓZSEF
m-g műtrágya, zaák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében ) Nagykanizsa, Erzsébet-í\'ar 10. (A bíróság mellett.) Telefon: ISO.
Nagy választékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező riuleHiulisre nálam vásárolhat I
p iB-oo
P 7\'»o
tea, kávéfőző, hajszárító, hajsBtővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre ls.
rádió- és csillár-szaküzlete.
4 lángú modern obédlöoaillár vlllanyvaaal6 jótállással . .
Szabó Antal
Rádió
a g 2 +1 Bho WáaH hupiMtil (ristantt) P 40-oo.«|.
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
A nagykanizsai klr. láráablrénig, mint telekkönyvi hatóságtól.
6966/1935. tk. szám. ■
hm tlrfiMqr-Ufint.
Dr. Petrica Józaef v(greha)tstónak, s,, Drzxler Józselné sz. Msta lca Katalin lltef.\' ve Jogutóda Rácz J\'ziefné az. Balog Juli vézrehajtást szenvedő ellen Indítóét vé«ri. hajtást ügyében a tkvl hatóság a vííre. hajtató kérelme következtében az 1881.- LX t-c. 144. 146. 147 §§-al értelmében etres. deli a vegrehaMal árverést 132 P 821. tőkekövetelés és Járulékai és ai árverést kérvényért ezúttal megállapított 10 P költré, behaltira véneit, \' \'
a nagykanizsai klr. jár\'sbfróaág tertlleléa levő és a nagykanizsai 5146. as. tlkvbel! 8090/a. hraa. házra 1000 P, 6758. hnz szánlóra 120 P, 6826. hru. rétre 200 P 8í90b. I. házra 1400 P kikiáltási árbsn \' Ha az árverés Ráca József (nős Bslort Júliával) Javára bekebelezett haszonélvező Joggal terhelten el nem sdhltó, éa Arrerés nyomban annálktll foganatosítható, Illett, íoganatoalténdó.
A telekkönyvi hatóság az árverésnél a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségé-ben, földszint, 11. a|tószim megtartásán 1835. évi november hó 29, napián* d. e. S óráját tüll ki és az árverési la tételeket az 1881 r LX t.-c 150. « a alap|4a a köveikelőkben állapítja meg:
1. Az árveréa alá eső hésal a kikiáltási ár felénél, a rétet é< száatól kéthazmadástl alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908: XLI. t.c. 28. B.)
Az árverelnl szándékolok kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár IO°/o-át készpénzben, vagy sz 1881: LX. t.-c. 42. S-ában mej-határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapírokban a kiküldöttnél le-tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aUlrnl. (ISSIrLX. t-t 147., 150, 170. §§.; 1908: LX. t-c. 21. fi.)
Az. skl az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Igétől senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltást ár százaléka szerint megállapllott bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig UegészlIenL (1908: XU.te.25.(| Nagykanizsa, 1935. aug. hő 23-án. Dz. Wébez sk. klr. Járásblró.
A kiadmány UlelUI: Mlkrt a. k. JS lótUil.
Pk. 14237/1930. az. 1930. vghtól 154!. az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kardos Jenő ugwéd álUI képtlstll Polgár Endre Javára 1071 P tőke és tó» követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1930. éri 14237. sz vé|-zésével elrendelt kleléglllsl végtehsllit folytén végrehsjtást saeavedőlől 1930. éri december hó 3 án leloglalt, 1810 P-re be-céUlt Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével as árvetés elrendeltetvén, annak sz 190S. évi XLL t-c. 20. §-a alapján a fant megnevezel! s t loglsTáil Jegyzőkönyvből kl nem tünó als loglaltatók laváta la as árverés tneglsr-tását elrendelem, de csak arra as esette, ba kielégítési Joguk ms Is teaaáll és hi ellenük hslzuló Tf.tályu IgéKykeleset folyamatba nincs, végr. szenv. lakásán, üzletében, Nagykanizsán, Centrál épületbea, ezután folytatva Bajza-utca 9. hássz. alatt a fizetett öaazeg levonásával leendő mef-lartására határidőül 1935, évi noveatber hó 11. napjának d. o. 11 órája lüieiu kl, amikor a bíróilag leloglalt butorot rád ó s egyéb Ingóságokat a leglöbbet Igéiének készpénzllzetés melleit,eseUegbccsáros
slul Is - de a kikiáltási ár kéUurntadl\' nát alacsonyabban csak a végrehajtárl szenvedő beleegyezésével, el logom adsá. Azon Ingóságokra, amelyeknek a Idkiálfás ára egyezer pengőn leiül vsa, as 6610/931-M. ET számú rendelet értelmében csal azok árvereahétnek, sklk a kikiáltási il egytized részét bánatpénzül leteszik.
Nsgykanlsaa, 1936. évi saept bó 25-ét Haán Oynla s. k.
Hr. -biz. végreétzIM, na mint bárőMgl kiküldőit.
- i.e»t|abk bel- és kallóid) női ás férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-leikényszer nélkül Singer Dlvatárohíz
E- illUöllílíll 1
Indenkl a helyi kezeakadőkoél I és Iparosoknál sserosse bet
R.-T.
Nyosuda ás DáisaUI I sparant VAllalab Uoyvrwomiiáiábai, Nagikaaássáa. II elelőa talaávasalá Zalai KárolvJ
Ma 8 oldalas lcépes melléletei!
75a évfolyam 265. szAm
Nagykanizsa, 1936. november 10 vasárnap
Ara 12 ««*»
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztf: Barbarlta Lajos
Elöflietttl ára: egy Mri * vtnpt, M aittr. SwikmUMfl í» VUdótl.«t»ll tcUfoai 71 B.
VÁLASZTÁSI TANULSÁGOK
Irta: ANTAL ISTVÁN államtitkár
A képviselőház az Idei őszön egészen szokatlan és a mi parlamenti életünkben eddig nem is tap.isztalt ellenzéki offenziva harci lármája közepette nyitotta meg kapuit. Nem az eszmék harca volt ez, még kevésbé az elveké. Programot ugyan is nem adott az ellenzék, tervekkel, javaslatokkal, komoly megvitatásra alkalmas konkrétumokkal nem állott elö. Ember ellen indult a céltudatos kampány : a miniszterelnök személye ellen. Mozgatói, irányitól és leghangosabb szóvivői nem is tagadták, sőt nyíltan hirdették, hogy az egyetlen cél a miniszterelnök megbuktatása, helyéről való eltávolítása, bizonyára azért, hogy erre a helyre másvalaki kerüljön, kinek lelkében olthatatlan vágyak tüze lángol a hatalomért.
Annyira nem titkolták a miniszterelnök ellen indított e kampánynak a személyes jellegét, hogy az egyik jeles ellenzéki vezér már jós latokba is bocsáatkozott és merész kijelentéseket tett a miniszterelnök távozásának naptárszerü időpontjáról. Előbb egy hónapot, utóbb két hónapot, végül egy évet engedélyezett. majd utóbb azt a meglepő kijelentést tette, hogy a miniszterelnök már meg is bukott és csak lázért jár még be hivatalába, mert utódja személyét illetően még nem törtónt döntés.
A parlamentárlzmus történetében szinte példátlanul álló e személyes-élü kampánynak nyilvánvalóan az volt a célja, ami a makacs következetességgel folytatott hangos reklámoké szokott lenni: elhitetni valamit a közvéleménnyel. Jó pesti nyelven ugy ls szokták ezt mondani, hogy : »belebeszélni valamit az ern. berekbe.* Nyilván azt gondolták a kqmpány megindítói, hogy sikerülni fog megingatni a bizalmat a miniszterelnök személye Iránt és sl. kerülni fog elhitetni, hogy nem áll már mögötte a közvélemény és hogy politikájának nincs gyökere a nép széles rétegeiben.
Hiábavaló volt ezzel a személyi hajszával szemben minden józan érvelés. Eredménytelen volt a hivatkozás arra, hogy hiszen a miniszterelnök és á kormány igazán semmi okot nem szolgáltatott a bizalmatlanságra, mert hiszen az áprilisi döntő választási győzelem óta egyebet sem tesz, csak alkotó .munkát végez. Egyik törvényjavaslat és rendelet a máslkat követte és a »Kék könyv* a meggyőző adatok és bizonyítékok egész tárházát hozta a nyilvánosság elé, tehát mindenki láthatta, hogy itt munka és pedig komoly, alkotó munka folyik. De hiába beszéltek a tettek, hiába beszéltek a számok, a hajsza makacs kitartással folyt tovább, a közéleti Pythiák bukás-jóslatait harsogták az
ellenzéki lapok és a népgyűlési szó., nokiatok.
Minden józan ellenvetéssel szem. ben csak az volt a válasz, hogy hl. szen ha megnyilatkozhatnának a választók, különösen titkos szava, zással, majd bebizonyosodnék, hogy április óta elolvadt a bizalom Göm-bös Gyula iránt. A sors kegyes volt a kampány vezéreivel szemben : -óhajtásuk beteljesült. Budapesten ls,
Debrecenben is megnyilatkoztak a választók és pedig titkos szavazással. Az eredmény ismeretes: a kormány a választásokon nem csak megtartotta mandátumokban kifejezett birtokállományát, hanem hutá-rozpttan előretört. Ugyanekkor az ellenzék mandátumokat vesztett, s5t még a Független Kisgazdapárt vezére is megbukott a debreceni titkos kerüleiben. Szétfoszlatták tehát a választók az ellenzéki reményeket és csúfosan megbukott az a gyűlölettel teljes ellenzéki politika, amely személyi hajszákban merült ki. A választók zömét alkotó gazdatársa-
Makalle után erőteljes lendülettel törnek előre az olaszok Afrikában
Naslbu tábornok fekete csapata részére nagy fegyyer- éa lőszer-szállítmány érkezett Európából — „Az egyiptomi kormány erődítéseket épít
Északon 100, dófen 65 mérfftldnylre vannak benn abesszin területen az olasz csapatok
Tlgreből érkező jelentések szerint az abesszinek Amba Alagl környékén nagyobb csapatösszevonásokat foganalositanak. A^ olaszok tovább folytatják előrenyomulásukat uz Aszjcnkin völgyében. A Tana-tó irányában is tovább. nyomul előre az olasz csapat.
London, november 9 Most már az angol lapok sím titkolják, hogy az olasz előrenyomulások nagy j lentőséggel birnak. Az olasz hadosztályok délen 65, északon pedig 100 mérföldnyire vannak benn abessln területen. Tigre és Ogaden tartomány csaknem teljes egészében az olaszok kezén , van. A jelentések szerint Gondar, T^graés Harrar, valamint a Tana-tó felé nyílt utja van az olaszoknak. A döntő csatákat szakértők Hulcbe környékén várják.
Az olasz előnyomulás uj állomásai Róma, november 9 Makalle elfoglalása korántsem jelenti az olaszok szemében a hadmüveletek befejezését. Nem ez volt a végcél, az olaszok folytatják az előrenyomulást Amba Alagl irányában.
Makalle, november 9 £z abesszinek teljesen kifosztva hagyták hátra Makallet. Az állatokat elhajtották vagy leölték, a férfiakat fegyverfogásra szólították fel. Kifosztottak és felégettek mindent. Guksza heroeg híveit és házanépét, pedig tuszul magukkal vitték.
#z ujabb jelentések szerint az olasz hadosztályok elfoglalták Emde-Elessziet és Megalet és igy a Kala-minó fenslk is birtokukba jutott. Az abesszinek több helyen megpró-báltak ellenállni, de eredménytelenül. i /
A\' déli frontról Is olasz sikereket jelentenek. Itt egy megerősített helyet vettek az olaszok birtokukba. Afpvork tábornok csapatai védelmezték a helyet, de a két napon át tartó szakadatlan bombazápor ujjy m"gviselte a védő abesszinek Idegeit, hogy komoly ellenállást nerrf tüftltak kifejteni és sokan megfutamodtak. Afevork tábornokot az egyik ledobott bomba halálosan mcgsel esitette. Az olaszok nagy zsákmányra tettek szert. Abesszin csapatok olasz területen?
Harrar, november 9 Harrarból érkező jelentések szerint Desszie fejedelem .csapatai átkeltek a határon és olasz területen akarnak előrenyomulni a déli front mögé. Ezt \'a hírt fennturtással kell fogadni, mert nemrég egészen más területről jelezték Desszie fejedelem és 200.000 főnyi csapatának táborozását.
Lőszert, fegyvert kapott Abesszínia
Róma, novemzber 9 Dzsibutlból a francia Szomáll-föld kikötőjéből nqgyon sok lőszert, 8 repülőgépet, nagyobb mennyisé* gü fegyvert és több repülöelháritó ágyút szállítottak Abesszinlába, Naslbu tábornok hadserege számára.
Kairó, november 9 Az egyptomi kormány elhatározta, hogy megkezdi az ország déli területein a vízerőművek mel\'ett az erődítmények építését, különösen légi támadások ellen. A NHus deltájánál hasonló erődítményeket építenek. ,
Port Said, november 9 Szombaton Port Said kikötőjébe két angol tengeralattjáró érkezett.
dalom egyik kerületben nyíltan, a másik kerületben titkosan fordultel a negatívumoktól és diadalra segítette a pozitívumot: az alkotó politikát. Bebizonyult, hogy azok a tö megek, amelyek az áprilisi választásokon a kormány zászlai át győzelemre vitték, változatlanul ma is tömött sorokban állanak ott Gömbös Gyula mögött, mert semmi okát nem látják, hogy megvonják bizalmukat attól a kormánytól, melynek alkotó gazdasági és szociálpolitikája nem szünetel, amely tettekre váltja be az Ígéreteket és következetesen halad kitűzött célja felé.
Reméljük, hogy ezek után az el lenzék ls le fogja vonnni az időszaki választások súlyos tanulságait. Re méljük, hogy használni fogja azokat a szordinókat, amelyeket a választók nyiltan és titkosan Is rá. illesztettek tulhangos hangszereikre. Mert, hogy fortisszimójukon már csak mosolyog a közvélemény, azt nekik maguknak is be kell ismerni.
Közérdek, hogy mindenki okuljon a választások tanulságaiból Azt bizonyítják ugyanis ezek, hogy az or-szág népe tántoríthatatlanul ragaszkodik az alkotó, reális politikához. Magyarországon immár — hála Istennek - köztudat az, hogy nincs értelme és célja a meddő krl-tlkának, még kevésbé a személyeskedésnek. Az uj magyar élet üteme nem tűri meg a haladásnak ezeket a mesterséges akadályait. A ma ma-"gyár embene pedig haladni akar. Építést, alkotást altar látni, a rombolástól visszariad és destruktívnak tartja a meddő kritikát.
Van azonban ebeknek a választásodnak világnézeti tanulsága is. És pedig az, hogy a magyar nép nagy többsége a joblx>ldali világnézetet vallja, elfordul tehát mindazoktól a politikai pártoktól és világnézeti mozgalmaktól, amelyek vagy baloldaliak és radikálisak, vagy pedig nem vallanak nyiltan szint, nem öntőnek tiszta vizet a pohárba. A független kisgazdapárt nem csekély mértékben annak is tulajdoníthatja bukását, hogy a , választópolgárok nincs\'*nek tisztában a párt világné1 zeti hovatart >zandóságával. Nem tudja, hogy jobb felé, vagy balfeló tart az a politika, amelyet ez a párt irt a zászlajára. A párt legutóbbi magatartása inkább balfclé mutat, a balfelé való kacérkodás, a szélsőséges elemekkel való szövetkezés pedig megingatta a párttal szemben a bizalmat. És nem ok nélkül, mert a régi liberális-radikális eszmék napja az egész világon nyugovóra hajlik és soha többé fel nem kél.
Hosszú időre befolyásolják az egész hazai közvéleményt a most lezajlott választások. De bázist teremtenek a kormánynak ls a további alkotó munka számára, amely immár annál inkább fokozott ütemben folyhalik tovább, mert újból és ismételten jónak, helyesnek, célravezetőnek Ítélte a választópolgárok tekintélyes tömege.
1* ZALAI KÖZLÖNY
Vér ,bflr- és idegbajosok Igyanak heienként többszőr, reggel felkeléskor egy pohár terméiz«tes .Ferenc Jóml" keserüvizel, meri ez mindig - alaposan kitlaslbja é« méregteleniú a gyomorbétcsatornát s ezenkívül az em&zlétl és az ?nya*-csefét is jótékonyan befolyásolja — Az orvosi ludomány legjelesebb képviselői már régó\'a hanzozlatják, hogy 0 Ferenc József viz halásával minden tekintetben meg vannak elégedve.
1935. november 3.

Szombat
IMidapr.st I.
17.30 Cigányzene. — 18.10 Hollandusok. (Révay Géza ) — 18.40 Amit a Duna vize mesél. (Kilián Zoltán.; — 10.45 Természettudósok u pesti egyetemen. (Dr. Goinbócz Endre.) — 20.15 lakatos Árpád saxofonozik. — 20.35 Három dán hangjáték. - 2215 Hírek. — 22.35 Kenipfí Vilmos zongorázik. - 2a 15 Cigányzene. - 0.05 Hirek.
Bu<tap«tf II.
17.35-1^15 Mezőgazdasági félóra.— 18.15-1840 Cigányzene. — 10.50— 20.15 Rendőrzenekar. - 21.20-21.40 Hírek. — 22—23 Tánclemezek.
Bfd.
17.25 Tánclemezek — 19.10 Hruby: Strausslól Lehárig, egyveleg. — 22.10 Steue.-mann Kde zongorázik. — 23.05 Katonazenekar. — 0.15—1 Tánclemezek.
Vasárnap
Kttdaprat L
9.15 Hirek. - 10-11.10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet mise közben P. Badalik Bertalan mondja. — 1115—12.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, idtf-júrásjelentés. - 1235 Déli őrségváltás és térzene az Országzászlónál. — 13.20 Hanglemezek. — Közben 14-kor Rádiókrónika. 15 A magyar—svjcl válogatott labdamgómérkőzés második félidejének közvetítése az OHől.utl pályáról. Beszélő Pluhár István. — 1G Beszélgetés a gazda iskoláiról. (Kapj-tóny Géza.) — 11150 Cigányzene. — 17.15 Az indián őskultura ajándékai (Rapaich Rajmund.) — 17.45 Bertha István szalonzenekara. — 18.45 A legnagyobb magyar. (Surányi Miklós.) — .19.15 Tutsek Piroska éneel. — 19.50 László Miklós vidám-estje. Rendező Gyarmuthy Sándor. 20.40 Híreit, sporteredmények. 21.10 BudapesU Hangverseny Zenekar. — 22.30 Pltyó József jazz-zcoekaránuk műsora, Wey-gand Tibor énekszámaival. — 23.20 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
.Budapest II.
1^.10 Tánclemezek — 16.05 Cigány, zene. — 18 Egy háromszázéves füvészkert. (Dr. Lambrecht Kálmán.) — 10.20 Egy nap Tenerifíában. (Matolay Tibor.) — 19.55 Biró Sári zongorázik.
Bécs.
11.45 Sximfónikusok Tlioman cselló-művésszel. — 13 Szórakoztató zene — 15.40 Kolbe vonósnégyes. — 17.15 Tarka zenés est. — 20.05 Svéd Sándor énekel. - 23.20 Jazz. — 24 Cigányzene Budapestből.
- I.egnjslib bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-Wkénysrer nélkül Singer Divaláruhát.
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
. minőségért mindig szavatol!
Vasraverve hozták Nagykanizsára a rezi körjegyző gyilkosát
A vizsgálóbíró elrendelte elmebeli állapotának megvizsgálását
Pénteken délután <gjy falusi le-génj. kisértek be a nagykanizsai állomásról. Két szuronyos keszthelyi csendőr vasruverve szállította be a nagykanizsai kir. ügyészségre Söveges József 22 éves rezi legényt, akit Sünr;<? körül az erdőben sikerült elfogni és Keszthelyre, majd onnan Rozibe szállították ki. Roziben á csendőrök kivitték a dráma sjinhelyére. ahol a gyenge-clméjü gyilkos eiég értelmesen elmondotta. hogyan követte el az egész dolgot. Kihallgatása alatt apatikusan viselkedett.
SÖveges elhanyagolt külsejű, sápadt arcú fiatalember, akin azonban nem igen látszik meg az elmebetegség. Beszéde összefüggő és értelmes, a csendőrök kérdés:ire azonnal felel.
Kihallgatta vitéz Csillaghy Gyöjygy kir. ügyészségi elnök, majd a késő délutáni órákban maga elé vezettette dr. Almássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró.\' aki több miqt két órás kihallgatáson foglalkozott vele. Söveges a viJSgálóbiró előtt megismételte a csendőrök előtt tett beismerő vallomását.
Elmondojta, hogy a Jegyző ismé-
telten felszállittatta őt Budapestre elmegyógyintézet! kezelésre, ahonnan mindanylszor később ^hazaengedték. Nem bírja a elmegyógyinJ téacti fegyelmet és zárt kezelést, mondotta és menekülni akajrt a községből, nwrt hozzátartozni ismét megjelentek a jeyzőnél és kérték, hogy szállíttassa ismét intéz \'tle.
- Én pedig inkább meghalok, -mondta mint s m hogy uj"ra a bolondok házába zárjanak 1
Majd elmondotta, hogy azért ölte m"g Bárdiót. mert az ujabb elmegyógyintézetbe való utalása már folyamatban volt. Söveges a több mint két órás kihallgatása alatt a kimerült idegizetü ember benyomását keltette.
Dr. Alipássy letartóztatásba helyezte Sövegest gyilkosság bűntettének gyanúja elmén, egyben elrendelte. hogy a kir. törvényszéki orvos, dr. Dely Károly megvizsgálja elmebeli állapotát és csak azután dönt további sorsa felett. Egyben Intézkedés történt aziránt, hogy az elmegyógyintézet, ahol Sövegest ke-zelték ismételten, megküldje orvosi véloményét Söveges állapotát illetőleg. <
Pisztoly ... kés... kfídarab
Söveges vallomásának legérdeke. sebb része, amelyben elmondta, hogy napokon át készült a Jegyző meggyilkolására. Mindensaentek
este a temető előtt várt Bárdióra, kezében pisztollyal. Mikor a főjegyző jött, hátulról Igyekezett megközelíteni. Bárdió ezt észrevette, odaugrott,
Megnyílt a teljMm átépített és modernlxélft
ARLON SZÁLLÓ, Budapest
VI, Paulay Ede-ucca 52. Teleton: 145-06 családi szálló. Átépítés daoára szobaárak
Központi Illtés, melegvíz. ElsírendU nérsekelvo. N«pl szobák 3 pangótól.
kicsavarta a pisztolyt Söveges kezéből. Dulakodás támadt köztük, miközben a legény kést rántátt ís mejlbeszurta a főjegyzőt. Bárdió vérezve hátrálni kezdett mire a legény kövei kapott fel az utszéléról és f-jtedobta ellenfelét, ugy hogy az megszédülve elesett. Ekkor egy m^ nagyobb kővet keresett és az-zal az eszméletlen ember fejét valósággal szétverte, azután a sötétség leple alatt elmenekült.
B7 százalék a pótadó Zalaegerszegen
Év végére 110% lesz a hétrslék
Zalaegerszeg, november 9 Zalnegerszeg képviselőtestülete most tarlott közgyűlésén a város lövő évi költségvetését vitatta meg. A köllségvetést az előterjesztett javaslat alapján változatlanul elfogad, ták. a 101.1100 piugős költségvetési hiány fedezésére 67 százalékos pótadót és 5 százalékos k.-rese\'l adót állapított meg a közgyűlés. A város gazdálkodásáról tett jelentés szerint január 1-től szeptember 80-ig 46.000 pengővel kevesebb a váns bevétele az előirányzottnál. Ha igy m-\'gy. évvégére 110 százalék lesi Egerszeg adóhátraléka, - mondja a jelentés.
Smlth repülőt nem találják,
M a rek.rdjit nutMaMtUk
ok a hajók, amelyek Klngsfort Smi\'h repülő felkutatására szaladtak kl a tengerre, eredménytelenül tértek vissza. Kingsfort Smlth rekordját egyébként tegnap megdöntötték. RsadWnt pilóta egyedül tetlfí meg az utat Anglia és Ausztrália kö zött, sokkal jobb Idő alatt, mini Smlth. i
Hócipők, kestyük, bélelt harisnyék.
NEM FÁZIK MEG. HA WOLETT AliSÓÜMEMŰT VISEL.
Kapható Szomolányl áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1936. november-
\\ ííipíiii lelke I
xaeblámpaelem.
Anódtelep, rudelem
gif é« •(■ImlékmtnUa.
^■MMHRi
Klsbanizsal színészek -nagykanizsai színpadon
Nagykanizsa utcáin, kirakataiban szép, Ízléses plakátot látunk mindenfelé. Szeretettel hívja a város közönségét egy értékes 3 felvonásos népszínmű megtekintésére. A Szociális Missziótársulat klskanizsai egyesülele válogatott 30 férfi és nöi szereplővel Lukács István : Atanylgaz súg elmü darabját mutatja be f. hó 17-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel a kegyesrendi reálgimnázium tornatermében.
Dr. Krátky István polgármester mond hozzá megnyitó beszédet.
Értékes ei;ai tarlalommal egy valóban meg.őrtérlt esemény játszódik le előttünk a színpadon, melynek lelkes szereplői máris nagy sikert arattak Kiskanizsán.
ííézzük meg mi is ezt a sokat igérő és 2 és fél órás előadást űzért,
1. mert sok tanulságos konzekvenciát vonunk le belőle,
2. mert az anyagi eredményt kizárólag karácsonyi jótékonycélra fordítják a missziósnővérek és
3. mert-érdeklődésünkkel honoráljuk Kiskanizsa törekvő ifjúságának fáradságos munkáját, mellyel ezt n nagyszabású darabot betanulta.
Jegyek \'kaphatók : r. katha. Plébánián, a Missziósházban, a Í\'*ls3-templom sekrestyésénél. Si.omoIányJ nái és a Köztisztviselőknél.
Ülőhely árak : 1 pengő, 80 és 50 fillér, állóhely: 30 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
Nyilatkozat a Király-Ügyben
Király Sándor ny. városi műszaki tanácsnok túrnak megállapítását kéri, hogy az ügyében, a ZaU Közlöny nov. 9-lki számában közölt miniszteri rendelet nem értelmezhető ugy, ahogyan a hivatkozott cikk alcimé-|ből (»...a mérnök-gyakornoki állás \'betöltéséig állásában marad*) következtethető volna, mert maradásának kérdése továbbra Is nyitva maradt.
— Divton fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáru házba.
ÁHandó tisztaság -zavartalan tféizség
Hűtőházat akarnak berendezni a sörgyár katakombáiban
A város a vágóhíddal kapcsolatban szándékozik a kérdést megoldani
Naptár: November 10. vasárnap. Rom. kat Ar. And. Protestáns- Luther. Izr. Mark hó 14. — November 11 héttő. Rom. kat Márton pk. Protestáns Márton. Izr, Mark hó 15.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e bő 1-tfll az -őrangyal» gyógyszertár Deáktér 10. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Bort, búzát, békességet. Fát, füvet, feleséget, Az aKztalra friss kenyeret, Zseblámpába „ZEIT"-elemet.
A nagykanizsai képviselőtestület tagjainak egy része azon fáradozik, hogy a hűtőház régi tervét meg-valósl sa. Nagykanizsa fejlődése és gazdasági éleié szempontjából hasznának tartanák egy a mai viszonyoknak megfelelő hűtőház felállítását, hus, baromfi, gyümölcs tárolására a belföldi piac és expor« céljaira. Modern, fejlődő város ke* n sl eáelmi és exportéletét - mondják a hűtőház nagyban fellendít-hotné. Ugy gondolják a kérdést < gyelőre megoldani (amig majd anyaglak lehetővé teszik egy modern hűtőház felépítését iparvágánynyal), hogy a sörgyár használaton kívül álló részét hűtőház céljaira felszerelik és berendezik; A mozga-
lom vezetői érintkezésbe lépnek a sörgyár vezetőségével, hogy miiven fellételek mellett Ijnne hajlandó a sörgyári katakombákat átadni hűtőház felásása céljából.
Érdeklődtünk illetékes .helyen a terv városi támogatását illetően. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a hűti* ház kérdése a gazdasági érdekeltségek dolga. A város vezetősége mindenesetre előmozdítani igyokszik mipden mozgalmat, amely a város gazdasági életében a legcsekélyebb pluszt is jelenti, de a város anyagi áldozatot a hűtőházért csak akkor szándékozik hozni, ha nvijd az a vágóhíd bővítésével kaposolatban lesz megoldható.
A Zalai Közlöny tudósítója
Rámába érkezett és kedden repülőgépen indul Abessziniába
A Zalai Közlöny, mint jelentettük, kiküldte tudósítóját az olasz abesz-szin harctérre. A Zalai Közlöny az első vidéki újság, amely eredeti tudósításokat közölhet az afrikai hadszíntérről.
Hermann József\\tudósltónk már meg is érkezett Rómába. Pénteken este érkezett tőle az eb&jávirat az olasz fővárosból, melyben közli, hogy a Szentatya szombaton fogadja audiencián a Zalai Közlöny tudósi-
Kész nSI- és gyermek-
$
dus választók
INGER DIVATARUHAZ
tóját.
A római m.lgyar követség sajtó-attaséjának s gitségével sikerült kl» eszközölni, hogy Hermann Józsefet kedden reggel repülőgép viszi Afrikába, ahonnét repülőpostán fogja első tudósítását megküldeni a Zalai Közlönynek.
30 éves tanítói jubileum
A drávakereszturi r. kath. elemi iskola 1905-ben sok pályázó közül a kanizsai Horényi Károlyt választotta tanítójául. Most ünnenpi kenetben ülte meg a község a három évtizedes jubileumot. Horényi lelkes magyarságának, csiiggedetlen munkaszeretetének eredménye, hogy a Dráva-menti községben ma tisztán és bátran hangzik a Imagyar szó. Mikor a fiatal kanizsai tanitó odakerült, nem járt iskolába senki. Egykét tanulója volt csupán a négy osztálynak. Szülők, hatóságok nem törődtek az iskolakötelezettséggel. Szegénység, nyomor uralkodott a faluban. Horényi senetettel, szigorral, ki artással dolgozott, rendbehozta az iskolát, a magyar nyelvet megkedveltette, az iskolát benépesi. tette. Közéleti munkássága az iskolán kivül is a fnlu kulturáját és gazdasági jólétét emelte, ugy hogy ma vagyonos község Drávakeresztur. Horényi gyűjtéséből épült 1912-ben a falu temploma Is. Fia ebben a templomban mutatta be az első miséjét pár évvel ezelőtt.
Kormányzói elismerés
Kövesdi Boér £usztávné, szül. Boronkai Ilona, az Országos Tüdőbeteg-Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjának 26 éven át főnöke, lelke és éltetője, megérdemeli kitüntetésben részesült. A kormányzó elrendelte, hogy ügybuzgó, a közjótékonyság és közegészségügy önzetlen szolgálatában példaadó elnökasszonynak, érdemei elismeréséül, legfőbb e ismerése tudtul adassék. A kitüntetés hine osztatlan örömet keltett Nagykanizsa egész társadulmában- i
A gazdajavatlat elfogadása után a bortörvény került a Ház napirend* jóra
A kisüst visszaállítását kérte • bortörvényjavaslat első szúnoka
A Ház pénteki ülésén részleteiben is elfogadták a gazdajavaslatot. A vita végén lelkesen megéljenezték a jelenlevő pénzügyminisztert. A fémjelzésről szóló törvényjavaslat benyújtásánál az előadó hangsúlyozta, hogy az nem csak a zálogházi becsüsök számára készült, hanem a közönség érdekében |s a nemes fémiparban való egyöntetű bevesetés céljából. A javaslat összegyűjti az eddigi szabályokat és többek között ellenőrzés alá vonja a zálogházakat, a fémjelzés kötelezettségét ki-terjeszti a platinára is.. A Ház elfogadta a javaslatot.
Utána a bortörvényjavaslat benyújtása követkeaett, mellyel a kormány a bortermelés segítségére siet Baross Endre előadó rámutat arra, hogy szűkség van a borhamisítás fogalmának meghatározására, hogy a kilenc fokon aluli bort eltiltsák a forgalomtól. A márkázás fogja a legfőbb védelmet nyújtani a magyar bornak.
Petro Kálmán a hegyközségi törvény tL sürgette, valamint a szesztőr-vónyt, (híre Gömbös miniszterelnök megjegyezte, hogy az is ulon van m^V Petro hosszabban szólt hozzá a borkérdéshez. A kisüst visszaállítását lálju szükségesnek és axl követeli. Élesen támadta a szesz kartellt. A földmunkásság mellett emelte fel szavát
A Ház legközelebbi ülése kedden Uélután 4 órakor lesz.
A • 1 flf m
* W\\K WMWfc. iWI\'fc.
Ili.1! rao
1 & rrdlt ^.aWU!
*
ZALAI KOZLONV
1935. november lfl
Keresztényt és zsidát egyaránt érdekli a
SZENTFÖLD FILMJE
Az első hébernyelvü film héber színészekkel, magyar feliratokkal. | - | Hétfőn, november hú 11-én délután
VSaK egy napig! 3, 5, este 7 és d órai kezdettel. A filmnek megfelelő szenzációs kísérő műsor I
-................................"\'"- Valamennyi előadás rendes helyárakkal I "v:;::::::;:;:::;::::::::::::::::::;:::::::.:
Apróságok asszonyoknak
Jó tanácsok a ház körül
Ha nincs althon cukorszórónk, tegyük a cukrot lukacsos merőkanálba, akkor is ugyanazt a szolgálatot fogja megtenni.
Üivgböl ha erősen beszorul a dugó, rop|>ant nehéz kihúzni, megvágj ik a kezünket, stb. Kzért az üveget többszörösen átcsavurt ronggyal foj/juk meg, ezáltal nem csúszik ki kezúnkből az üveg és nem is sértsük meg vele magunkat, iia már a dugót kihuztuk, vágjunk éles késsel egy kis éket nz aljába, mi által könnyebben lehet ismét visszadugni.
tiucgck szárítása. Néha előfordul, hogy sürgős szükségünk volna egy üvegre, amit ki kell előbb mosnunk, de a szük nyaka miatt nem lehet lörlöronggya! közelférkőzni hozzá. Ilyenkor tömjünk bele néhány darab itátóspapirost és azt többször váltogassuk, ez kiszívja a nedvességet és egykettőre megszárad.
Szalagot- selymei legjobb, ha barna papirosba csomagoljuk bele, mert a Tehér papiros kiszívja a ruha színéi. „
Körömlakkot, vagy egyél) kisebb üvegben otthon tartott folyadék dugója gyakran nehezen jön ki, beszárad a dugó, eltörik, ezért célszerű, ha a dugót elzárás előtt vazelinnel bekenjük. Nem szárad be és azért légmentesen elzárja.
Szeg megerősítése. Gyakran megla-i\'.iil a falban a szeg. Ilyenkor legjobb, (iu a szeget kivesszük és oltott gipszbe mártott vattát csavarunk köréje és ismét letesszük a helyére. Erősen fog állani.
Ha magyarét hámozunk, ép ugy bánjunk el veié, inint a mandulával, bog)- fehéren maradjon, hu u süteménybe akarjuk tenni. Először feltörjük, azután forró vizbe rakjuk néhány percre és akkor lehuzhatjuk a Jmsíső héjját is. Törés, vagy reszelés előtt
azonban alaposan meg kell szárítani. •
Régi fényképek legjobban ugy tisztulnak, ha benzinbe mártunk cg)\' csomó gvapolol és alaposun jönéhányszor
átdörzsöljük vele. , / ♦
Tlntai>ecsélel szövetből, selyemből, vászonlnM sö8kasóval veszünk ki,, amelyet utána tiszta langyos vízzel léőbli-tünk.
Háziasszony olvasóinkhoz!
Nemes versenyre hivjuk fel váro. sunk háziasszonyait. Az a kérésünk, küldjék be azon ételreceptet rovatvezetőnk (dr. Dévainé, Erdős Böske, lludapest, Teréz-körut 85. L/11.) ci.nére, amely étel konyhájukban n legjobban sikerült. Az étcireoept lehet előétel, már-
tás, hus, vagy tésztmvoept, de csak olyan, amelyik még szakácskönyvben nem jelent mejk_.de lehet háztartási tudnivaló, vagy tanács is a főzést illetőleg, amelyeknek a háziasszonyok hasznát vehetik. Ezek a
Csurgó, november 9 (Saját tudón.tónkig) A tsurgjói kerületben vasárnap dől el a Bár-czay Ferenc lemondásával megüresedett mandátum sorsa. Az első kurtcs-vasárnapon a kerületbe érkezett 41 Nemzeti Egység-párti képviselő közül 26 szerdán újra u kerületbe érkazett és azóta percnyi szünet nélk® járják a kerület 29 községét. A Bárczay-párt választási marsallja v^téz Sefcsik György képviselő. Az Inkey-párion is nagy u sürgés-forgás. AppOnyi György
receptek 30 legnagyobb \\idéki napilapban közöltetnek és az Orsz. Szakácsok Egyesülete birálja felül. A legjobbnak -talált receptek beküldői értékes könyvjutalmat kapnak.
gróf, R^ibel Mihály esperes, elekl képviselő állandóan a kerületet járja. Szombaton délután érkezik meg Eckhardt Tibor Enyingről, mert a kerület több községében !>aj van az ellenzéki kilátások körül és már csak a »nugyágyuban< reménykednek. t ! |
Csurgó egyebekben csendes. Rendzavarás komoly formában sehol nem fordult elö.
Altalános a vélemény, ho^y Bár-czay Ferenc győztesen kerül ki a-választásból.
Hétfőn zárul
Szász István képklállitáaa
Teljes meggyőződéssel állapithatjuk meg, hogy a kiállító művészeit közül, akik az utóbbi években Nagykanizsán megfordultak, senkinek a tárlata olyan osztatlan és lelkes tetszést nem váltott ki, mint Szász Istváné. Országos márkát jelentő névvel, tehát rvem ismeretlenül jött Nagykanizsára. (Itt is több mübarát-nak van már régebbről Szász-képe.) Pesil tárlatokon egy egy képe "esemény-számba ment. A képzőművészeti sajtó-életban a konzervatív elve ket képviselő Művészeti Kurir c. folyóirata egyedülálló, tekintélyes orgánuma « magyar piktúra eme irányának, melyért Szász István ecse\'.el, tollal, szóval egyaránt a hivatott művész felkészültségével, hi-. tével és lelkesedésével küzd.
Kanizsai kiállitása értékes kulturális esemény. Még szombaton és vasárnap nyitva áll és hétfőn zárul. Egész nap belépődíj nélkül megtekinthető az iparos-székház emeletén. ,
*
Dr. Krátky István polgármester meglátogatta Szász István kiállítását és annak az őszinte véleményének adott kifejezést, hogy ehhez hasonló értékes és kulturális gazdag ságot reprezentáló tárlatot hosszj idő óta nem látott Nagykanizsán. Egyöntetűen erre az álláspontra ju« tottak a polgármester kíséretében .volt kanizsai műértők is. .
Hirdetmény.
Vidéki városi és falusi szövetkezeteink részére bolikezelöi állásra legalább 1000 pengS készpénzóva-dékkal biró szerény igényli, |ó megjelenésű, kiválóan képzet! fűszeréi vegyeskereskedőket keresünk. Részletes írásbeli ajánlatok válasz-bélyegei boríték, fénykép és működési bizonyítványok csatolásával .Hangya" kirendeltség Nanykanizsa, Csengery-ut 82. cimre küldendők. Ugyanott személyesen Is lehet jelentkezni. 4140
BUDAPEST, Józset-lér 5.
SINGLESHjELL
■z Ideális téli motorolaj.
Forduljon legközelebbi klren deltségdnkhOz. i»i
Okvetlen meg kell néznie
a pár napig a Babochay-féle házban (Sugár-ut 2.) dijtalanul nyitva lévő
KÉPKIÁLLITAST
Kiállító magyar mesterek művei.
0
Czencz János, Olgyay, Szüle Péter, Náray, Udvary Pál, Krusnyák, Szabó Béla, Fried Pál, Hermann Lipót, Geiger, Iványi Qrünwald, Gyertyáni Német, Monostori Moller, Albert Ferenc, Pálnagy, Jancsek, Vigh Bertalan, lllenz, Kárpáti Jenő, Márk Lajos, Zórád Géza, Gál Ferenc stb.
Pí legkedvezőbb részletfizetési feltételek I ---
Holnap választ Csurgó
T
1945. november ló
ZALAI KÖZLÖNY
A Ml CIPŐNK AZÉRT
MERT PALMA A SARK,
AZÉRT TART KI ANNYI TELET,
OKMA
MERT
iA IALPÍ
Ostorral, késsel, körömmel, asszonykézzel kell megküzdeniük naponta a borellenöröknek
Két épDletes eset a törvényszék előtt
Az utóbbi időben a nagykanizsai törvényszéken alig van nap, hogy két-három hatósági közeg elleni erőszak ne lenne soron.
A törvényszék elé került Nagy Jó-zsefné Petőfi-utcai asszony is. Az eset ugy történt, hogy Szentes Józsii kocsis szekéren bort hozott Nagynénak. Éppen arra cirkált Bánki József és Tóth János jövedéki ellenőr, akik a fogyasztási pdó lefizetésére szólították fel az asz-szonyt, vagy lefoglalják és magukkal viszik a bort. Nagyné\'ékMenül kikelt, hogy ő nem engedi elvinni a bort, Bánki ellenőrnek a nyakábu ugrott, haját tépte, ugy hogy Tóth János sK\'lett segítségére Bánkinak és a dühös asszonyt lefogta. Közben Tóthnak is.kijutott az,.asszony üté: s iből, mig sikerült a bort lefoglalni és a városházára beszállítani.
A tárgyaláson Nagyné mindent tagadott. Azt mondta, hogy az ellenőrök rúgták és pumpával verték. Makáry tanácselnök megállapította, hogy Nagyné már büntetve volt.
A. törvényszék Nagy Józsefnét hat heti fogházra és a perköltségek megfizetésére Ítélte. A kir. ügyész
súlyosbításért fellebbezett. •
Major Boldizsár kanizsai gazdaember, aki már többször volt börtönnel büntetve, Ifjovics Ferenccel bort hozott egy este Esztergály községből. A vágóhíd felé vezető uton egyszerre csak elcsipte őket Horváth István ellenőr, akinek gyanús volt
65-111 Klr. lllail SonlUft
MM qmaéq 251IM K. mi Mttkn
Főnyeremény 40.000 ar. dbiiqö
Nyeremények: 20 000 ar. pengő
10000 ar pengő
2-azer 5.000 ar. pengő 4 sier 2.500 ar. pengő 6-azor 2.000 ír. pengő 10-szer 1.000 ar. pengő és még több, összesen 17.000 nyeremény, melyek mind készpénzben fizettetnek kl. HuzAa dnoambtr 5-én
Sor.J.ijárt.i
Egész ar. P 3-— Fél ar. P 1 -80
haphatd mlnd.n bank, tonj.fly .» lő-»ru»láníl, valamint .1 0,.,.. doh.nytölU.h-b*n. Potl.l tn.nr.nH.l4if. el a P.nl cldi.tal
..... :_____. ........ _ u ... u_..
a szekér, meg a benne ülők is, mert Majort, mint régi zugborkiméröt, már ismerte. Major és társa fcj felismerte az ellenőrt és a lovak közé csapiak, de Horváth utánuk futott és eközben Ifjovics ostorral az ellenőr arcába csapott, később Major nKgharapia a kezét, a haját tépte, mi Kor pedig Horválh le akarta tog-lalni a bort, kést rántott Itjovics, hogy a lovakat tartó ellenőr kezébe szúrja. Szerencsére Horváth társai messziről látták a történteket és se-gilségül s.ottek. Rendőr közbejöttével sUerüll végre a bort leloglalni és a városházára szállítani.
Major és Ifjovics tagadtak a törvényszék előtt, de tagadásukkal szemben ott volt az ellenőrök egyhangú vallomása. Miv-el a cselekmény súlyosabb az előzőnél, mert Ifjovics kést Is rántott, az egyesr bíró k\'Si/llitotta Illetékességét és » bünietőtanács elé utalta az ügyet.
A vasárnapi MANSz gyűlés és llceálls előadás
Holnap, vasárnap délután a Magyal- Asszonyok Nemze 1 Szövetsége adja a kulturális programot Nagykanizsának. A MANSz kiküldöttei szombaton este 8 órakor érkeztek meg, az állomáson dr. Kráiky Ist-vánné, a helyi, MANSz-fiók elnöke és Zsigmond József né ü. v. elnök fogadták őket.
Vasárnap délután 4 órakor MANSz-gyülés a városházán, melynek előadója csíksomlyói Csiky Jáuosné. ,Utána 0 órakor az Irodalmi és Művészeti Kör llceális előadása, előadó Gramautik Margit, a MANSz kisebbségi ügyeinek központi referens". Megnyitót mond dr. Krátky István j»ol-gármester, a Kór tb. elnöke, zárószavakat SzaktUl Gyula kegyesrendi tanár, a Kör diszelnőke. Szaval Erőss Baba, énekei, az Egyházi Vegyeskar, vezényel Gazdag István kántor. Belépődij nincs.
Gömbös"1 miniszterelnök Szentesre érkezett
Szentes, november 9
Gömbös Gyula miniszterelnök ,e_ leségével, Antal István államtitkár-sajtófőnökkel és l\'onngráez Jenő gróf országgyűlési képviselővel autón Szentesre érkezett. Kozma György főispán vezetésével ünnepélyesen fogadták, majd a főispánnál ebéd volt az előkelőségek tiszteletére. Délután gróf Károlyi Imre nagymágoesi kastélyának vendégo a miniszterelnök és kísérete, ahonnét vasárnap megy újra Szentesre és nagy beszédet mond a politikai gyűlésen.
— (A filléres gyors menetrendje)
A vasárnapi filléres gyors Nagykanizsáról (1.30-kor indul, Budapest Déli pályaudvarra érkezik 10.50-kor. Este pontosan tíz órakor indul vissza (tehát nem fél 12-kor, mint az előző filléreseknél!) és 2.22-kor érkezik Nagykanizsára. A filléres gyorshoz az autóbusz fél hattói tízpercenként Indul a Centrál elől. Az utasok részére külön szentmise is lesz a plébániatemplomban fél hat órakor.
— (Credo gyűlés)
Vasárnap délelőtt 11 órakor a plébánia fehértermében a Credo gyűlést tart, amelyen fontos katolikus kérdések kerülnek napirendre. .Minden Credo-tag tartsa erkölcsi kötelességének a pontos megjelenést. A gyűlés szónoka P. Felicián ferenceslelkész
— (Esküvő)
Vlasits Rózsa és Olgyay László november hó 4-én tartották esküvőjüket a rákosszentmihályi római katolikus templomban. i
— (Rothermere a keresztapja egy kanizsai kislánynak)
Ezen a chncn minap megjelent híradásunkkal kapcsolatban a szülők annak megállapítását kérik, hogy kisleányuk levelének az áttérésre vonatkozó részét az információt adó családtag tévesen értelmezte.
— (Névmagyarosítás)
Goldschmiedt László joghallgató csa. ládi nevét belügyminiszteri engedély-lyei Gárdos-ra magyarosította.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (A soproni erdészeti akadémia hallgatói Nagykanizsán)
Kedves vendégei voltak péntek este Nagykanizsának. A soproni erdészeti akadémia hallgatóinak egy tanulmányi Vsoi>ortja dr. Róth Gyula SgycTeim tanár vezefésével ba/atoní tanulmányútra indult, eközben az ihárosberényi Aalaslavakat is felkeresték. Útjukban "kiszálltak Nagykanizsán, ahol meglátogatták a hercegség képviselőjét, Bar-thos Gyula erdőmestert, aki valamikor forintén a soproni akadémia növendéke volt. Barthos Gyula erdőraester vendégül látta a fiatalságot vezetőjükkel együtt, majd kihajtattak Ihárosberény-be, ahol a halgazdaságot gyakorlatilag tanulmányozták.
— (77-es oserkész estély)
A 77-es Szent László cserkészcsapat folyó hó 17-én este 8 órai kezdettel a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében szigorúan zártkörű műsoros táncestélyt rendez futball-felszcrelése javára. Belépődíj nincs. Műsorincgváltás kötelező.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
Recptt
NAVI MEMBRÁN
A lenti készülékeket készséggel bemutatja: Szabó Antal rádió-üzlete Fő-ut 5. szám.
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán, Fő-ut 2.
— (Hat sertést megmérgeztek Klskanlzsán)
Dene Béla városi főkertész egyik fia, aki ugyancsak a városi kertészetben dolgozik, Kiskanizsán a Nagyrác.utcá-ban lakik, ahol sertéseket hizlal és baromfitenyésztéssel ls foglalkozik. Minap reggel mind a hat sertését kimúlva találta az ólban, holott előző napon semmi bajuk nem volt. Az ól mellett egy fazekat talált, amelyben ismeretlen folyadék maradványa volt. Minden jel arra enged következtetni, hogy Dene valamely «jóakarója> megmérgezte állatait. Jelentették áz esetet a rendőrségen. V
— (Mellbeszurta az urát)
Letenyéről írja tudósítónk: Bicskei
János letenyel zenész nem Jó lábon élt a feleségével. Pénteken este is összevesztek, ugy hogy Bicskei meg akarta verni az asszonyi A verekedést Bicskei öccse megakadályozta, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy az (isszony a kezeügyébe esett kést markolatig az ura mellébe ne döfje. A megszúrt cigányt dr. Sallay körorvos részesítette első segélyben.
— (Elveszett)
a Fő-uttól a Csengcry-uton át, Irodánkig való uton két darab általunk kiállított 654. és 681. számú warrans (áru és zálogjegy). Kérjük megtalálót azokat hozzánk juttatni, miután megsemmisítési eljárás alá vonattak és senki résx/re értékkel nem birnak. Nagykanizsai Közraktárak r. t.
Juttassa megérdemelt pihenéshez agyondolgozott régi rádiócsöveit. Rádiója csak modern csövekkel adhat igazán jó teljesítményt.
Uj i u n g s r a m csövek rádiójába uj életet öntenekl
é
ZALAI KÖZLÖNY.
1935. november 10.
— Erdei farluu
Mintha a régi vikingek közül támadt voljia fel a szőke, fiatal óriás, amint széttárt karokkal, nevetve fordujjszem-be halálos ellenségeivel. Tiszta kék sze-~ mének mosolygása mögött azonban szenvedélyek vad lángjai égnek. Vakmerő tetteiért «erdei farkasának hiv-ják a környéken. Lynett vonzódik a férfihez, de fél is tőle. Jobb szeretne elfutni a szerelem elől, de nem tud., Egy végzetes pillanat pattantja ki a túlfeszített szenvedélyeknek vészes per-gőtüzét. Halálos borzalmak, féktelen indulatok, lihegő bosszú vérgőzös lángjai csapódnak magasra. Aranyláz fojtott izzásától terhes a levegő. Erőteljes vad jellemek dobbanak elénk az egymásra zuduló indulatok viharfelhőjéből. S az eseményeknek ebből a sótét hátteréből a szerelem imbolygó fényeként bontakozik ki Lynetteiiek, a táncosnő és az aranyásó leányának lidérces alakja. A Palladisnak ez a legújabb Pengős Regénye Kosáryné Réz Lola színpompás fordításában jelent meg.
HÁLÓK, ebidiók t uriiiobák,
kombinált berendezések
BUflffiTI BBT08SZAL01BAI
Budapest, VIII. Baross-u. 21. Nagy wálaaaték. »\'« Ktd««6 réaxlatflsatéara 1
— Llnt Ferene fyeraekkorár&l
irt Benedek Rózsi érdekes történetet Az £n Újságom számára. Lőrinczy György, Móra László és mások elbeszélései, Pogány Elza vidám meséje és sok-sok mese, vers, kép disziti az .uj számot az ötletes német rovattal együtt.
— Mennyibe kerülök naponta ?
Ezt a kérdést tűzte ki a Magyar Lányok, Tutsek Anna népszerű hetilapja, melynek negyedévi előfizetési dija 4 pengő. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal: Uudnpest, VI., Andrássy-ut 16
— Kixtiaxtvtaelök réasM rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom., Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók KapMeta butor árahAxbnn, Horthy Mlklóa-ut 4.
<-) A
olvasás kSxben nagy it váj ex
Ila tökéletes fényű, megbizliató Tungsram Duplaspirállámpát használunk, nemcsak szemünk Jár jól; a Duplaspirállámpa ugyanis jobb fényt ad, mint az egyszerű lámpa, ugyanakkor kevesebb áramot fogyaszt, tehát igazán gazdaságos világítást biztosit
(—) A Sxéketf A városi H. klr. Pán.üjy-(|U(itM|
felkéri az igen tisztelt közönséget\' úrra, hogy a számukra küldött állami sorsjegyet ha megtartják, ugy a mollékelt "poslabefizetési lap felhasználásával annak árát mielőbb fizessék be. Akik a részükre küldött sorsjegyet nem kívánják megtarlani, szíveskedjenek tizt a küldött visszboriték felhasználásával visszaküldeni ahhoz, akitől kapták. Az állami sorsjáték jótékonycélt szolgál és akik a sorsjegyet nem küldik vissza, a jótékonycé.\'t károsítják meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan.
T«rménftöíid»
Irányzat: gyengébb, forgalom: csekély.
Buta tlsxav. 77-e» 18 00-18 25 78-as 1815-18-40, 79-es 1830 -18 55, 80-a« 1845-1865 dunánt. 77-w 1765 -1780 78*s 1780-17 95, 79-m 1795-1810, 80-ns 1805-1820. - Ro*« peitvldéld 1590 16-20. más 16.00-16 20. Zab u| közép 17 80-1740. Terurerl tisiántali közép ab;bpest 15 35-15 45
Rádión közvetítik a Zrinyi pályán a Sváfo— ■agyar fntballmérkőzóst
Az NTE a Kaposvári RAC csapatát látja .ma vendégDI — Előmérközést Kaposvári RAC II.—NTE II. bajnoki
Délnyugaton befejezéshez közeledik az őszi bajnoki futballszezon, Igy már csak csonka forduló kerül ma lejátszásra. A kerület csapatainak fele, igy a Zrinyi is szabadnapos lévőn, mégis kél kimondottan nagyfontosságú mérkőzés kerül ma lejátszásra, melyek nagyban tisztázhatják az őszi elsőség kérdését. Igy Pécsett a I\'VSK-DVAC derbi igér nagy küzdelmet, melyen az erősen feljavult DVAC a favoritja a mérkőzésnek a Jelenleg gyengébb formában lévő vasutas csupat ellen. Ha a vasutas csapat pontot ad le, ugy az NTE Jár jól, mert biztosabb az őszi első helye. i
A másik nagyfontosságú küzdelem Nagykanizsán lesz az NTE—KRAC csa. palai között. A KRAC játéktudásához nem méltó helyen áll a tabellán. Egész szezon alatt a balszerencse üldözte, de a vezető csapatoktól szedte Jel a pontokat. Az elmúlt\'bajnoki évek legszebb küzdelmei voltak az NTE— KRAC mérkőzések és hiába áll az NTE a vezető csapatok sorában, mégis minden tudását ki kell fejtenie, ha győztesen akarja elhagyni a pályát.
Az NTE-nek égetően nagy szüksége van mindkét pontra, ha a bajnokság élére akar jutni, sőt lehetséges, hogy gólaránnyal előzi meg az egyik csapat a másikat, tehát az NTE csatársorának ma gólra törő lendületes játékot.. kell produkálni és minden gólhelyzetet ki kell használni. A mérkőzés délután egynegyed 3 órakor kezdődik. Iíiró Láng Pécs.
Előmérkőzésnek is értékes program jutott a nagykanizsai sportkö-
Név- és
születésnapokra,
ünnepekre; ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula és más cserepes virá*
gokat és növényeket.
Petermann kertészet
Báthory-utca 22. 4I&3
Vároai Mozgó. CbfltCrtOklől- vaaárnaplg i
S legújabb magyar film 11 Budapesttel egyidöben I
ÉDES MOSTOHA
Irta L.kner Artúr, rendezte Balog BéU, zene Szlatlnay S. Személyek i Tusnádi Fekete Mária Zala Kirnl.
I\'áger Antal Dajbukát Ilona
Péchy Olzl, gyei inekprimadonna Telbisz Éva Erdélyi Mici Polgár Zsuzsi
Gózon Gyula Vándory Ousztáv
Vaszary Piroska Mályl Oerd
Megy a fizSi Kanizsára! énekli Péchy Olzi és Forgács Jancsi Babamenyország. Budapest legújabb szenzációja. Előadások hétköznap S, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. HélhUnapokon az 8 órai alftadáa filláraa.
Nép Moacgóá
A rejtelmek filmje. Tim Baation,
Nov. 9—10. szombat-vasár nap
A bpesll Palace mozi műsora, a késdobáló véres bosszúja.
Kieaoda, Tim Baation t
Léíekztíüojtó Izgalmuk 00 percoa\'át. Remek kisérd mllsor. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. ao, 40, 60 tilléraa helyérak.
Rémület
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsém a t. közönség szíves tudomására hozni, hogy lakásomat Magyar-utoa 24. alól
Arany János-utca 2. alá helyeztem át.
További szíves pártfogást kérve vagyok Teljes tisztelettel
Vojnovlts Jenő
41H Öveges mester.
zönségnek. A II. osztályú derbi kerül lejátszásra az NTE II. és KRAC II. csapatai közölt. Az első helyezett KRAC II. csak jobb gólarányával előzi meg az NTE II. csapatát^mind a kettőnek 8 pontja van. Ezen mérkőzés győztese a II. osztály élén fejezi be az őszi szezont. A mérkőzés fél 1 órakor kezdődik. Riró Wuldmann.
Az NTE vezetősége gondoskodott arról, hogy a Zrinyi pályán a Ritda-pesten lejátszásra kerülő svájc—magyar futballmérkőzést, melynek II. fél. idejét közvetíti a rádió, az Elektron Rádió Szalon két hatalmas hangszórót szereltet fel és közvetiti a nagykanizsai sportközönségnek.
I oszt. bajnokság állása
1. SBTC 10 7 1 2 31 14 15
2. PVSK 9 7 — 2 24 10 14
8. NTE 10 6 2 2 23 13 14
4. DVAC 9 4 3 ■t 20 21 11
5. PEAC 9 5 — 4 17 11 10
6. PB\'I\'O 9 3 3 3 20 23 9
7. KT8E 9 4 1 4 18 22 9
8. 7.TE 10 3 2 5 25 25 8
9. NSB II 4 — 7 18 23 8
10. TSE 10 4 — 6 18 26 8
11. KRAC 10 3 2 fi 15 22 8
12. DVOOE 111 — 2 8 11 30 2
II. oszt. bajnokság állása:
1. KR8C 6 3 2 19:5 8
2. NTE II. 6 3 2 1 8 : 7 8
3. NVTE 7 3 2 2 10 • 8 8
4. CsTK 6 3 - 3 21 : 9 6
5. SEAK 5 2 2 t 15 : 17 6
6. BIOK 7 3 — 4 15: 17 6
7. DVOGE 4 — 2 2 3: 13 2
8. KTSR 4 — 1 3 6 : 19 1
9. SzCPH v. 1. -----
Pullover, keztyü
és más pamutok, fonalak, Martua asAnyaafanafak. oabeilnak, aa6nyaflalapak>
és egyéb kézlmunkaolkkek nagy választékban, jutányos árban beszerezhetők:
ELITE
Horthy Miklósul I. (VároaháipaloU). Ugyanott elaőrando aallA*. ll..<lu., rubatestéa éa IImU-
tAal tlémyméml un
Felrobbant a gázvaia-ték agy angol véroa f§-utoábja alatt
Kakuku i. Uukbu un puitltiri .Itt víjk. . borúim., d.to.ic ó
London, november 0 Oltlham angliai vitroskrtban borlal-niu, szerencsétlenség történt A vriros fOldulutli gáz vezető csövei felszakadtak és a főutcán nUnlegy 200 méter hosszúságiién felszakítanák u kövezetei. Hatalmas csatornuxárö cement kockák és utbiirkoló kövek rópkö<ltek . levegőben A robbanás szörnyű puvz-lllást vitt végbe. Az utc» Járókelői földrccslek, 11 ember igen súlyosan, 10 pedig könnyebben megsérült.
Ismét több munkást letartóztattak Bécsben
A bécsi rendőrség nagyarányú srocliíldimokratn szervezkedés nyomára jutott, amely fűként a villan** alkalmazottak és munkások közölt terjedt el. Az éjszaka tötjb mint ezer munkást letartóztatlak, akiknél számozott osztrák garasokat találtaki E; volt tugságl Iguzolvényuk, , _
1916. november 10
ZALAI KÖZLÖNY
»
MODERN
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.

n zalai kOzlOny regénye
155)
Fáradtan bukdácsolt előre a fél-homályba vesző, kanyargós folyosó-kon, körötte csengett u gunykacaj s már csak egyetlen vágya volt, hogy a szabadba jusson, emberek közé. Már nyögött. Egész teste verejtékben úszott és hirtelen fájdalom nyilaloott a derekába. Amikor ujabb lökést kellett hirtelen és erőteljes mozdulattal ejlen. súlyoznia, feljajdult és lihegve terült fcl a jégen.
A csörgősapkások eltűntek és az ezredes erőteljes alakja bukkant fel az oldalfolyosó torkolatában.
— Te vagy? - kiáltott fel Remete örömmel. — Jó, hogy nem idegen, "mert mosc amiatt Is kérnem kellett volna a segítségét.
— Nem törted el a lábad? — kérdezte az ezredes hidegen, de kissé
aggódva. ,
— Nem, nincs semmi olyan, csak nz ischiásom jelentkezelt. Rettenetes fáj. dalmaim vannak. Te hogyan "kerültél ide? _ kérdezte gyanakodva.
— Ez a legrövidebb ut a ródlipá-íyátó" \'a melegedőig.
— No, én nem tapasztaltam. Légy szíves, segíts ef odáig. /í, "kocsira a be/árat eíőtt OT1. I)e vigyázz, mert jgy fáj a derekam, hogy alig tudok mozdulni. Nem tudod véletlenül, hogy kik öltöztek harlequineknek ? És ki az a cserkész? Nagyon szeretném tudni.
— A cserkészt még nem láttam, a csörgősapkások, azt hiszem a fővárosi vendégek között vannak, — mondta az ezredes egykedvűen.
— Légy szíves, állapíttasd ineg valahogy, kik azok, mert nagyon csúnyán bántak velem ebben a Jabirim tusban. (
— Te is csúnyán bánsz az emberekkel és ugy fizetnek, ahogy tudnak! — felelt az ezredes komoran. Azután szótlanul támogatta a melegedőig s az ezredorvos gondjaira bízta.
A tettesek a ródlipályánál találkoztak, ahova megállapodás szerint várták az ezredest.
— Hol a hóember? — kérdezte a herceg.
i— Elolvadt, — felelt az ezredes
kar tán.
— Ebben a hidegben ? — csodálkozott Bodor naivan.
— No, felmelegítettük egy kicsikéti — Jegye*te meg Bács.
— Kedves egészségére kívánom I — nevetett Rolla.
— Hát azzal egy kis baj lesz, mert
azt hiszem, megártott neki a . jégbe-hütótt szerelem. Az idén már nem köt korcsolyát. Csak tüdőgyulladást ne kapjon, ha akárhogy haragszom is rá... Szegény vén bolond! El tudná nusztilani az egész világot ezért a fruskáért. Tudja Isten, ha alaposan átgondolom a dolg<>t, nagyon szomorú. Ne nevesselek gyerekek, ti is meg fogtok öregedni és a halála előtt senki sem boldog. Mit tudjátok ü, mfr szánt nektek a sors? Csak a nagyon fiatalok tudnak ilyenek lenni, mert mohók és a nagyon öregek, inert érzik, hogy már nem sok van hátra abból, amiért érdemes élni és ez ön-uZŐkké és erőszakossá teszi őket. Az ember sohasem tudhatta\', hogy az évek mivé változtatják. Most pedig cseréljétek inog ezt u kacabajkát, ami rajlatok van, mert nem akarom, hogy megtudja, kinek köszönheti a vastag tréfát, fin egy kicsit szégyelem is, hogy benne voltam, de nagyon mulatságos volt. Szerelem ezeket a kölykeket
Amint ott egymás mellett álltak, magához ölelte mind a kettőt.
— Marst Azután vacsorázunkI -— vezényelt az ezredes.
Elindultak a.sálor felé, ahol négy nyersolajkályha kellemes meleget árasztott. A hatalmas ezüstszamovár kedvefen duruzsolt. Rolla besietett az öltózöflülkébe és felvette az előre el-késxilett hcrmelin-jelmezt, amelyben olyan volt, mintha cukrászkirakatból
szedték volna ki. A férfiak kivétel nélkül lazacszínű dominót öltöttek, csak Bács és Bodor vettek fel feszes, piros Lucifer jelmezt.
A vacsorát Antal szolgálta fel. Vacsora után lecsavarták a villanyt, csak az óriás ezüsttálban lángoló cukros rum kékes-zöld lángja világított kísértetiesen. Később előkerült Bács gordonkája, Beder hegedűje, a herceg gitárja.
A sátor előtt áhítatos csendben gyülekezett a közönség, hallgatya a dalt és muzsllüit. Bent a sátorban nem törődtek á külső világgal.
IX.
Vidám téli napok következtek. A társaság a Jégen szórakozott, de gyakran íeudüit neki Bodor és Rolla a folyó befagyott jegének, különösen . olyankor, amikor Bács a kegyelmes asszony kis keleti v , dohányzójában szürcsölte a törökkávét, amelyet nektárral sem cserélt volna fel.
Egy este Bodor az Íróasztalhoz ült, hogy levelet írjon a nővérének. Bács a fővárosban volt az ő számára gépkocsit választani, a herceg pedig valami fantasztikus tusrajzzal piszmogott. Azután eszébe jutott Bodornak, hogy a bátyjának is kell Írnia, majd a két levelet az itatómappába dugta, ahol Bácsnak is hevert egy megcímzett levele.
(Folyt kór.)
Wlagyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetők, BoucJée ebédlő- és futaszanyegek
Kirschner Mór divatéraházabaii.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. november in
APBÓfflHDETÉSEK
(UróhlnUM* m» Minuf *, tO s~Mg
i11
■■Uraiott «oW a vároa központiban, fürdőszoba-használattal, eaetleg el-
Itáaaal, kiadó. Clm a kiadóban.
Plaalaól és harmonlumot kcie sek mcgvételie, |ó állapotban. Clm a kiadóban.
Katooatlazt kereaitény családnál uil berendezésű uakál keres. Cin a kiadóban. 4137
„nmsaaaét királya" a Sörlel-léle aaabadalmaaott Széttár. Ara 6—10—15 pengő, Fgéez nap próbalstés. Sórlel vsa kercskedesben. (SctiQts melleit). 1
laSaágl korpa lamét kap kari ]. 4a cégnél.
Mazglt Mrd*. Csengery-ul 19. Njrttvs reggel 6 IÓI este 7-lg. Tyukazemvágáa. Kedvezményű legyek az Ipartesltlletben. Omkc-ban, Kaoe-nél. 81
azzlt kényelmeset legolcsóbban Kaalmann Manónál rendeljen. Telelonállo-méa 2 22. 3223
Modern, haaznilt ebédlő és egy szslon garnitúra, tartós, gyönyőrtl recamler, len-□amssst, pttma, szép aezlón, Jutányosán ■laáá, Kinlzayu. 2 , Slernné. 3993
Sa|ál termést kerecaenvl aazlall édeakéa lekér bor lllersakéat P —66-ért kapható Cseagcry-at 19. >2
A HERKULES TÉGLAGYÁR
gyártmányai
KIZÁRÓLAG
a Herkules téglagyárban (Magyar-
utca 175) és Danneberg J és welsz
gabonakereskedő cég Irodájában (Erzsébet-tér 14-15) vásárolhatók a legolcsóbb áron.
Alig használt sárga ledeles hintó eladó. — Megtekinthető Tótazentmártonban, Kurca plébánosnál 40S3
Ha»aza4ll ruhát veszek és eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Király, utca 31. 3690
Hátakssévsl kevés Iával meleg szo-bája lesz, ha Schlealnger Oyula vaakerea-kedónél hőlokozót vesz. Ugyanott asatal-ttuhelyak éa mindennemű kályhák leaol csóbban kaphatók. 3806
Ua44
lakó- éa géppel
jykanlzaán
t Nagyki
gazdasági épületekkel A gépház együtt teljes üzemképes, ItilUnő vidékkel. Bővebbet Dancanál, Zálsazent-
Nemes Jázminbokrok olcsón «lss44b Horiliy Miklós ul 15. alatt. 4085
Egy ssép a«lath.ly!.áa kétszobás konTortos lakással Horthy Miklós ul 15.
Jófotgalmu vaskereskedöl Bilathalyl-
•4o (eV l-re kiadó. Bővebbel Klskanl-asa, Templom téri IraHk. 4C8I
Reoassstar-ek, aezlonok, matracok speciális készítője krsusz kárplloa, Erisé-bet-tér 20. 4094
(I4raall4era keiül 50 ( 00 drb. luc-lenyó 30—80 cm. lg, ezüstlenyók, laurus és mshónla dlszbokiok Lszsnskl kertészet-
Qyái-utca 53. sz. káa •t>44. Bővebbet ugysnott. 4027
Kétazobáa lakás azonnal kta44 Petótl-utca II. az. 4133
eladó Rákóczf-ulcs 4144
Tekintse meg Baksa-léle legújabb moz-dony-rendazerll klIshuSkaL Többet melegít, mini egy kályha. Olcsó, praktikus, tartós. Minden kályhához alkalmazható. KéazJU Bakaa bádogos, vlzvezetékszerelő, Erzaébet-tér 11. Kspható Unger, Va|da, Schteslnger vaskereskedésben Is. 4160
SalMrek tlaztttáaa matUa és lényezve, legszebben a Kózaa gyárban. ayűjlótelep : Király-utca 32.
5(0 kéve kukorlcaazár, nagyon azép burgundi répa eladó MUsarfatoa SS. alatt. 4152
Főváros! perfekt fsárásarf elhelyezkedést keres. Címeket a
azonnali kiadóba
4156
Da|za utca 2/a. éa Rákóesl utca 29. sz házak ela44k. Bővebbet Szemere-ufcn 3. szám. 4155
Rövid aassaara és különféle balarek eladók Széehenyl-tér II. 4154
6 kukarloa cca £
ut 2. trafik.
mm. eladó Sueár-4164
ROI4ssbai4ralu bútorozott szobi\' a Cenbát szállóval szemben 15-óre kkdó Ugyanoll kitűnő házlkoszt. özv. Beck Bé-láné Erzsébettér 1. sz. 4163
Jó házból vsló llut suzab4ta»«aeiaak azonnal felveszek Helyei Jósaet Horfhv Miklóz-ut 4. 4161
Autó generáljavltott. teljesen Ozemképea lesón aladá. Dr. Sslléz Rozgonyl u. 8.
ELADÓ
kiállításon többször díjazol!
tenyészetből 4 link elsörgngn hHegréil
MÉM.
" Dr. Halápi János, Érd.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22.678/1935.
Hirdetmény.
A f. évi október 22-én megszűnt Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogbahelyezett és lejáratig, illetve az árverésig ki nem váltolt zálogtárgyak a városi adóhivatal érték- és letétpénztárának helyiségében (Városház, földszint) 1935. évi november hó 23-án délelőtt 10 órai kezdettel elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1935. nov. 6; „„ Polgármester.
— Toro.il.ill, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, , butorkelmók Singer Dlvatilni-
Szölöoltványok.
Sima és gyökeres alanvvesszök, hazai és olhelló gyökeresek. LugaagyOJtamények. Gyümölcsfák legolcsóbb, m gblz-ható beszerzési forrása: Államilag ellenőrzőit telepünk:
Badacsonyvidéki Szőlőtelep Kezelősége otji Tapolca. A Balaton mellett.
Fiu- és leány Iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyermekruha üzletében
m Horthy Miklós-ut 1. (VArosházpalota).
I Lópokrócok
Hordozható Portable
Bemington Írógép 285— pengőtől SZABÓ ANTAL sportüzletében.
22.816/1935.
Faeladásl hirdetmény.
Folyó hó I2\'én d. e. 9 órai kezdettel a Gördövényl erdőben gyérités utján kitermelt 97 halom ágfát árverésen eladok.
Nagykanizsa, 1935. nov. 9. «isj Polgármester.
A nagykanizsai klr. Járáablróaág, mint telekkönyvi batóaáglól.
7162/1935. Ik. szám.
inetál ttiiMHM.
Néptakarékpénztáa Rt. végrehajtatónak özv. Németh Józsetné sz. Tóth Kslalli végrehajtást ssenvedő ellen Indítóit végrehajtási ügyében a Ikvl halóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881: LX t-c. 144, 146. 147 §§-al értelmében elreo. deli a végrehajtási árverést 1075 P tőkekövetelés, ennek Járu\'éksl ás as árverési kérvényért ezúttal megállapított 27 P költ-lég, valsmlnt a ceatlakorottnak kimondott dr. örley Oyörirv 38 P, továbbá Daa! Ferenc és nele 40 P tőkekövetelés és |á-rulékal behslll\'s végett,
a nagykanizsai klr. Járásbíróság terülelh levő a az eszteregnyel 1006. sz. ttkvlieli 214/a hrss. biz s udvar Illetőségre 500 P, az 1669. sz likvbell 187ft\'b. hrsa. számi Illetőségre 260 P, 679/b.l. brsz. szánté II. letőségrr 180 P 7693/a. hrsz. szántó lile tőségre 180 P. 1886/b. I. hrsz. szántó ük tőségre 200 P kikiáltási árban,
az Ingatlanok dr. Orlev Oyörgy Javán a kikiáltási ár 900/o-án. Dani Ferenc Ja-vára a kikiáltási ár 96°/»-án alul el aea adhatók
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Eazletegnye községházánál megtsitásán 1935. évi december hó 4. napiának d. e. 11 óráját tűzi ki éa az árvetést feltételeket az 1881 r LX t.-c 150. §aalapjáa a következőkben állapltla meg:
1. Végrehalta tó |avára as árverés alá eső hásat a kikiáltást ár telénél, a MMI Ingatlant a/s-ánál alacsonyshb áron dádal nem lehel (1908 -XLI. t.c. 26. §)
Az átveretni szándékozók kötelesektá-natpénzül a kikiáltási ár 100/o-4t kéezptaz-ben, vagy az 1881 : LX. t-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal azámltott óvadéz-képes értékpaplrosban s kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek elólegea bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti ella-mervényt a kiküldöttnek átadni és as ál-vetési fellételeket slálrnl. (1881: LX. I.-C 147., 150, 170. §§.; 19081 LX. t.-c. 21. §)
Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál
" [éretel
magasabb ígéretei lett, ha többet Ígérni senki sem akar. kötelea nyomban a kikiáltást ár százsléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XU.1C.2S.H Nagykanizsa, I9J5. sug. hő 26 án. Dr. Wábar sk. klr. Járásblró.
A kiadmány hlleléűl: Mlkó s. k. o u I6il.il.
DUGHAGYMA
(őszi votéarel
HERHYÓENYV
GYÜMÖLCSFA-VÉDELMI8ZEREK
(őszi permetezésre)
M0YRAGYAK FUTORi
tnélkülözhototlon minden állattenyésztésnél éa hlstalásnáll
PEKKi
„D" vitamin készlmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
asag, asBtrágya, a4*ássjvá4dalss~ak. Dk k..e.k«UUk~
Nagykanlzsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mollolt.) Telelőn 130.
Kvoasakrtl a laptalaidoooe Közgaztlssád K.-T. Onlaaberg Nyooida éa. Délzalal Lapaiaüú Vállalata könyvnyomdáikban, Nagikaaiaaáa. (l\'sialóa tuletveaalő ZaW Károly ),l
75a ntvMym 256. szám
Nagykanizsa,, 1936. november 12 kedd
A«i2mií*
I" O L I T I K A I N • P I L A P
1 KM A. Mi-
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Blóltietéal ára: esr hóra • pearó 4» SU Sicrkoilóaígi éa kiadóhivatal) teldoai 71. ■
Összedűlt az épitöállvány, négy munkást kórházba szállítottak
Szeranceétlensóg a tüzérlaktanyai ópltkezósnél
A nagykanizsai Gábor Aion tüzérig! laktanyánál nemrégiben megkezdték,^ istálló-épület építkezését a Horváth is Vess cég vállalkozásában. A:,munka.,hétfőn reggel is szokott időben\' megkezdődött. A munkások köröskörül az állásokon , Végezték megszokott munkájukat. .Egyszer csak - már 8, óra tájban . - nhtotelen, recsegés-copogással beszakadt az egyik építési állvány. Ve lőtrázó sikoltások, jajgatás töltötte meg a levegőt, a munka-helyen pil-i . lanat alatt fejvesztett ,pánik keletkezett. Az, összedőlt állvány deszká^ gerendái között- sebesült emberek vergődtek. (
ózonnal telefonáltak <a mentőkért] .aHik két ^utóyal indultak a szerenj ösétU\'oség sziuhelyéne. A1 munka ■megállt-és az .összes- munkások éa
felügyelőik azonnal a szerencsétlenül járt társaik segítségére siettek*
fia, összedőlt épitő-állvány alól egymás után húzták ki a sebesülteket. Szerencsére csak körülbelül 3 méter magasságban, az épület belsejében dolgoztak, amikor az állványzat beomlott, ugy hogy életveszélyes sérülés nem történt.
Mancsek Ferenc 58 éves Teleki-ulcai kőművesnek a jobb bokája törött el. Sós Rozália 15 éves kíska-nizsai K\'ány a bal alsó lábszárán szenvedett súlyos törést. Kállai Istvánná sz. Gerőcs Katalin 89 éves kiskanlzsai asszony zúzott sebekkel kelült elő a gerendu-hqlmaz alól. Kurtlcs Mária 16 év*s Kis^uűzsai leány a kezén és a lábán tizenvedett erős zuzódásokat.
A két mentőautó a négy sebesül-
tet első segély után azonnal a városi közkórbázba szállította. A többi se. besülések nem igényelnek kórházi ápolást.
Hogy a szerencsétlenséget mi okozta, egyelőié nem tudják. Tény, hogy az állvány egyik padlója hirtelenül eltörött és abban a pillanatban az egész állványzat összeroskadt.
A vlz^álat annyit máris megállapított, hogy egy még nem kész alá nem támasztott állvány-részen történt a szerencsétlenség, amelyen a munkások át akartak menni a munkahelyükre. «Minthogy azonban a padlózat készen volt a/. állványon, csak az ulátámasztás hiányzott, a vizsgálat valószínűleg meg fogjn állapítani a gondatlanságot. Az eljárás megindult.
A csurgói választáson fényes győzelmet aratott a Nemzeti Egység
.Nagyabb szótöbbséggel választották meg Bárczay Ferencet, mint az első választáson —Eckhardt Tibor a gyűlés-tilalom utolsó napján is öt községben mondott beszédeket—-A választás szokatlanul csendes volt, a választók 80 százaléka leszavazott
Csurgó, november 11 (Saját tudósUónKlló) A csurgiói . n#gy, PftUUlmi va*ácnap azt az ered-.ményt. boatta,, amAt.rtőle mindenki várt: —a kerület újra fiárczay Ferencet, a Nemzeti Egység jelöltjét választotta meg képviselőjének. Senki spm; várta azonban az aránylag nagy többséget: -az első választásnál 1160. jeolt. a Báreeay-párt több-ségo inkey báróval szemben, most, akikor ujrA ugyanezek pz ellenfelek JUMöttfck: 10^8, szótöbbség Jutott , Bárczay Feream.
A JfWülel köségének 15.200 választója. köz/.ül több mint 80 i*á-zaljék : - 18.210 arfta le a szavaza-, tát. Ilyen nagy szayazórkedv emlér k<?zet ó^a,j>epj. Wlt Svcsurgói kerületben. Egyebekben azonban a vá> , Ipsztás egészen csendes, szokatlanul nipyugodt volt. A központban, Csurji )?|ón, alig látszott meg, hogy válasz-ufás van. Karhatalmi beavatkozásra tífehol a kerületben nem került sor, Rendzavarás sehol nem történt.
, Az ellenzék, amely ntfpden el T^T\'szitett választást kormánypárti
terrorral és hatósági beavatkozásokkal igyekszik -szépíteni, ezúttal ezt az ütőkártyát sem tudja kijátszani. Az történt ugyanis, hogy a kerület egyes községeiben már a választást megelűző napokban észrevehetőiig bajba jutottak az ellenzék hadrendjei. Táviratoztak Eckhardt Tiborért, aki szombaton délután meg is érkezett Enylngröl és Csurgón, Alsókon, Berzeneén, Porrogon, Pojrrogszentkl. rályban .még gyorsan beszédeket mondott. A választási törvény szerint azonban csütörtöktől fogva gyülés-tilalom volt, ugy hogy a hatóságnak Eckhardt beszédeit meg kellett volna akadályoznia. Az egyes községekbe ki ís mentek a csendőrök, de beavatkozásra ..sehol .nem
került sor, Eckhardt a beszédét mindenhol elmondhatta, mert a csendőrök - későn érfcf\'ziek a-gyűlések színhelyére. >
Hogy Eckhardt beszédei nem so kpt hij^ználtak, mutatta már a s.za-. VUzás ^sö.két.. órájának eredntfjftye. Reggel 8 órakor kezdődött a szavazás. Dr. Váriiay Ernő klr. közjegyző
volt a választási elnök. A Nemzeti Egység részéről vitéz S-f csík György dr. vezetésével 24 képviselői tartózkodott a kerületben, a helyi választási vezérkar dr. Arany János és Szabó Vince csurgói NEP-elnö-kök vetélésével működött. Az ellenzék is mQgszállva tartotta a kerületet. Ott volt Eckhardt Tibor, gróf Apponyt György, Gyömör^y Sándor, R \'lbfii Mihály, Platulorfpr Ignác, dr. Vic^oy, István és még több országgyűlési képviselő. A számszerű eredmény Így alakult: |
10 óra Bárczay 2032, Inkey 1603
12 óra . 4307, „ 3374
2 óra . 6156, „ 4849
4 .ára 7388, „ 5765
6 óra , 7418, „ 5792
Hat órakor a választást befejez* ték : - a kerület újra Bárczay Ferencet, a Nemzeti Egység jelöltjét választotta képvisr,lőjévé.
A mandátumot hétfőn déhlött. U órakor adták át a csurgói főszolgabírói hivatalban Bárczay Ferencnek.
Gömbös Gyula
az.elknfeJeiről nyilatkozott vasárnap a «*o/-nokt beszédében
Gömbös miniszterelnök vasárnapi •szolnoki bí^zédét^aafcal kezdte, hogy párhuzamot vont az angol ..és a hazai választások között és ^megállapította, hogy Angliában nem azt. a stílust keresik, ami nálunk divatos : a személyi ihajpzá.t és a jfoprdóról,yal<5 SZÓnoklást. •
- Az ellenzéknek semmiféle átfogó programja nincsen, - folytatta - mert programját legfeljebb , igy fogalmazhatnám meg -. Le Gömbös Gyulával! Én ezekkel .az urakkal vitázni nem tudok és iniin is akarok, mert. akkor, nekem is , a bordóra kellene felállnom, hogy a niyóban eltaláljapi az ő nivóju£at. De ezért sem vitázom, velüH) Tijtert, atprr tom őket komoly ellenfeleknek- A3 egyik ellenzéki vezér, aki a másikai £ppen Szentesen, kriptába helyezte el, ma ócsárolja azt a nemzeti munkatervet, amelyet nemrégen még magáévá tett. A másik újdonsült ellenfelem liz évig volt az ország miniszterelnök^ és egy ilyen tízéves politikai mult sokra kötelez: Elsősorban kötelez arra, hogy aa utódot támogassa. Az ő hirtelen távozása után Károlyi és én olyan hallatlan nehéz gazdasági is szociális helyzetet találtunk, amelyből sziszifuszi munkával nekünk kellett az ország szekerét kiemelni. Joggal elvárhattuk volna tőle, hogy minket nehéz igyekezetünkben támogasson.
-" A legitimisták nem\'komoly ellenfelek. Ha nem válaszolok a pisz-kálódásaikra, ez nem azt jelenti, hogy ,nom tudok válaszolni hunem sohasem szerettem a f^csegést és férfiaüannak tartom az örökös piszkálódást.
- Az ellenzéki táborben iranden ven, csak egységes világnézet és egységes politikai program ^l^ps.
A miniszterelnök ezután gazdasági problémákkal foglalkozott beszédében. A kormány eredményei oldotta meg azt a feladatát, hogy a mezőgazdaság terményeinek felvevő piacokat találjon. A möl búzaár a római megállapodás következtében emelkedett ma szintjére. * Ha azt mondják, hogy nem a gazdaérdekek szem előtt tartásával alkotta meg a kormány a legújabb gazdarendeletet, hanem rejtett politikai célokból - akkor erre azt mondom, hogy nem jövünk ki a sodrunkból, komolyan vt-swük a hivatásunkat és meg fogunk oldani minden gyar problémát, akármit is fognak ránk a túloldalról. Itt tizéves mun-.ketervről van szó. Eddig ponlfcjen wvejjtártottam mindazt, amit igértjetri
- Nem ugy fogjuk a telefest és a hitbizományi reformot msgal-,l»tnl. hogy egy koldus meU6t,feá-. rftm ujat teszünk, hanem egészséges,
SoteyejTTiekes családokat telepünk oda, ahol kezd ritkulni a\'maflyr.
___tALAl KÖZLÖNY
Két kocsija kigyulladt a filléres gyorsnak
1300 utast vitt a filléres Budapestre
»
- A szociáldemokrata munkásságnak azt üzenem,, nincs szükség a vörös zászló alá állni, mert a ml táborunkban is elérheti célját, meg akarjuk adni *>eki a jogokat a közélet és a gazdasági élet terén. »Nem vitatkozó, hanem cselekvő, épitö magyarok leszünk* — ezek voliak Gömbös beszédének befejező szavai.
A kisebbségi kérdés
a liceális előadás műsorán
Vasárnap délután 6 órakor zsúfolásig megtelt a városháza díszterme az irodalmi és Művészeti Kör liceális előadására. A város inteüigenciá. ja különösen nagy számban vonul» ki, hogy meghallgassa Granuinlik Margitnak, a MaNSz kisebbségi központi előadójának elöadasát a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban.
Az előadást az Egyházi Vgyeskar kezdte és fejezte is be. Ez á fiatal, szorgalmas, jól induló dal-egyesület (Sauliig István kántor lelkes, hozzáértő vezetésével ezen a nyilvános szereplésén is megnyerte a közönség szimpátiáját. ,
Dr. Krátky István polgármester, az Irodalmi és Művészeti Kör tb. elnöke megnyitó beszédében a magyar asszonyi lélek csodatévő ere-jenek áldozott szivekhez találó, spép szavakkal. ,
Gramanllk Margit előadása (legközelebbi számunkban bő kivonatot közlünk belőle) alapos tájékozottsággal, mélységes faj ta-szeretettel haiározOtt meggyőződéssel döbbentette rá hallgatóságát, hogy milyen keveset tudunk a trianoni határainkon tul élő testvéreinkről, milyen keveset törődünk velük és hogy milyen nagy fontosságú volna többet foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. A nagy szellemi gazdagságra, a női lélek finomságaira és harcos magyal\' hitre épített előadás lenyügö-zóen érdekes volt. i ,
Erfós Baba kedvesen, finoman, a leánylél<ek meleg színeivel szavalta el, nagy sikert aratva, BurbarJi Lajos Tavaszi Tedeum c. hazafias költepéayét. { .
Szakáll Gyula kegyesnendj tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör disz-elnöke köszönetet mondott a MAfáSz-nak az előadásért és a magyarságért való harcban a Kör együttműködését ajánlotta fel a szer. vezetnek, i ,

A kővetkező * liceális előadás vasárnap délután 6 órakor lesz. Ez lesz a Kör Zrínyi-emlékünnepe. Előadó SuránUi Gyula kereskedelmi iskolai itanár, a Kör társelnöke. Énekel a Kör Vegyeskara, szaval Koppány Imre,tárogatón Játszik Jászay László.
Naptár: November 12. kedd. Rom. kat Jónás. Protestáns Jónás. Izraelita Mark hó 16.
Gyógyszertári éjjeli ssolgáUt e hó
1-től az .őrangyal, gyógyszertár Deáktér 10. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
A vasárnapi kanizsai filléres gyors ismét a szokásos balesetekkel ért Budapestre. Balatonfenyvesen kezdődött a baj, amikor az egyik kocsi tengelye kitüzesedett. Pár percnyi vesztegelés után azonban a filléres folytatja útját Szabadbattyán-ig. Itt viszont egy másik kocsi gyulladt ki, ugy hogy a kocsit le kellett kapcsolni, az utasoknak pedig másik vagonokban keresni menedéket. Székesfehérváron kapott csak a gyors a
Hétfőre virradó éjszaka 1 óra tájban jelentették a nagykanizsai tiiz oltóságnak, hogy a Szentgyörgyvárihegy harmadik hegyhátán ég egy pince. A tűzoltók azonnal a megfelelő felszereléssel útnak indultak. Abban a pillanatban értek az éjszakát messze bevilágító tűz színhelyére, amikor a pince tetőzete és mennyezete beszakadt. Egyetlen parázs-tenger volt az egész hajlék. Segíteni már nem lehetett, csak a tiiz tovább terjedését kellett meg-akadályozni, ami sikerült íb. Maga a hegyi hajlék, vert falakból emelt, rendes kis épület, porig leégett. Benne égett 60 akó bor, az idei szüret teljes eredménye, a prés, a szert-számok, minden, ami csak benne volt. ,
A pince Németh Vuk János so-mogyszentmiklósi gazdáé volt. A.tüz már este 11 óra tájban %keletkez* betett. Sem a gazda, sem más nem járt vasárnap a pincében, mert hiszen mindenki a választással volt elfoglalva. Az az alapos gyanú, hogy a csurgói választás miatt felajzott szenvedélyek áldozata iett Németh
kigyulladt helyett uj kocsit é6 ekkor már zavartalanul folytatta útját Pestig, természetesen jó félóra késéssel.
Ezerháromszáz utast vitt a filléres Pestre. Egerszegről közel 400-an jöttek, Nagykanizsáról 850-en, mig a többiek Komárvároson és Balatonszentgyörgyön szálltak fel.
A visszaérkezés, egy kis késéssel, minden baj nélkül történt.
gazda pincéje, amelyet valamely politikai haragosa bosszúból gyújtott fel. A vizsgálat ezen a nyomon folyik. .
Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egy szer-ké.szer reggelizés elölt egy p ihar természetes „Ferenc József" keserüvizet. — Közkórhózakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József viz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat s ezért ki-vá.tkép a gyomor, bél-, vese-, máj-éö epehólyagbetegek használják szívesen.
- Köztisztviselők tMUt* rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, hossru lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopateln butor-áruh&xbau, Horthy Miklós-ut 4.
_1935. nOTcmbf 12
Az asszonyok feladata a lelkek békéjének megteremtése
A Magyar Asszonyok Nemzet!
Szövetségének gyűlése Nagykanizsán
Disz**, előkelő hölgyközönség töltötte meg vasárnap délután 4 órakor % városháza dísztermét, ahol a MANSz tartotta közgyűlését dr. Krátky Istvánné elnöklete alatt. Voltaképpen ez a gyűlés a rnáftódik alakulás volt, a lelkek összéforrásá-nak jegyében. A központ vezetőségi tagja, dr. csiksomlyói Cslky Jánosné Zsigmond Józsefné ü. v. elnökkel, Farkat Vilma, Borni Béla stb. helyi MANSz vezetőségi tagokkal érkezett meg a közönség lelkes ünneplése közben. ,
Pr. Krátky iátvánné elnöki megnyitójában üdvözölte a központ küldöttét ea lelkes szavakban buz* ditotta a hölgyeket a MANSz-zászló mellett való kitartásra. | ,
Dr. Csiky Jánosné a rutinirozott előadó formaszépségével és tónusában tartotta meg nagyszabású előadását. Mindenekelőtt a MANSz célkitűzéseiről beszélt. Tormay Cecil országos elnöknő üdvözletét hozta Nagykanizsa hölgytársadalmának. Magyai- sorsról nehéz beszélni ebben a városban, - mondotta - ahol. valamikor Zrínyi Miklós ütötte fel tanyáját, ahol Zrinyi Miklós a kötelességteljesítés példaképe kapcsolódik bele a város történelmébe. Méltatta Zrinyi Miklós áldozatos haza-iiságát. Magyar volt Zrinyi, csak egy gondolata volt, a haza, a magyarság. Zrinyi Miklós katolikus volt és a protestánsok támogatóikat látták benne, vallási tekintetben tehát nem volt elfogult. Rámutatott arra, hogy it* a ezerbek tőszomszédságában milyen különös fontosság, gal bir a magyar asszonyok összefogása. A szerb asszonyok fegyverrel állottak férjük oldala mellé a magyarok ellen: a magyar asszonyoknak a hit és szellem fegyverével kell összefogniuk a magyarság, a haza érdekében. Zrinyi nem ismert felekezeti és osztály különbsége ket. Ez a MANSz sark&los programja is. Csak á magyarságért dolgozik. Nem ismer sem politikai, sem vallási válaszfalat. A magyar asz-szonyok mindig csak előre néznek, A MANSz a kommunizmus után a keresztény kultura védelmére sxü\' letett. Felsorakoztatja mindazt a szép munkát, amit a magyar asszonyok végeztek, szociális és társa-dal mi téren. Az országot behálózzák a MANSz szövötelepei Felkutatták a régi magyar népi munkát, népművészetet és az egész országot elárasztották vele. Vásároljuk azokat, magyar asszonyok, mégha értük egy lépéssel tovább is kelleiw mennünk ! - mondta. Ha a külföldiek hozzánk jönnek, magyar nép-müvéseti értékeinkért, magyar lelkünkért jönnek. A magyart keresik bennünk, a lelkünket. A majjyar nemzet lelkét. Nem az idegen ron* gyokat. A MANSz nem egyesület, nem akar beleszólanl más egyesü*
Kész női- ényermeK-
kabátok
i
dus választék
INGER DIVATÁRUHAZ
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyék.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLBTT ALSÓNEMÜT VISEL
Kapható Sxomolényi óruhézban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
A csurgói választás éjszakáján kigyulladt egy pince a Szentgyörgyvári-hegyen
Politikai bosszú áldozata lett a szentmiklósi gazda hegyi portája
,1936. novtmber 12.
ZALAI KÖZLÖNY
S
leiek--beirt életében hanem egy szövetsége a amgyar asszonyoknak, akik a hazájukat szeretik. A MANSz összeköttetést \'keres a külfölddel,
megteremtette a kapcsolatot a lengyel asszonyokkal, ahol nemsokára megnyülk a MANSz kiállítása. A többi nemzetek\' asszonyaihoz Is igyekszik utat találni. Majd a magyar gyermek, a magyar jövő nvei-; tett emirtte fel szavát. Büszke íintaU ságot koUnevelni, moly tudjon tür» ni, szenvedni, tudjon magyar nia-radnl és tudjon az elszakított ma-gyowágért kikduni. A lélek békéjének .megteremtése az asszonyok feladata, — .végezte be magas színvonalon mozgó előadását a kiváló előadó.
Zsigmond Józs-fné köszönetet mondott dr. Csiky Jánosnénak elő-adáséért-és a MANSz zás/.lótow váló csatlakozásra\'hivta fel a nagykanizsai asszonylábort, hogy megkezd. h\'sRék Nagykanizsán is hazafias te vékenyaégüket.
Dr. Krátky Istvánné telkes beszédiben hivta fel a (jelenlevő hölgyeket a csatlakozásra.
Ahogy ma a színházaknak megy!...
A színházaknak ma nem nagyon megy, - szokták mondogatni. Thá-Ha művészei bizony nem nagyon dl-cseketíhetnek azzal, hogy gyöngyéletük volna. Hogy mennyire nincs, megvilágítja az alábbi kis eset.
A kaposvári .színtársulat most kezdte .meg szezonját Székesfshér váron : uj darabokkal, díszletekkel, jelmezJeklfidjés elsőrendű gárdával. Tolnai AndOr színigazgató mindent elkövetett, hogy művészi élménybon részesítse közönségét. Felújította -Romeo és Júliát is pompás rendezésben és szereposztásban. Az érdekes repriz estéjén .,28, azaz huszonnyolc pengőt vett be a pénztár. Az élelmes direktor a szomorú egyenleg után nagyot és merészet gondolt..\\A második klisszikus előadáshoz belépődíj nélkül fiivta meg a közönséget.\'Az ötlet bevált, mert a • szinház\'. tsúfolva volt és a produkciót- viharost taps jutalmazta. ,
- Hol itt az üzlet ? - kérdezi valaki. • Most Jön, tessék figyelni !
A direktor este pénztárt csinált és megdöbbenve látta, hogy a potya-jegyes előadás 82, azaz nyolcvan-kottő pengőt jövedelmezett. Ennyi volt a telt ház - ruhatári bevétele.
Hát Így megy ma a vidéki színészeknek L. !i_
— Torontáli, kézzxsi csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függö-
\' nyók, . butorkeímék SiMger Divatáru-,
m feodl Tetfes berendezétíBket rendkívül előnyős réaz-itetfkitésie, sőt.komatmeutesen U «xál-Utaak. .KopaWn bufcwáruhA*, Horthy
A Teleki-utcai nyomorúságból a braziliai gazdagságba viszik egy kanizsai család tizenegyedik .gyermekét
Egy kivándorolt, dúsgazdag elvált asszony öcsikét keresett a kisleánya mellé — A 3 hónapos Németh Ferike mesebeli szerencséje
A mai élet talajából sokszor érdekes, de egyben megható történetek fakadnak. Sohasem tudni, hogy a Sors merre irányítja az ember életének .szekerét. Van akit felmagasztal, van •akit a sárba taszít.
Mosi egy olyan esetről hallottunk, amely érdekességénél fugva is megérdemli a nyomdafestéket. A lörténe-tel úgyis kezdhetnénk: — Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény sokgyermekes csalód Nagykanizsán, akikhez váratlanul bekopogott a Jóság angyala...
De ne vágjunk az események elél íme a történeti Érdemes meghallgatni, mert minden szava igaz.
Feketeszemű, barnahajú Öcsiké kerestetik
. A gazdagság még nem. boldogság. Sokan nem hiszik ezt, de akik érzik, azok tudják, hogy mennyire kese rüen igaz. Érezte ezt egy Nugyknni. zsa-vidéki úriasszony is. Azokhoz a szerencsésekhez tartozott, akik évek kel ezelőtt kivándoroltak az Újvilág, ba, hogy Ott vagyont szerezzenek és a szerencse kadvezésével Brazíliában sikerült egy kozmetikai gyárat létesítenie. Később a jólmsnő gyárat bérbeadta és ismét hazajött magyar földre. Asszonyunk szerencsés volt a pénzben, de nem volt ss^rencsés a szerelemben. Házassága felbomlott. ötéves kislányával egyedül maradt, pedig mindkettőjük legnagyobb vágya égy kis öcsiké lenne. . Az asszony vagyonához mérten síze-retetét szeretné egy kis fiúra paza , rolni, - ez a kívánsága azonban mindczldeig nem teljesült. A kis Margitka nap.napután egKkls öcsikéért imádkozik, ez mindjén vágya, álma. Akárcsak az anyának.
Egy anya, aki el akarja adni egyetlen gyermekét
Az anya, aki mindennél jobban .szereli gyermekét, megígérte, hogy lesz öcsiké. Egy szépv tavaszi napon vonatra ült és meg s&m állt Kanizsáig. Egyenesen p Stefáhfcv-Szövet. ség kanizsai .bölcsődéjébe ment. Harminc apró,; gügyögő csöppség élvezi i{t a szerető gondoskodás melegét. A kérést meghallgatták, a . választás már nehezebb volt. Az öcsikének ugyanis fekete hajúnak és barna szeműnek kellett lennie. T* akadt ilyen is. Erős, egészséges lurkó volt a választott- Simán azonban semmi sem megy. Már mteg volt minden okirat, az árvnszékeri is rendben volt minden, amikor az öcsiké igazi anyja - egy kanizsai 1 leányanya — követelésekkel lépett fel. Szivesen megvált volna gyer-
¥érOSÍMazgÓ. November 11-én, hétfőn. 1 Keresztényt és zsidót egyaránt térdekli a
Szentföld filmje
Á2 .első , hébewyelvü film héber ..színészekkel, magyar feliratokkal. Fftmnak RMfliaMA azemzációs kisérö mlleor
Előadás 5, 7, 9. órakor. Valamennyi rendes helyárakkal.
mekétől, de nem Ingyen. El akarta adni gyermekét. A Stefánia Szövetség vezetősége azonban ilyen módon nem bonyolította le az örökbefogadást. Pedig ekkor már öcsikét nagyon várták...
■A másik anya nem akarja adni ia Il iket sem
pe az emberek sorsát Odafönt intézik. A jó Isten tudta, mit csinál. A1 leányanya gyermeke helyett küldött máslkat. Egy szegény Telekiutcai napszámos tizenegyedik gyermekét. Németh Jánosnénak ugyan is ebben az időben született a 11-ik gyermeke. Fiu. Feketehajú. Barna-szemű. Margitka mamája megint eljött Kanizsára és nagyon megtetszett neki/Németh Ferike. De az
örökbefogadás elé itt Is akadályok gördültek. A szegény Teleki-utcai család Jobban ragaszkodott a 11-lk gyermekéhez, mint az előző cselédlány az egyetlenéhez. Nem akarták adni, pedig a Teleki-ut végén tíz száj éhezik. Tiz qzáj kér enni a sovány 1 pengős napszámból... — és mégis a szülői és testvéri szeretetet csak hosszú rábeszéléssel lehetett, elnémitanl. Elnémítani? Nem, csak csillapítani.
\\De nézzük: mi történik öcsikével ? Mert az első pillanattól annak tekintették. A levelekben Margitka mamája már csak ugy Ír róla : Fiam...« És Margitkáéknál boldog készülődés kezdődik : - Jön öcsiké és megyünk Amerikába. Igen bizony, a most alig háromhónapos Németh Ferike, azaz most már Margitka öcsikéje, rövidesen nagy útra Indul. Atjyuka brazíliai gyárának bérszerződése lejárt és Margitkáék-nak halaszthatatlanul át kell meni az Újvilágba. Még októberben hajóra szállnak, természetesen öcsikével együtt, hogy a brazillal San-Paulóig meg se álljanak. Az íratok rendben vannak, Margitkának »megszületett^ az öcsikéje... j ,
Tizenegy éhes száj... egy pengő napszám
Tcleky-ut 55. Sóiét udvar, csak itt-ott szűrődik ki gyenge fény .az ajtó-, ablakréseken. Az udvar sarka felé botorkálunk. Az egyik ablak alatt megállunk,\' Festő ecsetje alá való, megható kép. Á szoba közepén egyszerű asztal, rajta pislákoló petróleumlámpa. Alig világit be többet, mint az asztalt körülálló tiz arcot. Száraz kenyér mindegyik kezében s szemük érdeklődéssel iesi a legnagyobbik kezét — Jut-e mégí Mert ez az érdes férfi kéz faslrozottat osztogat (a kórházban kapták!). A szá-razkenyérhez mindegyik kap egy kis hust — ós ez Németh Jrtnosék vacso. rája.
Egy kis sötét konyhán keresztül le. het a szobába \'jutni. Három ágy, <;gy szekrény, egy asztal és három szék a szoba minden felszerelése. Az ajtó mellett egy kis kályha erőlködik, hogy elviselhetővé tegye a szoba hőmérsékletét. Az ember 41 éves, napszámos, napi egy pengőt keres. Az asszony 34 éves, 8 gyermek sündörög kórülötto állandóan (a többiek meghaltak). A legidősebb lány: a 11 éves Margit. Rajta kivül még három jár iskolába. A többiek — Jobbára mezítláb — ott játszadoznak egész nap a szük szobá. ban. Ha l,lz anyjuk munka után néz, artfíor oshk a ^ó Isten vigyáz rájuk, mint mondják. Szomorú sors: aj- apa egész nap munkában van, hogy megkeresse a 30 pengőt. 12 a lakás, ma. rad 18 pengő, abból él egy hónapon át tíz ember. A négy Iskolásnak Irkára, ceruzára, könyvre is kell, a cipő, ruha kabát szintén hiányzik, — hogy mikor lesz és miből ? — nem tudják. De azért amikor a bestíéd a kis Brazíliába Induló újszülöttre terelődik — könybe. lábad a szemük, még a nagyobbacska testvérkéknek Is. Nem szivesen mondanak le róla. Igaz, hogy tizen szoronganak éjszakánként a három kis ágyban, de azért fáj nekik, hogy a kis öcsiké messze kerül. Lehet, hogy so-
hasem látják többé, — lehet, hogy egyszer gazdagon visszajön, — egyenlőre titok, mit tartogat számára a sors.
A Teleky-ut 55. szám alól Németh Jánoséktól elmegy a\\ 11-lk gyermek. Gazdagság, jó mód és szeretet várja, ahova megy. De itt marad még a család többi tiz tagja. Nyomorúságos sorsukban Istenhez fohászkodva bíznak az emberek Jó szivében és szeretetében. Ma mindenki tudja, hogy 30 pengőből tiz embernek élni egy hóna. pon át, — ez több mint áldozat. Németh Jánosék nem kémek, csak ösz-szeszoritolt ajkakkal, könnyes szem-mel, rettegve gondolnak a közelgő télro és imádkoznak. Mi azonban, akik ott Jártunk náluk nyomorúságos fészkükben, — láttUk a Nyomort és a Szíiksé-get — szivesen eljuttatjuk azok adományát, akik c sorokat olvasva ugy érzik, hogy tudnak valamivel segíteni tezen a szegény családon, akiket az ftg ennyi apró gyermekkel áldott meg.
A 3 hónapos Ferikénél, akinek máris nagy vagyona van Amerikában
Történetünk hőse, a háromhóna* pós Ferike ott fekszik egyszerű fehér ágyán a Stefánia 82 más védence köpött. Nagy barna szemeivel élénken tekintget a világba. Néha rózsásan mackóruhájában nagyot rúgkapál Nés kíváncsian Iesi a körülötte sürjgő fehérköpenyes néniket és szemüveges bácsikat. Mintha csak érezné, hogy róla van szó, fülel, pedig fogalma sem lehet arról, hogy kis ágya felett ezek a nénik és bácsik a ő nagy szerencséjét vitatják. Mert nagy serencse érte Ferikét. Uj »anyja« már most is elhalmozta minden széppel, jóval, amerikai testvére nagyon vár rá, -
Nép Mozgó. Nevcmber hó 11-én, hétfőn 1 Közkívánatra még egf napig 5, 7, 9-kor I
ÉDES MOSTOHA
Irta Lakner Artúr, rendezte Balog Béla, zene Szlatlnay S. Megyagőifls Kanizsára! énekli Péchy Olzl él Forgács Jancil
Babamenyország. Budapest legújabb szenzációja. 20, 40, 80 filléres holyárak.
1*
ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
de ő minderről nem tud semmit. Talán nem is tudja meg, hogy szegénynek született, hogy háromhónapos korában lett az amerikai vagyon örököse. Egy hónap múlva már hajózik Brazília felé és talán sohasem tudja meg, hogy tiárom-hónapos korában riportot Írtak róla. Egy olyan riportot, amelyikben nincs név, mert azok, akik Németh Ferikét szerencséjéhez segítették, nem akarják, hogy nevük a nyilvánosság előtt szerepeljen. Kívánságukat teljesítettük, mert tudjuk, hogy a mi dicsérő jelzőinknél sokkal többet ér az, amit majd Odaíöntről
kapnak nemes cselekedtükért. •
Eddig a történet. Nem füzünk hozzá semmit, mert ugy érezzük, hogy akik e sorokat olvassák, megérzik Ferike történetében a jóság ós a szeretet himnuszát, — dc meghallják a sokgyermekes Teleky-uti család nyomorúságos küzdelmének jajszavát is. Ha csak egy darubka kenyérrel több jut az éhező Némethéknek — már nem volt hiábavaló fáradozásunk.
8s mi hisszük, hogy mire Ferike hajóra száll, hogy egy asszony jószivü szeretetéből a brazillal gazdagságba utazzon, — addigra a kanizsaiak szeretetéből testvéreinek is Jut egy darabka nagyobb kenyér, egy kis télirc-való meleg ruha. .
(1

emlékeztető
A Missziótársulat műsoros teája a Missziósházban (él 7.kor.
A* Irodalmi Kör közgyűlése délelőtt 11 órakor a városházén, —
délután 6 órakor Zrínyi enílék-liceálls.
Az Aranyigazság népszínmű előadása a színházban
77-ei cserkészek műsoros estje a Hozgonyi-utcai tornateremben 8 órakor. NoWttbee U. Megnyitó zenei llceális előadás léi 12 órakor a zeneiskolában (Barbarits Lajos).
A Klskanizsal Rath. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. Nevembe* M Keresztény JÓL Nőegylet karácsonyi vására az Ipanis-székházban.
Az NTE győzelemmel fejezte be az őszi futballszezont NTE—Kaposvári Rákóczi Atlétikai Club 4:3 (2:1)
Keresztény JÓL Nőegylet karácaonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December 11. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szil veszte restje. Január 4.
Katolikus bál. jaa«ár 5.
Frantharcos-bál. immár 11. NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros tánoestély Iparoslcőrben.
Január 18.
Evangélikus estély. }
Ja.aár 25.
Felsőkereskedelmit végzettek tánc-estélye a Kpaúnóban. Ftbiaár 1.
Szanatórium-piknik. F*t>rmAr IS.
KAOSz-bál. Fabraár M.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja.
A filléres gyors Budapestre vitte az NTE sportközőnséget, mert remek futballidő ellenére is csak kis számú nézőközönsége volt az NTE szezonzáró küzdelmének. Valljuk meg őszintén, nem is érdemelt nagyobb közönséget, mert az NTE nem mutatott előkelő helyezéséhez méltó játékot.
A KRAC Játéka alapján az egyik pontot megérdemelte volna. ,Az NTE-nek mentségére szolgál, hogy Csáki és Szollár helyén tartalékkal állt ki és (igy a tartalékos védelem teljesen cső-dött mondott. Czigler bizonytalansága ráragadt Farkasra, sőt Csondorra is, ugy hogy az NTE 16-osán a KRAC minden támadása veszélyes volt.
Lényeg azonban az, hogy az NTE szezonzáró mérkőzésén is győzött és igy előkelő helyezéssel fejezte be a szezont. Az már most megállapítható, hogy nagy harc lesz tavasszal Simontornya, PVSK és az NTE között a bajnokságért. A két csapat a következő felállításban Játszott:
NTE: Csondor — Czigler, Farkas - Radics, Ritter, Kudich - Engellci-ter, Jakubecz, Hofmann, Szendrői, Csász. • f
KRAC: Kovács Lédcrmayer II., Krumpach — Kerek, Csizi, Lövi — Póor, Győrfi, Lédermayer I., Rali, Braun.
A KRAC első percben mér veszélyes é» Ball közelről nagy helyzetet hagy _kl, maid Csondor „védi Léderm ayer kr, mvju oWMttw-r »«*»* i^iibríSíüfői-lővését, Lassan lábra kap az. WTE, a 12. percben Csász villámgyors lesza-ladás után jól rcnterez, a résen álló Engellelter közelről védhetetlen dugót lő (1 :0). Választámadásnál 20 méterről szabadrúgás az NTE ellen. Braun rúgja, a nap erősen szemébe süt Csondornak és a keze mellett gólba jut (1 -. 1). A játék és az iram kielégítő. Percenként váltakoznak a támadások. A 15. percben Szendrői nagy lövését a kapus kiejti, Engelleiter belövi, szabályos gól, do a biró nem adja meg. A szép Játékot a biró sok fölösleges és helytelen Ítéletével akasztja meg. A 22 percben Póor előtt nagy helyzet, de mellé lő, majd Győrfi ofszeiden állva gólt lő, de a biró természetesen nem adja meg. A 31. percben 4—5 lövés a KRAC kapura, nagy kavarodás támad és Szendrői közelről hálóba lövi a labdát (2:1). Császnak
nagyon megy a Játék, do a belsők rémesen puhák és igy szünet előtt gól nem esett.
A második félidőben a kezdés ismét a KRACé. Sőt az 5, percben Czigler és Farkas együtt ügyetlenkednek, a labda Braun elé kerül, Csondor nagyon rosszul későn szalad ki és Braun egy üres kapuba gólt lő (2:2). Nem sokáig örülhet a KRAC az egyenlítésnek, nWt a 8 percben az NTE ér el gólt. Kudich szabadrúgását Szendrői elé továbbiIja, aki a meccs legszebb gólját fejeli a hálóba (3 : 2>. Két perc múlva gyönyörű NTE támadást Engelleiter bomba lövéssel fejez bej a kapus kiüti, Engelleiter lövi újra fS-pura, de Krumpach az üres kapifból rúgja ki a labdát. A KRAC nagyon veszélyesen támad időnként, meleg helyzetek adódnak az NTE kapu előtt. Nagy az őröm, mikor az Engelleiter-rel helyet cserélő Hofmann a 32 percben belövi az NTE 4. gólját (4 :2). Ezután már mindenki nagy NTE győzelmet vár, de az NTE csatársor. leáll, a KRAC van támadásban és a 40 percben Csizi 25 méterről védhetetlen gólt lő (4 :3). Még egy-két nagy NTE védelmi hiba és vége is a mérkőzésnek.
Az NTE védelmének mindhárom tagja nagyon rossz volt. Csondor két gólban benne volt. Czigler—Farkas bekkpár egész mérkőzés alatt bizonytalanként. A halfsor legjobbja Kudich volt, Ritter átla/^átékot mutatóit"
teíietetfen volt a nap/szerű KRAC bal. szélsővel szemben. A csatársor Ieb-Jöhbja (Msat JBja#t>Íteítmu>k
Is Jól ment a Játék. A belső trióból Szendrői, érdemel dicséretet, Hofmann mintha nem is lelt volna a pályán, Jakubecz sem sokat mutatott
A KRAC Játéba alapján sokkal jobb helyezést érdemelne. A döntetlen lett volna igazságos eredmény. Az egész csapat Jó. Krumpach, Csizi és Braun emelkedett kl a mezőnyből.
Láng pécsi biró nagyon gyengén vezette a mérkőzést.
Az Elektron Rádió Szalon rádiót szerelt a Zrinyi pálya tribünjére, Igv a nagykanizsai sportközönségnek alkalma volt mérkőzés közben hallgatni a pesti Magyar—Svájc válogatott fut-ballmérkőzést, melyet a magyar esa-
fürdőkályha
és zománcozott acél
fürdőkád
jólét ét áldás a házban.
Semmiféle szerelés nem szükséges, azonnal üzemképes, — legegyszerűbben kezelhető.
Ára 1ÜS P SfeailgaiL»■"<»—■\'\'
í\\ ld Iwv * • Részletfizetési kedvezmény 11
Szabó Antal sportüzletében
■agykanisaán, FA-ut B. Telefon Ml. az.
Szecskavágó
Ara P 78 «»o
Kézihajtásu daráló
(dupla acóltárcaáe, jár*,
egy ember óránként 15—30 kgr. az met könnyen ledarál vele.)
Ara P 42-««
Nagyobb kézihajlásu daráló
AraPMO-o«
(Óránkénti teljesítménye 60-70 kgr.) Kukorioa morzsoló asztali ára P IO-«» rendes ára P 70\'00 RÉPAVAqÓ Ara P4S-U Tekintse meg vételkényszer nélkül Hofherr—Schrantz - Clayton Shuttlevorth r. t. lerakatában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi
szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erxsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: ISO.
pat nyert meg 0 :1 arányban. Ex na. gyobb őrömet nyújtott, mint a kanizsai mérkőzés.
__(Ofl)
Az NTE II. vereséget szen-vedett a KRAC II. csapatától
Az NTE II. csapata nagyon gyen. gén Játszott és megérdemelt vereséget szenvedett az Időnként szépen Játszó KIIAP II. /csapatától. Az NTE RelUioI. Jer révín\' vezetéshez. Jut, de Kovács egyenlít. Szünet után Lövi révén szer-W mftj a KRAC II. a győzelmet Jelentő góit. ...„.,:.„. | AZ NTE-böl PoUák és Kis érdemel I dicséretet, a KIIAC-Ml Kerek, Lóvl | és Kovács volt Jó A mérkőzést Wald-mann biró vezette.
Kerületi eredmények:
PVSK-OVAC 3 : 1 (2 :0). KTSE-DVOGE 3:1 (t : 0). KTSE 1I.-DVOÜE II. J:1 (0:0).
Profi eredmények:
Magyarország—Svájc 6:1 (3:0). Pozsony—Budapest 3J: 1 (0;0). Vidék vál.—Bpwft vál. 6 : 5 (1 : 3). Szeged—Atilla 4:1 (3:1). Bocskai-Kispest 1:1 (1 :0).
Az Arany igaziág Letenyéu
Daloló Jókedvvel Indult vasárnap a Szociális Missziótársulat klskanizsal gárdája l^teuyére, hogy oll Is bemutassa Lukács István népszínművét: az Arany igazságot. A zsúfolásig megleli letenyei nagyterem folyosó ajtóit le kellett zárni, mert annyi volt az ér-deklódö. Ott volt Becsehely és Pola rtzetősége is. A szereplöket annyira hangolta a nagyszámú közönség, hogy Jobban játszottak még saját otthonuk előadásánál is. A sok elismerő tapshoz még virágesö is hullott a színpadra a három főszereplőnek: a falu blrá-Jának, Szollár Józsefnek, Harmat Ágnesnek, akinek szerepét oly szépen alakította Herboly Mária éf. Pókeez • Andrisnak.. Ezúton is kl kell emelni Czigány János főbíró és neje őszkite Jóindulatát, sziw. vendégszeretetét, mellyel a Szociális Missziótársulat letenyei előadását fogadta. Elismerés Illeti meg Pálinkás Józaef kántor nagy fáradságát Ls, aki minden nchézságet legyőzve ilyen nagy sikerha* segítette az Arauy igazságot.
1915. november 12
ZALAI KÖZLÖNY
— (A keszthelyi Jegyző tragikus
halála)
Tragikus körülmények között hunyt ei hirtelen Nyirády Lajos keszthelyi közigazgatási segéd jegyző, Nylrády a városházán dolgozott, amikor hirtelen rosszul lett, Íróasztala fölé hajolt, majd a kollégái kivitték a folyosóra friss levegőre. Mire az orvos megérkezett, Nyirády már halott volt. Régi szívbaja ölte meg a családos emberi. Nyirády Lajos sokat fáradozott Keszthely város fejlesztésén és a balatoni kultusz érdekében. Negyed százados közigazgatási múltra tekinthet vissza.
- (Óriási az érdeklődét)
a vasárnap a gimnázium tornatermében lezajló szlnelőadás Iránt. Jól teszi mindenki, ha előre biztoütja jegyét az Arany Igazság vasárnap délután 0 órai előadására. Rég nem láttunk olyan mükc(|v£lőgárdát, mint ami vasárnap délután lép a nagykanizsai közönség elé a gimnázium tornatermében az Arany Igazság c. nagyon szép népszínműben, .amely amellett, hogy pompásan szórakoztat, rendkívül érdekes, mégis leginkább erkölcsi tartalmával fogja meg o szivet. /Aki egy fe. lejthclctlen délutánt akar magának szerezni, biztosítsa előre a vasárnap délután 6 órai előadásra Jegyét.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat \'Schütz Áruház.
— (Halálozás)
jiíffiCik. a. Festetics-uradalor nagybérlője, Somogyvármegye törvényhatóságának tagja, a csurgói járás mc-z&gazdaságí bJzoíts&g&aak elnöke, 71 éves korában, szombaton hirtelen meghalt. Hétfőn délután volt a temetése.
- I*gu)abb bel- és külfóldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-telkényswr nélkül Singer Divatáru ház.
fl ZALAI KÖZLÖNY REOÉHYE (66)
Bodor a fiatalabb inasnak szólt, hogy ha bemegy a városba, dobja az itatómappában fekvő leveleket is. A lelkére kötötte, hogy ne felejtse el. Azután megsürgette a herceget, hogy hagyja már abba a mázolást, mert Holla várja őket.
Török minden nap megnézte Remetét s elmondta, hogy tehetetlenül hever és rettenetes kínokat szenved. Az orvos véleményo szerint aligha áll talpra május előtt és akkor is még hónapokig nagyon óvatosnak kell lennie. Csak azért panaszkodott, mert Rollával ritkán beszélhetett. Csak te-Asfonon udvarolhatott, amit Rolla of-vtelhetőbbnek talált. A leány sohasem vette fel a kagylót és gyakran letagadta magát. Ugy háróm napban egyszer öt percig szokta hallgatni Remete féltékenységtől sugalt kérdéseit, de csak mókás foteleteket adott és ha megunta, letette a "kagylót. Néha még ® Jégpályán is felhívta, de fíyen-•ror Rolla összeszidta. Legutóbb i>e-iUg megmondta neki: — most olyan
. \\
A kályhában hagyott tűztől kigyulladt a műhely
Töz az Erzsébet téren
Hétfőn reggel 6 órakor tűzoltók robogtak végig a nagykanizsai Főutcán. Az Erzsébet-téri Seidmann-ház lakói észrevették, hogy az udvaron lévő kaptafakészitő műhelyből sürü füst gomolyog ki. Azonnal értesítették a ützoltókat, akik odaérkezve nekiláttak a veszedelmes lappangó tiiz elfojtásának. Gyors munkájuk eredménnyel is járt, a köny-nyen végzetessé válható tüzet hamarosan megfékezték, ugy hogy még a műhely benendezését fc sikerült
megmenteni. Németh Lőrinc kapta* fakészi tőnek igy is érzékeny a kára, mert az anyag és készáru nagyrésze elpusztult a tűzben, elégtek azonkívül a szerszámai is.
A vizsgálat megindult. Annyi máris kiderült, hogy vasárnap dtí-után a műhelyben tartózkodtak és a kályhában befűtötték. Valószínű, hogy este még tiiz maradt a kályhádban és egy kipattant szikra gyújtotta lángra az éjszaka folyamán a műhely gyúlékony anyagait, i :
— (Beosületes megtaláló kerestetik)
A Huszti-téren hétfőn délelőtt a 9 órai tiz percben egy nagyon szegény iskolás flu elvesztett tiz pengőt A szegény család tekintettel, hogy a pénz elvesztése igen súlyosan érinti őket, kérik a becsületes megtalálót, hogy adja le a szerkesztőségben vagy a rendőrségen.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— Leégett a tüzoltószertár)
Nem mindennapi e;ct történt Bucsu-szentlászló községben. A község egyik leglüzveszélyesebb épülete a tűzoltó-szertár volt, az Önkéntes Tűzoltóság
nád fedeles épülete. Most a szertár kigyulladt és a tűzoltóság csak az utolsó pillanatban tudta áz égő épületből kimenteni a tűzoltó felszerelést. Maga a szertár porrá égett. Kutatják a tűz keletkezésének okát. Az a gyanú, hogy gyújtogatás történt
— DlvSIos fehérnemű selymek és pyjaina kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
— (Bélyeggyűjtők találkozna) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Nagykanizsaiak taVálkozéhsly* az
István király Szálloda
Buda^aC mt\\
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort A szállodában étterem, kávéház és american bar
élma a folyó Jege, *liogy nagy kirán-dulásokat tesz a tisztekkel és nem jár a jégpályára.
A herceg mosolyogva hajolt tányér. Ja fölé, de később elkomorodott. Arra kellett gondolnia, hogy Török váltóját illetőleg még mindig nem sikerült megoldást találni, hacsak az ezredes nyugalma és titokzatos mosolya mögött nem rejtőzik valami tökéletes és okos dolog, ami nem lepne meg senkit, mert ő az ezred apji és hivatalból is a legokosabb.
Másnap a kegyelmes asszony mosolyogva bontottu fel a levelet, amelyen felismerte Bács Jellegzetesen erőteljes Írását. Ugyan mit írhat neki Bács, gondolta csodálkozva, hiszen az elmuft délután volt náluk látogatóban. Megdöbbenve nézett a megszólításra, azután elkezdte olvasni:
• Almom I Otezernégyszázhetvenötször áldozott le a nap azóta, hogy először megláttalak s majdnem ugyanannyiszor szóltam hozzád e néma papírlapokon, amelyek soha nem fognak szemed elé kerülni. Változatlan rajongással bámulom a te drága, szent lényedet és megvetem magamat, mert nem tud érted a szivem meghasadni. Annyi esztendő óta megkérgesedett a kíntól s talán már nem is fáj. . Sivár, örömtelen életemnek mosolyod a napja s .gyötrődve vágyódom a könnyes bódulatra, amikor még magam elé tudtalak idézni... Elmúlt és hatezer esztendősnek érzem magam.
Egész lényemet örök reménytelenség nyűge béklyózza ... Mámoros éjsza-. kák kusza hajnalán még felizzik bennem az édes kin és csak ezért érdemes élnem. Ha már ez sein lesz, akkor...»
Ed4ig tartott a levél, amelyből majdnem minden nap Íródott, egy-egy tizenöt esztendő alatt. A kegyelmes asszony ölébe ejtette kezeit, szemei elnedvesedtek s hosszan, töprengve nézett maga elé ... Tudta, hogy Bács fiatal kadétkorában beleszeretett, de azt hitte, ez a gyerinekszerelem régen elmúlt. Érezte: — ez a levél nem azért Íródott, hogy a kezébe kerüljön. Bács talán nagyon mámoros volt, amikor megírta, ottfelejtette uz íróasztalon és valamelyik inas túlbuzgósága juttatta postára. Megnézte a feladóállomás bélyegzőjét és látta, hogy a levelet akkor tették postáa, amikor Bács nála volt. Elhatározta, hogy nem tesz róla emlitést. Azután mosolyra derült az Úrca s egy táviratot fogalmazott, melyet rögtön postára küldött, majd sietve öltözött és a várba vitette magát. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy bátyja, a miniszter a képviselőházban van, de nem akart időt veszteni. Bement az államtitkárhoz.
— Legyen szíves mondja meg a kegyelmesnek, nagyon kérem, ha lehet, rendelje fel Bács bárót legalább három hónapra valamilyen címen u fővárosit.
— Bocsásson meg kegyelmes asszonyom, de a báró olyan hírhedt korhely és kártyás, hogy jobb neki ott,
UikuiuiiUttl ürtta iéiiíIii
menetrendje
érvényes 1939. október 6-ML
Viiutállomáira Eraébet-Hrre
4\'U
BÍO
7-JO
921 II 0» 12« 1JS0 14" IBM I7« 11-10 1950 2)K 2320
Üi
L af anyai manatrand
L«t«ayMIM. 1-45 HifykMluira irfc. 8*00 NigykMlitárfl Ind. 14 00 UtwyfcaM. 11-18
Árverési hirdetmény.
Galambokon nagyvendéglőben 1935. évi november hó 22-én d. e. 12 őrskor a bírósági végrehajtó által lefoglalt sertések, tehén, 2 drb nagy jégszekrény és egyéb Ingóságok elárvereztetnek.
Haán Gyula s. k. 4168 kü. bír. végrehajtó.
23.362/1935.
Árverési hirdetmény.
A városi köztisztasági telepen itíö\\t ceroöGV Uítk?-r-mányrépát f. évi november hó 12-én a. e. 10 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen eladom,
Nagykanizsa, 1935. m*v. 8. 4107 Polgármester.
ahol van, — Jegyezte meg az államtitkár.
— Azt én jobban tudom, hogy hol Jobb neki és kezeskedem, hogy leszoktatom minden hibájáról. Tehát lesz szíves szólni, hogy személyem volt itt.
— Parancsára, kegyelmes asszonyom, — felelt az államtitkár nagyon udvariasan, de tartózkodással.
— Különben majd beszélek a ke-gyelmes úrral telefonon, \'ónapot! — vetette oda bosszúsan az asszony. Nem volt hozzászokva az ellentmondáshoz főleg Zsuzsa apjától mást várt volna.
Amikor az ajtó bezárult mögötte, az államtitkár indulatosan ejtette ók-, lét az Íróasztalra. Nagyrabecsülto az altábornagyot és végtelenül tisztelte fe. leségét, mint a nők mintaképét. Azt hitte, ez a finom, rendkivült müveit és csodálatosan szép és fiatalos külsejű asszony kivétel. Most a felhőkből pottyant alá, mert ez az asszony duhaj, temperamentumos Ifjú óriást hozat fel magának. Odajegyezte az elő-adandók közé és meg volt róla győződve, hogy a miniszter teljesíti a huga kívánságát. Elkeseredetten nyúlt a reggeli posta után, amelyhez nem tudott eddig időt szakítani és legfölül régi barátja, Remete levelét látta meg, aki egyszer valamelyik választáson megmentette a bukástól. Kicsit erőszakos dolog volt, de mivel Remete magánemberként csinálta, hát nem voltak következményei. Felbontotta és elkezdte olvasni. (
ZALAI > KOZLOHV
\'1936. |2,
»»-• Arany lánot-utca 2. alá át Vojaovlta üvegez. 4168
■■tarsiatt azaba a város központiéban. lüidösioba-haszuálattal, esetleg el-látáaaal, kiadó. Clm • kiadóban.
is haraaMlmsat keie ack augvételrc. Jó állapotban. Cin a kt-
a vízvezetéken lakás azonnal, májas elaejére kiadó Sze-mere-s. 2/c. 4IM
12 gtersa mnmérlmm eladó Ujár-alca
I varrok, Javllok, helyben napidíj 110, vidéken 1 20. Klnlzsl-utca «2. Bánfalvi Aanus.
„Hhkaaák királya" a Sőrlel-tále szabadalmazott Sieltir. Ara 6-10-19 peagfl- Bgéaz na kémkedésben. (
próbafűtés. Sorlel vsa-:nnta mellellj. I
Modern, haazaált ebédlő és egy suba tarnltnra, tarlós, íyflnyőíü recamler, lan-
1 "ntflwtii, *• ptiax, ttép Kzlon, {utényoftsti " ", KUIzay u. 2., Sternné. -. 3993
________ _ I kei Dl 50(00 óm. ioe-
feayő 30—80 CM-lg. ezísttenyók, laurus áa aaabónla dlezbokiok Lazsaaíl kertészet-"jNa. 4111
\' Képeli már most kei eteste r se karácsony la i4ul<tia Sterilnél, lí-at 2. 7
>1a« hüisnjiás iHauJiia. ssawilit udvari lakás mellékhelyiségekkel, aion-• oalra, BAteOn^ár 30. •
• KMSobeJárata bútorozott szoba nn«, aaatlrgHUIIaz.l Magyar-u. 27. Zaoldoané. *
* nagykanizsai Ur. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
V162/I935. Hl szám.
I.......I■» LLJ.|,J.» tt------1
wirni uriftiuT-tiniai.
Náfiakazékpéizalái Rt. vípehajtatóaak üv. Németh lánosné az. Tóth Kalalla
ellen Indított .ében a tkvl hatóság a. vágre-elms következtében az 1881 :LX L-c. 144, 146, 147. M ai értei Bittea , ebe* dett a végrehajtási áiveréat 1075 P tőke-\' kövtklés, \'ssaet lámtékat és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 27 P 1011-\' s4g> vateastat a •allaEozotlnak kimondott dr. Orley Ojörgy 38 P, továbbá Dani : éa neje 40 P tőkekövetelés és |4-
a aagykanlaaal klr. Járásbíróság területén Min esztetegayel 1006. sz. tlkvbell 21«a hrss. ház a udvsr Illetőségre 100 P, az\'MOO. as. IlkvbeU 1879/b. Ins. szántó Ulaőiégre 260 P, 679/b. I. biu. azáalá illetőségre 180 P, 2603/«. hisz. szántó Illetőségre W0 P, 1886/b. I.^hzaz. azánló Illess Ingatlanok dr. Ozley György Javára aktkiáltáal ár\' tos/a in, Dini firenc Javára a klkiáliáat ár 96V>-án alul el nem adhatók
A telekkönyvi halóság aa árverésnek Eaxtesegaye , lösaégházánál msgtaitáaáia
„ —----hó 4. .aaplának
I. II óráját Uzl ki és az árvarfflfel. leket az 1881:----
téteteket ai Í881: LX t.-c. 150.« a alapján a kővetkezőkben átlaptt|a meg:
1.\' Végrehajtató |avára aa árverés alá esé házat a Ukláltáal ár telénél, a többi \'-lafSMáat \'Mánál alacsonyabb áron eladni \'-neai lahot <1908 iXJJ. Le. 2S. §.)
Az ázveraliii azáadékozók UMeleaek bá-aatpéaasl a Ukláltáal ár imMtt kéazpán-ben, vagyaa lgtl :LX.L-c. 42. jvában meghatározott árfolyammal azároltott óvadék-kápes értékpapfrosban a kiküldöttnél le-.tenni, vagy a bánatpénznek előleges btról letétbe TWreaéaéról ktálUtott TeMtt -eHla-wrvéttyt a HkOdőttaek átadni és sa ár-TCrtal\'felt...........
----aláírni. (IMI j LX. L-c.
147, 150, 170.1908llx.L-c. 31. S ) I Aa. aki, a* Ingatlanért a klkláltáal árnál magasabbÍgéretet telt, ha többet ígérni s^asli K. akar, köteles nyomban a kikiáltási ár Százaléka szerint megállapított bánatpénzt u általa ígért ár Syánannyi százafeálg lrfegésritent(1908: *a.le.25,{.) Nagykanizsa, 1035. zug. hő 26 án. Dr. Wáka. ak klr. JárásMró,
A kiadmány Mteléul: Mtkó a. k.
OM (Miizt
EltUnt az északi abesszin hadsereg
Éhség és szomjúság tizedeli az abesszin csapatokat — Harrar felkészült az olasz támadásra — .Megölték Naslbu tábornokot —: Csüggedés Jelel azabesszln kormány-körökben
Bmmmm Pane és «5fab várót olati kéabe került
Asmara, november 11 t^L olasz csapa.ok a Sepe?l-völgy-ben tovább folytatják előrenyomulásukat.
Az ogadenl vonalon az abesszinek már kb.\'160:000 főnyi csapatot vontak össze és az összevonásokat még folytatják. Alig-hiszik azonban, hogy, ekkora fegyveres tömeget sokáig tudjanak a vonalban tartani. mert nincs víz, élelem és lőszer utánpótlás. Az abesszinek kegyetlen, szenvedéseket állnak kl az éhség és szomjúság miatt, melyek következtében Jipgyon sokan közülük elpusztulnak.
Asroara, november 11 Me érkezett hírek szerint Na&ibu .abcsstin tábornokot megölték. Mn •már abesszíniai kormánykörökben is keadik-elismerni, hogy nem min-\'d^n megy "jól a háború frontjain. Ennek okát az abesszin seregek közötti együttműködés hiányában látják.
London, november 11 l^ondonban általános, a vélemény, hpgy az olaszok által elért -.sikerek most már azzal & veszéllyel fenyegetnek, hogy az olaszok elvágják az összeköttetést Angol-Szomáll és az
abesszinek között.
Nyoma veszett az abesszin hadseregnek
Harrar, november 11 Tigreből érkező hirek szerint az abesszin haderőnek nyoma veszett. Makallctől délre sem találják sehol nyomát az abesszin csapatoknak. Hogy milyen taktikai számításból és hová tűntek el, nem. tudják.
Dzslhuti, november 11 Az Idegenek elleni-feszült hangulat annyira erősödött Afcessziniában, hogy a gyűlölet kirobbanásának lehetőségei már aggasztóak. Állítólag a négus csak azért nem ment
még ki elhatározása szerint a harc-térrCj mert az ő jelenléte tudja csalt fékentartani az idegengyűlöletet.
Alolsi báró Münchenben tárgyalt a megtorlások Ügyében
Berlin, november 11 Alolsi báró az elmúlt napokban Münchenben tartózkodott és .ott hosszas megbeszéléseket folytatott az olasz nagykövettel. Hogy Hitlerrel találkozott^ és hogy a nagykövettel folytatott t^gyalások ml kö-
Okvetlen meg kell néznie
a pár napig a Babochay,-féle házban (Sugár-ut 2.) díjtalanul nyitva lévő
Kiállító magyar mesterek művei.
Czencz János, Qlgyay, Szüle Péter, Náray, Udvary Pál, Krusnyák, Szabó Béla, Fried Pál, Hermann \' Lipót, Geiger, iványi Grünwald, Gyertyáni Német, Monostori Moller, Albert Ferenc, i Pálnagy, Jancsek, Vigh Bertalan, lllenz, Kárpáti Jenő, Márk Lajos, Zórád Géza, Gál Ferenc stb.
A legkedvezőbb részletfizetési feltételek! -----
rül folytak, mm tudni de válj. .szinti, hogy Németországnak a. meg. torlAáOkkal kapcsolatos poltikó), volt szOayegen. ;
Harrar eleste.kdMOb&n van
London, november u Az olaszok gyíirs iramban folytai\'. |ik -előrenyomulásukat a déli és „ észajtl fixinton is, értk\'mleees ellen-Ollósra sehol sem Úriéinak. Elíog. leltók AnUtlo, Dngapur és Sassa Pan<\' városokat, amelyek, körülbelül 50 km. körzetben vannnk Harrar-lói, Sassa Pane déli Abesszintának egyik leglon\'osabb város.t. Az ol|. szok most már uralják a Harrar kő rllll összes utakat és ezzel a vtims kulcsa i kezükben , van, ugy hogy Harrar sorao már inegpecsételtnet tekinthető. ,
Harrar, november 11 Harrar váoost felityUrU ws l kj rül. amelyen tnoal kírösWirül réseket vágtak, hogy a bennlévők légitámadás -.seién kluien;külhssK. nck. Éjszakánként hiéna.falkík lo-pöznak be a városba a fal-h\'sadí-l.olon.
Az akadémia elnOksége
Budai>est, november II Ilúman üfllint kultuszminiszter kl-ielentette, hogy a Magj\'ar Tudományos Akadémia elnöki tisztségének lietöllfse nem lilőszerft, meri hiszen Berzevlrzy AllH-rt ,tiivuln!osan még le sem inon-dolt. t \'
Kenyeres-Kaufmann — nem [képviselő
Badajicst,. november II A közigazgatási lflróság megsemini-sitetto Kenycres-Kaurmann Mlklrts\'-Mú. zes tnrpai mandátumát azzal a meg. állapítással, hogy Kenyeres nem ma-gyúr állampolgár.
Prognózis: Mératkelt délkeleti, keleti tzfl, éjjel sok he , lyeo köd, egy két fi^rtn, , d« Inkább caak BKll»al<«VM6.iahel-jége». A hőmérséklet *yg váltó «lk. Felhőzet: vAHoxó.
Itdayzat: gyengébb, forgalom: tsektly. taza Uaaav. 77*8 1790-.I8 lő^ TM-I80V^»30, l820-it6tó.,
1835—1865, danánl. 73h» 1,17-55-17®. 78-aa IÍ70-I7-80. 7U-<s 1786-1795-80as 17-95-1808 —. li-a, peaWdíM 15-80-1590, máa 1590-1? lO^-Zab «1 >»■\'(\' 17 30—17:40. Tewetl\'^tóánJ.ii kőzáp ,ab,teeat.l5J0-154a
HIMIa s JwáaldMoawlölzgajáésíg1 ^ OntnaAarg Nynaata, ás DéUnlaliaKW"14 MtMaWa iXwfexkfán. PaMOa ataaó 1,-Ual iiurolv.
Manaibm telaloniuMsaOaalaa- \'«■
a taBtalaklcxoa köaganlatágl R..T. Oalaabsag Nyomda és. Débalal LaMaadá vau.i.i. ----[T.,||ln ,j , _ uj
í
75. tvfoly*m 257. szám
J\\
Nagykanizsa, 1836. november 13 szerda
Ara 12 ffllér
ZALAI KÖZLÖNY

U UadóWraUI: FU 5 Ua.
\' O L I T I K A I NAPILAP
Melős szerkesztő: Barbarltm Lajos
Elóliittéil árt: egr bóra ■ otnil 40 BUár. Smkeulórifl tf (tadóblraUll teWoai 71 n.
Olaszország erélyes jegyzéket intézett a megtorlásokban résztvevő államokhoz
Abd el Krim szultán behódolt az olaszoknak — Az abesszin sorkatonaság kivonult Harrarból - Nem ölték meg Naslbu tábornokot, sem Ouksza herceg családját — 200.000 főnyi abesszin hadsereg gyülekezik Harrar körül
á német francia MbékBiés a párisi külpolitika tengelyében
Róma, november 12 Az olaszok a déli fronton folytatják nz előrenyomulásokat. Ilire érkezeit annak Is", hogy Abdcl-krim mohamedán szultán behódolt. E bchódolásn»k nz olaszok igen nagy jelentőséget tu-lujdonitanak, mert a szultán több törzs felett uralkodott és Ogadenben igen nagy befolyása van. Az olaszok sjterint Harrart már csak a felkelők védik, a sorkatonaság kivonult a városból.
Az északi hadszintéren viszonylagosan csend vaun, a balszárny, a francia szomálival határos részen azonban folytatja az előrenyomulást. A Ilnrrar felé induló déli olasz csapatokkal egyesülve akarják elfoglalni az Addis Abeba—debutl vasutvonalat.
Abesszin repülőgépet találtak Makalleban
Róma, november 12 De Bono tábornok jelenti, hogy Makalleban szabályszerűen folyik a berendezkedésre irányuló munka. A város felkutatása során egy repülőgépet is találtak, amelyet az abesszinek használható állapotban hagytak ott. Az egyes hadosztályok nz előírásos terv szerint folytatják uyukat.
A mohamedánok nem harcolnak
A déli fronton az olaszok alig találnak komoly ellenállásra. Ennek oka az, hogy mohamedánok által lakott területre értek és azok nem akarják életüket feláldozni kopt uralkodóikért, inkább megadják magukat.
Harrar környékén az abesszinek fellázadtak. A lakosság és a katonaság összeütközött, 70 halott és 80 sebesült maradt-a lázadás helyszínén.
Deszta herceg csapatai az olaszoktól szenvedtek súlyos vereséget. Maga a herceg is csak futás árán tudta megmenteni életét
Naslbu éli
Harrar, november 12 Az abesszinek az érkező hirck szerint Harrar vidékén erős ellebéllást akarnak kifejteni. A harrari magas-latokon 200.000 abesszin harcos gyülekezik. A sereg főparancsnokságát Naslbu tábornok veszi át, akinek tegnap halálhírét jelentették. A hírekből arra következtetnek, hogy Naslbu csak súlyosan megsebesült, de nem halt meg.
Gakiza herceg családja Is él
\' %\' Rómtu november 12
fiz olaszok jelentik Keletafrikából,
hogy Guksza hercegnek sikerült megtalálni a feleségét, édesanyját éJ rokonait, akiket az abesszinek Makalle környékén mint túszokat fog\' ságban tartottak.
Egy karaván és olasz előörsök véres összecsapása
Róma, november 12 Makalielő\' délro az olaszok elvágták
az egyik abesszin karaván útját. Á karaván tagjai megütköztek az olasz előőrsökkel és már-már fölényben ls voltak, amikor kisegítő olasz .csapatok érkeztek, amelyek segítségével sikerült az abesszineket megfutamítani. Az febesszinek a karaván egész anyagszál-litmányán kívül 10 halottat és 20 súlyos sebesültet hagytak hátra.
A megtorlások és az európai béke
Páris, november 12 A párisi olasz nagykövet Lavallal hosszasan tanácskozott és egy szóbeli jegyzéket adott át. A jegyzék a megtorlások ellen irányuló elhá-ritó és visszatorló intézkedésekről szól. A kiszivárgott hirck szerint Olaszország a megtorlásokkal szemben a kereskedelmi szerződések felbontását jeleni! be azokkal az államokkal szemben, akik ellene életbeléptették a megtorló rendszabályokát, továbbá bizonyos tilalmi
A német-francia megegyezés a tavaszi francia választási program
intézkedéseket léptet életbe.
Róma, november 12 Rómában kijelentették, hogy na Olaszország létérdekét sértő meg-torlásolKigen súlyosan befolyásolják az európai béke biztonságát és az olasz nép magatartását. Egyben Ji gyelmeztetnek mindenkit hogy az olasz külpoü ika küszöbön álló mó dosilásávil kapcsolatban szárnyra-kelt híreket fenntartással kell fogad i
Róma, november 12 A megtorló intézkedések ügyében az olasz kormány erélyes hangú Jegyzéket intézett minden olyan kormányhoz, amely csatlakozott a megtorló intézkedések frontjához. A jegyzékben az olasz kormány a leghatározottabban tiltakozik a kárára alkalmazott intézkedések ellen, azok súlyossága és igazságtalan sága miatt. A védekezés uj kötelezettségeket ró Olaszországra azok miatt, akik Olaszországba helyezték bizalmukat és akikre a legnagyobb veszély háramlik, mert bosszúnak lesznek kitéve, ha Olaszország védelme megszűnik reájuk . nézve. (Ez ^ célzás AUgztriára szól.)
Erélyes olasz jegyzék
^ London, november 12
Laval a francia-német megegyezést akarja a májusi francia válnsz-tások programjává tenn^ annak el- I
lenére, hogy megbízottját Berlinben nem a legkedvezőbb körülmények közt fogadták. Laval ezzel az uj német-barátsággal akarja Franciaország figyelmét elterelni arról a kudarcról, melynek következménye aa Olaszországgal kötött megegyezés tekintetében táplált remények meghiúsulása.
A t. Ház
Budapest, november 12 A képviselőház kedden délután folytatta a bor-törvényjavaslat vitáját. Előreláthatólag ez még néhány napig eltart. Utána az orvosi kamaráról szóló javaslat került volna a Ház elé, de Kozma belügyminiszter gyengélkedése miatt ezt a javaslatot később fogják tárgyalni. Ugyancsak beteg még Lázár igazságügyminisztcT Í6, igy a telepítésről szóló javaslat tárgyalása is halasztást szenved, I
A magyar sors kulcsa
Irta: Gramantik Margit
Lord Kitchner, a nagy angol had-vezér 1U 14-ben politikai jóslatában azt mondotta : - »a világháború 80 évig fog tartani.*
S valóban azóta éljük a bellum omnlum contra omnes korszakát. E világháború uj hadi jelentései szerint Európa legfontosabb stratégiai pontja immár nőm a Rajnánál és a Bronnernél van, hanem Szueznél és Gibraltárnál, mlg Oroszország nagyhatalmi törekvéseinek előőrsei, az orosz repülőbázisok egymásután épülnek a szomszédban, Csehországban, repülőtávolság szerint Budapesttől alig 5 percnyire, s a román parlamentben az orosz-román katonai szerződés ellen tiltakozik Vajda és Bratiunnu interpellációja.
Valóban pusztító káoszba kerültünk, amelyből csak akkor szabadulhalunk, ha megtaláljuk a problémát, amelyben a magyar sors kulcsa van. És ez a kisebbségünk problémája.
Kisebbség: - három és fél millió magyart jelent a határon tul. Kisebbség: - hyolc millió magyart jelent a tiianoni Vonalon innen, védhetetlen határokat, fojtogatott önállóságot, mindig megújuló veszélyt. Kisebbség az, ha nem vesszzük fel a küdelmet minden erővel és teljes tudatossággal a szabad, független, Integer Magyarországért.
E küzdelem a magyar társadalom feladata, amely munkában, kitartásban, fanatizmusban nem maradhat az egykori erdélyi román társadalom mögött.
Ez a magyar kultúrán nőtt román középosztály volt olyan Vakmerő, hogy Bécsen keresztül támadta meg Budapestet. Vajda S^iidor volt magyar képviselő, petíirég román miniszterelnöknek és Miron Christeá-nak, a későbbi pátriárchónnk Ferenc Ferdinánddal folytatott titkos tárgyalásaiból nőtt ki Erdéíjr«lsza-kitásának és Nagyrománia megalakításának célja, az a magállapodás, hogy Ausztria át( ngedi Erdélyt Romániának. És mindez 1908-ban, akkor, amikor a magyar köztudat a maga hatalmi túlsúlyának boldog nyugalmával, a veszedelemnek még árnyékát sem sejtette meg.
A magyar társadalom tehát 80 évvel ezelőtt reálpolitika és politikai érettség terén már kisebbségben maradt a nemzetiségek mögött.
De megváltozott-e most ? Ezren és tízezren vannak e városban és országban, akik készek meghalni a hazáért, de hányan vannak, akik e haza sorsa érdekében naponta csak egy órát áldoznának ellenfeleink tárgyilagos megö6merésére ?
íme : - Románia 15 év alatt 200 ezer főnyi rendes katonaságot teremtett magánajf s az elvett magyar iskolák falai között egy olyan értelmiséget nevelt, amely betölti a roJ mán bojár és paraszt közötti ürt és középosztálya és vezetője lett Nagyromániának. Sem béke, sem háború nem ment
»
ÍALAI KÓZLOMV
l9$5. november lé
fel á feladat alól, hogy ha élni akarunk, meg kell ösmernünk a Dunavölgye népéinek belső szervezetét, külpolitikai céljait.
A magyar társadalomnak csak egy íontosabb feladata van ezen kívül: - elszakított testvéreink torsának és helyzetének ősmerete. A magyar kisebbség problémájának legfájdalmasabb, legégetőbb sebe ez.
Millió tövis szúr a kézbe, amely a határon tuü magyar élet adatai felé nyul. Íme egynéhány ezek lfö-züi. i i
közoktatás : - 1U 19-ben Cslkme-gyében mindössze 0 román tanító volt. Ma 314 román tanitó és 46 román óvónő neveli románná az állami iskolákban a székely gyermekeket. ,
Egyházi" élet: - Bibarct\'alván 61 székely családot tériteltek át a román nemzeti hítie, a görögkeleti valiásra. ,
Numerüs vallachikus : — Aradon csak román pincért szerződ telhetnek a vendéglősök. Csuk román tisztviselő, lomán utcaseprő, íoman postás, román plakáiragaszió lenét a városok alkalmazásában,
Gazdasági élet: - A munkanél-\' küliek 92 százaléka magyar ts 40.000 magyar van munkanélkül ma Erdélyben - gyári munkástól tanárokig, szolgáktol igazgatósig -a román nyelvvizsgát Követö elbocsátások miatt.
tudomány : A székelyek elma* gyaiosiiOtt románok, — mondja ki tiuK^ivst a jelszót. Kummeancu Petíu dr. álütótagos több ezernyi vérvizsgálat alapján hivatalosan is kijelenti, hogy a szekdy vér azonos a román vérrel, - állam és táisada* lom hatalmas aaciovai, pénzzel, könyvvel, propagandával, isKOiávpl és uünteiéssei indul rohami\'a visz. szaszerezni a románságnak az el-magyarosi.ott románokat: a székelyedet. i \\ j i i
De nem ebben van a legnagyobb veszély. A^ban, hogy az,elmúlt 16 év alatt a határokon túli magyar gyermekből a mugyarság magános iiju hadosztálya nott. Egy magyar hadosztály, amely azonban kutona-köielezetiségét a kisantant államokban szolgálja le s ameiyet a kötiiU-menyek vaskényszere épp ezért a lelki elidegenedés távolságába sodor tőlünk.
A magyar tilsa dalom történelmi hivatása ma tehát az, hogy mag* teremtse a magyarság szellemiegységét a határok fölött. , .
IDŐ
Eső!
Prognózis: Mértékeit szél, változó felhőzet, egyes helyeken köd, szerdán, különösen Dunántulon, ulabb eső, ■ hőmérséklet nyugaton alig változik, keletén az éjjeli lehűlés erősödik,
- KSsaftabnauttak türelmébe! Bu
torérainkat -énye«eaen leaxáUltott árakon árusítjuk. Hosszú icjáratu hitelre la, kamatmentesen. Kopstedn bútorán. \\ hit. Horthy Miklós-ót 4. asáu.
December 10. és 20. közt választ Nagykanizsa uj városatyákat
Tizennyolc mandátumra ötvennél több jelölt
A nagykanizsai közéletnek ma látszólag legcsendesebb, de a kulisszák mögött annál erőteljesebb agitácfóval előkészített problémája a képviselőtestületi választások. A törvény szerint kisorsolandó városatyák száma 18. Ezek közül majdnem mind szeretne újra visszakerülni mandátumába. Sok uj emberre nem lehet számítani, a harc mégis erős. a készülődés szél lében folyik. A választás december 10. és 20. közt lesz, a pontos napot még nem hatá-
roz Isik m"\'g. A jelöllek száma máris több, mint a megüresedő helyek háromszorosa.
A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezete erőteljesen felkészült a választásra és ugyanúgy fogja megnyerni a harcot, mint a korábbi hasonló alkalmakkor. A törvényhatósági választások 100 százalékos Nem-zeti Egység-párti sikere és az azóta uj lendülettel megindult szervezkedés átütő erőt-ad mostJ? a Nemaeti
Egy*é&ükaratának.. ;
Tlz év alatt 11000*rel kevesellett* a magyar kisiparos
A nagykanizsai Ipartestület javaslatai a kormány előtt
A nagykanizsai Ipartestület a Kamara és az 1POK utján a kormányhoz memorandumot terjesztett fel egye.emes iparoskérdések megoldása érdekében. Az országos jelentőségű nagykanizsai javaslatok között szerepelt az is, hogy a kormány a gazdák mintájára szanálja a legsúlyosabb helyzetben levő kisiparos-tábort is. A memorandum mcst az iparügyi miniszter előtt fekszik és megrázó somokban mutat rá a magyal- iparosság szomorú sorsára. Kifejti, hogy az 1Ü20-1980. években a magyar önálló iparosok száma 21U.802-ről 204.664-re csökkent. A 10.000-nél kisebb népességű községekben a kisipari segédszemélyzet száma 20 százalékkal logyatkOjzott. A magyar vidék 170.000 iparosából 107.000 segéd nélkül dolgozik és a kisipar 206.233 főt számláló segéd-személyzetéből mindössze 64.063 jut a 10.000-nél kisebb lakosságú községekre. A kisipar eme szomorú pusztulása szorosan összefügg a magyar mezőgazdasági helyzettel. A megsegítés egyik legfontosabb módja -
hangoztatja a memorandum - az iparosadósságok rendezése. ,
Kontár-igazolványok
A nagykanizsai Ipartestület november havi előljárósági ülésén Samu Lajos elnök beterjeszti javallatát, hogy az utóbbi időben .egyre
Íyakrabban minden előképzettség élkül dolgozó iparjogositványt ké. rők kérvényeit a testület minden eselben utasítsa el. Főleg a nöiszabó és a fodrász ipuri szakból jelentkeznek , sokan iparjogositváwévt kontár-alapon. Az elnökségnek" itt az a kérlelhetetlen álláspontja, hogy ezeket a kérelmezőket a tanoncidő pontos abszolválására utasítsák, egyben miijden esetben feljelentsék OTI-iUcték és a kereseti adó lefizetése végett, miután minden egyes eselben nagy forgalmukra hivatkoznak. Hasonló állásfoglalásba kélik fel a többi testületeket és kérik az iparlörvény megfelelő szakaszának ily érttlmü módosítását. »A\' kontárkodás nem lehet jogcim ipar jogosítvány kérelmezésére* - mondja az
Kész női- és gyermek-
S
dus választék
IHGER DIVATÁRUHÁZ
elnöki javaslat. í
Szövölparl minta műhely
Az elnökség felterjesztést intézett a soproni kamarához, amelyben a nagykanizsai önkéntes munkaszázad szövőipari műhelyének megvalósításához mlntamühely, szaktanfolyam felállítását és szövőszékek adományozását kéiik, hogy háziipari keretben minél szélesebb tömeget lehessen foglalkoztatni.
A székház átalakítása
Az Ipartestület gázdasügi bizottságai hétíflnülést jartott.y amelyen. kiiihSHfcn^L, hogy a széJfcház vendéglői traktátusán üvegfalat nyit,** utoa isié) Járatát is nx^etelően ét^ A munkák azonnal n /uihflyt. a csütörtöki elöljáróság! ülés elfogadju azokat. l ,
\'Községi választás
Intenziven nwgúidplt a nagykar nlzsai Ipartestfffelben a községi vá« lasziáüoKban való részvétei előkészítési\'. Az Ipartestület célja : hogy minél .több iparosképvislő képviselhesse az iparosérdekeket, a városi parlamentben, | U . . i 1 .
Epe- és máj betegségieknél,.
elsösorpan epeholyaglfauurUs, epekő kc pzödés es sá.gaMft. esctejbfn a mindig, enyhe hai«*u ieriue#x©iea „Ferenc József? keserűvíz a hasi szervek intckcióil élénkebb tevékeny-segie serkenti.
KenxthalyrAI 7taláirái-»«\' k«B»"\'«n> Mr**B»,
mut, hwutHMWrl:, a liMbinstirodAhox
A Klr, Kurta jogerős halálos íté-letenek meghozatala után kegyeiinl tanáccsá alakult ts hatúiozdtat felterjesztette a kormányzó kabinetirodájába. MlguKurla felterjesztése elintézést nyer, nem maradlak tét-inek Mindszenti hozzátartozói. Ke. gyvlmi kérvényt nyújtottak be a Kormányzóhoz, amelyben utalással Mindszentinek, a családapónak egy emberöltőn át való kliogástulan magaviseltére, utalással a család tagjainuk beesiilel«is életéig, sokmá» ehyhltó körülményre, arra kérik a, kormányzót, hogy a halálos llélefét változtassa meg és gyakoroljon \'kegyelmet Mindszenti János iránt A kegyelmi kar vényt Keszthely vitai 76 közismert közéleti tényezőid irta alá. Mindszentiek erősen bíznak benne, hogy a kormányzó kegyel-met gyakorol a^sulyos bűnnel terhelt családfővel szemben. A döntés megérkezése egy-két héten bellii várható, amikor a törvényszék a fogház cellájában kihirdeti Mindszenti előtt a legfelsőbb elhatározást
nyók, butorkehuék Singer DivetATii-házban.
nini* hóci
aiép Tretorn és Wiinpas-Idő különlegeiségüket Mlltényi cipőáruházban vehet
iMg kirakatainkban
szenzációs ruháinkat. Schütz Áruház,
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISKI,.
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS QYERME.KEK RÉSZÉRE.
1935. november 13.
ZALAI KÖZLÖNY
S
Szőnyegszövő műhelyeket állit fel a nagykanizsai önkéntes munkaszázad
A város rongy-hulladékából sok munkanélkülinek lesz kenyere — Aki dolgozni akar, jelentkezzék a munka-századnál
A nagykanizsai önkéntes munkaszázad, amely csendben, zajtalanul, de állandóm dolgozik, szerény ke-rc!ek közt, de az inségakciónál érdemesebben nyújt megélhetést tagjainak, akik igy nem tartoznak az inségakcióba, hanem többirányú munkájukkal keresik meg szerény kenyerüket, most ismét hallatt magáról. Az általa gyűjtött rongy, szövet stb. hulladékokat feldolgozó szövőipari műhelyt állit fel, ahol a szőnyegkészi\'.és különbözö ágait fogják bevezetni.
Ebbe a háziipari akcióba férfiak és dolgozni akaró nök ;\'s bekapcsolódhatnak. Mlnd^kl megkapja a feldolgozandó anyagot és vagy a felál Üott műhelyben, vagy pedig otthon vég-\'zheti munkáját.
Lcngyel János, a műnk; század vezetője, érintkezésbe lépett a nagykanizsai Ipartestület elnökével,
Samu Lajossal, a Kamara utján megkeresik a kereskedelmi minisz* tert, hogy a nagykanizsai mintamü-helyek felállításával kapcsolatban szönyegkészltö mintamühelyt és tanfolyamot Is állítson fel Nagykanizsán és igy az uj nagykanizsai munkáid kaimat több szöviszék beállításával támogassák. Az ipartestület elnöksége, :el<in!ettel arra, hogy több munkáskéz foglalkoztatásáról van szó. a legnagyobb megértéssel fogadta a kérelmet, amit illetékes helyre továbbit.
A szervezési munkák megindultak. Akjk a szőnycgkészitö házi iparban dolgozni kívánnak, akár otthon vagy a munkaszázad műhelyében, akár férfiak, akár nök, de leginkább az el nem helyezkedni tudó fiatalok, jelentkezzenek minél előbb a munkaszázad vezetőjénél, Lengyel Jánosnál, Petőfi-ut 46. szám alatt.
Két bor-ellenőr véres kalandja a fáskocsival
Kilencedszer bőrtOnbe kerül az épületes kaland főhőse
üdv- és
szülelésnapokra,
ünnepekre, ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula és más eimpii virágokat é» növényeket.
Pelermano kertészel
BAthory-utca 22. „„
Séta a képklállitáson
Temérdek a nézője minden nap annak a kép kiállításnak, amely a Sugár-ut elején, az olasz íagylaltos megürült helyiségeiben nyílt meg. A\' kiállítás érdekes, mert minden Ízlés megtalálja ott a megfelelőt, a legmagasabb művészi igények éppen ugy, mint a képzőművészetnek azok a barátai, akik a vásznaktól csak a lakás díszítését és a sz-\'m gyönyörködtetését kívánják. AJeg-nagyobb, általánosan Ismert mesterek műveitől a szárnybontogató fiatalokig, a konzervatív irányok követőitől a legfrissebb mai illákig minden név és minden irány ad alkalmat a nézőnek, hogy az összehasonlítások és tanulmányozás utján Ízlését nevelje és hozzáértését nőv«lje. i
Csak néhány kiemelkedőbb vásznat emelünk ki a gazdag és sokrétű anyagból. Szül\': Péter parasztleá-nyának melegen elomló fény-skálája Cz"-ncz János táncosnőjének finom árnyékokkal ölelkező testszinei, Náray sajátos folt-tochnikáju figuráinak biztos mozgása, kifejezésük bája, Kmsniják levelet olvesó nőjének lágy, könnyed előadásmódja, FrM Pál kitűnően felépített, pompás fényhatásu félaktja és kedvenc ballerina-témája, Ufváry páráa távlatú Tisza-partja, Kmpka muzeális komolyságu történelmi vászna, 01. 9mi nagyon szép szarvasos erdő- j részlete, fJdt<ary Pál szekeres képének eleven mozgása, bátran, frissen I felrakott foltjai, Janceek Árpád divatos és üde leányfejei, Vigh Bertalan színes, puhán vászonra \\etett női alakja. Qyrtijáni Néwe h mély tónusu, áhítatos templom-részlete, Nógrády Antai levegős, hangulatos falusi udvar-sarka, Gaál Peienc erdei csoportjának az árnyékból kl-viritó szín pompája, Pálnagy mezei jelenetein a mozgás, az ecsetkezelés Imponáló biztonság*. Albert romantikus őszi szin-tömlrlegei, Szabó Béla tengerpartjának ragyogó színei, Kárpáti Jenő hullámzó tengerének tajtékzó víztömegei, B"nyoo8zky lovas-szekerén a reflex-fények elevenítő ereje, Zárát speciálisan rutinos, hideg téli tája és levegős, nyugodt nyári legelője, toányl OrítnvfOld kitűnően karakterisztikus táj-részlete, Hermann Lipót ősembereinek egyéni zöldpompája, Márk Lajos érdekes szoba-jelenete, BOhm Rítta kedves Interieurje, lllcnz üdeséget sugárzó, könnyed vásznai. Gelgcr Richárd nimfa-jelenete, Svd.l&zhy h»ngula-to« gotgothája, Br-ttncbnelder plasztikus aktja és levegős, finom fürdőző női, Mésriros Anna népszerű cigányképei. Monostori Mo1-Í9r neoprlmlttv lóverseny képe, stb.
A kiállitás többi kép"l is sok né zőt találnak és a képzőművészeti ismereteket gyűjtő, kéjmerető közönségnek szinte iskolát jelentenek a festőt kifejezésmód és látás széles skálájának megismerésére.
A városi kertészet közelében történt, hogy Vékásl József nős napszámos és Föld 8 József ssrtéské-reskedő Varga István 58 éves fuvaros fával megrakott kocsiján Kanizsa felé haladtak. Itt találkozott a fáskocsi Schitfr Ferenc és Bánki Józs-f jövedéki ellenőrökkel, akik kerékpáron éppen körutjukra mentek. A borellenőrök megálli\'ották a fáskocsit, m<\'rt a kocsin ülök Ismert borcsempészek voltak. A gyanú most sem volt alaptalan, mert amint tüzetesebben megvizsgálták a kocsit, kikerült, hogy a fa alatt két hordó bor »lapult« meg. A b^rellenőrök felszólították a fcorcsempésaeket, hogy fizessék meg az ndót, de azok megtagadták ezt és a kocsit vissza* fordítva, el akartak menekülni.
Előbb azonban a borellenőröket ár-talmatlaanná akarták tenni, megtámadták és az árokba lökték őket. Az ellenőrök segítségért kiáltottak és a városi kertészetből a Dcne család jött a szorongatott boreüen-őrök scgfségére. Idejében érkeztek, mert már a számolatlanul adott ütegektől mindkét ellenőr 8 napon tu» gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlottak nem ismeretlenek a törvényszék előtt. Mindhárman voltak már büntetve. Különösen Földes, aki a párnapos elzárástól a többévi fegyházig már minden büntetést kipróbált : nyolcszor volt már büntetve. A törvényszék mindhármukat bűnösnek találta is tekintettel előéletükre. Vékásl Józsefet 6 hónapi börtönre, Földes Józsefet 6 hónapi
fogházra és fuvarosukat. Varga Istvánt 60 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A borcsempészek az Ítélet ellen fellebbeztek. |
Vasvillával a mezőőr ellen
A másije eset Tótszerdahely közelében történt. Kobra György tótszer* dahelyi gazda kocsin hazafelé Igyekezett, amikor ütközben találkozott Molnár József mezőőrrel. Valami csekélység miatt a két ember összeszólalkozott és Kobra vasvillával rátámadt a mezőőrre. Látta ezt, a szomszédos becsehelyi jnezőőr, Lit. kács András, aki megakadályozta a tettlegességet. Miután a mezőőr felesküdött hatósági közeg. Kobra Györgyöt bűnösnek mondta ki a törvényszék a vasvillás támadásért és 1 hónapi fogházra ítélte. ,
A megbokrosodott 16 ráugrott az antóra
Szokatlan közlekedési baleset
Zalaegerszeg, november 12
Szokatlan közlekedési bal-eset érte Kertész Béla nagykanizsai építészmérnök autóját Bnlatonhldvég és Lebuj-puszta között. Kertész Béla autójával Keszthelyre igyekezett, a mikor az országúton összetalálkozott egy egylovas kocsival, ^mely hazafelé igyekezett Hidvégre. Mindkét kocsi szabályosan került, mégis, amikor egymás mejlé értek, a ló megbokrosodott és az autóra ugrott. A kocsi leszakadt a lóról és három utasával felborult, az autó pedig 8-10 méterre magával hurcolta a loval, aztán az árokba ment. Csodálatosképpen semmiféle sebesülés emberben nem történt a furcsa balesetnél. csupán az autó eleje törött össze és a ló Lába törött el, ugy hogy azt a helyszínen agyon is kellett lőni.
Elhízott egyéneknél a már
rígőla szívesen nlkalmarott természetes „Ferenc József" fceserüvlx-kúra a bélmükődéat erőteljesen előmozdítja, sz anyagcserét tetemesen élénkíti, a 7slrmennylRéget magfelelően lecsökkenti és a testet köny-nyeddé teszi.

-kabát fogalom,
mart szabása kitűnő
minősége mindig elsórendft ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!
...............................................................i - ,-m -i rí - n.-íj u u ulu
ZALAI KÖZLÖNY
l935.november 13.
Bezárolt a Szász-tárlat,
de Szisz Istvin Itt maradt és kanizsai tájakat fest
Szász István, a nagynevű magyar festőművész kanizsai tárlatát szétbontották, a kiállítás bezárult. A mesternek azonban annyira megtetszett az őszi szinpompába öltözött város és környék, hogy még egy hétig Itt marad és ezalatt kanizsai tájakat fest. Az a kitün\'ető szerencse érte tehát Nagykuni: sát, hogy a legnevesebb magyar f< stőművészek egyikének ecsetje fogja megörökíteni a város táji szépségeit, melyek-kel igy rövidesen nagy fővárosi lár-latokon lesz módunkban találkozri.
Egyebekben a mester a tárla\'on kiállított képeit a Csengory-utca 13. sz. házban (földszint) őrzi me? eltávozásáig. ugy hogy aki még a kiállítás alatt látott képek iránt érdeklődne, a megadott cimen bármikor megtekintheti azokat.
— (Kanizsaiak estélye Budapesten)
A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolát végzett tanulók szövetségének budapesti csoportja rendes havi összejövetelei mellett szombaton fényes évadnyitó estélyt rendezett a «Savoly> kávéház emeleti termeiben. Ez alkalommal örömmel látta a csoport vezetősége, hogy törekvésének megfelelően, az ifjabb generáció szép számmal volt képviselve. Az estélyen Vass László zeneszerző, zongoraművész, Kishonthy József, a rádió országosan ismert művésze, Esty László, a modern irodalom egyik leghivatottabb előadója és Tarnay Lonci énekesnő, a méltán megérdemelt nagy sikerrel \'működtek közre. Ki kell emelnünk az estély műsorának igen nivós és gondos ősz-szeállitását. Dr. Gábor Ernő és Róna Gyula üdvözölték a megjelenteket és konferálták a műsort, bőven találva terel kanizsai aktualitások kedélyes felemlitésére. A társaság, a műsort követő tánc közben késő éjjeli órákig maradt együtt. A kcreskcdclmisták szövetségének budapesti csoportja Egyébként a közel jövőben megismétli azt a tavaly sikerült törekvését is, hogy az összes Budapesten élő nagykanizsaiakat időközónként összehozza, hogy a Nagykanizsához való összetar-tozandóság érzése és ténye minél crő-sebben jusson kifejezésre.
— (A 77. Szent László oserkészek)
november 17-én este 8 órakor zártkörű műsoros táncestélyt rendeznek a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében. Belépődíj nincsen, műsor megváltása kötelező. A jövedelmet a futballcsapat fejlesztésére fordítják.
— (A megyéspüspök adományai)
Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök a kaposvári szegényeknek 60 métermázsa tűzifát adományozott. Ezenkívül katolikus kulturcélokra 100, inig az andocsi plébániatemplom ki-festésének költségeire 800 pengőt juttatott.
— Legújabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
A rendőrség gondatlanságot állapított meg
a tüzérvak tanyai építkezésnél történt szerencsétlenség körül
A rendőrség a tüzérlaktanya építkezésénél történt szerencsétlenség ügyében kedden befejezte a nyomozást. Füzesi\'Pál államrendőrségi detektív, aki a nyomozást végezte, részletes jelentésben számol be a/, egész szerencsétlenség lefolyásáról. Munkatársunk kérdést intézett ebben az ügyben dr. Várhidy Árpád
kapitányhoz, a nagykanizsai államrendőrség vezetőjéhez, aki kijelentette, hogy a rendőrségi nyomozás kétségkívül gondatlanságot á\'lapi-tott meg. A felvett jegyzökönyveket még a mai nap folyamán átteszik a kir. ügyészségre, amely a ;ovábbiak-ra nézve határozni fog.
— (A kiskanizsal sakkbajnokság)
iKiskanizsán minden megle|>ctés nélkül folyt le a sakkbajnokság első négy fordulója. Ezek szerint az élcsoportban első helyen állnak: 8 ponttal Sa. mu, K. Nagy és Ziegler, 6 ponttal Lovrek és Szekeres, 4 ponttal Paur, Pókecz II., Bolf, Gödinek, Hcrjavccz) 3 ponttal Baj II., Böjti és Horváth, 2 ponttal Fülöp, Baj I., Martlnccz, Tóth II., Varga II., Strukla, 1 .ponttal Imrei. Szerdán, az 5-ik fordulóban a következő ellenfelek kerülnek egymással szembe: Samu—Pókecz I., K. Nagy—Sárdi, Tenk—Lovrek, Paur— Martinecz, Böjti—Fülöp, Gödinek— Herjavecz, Pókecz II—Baj I., Nagy II.—Varga II., Bolf-Imrci, Tóth II.— Horváth, Szekeres—Koch, Baj II.— Tóth I, Ziegler—Strukla.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (Egyhónapi fogházat kapott a Bározay-név szélhámosa)
A pár nappal ezelőtt Budapesten történt Astória-beli szélhámosról beszámoltunk. A Bárczay Ferenc csurgói képviselő nevével telefonálgató és szélhámoskodó napszámos nem ;.okáig élvezhette a dicsőséget, mert a rendőrség elfogatása után azonnal a budapesti törvényszék elé állította, ahol gyorsított eljárással hoztak felette Ítéletet. A tettes, mint megírtuk, Lengyel Ferenc isaszegi napszámos volt, akit a törvényszék most a képviselő nevével elkövetett szélhámosságai miatt egyhónapi fogházra itélt. Az Ítélet jogerős.
= Miltényl clpőáruhá* szenzációs cipókkel várja önt, a mit a kirakatban nem talál meg, kérje az üzletben.
— (A Dér-ügy a . táblán)
A nagykanizsai közönség előtt közismert Dér Józsefei a törvényszék legutóbb zárt tárgyaláson két és fél évi fegyházra ítélte. Dér az ítélet ellen fellebbezett. Most .foglalkozott az Üggyel a pécsi tábla, amely a nagykanizsai ítéletet helybenhagyta. Dér József jelenleg egy másik ügy mialt a kn|)osvári törvényszék fogházának lakója.
— (A ledöntött fa rázuhant egy hosszúvölgy! gazdára)
A magyarszentmiklósi erdőben fát vágott két hosszúvölgy! gazda, név-szerint Láng József és annak unokabátyja, Schindlberger József. Este volt már, amikor még mindig dolgoztak. Egyszerre csak az egyik fa Láng József gazdára zuhant*és annak bal Iá-bát teljesen összezúzta. Beszállították a kórházba, ahol azonnal amputálni kellett. Dr. Várhidy Árpád rendőrkapitány azonnal kiszállt a kórházba, ahol Lángot kihallgatta, majd az esetről jelentést tett a kir. ügyészségnek.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
- (Bóly*WyüJtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Papnonia hátsó kistermében.
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
A Sáska váratlan vere*4get axenvedett, a Cierkéaxek Iftznek az Aaii bajnokok
77-«s Cserkészek— Ipariskola 3 : 1 (2:0). Szépen indul a mérkőzés, a cserkészek azonnal megszerzik a vezetést. Később egy-két ipariskolai tá-n^adás s a félidőnek. A második félidőben is a cserkészek voltak a jobbak s Így megérdemelték a két pontot. A biró azonban, mint legtöbb ifjúsági meccsen, nem jelent meg s igy szükségbiró vezette le a mérkőzést.
A 13-as FC nem jelent meg a vasutas pályán, itt meg az NVTE II. kóny-» velhet el két pontot.
Tiz emberrel és kapus nélkül felálló Sáska Levente 2:1 (2:1) arányú vereséget szenvedett a Kereskedelmi iskola futballcsapata ellen. Mindjárt az első percekben gólt lőnek a Kcreskcdelmisták, majd állandó fölénnyel ostromolják a Sáska kapulát. Az eredmény nem is marad cl. Nagy tumultus a Sáska kapu előtt, mikor a Keres-
Városi Mozgó. November 12-én és 13-án A leghíresebb francia bohózat német filmen
Hálókocsik ellenőre
Főszerepeit a legjobb német vígjáték-színészek Játszák: Geopfl Alexander, Theo Lingen, G. Waldau,
sztárja pedig Olly v. Flint, magyar származású színésznő Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Hétköznapokon az B órai elfiadáo fillére..
kedelmlsták szemfüles centere a két Sáska hátvéd lába közül kikaparássza a labdát és az üres kapuba guritja.
Most feljönnek a Sáskák, heves támadásuk szögletet eredményez, melyből Horváth III. gyönyörű gólt fejel. A meccs egyetlen szép gólja.
A második félidőben hiába az áI-\\ landó Sáska támadás, eredmény nincs. A Kereskedelmlsták megérdemelték a győzelmet, mert sokkal több szívvel és lelkesedéssel játszottak, mint a két góltól lehangolt Sáska csapat. Flum-bort biró meglepő ügyességgel látta cl a birói tisztét. Végre egy ifjúsági biró, aki komolyan veszi a bíráskodást.
—nl—
Az Alsódunántuli Mező-gaidasági Kamara közgy Ölése
Szombaton tartotla az Alsódunán-tuü Mezőgazdasági Kamara őszi rendes közgyűlését Kaposvárott, Dőry Frigyes gazd. főtanácsos alelnök elnökletével. A közgyűlést Kiss Elemér igazgatónak a Kamara téli munkaprogramjáról szóló jelentése vezette be, melyhez Knefély Ödön, Taksonyi János, Bosnyák Andor és gróf Festetics Domonkos szóltak hozzá, a szövetkezeÜ eszme, az értékesítés és a Kamara belügyeivel foglalkozva. Dr. Hegyi Árpád kormányfőtanácsos a legújabb gazdaadósvédelmi rendeletről _ tartott előadása kapcsán indítványt\'terjesztett be az iránt, hogy a védettséggel járó kedvezményeket azok is élvezhessék, bkik a védettséget eddig nem kérték. Dr. báró Mirbach Antal súlyos hibának minősíti, hogy a mezőgazdasági kamarákat nem kérdezték meg a rendeletek kiadása előtt és a kamatterhek könnyítését kérte. Majd a kamarai törvény revízióját telte szóvá, melynek célja a Kamura intézmény súlyának gyarapodása kell, hogy legyen. Dr. Rajniss Ferenc a földhözjuttatottak ügyének megoldását sürgette a gazda-védelmi intézkedések során. Borbély János kisgazda a FAKSz háztulajdonosok érdekében emelt szót. Hcrte-lendy Miklós, Probszt József és id. Laki István adórendszerünk gyökeres reformja érdekében tettek javaslatokat. Ezután elfogadta a közgyűlés Led-\'\'niczky Lajos indítványát aprómag-akció érdekében, dr. Jantsits Sándor indítványát az országos vásárok csökkentése, azoknak a gócpontokra való áttétele és munkáslakások építése tárgyában, Kovács Scbcstény Miklós javaslatát olyan autóadóztatási rendszer létesítése érdekében, amely a jármüse-
ket az úthasználat" figyelembevételével adóztatja meg, majd Sámik József Indítványát a vizjog ujabb szabályozása és a téli gazdasági iskolák szaporítását illetően.
Országos vásár
A kiskomáromi Katalin-napi vásár hétfőn, november hó 18-án lesz.
Ttraéiytftssic
Irányzat: tartolt, Jorgalom: csendes.
Buta tlsxav. 77-ea 17 90-1815. 78-as 1805—1830. 79-es 1820-18 45. 80-a« 1835—1855, dunánt. 77-«a 17 55-1765, 78-as 1770-17 80. 79-et 17 85-1795, 80-aa 17-95-1805. - Rom peatvldékl 15-80-1590. más 1590-10 10.) Zab uj közép 17 30-17-40. TennH tlsiéntall közép •b bpest 1530-15 45.
Beköszöntött oz ősz!
Női csatoscipők I meleg béléssel j
Miltényl
Tretorn, Wimpassíng
és belföldi hócipők
legolcsóbban:
Korcsolyacipők, I Férfi- és fiu I Meleg házicipők | cserkészclpök I
cipöáruházban vehet Fő-ut 2. Városházban
Selyem és antilop kis estélyi cipők.
1936, nowrote 13
ZALAI KÖZLÖNY
nem drága?, kedvező feltételekkel is knphfttá
Kérjen árajánlatot!
butoráruházbann
izsa.
H ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
tj
•Tisztelt barit,oml Ne kérj tőlem magyarázatot, vagy indokolást, mert pillanatnyi idegállapotom ezt lehejcl-lenué teszi. Azonban arra kérlek, tedd nug nekem azt a szívességet, hogy helyeztesd cl valahova a pokolba az Hlcni huszároktól báró Bács Győző főnadnagyot, mert rémesen utálom, öcsém, az ezredes nem hajlandó rá. Azza. érvel, hogy nem liagyja magát poigári személyektől szolgálati ügyben befolyásolni. Szívességedért fogadd eiöro ís hálás köszönetem, viszont szolgálatra mindig kész híved, Remete Kálmán.»
K két kívánság találkozását az államtitkár nem tartotta véletlenségnek és "H-gkönnyebbülten lélegzett fel. Már tudta, hogy uz imént tévedett és most bántotta, hogy nem viselkedett megfelelően. Azonnal sürgőnyóztetett Re-öleiének, hogy kívánsága teljesülni *<>«, majd ismételten felhívta telefonon a kegyelmes asszonyt.
— Kegyelmes asszonyom, bocsásson
meg nekem, hogy olyan mlnősithetet. lenül viselkedtem, de félreértettem. Egyébként Bács áthelyezése a .fővárosba befejezett ténynek tekinthető, mert más oldalról is van ilyen óhaj.
— Nő? kérdezte a kegyelmes asszony aggódva. — Mert én meg szc. rctném házasítani ezt a vadembert.
— Nem nő. Valakinek olt lenn terhére van, — világosította fel Karvaly.
— Igen, azt tudomI Nagyou helyeslem a dolgot. Hát csak minél előbb és minden meg van bocsátva I Viszontlátásra I
Az asszony felvidulva telte le a kagylót.
Remete idegenül és türelmetlenül böngészte az orvosi folyóiratokat, ab-\'ban a reményben, hogy talál valami csodaszert. Amikor a sürgönyt bevitték neki, egészen felvidult az örömhírtől, majd újra egészségügyi folyóiratokba temetkezett. Már napok óta foglalkozott ezzel, amikor az egyikben egy hirdetést talált, amely ischíás ellen uj, injekciós gyógymódot ajánlott és felelősség terhe melleit 1-6 hét alatt teljes gyógyulást ígért. Lejegyezte a telefonszámot, felhívta s egy fővárosi oltószergyár főorvosa. Jelentkezőit. Néhány percnyi beszélgetés utáu megállapodtak, hogy felszállítják egy szanatóriumbasamennyi. |>en a kezelés hat héten belül, nem jár semmi eredménnyel, az összes költségek az oltószergyárat terhelik. Ez-, után Rollát hívta fel, aki még ágy-
ban volt és kelletlenül, álmosan veltc fel a kagylót.
— Maga az? — kérdezne ásítva. — Almomból csengetett fel, iwtyg hajnal, ban feküdtem le. Pazarul ] mulattunk a kastélyban.
— örülökI — mondta Remete bo-szusan. — Egy hét múlva megyek a fővárosba, szanatóriumba. Uj csor daszert .fedeztek fel. Húsvétra rendben leszek. Táncolunk húsvétkor?
— HogyneI De. ug}\\ amint én fütyülök! — igyekezett ötXRolla bosszantani. V
— Amíg meg nem unojnLfMcrt ha ex bekövetkezne, akkor én muzsikálok egy nótát, amitől nagyon fog fázuí,
— felelt dühösen Remete.
— Nagyon megedződtem az utóbbi hónapokban I — felelt Rolla kacagva,
— Csak igyekezzék meggyógyulni, mert. beteg emberhez nem megyek felesé-güll Nem vagyok jó betegápoló.
— Mikor látom? — kérdezto
— Amikor utazik, majd kimegyünk a vasúthoz Báccsal ós u többiekkel.
— Báccsal alighal — szólta el magát Remete meggondolatlanul, mert minden önuralmát clvesztclle Bács nevének puszta említésekor.
— Csak nem öli meg addig? — kérdezte neivetvu Rolla.
— Majd meglátja I —■ hangzott a titokzatosan. c
— Bocsásson meg, ez annyira felizgat, hogy nem bírom a kagylót tartani, az álmosságtól.
Hangosan bclcásitott ,a telcfonb? és letette a kagylót, amikor pedig .újra csengett a készülék, leemelte a kagylót és nem jelentkezett. J
Remete oly dühös lett, hogy földhöz, vágta a telefonkészüléket.
Három nappal később nagy szenzációja volt az ezrednek. Bácsot a • fejtágítóba,, a törzstiszti tanfolyamra vezényelték, Huszonnégy órán belül jelentkeznie kellett, mert a tanfolyam . már két nappal előbb megkezdődött A három cimbora vigasztalhatatlan volt.
— Fiuk, ne vágjatok ilyen savanyu képet, iríert bánatomban agyrázkódást* kapok a hasamba. Olyan oirku**, les* ott, hogy egy hét múlva kirúgnak és visszaküldenek. Egy hetet csak kibírtok nélkülem?
Mikor Rollával közölték az eseményt, elmondta nekik, hogy Reraatfr előre tudott a dologról és nem lehetetlen, hogy az ő kívánságára történi. Bácsban volt annyi humor, hogy teljes díszt öltve elment hozzá ős hálál-kodva köszönte meg. jóságát:
— Méltóságos, uram,, a, te közbenjá, , rásod. nélkül .nem, kerültem volna törjfitlszU tanfolyamra.! Soh^m .tudom e*t eléggé meghálálni,
Bács célt ért. Rcniiet? rettenetesen,, dühöngött. Használni igazán nem akart Bácsnak. De az volt a fontos, hogy .elválasztotta Holdtól Ha tud£ volna,, hogyan wulatp^k rai|#,. kőzér Jük lőtt volna. (FAJft.WWu
Magyar perzsa-szőnyegek, garantflt kézi csomózással* Torontáli á gye lök, átveftők, Buuclée ebédlő- és fuAoszőhyegek
Kirschner Mór cHvatáruházában.,
1* ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 3.
17.40 Francia nyelvoktatás - 18.10 A négy Saffl nöl elmbaloinegyíilles. — 18.45 A bunyha (Kosztolányi Dezső.) — 19.15 Budapesttől Londonig 50 perc. alatt. (l)r BAnó«y IX\'Zsó.) - 20.10 Haíyulni kózvetités a Király Színházból. .A fehér ló. Revűopcrott 3. felvonásban, 12 képben. Irta MOHer Haas Zenéjét szerezték Bcnatzky Ralpli, Gra. nlchstádtrn Brnno és Stoll Róbert. Rendezó Tihanyi Vilmos — Az I felvonás alin kb. 2105 Hírek. - A II. fel*, után kb 22.20 Hírek, IdőJárAsJe-katés Az előadás után kb. 23 Az 1. \'honvédgyalogezred renekara. — 0.08 Hírek •w»P«t a
18.15 Mezőgazdasági félóra - 10.25 Római k\'velek a Vezúv kltóréséről. (Dr, Tasnádl.Kabacska András ) — 20.05 Csóka Iléla énekel - 20.50 Magyar szaionólős, — 2220 Hirck.
18 Híres énekesek lemezei - 2010 Wálker I.ujza gllároilk. - 20.35 Tarka bécsi zene-est — 2230 Regcr; E-moll bewzelő, passaragiis és fuga orgonán. — 23.10 Jazz >
Szerda
8145 Torna — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek. - 1020 A Jó óreg kors-máros (Nagymlhály Sándor) — 10.45 A fertőző gyermekbetegségekről. (Dr Somos Elemér.) — 1205 Cigányzene. -12.30 Hírek - 13.20 Időjelzés, ldő-Jáfa1 Jelentéé. — 1330 Szmlrnov Szer. ge, balaiajkazeneknra - 14 40 Hlrrk, Arak. - 10.10 Diákfélóra. .A rlzster-melés.» _ 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 Kózvetltés a Klsiiestl Rendőrkutya-telepről. Vezeti Benedek Géza és Zára-bory Anlal.
17.45 A zongora előkészltőlantolyam II. osztályának anyagál)ól JAtxzik Srhwalb Miklós. - 18.20 IgnAcz Rózsa verseket mond. — 18.45 Bekéné. Madaras Gizella fűltyszámal. - 1005 Né-peaedés.polltikai kérdések. (Dr. Kenéz Béla.) - 19.35 Matolesy Margit ma. gyár nótákat énekel, kiséri cigányzene.
- 20.40 Hírek - 21 Az operaházi zenekar. — 2220 Időjárisjolcntés. — 22.25 Az Erőss—Sovlnszky Jazz-zenckar műsora. — 23.30 Hanglemezek. — 0.05 Hírek.
u.
118.50-19.05 Babits Mihály l>eszél Byron \'Don Juari.-Járói. — 19.10 Hanglemezek. — 19.45 Franciaországi emlékek. (M Hrabovszky JulU.) — 20.20 Hírek. - 2045 Hanglemezek.
12 Szórakoztató zene. — 1310 Schumann: IV. szimfónia. — 14 Fleta-ieme-zek. — 1&05 Könnyű lemezek.
17.05 Blttncr: Esz-dur vonósnégyes, — 19.30 Szimfónlkusok Odnopuzov hegedűművésszel. — 2210 Állástalanok zenekara. — 24 Bécsi zene.
Naptár; Novembor 13. tzerda. Rom. kai Szanlszló ProtoatAns Szanlszló. Izraelita Mark hó 17.
Gyógyszertárt éjjeli azolgitat e hó l-töl az .Őrangyal. gyógyszertár Deík-tér 10. éa a ktskanlzaal gyógyazertár.
Gőzfürdő nyitva r^gel 6 órától est* 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Kiadja a l.ptal.Jdonoa Kózgaidaságl Rt. Oateebarf Nyomda <s Délzatal Lspkladé VAltalata Naarkaalzata. Palelée kiadó t Zalai Károly. Iattrflrbln teleion! Nurknliu 78. i
Két cselédleány összerombolta a Telefongyár vezérigazgatójának lakását, azután öngyilkosok lettek
Budapest, november 12 N^uhold Kornél, a Telefon-gyár vezérigazgatója, kedden reggel fojtó gázszagra ébredt. Lesiított a földszintre (b megdöbbenve látta, hogy lakása teljesen fel van dúlva. A függönyök le vollak szakítva, a bútorok Kiborítva, minden összetörve és szétrombolva. A konyhába sietett, ahol mozdulatlanul feküdi két alkalmazottja, Heüer Teréz és Kovács Roza. A nyitvalévő gáz-
csapból kiáradt gáz Heller Terézt már megöl\'e, Kovács Rózát életveszélyes mérgezéssel s/.álli\'ották a kihívott mentők a kórházba. Megállapították, hogy a vandál pusztítást az igazgató lakásában és a cselédszobákban a két alkalmazott követte el, aki\'< ezután öngyilkosok akartak lenni. Tettüket titokzatos háttér fedi, a nyomozást a rendőrség máris megkezdte az ügy tlsz» tázására.
A kikötő előtt elsüllyed! egy hajó, 90 otas a vízbe fulladt
I Smirna, november 12
AInebolu nevü török gőzös közvetlen a smjirnai kikötőbe való befutása előtt e\'sülyedt. A 190 utas közül 70 vizbfulladt. 9 pedig eltűnt. A zsúfolásig megtelt hajó már a
kikötőhöz közeledett, az utasok a fedélzeten tolongtak és kiszállásra készülődtek. A /jzerencsétlenség hírért- óriási pánik tört ki a gőzösön, ami még fokózta a bajt és a \'mentési munkát megnehezítette.
EMLÉKEZTETŐ
Norember lé.
A Missziótársulat műsoros teája a Missziósházban fél 7-kor. November 17.
Az Irodalmi Kör közgyűlése délelőtt 11 órakor a városházán, — Liccális előadás a városházán 6 órakor (Surányi Gyula). A Szoc. Misszió Társulat népszínmű, frlőadása 7 ódakor a gimnázium tornatermében.
77-es cserkészek műsoros cstj;- a Rozgonyi-utcai tornaterembe1) 8 órakor. November 14.
Liocális előadás a városházán 0 óra. kor (P. Czirfusz Viktorin). Megnyíló zenei liccális előadás fél 12 órakor a zenéiskolában (Barbarils UJos).
A Kiskanlzsal Kath. Ifjúsági Egye-sülét műsoros Katalinbálja. November S0. iKeresztény Jót. Nőegylet karácsonyi üvására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December 26.
Izr. Jótékony Nőegylet zsurja t. Kaszinóban. December Sl. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestjo. Január 4.
Katolikus bál.
| Lópokrócok
Nagy választékból oleaón
CSILLÁRT
kedvező réazletfizatéare nálam vásárolhat! 4 lángú modern sbédlfioaillár, . , p 19-00 villanyvasaló jótálláaaal . J . . P 7 <">
tea, kávéfözó hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
nHUI rádió-és cslllár-
bZaDO Hntal szaküzlete.
2 + 1 alm Utalt buiuMnl (rtmmtt) t 40 °o »|
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
Zalamerenyén
éves ió iizlet
házzal, esetleg földdel és rétekkel
szabad kézből
eladó.
Weiss Hermann.
APaÓfflHDETÉSEK
Aaróhlrd M nilár,
it wany
Lahiaetaat Mrsny János álca 2 alá
helyeztem át. Vofaovils üveges. 4158
NalarosaH Bzabs a város központ-Iában. IBrdőszoba-bsszuálattal, esetleg ellátással, klsdó. Cim a kiadóban.
•atélaalt kényelmeaet legoicaébban Kaafmaaa Manónál rendellea. Tilelooállo-
máa 2 22. J223
,.Hófoko.dk klrAlya" a SOrlel-lélt szsbadalmaiott Szeller. Ára 6-10—15
Eengó. Egész nap próbsfutéz. Sörlel vas-ereakedeaben (Sebül, melle\'!). I
Modern, használt ebédló éa egy szalon (•rntinra, tarlós, gyönyörű recamlei, len-damasit, ptfraa, szép seziur, lutinyosan • Imii, Klnlzayu. 2., Slerané. 3993
KMnsalMai
keiül 50 C00 drb. luc-
tenvj 30—80 cm. lg, ezüstfenyők. ianrns éa mabóala dlszbokrok Laiaaakl kertészet-
■IvAló mlnöaéaQ korpa Ismét kin ható Daanabarg J. éa Walaa cégnél
Eladó I drb l-es és I drb 3-as p4a.. s.skréa, Schleslnger Qyala vsskeres-kedőrél, Erzsébet tér 18. 4\'81
EltCItlaé* miatt klsdó kétszobás.d-varl lakás december 1 -re, Haayady-u. 20.
4180
ablakait fehér ragsccal legoklóbban Stern végzi ssakssertlen, fó-ut 2. 7
Kl\'ebb lermó sKraartál veszek. Telefon 69., Tárháx-a, 6. 4186
ló varri.lt keresek varroda megnyitásához. Cim a kiadóban. 4187,
dughagyma
(őszi vetésre) herhvöenw
gyOmölcsfa-
védelmi8zerek
(őszi permetezésre)
MOTRAGYAK rUTORi
InélkUlózhotetlQQ minden állat- P tenyésztésnél éa hlzlaláanill
pekki
.D\' vitamin ké8z;tmény. Beazerezhetók:
ORSZÁG JÓZSEF
asag, asitvágya, aSviay.U.in.l.sn.k, Stb k»re.k»d4»4b.>
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A blróaág mellett) Telefon 13a
MMMMt • laptllajrtnona Kfttgsidsaáal R.-T. Qallrtm Nrwla áa D4talai lanti VáltalaU ktayvoirraUphao. ................... UAUé Zalai Károly.)
75. évfolyam 268. szám Nagykanlzu, 1935. ntaverober 14 csütörtök
Ara 12 flU«r
ZALAI KÖZLÖNY
§m£3£!Si
éa kiadAMMtalt PM 5. »Ám.
POLITIKAI NAPILAP
Felelte szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési éra: egy hóra * penfő 48 fiWe. Szerkesztőségi és SadótaiwUM teictoai Hm.
fcrargétól Szentesig
Debrecen, Budapestnél! kerület, Csurgó és Enying után ismét választási harc folyik Szentesen. Ezek az időközi választások szokatlan, módon Mzaklatták a közhangulatot, aminek okát abban látjuk, hogy az ejlenzék oldaláról indokolatlanul túlzott várakozással figyelték a váltKrttópolgárság megnyilatkozását, abban bizakodva, hogy amit előzőleg-elérni\'nem tudtak, azt most kő zős erővel biztosíthatják a maguk politikai céljai számára. Mandátumokért folyt itt a versengés s ezek elnyerése érdekében Vígutóbb Csurgón már egyesölt erővel küzdöttek. Együtt láttuk a kortézla harcában mindazokat az ellenzéki erőket, a melyeket tulajdonképpen egész világ választ el egymástól. Mégis abban KményKedlék, hogy amit külön-külön elérni nem tudtak, azt egyesült erővel könnyű szerrel kiküzd-hettfc. A csurgói választási eredmény, azt hisszük, erősen lehűtötte az ellenzéki kedélyeket, ami be fog következni Szentesen is, mert a Nemzeti Egyáég tábora messze túlnőtt már az úgynevezett pártszempontok keretein. Ez a szervezkedés magyar ügyet szolgál s kapui nyttva vannak a nagy célokért lelkesedő lelkek számára. Ha a magyar belpolitikai élet még mindig csak pártokra való sza~kadás alapján tudja megítélni a sors nagy fordulatait, akkor számítson az óra pontossággal bekövetkező kudarcok egész sorozatára. Nem segit ezen a helyzeten az sem, ha időrőMdőre egyesítik is erejüket, mert nyilvánvaló tény, hogy ezek az ellenzéki tömörülések szappanbuborékszerü ér é kek, amelyeket fel kap ugyan egy-egy forgószél, de nem tudnak magasba cmélkedni, életük utja Igen rövidre van mérve. Elegendő; ha csupán egyetlen belpolitikai programot veszünk elő, például a választójogot, máris olyan ellentétek merülnek fel köztük, amelyek lehetetlenné teszik számukra a közös munkálkodást.
Jó} emlékezünk arra, hogy gróf Bethlen István hosszú kormányzata idején nem egyszer mondott lesújtó kritikát az ellenzéki tömörülésekről s lehetetlennek tartotta, hogy különböző világnézotl alapon működő pártok tartósan és maradandóm Cfryüttmunkálkodhassonak. Nem akarunk politikai jóslásokba bocsátkozni, amikor azt állítjuk, hogy eljön még az ideje annak, hogy a ma együttkorteskedő poli tikai pártok vezérei mig súlyos m szembe kerülnek egymással s miként történni szokott, hírlapok ut-Jfo fogják kiteregetni mai megegyeztük háttereit. Ezek korántssm alJ k*lmas dolgok arra, hogy a közvélemény hangulatát derűre kolt-i s$k, de nem Is lehetnek azok ak-k«|r, amikor egy reformkomány. az alkotások eg(hz sorozatával álldtt4e: nWnzet elé s ezek a nagy progra-W*k kötik le minden elöréhahuttl
A Zalai Közlöny tudósítója kedden indult el Rómából repülőgépen az afrikai hadszintérre
Az első magyar újságíró a római pápa áldásával Indult el a nagy útra Elsó tudósítás: — a római fogadtatás és az előkószQletek
Magyarországról ezidCszerint egyetlenegy ujságiró jutott el az afrikai harcterekre és ez - a Zalai Közlöny tudósítója, H?nitajxn jlózsef, a fiatal nagykanizsai ujságiró.
Magyar ujságiró különben is csak egy van Abesszlniában, Az Estlapok egyik munkatársa, aki azonban állandó római lakos, Így tehát magyar földről magyar ujságiró a Zalai Közlöny tudósítóján kivül még nincs az afrikai hadszíntéren.
Mire e sorok napvilágot látnak, tudósítónk már kiszállt a repülőgépből, amely öt Rómából az afrikai harctérre röpítette^
Munkatársunk Rómából érkezett első távirata után most érkezett repülőpostával bővebb tudósítás a szerkesztőségbe. Leírja ebben, hogy Rómába való megérkezése után csütörtökön reggel Jelentkezett a magyar követségen, ahol Huszka István sajtó-attasé fogadta és szívesen állt s\'-gitségére a nagykanizsai újságírónak, valamint a legidősebb vidéki mqgyar újságnak, hogy a
Zalai Közlöny tudósítója e ső lehessen a magyar újságírói karban, aki abesszin földről küldhet harctéri tudósítást a lapjának. A sajtó-attasé maga jelentette ki Hermann József előtt, hogysem budapesti, sem vidéki újságnak Magyarországról nlnos még tudósítója Abessziniában,
az egész magyar sajtóban első : -a 75 év \'s Zalai Közlöny, amely hírszolgálatával\' közvetlenül kapcsolódott bele a világtörténelem nagy eseményébe.
/V magyar követség közbenjárására H"rmtirtn József már másnap, pénteken megkapta a minisztériumban az Írásbeli engedélyt és ennek alapján a francia követségen az átutazó vízumot. Tudósítónk most már mind\'Tmel felszerelve kedden reggel ült repülőgépre Rómában s mire e sorok az olvasó elé kerülnek, talán már meg is érkezett a vérző Afrika földjére.
A Szentatya magánkihallgatáson fogadta a Zalai Közlöny munkatársát
Szombaton jelentkezett a Zalai Közlöny munkatársa a Vatikánban, az ojtani magyar követségen, ahol Baraa András meghatalmazott miniszter fogadta és kieszközölt a részére egy audienciát a Szentatyánál. A pápai fogadtatás még szombaton délben megtörtént. A zalai születésű dr. Luífor Ferenc pápai prelátus és ErC,8$ Géza kíséretében jelent meg Hermann József a Vatikánban. A Szentatya a Vatikán . tantermében, magánkihallgatáson fogadta. Szeretettel érdkelődött tarvei iránt, sok sikert kívánt vállalkozásához ós áldását adta reá, majd megáldott egy veleoei kövekkei kirakott, nranykfO-retbe foglalt, a pápa ^ arcképével
ellátott emléktárgyat és azzal megajándékozta munkatársunkat. Az audiencia három percig tartott.
Bankett a magyar kolónián
Szombaton este a római magyar kolónia a Piazza Venezián levő bécsi étteremben (ahol a szakács magyar ember) társesvacsorára jött össze a nagy vállalkozásra induló kjjnijssal magyar ujságiró tiszteletére. Á vacsorán Erőss Géza hatvani gazda, tiszt, Somogyi László budapesti építészmérnök, báró Szalny Kálmán gt. hadnagy, Baróczy Tibor soproni technikus és Hunyady Dénes budapesti fogorvos mondtak felköszöntőkot.
Róma örömjmám«rbaf» Mnkalle eleste után
Látta munkatársunk Rómában azt az egetverő olasz^ lelkesedést, ami akkor töltött^ meg az örök város minden terét, utcáját, amikor Ma-kalle e\'esténck hira megérkezett. A
főváros képe pillanatok a\'att megváltozott. Hatalmas tömegek sodródtak mindenfelé, fülsiketítő zaj, Jal, tomboló örömmel, szinte extá-zásban ünnepelték a győzelmet. A
tömeg a hadügyminiszteri palota előtt dagadt a legnagyobbra és ott órákon át evvivázták a király és Mussolinit.
Szombaton délelőtt a Via Catta-linán 207 félelmetesen nagyszerű tank dübörgött végig, véglclennnek tetsző sorban. A könnyen lelkesodő olasz nép ezeket a csörömpölő szörnyege\'eket is lármás lelkesedéssel ünnepelte végig, amerre csak elvonultak. A tankok az abesszin harctérre indultak.
Szombaton este ujabb 14 kilométeres előrenyomulás hire jött Afrikából. A l?pok fellángoló optimizmussal hirdették esti kiadásaik első oldalán : »Még knrácsdny előtt kitűzzük az olasz trikolort Addis Abe-ba kapuja fölé...«
A Hó* Ülése
Budapest, november 13
A képviselőház szerdtü ülésén harmadszori olvasásban is elfogadták a gazdajavaslatot, valamint » fémjelzésről szóló törvényt. A bortörvény folytatólagos vitájánál Görgey István őrömmel fogadta a javaslatot, mert sehol sem indokolt annyira az irányított termelés, mint a bortermelésnél.
Csér tajos tiltakozott az ellen, hogy a szeszgyárak cukorból, hazából, rozsból és elsőrendű szükségleti anyagból főzzenek szeszt. Schandl Károly nagyszabású beszédben utalt arra, hogy nemzetközi viszonylatban bortermelés terén a negyedik helyen állunk és inig Trianon erdőinknek öthatod részét elvette, addig a szőlőterületből aránylag a legtöbbet meghagyta. Hangwilyozza fontos szociális jelentőségét a magyar bortermelésnek, amely több mint egymillió munkáskezet foglalkoztat. A kor. mány súlyt helyez arra, hogy a magyar bor újra meghódítsa a külföldi piacokat. A balutoni és más borvidék támogatását torija szükségesnek. A borfogyasztási adó teljes eltörlését követeli. A csemegosiőlőtcrmelésre ösztönzi a termelőt. Több szónok beszédű után az interpellációkra került sor.
vágyó magyar ember figyelmét. Árpikor Gömbös Gyula miniszterelnök Szentesen összefoglalta az Alföld ujjáteremtéséűtk programját s Orosházán és Gyulán az Alföld népe előtt ismertette a kormány szociális és gazdasági törekvéseit s agakat a feladatokat amelyek o peformkoiniányra héramlunak, ugy éreztük, messze a háttérbe húzódott a pártpolitikai csatározás szelleme. " \\
Oda kellett húzódnia, mert az Alföld népét mindennél jobban érdekli az ő gazdasági és szociális jövője s figyelme megsokszorozódott, amikor a miniszterelnök fennen hirdette, hogy gazdasági és szociális kérdésekre kell koncentrálnia a nemzet erőit. Jogos a közvéleménynek ez az érdeklődése, mert Gömbös Gyula tényeket tárt a nemzet elé, amikor azt • mondotta, hogy
öt millió pengő fordittatlk földvásárlásra s egy millió az Alföld be-fásitására. Készen áll az Alföld öntözésének megoldása is, amely tiz esztendő programjába építve, megvalósítást nyer. Korántsem igéreték ezek már, hanem a reformkormány munkájának eredményei. Ezek a programpontok a politikai színvonalon magasan felülemelkedve, ál-talános nemzeti célokat szolgálnak
SALAI KOZLOKY
1935. november 14.
s amikor ezek gyakorlatba jutnak, az azok áldásában részesedő magyarság körében nem lehet olyan kategóriákat felállítani, hogy jobb oldalion vannak az ilyen pártiak s a sor másik oldalán a másik politikai csoporthoz tartozók. Véglegesen leszámolt már a magyar közvélemény azzal a régi felfogással, amelyik a pár tokraszakadás szempontjai szerint tudja csak figyelemmel ki sérni az eseményeket.
^^^ Szerda Uudap*t l.
17.45 A zongora elökészitőtanfolyam II. osztályának anyagából játszik Schwalb Miklós. — 18.20 Ignácz Rózsa verseket mond. — 18.45 Dekéné Ma-daras Gizella füttyszámai. — 19.05 Né-pcsedés-politikai kérdések. (Dr. Kenéz Béla.) - 11).35 Matolcsy Margit ma-gyar nótákat énekel, kiséri cigányzene.
— 20.40 Hirck. — 21 Az operaházi zenekar. — 22.20 Időjárásjelentés. — 22.25 Az Erőss—Sovinszky jazz-zenekar műsora. — 23.30 Hanglemezek. — 0.05 Hirek.
Budapest II.
118.50-19.05 Babits Mihály beszél
ÜjTiüíi söoa Jwaui i0»»©íia«g
lemezek. — 19.45 Franciaországi emlékek. (M. Hrabovszky Julii.) — 20.20 Hirek. — 20.45 Hanglemezek. Béca.
17.05 Bittner: Esz-dur vonósnégyes.
— 19.30 Szimfónikusok Odnoi>ozov hegedűművésszel. — 2210 Állástalanok zenekara. — 24 Bécsi zene.
Csütörtök
lludapest 1.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Széchenyi utazása Olaszhonban. — 1045 Bandi. (Jó-uás Károly.) — 12.05 Mándits szalonzenekar. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. - 13.30 Ci-gányzeno. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Séta a Nemzeti Szalonban. Beszélő Ybl Ervin. — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Baromfitenyésztési tanfolyam II. rész. (Báldy Bálint.)
17.30 Solymossyné Wolff Jussy éne-kel. — 18 Angol nyelvoktatás. — 18.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 19.45 Séta a pekingi tiltott negyedben. (Kovrig János.) — 20.15 Pátria hanglemezbemutató. — 21.10 Hirek. — 21.30 A Győri Ének- és Zeueegylet hangversenyének közvetítése Győrből.
— 22.20 Időjárásjelentés. — 22.25 Cigányzene, Kalmár Pál énekel. — 23.20 Heimlich Lajos zongorázik. — 0.05 Hirek.
Budapest II.
17.05 Hanglemezek. — ,18.05 Dos. taly Ignác tárogatózik. — 18.35 Tudjunk, többet Jelky Andrásról. (Révész Béla.) — 19.10 Hogyan olvassunk? (Bisztray Gyula.) - 19.40 Szántó Gyula énekel. — 20.30 A Győri Enek- és Zenoegylet hangversenye.
12 Könnyű zene. — 14 Jcritza-leme-zek. — 16.05 Schnabeí Artúr Beethoven-szonátákat játszik.
17.30 Rusy Magda Zongorázik. — 19.20 Rádiózenckar. — 22.10 A szc. relmi rapszódia cimü Liszt-filmből.-— 22.25 Tautenhayn-négyes. — 23.35—1 Tánczene.
Nagykanizsára az adóhátralék miatt kimondták a város anyagi felelősségét
Zalavári;.egye közigazgatási bizottságának és kls-gyOlésének ülése
Zalaegerszeg, november 13
Zalavármegye közigazgatási bizottsága vitéz Tabódy Tibor főispán elnöklésével ülést tartott. [
A rendőrség és csendőrség munkája
Az októberi eseményjelentésből kitűnik, hogy a nagykanizsai .rendőrség a hó folyamán 103 esetben nyomozott és 69 esetet derített ki, az egerszegi rendőrség 40 esetben teljesített nyomozást és 33 esetet derített ki. A csendőrség a megye területén 1691 ügyben nyomozott és 1583 esetet deriettt ki. Járásbirósági kihágás 218 volt, kiderítettek 213-at, közigazgatási hatóságok elé tartozó kihágás 2716 volt, kiderítettek 1708 esetet.
Állategészségügy
Sertéspestis 22, lépfene 4, orbánc 6, baromti kolera 2, veszettség 1 községben lépett tó. . i
A zalai utak
A Gráz-keszthelyi ut ügye körül élénk vLa volt. A főispán bejelentette, Hogy az uiiUUv Ltevecsefeíi at, w> hál Zala kikapcsolásával való vezetése még nem eldöntött tény, a bizottságnak tehát mindent el keli követnie, hogy az utat Zalán át vezessék. Ebben az ügyben szerdán reggel autón küldöttség ment Buda-pisti-e, a főjspán vezetésével.
Zalában 1900 kilométer lesüllyedt ut van, amelyekre földet kell hordatni, hogy kidomborodó szintjüket újra elérjék. Átmenetileg az ilyen utak sárosak ugyan, de pár év múlva igy lesznek kifogástalan utaink.
Az£adózás
Az adóhátralék 6,278.000 pengő, ami 183 százuléknak felel meg. Ujabb 63 községre és Nagykanizsa városra is kimondta a bizottság az anyagi felelősséget. így már csak
három község mentes a megye 396 községi\' közül az adóbehajtási felelősség alól. Ezek : Felsödörgicse, Bödeháza és Hetyefő.
A kisgyűlés
A kisgyűlés is ülésezett, ugyancsak a főispán elnöklésével. A nagykanizsai ügyek közül a tisztiorvosi hivatal ügyvezetése tekintetében
hozott városi határozatot hagyta jóvá a kisgyűlés, valamint a pacsai ut kanizsai részének burkolására vo natkozó határozatot. Zalaegerszegnek 710.000 pengős kölcsönmeg-hosszabbitilsa szerepelt a tárgysorozaton, a kisgyűlés ehhez is hozzájárult.
Keszthely és Varga József budapesti szaki tanácsos közt perre került a dollog a közmüvek tervei miatt. A kisgyűlés Varga fellebbezését elutasította azzal, hogy Keszthely csak akkor helyezze birói letétbe a felajánlott 8000 pengőt, Jja ugy látja, hogy a tervekből haszna ts lesz a községnek. ( (
A politikáról és az ördög-kultuszról
tanácskozott a nagykanizsai Credo
A nagykanizsai Credo nagy érdeklődés mellett tartotta november havi gyűlését. P. F-(icldn a férfias bátorságról tartott értékes előadást. Élesen körvonalazta az utat, melyen a Credo-tagoknak férfias bátorsággal haladniuk kell a nagy céí elérést\' felé.
Pi közgyűlés elfogadta a választmány határozatát, melyben felállítja a Katolikus Néptitkárságot. A yasár-nn.p.i: mindiffrn vonalon
való kö.\'lezővé tétele érdekében feliratot terjeszt a Credo Országos Központjához. A ijözgyülés elhatározta, hogy a gyűlés napján a 8 órai mise alatt közös szentáldozáson vesz részt.
Aradi Antal felszólalásában felkérte az elnökséget, hogy szabja meg, milyen újságokat és lapokat támogasson a Credo-tag és szabja m"g a politikai irányt, melyet követni kell.
P. Czlrfusz Viktor in plébános, el. nök, válaszában kifejtette, ho>gy a Credo-tagok természetes dolognak tartják a katolikus sajtó támogatását. Erre nem is tartotta szükségesnek külön felhivni a tagok figyel-mét. A Credo, mint ilyen, nem politizál. A, Credo-tagok önmaguktól
Kész női- és syermek-
kabátok
dus választók
Singer divatáruház
is tudják, hogy milyen politikai irányzatul kell követniük. ACredo főcélja : a katolikus összetartás. Ebben pedig mar benne van a mi politikánk ; keresztény és magyur oiszagot akarunk. Ennek a hltval lásnaK megvalósítása érdekében qgy szivvel, egy lélekkel, vállvtetve, minden erőnkkel dolgozunk. (Adott ese .ékben, amikor mégsem látná a Credo-tag tisztán, hogy választások alkalmival melyik ie.öltet és melyik párt emberét támogassa, az elnökség mindenkor a legnagyobb készséggel ad felvilágosítást és útmutatást. Egyszóval nem .politizálunk de m^gis ott H\'szünk mindenhol, ahol a keresztény magyar eszméi diadalra kell Juttatni.)
Horváth József tanitó a Szent Miklós napi krampusz-divatot tette szóvá és telhivla a tagok figyelmét, hogy me|lozzék az üz.e.ekben az öraögök keresését és megvásárlását. A kereskedők pedig igyekezzenek Szent Miklós emlékéhez méltó ajándéktárgyakai beszerezni és tar-tozkodjanuk a krampuszoknak üzletükben való árusításától. t .
Flfó Ferenc igazgató indítványozza, hogy a Credo a Zalai Közlönyben legyen közzé felhívást a szülőkhöz és kérje óket, hogy gyermekeiket ne krampuszokkal, hanem Szent Miklós emlékekkel, vagy bármilyen más, de kedves tárgyakkal ajtyidékozzák meg. ^ (
£ gyűlés az egyházi elnök zárószavaival ért véget.
A vasárnapi llceállg
előadást Zrinyi, a kaltó és hadvezér emiékének szenteli a nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi is Művészeti Kör. Előadó Jl Kör társelnöke, Su. rányl Gyula lelsókereskedelmi Is-kolal tanár, Zrinyi-költeméJlyt szaval Koppány Imre maturandus ke-reskedelmisia, énekel (dr. Kerkai/ József Magyar slrak«m-ját Is) 0 Kör Vegyeskara Kejtlng Ferenc karnagy vezénylésével. Jáizay László oki. gazda tiirogató-számaj egészítik ki a műsort. Belépődíj nincs, d« min den látogatót kér a rendezőség, pár fillér adományával járuljon hozzá a rendezés költségeihez. Kezdődik dél után 6 órakor. \'
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMŰT VISEL
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
ZALAI KÖZLÖNY
ÍD<3
EH Iditilgnl
népek a négy centiméter átmérőjű pénzen uralkodóját látják egy olyan országnak, amely nem akarta őket leigázni sohasem. Ezért olyan szimpatikus ez a pénz. Emellett aztán: a csengése utánozhatatlant tiszta, hiszen száz évnél hosszabb idő óta sehol sem vernek olyan tiszta ezüstből pénzt, mint amilyenből a Mária Terézia tallér készül, a nagy uralkodó fejét özvegyi fátyol fedi, ami legjobban megfelel a kelpli népek mohamedán felfogásának, a. pénz maga is tökéletes munka, népszerűsége pedig olyan nagy, hogy súlyát, amely pontosan 28.0668 grammot tesz ki, Afrika népei a maguk sulymértékeü\' fogadták el, elnevezték «ockctt-nek és ezzel a súllyal mérik az aranyat is.
„A megelégedés atyja" kormányozza Afrikát
— A Mária Terézia tallérnak rengeteg elnevezése van. Az arabok ugy hívják: \'Abu gnuchte. a megelégedés atyja, másutt az a neve: «Abu ncsr,» a sas atyja, «Hu-ter,» «Tallarl,» Abesz-sziniában általa Ber, Kersch és Real néven ismerik. Nyugodtan állithatjuk, hogy ez a pénz kormányozza Afrikát. A négus évekkel ezelőtt elhatározta, hogy maga Is pénzt veret. Nálunk rendelte meg a pénzverő gépeket, do szerződésben kötelezte magát arra, hogy csak nikkel és bronz pénzt fog készíttetni. Az abesszíniai bankjegy értéke: az abesszíniai tallér, amely min-
ilift a Jiíál\'So Tvi\'-ísi-m WIMsíH-uB tg/.v»o.-
dik. Fedezete: a Mária Terézia pénze. |De a négus földjének fekete népe nem fezereti a papírpénzt. Neki csak a szép asszony talléra kell. Aki Eritreéban, a Szomáli földön, Szudánban vagy odaát az arab félszigetén üzletet akar kötni, annak Mária Terézia taj^rral kelf ellátnia magát.
... Líbia sivatagaiban, Etiópia háromezer méteres fensikján a tropikus nap égető sugarai alatt, Arábia pusztáin és azon a földön, ahol tanított és szenvedett az Üdvözítő, a szuezi
NÉGU# PÉNZE
Látogatás a bécsi pénzverdében, ahol száz év óta készül a Mária Terécta tallér, Abesszínia és a távol Kelet égyetlen értékálló pénze - A Mária Terézia tallérra még ma Is a királynő halálozási évének dátumát verik és 1780. óta háromszázmillió darabnál több tallér Indult a misztikus Keletre - A bécsi pé izverde Igazgatójának érdekes nyilatkozata a Zalai Közlöny számára
, „ • ,, Pécs, 1935. november (Copyright)
Jupiter, Merkúr, Diana és Vénusz: a pénz isteneinek malterbői mintázott figurái díszítik homlokzatát annak a sárgára festett barokk-palotának, ahol a bécsi Heumarkton pontosan százkét esztendő óta esásZÍrok és királyok különböző arany, ezüst, nikkel és rézpénzét verik; Készült itt már forint, krajcár, garas, húszas, poltura, korona, shilling, garas, de egyiknek az élete se volt olyan hosszú, mint a Mária Terézia talléré, amelyet 1753-ban vertek. elösxör ** akkor még másik pénz-verdébeh — és amely s*áz évnél hosz. szabb Idő óta úgyszólván egyetlen fizető eszköze a Vörös tenger környékének és Afrika északkeleti részének. Tízmillió négyzetkilométernél jóval nagyobb az a földdarab, — tehát lé-uyegesen felülmúlja Európa területét — ahol még ma i» úgyszólván egyetlen fizetési eszköz a Mária Terézia pénze.
Egy pénz, amit mindenki verethet
A Mária Terézia tallér hivatalosan ina nincsen forgalomban sehol. Ausztriában, ahol egykoron törvényes fizetési eszköz volt, 1858 óta ilyennek nem fogadják cl. Vcrési joga u bécsi pénzverdéé és — szabadalmaztatva Van az egész világon. Voltaképen mindenki veretheti. Aki megfelelő tiszta ezüs-tót szállít be a pénzverdébe és meg-
fizeti a darabonként tizennégy fillért kitevő veretési dijat, annak a bécsi pénzverde határidőre leszállítja a tallért. Száz esztendő óta főként bankok é* nagykereskedők, akiknek a Kelettel vannak összeköttetései, rendelnek belőle, a kivert tallérok csomagolása ma <3 ugy történik, mint történt Mária Terézia idejében, inc^l — Abessziniáiban a Bank of Abyssinia például ma is csak a korhű mintájú faládákban fogadja el a szállítmányokat. Anglia, Franciaország és Itália az esztendők során sokszor megpróbálkoztak már, hogy hasonló ércpénzt hozzanak forgalomba, de cz a kísérlet mindenkor kudarcot vallott a négus országának a nópe csak azt a pénzt fogadja el, amelyen hét alma disziti a koronát, ahol a misztikus kétfejű sas gyomra büszkélkedik a címerekkel és amelyek, tről a fátyollal borított -szép asszony» ké|>e néz mosolyogva a sivatagok népére.
A hatalmas Anglia, amikor megtámadta Theodor császárt, kénytelen volt a bécsi pénzverdében tallérokat rendelni és Itália az t880» 1890 és 1897 évi hadjáratai költségeit Is Mária Terézia tallérokkal fedezle. A Mária Terézia tallér az égyetlen a világon, amelynek értéke sohasem igazodik máshoz, csak az ezüst árához, és a Keleten a fontot, dollárt és rúpiát (mindig a Mária Terézia tallérhoz a rányitják. i
Háromszáz millió tallér utja ..
Ezerhétszázötvenegyben verlek elő-szór tallért Mária Terézia képével és ez a pénz voltaképen az amerikai dollár ikertestvére. Mindkettő nevét a ma csehországi Joachlmsthaltól kapta. Ott, ahol a világhírű, rádium-bányák vannak, verlek először pénzt, aminek neve .«Joachimsthaler,> majd később egyszerűen csak «Thaler» volt. Ebből a szóból származik a magyar <tallér» és az angol «dollár» szó.
Koch mérnök, udvari tanácsos, u bécsi pénzverde igazgatója szivws örömmel áll rendelkezésemre, amikor megkérem, mondja el nekem a híres pénz történetét és mesélje el, mi az oka annak, hogy a négus országábau ma is egyedül ez a forgalomból kiment pénz bír vásárló értékkel.
— Mária Terézia 1780-ban hunyt el — mondja az igazgató ur — és ml a tallért még mindig ezzel az évszámmal verjük. Évente természetesen több úgynevezett stancnlt is kell készi lenünk, mert egy negatív mindössze nyolcvanezer kilogramm érme kivé-réséhez elég. Ezidőszerint mintegy há-romszázmillió darab tallér van for-
galomban az egész világon. Legnagyobb volt a forgalom 1921-től 1931-ig, amikor js tiz év alatt 112,038.300 darab tallér készült. Később csökkent a kereslet, most azonban hála Istennek, éjjel-nappal dolgoznak u gépek. Sok pénz k<-\'ll a háborúban ...
Hogyan terjedt el a Mária Terézia tallér a Keleten? Bajos azt megmondani. Nincsen feljegyzésünk róla„ ki volt az, aki először vitte el a kisázsiai partokra a pénzt. Mert a Levaute volt fcz a hely, ahol először vert gyökeret Mária Terézia talléra. Ugy is hivták sokáig: «Levantiner.» A levantei ke-reskedők ezzel bonyolítottak le üzleteiket és lassan maga a tallér is kereskedelmi cikk lett. Kisázsiáhöl átkerült az arab félszigetre, majd Egyp-tomba, Innen Szudánba, azután AIk-sz-sziniába. Ma inár Indiában erős kon-kurrense a rúpiának. Néger asszonyok ékszernek viselik és harcosok az orosz, iánsörényüket diszitik vele ...
— Mária Terézia pénze meghódította Afrikát, aminek elsősorban talán az az oka, hogy Mária Terézia és utódai erre sohasem gondoltak. Az afrikai
Utalsú napok I
mUilMlilMtt Miit december 5-6n uglutltt.
Még nem késettel, móg vehet sorsjegyet Kapható minden bank, sorsjegy és íőelárusltónál, valamint az öw-Bzes dohánytőzsdékben. » lorijiutrikl
Egész ar. P 3\'- Fél ar. P1 -ÖO
csatorna vidékén, embernemlátta rengetegekben, kunyhókban, sátrakban és a pénzváltók szennyes lepedőin másfél száz év óta egyetlen pénz forog: Mária Terézia ezüst talléra.
Mária Terézia nem akarta sohasem meghódítani Afrikát.
A pénze meghódította.
Ez a pénz jobban és biztosabban hódított, mint I/rnl Napiers ágyul, vagy a modern tank, amely gyorstüzelő gépfegyvere mellett most is magával viszi Afrikába a dollár öccsét, a Mária Terézia tallért...
\\ paál Jób
A béosl pénzverda a Heumarkton. Száz ér óta itt készül a Mária Terézia ..gallér, amely meghódította Afrikát.
A bécsi állami pénzverde engedelmével.
El kell helyezni a mérlegházat m templom mellAI
Régi panasza a nagykanizsai katolikusságnak, hogy a fdsö templom mögött a többszöri piac-rendezések során mindig ott felejtették a mérlegházat. Akárhányszor megtörténik, hogy a2 istentiszteletek áhítatos csendjébe mnlac-visitás, tehén-bőgés, a mázsáló körül sürgölődő vidékiek türelmetlen káromkodása és a má< zsálással járó zaj vegyül bebe. Ez az állapot végleg megérett arra, hogy változtatás történjék rajta. A mérlegházat végre át kell helyezni Mint értesülünk, ebben az ügyben a napokban küldöttség indul a városházára és kérni fogja a polgármestert megfelelő intézkedésre.
délkeleti, déli szél, változó felhőzet, a dun&ntull megyékben eső is lehetséges. Az éjjeli lehűlés klsaé fokozódik, a nappali valószínűleg változik lényegesen.
— 1)1 vb te* fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáru házba.
ZALAI KÖZLÖNY 03.
VANNAK \'V0ZEK...
Vannak (Özek. folyton, mindörökké égölc, Bua agek. ju^n#tői.taUuieoiise (kéklók... Kertek, *h»l mindig nyitnák a virágok, Vannak siroa 4ul Is tartó hazugságok...
Varrnak öfökké ntlndig xteffts nrcok, Forrón caüúiuetö könnyű, írlss kacai<*... Vannsk,kik«undeilkit mindig csakszeretnek, Vanoak,kik neai,érzik soha, hogy - emberek.
Vannak ért* vert, Wlobogó lángok, Vannak fiMdön kúszó, HJó rokogások... Mécsesek, amelyek kl soHsem alusznak, S emberek.akik siárcs«k«yUIOlni tudnak..
Káksmény Mivskkel vansaktus pogányok.
S szerte rúgott kövei könnycs-bus oltárok... Mák, amiknek nem volt sohase Tegnapjuk, 8 Tegnapok, amikre Holnap sohasem jut ..
Vammk versek, miket meg sdbase írnak, Könnyek, miket wM*e«aak4>*Wé«imak... Pmosk, melyek nhúlg wlgan, könnyen
(múlnak,
íüwek, mik feladni Uián aoUae tudaak...
Van &ok olyan könny la, amit tetörtHnek, Sok sir, amit vtrÉKg&l-be sehase födnek... Italok, mMc-a lanton már «s*k aaért lea®nek, May ledobtam minden nóU annak Ujjon Ki ttrmllan neWdói m uImM kereaztwek...
BrassAny! Gyula
ffefgerh
A Zrínyi vasárnap lejezl be « bajnoiti azeaoat
A pfcri Mrfyárrml Jitadk ItHum
Az NTE vasárnap mir bucoat rnuu. dott az őszi bajnoki uuioiMuiJt, * Zrínyi pedig .naárnap ji\'iLsz.i utolsó utolsó bajnoki kazdelm.l, kW azután pUi<-n<ire tárjen.
Izgalmas szó]) mérkőaéaiek lgérko-zik a PUTC— Zrinyi összecsapás. A Zrinyi az NTK ellen megmutatta, hogy mire képe., a páni csapatot pedig ütta ■ kanknal ■portliózóiuég az *TE ellen JHainl k um egyik li\'gssel* uérkGaéee volt, mert 2 : 2*tn ilnntetten eredménnyel végzödótt
A két egyforma ké|K-stó«0 csapd játéka trWm sportélményt Ígér.
BózrekerUtek a kórházigazgató MvalaL
Keszthelyről Budapestre mentek az 1000 featf&t elkölteni
Nemrégen történt, hogy ismeretlen tettes a szomszéd épületből átmászott a keszthelyi kórház igazgató-főorvosának padlására, onnan tovább a lakásába <& dr. Magyary Gerő kórháslgazgató íróasztali fiókírtból (MM) pengőt elvitt. A yaktnerő tolvaj látogatását rövidesen megismételte. ami 440 pengő »kassza-sikert* hozott az élelmes vállalkozónak. Dr. Magyary mindkét esetben feljelentést tett. Most azntán a véletlen ctendönkézre adta mindkét tettest.: A keszthelyi csendőröknek feHint \' két gyanús külsejű entoer, akiket elMlRfcrttafk. Kiderült, hogy\' az egyik Csöngei László pincér, aki
a mull évben hasonló •látogatásokkal* tisztelte meg a keszthelyi Mére.y-könyvkereskedést, a máö\'lk pedig barátja, Pécsi Ferenc. Csörgei beismerte, hogy ő volt az, aki elö-azör egyedül lopta meg a kórházigazgatót. másodszor azonban 1ár sat vitt magával Pécöí Ferenc sw-mélyében és ekkor osztozkodott »eégtársával;* A zsákmányt részint Keszthelyen, részint Budapesten költötték el. Csörgei elmulatta a részéi, Pécsi podig ruházatra és családjára fordi\'dtta. A csendőrség letartóztatta őket és beszállitotte a nagykanizsai kin ügyészségre.
Öngyilkos akart lenni a szentgyörgy vári gyújtogatás áldozata
A somogyszentmlklósl csendőrlég a gyújtogató nyomában
Nfnf ;h Vuk János somogyszent-■rolklósi gmia hajlékát - mint Je-lenfettflk - a saentgyörgyvári begyen gonosz kéz felgyújtotta, u^y hogy inindone a tűzvész áldozata l«tt. Németh Vuk Jánost tokán ii-maik Nagykanizsán te. fivérével mtnden vásárra be .szokott jönni. A •regény kteenflíerTtek minden reménysége az a kis borkészlete volt;
amit eladni szándékozott éa ami most a hordókkal és a teljes szóld, gazdasági fekszereiénével együtt el. hamvadt. Németh Vuk Jánost any-nyira elkeserítette az eset, hogy öngyilkos akart lenni és csak nagyne-bezen sikerült öt visszatartani.
Némcth Vuk János rendkívül szorgalmas és becsülelés\' ember, de nem titkolja meggyőződését és va
November 12-én éa 13-*n A legtilrevebb frarula bohózat német filmen
Hálókocsik ellenőre
H—HÜ a k(|«>> német vigjáték-srinéizck Játszik: a*«r| Maxaaiar, Theo Lingn, O. Waldau,
sztárja pedig ránt, magyar származású színésznő
EIIiMmü kezdete 5, 7 és S órakor.
u 8 órai alSadáa fHléras.

lúszinüleg politikai bosszú áldozata lttt. Egrik Vál34tiíásl haragosa ily rnóáon akarta magát megbosszulni Németben. ,t ,i .-f,fos»\'f-1
Af»>gy Hoin«gya.iiniil\'4t»*». ibe-széÚk, a gyujlofiatfc . l \'*Hó*lnMcg agya../ lehetett, siMtmlr ttöHb ha-lonló ewtbol Uf<%Ma« I »UMba veitek, de akit nem \'sikerült még egy esetben sam rajtacsípni. A lakosságnak rnr-gvim véleménye ezekről a tu^selekről, de senki nem mer nyl-latkozni. mórt tél, hogy ö i» » buíí-bm áldozatává váUk
^rt^sülesHiik safrjflt a sortibgy. szentmlklósi csendőrség olyat nyom unokába jutott, melynek alapján őrös a remény, hogy sz»ntgytirgy-várl gyújtogató núhuuiar az Igássá; szolgáltatás elé kerül. -t. -
á Szoclilli lisszlú aépsztomü-Blőafltoa
Első alkalom, hogy a kMtalssal Szociális Misszió m« kedve ló gárdú ja nagykanizsai közOmég előtt be mutatlsoírék. A kitünö Wsknnl/xaí mWtfdvelök híre már rég elérkezett ide ls, nagyon sokan látták őket a klskanlzsal színpadon, Kanizsán azonban mosl látják Okét eádször és meggyőzödhettlnk, hogy a hírek mipdenben megtelelnek a valóságnak. Lukács István tanulságos és sok értékkel bíró 3 felvonásos szín müvét adják elö a Uskanlaui műkedvelők. A oinie t Araayigaaság -és ez a darab valóban sok Igazságot Ismertet meg a nézővel. A darab ér-Iákét és ae etöndát jelentőségét lát-va, Krátky István polgármester maga vállnltn a megnyitóbeszéd tlmon-tMsát. A ktekanlzsatak\' (óKkony-Célú előadása vrartrnap. 17-én dél otán 8 órai kezdettel kerül színre a gimnázium tornatermében. Az olcsó jegyek, 30-100 lillérig, már kaphatók a róm. kath. plébánián, e Misszióaházban. a M»őtempk>ni sekrestyésénél, valamint Scontolányi üzletében és a Közlisztviselőknél. Nemes eéll seolgál az, aki a klskani-zsol misszió fáradozását támogatja.
fl wa KOZLatlY REOÉWYE
lw^t V.U__"sj__
<)
Még aznap nagy mulatságot csap-tak és Bács megeskette Hollát, hogy nem «iatfa tu«g Remetével » lm jnár ilyeu szándékai lennének, akkor inkább Bodort választja. De hiába mókáztak, azért hajnal folé kissé szomorkásak lettek. Valamennyien érezték, hogy éle-•óknok «gy vidám korszaka záródott le a kedélyes óriás távozásával...
— BJh, nem Inalt meg senkit Ci-gényt akarok hallgatni! "Gyerünk Pe-tershezt — kiáltott fel Bács, amikor magukra maradtak. A kocsi a neve-xetes l>odoga olé kanyarodott.
Petors csak este tiz órakor nyitott. Valamikor a főherceg yachtján volt főszakács. Szép vagyont szerzett, de nem tudott munka, nyilvánosság nélkül élni; raüvéta volt. Kouyhája, pincéje az Ínyencek álma és gyakran rándultak le hozzá a tcgclrtkclflbb tár-»AsAgakj a féváro«ból is. Az árai olyanok valtak, hogy csak kiválasztottak fizethették meg.
Búcsúzom, öregt — csapott Pc-t«nt wátláfa Bács. — Annyi dgAnyt lwrd»&a a lwe»iu»mal, ankennyit
találtok! Adj nekik enni, inni, vután minden banda külön jöjjön le muzsikálni.
A herceg csöndesen mosolyogva nézte a mulatságot, időnként . megivott egy korty aszút és vigyázott Bodorra, hogy cl ne ázzon a nehéz italtól. Amikor Bács elkezdte a cigányokat dirigálni, odasúgta a fiúnak:
— TünJ el, mindjárt Jövök én ls.
Bodor felment, beült a kocsiba, öt
perc múlva a herceg is beugrott melléje és hazamentek.
Ot órakor Bács felsorakoztatta a cigányokat és élükre állva vezényelt:
— Húzzátok!
Végigvezette őket a még néptelen utcákon,^majd lwvitte őket egy tágas pálinkamérésbe. Ott mindegyik kapott pálinkát és muzsikálva vezette őket végig a főutcán,
Amerre elhaladtak, • koránkelő emberek mosolyogva fordultak utánuk. Egy gyomorbajos nyugalmazott postatiszt irigykedve mondtat:
— CigánygeneriMal
Az elnevezés rajta is ragadt. Amikor Bács később meghallotta, Jót moaoly-gott rajta.
Néhány nap múlva Török és a leánya unatkozva állt meg Remete hordágyánál a pályaudvaron és türelmetlenül várták, hagy a vonat befusson, végül sietve hagyták ott, amikor beemelték a bérolt szakaszba. Senki | nem kisérte, csak ax inasa.
Csendes, békés napok következtek s a két ifjú lélekben elpihentek a viharok.
És a jövő még mindig fenyegető ós sötét volt. ^
X.
Bács még idejében elérkezett fekete, kávéra a kegyelmes asszonyhoz. Az átdorbézolt éjszakának már nyoma sem látszott rajta. Az inas feltárta plötto a dohányzó ajtaját. A kandallónál ült a kegvelmes asszony. Bács odasietett hozzars amikor az felnézett rá, dermedten állt meg. A kegyolmes asszony volt, de üdén, fiatalon, mint husz esztendővel azelőtt.
— Álmodom? — kérdezte homlokát végigsimitva. — Ilyen csodái vannak a kozmetikának?! V.
— fis ha vannak, akkor ennyire meg kell ijedni? - kérdezte egy édesen csengő hang és halk ezüstös kacaj gyöngyözött. —-Persze, maga tmost azt hitte, hogy a néni ül Cttk a ruháját adta rám, hogy megtréfálja magát. Egyforma magasak vagyunk, de a néni kissé teltebb, mint én.
— Marika?! - kiáltott fel Béca kerekre tágult szemekkel. — H*t ma. ga . .. Milyen vén lehetek ^n, hogy maga már igy megnőtt!
— No, nem mondhatom, mert ami-fcor a térdén mászkáltam, még a növendékek egyenruháját viselte. Emlékszik? Akkor azt Ígérte, hogy én leszek
— Furcsa az élet! — buggyant ki Rácsból éa arra gondolt, hogy neki Ime kétszer kell elveszítenie azt a nőt, akit mindennél Jobban szeret.
— Miért? —• kérdette Marika.
— Maga inast biuonyára aJért vaa
Itt, hogy találkozzék a vőlegényével. Remélem, meghív a lakodalmára ? — kérdezte szorongva.
— Maga nélkül el sem tuduám képzelni! — felelt.a leány kacagva.
A kegyelmes asszony lépett be.
— Isten holtai Marika menj óltösni, tudod, hogy még ol koll menned be-vásárolni. Én nem érek\'rá veled menni, majd Bács elkiaér. ö ismeri asokat a boltokat, ahol én vásárolni szoktam, ha még nem felejtette el? v
— Azt én sohasem fogom elfelejteni, — mondta Bács halkan, amikor Marika kiment.
A kegyelmes asszony hosszan nézte a főhadnagyot, azután halkan, kissé elfogódottan kérdezte:
— Mondja, meg tudná magát vigasztalni ez a. kislány?
— Miért kellene e*gcm megvigasz-lalnia? - caodálkosott Bács.
— Asért a nemtndom hány levélért, amit fcocsám Irt és nem tudom bota tett
— Kegyelmes «SSMnyom tudja?... Ki árult el?... HM» erről nem lu-de* senUt - brtaf Bács Ijedten.
— Rpen ez volt a tiiba. Aztán egy •er vátetkenftl Unt felejtett egyet az iróasxtalán éa valaki «zt hihette, hogy postára kell tennl.lgy került a kezembe... Ne nézzen rám olyan Ijedten I Nagyon szép volt... De most megpróbálom magát kárpótolni. Egy főtételem azonban van. Az összes leveleket Ide kell adnia. y
(Folyt, köv.)
A 4 ZALAI KÖZLÖNY
Fontos tanácskozások a telepités ügyében Gömbös miniszterelnöknél
Budapest, november 13 Gömbös Gyula miniszterelnöknél szerdán délelőtt a telepítési törvény javaslat ügyében fontos megbeszélések voltak. A javaslat már teljesen elkészült, de a miniszterelnök egyes szakértők meghallgatása után akar-
ja csak a nyilvánosság és a párt «elé bocsátani. A,szerdai megbeszélések során Darányi miniszter, Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnök és Juhász Andor, a Kúria elnöke je-l n\'ek meg.
Három héten belUI döntö csata az afrikai hadszlntóren
Az abesszinek kétségbeesett harca az olasz hadsereg harapófogójában — Az állandó vereségek Addls Abe-bában kétségbeesett hangulatot teremtettek —• Teljesen fejvesztett a fekete hadvezetőség
1935. november 14.
_ (A Kaszinó vaosorája)
A nagykanizsai Kaszinó november 16-án, szombaton este társasvacsorát rendez saját helyiségében. Menü 2 I\\
— (A Misszió teaestjének műsora)
A Missziótársulat nagykanizsai szervezeti hölgyei szombat este rendezik műsoros teaestjüket a Missziósház nagytermében. A teaest a magasnivóju mflsor miatt is kiemelkedik á hét programjából. A jótékonycélu olcsó teaest műsora a kővetkező: Kerekes Irén zongorajátéka. Chopin: Prelűde, Vannay: Puck, Liszt: Valsc Impromp-lu. Dr. Fendlemé Garui Margit gordonkaszámai Kerekes Irén zongora-kíséretével. Schubert: Te vagy a csend, Kazacsay: Bölcsődal, Siklós. Walzer.
— (Az Egyházi Vegyeskar)
szerdán este 7 órakor a szokott
helyen próbát tart. Gazdag kántor.
— (Szent Erzsébet élete)
ós még két pompás hangosfilm kerül ma, csütörtökön előadásra a Népmozgóban. A nagyközönség részére este 7 és 9 órakor lesznek filléres előadások. (
CsDtdrtökön i Halló Budapest I
f— (A frontharoosok)
nagykanizsai főcsojwrtja, mint minden évben, ugy az idén is programjába vette a sorozatos tea-délutánok tartását. Az idei első teáját — természetesen tánccal egybekötve — folyó hó 21-én rendezi meg, melyre már is nagyban készülődik a frontharcos vigalmi gárda Beleznal János agilis elnökkel az élén.
— (Kedden kezdte a szezont a Fodor-színtársulat Póosett)
A Pécs—kanizsai színtársulat a bajai, majd a rövid ujdombóvári vendégszereplés után kedden kezdte meg szezonját Pécsett. A társulat Sándor —Rejtő: «Aki mer, az nyer. operett-újdonsággal nyitott, majd, hogy a pró. zai társulat Is bemutatkozhassék, «Egy asszony hazudik* c. drámai újdonságot tűzte műsorra. A hirek szerint a délutáni ótórai kulturelőadásokat ebben a szezonban is bevezetik Pécsett.
A szezon nagy filmjei Halló Bndapast I Kaboa, Vaszary, Bársony Rózsi.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (A 11 gyermekes anyának)
egy névtelen jótevő élelmiszer-csomagot küldött a szerkesztőségbe. Rendeltetési helyére juttattuk.
— (70 éves öngyilkos)
Ágoston István 70 éves csltergályl lakos vadászfegyverével fejbelőtte magát. Bevitték a kórházba, ahol élet és halál kőzött lebeg. A lövés szétroncsolta a szemidegeit. Állapota reménytelen. •
„ Németh Mária, dr. Szsdfti Halló Budapest I
— (Egy édesanya tragédiája)
Varga Györgyné 50 éves berccncel földmüvesastsony, több gyermek édes. anyja, kukoricát hordott fel férjével zsákokban a padlásra A létra legfel-"őbb fokán az asszony olyan szeren-csétlenül csúszott meg, hogy fejjel le-felé esett és holton térült el a földön. Gyermekei szemeláttára ott a hely. &inen halt meg.
- BaUrráaAriáa »«n tfoodl Telje* beientUxéwket rendkívül előnyös róaz-letttntésrc, sőt kamatmeutesen i« isál-Utunk. Kopitein butoráruház, Horthy
UUüfe*t 4.
Róma, november 18
Tigreből érkező jelentések szerint az abesszin sereg erös támadásra készül. Az Amba-Alugi -völgyében színleges sátrakat állítottak fel, hogjr ezzel az olasz repülök munkáját megnehezítsék és lehetetlenné tegyék, hogy az olaszok tiszta képet kapjanak az abesszin seregek gyülekezési helyéről. Szakértők ugy számiianak;: hogy háiom héten belül nagy és döntő csaták lesznek.
Aussza szultAnja véres harcban visszaverte Nasibu tábornokot
Az olaszok a tervszerű előrenyomulási folytatják. A 11. hadosztály a Takale folyó völgyében nyomul előre. Ahogyan az olaszok előrehaladnak, . Sejum herceg csapatai | ugy vonulnak vissza. Síre és Adi-abó igen fontos stratégiai pontok olasz kézre jutása mái- csuk órák kérdése. Aussza szultánja, aki csak tegnap hódolt be az olaszoknak, szerdán a irancia-szomáli föld közelében igen heves csatát vívott Nasibu tábornok seregeivel. Az összecsapás rendkívül heves és vé-• rcs volt. A két abesszin csapat közül az olaszok szineiben küzdő jutott fölénybe és Nasibu seregét megfutamította. A csatatéren 3j0 abesszin haroos maradt holian a sok sebesültön kivül.
Az olasz repülök folytatják a felderítő Járatokat és állandóan bombázzák az abesszin lőszer és fegyver szállító karavánokat. Aljlitólag
u; Genf, november 13
Népszövetségi körökben az olasz tiltakozó jegyzéket erélyesnek mondják, de nem .heves hangúnak. A^t hiszik, hogy rövidesen szóbakerül Olaszország további íjépszö.etségi tagsága is. Hirek szerint e kérdtssel a szombati olasz minisztertanács fog bővebben foglalkozni.
London, november 13 Angliában az olasz jegyzék után kijelentették, hogy okos volt a külügyminiszternek az angol munkáspárt javaslatát visszautasban!, a-.nely arra irányult, hogy Olaszország és Keletafrika között a szállítást és közlekedést a Szuezi csatorna és a Gibraltár elzárásával tegye lehetetlenné. Ha ez megtörtént volna, -mondják Londonban - Olaszország és Anglia között máris dúlna a háború. |
A francia-német barátkozás
Párís, november 13 Párisban semmit sem tudnak még arról, hogy Ribbentropp odaérkezne. Lehet, hogy a közeljövőben ez
Dzsidzsigal felé egy 40.000 főnyi crősités igyekszik. ,
A négus: — „az óra még nem üiöttl"
£z állandó vereségek hire Addis Abebába iá elérkezett és meglehetős nagy zavart kellett. Az áliandó visz-szavonulásl taktika kudarcának tekintik az eseményeket. A; Jiadveae-töség teljesen elveszteti a lejét, a fron.on lévő csapatok és a fővárosban székelő főparancsnokság között az összeköttetés teljesen megszakadt.
A. csuszái- e hírekkel szemben nyilatkozatot adott, aíqplyben kijelenti, hogy semmi olyan nem történt, ami arra kényszerítené az abesszin hadvezetőséget, hogy tervét megváltoztatná. Annak ellenére, hogy az olaszok benn járnak az ország területén, qjt abesszinek nyugodtak, mert a nagy csata órája még nem Ütött. Taktikavál\'ioztatásra nincs szükség. { ~
, Asmara, november 13
Sirc kerület törzsfője behódolt az olaszoknak. Ajz abesszinek a francia Szomálival határos vidéken nyiit\' csatára készülnek. Getacsu beroeg 30.000 főnyi seregével a vasútvonaltól délre elterülő magaslatokatszállta meg. Egy másik, közel 40.000 főnyi s-\'reg pedig íszakról akarja vé* deni az egyetlen vasúti vonalat. Az olaszok szintén elég nagyszámú csapatokat dobnak előre, hogy áttörjék az abesszin védelmet. ^
megtörténik, egyelőre azonban hivatalosan erről níem tudnak. Tény az, hogy Ribbentropp egyik embere Párisba érkezett, akinek feladata valószínűleg az, hogy a látogatást előkészítse. Szó van a francia-német egyesület megalakításáról is.
Lapzártakor érkezett
j. , Róma, november 13
De Bono tábornok jelenli: Az I. hadosztály megszállta Dessza vidékét és ezzel megtörtént az összeköttetés létesítése a d;mkali hadtesttel. A benszüiött hadtesteknek erös abesszin ellenállással kell küzdeniük. A II. hadosztály elérte szer* dán Takazze vonalat és Adls-Rassi-ban állapodott meg.
A déli fronton az olaszok folytatták a tervszerű előrenyomulást. A legnagyobb tevékenységet a repülök fejtik ki, akik egész Qgaden északi határáig átkutatták már a Jprepet. A repülök fő célja az, hogy megakadályozzák az abesszin csapatok tömeges összevonását. , , , .. .

Epe- és májbetegségeknéi,
elsősorban epehólyagkalairus, epe-köképzödés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes .Ferenc József" keserűvíz a hasi szervek infekcióit élépkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalok igazolják, hogy sz otthoni ivókura leggyakrabban ugy válik Igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve liszuk.
— (Villamos hlr)
Nov. 14. és 15-én az Eötvös-tér és a Fö-ut déli oldalán, a Bálhory-ulca és Deák-tér között, valamint a Széchenyi-tér északi és keleti oldalán egész nap nem lesz áram, tatarozások miatt.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán az elmúlt héten nyolc
gyermek született, 6 fiu és 2 leány: Rein Andor hentes és Berger Rózsának izr. fia, Tóth Károly napszámos és Kálmán Annának rk. fia, Gál Sándor földműves és Jámbor Juliannának rk. fia, Csuka Gyula városi tűzoltó és Gozdán Máriának rk. leánya, Mikó György földműves és Herjávecz Rozáliának rk. fia, Forbcrger József napszámos és Hajdú Máriának rk. fia, Molnár Ferenc áll. tanitó és Korentsy, Arankának rk. fia (Petrlvenlc). Házasságon kívül született 1 leánygyermek. — Halálozás 11 történt: Lukács Imre péksegéd rk. 46 éves (Szepet-nek), Berkes Ferenc földműves ref. 50 éves (Inke), őzv. Schönecker Andrásnó Fleiscbacker. Mária ág. h. ev. 81 éves (Szepetnek), Koch András facsztergályos rk. 52 éves, őzv. Varga Istvánné Szollár Katalin rk. 92 éves, Práger Ferenc mészáros izr. 56 éves, Boda József cipész rk. 78 éves, Szla-vetz Istvánné Megla Anna rk. 38 éves (Bajcsa), Farkas János gazdasági cseléd rk. 22 éves (Karos),. Kuti Sándor városi szegény rk. 74 éves, Stocker János városi szegény rk. 78 éves. — Házasságkötés 4 volt: Kovács Ferenc posta altiszt rk. (Budapest) és Nóvák Magdolna rk., Sziszka József városi jövedéki ellenőr rk. és Boros Katalin rk., Tóth János városi jövedéki ellenőr rk. és Zlgler Mária rk., Balázs Sándor esztergályos segéd rk. és Sebestyén Rozália rk. í (
Hallói Hallói A* előjegyzett jegyek dóiig ótveee-dftkl
Bél-lnfectiónál „Igmánd" gyorsan segít. Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztit
— öt embert megmart egy veszett kutya)
Zalaistvánd községben egy veszett eb megmart egy fiatal vizslát, az pedig a község több lakóját, kik közül ötöt a -budapesti Pasteurbe szállították.
- L?gu)abb bel- ás külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-teikényszer nélkül Singer Divatáru ház.
— (Doaglaa Falrbaaks Budapoaton)
A Színházi Elet uj száma érdekes riportban számol be a Budapesten tartózkodó Douglas Fairbanksnak Rókk Marikánál tett látogatásáról. Az elhunyt Radnai Miklósról, az Operaház igazgatójáról Márkus László irt megemlékezést. ,
Minden eddigit fallllattul i Halló Budapeetl
— (Hint alncUa elUrjUt márka.lkk.1,
egyesek a Schmoll-Pastát is próbálják elhasznált dobozok újra töltésével hamisítani. Ezért csak olyan Schmoll-Pasta dobozok kerülnek forgalomba, melyek pasxtafelűletén «Va-lódi Schmoll-Pasta évekig eláll, bélyegzés látható. E megjelölés garancia az áru valódiságáért. Miután pedig valódi Schmoll-Pastánál elváltozás évek alatt seni fordulhat elő, friss áru keresése felesleges.
- «® «wg kirakatainkban szenzációs ruháinkat SctMUft Áruház,
Következik: — Olaszország kilépése a Népszövetségből
ZALAI KOgLONV
1935. BOTMBbg 14.
KSUmgyflköMAg - a kenyér
miatt
Budapest, november 13 Kkiiger Dávid állásnélküli pintér sserdán a körnton agyonlőtte magát, Timár László ugyancsak állásnélküli pincér pedig Gyopár-utcai lakásán fölakasztotta magát. Mindkettő meghalt.
Mindent együtt talál
íjromtM
A szállodában ■
telibe komfortot. A Mwéfcázbam
100 uJtéQot. HdrtitkMi
200«t»lk<IISnl*g*>aé»»t és Bura Sándor olgány-muMlkiJtt.
Á tiükartben ■
déhrtánl-estl tánoot tl u llnlozky rádió Jazz-zena-karát
Budapest, Rákóczi-ut 58.

Lakéaonaat Arany János utca 2. alá belyezlea át Vojnovlla üvege, 4158
■WloFMOtt uaba a város központ-IllrdóaaotM-hlttBáLsrtal, esetleg elli, kiadó. Cltn a kiadóban
Iában, látásáéi
Űrlapéi edábaa
felvétetnek a Horváth
Kdlónbcjáialu utcil bakrnil kiadó Caengery-ut 12. tőldiilnt.
4198
„HMakaiák klréfya" a SOrlH-téle
—----" Srelter. Ara 6-10-15
lap próbáimét. Sőrld vti-(ScWtl melleit). I
Modara, haasaált ebédlő éa e«y szsloo asrnlturs, tartóé, gyönyörű recamler, len-daittastt. príma, arán tezlon, jutányosán \' ■ Klelity-u. 2, Slernné. -
■UnulMira kei 111 SOCOO drb. Inc-teayó 30— 80 cm- lg. eaUitlenyók, lturut éa makóola dlazbokrok Laranald kcKéezel-ben. 4111
FékéstsaasM varrok, javllolr. helyben napmij I B©, vidéken 1 26. Klnkll-utca 42. BáataMAaaaa •
— TWontáH, kézael csomózott magyar pérxsék fitb. txőoyegek, függönyök, butorkelznók Singer ülvatAru-
KHIŐnbeJáritu bulceotolt szoba klaáá, esetlegeiuftéaszl Myjar-n. 27. Zsoldomé.\'
r«».I..JanMll"til, eadllaéetelvállel Huirttné, Klulzsy-u. 7(1 •
NaaainW-ek sezloook, matracok ipedállá k, szitő|e Krauat kárpitos, Efteé-bel-lér 20. 4191
Vak MMk újra borítását Isméi vél-lalja ttaru üveges, I S nl 2. 7
bútorait modernizálom. Rnndelé---- - - ikéaaSInek Szmodica _ il-tár 30. 4 90
9000 psngélg vároal hízza --lflaagal
nyaltok. Clm a kiadóban. •
Kisebb, nagyobb alttal, fotel »to»a>* tladó TbrdmaHy\'Mca 20. •
Teljesen kélénb.jér.l. Ilrea szoba, trotíéntk la alkalmas, azonnal kiadó. ~
"HtB. 4199
A nagykanizsai Hr. (áráablrónág. mint telekkönyvi hatóságtól.
9471/1935. Ikv. az
liwrfil MMHM
Nagykanlttil Takarékpénztár Rt végre-hiltilőnak Stern Miksa és neje végre hlj-tást sretrvedök ellen 840 P tőke s Jár. ere-léig Indított végrehatási ügyében a telek-Könyvi hatóság Molnár Máris nigyktnlzezl lakos utóaMnlati kövelkestében sí 1908: XL1. t-t 27. S-a értelmében ujabb árve-réat rendel el >40 P tőkekövetelés, ennek Járulékai, valamint a csallakorotlnak kimondott Rótta Miksa 198 P 50 Rll.. ar OT1 612 P 36 Ilii., dr. Hoch OiikHr 300 P lókeköveleléa éa Járulékai behi|lí»t végett, a nagykanizsai kir. lárátblróaág területén levő, nagvkanlisal 598 sz. IJkvbell fi60/b. 1. hrsa. házra, kertre s udvarra 3245 P kikiáltási átbalf elrendeli. A legkisebb eladási ér Rózsa Mlk.a |avára 5963 P, az OT1 lávára 8063 P és dr. Hocti Oszkár Javára 8943 P.
A telekkönyvi hatóiig az árverésnek a tkvl balóság hlvatslos helyiségében, földszint, II. sjtMkám alatt 1935. évi de-cember hó 5. napjának d. e. t érá Ját tOal kl és az árverési leltételeket a köveikelőkben állapltja meg:
1. As árverés alá eaó Ingatlant a kl-klálláil árnál alacaonyabb árban elsdnl nem lehet.
2. Ai ulóljánlat akkor Is kölelesö. ha aa ajánlattevő az átverésnél meg nem Jelent.
3. Ha ai árverésen az utóajánlatnál nagyobb ígéretet nem lesznek, ai Ingatlant as íjánliltevó által megveltnek kell tekinteni.
4. Az ujabb árverés kollségell a vevó at Iáért vételáron tellll kölejes llzetnl. (1908 tXLI. t-t 27. §.)
5. At árverelnl szándékozók kötelesek bá natpéniül a kikiáltási ár lW/o-át kénpénz-ben, vagy at 1881 : I X l.-c. 42. §-ábtn meghitkozott áifulyimmal számítolt óva-dékképes értékpapirosban t kiküldődnél letenni vlgy a bánatpénznek előleges blr l letétbe hefyetéeérői kllltllotl letéti elismervényt a kiküldöttnek áladul ét az árverési leltételeket aláírni. (1881 : LX l.-c. 147., 160., 170. §8: 1908 XU. t-e. 21. §).
6 A Kincstár, valamint a Magyar Földhitelintézetek Oraiágoa SaOvetsége, mint árverelö, bánatpénzt letenni nem kötelet. Nem Hitelesek bánitpénzt lelenni at 1889: XXX. t.c. 10. § ának 2 Ik bekezdése alapján idómeptei záloglevelek klboctá-logoittott ét Budapealen azékelfi ét szövetkezetek, ti I8°8 : XXIII.
alapján Játfia "i. t -ok
t.-e. alapján alakult központi hllelizővelke-zelek a Javukn tálogjoggil negtethelt tngltlin elárverezésénél. Abbtn at esetben, amelyben tz áiverelő t törvény értelmében a bánatpénzt elveaztl, t bánat-péaz letétele alól leimentett árvtreló a tkvl hstótág lelhlvátántk kéihezvételétöl számított 8 nap ttatt a bánatpénznek megfelelő Összeget bírót leiétbe halyenl kö
I.-C. 15. »
Az, akt az Ingttlinílt a klkláltáal árnál \'\' ígéretet tett. ha többet ígérni
telet. <1901 :xa t-c. 21. §, ISII tXV. 15. 4 1
. "M
sen\'ET\'sem akar, köteles nyomban a kl-kiállási ár stázsléka szerint megállapllolt bánatpénzt as általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni! Ml ennek a köte-lezelltéginek eleget nem tetz, ígérete II-gyetmen klvlll marad éa aa ánreréeben,
melyet haladéktalanul folytatni ke*, rísrl
nem vehet.
A bánstpém leiéiele alól leimentett árverelö a bánstoéns kiegészítésének megtelelő Materei sem köteles letenni. (1908: XU.t.-c. 25.§).
8 A vevó köteles s vételét! at árverés napiétól Járó SoVos kamatával együtt a nagykanizsai kir, adóhlvatslnál. mint btró-■ tgl letétpénztárnát 3 egyenlő réaelelben megllaetnl, még pedig sr első részletet 30 n-<p alatt, a máiodtksl 60, s hsrmadlkat 90 nsp alatt az árverés Jogerőre emelkedésétől sjámllottsn. A bánalnénz as utolsó r-lailelbe log besrámllanl. (1881 : LX. t.-e. 147. 0 pont. 150. S)
9. A vevő kdtetea ar Ingatlant terhelő éa as árverés napiét követőleg etedékes ndókst és at álruhltétl Illetéket, valtmlat az elárverezel! Ingatlant a fennálló törvények isertnl terhelő sró\'tő dézsmt. úrbéri éa máa htaonló lemiésteta válltágot, t hlrtokfendcérl költség lárulékokal. ugv-aztnlén t vlzttabályozáal lartotátnak at érvérét napja ntén esedékea réailetelt a vételárba behtdáinélktl vitelül. (1881 :LX. t. e. 184. §.)
10. Ha te érvérét napiétól számított S nap alatt előterjesztést nem tdntk be. t tkvl bifótág t vevőnek vételi bizonyítványt td kl, amelvnek eltpján a vevő a megveti tngstlsnl blrtokábs veheti. (1*81 : LX. Ic. 180. §.. 1908. l.-r. 27. J) 11. Ha ss árverés Jogerőre emelkedett és a vevő sa árverési leltéieleknek eleget lett. különösen t vételárt egészen lefizette; st ingstlsn lulaldon|ogának a vevő nevére he-kekebelezété\' a tkvl htlóntg hlvaUlból rendeli el. (1881 :LX. Ic 182 J.)
12. Ha a vevő sz érvelési fellételeknek s kltoaött Időben eleget nem teás, a bánatpénz! elveszti, s bánatpénz letétele siói (elmentett árverelö pedig a Ikvl hstótág lelhlvásánsk késhetvélelélől némított
8 ntp alatt a bánatpénznek megtelelő ö.z-szeget blról letétbe helyezni kötelet (1908: LXI. t.-e. 21. §) és az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a Ikvl hatóság u|sbb árverést rendel. (1881 : LX. I.-C. 185. 9.)
At árverés s blvalalos órák nlátl s Ikvl hitózágnál ét Nágykanltst várót tinártá-nál tekinthetők meg. (1881: LX. t. c. 147. « «) pont.)
A tkvl hatótág at érvelési hirdetmény 1 példányát kllaggeaslés, egy példányát pedig sz árverési feltételek megleklnthe tése végett Nagykanizsa város lanácsántk, lovábbá 1—1 példányt sasbélysrertl kötő tét végett Nagyréeae, Palin éa Muriké-reiatur községek elóljátóságafnak megküldeni, végül az árveréal hirdetmény tör-vényazerd kivonatát a Zalai Kötlöny dmn helyi lapbtn egrateH közzététel végett a \'égtehajló képvl\'elölének kisdia. (11811 LX. L-c. 152. §, 1908 :XLI. t.-e. 23. §->
Egyben s tkvl hslótág a Molnár Mária állal letétbe helyerell s s kir. adóhivatal, mint blról leléthlvatal állal 1935. évi oki.
9 én a |b. I. n. 59-1935/36. t III. 121(2109. I. a. bevételezett 29 P 70 l-l blról letétül elfogad|a s utasltja a kir. adóhlvstalt, hogy lenlT öiszeget további blról Inlézkedéslg •letétként kezelje.
Erről értesítést kannak at érdekeli letek.
Nagykanlzaa, 1985. évi október 10. Dr. Wébir a k. kir. Jblró.
A kiadmány biteléül: Mlkó t. k.
"Itt lrodt-IAll.it
Hordozható Portable
irógép
•50
178
< it ffi ; M Hjl
,Ȓ I \'
a

Reoiington írógép 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportilzletében.
Tarmé«Tt6ii4«
Irányzat i bardMgot, forfalom ■ küttpts.
Buta ttaaaf. 77-es 1800 -1825 7n.w 18 1 5- 18 40, 79-es 1830-18-55, 80-a, 1845—1865, dunánt 77-es 17 65-1775 78-ss 1780—1780. H-t* IJ95-1805\' 80 SS 18 05-1815 — Rots pestvidéki 1590-1600. más IbOO—1610. Zab uj körén 17-35—17 45. Tenperl tlsránlull közéo sb bpesl 15 40 -15-50
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qtrieakerg Nyomda és Déltalal Lapkl.u Vállalata Nagykaalzaán. Felelőt kiadói Ulal Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. taárn
Nagykanizsa megyei város rt>. birájátől.
ad kzg. 210/1935.
Tárgy : Egy drb talált liba.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy f. hó 9-én a Jakabkuti utcában egy drb. fehértollú liba találtatott Igazolt tulajdonosa 8 nap alatt hivatalomnál jelentkezzék, ellenkező esetben a libának nyilvános árverés utján való értékesítését fogom elrendelni. Nagykanizsa,. 1935. nov. 13. Városi rendőri büntető bírt.
Szerskavágá
Ara P 7B\'»» Kézíhajtásu darálá
(dupla acóIlrirCttáB, kénnyé léréasa,
egy ombf r óránként 16—30 kgr. átemel könnyen ledarál aole.)
Ara p 42 oo Nagyobb kézíhajtásu dlirtÜlÓ AraPMO-®"
(óránkénII teljealtménye 60- 70 kgt.)
Kukorica moriaolb
asztali ára P IO-o° rendes ára P 70-** RÉPAVAgÚ Ara P 42 "
l\'ckinlBC meg vélelkényízer néikUI Hofherr—Schranlz - Clayton— Shuttlevorth r. t. lerakatáb n:
ORSZÁG JÓZSEF
msg, műtrágya, zaák, növényvédelmi tzerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrótág mellett.) Telelőn: 13(1.
P». 11669/1933. u.
Árverési hirdetmény.
Dr.: Welaz Lajot ügyvéd által képvlaell Kollailca Jánot Jtvára 142 peagó tőke íi löbb követelés Jámléksl erejéig ss 1933 évi szeptember hó 12 én leloglall, 2290 pengőre becsült Ingóságokra at árvetés fiegttr ásál elrendelem végr. szenv. lakásán, Nagybakónak, 149 éa 150. hárst., leendő niegtsilátárt hliUrldőnl 1935. évi nov. hó 18. napiának d. a. 12 órája letelik il, amikor a bíróilag leloglall tehén, trorlu, eertétek a egyéb Ingóságokat n legtöbbet ígérőnek kéeapéozHaetée mellett atelteg bectáron alal áa. — de s ■ Ikláltásl ár kétharmadánál alacaonyabhan ca«k a végrehajláslatenv. beleegyetétével. cl logom sdnl. Azon Ingóságokrs, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leiül vtn, ts 5610/1931. M. E. az. rendelet értelmében CMk azok átverethetnek, tklk a klkfállásl ár egytliedréezét bánttpéasül leieszik.
gNsgykaakta, 1935. évi okt. bó 9-én.
Hsán Oyol» «. k.
kir. blr. végrehajtó, mint bfrórlgl kiküldőit
Nycmstolt a lataalalíonoi Kőtgatdaáld R. T. üulenberg Nyomda áa Déltalal LaHnedó Vállalata UoyvnyonxUJábaii. Nigvkaakaán (Felelóa Uiletvezató Zalai Károly.)
7S« évfolyam 259. szám
1
Nagykanizsa, 1935. november 15 péntek
Ara 12 HU*
ZALAI KÖZLÖNY
^\'lÜSSáti
POLITIKAI NAPILAP
te kúdóUntal: FM &. oIm.
Felelői szerkesztő: Barbarits Lajos , s^^^^^^^tÍ1
Az ellenzék „egysége"
Az utóbbi hetekben ismét olyan törekvésekről hallunk és olvasunk, srrtelynek célja az egységes ellen zéki front megteremtése. Egyes Időközi választások kortesküzdelmel ben valóban azt Is látjuk, hogy az ellenzék több pártjának képviselői egyetértően támogatnak képviselőjelölteket és közös kortesemelvé-nyekről szónokolnak, ennél tovább terjedően azonban nem tudott érvényesülni a közös front, ,vagy éppen a pártszövetség óhaja. Megjósolhatjuk előre, hogy ez az egység soha sem is fog összekovácsolódni. Először azért, mert programtalanság-ban szenved, nincs egyetlen egy komoly gazdasági vagy politikai egységes célkitűzése, csupán abban egységes, miként azt a miniszterelnök Szentesen mondotta, hogy a kormányt szeretnék megbuktatni, söt talán nem ls annyira a kormányt, mint inkább Gömbös Gyula miniszterelnököt, akinek személye ellen szervezkednek. Másodszor és főként azonban "~SSért nem jöhet létre soha ez a sokut hangoztatott ellenzéki egység, mert a tüz és a viz imég politikai téren sem egyesülhet egy-mással.
Ai ellenzék egyes kisebb és nagyobb pártjait és pártiöredékeit áthidalhatatlan ellentétek választják el egymástól. A gazdaságpolitikalakon kivül világnézeti ellentétek. Elesén kiütköztek ezek az ellentétek a gazdaadósságokról szóló javaslat paiifltn£nti vitájában is. Rassay Károly és néhány párthíve, akik a liberalizmus elvi h:»roosainak vallják magukat, alapjábanvéve annak a gazdasági «zabad<\'lviiségnek programját képviselik, amely szemben áll a kormány agrárszellemü szociálpolitikájával. Tiltakoznak minden olyan megkötöttség ellen, amely a gazdasági erők szabad játékát akadályozza. Tiltakoznak az újkor szelleme ellen, a gyengébbek támogatása és a gazdaságilag erősebbek megfékezése ellen. Ez . egyébként részükről teljesen érthető ós természetes. Mandátumaikat legnagyobbrészt azoknak az elemeknek köszönhetik, amelyek még a régi liberális gazdasági eszmék érvényesülésében látják saját boldogulásuk legfőbb biztosítékát.
Ezzel szemben a független kisgazdapárt, ha el is távolodott néhai Gaál Gaszton nemes agrárpolitikai eszmevilágától, mégis csak inkább Jobb, mint baloldali párt. Választóink nagyrósre földműves, tehát ahhoz a társadalmi réteghez tartozik, amelyet a liberális gazdasági eszmék csak tönkretehetnek, de nem boldogíthatnak. A társadalomnak ez a rétege jól tudja, Jwgy ma a gyen* gőbbeket védelem nélkül hagyni-••nyit jelentene, mint a gazdák tiz-***elt földönfutóvá tenni. , Itt vannak az áthidalhatatlan el-letétek !
Milyen koalíciós kormányzást írhatna a magyar nép olyan hata-
Vízözön pusztít Délfranciaországban
Viz alatt a pápák városa — A Rhone 20 km. szélesre dagadva hömpölyög a tenger felé
A Franciaország délkeleti részében keletkezett árvizveszede\'em egyre nagyobb mére\'eket ölt. A Rohne folyó AVignontól délre 20 kilométer szélességben hömpölyög a tenger felé. A ^környékbeli községek csak mint háztető-csoportok látszanak kl
az árból. Az érintkezés az áradás által elborított területekkel teljesen megszakadt, csak repülőgépekről lehet képet kapni a veszedelem óriási méreteiről. Avignon városa valósággal ugy fest, mint a viz alatt álló francia Velenoe. A pápai palota ki-
vételével minden utca viz alatt vían. A közlekedés a város utcáin kizárólag bárkákkul történik. A lakosság végig a Rohm>-menti községekből fejvesztetten menekül. Nizza környékén sok helyen földcsuszamlást okoztak az esőzések.
Nagyon komolyra fordult a helyzet Egyiptomban
Az angol-ellenes tüntetések reggelig tartottak és egyre véresebbek
Kairó, november 14 A véres angol-ellenes tüntetések egész éjszaka folytatódtak. A rend^ őrség kényleien volt rohammal táJ madnl a tüntetőkre. A zavargók közül harmincan sebesültek meg puskagolyótól, egy közülük a helyszínen meghalt. Több rendőr ismeg-sebesült. Hajnalig több mint 100 sebesültet kellett a kórházakba szállítani.
Teutaohban a tüntetések ugyancsak véres zavargásokká fajultak.
Itt 70 a sebesültek száma.
A zavargók »Le a kormánnyal !« •Éljejí a forradalom ! kiáltásokkal járták végig az utcákat. A rendőrségnek két izben kellett a tömeg közé tüzelnie. Nyolc igen súlyos sebesült maradt a helyszínen.
A nyugalmat pillanatnyilag sikerült helyreállítani, de a kormánykörökben attól tartanak, hogy megint tüntetésekre kerül sor hamaro\' san és a nyugtalanság átterjed a vidéki városokra Is. (
A helyzetet általában nagyon komolynak itélik in cg.
A Wafd-párt nagygyűlésén 30 ezer ember vett részt^ Egyhangú határozatit hoztak, amely szerint a párt WJvcteli az Angliával való együttműködés megtagadását. a kormány azonnali lemondását és hogy minden kormányt, amely a jövőben kész Angliával együttműködni, bojkottáljanak és nyilvánítsák pártütőnek. ,
— i
November 25-ig elhalasztották a megtorlásokat
Az afrikai harctéren döntő események állnak küszöbön — Mussolini és Laval fontos tanácskozásokat folytattak a nagykövetekkel — Lehet tárgyalni Németországnak a Népszövetségbe való visszatéréséről
1. A hábora fronlla
Bécs és Berlin közvetlen megegyezése ^/láthatáron
u Asmara, november 14
abesszin hadműveletek terén rövidesen döntő eseményeket várnak. Északon az abesszin csapatok három fő védelmi vonalat szerveznek. At olasz hadsereg több ponton elérte előrenyomulása során a Ta-kazze folyót. A Makalletől délre eső fervrfkot három oldalról körül\' zárták. Fanaroa falut olasz páncélos gépkocsi csapatok szállták meg Egy zászlóalj parancsot kapott, hogy keresse fel Szejum herceg nyomaveszett csapatait.
2. A megtorlások frontja
Páris, november 14 ^z, olasz jegyzékre nem adnak egységes választ a megtorlásban résztvevő országok, hanem külön-külön válaszolnak arra, de azono6 tartalmú jegyzékkel, i l
Róma, november 14 Mussolini több órás tárgyalást folytatott a római francia nagykövet tel ugyanakkor, amikor Laval Pá-risben az olasz nagykövetei tárgyalt. Hir szerint Mussolini határö* zott Ígéretet tett, hogy az olasz kor-
mány november 18 ig nem tesz semmiféle külön intézkedést a megtorlásban résztvevő áífamok ellen\'. Általában ugy vélik, hogy az olasz jegyzék megkönnyítette a^ békére irányuló erőfeszítéseket. Lehetségesnek tartják, hogy a megtorló intézkedések alkalmazását november 26-ig elhalasztják. ,
3. A genfi front
Páris, november 14 A Jour genfi tudósítása szerint Ribbentrop báró, Hitler megbízottja (Folytatás a 6-ik oldalon)
lomtól, amelyben Eckhardt Tibor Bethlen Istvánnal, Rassay Károlyék-kal és a seoclalistákkal osztozik? Legfeljebb tessék-lássék módjára ötven százalékos kiegyezést gazdasági téren, ami tengést-lengést jelentene haladás helyett.
De megvan az ellenzéki felfogások közt a nagy különb»6g a külpolitikai orientációk terén is. A liberális politika kétségkívül más alapokra szedetné helyezni az egész külkereskedelmet A és kisebb gondja is nagyobb volna annál, hogy az agrárexportot bástyázza körül és a gazdának biztosítsa a belső fogyasstási
árakat. Olyan külkereskedelmi szerződések létesítésére törekednék, a melyek a városi elemeket és egyedül csak ezeket erősitik. A független kisgazdapárt viszont csak elveinek teljes megtagadásával vállalkozhatnék ilyen külkereskedelmi politika támogatására.
Nincs tehát semmi olyan közös platform, amely az ellenzék különböző pártjait és töredékeit egy közös fronton összehozhatná, Köthetnek ad-hoc megállapodásokat, támogathatják egyaiást Időközi választásokon, támadhatják összeszövetkezve a miniszterelnök személyét, de
egyébként csak azokhoz a párhuzamos vonalakhoz hasonlóak, amelyek tudvalevően soha sem találkozhatnak, tehát soha egybe nem olvadhatnak. Csak önmagukat ámítják, amikor az ellenzéki egységet hangoztatják. Meri ma már nincs közjogi közös platform, amelyen a bécsi front elleni harcban békésen megférhettek egymás mellett olyan politikusok, n kik egyébként más-más világnézetei vallottak és más gazdasági politika hívei voltak. \' [
Egység, igazán komoly világné®e*l egység csak egy pártban van : a Nemzeti Egység Pártjában.
»
BALAI közlöny
1935. november 15
A csurgói választás
nagy vihart okozott a képviselőházban
Budapest, november 14 A Ház szerdai ülésén folytatták a borjavaslat vitáját. Fábián Béla utalt arra, hogy a lengyel piacot elfoglalta előlünk a francia bortermelés.
Az interpellációk során Ka. kovszky Tibor a Kisebbségi intézet felállításával kapcsolatban interpellált. Horváth Ferenc a házhelyhez juttatottak törlesztési részleteinek csökkentését kérte. Csór Lajos a mezőgazdasági érdekképviseletek mellőzését tette szóvá. Futkos Eleméi* a magyar irók válságáról, Györki Imre a drágulás kérdését hozta felszínié. Mindezekre a miniszterelnök megnyugtatólag válaszolt. i
Apponyi György gróf a csurgói választásra tért ki nagy zaj közepette. Felmutatott apró kis nemzeti zászlókat, amelyeket a csurgói választásokon használtak, ezzel a Jtel-irással: »Egyesült erővel a szebb jövöért l« és .Támogassátok Göm^ bös Gyulát!« (óriási éljenzés, zaj.) Az, interpelláló szerint a törvény tiltja ezt. A törvényt itt durván áthágták, - mondja. Zákány községben a csendörök elkobozták a zászlókat.
Qróf Apponyinak beszédéhez EcA> hó\'rdt Tibor is folyton megjegyzéseket tett. Az elnök nem győzte csen-getyüvel. Végül is felállt QöntbO* Gyula miniszterelnök. ,
- Kár feszegetni a dolgot, -mondta - amikor a második\' választás után is nagy többséget kapott a Nemzeti Egység, annak ellenére, hogy az ejleazék terrorizált...
A& ellenzék nagy zajában Gömbös szavait nem érteni. A Ház villany,-csengetyüi teremtenek rendet.
- Ez nem pártfegytelem kérdése, - folytatta Gömbös - mert jpártom tagjainak magatartását nem szoktam szabályozni. De tudom, hogy fel vannak háborodva az Izgatás miatt, amit a kerületben elkövettek* Nem az én hatásköröm megállapítani, hogy ezt zászlónak nevezzük, hanem az illetékes hatóságoknak. Amennyiben törvényellenes dolog történt, a hatóságok járnak el...
Apponyl gróf: A feltett kérdésemre nem válaszolt a miniszterelnök ur, aki azt a merész és vakmerő... i
óriási zaj tört ki Apponyinak erre a kijelentésére. Gömbös átkiált Ap-ponyihoz :
y Mióta liberális lett, nagyon merész lett! i
Apponyi ujabb közbekiáltása után a vihar még nagyobb erővel tombol, majd Apponyi további beszédét a miniszterelnök erélyesen visszautasltja : ,
.— Mint honvédelmi miniszter, ünnepélyesen visszautasítom,, hogy a képviselő ur a hadsereg zászlaját ezzel a kis zászlócskával összehasonlítsa.
Apponyi gróf igyekezett magyarázni szavait, de a viharban elvesztek szavai. | i , *
A NÉGCIS ÉS Fi - RÁNCOK
A négus határozottan hires lett. Önkéntelenül. Ha a nagy olasz nemzetnek nem lenne szüksége területre, — talán sohasem tudtuk volna meg, hogy él Afrikában egy llaile Szclassie nevű szakállas ur, aki magát a királyok királyának mondja és akit pár millió fekete császáraként tiszte).
De megtudtuk.
És őszintén megvallva — minden politikai vitán tul, — tetszik ez a szakállas öregúr. Az országát (vagy inkább trónját) féltő igyekezetében, a nagyúri, főlényes ki. jelentéseiben, ahogyan kivonul, Ítélkezik, tárgyal, ahogy királyosdit játszik, — van valami kedvesség. ZóldSásZtálhoz küldi diplomatáit tárgyalni, komolyan nyilatkozik nap-nap után, ugyanakkor otthon kézigránátdobálással szórako. zik, palotáját oroszlánokkal őrizteti, vagy mások példája szerint frontra készül katonáit buzdítani, lelkesíteni; államtanácson elnököl, — szóval ugy viselkedik, mint egy uralkodó — és mégis minden cselekedetében van valami gyerekes kedvesség...
Meg kell bocsátania a négusnak, dc mikor legújabb nyilatkozatáról vagy intézkedéséről hallunk, mindig gyerekkori vidám játszódélutánjaink jutnak eszünkbe. f A felsőtemplom mögött a «Szé-|jna-téri» grundon valamikor mi is ilyen komolyan és ilyen kicsit öntelt bizalommal háborodtunk fel a határsértések miatt, vagy ilyen gyerekes büszkeséggel adtuk ki a parancsot a rablóhordák elfogására csak azért, hogy egymást hajkurászva beszáguldhassuk n fél várost, vagy megbosszanthassuk u szomszédokat, akiknek ugyan ml törtük be az ablakát, de akik mégis felháborodva továbbkergettek bennünket a kitűnő játszótérről...
Azonban akármennyire\' is játsza a királyosdit a négus, van ebben a játékban valami szomorúság is. A végnek érzése, a szalmaszál után való kapaszkodás kapzsisága ... És hiába minden, egyszer majd vége lesz mindennek, mint ahogyan a mi játékunknak
is vége volt. Esténkint mi is ipáidig rájöttünk, hogy csak játék volt «z egész. Hiába osztogattunk egész délután parancsokat, hiába vezettük ostromra «bátor és mindenre elszánt* csapatunkat, — este mégis bennünket nadrágoltak el otthon, mert tanulás helyeit • ujabb győzelmet vívtunk ki a Széna, téren I.. .>
IMi már elfelejtettül/ ezeket n délutánokat — a négus azonban híres lett. Nap-nap után megjelenik a híradókban, mosolyogva bólogat, nyilatkozik, az újságok cikkeznek róla, a folyóiratok fény. képeit közlik — szóval tagadba-tatlanul népszerű. Ezt bizonyítja, /hogy a londoni Toussand-féle vi-\'lághirü viaszfigura-gyűjtemény a nagy érdeklődésre való tekintettel elkészítette Haile Szelassie viaszfiguráját. Pedig ebben a plaszti-kumban csak\'IgMán híres emberek hasonmástfr kerülnek. Most helyet kapott négus is ... Az igazgatóság azonban mielőtt fel. állította volna a császárok császárának hasonmását, érintkezésbe lé. pett a londoni abesszin követséggel — mit lehet tudni: a diplomáciai ördög sem alszik I — annak megállapítása végett, hogy természetimen ábrázolja-e a viaszfigura Abesszínia mindenható urát és császárát. A levelezés megindult, a titkárságok izzadtak, a fényképek jöttek, fordultak, indultak, császári kiküldöttek menték a helyszínre. Figyelem... Vizsgálat, helyszíni szemle, referálj, a /e 1-ség mit óhajt? Jött a választ A császár: Hajle Szclassie, Abesszinig ura és császára, a királyok királya, Salamon utóda, minden népek és rendek atyja, stb., stb. a homlokránook kisimítását óhajtja, mert a gondok egyáltalában nem vontak barázdát felséges homlokára I
Psztl A felség parancsolt. S a viasz-császár homloka kisimult. Igy kívánta ő, — akinek akarata szení és sérhetetlcn...
Hát nem aranyos... lí
ty-:
Kész nfil- és íyermek-
kabátok
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
S
Oyakran visszatérő sztkazoru. lás, rossz emésztés, vasiaRbéihurut, felfúvódás, old i \'fájás, légzési zavir, szívdobogás, fc|nyomáB, fülzúgás, siédnlés és lehangoltság eseten a természetes .Ferenc József" keserűvíz gyorsan megélénkíti a gyomor és a belek működeié", az emésztést rendbehoiza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt.
Uj képek érkeztek a kiállításra
A magyar mesterek kanizsai kiállítása szokatlan népszerűségnél* örvend. A Babochay-házban megnyílt kiállítási helyiségben a város színe-java megfordult már. Most uj kép-anyag érkezett, Cserna Károly, Ujváry, Péczely, Visky, Neogrády\', stb. kiválóságok ecsetjei alól. A sokoldalú és legkülönbözőbb igényeket kielégítő tárlat még pár napig marad nyitva. A1 nagyobb művészi értékű képek közül m4ris több.taláit kanizsai gazdát nagyon kedvező feltételekkel. » .
A miniszter fegyelmit Indított
■ BxJkMUkérvári kórháil üjyben
Székesfehérvár, november 13
A belügyminiszter legutóbb Székesfehérváron járt, amikor a Szent György kórházban tartott vizsgálatot. A vizsgálat alapján a miniszter Tur-chányi Ede Vilmos főorvos ellen fegyelmi eljárást indított és egyben felfüggesztette állásától.
Fegyelmit indított továbbá a mi-niszter llornyánszky Károly főorvos, Szűcs Gedeon vármegyei tiszti főügyész, Protor István vármegyei aljegyző, Berényl Zoltán kórházi igaz. gató-főorvos és Havranek János vármegyei aljegyző ellen.
A fegyelmi eljárást Pestvármegye fe-gyclmi választmánya fogja lefolytatni.
IDŐ
Hűvösebb leszi
Prognozis: Mérsékelt délkeleti, déli szél, keleten is > főváros környékén kevés felhő, nyugaton esőszemergés. Az erő-sebb éjjeli fagy átterjed nyugatra Is. — A nappali hőmérséklet kissé csőkken.
N.ptir: November 15 péntek. ltom. küt. Albert Protestáns Lipót Izraelita Mark hó 19.
Gyógyszertári éjjeli saolgálst • bó t.töl az .őrangyal, gyógyszertár Deít-tér 10. és a kiskanúsat gyógyszertár.
GózlQrdó nyitva n«gel u órától est. I óráig (hétíó, szerda, péntek délután, kedden egfes nap nóknek).
— TanmUlt, kézit csomózott magyar perzsák stb. szónyegek, fftggó-nyók, bútorkaimét Singer Divatáru-
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG. HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL,
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S

HALLÓ BUDAPESTI...
A Békástónál agyonütött a kidöntött fa egy récsei gazdát
ButtopMt L
17.30 Solymossyné Wolff Jussy éne-kel. — 18 Angol nyelvoktatás. — 18.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. *r-19.45 Séta a pekingi tiltott negyedben. (Kovrig János.) 20.15 Pátria hanglemezbemutatő. — 21.10 Hírek. — 21.30 A Győri Ének- és Zeneegylet hangversenyének közvetítésé Győrből.
- 22.20 Időjárásjelcntés. - 22.25 Cl-gányzene, Kalmár Pál énekel. — 23.20 Helmlich Lajos zongorázik. — 0.05 Hirek.
Budapest IL
17.05 Hanglemezek. — 18.05 Dos-taly Ignác tárogatózik. — 18.35 Tud-junk többet Jelky Andrásról. (Révész Béla.) — 19.10 Hogyan olvassunk? (Biszlray Gyula.) — 19.40 Szántó Gyula énekel. — 20.30 A Győri Ének- és Zeneegylet hangversenye. Bécs.
17.30 Rusy Magda zongorázik. — 19.20 Rádiózenekar. — 22.10 A sze. rclmi rapszódia cimü Liszt-filmből.— 22.25 Tautenhayn-négyes. — 23.35—1 Tánczene.
Péntek
Buűape* L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirck. — 10.20 Időszerű uprósá. gok. — 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Cigányzene. — 12.30 Hirek. — 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.40 Géczy Fazekas Klára zongorázik.
- 14.40 Hirek. árak. - 10.10 Diák. félóra. <A régi eperjesi önképzőkör. (Dr. Trencsényi (Waldepfel) Imre.) — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Budapesti Koncert Szalonzenekar.
17.30 Sporteredmények. — 18 A No-bel-dljas vegyészek. (Dr. Groh Gyula.)
- 18.30 Babrik János gitározik. — 18.55 Fogoly vadállatok közt. (Dr. Nád-ler Herbert.) — 19.25 Az Operaház előadásának közvetítése. Pataky Kálmán vendégfelléptével «Bohémélet.» Dalmű \' négy képben. Szövegét irta Giaoosa és lllica. Zenéjét szerezte Puccini. - A II. íclv. után kb. 20.50 Külügyi negyedóra. — A III. felvonás után kb. 21.40 Hirck. — Az előadás után kb. 22.20 Hirek, időjárásjelcntés.
- 22.35 Deutsch Ottó Erich németnyelvű előadása. — 23 Hanglemezek.
- 0.05 Hirek. Budapest IL
18.05 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 19 Cigányzene. — 20.05 Három hét Amerikában. (Dr. Vajkay Rózsi.) _ 20.35 Hanglemezek. — \'•" 25 Hirek. f
Bécs.
Lijíót nap, osztrák álaml ünnep. — 12.55 Szórakoztató zene. — 15.35 Beethoven: C-moll zongorahármas, hrahms: H-dur zongorahármas. — 17 Rádiózenekar szólistákkal. Könnyű bécsi zene.
18.45 Ostójer abroncstánc. — 19.25 Mascagni: Parusztbccsülct, Leoncavalló: Bajjazók. Közvctités az Óraházból. - 22.20 Lipót-napi borkóstoló » hangverseny ház termeiből. - 23.20 Jazz.
- KlitUrfvUelftk ré»*r« rendkívül
e\'önyös bútorvásárlás! alkalom. Modern bturodezések, tökéletes jó kivitelben, howu lejáratú részletre. »őt kamat-oentesoo ts kaphatók KopsHia bútor * ruháiban, Horthy Miktós-ut 4.
Csütörtök délelőtt halálos szerencsétlenség történt a felsóerdőben, a Békástó molett, ahol most fadöntések folynak. Munka közben arra haladt Rajkó János kisrécsei gazda. Az ott dolgozók figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert a fák egyre-másra döntés alá kerülnek. Alig hangzottak el a figyelmeztető szavak, amikor az egyik fa rázuhant Rajkóra. A,hatalmas törzs halálra zúzta a szerencsétlen kisrécsei embert, aki ptt a helyszinen kiszenvedett.
A kii hamMana másfdlévi, a
Három vádlott áll a nagykanizsai törvényszék előtt hamis tanuzással vádolva. A baj tulajdonképpeni oka : családi viszály és az anyós.
Unger József szepetneki gazda különváltan él harmadik feleségétől, aki édesanyjánál, Horváth Cjyörgynénél l^kik Esztcregnyén. A vő és az anyós között sohasem volt szent a béke, sőt mióta más faluban laknak, azó\'a is gyakori a veszekedés. A pert egy állítólagos 600 pengős kölcsön indította el. Ungei?
Tele fon értesítésre kiszállott a rendőrkapitányságról dr. Berta Lajos fogalmazó és dr. Fodor Aladár tisztifőorvos, akik azonban már csak a beállott halált konstatálhatták. Dr. Várhi^y Árpád, a kapitányság vezetője, jelentést tett az esetről a kjr. ügyészségnek, amely, miután kétségkívül megállapították, hogy a szerencsétlenségért senkit felelősség nem terhel, a boncolás Indítványozását mellőzte és megadta a temetési engedélyt.
József ugyanis állítólag 600 pengőt adotí kölcsön anyósának. Adóslevelet nem kért róla és az anyós >az állítólagos kölcsönt nem fizette visz* sza. Illetve tagadja, hogy egyáltalá-gan kapott volna kölcsönt. Ungcr József ezzel szemben két tanút állított, akik látták, hogy Horváth Györgynének 600 pengőt adott. Hor-váthné sem_az^az-asszony, aki hagyná magát és olyan tanukat szerzett, akik — ismételjük, hogy állítólag — az országúton fütanui
voltak annak a jelenetnek, amikor Unger két egyént arra kért, hogy tanúskodjanak mellette a kölcsön-ügyben. | , , »
Tanú vásár az országúton
Bodó János letenyei ember ugyan is kerékpáron még március hóban Szepetnek felé járt. Útközben defektet kapott és kénytelen volt gépét kijavítani. Az árokban javította gépét, amikor a következő beszédet hallotta:
- Legyenek tanúim, hogy adtam 600 pengőt az anyósomnak.
- Hogyan lennénk, hiszen nem láttuk?
- Nem baj az I Fő, hogy igy valll janak. Akkor megkapom a pénzt és maguknak is jut&tok belőle.
Eddig a beszéd, amelyet egy kerékpárt javitó ember hallott és a mely azóta ennek az érdekes hamis-tanuzási pernek alapja lett.
Horváth Györgyné nemcsak anyós, hanem alapos ember is, és fáz^egy tanú mellé még egy egész >ereget állított Igaza érdekében. Unger sem hagyta magát és Így a bíróságnál* 23 tanút kéjlett kihallgatni ebben az ügyben. A tanúkihallgatások a késő délutáni órákig elhúzódtak. Megnehezítette a törvényszék munkáját, hogy az érdekeltek teljesen eltérően vallottak és az egyik párt mindig igyekezett meghazudtolni a másik vallomását. !
A jókedvű vádlott
fy tanúkihallgatások során kidé* rüít, hogy Unger József kitartóan kereste a tanukat vagy tiz ember* kért nj£g arra, hogy valljanak anyósa eilen. legtöbb azonban nem volt hajlandó elfogadni Unger ajánlatát. Kiderült az is, hogy Unger két pert indított anyósa ellen a 600 pengő meg nem fizetése miatt. Az első perben olyan tanukat hozott, akik nem tudtak semmi bizonyítékot szolgáltatni Horváthné ellen és igv a bíróság nem tudott Ítéletet hozni. Unger azonban tovább keresett és ta\'ált Is két tanút, akik most már eskü alatt (Igaz, hogy, mint most kiderült, hamis eskü alatt!) vallot\'ák azt, hogy Unger 600 pengőt adott kölcsön ai.yósának., Unger József egykedvűen nevetgélt a vádlottak padján. Mintha korcsmában lnane. Nem is áll fel. ha kérdezik. Mnkáry biró többször figyelmezteti is emiatt.
ítélet
A törvényszék Makáry tanácsa a órakor vonult vissza tanácskozásra. Aj; utolsó szó jogán a vádlottak ártatlanságukat hangoztatták, sőt Ko» vács János terjedelmes előadásba Is kezdett, hogy Csonkamagyarországra háromszor esküdött, egyszer katonáéknál, egyszer a feleségével és akkor a törvényszék előtt. Most, ha kell, negyedszer is megesküszik az Igazára. I ^
A 28 tanú nagyrésze ellenük vallott és a törvényszék is ilyen értelemben hozta meg Ítéletét. Kovács Jánost és Szakos Istvánt hamistanu-zás büntette miatt fejenként egy évi és hat hónapi börtönre, Unger Józsefet pedig két rendbeli hamistanu-zás bűntettében, mint felbujtót, kettő évi börtönre Ítélte. .
Az ügyész megnyugodott, a vádlottak valamennyien fellebbeztek.
izíéses váfasztéfcban divatos színekben
Hamistanukat vásárolt
az országút árkában egy szepetneki gazda a harmadik angósa ellen
MbaUt hét évi börtönt kapott
A
4 ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 4.
"Számoi női bajnál reggel éh-gyomorra fépoháinyl természetes .Ferenc JAztef" Keserűvíz végtelen n»gy megkönnyebbülést nerez azáltal, hogy a belek turlalmtt felhl-glt|a ét akadálytalanul kiürül, azonkívül az eméHtöszervek mükodéiét lényegesen elömozdit|a.
EM LÉKEZTE.TŐ.
November 16.
A Missziótársulat műsoros Icája a Missziósházban fél 7-kor. Írnek 17.\'
Az Irodalmi Kör közgyűlése dél. olött 11 órakor a városházán, — Llccálls előadás a vói-osliázán 6 órakor (Swrányi Gyula). A Szoc. Misszió Társulat népszínmű, előadása 7 ódakor a gimnázium tornatermében.
77-es rserkészek műsoros estje a Itozgoayi-ulcai tornateremben 8 órakor. Nevaaaber U; IJceálls elóadás a városliátón C órakor (I1. Czirfusi ViktorinV Megnyitó zenei, liccálls elSadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Itarbarits Iztios).
Szinelőadás, táne a Kath. I.ogény-egyesületben.
I-Vontharoos tea az Iparoskór föld. szinti helyiségeiben. A Klskaoizsal K«th Ifjúsági Egyesület műsoros KalalinbAlJa. November M Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Ipaios-székházban. December 1.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. Dnaaber U.
Pásztorjáték, tánc a Kath. legény, egyesületben 1
Iir. Jótékony Nöegyk-t rsurja a Kaszinóban. Deeonber Sl. Kabaré, tánc a Kath. Legénycgye. sfUetbcn.
A\' Kereskedelmi Alkalmazottak mü-sorr.s szilvesztenestje. J—iit 4.
Katolikus bál. luaáii.
Franthareos-bál. Jaaár tl.
NTE 70 éses Jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táncestély az Iparoskórben. Janié II.
Evangélikus estély. ,
J«.«ár 25
Felsőkereskedelmit végzettek tánc. estéivé a Kaszinóban. r.kruá, I.
Szanatórium-piknik. Febrair 15.
KAOSj-Ml. rMD.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jel. tuMhálja.
Megmérgezte magát a tíznapos menyecske
Meghalt anélkül, hogy tettének okát elárulta volna
Kaposvár, november 14 Tragikus eset játszódott.le bucsu napján Somogyvámoson. Kovács István 26 év<-\'s cseléd dolgát végezvV;, hazafelé tartott. Lakását zárva találta, ugy hogy az ablakon át jutott be a szobába, ahol megdöbbentő látvány fogadta. Felesége, a 17 éves Szalmás! Irma, eliorzult arccal, kék ajakkal fetrengett az ágyon borzalmas kinok között. A fiatal menyecske beszélni még födött, de lábal már rperevek voltak. Elmondta,
hogy borba kevert sztricninnel megmérgezte magát, de hogy tettét miért követte el, nem volt hajhmdó megmondani. Azonnal orvosért szaladtak, de a méreg már felszívódott a fiatalasszony sérvezetébe, ugy hogy mire az orvos megérkezett, beállt a halál. Kovács István ezelőtt tiz nappal vette feleségül a fiatal, csinos menyecskét, akinek tragikus halála mély megdöbbenést keltett az egész környéken.
Hogyan csinált a szegény leányból nagyságos asszonyt a kanizsai Qonjuan?
Farkas István, a leányszöktető kanizsai kereskedősegéd bünügyét most tárgyalta a kaposvári törvényszék. Farkas István egyik somogyi pusztán volt alkalmazásban, ahol megismerkedett egy leánnyal. A leánynak udvarolni kezdett. 130 pengőt\'csalt ki tőle, majd házasságot Ígért neki és megszöktette. Kanizsán a padláson rejtegette szerelmesét, mig a rendőrség le nem fülelte és Kaposvárra nem szállította.
A mostani főtárgyaláson Farkas azzal védekezett hogy ő megmondta, hogy nős és csak akkor veheti el a leányt, ha felesége meghal. Elmondotta. hogy először Somogy-szobra szökött a leánnyal, aki nem akart elmaradni tőle, inert Imádta őt. A 130 pengőt vándorlásaik során közösen költötték el. Nagyatádon is jártak. nvíjd\'Kftnizsaberekbe költöztek, ahol Martihaminénál laktak. Később innét is megszöktek és Nagykanizsán Farkas lakására mentek, ahol a leány nappal a padláson rejtőzködött. Fark;is felesége ekkor •a kórházban volt és Így nem tudott semmit férje Donjuankodásáról.
A. kihallgatott tanuk elmondották, hogy hallották, amint Farkas házasságot igért a leánynak. Farkas azt is állította, hogy két háza és egy autója van Nagykanizsán és ho^y a szegény leányból nagyságos nsz-szonyt csinál. Azt nem mondta, hogy
nős, sőt azt állította, hogy legényember. A legnagyobb megdölVbenés-sel vették tudomásul, hogy Farkas nemesik nfs, hanem három gyermek apja is. !
A leány anyja előadta, hogy mindjárt a második látogatása so« rán kijelentette Farkas, hogy felségül veszi a leányt, mert Kanizsán kilenc szobás lakása van és kell asz-szony a házhoz. Az ügyész a leány kihallgatását kérte, de miután az nem jelent meg a tárgyaláson, azt elnapolták.
A msfyír mu»lks>pos-tolel i Hubay Jenft, Dohná-nyi Ernő, Stefánia! Imre.
- Logujabb bel- és külföldi női és férfi szőv«teit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvatáruház.
Tsrwéavtöné*
Irdnyxal! barátságos, forgalom • élénk.
Bura tlarav. 77-ea 18 05-18 35 78-at 18 ?0-18 50, 79-ea 183S—18 50, 80-as 1850—1875. dun*nt. 77-e« 17 75-1785, 78-as 1790-1800 79-ea 1805-1805, 1»-»r lft\'15—1825. - Ro*a pestvidéki 1600-18 10. máa Ib 10-1620. Zab uj közép 1745-1755. Twrl tiaiántnll köiép ab bpest 15 45-15 55
Városi Mozgó. CsWÖHOktfll-vasArnaplg !
MAGYAR FILM I Németh Mária első filmszereplése
Halló Budapest! 11
Bársony Ráui éa Kahoa Gyula filmvígjáték slágere.
Magyary Imre 200 tagu cigányzenekart vezényel. Előadások hétkSznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, S, 7, 9 órakor. HétkBznapokon az 5 Arai alftadáa fillér...
Fagyos közöny jegyében választ Anglia
London, november 14 Angliában megkezdődött a szavazás. A választás feltűnő nyugalommal, sőt fagyos közönnyel folyik. Összesen Sl millió angol választó járul ez urnák elé. Azt hiszik, hogy éjfélig 320 kerületben befejezik a szavaza:ok ősszeszámlálását. Altalá
bun kormány-győzelemre száminak.
Kánya nem válik meg. tárcájától
Politikai kórőkben híre járt, hogy Kánya Kálmán magyar külügyminiszter rövidesen megvál a külügyminiszteri tárcától. Mint a Budapesti Grta. siló munkatársa Illetékes helyen értesült, ezek a hírek annyira komolytalanok, hogy még csak cáfolatra sem érdemesek.
A Klskanlzsal Polgári
Lövészegylet \'
népes gyűlést tartott ottjmnában, melynek egyedüli tárgya volt He-gedüs Károly elnök Letenyére történt helyezése miatt nz elnökségről való lemondása és uj elnök választása. Hegedűs Károly több éven él vezette odaadó Ugybuzgalommal az egyesület ügyelt, amiért őt meteg ünneplésben részesítették .lövészlát" sal, A lövészek nevében Szépudvary László mondott Isten-hozzádot, kérve őt. hogy hazafias tevékenységét uj állomáshelyén is ezzel a magyaros hévvel folytassa.
A gyűlés az egyesület elnökévé egyhangú lelkesedéssel Szépudvary László áll. tsnitót váLasztotta mog, aki kitartó munkára, bojtárslasaag-ra és a lövészsport iránti szeretetre \'hívta fel nz egyesület minden egyes tagját.
Szépudvary László Indítványára a gyűlés Hegedűs Károlyt az eyyesü-let örökös tagjává választotta.
I ont. bajnokság állása
PVSK 10 8 - 2 27 : 11 16
NTE 11 7 2 2 27 : 18 16
SBTO 10 7 1 2 81 : 14 15
DVAC 1" 4 S 3 21 : 24 II
KT8K 10 5 t 4 20 : 28 II
PBAC 9 5 — 4 17 : tl 10
PBTC 9 3 3 3 20 t 23 9
ZTE 10 3 2 5 26 : 25 8
N8E 11 4 - 7 18 i ÍJ 8
TSB 10 4 - 6 18 : 26 8
KRAC II 3 2 6 1 8 : 26 8
DVOOE II — 2 9 12 : 32 2
Az Ifjúsági bajnokság állásai
1. Cserkészek 6 5 — 1 19: 8 10
2. SS ka-levente 5 3 116:27 8. Koreákedel ml 5 3 119:77
4. Rákóczy FC. 4 2 116:85
5. Ipariskola 5 113 3:73
6.\' NVTF, 11. •"
7. 13 as FC.
1 ■
2 4: 9 2
4--4 2:8 0
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetők, BaucléE ebédlő- és futaszanyegek
Kírschner Mór divatáruházéban.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteg gondozó intézetében október hó folyamim 95 bo^ ti-get ápoltak. Októberben 18 uj beteg" jelentkezett Az év elejétől fogva 1131 a kezelt betegek száma. A hó folyamin 12 Röntgen-vizsgálat, 20 laboratóriumi vizsgálat volt szükséges. Segélyben részesült 40 beteg, akik októberben 1200 liter tejet kaptak természetben.
— (A missziótársulat)
nagykanizsai szervezeti hölgyek
szombat este 7 órakor rendezik műsoros teaestjüket a Missziósház nagytermében. A teaest a nagynlvóju műsor miatt is kiemelkedik a hét programjából. A jótékonycélu, olcsó teaest műsora a következő: alkalmi beszédet 4njond a város népszerű plébánosa, P. Czirfusz Viktorin «Szent Erzsébet szelleme* címmel. Kerekes Irén Zongorajátéka. Chopin: Prelüde, Vannay: Puck, Liszt: Valse Improraptu. Dr. Fcndlcrné Garai Margit gordonkaszá-mai Kerekes Irén zongorakiséretével. Schubert: Te vagy a csend, Kazacsay: Bölcsődal, Siklós: Waizer. Befejezésül pedig a Szent Ilona Leányklub tagjai adnak elő egy bohózatot 2 felvonás-ban. Műsor után a fiatalságnak tánc kezdődik.
A magyar énekművészet legnagyobb nevel i Németh Mária, Gyenge Anna, Szedft Miklós, Svéd Sándor.
— (A 77, Szent Láazló oterkászek)
gárdája nagyban készül a vasárnapi szórakoztató estjére a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében. A műsor a régi, meleg, meghitt szórakoztató estéket juttatja emlékezetünkbe. Aki a cserkészmozgalom barátja és támogatója, jöjjön cl a 77-es cserkészek vasárnapi szórakoztató estjére.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
fl ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A (59>
Bács elkezdte a homlokát töröl, getni és nem tudott szólni.
— Nincs levél, nincs Marikat — fenyegette a kegyelmes asszony.
— De kegyelmes asszonyom, hát bizonyos abban, hogy Marika beleegyezik ebbe a dologba? Hát való C8Y ilyen kis ártatlanság a magamfajta kiérdemesült korhely kezébe? — kérdezte szorongva.
— Én jobban ismerem magát, mint hiszi. Marika abban a tudatban nevelkedett, hogy maga Őt várja. Emlékezzék rál Hatesztendős korában kis arany jegygyűrűt vett neki. Nagy tréfa volt, remekül mulattunk rajta, de három év előtt véletlenül véltem észre, hogy vékonyka aranyláncon ugy vi-scU a nyakában, mint a Szűz Mária érmet szokták. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, amíg én Vá nem jöttem... Hát ha már ilyen rossz gusztusa van szegénykének, mit tegyünk vele? De arra figyelmeztetem, el ne árulja, hogy erről tud, mert akkor..^ A leveleket pedig holnap
küldje el nekem.
— Nem tehetem, kegyelmes asszonyom I — szabódott Bács.
—\' Akkor nincs Marikai — jelen-wtte ki határozottan az asszony.
— (Véres gyermekjáték)
Újudvaron egyik háznál a gyermekek játszadoztak. A szecskavágó gép nagyon megtetszhetett a vidám gyermektársaságnak, mert egyszer csak kiadták a jelszót: «Ugye, nem meritek bedugni az ujjalokat?. Egyik-másik szabadkozott, persze hogy nem merte, de volt köztük virtusos fiúcska, Bu-kovecz Gyula, aki bizony megmutatta, hogy van benne bátorság. Bedugta a szecskavágóba egyik kezét. Csákba, mar velőtrázó sikoltás verte fel az udvart, a szecskavágó összeroncsolta
Bács szeme huncutul ragyogott, meghajolt és már nevetve, könuycdéu mondta: ;
— Akkor megszóktetemh^
t — Maga?l — kiáltott fel a kegyelmes asszony meglepetten. — ó, becsapott 1 Maga... maga cigánygenerálisI Szerencséje, hogy elkerült onnan t Délben beszélgettem telefonon a herceggel. Szép dolgot csinált ma reggelt Ez utoljára történt, értitl És ha nem kapom meg a leveleket, akkor elmondom Marikának, — fenyegette meg az asszony.
Bács csak mosolygott. Boldog volt és tudta, hogy Marikának most mondhatnak róla akármit, csak azt ne mondják, hogy van már felesége.
Marika lépett be, Bács szeme rávillant. Olyan volt, mint a tavasz. Világos rövid sportbundát, sötét aljat és magas szárú cipőt viselt. Puha, hullámos fürtjei kis oroszos asztrakán sapka alól kandikáltak elő.
— Este kilenckor van a vacsora, addig itthon kell lenni, este hat órakor pedig mindennap tartozik nálam a főhadnagy ur jelentkezni I Meg vagyok értve? — kérdezte katonás szigorral a kegyelmes asszony.
— Parancsára igenis I — felelt Bács feszesen.
— Akkor leléphetnek I
Elbúcsúztak és nevetve mentek kí az
ajtón. A kegyelmes asszony lassan visszament a társalgóba, leült a kandalló elé, belebámult egy időig a fenyőhasábok örökké változó lángjába és arra gondolt, hogy más asszony, aki már az ő korában van, nem igy csinálta volna. Mert mi jöhet még ezután? Felnézett ós a falból a kegyel-
a gyermek ujjait. Behozták a nagykanizsai kórházba. r*
A humor nagymesterei i Habos Gyula, Vaezary Piri, Békeffy Léexlé, Mély GerA, Pethee Séndor. — (Adományok a Misszió részére)
Október havában a Missziósház számára befolyt adományok: P. Czirfusz Viktorin plébánostól gyermekek felruházására lOf, N. N. 10,v Száva Nándorné 5, dr. Hegyi Lajosné 5 P.; Tcrmészctbcniek: a plébánffifl 1 q pa-
1 1 \' 1 1 ■
mes ur becsületes, lelkes dióbarna szemei néztek le rá melegen, szeretettel, mint\' mindig husz esztendő óta. Gondolatbán bocsánatot kért tőle, amiért akadt egy pillanat az életében, amikor... !
Elővette nyniatür Heinéjét és elmerült annak gyönyöreiben.
Bács karját ajánlotta Marikának. And kor beléptek a boltba, a divatárus nagyságos asszonynak szólította a leányt. Marika mélyen elpirult. A másik boltban már alig volt zavarban jős a harmadik boltban, araikor nem szólították nagyságos asszonynak, haragudott. Nem is vett ott semmit, hanem másik boltba indult és amikor újra nagyságos asszonynak szólították, már örült. Végeztek a vásárlással. Bács átsétált Marikával a budai korzóra. A csomagokat hazaküldették a boltosokkal. A hóval fedett kopár besztenyefák alatt kissé elfogódottan megkérdezte Marikát:
— Nem kellene megnagyobbítani azt a régi kis Jegygyűrűt?
— Kérdezze meg a nénit... — tanácsolta a leány alig hallhatóan.
XI.
Csendes örömökben teltek a napok. Rollát csak a fővárosi telefon hozta ki néha a sodrából. Remete nem kívánta, hogy meglátogassa, mert félt, hogy akkor találkozik Báccsal. Inkább ő is lemondott arról, hogy láthassa. Ezt valamennyien tudták és nagyon jól mulattak rajta. Dc a hatodik héten megcsappant a kedvük, mert Remete mindennap megérkezhetett, any-nyira rendbejött a csodaszertől.
A társaság együtt ült a kastélyban
radicsom, 40 kg. paprika, 1 ORtők, Kovács Sebestyén Miklósué 1 és háromnegyed q paradicsom, 20 kg. paprika, zöldbab. Székács Pálné 4 kg. kenyér, dr. Krátky Istvánné, Barabás Kálinánné 1—2 kosár paradicsom, Rékáiiné 2 kg. liszt, gróf Somsaich AnUlné meleg ruhatiemüeket, Baj Ró-zsika, Kiu Mária, Fülöp Juliska, pejiT Magda stólőt, mustot, dr. Szabó Gyösőoé 3 kg. lisztet, 1 és fél kg. Uura, 1 kg. cukor. Gycncs Lajosné 1 kg mák, Iítuh Károlyné 70 kg. paprika, 30 ka. paradicsom, Barthos Gyu. láné 50 kg paradicsom, Gazdag Férnie p. i I kocsi fát, Eötvös Anna lúklség. Somogyi GyuUné 1 kosár paradicsom. FUó Ferenc igazgató 14 lcg. kenyér, Séllyeá Térés 1 »üldö malac, Móló, musl, Hajdú Gyórgyné 10 kg. Usxt, N. N. 2 kalács, Adler Simon 124 kg. csont, N. N. sütemények. Az adományozók fogadják ezúton is a Xtyssziósház hálás köszönetét.
A táno királyatje i Bár-
— (Qysrmsk • lovak alatt)
Balog Albert somogyudvarhelyi ffar. da szekéren hazafelé tartott, mellette ült a bakon 4 éves fiacskája, ^gy zökkenőnél a kisfiú lefordult a szekérről és estében combcsont törést szenvedett. Behozták szekéren a nagykanizsai kórházba.
- (A „Magyar Iweelkem")
harmadik évfolyamába lépése alkalmából nem mulaszthatjuk cl megemlékezni arról a zenei lapról, mely ma már országszerte népszerűvé lett és legújabb száma, moly tartalomban és kiállításban vezet a hasonló lapok között, olcsóságával is egyedül áll s valóban lehetővé teszi, hogy minden zenekedvelő hozzájusson. Egy évi előfizetés 3, félévi 1.50 P. Egyes példány ára 50 fillér. Mutatványszámot díjtalanul küld a «Magyar Zcnealbum> központi kiadóhivatala, Budapest, VI., Horn Ede-u. 13.
Caak nagy művészek egyfltteee iHalié Budapest I
— TAMn meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
- (Bélyeggyűjtők taMUksz**) «r-dán délután ö-tól g-ig a Pannónia hátsó kistermében.
az ezredessel. Hallgattak. Mindenki azon törte a fejét, mlkép lehetne Rollát kimenteni Remete karmaiból és az apja is szárazon\' ússza meg a dolgot.
— Mit tegyek? Hoxzámegyek, azután házavitetem magam az anya-könywezetőtől ós ebben az életben nem állójt vole többé szóba, — mondta Rolla elszántan.
— Azt ugyan megteheted, de bizonyos, hogy mig él, nem válik el tőled, — Jegyezte meg az apja.
— Megölöm I - tört ki Bodor, aki már régen ráeszmélt, hogy Rolla félrevezette a motorcsónakkirándulás aL ka Imával. t_
— Fiam, ne felejtsd ei, hogy ax én testvérem I — csitította az ezredes.
— Nincs más. Fiatalok vagyunk még, várhatunk, — mondta Rolla a hadnagy keze után nyúlva. — Hiszen mások sem szoktak huszonegyesztendős korukban megnősülni. Azután ki tudja, talán még meg is gondolja, — tette hozzá évődve. - Elcsábítja tőlem az ezredorvosné: Ugy fe neki kezdett udvarolni, amikor bevonult as ezredhez.
— Magának mindig van kedve tréfálni. Szinte érthetetleni — dörmögte Bodor.
— Eih, hagyjuk abba a busulástl Akkor is ép olyan Jói fogunk mulatni, ha méltóságos asszony feszek. Ha á* uramnak nein tetszik, legfeljebb elválik tőlem I De azt kikötöm, mulatni psak a «kedves» férjem nélkül leszek hajlandó. A házasság megkötése után egy perccel megszakítom az Ismeret* séget a férjemmel. Jó lesz? i |
~uí m jj im
UQfiDDUt
A zalai mezőgazdasági helyzet
Jól tejlödött vetések a tél előtt
/ Zalaegerszeg, november 14 Zala vármegye gazdasági felügyelőjének a megye gazdasági állapotára vonatkozó legújabb jelentése a következőket mondja: (
Az elmúlt hónap időjárása általában a gazdaságra kedvező volt. A hó első felében enyhe és derült volt az idő, később esősre változott, de oly kiadós esők nem voltak, hogy a mezőgazdasági munkák folytatását huzamosabb időre gátolták volna.
Az őszi búzát és rozsot a hó folyamán csaknem egészében elvetették. A korai vetések megőrződtek, általában igen kevés az olyan vetés, amely gyengén fejlődve indul neki u télnek.
A tengeri törése, a burgonya és a répafélék szedése folyamatban van, A tengeritermés a nyári szárazság miatt többnyire még a gyenge-középes átlagot sem érte él. Eisel szemben a burgonya és répafélew hozama kielégítő, miután az őszi szép időjárás fejlődésüket kedvezően befolyásolta. Tapolca és Füred kör-
nyékén kisebb rovarkár észlelhető.
A kedvező őszi idő lehetővé tette újból a kaszálást, a legeltetési viszonyok javultak és ez nagyban segitetl a katasztrófáiknak ígérkező takarmányhiányon. (Itt jegyezzük meg, hogy a miniszter engedélye folytán a gyenge tengeritermésre való te. klntetteL 140 vagon vámmentes .tengerit utaltak ki a megye területére.),
A..szép idő kitolta a szüretet Is, ennék következtében a must minő^ sége javult. Mennyiségileg a fagy sujlotta részek kivételével a köze* pesnél jobbnak mondható a termés1-hozam., A gyümölcs — főleg a téli fajta - kévés, igy az árak meglehetős magasra emelkedtek.
Az állatállomány állapota kielégítő, kondíciója azonban kifogás alá alá esik. A mezőgazdasági munkásság kereseti lehetősége egyelőre nagyobb mértékben még nem csökkent s miután egyéb munka is adódik, a munkásság helyzete kielégítőnek mondható. | > .
ZALAI KOM.ONV
1935. november 15.
Sáégős napipamnes « kiskcroskadő száinám: készüljünk elö a nagy karácsonyi nfíaaiivúra vázoljuk fol q nik-káui hadjárat naulutervél, árusatuk cl wröbifcal lörievalekkel, tervezzék nKg hadétlásuinkat; U újsághirdetést Éa ki rakatot. A kiskereskedő kiirácaouyi előkészületeire ad rengeteg trpi*Jt, ta nAes.it a Heklámélet most megjelent alá ma. Kiadóhivatal: Budapest, V,, Ll-jaM-kőmt 9.
- Kfisaftabmaattak llgyelmébal Bn to,árainkat .éayegesan leszállított ára. hasa ársMJak. Hoaaaa .ajánrlu hitelre kamatmentesen. Ko^ftelQ bmtofárs-tál. llotttj MUlóa-ut 4. áfám.
iPtómiDETÉsn
ts?
takásaraal Arany Jánoauica 2 aU litlyeilenr H VoftlórlK ifeeges. 4158
•tea a vároe központ-
iában, iardőazoba-hasruálsttal, eselkg el-Utassal, klsdó. Cim a klsdóbaa.
Iljaágáraier
Mrlapárudában.
falvételnek a Horváth
AMtétaxH kényelmeset legolcsóbban Kaatmana Maaóaái readel|ea. Telelonállo mii 2 22. 3223
„HHalMrrdk királya" I SOrtel-féle mbadatattsott Szetter. Ara 5-10-15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sóflet vaa. kereskedésbe* (ScMts meNe:l). t
Moáern, használt ebidió és egy szalon
garnlturs, tartóé, gyönyörű recamler, len dsmasrt. astasa, saép sezloa, jutáayoaan
, Klalssy-u. 2, Sternné. 3903
tUrsselUeM keiül 50 COO drb. lucfenyő 30 -80 cm. lg, ezOstlenyók, Isuras éa mshónla diaibokrok Lsisnakl kertészet. b«a- 4111
■MII mlr
laöaéQO korpa Ismét képtár* I. 4a aataa cégnél.
Etk6l(8iráe miatt klsdó kétszobás ed-vast Ma december l-le, Hnayady-u. 20
__4180
Oyár-utca 53. az. Ma elaáá, Mrtb bal ugyanolt. 4027
Képeit már most kereteztem karácsonyra -—-------tó-ut 2. 7
Csinosan butoaoaoU \'saoba a Ceatrál aaállóval színiben 15 ére klsáá. Ugyan-ott lllnnó házikóul. Beck Béláné Erzsébet-tér I. sí. 4002
elómbás bulorosoit használattal |.soanalis la kiadó. Claa > kiadóban. 4210
Veaaék soaiáncoiotl UakalyaL Dióakál,
Magyar Oyala. 4204
Bútorozott troba, ftirdászoba-baiználat-tart. ktWé november elsejére, Roigonyi-alca 8 , emelet.__4214
Jél lósö, tiszta, reades bajáráae lel-rélatik, Caányt Láazló-u. 8, cmslet. 4213
Egy Mis_______
lelik Magyar, u. 7. R.
il lelvé-4212
Báthory-atea 12. u. hál elrtá. Dr. Wílaí Lafoe ígyvéd. 4215
Kesz5aetoyllvánU*s.
Mindazoknak a jóbarátok-nak és Ismerősöknek, okik drága férjem, illetve édesapánk temetése alkalmival meqje-lenásftfckel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Bod« család.
(Folytatás u 1-aő oldalról) közölni fogja Párizsa] és Londonnal, hogy fPnwUl Bécs és Berlin kőivel Kn nrogegyezMériek lehetősége. Ezi
a megegyezést a néuíct lengyel szerződéshez hasonló módon lehetne létrehozni. A Jelentés szerint Németország nem zárkózik el attól, hogy megvitassák a Népszövetségbe vuló visszatérésének feltételeit.
Legutolsó itlantit
Róma. november 14 Az a körülmény, hogy Abesszi nlrtval szemben felfüggesztették :> fegyverkIvNell tilalmat, lehetetlenné teszi, hogy az oissz haderőket visszavonjiVk az afrikai olasz gyarmatokról. A gyengén védett olasz gyarmatokra ugyanis komoly veszélyt jelent az 600.000 modern puskával felfegyverzett abesszin seres.
Földbérlő szövetkezet a kanizsai föld-nélkűli gazdák számára
A1 OKH megbízottja Nagykanizsára érkezik fontos tárgyalásokra
Dr. Krátky István polgármester már régebben foglalkozik a gondolatin!, hogyan lehetne a fóldnélküliség kérdését Nagykanizsán megoldani, minél tóbb kisembernek, földművesnek földet éa minél tóbb családnak ennek révén tisztességes megélhetést biztosi, tarri. A hercegi földeknek sáncl és práteri bérletei, amelyeknek egyik részén Grosz Ferenc, a másikon a No-vák-család guzdálkodik, a jövő évben lejárnak. A polgármester arra törekszik, hogy ezt A mintegy 1100 katnsz. trilla holdas bérletet a kanizsai fóld-lelenek részére megszerezze. Minlegy 120 fóldmüvescsaládnak az egzisztenciáját jelentené ez. Dr. Krátky István i>olgármcster saerdán délelőtt tárgyalt
ebben az ögyben Schandl Károly ny. államlitkárral, az OKII Igiifgutósági elnökével. Az elgondolás szcriijbidgyiin-is az OKH segítségével fóldbfrlö szö-velkczet alakjában lehetne a kérdést megoldani. Az OKH keretében már több fóldbérlő szövelkezet működik a legjobb eredménnyel uz országban. Scliandl elnöklgnzgnló magáévá tette dr. Krátky polgítrmrsler Javaslatait. Megígérte, hogy irénleken délelőtt le-kóldi megblzoilját, hogy a helyszínen tárgyaljon ebben a kérdésben a várossal éa a£ érdekeltekkel.
Kiadja a laptalajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzatal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadót Zalai Károly. Inlerurbart telefon: Nserkenlzaa 78. saám
23392/1935.
MftJtt HM.
A város hivatásos tűzoltósága részére lehetőleg mintával ellátott zárt írásbeli ajánlatok alapján 14 drb. télikabátot (jász-íabát) és 14 drb. takarópokrócot-szerzek be.
Zárt Írásbeli ajánlatok f. évi november hó 30. napjának déli
12 órájáig adhatók be a városi iktatóhlvr.ialba. Később érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe.
A télikabátok a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség előírása szerint készítendők.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. november 9-én.
«m Polgármester.
I Lópokrócok
Aiiloinalilius öitő
fürdőkályha
és zománcozott acél
fürdőkád
jólét és áldás a házban.
Semmiféle szerelés nem szükséges, azonnal üzemképes, — legegyszerűbben kezelhető.
naponta 11
Ara 165 P * Kész lett izetésl
Részletfizetést kedvezmény 11
Szabó Antal sportüzletében
■agykanlzmAn, Fő-ut B. Telefon 81. ti.
A letenyel klr. járásbíróság, mint leiekkönyvi hatóaág.
4918/tkj. 1915; azáni.
Árverési hlrdetinény-ktvonat. ,,
Dr. Lakó Imre végrebaltalónak Aci Jó. zsel végrehsjtást szenvedő elten Indítóit végrrhallásl Ügyében a telekkönyvi hatóaág végrehaftási árveréit 38 P Ifiké követelés és járulékai behs|lása végeit a letenyel klr. járásblróstK területén Ievó, Bgyeduta éa Zaik községben fekvő a t: egyeduM 61. ntjkvben lelvetl 08/a. hrsz. hírnél 75. sz. a. udvar éa kerttel régre-haj Iáit szenvedő aerén álló B 20. a. Illetőségére 800 P. az a. o. 181. ss Ifkvbeu felvett A. 1 452/a, 674/b. hrsa rétnek u Alsóegresbea éa Sarjaskertl dűlőben vég rrhajtast szenvedő nevén álló llietiaégrt 170 P, az n. o. 181. sz. tjkvbea klvelt 881/b. hrsa. rétnek aa Aisóegresban végre-haltáat azenvrdő aevén álló llletőségér. 80 P, a zsjkt 179. u. tjkvben feivell 310. hrsz. szőlőnek a Jóstef hrgyea végrebai-táat szenvedő nevén álló Illetőségére 00 P kikiáltási árban.
A fedezeti elvre tekintettel az árverés alá bocsátott Ingatlan lllelóségek legkisebb vételárát a következőképen állspll|a meg : 1. az egyedutal 68\'2. hrsz. ingitlanlllelő-920 P-őn alul,
az egyedutal 4521a , 674/b, 381/b. ál zajkl 310. hrsz. Ingatlanlllelöségek kikiáltási ár kétharmadán alal el nem adhatók.
Az árverési I9JJ. évi delember hó 3. aapjáaak d. n. I órakor Egyedu\'a koz-séghliinál, 1935. dec. hó 3. napján d. a. 4 órakor Zajk községházánál lógják meg. tartani.
As árverés alá kerülő Ingatlanok a megállapított legkisebb árverési véleláraál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az \'árverelai szándékozók kötelesek bá-aatpéazm a klkláltial ár tOa/i-át készpénzben, vagy az 1881: LX. l e. 42 § meghatározott árfolyammal számított dékképea értékpaptrosban s IdklUdOtlnél le-tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. L-c. 147, 150., 17a §5, 1908: LX. L-c 21. §.)
Az, aki as Ingatlaaért a kikiáltási árnál maraaabb ígéretet tett, ha többet Igérií senki sem akar, kötclea nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megáUapllotI bánatpénzt az általa ígért ár ugysaannyi százalékáig klegéizMenl. (1908: Xt.1.25. §.)
Letenye, 1935. ért szept hó 25. sápján. Dr. Bányai Lajoa a. k. klr. JMró.
A kiadmány hlWéUi: Balaaaa Sándor a. k.
l.l.kkSor.v.1.16,
\'1
[ óvs-
djghagyma
főazl votéerel
herhyóemyv
qvOmölosfa-
védelmiszerek
(őszi permotozéare)
műtrágyák
FUTORI
(nélkülözhetetlen minden állat-tanyéaztéanél éa hlzlaláanáll
PEKKi
jy vitamin készítmény. Beszerezhetők:
orszAq józsef
*ug. ralMgya, a»v4«yr4*latisaaa*, ■1b kaveakadáa4baa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Teloton 130.
i mlnde
I *"
mm.—i
mindenki a helyi kereskedőknél éa iparosoknál szerezze bal
Nyomatottba tapSalajdocoa Kösgaadsald R.T. Oatanbarg NyoBda éa. Délzalal Lapaiauó Vállalata ktoy.nyopdátáUc. Nagrkaaáaila (Talalöa tzletvazatö Zalai Károly.)
75a évfolyam 260. szám
Nagykanizsa, 1935. november 16 szombaí
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
bMtaHbéc Mc&icmÁ
te UaOÓMali Pómt & mám.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fill Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefonx 78. >
A zászló gyfizelme
Az ellenzék jónak látta legutóbb példátlan botrányt rendezni a képviselőházban. A botrány oka a csurgói választás volt, amelyet csúfosan elvesztettek. Az elkeseredést teljesen megértjük. Valóban fájdalmas dolog lehet azt tapasztalni, hogy hiába volt az összes ellenzéki pártok ösz-szefogása. hiába vonultak fel a »nagyágyu^,« hiába hangzottak el dörgedelme^ kirohanások és csábító szirénhangok, a választók megsemmisítőén nagy többségének akarata a nemzeti egység pártjának jelöltje mellett nyilatkozott meg s kormánypárli képviselőt küldött be a parlamentbe. Történt mindez olyan választáson, amelyről az ellenzéki lapok is egyhangúan megállapították, hogy nyugodtan, minden hatósági beavatkozás és nyomás nélkül folyt le. Tehát tiszta volt.
Mindezek ellenére - mondtuk már — mégis megértjük az ellenzék elkeseredését. A legnagyobb művészek sem veszik sokszor észre, hogy idejük lejárt, művészetük elhalványodott, hangjuk megkopik, hanem a közönséget okolják a sikertelenségért. Hangsúlyozzuk : ismerjük és megértjük mindezt. De nem értjük a kirohanó dühnek azt a csúcspontig fokozott szenvedélyességét, amiről az ejlenzék. bizonyságot tett. A választás ellen az egyetlen ürügy, amit felhozni tudtak, egy parányi nemzetiszínű zászlócska, a nemzeti egységet hirdető felírással. Talán ugy érzik, hogy ez győzte le őket? Az egész szövetkezett ellenzéket ?
Legyőzte őket Csurgón, Nyírbátorban, Debreoenben, Budapesten a nemzeti gondolat és nemzeti egység hóditó ereje. Az a politika, a mit Gömbös Gyula miniszterelnök és kormánya képvisel. Amely első vonalba állította a nemzeti erők ösz-szetartozandóságának, sorsközösségének, öncéluságának gondolatát s ezeknek jegyében munkálja a magyar jövőt. Ez a gondolat minden ellenzéki összefogás, minden düh és minden elkeseredés ellenére diadalmasan, feltartóztathatatlanul halad előre a maga utján, egyre erőteljesebben és\' egyre szorosabban kap csolva magához a magyar nép mii lióit.
Nagyon kívánatos lenne, ha az ellenzék is megértené ezt és levonná tanulságait. Megértené, hogy vége a kopott gesztusok és nagy handa-bandák sikerének. Józan és felvilágosult közvélemény figyeli egyre lá-tóbb szemmel a magyar po\'itika mozdulásait és viha\'rzásalt s rég?n levont tanulságok alapján Ítéli jne? a helyzetet. Tudja, hogy merre kell mennie és megtanulta, hogy nem az a legerősebb, aki legnagyobbat tud kiáltani. A programtalanságot torokkal pótolni nom lehet.
De le kell vonni a tanulságot má-aik Irányban Is. Ellenzéki oldalon ugylátszik azt hitték, hogy nagyhangú fellépéssel, vakmerőséggel, fülsiketítő lármával el lehet némi-
Nagy győzelmet aratott a kormánypárt az angliai választásokon
Péntek déli eredmény: — 191 kormánypárti, 87 ellenzéki mandátum
London, november 15 Bén tekén reggel a választásokról a következő jelentést adták ki. Jelenleg a mandátumok megoszlása a következő :
Kormányt támogató pártok : Kon-zervaliv párt 167, Nemzeti Liberális Párt 14, Nemzeti Munkás Párt 3.
Ellenzéki pártok : Munkás Párt 78, Liberális Párt 8, egyéb 1.
b kormánypárti 184 mandátummal szemben az ellenzék tehát ^ak 78 mandátumot tudott szerezni. Ed-\' dig a kormánypártiak 6 mandátu mot nyertek és 40-et veszítettek. Az ellenzékiek 44-et nyertek és 10-et veszítettek. A jelek szerint tehát a kor-
mány ismét nagy győzelmet arat A munkáspárt felét sem tudta elnyerni annak, amire számított. A lapok szerint a kormánypárt 150 _ főnyi többsége valószinüleg 200-ra émelke-t dik. Természetes, - írják a lapok -hogy a négy év előtti nagy győzelem nem fog megismétlődni. Erre mindenki számított. Sőt, az ellenzék na\' gyobb győzelmet remélt, Mindenesetre ha ez el is maradt a munkáspárt bebizonyította, hogy kiheverte a négy év előtti nagy és megsemmisítő vereségét.
öt halott
London, november 15 A választások során több választó
polgár halálát lelte. Három idősebb nő és két férfi a szavazóhelyiségekben az urnák előtt összeesett és meghalt.
MacDonald megbukott
MapDonald állítólag megbukott. A képviselő kijelentette, hogy mindent elkövetett, nem tehet róla, hogy nem sikerült bejutnia. i
London, november 15 A szavazatok összeszámlálása folyik. Déli 12 órakor a helyzet a következő :
A kormánypártiak eddig 191, az ellenzékiek 86 mandátumot kaptak.
Kedvezőtlen mederbe Jutottak az angol-olasz tárgyalások
Sejum herceg csapatainak egy részét megsemmisítette az olasz bombazápor — Sikerült elsimítani az olasz-francia kereskedelmi ellentéteket — Egyiptomban helyreállították a rendet
Mussolinii „Olaszország a jOvőben tevékenyebben akar részt venni a Népszövetség munkájában11
Páris, november 15 Láváinál az angol nagykövettel folytatott tárgyalások során megegyezés jött lére, amely szerint a két állam megállapodott egymással, hogy az olasz tiltakozó jegyzékre Anglia és Franciaország külön-külön válaszol. A két jegyzék azonban azonos tartalmú lesz lényegében. Egyforma álláspontot foglal el a két állam a népszövetségi, alapokmány alkalmazása tekintetében is.
Newyork, november 15 Mussolini az egyik amerikai újság iró előtt kijelentette, hogy Olaszország a jövőben tevékenyebben akar résztvenni a Népszövetség munkájában és ebben a müködésél>en a keletafrikai háború sem akadályozza meg.
Az angol-olasz megbeszélések és tárgyalások meglehetős kedvezőtlen mederbe terelődtek. A római angol nagykövet utasítást Is kapott, hogy Mussollnivel folytatott tanácskozásai
során a megbeszélést alaoot kizárólag a Földközi t ngerl konfliktus ügyére korlátozza és a keletafrikai viszállyal ne foglalkozzanak. Ezeket a kérdéseket ne vegyék tárgyalás alá.
Róma, november 15 A francia olasz kereskedelmi ellentéteket sikerült elsimitani. Az áru csereforgalom újból megindult s most már szó sincs arról, hogy a
francia áruk behozatalát eltiltanák.
Róma, november 15 fi keletafrikai hadszintérről érkező jelentések szerint az olasz repülők teljesen szétbombázták Sze-jum herceg csapatainak egy részét. Hausi?n és Makalk környékén ujabb harcok voltak. Több h\'lyen az olaszoknak sikerült lefegyverezni az abesszineket.
Olasz kezek irányították a véres egyiptomi eseményeket ?
Kairó, november 15
A kormány határozott magatartása ugylálszlk helyreállította a rendet Egyiptomban. A rend és a nyugalom csaknem mindenütt helyreállt. A miniszterelnök aláirta a sajtó szabadság felfüggesztését elrendelő határozatot, amely szükség esetén a lapbetiltást Is megengedi. A, kormány s"mmi szándékot sem mutat a lemondásra. Fentartották a katonai intézkedéseket is. A csütörtöki ösz-
tanl a jobboldalt. Azt hitték, még mindig olyan Időket élünk, amikor a baloldal kiáltozhat, gyanusithat, fenyegethet, rágalmazhat és a jobboldal szótlanul türi. Hát nem. Ez az idő lejárt. Tessék tudomásul venni, hogy a nemzeti egység pártja nem hajlandó szótlanul tűrni, hogy az ellenzék következmények nélkül botrányokat rendezzen. Ereje és
Igaza tudatában áll miniszterelnöke mögött s hangos szóra hangos szóval felel.
EJzt pedig el kell kerülni. Az országnak nem az az érdeke, hogy viharok és botrányok legyenek a parlamentben, hanem az, hogy nyugodt, komoly munka folyjon. Az ellenzékre hárul a felelősség, ha ezt m9gakadályozni próbálja.
szecsapáEok során négyen vesztették életüket, 160 pedig súlyosan megsebesültek. A sebesültek fele rendőr. , London, november 15
Az angol fővárosban az a gyanú kelt szárnyra, hogy Olaszország támogatja az angol-ellenes egyiptomi forradalmi megmozdulást. Ennek ellenére az angol kormány nyugodt és ura a helyzetnek, Londonban nem keltett nyugtalanságot ez a hir.
Vére a Otkfizet után Azbl az olaezok kezére került
Djibuti, november 15 A Német Távirati írod i jelenti: Az olaszok Makalletől délre lázas tevékenységi fejtenek ki. Valószínűnek tartják, hogy az abesszin csapatok Bessienél gyülekeznek és az olaszok már a megfelelő óvintézkedéseket végzik.
(Folytatás a 6-1 k oldalon)
»
BAKAI KÖZLÖNY
1935. november lé.
Szerdán délután érkezett meg DJibutiba a Zalai Közlöny tudósítója
Beszámoló a római élményekről és az indulásról
Róma, kedd reggel Pár óra múlva indul a repülőgépi ami kivisz Afrikába. Hevenyében még küldök egy tudósítást Rómából. Ezt annyival is inkább megtehetem, mert egészen az indulásig a szállásomhoz vagyok kötve. Tegnap, hétfőn délután dr. Giaooino BatUsti orvos ellátott u kőtelező oltásokkal. Tifusz, kolera és feketehimlő elLen kaptam védőoltásokat s ez annyira legyengített, hogy az orvos utasítására az indulásig abszolút pihenésben kell töltenem az időt.
Az uti-podgyász
Magam és mindenem utrakészen van, igy a pihenés nem okoz gondot. A csomagolás sem adott sok munkát, ötven kilogramm lehet az egész podgyászom, egy fél kilóval sem vesznek fel többet a repülőgépre. Sátorponyvát, trópusi ruhát, sisakot, evökészletet, két viztömlót, 40 tábla csokoládét, fehérneműt viszek magammal. Fegyvert nem szabad vinnem. [
Hogy meddig maradhatok kinn Afrikában, egyelőre nem tudora. Az •engedélyem ezidöszerint csak 8 napra szól, de valószínűnek tartom,
hogy odakint majd találok rá módot, hogy meghosszabbitsam.
Megyeri Ella nem kapott engedélyt a kiutazásra
Nem olyan könnyű itt újságírónak lenni, mint otthon gondoltára. Megyeri Ella, aki több budapesti újságnak állandóan külföldön élő munkatársa, hétfőn megérkezett Ró piába és engedélyt kért, hogy tovább utazhassék Abesszínia felé. A magyar követség sajtó-attaséja kivételes jóindulatu közbenjárása sem volt elegendő, hogy Megyeri Ella a kiutazáshoz az engedélyt megkapja.
A Zalai Közlöny tudósítójának kiutazási engedélye Olaszországban is olyan eseménynek számit, hogy az egyik római újság is foglalkozott vele és szószerinti fordításban a következőket irta :
»A magyar vidék egyik legnagyobb napilapja, a Nagykanizsán megjelenő Zalai Közlöny tudósítót küldött Afrikába, az olasz-abisszin
hadszintérre. Hermann József újságíró mult hét csütörtökjén érkezett meg Rómába, szombaton a Szent-atya külön-kihallgatáson fogadta ós útját kedden folytatja repülőgépen Afrikába Tuniszon, Alexandrián keresztül Djibutiba, ahova szerdán délután érkezik meg.«
Római Impressziók
Római tartózkodásom pár napját igyekeztem kihasználni, hogy impressziókat gyűjtsek az örök Városról. Vasárnap egész nap Rómát néztem. Grandiózus látvány volt a Szent Péter templom, a Colosseum, a fényes csempével kirakott alagút, a Viktor Emánuel emlékmű a Piazza Vene2ián; a Vatikán, a CasielloSant Angeilo és a pár muzeura, amelyeken volt időm végigszaladni. Általában azonban csalódtam az oiasz fővárosban. Valahogyan többet vártam tóle ama benyomások terén, a melyek az obligát idegenforgalmi nevezetességek tagadhatatlan nagyszerűségén tul várnak az emberre. Szinte hihetetlen a tisztaságnak az a hiánya, ami mindenütt fogadj ahova csak a szem fordul. Az utcák levegője tele van bűzzel, ami a nyilvános illemhelyekből árad, meg aztán onnét származik, hogy a szennyvizet mindenfelé az utcára öntözik ki a házakból. Amerre csak néz az ember, mindenütt tele vannak az ablakok száradni kiakasztott fehérneművel, ruhafélével. Az utcákat hetenként egyszer tisztogatják, igy a járdák is tele vannak szeméttel, gyümölcshulladékkai.
A római rendőr nem udvarias
Meglepett a római rendőr udvariatlansága. Egy utcát kerestem és — mint Budapesten, Bécsben szokta az ember - a rendőrhöz fordultam felvilágosításért. A rendőr egész
kurtán adta tudtomra, ■ hogy síért vannak az idegenvezetők, forduljak azokhoz.
Ura-vásár féláron
A Via Pcttinari sarkán, tehát Róma egyik legnyilvánosabb részén, egymás ulán állítottak meg bizalmat gerjesztő külsejű fiatalemberek és - hamis olasz ö;lirásokat kináltak
hamis pénzekből teméntelen sok van forgalomban Olaszország területén.
Vasárnap n Santa Maria Maggio-rc főnökasszonyának voltam vendége, itt ettem először pasta sugo-t, az olaszok nemzeti eledelét. Estearó* mai magyar kolónia két vezető tagja, báró Kálmán és Eröss Géza, elvittek a Gallérittba, ahol végighallgattam a magyar Pál Erzsi énekszámait, cigányzeneklsé-
rettel. Estéről estére hatalmas sikere van a magyar művésznőnek és a magyar muzsikának a Gallerla-ban.
Hétfőn regggel Hü«zka István, a római magyar követség sajtó-attaséja fogadott a követség Via dei Viliin! 64. sz. alatt lévő palotájában. A sajtófőnök sok szerencsét kívánt az útra és lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy visszafelé Arábián, Egyiptomon, Szírián, Törökországon, Bulgárián és Románián keresztül térhessek majd haza Magyarországra, ha az afrikai küldetésem végetér. ,
Afrikából a Radio Orlent utján, Rómán keresztül fogom küldeni tudósításaimat. :
Utolsó sorok a repülőtéren Indulás .etfltt
Kedd dél-
Mindjárt indul a repülőgép. Itt írom gyorsan a váróterem asztalánál az utolsó sorokat Európa földjéről. Levelemet a magyar kolónia tagjai adják majd fel Rómában, a kik kikísértek a repülőtérre.
Kinn már bug, kelepel a szárnyas masina. Magyar kísérőim sürgetve kopognak be az ablakon.
Ij^t van\'" Szők- Kató szinésző, virágcsokrot ilyujt ót az útra. (Ez móg talán belefér a podgyászom engedélyezett 50 kilós pulyába!) A ko-
lónia nevében Erő*\' Géza mondott rövid búcsúztatót. Mi tagadás, - kiszökött a könny a szememből. Alig tudtam válaszom! a szcretteljes szavakra. (Érdekes : - igy idegenben milyen nagyon tudjuk szeretni egy. mást ml, magyarok !) Báró S2alay Kálmán, Hitnyady Dénes, SzQkcra István és a többlek szorongatják a kezemet.
Már feltették a csomagomat is.
Ipdulás...
Szerdán délután érek Djibutiba.
Hsrmarin \'József
A zalai utiigyi küldöttség a kereskedelmi miniszternél és Gömbös miniszterelnöknél
Zalaegerszeg, november 15 Aa a küldöttség, amelyet a közigazgatási bizottság küldött Budapestre a zalai utak ügyében, sikerrel járt. Tabódy főispán, Bödy alispán, Malatinszky Ferenc, Thassy Kristóf dr. és Bereczky Vilmos voltak a zalai küldöttség tagjai, akikhez Pesten Darányi miniszter, Ar-vátfalvy Nagy István, Eszterházy
megvételre 2.50 Uráért. Ezekből a | Móric gróf, Huszovszky Lajos, Oetl
Kész női- és syermek-
kabátok
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
$
Pálffy képviselők ás Berkes Róbert csatlakozott.
A küldöttség WlncHer kereake-(hirr.i minisztert kereste fel először. A Grác budapesti ut ügye, sajnos, már elintézett, - magasabb Államérdek miatt az utat Devecseren át vezetik. A miniszter azonban helyese megígérte, hogy a Kőmvnti-Egerszeg -keszthelyi és a Bécs -Sopron-Jánosháza-Sihn^g-- t"pol-cai, valamint a balatoni körút zalai szaknazál elsínandü müutukkd épl lik kl. A balatoni karút zalai részének végleges burkoltait 1,900.000 pi-ngő költséggel végzik, j ..
Gömbös miniszterelnökhöz meni Innét a küldöttség. Szívélyesen fogadta a küldöttséget és kijelentette, hogy gondja lesz n Bécs-Tapote-balalonl ut kiépítésére és tanulmányozni fogja ft Keszthely-egcrezegi utat is. i I
Ha az arcszíne lakó, szürkét-
sárga és tekintete bágyadt, ha sio-moiu, hangulata nyomoítés nehél álmok Kyoirik, ha a bál túlságos rotnadási folyamatai, gyoniorlájás ás c-pr pangás kínozzák, olyankor lanícsos néhány napon át refgel éhgyomorra egy-egy pohár lermé-szeles .Ferenc Józaaf* kaieiüvl/et innia.
- Divata, fehérnemű selymek éa pyjsma kelmék most érkeztek Sloger
DMUra házba.
Hócipők, keityük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolényi éruhésban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1935. norember 18
ZALAI KÖZLÖNY

Szenzáció a kanizsai vásár-fronton
300 mezítlábas gyermek karácsonya
A nagykanizsai vásár-frontnak minden évben szenzációja a kétnapos karácsonyi vásár. Az idén különösképpen szenzáció les/., A Keresztény Jótékony Nőegylet 300 mezítlábas, sáppadt, éhes gyermek iK-k készít jó karácsonyt a vásár hasznából. 300 gyének... Rekordszám ! Ennyire még sohasem telt u Nőegyletaek az előző években.
Miből ruház fel a NCegylet 300 gyermeket ?
A karácsonyi vásár bevételeiből.
A város egész társadalmának meg kell nyitnia tehát a jő szivét, bogy a Nő*-gylet idei karácsonyi vására sikerüljön és legyen miből 300 didergő, ártatlanul szenvedő gyermek cipőjét, n*\'leg ruháját kifizetni.
A vásár november 30-án $ december 1-én lesz az Iparoe-sz.ékház emeleti termeiben. Hogy mi minden it\'az a vásáron, azt Így egy lélegzetre nem is lehet eltnoncjani, ugy hogy arra külön fogunk visszatérni.
Oyomor- és bélhurut, az emésztés hlányosságs, erős bomlási és er-ledésl folyamatok a gyomorbélhu-jamhan, bélbaktérium- és gyomor-savtulfengés az enyhe ter.\'-áa-eles .Ferenc Jőzsef" kerertlviz használata által legtöbbször rövidesen megszűnnek.
- BuUrváaétUa aen «°»4t Tet)(» beremtezéttket mdklrtt etónvós léaz-tetttzatésie, sAt Wamatmentewn la szállítunk. Kopstetn butoráruház, Horthv UlklAmt 4.
— Tarantál], kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függó-nyók, butorkelmák Singer Divatáru-házban.
Háromezer bécsi nyaralt a Balatonnál,
félmilliónál többet költöttek el, meg voltak elégedve és már most készülnek arra, hogy jövő nyáron újra a Magyar Tengerhez mennek...
Bécs, november | (Copyright)
A külföldön alig van lelkesebb barátja Balatonnak Barry Kurt doktornál, aki tulajdonosa Bécsben annak a vállalatnak, amely egyrészt a Budapest-bécsi autóbusz vonal bécsi szakaszát, másrészt pedig a Bécs-balatoni autóbusz vonalat tartJ ja üzemben. Barry doktor már évekkel ezelőtt üzletet látott abban, ha az osztrákok és a Bécsben megforduló idegenek figy.rlmét a Ba\'a-tonra irányítja és az els3 évi kisén leié Is fényes2n bevált. Az idén fo( kozojtabb mértékben kezdte meg az agitációját és ennek eredménye iuj volt, hogy ebben az,évben a Balaton bécsi idegenforgalma a tavalyit lényegesen felülmulta. A pontos számadatokról igy nyilatkozott előttem Barry doktor a Zalai Közlöny számára :
- Az idei forgalmunk a tavalyinál sokkal crősebb volt. Pontos statisztikai adataink még nem készültek el, de gorombán számítva ugy áll a helyzet, hogy egyedül a mi vonalainkon mintegy két és félezer bécsi utarott a balatoni fürdőhelyekre, ezek közel harmincötezer éjszakát töltöttek el ott és mintegy félmillió pengőt adtak kl.
- A forgalmunk még ennél is lényegesen nagyobb lett volna, ha a balatoni fürdőhelyek elegendő férőhellyel rendelkeznek. He\'eken ke-resztül százával voltunk kényte\'enek a jelentkezőket elutasítani. mert nem tudtuk biztosialni számukra a szállást.
r Az összeköttetést gz idén ideálisan oídoituk meg. Az ut; sok egy
része a közvetlen balatoni autóbusszal indult Sopronon át, ezek ugy Tapolcán, mint Keszthelyen nyomban csatlakozást kaptak, m^slk része a Bécs-budapis i autóbusz vonalát választották, ezek viszont Györött azonnal átszálIhattak a MAV sin-autóbuszára és elutazhattak vagy Almádin át a veszprémi partra, vagy pedig Alsóörsön keresztül á somogyi és zalai oldalra.
megkértem Barry doktort, mondja meg nekem őszintén, milyen a bécsiek véleménye a Balatonról. Kér désemre icy felelt:
- A vélemények megoszlanak és pedig egészen különös módon. A bécslek fele rajong a jegyár ten-ért, ezek jövőre is elmennek és magukkal viszik barátaikat, a másik fele viszont elégedetlen. Középvélemény csodálatosan nincs. Az ellátással mindenki meg van elégedve, az elégedetlenek azt kifogásolják, hogy a hotel vagy penzió primitiv és hiányzik belőlük a komfort. Nagy baj, hogy a Balatonnak kevés az úgynevezett jobb polgári penziója. Az árakat az emberek általában akceptálják, talán egy fürdőhely kivételéül a Bnla\'on olcsónak is mondható. Kis jóakarattal lehetne a bajokon segíteni. A folyó hideg\' és mejegviz bevezetés? a szobákba : ma már nem lehet probléma. Nagyobb gondot kellene fordítani tisztaságra és főleg a tolettekre. Ha ez megtörténnék, akkor az elégedetlenek száma nyomban csökkenne.
- pfeerelném elmondani méj? az! Is, hogy a legnagyobb ballépés volt az Idén sz-np!emfcer elején megrendezni a balatoni hetet. Bécs szem-
nkmUiM,f4c4le*éU0>
n jzivarkahövel*
ás papír
FMM l L Hr. MitmM. le kapható miifnttt!
pontjából ez a kísérlet a legnagyobb fiaskóval végződött. Ha jövöro augusztus huszadikán kezdődik el a balatoni hét, akkor a fürdőhelyek nemcsak azt érik el, hogy az ott. nyaralók meghosszabbítják nyaralásukat, hanem gondoskodni tudunk még uj vendégekről is. Szeptemberben ez már lehetetlen.
Barry doktor szavaiból az őszinte szeretet árad ki_ée megjegyzéseit éppen ezért teljes mértékben figyelembe kellene venni azoknak, akik a Balaton idegenforgalmának ügyeit intézik.
Poál Jób
Naptár: November 16. szombat. Rom. kat Ödön. Protestáns Ottmár. Izrael. Mark hó 20.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó
1-től az «örangyal» gyógyszertár Deáktér 10. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
f\\ Zf\\UU KÖZLÖNY REGÉNYE
(60)
Belenyugodtak a megváltozhatntlan-ba és Igy felkészülve, aránylag nyugodtan várták Remete érkezését.
Derűsen, kissé lefogyva, megránco-sodott arccal, de jó hangulatban dob-hant be Rollához egy délután, amikor Törők és az ezredes a kaszinóban kártyáztak.
— Tudja már, hogy az udvarlója vőlegény? — volt az első kérdése.
— A nyomorult! — kiáltott fel Rolla letetett haraggal. — Még szerencse; hogy magát is nem csábították el juok a szirének ott a városban I Mindenesetre gyanús, hogy nem kívánt látniI De nem baj Most már csak azért is feleségül megyek magához 1 Nc gon-dolják, mintha én sokat törődném az-ial, hogy megnősül-e Bács főhadnagy ur, vagy nem? •— igyekezett Rolla Remetét megtartani optimista hangulatában, hogy ne vegye észre Bodor sötét arcát, ellenségesen villogó szc.\' meit. ( i
— Mégis csak jő az őreg a háznál I — folytatta Remete vidáman.
— Ha egy csöpp esze sincs, akkor ist _ jegyezte meg a herceg csípősen.
— Holnap intézkedem. Megszerzem a dispenzációt és
vasárnap mohetünk a* anya könyvvezetőhöz 1 Remélem, a papa már nem fog makr.mcoskodni?
— Már alá is van irva a papir, mindjárt magával is vlheU, — fwelt Rolla
Remetével madarat lehetőit volna fogatni. A herceg Rollát figyelte. Erezte, hogy emögőtt a nagy nyugalom mögött forral valamit. Bodor merev arccal ült a herceg mellett. Tudta, hogy barátja minden mozdulatát lest és kész őt abban a pillanatban lefogni, amikor megmozdul. Aki tájékozatlan volt, azt hihette volna, távolról sem érdekli az egész ügy. Pedig félig leeresztett szempillái alatt az ugrásra lapuló duvad tekintete izzott.
— Má mulatnék egyet I — mondta Remete.
—• Tegnap is ma feküdtünk le, — tért ki Rolla. — Pihenni akarok I
— Amint\' parancsolja! — nyugodott belő Remete. Az utazás elfárasztotta kissé. Majd elbeszélte, miféle tortúrákon ment keresztül az elmúlt idő alatt, kik yollak a szanatóriumban és mennyi mulatságos eset adódott elő az elmúlt hetek alatt.
Nyolc órakor megérkezett Török, aki nem tudott és nem is akart alakoskodni, kelletlenül engedte megszorítani ujjait és nem kérdezett Remetétől semmit, mintha e| sem ment volna. Atmfent a másik szobába és értesítette Gábort, hogy Remete megérkezett, egészséges és vasárnap lesz a polgári esküvő. Majd visszament a társasághoz, a sarokba húzta a hadnagyot és halkan beszélgetett vele. Amikor Remeto is odament hozzáiuk, elhallgatott, " kézéin) vett egy újságot és olvasásba merült. Bodor ís hátatforditott neki, visszatérve előbbi hclyére.^A helyzetet a herceg mentette meg:
— Gyere haza Bodor, reggel szolgálatba kell mennünk és az éjszaka sem aludtunk.
— En is fáradt vagyok az úttól, — jegyezte meg Remete ős velük együtt indult, mert nem bírta Török szót-lanságát, de most már. nem törődött |
az öreggel, hiszen vasárnaptól már Ninindig nála lesz Rolla. Az utcán elbúcsúzott a tisztektől és felment a kaszinóba, abban a reményben, hogy ott találja az öccsét, mert , ebben az időben mindig ott szokott lenni. Az ezredes kártyázott.
— Szervusz öcséin I — üdvözölte barátságosan.
Az ezredes felnézett rá és folytatta a játékot, anélkül, hogy szót szólt, vagy egy üdvözlő pillantást vetett volna bátyjára.
— Valami bajod van? — kérdezte élesen.
Az ezredes rettenetes pillantást vetett feléje, de most sem felelt.
Remete vállat vont és tovább ment. Az öccsét nem provokálhatta.
Egy délután megérkezett Bodor nővére és Somfay százados. Azonnal Rollához vitették magukat, akit elhívtak bútort válogatni a kastélyba. Szemük-szájuk elállt a felhalmozott kincsek láttán. Hosszú tanácskozás ulán összeszedték a szükségeseket. Azután ottmaradtak ebédre, u herceg telefonált\' Törőknek és az ezredesnek, hogy jöjjenek ki. Remetéről ugy megfeledkeztek, mintha nem is lett volna a világon. Ebéd után kikísérték őket a vonathoz.
A gyorsvonat leeresztett ablakában keletiesen barna hölgy állt, nagy, man. dulavágásu szeme fellángolt s amikor a herceget meglátta, elmosolyodott. A herceg önfeledten sietett hozzá és üdvözölte, majd fellépett a kocsira és bement a fülkébe. A vonat elindult és a herceg nem szált le, csak mosolyogva intett ki az ablakon. A hölgy menekült spanyol hercegnő volt. Ezt azonban csak másnap tudták meg, amikor a herceg -visszaérkezett.
Rolla esküvője előtt megérkezett a kegyelmes asszony Marika és Bács
kíséretében ós felvitette magához a leányt a kastélyba. ^
— Bocsáss meg, drágám, meglátogattalak volna, de zavartalanul akarok veletek beszélni.^/
Karonfogva Rollát, megindult vele a könyvtár felé. Az ajtóból visszafordult és nevetve szólt Bodornak:
— Maga is jöhet, pólyás I
Ott benn azután hosszán ^magyaré-zott nekik valamit, amitől nágyon fel-vidultak.
— Egy kedves ismerősöm érkezik, —■ mondta később a kegyelmes asz-szony a hercegnek. — Adjon kocsit az állomáshoz! Megengedem, hogy maga is elkísérjen.
Es este a spanyol hercegnő lépett ki az elsőosztályu kocsiból. Nagy mulatság kerekedett és senki nem vetto észre, hogy az ezredes nem érintkezik bátyjával. A vendégek a hajnali gyorsvonattal mentek á.
Elérkezett a nagy nap. A herceg állítólag Párisban volt, a hercegnő szülőinél látogatóban. Délelőtt tiz óra. kor csak egy szükségtanu akadt, Bodor. A fővárosi meghívottak nem érkeztek meg, az ezredes Tőrökkel együtt állítólag szolgálati ügyben utazott el. Végül Remete sietett az őrnagyhoz és elkérte tőle Avar hadnagyot második tanúnak. Igy történt, hogy a nagyúr polgári esküvőjére mindössze két kocsi indult el. Az uton Rolla parancsoló hangon szólt Re-metére: t (
— Adja ide a váltót I
— Majd ha kifelé jövünk a« anyakönyvvezetőtől, — felelt Remete cinikusan.
— Téved! Amíg nem kapom meg, addig nem szálok ki a kocsiból Ép nem fogom magam zsaroltatni egész életemben. Vagy ideadja, vagy nem Mállók ki, • (Vége kör.)
4
ZALAI KOZIONV
lftttnovenrtttr 16
Péntek
Budapest L
17.30 Sporteredmények. — 18 A No. bei-díjas vegyészek. (Dr. Groh Gyula.)
- 18.30 Bubrik János gitározik. — 18.55 Fogoly vadállatok közt. (Dr. Nád-ler Herbert.) — 19.25 Az Operaház előadásának közvetítése. P«taky Kálmán vcndégfelléptével «Bohémélet.. Dalmű négy képben. Szövegét irta Glacosa és Illica. Zenéjét szerezte Puccini. - A II. íelv. után kb. 20.50 KültyO\'i negyedóra. A III. felvonás után kb. 21.40 Hirek. - Az előadás után kb. 22.20 Hirek, időjárásjelcntés.
- Deutsch Ottó Erlch néinet-nyqjvfi előadása. — 23 Hanglemezek.
- 0.05 Hirek Ifeitop* u.
Í8.05 Buda|)esti Koncert Szalonzenekar. 19 Cigányzene. _ 20.05 Ilá. rom hét Amerikában. (Dr. Vajkay Bözsi.) — 20.35 Hanglemezek. — 21.25 Hirek.
Béc*.
Lipót imp, osztrák állami ünnep. — 12.55 Szórakoztató zene. — 15.3."> Beethoven: C-moll ^ongoraliármas, Brahms: H-dur zongorahármas. — 17 Bádióztnekar szólistákkal. Könnyű bécsi zene.
18.45 Ostójer abroncstánc. — 19.25 Mascagni: Parasztbecsület, Lconcaval-lo: Bajjazók. Közvetítés az Operaházból, — 22.20 Lipót-napi borkóstoló a hangversenyház termeiből. — 23.20 Jazz.
Szombat
lludapMt L
0.45 \'l^orua. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 Kazár Emil elbeszéléseiből: Becsületből. — 10.45 Mit nézzünk meg? (Dr. Oroszlán Zoltán.) — 12.05 Hanglemezek. — 1230 Hírek. - 13.20 Időjelzés, idöjárásjelentés. - 13.30 Hetényi-ileidlberb Albert— Bnday Dénes—Sebő Miklós hármasa. — 14.40 Hirek, árak. - lti.10 llarsányi Gizi mesél. — 16.45 Időjel. zés, hirek. — 17 Mit üzen a rádió.
17.30 Varga Imre magyar nótákat énekel cigányzene kísérettel. — 18.10 A kelclaCrikai háború kutonui méltatása. (Nyiri László.) — 18.55 Kom-játlvyné Füzesséry Mária zongorázik.
- 19.35 Hangjátékelőadás a Stúdióban. <SzélháiUos kisasszony^ Hangjáték 5 képben. Irta Osváth Tibor. Kendező Odry Árpád. — 21 Kamarazene. A Hanglemezek. — 21.20 Hirek. - 21.40 Az o|>eraházi zenekar. — 22.20 Idöjárásjelentés. — 23 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Szentiványi Zoltán énekszámaival. — 0.05 Hirek.
Buda 1L
17,35 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 A mnnkásifjuság művelődése. (Vas István.) — 19.30 Len Baker jazz-zene-karának műsora, Sztáray Márton énekszámaival. - 20.35 Hirek.
Béca.
12 Könnyű zeije. — 14 Graarud te-nor lemezei.
19.05 Stabilé bariton, dal- és ária-estje. - 19.45 Strauss János: Pármán lovag, operett. — 22.10 Itádió-zenekar. -c 23.45 Tánczene.
Kibontotta a tűzfalat, ugy tört be a saját szüleihez
Gyorsított eljárással négy hónapra ítéltek egy polai legényt
Fogházőr állilotta Makáry tanácselnök elé pénteken délben Bors István 21 éves polai legényt, akit szülei jelentettűk fel azért, mert őket és nagyszüleit ismételten meglopta. Meglelte többek közölt azt is hogy november hó elején a tűzfalat bon-
totta le és ugy hatolt be a lakásba, ahonnan 127 pengőt ellopott. A feljelentésre őrizetbe vették és gyorsított eljárás alapján azonnal bíróság elé ál i ottók. A törvényszék a jfnl-bontó legényt négy hónapi fogházra ilélte.
Zrínyi Miklós vagy Gasparlch Márk szobra a kiásott kanizsai vár bolyén
Elgondolások és tervek Nagykanizsa 1940-lkl jubiláris évével kapcsolatban j
A városi lnségakcló keretében tervbevett ásatások a nagykanizsai vár föltárására rö.idesen megindulnak. A város mindenekelőtt arra törekszik, hogy régi térképek alapján pontosan megállapíthassa az ásatások legkedvezőbb helyét. Az in-ségakció költségvetésébe az ásatási munkákra 10.Q00 napszám van beállítva. A polgármester régi terve, hogy a régi vár helyén sétányt létesít és abba Nagykanizsa régi dicsőséges múltjának olyan emléket állit, ami méltó legyen Zrínyi Miklós városának történelmi multjfihoz.
Nagykanizsa nagy jubiláris ünnepség színhelye lesz 1940-ben, amikor a régi kanizsai vár vis>zafoglalásá-nak 250 éves fordulóját ünnepli. Ugyanakkor l^sz 525 éve. hogy a sz*\'ntfenencrendiok Nagykanizsán letelepedtek.
Vannak, ukik Gasparich Márk franciskánus vérianut, a magyar szabadságharc dicsőséges történei mi alakját szánják a vársétány szobor-alakjának, mert Gasparlch élete, tevékenységo össze van forrva Nagykanizsával. Van azonban olyan elgondolás is, amely Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért és a lant halhatatlan mesterét kivánja szoborba önteni a régi dicsé\'ség szimbólumául Szó van arról is. hogy a vár .Ki-tárásával kapcsolatban a városhoz méltó muzeumot kellena építeni, a melyben elholyozést nyernének a bécsi Kriegsarchiv, a római vatikáni levéllár, az országos, a megyei levéltár. főleg azonban a körmendi hercegi családi levéltárnak minden Nagykanizsára vonatkozó okmánya, adatni, hogy végre meg lehessen egyszer Írni kimerítően Nagykanizsa dicsőséges múltjának minden fázisát.
Ezeknek a levéltáraknak Nagyka-zsára vonatkozó hatalmas anyagát feldolgozni és nyomtatásban kiadni, - sok ldöbe kerül. Ezért a Zalai Közlöny már most közrebocsátja az eszmét, hogy Nagykanbsa jubiláris esztendejére, 1940-ro, elkészülhes-
Városi Mozgó. CsPlört6ktfll-va>árnaplg 1 MAQVM FILM I Németh Mária első tllmszereplése
Halló Budapestül
BMwnw Mui, é> Habos Gyula filmvígjáték slágere.
Magyary Imre 200 tagú cigányzenekart vezényel. Előadások hétköznap 5. 7 és 9, vasárnap 3, 8, 7, 9 órakor.
HMkSznanohon a* 5 Arai olöadáa fllléraa.
......... 1 ......... ......
st n. Már mo6t bizottságot kelleju\' alaki.ani, amely megkezdené az előkészülteket.
Ahogy értesülünk, a kérdés a legközelebbi vái"osl közgyülcson is szóba kerül.
Halló, Budapesti
\'Magyar sors nehéz sors. Az egyén szempontjából Is, a haza szempontjából is. Mindegyiknek küzdelmes az élete és mégis a küzdelem fejleszti a kultúrát, ad hírnevet egyesek»;«k és elismerést ennek a kicsi megcsonki-tolt hazának.
A mozi is a kultura szolgálatával gyakran segítj az országit és a njjgy közönséget abban, hogy erőt merítsen a magyar művészetből, lelkesedést a magyar géniuszból és higyjen a jna-gyar szellemi kultura fölényének átütő erejében.
Magyar fiira: Már volt olyan is, a melyikben csalódtunk, mert nem találtuk elégnek a hortobágyi ménessel és csárdást táncoló emberekkel kibővített érzelmes történetet.
Am a -Halló Budapest,» ez n magyar fiira valóban értéket ad, értéket képvisel, mert megszólaltatja azokat a nagy magyar művészeket, akik a mi értékeink, a magyar haza művészetének Igazi, lelkes hírvivői.
Nekünk vidékieknek podlg valóságos élmény ez a kulturfilm, mert hisz ml nem Igen láthatjuk szem tői-szem be Dohnányit, Hubayt, Németh Máriát, Gyenge Annát. A Halló Budapest min. den szereplője kitűnő szerepkört tölt be, mégis ezek a nagyszerű művészek adják meg a filmnek az igazi nagy magyar sikert.
Nincs rádióm s ha valahol hallgatom ls, sohasem élvezem ugy, mintha szemben velem látom az arcát annak, aki valamit előad. A lélek kiül az brera. s ilylenkor látja az ember, hogy valóban Istenáldott müvész-c valaki, 1 vagy csak mesterembere a művésze-
tének.
Ahogy Dohnányi vezényel, az a m«s
gabiztos erő kifejezése és öntudatos büszkeség, hogy ez a zenekar tud ■és a mester tudása átragad a zenekar tagjaira. Ennél szebben előadott Rákóczi indulót még nem hallottam s mennyire odaillő volt, hogy a Híradó éppen előtte mutatta ibc a sárospataki várat és Rákóczi szobrának a lelép, lezését.
Hubayl Külön élmény. Arcán a mű. vész ihlete, a zene imádata, tartása büszke magyar, aki érzi, hogy ad teljes művészetet. Vonója lágyan siklik a mcsterhegedü húrjain, belesir, bele. markol p lélekbe.
Hubay/ezenkivül valódi ur, meglát- . szik egész lényén, ahogy ott áll a zongora mellett, magyar nagyúr. Talán régen a lovagok korában voltak Ilye-bek a magyar nemesek.
Gyenge Anna. A kiejtésén érezni le-het már egy *klssé, hogy Sokat van távol a magyar rögtől, de sfllaj magyar nótája meggyőzött arról, hogy mégis a mienk — magyar. A 200 tagu cigányzenekar Magyari vezetésével Igazán nagyon szépen disztingvál-tan kisérle énekét. <
ftfjmeth Mária. Ahogy a Itis külön d<»ogón állt, ugy tűnt fel, mint teljesed" különálló magyar érték, ki csodás hangjával nemcsak nekünk szerez gyö-nyört, de külföldön is elismerést, nagy sikereket a magyar névnek.
Szedő Miklóst már nagyon sokan láthatták közelről ls. ö kedves volt, mint mindig.
Svéd Sándor is, bár nem értettük idegen nyelvű dalát, kellemes hangjával, előadásával, tartásával emelte az előadás nívóját.
Stefániái Imre zongorajátéka a misztikus tánckisérettel valami édes álmodozásba ringató jelenet volt, igazi szép művészi teljesítmény. Benne élt, vibrált a raüvész-lelkc.
Egyáltalán az egész filmen, rendezésen meglátszott, hogy szívből, szeretet, bői, őszinte magyar kulturérzésből fakadt. Azért is van sikere. Ezt a filmet meg kellene nézni mindenkinek. Elő kellene adni a lehető legolcsóbb helyárakkal a legegyszerűbb néposztálynak Is, hogy lássa és gyönyörköd-jék a magyar művészetben, tanuljon meg tovább tűrni, hinni, dolgozni a szebb, a jobb magyar jövő érdekében, melynek egyik első záloga a magyar művészet és kultura.
Hüll Cili

"Mindehhez csak annyi hoszáfüznl valónk van, hogy a film ez értékeket nem sablonosán adja, hanem egy ötletes és vidám keretben, amelyből megismerjük a stúdió belső életét (ami a rádióhallgatóknak külön élvezet) Bársony Rózsi tem|>eramentumán, Ka-bos Gyula aranyos humdtfán ós a többi kitűnő szereplőkön keresztül. Azaz röviden: a 10 éves magyar rádió jubileumi nagy gálahangversenye vidám keretben.
Meg kell említeni még, hogy cs a Magyar Film Iroda első egésa estet betöltő filmje: a felvételek tiszták, a hanfto kifogástalan, büszkék lehetünk a filmre.
eeg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától e*l* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden égé** nap nőknek).
Nép Mozgó. November hó 16 áo éa 17-énl SIMO MARGIT, «z uj magyar filmsztár első lllmje:
Cigányvér
A többi töszereplö: Adele Sandrock, Oeorg Alexander é> Ral. h. Arthur Roherts. Izgalom. Romantika. Bravúr. Remek klsérö műsor! Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. ao, 40. 80 <illára* helyárak.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S

Teljesen modernül felszerelt
fodrász-szalonomba
{óvárosi mnnkaeró
érkezett — Körém a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
Tisztelettel Hrioz Béla
4240 url- és n6l fodrán, Sugár-ut 2.
EMLÉKEZTETŐ
November 16.
A Missziótársulat műsoros teája a Missziósházban fél 7-kor. November 17.
Az Irodalmi Kör közgyűlése \'délelőtt 11 órakor a városházán, — Liceális előadás a Városházán 6 órakor (Surányi Gyula). A Szoc. Misszió Társulat népszínmű, elöadása 7 ódakor a gimnázium tornatermében.
77-es cserkészek műsoros estje a Rozgonyi-ütcal tornateremben 8 órakor. November 24. I.ioeális előadás a városházán fi órakor (F. Czirfusz Viktorin). Megnyitó zenei liceális előadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Burbnrits Lajos).
Szinelőadás, tánc a Kath, Legény-egyesületben.
Froptharcos tea az Iparoskór földszinti helyiségeiben. A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja.
November U.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az jlparos-székházban. Deoember 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácspnyi vására az ipanos-székházban. Deoember 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. Decsnber 26
Pásztorjáték, tánc a Kath. Legény, egyesületben. *
Izr. Jótékony Nőegylet zsnrja a Kaszinóban. Deoember tl. Kabaré, tánc a Kath. Legényegyc-sűletben.
A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje. Január 4.
Katolikus bál. Január 5.
Frantharcos-bál. Január 11. NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táncestély 4z Iparos kör ben.
Jtauár II.
Evangélikus estély. /
Január 15.
Felsőkereskedelmit végzettek tánc-cstélyo a Kaszinóban, február 1.
Szanatórium-piknik, február 15. KAOSz-bál.
február 21.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja.
- (Hint müuUa ettoHWt ■áárk.elkk*,
egyesek a Schmoil-Pastát is pró-bátják elhasznált dobozok újra tői-tésével hamisítani. Ezért csak olyan ScbmolLFasta dobozok kerülnek forgalomba, melyek pasztafelületén «Valódi Schmoll-Pasta évekig eláll» bélyegzés látható. E megjelölés garancia "Z áru valódiságáért. Miután pedig valódi Schmoll-Pastánál elváltozás évek alatt sem fowlulhat elő, friss áru. kmiM. feledess.
/
Börtönre Ítélték a trafikok en groat o.alóját
Ismét egy országos szélhámos fcfett hozott ítéletet a nagykanizsai törvényszék. Grünfeld Samu 53 éves budapesti lakos, mint ügynök, be\' utazta az egész országot és mindenütt szaporította bűneit. Grünfeld Samu a vidéki városok traflkosaihoz látogatott el különös előszeretettel, ahol cigarettapapírt és hüvelyeket adott el nagyban. Az előleget is mindenütt felvette, de \' szállítani mindig elfelejtett. Az előleg elúszott Grünfeld kezén és a trafikosok sohasem kaptak árut. Az ország külön bözö városaiban egymásután történtek hasonló feljelentések, mig végül Keszthelyen sikerült elfogni a szélhámost Grünfeld Samu személyében. Keszthely mellett Makón, Szegeden, Cegléden és számos más helyen kötött .üzleteket.* öt vádirat futott be legutóbbi tevékenysége folytán a nagykunksai ügyészségre. Mind az öt csalásért most vonták felelősségre és tekintettel, hogy Grünfeld már számtalanszor volt büntetve, a nagykanizsai törvényszék a mostani ötrendbell csalásért egyévi bői \'inre ítélte. Grün feld az Ítélet ellen fellebbezést je lentett be.
Vasárnap zárul a magyar mesterek tárlala
Akadémikus is modern magyar mesteriek vásznai sorakoznak a legfrissebb kanizsai tárlaton, amelynek az is egyik érdekessége, hogy szinte naponta bővül uj és uj anyaggal, a mit festőik közvetlenül - egyik-másikat még nedvesen - küldenek Nagykanizsára, ugy hogy itt látnali először nyilvánosságot. Tegnap a fiatul generáció erőteljes tehetségű tagjánuk, Szabó Bélának érkeztek uj vásznai. Szingazdug, levegős, ragyogó napsugaras olasz tájak ihlették a ki-ünő piktort és képein nem csak a szinek tobzódásában, hanem a technika lendületében is benne van a lelkesedés, amivel témáihoz nyúlt. — A tárlat még szombaton és vasárnap van nyitva.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schútz Áruház.
ÜÜSÍ
Uovatvezelö; Dr. P<.»M. UM* NM»
Ékszer-divat 1936.
Talán még soha nem volt ilyen nagy divat a talmi ékszer, mint az idén lesz. Teleaggatják magukat "a hölgyek vele és mégis, lui Ízlésesen összeáUitva viselik, nagyon dekorati-ven hatnak. De vájjon mi ez az ízléses összeállítás? Mielőtt ezt a kérdést Usz-táznók, tudniok kell hölgyeim, hogy a tekla igen magas trónon ül és innen szemléli gúnyosan többi gyöngytársai végvonaglásait. A tckla összeállítás elképzelhetetlenül divatos. Tessék tehát a következő recept szerinti össze állítást követni: Végy egy három-ötsoros teklagyöngyöt a nyakadba, azt egészítsd ki tekla fülbevalóval és egy nagy gyöngy-gyJürüvel. Ezek a gyöngy-gyürük legújabban az u. n. peri culit-vével, tenyésztett gyöngyökből készülnek, amik teljesen az igazgyöngy .hatását keltik. A gyöngy fülbevalók pedig uia a legdivatosabbak. Tekintve, (^ogy. a J^ij a tarkón ,tehát fület Hubádon hagyva kunkorodik sűrű gyűrűkbe, feltétlenül kell, hogy valami csillogó, vagy testtől elütő szinü legyen a fülbea. És tekintve, hogy korunk leányainak igen gyakori esetben nincsen kifúrva a fülük, ezért feltalálóik a fülklipsct.
A tekla mellett az aranyozott ékszereket viselik az esti toalettehez és sikk mindkét koron egyforma nagyságú 3—5 cm.-cs antik orunyozott karpereceket viselni a hozzávaló antik, esetleg színes köves gyűrűvel és nyakékkel. Általában mindent «garniturá,anak» az idén a hölgyek. Ha van egy nyakékűk, azt magában nein viselik, hanem sürgősen gondoskodnak annak kiegészítéséről.
És most gyorsan térjünk át az. ékszerdivat legkimagaslóbb, legfényesebb pontjára: u strassdivatra. Már volt egyszer nagy divat, de az idén elérte azt a bizonyos noch nicht dagewe-seu-jét. A párisi és más külföldi nagy divatbemutatókon kizárólag sirass ékszereket mutattak a toulettekhez. Nem Is yA|iriíiiir hölgyeim, milyen elragadóan szép volt az a fekete panbár-sony sima ruhás manncquln, akinek ruháját a remek szabáson kivül csak egy, a baloldalán viselt nagy sirass virág diszitette. A sirass brossokban, klipsekben olyan nagy luxust lejtenek ki, hogy valóban elkápráztatják az embert. Az elegáns divathölgyek is ugy vannak, hogy a valódi ékszerük mellett, három-négy strass garnitúrát szereznek be és szavamra, ulig lehet mcgkúlöuböztelni ma már a valódi-
Kfc ~
•ismbalM és ,vy»*fPMUF
dljznátoros nw*
izltményem\'mlaffen. ElB^enft^tt^\'
gálát. Jó borokkal reqd^lkez^m. |
Szíves látogatást kir
▼flr«kl»*t«r
4^29 korcspiáro^ KWWMtg* ?JLj
tói. A sirass gowbok, W
idei fekete ruhák egyetlen fljjufci.
Egyszóval csillpgni Jogunk hölgyeim az idén. És ha elgondoljak,,Ív?gy gh-hez a sok stras§hoz férrjszálas is fogunk viselni, nyugodtan állíthatjuk. hogy majd férfiakat, ha rpá4k$p$u nem,. pát a szó valódi értelmében. \'
Divatposta
Olga—-Teri, Nagyon fogok örülni, ha találkozni fogunk, mikor is mutathatok egy pár csinos rahaía&ont. -Addig ne csináljanak semmit, a . gyerekeknek sem, mert van egy pár kedves gyermek ruha rajzom is. Férfidivattfl sajnos — ezideíg még nem i foglalkozom. Meleg üdvözlet.
fíarna vidéki . Ffik<£*v0*.tin
ruhájából is csinos lépne Jumbor fazont csináltatni, bubigallérral és más difczt ne tegyen rá, mint a■ blúzt elől végig kis strass gombokkal gombolja, azért délutáni lesz és nagyon bájos. • Láttam ezt a modellt késien. Üdvözlet.
Kérj fik olvasóinkat, hogy leveleiket mindenkor rovatvesetőnk tcjU mére: Budapest, Teréz-kőrut -85. ss küldjék. 4
A Pécsi BörjpAr tu|biill-csapata lesz a Zrínyi TE vasárnapi ellenfele
Csonka fofduló ywájnap JDél-nyugaton. Kien^lkpdő .öAgy Kü^d^l^m lesz Shnontornyán „az ,S$XC-PV^K között, mely az elsőség kérdését.Yftn bivalya eldönteni.. £z gnuyiból Nagykanizsa spprtkőzönségét,, hpgy. na a PVSK győz, az NTE marad a második helyen, Simontprnya győsotoe esetén az NTE rosszabb gólarányávfü a harmadik helyre szólalhat.
Nagykanizsán kemény b,arc .. a PUTC-Zrinyi csapatai között. A néhány szép eredményt ért el az őszi szezonban és hogy megérdemelten áll a jó közép csapatok sorában, a*L láthattuk Nagykanizsán, amikor az NTE ellen remek kftzdelediben 2: ies döntetlen arányban mérkőzött
A Zrínyi utolsó mérkőzését Jásszá, igy nagy érdeklődésre van kilátás.
Az NTE vasArilf p Z*k-
egerMegen.iwwlk
Az NTE befejezte az őszi bajnoki futballszezont. A ZTE^iP«h\\vMra vasárnap Zalaegerszegre rundul. és barátságos méxkőzést yiv. a nyugati I. osztályú ZTE-vel. Az NTE vasárnál reggel 8 óra 11 .perckor fodüJó vonattal mogy Zalaegerszegre.
,—— , THM<«IIIII»III
VMPPPTWIWS
íJréumt- bariUfimtirgaUm: Hifik.
Busa Wsmv. 4*20-á8B0. 7&*s
18 35-1860, ttm 18-6Ü—18-80, HUi 18 65—18 yo, dnnánt n-m W-flO-ldCO. 78*s IfrOÖ-lO-lí, tyn 1820-18-80, 80-as 1830—1840. — Row pcetvidákl lfrlö-l*20, MlS H>\'20>rr 18dflfc kOzép
-tfSfrnlTO. Jvmxi, tiwWi .kfeép
.ütm.ii-saTTMdok
Nagy választékból olosdn
CSILLÁRT!
kedveiő részleHizatésra nálam vásárolhat! ,4 lángú modern ■bédl&asilUr . . P I8 «° villanyvasaló jótállással . ... P
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óiiáil választék, - részletre Is. >
Szabó Antal
___ a
W\\ r A* e 2 + 1 al« Utatl lainUnl (itaarm) F 40-s*-a
II a f| |f| A legújabb márkás 1936. évi rádió- ,
HUUIU újdonságokat meghallgathatja, lakásán
***— díjtalanul bemutatom. \\
A 4 ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 78.
— (Áthelyezés)
Az igazságügyminiszter dr. Mispál Ferenc klr. túrvényszéki joggyakoruo-kot a kecskeméti kir. járásbírósághoz helyezte át.
— (Névmagyarosítás)
Dr. Pollák György budapesti ügyvédjelölt, Pollák Adolf bőrkereskedő fia nevét belügyminiszteri engedély-lyel Palóc-ra változtatta.
— (Sopron Is állit 48-as emléket)
120 évig állomásozott a 48-as ezred egy része Sopronban. Petőfi Sándor is szolgált itt. Sopronban most mozgalom indult, hogy Kanizsa, Egerszeg és Bécs után Sopronban is állítsanak fel 48-as emléket. Zsifkovics ny. tábornok már tárgyalt Sopronban a terv kiviteléről is. A város ingyen ad telket az emlékmű céljaira, az emlékművet pedig Kasfaludy-Stróbl Zsigmond szobrászművész késziti valószínűleg eger-szegi mintára.
— (60 éves a keszthelyi Társaskör)
A Keszthelyi Társaskör ezidén tölti be fennállásának 50-ik esztendejét. Ez alkalomból a Társaskör díszközgyűlést és jubiláris bankettet. rendez, melyen a keszthelyi társadalom jelesein kívül sokan vesznek részt a vármegye közéletének vezetői is. A Társaskör Reischl Imre elnök és Iwsits Gyula titkár vezetésével készül a félszázados jubileum megünneplésére.
— (A lll-rend színielőadása)
Vasárnap délután fél 4 órakor a plébánia fehértcrn\\ében vallásos tárgyú színmüvet ad elő a Ili-rend legjobb műkedvelői gárdája. Előadásra kerül Szent Erzsébet életével kapcsolatos három felvonásos színmű. Már csak kevés jegy kapható.
— Az elegáns nö púderje a párisi Valery. — Egyedárusltás Herczfeld Miminél.
— (Vasárnapi térzene)
Kedvező idő esetén a határőrzenekar vasárnap délelőtt fél 12 órai kezdettel a Korona szálló előtt térzenét ad, melyet Hering Vilmos ezreddobos vezényel. Térzene műsora: 1. Desor-mes: A kis káplár, induló. 2. Lehár: Éva keringő. 3. Wagner: Nyitányok gyűlése. 4. Climent: Egyveleg Strauss melódiákból. 5. Kéler: Katonai takarodó. 0. Brahms: Melódiák. E pompás műsor ujabb tanúbizonysága a zenekar lelkes és fáradhatatlan munkájának.
— A Taataovelóal Főiskoláira
vezeti el a Magyar Lányok olvasóit A két szép regény, érdekes cikk, elbeszélés gazdagítják az uj számot. Az Otthonunkban pedig divat, német óra, fejtörő, magyarruha, szobaberendezés és sok más hasznos tudnivaló van.
— MagJoUat a Milliók K«»,*.
legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény.
— Kritizál a khhi<(
Hatvani Lili bárónő rövid Időre Pá. risba utazott szabadságra és a Színházi Elet távollétében őt dámát kért fel, hogy számoljanak bo helyette az eheti számban a hét színházi eseményeiről. Herceg llohenlohe Ferencné az Operaház, Wolfncr Györgyné a Nemzeti Színház, báró Karg Györgyné a Belvárosi Színház, dr. Glscher An-fllc a Katiiara Szinház és Sorg Antalné ,az Andrássy-uU Szinház prcmiérjéről / irt kritikát. Karinthy Frigyes Molnár Ferenc «Nagy .szerelem» című nagysikerű darabját parodizálja.
— L«guf*b bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-telkéoysaer nélkül Stnger Divatáru ház.
A llceálls programon
vasárnap délután 6 órakor Surányi Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke tart előadást. A Zrinyi Miklós nevét viselő kultúregyesület ezen az előadáson a nagy költő és hadvezér emlékének hódol, ebbe kapcsolódik az előadó is. Szavalat, tárogató- és ének-számok keretezik az előadást. Belépődíj nincs.
— A gyarmatok feli fordul
az egész művelt világ érdeklődése. Távol Európától dől el az európai béke sorsa.. Afrika és Ázsia titokzatos tájainak idegen vidékeire, ismeretlen emberek közé viszi el az olvasót az Uj Idők regénye. André Csomós gyarmati katona esete Heéban a regény elme. Egy magyar származású francia gyarmati őrmester naplóját dolgozta át regénnyé a szerző, aki egyelőre nem akarja megnevezni magát. Színes és tragikus szerelmi történetet és érdekes katónal kalandokat tár elénk André Csomós regénye.
(—) Sok évtlxedM tapasztalat
felhasználásával a legkitűnőbb nyersanyagokból készül a FECSKE szivar-kapapir és hüvely. Egy üres hüvely vagy .sodrópapír elégetésénél — amely a legegyszerűbb házi vizsgálati módszer — megállapítható, hogy nagyon szép fehér és feltűnően kevés hamu képződik. Ennél a kitűnő kvalitás áru gyártásánál az egészségi szempontokat tartották nagyon szigorúan és teljes sikerrel szem előtt.
ID<3
Bizonytalan!
Prognózis i Keleti, délkeleti légáramlás. heiveoklnt élénk déli szél, több helyen kőd. Az éjjelt lehűlés nyugaton erősödik, a keleti részeken az éjjeli fagy valószínűleg gyengül. A nappali hőmérséklet alakulása nlzonytalan. A mélyen ós kődösebb helyen valószínűleg enyhébb.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora.
Kitűnő balatoni és aranyhegyi borok. Cigányzene.
Oh. GMÍM JH
korcsmáros. Klráfyutoa II. Máin.
i Ház Illése
A Ház csütörtöki ülésén a bortörvény vitájában Czermann Antal hangoztatta, hogy a törvényre feltétlenül szükség van. A borkereskedelem nehézségeinek nem a kormány, hanem a világgazdaságban érvényesülő autartikus törekvések az oka. Szükség van a magyar bor-törvéiwre. mert meg kell menteni a n©mieti vagyonnak azt a részét, amely a bortermelésben fekszik, de szociális szempontból is nagyjelentőségű a javaslat.
Bornemissza Géza miniszter beterjesztette az országos villamosítás tárgyában készített tájékoztató jelentését. Majd a szocialista szónokok szóltak hozzá a javaslathoz. Pine-zits István arról beszélt, hogy a magyar szőlőtermelés és bortermelés akkor élte kedvező idejét, amikor Ausztriával vám közösségben élt. A borfogyasztási adó eltörlését követelte. | ,,
(Folytatás az 1-ső oldalról)
Addis Abcba; november 15 A Reuter iroda távirata szerint a négus szabad kezet adott az északi fronton Kassa heroegnek, Szejum hercegnek azonban nem. Kassa herceg valószínűleg rövidesen megkísérli Adu a és Makalle között az olasz vonal áttörését.
Róma, november 15 I)e Bono tábornok jelentése szerint a dankall csapatok az első olasz hadosztállyal karöltve Azbl közelében meg* ütköztek Dedzsak Kassza Sibat csapataival. A rövid harc után az olasz csapatoknak sikerült győzelmet aratniuk. Sibat herceg csapatai 55 halottat és többszáz sebesültet vesztettek. Az ascari csapatoknak 50 sebesültje és 20 halottja van. Az olasz hadosztály katonái közül 4 sebesült meg. A harc után az olasz csapatok megszállták Azbiv. Másutt a fronton nevezetesebb esemény nem történt.
APBÓHIBDETÉSEK
ILahásomat Arany lános-utca 2 alá helyeztem át. Vojnovits üveges. 4158
Bútoroson amőba a város központjában, fllrdőszoba-haazuálattal, esetleg ellátással, kiadó. Cim a kiadóban.
Ujwágárusok felvétetnek a Horváth hlrlapátudában. •
„Hfifokoaók királya" a Sörlel-féle szabadalmazott Szetter. Ára 6—10—15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sörlel vaskereskedésben. (Schots melleit). 1
Modern, használt ebédlő és egy szalon garnitúra, tartós, gyönyörű recamler, lendamaszt, príma, szép sezlon, jutányoson
aladó, Kinlzsy-u. 2., Sternné. 3993
Kiárusításra keiül 50(00 drb. lucfenyő 30—80 cm. lg, ezüstfenyők, laurus és mahónla dlszbokrok Lazsnak! kertészetben. 4111
aégl bútorait modernizálom. Rnndelé-sek legelőnyösebben késtülnek Szmodlca asztalosnál Erzsébet-tér 20. 4190
5000 pengőig városi házra kftloatat nyújtok. Clm a kiadóban. *
Ricsmlir-ck sezlonok, matracok apedáHs készítője Krauaz kárpitos, Errsé-bet-tér 20. 4191
Vennék zománcozott használt takarák-tOxh«ly«t. Dióskál, Magyai; Qyula. 4204
KUI6rtbejáratú előszobás bútorozott szoba türdőszoba használattal lazonnalra is kiadó. Clm a kiadóban. 4210
Axonnall belépésre jói főző mla-doaooUányt keres Ötvösné, Széchenvl-tér 1. 4239
Zalamegyei föügynökiéget kívánunk felállítani. A töügynökiég vezetésére alkalmas urak adják be ajánlatukat az
Angol Eladni Biztosító rt.
vexérflgynökségéhex, Szombathely.
Műhely vagy raktárnak megftlelő helyiség kiadó. Ugyanott olcsón oladá üvegbalonok, szabóasztalok, üzleti szekrény és állvány, íróasztal, borleereiztő kötél. hot dók, kályhák, szoba-szekrény. Erzsébet-tér 2 . 4238
VaadéglősBk flgylmáb. | (W
és porceilán-árukat legolcsóbban Sternnil vásárolhat, Pő-ut 2 7
Halló I Halló I Figyelem I Határ l«-■■állltá* I 1 kg. sertésoldalas 92 fiit, többi része csak 1 P, Marhahús csak 60—80 llll. Simon István hentes- és mészárosmesternél a piacon éa Kiskanlzsán. Varazsdl-ut 3. 4233
Jó megjelenésű, ügyes Oalotasorzft részié,fizetése8 áruk eladására magas Jutalékkal és később flxflzetéssei, felveszek. Clm a kiadbban. 4231
Blataalté intését felvesz !jó összeköttetéssel rendelkező hölgyet vagy urat nagy. kanlzBal főügynökiégÉnez. Míglelelés eie-tén fix. Ajánlatok .Megélhetés" Jeligére
4232
Megbízható há*m««Urt keresek. Strém Károly, Sugár-ut 20. ♦
Qyalugápi háromfélét Kirchner 400 as, kifogástalan, eladó. Eppinger I, Nagy. kanlzsa. *
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
7413/1935. tkv. sz.
Hirerfel Nrlilibi-Umit
Dr. Beck Dezső végrehaltalónak özv. Dávid Istvánná uOI. Tóin Katalin végre-hallási ssenvedó ellen Indllott vég,ehl|táil Ügyében a telekkönyvi bstóság • vénre-hajtató kérelme következtében az 1881: LX. t-c. 144, 146. é. 1(7 JVal értelmében a végreh |láil árveréat 662 P töke-követeiét, ennek Járulékéi éa at árverési kérvényért ezúttal megállapítod 16 P koltiég, valamint a cssllskorotlnak kimondott Bar-kovlca Anna 40 P, dr. Bertln JOzael 788 P töke éa Já\'ulékslnsk behs|lása véged, a nagykanizsai klr. láráiblrótág terfllet\'n levő eizteregnyel 1239. az. tjkvben, 758 hrsz. azánló "/1 Illetőségére 130 P, 1986. briz. szántó 1 ■ Illetőségére 70 P., az 1357. sz. t|kvben lG2/b. hrsz. bel.óiég >/• llletó-ségére 900 P. a rigyácl 1031. sz t|kvbell 1712/c. hisz szöllö él pince t/s lllelóié-gére és a 481. az. Ijkvbell 1712/a hrsz szóló >.\'i Illa Őségére 328 P kikiáltási árban elrendeli.
As árverés a Harangozó István jsvárl bekebelezett szolgalmi jogot nem érinti.
A telekkönyvi halóiig sz árverésnek Elzteregnye községházánál megtartására 1935. évi december hó 4. napjának d. e. 9 óráját lUtl kl éa az árveréai teltételeket az 1881: LX. tc 150. § a alap-Ián a következőkben állapítja meg:
1. Az árverés alá eaó Ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacaonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLI. L-e. 2« §)
Az érvéréinI azándékoiók kötelesek bl nalpénzül a klklálláil ár 100/o-át kézpénzben, vagy as 1881 : LX. l -e. 42. §-ábm meghatározott árfolyammal azámltoit óvadékkénes érlékpaplrosban a kiküldődnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegei btnl leiéibe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldődnek átadni éa az árverési teltételeket aláírni. (1881 : LX te. 147., 150., 170. §8i 1908: Xü. l.-c. 21. §|.
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magaaabb ígéretet ted. ba többet ígérni senkt sem akar, kóteles nyomban a kl-kláltásl ár azázaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa Ígéri ár ugyinsnnyl százalékáig kiegészíteni. (1908 : XU. Le. 25. 8.)
Nagykanizsa, 1935. évi ang. 23. Dr. Wéber a. k. klr. |Uió.
A kiadmány hlleléül: Mikó a. k.
UH Iroda-HtlML
Bosszankodik I ?
ha kedvelt növényei (örökzöldek, virágok, pálmák stb.) elsárgulnak és nem fejlődnek, ha kedvenc virágai nem fejtenek kl teljes szlnpompát s csenevészek maradnak.
Tudja miért?
mert a növények részben vagy egészben felhasználtak a cserép vagy máa edényzelben lévő földből a tápanyagot, tehát növényei
éheznek
Legtöbb növényeit ugaatkaU, ba azokat
Virág- és műtrágyával
öntözi.
1 doboz ára ... ...... p 1.10
1 adag ára (elég 2 It vízhez) P-.lt Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
«ag, Bfitiágya, nlvéoy.éd.l.lu.r.k,
"ák, xip ImkiWki Nagykanlisa, Erzaébet-tír\' 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 180.
, vuuiali köuy vnyowttjábao, Nagykulaaán. (Paialőa luletvazató Zalai Károly.)
Ha S oldalas képes melléleteit
75.-évfoly«m 261. szám Nagykanlzia, 1936. november 17 vasárnap
Ara 12 A"*

Felelő* szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési ára: etv bóra 1 peofó 49 M Szerkesztőségi fijKkShhratall tafiloa« 71 a
A 700 éves magyar szentasszony
Irta: P. Erö. A. Alajoa
A szent öröm érzése járta át a magyar királyt, IV-ik Bélát, amikor hírül hozták neki 1285-ben, hogy az ö édes testvérét, Erzsébetet XI. Gergely pápa alig négy évre halála után a szentek sorába iktatta. A királlyal örült az egész magyar nemzet, azért, hogy idegenbe szakadt vérüket Isten igy felmagasztalta.
1986-ben 700 éves jubilumát üli az egyház annak, hogy magyarországi Erzsébetet a pápa szentté avatta, - halála után 4 esztendőre megengedé azt, hogy hozzá a hivek esedezésért könyörögjenek
N©m is OKxia, hisz árpádházi Szt. Erzsébet Isten különös teremtménye Árpádház! II. Endre magyar királynak leánya volt. Még csak négy éves, már is megkezdi a szenvedést. A pozsonyi királyi várban német küldöttség jelenik meg; hogy mint Thüringial Lajos jegyesét Wartburgba vigyék. Mennyi könnyet kellett hullatnia a kis Erzsikének a búcsúzkodás alkalmával ? Tizennégy éves korában már feleség volt, tizenkilenc éves korában már özvegy 8 gyermekkel, huszonnégy éves korában, 1281-ben már halott, 1235-ben már szent, 1286-ban május elsején testét felvették és oltárra emelték.
Melyik az az erény, mely II. Endre magyar király leányát, a thüringial őrgróf fiatal özvegyét az egész világ bámulójává tette?. A szegénység követése, a szegények szeretete ! Van-e szebb erény annál, amikor valaki lemond gazdagságról, kincsről, pompáról és jólétről azért, hogy minél többet nyújthasson a nyomorgóknak ? Ebben a cselekedetében nem az volt a fontos, hogy mit adott és mennyit, hanem hogy hogyan adta. Szívből, lélekből adományozott, ő maga osztotta kl alamizsnáját a szegényeknek.
Szt. Erzsébet korán megszerette a szegényeket. A barna kis magyar lányka hányszor elhagyta a mulatságtól zajos fejedelmi termeket s a konyhában dolgozó szolgálók közé vonult, de azért, hogy az ételmara-dékol összeszedhesse s maga oszthassa ki a szűkölködőknek. Mint a thüringial fejedelem felesége, naphosszat keresi és segiti a szegényeket. Mikor első gyermeke megszületik, a jólétben eszébe jut, hogy a szegény asszonyok csecsemőjüket be tudják-e takatt#/? Azértt menedékházat épitett a szegény anyáknak. Hordja ezeknek megrakott köténnyel az alamizsnát. Irigyei bevádolják férjénél, aki ezért lesl, de hiába, mert az alamizsna rózsává változik.
Nemcsak kórházakat emel a szegény betegeknek, hanem azokban maga ápol.
AJ szegénység és szegények szeretete megkedveltette vele a szenve-^
Anglia nem vonja vissza a Földközitengerről hajóhadát
Antalo várost felgyújtották az olasz repülök — A jemeni Imám 40.000 fönyl hadsereggel siet Abesszínia segítségére — A londoni haditanács elé kerQI az egyiptomi helyzet — Anglia konokul kitart a szankciós politika mellett
Sj veszedelem: — a négns szövetkezik a keleti államokkal
Asmara, november 16 A dqpkall fronton az olasz csapatok újból megkezdték az előrenyomulást. A környéken elkeseredett harcok folytak és az abesszinek csak igen súlyos veszteségek után voltak hajlandók átadni állásaikat. Az abesszin csapatok Antalo felé vették utjukat. A menekülőket az olaszok üldözik. A repülők kenek egy óráig bombázták Antalot, a bombák teljesen felgyújtották a várost, i
Tilos...
Páris, november 16 A külügyi hivatal közölte, hogy a francia hatóságok megkapták az utasítást, hogy tilos minden fegyver, lőszer vagy felszerelés francia földön való átszállítása, ha az Olaszország elmére, vagy valamely
olasz gyarmat elmére irányul.
Kélet a Nyugat ellen
Páris, november 16" A francia fővárosba annak fcirc érkezett, hogy az abesszin császár élénk /diplomáciai lépéseket folytat a muzulmán államok megbízottjaival. Ez a hir nyugtalanítja a nyu« gatl hatalmakat, mert ha megegyezés jön létre a keleti államok között, akkor ez veszélyezteti a nyugati hatalmak keleii érdekelt. Jemenben élénk figyelemmel kisérik az oh\'sz haditevékenyséáíet. Az angolok Adcnt megerősítették. Az óvintézkedések keretében erős védelmet létesítettek Adenben a szárazföld felé cső részen is.
A keleti államok az abesszin seregek győzelmében Kelet győzelmét
látnák Nyugat felett.
A most érkezett legújabb hírek szerint a négus megegyezett a jemeni imámmal, amelynek értelmében az Imam negyvenezer főnyi sereget bocs&jt a négus rendelkezésére. ( i
Egyiptom panaszt tesz Genfben Anglia ellen
London, november 16 Kairóban pénteken, tekintettel a mohám "dán ünnnepre, csend volt. Az egyiptomi nemzeti párt azonban I elhatározta, hogy panaszt emel a Népszövetségnél Anglia ellen, amiért az Egyiptom belső ügyeibe akar avatkozni. Az angol kormány hadügyi tanácsa az egyiptomi helyzetet a jövő héten tárgyalja meg. Most (Folytatás a 6-lk oldalon)
dést. Bár férje nagyon szerette, anyósa azonban nagyon üldözte. Nem tetszett neki a szegényes és alázatos Erzsébet, neki a csillogó koronás menny kellett volna. Sajnálta tőle a kiosztott a\'amizsnát és az imádságra fordl\'ott időt. Annyira gyűlölte Erzsébe\'et, hogy fia halála után 3 apró gyermekével együtt ki üz<?tte a fejedelmi" kastélyból éjnek idején. Hideg Őszi Időben - akár csak a szent család - nem kap sehol szállást, hiába kopogtat volt jobbágyainál, szolgálnál, szegényeinél, a magyar királylánynak, az ország fejedelem asszonyának ür/»s Istállóban, piszkos szalmán kell gyermek\'ivei meghuzódn\'a. Ismerősei megvetették, a koldusok sárba lökték, azért soha sem panaszkodott, hanem - miután gyermekei elalud tak - a ferencesek templomában >Te Deumot« zeng az Urnák, hogy most már igazán szegény lehetett.
ü. Endre magyar király zokogva vette tudomásul kedves kis Erzsikéjének nyomorát. Követséget küldött érte, de hiába, ő szegény akar maJ radni, csak azt engedi meg, hogy gyermekeiről gondoskodjék a püspök nagybácsi. I
Annyira megszerette a szegénységet, hogy levágatta haját, Szent Ferenc harmadik rendjének barna csuháját kéri és kapja m«g a zárdafőnök, atyától s ebben a durva öltönyben, kordával övezve szolgál Istennek, a szegényeknek és a betegeknek. önsanyargatással fejezi be rövid, nemes életét 1281-ben. Ezt a barna magyar leányt avatja
»
pápa szentté qb emelé oltárra a sir\' ból felvett, sértetlen testét.
Kevés ilyen ünnepet látott a világ ! Ott volt II. Frigyes német császár, kézen vezetve Szt. Erzsébet 14 éves fiát. A nagy császár méj? életében megkérte a 20 éves özvegy kezét, de Erzsébet a földi koronánál jobban szerette a szegénységet és a kolduWsat. A császár azonban. II. Frigyes, m£j£ís neki adta a koronát, mert mikor sírjából kiemelték a szent asszonyt, annak koporsójára tette azt a koronát, melyet a fiatal özvegy életében vonakodott elfogadna. Ott voltak az ünnepségen ameg-dicsőült kis leányai is. Ott volt a megbékült és megtört anyós. Ott voltak a kapzsi sógorok. Annyi püspök s 200.000 ember. Mikor kivették a koporsóból a szentnek teljesen ép testét és a templom közepére helyezték, mindenki térdre borult és imádta Istent, Jti gyenge szolgálójával ily nagy dolgokat cselekedett.
§nnek 700 esztendeje I Most ju-bilemuát üli az egyház, a. magyar nemzet és a Ferencrend, amelynek terciária tagja volt, íme, meg vani adva a 700 éves szent magyar asz-szony képe : »a szegények nagyrabecsülése !« A ködös november homályából kedvesen ragyog ki ferences szent Erzsébet szelíd ala\'k-ja, kit naggyá Szt. Ferenc durva köpönyegje tett, mert mikor Gergely pápa a Rómát járt szerafi Ferenctől megkérdezé, mit küld a Wartburgban élő, szentségeshirü árpádházi magyar királyi leánynak,
a fiatal harmadrendű nővérének,-ő kopott, rongyos pa]liumát aján-dékozá neki, melynek Erzsébet nagyon megörült s élte íjtolsó napjáig hordozott.
A télbehajló idő hüvösségében Szt. Erzsébet kedves köpönyegjének melege jól esik testünknek, lelkünknek. Amint valamikor, mikor még a földön \'járt, ferences köpenyének zsebeiből osztotta az adományokat, ugy osztja a 700 év«« szentasszony most is ajándékait a szűkölködőknek a jó szivek által. , \\
Ennek a szerencsétlen mai korhak embere testi-lelki nyomorúságában nem is tudja, kinek köszönheti a vigaszt, a segítséget, az alamizsnát, az ajándékba kapott ruházatát ?
Xanulja meg a 700 éves szentté avatási jubileum {ilkalmával mindenki, hogy az ő szellemét követni kell ! A gazdag tudjon lemondó lenni, szeresse a szegényt s amit ad, sziv<sen adja. A szegény pedig legyen hálás azért, hogy Erzsébetes lelkek még mindig vannak, kik alamizsnát azért adnak, mert szetetlk s megbecsülik az igazi szegényt!
Qe nem elég: adni és kapni 1 Nem elég csak az anyagiakkal törődni a testet gondom! ! A lélek ls eleséget kíván ! Erzsébet szelleme azt ls súgja : hozd rendbe lelkedet, gazdag és szttgény ! Az Ur asztalánál gyakran találkozzatok 1 Igy lesz egész az ember! Itt van egyenlőség 1
Adja Isten, hogy terjedjen a 700; éves magyar Szentasszony szelleme.
EALAI KQ2L0NV
ioob iii-LuriniKjii ti
i t/w. iiufviiiiai r r.
Számot női bajnál reggel éhgyomorra fé pohá\'nyi lermészeles .Ferenc József" keserűvíz végleten nagy me<könnyebbűlé8t szerez azáltal, hogy a belek tilalmit felhi-gi(|a és akadálylal nul kiüríti, azonkívül az emészlöszfrvck működését lényegesen előmozdítja. A nőgyógyászati klinikák bizonyítványai lanu si\'ják, hogy az igen enyhe hatású Ferenc József vizet, kü önösen a szülészeii osztályon, a legjobb eredménnyel alkalmazzák.
Szombat
Budapest L
17.30 Varga Imre magyar nótákat énekel cigányzene kísérettel. — 18.10 A kelelafrikui háború katonai méltatása. (Nyíri László.) - 18.55 Koin-játhyné Fűzesséry Mária zongorázik. - 19.33 Hangjátékelőadás a Stúdióban. (Szélhámos kisasszony.* Hangjá-lók 5 képben. Irta Osváth Tibor. Hen-dező Odry Árpád. — 21 Kamarazene. A Hanglemezek. - 21.20 Hirek. - 21.40 Az operaházi zenekar. — 22.20 Idöjá-rásjelentés. — 23 Kertész Miklós jazz-zenekurának műsora, Szentiványi Zoltán énekszámaival. — 0.03 llirek.
Budapest II.
17.35 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 A munkásifjuság művelődése. (Vas István.) — 19.30 Len Baker jazz-zenekarának műsora, Sztáray Márton éuek-számaival. — 20.33 Hirek.
19.05 Stabilé bariton dal- és ária-estje. — 19,45 Strauss János: Pázmán lovag, operett. — 22.10 Rádiózenekar. — 23.43 Tánczene.
Vasárnap
llMlUp<-Ht i.
9.15 Hírek. - 10-10.55 Református istentisztelet. — 11-12.15 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet mise után P. Vid József S. J. mondja. -- 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -12.30 Az operaházi zenekar. — 14 Hanglemezek. — 15 A termelési szerződések. (Pálinkás András.) — 15.40 NVekerletelepi Dalkór. — 1Ü.30 A ma. gyar Himnusz születése. (Dr. Molnár Antal.) - 17 Cigányzene. — 17.50 Petőfi, a magyar csoda. (Nagy Endre.)
— 18.20 Rendőr-fúvószenekar. — 19.20 Az öreg kun, meg a barát. (Kodolányi János.) — 19.50 Vincze Zsigmond emlékest. Közreműködik Orosz Júlia, dr, Szedő Miklós és a Budapesti Hangver. seny Zenekar. — 21.30 Hirek, sporteredmények. — 22 Vajda Sándor -Pártos Ernő jazz-zenckurának műsora.
— 23 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Budapest II.
12-14 Hanglemezek. — 15-15.40 Schmidthauer Lajos orgonahangverse, nye. — 17.15—17.40 Hegyek alján, mély vizek felett. (I)r. Kormos Aladár.)
— 19-19.23 Bartha Miklós. (Kovách Aladár.) — 19.30—20.30 Magyar női vonósnégyes.
Btc*.
11.45 Szimfónikusok Déry Spltzműl-ler szopránnal. — 13—14.20 Könnyű zene. —15.40 Popa (irama négyes. — 17.50 Tarka zenés-dalos est. — 22.20 Szedő Miklós tenor dal- és áriaestje. — 23.15—1 Clciger-jazz.
ID<3
Hűvösödül
Prognózis: Élénk légáram lás, keleten túlnyomóan derült, nyugaton töht, felhőzet, egyes helyeken kód. Nyugaton és északon kisebb eső, esetleg havazás. Éjjelenként Ismét fagy, fóként keleten. A nappali hőmérséklet csókken.
Nőegylet! kiosztás
Szent Erzsébetnek, a szegények pátronusának névapján, november páironusának névnapján, november lil én tartja tradicionális kiosztását a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet, ünnepélyes keretben, délelőtt 10 órakor, a Rozgonyi-utcal iskoládn. A Nőegylet 300 gyermeket lát el cipővel, ruhával karácsony ra és \'\'zt osztják ki kedden délelőtt. A szeretetnek és emberi jóságnak erre az ünnepére.ezu\'on is meghív a Nőegylet minden érdeklődőt.
A HIDEG ELLEN A MEGHŰLÉS ELLEN víői A CIPŐ ÁTÁZÁSA
amWá^ ELLEN
PALMA OKMA
TARTÓSTAIP
CSAK AZ OKMA VÉDJEGY GARANTÁLJA AZ OKMA MINŐSÉGET!
Az iparjogositványok szigorítása, tagdíjhátralék végrehajtása
az ipartestületi elöljáróság előtt
A nagykanizsai Ipart<stület november havi elöljárósági ülésén Papp Oszkár elnökölt. Ott volt dr. H gyí Lajos főjegyző, iparbiztos és dr. Hajdú Gyula testületi ügyész is. Az, elnöki jelenlés kapcsom Papp Oszkár meleg szavakkal elparentálta a testület több mint 10 éven át volt érdeme? alelnökét, Prágor Ferencet. Bejelentette, hogy az elnökség az idén is megkérte a várost az évi 500 pengő segély megszavazására. Az IPOSz tagsági dijat be-
fizették. A- vásártartás kérdésében a memorandumot beterjc*»ztctték a városhoz. A sütöszakosztályt figyelmeztették, hogy nündfn megmozdulás csak az Ipartestületen keresztül történhetik és csp<k azon .keresztül juttathatják, felterjesztéseiket az illetékes hatéságokhoz.
Baz&6 József vezetőjegyző beterjesztette a mult havi pénztárjelentést, mely szerint 1127 pengő bevétellel szemben a kiadás 780 pengő volt.
Iléiz női- és svermeK-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
y Viola Lajos jegyző a felügyelőbizottság jelentését terjesztette elö. Házbérlartozás nincsen.
Az elöljáróság több hozzászólás után kimondotta, hogy tagdíj-hátraléknál csak a/legvégső esetben használja a végrehajtási eljárást, ott, ahol a fizetési készség teljesen hiányzik és van fizetési lehetőség.
A gazdasági bizottság javaslatára az elöljáróság kimondta, hogy aa eddig jogosítvány nélkül dolgozóknak csak akkor adható kl iparjogo-sltvány, ha a kérelmező bizonyítani tudja, hogy két éven át bejelentett alkalmazott volt.
Bazsó József elmondta, hogy az utóbbi időben szokatlanul sokan jelentkeztek szakvizsga letételére. Marni ellenőr buzgó tevékenysége folytán egyre többen jelentkeznek iparjogositványért. Volt olyan, aki 20 év óla illegálison űzte iparát, adót is fizetett, de nem volt iparengedélye. t
Kimondták, hóra a testület házának Sugár-utl utca-frontján a vendéglőnek utdai bejáratot és üvegfalat nyittatnak. Az elnökség felkér-te Vécseu Barna műszaki tanácsnokot a terv kidolgozására.
A lemondott Szabados Mátyás elöljáróság! tag helyére Sárccz Fe-<3fencet hívták be.
Naptár: November 17. vasárnap. Rom kat. Cs. Gergely. Proteatáns Hort. Izr. Mark hó 21. — November 18. hétfő. Rom. kat. Péter. Proteatána Ödön. Izr. Mark hó 22.
C.yógyszertflrl éjjeli szolgálat e hó 1-től az .őrangyal, gyógyszertár Deák-tér 10. és a kistomlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitja reggel 6 órától est«• 8 óráig (hétfő, szerda, pétitek délután kedden egész nap nőknek^
r i
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
]
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S
Revü -Magazin
I MAGYAR UIH
Jubileum) diszalbum Érdekfeszítő olvasmány, gyönyörű képelt
Meglelentk november végén. •
Jaavztosse M még ma u ujságárusKókoál. dohánytó7»dékben, nwi csak korlátolt pM-dányszámban foo megjelenni.
Az irodalmi és Művészeti Kör
ma, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja évi rendes ktegyü\'éaét a városháza dísztermében. A tárgysoro zafon tisztnjitás Is szerepel.
Délután 6 órakor lesz a .Zrínyi Miklós emlékezetének szánt llceátin előadás, amelynek Surányl Gyula társelnök, felsőkereskedelmi iskolai tanár az előadója. Zrínyi-költeményt szaval Koppány Imre, énekei a Kör Vrgyeakora, tárogatón játszik Jászay László. B\'-lépödij nincs, önkéntes adományokat kér a Kör a rendezés költségeinek fedezésére.
— KAzlUztflMlftk r«*Béf« rendkívül előnyős bútorvásárlás! sikálom. Modern beiendezéeek, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamat-mentesen la kaphatók Köpetein bútor áruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Zeneiskolai hirek
1. Tanár-változás
Sz-l&a Béla, a Városi Zenolsl.o\'a hegedü-tanára lemondott állásáról és novemter 15-től megvált a zeneiskolától. Utóda, Dráiui Lajos áll. képesi\'ett okleveles zenetanár, hétfőn foglalja el állását. Az uj kanizsai hegedűtanár 29 éves, .de már is szép és értékes zenei múltra tekinthet vissza. Játszott a Filharmonikusoknál, a Székesfővárosi Zenekarban. Rutinos kamara-zenész, művészi körökben neve már.\'s jó-hangzásu. Egyetekben Drávai Lajos kanizsai gyökér. Nagyapja itt volt gondnok a régi városi közkórházban.
2. Barbarlts Laj s előadása
A Városi Zeneiskolában megkezdődnek, mint az előző években, a zenei liosális előadások. Az első vasárnap, rovember 24-én délelőtt\' fél 12 órakor lesz az iskola kamaratermében, belépődíj nélkül. BeirL<*-rUs Lajos lesz az előadó, előadása arról szól, hogy kié a muzsika, mindenkié e vagy kiváltságosuké és hogy kcjle és hogyan kell zenét tanulni. A kisérő műsoron Hontl Ilona zongorázik és F. Górni Magdo cselló számokat ad elő.
3. Növendék hangverseny
A Városi Zeneiskola első idei növendék-hangversenye, csupa magasabb osztályú számokkal,, november 27-én este 9 órakor lesz. Ez lesz az egyetlen esti növendék-koncert.
— Legújabb bel- és külföldi nöi és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
(—) Ah.l legnagyobb a r-mUj,
ott legközelebb a segély — mondja a példabeszéd. Vegyen államsorsjcgyct ós szerencsés esetbeu minden gondjától szabadul. Ha nem nyer, jótékonyságot gyakorol, mert az államsorsjegy bevételeit közhasznú nyomorenyhitö és Jótékonycélra használják. \' ,,
MfámfátmM
rtvid , kflzép. ét hOMZuhullimra dynamlkus hangszóróval
■l*l*i 0>IM ffeMk.\'.ik«Un,l U«l>>%
í"Bársonyok
izíéses váíasztéícban divatos színekben
né(
TARTSD ZARVA. IÍEM SZÁRAD. NEM LEPI BE PISZOK. RASZERELT UJ NYIJÓJAVAL KÖNNYEN NYITHATÓ!
Három inasgyerek visszaérkezett „Abessziniából"
Tapolca, november 16 Mintegy két héttel ezelőtt három tapolcui tanonc kalandos útra indult. AbesszJLniába akartak kijutni, hogy az olasz seregben harcoljanak. Kalandos utjukról most önként visz-szaérkeztek és mindenekelőtt megcáfolják azt, hogy Abessziniába akartak volna menni ök »csak< Olaszországba indultsik. Megtakarított pénzükbői Szentgotthárdig utaztak, majd átszöktek a határon és egész Klagenfurtig elkalandoztak.
Ott értesültek, hogy hiába is mennek kl, Olaszországban nem kapnak munkát, visszatolconolják őket Magyarországba. Ezért elhatározták, hogy önként térnek vissza. Tiznapíi ausztriai bolyongás után meg is érkeztek Szentgotthárdra, ahol enge-.délynélküli határátlépésért leülték büntetésüket és kénysaerutlevéllei hazaindultak Tapolcára. A1 három tanonc nem vette tragikusan a balsikert, vidáman és jókedvűen tértek haza kalandos utjukról.
Megindultak a tárgyalások a hercegi földek bérbevétele kérdésében
Csütörtökön <ste Nagykanizsára érkezett Nickl gazdasági tanácsos, az Országos Központi Hitelszövetkezet központi kiküldötte, hogy Schandl Károly, az OKH igazgatósági elnökének megbízásából folytassa a tárgyalásokat a kanizsai érdekeltekkel a földbérletek kérdésében, amiről már beszámoltunk. A tárgyalások dr. Krátky István polgármester és az érdekeltek közbenjöttével a városházán folytak le. Mindenekelőtt tisztázni kellett egyes elvi kérdéseket, megvannak© azok a feltételek, amelyek biztosítják az akció sikerét. A megjelentek a íegnagyobb örömmel vették a polgármester eddig folytatott tár> gyalásait az akció sikere érdekében. A tárgyalások eredményeként a polgármester személyesen felkei esi a Batthyány-Strattmann hercegi uradalom jogi képviselőjét, Eredics Ferenc jogtanácsost, hogy a kérdést mielőbb a megvalósulás. stádiumába vigye. |
A polgármesternek ez az akciója országos szempontból is figyelemreméltó, mert példát ad a földnélküliség súlyos problémájának lényeges könnyítésére. ( .
Nagykanizsa földművelő népe a legnagyobb reménnyel várja a tárgyalások fejleményeit.
/
4 _ZALAI K02L0NV 1935 november 17
Hócipők, bokacipők, csnttosclpőh, hüzipiipucsok SSK
EMLÉKEZTETŐ
November 16.
A Missziótársulat műsoros teája n Missziósházban (ól 7-kor. November 17.
Az Irodalmi Kör közgyűlése délelőtt 11 órakor a városházán, — Liceális előadás a városházén 6 óraikor (Surányi Gyula). A Szoe. Misszió Társulat népszínmű, plőadása 7 ódakor a gimnázium tor-natermében.
77-es cserkészek műsoros estje a Rozgonyi-utcai tornateremben 8 órakor. November 23.
Előadás az OMKE-ban 9 órakor (Fürit ödón). November 14.
Liceális előadás a városházán 6 órakor (P. Czirfusz Viktorin). Megnyitó zenei liceális előadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Barbarits Lajos).
Szinelőadás, tánc a Katta. Legény, egyesületben.
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. Novambar 27.
Növendék-hangverseny a zeneiskolában esto 9 órakor. November U.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Ipanos-székkázban. December 8. A Kereskedelmi AlkaImarottak piknikje.
Frontharcos tea az Iparoskör földszinti helyiségeiben.
December 26.
Pásztorjáték, tánc a Kath. Legény, egycsületben. *
Izr. Jótékony Nőegylet zsurja a Kaszinóban. December 31.
Kabaré, tánc a Kath. Lcgényegyc-sületbcn.
A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje. Január 4.
Katolikus bál. Jaaaár 5.
Frantharcos-bál. Január 11.
NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táncestély *z Iparoskörben. Január 18.
Evangélikus estély. <
Január 25.
Felsőkereskedelmit végzettek tánc-estélyc a Kaszinóban.
Február 1.
Szanatórium-piknik. Február IS.
KAOSz-bál. Febraár 22.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja.
A „legdrágább magyar
A Magyar Úriasszonyok Lapja legutóbbi számában Lóránth László: .2000 kilóméler Budapesttől Budapestig" cimü ulintplóját közli. Az útinapló hőse Oyör, Sopron, Szombathely után Nagykanizsára is ellátogat és egy kis „Nagykanizsai intermezzo"-! jegyez fel.
Eddig rendben is volna. Az útinapló azonban azt állil]a Nagykanizsáról, hogy „a legdrágább magyar város". Nem tudjuk, hogy a cikkíró meggyöződött-e erről, vagy csak a .borbélytól" tudja, — de tény, hogy a következőket irja: „A káváházi reggeli a borravalóval együtt 1.20, az ebéd két pengő és éhes marad ulána az ember."
^Nagykanizsa jóhirneve érdekében meg kell cáfolnunk ezt az alaptalan állitást. Először is utánanéztünk a kanizsai szállodákban és éttermekben és megállapítottuk, hogy egy reggeli borravalóval együtt 40—70 fillér, sőt a nyáron még olcsóbb volt. Az ebéd 1.20—1.80 közölt váltakozik, a porciók pedig akkorák, hogy egy embernek bőven elegendő Ez az egyik. Másodszor „borravalóval együtt" — mondja a cikk. A borravaló nagyon tág fogalom. Adhatunk
város " Nagykanizsa?
a reggeli ut/negy pengős borravalói is és akkor mindjári másfél pengőbe került a reggel nk. A reggeli és ebéd is meglehetős tág lehetőségeket nyújt. Egy pezsgős, vagy csak egy bő villásreggeli természetesen többe kerül mint 50 fillér.
A kanizsai piac a nyugati többi városoké mellett (Szombathely, Sopron — ahol a cikkiró szintén járt I) lényegesen olcsóbbb. Errfl meggyőződhetett volna a cikkiró is, ha egy kis fáradságot vett volna. Egyenesen nevezetes Nagykanizsa a piaci olcsóságáról.
Igen téves a drágaság indokolása is: „Persze, ilt mái érezni a Balaton közelségét 8 ez elég ok arra, hogy min.lenért dupla árakat kérjenek." Először h nem elég ok, másodszor pedig (sajnos I) nem érezzük any-nyira a Balaton közelségét, mint ahogyan al\\ a cikkiró gondolja. A „dup\'a árak" a fantázia birodalmából valók. Hogy azonban ilyen megállapítások megtéieéhe\': alapos meggyőződés r élkül dupla lelkiismeretlenség kell, — azt a cikk ró állításával tagóhatatlanul bebitonyi-totla.
Név- és
születésnapokra,
ünnepekre, ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula és más csarapas virágokat és növényeket.
Petermann kertészel
Báthory-utca 22. <,53
Mikor Róthot kihallgatták, érdekes párbeszéd folyt le a hatósági közegek és közötte.
—t Hány iskolát végzett? - kérdezték tőle. , >
- Huszonhetet, - volt a válasz.
- Édesapját hogy hívták ?
- Hát kérem, nekem 27 édesapám volt. ,
- Hol volt maga, mielőtt Keszthelyre Jött? i .
• - Repülőgépen jöttem I9 ide, mert mint indiai maharadzsa, nem járhatok gyalog.
fia ejnberek összenéztek. A bolondot akarja e adni, vagy csakugyan bolond ?
Folytatták á nacionálé felvételét:
- Mondja, miből élt?
- Kérem, az én kaliforniai bányáim annyi jövedelmet hocüvak, hogy abból szerényen megélek. Mindüssajc- egy néger inast tartok, az szolgál ki, mert nem akarok komor nát tartani. Nem szeretem a nőket.
- És ha maga maharadzsa, akkor, miért csalt ? ,
- Én k£oem Amerikából jöttem haza, m^ft ott kiábrándultam...
Így következtek a válaszok és miután Róth János sehogyan sem akart másképpen beszélni, mint szl1 muláns ellen folytatták a bűnvádi eljárást.
Róth egy alkalommal azzal állt elő, hogy Lipótmezőn gyógykezeli ték, mint elmebeteget. Azt hitte, hogy erre kinyílik előtte a fogház ajtaja. Csakhogy a törvényszék meg kereste a lipótmezei elmegyógyintézetet, ahonnét azt válaszolták, hogy Róth János volt ott ugyan, de nem mint beteg, hanem ott is szimulált és egy napon megszökött az intézetből. *
Ilyen előzmények után került Róth János ügye tárgyalásra. Mivel Róth itt is tehetségesen folytatta a szimulálást, Makáry Vilmos tanácselnök elrendelte a ny. őrmester elmebeli állapotának megvizsgálását. Dr. Dely Károly törvényszéki orvos a vizsgálatot megkezdte és hat hétig folytatja. |
— DUatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singéi" Divatáru házba.
Férfi fehérnemüek
legújabb
bécsi
szabás szerint méret után készülnek.
BARTA
fehérnemü-üzem.
A kaliforniai maharadzsa a nagykanizsai törvényszék előtt
A Lipótmezőről megszökött szimuláns őrmester esete a keszthelyi vendéglőssel
Nemrégen került a nagykanizsai törvényszék fogházába Róth János 87 éves, bannai születésü és lovos-berényi lakos, ny. őrmester, 100 százalékos rokkant. Valami kisebb bűncselekményért utalták fogházba. Keszthelyen betért a Lipschitz-félö
vendéglőbe, evett-ivott és amikor fizetésre került a sor, kijelentette, hogy nincs pénze. A vendéglős nem elégedett meg ezzel a kijelentéssel, hanem átadta őt a csendörségnek, a kik, miután Róth ismételten volt büntetve, beszállították Kanizsára.
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetők, Bauclée ebédlő- és futaszanyegek
Kirschner Mór divafáruházában.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S
■(Ét-
65 lótÉkonyteiu m. klr. államiarxiát^k
Húzás december 5-én Főnyeremény 40.000 ar. pengő
Ezenkivül 17.000 különböző nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki. Sorsjegy Arai
Egészar. P3\'— Félar.PI-BO
Kapható minden bank, sorijegyQzlelben.dohAny-lőisdében stb., valamint a pénz elAzetes be-kOldéie ulAn a Székeiföváfoil PénzQgylgazgatö-•Ágnál Budapeit, V., Szalayu. 10.
A Szociális lisszió vasárnapi szlnielóadása
A magyar népszínmű, bár nem terjed határokon tul, mégis minden kor megbecsülést érdemel. Hiszen az egyszerű népélet száz ,és száz érdekességét hozza színre. A jnagyar rónát, a magyar levegőt, á~ magyar nép lelki életét, acélos elszántságát, sok humoros epizódot, legtöbbször műkedvelő színpadon. Még a mozi vásznain is szívesen látjuk, néha a sablontól eltérően, ha megjelenik szemeink előtt egy-egy gémes kut, vagy az aranykalászos róna a sejtelmes zizegésével, a lankás hegyoldal vidám szűretelőkkel. Ezek mind az egyszerű népéletet tárják szemeink elé, melynek a megörökítésben nagy szerepe van a népszínműnek.
Egy ilyen ügyes tollal megirt népszínmű az Aranyigazság, szerzője Lukács István. A Kiskanlzsai Szociális Leányegyesület műkedvelői szólaltatják meg az iró sok szép elgondolását. Afz Aranyigazság eddigi sikerei csak bizonyítjíKTnogy mindenkor megállja a helyét a jobb magyar népszínművek között s megérdemli a közönség pártfogását.
Az Aranyigazságot 17-én, vasárnap délután 7 órai kezdettel adják elő újra a reálgimnázium tornatermében. Az előadás előtt dr. Krátky István polgármester megnyitó beszédet mond. A jegyek elővételben kaphatók a Missziósházban.
Ha szép oseraegeszőlőt íi jó bort akar termelni, ugy ültessen Herr-féle szőlőoltványt. (3932) Herr L. B*Uta«iy«r.
Vajúdik a Távolkelet
London, november 16.
Kelelröl érkező jelentések szerint Kinának a Sárga folyótól északra elterülő részének elszakadása az anyaországtól minden pillanatban várhaló. Japán támogatja természetesen a mozgalmat. Az uj önálló állam japán fennhatósága ala\'t alakulna. Pekingi, tokiói es nankingl jelentések szerint a gazdasági és pénzügyi együ tmüködés máris megszakadt. _
- Tekmtse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (Ünnepélyes szentmise)
November 20-án délelőtt 9 órakor a felsőtemplomban örökös királyunk, II. Ottó őfelségének huszonharmadik születésnapján Hazánk sorsának jobbrafordulásáért ünnepélyes szentmise lesz, melyre a hatóságokat és. egyesületeket ezúton tisztelettel meghívom. Püspöki biztos.
— (Áthelyezés)
Somfai (Schwcitzer) Károly okleveles gazda, OTI pénzbeszedőt a kerületi pénztár a keszthelyi pénztári megbízotti tennivalók ellátásával bizta meg. Az uj megbízott november 18-án kezdi meg működését Keszthelyen.
— (Szent Erzsébet trlduum)
Arpádházi Szent Erzsébet szentté
avatásának 700 éves évfordulója alkalmából 3 napos ájtatosságot tart P. Omerovics Tamás Jézustársasági atya a nagykanizsai ferences -plébániatemplomban, november 17, 18 és 19-én, vasárnap, hétfőn és kedden este 6 órakor, valamint hétfőn és kedden reggel fél 8 órakor.
— (Az Evangélikus Nőegylet köréből)
Budapesten még tart az egyetemes evangélikus konvent, amelyen az ösz-szcs evangélikus püspökök és egyházi vezetők megjelentek. Ezt megelőzőleg ünnepélyes keretek között alakult meg az Evangélikus Nők Országos Szövet, ségc, amelyen Nagykanizsáról is többen megjelentek dr. Krátky Istvánnó, a nagykanizsai Evangélikus Nőegylet fáradhatatlan és lelkes elnökasszonyá-nak vezetésével. A nagykanizsai evang. egyház képviseletében Horváth Olivér lelkész jelent meg. Raffay Sándor • püspök elöször a Deák-téri templomban imát mondott, majd az egész •gyü.lckejef átvonult a leánygimnázium hatalmas dísztermébe,\' tíhol nagyszámú közönség előtt Kapi Béláné püspök felesége mondott megnyitó beszédet, kifejtvén az evangélikus nők célkitűzéseit. Majd utána Kapi Béla .püspök tartott hosszabb előadást az evungéli-gus nök kötelességeiről. Kimondották az Evangélikus Nők Or.-,zágos Szövet, ségénck megalakulását, a Szövetségbe való csatlakozását bejelentette a nagykanizsaiak nevében dr. Krátky Istvun-né elnökasszony, akit a közgyűlés az intéző bizottságba választott, a vezetők soraiba. I
-— Bársonyos üde arcbőr egyetlen tilka, a párisi „Valery* rúzs és púder. Egyedárusltás Hercz-feld Miminél.
— (Izr. hllköztégl|kö7gyülé»)|l "
A nagykanizsai izraelita hitközség november 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a hitközség tanácstermében, l\'árgyso. rozaton az 1936. évi költségvetés szc. rcpel. ________
^"(Elóadáa az OMKE-ban) _
Az OMKE téli előadássorozatát az idén Fürst ödön nagykanizsai OMKIi-tag nyitja meg. November 23-án este 9 órakor előadást tart Korona-beli helyiségben «A háziasszony felszabadítása a konyha zsarnoksága alól» cimen.
— (Téli búzavirág)
Egy csokor üde, friss, teljesen nyári pompájú búzavirágot hoztak be teg-Jiap a .szerkesztőségbe. Egyik tejes.ko-csis szedte Kanizsa közelében a mezőn. November 16-án...
— (A nagykanizsai önkóntes munkaszázad)
szövőtanfolyama a legszélesebb körben érdeklődést váltott ki. A jelentkezés még néhány napig tart. Aki a sző. nyegkészitő tanfolyamon és az állandó foglalkoztatáson részt akar venni, jelentkezzék Lengyel Jánosnál, Petőfiutca 46. Wám alatt.
— (Vasutas szülök I)
A Magyar Iskolaszanatórium Egyesület vezetősége a Máv igazgatósává, nak rendelete alapján meghívja elsősorban az összes vasutas szülőket, kik. nek 6—18 éves korú iskolásgyermekeik vannak, a november 20-án, szerdán este 6 órakor a nagykanizsai kegyesrendi r. k. gimnáziumban meg. tartandó, 40 színes vetített képpel kisért előadására a szentgotthárdi és a tervl>e vett budai iskolaszanatórium, ról. Felolvas: dr. Filesz Lajos ny. Máv. főtanácsos, a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület igazgatósági tagja. A felolvasás egy órát tart. Belépés díjtalan. Vendégeket szívesen látnak.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Sbiger Divatáruházban.
— („Az uj rokon" Letenyén)
A letenyei frontharcos-főcsoport nagyszabású társadalmi eseményt rendez, amclly jelentőségében messze felül fogja múlni a lokális kereteket. A község intelligenciájából alakult mü. kedvelő gárda a szegény frontharcoshajtársak • felsegélyezésére előadja Csathó Kálmán bájos színjátékát, Az uj rokont. Az ünnepség fővédnöke vL téz Tabódy Tibor főispán, védnöke Nagy István, a kerület országgyűlési képviselője.
— Erzsébet és K»talin napra a legpraktikusabb ajándék „Stühmer" diszdoboz. Nagy választékban, minden árban Sugár-ut 2. szám alatti szaküzletben kapható.
hAlók*
ebédlők, uritiobák,
kombinált berendezések
BUDAPESTI mmiMM
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
■•ÓV vAlaastéh. KedvaiO ré*Kl>tfi*eté.re I
— (byermek a kútban)
Bicsak István murakereszturi gazda átküldte 15 éves Rozika nevű leányát a szomszédba egy kanna vízért. Hogy ne menjen egyedül, az éppen náluk időző barátnőjét is magával hívta. Ez (tolt a szerencséje, mert amint Picsák ptozika a kut fölé hajolt, lába megcsúszott és a kútba esett. Szerencsére esés közben megfordult, ugy hogy nem a fejébe esett. Barátnője a szeréncsétlen-ségeí^iátva, azonnal segítségért kiáltozott ós a közelben tartózkodó Horváth István vasúti munkásnak sikerült kimentenie a kútból. A leány esés közben csupán kisebb zuzódásokat szenvedett.
NAVI MEMBRÁN
A lenti készülékeket készséggel bemutatja: Szabó Antal rádió üzlete Fö-ut 5. szám
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán, Fő-ut 2.
— (A klskanizsii sakkbajnokság)
A kiskanlzsai sakkbajnokság hatodik fordulóján Szekeres tisztelnézéssel partit vészit K. Nagy ellen, úgyszintén a szerdai fordulón Zlegler js a ezzel mindketten kiestek az elsők csoportjából. A bajnokság első helyén állnak: 12 ponttal Paur, K. Nagy és Lovrek, 10 ponttal Samu és Zlegler, 8 ponttal Szekeres és Baj I., 7 ponttal Horváth és Imrei, 0 ponttal Boif, Varga II., I\'ókecz II., Herjavecz, 4 ponttal Gödinek, Tóth II., 3 ponttal Bőjtl, Baj II., Fülöp, Martineci, Sárdl, Strukla, Tcnk. November. 17-én, vasárnap a kővetkező ellenfelek kerülnek szembe egymással: Paur—Martlneex, K. Nagy -Baj I., Zlegler—I.ovrek, Tóth II.— Samu, Tcnk—Szekeres, Bűj II.—Böjti, Strukla—Boif, tiodlnek—Nagy II., Hor-váth-Pókecz II., Varga II.—Varga I. llerjavccz—Fülöp, Sárdl—Pókecz I., Tóth I.—Varga I., Imrei-Koch.
- Férfi i. fi. .portctp4k.t az.ideál" clpeáruházban vegyen, Fő-ut 11
— (FeJberujott agy gyermeket a oslkó)
Korpaváron eddig meg nom állapitható körülmények közölt egy csikó ugy fejberugta Orsós István 4 éves fiúcskát, hogy válságos állapotban szállították be a kanizsai kórházba.
— Ilyen Jól ae borotvált ■tii \' j
— Nem osoda — Tungsram Duplaaplrálláapát vettünk. Égess máa a fénye annaki
(Segád ur,. legloo-toiabbsl elletejleHa I A Tungsram Dupla-ipirállámpa nMncsak jobb lányt .d-d. kev.iobb áramol h t09y.nl. Egyszóval takarékos lémyfj
ZALAI KOZLQtlV
I93S. nov.mber 17.
liontelH éa tmaérmmp
disznótoros vacsora
az fi Utolsó garas"
vendéglőben, Petöfl-ut 81. Elsőrendű borok! Kitűnő cigányzene I Szíves pártfogást kór a vendéglős.
A „Náni" 25 év előtti szereplökkel a Kath. Legényegylet szinpadan
Nem mindennapi előadásra készül a nagykanizsai Katholikus Legényegy. let dr. Mutschenbachcr Edvin világi elnök vezetésével. 25 évvel ezelőtt adták elő először a Kath. Legényegylet színpadán Folénusz «Náni»-ját, melynek címszerepében «a nemzet csaló. ■gánya» aratta legfényesebb sikereit. A nagykanizsai főszereplők voltak: Szabó István, Szolick Manci, Sáfrány József-né, Varga Nándorné, aki Molnárné nagyasszonyt kreálta, Schless Ferenc, stb. Azóta a 25 év előtti szereplők közül többen már egy jobb hazába költözködtek. Sáfrány József, Szolich Wand, Scldess Ferenc, Ács Árpád meghaltak. Számukra nem gördül /el Jobbá a műkedvelői sziupad függönye, ök már tlejátszották szerepüket* és a csillagok hónából nézik, hogyan játszák még életben levő műkedvelői pajtásaik 25 év multán az egykori Núni.t a Kath. Legényegylet modern színpadán. Az uj betanításon hetek óta fáradozik Szabó István. Az előadás november hó 24-én este jubiláris ünnepe lesz a Kath. Legényegyletnek. Először istentisztelet lesz, utánu meg. koszorúzzák a temetőben egykori mü. kedvelő társaik sírját. Este kerül előadásra az örökszép <Náni,> amit 25 év előtt H-szer adtak elő. Most is Varga Nándorné játsza Molnárné nagyasszony szerepét, Szabó Pista lesz ismét a na-turburs a reászabott «Szcppi»-ben, Hit-tér Irma kreálja Blaha Lujza «Náni».
JW. _
(-) Szürkületkor ls leköt dolgot*!,
de félhomályban végzett munkán nincsen áldás: szemefényét tönkreteszi, teljesítményét csökkenti. A Tungsram Duplasplrállámpa: 20 százalékig terjedő megtakarítást biztosit, ugyanakkor kiválóan világit. (-) H. k&rfll»4>
az ember, elővesz egy könyvet, bekapcsolja rádióját máris elfelejti az komor hangulatát. Ehhez persze komoly, jó rádióra van szüksége az embernek: a 222-es 2 lámpás Orion rádióra, dynamlkus hangszóróvaj.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
(Folytatás az
már biztosra veszik, hogy az angol kormány a Földközi tengerről nem vonja vissza hajóhadát. Ezzel ugyan csökkeni! az olasz-angol kibékülés és megegyezés lehetőségét, de az intézkedést az egyiptomi eset indokolttá teszi.
Páris, november 16 Az angoí álláspont érezhetően
l-ső oldalról)
nem enyhült. Anglia ragaszkodik mindenhez, mert be akarja bizonyítani a megtorló intézkedések hatályosságát. Ezzel szemben Páris továbbra is összhangba akarja hozni az érdekeket. Emiatt rövidesen meg is kezdődnek a francia-angol tárgyalások. | ,
De Bono tábornokot felmentették
, Páris, november 16
J)e Bono tábornokot felmentették a keletafrikai hadosztály főparancsnoksága alól (s tábornaggyá nevezték ki. Utódjául Badogl.o táborpa-gyot nevezték ki. A? abesszin csapatok, különösen
az őrjáratok, nagyon élénk tevékeny séget fejtenek ki. Dzsibutiból feltűnően sok hadianyag érkezik Abesszínia részére. Makalkban szombaton délelőtt újból megkezd\' ték a repülőtámadásokat Amba Ala-gi és vidéke ellen.
M«ga|il« a teljeeen átépíteti éa modernizált
ARLON SZÁLLÓ, Budapest/ |
VI, Paulay Ede-ucca 52 Telefon: 145 06 - Központi fűtés, melegvíz. Elsőrendű családi szálló. Átépítés dacára szobaárak mérsékelve. Napi szobák 3 pengőtől.
Zalamcgyel fötlgynökséget kívánunk felA\'litanl. A föUgynökséá vezetésére alkalmas úrik adjak be ajánlatukat az Angol Elemi BIztoalftó rt.
v.ezíiUgynökjégéhez, Szombathely.
A magyar nyelv a Felvidéken
Pozsony, november 16.
Alaki Oyörgy felvidéki magyar képviselő nagy beszédet mondott és a nyelvtörvények végrehajtását követelte. Az egész Felvidék panaszoktól hangos. A hivatalok más nyelven adják ki intézkedéseiket, mint ahogyan kellene. Közel 10Ö százalékos magyar vidékeken is idegen nyelven kell beszélniük a magyaroknak. Kéri, hogy ezeken a vidékeken a vasutakon és a hivatalokban a felírást a törvényesen elő irt magyar nyelven ls irják ki. Magyar iskolák alig vannak, pedig a magyarság kivánsága az volna, hogy az elemi iskolák mellett a magyar gócpontokon fe\'sőbb magyar iskolák is legyenek.
A szentesi ajánlás, a baracskai petíció és a frontharcos-torvény
Szentes, november 10 A szentesi választásokra az ajánlásokat benyújtották. Várady László NEP 0121, Nagy Pál kisgazda 2575, Palavl-cini őrgróf pártonkívüli ellenzéki 2120 és Dénes István munkáspárti jelölt 1313 ajánlást adott be. Az ajánlások száma 2000-rel több, mint a választópolgárok száma. i fi
Budapest, november 10 A közigazgatási biróság a nagybaracskai |>etició ügyében elrendelte a bizonyítási eljárás lefolytatását és ezzel
a pécsi táblát bízta meg. /
Budapest, november 10 A honvédelmi minisz\'eriumban a Frontharcos Szövetség vezetőségének bevonásával tanácskozások folytak a frontharcos-törvény ügyében. A törvény három részből áll, első az erkölcsi elismerés a Frontharcos Szövetségnek, második a sérelmek orvoslására, harmadik a szociális és gazdasági megsegítésre vonatkozó rész. , t / j , . | i | t
MacDonald kinevezés utján a kormányban marad
London, november 16 Még sohasem történt meg, hogy egy négy év óta uralmon lévő kormány annyi többséget kapjon, mint a Baldvin-kormány. A nemzeti kormány ilyen győzelmet még nem aratott és ez az első alkalom, hogy uralmon lévő kormányt újból megválasztottak. A lapok nagyon sajnálják MacDonald bukását, akiről ugy tudják, Iwgy továbbra ls benn marad akormányban, meg nem választása ellenére is, mert kinevezik valami állami hivatalba.
Taraéaftöiife
Irányzat\'. Jól tartott, forgalom: élénk. Búza tlsiav. T7-es 1820-18 50, 78-a» 1835—18 65, 79-ea 18Í0-18 80, 80-na 1865-1890 dunánt. 77-«s 1790-1800. 78-as 1805-1815. 79-«a 18 20-1830. 80-as 18-30-1840. — Ro*s pestvidéki
16 10-16 20. más 16-20-16 30. Zab ul közép
17 55-17 65. Tenned Usiántull közép ab bpest 1550-15 60.
Figyelmeztetés a vetőburgonyát igénylő gazdaságokhoz
Tekintettel a jelenlegi magas burgonyaárakra, a földművelésügyi minisztérium fennhatósága ulá tartozó M. Kir. Növénytermelési Hivatal a rendelkezésre álló hitelkeretben a ked. vezményes vetőburgonya gumó beszerzést csak kisebb mennyiségre szólóan tudja megvalósítani éppen a n\\ult évi burgonyaárak és a jelenlegi árak között mutatkozó különbség miatt.
A gyenge burgonyatermés miatt a tavaszra előreláthatólag emelkedni fog a burgonya vetőmag ára.
A M. Kir. Növénytermelési Hivatal az első évi termésből való visszaadási kötelezettséggel az 1930. év tava. szán nem ls ad ki burgonya vetőgu. niót. A tavasz folyamán csak azt a kedvezményt nyújtja u Növénytermelési Hivatal, hogy a burgonya vetőgumó akkori árának felét a tavasz folvamán, felét pedlgVz ősz folyamán kell megfizetni. Egy esetleges jó termés
Flu- és leány Iskolaruha, matróz-kabát felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyermekruha (leletében
m Horthy Mlktós-ut 1. J Városház palota). I
esetén az 1930. év őszén visszafizetendő
burgonya vetőgumó ár az akkori áruk. hoz viszonyítva ugyancsak tul ma. gas lehet.
Ajánlatosnak tartja tehát a M. Kir, Növénytermelési Hivatal, hogy a jövő év tavaszára szóló burgonya "vető-gumó biztosítását a lehetőségig még most biztosítsák a gazdák és n más években takarmányozásra kellő apróbb burgonyából, esetleg a rágott, vagy sérült, de emellett egészséges és nem romló gumókkal a Tehetőségig biztosítsák a gazdaságok a jövő év tavaszára szükséges burgonya vetőgumót.
Selyemienyésztők jutalmazása
Az országos selyomtenyésztésl fel. ügyelőség a gubótermelés Iránti vál. lalkozási kedv növelése céljából ex év tavaszán külön jutalmakat helye, zett kilátásba a selyemtenyésstőknek. A Jutalmazási akció két részre oszlott Már a gubók beváltása alkalmával minden e^yes selyemtenyésztő, aki legalább 10 kg. gubót termelt, a be-váltási áron felül egy szép színes fej. kendőt kapott ajándékba. Most a ,ju. talmajj&s második neme, a pénzbeli jutásaink kiosztása került lebonyolításra. Ebben a jutalmazásban -részt-vettek mindazon selyemtonyésztők, akik legalább 20 kg. I. osztályú gubót szolgáltattak be. Ezek a qelyemlenyész-lök tehát az ingyenes fejkendőn kivúl pénzjutalomban is részesültek. A pénzjutalmakat a gubóhozain arányában osztotta szét a felügyelőség éspedig 109, 80, 50, 30, 20, 10, 5 és 3 pengői tétetekben? A 100 pengős lognagyobb jutalmat ifj. Ábel Béla mezőkeresztes! selyemtenyésztő nyerte el, aki 137 kg. 90 dk. I. osztályú gubót hozott beváltásra, mely mennyiséggel az ország legtöbb legjobb gubót termelt selyemtenyésztőjénel! bizonyult.
Zalavármegyében 30 pengős jutalmat Tálos János garabonci selyem-tenyésztő kapott. Ezenkívül 35 kisebb Jutalom került kiosztásra Zulában.
A pénzjutalmakat a jogosult selyem-■ tenyésztők már mindenütt kézhez vet-ték. Remélhető, hogy a jó munkának a jutalmazása a jövőre nézve is ösztönzőleg fog hatni és saját anyagi előnyükre minél számosabban fognak vállakoznl selyemtermelésre.
h
A Zrínyi a Pécsi Körgyár futballcsapatát látja vendégül vasárnap
Az őszi szezon befejezéshez közeledik Délnyugaton. Az NTE mii lejátBzotla minden mérkőzéséi, ma Zalaegerszegen látszik barátságos mérkőzést a ZTE ellen, a Zrinyi pedig utolsó bajnoki küzdelmét vívja a Pécsi Bőrgyár nagyszert! képességű csapata ellen, A fiatal pécd csapat most került fel az első osztályba és olyan eredményeket értei, milyennel kevés újonccsapat dicsekedhetik.
Az NTE ellen gyönyörű meccset vívott Nagykanizsán, amely mérkőzés 2 :2 és döntetlen arányban végződött. Akkor lathatluk, hogy « PBTC előkelő helyeiéit mesértc-melt és ait hisszük, hogy a PBTC kllidelme a Zrinyi ellen ma ii éltékes sportesemény lesz.
A mérkőzés negyed 9 órakor kezdtetik. Biró Sturai, Kaposvár.
Ktadj. . i«ptaM|4oM. Ke>(uáw«(l OatMterf Ny.Mt «. HM U0>M
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S
MODERN
LAKBERENDEZÉS
_ _ 1 otthonos, ízléses és nem drága,
I M íj\' kedvező feltételekkel ls kapható
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Botrány leszi _ figyelmeztette Remete komoran.
— Nevetni fog magán az egész világ, a lapok meg fogják irnl és ha azután próbálkozik a váltóval, akkor megmondjuk, hogy bosszúból teszi és tanú előtt hatalmazta fel apát, hogy írja elő „ váltót. Három előkelő tanú fog esküt tenni a maga inasával szemben. És még az sem bizonyos, hogy
maga mellett vall, — vágta ki Holla az utolsó trompfot.
A kocsi megállt a városháza előtt, \' hivatalnokok ablakban könyököltek, a járdát ellepte a bámész nép. Remete mosolyogva lépett le s Rolla felé nyújtotta a kezét, hogy segítségére •egyen. A leány nem mozdult.
~ Szálljon kii — mondta fojtott hangon Remete.
— Araikor a kezemben lesz, — feléül Holla makacsul.
Remete belenyúlt a selyem mellénye "ebébe és átadta az összehajtott vál-lót. Rolla kibontotta, figyelmesen
megnézte, újra összehajtotta, gondosan a keblébe dugta. Azután a ruháját rendezte és hirtelen felállt. Egy alig hallható roppanás és a ruha-alja végig hasadt, mert mielőtt felállt volna, gondosan mind a két lábával rálépeti a kis uszályra.
— Gyorsan a pokrócotl — kiáltott a kocsisra, visszarogyva az ülésre. — Maga menjen fel és beszéljen a _pol-gármestcrrel, mig én visszajövök a varrónőtöli - kiáltott rá Remetére, azután odaszólt a kocsisnak: — Gyor-itan a varrónőhöz I
A kocsis ráterhelte a pokrócot, uztán a lovuk közé csapott.
Mire Remete magához tért a inflg-lepetéstöl, már elfordult a kocsi a sarkon. Kedvetlenül indult felfelé a városháza lépcsőjén.
Alig fordult be a kocsi a sarkon, Rolla felszólt a kocsisnak, hogy vigye előbb haza. A kocsiban beburkolta magát a pokrócba és amikor hazaértek, ugy ment be, azután a cseléd-leánnyal kiküldte a pokrócot és megüzente Remetének, hogy ma nincs esküvői hangulatban.
— Igen, ismételte a legény gépiesen, mintha nem is értené a jelentőségét — a nagyságos kisasszony ma nem méltóztat esküvői hangulatban lenni...
Ezután Rolla gyorsan átöltözött, csukott kocsiért ,küldto u legényt, hogy Petcrshcz\'hajtasson. Épen a kalapját húzta fejébe és rakoncátlan
_
Városi Mozgó. C8ni8rt6ktai-v»»áni»piK i
MBTM FILM I Mmalh Mária elli lllrasierepWae
Halló Budapestül
Bársony Rózsi és Kaboa Gyula filmvígjáték slágere.
Magyary Imre 200 tagú cigányzenekart vezényel. Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Hétköznapokon az B Arai alftadáa fiflérss.
íürtjelt rendezgette, amikor a telefon megszólalt. Felvette a kagylót.
— Jön márt — hangzott Remete türelmetlen hangja.
— Hova? — kérdeztb Rolla.
— Ide! Telefonáltam már a varrónőhöz és azt mondták, ott sem volt.
—• Minek mentem volna oda? Hazajöttem.
— Az anyakönyvvezető vár, ne tréfáljon I — türelmetlenkedett Remete.
— Az a foglalkozása, hogy várjon — felelt a leány egykedvűen.
— Mikor jön ?1 — sürgette Remete elfúló hangon.
— Nem tudom.
— Ne várasson itt, ez nagyon kellemetlen I — kiáltott most már haragosan Remete.
— Hát menjen hazai — tanácsolta a leány.
— Akkor mi lesz? — kérdezte ré-vedten Remete.
— Az lesz, hogy én legközelebb mással megyek oda, — felelt a leány kacagva.
— Megcsalt I — ordított a telefonba Remete.
— Maga ls megcsalt, most kvittek vagyunk I — vágott vissza Rolla boldogan nevetve.
— Korán nevet, fotókópiám van a papinról! Be fogom küldeni a honvédügyészségnek.
— Nagyon helyeslem. Hogy fog maga nevetni, amikor meghallja a
Teri vallomását és az inasáét, aki eskü ulalt nem hazudik, azt tudnia kelll A bankigazgató sem fogja megkockáztatni, hogy lakat alá kerüljön és magának sem ajánlom az ilyesmit. Elég volt, nem akarom többé sem látni, sem hallani, — pattogott keményen Bolla hangja és a kagylót letette.
Remete maga elé bámult. Ugy ment ki a polgármester szobájából, hogy nem köszönt senkinek. Meghallgatta a kocsisa jelentését, de nem értett belőle egy szót sem. Hazavilettc magát.
Rolla boldogan, ruganyosan ugrott a kocsiba, a főutcán robogott végig, araikor meglátta Bodort Lóránttal.
— PólyásI - kiáltott neki.
A hadnagy gyorsan kezet nyújtott Lórántnak és futott a kocsihoz. Együtt érkeztek meg Petershez. Ott voltak mind, akik tegnap óta állítólag szétszóródtak a nagyvilágban. Még Bács sem hiányzott.
— No.pólyás, csak benneteket vártunk, hogy elintézzük azt a néhány eljegyzést, ami az ezredben esedékes... Édes páterem, hova Indulsz? — szakította félbe önmagát az ezredes, amikor észrevette a kifelé lopakodó öreg ezredlelkészt.
— Ti csak vigadjatok I Nekem most kötelességem megvigasztalni valakit, aki megszomorodott és megalázott.
— Isten vezéreljenI — mondta az ezredes mfir halkabban ... (Vége)
Nép Mosgó. November hó 16-án és 17 én
SIMO MARÓIT, az uj magyar filmsztár első filmjei:
A többi főszereplő: Adele Sandrock, Georg Alexander és Ralph Arthur Roherts. Izgalom. Romantika. Bravúr. Remek kisérő műsor! Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. _80, 40, 60 filléres holyárak.
ZALAI KÖZLÖNY
---
1986. november 17
KOszOnetnyilvánitás.
Mindazoknak, akik szerelett fiunk, Both Ferenc
m. klr. honvéd állatorvot főhadnagy
váratlan elhunyta alkalmával részvétüket a temetésen Való megjelenésükkel vagy bármi uton kifejezték, ezúton mondunk hálás köszönetet. Balatonfenyves, 1935. november hó.
Both oaalád.
APBÓHIBDETÉSEK
L.kiun.1 Arany János-utca 2. ali helyeztem ál Vo|norlts irtsa- <158
BalaraiaH aaaka a város központ-luidószoba-haszrrálatts I, eseUeg elli, kiadó. Clm a kiadóban.
Iában, látású
UJségárssMk (elvétetnek a Hotválh hlrlapáiudában. •
„Hkkasát klrál,." a Sóilel-lále azabadalmasott Széttár. Ata 6-10-15 pengő. Egész nap próbafatés. Sorlel rti kereskedésben. (Scfiöt. melleit). 1
k, bórbutorok, dpók les téae szaksaerilen s Rózsagyárban készülnek. Oyüjtótelep Klrály-ulca 32.
Halló I Halló I Figyelem I Haaár I.-..állttá. 1 1 kg. acrtésoldalas 92 ttll., többi része elrak 1 P, Marhabna csak 60-80 1111. Simon látván banles- éa mé-szárosmesternél a piacon éa Klskanlzaán. Varazsdl-ut 3. 4233
Margit Meál. Csengerv-ut 19. Nyílva regtel 6-tóI este 7-lg. Tyukszemvágás. Kedvezményes {egyék az Ipatlestülelben. Omke ban, Kaoe-nél. 81
A HERKULES TÉGLAOYÁR
gyártmányai
kizárólag
a Herkules téglagyárban (Magyar-utca 175) és DannebergJ. éa Welsz
gabonakereskedő cég Irodájában (Erzsébet-tér 14-15) vásárolhatók a leg-
Képelt már moat keietezleise karácsonyra eáaalatra Sternnél, ló-nt 2. 7
Parlophon láskaaraaisISB tizennégy modern tándemczsel eladó. Clm a klidó-
•aalaát cserélnék trágyával Blum-
menscheln Kossuth.tér 5. 4230
Káplurataaá^ ttvegezés legolcsóbban a volt Tóth bazárban. 8
Sa|át terméaa kerecsen. I aaztall édeskés lehér kar literenként P —\'66-ért kapható Csengery-ut 19. fc
AastótexH kényelmeset legolcsóbban Kaafmann Manónál rendeljen. Telelonállo-más 2 22. 3223
Modern, használt ebédlő és egy szalon gsrnllurs, tartód gyönyörű recamler, len-damaaat, príma, szép sezlon, jutányosán .latfé, Klnlzay-u. 2., Slernné 3993
Clatfé Nagykanizsán leégett malom lakó- éa gszdaiágl épületekkel. A gépház génnel együtt feljea üremképea, Ulünö vidékkel. Bővebbet Dencanál, Zalaszent-4055
balizs.
(lárasltásrs kerül 50 ( 00 drb. lucfenyő 30—80 cm. lg. ezUstlenyők, Isurus éa mahóala dlazbokiok Uzsnakl kertészetben^ 4111
Bagolsl sor 7 sr. magánházban 3
parkettáit szobából álló lakás azonnalra olcsón kiadó. Bővebbet „Ellta- kézimunka Üzletben. Viroahás. 4258
Elsdó 1 drb l-es és 1 dtb 3-as pin.-a.akrány Schleslnger Qynls vaskerei-kedönél, Erzsébet tér 18. 4181
Rágl bntorslt nrodernlrálom. Rnndelé-sek : .gelönvösebben késiülnek Szmodlcs asztalosnál Erzsébet-tér 20.
4190
Haoamlar.ek. sezlonok, matracok speciális készítőié Krsusz kárpitos, Errsé-bet-tér 20. 4191
Jó .apeániI keresek varroda mee-nyltásáhos. Clm a kiadóban. 4187
Báthory-utca 12. sz. hál alatt. Dr. Welsz Lajos ügyvéd. 4215
■ttlfnkajárata előszobás bútorozott ssobs lürdőszoba haaználallal (azonnal,, is klsdó. Clm a kiadóban. 4210
VáltóOrtapok, okmány, törvénykezési és siámlabélyeg kapható a Lábay éa Horváth dohányárudéban. 4255
■lataaltó Inléaet lelvesz \'Jó öaszeköl-tetéssel rendelkező hölgyet vsgy urat nagy-kanlssal lóugynokségéhea. Megleleléa eletén fix. Ajánlatok .Megélhetés- Jeligére.
Jó megjelenésű, ügyes •■l.t»*.r*it részletfizetéses áruk eladására magsa Jutalékkal éa később Hzflzetéssel, felveszek. Clm s klsdbban. 4231
Kr-li.-táiM, nsgyvlrágu, febér és azt-nes, ksphsló Sugár ut 26. 3970
Hssznált kutort vesz éa elad Kardos Antal Erzsébet tár 20. 4257
KétaaokAa vízvezetékei lakás azonnal, báromizobás május elsejére klsdó Sze-mert-n. 2/c. 4248
áUtlaur köayvekit fillérekéit váai-rolhat Horváth u|dgüzletben. 4256
Karaaak szép nagy *K1, eaelleg 2 kllebb szobás lakást |anuár else|ére. Címeket a kiadóba kérem. 4261
Cilnosan bútorozott szobi a Centrál Mállóval szamben, kiadó. — Ugyanott kitűnő házlkoast Beck Béláué Brsaébet-tér 1. ! 4002
8***1 r.klámáp I 1 kgr finom trappl.ta aa|l kerékvételnél I-IO P R.rtmiai tejipari vállalat azaküzlelé-ben, Erzsébet-tér 14 4253
V.Mpfp paraalvé. alig hssznált,
•laaáa elsdó, megbízásból Orünhut
mérnöknél, Deák lét 2.
4254
EI.Sr.aáa seriéit,ui 0 96—1 P, növendék msihahus 60 80 lltlérérl kapható Eruébet-térí hrucsamokomban, a piacon. Deutsch Dánlel \'jentee és mészáros. 4251
El.fláa.an bútorozott, különbejáratu utcai szoba, elöazobával, lurdőszoba-he.z-nálattal, asonnst kiadó, Magyai-u. 21. 4249
2629—2643. B. 1935.
Árverési hirdetmény.
Köztartozás fejében Mátéi Ád<jm Bajcsai-u. 22. iz. lakosnál lefoglalt 1 drb vörOs-tarks telién 1935. évi november 20-án d. e. 9 Órakor a vásártéren elárvereztetni fog. Nagy kanhsa, 1936,, november 8.
Lehoczky Lijoi 8. k.
V. végrehajtó.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22.678/1935.
Hirdetmény.
A f. évi október 22-én megszűnt Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogbahelyezett és lejáratig, illetve az árverésig ki nerti váltott zálogtárgyak a városi adóhivatal érték- és letétpénztárának helyiségében (Váiesház, földszint) 1935. évi november hó 23-án délelőtt 10 órai kezdettel elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1935. nov. 6. „is Polgármester.
| Ló pokrócokj
fürdőkályha
és zománcozott acél
fürdőkád
■ jólét és áldás a házban.
Semmiféle szerelés nem szükséges, azonnal üzemképes, — legegyszerűbben kezelhető.
Á p FOrgdlOnh naponta 11
IW^ r. Részletfizetést kedvezményi!
Szabó Antal sportüzletében
Nagykanizsán, Fd-ut 5. Telefon 91. u.
23.400/1935.
Faeladásl hirdetmény.
Az alsónylresi erdőben gyérítés utján kitermelt 338 halom ágfát folyó hó 18-án hétfőn, 19-én kedden és 21-én csütörtökön az alsónylresi csemetekertnél árverés utján fogok értékesíteni.
Nagykanizsa. 1935. nov. 13. „„ Polgármester.
23.930-1935.
Árlejtési hirdetmény.
A városi lovak tenyészállatok élelmezésért zárt Írásbeli ajánlatok alapján 20.000 kg. zabot szerzek be. Zárt írásbeli ajánlatok f. évi november hó 21. napjának déli 12 órájáig adhatók be a városi iktatóhivatalba. Későbben érkezett ajánlatokat nem veszek figyelembe.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. november 15-én.
41B Polgármester.
23.929-1935.
Árverési hirdetmény.
A vásártéri kantin-helyiséget 1936. évi január hó 1-től kez-dődőleg f. évi november hó 19-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa,\' 1935. november 14-én.
Polgármester.
Télre való takarás elölt permetezz-
rózsafáit
(levélhullás után, lagymentes napon) 3°,\'o-oe Solbár-
oldattal, amláltal a llizthatmat áttelelő spóráit, a píjzs és levéltetvek petéit elpusztíthatja. ♦
Balbár ára ■
10 dekás doboz ...... 65 fillér
1 kg-os doboz ...... 283 fillé:
Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) TelefonISO.
Erzsébet királyné jzúllú
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Budapest, iv., Egyetem-utca b. ** Erzsébet-pincében eg,pincér-rendszer i
(» B.i.ár.. k0Mp.Mtj.ban) Menü ■ I pengő 60 fillér.
nyomatott a laculejdoooe KOzg.adaaátl R. T, OuUobng Nyomda ás Dáhalai Lattatt Vállalata könyvnyomdájába., NagtUciuia (FtiM. Ustvszrtó Zalai Károly.)
75« évfolyam 262. szám
Nagykanlzu, 1935. november 19 kedd
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY

éa kiadóhivatalt FW> axáa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Ba
Előfizetési ára: egy hóra « pengő 4* lik Saerkesztóaéfl éa kíadóblrataí telarfoa: 7«. a
Hol marad a magyar légvédelem?
Magyarország kezéből minden fegyvert kiütött a világtörténelem legszégyenktesebb intrikája, a trianoni szerződés. Azóta köröskörül minden ország állig felfegyverkezve áll, mindenütt a haladó (haladó?) korhoz alkalmazták a hadseregeket és az országok védelmét. A magyar határok kőiül repülőgép-bázisok épültek, minden eshetőségre készen. Az egész világ, a közmondásosán békés északi államok csak ugy, mint exotikus kis országok, melyekről alig is hallottunk eddig a nemzetközi politikában, - most yersengve fegyverkeznek. A holnap bizonytalan ós erre mindenki felkészül. Nem, százszor és ezerszer nem hiszünk uj világégésben, de akkor is lehet-e, szabad-e ülni nyugodtan a bizodalmunk kényelmes kuckójában és nem tenni semmit arra az esetre, amire óvatosságból mégis mindenki felkészül körülöttünk ?
Az olasz—abesszin háború hiret naponta borsóznak végig az emberiség idegrendszerén. A ter^p, az 6g~ hajlat, a vizhiánv, az utánpótlás ezernyi akadálya a feketék pártján van, nehéz, keseives küzdelem árán tesz meg minden előre vezető lépést az ol; sz hadsereg. De mindezekből az akadályokból az olasz repülő-flotta nem érez semmit. A legfélelmetesebb haUípt a légi had\' erö éri el, a legkevesebb veszteséggel, a legkisebb kockázattal Is a legátütőbb eredménnyel. A jövő háborúja a levegőben dől el, mihelyt olyan országok kerülnek saembe egymással, amelyek mindegyikének van repülő hadserege.
Szembe kell nézni tehát a legbékésebb országnak is azzal a tény-nyel, hogy fel kell készülnie polgári lakosságának adott esetben való megvédésére a légi támadások ellen.
Ez év augusztus havában sajtópropaganda indult a tüzrendészeti törvény megalkotása érdekében és örömmel állapi\'ottuk meg, hogy ennek a sajtópropagandának meg lett az eredménye : a tűzrendészet! törvényt letárgyalták már az összes szakminiszterek és az a Ház asztalára kerül.
Ez alkalommal a légvédelmi utasítás érdekében emeljük fel szavunkat és felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy a légvédelmi törvényt már a képviselőház és » felsőház is elfogadták és a légvédelmi utasítás kiadása érdekében mégsem törlek semmi.
A csonka hazánkat környező államokban a lég- és gázvédelmi injtfz-kedések már igen előre haladott állapotban vannak, hiszen pár héttel ez«lŐtt már Ausztria Is tartott Bécs-bc-ft légvédelmi gyakorlatot, ahol mint nézők, magyar tüzioltótisztek is r$s2t vettek.
Olvashatjuk az újságokból, hogy a repíjlőtámadások az abesszin kato-ná^ soraib:m milyen borzasztó Pmártásokat végeznek és mindez
A felizgatott választók az éjszaka megostromolták a szentesi csendőr-laktanyát
Betörték a református paplak és sok más ház ablakait Az Izgató Dénes István képviselőt öt évre kitiltották
Szentes, november 18 A szentesi képviselőválasztással kapcsolatban hétfőre virradó éjjel sajnálatos esemény történt. Dénes István országgyűlési képvis\'lö vasárnap este az alacsonyabb néposztálynak tartott programbeszédet, a
mely olyan hangulatot keltett, hogy. az egybegyűlt választók az éjszaka folyamán megtámadták a csendőrlaktanyát és b-\'törték annak ablakait. A laktanyán Jfivül a i<*formátus pap és a város több előkelőbb lakosának ablakait is betörték. A csend-
őrség a tettesek vezetőit azonnal elfogta és a kihallgatás során bebizonyosodott, hogy Dénts István lá-zitó jellegű beszédének következménye volt a tüntetés. Dénes Istvát azonnali hatállyal B évre kitiltották Szentesről.
Drótakadályok mögött kezdték meg a marseillei per tárgyalását
A tanuként megidézett volt szerb külügyminisztert elutazása előtt Zágrábban letartóztatták
Zajoa tüntetésbe fulladt az első tárgyalás
Páris, november 18 A previnc-i törvényszék ^ hétfőn kezdte meg a marseillei királygyilkosság bünügyénck tárgyalását. A városban óvintézkedéseket tettek, hogy ujabb merényletet vagy tüntetést megakadályozzanak. A törvényszéket drótakadályokkal vették \'körül, a szál\'odákat és éttermeket detektívek őrzik, általában minden hatósági szervet megerősítettek. Az esküdtszék elnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy abb;in az esetben. ha a védelem ,nem idéz elő különösebb bonyodalmat, akkor a hét végére befejezik az ügyet és s/pm-
baton talán már Ítélethirdetésre is sor Kerül. ^
A tárgyalásra tanuként megidézték Trumbics volt szerb külügyminisztert is, akinek ki is adták az elutazás! engedélyt. Az elutazás előtt azonban Zágrábban váratlanul letartóztatták, ugy hogy a tárgyaláson nem tud megjelenni. Pavelics a tárgyalásra fűvatalos kimutatást küldött, amelyB&i kitűnik, hogy a szerb listása sz\'Tvezst semmiféle külföldi állammal vagy kormánnyal nem állt összeköttetésben.
Aix-en-Provcnr, november 18 A marseillesi királygyilkosság tár-
Genf
if készenlétben, Róma
gyalusán ;iz esküdtszék elnöke megindító beszédben emlékezett meg a bűnügy áldozatuiról, majd a hallgatóságot kérte, hogy türelemmel és csend-l>eu hallgassa u tárgyalást. A megnyitás után azonban alig negyedórával máris botrányos jelenetek játszódtak le. A védő ugyanis kérte az egyik jugoszláv tolmács mellőzését. Ez a tolmács már a rendőrségi kihullgatások során is szerepelt. A közönség emiatt zajongani és tüntetni kezdett, ugy hogy a tárgyalást fel kellett függeszteni. Később a tárgyalás újbóli megnyitása után az elnök figyelmeztette a védőt, hogy máskor mérsékelt hangon beszéljen. A déli órákig csak a vádirat ismertetéséig jutottak el.
szent nemzeti háborút hirdet a megtorlások ellen
A négus szakit a visszavonulás politikájával Erő a abeaaxin ellentámadások —
- December végére várják a döntő összecsapásodat Da Vinci gróf elutazott Dzaibutiból
Katonaságot vezényeltek Rómában a követségek elé
Róma, november 18 Tigre tartományból érkező jelentés^ szerint Badoglio tábornagy kP nevezésének nagy politikai jelentőséget tulajdonitanok. De Bono tábornagy vezetése alatt az olasz hadsereg mozdulatai inkább csak politikai jellegűek voltak, Badoglio ki-
nevezése azonban katonai jelleget ad a keletafrikai konfliktusnak ésj most már az olaszok is elismerik, hogy a tulajdonképpeni háború most indul meg. Badoglio tábornagy november 26-én érkezik meg Keletafrikába és De Bono ugyanazzal a hajóval indul haza Rómába.
miért ? Mert az abesszin hadsereget és lakosságot a repülő támad ások teljesen készületlenül érték.
A mai puskaporos világban ez csonka hazánkkal is ,ig.>n könnyen megtörténjük és a lakosságot egy ilyen támadás teljesen készületlenül találná és a repülő bombák még borzasztóbb pusztításokat vég\'zné-ijek, mip,t.ftz olaszok bombái Abesz-sziuiában.
Kérjük tehát a kormányt, hogy a légvédelmi utasítás kiadását ne ha-
lassza tovább, minden perc késedelem óriási hátrányokkal járhat és ha már megalkotta a légvédelmi törvényt, akkor adja ki\'soron kivül a tőrvény végrehajtási utasítását is.
Romániában a repülő bélyegek bevezetésével még a passzív légvédelmi költségek jó részét is elő tudják teremteni, miért ne történhetne ez meg nálunk Is ?
Addig cselekedjünk, amijg nem
Az uj hadseregföparuncsnok érkezésével uj hadmüveletek ejgyelőre nem kezdődnek, a döntö csatákat december végére várják. Az abesszinek ugylátszik érzik ezt és mind gyakrabban mepnek át ellentámadásba. Az abesszinek támadása eddig azonban minden esetben kudarccal végződött.
Támadás Harrar ellen?
Asmara, november 18
Da Vinci volt Addis-abobal olssz követ Dsibutiból váratlanul elutazott Maga dlscióba. Az elutazásból arra számítanak, hogy az olaszok támadást akarnak intézni Harrar ellen, amelynek elfoglalása után Da Vinci gróf készenlétben akar lenni az esetleges diplomáciai tárgyalások felvételére.
(Folytatás a 6-lk oldalon)
___BALAI KÖZLÖNY_
28 millióból csak 300.000 pengő kölcsönt szántak Nagykanizsának
Keszthelyre 1,300.000 pengő julna a felosztási terv szerint
s
Ha az arcszíne (aki, szDrkés-sárga és tekintete bágyadl, ha szo-moru, hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrik, ha a bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epepangás klnoizák, olyankor lantcsoi néhány napon át reggel éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc Józsel" keierüvliet Innia. Az orvosok azítt rendelik már régóta a Ferenc Józsel vizel oly gyakran, meri ez a rosstullél okát rendszerint gyorsan megszünteti és az egész szervezetet felfrissíti.
BTT
Ifciüapwl 1.
10 A Tardicu-tcrvtől n dunai egyezményig. (Csiszár Béla.) - 19.30 Hang-lemezek. — 20 Zarándokiásom Mekkába. (Dr. Germanus Gyula.) — 20.30 hanglemezek. — 21.10 Hirek. ~ 21.30 Az operaházi zenekar. — 22 Időjárás-jelentés. — 22.30 Cavara Arlur lett énekes műsora. — 23 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
ButlApd IL
18 Rciss Pál—Angyal Árpád szalon-ötösének műsora. — 19.05 Ihar Ferenc tárogatózik. - 19.30 Vidéki köz-művelődési könyviáraink feladatai. (Dr. Joó Tibor.)
Bfe*
17.20 Könnyű lemezek. — 20 riégi dalok régi hangszereken. — 21.10 Tarka lemezek. — 22.10 Népoperai zenekar Redllch alttal. - 23.30 Jazz da- \' lókkal.
Kedd
BuOapMt L
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 A maharadzsák élete közelről. (Zalai Fodor Gyula.)
— 110.45 Bluz és dzsömper. - 12.05
— 12.35 Koch Árpád énekel. - 12.40 Hirek. — 13—14.30 Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. — Közben 13.20 Időjelzés, időjárásjelcntés. — 14.40 Hirek, árak. — 10.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 A tréfás és komoly Skócia. (Dr. Fedák Ágota.)
17.25 Hanglemezek. — 17.50 Munkásfélóra. — 18.20 Cigányzene. - 19 Osztrák kulturcst közvetítése a Nemzeti Szalonból. — 20.10 Közvetítés a Városi Színházból. «Bécsi tavasz.> Operett 3 felvonásban, elő- és utójá-(tékkal, 8 képben. írták Rudolf Oester-reicher és Sigfried Geyer. Fordította Stella Adorján. Operetté átdolgozta Tó-rók Rezső. Verseket irta Harmath Imre. Zenéiét szerezte ós vezényel Kom játhy Károly. Közreműködik (i Budapesti Szimfónikus Zenekar. Rendező Szabolcs Ernő. — Az I. felv. után kb. 21.10 Hirek. — A If. felv. utan kb. 22.30 Időjárásjelentés. - A* c,ő-adás után kb. 23.20 Ilniczky László jazz-zenckarának műsora. — 0.05 Hirek.
Buda pert II.
17.55 Cigányzene. — 18.25 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Tánclemezek.
— 20.15 Hirek. — 20.40 Cigányzene.
Béc*
12 Szórakoztató lemezek. — 14 Reu-ter hegedűművész lemezei. — 15.20 Gyermekkar.
17.30 Rokyta Erika szoprán énekel.
— 20.05 Rádiózenekar. — 22 Szimfónikus hangverseny Páriából. — 0.15— 1 Tánczene. (
A Magyar Városok Országos Kongresszusa november 19-én tartja közgyűlését. A tárgysorozaton a magyar városok gazdasági életére és a vái-osi polgárság helyzetének javítására irányuló több igen fontos javaslat szerepel. Kiemelkedő pont a városok kölesönének megszerzése és a kölcsönből elvégzendő közmunkák. A mai viszonyok mellett a városok csak az OTI-tól és a MABI-tól remélhetnek kölcsönt. Az OTI tartalékvagyona és a bankoknál elhelyezett betétállomány kb. 125 millió pengő. Számítani lehet ezenkívül arra is, hogy az intézet évente 12 millió pengőt helyez ki kölcsönbe. Ebből a vidéki városok részérc kb. 4 millió pengő volna biztositható.
A MABI tartalékvagyona és készpénzkészlete 65 millió pengőre tehető, amiből évi 6.6 millió kölcsönt folyósítanak. Ez ősszegből a városok 2 milliót kérni\'k. Az országban működő 84 vállalati nyugdíjpénztár, amely kb. 140 millió pengő vagyonnal rendelkezik, évi bevételéből szintén juttathat a városok részére évente 1 millió pengőt. Igy a vidéki városok négy éven át évi 7 millió, összesen tehát
28 millió pengőt vehetnének igénybe.
Az OTI jelenleg a belügyminiszter engedélyével az alábbi városoknak hajlandó a következő célokra kölcsönt folyósitani: Keszthelynek 1,300.000 pengőt vízvezeték ós osatorna-épltósre,
Csepelnek 400.000 pengőt vízvezeték létesítésére, Nagyatádnak 100.000 pengőt gyógyfürdőtelep építésére, Pécsnek 1,132.000 pengőt közvágóhíd, vásárcsarnok és szálló .építésére, Kecskemétnek 500.000 pengőt kórházbővitésre, Nagykörösnek 250
ezer pengőt közvágóhíd építésére, Kispestnek 1,000.000 pengőt vízvezeték, csatornahálózat és f közvágó\' hid létesítésére, Nagykátánah 130.000 pengőt polgári iskola építésére, Bajiinak 8,200.000 pengőt vízvezetéki berendezés létesítésére, Békéscsabának 80.000 pengőt közvágó-hidi hűtőház építésére, égernek 300.000 pengőt kórházépítésre és a fürdők fejlesztésére, Ceglédnek 160.000 pengőt hűtőházi jéggyár létesítésére, Salgótarjánnak 1,500.000 pengőt vízvezeték létesítésére, Miskolcnak 400.000 pengőt második vízvezetéki főnyomócső építésére, , *
Nagykanizsának 300.000 pengőt igazságügyi palota építéséhez,
Komáromnak 60.000 pengőt közvágóhíd céljaira, végül Hajdúszoboszlónak 600.000 pengőt gyógyszálló építésére. ,
E felsorolt kölcsönigények mintegy 18 millió pengő folyósítását jelentenék. De a vidéki városok 28 millió pengő keretében akarnak beruházásokat eszközölni, tehát még további tízmilliós közmunkák kerülnének végrehajtásra.
4 kölcsön felvételének módozatai ra nézve az a terv, hogy
a kölosön felvevő városok a hitel oéljából egyesülnek.
Az egyesülés lényege abban volna, hogy az egyes városok által kiállított kölcsönkötelezvény alapján .egy, létesítendő központi intézmény um-fikált kötvényt bocsátana kl, ariCly a maga bonitása révén versenyképessé válnék és nem Aenne ki.óve a méltánytalan megkülönböztetésnek a befektetési piac többi papírjával szemben. Az igy kibocsátott községi kötelezők felruházhatok volnának oz állam részéről a hitelképesség mindama kellékeivel, amelyek
_1935. november 19.
végén versenyképessé válnának. Az állam autorlzációval látná el a kibocsátandó városi kőtelezőket, amelyeket az előbb említett biztosító- és nyugdíjintézmények tartalékalapjuk javára meghatározott arányban átvennének. Egyrészüket pedig azoknál a vállalkozóknál helyeznék el, akik a közmunkák végrehajtására az egyes városok részéről njegblzásl fognak kapni.
Hóman Bálint kultuszminiszter eSfogadta az ■TE jubiláris tánoestó-lyónek diszvédnBkségét
A főispán, az alispán és a Testnevelési Tanáos elnöke a fővédnökök
Újév napjával fennállásának 70 éves évfordulójához érkezik a Nagykanizsai Torna Egylet. Ez a szinte páratlanul álló hatalmas mult méltó megünneplést kíván, annál is inkább, me^f szebbnél szqbb eredményekben bővelkedik, olyanokéin, melyek közül nem is egy országos szempontból is uttőrő jellegű volt A jubiláris esztendő sorozatos ünnepségeit január 11-án műsoros táncestéllyel nyitja meg az NTE, a melynek vezetősége felkérte Hómon Bálint kultuszminisztert, hogy fov gadja el estély diszvédnökségót s tolmácsolták az egyesület s o.város közönségének tiszteletteljes meghívását is. A kultuszminiszter, mint a magyar sportélet vezére, méltán nyolta a hét évtizedes mult kiváló eredményeit és most, hazatérve varsói útjáról, értesítette az NTE-t Itfjgy az estély diszvédnökségót készséggel elfogadja és ha elfoglaltsága megengedi, ellátogat Nagykanizsára. v
Vitéz Tabódy Tibor főispán, Bödy Zoltán alispán és Ketemcn Kornél, az Országos Testnevelési Tanács elnöke is elfogadta (az NTE meghívását és mindhárman értesítették dr. Králky István polgármestert, az NTE elnökét, hogy az pstély fővéd-nökségét elfogadják, i .
A magyar sport vezéreinek és vármegyénk vezető férflainak részéről tehát nagy megtiszteltetésben része--sült az NTE, olyanban, amely egyrészt méltó érdemeket jutalmaz, másrészt örömmel tölti el e határszéli város minden lakósát.
Prognózis: Az ország nyugati felén, esetleg a fővárosban és a keleti vidékek egyes részein további eső, a hegyeken havas-eső. Keleten Is több felhősödés és kőd. Elénk stél, a hegyeken viharos erősségű. A hőmérséklet tovább emelkedik. V f\\
- (Bélyeggyűjtők fatálk»z4)a) «*r-
dán délután 6-tól 8-ig a Pannoni* hátaó kistermében.
Kész női- és syermek-
kabátok
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
S
Hócipők, keztyük, báléit harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
lffte. ttótémbtr 16,
ZALAI KÖZLÖNY
A féli Tárlat és — Nagykanizsa
Az egész ország sajtója visszhangzik a Budapesten ünnepélyesen megnyílt Téli TárJat kritikáitól. Jóleső örömmel olvastuk az összes bi rálatokban egész sorát azoknak a neveknek; kiknek (képeit éppen e napokban láthattuk egy vasárnap bezárult kanizsai képkiállitóson! Náray Aurél, Czencz János, Szüle Péter, Viski, (lyOrtyánl Németh, Gaál Ferenc, KVuSnfák\', Udvary Pál, Kár-páthy Jenő, Márk Lajos, stb. mestereket emeli kl a fővárosi kritika és Ime: - ugyanezen művészek képeiben ls gyönyörködhetett a kanizsai publikum a magyar mesterek itt megnyílt kis tárlatán.
A tárlat bezárult, a félben maradi tárgyalásokat még a napokban lehel lebonyolítani, örvendetes < tény, hogy a magyar mesterek vásznaiból sok marad ezúttal Nagykanizsán. ami a ritka kedvező feltételeknek is köszönhető és annak a körülménynek, hogy a képek közvetlenül a művészek megbízásából kerültek a vidéki bemutatóra.
Áruért kép
A kiállításon, résztvett festők csoportjának megbízásából, tekintettel a közeledő karácsonyi ünnepekre, a képek közül sok rekompenzációs alapon, áruért is megszerezhető. Tárgyalni lehet a Oentrálban, ahol a portás az érdeklődőket útbaigazítja.
Olcsó hasnak híg a leve
Épületes eset a kontár világ köréböl
Csak a nagyközönség érdeke, ht> legális Iparosoknál dolgoztat amin den anyagi gar:nc\'a és sokszor erkölcsi blzositék nélkül is dolgozó alkalmi iparüzők, kontárok helyett. Bizonyítja ezt az alábbi példa, me\'y-nck u olsó felvonása Cséry Gyula járásbiróaági büntetóbiró előtt ját szódott le.
Szuronyos fogházőr vezette elő Handléry Ignác fiatal gelsei szabót, mert ruhamegrendclésekre előleget vett fél, a ruhák leszállítását azon ban még ma is várják. Másik félje lentés szerint Bártfal István MAV tiszt egy clvilöltönyt adott át neki, hogy azt adja el. El is adta, de a vasutas a pénzt nem látta. Más alkalommal Bártfal szövetet adott át Handlerynak, hogy abból ruhát ké-szl\'Bcn. A ruha el ls készült, de a megrendelő nem tudta használni, visszaadta a készítőjének, hogy az túladjon rajta, Handlery pedig megígérte, hogy másikat csinál helyetle. A rossz ruhát sikerült is eladnia, de Bártfai ebből sem pénzt, sem másik ruhát nem látott többé. Ilyen körülmények között került a gelsei szabó a bíróság elé. Handlery egy más esetből kifolyólag tiz napját ül| le most a kanizsai fogházban. Az. uj esetekhez nem kellett sok bizonyíték. Az első esetért 30 napot, a másodikért 15 napot kapott.
— Divatos fehérnemű selymek és pyj*aa Mmák most érkeztek Singer DÍY*táruháxba.
A MANSz a jövő hónapban kezdi meg háziipari tevékenységét Nagykanizsán
Szőnyeget, gyolcsot és csipkéket állítanak elö a nagykanizsai telepen
Dr. Krátky Istvánné, a MANSz nagykanizsai csoportjának einökasz-szonya budapesti utja alkalmával felkereste a MANSz központi vezetőségét, hogy a Nagykanizsán létesítendő szövőipari házifoglalkoztató felállításához segélyt kieszközöljön. Dr. Krátkyné nemcsak szőnyegké-szltő háziipart, hanem gyoicsszövé-szetet, csjpkekészitést és egyéb magyar motivumu, népi munkákat ak3r meghonosítani Nagykanizsán, hogy minél több asszonyt és leányt tudjon foglalkoztatni a MANSz keretében.
fyz országos központ készséggel állott a nagykanizsai csoport elnökasszonyának rendelkezésére és meg*
Ígérte, hogy anyaglakban ls segíteni fogja a nagykanizsai akciót céljai-1 nak megvalósításában. Nagykanizsán a megindításhoz megvannak a korábbi háziipari tanfolyamból visz-szamaradt szövőszékek, amiket azon nal munkába állítanak. Most még csak a helyiség kérdése vár megoldásra. A mozgalom vezetősége szeretné, ha egyelőre a leány llceumJ ban kaphatnának megfelelő helyiséget a célra, mint asszonyok és leányok részére legalkalmasabb helyen és akkor már a legközelebbi hetekben mégindulhatna a nagykanizsai akció, amely a legszebb kilátásokkal kecsegtet.
Az utolsó fillérig befolyt az izr. hitközség 1935-re kivetett adója
80 452 pengő a nagykanizsai Izr. hitközség 1936. évi költségvetése
Vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését a nagykanizsai Izr. hitközség dr. Halph\'n Jenő elnökletével. Egyedüli tárgypont az 1936. évi költ ségelölrányzat volt. Az elnöki megnyitó rámutatott arra, hogy a hitközség költségelőirányzata a folyó évi keretek között mozog. némi megtakarítás van az Is\'colai költségvetésnél, mert lAtár Artúr Igazgató-helyettes államsegélyt kapott. A int niszler nem engedélyezte a harmadik tanító állást, azontan u)ból megkísérlik ennek kii szközlését. Az elemi iskolánál rendszeresítették az Iskola orvosi Inétzményt évi 200 pengő tiszteletdíj mellett. Mivel so kan elköltöztek, sokan elhaltak, az adóüveifsnél változások történtek, Szívesen állapítja meg, hogy az
1935. évi hitközségi adó teljes 100 százalékban befolyt, miért Is a hitközségi tago\'mak háláját tolmácsolta áldozatkészségtikért.
ráblán Mlljsa hitközségi titkár beterjesztette az 1926. évi költségvetési előirányzatot, melynek végössze ge 80.452 pengő, vagyis 975 pengővel több, mint az 1935. évben. Kultusz-kiadás 30.768. jótékonyság 8000, Iskola 12.520, nvug- ís kegy-dijak 3967. A banktartozások csök-ken\'ek, azonban csökkent a házbér-lővedelem ls. Az adókból fedezendő 36.555 pengő a költségvetésben. (Tavaly ez az összeg 38.000 pengő volt.)
A közgyűlés a költségvetést egyhangúlag, minden hozzászólás nélkül elfogadta.
„Csak azéri" vallotta be a kasszafurást, hogy a csendőrök ne hurcolják végig a fa\'un
Feketeképü, zöld loden-kabátos fiatalember állt a nagykanizsai törvényszék előtt. Mögötte szuronyos fegyőr. A vád: betöréses lopás.
Zobb József 24 éves szentpéteruri földműves gyakran eljárt Németh György mézeskalácsoshoz, aki többször a földművestől bort, kukoricát stb. Zobb tudta, hogy Németh a szekrényben egy kis Wertheim-kasszában tartja pénzét és elhatározta, hogy meglopja Némethet. A szentpéteri búcsú napját ^tartotta erre legalkalmasabbnak, amikor Németh feleségével együtt egész nap kint szokott lenni a bábossátorban. Zobb valóban beállított bucsu reggelén Némethhcz és pénzt kért tőle. Közben látta, hogy a kézi vas pénzszekrényben 290 pengő maradt. Zobb tudta azt Is, hogy Németh hova dugja a lakáskulcsot, ha elmegy hazulról, igy tehát később könnyen bejuthatott a lakásba. A szekrényből kilopta a vaskazettát ós a padlásra menekült vele. A műhelyből szerszámokat vitt fel magával és kétujnyi
lukat vésett a pénzszekrény fenekébe. Ezen a szúk nyíláson vétfő segítségével hét darab tlzpengőst piszkált kl. Nem tudni, mi okból hagyta bent a többit, lehet hogy megzavarták, mert az ajtókat is elfelejtette becsukni.
A nyomozás során a f£Jig kifosztott Wertheím-szekrényt a padláson, Zob-bot pedig a kocsmában találták meg, ahol nagyban kuglizott. Tagadta tettét, mint ahogyan tagadott a főtárgyaláson. Igaz, hogy a csendőrök előtt beismerte, de most azzal védekezett, hogy szé-gyelte volna, ha a csendőrök végighurcolják a falun, Inkább bevallotta. Tagadásával szemben azonban eskü alatti vallomások voltak és a törvényszék ezért bűnösnek mondta kl és héthónapi börtönre Ítélte. AZ izgága Zobb, aki a tárgyalás alatt ls «szem-kőztköpésseU fenyegette meg az ellcno vallókat — fellebbezett.
M« kirakatainkban
ruháinkat Schütz Áruház.
i a
5ZIVARKAH ÜVELY ÉS PAPÍR
FMM a I Ur. Mtanminb. le lapfeatű mlndsvfltt I
— TerooUli. kézsot csomózott magyar pertsák atb. ssőnje^ek, röRgó-nvök, butorkelmék Singer Dlvttáro-b\'ázWn.
A nagykanizsai Credo felhívása ■ katolikus szOIAkhSz
A győri katolikus társadalom Köbeiéből indult ki az az országos mozgalom az idén, amely kiadta a jelszót, hogy hadat üzen az évek óta Szent Miklós ünnepén divó \'ördög krampusz mániának. A1 győri országos bojkott azonban csak akkor lesz eredményes, ha az egész magyar keresztény társadalom magáévá t^s?! azt. Azért n nagykani-^nl Cre^o tábor is felhívással fordul fafial^oz és a nagykanizsai társa-daíomhor. hogv cryőri m\'n\'ára és a vele való s^idorPás a\'apján a natrvkanl-\'sai katoHknssátr is helyezze bojkott alá a Szent Miklós napi krampusro\'v-nt. Szent Miklós ünnepe a katoTais szeretet és melegség napja, amelyet nem lehet elképzelni torz ördög, fekete krampusz és egvéb, a katolikus érzületet sértő és Szent Miklós püspö\'< eszmény\'ség\'ét teljesen hamis beállításban kifejezésre juttató, vörös színben tündöklő poVoli alakzatokkal. A ^agy-kanizsai katolikusság ezeket bojkottálja minden vonóin és ^Sak a Szent Miklós pCsnököt ábrázoló szobrocskákat, eukorkészitményí\'We* és egyéb Miklós-ünneni piacra ke* rülő tárgvakat vásárol\'on. Felhívással fordiif az jskolák tantestületéhez és a tanintézetek tanári karához, hogy a bojkott végrehajtásából lelkiismereti kérdést alkotva, azt teljes erejével támogassa.
Szent Miklós ünnepén Szent Miklósokat akarunk látni. A kraml-puszokkal és ördögökkel ne rontsuk gyermekeink lelkét, amikor a Jfrisz-tusi szeretet nyilvánul meg a Miklós ünnepi ajándékozásban szeretteink, gyermekeinkkel szemben.
Szól ez a bojkott a karácsonyi, Jézus Krisztus születésének emlékestén előförduló egyéb sértő alakokra és piacra kerülő árukra ls.
Becsületbeli kötelessége ez a bojkott minden nagykanizsai katolikusnak !
A NaaükanUsaí Credo Egi/oslUct
Hétfőn este 9 órakor a Városi Moziban
bemutotő díszelőadás: Kis ezredes
ZALAI KÖZLÖNY.
A Jóság kezében
Úttalan utakon a Jóság bandukol. Arcára barázdát fájó szeretet voir. Botorkál lélektelen sziklák alatt. Nyaktörő utakon... Lassanjhalad. Valamit keres, parányi életet.1 Sorra kérdezi a dacos köveket. Tövls\'ha tépi, hagyja: - fájjon ! A sebeit nem tartja\'számon.
Lent. a nagy. kövek alatt, Ahol az ut néfcylelé Bzakad, Halálos mélység csend-ölén, Ott találta meg, szegény. Amiért annyit szenvedett fi amikor elérte, felemelte A vérző, vergídő kis szivet
Szegény Ke, már alig piheg/ Hulló könnyével mossa meg, Dobogni újra megtanítja, Keblére rejti, ugy melengeti, Édea szavakkal megeteti, Áldott két kezéből: fészket mlrnekl.
Igy viszi vissza az. Élet-utra, AziHáfr-nÉW tévttb.
Uttátán utakon újra...
Áldott Jósá*!< Minden erény belőled fakad. Te Ismered a titkos utakat, Hol eltévedt lelkek Megtalálják a nyugalmat. Áldott\'Jóság! — a szenvedőknek Eröt\'sngátzó angyaluk vagy!
Barbarlts Mária
k ZrtafUmlékfinBep
A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészt i Hör minden évben egy ünnepélyes liceális délutánt- szentet a nagy költőnek* hadvezérnek és politikusnak, akinek nevét büszkén ós program gyanánt viseli; Az\' idei Zrinyi-emlékünnep < vasárnap délu tán volt a városháiu-disztermében. Zsúfolásig- tele volt a- terem, disaes és-szép\'volt a1 közönség együttese. Az előadó\' Surányl Gyula felső keres-kedélmi iskolai-tanár, a Kör társelnöke volt. A kitűnő előadó minden szava\' ünnepi régiók magasságaiba emelte a? hal Iga tó leikért, amikor en** lékozett Zrinyi Miklósról ée-éietének tanulságait beleállitotta a magyar mábai Külön-éimény Surányát Gyula tiszta- magyarsága, beszédének szabatos-szépsége és szónoki felépítése. A kisérő műsoron- Koppány Imre felső kereskedelmista muturandua-remekeit Zrinyi: Ai feszülethez o.1 ódájának, önnek- a fenségesen szép/ de régi stílusánál fogva rendkivül nehezen előadható költeménynek elő adásával. A Kör Vegyenkara Kelt Ing Ferenc vezénylésével finom színekkel,-. szivekhez férkőző melegséggel interpretálta- Korkay. József Magyan siralom-ját, a Hiszekegyet és a Szózatot. A tárogató-szám - Jószay
László betegsége miatt - elmaradt: »•
A\' következő lioeális előadás^ vasárnap délutárt 0 órakor lesz, P, ClrfuSz Viktorin plébános tftrtja Ma« gyarorszógi\' szent Erzsébetről. Szaval R&kjó Gézáné, énekel Gazdag István kántor vezetésével az Egy-házi- Vegyeskar.
— MAtalhalmaBetto% flftyetnébet\' Bw
torárainkat .éöyegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú iejárstu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútorára-ház. Horthv Mlklfti-ut 4! sxám
— ftftintfre meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
Emiéhezés hét nunisxtoálásm
ct kanizsai barátok templomában
Egyművészélet legszebb emlékei
Mindjárt az elején megvallhatnámy hogy. engemot Nagykanizsához fűz mü-vészéietem legkedvesebb emléke.
Tfartsnnk azonban rendet az elbeszélésben. Amikor valaki már hosszú éve-ket ftt művészi pályán, nem egy-szer kap a különféle kérdések közt például ilyfcsmit: «Melyik; a legkedvesebb művészi emlékeV> Erre. akarok most én itt, a nyilvánosság előtt felelni:
Régen voltt Még 1898-ban, amikor ón még kanizsai lakós koromban a régi gimnázium kopott padjába véstem akkori ideálom nevének kezdőbetűit és sürii sóhajtozásokkal fujtani lo a padról a faragás újonnan támadt apró forgácsai.
Nohát-ebben az.évben történt, hogy emésztő vágy vett rajtam erőt a papi pályára.
Ugyanez a vágy fűtötte diákkorom legkedvesebb barátját: Pintér Falit.
Összebeszéltünk, hogy együtt konkurálunk kispapnak Pécsre.
\'Mintán a felvételhez a1 bizonyítvány és egyéb okmányok mellé erkölcsi bizonyítvány is Mellett, a vakáció minden napjának kora reggelén már ott settenkedtünk a barátok sekrestyéjében, várva a- misétő páterokat, kiket\' mi-niszlrálás céljából az oltárhoz kisór-tünk.
Minden nap minden miséjén mi ketten minisztráltunk, mert a barátok vezették a plébániát, igy tőlük — a plébánostól — vártuk a jó erkölcsi bizonyítványt, amely aztán biztosan bejuttat: Pécsre- kispapnak*
ÉlénWen-előttem van a jó öregWltb\' Norbert provinciális, Weber Isjván plébános, a1 páterek kőzöl- a miridig fess Horváth Honor, a hatalmas ten metü Piehler Pál, Szabó István, Horváth János és a többiek. A páterok kőzöl az erősen rövidlátó Frigyes, a ház kertésze, aki ugy féltette szép gyümölcsösét, mi pedig a misék..után kilopózva a nagy kertbe, Frigyes testvértől pár lépésnyire másztunk föl a ropogós cseresznyétől roskadozó fákra egy kis dézsmára. \'
Nyugodtan- másztunk, mert tudtuk, hogy a jó testvér ugywjm-lát odáig.
Aztán a jó Rupert testvér, a .sekrestyés délutánokon berendelt, hogy segédkezzünk neki az ostyasütésnél. És amig a jó öreg a tűzhelynél sürgölődött, -mi a Wtamógőtt bizony meg* ettük! a fHssi ropogós, meKg ostyának egy részét.
Kedves, jó• Frigyen ós Ruperti testvérek, itt kérek most\' tőletek bocsánatot a gyermekkor csinyjeiért.
Elmúlt a szép vakáció. Kaptunk a plébánián olyan szép bizonyítványt jóságunkról, hogy bizony összenéztünk Pali\' barátommal\' és látszott rajtunk, hogy magunk is elhlSszük mindazt, amit az a pecsétes irás magában foglalt;
Aztán IM"... Nem ment el \'egyikünk sem kispapnak, hanem szeptemberben ismét- együtt jártunk az ódon gimná-ziumba| mert elhatároztuk, hogy majd jövőre megyünk. Nohát akkor sem mentünk, mert szétvert kettőnketa sors, hogy sokáig hírét sem hal* lotttik egymásnak. (
Egyelőre csak én kerültem1 el a kedV"es Kanizsáról fél Budapestre, Páli barátom maradt! Később még nagyobb-éket1 vert a\'sors közénk. Pali barttom délre, én északra vetődtem. Aztán jöttek csúnya óvok. Háború, foir&dálom, kommün. Hogy mertük volna hlhril\' egymásról, hogy még élünk!
Egyszer csak sikerült kinyomoznom, . hogy az én drága egykomám, a Palí 1 Nagyatádon éli napjait, mint állomásfőnök. Én ugyanakkor már Vácon laktam, mint a\'püspöki székesegyház kai1\' nagya és tanítóképző intézet tanára s egyben Budaposten a Nemzeti Zenede > tanára- is voltam.
í Nosza Íróasztalhoz! Tintát; tollat!
Ment a levól Atádra, jött a válasz , Vácra. És mi újból kezet szorítottunk , vagy kétszáz kilométerről, do most már férfiasan, jól erősen. Aztán Páli barátom egy pesti utja alkalmával kijött Vácra a- rég várt viszontlátásra; én meg egy kaposvári hangversenyem után lementem Atádra. Később ismét Kaposváron találkoztunk egy szereplő sem alkalmával Hoss József ottani apátur kedves házában. Most már hárman őrültünk egymásnak, mert mellesleg szólva az apátur is kedves osztálytársunk volt, aki tényleg elment papnak. Az apát ur házánál aztán még egy negyedik örvendező is hozzánk szegődött az apátur jóságos, öreg anyja,, a Hoss néni.
\\
Hanem most Jön a Javai 1928-at irtai; a kalendárium faragók. ÉP*n csak csekély 30, azaz-harminc év múlott «1 a kanizsai minisztrálások* óta.
Levelet kajjok Kanizsáról, a barátok quardlánjától; melyben közli velem, hogy templomukba szép, uj orgonát építettek é« szeretettel kér, hogy az uj orgona megáldása alkalmával ad\' nék Kanizsán két orgonahangversenyt.
Válaszomat gondolhatják! Boldog örömmeli vállaltam, csak azt kötöttem ki, hogy a hangverseny" reggelén ml-nisztrólni\'akarok, mert különben ugy elfog az érzés abban a régi, kedves templomomban, hogy este aligha tudok játszani a hangversenyen. Mfcg-jőtt a beleegyező válasz. Ezt azonnal1 tudattam Pali barátommal Atádra. Megjött az ő válasza is, melyben többek között ez állt: «Hangversenyedre Kanizsára jövök, reggel együtt mini&z-trálunk..
Istenemi Harminc év utáni És mégis megtőrténtl Épen ugy mentünk a sekrestyébe, épen ugy szorítottam szivemre a mlfcc könyvet, épen ugy léptünk ki az oltárhoz, mint harminc év-vei előbb, csak a hajam szine lelt fohér ós amikor felbúgott az uh or-gonaj ismerős melódiák keringtek körülöttem. A saját orgonamüveim me-| Ifcdiája, metyekkol. az- én- kedves, mu. zsikus-lelkű barátbm, Pethő Lénárd fb-reiíccs-atya kedveskedett nekem. Ezt a hangulatot\'felejteni nem-lehet: Amikor az oltár lépcsőjén térdelvo felnéztem\' a képre, melyen gyeroMkoiiomban annyiszor elbámészkodtam, régi kedves ismerős nézett le- ráras Szent Jó-fcsef a gyalupadnál. Ugyanabban-ni kék köpenyében; a főidőn\'Ugyanazok a> lehullott forgácsok.
Nem változott semmi a képen. De Lint a kertben — régi dézsmahelyün-kön — már nem- voltak meg kedvenc fáink. Alig ismertünk rá a régi, kedves kertre. Szinte szokatlan- volt! A régi-atyák, testvérek közű! mái- senki. Oly különös volt az érzés, mely átjárta lelkemet. Körülnéztem. Az őSzi nap egy sugara rávágódött av egyik ablakra. A csillanó üvegben, mint\' tü» körben láttam fehér hajamat: Mindent\' megértettem és az emlékek súlya\' alatt\' lehajolt1 fejjel mentem- be a- boltivee folyosókra. \' (
Oly Jó emléWezni! É» minél inkább
lMS-ftPvaafrar np,
múlnak éveipk,^nn4VinkáhÍM:aga*ko. dunk ertrtékMákttM. J <
(Müvészélctembcm « a letfedvesebb emlékem; atmV.M\'e^hotfMiti. Eí\'ax emlék az, amely — bármerre vessen a sors — Kanizsához köt -örőkrsi Véé, 1935. oktöberv
Khfalnrtl» Plkélhy Tibor karnagy, zeneigazgató
Hasznos tanácsolt a. konyha körül.
Vörösbort, vagy likőrt szövetből vagy selyemből ugy vehetünk ki leg* jobban ós leggyorsabban, ha a faltra ráőntünk forrásban lévő tejet. Addig, hagyjuk benne, illetve rajta, amig, a fglt el nem tűnik. Majd friss, vizben kiöblítjük.
Ila habot verünk, sohasem a habüst felett, vagy a tál fölött válasszuk szét a tojásokat, mert a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordul; hogy belemegy a tójáshéjj, ami nagyon sok bajt okozhat az emberi szervezetben.
Rizst nem szabad a főzéskor sohasem kanállal kevergetni,, mert akkor csomós lesz, összeáll, hanem csak rázogatni szabad a lábasban; akkor különálló szemecskéket kapunk. •
Alma pongyolában. Szép, nagy almákat kerek, vékony szeletekre vágunk, miután magházától megtisztítottuk. Sflrü palacsinta tésztát\' készítünk ós ebbe az almaszeletekct meghfcngerget-Jük, mintha paniroznánk, forró jslr-ban kisütjük, melegen, fahéjjas cukorral meghintve tálaljuk.
Diós pudding. Hat deka cukrot, hat tojás sárgájával alaposan elkeverünk, később két kis kanál vizet öntünk hozzá. Reszelt citromhéjjat, pici- törött fahajat és a hat" tojás hajhát 14 deka porcukorral\'habosra keverve adjuk hozzá. Tövábbá bat deka-zsetnlye-morzsát ós hat deka\'lisztetr Formában főzzük és tetszés- szerinti, satóvál Iá-lalhatjuk.
Glicerinnel csak akkor stabad-a kezet bekenni, ha azt közvetlenül békénél előtt alaposan megmossuk.
Naptár: November 19. kedfl. Rom. kat. Erzsébet. Protestáns Erzsébet Izraelita Mark hó 23.
C.yógyszertári éjjeli ssolgálat e hó 15-től-a < Megváltó*- gyógyszertár. Brzsé-bet-tér\\2ii ésa kiskanizfiai- gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva- reggel 6; órától 6 óráig (hétfő, szerda) péntek dééutiu.
koddsn egésstnap nőknelov
— Sxsntyétar ssaraxBjji filmen I
(—) Csat Adj* Iránti- Mtiliiii|i
a dohányosnak, hogy megvéd jö-egószsógét; Ezt akkor teszi legjobba^ ha <FBGSKB> szlvarkapapirt. és hüvelyt. használ, mely hosszú évtizedes tapasztalatok alapján- a legkitűnőbb-anyagokból, készül ós az.egé&zségoc ártalmas auyagpi egyáltalán nem, tartalmaz.
- I,*gu|abb bel- és. külföldi női éa
férfi siöveteit készséggel bemutatja vé-t«lkényszer nélkül SingfU* Divatáruház.
Beköszöntött oz ősz! °"\'fcWt"ibé""c"<t"
Mlltényi
cipöáruházban vehet legolcsóbban: llllIGIiyi Fö-ut2. Városházban Nöi caatosdpők I IMon, Wlmpascriag I Korcsolyadpőb, I FétfK- és flm I Sefyem és antdöp nwteg béláwst I ésMiöldl hócipők | Meleg házidpöft | cserkészelpők | kis asttlpi cipők.
1935. november
ZALAI KOZLOyy
_ (Ottó-mise)
A plébánia-tenfplomban november 20-ín délelőtt 0 órakor szentmise lesz, Ottó királyfi 23-ik születésnapja alkalmából. Szentmise után Tedeum. A plébános az ünnepélyes istentiszteletre az összes hatóságokat, testületeket és közhivatalokat meglüvta.
— (A polgármester Budapesten)
Dr. Krátky István polgármester két napi hivatalos tartózkodásra Budapestre utazott. A polgármester részt vesz a Városok Szövetsége gyűlésén, amelyen Nagykanizsa városát képviseli.
— (A megyei főjegyző és főorvos
Nagykanizsán)
Dr. Brand Sándor vármegyi főjegyző és dr. Thassy Gábor vármegyei tiszü főorvos, egészségügyi főtanácsos kedden délelőtt hivatalos ügyben Nagykanizsára érkeznek.
— (Az Irodalmi és Művészeti Kör)
tisztújító közgyűlését vasárnap délelőtt 11 órára hivta össze dr. Krátky István polgármester, a Kör tb. elnöke. Minthogy azonban a közgyűlésre az alapszabályokban előirt szájnban nem jelentek meg a tagok, határozatképtelenség miatt a közgyűlést\' nem lehetett megtartani. Az uj közgyűlés kitűzéséről az elnökség gondoskodik.
— Mikszáth legbájosabb regényei Szentpéter esernyője.
— (Eljegyzés)
Dr. Dómján István (Nagykanizsa) eljegyezte Tapolcán Trnovszky Erzsikét.
— A Szent Erzsébet trlduum)
Vasárnap este kezdődött a plébániatemplomban Szent Erzsébel tiszteletére a háromnapos ájtatosság, melynek ünnepi szónoka P. Omerovics Tamás, az országos nevü egyházszónok és tudós jezsuita-atya, akinek irodalmi és egyházszónoki munkássága közismert. P. Omerovics hétfőn este folytatja egyházszónoklatait. Kedden reggel fél 8 órakor és este ugyancsak 0 órakor, amikor a háromnapos ájtatosság zárul. P. Omerovics előadása alalt a plébánia-templom zsúfolásig megtelt
— A Kaszinó vaosoréja)
A nagykanizsai Kaszinó hagyományos iársasvacsoráinak egyikét turtotlu szombaton este saját házának kellemes, szép dísztermében. Dr. Rapoch Aladár elnökkel az élen ott voltak a Kaszinó vezetői és tagjai feleségeikkel. A fehér-asztalok családias hangulatában, majd a szórakozásról gondoskodó zöld asz-tálkáknál is az a nemes, meghitt, barátságos szellem uralkodott, amely jellemzi a J<anizsai Kaszinó életét és tartalmat ad a benne tömörült tagok társaséletének. Pohárköszöntő nem hangzott el a vacsora alatt.
— A szezon filmslágere i Szentpéter essrnyftje.
— (A* Urleányok Márla-Kongra-0*0 lója)
november 23-án este 7 órakor a plébánia fehértermében Katalin-estet rendez teával, amelyen a Kongregáció minden tagját és jóakaróját szivesen látja. i
(Adomány)
ÖZV. Kollay Alajosné 5 ixmgőt adományozott a Keresztény Jótékony Nő-életnek szegény gyermekek felruházására. Az adományért ezúton mond köszönetet a Nőegylet elnöksége.
— Miltényl dpfláruháí szenzációs oi-
Pőkkel várja önt a mit a kirakatban Qem talál meg, kérje az üzletben.
- (Frontharoos bajtársak!)
Mjazovszky Akos frontharcos bajtársunk folyó hó 17-én el-hunyt s temetése, illetőleg földi maradványainak a kis-komáromi családi sírboltba leendő el-szállítása 19-én, kedden délelőtt fél 10 órakor eszközöltetik a Balthyány-utca 10. szám alatt levő gyászháztól. Illő tehát, hogy frontharcosokhoz méltóan rójjuk le immár sorainkból egy jobb hazába elköltözött frontharcos bajtársunk iránti kegyeletünket, ezért is feL kérjük összes bajtársainkat, hogy az elhunytnak megadandó végtiszlességen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés u gyászháznál. A vezetőség.
— Szentpéter eeernyftje csütörtöktől |
— (A Szooiális Misszió)
nagykanizsai szervezetének hölgyei szombaton kellemes és vidám estet szereztek annak a publikumnak, amely immár törzsvendége lett a Missziósháznak és amely tudja, hogy itt mindenkor meleg szeretettel fogadják. A műsort P. Cirfusz Viktorin ferences plébános nyitotta meg, aki Szent Erzsébetről lartott kerek és igazán élvezetes, rövid előadást. Utána dr. Feudlerné Gu-rai Margit és Kerekes Irén, a zeneiskola tanárai szereztek igaz élvezetet a hallgatóságnak. F. Garal Margit Schubert: Te vagy a csend, Ivazacsay: Bölcsödül és Siklós: Walzerét adta elő, az ö finom művészetével. Kerekes Iréntől Chopin: Prelüdjét, Vunnay Puck-ját és Liszt: Vals Improinplu-jét hallottuk. A kitűnő rutinu zongora-és gordonka tanárnők művészetét virággal és sok tapssal jutalmazta a kö-zönség. A zenei számok mellett a rendezőség vidámságról is gondoskodott. A Tulokék örökölnek című pompás bohózatban Baán Juci, Fábián Erzsi, Bödi Aranka, Iván Erzsi, Klein Julcsi, Klein Viki, Latin Teréz, Matollcs Lujza, Morgenstein Anna, Ring Incl, Szentmihályi Ili és Zrhn Ilonka mulattatták a közönséget, bebizonyítva, tjogy a színpadon is megállják helyüket. Sok derűs j>crcct szerzett Fries Karcsi és Horváth Jenő is az Adóhivatal cimü igen mulatságos páros Jelenetben. A műsor után vidám hangulat töltötte be a termet és a fiatalság Sárközi cigánymuzsikája mellett vigan ropta a táncot.
- A magyar szépírás gyöngye i Szentpéter eeernyftje.
— (A 77. Sz. László oserkészek)
jólsikerült családias összejövetelt rendeztek vasárnap este a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében. Ifiiizl cser-készest volt, komoly és vidám műsorral, nagyszerű hangulattal és nagyszámú résztvevővel. A műsort Németh Jenő parancsnok rövid, do cserkész-szivböl fakadó szavai nyitották meg. Gödri József ügyesen szavalta el az Irredenta leckeóra cimü költeményt. Szellemes könferánsz után Bérezés György énekelt magyar, majd kuruc nótákat, igen nagy tetszést aratva. Egy kedves kis cserkész-színdarab is volt, amelyben Balogh Ilus, Orbán Manci, Domina Zsigmond, Bulla Károly, Sütő Mihály, Benedek György, Hodics József és Orbán János jeleskedtek és szereztek sok derűs percet a közönségnek. A darab szereplőin kívül dicséret illeti Balogh Gyulát, a cserkészek fá-
radhatatlan Gyuszi Bá-Ját, aki sok szeretettel rendezte meg ezt a kis darabot. Az est rendezése terén Várady Árpád és Bérezés György szereztek érdemeket. A közönség a legjobb hangulatban sokáig együtt volt a vidám cserkészfiukkal.
— Ciodátian uép Tretorn és Wimpas-
slnv hócipő különlegességeket Miltényl clpőátuházban vehet
h
Zrínyi—Pécs 5:0 (2:0)
Zrinyl TE- Pécsi Bőrgyár TC 5:0 (2:0). Góllövök : Boda 3, Babos 1, Pum 1. JJészlctes beszámoló a következő számban. ( .
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.—Kereskedelmi iskola 2:2 (2:1). Az első támadást a Kereskedelmi iskola vezeti és Szabó révén gólt is ér el, db utána feljön az NVTE II. és a 20. percben kiegyenlít. Majd a 35. percben Reinitz—Poór akcióból vezetéshez jutnak a Vasutasok
A második félidőben Is Jobb a Vasutas, de a szerencse ellene fordul. Lieb 11-est vét, ami meghozza .a végleges eredményt.
A Zrinyl—PBTC előmeccse volt a Sáska-I^cvente—Rákóczi FC mérkőzés, melyet a 0 emberrel felállö Sáska-Levente nyert meg 3:0 (2:0) arányban. A Sáska hármas csatársóra mindjárt az első percben góllal terheli a Rákóczi kapuját. Hoffer ügyesen szökteti a szélen lévő Horváth IIL-at, aki szögben pontosan a hálóba céloz. Majd a 20. percben a jó formában tévő Kiss ad labdát Horváth III.-nak s ez lő, lő-|rését a kapus kiejti, de a résen lévő Horváth I. véd hetetlenül a hálóba vágja. (
A második félidőben a Rákóczi nagy irammal kezd, de a Sáska v&lelem Horváth II.-vei az élen mindent szétrombol. A 15. percben Hoffer és Horváth I. Vezet szép támadást, melyből Horváth I. gólt lő. Még egy lesgólt lőnek a Sáskák, de ezt nem adja meg a biró.
A Sáskák megérdemelten győztek. Kár, hogy mindig hiányosan állnak ki a bajnoki mérkőzésekre, mert igy vesztették el az őszi bajnokságot is a Kereskedelmitől szenvedett vereséggel. Úgyszintén az Ipariskolával döntetlent játszottak 7 emberrel. Flumbort biró közmegelégedésre vezette a mérkőzést.

Rendkívül élénk az export-forgalom Olaszország felé
Különvonatok szaladnak naponta Murakereszluron át export-árukkal
Murakeresztur, november 18 (Sa/dl tudósítónktól) A mura-keresztúri határlorgatomlton mind erősebben élénkül Olaszorézág leié a magyar export és transltó forga-lom. Az utóbbi hetekben naponta 3-4 különszenelvény indul magyar exporl-cikkekel Olaszország felé. Első helyen Ali a magyar gabona, melyből napi 40, sőt több vagon hagyja el a muraker-iszturi magyar határállomást olaszorsiági rendelle-tetősei. Utána következik í fém-expori, amelyet naponta különvonatok szállítanak olasz állomásokra. Nagyon erős kiviteli cikk a péti só (műtrágya), amit Egyiptomba és Uélamerikába is szállítanak. Ebből napi 80-100 vagon megy kl az országból. Minden második nap különvonat viszi az üszögi állomásról olaszországi rendeltetéssel a kokszot A szarvasmarhaexport tekintetében mintegy 50 százalékos emelkedés tapasztalható. Hetenként 1200-1300 darab szarvasmarha hagyja el b murakeieszturl határállomást Post-humla, Milánó és Róma rendeltetéssel- ■ : ■ i !
Városi Hlózgó. Héttan, kedden és szerdán I Hétfőn e»ta 9 érakor csak egy bemutató dltielfiadátl Az öt világrész ünnepelt kis primadonnája Shlrley Temple-vel
A filmről csak ennyit: Jobb, mint az Édes mostoha! Előadások kedden és szerdán 8, 7 és 9 Arakor. Hétköznapokon az S árai elAadáa flliéraa.
Ezenkívül sok transltó áru megy Olaszországba. A csehek elsősorban magnezitet szállítanak naponta egésa szerelvényekkel olasz állomásokra.
Az Olaszországba Induló exporton kívül alig nvigy kl valami nagyobb szállítmány külföldre.
Az erősen élénkülő export ürven-deíes tétel a magyar kiviteli mérlegben. _i t
Az őstermelő Oazdaszövet-kezet gyűlése
Vasárnap délelőtt gyűlést tartott a Gazdaszövetkezet a Nep hivatalos helyiségében, melyen részt vett dr. Krátky István polgármester. A kanizsai gazdáknak ugyanis óhaja, hogy a Batthyány-Strattmann hercegiuradalom sánci és kanizsai lejárt bérletét szerződésileg maguknak meg. tartanák, hogy Így rocgélhetéet biztosíthassanak családjuknak ésbogx ez a bérlet ne kerüljön egyéni, helyesebben más vidékről származó ember kezébe, i i
Dr. Krátky István polgármester magáévá tette ezt az ügyet és a gazdák érdekében szombaton délután felutazott Szombathelyre, ahol sikerült is bizonyos feltételek betartása mejlett a bérletet Kanizsa földművelőinek biztosítania. A feltételek legfontosabbika az OKH-részvény megszerzése, amelyet havi 4 pengős részletben minden gazda törleszthet. Aradi Antal képviselő testületi tag összetartásra buzdította a mintegy 100 gazdát, akik köszönettel vették ugy dr. Krátky István polgármester, mint Aradi Antal\' közreműködését ez ügyben, l -nl-
A 4 ZALAI KÖZLÖNY
1935. november 19.
.(Folytaiái u l-aű oldalról)
Ad difi Abeba, november 18 A négus véglegesen szakit visszavonulási politikájával, - mondják az Abesszin fővárosból érkező hírek. Az abesszin csapatok Amb\' Alagi Irályában most már kom lyanmeg akarják akadályozni az o! sz támadásokat. ,
Az éjszaka életbe léptek a megtorlások
I Genf, november 18
(Mttan éjjel életbelóptek az Olaszország elleni megtorló Intézkedések. A JKSnkciókuf a Népszövetség 60 állama Irta alá és léptette életbe. A tanács és a közgyűlés készenlétben áll. hogy bármely pillanatban össze-üljön ülésre. Abban az esetbe, ba a Népszövetség bármelyik szervét a szankciók miatt össze kellene hivni, akkor az nem a megtorlásokkal fog* lalkozna. hanem az egész kérdési letárgyalná. A . keletafrikai kérdés máris nagyon elhúzódott <8 annak végleges megvitatása és letárgyalása ajánlatos volna.
> Rónia, november 18
A fpsclstn nagytanács vasárnap ülést tartott és azon kifejezésre juttatta, hogy Olaszország a szankciókkal szs-mben szent nemzeti háborút visel. A lapok mint Igazságtalan és szégyenteljes háborút említik a megtorló Intézkedéseket, amelynek gyalázata örökké Ismeretes lesz a történelemben. I
Rómában féltik a követségeket
Rómfl, november 18 A külföldi követségek épületei előtt és a szomszédos utcákban lat hétfőn reggel katonaságot helyeztek el esetleges tüntetések megakadályozása végett. Az egyik nagy angol gyógyszertár előtt is katonaság áll. ftrdekes, bogy egyedül az angol követség előtt nem volt csak katonaság. l.
Veszedelmes gyarmatlázadást leplezett le a francia rendőrség
Páris. november 18 A francia titkosrendőrség egy igen veszedelmes összeesküvés íjvo mára jutott. A szervezet tagjai a keleti gyarmatok felszabadításán és egyesülésén dolgoztak. Szíriát és Ubaoont akarták egyesíteni éa mint önálló államokat kikiáltani. A gyarmatokon ós az anyaországban la Igf-Ti sok magasrangu tisztviselőt, hivatalnokot, sót több rendőrt ia le tartóztattuk.
Észak-Kína kikiáltása
Tokio, november 18
ftUhtvatuk* ért- sülés szerint az önálló Észak-Kltiát november 20-án kiállták ki.
Tarata;t«u<a
Irátrut./M tartott, lortatim : tUnk.
»ÍM,|.v»r. T7-CS 1820-1860. 78-a. 1835^1865, 79-M 18-50-1880, 80-<i 1865—tl890. darán!. 77-e. 1790-1800, M 1808—1SI5. Tfres 18 20-1830, 80*. U30-1840. - Rom peatvldékl 10(10-1620. mis,ltr-20—16 30. Zab uj kOzép 17S5-17M T«««eil llu.nluü kOiép ab bpcat 15 50—1560.
APEÓHIHDETÉSEK
Egy )ó fiat Mabátea<»*««iak azon. nal felveszek. Horthy Miklós-ut 4., Helyd József 4278
■Hloroxolt tioba a város központ-Iában, ftlxdőszoba-haszuáiattal, esetleg ellátással, kiadó. Cltn a kiadóban.
Újságárusok felvétetnek a Horváth hlrlapáiudában. *
„Hflfokoxók királya" a Sörlel-féle szabadalmazott Szetter. Ára 6—10—15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sörlel vas-kereskedőben. (Schots mellett). 1
Jóssáru harisnyáit fsjsltsssa mee
özv. Csizmadia Lajosnénál, Rózs«-u. 21. *
Képelt már most keieteztesse karácsonyra résslstrs Sternnél, lö-ut 2. 7
Kiárusításra keiül 50C00 drb. lucfenyő 30—80 cm.-lg, ezüstfenyők, laurus és mahónla dlszbokrok Lazsnaki kertészetben. 4111
Megbízható m.lt.rt kertiek. Sírén Károly. Sugár-ut 20. \'
Bagolal iot 7 11. M.g*.háib.K 3
paikettált szobából illó Takla .zonn.li. olcsón kiadó. Bóvebbel .Ellts\' kézimunka üzletben. Városház. 4258
Használt fclatort vesz és elad Kardos Antst Eiziébet léi 2a 4267
Irl.antlm, nsgyvliigu, fehér íi színes, kapható Sugár ni 26. 4247
BakatáiaaaaMt (lúdtalpbetétei) gipsa-mlnla szerint ls készítek. Papp Oazkár dpészmeater, •
Qyermck- éa bsbakocatk, babalitékok a legolcsóbban a volt Tóth baaárbH,
Lehetólag klISakaJárata olcsó bútorozott ízobit kelesek EOtvOs-léi kornyékén. Címeket Vágó lllalazcrlirba. 4279
Nól kabát azOvetek, azórmik, bársonyok, flanelok legolcsóbban Ooleaazky dívatűalelbcn. •
■aaáalt dpóóket. |avltáaokat legolcsóbban Szekerei elpéiznél azeiezhet be, Erzsébet-tér 20. Ugyanolt tanuló lelvéletlk.
4289
tói
Józael fóheiceg-ut 36 az. oealMi ká. ép gyUmölciOikeittel együl! szibadkéz-atadó. Bővebbet ugyanott. *
Kiadja a laptulajdonoa Kózgazdaaigl Rt Oulenberg Nyomda 4a D4lzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaáa. Pelelöa kiadó: Zalai Károly. Interurbán lelelon: Nagykanizsa 78. aaám
Fártl ruha- éa kabátazóvetek, szónye-gek legolcsóbb.nGolenszkydlvalflzIelbcti. *
A letenyel klr. |4ráablróiág. mint telekkönvvl halóság.
42tXVtk. 1935 szám.
Anreréil UrüMj-Hmt.
Szabó János végrehajtatónak, végrehajtási azenvedó ellen Indított végrehaltáil Ügyében a telekkönyvi hatóság a végte-hajtáil árverést 1120 pengó tőkekövetelés is |irulékal behajtiia végeit a lovászi közlégben lekvő s s lováazl-l 419. ss. t|kv-ben (elvett A. I. 1 2. sor 77. és 79. hr-azámu házhelynek éa háznak 43. ss. alatt udvarral a végrehajtást aienv. nevén B. 5. aorsz. alatt levó llleló.\'gére együttesen 1100 P kikiáltási árban.
A tedezetl elvre tekintettel az irverés alá bociátott Ingatlant, ha az irveréa meg-tartását végrehajtatók közül:
1. ha Szabó Jánoa végrehajtató kéri, a kikiáltás! ár leiénél,
2 ha dr. Pozaogár Rezaö caatlakozott véarehajtató kéri : 1680 P,
3 ha klak. Ambru. Sándor csatlakozott végrehajtató kéri: 1716 P.
4 ha a Letenyel Járási Hltelsz. csatlakozott végrehajtó Mtl: 1824 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehel.
Az irveréa! 1935. évi december hó 10. napján d. u. 5 órakor Lováasl községházánál (og|ik megtiltani.
Bánatpénz a kikiáltói ál 10 szisaléka, amelyei a magasabb Igéiét ugyanannyi azázalékára kell kiegészíteni.
Lelenye, 1935, évi aug. hó 27. nap|án. Dr. Bányai a. k. klr. Jblró. A kiadmány MteléBl i B.laaaa Sándor .117 t.t.kkOnj vv.i.tS\'
AnÁÍ LU aserallak, marad-
Nagy választékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező ráazletfiittáara nálam vásárolhat 1 4 lángú modern ebAdlfioaillár . . P 19\'°° willanyvauló Jótállással ... . . P 7 «°
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
rádió- és csillár-szaküzlete.
Szabó Antal
Rádió
f 2 + 1 otm kiteli, kiigiiiriril (mumll) } 40\'°°Hl.
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.

Magfkinlsiaiak találkozóhely* u
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozlzy-utoa 8.
Nyugati pályajidvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Telje* komlort. A szállodában étterem, kávéház is amerlcan bar
A nagykanlzaal klr. táráabiróaág mini lalekkOnyvI hatóságtól.
7414/1935. tk. ssám. x
Inirhl IMíMirtlroial.
Halmos és Pollik cég végrehajtatónak Németh Jánoa éa ne|e Del! Gizella véj,,\' hajtást szenvedő ellen Indított végiehaltált ügyben a Ikvl hatóság a végreha|taló ké-retme következtében az 1881 :LX t e. lu 146. 147 §§ al értelmében elrendeli a vh! rehajtáal Iiveréal 124 P 02 I. tőkekö»eti. léi, ennek Járulékai éa az isveiéal kér-vényért ezúttal megállapított 10 P kóllié, valamin! a ci.llakozollnak kimondott dt Oyulal Béla 378 P 60 I. lókekoveleléa í, Járulékai behajtiu véget!,
a nagykanizsai klr. Jliáabltósig \'erflleléa levő dtóskáll 726. az. Ijkvbell 1816 hrtL azánló II etóaégére 50 P. 1*17. hrss azánió Illetőségére 60 P éa as 1678. aa. t|k,beli 35 hraz. hiaia 1500 P, 6ft\'a hras. szántón 150 P, 60/b szántói. 150 P, 119. bm rétre 50 P, 12a hisz. kertre 50 P, l« hílz. léue 100 P árban s a 745. sz tlla*. ben 2116 hr.z. legelő illetőségre 12 P í I. és s 2117/18. lüss. legelő Illető^ 12 P 50 I. kikiáltási árban"
A telekkönyv! hálósig az irveréiael Dlóakil községházánál megiatliaáia 183s évi december hó 9. napjának d. e. 10 óráját Itlzl ki és az érveiéi! félték-leket as 1881 r LX. t.-c. 150. § a alapján i következókben állapítja meg:
I. Az átverés alá eaó háaat a kikLállásI ir telénél, a lobbi Ingatlant \'/iánál alacsonyabb áron eladni nem lehel (1908: XU Le. 26. §)
Az iiverelnl azindékozók kötelesek tt natpénzttl s klkiillásl il 10»/o-it készpéaz. ben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-iban mea-határozott árfotyammal azámltott óvadét-képes éitékpapirosbsn s kiküldöttnél k-tenni, vsgy a bánstpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti ells-menényl a kiküldöttnek átadni és az fc. vetéal feltételeket aláírni. (18811 LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: LX. t.-c. 21.81 Az. aki az Ingatlanért a kikiáltás! Írnál magssabb ígéretet leli, ha löbbet ígérni senltl sem akar, köteles nyomban s kikiáltási ir százaléka szerint megillapilolt bánatpénzt ss általa Igéit il ugyanannri szizalékilg kiegészíteni! (1908: XU.te.35.H Nagykanizsa, 1935. aug. hó 29 in. Dr. Wéb.r sk. kir. Jirisblró.
A kiadmány hitelül: Mlkó s. k.
Lombhullás
■ nyOmBlosBaban ■
Peimelezzük gyümölcsfáinkat 500 o-os Neo Dendrin oldstu ttyümölcslakiir-bollneummsl, vsgy 3°,o-os Solbér kénbirlum készliménnyel. - Öszl-bsrsck a gyümölcstakarbollneumok Iránt érzékeny, ezért a Solbirral való permetezéa ajánlatos. AharnyéaNyvayUpflkat ne mu-laaazuk él felrakni I Ezeknek január hó végéig a tikon kell maradniok, hogy az aisszolókst és rügyfuró-bogarakat összologják.
A lombhullás utáni permetezéssel megöljük az összes ilteleló kirté-kony rovarokat, azok petéit vagy bábjatt és kiirtjuk sz öBszes gomba-kárlevókel éa azok spóráit.
Védősxerek kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
aaag, mfitrigya, nSvényvidelmluí.r.k, •lb kcze.kedét^bon
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett.) Telefon 130.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
htrdattinél páodrolnah I
I Nyomatott a laatalaJOmm KOagaazuat^ K. T. QaHataag Niwaau ás Dálsalal LaMiaOű vállalala kaayvnyenmUllnii. Nagvkaalaaln, (TaWis tslemaM Zalai KiiollO
75> évfolyam 263. szám
Nagykanizsa, 1935. november 20. szerda
Ara 12 mér
ZALAI KÖZLÖNY

«a kiadókiralali PM i ■
POLITIKAI H I Pl II I
Felelői szerkesztő: Barbarlta Lajos
Klíllietéai ára: Cfr hóra a oenaó 40 BJh Sicrkeailóaáfi ía BadóhlraUU tefiloa. 71 ■
á számok politikája
A számok beszéde minden más beszédnél nyomósabb és döntőbib. Ha külkereskedelmünk számadatait vizsgáljuk, amelyek januártól októberig feltüntetik az elért eredményeket, örömmel .állapithatjuk meg, hogy a kormány külkereskedelmi politikája minden vonatkozásban helyesnek ós eredményesnek bizonyult. E kimutatásból megtudjuk, hogy a jelen év tlz hónapjában - azaz januártól októberig - behozatalunk 806.6 millió pengőjével szemben 352.6 millió pengő értéket vittünk ki. ami egészben 46.9 millió pengő többletet Jelent a ml javunkra. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az 1984-es évben ennek az évnek hasonló szakában csak 36 millió pengő volt az elért többlet, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy tevékenységünk a külkereskedelemben nem csak hogy jobb képet mutat, de fokozódó irányt is. És ez a valóság teljesen igazolja Gömbös Gyula miniszterelnök tavasszal tett ama kijelentését, hogy terményeink elhelyezése minden vonatkozásban biztosítva van, még pedig a római egyezmény szellemében.
Ha most már tekintetbe vesszük a rossz gazdasági évet. az aszály és a jég kártevéseit, amelyek által terményeink hozama tetemesen csökkent s ha meggondoljuk, hogy a csökkent mennyiségek mellett is a kapott bevételi összeg jóval nagyobb a multévi eredményeknél, tisztán kidomborodik előttünk a róipai egyezmény jelentősége, mert hiszen ez épen a »iegmagasabb piaci áron« való értékesítést bizto\' sitja a magyar buza és termények átvételénél.
Azt hisszük, hogy külkereskedelmünk tizhónapos eredménye elveszi az élét a lépten-nyomon felfelbukkanó vádnak, hogy a Gömbös kormány nem folytat reálpolitikát. Hógy mennyire indokolatlan ez a támadás, megfelel rá maga a valóság, amely a számadatokon keresztül igazol is, fel is ment minden vád alól, sőt - ha erre szükség volna
- még elégtétellel is szolgál.
Mert ne feledjük, hogy még ez az
Eredmény is kedvezőbb lehetne, ha nem nyomná le mérlegünket a 30 milliós fa és a 15 milliós tengeri behozatal. Ezt az utóbbit r tudvalévőleg - a rossz időjárás folytán bekövetkezett terméshiánynak tulajdoníthatjuk. A1 fa behozatalt el lehetett volna kerülni, ha a fásitás kér dését a múltban olyan sürgős f-i-adatnak vették volna, amilyennek azt a Gőmbös-korniány tekinti. Sajnos, hiába volt az illetékes tényezők sürgetése. Hasztalanul dolgozták ki hozzáértő szakemberek, hogy hogyan lehetne a kérdést tlí év alatt ugy megoldani, hogy a nagy hiány
- amit « fabí\'hozatal jelent gazdasági életünkben 40- 50 milliós többletté váljon. S hiába mened felénk a kérdés, hogy miért maradt ®» a tervezet is Bethlen István jró-
A kormány és a Nemzeti Egység gondoskodni akar Nagykanizsáról
A NEP kezébe van letéve a nagykanizsai városatya-választás
A Nemzeli Egység nagykanizsai táborának uj lendületet kapott szervező munkája megállás nélkül folyik. Az eredmények máris várakozáson felüliek. Nagykanizsa, amely választás^nélkül - és csak ezért -lett újra ellenzéki mandátum, most megmutatja, hogy a Nemzeti Egység gondolatának átütő ereje ebben a városban is eleven ható energia, a közösség többségének hitvallása és akarata.
Alz 6-8. körzetek, vagyis a déli kerület közös választmányi ülést tartott a Nemzeti Egység helyiségeiben. A termet teljesen megtöltötték a tagok, mindegyik körzet vezetői.
Miklós János postafönök, kerületi elnök
vázolta a pártnak az elkövetkezendő városi képviselőtestületi választások alkalmával betöltendő fel adatalt. Lelkes és minden aktuális kérdésre kiterjedő beszédében rámutatott arra. hogy a választmányi tagok kezében van letéve a közelgő városatya-választások soTsj ós a választási harc irányítása. Felhivta a
tagokat, hogy ebben a munkában lankadatlan erővel és férfias kitartással vegyenek részt.
Dr. Balázs Zsigmond tb. főszolgabíró. kerületi vezető titkár
hangsúlyozta, hotfy a Nemzeti Egység legfelsőbb vezetőségének elhatározott akarata, hogy be kell küldenie Nagykanizsa város képviselőtestületébe azokat a férfiakat, akik a Nemzeti Egység\' gondolatának lelkes, e\'sránt harcosai lesznek. Ezért a határozott célkitűzésért Nagykanizsa város csak hálával és köszönettel tartozik a Nemzeti Egység központi vezetőségének és Zalavármegye főispánjának, mint a ^Nem-zctl Egység vármegyei elnökének. Ez az ő szándékuk azt mutatja, hogy a Nemzeti Egység országos vezetősége is súlyt helyez örra, hogy Nagykanizsán erős és áldozatkész párt vegye át a vezetést. Ebben a szándékban Nagykanizsa lakossága szükségképpen annak jelét látja, hogy a kormány és a NK\'mze\'i Egység gondoskodni akar Nagykanizsa városáról és hogy azok a jövőbeli tervek és elképzelések, amelyekről ebben a városban már olyan sokat beszélnek, a kormány jóindulatu gondoskodásán és szándékain ke-
resztül valóra is válnak. A város érdeke tehát, hogy a képviselőtestületi választásokat a Nemzeti Egység h\' lyi szervezete száz százalékos győzelemmel vi/ja meg. A városnak ez az érdeke szerencsés módon harmonizál az egész nemzet érdekeivel.
Ennek a városnak kereskedő és iparos közönsége - folytatta -lég-jobban érzi. hogy a Nemzeli Egység gazdasági és szociális programjának már-már kialakulásban lévő meg-/"^ szervezése a gazdasági jólét bizto-y sitásának és ezen keresztül a ^városi kereskedő é6 iparos lakosság boldogulásának is feltétele.
Kérte végül a választmányi tagokat, hogy kövessenek el mindnyájan mindent a harc eredményes megküzdéséért.
A választmány a beszéd hatása alatt lelkes hangulatban tett fogadalmat a Nemzeti Egység eszméje mellett és a tevékeny választási harc felvételére.
Többek felszólalása után Miklós János elnök az ülést a Nemzjeti Egység és annak Vezérének lelkes éltetése közben azzal zárta be, hogy a Nemzeti Egység Pártja nem fog csalatkozni Nagykanizsa város vá-1 asz t ópolgárságában.
5000 halott árán a hegycsúcsokról ütközött
Olaszország kiadta az ellen-meg- meg az abesszin gyalogság
torlásokra vonatkozó rendeletet gmW n|fl«7 PfinttlA ■ «PPf»finill
- Az olasz hadsereg várakozási " oiasz repuio - sereggel
álláspontra helyezkedett Keletafrjkában — Belső háború munícióért és élelemért az abesszin csapatok között — Nagy ellentámadásra készülnek az abesszinek
Dec. 18-ig eredményt vár Olaszország a nemzetkS
Róma, november 19 A fascista nagytanács hétfőn este ismét ülést tartott. Mussolini az ülésen kétórás beszédben tett jelentést a tanács tagjainak az általános politikai helyzetről. A legközelebbi ülés időpontját is meghatározták december 18-ában. Azért halasztották ily messzire, mert remélik, hogy addigra az olasz-angol kérdésben is les/ valami eredmény és a keletafrikai ügyek ls előbbre jutnak.
A kivitel és a behozatal ügyét Rómában rendelettel szabályozták. A4 rendelet kimondta, hogy azokat a cikkeket, amelyekre Olaszországnak szüksége van, tilos kivinni. Áthozatalnál különbséget tesznek azok az államok között, amelyek aláírták a szankciókat és amelyek távol tartották ettől magukat. \'
London, november 19 A Daily Express tudósítójának
xi és afrikai helyzetben
jelentése ezerint a S^cnt Gotthárd alagút olaszországi határállomásának forgalma a megtorló intézkedések első napján minden eddigit felülmúlt. Egyetlen nap 25.000 tonna áru ment a határon keresztül Olaszország felé. Olaszországból Svelz felé azonban a forgalom i^en megcsappant, alig érte el a szokott mennyiség felét. |
(Folytatás a 6-lk oldalon)
asztal fiókjában, mint a telepités vagy a hltbizomány reformjának a javaslata. Ma a szegény ország évenként 30 50 millió pengővel fizeti meg ezt a feledékenységet.
§ a Gömbös kormány jelentősege éppen abban van, hogy elő m^rte hozni az xMfeledett és porlepett* javaslatokat, hogy a porlepett pa> pirosokat életté, valósággá változ-
tassa. Ha az elmulasztott feladatok mill\'ós károkat is jelentenek az országnak, de még e károk mellett is vigasztalhat bennünket a gondolat, hogy a jolen kormány nem áll meg az eddig elért gazdasági eredmények mellett. Az erdősítés és fásitás kérdése napirenden van s nem $zo rulhat háttérbe többé. Úgyszintén az Alföld öntözése és csatornázása is,
ami viszont terményeink többterme-lésél foarja eredményezni, amit,^I-érve, könnyen megkettőzhetjük eddigi külkereskedelmi többletünket.
Ez nemcsak az uj élet és uj stílus igazolása lesz, hanem aBenes-féle felfogás cáfolata is, amely kö-rülzárással a maga zsirjába akarta fullasztani Magyarországot.
halai közlöny
É_
Kezdődő ütöérelmeszedéinél
reggel éhgyomorra egy pohár természetet .Ferenc Józse!" keierüvl* ugy az aihasi pangást, mint az emésztés renyheségét megsiünleli, a rekeszizom emelkedését csOkkenlt és • magas vérnyomást mérsékli.
Arany Igazság
Klskanlzsaiak szlnmüelőadása Nagykanizsán
A Szociális Missziótársulat fiatal, de\'annál agilisabban íb eredményesebben\' működő szervezete, a kis-kanjzsai Leányegyesület vasárnap délután mutatkozott be a reálgimnázium tornatermében a nagykanizsai közönség előtt, amikor Lukács István: Aranyigazság cimü 3 felvonásos színdarabját mutatta bc.
Az előadás előtt Krátky István polgármester mondott meleg szívből fakadó megnyitó beszédet. Rámutatott orra a sokoldalú, mindig a szépért és nemesért küzdő munkára, an^\'lyet a rövidmultu kiskani-zsai Leányegyesület máris fel tud mutatni. Ez a munka pedig sokkal több érdeklődést és támogatást érdemel, - mondjuk a polgármesterrel együtt mi is\' - mint amilyet Nagykanizsa közönsége velük szemben tanusiiott. Mert valljuk be, a széksorok bizony nem voltak tele. Pedig ez a lelkes gárda megérdemelte volna, hogy zsúfolt ház tup-soljon nekik, igaz, előadásuk nem szerzett művészi élményt, de az a lelkesedés, ami ezt a fiatal gárdát fűtötte, az a nemes igyekezet, ami bátorságot adott nekik bejönni Nagy kanizsára, minden támogatást megérdemel. Ki kell emelnünk, hogy a kiskanizsaiak bemutatkozása kel\' iemes meglepetést keltett. Tudásuk várakozáson felüli volt. Az egyszerű szereplök annyi lelkesedést és tok helyütt rátermettséget is árultak el, amilyet még nem tapasztaltunk és ami jogossá tette őket a nagykanizsai vendégszereplésre. A^ darab maga a mai életből vett problémákkal foglalkozik, komoly tanító célzatú, nemes gondolkozásra nevelő," amely bebizonyítja azt az aranya igazságot, hogy a gonosz sohasem győzedelmeskedhetek az igazság felett. (
A szereplők valamennyien a helyükön voltak és megérdemlik, hogji itt névszerint is mégemlékezzünk róluk. Szollár József, Pókecz Lajos, Nóvák Anna, Juhász László, Kiss Mária, Herboly Mária, Dani Lajos, Böjti István, Nagy Antal (Sojti), Bregovics Júlia, Juhász István, Pokecz Rudolf, Struckla Ferenc, Martinec József, Herboly Krisz tina, Horváth Katalin, SptngárMar git, Baj Rozi, Herjavecz Júlia, Sza» lai Ilus, Miilei Anna, Sárdy Lajce, Horváth Mária és Bánky Iptván voltak azok, akik a darabot sikierre vitték.
A kanizsai közönség távolmaradása né keserítse el őket, munkájuk belső, nevelő értéke mindig érték mqrad. Haladjanak a megkezdett uton, ez kialakítja azt a magyar ifjúságot, amelyre a magyar jövőnek szüksége van. I ,
Beszámolónk nem volna teljes, ha nem emlékeznénk meg az egyesület k\'lkéről és el tető szivéről, Cecília nővérről, akinek fáradhatatlan lelkesedése, nemes ügyszeretete hozta létre ezt az előadást. Hálával, dicsérettel és köszönettel ezt a munkát nem lehet eléggé viszonozni. Az
Nagykanizsa három iskolai körzetéből 800 rongyos, sápadtarcu nagyrészt mezítlábas gyermek sorakozott Szent Erzsébet napjának délelőttjén, tanítóik vezetésével, a Roz-gonyi-utcai tornucsanokban. Asztalokon kirakva vár:a őket 300. gyermekre szabott clptö, ruha, csupa uj holmi. A nyomor ártatlan áldozatainak másként, mint a jóság asztalairól, elérhetetlen gazdagság.
0;t volt a Keresztény Jótékony Nőegylet vezérkara, Farkas Vilma ügyvezető alelnökkel, a karitativ közélet fáradatlan éJ&arcosávai az élen.
£z a nap a Keresztény Jótékony Nőegylet legnagyobb ünnepe, amikor 300 család nyomoruságába jut egy egy jó\'.evö, mcjeg sugár az emberi szeretetből, abból a pihenéste-len, áldott munkából, amelyet éven át folytat a kanizsai keresztény nök egyesülete. Sok-sok segités történik egész éven át. Ezerfelé a Nőegylet gondja és munkája, de a legszebb ünnepe mindig ez a Szent Erzsébetnapi kiosztás, az egész évi munka egyik legfőbb célja. Különösképpen ünnep az idén, amikor a jóság fii--léniböl megajándékozott gyermekek száma rekordot ért el.
A kiosztás ünnepélyesen kezdődött.\' Dr. Pottyondy József városi aljegyző a polgármester nevében beszédet mondott és hálára, a társadalom gondoskodásának megbe csülésére intette a csillogó szemű gyereksereget. J2gy kisleány a Nő-egyletnek, egy kisfiú a várcs vezetőségének megköszönte a gondviselő
Égiek különös kegyelme kell ehhez a munkához, amelyhez elismeré-résünk mellett nem adhatunk mást, mint azt a kívánságot, hogy munkája a jövőben még eredményesebb legyen és sokkal inkább megbecsült/ mint eddig. I ,
szeretetet. FUÓ Ferenc igazgató a tantestület nevében mondott köszönetet a jósaivek gazdag adományaiért. Két szavalat, majd dr. Mészáros Béla hittanár vezetésével a gyermekkórus éneke fejezte be a kis műsort.
Azután , megkezdődött a kiosztás.
A kiosztás után pedig kezdődik az uj munka. Kezdődik hangyaszorgalommal az uj gyűjtögetés. Megállás nincs soha Br. Keresztény Jótékony Nőegylet muoMjábon. A nyomor nem fogy el s<wa ís a szeretet is kifogyhatatlan.
A vásár
November 30-án és december 1-én itt van a Nőegylet karácsonyi vására. Ebből kell fedezni a 300 gyermek cipőjének, meleg ruhácskájá-nak költségeit. Szinesf,- vid^m két nap lesz, tele százféle szórakozással, Mikulás-napi és karácsonyi olcsó és szép ajándékok tömegével, sorsolással. tombolával, tarka sátor-világ sokféle kedves, hasznos és filléres holmijával. A hangulatos bar-helyi-ség az idén is kitűnő szórakozást ígér. ,
Naptár: N\'ovember 20. szerda Rom. kat. Félix. PrJtestána Jolán. Izraelita Mark hó 24.
gyógyszertári éjjeli srolgálat e hó 15-től a «Megváltö> gyógyszertár Erzsé-bct.tér21.ósakiskanlz»ai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
193& november 20.
Estélyi divat-egyveleg
A hölgyeknek most legnagyobb problémája az estélyi, hOün%nuk Ízléses, divatos és legföképí>en Olcsó összeválogatása. Hát biz" nem gyerek játék ! Első és legfontosabb gond maga a ruha. A tavalyi eatélyiru-hánKból legjobb lesz egy coctaii ruhái csinál unni, mert annyira, különbözik az idei a tavalyi divattól, hogy a régii nem lehet átalakítani. Az ideihez sokkal több anyag kell, sok a redőzés^a drappirozás, sokkal dusabbak a ruhákj egészen reneis-sanoc hatást keltenek. Legszebb és legcélszerűbb valami,szép szinű ae-lyembársonyruhát vájaszuuü, ezt remek vonalakkal legjobban, felhasználhatjuk, mert az anyag már maga annyira díszes, hogy nem keU hozzá vagy csak nagyon Kevés disz, Egy szép sárga, vagy üla, de nem utolsó sorban zöld, vagy bordó bársonyruha egy kiipssel, csattal nagyon dekoratív. A iekete majd később a fehér satin, a biokát, a fémrpei átszőtt anyagok ugyancsak roppant divatosak és nem utolsó sorban az idén talán jobban, mint tavaly, - a csipke. Ez mindig elegáns, Unom, divaíos. Láttunk egy Üiuai lányon egy rózsaszínű cini csipkeruhát, nagy pufíos ujjakkal, a re kán hatalmas masniba kötött rdó bársony szalaggal, mondhatom, igazán nagyon-a*gyon szép volt. j | |
Az esti cipőforma: a saru. Sokszor látjuk, hogy a ruha ^agából készült egy kevés arany vagy ezüst garnirozással. |
Ajretikül mindig olyan, amilyen a ruha dísze, tehát arany vagy ezüst brokát, most legújabban pedig bőr.
A fejdísz is megváltozott. Tavaly álhajakkal ékeskeutünk, az idén pedig csillogó hajhálót választoltunk, ami egészen középkorivá alakit át bennünket, de meg kell hagyni, szépt\' és különös.
A fülbevaló elmaradhatatlan kel; léke az idei esti toilettenek, mégpedig hosszú, lelógó fazonban.
Alantabb pedig receptet adunk, illetve^ felöltöztetünk egy hölgyet nagy estélyi toiletteben von Kopf bis Fuss, tessék követni, ahogy irva vagyon és akkor elnyerjük az utolsó divat szerint felöltözött, elegáns hölgy cimét. ,
Tehát adva van egy, mondjuk bordó pánbársony ruha, görögös szoknyával, amit uszállyá is\' lehet alakítani. Szivalaku kivágás elől éfi hátul. Gyönyörű drappirozott öv, régi fazonú arany és köves csattal) ugyanilyen kiipssel. A hölgy fejét arany háló boritja, füleit arany, lelógó köves fülbevaló, kurját hasonló karperec, kezében arany bőr-retikül. Végül pedig a cipője is arany saru.
Eaft.a »feiszerelést« azután minden más szinű ruhához Is viselhetjük, azért érdemes egy ilyen komplett garnitúrát beszerezni, mert szezon
Kész nfil- és íyermek-
kabátok
dus választék
SlNGER DIVATÁRUHÁZ
Hócipők, keityük, bélelt harisnyék.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL
Kapható Ssomolényi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
300 mezítlábas gyermek kapott cipőt, ruhát Szent Erzsébet flnnepén
193S. november 17.
zalai közlöny S
♦lején megvesszük és akkor egész szezonban elvetjük a gondját. ,
Divatposta
Szerény nB. Fekete bársony ryhája kedves lenne olyan megoldással, hogy a négyszögletes kivágás két oldalára elől, egy-egy nagy stpass gombot he-Jyez, erre azután a drapplrozott sáli felgombolhatja több féle módon. Üdvözlet
fírTsébét. Köszönöm kedves levelét. Ami azt a zöld ruhaszint illeti, nem tudom, miért esik annyira kétségbe, ez nagyo" szép. Diszitse barna bőr-gombotóttl, senimicsetre sem vitézkó-téssel, mert az már tu\' sablonos, üd-
öyotnor- és bélhurut, az emésztés hiánvossága, erös bomlási é« erjedési toiy»malok a gjromnrbélhu-ramban, bélbaktérlum- éa gyomor-Mvtultengés az enyhe természetes „Ferenc József ke*erflviz használata által legtöbbször rövidesen megszűnnek.
ID<5
Aliü változik I
Prognóala: Mérsékeli légárlm-láa, íjjal aa«, usrdán délalStt va-lóazinQlag még köd. A hSmérték-lat alig váltanlk.
SmMMÍ hSr
- Bees Streeter Aldrloh uj regénye —
Egy amerikai középosztálybeli polgár kényelmes, kisvárosi házában ját-\'szódik lo az a «kls komédia,* ahogyan ují regényét nevezi az iró.
A regény hőse, a «Családi kör. Ielke: Mama, őtvenkétesztendős és attól a naptól fogva, amelyen — huszonöt évvel egelőtt — az ápolónő a karjába fektette első gyermekét attól a naptól fogva Mama csak másoknak élt. öt szép, egészséges, vidám és kíméletlen gyermekkel áldotta meg házasságát a jó Isten és Mama természetesen mind at ötnek rabszolgája. De nemcsak a családjának a rabsatolgája. A családon kivül ott van a* egyház, a klub, a könyvtéregyesület. Minden oldalról igénybe veszik. Mindig mindenkinek van Yalami kívánsága vele szemben. Mama mindig mindenkinek a helyzetébe bele tudla élni magát. A körme hegyéig át tudja érezni a család minden tagjának örömét és bánatát, — azt Is, hogy Papa bankjában negyvenöt percenttel csökkent a fbrgttlom és azt Is, hogy Ocsl megbukott a nyelvtanból. <
Vannak, akik felebaráti szeretetnek nevezik ezt a képességet Vannak, akik alkalmazkodásnak hívják. A valóságban pedig nem egyéb, mind mind korok édesanyáinak sűrített bölcscségc.
Mikor a gyermekek felnőnek és kikerülnek a fészekből és «árva a ház, nincs kacagás,» Mama rábeszéli Pa-Pát, hogy. vonuljon nyugalomba, adja «1 a bankját és menjehek el ketten egy hosszú földkörüli útra.-Mama hónapokon keresztül menetrendeket, utikönyveket tanulmányoz. És minél Jobban közeledik a megvalósuláshoz régi vágyuk, annál szomorúbbak tesznek n»lnd a ketten, de ezt egyikük som tateri a másiknak bevallani. JDe mikor valami csekélység miatt felborul a tervük, megkönnyebbülten borulnak egymás nyakába.
Aldrlch uj regénye abban különbözik az Iró három első regényétől, hogy csupa (terű. A szomorúság legföljebb annyi árnyékot vet itt-ott, hőseinek életére, mint egy bárányfelhő a nyár kék arany ragyogására. (SinffM- és Wolfner kiadás, ára 1.80 P.)
Ruzlcska WUria
/
Kalandozások a számok birodalmában
a békepalotától a háborúig, a házasságtól Zalaegerszegig, a tQbefüzéstől a pipatömésig
— RéazUieh munkatársunk rádió-előadóidból —
A világ szeme ma a Népszövetség felé fordul, tőle várják (egyre kevesebben I) a "megoldást a világ nagy problémáira. Most ne politikai szempontból nézzük a Népszövetséget, hanem — statisztikai körutazásunk során — azt nézzük meg, hogy mibe kerül a népeknek ez az egyáltalában nem népszerű és mégis sokat emlegetett szervezete.
Mibe kerDl a Népszövetség?
A Népszövetség igen súlyos ősszegeket kér tagjaitól — tagdíjul. A tagsági járulékokból nem kevesebb, mínt 3,203.101 arany ftynk jón össze. Ez pedig 72 millió pengőnek felel meg. Ebből az ősszegből csak a titkárság részére 835.131 frankot utalnak ki. A Népszövetségben ugyanis mindent a titkárság végez és mindent azon keresztül bonyolítanak le. A fentmaradó közel 55 millió pengőből tartják fent a világ másik két nemzetközi szer-Vét, a Munkaügyi Hivatalt, amely évi 895.348 frankot, azaz 20,100.330 pengőt kap — és a hágai állandó nemzetközi bíróságot, amelynek céljaira 264.504 frankói, vagyis közel 6 millió pongőt utalnak át. A ffcntmaradó öbz-szeg a tisztviselők fizetésére, tiszteletdijakra kell — és ebből az ősszegből építik az uj békepalotát, amely olyan fényes berendezéssel készül, amilyet még szem nem látóit.
Palota tehát lesz, hogy béke is lesz-e, azt nem lehet tudni.
Pedig, hogy mit jelentene egy ujabb háború, arra az angol nyugdíjügyi minisztérium kimutatása világit rá.
Mibe kerQI a háború?
Angliában 1,053.000 személy kap háborús nyugdijat, ami nem kis mértékben terheli meg az államháztartást. A nyugdíjjogosultak között van 124.750 hadiözvegy, 20.300 hadiárva, 33.700 olyan katona, akik kart vagy lábat veszítettek el, 6.120 elmebeteg,
29.000 tüdővészes. 33.4W/ ne hisztériás, 3.100 eskóros, 2000 hadlvak. Ezenkívül 2500 elmebajos "vanjállan-dó kezelés alatt.
És ez csak egy országban... A ma háborúja még sokkal borzalmasabb volna.
De srdijunk tovább a statisztika birodalmában e szomorú helyről. Nézzük inkább a házasság frontjának érdekességeit. (.
A nösOlésl kedv statisztikája
Ha Mngyarország városalt nézzük, ugy a házasságkötések pálmáját Pest viszi el. Az elmúlt évnegyedben Budapesten minden ezer lélekre 12.7 házasságkötés esett. Közvetlen utána áll Rákospalota 12-vel, majd Újpest 10.8-al. Pestkömyékén van tehát a legnagyobb házassági kedv. Lehet, hogy azért, mert itt a válás is inkább kísért.
A legrosszabb házassági arányszám Zalaegerszegen vap. A szomszéd zalai város etéren rekordot állított fel, mert 1000 lakosra mindössze 3.7 házasság esett. Miután pedig Egerszegnek alig 15.000 lakosa van, ez azt Jelenti, hogy egy év alatt Egerszegen mindössze 222 házasságkötés volt. Utána az ország keleti, szegényebb városai jönnek: Hajdúszoboszló, Kisújszállás, Mezőtúr és Nyíregyháza, ahol ezer lélekre 4.4—4.6 házasságkötés esett az elmúlt negyedévben.
A legtöbb válás "
A hátasságo.\'x sorsára állítólag Igen nagy befolyással ván a Jérj foglalkozása. Igy a válási statisztikákból megállapították, hogy a legrosszabb .férj-anyag. — az építész. Saját életüket ugylátszlk nem tudják olyan szilárd alapra építeni, mint a házakat. Közvetlen utánuk (szégyenszemre bevalljuk) a szerkesztők és az újságírók következnek. A válófelek 11 százalékát a muzsikusok és az utazók adják. 10 százalék az éttermekben dolgozó al-
izíéses váíasztéícban divatos szinefcben
SZJVARKAH UVEiy T ÉS PAPÍRT
NMi 11. III. MMiiili
le kapfeati mlilesitl!
kalmazottak, mig a tabella alján * futballisták, majd legalul a földművesek állnak.
Ha meggondoljuk, hogy az emberiség mily csekély része építész, szerkesztő és zenész, akkor megállapíthatjuk, hogy a válás ott fordul elő leggyakrabban, ahol a férj későn Jár haza, utazik, általában azoknál, akik éjszaka sokat dolgoznak. Arról azonban, hogy a válásnak a férj vagy az asszony az oka: bölcsen hallgat a statisztika.
A legkevesebb gyermek
A házasság után nézzük a születési arányszámot. Itt már csaknem fordított a helyzet. Legtöbben a szegényes alföldi városokban születnek. Az elmúlt negyedévben Nyíregyházán min. den ezer lakosra 27.4, Hajdúnánáson 26.4, Kecskeméten 25.5 születés esett. Legkevesebb gyermek Pestkörnyéken születik. Ebben Rákospalota vezet 4.5 születéssel negyedévenkint ezer lakosra viszonyítva. Utána sorban a következő Pesterzsébet 5.5. Budafok 8.1, Kispest 9.1 születéssel. A pestkörnyéki kevés születést elsősorban azzal magyarázzák, hogy ott idősebb korosztályok, főkép nyugdiiasok laknak, akik már családi életüket lezárták.
Mit ér az ember?
De nézzük most, miből áll az em ber? Talán a legérdekesebben felel erre C. M. Jead londoni természettudós, aki egyik előadásában kifejtette, hogy egy közepes termetű ember a következő alkatrészebői áll: 10 gal-Ion viz, hét rud szappan készítéséhez elegendő zsir, 9000 ceruza készítéséhez elegendő szén, 2200 gyufafejre való foszfor, egy kis kén és magnézium, annyi mész, amennyivel egy csirkeólat ki lehetne meszelni és apijyi vas, amiből egy közepes nagyságú szeget lenetne készíteni. És ha ezt összeadjuk, alig jönne kl pár pengő...
Munka-e a nadrágfoltozás?
De az ember kezdetben ucm is ér ennyit. Mig felnő, rengeteget kell dof goznia, ennie, tanulnia. Ez pedig mind energiát fogyaszt. Etekiutetben leg. könnyebb dolga van a szabónak. A tübefüzéshez, nadrágfoltozáshoz nem kell sok energia. Egy szabó, ha dolgozik, óránként átlag csak 45 kalóriával fogyaszt többet, mint ha pihon. A cipész munkája már többet ér. A suszter óránként 80—122 kalóriát fo. gyászt cl munkájához. A fémmunkás még többet: 137—145. A tesU nymká. sok között legtöbbet fogyaszt a kő-tórő és a bányász 286—319 kalóriát ennél többet csak a fafürészelés, igényel: óránként 370-408 kalóriát.s
Egy katona például Jó uton 20 kilométeres gyaloglással 900 kalóriát igé. nyel, tehát energia fogyasztása flnnyl, mint egy bányász kétórai munkája. Ha az ut 25 százalékot lejt, akkor csak a cipész másfélórai munkájávaf ér lel, mert mindössze 176 kalóriára
ZALAI KÖZLÖNY
1935: november $0,
van srüksége. Ha pedig az ut 25 szá zal^kkai emelkedik, akkor 717 kalóriá" nak megfelelő energia mennyiséggel több kell az ut megtételéhez.
Kl mennyit Iszik ?
Az energián kivui azonban mást is fogyaszt az ember. Cukrot például Mffr^arország lakói tavaly szeptember óta ez év szeptemberéig 1.10K.800 q-t fogyasztottak, ami azt jelenti, hogy az elinult év alatt Magyarország min. den lakója 13.8 kiló cukrot fogyasz. tott. Jobban szeretik azonban az-em. berek a bort ós a sórt. Sörből elfogyasztottak egy óv alatt 18,720.000 litert, ami fejadagban 2.34 litert jelent. A borfogyasztás ennél sokkal több, Magyarországon fejenként 31 liter. A világ multévi szüreti eredménye 200 millió hektoliter volt. Harminc évvel ezelőtt a világ átlagos bortermelése még csak 130—140 millió hektoliter volt, az idén pedig előreláthatólag a bortermelés minden eddigi eredményt felülmúl. Miután Amerikában az alkoholtilalmat felfüggesztették, ott meg lehetett állapítani egy év eredményét. A nemrég zárult első «alkoholeszten. dő.-ben Amerika 22.5 millió liter sze-szesitalt importált — 28 millió dollár értékben. Első helyen áll a bor, másodikon a whyski és harmadikon u sör. <
A világ legnagyobb bortermelő országa Franciaország, «meW egymaga 77 millió hektolitert termel. Utjüna Olaszország, Spanyolország, majd Né. metország következik. A sörtermelésben az amerikaink vezetnek. Amióta nedvesek lettek, évi 41 millió hektoli-ter sört isznak meg. Hossz nyelvek szerint azonban ennyit megitták a yen kik nedves korukbai. is. Európában a németek iszuak legtöbb sört. Utánuk uz angol és a belga következik. A kis Belgium például annyi sört fogyaszt, ■mint a nagy Franciaország (14 millió hektolitert). (
FOatbe ment szám-óriások
A bor ós a sör mellett az emberiség másik szenvedélye a dohányzás. E téren is Amerika vezet, minden bi_ zonnyul azért, mert a nők is igen nagy fogyasztók. 1934-büii az Egye. sült Államokban 125.611 .millió cigarettát szivtak el. Kerekszámban ez azt jelenti, hogy fejenként, csecsemőket is beleértve, mindenki évi 1000 cigarettát szivott el. Franciaországban évi 417 a fejkvóta. Hollandiában a szivart szeretik, ebből 178 az évi fejadag, Angliában pedig a .pipát. De hogy ott hány tömés a fejadag, arról nincs kimutatás.
A cigarettához gyufa is kell. Magyarországon az elmu\'t évben 201.6 millió doboz volt. Fejadagban ez csak 25—26 dobozt jelent évente és azt hisszük, hogy nem is olyau sok. Pedig ha ezt a 200 millió gyufásdobozt egy. másra állítanánk, egy 3.024 kilométeres magas tornyot kapnánk. Ha pe dig egymás mellé raknók, akkor egy 10.080 kilométeres hosszú sort adna. öngyújtóból eladtak 20.200 darabot, cigareltahüvelyből 9,846.000 dobozzal hoztak forgalomba, cigarettapapírt pedig 60.3 millió csomaggal.
Ez azt jetlcnti, hogy a Magyarországon egy évben elfogyasztott cigarettapapírokkal 004.500 négyzetmétert le hetne befedni.
Azt mindenki tudja, hogy az emberek cigarettát fogyusztanak, de azt, hogy a cigaretták embereket fugyasz. tanak, kevesen tudják. Pedig igy van. fis pedig elég tekintélyes számmal, évente kb. 2000 dohányost emészt fel a dohányzás. Egy amerikai biztosító, társaság kimutatása szerint ugyanis évejjte 2000 dohányos ég el. Legtöbb: a lefekvéskor elszívott utolsó cigaretta miatt.
— Mikszáth remeke fii-meni Szent Péter eeer-«I*Ja.
- I/#i)*bb bel- ás külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-teikénys<«r nélkül Sln#>r Divatáruba*.
A megyei főjegyző, tisztiorvos és pénzügy-S SZ igazgató tárgyalásai Nagykanizsán
Kedden délelőtt érkezett Nagyku-zsára dr. Brand Sánckor vármegyei főjegyző, dr. Thassy óbor várrr.egyei lisztifőor\\os és dr. Várkony R \'zső miniszteri osztálytanácsos, kir. pónz-ügyigazgató.
Dr. Brand és dr. Th;\'ssy felkeresték a városházán dr. H gyi Lajos polgármcslerhelyettí6t, akivel dr. F<xíor Aladár tisztifőorv< 6 részvételével hosszabban tárgyaltak. Majd későbben megjelent dr. Takács Zoltán kórházigazgató-főorvos, dr.
Hatfi Antal, aszükszje i I erü!et főorvosa ós lslvánjlu szülész orvos, a kikkel egészségügyi ügyekben hosz-szabb\'-\'n targyaltak. Szó volt a kórház ovábbfejlesztési programjáról is.
Dr. Várkony pénzügyigazgató Nagykanizsára érkeztekor azonnal felkereste a királyi adóhivatalt, ahol Köó titkár fogadta. A pén7üfcyleaz-gató megtekintette a hivatal ügymenetét, majd fogadta a nagykanizsai füszerkereskedök küldöttségét.
Utolsó mérkőzésén nagy gól-arányu győzelmet aratott a Zrínyi
Zrínyi Torna Egylet-Pécsi Bőrgyár! TC 5:0 (2:0)
Szép számú érdeklődő jelenlétében játszotta le a Zrínyi az őszi évad utolsó mérkőzését. Megérdemelt nagy gólarányu győzelmet aratott a jó képesség és stílusosan játszó pécsi bőr_ gyári csapat ellen. Ünnepélyes aktussal kezdődik el a mérkőzés. Ugyanis első mérkőzését vivja a két csa|>at egymás ellen és így a pécsi bőrgyári csapat szép selyem zászlóval kedveskedik a Zrínyinek, melyet az csokorral viszonoz.
Sturm biró sjpjelére a Zriuvi legjobb felállításában lép a pályára. Alig hogy megkezdik a játékot Poórhoz ke V<fül a labda, aki (Hcselezi a pécsi vé. uclmet, ideálisan ad be, Boda csak a lálját teszi rá ós máris a pécsi kapu. ban van a ,gól (1 :0). Változatos mezőjáték folyik mindkét csapat ré. széről, melyben a technikásabb pécsi csapat van inkább íölép.yjK-n. Hozzá^ jánil ehhez az, hogy Ködbaumnak szokatlan a középfedezet helye. A 30. percben okosan vezet a Zrinyi egy támadást, Csöngőihez kerül a bőr, hatalmas lövést zudit a kapura, Bala_ toni kapus nagyon szépen védi, de csak öklözni tudja, Bodához "kerülj ^tki a fekvő kapus mellett a második gólt rúgja. 2 : 0.
A 34. percben Kárpát miatt szigorított szabadrúgás a Zrinyi ellen, melyet Horváth II. élesen lő alig kapu mellé. Utána I\'oór nagy kapufa lövése és Csöngei leszorított kupáslövése az esemény, melyet Balatoni kapus .ügye_ sen fog. A pécsi csapat Benzenleit-ner lövése révén veszélyeztet, de Pápai \'lehúzza a már gólnak lát.vzó labdát.
A második félidőben is mezőnyben a pécsi csapat játszik szebben, de a modem célfutballt a.Irinyi játsza és minden egyes kapura törése külön-külön veszélyt jelent a pécsi kapura. Gól a í). percben születik, sarokru^ gásból. Poór ideálisan rúgja be a lab^ dát, Csöngcinck csak a fejét kell oda_ tartani és védhetetlenül száll a harmal dlk gól a pécsi kapuba.
A 19. percben Csöngei 30 m-es fordulás lövését alig védi a pécsi ka.
pus. A kővetkező pillanatban pedig csak a kapufa menti lerohanó Rom. slcs lövésétől a Zrinyi kapuját. A 20. percben Kárpát miatt szabadrúgás a Zrinyi ellen, melyet Deák élesen fölé lő. A 24. percben sarokrúgás Pécs ellen. Pécsi védelem hibájából Babos nagy gólt ragaszt a pécsi kapuba, ► mely után hiába vetődik a pécsi ka. pus, mert az védhetetlen. 4 :0. A 37. percben Babos ügyesen rug egy sza. badrugást, Bodához k rül, aki csetlik botlik a labdával, mégis van ideje ahhoz, hogy a vetődő kapus hasa alatt gólt rúgjon. 5:0. Ez az egyetlen hibája a pécsi kapusnuk.
A Zriny láltal mutatott játék minden dicséretet megérdemel. Nem sokat ját. szottak a labdával, igyekeztek u leg[ rövidebb és legegyszerűbb uton az eredmény elérésére és ez sikerült is nekik. A pécsi csapat a régi magyar betegség miatt kapott ki ilyen nagy. arányuan. A gyönge fizikuinu játéko. sok túlsókat pepecseltek a labdával, igy a kemény Zrinyi védelemnek min. (íig volt ideje az időbeni beavatkozásra. Egyénileg a Zrínyiből Pőce, Boda csapatának legjobbja, Babos és Csöngei tűntek ki, de ez nem jelenti azt, hogy a többi játékos rosszul játszott volna. Sőt mindegyik igyekezett tudásának legjavát nyújtani. A pécsi bőrgyár Vo.<apatából Balatoni kapus nagy tehetség. Hartmann közép fedezet ós Róth jobb fedezel emelkedett ki a védelmi együttesből, mig a csatársor ban Megyer, Benzenleitner balszárny tetszett csak. Sturm biró a tőle szokott módon jól vezette a mérkőzést.
__III.
— A megyer Irodalom gyöngye i Szent Péter eeer-nyöje.
— Köztisztviselők részér* rendkívül
előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre. «őt kamatmentesen is kaphatók Koprteln butor Áruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Városi Mozgó. Hétfőn, kedden és szerdán I
Az öt világrész Ünnepelt kis primadonnája, Shlrley Temple a főszerepben
A filmről csak ennyit: Jobb, mint az Édes mostoha! Előadások kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor. Hétköznapokon az 5 órai elftadáe filléréé.
Név- és
Ünnepekre, ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula éa más csarapas virágokat é« növényeket.
Petermann kertészet
Bathory-utca 22.
Buti István, a zalai őstehetség Kanizsán
Oldalas riportokat olvastunk már fővárosi újságokban is BUtr\'Iífíinról, a zalai föIdmüves-legényröI, fi ki Sokat Igérö ős tehetségként bukkant fel a magyar plkturában. Ivá-nyl Grümvald, vaszary, Abe Nóvák foglalkoztok már a rajzaival, fest-ményeltel és abszolút tehetségesnek Ismerték el. Csak tanulnia kellene. Fel is küzdötte magát Pestre, egy darabig tanult, de a kis összekupor-gatott pénze elfagyott, hán^táptt, nem\' tudott íovább tanulni, -*filtta-jött. A göcseji tárlaton Albrecht tó-herceg Is vásárolt a képeiből Moal megint szeretne feljutni Pestre, még Is- mégslanulni akar. A1 göcseji tán laton keresett 60 pengőt. A többit is össze akarja gyűjtögetni. Most Kanizsára érkezett egy csomó képével. Pár napig Itt próbái seerea-csét. Támogassa jószivvel, aki teheti. Ruhaneműt Is elfogad, mert kikopott mindenből. Teleky-ut 26 sz alatt Marton hentesnél kapott Ingyen szállást, ott meg lehet találni. Érdemes és érdekes végiglapozni a dolgait.
A kis ezredes
— Shlrley Temple uj filmje — Elsősorban a film főszereplőjéről, a kis Shlrley Tempkről kell szólnunk. Már sokszor láttuk ezt a bá mulatós tehetségű gyerek-start, de mostani filmjében minden eddigi alakítását felülmúlja. A gyermek minden bája és kedvessége sugárzik mozdulataiból, öntudatos és mégis természetes. Semmi póz, semmi erői tetettség, a maga természetességében gyermek és művész egyszcmély-ben. Ha összehasonlítjuk az Edes mostoha magyar főszereplőjével\', Pécsi Gizivel, bizony nagy a különbség. Shlrk\'y Temple nem szlnpados-dlt játszik, wm primadonnáskodlk, ő gyermek a maga valóságában. Nem Is lehet róla mást mondani, mint azt: látni kell. Pedig nem is az a kimondott szép gyerek, kosztü-müs darabban játszik és mégis any-nyira bájos és felejthetetlen. Partnere a nagyapa szerepében Lionel Barrymorc. tökéletes művész, tm-berábrázolása most 4> csodái. Shlrley finom szépségű fiatal anyját kell meg megemlítenünk és a néger szolgákat. Általában nagyon jó a film rendezése, cselekményekben nem gazdug és mégis tartalmas, előtérbe helyezi a főszereplőt é» ar. eseményeket Inkább csak a háttérben játszatja le. Igen érdekes a film színes befejező része, bár egy kicsit még merev. A néger keresztelés és a kórusrészek csodásak. f.rdemes megnézni. A klsérőműaor változatos él élvezetes.
1939. novembci 20,
ZALAI KÖZLÖNY
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
^ ü uiiuuiiuB, üicaco ca nem ui
I M 1 kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot 1
bútoráruházban
Nagykanizsa.
— (A főispán és alispán Budapesten)
Vitéz Tabódy Tibor főispán és Bődy Zoltán alispán, vitéz Márk Fc. renc számvevőségi főnök és dr. Fodor főispáni titkár kíséretében Budapestre ulaztak, hogy a minisztériumban részt-vegyenek Zalavármegye költségvetésé nek tárgyalásán.
— (Kanonoki kinevezések)
I)r. Rott Nándor megyéspüspök a megüresedett két kauonoki stalumot most töltötte be. A megyéspüspök Vő. íós János pápai kamarás, mesztegnyői plébánost és Beöthy István sümegi apátplébánost nevezte ki kanonokká,
— (A polgármester Itthon)
Dr. Krátky István polgármester kedden este tjrkezik haza budapesti két napos,hivatalos útjáról, ahol 73 magyar város polgármesterével együtt részt vett a Magyar Városok Országos Kongresszusa ülésein.
(Elmarad az Ottó-mise a felaő-templomban)
Tekintettel arra, hogy az Ottó-misét a ferencesek plébánia templomában tartják meg, a felsőtemplomban hirdetett Ottó-mise elmarad.
. — Néun mag i Szánt Péter esernyője osdtArtAktttl
— (Pályázat a millenluml öszjön-, dijra)
Bődy Zoltán alispán pályázatot hirdet a zalaegerszegi, kanizsai és keszthelyi gimnázium egy-egy tanulója részére létesített milleniumi oszlón, díjra. A 400—400 pengős ösztöndíjak, oak jelenleg fele van üresedésben. A t>%ázftt november 25-én Jár le.
„A muzsika vllógtalanjai"
elmen tart előadást vasárnap délelőtt féi 12 órakor Barburta L^jos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője a városi zeneiskola kamaratermében. A.belépődíj nélküli előadás egyik láncszeme (áz idei szezonban az első) annak az iskolán-kivüli zenei kullurmunkának, amit a zeneiskola építget ki maga körül. A műsoron Honll Ilona és dr. F Od. l\'-rné Garat Margit előadásában cselló és zongora számok szerepek, nek, csupa már klasszikus magas-la;on álló XVII XIX. századbeli ze nével és semmi modern muzsikával A kezdés pon.os. önkéntes filléreket kérnek a költségek fedezéséhez való hozzájárulásként.
—Vétkezik, he elmuleezt ja megnézni a Sxent Péter esernyőjét.
— (Szent Erzsébet és Szont Imre ünnep az iskolába^)
A II, körzeti elemi iskolában minden évben (óra-veszteség nélkül) házi ünnepség keretében a gyermekek elé ál. litják a magyarországi szentek, Szent Erzsébet és Szent Imre példaadó alak. ját. A Szent Erzsébet ünnepen leányok, a Szent Imre ünnepen fiuk [voltak a szereplők. Az ünnepi beszé. det az egyik ünnepségen dr. Mészáros Béla, a másikon Lukács József hit. tanár mondta.
- Tekintve meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Aruhiz.
— (A megyéspüspök adománya)
Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök a sümegi szegényeknek 30 köb ^méter tűzifát adományozott, p — Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— (Munkaadók figyelmébe I)
Nagykanizsa megyei város Testne velési Vezetősége felkéri mindazon helybeli munkaadókat, akiknek 17. életévet betöltőit levente köteles alkalmazottja van, hogy azokat folyó h£ ^24<én délután 2 órakojr\' a Városi Moz-gószinházban előadásra kerülő \'A szerelem árnyékában» elmü kulturfilm megtekintésére — tekintettel a film nevelő és oktató hatására — elengedni szíveskedjenek.
— Mikszáth K. humorai Szent Péter eserny&je.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (Érik a málna)
Az idén szeszélyekben kifogyhatat. lan az Időjárás. Tul vagyunk már november közepén és ma Mezei Ml. liály Kinixsy-utca 73. sz. házának kertjéből érett, dus, teljesen kifejlett málna-szemekkel roskadásig tele ágat hoztak be mutatóba a szerkesztőségbe. Alig birják az ágak a téü hiinpér-termést, olyan bőségben vannak a gyümölcsök az ágon végig. Ugyancsak több felől érkezett már a hir, hogy a rozs-tarlókon teljesen kifejlődött, kemény, szemmel tele rozs.kalászok vannak.
I Lópokrócok

A régi fényes nagykanizsai műkedvelői eitad&sokf*
emlékeztet a Kath. Legényegylet kiváló gárdájának előadásában vesár-nap este 8 órakor a székház nagytermében színre kerülő Nánl, amelyben minden játékos a kanizsai műkedvelő színpadi gárdának egy-egy tehetséges tagja. Nagyszerűen betanított, művészi érzékkel megrendezett előadás lesz, amelyben a nagykanizsai Legényegylet njpg-mutatja, hogy a^ihükcdvelői színpadon ncmcsnk a inultben, hanem a jövőben ls vese főszerepet tölt be. Szabó István rendezése egymagában sokul igér. A nagykanizsai közönség figyelmét felhivjuk a vasárnap esti előadásra. ( ,
<-) óriási érdekIWé« n aj FECSKE
szivarkapaplr és hüvely iránt. A nagyszerű papiros gyártásánál egészségi szempontok dominálnak és fjogy semllyen ártalmas anyagot nem tartalmaz, azt bizonyítja a mjnden dobozban található intézeti hivatalos bizonyítvány.
— Magyar el égerfii aa i
Szent Péter ea^rnyéja.
— T*r«nUb, kézret caomóaott a»a-gyár perzsák «tb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáru-
- (Bélyeggyűjtők találkoz**) s«er-
dán délután Mól 8-ig a Pannoni* háUó kistermében.
torárainkat .ényegesen teuállrtQtt ám-kon Araaltjuk. Hoajzn icjántu httfilM U, kamatmentesen. Kopsteta Hfc>cá«*
kí*> Uaóbj. Miklósai A. mám. w

A 4 zalai közlöny
1935. november 20.
üudipL
17.25 Hanglemezek. — 17.50 Munkásfélóra. - 18.20 Cigányz no. - 19 Osztrák kulturcst közvetítése a Nemzeti Szalonból. -- 20.10 Közvetítés n Városi Színházból. «Bécsi tavasz.» 0|>erett 3 felvonásban, eiö- és utójá-jtékkal, 8 képben. írták Rudolf Oester-rclcher és Slgfried Geyer. Fordította Stella Adorján. Operetté átdolgozta Török Rezső. Verseket Irta Harmath Imre. Zenéiét szerezte ós vezényel Kom játhy Károly. Közreműködik a Budapesti Szlmfónikus Zenekar. Rendező Szabolcs Ernő. — Az I. felv. után kb. 21.10 Hírek. — A Ií. felv. utdn kb. 22.30 Időjárásjelentés. — M előadás után kb. 23.20 Ilniczky László jazz-zenckarának műsora. ~ 0.05 Hírek.
BudapMl II.
17.55 Cigányzene. ~ 18.25 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Tánelemezek.
— 20.15 Hírek. — 20.40 Cigányzene.
Bír*.
17.30 Rokyta Erika szoprán énekel.
— 20.05 Rádiózenekar. — 22 Szlmfónikus hangverseny Párisból. — 0.15— 1 Tánczene. (
m pi
mm
Tsrnénytóiiís
Irányzat: tartott, forgalom: csendet. B.ia Ilon. 77-ea 18 20-16 90. 78-u 18 35—1865, TO-aa I8I0-I880 . 80-.. I8M—1890 dunlnt 77-w 1780-1800. 78^1 1805—1815. 79-ei 18.0-1830, »u 18-30-I8ÍO. - Ro.i pcitvldtkl 1610-1620 mii 16 20-16 30. Zab u| kOzép 17 60—1770. T.ne.,1 Daiántull kOitp >b bpcat 1550-1560.
APBÓHMETÍSEI
lalarsMtt uaba a város központ-(Urdőszoba-haszuálattal, etetleg ei-I, kiadó. Cim a kiadóban.
iátáaN
„Nifakaaék királya" a Sörlei-féle aiabadalmasott Szetter. Ara 6—10—15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sörlet vaskereskedésben. (SchöU mellett). 1
Aatótaxlt kényelmeset legolcsóbban Kaulmana Manónál rendeljen. Telelonállo-mát 222. 3223
Ablakait fehér ragaccsal legolcsóbban Stern végzi szakszerűen, Pó-ut 2. 7
Haunált katari vess és elad Kardon Antal Erisébet tér 20. 4257
Bagolai aor 7 ss. asamáahá«kaa 3
paikettáU sxobából álló lakás a ionnal ra olcsón kiadó. Bővebbet „Elita .kézimunka ttaietben. Városba. 4258
Legújabb, legdivatosabb minták érkeztek, melyeket fillérekért alftrajaal
Bohmné, Zírda-utca. 4290
Játék és cipőáruk legolcsóbban a vo>t Tóth baaúl\'lMSS. 8
Értaaltam a tiutelt közönséget, hogy Katonarétröt Híuatl Oyőrgy-tér 7. számú házba költözködtem át. Veszek és eladok használt, valódi keleti perzsaazőnyegeket, és mindenféle régiségeket, hiváwa házhoz jövök. Kérem a nagyérdemű közönség szíves plrtfogását. Tisztelettel Francslcs Zalgmondné. 4287
i ötsiobás, nsgy kerttel bíró, verandáé családi házamat 3 szobás családi házzal. Cin a kiadóban. 4292
LifcaasAJal 3\'/i Iliiéiért veszem. -Welainé, Kinlzsy-u. 15.
(Folytatás aa l ső oldalról)
5000 halott és sebesült az első Igazi légi támadás színhelyén
4291
Róma, november 19
A kelelafrlkai fronton az olaszok egyelőre a várakozás álláspontjára helyezkedtek. Ujabb olasz támadás addig n^m indul, mig Teubien vidékét meg nem tisztították a portyázó csapatoktól. Ez a tisztítási müvelet már Badoglk) tábornagy feladata lesz.
Asmara, november 19
Aknba Alagi vidékén most folyt le az első igazi légi-csata. A2 o\'a-szok 20 repülőgéppel indullak\' az abesszinek ellen és a szük folyóvölgyben egészen alacsonyan kezd» ték meg a bombázást, hogy az minél eredményesebb legyen. A völgyben kb. 20.000 abesszin ^harcos táborozott, akik csakhamar megszállták a hegycsúcsokat és felülről lőtték pus kákkal, gépfegyverekkel és ágyukkal a vi%ykatlanban egész alacsonyan repülő olasz gépeket. Rövid időn belül valamennyinek a szárnya és hajóteste át volt lőve, többnek kényszerleszállást kellett végeznie. Ciano gróf nem messze Makalletól szintén kényszerleszállást végzett. Az első repülöcsata igen sok áldozatot követelt az ellensíg-től. Becslés szerint közel 5000abeíz szin halott és sebesült maradt a helyszínen.
Ogadenből /a Vörös Kereszt igen sok sebesültet jelent. Az abesszin sbeesültek naponta nagy számban érkeznek. t
Egymást ölik az éhes abesszin csapatok
London, november 19 A Makalletól visszavonuló afcesz szin csapatok több véres ütközetet vívlak egymással. Ez a lerongyolódott és kiéhezett visszavonuló se reg megirigyelte a császári hadosz tály jómódját, megtámadta őket, hogy muníciói, de- főleg élelmet szerezzen. A,lakosság is igen so^t szenved a portyázó. csapatoktól: A nagyobb seregeknek nem mer ellenállni. de bosszúját az utánuk jövő apró kóbor csapa\'okon tölti kl. Ezek a foszíogatások egész belső háború jellegűek. \' >
Elvágják a fegyverszállilmányok útját\'Abesszínia elöl
Róma, november 19 Kassa és Szejum heroegek csapa talkkal nagyobb eFentámádácra ké szülnek. Tervüket még Badöglio tá bornagy érkezése előtt aktn*ják végrehajtani, mert igy könnyebben vélnek eredményt elérni.
Az. olasz hadosztály egy része elvágta a Dsldsidába vezető utat és ezzel csaknem lehetetlenné tette, hogy ujabb angol fegyver és lís.-.er szállilmányok érkezzenek Atxszi niába. Elhatározta az olasz vezetőség, hogy a vasútvonalat pi*m fogja bombázni, hanem \\cs:jk, megszállja, mert a francia érdekeltségű vasútvonal tönkretétele igen befolyásolná a francia-olasz barátságot.
Két napra bezárták az összes budapesti egyetemeket a zsidóellenes Metések miatt
Budapest, november 19 Hétfőn délután a budapesti köz-gazdasáig egyetemen ismét kirobbant a keresztény és zsidó hallgatók közötti ellentét. Néhány zsidó hallgató bántóan nyi\'átkozott a szünetben az egyik bajtársi egyesületről, amire a keresztény hallgatók kiverték a zsidókat az egyetemről. A tüntetések az utcán is megismétlődtek. Kedden reggel a központi egyetemen voltak zqjos zsidóellenes tüntetések. Több zsilótmeg-vertek, majd a Muzeum-körutra vonultak, de ott nem engedték be őket az egyelem épületébe. A déli órákban az egye\'emi ifjúság a Múzeum-
kertben gyülekezik. A hangulat Izgatott.
A tudományegyetem bölcsészeti karán ujabb zavargások voltak és emiatt a kultuszminiszter két napra bezárta az összes budapesti egyetemeket.
Nemzetgyalázás mlatl eljárás Indnl Pallavlclni ellen
Budapest, nove:nb3r 19 Az Est ért-.sülőse szerint Pali a-vicini gróf ellen szentesi beszéde miatt nemzetgyalázás cimén bűnvádi eljárás indul. A s.egedi ügyészség már megkezdte a nyomozást.
Hordozható Portable írógép
Használt Írógépek vétele és
I
Remlngton lrógóp 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Nagyk-nlzia m. város polgármesterétől.
23 440/1935.
Tárgy: Oazdagágl cselédek él munkálok kitüntetése.
Hirdetmény.
A m. klr. FOldmlveléstlgyl Mln|lz. ler Ur abhól a cé bői, hogy a gaz-d<sá|(l ctelédeknek, gazdasági mu„. kisoknak serkenő példát nyújtson és hogy a becsülttel munka s hűséges szo\'gálat a gazdaság] munkává lalók körében erkölcsi ellsmeréi! Is nyerjen, az olyan gazdasági cselédek és munkások részére, akik az egyhelyben tOHOtt hosszú azolgálil, III. munkásságuk, magatartásuk és jórava ó\'águk által társaik köztll kl-tanlek, hűséges szolgálaluk ellsme. r.\'seíép — az elmu\'t évekhez hasonlóan, az 1936. évben la — pém-bell jutalmat és e\'lsmerö oklevelei kíván adományozni,
Ecélból: 1. a jutalmazásra javaslatba hozandó egyén nevét, lakhelyét, személyadalait — sjolgálall viszonyuk kOriilirási mellejt — velem vagy a gazdasági egyeaolel elnöké-vei kell az érdekelteknek legké.fbb lolyó évi november h4 20 álf közölni
Nagykanizsa, 1935 nov. 12. <316 Polgármester,
23.545/1935.
Hirdetmény.
I^Ozhlrré teszem, hogy a m. klr. Fólílmlvelésügyi Miniszter Ur i nagycenki és pctóMzi cukorgyárak révén má\'Sánként 6 pengő Aron melasz! bocaájl a gazdik rendeké-zésére.
Ciak 100 holdon aluli gazdáit-eok részesülhetnek az akcióban és 500 kg-nál kisebb mennyiség nem Igénye heiö.
Részletes felvilágosítás a v. adóhivatalban nyerhet?.
Igénylések november hó 20-lg bejelentendök a városi adóhivatalnál.
Nagykanizsa, 1935. november 14.
Polgármester.
biztosai mivel
Kaliforniai pajzatatOt, vértetüt
i.-, klpuaztllla a m, klr. lold-\'eréallgyl minisztérium Által engedélyezett
NEO-DENDRIN
koncentrált gyümölcsfacarbolineum. (Csak rügyfakadás előtt, fagymentes napokon használhatod)
Kerti fSsalék- éa wiráymagvak. Műtrágyák.
„PEKK"
,Da vüamln készítmény Illatok réazére ára:
>/« ke.-os csomagolásban _ P 1.10 1 . . P «-
5 li . P
26 , , ... P •»-»
Nagykanizsán. Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
maii, mtl trágya, zsák, növóay vádelml-
szerok atb. korMkedéaében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
IA blróaág mollelt) Telelőn 180.
Kiadja a laptulaldono. KOlgaidailgl >1\' Qut.nbarg Nyomd. «■ Dálialat Lapkl.d\' Vállalata Nagykaaluáa. falelöl kiadd r Zatat Károly.
I itwurhaa IcUtna: Nawkanltaa 7* «>ím
Nyomatott a laWala|<iimoa KltigsiiHMW R-\'T. Oamkirl Nyawda és Dábalal UtUM vákalaU kOoyiiiysmdálibaii. Nuykaaiaala. (falalda UatvaaaU Zalai Károly^
75* évfolyam 264. szám
Nagykanizsa, 1935. november 21 csütörtök
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
twkndteél Jbrfateaí
(• kudAtw.^1: FM 5 i
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElólUetéai ára: eg» hór. ■ pengS *» HUr. Surkeul6«éf) «• kúutóhlíiUl] tcldoai 71 H.
Tdke és mnnka
Az a válasz, melyet az Iparügyi miniszter adott az üzemcsökkenté* jck és munkáselbocsátások tárgyában hozzá intézett interpellációra, érdekes világításba helyezi a kor-mány szociálpolitikai felfogását. Azt kérdezte az interpelláló képviselő, hogy az Ipari üzemek megszüntetése vagy^ üzemcsökkentések esetére hajlandó-e a kormány és ha igen, milyen .intézkedéseket foganatosítani azért, hogy a munkások máról-holnapra kenyér nélkül ne maradjanak.
A válasz határozott volt. A kormány közvetlenül kétféle ipari vállalatoknál érvényesítheti befolyását és akadályozhatja meg a munkások máról-holnapra való elbocsátását olyankor, amikor ez közérdeket sért. Beleszólhat a kormány az ilyen racionalizálási ténykedésekbe olyan vállalatoknál, amelyek állami kedvezményekben részesülnek és bele-szólhat a karteltörvény értelmében minden kartelizáit iparüzemnél. Eme jogaival él is, mert a munkásvédelem egyik legelsőrendü pontja a mai szociálpolitikának. Minthogy azonban vannak olyan magánvállalatok, amelyek egyik fentebb emli-litett kategóriába sem tartoznak, a kormány a legközelebb benyújtandó törvényjavaslatokban gondos kodnl kiván arról, hogy ezeknek a magánvájlala\'oknak munkásai so legyenek máról-holnapra az üzemek bői ki tehetők és kenyerüktől megfoszthatok. Elsősorban pedig azok-ról a szakmunkásokról kiván Intéz ményes védelemmel gondoskodni, akik hosszú évek óta dolgoznak ugyanabban az üzemben.
Ezek szerint a kormány nem elég-sziV meg azokkal a munkásvédelmi és szociális intézkedésekkel, amelyeket eddig a minimális munkabérek és a munkaidő megállapításával életbe léptetett. Tovább kivónja folytatni ezt a munkásvédelmi törvényalkotást.
Mit jelent a kormánynak ez a cél-kitűzése? Kétségtelenül nem mást, mint érvényesíteni a nemzeti szolidaritás eszméjét és levonni törvénye következményeit annak az etikai igazságnak, hogy a töke nem lehet öncél, a tökének is bele kell illeszkednie a nemzeti szolidaritás kenetei közé és méltányos határokon belül alá kell rendelnie egyéni érdekelt a köznek. Feltétlenül közérdek az, hogy a munkásnak kenyere legyen." A. magyar munkás szerva résae-a nemzetnek, a munkás kenyere a nemzetet is erősiti. A munkás vásárlóképessége az egész gazdasági életnek erejét, ütemét, lendületét fokozza.
Ki kell tehát egyenlíteni, helyesebben át kell hidalni azt a látszólagos ellentét, anjely a vállalkozó magántőke és a két-kézi munkás érdeke közt van. És mert ez közérdek és mert továbbá itt a tőkének nemzeti kötelezettségei vannak, a melyeket csak törvény szabályozhat,
Páratlan diplomáciai botrány nőit a marseillei királysyilkouás tárgyalásától
Titokzatos erők működnek a törvényszéki tárgyalás kulisszái mögött — A kizárt ügyvéd leleplezi a francia rendőrség szerepét a gyilkosságban — Meg akarták vesztegetni az ügyvédet, hogy elősegítsék a háború kitörését és újra elmérgesitsék a viszonyt Magyarország ós Jugoszlávia között
á botránynak beláthatatlan következményei lehetnek
Páris, november 20
Ismere\'es, hogy az aix-en-proven-c^i törvényszék hétfőn kezdte meg a marseillei királygyilkosság ügyé^ nek tárgyalását. A tárgyalás igen élénken foglalkoztatja a napisajtót, miután a tárgyalások során nem várt nehézségek merültek fel.
Rosszul megrendezett színdarab...
A tolmács-kérdés robbantotta ki a szenvedélyeket, aminek következményeként a bíróság Debons védőügyvéd ellen felfüggesztési élt. Debons ügyvédet kizárták az ügyvédi kamarából és tovább nem töltheti be tisztjét. Az ügy igen nagy port vert fel. A lapok még nem látják tisztán a helyzetet, amely bizonytalan és beláthatatlan következményekkel bir. Egyhangú az a nézet, hogy a marséiul tárgyaláson titokzatos erők működnek a szinfalak mögött. A jiyilvánosság előtt ir-ja az egyik lap — egy rosszul megrendezett és eljátszott szindarnb pereg le, valójában azonban a háttérben igen nagyfontosságú és az egész politikai életre kiható dolgok húzódnak meg.
Az flgyvéd nyilatkozik a per és a gyilkosság hálteréről
pebons ügyvéd, a vádlottak védője egyébként szintén nyilatkozott és igen érdekes fényfoltok világítanak
mindenképpen jogos a két érdek áthidalását törvény utján végezni.
Miről lehet szó ? Szó lehet arról, hogy az iparba fektetett tőkét bizonyos határok közt egyenlő mértékkel méri a törvényhozás a mezőgazdaságba. mint üzembe fektetett tőkékkel. A mezőgazdaság ugyanis nem védekezhetik a dekonjunktúra ellen sem üzemcsökkentéssel, sem üremb^szüntetíssel. Rickmal\'zálási jogát s\'nki sem vitatja az iparnak, tehát az iparba fektetett töke védekezhetik a dekonjunktúrák ellen, de soha sem a közérdek rovására. A szociális politika ós a nemzeti szo-
rá a per hátterére. A védőügyvéd többek között a következőket mondja :
- Az.ügyvédi kamarából történt kizárásomat ügyvédi pályám dicsőségének tartom. Tudom, mi az oka annak, hogy nem engedték betölteni a védői tisztet. Az esküdtszék meg akarja akadályozni, hogy végre nyilvánosságra kerüljön az Igazság ! Nem akarta, hogy a tárgyaláson nyilvánosságra kerüljenek azok az ügyek, amelyek következményeképp a marseillei király fogadtatáskor a rendőrség távoltartotta magát és még a köteles rendszabályokat s\'ím teljesítette. Nem akarták, hogy kétségtelen és hiteles okmányokkal bebizonyítsam a tényeket.
400.000 frank szerepe a háború vagy béke kérdésében
- Párisi Irodámban - folytatta — külföldi diplomaták jelentek meg kél Ízben is és 400.000 frankot ajánlottak fel arra az esetre, ha védőbeszédem során olyan részleteket is érintek, amelyek ugyan nem befő lyásolnák a blról ítéletet, de politikai szempontból mérhetetlen jelen-töségggel bírnának és megkönnylte-nék a háború ki\'örését. Elárulom azt is. hogy két balkáni állam diplomatál voltak párisi ügyvédi irodámban, aKlk, miután ajánlatukat kereken elutasítottam, értésemre ad-
Udarltás megköveteli, hogy a vállalkozó konjunkturális nyereségének egy részét ne tekints- tőkésíthető vagyonnak, hanem tartalékolja a kedvezőtlenebb időkre.
A .mai szociálpolltlkőnak, ame^y-g nemzjeti szzolldaritás elvi alapján épül, szakítania kell Marxnak azzal a merev tantételével, hogy a munkaerő is árucikk, amelynek értéke a munkapiacon a kereslet és a kínálat törvényei szerint változik. Ennél* a tételnek a merevségén kell enyhi-tenL A yállalatoknak ugy kell kalkulálni. hogy legalább állandó kenyeret biztosítsanak. Ha nem is tudnak
ták, hogy nem fogom tudni a védői tisztet betölteni a főtárgyaláson.
- Több fontos ok miatt védtem volna én Pavelicsot és ehhez ragaszkodott is Pavelics. Okmányokkal tudom bizonyítani, hogy már az első királygyilkossőg alkalmávaí is felkeresték és most is külföldi provoka-török látogatták meg. Közellenségnek neveznek engem, de ne felejtsék el, ez a kÖ2sellenség még porondon marad.
Kétségtelen, hogy az ügy főtár-gyalását ismét fel akarták használni Magyarország ellen és az ügyvéd megvesztegetésével le akarták rombolni az időközben Genfben létrejött közeledés lehetőségét, - Írják a lapok.
Lapzártakor érkezett
Párls, november 20
A Debons védőügyvéd ellen hozott Ítéletet a lapok igen súlyosnak Ítélik meg és nagyon helytelenítik. Kinevezték az uj védőügyvédet is Saudinot, a megyei ügyvédi kamara elnökének személyében. Saudinot a tárgyalás elnapolását kérte, hogy a terjedelmes iratokat áttanulmányozhassa.
Észak Kína elválása
London, november 20
Észak-Kína különválása szerdára várható. Az uj állam politikailag teljesen független volna Nnnkingtól, Japánnal és Mandzsúriával működne együtt.
olyan fehér kenyeret adni dekonjunktúrában. mint amilyent kedvező viszonyok közt adhatnak, legalább a kepyértelenség ellen keli a munkást biztosítaniuk, mert az nem vl* tatható, Fiogy a konjunkturális bö> aratásért az érdem Qgy része a munkásé. , \'
Bizonyára nem egyszerű kérdésük ezek, de megoldhatók és meg is oldandók. A mai kormány népies gazdasági és szociálpolitikája bizonyára megtalálja a megoldásnak olyan módját, amely a tőke és a munka érdekeit egyformán védi.
BALAI KÖZLÖNY
1936. november 21.
Szerda
ItlUtopMt
17.40 Olasz nyelvoktatás. — 18.10 Bertha István szalonzenekara. — 19 A nemzetközi viszályok gazdasági háttere. (Dr. Surányi-Ungcr Tivadar). — 19.30 Hanglemezek. — 20.10 Szülőföldem. (Csongrád.) (Surányi Lajos).
— 20.40 Hirek. — 21 Az operaházi zenekar. — 22.15 Időjárásjelentés. — 22.30 Cigányzene. - 22.50 .Lengyel, országi benyomások. (Dr. Komoróczy György). — 23.10 A Mándits jazz. zenekar műsora, Kalmár Pál \'énekszámaival. — 0.05 Hirek.
Budapert 1L
17.45 Bertha István szalonzenekara.
— 18.15 Körósfői Kriesch Aladár. (Elek Arlur). — 19.05 Kertész Lajos énekel. — 19.40 Szerb Antal beszél Shakespeare iSzentivánéji álom»-járól.
— 20.15 Hanglemezek. — 21.05 Hirek.
— 21.30 Az Erőss-Sovinszky szalon, zenekar műsora.
17.20 Peterka bariton Dvorzsák-da-lokat énekel. — 19.30 Rádiózenekar. — 20.25 Szimfónikusok. — 22.f0 Hl. res énekesek lemezei. — 23.35 Hircs enekesek lemezei. — 23.45 A régi Bécs aenéje, dalokkal.
Csülörtök
6.45 Torna. — IHága hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Pályám eitilóke-zete. Kazinczy írásaiból. — 10.45 A kuruc kor költészete. — 12.05-13.30 Hanglemezek. — Közben 12.30 Hirek.
— 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.40—14.20 G. Patzkó Magda zongo rázik. - 14.40 Hírek, árak. - 16.10 Mit tudjon a háziasszony a tojásról. (Dr. Schweng Lóránd). — 16.45 Idő. jelzés, hirek. — 17 Baromfi tenyésztési tanfolyam III. rész. (Báldy Bálint.)
17.30 Budapesti Koncert Szalonze. nekar. — 18 Mennyi munkát végez az iparos? - (Dr. Láng Sándor). — 18.30 Szabó Lujza hanglemezei. — 19.30 Cigányzene. — 20 Két egyfelvonásos. Rendező Csanády György. 1. •Tarka bárány.» Vígjáték 1 felvonás, ban. 2. «A fehérruhás leány.» Vígjáték 1 felvonásban. — 21.05 A Budapesti Ének- és ZenekaregyesüUt Schütz.estje második részének közvetítése a Zene. művészeti Főiskola pagyterméből. — 22.45 Hírek. - 22.25 Kertész Miklós jazz-zenckarának műsora. — 23 Cigányzene. —1 0.05 Hirek.
Budi pert U.
17.05—17.25 Budapesti Koncert Szalonzenekar.
19.30 Mit tegyünk bűncselekmény esetén. (Dr. Unger Jenő). - ,2045 Hírek. — 21.10 Hanglemezek.
Bécs.
12 Könnyű lemezek. — 14 Trisztán Izolda-lemezek. - 16.05 Liszt: Me-flszto-kcrlngő. — 16.50 Huber: Fisz-moll vonósnégyes,
19.20 A bécsi trombitakar hangver senye. — 22.10 Állástalanok zeuekara.
— 24 Tánczene.
— Bútorvásárlás nem flondl Teljes beiendezéseket rtndkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein buk) ráruház, Horthy Miklóst 4.
A vármegye nem nyugszik bele, hogy csak két tisztiorvos legyen Nagykanizsán
Beszélgetés dr. Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvossal
Kedden délelőtt — mint megírtuk — Nagykanizsára érkezett dr. Thassy Gábor egészségügyi főtanácsos, vármegyei tiszti főorvos is, aki dr. Brand Sándor vármegyei főjegyzővel egye. temben órák hosszat tárgyalt dr. Ta kács Zoltán főorvossal, a nagykanizsai városi kózkórház igazgatójával és a kórház orvosaival. Értesülésünk sze rint a tárgyalások során szóba került a kórház félbenmaradt paviilonjának kérdése is. A város a tavasszal befe. jezi az épületet és át akarja adni ren. dcltctésénck. Miután a felhasználást illetőleg több kombinációról van wó, dr. Thassy meghallgatta az egyes or, vosok előterjesztéseit
A Zalai Közlöny munkatársának al. kalma volt dr. Thassy Gábor egész, ségügyl főtanácsossal beszélni több nagykanizsai közegészségügyi kérdés, ről, nevezetesen a beszüntetett harma dik nagykanizsai tisztiorvosi állásról Is.
Elég-e két tisztiorvos?
— Az 1931. évi törvénycikk, — mondta munkatársunknak az egészség, ügyi főtanácsos — mely az állások megszüntetéséről rendelkezik, volt a kiinduló pontja az állások csökkenté, sének és bizonyos megtakarításoknak. \'Nagykanizsát is ez a cél vezette, umi. kor a harmadik tisztiorvosi állást képviselőtestületi határozattal beszüntette és ezzel szemben orvosgyakornoki állás szervezését mondta ki. Ezt a határozatot azonban a miniszterség nem hagyta jóvá. Az u nézetem, amit a mult napokban a belügyminiszterhez intézett megyei felterjesztésemben is kifejezésre juttattam, - hogy Nagyku. nizsáuak igenis szüksége van a har. madik tisztiorvosi állásra. Két tiszti, orvos nem birja elvégezni azt, amit egy 32.000 lakosságú városban végez-nio kell. Azért a vármegye, mint egészségügyi felügyeleti hatóság arra kérte a belügyminisztert, l>ogy állítsa vissza Nagykanizsán a. várctei3\' képviselői határozat által beszüntetett har madik tisztiorvosi állást, amely inel lett is szükség van még az orvosgya.
kornoki állás feltétlen betöltésére. A
felügyeleti hatóság nem mehet abba bele, hogy két tisztiorvos végezze Nagykanizsa közegészségügyi szolgála, tát.
Mi legyen a befejezetlen kórházi pavlllonból?
— Ami — folytatta — a tavasszal befejezendő szemészeti pavillon fel. használását illeti, — véleményem sze\' rint — ebbe beleszólása van az állam nak is. Hiszen Nagykanizsa állami hozzájárulással épitetto a szemkórház nak tervezett pavillont és kérdés, hogy a megváltozott viszonyok mellett az állam fenntartja-e régebbi szándékát. Ami a célszerűséget illeti, az én vé. ieményem szerint legfontosabb a bei-betegek osztályának kibővitése. Nem lehet az, hogy a belbetegek férőhely hiányában szalmazsákokon nyerjenek elhelyezést. Ezt a kérdést meg kell már egyszer oldani. A szóban forgó pavillonnal kapcsolatban adva van a megoldás, utána pedig a fertőző és a börbetegek osztályáról kell gondos, kodni. Hogy az Egészségvédő Intézet ós a kórház bőrosztálya cgyesittes sék? Ezt igy, ebben a formáDan nem lehet megoldani. Az Egészségvédő In, lézet állami intézmény, a kórház vá rosi. Szükség yan azonban feltétlenül a kórházban egy bőrbetejj-osztály mielőbbi létesítésére.
A megye 160000 pengője
— Ami a Nagykanizsának kórház^ fejlesztésre megszavazott és még min. dig esedékes 160.000 pengő megyei hozzájárulást Illeti, valószínű, hogy Nagykanizsa meg fogja kapni ezt az összeget, azonban ebben a kérdésben én nem vagyok illetékes, ez az alispán ur dolga. Én — orvos vagyok...
Eddig a vármegyei tisztifóorvos nyi. latkozata, amely mindenben fedi a Zalai Közlönynek a nagykanizsai kór ház fejlesztési programját illetőleg már kifejtett állásfoglalását.

A pénzügyigazgató orvoslást helyezett kilátásba a nagykanizsai fűszeresek adó-t panaszaira cy
/ A nagykanizsai járás Jó adáflxsié
A nagykanizsai s OMKE.kerülct ke. | belében működő" füszerkereskedők szakosztálya a mult napokban foglalkozott a legutóbbi adókivetésekkel, ne. yeaetesen a forgalmiadó, a keresetiadó és italinérési illeték ügyével, mely utóbbinál az idén 100, sőt több száza lékos emelést vezettek be. A fűszer, kereskedők , ulaltak arra, hogy az álta lános forgalom állandó csökkenése ellenére emelték az adóterheket.
Elhatározták, hogy ebben a kérdésben felkeresik dr. Várkony Rezső miniszteri osztálytanácsost, zalai kir. pénzügyigazgatót és sérelmeik orvos iását kérik. Elhatározták, hogy dr, Krátky István j>olgármcstcr közbenjárását is kérik u kérdés elintézéséhez.
Kedden a füszerkereskedők küldött, sége Friodenthal László szakosztályi elnök vezetésével megjelent a nagy.
kanizsai m. kir. adóhivatalban látoga tást tett dr. Várkony pénzügyigazgató. nál. A küldöttség kifejtette, hogy a füszerkereskedők olcsó borakciója kö vetkeztében Nagykanizsán szűnő félben vannak a zugborkimérések. Teljesen téves azonban az a felfogás, hogy a füszerkereskedők ebből jelentékeny bevételi többletre tettek szert, Ahelyett, hogy elismerték volna a füszerkeres. kedök közhasznú tevékenységét, in. kább büntették őket* magasabb adók kivetésével. Majd előterjesztették az összes adózási sérelmeket, panaszokat, IpmLkel a pénzügyigazgató figyelemmel hallgatott meg. Dr. Várkony kijelcn-tette, hogy az elmondottakat mind figyelembe fogja venni az adókivetés nél ós a nagykanizsai érdekképviseleteket is be fogja ebbe vonni. Dr. Vár kony igazgató szavai megnyugtató ba.
tást váltottak ki a küldöttség tagjai között.
A pénzügyigazgató szerdán délelőtt autón Letenyére ment ki az ottani adóhivatalhoz, majd délután vissza utazott Zalaegerszegre.
A járásban jól folyik be az adó
Kedden a nagykanizsai főszolgabjró ságon tiszti értekezlet volt dr. Lontay Alán járási főszolgabíró elnöklete alatt, amelyen részt vettek a járás összes jegyzői. Megjelent az értekezle. len dr. Várkony Rezső miniszteri ta. nácsos, pénzügyigazgató is, aki az egyes körzetekből beérkezett jelentése ket hallgatta meg a járás községeinek adózásáról. Eszerint a nagykanizsai járás polgársága nagyon szépen fizeti az adóját, c tekintetben itt nem lehet kifogás.
Gyakran visszatérő Azékszoru-lás, rossz emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, old..fájás, légzési zavar, szívdobogás, fejnyomás, fülzúgás, siédűlés és lehangoltság eaetén a természetes .Ferenc József ke*\'-tüvíz gyorsan megélénkíti a gyomor és a belek működéséi, az emésztést rendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta felet és nyuRodt alvá-t leremt. Számos kiváló orvos a Ferenc József vizet bé\'féregüzökuráknál is igen jó eredménnyel alkalmazza.
December 2-án kezdi meg kanizsai szezonját a Bátfky társulat
Vitéz BánKy Róbert stajarione-társulata országos körútja során, mint minden évben Nagykanizsát is útba ejti idei kanizsai szezonját december 2-án nyitja meg u Városi Színház szinpedán. A szezont 3 hétre tervezik és elsőrangú műsort jgérnek. , ,
Vitéz Báaky Róbert, a Fodor-Szin társulat sokoldalú és közkedvelt művésze, mióta igazgató lett, azóta Is - haza jön Nagykanizsára. És Nagykanizsu szeretettel várja őt és jónevü társulatát. ,
A staggipne programjának élőké* gzliésc végett már meg is érkezett Nagykanizsára Győry Józaef színházi főtitkár és megkezdte a bérletek gyűjtését i
Alig változik (
Hócipők* keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT
Kapható Sxomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZIÉRE.
Prognózis: Változó északkeleti délkeleti szél* sokhelyütt, különösen északon még kőcL, Egyes helyeken eső, délen- kevesebb kőd és a felhőzet csökkenése. A hőmérséklet kissé sQlyed, az éjjeli fagy átterjed az Alföldre is.
VISEL.
1938. november 21.
zalai közlöny.
. /
a
Csütörtöktől vasárnapig:
Mikszáth: Szent Péter esernyile
A nagykanizsai Ipar-taaMlat téli kulturális programja
A nagykanizsai Ipartestület el nöksége most állítja össze a testület téli kulturális programját. A testület ugyanis az idén szak, gazdasági és ipari előadásokkal kivánja fejleszteni tagjainak képzettségét. Tervbe vették a szaktanfolyamok felállítását, főleg a ruházati ís bőriparban. Fontos szerepet juttatott ebben a kormány Is Nagykanizsának, amcny-nyiben a három dunántuli ipari centrum közé Nagykanizsát is be sorozta a mintaműhelyakcióban. A nagykanizsai Ipartestület a maga részéről is mindent elkövet, hogy az eddiginél Is nagyobb hírnevet sze rezzen a nagykanizsai iparosság színvonalának.
Háztartási tanfolyamokat
9 rendet a Kath. Legényegylet Napsugár-szakosztálya
A Kath. Legényegylet .Napsugár osztálya, amely a leányokat is Colping v zászlaja alá sorakoztatja erőteljes programmal Indította meg a -leányok megszervezését. Lukács József hittanár egyházi vezetése és Hontí Ilona zeneiskolai tanárnő világi irányítása mellett a Legényegy let női táborának programja mind jobban kialakul Előadásainak terve zetében a legjobb előadók szerepelnek. Elhatározták", hogy a tagok részére háztartási és egyéb praktikus női tanfolyamokat rendeznek, melyek érdekében a vezetőség már érintkezésbe lépett fővárosi szakkörökkel. A háztartási tanfolyamokat a Katolikus Háziasszonyok Országai Szövetsége közbenjöttével kivánják megrendezni. A \'Napsugár* mozgalom minden tekintetben az élet számára kivánja a leányokat nevelni és előkészíteni a jövő komoly feladataira. Szívesen látfák mindazokat a leányokat, akik Colping szellemében kívánnak részt venni a munkában.
Belépődíj nélkül esti hangverseny
lesz november 17-én 0 órakor a városi zeneiskola kamaratermében. Ez lesz az idei első növendék-hangverseny, amelyen csupa felső tagozatú növendékek, elsősorban az akadémiai tagozatuak szerepelnek, az alsó tagozatok egyáltalán nem lesznek ezúttal műsorom Ez lesz az ügyetlen esti növendék-hangverseny, a többi délutáni leaz. Elsősorbon a régi zeneszerzők halhatatlan müvei lestznek műsoron. Beethoven, Chopin, Schubert, Mozart, stb. önkéntes filléreket kér a rendezőség a rendezési költségek részban való fedezésére.
----r i-1- r i-1- .w ,i ml JSJ.-. u jw.n-V.-üW.nr -■-, -.......J.....
Mikszáth legszebb iréee fllwa i Bssai Péter eeer-
- (Bélyeggyűjtők *IATko4*) «*r-dáa délután 6-tól 8-ig • Paunonia
Uj tervek érnek a nagykanizsai hűtőház felállítására
A Zalai Közlöny minapi cikk« n hűtőház felállításáról az illetékes vállalkozási ós érdekeltségi körök-ben általános visszhangra talált. Nemcsak leölt állatok húsának tárolására, hanem tojás, gyümölcs, stb. éh\'lmicikkeknek export céljaira való elraktározására volna szükség itt a határvárosban, a külkereskedelmi főútvonalon fékvő Nagykanizsán hűtőházra. Nagykanizsáról már konkrét tervet erjesztettek fel a Király-sörgyár központi vezetőségéhez a hűtőház felál itására, u sörgyár üzemen kivüi lévő maláta-gyári részének felhasználásával. Ugy tudjuk, hogy ez a kérdés rövidesen foglalkoztatni fogja a sörgyár központi igazgatóságát, amelynek ugyan
csak érdeke, hogy a hűtőház közvetlen a szomszédságában Jegyen felállítva, ahol a szükséges iparvágányok is megvannak.
A1 kérdést magukévá tetiák a nagy kanizsai érdekképviseletek is. A Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozó Magyar Élelmiszerkivitel r. t. vezetőjéhez, Tieben Artúr igazgatóhoz kérdést intéztek, nem lenne e hajlandó az alapításban és felállításban részt venni, mely esetben a cég budapesti hűtőházának fiókja lenne a nagykanizsai hűtőház.
A nagykanizsai hűtőház lét^itésé nek kérdése napirenden , szereplő téma lett és a magán-vállalkozás valószínűleg meg is találja a módot az elgondolások realizálására.
A Hűvösvölgyben megmérgezte magát egy nagykanizsai fényképész felesége
Orvosi vizsgálatra vitték fel Budapestre, eltűnt és halva találták egy kültelken
Megrázó- tragédia történt egy nagykanizsai fényképész fiatal férgével.
b Királyi Pál-utcában lakik saját házában Halász Sándor fényképész, családjával. Halász az utóbbi időben észrevette, hogy felesége betegeskedik és idegeire panaszkolk. Azért tegnapelőtt feívitte Budapestre, hogy egy országos nevű orvostanárral megvizsgáltassa és amennyiben szükségesnek mutatkozna, szanatóriumba helyezze el gyógykezeltetés végett.
Halász Sándor feleségével, szül. Kauffmann Szidivel fel is ment Budapestre. Egy villamosra szállt fW vele a férje, hogy elmenjenek a^ orvostanárhoz, amikor a tele villamoson észrevette, hogy felesége hirtelen altünt melőle. Keresni, kutatni kezdte mindenütt, bejeletettlB az esetet a rendőrfökapitányságoh is, de sehol sem akadtak rá. Halász Sándor kétségbeesve várta az eseményeket, melyek csakhamar be-
igazolták aggodalmát. Halász Sán-domét az egyik külteleken holtan találták. Hogy idegeinek áldozata-e, vagy mᣠokozta tragikus halálát, ebben a pillanatban még nem tudni. Halász Sándor rövid sürgönye kanizsai rokonaihoz és kereskedelmi iskolába járó fiához, röviden csak lannylt mond, hogy az édesanyja, aki tegnap indult Budapestre, ma holtan fekszik kiterítve a Szvetenay-utoai intézetben.
A tragédia körülményei kivizsgálásra szorulnak.
Budapest, november 20
Kedden délután a Hűvösvölgyben női holttestet találtak. Az ujján Si^rikagyürü, benne : $anyi, 1918. február 10. A rendőroi-vos megállapította, hogy öngyilkosság történt, megmérgezte magát. Este megjelent a főkapitányságon Halász Sándor nagykanizsai fényképész, aki a karikagyűrű feliratából agnoszkálta feleségét. ,
Mattersdorfer
Fó-Dt 1. uri- «* nől«Hvatfl«letéb»n fé-Ht 1.
= St
Saját érdekében teszi, a most vásárolt
Apróságok asszonyoknak
Ilyenkor tClcn gyakran előfordul, hdfcy ha hideg van. a tojás megfagy és csaknem használhatatlan lesz. Ezen ugy segíthetünk a legkönnyebben, ha egy pár óráig a tojást sós vízben tolatjuk
Aki a konyhában sokat foglalatoskodik és szeretné, ha ez a szag a kezé röl nem áradna szét társaságban, legjobban ajánlható, ha egy csepp paradicsommal és ugyanennyi sóval
alaposan bedórxsöljük » kezünket. •
Szóda-McarDAndt, ha főzés közben húsra, vagy tésztára tesszük, akár hintjük, sokkal sokkal puhább l«z, a tészta lucskosabb, jobban emészt. Iiető, mint enélkül. Akármilyen ke. mény a hus, ha szódával meghintjük, sokkal gyorsabban íog megfőni F.S azt is kevesen tudják, hogy ha a friss kávét szódás vízzel forrázzák lo,
a kávé Ize sokkal zamatosabb lesz.
■ *
Ilyenkor őwzel mindenki beszerez lakásába néhány vázára való őszi levelet, ami, ha nem tudjuk d eltartási módját, egy-kettőre tónkw, megy. Ezeket a leveleket gyengo vassal kl kell előbb vasalni és akkor hónapokig eláll. I
A nyugatmagyaror-■xáfli falkelés
— Mlseury-Krug Lajos könyve —
Mtssury Krug Lajos soproni ujságiró maga is hóso annak a nyugatmagyarországi felkeltenek, amelj nek krónikáját oly tele ttízzel és lelkesedéssel irta meg, hogy elmondhatjuk róla : a kezéből klcsa. vart fegyver helyett tollal, a betű erejével küzd igazáért, i
Megtudjuk a második kiadást megért könyvből, hogy Nyugatmagyarország elvesztése mennyire a pánszláv te a pángermán agitáció müve volt. Igy esett meg, hogy a történelem legförtelmcsebb békéjénél a magyarság szent testéből a közös ellenség Ausztriának Is juttatott koncot. Hogy egész Nyugatmagyarország nem került Idegen kézre, az elsősorban és csakis annak\'a bátor magatartásnak, ellenállásnak te felkelésnek köszönhető, a melynek nagyszerű emléke éppen Mlssury-Krug könyvében van lefektetve. Sok érdekes adatot, Ismeretlen történelmi tényt búvárkodott fel Missury, amely egész u] színben világítja meg a derék magyar felkelők egyéniségét és munkáját. Ai harcok leírása naplószerü. részletes te mégsem széteső, összefogja őket az n szent tüz, amely ezeket a hazájukért életüket feláldozó hősöket lelkesítette. Élvezetes olvasmány és mégis komoly történelmi munka Mlssury-Krug könyve.
4 befejező részben pedig emléket is állit az elesett hősöknek, nktkről egyenként meleg bajtársi szívvel emlfkezlk meg.
m* kirakatainkban
■zmzációs ruháinkat Schütz Aruhái,
A 4 zalai közlöny
1935. november 21.

Inségakció és munkanélküliség
íyfélyeji tisztelt Főszerkesztő Ur!
Miután ön minden közérdekű ügynek helyet ad nb. lapjában, engedje meg, hogy ezúton az inségak-clóval kapcsolatban egy súlyos anomáliára rámutassak.
A szabadfoglalkozásúak és a háztulajdonosok évről-évre súlyos ősz-szegeket iizetnek be adó formájában az inségakció pénztárába. Jelen so raimmal bátor vagyok az illetékesek figyelmét felhívni azon körülményre. hogy ezen akció rossz kerékvágásban halad s azon vitás helyzetet szülte, hogy Nagykanizsán nem lehet napszámost kapni, nem lehet szert tenni egy favágóra, vagy egy kőművesre. Ha véletlenül akad egy, akkor az olyan bért kér, amit megfizetni nem lehet. 3-4 pengőn alul szóba sem állanak a munkaadóval, már pedig ez ma olyan Összeg, hogy sokan, akik ezen u) adónemet fizetik, saját maguk létfenntartására sem tudják ezt az összeget naponts kiadni. Eklatáns példája volt a munkás-hiánynak az a bizonyos eset, mellyel b. lapjukban már fogi lalkoztak, hogy 1000 munkást kerestek és csak 8-an vagy 10-en jelentkeztek. A »munkanélkülelkn<?Jk« nzö szempontjukból igazuk van. Sokkal kényelmesebb hetenként háromszor az akcióba jelentkezni 80 fillérért, de ennek ellenében élvezni az ingyen lisztet, zsirt, szalonnát, sót, babojt, stb., a munkanapot a lehetőség szerint ellazsálni, mint 2-3 pengőért naponta dolgozni és az Ingyenes ellátástól elesni.
Közellátás nézetem szerint mást nem illet meg, mint magával tehe* tétlen rokkantat, öreget, kiskorút és egyedülállócsaládos asszonyt. De legalább ls állilson fel a város ingyenes munkaközvetítőt, onnan utaljon ki munkavállalót az igénylő munkaadónak és aki nem hajlandó elfogadható, vagy a város részéről megállapítandó bérért munkát vállalni, azt egyszer és mindenkorra zárják ki a városi akcióból. Azt hiszem, nem kell vázolnom, mennyivel tehermentesült volna a város, ha a már emiitett 1000 munkahelyre nem 10, hanem 910 ember jelentkezett volna. Állapítsák meg. hogy pl. hány Cipész dolgozik az akcióban, illetve hányan élvezik annak előnyelt, ugyanakkor éppen az önb. lapjában hirdetett clpészsegédi állásokra tudomáson szerint nem volt elég jelentkező. Rá kell mutatni azoknak, akiket érint, hogy a munkanélkülinek is Istentől adott joga élni, de azzal nem. szabad vissza élni.
Fogadja igen t. Főszerkesztő Ur előre is köszönetemet jelen soraim közléséért és vagyok
kitűnő tisztelettel Dén a Pál
- K«ítUrf,u«lftk r*«ér* rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Koprteta bútoráruházban, Horthy Ulklóa-nt «.
A vasárnapi itceálls
előadást P. Clrfuu Viklorln ferenc-rendi házfőnök, Nagykanizsa plébá nosa tartja a magyar nemzet szentjének. Árpádház! Szent Erzsébetnek szociális munkásságáról és annak tanulságairól. Ma, a nyomorúság tobzódásának napjaiban különösen szükséges meghallgatnunk a szegényeken való segítés magyar szentjének életéből való tanításokat. A kisérő műsoron Riakó Gézáné sza valja Sik Sándor Szent Erzsébet költeményét és az Egyházi Vegyeskar énekel Gazdag István kántor vezetésével. Belépódij nincs, csak iVnkén-tes adományokat kér a rendezőség a költség \'k fekezésére. Kezdődik 6 órakor a városháza dísztermében.
A jövő faluja
•Verne Gyulát is bolondnak tartották akkor még fantasztikus dolgai mlatt...« mondja »A jövő faluja* cj kis füzetében Pálinkás Mihály faddi gazdalegény, aki meg akarja reformálni a falut és évek óta járja az országot, amint mondja, a külföldet is és ebből szerényen mcgéh A kis füzet ugyanis 20 fillér. A pusztai major h\'-\'lyén felhőkarcoló, felette repülőgép. Ez van a címlapon. És ez van a kis füzetben is leírva, ahogyan Pálinkás Mihály eb képzeli. Központi lakóházalt lesznek Pálinkás eljövendő falujában, a házban a fűszeres, a pék, az orvos, a patika, talán még a temetkezési vállalkozó is. A központi ház tetején repülőtér lesz. Azután kö-ponti istállók. Tehén-falanszter.És hasonló jólndulatu utópiák. Pár tízezer év kell csak hozzá. És pénz. Hogy pénz honnét legyen, arra nem tér ki Pálinkás Mihály. Fő, hogy a terv megvan. A pénzből egyelőre az a 20 fillér fontos, amit egy egy ilyen kis füzetért kapni lehet. Az álmodozó Pálinkás Mihály 3 hónapja nős. Körútján vele van a felesége is. Valamiből csak keli élni is... Ha másból nem lehet, hát álmokból...
Naptár: November 21. osütőrtök. Ront. kat fiz. M. bem. Protestána Olivér. Izr. Mark hó 25.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-től a «Mcgváltő> gyógyszertár Erzsé-bet-tér 21. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel (1 órától est* S óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (Áthelyezés)
iMIcskó Zoltánt, a Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának fönókhclyelte sét a budapesti országos központba helyezték át. Nagykanizsa város url. társadalmának legjobb kívánságai ki. sérik uj állomáshelyére.
— (Szent Erzsébet-ünnepély)
A nagykanizsai Notre Dame leány líceum Mária.kongregációja kedden délután adózott Szent Erzsébet emlé. kének. A meleg tónusu ünnepély Pin tér Erzsébet V. oszt. növendék szava latával kezdődött, majd Benedek Józsa V. oszt. tanuló Tóth: Valse.interme. dejét adta elő zongorán. Pandúr Irén növendék felolvasta saját dolgozatát Szent Erzsébetről, a magyfcr nők pél daképéről. Vida Gabriella VII. oszt. tanuló Szent Erzsébet betege ch$ü alkalmi költeményt adta elő, vroül Schermann Gizella növendék Pienié: Szerenádját adta elő Zongorán. A szé pen sikerült emlékünnepélyen nagy. számban megjelentek a szülők és a tanügy barátai.
— (A Georglkon-Kör ülés*)
A keszthelyi gazdasági akadémia Georgikon Kőre III. szakülését november 13-án este tartotta a Bocskaiban. Az ülésen Albeker Sándor III. éves hallgató beszámolót tartott a puszta, szentkirályi minősített tejtermelő ál. laml gazdaságban rendezett kirándu. lásról. Tamás Ferenc dr. akadémiai rk.,tanár a takarékossági napról tar tolt előadást. Az ülésen futatták azt a vitakérdést: Van-c Magyarországon jelentősége és lehetőség a szövetkeze tek létesítésének? A uiulalságos részben Molnár Endre II. éves hallgató vidám jeleneteket Jlvasott föl a Ijeszt helyi praxlk éltéből.
— Csfltőrt Aktől Szent PétAP saspnyftjs.
— (Kérelem az ifjúság barátaihoz)
Aki közelebbről szemügyre veszi és mélyebb bepillantást nyer abba, hogY mit olvas a mai fiatalság, neveze. tesen tanoncaink és leventéink, az csak nagy aggódással tekinthet a jő vőbe. A vallás és nemzetellenes áram-latok sikereinek egyik magyarázata ebben rejlik, nem is emlitve az er kölcsi dekadenciát. Ezért határozta eí magát a nagykanizsai Szent Ferenc lll.-rendje, hogy közel ezer kötetből álló könyvtárát teljesen díjtalanul a tanoncok és leventék rendelkezésére bocsátja. Tekintettel azonban arra, hogy a könyvek túlnyomó része val. lásos irodalom terméke, tisztelettel
fll rd A kályha
és zománcozott acíl
fürdőkád
jólét és áldás a házban.
Semmiféle izerelés nem szükséges, azonnal üzemképes, — legegyszerűbben kezelhető.
A ro 4£ B p FOrgdjOnh naaoata 11
r\\I Ct IQV r • Részletfizetési kedvezményű
Szabó Antal sportiizletében
Nagykanizsán, Fő-ut B. Telefon 91. az.
fordulok ifjuságunk melegszívű bará. taihoz, szíveskedjenek elsősorban a magyar szépirodalom és ijfínekiróink müveit, továbbá népies tudományos irányú könyveket, képes folyóiratokat és szaklapokat a jelzett xélra rendel kezésemre bocsátani. Minden egyes if junak vallásos és hazafias irányú befolyása nagy nyeremény a magynr Icsalád és a magyar haza újjászületésé nek sorsdöntő munkájában. P. dr. ^ Horváth Athanáz, III. r. igazgató, ipariskolai hitoktató. r- Biztoaltaa jeayát a legszebb magyar filmhez i Szánt Pátar esernyője. — (A Frontharoosoknál) nagyban folynak az előkészü. letek az Idei első tea.dél-után sikere érdekében s épen ezért, hogy egy nívós és fo lejthetetlen délutánt szerezzenek ven. dégciknek, annak megtartását elha| lasztották december hó 8-ára, amikor is olyan kedves, családias jellegű mu latságban lesz része vendégeiknek, amilyenre régen volt példa. Más kul turegyesületnek is lesz november 24.én mulatsága, az elhalasztás a másik kultúregyesület iránti loyalitás folyománya is. A frontharcos vigalmi gárda erős tevékenységet fejt kl, hogy első Idei teája miaden tekintetben a siker jegyében folyon le.
As „Igmándi" vízben Avgyógyerö rejlik, Mesterséges pótlás nem sikerült eddig.
— (Katalin-bál Klakanlzsán)
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egye. sülét vasárnap este 7 órai kezdettel rendezi a Kiskanizsai Olvasókörben, a téli szezon \' első műsoros bálját. Gazdag kabaré műsort állított lössre a rendezőség. S igy tréfák, vi. dám Jelenetek, 1 felvonásos vigjáté. kok kerülnek szinre Kiskanizsa legjobb műkedvelőivel. A zeneszámoknál Ixmcz Gyula, a rendezésnél Imrei Jó. zsef áll. A konferálást Nagy László végzi. Minden évben nagy sikerrel zajlott le a Katalin-napi műsoros tánchulatság s ez évben is nagy az érdeklődés. Ezért ajánlatos a jegyeket már előre megváltani.
— (Adomány)
A Kopstein nagykanizsai butor.üzlet 2 pengőt adományozott a Keresztény Jótékony Nőegyletnek.
— Irodalom áa humor a Szent Pátar aaarnyőja.
— (Anyakönyvi hlrsk)
Nagykanizsán az elmúlt Jiéten 7 gyermek született, 4 ilu és 3 leány: Szentes János ífepszámos és Kotnyek Katalinnak rk. fia, Gyergyák János földműves és Balog Máriának rk. fia, Pécsek Imre borbély-segéd és Kum. stlcs Erzsébetnek rk. leánya, Tarsoly György napszámos és Fuksz Juliánná, nak rk. fia, Spitzer Norbert gfipkocsl_ vezető és Ebenspanger Katalinnak izr. leánya. Házasságon kivül született 1 fiu és 1 leánygyermek. — Halálozás 0 történt: Lukács Ferencné Szántó Katalin rk. 35 éves (Porrog), Papp Istvánné Klsa Rozália rk. 54 éves (Ke. recseny), őzv. Kolongya Ferencné Pe. csies Rozália rk. 81 éves, Bedenek Ferenc földműves rk. 81 éves, Rajkó János fóldmüvts rk. 54 éves (Kisré-cse), Farkas István napszámos rk. 14 éves (Bajcsa). — Házasságkötés 3 volt: Szabolics Ferenc földműves rk. és Horváth Julianna rk., Kosck József földműves rk. és Gyurka Katalin rk., Smldt Gyula cipész-mester rk. és Gerencsér Mária rk.
— Vasárnapra már oaak korlátolt azámban kaphatók jegyek a Szent Pátar aaernyftjáhsz.
I — Tekintse meg kirakatainkban ^ szenzációs ruháinkat Schütz áruház.
1935. november 21.
ZALAI K02LQWV
A tüntető egyetemisták betörték az állatorvosi főiskola kapáját
Szegeden tettlegességre került a sor — A rendőrség előállította Pásztor József szegedi főszerkesztőt
A Náni
műkedvelő előadása a Kath. Le-gényegyletben vasárnap este fél 9-kor lesz, utána tánccal. A valamikor 100 arany pályadijat nyert népszínmű előadása 25 évvel ezelőtt lázba hozat a kanizsai műkedvelő világot. Ma több szereplő - ugyanaz a 25 év előtti s ez különös érdekességet kölcsönöz az előadásnak. A Gazdag Ferenc püspöki tanácsos egyházi elnökségével működő egyesület kulturális munkásságának egyik legszebb állomása lesz ez az este. Helyárak 60 fillértől 1.20 pengőig. Jegyek elővételben a Fenyvesi és Bárány ékszerészüzletben kaphatók. __
— (A Pols-tódorhegyi embervadászat a táblán)
Ez év tavaszán történt a közeli Póla-Tódorhegyen, hogy Gerencsér Imre odavaló gazdaember vadászpus. kájából lesből agyonlőtte haragosát, Révész Gáspárt. A nagykanizsai tör. vényszék szándékos emberölés bünlet_ tében mondotta ki bűnösnek Geren. csér Imrét és ezért őt tiz évi fegyházra Ítélte. Most foglalkozott a semmiségi panaszokkal a pécsi tábla, amely az elsőfokú Ítéletet annak \' indokaival együtt helybenhagyta.
— Csütörtöktől waaár. napig ■ Szőni Péter eser* nyftje.
- A* „UJ Kor"
aktiv katolikus orgánum november 15-i rendkívül tartalmas számában részletes nagy cikkben foglalkozik mindazokkal a politikai (reform) s világnézeti kérdésekkel, melyek a lap körüli vitában felmerültek. A feltűnő állásfoglalás még határozottabban jc lóli meg a lap irányát. Az Aradi Zsolt, Balla Borisz, Possonyi László szer. kesztésében és kiadásában megjelenő lap mindenütt kapható. Mutatvány, számot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.
Féltandljas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nugykanizsán is csak ugy, mint az egész művelt világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyitenl elöfizetőinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanáraövei, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként kát órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek, 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A „tökéletes kiejtést blztosltjfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra való féltandljas beiratkozáshoz fel kell mu* tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolá-»*t . .
Budapest, november 21 Az egyetemi ifjúság szerdán ujabb tüntetéseket rendezett. A Központi Egyetem előtt gyülekeztek, majd át. vonultak Budára a műegyetemre, ahol a kertben akartak gyűlést tartani. Czetler Jenő rektor kérésérc azonban elvonultak. Ismét a Központi Egyetemhez mentek, ahonnét eltávolították a zsidókat, majd a városligetbe vonul, lak ki az állatorvosi főiskolához. Itt betörték az egyotem kapuját és az udvaron gyűlést tartottak.
Asmara, november 211 Az olasz repülők felderítő repülé. seket végeztek a hétfői nagy csata színhelye felett\' és megállapították, hogy a völgyben már egyetlen abesz-szln sincs. A repülők egyelőre, nem tudták megállapituni, hogy az. abesz. színek elrejtőztek-e, vagy\' pedig szétszóródtak.
Addis-Abeba, november 21 A négus beváltotta igéretét és Desz-szicbe repült. Egyes tudósítók ugyan Harrar felett látlak egy egészen "la csonyan szálló repülőgépet, amelyről azt hiszik, hogy a négus utazott rajt Dsidsigába. Tény, hogy a császár u frontra repült és Nasibu tábornokkal akar tárgyalni az ogadeni harcok ügyében.
A császár elutazása előtt kijelen.
Massaryk lemond
London, november 20 A lpndonl lapok azt a szenzációs hírt közlik, hogy Massaryk cseh köztársasági elnök magas korára való tekintettél lemond. A lemondás ea év végével történne. Utóda Benes, aki mellett Massaryk élete végéig mint magántanácsadó működne.
(—) Újítások olcsóbbá U kényelmesebb* tesxtk as életet
Ilyen ujllás a Schmoll-Pasta do. bozokra rászerelt uj nyitó. Ha ezt jobbra vagy balra forgatjuk, a doboz mindig könnyen nyílik. Óvjuk tehát « Schmoll-Pastát a beszáradástól, be-piszkolódástól s használat után gon-\'dosan zárjuk le a dobozt, mert az bármikor újból könnyen nyitható.
Szeged, november .20 Az egyetemisták szerdán Szegeden is tüntetéseket rendeztek. Itt tettlegességre is sor került és betörték többek között »Az Este kiadóhivatalának ablakait is. A rendőrség Pásztor Józsefet, a Délmagyarország szerkesztőjét előállította, mert a rendőröknek azt kiáltotta, hogy szégyeljék magukut, hogy a tüntetést nem tudják megakadályozni.
tette, hogy még nem tudja, merre rc pül. Nincs senki, aki nála forróbban óhajtaná a békét, de erről addig, míg az olaszok abesszin területen vannak, szó sem lehet — mondotta a császár. Győzelemben ugydn nem remél, de hiszi, hogy vaa móg lehetőség a békés megoldásra.
Asmara, november 21
Az abesszinek Dsidsiga kórnyékén egy 200.000 főnyi haderőt vontak össze. Az összevont abesszin hadse. regnek az a célja, hogy megvédje llarrart az olasz támadás ellen.
Több külföldi tudósító jelentésű szerint Imru herceg, Godzsan tartó, mány kormányzója 15.000 főnyi sere gével elindult az északi frontra, hogy az olaszok előretörését megakadá. lyozza.
EMLÉKEZTETŐ
November 23.
Urleányok Kongregációjának Kata-lin-Jestjc 7 órakor a fehérteremben. Előadás az OMKE-ban 0 órakor (Fürit ödón). November 24. Lioeális előadás a városházán G órakor (P. Czirfusz Viktorin). Megnyitó zenei liceális előadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Barbaritq Lajos).
Szinelöadás, tánc a Kath. Legényt egyesületben.
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. November 27.
Növendék-hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor. November 80. Keresztény Jót Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban.
Mindent együtt talál
A szállodában ■
tétjéé komfortot.
A káwéházbani
IOO ujtátfot. A «BrBz6bani
200ét«lk0lf>nl«goaaégot éa Bura Sándor olgány-muzaHcáJtt.
A télikertben ■
dálutánl-éstl tlnoot és „ llniozky rádM> lazz-MlW karát?
Budapest, RákóczI-at 58.
December 1.
Keresztény Jót\' Nőegylet karácaonyi vásárt «z Iparos-székbárhélb. Decnnber 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje.
Frontharcos tea az \'Iparoskór földszinti helyiségeiben. Deeemb.r 15.
Gábor műsoros tánckoszorucskája. Dacol bar 26 .Pásztorjáték, tánc a Kaik. Ugény-egyesületben. »
Izr. Jótékony Nőegylet zsurja a Kaszinóban.
A Kiskanizsai Ifj. Egyesület operettelőadása. December 31. A Kath. Legényegylet és nz altisztek közös szilveszteri kaluiréestje. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszierestje.
Jwuár 4.
Katolikus bál. Jaaaáz 5.
Frantharcos-bái. Jwuár 11. NTE 70 év«« jubiláris Onwrpségaitl megnyitó műsoros tánoeatély aa Iparoskörbon. Jaauár 16.
Vendéglős-bál az Iparoskór termaK ben. ^
Jaaaár II.
Evangélikus estély. t
Jaaaár 11.
Felsőkereskedelmit régiettek tánc-estélyo a Kawlnóbau.
rakaár 1.
Szanatórium.piknik, rakná. 1.
K. Nagy—Altuy: Kis iicrcefaó e.1 színmüve a Kiskanizsai Olvasókör-1 ben. Febraár S.
A tanítók nagy megycbálja. P.b,„», 15. KAOSz-bál.
P.braár 11.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jel.
medálja. |l Ftbraár 14.
Kacagó-est a Keresztény Tisatvl.1
Klőuókaál, , j^J
Városi Moigó. HétfOn, kedden ég szerdán I
Az At világrész ünnepelt kis primadonnája, Shlrley Teli]pia \' a főszerepben
A filmről csak ennyit: Jobb, mint az Édes mostoha! Előadások kedden és szerdán S, 7 és 8 Arakor. HétkSznapakoa aa 5 órai alBadáa fillér. ».
A négus nem hisz s győzelemben, de hisz a békés megoldás lehetőségében
Az abesszinek császára a hadszíntérre repült — „Addig nem khetazó békéről, mlg olaszok vannak Abesszínia fflldjén"
Vesz lőtt vadat;
különösen mezei és Oregl nyulat, lácént, minden tételi a legmagasabb napi áron azonnali fizetéssel
Briagart Hermán ir
német v.dktvtt.l.
Képflielet: Sckilu 0K4.8ánár t
Vasmegye, Telefon 26.
zalai közlöny
1935. november 21.
IUG3M
Zala vármegy él kétgyflmölcs termelési körzetre osztották
A gyümölcstermelők Országos Egyesülete a földművelésügyi miniszter rendeletére Zalavármegyét két gyümölcstermeléei körzetre osztotta. Az egyik körzet Nagykanizsa megyei város Bzékhellyel a nagykanizsai, pacsai, letenyei és aísólend-vai járások területével képez önálló gyümölcstermelés! körzietet, a másik Zalaegerszeg székhellyel a fenti járásokon kt\'/ül a megye területével. Az első körzet az egerszegi s gyümölcstermelési szakteendőit Prigly Ferenc gyümölcstermelési intéző látja el. A kanizsai körzetnek G. Szabó Gyula gyümölcstermelés! Intéző a vezetője. ,
Megélénkült a zalai borpiac
A zalai borpiacon az utóbbi időben örvendetes forgalom állt be. Balaton mentén jelentős kereslet és több vétel is történt. Badacsonyban ezer hl. bort adtak el 40- 60 filléres áron. Tapolcán 85-62 filléres árakut értek el a nagyobb tételeknél. A nyugatzalai borvidéken 26 85 filléres borárak vannak kialakulóban.
ii\'
) Mo.t kell «lk«xd*al a fyflm«le. I kax.M.ét I
Az összes ezzel kapcsolatos védc. kezési eljárásokat részletesen ismerteti a Növényvédelem és Kertészet most megjelent legújabb száma. Cikket kő köl a szőlő trágyázásáról, az uj bor nak három hónap alatt való palack, éretté tevéséről, a meráni alma ter* mesztéséről, az alinamoly teleléséről", az almák ize és a talaj közötti össze, függésről, pázsit trágyázásáról, o kajszi termesztéséről stb. A két dúsan illusztrált, szinca gyüinölcsképet is közlő lapból, a Növényvédelem kiadó-hivatala (Budapest, V., Földmüvelés ügyi Minisztérium) egy alkalommal a Zalai Közlönyre való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot.
Irányzat i tarfoti, forgalom: élénk.
Baxa tlsxav. 77-es 1820-1850. 78-a» 18 35-18 66, 79-ea 18 50-1880. 80-as 1865—1890, dunánt. 77-« 1790-1800. T8-as 18 05-1815. 79-es 1820—1830, 80-as 1830-1840 - Rozs pestvidéki 16-25-1635. mé» 16 35-16 45. Zab uj közép 1760-17-70. Tanperl tlaxántuli közép •b bpest 15 50-1560.
Kiadja a laptulajdoaos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda é»D«lzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nigykanissa 78. ssára
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél «Uárohakl
„Höfoko.ók királya" a Sörlel-léle szabadalmazott Szctter. Ára 6—10—15 pengő. Egész
nap próbalütés. Sor]cl vaskereskedésben. (SchOts melle\'t). I
Vak tükrök ujrs borítását Ismét vállalja Stcrn Uvejes, Fő-ut 2. 7
Baka tán, aaatél (lodtslpbetétel) gipsz-minta szerint ia készítek, Papp Oszkár ctpéssmester, •
Kápkarataaáa, Üveg elé, legolcsóbbsn > volt Tóth bsiárbsn. 8
Kandalt cipőket, javításokat Icgol-csóbban Szekere, cipésznél szerezhet be, Erzsébet-tér 20. Ugyanott tanuló (elvétetik.
4289
Fenyó gvaJlaUkfa kapható Dukász Ferencnél, Magyar-n. 106 *
■ agklakat* mlndanaalaányt kelesek december 1 fe, Báthory-u. 10, •
Jónáru harlanyAlt ffajaltaaaa ntee özv. Cslimsdls Lajosáénál, Róasi-u. 21. •
Oyár-utca 53. íz. káa aladé. Bővi-b-bet ugyanott. 4027
FOatfllt lertéaoldala,. Icivágotlak. virsli kapható Relchenfeld húsüzemben, Klrály-
Egy lóid plQaa aaalati f\'id\' Széchenyi Tír II 4302
LékUrKk 88 Iliié,tót, piaci kojarak 96 fillér Vágó lllstszertárban *
Teleky-ulcs 69. ar hái aladd.
Olpéaaaagád lelvétetlk. vejgyea munkára azonnalra. Hatáaz. Sugár uf 4301
Ta|- éa mindennemű taJternaAk ál-
l-ndóan frissen és a legolcsóbb árban Vs-aaaa tejipari villalaf sssküiletében szerezhető be, Erzsébet-tér 14. 4303
N. V. káptalan Ihiázl kértgszdsságábót elsóoiztályu name, gyOmBIoatAk kaphatók Horthy Miklósul 15. 4306
Megblzhstó Mrflt vagy nSt bevezetett élelmi,,e,ek pl,el Araalláaéra letve-aattnk. Om a kiadóban. 4305
Bydrl v-akléNaAp I 1 kgr. lmom Iraaplala aa|l kerékvételnél 1-tO P Vartmua tejipari vállalat szskOiIeté-
ben. 43 5
Sürgésen al-dó egy beraktározáaból vlammaradt n.gyon szép izalongarnltura Igen olcsón Hallcs szállítmányom! Irodában 4309
Eladraisda Jég míg mindig kapható a Herku\'es Téglagyárban (Magyar-utca) leszállítóit áron. 4306
Egy nagy raktár éa Irastahalyfaág
udvarhaainálatlal kerestetik. ja k"
Ingyen
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig,
ha most előfizet.
Nagykanizsa m. város polgármesterétől.
24.182/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Nagy-récse község határában Cserfő hegyből kóborolva találtatott 1 drb anyagöbe és 2 drb féléves süldő. Az elveszett állatok tartásdija előzetes lefizetése mellett átvehetők Bakónak községben lakó llarmadás Józseftől.
Nagykanizsa, 1935. nov. 19. 4is3 Polgármester.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
7596/1935. tk. szám.
Imfal hirdetmény kivonat.
Kiskora Lováaz R*i«i végrehijtetónsk, Magyar Jóaaef végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási dgyében s tkvi hsló-ság s végrehajtató kérelme következtében az 1881 :IX. t-c 144., 140 é, 147. §§ sl értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 68 P tőkekövetelés, ennek jám\'ékal és s végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal rregáltapltott 8 P költség és járulékai behajtsia végett,
a nagykanizsai ktr. I\'rfsblróság \'eröielén levő, a zsls.zenljsksbl 187. sz tkvbell 55\'c 70. hrsz. szántóra 450 P, 109/4. 37 hr.l, rétre 200 P, 109/4 90. hrsz rétre 250 P, a Osrsi József Inó, Tulok Annávsl) tu\'sl-donát képező 137. sí Ijkvben (elveit 56/46 hraz. szántóra 600 P. a 425 sz. I|kvbell 55/c 10 hrsz. szántórs 450 P, 56/44. hrsi. szántóra 450 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság si árverésnek Zalaazentjakab községházánál megtartásárs 193Ö évi december hó 7. napjának d. e. 12 óráját lllzl ki és sz á,ve,éll (eltételeket as 1881 :LX t.-c 150. §a alapján a következőkben állapítja meg:
1. Az árverés slá eső Ingatlant a klklál-lási ár ■/, ánál alacsonyabb áron eladni nem lehel (1906: XLI. t.c. 26. § )
Ai árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy si 1881 : LX. t.-c- 42. §-ában meg-határozol! árfolyammal számított óvadék-képes értékpapírosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges blról ..... heí .............T......
letétbe helyezéséről Idállllott letéti ells-mervényt a kiküldöttnek átadni és sí árverési feltételeket alilrnl. (1881 : LX. t.-c 147, 150, 170. §§.; 1906: LX. t.-c. 21.
Az, aki iz Ingatlanért a kikiáltási árnál nsgssabb ígéretet UtC ha többet ígérni lenti sem akar, köteles nyomban a kl-klálláal ár azázaléka szerint megállapitolt bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészítem! (1908: XLI. tc. 25.t>.)
Nagykanizsa, 1935. aug. hó 31 tn.
Dr. WáUr sk. klr. járásblrö.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
16,Ilit.
Pk. 8112/1934. az. 1934 vghtói 160. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Cs. Tóth Oeyza budapesti ügyvéd által képvtMlt Elsó M,gyar Allalánoi Biz. tostló Társaság bpestl bej. cég javára 261 P 87 fillér töke és több koveteléa járulékai erejéig a bpestl közp. klr. járáablróaág 1934. évi 419071. sz. végzésével elrendelt kl-eléglteal végrehajtás folytán végrehajtáat iienvedótöl 1934. évi május hó 7 én lelog-Islt, 1208 pengőre becsült Ingóságokra s nsgyksnlssal klr. járásbíróság fenti sz. végzésével az ázveréa elrendeltetvén, annak megtartását elrendelem végr. ssenv. tská-sán, üzletében, Pacss kőz,ég ptscán, a fizetett összeg levonásával leendő meglar. láaára h.tá.idóül 1935. évi november hó 28. napjának d. e. 12 órájs tözetlk kl, amikor a bíróilag lefoglalt sertések, borlu,
hall LnA.ll. .1 k ____II ,___M . , : . 1 \'
hs|t. kocsik, stb. s egyéb Ingóságokst a ltg. többet Igézőnek készpéaHzelés mellett. e,et-leg becsáron álul is, de a klkláltá,I ár »/, nál
alacsonyabban csak a végrchajlásl szenvedd beleegyezésével, el fogom sdnl. Azon
Ingóságokra, smetyeknek a kikiáltási árs egyeset pengőn felöl vsn, az 5610 -931. M. E. ssimu rendelet értelmében cssk
azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár cgytiiedréaiél bánatpénzül leteazlk. Nagykanizaa, 1935 évi november hó 2.
Elek László >. k.
klr. bir. végrehalló, «)oo mint blrósá. i kiküldött.
HÁLÓK, ebédlők, urinobék,
kombinált berendezések
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Nagy válaaalék. XII KadvaaA rdaalalfiaaMara I
I-
I mindenki a helyi kereskedőknél | éh Iparosoknál szerezze bel
ÍM!
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
a Zafai KözlODy Iciaddbívafafá&an
Fő-ut 5.
Ara darabonként, kemény kartonlapra húzva I peatg6.
Allatok neveléaénél és hizlalásánál nélkülözhetetlen.
Csontképző és étvágygerjesztő.
A valódi F.top csak eredeti gyári cso-magolásbao kerlll forgalomba. ZiikMI kiaért FUTOM uiityl 11 Mj« il I Szénsavas takarmánymeszet FUTOR helyett ne fogadjon ell 2 kg.-os csomag ára 114 fillér
5 kg.-os csomag Ara ... 110 fillér 50 kg.-os zsák ára(zsákkal) B50 tiilér 100 kg.-os zsák ára (zsákkall 1200 fillér Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mollett. Telefon 130
•j , „ :--—————————————^- ----------umranni |HliuiO (IHtlIUll. ItJIOáuu---
Nyonu^u a Istaalsidooos.Klttiucsaá^ R.T. OvU-en, Nyo-^a éa Uéhabd Upa^oo válutm Magdájában, NsirkaaiisSn. (F^elós ^etveiató ZaUd Károlv.f
- 75. évtoiyam 265. 8xám Nagykanlm, 1935. november 22. péntek Arm 12 nu*»
ZALAI KÖZLÖNY
"TS322
é* kmlóiuvaUW PAot 5. axám.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési **: wy Mri t pengé 49 ttk Sz«rkesxtA*éci kbdóhhrataJl teftfoai m a
Nagykanizsán
teljes gőzrel megindult a közeli községi választásók előkészítési és szorverési munkája. A / várospolitikai élet ismét mozgalmassá vált és lendületet, friss vérkeringést hozott a várospolitikai egyhangúságba. Megkezdődött a kortésda is, a választásokat megelőző finom mesterfogások, a gyűlések, tanácskozások, bizalmas tárgyalások, az esélyek mérlegelése, a sokat jelentő csendes mosolyok... Egyszóval benne vagyunk a választási kampányban.
Mialatt azonban a csendes megfigyelő tekintete ezeken a jelenségeken végigslkllk, a nagykanizsai Nemeeti Egység hatalmas táborában összetll a vezérkar, hogy utolsó intézkedéseit megtegye. Mert a nagykanizsai Nemzeti Egység frontja ébren van, figyelemmel kíséri az csa-ményoket, látja a körülötte megnyilvánuló jelenségeket, éles látásával észreveszi mindazt, amit a választás hadszínterén észre kell vennie, hogy megtehesse megfelelő intézkedéseit. És a vezérkar mellett ott\' van az egész vesetőség, az összes körzetek parancsnokai, áz élharcosok, a. zárt sorokban küzdők tömege. Ha valaha lehetett ert az egységet hangsúlyozni, aláfesteni, dokumentálni, ugy kétségkívül most lehet. Soha nem volt még oly egységes a város pol-gáreágk, mit most a nagykanizsai községi, választások küszöbén, a Nemzeti Egység jegyében.
Szinte megható az a lelkesedés, amely úrrá lett a Nemzeti Egység táborában, amely minden katonáját felsorakoztatja a választási küzdelembe. Imponáló ez a tábor a maga nagyszerű szervezettségében, öntudatában, erejében, lelkesedésében, munkabírásában, hálézatában, amit látunk minden kerületben, minden körzetben, minden poszton. Ezt a készséget, ezt a Lelkesedést csak a nagy-nagy városszeretet, a Nagykanizsáért való önzetlen és áldozatos cselekvísl vágv. dolgozni ak\'irfc, a trianoni sorsközössóg, a mélységes hazassoretet tudja igy eggyé kovácsolni Ez hevíti, ez füti, ez vezeti, irányítja minden tettében.
És amikor az \'\'gész vonalon, minden kerületben felveszi a küzdelmet, ez a hajtóere/e. Hogy ez a szellem. cz a gondolkodás, ez a felfogás legyen úrrá a városi parlamentben. Az uj stílus, az uj hang legyen a városi képviselőtestület tónusa. A Nemz*H Egység szelleme, a Vezér eszményei vonuljanak be az uj választásnál Zrinyl Miklós városának köaházába a megválasztott uj város atyákkal.
A Nemzeti Egység nagykanizsai tábora hatalmasan lobogó nemaetí zászlóval indul a községi választásokba, a Vezér nevével ajkán. Nem igér semmit, mert a Nemzeti Egység már magában véve egy program, egy márka, egy mindennél hángosabban beszélő Ígéret. A Nemzeti Bgység a gazdaságilag erős,
A marseillesi bilnper kizárt védője a semmitőszókhez fellebbezett
Páris, november 21 Debons ügyvéd a marseillei ügyben a védői tisztségétől, való felmentése miatt a semmitőszékhez fellebbezett. Kijelentette, hogy továbbra is ő magát tekinti az ügy egyetlen védőjéül, annál is inkább, mert az esküdtszék Ítélete csak ak-
kor válik jogerőssé ha a semmi tő-szék a fellebbezést elutasítja és a kinevezett Berton ügyvéd kinevezé-ség megerősíti.
Hogy a csütörtöki tárgyaláson kl tölti be a védői tisztet, még nem tudni.
Párisban ismét összeült a béke-tanács
Az abesszin csapatok az olasz front áttörésére készülnek
Páris, november 21 Ma ismét megkezdték Párisban az olasz -abesszin viszály elsimítása érdekében a tárgyalásokat. Laval a párisi angol nagykövettel megkezdte máris a tanácskozásokat. Laval a tárgyalások során rámutatott arra, hogy a szankciók alkalmazása milyen visszahatást keltett Olaszországban. Csütörtökön Párteba érkeznek az angol és olasz szakértők, akik a francia szakértőkkel egyiitt azonnal megkezdik a tárgyalásokat.
Asmara, november 21 Az északi hadszíntéren Makalle tői délre erős abesszin csapatösz-szovonások észlelhetők, amelyek át-törö mozdulatra készülnek. Az abesszin hadvezetőség támadásra
akarja kihasználni az olasz hadvezetőségben beállott változás közötti űrt. Gfíja és Amtallo vidékén 15-20.000 főnyi abesszin csapat gyülekezik.
Olasz részről kijelentették, hogy az abesszineknek csekély kilátásuk van a sikenfö.
Salamon király klrcsei egy meg hódolt kolostorban
. V
London, november 21 ^kszumtól délre a debni-abbal kolostor lakói meghódoltak az olaszok előtt. A .kolostor igen értékes kincsekkel van tele. Salanfon király és Sába királynő ékszerei és ereklyéi is Itt vannak. A négus a közelmúltban szintén óriási értékekkel gazdagította a kolostor kincseit.
nankingi kormány erélyes fellépésére elmaradt Északkina elszakadása
Washington szerint japán ki akarja használni Anglia elfoglaltságát
Peking, november 21 Északkina elszakadása váratlan akadályokba ütközött. Az öt ésxak-kinal Uirtomány vezetői már jóváhagyták a függetlenségi nyilatkozatot s hajlandók voltak elfogadni Doihara tábornok ultimátumát. a mely a mozgalmát szerdán befejezte volna, amikor Csangkaisek tábornagy a kuomintang értekezletén kijelentette, hogy a nankingi kormány el van szánva a legvégső ellenállásra. Erre Aiosl japán nagykövet tárgyalásoktól bocsátkozott Csangkaisek tábornaggyal, deza-vuálta Doihara tábornokot s a kölcsönös megnyugtató k^elontésík után ez észskkfnal tartományok be-
szüntették a tárgyalást Doihura tá bornokkal, »Mandzsurin Lawr\'nce ezredesével,* aki erre elutazott Pe kingből. A Japán ultimátum eZzel - legalább is egyelőre - tárgyta lanná vált.
Ncwyork, november 21 A külügyi államtitkár az angol nagykövettel tárgyalásokat folytat a keleti válságokról.
Washingtonban azt hiszik, hogy Japán ujabb lépésével kihasználja Angliának az etióp viszonyban történt elfoglaltságát. Tekintettől azon ban. hogy Északkina önállóan mondja kJ függetlenségét, beavatko zásra nincs semmi alap.
megelégedett, boldog, régi Nagykanizsát akarja megteremteni, megvalósítani és ezién cél eléréséhes számit Nagykanizsa minden egyes polgárának támogató készségére.
És a Nemzeti Egység zászlaja diadalmasan fog kikerülni a községi választásokból. A jelszó : Nagykanizsáért !•
(B. R.)
Dénes István visszalépett a választástól
Sz-mtes, november 21 A választási bizottság átnézte a benyújtott ajánlásokut és Várady Lászlóét érvényesnek, találta, Palla-vicini őrgrófot és Dénes Istvánt azonban pótlásra utasította. Dénes István bejelentette szerdán este, hogy a választástól visszalép. Pal-lavicini Őrgróf pedig 2187 pótajánlást nyújtott be. A választási biztos megkezdte a pótajánlások átvizsgálását. _
Magyar-román personálunió
mint román pArtprogrumm
Kolozsvár, november 21 A Nemzeti Újjászületés Pártjának uj elnöke, Bajnau szenátor, Kolozsvárra érkezett, ahol egy nagy beszéd keretében kijelentette, hogy pártja programjának lényege az, hogy Románia Magyarországgal personális unióba lépjen.
Magyar férfi a Dnyeszteren szovjet földre szökött
Bukarest, november 21 A román őrség észrevette, hogy a Dnyeszteren egy férfi akar átúszni. Az. őrség utána lőtt, de a férflrtpk sikerült átúszni és Szovjetoroszország földjén partotérai.
A hátrahagyott hátizsákját a parton megtalálták és abban Lakatos Monyhért Szeged címre szóló levelek voltak.
Az hiszik, hogy a férfi magyarországi kommunista agitációt fejtett ki és aki ©zt a veszedelmes ytat választotta Szovjetoroszországbu való visz-szatéréséhoz.
Nyugdljigénylés megszállott területen
Arad, november 21 Az elszakított területen élő magyar kisebbségeknek nyugdíjigényét a hatóságok mindaddig nem teljesitik, mig a román nyelvvizsgát eredményesen le nem teszik. Ez súlyos megsértése a kisebbségi jogoknak. .
Megvesztek a veszett sertés húsától
Bukarest, november 21 A közeli faluban az egyik gazdálkodó disznója megveszett. A család aaonban a leölt disznót\'elfogyasztotta. A gazdálkodó felesíge és anyósa a disznó agyából ettek és pár nap múlva veszettség jelei között mindketten meghaltak. A család többi tagját ápolás alá vették, bár eddig semini bajuk sem történt.
bal;at kozlon*
1>38. november 22,
Emésztési gyengeség, vérsze-gényafg, lesoványodás, lápadtság, mirigybe,egségek, ekcémáit, furun-kuiusok eseteiben i természetes .Ferenc József keserűvíz gyorsan szabályozza a belek annyira lontoa működését éa a vért blttosan felfrissíti.
CsOtSrtOkl
17.30 Budapesti Koncert Ssalonse. nekar. — 18 Mennyi munkát végez us iparos T (t)r. Láng Sándor). — 18.30 Szabó Lujza hanglemezei. — 19.30 Cigányzene. — 20 Két egyfelvo-násos. Rendező Csanády György. 1. .Tarka bárány.. Vígjáték 1 felvonás, ban. 2. \'A fehérruhás leány.. Vígjáték 1 felvonásban. — 21.05 A Budapesti Ének- és ZcneknrcgyesúU\'t Schűtz-eslje második részének közvetítése a Zene. művészeti Főiskola nagyterméből. — 22.45 llirek. — 22.25 Kertésa Miklós jazz-zenekurának műsora. — 23 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Badapm IL
17.05—17.25 Budapesti Koncert Szalonzenekar.
19.30 Mit tegyünk bűncselekmény esetén. (Dr. Unger Jenő). - 20.45 Hirek. - 21.10 Hanglemezek. UK*.
19.20 A bécsi trombitakar liangver senye. — 22.10 állástalanok aenekara.
- 24 Tánczene.
Péntek
Uudapri l
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek. - 10.20 Időszerű apró. Ságok. — 10.4j Ifjúsági közlemények.
- 12.05 Kalmár Hczső-Bulázs László szalouótőse. - 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, ldöjárásjelentés. - 13.30 Cl gányzeue. — 14.40 Hirek, árak. — 10.10 Diáktélóra. .Magyar úttörők a természettudományban.. (Dr. Cavatlo. ni Ferenc). — 18.45 Időjelzés, hirek.
- 17 A szerzetesrendek szvrepe a ura, gyár mezőgazdaságban. (Dr. H. Pálty Ilona).
17.30 Tűrr István fuvolázik. - 17.50 Sporteredmények. — 18 Gyorsirótan. folyam. — 18.25 Tánczenekar. — 18.55 Erdei idill. (Pap Károly). -19.30 Az Operaház előadása. .Norma.. Dalmű 3 felvonásban, irta Homani, fordította Szerdahelyi József. Zenéjét szerezte Bellini. Rendező Márkus László. - Az I. felv. után kb. 20.50 Kűlűgyl negyedóra. — Az előadás után kb. 22.10 llirek, ldőjárásjelenlás. -Majd cigányzene. — 23 Hanglemezek.
- 0.05 Hirek. Budapest IL
17.50 Táneaenekar. - 18.30 Két költő: Zelk Zoltán és llajnai Anna verseikből adnak elő. - 19.35 llang lemezek. - 20.45 Hirek. - 21.10 Cl gányzeue.
16.15 TánCdnrnbők Zongorán 17.30 Kuriniiai zeneszerzők művei, bői. Kózvelilés Klagenfurtból. - 18.35 A nagyváros utcát alatt. — 19.30 Bár. zene dalokkal. - 20 Daljátékest. -22.10 ltádlőzenekar. — 23.45 Jazz.
A belügyminiszter jóváhagyta Zalavármegye 1936. évi költségvetését
^menetes a Zalai Közlöny híradása nyomón, hogy vUéz Tabódy Tibor főispán, Bödy Zoltán alispán és vitéz Márk Ferenc számvevőségi főnök hétfőn Fodor László főispáni titkár kíséretében Zalavárme-gye költségvetése tárgyában Budapestre utaztak. A tárgyalások a belügyminisztériumban folytak és eredményre is vezettek, mert a miniszter jóváhagyta Zalavármegye jövő évi költségvetését, mindössze
némi módosítást eszközölt a szeptemberi megyegyűlésen letárgyalt és elfogadott költségvetési tervezeten. A pótadó igy körülbelül 33 százalékos lesz. \\
Bődy Zoltán alispán és vitéz Márk Ferenc számvevőségi főnök mór vissza is érkeztek Egerszegre, mig Tabódy főispán titkárja kíséretében csütörtökön este érkezik vissza szék helyéne. | ; ( , \'
A polgármester a Városok Szövetsége vezetőségében
A hét elején alakult meg Budapesten a Városok Országos Szövetsége, melynek tárgyalásairól és munkaprogramjáról a Zalai Közlöny részletesebben beszámolt és a melynek tárgysorán szerepelt a miniszter közmunkatervezete, melynek sorában szerepelt a nagykanizsai igazságügyi palota és a keszthelyi építkezések.
Nagykanizsát dr. Krótky István polgármester képviselte a Szövetség ülésén. A közgyűlés, előtU előkészítő ülésen dr. Krátky István polgármester ismételten felszólalt az egyes kérdésekhez, főleg a közmunkák tárgyában. Mikor a közgyűlés megválasztotta vezetőségét, annak so-
raiba dr. Krátky Jutván polgármcs tert is beválasztották. Dr. Krátky a közművelődési szakosztály alelnöke lett, mely szakosztály kulturális ügyekben országos viszonylatban je lentős tényező.
Dr. Krátky a szövetségi közgyűlés után felkereste az egy<6 minisztériumokat, hogy a szőnyegen lévő városi ügyekben tovább folytassa a folyamiban lévő tárgyalásokat. A pénzügyminisztériumban az igazságügyi palota anyagi megoldása ügyében interveniált, mig az igazság-ügyminíszteriumban az építészeti osztállyal tárgyalt a miniszter ífttal leegyszerűsített tor vezet kérdésében.
bársonyok
izíéses váfaszféícban divatos színekben
néí
dmjh
Rovatvezető: Dr. DévaM, Erdí. M.k,
A kötött ruhákról
Az idén annyira elfogadták a trikó holmik divatját, hogy se szó, se beszéd, egyszerre csak arra ébredünk, hogy feltétlen szükségét érezzük egy trikó toilette beszerzésének. Eddig ezek a ruhák, kosztümök, pujlovctrek az egész korai, délelőtti bevásárlásokra voltak csak éppen alkalmasak, de ma épp olyan divat, mint a legfinomabb angol szövetruha. t
Ezt a kötöttruha divatot, bármilyen csodálatos is, a hölgyek kapták fel. Ezt lélektanilag ugy magyarázhatjuk, hogy a nők rájöttek, hogy mégis csak divutot kellene egyszer már abból is csinálni, ami Jó éa praktikus. Mert ez a divat tényleg az.
Első és legfontosabb előnye, hogy méleg, nem gyűrődik és jobban strapáiható, mint a selyem, vagy a szövet. Legújabban olyan gyönyörű fazonokat csinálnak, hogy az ember szinte gusztust kap rá. (Természeteden kizárólag angolosak.)
A kötött kabátok, mellények hal-la liánul sokfélék, fajták színben, minőségben, árban. Nagyon leikapták az ujjatlan melténykéhei, ami ugyan csak roppant praktikus és ba jól összeválogatjuk az ehhez tartozó szoknyát és hosszú uJJu blúzt, nagyon szépen ls néz ki. Nagyon Jó összeállítás pl. most a téli kosztümök érájában egy barna kosztüm, fehér blúzzal és egy zöld, elöi spicces formájú mellénykével, aminek egyik oldalát kis zseb dlzzlti egy zsebkendővel.
A fekete és zöld tiroli bluzoca-kák szintén kedvelt formák, a magas, bubigailéncak pedig .örökké divatosak lesznek.
A trikó ls követi a ruhák érttel felületű divatját, nem pedig a régi sima felületű kötést. Az angoránál pedig, ami a trikók királya, niacs szebb és jobb viselet. Ennél puhább, mcjegebb, finomabb alig létezik. Szinte ugy érzi az ember, hogy állandóan valami puha kéz simogatja. Es milyen meleg I Ebben az szigorában láthatjuk a legsikerültebb színekéi, szinte sattirozottnak véljük látni, mert hiszen az alapszint alá- 1 fesd az anyag felületén lévő világosabb bolyhok. Láttunk egy csodás, halványkék angóra bluzl, magasan visszahajtott nyakkal, fantázia gombokkal, érdekes övvel, egy sötétkék téli kosztümhöz viselte a hölgy. Mindenki megnézte. (Pedig a nő csúnya volt szegény.)
A trikódivat teljesen meghódította magának az idei sl éa korcsolya sportolókat. Csaknem kizárólag kö-t»tt holmikban Járnak majd a hölgyek. Gyönyörű kötött nadrág-azok-nyákat láttunk, amiben bátran le-csüaiülhetsz, kedves korcsolyázó a jégen, szoknyád nem libben fel,
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolónyi áruhózban
HÖLGYEK, URAK ÉS QYERMEKÉK RÉSZÉRE.
193S. november 17.
zalai közlöny S
Csütörtöktől—vasárnapig :
mert n1á mindenből nappal széket, éjjej ágyat, csinálnak : nadrág is, meg szoknya la. Egyenesen félő, ha ez igy fog tovább folytatódni, minek fogjuk még majd használni a nagy estélyi ruhánkat...
DIvatposta
Sürgős tanácsot! Fekete tavalyi sa. Un ruhájához vegyen annyi anyagot, hogy abból két bő, hosszú ujjat le-hessen szabni. Magas nyakkal, erősen drappirpzott szoknyával csináltassa, egy arany övvel és egy arany klipsscl a nyakában. Üdvözlet.
Elegáns asszony. Most nagyon divn. \' tosak ezek az estélyi kosztümök. Na. gyon ajánlanám, ha ragaszkodik ilyen kettős megoldáshoz, vegyen egy fekete satin anyagot, amit bokáig érő, vagy valamivel hosszabb Jó vonalú szoknyára csináltasson meg, a felső részét pedig fliUcr, vagy csipke megoldással nagyon kivágott estélyire és erre csináltasson egy fekete satin puffos ujjú kosztümkabátot nagy re. vérekkel. Vagy ugyanezt tnftból is elkészítetheti. Nagyon viselik most ezt a formát, csinos és _ praktikus. Csak azért vigyázzon, nem könnyű fazon. Üdvözlet.

Kérjük olvasóinkat, hogy leveleiket mind«nkor rovatvezetőnk ci-mére-. Budapest, T«réz-körut 35. s» küldjék.
Kezdődő Dtöérelmeszedésnél
reggel éh y<>morr« egy nohár természetes .Ferenc József" keserűvíz uvy az a hasi pangót, mini az emé z-tés renyheségéi me s ün e l, a rek. sz-izom eme kedését csökkenti és a magas vérnyomást m;rsékti.
ID<5
Esői
Prognózis: Élénk délkeleti, déli szél, délnyugat telól e»ó. esetleg havaseáfl, vagy hó. A hegyekben havazás, sok helyen kód. Az éjjeli lehűlés keleten erfisS dlk, a nappali hőmérséklet nem változik lényegesen.
VI November 22. péntek, Rom. kat Cecília. Protestáns Cecília. Izraelita Mark hé 29.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e bó 15-tíl a .Megváltó. .gyógyszertár Erisí" bet-tér 21. és a Itiskanizaai gyógyszertár.
GóztUrdó nyitva ri«gel 6 órától Ml. • óráig (héttő, azenla, péntek délután kedden egáaz nap nóknek).
- KSaakalmaaaMak lltj.l-éb.1 Ra
toráruinkat .ényegewsn laazillltott 4ra-kon ánaltjuk. Hosszú *Járatu hitelre la, kanatjnautaMB. Kopsteiu bútorára-Ma. lloithy lUklóa-ut 4. uáa
Hazaszállították \'a Budapesten\'tragikus
Wm I \\körülméngekt között meghalt ligOB § Halász Sándorné \'\'holttestét fh *T
a—r - II iqpa1 iww OTT___
Az egész városban osztatlan részvétet váltott ki az a megdöbbentő eset, ami a Halász-családot és hozzátartozóit érte. Sajnos, még mindig hiányoznak a teljes részletek Ha-lászné hlrleien elhalálozásának körülményeiről. Ugyanis Halászné hozzátartozói szerint az asszonynál nem volt pénz, amikor magukkal vitték Budapestre, nem tudják tehát elképzelni, hogyan juthatott méreghez és ml volt tettének indító oka.
Tény, hogy Halász Sándorné az utóbbi időb \'n idegbetegségben szenvedett és azért vitték fel Budapestre, hogy orvosi felülvizsgálás után esetleg ideggyógyintézetben
kezeltessék, de Halászné nem tudott arról, hogy intézetbe akarják helyezni. Meglehet azonban, hogy sejtette a budapesti ut valódi céliát ós elkeseredésében követte el tettét, melynek körülményeit a budapesti rendőrség nyomozása lesz hivatva tisztázni.
Halász Sándor csütörtökön érkezett haza Budapestről, miután tragikusan elhunyt felesége holttestének Nagykanizsára való szállítását elintézte. Halászné holttestét már be is szállították az izr. temetőbe, ahonnan pénteken délután fél 3 órakor temetik az egész város őszinte részvéte mellett.
Gőzfürdőben keresztelkedtek
és ádámkosztümben vesszőztették magukat az uj ördögűző szekta hivei
S$;nki sem lesz próféta a saját hazájában, - mondja a közmondás. Ugylátszik, érezte ezt Mucsi Ferenc földműves is, aki Bocsa baranyame-gy<i községben túrta volna a földet, ha közben kedve nem kerekedik vallásalapüásra. De bizony a 23 éves legény megélegelte a munkát, felpakolt és egy szép napon elutazott Pécsre. Szobát bérelt a Kiss Ernő-utcában és megkezdte működését. A hiszékeny szomszédasszonyok körében csakhamar népszerűségre is lett szert és fanatikus kis csapatot szervezet1 belőlük. A mezőgazdából lett elszánt prédikátor mindenekelőtt azt tanította, hogy csakazalá-meritéssel végzett keresztelés érvényes. Az aktus dekoratív szépsége megnyerte az asszonyok tetszését, bőt a férfiak között is mind többen
mutattak érdeklődést* Pár hét alatt valósággal megbabonázta híveit Mucsl Ferkó, mert mindenki •keresztelkedni* akart. A rajongás lassan fana\'izmussá lett, a gyülekezeteken a hivek artikulátlan hangokat hallatva, földreborultak, miközben az agrárpróféta áldólag terjesztette íöléjük kezét és azon gondolkodott, hogy másnap melyik hívénél ebédeljen. Mert Mucsi mester - mint azt az egyik pécsi ujságiró megállapította - óvakodott attól, hogy a közte és hivei között lévő viszony vttllási térre korlátozódjék. Minden nap másik hívénél kosz\'olt és amikor már harminc hivet szerzett, elérkezettnek látta az Időt. hogy híveit beavassa »vallásának titkaiba !«
Igy ebédenként beadta híveinek, hogy az ördög ma mindenkit meg-
Mattersdorfer
FÓ-llL uri- és nőldlvatüzletében FŐ-Ut 1.
_ Saját 6rd»k6ben teszi, _ ha most vásárol! ~
szállva tart és az egyedüli helyes kiüzési mód : a megvesszőzés. Néhány bus hivő addig is elmerészkedett, hogy hajlandó volt a gyülekezetek előtt ádámkosztümben megvesszőztetni magát, azzal a nemes szándékkal, hogy az ördögöt, vagy valamelyik felmenő rokonát kiűzzék belőle.
£z az ördögűzés természetesen ujabb vonzóerő volt. Rövidesen szűknek bizonyult a prédikátor hónaposszobája és helyiséget bérelt a Temető-utcában. Sőt mi több, kibérelte az egyik gőzfürdőt - »keresz-telésre.« Az első hivatalos és nyilvános keresztelőn 80 néző vett részt. Ez alkalommal négy nő ós egy férfi volt a paciens és a kenesztelést nem Mucsl mester végezte, hanem egy •budapesti főprédlkátor.* Az áldozatokat frhér lepelbe csavarták és elég erőszakos módon víz alá nyomták. Egy kis hókuszpókusz - és kész volt a keresztelés, ami ellen hlgénlál szempon\'ból nem is lehet kifogást emelni. De hogy ez a szekta a köteles heti tisztálkodását híresztelésnek nevezze, az mégis [ejflr kicsit sok.
§okat beszélnek ma a Mikulásnapi ördögkultusz ellen indított küzdelem feloslegvsségéről és hiábavalóságáról. Felesleges-e és hiábavaló-e, amikor - ime I — akadnak Mucsl Fcrenoek, akik ördögűző mlsz tifikációkkal a lelkek megmételye-zésére törekednek ?
Mucsl Ferkó szektájának keresz-telésénél a vizbemeritési aktus lelki és í-sztétikal élvezete ellenértékéül felenként 30 fillér belépődijat szedtek. Az első »keresztelés* tehát 24 pengőt jövedelmezett, ami végeredménybe nem is rossz üzlet, ha meggondoljuk, hogy Mucsl minden héten keresztelt. Mert ugy áll a dolog, hogy Mucsi mesternek nem a vallásos érzés és az Isten-hit elmélyitéste volt a célja, hanem egy olyan szervezet kiépítése, ahol a tagok hajlandók jövedelműk egy részét Mucal-nak beszolgáltatni. Mert hát a szegény agrárprédikótornak is kell valamiből élnie. Igaz, hogy híveinél kosztol, de ruhára és •kegyszerekre* is kell valami.
Az igazságnak tartozunk annyival, hogy ideiktassuk az >Isten gyülekezetének* - mert igy hívták Mucsi mester társaságát - szomorú sorsát is. Mucsi. mint mondottuk, mintegy 30 fantáziadús hivet szervezet maga köré és azt hitte, hogy rajta most már a pokol kapui s«m vesznek erőt. Azonban . találkozott egy nálánál erősebb szervezettel, amely bizony elnyelte. Ez a fantá-zlatlan és az ördögűzés nemes cselekedetét nem becsülő szervezet pedig a m. klr. államrendőrség volt. Mucsl mester hiába prédikált akék-parollnos kapitányok előtt, azok bizony kiutasították Pécs városából.
Az ördögűző agrárpróféta ismét hajléktalanná lett és nem tudni, hol kezd ismét működni. Lehet, hogy épp nálunk. Mindenesetre Jó lesz vigyázni és az íirdögkultusz elleni küzdelmet ott kezdeni, ahol még lehet és amikor még nem kénő:
Mikszáth humoros
re^énte Szent Péter esernyője!
zalai közlöny 03.

Érdekes és Örvendetes számok
a Balaton Idei idegenforgalmából
A Balatoni Kurír írja : ., A. balatoni forgalom 1935. évi gta-tisztikója részben még nem készült el, részben felülvizsgálat alatt áll, módunkban van mégis néhány adatot közölni, mciyekböl némi tájékoztató képet nyernek olvasóink az idei vendégjárásról. i
A hajózás igen szép eredményt ért el a tavalyi évhez viszonyitvía. Legtöbb utas Balatonfüreden szállt hajóra. Összesen: 37.809, második helyen áll Siófok 28.918 utassal. Utána következik Fonyód 15.229 utassal. Negyedik helyen Tihany 10.580, azután Almádi 10.343, Balatonboglár 9682, Badacsony 8817, Balatonföldvár 6224, Balatonlelle 8142, Keszthely 4855 utassal. Mig tavaly 134.685 utas szállt hajóra, addig az Idol évben 202.806-an utaztak hajón, ami közel a forgalom 50 százalékos emelkedésének felel meg.
A Bécs-keszthelyi autóbuszon 2746 utas fordult meg a Balaton mellett. A Grác-keszthelyi autóbusz 2334 utast szállított. Budapest -Készt hely között 3006-an utaztak. Keszthely-Hévíz- Zalaegerszeg között 7786 utast szállított az autóbusz.
Ezekhez a számokhoz szükségtelen kommentárt fűzni, ezek bizonyítják legjobban, hogy mennyire fontos a Balaton szempontjából az utak karbantartása és a megfelelő utak kiépítése. I
A Balaton mellett 1934-ben 145.000 ember nyaralt. Az idegenforgalom fejlődésének szép bizonysága, hogy az idén ezzel szemben (tavaly sem volt rossz szezon) 176.605 ember nyaralt a Balaton mellett. Különösen egyes fürdőhelyek igen szép forgalmat bonyolítottak le.
A statisztikában természetesen Siófok vezet, ahol össaes?n 81.900 vendég fordult meg. Ebből állandó
9600 nyaraló volt. Héviaen és Héviz-szentandráson kb. 80.000 ember fordult meg, ebből mintegy 2000 állandó nyaraló volt. Keszthelyen 17.742 vendég fordult meg, ebből külföldi 3410. Balatonlel lén 9666, ebből kül: földi 1704. Balatonfüreden 8961,
ebből külföldi 1076. | !
Ez természetesen még nem végleges statisztika, egész pontos idegenforgalmi képet csak a jövő év elején kapunk, mert még sok fürdőhely nem készítette el a 6zezon statisztikáját. i
Zrinyl Péter buosnja
Irta: Klabftaitaky Béla
II. FEJEZET*) Három év mult el azóta. Gnade János harcolt a Rajnánál, francia fog. ságba került és mikor onnét megszabadult és Bécsbe visszatért, Lipót fo gadta, visszaadta neki nevét és rang. ját. Mivel akkor békének örvendett az egész birodalom, diplomáciai kül. detést bizott reá. Először Turinba kel. lett mennie a savoyai udvarhoz, yiz. után Rómába a pápához. A Szentatya a fiatal Zrínyit nagyon megkedvelte és ráakarta venni, hogy legyen pap. De ö ajánlatait visszautasította, hü. sége, szive már másfelé van lekötve és megosztott szívvel megtört hűség, gel rossz szolgája lenne az Urnák.
Mikor erről az útról Bécsbe visz. szatért, Szclepcsényi primás, akit Li. pót. megbízott, hogy Thökölyvel, a magyar fölkelők vezérével tárgyaljon a béke érdekében, felszólította, legyen kísérője. A fiatal Zrínyi őrömmel csatlakozott az agg egyházfejedelemhoz hisz e küldetés végre alkalmat Ml neki királyát, de egyúttal hazáját is szolgálni, mint ahogy ez szándékában volt. A találkozás és tárgyalásik he. lyéül Munkácsot, özvegy Rákóczi Győrgyné született Báthory Zsófia vá-
Telefon a menyországba
Kis zalai falunak kisforgalmú postahivatalában az ablak előtt kis pöttömnyi emberke kopogtatta meg a farácsot. Az álmos délután unatkozó fülledtségo ránehezedett az egész postaszobára, amelynek egyetlen asztala melleit a postames-ternő intézte falujának ügyes .bajos, posta utján történő közölni valóit.
— Telefonálni akarok, -• selypítette a kis emberke és letett »z ablak deszkájára két fillért.
A postamesternő már sokszor kapcsolta faluját a nagy világ állomásaival, de az összeg láttán, amelyet az aoró emberit* akart dljmegtérítésül adni, érthetően csodálkozott.
— Telefonálni, kisfiam és hová?... *
Az apró emberke nagyot ágas. kódot t, talán tekintélyének nőve. lésére, talán, hogy meghallják a hangját és Jdcsinységéaek minden önérzetével mondta oda a posta, mcsternőnek:
— A menyországba!
Ilyen hosszú vezetékkei a kis falu telefonállomása nem rendel, kezett, pedig aránylag elég drót vezet a kis postához, amelynek bizonyítéka az, hogy vándorfecs. kék az ősz elején Is a falu vezetékein tartották a gyülekezőt.
De nem azért van postamester, nő a világon, hogy Ilyen fajta* emberkék igényeinek nem tudna eleget tenni.
— Lehet, leheti — komolyodott el és most már hivatalosan kér. dezte tovább — és kivel akarsz beszélni? ,
— Az anyukámmal, aki tavasz óta ott lakik.
Szerencse volt, hogy uj fél jött
a hivatalba, egy másik asszony és az Igy keletkezett kis zavar elegendő volt ahhoz, hogy a pos. tamesternő letörölje azt a kis csil. logást, ami ott húzódott meg a szeme sarkában.
Most már két asszony volt a szobában. Az egyik teljes bizony, nyal anya, megértő, a helytetet átlátó asszony, aki ez alkalommal rövid suttogás után dolgavégez, telcnül sietett ki a postahelyiség bői.
— Mindjárt jelentkezik a meny-ország — nyugtatta meg a pos. tamesternő a kis türelmet\'enke. dőt és bizony alig tellett el két perc, megszólalt a hivatali tele. fon. A postamesternő átadta a kisfiúnak a kagylót, aki átsaelle. raült arccal bonyolított* le életé, nek első telefonbeszélgetését
— Anyuka, te vagy az? Igen én vagyok. Persze, hogy jó vagyok... Mikor jössz vissza?... Nem lehet odamenni?... Miért?
Ennyi volt a beszéd a telefondróton innen. A túlsó oldalról pedig elmaradtak a válaszok, csak könnyel teli orrszipákolások "zaját továbbította a vezeték.
— Anyuka sir — súgta oda a postamesternőnek a fiu.
— Igen, sir, mert boldog, hogy felkerested.
— És maga miért sir postásnéni?
— Azt te még nem érted, kisfiam. Majd egyszer megmagyarázom.
— Kezeit csókolom, anyuka, kezelt csókolom postásnéni.
A kisfiú itt, a menyországban anyuka letette a kagylót
LénáBl Ödön
*) Az első fejezet a nagykanizsai Zrinyi-napok alkalmából jelent meg a Zalai Közlönyben folyó évi junius hó folyamán több folytatásban.
rét választották..
Itt élt ez idő szerint Hona testvére növekedő családjával és Wesselényi Anna Is, kl épen ugy, mint ő maga, meg volt fosztva őseinek vagyonától és > itt, fiatalkori barátnőjénél talált menedéket A menyasszony változat, lan érzelmekkel ós kimondhatatlan örömmel fogadta vőlegényét A nagy megpróbáltatások és hosszú távollét után nagyon Is rövid volt együttlétük, hogy mindent, ami lelkükben, szivükben azóta végbement, megbeszéljenek és vigaszt és erőt merítsenek uj küzdésre és jövendő megpróbáltatások elviselésére.
A fiatal Zrínyi a bécsi udvari légkörből ellenszenvet hozott magával Thököly iránt Már ott rebesgették, hogy Thököly a világszép özvegy Rákócziné kezén- vágyik. Tcrmésze. tesen ő ezt sok szempontból nem tar. totta kívánatosnak, aggódva gondolt testvére és gyermekei jövőjére. De Thököly olyan kedvesen, megnyerőén viselte magát, hogy nemcsak jövendő sógorának, htnem a prímásnak is nagyon megnyerte rokonszenvét Csak csekély kísérettel jött. Vele volt Bethlen Miklós, Wesselényi Anna ro kona, aki épen Murány várának megvívásától érkezett és Annával tudatta, hogy már visszatérhet szülői örökébe, jobbágyai őrömmel várják.
Thököly a komoly béketárgyalások, nál nem volt tul követelő, de a bécsi tapintatlanság Volkra szepességi kamarai elnököt rendelte a primás mel. lé, mint jogügyi tanácsadót és ennek,
^meg az öreg Rákóczínénak túlzásai elmérgesltették a helyzetet és meghiu sitották a primás és Thököly Jóaka ratu fáradozásait. Mikor Murány vá. rát át kellett adni az osztrákoknak, ott volt e» a Volkra és nagy vágya támadt a Wesselényi uradalmakra, azért megkérte Anna kezét, felajánlva neki, hogy ha őt választja férjéül, vagyonát meg fogja számára menteni és édes anyja is meg lesz kiméivé az üldöztetéstől. De Anna hallani som akart erről, határozottan megvetéssel elutasította. Itt Is felhasznált minden alkalmat, hogy a fiatal Zrínyit kisebbítse, amiből, ha a primás erélye sen közbe nem lép, még párbajra is kerAlt volna a sor.
1081-ben Lipót felesége, Eleonora Magdolna szólította fel újra a fiatal Zrinyl grófot, hogy Saponara sáros, pataki kapitánnyal és Sebestyén erdélyi püspökkel keressék fel Thökölyt a nagy kaposi táborban és kérjék kős benjárását arra, hogy a török meghosszabbítsa a vasvári békét. Ez*l az alkalommal vitték Thőkőlynek u Ictrftlytól a házassági engedélyt is, ami nélkül az özvegy Rákócziné n«n akart felesége lenni. Thököly vendé, geinek szórakoztatását fegyvertársaira bízta és. maga útnak Indult, hogy a budai basával megbeszélje a dolgot
Mikor Zrínúfi Hona Munkácson ér tesült, hogy testvére a kaposi táborban van, Annával útra kelt, hogy találkoz. zon vele. Már mikor először Mun-kácsra jött János gróf, Ilona mindent elkövetett, hogy Thököly táborába
h
■ált
Téli sport-e!fik«sdtetek a Balatonon
A b^latomncpti Y«cht CUibck (éli vitorlásversenyek rendezését vet ték tervbe. A versenyeket Balatonfüred, Siótok ^ KeoMe között ren-d«zlk. Osztrák vendégek a versenyekre már bejelentettől részvételüket. A versenyekre Albrecht kir. heroeget ti várják.
Atléták figyelmébe
A Zrínyi Tornaegylet atlétikai «z»k-osztálya szombaton este 8 óraljor Bi Eötvös.vendéglőben lévő Kerékpárcgy. lel helyiségében (Eótvös.tér) évzáró megbeszélést tart, melyre u atlétákat és lelkei barátait meghívja a BZakou. tily.
lürkuluMÉkl MMtu Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1939. október 8-161.
Vnutállomásn Emébcl-ttn?
4« 5" r» l» II* 1241 1JW 14" 1B« IT» 1(11 19" t1» 2JU
L •tanyai menatrand
UMlMIM 141 NicrfcMbrir. írt. 1*00 K^luU.tilW. 1400 UU.x4r.4rt. 1H»
csalja:
- Es volna a Te bdjwJ, itt vannak barátaid, mig Bécsben csak ellenségeid vannak.
Most oz aggódó Anna is erre kérte, de Zrinyl igy válaszolt ney:
- .Nagyon csodálom, kedves Jó Annám, hogy Ilyen kéréssel ferdülsz hoxzám. Hogy kívánhatja a Jegyes, kinek legdrágább kincse Jövendő tér Jének folt nélküli keesWets, kegy olyat tegyen, amivel azt beszenyezze. Egy Wesselényi leány egy Zrínyitől... Akkor, mikor királyom allal «eg. tisztelt, hogy egy küldetési bizott reám, szegjem meg a hűséget, tegyen az ü megbízottja közönséges át. pártoló? Azt a kezet pedig, melybe ő a béke olajágát tette, használjam arra, hogy felemelt fegyverrel támadjak reát Fontold meg ezeket, édes egyetlenem, mert lohemUso, hogy Te Ilyesmit tőlem kívánj.
Anna jó ideig magába szállva, hall. gatagon, gondolatokba merülve ült vele szemben, azután IsiwMa vá-laszolt;
- Jd nem kívánok ölyat, amit Te meg nem tehetsz. Távol vas tőlem akarni, hogy gyalázat szenyezze be becsületedet, mert M nekem . ífít" olyan féltve őrzött, drága kincsem, mint neked. Ke nevezzék Zrínyi gró. Tot átpárloltnak és kardodat ne villog, tasd ott, ahová nem vonz meggyőző-désed... Nézd kedvesem, amit a Gondviselés reád bízott, azt teljesítet led és amit reám hárított,elviseltein.
(Folyt bír.)
zalai kozlomy
36 török korabeli barlangban megindult a kincs-keresés a Balaton-parton
Keszthely, november 21 Török-korabt\'ll barlangot találtak Balatonendréd határában. Nagymennyiségű régi fegyrekűt, évszámos feliratú köveket hoztuk felszínre. A barlangban körül köpadkákat találtak, amiből huzamosabb emlieri ott tartózkodásra következtetnek. A
barlang betyárok búvóhelye Is lehetett. A különös klet érdekessége, hogy 36 barlang nyílik egymásba. A környékbeli lakosság körében máris elterjedt a barlangokban lévő nagy kincsek meséje és sokan ennelv hatása alatt megkezdték a kincskeresést.
Haláiz Sándorné nem lett Öngyilkos
Lapunk zártakor Halász Sándor annak közlésére kért (el bennünket, hogy téves a budapesti sajtónak az a híradása, mintha felesége megmérgezte volna magát. Feleségét szlvhüdés érte a Hűvösvölgyben, -mondotta, amit ezennel készséggel közreadunk.
EMLÉKEZTETŐ
\'I
1935. november 22
— (Városi mezőgazdasági bizottsági ülés)
A nagykanizsai Járási mezőgazdasági bizottság november 29-én délelőtt 9 órakor ülést tart a városháza kis
tanácstermében.
__ (Szülői értekezlet s leány-
liceumban)
A. nagykanizsai Notre<Damc leány, liccumbau november 22-én délután 6 órakor szülői értekezlet lesz az intézet nagytermében.
— (Rosszabbodott az állapot a kanizsai tsjpiaoon)
A nagykanizsai tejpiacon a mull napokban ismét rajtaütésszerű tejrazziát tartottak a yáros tisztiorvosának és dr. Floderer vegyvizsgáló igaz gató közbenjöttével. A razziu ez atka lomból 41 gyanús tejből mintát vett, amit vegyvizsgálat alá vesznek. 44 gyanús tej egyetlen razzia alkalmával (-- a nagy kan izsui tejpiac eddig megdicsért viszonyának rosszabbodását je. lenti. A kanizsai tejrazziák gyakori megismétlésére van szükség a fogyasz. tó-közónség védelme szempontjából.
— (Lelkigyakorlatok Tihanyban)
A tihanyi apátságban november 25 —29. között a papság részére zárt lelkigyakorlatok lesznek, amelyek no. veinber 25-éq, hétfőn este kezdődnek s 29-én, péuteken reggel végződnek. A részvételi dij a négy napra 20 P, mely összegben a szállás és ellátáson kivül minden borravaló és az aszófő-lihanyi állomásra mind az érkezésnél, mint a visszautazásnál a kocsi is benne van. Jelentkezni nyilt levelező, lapon november 23-ig lehet e elmen: Szent Benedek-rendi Apátság Tihany, Zalamegye. r
— TekmtM mag kiiakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz áruház.
— (A vasárnap sseménye Nagykanizsán)
kétségkívül a Kath. Legényegylet műkedvelői gárdája által előadásra ke. rülő <Náni» örökszép szindarab elő. adása. Nemcsak azok, akik a Kath. Legényegylet nagy családjához közel állanak, hanem mindenki, aki megbecsülni tudja azt a szép munkát, amit Kolping tábora az évek hosszú során át Nagykanizsán kifejt, részt vesz a Kath. Legényegylet eme ünnepében, amikor 25 év multán újra színre kerül a «Náni» a Kath. legényegylet színpadán az első előadás juhi. láris műkedvelő főszereplőivel és olyan estét Ígér, amilyen csak forró színpadi előadások alkalmával van része a nagykanizsai közönségnek. A jegyek iránti érdeklődés ós keresettség után itélve meg lehet állapítani, hogy már rég nem volt olyan érdeklődés i\'gy nagykanizsai színielőadás után a város minden rétegéből, mint a vasár, nap esto a Kath. Legényegyletben winre kerülő jubiláris «Náni> előadása iránt. A szereplők mindegyike azzal a szándékkal lép fel, hogy a közönség ne vegye észre, hogy nem hivatásos színészek, hanem műkedvelők játszák \'nindegylknck szinte testre szabott szerepeiket. A «Náni» főpróbáját tegnap tartották meg a sajtó képviselői <"lött és megállapíthatjuk, hogy a közönség most már nem fog csalódni a Kath. Legényegylet legjobb raüked. velői gárdájában, hanem egy olyan estében lesz része, amilyent egyhamar \'"ükedvelőktől nem kapott. A főpróba után itélve a vasárnapi «Nánl» parádés előadás lesz, melynek sikerét elsőrendű műkedvelők és Szabó István mintarendezése előre biztosítják.
- (Bélyeggyűjtők találtaié)*) aser-dán délután fl-tól 8-ig « Pannónia háUó kistermC
Barbarlts Lajos előadása
vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesz «A muzsika világtalanfaU cimen a városi zeneiskola kamaratermében. Ami a vaknak a világ sokféle szinc, formája, szépsége, melyek elölte mind elérhetetlen vágyak csupán, — ugyar^ az a muzsika ezerféle titkos értéke, szépsége a zenéhez nem értő számára. A zene világtalanjainak ebbe a világába vezet el Barbarits Lajos előadása. A zenei műsoron Kerekes Irén és dr. Fendlerné Garai Margit zene. iskolai tanárok számai szerepelnek. Belépődíj nincs.
— (Nemzeti munkavédelmi hirek)
Felkéri a hivatal a 3970 törzskvl sz. alalti Bálint László tag urat, aki 1901. évi budapesti születésű, r. kath. vallású, nőtlen, könyvelő, apja László Károly, anyja Némedi Mária, ki Ccg_ lédről költözötl Nagykanizsád, pon tos lakását Fő-ut 24. sz. I. mielőbb bejelenteni szíveskedjék. — Felkéretnek az összes tqgok, hogy lakásváltoztatás esetén pontos lakásukat u hivatalnak okvetlen bejelenteni szíveskedj jenek. Jereby körzetvezető.
— Tekintse meg királyainkban szenzációs ruháinkat Schütz\' Áruház.
— (Frontharoos előadás)
Az Országos Frontharcos Szövetség letenyei főcsoportja november 30.án vitéz Tabódy Tibor főispán és Nagy István országgyűlési képviselő védnök sége alatt előadást rentlez a Szegény-sorsú frontharcos bajtársak és hozzátartozóik felsegélyezésére, színre ke. cül Csathó Kálmán: Uj rokon cimti sikeres vígjátéka, a helybeli intelligen. cia fiataljainak előadásában, az elemi iskola tornatermében. Az előadást ílr. Bányai Lajos rendezi. Előadás után táncmulatság a Kaszinóban. (,
— Qóraldy színműve a Színházi Élstbsn)
A Szinházi Élet o heti darabmellék-lctéül a. Nemzeti Szinház idei nagy sikerű Bajor darabját: I\'aul Géraldy «Krisztin* cimü müvét adja. Sláger a kottamelléklet is, iiatvany Lili párisi szinházi beszámolót ir, a Városi Szinház újdonságáról, a < Bécsi tavaszí -ról pedig Farkas Imre ir kritikát. Pünkósti Andor az uj Thálla premierjéről referál és pompás ké|>ek mutatják be az Operaházból a «Sylvia» balett prim^bailerináját, egy 10 éves pesti kis urilányt; Olrubay Melindát. Nagy lindre Lainpel Icának, a Miss (Magyarország 1933-nak Molnár Mihály zeneszerzővel való házasságáról ir cik kel. Hevesi Sándor rádiókritikát ad, Erdős Renéc novellája, érdekes sport rovat, Guthy Böske divat-levelei, Adám férfidivat-rovat. Bus Fekete László regénye sok más érdekesség és rengeteg cikk van az u^ Szinházi Életben, melynek ára G0 fillér.
— (Kiszúrta a hadirokkant szemét)
Porkoláb Mihály 3G éves andocsi földműves nemrég kölcsönkérte bátyja apósától annak ekéjét és talyigáját. Időközben azonban az apósmik, Szala. vári Györgynek is szüksége volt az ekére. Átment tehát a közelben lakó Porkoláb Mihályhoz és kérte, .hogy adja vissza szerszámait, mert neki is szüksége van reá. Porkoláb Mihály a visszaadást megtagadta, mondván, hogy még neki is szüksége van rá. Ekkor leánya, Porkoláb Imréné ment át, de őt is elutasította a ^azda. Végül is bátyja, a hadirokkant Porkoláb Imre ment át hozzá és figyelmeztette öccsét, hogy adja vissza apósa szer számait. Szó szót követett, végül is Porkoláb Mihály vasvillával támadt Imre bátyjára, aki azonban kicsavarta kezéből a/vasvlllát. Mihálynak azon bah még Jez sem volt elég, kést rántott és a veszekedés közben kiszúrta^ hadirokkant bátyja ejjyik szemét. A súlyosan sérült embert a kaposvári kórházba kellett szállítani. Öccse, a szurkáló Porkoláb Mihály ellen megindult az eljárás.
Nove-ber 23.
Urleányok Kongregációjának Kata-lin-testje 7 órakor a fehértereinben. Előadás as OMKE-ban 9 órakor (Fürst Ödön). November 24. Lioeális előadás a városháxán 6 órakor (P. Czirfusx Viktorin). Megnyitó zenei liceélis előadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Barbarits Lajos).
Sxlnelőadás, tánc a Kath. Legényegyesület ben.
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. November 27.
Növendék hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor. November 50.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December i. Keresztény Jót. Nőegylet Vjarácaonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje.
Frontharcos tea at Iparoskör földszinti helyiségeiben. Decemb«r 15.
Gábor műsoros tánckoazorucskája. December 24,
Pásztorjáték, tánc a Kath. Legény, egyesületben. >
Izr. Jótékony Nőegylet ssurja a Kaszinóban.
A Kiskanizsai Ifj. Egyesület operettelőadása. December Sl.
Az Iparoskor Szilveszter-estje a székházban.
yA Kath. legényegylet és as nltiwtek közös szilveszteri kabaréestje. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szil veszte restje. Január ,
Katolikus bál. Január 5.
Frantharcos-bál. Január II. NTE 70 éves Jubiláris ünnepségeit megnyitó müaoros táncestély az Iparoskórbon.
Január 14.
Vendéglős-bál M Iparoskör termeiben. t Január 18.
Evangélikus estély. , V • } >
Január 25.
Felsőkereskedelmit végsettek tánc-estélye a Kjualnóban. Február 1.
Szanatórium-piknik. Az Ipartestület bálja. t Február 2.
K. Nagy—Altay: Kis hercegnő «. színmüve a Kiskaniasai Olraaókórben, ! • . ! Február 8.
A tanítók nagy megyebálja. ! j | Február 15.
KAOSz-bál .^ J „JJ
Városi Mozgó. CsOtöi-töktöl-vasárnaplg.
BUDAPESTTEL EGYIDŐSENI
Mikszáth Kálmán örökbecsű müve filmen:
Szent Péter esernyője
Gervey Marloa, Básthy La|os, Qombaszögl Ella, Rálkay Mirton, Peéry Piri, Réthy Annle, Vígóné Margit, Pelhes S. Simon Marcsa, Vidor Farlka, Z. Molnár László, Makláry Zoltán, Dénes György, Köpeczy-Boóz főszereplésével.
Ezenkívül a legújabb exinee filmezenzáoió I
Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Hétköznapokon az B Arai elSadée filléraa.
A mozi Igazgatóadga falkéri a t. kfizAn-aégat, hogy az előjegyzett jegyeket mlndannap délig kiváltani azlvaakadjék, mart tovább azok viasza nam tarthalók
I
ZALAI KOM.ONV
1935. november 15.
P*Wmár 22.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jel-mesbálja.
FtÖOKkl* JJj
AH\' Iparoskör jelmez-bálja. Mrflirli
Kícagó^st « Keresatény Tisetvi-wlőnöknél.
Tömegmérgezések San-franciskóban
Sanfrnncisko, november 21
A közelben hasonló mérgezések történtek, mint a napokban Spanyol-orsxágban. A mérkősés most sütőportól történt. A szerencsétlenségnek 20 súlyos sebesültje és 6 halottja van. | _
Jogerős at osztrák hazaárulók lulyOfl börtönbüntetése
Bécs, november 21 A legfelsőbb osztrák törvényszék megerősítette a szocialista védő« őrség vezetőinek hazaárulás! perének elsófokti Ítéleteit, amely 7 18 évi súlyos börtönnel sújtotta a vác^ lóinkat. Köztük van Elflcr Sándor volt érnagy, a saodalista védőőrt ség vezérkari főnöke, akit 18 évi börtönre Ítéltek.
A belügyminiszter a diák-zavargásokról
Budapest. , november 21 Kozma Miklós belügyminiszter n diáktüntetések!**\'! kapcsolatban kijelentette, hogy egyelőre még nincs tisztában, milyen ismeretlen erők mozgatják az egyetemisták tüntetését, de elhatározott szándéka, hogy a közrendet fenntartja és a rendő-ségrtCk a legszigorúbb utasítást adta.
Egy osztrák Romeo tragikus halála
Bécs, november 21 tfitzbűchelben Steinberger ^ajos 24 éves segédmunkás egy létrát támasztott az egyik villa ablakához, mert szerelmese az első emeleten lakott. Mialatt Stoinberger szerelmet vallóit, a létra megcsúszott és a fiatalember lezuhant és szörnyethalt.
a győri halálos affér ügyében befejeződött a vizsgálat
Győr, november 21 Balaton Sándor hadnagy fegyverhasználati ügyél>cn a honvédügyész befejezte a vizsgálatot. Az adatokat és a jegyzőkönyvöt .magával -vitte Székes, fehérvárra, ahol megállapítják fegy verhasználat jogosságát vagy jogtalan ságát. Ha a fegyverhasználat jogosultsága nem bizonyul be, akkor Ba. laton\'Sándort yáű alá helyezik.
Engedélyezték a revizió-ellenes gyűlést
Bukarest, november 21 A bcliigyminisz\'er eítgeUélyezte a revízióélfenes liga december elsejére kitűzött nagygyűlését. Az engedély az ország egész területére szól, kivéve Bukarestet.
Klafljs « t*ptul«j(tono« Közgazdaság\' Rt Outcnberg Nyomdc éi Délzalal LapktadA Vállalata Nagykanizsán. PaleNte tUtr*? Zatat Károty. Interurbán telefon: Nagvkanlíiüi 78. uim
Beterjesztették az orvosi rendtartásról szOIó törvényjavaslatot
A telepítési javaslat még karácsony előtt kerül a Ház elé
Budapest, november 21 A Ház szerdal ülésén folytatták a bortörvényjavaslat vitáját. Csik József a szeszkartell működésével ós a szőlő munkások helyzetével foglalkozott. Bá. •mutatott a munkások lehetetlenül ala. csony bérére. Slnnycv-Mcrse Jenő is-mertette a szesztermelés szabályozásá. nak történetét. Utána Darányi minisz ter mondta el beszédét, válaszolva a vita szónokainak. Olyan nagy változá. sok történtek a bor termelése, a ke. zelés technikája és a bor értékesítése körül, — mondta — hogy feltétlenül szükségessé vált, hogy bizonyos kér-
| már csak 3—1 javaslatot tárgyal le n Ház, köztflk a hitbizományi reformjavaslatot -Isi A szesztórvényjavaslat nagy vonásokban már elkészült, de csak a jövő év elején kerül a Ház elé. A kormány valószínű még kará. csony előtt beterjeszti a telepítési törvényjavaslatot, amelynek bizottsági tárgyalása a karácsonyi szünet után, körülbelül január vége felé kezdődik meg. \'
dóseket tőrvénjtoiozás utján kell rendezni. A javaslatnál a kormány Igye kezett a gyakorlati élet követelményeit a szakszerűség és haladás követeimé, nyelvel összeegyeztetni és minden ér. deket Igyekezett harmóniába hozni. Darányi ezután elismeréssel méltatta egyes szónokok értékes felszólalását. Majd paragrafusonként válaszolt az egyes beszédekre. A Ház ezután át-talános.ságban is elfogadta n javaslatot tSs a Ház áttért az interpellációkra.
Igy Farkas Elemér az irók és hír lapfrók sorsáról interpellált. Hírlap\' Íróink — akiknél tehetségesebbeket egy nemzet sem tudott kitermelni — n lap. kiadóknak rosszul fizetett, napi gondokban felőrölt munkásai és sem az öregségük, sem a jövőjük biztosítva nincsen.lSegélyek és pályadijak kitflzé sét kérr és a. szociális intézmények reorganizálását.
Hóman miniszter kijelentette, hogv az állam ebben a kérdésben csak/ csupán kisegitő lehet a társadalom mellett. A Művészeti ís Irodalmi tanács javnsla\'ai legkÖ7e\'ebb elkészülnek és döntés végett eléje kerülnek. Fábián Béli a kisvárdoi razzia ügyében Interpellált. Mijd a többi interpellációkra került sor.
Budapest, november
A képviselőház csütörtök délutáni j
ülésén áttért a bortörvényjavaslat |
részletes tárgyalására, majd pedig az j
orvosi rendtartásról szóló javaslatot !
tárgyalja. A karácsonyi szünet előtt I
mmm
T»raé«yl4jMa
Irányzat: gyengtbb, forgalom: kOztpts.
Hm. ni.,v. 77-ea 18 15-18 40. 78-a, 1830 18 55. 79-el 1845—18 70 80-.. 1800—1880. dunánl. 77-ei 17 85 -17 95. 78-ai 1800-1810 79-ea 18 15-1825, B0-.I 18 25 —1835. - Rozi peltvldékl 1820 1630 mii 16 30-1640. Z«ti a) k«iíp 17 60-17 70 Tfnu.rl llsaéolull közép ab bpest 1550 -1560
Önkéntes árverési hirdetmény.
Közhi-ré teszem, hogy Nagykanl-isán, Hunyady-u. 20. sz. alatti lakásomon, lul-Jdonomal képelő bútorokat, hAztartá«l lelneteléiekd nylIvAnos í\'-verénen 1938. évi no vember hó 25-én d. u. 3 órai kezdette: a legtöbbel igérGnek eladom.
Nagykanlzia, 1935, nov. 20-án. 4,22 Forintos Józstlné.
j— UIUHHHI *—|
I mindönki a helyi kereskedőknél I
6« Iparosoknál szerezze bel |
43 bllleitjta komplett, maislv ÚJDONSÁG!
REMTOR---
hordozható PORTABLE ÍRÓGÉP. ►
A Remlngton őurópal gyárában készül
12 hóra a havi részlete 18 P
Caak köztisztviselöVnek: 18 hóra a
haii részlete
13 P.
X\'Sépvi^: SZABÓ ANTAL sportüzlete
a Remington Írógép lerakata, Nagykanizsa, Ffl-ut 5.
Komoly flaatvIaolBt, kizárólag |focja| szolgililri, Ónálló hilélkö\'rel a kaposvári líóknnkh\'.z telvelzdnk. Jelentkezni teher I. hí 25 én, •!«• hétffln délelőtt 8-I2 óráig a Migyar Elet és JáriíSk Blatoillé Inti,el n.gvkanlz.il Vezérltgynökiégénél Horthy Mlklóa-ut 4. uim I. emeld. \'
,.H«fakaa4k klrilya" ■ Sörtel-ttt, izibtdilmiioti Szetter. Ad 6—10—15 pengő. Égéi* itip prtfbitötéf. Sorlel vii-k.retkedéiben. (Sehflli melleit). ]
Autótaxi! kényelmeiét legolctóbbia Kiulm.nn Manónál rendeljen. Telelonállo-méa 2 22. 3223
Képelt mér molt kereteiteue karácsonyt* ré.zl.tr. Slernnél. ló-ul 2. 7
Játék éi cipóink lefolcaöbbtn a volt Tóth baaákan. 8
ÍFtMltm. a tliatelt közöm\'get, hon Kitömtélról Huiill Oyörgy lér 7. uim, háibi költözködtem át. Veuek é> eUdot hiiznátt, vilódl keleti perzaiazőnyegektt, é. mindenféle réglalgeket, hlváira házltot lövök. Kérem a nagyérdemű közöniát szivei pirtlogáiát. Tlaztelettel Prane.tr, Zslgmondné. """
Sürgőién
4181
beraktérozáib*!
vliazamaradt nigyon sz/p szalongarnlturc Igen olción Halld izéllltjnányosáil íródéban 4309
F. hó 12 én eitl izemélyvoaattil Sió loklól - B. F.-lg utaló vadáaz kéri Pliil emlegetó hölgyei, I... Komoly luiir. kadéo reményében írjon. Cím a ner. keiztfiségnél. 4317
■.Jár* mindenei (elvétetik, Horthy Mlklól-nt 43/b. 4326
■ • hlm m*ora rádiója la.lti.it. ciak 17.kemb.rre I Qrtlnhüt mérnök, [kik-tér 1 Teleion 3 80. 4127
Llboméjat legmagaaahb napi áron, kg 4 P, éll.ndóan veazek. Fáhnné, Zárdi-nlca 2 él Emébat-tér 15. 4309
Jobb házból való Iránv gyermek mellé ■Jintkoxlk. Cim a kiadóban. 4314
Ogylelem 8000 |..|át kihelyez yA-roit házra. Bővebbet dr. Mexö Dgvvéd.
Klrély-a. 34. 4318
Egy nagy raktér éa Ira<a4ia«*la4«
udvirhaiználattal kereitetik. Oi a kiadóban. 4307
- KOztlaaávlaeUk rMirt rendkívül elönyöa bulorvAaérléal alkaton, láodern berendezések, lökéletta Jó U.llelbeii, boaara lejáratú részletre, aöt karait Dlenteaen la kapliatók Kopoleta bútor áruházban, Horthy UlklAa-ut 4.
Hofherr Schrantz Clayton-Schuttleworth
nagykanizsai lerakatában:
orszAg József
mag, mlitréRya, zaák, növényvédelmi azerek keraakedéaében
Nagykanlzs-, Brzaébet tér 10. (Vblrésél aiaiun.) Teleion: 130.
A világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyi ból készült, legjobban bevált, kitűnő szerkezetű, különféle
eredeti gyári árban vásárol hatja és alkatrész rendc léseket feladhatja.
Ng.malott a l«pkll»|<nnnt Könnéiaá^ R. T. Oalaakirg NtroaaU éa kuka 1.1 Lapaiaáo Vállalata kony.nyunuUtaiun. Nri»
tt\'aiclöa UetvaaatA Zaiaá Hárolv.)
75a évfolyam 266. szám
Nagykanizsa, 1835. november 23 szombat
Ara 12
ZALAI KÖZLÖNY
Mcctrfea*
és ktadttrótali PM 5. wit»
\'OUTIKAI NAPILAI
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési árs: egy hóra 8 pengő 40 Szerkesitóaégi és kiadóhivatal! telefom 1
Egy jubileum margójára
Irta: Paál Jób 1. Schnitzler és a Közlöny
Talán hét esztendeje van annak, hogy valahol az A\'lpesek között Iniervjut csináltam Schnitzler Artu-ral. Beszélgetés közben mondotta nekem az azó\'ja elhunyt nagy iró :
- Ha egy kicsit megvakarnak, akkor kiderül rólam is, hogy magyar vagyok. Nagykanizsán születtem. Az apám asztalosmester volt. Gyerekkoromból nem emlékszem másra, csak egy hosszú, előttem ma is végtelennek látszó palánkra, amely a vasút táján szaladt kl tudja meddig. Aztán finom szekrényekre, amiket az apám műhelyében csináltak. Olyan nagyszerű szekrények vol.ak ezek, hogy pár év előtt felkeresett egy kanizsai úriember és hálát adott nekem, mondván : az apámnak köszönheti, hogy a kommün alatt meg tudta a vagyonát^ menteni. Amikor megkérdeztem ennek okát, igy válaszolt: »A szüleimtől örököltem azt a Schnitzler-saek-rényt. Volt egy titkos rejteke, oda dugtam el az értékeimet. A kommunisták szétszedték a bútoraimat, de a rejtekhelyet nem találták meg.«
A hegyek között sétáltunk, oeruzá* nem volt szabad elővennem, mert Schnilzk\'r nem tudta, hogy azt, amit nekem elmond, meg is irom. Közben itt is, ott is megállottunk és egyszer az egyik fordulónál, - emlékszem : rőt szinű mókusok kergették egymást a fenyők ágain - mosolyogva ezt kérdezte tőlem annyi sok nagysikerű regény elfáradt írója:
- Und erschelnt noch die Szalai Köclöni ?
..Zsenge gyerekkorának ködbe vesző emlékei között az apai házon és a vasút tájékán a végtelenbe rohanó palánkon kivül nem maradi meg az emlékeztében más, mint u Zalai Közlöny...
2, Három érték
Minden reggel és minden délután kőzi hatvan újságot tesznek arany-stráfos portások a szobám asztalára, akármilyen tájékán vagyok a világnap És most, hogy a magam aze-rény soraival csöndben, de a szivemből jött melegséggel odaállok a jubileumot köszöntők sorába, boldogan vallom be : a nagy paksamé-tából elsőnek mindig a Zalai Közlönyt halászom elő. És unnak ellenére, hogy magam nem vagyok se kanizsai, se zalai gyerek, mégis nemcsak nagy figyelemmel, hanem ig(,n na/jy élvezettel ls olvasom űl a Zalai Közlöny mind\'n sorát. Nem cslnák>k titkot abból a meggyőződésemből, hogy xén a Zalai Közlönyt tartom a magyar vidéki újságírás Iskolapéldájának. Ennek az újságnak három olyan nagy értéke van, anHt nekünk, a toll embereinek ls mfcg kell becsülni. Ezek :
1. Sohasem akar nagyképű h-ltni Hígjában, modorában közvetlen, ér
deklődésénck oroszlánrésze a maga szűkebb pátriája felé fordul. Ha kime. ritő tudósítást is ad az abesszíniai frontról, mégis tisztában van azzal, hogy a kanizsai ós zalai aktualitások Jobban érdeklik olvasóit, mint a Tana tó stratégiai viszonyai.
2. Minden sora eredeti. Ez ma nagy dolog. A címemre érkező sok-sok uj. ságban bizony gyakran látom hetekig tartó vándorlását egy-egy cikknek. A Zalai Közlönynek dolgozó munkatársai vannak és nem tartozik ezek sorába az Olló...
3. Azok, akik ott ülnek a reakció-jóban nagv»terfie-\\ tudnak bánni « tol-
lal. Nekem is minden nap élvezetet okoznak rövid, de tömör vezércikkei, színes riportjai, bl. remek írásai, színházi kritikái és nem egyszer kell gon dolnom arra, hogy a Zalai Közlöny egy-egy riportja minden változtatás nélkül helyet foglalhatna a Daily Express hasábjain is. A Jankapusztáról irt riportokat odahaza őrzöm ...
3 A szerkesztőről
Barbarits Lajosról, ennek az újságnak szerkesztőjéről, akivel életemben csak egys-er találkoztam, de aki azóta igen kis számú baráti körömhöz tartozik, hadd emlékezem meg külön. Neki külön hálával tartozom. Most, a jubileumra beval-
Uj adatokat gyűjt Torinóban a marseillei per kizárt védője
Lemondott az Aix-en provencei flgyvédszövetség egész elnöksége
Páris, november 22 Debons ügyvéd, az elnapolt mar-süllel gyilkossági bünügy védője kijelentette, hogy az elmúlt tiz hónap alatt igen sok adatot gyűjtött össze a mirseillei merényletről, de mégsem álli hatja, hogy gyökeresen Ismeri az ügy minden részletét. Most olyan adatok megszerzésén fáradozik, amelyek rávilágítanak az
eddig még fel nem deritett kérdésekre is. Mindenekelőtt Torinóba utazik, ahol Pavoliccsel fog tárgyalni.
fa Aix en-provencei ügyvédi szövetség elnöksége hir szerint benyújtotta lemondását, hogy ezzel is tiltakozzék D\'bons ügyvédnek a perből való kizárása ellen.
Felhőszabadás napokra megbénította az afrikai harctereket
November 29-én döntenek a megtorlások kibővítéséről
Addis Abeba, november 22 Az abesszin hadvezetőség hivatalos jelentéí»e szerint a déli fronton minden hadniozdulat szüne\'el. A napok óta tartó felhőszakadásszerű esőzések Ogaden tartományban lehetetlenné teszik a csapatmozdula-tokat. A jelentés azt álltja hogy az esőzések következtében veszedelmesen fokozódott a lázjárvány és az ellenséges katonákat a láz teljesen harcképtelenné teszi.
Véres guerllla harcok Mskalletöl északra
Asmara, november 22 Az olasz sajtóhadiszálláson nagy feltűnést keltett a legújabb olasz had
vezetőségi jelentés arról, hogy Hauzlen közelében az elmúlt éjsza-ka súlyos g rillaharc folyt. Eddig ugy tudták, hogy ezen a vidéken m.^r hetek óta nem Jertózkodnak abesszin csapatok ; kiderült azonban, hogy a sziklavadonban najgyobl) számú abesszin harcos rejtőzött el. A. véres tűzharc virradatig tartott. Az olasz hadvezetőség jelentése elismeri, hogy olasz részről is súlyos veszteségek voltak, az abesszinek vesztesége azonban sokkal nagyobb volt. l
A Hauzien mellett lefolyt ütközet legérdekesebb mozzanata, hogy Ma kallctöl északra 60 ki\'ométerne folyt ez a véres gerillaharc.
Amerika csatlakozik az olajkiviteli tilalomhoz
Genf, november 22 Véglegesen elhatározták, hogy a meg\'orléi rendszabályok alkalmazásáról tárgyaló szakértőbizottság r.o v«mber 27-én, a 18-as bizo tság pedig november 29-én ül össze.
A 18 as bizo;t«ág ülésén főképpen annak a kibővített tilalmi listának életbeléptetéséről lesz szó, amely az Olaszországnak nem szállítható
nyersanyagokat tartalmazza. Elvben már elhatározták, hogy ezeknek a nyersanyagoknak listáját kibővítik a petróleum, vas és acél tilalom alá helyezésével.
London, november 22 A Reuter-Iroda washingtoni táv-Irata szerint az amerikai kormány
(Folytatás a 5-ik oldalon)
lom : esténkint, ha ágyba kerülök : a verseit szoktam olvasni. Ezekből a versekből jobban megismertem őt, mint két napos kanizsai szezsurom alatt. Néha, olvasás közben megfogom a kezét, szemébe nézek és meg* lálom b\'nne a melegszívű, az éld szépség<i iránt olyan fogékony embert. És ilyenkor olyan nagy vágyat érzek arra, hogy itt hagyjak csapotpapot, vonatra üljek, elmenjek Kanizsára, csak azért, hogy kezet szo» rltsak vele, leüljek vendéglátó asztalánál egy pohár borra, hallgassam okos szavait és megkérjem : Írjon minél több verset, mert sokan vagyunk, akiknek a rimekbe csengő mondatok nagy-nagy gyönyörűséget okoznak.
Az én Barbarits barátom ugyanazzal a szemmel nézi a világot, mint én : olyannak, ahogyan azt az Isten megteremtette. Nekünk kék az ég, hullámos a Balaton és mi nj-m kenésünk nyakatekert színeket a mezőket borító végtelen hótakarón...
4. Med. univ Zalai Közlflny
Délután szoktam megkapni a Zalai Közlönyt és ilyenkor mindig és mindig eszembe jut az az idő, amikor inas voltam az újságírás műhelyében. VI. déken tanultam meg a mesterségemet és azóta is azt tartom, hogy igazi jó ujságiró csak vidéki zsurnulisztából vállhat. A nagy városiján már «speci-alizálva> van a mi mesterségünk. Nemrég egy béwsi lap redakeiójában láttam, hogy a vezércikkíró bizony nem ért a riporthoz és az, aki színházi kritikát ir, tehetetlen, ha lelefo. non kell felvennie egy információt. Az én időmben a doktor bácsi mindenhez értett: felvágta a kolésl, ki-kopogtalta a tüdőnket, belenézett a torkunkl>a és ha kellett kihúzta a fp. guukat is. Most: ha ennyiféle bajunk akadna, külön kellene elmenni u sebészhez, a belgyógyászhoz, a gégespu. elálltához és a fogorvoshoz.
Valahogyan azt érzem, hogy a régi idők, mégis csak szebbek voltak. És ezért imponál nekem, hogy a Zalai Közlöny az újságírás mesgyéjén még mindig nied. univ-, az orvos, aki min. denhez ért.
5. A 75 éves fiatalság
Hetvenöt esztendős és mégis — fiatal...
Akárcsak a munkásai.
Minden sor irása van hittel, szeretettel, mondataiból hazafiságot lehet tanulni, írásai olyanok, hogy esténklnl ha felolvassa őket a fiu az apának, öröme telik bennük mindkettőnek, vannak cikkel, amiket ki kell vágni, mert ezekre nem illik rá az a megállapítás, hogy az újságcikkek élete csak huszonnégy óra és ami tegnap szenzáció volt, abba holnap unottan csomagolja b<x a saj\'ot a sarki fűszeres.
A Zalil Közlöny kitűnő, újság.
Szívből küldöm neki jókívánságaimat. Adja Isten, hogy ilyen fiatal maradjon százötven éves jubileumán ls. amikor mi már esik a másvilágról tekinthetünk le mosolyogva a Zalai Közlönyre és uj gárdájára...
Balai közlöny
1936. november 23.
Makacs székrekedés, vaslagbél-katarrus, puffadás, vértorlódás, anyag cserezavarok, sárgaság, arany res csomók, csjjpöfájás esetúben a természetes „Ferenc József" keserűvíz — és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkívül becses háziszer.
Pér.tek
117.30 Türr István fuvolázlk. - 17.50 Sporteredmények. — 18 Gyorsirótan-folyam. — 18.25 Tánczenckar. — 18.55 Erdei idill. (Pap Károly). -19.30 Az Operahál előadása. «Norma.» Dalmű 3 felvonásban. Irta Romanl, fordította Szerdahelyi József. Zenéjét szerezte Bellini. Rendező Márkus László. - Az I. felv. után kb. 20.50 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 22.10 Hirek, időjárásjelentés. — Majd cigányzene. — 23 Hanglemezek.
- 0.05 Hirek.
Burtape* II.
17.50 Tánczenckar. - 18.30 Két költő: Zelk Zoltán és Rajnai Anna verseikből adnak elö. — 19.35 Hang lemezek. - 20.45 Hirek. - 21.10 Ci gánywne.
Béo*.
17.30 Karintiai zeneszerzők müvei, böl. Közvetítés Klagenfurtból. — 18.35 A nagyváros utcái alatt. — 19.30 Bár-zene dalokkal. — 20 Daljátékest — 22.10 Rádiózcnckar. — 23.45 Jazz.
Szombat
BufepMt L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Macterlinek. (Szini Gyula). — 10.45 Mit nézzünk ineg? — 12.05 Az 1. honvédgyalogez-red zenekara. — 12.30 Hirek. — 1820 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Ste pat Eugen balalaj ka -zenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Baloghné Hajós Terézia meséi. — 16.45 Időjelzés, hí. rek. — 17 Hanglemezek.
18 Húsz évvel tovább élünk. (Dr. Somos Elemér). — 18.30 Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel cigány zene kísérettel. — 19.40 Hangjátékok). Ödás a Stúdióban. «Amig egy téma el. jut odáig... vagyis \'három szereplő keres egy műfajt.. Kőváry Gyula hu-moros hangjátéka, a szerző konferálá-sával. Rendező Gyarmathy Sándor. — 21.10 Pityó József jaxz-zenckarának műsora, Weygand Tibor énekszámaival. — 22.10 Hirek, időjárásjelentés. — 22.30 Budapesti Hangverseny Zenekar.
BudapMi 1L
18.30 Mezőgazdasági félóra. - 19.40 Szervánszky-szalonzenekar. — 2105 Hírek. — 21.30 Hanglemezek.
Hét*.
12 Könnyű lemezek. — 13.10 Opera, lemezek. — 14 Beethoven: IV. zon. goraverseny. — 15.15 A bécsi Schu. bert-szövetség énekkarának dalestje.
17.55 Kivánságlemezek. — 19.20 Künncke: Der Vetter aus. Dings^a, operett. — 22.35 Vehanen KosU zon. gorázik. — 23 Rendőrsportegyesület zenekarának tánczenéje. — 24 Osztrák lemezek.
— (Bélyeggyűjtők Ulálkozéja) szerdán délután 4-tól 8-ig a Pannónia hátaó kistermében.
A légvédelem ügyét Nagykanizsán a Nemzeti Munkavédelem veszi a kezébe
A jövő hónapban megindul Nagykanizsán is a légvédelmi akció
A Nemzeti Munkavédelem már régebben a kezébe vette az egész országban a légvédelem ügyét. Szervezettségénél fogva ez a legcélszerűbb megoldás, már amennyiben anyagi szempontból lehetővé vália annak országos keresztülvitele. Tény, hogy Zalamcgyében - amely a szombathelyi körlethez tartozik - a Nemzeti Munkavédelem vette kezébe az egész légvédelmi a^cl&t, igy elsősorban a lakosság íelvilá-lágosltását, majd kitanitását, az iskolákban a gyermekeknek a .tanítóság utján való kioktatását, végül a lakosságnak megfelelő védőeszközökkel való ellátását.
Nagykanizsán ezek a munkák m^r elökészülőben vannak. Jereby Géza ny. községi főjegyző, a Nemzeti
Munkavédelem Nagykanizsa város és nagykanizsai járási, körzetének\' vezetője, kezébe vette áz akció vezetését és mint első ténykedés, a jövő hónapban megkezdődik a nagy propaganda-előadások soroza* ta, a felvilágosítás, a lakosság és ifjúság kioktatása gyakoriak módon, szemléltetőleg, ugy hogy adott esetben mindenki tudja, mihez tartsa m^gát. Különösen fontos ez a határváros Nagykanizsán és a környéken. Azért csak a legnagyobb örömmel vesszük a Nemzeti Munkavédelem megindult akcióját, amelybe belekapcsolódik a nagykanizsai tűzoltóság is. Az első oktató előadás liceális előadás formájában a városháza dísztermében történik, vetitett képekkel. j _ {
Nagykanizsán az idén kevesebb adó folyt be, a mnlt év ezen Időszakához képest
Várkony pénzOgyigazgató a nagykanizsai adófizetésről
Várkony Rezső miniszteri tanácsos, zalai kir. pénzügyigazgató tudvalevően két napig Nagykanizsán, majd a szomszéd járásokban tartóz^ kodott. Nagykanizsán felkereste dr. Krátky István polgármestert, akivel közölte megállapításait a lakosság adófizetéseit illetőleg, ^ka-lmunk volt erre vonatkozólag kérdést intéznünk Várkony pénzügyigazgatóhoz, aki kijelentette munkatársunk előtt, hogy mig az idén a,nagykanizsai járás a mai napig mintegy 87 százalék erejéig fizette be adóját, addig Nagykanizsa város közönsége adózásávíd nem áll arányban a mult év hasonló időszakáig befizetett adózásával. Mert mig a mult évben
Nagykanizsa polgársága száz százalék erejéig befizette adóját, addig az idén az a helyzet, hogy mintegy 600.000 pengő a künnlevoség. Megállapítása szerint - mondotta - az idén a gazdasági Jiclyzet, illetve a gazdaközönség anyagi szituációja jobb a mult évinél, a termények Jobb árat kapnak, sőt felmenő tendenciájuk van, szemben az előző évi mezőgazdasági árakkal. Igy a buza, bor elég tűrhetően fizet. Azonban általánosságban meg van elé* gedve a $alai adózásokkal és hiszi, hogy 2-8 év alatt ismét beállanak a normális adóviszonyok Zalamegyében. ii, I
Ki voltaképen a kiskanizsai templom gazdája ?
Kiskanizsai küldöttség a polgármesternél a kérdés tisztázására — Kiskanizsa a temető rk. jellegének megóvasa érdekeben
Egyizben szóvá tettük már a kiskanizsai templom és temető kérdését, amely jogi szempontból is nem mindennapi eset. 1872-ben épült közadakozásból a kiskanizsai rk. templom. Most, dmikor annak renoválása válna szül^ségessé és a templomot kezelő rk: egyházközség keresi a kegyurat, illetve pátrónusát, nem sikerült azt megtalálni és igy problematikus: ki fedezze a templom renoválási költségeit. A renoválásra pedig feltétlenül és mielőbb szükség van. A minap összeült a kiskanizsai rk. egyházközség tanácsa, amely a kérdéssel foglalkozott és elhatározta, hogy a kérdés tisz-
tázása érdekében küldöttség utján felkeresik a polgármestert.
(Ugyanis nemrégen megkeresték már ebben az ügyben a polgármestert, aki azonban a kiskanizsai rk. egyházközségnek azt válaszolta, hogy a kiskanizsai templom nem a városé, a kegyura tehát nem a város.)
A küldöttség csütörtök délben jelent meg P. Miholcsek Miklós kiskanizsai ferenoes-lelkész vezetésével dr. Krátky István polgármester előtt, ahol P. Miklós részletesen kifejtette, hogy a kiskanizsai templom közadakozásból épült és ugy tudja, hogy a városra van telek-
könyvezve, ami azt involvjálja, hogy a kegyúr a város, ha pedig nem a városé a templom, akkor a kiskanizsai rk. egyházközségé. Ezt a kérdést most végre tisztázni kell. i
Dr. Krátky kijelentette, hogy tudomása szerint a kiskanizsai tem-lom az egyházközségé. (De az egyházközség csak 1929-ben alakult m^g Kiskanlzsán, mig a .templom 1872-ben épült!) ,
£ továbbiak során megállapodásra jutottak, hogy egyrészt a telekkönyv, másrészt a korábbi iratokból fogják megállapítani, hogy voltaképpen ki a kiskanizsai templom kegyura, fenntartó gazdája. Mert a rk. egyházközség eddig csak ke-zelte.
P. Miklós ezután kijelentette a polgármesternek, hogy amennyiben megállapítást nyerne, hogy a templom valóban a kiskanizsai rk.egy-házközségé, akkor kérik a kiskanizsai temetőnek is az egyházközség, kezébe való átadását, mint a templom tartozékát, mivel a templomot fenn kell tartani. \\ . ,
Különben is a kiskanizsai temetőnek a rk. egyházközség által való kezelése régi kívánsága és követelése Kiskanizsának, egyrészt katolikus jellegének teljes megóvása érdekében, másrészt, hogy a temető jövedelméből nem csak a templomi szükségleteket, hanem fi temetőben előforduló szükségleteket is fedezni tudják. Dr. Krátky polgármester erre vonatkozólag kijelenteti, hogy a kiskanizsai temető a jogszokás folytán már a város ^kezelésében van, azért azt ne bolygassák.
Mig a templom hovatartozandósá-gának kérdése nem nyer tisztázást, illetve elintézést, addig a temető kezelésének kérdése is függőben marad. Aljogy azonban jól értesült helyről tudjuk, Kiskanizsa "nem fog abba belenyugodni, hogy a város kezelje a temetőt, hanem a temetőnek az egyházközség kezébe való letevését és kezelését kivánja. [
Két fivér és két n6vér házassága után —válás és Snayilkosság
Budapestről hazajött a bátyjához
V} meghalni
Kaposvár, november 22 Pander Árpád kaposvári pékmester fivérével, Jánossal együtt pár évvel ezelőtt egyszerre nősült. A két Pander két testvért vett feleségül. Pander Árpád humarosan elvált feleségétől ós Budapestre költözött, ahonnan pár nappal ezelőtt hazautazott és bátyja lakásán mellbelőtte magát. A mentők a súlyosan sérült emtjert azonnal kórházba szállították, de kihallgatni még nem lehetett, hogy tettét miért követte el, mert állapota nagyon súlyos.
- /
~ Bútorvásárlás nem *ood! Telje* berendezéseket rendkívül előnyös réet-tétfizetésre, sőt kamatmentesen la fiái\' Utunk. Kopstein butoráruház, Horthy MlkkW-at 4. \\
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolényi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.

zalai kozlomy
A zalai tengerész, aki részt vett a boxerek elleni
harcokban. véí\'gMózla a tengereket, maj<
Y>3 ,lette gróf Szapáry Lászlót és
majd hajótörést szenvedett, megmen-
„ - —-r-.,____it és családját, ott volt a „Zenta" hösl
küzdelménél, a ifllyedö cirkáló mellől kihalászták és most Nagykanizsán otthonra lelt
,lr h \' < EGY MAGYAR TENGERÉSZ IZGALMAS ÉLETÉBŐL
Ahogy előttünk ül, a maga szerénységében rés szűkszavúságában, ki gondolná, hogy az erősen őszülő, intelli gens íérQu .valamikor a Monarchia hadihajóin érdemes szerepet töltött bc rés&W vplt ólyaá eseményeknek, amelyek igényt tartanak arra, hogy a UiU munkása ráegörökitsé a zalai kő iönség számára,
Osterér Károly nagykanizsai malom-, tulajdonos, aki valamikor Horthy Miklós «L.inienschiíísleutciiant» pa-, rancspoksága alatt szolgált, majd se besülése folytán mint hadiszolgálatra alkalmatlan házaböcsájtUván, a Mura. köaíben a megszálló szerbek vagyonából kiforgatták, kiüldözték és most 0 óv óta Nagykanizsán talált otthont.
Adiosö mult, szép napok, izgalmas események szemtanúja és részese.
Lassan megy a beszéd, voutatottan, a franciák által felrobbantott Zeután kapotf gránáiíjyomás életé végéig ne hói emléket hagyott Osterer Károlyon, azöriban kérdéseinkbe igyékszik dióhéj. Jjan miniatűrjét adni eseményekben gazdág életének Izgalmas és érdekes mozaikjából.
A pálya kezdetén
1802-ben vonult be — meséli Oste. rer Károly — Polában a gépészeti ,.líadapród-iskolába, amikor f még a Ballplatz diplomatái rózsaszínben lát. ták a Monarchia nagyhatalmi állását és Magyarország népe még nyugodtan
hajtotta le fejét pihenőre. Mikor elvé. gezte a hadapród-lskolát, nyomban be. osztották «S. S. Maria Tcréziá»-ra, ahol mint gépész-altiszt teljesített első. izben szolgálatot. Ezen a hajón szol gált Gyömöivy György is, Zalamegye későbbi főispánja, akivel együtt részt vettek egy tengeri blokkádban. Gyö, mőrey akkor mint egyéves önkéntes szolgált. Osterer a hajó villanytelepé-nek főnöke volt. Itt 17 hónapot {öltött, majd eredményes munkássága után a «Saída» iskolahajóval földkó. rüli útra indult. Afrikából Ausztráliába hajóztak át, mikor Brisbaniban pa. rancsot kaptak, hogy azonnal indul, janak a kinai vizekre. Csingesubán ban műszaki méréseket. kellett végez, níük és egyéb feladatot teljesíteniük, a Monarchia akkori gyarmati.terveivel kapcsolatban. Mint izgalmas élményt említi fel Osterer, amikor hajója tai funba került, majd homokzátonyra futott, melynek eredményeként hajó. aljtőrést (Kiclbruch) kapott, melybe sok hajó elpusztult, de a «Saida. kibírta és amikor nagynehezen sikerült befutnia a honkongi kikötőbe, min. denki csodálkozoott, hogy sikerült megúsznia a «Kielbruch»-ot. pe csakhamar ujabb parancs tovaszólitotta a Saidát, Singaporén keresztül Aden, Szuez, Port Said, stb. következtek egymásután, mig a kapott parancsot elvégezve ismét befutottak a polal ki. kötőbe.
A Zenta tengerészei felrobbantották a kínai lázadók lőszertornyát és bevették Takut
Néhány napra rá Osterert mint «Maschienen-Matt> a «S. S. Kaiser Kari VII.»-re nevezték ki. Ez vadonat. uj és a legnagyobb cirkálóknak egyiko volt. «S. S. Kaiser Kari VII.. első útját végezte akkor. A próba-ut kitűnően sikerült, 24 tengeri mérföldet sikerült vele elérni.
Onnét a S. Zenta. nevű kis
cirkálóra vezényelték, mely a kínai vizekre hajózott. Az volt a feladata a cirkálónak, hogy a magyar-osztrák alattvalókat védje az akkori zavarok, ban. Mikor Hangkauba érkeztek, zárt parancsot kaptak, amely a Sanghai melletti \\Vuschungba rendelte őket, ahonnan voltaképpeni céljukhoz, Taku felé folytatták utjukat. Taku elé érkéz vén, az angol admiralitás parancsnok sága alá kerültek. De néhány órai pihenés után kiadták a vezényszót táraadásra: — Boote, Kriegsíuss! Ugyanis a nemzetközi flotta akkor a fenyegetett követségek és a külföldi állampolgárok segítségére illetőleg vő. delmére sietett, igy az osztrák-magyar hadihajó Is. A «Zenta» mélyjáratu hajó volt, a viz csekély lévén, a cirkáló csak mintegy 6 kilométernyiro tudta megkórelifcw.i Takut
A Zenta tengerészei támadásba kezd. tek.~ Tüzérsége kifogástalanul dolgozott. Egyik lövedékének pompás • Volllrefferje. felrobbantotta a kínaiak lőportornyát, mely a levegőbe\' repült ;Csakhamar erőteljes rohamra indultak \'Iés sikerült is Takut bevenni. Tho-3 mann fregattkapitány, a S. S. Zenta : íparancsnoka mintegy ötven tengerészt i (kivezényelt a Takuban levő vonatsze n |rel\\-éojiü(t|iek lefoglalására, amiket az. i, -után PeWngbé vezettek, ahol egy kü. I jlönitrn^ny magyar-osztrák tengerészt a : Moriarchla követségének védelmére ji [kirendeltek. Ostoreruek és társainak - T"á.inap vissza kellett vclna mennie
Takuba, de a kinaiak az éjszaka a viaduktot felrobbantották és igy neiu tudtak visszatérni Takuba.
A boxerek megtámadják a magyar-osztrák kOvetséget
A lázadó kinaiak megtámadták a magyar-osztrák követséget. A «Zenta. tengerészei elsáncoHák magukat, ke_ mény küzdelem támadt. Az ellenség ősszebombázta a követséget ugy)hogy tengerészeinknek a francia követsWe kellett menekülniük, ahová már több-ezer főnyi katolikus, európai és kato. naság menekült illetve vonult vissza. A boxerek támadása mind hevesebbé vált. Félni kellett attól, hogy a kis-számú katonaság nem bírja a harcot az óriási túlerővel. Már közelről hallatszott az ágyuszó, amikor izgal-
mas órák inulva megjött a felmentés: az orosz és japán sorkatonaság megérkezett.
Ekkor parancsot kaptak, hogy a Iá zadás főfészkót és vezérségét megtámadják és ostrom alá vegyék. Vad és kegyetlen volt a harc.
Osterert leterítik a klnal golyók
A kinaiak minden házból lőttek rá juk. Golyózáporon keresztül kellett magukat törniök. Osterer is több golyót kapott, ugy hogy összeesett és bajtársai félre vonszolták, majd a «Zenta» fedélzetére szállították.
Osterer súlyosan sebesülve került a
• Zenta. kórházába és a cirkáló inagá. val vitte egész Ceylonig, ahol értésére adták, hogy visszaszállítják Bécsbe, gyógykezeltetésre. A ijiir annyira lesuj tott, hogy engemet visszavisznek, — mondta Osterer — hogy öngyilkos akartam lenni. De megvigasztaltak, hogy feltétlenül megfogok gyógyulni. A gondos ápolás megmentett.
Mikor a hajó Polába ért, már ágyon kívül volt, akkor szabadságot kapott, amely alatt teljesen felgyógyult.
De ugylátszik, hogy Osterer annyira
• tengeri fókávái\' vált, hogy nem bírta a vére többé — szárazföldön. Alig gyógyult ki sebesüléséből, már újra szolgálattételre jelentkezett, amikor a torpedóhajó-káderbe osztották bc Os-terert, aki csakhamar mint másod, üzemvezető a «S. S. Kranich» nevü torpedóhajóra került, melynek pa. rancsnoka «Llnienschiffsleutenant von Horthy, volt. Horthy Miklós több mint 9 hónapig volt a hajó parancs, noka, akit Wilcsek gróf váltott fel. A «S. S. Kranlch. gépész.őnkénteseket képezett ki és olyan munkát teljesített, hogy Osterer is kitüntetést kapott a hajó elsőrendű vezetéséért
Egy kedves epizód
— Azonban nem maradhattam so. káig a «Kranich»-on, — mondja Osterer — csakhamar ismét visszarendel.
tek a «S. S. Zentára,, mellyel messzi tengerlutra indultunk Délamerikába, Délafrikába, majd a Szuezbe, Sansibár, Madagaskar és Istambulba, ahol - az a kitüntetés ért, hogy üzemvezetővé kineveztek. Capctown, Pernambucco, Bio de Janeiro, Parrana és a többi ki kötők kerültek felváltva utunkba. Cu. ritiban lengyel küldöttség keresett fel, kérve, vegyünk részt az ünnepségen, amit rendeznek. Ki is szálltunk, de a tisztikar műiden egyes tagja, élén a parancsnokkal, polgári ruhába öltözött, egyedül én . voltam tengerészeti egyenruhámban, kitüntetéseimmel. I.eá nyok és zenekar fogadott bennünket ünnepélyesen. Mindenki nézte, hol a parancsnok. Senki sem gondolta, hogy, a polgári ruhás emberek egyike a hajó parancsnoka. Mikor engemet megláttak szép tengerészeti egyenruhámban, abban a lüszemben, hogy csak én lehetek a parancsnok, hozzám jöttek és engemet üdvözöltek. Parancs-nokom mosolyogva hagyta és jóizüen nevetett hozzá, de a hajóra küldött egyenruhájáért és amikor megkapta és felöltözött díszes mondurjába, mutat kozott be mint parancsnoknak. A len. gyelck is Jóizüen nevettek a Jtedvcs epizódon. |
A fiumei kormányzó yachtján
Mikor a «Zenta* azután Montevideo, Buenos Aires, Pernambucco, Funchal, Kanári szigetek, Gibraltár érintésével hazaérkezett Polába, leszerelték. Oste rer azonnal a «S. S. Habsburgéra került. A Monarchia legnagyobb és legújabb csatahajójára. Első tPTóba) útját végezte akkor a «S. S Habsburg.* A sikerült próbaút után haza érkezve, Dittrlch von Sachenfels (aki Jelenleg a Duna-bizottság elnöke) ajánlatot tett neki, hogy a 3 árbócos, 600 tonnás «Glttana> nevü yachtra szerződjék, amely gróf Szapáry László fiumei kormányzó tulajdona. Osterer elfogadta az ajánlatot és csakhamar mint a yacht első üzemvezető gépésze teljesített szolgálatot. A yacht útiránya Afrikn volt. Utazásának célja kéjutazás, vudászat, egzotikus világok megismerésé. Pompás volt az ut, főúri bőkezűség és gazdagság ragyogóvá va. rázsolta, egészen a Noth Caplg ha. józtak le, do Tunisz tájékán a yacht Iránytűje elromlott és történt, hogy a yacht hamis irányban folvtatta útját Tripolisz felé. Megdöbbenést keltett, amikor este hirtelen a hajó előőrse elkiáltotta magát:
- Elől szárazföldi
A yacht zátonyra fut, Osterer megmenti a kormányzó családját
A hajó tisztje, nemhogy leállította fvolna a yachtot, megakart előbb győ. ződni, vájjon milyen szárazföld mutatkozik. De a következő pillanatban a yacht teljes erővel a Basel Achmlr szirtjeire futott. Az erős építésű gyö-
II

Mattersdorfer
Fő nt 1. url- és nöldltfatüxletében FŐ-Ut L
_ Salát érdekében teszi, ... na most vásárolt
nyőrü yacht, mtyt gyenge dióhéj mái. lott szét, a kormányzó, családja és a személyzet mentőcsónakokon igyekez. tek életüket menteni^ próbálták a par_ tot megközelíteni, Üe a mentőcsónak is pozdorjává tört a szirteken. Bette netes órák következtek ezután. Ostp. remek sikerült a jgrófot családját^ valamint a yacht parancsnokát meg. menteni. A megmentettek a sziklaparton borzalmas állapotban várták a nap felkeltét. Majd a hajótöröttek a yacht roncsaiból, árbócaiból tutajt eszkábáltak össze, amelyen nagynehe. zen sikerült az afrikai partot elérniük. Itt az arabok Jöttek sqgitségükre. Tü. zet raktak és ennél melegítették fel agyonfagyott tagjaikat Ekkor érkezett oda a tuniszi bey yachtja, mely a grófot, családját és Osterert — akitől Szapáry többé nem akart megválni — magával vitte. Tuniszban a követségtől pénzt kaptak, folruházkodtak, majd egy német tengerjáróval hazautaztak Fiúméba.
Gróf Szapáry László — hálából azért, hogy Osterer az ő ós családja életét mentette meg a tengeren, magá. hoz vetto és vezető álláshoz juttatta birtokain. <
A franciák elsQlyeztlk a „Zen tát"
A háború alatt Osterer ismét a frS. S. Zentára. került. Most már harmad, izben. Antivári előtt tőrtént, hogy nyolc francia hadihajó megtámadta a
zalai közlöny
03.
Zentót, amit pokoli tűz alá vettek. Egy telitalálat elsöpörte a parancsnoki hidat, amelyen ő is állott. Fekete lett előtte minden — mondja Osterer, — egyszer csak a tenger hullámai kő, zött érezte magát. Hajtársai siettek segítségére, sikerült is már az elmerü. lés előtt kimenteni ós kihalászni őt, mialatt a «Zenta» elsüllyedt. Kattaróba szállították, ahol hosszabb időn >lt ápolás alatt volt. Mikor azonban fel. épült, mint hadi és katonai szolgálalm alkalmatlanná vált rokkant hazakerült.
A szerbek kikldözlk Osterert
Itthon a gróf birtokaiból bérelt és gazdálkodni kezdett. Végigszenvedte az első szerb megszállást 1919. deoember 28-án, majd amikor 1020. január 3-án kiverték a szerb bocskorosokat, Oste. rcr is ott volt Mikor az összeomlás utón másodízben is szerb kézre került Muraszombat, a szerbek mindenéből kiforgatták, kifosztották — mondja zo-kogva és felsír a hangja, hogy az cm. ber benaejét megmarkolja .,. 1926-ban kiüldöztek, menekülnöm kellett és igy kerültem ide Nagykanizsára, amely a menekültet befogadta és uj otthont nyújtott számomra...
Szeme a messzeségbe tokint. Elbo. rult arca melegséget kap, mintha va. lami tftz járná át, mintha látomása lenne, amikor folytatja:
Horthy Miklós ...
Horthyt mindenki szerette. Snájdig tiszt volt Linienschiffsleutenant. Az én parancsnokom. Szigorú volt Igazi katona. De szive — a jöság. Raport sosem volt Horthy Miklós hajóján. Raport nem kell! — volt az elve. Jp.s nem is volt. Mert alatta mindenki tudta a kötelességét. 0 ismer engem, ő tudja ki vagyok. Nemrégen megüzente fivéremmel, aki nyug. ezredes, hogy szive,sen látna viszont, fis én o jövő hónapban elmegyek, jeiontkezem öföméltóságánál és emlékeztetni fogom a «Kranich»-on eltöltött időre...
Osterer szeméből egy ezüstös könny, csepp gördül alá, amikor a •Linienschiffsleutenant* HoHhyról, a «Kra-nieh* egykori parancsnokáról beszél, aki későbben mint tengernagy a «No. vara* fedélzetén a hősiesség legendás alakjává lön. .
Osterer Károly, «a vén tengeri fóka> nagyban készül <a budapesti utra>...

Gyomor- és bélhurut, ai emész-léa hlánvosságs, erfii bomlási é« erjedési tolyamaiok a gyomnrbélhu-zamban, bélbsklérlum- é« gynmor-s»vtaltT<gés az enyhe ter-éa-etes .Ferenc József keiertlvlz hasvni-tata által legtöbbször rövidesen megszűnnek.
IDŐ
Havas eső!
Pragaiala, lilénk déli, délkeleti azél, sok helyen eaő, havaseső. a hegyekben havazás, sok helyen köd, a hő nappal nllg változik, az éjjeli lehOléa keleten Is mérséklődik.
A nagyanyja ölében halálra forrázta magát egy egyéves gyermek
yégzcles szerencsétlenség történt csütörtökön a köz*"!! Móricheiy*n. Lukács látván gazdasági alkalmazott
11 hónapos fiacskája nagyanyja ölében ült a konyhában, közvetlen a takaréktűzhely mellett. A virgonc gyermek, mlg nagyanyja egy pillanatra félre nézett, magára fordította a tűzhelyen levő forró tejesfazakat,
mvJynek tartalma rettenetein ősz-szt\'égette a srerencsétlen apróságot. Nyomban beszólították a nagykanizsai közkórházba, ahol a legnagyobb gondossággal ápolás alá vették, d*\' nem lehetett már segíteni rajta, pénteken reggel a kórházban maghalt. Az esetat jelentették a kir. ügyészségnek.
„Csak menjen tovább, ott dOgltb a komám az uton!"
A tábla sem fogadta el Önvédelemnek a lentl-negyi gyilkosságot -r
Pünkösd hétfőjén történt az a zalai gyilkosság, amelynek tettese felett most hozott Ítéletet á győri tábla. V-irga László lenti hegyi napszámos ugyanis már hosszabb ideje haragban volt Farkas Imrével. Farkas azzal gyanúsította Vargát, hogy az Jelentette fel őt tiltott szeszfőzéé miatt a pénzügyőröknek. Pünkösd hétfőjén Varga kislányával, a hegyre igyekezett, amikor a mellette haladó négyéves kfdánya sikogatni kezdett. Varga hátrafordult és látta, hogy régi haragosa. Farkas Imre egy karóval fejbe akarja sújtani. Vargának még sikerült elugrania, sőt később ki is csavarta Farkas kezéből a karót és ő ütött® vele fejbe támadóját. A harmadik ütés után, amikor Farkas már vérében a földön feküdt, megkérdezte Varga :
- Élsz-e még. komám? - majd hogy bizonyságot szerezzen az el-
Szent Péter esernyője
Ismét magyar filjn. De mindjárt hozzátehetjük : jó magyar film. Mikszáth Kálmán aranyos humoru regényét sikerült ugy átmenteni q filmre, hogy megmaradt a Mikszáth-1 hang, ez a kedves kifejező eszköz. A mese is csaknem teljesen a regény cselekménye után megy, a külső felvételekkel is igyekszik a film levegőjét megteremteni.
A film másik nagy értéke, hogy egy egészen uj szereplőgárdát mutat be. A fiatalok, a kezdők filmje ez, de a film mégis ugy hat, mintha stárok játszanának. És Jia itf\'m is stánok ezek a fiatalok. - rginden-esetre művészek. A film minden alakja annyira a helyén van, mint még talán egy filmben sem. Elfiő-
Városi Mozgó. Csütörtöklöl-vasárnaplg.
BUDAPESTTEL EGYIDŐSEM!
Mikszáth Kálmán örökbecsű müve filmen:
Szent Péter esernyője
Ezenkívül a legújabb színes f,lros«m*éci6 I
Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 0 órakor. Hétköznapokon m* B órai előadás filléres.
lenkezőjéről. negyedszer is lesuj&ott a karóval. Varga, mint aki jólvégezte dolgát, hazament, útközben azonban találkozott a hegyőrrel, aki megkérdezte tőle, hogy miért véres a ruhája.
- Csak menjen tovább, ott döglik a komám az uton ! - felelt Varga.
A hegyőr valóban rá is talált a súlyosan sérült emberre, aki kopo« nyaalapi törésben rövidesen meghalt.
Varga Lászlót első fokon az egerszegi törvényszék két évi börtönre Ítélte. A győri tábla ;nost helybenhagyta sz Ítéletet azzal az indoko lássál, ffíogy a jogos önvédelem nem áll fenn, mert a vád tett azzal, hogy a karót elvette tőle, lefegyverezte már ellenfelét, a rselekmény elkövetésére tehát Sfmmi szükség nem volt.
sorban az epizódszereplőkre vonatkozik ez, akik talán a szinlapon sincsenek megemlitve. Gondoljunk csak a film elején Hosszú Zoltánra, aki Dani-bá zamatos magyarságával a glogovai parókja földjét ugy jellemzi. hogy az nem is anyaföld, han<\'m anyós-föld. Hasonlóan kitűnő Makláry Zoltán, az örökös triumvirátus. Gombaszöffi Ella éa a többiek1. A főszereplő Gervay Marica nagyol fejlődött az Iglói diákok óta, Básthy Lajos nagy ígéret. A rgndező kitűnő filmet készitett Mikszáth regényéből végig csupa derű. a mosoly mindvégig o|t ül á nézők arcán. A film-nek a csütörtöki bemutatón ig^n nagy sikere volt.
A magyar film mellett Walt Disney legújabb szines rajzos trükkfilmje szerez igaz és maradandó élményt. A tücsök történetát példázza élveae\'es, kifogástalan focmáben a Hálom Kis Malac sikerért emlékeztetve.
A piaci tejvIzsKálatok
Tekintetes. SzerluscMséffl A termelő gazdák iránti ellenszenv enyhítése céljából a jMTltzSai gazdik az alábbiak szivek közlésére kérik fel a főszerkesztő utat.\' -.
B. lapjukban m Ali, hogy éá-ből 41-től vettek leírnia tót, autl még nem fordult elő a kanlzaal ptaoon. Hát ez valóba* kétségbeejtő hogy ősz-szel, télen én tavasszal Ilyen szomorú hírt hoz a Közlöny, tfc megdöbbentő a gazdasági helyzet éa n \'hl-valalos eljárás szempontjából la.
Hosszú évek 61a kérik a termelők\', hogy adjanak móilot a tej zsír-fokának megállapítására, (la azt nem akarj lik meghallani pedig a \'-vizsgáiéi! költség egyenként csak 10 fillérbe kerülne a gazdának, amiéri 9-24 p:\'ngőt számítottak fel é« u büntetést azon « elmen, hogy a tej gyi\'nge, Illetve fetőlözött. Márpedig kanizsai gazdától je|f«lt nség kevés ember látott, hanem caak arról a vidékről, ahol a tejet aem lehet eladni. EnncH dűMra -d2. , eljárásnál nincs mőd A vál^ÁSsné egy borju árán ahil\' sőt Ilyen ltöllaíg viselése esetén sem. Pedig a gyenge «ej adó dlk a tehén tulajdonságánál fogva, ha lg-"n sok tejet ád. Ha makacskodik a fejősnél, ha kétrés*ben történik a fejés, vagy rossz a takarmá nyozás. v
Mindezen tények a ktmizsttl 5 11 térnél többet adó teheneket 05 százalékban kipusztították hivatalos .gyenge tej. elmen. Pedig a gyenge tejjel élő borju jobban fejlődik, egészségesebb, a zsíros tejet pedig az url nép n-mszlvleli. mert nz faggyú lzfl. A ^s\'irosság csak a vaj készítésnél fontos. Csikis a gyakorlati élet. a ml állattenyésztési, vlszo nyalnk és éghajlatunk figyelembe vételével kellene ezekéi a dolgokat Intézni, nem pedig a védekezés meg-gátlásával éa q.panaszoknak válaszra sem érdemésttésével.
A szíves költésért hálás köszönettel az őstermelők szövetsége nevében tisztelettel:
Aradi AnlOl elnök
Kaptár: November 23. szombat. Rom. kat. Kelemen. Protestáns Kelemen. Izr. Mark hó 27.
gyógyszertári éjjeli szolgálat e hő 15-től a .Megváltó, gyógyszertár Erzsé-bel-tér 21. és a klskanlzsai gyógyszertár.
(iőzfíirdó nyitva röggel 6 órától asl. 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egóss nap nőknek).
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs rutáinkat SchUtz AruMz.
Nép Mozgó. November hó 23-án ét 24-én
KM aMgar egy mflaorbanl
I. Oharlia Chan detektív király főszereplésével UaHf al maHAIu Lélekzelfojtdín izgalmai
nawai rsjveiy bunugyitonénet
II. Gaorg O\'Brien, a vasökld legbravurosabb filmje
Vadnyugati fenegyerek
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. SO, 40, BO fflléras HalyArak.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S
II mindent terveznek a Balaton-mentén?
Idegenforgalmi ház, vízvezeték, klkö.ő, pályaudvar, hldroplán-Allomás
fy Balaton 1935. évi jó szezonja fokozott tevékenységre készteti a balatoni érdekelteket és érdekeltségeket, valamint az illetékes hatóságokat is. Hirtelenében a következő néhány érdekesebb előkészület hirét szedtük össze a Balatoni Kurir jelentéseiből.
A Balatonkiliti határában lévő és nagy idegenforgalmi vonzerővel biró repülőteret a Balatoni Intéző Bizottság nagy költséggel parkíroz-tatja és fásitja.
Idegenforgalmi Házat épit az Idegenforgalmi Tanács p Balaton mellett a mezőkövesdi, halasi kalocsai idegenforgalmi házak mintájára. Afelől még nem döntöttek, hogy a házat hol épitik fel. Buzsákot, Kará-dot, Tihanyt vették kombinációba
A füredi kikötö ügyében a földmüvelésügyi miniszíeriumban a kö-zeljövöben értekezlet lesz.
Balatonföldvár vízvezetékét rendbehozzák és újjáépítik a BIB támo gatásával. Ezáltal a villák jó ivóvízhez jutnak. Földvár lesz ezzel az ötödik fürdőhely, ahol a vizvezetékv létesítésével kifogástalan ivóvizet kaphatnak a nyaralók. ; ^
Balatonszárszó vasúti ^herpálya-udvar létesítésén fáradozik.
Siófokon uj hydroplán-kikötö, egy állandó lovas és galamblövő pálya épül. A tulajdonos Ertl-Tcstvérek a kaszinóval kapcsolatban mintegy 800 személyt befogadó színházi előadóterem építését is tervbevették.
A balatoni várromok, műemlékek és ritkaságok védelmében a BIB eljárt a kultuszminiszternél és hathatós közbenjárásra kérte fel.
A távolkeleti helyzet
London, november 22 A Times jelentése szerint az Észak, klna elszakadására irányuló mozgalom mögött minden kétséget kizárólag Ja. pán áll. Japáni körök meghátrálása csak pillanatnyi Kudarcot jelent. A lap szerint Angliának határozottan köve-telnie kell, hogy minden tartomány, amely ciszakad a központi kormány tói, vállalja magára Kina külföldi adósságának megfelelő reája cső ré-uét és cl kell ismernie Angliának gazdasági egyenjogúságát is.
(Folytatás az 1-ső oldalról)
A görög király utbin van Athén felé .
Róma, november 22 II- György görög király péntek dél. e,<"»tt indult cl Rómából, hogy újból elfoglalja a görög trónt. A cirkálót, nmelyen a király utazik, két olasz csa. tahajó kiséri az olasz vizeken.
A legszebb hősi emlék
U rtkkant kap földet Oroudy bárónétól
Karcag, november 22 Orozsdy Fülöp báróné a vflághábo. ruban elesett fia emlékére birtokán 4t hold területei a hadirokkantak rcn-delkezésérc bocsátott. Egy-egy hadirokkant két hold föklct kup teljesen díjtalanul és at építkezési költségek felét is magára vállalta a báróné. Az uj «földtulajdonos-hadirokkantakat*
ünnepélyes keretek között iktatják be.
.irm) Bártoay, (tuvotln, flanell maradékok füleroa Árban a Filléres Divat-Üzletben.
felhivla az Egyesült Államok olajiparát, hogy függessze fel önként az Olaszországba irányuló olajkivitelt.
Olaszország takarékoskodik
Róma, november 23 A njegiorló íendszabályok ellen való intézkedésként takarékosság céljából az olasz lapok hétfőtői k<\'zdve csak egy-egy kiadást adhatnak az eddigi 4- 6 kiadással szem-b\'n. A vendéglőkben ezetul kedden nem adhatnak húsételt és legfeljebb egy tál halat szolgálhatnak fel. Szerdán kizáróan csak egy tál lia-lat vagy vudat lehet felszolgálni.
Lapzártakor érkezett
Róma, november 22 Keletafrikában az olasz-abesszin fronlon. az Aíjpsse folyó völgyében Jajó szultán egy nagyobb abesszin
karavánt pillantott meg. A\' Szultán seregével m<igtámadta a békésen haladó karavánt és azt sikeresen le is győzte. Az abesszinek ugyan némi ellenállást is tanúsítottak, de végül is a szultán 450 öszvért és 600 puskát, valamint rengeteg élelmiszert zsákmányolt. Jajó szultán az olaszok szövetségében harcolt, miután nain-rég behódolt egész seregével együtt. A megvert abesszin csapat francia Szomáli földre menekült, ahol a ha tóságok internálták őket.
Róma november 22 Az olasz keletafrlkai csapatok egyébként semmiféle nagyobb támadásba nem kezdtek. A tisztító munkálatokat folytatják és a hegyek között meghúzódó abesszineket, akik gerillaharaci igen veszedelmesek, akarja kifüstölni.
Csend van a budapesti egyetemeken
Bezárták a lengyel egyetemeket
szervezték és a bajtársak egy részét belevonták.
Varsóban Is...
Varsó, november 22 A négy varsói főiskola rektora a dékánnal megegyezve kihirdette, hogy a zsidóellenes zavargások és tüntetések miatt az előadásokat továbbra is szüneteltetik. A kultuszminiszter kijelentette, hogy ha a diákok tovább folytatnák a zavargásokat, akkor az egyetemisták elvesztik jl félévüket és újból kell iratkozniuk.
Budapest, november 22 fyz egyetemi tüntetések pénteken reggel nem ujultak ki. A Turul Szövetség tanácsa megállapította, hogy a Szövetségnek semmi köze sincs a-tüntetésekhez. A Szövetségen kívülálló egyének kezdték a tüntetést és a Szőveiség nevével Visszaélve, belevonták a Szövetség egy-két tagját. A Turul Szövetség utasilottu tagjait, hogy a tüntetéstől tartsák távol magukat. Most azon fáradoznak, hogy kiderítsék azoknak nevelt, akik kétes politikai célokért a tüntetést

A magyar orvostársadalom súlyos helyzetéről tárgyal a képviselőház
Budapest, november 22
A Ház a borlörvényjavaslat folyta tólagos vitájánál Schandl Károly szó lalt fel elsőnek, aki kijelentette, hogy azóta emelkedett a borfogyasztás és csókkentek az árak Budapesten, mióta a termelők bevonultak és megnyitót, ták saját kimérésüket. Huszár Mihály, majd többen szólaltak még fel, mig (végűi a Ház a borvita részletes vitá. ját is befejezte.
Végváry József előadó terjesztette be ezután az orvoskamarai javaslatot. Részletesen ismertette a magyar orvosi szervezkedés gondolatát, amely több mint száz esztendeig nálunk is tcslct öltöt. Már régebben ismerték* fel — mondta, hogy a magyar,orvos élete cifra nyomorúság és azóta szüiiU\'.cnül folytatják az orvosok a harcot heiyze. tük méltányos rendezéséén. A magyar
firvosi karnak a Xl.v. század vége iclé langoztatott kívánságai sem etikai, sem anyagi szempontból nem teljesültek be és ezért szinte életszükségletnek kell jönnie a Kamarának. Majd szól az orvosi pálya túlzsúfoltságáról, az országban IHXK) gyakorlutra , jogosult orvos van, tehát minden ezer lu-kosra csík egy orvos. (
Ma rendkívül éles a kenyérért folyó harc, amely nem kívánatos módon elfajulhat és veszélyeztetheti az orvosi kar tekintélyét. De kell lenni egy fórumnak, - mondotta az eló« adó - amely erkölcsileg felelősségre tudja \\onnl uz orvost hibáinál. A mostani javaslat nem azonos a kormány januárban benyújtott javaslatával, mert az időközben felmerült kívánságok is foglaltatnak benne.
Cseh-Szombathy László az orvosok érdemeiről szólott és hangoztat-
ta, hogy biztosítani kell az orvosi társadalomnak a megélhetését. Al-földy Béla örömmel látja a javaslatot, amely a magyar orvostársadalomnak régi kívánságait váltja valóra. Beszél a vidék egészségügyi viszonyainak hiányairól.
Tabódy főispán nyilatkozata
Budapest, november 22 Tabódy Tibor, Zalavármegye főispánja a keszthelyi képviselőjelölt* dr. Meisler Károly petíciójával kapcsolatban nyilatkozott és kijelentette, hogy ő Meizler Károlynak a^ái lasztás előtt nem mondta azt, hogy ne költsön sokat a választásra, mert úgyis megbukik. Ezt a kijelentést ugyanis u főispánnak szájába adták, de vitéz Tabódy Tibor ezt kereken tagadja. , _ •
Rablóbanda és rendőrség véres harca egy arab faluért
A halottak kSst van a moha média lfjasági mozgalom vexóre Is
Jeruzsálem, november 22 A rendőrség egy arab rablóbanda üldözése közben körülzárta Scjk.Venk falut, ahol elkeseredett tűzharc folyt le a rendőrség és a rablók között, ót rabló és egy rendőr meghalt a liarcok során, többen súlyosan megsebesültek. A rendőrség végül is bovetto a falut fés a holttestek között felismerték Ach. med el Said mohamedán sejket, moluunedán ifjúsági mozgalom vezérét,
— (Havi lelkimagány)
A novemberi lelkimagány ma, szombaton délután lesz a következő pro. grammal: 3 órakor Aszketikus elő. adás a fehértcrcinbcn (P. Csontos Márton). 4 órakor Liturgikus előadás (P. dr. Horváth Atlianáz). 5 órakor Szcntségimádás a templomban. Magyar misszálé és Filléres misekönyv elho. zandó. Ugyanakkor átvehetők a még hiányzó összes misefüzetek. Teljes uj magyar misszálé is kapható 2.64 P és 8.40 P árakban.
— (Előadás az OMKE-ban)
A nagykanizsai OMKE szombaton, november 23-án este 9 órakor, a Ko. rona-épülclbcn lévő helyiségeiben meg-kezdi a szakismeret.terjesztő kulturális előadásainak sorozatát. Az első előadó Fürst Ödön, az OMKE választmányi tagja, aki tA háziasszony felszabadulása a konyha, zsarnoksága alól» címmel tart érdekes előadást Belépődíj nincs.
(—) Kertész táncintézetében 26-án u| tanfolyam nyílik.
J-) Valódi gyapja 140 cm. sséles férfi
vet maradékok reklám áron a Filléres Divatüzletben.
— (A közművelődési bizottság)
november 23-án, szombaton déli 12 órator a városháza kis tanácstermé. ben ülést tart vitéz Bánky Róbert tár. suialának kanizsai vendégjátéka ügyé l>eu.
— (Az Urleányok Mária kongre* gáolója)
szombaton Cstc 7 órakor a plébánia fehértermében Katalin-estet rendez zenével. A kongregáció Katalin-estje a legteljesebb kedélyesség és családiasság jegyében igér egy kellemes hangulatu estét.
(—) 70 cm. sxáles női gyapjú szövet már P 2.25-tői, maradékok uiég olcsóbban a Filléres Dlvatüzletben.
— (Háztartási tanfolyam Kis-kanlztán)
Az erősen megindult kanizsai egye. sülcti élet mellett Kiskanizsa sem ma. rad hátra. Egyesületei, szervezetei mind pezsgő életről tesznek tanúságot. Most p. Mibolcsek Miklós, a kiskani zsaiak agilis franciskánus lelkésze azon fáradozik, hogy a k\'skanizsai leányok és asszonyok részére hathetes háztar tási tanfolyamot rendezzen. A tanfolyam a Polgári Olvasókör termében lesz és mindössze 10 pengőbe kerül. Jelentkezni már most lehet.
(—) Virágos bársony flanell maradékok már 85 fillértől a Filléres Divat-üzletben.
— (Ismeretlen hulla a határban)
Bognár Imre karádi földműves Ka. rád határában. egy 80—85 év körüli öreg ember holttestét találta meg. A hatóságok lefolytatták a vizsgálatot, azonban semmi olyan adatot nem ta láltak, amelyből személyazonosságára lehetett volna következtetni.
[—) Matilaa á maradákok métere P 1 a Filléres Dlvatüzletben.
— (öngyilkosság)
Mülhauscr Vince barcsi vincellér felakasztotta magát és meghalt. A ha. tóságok kiadták a temetési engedélyt.
— PefclQtM meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütt Áruház.
— ■•FjalCat a Milliók Klnyv*
legújabb száma, ára 20 fillér, kap.
ható mindenütt. Nagy téli rejtvény, ollmpiász. Megjelenik minden héten, előfizetési ára negyedévre 13 regény 2.40 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
(—) Siónyeiek, dl vény takarék, lepedővásznak, damasztok legolcsóbban a Filléres Divatüzletbea.
A 4 zalai közlöny
1935. november 23.
— 8z«r*lem h.ly.H ambíció
A mai dolgozó nőnek egyik elődje (Modame de Mainlcnon, aki iwb jóné-hány szűz évvel ezelőtt az emberi ér tékeket többre t«rtottn a uői tulajdon: súgóknál. Ambiciózus volt mindenek, felett, szellemileg akart kitűnni abban a korban, amikor a nők csak női tulajdonságokkal érvényesült k. Lelki portréját teljesen uj szinekkei világítja meg tanulmányában Hevesi Sándor. Az Uj Idők eheti számában Jelent -meg az érdekes tanulmány.
őstermelő gazdák országos g)Qlése Nagykanizsán
A nagykanizsai Ösfrermelőgazdák Szövetsége rövid fennállása óta tanújelét adta életrevalóságának. Hogy a földbérleti akció lendületes tempóban folyik, - részben - i«z uj kanizsai gazdaszövetségnek köszönhető. Az Ostermelögazdák Szövetsége nem áll meg ennél az első lépésnél. Most azon fáradozik, hogy a Nemzeti Egység bekapcsolásával országos őstermelő gazdagyülést hiv össze Nagykanizsára országos mozgalom megindítása érdekében. Az országos gyűlés előkészítése már folyamatban van és legközelebb már megállapítják részletes pro gramját. _
Tarménytözsde
Irányzat: egyenetlen, forgalom: ilénk.
Bum t!»*•». 77-es 1815-18 40. 78-as 1830-18-55, 79-es 1845—1870 80-m 18 60-18 80. duránt. 7717 85 17 95, 78-as 1800-18M0 79-es 1815—1825. 80-m 18 25-1835. - Ro7g peitvldékl
16 30 16 40. más 1640-16 50. Zab uj közép
17 50-17 60. 1>nverl ttsaánluli köiép ab bpest 15 85-16 00. .
APRÓHIRDETÉSEK
A-i.M,lr<J.U. Hllllll tá IMIIM M ti miéi, mMw l»an mt 4 mU*.
M sa»l« • MU*. mérném ImvééM málm*7
ElvasxaH a Széchenyl-tér 4. arámtól Hajcsár-utcáig a Sétatér felé veiető utón 2 fuvarokmány. Megtaláló kéretik Illő |u-talom ellenében a fenti dmre leadni. 4340
„Htfakasák király." a Sörlel-féle sxabadalmaiott Szetter. Ara 6—10—15 pengő. Egész nap próbafüté*. Sörlet vas-kereskedőben. (SchUU mellett). 1
V.ndégli.ök flgy.lmáb. I Üveg-és porcellan-áiukat legolcsóbban Sternnél vásárolhat, Pő-ut 2. 7
Gyermek- éa babakocsik, babajátékok a legolcsóbban a volt Tóth baxárban.
Penyó gyi.JI.Ukla kapható Dnkáaz Perencnél, Magyar-u. 108. •
UbltHIk 88 liliéttói, piaci konmV 96 fillér Vágó illatszertárban *
Jótiáru harlaayált UJ.ILm* meg
Bzv. Calimadia Lajosnéoál, Rózsa-u. 21. *
Egy nl sürgőién
női skunsk bunda elutazás miatt eladó, Zrínyi Miklós u. 32. 4336
Három egymásba nyiló szoba irodának, műhelynek alkalmas, egyenkint la és b.-«®H raktár Tdadó, Deák-tér 2.
4338
Egy Singer varrógáp olcsón eladó, Király-u. 6. ♦
eomblyukaxónőt állandó munkára keresek. Barta. Fő-ut 8. *
Há- és aárolpSlt olcsón javítja Havai\' Deák-tér 15. *
FO.ifllt sertésoldalas kapható kg-klnt 60 fillérért, Deutach hmüxem, Klrály-utía •
Nagy választékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vásárolhat I 4 lángú modern ebédlAoaillár . . P 19\'°° willanyvaaaló jótállással . . . . P 7»°
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegitő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
rádió- és csillár-szaküzlete.
Szabó Antal
2 + 1 tilm UH. hapMnl (riinmtt) P 40 oo-tn.
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
A leien,«l kir. JárásblKWg, mint telekkönyvi hatóság.
Tkv. 2750/1935. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Lelenyel Járási Hitelszövetkezet mint az OKH tag|a lelenyel bel. cég végiehijtató-nak Rlnlel litván éa neje Krémet Ann. végiehajtáal szenvedők ellen indított vésiehajtásl ügyében ■ telekkönyvi hatóság ulóajánlatrs ss ujabb végrehajUtl árverést 550 pengd tőkekövetelés és Járulékai beha|láaa végett
a lelenyel kir. járásblióiág területén lévő, Szentilszló körlégben lekvő a > írenl-llsilíl 4. sztjkvben felvett 402. hruu szántónak az Alsómezőben Rlnlel látván nevén B. 22. slall levő llletdségére 28 P,
ír u. o. 41. szllkvben lelvett 107. hrai. tétnek a Csdrgdréll dűlőben Rlnlel látván B. 3. a. Ilielóségéie 56 P,
UU.O. 41. tzTjkvben felvett 113, hrsz. tétnek ugyanott Rlnlel litván B. 3. a. Illetőségére 60 P,
az u. o. 41. litlkvben (elveit 145. hru. rétnek ugyanott Rlntel István B. 3. a. Illetőségére 160 P,
az «. o 41. ullkvben felvett 323. hisz. legeidnek a Legeld dilidben Rlnlel látván B. 3. a. Illetőségére 270 P.
az u. o. 41. sz. tjkvben 364. hru. szőlő és pincének u Újhegyen Rlntel István a 3.1 Illetőségére 360 P,
az u. o. 442. sztjkvben lelvelt 163. hrsa. saántőnak a Tuboly Idldekben Rlnlel látván B. I. a. Illelöségéie 28 P.
az u. 0. 442. azljkvben lelvett 199/2 túsz. azinldnak a Tuboly-ldldekben Rlnlei István B. l.a Illetőségeié 200 P,
sz u. o. 442. azljkvben lelvett 253. hisz. számúnak a Felsőmezőn Rlnlel István B. I. illetőségéle 400 P,
az a. o. 442 sztjkvbea (elveit 399/s. hisz. szántónak az Alsómezőn Rlnlel István B l.l. Illetőségéi. 28 P,
az u. o. 446. azljkvben lelvelt 329/b. hisz. legeidnek s Legeldl dűlőben Rlnfel István B.2.S. illetőségére 100 P.
az u. o. 249 szi|kvben lelvett 52. hrsz. házhelynek, a Beltelekben Rlnlel István B 4. a. Illetőségeié ISO P
ss u. o. 367 azljkvben lelvett 15 hisz. háznak 50. sz. alatt udvai, kerttel, pajtival Rlnlel Istvánné sz K\'émer Anna ö. 4. a. illetőségére 420 P,
az u. o 173. azljkvben lelvelt 16. hisz. szánlőnslt s Beltelekben Rlnfel Istvánné u. Krémer Anna B.20.1. Illetőségére 1400 P kikiáltást álban.
Az áiveréa nem érinti a szeniliseid! 367 sztjkvben B.20. Kiémei Istvánné az Nlnk Anna javára C. 18. alatt bekebelezel! özvegyi haszonélveirii Jogol.
A fedezett elvre tekintette, az érveiéi alá bocsátott Ingatlan lllelöségek legki, sebb vételárát a köveUezóképen állapltja meg:
Az ingatlan legkisebb vételára 5535 P, melyen alul eladni nem lehet.
402 10/ 118 323 364 145 103
199/2
399/a 253 329/b 52
15
16
Kikiáltási áta
28 P 56 60 270 363 160 28 200 28 400 100 160 420 1400
A HHiHlll s, keihir-midinil
O. K. II. mini. I.«t. ny.i Jiriil llli.l.inv.ik »ng(dm,-«
TSg.ll
A csallakozottnak kimondott
bOF 90 100 440
580 260 50 320 50 640 160 260 680 2250
dr. Beck Welsz di Mslck őzv.Weilh Dezső József László Oyöigyné
kérelmére megtaitott átverés esetén
140
150
648 864 390 60 480 60 690 240 390 1000 3360
84 P 170 1811 810 1100 480 84 600 84 1200 300 480 1260 4200
85 P 175 181 820 1110 490 85 610 85 U25 310 490 1280 4220
90 P 190 200 840 1140 520 90 640 110 1280 331) 520 1340 4290
A leiekkönyvi hatdság az árverésnek Szenlllszld községhálánál meglailásáia 1935. ért december hó 12 napiának d. e. II dréját IUfI kl éa az árverési felléle-teleket az 1881 : LX. l.-c. 150. §a alapján a kővetkezdkben állapítja meg:
1. Az átverés alá esd Ingstlanok a fedezel! elv szerint megállapított árnál ala* caonyabb áron el nem adhatók még akkor sem,ha szélértárveréai vételéi a végiehn|laló követelését a megelőző langhelyen kielégítendő leihekel nem fedezi. (5610/1931. M. E. az. r. 21. §.)
Az áiveielnl azándékozdk köteleaek bá* nalpénzlll a kikiáltási ár lOo/n-ál készpénz, ben, vagy az 1881 : LX t-c. 42. S-ában megbatározott árfolyammal számított dva-
dékképea értékpapliosban s kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek eldleges blról leiétbe helyezésétől kiállított leiéli el-lnneivényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX t.-c. 147., 150., 170. §§.,• 1908: LX. L-c. 21. §.)
Az. aki as ingatlanért a kikiáltás] árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a klkiál-llsi ár százaléka szerlnl megállapítod bánatpénzt az általa igéil ár ugyanannyi száratékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. 25. J.)
Lelenye, 1935. évi tnárc. hó 30. napján. Dr. Bányai s. k. kir. jblró.
Balassa Sándor
l.l.kkOnrwM.14
Nagykanizsa m. várót polgármealeréifil.
24.176/1935.
Tárgy: A gaidaadóíOk figyel, meztetése a (ötöli védettség visszaállllásinak lehetőségére.
Hirdetmény.
Kö/hiiré tcBzem, hogy a gazda* taitozísok rendezése tárgyában 10000/1935. M. E. at. a\'ati kibo-csátoll rendelet 25. §-a lehetőségei nyújt atta, hogy at a gazdaadói, akinek ingatlanairól a megszabon siolgá tatátok elmulasztása okából a védeitieget törölték, a védetlstget vitt asze eihette A kérelmit legkésőbb 1935. december 31-ig an-nsl a btrútágnál kell előterjeszteni, amely a védetnég megszűnőiéit kérdésében e ső fokon határozott Ugyanakkor elö kell terjeszteni azokat > bizonyítékokat is, amelyik igazolják, hogy az adós az elmulasztóit szolgáltatásokat utólagosan teljesítette. Az ulóbgos lel|eiiiéi helyeit annak Ig azolása is elegendő hogy a hllelezö az elmulaszloll szolgáltafásról lemondott, vagy hogy annak Uljesi ése né ktll is hozzáli-rull a védettség viiszaáliitátáhoi. Ha az adós több mint egy évi tiol* gálla\'ást mulasztott el, a bíróság a Védeitiéga akkor la vi.szaálllihalji, ha a gazd adós csak egy évi siol-gáltatás pó lásál, illetőleg elengedéséi Igazolja. Ebben az estfloen a bitó az elmulaszloll szolgáltatások tóbbl .észének a megfizetésére leg-leljibb 9 hónapig ferjedht 18 halasztást vagy részié fizttéki kedveiniínyt adhat
A védettség visszaállítását a voll védeti birtolos Örököse is kérhell.
A véde tséggel Járó azokaf a siol-gáltaiásokal azonban, amelyek a kérelem e ó e jesztése és > nnak Jog-etós elbírálása kOzötil időben válnak esedékessé, a gazdardósnuk feltéllenül leljtsllenie kell m jd, meri ha ezek teljesítését az adós elmulasztja, akkor nincs helye a védettség visszaállítás nak.
Nagykanizsa, 1935. nov. 19. cjs Polgármester.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági >1. Qutenberg Nyomda és Délzalal LapkladA Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó: Zalai Károly.
Téire való takarás elötl permetezze
rózsafáit
(levélhullás uUn, fagymentes napon) 3" -j-os Bolbár-
oldattal, amiáltal a litzlhalmaf áttelelő spóráil, a píjzs és levéllelvek pitéit elpusitiihalja. ♦
Salbér ára s
10 dekás doboz ...... 65 fi lír
1 kg-os doboz ... 283 fillér Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, zsák, növényvédelmi
szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit.) Telofon: 150.
NgomstoK a laptetajdonoa Közgazdaság «tr. Ossuakag Nyooata M IMlzalal UnaijuU váltadau kÖöyvDyönöájtba^ Nrj
ll\'elelós IzJetveMlő Zalai KárulvJ
Ma 9 oldalas képes melléklet t
75, tvtolyam 267. szám
Nagykanizsa, 1936. november 24 vasárnap
Ara 12 «»*\'
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elóllxeté.1 árs: tcr börs a fenri « tll Stcrkcntteécl ás BsdMtrstsl WMoa. 71 ■
SZANKCIÓK.
Irta: Kilemen Fereno
A világközvél-\'ményt hónapok óta foglalkoztatja az a »társasjáték,« melyet a Népszövetség delegátusai az ulóbbl időben oly kedvteléssel űznek s amely »Szankciók« néven\' fog bevonulni a háború utáni történelem lapjaira.
Valóban felnőtt gyermekeknek való kedvtelés az, amit Genf e probléma körül müvei.
Igaz, a Népszövetség alapokmányának vonatkozó rendelkezései módot adnak erre, de szinte megdöbbentő, hogy egy nagy gondolatot, az emberiség egyik legnagyobb eszményének, a világbékének céljait szolgáló ünnepélyes paragrafust, hogyan profanizál ugyanaz a kéz, tnejy azt pár évvel ezelőtt az emberi megérjés intézményes biztositékának .szánta.
Minden szerződés annyit ér, a mennyit abból a szerződő felek megtartani tudnak. A népszövetségi alap okmány csak addig volt nemzetközi szerződés, amig annak alkal mazására nem került sor. Minden szerződő fél egy nagy gondolat eszményi célkitűzéseivel vett részt az alapokmány létesítésében, de a saját egyéni érdekei szerint alkalmazza és értékeli annak rendelkezéseit. Ez a nemzetközi megegyezések etikai értékét sajnos, nagyon leszállítja. De erkölcsi szempontból éppen olyan szomorú és sajnálatos az a mód, ahogy az egyes érdekelt hatalmak képviselői gyakorlati szempontjaikat és egészen egyéni érdekeiket a kollektív nagy gondo\'atban elrejteni s igazi terveiket eszmények szolgálatának hangoztatásával elpalástolni akarják.
A diplomácia stílusában és eszkö-közéjben járatlan laikus szemlélő k tudja, hogy a szankciók körüli kitartó játék nem n világbéke fenntartásának kollektív akarata, hanem • világ sorsát intéző hatalmi erőknek és erőcsoportoknak belső mozgása, melyeknek nyugalmi helyzetét évezredek sem tudták biztcsiUnl.
Az étet az erő és az érdek szünet-nélküíi ösztönzése az érvényesülés Mé, tehát misztikus mozgás gyakorol célok szolgálatában. Esek az erők kormányozzák ugy az egyén, rolni az állam életét s ezt a belső ■tivkturát nem változtatta meg a káboru utáni békék nemzetközi P*pi\'"jogrendszere sem. Az élet küzdelem, amelyben az erősebb győz, 8 mi az eiyj: kéBzfllődés a küzde temre. Ezt az elvet igazolja a nép •zővetségi tagállamok szankciós taktikája Is, mely mögött végeredményben a vezető nagyhatalmak palástolt pozícióharca húzódik meg.
Kifelé: a világbéke biztosítása, befelé : nagyarányú előkészületek egy uj harcra.
Ez a vajúdó szankciók Igazi ér-t^e, az egységes fellépés valódi-
háttere.
De a világnak, mely a nagy háború óta nem találja egyensúlyi helyzetét, nem ilyen szankciókra van szüksége.
Nem látszatmegtorlósok kellenek,
melyeknek egységes hangulatát prédáraleső profitdémonok árnyéka ront meg, nem a paragrafusok bir-nami erdejének kísérteties mozgá-gását, hanem azt az egységes vl\'ág-akaratot várjuk, mely becsületes őszinteséggel likvidálni hajlandó a< világ gazdasági és politikai elrendezésének tarthatatlanságát, mely számot vet az egyes népek jogos
A négus megvesszőztetett és asszony-rubában börtönbe vetett egy gyáva tábornokot
Egy abesszin asszony kapta meg a tábornok díszruháját — Miért veszett cl a gorahaji ütközet és miért repQlt a négus a frontra
London, november 23
fyz abesszin harctérről érkező hírek szerint az olasz repülők állandóan bombázzák a Dsldslga-tól az angol Szomáü földig vezető karaván utat. Igy a fegyver és a lőszerszál-litás Berberóból teljesen leheletlenné vált Abesszínia felé.
A négus rcpülöutjának egyik főcélja az volt, hogy megbüntessen gyávaság miatt egy parancsnokot. Ez Szafara ezredparancsnok volt, aki európai képzettségű tisztjeivel Gorahajnál gyáván megfutamodott egész seregével az olaszok elől. Ismeretes, hogy a gorahaji ütközetnél vesztette életét Afebork tábornok, ami főként Szafara megfutamodá-sának köszönhető.
A négust módfelett felbőszítette csapatainak gyávasága és azzal az eltökélt szándékkal repült Dsldsigá. ba, hogy Szafara tábornokot felakasztatja. Elhatározását azonban tábornokai kérésére megváltoztatta és az akg^ztást nyilvános megvesz-szőztetésre változtatta. A város fő-
terén btfifát állítottak és odahurcolták a tábornokot, aldt a négus és vezérkarának, valamint a lakosság szemeláttára megvesszőztek. A császár b-szédet is intézett a tömeghez, amelyben igen éles hangon elitélte gyáva katonáit. Szafara ezredparancsnokot megfosztották fénye3 ru-hájától^vmajd a közönség szitka és köpködé*\' közben a bitófához láncolták. ötven súlyos korbácsütést mértek rá, ugy hogy ami\'cor eloldották kötelékeit, a vértől borított; ember összeesett. Láncraverve hurcolták vissza a börtönbe.
A császár Szafara magánhadsere-gét\\és vagyonát Afebork tábornok fiának adományozta és kitüntetett egy KojJuda nevü asszonyt, aki egymaga gépfegyverrel próbál\'a az olaszokat visszatartani, mialatt Szafara és seregei gyáván megfutamodtak. Kabuda asszony kapta meg Szafara díszruháját, mig a gyáva ezredparancsnok ass7X>nyi ruhában kénytelen büntetését kitölteni.
Az olaszoknak csak nyugodtan várni kell.
London, november 23 A Reuter-iroda jelentése szerint Djlbutiban egyik magasállásu és felelősségteljes abesszin személyisíég kijelentette, hogy az olaszoknak nem kell mást tenni, csak nyugodtan várni, mert az abesszinek vakon rohannak vesztükbe. Hat hét óta tart a háború, de a dolgok máris nagyon rosszul mennek. Sejum herceg táviratot intézett a négushoz, amelyben különösen élelmiszert kér a császártól. A hadsereg ugyanis mindenütt igen sokat szenved az éhségtől.
Megindulnak az abesszin támadások
Addis Abeba, november 23 Az abesszinek jelantik, hogy az északi és déli harctéren abesszin támadások indulnak meg. Éjjeli támadásokkal akarnak nyugtalanságot kelteni
az olaszok között, hogy elvágják az olasz csapatok közt az összeköttetést és megbénítsák az előrenyomulást.
Az abesszin hadvezetőség azt állitja, hogy sorozatosan fogják el az olusz harcikocsikat. Eddig összesen 24 tan kot zsákmányoltak. Az abesszin csa patok a harcikocsikat és tankokat vagy elefántcsapda segitségével, vagy pedig dinamittal semmisitik meg. A tankokat legtöbbször ugy robbantják fel, hogy elhagyják menni maguk mellett, azután kiugranak rejtekhelyük, bői és hátulról életük kockáztatásával dobnak rájuk dinamitpatronokat.
Ogada tartomány teljesen behódolt az olaszoknak
Róma, november 23 Keletafrikából érkező jelentések sze. rint Ogade tartomány teljes egészében behódolt az olaszoknak.
életszükségleteivel, de nem feledkezik meg a világról, mint egységről sem.
A népszövetségi alapokmány holt beiül helyére az jgazl megértés és becsületes együttműködés eleven életét követeljük.
Helyet kérünk mindenki számára a nap alatt 1 j
A világ nem lehet egyes nagyhatalmak prédája s a nemzetek kon-cernjében csak egyenragu felek állhatnak egymás mellett, ahol az erö csak relatív, de nem abszolút érték.
N«m egyes államok elleni szankciókra, hanem a kozmikus világ-akarat érvényesülésének biztosítására van szükség !
Az ököljog uralmával végre le kell számolnunk.
Respektálnunk kell az erösebbet, s magunknak is törekednünk kell az erösebb, mint ideál felé, de nem lehetünk rabszolgái egy elvnek, mely a világháborúban megbukott.
Elmúlt századok romantikus hadviselésének vége.
Az egyéni báitoi-siájg s a nemzetiek hadierényei a félelmetesen fejlődő haditechnika mellett egyre kisebb szerephez jutnak a népek fegyveres konfliktusaiban. De a nemzetközi szövetségek, a titkos konvenciók egész világot behálózó rendszere különben is többé-kevésl>bé egyenértékű erőket állit szembe egy esetleges uj világkonflagrációban, ez a^ erők elrendezésének majdnem fizikai törvényszerűsége, mely nádéra falanxot állit falanx el len.
A félelmetes fegyverkezésnek tehát semmi gyakorlati értelme sincs a nagy világproblémák konkrét meg oldása tekintetében. A szembekerülő két hemisphöra (mert csak világok mérkőzéséről lehet szó) csak meddő harcot vivhatna egymással, döntő győzelmet ma már lófyítetlen kierőszakolni 6 minden erre v Irányuló akarat csak az embernek és az anyagnak céltalan feláldozását jelentené.
Máshol kell tehát keresnünk a megoldást.
A háborús lehetőségek okait kell megszüntetnünk.
Nem szankciókkal megkötni egyes népek jogos nemzeti aspirációit, hanem a becsületes akarat szankcióival biztosítani a világ gazdasági és politikai elrendezésnek olyan uj rendszerét, mely az egyes néoek életszükségleteivel, gazdasági " és kulturális Igényeivel, szerzett jogaival, történelmi hagyományaival és az egész emberiség érdekében kifejtett munkáival arányban áll. •
Uj világrendre van szükség, mely garantálja az erők egyensúlyát, de számot vet az anyag örök változásaival is.
Nem megtorlások, hanem megér-lésen kellenek
Nincs szükség szankciókra, de szükség van szent akciókra, melyek végre meghozzák ennek a megdőlt világnak relatív nyugalmát.
a
zalai közlönv
1935. novembw 24.
m m
A S [> I R I N
(nWo)
MAGYAR GYÁRTMÁNY
A Zalai Közlöny tudósítójának első helyszíni riportja a vérben ázó Afrikából
A nagykanizsai magyar ujságiró elsA napja Djibutiban, ahol nem nagyon tflrfidnek a háborúval — Egy nap Massauaban, az afrikai olasz tengerpart legfontosabb tengeri-várában — Az olaez seregeknek valóban alig van halottjuk, mert a bennszülött olasz csapatok halottjai hiányoznak a kimutatásokból
Djibouti, november 14 A nap még alig bocsátotta útra első citromsárga sugarát a tenger-kékszínű ég látható peremén, amikor én már kinn sétálgattam a kikötőben. így utólag, félnappal később igazán képtelen vagyok megállapítani, hogy ezen a hajnalon melyik (érzés lehetett nagyobb bensőmben : az eres honvágy, ami ittlétem óta kegyetlen dilettantizmussal mardossa szivemet, vagy az őszinte öröm, hogy az utam végcélját képező földtekén első lehetek magyar, aki lelkének kertjét oly virágokkal ültetheti tele. amelyekhez, a tá\\olság miatt ezidí szerint még egyetlen magyarországi honfitársam sem nyuiha\'ott. E két érzés azóta is erőszakosan viaskodik egymássíal, de talán csak azért, hogy még féktelenebb^- tegye a vágyat akaraterős bensőmben : csokorba kölni a rendelkezésemre álló parányi idő ;\\latt is tökéletesen azokat a virágokat, a melyek itt, a sötét, félelmetes Afrika oly megdöbbentően csodás, titokza tosan vadregényes vidékén nyilnak és csak a munkám lelkiismeretes befejezése után térni vissza oda, ahol bölcsőm ringott, ahol először nyitottam szólásra ajkamat, először kulcsoltam össze imára két, maszatos kezemet, — ahonnan elindultam Istenbe vetett hittel erre az isten-klsértő útra.
Napfelkelte az afrikai partokon
Elragadóan csodás a reggel itt a tengerparton. A felkelő nap erőtlen sugarai lassan csókolják fel a mii llónyi, ragyogó szinben pompázó gyémánlcseppet. A nehéz, kábító illattal telitett lég lágyan remegtet? meg a trópusi föld gondosan ^polt pálmáinak sötétzöld ágajt és a mindig virágzó tüskebokrok hajlékony leveleit. A .gőzölgő földből kibur-jánzó zöld pázsitban, nagy optimizmussal mag után keresgélő kakas érces hangját csak ritkán szárnyalja tul a Kikötőben horgonyzó hajók\' valamelyikének mélabús tü\'köWse. A kora hajnali órák megszámlálhatatlan mozaikjai közül talán a lcg-felejthetetlenebb látvány az, amint a beláthatatlan sivatag felől lassan emelkedik a felkelő nap és aranyköntösbe öltözteti a mormoló tenger karjában pihenő várost.
Tele szállodák, félmeztelen emberek, fehér vasúti kocsik a fekete .metropoli?"-ban
Djibouti a tadjurai öböl legna gyobb kikötője, melyet az abesszinek is szabadon használnak. Egyszerűségében és feltűnő tisztaságában van valami megkapó. Alacsony, lapostetjü házainak ablakait legna gyobb részt zsalu fedi. Óriási vil-lanyfejlesztö telepe, modern jéggyá-
ra ós három zsúfolásig meglelt szállodája van. Hihetetlen erkölcsi felfogást képvisel az itt lakó . nép. Európai ember, szemének bizony kissé furcsa látvány az itteni ruházkodás ls. Bár nagyon sok mifelénk használatos öltözetet lehet látni az utcákon, mégis túlnyomóan több azoknak a szomáliakiwk a száma, akiknek testét, vagy csak testének a felét takarják cafatokban lógó rongy darabok. Érdekes, hogy a házak udvarain éppen ugy lehet látni baromfit, mint mifelénk. Van egy pálmaligete is Djiboutinnk, ez azonban a várostól kissé messze fekszik és ezérl nem.tudtam megnézni. A franciák kis Párisánnk, Tunisznak lálása után a djibouti i kikötő nagyon szürke látvány. Egyediili nagyvárosi kép: a pályaudvar, melynek vonala a hegyek között az Etióp-birodalom székhelyére, Add sz Abebába vezet. Különös, hogy a vasuíl kocsiki fehér szinre vannak mázolva és aülakai,,.on üveg helyeit zsalu van.
Az utcán főznek, az udvaron szerelnek a fekete nők
örjitöj szinte tétolyltóan nagy a
forróság ebben a városban s ennek tulajdonítható, hogy Djiboutibanesté kezdődik az élet. Amikor a nap korongja leszáll a földteke látható részének legalácsonyabbjára, akkor kezd benépesedni a város. Az utak mentén padkákra rakva kinálja eladásra portékáját a sx.omáli kereskedő. Djiobutiban az utcán főznek, a vendéglők is az utak mentén, sátrakban vannak. A francia Szomáll-föld fővárosában kért teljes utca van. amely csupa-csupa öröm-tanyából áll. Az utak mentéiig félig meztelen benszülött nők a jíyilt udvarokba, zenétől hangos házakba tessékelik be az áldozatokat.
Ahol nem törődnek a háborúval
Este elmentem a kikötőnél lévő egyik korcsmába. Egyrészt a kíváncsiság hajtott, másrészt pedig azt reméltem, hogy ráakadok egy ért: 1 mes fiatalemberre, aki Ab\'ssziniá-ban való tartózkodásom alatt kalauzom lesz. Három mé\'lehetősen nagy teremből áll a mulató, színültig telve csokoládébarna munkással, arab és benszülött kereskedővel, akik között akadt egy-két európai kiné-z\'éáü is. Irtózatos szag terjeng a
bársonyok
izféses váíasztéfcban divatos színekben
GyÓRVirerlárakbnn kapható.
szobákban, amejynél azonban még elviselhetetlenebb talán a két szórnál! nő taktusnélküli dobverése. Az erkölcsi fertő legmélyén sütkérező mejegágy belső képét nézve, igazán nem lehelne megállapítani, hogy határtól alig párszáz kilométernyire öldöklő harook folynak a talpalatnyi földért. Itt megelégedettek primitív, szinte állati- s nívóra süly-lyedt életmódjukban is az emberek, Ide /nem hallatszik el az életretörő gépfegyverek idegölő ropogása, sem a sebesültek, haldoklók öldökló-erejű sirása, hörgése.
Este kezdődik az élet a hivatalokban
A hivatn\'ok ls este nyitnak. A vasútvonal igénybevehetéséhez szükséges engedélyt nem tudtam Djibou-tiban megszerezni, mivel a magyar ügyek képviseletével a német konzulátus van megbízva, akinek segítségét ilyen irányban nem tudtam elnyerni. Ez az oka annak, hogy Dji-boutiból pénteken reggel átjöttem Massauaba.
Az olaszok lengeni várában, Maaaaua-ban
<f- Klassaua, november 15 Mélyen aludt még Djibouti, amikor a város szivében lévő lakhelyemről két nagy csomagból álló podgyászomat a hátomra véve, elindultam a kikötő jobb oldalán fekvő repülőtérre. Az uton jövet,\' valahogy ugy éreztem magamat, mint négy nappal ezelőtt, amikor Rómában, a Via Vittorio Venetoo levő Impei iáiból elindultam a* örökváros gyönyörű repülőterét, hogy a kolosszális gépmadáron átjöjjek az akkor előttem még tejesen ismeretlen világrészre. Lelkiszemeim elé varázsolódott a kép, a mint szivély* s kézfogások kíséreté ben eíbucsuziam a magyar kolónia kedyesi tagjaitól; fülembe csengett1 újra az az ezer és ezer aggodalommal telített tanács, szivböi jövő, igaz baráli szó, ami a római repülőtéren röpködött kaleidoszkópsirerü össze-
I
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WO LETT ALSÓNEM ÜT VISEL
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE. I
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S
Már dooembor B-én megtartják a
65. júíéJiaaycéiu m. hir. ÉJJamiortjaí ek
húzását.
Sorsjegy árai
Egész ar. F 3\'— Fél ar. P 1 60
Ma már vásároljon, nehogy szerencséjét elmulassza.
visszaságban az elindulás ezer két-ségekkel lelt pillanatában. És ez a kép még akkor is szemem előtt le-béget\', amikor az ezüstszínű gépmadár lassan megindult uj állomáshelyem felé, először futni kezdett, majd emelkedés közben parányi ka nyárt vett, hogy azután biztos irányt véve, beletemetkezhessen huszonegy utasával a kísértő végtelenségbe.
Talán a néjgy nuppal ezelőtt .megtett, első iepulöutazáfjomnál is nagyobb és felejthetetlenebb élménynyel meggazdagodva, érkeztem meg az olasz Eritrea trópusi parázstói izzó kikötővárosába, Massauaba.
A trópusok izzó poklában
Az első, ami az olaszok hatalmas tengeri várában feltűnt, a rengeteg villanyárammal hajtott ventilátor. Indokolt is. Elviselhetetlen hőség uralkodik Massauaban. Ugy érzi az ember magját az utcán, mintha jjöz. fürdőben lenne. Rövidszárú nadrágom, ujjnélküli, vékony ingem csu-ronvizesen tapad a testemre. A cipő is kibírhatatlan a lábon. A pöre, tul-nyárias ruházatom darabjai közül talán a jéggel pakolt parafakalapom az, ami enyhíti kissé a kibírhatatlan forróságot és ébren tartja bennem az öntudatot. Szemüvegein fekete ct\'Huidlapja meggörbült az erős napsütéstől.
Drágaság!
Gyönyörű hely Massnuu. Ha sza-sonlaioi szabad alkalmaznom, akkor mcgállapl om, hogy amilyen gyö nyörü és elragadó, olyan drága város. Ha a római s^állásom árút ösz-sz*\'hflsonliiásbu hozom az itteni árakkal, ugy azt keli hinnem, hogy az olasz a hőmérséklet szerint szabja meg az árakat. A kikötőnél lévő »Albergo Erltreo«-ban pl. napi 30 iirába kerül, - kedvezményes áron !
egy szoba. Utcái és terei tisztábbak és rendezettebbek, mint Dji-boulinak. Gigantikus látvány a kikötő. Telve van horgonyzó hajókkal, gyarmaii katonákkal, néppel. Mereteiben is imponzánsak nagy emelődarui, melyek éjjel-nappal munkában vannak. A kikötő mellett nagy raktárépület-sor terül el, teljesen olyanok, mint minálunk a vusu|i tárházak. A kikötő panorámájának gyönyörű ékköve a hálamö-gött rézsútosan fekvő hegy, melyre Massuuaból vasút visz.
Massaypnak is van villanyfejlesz-
tő telepe és jéggyára, valamint nagy vasgyára és só terme lő üzeme (innen látják el egész Erltreát sóval). Érdekes, hogy minden házon zászló és minden helyiség falán, — ínég a latteriákban és a tabbachikban is -Viktor Emánuel és Mussolini fényképe látható, i
Katonateraetés
Az olasz kikötővárosban láttam egy nagyon megható katonatenní-tést. A halott baj tára koporsójához zenekar élén kivonult az a század, amelyben a meghalt szolgálatot tel-jesi ett. Mielőtt a sirba leengedték a koporsót, a napos elővette a századkönyvei és felolvasta a névsort. Amikor az elhunyt bajtárs neve elhangzott, mindenki feltartotta a kezét és »presente«-t mondott, azt szimbolizálva, hogy a meghalt nem költözött el közükből, hanem to vábbra is »jelen« maradt. Mondhatom, mély-\'n megrendítő a szertartás.
A froniról érkező zűrzavaros hirek fővárosában*)
A JA VJZELSSSZGJIA DALYOZO
CSODÁJA
iX
\'555-Ss
Amig Djibouti kissé távoRsik a frontról érkező híren zónájától, adóig Massaua egyik fővárosa ennek/ iu. esti órákban érkezett, egyelőre sem meg nem cáfolt, sem meg nem -rosi.eu hírek szerint Ennie cío bono tábornokot leimen tik a keletairikai foparanc&nokság alól. Az ellenőrizhetetlen forrásDól származó hir óri;isi izgalmat kelte íj egész Massauaban és sokirányú Következtetésre adott okot.
Este a .soggiornom láttumoztatá-sa végett megjelentem a (^uesturán es on szereztem értesülést arról, hogy az olasz repülőhad megkezdte Alagi bombázásai és valószínűnek látszik, hogy rövid időn belül megkezdődik az ujabb olusz eloixjnyo-mulas Alagi iranyában, mely az el-loglalt Makalietol délre fekszik. Makalle és Alagi között roppant nehéz a terep és ez a támadás nagy erőpróbája lesz az olaszoknak, különösen, ha valóságnak lehet venni azt a késő éjjeli órákban érkezett hírt, hogy az abesszinek nvjgkezdik az ellenállást ,az olasz előretöréssel szemben.
Massauaban élénk beszéd és találgatások tárgyát képezi a 18-án életbelépő szankciók várható következményeinek súlyossága, amelynek azonban nem tulaj donilanak oly nagy jelentőséget. , _
Ugyancsak az esti órákban terjedt el a hir az egész városban, hogy Ras Sejum behódolt az olaszoknak. Ezt u hit t azonban még az erősen optimista Massaua is kacsának minositi és hozzá sorozza a naponként többlzben is felbukkant rém hírek lajstromához. A Magyarországba még otthon létemkor érkezett ama híradás, hogy az olaszoknak jelentéktelen, egész parányi számot kitevő veszteségük van, - az ö beállításuk szerint — csakugyan megfelel a valóságnak. A helyzete kérdés körül ugyanis az, hogy eddig jobbára csak b.enszülött katonák indultak harcba és a veszteséglistákon feltüntetett számokba a benszülött katonákból eredő veszteség nincsen beleszámítva, i
Irány: Adua
A tervem hogy vasárnap, 17-én bemegyek Ás murába és onnan valamj uton módon lepróbálok menni Aduáig, megközelíteni esetleg a hadszinteret. Amig az engedély körüli nehézségekkel birok, addig künn maradok. Visszafej, sajnos^
nem tudok Ázsián keresztül hazautazni, mert az horribilis összegbe kerülne. Innen pedig hazavisznek. Hazafelé Rómában kiszállok, a magyar kolónia felkérésének eleget téve, előadás keretében számolok be utamról.
Sok üdvözletet küldök Nagykanizsára.
Hermann József
•) A riport nov. 14-én íródott, s inire Olaszországig haján, onnét repülőgépen Budapestre é« vonuton^Nagykanizsára ért, addigra a hírek egy részét az események már tulhu:adták.
Barbarlts Lajos előadása
holnap, vasárnap déü fél 12 órakor kezdődik a zeneiskola kamaratermében. A muzsika oilágtalunj.ilrót, azokról és azoknak szól az előadás, akiknek nem aúu\'.ott meg. hogy ze-neértők legyen ;k. A zenei műsoron F. Gumi Margit és K-rekvs Irén gordonka, illetve zongora számokkal szeiepelnek. Belépődíj nincs.
— KAza&almazoltak fttyelmébeI Hu
torándnkat .ényegesen leszállított ára kon árasltjuk. Hosszú lejáratú hitelre »a, kamatmentesen. Kopsteln bútorára ház, Horthy Miklós-ut 4. uÁta.
ORION
ratíton
Minden Orion ródióktreikodíníl kapható
Halló 1 Figyelem 1
Ezt mindenki olvassa ell
Adatik tudtára mindenkinek, akit illet, hogy a következő. nngyvásár no vember 30-dikán és 11.sej én leszen Nagykanizsán. Igen-igen nagy . vásár lesz, mert ez elsz a liires nevezetes karácsonyi vásár. Nem lesz ott megállás két teljes napig senkinek, mert annyi lesz ott a szórakozni, meg Játni való, hogy az teméntelen, akárcsuk a csillag az égen. Mind az összes vi-déki és kanizsai uraságok és asszony, ságok ott lesznek és ugy fognak mula. tűzni, hogy ettől lesz hangos szombat délutántól hétfő hajnalig a kanizsai iparos-székház minden terme az emeleten. Annyi minden lesz ottan, hogy az majd még külön is közhírré fog tétetni. De már most kikiáltatik, hogy mindenkinek ott kell lenni, mert aki mulasztásban találtatik, az szigorúan bűnhődik. Az lesz a büntetése, hogy amit fillérekért megvehetne Mikulás ra meg karácsonyra ezen a vásáron, azt meg kell majd vennie drága pénz. lért a vásár után. Még az is közhírré káttatik, hogy a kétnapos vásári soka. ilalmat a Keresztény "Jótékony N\'őegy. let rendezi mindközönségesen , a sze. gény mesztéllábas gyermekek téli fel. ruhézására*
TARTSD ZARVA NEM SZAR4D NEM LEPI BF PISZOK RASZERELT UJ NYITÓJAVAl KÖNNYEN NYITHATÓ\'
A 4
ZALAI közlöny
1935. november 24.
MIKULÁSRA
a legszebb ajándék:
Szövet • Szőrme • Bársony
A FILLÉRES DIVATÜZLETBÖL
Kisebb lett a föld,
Ojnióta a rádió, repülés és u modern technika sokezer találmánya" közelebb hozta hozzánk a távoli világrészeket, süt a földön kivüli területeket is. Ki gondolt volna arra a századfordulón, hogy emberi szem valaha is kikutat halja a világűrt husz kilométer ina gasságnyira, vagy ki hitte volna el a |K)slakocsi idején, hogy a rádió a vi. lág legtávolabbi zugába elsegiti néhány óra alatt mondjuk az abesszin hadszíntér legfrissebb eseményeit.
Kisebb lett a világ és ugyanakkor meg is nőtt. A tudás halárai kitágultak, az a műveltség, ami a tegnap tu. dósainak is elegendő volt, ma már nem elégíti ki a laikust sem. Apáink még haszonnal forgathatták nagy. apáink könyveit; mi már az apáéiukal is alig használhatjuk. A tegnap szák könyvei elavultak és minden más\' könyvnél gyorsabban elavult a tegnapi lexikon. Nézzük meg, mit ir egy ilyen tegnapi lexikon a repülésről. A rádiót nem is emiitjük, mert hiszen a szazad, eleji lexikon megjelenésének idejében tz a fogalom talán még nem is Ic.te^ zett. Es igy megy ez végig az élet minden területén, beleértve még a tör. ténehnet is, ahol a tudomány az utol. só évtizcdekl»en temérdek uj adattal, szemponttal gazdagodott. A ma emberét tehát csak a pia lexikonja elé. githeti ki.
Ez az elgondolás vezette huszonöt év után egy uj hat kötetes egyetemes magyar lexikon niegjelentetéséh\' z. A grandiózus munka cimc: Uj Lexikon, amelynek első kél kötete 1930 január jában, mig a további négy kötet 193Ü végéig jelenik meg. A teljes mű tehát egy éven belül kerül a közönség kézéin-. Az Uj Lexikon beosztására és szerkesztési módjára vonatkozólag a szerkesztőség előszava a következőket mondja:
■ Az Uj Lexikon-nal évek sora óta az első olyan nagyobb ar.invu, egyete mcs magyar lexikont adják u közönség kezébe, amely az első címszótól az utolsóig az élet mai képének megfelelően dolgozza fel az ismereteket és tudnivalókat. Kiváló szakférfiak és tu. dósok segítségével teljesen uj cimszö-anyagot állítottunk össze az Uj Lexikon számára. Célunk az volt, li°gy élő ismeretekről ~ akár u jelenre, hkár a múltra vonatkoznak — ájfogó, minden problémát felölelő tárgyilagos képet adjunk. Mellőztük gz elavult s ma már értéktelen cimszavak holt ballasztját, amelyet régebbi lexikonok évtizedek óta hurcolnak magukkid.
Különös súlyt helyeztünk a tárgyi címszavukra s ezek közül is elsősorban azokra, amelyek a ma embere érdik lődésének elöterél>en állanak. Az utol. só két évtizedben több történt, mint azelőtt emberöltőkön át. Arra töreked, tünk, hogy a tudomány £s politika kérdéseilxm a legutolsó eseményekig bezárólag tájékoztathassuk a lexikon^ olvasóit. Bátran állithatjuk, hogy uz Uj Lexikon a világ legújabb, legfrissebb egyetemes lexikona.
Az ismert anyagot lehetőleg nem tördeltük szét apró címszavakra; ma. gunk végeztük el az egységes kép mo. zaikdarabokból való összerakásának
fáradtságos munkáját s ezzel is igye. keztünk megkönnyíteni a keresést. A mai tudomány mindenben nagy össze, függésekre törekszik. Ennek niegfele. lóén az Uj Lexikon súlypontja a nagy összefoglaló cikkeken van. Ezek az összefoglaló cikkek átfogó, uj szempontokban bővelkedő tanulmányokká szélesedtek. Különös gondot fordítót Ilink az utalásokra, amelyek az olvasót a megfelelő nagyobb összefoglaló cik kekluz kalauzolják, ami által minden kérdésre pontos és gyors feleletet nyerhet.
A tárgyi címszavak mellett nagy súlyt helyeztünk arra, hogy az olvasó megtalálja mindazon személyek ada tait, akik a politika, művészet, tudo mány stb. terén szerc|M>t játszanak i
vagy a múltban maradandó szerepet játszottak.
Kérjük az olvasót, hogy azzal a szeretettel fogadja az Uj lexikont, amellyel háromszáz tudós és szakem. ber ennek az uj magyar cnciklopé. diának megteremtésén fáradozott..
Egészítsük ki ezt még azzal, hogy az Uj Lexikon használhatóságát szám VUan térkép, szines és egyszínű mel. léklet, szövegközti ábrák és táblázatok tömege emeli ós ezzel előttünk áll az évtizedek egyik legnagyobbszabásu és leghasznosabb magyar könyvkiadói vállalkozásának eredménye.
Az Uj Lexikon nélkül nem lesz teljes egyetlen művelt vagy művelődni vágyó ember könyvszekrénye sem.
Az orvoskamarai javaslat tárgyalása a Házban
Buiia|>cst, november 23
A Ház pénteki ülésén beterjesztették az egyes bizottságok jelentését a/, ipar. ügyi miniszter országos villamosítási tervéről. Majd harmadszori olvasás, ban fogadták el a bortörvényjavnsla.
lot.
Az orvosi rendtartásról\' szóló javas, lat folytatólagos tárgyalásánál Bupcrt ltezsö kijelentette, hogy a kormánynak előbb az orvosok szociális helyzetét megjavító javaslattal kellett volna jön. nie. Jönnie kellett volna a mezőgazda-sági munkások társadalombiztosításáról szóló javaslatnak. Javasolta, hogy az egész társadalombiztosítási államo sitsák és járulékait mindenki a köz-adókkal együtt fizesse be. Szabad or. vosválasztnsl követelt a hatósági or vos ellenőrzése mellett. A továbbiak ban elismeréssel szólt a magyar or. voskéjraés magas színvonaláról. A fogtechnikusok rendtartásáról szóló ja. vaslat szükségességét hangoztatta.
Tóth l\'ál uz orvosok keiiyérharcá ról sorolt fel adatokat. Hangsúlyozta, hogy az orvosképzést intézményesen
kell megoldani. Nem tartja helyesnek, Jiogy a Kamarát teszik meg a gyógvi tás legfőbb fórumának. Kívánja, hogy az orvost a törvény keretein belül gyógyító tviékenységében semmi se korlátozza.
Propper Sándor a bírálat hangján beszéli\' a javaslatról.
A lláz kedden délután 4 órakor folytatja ülését.
— Bofc«támn»T.tó«, gumlpárnás ftyógy-betétet ludtnlp megelőzésére é« gyógyítására MÍIWnyl dpőtlzletében vehet.
(=») Báraoay, duvetin, flancll maradékok filteres árban a Filléres Dlvat-üzlotben.
=> Asszonyom 1 Lepje meg u férjét hó vntty sftrclpővel az „Ideál* cipőáruházból, Fő ut 12. sz.
— (BélyegjiyííJtők találkozója) szer dán délután 0-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Mattersdorfer
Fő nt 1. uri- és nőldivatüzlstóben FŐ Ol 1.
Saját órdekébon te«i, ha most várnáról!
Szombat
18 Husz évvel tovább élünk. (Dr. Somos Elomúr). — 18.80 Karácsonyi Margit magyar nótákat óneJtel cigány zene kísérettel. — 19.40 Hangjútókelö. fadás a Stúdióban. «Amig egy téma el jut odáig... vagyis három szereplő keres egy mürajt.» Kőváry Gyula hu. moros hangjátéka, a szerző konferáld-sával. Bendezö Gyarmatliy Sándor. — 21.10 Pityó József jazz-zonekurának műsora, Weygand Tibor éuekszámai. val, — 22.10 Hirek, időjárásjolentés. — 22.30 Budai>csll Hangverseny Zenekar.
RuttapMl ||.
18.30 Mezőgazdasági félóra. — 10.40 Szer vánszky-szalonzenekar. — 21.05 Hírek. — 2130 Hanglemezek.
17.55 KivánságlemeMk. — 10.20 Künneke: Der Vctter aus Dingsda, oj>erett. — 22.35 Vehanen Kosti «on. gorázik. — 23 Bendörsportygyeíiülct zenekarának tánczcnéjc. - 21 Owlrák lemezek.
Vasárnap
iiuds^Mi L
0.15 Hirok. — 10—11.10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szeritbeszédrt mise közben 1\'. Hadalik Bertalan mondja. — 11.15 Evangélikus isten tisztelet. — 12.25 Időjelzés, időjárás jelentés. — 13.40 Bádiókróníka. - 14 llaugleniezek. — 14.45 Időszerű jfaz. dasági tanácsadó. (Székács Elemér).
— 15.30 A magyar-olasz ^válogatott Európa kupa-döntő labdarugó mérkőzés második félidejének közvetítése Milánóból. Beszélő Pluliár István. — 10.30 Sándor György szalonzenekara.
— 17 Arany János <Az első Jopás. cimü müvét előadja B. Simonffy Margit. — 17.30 Cigányzene. — Közben 18 -18.25 <Akikkel találkoztam » (Báró Dobihof Lili). — 10 Egy író naplója. (Márai Sándor). — 10,30 Szabó Ilonka énekel. - 20 Szinjátékclőadás a Stu. dióban. «A kék róka.. Szinjáték 3 elvfonásban. Irta Herczcg Ferenc. Kendező Odry Árpád. — 21 40 Hirek, sporteredmények. — 22.10 Az opera, iiázi zenekar. — 23.25 Az Erőss—So vinszky szalon- és jazz-zenekarának műsora, Gselényi József énekszámai val. — 0.05 llirek.
4»«dap<«t ||.
15 Cigányzene. — 15.50 Sándor Cyörgy szalonzenekara. — 18.25 Ho. gyan maradtak meg az ősállalok. (ür. Kadicz Ottokár). — 19 Kamarazene.
— 20 Bondy László jazz-zenekarának műsora, Weygand Tibor énekszámai, val. - 21.05 Hirek.
11,45 A szimfónikusok hangversenye. — 15.30 A salzburgi Meízart-négyes hangversenye. — 17.50 Szóra, koztató zene. — 19.55 Walter zongo, rázjk. — 22.20 Waczek-fuvószenekar. -- 23.35 Jazz.
DivatGípőkiit, bélelt cípőhüt leplcyliian Mltényi Klííísss!
NŐI csatoscipők I Tretorn, Wlmpasslng I Korcsolyacipők, I Férfi- és flu I Selyem és antilop meleg béléssel | és belföldi hócipők | Meleg házicipők | cserkészclpők | klsestélyl cipők.
1935. november 24
ZALAI KOZI.ONV
Kiadásalt csökkenti,
•zérazulemat
haíinál.mertrltKánkellcserélnle An\'dtelop él iteblámpaelem.
S«»- t-m ■■■Imláhmcntca.

— (Áthelyező*)
A kir. tábla elnöke Farkns Béla dr. lengyeltóti járásbirósági joggyakorno kot a nagykanizsai kir. törvényszékhez helyezte át hasonló minőségben.
=» SchötZ kirakatában gyönyörű klöpli
aclpkék láthatók.
— (A kanizsai kántor-ügy)
Most érkezett meg dr. Holt Nándor megyéspüspök leirata a városhoz, melyben közli, hogy hozzájárul a nagykanizsai kántori állásra a pályá. iát kiírásához, azonban azzal a Hté. tellel, hogy az állás nyugdijjogosult-ságflák legyen egybekötve és ily érlc. lemben szerveztcssék meg.
(=») Sxfinyefek, dlványtnkarék. lepedővásznuk, damasztok legolctóbban a Fillóros Dlvatüzletben.
— (A Kongregáoió Katalin-estje)
Szombaton este 7 órakor a plébánia feli úr termében tartja az Urleányok Mária "Kongregációja gondosan meg. rendezett Katalin-estjét, amelyen o város minden rétege ad találkozót egy. másnak.
(=>) Kertész táncintézetéhen 26-án uj tanfolyam nyílik.
(—) Valódi gyapja 140 cm. széles férfi szövet maradékok reklám áron a Filléréé Dlvatüzletben.
— (A KAOSz piknikje)
A KAOSz nagykanizsai csoportja nagyban készül a december 8-án az Iparoskör termeiben megtartandó j>ik. nikjére, melynek gondos előkészítése ismét gyarapítani fogja a KAOSz .•endezö gárdájának eddigi sikereit. A talpalávalót pompás jazz adja.
» Miltényl Clpőáruháí szenzációs Cipókkel várja Ont, a mit a kirakatban oum talál meg, kérjo az Uzletbon.
— (Tüz ■ Király-utcában)
Szombat délelőtt 10 óra után tüz;\'t
jeleztek a Király-utca. 37. szám alatti lloffmanu és Kalmár telepről. A tüz. oltóság pillanatok alatt kivonult, azon. ban amikor odaérkeztek, megállapítást nyert, hogy mindössze a kátrány gyulladt ki. Az udvaron csöveket kát. rúnyoztuk, miközben a kátrány kigyulladt. A tűzoltóknak nem akadt ^\'k dolguk és rövidesen. vissza is tér. a laktanyába. Kár nem történt.
A plébános előadása
november 24-én, vasárnap délután 6 órakor 1 sz az Irodalmi is Müvé-szoii Kör llcoális programja keroté-b n. P. CirfuSz Viktorin ezúttal a sávhoz legközelebb csö léniáról ad elő : a szociális szeretet csodáiról, . kapcsolatban Arpádházi Szent Erzsébettel, akinek ezen a héten volt névünnnepe. A püsoron Riskó Qézáné szaval és Gnzd-.g István kántor vezénylésével az Egyházi V-gyenkor énelcel, ezek a számok is stílusosan illeszkednek az előadó témaköréhez. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat köszönettel fogadnak.
— (Doktorráavatás)
Bojt Lajos tatai piarista tanárt a budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen folyó hó 23.án a bölcsészettudományok doktorává avatták.
Uram! Lepje meg a feleségét hó vagy házlcipővel az „Ideál" cipőáruházból, Fő-ut 12. sz,
— (Kérelem I)
A Szociális Missziósház főnöknője ezúton is kéri Nagykanizsa város nagyérdemű lársadulmát, hogy « se. le.jlezett ruhanemű és lábbelieket a \'Misszió szegényeinek ajándékozni szi veskedjenek. Kéri a főnöknő mindazokat, kik kérésének eleget tudnak tenni és Isten nevében akarnak is, jelentsék be a Missziósház irodájában, hogy a cserkész-csapatok, melyek az összegyűjtés nehéz munkáját, mint minden évben, az idén is vállalják, december 12., 13., 14-én a megadott helyeken az adományokat átvehessék. A fel. ajánlott adományokat nyilvánosan nyugtázni fogjuk.
= Mikulásra gyönyörű „Stühmer" dobozok, csokoládé fi aurák, továbbá diszes ajándék-kosarak minden árban beszerezhetők Sugár-ut 2. szak■ üzletben.
HÁLÓK, ebédlők, uritzobá k,
kombinált berendezések
budapesti mmimm
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Natfy választék. 3612 Kadvaxfi résxlatflzatéara I
(«*> 70 cm. 8«ile9 női gyapjú s/övel már I\' 2.Ü5-IŐI, maradékok még olcsóbban a Filléres Dlvatüzletben.
- (A Kiskanizsal Olvasókörben)
a Kiskanizsai Kath. Ifj. Egyesület Dalköre vasárnap este 7 órai kezdett11 rendezi na>>y Katalin-bálját, vr e^ava-tó ünnepéllyel egybekapcsolva. A Da lárda énekszámain kivttl. gazdag ka-barénulsorral szórakoztatják a J»özön ségel, az egyesület műkedvelői. A mű. sor után táncmulatság következik.
— (Kerékpártolvajt fogtak)^
Az utóbbi időben a nagykanizsai kapitánysághoz feljelentések töm-ge érkezett kerékpárlopások miatt. Most sikerült kinyomozni a lopások tette sét. Füzesi Pál detektív elfogta Molnár Ferenc nagyrécsei gazdát, aki két kc^ rékpárlopást beismert. Alapos a gya, nu, hogy Molnár lelkiismeretét több kerékpárlopás is terheli. Mivel Molnárnak foglalkozása és lakása van, szökésétől nem kell tartani, a rendőrség szabadlábon hagyta.
— (A gourmand ixUae)
a rádióhallgatónak is lehet. Az Orion 555-ös világvevő «sáv8zélesség-szabályozója\' megadja a lehetőséget, hogy a hallgató a legtávolabbi adókat vadássza az éterben.
Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybe\'egségek, ekcémák, furun-kulusok eeetetben a természetes Ferenc József" keserűvíz gyor«an s/abályozza a belek annyira fontos működését és a vért bktosan felfrissili. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József viz mim alr.pos éa kellemes hashajtó mindig kitűnően bevAlik, miért is szopiató nOknél elválasztáskor Kiterjedten alkalmazzák.
(—) Az Ideg*! ambert
(ós ki nem ideges a mai ^világban t) minden csekélység, minden apró zavar jobban bosszantja. Ila nyugodt, egyenletes rádióvételt akar elérni telepes rádiójával, csak sav- és szalmiákmen-tes «ZETT» anódtclcpct vásároljon.
= Ke felejtse előre megrendelni a Mikulásra szánt „Stilhmer" ajándék-kosarakat. — Ilyen kosarakat „Stühmer" és „Fiumei"háztartási cikkekből is összeállttunk. Olcsó, szép és praktikus. Érdeklődjék Sugár-ut 2. szaküzletben«.
(■=•) Virágon binony tlanell maradékok már 85 fillértől a Filléres Dlvatüzletben.
(■") Vegyen állainsorsjagyct
s ha egy kis szerencséje van, meg oldhatja a karácsonyi ajándék nehéz problémáját. 3 pengőt kockáztat, sze. rencsés esetben 40.000 pengőt nyer. bet. összesen 17.000 különböző nyere mény van, melyek mind\' készpénzben fizettetnek ki. A húzás már december 5-én.
= (Fij r Jsiemtm\')
— mondjuk gyakran megerőltető munka közben, de ritkán teszünk el-lene. A Tungsram Duplaspirállámpa 20 százalékig terjedő megtakarítást biztosit, lakásunkat és munkahelyűn, ket kifogástalanul megvilágítja.
~ Klöpli c.tpkék, függünyanyagok nagy választékban Schüt/.nél. — (Köil^msrt as AipIrln-UbWtták)
fájdalomcsillapitó hatása minden meghűléses megbetegedésnél. Ogyel. jünk az eredeti «Baycr» csomago. lásra.
(—) Mattlat i maradábok métero P 1 u Filléres Dlvatüzletben
7IiwtMufwr.
NAVIMEMBRÁN-ORSZÁ6SKÁLA.1
A lenti készülékeket készséggel bemutatja: Szabii Antal rádió üzlete Fő-ut 5. szám.
ID<3 ,
ítéletidd
Olaiioriiágku
Ölvén halottin raa a flbiroak
Róma, november 23 Dékriaszorezitgban Ítéletidő puaz-IttoU. A nagy vihar és a telhesse\' kadfts kili\'nc órán át egyfolytában tartott. A viharnak eddig körülbelül 50 halíUos áldozata van.
Bizonytalan Idői Prognózis: Kelet, északkeleti légáramlás, sok belyen eső, havaseső vagy hó, a hegyekben havazás, sok belyen kőd. A hőmérséklet alakulása bizonytalan.
Amll Ut MermOJÜc. márga-
/
M^tti

15-25 DfKALUMEN: Pl\'50 SZAK.ÜZUTBfN
Balai közlöny
1936. november 24.
Itt a hideg idd!
Téli cipőket, divatcipöket legolcsóbban az
Raktárra érkezett óriási választékban
Nól bokacipők j Női divatclpők |
„Ideál
NŐI csattoscfpök I meleg béléssel |
Férfi és fiu cserkészcipők, sárcipők
ff cipöáruházban vehet. Fő-ut 12. sz$m
I, Női, férfi és gyer-| mek hőclpők
Lezuhant repülőgép
Bécs, november 23 A Béps-bukarestl repülőjárat egyik hánommotoros utasszállító gépe, amelyet egy osztrák pilóta ve zetett, szombaton reggel a jjécsi repülőtéren a felszállás után motorhiba következtében lezuhant és pozdorjává zúzódott. Szerencsére csak a gép pilótája és gépésze sérült meg könnyebben, az utasoknak semmi bajuk sem történt, i ,
Lemondott a bolgár kormány
Szófia, november 23 A bolgár kormány lemondott. A király a kormány megalakításával Kosszelwanov eddigi külügyminisztert, egyik bizalmi emberét bizta meg. Előreláthatólag szakemberekből fog állani a kormány, amelynelj első feladata az uj választói törvény kidolgozása ós utána a választás elrendelése.
I Sxé^íSj^n
A diákszövetségek vezetői a belügyminiszternél
Budapest, november 23 e diákszövetségek öt vezetője szómba a diákszövetség öt vezetője szombaton kihallgatást kórt Kozma Miklós belügyminisztertől, aki előtt teljes bizalommal feltárták a helyzetet. Kozma belügyminiszter nem hivatalosan tudomásul vette az előterjesztést és kérte a diákvezéreket, hogy forduljanak Hóman Bálint kultuszminiszterhez, mert a belügyminisztert elsősorban az utca rendje érdekli. Ha azonban támogatásra van szükség, szívesen pártolja óket mi-nisztertásai el^tt. t\'
Eltörlik a szankciós-államok nevelt Rómában
Róma, november 23 A-5 örökváros utcanevei közül sorra eltünteíik azokat az utcaneveket, amelyek a megtorlásokban riszt vevő országokra emlékeztetnek, Szombaton például a ^Brüsszel-utcának adtak egy uj olasz nevet.
Küszöbön Massaryk lemondása
London, november 23 Prágai jelentés szerint Massaryk elnök lemondása a közeli napokban következik be. Az elnök már régen lemondott volna, — mondják Prágában - ha a nemzetközi helyzet nem volna olyan súlyos. Az elnöki székre eddig még csak egy pályázó van és ez Benes.
Veszett marhát mértek ki Érsekújváron
Pozsony, november 23 Érsekújvár lakosságát napok óta egy tömeges husmérgezés tartja izgalom ban. A husmérgezés következtében kórházba szállították Néder Jánost, a magyar katolikus párt elnökét család jávai együtt. Eddig 29 megbetegedés történt. A vizsgálat során kiderült, hogy az egyik mészáros egy veszett marha húsát szolgálta ki vevőinek.
Naptár: November 24. vasárnap. Rom. kat. Ker, János. Protestáns Emma. Izr. Mark hó 28. November 25. hétfő. Rom. kat Katalin. Protestáns Katalin. Izr. Mark hó 29.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálat e hó 15-től a «Megváltó> gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Titokzatos gyújtogató
dolgozik egy veixprémmegyal faluban
Pápa, november 23 Mezőlak községben pénteken éjjel kigyúlt a község birájának pajtája és a bennelévö gabonával együtt teljesen leégett. Ismeretes, h<tgy a nyáron a fél falu leégett és azóta is már négy tüzeset fordult elő. Nyil vánvaló, hogy gyújtogatás történik u faluban, de a tetteseknek a legeré-lyt\'sebb csendőri nyomozással sem sikerült nyomukra akadni.
Név- és
ünnepekre, ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula és más caarapaa virágokat és növényekel.
PeteraanQ kertészet
Báthory-utca 22. „„
r
UG3SM
Aiany-rekord
Ncwyork, november 23 Az Egyesült Államok aranykészlete jelenleg 9.8 milliárd dollár. Ez a legnagyobb aranytömeg, amely a történelem folyamán egy országban felhalmozódott.
Tesz lőtt vadat,
különösen mézel és Dregl nyulai,
fácánt, mioden létell a legmagasabb napi áron azonnali fizetéssel
Briegert Hermann
német Vadklvltel.
Képilielet: Schulie Olló, Sárvár 2.
Vaamegye. Telefon 20.
T«raénTtS»«í»
Iránytűti gyengtbb, forgalom: csekély. Inti llnav. 77c 1805-1885 78-1. 18 20-1850, 79-m 18 3 5-18 65, 80-aj 18 50-18-75 dnn»nt. 77-«a 17 75 1790, 7S-U 1790-18 05. 79-ea 1806-1820. 80 m 1815-1830. — Roii peitvldékl 18.10 16 40. mái 16-40-16 50. Zab n| kOtip 1- 50—17 60. T.nf.ri tla.ánlulf kölép ab bpeat 1600-1625.
Kiadja a laptulajdonoi KOlgaidaiágl Rt. Oulenbcrg Nyomda é* Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanlxaán. Falclöt kiadó: Zalai Káról,, lntaiúrban telelőn: Naaykaniaaa 78. aaair.
Szombaton és vasárnap
disznútoros vacsora
l „FEIEIBtó" mM
Cigányzene. Jö borok.
Szíves párifogási kér a tulajdonos
43 billent? fii kompiéit, maiilí ÚJDONSÁG!
REMTOR
hordozható POBTABLE ÍRÓGÉP. ►
A ítemington európai gyárában készül
12 hóra a havi részlete 18 P
CMk
ItMMH:
18 hóra •
M részlete
13 P.
Bemutatja a körzet-képviselö:
a Remington írógép lerakata, Nagykanizsa, Fő-ut 5.
SZABÓ ANTAL sportüzlete
alkalmas ajándékok
Qyarmeit.kn.k :
Malac mackóruhák Szvuttersk
ás pullovorsk
Hölgy.kn.k:
Romok kdtftttruhák Kátótt blúzok Finom svájci fshár-namű, harisnyák
Uraknak:
KAtatt kabátok Lálokmsls(lt6k Nyakkendők, zoknik
Legolcsóbban
• BBÓNYAI
DIVATHÁZ
HORTHY M..ÚT1.
EMLÉKEZTETŐ
Navaaabar 23.
Urleányok Kongregációjának Kata-linJestjo 7 ómkor a fehérteremben. Előadás as OMKE-ban 0 órakor (Fürst Ödön). November 24. Liocálls előadás a városháxán 8 órakor (P. Czirfusz Viktorin). Megnyitó senei liceális előadás fél 12 órakor a zeneiskolában (Barbarits Lajos).
Síinclőadás, tánc a Kath. Legény-egyesületben.
A Kiskanlzsai Kath. Ifjúsági Egy«-sület műsoros Katalinbálja.
Novambar 27.
Növendék hangverseny a zeneiskolában esto 9 órakor.
November SO.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására ar Iparos-székházban. December I. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására &z Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak püs< nlkje.
Frontharcos tea as Iparoskőr főld-sxbitl helyiségeiben. Deceaaber 15.
Gábor műsoros tánckoszorucskája. December 24.
Pásztorjáték, tánc a Kath. Legény, egyesületben.
Izr. Jótékony Nőegylet ssurja a Kaszinóban.
A Kiskanlssai Ifj. Egyesület oparakt-előadása. , t
1936. november 24.
zalai közlöny
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, ízléses és nem drága,
kapható
— p ounonus, izieses es nem ui
áj M jí kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
r
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Zrínyi Péter bncsnja
Irta: KlobuiUky Uk 2
— De most ő maga mentett fel ez ialól a kötelességteljesítés alól azáltal, hogy elháríthatatlan akadályt támasz, tolt. Mert amint Ilona is mondja, hé. kére nincs kilátás, örökös küzdés, en. gesztelhetetlen gyűlölet lesz a császár hívei és a felkelők közt. fin tudom, hogy a mit te akartál, jobb volt, de nem sikerült. A lehetetlen mellett kitartani pedig Isten kísértés. Miért legyél tc, kedvesem, egy meg nem *alósitható tervnek áldozata? fin pe dig testvéreddel együtt attól tartok", hogy az lennél. Hazánk ós a te ellen ségcid rajtad, aki bizva és vódtele. nül kezükbe adtad magadat, fogják bosszujukat kitölteni, ha nemzetünk a sok szorongatás után végrt.: ellenük felkeli. Az a vérpad Bécs-Ujhelybcn éjjel-nappal szemem előtt van. Miért is maradnál köztük, hisz hozzájuk nem füz téged rokonszenv és bizalom. Azután te nem vagy csak a magadé, hanem az enyém is vagy. Ott nagyobb részt közönyösek irántad, vannak azonban olyanok is, kik gyanakodva figyelik tetteidet, sőt olyanok Is vannak, kik pusztulásodat kívánják, mert .e* az érdekük. Itt pedig szeretet vesz körül. Azért tedd meg, amit kérek tőled a kedvemért... Lá-
tod, miért is kell neked valami párt. hoz tartozni és ezért vagy amazért küzdeni? Nem vonulhatnánk ml félre a nagy viadalból, melybe tanácsod ellen belementek? Minket közös sors köt egymáshoz. Mlndaketlen apátlan anyátlan árvák vagyunk, kiket meg. raboltak, kifosztottak. Jöjj velem M14. rány sziklavárába, lesz ott hely mind. kettőnk számára. Arra vállalkozom, hogy azért kárpótoljalak, amit Bécs ben el tudnál érni, de uzt a sorsot, ami ott rád vár, elviselni igazán nem tudnám.
Ilona Is bátyjához ment és mondta:
— Ha nekem rosszul is esne, hogy hősi nemzetségünk tagja vonulna nemzetünk szabadságharcából, mégis ez volna a leghelyesebb. É11 Is kérlek, tedd meg, amire szerető mátkád kér, aki élete legszebb éveit neked szentelte és halálodat nem tudná tul élni. Csak Bécsbe no menj vissza I A veszély gondolata szivemet tépi és vállalkozásunkból bármilyon fényes siker származna, nem tudnék neki ör. vendezni, mert mindig az a gondolat bántana, hogy mi okoztuk vesztedet.
Mind a két nő átölelve Zrínyit, mondogatták:
— Maradj, kedves bátyám! Maradj, szeretett mátkám!
Nehéz küzdelem dult á fiatal Zrínyi keblében, mig végre.ezeket mondta:
— lehetetlen, hogy. én Murányba
Városi Mozgó. CsIltOrtOktOl—vasárnapig.
BUDAPESTTEL EOYWÖBEM 1
Mikszáth Kálmán örökbecsű müve filmen:
Szent Péter esernyője
Ezenkívül a legújabb színes filmszenzáoió I
Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. HétkSznapokon az B órai alftadáa fllléraa.
vonuljak; mint nincstelen ivadéka a gazdag Zrínyieknek, kiről azt monda, nák, hogy egy előnyős házasságért megszegte hűségét és a becsület köve. telméuyeit. Mert nem csak a rosszat nem tenni, de a jót nem elmulasztapi is becsületbeli kötelesség, fin választót-tam magamnuk irányt, ezt követnem kelH
Testvéréhez fordulva mondta:
— fin, testvér, elmegyek, mert nem szabad maradnom!
Annának azt mondta:
— Megyek kedvesem oda, ahová a kötelesség hlvl
Saponaranak pedig azt:
— Igazán nehéz néha megmaradni az egyenes utonl
Thököly, aki legjobb igyekezetét latba vetette a tárgyalásoknál, vissza-tért útjából. Sajnos, az eredmény nem volt kedvejEŐ, a török olyan megalázó feltételeket szabott, melyeket Ll|>ót, mint a kereszténység leghatalmasabb fejedelme, nem fogadhatott el. Tehát lesz háború. A császári követek fájó szívvel hagyták el a na^y kaj^osi vá. rat. Nagyon elidegenítette őket Thö-kólytől, hogy győzelem esetén a szul. tán őt dezignálta magyar királynak. Zrínyi ekkor látta utoljára testvéréi és sógorát, aki c szavakkal búcsúzott tőle:
— Menjen mindegyikünk a maga utján és akár miiyen lesz is a vég,
megmarad számunkra az az öntudat, hogy azt tettük, amit helyesnek és szükségesnek gondoltunk.
ámít a "hosszú útban a hazán ke. resztül láttak, hallottak és tapasztal, tak, nem hangolhatta őket jobb kedv, re. A hosszú\' belháború nyomort és cl hagyottságot hozott az országra és nő pére. fis most kétségbeesve, mint egy öngyilkosságra, újra készültek a háborúra? Mindenki panaszkodott, elégé, detlen volt. Voltak, kik Thökölyt kár. hoztatták, hogy nagyon Is mérsékelt, mások azért ítélték el, hogy a törők, kel szövetkezett, voltak, akik a néme tet szidták, mint minden baj előidéző jót, a bécsi udvart és a király tanácsosait, meg a féktelen zsaroló katona, ságot. »
Mikor Bécsbe érkezett, János gróf tapasztalhatta, hogy Ilona testvérének igaza volt, mikor ezeket mondta neki: — Én sejtem a választ, ami Budáról Jönni fog. Még a békeszerető Lipótot is felfogja háborítani, lm fejedelmi sziv dobog benne és római császári méltóságára /tondol. De még jobban felbőszíti tanácsosait és to leszel a hir. vivő, te a horvát bán fia, aki hazádból érkezel Ilyen üzenettel, miután viszont láttad testvéreidet. Az első felhábo. rodás reád fog lesújtani és a régi gyü_ lólség és gyanakodás reád fog nehcl zednl.
(Folyt. bAO
Nép Moxgó. November hó 23 án és 24-én Két sláger sgy műsorban! í. Charlie Chan detektív király főszereplésével
Hawai rejtély
II. Qeorg O\'Brien, a vasöklü legbravurosabb filmje
Vadnyugati fenegyerek
Előadások szombaton .5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. SO, 40, BO filléres halyárak.
zalai közlöny
1935. aovcmbg 24
APBÓHIHDETÉSEK
„HiflkHék király." 1 Söriel-léle aeabadalmaaott Szelter. Ara 6—10—15 pengő. Egén nap próbáiméi Sörlel Hl lereakedélben. (SchOli melle 1)._1
Autótaxi! kényelmeket lego Clóbbsn Kaulmann Manónál rendeljen. TeleJonállo-mi. 2-22. 3223
Képelt már mólt kereleilesse karécionyra ráaalalra Sternnél, ió-ut 2. 7
Margit MrM, Csengery-ut 19. Nyitva reggel a-M esta 7-lg. Tyukaiemvltjás. Kecfvtzmtir^a (egek II Ipirtutlllelben.
Omke-bM,
IpaiteatQlelben 81
ÜMSfc_______
■ volt Tóth halárban.
4a, üvegeiéi tegolcaóbban
trlaaltem a tllatelt közönséget, hogy Kltonirétről Hniall Oyörgy tér 7. iiámu hálba költözködtem it. Veliek (a eladok baaináll, valódi keleti perzaaizönyrgekel. éa mindenféle régiségeket, hívásra házhoz jövök. Kérem I nagyérdemű közönaég azlvaa pártlogáaét. Tlaiteleltel Francain Zatgmondné.____4287
Saját terméaB kerecsenvt aaztall (deákéi lehéz kor Hiénaként P —-6ö-ért kap ható Ciengery-at 19. 82
Ma.il* Báva rádiója jailtáait. ciak izikemhenat Oiüahut mérnök, Deáktér 2. Teleion 3-80. 4327
BABAKLINIKA
Karácsony cMtt még Idejében Javíttassa elavult, törött babált
VÁGÓ ENDRE
Illatszer- és jiték-Ozletében.
Ügy telein IOO* mm mm** kihelyez vá-roal házra. BtveMat 3r. Mező ügyvéd Klrály-u. 34. 4313
____ Icgmacaaahb napi áron
ka 4 P, állandóan veazek. Flhnné. Zárdi-utca 2 éa Eriiéket tér 19. 4309
Haaaaált ruhái veaiek éa eladok, h|. váara házhoz megyek. Márkul, Király nlca 31. 4316
Két zzép utcai emetell azoba. üresen, (irodának I. kiválóan alkalmai) eaoimelra kMá, Horthy Mlklóa-ui 3. 4356
■aaliaaéM ralalt Jwonlávlából kl-HdözöTt okleveles azanatórlumt lóápotónó
bilileaet miatt Marcaliban állálát elveszt lelte, lényaa bizonyítvánnyá] ajáelkoztk privát házba van kórházba. Valláaa róm. kath. Beeaél németöl, magyarul éa horvátéi. Megkereaéaek irásbelfleg vagy are-, Teteky-ut 47. 4857
A HERKULES TÉGLAOYÁR
gyártmányai
KIZÁRÓLAG
> Herkules téglagyárban (Magyar-utca 175) és DaitnebergJ. és Welsz
gabonakereskedő cég irodájában (Erzsébet-tér 14-15) vásárolhatók a legolcsóbb Aron.
lói lóri mindenéé heláráa* azonnal elvétetik, Leók sülödé, Zrínyi u. 4302
JátáhaaaM keresek megvételre haaznáil, de |ó állapotban. Cini i kiadóban.
4369
Alig használt róvld I cley-u. 10.
•aáa eladó Köl.
4358
KálaaokáB, komfortos lakéit keresek áecember t-ére. Clm ■ kiadóban. 4352
k, bórbutorok, cipók les téie izakizerüen a Róziagyárhan készülnek. Oyüjtótelep Király -utca 32.
Sánci-utca 6. laámu hál ezabidkérből sladó. 4350
Ketatl aaflniapakat vesiek magas áron. Mikiéi Maid központi Szálloda por Iáinál 4384
Két fotel, 1 kanapé, 1 aaztal sürgősen alad* Igen olcsón, Halica szállllmánvo-aásl Irodában. 4346
I Fiu- és leány iskolaruha, matróz-I kabát, felöltő, gyermekruha külön-I legességek
I minden nagyságban a legolcsóbb árort
L-
LIDITH
gyermekruha Qilatébon
Horthy Mlklós-Ut I. (Városházpsloti).
t aaaháa udvari lakéi Mazea mellék-helyiséggel azonnal kiadó, esetleg bútorozva ta Bujii n, 2/a. sz. alatt, F.rdeklődnl lehet a lalcáa Iránt bármikor, Klalalndv u 5. sz. alatt. 4365
Plvárl utcában egy házhely eladó, akár két réizben, Oraiág-ut 107. 4367
Badapaetl lanutmányutamról megér-kerlem. A legu|sbb modellekkel állok a mélyen ttízlelt hőlgyköiónlég rendelkezé-aére. Kiváló tisztelettel Perliz Kató, Srent Imre herceg a 6 4349
Megblahaló |ól tózó gyermekszetető aala-ásaasl keresek dec. l-re D. Vajdán\', Ciengery-ut 12. 4345
Haazaált kékllőős. szldolós él aóabor. szeszei l*a|akit 3 fillérért velzek — Bíró Zárdán. 4344
Cgy lé karkan ■••( táésraa
koeeMláa ~.t.»l.lr. karaeUtlk.
Claa a kiadók. ». 4324
0*l«th.lyl.4B azonnal kiadó, KlrSlv-ulca 31. 4315
liakilaár^i keiesek Jó blzonyltvánv nyal l-re. Eötvös-tér 36. 4343
ikkaa 4 drb. 160 kilói zilr-aerléa eladó Érdeklődni tehet háimealer. aél ugyanott. 4323
A letanyel klr. Jlráahlróaág.
mint telekkönyvi hatóság.
4272/1935. tk. szám.
Á, verési hirdetmény-kivonat.
Letenyel Takarékpénztár Rt. végrehaltatónak Lukács Márton éa ne|e Matola Mária, Andraaek Márta, Lukács Vince éa neje Lukáca Verona végrehajtást szenvedők ellen Indított végrihallásl ügyében a telek könyvi hatóaág a végrehajtási árveréit 1500 P tőkekövetelés éa Járulékai behajtás végett a lelenyel klr. járáibtrósíg területén levó Tótizerdabeiy, Molnári, Becse-hely éa Tólszenlmárton községekben lekvő a a tótszerdáhelyl S03 sztjkvben líMlt 375/a. hrsz. rétnek u Berek dűlőben végre-hiltáal izenvedó nevén álló Illetőségekre 40 P, az u. o. 313. sztjkvben felveit 375/b. hraz rétnek a Berek dillöxn végrehs|-tást szenvedők nevén álló lilelóségére 40 P, sa a. o. 315. SS. tlkvben (elveit 744/1. hrsz. szántónak a Podborklum dülóben végrehajtást izenvedók lilelóségére 100 H, íz u. 0. 316. ittjkvben felvett 1127 briz. alánlónak a Pitjárku dtllóben végrehaj-tá.t szenvedik Illetőségire 120 P. az u. 0. 128 uljkvben felvett 164. éa 165 hraz. háa éa kertnek i feltetekben végiehijtáit ■ icnvedók lilelóségére 300 P, a molnári 762. aztjkiben lelveti 997. hrai. szántónsk az Irtáa dülónen végrehajtáat szenvedók lilelóségére 500 P, i becaehelyi 621. asl|kv. ben felvett 1215. hrsz. szóló, rét és pincének 1 Plilrókapatakt dülóben végrehíj-iáit szenvedók Illetőségére 180 P, — a tótazentmártonl 1313. uljkvben felvett 809 39. hraz. etdónek a Cierna dűlőben előbb végrchajtáit azenvedók nevén, moat kiskora Jankáca Katalin és Jsnkács Mária nevén álló Ingatlanra 200 P kikiáltási árban.
Az árverés nem érinti i tólnerdahelyl 125 uljkvben C.34 alatt Mitoli Éva Javára bekebelezett holtlglanl haizonélve-zéti Jogot.
A fedezel! elvre tekintettet az árverésre bocaátolt Ingatlan Illetőségek:
1, A Letenyel Takarékpénztár Rt. követelésének behajtása éa kérelmére megtartandó árverés esetén a trttszerdahelyl 375/s . 375/b. 744/s., 1127 hisz., a molnári 997. hrsz. és » lótizentmlrlonl 809/39. hnz. Ingatlinltlrtőiégek a kikiáltást ár kétharmadán alul. a tótsz\'rdshelvl 16-1.. 105. hru. és a becaehelyi 1215. hrsa. Ingatlan Illetőségek pedig a kikiáltási ár telerészén alul,
2. Lukács Jórsel csatlakozott végrehajtató kérelmére és követelésének beha|láaa vévett ai árverés csík a tótaient-nártonl 1353. sztlkvben felvett 809/39. hrsz In gattan árverezhető a! éa pedig 900 P-őn alul el nem adható.
A telekkönyvi ha<ó,ág az árverésnek Tólnterdahely Vözségháiánál meglartáiéra 1938 évi Január hó 13. naojáruk d. o. 9 óráját, folytatólag M lnlrl köz éghásá-nál 19 6. évi J.nuár hó 13. napjának d. a. 11 óráját fotvlstólsg Tólaaen\'raárton községhé\'énil 1936. évi Jannár hó 13. napiának d. u. I órájá\', Inlytilótsg Br-cseh.\'y köriéaháránát 1936. évi Január hó 13 napjának d. n. 4 óráját tml kl é\' sa árverési fellételeket ar 1881 : LX tc. 150 S-a alapján i követkeiökhen állapltja meg:
1 At árverés alá eső Ingatlanok a fedeleit elv szerint meaállapltott legkisebb vételárnál alacsonyabb áron el nem adhatók, még akkor sem, ha az elért árveréal vételár a hitelező követelését megelőző rang hetven kielégítendő terheket nem fedezt
2. Az érvérein! szándékozók kóteleaek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben. vagy az 1881: LX. t.c. 42 6 ában meghatározott árfolyammal izámltott óvadékképes érlékpnplrosbsn s kiküldöttnél letenni. vagy a bánatpénznek előleges bírói letétire helyezéséről kiállított Írtéit ells mervényt a kiküldődnek átadni és az árveréal feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. 1908 : LX. I.-C. 21. §.)
Az árverési lettételek a hivatalos órák alatt a Ikvl halósignál (Letenvén) éa Tól-szerdahely, Molnárt Tótarentmárton, Be-csehely kövsAgek etó!|áróságlnál tekinthetők meg. (1881 : LX. t c. 47. §. g) ponl.)
A Ikvl halóság elrendelt, hogy a Ikvl iroda az árverés elrendelését a tótaze\'da-helyl 303. 311. 316, 125. molnári 762, becaehelyi 621 . tólszentmárlonl 135a az. tjkvekben J-gyeize lel.
A tkvl h.ttiág a hirdetmény egy példányát kllüggetztéi, a hirdetmény egy példányát pedig as árvetést teltételek meg-leklntheté.e végett Tótszerdahely, Molnárt, Tót-zentmárton, Becsehely községek elöljáróságának, továbbá egy egy példányát szabályszerű körözés végeit Egyeduts, Semjénháza, Petrlvente, Pola, Rigyác községek elóljárórágánsk megküldi, végül az árveréil hirdetmény törvényszerű klionstát a .Zalai Közlöny" dmü lapban egyszeri közzététel végeit a végrehajtató képviselőjének kiadta.
Letenye, 1935 évi azept. hó 25. napján. Dr. Bányai Lajoa s. k. klr. |blró.
A kiadmány hiteléül: Balaaaa Sándor s. k.
112S t.lihhSovvvuctS.
— Butarvásártás nem áondl leljoa
berendezéseket rendkívül előnyös rósz-lettlzelásre, sőt kamulrnenteieu la saál-Utunk, Kopsteio butorárjhál, Horthy lálklós-nt á.
ILópokrócok
legolcsóbban
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Kocaltaharó
Linóleum
LAbtöria
Lóiazaazfó
Zaákok
23624/1935.
Hirdetmény.
A kiskanizsai hitelszövetkezet megfelelő kisbérlö jelentkezése esetén ajánlatot tesz a hercegi uradalom 1936. évi október hó 1-től haszonbérbe adandó mintegy 1100 kat. hold terjedelmű ingatlanaira.
Mindazon gazdák, akik bérlő-szövetkezetben tömörülve a haszonbérbe adandó ingatlanokból földet bérelni óhajtanak, jelentkezzenek a kiskanizsai hitelszövetkezet irodájában (Kis-kanizsa, Templom-tér) 1935. évi december hó 6. napjáig naponként d. e. 8—10 óráig.
Nagykanizsa, 1935. nov. 22. SJS\' Polgármester.
6298/1935. B. sz.
Felhlvá*.
Nagykanizsa megyei város adóhivatala felhívja mindazon adózókat, kik esedékes köztartozásukat be nem fizették s ellenük zálogolás történi—azok köztartozásaikat folyó év november hó 25-ig feltétlen fizessék rpeg, mert meg nem fizetés esetén ezen időtől kezdve a lefoglalt zálogtárgyak el fpgnak szállíttatni s árverés alá fognak kerülni.
Városi Adóhivatal
Nagykanizsa, 1935. nov. 22.
Ilagykailua nr|;el tárol •k> AdóbNalula
Lombhullás után
Alma-, körte , azllvafákat
100 liter vízben feloldott 5 kgr. Na* D*ndrln-nol, a több) fákat 100 lltor vízben feloldott 3 kgr. Solbár gyárilag készített máaakánlável
Alrvsola Potvarin
(rrlMOIofakátráar s.bkaly.k bak.nására.) Oltávlasz Hernyéanyv
MiM és kerti magvak
Műtrágyák
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
m»K, mQtrágya, növényvédelmlne-rek, zsák, stb. kereskedőiében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett)
l
ALAI KÖZLÖNY
ZALAI KÖZLÖNY
hlrMMI vásárolnak I
Wysaatolt l ............... KözgaUaaágl Í. T. Bulaakag Nwaula éa Mtaalal I istlllll Vááalati könyvayaa^éhin, Nzgvka uta. (Icielóa ml<tv«ló Zalai Károly.)
75a évfolyam 268. szám
i ,
Nagy kan Ina, 1935. november 26. kedd
Ara 12 Hllír
ZALAI KÖZLÖNY
•tga
<• UadöUnlal, FH 5.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbnrlt. Lajpa
Elöfjzctáal ára: egy bóra a pengi 40 S1U Sieueutíatií la ÜuKiBinlall telet u»i 7S. a
lelzler és a főispán
(bi) Bocsánatot kérünk a porrendért, de Meizler-ügy előbb volt (Melzler-ügy mindig volt!) és csak azután kapcsolták bele a főispán személyét\'is.
Egyszer e hasábokon tiltakoztunk már az ellen a »Meizler-tónus« ellen, amely az ifjú keszthelyi ügyvéd ambíciójának jóvoltából, mindjárt a szüz-beszédekor vonult be a zalai vármegyeháza közgyűlési termébe. Tiltakoztunk akkor a minden tiszteletreméltó tradíciót sutba állító hangnem ellen, amit nem szoktunk meg és nem vagyunk hajlandók sohasem megszokni a vármegye parlamentjében. Kinn a politika falusi arénáin, ahova Meizler Károly szinte gyermeksége óta heves hivatottságot érez, még csak elveszett valahogyan a semmibe az a sok nagy hang, a mit Meizler Károly arra fordított, hogy mandátumhoz jusson, de már a vármegyeházán nem sokra ment vele. Rs a lecke sohasem volt elég. Hiába érte Meizler Károlyt egyik kudarc a másik után, a tenor nem változott. Az örökös zalui képviselőjelölt legutóbbi keszthelyi választási harca ugyanabban a tempóban ment, mint minden korábbi közszereplése. Sokszor súrolta az izgatás legszélső határait, a kortes-igéreiek terén pedig - a petíció tárgyalásáról szóló fővárosi laptudósitások szerint - elérte a világ-rekordot: — megígérte választóinak, hogy lecsapoltatja a Balatont és az igy felszabaduló földeket\' felosztja azok között, akik őreá voksolnak.
Ugyanez a Meizler Károly a zalai főispán, vitéz Tabódy Tibor személyét is belevonta a most folyó petl-ciós perbe és olyan kijelentést adott a szájába, amit a főispán soha nem telt meg. A főispán ebben az ügyben a Magyar Távirati Iroda utján nyilatkozatot is adott ki.
Mi azt hisszük, ez a nyilatkozat nem is volt szíikséges. Hirdethet Meizler mindenkiről akármit, ami eszébe jut. Aki odaígérte választóinak a Balatont, az abban a kivételes helyzetben van, hogy - mondhat, amit csak akar. Senkinek egy pillanatra sem lehet kétsége, hogy ahol Mffcler állit valamit és a főispán kijelenti annak ellenkezőjét, ott kinek az oldalán van az igazság. Ez a kérdés nem is okozott fejtörést senkinek akkor\' sem, amikor még aem volt ismeretes a főispán kate-górikus cáfolata.
De amellett a vakmerőség mellett mégsem lehet elmenni szótlanul, a mellyel Meizler Károly sem személyekben, sem eszközökben nem válogat, amikor arról van szó, hogy a politikai érvényesülésének útjába eső akadályokat elhárítsa. A magyar embernek alapvető tulajdonságként tartozik jelleméhez a tekintélytisztelet, amire társadalmi rendünk is épült. Aki czt kicsinyes szempontok érdekében kikezdi, nem tesz jó szolgálatot a nemzetnek, de saját ügyének sem, mert hiszen az ilyen eszközök kedvező megítélésre egyálta-
MUkedvelö előadás közben igaziból szivén szúrták a főszerepifit
Salzburg, november 25 Bisofhofen faluban a katolikus egyesület egy színdarabot adott elő. Az egyik szereplőnek a darab szerint le kellett volna szúrnia a fő-
szereplőt. A szereplő &z előadás közben nem vette észre, hogy a színpadi tőr elromlott és sziven-szurta a főszereplőt. Csak a felvonás végén vették észre a szerencsét-
lenséget, de\'arra már a főszereplő meghalt. Az önhibáján kivül gyilkossá vált szereplő ebujdosott, mindeddig még nem sikerült megtalálni.
Az olaj-fronton uj krizis elé érkezett a nemzetközi válság
Mussolini tanácskozásai az angol nagykövettel — London és Párls hozzájárult a genfi megtorlásl értekezlet elhalasztásához — Mussolini figyelmeztette a kormányokat, hogy a szankciók szigorítását ellenséges cselekedetnek minősiti
Az abesszinek visszavettek elfoglalt területeket
London, november 25 Genfből érkező jelentések szerint december 16-án nemzetközi tilalom lépne életbe Olaszország ellen az olaj és szénkivitelben. A,szankciós politika elé nem minden aggodalom nélkül tekintenek Londonban. Fon. tos tényezőnek tartiák különösen Franciaország belpolitikai helyzetét. Írják a lapok. Az angol ós franola nép egyaránt jóllakott a \' szankoiós politikával,
A kiviteli tilalommal Olaszország is számol. Mint Róiyából érkező jelentések mondják, a benzinhi\'Sználat terén a kormány máris megkezdte a takarékosságra irányuló felhívások közlését. Igy például vasárnap nem fogják megengedni az autó használatát (s felhívják az. autótulajdonosok figyelmét, hogy csak fontos ós sürgős ügyekben használják autójukat.
Elhalasztják a megtorlások szigorítását
Róma, november 25 A római angol nagyköveinek Mussolininál tett láloVatásából arra következtetnek, hogy\\
a válság uj fejezete kezdődik. A követ kijelentette, hogy több ilyen közvetlen tárgyalás céljából szívesen áll rendelkezésre és ha elérezik
Ián n<*m számiihatnak.
Az a kapkodó, elhamarkodott, túlfűtött kortézir amit Mcizlerék a keszthelyi kerületben folytattak, kitermelhetett a balaton-lecsapolási csodabogár fővédnöksége alatt sok más olyan hírt, szóbeszédet, ami a felajzott fantáziákon kivül legfeljebb csak a légből merítette alapjait. De hogy ilyen hírekre a vármegye legelső emberének nevét és minden oldalról csak a legnagyobb tiszte\'e-tet érdemlő személyét is takarónak akarják használni, amikor a peti-ciós tárgyalások során kiderülnek a Meizler-párl választási turpiságai és a vádlók az ügy sok vonatkozásában védekezésre kényszerültek, -ez ellen tiltakozik minden jóérzés. Tessék, - védekezzenek a peticlős tárgyalás egyik-másik kérdésében sarokba szorított Mcizlerék a maguk erejével, a maguk Igazságának biztonságával. Akinek ojyan melldön-getően igaza van, mint Meizlerék hirdetjk, az miért bújik főispáni szavak mögé, amelyekről ké- ,
a pillanat, hajlandó közbelépni a béke közvetítésére és meggyorsítására.
Genf, november 25 Angol és francia részről egyaránt\' hozzájárultak ahhoz, hogy a megtorlások ügyében folytatandó tárgyalásokat és üléseket későbbre halasszák.
London, november 25 Londonban ugy tudják, hogy a \\elenleg folyó francia-angol szak-értő- megbeszélésen szóbakerült az olasz abesszin viszály megoldásának kérdés- is.
A lapok nagyrésze azt Írja, hogy Laval nem a francia belpolitikai válság miatt kérte a szankciók súlyosabb részének ejímtaszlását, hanem azért, mert
visszariadt az olaj ós szónkivitel eltiltásától, Illetve annak nemzetközi következményeitől.
Mussolini a párisi olasz nagykövet utján figyelmeztette Franciaországot, hogy Olaszország a megtorlások első fejezetét nem tekintette ellenséges cselekedetnek, de az olaj és< széntilalom életbelépésekor kény-(Folytatás az 5-ik oldalon)
sőbb kiderül, hogy el sem hangzottak ?
Gyenge lábon álló igazság lehet ez ! Az egész arra vall, hogy akármi történt is a keszthelyi kerületben, a történtek felidézésében oroszlánrészük volt azoknak, akik Balaton-lecsapolások és főispáni üzenetek dajkameséivel végsőkig csigázták nz emberi indulatokat, aztán szaladtak tüzet kiabálni, amikor az általuk csiholt szikrák a saját portájukat is lángra lobbantották.
Ebben a vármegyében mindenki ugy ismeri vitéz Tabódy Tibor főispáni, mint tetőtől talpig magyar urat, melegszívű és eröskizü gondviselőjét vármegyéje érdekeinek. A mejeg szív és az erős kéz olyan szerencsésen egyesült Tabódy főispán személyében a politikai előrelátás és szuggcszliv meggyőződés férfias erényeivel, hogy nem csuk tiszte méltóságánál, hanem emberi tulajdonságaihál fogva is általános tisztelet és tekintély övezi személyét. Ezt a tiszteletet és ezt a tekintély*
hiába döngeti Meizler Károly, nem félti azt tőle senki. De mindenki lelkében szót emel afelháborodás annak láttán, hogy a kortézia kétesé rtékü eszközei nem kiméinek sem tekintélyt, sem eszményeket, hanem odaállnak ma már a birói pulpitus elé is és még onnét is megpróbálnak korteskedni olyan eszközökkel, amelyeket a választási hordókon szoktak meg. Nem méltó ez olyan emberekhez, akik a magyar tőrvényhozás házába valónak érzik magukat s miközben ezt az érzésüket akarják realizálni, elfeledkeznek mindenről és dürgö fajdkakas módjára engedik át magukat politikai szenvedélyüknek. Az ilyen szenvedélyektől nincs mi jót várnia a magyar politikai életnek. Legyen az eredménye vbármi a keszthelyi petíciónak, a közvélemény elitéli ezt a mindenen keresztülgázoló stilust, azzal a tartalommal együtt, amely a cél elérési\' érdekében hasonló eszközök alkalmazását sem tartja elvetendő-nck.
»
ealai közlöny
1935. november 26
Kezdődő Qtőérelmeazfedésnél
reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvi* ugy u aihasi pangást, mint az emésztés renyheségét megsiünleli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. A gyakorlati orvostudomány vezelő személyiségei a Ferenc József vizet azérl becsülik olyan sokra, mert ez a változás éveiben is gyorsan és rendkívül enyhe módon szabályozza a szervezetre oly igen fontos gyomor- és bfclmflködéít.
Hétfőn
llmlapfflt L
18 Német nyelvoktatás. - 18.30 Tánclemezek. — 19 Látkép a Cenk, ről. (Brassó képe). (Szemiér Ferenc).
119.40 A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése az Opera házból. — 21.45 Hirek, időjárásjelcn. tés. 2210 Cigányzene. — 23.20 llnicsky László jazz-zenekarának mü. sora. — 0.05 Hírek. Itudapeel II.
18.30 Látogatás Lagerlöf Zelmá. nál. (Ifj Hegedűs Sándor). — 10.45 A második élet. (Székely Tibor). -20.15 Hanglemezek. — 21.05 Hirek. Bécs.
17.25 A donikozákok lemezein — 20 Tarka vadászest Grácból, zenével.
— 21 A szimfonnikusok Wagner-estje Merker szopránnal. — 2220 AUástala-nok zenekara. — 23.45 Jazz énekkel.
Kedd
Budapest I.
G.45 Torna. — Ulána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 1020 El Dorado. (Matolay Tibor). — 10.45 Divatujdon-ságok. — 1205 Hanglemezek. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásje lentés. — 13.30 Szuiirnov Szergej ba. lalajka zenekara. — 14.40 Hirek, árak.
— 10.10 Asszonyok tanácsadója. (Ará. nyi Mária). — 10.45 Időjelzés, hirek.
— 17 Schöpflin Aladár beszél Babils Mihály: «Timár Virgil fia* cimü regényéről.
17.20 Ditrói-Csiby József zongorá. tik. — 17.55 Francia nyelvoktatás. — 18.20 Teleky Sándor magyar „ótákat énekel cigányzene kísérettel. — 10,25 Asszonyok Shanghaiban. (Renner J>án. dorné). — 19.55 Zenés részletek Rein* hardt: -A Szentivánéji álom* cimü hangosfilmjéből. — 20.20 Szinmüelő-udás a Stúdióban. <Macbeth.* Tragédia 3 felvonásban. Irta Shakespeare. Fordította Hevesi Sándor, Rendező dr Németh Antal. — 2210 Hirek, idő. járásjelentés. — 22.35 Tánclemezek.
— 23 Budapesti Hangverseny Zene. kar. — 0.05 Hirek.
lludapeet II.
17.55 Hanglemezek. — 18.20 Me-zőgazdaságl félóra. — 19.30 Manzoni. (Születésének 150. évfordulója.) (I)r. Kastner József). — 20 Heilig Jenő jazz-zenekara. — 2105 Hírek. — 21.30 Leidenfrost Ica énekel. lWc*.
12 Szórakoztató lemezek. — 14 Schöne Letti szoprán lemezei. — 16.05 Filmlemezek.
17.25 Reger: Klarinét és zongora, szonáta. —■ 20.10 A rádiózenekar ope-rcttestje Holzschuh szoprán és Gutt mann tenorral. — 23.10 Tánclemezek.
Inkább bezárják a leányliceumot, de nincs engedmény a strand-kérdésben \'
Szülői értekezlet a nagykanizsai leányliceumban
Pénteken délután 6 órakor a Nolre Dame kanonokrend nagykanizsai leányliceumában a zuhogó esö el*\' lenére rendkivüi^látogaiott szülői értekezlet volt. A megjelentek soraiban sok más intézetbeü pedagógust is láttunk.
Dr. K\'-rkay József kegyesrendi gimnáziumi tanár, a líceum igazgatója megnyitójában rámutatott arra, hogy a nyári iskolaszünet alatt kellemetlen konfiiKtus támadt egyes szülök és az intézet között a strandfürdő ismeretes kérdése miatt. Ezt ak-ügyet kívánják most végleg/tisztázni és ebbeli megmásíthatatlan ílláspontjukat leszögezni. Utalt arra, hogy a helyzet annyira elmérgesedett a strandfürdő kérdésében, hogy a szülök kijelentették : — kiveszik gyermekeiket az iskolából a közös strandfürdő eltiltása miatt. Ugy látszik, ezek a szülök nem értik meg az iskola intencióit a közcs stranddal kapcsolatban. Ha elnéptelenedik az iskola, - mondja dr. Kerkay - be fogják csukni. Nincs is kizárva ennek a Lehetősége. De ha egyszer becsukják, akkor egyhumar nem lógnak kinyílni a leányiskola kapui, ez is bizonyos. A szülök kell hogy megértsék az intézet intencióit ebben a lontos kérdésben. ,
Mater Melír Margit osztályfőnök-nő hosszabb előadást tartott a strandfürdőről. (Felsorakoztatta mindazokat az etikái,\' vallási és pedagógiai szempontokat, amelyek szükségessé teszik a leánynöver.dé-keknek a közös strandfürdőtől\'\'való eltiltását. A Notre Dame vezetőségének megingathatatlan álláspontja a közös strandfürdő kérdésében az : hogy annak látogatása még felügyelet meltett is mindenkor szigorúan tilos ! A közös strandfürdő betiltása nem a Notre Dame specialitása, — mondotta - hanem a vallás és közoktatásügyi miniszter szigorú rendelete, amit a riotre Danii; tanitó-rend vgérehajt. Nem is lehet feltételezni, hogy az apácák ebben a kérdésben engedményeket adjanak, — mondotta. — De ha nem is ál^nu fenn a miniszter rendelete ebben a kérdésben, akkor is a Notre Dame rendnek kellene azt kiadni. Hogy a közös strandiürdö nem veszélyes : ez igaz lehet finom francia karakter babák-részére, de vérből és húsból való serdülő gyermekeknél nem I összeférhetetlennek tartaná szerze-tesnöi lelkiismeretével, ha nem tiltanák el a közös fürdőtől a kezükre bízott gyermekeket. Igaz, hogy közös strand kulturjogot nyert, de a közös strand kérdését lelkiisme re ti szempontokból kell elbírálni. Ne tegyük ki gyermekeinket a közös strand tüzpróbújának ! Ameddig Isten le nem törli a kőtábláról a VI. parancsot, addig az ott marad, rendületlenül, igy tehát a Notre Dame upácák kénytelenek az eddig ismert álláspontjuk mellett továbbra is kitartóan megmaradni. A boldogság az ember célja és ezt a boldog
ságot az erkölcsi tisztaság adja meg. A közös strand nem alkalmas, hogy ezt a tisztaságot öregbítse. A közös strandfürdő kérdésiben egy jottányit som engedünk, — hangsúlyozta. Ami a szülőknek azt a íenye-getését illeti, hOgy kiveszik a gyermekeket, hogy elnéptelenítik az iskolát : - hát akkor a rend be lógja zárni a líceumot. Az iskola nem létkérdése az apácáknak. És ha ebben kérdésben nem lehelne nyugvópontra jutni: akkor fel fogják az-án-tézctei oszlatnni! Azonban a Notre Dame is a modern korral halad és azért a jövőben iskola-strandot fog-pak feláliiiuni az intézet udvarán.
Dr. K\'.\'rkay József iguzgató hosz-szabb Okádásában foglalkozott a modernn>edagógia, helyesebben a kato.iKiíS nevetes irányelveiről, valóságos arzenálját sorakoztatta lel a pedagógiai elveknek, utmutatások nak, tanácsoknak. Kitér beszédében az ominózus közös strandiürdö kérdésére. Nemcsak a miniszter tiltja közös strandfürdőtől a fiatalokat, mondotta — hanem* itt van azuj tankerületi föigazgatóhéiyeties, aki maga ismert sportember lévén, a degkategórikusabban tiltja a növendékeket a közös strandfürdőtől és pedig erkölcsi szempontokból. Ma ugyanolyunok az erkötösök, mint a keleti népek pusztulása előtt. A sexualitás túlteng az egész vonalon. Ilyen körülmények között a helyzet fokozottabb gondosságot és figyelmet követel az ifjúsággal szemben. Majd foglalkozott a Notre Dame rend nagykanizsai tevékenységével, dicséretes munkásságával, igénytelenségével, gyermekszeretetével, hazafias és magyar szellemben való nevelésével és az elismerés zászlaját hajtotta meg előttük.
Prognózis: Északnyugati szél, eső, vagy havaseső, hó Inkább csak az ország déli és ke leli részben. Az éjjeli lehűlés főleg nyugaton erősödik, a nappali hőmérséklet nem változik lényegesen.
Naptár: November 26. kedd. Rom. kat B. János. Protestáns Mllos. Izrael. Mark hó 30.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-tŐl a <Megváltó* gyógysz<mtár Erzsé-bet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár,
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Llceálls előadások
1. Az Irodalmi Körben
Az Irodalmi és Művészeti Kör va-sárnap esti lioeális előadása a szakadó eső ellenére is telt házat vonzott a városháza dísztermébe. Az érdeklődés Nagykanizsa népszerű, me» legszivü, szociális lelkületű plébánosának, P. Clrfusz Viktorinnak szólt, aki az est előadója volt. Szent Er. zsébet jubileumával kapcsolatban a szegények árpádházi szentjének élete volt a témája, amelyből szemelvényeket ismertetett, hozzá fűzve az egyház szolgájának lelkéből fakadó tanitásokat. A közönség szeretettel ünnepelte plébánosát. A kísérő műsoron Riskó Gézánó szavalt* Sik Sándor Szent Erzsébet ódáját, sok tapsot aratott. Az Egyházi Vegyeskar Gazdag István kántor vezetésével énekszámokkal járult hozzé az egészében stilusos lioeális program sikeréhez. .
2. A zeneiskolában
Vasárnap délben a városi zeneiskola kamaraterme megtelt a zenei liceális előadás-sorozat megnyitójára. Borborjs\' Lajos, a Zalai Közlöny Melös szerkesztője >A jnuzsika világtaiunjai« cimen tartott előadást. Művészi értékűvé avatta a műsort
zeneiskola tanárainak két zeneszáma. Honll Ilona zongorajátéka gondos elmélyedésből és technikai rutinból szűrte le az interpretálás szépségét. F. Garal Margit finoman előadott, melegen szinezett gordonka-számai, F. Pfazlor irma kiváló zongorakiséretével megérdemelt sikert arattak.
3. Az OMKE-ban
Szombaton este nagyszámú közön ség, soraiban a helyi közgazdasági élet vezetői hallgatták meg az OMKE-kerület ismeretterjesztő estéinek megnyitóját. Rajkl István, a kerület elnöke, rövid megnyitót mondott, majd Fürét ödön, az OMKE választmányi tagja tartott rendkívül érdekes, nagy gonddal összeállított és alapos tárgyismeretre valló előadást a konzerveknek a konyhában betöltendö szerepéről és ezáltal asszonyainknak a konyha és piac zsarnoksága alól való felszabadításáról. Az előadás, anélkül, hogy reklám ize lett volna, elérte a célt : - nagyban felkeltette az érdeklődést a konyhák ilyen irányú célszerűsége iránt. Külön érdeme volt az előadásnak, hogy a látszólag száraz témát kellemes külső köntösbe tudta öltöztetni. (
Az elvált asszony miatt... Megölte a feleségét és önmagát
Pestszentlőrinc, nov. 25 Szabó István munkás hétfőre vir, radó éjjel megfojtotta különváltan élő feleségét annak lakásán. A gyilkos cm. ber ezután hazament és felakasztotta magát. Meghalt- Tettét azért követte cl, mert az asszouy nem akart hozzá visszaköltözni.
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolóny! áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1
193S. november 17.
zalai közlöny S
A „Nánl" 25 év ntán
Kedves gondolat volt, 25 év után, részben az akkori szereplőkkel, felújítani a Niíni-t a nagykanizsai Katolikus Legényegylet színpadán. A régi jó időknek szivet-lelket melengető hangulatát idézte fel a legény-egyleli műkedvelőknek ez a jubiláris ünnepnapja. Vusárnap délben, közösen hallgattat mise után, kimentek a tagok a temetőbe és megkoszorúzták a három halott tagtársnak a sírját, akik a régi Náni-ban mé£ együtt játszottak a gárdával. A kegyeletes aktusnál Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, a Legényegylet egyházi elnöke, anyagi és szellemi felvirágoztatja mondott megható beszédet. A székház dísztermében pedig megkoszorúzták azt a tablót, amelyen a régi Náni-előadás fényképeit gyűjtötték össze.
Az előadás tele házat vonzott vasárnap este a Legényegylet házának szép, uj dísztermébe. Minden elismerést őszintén megérdemel a 25 óv múlva megismételt előadás. Nagyon régóta nem láttunk ilyen gondosan, szép"n, zökkenő nélkül rendezett és előadott műkedvelő darabot Nagykanizsán. Látszott, hogy rendező és szereplő igyekezetét egyaránt fűtötte az ünnepi alkalom lelkesedése. De fűtötte ugyanaz a közönséget is. amely az első percekben beletalált u hangulatba és bőkezűen osztotta ismételtető tapsait, zajos elismerését a hangulatos, szemre is szépen kiállított, vidám előadásért. Dr. Mnt. Sch0nb"cher Edvin ny. törvényszéki tanácselnök, az általános szeretetnek örvendő világi elnök szakavatott irányítása mellett valóban érdemleges műkedvelői kultur-munka folyik a Legényegyletben s ennek nagyszerű bizonyítéka volt a fényesen sikerült vasárnap^-ste.
A rendezés érdeme Szabó Pistáé, aki 25 év előtt is, most is a Szepit alakj\'.otta pompásan s akinek rendezői fáradságáért ezüst plakettet nyuj tottakát. Az anya szerepet is a régi Náni finomszavu szereplője, Varga Nándorné töltötte be. kinek a szereplők virágcsokorral kedveskedtek. A közönség mindkét jubiláns szerep-
lőt tüntetően meleg tapsviharral köszöntött- belépésük alkalmával.
A .címszerepet Rittcr Irina játszotta. Bájos, üde jelenség volt, kedvesen. közvetlen humorral játszott, tomboló sikere volt. Kitűnő volt o sváb szerepben Oz orai Károly, minden jelenete harsogó derültséget keltett. A szin egyik legjobb alakítása volt Ungár Józsefé, a oesti jogász szerepében. Bablcs,i.ászló tisztán csengő, nagyrahivatott hangja ezúttal is elérte a s/okott sikert, játéka nem kevésbbé. Ezzel a ritka
hanggal, ha a tanulásban meg nem torpanik, valamikor még sokkal nagyobb nyilvánosság előtt is találkozhatunk. Kabinet-alakítás volt Tóth Ferenc (Bódi) epizód-figurája. Helyes ,kedves volt Varga Ilike, valamint osztozott a sikerben Horváth József és Takács Gyula, a két npa, ifj. VákáSj/ Károly, a pincér.
Előadás után vidám táncmulatság következett.
Az előadást, tekintettel a minden várakozást felülmúló sikerre, csütörtökön este 7 órakor megismétlik.
Jobb csatlakozást kér a vidék Nagykanizsa-Zalaegerszeg között
Az útvonal állomásairól közös kérvény ment a MÁV igazgatóságához
Régi panasz, hogy a vidéki utazóközönség Nagykanizsán Budap st felöl nem kap csatlakozást. Egerszeg, Szombathely felé, Zalaegerszegről pedig Budapest felé. Elsősorban érezték ezt a Nagykanizsa -Zalaszeritmíhály cs a távolabbi vidékek lakói, akiknek üzleti vagy más ügyben gyakran kell megfordulniuk P\'\'sten, Kaposvárott vagy Pécsett. E kérdés orvoslására Gelse, Felsőrnjk, Zalaszentmihály, Bucsuszentlászló stb. állomásokhoz tartozó községek lakossága, nagypéll Stemthal Bernát földbirtokossal az élen. kérvényt i intézett most a MAV igazgatóságé- |
hoz, amelyben 117 aláiró kéri, hogy a legközelebbi menetrend összeállításánál vegyék figyelembe panaszaikat.
A kérvényben e\'sfsorban csatlakozást kérn>"k Egerszeg-Zalaszent-iván-Nagyk;inizsa vonalon a reggeli 6.10 perckor induló gyorshoz, valamint visszafelé az éjféli gyorshoz. Egy ilyen éjféli vonat beállításával csatlakozást kapna a közönség Pécs Barcs, illetve Kaposvár-Gyékényes felől is. Jelenleg ugyanis az utazóközönség ezeknék a vonaloknál kénytelen Nagykanizsán éjjelezni, miután nincs csatlakozó vonat Eger-
llárosi Mozgó. Kedd, szerda, csütörtök 1
A legragyogóbb oprettfllm, tele dalokkal, melyek élni fognak, amig szerelem virágzik az asszonyi szivekben!
Paikos hercegnő
Káprázatos kiállítású fllmremekmü. Főszerepben Jeanette Mac. Donald, a halhatatlan romantika aranyhangu énekese.
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
Hétköznapokon az 5 órai előadás fillére*.
Keleti szőnyegeket
veszek magas áron. Miklóa Jözeef Központi szálloda portásnál.
szeg felé. Kérik továbbá a szombathelyi vonatnak Barcs felé való csatlakozó vonatát. A vidék ugyanis gyakran kénytelen fellebbezési ügyekben Pécsre, vagy mezőgazdasági ügyekben a kamarához Kaposvárra utazni. Az éjféli csatlakozó vonat Nagykanizsa szempontjából is fontos volna. A vidéki intelligencia sokszor bejönne Kanizsára moziba, színházba, hangversenyre, vagy bá-lokba,. ha volna egy megfelelő vonat, amely az éjfélutáni órákban hazavinné őket.
Reméljük, hogy a MAV igazgatósága méltányolni fogja a kérelmet és a kérést, amennyiben az kivihető, - teljesíteni fogja. |
A közművelődési bizottság három hétre adott engedélyt a Bánky-társulatnak
Nagykanizsa város képviselőtestületének közművelődési bizottsága Magas Mihály gimnáziumi igazgató elpöklésével ülést tartott vitéz Bánky Róbert színigazgató játszási enge-dély-kérelrpe ügyében. A bizottság dr. H- gul Lajos főjegyző előterjesztése alapján három hétre megadta az engedélyt a társulatnak.
Bánkyék december 2-án kezdik U»eg háromhetes idényüket Nagykanizsán a Városi Színházban. A megnyitó előadásán Földi Mihály: Kreutzer szonáta c. színmüve szerepel Zemplényi Zoltán rendezésében és olyan szereposzlással, amely fitütő erejű sikert biztosit. Bánkyék Kama-
Zrínyi Péter bncsnja
Irta: Klobniltiky Béla 3
Mindjárt fogságba tették és csak is Saponara nagyon erélyes közbenjárása, a királyné ós n trónörökös kérelmére menekült attól, hogy Kuf-Iteinba vigyék örök rabságra.
III. FEJEZET.
1683 tavaszán a háborús láz tető fokára ért. Híre ment, hogy a szultán Adrianopclles és Belgrád közt sereg.
szemlét tartott 200.000 főnyi rendes hadsereg fölött és körülbelül 100.000 főnyi tatár, havasalföldi és egyéb se. gélyhadak fölött. Ünnepélyesen átadta a próféta zászlóját Kara Musztafa nagyvezérnek, őt bizva meg a fővezér, •éggel.
Lipót és tanácsosai\' nehezen adtak hitelt azoknak, akiknek, hogy e rop. pant sereg Bécs ellen vonul, csakis mikor Musztafa elérte a Rába vonalát, fogtak hozzá komolyan, hogy készül, jenek a védelemre. Gróf Starenberg, kire a császár székvárosának védelmét hízta, csak julius 0-én érkezett Bécsbo és 14-én már Musztafa is ott volt és hozzá fogott a körülzáráshoz.
Az örökös tartományok lakossága nem állott 200 óv óta szakadatlanul harcban a törökkel, azért az a hír, hogy a törők, nagy izgalmat okozott. Bécsben valóságos zendülés támadt, a miniszterek ablakait beverték, miért nem tudtak békét teremteni. Voltak,
akik azt is mondták: — miért nem voltak n magyarok iránt engedéke. nyebbek, akkor elkerülték volna a csapást.
Mikor az udvari fogatok útra ké_ szén előálltak a Bnrg udvarán, hogy a császár családjával elhagyja fővá rosát és I.inz felé meneküljön, a nép nem akarta elereszteni:
— Maradjon köztünk felsógl — hangzott mindenfelől.
Katonaságnak kellett utal törni a fogatok számára.
Ezekben az izgalmas napokban tör. ténetunk hősi\' is Bécsben volt. A királytól határozott parancsot kapott, hogy csatlakozzék hozzá és kövesse Linzbe. Bécsi barátai, NVindlschgrfltz herceg titkos tanácsos, Saponara, ez idő szerint u királyné kamarása, avia. nol Márkus kapucinus atya, Lipótnak udvari astrologusa \'és bizalmasa és tanítványa, Bűmmel Ferenc, a trónörökös nevelője, mind, épen ugy mint magyarországi hozzátartozói óv_ ták az ellene készülő ármánytól és kérték ne menjen az udvarral. Inkább maradjon az ostromlott Bécsben, vegyen részt a harcokban. Mint török verő hősök ivadéka, Zrínyinek is ehhez lett volna kedve, hisz újra éledtek benne a csáktornyal emlékek. Mindig voltak ott török rabok és gyermekek és ifjn korában az európai hirű törökverő Zrínyi Miklós nagy. bátyjának nem egy érdemes vitézét látta és kedvteléssel hallgatta elbo. széléseiket vitézi rajtaütésekről. De
nem mert a király határozott parancsa ellen cselekedni. Bármennyire Is kedve lelt volna hozzá ós az udvarral Volkrával és Ilochcrrcl meg Gonza. "gával ment.
Az udvar menekülése nem volt egó. szén veszélytelen. A lovas tatárok egész Alsó Ausztriában portyáztak, raboltak, garázdálkodtak, falukat gyuj togattak. A királyné, aki előrehaladj áldott állapotbán volt\' és a főherceg, nők folytonos rettegésben voltak, sir tak, imádkoztak, ami Lipótot nem kis mértékben Izgatta.
Igy érték el a délutáni órákban a melki apátság egyik majorját, hová kénytelenek voltak betérni, mert a Trasen, a Dunának egyik mellékfolyóba a sok esőzéstől annyira megáradt, hogy nem lehetett rajta átkelni. Győr. san készítettek itt a magas vendégek számára estebédet. Lipót folytatni szerette volna útját, kijött a királyi család szádjára fenntartott helyiség, bői a kiííerct számára rendelt szobába és ezeket mondta:
— Nincsen itt valaki, aki ismeri •ezt a vidéket? Ha valaki minket útba igazitana és elvezetne « gázlóhoz, melyen a Trasenen átjuthatnánk, nagy hálára kötelezne, nem épen saját szo. mélyünk miatt, hanem kedves felesé-güuk és főhercegnő leányaink és testvéreink miatt. Mink nagyra bc. csülnénk az illetőt és császárilag jutalmaznánk meg, sőt még ha talán olyan volna, ki a múltban ellenünk vétett, ezzel a szolgálattal ez le lenuo
róva és kegyünk újra megnyílna szá. mára.
Zrinyl emlékezett, hogy ő ezen a vidéken vadászva talált Ilyen gázlót, kiment az udvarra, felkereste Cserk_ losz Gábor szolgáját, aki őt vadászatainál kisérte, hogy emlékébe fel. Idézze, hogy egyszer egy megsebzett őz ezen a gázlón akart menekülni, Gábor azonban utolérte és vlsszahoztu. Gábor, akiben a magyar paraszt tájé. kozó képessége nagyon ki volt fej_ lődve, emlékezett erre az esetre és a helyre, gyorsan megnyergelte az egyik paripát, hogy teljesítse urának parun. csát.
Zrínyi azonban nem vette észre, hogy ugyanakkor Volkrának Is három embere az udvar egy sötétebb sarkában nyergelt, hogy Gábor Inast nyomon kövessék. Egyik ezek közül egy Péler nevü, Gábornak régi vetélytársa volt még Murányból, rávetette szemét Rózára, Wesselényi Anna tej. testvérére és hűséges komornájára, aki Gábornak gyűrűs mátkája volt, de addig nem akart férjhez menni, mig úrnője nem tartja meg esküvőjét Zrínyi gróffal.
Gábor ráakadt a helyre és hogy könnyebben felismerhető legyen, fűz. faágakat vágott le és ezzel megjelölte" Mikor ezt elvégezte és épen paripájára akaj>t szállni, hogy urához vissza, térjen*™támadt Péter, összcszólalkoz. tak, ez Gáborra lőtt, Gábor pedig haldokolva bele szúrta vadászkését. (Folyt fcövo
zalai közlöny._a
Kinevezték Zalamegyében a körzeti iskolafelQgyelöket
Zsigmond József és Ortutay Gyula: — körzeti felügyelők
4
ra Színházának műsorán a hazai és külföldi színműirodalom remekei szerepelnek.
Pil igazgatóság a rövid Idényre való tekintettel csak az idény megkezdése előtt bocsát ki kedvezményes szelvényeket, amelyek a napi árnál 33 százalékkal olcsóbbak és Győry József színházi titkárnál megszerezhetők. Györy titkár már inog ls kezdte a kedvezményes szelvények kiadását, akiket elsején is meg lehet fizetni.
h
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.—Ipariskola 3:2 (2:1). NVTE II. erős iramot diktál és mégis szerzi a vezetést, de az Ipariskola egyenlít, majd Ismét a vasutasok a gólszerzők. Második félidőben u biró Horvátból (NVTE II.) kiállítja ilur^ vaságáé»í. Az Iparosiskola most tel* jcs erővel be lefekszik a küzdelembe, de a vasutasok ujru gólt rúgnak az ellenfélnek, ki csak 3:2-rc tud szépíteni. A mérkőzés egyetlen említésre méltó játékosa Kranckbely. Kugler \'biró gyengén vezette a mérkőzést.
A Rákóczi FC— 13-as FC mérkőzés bírája -elfoglaltsága* miatt nem je^ lent mog a pályán, a mérkőzés elma] mdt.
.. —nl—
A levente labdarugó bajnokság éremkiosztása
Díszes külsőségek között osztotta ki a levente labdarugó szakosztály az 1934—1035. bajnoki labdarugó bajnokság nyerteseinek az Őket megillető bajnoki érmeket és serlegeket. A pol. gármester képviseletében Pottyondy József dr. v I. aljegyző jelent meg. Ott volt a levente labdarugó szakosz_ tály elnöke, Brcniscr Gusztáv m. kir" alezredes is. 0 nyitja meg a disz. ülést. Szeretettel köszönti Pottyondy dr.-t, mint a |>olgármcster képviselőjét és átadja neki a szót. Pottyondy dr. őszinte, szívből fakadó, nagyvo. nalu l>eszédbcn köszönte meg a szak. osztálynak a város labdarugó sport jának fejlesztése körül kirejtett érdél meit. Külön méltatta a Szilágyi György százados vezetése alatt működő tisztikar kitűnő, magyaros szel-lemben lefolytatott munkáját. További a multakhoz hasonló munkára sor. 1 kenU a levente fiatalságot és kéri > őket, hogy ezután is Tair küzdelem, ben bizonyitsák be a nagykanizsai fiatalság sportra termettségél. Bizto sltotta a szakosztályt, hogy dr. Krátky István polgármester továbbra is tá. mogatnl fogja őket munkájukban. Majd rtz értnek és serlegek kiosztására ke rült a sor, melyeket Bremser alezre des osztott ki n következő csapatok, nak: Szenior csoport győztese a 13-as Levente FC. Nyerte a Városi Testne. velési Vezetőség vándorserlegének egy. évi védelmét és 11 nagy ezüst érmet. Junior csoport íKJ-őztose a nagykanizsai reálgimnázium labdarugó csapata, nyerte a juniorok részére járó 11 nagyezüst érmet.
Az 1034-35. év legfegyelmezettebb csapata részére kiirt Sehnitzer fair. kupának büszke védője a íelsökeres. kedelmi Iskola csapata lett. A csapat minden játékosa díszes bronzérmet nyert. Bremser Gusztáv alezredrs buzdította azután, a tőle megszokott tömör katonás szavakkal, az ifjusá got a további becsületes sportküz-delemre. Legyen minden magyar le vento kötelességtudó és ön fegyelmező polgára a hazának, mert csak akkor tudjuk helyünket megállni a nemze. tek harcában. Nagy lelkesedéssel hall. gaU.lt szavai után a játékosok f;sz<-s | vígyázzállásával ért véget az érem-kiosztó ünnepély.
Ismeretes, hogy a tanügyi közigaz. gatás reformjáról alkotott törvény értelmében a népiskolák közvetlen fel ügyeletét a körzeti , iskolafclügyelők látják el. Ezt a felügyeletet a Jtul. tuszmlnlszter által kinevezett tanítók látják el és ezzel az Intenzivebb és a\' szakszerűbb felügyeletet biztosították. A miniszter most nevezte ki a körzeti felügyelőket, ^klk csak a részletes mi. niszteri leirat utasítása szerint és an. nak kézhezvétele után kezdik meg működésűket. A kinevezés körzetekre szól de a körzetek alatt járást kell érteni. A járásokon kívül egyedül Nagykanizsának van külön körzeti fel. ügyelője. Zalamegyében a miniszter a következő tanítókat nevezte ki is a következő tanítókat nevezte ki is-ben:
Az alsólendvai körzetben Zsák Jó zsef zalabaksaí áll. cl. Isk. igazgató, tanitó, a balatonfüredi körzetben Kál.
dy Lajos zánkal áll. el. Isk. tanitó, a keszthelyi körzetben Iwsits Gyula keszthelyi közs. isk. igazgató, a le. tenyei körzetben Ortutay Gyula nagykanizsai áll. el. Isk. tanitó, a nagykanizsai körzetben Zsigmond József nagykanizsai áll. cl. isk. igazgató, a novai körzetben Uppcnszky Árpád zalaegerszegi áll. el. isk. tanitó, a pa. csai körzetben Landi Ferenc pacsai rk. Isk Igazgató, a sümegi körzetben Nóvák Frigyes sümegi áll. elemi isk igazgató, a tapolcai körzetben vitéz Dénesi Alajos zalaegerszegi áll. elein! isk. tanító, a zalaegerszegi körzetben Molnár Nándor, a tan felügyelőséghez berendelt áll. el. isk. igazgató, a zala. szentgróti körzetben vitéz Rónay Béla zalaszentgróti áll. e|. isk. igazgató, a nagykanizsai városi körzet felügyelője Szalay Sámuel zalaegerszegi áll. eL isk. igazgató.
1938. november 26.
JÖn az ördög!
Novembert Írunk még, de az ujsá gok már tele vannak mikulási meg! hívókkal, hirdetésekkel. A napi sajtó, ban különösen sok szó esett Miklós püspök ünnepéről — a krampusz kultusszal kapcsolatban. A vörös csúnya, szarvas ördögöt bojkottálták! A gyermekek az idén december ha todikán az ablakba helyezett cipők mellett az ördög képmása helyett sze. liden mosolygó, szakállas szent Miklós püspököket találnak. A szeretet és ajándékozás ünnepén az ajánkékozás szentjének képével telítődik meg a gyermeklclkck sokasága... \'
Igy Is van cz rendjén. A gyermt. kek is bizonyára jobban őrülnek ip, Nem azért, mert Miklós püspöknél nagy szakálla és püspóksvcgo van -és így több a csokoládé, hanem mert az ajándék Miklós püspök egy kis dicséret is: Jó voltál, a Mikulás bácsi gondolt reád. A krampusz önmagában iis egy kis dorgálást jelent: ördögöt hozott virgáccsal I Mégis most ebben a krampusz-bojkottos világban egy Igen furcsa hirdetésen akadt meg a ttfmünk. A szerkesztőségbe beérke. zett sok folyóiratot lapozgattuk. A • Dolgozó Asszonyok Lapja* legutolsó számában az egyik felhivás öklömnyi betűkkel hlrdenti:
^ JÓN A MIKULÁSI
Majd alatta hírül adja, hogy «vidám Mikulás-est. itt és .itt, ekkoKés ek-kor. A «Mikulás-ost» műsora pedig a következő:
1. Jazz. 2. ördőgprológ. 3. ördög, tánc. 4. Ordögrhansonok. 5. Ördöngös bűvészet. 0 Sporthíradó. 7. Házassá-got közvetítünk.
\' Joggal kérdezhetjük e műsor lát. tán: miért Mikulás-est ez? Sokkai slilszerübb volna ez a felírás:
JÓN AZ ÖRDÖG I Azt hihettük volna, hogy a Dolgozó Asszonyok értik meg legelőször a krampuszkultuszban rejlő veszedelmet, ők, akik kenyér után járva kénytele nek egész napon át egyedül hagyni gyermekeiket. Azt hittük, hogy nekik nem mindegy, hogy otthon maradt gyermekük Mikulással játszik-e vagy az ördög vörös figurájával.
A dolgozó asszonyok gyermekei úgyis sokszor nélkülözik az anyai sze. retet melegét. És ha ezek az asszonyok Is «ördög-estet» rendeznek, hogy kívánhatunk a felnövő nemzedéktől mást, mint az őrdőg tiszteletét?...
A kérdés lényege mélyebben van, mint a \'Mikulás vagy krampusz* probléma... De valahol el kell kc!z. denil És jaj nzoknak a szülőknek, akik nem magukon kezdik...
—- (Megszűnt Inisiskola)
Az ij>ari helyzetre jellemző, bog)\' Pacsán az iparos tanoncok azáma annyira megfogyatkozott, hogy a* iparostanonc-tanfolyamot bc kellett szüntetni. ^
— (A kongregáoló Katilln-e»tje)
A nagykanizsai Urleáöyok Mária Kongregációja szombaton este a plé. bájiia fehértermében rendezte meg Ideb Katalin-estjét. A műsorral egybe, \'kötött teaest alkalmával a fehértercm kicsinek bizonyult. Díszes közönség gyűlt össze, hogy egy estére élvezze a kongreganista leányok vendégszere, tétét. A rövid műsor szereplőit a ren. dezöség kérésére nem soroljuk fel, de azt ennek ellenére örömmel álla. pitjuk meg, hogy a szereplők mind-egyiko kedvesen mozgott, tudása legjavát adta és a közönséget kellemesen
Másfélévi börtönt kapott a háromgyermekes házasságszédelgö,
aki a padláson rejtette el megszöktetett menyasszonyát
N«mrég részletesen ismertettük azt a házasságszéddgési ügyet, amelyet Farkas István nagykanizsai keres-kedősegéd követett el a nyáron Fel-sőgaila pusztán. Farkas a felsőgal-Iai bognármcslernél, mint gazdag nagykanizsai háztulajdonos mutatkozott be és udvarolni kezdett a szép és fiatal bognárleánynak. A leánynak házasságot i?ért. 150 pengőt kicsalt tőle, majd elcsábította é§ megszöktette. Kanizsára szöktek a szerelmesek, ahol Farkas szállásának padlásán fogták el a detektívek a szökevény és hiszékeny leányt, aki csak ekkor tudta meg, hogy csábitója nős, sőt hároirí gyermek apja. Az első tárgyaláson az elcsá&uött leány nem jelent\' meg, igy a tárgyalást elnapolták. A kaposvári törvény szék mosj tárgyalta újból az ügyet. Farkas most is hangoztatta, hogy ő megmondta, hogy nős. A jeány és a tanuk ezzel szemben eskü alatt vaN lottók, hogy Farkas nőtlennek adta |
l<i mgjyU és komoly szándékalt hangoztatta mindig. A leány újból elmondotta a romantikus szökést, majd a perbeszédek után a biróság meghozta Ítéletét. Bűnösnek találta a háromgyermekes nagykanizsai családapát és ezért őt másfélévi börtönre itélte. Az ügyész megnyugodott. de a házasságszédelgö Farkas fellebbezett. Farkast szabadlábra helyezték mindaddig, mig a, tábla nem dönt ügyében.
- Köztisztviselők rétiére rendkívül előnyös butorvásárlásl alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, aőt kamatmentesen is kaphatók Köpetein butor-4 ruháiban. Horthv Mlklón-ut 4.
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Mattersdorfer
Fő nll url" "őldlvatüzletében Fó-Ut 1.
— Saját érdekében teszi, .... mmm ha most vásárol! mmm
193S. november 17.
zalai közlöny S

szórakoztatta. A kongregáció Katalin, estje a legteljesebb siker jegyében n legjobb hangulattal zárult.
— (Dolgozó munkások)
Az utóbbi időben több panasz mc rült fel, hogy sok a munkanélküli, de ha munkát hirdetnek, nincs vál. lalkozó. Most közlik velünk, hogy a Gesztler-félc erdőkilcrmelósnél 144 nagykanizsai munkás dolgozik. Kije lentik azonban a munkások, hogy súlyos csalódásokon mentek már ke resztül, nzért nem jelentkeznek min denféle munkás-toborzásra. Ezért fordul elő, hogy olykor semmiért sem hajlandók munkára jelentkezni, dc viszont más esetekben puszta élelemért is szívesen állnak munkába. A munkások szerint: — ez az érem másik frldala.
KLÖPLI
Függöny Ágyterítő Ifitrag e Asactalteritft
Schfllz Árnházban.
— (Az Irodalmi ós Művészeti Kör közgyűlése)
A nagykanizsai Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör december 1-én, vasárnap délután 4 órakor a város háza tanácstermében tartja meg a mult vasárnap határozatképtelenség miatt elmaradt évi rendes közgyülé. sét, dr. Krátky István polgármester, tb. elnök elnőklésével. Tárgysorozat:
1. Elnöki megnyitó, 2 pénztári jelen tések, felmentvény, 3. tisztújítás, 4. Indítványok. (Az évi működésről szóló jelentés már megtörtént a jubiláris díszközgyűlésen.) A közgyűlést a je. lenlévők számára való tekintet nélkül megtartják.
— (A Kiskanizsai Dalárda serleg-avatója)
Vasárnap este a Kiskanizsai Olvasó, körben rendezte a Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület Dalköre a serleg avató ünnepélyét, melyre szépszámú közönség gyűlt össze. Az Egyesület mükedvelőgárdája Török István: Édesanyám cimü két felvonásos éleL képét adta elő nagy sikerrel. A szereplők egytől-egyig kitettek magukért. Igy Springár János, Kovács Irénke, Büky Erzsi, Horváth Annuska, Ta. esek Annuska, Bolí Ferenc, Tiszai Lajos, Varga György tűntek ki ügyes szereplésükkel. Nagy József hallgató, kat adott elő a kellemes baritonján. P. Miholcsek Miklós kiskanizsai lel^ kész « Dalárda serlegét avatta fel ékes beszéd közepette. Az ügyes mű. sor összeállításáért Imrei Józsefet és Nagy Lászlót éri dicséret. A Dalárda éuekszámal után hangulatos táncmu. latság következett. v
— Sohütz kirakatában gyönyörű klőpll csipkék láthatók.
(Folytatás az l-sfi oldalról)
telén Ijüz megváltoztatni ezt a véle- I kaptak a külföldi nagykövetek is ményét. Hasonló figyelmeztetést | Róipában.
Abesszin győzelem, abesszin visszavonulás
Harrar, november 25 25.000 abesszin harcos három oszlopban menetel Tanhan völgyében. Az abesszin seregok részben visszafoglalták az olaszok előrenyomulása alkalmá-meghóditott ós beszervezett területeket.
Addis Abeba, november 25 Tehergépkocsik indultak Dessiebe, a császár utipodgyászáért. A császárnak az elűzött olasz konzulátus palotájában rendeznek be lakást. A város környékén 20.000 katona gyülekezik.
A kórházak tele vannak,
különösen náthalázas betegekkel, a mi a katonák között is meglehetősen terjed.
Ab mar n, november 25 Két olasz hadtest Megtámadta Kassa seregét, de !_
Kassa \'seregével a támadás elől megkezdte a visszavonulást, hogy egyesüljön Sejum
heroeg seregeivel. Az olasz repülök egyébként Sejum herceg vörös szinü, feltűnő pátrát teljesen szétbombázták. A_, herceg ezentúl kevésbbé feltűnő 6Útorral is megelégszik. i
Beneai
— ,»®m An\'chlnts, aem rt»tanrácló I"
Páris, november 25 Bencs cseh külügyminiszter beszél, getést folytatott a francia, újságírók, kai. Arra a kérdésre, hogy Bencs Ausztriának Németországhoz való csa tolását választaná-e, vagy pedig a Habsburgok visszatérését, kijelentette, hogy Ausztriának Németországhoz való csatolását sohasem vallotta, mind a két megoldásnak ellene van.
A görög király megérkezett Athenbe
Athén, november 25 György görög király hétfőn délelőtt fél tjz órakor gyönyörű napsütéses időben szállt partra Athénben. Athén fellogobózva várla vissftüúrt uralkodó, ját és a lakosság az olfizág minden részéből gyülekezett a fogadtatáshoz. A lakosságot a hajók ingyen szállítót, ták a fogadtatási ünnepségekhez. A király első utja a Jfetropol templom, hoz vezetett, majd megkoszorúzta a Névtelen Katona sírját és csak ugy folytatta útját a királyi palotába, hogy elfoglalja trónját.
Változtattak a hitbizományi javaslaton
Budapest, november 25 A Nemzeti Egység Pártjának igaz. ságügyi és földmüvelésügyi bizottsága bizonyos módosításokkal hétfőn délelőtt tartott ülésén részleteiben is cl. fogadta a családi liitbizományról és a hitbizományi kisbirtokokról szóló törvényjavaslatot. Állítólag, a mugler helési Utalom idejét a tervezett 12 év. röl hat évre szállították le.
Tüntet a francia baloldal
Páris, november 25 Franciaország különböző városában a szocialista és kommunista szakszervezetekbe tömörült munkások nagy tüntetéseket rendeztek. A! tüntetések a kormány szükségrendeletei ellen irányultak. | _
Fabinyi Genfbe utazik
. Budapest, november 25 Fabirlyi Tihamér pénzügyminiszter a jövő héten egy hétre Genfbe utazik, hogy résztvegyen a Népsző vétség pénzügyi bizottságának ülésén. _
Rend az egyetemeken
Budapest, november 25 Az cgye\'emeken hétfőn délelőtt a legnagyobb rendben megkezdődtek
az előadások.
alkalmas ajándékok
Gyermekeknek :
Meleg mackóruhák Szvetterek
éa pullovarak Hölgyeknek:
Ramak kötöHruhák Kötött blúzok Finom avájcl fehér, nemű, harlanyák
Uraknak:
Kötött kabátok Lélekmelealtök Nyakkendők, zoknik
Legolcsóbban
DIVATHÁZ
HONTHV U.-OT 1,
SS Ujjaa
Értesítem t. vevőintet, tiogy minden kedden ujbél kaphatók lesznek aí elismeVt 16-minőségü
hurkafélék.
Adler hentéétizlefe
Horthy Mlklói-ut 2.
— (Növendékhangverseny)
A városi zeneiskolában november 27-én este 9 órakor lesz a* felső idei növendékhangverseny. Ezottal csupa felső tagozatbeli növendékek lesznek műsoron, tehát a konoert komoly él vezetet igér a muzsika és a zenepedagógia barátainak, Belépődij nincs.
— (A vizit véga — börtört)
özvegy Szicber Józáefné .Volt IWszt. helyi szállodatulajdonosat Kiss Gy. Bözsi nevü volt háztartfti aUtalrhaiott. ja egy későbbi látogatás ftlkáltfiával
— mint jelentettük — fflegldpta, d* ékszereket Pesten elzálogosította és ott nagy lábon élt, mig el petá ttip-ték. A nagykanizsai törvényszék egy évi börtönre Hélte. A« Ítélet jogerős.
Klöplt cdpkik, függöny anyagok nagy választékb\'áh Mftotuiéi.
— Kát matróxrubáb fiatal laááyrtt
szól ego regénye,^ ótó\'eiy óiöSÍ fo. lyik a Magyar Lányokban. Áz éjjftk magyar leánysereg rt\'ágy Izgttlóttitoal várja a folytatását Altai MaVgit fc*. ténetének is. A Magyar Lábyo* ne gyedévi előfizetési <J\'ja * pengő. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10.
— Ax fen Ujáig**
uj számát sok-sok mese, Vérs, kéji teszi elevenné az Ötlétes német oldallal együtt. Mutatváyszámöt külnd a kiadóhivatal: Budapest, VI., András, sy-ut 10. ElőflzetéM tftgyldévrfe két pengő.
(-) UjltáMk ol*6MH U UiiiO^tékk*
touik ax életet
Ilyen újítás a Schmoll-Pasta do. bozokra rászerelt uj nyitó. Ha ezt jobbra vagy balra forgatjuk, a doboz mindig könnyen nyilik. óvjuk tehát* rf SchmolLPastát a bestáradástól, be-piszkolódástól s használat dtán gondosan zárjuk le a dobozt, rtiert az báípiikor újból könnyen nyitható!
TumtayMuU
Irányzat I gytngébb, Jorgalom: cttkily, Buu ll»». T7-ee 18 05-18 80, 78-aa 1820—18 45, 79-al 183> -IHGO, BU-«. 1850-1870, dunftnt. 77-ea 17 75-17 85, 78-aa 1790-1808. 79-e« 1808-1815, 80-aa 18 15-18 25, — ROM putridM 1« 25-16 35. mái 1825-16 45. Zab uj loríp 17 50-1780 T.íf.rl ItaMall kO.ép
ib bpeit 1800-1825.
............. .......... " •
Kl.dJ. a laplalajrfonoa KGzgaidaaágl Rt. Otff.nb.rg Nyomfl. i.DIÍ tálal Lápk\'l.M vall.ikl. Matykaahaim. Peleiét kl*líi ZalaiKiről,, lntaiurban tcléfoai NferlWfaaa 78. aaM
Crzsébet KIrúlyné szálló
Budapest, IV., Egyatem-utoa S.
(• Balváras Maa«rti*baa) _
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóviz. Központi fűtés. Az étterem és kivéházbbn minden este ualonzene. Az Erzaébat-pinoéban eg^pinoér-renduer I ______HonOi I pangS SO fillér.
zalai közlöny
-
EMLÉKEZTETŐ
Novembar 27.
Nóvendék-hangverseuy a ssneiskolá-ban csto 9 órakor. November M.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi
vásái* «z Iparos-székházban. December t
Keresztény Jót Nőegylet keráceonyi ; vásár® »z Ipa no s-szék házban. December 8. A Kereskedelmi Alkalm«»ott»k pU»-nikje.
Frontharcos tea aa Iparosbör főli-aainti helyiségeiben. Dscember 15.
Gábor músorot Unckosaorucabája, Deceaher 2é.
Pásitorjáték, tánc a Kath. Letfhiy. egyesületben.
Isr. Jótékony Nőegylet ssurje a Kaszinóban.
A KlskanbSnú I fJ l\'gyeeOlet operett-elöadáea. Deoember II. Az Iparoskör Szilveszter-estje a szókházban. „,A.JMb, Legényegylet és aa altiutek kóaös szilveszteri kabaróestje. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilvesxtaieKtje. Január 4.
Katolikus bál. Január 5.
Frantharcos-bál. J*wár 11. NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit me^iyitó műsoros tánoestély ** Iparoskörben. Január lé.
Vendéglős-bál ac Iparoskör termei, ben. (
Január lá
Evangélikus estély. ,
Január 25.
Felsőkereskedelmit véjpettek táno estilye a Kaflinóban. Fabruár 1.
A* Ipartestület bálja.
Fakraár 2.
K. Nagy—Altay: Kis hercegnő e. színmüve a Kis kanizsai Olvasókörben. Fabmár 8.
A tanitók nagy. megyebálja, Fabruár 15. • KAOSz-bál. Fabruár 22.
Keresztény Jótékony Nőegylet jel-mezbálja az Iparoskör termeiben. Fabrnár 23.
Az Iparoskőr jelmez-bálja. Fabruár 24.
Kacagó-est a Keresztény Tisztviselőnőknél.
24.559/1935.
Faeladásl hirdetmény.
Az alsónyiresi erdőn kitermelt, de még el nem adott 125 halom gyérítést galyfát folyó hó 26-án, azaz kedden d. e. 9 órakor az alsónyiresi csemetekertnél el fogom árvereztetni. Nagykanizsa, 1935. nov. 23.
Polgármester.
Mr««itM >
APRÓHIRDETÉSEK
,.HIfaksi4k királya" a Sörlel-féle ssabadalmasott Szetter. Ars 6—10—15 pengő. Egész nap próbafűtés. Sorlel vaskereskedésben. (Schflti melleit). 1
Képeit már most keietezteise karácsonyra réaaletre SternnéJ, fő-ut 2._7
Játék és cipőáruk legolcsóbban s voit Tóth bazárban* 8
Rendalt cipőket, javításokat legolcsóbban Siekeres cipésznél szerezhet be, Erzsébet-tér 20. Ugyanott tanuló felvétetik.
4289
Magyaraága miatt Jugoszláviából kiüldözött okleveles szanatóriumi főápol^nő haléleset miatt Marcaliban állását elveszítette, fényes bizonyítvánnyal ajánlkozik privát házba vagy kórháiba. Vallása róm. kath. Beizél németül, magyarul és horvátul. Megkereséiek irásbelileg vagv »»e-mélyesen, Lelcht Céllá Teleky-ut 47. 4857
ElagAnaan bútorozott, különbeláratu utcai szoba, előszobával, lürdőizoba-hasz-nálattal, azonnal kiadó, Magyar-u. 21. *
Rákócz-u 29. sz. háa eladó. Bővebbet Szemere-u. 3. sz. *
Teleky-ut 102. sz. háa szabadkézből eladó. 4374
Nyakkendfi (ordítás, javítás, müstop-polás. üveg- és porcellán-ragsutás Kinl-zsy-utca 19. / •
1935. november 26.
Vesz lőtt vadat,
különösen mezei és Oregl nyulat, fácánt, mirujen léteit a legmagasabb napi Sron azonnali fizetéssel Briegert Hermann
német vadklvltel. Képviselet: BchalzeOttó, Sárvár 2.
Va8megyo. Telefon 20.
A
Magyar-utca 41. ss„ Szatler-féle pék-nég május l-re kUdó. Bővebbet ugyanott
a háztulajdonosnál. •
ZelrbOdflnflk, kevés gyári hlbávtl, 30 —50.literig, nagvon olcsón nálam kapható. Pfeller, Petőll-ut. •
KAracatkápwlaelfit keres Nagykant. zsa sjékhellyel bevezetett biztosító társa, ság. Érdeklődni lehet Báthory-u. 24. 4472
Műaaaráaataneno felvétetik. Donit Ferenc. •
Bútorozott szoba Sugár-ut 38/a alatt 10 pengő bérrel dec. l-re kiadó. Érdek lődni délelőtt. 4375
Bajárónst keresek dec. 1 re. Telek?, ut 29. 4376
Lombhullás
utáni teendők
■ gyOmBlotBiben i
Permetezzük gyümölcsfáinkat 50\'(h>s Neo Dendrin oldatu gyümölcsfakar-bolineununal, vagy 8^,0-08 Solbár kénbárium készítménnyel. — őszibarack a gyümölcsfakarbollneumok iránt érzékeny, ezért s Solbárral való permetezés ajánlatos. Ahe»fiy6n»yv-pyQr(lkat ne mulasszuk el felrakni! Ezeknek január hó végéig a fákon kell maradnlok, hogy az araszolókat és rügyfuró-bogarakat összefogják.
A lombhullás utáni permetezéssel megöljük az összes áttelelő kártékony rovarokat, azok petéit vagy bábjait és kiirtjuk az összes gombakártevőket és azok spóráit.
Védöszerek kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
Mg, műtrágya, ■fi.fay.Ad.lml.i.t.k, stb kcre.kedé*4be*
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróiig mellett.) Telelőn 130,
NaiikaUuáa. irdalta tücncaelA Zalai Károly.)
Jóiaáiu harl.nyélt f.j.ll.a.a meg | Ügyel varrdnSt keresek.
Div. Calimadla La|oanén4l, Róiaa-u. 21. \' I adóban.
Clm a kl-4373
■agykanizsaiak találkozóhalye mm
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanioakj-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTElfar. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. KOzponli flllés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komtort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
s oníQlo
fürdőkályha
és zománcozott acél
fürdőkád
jólét és áldás a házban.
Semmiféle szerelés nem szDkséges, azonnal üzemképes, — legegyszerűbben kezelhető.
Á „,. n FUrBdjOnh naponta
* • Részletfizetési kedvezményi!
Szabó Antal sportüzletében
lagikuixitn, Fő-ut 5. Telefon 81. az.
ESzemöfnaési Béa>«ényUrus*a
Qutenbert Nyomda b Délzalai Lapkiadó Odllalata
■ agykaaisaa
Ktayvaywaada, MayrWéaaat. naaM Méaet, bkU Mayvek éa dobozok gyára
a „Tilai llilla," politikai
KéazHOnki
mindenféle kereakeddml, ipari, pénzintézeti, flgyvédi, gazdasigl, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketést értesitése-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, korleveleket, röplapokat és mim lenféle izlésea kiillHásu nyomtatványokat.
azai-fceaxtöaAgo «■ kiadóhivatala
Gyártunki
flzleti könyveket,\' ügyvédi naplókat, jegyzó-kOnyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzftlzelekel és tOmbOkel, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naplártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben é> a legolcsóbb árakon. «
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt.
75. évfolyam 269. szám
Nagykanizsa, 1935. november 27. szerda
Ara 12 Hljér
ZALAI KÖZLÖNY
•"252S
tt Uadóhinlal: FU 5. Klia.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarits Lajos
Elölizclésl áll: egy hón t peogó 40 HlUr. Sierueszt&eégl U kládóbliaUU te&oo ■ 71 «.
Meddig fart még?
Hányadik a keserű , pohár, - ezt ugy látszik már egyáltalán nem számitja a tényektől, a való helyzettől mind irracionálisabb távolságba londülö ellenzék. Nyírbátor, Budapest-déli kerület, Debrecen, Enying, Csurgó, ónod, Szentes, - mindmegannyi bukás, összeomlás, vereség az egyesült ellenzék* számára ; az ország minden tájának, minden rendü és rangú lakosságának imponáló módon egybehangzó tiltakozása a meddő személyeskedés és kicsiny\'* gyűlölködés politikájaellen.
Dunántul és Tiszamcllék, Felvidék és Tiszántúl, a csonkaország valamennyi része egységesen Ítélkezett azok felett, akik egyéni sérelmeikből, sebzett ambícióik sajgásáből a magyar alkotmány veszedelmét fuj-\' ták fel óriási papírsárkányként az egyébként is méltán borús magyar égre, a kishitűség, széthúzás, bi zalmatlanság és elfogult rosszindulat sajnálatraméltó hirdetőiképpen.
Pedig kétségtelen, hogy ha valaha talaja volt az elégedetlenkedést szitó agitágiónak ugy ma olyan időket élünk, amikor a triunoni keresztet görnyedve hordozó nemzetre reánehezedik a külpolitikai látóhatár viharos feszültsége is s reásulyoso dik egy aszályos év minden gazdasági megterhelése. Szinte emberfeletti feladat ilyenkor megőrizni o jövöbe vetett bitet s változatlan elszántsággal és bizalommal fáradozni az újjáépítés és magvetés nagy történelmi mynjcájában. Ilyenkor nyílhat tág tere a felelőtlen bujtogatás-nak, a szűklátókörű, személyes Indulatokból táplálkozó, torz kritikának, amely már nem Iát más célt maga előtt, mint aláaknázni, lejá-ratni, leteperni azokat, akik a szebb jövőbe vetett fanatikus magyar hittel. elhivatottságuk rendíthetetlen tudatában, biztos kézzel vezetik az ország kormányzását.
A magyar n£p lelkiismeretes komolyságának és higgadt józanságának megnyugtató tanúbizonyságát adják az Időközi választások : a históriai öntudatnak olyan emelke-d°ttségét, amit hiába próbált de-struálnl egy keserves félesztendő-n\'-\'k minden mértékét meghaladó köz életi és sajtőpropagandája. A magyar nép egyszerű fiai, a politika művészetében és Intrikálbtor Járat lan, a hangzatos jelszavakkal szemben olyan fogékonynak vélt magyar választék mutatják meg vasárnapról vasárnapra az ellenzék sokszor próbálkozó élharcosainak, helytelen az «z ut, ^melyen járnak s törekvéseiknek nincsen visszhangja, nincsen híve és követője az ország egyetlen vidékén sem.
Vaüon meddig tart még az ádáz SyQlölködésntyc ez a fékevesztett tombolása ? Mikor ébrednek reá a b^foldal vezérszónokai, hogy a nemzet kimondotta felettük elmarasztaló verdiktjét s hogv ez az itél*ti \'•\'llebbezhetetlon ? Mikor látják be i^r, hogy a közös gyűlölet jegyé
Mit akar a Nemzeti Egyság a nagykanizsai városi választósokon!
December 3-án, a fóiepán elnöklésével NEP-nagygydlés lesz Nagykanizsán
A NEP nagykanizsai szervezetének vezetősége szombaton tartott tanácsülésében megállapodott a de cCmber havi városi képviselőtestületi tagválasztásokban való részvételének érdemében. A vezetőség ennél a választásnál is nyomatékosan hang súlyozni kivánja, hogy a város képviselőtestületébe a polgárság minden rétegéből olyan egyéneket óhajt küldeni, akik hivatottak, hogy a város érdekeit ezekben a súlyos időkben belátással, megértéssel és önérdek nélkül képviselik és a jelenleg annyira szükséges Nemzeti Egység gondolatának buzgó és elszánt harcosai.
Nagykanizsa város közéletének legutóbbi időszaka megmutatta, hogy a városi képviselőtestület megüresedett tagsági helyeinek Ilyen egyénekkel való beltöltésére parancsoló szükség van. Nagykanizsa egyike a trianoni kényszerbéke által legjobban sújtott városoknak. Mint nagymultu ipari és kereskedelmi város, mélységesen lehanyatlott. polgársága keménv és dacos elhatározottsággal küzd létéért és meg élhetéséért és ebben a folyton tartó nagy életharcában elkes^redé-ssíl látja, hogy még azok az intézményei is kevesbednek, amelyeket Trianon még meghagyott. A város agilis és vezető állására valóban hivatott polgármestere minden kínálkozó alkalmat megragad, hogy kereseti és megélhetési alkalmat szerezzen a váfos polgárságának és ebben az
önzetlen és városmentő munkájában éppen a közelmúltban tapasztaltuk, hogy egy olyan elgondolását, amelyben szegény emberek részére akart kenyeret biztosítani, szenvedélytől túlfűtött hangnemben támadta a képviselőtestület egy része olyan sikerrel, hogy a v&Ho!at megköszönve a nehezen kiharcolt határozatot, Kaposvárra költözött.
Tudom, hogy a velünk szemben álló párt. amely bár politikai ellenzéki zászló alatt indul, azzal a szemrehányással illet bennünket, hogy politikát akarunk belevinni a vá- j ros gyüléstermébe. Nos hát, igen : — a rrCmzeíl egység mindent átfogó politikumát óhajtjuk odavinni, azt a politikát, amely az ország ts a város javára a nemzeti együttérzés gondolatában akar minden jó magyarral együttműködni, aki ezt a nagy és szent célt megérti, méltányolja és vallja. Igen, tömött egységben akarunk odaállni városunk jóakaratú polgármestere mögé. hogy városunk vitális érdekeiért küzdő nagy és alkotó munkájában megsegi sük.
És végül még egyet ! Az országos képviselőválasztásoknál a NEP, habár biztos tudatában volt annak, hogy a győzelmet bármely jelölt ellen is ki tudta volna harcolni, a pártfegyelem kötelező betartásával elál\'ott a küzdeiemtöf. A velünk szemben álló párt a saját előnyére a NEP szervezetének azt a nobilis gesztusát tudatosan félremagyaráz-
za. Itt is, ott is szó esik a nagykanizsai NEP szervezet legyengülésé-röl és ezzel biztatják a velük egy táborban levőket. Ez érthető Is, mert a győzelem reménye nélkül egy párt sem indul küzdelembe.
A NEP nagykanizsai szervezete ez év tavaszán megmutatja erejét, amidőn a törvényhatósági választásnál átütő sikert aratott. A szervezet most azon van, hogy egy hasonló győzelemmel újra megmutassa, hogy a Nemzeti Egység gondolata nem gyengült meg Nagykanizsán és hogy a város polgárságának túlnyomó ré- , sze áll zászlója alatt.
A küszöbön álló városi képviselőtestületi tagválasztásnak <)ppen ez a körülmény adja meg a fontosságot és ez a körülmény valóban politikai megnyilvánulássá teszi. Ez a választás tanúbizonyságot fog tenni arról, hogy a nagykanizsai választópolgárok túlnyomó többsége a Nemzeti Egység gondolatát tartja politikai hitvallásának és ennek a választási urnáknál átütő erejű bizonyítékát fogja adni.
A NEP helyi vezetősége örül annak, hogy ez a választás alkalmat ad arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt Gömbös Gyula kormányának bel- és külpolitikai sikeres ténykedését ismertetheti és éppen ezért december hó 3$n vi éz Tabódy Tibor főispán, vármegyei elnök elnöklete alatt nyilvános nagygyűlést tart, a melyen több neves országgyűlési képviselő mond beszédet. (Dr. Sz.)
flz olaszok felkoncolták Deszta herceg csapatait
Véres harcot vivtak az olaszok Olasz-Szomáli határán a betöri benszülöttekkel
redett harc folyt, Igen sok véráldozatot követelt végül is az olaszok legyőzték a benszülötteket vs egy szálig kiirtották őket.
Villa Santos tábornok csapataival megkezdte az előrenyomulást, hogy segi ségére legyen az olasz jobbszárnynak, akikkel együtt ki akarják szorítani Scjum herceg csapatait a vadonból. Scjum herceg fekete serege Igen súlyos helyzetbe került ezáltal.
Asmara, november 26 Makalle légi kikötőjét az olaszok annyira kiépítették, hogy most már 500 kilométernyi terjedelemben uralják a gépekkel a terepet. Ez azt jelenti, hogy az olasz gépek Adais Abebát is bombázhatják már.
Harrar, november 26 Meg nem erősitett hirek szerint több abesszin csapat Gorahaj felé halad előre és seholsem talál ellenállásra.
Add Is Abebából érkező jelentések szerint Wolo tartomány ideiglenes kormányzója, Guksza Niuju baleset következtében meghalt.
London, november 26 A benszülött csapatok megkísérelték olasz Szomáli-földön az egyik folyón való átkelést, hogy az olasz csapatokat bekerítsék. Dessa herceg csapatai voltak ezek, akiket az olaszok megtámadtak és a folyón való átkelésben megakadályoztak. Elkese-
ben összesereglett ad hoc egységüknek negatív célkitűzését, egyetlen programpontját: a kormánybukta last, a politikai jogait gyakorló magyarság kntegórtkusnh elutasítja magától ? Mikor szűnnek már meg az épitö munka nyugalmának megzavarását célzó csel vetések, rajtuüté-,»vk_és .váratlan rohamok ?
Szoiporu jelenség, mikor régi közéleti férfiakat ennyire elragad a
szubjektív forrásokból táplálkozó indulat szenvedélye. Mert szerepük - harcaik, rugóinak ismerelében -még csak nem is tragikus, ami legalább a szánalom szimpátiáját kelthetné fel Irányukban, hanem választásról választásra fokozódó hangosságával <s mindjqbban nekihevjllö handabandázásaival folyton nevetségesebb - s ez öl a politika színpadán.,.
Az angol kormány aggódik a viszály .kiélesedése miatt
London, november 20" Az angol kormány nagyon aggódik és a viszály kiéleződésétől tart. Szeretné Mussolinit minél előbb rábírni, hogy a l>ékefeltétolek-röl tárgyaljon és azokat fogadja cl.
G<Jftfben az Olaszország ellen tervezett kiviteli tilalom elhalasztásé-(Folytatáa a 6-lk oldalon)
r mai iíözlokv
1935. november 27.
Nem 5-6000y hanem csak 5-600 abesszin esett qI a legutóbbi nagy olasz légi pergő-
1 tízben a Zalai Közlöny Afrikába küldött tudósítójának uj levele Massauaból
Massaua, szombat
Afrikai tartózkodásom ötödik napján írom e sorokat. Csak ma éjjel tudok elindulni. Massauaból, hogy megközelítsem az olasz-abesszin had szintedet, mivel az előkészületek a gondolinál hosszabb időt vettek igénybl\'. Tegnap fogadtam fel két szolgát, - az egyik kitűnően beszél olaszul ós némejül - ezek kisérnek el az útra. JeLemző az itteni állapotokra, hogy egy hétre fejenként 20 Urát kérnek fizetésül, ami magyar pénzben alig 7-8 pengőt tesz ki. ök fogják gondozni tegnap; 200 Uráért vett két állatomat (egy öszvér és egy szamár), ők lesznek kalauzaim és málha hordozóim.
Az útiterv
Utitervem .az, hogy rníi, vasárnap este szürkületkor inaultmk útra As-niara felé, ami innen nem egész 120 kilométernyire van és 23ü0 méternyi magasságban fekszik a tenger szme felett. Asmarából az adiugri-gheilai uton megyünk be Aduaba, ahonnan ugyancsak szamáron tesszük meg az útszakaszt vissza Asmaraba. itt eladom az állatokat és ugy megyek be az eritneai fővárosból vonaton Massauaba, ahonnan - ha csak valami váratlan dolog közbe nem jön - november 25-én, hétfőn délután indulok repülőgépen vissza Rómába, ahova afrikai tartózkodásom két bele után, kedden, 26-án kora este érkezek meg. Szerdán tartok előadást a magyar kolónián és valószínű, hogy csütörtökön vagy pénteken, 28-án érkezem vissza Kanizsára.
Massaua főpapjánál, Vascdlo Gianrobert-nél ma jelenek meg tolmács kíséretében kihallgatásra.
Magyar szó, magyar portéka Massauaban
Sok ember -van Massauaban, aki kitűnően beszél magyarul, igy többek között az Albergo Tuuludban lakik egy fiatal európai kereskedő, PK\'tro Sele, aki pár évvel ezelőtt Kalocsán és Mezőkövesden vásárolt össze többféle árukat és ott tanult meg magyarul is. Mint szegény ember került ki Afrikába és ma. alig 3 év alatt tflbb millió Ura készpénzt van. A tavasszal mond bucsut,Afrikának, megy vissza szülőhazájába, Olaszországba, mivel nem birja a kii mát.
Kegyetlenül sokat szenvedek a hőség miatt. Nappal nem mozdulok kl lakhelyemről, csak estefelé, amikor már elviselhetővé válik a levegő. Fürdeni nem lehet£ mivel Massauanal csak ugy hemzseg a tenger a cápáktól. Egyedüli táplálékom az ananászieper és a banán, no meg a hazulról hozott csokoládé. Meglehetősen böjties eledel s ennek, valamint hatalmas utam fáradalmainak tudható be, hogy 6 kilót soványodtam. Már alig várom, hogy
újra otthon lehessek és töltött káposztát, meg diós palacsintát lássak.
Anno XIV.
Rengeteg ünnepje va Eritreának. Mióta itt vagyok, már kétszer csuktak be délután, illetve este az üzletek. Érdekes, hogy Erltreában a XIV. évet Írják most.
Massauaban kaptam rcvöivert, s tegnap már le is fényképeztettem
magamat trópusi díszben, kis állatom hátán, a katonák előtt. Egy képet küldök belőle. Ugyancsak küldök a Luce-nek öt uj felvételét.\')
Eseményekben gazdag utam leírását most kötöm csokorba. Még ezzel nem tudok, a terjedelmesség míatt elkészülni, addig is küldök friss, Massauaba érkezett háborús hireket. | .
Hogyan lesz 5-60U abesszin sebesültből 5-6000 Európában ?
gek vannak. Nagy gondot okoz az olaszoknak a tereppel való megküzdés, már csak azért is, mert az abesszinek ezen a részen ügyes fedezékre találnak s ellentámadásaiknak igy ereje lesz.
Pjiboutiból érkezett hirek szerint Heile Szelasszie császár kíséretével és lestörségével együtt elindult Ad-disz Abebából Magdala irányában, amerre az abesszinek főhadiszállása van. A császár a régi uralkodók •mintájára, az ösi szokásokhoz híven, reszt vesz a további ütközetekben s legelöl fog haladni a csapatok élén.
Ezt a levelemet hajón indítom útnak, Bengasitól repülőgép viszi Triesztig s onnan vonaton megy tovább Nagykanizsára.
Hsrmatui József
AUandó jelentések érkeznek arról, hogy az olasz repűlöraj szakadatlanul, immár napok óta bom-batüzben tartja Alagit és környékét. Mussolini két fia és Mussolini veje is részt vesz a támadásokban. Az olas/jok ujabb előrenyomulása valószínűleg azonban addig szünetelni fog, amig az uj keletafrikkai főparancsnok, Emilé de Bono utódja meg ntm érkezik, hogy személyese irányiba a hadmüveletek további menetét.
Massauaban mindenfelé tárgyalják a szombut este érkezett híreket, meiy szerint Kassza és Szejuin csapatai megkezdték a támadást az olaszok éhen. Hír szerint Amba Alagi környékén folyó légi harcban két olasz repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, egy pedig lezuhant. Az abesszineknek eddig sikerült nagyobb veszteség nélkül megúszni a légitámadást, hir szerint csak 5-600-ra tehető a sebesülteknek és a halottaknak a száma. (Ebből a számból 6-6000 lett, mire a hir az európai újságokba jutott.)
Szankciók és optimizmus
A szankciókat illetően nagyon optimisták az olaszok és a ben-szülött lakosság. Fanutikus hittel veszik körül Mussolinit s abban hisznek, hogy az olasz miniszterelnöknek sikerül megoldást találni,, líógy ellensulyozódjék a megtorló\'\'intézkedések ereje. Itt jegyzem meg, hogy Massauaban éppen ma emelték 20 százalékkal a tej érát I
Makallétól délre, ahol az olaszok légitámadásai folynak, irtózatos nehéz a terep. 2000-4000 m magas a színvonal, áthatolhatatlan erdőség-
•) Az ujabb felvételek láthatók Szabó Antal kirakatában.
IDŐ
Nem változik I
Pr.ognózla: Qyenge légáramlás, változó felhőzet, reggel több he,lyen gyenge kSd, a nappali hőmérséklet nem változik lényegesen.
- Uulor.UrU. nem gmdl Tel|ei
berendezéseket rendkívül elOnyös részletfizetésre, s6t kamatmentesen U ixál-Uluuk. Kopateln frulorárjhár, Horthj UikM„-ul 4.
Városi Mozgó. Kedd, szerda, csütOrtOk I
A legragyogóbb opcretttllm, tele dalokkal, melyek élni fognak, amíg szerelem virágzik az asszonyi szivekben I
Paikos
Káprázatos kiállítású fllmremekmd. Főszerepben Jeanefte Mac. Donald, a halhatatlan romantika aranyhangu énekese.
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
Hétköznapokon as 5 órai előadás fillApoa.
Ha fáradt éa Izgatott, ba a hta-ban feszülés érzése kínozta és gyakori lélelemérzetnen szenved, akior Igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár letméizetes .Ferenc József keaerOvizet, mert ez megitünleil az emész ési zavarok okait, csökkenti a mérgei. bélgázfeJIOdést s elhárítja a virtódulásokat.
Ure visz egy kövér pénztárca ?
A börzöncei véres merénylet a tábla előtt
Horváth István ujudvari lakos nagyon szűkös körülmények között éldegélt családjával. Már alig volt betevő falatjuk, amikor egy este bekopogott hozzájuk Rokk János miké-lai sertéskeneskedö, aki Nagyrécsére menvén, útjában ráíesteledett és szállást kért. Horváthék eleinte megtagadták a kérést, de amikor Rokk elővette dagadozó pénztárcáját, nemcsak szállást, hanem vacsorát is kapott. Mi*or mind leieküdtek, Horváth nem tudta lehunyni szemétügyre Rokk kövér pénztárcája Jebogett a szeme elótt tó elhatározta, hogy bármi áron megszerzi azt. Mikoi\\ hajnaltájt a sertós Kereskedő folytatni .akarta útját, Horváth marasztalta. »Pihenje csak ki magát!« -ő el kiséri a börzöncei határig. Mikor későbben elindultak, Horváth csakugyan elkísérte vendégét, majd elköszönt azzal, hogy most már hazamegy. Néhányszáz lépés után azonban visszafordult, hátulról meg-közeli iette álaozatát és egy karóval ugy leütötte, hogy az elterült a főidőn. Horváth akkor betömte a kereskedő száját éa kifosztotta zsebelt, majd elmenekült és beüit egy korcsmába borozni. Rokknak azonban k0* mény koponyája volt, az ütések nem törték be, hanem sikerült négykézláb elvánszorognia az első házig, ahol hamarosan orvosi segítséget kapott, majd feljelentést tett támadója e]len, akit vasraverve szállítottak be a kir. ügyészségre. A nagykanizsai törvényszék Horváth Jst-vánt gyilkosság bűntettének kísérlete és rablás büntette miatt vonta felelősségre, írtig felesége orgazdasággal gyanúsítva került a vádlottak padjára. Horváth mindent beismert és elmondta, hogy a jablott pénzen gabonát vett, hogy legyes a családjának kenyere. Megállapítást nyert, hogy az asszonynak semmiről nem volt tudomása, teljesen ártatlan. A törvényszék Horváthot hat évi fegyházra és az összes költségek megfizetésére Ítélte, feleségél pedig felmentette. A kir. ügyéa megnyugodott, csak az asszony felmentése miatt fellebbezett. Horváth is fellebbezett. Most foglalkozott ezzel az üggyel a tábla, amely mindenben helybenhagyta az elsőfokú bíróság Ítéletét.
— Klöpli ealpktk, tüggönyanjrígok
nagy választékban Schűtznél.
- (Bélyeggyűjtők talánooíó)*)
dán délután 6-tól 8-ig • Pannoni* hátsó kistermében.
1
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányi áruházban
hölgyek, urak és gyermekek részére.
193S. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY S
Fontos dátumok!
A meglorlóintézkedések életbelépésének dátuma lehet csak olyan fontos a világnak, mint Nagykanizsának november 30. és december 1. Ezen a két napon rendezi ugyanis a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet hagyományos karácsonyi kiállítását és vásárát.
Minden évben esemény ez a jó-tékonycélu vásár és kiállítás. Az idén azonban minden eddigit felülmúl a vásár, amelyen a szokott száz féle vásári vidámság mellett külön szórakoztató előadások is lesznek.
Egyelöne csak egyet emiitünk meg a tervbevettek közül. Ez egy Mlkulrts iiapi énekes színjáték, amely gyermekeket és felnőtteket egyaránt a mese tündérszép birodalmába csábit.
fy kiállítás és vásár 30-án délután 3 órakor nyilik m?g az Iparos-székház összes emeleti termeiben.
Vitéz Tabódy Tibor fAiapán
a nagykanizsai Katolikus bál fővédnöke
A január 4-re kitűzött nagykanizsai Katolikus Bál fővédnökségét vi-téz Tabódy Tibor főispán elfogadta. Mint védnökök, a városi és megyei él el és katolikus közélet legjobb nevel sorakoznak egymás mellé. A rendezőség állandó perma-nonciában van és az egész vidéket / belekapcsolja a Katolikus Bálba. Két ségklvül a téli évad legkimageslóbb társadalmi eseménye lesz a nagykanizsai Katolikus Bál, amelyen nem csak az egész mesrye elitje, hanem minden réteg találkozni fog egymással a krisztusi demokrácia jegyében, hogy a parketten is tanúságot tegyenek egymáshoz tartozm-dóságukról.
A Kafo\'ikus Bál részletes pro gramja legközelebb kerül nyllvá nosságra.
Kávéházi pofozkodás a hitközségi adó miatt
Egy régóta húzódó per ért véget a nagykanizsai törvényszéken. Még 1934. november 10-én Keszthelyen, az Amazon kávéházban nagyobb társaság ült együtt. Kis idő múlva megjelent köztük Grünhut Pál ga bonakereskedö és arról panaszkodott, hogy a reá kivetett 12 P hitközségi adót sokalja. Ezt meghallotta a szomszéd asztalnál ülő W isz Ignác kereskedő és odaszólt Grünhut-nak :
- Bár 24 pengőt kellene fizetnie.
- Hisz még a 12 pengőt sem tudom fizetni, - szólt vissza Grünhut.
~r Hát akkor kívánom, hogy egy fillért se tudjon fizetni 1 - vágott vissza Weisz.
Grünhut erre dühbe gurult és Idegesen rákiáltott Weinzre :
- Hallgasson, maga kommunista gazember [
Ebből aztán verekedés lett, Welsz pofonütötte Grünhutot s ebből olyan parázs verekedés támadt, hogy a kávéház vendégei alig tudták a feleket szétválasztani.
Grünhut azonnal orvoshoz ment, ^ aki 8 napon tul gyógyuló sérülése-* ket állapított meg. Grünhut a vizsgálat alapján beperelte Weisz Ignácot, aki viszonvádat emelt.
Elsőfokon a keszthelyi járásbiró-ság tárgyalta az esetet és Weisz Ig-
nácot súlyos testisértésben mondta ki bűnösnek és ezért 40 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Grünhut Páltköny-nyü testisértés és becsületsértés vétségében mondotta ki bűnösek és 30
pengő pénzbüntetésre Ítélte. A felek fellebbeztek és a fellebl>ezést most tárgyalta a nagykanizsai törvényszék, amely az elsőfokú Ítéletet helybenhagyta.
Érdekes számok a tiz éves
magyar rádióról v
Európában 21 millió, Magyarországon 340.000 rádióelőfizető van — A magyar rádiónak közel 4000 pengő a napi bevétele
Tiz éves a magyar rádió. Tiz éve, hogy az éterben rendszeresen magyar műsor is hallható. Az akkor még kis adó azóta már megnőtt ós a laki hegyi óriásadó most már büszkén hir. kleti a magyar kulturát.
Sok cikk jelenik mc£ a rádióról ezalkalommal, maga a magyar rádió is emlékkönyvet adott ki, amelyből sok érdekes adatot tudhatunk meg. Mi most az alábbiakban Sípos Sán. dor dr. cikkéből közlünk adatokat. A cikk a Statisztikai Szemle egyik legutóbbi számában jelent meg.
A rádiózás Európában először Fran. ciaországban indult meg, 1922 tavaszán már rendszeres müsorszolgálat volt. Még ez .évben követte Franciaország példáját Anglia és Svájc. 1923.ban további C, 1924-ben 5, 1925-ben pedig ujabb 4 állam (köztük Magyaror. szág is) létesített rendszeres műsor adást. A következő években is foly tatódott a műsoradás megszervezése a különböző allamokban, ugy hogy 1931 végén már 24 állam dicseked. betett rendszeres műsoradással.
Érdekes, hogy a bennünket kőrnye. tő államok közül Ausztria és Cseh ország megelőztek bennünket, de pélr dánl Románia csak négy évvel később, azaz 1929-ben kezdte meg a részletes adást. Görögországban még a mai napig sincs rendszeres műsor, adás. Nincs üzemben stúdió sem és így a görög rádióhallgatók, ha rádiózni akarnak, kénytelenek akarva nem akarva külföldi állomásokat hall. gatni. V.
A rádióelőfizetők számának ** egyes országok közötti összehasonll tásából kitűnik, hogy F.urópában Né. melországnál csak Angliának van több előfizetője. Mindkettő a 6 midíó felett van és a különbség csak hétszázezer. A többi államok utánuk alig közelit! meg ennek harmadát. így az alig ki sebb Franciaországban mlndöséze csak 1,755.000 rádióelőfizető van A\\többi államok i>edig alig érik cl a félni]
Egész Európában a rádióelőfizetők száma 21 millióra tehető. Minden ezer lakosra 50.2 rádióengedélyes esik. Magyarországon csak 41.0 engedély jut minden ezer lakosra. Ez nem sok, de a keleti államokhoz képest bizony elég szép eredmény, ha meggondoljuk, hogy Romániában 5.4, Jugoszlá. viában pedig csak 4.5 rádióelőfizető jut 1000 lakosra.
1025-ben Magyarországon 16.927 rá. dióclőizető volt. Ez a szám rohamosan felszökött, ugy hogy 1928-ban már 168.553 volt a számuk.
l\'.)30-ban már 307.909 volt, 1932 március végén pefyg 341,572-ben kul minált a magyarországi rádióelőfize. tők száma, mely 1933 január óta némi hullámzással ugy állandósult, hogy az évvégl, illetve jelenlegi 340.117 most már aligha száll alább.
Ha a havi 2.40 pengő előfizetési dijból leszámítunk a posta beszedési jutaléka cirnén havi 40 fillért, akkor is évi 24 pengős bevételt jelent min den rádióelőfízető a rádiónak. Vég. eredményien ez nem kevesebb, mint 1,360.000 pengő, ami azt jelenti, hogy az év minden napjára 3726 pengő jut, A bevételből tehát még akkor ls napi ezer i>engö fólesleg marad, ha napi 1500 pengőt számltunk a Rádió-Társa, ság üzemi berendezéseinek amortizá. lására és fenntartására, 1500 pengőt a napi mfosor előadóinak díjazására fis a jogdijakra. 1000 pengő napi tiszta jövedelem pedig ma Csonka-Magyarországon kétségtelenéil az egyik leg. nagyobb jövedelemnek tekinthető.
Asztma és szívbetegség, mellén tüdőbaj, göivéiy- és angolkór, a bőr megbeteged\'sei és furunkulózls eceteiben a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József" keserűvíz az emé«>tőc8» tornát alapofan kitisztítja s a gyomor és be\'ek működéséi kitűnőé^ ízabMyozza.
Bu<U|**t L
17.20 Ditról-Csiby József zongorázik. — 17.55 Francia nyelvoktatás. — 18.20 Teleky Sándor magyar nótákat, énekel cigányzene kísérettel. — 19.25 Asszonyok Shanghaibau. (Rcnner Sán-dorné). — 19.55 Zenés részletek Rcin-hardt: «A Szcntívánéji álom. cimü hangosfilmjéből. - 20.20 Szinmüelő-adás a Stúdióban. .Macbeth-. Tragédia 3 felvonásban. Irta Shakespeare. Fordította Hevesi Sándor. Rendező dr Németh Antal. - 22.10 Hirek, idő. járásjelentés. — 22.35 Tánclcmezck.
— 23 Rudapesti Hangverseny Zene. kar. — 0.05 Hirek.
Buiiape* II.
17.55 Hanglemezek. — 18.20 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Manzoni. (Születésének 150. évfordulója.) (Dr. Kastner József). - 20 Hellig Jenő jazz-zenekara. - 2105 Hírek. - 21.30 Leidenfrost Ica énekel.
B«<*
17.25 Reger: Klarinét és Zongora, szonáta. — 20.10 A rádiózenckar operettestje Holzschuh szoprán és Gutt mann tenorral. — 23.10 Tánclemezek.
Szerda
ItuitepMt L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Híres emberek és az asztali örömök. (Csillay Kálmán). - 10.45 A kéz- és lábfagyos, ság. (Dr. Csillag Jakab). — 12.05-13.30 Az 1. honvédgyalogezrod zene. kara. — Közben 1230 Hírek. — 13.15 Időjelzés, idöjárásjelcntés. — 13.40— 14.10 Szarvas Klára hárfázik — 14.40 Hirek, árak. — 1G.10 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hirek- — 17 Lantos Ferenc tárogatözik.
17.25 Magyarország védekezése légi támadások ellen. (Inczc Kálmán). — 17.55 Iteisz Pál- Angyal Árpád szalon, ötösének mft^ora. — 18.55 írók pz országban. (Dr. Halász Gábor). — 19.30 Az Operaház előadása «Aida.» Dalmű 4 felvonásban. Szövegét irta Ghisianzoni. Fordította Zoltán Vilmos. Zenéjét szerezte Verdi. — A II- felv. után kb. 21.30 Hírek. — A III. felv. után kb. 2220 Hirek, időjáráíjclentés.
— Az előadás után kb. 23.05 Cigány, zene. — 0,05 Hírek. V
ilVüiaiflTuYinflIIVi\'mi.........................................................
kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

zalai közlöny
BOMBÁZTATJA
a kormány a kommunisták kezére került brazíliai városokat
Brazília, november 2(1 A kommunisták forrongásáról ér-kező liírek szerint Beruduko államot a kommunisták megszállták, de Po. lindra várost elkeseredett harcok után a kormánycsapatok visszafoglalták.
Natalhan nagyon komoly a helyzet, a fellázadt katonaság a kormányzót is elfogta. A felkelők a hirek szerint hatalmukba kerítették a hadi repüjő rajt Is.
A kormány elhatározta, hogy Afo. godes külvárost bombáztatja, vala. mint a magukat elsáncolt felkelőket is. A jelentések a Natal közelében fekvő Makaia város elfoglalásáról is szólnak.
Bár a hivatalos jelentés arról szá. mol be, hogy a zcnd^Jldsl sikerült el. fojtani, más jelentések még mindig harcokról számolnak be.
Egy fazék ezüstpénzt fordított ki az eke a földből
-l_
Budapert IL
18 Kosztolányi Dezső beszól Sha. kespeare «Haml»>t»-jéről. - 1930 filét u régi magyar uradalmakon. (Dr. Ko,
moróexy György). — 20 Hírek — 20.30 Cigányzene.
Béc^
12 Könnyű lemezek. — 16.05 Köny. nyh lemezek. — 17 Frank Márk: Hegedj,. és zongoraszonáta.
18.35 Eszperantó. — 19.30 Wagner, est. — 2210 Emlékest. — Utána Sehrainnielzene dalokkal. — 23.45 Tánczene. . ________
Naptár: November 27. szerda. Rom. kai Éra. Mária. Protestáns Virgil. Izr. KM. hó I.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-től a .Megváltó, gyógyszertár Erzsé-bet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rt^gel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Francia nyelvkurzus
Mint jeleutettük, a nagykanizsai ke-gyesrendi gimnázium az ősszel uj tan. erővel erősödött, Kovácsics Ferenc né. met—francia szakos fiatal diplomás személyében.
A gimnáziumi tanár jelenleg fran. cia nyelvkurzus megnyitásán fáradó, zik. A kulturális célzatú tanfolyamon a modern pedagógiai követelmények, nek megfelelő, biztos, könnyed és élénk módszerével kiván az érdeklődő kanizsai publikum elé lépni, hogy egyrészt a teljesen kezdő résztvevők kel az elemi ismereteken kereszt^} a francia nyelv elsajátítását érje el, másrészt meg a már valamit is tudó hölgyek és urak francia tudását fel. frissítve, ébrentartsa és bővítse. Kellő számú jelentkező esetén kezdő és ha. ladó csoport is lenne, heti 2—2 órá. bau, olyformán, hogy a kezdetben magukat még gyengének érző haladók a kezdők óráin is részt vehetnek és viszont. Mindegyik résztvevőnek tehát heti 4 óra áll rendelkezésére. Részvé. teli díj havi 5 pengő.
Részletes tájékozódás és jelentkezés hétfőn, december 2-án délután 4 és 5 óra között a gimnázium VUI. osz. tályában, amely a tanfolyam helye is lenne.
Érdekes Leletre bukkant minap a somogy megyei Kávád községben Szekér Imre gazdálkodó. Szántás közben ekéje egy fazekat fordított ki s mivel az igen súlyosnak látszott, a gazda tüzetesebben megvizsgálta. Színültig volt ezüsttel. A pénzt II. Lajos és Ferdinánd korában verették és igy nem csak az ezüst érték, hiirem a pénz maga is muzeális értékkel blr. A fazékban talált ezüstpénz súlya négy és fél kiló és mivel egy-egy darab igen vékony,
kb. 15-20.000 darabra beesülik a leletet. A íjiagynr kultúra és a magyar mult érdekében kívánatos volna, ha ez a lelete legalább is egy részi\' a muzeumokban helyet kapna.
Érdekes, hogy S?eker^>Imre -mint ő meséli szen\'.esfémber és szántás közben imádkozni szokott. Most is iciádság közben fordult ki ekéje alól az értékes lelet. Azóta ter-mészelesen a fél falu imádkozva túrja a földet, de mást, mint cserepet és téglát, nem találtak.
rágalom hangja oly könnyen meghallgatásra talál és sikerül clhomá. lyositania az ártatlanságot, a példás kötclességtcljcsitést és visszatért ha-iájába.
Egyik este csukott kocsi állt meg a rendek palotája előtt és miukhi egy megbilincselt férfit helyeztek el ben ne, lovas őrség vette körül és a pa. rancsnok kiadta a parancsot:
— Rattenbergbe!
A hosszú uton az Inn-vólgybcn el-merenghetett Zrinyi gróf, hogy meny. nyíre igaza volt atyjának utolsó beszélgetésük minden szava jövendölés volt, ami beteljesedett. Most már csak az volt a kérdés, hogy a tiszta öntudat megadja-e a lelki vigaszt és erőt a .bosszú szenvedéshez, amely reá vár.
Térjünk most vissza Wesselényi Annához, aki érzésben, gondolatban mindig vőlegényével élt és szenvedése, balsorsa szíven találta. Egy Ideig még Munkácson maradt, abban reménykedett hogy Thökölynek si. kerül valami nagyobb szerű hadisiker és akkor békét köthet a császárral és híveinek búnbocsánatában sógora szabadulását is kikötheti.. De Thököly csillaga hanyatlott. A bécjit ostrom kudarca és Lotharingiai Károly párkányi győzelme után a török nem volt hajlandó őt segíteni. Rossz né. ven vették tőle, hogy mind < két
_1«5. no—ibcr 27.
KLÖPLI
FOggQny ** Agyteritft Vltrage AuüiliarHft
Scbfitz Áruházban.
h
Box-verseny
Az elmúlt év karácsony másnapján volt a Szombathely—Nagykanizsa .vá. rosközi birkózó és ókölvivó verseny. A kanizsai birkózók akkor is kiteltek magukért, mert eldöntetlen pontarányt csikartak ki, az ökölvívók pedig kitün. tek nagyszerű szereplésükkel, miután 4 :6 arányban legyőzték a szombat helyiek igen jól szereplő csapatát. A szombathelyi birkózók és ökölvívók a revansot most december 1-ére tűzték ki. A kanizsai versenyzők már hónapok óta készülnek erre a szóm-bathelyi találkozóra, amely reméljek szintén meghozza a kanizsai színek győzelmét. A kanizsaiak a következő felállításban vesznek részt a szombat h<$i versenyen:
Birkózók: Horváth József (kiskó. zóp), Klingcr Lajos (klsközép), Gáspár János (könnyé), Furmen , (pehely), Halász (légsúly). Ökölvívók: Németh József (kisnehéz), Várady Ferenc (könnytó), Parti József (pehely).
Az eddigi komoly tréningek ered. ménye alapján minden remény megvan arra, hógy a kanizsai színek győ zelmc nem marad el. A versenyzők szurkolókat is visznek magukkal és megfelelő számú jelentkező esetén — legalább 8—10 — as útiköltség a verseny belépődíjával együtt 5 (öt) pengő. Jelentkezni lehet november 29-én, péntek délig Lehoczky Ferenc ftyuer. üzletében.
UIK, III 19I1IVHD IIIU^ JVgJXSVli lll VUI-
tották az első titkos ígéreteket ós itt álniodtja első álmait a boldog jöven dőrÖLjMilyen fájilalmasan érextu a* ellentétet az élet nagy igéretel és tel. jesülésük közt.
Pozsonyból Bécsbe rándult, hogy ott könyörögjön, kilincseljen Jegyese szabadulásáért. Végre avianol Márkus közbenjárásával kapott a császárnétól kihallgatást. Megható könyörgése azonban nem talált kegyes meghall, gatásra.. Mikor látta, hogy nincs irgalomra kiírás, mint vádló lépett fel. Tudomására jutott, hogy jegyese ej. niéje a rossz bánásmód, tulszlgoru elzárás következtében elborult. Azt mondta tehát a bátor leány a csá. száménak;
* (VégakóvO < -
Zrínyi Péter bncsnja
Irta: KlobuslUky Béla 4
Ezalatt Volkra maga Is megérkezett a helyszínre, felismerte a helyzetet és átlátta, hogy milyen nagy előnyöket lehet belőle kiaknázni, visszatért a majorba és jelentette császári lírának, hogy ő talált egy gázlót a Trase. nen és egyúttal Zrínyinek egyik cinbe, rét sikerült az ő embereinek lelőni, aki útba volt a tutárokhoz, hogy ide vezesse őket.
Zrinyi, mikor c szemenszedett ha zugságokat hallotta, a királyhoz lépett, hogy az igazságról felvilágosítsa. De Lipót elfordult tőle és vissza vonult a családjának fenntartott helyiségbe.
Lázas sietséggel készültek, hogy folytas»ák utjukat. Mindenki Volkrál magasztalta, mint a császári család megmentőjét, Zrínyit pedig mint íog. lyot, katonaság Linzbe kisérte. Jíiába kérte, hogy Lipót csak néhány |>ercre hallgassa meg, hiába hivatkozott arra, hogy magyar nemest ítélet nélkül elfogni nem szabad, azt mondták neki, hogy felségáruló nem kerülhet a császár magas színe elé és Ausztriá. ban vagyunk, itt a magyar kiválts-A gok nem érvényesek.
Linzben Zrinyi grófot a rendek poui|>á8 palotájának egy félreeső kis cellájában szállásolták el. Senkinek
sem volt szabad vele érintkezni, rab volt. Egyszer hallgatta ki gróf Abclc titkos tanácsos, ugyanaz, aki annak Idején atyját Is kihallgatta és ez is azt mondta:
— Nem találom bűnösnek.
A védelemnek helyet nem adtak, inlnck folytán el koUclt őt ítélni. Sorsa már a majorban cl volt döntve.
A balsors és a megalázó menekülés kényszere Lipótot annyira elkeserítették, hogy megszokott méltányosság helyett dühös elkeseredés uralta. Magyarország vagy a magyarok említése dühbe hozta ós igy lelkileg el volt készítve tanácsosai állításaira, hogy lehetetlen, hogy a lefejezeti bán fia, aki a leggazdagabb nemzetség nagy vagyonának várományosa volt és örökségétől megfosztották és aki az úgynevezett magyarországi fcjedelemné testvére, valaha Is az uralkodóház Iránt őszinte ragaszkodást érzett vol. na, hanem ellenkezőleg, mindig csak a szolgálatkészség álarca alatt gonosz terveket szőtt ellene, ami a Trasennél került napfényre.
Barátai, akik érdekében közbenjár, tak, sem tudtak segíteni rajta. Rum mel Ferenc a császárnéhoz, fordult, I de eredménytelenül. Saponara pedig, mikor megtudta, hogy Zrínyit elltél, ték, letette kardját. Nem tartotta be. csület-szerzőnek, sem pedig előnyös-uek ott szolgálni, ahol a gyűlölet és
Távirat.
Budapest, 1935. *\' /25.
Szabó fegyverüzlet,
Nagykanizsa.
Vadászokkal közölje stop Frommer-puskák és töltények árát lényegesen leszállítottuk stop
Fémáru Fegyver és Gépgyár
hadműveletnél tevékeny részt nem vett, hanem félre állt.
Mikor Anna belátta, hogy már nincs mit reményleni Thökőlytől, Cap. rara császári tálwrnok védelme alatt, hűséges Róza koniornájától kísérve Pozsonyba utazott ós ott az Erzsébet, rendű apácáknák, ahol annak idején nevelésben volt, mint lakó elhelyezkedett. Mély benyomást tett reá e város, melyhez annyi kedves emlék füz. te és a zárda látogatása, ahol gyermek és fiatal leány korát töltötte. Szülei az országgyűlések és körönázá. sok alkalmával fényes udvart tartót.
1935. november 27.
zalai k02lQwv
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
— (A főispán Budapesten)
Vitéz Tabódy Tibor . Zalavármcgye főispánja hétfőn hivatalos ügyken Budapestre utazott.
(A Nemzeti Bank uj főnökhelyettese)
A Magyar Nemzeti Bank üzletve. zetösége a Budapestre helyezett Micskó Zoltán főnőkhelyettes utódául Vajkó. ezy György föellenört nevezte ki, aki pddig a szegedi Nemzeti Banknál lel jcsitett szolgálatot.
- (Jetiinek igszgatő előadása a kereskedelmi iskolában)
Balogh Dezső, a nagykanizsai felső-kereskedelmi iskola igazgatója a ke-reskedelmista tanárok kecskeméti kon, grcsszusán javaslatot tett, hogy a ke. reskedelmi Iskolák tanulóifjúsága részére időnként külső közgazdasági ve. zetö emberek is előádást tarthassanak gyakorlati kérdésekről. Az életrevaló javaslatot elfogadták és a bel^ymi. niszter tavaly kiudott rendeletével az Ilyen előadások tartását az egész or. szág kereskedelmi iskolái részére cn_ gedélyezte. Az első ilyen előadás most •volt a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában. Jellinek Miklós, az Angol Magyar Bank nagykanizsai fiókjának igazgatója adott elő az Iskola önkép zökörében a deviza-. és exiJort^-^le-tekről. A téma Jellinek igazgató szel. lcmes, könnyed, szép stilusu előadásában nem csak gyakorlati tudás tár. házát nyitotta meg hallgatósága előtt, hanem előadói szépségeivel Is lekötötte azokat. Az előadást Balogh Igazgató bevezetője nyitotta meg- és Borsa Béla, az önképzőkör vezető-tanárának záróbeszédé fejezte be. Az előadásokat folytatják, még 2—3 ilyen előadás lesz tu iskolaév folyamán, küfönfélo
gyakorlati közgazdasági - kérdésekről, minden esetben megfelelő szakember, rel a pódiumon.
— (A .Néni" filléres előadása)
A vasárnap eslc nagy sikerrel elő. adott kitelő darabot, a 25 éves Núnit a nagy érdeklődésre vaió tekintettel a Katholikus Legényegylet műkedvelő gárdája c^lörtökőn este fél kilenc órai kezdettel újból előadja. A ropriz olcsó helyárakkul megy, a legdrágább hely 70 fillér. Egy kedves vidám szó. rakoztató estet nyújt ismét a Kath. Legényegylet a Nánival.
— .(A Frontharoosok)
vigalmi gárdája Beleznai János elnökkel az élén min. dent elkövet, hogy egy felejthetetlen délutánt szerezze, nek a december 8-án megtartandó teájukkal. A nagy érdeklődésre való tekintettel már is megállapították még a következő teadélutánok tartását, a második tea január 19-én, a harmadik február 10-án lesz.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek született, 0 fiu és 5 leány; Mátés György gépkocsivezető és Baksa Annának rk. leánya, Kopeller József hegyőr és Nóvák Máriának rk. leá. nya, Cséplő István távírda munkás és Czuk Erzsébetnek rk. fia, Bolf Antal földműves és Faics Katalinnak rk. fia, Tompek Alajos pincér és Gömbös Ágnesnek rk. fia, Tóth József kocsis és Lőrincz llonánuk rk. leánya, Horváth János népzenész ős Horváth Margitnak rk. leánya, Kovács
Ferenc péksegéd és Láng Ilonának rk. leánya, Horváth Károly hentes segéd és Pető Katalinnak rk. fia, Horváth István napszámos és Szilvás Irmának rk. fia, Kovács József föld. m&ves és Dávidovics Annának rk. fia. — Halálozás 7 történt: Mjazovszky Ákos nyug. gazdatiszt rk- 57 éves, Zob József földműves rk. 73 éves (lazsnak), Horváth Vlncónó Boda Anna rk. 41 éves (Bagolasánc), Baján Margit rk. 15 hónapos (Zalakaros), Kunics György napszámos rk. 4\'2 éves, Harrer József nyug. vasúti váltókezelő rk. 71 éves, Lukács István rk. 11 hó napos (Somogyszentmlklós). — Házas, ságkótés 7 volt: Dr. Pallay István B. T. igazgató rk. (Budapest) és Bu. konyi Margit Anna rk. (Lussin Picco-lo), Péczeíy József fQrdöi|lkalmazott rk. (Budapest) és Tanczenberger Mária rk., Stróbl József asztalos-segéd rk. és Strober Kntalin rk., Szabó István cipész-segéd rk. és Horváth Rozália rk., Kupell József molnár_segéd rk. és Cslkász Rozália rk., Baj György OTI tisztviselő rk. és Pusofszki Klára rk., Skerlák József szabó-segéd rk. és Tóth Mária rk.
— (A MANSz szövő-tanfolyama)
A Magyar Asszonyok Nemzett Szövetsége nagykanizsai fiókja — mérsé. kelt részvételi dij mellett — december elején három hónapos szövő-tanfolyamot nyit. Akik a tanfolyamot siki-re. sen befejezik, állandó foglalkoztatást remélhetnek. Mivel Qsak korlátolt számban vehetők fel luillgatók. igye. kezzenek a tanfolyam iránt érdeklődők Zsigmond Józsefné ügyv. elnöknél (Vé-csey-u. 0.) mielőbb jelentkezni.
Lópokrócok
legolcsóbban
HIBSCH ÉS SZE6Ó cégnél.
Nylltj-tér.*)
Feleségem, szül. Kolovlcs Máriával a házassági életközösséget a mai napon megszüntettem. Nem áll Jogában tehát a mai naptól kezdve terményeimet árusítani, azokén pénzt (elvenni. Vásárlásaiért feleldasftet nem vállalok.
Nlkolovlct Péter.
•) e rovat aUtt küllőitekért eem a n«-keutó*f, kik a kiadóhivatal nem váltai felelóaaégel.
Név- és
szflletésnapokra,
ünnepekre, ajánlunk nagyon szép Cyclamen, Primula és más ciarap** ,1 rácokat és növényeket.
Petermann kertészet
B&thory-utca 22. 41M
Tarményt&uli
Irdnyzati gyengébb, forgalom: élénkebb. Bnia tlBzav. 77-ea 18 05—18 80, 78^1 1820-1845, 79-ea 18 35-18 60, 80-a. 18-50—18-70, donlnt. 77-«a 17 75-1785, 78*a 17 90-1808, 78-w 180S-I815. 80-aa 18 15-18 25. - Rou potvldiil K25-1S-35. mii 1b 25—1645. Zab oj Wiép 17 611-17 70. Tanj.rl tlulilall kO.ép ab bpeat 1609-16 25.
Kiadja • laptulajdonoa KOxiazdaaigl Rt Oataabnf Nyoad. <• llél/.lal Lapkiadó V41U1.I. Na(,kanlia*a. falelfla kiadói Zalai Káról,. Utanrtu tataion "n\'iiitao Kaata
A 4 zalai közlöny
1935. november 27.
mtmmtm
„Hihknit királya" a SWkl-ltle
Írabadalmaiolt Sietter. Ari ö—10—15 engö. Poéai nap próbalutáx Sjrlct vas ereakedeaben. (SchUti melle I). I

Autótaxi! kényelmeset llROlcióbbtn inlmtnn Manónál rendeljen. Telefonillo \' 2 22. 3223
i Ablakait leljél ritgscctal legolcsóbban £tem végzi taakaactilen, Pó-ot 2. 7
HauaAK nhil veuek ét eladok, hi-
Mm ffiKt j .........
»tc 51
Hegyik. Márkus, Király.
4316
Oyernak- éa babakoctlk, bati.játákow • legoloSMw * tolt Tólh - \' -
Két aaio utcai emeleti tanba. Üresen, Arodántk It kiválóan likaimat) azonntlra
Jtladé, Horthy MlkWi-ut 3. 4356
Pl váll utcában agy kéah.lf eladó, ftkár kit rétiben. Oruág-ut 107. 4367
tanttlmányutamról megér-
....... >C t
Jöttem. A legújabb modellekkel állol mélyen tlntelf holgjkóríntíg rendelkezi aéie. Kiváló tliitelcátí Petli» Xtló. Sienl Imre herceg a 6. 4349
Ht,inéit kékltöt. tzldolót ét tótból-•teatet Uiagakat 3 MUtrírt vetlek _ Biró Záida-u. 4344
Jól lóió bejáró a Koaanth-téi 3. az.
Elatfé hátinál! láiOrchák, tiórmével bélelt kabát, két létMIUny, Csányl Uuló. a\'ct «/c. 4383
LlbaatáJArt lepmtgatabb árat Itiet Welttné, KlrUitju. 15. 4384
Teljeten külOnbejáratú Iraa aaaha, kodántk la alkalmat, kltdó. Fó ul 22. 4)85
— Sekülz kirakatába* gyönyörű klópU Otlpkék láthatók.
Oiktiin árvirési kirdetmény.
Közhírré teazem, ho.y Nagykai i-isin, Hunyady-u. 20. sz. alatti lakásomon, tulajdonomat képrzfi bútorokat, háztartási felizerdétekel nyilvános árveiéstn 1935. évi no vember bő 28-án d. u. 3 órai kezdettel • legtöbbel ígérőnek eladom.
Nwkanlua, 1935. nov. 20-án. aa Forintos Józsefné.
23.813/1935.
Árverési hirdetmény.
A VörOstparthy-u. 31. 33. sz. beltelkeket f. évi november 29-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
•Nagykanizsa, 1935. november 20.
un Polgármester.
L
a jbAUI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél
(Folytatás az 1-aő oldalról)
val az Ab?ssziniának nyújtandó pénz ügyi segély kerül szóba.
Hivatalosan cáfolják az abesszin csapatok állítólagos sikereit
Berlin, november 26 Az olasz követség közli, hogy az utóbbi napokban hir terjedt el az abesszin csapatok állítólagos sikereiről. A lapok azt irták, hogy az abesszinek 25 páncélos gépkocsit zsákmányoltak és 4700 olasz katonát leöltek, valaipint nagy hadianyag-me.nnyiségeket foglaltak el. Sőt egyes lapok Gorahaj visszafoglalásáról is beszámoltak. Mindezek a különböző forrásból származó hirek alaptalan koholmányok, - mondja a berlini olasz követség nyilatkozata. .
Az olaszok üldözik Deszta herceg szétvert seregét
Róma, november 26 Aj olaszok jelentése szerint Kelet-afrikában a repülők továbbra is élénk tevékenységet fejtenek ki. November 22-én kezdték meg a repülők Deszta herceg seregeinek üldözését. A 26.000 főnyi sereg a repülőostrom után szétszaladt, ugy hogy a repülők még 30 kilométerre üldözték a menekülő csapatrészeket. Az olaszoknak kevés a veszteségük, az abesszinek közül többszáz elesett. Igen sok hadianyagot is hátrahagytak az abesszinek.
Addis Abeba, november 26 Lidzs Jasu, egykori abesszin uralkodó Gara Musetai számkivetésében tüdőgyulladásban meghalt. Jssut 1916-ban mondatták le n trónról.
Hadi állapot Páris utcáin
A vörös népi front ugrásrakészen várja az eseményeket Államcsíny!, rombolást, a miniszterek kivégzését tervezte a Tüzkereszt
| Páris november 26
Ouvre kérdő jelez ve szenzációs hírt közöl keddi számában. A lap azt irja, bogy a Tüzkoreszt Szövetség csütörtökön, a kamara össze-ülésének napján államcsínyt tervez. Rohammal meg akarják támadni a minisztériumi és az állami épületeket, valamint a baloldali lapok szerkesztőségének épületeit. Al\'litó-
lag a radikális párti minisztereket ki akarják végezni.
A páriskörnyéki külső negyedekben mindenhol megalakult a vörös népi front. A hatóságok a szirénákat és egyéb harci felhívó eszközöket készenlétbe helyezték, hogy szükség esetén a kellő pillanatban összehívhassák a köz\'ársaságpáriiakat aköz-épületek megvédésére.
A családi bltblzomány és a hitbizományi kisbirtok
javaslata a képviselőház bizottságai előtt
Budaepst, november 20 A képviselőház igazságügyi és föld. müvelésügyi bizottságai kedden dél. előtt ülést tartottak a családi hitbizo mány és a hitbizományi kisbirtokok, ról szóló törvényjavaslat letárgyaló/ sára. ,/
A kormány részéről Lázár Andor és Darányi -Kálmán miniszterek vet tek részt a tárgyalásokon. Jelen volt még gróf Bethlen István, Nagykani. zsa képviselője is. Vitéz Balog (iábor előadó arról l>eszélt, hogy a törvény, javaslat a családi hitbizomány tekin.
tétében nemcsak uj vonásokat tartal_ maz, hanem az egész hitbizományi jog-anyagot szervesen összefoglalja.
Budapest, november 26 A képviselőház keddi délutáni ülésén a£>brvosi kamaráról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta. Még 17 képviselő beszéde van hátra. Szerdán, az interpellációk napján, az eddigi bejegyzések szerint öt interpelláció lesz.
(Kivégeztek egy kémet
Berlin, november 20 Kedd reggel kivégezték Spisz brcchtct, akit katonai titkok elárulása miatt ítéltek halálra.
A távolkeleti helyzet
Peking, november 26 Peking elszakadása a nankingi kormánytól ismét min d-n pillanatban várható. A nankingi kormány ugyan minden áron el akarja fojtani az önálló államformáéi? küzdő mozgalmat, feloszlatta a pekingi katonai tanácsot és a hadügyminisztert nevezte ki Peking ügyeinek intézésére. A szakadár Jlunjunkin tábornokot megfosztották rangjától é« \'haladéktalanul cl lenmozgalmat szer-.viecnek Északkinában az elszakadás megakadályozására.
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adj* fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér <10. (A bíróság mellett)
a I jliilHlü ■■ K*«.,É,lti/ B. T. mUbm VjimU 6 WámM ÚjiiriK VáMshMi kfcyi iit iiiMtifcw. HagrfrÉaiél. \'tfdslte tatatraZttUH lUrolTT
A letenyel kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2076/1935. tkv. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Nagykinlrtal Takarékpénztár Rt. végrehajtatónak Aci Jóiief (nős Szakos Máriával, végrehajtást szenvedők elten Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóftlánlMra az ujabb végrehajtási árverés 160 P tőkekövetelés és láulékai bebajlám végett a letenyel kir járásbíróság területin levő és Becsehely községbea fekvő s a becsehelyi 1575. sitjkvben felvett 187/b. hrsz. háznak 72. u. a. udvar éi kentet a végrehajtást szenvedők nevén B 13. alatt tjkvl Illetőségre 280 P, az u. o. 1575. sstlkvben felvett 189/b./2/b/l. hrszámu udvar és kertnek a vh, ssenvedő nevén B. 13. alatt levő Illetőségire 1500 P, as u. o. 17*2. sz. Ijkvben felvett 977/d. hrsiámu szőlő, rét és pincének az öreghegyen a végrehajtást szenvedő nevén B/7. alatt levő illetóiégíre 20 P kikiáltási árban.
Az áiverés nem érinti a becsehelyi 1575. ftjkvben Hóbor La|os és neje Thlrg Olga Jav.ua C. 2 3 alatt bekebe.ezett kutazol-galmi Jogot
és a becsehelyl 1575. és 1782. az tjkv-ben Ács József és nc|e Balassa Juli javára C 19. 20. és C 15. 16. alatt bekebelezett hottlfctartó haszonélvezeti jogot.
A fedezeti elvre tekintsél az árverés ali bocsátott Ingatlan I letőségek legkisebb vételárát a köveikezóképpen á lapítja meg : a 187/b. hráztam II eiőség a kikiáltási ár (elénél,
a 189/b /2/b/1. hrszámu Illetőség a kl-kiállá I ar kétharmadánál,
a 977/d. hrszámu illetőség 2870 P-nél alacsonvabbsn el nem adható
A telekkönyvi ha óiig az árverétnek Becsehely községháznál megiartására 1935. évi december hó 16. napjának d. u. 1 óraját tűzi kl é< as ár.eié.il feltételeket az 1881 : LX le 150 §-a1ilapján a követ-koőkben állapítja meg:
Ai árverés alá eiő Ingatlanok a fedezeti elv szerint megállapított árnál alacsonyabb áron el nem adhatók, még akkor sem, ha az elért áiverésl vételár a végrehajtató követe ését megelőző ranghelyen kielégítendő terheket nem fedezi. (5610| 1931 M E. az. r. 21. §)
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár (elénél, kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bá latpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908: LX. L-c. 21. §.)
Az, aki as ingatlanért a kikiáltási árná magasabb ígéretet tett, ha többet igérn senki Bem akar, köteles nyomban a ki ktáitási ár százaléka szerint megállapitot
bánatpénzt az általa Ígért ár ugyananny \' tékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25.
í-
Letenye, 1935. ívI áprlilt hó 20. nap|án Dr. Bányai Lajos t. k. kir. |blró.
A kiadmány hiteléül : Balatta Sándor s. k. 447S l.l.kkOaf .....tA-
Lombhullás után
Alma-, körte , szHvaJákat
100 liter vízben (eloldott 5 kgr. Nao D.ndrln-nol,
a tSbbl Iákat
100 liter vízben (eloldott 3 kRr. Solbár gyárilag készített méaxkénléval.
Almola Pumrin
tiyámfikitakátránr ..bhclyet bektné.íre.)
OI<6«lau Haraiíwi)
UMii és lerli m^ú
Műtrágyák
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, pifltrágya, növényvédelmUze-rek, zsák,\'stb. kereskedéséhen
75* évfolyam 270. szám
Nagykanizsa, 1936. november 28 csütörtök
Ara 12 Hléf
ZALAI KÖZLÖNY
-5SSSS
U UalóUnbli PM 5. náa.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EI&Uel*al ára: egy hóra t pengő < S.crkeuUSeégl ía kiadóhivatal! teSta
Az angol kormány felhívta Mussolinit békefeltételeinek közlésére
Enyhült a viszony Anglia és Olaszország között — Súlyos probléma a szigorított szankciók kérdése — Az uj oiasz hadvezér megindítja az uj támadásokat Eritreában — Cél i a Tana tó elfoglalása
Az afrikai háború uj fejezete kezdődött szerdán
Páris, november 27 A francia sajtó szerint az angol -olasz általános viszonyban bizonyos enyhülés következett be. Párisban ugy tudják, hogy az angol kormány nevében a római angol nagykövet felhívta Mussolinit, hogy közölje azokat a feltételeket, amelyek mellett hajlandó a békéről tárgyalni. Hir szerint az angol nagykövet felhatalmazást kapott arra is, hogy tárgyalást kezdjen Mussolinivei a Földközi tengeri ügy kérdéseiben Azon javaslatok alapján, amelyeket Mussolini már közölt.
A szigorított szankciók kérdése
London, november ,27 A megtorlások frontjával kapcsolatban ellentmondó hírek érkeznek. A péntekre összehívott minisztertanács állitólag a megtorlóintézke-dések mellett foglal állást és ha megtörténik, akkor a szankciók megszigorítása december közepére várható. Ekkor lép életbe a megtorlóintézkedések súlyosabbik rész«.
Másik jelentés arról számol be, hogy a megtorlóintézkedések súlyosbítását egyelőre elhalasztják, mert teljesen reménytelennek tartják. Az Egyesült Államok ugyanis nem vennélek részt az olajmegtorlásokban.
Megindult az uj olasz támadás Eritreában
London, november 27 Abessziniából érkező jelentés szerint Badoglio tábornok Rómából utasítást kapott, hogy haladéktalanul kezdjen uj támadásokat Eritrea nyugati sarkában. Az ujabb támadás célja a Tana-tó elfoglalása. Olaszország eddig azért nem kezdett ezen a vidéken támadásokat, n^nt a Tana-tó vidéke angol érdekkörbe tartozik. Ezt az álláspontot most háttérbe szorította az abesz-szin ellentámadás megakadályozása & még mielőtt a megtorlóintézke-dések túlságosan éreztetnék hatásukat, végre akarják hajtani a tervet-
Nagy rémületet okozott Harrar-ban a környék bombázása
London, novenjber 27 Az plasz repülők Harrar környékén több falut bombáztak. A\'jfépek elindultak Harrar felé is, később azonban visszafordultak még mielőtt elérték volna a várost. A repülőgépek közeledésére Harrar városában nagy rémület támadt és a hatóságok elrendelték, fiógy senki
se hagyja el házát. Igy Harrar városa két óráig halott város benyomását keltette.
Badoglio tábornok Irányítja már az u| hadműveleteket
Asmara, november 27 Az olasz—abesszin háborúval a szerdal nappal uj fejezet kezdődik. De Bono tábornok utóda ugyanis szerdán vette át a vezérséget és a hadműveleteket most már Badoglio tábornok Irányítja.
Az olasz repülők Dsldsida és Taga. pur felelt felderitő repüléseket végez, tek anélkül, hogy a várost bombáz, tflk volna. A lakosság körében Így Is nagy rémületet keltett az olasz repülök megjelenése.
Addls Abcbából hivatalos helyről közlik, hogy az otosz helyőrség elhagyta Makallct éS visszavonul Adigrat Irányába.
Ezt a hirt abesszin hivatalos forrásból merítették, ez azonban mégsem megbízható, mert az elmúlt héten ugyanez a hírforrás jelentette Adjja visszafoglalását is, ami szintén nem felelt meg a valóságnak. Tehát ezt a hirt is csak a legnagyobb fenn tárt ássál kell fogadni, annál is inkább^ mert az olnsz~hiva-talos jelentés szerint az olasz csapatok a déli és északi harctéren egyaránt folytatják az előrenyomulást és az olasz repülők mindenfelé felderítő repüléseket végeznek.

Pernambncoban leverték a kommunista lázadást
A szétvert zendülők az ország belsejébe menekültek
Rio de Janeiro, november 27 Pcrnambuooban a hatóságok a felkelők lázadását leverték. A felkelők fegyver és l£szerkészletük Vjsz
menekültek. A csapatösszevonásokat most fejezik be, majd Rio Grand el Port államba mennek, a felkelők leverésére.
Natal előtt két cirkáló áll, akik azt a parancsot kapták, hogy bom-
bázzák a felkelőket, ha azok nem adják meg magukat.
Blo de Janeiro, november 27 A kormány csapatai repülőgépek. -íTŐl bombáztatják/a fölkelőket, akik kénytelenek voltak visszavonulni Fcr-nanbucoból. A páncélos cirkálók ás hadihajók mellett Natalt repülők is bombázzák a kormány parancsa ér. leimében, ha a város nem adja meg magát.
A minisztertanács letárgyalta a telepítési törvényjavaslat részleteit
Lázár igaz8ágQgyminiszter a hitbizományi reformról A képviselőház együttes bizottságai folytatták a hitbizományi javaslat tárgyalását
Budapest, november 27 A kormány tagjai Gömbös Gyula miniszterelnök elnökletével szerda délelőtt minisztertanácsot tartottak. A telepítésről szóló törvényjavaslat rész. léteit tárgyalták. A kormány tagjain |civül a tanácskozásokon résztvett lm rédv Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.
Budapest, november 27 A képviselőház igazságügyi és föld müvelésügyi bizottsága szerda délelőtt folytatólagosan tárgyalta a hitbizomá. nyi reformról szóló törvényjavaslatot. I.ázár Audor igazságügyi miniszter az előbbi üléseken történt felszólalásokra
válaszolt és kijelentette, hogy ez a tör. vényjavaslat hosszú előkészítő munka eredménye.
A kidolgozásban az idő szavát megértve, a hitbizományi érdekeltiek is igen nagy mértékben résztvettek. Ezután részletesen felelt az elhangzó^ kifogásokra, majd kijelentette. hogy a megokolt kívánságokat teljesíteni fog/a. A javaslatot több felszólalás után a bizottság elfogadta. A második szakasznál felszólalt Schandl Károly és Gyömörcy Sándor is, akiknek felszólalására Lázár Apdor válaszolt és néhány
előterjesztett módosításhoz maga is hozzájárult.
A bizottság ülését csütörtök délelőtt 10 órakor folytatja.
A Ház ülése
Budapest, november 27 A Ház kedden folytatta az orvosi javaslat vitáját. Brogli József beszéde közben lépett be a terembe az uj" szentesi képviselő, Várady, akit melegen ünnepelték. Brogli az orvosi kar helyzetének javulását és az ország közegészségügyének Intenzivebb szolgálatát reméli az orvoskamarák felállításától. Az orvosi nyugdíj alap érdekében szólal fel, majd a fogtechnikusok mellettemeji fel szavát. Éber Antal fogtechnikus kérdésről bszél hosszabban és a fogtechnikus kérdés szabályozását igazságtalannak mondja. , ^
Bakovszky Tibor statisztikai ada. tokát olvasott fel a falusi lakosság egészségvédelméről. Az ország egész ségvédelniét központilag kell irányítani és kézbevenni, hangsúlyozza. Az ifjúsági probléma megoldása érdekében az álláshalmozás rendezését sür. geti. Drobni Lajos a falu egészség" védelmében javulást iát. Védelmezte a fogtechnikusokat. Kéthly Anna be. széde közben sok közbeszólás hang. zott el, ugy hogy Kozma belügymi. niszter odaszólt: No zavarják a képi viselőnő őnagysága beszédét) Kéthly a népjóléti minisztérium visszaállítását tartolta szükségesnek, mint egész, ségügyi és szociális minisztériumot. Utána az interpellációkra került Sor. A Ház legközelebbi ülése szerdán dél. után 4 órakor lesz.
-WWWW
A tót néppárt a prágai konttányban y
Prága, november 27 A tót néppártnak a kormányba való belépése már csak idők kérdése. A párt jelöltje Ico Wpviselő, aki való. szin üleg a közegészségügyi tárcát kapja meg. _____
A japánok megszállták Tengszaur városát
Peking, november 27 A Pekingtől 25 kilométernyire déli irányban fekvő Tengszaur várost a japánok megszállták. E város elvesztésével a kínaiakat súlyos veszteség érte, mert a város fontos vasúti cso. mópont. _
Meg akart szökni
a belörőveiér űgyésxséfi IrmUtlut
Budapest, november 27 A budapesti ügyészségen bejelentették, hogy Pap Sándor felfüggesztett kaposvári ügyészségi irodatiszt, akinek betőrővezéri bűntettében csütörtökön hirdet Ítéletet a budapesti törvényszék, hamis útlevéllel ki akar szökni az országból. A bejelentés után detektívek mentek Pap Sándor lakására, ahol megtalálták a hamis útlevelet. A szökni akaró betörővezért letartóztatták és az ügyészség fogházába kisértjéik.
halai közlöny
Epekő , vesekő- és hólyagkő-betegek, valamint azok, akik hugy-savas sók tulszapotodásában és köiz-vényben izenvednek, a természetes .Ferenc József" keserűvíz basíná-lata által állapotuk javulását érhetik el. Az orvosi gyakorlat számot kiváló szakiekinlélye hossiu mrgf gye-lés alapján megállapított, hogy a Ferenc József viz biztosan és rendkívül kellemesen haló hahajló és ezérl proslala- és vtgbéloajoknál, valamint vakbélmutétek után is ajánlják.
11 minden less a karácsonyi vásáron?
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet kiállítása és vására szombaton délután kezdődik. Díszbe öltözve várja a minden évben v^isz-szatérő nagy és mozgalmas ünnepét, a tarka karácsoyi bazárt az Iparoskör nagyterme. Látványosság lesz maga a két terem. Az Iparoskör nagyterme lesz a vásár tulajdonképp p\' ni forgataga, benne lacikonyha és söntés mellett • filléres sátortábor, változatos ós fillérres karácsonyi ós mikulási ajándékok-tömkeleggel és mindenféle filléres szórakozással, a világpostától a késdobálásig. Lesz grafológus és kártyavetés is. A belső terem egy kis meseország hangulatát sugárzó bár lesz, ahol a Nőegylet hölgyei szolgálják ki a vendégeket és pompás tánczene szól egész nap. A sorsolások ós tombola temérdek izgalmat Ígérnek, mert minden szám nyer legalább annyi értékű tárgyat, amenyibe egy-egy jegy kerül, de a sokféle nyeremény-tárgy nagyon fel fogja csigázni az érdeklődést.
Szombaton délután fél 6 órakor gyermek-előadás lesz a vásári program keretében. »Az erdei anyóka* c. Mikulás-napi énekes színjáték kerül színre, előtte és utána felnőttek és gyermekek páros tánqai.
Az egész vásár belépődíja 40, gyermekeknek 20 fillér. Ezekből a fillérekből lesz meleg cipője, ruhája, tál meleg étele karácsonyra a mezítlábas kanizsai gyermekeknek.
100
KM!
Prognózis: Qyenge légáramlás, változó telhőzet, sok helyen kfid, az ország északi felén egy-két helyén hó, eaetleg eső, * hegvekben csakis havazás, a hőmérséklet alig változik.
Naptár: November 28. csfltürtök.ltom. kat István. Protestáns Stefánia. Izrael. Klsl. hó 2.
Gyógyszertári éjjeli saolgálit e hó
15-töl a .Megváltó, gyógyszertár Erzió* bet-tér 21. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
Hogyan áll a nagykanizsai insógakció Ugye ?
A polgármester válasza az ínségakció kapcsán elhangzott panaszokra
Dr. Krátky István polgármestertől kaptuk a következő lévőket:
Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur!
A Zalai Közlöny többször foglal, kozott már az yisógakcióval; legutóbb Dénes Pál ur levelét közölte, aki több kifogást emelt az akció ellen. Kérem Főszerkesztő Urat, hogy a város kö. zönségénck helyes tájékoztatása céljából alábbi soraimat b. lapjában kőz. zétenni szíveskedjék.
Altalánosságban arra mutatok rá, hogy munkaképes egyének kizárólag munka ellenében kapnak segélyt, he. lyesebben napszámbért, ami 80 fillér, tői 1 pengőig terjed, aszerint, hogy milyen nehéz munkát végeznek. A munkát mindig a segélyfizetés előtt kell elvégezni. Az, hogy valaki hány napot dolgozhatik az akcióban, a családtagok számától függ. A rászorultságot igen szigorúan ellenőrizzük s há. rom hetenkint legalább egyszer minden inségakciós ismételten ellenőrzés alá kerül. A város közönségének megnyugvására szolgálhat az u tény, hogy a Nagykanizsához hasonló nagyságú és összetételű városok inségakcióinak nagyobb a költségvetése s az Ínség, akciójukban gondozottak létszáma "is nagyobb, mint a nagykanizsaié. \'Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy Nagykanizsán jobbak lennének a kc reseti és megélhetési viszonyok, mint másutt; sajnos, jól tudjuk, hogy itt iukább még súlyosabbak a viszonyok és pedig a határszéli fekvés miatt. A kisebb létszám* s a kisebb költségvetés helyes következtetéssel azt dokumen tálja, hogy a rászorultságok a legszi. gorubban ellenőrizzük » a legtakaré. kosabban gazdálkodunk. A belügyminisztériumban az akció költségvetésé, nek tárgyalásánál erre mindig hivat, kőzni szoktam s a belQgyminisztó. rium illetékes ügyosztálya ezt mindig el is ismerte s az államsegély mérté kének megállapításánál méltányolta.
Munkabér és insógakció
Rátérve Dénes Pál ur panaszaira, tagadnom kell, hogy az akció a nagy. kanizsai inunkapiucot befolyásolná akár ugy, bog)\' az akció miatt magánosok nem tudnak munkást kapui, akár ugy, hogy az akció hüatt a muu. kabérek emelkedtek volna. A munkabéreknél, sajnos, épen fordított a hely. zet. A 80 filléres akciós napszámbér a rendes napszámbért is leszorította. A munkakinálatot pedig az akció csak akkor befolyásolná, ba az akciómun kát az akciósoknak meghatározott időben kellene elvégezniük. Ez azon. ban nem igy vau ós épen azért nincs igy, hogy az akció a munkapiucra
káros hatást nc gyakorolhasson I Min. den akciós akkor jelentkezhetik ákció munkára, amikor akar, tehát amikor egyéb munkája pincs és ha közben munkája akad, bármikor abbahagyhat, ja az akciómunkát. fis a már cmlitott okon kivül azért is van ez igy, mert a havi 4, 6, 10 vagy nagyobb család-uál 15 pengős akcitkereset kizárólag az élethez szükséges falat kenyeret, biztosítja, ámde az embereknek egyéb szükségletük is van, ruházat, lakás, fűtés stb. s ezek előteremtésére is je. hetöséget kell nekik biztosítanunk. Ki. sárólag csak télen, hófúvás esetén vöu a mondottaktól eltérés, mert ilyenkor, ha a közerő nem elégséges, el szoktam rendelni, hogy az utak szabaddá tétele céljából az akciósok, nak is haladéktalanul jelentkezniük kell munkára. Ex as egyetlen kivétel azonban, bizonyára mindenki elhiszi, semmikép se hathat ki sem a munka, piacra, sem a kérésiét és kinálut vi szunyára, ami legfőbb tényezője a munkabérek kialakulásának^
Favágó, kőműves és konlár
Ami a fafürészelőket és kőinüve< seket illeti, itt még tisztább a helyzet. T. i. egyetlen munkaképes fafürészelő sincs az inségakció ellátottjai közt. Ila tehát a panaszos levél Írója nem kapott fafürészelőt, ezt semmi esetre sem Írhatja az inségakció . terhére. Munkanélküli kőmüvessegédek szere, pelnek az akcióban. Nem tudom azonban, hogy -"fezekkel mily munkát akart végeztetni a .levélíró? Arra kell gondolnom, hogy kőműves, tehát szakbavágó munkát akart végeztetni. Ez az, ami tilos I Ily munkát kizárólag iparigazolvánuydl rendelkező kőműves iparos, kőműves mester vagy épitő mester végezhet, mindenki más kon tár és csak ki\'iágás elkövetésével vé. gezheti el a munkát. Azt pedig, hogy ne lenne Nagykanizsán elegendő kö-müvesiparos, vagy mester, felesleges bizonyítanom, mert mindenki tudja, hogy többen is vannak, mint ameny. nyinek a megélhetését a kanizsai építkezések, tatarozások, javilások biztosítani tudnák.
Nem tudom, hogy napszámos, fa. fűrészelő, vagy kőműves volt-e, uki 3—4 pengőn alul szóba so akart állni a levélíróval. Favágó nem lehetett, hisz köztudomású, hogy egy öl fának négy metszéssel való felvágását és felapritását G pengőért vállalják, ha alkusznak, még valamivel olcsóbban is, ez pedig legfeljebb 1 pengő 50 fillér napszámbérnek felel meg. Ha kőinü vessegéd volt\' az illető, ez az eset is mutatja, hogy a nagyközönség saját
.JBiJMBte
Vároai Mozgó. Kedd, szerda, csPtOrtOk I
A legragyogóbb opirettfllm, tele dalokkal, melyek élni fognak, amíg szeretem virágzik az asszonyi szivekben,!
Paikos hercegnő
Káprázatos kiállítású illmremekmO. Főszerepben leanette Mac. Donald, a halhatatlan romantika aranyhangu énekese.
Elöadáso\'x kezdete naponta 5, 7 és 0 órakor. Hétköznapokon az 5 órai elftadéa filléroo.
jól felfogott érdekében cselekszik, ha nem kontárhoz, hanem képesített iparosból fordul. Bizonyos vagyok benne, hogy képesített iparostól nem csak szolidabb munkát kapnak, ha. nem — szolidabb árakat is. Ha nap számos kért 3 vagy 4 pengőt, az, fel/ téve, hogy szokásos napszámmunká. ról volt sió, kétségWÉtül kilengés volt, amit konkrét panasz esetén minden Inségakclóssal szemben megtorolnék avval, hogy az inségakcióból kizár nám. Itt csak arrá akarok rámutatni* hogy azok az alkalmi napszámosok,\' akik a Centrál előtt és a Sugár-ut sarkán szoktak álldogálni és köztudomás szerint elég magas béreket* kér nek, nyilván vannak tartva és nem szerepelnek az inségakcióban.
Ml .kényelmes" az ínségesnek?
A továbbiakban azt írja Dénes Páj ur, hogy a munkanélkülieknek a ma. guk szempontjából igazuk van és sok. kai kényelmesebb nekik hetenkint há romszor az „akcióba jelentkezni fillérért, de ennék ellenében élvezni az ingyen lisztet, zsirt, szalonnát, sót, babot, stb., a munkanapot a lehetőség szerint ellazsálni, mint 2—3 pengőért naponta dolgozni és az jpgyenes eliá. tástól elesni. A levélírónak ezek az állításai teljes tájékozatlanságra vaL lanak s meg kell mondanom, hogy azt is mutatják, hogy könnyelműen szól hozzá fontos kérdésekhez. A va. lóság az, hogy minden munkásra vo natkozólag meg van állapitva, hogy havonta hány napot dolgozhatik az akcióban, az előírtnál többet senki sem dolgozhatik s ahány napot az engedélyezett munka keretén belül előre ledolgozott, annyiszor 80 fillért kap utólag. fis kizárólag csak ezt kapja, ezen felül sem ingyen, sem pénzért egyetlen gramm élelmiszert seml 1934 Őszén megszűnt az élelmi szer ellátás, azóta kizárólag pénzben fizetünk, viszont 1034 őszéig minden inségmunkás élelmiszerben kapta meg a munkabérét, ugyancsak előre elvég, zett munka ellenében a akkor pénzben nem kaptak semmit. Munkaképes egyén tehát semmiféle ingyenes ellá. tálban nem részesül, ilyenben csakis jazok a családok részesülnek, de azok is a>ak pénzben és.nem élelmiszerben, amelyikbenn nincs egyetlen munka, képes egyén sem, vagy amelyekbeo az egyetlen munkaképes családtag még valamely iskola tanulója, vagy iparostanonc és végül, amelyekben csak az anya a munkaképes, de fi családban oly apró gyermekek varrnak, akik anyai gondozásra szorulnak. A munkanap ellazsálására az akcióban nincs lehetőség, a munkákat vezeti szakhivatalok minden munkáscsopor tot állandóan ellenőriznek » reggel 7-től sótédedésig egy órás ebédszünettel mindenkinek dolgoznia kell. Itt csak azzal u ténnyel kell számolni, ^íogy a (15, 70 éves munkásnak kisebb a munkateljesítménye, mint az erőteljes, fiatalabb munkásé, do viszout ai akcióban, épen az akció tcrrtiészc. téuél fogva, az Időseket Is munkához, keresethez kell juttatnom, nemcsak a fiatalokat. Dénes ur 2—3 pengős nap. számbérckröl is beszél, de ez csak hangzatos beálÜtás, mert ilyenek Nagy< kaulzsán nincaenek. Nagykanizsán 1 pengő 00 fillérnél többet még az épiU késéseknél alkalmazott napszámosok nak sem igen fizetnek.
\\ [\\ (Vége kőv.)
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyék.
NEM FÁZIK MEtx, HA WOLETT ALSÖNEMŰT VISEL.
Kapható Szomolényi éruhézban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1,935. november 28.
zalai közlöny
Viharos szakosztályi ülés a Ipartestületen
A teljes munkanélküliség, a kenyérért folyó ádáz tusa, az általános nehéz helyzet Srthotő elkeseredést vált ki iparos link L\'lkéből és ezzel magyarázható az az incidens is, hogy a szobafestő és mázoló szakosztály egyes tagjai még saját elnöküket is feljelentették »jogosulatlan iparűzés* miatt. Ugyanis Czoczek Imre címfestő é6 mázolómester, aki 22 év óta önálló mester Nagykanizsán, számos ifjút nevelt a szakmának, rendes adófizető, a mult napokban, utalással az érvényben levő gyakorlatra, szobafestés! munkát is végzett két esetben megbízóinál. Egyes szaktársai erre feljelentést tettek ellene, sőt elmentek a házhoz, ahol a munka folyt, hogy »l\'állit-sák« a munkát, (persze, amihez jo guk nem volt). Czoczekot szaktársainak eme ténye arra késztette, hogy lemondjon viselt elnöki tisztéről. Azonban a szakosztály nagy többsége bizalommal állt melléje és újból megválasztotta a szakosztály elnökévé. i
A szakosztály kedden déliitán tartotta ülését, amely viharos lefolyású volt és olyan inparlanr\'ntáris kifejezések hallatszottak el, amelyek egy ipartestületen nem szabad, bogy elhangozzanak. Czoczek Imre elnök felolvasta a Kamara Jeiratát, mely véleményt kér ama országos határozat tekintetében, hogy a szobafestés és mázolás rokonszakmának minősíttessék. Az ülés ilyen értelemben határozott is. Czoczek ezután szóvá tette a jogosulatlan iparűzés címe alatt folyó eseményeket, amelyek túllépik a megengedett határokat és rámutatott arra, hogy KoUarils István többször hozzája jött jelenteni, hogy Flelschnor Józsefnél milyen munka folyik.
Kollarits Itt az elnököt félbesza-kilja, feléje kiált:
- Hazudik ! Ez nem igaz !
Kínos megdöbbenés támadt e szo
katlan és az elnököt sulyosm sértő kijelentés után. Czoczek elnök vissza utasítja ezt a hangot, de Kollarits megismétli:
- Hazudik !
Kollarits magatartása még az úgynevezett ellenzéknél is visszatetszést kellett. Egyesek közbekiáltanak :
- Igazu van az elnöknek, én is hallottam !
Czoczek elnök bámula\'.os fegyel-meze tséggel uralkodik magán és folytatja a mult napok eseményei n\' k ismertetését, melyek eliene irányultak, azért levonja a konzekvenciákat és lemond elnöki tisztéről. Egyes tagok és az elnök között éles vi\'.a támadt. Majd az elnökválasztásra kerüli sor. A sz ikosztály teljes elégtételt adott Czoczek Imrének. Újból megválasztotta elnöké-
nek, mig jegyző Pápai J. lett.
A,k\'dden délután lefolyt viharos ülés legyen komoly intőjel az iparosság számára, hogy még a kenyérharcnak sem szabad odáig fajulnia, haneníiaz Iparosoknak mindenkor tárgyilagosan kell a helyzetei elbírálniuk és kölcsönös megértéssel és együttműködéssel kell tovahaladniuk a szomorú trianoni országúton.
A december 3, programja Nagy-és Kiskanizsán
A főispán már előző napon Nagykanizsára érkezik
Amint már jeleztük, vitéz Tabódy Tibor főispán, a NEP vármegyei elnöke december hó 2-án délután érkezik Nagykanizsára. A NEP helyi szervzetének toljís ve/e tősége, a körzeti alelnökök és titkán rok, a választmány a párth-lyiség-ben várja a főispánt, aki es:i 6 és 7 óra között érkezik oda. Ott hosszabb időt tölt, hogy alkalma legyen a vezetőségi tagokkal megismerkedni. Másnap, december 3-£n a déli gyors
vonattal érkeznek meg a nemzeti egységpárli képviselők, délután fél 6 órakor lesz Kiskanizsán és fél 7 órakor Nagykanizsán az Iparoskör nagytermében a NEP nagygyűlése, amelyen vi\'éz Tabódy Tibor főispán és a Budapestről érkezett képviselők fognak beszédet mondani. A nagygyűlés után esti 8 órai kezdettel az Iparoskör termeiben társus-vacsora 1 \'sz. A részletes programot legközelebb közöljük.
Mattersdorfer
Fő nt 1. uri- és nőidivatüzletében Fő-Qt 1.
_ Saját érdekében teszi,____
mmm ha most vásárol!
A IX. Izr. községkerfllet választmányi ülése
A IX. izr. községkerület Kaposvárott tartotta választmányi ülését, melyre Zala és Somogy zsidóságának minden hitközsége kiküldötte delegáltjait. Nagykanizsáról dr-HMph-n Jenő elnök, dr. Wlflklcr Ernő főrabbi, Fábián Miksa titkár és mások.
A gyűlésen dr. Ossmann Aurél elnökölt, aki megnyitójában a meleg szereíet szavaival és az elévülhetetlen érdem méltatásával emlékezett meg a községkerület érdemes, nagy halottjáról, Wisz Tivadar elnökről. Majd szemlét tartott a magyar zsidóság kérdései felett és annak a reményének adott kifejezést, hogy az államfői jóváhagyás alatt levő kiegészítő szabályzat meg fogja hozni a magyar zsidóságnak azt, amit tőle remö : egy jobb jövőt számára.
Wlnkl-r Ernő dr. főrabbi, jegyző, jelentésében előterjesztette a magyar zsidóság, nevezetesen a köz-ségkerület speciális ügyelt, kívánságait. A választmány elfogadta a mull év zárószámadásait és a jövő évi költségelőirányzatot.
Megválasztották a tanügyi bizottságot : elnök lett dr. Krelner Zsigmond (Nagykanizsa), helyettese dr. Berényi Árpád (Kaposvár), tanfelügyelő dr. Wlnkler Ernő főrabbi (Nagykanizsa), helyettese dr. Ellen- ( bogén Ignác (Sümeg). A bizottság ) tagjai: dr. H^i czog Manó. Goitein Gábor és Székely Mihály (Kaposvár), Dorner Andor és Kremsletí Mór (Barcs), Neulaender Zoltán (Nagyatád), dr. Bartha István és Lázár Artúr (Nagykanizsa), dr. Goldberger fidön és Fried Sámuel (Csurgó), Kálmán Ármin (Tapolca), Gerő Sándor (Zalaegerszeg).
Közművelődési bizottság : elnök lett dr. SzOnyl Hugó (Kaposvár), helyettese dr. Balázs Zsigmond (Nagykanizsa), tagok : a községkerület valamennyi rabbija, dr. Goldberger ödön (Csurgó), dr. Goi\'eln Gábor és Waldnr-mn Lajos (Kaposvár), dr. Dénes Antal (Marcali), Striner Miksa (Nagyatád), dr. Havas Béla (Sümeg), dr. Welsz Lajos (Nagykanizsa).
Bírósági elnök lett dr. Qolteln Gá\' bor (Kaposvár), helyettese dr. Ra. poch Aladár (Nagykanizsa), tagok : Baender Adolf (Zalalövő), dr. Fürst
Zrinyi Péler bncsnja
Irta: Kloba«lt«ky Béla 5
— Zrinyi gróf ártatlan, dc még ha bűnös volna is, a földi igazságszolgáltatásnak csakis a testét van joga megölni, a lelkét soha. Itt túllépték a
megengedett határt.
A császárné nagyon felháboroodott, nem akarta hinni, hogy e panaszok jogosultak:
— Ez rágalomt — mondta. — Ilyet csak Magyarországon gondolnak ki.
De alkalmat akart neki aduL Jiogy saját szemeivel győződjön meg Vádja valótlanságáról és ezért kieszközölt számára egy látogatási engedélyt Rat-tenbergbe.
Anna hálásan fogadta ezt a kegyel is és készült az útra. Roza és avianoi Márkus kisérték. Szegény Anna, mi. kor megérkezett Rattenbergbe és le. vezették a kazamatákba, ugy érezte, hogy erejét túlbecsülte. Nehezen bírta magát fenntartani, mikor beléplek u földalatti mély üregbe, melyben megbilincselve, rothadt szalmán feküdt Zrinyi gróf, aki mohón evett az apróra vágott*húsból, amit « látogatók Usxtektére eléje adtak. A szeretett
férfi arcát hosszú szakáll vette körül (és a szenvedés arcába tnély barázdá I kat szántott. Nagyon megöregedett, megtört, pedig akkor még java korban volt.
Mikor elfogyasztotta az ételt, cl. mondta, hogy ez ma ünnepi lakomu volt és bort is adtak hozzá, máskor csak kenyérhéjat és poshadt vizet szokott kapni. Rörtönébc levegő, vl. lágosság csak egy lőrés,-n hatol be. mely a poshadt iszappal és hínárral telt várárokra nyiUk. A patkányok és egyéb nedvességet kedvelő férgek, mint házi urak egészen bizalmasan nyüzsögtek abban az odúban. Avianoi Márkus nagyon szigorúan, rosszalóan nézett a kisérő várparancsnokra, do ez igy mentette magát:
— A lakást illetőleg én nem tehettem semmit, mert ezt Volkra gróf tiroli kormányzó személyesen válasz-totta ki a fogoly számára.
János grófban beszélgetés közben , feléledtek régi emlékvk... Murány, J Csáktornya, Munkács és Récs-Ujhely... Megismerte Annát, de azután fáradt volt, a lámpa világa bántotta a vilá-gossá^tól elszokott szemelt ós aludni kívánt. Igy látogatói fájó síivvel bu csut inoudtak neki és Bécsbe vissza-
térve uj tetterővel, de kevés eredmény, nyel küzdtek kegyetlen sorsának eny biléséérl. (.
Pozsonyba visszatérve Wesselényi Anna folytatta egyhangú, majdnem zárdal életét. Ití87-bcn, mikor József trónörököst Pozsonyban első örökös királynak megkoszorúzták, Rummcl Ferenc, a trónörökös nevelője felke. resté Annát és biztatta, ha növendéké átveszi az uralkodást, Zrinyi szabad lesz, mert ő még mindig rokonszenv vei viseltetik iránta. Távoli kilátást Lipót akkor még csak 47 éves volt. A császár féltékenyen őrködött fiával szemben uralkodói tekintélyén, nem engedte beleszólni az állauiúgyckbc. I)e a fiatal trónörökös nemes szivének sugallata szerint különös figyelmet fordított az állami börtönökre és a politikai foglyokra, azért a ratlenbergi fogoly sorsa is enyhült. 1705-ben, május 5-én halt cl Lipót. József trónra-lépése alkalmából nagy amnesztiát akart gyakorolni és pedig különösen a politikai foglyok közt. A ratlenbergi rabról sem feledkeztek meg, do mikor információt kértek állapotáról, azt a választ kapták, hogy ő már az örökkévalóság küszöbén áll, a halál fogja megszabadítani, a királyi kegy későn
jött. Wesselényi Annával is tudatták ezt, egyúttal aít is. hogy készüljön az esküvőre. "A király Rummcl Fe rcneet, akkor jnár bécsi érseket megbízta, hogy eskesse meg Zrinyi gróffal. Újra útnak indult a hűséges Anna, felkereste vőlegényét, akit most egész más helyzetben, fent az emeleten, egy szelős, tágas teremben, tiszta vetett ágyban találta, de nagyon elgyengült állapotban, a halál küszöbén. Nagyon megható volt az esketési szertartás. Még néhány napig ápolhatta Anna azt, akinek egész életét áldozta, azután következett a temetés. Mint özvegy menyasszony tért vissza a pozsonyi Erzsébetek zárdájába, ahol most már beállt novlciának és két év múlva felvette a fátyolt. N^gy kort ért el, elvesztette szeme világát. Mikor Mária Terézia Pozsonyba jött ós a • vitám et sangvineim elhangzott, akkor halt meg Euféiuia testvér. Nagy örömmel töltötte el, hogy a nemzet teljes klbé. külését uralkodójával megélte, annak az eszmének a megvalósulását, melyért Zrinyi gró^ieláldozta élete boL dogságát. (
A
4
zalai közlöny
1935. november 28.
Géra és dr. Rosenthal Jenő (Zalaegerszeg), Horváth Andor és dr. Herczog Mór (Kaposvár), dr. Újházi Hugó (Szigetvár), dr. Berger Sándor (Tapolca), Fischer Mór (Sümeg), Heimler József, dr. Kahán Imre és dr. Winkler Ernő (Nagykanizsa), Rücklaender Jhkab (Marcali).
Dr. Malőrt Salamon indítványát, hogy a községkerület folyóiratot adjon ki, a választmány előkészítés végett kiadta az elöljáróságnak.
Dr. Halph°n Jenő indítványára a választmány kimondotta, hogy a legközelebbi községkerületi kongresszust Nagykanizsán fogják megtartani.
Dr. Büchí- r Sándor keszthelyi főrabbi, egyetemi magántanár előadása következett ezután : A recepcióról. Időszerű volt az előadás, mert most van 40-ik évfordulója a recepciónak. A tudós előadó történelmi visszapillantást vetett előadásában, amely lenyűgözte hallgatóságé\'. Dr. B"rényl Annin kapcsvárj ügyvéd a zsidóság időszerű feladatairól tartott előadást.
A gyűlést száz teritékes bankett követte.
A községkerület elnöki tisztségét a Welsz Tivadar iránti kegyelet és tisztelet jeléül egyelőre nem töltik be.
(B. R.)
Szigorú intézkedések
az állatkínzás vneg-akadályozására
Nagykanizsán sok kivánni való van az állatvédelem terén. Mióta az Állatvédő Egyesület stagnál, azóta még jobban elfajultak a viszonyok etéren. Főleg vásári napokon gyakoriak a brutalitások. Sok esetben közbelép a rendőrőrszem, de számtalan az esetek száma, melyeket a rendőr nem lát. Ezekre voltaképpen az utca közönségének kellene a rendőr figyelmét felhívni esetleg feljelenteni az állatok durva bántalmazóit.
A miniszter ujabb rendelete most jelent meg a hivatalos lapban és különösen lelkére köti a hatóságoknak, polgármestereknek, főszolga-biráknak, stb., hogy ebl>en a tekintetben fokozottabb ellenőrzést gyakoroljanak. Utal a rendelet arra, hogy az állatkínzás fogalma alá esik nemcsak a fájdalmat okozó bántalmazás. hanem az állatnak a munkában való túlterhelése Is.
Kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Kr«i/ky István polgármester hez, aki kijelentette, hogy a rendelt végrehajtása a rendőrség hatáskörébe tartozik. A város is utasítja piacri\'ndészeti és egyéb hatósági közegeit, hogy szigorúan ügyeljen és akadályozzák nV\'g mindenütt az állatkínzásokat és szükség esetén azonnal tegyenek feljelentést.
Megkérdeztük dr. VdrhUly Árpád rendőrkapitányt, a kapitányság h, vezetőjét, aki kijelentette, hogy máris meglett minden intézkedést, hogy a rendelet teljesen a min-\'sz-ter intencióinak megfelelően keresz-tülvit\'ssék. Az őrszemélyzetet megfelelően kioktatták, szigorú parancs csal. hogy minden durva állatkínzás esetében hogyan járianak el. Sulyo sabb esetben elő kell állítani az állatkínzót; A közönségnek is támogatni kell a hatóságot ebbelf munkájában. minden esetet azonnal je-len\'enl kell, va<?y szólni a legközelebbi őrszemnek, intézkedés végett.
A család lelke: az édesanya
Szülői értekezlet a polgári leányiskolában
Többszáz főnyi szülő és érdeklődő tanügybarát részvételével tartotta meg szülői értekezletét a nagykanizsai Zrinyl Ilona polgári leányiskola. Polónyi György intézeti igazgató megnyitójában meleg szavakkal ecsetelte azt a nehéz, de magasztos feladatot, amelyre a Gondviselés a szülői házat és az iskolát rendelt© és rámutatott\' a súlyos felelősségre, amely e két nevelői tényezőre a szebb és jobb magyar jövő szempontjából h\'árul. Hangsúlyozta a szülői ház és az iskola Szoros kapcsolatának szükségességét és annak nagy fontosságát, hogy e két tényező csak teljes összhangban, egymás iránti bizalomban összeforrva, vállvetve, egymást mindig támogatva végezheti feladatát és a nevelői munka mindenkor csak ugy lehet eredményes és a gondjaikra bizott gyermekekre, családra, a társadalomra és a magyar hazára egyaránt értékes és áldozatot hozó.
Deák Istvánné Viola Mária tanárnő elejétől végig lebilincselő előadásban fejtette kl a család lelké nek, a magyar édesanyának nevelői szerepét. A ^nevelés alapjává, tengelyévé, és vezérfonalává az édesanya! szere\'etet tette, melynek melege besugározza az egész családi életet, bearanyozza leánykáink gyermekkorát és később az élet bonyodalmas útvesztőjében is iránytmutató ragyogással kalauzolja, mi\'wjr a szerető anyai sziv már régen porlad. De a belőle életében kisugározott hatalmas erő él, hat és munkálkodik tovább. Szépen fejtette ki az„ előadó, hogy ezt a szeretetet nem szabad félreérteni nem az engedékeny, elfogult. érzelgő és puha álszeretetröl beszél, hanem a gondos, féltő, mindig éber, cselekvő, épitő, áldozatom anyai szeietetről.
Rámutatott a nevelés leggyakoribb tévedéseire. Gyakori eáülhogy a szülő túlságosan szigorún, ridegen kezeli a gyermek hibáit, örökös, kérlelhetetlen »Nem szabad !« parancs hangzik ajkairól, amiben a gyermek szeretetlenséget, meg nem értést lát és ezért őszinteség, bizalom helyeit félelemmel, rettegéssel gondol szüleire, ami már nem egyszer jóvátehetetlen tragédiának lett forrásává. A másik szélsőség az engedékenység, a gyermek hibáinak lep-lezgetése, a megalkuvás, az ellen-
őrzés meglazulása. Az anya féltő gondja, szerelete kísérje leánykája minden lépését, minden gondolatát, de ez az ellenőrzés, irányítás, úgyszólván észrevétlen legyen, ne nehezedjék a gyermekre ólomsullyal, ne érezze azt nyomosztó nyűgnek. Az édesanya szerepe az őrzőangyalé, aki ott áll a gyermek mellett, mikor az nem is gondol rá, nem is látja, megfogja a gyenge keaet és a tátongó szakadék felett is sértetlenül vezeÜ át.
P. Csontos Márton ferenoesrendü hittanár emelkedett ezután szólásra, hogy még egyszer aláhúzza az előadónak az anyai hivatásról szóló intelmeit és hangsúlyozza a valláserkölcsös nevelés szükségességét. A leányléle\'í nevelkedjék a val\'ásosság légkörében, legyen eszményünk az igaz, mély vallásosság. Sok szülő hullatta már a keserű megbánás késői könnyeit azért, mert kifelejtette a nevelésből. Istent. Engedelmeskedjék Istennek a gyermek, de ne félelemből, hanem szeretetből, ezért nevelési Irányunk pozltiv legyen, ne tiltsunk unos untalan, hanem segifsük, vezessük a gyermek tenni akarását. Minden munkánk, de különösen a vallásosságra való nevelésünk csak akkor lesz eredményes, ha egész életünk példájával bizonyítjuk azt, hogy milyen fontos az Igazi, a mélységes vallásosság Legyünk á\'hatva na?v felelősségünk tői, figyeljük leányká\'nk baráti kö rét, olvasmányait, szórakozásait. Az. édesanya érdemelje ki gyermeke bizalmát, csak akkor tudja igazán avatott kézz\'-\'l és sikerrel formálni leánykája lelkét, melyet Isten bizott gondjaira.
Utolsó napaki
A M. klr. Jítíkonytíla UlauP
húzása már deoember S-én
Próbálja kl «zerenc«é|ét és a legközelebbi bank, sorsjegyáruaitó vagy dohiny-tőzadében szerezze be 3.- pengőért az allamsorsjegyer — KlB kozlrizat, nagy
40.000 ar. pengőt nyerhet
Szabó fegyverüzlet,
Nagykanizsa.
Vadászokkal közölje stop Frommer-puskáh és töltények árát lényegesen leszállítottuk stop
Fémáru Fegyver és Gépgyár
A kántor-ügy
TVklntettel arra, hogy dr. Rott Nándor megyéspüspök a választan-dő nagykanizsai kántor dl|levélét jóváhagyó leiratában hangsúlyozta, hogy az állás végleges betöltésénél a nyugdíj kérdés- ls rendezendő, kérdési Intéztünk a polgármes:erhez, nem állítja eluj helyzet elé a kán-tor-kérdést a püspöki leiratnak ez a záradéka. A polgármester kijelentette. hogy mieei Jelen esetten szerződéses alkalmazottról van szó, a püspök leiratának megfelelően csupán egy pon\'ot kell még belefoglalni a szerződésbe : az öregségi ellátást. Semmi akadálya nincs tehát a kántori pályázatnak december elsején való kiírására. Az öregségi ellátás bizonyos beütésekből nyer fedezetet.
Mint értesülünk, a pályázati haláridő három heti terminusra szól, Így a választás valószínűleg még decemberben megtörténik és akkor a nugykanizsa kánlorkérdés végleg nyugvópontra kerül.
A pajkos hercegnő
Egy amerikai hölgy e filmmel kapcsolatban nemrég levélben figyelmeztette nagykanizsai barátnőjél, hogy feltétlenül nézze meg, mert ő - Amerikában tizenháromszor látta I
Ilyen előhangulat után néztük meg a filmet. Az amerikai ember, természetesen más. mint a hazai. Ml valljuk be őszintén nem volnánk képesek egy filmet sem tizenháromszor végignézni, legyen az bár a legkitűnőbb, leglátványosabb amerikai, vagy legbájosabb német, vagy akár a legötletesebb magyar film is. i
A pajkos hercegnő filmjénél azonban meg kell állapitanunk, bár a mese sovány és jelentéktelen, hogy olyan értékel vannak, amely miatt szívesen és örömmel néznénk meg - másodszor is. Ez pedig : a rendezés, a beállítás, a zene, a melódia és a film két főszereplőjének csodás hangja. A dal filmje ez a film. Az olső részben csupa muzsika. dallam, szebbnél-szebb kórusrészeket hallunk, amelyekből kicseng hol i|t, hol ott Jeanette Mac-Donald csodás tisztaságú szopránja és Nelson Eddy bámulatos szép baritonja. Mindkét szereplő azonban nemcsak énekes, hanem színész is. még pedig a lávából. Játékuk, hangjuk köré a meséből W.,S. Van Dyke olvan látványos fllmít síőt|, amilyet csak a legnagyobb rendezői kezek tudnak. A csodás szépségű kórusokért és dalokért Viktor Herben zeneszerzőt illeti a dicséret. p.rdemcs megnézni ezt a szép filmet.
1935. november 28
ZALAI ItOZLOIW
KLÖPLI
FflggBny
AgyterHR Vltrage Aaztalteritft
Schfitz Árnházban.
Eredményesen folynak a bérletgyüjtések
Mint már jeleztük, december 2-án, hétfőn megkezdi 3 hetes vendégjátékát v. Bánky Róbert színigazgató és társulata a Városi .Színházban. A tár. sulatot n legjobb hirek előzik nieg. Változatos műsoruk között a magyar ós világirodalom kimagasló Íróinak müvei szerepelnek, mint Hcrczeg Ferenc, Rákosi Viktor, Molnár Ferenc, Zilahi Lajos, Vaszari János, Fodor László\' Gcrhardt Hauptmann, Ibsen Henrik, Uernard Shaw, Strindberg, stb., stb. A társulat a legjobb erőkből áll, akiknek együttes játéka garancia arra, hogy kifogástalan előadásokkal szórakoztassa a közönséget. Szép eredménnyel gyűjti a bérleteket Győry József, a társulat főtitkára, ki fárad, ságot nem ismerve, igyekszik minden ifchctőt megtenni, hogy ezen rövid szini idény után minden nézője a legnagyobb megelégedéssel emlékezzék vissza a Magyar Komédia Kamara Szinház Nagykanizsán eltöltött idejére. A helyárak a mai nyomasztó gazda, sági viszonyokhoz mérten alacsonyak, úgyhogy az előadások látogatása a légiesebb" körök részére is hozzá, férhető legyen.
Díszelőadás a kormányzó nevenapján
December 6-án v. Bánky társulata nagyszabású díszelőadásra készül, vi. téz nagybányai Horthy Miklós Kor. mányzó Ur őfőméltósága névnapja alkalmából. A díszelőadás eseménye lesz a város kulturális életének.
- KlitUrfTlielök rtoiér* rendkívül előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen li kaphatók KepaCeln bútoráruházban. Horthy Iflklót-ut 4.
Mindent együtt talál
i.
A szállodában i
teljes komfortot. A kávéházbani
100 újságot. A sSrSzóbeni
200ételkülönlsgességat és Bura Sándor olgány-muzsikáját. A télikertben!
délutáni-esti tánoot és » llnlozky rádió Jazz-zsna-ksrát.
Budapest, Rákóczl-ut 58.
Egy éjszaka gyújtották fel a falu két végét r
A falu népe nem akart segíteni az oltásnál, a szomszéd faluból kellett segítséget kérni
ts,
mm
tfio
A zalamegyei Nenvesnép község éjszakai csendjét hangos tüzlárma v^rte fel a minap, fejfél tájban kigyulladt Kiss István gazdálkodó szalmakazla. Mire az önkéntes tűzoltók odaérkeztek, addig a szalmakazal közelében álló hatalmas pajta Is kigyúlt. A tűzoltók felszenelései meglehetős rossz állapotban voltak és igy fáradságuk dacára az egész pajta leégett a benne felhalmozott nagymennyiségű takarmánnyal együtt. Mig a tűzoltók Kiss portáján dolgoztak, addig kigyulladt Németh András pajtája, innen a tűz átfcsa-pott Rákosi Pál portájára. A tűz Itt okozott a legtöbb kár, leégett az Istálló, pajta, ólak, szalmakazai, széna stb.
A kisszámú tűzoltócsapat háromfelé nem tudta felvenni a harcot a lángokkal s mivel a falu lakossága csak kelletlenül látott a vizhordás-
hoz, a parancsnok segítségül hfvta
az alsólcndval tűzoltókat, akikkel hajnalig oltották a veszedelmes tűzd. A kár meghaladja a 16.000 pengőt.
A csendőrség erélyesen nyomoz a lelketlen gyújtogató kézrekeritésé-re. aki egy éjszaka a falu két távoleső pontján gyújtogatott. [
|T0z szakadó esőben
Zalaszentgrót közelében Felsőaranyod községben egyik délután a zuhogó esőben teljesen leégett Ker-tay Imre istállója. Mikor észrevették a tűzet, már az egész istálló belseje lángokban állt, ugy hogy gondoLnl sem lehetett az álatok megmentésére. öt tehén, egy ló elpusztult. A kár közel 16.000 pengő. A csendőrség erélyes nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a szakadó esőben hogyan keletkezett a tűz.
Szerda
lludape*! 1.
17.25 Magyarország védekezése légi támadások ellen. (Inczc Kálmán). — 17.55 Reisz Pál—Angyal Árpád szalon, ötösének mfipora. — 18.55 írók pz országban. (Dr. Halász Gábor). — 19.30 Az Operaház előadása. «Aida.> Daliul^ 4 felvonásban. Szövegét irla Ghisianzoni. Fordította Zoltán Vilmos. Zenéjét szerezte Verdi. — A II. felv. után kb. 21.30 Hirek. - A III. felv. után kl). 2220 Hirek, időjárásjelentés.
— Az előadás után kb. 2305 Cigány, zene. — 0.05 Hirek.
Budapest H.
18 Kosztolányi Dezső beszél Sha. kespeare «Hamlet.-jéről. — 19.30 Élet a régi magyar uradalmakon. (Dr. Ko, moróczy György). — 20 Hirek- — 20.30 Cigányzene.
Bf<*.
18.35 Eszperantó. — 19.30 Wagner, est. — 2210 Emlékest. — Utána Schrammelzenc dalokkal. — 23.4á Tánczene. \\
Csütörtökön
Buúapeet I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Az Ezeregycj. szaka meséiből. — 10.45 Magyar nép. balladák. — 1205 Lovassy Edlth éne. kel. - 12.10 Hírek. — 13—14.30 Bcr. tha István szalonzenekara. — Közben 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.40 Hirek, árak — 10.10 A háztar. tásról. (Vizváry Mariska). — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Baromfitenyésztés! tanfolyam IV. rész. (Báldy Bálint).
17.30 Cigányzene. — Közben 18— 18.25 Angol nyelvoktatás. — 18.50 Em. lékezés Matk\'kovlts Sándorra. (Éber Antal dr.). — 19.20 A bécsi rádióadóállomás műsorának közvetítése. — 20.50 Hrek. — 21.15 Zenés részletek a «Királynő huszárja* c. filmből. — 21.35 Dr- Mohácsi Jenő németnyelvű előadása. — 21.55 Táncleinczek. — 22.15 Idöjárásjelentés. — 22.20 Az operaházi zenekar. — 0.05 Hirek.
Bndapo* II.
17.05 Tánclcntezek. — 18.20 Katona József, az ismeretlen lírikus. (Dr. Waldapfcl József). — 1&50 Vig György saxofonozik. — 19.25 Hanglemezek.
B«ee.
12 Könnyű lemcaek. — 14 Schu-
bert-dalok lemezeken. 1605 Beethoven-szonáták. ;
17.35 Richl Izolda alt és Fukar Gusztáv bariton éneke. — 19.20 Bécsi muzsika. Rádiózenekar Gerhardt szop. ránnal. — 2220 Salnt Saensi Esz-dur hetes. — 2305 Tánczene.
EMLÉKJZTETÖ
November 27.
Növendék-hangverseny a zeneiskoláján esto 9 órakor. November 30. Keresztény Jót. Nőegylet karácaopyi vására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácaonyi
vására «z Iparos-szókházban,
Deeetnber 8.
yé Kereskedelmi Alkalm«z»ttak piknikje az Iparoskőr cinciéit termeiben.
Frontharcos tea az Iparoskör földszinti helyiségeiben. Daceabw 15.
Gábor műsoros tánckoszorucakája. Dtcéabtr 26.
Pásztorjáték, tánc • Kath. Legény, ^egyesületben.
Izr. Jótékony Nőegylet wurja a Kaszinóban.
A Kis kanizsai Ifj. Egyesület operett-előadása. December 31.
Az Iparoskőr Szllveszter-estje \' a székházban.
A Kath. Legényegylet és as altiwtck köaős szilveszteri kabaréestje. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szil veszterestje. Január 4.
Katolikus bál. t .
Január S.
Frantharoos-bál. Január 11. NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táncestély fz Iparoskörbea. Január lé.
Vendéglős-bál az Iparoskór termeiben. t Január 18.
Evangélikus estély. . . . / Január 19.
Frontharcosok teája.
Felsőkereskedelmit vé^et»»k eitilye a KaaAnóban. Febmár 1.
As Ipartestület bálja. Fabreár 7.
K. Nagy-^Attay: Uh hérceftíő 9. scimnüve a Kiakanizsai Olveaékör-
ben.
Fabraár S.
Szanatórium-piknik. Február IS.
KAOSc-b&l. . j .
Február 16.
frontharcosok teája. Fabraár M.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja az Iparoskór termeiben. Február U.
As Iparoskőr jelmez-bálja. Február 24.
Kacagó-est ■ fterecstfny \'Wartvi-•előnőknél. ___
Gőzfürdő nyitva röggel 8 örátől e«U 8 óráig (hétfő, Bzerda, péntek \'délután, kedden egész nap nőknek).
Téli gazdasági tanfolyamok Zalában
A földmüvelésügyi mlntarterium
ZalavárnH\'gye területén: hámom téli gazdasági tanfolyamot ergsdél^zett három hónapi időtartalommal. A tanfolyamok Zalaszentmibályv Zalabér és Csabrendek községekben lesznek, a vezetést mindenütt a vármegyei m. klr. gazdasági felügyelőség tagjai látják el. Az ünnepélyes megnyitás vasárnap mhid a három községben megtörtént. I
Tertuénylöuda
Irányzat: barátságos, forgalom: élénkebb.
Buti tiaxav. Tl-tn 1815-1840, 78-«a 1830-1855, 79-ea 184S-M870, WMu 1800—188), dartánf. TTmm 1T-90-I800, 78-a« 1805-1815. 79»ea I8W-1W0, 80-M 18>36-1840. — ROM »IMIIÉI 1*30-1840. mé» 1*40-18 50* «sb Mrtp 1780—17 70. --Ta^ri IliaéatalKab bpest 1480-14 40.
Az 1924. évi IX. és sz 1929; X. törvénycikknek a bortörvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó és feMünő helyen kifügt gesztésre rendelt kivonata. apói beszerezhető •
Fő-ut 5. v<
Ára darabonként, kertiény kartonlapra húzva I -M-a*- \'
Balai közlöny
1936. november 28.
— (A szerdal hangverseny)
figyelmet érdemlő zenekulturális élményt Ígér a zeneiskolai növendék koncertek sorozatában. Ez az első idei növendék-hangverseny nem délután, hanem este 9 órakor lest, ezzel is hangsúlyozni akarván, hogy más, mint a többi: — csupa felsőtagozatu növendékek szerepelnek a műsoron. Színhely: a zeneiskola kamaraterme. Belépődíj nincs.
Hflsl emlék Paosán)
Pacsán bizottság alakult a bősök emlékének megörökítésére. A bizottság dr. Horváth Vilmos főszolgabíró el-nőklésével ölést tartott és a bcérkc zett tervek közül Pataky Andor, a fő városban is ismert nevü zalai szob. rászmüvész terveit fogadta el kivitelre.
— (A Oeorgloon sxakülése)
A keszthelyi m. kir. gazdasági aka-démia Geofgicon Gazdasági Köre november 28-án, csütörtökön este fél 9 órakor a Bocskai-vendéglő nagytermében IV. szakülését tartja. Tárgy, sorozat: Vitaminok jelentősége haszonállataink takarmányozásában. Tartja Sándor Béla III. é- hallgató.
2. Növényegészségügyi yizsgálatok és a gyümölcsexport Dunáutulon. Tartja dr. Pleldell István akad. gyakornok.
3. «Van-« Magyarországon jelentősége és lehetősége szövetkezetek létesítésének* cimü vitakérdés folytatása és befejezése. Humoros monológ. Tartja Pccze Lajos I. é. hallgató.
— (Jubileum)
A Keszthelyi Társaskór 50 éves fennállásának emlékére november hó 30-án jubileumi kűSgyülésr tart, amelyet nagyszabású vacsora követ.
— (A kormányzóné segélyakciójához szóló kérvények beadásának határideje)
A vitéz nagybányai Horthy Miklósné vezetése alatt álló segélyakcióhoz be. nyújtani szándékolt segély kérvények kel kapcsolatban felhívják a kérvényezők figyelmét, hogy kérvényeiket legkésőbb december l-ig adják postára, mert a később beérkező kérvények ezévben már nem leszuek ellntézhetők. A kér. vények a főispánhoz és főszolgabl. rákhoz is beadhatók.
— KltpH ccifkék. függöny anyagok nagy választékban SchUtznél.
— (Dalköri est Paosán)
Kitűnően sikerült . Katalin.estélyt rendezett a Pacsai Dalkör. Az előadás az iskola dísztermében folyt le, a termet zsúfolásig megtöltötte a közönség. A dal-számokat nagy sikerrel ^dta elő a Dalkör, Szalay Irén és Sza lay Lajos magyar nótákat énekeltek, sok-sok tapsot kaptak. Horányi Tibor káplán a dalról adott elő, derűs haa gulatot keltve. Landi Ferenc igazgató a magyar katona a magyar dalban cimmel tartott felolvasást, az egyes darabokut cigány játszotta és a szereplők illusztrálták. • Nagy sikert aratott. A Dalkór karnagya: Gombos Ká-roly és lelkes tagjai szép munkát vé geztek. Dr. Horváth .Vilmos főszolgabíró zárószavai után az estélyt a ka azinóban táncmulatság követte.
Tesz lőtt vadat,
különösen mezei és flregl nyulat, fácánt, minden tételt a legmagasabb napi áron azonnali fizetéssel Briegert Hermann
német vadkivfteL
Képviselet: ScholieOttó, Sárvár 2.
Vasmegye. Telefon 20.
— (Mészárosok és hentesek figyelmébe I)
A nagykanizsai helyőrségi közétke. zésl bizottság december 4-én tartja hus- és hentesárucikkek szükségletei, nek biztosítására vonatkozó verseny, tárgyalást. Az érdeklődők figyelmét felhívjuk a helybeli honvéd laktanyák kapuin, valamint a város hirdetőtáb. Iáin kifüggesztett hirdetményre.
- Sefcfltz kirakatában gyönyörű klöpli csipkék láthatók.
— (Kinek veszett el a kerékpárja?)
A rendőrség felkéri mindazon egyé-neket, akiknek Dürkopf gyártmányú kerékpárjaikat ellopták, a .rendőrségen első emelet 4. sz hivatalos óra alatt jelenjenek meg kerékpárjaik megtekin. tése végett.
Nincsen párja sehol az „Igmándi* víznek, Mert hűséges őre Jókedv s egészségnek.
— (A keszthelyi róm. kath. egyházközség)
képviselőtestülete Stefaics Aladár apátblébános elnökletével most tartott
Íközgyűlésén elfogadták az egyházköz ség jövő évi költségvetését és elhatá. rozták, hogy a tavasszal a karmeliták missziót tartanak a plébánia terüle. tén.
(-) Újítások olcsóbbá éa kényelmesebbé tMxtk as életet
Ilyen ujltás a Schmoll-Pasta do. bozokra rászerelt uj nyitó. Ha ezt jobbra vagy balra forgatjuk, a dobez mindig könnyen nyilik. övjuk tehát a Schmoll-Pastát a bepiszkolódástól s használat után gondosan zárjuk le a dobozt, mert az bármikor újból köny. nyen nyitható. Igy a Schmoll-Pasta konzerváló hatása állandó marad.
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szer dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Ht Qntanberg Nyomda éa Dél zalai Lapkladl Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó 1 Zala! Károly. Interurbán telefon: Nacykaniua 78. siám
ír®

Elvaaiatl Teleky-ut—Lltóbegy útvonalon fekete tetikül kulcsokkal, kii ezüst-órával. Vlsazahozója illó Jutalomban része-aui Eötvös-tér 8. alatt. 439*
„Hfifoko«ék királya11 a Sörlel-féle •zabadalmaiott Szetter. Ára 6—10—15 pengő. Egéaz nap próbafűtés. Sörlel vas kereskedésben. (SchOta melleit). 1
V«k MkrAk újra borítását Ismét vállalja Stern üveges, Fő-ut 2. 7
Rartd.lt cipőket, (avitásokat legolcsóbban Szeres cipésznél szerezhet be, Erzsébet-tér 20, Ugyanott tanuló felvételik.
■épkarataaréa, üvegezés legolcsóbban a volt Tóth bazárban. 8
Műaxaréaatanono felvétetik. Donit Ferenc. •
Rákócz-u 29. >z. kés eladó. Bővebbet Sxemere-u. 3. sz. •
Pltvo* azonnal kiadó. Király-utca 34. Kálmán ház. *
Üeyes rflvldárua segéd azonnali belépésre felvétetik Frank Manónál. 4390
\'áll f«]altaaaa mep
íjosnénál, Rózsa-u. 21..*
JószAra hi özv. Csizmadia1
la^Lajo
láluobáa utoal, modern parkrfláa emeleti lakáa azonnal kiadó Erzsébe»-»ér II. 43"1
Megbízható hésMiMtart keresek. Strém Károly Sugár-ut 20. •
Fekete férll télikakál, elő.z ba-fal.
fürdőkád, olcsón eladó. Rozgonyl-u. 8 »z 1. em. 4392
i?rajavitéaak Zsoldos órásmesternél készülnek, Fő-ut 8, Koronával aiemben. •
Magyar-utca 41. sí. Szatler-fíle pékség málus l-re kiadó. Bővebbet ugyanott a háztulajdonosnál. •
Egy drb hlsott i
marty»u. 37/a.
■ rtéa eladó, Vörös-
— Bútorvásárlás nem flondl Teljes berendezéseket i«ndkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen la szállítunk. Kopsteln butoráruház, Horthy Uiklóa-ut 4.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
Mrittőinél méMérotnmkl
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A Zalai Közlöny- meg akarja könnyíteni előfizetőinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten/ kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandij a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a lon-
doni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A,tökéletes kiejtést blztosltjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni barmikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féJtan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu« tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolá sát.
alkalmas ajándékok
Gyermekiknek :
Meleg mackóruhák Szvstterek
és pullovarek
Hölgyeknek:
Remik kötSttruhák Kötött blúzok /
Finom svájci fahár-nimü, harisnyák
Uraknak:
Kötött kabátok Lálekmelegltók Nyakkendők, zoknik
Legolcsóbban
• BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY M.-ÚT 1.
m_
la iok pénzt takarít mag, ha
nyomtat** ny-■ zOkaéglatét éa kttnyveit lapunk
nyomdájában. Fő-ut S. alatt randeli meg.
Bosszankodik! ?
ha kedvelt növényei (örökzöldek, virágok, pálmAk slh.) olaArgul-nak ós nem fejlődnek, he kedvenc virAgnl nem töltenek ki teljes azInpompAt a caonové-Bzek maradnak.
Tudja miért?
mert a növények részben vagy egészben felhasználták a cserép vagy más edényzethon lévő főidből a tápanyagot, tehát növényei
éheznek
Legtöbb növényeit megmaathatl, ha azokat
Virág-mütrágyával
Öntözi.
1 doboz Ara............P 1.10
1 adag Ara (oléR 2 It. vízhez) P-10 Kapható:
orszAg József
MI, nfllrigy., oS.ényvéd.lml.».reh, «.ík, jíp kere.krd4.«b»
Nagykanizsa, Erzsébet-ttr 10. A biróaági pslou melleit. Telelőn 190.
%»»>MI >
R.T.
, Niokuiula. IT.M4. UatiMsU Bak* Mralvj
79a évfolyam 271. szám
Nagykanizsa, 1935. november 29 péntek
Ara 12 Hllét
POLITIKAI NAPILAP

<• kúdótanlalt FM Sl Bim.
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elililetöi ára: Cfy hir« » p«ng6 40 fllUr. SieikotKsífl U kísd<Uil<«t<iU tclrfon: 7» "
A kormány szándéka: — ui életerőt kell adni a határszéli Nagykanizsának
Széles mederben folynak az előkészületek a Nemzeti Egység nagykanizsai nagy-gyűlésére — A körzet-vezetőségek és a helyi központi vezetőség együttes értekezlete letárgyalta a városi képviselőválasztással\' és a főispán-látogatással kapcsolatos ügyeket
A fABspánmeg akar ismerkedni a nagykanizsai MEP minden választmányi tagjával
A nagykanizsai Nemzeti Egység összt\'s vezetőségi tagjai, körzeti elnökei és titkárai részvételével népes érlékezlet volt tegnap este a NEP pálthelyiségében. A, körzeti alelnökök beszámoltak a körzeteikben folyó szervezési munkáról és a városi . képviselőtestületi választásokkal kapcsola\'.os előkészületekről. Az értekezleten a helyi, szervezet elnöke, Szabó Győző ny. járásbirósági elnök elnökölt. .
UJ éléteröt Nagykanizsának f
A vezetőség az értekezlet eredményeként örömmel állapította meg, hogy a város minden körzetének választó polgársága nagy lelkesedéssel éa meggyőződéssel csatlukozik a Nemzeü Egység zászlaja alá. Megállapítható a szervezés tempójából és sikeréből i — Nagykanizsa egész közvéleményét áthatotta a tudat, hogy ennek a városnak eminens érdeke, hogy a városi képviselőtestü-leii választások alkalmából a Nemzeti Egység eszméinek "harcosai kerüljenek a város parlamentjébe. A város jövőbeli fejlődésének minden lehetősége a kővetkező választás kívánt eredményéhez fűződik.
A közelgő főispáni lá\'ogatás ugyancsak annak a jövőbeli elképzelésnek záloga, egyben beszédes bizonyítéka annak, hogy Zalavármegye főispánja és személyén keresztül az egész kormány súlyt és fontosságot tulajdonit (nem csak az országos politikumon keresztül, hanem a város speciális érdekeinek szemszögéből is) annak, hogy Nagy kanizsa város itt a határszélen uj életerőkre kapjon. Fontos az egész városra nézve, hogy a lakosság a Nemzeti Egység frontjának lelkes támogatójává váljék és hogy ennek
következményeként a városnak ez a hangulata a kiküldendő képviselőtestületi tagok személyén keresztül is kifejezésre jusson.
Éppen a tegnap lezajlott gyűlésen kialakult beszámoló egész teljességében nem csak biztató Ígéretet, hanem majdnem teljes bizonyságot szolgáltatott, hogy Nagykanizsa és Zalamegye főispánja nem fog csalódni a várr® választó közönségében, amely tetté fogja váltani mindazt, aminek az elkövetkezése nélkül a város közéletében már olyan sok-/ szor óhajtott javulás a v<\'le együtt járó. a közérdeket és a lakos ság gazdasági jólétét Mjenditö jobbrafordulás be nem következ-heiik.
Nagykanizsa sokat vár a kormány jóindulatu szándékaitól
Az értekezlet résztvevői féltő gonddal mutattak rá, hogy Nagykanizsa éppen a következő hónapokban nagyon sokat vár a kormány jólndulatu szándékaitól és attól, hogy azok a közintézmények és az egész város iparos és kereskedő lakosságának kenyeret és munkát adó közópitkezések, melyek a Zalai Közlöny hasábjairól eléggé ismeretesek, valóra váljanak..
A Nagy gyűlés előkészületei
K gyűlésen elnöklő Szabó Qyőzö, valamint Kalmár Zoltán vezető titkár megfelelő előterjesztéseket tettek a december első napjaiban megtartandó nagy-gyűlésről, társasvacsoráról és az országos politikusok látogatásával kapcsolatos teendőkről.
Nagy örömet keltett az értekezleten, hogy vitéz Tabódi/ Tibor, Zalavármegye főispánja, kifejezett aka-
rata szerint, nagy súlyt helyez arra, hogy már láfogatása első napján, hétfőn megismerkedjék a nagykanizsai N\'^mzjeti Egységnek nem csak vezetőségével, hanem minden választmányi tagjával. Éppen ezért megérkezése után nyomban felkeresi a NEP párthelyiségét, ahol az egész estét a vezetőség és a választmány tagjainak társaságában tölti.
Felhívás
Mindazok a testületek és érdekképviseletek, amelyek vitéz Tabódy Tibor főispánt nagykanizsai látogatása alkalmából küldöttségileg óhajtják felkeresni, szíveskedjenek ebbeli szándékukat a Nemzeti Egység Párt elnökénél, dr. Szabó Győző ny. kir. járásbirósági elnöknél akár Írásban, akár szóval bejelenteni
A Nemzeti Egység Párt elnöke minden nap délután 6 -8 óra között a NEP irodájában (régi ipartestületi ház, emelet) megtalálható.
Mindenkinek nyitva áll a Nep Iroda
A Nemzeti Egység nagykanizsai vezetősége súlyt helyez arra, hogy helyiségeit a párt tagjai otthonuknak tekintsék s éppen ezért elhatározta. hogy a párt helyisége mioden nap délután 6 és 8 óra közt minden párttag részére rendelkezésre áll és hogy ugyanebben az időben a város minden lakójának esetleges panaszai vagy kérései az ott tartózkodó vezetőségi tagok részéről megértő meghallgatásra találnak. Ezzel az intézkedéssel csak a régi állapotot kivánja a párt visszaálll tani, amikor a párt helyisége egyúttal a párttagok Jymsőséges összejöveteleinek színhelye is volt.
Olaszország katona! intézkedéseket tett az olal-tffelom miatt
A Brenneren Összevont három hadosztályt Dél-Olaszországba vezényelték — Pénteken dönt az angol minisztertanács az*olaj megtorlásokról Párisban fenntartással fogadják az abesszin ielőrenyomulásról szóló híreket — Megkezdődik az olasz támadás Harrar irányában és Gondar felé
Anglia kitart az olajkfviteli tilalom mellett
I.ondon, november 28
Az angol kormány pénteken fontos tanácskozásokra gyűl össze. Ugylálszik az angol kormány kitart az olajkivi teli -töwlom eredeti terve mellett és a péateki minisztertanácson az olasz »l.fjW*itol alapvető kérdéseit tárgyal
J» ......
Asmara, november 28 A Vörös Tengeren duló vihar miatt az a hajó, amelyen Badoglio tábornok utazik Keletafrtkába; még nem érkezett meg A hajó valószínűleg csak csütörtökön délután fut be Aussza kikötőjébe.
Páris, november 28 Párist elárasztják a különböző abesszin forrásból eredő hirek, köztük igen sok hivatalos abesszin jelentés is van, amelyeket azonban a lapok nagy fenntartással fogadtak. Annyi hl-
(Folytatás a 6-ik oldalon)
Zrinyl Hlklós tanítása
Irta: Swányl Gyula, a Zrinyl Irodalmi éa Művészül! Kör táiselnöke
összeomlott világok, uj medret ásott történelmi folyamatok három! százéves mezeje fekszik Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, politikus és államférfiú kora és a ml korunk között Nekünk mégis meg kell keresnünk szellemének ma is elevenen ható erőit, bele kell kapaszkodnunk azokba az igazságokba, miket Ö hirdetett, de amelyek háromszáz esztendő vérzivatarai után ma is aktuálisak, ma is alkalmasak arra, hogy szilárd bizalommá kovácsolják a mi reménykedésünket.
Ez annál is inkább lehetséges, mert a történelem önmagát egyre megismétlő folyamata ma újból egé sz<n közelünkbe hozza Zrinyutyiik-lós korát. Európa akkor is, j mint napjainkban, egy uj világ vajúdásában élt. Akkor is világnézeti eszmék mérték össze fegyverüket e kontinens felett s odameredt a nagy kérdés Európa elé, vájjon megmaradhat-e továbbra is kereszténynek, vájjon hordozója lehet-e továbbra is a haladásnak és kuliurának, vagy tovább duzzasztja a keleten úgyis nagyra nőtt mohamedánságot ? A török ugyanis, mikor megjelenik Európában, nem mint nemzet, hanem mint vallás akar hódítani. Ellenségnek tekint minden népet, minden nemzetet, ha az nem igazhivő, pusztulással fenyeget minden or&zágot, mely a keresztet szegezi a félholddal szembe. Elsősorban ellensége a német-római császárságnak, mint az egyetemes kereszténység képviselőjének és elsősorban ellensége a Habsburgoknak, kik ekkor a német-római császárságnak a trónján ülnek. Mindenki azt hihetné, hogy a mohamedánság ezen egyetemes támadásával szemben a kereszténység is egyetemesen védekezik. Ámde hol van a kereszténységnek ezen egyetemessége ? -Hiszen VIII. Henrik angol király, a keresztény hit védője,\' I. Ferenc francia király, a legkereszjényibb király, sőt maga a pápa is ott vannak a török szövetségében, mert sokkal jobban fékek a Habsburgok tulhatalmától, mint s£ön»tték a kereszténységet. Az európai nemzetek ezen szervezkedésében véget ért a középkor. Először történik, hogy Európa népeit nem a vallás, hanem a politika irányítja. Ez uj szervezkedésben Magyaroszág a Habsburgok pártjára állt s az 1462, 1505, 1516-ki szerződésekben mindvégig biztosítja a Habsburgokat, hogy a Jagellók kihalása után őket emeli trónjára. E7. hozta rá a török veszedelmet s Mohács mezején 20.000 magyar halálával pecsételte meg a szerződéseket. Országunk darabokra-, szakadt, legtermékenyebb részén megvetette lábát a török, a megmaradt rész -pedig az elsett II. Lajos után tróujrifa ültetve habsburgi Ferdinándot, végh\'g elhelyezkedett a Habsburg dinasztia hatalmi érdek-
BALAI KÖZLÖNY
1936. november 29.
zakodásában, mely, ha nem lészen, hiába remélünk szomszédoktól és más idegen barátoktól segítséget. De\'hogy megszerezzük ezt a bizalmat, követeli, hogy mindenek előtt legyen belső rend, szűnjék meg a pártoskodás magyar és magyar között, legyen egyetértés pápista és lutcránus között, mert 100.000 pápista ugyanennyi luterá-nus és kálvinistával bizonyára erő-sebben tartja azokat az oszlopokat, melyeken a magyar égbolt nyugszik. Legyen barátságos viszony még a legfőbb kapitány és közvitéz között is. Lelkiismeretesen tanuljon és fáradhatatlanul dolgozzék mindenki, de különösen az, aki az élen akar járni, hogy mindent tudjon, mikor reá bizatik a tiszt. Áldozatra mindenki készen legyen, mert az ország fenntartásáról * mindenki egyformán tartozik gondoskodni s kora érdes nyelvén keserűen bizakodva, akasztófámvalóknak, latroknak nevezi azokat, kiknek mindig telik, ha arról van szó, hogyan keli innya, de ha a hazáért kell áldozni, ugy elijednek, miptha arcul csapnának és betegessé teszik magukat. Szavait igazolják a tettek, midőn a saját költségén szervez hadsereget, maga gyakorolja be, maga vezeti a török ellen s szerez vissza vagy 28 falut. Mikor pedig visszarendelik, a saját költségén építi fel Zrinyi várát, melyhez maga is talicskázva a földet, fényes grófi koronáját a haza szolgálutábun nem értéke i többre a napszámos rongyos szólama -kalapjánál.
Ezek és az ezekhez hasonló eszmék azok, melyek egészen közelünkbe hozzák Zrinyi Miklós korát, ö a törhetetlen, a meg nem alkuvó magyarnak igazi képviselője. Nem épit légvárakat, nem burkolózik a régi dicsőségbe ; a meglevő realitást veszi alapul, melyen csak őszinte akaratra és edzett magyar türelemre van szükség és felépül
a jövendő temploma, ö. a magyar akarás. Korának sok magyarja nem tudta ezt, de unnál jobban tudták ezt Bécsben. Mert csak igy történhetett, hogy az 1655-ki nádorválasztó gyűlésen ugy elgáncsolták, hogy még a jelöltek névsorába se vették fel. S az a Zrinyi Miklós, ki joggal ábrándozhatott el Hunyadi Mátyás Jkorán, most a legnagyobb mellőzés után sem változott meg, félretolva is az maradt, aki volt." Érezte, hogy vezérségre hivatott, de látta a tornyo suló akadályokat is, megalkudott a körülményekkel, nagy maradt a kicsinyben s lett annyit, amennyit csak tehetett, le nem véve szemeit a legmagasabb célról, az öncélú Magyarországról, melyért minden áldozatot kicsinynek tartott. Ma, amikor szintén gúzsba vagyunk kötve, mikor szintén nem tehetjük azt, a mit szerelnénk, szigorúan számításba kejl vennünk a va»óságot, a lehetőt,ma is ilyen Zrinyi Miklósoknak kell lennnünk. Ki$ lehetőségek között nagy álmokkal kell járnunk, az eljövendő nagyságra kell Jüggesz tenünk tekintetünket. S e munkához rögzítsük oda Zrinyi lelkét, mely szerint a maga emberségében bizni; ebben áll a nemzetek ereje. Senkit se udvaroljon körül a magyal b ne irtózzon senkinek az ellenszenvétől sem. Sors bona, nil aliud I Igazi ellenféllel lehet alkudni, de a pro-tektorok előtt meghal az önérzet. A magunk erejében bízzunk s hogy ezt megtehessük, szeressük a munkál, szeressük egymást, legyen tiszteletben a törvény és hagyomány.
Szomorú tragédiája a magyar történelemnekj hogy legnagyobbjait koruk sohasem ismerte fel. Nem-ismerte fel Zrínyit sem s azért alakja, mint egy vihartól tépett hegyóriás, kettős hivatással áll előttünk : példázza a mult gyászos következményeit s ugyanakkor a szebb jövendő lehetőségeire mutat.
Felmentették a garabond bncsnst, aki agyonszúrt egy részegembert
körében. Tőlük várja, hogy megszabadítsák a töröktől s támogatásukkal helyreállítja az ország egységét. Ez aztán még a töröknél is nagyobb veszedelmet hozott. A Habsburgok tulhatalnnítól félő nemzetek : Angii-, Dánia, Svédország, Franciaország ugyanebben az időién összetörték a Habsburgok hatalmának az alapját: Németországot. A hatalmas császárság több, mint 200 apró fejedelemségre bomlott s az egykor világok sorsát intéző Habsburgoknak annyi erejük sem maradt Németországban, hogy e fejedelmek közül akár a legkisebbet is magukénak mondhatták volna. Európa vezetése Franciaország kezébe jutott s a Németországot vesztett Habsburgok most ugy akarják magukat kárpótolni, hogy örökös tartományaikat és a hozzájuk csatlakozott Magyarországot tüzzel-vassul összekovácsolva, teremtsenek maguknak egy uj nagyhatalmat. Ez a Habsburg probléma. Megoldhatatlan volt születésekor és 400 éves keserves küzködés után is az maradt egészen haláláig. Hogy is lehetett volna e problémát megoldani, mikor megoldásátóLa nemzet is, a dinasztia is egészen mást várt. A _nemzet várta a töröktől v«ló megszabadítást, törvényejtnek, alkotmányaínak a tisztejetbentartását, nemzeti törekvéseinek az elősegítését, gazdasági és kulturális fejlődéséhez a nagyhatalom támogatását. Viszont a dinasztia szeme előtt XIV. Lajo6 abszolút monarchiájának a példája lebegett, amelyben leomlanak a nyelvi, vallási és jogi válaszfalak, nincsenek hagyonujnyok, nincsenek a múltból átnozott intézmények s ki-ki annyit ér, amennyire az uj rend, az uj törvény előtt meg tud hajolni Füstbe ment a nemzet legfőbb reménye, a dinasztia nemcsak hogy nem szabadította meg a töröktől, de pusztulni, veszni engedte, mert monarchiát épitő tervébe könnyebben tudta odaijleszteni a vérevesztett, a legyengült magyart. Tovább gyen-giti a nemzetet, mikor azt önmagában is megosztja, bőkezűen jutalmazva, ki.űntetve a hozzááliókat, eltiporva, kiüldözve azokat, kik továbbra is megmaradnak magyarnak. Megszületik a török és német párt s egyformán öntik a Habsburgok malmára a magyar vért, melybe azután belefullad minden öncélúság, alkotmány és ncmze4 élet.
Csúfsága lettünk mi a nemzeteknek és csúfsága lettünk önmagunk-nak^ ellenségeinknek pedig prédájává, kiáltja eKkor oda Zrínyi Miklós. A feltett »de miért ?« kérdésre nyomban megadja a feletetet: a disciplina meg nem tartásáért, az egymást gyülölésért, pártoskodásért, és ezer ilyen vétkünkért. Ettől kezdve szóban és Írásban, tettekben és áldozatokban mutatja meg az utat, mely a sivár jelenből a szebb jövőbe- vezet. Mindenek előtt hirdeti, hogy a magyar senki másban, csak a saját erejében bizakodjék, mert ha kapna is idegenből. segítséget, nem azért kapná, mert azoknak a mi sebeink fájnak, de azért, hogy belőlünk még azok is valami hasznot húzzanak. A .pacsirták példája adjon nekünk okot a mi magunk hi-
Ez év szeptember 8-án Gyulake-sziben bucsu volt. A bucsu emlékezetes maradt, mert egy halálcp végű szurkolás fűződik hozzá. A bucsun résztvett Pujszter Ferenc >7 éves keszthelyi születésű, garabonci bazárárus, aki a bucsu után családjával kocsin igyekezett hazafelé. A község "határában egy részeg ember-
rel találkoztak, aki erőszakos hangon követelte, hogy vegyék fel a kocsira. Miután ez nem történt meg, ez ismeretlen férfi karóval a kocsin ülolr közé vágott. Pujszter leugrott, mire a támadó öt kezdte ütlegelni. Pujszter sem hagyta magát és a verekedés vége az lett, hogy a bazárárus nyakszirten szúrta az erősza-
koskodó és támadó Idegent, "majd kocsira ült és hazahajtott.
A csendőrség járőre másnap buk-kant rá a sebesült támadóra, aki azonban akkor már halott volt. A nyomozás megállapította, hogy Nagy Lajosnak^ hívják és zalamegyei Illetőségű. Pujszter ellen a klr. ügyészség emberölés miatt vádat érteit. A most megtartott, főtárgyaláson a tanuk igazolták Pujszter szorongatott helyzetét, ^ bíróság megállapította, hogy az önvédelem esete fennforgott és igy felmentette Pujsztert az ellene emelt vád alól. Az ügyész fellebbezett.
Gyomor- és bélbántalmak, hasüregben vérpangás, izgékonyság, migrén, kimerültség, szüdűlés, síiv-szorulás, rémes álmok, ijedösség, általános rosszullét, a munkaképestég csökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek, ha a beteg néhány napon át reggel éhgvomorra egy pohár természetei „Ferenc József" keserüvizet iszik.
Foggal, ostorral, késsel
folyl a Magyar-utcai bor-csata
Boreilenőrnek lenni aem a legkönnyebb foglalkozás, különösen nem Nagykanizsán, ahol annyi ck>l-f got adnak a zugkimérők.
Major Boldizsár többszöreaen büntetett előéletű és Iffoulo* Ferenc nagykanizsai lakosok ülnek a vádlottak padján k&nnyü tesJsértée és hatósági közeg megsértése büntette miatt.\' Ez év május 18-án este llóra y tájban a sötétség leple alatt Magyar utcán keresztül vitték haza borukat a hegyről szekéren. Horváth István borellenőr megállította őket és megkérdezte tőlük, hogy nem-e látták Kopár fóellenört ? Nem Is sejtette, hogy a szekéren bor van ós a biciklijével mindjárt tovább is " akart menni. Ekkor Major odaszólt Ifjo-vicsnak:
■p. Ne engedd elmenni, mert a társainak akar szólni. ;
Ezzel mind a ketten nekiestek Horváthnak és ütlegelni kezdték. Ifjovics az ostorával, Major pedig Horváth kezét kezdte harapni, közben a sapkáját teljesen széttépték. Ifjovics kést is vett elö és azzal aka^t Horváthra támadni, aki most mái* minden áron meg akarta akadályozni, hogy a borcsempészek el tudjanak szökni. Major Boldizsár mikor meglátta társa kezében A kést, rászólt:
- Azt tedd el, mert abból baj lehet.
Bűnösségüket mindketten tagadják. Major azt álUtja, hogy ő nem tudta Horváthról, hogy borellenőr és igy miért is bujtotta volna. Ifjovics semmire sem akar emlékezni, mert mint mondja, italos volt
A törvényszék mindkettőjüket bűnösnek találta és Major Boldizsárt 3 hónapi, Ifjovics Ferencet 2 hónapi fogházra fttéjte. * / ,
Az Ítéletben mindketten megnyugodtak.
Városi Mozgó. Csütörtök, utolsó nap!
A legragyogóbb operetlfilm, tele dalokkal, melyek élni fognak, atnlg szerelem virágzik az asszonyi szivekben I
Paikos hercegnő
Káprázatos kiállítású lllmremekmO. Főszerepben Jeanette Mac. Donald, a halhatatlan romantika aranyhangu énekese.
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
HétkAznapokon az 5 órai elfiadáa filltrac.
Hócipők, keztyük, bélelt harisnyák.
NEM FÁZIK MEG, HA WOLETT ALSÓNEMÜT VISEL.
Kapható Szomolányi áruházban
HÖLGYEK, URAK ÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE.
1938. notcmbcr 29.
ZALAI KÖZLÖNY
S
A Zeneiskola növendékhangversenye
A tizedik évében járó nagykanizsai Városi Zeneiskola szerdán este tartotta ezidei első növendékhangversenyét. A ipÜSor méltó volt a jubiláló Városi Zeneiskolához. Csupa felsőbb tagozatú növendéket hal\'ot-tunk, akiknek tudása és Jelkészült sége megérdemli, hogy e növendékhangversennyel kjyétcksm bővebben és a szereplökkel névszerint is foglalkozzunk.
A szép műsort R. Horváth Irma nyitotta meg Knzacsay Altatódalával. Jól felkészült, technikás játókról tett bizonyságot. Hasonlóan bá tor és biztos játékot láttunk a szépen fejlődő Ladeczky Emíliától, aki Gade: Elégiáját és Grleg: Pillangóját adta elő.
Kreulzer liturgikus hangulatu Andantéját szívesen hallottuk Márkus László trombitáján, nem rajta mult, hogy néhol nem tudta tisztán kifújni a hangokat. Egy hangverseny trombitán Jobban hatott volna Márkus tudása. Benedek Józsn figyelmes és simuló zopgorakiséretével érdemelt dicséretet. 1
Schumann kedves Altatódalát és Táncóbrándját Kertész Endre adta elő. Különösen a frappáns Táncábrándnál mutatta meg, hogy otthon érzi ma^át a klaviatúrán, itt m4r elmúlt az első darabnál még érezhető lámpaláza.
ífcegidsán Andor igazán élvezetesen adta elő Moszkowszky Melódiáját. Kedves volt. Pintér Ibolyka finoman és ügyesen kisérte, mindketten érezték, amit játszanak.
\\yagner László zongorajátéka meglepett bennünket. Mendelsohn csodaszép Tavaszi dalát és Chopin ismert Des-dur keringőjét adta elő biztos tudássaal. De játéka nem egyszerű technikás játék volt, hanem mélyen átérzett, sok finomságot eláruló interpretálás. Élvezettel hallgattuk vidám, csilingelő dallamu két számát, amelyek egyúttal az est kiemelkedő számai is voltak.
V.. Mllnkó Mária hangján, s/öveg kiejtésén és egész előadásmódján meglátszott a komoly iskolázottság. Az előadott két dal (Schumann : Nem sujt a vád ós Radnal: Ha te ugy szeretnél) közül különösen az ei hunyt Radnai Miklósé aratott sikert, bár mindkettő tetszett.
Sas Magda zongorajátékából elsősorban a technikai tudás csendül ki. Chopin Mazurkáját (h) és Antalffy -Zsíros : Gavotte caressante-ját adta elő igen ügyesen, most már csak a figyelmesebb játékstílusra kell tö rekednie.
Kiss Rózsi komoly éncktudását bizonyította be az előadott két dallal. Schumann : Holdaséj finom lírája mellett Kiss Rózsi egyéniségének és hangjának inkább a drámaiság felé hajló Frűnz-stílus felel meg. Az idő okozta enyhe fátyolozottság mellett Is biztosan és bátran énekelt.
Vermes Katalin zongorajátéka -éPP ugy, mint Wagner Lászlóé -szintén kimagaslik az általában ismert iskolanlvóból. Schubert As dur Impromtu-ját tökéletes biztonsággal. tudással és mély átérzéssel adta elő. Külön dicséret illeti.
A műsor utolsó száma kellemes J^glepetést hozott, amennyiben a hirtelen megbetegedett Sörlel Lajos " lyett F. Garai Margit tanárnő játszotta Haydn IX. triójának gordonjaszólamát. A zongoránál Sas Mag-űa ült, mig a hegedü\'szólamot Per-»aky Gagrielia játszotta precízen éfi\'1
kifogástalanul. A tanárnő mellett játszó két növendék tudásáról csak legnagyobb elismeréssel szó lalunk. Általában dicséret illeti e hapgverseny minden szereplőjét, hisz komoly hangversenyszámokat
hallottunk élvezetes, szép előadásban. A kevés, de lelkes közönség meleg tapssal jutalmazta a növendékek tudását, amely ismét bizonyságot tett a nagykanizsai zeneiskola ismert magas nívójáról. , —go—
Gömbös Gyula miniszterelnök és Stranyavszhy Sándor házelnök pénteken éjjel átutaznak Nagykanizsán
Országos előkelőségek a somogyszenimihlósl fácánvadászaton
A: somogyszcntmiklósi Bárczay-kastélyban nagy előkészületek folynak a szombaton meginduló nagy fácánvadászatokra érkező országos előkelőségek fogadtatására. A\' vadászat több napos lesz, részint a somogyszcntmiklósi, részint a szaplá-nyosl erdőben. A vadászatra lejön Gümbös Gyula miniszierelnök, Szlrani/Ovszkf/ Sándor, a Ház elnöke, Bobory György, a Ház alelnöke, vitéz Biró György zalai ors/.gy. képviselő, Brand Vilmo6 ny. főispán, S"fcSlk György orszgy. képvi-vlselő, akik a miniszterelnökkel pénteken este indulnak a budapesti gyorsvonattal és háromnegyed 12 órakor érkeznek a nagykanizsai ál-
lomásra. A pályaudvarról autók viszik az előkelőségeket Somogyszent-miklósra.
Szombaton a vendégek másik csoportja érkezik Nagykanizsán át So-mogyszcntmiklósra. Igy többek között gróf PálHi/Mun, gróf Zichy Ödön, vitéz Miskolczi/, Mocsóq/ és K^\'is -y István országgyűlési képviselők, vitéz Akai/ tüzéralezredrs, dr. Uaóm Lajos csurgói főszolgabíró, Bar/h * Gyula hercegi erdőmester és mások.
Gömbös. Gyula miniszterelnök szombaton\\és vasárnap vesz részt a vadászatokon. Bárczayéktól közbe® átmegy Bánó Iván birtokára, az ottani vadászatokra is.
Milyen állapotok vannak a kanizsai kórház belbeteg osztályán ?
Az osztályföorvos memoranduma a polgármesterhez
A nagykanizsai közkórház befejezet, cn pavillonjának felhasználásáról nyilatkozott már szakférfiú, városatya, a megyo tiszti főorvosa és mindegyik, nek véleménye találkozik abban, hogy legszükségesebb
megfelelő elhelyezése
Az osztály főorvosa memorandumban hívta fel a polgár/nesteKfigyel-mét a belbeteg osztályon levő álla-potokrn. Részletesen kifejti, hogy azok az épületek, amelyekben a belbeteg. osztály jelenleg van, nem alkalmasak súlyosabb betegek elhelyezésére. Csak két kórterem áll rendelkezésre férfiak és kettő nők részére, ami lehetetlenné teszi a betegek észszerű, csoportositá sát Fertőző tüdöbajosokXfertözö ve.
nereások és bőrbajosok feküsznek nemfertőző betegek tőszomszédságában. Csecsemők életveszélyes fertőzés, nek vannak kitéve a szomszédaiktól.
............, Bendőri felügyelet alatt álló nők fe.
belbetegoszlály | küsznek tisztességes családok leányai.
val egy kórteremben.
A WC és fürdőviszonyok ellentét, ben állanak a higiéné legelemibb sza. bályaival. A betegek fűtetlen folyosón kénytelenek ezekhez járni, igy ál. landó visszaesésnek vannak kitéve. Emellett a kórtermekben állandóak a fűtési mizériák, a gyakran javított és mégis rossz kályhák elégtelenek arra, hogy a teremben a megkivánt meleg legyen.
Arra kéri a memorandum a pol.
o
Minden konyha számárai
A Dr. OETKEB-féle
SÜTŐPORNAK
1 csekélyebb értékű utánzatokkal szemben a következő előnyei vannak i I. Sikertelenség a léazták éa atltemé-
nyek elkészltéaénél ki vart lin*. Z Határtalan a tartósaága: Dr. OKT KER-léle sütőport készletben lehet tartani.
3. Takarékos a használatban.
4. Semmitéle utólzt nem hagv hátra.
5. A tészták lágyak éa olyart könnyen emészthetők, hosv még a gyenge-
Sornruak is elbli Iák eredeti receptek elkészítése minden háziasszonynak élvezetet szerez.
I Dr. OETKER-léle sütőpor
(levelenként 12 fillérbe kerül)
mindenütt ezerszeresen bevált receptekkel kapható.
flyár, Budapest, VIII., Conti-ntca 25.
gármestert, hogy a felsoroltak való. diságáról személyesen győződjék meg és kéri, hogy a befejezés előtt álló pavillont a belbctegosztálynak bocsás. sák rendelkezésére-
Utal a memorandum\' oz egészség, ügyi, erkölcsi és humanitárius szem pontok mellett a gazdasági szempontokra is. Az ápolási dijakat fizető betegek száma feltétlenül szaporodik, mihelyt a betegek elhelyezéso meg. íelelő lesz.
IDŐ
Eső, hó!
Prognózis: Élénkebb szél, sok helyen köd. A dunántuli megyékben eső é» hó lehetséges. Az éjjeli (agy erőssége nem yál-tozlk, a nappali hő alakulása bizonytalan, csökkenése lehelaéges.
; ... V-
&
Vn
0^-kdM fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!
.................\'".....*....................................nm-ivnn i i iiiaiulkjuu
4
zalai közlöny
1935. nomnbe 29.
Epekő , vMekó- é* hóiygkó-
betegek, valamint azok, akik hugy-8ava8 sók lulaiaporoőásában és kösz-vényben szenvednek, a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata Által álUpoliik javulását érhetik el
17.05 Tánclemezek. — 18.20 Ka-toua József, ar ismeretlen lirikus. (Dr. Waldapfel József). - 18.50 Vig György SMOÍonozik. — 1925 Hanglemezek.
Bír*
17.36 Richl Izolda alt és Fukar Gusztáv bariton éneke. — 1920 Bécsi muzsika. Rádiózenekar Gerhardt szop. rápnal. — 2220 Saint Saens: Esz-dur hetes. — 2305 Tánczene.
Péntek
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek - 10.20 Időszerű apró. fiátok 10.45 Ifjúsági közlemények.
— 1205 A 2. honvédgyalogczred fu. vószenekara. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, időjárás jolentés — 13.30 Ci. gányzene. 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Diiikfélóra. .Földünk hajnala.. (Fazekas István). — 16.45 Időjelzés, hirek 17 A zongora előkészítő tanfolyam 111 osztály anyagéból ját Mik Kósa György
17.30 UiK-aés Mihály haragszik. (Zsirkay János)- — 18 Hanglemezek.
— 18-30 Sportközlemények. — 19.05 A magyar fényképczőinüvészet. (Bo róczy Rezső)- — 19.30 Aí Operaház előadása. -A bolygó hollandi.> Dalmű 3 felvonásban- Zenéjét és szövegét irta Wagner Richárd. — Az I. felv. után kb. 510.35 Külügyi negyedóra. — A II felv. után kb. 21.45 Hirek, időjárás jelentés. — Az előadás után kb. 22.30 Cigányzene. — 23 Szilágyi 24 Ugu kis cigánygyerek zenekara. — Majd utána a Mándits jazz-zenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. — 0.05 Hirek.
Rud«p«rf \\l
18 Munkásfélóra - 19.30 Az ácsi rét- (Szalmay László). — 20 Hang-lemezek — 21.05 Hirek. — 21.30 Ci gányzene.
Btcft.
12 Szórakoztató lemezek — 13.10 Francia szimfóuikus lemezek — 14 Domgraf (bariton) lemezei. — 16.05 Lemezek-
17.05 Zupancslcs Miklós csellózik, Offner Herta zongorázik — 18.30 Egy. házi zene. — 19.05 Jackobsea. és Gurre-dalok. — 19.30 Schönberg: Gur-relieder (Gerline-datok). — 22.10 Bárzene. — 23.15 Szórakoztató zene.
Naptár: Novojpber 29. péntek. Rom. kat 8zaturnin. Protestáns Noé. Izrael. Klsl. bó 3.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e bó 15-től a «Megváltó» gyógyszertár Erzsébet-tér 21. 6s a kiskanizsai gyógyszertár.
G öl fürdő * óiálól
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden
HáslaMxonyok 1 Megjelent a Dr. OBTKER gyár BtSdik klndásu fényképei flunepi Kceptkönywo, melyet kívánságára bárkink ingyen ét» bérmentve küld: Dr. OfTKÖt A. Tápszerművek Budapest VHI, Gontl-u. 25.
— KfiMiIkalmaEotUk Ügyeimébe! Ma-torárainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre U, luuuHUnwiUww). bútorára,
hái, Horthy Mlklós-ut 4. szám.
Hogyan Ali a nagykanizsai Inségakció Ugye?
A polgármester válasza az Inségakció kapcsán elhangzott 2 panaszokra
Ki vesz fel cipészsegédet?
Azt is mondja Dénes ur, hogy több cipészsegédi állást hirdettek az újság, ban, de nem akadt elég jelentkező, állapítsuk áiu mog, hogy hány cipész dolgozik az akcióban és élvezi annak előnyeit? Azt már mondtam, hogy a munkások a munkabéren kivül mit sem kapnak, semmiféle előnyt nem élveznek. Az akcióban a mai nappal 16 a cipészek létszáma. Bizonyára mindegyik szivesebben dolgozna a szakmájában, mint az akcióban föld. munkán. Ámde a felvétel a mester, tői függ. Kérem Dénes urat, közölje pzoknak aypestereknek a elmét, ukik felvennék őket; valamennyi kijelen, tette, hogy bármely pillanatban örő. mest munkába állna. Az akcióbun azonban, akár napszámosról, akár szakmunkásról beszélünk, legyünk ez. tel tisztában, kevés kivételtől eltekintve túlnyomórészt azok szerepel, nek, akik kevésbé élelmesek, kevésbé munkabírók, vagy kevésbé tudják a szakmájukat.
Kell-e munkaközvetítő és bér-maximálás ?
A Dénes ur által ajánlott munka- . közvetítő felállítására nincs szükség, | nem azért, mert már van ilyen; ha-uern oly értelemben nincs rá szükség, boly felállítása nélkül Nagykanizsán nejai lehetne munkást kapni. Sajuos, Nagykanizsán sokkal kevesebb a mun kaalkalom, mint amekkoru a munka-kinálat, ha a munkakinálat nem is mindig a legrátermettebb munkások részéről jelentkezik. A. munkabérek maximálása, vagy minimálása pedig tul esik hatáskörömön; kilengéseket azonban, miut már mondottam, kon. krét panasz esetén meg tudok szün fetni s ha kell, meg is\'tudom és hajlandó is vagyok megtorolni.
Az a bizonyos erdő-kitermelés
Rátérek most a salamerenyei erdő. kitermelési munkára, ahová Nagyka. uissáról 1000 munkást. kerestek, dc nem akadt rá jelentkező. Dénes ur is megemlítette azt, a Zalai Közlöny ls többszőr irt már róla, sőt néhány pesti lap is foglalkozott vele. A helyzet lényegén nem sokat változtat, de azért kihatása mégis volt annak, hogy a vállalat munkástoborzással megbízott emberében a nagykanizsai erdő. munkások egyszer már csalódtak s akt most is avval kezdte a toborzást, hogy a munkás legeslcgelső köteles, sége az, hogy 50 fillért lefizessen, mert «beiktatja> ós igazolvánnyal el. látja. Beszéltem a munkástoborzóval,
állítólag ebből az összegből a munkás elszállításáról is gondoskodott volna. Magam fordultam tehát a vállalat hoz, akinek a tisztviselője aztán fel is keresett. Az alábbiak az ő adatait tartalmazzák: A., munkástoborzó a vállalat részéről tulajdonképen nem is volt megbízva. Tény ./hogy tudná, nak kb. 1000 erdei munkást foglalkoztatni. A munka kb. áprilisig tart s akkordban történik. Bérek: 100 cm széles, 130 cm. magas ürméterbe ra kott hasáb tűzifáért 80, dorongért 60^ fejszézelt tűzifáért 40 fillért fizetnek. Talpfa rönkért. hosszúság szerint da. rabonkint 9, 7 és 5 fillért, rönkért köbmétereukint 50 fillért, gyűrűzve 60, kergeive 80 fillért. Bányafáért folyó, méterenkint kérgclctlcnül 2, kérgeive 3 fillért.*A szállás gunyhókban van, mit a munkás nUM?a épit, fát és szal. mát ingyen kap^jíbzzá a vállalattól. Az élelmezés elfutására , kantin van, amelyben kész érelt nem árulnak, só. zott szalonnát, zsírt, kenyeret, burl gonyát, babot, fűszert napi áron áru sitanak. A fizetés pénzben történik, nem farészben, havonta egyszer, le. számolás szerint, a hónap utolsó va-sárnapján A hónap közepére cső szombaton előleget adnak, 50 száza, lékát az addig elvégzett munkának. A munkás 2 hetenkint, akár haza jón, akár -pem, 80 fillér fuvardíj megté. ritést\' is\\ kap. A kantinban hitelt ad. nak, a havi leszámoláskor levonják. A betegsegélyzői dijak felét a munkás fizeti. Ezek a pontos adatok, leközöl, tem, hogy e kérdés minden részét mindenki ismerhesse
A városi erdőmester szerint a mű. fa k,\'«rmelési dijak megfelelnek az Ily munkákért szokásos dijaknak, a ti»;ifa kitermelési dijuk nagyjából •.Megfelelnek, valamivel ulacsonyabbak a szokásosnál. Az erdőmester szerint a bérekkel kb. napi 1 pengőt lehet keresni, a cég tisztviselője szerint heti 10—12 pengőt Megnézettem az OTI. nál az október havi bérfizetési jegy. zéket s kiírattam az annak elején szereplő 40 munkás keresetét A kereset napi átlaga 97 fillért lest kl Az erdei fakitermelő munka nincs képesítéshez kötve, dc azért szaktu dúst igényel. As erdőmester szerint s a vállalat tisztviselője szerint is azok, akik októbertől áprilisig egy telet át dolgoznak, a következő októberben már majdnem mind értik e munka minden csinját, binját- Az erdőmester szerint a nem szakértő munkás a szakértő keresetének 40 százalékát tudja elérni, a cég tisztviselője sze. rint 50 százalékát, de viszont ez az 50 százalék, mondotta, semmi esetre
ti

Mattersdorfer
Fi-Ol 1. url- és n6ldlvatüzletób®n ffr^J 1.
hh Saját órdekében teszt, __ ha most vásárol! ™™
se tesz ki annyit, ami a jnunkás lét fenntartását btztosliabá I" szerinte annak, aki népi £rti e. kár
a munkára jelentluinl titok Wifcak. ^véleménye®*"
Jöjjenek most a tények. Tény, hogy Nagykanizsán erdei munkához értő munkás megközelítőleg sincs annyi, amennyi a vállalatnak kellene s fő. leg egyetlen egy,sincs közülük munka nélkül, egyetlca egy sem szerepel kö. zülük az inségakcióban, mert annak a 200—250 embernek,^aki e munkát érti, aki e munkával foglalkozni szo. kott, minden télen vau murtkája a város erdejében és a Nagykanizsa köz-vetlen környékén fekvő . erdőkben. Arról lehetne tehát csak szó, hogy kíkényszerltsük-e erre & munkára az Inségakcióban szereplő többi munka nélkülit, aki nem ért az erdei műnká. hoz, mert még sohasem foglalkozott vele.
A város és az adófizető polgárság szempontjából is a kérdés azon dől el, hogy biztositana-e ez a munka nekik annyi keresetet, amiből itthon maradó családjuk is meg tud élni anélkül, hogy az inségakció támoga. tására szorulna? Ellenkező esetben ugyanis nemcsak, hogy nem teher mentesülne az akció, hanem még az ínségesnek munkában nyújtott ellen szolgáltatásától ls elesnénk s ebben az esetben tényleg ki lennénk téve annak is, hogy itthon csak drága pénzért lehetne munkást kapni. Az ismertetett tények és szakvélemények után, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fadöntés a hozzá nem értőre veszélyeket is rejt magában, kikényszerítésről szó sem Jehet El. végre, a szociálpolitikának mások a feladatai, mint hogy bárkit is elsza (kltson a családjától 9 olyan életmód ra, gunyhóban való \' lakásra kénysze. ritsen, amihez nincs hozzáedződvc s amihez legtöbbször megfelelő ruhá. zata sincs.
(Mindazonáltal e munkalehetőséget o munkanélkülieknek figyelmükbe ajánlottam.\' s ezt ezúton is megteszem, hl ő szempontjukból ugyanis azon dől el a kérdés, hogy kisebb-nagyobb fáradság és nélkülözés árán megtanul, hatnak egy szakmát, ami a jövőben megélhetést biztosíthat a családjuk, nak, épen a legnehezebb téli ,hóna. pókban s a jövőben ép ugy nem fognak majd az akció gondoskodására rászorulni, mint c munkához már értő többi nagykanizsai munkás- Egy családapa sok mindent elvisel a csa ládjáért, különösen, ha tudja, hogy evvel a jövőjét jobbra fordíthatja; különösen azok a családok fontolják meg a kérdést, amelyekben több mun. kaképes egyén van. Méltánylást ér. demlő esetekben hajlandó volnék aí inségakció terliére, az akció jövőben való tehermentesítése reményében, a szükséges szerszámok beszerzésére se gélyt adni, illetve a szerszámokat köl. csönőznl-
Elnézést kérek Szerkesztő Úrtól, hogy lapja nagy nyilvánosságát ily hosszan vettem lgénytte. Szükségesnek tartottam azonban a felvetett Jcérdé. sek minden részletét megvilágítani, egyrészt, hogy az adófizető polgár. »ág láthassa, hogy nehezen megfizetett adójukból nem tenyésztjük a munkanélküliséget s takarékosan ga*. dálkodunk, másrészt, hogy akik ón kéntes adományaikkal szoktak önhi bájukon kívül szorult helyzetbe jutott embertársaik segítségére sietni, ferde megvilágításban ne láthassák a helyzetet épen most, amikor az adományok megajánlásai folyamatban vaunak.
Fogadja Szerkesztő Ur őszinte tísz-teletem és köszönetem nyilvánítását l)r. K*ltkU W^n polgármester.
zalai k02lQwv
1935. november 29._
emlékeztető
November 30.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. pec<mber 1.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására «z Ipanos-székházban. pec«nb«r 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje a« Iparoskör emeleit termői, ben.
Frontharcos tea as Iparoskór fóld-uinti helyiségeiben.
DK«k«r 1$.
Gábor műsoros tánckoszorucsWja.
December 22.
A 7Alal Közlöny 75 éves jubiláris matinéja fél 12 órakor a - Városi Színházban. Dtctmber 24. Pásztorjáték, tánc a Kath. Legény, egyesületben.
Izr. Jótékony Nőegylet asurja a Kaszinóban.
A Kiskanlzsai Ifj. Egyesület operett-előadása. December 51.
Aa lparoskór Szilvcsztcr-estjo a székházban.
A Kath. Legényegylet és as altisstek közös szilveszteri kabaréestje. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje.
KLÖPLI
FflggOny Ágyteritft Vits-ssge JUztalteritft
Schfitz Áruházban.
Január 4.
Katolikus bál. Jaaaár 5.
Frantharoos-bál. J*niár 11. NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros táncestély nz lp«roskörben. Jaaaár IC. Vendéglős-bál az lparoskór termei, ben. I
Jaaaár 18.
Evangélikus estély. Jaaaár 19.
Frontharcosok teája. Jaaaár 25.
Felsőkereskedelmit végsettek tánc-*télye a ftMrtnóban. \'•Wuir 1.
As Ipartestület bálja. FeWaá, 1.
K. Nagy—Altay: Kis herce»iő e. «inmüve a Kiskanissai Olvasókör-* ben. <?-\'
M*már ».
Szanatórium-piknik, fekraár 15.
KAOSs-báL
**Waár 14.
frontharcosok teája. \'•knUr 22.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálja aa Iparoskőr termeiben. Febraár 23.
As fparoskör Jelmea-bálJa. Fekraá, 24.
Kac^ó^«t * K«re«rt4oy Tiastvi-Ml«a4kn41.
Az Igazi filléres vásár
szombaton délután kezdődik Nagykanizsán, igaz örömére és anyagi köny-nyebbségére mindazoknak, akik Mikulás és karácsony ajándékozási gondjaival vannak elfoglalva. Ezen a vásáron minden filléres lesz Kezdve a belépődíjtól az ajándéktárgyak legváltozatosabb és leggazdagabb tömé gének minden egyes darabjáig.
A szombat délután fél 5-ro műsorra tűzött gyermek-szindarab, a keretező tánc-számokkal, kedves szórakozást kicsinek nagynak egyaránt Az apró-ságok vásári, belépődíja 20 fillér és ebben benne van a műsoros előadás belépőjegye is.
A káprázatos vásári látványosság rengeteg és sokféle szórakozást nyújt és a belépődíj felnőtteknek mégis csak 40 fillér, sőt ha állandó jegyet váltanak 1 pengőért, akkor még önnél is olcsóbban jönnek ki a látogatók.
Muzsika, tánc egész nap lesz,\' a fia, talság igaz örömére. A bár az jdén is kellemes és szép meglepetés lesz a vásárt látogató közönség számára
— (Kormányzó-mlte)
Vitéz Ránky József tábornok, Nagykanizsa helyőrségének állomáspa-rancsnoka szétküldte a meghívókat a vitéz Horthy Miklós kormányzó név-ünnepe alkalmából december 6-án délelőtt 10 órakor a felsöleinplomban tartandó ünnepélyes istentiszteletre.
— (Hivstslvizsflálst)
Szerdán délután autón Nagykani. zsára érkezett Bődy Zoltán alispán, dr. Bertha Jenő vármegyei tb. tő jegyző, vitéz Márk Ferenc vármegyei számvevőségi főnök, hogy a szoká sos évi hivatalvizsgálatot megejtsék a nagykanizsai föszolgabiróságon. A vizsgáló bizottság órákon át tartó vizsgálat után mindent a legnagyobb rendben talált, ugy hogy az alispán a vizsgálat befejeztével legteljesebb elismerését és köszönetét nyilvánította dr. Lontay Alán főszolgabíró előtt a hivatal példás űgymeneto és kiváló munkássága felett
— (Az Irodalmi 6a Művészeti Kör)
hosszan húzódó függő problémái végre a megoldás stádiumába jutót tak. Ezért dr. Krátky Islváu polgár.
mester, a Kör tb. elnöke november 30-án, szombaton délután 7 órára (összehívta a Kör választmányát a vá, rosháza tanácstermébe. Ugyanott lesz a tisztújító közgyűlés másnap, vasárnap délután 5 órakor. Ezen a napon
— tekintettel a Keresztény Jótékony Nőegylet vásárára — liceális előadás nem lesz
— (Misszióshír)
A Szociális Missziótársulat helyi szervezetének hölgyei részére folyó hó
29-én, azaz pénteken délután 6 órakor tartja dr. Mészáros Béla rendos havi konferencia-beszédét Ezúton értesítem a hölgyeket és szeretettel várom őket. Az elnöknő. (
— (A „Rlff-Kabyl" asztaltársaság)
értesiti tagjait és azok barátait, hogy e havi rendes összejövetelét november
30-án délután fél 7 órakor a Markó-féle vendéglőben tartja, hova és valamint másnap, december elsején délelőtt fél 11 órakor a Vécsey-utcai elemi iskola nagytermében tartandó ruha és cipő kiosztásra tagjait és azok barátait szeretettel meghívja a Vezetőség.
— (Ma ost#: — Nini)
A Katholikus Legényegyletben a vasárnap esto oly nagy sikerrel előállott Náni c. ér.-kes vígjátékot u nugy érdeklődésre való tekintettel csü. törtókún este megismétlik Az e#észcn olcsó helyáras előadás fél kilenc óra. kor kezdődik a Kath. Legényegyletben.
— (Franola nyelvkurzus)
Francia nyelvkurzust nyit Kovacslcs Ferenc gimnáziumi tanár kezdőknek és haladóknak heti 2—2 órában Mindegyik resztvevőnek heti 4 óra áll rendelkezésére. Részvételi díj havi 5 pengő Bővebb tájékozódás .céljából a tervbe vett anyag feldolgozásiról és közléséről héttőn, december 2-án délulán 4 és 5 kőzött számol be o tanár a gimnázium VIII. osztályában. Ugyanolt lenne a kurzus helye js.
A párisi Valery készítmények egyedárusltója Herczfeld Mimi. Védjegye a koronás nagy V.
— (A Nagykanizsai Kerékpár Egylet)
tolyó hó 30-án, szombaton esto saját helyiségében (Eőtvós-vendéglő) társas vacsorát rendez, melyre az egye sülét tagjait, valamint azok vendé, gélt meghívja az elnökség
- (Bélyeg-íyöjtők találkáié).) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
alkalmas ajándékok
Gyermekeknek :
Malac mackóruhák Savait* rak
éa pullowarak
Hölgy.kn.k:
Ramak kSMHruhák KttAtt blúzok Finom avájcl fahér-n.mű, harlanyák
Uraknak:
Kötött kabátok Lélakmalacltók NyakkandBk. zoknik
Legolcsóbban
• BBÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY M..ÚT1.
— (A MANSz szövö-tsnfolysms)
A Magyar Asszonyck Nemzeti Sző-vetségo nagykanizsai fiókja — mérsékelt részvételi dij mellett — december elején bárom hónapos szövő-tanfolyamot nyit. Akik a tanfolyamot sikeresen befejezik, állandó foglalkoztatást remélhetnek. Mivel csak korlátolt számban vehetők fel hallgatók, igyekezzenek a tanfolyam iránt érdeklődők Zsigmond Józsefnó ügyv. elnöknél (Vé. csey-u. 6.) mielőbb jelentkezni.
— (Egy fafflréazelö-bak kerestetik)
Tóth József favágó szerdán hirtelen meghalt, b^ládja csak azt tudja, hogy utoljára a\\ Csengerl-utca táján fűrészelt fát. A fiKiágó-bak ottmaradt a pincében. Miután a szegény család egyetlen kenyérkeresője ez a fafüré. szelő-bak, az elhunyt favágó hozzá. \' tartozói kérik, hogy tudassák elmüket azok, akiknél Tóth József utoljára fát vágott és akiknek pincéjében ottmaradt a bak. A cint a ^szerkesztőség-ben vagy özv. Tóth Józsefnénál (Magyar-utca 67.) adható le.
» Mikulásra ajéndékot hölgyek részére Herczfeld Mimi Illatszer-tárában vegyen.
— (Bejelentések ellenőrzéaa)
A lakásváltozások bejelentése Nagy. kauizsán kötelező. Ennek ellenére Jókaii nem tesznek eleget ebbeli köt©-IcZellségüknek, ami pedig közbiztonsági szempontból is nagyon fontos a határváros Nagykanizsán. A rendőrkapitányság december 2-től fogva házról-házra ellenőrizteti a bejelen, téseket. Aki a bejelentéseket vagy kijelentéseket elmulasztotta volna, addig kihágásl eljárás megindítása nélkül pótolhatja. December 2-től kezdve már kihágásl eljárás indul minden esetben, ahol a rendőrség megállapítja a bejelentés elmulasztását Felkéri a kapitányság a város közönségét, hogy tartsa kéznél a bejelentő cédulákat, hogy ,amikor a háznál megjelennek az egyenruhás rendőri közegek, azok. nak azonnal fel tudja mutatni. Az el" leuőrzés azokra is kiterjed, akik bel töltötték 18-lk életévüket s mint Ilye. nek bejelentésre köteleset** j i\' ,
Távirat.
Budapest, 1935. x, l25.
Szabó fegyverüzlet,
Nagykanizsa.
Vadászokkal közölje stop Frommer-puskák és töltények árát lényegesen leszállítottuk stop
Fémáru Fegyveir és Gépgyár

zalai koM.ONV
1935. november 15.
(Folytatás az 1-ső oldalról)
íonyos, hQgy.,p« abesszinek folytatják a csapatösszevonásokat A különféle abesszin forrásból származó győzelmi hírekkel a négus csapa Iáinak hangú-lat4t akarják"--.egjavitani. A csapat, összevonások Dsidsiga és Tagapur kö-jflH folynak.
Londonban valószínűnek tartják, hogy Badogllo tábornok megérkezése-után rövidesen megkezdi az előrenyomulást Gondar felé Angol katonai szakértők megállapítása szerint, ezen a terepen nem lesznek komolyabb cl. lenállások és torepnohézségek, ügyi hogy az olasz csapatok körülbelül három hét alatt elérik céljukat.
Mí van Makalle-val ?
Abessziu jelentések arról is beszá mohiak, hogy az olaszok kivonultak
Makalléból. Ezt a hírt Londonban ugy értelmezik, hogy az olasz csapatok egyes részeit valóban elvonták Ma. káliéból azért, hogy a Gondar felé induló támadásoknál használják fel.
Róma, november 28 Djlbutiból érkező hirek szerint az olaszok 40.000 főnyi csapatot vontak össze, amely rövidesen megkezdi támadását Harrar irányában. Gerlogu. hibán az olaszok uj repülőerőditményt építettek ki. í
Ilire kelt, hogy a négus utjának igazi célja az volt, hogy clsimitso Nasibu tábornok és az egyik moha, inedán basa közötti ellentéteket
Katonai rendszabályok a válasz az olaj-stankciókra
Róma, november 28 A megtorló intézkedések ellen terv. bevették, hogy Olaszország bizonyos katonai rendszabályokat foganatosít,, amelyek azonban nem olyan széles, körűek, mint azt egyes körökben hinni vélik Csak három hadosztály eltolódását Jelenti a rendelkezés.
London, november 28 Azt a nagyfontosságú olasz csapat, összevonást, amelyet Olaszország fo-ganptosit, Londonban az olajkiviteli tilaíoip ügyével hozzák összefüggésbe. 50.000 főnyi három gépesített hadosztály eltolásáról van szó- Ez az a három hadosztály, amelyet Mussolini Lavnl kérésére a Brennernél összevont Ezek a hadosztályok azonnal útnak indultak Dél-Olaszország felé, dé még nem tudják, hogy azonnal ha/óra
szállaak-e, vagy pedig az anyaországban maradnak
Lapzártakor érkezett t
Adigrat, november 28 Az olasz repülőknek Amba-Alagi felett végzett felderítő utjukon feltűnt, hogy több abesszin csapat élénk tevékenységet fejt ki. Bár az abesszinek folytatják a csapatösszevonást, az előrenyomulás mindenütt megakadt, mig az olasz csapatok előrenyomu. lása tovább tart >,
London, november 28 Londonban ugy tudják, hogy olasz politikai, körökben fontolóra veszik i^, Líbiába való további csapatküldést Egyelőre kél hadosztályról volna szó, amelyet az olasz kormány Keletafri. kába küldene.
(tömbös miniszterelnök és Kánya külügyminiszter Béosbe ntazolt
A látogatás egy napig tart — Tárgy: osztrák és magyar érdekeket érintő kérdések
Budapest, november 28 Qömbüs Gyula miniszterelnök csütörtökön Kánya Kálmán külügy-minis?tpr kíséretében Bécsbe utazott Schuschpigg kancellárhoz. Az útnak nincs különösebb jelentősége, csak a magyar és osztrák érdekeket érintő kérdéseket, beszélik meg. Va-lósrin&k-g egy napig maradnak Bécsben.
A bécsi lapok hosszas cikkekben emlékeznek meg á magyar államférfiak látogatásáról, szivélyes han-\' gon és nagy, rokonszenvvel köszöntik ,a magyar vendégeket, akikkel kapcsolatban a két nemzet Cszinte barátságáról és sorsközösségéről
iraak...
Budapest, november 2§ Gömbös miniszterelnök mielőtt felé •égével és Kánya Kálmán lü ügy,-minisztérrel Bécsbe utazott volna, az újságírók elötf nyilatkozatot tett - Látogatásom hivatalos Jellegű, - mondotta a miniszterelnök. -
Kánya Kálmán külügyminiszterrel együft időszerű kérdéseket beszélünk meg Schuschnigg kancellárral és az illetékes osztrák tényezőkkel.
F^ulán a délelőtti, több mint két óráig tartó kormányzói kihallgatásról szólt a következőkben :
-,- A pénzügyminiszterrel együtt gazdasági és költségvetési kérdésekről tettem Jelentést főméltós;\'»gának.
Bécs, november 28 A szövetségi ülés csütörtök délelőtti ülésén BergervWaidenegg külügyminiszter nagy tetszés közepette jelentette be a magyar miniszterelnöknek és a külügyminiszternek az osztrák fővárosba vuló érkezését. A DunaAridéki hatahmtft közül - mondotta -• Magyarországhoz különös \'n bensőséges és szivélyes viszony fűz bennünket. Azok a megállapodások, amelyek a két ál\'am között 11)34 ben Rómában létrejöttek, kölcsönös husz-nára váltak mind a két államnak.
Súlyos fegyházbüntetésre Ítélték az url rablóbandai tagjatt-
A banda-vezér Pap Sindojr voll Dgyíszségl irodatiszt ötévi fegyházai kapott
Budapest, november 28 A budapesti USi-vériyizík csűtörtó kön hozóit iU\'l.^tA\'l az úgynevezett url rabtólwndai liúiiiigytlmu A banda ve* zeUljo,,. Pap Siudor volt kaposviri inxlaUszt volt, tagjai pedig SwWUí Jeníí vánuegyei dijuok. Sza-l«t l-ajoa roagtMijaztvIiwla. és Szekula
György rovottmuttu pincér. A törvény. Rak valamennyit bűnösnek mondta ki és I\'ap Sándort 5 évi fcgyliázra, Swkula (iyörgyöt 1 évi szigorított do. logliiízra, Sruknllss Jvnöt 3 és léi évi/ szalui Lajost pedig 2 ás rét évi fegy. hfera ítélte.
Az Iparosproblemák a Ház előtt
Budapest, november 28 A Ház szerdai ülésén folytatták az orvosi kamara vitáját. Az interpellációk során Mülier Antal szóválelte az iparosbroblémákat, a kontár-kérdést, az ipartörvény 4. és 47. szakaszalnak módosítását, a kézműiparnak a közszállitásokban való fokozottabb bekapcsolását. Hosszabban foglalkozott a magyar iparosság sulvos helyzetével, munkanélküliségével. Bornemissza Géza miniszter részletesen válaszolt az elhangzottakra. Kijelentette, hogy a megrendelőt nehéz megbüntetni, de rövidesen igyekszik az iparosok kivánsá gait törvényhozásilag rendezni.
A pacsai választás
Budapest, november 28 A közigazgatási bíróság a pacsai választás panaszai ügyében elrendelte a bizonyítást és ennek végrehajtására a pécsi királyi Ítélőtáblát bizta meg.
NyllMér*)
FeleBéfem, szül. Kolovlcs Máriá val a házassági életközösséget a mai napon megszüntettem. Nem áll jogában tehát a mai naplói ke/dve terményeimet árusítani, azokért pénzt felvenni. Vásárlásaiért felelősséget nem vállalok.
__Nikolovlcs Péttjr.
-) E rovat sl.tt közlőitekért aem . ti«r keaztóség, um a kiadóhivatal n.m villát felelősséget.
TsiményUsaáí
Irányzat I gytnnibb, Jorgalom: ilinktbb.
Buu H...V, 77-es 1810-1835 78-a* IS\'15-1860. 79-es 1840 -186.1. 80-.. 1855—18 75 dunlnt. 77-es 17 80 -1795. 78-ss 17 95-18 1". 79-ea 1810-1825, 80-m 1826-1835 _ Ro.s peatvldékl 1B 3((-U140 mit lb\'40-16 50. Zab u| közép 17 60-17 70. - Tengeri u| llsal.lult ab bpesl 14 25- 14-35.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Qut.nb.rg Nyomda és Délzatal Lapkladt Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadói Zalai Károly. Interurbán leleloar N.trvfc.nlw. 78 uim
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
ggggtagjg
„Hlfakaatk klrál,." a Sörlel-téle izabedalraaaott Sielter. Ar. 6—10—15
E.ncő Egéaz nap próbalütés. Sörlel vas-erfskedéaben (Schltl. melled). |
Autótaxit kényelmeiét tegolcaóbban Kaulmann Manónál rendeljen. TelelonlUo-
Képeit már mo«t kercleileue karácioayra réaalatra Sternntl, ló ul 2. ^
Játék éa cipőáruk legolcsóbban a vo.1 Tóth kasé.kan. 8
Tctjssen különbe|áralu Or.. wta Irodáaak U alkalmai, kiadó.- Fó^t 22. 4185
Mosansskl alma eladó Rákócsy-ntca 23. sí. 4401
Kooala felvételik Kosaulli-lér 5. siám alatt. 4403
Fősnt tudó kajáróaaSt aionaalra keresek. Clm a kiadóban. 4401
IM főaflnőnek, vagy belárat ajlnlkoiom, vidékre is, Horthy Miklós-iit 21., Kovácsáénál. 4405
Pk.7318/1935 íz ; 1935 vghlól 2Í7..IZ.
fÁrverésI hirdetmény.
Dr. Nltsche Zoltán ügyvéd\' által képvl-selt Török labor, gyógyszer n\'agyker Végy. gyár rl. javéin 88 P 98 tilt tőke éa több Követelés jirulé.sl ereiéig a nagykanlisal klr. Járásbíróság 1935. évT 7318 aa. végié-■ével elrendelt ktelégitéat végrehallás folytán végrehajtást azinvrdótól 1935. évi Jut. hó ll-én lefoglalt, 1037 P re becsült Ingó-.ágokra a nagykanizsai klr. járásbíróság tenil saámu végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán. üzletében, N.gykantzaán, Erzsébetté! 22 hárir. alatt leendő meplsrlására halár-tdóai 1935. évi dae-mber hó 2. napjának d. e. 12 órája tllr.etlk kl amikor a bíróilag lelógtál! iruk és berendezés a egyéb Ingóságokat el fogom adni.
Nagykantzs., 1935. évi nov. 10.
HaAn Gyula s, k,
klr. btr. végrebaltó, uh mint bírósági kiküldött.
Kaliforniai pajzstetUt, vértetOt
biztosan ktpusztitla s m. klr. föld-mivelésügyi minisztérium által engedélyezett
NEO-DENDRIN
koncentrált gyümölcsfacarbolineum. (Csak rügyfakadás előtt, fagymentes napokon használható.)
Kerti ffizalék- éa «irAgmagwak. Műtrágyák.
„PEKK"
,D" vitamin készítmény állatok részérc ára:
i/« kg.-os csomagolásban ... P 1.10 1 . . ... P 4.-
5 . . ... P 17.50
25 , „ :.. P M.50
Nagykanizsán. Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-
szerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébetitér 10. (A bíróság/mellett) Telefon JSX
.......... • áa.x R..T. OalMbaav Nvoawla éa IMWai I
|v legolcsóbban
HIBSCH ÉS SZEGŐ céKnét.
Kooaltakaró K ,1 Linóleum
LábtHfie , Uliiautá | Zaúleok
lo. (Talatöa taletvKttö «aW Mr«r.)
75. évfolyam 272. mám
Nagykanizsa, 1935. november 30 szombat
Ara 12 miCr
ZALAI KÖZLÖNY

U IWttMUl W«( K «•*-.
PBLITIKAI NAPILAP
Pelelös szerkeszti: Barbarlta Lajoa
EtMtietésI ára: eiy b*n 1 pe«|« 40 «IU SierkuiUaéfi ElMUkWaUll laUoa, 7S. ■
Gömbös és az inségmunkák
A városok országúé szövetsége november közepén tartott közgyüié-íén beható tárgyalás alá vette azt a lonlos kérdést is, miképpen lehetne a téli Időszakban rendesen megnövekedett munkanélküliséget ugy eny hltcnl, hogy a segítség anyagi forrása SC az állomot, se a városokat, ie magát az adózó polgárságot ene-jén f\'-\'lüli áldozathozflUUna ne kényszerítse. A vita kapcsán az a nézet alakult ki, hogy megoldhatóbbá válnék a kérdés, mihelyt el lehetne érni, hogy a tél küszöbén észlelhető falusi .b<sztlradé«« a városok felé megakadályozható, vagy erősen korlátozható volna. Mert a városok — számolva a maguk ellálatlftnalval -rendesen felkészülnek a téli feladatokra. de ezt rendesen felborítják a vidékiek Jelentkezése, ami abból a társadalmi felfogásból származik, hogy a kormány Is, a városok is csak a városok téli ellátásaival törrődnek, mig a falu gondola! hidegen hagyják azokat. Mintha a falvakon nem is volna mukanél-kgllség és téli gond.
í;>. a felfogás merőben téves is. alaptalan is. E szavak eélja éppen az, hogy a kormány eztrányu intézkedéseit ismertetve, bizonyságul szolgáljon, hogy a szociális felfogás mennyire kizárja a megkülönböztetést a város és a falu, a városi szegénység és a falu szegénysége kö zött. Miféle orvos volna az, aki nem tartaná hivatásbéll és lelkiismereti kőteleaégének, hogy a bajt ott gyógyítsa, ahol az valóban jelentkezik.
Erre vonatkozólag maga a bel Ugyminlszier is nyilatkozott a sajtóban s ez a nyilatkozat mindenben alkalmas, hogy az indokolatlan nyűg talanságot eloszlassa s bebizonyítsa, hogy a kormány szociális érzés-nem torpan meg és nem mondja íel akkor sem a szolgálatot, ha a város határát elhagyva, a falvak felé kell tekintenie.
, Kozma Miklós belügyminiszter többek között ezeket mondja a fa lusl munkanélküliség kérdéséről :
- Teljesen egyoldalú s talán elfogult beállítás, mintha a kormány "•m viselné szivén a falu téli p>nd-ját éppen ugy, mint a városokét. Ez nemcsak kicsinyes, de Igazságtalan "volna, amely ellen csak tiltakozni "Ml. Annál ls inkább, mert éppen
elleni^j^ ^ aun^n,^
"■het, hogy az tévesztett megegye "Wt. mert a városi mozgalmak o sajtó utján mindig könnyebben vál-n»k Uwrtekké, mint a falu esetné-Wi, amelyekről az érdekelteken kl-V11 nem igen szokás tudomást ven jjJ-JEzúttal nem is bsj ez, hiszen minden esetben szükséges metf-™t a reklám nagy dobját. Legke vésbhí óhajtja ezt maga a kormány. amely egyetHi pillanatig sem ,-ai 0,1 vállalt kötelességé, tori "IT"1" ~ természetesen - beletartozik a munkanélküliség nagy és
Európa a világ-katasztrófa árnyékában
Olaszország megszakítja a diplomáciai összeköttetést az olaj-megtorlásban résztvevő államokkal — Tiz súlyos nap fog dönteni Európa sorsáról — Még folynak a béke megmentésére irányuló erőfeszítések — Londonban nem hiszik, hogy Olaszország ellentétbe akarna kerülni a nemzetek többségével
Franoiaország nyíltan Anglia mailé csatlakozott
London, november 29
Az .angol és a francia sajtó teljes érdeklődése Laval tárgyalásai felé fordul, amelyet a párisi angol és olasz nagyköve lekkel folylat.
A lapok azt Írják, hogy a .megtorlások hírére Olaszország te\'lje-s<\'p egységes álláspontot foglalt el. Az olasz parlok vidékén, különöse a veszélyeztetett pontokon (Nápoly !) bizonyos katonai megerősítéseket foganatosítanak.
A Daily Mail szerint a megtorlásokkal kapcsolatban Mussolini Párisban kifejezésre juttatta, hogy abban tiz esetben, ha az olaj és szén* kiviteli tilalom életbelép, Olaszország nomcsak kilép a Népszövetségből, hanem megszakít minden\' diplomáciai összeköttetést a megtorlásokban résztvevő államokkai.
PA\'\\*: .Igen!"
A\' francia lapok értesülése szerint Láváihoz ismét kérdést intézett a párisi angol nagykövet. A kérdés arról szól, hogy An?Ha számithat^ Franciaország támogatására abban az esetben, ha Olaszország erőszakos lépésre határozná el magát.
A lapok értesülése szerint „Laval Igennel válaszolt.
Az olasz csapatösszevonásokra Franciaország azzal felelt, hogy a megtorlások frontjához pártolY és Olaszország nem számithat többé Franciaország baráti és jóindulatu\' semlegességére, ha gazdasági kérdések miatt erőszakos cselekményre ragadtatja magát.
London: „Nem lehet hinni..."
London, november 29
Londoni diplomáciai körökben nem akarják elhinni, hogy Mussolini a Népszövetségből való kilépés-
sel felelne a megtorlólntézkedések súlyosbítására, mert ezzel a nemzetek túlnyomó részével ellentétbe
kerülne. A Japok szerint a legközelebbi tiz nap a legsúlyosabb lesz, a melyet Európa 1914 ótajUélt
Végső erőfeszítések a békés megoldás érdekében
P^rls, november 29 Az Ouvre értesülése szerint a britt szakértők Párisban megbeszéléseket folytatnak francia szakértőkkel az olasz-abesszin kérdés ren-zésére vonatkozóaji. Az angol szakértők a következő megoldást ajánlották az angol miniszternek : -Etiópiának egy kikötőt engednek át és ezzel szemben Etiópia bizonyos engedményeket tenne Olaszországnak, ami politikailag kisebb jelentőségű, de gazdaságilag igen fontos lenne. . i",
Páris, november 29 illetékes körök élénken foglalkoznak a megoldás lehetőségével. Mindenki érzi, hogy milyes súlyos és nagyjelentőségű kérdések forognak kockán és remélik, hogy egyik fél sem ragadtatja magát meggondolatlan lépésekre.
Kairó, november 29 Kairóban rendeletet adtak ki, a
melynek rendelkezése szerint eltiltották az Olaszország felé Irányuló kivitelt, valaniint az olasz árucikkek behozatalát.
E rendelet válaszául az olasz kormány is megtiltotta mindennemű egyiptomi árucikk Olaszországba való behozatalát.
Válságos fordulópont
> , Páris, november 29
A francia diplomáciai körök azt tartják, hogy a helyzet igen válsá gos fordulóponthoz érkezett. A nagyhatalmak között történt eddigi megbeszélések rámutattak flrra, hogy a mcgiorlóintézkedések milyen súlyos katasztrófát okozhatnak. A1 most folyó tárgyalások során minden igyekezet arra Irányul, hogy még a megtorlások súlyosbított formájában való életbelépése előtt meg találják a béketárgyalások kiinduló alapját.
Repülők szétrombolták Tagafour várost
Adíjis Abcba, november 29 A négus gépkocsin Dessziébe utazott. !
Almára, november 29 Gorahajból két légi raj Indult Tagafour felé és teljesen szétbombázta a várost. Az abesszinek most kezdték kiépíteni a várost, hogy az> olaszok Harrar és Dsibuti felé irányuló előrenyomulását feltartóztassák, de a repülőraj minden munkájukat megsemmisítette.
Mussolini szombaton délelőtt ujabb minisztertanácsot tart. A\' minisztertanácson a nemzetközi helyzetre vonatkozólag ünnepélyes nyilatkozatot tesz. A Duoe temerteti \'Olaszország elhatározását és magatartását arra az esetre, ha a Népszövetség a g{izdasági megtorlóintézkedéseket a< petróleum, a szén, vas és acélra is kiterjesztené. Olssz* ország háboms cs-ieVedetnek tekin* tené ezeket az intézkedéseket és fontolóra venné, hogy bennmaradjon-e a Népszövetségben.
nehéz kérdésének a megoldása is.
— Éppen a munkát és a falut akarta megtisztelni a kormány, a mikor szakított a régi segítség formáival. S talán éppen azért érik méltatlan vádak a kormányt, mert nem beszél többé se »segélyről,« se »inségmunkáról.« Ez megszűnt, az igaz. De miért szűnt meg ? Mert méltatlannak találta, hogy a jobb sorsra érdemes magyar népet holmi könyöradományra emlékeztető »ln-ségmunkákkal* gyámollísuk s ezzel szinte megbélyegezzük őt is, a munkáját ls. Ha ezért vádolják a kormányt, nos, ez a vád Itt dicséretté
válik.
Maga Gömbös Gyula miniszterelnök mondta többször, hogy nincsen munkanélküli segély, de van -
munka. Igenis, a kormány a munkán keresztül óhajtja megoldani a téli gondokat is, a munkanélküliséget is. fis ezt sikerül Is elérni. A belügyminiszter bejárta a legszegényebb vidékeit az országnak. Maga személyesen akart tapasztalatokat szerezni a lal;9sság téli gondjairól és bajairól. Az intézkedések máris megtörténtek ezek orvoslására. Még pedig közmunkák utján. Olyan közmunkák elvégzésébe kezdünk, amelyek köz-\'szükség parancsaira történnek, tehát a rájuk fordított pénz nem vesz el, mert hiányt pótol. De tovább megyünk, mert azt ls nézni kell, hogy az elvégzett munkára fordított összeg íjagyobb hányadát valóban a munkások kapják e, nem az anyagbeszerzés és a vállalkozás ejnéazU-e
fel. Utak, csatornák, bekötő utak, folyószabályozások, fásítás és erdő-sltés, mocsarak levezetése ezért játszik olyan nagy szerepet a kormány téli munkaprogramjában. Kettős célt érünk el ezzel: javul az ország belső képe, másodszor nem segélyek alamizsnamorzsái enyhítik a munkanélküliség gondjait, hanom a teljes értékű, tisztességes munka. S hogy a tervbe vett munkálatokból több rész Jut a vidéki mzunkáaok-nak, mint a városiaknak, azt a mimikák természete is eléggé magyarázza.
Mindebből csak az világlik kl, hogy a kormány tudatában van, mivel tartozik a szociális kérdéseknek \' s mivel vállalta, teljesíteni is akarja és fogja vállalt feladatalt.
balai közlöny
1938. norembtt 30.
Kiepuro lesujabb és lejjzeW filmje: Minden nőt szeretek
Asztma és szívbetegség, mell-
és tüdőbaj. göivéty- és angolkór, a bór megbetegedései él lurunkulózls eleteiben • mindig kellemes hatású természetei .Ferenc József keserűvíz sz emésslócsatomát alspoian klilsztltjs s a gyomor és belek működését kltonfen izsbilyozza.
Pé nlek
IhH
17.30 Lencaés Mihály liarapzik. (Zslrkay János) — Itt Hanglemezek. - 18.30 SporlkOslemények. — 10.05 A magyar íiíayképelöniflvészet (Ho róezy Rezső) — 10.30 Al Oporaház előadása. .A bolygó hollandi > Dalmű 3 felvonásban Zenéjét és szövegét irta Wagner lilchard — Az I. íolv. után kb 20.25 Kölflgyl negyedéra. — A II felv. után kb. 21.45 llirek, lilöJúrAa jelentés — Az előadás után kb. 2S.30 Cigányzene — 23 Szilágyi 21 tagn kis cigánygyerek zenekara — Majit utána a Mánilits Jazx-zenekar műsora, Kut-már Pál énekszámaival. — 0.05 llirok. llu.Hpert II.
18 Munkásfélóra — 10.30 Az ácsi rét (Szalmay Láailé). — 20 Hanglemezek - 21.05 Hirek. - 21.30 Cl gányzena UKm.
1705 Zupancsies Miklós rsrllózik, Offner Herta zongorázik — 18.30 ligy. házi zene. — 10.05 Jackolisen- és (iurre-dalok — 10 30 Schílnborg; Gur-relteder (Gerllne-dalok) - 22.10 Bár. zene. — 23.15 Szórakoztató zene.
IMi
Szombat
0.45 Torna. — Ulána hanglemezek. 10 Hírek - 10 20 Sas Kde elbeszéléseiből. - 10,43 Mii nézzünk mogt — 1205 Jakabíi Magda zongorázik, Sussy Iringó gordonkázik — 12.30 Hirek.
- 13,20 ldfijeizés, IdSJárásJclentés. -1330 Hanglemezek. — 14.10 llln\'k, árak — 10.10 llarsánvl Clzl mesél.
- 1045 Id5jclzé», hírek - 17 liesz-kárl-zeuekar.
18 20 Olvas a Jalu. (Szabó Zoltán).
- 1H50 Korch Endre énekol — 10.25 Mit Üzen a rádiót — 10 45 Szervánsz-szalonzenekar — 20.10 Bolyongás az (isi tűzhely kőről (Dr Szllády Zol. tán). — 21 Bucsu a rádió Íj) esztendejéül. (Dr. Hlatky Endre), - 21.20 —24 Lálogalátt a Magyar Rádió székházában Közvetítés műsorszámokkal. Részéi vitéz Somogyváry Gyula. — Közben 2220 Hírek - 0.05 Hírek.
BudapM II.
17.50 Mezőgazdasági félóra. - 18.25 Hanglemezek. — Közben 18.50 Keleti Arthur; .A régi Padova kövei, eítnü verses elbeszéléséből részleteket ad elő SZ. Kováeh Ernő — 20.20 Hirek.
12 Szórakoztató zene -- 14 Racli-inaninov: Rapszódia egy Paganini témára. — 15.15 MandoIInzenekar. — 1040 Rfzet: Carmen, róvldopora leine. zeken \' <
2*10 Menollt szoprán dal- és áriaestje - 23.05-1 Jazz.
A főispán hétfőn délután érkezik Nagykanizsára
Kedden Klskantzsán és Nagykanizsán kfllön lesznek ■ Nemzeti Egység gyűlései
A nagykanizsai Nomzetl Egj«ég köretben, de azon tul is uz egész városkun. élénk érdeklődés olózl meg a Nemzeti Egység keddi gyűléseit és ezzel kapcsolatban vitéz Tubődy Tibor főispán éa az országos központ kiküldötteinek megérkezését. " I A főispán Szombalon este Latsnyén lesz, ahol részt vesz a fővédnöksége alatt rendezett fnontharoos-Uimopcn. Nagykanizsáról nagy fmnthanooa-kiildöttaég megy kl vitéz Tomit/alul/ Jenő, a Nemzeti Bank-fiók fönöke és Vici -y Barna városi műszaki tanácsnok vezetésével. A város képviseletében dr. KrAtky István polgármester, a járás tisztikara képviseletében dr. hmtuy Alán föBiotgil-bíró érkezik Nagykanizsáról Le!e-nyére.
Nagykanizsára
hétfőn délu^n érkezik meg a fó
ispán, aulón. A Nemzeti Egység pírt helyiségébe 8-7 óra közt érkezik, ott töki az itlőt a pártvezetőség és a választmány tagjai között, akikkel később a Pannóniában azükeLf) körben megvacsorázik, i
Kedden délután tesznek a poUUkol gyűlések. Az első Kiskanlzsán lesz, 6 órakor a Polgári Olvasókör, ben. Ulána fél 7 kor Nagykanizsán az iparos székház nagytermében. Este bankett az Iparosk^téen.
Lapzártakor
kapjuk a hírt, hogy Budapestről P/n. lér József pápai kamarás, Kruger Aladár és Psjahuk József országgyűlési képviselők érkeznek kedden a déli gyorsvonattal Nagykanizsára és mindhárman felszólalnak a Nemzeti Egység kbdd délutáni űléaeln Kis- és Nagykanizsán, i ,
A halál helyett a fogházat választolta
egy síró öregember, aki életében előszót nagyot mulatott — a mas pénzén
Fehérhajú öregember áll a vádlottak pudján Makáry Vilmos egyea-biró előtt, sikkasztás vádjával.
Stern Mór keszthelyi lakos Hoff-mann Istvánné épületfakeneekedő szolgálatában állt. Az üzlet részéibe szükséges favásárlással volt megbízva. ügy ilyen vásárlás alkalmával 836 pengőről nem tudott elszámolni. Hoffmann Istvánné feljelentette s most megtörten, könnyekkel a szemében áll a biró előtt.
Az öreg beismeri, hogy a pénzt elmulatta, de szándékában van megtér iteni a kárt. A vallomása során el-im\'sóli, hogy mikor megtudta, hogy cstndörkézre akarják juttatni, kiment a Balaton partjára és öngyil-kos akart lenni, mert neki a bírósággal még soha sem volt dolga és öreg fejjel nem akarta ezt a szégyent megérni, de aztán eszébe jutott Isten parancsa, hogy ne ölj I
-Most itt vagyok, - mondja szomorúan.
A biró felteszi a kérdést, hogy megbántae, amit tett?
- Hogyne bántam volna meg, kérem ! Tessék elhinnií többet sírtam, mint et^em azóta/ j
A védő eZután Hoffmannéhoz fordul ós megkérdi, hogy klvánja-e Stern Mór megbüntetését, vagy pedig visszavonja a vádat ?
Az asszony egy pillanatig habozik, majd azt mondja :
- A tííbbi munkásaim érdekében, példaadás miatt nem vonhatom vissza a vádat, i
A biró ezután kihirdeti az Ítéletet. Az enyhítő körülmények figyelembe vételével csak 2 hónapi fogházra Ítéli a megtévedt öregembert, gkl könnyekkel a szemében, nehezen, de megnyugszik az ítéletben. k
A rabruhás öreg szalutál a biró előtt és a fegyőr ki&éretében „visz-szamegy a fogházba.
Köd, eső!
ProgitómUi Élénkebb, a hegekben erősebb nyugati, északnyugati szél, sok helyen még köd. a keleti vármegyékben én a magasabb helyeken havazás, zúzmara vagy ólmon-. *ő. Nyugaton valószínűleg már csak közönséges Mő. A hőmérséklet oraelkedlk.
Naptár: November 30. szombat. Rom. kat András. Protestáns András. Izrael. Klsl. hó 4.
GyófjrtzertAri éjjelt saolgáltt ® hó lS-töl a .Megváltó, gyógyszertár Erué< bet-tér 21. ésa kiskanizsal gyógyszertár.
HétWn kezdődik t
A Magyar Komédia Kamara Szín. ház december 2-án kezd lmog három hetes vendégjátékát a Városi SsinhAi. ban. v
23 tagból áll a* idén vitéz Ránk; Ilóbert társulata. Nagykanizsa szin. házba Járó közönsége a múltból sok iismerős névvel-fog. találkozni. Többek között: a Bánky házaspár, Bánky Ele. mér, Zemplényl Zoltán főrendező, Ser. fözy Ilona, Irsai Nóra, Mágori Mám, Kanizsán még egy harmadik hősnő is bemutatkozik: Róbert Mária, aki szép slkerro tekinthét vissza s remél. Jük, hogy Nagykanizsa közönsége is rövidesen meg fogja sseretni. Szántó Ernő és"vSorr Jenő szintén nem jsme. rettenek Nagykanizsa színházba járó kósónségo előtt. Nagyon tehetségei fiatal nalvája van a társulatnak üálfy Marikában, akiben a JővŐ Dajka Mar. gitot látják (
Reméljük, hogy vitéz Bánky, aki Nagykanizsára minden évben ugy -Jön, mint haza, kellő támogatásban Is fog részesülni

December 6-án, a kormányzó névnapja alkalmából nagyszabású díszelőadásra készül a társulat Színre ke. rüh a «Les* föltámadás,» Pohárnok Jenőnek, a debreceni szlnpártoló egye. sülct 1000 pengős pályadijával kitüntetett színmüve. 20 tagu zenekar kiséri
a díszelőadás müsoirát •
Ezúton kéri az igazgatóság a t bérlőket, hogy a nagy érdeklődésre yaló tekintettel a helyhez kötött bérletszel. vényeket legkésőbb deoembcr 3-án déli 12 óráig beváltani szíveskedjenek, mert ezen tul, a kivételes díszelőadásra való tekintettel, nem áll módjában a helye, ket fenntartani.
& petrlventel Zoro-Hnrn i törvény előli
Egy hosszú, horihorgas és egy al«-csony tömzsi ember áll a nagykanizsai törvényszék előtt. Az embernek ónkén-tclcnül fljloro—Huru karikatúrák jutnak eszébe. A kisebbik csizmájának az orra legalább ót, centiméterre fel van kunkorodva- Kis alakjához ugy-látszik nem talált elég kis csizmát.
Hatósági köseg elleni vétséggel áll-nak szomorúan leliorgasxtott fojjcl a birák élőit Mindketten bQntetien etó-életűek, most állnak először itt Adótartozás fejében 50 kiló gabonát akar. tak tőlük elvinni, amit ők saját eszük és l>elátásuk után cselekedve mindenáron meg akartak akadályozni Ezért kerültek lila Egyswrü, nagyon sze. gény emberek és természetesen nem érzik magukat bűnösöknek, hisz ők jcsak a sajátjukat védték. Hegy közben a hatóság embereivel szembeszálltakt Ennek a súlyát ők nagyon nehezen értik meg és még kevésbé Ismerik
cf bűnösségüket
HMlTOi János és Rodek György petrlventel lakosokat 40 pengő péo<-büntetésre, vagy beliajthatatlanság esetén H napi elsérásra ítélte a k»»Usai
Ónagyságának Mikulásra
Gyapjuselyam pongyolát
Báránybőr házlclpftt
G. F. B. harisnyát vagyon.
Szomolányi áruházban
1935. fWKfflbcr 30
zalai közlöny
MIKÜLft5RA:T,b!°iaT.. _ . B6rsony
A FILLÉRES DIVATÜZ LÉTBŐL
Maradékok meglepő olcsó áron !
törvényszék. Az Ítélet felolvasása alatt egykedvű bólogatással állnuk, £sak a "40 pengő hallatára horkannak fel és csöndesen jegyzik meg, hogy ők nagyon - szegény emberek A biró felvilágosítja őket, hogy a törvényszék iléleto nagyon is enyhe, mert tekintetbe vette alacsony műveltségükéi és szegény voltukat, ezután \'megkérdi, hogy megnyugodnak-e az Ítéletben? Horváth János kicsit alkudozni próbál, nyelve nehezen forog, látszik rajta, hogy uem szokott ilyen nagy nyilvánosság előtt beszólni, végill csendesein megnyugszik. A biró most a kicsihez fórdul és tőle is megkérdi, hogy megnyugszik-o az Ítéletben? A nagy c.sjznia kis tulajdonosa a hosszura néz, (épen mint a filmen) aztán kis vártatva ő is megadóan bólint v.
Az ítéletben most már megnyugodtak, a nehezebb rész még ezután jön, a kifizetés,\' vagy a leütés. A hatóság embereinek aligha lesz okuk többet panaszra Hórváth János és llodek György ellen- . | i.
Az orros-javaslat a Ház napirendjén
A IIás csütörtöki ülésén Soltész János az orvosi javaslat folytatólagos vitájában fejtegette, hogy a háború óta tulnagy tömegeket vontak bele a biztosító intézetek orvosi munkájába. Majd a fogtechnikusok érdekében emelte fel szavát.
Béleli Béla hangsúlyozta, hogy ezt a javaslatot nem miut speciális orvosi problémát kell tekinteni. A javaslat alaptóteleit éppen ebben lehet megformulázni, hogy az orvosok nem is annyira jogaikat, hanem a hemzet iránti kötelességeket találják meg a javaslat keretében, amely azonban jobb helyzetbe is juttatja őket Hangoztatta, högy a fiatal orvosi generációnak nagy szerepet kell juttatni a kamarák megszervezésében.
Dulin Jenő javaslatot terjesztett elő, moly szeriut: amennyiben a törvény életbeléptetése idején -iparlguzolvönrtyal rendelkező \'fogtechnikus a végrehajtási utasításban megállapított határidő alatt a fógásftnesteri vizsgát Ioteszi, ugyanolyan elbírálás alá essék, mintha megvolna a vizsgája-
Arvátfalvi Nagy István jogászi és gazdasági szempontból szólott a .ja-vaslatkas. Az orvosoknak igenis szűk-ségük van olyan kamarákru, mint a milyenek *z ügyvédeké A kormány az orvostársadalmat nem akarja megrendszabályozni szabadság és jog azonbau bizonyos korlátok nélkül el sem képzelhető Ez a javaslat segit a» orvosokon és előre viszi az orvosi kar érdekeit
Dinnyét Lajos utalt arra, hogy^ a magyar orvostársadalom egész sörójjOt adta a /tflágtekintélyeknek. Elhamarkodottnak látja a javaslat szövegezte*
Farkas István a miniszterelnök váci bestédét tette szóvá a választói jog kérdésébon, ami éles éa viharos kóz-heszéIátokat váltott ki
Hu&zovszky kijelentette, hogy a mi-nlssttreinök vád beszédéi teljesen magukévá teszik Gazdasági kénléseket ke!f előtere helyezni
A IIát pénteken* déluMii folytatta az orvosi javaslat ^tárgyalását
- KAuiltialmavoltak ügjclmébel Un
\'"tárainkat .ényetfesen leszállított ára-4n*IJt»k. IIomeu .ejáratu hitelét ^"watiutatesen. K-opatein butoráfa-^ *** MlMóe-at 4. siáo.
Megérkezett a Zalai Közlöny tudósítója Abessziniából
A Zalai Közlöny Abesaziniába kiküldött tudósitója, Hermann József, az éjszaka megérkezett kéthetes afrikai útjáról. (A cenzúra és pos\'a-szállítás nehézségei miatt Asinara-l>ól és Aduából feladott levelei még meg sem érkeztek !)
A fiatal kanizsai újságíró bátor vállalkozása során Massauaból kap-\' tuk az utolsó tudósítást, onnét még eljutott két szolgája kíséretében ösz. vérháton Asmaraba, majd ugyan-ugy Aduába is. Tartózkodási enge-
délye lejárván, azt meghosszabbítani nem sikerült, igy Aduaból vissza kellett fordulnia. Aduaból olasz katonai repülőgép vitte Bengasiba, onnét vonalon utazott Rómába, ahol a magyar egyesületben előadást tartott afrikai utjának élményeiről. Rómából a péntek éjszakai gyorsvonat röpítette haza, Nagykanizsára. Ren goteg feljegyzést, fényképeket, stb. hozott magával, melyeknek közlését a Zalai Közlöny a legköze\'ebbi napokban megkezdi. ,
Rovatvezető: Dr. Dévataé, Erdői B8»k«
Deml-kollekcló
Mult héten tartották meg a buda-pi\'sll nagy szalonok demi kollekciójuk bemutatását, ami, azt hiszem, felülmúlta az e\'ső nagy bemutatót. Sfccrin\'em az első bemutatón a szalontulajdom.sok csak tapogatóz-tóznak, vájjon mi fog tetszeni a hölgyeknek és a másodikon már el hagyják a tulhajtottságokat és lo-cgyszerüsiive adják azt, ami tudják hogy tets. i!<.
Semmi.ej sem volt kevesebb az érdeklődés. A hölgyek éppen olyan izgatott cigarettázással szemléitéka bemutatót és minden szép darabnál éppen ugy felszisszentek, mintha a lábukra léptek volna, hogy : jaj, ha az enyém lehetne...
Szépek a mostani ruhák, mert egyszerűek, a vonalakkal akarnak hódítani, nem a tuldiszitéssel és a görögös vonalakat, amit az őszi bemutatókon annyira lansziroztak, teljesen, vagy nagy részben elhagyták.
Am beszéljünk magukról a totlet-
tekröl. | i 1 : M R
Qyönyörü volt egy fekete Lelong ruha, elől magasan, a nyakban egy finom velencbi csipke zsabóval. Nagy taps fogadott egy Jialványzöld angóra kosztümöt, blberett préine-zéssel. Levetve a kabátot, előttünk a zöld ruha barna aniilop, arany erezéses levelekkel díszítve. Az arany és a strass szinte elmaradhatatlan dísze a fekete és sötétkék nagy ruháknak. Én nem is tudom, ml lesz az idei bálokon ! A.iérflak egyszerűen meg fognak vakulni ettől a inagy ragyogástól. Majd a Napra könnyebben lehet nézni, mint ránk...
Egy Maggy Ruff modell aratott nagy tetszést: sötétkék muszlinbársony, egészen hosszú, dúsan redő-zött ruha, bő, hosszú ujjakkal, elől a mejlnél vízszintesen ránoolva, magas nyak, az egész disze a széles arany\' öv.
Meglepetés volt számunkra a plis-
Mattersdorfer
Fó Ut 1. url- és nőldlvatüzletében Fó-Ql 1.
Salát árdskében teszi, ha most vásárol!
slrozás viszontlátása. Az egyik pgy délutáni, fekete jumperruha volt. A szoknya sima," csak a bluz van egészen végig plissirozva, ami alul fodorrá ugrik széjjel, ugyanígy az ujjak is. Plissirozott bubigallér, elől pedig strassal »garnirozott« gyöngy gombokkal gombolódott. i
A m^sik plissirozott ruha egy fekete georgette nagy esti ruha volt. (Alig 12 méter anyagból 0 A szoknya végig sugarasan plissirozva, a mit ha széthúzott a mannequin, ugy hatott, mint egy óriási legyező, a derék mellől megkötve, háromnegyedes plissirozott ujjakkal, elöl a kivágásban egy hatalmas piros rózsa. A ,tnanne<[uin levetette ezt a felsőrészt és akkor előtűnt egy mély dekoltázsu, egész végig plissirozott tollette.
Nagyon tetszett egy fekete moireé délutáni seszlis ruha, nagyon érdekes, puffos, középen húzott ujjakkal, a Jjluz gallérja erősen gloknis, elöl egy strass bross tartja össze. Egy másik moireé ruha kapta talán a legnagyobb tapsot. Ez egy halvány rózsaszín moireé nagy esti ruha volt, piros bársony belépővel.
Sok volt a virágdísz, a coctall ruhákon épp ugy, mint a nagy estélyieken, fekete ruha elől sárgarózsa arragementtel, középkék estélyi lilás rózsaszín krizántémo\'<kal és igy tovább. Al\'alános vonósnak megemlíthetjük azt a praktikus sálszerü. a ruhához dolgozott részt, amit felvehet ahogyan akarja, lógathatja hátra, mert rendsütrint a két vállhoz van dolgozva, vagy vetheti előre, avagy ha nem qtíftcja, hory lás-sék a mély dekoltázs, >^lőre Is vehető, szóval megspórolunk egy be-}, lépőt. A másik praktikus vonása a\' demi bemutatóknak az esti kosztüm •feltalálása.* Ez kénem szépen, mint mondottam, nagyon hasznos toilet-te. Nappal szék és éjjel ágy. Ugyan Is csináltatunk egy egyszerű, jló vp-nalu, egészen hosszú fekete moireé, vagy cloqué ruhát mély dekoltázsnál, egy virággal, vagy strass brossal és erre. fel pedig egy ugyanolyan anyagú, kimondott szmoking kabátot, nagy, puffos ujjakkal, elől két strass gombbal szem begombolva, íme, Hölgyeim ! Ha elmennek egy ötórai teára, vagy meg vannak híva egy nagy társaságba, ahova mégsem akarnak egészen nagy esti ruhát ölteni, felveszik a kabátot, senki sem tudja, hogy ez alatt mi rejtőzik és ha meg estély ne megy, megspórol egy belépőt. [
Volia, Hölgyeim ! Siessünk megrendelni a demi ssezon ruháit, nehogy a barátnőink happolják el elölünk a legjobb fazonokat. Jobb ma egy kis sietés, mint holnap egy kis pukkadás. { ,
Divatposta
Margitka. Rozsdabarna ruhájához egy nagyon szép modellt ajánlok: Jumper rubáL^sináltasson belőle, hátul végig a bluz szemberánccal, elől két négyszögletes zseb, ugyancsak szemberánccal, spicces bublgallérral, barna bőr övvel és fent a nyaknál két barna bőr disz, amibe bele lehet Illeszteni a gallért, hogy kapucnisnak
A 4
zalai közlöny
1935. november 30.
Ma szombaton éa holnap vasárnap
disznótoros vacsora
a Magyar Király vendéglőben. Szives pártfogált kér
özv. Guttmann Manóné.
néwen kl Üdvözlet.
F. Kálmdnné. Fckcle mnroccin ruháját csináltassa kővetkező módon: Egyszerű sima szoknya, két levágott zsebbel, amit paszpolirozzon az anyag, ból készölt fonással, a derékon fekete öv, ami ép ugy csukódik,\' mint a magas nyak: két vékony masnival, amelynek végeit egy-egy dió-nagyságu strass gömb kiszit Láttam készen a modellt, nagyon csinos volt Meleg
üdvözlet , »

Kérjük olvasóinkot, hogy leveleiket mindenkor rovatvezetőnk cl. mérc: Budapest, Teréz-kőrut 35. sz küldjék.
Ha fáradt és izgatott, ha a: hasban feszülés érzése kinozza és gyakori félelemérietbcn sienved, ak*or igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár lermészeles .Ferenc József keserű vizet, mert ez megszűntei i az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérges bélgázfcjlödést s elhárítja a vértódulásokat.
Szaporitják az utoai telefonffllkék azámát Nagykanizsán
Végre valami, ami jól megy Nagykanizsán ! i
A posta arra a meggyőződésre julott, hogy a kanizsai utcán elhelyezett két utcai telefonfülke beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azokban mindig történt eddig any-nyi beszélgetés, hogy a bedobott 20 filléresekből fedezni lehet a fenntartási költségeket.
Most elhatározta a pécsi postaigazgatóság, hogy további utcai telefonokat állit fel Nagykanizsán. Az első uj utcai fülke felállításának műszaki előmunkálatait már meg is kezdték, ott fog az állni az Eötvöstéren.
A legközelebbi alkalommal a Katoanaréten (a kórház mögötti tájon) és a József főherceg utcában állítanak fel egy-egy utcai telefont.
— LibfáJAaok MIHényi Miltényi cipő-üzletben vegyenek gumlpárnáa bokatámasztót.
— (A MANSz szövö-tanfolyama)
A Magyar Asszonyek Nemzeti Szövetsége nagykanizsai fiókja — mérsékelt részvételi dij mellett — december elején három hónapos szövő-tanfotyi-mot nyit Akik a tanfolyamot sikeresen befejezik, állandó foglalkoztatást remélhetnek Mivel csak korlátolt számban vehetők ®el hallgatók, igyekezzenek a tanfolyam iránt érdeklődők Zsigmond Józsefné ügyv elnöknél (Vé. caey-u- 6.) mielőbb Jelentkízni.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától es|r fl óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Hnsz fillér egy bárány a kanizsai vásáron
Egy pulyka, egy kacsa, ugyancsak 20 fillér
Ez, kérem, nem egy trükk, hanem valóság. Bárkinek .módjában áll rólk meggyőződni. Husz fillérért egy egész, eleven bárányt, pulykát, kacsát, pár galambot, stb. lehet szerezni a kanizsai vásáron.
Persze nem az országosvásáron, hanem a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vásárán, amely holnap, szombaton délután kezdődik az iparos székház összes emeleti termeiben. Lesz ugyanis egy élő állat-farm. Báránytól a galambig lesz ott mindenféle állat és mindek! lesz sorsolva, 20 fillér lesz egy jegy.
A tombola jegyei 80 filléresek, minden egyes jegy nyer és minden egyes nyeremény értékesabb 80 fil-
lérnél.
Faj-alma kiállítás Is f\'az, kosarakban. A kiállított gyümölcsök cl-adók is.
Lesz grafológus és Jós sátor is, ahol kártyát is vet a sátor csodajósa. (
Gyönyörű lesz az élővirág-sátor •
A Nőegylet elnöksége kéri, hogy akik a bű ff éhez ós cukrászdához irtak alá hozzájárulást a .gyűjtő-iveken, szíveskedjenek adományalkat részben szombaton délután 2 órától kezdve, részben vasárnap délelőtt 10 órától kezdve lelkűiden! az Iparoskör nagytermébe.
„Revolveres végrehajtás" sebesüléssel a felsőtemplom mögött
Amíg egy hir eljut odáig...
Pénteken délelőtt érdekes hírek terjedtek cl a városban A hírek egy közismert nagyvállalat kanizsai fiókjával és egy végrehajtási esettel kapcsolatban egészen konkrét formában véres revolveres merényletről tudtak, sőt tudni vélték azt is, hogy a vgre-hajtási incidens sebesüléssel végződött.
A hírekkel kapcsolatban, amelyek érthető izgalmat keltettek a váross-ban, munkatársunk utána járt a.;dolognak és a rendőrségen, valUmint a helyszínen nyert információk alapján megállapíthatjuk, hogy a hirek alaptalanok, vagy legalább is >abban a formában, ahogyan a városban elterjedtek, nem álliák meg a helyüket
Mindenekelőtt le k^ll szögeznünk, hogy az esel semmi összefüggésben nincs a nagyvállalattal, hartCra kizá-ólag személyi ügyekről ,vann szó- Valótlan a végrehajtásról szóló hir is. Tény, hogy egy régebbi kclutü személyi ügy csütörtökön este a felső-templom mögött szóváltásban robbant ki, amelynek során az egyik fél riasztópisztolyt vett elő a másik megfélemlítésére. Az előhívott rendőr a
pisztolyt lefoglalta, bevitte n kapitányságra, ahol megállapították, "hogy közönséges riasztó-pisztoly, amivel senkit sem lehet megsebesíteni, igy tehát csütörtökön este sem történhetett sebesülés, még kevésbé véres szerencsétlenség vagy tragédia. Az esettel kapcsolatban egyébként a rendőrség nem vett senkit őrizetbe, — mint a hirek mondják, sőt a riasztó.pisztolyt is visszaadta tulajdonosának Az egész ügynek legfeljebb csak becsületsértési |ht lehet a következménye.
Szombaton és vasárnap
a Rózsa vendéglőben
Házi
disznótoros vacsora
Kitlnó badacsonyi és uj borok.
olcsó Arak.
Tisztelettel Hordós Aladár, vendéglős
Távirat.
Budapest,1935. Xl /25.
Szabó fegyverüzlet,
Nagykanizsa.
Vadászokkal közölje stop Frommer-puskák és töltények árát lényegesen leszállítottuk stop
Fémáru Fegyver és Gépgyár
Szombaton és vasárnap
Mi mi
• Markóiéi. vendéglőben
Rbonneníek felvétetnek.

Nagykanizsa „jubiláris esztendejééhez
Igen tisztelt Szerkesztő Uram!
örömmel olvastam nb. lapjában, hogy 1840 lesz Nagykanizsa nagy ju. f\'iláris esztendeje Engedje meg, hogy ezt az alkalmat felhasználjam arru, hogy megkérjem az illetékes tényezőket: a nagy évfordulót legyenek szi. vesék kiegészíteni Mi, Szekeres- és \'Mária-utcai lakosok, azt indítványoz-nánk, hogy a város ezzel kapcsolatban ülje meg a Szekeres- és Máriautcai sarkon a vízvezeték bekapcsolás ügyében tett Ígéretek nagyjublleumát. Ugyanis mi, szegény adófizetők, akik a keresel! és inségadótól kezdve végig, fizetjük a viz és csatorttejárulékok minden formáját, sőt a szúnyogok nyugdíjintézetének járulékait is haj. landók vagyunk már megfizetni, csak csinálják meg már egyszer annyi ezer igéret után a vízvezeték bekapcsolását. Évek óta küzdünk ezért, deputáeióz. tunk, városatyáink is megmozdultak, de ott vagyunk, ahol voltunk- Megma. radtunk a régi mostohaságban.
Es ha már $em vizünk, sem viz-vezetékünk nincsen, legalább legyen meg az az örömünk, hogy jubllálhas. sunk, hogy ünnepelhessünk, mert tes. sék elhinni, hogy «slrva vigad a ma gyarl.
Szerkesztő Urnák előre is hálás kö szünetet mondunk soraink kőzzétéle. léért az összes Szekeres- ős Mária-utcal háztulajdonok nevében
Kanizsai lánot.
A Kinizsi utcaiak ki akarnak vándorolni Abessziniába
Kaptuk az alábbi sorokat:
Igen tisztelt Szerkesztő Url Igen szeretem olvasni a közönség panaszkönyvét, magam Is városatya vagyok, aki néptestvéreim ügyét szivén viselem és igy érdekel, hogy kedves és sokat olvasott rovatjában, miről panaszkodnak a kanizsaiak. Most azon. ban magamnak is kell kérnem: — hívja fel a város vezetőségének figyelmét arra a mozgalomra, ami a Kinizsi-utcai lakosok között a legnagyobb csendben folyik. Ugyanis, hogy Kanizsára is eljutott a hir, a Zalai Közlöny kiküldött tudósdtójának " j<\'. leütéseiből, hogy Eritreában hogyan hódítanak az olaszok ós hogyan épite nek utat minden elfoglalt /négyzet-ocutiméternyi területen, — a Kinizsi, utcai lakosok, akiket eddig arról le-hetett messziről megismerni, hogy külön «K» jelvényt viselnek (nem le. gitimlsta elvből, de V.fájdalomnak a jelképe ez és annyit jelent, hogy Ki. ntzsi-utcai kitagadottak) és csupa sár
Hócipő-kUlönlegeauégek 1
Tretorn, xevrű pl, Wimpasslng és belföldi
Korcsolyacipők, 2 tMtlil -ww
Miltényi
cipöáruházban vegyen Fő-ut 2. Városházban.
Női csatosclpők meleg béléssel
Selyem - antilop b M estélyi ma
Meleg házicipők 1115, m lUAtl p 2 90
Cserkészcipök Sl- és ródll-clpők
Garantált vízhatlan
vadászcipők.
19S5, novftn\'ier 30
ZALAI KOZLOWV
±
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora.
Kitűnő balatoni és aranyhegyi l borok. Cigányzene.
Hu. öjörfljdBSk Jáiouí
korcsmáros. BUály-atoa II. aaám.
és por voltak már messziről, most elhatározták, hogy ők ls kivonulnak Kritreába, olusx testvéreinkhez, uj ha-iM keresni. Ugyanis azt mondják, hogy azért az adóért, amit ők mint KinlMi-uteai lakosok fizetnek és azért ai ellenszolgáltatásért, amiben részük van, lehetnek ők akár olasz, akár erit. rcai kitagadottak ls, nem szükséges, Jiogy a kanizsai sártengerben és por. scaharában önkéntes deportálásra Ítél. jék magukat. Gs tényleg van sok igazság ebben. Csak aki Kinizsi-utcai lakos, vagy lakos volt, tudja, mit jelent (íz, a Kinizsi-utcában lakni. Hát, igen tisztelt Szerkesztő Uram, ilyen körül-mények között nem is csodálkozom azon a mozgalmon, amely most a Kiniasi-uteai lakosok között lábraka. pott, hogy kivándoroljanak Eritreába. Ott legalább az esőzések után a nap felszárítja az utakat, do itt még a nap sem elég erős a Kinizsi-utcai sártengerrel szemben Én tehát csak fi. gyelmeztetni akarom a nemes város * érdemes magisztrátusát, hogy ne ve. gyék lelkiismeretükre, hogy a Kinizsi nt^ai háztulajdonosok és szegény lakók kivándorolnak. Szíveskedjék valaki n városházáról kifáradni a város szívé, ben levő sártengerbe, persze néni autón, hanem gyalogszerrel, ugy ahogy a Kinizsi-utcai lakosok teszik naponta é»/meg vagyok róla győződve, hogy még abban as órában intézkedés tör. ténlk.
Kérünk tőbb figyelmet a Kinizsi-utcai lakossággal szembeni Nc hagy. juk őket kivándorolniI
A Szerkesztő Ur nb lapjának ál. iandó hűséges olvasója
(Dr.)
NTE jAtékos-értekezlet
Az NTE futballcsapata "Vasárnap délelőtt 11 órakor a Korona étterem külön termében játékosér&ekezletet tart. ,
Minden jálékos megjelenését kéri ®x ( Intéző
Pltig pong hir
A nagykanizsai asztali teniszezők vasárnap délután 6 ómkor a Kiska-nizsai Levente Otthonban asztali t<\'nniszbemutatót rendeznek. A bemu lató résztvevői: Szakonyi (Kanizsa bajnoka), Kardos, Fischer és Gaál.
— Tr«tora aevró gumi hóolpő külön-legeaaégsk Mlltényi clpőruházban kapható.
— (Templomszentelés CaurQén)
Délsomogy legnagyobb temploma a 2000 embert befogadó csurgói ifjúsági Jézus Szive templom annnyira már elkészült, hogy misézni lehet benne. Az uj templom szentelése december 8-án, Szeplőtelen fogantatás ünnepén lesz. A templomszentelési szertartást és a szentbeszédet Csóthi Géza pápai prelátus, murakoreszturi apát végzi A modern stílusban épült templomot a nagykanizsai Kalmár cég tfpitettq s nagykanizsai iparosok is ál. landóan dolgoztak az építkezésnél. A templom költségeihez Nagykanizsáról is sokan járultak lio&zá pénzbeli és tombola adományokkal, az Oltáregye-let pedjg templomi ruhákkal. A nagykanizsai adományokért a Zalai Közlöny utján is leghálásabb köszönetét fejezi ki Longaucr Imre csurgói hit-tanár.
— (Az Irodalmi és Művészeti Kör)
választmányi ülését dr. Krátky lat-,yán, a Kór tb. clnóko november 30-án; szombaton délután 7 órára hivta ósc-sze. Közbejölt akadályok miatt az ülés időpontját koráblya, szombaton délután fél li-ra tették át A gyűlés a városháza tanácstermében lesz Külön .meghivók az idó rövidsége miatt nem mennek szét, hanem erre is, valamint a Körnek vasárnap délután 5 órakor a városházán tartandó tisztújító közgyűlésére is ezúton hívja meg az elnökség a Kőr tagjait. A vasárnapi közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz
— Bársony, (luvotln, flanell maradékok filléres árban a Filléres Divat-üzletben.
Iiambatoa és vasárnap
disznótoros vacsora
az „Utolsó garas"
vendéglőben, Petöfl-ut 81. Elsőrendű borokI Kitűnő cigányzene I Szíves pártlogSat kér
a veiitleglős.
— (A gimnázium Qnnepe)
A nagykanizsai kegyesrendi n kath. gimnázium december 1-én, vasárnap délután 6 órakor az intézet tornatermében Kalazancius-ünne-pélyt rendez, melynek műsora a következő : 1. kar Haydn Teremtés c. oratóriumából, li. kar Liszt Szent Erzsébet oratóriumából, 8. Lukács Miklós V. o. t. Mécs László költe-ményét szavalja, 4. Szakáll Gyula kegyesr. gimn. tanár ünnepi beszédet mond, 5. az intézeti énekkar Könlg Miksa Culasantlcana-jából ad elö részteleket, 6. Kts.-rü László I. o. t. Slk Sándor költeményét mondja el, 7. az énekkur Flotov Stradella c. operájából ad elő. 8. Ováry Győzd II. o. t. Prohászka Ottokár A repkény és szlronlák c. müvét mondja el, 9. az intézet zenekara Reissinger
Városi Mozgó. Péntek, szombat, vasárnap
Jmm Klapura legújabb és legnagyszerűbb filmje
Minden nőt szeretek
Akarja KIEPURA csodát\'hangját hallani? Akar a mulatságos ADELE SANDROCK és a kacagtató THEO L1NGEN mókáin nevetni? Jöjjön al a Városi Moziba I N6I f&axarapbaa i UEM DEYERS. Előadások pénteken 5,7, 0, siombat-vatárnap 3, 5, 7, Ö-kor. Hétköznapokon alatt al&adAa fHlér—.
A bárczl malom o. zenemüvét adja elő. Az intézet Igazgatósága az ünnepélyre szívesen látja és meghívja a szülőket és az iskola barátait. Ado mányokat a kápolna felszerelésére köszönettel fogadnak, i .
— (A KAOSa-piknlk)
A KAOSz nagykanizsai csoportjának deocuiber 8-i piknikjére az előkészületek széles mederben folynak- Sikerült a jazz mellé a honvédzene ejtf 12 tagu karát megnyerni. A rendezőség kilett magáért, hogy minél kellemesebb estét szerezzen a piknik látogatóinak.
— Ss6ny*g«k, dívány takarók, lepedővásznak, damasztok legolcsóbban a Filléres Divatüzlet ben.
— (Kanyaró Nagykanizsán)
Nagykanizsán az utóbbi hetekben tömegesen jelentkezett a gyermekek között a kanyaró A megbetegedések mind enyhe lefolyásúak, .egyetlen haláleset vagy komolyabb kimenetelű betegség sem volt A tisztiorvosi hivatalnál "-több mint 40 megbetegedést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy legalább másfél százra tehető a ka-,, nyaróban megbetegedettek száma\'\' Nagykanizsán.
KLÖPLI Függöny Ágyterítő Vitrage , Aaz talterité
Scbtttz árnbázbaiL
Olas
csapatok olft-
nyomuláaa Tlgrébon. látható a moziban.
— (Rendszik a fenyvesi állomást)
A MAV vezetősége Balatonfonyvesre bizottságot küldött ki, hogy a vasút területeinek rendetlenségével ka]>cso. vlalos panaszokat kivizsgálja- A bízott. \\^ág minden panaszt jegyzékbe fog-\'lalva előterjesztést tesz a hunyok hibák kiküszöbölésére. A MAV részéről\' dr. Osz Ferenc osztályfőnők helyettes és I.cnkey József osztálymérnök, a balaltfnfenyvcsi fürdőegyesület képvUe. létében Fóldváry Miksa miniszteri tanácsos, az egyesülőt elnöke, Bakay Árpád alelnök, Kádár Uijos,- .Viczeuly Árpád, Szllassy Lajos választmányi tu. Kcok, Szűcs Zoltán Jürdőtltkár vettek í*éázt a bizottságban. A bizottság munkája nyomán valószínű hamarosan megváltozik Balaton fenyves állomásának környéke. A kerítéseket beljebb viszik s helyére (tarkókat létesítenek. A kikötőhöz vezető utat is átalakít, ják. Az őrházak szintén rendezés alá
Péntek, szombat és vasárnap
disznúforos vacsora
a „FUJT mfyIM
Cigányzene. Jő burok.
Szíves pártfogást Mr a tuáajdoM*
disznótoros vacsora
van. - Egy sda. •• Httér. «.|át M-ullmányitn mlnJ.n. Mnaál M-•álti. k borokkal rtndillnurn. H. |ól akarj magát ife.nl, W" « > Klsbudába. Szívta látogatást kér
Török Péter 4419 korcsmáros, Ktnlujutc. 21
kerülnek. A 101. örhás iiju*»U «1. dalát a vasút átengedi piac ciljánr A munkálatokat, amire fedezet van, már aa idén végre fogják hajtani
— (Bsl.a.t az srdön)
Marton György 52 ávós gasda Alig-váron fát rakódott egyik társával a* úgynevezett vegyen! erdőben Közbe, a fa lábára dőlt és bakában tltórt» Szekéren szállították 1» * Hasissal kórházba. — Olaaa
*
- V.1M1 u<wi« 140 OB. azólaa ívn
szövet maraaékok reklám áron a Filléres Mvattlzletben.
— Mégsgyszsr a Nánll)
A Kajpiikus Legényegylet műkedvelő gárdája csütörtökön Ismét zsúfolt ház előtt játszotta a Nánlt. A kitűnő szereplőknek nemcsak nagyszámú, de igen díszes közönság tapsolt másodszor is. A hangulat már az első Jelenetek uián felmelegedett és olyan nyíltszíni tapsokban és forró sikerekben robbant ki, ami. lyen talán még a vasárnapi telujitá-son s«m volt tapasztalható. A szb-replők Ismét kitettek magukért és a közönség egy kellemes est emlékével távozott a csütörtöki előadásról. A Jegyek nagy réssé a csütörtöki előadásra Is már elővételben elkelt, ugy hogy ismét nagyon sokan nem \' kaptuk helyet. A rendezőség ezért elhatározta, hogy újból előadja a Nánlt. A harmadik előadás Időpontját még Bem állapították
gyapjú szövet >k meg (
- 7* am. xila női ,
már P 2.2Ő tői, marsdéko] ban a Filléres Dlvatüsietben.
; olosöb-
n,nmul*ss TI •átható a
- (A Szsksrss Jőzssf-utos)
és kornyékének lakói és háztulaj-dunosai - küldöttségben Jelentek meg a polgármester előtt és as utca elzárt részének megnyílását kérték a Kos-suth-tér felé Kérték egyben, hogy s vízvezeték bekapcsolását végre foganatosítsák. Aradi Antal városi képviselő volt a küldöttség szónoka Ur. Krátky István polgármester kijelentette, hogy azonnal intézkedik a vízvezeték hekapcsolása iránt Kijelentette a polgármester, hogy a lezárt utcarész megnyílásának dolgiit is kezébe veszi, hogy az megelégedésre megoldást (a. láljon A küldöttség megelégedéssel hagyta el a polgármester hivatali szobáját
- VirágM Una, flanell maradékok már Bő fillértől s Filléres Dtvst-tlzletben.
Nép Moigéa November 30. ét dtcembr t. Két izgalmas pléftr agy mOaprbaw I
Dr. Mef isrfo (Eo wtai »inj iHiiiwi
EissMsIli A faataaatlku. fHmak klrélyai
A lélek bosssule.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 80, 40, «0 fillér., hatyárak.
sssr
« HHun
BALAI közlöny
1936. november 30.
Disznótoron vacsora
hriwmrfwl
szombaton, no*. 30. és vasárnap, dec. 1. Kitflaó fajborok. Cigány»ene.
Hagyva elcti árak.
Bárányban, Király utca 2.
- (A S.t.U.l Ebi)
uj Mánui közli a Korda Sándor pályázat résztvevőinek fényképéi, a ■slaegerszegl Fendrik Ferenctől, a Vlgsstuház uj szeríöjétól hoz novellát, folytatja Uus Fekele László regé-nyél, a Mérgespusztá-l, darubincllék-leiként pedig Hulla Blma tílsö nagy •Ikerét, • Vallomás-I hozza 04 olda-las MdlóvlIághirudO, 32 oldalas Gyur. . mekujság, kottasláger és kézimunkalv.
- (A külraldl .ááiéMki
egy uj kapcsolási elvről számolnak be a rádiócsövek kétszeres kihasználásával. As uj kapcsolást az Orion gyár a legnagyobb sikerrel alkalmazta már, a híradást Jöval megelőzve, a 344-es 3 plus 2 lámpás rádiójában
A kenyér-árak felemelése a láthatáron
Meglehetősen l\'.gn\'ott helyzetei tereintett a magyar siltCiparban az a helyzet, hogy a malmok az utóbbi Időben egyre-másra felmondjak és törlik a sütöm" átérek llaztkötéselt, utalással arra, hogy a búzaárak emelkednek .« nekik néni volt módjukban lefedezni. Igy a sütöm, átérek kénytelenek magasabb áron lisztet vA-sárolni, vagy n kötés és az uj árak közötti differenciát megfizetni. Miután a nagykanizsai sütó-mesterek már régóta nem emelték a kenyér árát, holott többi szoktál-saák az orszáigban már réjí-\'n .is-metélten rátérlek az áremelés útjára, Márkus Károly, a nagykanizsai Ipartestület sütő szakosztályának elnöke, szakosztályi ülést hívott ösz-aze a továbbiak megbeszéléséri?. Az ülésen Ismertették a helyzstet. Szóvátették, hogy megkeresték a malmokat, hogy prolongálják ktttéml-kot, de ezek hajthatatlanok maradtak. Az ülétf\'n a sütők elkeseredetten tárgyalták n malmok eljárását November 30-án Jár le a kölés, akkor dől el, teljesítik-e mégis a malmok a sütők kívánságát, prolongál Ják-e 1-2 hónapra a kötéseket. Ilo ez nem sikerül, akkor a szakosztály u|ból ősszs\'ül és kénytelen 1\'ísz megállapítani az uj helyzethez mért magasabb kenyér és stlteményára-kat. - - _
Tarnéiyttisls
Irányút: lanyha, forgatom; cundea.
hufrir. 77-es 17 95-1820. 7S-ai H10-IÍ35, 78-cs 18-35 — 1850, 80-a. 1^40—1860 dvnánt T7*. 17 85-1780. 7tas 178-1795. 7»-«e 1795-1810, IS 05-1820. - Ro>s paatvkMU 1« 20-16 30 más 16-30-16 40. Zab a| keién 1755 - 17-65. - Tangert a| ttaiáalall ab t 14 10-1425
Ktutla a taptnlajdosoa Keigaidaiigt Rt tSat.nl.MC Nyontda ét Uélialal Lapkl.dá Vállalata Nagrkanliaán. raletős kiadó i Zalai Károly, (atanubaá tataion: Nasvkaalvaa 78. aaám
Nagykanliss ntcpyei város polgá mesteritől.
24.343/1938.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei városban a szentferencrendl röm. kath. plébániánál üreiedésben levő és a polgármester, valsmlnt a röm. kalh. plébános által választás utján betöltendő róm. kalh. kántoil állásra pályázatot hirdetek.
A minősítésre nézve az Egyházmegyei Határozatok és Törvények 317. §-a irányadó, lehál pályázók szatképzcllscgílkel kántori oklevéllel igazolni, azonkívül gyakorlati ké-peBSi\'gelk megvizsgálása cél|áoói külön felhívásra, saját költségükön, a helyszínen megjelenni tartoznak,
A kán\'or sro\'gálall kölelességeii a szolgálati szabályzat, jivadalma-1 zását pedig külön diilfvél szabályozza. Utóbbi ér elméhen a kán\'or a város közönségétől h vl 150 P, arsz egyszázötven pengő szerződéses fizetést élvez, erenkivül őt illetik a dl| evílben foglalt korlálorások-ksl a kán\'orl stó\'ajovrdelmek is, de a szegények eiiemetésénél stóladij nem sz-dhelö. A sióadllak esetle gcs megválozlalása vany szoktak a plébánls esetleges átszervezése következtében eiőállhaló c ökkenése elmén a megváiasztai dó kántor semmiféle lo igényt nem láma>zlhal.
Az alkalmazást kü ön szerződés szabályozza, amelynek ér elnténen a megválasztott kántori á-lásaban az egyházmegyei hatóság erőril meg. Az alka\'mazás hit h vl kölcsönön felmondással bármikor, a srolgálsti szabályzat megsértése eselén azonnal megszüntelh lő.
A megválasztandó kánlor nyugellátásától az öregs\'gl és rokkantsági biitositás kentében N\'gyksni-tss város köiön.ége gond iskotik,
A szsbálysietü-n kl\'llitandó és a pályázó által .a|álkerüleg írandó pi\'yázatl kérvényhe. eredetben vagy hlte\'esllett másolatban a követkeiő okmányok csatolandók:
1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát, valamint róm. k-th val\'ását Igazoló anyakönyvi .Csal dl éti sin;
2. hálós?gi . tköcsl blionvltvtny, mely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is Igaro ja;
3. magyar honosságot igszoló h«-lósági bizonyítvány, e.elieg msgy.r állampolgárságra való Igény szabály szeiü bejelentését (opllo) Igaioó okmány, honossági blzonyilv\'ny hiányában községi Illetőségi bizo-nylvány;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesiléseket Igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, Illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és lesti épséget Igazoló uJkeletQ közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálstot, foglalkozási, illelve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naplói, mely nspon a rendes tanulói minőségben végzett Iskolai osztályról szóló bizonyítvány kell. Az előéletnek (bár egy naol) meg-azskltás nélkül kell Igazolva lennie, még pedig az önálló fogla\'korás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban löllölt Idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági blzonyl vánnyal, szolgálatok szolgálati blzonyllványokksl;
7. igazolandó, hogy pályázó a lényleges (1, 2, 3, i\'tetve 4 évi) katonai szolgálati köle ezettié«én-k
mlk\'nl te\'l eleget. Ieazo\'sndók továbbá mindazon ka\'onal izolvála-lok, sme\'yeket s pályáié s hadkö-teb zetlrégen alapuló ténv\'eges szol táls\'on tulmenflleg (lovábhszo\'gálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán hadiszolgálat elmén) fellesett. A íregszakltts nélkül egyhuramban, mely naplói, mely napig s mely minőséiben tel|esl!elt ks\'onsl szol-
Rálatok, továbbá a ka onal szo\'gá-ilhsn elért ren-tfoVozalo* és klltn-tetések katonai ha\'óságl blzonylt-vánny.i itrarolandók.
A pályázati kérvények Nagykanizsa nt\'gvel város polgármesteréhez cimrzve a v. Iktalőhivalaiában nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen vspy posta utián. Közszo\'gá-Istbsn állók p\'dlg hlvsla\'l fel-sö\'ibséíük utján. Közszolgálatban állóié, amennyiben zályázall kéivén\' ükhöz hivatalos szolgálati és minőHlési táblázatuk calollalnék > ar az I—6. alatt megVIv\'nt összes adatokat tsrWmazza, okmányokat külön cato\'nl nem kötelesek.
A pálvá.st h>Hrld |r 1935. december 21 én déli 12 óra.
Hiányosan felszereli valamint az elkésve benyu|loll kérvények figyelembe vétetni n-m fognak.
Naevkanlzsa, 1835, évi november hó 26-án.
„i, Polgármester.
Nyilt-tér.*)
Felesécem, szül. Kolovics Máriá val a házassági életközösséget a mai napon megszüntetem. Nem áll jogában tehát a? mai naptól kedve terményeimet árusítani, azokért jjénzt felvenni. Vásárlásaiért felelősséget nem vállalok.
Nikolcflcs Péter.
*) E rovat alatt kOzlOttekért >«m ■ uer-kcutőaég, sem \'a kiadóhivatal nem vállal felelóuégat.
alkalmas ajándékok o
Qyarmskaknsk:
Meleg mackóruhák Szvattarak
éa pullovarak
Hölgyeknek:
Rsmak kötöttruhák K«l«tt bluxok f inom svájci fehér snü Pongyolák, harisnyák
Uraknak:
KStStt kabátok Lálakmalaalt6k Nyakkendők, aoknlk
Legolcsóbban
• BRÓNYAI
DIVATHÁZ
HORTHY M.-ÚT 1.
^MJtttKm
„Hflfahaaék hlrélya" a Sötl«l-lále subadalaasott Ss«tt«r. Ara 6—10—15 pangő Egéss nap próbalutáa. SOrki vas-karesk«d£ib«n. (Schflta melleil). i
V«ndép|0«5k fluv-lmébo I Üvegén porcellán-árukat legolcsóbban Sttmntl vásárolhat, Pő-ut 2 7
~ZalrM4«a«fe, kevés gyári hibával, 30 50 literig, nagyon olcsón nálam kapható. Pfelfer, Pelött-ut. *
üyeruiek- és babakocsik, babajátákok a Itgolcaóbban a volt Tóth b«mérlkan.
Jóssáru harlaafáll fajaltoaaa meg
Ozv. Calimadla Lajosaénál, Róiu-u. 21. *
Rrannbargl éa más hazai aienek, ■ prllotlfa bizhoz szállítva kapható: Fl.oh.r latváa cégnél, Eótvőa-tér 8 sr.
Telefon 2—12. 4426
B.jér«Hat ksreack, Kinizsi-utca 19.
44i6
Sr.lnrian«alán«t |ó Wionyitvánnval azoWl lelsaaunak, Rozgonyi-utca 8 sz. I. e^ielat. 4425
3 szobás (OrriAaxobás lakás azonnal kUdó Brzséb«t-tér 10. 4427
Bejáró lakarlMatl kereaak aionna^ra.
Zrinyi Miklóa-u 20. 4420
Használt télikabát olcsón eladó Báron szalon, Horthy Mlklós-ut 11. ,
Kisebb vaakélfha eladó, Sugáx-ut
25/b. sz. ,
Másodnapooldnt friss Imbla kaphitó Teutich Itlazer éa csemegekereskedésében.
MlndanaalaényV kerasak azonnali
belépésre. Kavaer Balthyány-u. 10. »
EIwaaaaM Olma-gyártmánvu karkótó óra lánccal, öt penpö Jutalom ellentben kérjük leadni a kiadóhivatalban. ,
Egy használt Singer eladó Király u. 6.
Teleki ut 65. sz. ház alarfé.
J"k«rtMD levő gyarMakkaoal eladó Dtifalvy, JózMflaklanya kantln. .
HalérAnftl keretek napi 9 órai munkára. klalzsl u. 5. (az Jobbra. .
Elagéaaaa butoroaott, kUlönhe)ár«tu utcai »zob>, tlóazobával, fQidőszoba használatul azonnal kiadó, Magyar-o. 21. «
- KiittailvtaeUk réMér* rendkívül előuyóa bniorváaárUal alkalom. Ilodero ber«ndozés«k, tökéletes jó ttvit«lb*i, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ia kaphatók KaeMsUi butor árahásbau, Horthy MlklóVut 4.
Lombhullás
m gyOm5lo»6sb0i« i
Permetezzük gyümölcsfáinkat 50 t>.os Neo Dendrin oldatu cyümölcsfakar-bollneummal, vagy 3^/o-os Soikér kénbárium készítménnyel. - őszibarack a gyümftlcsfakarbollneumok iránt érzékeny, ezért a Solbárral való permetezés sjánlatos. Aharnyóanyv-oyOrakat ne mulasszuk el felrakni) Ezeknek január hó végéig a fákon kell maradniok, hogy az araszolókat és rügyfuró-bogarakat Összefogják, i V
A lombhullás utáfti permetezéssel megöljük az összes áttelelő kártékony rovarokat, azok petéit vagy bábjait és kiirtjuk az összes gomba-kártevőket és azok spóráit.
Védöszerek kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
■Mf. műtrágya, vád.lMlu.r.k
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
(A bíróság mellolt) Telelőn 13a
H.-T.
. (TataMa