* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
12.28 MB | |
2010-02-17 10:48:13 | |
Nyilvános 1914 | 5678 | Zalai Közlöny 1921. 001-024. szám január | Zalai Közlöny Keresztény politikai napilap 60. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: _ j§ 60-Jk évfolyam Lapunk mai száma] 2 korona.*^—U:i Nagykanizsa, 1921. január 1. Szombat 1 oj évre! Irta: dr. Hegedűs György rwmzoigy. hipv. A sátán ugrál körülöttünk, kihizott arccal, szennyes kézzel, \'megtömött zsebbel, hazaáruló lélekkel — és táncra hiv bennünket, szegény magyarokat, akiknek verétői hizott meg, akiknek vagyonából lett gazdaggá, akiknek szabadságszerc-tetéből és lovagiasságából lett boldoggá. Senki sem hivta soha, de közénk furakodott, senki sem szerette\' soha, de örökké vigyorgott és nyalakodott, véde-. kéziünk türelmesen ellene, de szennyes csápjait mégis bedugla mindenhová! Hittük, hogy becsületes lesz, ámde a betolakodott vendég a tűzhelyének védelmében kimerült szállásadónak fordult, amlhelyt vcménye.volt rá, hogy házát is elveheti. Korán n^ult hozzá! Ne vegye tehát senki .rossz néven, ha á\';Kiszipolyó\'zótt, meggyilürt, "hitéből kiforgatott és hazájától megfosztott türelmes gazda azt mondja: csináljunk számadást ! IC cél sistergő habjain indul ulnak az 1921. esztendő. Ezért ugrál a sálán, minden szenvedésünk, minden bajunk szülőanyja, és nyújtja békére véres kezeit, mutogatja undok arcát, remélve, hogy most is elintéz mindent pénzzel, ahogy megszokta! Nem! Nyisd fel szemeidet keresztény testvérem és lásd: ütött reád az élet vagy halál órája! A sátán a gyászos forradalmakat, a liberális mételyt, a pos-váuyositó türelmet, a gazdasági rabszolgaságot, a hazafiatlan gondolkodást, a keVeszténytelen életet jelenti számodra,\' — a harc pedig, amelyet megindítottál keresztény kurzus neve alatt, Ígéri és meghozza neked magyar fajod győzelmét, megerősítését, meghozza gazdasági rabszolgaságod megszűnését, hited uralmát, mindent meghoz, ami neked szent, amiért szegény lelked szorongva reménykedik. Csak: kitartás! A családapa famjliá-jának tisztességét a házibarát ellen tudja legnehezebben megvédeni, mert ez mi-! ként az orgyilkos, előre kiszaglász mindent, megismeri bajaidat, gyengéidet, sebezhető oldaladat és szándékaidat, szövetkezik a család tagjaival is, igy könnyen elgáncsol. A mi sátánunk is befurakodott mindenhová, belenézett lelkedbe, noteszodba, bele még imááságos könyvedbe is, — ismer tehát. Ezért akad meg néha a küzdelem! De nem baj, csak kitartás! Ha elfáradsz könnyen hevülő magyar testvérem, ..^Wfm^ijózzél a térképre, amelyen azt látod, fTogy csak sirt hagytak a számodra, ezt a sátán tette; nézzél ezeréves dicső történelmedre, amelyet kommunizmussal becstelenitet-tek meg \'a világ előtt, ezt is a sálán tette; nézzél becsületes Társadalmi életedre, amelyet lezüllesztettek, ezt is a sátán tette, nézd rneg.a kiélezett osztályharcot, amely legvégzetesebb lehet reád, ezt is a sátán hozta, nézzél fel mindenedre c földön, a Keresztre, ezt is a sátán gúnyolta ki és próbálta a lelkedből kiszoritoni. Nézd: hogyan szervezkednek, hogyan kaszinóznak, hogyan dugják össze a fejüket! És ha mindezt látod, — lehetellén, hogy karjaid még n^ feszüljenek, lehetetlen, hogy szived Khngosabban ne dobogjon, lehetetlen, .tógy fel ne gyulad-jon tenned aIteU gyógyítani magadat és hazádat. Akard ezt keresztény testvérem, mert ezt parancsolja ezeréves becsületes történelmünk szelleme, ezt paiancsolja őseid becsülete, ezt parancsplja saját boldogulhatásod, ezt parancsolja gyermekeid jövője, ezt parancsolja hited. Istened! Bízzál, a győzelem nem fog elmaradni, mert ha kuli, ezt életünkkel is megváltjuk. A politika hirei. Budapest, dec. 31. Ax uj év alkalmából a miniszterelnököt Hermán Miksa fogja üdvözölni. Üdvözölni íogjitk a kormányzópárt két Budapesten maradt vezérét, Rubinek Gyulát és Haller Istvánt. Rubineket Bqrla Szabó József dr.. Haliért pedig Bernolák Nándor fogja üdvözölni. Nagyatádi Szabó Istvánt, aki elutazott Budapestről táviratban fogjók üdvözölni. Az üdvözlésre Rubinck Gyula készül hosszabb.beszédben válaszolni. Hangoztatni fogja, hogy ő és pártja kétség nélkül ragaszkodik az alkotmányjogi kérdés mego Másához. .Beszédinek nóvuma az alkotmányreform lesz. A megoldandó kérdések közé sorolja a munkásügy kodifikálását. Szerinte nemcsak a király és a nemzet közti kérdés tisztázandó, hanem megoldandók azok a-kérdések is, amelyek a münkanélküli-ség kérdését, a munkanélküliség biztosítását és más szociális problémák rendezését is kivánják, hogy a jóindulatu munkásság számára elviselhetővé tegyék a jövő ■ Magyarországot. Budapest, dec. 31. Az újév uj párt alakulást is igér, Az ortodox legitimista álláspontot fogja képviselni és mint ilyen Andrássá Gyula gróf törekvését igyekszik támogatni. Windischgraetz Lajos herceg szorgalmazza eig, az alakulást legjobban. BKSUzetítl árak Égte <vr« 360 K. KÍHvro 180 K. N.«J»J. évio 90 K. Egy bór«30 Ki Egyuazám ÍM-2 K Ne, higyjél\'a m^sik.tábornak,.aipejy megértést, barátságot és „igaz«: kereszténységet hirdet. A hid.feiégctt, két parton állunk, találkozni lehetetlen! Ha pédí£ azt mondják neked keresztény testvérem, hogy a keresztény vallás megbocsájtást arra^azt válaszoW. hogy, (sokáig türelmes "volt a sziVínk, sWfcí^íiegbo-csájtottunk, és mi tre^r^^ feledni, megbocsátani, paroláznTffluírunk ellenségeinkkel, hanem leszámolni becsületesen, teljesen, nehogy adósok maradjunk, mert az adós ember iránt nincs bizalom. Ezzel a nagy akarással, elszántsággal, kérlelhetetlen küzdeni vágyással indulj el keresztény testvérem áz új esztendőbe, és akkor ez meghozza neked álmaid megvalósulását. M Mi, a Zalai Közlöny azt Ígérjük, hogy mint eddig, ezután is melletted -áilunk. Hatvan esztendő dicsőséges utja áll mögöttünk, , amelyen át szakadatlanul a keresztény és magyar érdeket szolgáltuk. Hütlem-k nem leszünk soha e szent célunkhoz, ott leszünk az elkövetkezendő nagy viharokban mint zászlótartó a te soraid előtt keresztény magyarság, és vezetni, buzdítani, lelkesíteni fogunk mindaddig, amig Szent István koronájának keresztény Magyarországja újra fel nem támad. Menjünk együtt, — győzni fogunk 1! Miakits Ferenc a munkás-kérdésről. Budapest, dec. 31. Miakits Fcrenc volt államtitkár a munkáskérdésről többek közt a következőket mondta : — A kormány nagyon szivesen fogad a munkásság részéről minden olyan közeledést, amely a nemzeti gondolattal való megbarátkozás jegyében történik és éppen ezért minden törvényes lehetőséget kimorit, hogy a munkásság zajos kívánságai kielégítést nyerhessenek. — A kormány minden intézkedésében, — amely a munkáskérdéssel összefüggésben állani látszik, — a legkomolyabb mérlegeléssel jár el. így meg lehet állapítani, hogy például ez internálisi ügyekre vonatkozó intézkedések sincsenek még lezárva és nem szenved kétséget, hogy ezeknek a megoldása is közmegelégedésre fog- vezetni. — Az amnesztiarendelet a mai méretben és a végrehajtásban csak azt bizonyítja, hogy a kormány erélyesen és gyorsan kiván fellépni és minden eszközt felhasznál, hogy módot találjon a társadalmi és politikai béke teljes helyreállítására. Beavatott forrásból arról értesülnek, hogy ezekre a kérdésekre vonatkozólag nagyon jelentékeny nyiatkozatok fognak elhangzani. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. Nagyatádi Szabó munkaprogram ni járói. Budapest, dec. 31. Nagyatádi Szabó Istvánhoz munkaprogrammjára vonatkozókig egy újságíró kérdést intézett. A földmivelés-ügyi miniszj.isr többek közt a következőket mondotta V «-> A minisztérium elsŐsotban a mezőgazdasági kamarák felállításáról szóló törvényt hajtja végre. Ha n községi és járási mezőgazdasági bizottságok megalakulnak, akkor kerül a sor csak a vármegyei kamarák megalakítására. Majd azt mondta, hogy nemcsak szán déka, de a nemzetgyűléstől kapott utasítása értelmében köteles a hitbizományokat megreformálni, valamint az úgynevezett paraszt hitbizományokat is meg akarja valósitani. Már csak azért is, mert ilyen törekvés nem csak a nemzetgyűlésben, hanem oz országban is méltánylásra talál. Kész van — mondotta — az erdőtörvény is. Erős szándéka, hogy a Felföld kereskedelmének teljes szabadságot adjon. Végűi azt mondotta : „Senki se higyje, hogy az alkotmányjogi reformok tárgyalása gyorsan fog menni. A kormányon kivül parlamenti bizottság tárgyalja a szóba jövő javaslatokat, ezután pedig a Ház is azt hiszem hosszasan fog foglalkozni a javaslatokkal. — Ami a kiválásokat illeti — engem nem nagyon érintenek azok a híresztelések, hogy kiválások lesznek-e vagy vannak-e? — Elvi alapon álló ellenzékre igenis szűkség van. Ettől a nemzetgyűlés munkásságát nem féltem, mint ahogy nem féltem, hogy a kiválások a mi pártunkat szakítják széjjel. Nyugodtan nézek a jövő alakulás elébe." Statárium a kommunisták ellen Jugoszláviában. ^Belgrád, dec. 31. A kormány legnnp éjjel hirdetményt bocsájtott ki, amely szerint a kommunista szerveket feloszlatja, gyülekezési helyeiket bezárja, hírlapjaikat beszünteti, az általános sztrájkra va!ó felszólítást elkobozza és a kommunista agitátorokat bebörtönözi. A különböző helyeken kitöri sztrájkok értelmi s/.er zőit hivatalból üldözni fogja még nkkor is, ha az illetők tudnak alibit igazolni. Mindenki köteles bejelenteni a nála lévő fegyvert és robbanó anyagot, három havi fegyház terhe melleit. Belgrádban, tilos minden provokáló vagy támadó jellegű tüntetés. Felkelés s/.itóit haditörvényszék elé állítják. A zavargásokban résztvevő külföldieket kiutasítják az országból. A hirdetmény a következő szavakka zárul: — A nemzetgyűlési választások szabadon és rendben folytak le, ugyanilyen szabadon és rendben kell folynia a munkának is. amelyre a képviselők niegválasztattak. Budapest, dec. 31. A szerb kormány erélyes intézkedéseinek az az oka, hogy n kormánynak bizonyítékok jutottak a kezeibe arról, hogy a rendbontó elemek és a kommunisták állandó összeköttetésben állanak külső ellenséggel és az orosz forradalom mintájára támadást készítenek elő az állam ellen, hogy Belgrádban élctbelépteösék a proletárdiktatúrát és ezzel uj szakasszal gazdagítsák a bolsevizmus frontját, amellyel a m^i társadalmi rend ellen küzd. Francia lapok magyar csapatösszevonásról irnak. Paris, dec. 31. A lapok tele vannak Románia ellen irányuló magyar csapatösszc-vonásokról szóló híresztelésekkel. A Reuter ügynökség még azt is jelenti, hogy a magyar csapatok megszállták a semleges zónát. Az Eclair erélyesen állást foglal ezekkel n hírekkel szemben, amikor rámutat arra, hogy a budapesti francia ügyvivő személyesen ellenőrizhet minden katonai mozgolódást. Állítása bizonyitásra prágai táviratot közöli amely Magyarorszság magatartását teljesen kitogástallannak tartja. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország! Energia telepek Nagykanizsa körül. Mit hozzon Nagykanizsának az újesztendő? nyékének világítását, de nemcsak ezt, hanem az egész Dunántul világítását ellátná. A kérdés itt lesz kanizsai vonatkozásúvá. Mit hozzon? Ezer és ezer dologra van szükségünk. Ha a mesebeli három kívánságot megtehetnénk s a kakaslábon forgó var szelleme azt teljesítené, hirlelen talán nem is tudnánk, hogy mit kívánjunk először. # Talán az első volna, hogy legyen jóiéi. Ne kelljen annyi gonddal küzködni, ne futkosson az utcán annyi rongyos, gondokkal barázdált ember. Ilyenféle dolgokról beszélgettem cl a napokban egy egyetemi földtani intézetbe beosztott tanárral dr. Turek Ferenc középiskolai tanárral, aki a beszélgetés folyamán nagy koncepciójú, Nagykanizsát az újesztendő-ben igen közelről érdeklő dologról tett említést. Az egyetemi földtani intézel nagy arányú, egész Dunántulra kiterjedő villamos központi üzem felállításával foglalkozik. A kérdés már egy éve foglalkoztatja hazánk legelőkelőbb geológusait s nagytőkéjét. Nemrégiben a budapesti lapok s ezeknek kapcsán mi is foglalkoztunk azzal, hogy a Balaton környékén nagy kiterjedésű s belát\' ható időn belül kiaknázhatatlan tőzegtelepeket fedeztek fel. Kizsákmányolt s koldusbotra juttatott hazánk vezető embereinek a tekintete a magyar földre és a magyar föld gyomrába esik és minden lehetőt elkövetnek, hogy a megcsonkított haza eddig ismeretlen kincseit napvilágra hozzák. Není rég fedezték fel a Hortobágyon hővizforrásokat s ezeknek kapcsán földgázát. A sajtó foglalkozott akkor a hortobágyi forrásokkal 9 azt irta róluk, hogy eredményesek. A krónika azóta hallgat- s ez a csend annak a Jqfr hogyha munka megszervezése már megindult. Igy voltunk a balatoni tőzegtelepekkel is. Sokáig nem hallottunk az eredményekről, mig ma köztudomásu lett, hogy hatalmas tökével, Nagykanizsától mintegy -10 km., eddig még nem publikálható helyen az újesztendő folyamán megindulnak a munkálatok, a tőzeg kitermelésére. _ A tőzegről (turfa) tudni kell, hogy növényi anyagok évszázados maradványai vizenyős területeken, lápos vidékeken. A turfa a legtökéletlenebb szén. De széntartalma eléri az 59*/o\'Ot. Elhalt mocsári és vízinövények szárainak és gyökereinek összekuszált, laza, megszcnesedelt tömege, rendesen igen nagy kiterjedésen. Ezek a vízinövények elhalván, a vizalatt léghljas helyen bomlásnak indulnak s a lassú égés alatt megszenesednek. Természetesen, minél tovább tart a bomlás, annál gazdagabb a turfa széntartalomban. A tőzeg hőenergiája tekintélyes, eléri a 4000 kalóriát, vagyis a bükkfa hökalóri ájával :gyenlö. Fűtésre tehát kiválóan alkalmas és teljesen megfelel. A nehézség azonban ott van, hogy az elszállítása igen költséges s a meglévő közlekedési eszközök mellett igen szaporállan. T. i. a tőzeg nagy víztartalommal bir s térfogata igen nagy. Ezek, valamint tekintélyes súlya miatt gazdaságosan csak a kitermelés helyén használható fel. A balatoni tőzegtelepek termékeit sem szándékozik a kitermelésre létesült részvénytársaság sem távolabbi gyárak s üzemek fűtésére elszállítani, hanem helyben, — ismétle^ — Nagykanizsától mintegy 40 kilométernyire felállítandó nagyarányú villamos gyárüzemben elektromos áram fejlesztésére felhasználni, amely hivatva^lesz elsősorban a Balaton kör- Nagykanizsa város mérhetetlen sokat szenvedett már azóta világítási tekintetben, amióta a Franc cég látja el villanyerővel és világítással. Az állapotok tekintélyesebb javulására nem lehet sokat számítani, mert a város teljesen ki van szolgáltatva. A balatoni nagyarányú villanyos központ felállításával, ami már befejezett tény, Nagykanizsa város számára jó irányba dőlt cl a világítási kérdés. Negyven kilóméter távolságból kaphatnánk egész napos áramot, amely feltétlen sokkal olcsóbb és megbízhatóbb volna, mini az eddigi. A nagyarányú villamos központ cl tudná látni az egész Dunántult árammal s ez ipari vállalatainknak hihetetlen lendületet adna. Mi, ahogy értesültünk, ezekről a fontos tervekről, amelyeknek már csak a megvalósítása hiányzik, sietünk Nagykanizsán az illetékesek figyelmét felhívni rá. Különben il>cn irányú megkeresés érkezni is fog a városhoz, ami ezek-után nem fogja váratlanul érni a vezetőséget. Emlékezetes még Rubinck Cyulának, ker \' rcskedclcmügyi minisztersége alatt tett ama kijelentése, hogy a Balatont világfürdővé fogják kiépíteni. Mindenesetre, az első lökést az alakulandó villamosközpont fogja megadni s talán mi még megérjük, hogy a Balaton mellett nem kell szánalommal utaznunk s mindig azon töprengenünk, hogy vájjon mit tudna a festői tájékra varázsolni cgy idegen tőke. Talán meg tudjuk csinálni mi magunk is, hogy a sápot mi huzzuk s ne vándoroljon külföldi zsebbe a föld alól előkapart kincsünk. Nagykanizsát Redig, mint határállomást végvárat, fővámhelyet stb. nagyon közelről érdekli, hogy valójában be tudja tölteni azt a hivatást, amit természeti fekvése egyenesen kiosztott számára. ElőfizetúinkliBZ és olvasóüiktioz! Amint köztudom ásu, újévtől kezdve az összes budapesti és vidéki napilapok felemelik előfizetési dijaikat és az egyes példányok eladási érát is. Az okok, amelyek ezt előidézték, nálunk is .fennállanak: a munkabérek, valamint n papir festék és anyagárak legutóbbi tetemes drágulása arra kényszerűéit bennünket, hogy — amit vidéki laptársaink már hetekkel ez-c őtt kénytelenek voltuk megtenni — mi is alá vessük mngunk.-il a körülmények kényszerítő hatásának. Ennélfogva 1921. évi január hó 1-étill lapunk előfizetési ára helyben és vidéken: F.gy hóra 30 korona Negyedévre 90 Félévre 180 Kgész évre 360 „ Egyes szjím ára 2 „ Kérjük olvosóink és előfizetőink további jóakaratú támogatását. Tisztelettel HALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala aaaonoaatjtjoauaaon Szép á.lmokat £3 viH valóra a Duna-pudcr, Diana-szappan Diana-krfat nllandó használata* Kis dolw, illetve tégely üru K .....\' 25-2 sznppun «(* ..... * 30 — Teljes fcÍMlrt-(taitŰBwi e^y n.Hy kié.i\'wt,\' I n»Ry púdert, I nagy nappul ár* . ,80 • vagy (l kii krénicl, I kit púdert, 1 kis szappant),....... 50,_ A régi békeminöségben miadsnfitt kapható. OYAHTJAi A DIANA KBRB8KHDHLMI H.-T. uuoap^;,t v^ WÍJ.. ..... ** . . ---- nnnnnnamm 1921. január 1. ZALAI KÖZLÖNY Hirek. — Lapunk t. előfizetőinek 6u olvasóinak boldog újévet kívánunk. — Ma kezdődik meg a népszámlálás Nagykanizsán. Megírtuk, hogy a törvényhozás elrendelte a népszámlálás megtartását és részleteden beszámoltunk arról, hogy a népszámlálólapokban milyen adatokat kell feltüntetni. A népszámlálás most is a szilveszterééi állapot szerint január 1. és 10-ike között fog lefolyni. E nagy művelet, mely 10 évenként szokott megtörténni s amelynek most sokkal nagyobb jelentősége van mint rendes körülmények között, — ma kezdődik meg Nagykanizsán. A népszámlálás nagy munkáját negyven számlálóbiztos végzi, akiket munkájukban támogatni mindenkinek hazafias kötelessége. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentősége a népszámlálásnak most, amikor az ország megcsonkítása után vérző szívvel kell Jzámba-venni értékeinkből a legbecsesebbet, az embert. Mozdítsa tehát elő mindenki a népszámlálás sikerét azzal, hogy pontos és az igazságnak megfelelő adatokat vall be a népsz unláló biztosoknak. — Szabó Dezső az Irodalmi Kör hangversenyén. Az Irodalmi Kör január 8-án megtartandó hangversenyének kerete egyre bővül s ma már olyan programmot igér, mely valósággal szenzáció. Az Irodalmi Kör elnökségéhez ugyanis tegnap érkezett távirat szerint Szabó Dezső, az „Kisodort falu" nagyhirü szerzője — akit meghívott a Kör — lejön Nagykanizsára és a magyar kultura jövőjéről fog előadást tartani. Szabó Dezső szerepléséhez kommentárokat fűzni felesleges. A magyar moderrt regényírás legnagyobbja, aki amellett, hogy mesteren toll-nak, tmot előadó művész is zajos sikereket aratott. — A kegyelmi tanács Nagykanizsán megalakult. Az amnesztia rendelet következtében megalakítandó kegyelmi tanácsot oz igazságűgyminiszter rendeletére a nagykanizsai törvényszék elnöke is felállította. A kegyelmi tanács elnökéül dr. KeneJi Imre táblabírót, birókul dr. Fhoher József tanácselnököt és Székács Pál törvényszéki bírót jelölte ki. A kegyelmi tanács működését hétfőn megkezdi. — Halálozás. Özv) Lajossy Jáposné, szül. Baltigh Janka dec.\'2\'tén 67 éves korában Gyomán elhunyt. Temetése 25-én volt Az elhunytban Tiszó Ferenc anyósát gyászolja. •-— Vége az első ciklusnak. szabad lyeeális előadások első ciklus» lezáródott. Az ciöadások, amelyeknek magas szín vonaláról már igen sokat irtunk, nz ujesz tendő folyamán előre láthatólag tovább folytatódnak. A jövőben azonban megakadás állhat be, mert Mvjtényi Károlyt aki az egész előadási sorozatoknak a megszervezője és zetŐje, a közoktatási minisztérium váratlanul. x ismeretlen okból Kisvárdára helyezte át. — Hisszük, hogy az áthelyezés foganatosítása ról szó sem lesz, mert az évközi s még békeidőben is ritka áthelyezésre Majtény Károly nem szolgált rá. Valakit pedig bűn tetni akkor, amikor csak elismerést érdemel, kizártnak találjuk, hogy a minisztérium meg tegye. A rosszul informált minisztériumtól í jól informálthoz fordulunk s ekkor a szabad lyeeális előadások második ciklusa is ép oly eredménnyel fog záródni mint az első. (ssm.) — A zalai fiuk a vagonlakókért. A szentírás szavai szerint egy szemernyi élő hit többet ér, mint á históriai tudás egész özöne. Igen, hit kell nekünk. Mi azonban ma azt mondjuk, hogy egy jócselekedet többet ér. mint a rózsafüzér végigimádkozása, egy darab szárazkenyér; égy hasáb fa többet ér, mint a szónoklatok gyújtó szava. Egyszóval a tett éi léke súlyosabb, mint a beszéd hosszú lánca. Gyakorlati kereszténységet! Ezt kérjük, ezt követeljük folyton, folyvást. Több kereszténységet 1 S ez a gyakorlati kereszténység. Ha valahol ezt látjuk, ha valahol csak egy pár garas is gurul a vagonlakók felé, buzdításul s például állítjuk mindenki elé. A zalai fiuknak egy nagyon szép keresztényi és hazafias tettét kell leszögeznünk újesztendő első napján. Az ezred derék tisztikara és legénysége az elsők voltak, akik a nyomorgó vagonlakók jelentékeny támogatására siettek. Megtudták, hogy télvíz idején a 30.000 lakosú Nagykanizsán, ahol sok a dúsgazdag ember s hemzsegnek a máról-holnapra megtollaso-dottak, 5 magyar család a kínok kínjaival küzködik vagonokban. Mit csinálnak a zalai fiuk ? Kalapot emelni mindenegy előtt, napi zsoldjukat teszik a laktanya udvarán levő asztalra, bizonyságul, hogy nem feledkeztek el a tiszántúli vendégszeretetről. Ez kell nekünk. Itt is tanulhatunk a nemzeti hadseregtől. Ajj összegyűlt összeg 10.000 korona, amiből a legénység ötöt s a tisztikar is ötöt adott Össze. Amig ilyen bizonyítékaink vannak, amelyek -kézzelfoghatók, hogy a magyar baka szereli a más országrészbeli magyart is s a vagonlakók neki nem „büdös menekültek\' — addig meg vagyunk győződve róla, hogy a magyar baka" nem nyugszik bele, hogy Erdély népe, a Felvidék magyarjai, á Délvidék kiüldözöttef-^agonokban pusztuljanak. Bízunk bennetek katonák, \' mert látjuk\' hogy magyarok vagytok, szeretitek hazátokat s mindazokat, akik az ezeréves haza területén laknak. Tettetek az igazi keresztény tett, amit mi kívánunk : a gyakorlati kereszténység. — Pénzt lopott az apjától, hogy Amerikába menjen, iackenbacher Vilmos nagykanizsai kalauz feljelentést tett a rendőrségen, hogy Oszkár nevű lakatossegéd fia pár nappal ezelőtt, éjjel a párnája afól kilopta a pénztárcáját és abból 31 dollárt és 500 dinárt elvitt és azután eltűnt hazulról. A rendőrség a feljelentés után bevezette a nyomozást és tegnap a letenyci csendörőrs elcsípte a lakatossegédet, aki a letenyei korcsmában bor mellett nagyban dicsekedett, hogy Amerikába megy. Letartóztatásakor 300 és egynéhány dinárt találtak nála. Tegnap már Nagykanizsára hoztak, ahol a rendőrségre vitték. Itt nyomban kihallgatták. Az Amerikába vágyó Iakato>scgéd azonban tagadja a lopást. A nála talált pénzre azt "mondja, hogy saját szerzeménye. Egy lakattalálmányt adott el a megszállt Muraközben és ott kapta a dinárokat. A 31 dollárról nem tucf semmit, mert nem ő követte cl lopást. Az sem igaz. hogy Amerikába akart szökni, csak a demarkációs vonalon akart átmenni és hogy Jugoszláviában foglalkozást keressen. A rendőrség a vallomást jegyzőkönyvbe vette. A lakatossegédet azonban nem engedte szabadon, mert valószínű, hogy az apa nem, ok nélkül jelentette fel saját fiát. — Az Irodalmi Kör zenekara jan. 1-én szombaton és jan. 2-án vasárnap délután 2 órakor összpróbát tart a gimnázium zeneimében, melyre az összes tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség. — Lövöldöző erdőkerülő. Rulek István murakereszturi lakóst tegnap súlyos kézlövéssel beszállították a közkórházba. Előadása szerint a légrádi erdőben Német László erdőkerülő lőtte meg. Német ugyanis az erdőből fát szállító fuvarosokat lövöldözéssel ijesztgette, sőt az egyiknek lovát meg is sebesítette. Rulek csendre intette őt, mire az erdöőr lekapta válláról fegyverét és közvetlen közelről rálőtt. A Rolyó jobb kezefejét szétroncsolta. A rendőrség megindította az ügyben a nyomozást. — A szabad lyceumbaa vasárnap, január 2-ikán este Vegele Károly főgimn. tanár Elektromos kísérletek címmel tart előadást. Ismertetni fogja az elektromosság terén elért legújabb vívmányokat, egyebek közt be fogja mutatni a //erz-féle kísérletet. Az első sorozatra váltott bérletjegyek a vasárnapi előadásra még érvényesek. A szabad líceumi előadások második sorozatának részletes tervét legközelebbi szárpunkban közöljük. — A protestáns nőegylet 5-én megtartandó műsora estéjéére, — melyet városszerte óriási érdeklődés előz meg — jegyek Bcrényi Elekné úrnőnél jegyezhetők elő. — Koszorumegváltás. Valics Dezső elhalálozása alkalmából Deutsch József nagykereskedő 200 koronát adományozott a menekültek és szegények részére. — A közkórház karácsonyára a természetbeni adományokon kívül összesen 8410 korona adomány gyűlt be. Az adományokért hálás köszönetet mond Mária főnöknő. . — A menekültek részére Frank Jenő kefegyáros 200 koronát adományozott. Az adományért köszönetet mond a menekültügyi bizottság Elnöksége. — A Ker. Szoc. Egyesület ifjúsága Szilveszter-esti kabaréját f. hó 2-án közkívánatra megismétli. Kezdete délután 6 órakor. (x) Elutazásom miatt a német nyelv-oktatás január 17 fin kezdődik. Diewock Júlia. (s) Cesarnia IV. részét az Uránia" vasárnap, hétfőn és kedden mutatja be. Főszereplők Mia Nay Michel Bohnen, dr. Henry Szee és Bambulíf néger színész. A siker óriá»i I (.x) Hirdetményi A Dél-Zalai Takarékpénztárral egyesült Önsegélyző Szövetkezet által az 1921. évben alakítandó uj évtársulati üzletrészekre a mai naptól kezdve előjegyzések eszközölhetők. Kölcsönök a tagok részére kézizálog, jelzálog és kezesség mellett folyó-sittatnak. Az igazgátóság. (x) Psylander, a halhataatlan mozi-művész főszereplésével ma még a „Szfinksz rabja" és a „Pusztító tüz" lesz látható a Világmozgóban, mig vasárnap és hétfőn az amerikai szőke filmcsoda, Pearl White felléptével a „Washingtoni futár" cimü 6 felvonásos attrakció kerül bemutatásra. (x) Vadászok 1 Hirtenbergi v.iJászhüvelyt 200 kor, kósz töltényt 750 kor., ólomscrétot, fojtást, gyutacsokat, flóbert, töltényt, vadászati felszerelést szállít Szabó Antal fegyverkcrcs-kedése Nagykanizsán. Egy keveset használt gummikerekü szép gyermekkocsi eladó. Cim a kiadóhivatalban. Magyar delegáció megy Bukarestbe. Budapest. december 31 Tríju főkonzul, a jövő hét végéig marnd Budapesten azután visszautazik Bukarestbe, hogy itteni működéséről beszámoljon. . Ugyancsak Bukarestbe utazik Trifu\\fő-konzul társas/igában a magyar királyi kűlűgY* miniszter megbízottja, Szilass F.mil nlkonzul, aki utazására vonatkozólag a következőket mondotta egy újságírónak: — A jövő hét végén utazom 7rifu fŐ-konzul ur társaságában Bukarestbe, hogv ott a magyar delegáció számára megfelelő lakást és irodahelyiséget szereizek. — A magyar delegáció velem együtt mindössze négy személyből áll és január 20-ika táján fog leutazni Bukarestbe. A magvar delegáció a követség ^hatáskörébe eső munkát fogja végezni. — Román követség valószínűleg január végén fog Bugapestre érkezni. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. TŐZSDE. Badapsst, Jce. 31. ValuUplao: Napol eon 1670, Kont 2065, Léva 840, Dollár 6S5, Francia frank 3655, Ungyel márka 00, Márka SiO. Líra 2050, Owrák Öl, Rut*l 306, Lel 710, Sxokol 680, Svájci frank S810, Korocadinár 1395, Frank-dlaix 1380, Holland forint —, Dán forint —. A korona Zürichben. Budapest, dcc. 31. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (tő-adezír^) 115, osztrák korona: 1571/,, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 105 szantim. fDŐllár.dinárí^l I Bécsi kifizetések, egyéb külföldi áiuta/ások, I valamint tűivdei megbízások szolid é% gyor» teljésitéie I I PANNONI A BANK é» TŐZSDE . ^ Bizományi Iroda Kaposvár NAGYKANIZSAI FIÓKJA 1 ■ Zrínyi Mlkléa-u. 33. I. Cm. Int Uhfon 585. I ^^Sürgünycira: Sllfrtazt N.gyk.nlt... | Szoba- cs konvhübulor eladé. BrttthyAny-u. 13. Négylakásos kertes liáí clodó. Husz méletes műhely egy lakással elfoglalható. BiUhory-mc» 12. I&52 Hirdetmény. Felhívom a Nsgykunizsn város területén lartózkodo oz összes nem hivatásos katonák katonai cllAtssban részesülő Özvegyek, valamint a nem hivatásos katonAk kaionni ellátásban részesülő Arvainak gyamjai, hogy náluk lövő a katonai ellátásra vonatkozó összes iratokkal az 1921. évi január hó 3., 4., 5., 7. és -8-án tetszésszerinti napon a VArushAz, Kttzinczy-utca 1. (bejarai II. emelet, középsí ajii) hivatalos helyiségben a sajal érdekükben ok vet. lenül jelenjenek meg. \'08! Polgármester. ad 19736/1930. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1921. ivijanuár hó 3-ikdn az 1-sö kerületben tartandó törvény hxtósagi bizottsági tagválasztás szavazást helyiségéül a Zrínyi Miklós utcai központi elemi iskola földszinti IV. fiúosztálya jelöltetett ki. Szavazás kezdődik reggel ít órakor és végződik délután 4 órakor. Szavazati joguk van mindazoknak, akik az 1918 évre érvényes országgyűlési képviselő-Választók névjegyzékébe fel vannak véve. Nagykanizsán, 1920. évi december hó 31. Polgármester. Pályázati hirdetmény. I. egy ügyvezető igazgatói, 11. egy mérlegképes, keltfis könyvitclben telje, sen jaratos főkönyvelői állásra pályázatot hirdet. Pályázhatnak ily minőségben már alkalmazva volt\'kifogástalan előéletű egyének. A megfelelő okmányokkal felszerelt pálvázali kérvények az igények megjelölésével IDiíl lunuár 6 lg a Lfike-féle irodában (Fó.ut 10) Szőlősgazdáknak!! Varmorei nftrrtiofoín vörSsréz,sárgaréz rendszerű PBrmBl8Z0 szerelvénnyel. Kifogástalan mllkMé.ért szavatolok.\'\' Ara K 2000 JS^XiESt.^ Nagy Ignác cég Bud.).«l. VII. Ktolyblna ». - SÚ^Snydo,: Kvp.Va.w. Boldog újévet kíván vevőinek és ismerőseinek MOVB I\'avillon kezelője. összes tisztelt vendégeinknek és jóbarátairrknak boldog újévet kívánunk! Garai testvérek Központ szálloda, kávéház és élterem tulajdonos. Olvasóinak és üzletfeleinek boldog újévet kiván a B. U. B. K. KLKIN SIMON hirdető - irodája Budapest VIII., Hökli Ssilard-u Boldog újévet kiván összes vendégeinek cs barátainak Kiss Ernő, HKorona" a kávéház c étterem tulajdonosa. Boldog újévet kiván üzletfeleinek és jóbarátainak Práger Ferenc mészáros. 000000000000 U lagymozgó- UII 10 Szirtas 0 0 tiMiz. = TILflU „tiimi,. Q 0\' Csütörtök, péntek, szombat 0 0 0 e 0 JJ «m»rlk»l MlrakrM 0 (flnniibu. ^ = ~0 oooooooooooo UJ BOR! Csütörtök, péntek, szombat Waldemar Pailander felléptével A Sfinksz rabja dráma •Wclvoná\\b*n -- <•, A pusztító tüz dráma 3 felv. \\>UlllI|l í. Itélf.ill Mis* Pearl Wlhttc felléptivel A washingtoni futár ■ mrrlkkl Mlrakrl4 O í<-|.on»al.ai.. EWadiwk kezdete köznapokon <5 és 8 árukor. u»r- és ünnepnapon 2, J>, \'/,7 és 8 urakor Az ismeri kitttoő zamatu aranyhegyi, Hterenklnt |tíT 30 Korona ! Különösen a karácsonyi ünnepekre, eljegyzések, esküvők,disznótorok és egyéb nlknlmnkra ajAnljá Sáfrán József füszerkereskedó Magyar-utca 74. szám. IH21 Nincs több»i világítási zavar! Pár nílérrcl tökéletes kétszer** gyertyavilági. tást cr cl a szahaJalmaxott Benzin. - gyertya , towinálatirsL A gyerty* tiszta sárgarézből készül, nnnel fogva »lpu»ztlUiataUan. Egyszeri töltéssel (", dcl) I* órán át ég, teljesen füst c* ikI-kul, bogra tíahalyozhjtO, rohbani* ki van zárva. Több eior dfb. van már a legjobb clismwéMel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel egy fttt: Nagykanizsa és vidéke részire a kizirolngos elárusító helyen: n Move-ná! (Batihyány.ufca). Vldókon: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL. A szabadalom luUjJonoM; Fround A. Alb«rt, Bndapoat. VII., EUmér-utoa 18. «4». | URÁNIA S-= I ijf k 4. ntn. — Telefon Ü9. C»ütörtök. peutek, szombat, III $ Tih-Mmh III, rész >; (álruhában) $ iT: Főszereplő : René Cresté. 2 $ ■ Va.érnap, liC-tMn cs kctldűn — Cesarina IV. rész ^ „Mncombe őfelsége". y El.\'uJáv>k kczJci« kw>in»pokofJ a.é* 8 <i;akor S Vasár- ít tlnncpnapokon 3, 6, \'/,7 és 8 órakor. Eladó házak. w bás uj ház kis kerttel, sertesól cs baromfiudvarral jutányosán eladó. — Kisebb-nagyobb házak a város minden részében elölök. Bővebbet.: Szigriszt Xiászló ingatlanforgalmi irodája Zrinyi Miklós-utca 33. szám I. em. JVIcnyasszonyok- ée vőlegények figyelmébe! XUcWtt fényk4pf«lvét*lt k(uitteto«k, ti^ók megtekinteni a legújabb Jegyetpir kopekból alakított \'kirakataimat. ptasctl laOlcrmo Nagykanizsa, Kazlnczy-u. U.. r»Msziat. Tíllanymotort l\'/a—2 lóerőset keresünk bérbe, esetleg mé(;vételie. Ajánlatokat e liip kiadóhivatalába kérünk. Ingatlanok iinny Qxlotl összeköttetéséből kifolyólag I legelőnyösebben s leggyorsabban eszközli Szántó Vilmos \'rj^Z^j. | Nagykanlna, Eötvöi-tér 29. I1W.1 US. eladását és vételét II MÁGNÁS C1PÖ CRÉMET HASZNÁL.ION. MEKT NINCSEN JOBB A VILÁGON Nyomatott " bp\'^w™^\' » fivurmnti kflnyvnyootdijábanT 60-lk évfolyam Lapunk mai száma 2 korona. _Nagykanizsa. 1921. január 4. Kedd 2. szám. ZALAI KÖZLÖNY , - . ■ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP SicfkmtSiég\' U >L»dóhlv«ul! Pő-ul 13. >1. || —IntinuboMirtfcp 78. 1 Ij Q|> Mcilcloalk; mtadjg kora r««el FŐSZERKESZTŐ: HEOEDÜS OYÖROY ciaitijf, 11;\' ni FELELÖSSZERKESZTÖ: BODROG KÖZ Y ZOLTÁN BlOllzetéflt Árak i Ejéii évr« 360 K. Félévre ISO K. X«y«l-ItLÜ^Egy hto 30 K. Egy« >Uo talK közvetlen gyorsvonat Bécs, Budapest és Bukarest között Befejeződtek a tárgyalások. — 16-án Indul ax első k8*»etlan gyorsvonat. Budapest, j»n. 3. A magyar—romín és osztrák—román vmuti forgalom szabályozása ás a forgalommal össr\'függő vilii kérdések _ mint már jelentettük — megoldat nyerlek. Elvben megtűrt int a megállapodás és már csak a magyar, illetve román kormány jóváhagyását várják, hogy a magyar—román vasúti forgalom tárgyában létesült megállapodást életbeléptessék. Legfontosabb eredménye a tárgyalásoknak a Magyarország és Románia kőzött felveendő közvetlen vasúti forgalom és n Budapest—Bukarest kőzött közlekedő közvetlen gyorsvonat beállítása. A megállapodás szerint a Magyarország és Románia közti közvetlen áruforgalom már január elsején megindul. A közvetlen D vonatok egyelőre hetenként háromszor közlekednek Wien, Budapest és Bukarest kőzött. Az első gyors Indítását január 16-ára tervezik. Magyar—romín diplomáciai tárgyalások. Budapest, jan. 3. Trifu román főkonzul, a melléje beosztott /Irton követségi titkárral már teljes tevékenységgel dolgozik a rája váró megbízatás teljesítésén. A magyar külügyminisztérium állandó kapcsolatot tart fönn Trifuv.l és a tárgyalások első eredményeként már biztosítva is van a magyar főkonzulátus, illetve követjég bukaresti utjs. Trifu főkonzul a jövő hétfőn indul vissza Budapestre. A cseh kommunistákat nem állítják eakttdtbiróságok elé. Práca, jan. 3. A kormány elhatározta, hogy az rsküdtbíróságok működését a felvidéken, az Erdős-Kárpátokban, » prágai ás brünni országos törvényszékek területén és még tiz kerületi törvényszék területén megszünteti. Ennek az intézkedésnek az volt az oka, hogy a legutóbbi zavargásokrésztvevőit legnagyobbrészt esküdtbiróságok elé állították, emelydc nem kezeskedhettek arról, hogy a résztvevőket pártatlanul és lüggetlenül lógják elitélni. Ai uj szerb kormány tagjai. Budapest, jan. 3. A M. T. 1. jelenti Zágrábból: A régensherceg ma aláirta »z uj kormány kinevezési okmányát. Az uj kormány tagjai a következők: Pasics miniszterelnök és külügyminiszter, Tnskovics ignzságugyminisz-ter, Draskovic* az alkotmányozó nemzet-Xyüléa elnöke, Stoianovics Koszta belügyminiszter, Jovanovics vasutügyi miniszter, Trinko hadügyminiszter, Kubanouics földművelésügyi és Jovanovics kereskedelemügyi miniszter. Hower lett az uj amerikai kormány elnöke. Párís, jan. 3. Newyorki jelentés szerint •i uj amerikai kormány összetétele n következő : Elnök: Hower a volt európai élelmezési diktátor; államminiszter\' Dauvs, C5"C0S0\' képviselő i hadügy: Hert; tengerészeti Weeks; posta Warxi; földmivelési: Wallace. Budapest, jan. 3. Tekintettel a külföldi Fenyegetőzik a szovjet a népbiztosok érdekében. A M. T. 1. jelenti: icmmsi^c, .. kuuuiui sajtóban ismételten megjelent hirekre, amelyek szerint nz orosz szovjetkormány az Oroszországban lévő magyar hadifogoly tiszteket tuszokul tartja vissza a letartóztatott magyar népbiztosok ellenében — a M. T. L munkatársa kérdést intézett a minisztereinőkhöz, hogy minő álláspontot foglal el ebben a kérdésben. A miniszterelnök a kővetkező választ adta: — Az orosz szovjetkormány a népbiztosok pőrének tartama alatt közvotlen radio-telegrammok utján ismételten befolyást akart gyakorolni a vád alá helyezett népbiztosok pőrére. A szovjotkormány ez 1920. május 29-én kötött hadifogolyszerződés dacára, amelyben az orosz kormány arra kötelezte magát, hogy a fogvátartott tiszteket és intelligens személyeket ssabadonbocsájtia — túszul tartotta az összes magyar hadifogoly tisztekett — A magyar kormány a népszövetség hadifogoly meghatalmazottja utján értésére adta az orosz szovjetkörmánynák, hogy • magyar biróság független és arra • kormány befolyást nem gyakorolhat. A népbiztosok ellen egyébként az eljárás törvényszerűen folyt le és a tárgyalások nyilvánosak voltak. Kifejtette továbbá a magyar kormány, hogy a hadifogoly tisztek és a népbiztosok között kapcsolatot létesíteni nemcsak a nemzetközi jogba, de a humanitás elveibe ütközik. Hadifoglyok bántalmazása- esetleg megölése közönséges gyilkosság. — Az orosz kormány ezlel szemben csak ujabb (enyegetésekkel válaszolt, mire értesítettük, hogy fenyegetéseik beváltása a kormányt a legmesszebbmenő represszáliákra kényszerítené. ..... — Az Oroszországban visszatartott hadifogoly tisztek és intelligensebb elemek száma körülbelül -1—5000-re tehető. Ezeket fogolytáborokban is börtönökben tartják vissza, ahol éheztetik őket és nehéz kényszermunkát végeztetnek velők. Ha az orosz kormány beváltja fenyegetését, ez több ezer migyar pusztulását jelentené. — Ezért « magyar kormány arra határozta el magát, hogy az ezer, meg ezer magyar megmentése érdekében az orosz szovjet-kormánnyal tárgyalásokat kezd a népbiztosok további sorsára vonatkozólag. Ez sz elhatározás minden idegen \' még az Ítélet kihirdetése előtt kelt. 1920. december 31-én érkezett meg n moukvs, szovjetkormásy radioválasza, amelyben értesítette a magyar kormányt, hogy hajlandó tárgyalásokba bocsájtkozni. Bethmann-Hollweg meghalt. Berlin, jan. 3. BtŰunann-Hollaeg volt birodalmi kancellár tegnap éljél rövid betegeskedés után megholt. Londonban találkoznak az antant-miniszterelnökök. Berlin, jan. 3. A párisi .Journal" Írja, hogy Anglia magatartása az ált. ános leszerelés kérdésében még mindig nem \'«<<»"<>«• Tervbe van véve, hogy az antantálbmok miniszterelnökeinek konferenciáját nem délen, hanem Undonban tartják meg. m ek. A rögtönitélő bíróság kötél áltaU halálra Ítélt egy rablót. A nagykanizsai törvényszék, mint rögtönitélő biróság tegnap délelőtt 11 órakor tárgyalta dr. Kenedy Imre táblabíró elnöklete mellett Zsuppancz István bünügyét. A vádat dr. Szabó Lajos helyettes főügyész képviselte. Azzal vádolta Zsuppanczot, hogy a mult hó 26-ára virradó éjjel a szomszédjának, özv. Morfcnstern Józsefné bsrakkórházi lakósnak a bezári ajtón keresztül lakásába behatolt és 860 korona készpénzét és 9000 koronás betétkönyvét elrabolta. A vád felolvasása után Zsuppancz tagadás nélkül bevallotta bűnét. Felindulás nélkül töredelmesen vallott, mint olyan, aki nincs bűnének teljes tudatában. Csak a vádbeszéd közben ébredt bűne nagyságára. Hangosan felzokogott és a vádbeszéd egész tartama alatt zokogott. Amikor pedig elhangzott az ügyész inditványa: a kőtéláltali halál büntetés egész testében reszketve fuldokló zokogásban jajdult fel. Az ügyész súlyosbító körülménynek vette azt, hogy Zsuppancz egy teljesen magával lehetetlen öreg asszonyt — akinek legnagyobb bizalma épen a vádlottban volt — rabolt ki. A rablás alatt — ugyanis az öregasszony nem sejtve, hogy ki a rabló, — éppen Zsuppancz nevét kiabálta segítségért. A rablásnak inditó oka pedig csak az volt, hogy karácsonyra bőségesebb lakomát rendezhessen és névnapját megünnepelhesse. Az ügyész inditványa után a bíróság határozathozatalra vonult vissza és Zsuppancz Istvánt kőtéláltali halálra Ítélte. Az Ítélet kihirdetése után az elitéit kegyelmet kért. Erre a biróság kegyelmi tanáccsá alakult át, Zsuppancz Istvánt pedig visszavezették börtönébe. A statáriális biróság tárgyalásának befejezése után, mint rendes biróság vonta felelősségre a törvényszék büntető tanácsa a halálra ítélt Zsuppanczezal vadházasságban élő Plitár Józsefné szül. Harmat Annát, akit orgazdasággal vádolt az ügyész. Zsuppancz ugyanis a rablás utáni reggel 300 koronát adott át az asszonynak. A biróság Harmat Annát három heti fosházra és 100 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az elitélt az ítéletben megnyugodott. _ — Nagykanizsa közegésx.ígligye ai ó-esztendő december havrfban. A közkórház december havi kimutatása szerint december hóban nagyobb számmal a légzőszervek bántalma fordult elő. A gyermekbetegségek közül a diftéría és a vörheny lépett fel nagyobb számmal. 6 diftéría és 22 vörheny megbetegedés iben ______ ^ ___történt, . aminek következtéién a további elterjedés megakadályozása végett a Huszti GyÖrgy-tén és a Nádor utcai elemi iskoUkat a további intézkedésig lezárták. Öngyilkosság egy esetben fordult elő : Haláleset 35 voll. - Ax Irodalmi K8r f. hó 8 an megtartandó nagysxnbásu hangreraenyíro . " , l- e___k.lil. IrXnuv- a jegyek a Malr- és Szerb-féle könyvkereskedésekben kaphatók. - A l re. .1.1____ _____A Art „„„„ _____ A kő- zenekara és énekkara ma este 6 órakor a szokott helyen próbát tart. , ZALAI KÓZLUNY 1921. január 4. — Megyobizottsngi ta*vála»stás. Tejjnnp xajlott 1c a dr. Havas Hugó elhalálozásával tnöjrOrescdett megyebizottsági tag tisxtsíeínck betöltésére hirdetett választás. Dr. Hegedűt György nemzetgyűlési képviselő, Rubint Károly fütöháxi főnők és dr. Dómján Károly jelöltek közöl nagy szavazat többséggel Rubint Károlyt választották meg, Az uj megyebizotuági tng tehát Rubint Károly lett. — A ntgykAniiaal protsatina aök Január ÖtödUitaaUlya. ViroJimrto áltaMooí .rdeklóJó elóil - meg a Mttkanizul protestáns oőJí 5-iki estélyit, melynek " MOiorn a kOvclkfió : 1. Prolog Előadja: Nagy OyiSxó. 2. Mendelsohn trlo. Előadják : hegedűn Sauermann Ferenc, gordonkán Sauermann Bélá, zongorán Sauccman Antal 3. KUsszikus táncok. EWadja Csulyok Margit ») J\'rima Vera. Zongora kiséret: Schubert .Momants «nu»i-caus 4 b) Kónyörgás. Zongora kiséret: Chopin: ,Prelude\\-\' Kitéri: Sauermann AnUl. 4. Verdi: .Álarcosbáléból Areelia áriája, Tarnay: .Dm hajadban fehér rózsa*. ínckli Caycr Józseíoé, zongorán kiséri Jager latráané. 5. ,A falu hóse. • Melodráma. szóvegét ÚU Szikray Gizella, zenéjét szerzé Türry Peregrin. Szavalja: UJ perig Edith, zongorán kiiéri ■ager Istvánné. 6. KUsszikus tánc. Ettadja: Csolyok Margit .Sirás az élet fája alatt.* Szavalatul kitéri Bodrog-közy Zoltán. 7. .Ibolyka.* Vígjáték 1 felvonásban. Irta S. H. Személyek: Rsróti Elemér — Nagy Gyózó. Malvin, a felesége — Dr. Krátky Istvánné. Tuiokyné, Malvin anyja — Doboty Irma. Beoke írnok ~ WaUgurszky Béla. Búngér, könyvkereskedő -H Földi I. János. Kau, szobaleány — Fetiílhoffer Valéria. Sagó: Kosteln K. Az estély keidet* est* 0 orakor. A műsor végeztével tánc. Tekintettel a Jótékony célra, felúlfizetések kószónette Ifogadtat-nak és hirltpllag nyugtáztatnak. — Eljegyzés. Steinaucr Annuska helybeli állami tanítónőt eljegyezte Nagy Győző a nemzeti hadsereg hadnagya. — Megindult Csch-Szlováklával a levélpostai forgalom. A levélpostai forgalom Cseh\'Szlovákiával 1921. jan. 1-ével megindult. Díjszabás 20 grammig 250 K, levelezőlap 1 korona, ugy mint a nemzetkőzi forgalomban. Utánvételes küldemények és postai megbizás nem küldhetők. — Ado a magyar cégtáblára. Az erdélyi magyarságra ujabb terheket rótt a román közigazgatás. Rendeletet adott ki, hogy mindazon cégtáblák után, ahol a román és német szöveg mellett magyar szöveg is van, adót kell fizetni. — A azorajevól gyilkosról utcát neveztek el Szabadkán. A szerbek bevégzett ténynek tekintik Bácsbodrog vármegye elszakitásút s minden tekintetben véglegesen rendezkednek be. így Szabadka korzója, a Kossuth-utca, most Regenta Alexandra-utca. Rákóczi-utca nevét Haram-basics-utcára változtatták Harambasics költőről. A legjellemzőbb névváltoztatás azonban, hogy Gavrilo Princip-ről, az egyik szerajevoi gyilkosról is elneveztek egy utcát. — Magyaróvár rendezett tanácsú város. A belügyminiszter jóváhagyta, hogy Magyaróvár nagyközségi szervezetéből ren- \' dezett tanácsú várossá alakuljon át. (x) Dr. Kőnlg fogorvos ma szabadságra utazott. Rendelését f. hó 22-én kezdi meg. — Ax Ébredő Magvarok Egyeattletfnek választmányi ülése a protestáns níegylet estélyére való tekintettel nem 5-én, hanem 0-án délután, négy órakor less. A vezetőség (a) Közellátási köjlamény. Értesítjük a közönséget, hogy a hatósági husszékben zsimalonna áU rendelkezésre. Fejadag: 30 dkgr. január havi zsirjegy ellenében. Ára l&O korona kUogrammonkint Városi kóz-ellátási üzemek. — Erta altjük tz Úrasszonyok Mária Congre-gátlójának tagjait, hogy rendes gyűlésünket ezúttal szerda helyett péntek délután negyed 5 órakor tartjuk. Szerkesztői Üzenet. 8. I. Tudakozódására értesítjük, hogy beszálláso-lá.» alapján csak t hónapig köteles a tulajdonos lakást adni. Ennek leteltével a lakás csak önfcérelés\' aUp án veheti igénybe, de csak a Ukáskivatal elózetes határozata alapján. A bérfizetés pedig a tulajdonos és a bérkS kölcsönös megegyezése alapján történik. Ami az Ön álul emiitett lakást illeti, abba cwk az mehetett volna bele jogosan, akinek a Ukáshivatal rendes tárgyaláson odaítélt*. A jelen esetben azonban a Lakáshivatal határozata elótt történt a beköltözködés. Ugy tudjuk, hogy ezen jogsértés ellen az érdekeltek a lcgmagawbb helyen kerestek jogorvoslatot. Abban igaza van, hogy »z emiitett egyén emiatt kénytelen szállodában lakni, dacára annak hogy több házuk van. Természetes, hogy ezen és más\' íf\\í1\\1kU ,kl "en hf:>\'Mt" **ény«> eljár*-sard alóldézte. Egyébb kéídéteire voaatkoiölaf a „Oksé-t" lo\'cfouiK. beszerzése ulán fogunk válaszolni. .Hittek egy Istenben, Hiszek egy hazában, HUxtk egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen." I •eeeeeeeeeeeeeej ^Kezében van a hóditás fegyvere: • a szépség, [ ha vesz egy doboz valódi 2 DIANA-PUDERT. •••• (X) Pearl Whlte • szike íümesoda Játszik Carslacke partneravel i Világoioztólian .Aranypille III része, a Fekete halál" c. 0 fel-vonásos kalandordrimiban ma és holnap este. Jegvek egész napon át előre vállhatok. \' X«,Mv&. A híJi.-okUnuk, htj!»*vf,y,k •* hidUrvik otnirt .iSv.liígtixí mnytaelral flckla (iof«:tu .uUiuüu úífíibux 10Í1. evi januu l» V. Mpjin fiolán 3 árakor a mMhúa Mpyt»rt«fc*n urunJó kvi|yu]éii« aa ajicitó. fárwtú ái renJí. tagok ,j«nnt! m<[Lh1\\atn.k V,i«t0t«K (x) Még csak mt látható .Cesariiu" IV. része: .Mafetytibo őfelsége" az Urániában. Főszerepben Mit May. Michel Bohneri. Dr. Henry Szee és Bombula néger szinész. TŐZSDE. Budapest, jan. 3. Valutapiao: N\'apoleon 1756, Font 2200. Léva «10, Dollár f.10. Francia frank 3S00, Lengyel márka 8í<, Mátka 8é0, Lira 2075. Osz\'rák 01, Kubel —, Lel 071, Szokol 6K», Svájci frank fi.\'OO, Koronadinár 14S0, Frankdinár H50, Holland forint —, Dan forint —. A korona Zürichben. Budapest, jan. 3. Zürichből jelentik: A magyar korona állAsa ma: (^rlatkor) i\'071/,, osztr.ik korona: 1\'50, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 105 szantim. (Telefon 285. ss. — Sürgönyeim: Szlgrlazt." I Ti :rlaal.T| Tözsdai magbizások S teljesítése;\'— értékpapírok S J dollár, dinár J idegen pénzek vétele és etadás*. 9 Hccal kifizetések gyors eszközlése. I ■ PiJBoaia Bíak és Tfrsáetoíiyi Iwda Inwit ■ L nagykanizsai fiókja. f] Zriayl Mlkl^.au« M. uiu. I. •■»•]«(. *1 \\*ZUi RISZT LA SZU) LK01>.UA.) Bürdetmény. Felhívom a Nagykanizsa város területén tartózkoJó az összes nem hivatásos katonák katonai ellátásban rész.sülő özv,gy,k, valamint a nem hivatásos katonák katonai ellátásban részesülő árváinak gyámjai, hogy náluk leví a katonai tllálásra vonatkozó össze, iratokkal az 1621. évi január hó 3., 4., t., 7. és 8 án tatazéssMrinti napon a VárO\'ház, Katinczy-utca 1. (bejárat II. emelet, középső ajtó) hivatalos helyiségben a saját érdekükben okvetlenül jelenjenek meg. «« Polgármester. ötsze, vendégeimnek és Jóbtrátalmnak boldog újévet kívánok. Takács Sándor a Polgári Egylol vendéglőse. és. ró hirdetések. ■oskiallnyok ftlvétáHuV. J<l<atkaanl l«hct Ziri vutt. v wá- __ Erdőért v.«r ""J*1"1 t"4" „í, fliuUáibaf, ki haaeoló sütísisjen "fr o.8« .{Mfc,c SíkMítt Cífk HulhtUi b ért. Cta a l«lt4n> —______—_ Baba-kolongyo w|vil otca 10. _ i kercitetik. Szomere-108S Józvef fóhciceg-ut 21. Iváz ssabad késbjl tladó. bővebbet ugyanott a haztuUjdono»nál. 10$/ Újságkihordók felvétetnek Itpunk kltdóhlv»t»lí-btn, Fö-ut 13. szám aUtt URANIA Ro»so>yUaCea ». aiám Vasárnap, hétfőn U koddeu Cesarina IV. rész „Macorabe őfelsége". Jön! , Jön! Henry Krauss a „Nyomorultak* főszerepifije. : ElfeiiMk kezdete kvzr.apokon 6, \'1,7 i% 8 órakor ! Vasit- ci ÜMtmipoltoa 3, 5, ,7 és S orakor. \'A* \'i.\' U.MA\' \'X\' Uf Finom zamatu pogány vári feh^r éu vSröi ujbor30K óbor 22K Kapható Bruncsics József futzer- éi cscmegekeretkaJiscbcn. Safir-at 13. goaaaoqoc Itgiaozié- *»"»«" tzlokiz. • Cadd«a éa aaordán Pearl Whitte és Carslacke » fősieroplj Hrariypílle ni. részi „A fekete halál" KtltuJ«ir«|»t,j « félvaitAaVuL. J5nl FERN ANDRAI J8nl Előadizok kezdete köznapokon « 6i 8 óraJcw. « 2, V,4. 6, 7,7 ét 8 órakor lOQOOOO Hirdetmény. Alulírott Pénzintézetek közhírré teszik, hogy a níluk elhelyezve levő, valamint ezután elhelyezendő betétek kamatlábát 1921. január hó 1-től kezdődőiig agyban állapítják míg. A betéti kamatadót az Intézetek sajátjukból fizetik. Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsai Takarékpénztár Nagykan,zsan Részvénytársaság Nagykanizsai Bankélet Néptakarékpénztár Részv.-Társ. Részvénytársaság Nagykanizsán Zalamegyti Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán Nyomatott a i.p«u,.i(ionosok: Z^.i ésIGy.™.,! Mnwny.n.dWT Egryes szám ára 2 korona. 60-lk évlolyam _Nagykanizsa, 1921. január 5. Szerda 3. szám. SkiIri(^<<B A llKlóUhul: Pö-ut 13. st. 78. - M,(rJ<3lc!\\\'l^\'«nltidi|; kor« ro((|[ol KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS OYÖROY oimidíy. MpitMU yBl.EI.ÓSSZBitKESZTÓ: BODROQKÖZY ZOLTÁN Hlötlsetést árak : Ekci« évre 360 K. Pílévro ISO K. NtgyoJ-í vro 90 K. F.(,y hír. 30 K. E^yM *tim ám 2 K nem ürítjük ki Myugatmagyarországot Hivatalos cáfolat Nyugatmagyarország kiürítéséről. — Tegnap minisztertanács foglalkozott a nyugatmagyarországi kérdéssel. — A nemzetgyűlést nem hivják össze. — A Neue Frele Presse a nyugatmagyarországi kérdésről. Budapest, január 4. A M. T. I. jelenti: Illetékes helyen nyert információ alapján megállapítjuk, hogy az 0 hir, mintha cseh patok bevonulni készölnének Nyugatmagyarországba — teljesen légbölkapott és minden alapot nélkülöz. Ugyancsak tévesek azok a híresztelések, amelyek szerint az antant jegyzéke Nyugatmagyarország sürgős kiürítését kövelelné. A jegyzék nem a kiürítést sürgeti, hanem n békeszerződés életbeléptetése után foganato-litandó kiürítési eljárást szabályozza. A békeszerződés tudvalevőleg akkor lép életbe, ha azt Magyarországon kivül három nagyhatalom ratifikálta és az erről szőtfl jegyzőkönyvek kicseréltetnek. A küszöbön álló kiürítésről tehát szó sem lehet. A kormány egyébként a magyar érdekek védelme szempoijtjából szükséges intézkedéseket azonnal megtette. Budapest, jan. 4. A nyugatmagyarországi kérdéssel foglalkozott ma elsősorban a minisztertanács. A tanácskozás tartama alatt megjelent a teremben Meskó Zoltán és Mayer János államtitkárok, valamint Túri Béla képviselő, akik előadták a miniszterelnöknek, hogy a párt Nyugatmagyarországról elterjedt hirek miatt szükségét látja a nemzetgyűlés összehívásának. A miniszterelnök közölto a kiküldöttekkel, hogy nyugatmagyarorsiági hírekről hivatalosan értesítés még nem jött, tehát ezekkel a kormány érdemileg nem foglalkozhatott. Ma este azonban a kormány tagjai párt-körben informálni fogják a képviselőket és megbeszélik vélik a további teendőket. Budapest, jan. 4. Meski Zoltán államtitkár ma este egy újságíró előtt kijelentette, hogy a nemzetgyűlés összehivása elmarad. Elmarad annál is inkább, mert az oroszországi események — amelyek miatt Gömbös <s társai tartották szükségesnek a Ház Összehivását — nem érintenek és nem is érinthetnek bennünket. Budapest, jan. 4. Thurnei Mihály, Sopron város polgármestere telefonon a kővetkezőket jelentette ki: — Mi teljesen tájékozatlanok vagyunk, mert autentikus híreket nem kaphattunk. - Az antantnak Ausztriához intézett jegyzéke Nyugatmagyarország minden helységében nagy izgalmat keltett, a hangulat azonban bizakodó és senki sem hisfi, hogy c* már végleges döntés lenne. Bécs, jan. 4. Holnap délelőtt a nemzetgyűlés külügyi bizottsága ülést tart, amelyen Mair kancellár jelentést tesz a nyugatmagyarországi kérdésről. Január 11-én egybehívják az alkotmányjogi bizottságot, amely o Nyugatmagyarországra vonatkozó tőrvényjavaslatot tárgyalja le. Paris, jan. 4. A francia sajtó egyrészc leplezetlenül kimondja, hogy az ötös tanács a nyugatmagyarországi kérdésben tanusitott eljárásából hibát követett el. Az egyik lap kijelenti, hogy az ötös tanács teljesen tájéko\' zatlan volt és eljárása Ausztria és Magyarország közt a viszály ma®íát hintette cl. holott a két állam a legjobb uton haladt, hogy Keletourópa nyugalmát biztosítsa. Bécs, jan. 4. A ,íNeue Freie Presse" Nyugatmagyarországról irt cikkében többek közt a következőket írja: Nyugatmagyarország átadásáról szóló jegyzék még nem érkezett meg az osztrák kormányhoz. A kormány egyelőre csak nagyköveti konferencia határozatáról nyert értesülést. Nyugatmagyarország kérdésében i változott az osztrák kormány felfogása. — Nyugotmogyarország csatlakozását befejezett ténynek tekinti, mert Ausztria nem mondhat le az egyetlen előnyről, amit neki a békeszerződés nyújt Ausztria a St. Germaini békével ugyanis sok súlyos áldozatot hozott. A románok lerombolták a „Himnusz" szerzőjének szobrát. Szaimár, jan. 4. A románok egymás után követik el Erdélyben magyargyalázó tetteiket. Legutóbb lerombolták a segcsván Petőfi szobrát, Nagyszalontán az Arany János és Kossuth Lajos szobrát, Kolozs várott a Mátyás király szobrát. Legújabb merényletük pedig az volt, hogy Szatn, ron lerombolták Kölcsey Ferenc szobrát. Hétfőn éjszaka munkások jelentek meg a szobornál és darabokra zúzták . .Himnusz" szerzőjének szobrát. A szatmári m.gyarsag körében óriási az elkeseredés. Némeiország magyar hadikölcsönt vásárol. ■ Budapest, január -I. A .Magyar Hirtap értesülése szerint a bankok nagyobb vélelmet bfeást kaptak Németországból magyar kölcsön vásárlására. Románia mozgósit. Paris, jan. 4. A Liberté föntartással kőzöl egy bukaresti táviratot, amely szerint a" kormány — tekintettel a komoly helyzetre, amely amiatt támadt, mert a román határ mentén nagy bolsevista csapatokat vontak össze — behívta a 13., 14. és 15. évi korosztályokat és militarizálta a vasutasokat is. Benesch cseh külügyminiszter véleménye szerint az orosz-lengyel háború még az idén okvetlenül kitör. Az exportvalutát nem kell beszolgáltatni. Budapest, január 4. A pénzügyminiszter . fölhatalmazta az Osztrák-Magyar Bankot, hogy a nála jelentkező exportörök kérelmére a mult évi december 14-o előtt kiállított, de tényleg föl nem használt kiviteli engedélyek után, akár a már elvállalt, akár a csak ezután vállalandó exportvaluta beszolgáltatás! kötelezettséget törölje, illetve ez alól a feleket mentesítse. Holnap döntenek Friedrich vád alá helyezéséről. Budapest, jan. 4. SzUassy Pál és Soiky József királyi ügyészek holnap fogják elreferálni a Friedrich elleni adatokat egy ügyészi értekezleten, amelyen dönteni fognak arról, hogy Fricdrih ellen vádat emelnek-e vagy sem. A Tisza-pőr vádlottainok tárgyalását még c hónap végére ki fogják tűzni. Sztrájkolnak a grácl vasutasok. Crác, Január 4. A déli vasút alkalmazottjai tegnap éjjel sitrAjkba léplek. Az utolsó személyvonat éjfélkor Indult el. Az alkalmazónak az élelmiszer érának csökkentését \' és fizetésemelést követelnek. D\'Annunzio még mindig lázit. Milano, jan. 4. Nem vált valóra az a remény, hogy az Abbáziái szerződés rendet és nyugalmat fog teremteni Quarneróban, mert a legionáriusok semmikép sem tudnak beletörődni az uj helyzetbe. Simonetzky tengernagy hajója bekerített és elfogott két torpedónaszádot, amelyeken felfegyverzett legionáriusok menekülni igyekeztek. Ezeket elfogták és a koncentrációs táborokba vitték. D\'Annunzio már forma szerint lemondott a parancsnokságról, de mégis ugy viselkedik, mintha ő volna az ur és folytatja a lázitást. Környezete azt beszéli, hogy legközelebb végleg elutazik, még pedig Franciaországba, mert olt akar megtelepedni. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. Aki a brüsszeli csipkénél szebb csipkét készit. Látogatás Győrffy Jánosné úrasszonynál. — A tündér sál. — Csipkeipartelep Nagykanizsán. Száznál több csipketorvezet. Nagykanizsa, január 4. Egy előkelő budapesti uriháznál láttam először- Györffy Jánosné úrasszony csipke-tervezeteit. A szenvedélyes csipkegyüjtő úgynevezett csipkeszalonjában, brüsszeli, velencei, brabanli, körmöcbányai és csetneki csipke-remekek között találkoztam □ nagykanizsai úriasszony remekműveivel. Lelkesedéssel, rajongással mutatta be a csipkegyűjtő a „kanizsai csipkét". Csipkeszalonja uj vendégéről, mint kedvencéről beszélt, aki egyszerre meghódította s aki miatt hűtlen lett évtizedes szerelméhez, a brüsszeli csipkéhez. Ez a látogatás, csipkegyüjtő barátomnak elismerése, a megkapóan szép csipkék újból láthatása s végül a riporteri kíváncsiság vitt arra, hogy a gyönyörű csipkék tervezőjét és készitőjét, GyŐrffy Jánosné úrasszonyt felkeressem és egyet-mást csipke-művészete titkairól megtudjak. Vizit az úrasszonynál. Déli időben indulok a látogatásra. A Kisfaludi-utca 14. szám alatti házhoz a szerkesztőségből mihamar megérkezem. Egyszerű bejelentés után már az úrasszony remek fogadójában ülök s kevéssel rá Győrffy Jánosné úrasszonyt megismerhetem. Mint csipkegyüjtő mutatkozom be, kit a kiváncsiság hozott látogatására s kérem mutassa meg csodaszép csipkéit s áruljon el azok készítése titkából valamit. (Ugyanis féltem, hogyha újságírói mivoltomat leleplezem, akkor tartózkodó lesz az úrasszony s nem árul el annyi titkot művészetéről, mint amennyit reméltem. A későbbiek bebizonyították azonban, hogy egész bátran elárulhattam volna ezt is, mert titka nincs művészetének. Egy finom, gyengéd-lelkü asszony zsenialitásának, képzett ipjy*\' művészeti tudásának és szorgos esztendők munkájának eredménye a nagyszerű csipke-termét. Müvészetszeretet, idealizmus, lelki-szükséglet gyümölcse a művészi csipkekészités.) Érdeklődésem — mint látom — jólesik az úrasszonynak, de nem lepődik meg rajta, mert mint mondja: „most sűrűn járnak az érdeklődők, a vevők s mind látni, venni akarnok. Sajnálom axonh.ln — folytalja — hogy jelenleg nem sok tervezetet és kész csipkemunkát mutathatok, mert munkám nagyrésze Budapesten van iparművészeti cégeknél, kézimunkakereskcdöknél, részben bizományban, részben további terjesztés előkészítése céljából. A tündérmái. Ezután ,a csipkéket hordja össze szobáiból és mutogatni kezdi. Egy gyönyörű, ötméter hosszú sálat bont szét. Halk zizegés-sel, mint a mese tündéreinek fátyla omlik szét a csipke. Kezének egyetlen rezzenése karcsú oszlopot formál a habkönnyű anyagból. A finom pókhálós alapon csodásan megkonstruált apró mimózacsokrok reszketnek s ahogy a sál láfcy hullámban ide-oda mozog, ugy néz ki a csipke, mint egy fehér felhő-foszlány, melyet szeszélyes formában csipde-sett ki egy láthatatlan kéz. Kézbe veszem a sált. A legfinomabb angol cérnából készült. A technika finomsága s a forma tökéletessége szemkápráztató, a csipke pehelykönnyüsége pedig felülmúlja akármelyik, a világpiacot domináló csipkéét. Száznál több csipketervozet. Egymásután jönnek a meglepetések. Az elembe rakott csipkék a csodálkozást váltják ki belőlem. Egyik szebb, mint a másik. Több mmt százfele motívum, a legváltozatosabb alkalmazásban dicséri Győrffyné úrasszony művészetét. Virágmotivumok: rózsa, orgona, százszorszép, bogáncs stb. és a magyar ornamentika végtelenül finom tervezetei valósággal lebilincselők. A motívumok alkalmazásában akadályt nem ismer Győrffyné. Még a tömöttebb motívumok sem hátráltatják csipkcmunkái könnyedségét. Bravúros rutinnal oldja meg például a magyar ornamentika tömött rajzának alkalmazását s lehet mondani, mövészetének súlya éppen abban van, hogy a magyar iparművészet szolgálatába állítja nagyszerű képességeit s a magyar ornamentikát a csipkemunkában ugy alkalmazza, mint még eddig alig valaki a magyar csipketervciők között. Elismerésemet, csodálatomat nincs is időm tolmácsolni, mert ahpgy Győrffyné úrasszony a csipkegnrniturák, női ruhadiszek, sálak, asztaldíszek, asztalteritök, párnák, napernyők tervezeteit és tervezeteinek fényképeit mutogatja, olyan folytatólagos a meglepetés, hogy az impressziók felfogására is alig van ideje agyamnak, nem pedig arra, hogy időt szakithasson kritika formálására. Csaknem másfél óráig tartott a csipkeországban bolyongásom. Siettem is megmondani Győtffyné úrasszonynak, hogy ez az a kevés látnivaló, s ez az alig pár darab csipketervezet, amit ö kilátásba helyezett. — Hát persze — mondotta — ez bizony csak egy kis töredéke annak a sok tervezetnek amit én s több mint husz munka-Jársam több év alatt készítettünk. Itt közbevetettem egy kérdést. Hát nagyságos asszony csipke készítésének titkát már mások is tudják? — Igen — mondotta. Tiz évvel ezelőtt adtam magam teljesen a csipketcrvezeteimnek. Azóta dolgozom csipkéimen. A tervezeteket mind én csináltam. A csipkék készítésében azonban többen segédkeznek nekem. Hiszen a csipke készítése sok időt vesz igénybe ugy, hogy az eddig elkészített csipkemun-kaimhoz egész eddigi életem minden napja sem lett volna elég. _ Csipke ipartelep Nagykanizsán. — Ma inár dicsekvés nélkül elmondhatom — folytatta — hogy rövid idő alatt ipartelepet fogok felállítani s ugy fogom előállíttatni a csipkéimet. Rengeteg megrendelésem van, habár eddig nyilvánosan még alig szerepeltem. — Már most is több munkáskéz szorgoskodik a megrendelések készítésén. Elárulhatom azt is — mondotta, hogy az úgynevezett uriosztályból kerülnek ki munkatársaim. Hivatalnok\' családok asszonyait, leányait, tiszti özvegyeket, árvákat taViitottam meg a csipkekészitésre ugy, hogy ha nagyobb méretben fogom folytathatni a csipkekészi-tést, akkor épen azoknak a helyzetén javíthatok, akik arra legjobban rászorulnak. — Sok bajjá), nehézséggel kell azonban mcgküídenem addig, amig tervemet megvalósíthatom. — Megrendelésem mindig volna, vagy legalább is egy hosszú időre elegendő — de helyiséghez alig fogok juthatni, meg a csipkéim készítéséhez egyedül alkalmas angol cérnát sem tudom már beszerezni. Terveimet komolyan fenyegetik ezek az akadályok — de egy kis támogatással talán ezeket is le fogom küzdeni és akkor Nagykanizsa sok dolgozni akaró asszonyának és leányának fogok kenyeret és jobb módot juttathatni. Két órát mutatott a vendégszoba egyik rokkokó órája. Eszembe jutott, hogy nagyon is hosszura nyújtottam a látogatást s az úrasszony szíves előzékenységét nagyon is igénybe vettem. Megköszöntem a hallottakat s magammal vittem a megtudott titkokat. Igaz nem mint csipkegyüjtő — aminek mondottam magam — hanem mint szenzáció éhes riporter, aki azonnal tollat fogott kezébe és megírta látogatását s beszámolt arról a kiváló iparművészeti eredményéről, amelyet Györjjy Jánosné úrasszony csipkéivel felmutatott, amely a magyar iparművészet egy uj hajtása amely — nem is optimismussai mérve a jövő perspektíváit — nemcsak országos, hanem világhírre fog emelkedni. ^ (U. Gy.) Hirek. — Kúria Újvidéken. A szerb hivatalos lap legutóbbi száma közli azt a rendeletet, amely Bácska, Bánság és Baranya szániára a Kúria B) osztályát állítja föl. Ez a B) osztály olyan ügyekben fog végső fokon Ítélkezni, amelyek eldöntésére ezelőtt a budapesti Kúria volt illetékes. Működésének alapjául az 1918. november 1. előtti magyar törvények, rendeletek és döntvények fognak szolgálni, föltéve, hogy azok nincsenek ellentétben a jugoszláv hatóságok által 1918. november hó 1. óta kiadott rendeletekkel. A Kúria B) osztálya öt bíróból áll, amely pol-gári, bűnügyi és fegyelmi pőrökben ítélkezik. Székhelye további intézkedésig a B&cska Ítélőtáblájának székhelyen, Újvidéken van. A Kúria mellé legfőbb állami ügyészséget is szerveznek, amelynek hatásköre ugyanaz lesz, mint a budapesti koronaügyészségnek. — A protestáns nőegylet ma este 6 órai kezdettel tartja meg a Polgári-Egyletben tánccal egybekötött estélyét. A fiatal egylet gazdag müsoru estélye iránt városszerte óriási az érdeklődés, ugy hogy már eddig is a szó uzoros értelmében elkapkodták a kibocsátott jegyeket. A városszerte megnyilvánult érdeklődéstől eltekintve — mi is reméljük, hogy az estély fényes műsora a válogatott közönség legteljesebb megelégedését fogja kiváltani s az eddigi jelek után zsúfolt házat fog biztosítani a nőegylet agilis rendezőségének, amely a város egyik legjelentékenyebb kulturális tényezőjét reprezentálja. — Tudjuk, hogy a szereplők minden igyekeze- . tökkel, a rendezők pedig fokozott agilitásukkal járulnak az estély sikerének biztosításához, reméljük tehát, hogy a közönség anyagi támogatása sem marad el s áldozni fog a jótékony célra, melyet az estély szolgál. — Felülfizetéseket hirlapilag nyugtáz a rendoző-ség. Szünet alatt a rendezőség által felállított hideg és meleg buffet áll a közönség rendelkezésére. r Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen, 1921. január 5. — Lefülelt tolvajbanda. A nagykanizsai csendőrség már régóta fáradozik azon, hogy fényi derítsen arra a sok lopásra és betörésre, amelyet az utóbbi időben Nagykanizsán és környékén követtek el. A nyomozást Zrim János csendőrtiszthelyettes vezette. Munkáját azonban hosszú ideig nem kisérte siker, mig aztán egy legutóbbi korpa-vári lopással kapcsolatban megindult nyomozás kezébe juttatta- a nyomozás helyes szálát s ma már a tettesek nagy része a csendőrség fogdájában ül. Megállapította ugyanis, hogy egész tolvajbanda követte el a lopásokat. A bahdának tagjai voltak Vé-kási György többszörösen büntetett csavargó, Dujcs István és^ József, Légrádi György és Megyesi János. Összesen 13 lopást és betörést követett el a banda. Csaknem nyolc hónapig lopásból éltek. Dujcs Józsefné lakása volt a tolvajok tanyája. Ez az asszony értékesítette a lopott holmikat. Körülbelül 150,000 korona értékű holmit és pénzt loptak cl. A csendőrség a tetteseket már letartóztatta és átadta az ügyészségnek. A nyomozást azonban még folytatja a csendőrség, mert a bandát még több betöréssel gyanúsítja. — Felhívjuk n „MOVE" tagokat, hogy az 1921. évi tagsági dijaikat a főosztály irodájában, (Batthyány-utca-6. szám, dr. Szekeres-féle házban) saját érdekükben mielőbb befizetni szíveskedjenek, „iMOVE" főosztály elnöksége. — A tolvaj lakatossegéd beismerte, hogy meglopta az apját. Megírtuk, hogy Lackenbacher Oszkár nagykanizsai lakatos-segéd, 500 dinárt és 31 dollárt lopott el apjától s qzután megszökött. A jómadarat azonban,. a letenyei csendőrség elfogta s átadta a nagykanizsai rendőrkapitányságnak, hol több napi kihallgatása alatt csökönyösen tagadta a lopást. Tegnapelőtt azután szembesítették az apjával s akkor beismerte, hogy ő lopta el a pénzt. Beismerte, hogy az rlőbbi vallomása csak mese volt. — A nála talált pénzt nem szabadalmak eladásával szerezte, hanem az apja feje alól kicsent pénztárcából. Elszámolt az elköltött pár száz dinárral, a hiányzó 31 dollárra azonban azt mondta, hogy azt a vele agy zárkában lévő Ritecz István, zalakarosi letartóztatottnak adta át. A rendőrség most ezirányban nyomoz és elrendelte a közben szabadlábra helyezett Ritecz előállítását. A tolvaj lakatossegédet pedig továbbra őrizetben tartja. N — Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. Felhivatnak azon közalkalmazottak, akik az egyes számfejtő hivatalodnál a cipőigénylési kimutatásból kimaradtak, továbbá a nyugdijasok s más egyéb közalkalmazottak, hogy folyó hó 15-ig cípőigényük bejelentése végett azon számfejtő hivatalnál jelentkezzenek, honnét kedvezményes élelmezési jegyeiket kapják. Elnökség. (x) Az Urleányok Mária Congre-gatiója az Úrasszonyok Mária Congregatiójá-val megható karácsonyfaünnepséget rendezett dec. 23-án d. u. 4 órakor a Congrcgatió helyiségében. Az ünnepséget az urleányok karéneke, szavalata vezette be, majd egy kisleányka hálaadóan köszönte meg a jótékonyságot. Utána Jeromo3 atya intézett tanulságos és kedves beszédet a megajándéko-zandókhoz. Körülbelül 24 szegénygyermek s néhány asszony részesültek az adományokban. Az adakozáshoz járultak: Bogyayné, Ácsné, Csikosné, Deák I.-né, Deák P.-né, Faiglné, Gálosáé, Gabsovitsné, Golenczkiné, Horváthné, Kengyelné, Pálfiné, dr. Szigethyné, ZALAI KÖZLÖNY Székácsné, Teutáchné élelmiszerekben, továbbá Almásiné 10 K, özv. Drevenné 10 K, Har-sayné 10 K, Kaposiné 20 K. dr. Kaufmanné 150 K, Miltényiné 150 K, dr. Mutschen-bachernc 10 K, dr. Saághyné 10 K, Szabóné 50 K, dr. Szabadyné 10 K, özv. Vébcrné 10 K, özv. Viczcntyné 10 K és N. N. 20 koronával. Azonkívül a .Hangya" szövetkezet 6 drb. iskolatáska és 2 pár cipővel és a Pátria gyár nagymennyiségű pótkávéval. — Huszárok emlékalbuma. A 11. volt cs. és kir. huszárezred „\'Háborús Emlékkönyve" megjelent E megbecsülhetetlen művet — melyhez gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök ós Kapi Béla dunántuli evang. püspök emlóksorokal füz a zalai és vasi huszárokhoz intézve — közel 800 illusztráció Jiszit s tartalmazza az ezred történetét, hadi-naplóját, az elesettek és kitüntetetlek névsorát, fényképeit, eredeti harctéri felvételeket az orosz, román és olasz harctérről, számos komoly és vig clocszélést, melyek mind az ezred ,\'háborus történőiével vannak összefüggésben. A körültekintő gondos munkával összeállított s nagy anyagi áldozatok árán előállított műre való hivatkozással kéri a felszámoló pótkeret mindazokat, kiknek emlékei \' fűződnek ezen sok dicsőséggel telt színmagyar huszárezredhez — miután a befolyt összeg egy része az ezred özvegy ,\'árva- és rokkant-alapja javára fordiilatik, miért is felül fizetéseket köszönettel fogadnak és* nyugtáznak — ne mulassza cl megrendelni ezen csinos kiállítású és örökemlékü művet, mely első helyet foglal cl a világháború megörökítésében, tartalma mintegy hatalmas utmulató és tanácsadóként fog bevésődni a hazájáért minden .áldozatra kész jövő nemzedék szivébe. A mű árra 200 korona. Megrendelhető közvetlen a 11. felszámoló huszár-pótkeretnél (Szombathelyen, lovassági laktanya) és lapunk kiadóhivatalában. — Meghívó. A nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör 1921. é/i január 8-án dcl-mán 8 órakor a Polgári Egylet- nagytermében fennállásának 2a ik évfordulója alkalmából tánccal egybekötött jubiláris hangversenyt rendez, melyic a kulturának minden igaz barátját meghívjuk. Műsor: 1 Rossíni Teli Vimos nyitánya. Előadja Maihca Károly vezetése melleit a kör zenekari. 2. Wagner Tannhituseréből a Zarándokok kara. Előauja Rácz János vezetésével a zenekar kísérete melleit a kör vegyes kura. 3. Poe E. A holló. Előadja Schreiber Béla. 4. SzabolcsbaA Grand Cafféban. Előadja Büchlcr Mór vezetése mellett az Ipartestület dalárdája. 5. A magyar kuliura jövője. Előadja Szabó Dezső, az Elsodort falu szer zóje. 0. A kilenc múzsa. Előkép Pfeifor Elek rendezésében bemutatják : Dr. Krátky Isivánné, Kenedy Aura, Szendrey Piroska, Palffy Jolán, Garai^Lili, Gödé Helén, Mathea Mici, Tamá* Duci éa VVolf Mili. 7. Wagner: Lohengrin. Előadja Mathea Károly vezetésével a kör zenekara. 8. Schumann : Cigányélet. Előadja Ráoz János vezetésével a kör vegycskara. A hangversenyt 9 én este megismételjük. Ez alkalommal elmarad Szabó Dezső előadása, helyette a vegyeskar fog egy ujabb számot bemutatni. Jegyek szerdán reggel a Muir és a Szerb-féle könyvkereskedésekben 30 és 20 K-ás árban kaphatók. A kör tagjai cs a közalkalmazottak kedvezményben részesülnek. Az elnökség. (x) Heti előjegyzési, valamint Irodai nagy falinaptárak kaphatók lapunk kiadóhivatalában. Főút 13. CíDDDaODOODODODaOn □ Faluhelyen 8 UI is tudják már a r«gi polgár«mb«rok, hogy valódi jJ § DIANA-SÖSBORSZESZ § Q kctiegtlás kell a kifáradt tcstnak, mart a fájda- Q Iá lom magitól ki n«u áll, ha aom teszünk «ll«n» bf Q. semmit. J írnak is tömeg«Mn váaáiolni valódi ^J D DIANA-SÓSBORSZESZT. P a Kapható mlndcnfttt! 1*1 __ OVAktjai A IHANA K»:h)vxkkui;i.mi k.-t. JZ rl IS<idiip«»t. V.. N*«tor-ulc» 30. »»Aiu. Q aoaoDüOüOüOüüaQOD — Nagykanizsa és vidéke kereskedőinek egyesülete f. éri. január 2 an délelőtt 10 órakor tartotta közgyűlését a Casi-noban a következő tárgysorozattal: 1. A mér készenlevő alapszabályok felterjesztése jóváhagyás végett a belügyminiszterhez 2 A hivatalos lap kijelölése. 3. Indítványok, előterjesztések, felirat a kormányhoz a kereskedelem megvédése céljából. 4. A tisztikar lemondása, az uj állások betöltése. A közgyűlés a következőkép határozott : Az egyesület kimondja, hogy megalakulását és működését üdvösnek tartja, alapszabályait felterjeszti s egyben felír báró Szterényi József volt kereskedelmi miniszterhez, melyben támogatását kéri. Hivatalos lapnak a Zalát és az Omkét jelöli ki. A kormánynál kért a kereskedelem képesítéshez kötését s azlöl7. ektóber 16-től kiadott engedélyek revízió alá vételét. A tagdijakak havi 10 koronában állapítja meg. Az uj választás eredménye a következő: ügyész dr. Hoch Oszkár, elnök Maién Ödön, alelnökök Gold Ignác \'és Sáfrán József, pénztárnok Dedovácz Béla, ellenőr Lachenbacker József, jegyző Gyenes Lajos, számvizsgáló-bizottsági tagok\'Tőutsch Gusztáv és Deutsch József, választmány: Fischel Adolf, Berger Adolf, Grünfeld Mór, Fehér Vilmos, Klein lg-nác, Borger Jakab, Lengyel Pál, Kleischacker Albert, Stampf Zzigmond, Bruncsics József, özv. Szicger Istvánná, Leitner Aladár, Spiegol Géza, HegeJüs Károly, Berger Samu, Rosenthal Jakab. (x) Henry Kraoas, a „Nyomorultak" főszereplőjével bemutatásra kerül ma, csak egy napig az Urániában „A talány" c. Pathé dráma Bemutatásra kerül még Fanny Ward, a szépséges amerikai filmstar szereplésével az „Emberek vagyunk" című amerikai szinmö. E két film óriási sikert fog aratni. (x) Aranypille III. része: „A fekete halál" című 6 felvonásos kalandorregény van még ma műsoron a Világmozgóban. E szenzációs film minden egyes része fulhálad minden képzeletet. Jegyek egész nap válthatók. Büntetésül felgyújtották a házaikat. Koppenhága, jan. 4. A corki katonai hatóság közlése szerint a katonai kormányzó megparancsolta, hogy Meddletown-ban — megtorlásul egy lesből történt támadásért — a támadás színhelyének közelében néhány házat cl kell pusztítani. Ezeknek a házaknak lakossága ugyanis nem közölte a támadás terrvét. A hatóság hét házat felgyújtott. A házak lakóinak egy órái időt adtak, hogy holmiait elvihesse, a bútort azonban nem. A házak felgyújtása után erős rendőrségi és katonai csapatok behatoltak a városba. Egy gépgyárat felgyújtottak és sok boltot elpusztítottak vagy felgyújtottak. Czája birkozómestert kiutasították Pozsonyból. Pozsony, jan. 4. Czája János magyar birkózó bajnok legutóbb Pozsonyban volt birkózni, ahol nemzeti szallaggal jelent- meg a porondon. A csehek megvonták tőle \\a vendégjogot és kikergették a városból. Éhínség a Felvidéken. Sátoraljaújhely, jan. 4. A tót és rutén felvidéken ezidőszerint fennálló szigorú statárium forgalmi zavarokat idézett elő és az élelmiszcrkésziéték teljesen kimerültek. Tegnap az éhínség katasztrófális méretet öltött. Már némcsak a falvak népe, hanem a városi lakosság is óriási nélkülözésekkel küzd. Uri családok csak nagy küzdelemmel jutnak egy kg. kukoricaliszthez. A lakosság nagyon el van keseredve. ZALAI KÖZl.uNY 1921. január 5. TŐZSDE. ■ad.p.at, j.n. 4. ValaUplmo: X.po)«oa 1810, PodI 221S, Uv. -, Dollir 810, Franci. frank 3S2S, Lcnfty.i máik. Sí, MAiU 835, t. L-. 2080, O.zfrák t>2, Rub.] 306, Lei ClQ. Szokol 600. Sv.Jd fr.nk WOO, fcoroo.dinir UÜO, Ft.nk-diait H80, HoU.nd forint —, o.n forint A korona Zürichben. Rudaptxi, jnn. 4. Zürichből jelentik: A magyar korona állása m»: (zárlatkor) 110, osztrák korona: l\'42\'/„ az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 100 szantim. Telefon 285. Sürgönyeim : Szlgrlszt. Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok, wmr dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. Bécsi kifixctóí.k jcyor. eszközli,1.c. Puhiu Bili is Ttedebnoffiia/i lndi Kaposvár nagykanizsai fiókja. Zrínyi Miklós-utca 33. szám, I emelet. (Szlgrlszt László Irodája) (x) Nynlbőroket, méhvlnszkot legmagasabb áron vesz Szabó Antal kereskedő, Deák-tér 15. Uj kétüléses homokfutó kocsi eladó. Érdeklődni lehet az Alt. Fogy. Szővetkvzetben. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik boldogult férjem temetésén megjelenni szíveskedtek, vagy bármi uton részvétüket fejezték ki mély gyászom alkalmából, ezúton mond hálás köszönetet özv. Vallcs Dezsőné. Apró hirdetések. Erdöörl \\»gy uradalmi gAidfcl Uláat kerea nój fuUl«mbtr, ki Jiaaonló min6iéjb«n már mcKelégcJésfo működött <>«p»k kcx«Uséh« i» árt. Cirn * kiadóhivatalban. 1888 B»ba-k*Un|yi megvételre kerestetik. Swmer*-utca 10. 1988 Újságkihordók felvétetnek lapunk kiadóhlvatalá-ban, Fő-ut 13. szám alatt gttr Menyasszonyok és vőlegények figyelmébe! Mielőtt fényképfelvételt készitutnek, tessék megtekinteni a legújabb jegyespár képekből alakított kirakataimat. Halász Sándor -S. Nagykanizsa, Kazlnczou. 11, földszint. Bell lel vételek "llanyű.y ITl"" kélltlo".\' Villanymotort l\'/i—2 lóerőset keresünk bérbe, esetleg megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérünk. ooooooooooooooooo g Soliman § 0 cigarettapapír n o * legfinomabb J* k\'.ph.tO n.,yb«n U kictinylf.fi O oFischel Fülöp Fiaio g pjplráruhizában, lt|)k»lzián. O OOOOOOOOOQOOOQOQO Hirdetmény- Alulírott pénzintézetek közhitre teszik, hogy a táluk elhelyezve levő, valamint ezután elhelyezendő betétek kamatlabat 1921. január hó 1-töl kezdödöleg 3Vlo-ban állapítják meg. A betéti kamatadói az Intézetek sajátjukból fizetik. Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsai Takarékpénztár Nagykanizsán Részvénytársaság Nagykanizsai Bankegyesület Néptakarckpénztár Részv.-Táfs. Részvénytársaság Nagykanizsán Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán nűiép atiuiLUt UtlU m*h*l4UMl Matáll <l»J rtoáS .Mukutaí-nvíJífr* Wé«Mff«!« jjlr-fcM.M«SkipUi»i.e?..íhí»7#tU«:Kic*. nn-. p«r9«:6k. UjiUrmírlcjck. ttf»fon»»u. tlfp álálu jn!m»k«»ok M. p, Docicoéűt i«nd»inu jomb»k»i. «n»pj»t pjfjjnlsi, cvonU kúpalakú némtttM. r.í-jpión «tí». »táb»!yo». Üc^oniJ/ kit ker«lek f«l»étt^re likéinál KáloiakéfiUf) kiphátí* Illetté r*.jfeni*lh«t£k : Elso Donintoll Kereskedeimi Méhészetnél Nincs többé világítási zavar! Pár fillérrel tökéletes kéUmes gycrtyavilÍK\'-tást ét cl n szabad aluiaxolt Benzin - gyertya íiiviiválátnvjJ. A gyertya tis«la v*rg»ri*b6l készül, * minél fogva elpmxiitliatatlaiv Kgysteri t<Mléss«l C\'t (lel.) 18 érán át éjt. teljesen füst és siag ncl-liül. lángra Mabályoiíutó, rohtsirxii ki van zárva. Tóbb tut drb. van már a legjobb eli\\mefc«sel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel cgyfitt: Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusító helyen -. » Move-nál (Baiihyány-utca). Vidéken: C MINDEN SZÖVETKEZETNÉL. A szabadalom tulajdonosa: Fraund A. Albert, Budapest, VII., Elemér-utoi 18. azám. Megvételre kerestetik egy jókar-ban levő National kassza. Bővebbet a kiadóhivatalban. XXXXXXXXXXXXXXXXX íj URANIA mozgókép palota 55 ja Roz^onyl-utea 4. - Telclootzám 239. X *Szerdán,\'csütörtökön két sláger I X Henry Krauss r^XTX\'"" | Átalány M 1\'athe drama 3 felvonásban — é% ua Fanny Ward szereplésével: K Emberek vagyunk X aiurrlknl tieniirli 4 falvonAtban KI\'üaJ«v>k kcíJete kóznapon 6, \'1,7 ii 8 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, \'/»\' * árakor. xxxxxxxxxxxxxxxxx OOOGOOOOOOOOOOOGO U 11 ifi Nagymozgó színház Gr VILÁG Szarvas-szálloda. = Koddon óa szerdán I\'corl Wliittc ós Carslacke a fószerepben ^ i vuii »> nme v arsiflCKC n lusz.crcpoon g % Hranypíllc % III. rész: „A fekete halál" % K»lnnili>rwgéiiy 0 frlvoniaban. 0 Jön \\ FERN ANDRA 1 JSn ! ö > Klóadások kcrdeie J,ctk«*fup 0 és 8 órakor, jy Vasár- i* ünnepnapon 2, 7,4, S, \'/,7 c« ,8 órakor. OGOOGOQOQOQOi □QOODODODoaooo □ DoaoaoDoaoDoo ZAL1I isMRHifl Konyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet. | Kiadóimat telefon: 78. Müvek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vá<ró munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak elö. NAGYKANIZSA, Fő-ut 13. Nyomatott a □oaoaoDaaoaoDODaoaoooDODoooo laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában. " 60-lk évfolyam Egyes szám ára 2 korona. Nagykanizsa, 1921. január 6. Csötörtök 4. szám. mm KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP v Sx«ikos2t<Ssíg ét kiadóhivatal: Fó-nt 13. »». ——— Inlorurban-tolofoii 73. l MCjrjolcnIk mindig kora reggel FÓSXBRKBSZTÓ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY FEI.ELOSSZBRKÉSZTÓ: BODROGKÖZY ZOLTÁN Hlőfixetésl árak: Egís* ívro 360 K. Fólóvre 180 K. Negyed-í\\io 90 K. Egy ».ó« 30 K. Egyos «áovi» 2 K A jelszógyártás korszakában. Dr. Imre Sándor kuljus?ajlamlitkár már a régi békeévekben rclálíjtottá\' tételél : nemzetet nevelni. Azó^\'a avatott cs avatatlan emberek \'hangoztatják unos-untalan a kérdést, de a nemzetnevelés igazi megvalósítása még mindig mankókon jár. Imre Sándor egyik füzetében, érthető módon aggódva gondol arra, hogy ezt a mély tartalmú nemzeti követelményt is jelszóvá sülyesztik azok, akiknek a kezén már hasonló "nagy események, melyek a nemzeti géniuszt lettek volna hivatva szolgálni, ilres frázissá bambultak s \' színehagyott jelszavakká fakultak. Pár év óta könyékig vájkálunk hangzatos jelzőkben s nem szűkölködünk irányt jelző jelszavakban. Ma is van jelszavunk s ezt a finánc-miniszter adta: „dolgozni engedni". Az amúgy idegen alkotású jelszónak volt egy elődje is, amikor széllében-hosszában azt kiabálta min-■ denki: dolgozni/ A gebe lovat azonban hiába biztatta millió ember, a munka igen nehezen indul meg. Hol van itt a baj ? Hol ? Mindenki tudja: másokat nagyszerűen tudunk munkára buzdítani, de hogy magunkat sarkantyúzzuk erre, ezt csak ritkán lehet látni. A jelszó az volt, hogy dolgozni. Csak igy általánosan : dolgozni. Azonban se\'nktsem-\' mondta azt, hogy dolgozzak, hogy én dolgozom, még pedig olyan értelemben, mint ahogy másoktól kívánjuk. Ma már vannak emberek,\' akik azt mondják: én dolgozom. Ezek azonban kéréssel fordulnak a társadalomhoz: dolgozni engedni. Hát nálunk erre is szükség van? Nálunk erre is engedélyt kell kérni f Sajnos igy áll a dolog. Lépten, nyomon tapasztaljuk szűkebb és tágabb társadalmi eletünkben, hogy minden, amiért egyesek dolgoznak, nem egyéb, mint dolgozni akaró s eredményt felmutatni tudó emberek letörése. Ezt látni lehet a politikában, látni lehet a társadalmi élet minden fázisában. A A dolgozni akaró és tudó emberek letörésekor azonban az ujak szalmacséplésén és délibábok utáni futkozáson tul alig jutnak. Mit csinálnak tehát? Tülkölik: dolgozni. Köszönjük a biztatást, de ezektől az emberektől nem látjuk a folyamatos jelen kifejezőjét: én dolgozom. Hiszen nem is a biztatásban szűkölkö- dünk mi jó magyarok, hanem az eredményes tettekben. Egy, a nemzeti géniusz szolgálatába állitolt ideál pedig azonnal jelszóvá zsugorodik, ha pipogya, gerinctelen, a kurzusokkal azonnal megbékülő emberek machinációjába kerülnek, mert az ilyen emberek nem egyebek, mint fölözőgé-pek. A szent egyéni érdek; Ahogy ez kívánja. Egyszer hangosan kiabálják az eszményt s ha a helyzet ugy hozza akár zsombor alá is rejtik s csinálnak belőle jelszót. Nahát tisztelettel* i,gy alszanak ki a lcglángolóhb eszményei;, igy válnak megcsúfolt j .-Iszavakká. ideáljaink Mi a teendőnk?. Óvakodjunk a fel- tűnési viszketegségben szenvedő emberektől, mint a bélpoklósoktól, mert ezeknél mindennek a rugója a szent egyéni érdek. Hogy aztán mi lesz a megvalósulással, mi lesz a megcsúfolt magyar hazával, eh, üsse kő, majd jön egy ujabb jelszó, jön egy ujabb kurzus, ott ujabb terepen lehet operálni. Igy születnek a jelszavak, holott azoknak a kezében akiket dolgozni kellene, hogy engedjenek mély és tartalmas megvalósítást jelentenének. Dehát licitálhatják a portánkat, hazánk testéből ujabb font hust szakajthatnak ki, a magyar haza belső sirásóinak idegeit mindez egy cseppet sem vibráltatják meg. \' Nem jó felé visz ez az ut. —gk— Nyugatmagyarerszág kérdésében bizakodó a hangulat. Budapest, jun. -5.. Ny»g«t«nagyai^ ország Ügyében ax ötös tanács jegyzéke még mindig nem érkezett meg. A kormány ua> ts arra a szűkszavú táviratra van utalva, amelyet Praz-novszky Iván követ Parisból közölt. A hangulat azonban politikai körökben már nem annyira ideges, mint eleinte volt. Bíznak abban, hogy a nagykövetek tanácsának rendelkezéseit diplomáciai jegyzékváltás fogja követni. A nemzetgyűlés önzehivásának gondolata ezldő.zerlnt nem kísért, mert a kormánynak a tegnap esti megbeszélése teljesen szabad kezet adott ebben az Ügyben. Nyugatmagyarország kérdésében Zseni-béry István Sopronvármegye főispánja egy újságíró előtt a következőket mondotta: — A lakosság hangulata abszolút nyugodt és teljesen elszántan nézi a dolgokat, mert egészen biztos abban, hogy Nyugatmagyarország elszakítása nem történhetik meg. Apponyi nyilatkozata párisi útjáról. Budapest, jan. 6. Apponyi Albert gróf Párisból hazaérkezve, útjáról egy újságírónak a kővetkezőkben nyilatkozott: — Tudvalevő, hogy a népek szövetségébe Magyarországot még nem vették Fel. Magyarország népszövetség! bizottságát — amelynek én vagyok az elnöke — a nemzetközi focderátióba már felvették. Ez a foede-rátió most tartja igazgatósági üléseit, amelyen három taggal mi is képviseltetjük magunkat. E célból utazunk két héten belül Párisba. A magyar kormány tárgyal a szovjettel a magyar túszok miatt. Budapest, jan. 5. Illetékes helyről nyert értesülés szerint a magyar kormány Felveszi o tárgyalásokat az orosz szovjettel a magyar túszok és a nálunk fogva lévő népbiztosok kicserélése ügyében. Erre az elhatározásra a magyar kormány hosszú megfontolás után jutott el és tekintetbe vette azt a helyzetet, amelyben 1000 magyar tiszt Oroszországban ÍZC""a kormány döntéséhez képest a legkö- zelebbi napokban Révaiba utazik a magyar kormány megbízásából Jungerth Mihály külügyminiszteri osztálytanácsos, aki már hasonló ügyben tárgyalásokat folytatott. A tárgyalást orosz részről Litvinov fogja vezetni. Valószínű, hogy a rendkívüli körülményekre való tekintettel a magyar kormány megegyezésre fog törekedni. A románok Torontálmegyét is követelik. Budapest, jan. 5. Nagyváradról jelentik: A Bánság egységéért nemrégiben Temesváron rendezett gyüiés után holnap, Vízkereszt nápján Bukarestben tartanak nagygyűlést, amelyen a politikai pártok kövelelni fogják egész Torontálmcgyének Romániához vuló csatolását. Uj pénzügyi államtitkár. Budapest, jan. 5. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a kormányzó a pénzügyminiszter ■ előterjesztésérc dr. Vqlkó Lajos pénzügyminiszteri államtitkárt felmentette és dr. Sehober Béla, udvari tanácsost, a pénzintézeti központ vezérigazgatóját pénzügyi államtitkárnak kinevezte. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 6. Benárd miniszter szociális törvényjavaslatai. Budajxst, jan. 5. Benárd Ágoston dr. nápjólcti miniszter ma egy újságírónak a többek kőzött kijelentette, hogy a nemzetgyűlésnek benyújtandó törvényjavaslatok között szerepel a szegényügy rendezése, n/után a közegészségügy államosítása, valamint az anya- és cscescmövédclem ügye. D\'Annunzió nem nyugszik bele az uj helyzetbe. Lugano, jan. 5. A fiumei légionisták nem engedik, hogy lefegyverezzék őket, sőt megfenyegették a városi tanácsot, amely tárgyalásokba lépett az olasz kormány megbizoltaival. Milano, jan. 5. D\'Annunzió még mindig nem akar belenyugodni az uj helyzetbe. Az elesett legionáriusok temetésénél arra buzdította a legénységét, esküdjenek meg, hogy készek lesznek még ezentúl is folytathi a harcot. Erdéllyel megindult a levélforgalom. Kolozsvár. jan. 5. A postaigazgatóság értesitésitése szerint Magyarország és Románia közt újból megnyílt a levélforgalom. A kommunisla büntettek és az amnesztia. Budrsl, jan. 5. A diktatúra után nz ország területén összesen 36.000 ember ellen inditottak a különböző ügyészségek bűnvádi eljárást kommunista bűncselekményekéi I. r-Ezek közül 30.000 ellen az eljárást megszüntette a biróság, lógva maradt 3000. Ezek közül 2000 a büntetést már kitöltötte, a többinek az ügye folyamatban van. Az ignzságögyminisztérium számítása szerint a jelenleg letartóztatottak mintegy 90 százaléka kiszabadul az amnesztia rendelet következtében. Ezzel azonban a fogházak létszáma nem fog csökkenni, mert az ügyészségek most veszik elő a Károlyi kormány és a diktatúra alatt kiszabadult loglyok ügyét, okik most újból előzetes Ictoitóztalásba kerülnek. Rablótámadás nappal a Váci-uton Budapest, jan. 5. A Váczi ut 87. számú házban két nap óta mosott Kéri Lajos ismert milliomosnál Pozsonyi Emiiné, házmesterné. A mosónő ma reggel 9 órakor a kimosott ruhával fölment a padlásra, hogy szántásra kiteregesse azt. Amikor a padlásajtó! kinyitotta — egyszerre három álarcos rabló ugrott neki, leteperték, összeszurkálták, a száját papirossal betömték, majd a kimosott ruhát zsákokba gyömöszölték és az ablakon keresztül megszöktek. Az elrabolt ruha értéke egynegyed millió. A rablótámadást a szolja-leány födözte föl. A helyszínén azonnal megjelent egy rendőri bizottság, amely a tényállást megállapította és azonnal megindította a legszélesehbkörü nyomozást. Románia nem fél a vörösöktől. Bukarest, jan. 5. Azoknak a különböző híreknek kapcsán, hogy a román határon nagy bolsevik! csapatokat vontak össze, a hadügyminiszter a minisztertanácson kifejtette, hogy a vörös hadvezetőség a Dnyeszter l>al partján hat hadosztályt koncentrált, azonban a csapatok létszáma legfeljebb 18.000 főnyi katonaságot tesz ki, tehát Romániára nem volna veszedelem, ha a vörös hadsereg meg-ámadná. A románok székelyeket visznek a besszarábiai frontra. Budapest, jan. 5. A Romjából érkező megbízható hirck szerint Erdély tele van bcsswrábiui menekültekkel. Egymásután hagyják cl Erdélyt a katonavonatok. A románok i, székelyeket » a bewiarábiai frontra w.I rtják, a székelyek azonban útközén az utoUÓ szálig megböknek. A román vonatp.^k teljesen lerongyolódott és-a forgalmat csak a legnagyobb nehézségekkel tudják lebonyol. tani. A szociálisták minden kérdésben befolyást gyakorolnak a kormányra és ez az ellenőrzés a zavart még nagyobbá teszi. Ujabb hadifogolyszállitmány. Budo/StíP, jan 5. A honvédelmi minisztérium hadifogolyo>ztálya hivatalosan közli, . hogy a Frankfurt nevű hajó 1025 hadifogollyal január 2-án Triesztbe érkezett, ahonnan 3-án utaznak a foglyok tovább. A magyar határt január 6-án érik el. A hajó összes utasai a legjobb egészségben vannak. Békésmegye Károlyi Mihály vagyonának elkobzását kéri. Budapest, jan. 5. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága határozati javaslatot fogadott cl, amelyben a kormánytól Károlyi Mihály és bűntársai vagyonának zár alá vételét és elkobzását kéri, mert nyilván váló, hogy az ő szerencsétlen kormánya zuditott minden bajt a nyákunkra. A kormány, mint illetékes helyről értesülünk, most újból fontolóra vette ezt a kérdést, annál inkább, mert a kabinetben többen vannak, akik azt hangoztatják, hogy példát kell statuálni és el kell kobozni a hazaárulók vagyonát A Weisz Annié ügyében a nyomozást megszüntették. Budapest, jan. 5. Az ügyészség dec. 29-én szüntette mce a Weisz Annic ügyében a nyomozást. — A megszüntető végzést az ügyészség azzal okolja meg, hogy a nyomozás tárgyi bizonyítékot nem szolgáltatott és ennélfogva bizonyítékok hiányában kellett megszüntetni. Budapest Prága Páris közötti közvetlen vonatközlekedés. Budapest, jan. 5. A Cseh-Szlovákiával való vasúti forgalom kérdésében a budapesti cseh követség a következő felvilágosítást adta: • - Van tudomásunk arról, hogy Prágában igen komoly tanácskozások folynak, amelyek oda irányulnak, hogy Budapest és Prága kőzött közvetlen gyorsvonati összeköttetés létesüljön oly módon, hogy nz egyik vonat közvetlenül Budapesttől l\'rágán keresztül Párisig, a másik pedig ugyancsak közvetlenül Budapesttől Prágán keresztül Berlinig futna. Bcnesch cseh külügyminiszter egy amerikai újságírónak adott intervjuban reméli, hogy a további kérdések is kedvezően intéződnek cl és így februárra, de legkésőbb márciusra Csehország és Magyarország között a teljes személy- és teherforgalom helyreáll. Orosz ellenforradalmi vezérek Berlinben. Berlin, jan. 5. Wrangel tábornok Koppenhágából Berlinbe érkezett. A német kommunisták lapja a h\'reuheit ebből az alkalámból így ír: Annál érdekesebb ez a látogatás, ifcert jelenleg itt tartózkodik Tunxbair mongol herceg — Semjalov hetman képviselője is — aki Szibériában a szovjet uralom ellen harcolt. Berlin tehát az összes cllcnforradalm körök központféléje lett és itt kovácsolnak I terveket a Szovjetoroszország ellen. Nagykanizsa és a munka-nélküliség. A munkaközvetítőnél .eukl .e«»j.>.Dt t25J8J|3|r Nagykanizsa, jan. 6 A munkás\' ós munkanélküliség kérdésé nek mogolj.ua, mint tengeri kígyó kijén ;bennünket már több mint kél évo, ozonb«n még máig sem sikerült megoldani. A legnagyobb ás legnehezebb problémák között, amelyekkel háború után sürün váltakozó kormányainknál meg kellett és. meg kell kUzdeniök, -első helyen áll a munkanélküliség kérdése. A baj országos és katasztrofális, A fővárosban és vidéki ipargócpontokban veszedelmes méreteket | öltött a munkanélküliság, amelynek szülői közölt olt találjuk az általános gazdasági krízisen kivl\'il sok esőiben a munkaiszonyt is. \\ Nagykanizsát is foglalkoztatta a háború utáni időkben a munkanélküliség kérdéso. — Ijesztően nagy számmal vollak munkanélküliek a városban. Azonban ma — szemmel tartva Nagykanizsa ipari jelentőségéi - megállapít-haljuk, hogy munkanélküliekéi veszedelmesen nagy számmal nem találunk Nagykanizsán. Megállapításunkat igazolják illetékes helyen bcSMrzell információink. A városi munkaközvetítő vezetőjének Információja szcrinl a munkaközvetítőnek hivatalosan munkanélküliségről tudomása nincsen. A munkaközvetítőnél hónapok óla nem jelentkezik senki. A soproni munkaközvetítő hivatal kimutatásait - mondoita informátorunk — hiaba függeszlclem ki a városháza kapujára, Ipartestületi és munkásotthon helyiségeibe — bizony munkás nem jelentkezik. I.ehel mondani egész Zalamegyé-ben ez a helyzet. A járási és községi munka-közvetítők üresen küldik be a munkaközvetítő hivatal kimutatásait. Ax Ipartestület elnókc már lobbei mondhatott a munkanélküliségről, Az ipartestület igaz sok ipari szakmunkást nem lud olhelyezni, — mondotta — azonban az ipari szakmunkás munkanélküliek száma nem ijesztően nagy. Munkanélküliségről a 8ZÓJgazl érlclmében csak a vas-, lakatos és építőiparnál lehel beszélni. A cipész, csIzmadÍB, szabó, kádár, nyerges iparnál pedig hiány van n munkás kézben. Sok uj Üzlet nyilolt ezekből a szakmákból, amelyek természetesen sok munkást is foglalkoztatnak. Hogy illusztráljam a helyzetet — mondolU — csak azl emlllem tel, hogy a mull évben Nagykanizsán több. mint száz cipész \'és csizmadia iparengedélyt adtak kl. Krck az uj Ónálló iparosok pedig legnagyobb részt más szakma munkásaiból rcgiulálódlak s így felszívták a munkanélküliek egy részét Javult a munkanélküliség per-ccnije avval is, hogy sokan más munkál is vállalnak, mint ami a szakmájuk. így az ácsok legnagyobb része fakitermelésnél dolgozik. Sok munkás él azonban a jól jövedelmező lánco-lásból. Ezek mosl már akkor sem hagylak abba a ISncolást, ha o legkitűnőbb munkaalkalomhoz julnának. Végeredményében . — mondolla — a nagykanizsai munkásviszonyok Jóval kedvezőbbek más városzk Ijesztően nagyszámú munkanélküliségénél. A Munkáahizto.ltó Pénztár igazgatójának véleménye szerint Nagykanizsán a munkanélküliség veszedelmes arányokat nem öltölt. Adatokkal nem szolgálhat — mondóim az igazgató — mert annak ellenőrzése nem reá 1921. január 6. ZALAI KÖZLÖNY tartozik, hanem mint lényt leszögezheti, hogy \' Nagykanizsa munkáslétszámához viszonyítva o munkanélküliek száma aránylag nem nagv Nagykanizsának munkáslétszáma a békében 3500 - 4000 között váltakozott. Jelenleg 2Ö00— 3000 között mozog a munkáslétszám. Munkanélküliségről csak ott lehet igazán beszélni, ahol a gyárak nem működnek, ahol szénhiány miatt elbocsátják az alkalmazottaknt A munka-nélküliségek ezek az igazi áldozatai Nagykanizsán gyárimunkás állás nélkül nem sok van. A nyert információk után joggal leszögezhetjük a tqnyt, hogy Kanizsán van munkaalkalom s ha nincs itt, van a soproni munka-hivatal által hirdetett helyeken. Aki tehát dolgozni akar, az dolgozhat) a mindennapi kenye rét megkeresheti. Természetesen ugy nem, ha valaki agyonlopja a napot heteken keresztül semmivel, és az itt-ott felkínált 40— 50 koronás napidíjért nent vállalkozik munkára. Hírek. — A nagykanizsai kegyelmi tanács el.ő Illése. Mcgirluk, hogy az amnesztia-rendelet végrehajtási utasítása értelmében Nagykanizsán is megalakult a kegyelmi tanács. A kegyelmi tanács ina délelőtt ül össze először dr. Kcnedy Imre tábiabiró elnöklete alatt. A kegyelmi tanács ülésén dr. Szabó Lajos helyettes főügyész több kcgyelmezési ügyről fog referálni. — A szabad lycenml előadások második sorozata. Az Irodalmi Kör vezetősége megállapította a szabad lyceur.ii elóadá-sok.második sorozatának végleges programmjit. Ez a programul is épen olyan magas színvonalon álló, értékes előadásokat tartalmaz, mint az első sorozat. Az clőaJások tetve a kővetkező : I Vcgclc Károly: Elektromos kísérletek (január 2. és 0.) 2. Díszközgyűlés! .előadás (január 9.) 3. Dr. Dámján Lajos: A magyar alkotmány határkövei (január 13., 10. é» 20.) j [Jf_ Szabó István; A babonától a tudományig (január 23 . 27. és 30) 5. Waligurszky AitUl: A magyar föld természeti kincsei (fel>r. 2 , ti és 10 ; 6 Mátay Gábor: Nemzeti katasz-trofák a magyar történelemben (febr 13., 17. és 20.) 7. Mnjtónyi Károly: A iiwgyar népies irodalom megteremtői (febr. 2-t., 27., mcirc. 3.) 8. Dr. Szabady Lőrinc: A házassági jog története márc. 6.) 9. Horváth Olivér: Kthikni kérdések (márc. 10. és 13.) 10. Miircius 1 B-Lkí előadás A legközelebbi előadás csütörtökön d. u. 6 érakor tesz, amikor Vegek- tanár drótnélküli távíróról fog beszélni és továbbá elektromos kísérleteket fog bemutatni. Belépti-díj 3 korona. — A protestáns nők cstélyc. Nagy kanizsán igen kevés számban vannak a protestánsok. Eddig vallásos funkciójukon kivül alig tudtunk róluk. — Legutóbb I\'rnhászka püspök üdvözlésénél láttuk és hallottuk a két protestáns egyház papját, amikor is nagy püspökünk, különösen az ö üdvözlésükre tért ki gyakrabban válaszában. Hogy a kevesek nem mindig gyöngék is, bizonyságot udott erről a tegnap esti protestáns nők estélye. Egyesült erővel, kitartó, egymást támogató igyekezettel, eddig a szezon legnívósabb s legértékesebb estélyét adták a városnak. Ku- 1 ■■ ■■ ];....., ai-t: n*rjnui Eleknét és Ki amit művészi kidolgozásban a három Sauer-marin adott elő. Csulyok Margit igarmüvész klasszikus tánca valami uj levegőt hozott a nagykanizsai szinpadrn. Három variációt lejtett s mindegyiket szűnni nem akaró tetszés közepette. Különösen hatásos volt Chopin BPreludesu-ére alakított tánca, amely a lágy s finoman zsongó moll melódiának igazi életbe öntése volt. .„Príma vera" pajzánkodó, de mégis érzelgős ritmusa szintén hatásos volt. Legnehezebb a harmadik táncjelenet volt: Ady Endre „Sirás az életfa alatt" cimü verseinek ritmusos alakítása. A vers elszavalása is hihctlen átérzést kiván, annál inkább annak mozdulatokkal való alakítása. Csulyok Margitnak ez sikerült s a közönség honorálta is. Gayer Józsefné Jüger Istvánná zongorakisé-retévcl énekelt. Tarnay: „Dus bajodban fehér rózsa" cimü dal Gayer-né finom kíséretével belopta magát a hallgatóság kegyébe s azt hitlük sokan fogják magukénak vallani a dalt. Sok tapsot kapott. Ezután Lajpczlg Edithke melodráma száma következett. Kellemes orgánuma ügyesen udta vissza a dnrabszépségeit. Jagerht zongora kísérete stílusosan szinezett, ahol a zene volt hivatva az érzelmeket még jobbon felkorbácsolni. Ezután következett a műsor legmulatságosabb része, az „Ibolyka" cimü bohózat előadása, amely lapunk zártakor még folyik s így csak legközelebbi számunkban számolhatunk be róla. A színpad ügyes összeállítását s a világítás pazar berendezését különösen ki kell emelnünk. E tekintetben Gayer József csendőrfőhadnagyot illeti az felismerés, aki bámulatos szakavatottságot árult el e tekintetben. Mindazok, akiknek közreműködéséről tudunk s akikéről nem szereztünk tudomást, a legnagyobb őrömmel vehetik tudomásul, hogy munkájuk s igyekezetük felejthetetlent hozott össze a kicsiből, a szinte semmiből. Csak összetartás, csak szeretet, vállvetett munka s a protestáns nők kivívják maguknak az őket megillető tiszteletet s nagyrabecsülést. — Kétszázötven hadifogoly érkezett. Budapestről jelentik: A megindult hadifogoly hazaszállítás ujabb eredményeképpen ma rcggal a Keleti pályaudvarra kétszázötven magyar hadifogoly érkezett. A hadifoglyok Finnországon s a Balti-tengeren keresztül jöttek. Sokon családot is hoztak magukkal. Az orosz asszonyokon kivül. akik eljölttck magyar férjükkel, van egy japán nő is. — Az Irodalmi Kör jubiláris hangversenye iránt oly nagy az érdeklődés az egész városban, hogy a kör vezetősége elhatározta a hangve/seny megismétlését. A második előadás vasárnap este lesz. Jegyek mindkét előadásra a Mair- és a Szerb-féle könyvkereskedésekben kaphatók. Felülfizetések a kör kulturális céljaira elfogodtotnak. — Adakozások. A Nogykanizsán elhelyezett menekültek részérc ujabban a következő szerctetadományok \'érkeztek : Ádám Róbert szénnagykereskedő 500 K, Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 100 K, Gold-mann Ignác gabonakereskedő 50 K. A beérkezett adományokért a nemesszivü adományozóknak hálás köszönetét nyilvánítja a menekülteket gyámolító bizottság. Dr. Szabady a bizottság elnöke — 1910. január 16.-1921. Január|16. Tizenegy évvet ezelőtt adták elő először u Kalh. Legényegylet műkedvelői Follinusz Aurél kitűnő népszínművét a Nánit, melynek sikere \' oly nagy volt, hogy háromszor tolt ház előtt játszották. A régi gárda több tagja kifejezést adott azon óhajának, hogy a vezetőség újból vegye elő ezen közkedvelt darabot és felajánlották közreműködésüket is. A legényegylet rendezőbizottsága örömmel fogadta az ajánlatul és a jelenlegi gárda legjobb erőivel kiegészítve a szereplőket, a jubiláris napon ismét előadja a jó emlékű darabot, Amidón ezen előadásra már most felhívjuk o közönság figyelmét, egyúttal jelezni akarjuk, hogy mindazok, akik ezt megakarják nézni, idejekorán gondoskodjanak ülőhelyeik megváltásáról, nehogy erről lekéssenek, annál is inkább, mert már eddig is sok előjegyzés történt. — A Keresztény Szociális Egyesület pénteken, f. hó 7-én este 6 órakor választmányi ülést tart. ElnSIaég. — Felkérem a ker. szoc. számvizsgáló^ bizottságot, hogy ma délután fél két órakor a Keresztény Otthonban megjelenni szíveskedjenek. Pénztárnok. — A Ker. Szoc. Egyesület vigolmi gárdája ma, csütörtökön gyűlést tart fél 3 órakor. Elnökség. —- Ma este a Keresztény Otthonban közős táncgyakorlat lesz 7 órai kezdettel. (x) Felhívás. Kik a kiskanizsui mozi részvényeire előjegyezni óhojtanak, jelenjenek meg ma (csütörtökön) a kiskanizsai templom meHetti iskolában délután 2 órakor. Holczer w Fern Andra, a német filmművészet representása és csillaga játsza a főszerepet az .Asszonybecsület" cimü 4 felvonásos drámában csütörtökön és pénteken a Világ mozgóbon. Fern Andro, ki egyébként magyar származású, e szerepében felülmúlja önmagát. Katonai szerződé* Szovjetoroszország és Ukrajna közt. Bécs, január 5. .Moszkvai jelentés szerint Szovjetoroszország és Finnország közt helyre állott a békoállapot. Ezzel egyidejűleg Oroszország Ukrajnával katonai és gazdasági szerződést kötött, amely kölcsönösen elismeri a két állam szuverénitását. TŐZSDE. , Budapest, jta. j. Vatut.pt.o: N.pottoa IStO. Konl 2200, Liv. --. Dollit 1320. l-\'r.lKU fr.nk 3725, Ungy.t mitk* 56, Mitk. XJ\\ t.ira 2M6. OiHrik M, Hubtl 3Ö5, I..1 716. Síokol tí8S, Sv.jci frank 0700. Koron.dinw U00, Fraak-dm.ii ttöö, ItcinnJ fonni . l>.a foiinl leyerwncKui, \' ------------( lönös elismerés illeti Herényi Eleknét és Kratky Istvánnét, akiknek legfőbb érdemük a tegnapi kellemes est. A műsor Nagy Győző, orosz fogságból nemrég visszatért poéta lelkű műkedvelő prológjával kezdődött. Majd » csodaszép melódiáju Mcndcbohn Trió következett, (x) Csütörtök, péntek, szombat, vasár- nop bemutatásra kerül az Urániában Cesartna V része „Ophir az ótezeréves város". Kápráztatóan pazar kiállítás jellemzi ezt a részt. Gigaontikus épületeivel, kőrhüségével és hatalmas méreteiben magával ragadja a nézőt. 1 Jegyek már válthatók. Telefon 285. Sürgönyeim: Szlgrlszt. Tőzsdei megbízások teljesítése; - értékpaplrokt pmr dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. Bécsi kifizetések gyora cszkózleao. Piuorá Báni fs Tfodítaaáijri !wda Kaposrir nagykanizsai fiókja. Zrínyi Miklós-Utca 33. szám, I cnielet. (Szlgrlszt László irodája) A korona Zürichben. • Budapest, jan. 5. Zürichből jelentik: A magyar korana állása ma: (zárlatkor) 1-07/,. osztrák korona: l\'37\'/„ V osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 100 szantim. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni írok Igwsagbnn Hiszek Magyarország feltámadasaban^ ZALAI KÖ/xuNY 1921. januir 6. Apró hirdetések. Baba-koloaffjr* megvílelrc kerestetik. Sze\'uicrc-utc* 10. >»88 Megbízható városi kocsis felvétetik Cim a kiadóhivatalban. 1W8 Négylakásos kertes hAz eladó. Husz-nikeres műhely egy lakAssal elfoglalható. Báthory-utca I i. ísí: Uj kétüléses homokfutó kocsi eladó. Érdeklődni lehet az Alt. Fogy. Szövetkezetben. Két szobás lakást mellékhelyiségekké keresek a város belterületén. Közvetítőket díjazok. Címeket a kiadóhivatalba kérek/ Újságkihordók felvétetnek lapunk kiadóhivatalában, I-\'ő-ut 13. sz. alatt. OpQOQQOQQQOQ&QG&Q Cj II11 in Nagymoxgó azinháx g TILAu I Sxarvaa-azállodn. = [h Csütörtökön és pénteken g FBRN ANDRA ^ Európa mozicsillflga felléptével: g Asszonybecsület Ö filmregény 4 felvonásban. ö Jön ! Jönl O Pintér ímra és Parlagi Kornélia Ö Előadások kezdete Wtkí.znap 6 és 8 értkor. _ ^ Vasár- és ütinepn«pon 2, \'1,4, 5, \'/,7 é* 8 órakor. &QQOQQQQQQQQQQQÖQ XMKKKKKSXKKKMKKXK l\\ URANiA mozgókép palota £ Roz^oayl-utca 1. ^ Tclctoni»*A"« 259. Csütörtök, péntek, szombat és vasárnap .. Ceö&rína V. H S Ophir az ötezeréves város. Főszereplő: Mia May Blóadisok kezdete köznapon 5, \'/,7 és 8 órakor. Vasár- ós ünnepnapokon 3, 6,\'/,? *» « órakor. ff XXXXXXXKXXXXXXXXX Villanymotort l\'/i—2 lóerőset keresünk bérbe, esetleg megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérünk. ooooooooooooooooo § Soliman g cigarettapapír Q a legfinomabb Q k\'nptutú ujgytun c. ki.Mnyl-ín w Fischel Fülöp Fiaio q paplráruházáhan. Kijykanlzsán. q OOOOOOOOOOOOOOOOO i lap eladását vételét $ Ingatlanok:" n«nr üzlet! 8uMk«ttatfMlb<l kifolyólag legelőnyösebben és legjjyorubban eszközli SZÁNTÓ VILMOS SÍKM\'íj. Xagykanlsaa. Hölvü.-tor 39. T«l«roo M2 a m macnAS CiPÖ CRÉMCT HASZNÁLJON. MERT NINCSEN .JOBB AV1LACON OOOOOOOOOOOOOOOOOOOO0 ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13 szám. Kiadóhivatal! telefon 78 Nyomdai telefon 117 ♦ ♦ ♦ ___ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦ Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala Egyes szám ára 2 korona. 60-lk évfolyam ____ Nagykanizsa, 1921. január 8. Szombat 5. szám. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Szarkeixtéség és kiadóhivatal: Fő-ut 13. sí. - Inleruxhan-tolofon 78. - Megjelenik mindig kora röggel KÓSZERKESZTÓ: Dr. HEQEDÜS OYÖROY n.iDi.igj. k4p.li.l4 KELELOSSZERKESZTÓ: BODROOKÖZY ZOLTÁN Egén ívre 360 K H)?Wl» K. X.gyM-ívr. 90 K. Egythórt 30 K. Egyíi uira ár. 2 K Nyugatmagyarország ügyében az antant jegyzéke megérkezett A jegyzékben nincs szó azonnali kiürítésről. — Nemzetközi antantbizottsáfnak kell átadni Nyugatmagyarországot. — Budapest, január 7. A M. T. I. jelenti: Apponyi Albert gróf a kővetkező átiratot kapta a nagykövetek tanácsának elnökségétől. Páris, december 23. Elnök Ur! A nagykövetek tanácsának figyelme fölhivatott azon feltételekre, amelyek szerint foganatosítandó azon nyugatmagyarországi területek átadása, amelyeket a saintgermaini és trianoni békeszerződések Ausztriának juttatnak. Ezen szerződések értelmében I. Ausztriának a saintgermaini békeszerződés életbeléptetése által szerzett azon joga, hogy az emiitett területek bekebeleztessenek — nem jelent Magyarország részére kötelezettséget, ellenben kötelezettséget a szövetséges hatalmak számára. II. Magyarország azon kötelessége, hogy az említett területeket átengedje, (amely köte-\\esség Magyarországot a trianoni békeszerződés életbelépésétől terheli) nem jelent jogot Ausztria számára, hanem jogot a szövetséges hatalmak részére. Ilyen körülmények között a nagykövetek tanácsa azt óhajtván, hogy a trianoni békeszerződés életbeléptekor a szóban levő szerződés határozmányainak végrehajtását megkönnyítse — elhatározta, hogy azon magyar területek, amelyoket Ausztriának ítéltek — Magyarország által először a főbb szövetséges hatalmaknak adassanak át, amelyek azokat Ausztriának újból átengedik. A kétszeres átadás a Soproni Nemzetközi Bizottság közvetítésével és felügyelete alatt foganatosittotik. Egyébként megjegyzendő, hogy ez a bizottság közigazgatási hatáskörrel nincs felruházva. Fogadja Elnök Ur mély tiszteletem kifejezéséi Luygues s, k. Cimzés: A magyar békedelegáció elnökének Budapesten. Az orosz szovjet szikratávirata a népbiztosok ügyében. Budapest, jan. 7. Az orosz szovjetkormány az elítélt népbiztosokat védelme alá helyezte. Csicserin külüjryi népbiztos, hogy a szovjet lépésének nagyobb súlyt adjon, szikratáviratban közölte a magyar kormánnyal, hofl-y a hadifogoly magyar tiszteket gyüjtőtáborok-i>an ás börtönökben tartják vissza addig, mig « népbiztosok sorsa az Ő felfogásuk szerint elintéződik. Az orosz kommunisták azt kivánják, hogy az elitélt népbiztosokon az Ítéletet ne hajtsák végre, engedjék valamennyit szabadon Oroszországba. Ennek fejében a szovjetkormány a hadifogoly magyar tisztekkel szembon minden úgynevezett megtorló intézkedéstől eláll. A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy csak abban az esetben kötheti meg az egyezséget, ha az orosz szovjet garantálja valamennyi magyar hadifogoly tiszt hazaszállítását. Budapest, jan. 7. A magyar kormány tudvalevőleg az Oroszországban lévő hadifoglyainkról folytatandó tárgyalások céljából A jegyzékhez illetékes helyen a kővetkező felvilágosítást fűzték : — A közvetlen banyomás, amit a jegyzék kelt, kétségen kívül az, hogy itt tulajdonképpen egészen másról van szó, mint amiről a tendenciózus bécsi és nyomában a budapesti sajtó beszámolt. — Megállapítható most már, hogy káros és elhamarkodott dolog volt a magyar közvéleményt fölizgatni, a még nem ismert diplomáciai lépés oly beállításával, mintha az antant Nyugatmagyjrcorizág azonnali kiürítését követolné és ezt a kívánságát ultimátumszerű jegyzékben közölte volna a magyar kormánnyal. " v, A jegyzék negyedik bekezdéséből világosan kitűnik, hogy a nagykövetek tanácsa olyan intézkedésekre gondol, amelyekre csak a békeszerződés életbeléptetése után kerülhet a sor és csupán csak azokat a módozatokat állapítja meg, amelyek az átadásnál irányadók lesznek. — A módozatok megjelölését az egyik pontban egyébként az antant meg is indokolja azzal, hogy eként a békeszerződés végrehajtását kívánja megkönnyíteni. — A jegyzék utolsóelőtti bekezdése határozott cáfolata annak, mintha itt egy rendkívüli hatalommal fÖlruházott antantbizottság kiküldését terveznék. Az ötös tanács most is meglevő és működő Soproni Nemzetkőzi Bizottságot — amelyben Magyarország is megfelelően képviselve van — jelöli meg oly szerv gyanánt, amely az átadásnál bizonyos funkciókat fog végezni s amely funkciók — minthogy közigazgatási funkciókat nem végezhet a bizottság — csak közvetito természetűek lehetnek. — A jegyzék tehát nem ultimátum, hanem az átadásra vonatkozó módozatok kifejtése, amelyekben azonban bizonyos ránk nézve uj jogi felfogás is megnyilatkozik. Jungerth Mihály külügyminiszteri tanácsost bízta meg, hogy Révaiba utazzék. Jungerth e tárgyban ma a következőket mondotta: — Körülbelül február 20-án érkezem Révaiba, ahol Litvinovval fogok találkozni. Tárgyalásomnak az a célja, hogy összes hadifoglyainkat végre valahára visszakapjuk. Körülbelül 6000 főnyi tiszt és 30.000 főnyi legénység sínylődik még orosz fogságban. A legénységet az oroszok hazaengedik, de a tiszteket, hadapródokat és más intelligens elemeket nem. Ezeknek a visszahozatalát fogom főképpen sürgetni. Az erdélyi magyarok ezután résztvesznek a politikai életben. Budapest, jan. 7. Erdélyből érkező hirek szerint az erdélyi magyarság eddigi magatartásában előreláthatólag igen nagy változás fog történni. Erdély magyarsága nem hajlandó tovább türni^ hogy ronegátok képviseljék az ő ügyeit s most arra az álláspontra helyezkedett, hogy részt kell vennie a megyei és városi életben, részt kell vennie a kép- viselőválasztásokon, be kell mennie a bukaresti parlamentbe és ott kell kifejtenie, hogy az erdélyi magyarság és szászság tűrhetetlenül ragaszkodik Nagy-Magyarországhoz, tiltakozik a román elnyomás ellen, de egyszer-smint tiltakozik azok ellen a román törekvések ellen is, amelyek a magyarság kulturális jogait akarják elnyomni. Erdélyben nagy elkeseredést kelt az, hogy a román katonaság Erdélynek majdnem minden szobrát megsemmisítette. Ujabb hadifogoly transport érkezett. Budapest, jan. 7. A honvédelmi miniszter hadifogoly osztálya közli, hogy a Steige-wald hajó 633 emberrel Triesztbe érkezett. A foglyok kitűnő hangulatban azonnal útnak indultak a magyar határ felé és ma Gsótra érkeztek. D\'Annunzío búcsúzik . .. Milano, január 5. D\'Annunzío ma teszi meg bucsulátogatását a fiumei kaszárnyákban. Miden egyes légionáriussal beszélt és megfogadta, hogyha valamelyiküknek szüksége lesz rá —-szívesen áll rendelkezésükre. D\'Annunzío ezután kocsira ült és a vasútállomásra sietett. A fiumei lakosság ügyet sem vetett rá. Az egész uton egyetlen éljenzés sem hallatszott. Olyan színe volt a dolognak, hogy a fiumei nép lidércnyomástól szabadult meg. D\'Annunzío — környezete szerint — vagy Firenzében, vagy Velencében, vagy pedig Franciaországban fog megtelepedni. Hirek. Szabó Dezső a keresztény magyarság hatalmas szavú harcosa, a nemzeti reneszánsz ünnepelt politikus költője, ma délben Nagykanizsára ■ érkezik, hogy az Irodalmi Kör jubiláns estélyén a „magyar kultura jövőjéről" előadást tartson. Szabó Dezső nagykanizsai szereplése kilendül az egyszerű irodalmi és művészi események keretén kívül és olyan kultureseményt jelent Nagykanizsa számára, amelyet a napi események szürke hasábjain regisztrálnunk kevés. Szabó Dezső szereplése külön ünnepe Nagykanizsának, amelyen a tárogató szavú, minden mag yart felkiáltó, lángtalentumu nagy köljőt közvetlen közelről fogjuk hallani. Örömmel üdyözöljük őt, ki az igazság erejével felvértezve jön közénk, s reméljük szava gyújtani, perzselni fog s a szunyadó nagykanizsai magyarokba az élet szikráját fogja belopni s hatalmas lelkével meglátott és követendő jövőnk útját fogja nekünk megjelölni. —. — Az ügyészségről. Az igazságügyi miniszter dr. Harmat Jenő kir. főügyész helyettest a pestvidéki törvényszéktől kisegitő szolgálattételre a nagykanizsai ügyászségnez osztotta be. — Halvax Frigyes maghalt. Városszerte nayy részvéttel vesstk a hirt, hogy Halvax Frigyes városunk közismert agilis embere, aki alelnöke volt hosszú ideig n soproni Iparkamarának s elnöke a helybeli Ipartestületnek meghalt. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 11. — A. vitézi telkeket igénylők összeírása e napokban kjtsdódik racg Nagykanizsán. l/orthu Miklós kormányzó áhoT létesített viteti telkekre vonatkozó rendelet tegnap érkezett meg a nagykanizsai polgármesteri hivatalhoz a zalaegerszegi alispáni hivatni utján. A rendeletet nlispárií átirat- kiséri, amely jclljivfoyn polgármesteri hivatal:figyelmét arra, hogy.a viktó telkeket igénylőknek hirdetmény fiiján, nojw az összeírás megkezdését tudomásra és minden igénylőnek kérvényét soron kivül intézze cl. Értesülésünk szerint a polgármester e napokban fogja közzé tenni a vitézi telkek igényléséről szóló rendeletot. — Ax tigyéazaég megtetto jnvns-latait a kegyelemre ajánlhatók érdekében. Megírtuk, hogy az amnesztia-rendelet végrehajtására Na?ykamzsán is megalakult a kegyelmi tanács dr. Kenedii Imre táblabíró elnöklete mellett. A kegyelmi tanács Vízkereszt napján délelőtt 10 órakor tartotta első ülését, amelyen dr. Szabó Lajos helyettes főügyész több kegyelmi indítványt terjesztett a kegyelmi tanács elé. A kegyelmi* tanács a javaslatok közül kettőt azonnal elfogadott, a többit azonban mint végső fórumhoz — az igazságügyminiszterhez tcncszteite föl döntésre. A kegyelmi tanács döntése alapján az ügyészség, a fogházában letartóztatott Rauch Ferenc és Bezerédy Árpád kommunista bűncselekménnyel vádolt és elitélteket szabadlábra helyezte. — DiozUiJzgyölés. Az Irodalmi Kör vasárnap délután 3 órakor alapításának 25 éves jubileuma alkalmából díszközgyűlést tart, melyre a kör tagjait, valamint az érdeklődő nagyközönséget meghívja az elnökség. — Jubiláris h angveraony. Az Irodalmi Kör ma este 6 órai kezdettol a Polgári Egylet nagytermében fennállásának 25 éves jubileumát Szabó Dezső kiváló irónk jelenlétében, nagysrerü hangverseny keretében üli meg. A vezetőség a hangversenyre a Kör s a kultura minden igaz barátját meghívja. — Műsor: 1. Rossini: Teli Vilmos nyitánya. Előadja Mathea Károly vezetése melleit a Kör zenekara. 2. Wagner Tannhauseréből a Zarándokok kara. Előadja Rácz János vezetésével a zenekar kücrete mellett a Kör vegyes kara. 3. Poe E : A holló. Előadja: Schréiber Béla. 4. Szabolcska: A Grand Cafféban. Előadja: Büchlcr Mór vezetése mellett az Ipartestület dalárdája. 5. A magyar kultura jövője. Előadja: Szabó Dezső, az „Elsodort falu" szerr.ője. 6. A kilenc múzsa. Előkép. Pfeifer Elek rendezésében bemutatják: Dr. Krátky Istvánné, Kencdy Aura, Szendrey Piroska, Pálffy Jolán. Caral Lili, Cöde líelén, Mathea Mici, Tamás Duci és Wolf Mili. 7. Wagner: Lohengrin. Előadja Mathea Károly vezetésével a Kör zenekara. 8. Schumann: Cigányélct. Előadja Rácz János vezetésével a Kör vegycskora. Mü«or után tánc éjfél után 2 óráig. A záróra meghosszabbítása folytán a hangverseny kezdete nem 5, hanem 6 órakor lesz. Vasárnap este 6 órai kezdettel a Kör a hangversenyt megismétli. Erre az előadásra jegyek szintén a Mair- és Szerb-féle könyvkereskedésekben kaphatók leszállított áron. (20—15 K ) A közönséget figyelmeztetjük a pontos megjelenésro, mert nz előadások alatt az ajtók zárva lesznek. — „Ibolyka." A protestáns nők esté-lyén láttuk ezt a kedves kis bohózatot, amely a szereplők rutiniroxott játékával sok kacagást váltott ki a publikum köréből. Dr Krátky Istvánné finom elegánciájával a szinpndon is azonnal behízelegte magát a publikum lelkébe. Az ábrándos, poétalelkü nőt elsőrangúan alakította. Nagyszerű partnere volt a legszebb nagymama, a mindvégig elbájolóan kedves anyós, Dobosi Irma. Ügyes szobalány volt fesselho/er Valéria. A férfiszereplők is mind kiválóan megállták a helyűket. A\'agy Győxő, Waligurszky Béla, Földi János csak dicséretet érdemelnek. A műsor az „Ibolykával" be is fejeződött. Utána tánc következett, amikor is két sorban járták Kanizsa legszabb hölgyei s legelegánsabb fiatalemberei a francia négyest. Végül kiemeljük a hölgyek különösen odaadó agilitását a büffénél, ahol GyÖrffy Jánosné vezetésével a hölgyek igen szép és elismerő szolgálatot tettek a jelenlevők minden kényes igényének kielégítésére. — Közalkalmazottak beszerzési csoportján árközleménye. Kelhivatnak a Auiszúigaiai: dncalmiüoiiak, hogy január havi élelmszési utalványaikért nyugtájukat illetékes számfejtő hívás uknál január I5"«lg ann^l is inkább nyújtok be, mert kedvezményes áru ci;-<Vo csak nxok tarthan^k,Igényt, akik nyugtáikat takésőbb január 15-ig beriyu;:-:ták.*r-Az efrfksti. (*)-fclhullo.tt női haj rendesen aW métre kérfll, mert a "hölgyek nem tudják értékesíteni. Pedig a kihullott női haj értéket képvisel és Zapletál Simon borbély és fodrász (Főút 3.) 3—400 koronáért vásárolja kg-jót \' (x) Éj é* virradat, az angol világirodalomnak ezt a nagyszabású alkotását mutatja be a Világmozgó ma és holnap. A főszerepeket Luci Dorain (Kertészné) és Fenyő Emil játszák. Ezen szenzációs magyar Arany-sorozatú film iránt nagy az érdeklődés- — Elvosxott * CKngcry-ut középítői a Főúton át egész Fümt József üzletiig egy szine?. női selyemernyő fogantyú nélkül. Kérem a bee»fJletcs megtalálót, Itojy lapunk kiadóhivatalában IcaJni szíveskedjék, hol illó jutalomban részesül. TŐZSDE. Badape.t, .na. 7. Valutapiac: Napokoa 1 8Í0, font ;j00, Uv. 610, Dcli.r COS. Fi.oci. frtRk Lcoíyíl inirk. 80, Marka Rtt. Lirá 20«, O.mik SS, 3ut*l 3ÖS. Ul T1S, Siokol 4W. Svajd (nofc 8700. Kecoaadlálr H\'i0, fiánk-dinit 1430, Hotkftd fonni —, Din föitnl —. A Itorouti Zürichben. Budapest, jan. 7. Zürichből jelentik: A raaxynr korona állasa ma: (zárlatkor) 1071/,, osztrók korona: 1-15, az osztrák bélyegzett bánkjegyé peáig 100 szantiiií. Telefon 285. SOntönycIni: Szlgrlszt. Tőzsdei megbízások teljesitése; — értékpapírok, és- dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. Becsi kifizetések gyora eszközlése. Pannónia Bank és Tózsdekonányi Iroda Kapcsvá; nagykanizsai fiókja. Zrinvi Miklós-utca 33 szám, I emelet. (Szigrlszt László Irodája) 289/1921. A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága és tiszti í-xra mély--íájda; ómmal jelenti, ,hogy v. , &núkük és előljárosági tagtársuk városi tanácsot, az Iparkamara alelnöke folyó hó 7-én h.ijnali 2 órakor az Úrban csendesen elhunyt. Kiválósága ét önzetlen munkálkodása által Ipartestületünk eletében soha ol nem hervadó érdemeket szerzett. Kegyelettel őrizzük ős ápoljuk emlékét 1 Pályázati hirdetmény. Toldik Jil. Emil nagykanizsai takaimánynagykerc kcdO-ccg ügyfelem á\'tal Stcroberger Testvérek nagykeniz> • bej. cégtól vásárolt iüO mm. aásmecles préseitszénát i • Nagykanizsa vasúti állomás szállítva és waggonba rakv . továbbá r«W mm Jórainőségö, legfeljebb to százalék tartalmazó préscltszcnst So-;<-gyszob vasúti állomás paritásban, az eladó cég n:.r. szállits-áo, a nevezett elad., terhére feati 600 cs 000. összeseit tehát 1000 mos. ti«M azonnali szillüis.ra nyilvános pályázatot hirdetek azzal hogy Pollik M. Emil ügyfelein az áru vételárát átvételkor azonnal készpénzben kifiiiti «t a szükséges ponyvákat rendelkezésre bocsatji. Ajánlatok f. t» IS-éig ir^amba adasdvk be. Később beérkező ajánlatok figyelemba nem vétetnek. Nagykanizsán, 1921. Január S. Dr. Bród Tivadar, ágyvéd. Rokkantak figyelmébe. > A komáromi állomáson levő.n»bnostor tözérbarakkokhoz tartózó kantin. bérletére pá lyázatot hirdetek. A barakkokban cyv tüzéroszt^dy törzs ts 2 üteg nyer legközelebb elhelyezést. A barak-kok közelében mé»r elhelyezve lesznek a tüzérezred tiszti- és altiszti csaladjai, tovaboa a helyőrség más cnapatjaihoz . tartozó nős cs nőtlen lisztek, valamint altisztek is. A pályázók kérvényei az anynkönyví lap másolatával a tényleges szolgálatban i\'.Iókns". ezenfelül még cgv katona orvosi bizonvItv.Vny-nyal felszerelve es az elöljáró parancsnokságok, illetve nyilvántartó hatóságok által véleményezve a komáromi katonai állomásparancs-j noksrtghoz jegyzék kUéretében azonnal bekCl-dendúk Eicn jegyzék a következő rovatokat tar-talmazza: 1 fuíyo szám, 2. név és rendfokozat, 3. életkor, 4 szolgálati idő, 5. családtagok száma, 0 esetleges jutalmazások, 7. szolgálaii alkalmasság (orvosi bizonyítvány , szorint). 8. mily tőkével rendelkezik, .9. mellékletek száma és 10 megjegyzés. A/ 1920. évi junius hó 15-én keit-•1*0 1(30/3^ számú honvédelmi ministeri rendelet elsősorban hadirokkant volt továbbszolgál > oliisztok, másodsorban egyéb hadirokkant és csak hurmadsorban továbbszolgáló és 12 évet kitöltölt altisztek kérvényei veondők figyelembe. FentcmÜtott rokkantaknak a ti zto\'gatáfi eszközök szolgáltatása, a hamu és szemét fuvarozás elengcdtetlk. Ezen szolgáltatások helyett tőlük váltság kölcr.dó ki. Polgármester. oooooooqoaeo Q Hagymozgó- rs \\ r earaoUlt tinta m«hf,»nt-:4 kín ;:t «:»J. /▼■II rtndú .H«!ltuln-mc:«?- Wacr.ir-f»l« crár- i III C 3J M«hkaptarak.meMsze«tzelM*ek.»*«• B LapUfm<r!«a«k. ttiitvnkia, nip • lak\'j >ia!rr.«kai?V p. Bjciaold* rtnijteril cambakai. minyar paraaitkai. csonk> nim««ía«. cífl»»zi.jlttcs. szabtlyei, U-::tc-.tdj kú kertiek [«;«<;t:áie ilkalmsi tcalmakaptir) kaphatok Illette oM jrícdílhítít: Elsó Dunántúli Keraskedtlml Méhészetnél .Ctanka Magyaroraaág ornág, Egész Magyarország menyország!\' Hirdetmény. A v. lanács szerszám, kádár és műfákat ad el nyilvános árverésen a legtöbbet igérónak a békáatói kiserdöbeo január 71 és 13-án d e 9 órai kezdettel. Nagykanizsán, 1921. évi január hó 7-én. Városi Tanács. rHisttk egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország (ellámadásában Arrun. színház. = VILÁG Szarm szálloda. Nyomatott a laptulaidonoaok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában, Szombaton és vasárnap Lucl Dorain tKencszné) és Fenyő Emil fallíptéval magyar acnnvsorozat t \'ucmutató „Ejj ás Virradat" fj l\'.ulwer világhírű bünúgyi regénye filmen 5 felv. I Jönnak I Albertini tcatvérek | a vlUsKtHl olan artUtAk. Z F.ltSadások kezdető hétköznap tf és S órakor. J Vasár- és ünnepnapon 2, \'/,■», 5, \'/,7 U 8 órakor. | URANIA mozgókép palota 5 Roigonyt-utca t. - Teleton.ztin U9. 5 Csütörtök, péntak, szombat és 3 vasárnap iCesarína V. J Ophir az ötezeréves város. Jj Főszereplő: Mia May fi Előadások kezdcU kvznapoo 6, •/ 7 és S órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, \'/,? és S órakor. ixxmxxsaim Egyes szám ára 2 korona. 60-lk évfolyam_Nagykanizsa, 1921. január 9. Vasárnap 6. szám. ZALAI KÖZLÖNY keresztény politikai napilap -- KELELÓSSZF.RKESZTŐ: BODROOKÖZY ZOLTÁN SiaktmM,; íi kUJÍhlv.ul: Fő-ut 13. »iv —- I[)tetutb«n-!<1cfon 78. - Megjelenik mindig kor* reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY e.ar.tgf. k t?*.n.t BKIIiete.l árak: F.s<« ívte 360 K. Fiiéra ISO K. ívre 90 K. F-ry bói. 30 K. F.we> «lm int 2 K Nyugatmagyarország kérdésében megegyezés lehetséges (?) Apponyi nyilatkozata. — Készül a magyar válaszjegyzék. Budapest, jan. 8. Apponyi Albert gróf n nagykövetek tanácsának a nyugatmagyarországi kérdésben hozzáintézett jegyzékéről ma n többek között ezeket mondotta: — A Jegyzék szószerinti tartalmának ismerete annyiban enyhiti a helyzetet, hogy nyitva hagyja az ajtót valamely ujabb megegyezésre, mert nem rővld Időn belU! teljesítendő követelésekről van beune szó. Budapest, január 8. Nyugatmagyarország átadását követő antant jegyzékre készülő, magyar válaszjegyzékről illetékes helyen a következőket mondották egy újságírónak: — A magyar válaszjegyzék alapelveit és az ezzel kapcsolatban szükséges tennivaló intézkedéseket a kormány tagjai már a csütörtöki pártközi értekezleten megbeszélték n nemzetgyűlési pártok vezetőivel. Ez nz értekezlet n legteljesebb egyetértésben folyt le, ugy hogy az egybehívott minisztertanácson a válaszjegyzék tartalmát illetve, már semmiféle nézeteltérés nem merült föl. Ilyenformán már csak a válaszjegyzék szövegezése van hátra, amelynek munkája folyik. . A kormánynak az a szándéka, hogy a magyar válaszjegyzéket a legrövidebb időn belül eljuttatja Párisba. A válaszjegyzék tartalmából mindaddig, amíg az Párisba nem ér, természetesen semmisem kerülhet a nyilvánosságra. Nem nyilatkoznak a miniszterek. Budapest, január 8. A szakminiszterek néhány nap óta megtagadtak minden nyilatkozatot. Az újságírók hiába jártak náluk, a miniszterek azzal tértek ki a nyilatkozás elől, hogy a miniszterelnök a kqgmányxis minden ágáról tájékoztatva van és esak ő van hivatva a sajtót és ezúton a nyilvánosságot tájékoztatni. A minisztereknek ez a felfogása érthető visszatetszést keltett mindenfelé s nyilván ennek a hatása alatt enyhült a kormány magatartása, amiről Vass miniszter egyébként a következőképpen nyilatkozott: — Nekem az a felfogásom, hogy senki-sem gondolt egy pillanatra sem a sajtó vagy a nyilvánosság kizárására olyan kérdésekben, amelyek akár a tájékoztatás, akár szükségesség- szempontjából a nyilvánosság elé tartoznak. Viszont nem tartom\'"kivánatosnak, hogy szakminiszterek derüre-borura nyilatkozzanak. Holnap alakul meg a keresztény ellenzék-pártja. Budapest, jan. 8. I lolnap délelőtt alakul megfáz uj keres/tény ellenzék, Ez az alakulás nem lesz olyan méretű, mint ahogyan eredetileg tervezték. Az alakuló uj párt és Andrássy között a nagy elvi kérdésekben ugyanis nincsen számbavehető ellentét. Szmrecsányinak és Andrássy Gyula grófnak a zsidókérdésben ismeretes álláspontja jóformán csak nüanszok-ban tér él egymástól. Andrássy is intézményes keresztény politikát vall programmju alapelvéül: Felfogása csak a részletekben tér el az intranzigens keresztény politikát hangoz-intőkétől. Ha tehát a két álláspont ko/olt sikerül az együttműködésre megfelelő platt-formot találni, ugy Szmrccsányiék egyesülnek Ar.drássy pártonkívüli híveivel és ez esetben az igazi és tulajdonképpeni nagy alakulat vezére Andrássy Gyula gróf lesz. A tárgyalások e/irányban most folynak és hír szerint közeli megegyezésre van kilátás. . Lengyelország deficitje. Berlin, jan. 8. A „Kurjer Polski" értesülése szerint Lengyelország czévi költségvetése bevételből 20 milliárd, kiadásból pedig 100 milliárd márkát irányoz elő, tehát a deficit 80 milliárd. Hegedűs az Osztrák-Magyar Bank ügyében Bécsben tárgyal. Budapest, jan. 8. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter ValkőLaips nyugalmazott államtitkár és Paul Iván Titkár kíséretében Bécsbe utazik, hogy az Osztrák-Magyar Bank függő kérdéseit megtárgyalja. Spitzmüllerrel az Osztrik-Magyar Bank kormányzójával való tanácskozása kedden lesz. A bécsi tanácskozások előreláthatólag két napig fognak tartani. Az Osztrák-Magyar Bank likvidátora által 13-ára összehívott tanácskozáson nem Hegedűs, hanem Márffy osztálytanácsos fogja Magyarországot képviselni. Valkó államtitkár Bécsből a pénzügyminisztérium megbízásából Londonba és Brüsszelbe utazik a háború előtti adósságok rendezése céljából. Mayer államtitkár nyilatkozata a gabona szabadforgalmáról. Budapest, jan. 8. Mayer János földmivc-lésügyi államtitka.- a gabona szabadforgalmáról egy ujfágirónak a következőket mondta: — A gabona szabadforgalma csak a jövő gazdasági évben lenne keresztülvihető. A békekötéstől számított félév letelte után a gazdasági korlátozásoknak meg kell szünniök és át kell térni a szabadforgalomra. Ez a termelés szempontjából is igen fontos, mert a mezőgazdaságban a szabadforgalom korlátozása a jövőben katasztrofális lenne. De a jövőben ebben is csak akkor állhat vissza a szabadforgalom, ha a termelési viszonyok ezt megengedik. A gabona szabadforgalmi ára nem cmelkedhctik korlátlanul, vagyis semmi esetre sem lehet olyan magas, hogy azt egyes osztályok el ne bírnák. A zalaegerszegi internáltak ügyének felülvizsgálása tovább folyik. Zalaegerszeg, január 8. Az amnesztia rendelet kapcsán a kormány nem szüntette meg az internáló eljárást. A minisztertanács határozatához híven azonban folytatja az internáltak ügyének további revízióját. — A zalaegerszegi táborba kiküldött hármas miniszterközi bizottság, amely az ünnepek alatt szünetet tartott, most ismét visszautazott Zalaegerszegre és folytatja nz internáltak ügyének felülvizsgálását. Az osztrák kormányt a szociáldemokraták buktatják meg. Bécs, jan. 8. A „Wiener Mittagszcilung" arról értesül, hogy a Mayr kormány helyzete napról-napra tarthatatlanabbá yálik. A kormány azonnal le akar mondani és erre a lépésre cgyrészi az antant magatartása, másrészt a szociáldemokrata munkásság magatartása készteti. A szociáldemokraták általános sztrájkkal fenyegetődznek és azt hangoztatják, hogy ha a kormány január 20-ig nem viszi keresztül az árleszállítást — általános sztrájkot hirdet. , Mayr visszalépésével azonban a helyzet sokkal súlyosabbá válik, mert nincsen senki, aki hajlandó volna átvenni az államügyek vezetését. Mindazonáltal utódjául Schóber rendőrfőnököt emlegetik. Bolsevista propaganda Norvégiában. Budapest, január 8. A M. T. I. jelenti Krisztiániából: A norvég rendőrség hét és fél tonna bolsevista propaganda iratot foglalt le. Az iratokat különböző nyelveken Moszkvában nyomták. Néhány bolsevista lap és ügynök nagyobb pénzösszeggel kaptak Stockholmból. Ugy a propaganda iratokat, mint a pénzt a moszkvai bolsevista központ juttatta Norvégiába, amelynek vezetője Kun Béla. Az angol -magyar kereskedelmi szerződések tárgyalása. Budapest, jan. 8. Tegnap a pénzügyminisztériumban Schober Béla dr. államtitkár elnöklete alatt ankét volt, amelyen az Angliával való kereskedelmi egyezményt vitatták ineg. Az ankéten a minisztérium vezetőtisztviselőin kivül a többi szakminisztérium, a gazdasági érdekeltségek és bankok képviselői vettek részt. Amerikai vélemény Hegedűs programmjáról. Budapest, jan. 8. Hathaway amerikai fŐkonzul Hegedűs Lóránt pénzügyi programmjáról a következőképpen nyilatkozott: — Örömmel állapitom meg, hogy Hegedűs miniszter ur arra az álláspontra helyezkedett, hogy lehetővé teszi, hogy az ország nyomasztó terheitől és adósságaitól megszabaduljon. Nézetem szerint ez az egyedüli ut arra, hogy az ország lecsökkent hitelképessége helyreálljon. Hegedűs tervezeteinek végrehajtása fokozatosan javítani fogja a most annyira lehanyatlott magyar korona értékét. — Értesítés. A Nyukosz február 8-án tiszti estélyt rendez. Ezen estélyre tisztelettel meghívja a helyőrség tisztikarát becses családjaival és a város nagyérdemű közönséget. A mulatság rendezése ügyében f hó 12-én délután 5 órára a városház kistanácstermében tartandó értekezletre a Nyukosz női és férfi választmány tagjait szivesr\' megjelenésre felkéri a Elnökség. •/Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország : mennyország/ ZALAI KÖZLÖNY 1V2I. január y. A fényűzési adó első hónapja Nagykanizsán. Nem váltak valóra a hozzáfűzött remények. — Nagykanizsán csökkent n forgalom. - A falukon nem törődnek a fényUzésl adóval. — 120000 korona lesz a múlt hó fényUzésl adója. Nagykanizsa, jan. Január elsején mull egy hónapja, hogy n fényűzési adóról szóló rendelet életbe lépett és most számolnak el a kereskedők, kávéházak, vendéglök, iparosok a fényűzési adókböl befolyt összegekkel az adóhivataloknál. Budapesten hozzávetőleges számítás szerint az uj adó tpbb mint évi két milliárd koronát jelent. Érdeklődtünk vájjon Nagykanizsán milyen jövedelmet szerezhet az állam az uj adóból. Végigjártunk több üzletet, érdeklődtünk az adóhivatalban s azt a* információt kaptuk, hogy Nagykanizsán a fényűzési adó nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. A kereskedők egybehangzó véleménye szerint a fényűzési adó csökkentette a vásárlási kedvet. Határozottan megállapíthatták ezt, mert a fényűzési adó épen az üzleti élet legforgalmasabb hónapjában, a karácsony hónapjában lépett életbe. A vásárlók mindenütt olyan cikkeket kerestek, amelyek nem esnek fényűzési adó alá, mivel azonban ajándéktárgyat ilyet nem igen találtak — inkább lemondtak a luxus cikkek vásárlásáról. A vásárlók soknak találják a 10 százalékos fényűzési adót. A legforgalmasabb üzletekben kapott információk szerint 1000 -2000 koronát tett ki a mult hónapban a fényűzési adó. Ilyen összeget azonbán alig egy pár nagykanizsai üzlet szolgáltatott be az adóhivutalba. Tekintetbe kell még azt is venni, hogy az esztendő legforgalmasabb hónapjában befolyt fényűzési adóról van szó, amely a következő hóftopok kisebb forgalmával csak csökkenhet. Aránylag sokkal nagyobb eredménnyel iárt a fényűzési adó beszedése a Nagykanizsa környékén levő falvakban. Egyik-másik faluban a rőföskereskedő 3000 koronát is beszolgáltatott az adóhivatalba a fényűzési adó cimén. A falu népét nem befolyásolja az adó. Ott most is ugy vásárolják a selymet és bársonyt, mint ezelőtt, sőt jobban, mert most már az csak igazán finom, ami luxus-adó alá esik. A fényűzési adó első hónapjában befolyt ősszegről különben még pontos statisztikát nem közölhetünk, mert az állampénztárba a befizetések még napokig eltartanak, azonban hozzávetőleges számítással megállapíthatjuk, hogy a december > havi fényezési adó Nagykanizsán és a nagykanizsai állampénztárhoz tartozó 47 község területén mintegy 120.000 korona lesz. Hírek. — „A pechek városa". Van a világon „Senki szigete", van szélcsendek öve,-vannak kácsa lábon forgó várak s meg igen sok minden van, amihez -hozzáadódik a „pechek váiosa" egyenlő Nagykanizsa. , Ez a szerencsétlen város arról nevezetes, h^gy különös éber szemmel ügyel arra, hogy saját hazájában ne engedjen senkit prófétává tenni. Még~"ez is elviselhető volna, mert a próféta vérű emberek Icgfellebb más vidékre költöznek. Ezek helyett aztán importra szorul. Sajnos a peche itt van. A próféták rendesen lemaradnak, vagy még rendesebben elkésve érkeznek. Pedig micsoda dirrel, durral, nekiveselkedve készülnek a fogadtatásokra. Előre meghúzzuk a diszharaugokat, végiglömjé-nezzük az utcákat . . . prófétát várunk s a próféta most ix a hagyományokhoz hiven nem kapott csatlakozást Nagykanizsa felé. Ej, ej, ez a peches város, pedig direkt vonala van. • „Hiszek egy /sfenben. Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország fc/tánuulásában — Biról kinevezés. A magyar királyi igazságügyi miniszter, mint ahogy a Budapesti Közlöny Írja dr. Mulschenbachn-Mv.it nagykanizsai kir. törvényszéki bírót 1921. év jan. 1-től, három év tartamára a zalaegerszegi királyi törvényszékhez kinevezte a fiatalkorúak birájává. — Szabó Dezső nem jott Nagykanizsára. Ax „Irodalmi Kör" tegnsp este nagy sikerrel lezajlott estélyinek egyik szenzációjaként ígérkezett Szabó Dezső országos hírű iró előadása a ..magyar kultura joyo-iéröl". Őszinte örömmel adtunk erről mi is hirt, azonban sajnos, az illusztris vendég nem érkezett meg Nagykanizsára s igy előadása elmaradt. Szabó Dezső eddig még elmaradásának okát nem tudatta n kör vezetőségével. — Az Irodalmi Kör jubiláris hang versenye. Tegnap este zajlott le hat órai kezdettel a Polgári Egylet nagytermében az líodalmi Kör fennállásának 25-ik évfordulója alkalmából rendezett tánccal egybekötött jubiláris hangversenye. A gazdag müsoru estélyen nagy és előkelő közönség jelent meg s a műsor és a rendczé3 olyan sikert biztosított az est élvnek, hogy méltán sorozhatjuk az utóbbi évek legjobban sikerült mulatságai közé. A műsor minden egyes száma dicséretet érdemel. A Kör kebelében először szereplő volt főiskolai zenekar igazán élvezetes hangverseny keretében mutatkozott be. Karnagyuk, Mathea Károly mint ügyes, sokut-igérő zenész * vezényelte a \' jól összetanult, zenekart. ScJireiber Béla mint kiforrott előadó aratott őszinte sikert. Nivós számai voltak a műsornak az Irodalmi Kör vcgycskaro és az Ipartestület dalárdája által előadott énekszámok. Az előbbit Rácz János, az utóbbit Büchlcr Mór jólismert, nagykanizsai karmesterek vezényeltek. A kilenc múzsa élőkép — melyet n legszebb nagykanizsai asszonyok és leányok Személyesítettek — a közönség ősszintc tetszését és elismcr&ét váltotta ki Külön dicsér.ct illeti Pfeifer Elek tanárt, a Kör elnökét és Mojtenyi Károly tanárt, n Kör titkárát, akik fára<it*ág^ncm kiméivé, kitűnő hozzáértéssel .rendezték a hangversenyt és az Irodalmi Kör zojos sikereit rátermettség ükkel újból szaporították. A színpad ízléses és ötletes rendezése Gayer József cscndŐrfŐ-hadnngy hozzáértő munkája volt. A kitűnően sikerült hangversenyt egy ínég kitünöbben sikerült tánccstély követte, ahol éjfél után 2 óráig vigadtak a kanizsai szépasszonyok, szépleányoK s az aranyifjúság. A Kör ma délután 6 órai kezdettel a nagyszerűen sikerült hangversenyt megismétli. — Miért nem osztják kl a dohányt? A dohánymizéria iámét itt kisérl köztünk. A dohányosok egyik kávéházat a másik után futkossák össze, hogy némi kis füstölni valót szerezhessenek. De hisz nem is azért élik a dohányosok Prometheus . kínjait, mivel a trafikok üresek, hanem azért, tnivcl u dohányraktár tele van. Hát biz\' van is azon gondolkozni való: vájjon miért nem osztják ki n januári trafikot ? Egyesek azt mondják, hogy a kiosztás azért húzódik, mivel még nem kapta mng mindenki az ujabbfajta jegyét, melynek ellenében osztják a jövőben ismét a trafikot. Ebben a/, esetben pedig azt kérdezzük: vaijon miért nem osztották még ki mindenkinek a jegyét ? Ezek az önálló töprengések azonban míg mindig nem segítenek a liel/zetcn. — Szaporulat Nagykanizsán. Pár nap alatt befejeződik Nagykanizsán a népszámlálás. Mini illetéké* helyről értesültünk, a beszolgáltatott adatok szerint Nagykonitsá-nak a lakossága az elmúlt 10 esztendő alatt számottevően megszaporodott, amelynek oka nem a természetes bclsö szaporulatban, hanem a beözönlésben keresendő. Mig a város lakossága\' 1910-ben alig érte cl o 27—28,000-ct, ma már előreláthatólag 34 ct is cl fogja érni. — Hurcolkodik a kihágás! osztály. A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási osztálya, amelynek vezetője dr. Szendrö Antál rendőrkapitány a városházáról az Erzsébet-tér 14; szám alá (Fiume kávéház fölé) hurcolkodik. Hétfőn már ott megkezdi működését. — Halis István cs Farkas József piarista. Az Irodalmi Kör ma délután 3 órakor a városháza dísztermében jubilálja 25 éves fennállását s eredményes munkásságát. Ez alkalommal Kováts Antal diszclnök elő-terjesztésére a Kör Halis István volt városi levéltárost kiváló Írónkat s Farkas nyugalmazott piarista tanárt disztoeokul fogja ajánlani. Halis István irodalmi munkásságát mindez-ideig Nagykanizsán nem méltányolták ugy, mint ahogy ezt megérdemelte volna. Nagykanizsát speciálisan érdeklő kérdésekről pedig kőteleket irt „Zalai krónika" címen, amely mindmegannyi értékes tanulmány, kutatási eredmény s forrásmunka. Halirf István a fővárosban is ismert iró. Regényei jelentek meg n fővárosi lapokban. Összeköttetésben állott legelőkelőbb embereinkkel. Mikszáth Kálmánnak löbb gratuláló levelét őrzi még. ma is. Annakidején gyakran hívták Budapestre, de nem vált meg Zalától. Gyermekkora óta gyűjti a könyveket s ma már olyon könyvtára van, ami ritkaságszámba megy. Mint európai műveltségű ember, különösen hivatott arra, hogy városunk egyetlen kulturális egyesülete disz-tagjává válassza. Eme megtiszteltetésre épp ugy rászolgált Farkas József piarista tanár, akinek még ma is sok kiadatlan könyve fekszik kéziratbon fiókjában. Munkássága leginkább a classica-filologia körébe tartozik. Érdekes lesz megemlíteni, hogy Halis Istvánnak Farkas József tanóra volt. Ugyancsak ez alkalommal fog indítvány tétetni, hogy a Kör nevét a helyett r nek fogják átkeresztelni. — Házasság. Rőttel Gizikét, az anyakönyvi hivatal tisztviselőnőjét tegnap vezette oltárhoz Piichta Győző telekkönyvvezelő. — Pénzt lopott a szeretőjének. Kozma Adolf hah >ti marhakcreskedő a mult héten feljelentést totl a pacsai csendőrségnél, hogy üzleti könyveinek lezárásakor mintegy 03.000 kor«m i pénzhiányt fedezeti fel, ami pedig nem lünhciell cl másként, mint csak ha valaki ellopta. A lopással cselédleányál, Szekeres Annát gyanúsította A csendőrség a feljelentés után megindította a nyi^OZást, azonban fényt nem tudott deríteni a lopásra, annyival is inkább, mert közben a cselédloány otthagyta gazdáját és Nagykanizsára jótl be, hogy iti lépjen szol gáláiba. A csendőrség a nyomozás alatt azon ban olyan adatok birtokába jutóit, hogy a gyanú nem terelődött cl Szekeres Anna felől. Megkérésié ezéii u nagykanizsai rendőrséget, amely a nyomozást tovább folytatta. Ress detektív-felügyelő és Horváth detektív nyomoztak az Ügyben. S/.ckcrcs z\\nnát azonml előállították a rendőrségen, ahol eleinte tagadott később azonban bevallotta, hogy a lopást ő követte cl. Kimondta, hogy julius óta lopkodta gazdáját. Megszerezte Juilesát annak a szekrénynek, amelyben Kozma a pénzt tartotta és azután időnként kisebb nagyobb pénzösszegei lopott el gazdája kasszájából. Eleinte csak száz koronákat lopott, később mind nagyobb összegekéi, ugy hogv karácsony előli már 25.000 koronái vett cl egy összegben. A pénzt mintegy 65000 koronát pedig átadta szeretőjének 7ánezos Lajos hahóti legénynek. Bevallotta még egyéb bűnél is. Kimondta, hogy nemcsak pénzt lopott gazdájá-táól, hanem élelmiszereket, több zsák gabonát, kukoricát, zabot* és különféle háztartási cikkeket. Ezt is mind szeretőjének adta. A rendőrség a vallomás után Tánezos Lajosi is letartóztatta, aki bovallolia, hogy kedvese tényleg neki lopott. Beismerte, hogy t>5.000 koronát kapott. Ebből azonban csak 3000 koronát költött cl, a többit szüleinek lakásán elrejtette. Meg is jelölte a helyet, hogy hol. A rendőrség detektivjei ezután kimentek I lahóira, ahol Táncos szüleinek lakásán házkutatást tartottak, de az elrejted pénzt nein találták meg. A rendőrség "ma áttette az ügyet az ügyészséghez és kérte, hogy Tánezos szüleinek vagyonára vagyonzárlatot rendeljen cl. Szekeres z\\nna még a rendőrség fogházá ban van. — Anyakönyvi hirek. Az anyakönyvi hivatal jelentése szerint az elmúlt hét folyamán 13-án kötöttek h ízasságot, 15 haláleset fordult elő 7 fiu és 5 leánygyermek született. 60-lk évfolyam Egyes szám ára 2 korona. Nagykanizsa, 192Í. Január 11. Kedd 7. szám. » ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Ssctkmtósé; és kiadóhivatal: Fő ut 13. it. ——— InUrurban-teltfoD 7S. . Megjelenik mindig kora réggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEOEDÜS GYÖRGY etAt.tBT. ilfniitlS FELEUjSSZERKESZTÓ: BODROOKÖZY ZOLTÁN B16fltot«sl árak: Egí.i Inc 360 K. Cilim ISO K. N.Kj-od. évro 90 K. Egy hur. 30 K. Egyei uim ár. i K ------------,- marig. Zsigray Antal nyilatkozata a nyugatmagyarországi kérdésről Az antant álláspontja a keleteurópai konszolidációt veszélyezteti. Budapest, jan. 10. Zsigray Antal gróf Nyugatmagyarország volt kormánybiztosa az antant jegyzékének a magyar közvéleményre gyakorolt hatásáról a következőket mondotta: — A magyar közvélemény elkeseredésével kifejezést akar adni annak a kérdésnek, hogy újból igazságtalanság történt vele. — Millerand kisérő levelében és már \'ígéretben utalt arra, hogy az antant a békét nem fogja olyan ridegen végrehajtani, mint annak betűszerinti szövegéből kitűnik. Ez a remény egyelőre legalább nein vált be. Nem is annyira a trianoni béke keresztülvitele, hanem inkább a keresztülvitel módja az, amely a magyarságot elkeseríti. — Ez a rideg álláipont váltotta ki azt az ellenállást, hogy a kormány még ha akarna sem volna képes az antant óhajának engedni, mert az egész ország, mint egy ember állna ellent. Ez nemcsak kormányválságot vonna maga után, hanem sokkal erősebb megmozdulást, amely hozzájárulna ahhoz, hogy a Keletcurópában lassanként mutatkozni kezdő konszolidáció ismét teljesen felboruljon. — A kérdésnek legegyszerűbb megoldása az, ha az illotékes határmcgállapitó bizottságok nem egyoldalú információ nlapján dolgoznak, hanem honorálják lehetőleg a magyar álláspontot is Szmrecsányi az uj pártalakulásról Budapest, jan. 10. Szmrecsányi György az uj pártalakulásról a következőket mondta : — A tegnap megtartott értekezleten elnökséget nem választottunk, csupán Sattler Bélát b iztuk meg a Idub igazgatásával, amely az Országos Kasxinó félemeletén lesz. — rrogrammunk széles terjedelmű. Kiterjed minden kérdésre és tulajdonképpen nem más, mint a régi Keresztény Egyesülés Pártiának programmja, az azóta aktuálissá vált kérdések kiegészítésével. Mindenki csatlakoz-hatik ehhez, aki ezt a programmot elfogadja. — Az alkotmányjogi revizióra vonatkozólag programmunk konkrét részeket fog tartalmazni és a nemzeti fügretlen királyság álláspontját hangsúlyozzuk. Most vidékre megyünk és beszámolunk választóinknak, azután pedig a nemzetgyűlés összeülése előtt nagygyűlést rendezünk Budapesten. Beniczky csatlakozik az uj ellenzékhez, v. Budapest, ian. 10. Azon elterjedt hírrel kapcsolatban, hogy Beniczky Ödön az uj ellenzéktől az utolsó pillanatban megvonta támogatását, ma Beniczky a kővetkezőket mondotta: — Ez a hir annál alaptalanabb, mivel az uj párt között és köztem semmiféle differencia nem volt. Az uj keresztény ellenzékhez — miután egy és más kérdésemet a mai bizalmas értekezleten tekintetbe vették — csatlakozom és meg vagyok róla győződve, 4>ogy legközelebb a nemzetgyűlésen már mint ryj faktor fogunk szerepelni. Uj gyorsvonat Budapest—Bécs között* Budapest, január 10.. A MÁV. igazgatóságától vett értesülés szerint Budapest keleti •pályaudvar — Bruck-Királyhida — Wien West-bahnhof között — mindkét irányban — hetenként háromszor egy uj gyorsvonatot hoznak forgalomba. Ezek a vonatok a közbeeső állomások közül csak Komáromban ás Győrött \' fognak megállani. A viteldijat az igazgatóság francia frankban állapitotta meg. Az első osztály 82, a második osztály 47 frankba kerül. A vonaton számozott helyek és hálókocsik lesznek. Az utódállamok en block fizessék az Oszt.-Magy. Bank tartozásait. Budapest, jan. 10. Hegedűs pénzügyminiszter az Osztrák-Magyar Bank likvidálása ügyében nem fog órcUoi!ege« tárgyalásokbabocsátkozni Bécsben, mert a január 13-iki konferencián, amelyen jelen lesznek az Osztrák-Magyar Bank hitelezői és az utódállamok képviselői — Márf/y osztálytanácsos fogja kifejteni a magyar kormány álláspontját. Valószinü, hogy ezen a konferencián fog elhangzani az az indítvány, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiából alakult minden állam en block vegye át az Osztrák-Magyar Bank összes területén lévő tartozásait é% követeléseit. Így Magyarország is vegye át azt a részt, amely az ő területére esnék. Ujabb csatlakozások az uj ellenzékhez. Budapest, jan. 10. Megbízható értesülés szerint a nemzetiségi és nyugatmagyarorsxági képviselők csoportja, valamint a hozzájuk közel állók — mintegy 18—20 — rövid időn belül csatlakoznak az uj ellenzékhez. Az erdélyi magyarság élni akar szabadságával. Kplozsvár, jan. 10. A városházán vasárnap délelőtt tartotta a kolozsvári magyarság szervezkedésének elŐértekezletét 90 meghívott jelenlétében. Crandpierre Emil — volt kormánybiztos — megnyitójában rámutatott arra, hogy a magyarság két évi stagnálás után élni akar a békeszerződésben biztosított szabadsággal. Egységes szervezetet kell létesíteni osztály és felekezetre való tekintet nélkül. Elnökké Sándor Józsefet — a DMKE elnökét — választották meg. A napirend javasolja egy szövetség felállítását és egy nagygyűlés összehívását. A mozgalom élén Kolozsvár áll. Az értekezleten 21 tagu kőxponti bi-zettságot választottak meg. . Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek? Magyarország feltámadásában Amen. Egy francia tábornok békejobb ot nyújt a magyar nemzetnek. Budapest, jan. 10. Néhány nap előtt tudvalevő, hogy Budapesten elhunyt Sherer francia kapitány, akinek koporsója felett Hamelln tábornok, a francia mtariíCncvében tartott megható beszédet. Utólag felhívták figyelmünket a beszéd befejező részére, amelybon a tábornok a következőket mondotta : Egy dolog enyhiti a francia katonai misszió fájdalmát — annak a megállapítása, hogy önök egyhangúlag hozzánk siettek, hogy bajtársunk elvesztése felett részvétüket kifejezzék. Elhunyt bajtársunk ezáltal még egy utolsó szolgálatot tett a béke ügyének akkor, amikor a nemes magyar nemzet képviselőit megindítóan szolidáris érzelmük nyilvánítására koporsója mellé gyűjtötte — annak a magyar nemzetnek képviselőit, amely olyan vendégszeretően fogadja tegnapi ellenségét és mai barátjait, akik itt azon dolgoznak, hogy a háború rettenetes következményeit enyhítsék. Halál az árdrágítókra. Bécs, jan. 10. A drágaság csökkentése érdekében ma megtartott ankét során a munkásság képviselői azt javasolták, hogy a lánckercskedők, árfelhajtók és csempészek ellen halálbüntetést léptessenek életbe. Ha ez január 20-ig nem történik meg, ugy a munkásság kénytelen lesz a legerősebb eszközökhöz nyúlni. Amerika a központi hatalmakkal felveszi a kereskedelmi összeköttetést. Washington, jan. 10. Az uj eli\\,ök első Intézkedése arra fog irányulni, hogy Németországgal a normális viszonyt helyreállítsa. Hivatalba lépése után három intézkedést szándékozik tenni: 1. Helyreállítását a formális békeállapolnak Németországgal. 2. Visszavonja az amerikai megszálló csapatokat. 3. Újra felveszi a kereskedelmi összekőttotést a központi hatalmakkal és Oroszországgal. Halott a teherkocsiban. Budapest, január 10. a szolnoki rendőrség táviratban értesítette a főkapitányságot, hogy a szolnoki pályaudvaron egy nyitott teherkocsiban egy 6 8 éves leánygyermek holttestet találtak. A halott halántékán lőtt sebet találtak, amelyről arra lehet következtetni, hogy gyilkosság történt. A leányhalott teste ruhátlanul egy zsákba volt varrva. D\'Annunzió mégis államfő lesz. Páris, jan. 10. Fiuméből érkezett legutóbbi hirek szerint D\'Annunzió nem szándékozik a várost elhagyni addig, amig az alkotmányhozó gyűlések a választásokat meg nem tartják. Egyes körökben valószínűnek tartják, hogy ezek a gyűlések D\'Annunziót fogják megválasztani fiumei államfőnőknek. ZALAI KÖZLÖNY Hirek. — A földmlvelésűgyl nlnluttr » „Akarat14 MÖ vctkasetröl. A város polgármesteréhez tegnap a földmivelésflgvi minist* temek egy leirata érkezett, melyben az m A karai* szövetkezet működésére fölhívja a polgármester figyelmét. Az átirat \\gy sxólt Tudomásomra jutott, hogy ar „Akarat" magyar munkások beszerző, takarék éa lakás-épitő szövetkezet országszerte agitáclót folytat és nagyszámú tagokat toboroz azzal az ígérettel, hogy tagjainak házhelyeket éa földet fog szerezni, részükre 18 ávi törlesztés ellenében lakóházakat fog építeni s a tagokul felvett egyénekkel részvényeket jegyeztet, amelyekre tfllOk pénzeket szed bo. Minthogy a szövetkezet említett ténykedését értesülésem szerint egyes helyeken olyan "modorban folytatja, amely tévedésbe ejtheti az érdekelteket a ugy tünteti föl a szövetkezetet, mintha annak működése az állam földbirtokakciójával kapcsolatba hozható volna, — szükségesnek tartom megállapítani és kijelenteni, hogy nevezett szövetkezet magánjellegű vállalat, aki tehát a szövetkezetbe belép, a törvények, rendeletek alkalmazása szempontjából semmiféle előnyt nem szerez, vagyis befizetése ellenében bármily kívánalommal vagy követeléssel csakis a szövetkezettel, mint mngánjellegü üzleti vállalattal szemben léphet föl. A földbirtok politikai törvények és rendeletek igax-aágoa és pártatlan végrehajtásáról a m. kir. kormány éa a létesítendő .Országos Birtok-rendező Bizottság fog gondolkodni s ennek az ország-jövője, boldogulása szempontjából életbevágó fontosságú közérdekű feladatnak megoldásába sem az emlitott szövetkezetnek, sem bármely más üzleti vállalatnak semmiféle beavatkozása, beleszólása nem lehet. Az átirat azzal végződik, hogy a polgármester hasson odn, hogy az „Akarat" szövetkezet működése köréről és mivoltáról minél szélesebb rétegek szerezzenek tájékozódást. Mint értesülünk — a szövetkezet nagykanizsai fiókjának vezetősége — az átirattól függetlenül — már napokkal ezelőtt elhatározta, hogy a választmányt összehívja és az .Akarat" szövetkezetről elterjedt híreszteléseket megbeszéli s ha a tárgyalás folyamán olyan vélemény alakul ki, hogy az „Akarat szövetkezet budapesti vezetőségének működését kifogásolhatná, nkkor az egész vezetőség lemond tisztségéről. — Halvax Frigyes temetése Beláthatatlan sokaság, az égési város társadalmának színe-java adta meg a végtisztességet az oly korán elhalt Hrtlvax Frigyes emlékének. A gyászolók kőzött megjelentek a városi tisztikar, az Ipartestület, a Kath. Legényegylet stb. egyesületek tagjai. Megjött Spiegel Szigfrid a soproni keres, éa iparkamara elnöke is, hogy személyesen feje/ie ki részvétét szeretett elnöktársának akivel évek hosszú során együtt működött. Aiután minden felekezet, minden társadalmi osztály, minden foglalkozás képviselői, az elhalt számtalan jóbarátja és ismerőse mondott Isten veledet a kedves halottnak. A beszcntelést Rintér Benvenuto f. r. atya végezte teljes segédlettel, mig a kántori teendőket Ifj. Rácx h. kántor A szertartás után az Ipartestület dalárdája megható gyászdallal bucso-zott el a volt elnöktől. A sirba tételnél a szertartás végeztével dr. Hajdú Gyula az Ipartestület nevében mondott egy megható, mindenkit elragadó gyászbeszédet, melyben méltó emléket emelt a testület nagyérdemű volt elnökének. Szép gondolatai, kitűnő előadásával, mély hatást keltett és alig maradt szem szárazon beszéde alatt. A gyászbeszéd elhangzása után a koporsót elföldelték. — Minden mlr isxtériumnak egy autója leaz. Hegyeshalmi kereskedelmi miniszter elnöklete alatt miniszterközi értekezlet volt, amelyen a minisztertanács felhatalmazására kimondották, hogy a forgalomban lévő személyszállító autókat aként redukálják, hogy minden minisztérium számára csak egy autó áll rendelkezésre. 51 autót teljesen kivonnak a forgalomból s az előző kormány által megrendelt 22 autót visszaadják a gyárnak. 1921. január 11. — Határosatképtelen volt a rokkant gyBláe. A hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák nemzeti szövetsége nagy-kanizaai fiókjának elnöksége a vasárnap délutánra a városháza nagytermében közgyűlést hívott össze. A közgyűlés tárg> sorozatán szerepelt a tisztikar\' megújítása és n nagykanizsai fióknak önálló ciJkrtU való átalakulása. A kösgyüléaf azonban nem tarthatták aaeg, mart a megjefentek csekáty"siáma miatt határozatképtelen volt. A kfcgyülé»t f. hó 16-án vasárnap d. u. 3 Órai kezdettel újból megtartják városháza nagytermében. — Betöréa fényea nappal. Özv. dr. Neumann Eídcné Zrínyi Miklós-utca 33. szám alatti lakáaába tegnap délután ismeretlen tettei behatolt és egyik szobából több ezer korona értékű arany és ezüst neműt ellopot. A tolvaj álkulccsal nyitotta fel a lezárt ajtókat. A rendőrség a tolvaj után erélyesen nyomoz — A feltámadt t.U.holott. Sinka Pál esztergomi lakos, az esztergomi bank f6-tisztviselője a napokban meghajt. Kiszállították a városi temető haloltasházába. A halottas ház mellett lakik Fuchs fSkerlétf. aki éjjel arra ébredt, hogy a halottastcrcmből dörömbölés hallatszik. Odament az ajtóhoz éa okkor vette észre, hogy Slnka Pál feltámadt, illetve csak tetszhalott volt és a hidegben magához tért. A fókertész felöltöztette, azután hazakisérték lakására. — ördőgUzés égó parásaaal Adam-esik Mária följelentést adott be Budapesten a hatodik kerületi kapitányságon Hauzinger Jánoa raktári segédmunkás cfien, amelyben előadta, hogy Hauzinger borzalmas módon kinozza első házasságából származó nyolc éves gyermekét. A szomszédos lakások lakói gyakran hnll.inak hátborzongató sikoltozás\' és többen látták azt, hogy a kisfiú arca tel.: van égési sebekkei. A gyermek atyját ki hallgatták a VI. kerületi rendSrk.ipilánysígo: Vallomásából a tudatlanságnak és bünnr megdöbbentő képe bontakozik ki előttün-Előadta, hogy fiát tényleg gyakran megver: . mert a gjermek rossz volt, lopott < . egy alkalommal mostoha anyjára fejsrét í • gotr. Nem tagadja, hogy n fiút több .... Kalomnul rsákba kötötte, de a fiu elrágta zsák kötőjét él kimászott belőle. Elism- . azt is. hogy egy alkalommal égő parazs . akart a fiu -zájába tenni de mivel a gyernv- t rug-kapilt, az égő parázs az arcít éger .-meg. Arra a kérdésre, hogy miért kiitol: , gyermekét, azt a választ adta. hogy ő nagyc . szereti a fiút, de egy idő óta nem bir vei . mert a fiút megszállotta az ördög, amel. éjszakánként fekete macska alakjában ugrii: be a szobába és karmolásánnk nyomai az ablak párkányán és a falon észrevehetők. Tegnap kihallgatták a szerencsétlen gyermeket is Az ügyben tovább folyik a vizsgálat, a gyermeket elvették a kegyetlen apától és a gyermekmenhelyre vitték. («) A Világmozgó az .Aranypille IV. részét, A fehér rózsa" cimü 6 felvonásos ka-landortörténetet mutatja be ma és holnap, mig csütörtökön a .Szakadékok királya" c. film-atrakció bemutatását kezdi meg (z) Közelldtáai közleményei; P déli-vasutaiok és közalkalmazottak résiérc a hatóság. igazolványok és a dohányjegyek a következő sorrendben állittatnak ki: folyó hó 12-én a lűttőház és mérnökoMtályé, 13-án a forgalmi ositályé, 14-én a közalkalma.oltaké 1-400 csoportszámig és 15-én a hátralevő közalkalmazottak részére. Közellátási üzemek. WT.k-M.nh IV. része, a .29. sz olc-, y, K\'01 bemutatásra az Urániában. Ezen résszel befejeződik ez a kiváló filmciklus, mely « karnisai körönség általános tetszését érde-mette ki. Csendes, t.azta bútorozott hónapos szobát keresek január tízanhatodikára. Cimek közlendők Osztrák magyar bank főnökével. UH Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország1 TŐZSDE. ■adapeet. :•«. la Valutapiac: N.fol.cn 1*20, Konl 3010, Uva W0. Dollár ÍM. FruKts í/.nk 364\'.\'. IMgytl mirk. 80, Marta US. Lu. 2IŰ0, Ou\'rU 37, J.hl t». IM JJO, MoZol 075, Svájci rrsak B300, KwoofeJinir 1430, Prank-J«lr 1*30, HolUaJ Mct -. DU fc.-ini —. A korona Zürichben. Buitaprit. jan. 10. Zürichből jelentik: A magyar korona «lása m«: (zárlatkor) HW1/,. óaztrák korpna: l\'-10, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1-00 szantim. Talafon 285. Sürgönyeim : Szlgrlizt Tőzsdei megbízások teljesítése; - értékpapírok, dollár, dinár, ta.gen fér.zek vétele és eladása. Bácsi klUssteaek cyora eszközlése. Fumiíi Buk is TfoMzoityi Indi tipurir nagykanizsai fiókja. Zrínyi Miklós-utca 33 szám, I emelel. (Szlgrlszt László irodája > Apró hirdetések. jftartaq !«tő rv4|yu!f««» flvtpi batár eladó Ctm I.őtícvcj; Jvzacf rtakírro* Saidicnyilír d u Eladó két darab 9 hónapos sertés Eötvös-tér Í sz*«n ^^^^^ t017 Nyomatott a laptulaidonoaok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában, Mindenféle cipómegrendelés vagy javítás a leggyorsabban ét .epjutányosabb átban Egry Gyula dpészmcstemél Király utca 34, sz. a. cszkórMtctnek._ Pléhedény foltozást elvállalok. - Kossuth tér 10. »z, ájto 3 20IÖ :*ri3U>. tujt»*m«h»UMUl Ütisn •*8í: .Hír. - .J aUf W*ar«f-!.w irt;-Mt. «»• kipitnt, ta4Mulb\\*n«i«k. m«i. _ UpUrtatrlaoak.wtelvrttu. tz«t> alaaa iutaiku<k (fc f. I^ie- ii; imíuii! nakitii. auiii MitdtlM, imti lupilikt, KiMtiti. Itorufa\'ilti. * Uotirnií/ kii kidUk )<:>IUUr« nkaln-ai (ialowktpUri kapAtcAk U rt«f it tjnrdflNíík : ElS9 Ooniiilull Ksrcskadtnl Mihiizetiiel Szanbathciy Ifiíi-fi®\'£22rr!t XKXXXXMi»XS:XXX9UeHX x URANiA mozgókép palota j£ M Knsgonyl.titcs >■ — Telefon.t«m 15». S Hátlóa, kejden és sserilán SS I Tib-Minh X ív. rész: „29. sz. okmány" K Főszereplő : René Creste X Eléadáaok k««kta köznapon ft,\'/,7 «i 8 diakor. VuÁr\' e% -^F^poken 3, 4, •/,? *• S órakor. xxxxxxxxxxxxxxxxs Újságkihordók felvétetnek lapunk klsdóhlvatalá ban, Fő ut 13. szám alatt OC3C3C l(|IBH|é- nlckii = Hcllőn. kcdilen ti SS«r<Ua ARANYPILLE IV. része: Q „Fehér rózsa" 0 felvonásban. Q Csütörtök, péntek, szombat Az Abertlnl filmsorozat l-s6 képe .Szakadékok királya14 » A.»rrr,.l/lk Albertiul t..tv»r*k olaaa utlauk. Vatár- i* uno«pr.poo 7, ",*,(>, \'/,7 <•« órakor Kió.dítok kazíki. khi tufvkon « éi S órakor. OOOOOOOOOt 60 ik évfolyam Egyes szám ára 2 korona. Nagykanizsa, 1921. január 12. Szerda 8. szám. KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP Sxc.fc<ml4*íjt í. kl.dóhlv.l*l: pö-nt 13. sz. — —— Intenjfb.n-tflkfiin .78. - Megjelenik mindig kora röggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY Úai.lgjr. kfpvli.lg FEl.lCLŐSSZERKESZlVl: BODROGKŐZY ZOLTÁN HlólUclésI áruk : Kgé« ívro 360 K. t\'hévio !$0 K. KcgyoJ-ív« 90 K. K(;y hót. 30 K. Egyoi >.im in 2 K Elveszünk — ha nem szaporodunk. A voli hadviselő államok mindegyikének legfőbb vágya,-és célja, vezérlő gondolata: a népszapórodás. Az emberi éleiben beállolt nagy veszteségei valahonnan pótolni kell, ha az emberiség fejlődni akar. Sok, sok gyereket, ezt prédikálják a papok és orvosok, meg a társadalom egyéb apostolai, de egyik sem oldja meg a nagy kérdést, hogy a jövő nehéz megélhetési viszonyai mellett miből táplálják, neveljék a gyermeket. Amellett az Igények mások lettek, -a családalapítás nagy áldozatokat követel és eszközei — lakás, bútor, kelengye — alig, vagy egyáltalán meg nem szerezhetők. A gyermek felnevelése és fenntartása egyre költségesebb és nehezebb, az adó tetemes megnövekedése szintén súlyos körülmény. Mindezek a népszaporodás Igen Jelentős akadályai. A népszaporodásnak önmagától való föllendüléséről évtizedekig szó sem lehel, klszin a háború hatásai következtében a béke első éveiben Is már aránytalanul magas lett a halálozások száma, me.t százezrek hordják magukban a háborúban szerzett betegségeket, testi és lelki elváltozásokat, nem is szólva már a háború elölt is pusztító hatású vérbajról és tüdőbajról. Éppen ezért egyetlen államnak sem szabad és nem lehet visszariadni a legmesszebbmenő áldoíatoktól, hogy a népszapdfSdást elősegítse, mert hiszen a dolgozó 03 adózásra nevelhető népesség szaporítása a háború következtében ránkszakadt terhek elvlselhetésének és magának az állam fennmaradásának előfeltétele. Ez pedig két mődon lehetséges : a már élő emberek halandóságának népegészségügyi rendszabályokkal való csökkentésével és annak a lehetőségnek a megteremtése által, hogy a születések száma minél magasabb legyen. Ide tartoznék még a kivándorlásnak céltudatos eljárásokkal való megakadályozása, továbbá, hogy a falu népe — majdnem természetellenes. módon — ne özönölje el a váro-•sokat,\' valamint a külföldről való vlssza-vándorlás elősegítése. Ha mindezek az Irányelvek meg. valósulnak, Igen- jelentékeny haladást tettünk a népszaporodás felé. A megélhetés megkönnyítése, az egyéni takarékosságra való nevelés, a helyes árpolitika, a magasabb kezdőfizetésekkel a korai házaso-dás előmozdítása, a fizetés (okozása és az adózás csökkentése arányosan, a gyermek nevelésének olcsóbbá, Iskoláz- tatásának Ingyenessé tétele, végül olcsó, nagy és egészséges lakásoknak az- építése lennének az állam legclsőrendü f.\'ladatal a népszaporodás elómozdl\'ására. A magyarságnak különösen égető kérdése a népszaporodás. Annyira, hogy — ha nem szaporodunk, elveszünk. Pestvármegye tiltakozik a zalai határozat megsemmisítése ellen. Budapest, jen. 11. Szokatlan érdeklődés, közben folyt le ma délelőtt Preszly Elemér! főispán clnöklésével Pestvármegye közgyűlése. A közgyűlés első szónoka Förster Aurél volt. Helyteleníti a belügyminiszter eljárását, aki meggátolta a vármegye oszlopos állásainak a betöltését. Nagy izgalommal hallgatta n közgyűlés dr Erdélyi bizottsági tagot, aki felolvasta Zalavármcgyének ismeretes átiratát, amelyben oz megállapítja a nemzetgyűlés munkaképtelenséget. Erdélyi az állandó választmány nevében azt indítványozza, hogy mivel a mai idők nem alkalmasak az állásfoglalásra -közgyűlés egyszerűen vegye tudomásul az átiratot. A megindult vita során ismét Förster Aurél szólalt föl: — Nem akarom megzavarni — mondotta — a vármegye békéjét, csak azzal a ténnyel foglalkózom, hogy az általam már apostrofáh-belűgyminisztcr ur a zalai határozatot a\' nemzetgyűlésen megbélyegezte, majd megsemmisítette. — Zalavármegyc határozata csak egyszerű bírálat és most, ha a belügyminiszter ur a nemzetgyűlés patronusául lépett föl — azzal nem védi meg annak tekintélyét, hanem csak lekicsinyl!. Mert ha a nemzetgyűlés munkaképességével foglalkozunk — nem egy példát tudunk arra felhozni, hogy a nemzetgyűlés mit tett és mennyivel többet nem tett. — Ami Zalavármegyc átiratában van, az csak nagyon enyhe kritika. Nem akarok a lelkek békéjébe belenyu/ni, de akinek vannak kívánalmai erkölcsi, nemzeti és anyagi tekintetben, — azok csatlakozzanak Zalavármegye átiratához. A közgyűlés óriási lelkesedéssel fogadta a beszédet, amelynek elhangzása után Patay Tibor nyugalmazott főispán szólalt föl, aki kimutatta, hogy a törvény megengedi a megyei közgyülésDek, hogy országos ügyekben véleményét nyilvánítsa. — Meggyőződésem az — mondotta — hogy Zalamegye a határozat meghozatalakor a tőrvény keretei között járt. — A belügyminiszter ur azt mondta még, hogy Zalamegye magatartása ellenkezik a megyék hagyományos alkotmánytiszteleté- vel. Nem hivatkozhatik a hagyomány tiszteletére az a belügyminiszter, aki a vármegye autonómiáját és hagyományait lábbal tapodja. ■ Éppen ennek egyik jele, hogy egy ilyen törvényes határozatot megsemmisít. Indítványozom, hogy a közgyűlés nc csak csatlakozzék Zalavármegye átiratához, hanem tiltakozzék a belügyminiszter ur eljárása ellen. — A zajos helyeslés megszűnte után PreszJy főispán föltette it kérdést, hogy a közgyűlés az állandó választmány inditványát, vagy pedig Förster és Patay indítványát fogadja-e el. A közgyűlés egyhangúlag Förster és Patay indítványához csatlakozott. Apponyi Genfben előadást tart Magyarország helyzetéről. Budapest, január It. Apponyi Albert \' gróf c lió 14 én pénteken reggel 9 órakor in-vlul párisi utjAra. Párisban alkalmasint 3 napig marad. Oiinail Genfbo utazik, ahol a Journal dc Gencvc által rendezendő gyűlésen előadást tart Magyarország mai helyzetéről. Genfben két napig tartózkodik, onnan egyenesen BttJ«-pestre jön vissza. Két kivégzés Székesfehérvárott. Budepest, jan. 11. Székesfehérvárról telefonon jelentik, hogy ott ma reggel két halálos Ítéletet hajtottak végre. Makó Mihály kocsison, aki karácsony másod-napján meggyilkolta és kirabolta Szárazréten Horváth János 67 éves embert és .okit a statáriális bíróság tagnap halálra ítélt minthogy a kegyelmi taaács nem ajánlotta kegyelemre, a halálos ítéletet ma reggel fél 9 órakor végrehajtották. Utána Nagy István igazazenti földmivest végezték ki, aki a mult év \'isijgusztus havában agyonlőtte az 6t vadorzáson érő Tóth Kornél vadászt. Az elitéit kegyelmet kért, de a kormányzó az igazságszolgáltatásnak szabadfolyást engedett. Az crosz ellenforradalom sikerei* Párís, jan. 11. A Temps fenntartással közli néhány Kictuböl érkezett utasnak azt az állítását, hogy Kiew városát minden oldalról körülfogták az antibolsevista csapatok. Kiew-től keletre nem messze a várostól felszakították a vasúti síneket. Az ellenforradalmárok 26 waggon iparcikket foglaltak le, ame-lycket a szovjet élelmiszerre akart a parasztokkal becserélni. Az ellenforradalmárok elfoglalták Radsimlslt és Vasilkovot. A bécsi szociálisták követelései. Bécs, jan. 11. A szociáldemokrata párt a nemzetgyűlésen inditvánvt fog beterjeszteni, amely adómentes létminimumnak — amely jelenleg 8400 koronában van megállapítva — 60 000 koronára való felemelését célozza. A kormánypárt chrz az indítványhoz hozzájárul. ZALAÍ KÖZLÖNY 1921. január 12. A hadikölcsönkötvények nosztrifikálása 15-én kezdődik meg. Nagykanizsa, január 11. Megírtuk, hogy a pénzügyminisztérium a magyar háborús <>llamadósság nosrtrifiká-lását rendelte el és annak előkészítésével az Országos Pénzintézeti Központot bízta inog. A nos/trifikálás c lökészitö munkálataira vonatkozó utasításokat az Országos Pénzintézeti Központ a napokban küldte le a nagykanizsai pénzintézetekhez, amelyek — mint értesülünk — c hó IS-én kezdik meg a nosztrifikálás előkészítő munkálatait. A nagykanizsai pénzintézetek és bankok már kijelölték tisztviselőik sorából azokat, akik a nagy és hetekig tartó előkészítő munkálatokat végezni fogják. Amikor pedig a* előkészítő bízottság elkészült munkájával, akkor egy hármas tagu bizottság fogja a tulajdonképeni nosztrifikálást végezni, illetve dönteni afölött, hogy kinek a hadikőlcsön-kötvénye nosztrifikálható. Hogy a hadikölcsönkötvények milyen feltételek mellett nosztrifikálhatók és hogy a nosztrifikál.isnál milyen igazoló okmányra van szükség,"azokat az alábbiakban soroljuk föl: A személyi feltétetek tekintetében a rendelet azt a feltételt állapítja meg, hogy a cimletek tulajdonosa olyan magyar állam-|X>lgár legyen, aki legalább 1918. évi október 31-ike óta állandóan Magyarországnak magyar közigazgatás alatt álló jerületén lakik, vagy az időpontra való tekintet nélkül olyan foglalkozást üz, vagy olyan hivatást gyakorol, amely öt ehez a területhez köti és az állandó letelepedésnek szándékát kétségtelenné teszi. Ez utóbbi eset főképen Magyarországnak általában megszállás alatt álló területéről menekültekre vonatkozik. Ha ezeknek a személyi előfeltételeknek egyike fennforog, akkor a tárgyi feltételek értelmében a címletek csak akkor láthatók cl a megjelöléssel, ha azokat a tulajdonosuk vagy az illető kölaőnkötvény kibocsátása alkalmával matfa jegyezte és azóta állandóan tulajdonában tartja, vagy akár jogügylettel, akár öröklés utján, de 1918. cvi oki. 31-ike óta szerezte meg és azóta állandóan tulajdonában tartja, vagy végül a most említett határnap utái) olyantól szerezte meg, aki már a határnap előtt volt azoknak tulajdonosa és akire nézve a személyi feltételek tekintetében felállított követelmények n tulnjdonátruházási idő pontjában fennforogtak és az ilyképen megszerzett címleteket jelenlegi tulajdonosa azóta tulajdonában tartja. I la azonban a címleteket 1918. október 31-ike után szerezte meg, akkor a személyi feltételeknek az előző tulajdonos személyére nézve is fenn kell fórogniok és minthogy n megszerzőnek azokat a szerzés óta állandóan tulajdonában kell tartania, nyilvánvaló, hogy 1918. évi okt. 31-ike után gazdát cserélt címletek közül csak azok lesznek megjelöléssel ellátva, amelyek ez időpont óta csak egy lz-ben voltak élők közötti jogügyletvagy örökösödés tárgyai. Amennyiben a cimletek tulajdonosa a megszerzésnek módját csak valószínüsiteni tudja és ehez képest a pénzügyminiszter úrhoz intézett kérvényben a címleteknek köt-vényezés melletti megjelölését kérelmezi, ugy a cimleteket letétb© kell helyezni. Ugyanígy kell eljárni abban oz esetben, ha a címletek tulajdonosának személyében 1918. október 31-ike óta a megengedettnél több izben állott bc változás és a címletek jelenlegi tulajdonosa egyúttal a kötvénye-zést is kéri. * A pénzügyminiszter ur kivételesen engedélyt adhat olyan .államok polgárai tulajdonában levő hadikölcsönkötvények és állam* pénzjegyek megjelölésére, amely államoknak a békeszerződés értelmében Magyarország területének rovására\' területeik nem gyarapodtak és a,cimletek tulajdonosai a tárgyi feltételek valamelyikét igazolni tudják. Ha a cimletek tulajdonosa a megjelölés előfeltételeit kellően igazolni nem tudja, de ragaszkodik ahoz, hogy a címletek megjelölésére irányuló kérelmet a bizottság annakidején tárgyalás alá vegye, a nosztrifikálást előkészítő intézet azokat elfogadni köteles. Azok a cimletek, amelyeket valamely idegen állam felülbélyegzéssel, .vagy ily célt szolgáló más megjelöléssel már ellátott semmi esetre sem fogadhatók el megjelölés céljából. A zárolt címletek tulajdonosa a címletek megszerzésének módját a zárolási elismervény felmutatásával igazolja. Közszolgálati alkalmazottak és" nyugdijasok a személyi feltételek fennállását szolgáló okmányok felmutatásával igazolják. A nosztrifikálandó címleteket* a hozzátartozó szelvényeivé/ együtt három példányban kiállítandó „Nosztrijikálási bejelentés" kíséretében kell benyújtani A nosztrifikálási bejelentést a cimletek tulajdonosa, vagy azok be-szolgáltatója tölti ki. Ha azonban a címletek nem a nosztrifikálást előkészítő helyen vannak letéve, vogy n tulajdonos nem tudja kiállítani, ugy helyette\' az intézet köteles kiállítani. A nosztrifikálás céljából benyújtott hadi-kölcsönök után pedig azok névértékének fél százaléka költségtérítés címén befizetendő. Ma adják át Párisban a magyar válaszjegyzéket. Budapest, jan. 11. Illetékes helyen nyert értesülés szerint a magyar kormány válasz-jegyzéke Nyugatmagyarország ügyében — a nagykövetek tanácsa által hozzánk intézett jegyzékre — ma érkezett Párísba és diplomáciai megbízottunk Praznoószky Iván követ ma vagy holnap fogja átnyújtani ezt Leygnes miniszterelnöknek. \'TŐZSDE. Badapo«t, jnn. II. , ,„ NlMcoo 1800. Konl 2170, Uw Mátla \'\'-Cíiivyvl Illitka 80. S«*o! 0„». .Sy«Jí1 ír«nk OIW, Kororudii.Ar 1170. Frank\' dlrur >170, Holland forint |>Jin tolinl tUnk- A korona Zürichben. ma„ ^apat, jnn. 11. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 107\'/, osztok korona: 145, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig szantim. Telefon 285. Sürgönyeim: Szigrlszt Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok, «r dollár, dinár, idegen pénzek vóicle és eladása. Bécsi kifizetések gyors eszközlése. Pannónia Bank és Toudebizoiiiíayi Iroda Kaposvár nagykanizsai fiókja. Zrínyi Miklós-utca 33. S2;ím, I emelet (Szigrlszt László Irodája) Hírek. — Rendkívüli közgylllés. A város képviselőtestülete f. hó 13-án, csütörtökön délután 3 órai kezdettel a városháza nagytermében rendkivüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgya: A város részvétele .A Védő Ligák Szövetsége által készitett szobrok leleplezésén. — Muraköz Varawdinogyéhez való csatolnia. Horvát részről akció indult meg hogy Muraközünket, amelyről a trianoni béke nem emlékezik meg, Varasdmcgyéhez csatolják. Ez ügyben küldöttség járt Magdics kormánybiztosnál, aki kereken kijelentette, hogy erről szó sem lehet, mivel Muraköz még ma is csak megszállva tartott terület. Mint hirét vesszük, odaát még mindig nagy szállítások vannak Muraközből, ami csak annak a jele, hogy nem biznak az ott maradásban. ~ Hazaérkezett nagykanizsai hadifoglyok. A tegnap délutáni bécsi személyvonattal csaknem száz nagykanizsai és annak környékéről való hadifogoly érkezett meg a csóti fogolytáborból Nagykanizsára. Az állomáson az érkezőket nagy tömeg várta. Leírhatatlan jelenetek játszódtak le a vonat megérkezése után. Sokan, amikor megpillantották hozzátartozóikat, a nagy boldogságtól zoko-kásba törtek ki, többen az izgalmak következtében elájultak. A hadifoglyok legtöbbje nagyon lerongyolódva Kelet-Ázsiából jött. — Miúrt nem jött le Szabó Dezső Nagykanizsára ? Az Irodalmi Kör 8-án megtartott\' jubiláris hangversenyén, mint megírtuk Szabó Dezső országosan ismert iró nem tartotta meg előadását, mért nem érkezett meg Nagykanizsára. Elmaradásának oka, az Irodalmi Kör elnökségéhez tegnap küldött távirata szerint az volt, hogy lekéste a vonatot. Különben távolmaradását nagyon sajnálja. Igazán pehes lehetett Szabó Dezső, hogy három vonatot is lekésett. — Nagykanizsa és az „Irredenta szobrok" leleplezése. Megírtuk ,piár bővebben, hogy a Védő Ligák Szövetsége Budapesten a Szabadságtéren 4 szoborcsopor-tozatot állított fel — A szoborcsoportok a trianoni béke által hazánk testéből laszakitott négy országrészt szimbolizálják. A leleplezést még dec. 8-ára tervezték, azonban az okkor hatályban levő gyülekezési jog felfüggesztése folytán elhalasztották. Az ünnepics leleplezés folyó hó 16-án lesz, amelyen Nagykanizsa város is képviseltetni fogja magát három kiküldöttel. Az intézkedés folytán ezen a napon az ország összes templomaiban ünncpics istentiszteletek lesznek, amelyek a Hymnusz-szal kezdődnek s a Szózattal végződnek. — Azonkívül fennhangon elmondják a minden magyarok Hiszekegyét. Pont 11 órakor megkondulnak a harangok s az egész csonka ország területén fél óráig hirdetni fogják eskünket, hogy a gyalázatos békébe nem nyugszunk bele. Ezen a napon az összes kőz-és mngánépülctek nemzetiszínű zászlókkal lesznek feldíszítve. Folyó hó 13-án (csütőrtö* kön) d. u. 3 órakor a városházán rendkivüli közgyűlés lesz, amelyen kijelölik a háromtagú küldöttséget, amelyik a .város koszorúját is magával viszi a budapesti ünnepségre. Ily módon Nagykanizsa is méltókép kiveszi részét az országos irredenta ünnepségből. — Az Irodalmi Kör Jubileuma. Az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap délután három órakor a városháza kistermében méltóságos ünnepély keretében ülte meg 1921. január 12. ZALAI KÖZLÖNY ncgyedfélszádos fennállásának s kulturális munkálkodásának évfordulóját. A diszgyülést Kowils Antal főgimnáziumi tanár a Kör diszelnöke nyitotta meg lendületes szavakkal. Majd Pfeifer Elek főgimnáziumi tanár a kör elnöke rövid visszapillantást tett az elmúlt 25 esztendőre. Kegyeletesen emlékezett meg a kör volt s már elhalt első vezetőiről, először i» Sümegi Károlyról, aki a kört alapította. Hangoztatta a kultura fejlesztés pontosságát s e tekintetben nagy hivatottságot jelölt meg az Irodalmi Körnek is Utána Majlényi Károly a kör titkára indítványt terjesztett elő, Kogy a régi cimet oda módosítsák hogy elől a Zrinyi Miklós" név is helyet foglaljon. Ezek szerint a hivatalos, pontos cime a jövőben: Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kor. Az indítványt egyhangúlag elfogadtak. Kováts Antal diszelnök indítványozza, Kogy tűzessék ki pályadij ilyen cimmel: Nagykanizsa a világháború alatt kiterjeszkedve a két nagykanizsai ezred hőstetteire. Majd ujabb indítványt tesz Farkas József és Halis István disztagokul való megválasztása ügyében. Elismerőleg nyilatkozik irodalmi és kulturális munkásságukról. — A díszközgyűlés egyhangúlag ejfogadta az indítványt. — FUstbcmunt milliók. Hogy micsoda horribilis összegeket pipálunk cl arány-lag igen rövid idő alatt, szolgáljanak mutatóul az alábbi hivatalos adatok, amelyeket a helybeli dohányraktárban szereztünk be. — Nagykanizsán 1919. julius 1-től 1920. junius 30-ig 19,957.29S |korona értékű doháhyneinüt fogyasztottak el. 1920. julius 1-től 1920. decemberéig pedig 37,752.1 N korona értékűt. Tehát Nagykanizsán alig másfél év alatt .57,1094!2 korona ment fűst alakjában a levegőbe. Istenem, ha csak egy évig le tudnánk mondani a dohányzásról 1 Az elmúlt másfél év alatt háioin rendben töitént áremelés: 1919. szeptemberében, 1920. májusában és 1920. augusztusában. — Egy bonyolult lakáaUgy. Ismeretes, hogy Zerkovitz borkereskedőnek Bécsbe történt elköltözése folytán a kazinczi-utcai nagy lakása felszabadult. Éppen azokban a napúkban költözött Nagykanizsára Pirthner alezredes aki a városi lakáshivatalban azonnal be is j6 lciitetto igényét a felszabadult lakásra, A lakáshivatal ukkori tisztviselője, Lichfuss *Oltú ki is UJulta lakást a/. álc/.icdcsiitfk, aki annak rendje s módja r.Zerint bo is költözött. Azonban a lakáshivalal s a város részéről egy kis tévedés történt. U. i. amint később kisült, n lakásnom volt átadható katonai elszállásolásra, mert nem katonai rekvirálás folytán lett elfoglalhat". A tévedés kitűnvén, dr. Beusterlcn Erich rendőr-tanácsos azonnal mcgfelcbbczto az ügyet s beadta igényét a Zerkowitzféle lakásra, amelyben ekkor már Pirchnűr alezredes lakott. — Beustcricn tanácsos lakására pcdigs Bogenrieüer Frigyes gyógyszerész tartott igényt A bonyolult lakásügy hosszasan húzódott, inig a tegnupi nap folyamin döntöttek véglegesen. Makláry járásbiró elnökletével Matan Ödön s Tálossy l»ajos ülnökök jelenlétében ugy döntöttek, mostmár negyedik rendben s végérvényesen, hogy a lakás Bcusfericn Erich rcndőrtanácsos bérlotébo megy át s az ügyben többé fellebbezés nem történhet. A bc- és kiköltözés napját f. hó 22 ére állapították meg. Egyben átiratban értesítették a katonai parancsnokságot, hogy katonai rekvirálás folytán gondoskodjék Pirchner a^zredes számára lakásról. Mint illetékes helyül értesültünk, a polgármester már gondosko- dott is más lakásról s igy nem éri a várost uz a szégyen, hogy a nemzeti hadsereg egy törzstisztjének nem tud lakást biztosítani. Ily módon megoldást nyert a harmadik eset is, t. i. Bogenricder Frigyes gyógyszerész beköltözhet Beustcricn tanácsos előző lakásába. — A vasárnapi templombajáráa elősegítése. A város polgármesteréhez tegnap a belügyminiszternek a következő leirata érkezett: Állami létünk függ attól, hogy a keresztény nemzeti érzés megerősödjék. Nagy fontossága van e szempontból annak, hogy a köztisztviselőket, akik a közönség ügyeinek intézésére és a népnek tanácsokkal, lét mutatásokkal való ellátására vannak hivatva, rendületlen valláserkölcsi felfogás Kassa át. Szükséges tehát a tisztviselők vallásos érzésének ébrentartása és fejlesztése. Ezért kötelességemnek tartom gondoskodni arról, hogy a tisztviselők vallási kötelezettségeinek elegei tehessenek. Felhivom ennélfogva polgármester urat, intézkedjék eziránt, hogy a hivatalos munka vasárnapokon és egyébb keresztény ünnepnapokon az Istentisztelet ideje alntt az ügyeleti szolgálat fenntartásával az összes hivatalokban szüneteljen. — Kik kaphatnak fegyverviselési engedélyt ? A rendőrségre a december végén kiadott miniszteri rendelet értelmében tömegesen érkeznek kérvények fegyverviselési engedélyek kiadása iránt. A legtöbb kérvény hiányosan van felszerelve. A rendőrség köz-igazgatási osztálya közhírré teszi ezért, hogy fegyverviselési engedély iránti kérvényekhez a következő okmányok .szükségesek : 1 Állampolgárságot igazoló okmány, 2. hogy a kérvényező teljeskoru, 3. hogy büntetlen előéletű, 4. hogy testileg és \'szellemileg ép, 5. hogy a jegyzék jogosan van a birtokában, 6. hogy milyen célból akarja tartani, 7. a fegyver részletes leírása. A fegyverviselési engedélyt nyertek névsorát a rendőrségi épület folyosóján kifüggesztik. — A galíciai zsidók kiutasítása t jogoa nemzetvédelem. A Tcmps a Magyarországon tartózkodó galíciai zsidók kitoloncolásáról irván, megállapítja, hogy az nem antiszemitizmus, hanem a nemzet jogos védelme. v — Tolvaj hente%lna»ok. A nagykanizsai általános szövetkezet husszékének vezetője feljelentést tett a rendőrségen fío-kány György és N. J. hentesinasok ellen, akiket azzal gyanúsított, hogy a husszéket állandóan dézsmálják. A rendőrség a feljelentés után kihallgatta Bokányit és N. J. fiatalkorú inast, akik bevallották, hogy hetek óta lopkodják a huwzéke\'. Eddig körülbelül 20 kg szalonnát loptak cl és Nagy Róza nngy-kanizsai lakosnak adtak cl 100 koronával kg.-t. A rendőrség mindhármukat átadta az ügyészségnek. — Köszönetnyilvánítás. A Katholi-kus Legényegylet dec. 26-iki pásztonátéka alkalmából felülfizettek : Deutsch József, Bilik Fcrenc 100 — 100, Scsavnicsár Elek 50, Kiss ErnŐ 38, Molnár Gyula, Samu József né 30-30, Bokor JenŐné, koronczy Lojosné, Zalai és Gyarmati, S/.mcrk Mátyás, Németh Imre, Eperjesy Gábor 20-20, Farkas József 12, Kis N.. S. J., M. Gy. 10-10, Krausz Árpád, S. P., N. N., N. N. 8-8, M. J., N. N., N. N , N. N.. Varga József 6-6, T. I. 5, Rózsa Lajos -1 korona. Az itt felsorolt nagylelkű adakozóknak, valamint Kiss Ernő és Deutsch József szállodásoknak székek díjmentes kölcsönzéséért ezúton is hálás köszönetet mond a legényegylet Elnöksége. Alig használt modern hálószobabutor, ebédlőasztal négy székkel, egy plüsdiván eladók Rákóczi u. S0/a. — A magyar borok bevitelét Ausztriába megtiltották. Az osztrák kormány reprói száli a gyanánt — azért, mert a magyar kormány a knroskedelmi megállapodást nem hnjlandó ratifikálni — elrendelte, hogy magyar borokat Ausztriába január 1 tői kozdódélcg csak beviteli engedéllyel szabad importálni. (x) Köszönetnyilvánítás. A nagykanizsai Protestáns Nők január 5-én tartott es-télyénck rendezőség? háláját és krtszönotéj fe. jozi ki azoknak a sokaknak, akik az estély erkölcsi ns anyagi sikeréhez nagybecsű közreműködésükkel, buzgó fáradozásakkal és a büf. féhez adott jószivit adományaikkal hozzájárultuk. Nevűket a Nóegyesület" jegyzőkönyvében örökíti meg. Az estély készpénzben fclülfize-tőinek névsorát itt közöljük : Franz-gyár :t00, N. N.. N. N., 200-200, Windisch Dénes 190, Kálozdy Albert, Riomer Adolf 110-110, Ma-koviezky Gyula, Gazdasági Takarékpénztár, dr Hajdú Gyula, dr. Racz Kálmán, dr. Beustcricn Erich, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókja, Bruncsics János, Bazzó Józsel, Teutsch Gusztáv, Gyömörey István, Maycr Karoly, Cíycnes Lajos, dr. Séhwarz Károlyné, Bcrény Magdus és Zsuzsika 100—100, dr. Malek László 00, Záborszky Zoltán, Réznicswk Jó-zsof.ié 80—80, N. N. 70, Böhm Ignác, B. F. (10—ÖO, Petiik Dezső, Vidor Samuné, Kormos Zsigmond, Szintai Jenő, dr. Lukács József, Frank Vilmosné, Pránger Karolin, Rosenfeld Jozse\'né, dr Szckaras Józsofné, Somogyi Zsigmond, Kiss gazdatiszt, Miltényi Gyula .\'>0—60, Kádár Lajos, Krausz Árpád, Szombalhy Pál, Balogh Kálmán, Litvai Endre, Bogenriedor Frigyes, Néma Ibolyka, Szendroi Endre, N. N., GrÜnhut Andor, N. N. 40-40, özv. Nagy Já-nosné, Horváth Olivér, Kórösné, Szócs Forenc, N N , Eberhardl Bé»a, dr. Fodor Aladár, N N., Mair Gréti 30—30, Nugy Lajos, Schilháti Péter, N. N., Knortzer György, Kajdi Gyu\'a, Bori Gusztávné, l^encz József, Totola Lajos, dr. Kaufmann l^jos, dr. Fenyves Forenc, Faics Ujos, N. N„ Stcrneck Zs., 20—20, N. N., N. N, Kcdmcnecz József, Nemccz József, Zieger Ferenc, Simon János, Plackó Bozsikc, N. N., N. N., Fcigl Pál, dr. Szabady Lőrinc, 6 magát, meg nem nevező egyén, Epcrjossy Gábor 10—10, R. P. 5 koronát. - Mindezen felülfizetésekért, továbbá Pongor Henrik Franz-gyári Igazgató urnnk n színpadi világitus előzékeny és készséges jciszcrcltctéséért és Fabick T. urnák a terem Ízléses és díjtalan feldiszité séért hálás köszönetet mond a rendezőség. (x) Közellátási közlemények. A délivasutasok és közalkalmazottak részére a hatósági igazolványok és a dohányjegyek a kővetkező sorrendben állittatnak ki: folyó hó 12-én a füttőház és mérnökosztályé, 13-án a forgalmi osztályé, 14-én a közalkalmazottaké 1—400 csoportszámig és 15-én a hátralevő közalkalmazottak részére. Ugy a vasutasok, mint a közalkalmazottak hozzák magukkal igazolólapjukat. Közellátási üzemek. (x) Albertlni filmsorozat I. képe, a „Szakadékok királya*4 cimü 5 felvonásos filmattrakció kerül bemutatásra a Világmozgóban csütörtökön, pénteken és szombaton, melyben a főszerepeket Albertini testvérek játszák. Jegyek már előre válthatók. (x) A „Fiume" kávéházban Foszák Feri tfljes zenekarával naponta hangversenyez. Szíves pártfogást kér Berger Ignác kávés. (x) Az Urániu igazgatóságának sikerült sok utánjárás mellett megszerezni ez évad legkiválóbb és egyúttal legizgalmasabb amerikai Pathé-attrakcióját, a „Tigrisarcu ember" cimü négy részes kalandorfilmet, amely egész Budapestet már hetek óta izgalomban tartja és a kezeli napokban Kanizsán is bemutatásra kerül. (x) Vadászok l Hiftenbcrgi vadászhüvelyt 200 kor, kész töltényt 760 kor., ólomserétet, fojtást, gyutacsokat, flóbert, töltényt, vadászati fölszerelést szálHt Szabó Anlal fcgyverkercs-kedóse Nagykanizsán. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, r iszek Magyarország feltámadásában Amen. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január YL Strém Istvánná szüleien Antal Róza, Géza, Kálmán, Sándor és ar. összes rokonság nevében tudatjuk, hegy szerettünk Antal József ur posta- cm távlrdefclflgycló érdemekben dus, példás életét befejezte. Elhantolása Zalaegerszegen f. évi január hó 10 én már megtürtént. Az engesztelő sr.onimiscúldozat pénteken, f. hó 14-én délelőtt 10 órakor fog a helybeli plébánia templomban az Urnák bemulatlntni. Nyugodjék békében I Nincs többé világítási zavar! Ykt fillérrel tó«lete» k&nera crertyaviUgi-li.t ér <1 * i lilnwtvíl Benzin • gyertya használatával. A gyerty« liszt* *Argar4*bál kóacUI, minélfogva clj\'U\'íliUmlfllljn. Rgyiiteri tüt1*«»el 01, Jel) IS ófiii át ég, teljcMH fuvt c* u>( nélkül, Unjfjt siahilyoshatú, robbaoii ki van cin*. Tobb ette drb. van inár a legjobb eiiioxttMel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel ogyQtt t Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusitú helyen: a Move-nál (Balthyánjr-utca). Vldékon : MINDEN SZÖVETKEZETNÉL A *i«b*dilom toUjdonota: Freud A. Albert, Budapest, VII., Elenér-atoa 18. »xkm. FRIED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ Nagykanizsa Sugár ut 2. (TMlfrüpl-ltullt! f ÜPdttVat ezüstöt, brilliánsokat, fll alljalp arány fogakat és érmeket a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások lcg* szebb kivitclbensaját műtermemben legjatányosabb árban készülnék. Órajavitások elfogadtatnak. mAGNAS CIP» CRÉMET HASZNÁLJON. MERT NINCSEN JOBB A VILÁGON VILÁG Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. = HólíSn, kedden 6* szerdán ARAHYPILLE IV. része: Fehér rózsa" 6 felvonásban Csütörtök, péntek, szombat Az Albcrtlni filmsorozat I ső képe „Szakadékok királya" niuuiltrwkria a fetvonAthmi. - Ka.ícreplflk t AllK-rtliil !«•»!vérek, H vUitlilrQ olM» arUaUk. Vasár* ünnepnapon 2. \'1,4, £>, \'/,! * •^or , Elfedések kcrJetq hétkózoap * é* 8 órjfcor. URANIA Roice«rl-«U* k. t»ám. Tllllw W. Hétfőn, kedden és szerdán I t 1 « «P • IV. rész: „29. sz. okmány" Főszereplő: René Cresté KliStulfcok Vásár- tJivok kciJoto köznapokon 6, \'J,7 ás H órakor «r- i» ünnepnapokon 3, 6, \'/.\' 8 urakor. ^ nűiép ctrir.UH tinta o4h.U>ib4J Kni.t >1*4\' t«n<Jil .H«rkvl«»-»4W»* Wmmí-(»I» gyit- WI.HehkipUMk.miWiielílieir"-\'- —\'-* peffletflk. knpUrtn4rl«g«k. eiírfonjuy, »típ lulm.latok (t. p. Do<xor.4dr rendiiertl $«mbíka«. magjai niiautlu. cionka kupaliku iKimImi, atgjai&gUUa. iiabilyor Uc-:rc-:i3\'ijr kii k<(«Uk f«!rét«Mre alkatmaa tialmatiptii) k»ph»(6k Első Duiáituli Ker.tkadelmi üihíjzelcíl mily Jinocult. W. ZALAI ES GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatal! telefon 78 ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Nyomdai telefon 117 ♦ ♦ ♦ Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala QOOOQOOQOOQQQOQOOOQQ Nyomatott a laplulaidonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában. I 60 Ik évfolyam Egyes szám ára 2 korona. Nagykanizsa, 1921. január 13. Csütörtök 9. szám. KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP Ss«rkos(l£ség és kUddhlvaul: Fő-nt I3.->SS. ■ Intenirb«n-t<Ufoa 78.\' - Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŐS GYÖRGY Banu.tgy. WjitIhIS FElELÓSSZERKksZTÓ: BODROOKÖZYZOLTÁN Előfizetési Arak : Egén évre 360 K. F4Mvn I80 K. Negyedévi o 90 K. Egy hór» 30 K. Egyes szám ára 2 K A keresztényszocialisták ellenzékbe mennek át. Budapest, jan. 12. A miniszterelnök tegnapi nyilatkozata nem nyugtatta meg teljesen a politikusokat, a kik tőle, volt minisztertársai védőimében erélyesebb szavakat szerettek volna hallani. Magára vonta Teleki a keresztényszocialisták elégedetlenségét, akik hiába várták a miniszterelnöktől Hallernek, a nemzeti mozgó ügyében való hathatós védelmét. Vannak, okik már a holnapi pártülésen fogják követelni, hogy a csoport változtassa meg passzivitását, váljqp ki *~kormányzópártból és álljon szembe, ha kell a kormánnyal. Rubinek hívei is nyugtalankodnak. Ezek viszont ugy látják, hogy a kormány a Máv. szállítás ügyében, különösen az ő vezérükkel szemben viselkedik passzíve. A volt kereskedelmi miniszter szűkebb gárdája szerint éppen nem Rubinek kezdeményezto az odio-zus Bíedermann-féle szállítást, amiért a felelősség a Máv. vezetőségét terheli. Senki még csak távolról sem tulajdonit az ügy ódiumából részt Rubineknek. U egyébként most távol van Budapesttől; nemsokára hazavárják és akkor akarnak vele tanácskozni. Az eseményekhez tartozik, hogy Kovács J. István meg akarja alakítani a szabad király-választók pártját, még pedig március 15-én. A Területvédő Liga tiltakozó naggyülóse. Budapest, jan. 12. A Területvédő Liga ma délután tartotta meg tiltakozó nagygyűléséi Nyugatmagyarország ügyében, amelyen Okolicsányi László elnökölt. Beszédeket mondottak Klebelsberg Kunó gróf Sopron város képviselője, Tlrríng Gusztáv a Nyugat-magyarországi Liga elnöke, Rákosi Jenő és Nagu Iván a dunántáli ifjúság nevében. A tiltakozó noggyülés óriási érdeklődés mellett folyt le és élénken visszatükrözte azt a hangulatot, mely a szivekben uralkodik, hogy Nyugatmagysrországot nem engedjük elszakítani és Csonka-Magyarország \' teltéből nem engedünk egy darabkát sem leszakítani- Az osztrák követ nyilatkozata a nyugatmagyarországi kérdésről. ■ Budapest, jan. 12. Az egyik esti lap munkatársa fölkereste ma Knobtoch Oszkár báró ausztriai követet, akitől megkérdezte, hogy tekintettel a Temps-ben megjelent közleményre — ha a függő kérdésekre nézve a két állam között a barátságos megegyezés lehetséges volna — mi a felfogása nyugat-magyarországi kérdésről. Az osztrák követ a következőket mondotta : — Felfogásom szerint fc kérdésben változás nem állott be, amennyiben ugy a nagykövetek tanácsa, mint a Temps interpellációja ís csak az osztrák kormány által képviselt nézetet crŐsiti meg. — Eszerint Nyugatmagyarországnak Ausztria számára való odaítélése annak a programmnak intranzigens része, amelyet az antant a legyőzött államok közreműködése nélkül Középeurópa újjáalakítására vonatkozólag megállapított. — Ezeknek n határozatoknak a legyőzött országok attól a perctől fogva, hogy « békeszerződés aláíratott — magukat alávetni tartoznak még akkor is, ha kivételesen oly határozatról van szó, amely javukra szolgái. — Az antant szándéka elsősorban odatendál, hogy Ausztria életképességét megkönnyítse. Az antant ilyen\' intézkedésével Ausztria — amely pusztán létfentartásból is • külföldre van szorulva — nem szállhat szembe, másrészt e határozattal az antant a nemzetiségi elvnek is meg akart felelni. Hogy ez csak éppen ott fordul elő. ahol a nemzetiségi elv megvalósítása a legyőzöttek kárára történhetik meg, ezt Ausztria maga a leg-fájdalmasabban érezhette. A nagykövetek tanácsának jegyzéke szemmel láthatólag azt célozza, hogy Magyarország és Ausztria közt egy tartós elidegenülést kizárjon, és hogy a rendelkezések végrehajtására olyan utat találjon, amely a-közvetlen súrlódási területet eliminálja. \' Az Osztrák-Magyar Bank bécsi * értekezlete. Budapest, jan. 12. A M. T. I. magánje-lcntése Bécsből: A „Neues Wiener Tagblatt" írja: Csütörtökön lesz az Osztrák-Magyar Banknak az az értekewete, amolyet a pácisi jóvátételi bizottság hívott egybe. Az értekezleten a bizottság Párisból Bécsbe delegált tagjainak egyike fog elnökölni. Meghivást kaptak az értekezletre a magyar és az osztrák kormány, valamint a*»öbbi nemzeti államok kormányai is, amelyek mind kormánybiztosokkal képviseltetik magukat. Ausztriát Thad dr. miniszteri tanácsos, Magyarországot Márffy dr. osztálytanácsos, Csehországot Chladko miniszteri tanácsos, a déls?láv államot pedig Ploy dr. szenátusi elnök képviseli. Az Osztrák Magyar Bank képviseletében Spitzmüller dr. kormányzó, Coumont dr. főtanácsos, Rapp vezértitkár és Garr.perling dr. vezértitkárhe-lyeltes vesz részt az értekezleten. Makó díszpolgárai. "Budapest, jan. 12. Makóról jelentik: A szombati városi közgyűlés foglalkozni fog azzal az indítvánnyal, hogy a város díszpolgárává válasszák Apponyi Albert grófot és Rákosi Jenőt. Barta Jenő volt államtitkárt letartóztatták. Budapest, ianuár 12. A rendőrség egy zsarolási ügyből kifolyólag már .hetek óta eljárást folytat Barta Jenő, a Károlyi kormány volt belügyi államtitkára ellen. A mai napon a rendőri nyomozás odáig fejlődött, hogy Bartát ma délelőtt előállították és őrizetbe vették. Wrangel katonái fellázadtak. Bécs. jan. 12. Berlinből jelentik: Az „Orient" című kőnyomatos jelenti Londonból hogy a Wrangel csapatok között általános lázadás tort ki. Angol, francia és orosz tisztek a lázadókat lemészárolták. A demoralizált sereg elhagyja frontját és Konstantinápoly felé nyomul előre. Egy 2000 főnyi banda, amely a seregből kivált - Rodostó felé tart. A helyzet súlyos, mert a Konstantinápoly közelében elhelyezett Wrangel csapatok is föllázadtak Wrangel ellen. Postás-sztrájk Bécsben. Bécs, január 12*-Ar--wArbciter Zeitung" esti lapja bejelenti, hogy ma éjszaka 12 órakor a postai alkalmazottak sztrájkja megkezdődik. A kormány elutasító álláspontja miatt számitani kell arra, hogy a holnapi naptól kezdve a postai szoigálat, a távírda és telefonszolgálatot is beleértve megszűnik, sőt talán a vasúti forgalom is megbénul. A nem szociáldemokrata alkalmazottak megkísérlik, hogy fenntartsák a forgalmat. Az angol parlamentet felakarták robbantani. Bécs, jan. 12. Londonból jelentik : A rendőrség ujabb Összeesküvésnek iutott a nyomára. A szinnfeinek a legközelebb a parlamentet és az urak házát akarták fölrobbantani. Csicserin Franciaország izgatásairól. Bécs, jan. 12* Rigából jelentik: Csicserin szikratáviratlal fordult a lett kormányhoz, amelyben a többi kőzött azt mondja, hogy egyre erősebben terjed el annak a hire, hogy a szovjet megakarja támadni szomszédait. Ez a legenda arra szolgál, hogy ellenünk izgassa szomszédainkat — úgymond a szikratávirat — sőt Franciaország még tovább megy azzal a kijelentéssel^ hogy Lettországot fenyegeti legjobban a bolsevista veszedelem. Hadihajót küldött a keleti tengerre. Minden ellenünk való rágalom Franciaország részéről indul ki, ami megnehezíti számunkra a kereskedelmi forgalom ujrafőlvéteiét. Aini pedig a yörös hadsereg átcsoportosítását illeti, áz valóban megtörtént, de ez a részleges leszereléssel függ össze. A korona Zürichben. Budapest, jan. 12. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 1*15, osztrák korona: 1*45, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1"00 szantim. 1 g Tololc 8 í jD ■ Paaaonia Baak és TSzsdebizomáayi Inagykanixsnl fiókja. ^ I Zrínyi HlklW-MM »S. .iám. I. •lastek (SZIOK1SZT LÁSZLÓ J KOK A J A-I .Hiszek egy Istenben, Hissek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. \'Telelőn 255. sz. — Stifgúaycim: Szlgrlszt, Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok. ollár, dinár I idegen pénzek vétele és eladása. ■ üécsl kifizetések gyors eszközlése. H Baak és TSzsdebizomáayi toda Kaposvár ■ ZALAI KÖZLÖNY 1921. januar 13. Hirek. — Tizenkét évi fegyházra Ítélték a ktirosi gyilkost. Részletesen megirtuk annak ideién, hogy Fájll István karosi legény mejf^yilkoltn Salamon ]ános ottani korcsmárost. A legény ugyanis Salamon korcsmájába ment, ahol szóváltás keletkezett közte és korcsmáros között. A szóváltás dulakodássá fajult, amelybe beleavatkozott a korcsmában lévő Bordás Boldizsár is s a következmény az lett, hogy Fáfli István leszúrta Salamon Jánosi és Bordás Boldizsárt pedig súlyosan megsebesítette. A főtárgynlást tegnap tartotta meg ez ügyben a nagykanizsai tőrvényszék büntető tanácsa dr. Mutschcnbachcr Édvin tőrvényszéki biró elnöklete mellett. A vádat dr. Szabó Lajos helyettes főügyész képviselte, a védelmet pedig dr. Hoch Oszkár ügyvéd látta el. A délelőtt folyamán tizenegy tanút hallgattak ki, akik külőnbözőkepen aaták elő a gyilkosság lefolyását. A tanuk egy része azt állította, hogy Fájli izgága ember volt, aki már másoktól is provokált verekedést és revolverét és kését, — amellyel a gyilkosságot elkövette — sem hordta magánál cgyébb célból, mint hogy avval az embereket ijesz-gesse s ha kell azokat használja. A tanuk kisebb része menteni próbálta Fájlít. Azt vallották, hogy Salamon korcsmáros ellenséges viszonyban volt Fájlival s ő provokálta verekedést. A tanuk kihallgatása délután fél 2 órakor ért véget. Amikor az ügyész indítványára a tanukat megeskették vallomásaikra. A tárgyalást pedig délután három, óráig felfüggesztették. Délután mondta el dr. Szabó Lajos helyettes főügyész vádbeszédjét, amelyben Fájli Istvánt gyilkossággal vádolta és gyilkosság bűntettének elkövetése miatt kérte a vádlott megbüntetését. A vádlott védője, dr. Hoch Oszkár emelkedett ezután szólásra és a mentő körülményeknek felsorolása után a gyilkosság vádjának elejtését kérte. A tőrvényszék büntető tanácsa ezután határozathozatalra vonult vissza. Egy óráig tarló tanácskozás után öt órakor hirdette ki az Ítéletet. Fájli Istvánt bűnösnek mondotta szándékosan elkövetett emberölés bűntettében, valamint abban, hogy Bordás Boldizsárt súlyosan megsebesítette s evvel a súlyos testisértés bűntettét is elkövette. Összbün-tetésként ezért 12 évi fegyházra itélte. Az ügyész az itélet súlyosbításáért, Fájli pedig ügyvédje utján enyhítésért fellebbezett. — A törvényszék a fellebbezéseket átteszi a budapesti Ítélőtáblához. A tárgyaláson Zalakaros igen sok Iakósa jelent meg. — Horthy Miklós utca. A fővárosi Közmunkák Tanácsa leiratban értesítette a fővárost, hogy az |. kerületi Átlós-ut és folytatólag a Fehérvári-ut- nyomán haladó egész utvonalat, amely n kelenföldi pályaudvartól Szt. Gellért-térig terjed, amelyen Horthy Miklós kormányzó, mint fővezér az újjászületett nemzeti hadsereg élén székesfővárosunkba bevonult, tehát a Fehérvári-utnak a Szt. Gellért-tértől az Atlós-utig terjedő szakaszát és innen tovább ax Átlós-utat a kelenföldi~\'pályaudvarig Horthy-Miklós-utnak nevezte el. A főváros tanácsa őszinte örömmel és igaz lelkesedéssel vette tudomásul a Közmunkák Tanácsának ezt az elhatározását és intézkedett, hogy az utcai névtáblák mielőbb elhelyeztessenek. , — Ax uzsorabiróság tárgyalása. Az uzsora s az árdrágítás Eldorádóját éli már. A helybeli ügyészség erélyes intézkedésre határozta el magát. Tegnap délelőtt szokás szerint megtelt a Deák-tér fáskocsikkal s hihetetlen árakat kértek a fáért. A vásárlók között megjelentek a detektívek s a bemondott árak szerint 1500-1600 korona értékű blokkokat adtak a polgároknak azzal az utasítással, hogy a fát megvették, csak be kell szállítani a törvényszék udvarára. A faárusok boldogan kocsiztak be a törvényszékre, ahol csakhamar a tárgyalási teremben találták magukat, mintegy 32-en. Csak itt látták, hogy nehéz üzletet csináltak. Dr. Kenedy Imre táblabíró elnökletével azonnal összeült az uzsorabiróság s Biba törv. biró előterjesztésére tárgyalás alá vették az ügyet. Kihallgatták a faárusokat egyenként, azután a feljelentő detektive-kct. Esti hét óráig tartott a kihallgatás. Ék- ben mind nagyobb i. Értesültünk még kor az uzsorabiróság Ítélethozatalra vonult vissza. Fél nyolckor hirdette ki dr. Kenedy táblabíró, az uzsorabiróság elnöke az ítéletet, mely szerint a törvényszék a 31 faárust árdrágításban mondta ki bűnösnek cs ezért mindegyikülcet külön-külön 500 korona pénzbünte-tétre itclte. Ezenkívül a fát elkobozta azzal, hogy a város polgármestere maximális áron bocsássa a város »>r!gárainak rencle^ezéscre, a befolyt pénzt pedig fizesse be az ügyészség pénztárába. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, az elitéltek védőik utján fellcbeztck a kúriához. — Halálozás. Súlyos csapás érte O/cnbeck Károlyt, lapunk metörjét, akinek alig hét hónapos Jolánka leánykája tegnap este tüdőgyullodásban elhalt. Temetése holnap délután a temetői halottasházból lesz. — Miért késik a dohánykiosztás ? A dohányraktár tele van s a januári dohány-adaghoz nem tudnak hozzájutni o fogyasztók. Ez ügyben kérdést intéztünk az illetékesekhez s a dohányraktárban azt a választ kap: tuk, hogy a dohány már hetek óta mindennap átvehető lett volna. A városi közellátásnál pedig ezeket mondották: Most folyik a bevásárlási könyvecskék kiállítása, illetőleg becserélése. Hetek óta hirdettük, hogy a közönség hozza be könyvecskéjét, mert a dohányjegyek is ennek ellenében adhatók ki. Azonban a közönség nem tanúsított pontosságot s így a könyvecskék kiállitása több időt vett igénybe, mint előre látni lehetett. A főtrafikban a vidéki trafik kiosztása már folyik, mivel ez nem jegy ellenében történik. A városi trafik kiosztására 17—20. között kerül sor. A jegyrendszer újbóli életbeléptetése azért vált szükségessé, mert a dohány-csempészet az utóbbi idöbci arányokat kezdett venni, arról is, hogy a jövőben a dohányadag leszállítására kell elkészülnünk. Ennek oka az, hogy a még meglevő dohánygyáraink is hihetetlen nehézségekkel küzdenek a szénmizéria miatt. Ez az oka annak, hogy négy dohánygyárunkban a munkát redukálni kellett. A legközelebbi kiosztás *-igen szigorúan fog le-fol yni. Minden trafikban egy pénzügyőr fog felvigyázni a pontos elszámolásra. A közönség körében még ma is sokan nem akarják elhinni, hogy tényleg jegyre fog történni a kiosztás. Ezek nem mennek el jegyeikért s ezért is késik a kiosztás. — Nyilatkozat. A Halai Közlöny tegnapi számában „Bonyodalmas lakásügy" című hírünkre dr. Prack István h. polgármester a következő nyilatkozatot tette: — Nemcsak hogy semmi olyan intézkedést nem tettem, amelynek alapján Pirchner alezredes ur a Kazinczy-utca 33. számú lakást elfoglalhatta volna, hanem a jogtalan elfoglalás ellen az állomásparancsnokságnál ideje-, korán tiltakoztam. — A szabad lyceumban ma este 6 órakor dr. Dómján Lajos ügyéd a magyar alkotmány fejlődéséről tart előadást. Az érdekfeszítő előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. Belépődíj 3 korona. Bérletjegy 25 K. — A közalkalmazottak beszerzési csoportjának közleménye. A köztisztviselők beszerzési csoport tagjai felszólit-tatnak, hogy a kiváltott faiáradékaikat a közélelmezési hivatal udvarából 3 napon belül hazaszállítsák. Különben érvényüket vesztik. Azok a tagok pedig, akik utalványaikat még eddig ki nem váltották azokat haladéktalanul váltsák ki. A kik az 1-7 szelvényre járó fatéritményt e héten át nem veszik többé azt meg nem kaphatják. — Elnökség. — Adomány. Ózv. Weber Pálné Hal-vax Frigyes elhunyta alkalmával koszorutpótló-ként a kath. legényegyletnek 100 koronát adományozott. (x) Albertini filmsorozat I. képe, a Szakadékok királya" cimü 5 felvonásos filrn-atirakció kerül bemutatásra a Világmozgóban csütörtökön, pénteken és szombaton, melyben a főszerepeket Albertini testvérek játszák. Jegyek máris csak korlátolt számban kaphatók. Négylakásos kertes ház eladó. Husz-méteres műhely egy Jakással elfoglalható. Báthory-utca 12. (x) Cesurlnu VI. rész, „Miss Napoleon" kerül ma bemutatásra az Urániában. E rész már New-Yorkban játszódik le és két ujság-troszt nagy harcit látjuk Izgalmas és érdekes tartalmával messze felemelkedik az eddigi részek fölé. Jegyek d. e. 10 órától kaphatók. Irodaklsasszony perfekt gyors- ásgápiró felvétetik László Orsr. ig cégnól Nagykanizsa. IŐ47S/19Í0 .Csonk* MísvAforssig nem ors*Í£, Er<m Magy.iíotwia menyorssig I" Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy megszállott területről szarvasmarhák, juhok, kecskék, sertések behozatala tilalmazva van. Ujabban a megszállott területekről a ragályfogó tárgyak, mint széna, szalma egyéb szálas ukaVmányok, trágya, rongy, viselt ruha, használt istálló eszközök és marha-szerszámok, élő és leölt baromfiak és t más állattól származó húsok behozatala szintén tilalmaztatott. Nagykanizsán, 1920. december 23-án. Polgármester ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ X Eredeti erfurti íőxclck cs virágmagvak Importalt ^Mcttc"-féie ó!om-zarólt takrtrmftoyrépsmag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazda, sági- é> kciti eszközök kaphatók LÁSZLÓ ÉS ORSZÁG CÉBHÉL NAOYK.VNIZvV TlU\'rOX 130 )lnii<«küt •<lnc. U.nkokban rlaiontolailAknak Mininitufbl adunk ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ k/f " t \' eiutuh tluti idOiiuhWI ktít&l Cili- id 1 I 1 I P f> r»c.ií .KfiWlö-aCHf W• s.-.tr.^e SJír-] lUIV/ U ml- U«M»ptw»«. mmiltule^llk, rv«i- I f4i-t-.il. kipUrmJrUoek. trdtfeaitti. •!»Vj i!»)miUi}l (». f.. Boeionid* %ndueiu florobaku. ■» " Mroitkti, ci»n\'t* kupaltku Diruttku -----------»-• Becjcnirfr *i» u:i! Uletw megrendelhetik : Elso Dunántuli Kereskedelmi Méhészéinél l» \'v u.* \'A\' ^ «Tr <T» |T> «T» VT» VTWTV <T» «Tv i?r ^^ ^v l URÁNIA pM.?rt I Mcnoayl.au* t. ma. - TcUtoo J}». Csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap W Cesarina vi. rész: „Miss Napoleon" Físzenplö Mia May Jön! „Tigrisarcu ember" amerikai . Path4"-fllm ! EIú*>JÁ\\ok kezdete Kvxr.ipo\'icon i,\'/,7 éi 8 órakor Vaiir- is ünnepnapokon 3, 7,7 éi 8 órakor. <T.JT>iT,<T(JT,JT\'i IT> «"» .T. «▼» .Ti ^» <T( «T» Újságkihordók felvétetnek lapunk kiadóhivatalában, Fő-ut 13. «z. alatt. 700 VII ÍP Nnjfymozjfó színház 0 I I L A ü Szarva.-, zdlloda. = Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai éj Gyarmati könyvnyomdában. Csütörtök, péntek, szombat Az Albertini filmsorozat I ső képe Szakadékok királya Alnuttukció 6 felvonásban. Főszereplők: Albertini testvérek ■ világhírű oiasx artWták. _ r- i* ünnepnapon 2. \'/,■*, 6, */,7 ís 8 órakor gFJÓ»dá»ok kezdete héikóiaap ö ii X órakor • 000000000000000É Egyes szám ára 2 korona. 60-ik évfolyam__Nagykanizsa, 1921. január 14. Péntek 10. szám. 1*1 KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP S«cTk«sxtó»4g 6% kinüúhivaUI: Pő-ut 13. sz. - Intorurban-lolefoa 78. ■ Megjelenik mindig kor* reggel KÓSZF.RK KSZTÓ: Dr. HEGEDŰS OYÖRGY mmntgy. Uprli«14 KKLRI.ÓSSZERKESZTŐ : BODROOKÖZY ZOLTÁN Rlóílsetéal Arak: Égés* évro 360 K. Fétfvro 180 K. Nogyod-ívre 90 K. Kjty hóm 30 K. Egyes szám Ara 2 K Aktuális sorok. Mar megint szaga van a levegőnek. Egy-két-három öreg magyar összedugja fejét. Miért is? Miért is? (Ady) Igen. Összeütik a fejükéi, mert van miérl. Van miért, mert csalóka szint kezd játszani megint a társadalmi élei. Mindenfele azt Imlljtik: megértés, megbecsülés, kibékülés, kooperáció . . . slb. Ez mind nagyon szép és szcrfelelle kívánatos. I)e szegről, végről mégis csak volna valami küzílnk, mégis csak volna valami hozzászólni .valónk ezekhez a szapora kéznyujtogatásokhoz. A társadalmi élet higanyának szilárd alapot kell végre is venni, mert a nagy kilengések, n nagy lelki emóciók egy-egy ujabb szögel vernek a magyar koporsóba. Tchál adjon az Isten békét a lelkünkbe. Adjon s adja czl mindjárt, mert In örökké állig begombolkozva, teljes testünket s lelkünket felvértezve is, csatasikon állunk, másra nem jut időnk, mint egyedül a harcra. Ez a harc pedig a lassú felmorzsolódást hozza. Végeredményben a mai nagy tülekedés feltétlen harcot provokál. A harc-tollát kell, meri ez hozza meg a kereszténység győzelmét Eliez a harchoz azonban a fegyvereket kell tudni megválogatni. A legjobb fegyvernek pedig ma egyedül a munka s a keresztény magyar kultura k\'inálkozik. A baj ott von, hogy a fegyverek minden más fajtáját előszedtük már, kezdve a plakátokon s folytatva a szónoklatokon s (ercml\'ugysc, becsülettel dolgoztunk. S ime, az eredmény, az a győzelem, amire nekünk, szükségünk van, késik. Az igazi fegyverek felvétele helyett az utóbbi időkben undorító dörgö-lődzés, kéznyujtogatás kezd megindulni, amit ugy neveznek, hogy kibékülés, vagy meg mások : konszolidáció. Mások ismét vállvetett együttmunkálkodásl kívánnak, ami ellen nekünk sincs kifogásunk. De nz ilyen cgyüttnumkálko-dást mi akarjuk diktálni, ne pedid minket vezessenek pórázon. A kölcsönös megértés részünkről sosem hiányzik. A baj mindig ott volt, hogy minket nem akarlak megérteni. Pénz beszél, kutya ugat logikával nem lehet kooparáoiót teremteni. Ha a kooparációt mindenki ugy fogja fel, mint ahogy mi, a munka fegyverén kívül másra nincs szükségünk Ha ebben a harcban elbukunk, megérdemeljük a halált. 1 in ezt n munka szabad versenyét a magyarhaza érdekében mindenki ugy akarja, mint mi, az barátunk, azzal akarjuk a kooparációt. Hz azonban nem jelenti azt, hogy a kéznyujtogatások, qnelygős dörgö-lőzések csapatat nyissuk meg. Különösen nem azok számára, akiknek a körmére állandóan vigyázni kell. Nem jelenti azt, hogy intim körökben szamár-birául azzal dicsekedjünk cl,\'hogy leg- kedvesebb ujságunk a/ „Egyenlőség". Nem akkor, amikor a túlsó soron senkinek sem kedves a „Nemzeti Újság". Végeredményben tehát: Szabad teret engedünk a lehiggadásnak, hogy ezzel felkapjunk a munka mentődeszkájára. libben a munkában azonban ne felejtse cl senki, ha az a munka koo-parációs is, hogy az előmunkások mi, keresztények voltunk, vagyunk és akarunk is lenni. — gk — A keresztényszocialisták kívánságai a képviselöértekezlet előtt Szmrecsányi és Haller harca a nemzetiségi képviselőkért. — Praznovszky nem adta át a magyar válaszjegyzéket Párisban. — Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter Budapesten. követek tanácsának a magyar kormány válaszjegyzékét, még nem nyert megerősítést. Bécs, január 13. Hegedűs Lóránt pénz- Budupesl, jan. 13. A ma esti pártértc-kczlctről a Keresztényszociálisták pártszakadási törekvéseiről Szabó József nemzetgyűlés képviselő a keresztényszocialista párt egyik vezére a kővetkezőket mondotta: — Több mint bizonyos, hogy n 4na esti képviselői értekezleten a keresztényszocialista munkásság kívánságait tárgyalni fogjuk A párt n szakszervezetek vezetőségének azt ajánlotta, hogy küldjön ki egy szociális bizottságot, amelyben a párt delegátusain kívül helyet foglal minden szakszervezet részéről 2—2 tag. E kívánságnak a szakszervezetek még nem tettek eleget. A tárgyalások köztünk és Hallerék között folyamatban vannak. Az elvi megállapodás azonban nem fog sokáig váratni magara és kétségtelen, hogy mi szakszervezetek továbbra is a politikai párttal együtt fogunk működni. — Ami a vasárnapra tervezett nagygyűlést illeti, arra nézve közölhetem, hogy czidőszerint még be van tiltva. Az indokolás az, hogy a Szabadság-téri nemzeti szobrok leleplezése alkalmával a rendőrség ünneprontásnak minősítette a mi gyűlésünket. Ugyancsak a ma esti pártértekczlcten kerül szóba a nemzetiségi képviselők elhelyeződébe. A nyugatmagyarországi képviselők állásfoglalásáról és magatartásáról a pártban egyelőre senki sincs tájékoztatva. Kokép Szmrccsányiék dolgoznak azon, hogy Blcycrt és a nyugatmagyarországiakat a maguk számára meghóditsák. Viszont Haller sem szeretné a kezéből kiengedni, a 10—12 emberből álló frakciót. Ezért a mai ülésen indítványozni fogják n nemzetiségi minisztérium további fönntartását. Mint pikantériát meg kell emlitcni, hogy a keresztényszocialisták esti értekezletén részt" vesz Szmrccsányiék egy-két embere is. Szmrccsányi pártja ugyan ellenzéki alakulás, de minthogy ők is keresztényszocialista alapon állanak, képviseltetik magukat a keresztényszocialista blokknak azon az értekezletén, amelynek élén a kormányzópárti Haller áll. Budapest, január 13. llietékcs helyen szerzett értesülés szerint az a hir, hogy Praznovszky követünk átadta volna a nagy- ügyminiszter a M T. L bécsi tudósítójának legutóbbi tárgyalásairól a következő felvilágosítást adta: — Tegnap meglátogattam Mayer kancellárt és Henil kereskedelemügyi minisztert. Az utóbbinál viszonozván, a magyar kormány nevében, Budapesten tett látogatását. Mindkét látogatás barátságos megbeszélés jegyében folyt le, az aktuális kérdések kerülésével. Ugy a kereskedelemügyi miniszter, mint a kancellár különösen pénzügyi terveim iránt érdeklődtek és ezek tekintetében bő felvilágosítást is adtam. — Az Osztrák-Magyar Bankkal tegnap a még függő kérdések letárgyalása folyamán a bankjegykicscrélés tekintetében teljesen megegyeztünk. Csupán az Osztrák-Magyar Bank likvidátoraival u pénztári jegyek hátralékos kamatai tárgyában folytatqtt megbeszélések maradtak eredménytelenek. Körülbelül 7 millió korona a különbség van az ő álláspontjuk és az enyém között. Ezeket a tárgyalásokat nem folytatom tovább, hanem hazatérve azoknak a pénzintézeteknek, ame-lvek ezen a cimen, mint az Osztrák-Magvar Bank hitelezői az Osztrák-Magyar Bankot perelni akarják — ujabb egyezségi ajánlatot teszek. * Hegedűs Lóránt — mint Bécsből jelentik — a délutáni 2 órai gyorsvonattal visszautazott Budapestre. Német egyetemet és színházat követelnek a szászok. Nagyszeben, ian. 13. Az erdélyi szászok vczetŐférfiai, a különböző egyesületek bevonásával értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy az eddigi szász nemzeti kultura fejlesztése céljából memorandummal fordulnak a bukaresti kormányhoz, hogy Nagyszebenben önálló szász egyetem és német szinház felállítására adjon engedélyt. A memorandumot küldöttség fogja átadni dr. Gogá Octávián román kultuszminiszternek ZALAI KOZl.uNY Szenzációs fordulat Kozma Adolf feljelentésében. Szekeres Anna beismerő és tagadó vallomásai. — Az egész vád csak , ■ Kozma meséje (?) Nagykanizsa, január 13. A nagykanizsai államrendőrség bűnügyi osztályát mát két hét óta foglalkoztatja Kozma Adolf hahőti marhakereskedő azon feljelentése, hogy cselédje Szekeres A ima tőle 63.000 koronát ílopott cl. Az ügyben először a pacsai csendőrség nyomozott, majd egy magándetektívet bizott meg Kozma a lopás kiderítésével, amikor aztán eredményt ez sem tudott felmutatni, a nagykanizsai államrendőrséghez fordult, amely a nyomozást megkezte és ma már szenzációs fordulat állott be, ugy hogy a kihallgatások folyamán hol a feljelentőből lesz vádlott, hol a vádlottból feljelentő. A nyomozás részleteiről lapunk hasábjain már beszámoltunk és azt ittuk, hogy a tolvaj Szekeres Anna és bűntársa Tánezos Lajos. A nyomozás során ugyanis Szekeres Anna azt vallotta, hogy a lopást ő követte , cl, még pedig ugy, hogy időnként kisebb-nagyobb pénzösszeget lopott el gazdája kasz-szájából, amelyet ugy nyitott ki, hogy megszerezte annak egyik kulcsát és azt állandóan magánál tartotta. A pénzt aztán kedvesének Táncos Lajosnak adta át. A leány vallomás/t még akkor is fenntartotta, amikor szembesi-sették Táncos Lajossal, aki a nyomozás első napjától tagadta, hogy valami része volna a lopásban. Hangoztatta azt, hogy ő jómódú gazda fia, apja most jött haza Amerikából és •1000 dollárt hozott, ami pedig itt Magyarországon egész vagyon — és hogy neki semmi köze sincs a lopáshoz. A nyomozás bonyodalmát még fokozta Kozmának egy tavalyi szereplése a rendőrségen, amelynek alapján felmerülhetett a/, a gyanú, hogy itt talán Kozma ismét valami ravaszul kieszelt — dc meg itcm történt bűnügyet jclenctcz. A mult -nyáron történt ugyanis, hogy Kozma egy osztrák nevelőleányt hozott a rendőrségre azzal, hogy a leány meglopta. Azt mondta, hogy a leányt clbocsájtotta, ez azonban ax elutazás előtt felesége aranyóráját, láncát és több ruháját kosarába pak-kolta és ugy távozott el a háztól. A lopott holmikat a vasúti állomáson a vonat indulása előtt találta meg a leány kosarában és azokat mint bűnjeleket be is hozta u rendűiáégre. A feljelentés azonban nem. bizonyult valónak, sőt a kihallgatást vezető rendőrtiszt olyan szituációnak leplét fedte fel, amelyeknek büntetőjogi következményei alól csak nehezen szabadult meg Kozma* A rendőrtiszt rábizonyította, hogy az egész lopás űgy mese. A leány a nála talált aranyórát, láncot s nőiruhákat nem lopta, hanem Kozma adta neki a vele folytatott szerelmi viszony fejében és most ilyen ravasz módon akarja az elcsábított leánytól azokat visszaszerezni. Ezt a gyanút — hogy Kozma ismét félrevezette a rendőrséget — látszik igazolni Szekeres Anna tegnapi va!|omása, aki visszavonta eddigi vallomásait. Elmondta, hogy n vallomásokat Kozma udta a szájába, aki azzal biztatta, hogy csak vállalja magára a lopást s ő egész élete végéig eltartja majd ezért. Amint vallomása további részéből kitűnik, Kozma arra építhette vádját, hogy Tánezos egy alkalommal véletlenségből atyja kabátját vitte magával Szekeres Annához. Látogatás közben pedig testvérbátyja azzal kereste fel, hogy a kabát zsebeben lévő 60.000 koronát — amit atyja vásárlás céljából vitt magával és ugy felejtett a kabát zsebében — adja át. Ezt megtudta Kozma is. halott valamit a testvérek között lefolyt beszélgetésből kocsisa is és ebből szőtte Kozma a vád hálóját s ugy állította be a dolgot, hogy a pénzt Szekeres Anna tőle lopta A rendőrség az iratokat a vádlottakkal együtt áttette az ügyészséghez, egyben a vallomások alapján Kozma ellen is megindította a vizsgálatot a hatóság félrevezetésének büntette cimcn. A késő délutáni órákban arról az ujabb fordulatról értesülünk, hogy Szekeres Anna a rendőrségen tett utolsó valoinását, — hogy nem Ö követte cl a-lopást — ismét visszavonta a vizsgálóbíró előtt és azt állitjo, hogy a 63000 koronát Ő lopta cl. Az ujabb fordulat most már igazán bonyolulttá teszi a bűnügyet. Hírek. — Két express vonat szombaton és vasárnap. A Délivasut nagykanizsai állomásfőnöksége közli, hogy 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap két express voilat közlekedik Budapest— \'Sopron és Sopron-Budapest között. Az egyik express vonat a rendes mcnctindulási időben érkezik és indul, míg az úgynevezett elővonat szombaton déli 12 óra 50 perckor indul Sopron felé, vasár-nap pedig délután I óra 55 perekor Budapest felé. Az elövonatra jegyeket nem kell előjegyezni. — A gimnáziumban az előadások f. I»ó 15-én, szombaton megkezdődnek. Igazgatóság. — Lezárták n nóp.zámlálást. A népszámlálást folyó lió I0 éu lczáralák. Az adatok feldolgozása pár napon belül már meg ü fog kezdőd ni. Mindczidcig tehát pontos adatokat még nem lehet kapni. Sokan vannak még olyanok is, akik számlálás alá nem estek. Ezek jelentkezzenek 16-án, vasárnap a városi iktatóban, számláló lapjuk kitöltése végett. Előreláthatólag Nagykanizsán a szaporodás eléri a 20—227,-ot. Az 1910. évi népszámlálás szerint Nagykanizsa lakossága 26,524 volt. Ebből 744 katona. A jelen népszámlálás 30-32000 lakolt is fel fog mutatni. 1910-ben Nagykanizsán 2,378 zsidó volt- Ez a szám előreláthatólag tetemesen meg fog növekedni. — Katonai testnevelés az iparostanonc iskolában. A testnevelés s a katonai fegyelem ápolása sehol jobb és szükségesebb talajt nem verhetett volna, mint az iparostanonc iskolában. Mint értesülésünk, Hnta József százados vezetésével a helybeli iparostanonc iskolában katonai testnevelés indul meg. Értesülésünk szerint vasárnap délelőtt lesznek ezek a testnevelési órák, amelyek hisszük, „agy előnyére válnak az iparos ifjúságnak. — Emelik n fegyveradót. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter utasítására törvényjavaslat készül a vadászati és fegyveradó reformjáról. Az uj javaslat szakit azzal az elvvel, hogy mindenki egyforma adót fizet. Míg az adó összegét általánosan emeli, a községi elöljárók és köztisztviselők részére mérsékelt adót állapit meg, a többinél pedig a progressziót vezeti be, ugy hogy a legnagyobb jövedelmeknél eléri az 5000 koronát. 1921. január 14. — A Nyukosz hangversenye. A Nyukosz nagykanizsai fiókja csak nem rég alakult meg s máris előkelő hangverseny keretében igyekszik bemutatkozni. F. Iiö 12-én délután gyűlést tartottak, amelyen ugy döntöttek, hogy február hó 8-án nagystilü hangversenyt fognak rendezni. A szervezés olyan kezekbe került,.írni biztos garanciát fog nyújtani a feltétlen sikerhez. - Hogyan árdráglt a vásárló Lö zönség. Az árdrágítók ellen szigorú had," • ratot hirdet a vásárló közönség s az árdrágító törvény támogatja e harcában. A nagykanizsai törvényszék is már több árdrágítót állított az uzsorabiróság elé és a piaci árusok uzsorúskodásának sokszor elejét veszik az éber rendőrök. Igy, hogyha az árdrágitók tömött sorait még nem is nagyon ritkította meg a törvény szigora, dc mégis elért annyit, hogy az árdrágitók nem lépnek föl olyon szemtelenül merész számban, mint azelőtt. És érdekes, hogy akkor, amikor a közönség az erélyes harcot ncin lankad hirdetni, mégis olyan jelenséget figyelhet meg az ember, amely azt látszik bizonyítani, hogy az árdrágítást sokszor maga a vásárló közönség segíti elő. Példának hozzuk fel a legutóbbi hetivásárt, amelyen rengeteg mennyiségű tojást szállítottak be eladásra a kanizsai piacra. .Anűg pár nappal ezelőtt még alig lehetett száz darab tojást összevásárolni a piacon, most egy helyen több százat vehetett a vásárló. S a nagy kinálat okozta, hogy a tojás ára már nem csökönyöskődött az öt koronában, hanem a piac különböző helyein • — végeredményében azonban alig pár lépésnyire egymástól — három koronáért is árultak tojást. S ennek dacára is megfigyeltük, hogy a közönség csaknem egymást licitálva, az ötkoronás tojásnak rohant neki s ugy vásárolta azt, hogy éppen, hogy ki nem mondta — megadjuk az öt koronát, csak legyen tojás. Mellette pedig, alig tíz lépésre, 4.50 kor,, még lejebb valamivel 4 korona s a piac egyik részén már 3 koronájával árulták a tojás százait. Igaz, megértjük, miért vái.\'i rolta a közönség olyan mohón az ötkoror-i.; tojást — azt gondolta, atnig bejárja a piac t, megvásárolják dőle. Ezt nem is hagyhatta számításon kivül, mert eddig vajmi kevés tojás v.olt a piacon s tényleg a keresgélés közben tojás nélkül maradhatott. Figyelmeztetnünk kell azonban a vásárlókat, hogyha a jövőben igy cselekszik, akkor maga idéz elő árdrágítást s ne csodálkozzon azon, hogy a konkurencia mihamar lemond a versenyről s az árak nem szállnak le. — Temetés. O/enln-ck Jolánkát, Ofcn-bcck Károly, lapunk metőrjének tegnapelőtt elhunyt leánykáját ma délután 3 órakor helyezik örök nyugalomra a temető halottasházából. — Rablóbanda. Pár nap óta 8—10 katonaruhás rabló garázdálkodik Révfülöpön, akik Horthy-sapkát hordanak s fegyverrel vannak felszerelve. A zánkai állomásfőnök jan. 6-án eltűnt, már felkutatták a Balatont is, de semmi nyomára sem tudtak akadni. A rablóbanda több családot kifosztott, a minap este Ballagí ezredes lakásán jelentek meg. A kényszer hatása alatt az ezredes már 8000 koronát leszámolt, amikor egy puskalövés elriasztotta a rablókat. Ugyanekkor egy kocsist is megtámadtak, aki a postára menekült s onnan érintkezésbe lépett a csendőrséggel. A kövágóőrzi csendőrség a nyomozást megindította. 1921. január 14. Készül az uj lakásrendelet. A lakúshivatalok uj rendezésére vonatkozó rendelet hétfőn jelenik meg. Az igazságügyminisztériumban az utolsó simításokat végzik. Az uj rendelet szerint február elsején a felmondás ineg lesz engedve, de az érvényesítést csak a biróság lesz jogos kimondani. — A Nagykanizsai Kath. Legényegylet folyó évi január hó 16-án (vasárnap) u Polgári-Egylet nagytermében saját könyv-táralopja javára tánccal egybekötött zártkörű jótckonycélu színielőadást rendez. Színre kerül „Afán?* népszínmű 3 felvonásban. Irta Folli-nusz Aurél. Kezdete délután fél 6 órakor. — Helyárak : emeleti páholy 150 kor., ülőhely l—VII. sor 25 kor., a többi sorok 20 kor., földszinti állóhely 15 kor., karzati állóhely 10. kor., (táncra nem érvényes). Felülfizetések a jótékonycélra való tekintettel köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. — A petróleumlámpa áldozatai. Végzetes katasztrófa áldozatait szállították be n napokban a debreceni közkórházba. A szerencsétlenség Bárándon történt, Bíró János házánál. A család a szobában vacsorához ült. Az asztalt a szülök két gyermekükkel ülték körül, .Evés közben tőrtént, hogy a mestcrgcrendáról lelógó petróleumlámpa zsinórja meglazult s a lámpa az asztalra zuhant. A szétfolyó petróleum meggyújtotta az asztalkendőt s az égő petróleum ráfröccsent Bíró János Juliska nevü 12 éves és Gyula nevü 4 éves gyermekeinek ruhájára, amely rncggyuladt. A sötétségben a szülők azt sein tudták, hogy mihez kapjanak. Igy történt, hogy a két gyermek rendkívül súlyos égési sebeket szenvedett. Beszállították őket a debreceni közkórházba, ahol ápolás alá vették, de oz egyik, Juliska belehalt sebeibe, a kis Gyula pedig eszméletlen állapotóan fekszik. A szerencsétlenség ügyében elrendelték a vizsgálatot. — Ipartestületi hangverseny. Nagyban folynak az előkészületek az c hó 29-cn tartandó hangversenyre. A rendezőség mindent elkövet, hogy a közönségnek kellemes estélyi szerezzen. A legközelebb megjelenő műsorba betekintést nyertünk, melynek minden egyes száma garantálja a sikert. Az érdeklődés máris oly nagy, hogy a hangverseny valószinülcg ismétlésre kerül. — A mezőgazdasági érdekképviselet választóinak összeirása most van folyamatban. — A Pamir fenslkon ősmagyarok nyomaira bukkantak. Az amerikai .Magyar Népszava" szerint Stein Aurél ázsiai utazó a Pamir fensikon olyan régi felírásokra bukkant, amelynek szavai azonosak a magyar nyelvl>c is bekerül ősi törők-tatár eredetű szavakkal. Ez n nagyjelentőségű felfedezés a finn-ugor elmélettel szemben a magyarság török-tatár eredete mellett bizonyít. Stein Aurél kutatásainak eredményét legközelebb angol nyelven te^jsi közzé. — A Nagykanizsán elhelyezett menekültek részére beérkezett ado mányok: Krausz Sándor és Társa cég 100 K, Dcutsch József 100 K. A borsfái jegyző beterjesztett 50 K. A nemes szívó adakozó hálás köszönetét nyilvánítja a menekülteket gyámolító bizottság. Gyár-utcában szép uj 3 szobás mpgán ház liis kcrti«l sürgósen eladó Szigriszt ingatlanforgalmi iroJa Zrinyi Miklós utca 33 I. cm. (x) Nyulbőröket, méhviaszkot legmagasabb áron vesz Szabó Antal kereskedő, Deák-tér 15. ZALAI KÖZLÖNY FRIED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugar-ut 2. (Pő-ut in Sugár-ut sarok.) t Aranvat ezüstöt, brilliánsokat, Hl alljcll, aranyfogakat és érme ket a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások legszebb kivitelbensaját műtermemben legjutányosabb árban készül-I nek. Orajavítások elfogadtatnak. l<l»kl«kiiPk pottefonlulUvall •llnU»«a. A felvidéki püspökségek betöltése a magyar király felségjoga. Schioppa nunclus nyilatkozata Budapes, jan. 13. Amióta a felvidéket megszállták a csehek, azóta három magyar felvidéki püspök halt meg és igy most három felvidéki magyar püspökség áll üresen. Meghalt Párvi\'Sándor szepesi, Radnai Farkas besztercebányai és Bálás rezsnyéi püspök. Ezeket a püspökségeket be kell tölteni. Ugyancsak püspök nélkül van a nyitrai püspökség is, amelynek püsoökét, Batthyányi Vilmos grófot a csehek elüldözték és súlyos terrorisztikus eszközökkel arra kény-szeritették, hogy mondjon le. A csehek a püspökségeket be akarják tölteni és azt vitatják, hogy amikor ők ezeket a területeket birtokba vették, jogot is nyertek ezzel arra, hogy az e területeken levő püspökségeket ők töltsék be. A magyar kormány és a magvar klérus azonban a legerőteljesebben tiltakozott e minden jogot és törvényszerűséget negligáló tervvel szemben. E püspökségek betöltésének joga minden kétséget kizáró módon az apostoli magyar király felségjoga, nemcsak a Szent-Istvánnak küldött Szilveszter-bulla szerint, amelyet skrupulozus rosszakarattal kétségbe lehet vonni, de mindenesetre annak a konkrétumnak értelmében, amelyet Mária Terézia a Vatikánnal kötött- Schioppa pápai nuncius a magyar álláspontot osztja. A katonai havidijasok özvegyeinek uj drágasági pótléka. Budapest, jan. 13. Az M. T. I. jelenti: A honvédelmi miniszternek egy most megjelent rendelete szerint a katonai havidijasok özvegyeinek drágasági pótlékait 1920. január elsejétől visszamenőleg a XI. rangosztályban az özvegyi nyugdijt, illetve kegyelmi ellátást 300%\'ban, a X. rungosztályban 275*/,,-ban, IX—VIII. rangosztályban 2507,-ban, VII—VI. rangosztályban 200",vban, V. rangosztályban 175V«.-ban, IV. rangosztályban 1057,-ban, III—I. terjedő rangosztályban 80"/»-ban állapította meg. A drágasági pótlék hivatalból fog folyósittatni. A korona Zürichben. Budapest, jan. 13. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 107\' ;, osztrák korona: 135, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig l\'OO szantim. ösv. Tanoxenborger Jénosné s»uL Strasaer Teróxla ugy a mnga mint gyermeki, János, Jdxaaf, Lajos. Hadvljj, Juliska & az rokonság njvóben fájdalomtól meg- tóit stivvtl tudatják, ho?y szeretett íírje, édes-apjuk, lUctvo rokonuk Tanczenberger János városi díjnok életinek 76-ik. boklog lútavságának 4S-ik éviben f hú 13-án róvid nenvcdös utin elhunyt. Temetése f- l5-«o Jélután 4 orakor íes* a Kinizsi-u. 4S. sziunu gyiMhizból. Ai engesztel sientmiveáldozat a megboldogult lelkiüdve^tt f. hu 17-én d. o. 10 órakor lesz a Sxentferenc-rendiek plíbánia templomában ax Urnák bemutatva. .v, Nagykanizsa, 1021- január 13. nyugodjék bókévalI TŐZSDE. Budapatt, jan. 13. V&Iutaylao: Sípolcon 1810, Font 2170, Léva 030, Dollár 660, Francia frank 3460, Langyel márka 73, Márka 830. I.tra 2040, Osztrák $3, Rubel 2SS. U\' 760, Szokol 670. Svajíi írank 0060, Koronadinár 1630, .\'ránk-dinár 1630, Holland forint —, Dan forint —. Telefon 285. Sürgönyeim: Szigriszt Tőzsdei megbízások teljesítése; értékpapírok, ir dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. JSécsl kifizetések gyors eszközlése. fiwiii hú és Tfoáíiiictíaji Iroda Kaposvár nagykanizsai fiókja. Zrinyi Miklós-utca 33. szám, I emelet. (Szigriszt László Irodája) 19516/1020. , .Csonka Magyarország nem ország, Egén Magyarország menyorstág I* Tárgy i A kártya és dominó adó szabályrendelet életbeléptetése. Hirdetmény. Közhírré teszóm, hogy a városi képviselőtestület 6697/019. 71. jkvi, illetve ad 4895/920. 358. .jkvi szamu határozatával hozott kértya és dominó adó szabályrendelet 1921. évi január hó 17-én életbe lép. A szabályrendelet hiteles szövege a városi kiadóhivatalban betekinthető. Jelzett naptól kezdve bármely nyilvános helyen (kávéház, vendéglő, egylet, kaszinó stb.) folytatott kártya, dominó ós malom játék 2 K, billiárd, sakk és teke játék l korona városi adó alá esik személyenkint. Felhívatnak a fentcmlitett nyilvános helyek vezetői, hogy az adó leróhatásához szükséges jegyek beszerzéséről a városi pénztárnál idejében gondoskodjanak. A volt ugynevezott tanácsrendszer időjében kiadott jegyek érvénytelonek. Aki f. évi január hó 17-én vagy az azt követő időben nyilvános helyen jegy nélkül adóköteles játékot lolytat, vagy a szabályrendeletnek egyébként megszegői, kihágást követnek cl, mely a szabályrendelet alapján a log-szigorubban büntettetik. Nagykanizsa. 1921. január 13-án. _ Polgármester. „Csonka Magyarország nem oisxig Kgísz Magyarország meoyorsxág I" Tárgy: A vigalmak, előadások stb. után fizetendő városi vigalmi adó tárgyában alkotott városi szabályrendelet védrehajtása. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a vigalmak, old-adások, látványosságok stb. Mán fizetendő városi vigalmi adóról a városi képviselőtestület állal S206/1920. határozatul alkotott szabályrendelet 1921. évi Január hó 16-án él.tbe láp. Ezen időpont után vigalmak, előadások, látva-nyosságok, záróra meghosszabbításokra csak akkor adatik halósági engedély, ha a szabály-rondeteuzerü vigalmi adó a város pénztárába előzetesen megfizettetett. A szabályrendelet a városi kiadóhivatal-, ban megtekinthető, 10 korona befizetése ellenében pedig hiteles példányban megszerezhető. Kelhivatnak mindazok, kik f. évi január hó 16 án vagy ezt követő időben megtartandó vigalom, előadás (mozij látványosság, záróra meghosszabbítás slb.-hez már hatósági engedélyt nyertek, hogy a vigalmi adó pótlólagos lerovása végett a város pénztáránál idejekorán jelentkezzenek, mert ennek elmulasztása esetén jövedéki kihágás miatt felelősségre vonatnak. A mozitulajdQnosok figyelmo külön fol-hivalik a szabályrendelet § 3. pontjára. A szabályrendelet alapján engedélyezhető adómérséklések, hitelezés, visszatérítés s általában a vigalmi adóra vonatkozó mindennemű kérelem, beadvány a városi számvevőségnél nyújtandó be. Nagykanizsán, 1021. január hó 13 an. Polgármester. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 11. 16926/1920. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Nagykanizsa r. t. város képviselőtestülete által 19920/1020. sz. alatt alkotott a bor, pezsgőbor és égetett szeszes italok után fizetendő városi vigalmi adóról szóló városi szabályrendelet 1921. január hó Ipán d. c S órakor tép életbe. A szabály-rendelet hiteles kiadmánybon a városi kiadónál 10 korona lefizetése ellenében beszerezhető, vagy ugyanott, vagy a városi jövedéki hivatalnál dijtalaaul betekinthető. A\' szabályrendelet végrehajtása céljából felhivatnak az alábbi kivételekkel mindazok, kik a szabályrendelet értelmében adóköteles tárgyak: tehát bor, gyümölcsbor, bormust, pozsgő vagy bárminemű égetett szeszes italok birtokában vannak, hogy készletüket 1921. évi január I6-án d. e. $ óráig pontosan leltározzák fel s az igy megállapított készleteket, tekintet nélkül arra, hogy készlet vagy annak bizonyos hányada után az állami fogyasztási adót megfizették-o már, vagy sem s tekintet nélkül arra, vájjon az állami fogyasztási adót havi leszámolás utján utólag vagy előlegesen szokták e megfizetni — 1921. évi január hó 10-án d. u. 2 óráig a városi jövedéki kezelő-ség hivatalos helyiségében írásban jelentsék be. A bejclontésnok a mennyiségen kivül tartalmaznia kell azt, hogy a bejelentett pezsgőéi habzóbor, valamint a bor ós gyümölcsbor bel- vagy külföldi származású, égetett szeszes italoknál pedig, hogy édesített e, vagy som. A bejelentést a bejelentést tevőnek alá kell imia. Nem kötelesek bejelenteni készleteiket: 1. A szőlősgazdák azon saját termésű készleteiket, mely a maguk és házuk népe által elfogyasztandó évi bormennyiséget meg nem haladja 2. Azok, kik az állami borital adé és városi pótlék fizetésére nézve a városi jövedék adóhivatallal az 1920. évre ki voltak egyezve s 1921. évre pedig a/ért folyamodni fognak. Figyelmeztetnek az érdekeltek, hogy azon bejelentett készletek után, melyek állami adóval már meg vannak róva, a szabályrendelet szerinj^jérö vigalmi adó a bejelentéssel egyidejűleg megfizetendő lesz. Azok pedig, akik az állam fogyasztási adót havi leszámolás alapján fizetik, a vigalmi adó kirovása a legközelebbi leszámoláskor fog eszközöltetni. Akik a jelen felhívásban foglaltaknak pontosan eleget nem tesznek, vagy valótlan adatokat jelentenek »"c, jövedéki kihágást követnek el, mely a szabályrendelet értelmében súlyosan büntottetik. Nagykanizsán, 1921. január 13-án. Polgármester. Ad 19928—1920. Hirdetmény. Közbirré tesszük, hogy Nagykanizsa város képviselőtestülete 19928—1920. sz. alatt 1920. évi december hó 30-án tartott közgyűlésében az „ Ásvány- és szik vizek után fizetendő városi fogyasztásúi adóról" szabályrendeletet alkotott, mely 1921. évi január hó 16-án délelőtt 8 óra-" kor lép életbe. A szabályrendelet hiteles kiadványban a városi kiadónál 10 korona illoték lerovása ellenében bárki által megszerezhető, vagy ugyanott díjtalanul betokinthető. Felhivatnak a helybeli kereskedők, italmérők és szikvizgyárosok, hogy a f. évi január hó lü-én d. e. 8 érakor raktáron lévő külföldi származású ásvány-, forrás-, gyógyvíz és az akár külföldről, akár belföldről származó illetőleg itt gyártott pezsgőviz és szikvizkészletükct leltározzák fel s a felleltározott készletet nemenként, palackonként és az egyes palackok űrtartalma szorint részletezve ugyanaz nap délután 2 óráig a városi jövedék kezelőségnél jelentsék be és a szabályrendelet alapján járó városi fogyasztási adót a városi pénztárba fizessék be. A helybeli szikvizgyárosok a fenti bejelen tésen kivül ugyanakkor be tartoznak jelenteni az 1921. január 16 án d. e. 8 órakon raktárukon lévő szénsavtartányok mennyiségét, az egyes tartányok nettó kgr. szénsavtartalmát és a tartányok gyári számát, a megfelelő adót pedig a városi pénztárba azonnal megfizetni tartoznak. Közelebbi tájékoztatásul közöltetik, hogy: A belföldi származású ásvány-, gyógy- és forrásvizek adó alá nem esvén, bejelentési kötelezettség alá sem esnek. Nem esnek adó alá és nem jelentendók be a szabályrendelet életbelépésének időpontjában magánosok tulajdonában lévő eladásra nem szánt ásvaoy-,.gyógy , forrás- pezsgővizek és szikvizek. Azon készletek közül, melyek 1921. január 10-án d. c. 8 óra után jutnak akár kereskedők, ismét elárusítók, italmérők, akár* magánosok birtokába: 1. Ásvány-, gyógy- és forrásvizek közül csak a külföldi származásúak és csakis a közvetlenül vidékről beHozottnk. 2. Pezsgőviz és wikvizckbŐI pedig • zintén csak a vidékről behozottak adóztatnak* meg. Ezek a szabályrendelet szerint osetről-esctré jelentendők be. A szikvizgyárosok az 1921. évi január hó 10 án d. e. 8 óra után birtokukba jutott szén-savtartányokat mennyiség, nettó szénsav űrtartalom és számjel megjelölésével esctről-esetre a város területére való behozatal előtt, illetőleg a vasúton való átvétel előtt tartoznak bejelenteni, a bejelentés adatait pedig fuvarlevelekkel és számlákkal igazolni. Ezzel egyidejűleg a behozott szénsavmennyiség, illetőleg az ebből előállítandó szik. illetőleg pezsgőviz mennyiség után járó városi fogyasztási adó a városi pénz-tárba előzetesen befizetendő. Sem átalányozás sem az adónak havonként utólagosan való fizetése egyelőre nem fog engedélyeztetni Figyelmeztetnek az érdekeltek, hogy a szbbályrendelet vagy a városi tanácsnak a szabályrendelet alapján kiadott hirdetményeit, rendelkezéseit mindénkor pontosan tartsák bc, mert az ezek ellen vétők kihágásért a legszigorúbban büntettetnek. Nagykanizsán, 1921. évi január hó 10 én. Városi tanács. .Csonka Magyaronrág nem ormiig, Kgé«f Magyaromig racojroruij; 1* Hiva-talos másolat. Népjóléti és munkaügyi m. ktr. miniszter 3Ó22/I8SO. sz. rendelete a sostn.rszcsz gyűjtőnév ala tartozó háziszerek legkisebb Aethyl-szesz tartalmának megállapítása tárgyában. A különféle nevek nlntt ujabban forgalomba hozott és sósborszesz gyűjtőnéven ismert házi-szerek egy része tapasztalis szerint szeszt csak alig számbavehctő kis mennyiségben tarlalrtinz. Minthogy pedig a szobán levö háziszerek csekély gyógyító hatásának egyedüli alapját a szesz képezi, illetve alkotórészei közül csupán a szesznek van némi bőrizgató és fertőtlenítő helybeli hatása, további minthogy az efajta Készítmények eladási ára rendszerint ugy van megszabva, mintha azok magasfoku szeszt tartalmazó készítmények volnának, ennélfogva a jóhiszemű vásárló közönség megtévesztésének és anyagi megkárosításának megakadályozása érdekében a sósborszesz forgalomba-hozatala tárgyában kiadott 1908 évi 10071-1 B. M. számú körrendeletben, foglaltak érintetlenül hagyása mellett az országos Kózcgészségi Tanács meghallgatásával elrendolem, hogy sósborszesz néven és általában szesz tartalmat feltüntető elnevezéssel c rendeletem megjelenésétől kezdve csak azon készítmények hozhatok forgalomba, amelyek legalább 50 térfogat szá. zalék tiszta acthylszeszt tartalmaznak. A készítmény szesztartalmát az árufeliratnn fel kell tüntetni. Az eddig forgalomba hozott és ezen rendeletemben megállapított mennyiségnél kevesebb szeszt tartalmazó készítményeket készítőik jelen rendeletem kihirdetésétől számított 30 napon belül a forgalomból kivonni tartoznak. A megjelölt Időn ml forgalomban talált és c rendeletemnek meg nem felelő készítmények olkobzandúk Budapest, 1020. évi Jcccmbcr hó I-cn. A miniszter helyeit Káy s. k. államtitkár. A másolat hiteléül: Enlctyi, v. kiadó. Irodaklstlsszony perfekt gyors- és gépíró felvétetik László és Ország cégnél Nagykanizsa. IOOOOOOOOOODDOODD Van »»«cne»<m a n. érd. W OrlCollCÖ. Jníxöiiic* b. tudomására Q hozni. hogy Magyur-utoa 26. ax. alatti « 1 Kcfi-íck >cndéKl&itvc«lem ésáitJanuár 18-án « disznótoron vacsorával M &ÍT ós cigányzenével Q ünnepélyesen megnyitom! Q Küüno borok t Pontos klaxolgáUa 1 Q A t. ltúxfcK*R további bccs^ jvArtfogá-út ketítn. Q TiuttcleUcl S Barton Adolfné, vcildégtös; p qDOOODODDDOODODOP EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importált. „Mette"-félc ólomzárolt takar-mányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök László és Ország i Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat s/.ines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. oaaoaaaaaaao Itgymozgi- ^j^jjjj 8z,r\'"\' U iziohiz. = szálloda. Csütörtök, péntek^ szombat Az Albertln! filmsorozat I-ső képe Szakadékok királya nimAllrakrlO A feHo*4aban. Főszereplők: Albertln! testvérek a világhírű olasz artisták. Vasár- i* ünnepnapon 2, 5, \'f,7 c* 8 órakor M Klóaditofc kcxdcio kú* tupokon 0 ét 8 órakor. II OODOOOOOOOOO giranUlt tlon taíhr1»»ib4l Watflll tUS-MftdO .HtikuWs-múMp- W« tt.\'.MO.UpMrik.r,tht><«ti; , . p<fa«!ik.kjf.tirm«i[<e«k.«rJífo<M»u. ntr alakú »i.lm«kiv,i (♦. p, Ooctonady rt«d«j«rQ n-wnbakj-., majvai t-titttlVii, oooka kúpalakú nímclkai. »jilillvo>, DoomI4y k»t *»í«Uk ft\'.uulitt alkilou »r.lm.\\jplli) kipj-.iUk IRetr« m<3f«nd«lh«Uk : Első Dunántúli Ksrsskedalmi Méheszelnál s;omhaihiif 1 jííssk* Illó f> ModÖ .H«»k űlaa.tnűMp" W»ar.ti gtif i I U 1 Vx IJ t-íJ. MtH.^lr.l. méhúutlkalMkak. m*,. eladását és vételét Ingatlanok J "*Jty Qxletl összeköttetéséből kifolyólag legelőnyösebben a leggyorsabban eszközli Szántó Vilmos l&\'trodá,. I Nasykaniua, Eötvü.-tér 29. TAt« íf! KKKKXKKXXKKXKKXKX Rozgonyl-otea - Telefonszám 259. Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap CESARINA vi. rész. „Miss Napoleon" FHii.r.,10: MIA MAY. Jön! „Tigrisnrcu ember" aniortkat .yathé\'-fllm! Nyomatott a laptulaidonoaok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában, ■S KWsJásolc kcidotc köxnapon »/ 7 í* x óra A VMÍr- ^ tlnnepoaj>okon 6, »/,7 ^ 8 óra XMXXKXXXXXXXXXXKX GSEREPZSINDELY lapos használt, jóminőscgil néhány ezer darab elndó Horváth és Vas építőmestereknél Fö-ut 20. szám alatt. 60 Ik évfolvam Xn<i.vkunosa, 1921. január 15. Szombat 11. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Sic.-Usttótég cl kí.Jóhiv.u!: Fó-ut 13. lx. - lnlemib>Q-t«tefoa "8. ._ Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐI Dr. HEGEDŰS GYÖRGY ..amíg,. Mpin.13 F6(.EI.ÓSSZK.RKtSZrA: BODROGKÖZY ZOLTÁN A keresztényszoclálisták szociális kibékülést követelnek. UWIselé.l árak: £)té»x ívre 360 K. Kílóyr. 150 K. Negyei, ívre 90 K. Ejy Mn 30 K. Egy" síim úa 2 K Budapest, jan. 14. A Szmrecsányi cso-porinak Andrássy Gyula gróffal való fúziós tanácskozásai jóformán teljesen befejezési nyerlek. A megállapodás kész. Kétségtelen, hogy a keresztényszocialista-pár t nagy többsége Andrássyhoz csatlakozik és velük együtt megalakítják rövideseit Andrássy parlamenti pártját. . Az alakulás tárgyában ma délelőtt igen fontos és bizalmas megbeszélések voltak: A megállapodás egy-két nap múlva nyilvános-Ságra kerül. , Andrássy készülő pártjával egyidejűleg akcióba lépnek az agrár demokrata képviselők is, akik ma este Rubinekkel folytatnak megbeszéléseket. Rubinek Gyula erröl az akcióról ezeket mondotta: \' — Ma este találkozom híveimmel és megbeszéljük a helyzetet. A szituációt ugyanis Jicin ismerem teljesen és ténykedésem felől még beszélnem kell híveimmel. A Máv ügyével kapcsolatos dolgokról . Rubinek a kővetkezőket mondotta : m "7 Az ujsí«olt véleményét olvastam. Nem akarok még ebben az ügyben nyilatkozni. A szerződésért a moi kormánynak kell felelősséget vállalni. Ha váilalia, ugy semmi egyéb közdin nincs a cikkhez, ha nem vállalja, ugy a nemzetgyűlésnek tartozom felelősséggel. Budapest, jan. 14. A keresztényszocialista part rövidesen széleskörű akciót kezd, amelynek az a célja, hogy békés munka és ki-eilgesztclődés jelszavával nagy tömegek bízol-mát biztosítsa a maga számára. Ezt a mozgalmat Hatter István vezeti, aki erről ma a következőképpen nyilatkozott: — Nyilvánosan leszögezem, hogy mi, keresztényszocialista gondolkozású emberek som faj, sem nemzetiség, sem felekezettel szemben nem loglalhalunk cl bizonytalan álláspontot. Vannak általános principiumok, amelyeknek elismerését mindenkitől megköveteljük. — Ilyen elvi követelésünk, hogy ebben az országban a vezetőszerep a magyarságot illeti meg ugy a politikában. mint a kullur.t- • mint a közgazdasági életben, azonban ezt a szupremáciát nem másoknak megraUásával, vagy ogyonverésével akarjuk elérni, hanem megfelelő gazdasági tevékenység kifejtésével. Mi o szellemi erőket akarjuk összemérni és jogos versenyben akarunk felülmaradni. — Akarjuk továbbá, hogy ebben az országban a munka legyen a vezető tényező és szűnjék meg a tőke részéről a visszaélés és hogy a munka teljesítményét a munkás magának foglalja le. — Szociális kibékülést követelünk és kezet fogunk a szociáldemokrata munkássággal, bármely fajjal, nemzetiséggel, felekezettel,, ha emellett elvcinket elfogadják. A magyar és osztrák gazdasági tárgyalások befejeződtek. Bccs. január 14. Az osztrák és magyar kormány közt megindult előzetes gazdasági tárgyalások befejeződtek. — A tárgyalásokat magyar részről Gratz Gusztáv dr követ vezette. Az előzetes tárgyalások Magyarországra nézve kedvező czedménnycl végződtek. Gratz Gusztáv dr. követ holnop délután Budapestre utazik, hogy jelentést tegyen a tárgyalásokról. Csanádmegye napirendre tért Zalavármegye határozata felett. Makó, január 14. Csanádmegye törvényhatósági bizottsága tegnap közgyűlésen foglalkozott Zalavármcgye átiratával. A vármegyei közgyűlés napirendre tért az átirat felett, mert veszedelmes precedensnek tartja, ha a törvényhatóság a királyi hatalom ideiglenes letéteményeséhez fordulna — a törvényhozással szemben. A szolnoki gyermekgyilkosok maguk a szülök voltak. Budapest, jan. 14. A szolnoki gyermekgyilkosság ügyében tegnap este felsőbb hatóság utasításira a vizsgálatot megszüntették. A csendőrség azonban a saját iniciativájából folytatta a nyomozást. Újra vallatóra fogták Kiss Istvánt és feleségét, akik ellenmondtí-sokba keveredtek. Az éjszakai órákban telje-Jen megtörve vallották be, hogy a gyorme-ket — okit Budapestről vittek Szolnokra — ök gyilkolták együtt meg és a gyermek a saját gyermekük volt. Ábrahám Ferkó Istvánt — aki gyanúsítva volt — ma visszavitték a főkapitány-sagra és onnan a dologkórházba szállilották CS miután bizonyos, hogy a gyilkosságban semmi része sincs, csak szénlopásért vonták felelősségre. A francia kabinctválság. Paris, jan. 14. A Havas ügynökség jelenti: Perel igen tartózkodóan nyilatkozott arra vonatkozólag elvállalná-e a kabinet alakítást. Diaz kijelentette, hogy hajtandó belépni egy esetleges Perei-kabinetbe Vivianl, — akinek nevét Poincare és Briint mellett emlegetik — a Peret-kabinet mrghiusulása esetén minden tárcát elutasít. Mint a baloldal tagja, nem tartja lehetőnek az együttműködést a mostani többséggel. Poincare rezelváltan viselkedik. Bécs is kitoloncolja a keleti zsidókat. Bics január 14. A keresztényszocialista községlonácsosok klubbja tegnapi ülésében Kunsehak elnök sürgős indítványt terjesztett elő, amelyben a polgármestert — mint tartományi főnököt — felszólítja, hogy.haladéktalanul és kimélet nélkül rendezze a keleti Mi-dók kérdését. Tisztítsa nej ezektől a várost. Az indítványt egyhangúlag elfogadták és ezt a kőzségtanács mai ülésén fogja tárgyalni. » TŐZSDE. Budapest, Jan. l-l. ValaUpUo: N\'jpoUon 1X10, Font 2180. Uva 080. DolUr 5\'JO, Francia frank 3630. Lengyel márk* i 8, MArka 830. t.lra 2040, Osztrák 33, Rubel 270. i.ei 750, Sxokol Ö70, Svájci frank 0050, Koronzdinár 1530, Frank-dloir 1530, Holland forint —, Oan forint —. Értékek: Magyar flitet 2000, Osztrák Ilitől IlflO, Hazai 705, Jelzálog 510, Leszámított 840, Kereskedelmi Bank--, Magyar-Olasz--. Ikocsint 7950, Dratche 5400, Általános szín 1:100. Szászvári 4175, Salgótarjáni 8326, l\'rikányMJúOO, Rima 4010, Selilick 1020, Cuttmana -,, Nasfcl 18300, Danlea 7400, Klotild 5800, Mi gyár Cukor--. Adria--. Atlantika--, Királysor 3400, Bosnyák-Agrár 1550, Lipták -. Pliöhus 1200, Vasmegyei Villamos 1850. Gizella 2450. Konko dia-- KüldötUőg^ Károlyi József gróf főispánsága ügyében. Budapest, jan. 14. Ismeretes, hogy Székesfehérvár város decemberben tartott közgyűlésén Károlyi Jó/.sef gróf városi és vármegyei főispán határozottan Károly király hívének vallotta magát és e nyilatkozata következtében ért támadások miatt benyújtotta lemondását a kormánynak. Mn o város és vármegyei törvényhatósági bizottsága száztagú küldöttséggel keres-/Jc} , J\'nán<Jy Gyula belügyminisztert és Teleky miniszterelnököt és közölték velük a két törvényhatóság állásfoglalását Károlyi J^/sef gróf főispánsága mellett. A belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy természetesnek tartja, hogy Székesfehérvár város és Fehérmegye közönsége ilyen lel cs bizonyságot tett főispánja mellett szeretetéről. Azon lcs.ek, hogy ennél a kérdésnél az ellentétek elsimuljanak és hogy a kormány az önök kívánságait figyelembe vegye Tdeky Pál gróf miniszterelnökhöz ment ezután a küldöttség, aki válaszában többek közt a következőket mondotta: — Szerencsétlen összetalálkozás, hogy idáig jutott a dolog. A kormány előzőleg határozott kijelentést tett arranézve, hogy a királykérdést teljesen ki kell kapcsolni. A belügyminiszter bizalmas rendeletet adott ki már hetekkel ezelőtt, hogy igyekezzenek a főispánok az - egész tisztviselői Kart távoltartani a királykérdésben való bármilyen mozgalomtól. Ezt a rendeletet Károlyi József főispán ur szerencsétlen véletlen folytán nem kapta meg — Ez azonban természetesen nem lehet direktíva a kormány számára a vele szemben követendő eljárás tekintetében, annál kevésbé — mert engemet szoros barátság füz Károlyi József grófhoz és ha másként jártam volna cl vele szemben, — felmerülhetett volna az a gyanú, hogy „barát, a barát mellett." A kérdést egyébként a legkomolyabb megfontolás tárgyává fogják tenni Hírek. ^ — Az „Irredenta szobrok" lelop lozó :én Nagykanizsát dr. Prack István h. polgármester, dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő és dr. Hajdú Gyula ügyvéd, a Te-rülctvédő Liga elnöke fogják képviselni. — Nagy nemzeti bál Sxegedon. A Pusztaszeri Árpád Egyesület tudvalevőleg elhatározta, hogy a hajdani Pusztaszer-monostor romján monumentális templomot építtet. Mint most Szegedről jelentik, a templom építésének alapjára február 7-én a 1i%za-szállóban nagy magyar nemzeti bált rendeznek. A körmagyart ősmagyar szegedi népviseletben hatvan ifjú pár lejti. A bálra a kormányzót, a kormány tagjait, az ország sok más előkelőségét meghívják s PalUviphini Alfonz Károly Őrgrófot, a pusztaszeri hitbi-zomány tulajdonosát is. — Kozma Adolf feljelentésének Ugye. Lapunk tegnapi számában megirtuk azokat a fordulatokat, amelyek egymást váltják Kozma Adolf hahóti marhnkercskedŐ ügyében. A vádlottak, Szekeres Anna és Tá/iczos Lajos — tagadó és beismerő — de mindig körmönfont vallomásainak minden fázisát regisztráltuk s már-már azt a látsza-Ot keltették vallomá saikkal, hogy nem is ök a bűnösök, hanem egy kitalált feljelen-lésnek a vádlottjai. Mira azonban már ujabb fordulat állott bc az ügyben. Szekeres Anna a vizsgálóbíró előtt ismét azt vallotta, hogy ö lopta cl Kozma 63.000 koronáját. Semmisem iga/ abból, hogy Kozma rábeszélésére vállalta magára a lopást A tettes & és bűntársa lanczos Lajos, akinek a lopott pénzt átadta. A vizsgálóbíró a vallomás után a szabadlábon levő Tánczos Lajos újbóli kihallgatását rendelte el. Szekeres Anna ujabb vallomásaival még nem derült villágossüg a bűnügyre, dc már sejteti, hogy ki a bűnös. — Megindult a balntonvidékl tozcgt.rmeléa, Megírtuk, hogy a Balaton kornyékén nagy kiterjedésű s belátható idűn belül kiaknázhatatlan tőzegtelepeket fedeztek fel s Alinak kitermelésére részvénytársaság alakult. A tőzegkitermelésben részt vesz a? állam, a Hitelbank és a kereskedelmi bank csoportja. Most arról értesülünk, hogy a kitermelés már megkezdődött. Sávoly mellett és Fenékpuszlán már nagy arányokban folyik a ISzegtermclés s nemsokára soi kerül a Nidasladányon, Székesfehérvár melletti és az saszeg kórnyékén elhúzódó tőzegterületek kitermelésének a megkezdésérc - Műkedvelő! estély Murakereaz-turon. Az a nagy csapás, amely hazánkat i n i " t mélységes bánat, amely emiatt a lelkeket elfogta, országszerte az idő komolyságához mérten hazafias elszántságra, irredentára és szervezkedésre ösztökéli a ma-gya-sagot. A szomszéd Marakeresilur lakossága is, hogy tanújelét adja hazafias gondolkozásának s hogy megőrizze azt a becsületes nevet, amelyet magának megszerzett, egy műkedvelő társaságot szervezett és egymás ulan rendezi jól sikerült estélyeit. A tegnapelőtt is egy ilyen tánccal egybekötött, igen gazdag inüsoru előadást rendeltek a mura-keresztúriak. Az előadás minden száma izzó hazafiságukat, igaz magyarságukat igazolta és hivi kereszténységükről telt tanúbizonyságát Ml akik éber figyelemmel kisérjük a szomszédos községek életét, őszinte örömmel számolunk be a murakereszturi inteligoncia követésre méltó munkájáról és jóleső érzéssel regisztráljuk, hogy a murakcrcszturiak, mint szervezett egész bontanak zászlót a magyar géniusz, a magyar kultura terjesztésére. - Adóügyi tanfolyam Zalaeger A pénzügyminisztérium abból a ktiüí " Wrén kívül álló menekült közszolgálati alkalmazottak a pénzügyi szolgálatra gyakorlatilag ki-képeztessenek, öl heti tartamú adóügyi tanfolyamokat létesített, amelyeknek egyikét ZalaeXersz,sen állítják fel A tanfolyamra jelentkezni . hó 15-től naponként délután L,Á - .f?1?" a -ta\'aegcrszcgi pénzügyigaz-gatósagnál lehet. A tanfolyam hallgatói ösz- ZALAI KÓZLUNV 1921. - , .. .....".".vijmiii iiun^aiui OJI- szes eddig nyert illetményeik élvezetében megmaradnak. Értesülésünk szerint a tanfolyamra 32 hallgatót vesznek fel. .... ""„Két "IllWrd dollár az Egye-5 . Államok deficitje. A 1-rankSer Zeitungnak táviratozzák Newyorkból : Az bgyesult-Államok kincstári minisztere most \'"\'*»«<<« »» államkormány elé a lezárt államháztartási év költségvetésének végleges eredményét, a mely 2100 millió d\'-llár hiány-nyal zárul A pénzügyminiszter a legmesz-szebbmenő takarékosságra inti az állam! kormányzat minden szervét ée a lakosságot XS\'1 lehessen tüntetni az állami i.AmíítuT"1**!, S°ka" "kik számlálólapjukat nem adták be, ezek utólagos összeírás végett saját érdekükben jelentkez-k!?í " Postahivatalaiban nlk á r i é ig í b V;\'"min\' P™»P\'l""Sok. ?i £,>ííkckncl< ""oszlását 1921. január -tői elvállalja. _ Hirdetési ügyekben részlete felvilágosításai szolgál „A m. kir. posta központ, hirdető hivatala" (Budapest főpS a postahivatalig ^ * " V^tt^TSS^ -a, Nyilt-tér.*) NYILATKOZAT. ,Én lemmlfcl, iavas.nl iitisatl és míg nrm ténénl b^nugyal r,.rn Jrlrnrrlcm, minek ksekbtaniabb bl.ocyi-teka az, hofiy Siofcír Anna a .Zalai K.irWny* f évi |U-ik szaeubaa mtfjoltnl kíalemíny után 1, telj,, tKí,zéb«n *••■»«« nWu Kit a rugykaatzMl kir. törvényjiei vüis.libtrlj. .lön. amilyb.it bíbavmí, ho£v I. kciií.o JOOjO koron,i ., agrik Ixnéayakit iuwMnL Táncsos l.ajoi halion I.Loi.,1 enüit Iáira elloplak, aminek folytán a nafyUn,,,., kir. ii8y«„„s .lr.aj.ll. „,v,„|, Tinizoi l.ajo. .kW.it. l.urtoiutúll. D. méí .klalinsabb bizonyíték. a. „. hoiiy aU.il,< Táar.o, Ujo, „ b.l,a,<rlo a lopat clkovatciét. .............. a Wt, .mi [[10. év „a„|„ „(, outrak acnWMayr. vonMJo.ot,, .•terjevtt. N.k.n, n.ves.u jeaimyul aztr.lin, vi.ronyon. .oh. „ni volt tón O.V.M1 laoyiuk Kmoilíé:, óiókUro-alat n.tn adum. A aat. fi,II méktantyak Ml.. lopatlak elé, „ík0.;; artrír**—...... vésbé. inert hi.z.n . ,.„„„„ „„,>,,„„ "" í. Í\'T\' \'Ijiri.t be J, „oEk láutoEÍIíSÍ\' ~ <«<Jtam - . nyom \'»l)talj<k <> tz a nyomozás ilkcrrs i. naabll ■ --__ _ Teljes tiizlulell.]: Kozma Adolf •) Az c rovaibin kOzMtwkéil vállal f<l,H,«s<1 _ aaierkeest6aár. jan 15. Értesítés. Van szerencsém a n. érj. közönség b. tudomására hozni, hogy a Magyar.utca 26. szám alatti Kéri féle vendéglőt átvettem és azt Január hó 15-dn disznótoros vacsorával és cigányzenével ünnepélyesen megnyitom. Kitűnő borok I Pontos kl.zolgnláe t A I. közönség további becses pAiif .gását kérem. Tisztelettel Bjfton Adolfné vendéglős. z Bredeti erfurti % A korona Zürichben. Bmlapct. jnn ZOn\'chbéSl jelentik: A rf^Lt. "n """" ma: (zárlatkor) 105, osztrák korona : 122\' „ az osztrák bélyegzőt banncgyo pedig —95 szantim. Telefon 285. Sürgönyeim : Szigrlszt. |őzsdei megbízások teljesítése; - értékpapírok, T dollár, dinár, uegen rénzek vétele és eladása. Bécal kifizetések gyora eaakó.léae. Fiijjua Bul ís ífcfóiunítyi Iredt Esposvir nagykanlzaai fiókja. Zrinyi Miklós utca 33. sziim, I emelet. (Szigrlszt László Irodája) \' _ I CICI T főzelék és viráguiagvnk Importált „Mette"-félo ólomzárolt takaroiáfiyréiMmag, mlnden-nemö gazdasági vetőmag, gazda, sági- és kerti eszközük kaphatók LÁSZLÓ ÉS ORSZÁG CÉGNÉL XAOVXAXIZSA TKims U.S..S.I Uu iwMU. .i.....i.u.iabn.k ♦ ♦ ♦ Alulírottak mély fájdalommal jelentjük, hogy rajongva szerelett drága kis fiunk, testvér, illetve rokonunk gyuluska folyó hó 13-án d. u 6 órakor IS éves korában 3 heti szenvedés után elhunyt Felejthetetlen kis halottunk f. hó 15-én d. u. \',5 órakor fogaróm.kalh. egyház szenátusa szerint a icnető halottas házal-ól őrök nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa, lílíl. január 14. Határtalan .zerctetOnk 0. béke lebertea Jrija porai lotett. uauilia j»...r, >1.1.111. J4„.,u, „t, M SIlM. uCJík. - M.iollt. l.«jM",.t.lr Knill, Ma.ol (ll.il, ">»\'»"♦ « \' *...! ín MIS U, oajjatt),!. v Hirdetmény. vir„.A? 4s\'*ny" 63 után fizetendő 1 fogyasztási „dó és , bor, pezsgóbor és <e«tctt szesz,* „alok után liwtendl városi Z-áLn\'dk4 í*">">™dc„,ck íletbelépt tés largyaban Kiadóit a.l 1092S/920 és 100S9/920. ^. hirdetménybe,, „Z életbclép.elés időpontjául l6\' tűzetik ki vitel vasárnapra esik, , az ügy. zin h. ^ 6\'" a. vos4r- ünnepnapra khtt- UtatiSók " 1 " kÍVC,k"4 Mín«Pri Utandok, crtesilletnek az érdekellek, hogy a bejelentesok n,m „ 16. hanem 17.ín d , S yj P"\'1\'1\'}" ^nalkazólan is /7-én d. a 2 oroig le,„dák m<.g. A yigalmak, előadások síb. után fizetendS li\'l-án lIXL"M S2ab4,y^\'ndt,t, """O" Nagykanizsa, 1021. január 14 én __ ______Polgármester. i lUlep Első Dunántúli Kersskedíinil Máhészetnál tm Szombítluly siv.v\'ttn;\'íí: VILI C Nagymozgó színház Szarvns-azrílloda. = Csütörtök, péntek, szombat Az Albertlnl filmsorozat I sö képe Szakadékok királya álmallrakíio :. ^tvőai.buL I roszereplők : Albertlnl testvérek a ..li;hiru olaii artittak. Vutafas^ynapo,,,..^ : 8 ^ OF EWadtiok kczj.io actkdznap U és S órakor. OOQOQOOOOOSOOi KénÁSZ kerestetik vidéki gyárba : rTTvr^T . 40 <v,n "lu\'i józan életű, följebb valóval Ssszefárh.ló természotü, aki az javítás, valamint V llanyszerelésban és kezelésben teljesen jártas. á í.W d6"i\'be" részesülnek. Csakis állandó alkalmazást óhajtók nyújtsák be blzo-nyitványmáMlatokkel felszerelt\' ajánlatait Gi-"*"■ kladóhivata^ ÜRANIA PM„T0CÍ CsfttórlíkÖH. páaUkia. szombtloii k yisiroap Cesarina *l. reszs i mMíi« Napoleon" FíamplI Mii itj I Jöll „Tigrisarcu ember •marikat ,.Patli4".«lm 1 ö. \'1,7 e> a érakor \'/.\' <• I F.lóaslások kezdelo kóznapokoi \\ a,ir. é, iinacpaapokoo . —"I —ív.™ o, ,í « 5 mtmx ****** Csonka Magyarország — nem ország, f-gcsz Magyarország: mennyország! Nyomatott a l.ó.utaidoaosok: Zalai é. Q^TE^ Egy tiszta uj 7?°,!<il?.t. felvcsz. Hozzávaló sulyokkal eladó. Cím a kiadóhivatalban. zo,, tizedes-mérleg \'omdájában. 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 12. Csütörtök 15. szám. ZALAI K0ZL0NY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP SwrkMxt.Wg (% kUdóUlvAtnl: l\'rt-nt 13. u. \' Inleturbom-teleíoo - Megjelenik mindig kom rcggol FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY MaiMtgjr. FF.I.El.ÓSSZERKESZTÓ: BODROGKŐZYZOLTÁN Blőflzctósi Arak : P.gés» évre 360 K. Félévre ISO K. Negyed-évre 90 K. Er/ hör« 30 K. Egyes s*»m ára 2 K A szobrok leleplezése. Szomorít ünnepe van ma a magyar nemzetnek. Szimbólumokat állit a nemzet az ország fővárosának legszebb terén s a csonka ország minden vármegyéjének, minden járásának s minden varosának három tagit küldöttsége kiönti a szimbolikus szobrok előtt keserűségét, kijelenti a helyzetben való meg nem nyugvását s elmondja reménységét, n minden Magyarok Hiszekegyét, hogy tudja meg az egész világ, de tudják meg legelőször az elevent rabló hiénák, hogy mi rendületlenül hisszük a \' feltámadást s jaj akkor azoknak, akiket érni fog a felgyülemlett magyar keserűség. Ezen a napon legyen Nagykanizsán is méltóságos ünnep. Utunk vigyen az Isten házába, ahol kezdjük imánkat a Hymnusszal s fejezzük bc a Szózattal. Az isteni tisztelet alatt mondjuk cl-fennhangon Hiszekegyünket: .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország Icltamadásában Amcn. S ha megkondulnak a város tornyainak harangjai, gondoljunk reá, hogy eme csonka oisz/ig utolsó falujának a kisharangja is a becstelen békébe való bele nem nyugvást hirdeti. Gondoljunk arra, hogy az érctestck hangja áthallatszik a demarkécionáils vonalakon túlra, ahol magyarok laknak s sóvárogva tekintenek felénk, mert még mindig szijjat hasítanak a bőrükből, s sózni fogják eleven csontjukat, amig a trianoni béke cafatokra nem fog foszlani. Az Irredenta szobrok leleplezése legyen nemzeti ünnepünk. Legyen el nem mulö gyűlöletünk s szent nemzeti haragunk örökké figyelmeztető szimbóluma a négy szobor csoportozat, melyeket az alábbi ünnepséggel lepleznek le: 1. Himnusz. Egyetemi énnekkarok. 2. Szent miset mond : P. Zadravccz István tábori püspök 3. Zászlószentelés. A zászlót megáldják ; Cscrnoch János dr. bibornok, Magyarország hercegprímása, v. b. t l. a római katholikus egyház nevében; Melles Emil esperes, apátplébános, a görög katholikus egyház nevében; Petri Elek református püspök, a református egyház nevében; RalYay Sándor ág. ev. püspök az ág. ev. egyház nevében ; Józan Miklós esperes, az unitárius . egyház nevében; •i. Szoborleleplezés. Beszédet mond: Urmánczy Nándor, a V. L. Sz. elnöke. 5. Sipőcz Jenő dr., Budapest székesfőváros polgármestere, a székesfőváros közönsége nevében átveszi a szobrokat. 0. Szózat. Egyetemi énekkarok. 7. A szobrok megkoszorúzása. 8. Tisztelgő, elvonulás és men alakulva a felszentelt zászló clhcly " a Szt. István bazilikában, amelyni kapujánál dr. Kováci Kálmán a\' István bazilika apátplébánosa fogadja és megőrzésre átveszi. Epitö keresztény politikát. Megalakult Andrássy pártja, amely támogatja a kormányt. A párt tagjai remélik,Shogy Apponyi i« csatlakozik hozzájuk. Andrássy programmja. Budapest, jan. 15. A Nemzeti Kaszinó- ban tegnap este megfakult Andrássy Gyulp gráf politika! pártja. Jz alakuló gyűlésen résztvettek: a Szmrecsgnyi párti képviselők, számszerint tizenketten továbbá a tizenegy nemzetiségi képviselő, ^.öbb keresztényszocialista, úgyszintén a diss idensek közül is számosan. Sokan a dissziilensek közül kimentették távolmaradásukat. Az értekezUlen i<."hb Andrássy. beszáll s elmondta, hogy mi készteti öt arra. Iiogv parlamenti párt élére álljon. Majd felolvasta programmját. Ez n programm Andrássy tulajdon tervezete. A programm a párt részérc legfontosabb feladóiul az építő keresztény politikát tüzí ki. A királykérdésben azt vallja, liogy ez a közjogi vitára alkalmat adó komplexum egyelőre kikapcsolandó. Azonban a párt s/igoruan legitimista alapon áll és határozott szociális gazdásági |>olitikát vall magáénak. Andrássy progrnmmjának ismertetése után precizirorta a pártnak a kormánnyal szemben való magatartását. Kijelentette, hogy a Teleki kormánnyal szemben jóindulattal viseltetik és támogatja is gazdasági törekvéseit mindaddig, amig egységes, céltudatos és konstruktív politikát csinál. Ha azonban a kormány eddigi útjáról eltérne, ugy Andrássyék ellenzékbe mennek. Igen érdekes és talán a legfontosabb az alakulásban, hogy n pártprogrammban egyáltalán nem szerepel a zsidókérdés. A programul ismertetése után számos felszólolás történt, végül egyhangú határozattal szavazták meg a progrnmmot. A párt tagjai biztosra veszik, hogy Apponyi — párisi injáról visszatérve — csatlakozni fog hozzájuk. A párt tagjainak\' eddigi száma körülbelül harminc. További csatlakozások azonban várhatók. Nevezetesen arról van szó, hogy Haller és hivei testületileg kívánnak csatlakozni Andrássyékhor Evégből ma Haller és Krnst Sándor fölkeresték Andrássyt, hogy vele ez ügyben tárgyalásokat kezdjenek. _ A Falu-szövetség megkezdte működését. Budapest, jan. 15. A mult ív végén megalakult Falu-szövetség alapszabályait most hagyta jóvá a belügyminiszter. A szövetség, amelynek elnökei: nagyatádi Szabó István és Kubinek Gyula, alelnökei: sokorópátkai Szabó István, Mayer János, Boltlik József és IVeber János, ügyvezetőigazgató: Meskó Zoltán, működését már megkezdte. Erre vonatkozólag Meskó a következőket mondta: — A Falu-szövetség célja, hogy a falu társadalmának minden részét keresztény és nemzeti alapon tömúritse, az ellentéteket kiegyenlítse, a földmunkást és a kisgazdát egy táborba hozza. — Polgárt, jó polgárt akarunk csinálni minden proletárból, különösen ma, amikor Oroszországból tényleg olyan liirck érkeznek, amelyeknek nagy jelentőségük von. — Felhívásunkat már kibocsátolluk és egyes községekben kifüggesztettük. A megyei és községi fiókok o megállapított ügyrendszer szabályai szerint már megkezdték működésüket. — A szövetség erősen keresztény és nemzeti alapon áll és a szó nemes értelmében vett demokrácia szolgálatát érzi feladatának. A szabad királyválasztók még nem alakítanak pártot. Budapest, jan. 15. A szabad királyválasztók nem terveznek egyelőre pártalakitís!. A kírálykerdésben voló elvi álláspontjuknak azonban igenis nyillan kifejezést óhajtanak adni és ezt lehet, ha ugy tetszik, zászlóbontásnak nevezni. Az c tekintetben egy véleményen lévők jórésze ma még ben van 0 kormányzópárt-han és nem okar a kormány munkája elé akadályokat görditeni. Állja ozt a megegyezést, hogy egyelőre nem fognok frontot csinálni a kormány ellen. Nem tagadják, hogy a királykérdést sürgősebbnek tartják — mint talán a kormány szeretné — de az ország érdekeit mindenkor figyelemmel tartják. Energikusan folytatják akciójukat, onélkül, hogy terminusra dolgoznának is igy a pártalakulás és a március 15-iki határidő alig egyéb jóslásnál. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. Dvorcsák Győző amerikai propaganda-uton. Budapest, jan. 16. Dvorcsák Győző nem-ZCtg) u\'osi Képviselő, a lói nemzetségi párt . vezére, c hj 9 én hajöra szállt és p ír nap\' muiva Anurikitbii étkezik. Dvorcsák \\ égig f««>ya járni mindazokat a telepeket, amelyeken felvidéki t»t kivándorlók dolgoznak; népgyü-léstket f«g tartani, hogy fclvilágosiiha .ókét,, arról, hogy mini kormányoznak a csehek a lót-földön. Amerikában van Jefditska tót vezér is, aki legutóbb tartott N\'ewyorkbau hatalmas tót népgyűlést. A népgyűlésen követelték a felvidéki eseti uralom megszüntetését és kifejezték a felvidéki tótoknak azt a kívánságát, hogy ők Mogya1 országhoz akarnák csatlakozni. \' A népgyűlésen lübb amerikai szenátor^ és képviselő is jelen volt és az amerikai sajtó melegen foglalkozott a tótok követeléseivel A Tisza-féle gyilkossági perben tartott főügyészi értekezlet befejeződött. Budapest; január 15. Napok óta az a hir terjedt el, hogy a Tisza-gyilkosság ügyében tartott főügyészi értekezleten oly értelemben döntöttek, hogy n Friedrich. ellen emelt vádat a főügyész elejti, mivel a tanúvallomások nem mutatnak elegendő támpontot. Értesülésünk szerint ez ügyben eddig döntés nem történt. A főügyészi értekezlet, — amely több napig tartott — a múlt héten fejeződött be. Az értekezleten megbeszélésre került a Tisza-féle gyilkossági pernek Fried rich Istvánra vonatkozó egész anyaga. Az erre vonatkozó jegyzetek egy 250 oldal vastagságú gépen irt jegyzetbe vannak és több száz tanú nevét sorolják fel. A jegyzetben bcnfoglaltaknsk a Friedrich István mellett és ellen elhangzott összes tanúvallomások, valamint a Mátyás-földön Friedrich szerkesztésében megjelenő „Hét" cimű időszaki lapnak cikkei. Bartáék biinlistája folyton nő. Budapest, jan. 15. A rendőrségre ina is egész sor feljelrntés érkezett Baltáik ellen, amelyek különösen Erdih/i Zoltán dr. rendőrkapitányt terhelik, aki ellen úgyszólván óránként érkeznek a panaszok, amelyek csaknem kivétel nélkül zsarolás és hivatalos hatalommal való visszaélésről szólnak. AP?r,a -k"0 c"cn ■\'\'\'k0"1\' feljelentések közt érdekes az, amelyet ma délelőtt adotl be a főkapitányságon Lamnscr Adolf budapesti bérkocsitulajdonos, akivel két lovat és egy kocsit vásároltatott Bnrta félmillió koro náért, de sem ezt az összegei, sem a lovak tartásáért járó 65000 koronái nem fizette meg. Csökkentik a bécsi követség kiadásait. Budapest, jan. 15. A bécsi magyar követség fenntartása óriási költség terhét rojja a kincstárra. A követségnek jelenleg 150 alkalmarollja van, ezenkívül 6 nulomi-bilja, amely szintén óriási költségei jelent. Az állami kiadások rcviziójánál clhatá-r?2 I \' , W lényegesen apasztják n követség költségeit. Hegedűs Lóránt pénzügy" miniszter legulóbbi bécsi tartózkodása alatt" ítvizsgalta a kövelscg személyi és tárgyi kiadasát és minisztertanács fog dönteni a megszorítás terjedelmén, mert a mostani költségeket a kincstár nem birja. Megcenzuráztak az igazságügyi államtitkár nyilatkozatát. Budapest, január IS. A .Magyarország" ma esn számában erősen incgcenzurázva, cini nélkül közi: Kun Béla dr. igazságügyi államtitkárnak következő nyilatkozatai: - A dolgok lényegére vonatkozólag nem nyllatkozhatom, mert azt minisztertanácsi halá-mzal tiltja. Annyit általánosságban megmond halok, hogy ezidőszerint az amnesztiával ésli társadalmi kibékítés kérdésével foglalkozunk. — Igen sok függ a rcvaü lárgvalásuk eredményétől. Bennünket termcszciesen a? a gondolni vezet, hogy t<ibb ívig rabságban sínylődő véreink mielőbb és minden\',ron liaz;. kerüljenek. Nagykanizsa népesedése az 1920. évben. Kedvezők a szaporodna! viszonyok.— A születések éa házasságok száma csaknem elérte a békeévek számát. Nagykanizsa, január 15. Cs\'onkamagyarorszáJj sok megoldandó problémája között talán a legnagyobb a népszaporodás kérdése. A halasztást nem tűrő szociális kérdések közül is, mint a magyarság létkérdése ütközik ki a népszaporodás megoldandó problémája és lépten-nyomon fülünkbe .kiáltja — ha nem szaporodunk, elveszünk. Éppen ezért nagyobb \'fontosságot soha nem tulajdonítottunk a statisztikának", mint most. Soha értékesebbek és figyelmeztetőbbek nem lehettek a statisztika adatai, mint a magyarság c sorsdöntő napjaiban. A statisztika adatai mindig beszéltek, söt beszédesebbek voltak a legragyogóbb szónoklatoknál, de ina nemcsak beszélnek, hanem reményt, bizalmat öntenek belénk, vagy a megásott sir iszonyát keltik fel bennünk. Összegyűjtöttük a Nagykanizsát érdeklő statisztikai adatokat és ar. alábbi érdekes kimutatásban közöljük. A nagykanizsai állami anyakönyvi hivatalban az-1920. év folyamán 79-1 születést jelentettek be. Született 393 fiu és 401 leány. Ebből 327 r. k., 3 ref., 5 cv;., 23 izr.. 1 g. k vallásunak lett bejelentve. 23 halva és 11 mint külföldi honos^ gyermeke született. A leányok közöl 348 r..k., 3 ref., 4 cv., 26 izr., 5 külföldi honos, 25 Wva született. Ikerszülés tiz esetben fordult elő. Az ikergyermekek közöl 14 fiu, 6 leány. A Icgtöbbjjycrmek (91) született március hóban\'. Mig a többi hónapokban a születések száma a következő: jan. 86, febr, 75, ápr. 79, május 62, jun. 56, jul. 63, áug 62, szept. 56, okt. 47, nov. 53, dec. 39. Fiúgyermek májusban született a legtöbb, ameny-nyiben az c hónapban született fiuk száma 48, mig leány csak 24 született. A fenti statisztika igen érdekes pikantériája : a legtöbb születés márciusban s -a legkevesebb decemberben történt. Halálesetet 727-tct jelentettek bc az anyakönyvi hivatalban. Ebből 648 r. k., 52 izr., 9 ref., 11 cv., 2 g. k„ 5 g. keleti. Házasságot 301 pár kötött az elmúlt év folyamán, A menyasszony és vőlegény 246 esetben volt r. k., 27 cselben izr., inig 3 esetben a vőlegény kath. és a menyasszony izr., 43 esetben a vőlegény izr. a menyasszony r. k.. más veg^esházasság 24 fordult elö. A fenti statisztikai adatokból megállapíthatjuk, hogy a népszaporodási viszonyok megközelítik a háború előtti viszonyokat és jóval kedvezőbbek a háborús .őt esztendő statisztikájánál. A születések száma az öt háborús év számához viszonyítva átlagban 25 százalékkal javult. A halálozások száma 5—10 százalékkal, a házasságok százalékkal, a házasságok száma azonbun csaknem 40—50 százalékkal emelkedett, ugy, hogy az 1920. évben a békeévek házasodásánál « jóval több házasságot kötöttek. — A szabad lyceumban ma este 6 órakor tartja Doniján Lajos dr. maxodik..clő-adását a magyar alkotmám/ fejlődéséről. — hrre íj ma nagyon időszerű kérdésre ismételten felhívjuk t ólvasóink figyelmét. Belépőjegy 5 korona, bérlet 25 korona. Hirek, A város kilobogózása. A polgármesteri hivatal a. mai ünnep alkalmára az alábbi rendeletet adta ki: Minden köz- és magánénidet nemzetiszin zászlóval kilobogózanaó. Pont 17 órakor ihinden templomban a harangok megkondulnak s fél óráig hirdetik, hogy hazánk megcsonkításába nem nyugszunk bele. — Hét tagu bizottság Írja összo a házhelyre s kishaszonbérletre igényt tartók jegyzékét. -Legközelebb a városi közgyűlés 7 tagu bizottságot küld ki, amelyik hivatva lesz azokat összcirni, akik igényt tartanak házhelyre és kishaszonbérletre. A hét tagu bizottság hirdetményben közhírré teszi, hogy hivatalos helyét hol nyitja meg s az igényjogosultak itt jelentkeznek. A bizottság a jelentkezésnél számonveszi, hogy a jelentkezőnek v/.n*c joga a törvényben megállapított pontok szerint házhelyre vagy kishaszonbérletre igényt tartani. Amikor a 7 tagu bizottság működését befejezte, az adatokat, illetőleg a kérelmezők névlajstromét a városi képviselőtestület elé terjeszti, amely majd a végleges, döntési adja. A 7 tagu bizottság a legközelebbi városi közgyűlés után megkezdi munkáját. — A tőzsde teguapi magánforgalma. A magánforgalomban ma alig fordultak elö kötések. A Lipták 820—30 árfolyamot ért el. Érdeklődés mutaticozótt a hajópapirokban, Adria 14.200, Atlantica 8200—8200 t ért el. A valuta piacon szilárd volt az irányzat. Dollár 562, Márka 844, Lei 752, korona dinár 1540. A zürichi és bécsi tőzsdéről hirek a bécsi postai sztrájk miatt nem jöttek. — Megnyíltak ux iskolák. Az isk ó Iák szünete, amelyik szokatlanul hosszú ideig zárva tartotta az iskolákat, a tegnapi nappal megszűnt. Megkezdődtek a tanítások a gimnáziumban, a katonai reáliskolában, a polgáii iskolákbah s az elemi iskolákban is. Hamarosan megnyílik az Eötvöséén is, melyet vör-henyjárvány miatt annak idején bezártak. Így talál) remény lesz reá, hogy az év végéig háborítatlanul hatadhat a tanítás az iskolákban s ujabb, okok nem merülnek fel azok bezárására. 1,700,000.000 ember él az egéa/. világon. Most jelent meg a gothai Hof-kalcnder kalandái ium, amely kimutatj», hogy az egész világon pontos "^számítások szerint 1,699,000,000 ember él. Legsűrűbben Európát lakják, legkevésbé sűrűn Ausztráliát. Az 1919 •cs kimutatás szerint az egész világon 1,616,000,000 ember lakott. A keleti hemisz-ferán, ami magában foglalja Európái, Ázsiát, Afrikát és Ausztráliát, 1,39-1,000 ember lakik. Mig a nyugati hemiszferán, ami a két Amerikát foglalja magában 205,000,000 ember lakik. Átlagos számítás szerint a földön egy\' négyszögméterre 28\'5 ember esik. A Föld legsűrűbben lakott része Európa, ahol egy négyszögméterre 1179 ember esik. A legritkábban lakolt része a Földnek Ausztrália, ahol egy négysrögméter területre csi.k 198 ember esik. .Eszakamerikában egy négyzetméter területre 25 ember esik. Ezeket az adatokat a legnagyobb nehézségek árán tuti-ták összeállítani. A legnagyobb nehézséget okozta Abcssiniónak, Congonak és Ázsia több részének az öss7,Írása. 1921. január 16. ZALAI KÖZLÖNY — Blum Oszkár árdrágitási bUn-pörcnek ujabb nagykanizsai vádlottjai. Megirtuk, hogy Mezei budapesti nagykereskedő feljelentése nyomán a rendőrség Blum Oszkár nagykanizsai cipészt az árdrágításról szóló törvény paragrafusainak álapján letartóztatta és társai ellen VZortmann Mór rőfös, Wortmann Róza és Schi/f Fülöp ellen árdrágítás ciinén megtette az ügyészségen a feljelentést, Blum Oszkárt pedig átkísérte az ügyészséghez. Az ügyészség tovább folytatta a nyomozást és az eljárás során ujabb személyek kerültek bele az árdrágitási bünperbe. Az ügyészség megállapította, hogy Blummal összeköttetésben állott Mezei Mór budapesti nagykereskedő, aki állandóan előlegeket adott neki. Az ügyész ezért Mezei ellen biinpártalás címén emelt vádat. Majd a szereplők köre újra bővült s most már három előkelő nagykanizsai kereskedő szerepét is felfedték \'az árdrágitási bünperben. Megállapítást nyert, hogy Blumék állandó üzleti összeköttetésben állottak Bettelheim Aladár szalmagyárossál lVeiss Jenő mérnökkel a Hcltai terménykereskedő cég főnökével. Az ügyészség BeUcl/ieim\' és Weiss ellen bűnpártolás címén inditotta meg az eljárást. A vádlottak a -vádiratot már meg is kapták. Az érdekes árdrágitási bűnügy fötárgyulásá-nak napját dr. Kenetit/ Imre táblabíró február 10 kére tűzte ki. — Köszönetnyilvánítás. Néhai Hal vax Frigyes volt kamarai alelnök és ipartestületi elnök elhunyta alkalmából nevezett által létesített, az elaggott iparosok menháza alapja javára koszorú megváltás elmén a következők voltak szíves adománnyal hozzájárulni, amiért ezúttal is hálás köszönetet mond az Ipartestület elnöksége. Ipartestület 1000. Novak család 600, Bazsó József 500. Halvax Gyula és nojo, Miltényi Gyula, Özv. Bergcr Adolfné, Samu család 200—200, Dr. Hajdú Gyula, Pichler József 100—100, PilcZer Albert. Neusiodler Jenő, Pusofszki Sándor, Büchler Mór, Viocze Gyula, Kaufmann József, \'Scherinann \'Józsof, Paulin József, Mágícs János, Vértes Antal. Bilik Ferenc, Turek Géza, Darvas János, Be-dckurics József, Miltényi Sándor, Simon György, Pap István, Dr. Kaufmann Kajos, Özv. Vinczc Jánosné, Klapper Gusztáv, Klapper Miklósé Pernesz! István 50-50, Benczc Sándor 3<», Móger Károly, Zollner János. Sárközi Kálmán, y.ipletál Simon, Szálai János, Vékási Károly, Táncsics László, Skcrlák János, Zapletál lg-íme, Pintcrics Márton, Balog Gusztáv, Francsics István, Báron Micí, Acs Ferencz 20 - 20, Tőllősi Péter, Falczer Jakab, Gyümölcs Lajos\' Kovács György, Horváth Boldizsár 10-10, Vlaszák Fcrcnc 2 kor. összesen -1502 korona A gyűjtés még öt napon át folyamatba UrUtlk; — Közalkalmazottak és katonaszemélyek arcképes vasúti igazolványainak a déli vamut magyar vonalaira való érvényesítése 1921. évre. A déli vasul üzletigazgatóságától nvert é(tc-sülés szerint a polgári közalkalmazottak, remi-őrközegek, valamint katonai személyek s mindezek családtagjai részérc a MÁV., illetvo a katonái hatóságok által kiadott igazolványokat a déli vasuk igazgatósága egy érvényesítés bárca bcragasztásával fogja az 1921. évre érvényesíteni. Igényjogosultaknnk tekintetnek tnindazok, nkiknek igénye az 1920. évben már fénnállott. A vonatkozó megkeresvények a MAV., illetve katonai igazolvány, s tgvcnkérit 10 korona kiállítási díjnak készpénzben való csatolása mellett a déli vasút üzletigazgatóságához, Budapest, I. ker, Mészáros-utca 19. sz, alá imezendők. Az igazolványok érvényesítése csakis 1921 március hó 31 ig loganatosíttatik. A déli vaspálya-társaság vonalaiaira szóló klllön Alló időleges igazolvány 1921 évben lenti igényjogosultak részérc nem adatik ki .Rendőr ségi közegek érvényesítési >-árcái "kérvény alapján fognak kiadatni, mely kérvényben azt is fel kell tüntetni, hogy az illető rciulőrközeg melyik llzctési osztályba tartozik. — Huszárok emlékalbuma. A 11. volt CS. és kir huszárezred .Háborús Emlékkönyve\' megjelent. E megbecsülhetetlen művet — me\'ylicz gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök és Kapi Béla dunántúli cvang. Püspök emléksorok a t íüz o zalai és vasi huszárokhoz intézve — közel 800 illusztráló dis/.ít s tartalmazza az ezred történetét, hadi-naplóját, az elesettek és kitüntetettek névsorát, fényképeit, eredeti harctéri fölvételeket az orosz, román és olasz harctérről, számos komoly cs vig elbeszélést, melyek mind az ezred háborús történetével vannak összefüggésben A körültekintő gondos \' munkával összeállított s nagy anyagi áldozatok árán előállított műre való hivatkozással kéri a felszámoló pótkeret mindazokat, kiknek emlékei fűződnek ezen sok dicsőséggel teli színmagyar huszárezredhez — miután a befolyt összeg egy része az ezred özvegy , árva- és rokkantalapja javára fordittatik, miért is . felülfizeté-seket köszönettel fogadnak és nyugtáznrtk — ne mulassza cl megrendelni ezen csinos kiállítású és örökcmlékü művét, mely első helyet foglal el a világháború megörökítésében, tartalma mintegy hatalmas utmutntó és tanácsadóként fog bevésődni a hazájáért minden áldozatra kész jövő nemzedék szivébe. A mű úrra 200 korona. Megrendelhető közvetlen a 11 fel számoló huszár-pótkeretnél (Szombathelyen, lovassági laktanya) ós lapunk kiadóhivatalában.. — Az Ébredő Magyarok EgyesU lete ma délután 4 órakor a Keresztény Otthon helyiségében választmányi ülést tart, — Köszönetnyilvánítás. A Kath. Legényegylet elnöksége hálás köszönetét nyilvánítja özv. Wébcr Pálné úrnőnek, aki néhai Halvax Frigyes emlékére egyletünk pénztárának 100 (száz) koronát adományozott. — A mai mulatság. A Katholikus Legényegylet mai mulatságára az előkészületek teljesen befejeztettek és amint a jegyek eladásából következtetni léhet, zsúfolt terem fog gyönyörködni a kiváló műkedvelők előadásában- A rendezőség lapunk utján arra kéri a közönséget, hogy lehetőleg pontosan jelenjen meg, mert igy s táncra több idő marad. A később érkezők- csak felvonásközökben mehetnek a terembe. — A Keresztény Szociális Egye sUIet vasárnap, f. hó 16-án d u. 3 órakor a Keresztény Otthonban a drágaság enyhítését és a munkásvisiíooy rendezését célzó gyűlést tart. Elnökség. — Meghívó. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák nemzeti szövetségének nagykanizsai fiókja, csoporttá való átalakulása tárgyában folyó hó 23. napján délután 3 órakor a városháza nagytermében tartandó közgyűlésre az alapító és rendes tagok ezennel tisztelettel meghivatnak. Vezetőség. (x) A farkaskölyök a címe annak a remek filmdrámának, melyet a Világmozgó ma és holnup fog bemutat ni s amely az alaskai (Amerika) prémvodáscok vadregényes életéből van merítve. A mai naptól kezdve életbe lép a mozikra is kiterjedő vigalmi adó, ennek dacára a Világmozgó az 50-százalckos kedvezményt a köztisztviselői karnak továbbra is fenntartja, csupán a 10-százalékos vigalmi adóvnl emelte nclyórait. (x) Tigrisarcu ember című szenzációs amerikai Pathé-nttrukciót mutatja be hétfőn, kedden és szerdán az Uránia. Izgalmasabb, titokzatosabb és érdekesebb film még eddig Kanizsán nem volt. A főszerepet Ruth Roland a „Repölő lovas" bátor személyesitője játsza. Az érdeklődés óriási és a jegyek előjegyzése már nagyban folyik. (x) A Közalkalmazottak Beszerzési csoportjának közleménye. Felkérjük a hivatalok megbízottjait és az összes nyugdijasokat, hogy január havi ellátási jegyeiket f. hó 17 , 18. és 19-én egész nap felülbélyegzés végett Nagy Ferenc áll. isk. igazgatónál (törvényszéki palota emelet, 7. sz. szoba) okvetlen mutassák be. Minden egyes ellátás! jegyre és ellenőrző szelvényre a fizetést, illetve nyugdijat élvező nevét (nem pedig a családtagokét) kell írni. Kitöltetlen jegyeket nem bélyrgzünk le. A hivatalok megbízottjai a jegyeket pontosan jegyzék mellett adják át. Az elnökség. FRIED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugár-ul 2 (Pő-ut c» Sugár-ui Bárok.)\' Aranyat c.**"töt,brílliánsokat, Hl a Ujai, aranyfogakat és érmeket a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások leg-I szebb kivitelben saját műtermemben legjutányosabb árban készül-ncícT Orajavitások elfogadtatnak. V|44kl«knek po.l*f.>r.Iul( A»«ll rUnt«*«*. Mekkora lesz a hadiváltságadó ? Budapest, fjan. 15. A hadiváltságadóra vonatkozólag egy újságíró a következő információt kepta: Belitskq Nándor honvédelmi miniszteré volt az Ötlet, hogy a felmentetteket — elsősorban, akik a háború alatt vagyonokat szereztek — megadóztassák. A honvédelmi és pénzügyminisztériumban történt tanácskozások folyományaképen elhatározták, hogy a hadiváltságadó értékét a jövedelmi adóhoz viszonyítva állapitiák meg. Pénzügyi és katonai szakértők ezt a megoldást tartották a legigozsúgasabbnak, mert ilyen módon a szociális elv kifejezetten érvényre jut, hogy a vagyontalan és kisebb jövedelmi felmentettek lényegcsen más elbírálás alá kerüljenek, mint a hadimilliomosok. A földbirtokrendező biróság februárban megalakul. Budapest, jan. 15. A földbirtokreform munkálatairól a következőket jelentik : A kisparcellákról és a házhelyekről szóló törvény már országszerte végrehajtás alatt áll és az czzeljáró tanulságokat szintén félhasználják a reform előkészítésénél. A minisztérium különösen gondot fordít a nagykoncepcióju reform útjába csö akadályok elhárítására. Az előkészületek közt első helyen áll a földbirtokrendező biróság összeállítása, amelynek személyi kérdését a miniszterek megoldják már legközelebb, ugy, hogy valószínűleg februárban megalakul c biróság és megkezdi működését. Tclcfou \'285. sz. - Sürgönyeim Szigrlszt. Tőzsdei megbízások ^teljesítése; — értékpapírok. I 1 D ollár, dinár i :dcKcn pénzek vétele c* eladási. ■ Bécsi kifizetések gyors eszközlése. I B Pannónia Biok és TSzsdsbiionányi IroiWaposvár ■ L nagykanizsai fiókja. Zrínyi MlklA—ato 33. .íJui. I. »IM»1»i (tcrjolubzt l.av/.l.<> mok.vja.i erédeíTTHTURTI főzelék és virágmagvak, importált „Mette"-fele ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági cs kerti eszközök kaphatók László és Ország Nagykanizsa. — Telefcrfi: 130. Magvakat s>íiím tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. tiszta uj tizedes-mérleg 750 kilói felvesz, hozzávaló sulyokkal eladó. Cim a kiadóhivatalban. son 4 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 16. A k»r. monkáabUtoaltó pánitár ■ >om*lys«tét lyasoló bUottafcytól. 2003/1990. Tárgy: A nagykanizsai kerületi munkásbiztositó pénztár személyzetének a kommunizmus idejében tanúsítóit magaviseletének megvizsgálása. Hirdetmóuy. Az igazoló bizottság felhívja a város közönségét, hogy azok, akik a munkásbiztositó pénztár személyzetének és orvosainak a kommün alatt tanúsított magaviselete tekintetében kom-prumiltáló adatokat tudnak, azokat n bizottságnak jelen hirdetmény közzétételétől számitolt 15 napon bellii hozzak tudomására. A bejelentések Írásban .az igazoló bizottságnak címezve a ker. munkásbiztositó pénztarnál adandók be. Nagykanizsai), 1921 évi január hó 14-én. Az Igazoló Bizottság. Apró hirdetések. Faszerüzletberendezés kevés áruval együtt eiuoo. Cim a kiadóban. József főherceg-ut 63. számú ház szabadkézből eladó- 2—2048 Vendéglőt elszámolásra helyben vagy vidéken, nyaraló helyen is Átvennék Óvadékkal rendelkezem. Cim a kiadóhivatalba. 2049 Négylakásos kertes ház eladó. Husz métpres műhely egy lakással elfoglaltató. Ráthory-utca 12. 1952 l!/«—2\'/i éves Simmentali tenyészbikák szép külemmel — jóltcjelő családokból származik — legelőn edzeiten felnevelte k, tenyész-igazolvónyosak, eladók. Vásárolni szándékozóknak bővebb felvilágosítást nyújt, valamint előzetes felszólításukra Csurgó vagy Berzcncze állomásra kocsit küld herceg Festetics uradalma Somogyberzenczén. ;<x>o ■T: I ll I elaijáiáf & eladását és vételét Ingatlanok nagy üzleti Összeköttetéseiből kifolyólag legelőnyösebben és leggyorsabban oszkezli SZÁNTÓ VILMOS ftl\'ft NapyUanliaa, Eötvö*-tér 29. Telef#n322 Szőlősgazdáknak!! Vcrmorel t1ot>motf)7n vúrüsréz, sárgái óz renjszerü . (101 IIIB104U szerelvénnyel. Kifogj.(„Un működésért szavatolok. Ara K 2090 SSfÖfiSSift..1■"""*■ Nagy Ignác cég Budapest, VII. K.irniy^körut 9. 86rj5njcint: (UPIKIÍ8V. GQGQ0GQ8QQG0&OQ8Q II 11 í ft Nagymozgó színház 0 G I fILAG Szarvas-szálloda. = Vasárnap és hétfőn __Szenzációs auierikai sláger bemutató % Farkaskölyök 0 aUU.I töltán.l 6 fclvoti.vb.tj, ® Kedden, szerdán és csütörtökön 0 Maciste az igazság Örs Főszereplő Magnus a hircj atléta és S. Almirante Mnnzini. % gj Vasár- és ünnepnapon 2,1 \',4, 5, \'/,7 és 8 órakor 00000000000000000 Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknnk és ismerőseinknek. kik jó anyánk és bátyánk elhunyta alkalmával fajdalmunkban osztoztak, köszönetet mondunk. Antal testvérek. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, nkik felejthetetlen férjem, Halvax Frigyes halála alkalmából akár a temetésen megjelentek, vagy bármi módon részvétnyilvnnitással fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton hálás köszönetet mondok. Különösen meg kell köszönqöm a megjelent egyletek és testületek tagjainak, az Ipartestületi dalárdának megható részvétét. özv. Halvax Frlgyesné. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, nkik felejthetetlen kis fiunk GYULUSKA elhunyta alkalmával fájdalmunkat jóleső részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton is hálás köszönetet mondunk. Matollts József és családja | urania PM:.rt jft Hcagonjrl.utca ». »iám. — Telefon J5». 3Í6 ================= Csütörtökön, pénUken, sxonbatoii és vasíroap Cesarina VI. rész: „Miss Napoleon" Főszereplő Mia May Hétfőn, kedden és szerdán Tigrisarcu ember L része amerikai ,.Pathá"-fllm! ■ Előadások kezdető kv*napokon 6, és 8 órakor . Vasár- és ünnepnapokon 5, "és 8 orakor. Vasár- és ünnepnapokon 5, \'/,\' "és 8 orakor. Tv jtIJTZ m ^ Ír* Elsőrendű bikavér vörös pogány vári ujbor3SK Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- cs katonacikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt. Nincs többé világítási zavarl Pir fillérrel tökéletes kíl.rero. gyerty.vilígi. Ust cr et a subu.t.lm.zolt Benzin - gyertya használatával. A gyertya tiszta sá/Rarczból késiül, minél fogva elpusztíthatatlan. Rgyszori töltéssel < , dcl.) 18 „ran nt ég. teljesen füst és szag nélkül, lángra szabályozható, robbanás ki van zárva. Több crcr drb\'. van már a legjobb elismeréssel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel együtt: Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusító helyen: a Move-nál (Batthyány-utca). Vidéken: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL. A szabadalom tulajJonosa: Fronnd A. Albort Budapest, VII.. Elomór-uton 18. axám. ■vyS ff t f <].trjtatAlt liszt* míKvIaiilxll ké»»ült ef>4 r*mt1tChty .HerkulevmflKp- W.qner-Me a*4r 1 | |4 I SZ U bíl. MehkajiUrsk. mihfmtl k<llí«,k. n.\'i M . perselík. k»|>tiriiéfle<jek. eiiefon tsu, txip altku ij.lmskjsnt (i. p. Bccronlde «en-.\'»:«fu <_;or>lj.k«». tnsgyj! cviiaaitku. ctonka kúpalakú nínvlktt. Mqy jiM-etat. mbA^oi. boeionady kis keretek felvitelire alkalmit «ntm«kapUi) klp^al6k iLelte mcjjrer.delhflík: Első DunAntuli Kereskedő mi Mjhsszeliiél D1ETRICH ES GÖTTSCHLIGRT. Figyelmeztetés. félreértések \' és jóhiszemű tévedések elkerülése céljából ezúton értesítem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy miután a háború kitörése elölt az áltulam alapi/olt Gottschlig Ágoston Részvénytársaság kötelékéből kiléptem s a háborúi végigkiiz- dőltem, az édesafyám állal 1865-ben \' X., Füzér-u. 30 alatt alapiloll eredeti Dietricli és Gottschlig likőr, rum■ és cognacgyárat, valamin! tcanu.tykercskedést fenti helyen a mai kor igcJiyeinek teljesen megfelelően ismét működésbe hoztam. A Gottschlig Ágoston Részvénytársasággal tehát semmiféle közösségem nincsen és miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosilhatom nagyrabecsült régi vevőközönségemel, hogy ezentúl is a régi és legkiválóbb minőségű árul gyárlom és hozom forgalomba. Ugy régi, nfint uj vevőköröm pártfogását kérve kiváló tisztelettel lovag Gott chlig Ágoston a DIETRICH ES 60TTSCHU8 R.T. vezérigazgatója. X. KER., FÜZÉR UTCA 30. SZ. kerestetik vidéki gyárba ; ucpoaü 40 óven ftluIi jó/rtn éIoin x feljebbvalóval összeférhető természet fi, aki az összes üzemi rendbentartás, javítás, valamint villanyszerelésben és kezelésben teljesen jártas. Németül tudók előnyben részesülnek. Csakis állandó nlk.ilin.tz.st .\'hajtók nyújtsák be bizonyitváityrnasi>].>tokk.il lelszereít ajánlat »;t Gépész 40 jeiigo alatt, melyet kiadóhivatalunk továbbit Nyomatott n laptnlajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában, 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 18. Csütörtök 15. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Ss«rkc3it6t4ic éi kUJóhiv»t»l: Frt-ut 13. ai. — ■ Intonubaa-tctoíoa 7«. ■ Megjelenik mindig kora reggel KÓSZF.RKRSZTÓ: Dr. HEGEDŐS GYÖRGY scml.tgj. kípi.i.:\' PEI.tn.0SSKERKP.SZT0 : BODROOKÖZY ZOLTÁN Andrássy gróf pártot alakított, akinek vannak ugyan párt képviselői, de párl szavazói alig. alig. Egyik politikus nagyon talpraesetten jellemezte: Andrássy az előrelátó politikus, aki mindent tisztán lát utólag. A megalakult uj párt építő keresztény politikai programmal injjúl meg — ők mondják. — Ennek a programnak nem tudnánk eléggé tömjénezni. Ez az, amire már egy esztendő óta várunk. Keresztény konstrukciót! A programot az u|onnan alakult párt adta meg, nincs jogunk tehát bele, vagy kimagyarázni belőle valamit. Egy azonban tény, amit a táviró igy jelentett: -Igen érdekes és talán legfontosabb az alakulásban, hogy a pártprogramban egyáltalán nem szerepel a zsidókérdés." Hát ez tényleg igen érdekes s lehel, hogy nagyon fontos is. Igen érdekes, hogy keresztény programmal épül fel a párt s elkonfiskálja ezt a kérdést, amit becsületesen s derekasan meg kell oldani. A zsidókérdés ma nálunk politikai és társadalmi létkérdés. Mi minden időben sürgettük a megoldását és sürgetni is fogjuk. Sürgetni fogjuk ugy, ahogy azt meg kell oldani. Fütykössel s más hasonló módszerekkel ezt nem lehet megcsinálni. Ellenben meg lehet oldani számukra jól, ha azokat a módozatokat vesszük irány-adókul, amelyekkel a zsidóság a nyakunkra nőt. Igaza van Sándor Pálnak, hogy 25 esztendeje hirdeti: menjenek a keresztények is kereskedői pályára. Miért nem mennek? Mi nem akarunk az uj párt programjába ismételjük semmit sem belemagyarázni, de ha a zsidókérdés kikapcsolása csak azért történt, mert dobbal nem lehet verebet fogni, akkor a módszert helyeseljük. Akkor érdekesnek és fontosnak tartjuk a kérdést s még hozzá tesszük azt is, hogy eredményesnek. Nem az a fontos, hogy nagy programokat adjunk, hanem az, hogy égető kérdéseket megoldjunk. Aztán itt, ha szeretem a fajtámat, ezt a megcsúfolt, elrontott magyar fajtámat s szeretem mindennél és mindenkinél jobban, még a végitéleten is bevallom. Btóítzclösl árak : Kjíéí« ívro 560 K. Fétóvro ISO K. Negy*d-évre 90 K. Kgy hvr. 30 K. !>J" »rim i.-i 1 K ; \' " -----E - -----j- Ha Andrássy pártja is minden munkáját az elrontott s megmételyezett fajmagyarság érdekeihez méri, meghajlunk előtte, mert akkor hisszük, hogy sikerül igazi keresztény épitő politikát csinálni. Nekünk pedig az kell. Építeni. Elég volt a rombolásból. Haller belép Andrássy pártjába. Andrássy pártonkívüli politikusokkal akarja pártjátNi&tferódíteni — Kilépések a demokrata pártbóL — " Budapest, január 17. Andrássy pártjának megalakulás megtörténi. Az alakuló értekezleten résztvevők számos felszólalása* után egy-hangú határozattal elfogadták Andrássy prog-rammtervezetét. Egyelőre az alakulás tényét nem hozzák nyilvánosságra, mert meg akarják várni azoknak állásfoglalását is, akik vidéken vannak, mert a nyilvános megalakulást nagyobb keretben akarják megtartani. Most már 51 főre tehető azoknak a száma, akiknek a belépése biztosítva van. Haller István szombaton és vasárnap ismételten felkereste Andrássy Gézát és befejezett dolog, hogy Haller és hivei belépnek Andrássy pártjába. A pártnak Andrássy lesz a vezére, akit a párttagok a szabatosan körűiirt program alapján fenntartás nélkül kövotnek. Andrássy nemcsak nemzetgyűlési képviselőket, hanem párion kivül álló tényezők bevonásával akarja pártját megerősíteni, a mely a középponton haladna. Budapest, január 17. Érdekes eseményé a napi politikának, hogy a demokrata pártból Ugrón Gábor, Bárczy István és Sándor Pál kiléptek. Az a feltevés, mintha a három képviselő az Andrássy-párt felé orientálódnék, teljesen lehetetlen, egészen más oka van a kilépésnek, amelyről nem akarnak addig számot adni a nyilvánosságnak, amig a párt a kilépést nem vette tudomásul. Budapest, jan. 17. Andrássy pártalaki-tásával összefüggésben herceg Windischgrátz tárgyalásokat folytat Polnay Jenő az Országos zsidószövetség elnökével. Proletárdiktatúrától tartanak Perzsiában. Paris, ianuár 17. A „Figaró" közli, hogy a perzsa sah leköszönt trónjáról és minden pillanatban bekővetkezhetik, hogy Perzsiában szovjetkormány alakul. Japán-amerikai háború készül. Budapest, jan. 17. A M. T. I. jelenti Párisból: A Humanité arról ad hirt, hogy Japán, Kina és Indokina egész rizskészletét összevásárolja, hogy ellássa magát az Egyesült Államokkal való háború esetére kellő élelemmel. A lap szerint Japán felelős azért, hogy Kina egyes vidékein éhinség van. Az amerikai sajtó erélyes fellépést követel Japánnal szemben. Berlin, jan. 7. Koppenhágából jelentik: Az Egyesült Államok hivatalos köreiben nagy megütközést keltelt és az amerikai sajtó felháborodással tárgyalja, hogy Vladi-vosztokban egy amerikar tengerésztisztet egy japán járőr agyonlőtt. A sajtó erélyesen követeli, hogy a washingtoni kormány ezúttal ne érje be a szokásos diplomáéin! sajnálkozással. Az amerikai külügyi hivatal értesitettc a washingtoni japán követet, hogy tiltakozott n túllépés ellen és nem ismeri el Japánnak azl a jogát, hogy Vladivosztokban katonai őrségeket tartson. Egy hires színész halála. Budapest, jan. 17. Gyárfás Dezső, a Fővárosi Orfeum ismert komikusa ma reggel hoíszu szenvedés után a Bálint klinikán meghalt. A felsősziléziai népszámlálás. Berlin, január 17. Hivatalos londoni körökben megerősítik azt a hirt, hogy FelsŐ-sziléziában a népszámlálás március 13-án lesz. Újra elitéltek két britanniást. Budapest, január 17. A budapesti büntetőtörvényszék rögtönitélő birósága ma hirdette ki az ítéletet Cserna István és Tonnca László, a Britannia-különítmény tagjai fölött. Mindkét vádlottat rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek a bíróság s Tonncát IS évi, Csernát pedig 10 évi fegyházra itélte. Az ukránok támadják a bolsevikieket. Berlin, jan. 17. Berlini jelentés szerint az Ukrán lázadó csapattestek taljesen bekerítettek és megsemmisítettek két bolseviki hadosztályt, a vörös hadsereg két legjobb divízióját. A lázadók Jekatcrinoslavtól Alcxandrováig az egész területet megszállták. Charkovban a boljevíki kormány a legnagyobb rémületben van és a moszkvai „Izvestla" bevallja, hogy Ukrán veszedelem fenyegeti a szovjet uralmat. ZALAI KÖZI.uNY 1921. jnnuár 18. Bolsevik! csapatok megtámadták Romániát. Véres harcok a román határon. — A román hivatalos körök titkolják az eseményeket. Budapest, jnnuár 17. A „Magyar Hírlap* jelenti: Hírforrásaink szerint az orosz csapatok már két hét óta Besszarábiában operálnak és azok a hadosztály oszlopok, amelyekről Gika herceg a minap olyan lekicsinylőlcg nyilatkozott — a román határt védő csapatokkal már több helyen heves harcot vívtak és a román csapatok veszteségei nem is kicsinyek. A román hivatalos körök szigorúan titkolják az eseményeket A sebesülteket elrejtik a közvélemény elől s ezért a román kórházvonatok éjjel szállítják a sebesülteket, akikből Temesvárra is jutott. Romániában nagy a megdöbbenés és a kormány lázas kézzel hajszolja keresztül a behívásokat és csapatösszc-vonásokat. Teleky nylatkozata az erdélyi magyarságnak. Budapest, jan. 17. Tcleky Pál gróf miniszterelnök egy kolozsvári újságiró utján az erdélyi magyarságnak .az alábbi nyilatkozatot küldte: Megmarad nektek, bárhol is l-gyelek a magyar kultura ereje. Ezt a kulturát n békeszerződés, de azonbclül is a legelemibb emberi jogok biztosítják számotokra. \' Mi pedig még a mai megtépázott állapotunkban is mindent megteszünk, ami módunkban áll és megfogunk tenni hatalmunknak legteljesebb súlyával a világ köz-\' vélemrnyc elölt, hogy megtarthassátok ina-gyarságtokat, kultúrátokat és évszázados otthontokat. amelytől senkit sem szabad elszakítani és számkivetésbe küldeni. Mindenütt maradhat az ember jó magyar, ha számol a változott körülményekkel. Végzetes hiba és a nemzetnek még súlyos gazdasági válságot, sőt megrázkódtatást jelentene, ha az egész magyarság összezsúfolódna arra a kis területre, amelyen még magyar maradt az államhatalom. Utcai harcok Cork várusában. London, jan. 17. Sz9mbatról vasárnapra virradó éjjel angol csapatok megszállták Cork városának egyik negyedét. A csapatok gépfegyverrel vonultak a városba. Erős tüzelésre került a sor, közben a katonák három polgári egyént agyonlőttek. Kommunisták tüntetése Luxemburg Rózáért és Liebknecht Károlyért. Berlin, jan. 17. Königsbcrgbcn Luxemburg Rózáért és Liebkncht Károlyért tartott kommunista tüntetés alkalmával zavargásokra került a sor. A rendőrség fegyvert használt. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen. Becker Bébyt éa társait elitélte a biróság. Budapest, január 17. A büntető törvényszéken dr. Tóth László büntetőbiró ma tárgyalta Becker Béby és társai ügyét, akiket az ügyészség sajtó utján elkövetett szemérem elleni vétséggel vádolt. A tárgyalás zárt ajtók mögött folyt le és délben egy ó«»kor hirdették ki az Ítéletet. Becker Bébyt nyolc napi fogházra és 100 korona pénzbüntetésre Ítélték. Santó Imre festőművészt ugyancsak nyolc napi fogházra és Kellner Istvánt tizenöt napi fogházra ítélte a biróság. A fogházbüntetés kitöltését azonban valamennyi esetben felfüggesztene. Cadorna olasz tábornok könyvet irt. Milano, jan. 17. Legközelebb megfognak jelenni Cadorna tábornoknak, az olasz, hadsereg volt főparancsnokának emlékiratai egy milanói kiadócégnél. Az emlékiratok három kötetet fognak kitenni. A korona Zürichben. Budapest, jan. 17. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 112 50, osztrák korona: 117*50, az osztrák bélyegzett-bankjegyé pedig —\'95 szantim. Francia lap a mayyar nyomorról. A mcnekUltok norjsa rosszabb a ván-dor cigány okénál. — Magyarországot nem n háború, hanem a trianoni béke teszi tönkre. Párisból érkező jelentés szerint a szélső radikális „l.e Lanterne" Budapest- karácsonyáról cikket közölt. Beszámol arról, hogy csak kevesen vehettek részt a karácsony-előlti bevásárlásokban, hogy az ünnepek alatt minden forgalom -szünetelt, majd a menekültekről a kővetkezőket irj i az említett párisi lap : >\' — Különösen elviselhetetlen a menekültek nyomora, a kiket a régi Magyarország területéről üldöztek cl a románok, a szerbek és csehek. Budapest pályaudvarainak rakodóvágányain végtelen sorban állanak a rossz állapotban levő vagonok, melyekben több ezer menekült család gyermekekkel és megmentett ingóságaikkal talál menedéket. Vizet is csak nehezen tudnak szerezni és fát a fűtéshez. Igy tehát ezek rosszabbul vannak elszállásolva, mint a sátoros vándorcigányok. A lop ezután a nyomorgó gyermekí-k jótevőjének, n népszerű Pcdlow kapitánynak nyilatkozatát idézi, amely szerint Budapest nyomora példátlan. - Sok mindent megteltek már — mondja a kapitány — hogy Ausztrián segítsenek, de majdnem semmitsem a magyarokért. A középosztály épp olynn szegény, mint a munkásosztály. Ismerek magasrangu hivatalnokokat, kik utolsó ruhadarabjukat is eladták, hogy kenyeret szcrezzencK családjuk számára. A cikk n következő szavakicai fejezi be beszámolóját: Két évvel a háború befejezése után kérdezzük, hogy mi lehet nz ilyen nagy nyomornak az oka ? Az állami tanárokat visszaveszi a kultuszkormány. Ismeretes, hogy a nemzeti összeroppanás után n megszállott területekről nz állami iskolák tanárait csaknem teljes számban kiutasították. Akkor, télviz idején vagonokba pakolózva jöttek át a kis Magyarországba. Azokban n napokban valóságos népvándo\'r-ás volt a kultuszminisztériumban/Mindenik elhelyezést kért. Ez pedig roppant nagy gondot adott n minisztériumnak. Épp akkor volt n legnagyobb kavarodás n kommunista tanárok clbocsájtása, azok ügyeinek felülvizsgálása körül. A kiüldözött tanárokot okkor a minisztériumban ideiglenesen elhelyezték nz egyes intézeteknél. Voltak iskolák, ahol hihetetlen számban összpontosították a kiüldözött tanárokat. így kerültek állami tanárok "községi, városi s felekezeti iskolákhoz. Ma, már a minisztériumban tisztullubbak a viszonyok. Az a felfogás, hogy uzus nem lehet, hogy oz állam huzamosabb időre tanárokat adjon a nem állami intézeteknek s ezeket ő fizesse. Ebből a gazdasági elvből kifolyólag megindult már a minisztériumban az akció, hogy az állam a saját tanárait saját intézeteinél alkalnrazza. Így lassankint elvonja n beosztott menekült tanárokat s állami intézeteknél vég legesiti őket. Igy nálunk \'is a főgimnáziumnál több beosztott állami tanár működik. Nem számítva bele a város által megválasztott, három állásra rendszeresített polgári tanárt. A kultuszminisztérium aulomatice elvonja Nagykanizsáról is ezeket a menekült tanárokat. Így pl. Korcsmáros János rajztanárt már be is osztotta a keszthelyi premontrei főgimnáziumhoz. A többi állami tanár áthelyezése is csak idő kérdése. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kultuszminisztériumban igen kévés pedagógiai s humánus érzékkel kezelik az ügyel, amikor az áthelyezéseket éppen évközben s még hozzá télviz idején foganatosítják. Az áthelyezett tanár megszakítja működését a régi intézetnél s nem tuja folytatni az ujabbnál, mert a költözködés és a lakáskérdés nehézségeit ma nem lehet máról holnapra elintézni. TŐZSDE. Budapovt, jan. 17. ValutapUo: Nyolcon 18(10, font 2220, Uva 7"K>, Dollár 675, K/oncU f/.mk :»JM*i, Lengyel máik* UV, Mátka 010. t.irn 2100, Osztrák 81. Rubel 270, l.et 775. SxokoJ 710, Svájci frank 0200. KoroiitJiíwr 1600. Frank-dinár 16V0, Holland forint Oan forint Értékek: .Magyar Hitcí 20*0, CHztiifc llitcl 1140, llazai 7»\'->, Jelöl"i: 4W>, Uvzi.nitoló 820, Kereskedelmi Bank —r-, Magyar-Olasz----, l^ixvinl 7060, Drudw 5IOO, Általános szén 11050, Szászvári 4225, Salgótarjáni 8575. t\'iikártyi U450, Rima 4000, Scltlick 1030, Gutt maiin ---, Nawci 18200, Uanica 7200, Klotild---, Magyar Cukor--, Adrin 14400, Atlaatikn 7000, Királysdr 3350, Bosnyák-Agrár--, l.ipták —. l\'húbui 1326, Vasmegyei Villamos 1880, Gizella 2126, Konkordia 3250. Telefon 2S5. sz. -- Sürgönyein: Szlgrlszt. D Tőzsdei megbízások teljesítése; - értékpapírok. I oltár, dinár! idftfen pénzek vétele és eladása. Bécsi kifizetések gyors eszközlése. Peónia Bank és Tfedebizcniayi Iroda Kaposvár nagykunizsai fiókja. Ui 1921. január 18. ZAI.Al KÖZLÖNY Hirek. _ Lnpunk négy oldalnn lesz minden »«P- A fojtogató papírinség folytán lapunk terjedelmét annakidején redukálni kellett. A viszonyok némi javulása mellett abba a helyzetbe\' jutottunk, hogy lapunk ismét négy oldal terjedelemben jelenhetik meg minden nap. — Kút express voi nt. kedden és izerdtin. A Délivasut nagykanizsai főnöksége közli, hogy 18-án kedden és 19-én szerdán két express vonat közlekedik Budapest—Sopron és Sopron—Budapest között. Az egyik express vonat a rendes tftenetindu-lási időben érkezik és indul, inig az úgynevezett elővonni kedden 12 óra 50 perckor indul Sopron felé, szerdán pedig délután 1 óra 55 perckor Budapest felé. Az elővonaton menetdíjként gyorsvonat! viteldíj fizetendő. Az elővonatru jegyeket nem kell előjegyezni. — A KatholiUus Legényegylet estélye. Vasárnap hat órai kezdettel tar-tottn meg o Katholikus Legényegylet tánccal egybekötött műsoros cstélyét, amely a siker legteljesebb jegyében folyt le. A műsoron l-\'ollimis \'Aurél Náni című cnckc* népszínműve szerepelt, amelyet n legényegylet kitűnő mű kedvclőgárdája vitt sikerre. A darab minden egyes szereplőjéről csuk dicséretet írhatunk, mert a darab olyan kitűnő összetanultsággal, rendezéssel, a szereplőknek olyan rátermettségével folyt le, hogy dicséretérc váll volna még hivatásos színészeknek is. A szereplők mint rutínirozott, a színpadon otthonosan mozgó műkedvelők aratták egymás után tapsokat, jólsikerűll mókáik és táncszámaik pedig olyan tapsokat váltottak ki, hogy kétszer, háromszor is meg kellett ismételni egy-egy táncszámot. A gazdag sváb Krcut-zer apa (Földi I. János) gyermekei: Matkovits Erzsike) is Szepi (Szabó István) a legjobban sikerült alakítást nyújtották, ezen felül bravúros kedvességgel lejtették sváb táncszámaikat. Varga N.-né Maycr Klotild úrasszony, özv. Molnár (Jánosné szerepében aratott sikert. Sátrán l-\'ercnc Józsi szerepében személyesítette a szinpatikus katonát, „kinek szivet ellopta a kedves Náni (Malko vits E. Urleány.) Bódi szelepében nagy tap sokat kapott Somogyi Ferenc, aki az egy ügyD legény alakításával biztosította oz elő adás sikeréi. I.upi ügyvédei Sáfrán Lajos alakította meglepően nyugodt színpadi fellépéssel. Golenszky M. urleány Róza szerepében volt az elegáns földbirtokos leány. Szí árd Péter földbirtokost Németh Ferenc, Sándort \' a gavallér pesti ficsurt Schless Ferenc, n pincéit pedig Tőke Jenő játszotta, ügyesen, szerepüket karakterizálva és sok tapsot aratva. A magyar táncbetétct Halász Ilike, Dobcsch Erzsike, Dobesch Manyika, Horváth Mariska urlcányok és Sziszka Gyula, Schless. László, Horváth József és Szőke Sándor járták a közönség olyan elragadtatására, hogy a ropogós magyar csárdást meg kellett ismételniük. A színpad ügyes rendezése Földi S. János hozzáértését dicséri. A nagyszerűen sikerült műkedvelői előadást még jobban sikerült tánc követte, amelyet éjfél után egy óráig járt a sok szép asszony és leány, valamint a Katholikus Legényegylet sok derék lúgja. A jól jsikcrült lcgénycgylcti estéllyel kapcsolatban nem mulaszthatjuk cl, hogy meg *nc emlékezzünk Epcrjcssy Gáborról, a legényegylet elnökéről, aki fáradhatatlan buzgalommal és agilitással, mint min- dig. ugy most is munkálkodott az erkölcsileg és anyagilag nagyszerűen sikerült mulatság előkészítésében. Eperjessy Gábor tizenkilenc esztendős elnöksége alatt a legény-gylct szárflottevő, hatalmas egyesületté zmosodott, amely kulturhivatásán kivül a nemzeti keresztény eszme terjesztésében is redményesen segédkezik és lépten-nyomon tanúskodik vezetője kiválóságairól. — A kitűnően sikerült előadást n Katholikus Legényegylet 23-án, vasárnap délután hat órai kezdettel a Polgári Egylet nagytermében megismétli. — A gabonagyBjtő bizottság rek-virálásaal fenyeget. Megirtuk, hogy Nagykanizsa városának az országos gabonagyüj-tési akcióból kifolyólag 1*1 vagon gabonát kell beszolgáltatnia. A beszolgáltatás határideje e héten jár le, azonban a Nagykanizsára kirótt gnbonakontingenst még nem szolgáltatták be. Ez ügyben szombat délelőtt í városházán értekezlet volt, amelyen a kormánybiztosság rés/érői Förster József ezredes, a város részéről a polgármester távollétében dr. Kaufman Lajos, nzonkivül Fürcdi János a termelő közönség részéről Ujváry Géza nemzetgyűlési képviselő vettek .\'észt. Az értekezlet olyan határozatot hozott, hogy esetben, ha a kitűzött határidő anélkül telnék el, hogy a Nagykanizsára kirótt 14 vagon gabonát a város termelői nem szolgáltatnák be — akkor a gabonagyüjtő bizottság rekvirálástól sem riadnak vissza. Ha tehát e hét közepéig a beszolgáltatandó 14 vagon gabona nem lesz együtt, akkor először kereskedők készleteit fogják felülvizsgálni, ha pedig igy sem tudják a kontingenst fedezni, akkor a magánháztartásbeliek gabonafeles legét veszi igénybe a bizottság. — A rendörbiróság itóletel. Az államrendőrség kihágási osztályának vezetője, Dr. Szcndrő Antal rendőrkapitány a legutóbbi napokban a következő Ítéleteket hozta Gerencsér Istvánt, mivel a szükséges házj vitást nem eszközöltette, 150 kor. pénzbirságra itclte. Spiegel Géza kereskedőt elővá sáriásói t 159 kor. Rehn Ferencet hamis - név bemondása és botrányos részegségért 100 kor. Krausz Mihály xsibárost rendőri közeg megsértéséért 50 kor. Kéri József és Bauer Gyula vendéglősöket záróra bc nem tartásért 100, illetve 180 "kor. Heiszer Gusztáv kiska nizsai lakóst hatósági engedély nélküli élelmiszer árusítás miatt 500 kor. Lukács Jenőt közszükségleti cikkek árának fel- nem tüntetése miatt 30 kor. Mntea Ödön kereskedőt lőszernek hatósági engedély nélkül való ki adása miatt 50 kor. Öis. Arnstein Ignácné és Grünbcrger Gizellát, mert üzletet zárórán tul nyitva tartotta, 30, illetve 40 korona pénzbüntetésre, Fazekas János pacsni közveszélyes munkakerülőt 14 napi, Horváth Margitot pedig közveszélyes csavargásért 9 nopi clzá^ rásra Ítélte. A rendőri bünterőbiró ezenkívül 120 bejelentési kihágást tárgyalt le. Ezek közül mintegy 115 esetben 20-150 koronáig terjedő pénzbüntetésre ítélte a bejelentést elmulasztókat. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a mult évben 2636 kihágás fordult elő cs Összesen 170.000 korona folyt be kihágási büntetés cimén a kihágási rendőrbirónál. befolyt pénzösszegnek fele az állampénztárt illeti, másik fele pedig a városi szegény alapot. — Elveszett egy zcntralvarrógép kosár (géphajó) a postaépülettől a Batthyány-utca ia számú házig. A megta áló illő jutalom ellenében adja át lapunk kiadóhivatalában. — Hány menekült lakik Nagykanizsán? A népszámlálást Nagykanizsán befejezték már. A népszámlálás stntisztí-kája azonban még nem készülhetett cl. Két-három napra van még szükség, hogy a pontos és rendkívül érdekes statisztikát a nép-, számlálás vezetője — Füredi János városi levéltáros — elkészítse. Addig is azonban, míg ez elkészül, közölhetjük azt, hogy hány menekült lakik Nagykanizsán. Az összeírt menekültek száma 744. A legtöbb menekült családos, ugy, hogy 119 menekült család van Nagykanizsán. — Egy évi börtönbüntetésre ítél ték. Megirtuk, hogy Grünberger,\' divatárukereskedésének kirakatából, két fiatal legény két vadászkabátot és két inget lopott cl. A rendőrség a tolvajokat elcsípte és átadta az ügyészségnek. Az egyik tettes, Sebesi László felett ma ítélkezett a törvényszék büntető-tanácsa és lopásért egy évi börtönbüntetésre ítélte. A másik tolvaj felett — aki fiatalkorú — a legközelebb fog ítélkezni a fiatalkorú biróság. — Rendkívüli hirdetmény. Ezt a cimet nem mi találtuk ki. Szarvas város utcáin függeszttette ki plakátait ezzel a címmel egy oltani élelmes droguista. A rendkívüli hirdetmény rendkívüli szövege a következő: „Szarvas város lakossága felhivatik, hogy 24 órán belül, a körülményekhez képest legalább is 15 percnyi időt szenteljen arra, hogy otthon a szoba, padlás, istálló, mestergerenda, sublót, almáriom, sifonér és fisonyér, továbbá oz ambitos gugüllészeti berenáján jól nézzen szét, keressen és kutasson mindenféle nemű, rendű és rangú kicsi és nagy, tiszta és piszkos, üres üvegeket, tégelyeket és bádogdobozokat, mert mi azokat megvesszük vagy cukrot, petróleumot, benzint és gyertvát adunk helyottük cserébe." Nevetni is lehet ezen a kétségtelenül eredeti hirdetményen, de elszomorodni is lehet rajta. Úristen, micsoda nagy a mi szegénységünk, amely ilyen élelmességre és takarékosságra tanította a magyar kereskedőt. — Közellátási közlemények. A január havi petróleumjegyekre fehér finomított petróleum áll a közönség rendelkezésérc a hatósági kimérőhelyeken. Igényelhető a literes jegyekre családonkint 2 literes, félliteros jegyekre családonkint 1 litert. Eladási ára literenkint 46 koroná^olyó hó 17-étől kezdve a hatósági kimérőhelyeken só is áll a közönség rendelkezésére. Janá.- havi sójegyekre fejenkint 1 kg. igényelhető, kilogrammonkínt 12 korona áron. Közellátási üzemek. (x) Nyulböröket, móhvlasxkot legmagasabb áron vesz Szabó Antal kereskedő, Deák-tér 15. — A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. Értesítjük a nyugdíjasoké, hogy a decemoer havi Járandóságokat a következő sorrendben osztjuk ki: január . 20-án délelőtt a katonai nyugdijasok, délután a polgári nyugdíjasok 1 —30 sorszámig, jan. 21 én délelőtt 31--60-ig, délután 01—90-ig, jan. 22-en d, e. 91— 120-i*. d. u. 121—150tg. jan. 24-én d. e. 161 -180 ig, délután a többiek. A zsir kiosztása jan. 26-én délelőtt a katonai nytuidijusok, délután a polttári nyugdijasok 1 — 50 ig, jan. 26-an délelőtt 61—100-ig, délután 101—lóOig. január 27-én délelőtt a többiek. Az elnökség. — Elveszett a Csengery-uton, a vasúti átjárótól a Tárházig terjedő útvonal ko-csiutján egy arany gyürü egy brilliáns-kővcl, a becsületes megt«láló kéretik azt a rendőrségnél leadni, illő jutolomban fog részesülni. (x) Dr. Gyulai Bóla és Remete Géza ügyvédek társulva — kö/.ös ügyvédi irodájukat Sugár-ut 6. szám alatt (a Polgári Egylettel szemben) folytatják. (x) Almirantl Italla Mauzlni ^ világhírű olasz szépség és Magniy (M«cistc) a világbajnok atléta felléptével kerül bemutatóra a Világ-mozgóban ma kedden, szerdán és csütörtökön „Macista az igazság őre" I. része. E dráma csak 2 részből áll s a következő rész a jövő héten kerül szinre. (x) Tigrisnrcu ember I. része „A bestia temploma" óriási sikert aratott tegnapi bemutatóján az Urániában Ez évad legizgalmasabb és legérdekesebb Hímjének főszereplője Rutt Roland a bátor és vakmerő amerikai művésznő. Jegyek d. e. 10 órától válthatok. \\ ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 18. Nyilt-tór.*) A MOVE értesíti érdekeltségi korét, hogy Polyanetz Nándor Ozletvezető ur a Movc kötelékéből kivált. Ténykedéseiért a mai naptól felelősséget nem vállalunk. MOVE főosztály. \') A* • rovatUn kősóitokért nem vállal fc)fV<5v-urKct a ntrk*iitöi»f(. DÁnÓav kerestetik viüéki gyárba; 40 éven aluli józan életű, feljebbvalóval Összeférhető természetű, aki nz összes Üzemi rcndhenurtiK javítás, valamint villanyszerelésben és kezelésben teljesen jArtas Németül tudók előnyben részesülnek. Csakis allandó alkalmazást óhajtók nyújtsak be bizonyitványmásolatokkal felszerelt ajánlatni! Gépész 40 jelige alatt, melyet kiadóhivatalunk továbbit. 4065 Apró hirdetések. Fűszerflzletberendezés kevés áruval együtt clauó. Cím a kiadóban. Vendéglőt elszámolásra helybon vagy vidéken, nyaraló helyen is átvennék Óvadékkal rendelkezem. Cim a kiadóhivatalba. 2049 József főherceg-ut 63. számú ház szabadkézből .ladö. 2—2018 Rákóczi-utca 91/* szánni ház eladó. Még het évig adómentes. Bővebbel Szabó Kálmán postafőilsztnél. 14 darab Javított \'/, éves mangalica süldő eladó. Cim megtudható szívességből Pollák M. Emil takarmánynagykereskcdSnil Nagykanizsa. Egy 9 változatú teljesen Jóksrban levő templomba is megfelelő harmónium eladó. Kiskanizsa, Pivári ut 0. IHKHBBIBIBBBm I OLCSÓ NÉVJEGYEKET ♦diákoknak 100 Jaratoc SO koronáért 1 óra alatt kitilt ^ ZALAI ÉS GYARMATI NYOMDA Pó-ut 13. axám. Dunántulí élelmiszer és áruforgalmi R.-t. Nagykanizsa, Cscngery-ut 6. Telefon 59. Távirati cim: Trnnadnnubla. Tojást, diot, babot stb. terményeket és élelmiszereket kisebb, nagyobb-mennyiségekben készpénzfizetés mellett vásárol és árusít. Háztartások részére állandóan lám-pázott friss tojás kaphatói EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importált „MetteM-féle ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnól Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat s7ines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. Qariaun tblla m/krlasiUM VfsiCJt f\'ví ttt-ii .H<fkule« ratMp* W«aa«.*.f»!< T/kt-Ml. MrfNkaptiriX.inJ.Ntiíiti k«l*í«tk. m««. ildr f«n< wlíé», l nűiép K f«Ml (.«(*« mjnalilbiA: Első Dtinanlull Kereskedem! Mshsszsttidl Szomhaíhsly Kirí^^S?;!:. KSKMM^MKKKKiSKSÍMSííSÍ | URANiA mozgókép palota ff M Roxffonyi-utca Tolűloii.tám 259. J* H Hétfőn, kedden és szerdán jjjj áu.rlkat .p.lhi-.stmt üTigrisarcu embern I. rész „A bestia temploma" X X Főszereplő: Ruth Roland. X IzgalmasI Érdekfeszítő! X - ■ ■ ■ —= M EWad.wok kcidtto köznapon ft, •/,T^cs futakor. SC Vasár- ós ünnepnapokon :», 5, »/,V és\'Yóriücor. ««£ ff OOBBOQ0QQQQQOQÜ30 | VILÁG Nagymozgó színház ^ Szurvas-szrflloda. = ^ Kedden, szerdán és csütörtökön a 0 Magnus (Maciste) a világhírű óriás d 0 ás "Ilii", valamint J. Almlrante (A - Manzlnl nlasz Illnidiva tószorcpliscvel - o Maciste az igazság őre g 0 I. rész. ö g Kalandordráma 5 felvonásban. jg 0 Vavii- ó ünoepoapoo 2. \'/,4, 6, •/," c* 8 vrtXor ^ faj Kt\'ínJiíok kíi.leto Mtkúaoap tí c* 8 órakor. 0&0&OQQ&QQQQ0QQQ& OOOOOOQQQOOOOQQOQQQprg ZALAI ES GYARMATI konyvnyomda,\' könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatali telefon 78 ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Nyomdai telefon 117 ♦ Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala Nyomatott a laptula.donosok: Zalai és Gyarmati 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 19. Csütörtök 15. szám. ZALAI KÖZLÖNY ■ •• keresztény politikai napilap SxerkcsJtóség és kUd<»hiv»tal: Pő-ut 13. ®x. - loterurbau-tcicfon 78. —__ Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS OYÖRGY &H7iulgj. MptlMH FF.Ll-XÓSSZBRKESZTÓ: BODROOKÖZY ZOLTÁN Blőftxetéal Arak: Egíü évro 360 K. Félévre ISO K. Kcgyad-ívio 90 K. lígy hón 30 X. F-nycj ,nm ú. J K A magyar föld nem volt a népé. Kétszeresen fonios lörlénelmí" :nap-1920. november 13-ika. A magyar nemzetgyűlés ezen a napol iktatta törvénybe a kegyetlen cs igazságialan trianoni békeszerződést és ezen a napon szavazta meg harmadszori olvasásban a földbirtok helyes megoszlását szabályozó törvényjavaslatot. 1920. november 13-án készült az a földbii toktörvény, az a nagy és égetően szükséges rgformmtmka, amelynek bizony, már régebben el kell>lt volna készülnie. A törvényjavaslatról a nemzetgyűlés elé terjesztett együttes bizottsági jelentésben az olvasható a többi között, hogy „Csonkaniagyarország szántóföldjéből még mindig több, mint egymillió hétszázezer holdat foglal cl S70 nagybirtok. A megmaradt ncgyszáz-huszonnyolcezcr törpebirtokosnak pedig még együtt sem jut félakkora területü szántóföld.« • Általános igazság az, hogy azokban az országodban helyes és igazságos a birlokmcgoszlás, amelyekben a kisbirtok száma holdakban és százalékos arányban is jóval meghaladja a nagybirtok számát és holdakban kifejezhető területi mennyiségét. E tekintetben már a tiz évvel ezelőtt tarlóit népszámlálás idején is jobb viszonyok uralkodtak Magyarországtól közben elszakadt Horvát- és Szlavonországban, ahol n földmives népességnek 89.4 százaléka tartozott a birtokos osztályhoz és csak 10.5 százaléka volt birtoktalan. Magyarországon (52.3 százalék birtokossal 37 5 százalék birtoktalan tömeg állott szemben. Sajnálulos dolog az, de mégis ugy van, hogy a legnagyobb volt a birtoktalan fölművesek aránya ott, ahol legtöbb a mcgmivelhctő föld, az Alföldön: Duna—Tisza közén -ló, a Tisza balpariján pedig 45 százalék. .Debrecenben a földmives lakosságnak 63 százaléka birtoktalan, mig Szegeden már csak 32, Kecskeméten 51, Hódmezővásárhelyen pedig 44 százalék a birtoktalan földmivcslakosság. A Magyarországon megmaradt vármegyék közül a legkedvezőtlenebb arányszámot Szabolcs mutatja, ahol a kereső földmivo.lakoiságiiak.Ol és fél százaléka birtoktalan. Utánna következik Csanád vármegye 56 és az Alfölddel szomszédos Fejér vármegye 55 százalékkal. Az alföldi hajdú vármegyében 51, Borsodban 51, Hevesben 51, Jász-Nagy-Ku:i-Szolnokban 51, Békésben 49, Csongrádban 48 százalékot lesz ki az a fólmivcslakosság, amelynek egyáltalán semmi bii tolja nincs. A Kis-Alfól-dön fekvő Győr, Komárom, Mos\'on és Veszprém vármegyékben szintén igen sok a birtoktalan fólinivoslakosság. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol sok volt az 1000 holdon felüli* nagygazdaság, ott nem szaporodhatott a parasztgazdaságok, az 5—10—20 holdas kisbirtokok száma. Ha ebből a szempontból nézzük meg a föntebb emiitett vármegyékben a birtok megosztó sát, ugy a következő képet. kapjuk,: Fc-jérmegyében 127 birtokos kezén öSS8cVo sen 420.395 földbirtok volt, Győrmegyében 39 birtokos 95.830 holddal, Komárommegyében 54 birtokos 188.184 holddal, Mosonban 29 birtokos 109,021 Veszprémben 93 birtokos 773.625, Csongrádban 21 birtokos 107.704, Hevesben 87 birtokos 257.205, Jász-Nagy-Kun-Szolnokban 90 birtokos 212.420, Kecskeméten 8 birtokos 41.625, Bnrsod-megyáben 71 birtokos 167,926, Békésben 66 birtokos 220.281, Hajdúban 36 birtokos 97.0-18, Debrecenben 9 birtokos 40,887, Szabolcsmegyébcn 145 birtokos 337.099 és (.\'sanádmegyében 14 birtokos 04.845 holdnyi földbirtokkal rendelkezett, ugyanakkor, amikor e birtokok ellenében a föntebb kimutatott százalékarányban állott a birtoktalan löldtnivesek hatalmas tömege. Ugyancsak a tapasztalat és a szigorúan tárgyilagos tudományos vizsgálódás azt is rég megállapította, hogy ahol a birtokmcgoszlásban ilyen nagymértékű eltolódások vannak, onnan a kivándorlás is sokkal nagyobb mértékű, mint azokból az országokból, amelyekben a birtokmegoszjás helyesebb arányokat mutat. Nagyon sokáig azt hitték nálunk, hogy a kivándorlásnak egyetlen hajtóereje a pénzvágy, a meggazdagodás ösztöne. Pedig nem igy van. Németországban például, ahol a birtokmegoszlásban az 1000 holdon felüli gazdaságok 10 százalékos aránya mellett majdnem 70 százalékos a 10—20 holdas parasztgazdaságok arányszáma, aránytalanul kevesebb és kisebbmértékü a kivándorlás, mint nálunk va^y a birtokmegoszlásban hasonló viszonyokat mutató Romániában. A kivándorlásról készített legújabb statisztika szerint az 1905—907. években 4Ö.I28 törpebirtokos és 208.329 mezőgazdasági cseléd és napszámos, az 1911 — 13. években pedig 23.772 törpebirtokos és 87.034 mezőgazdasági cseléd és napszámos vándorolt ki. Ezek közül a jelzett esztendőkben Amerika felé vette útját 9.5786 törpebirtokos és 263.280 mezőgazdasági cseléd és napszámos. A mezőgazdasági munkaerő számát nemcsak a kivándorlás apasztotta, hanem megfogyatkozott amiatt is, hogy vonzotta cs fölszivta magába az évek folyamán egyre erősödő ipari termelés. Azt természetesen nem lehet megakadályozni, hogy a mezőgazdasági munkaerőből időnként ne szippantson föl valamit a város mozgalmas ipari élete, azonban egészséges birtokmegoszlás mellett egészen csekélyre csökkenthető — a- kivándorlás mértéke. Az a munkaerő, amelyik a városokba szívódik föl, még mindig megmarad az ország gazdasága számára, a kivándorló munkaerő ellenben vagy egészen, vagy hosszú időre ijlyész. Helyes birtokmegoszlás mellett vigasztalóbb képet mutatna a magyarországi kivándorlás. A keresztény-szociálisták nem csatlakoznak Andrássyhoz. • Budapest, január 18. Haller István, Ernst Sándor és Turí Béla tárgyaltak ugyan Andrássyval, de megegyezésük nem jelenthetett mást, mint hogy 6k, mint magánemberek és Andrássy között a magyar politika kérdéseiben nincs lényegesebb nézeteltérés. Más lapra tartozik a keresztényszociális-ták magatartása, amelynek ebben az ügyben állásfoglalásra még módja sem volt Haller, Ernst és Turí megbeszélésük eredményét a párt tagjaival még nem közölték, ami amel-leU bizonyít, hogy a végleges döntésnek még a lehetősége is távol áll. Az Andrássy-párt megalakulásának — ha Andrássy megelégszik Szmrecsányiék és Bleyerek csatlakozásával — semmi akadálya sincs. De csakis ez esetben, mert arról, hogy a kcresztényszociálisták Andrássyhoz csatlakoznak, nem lehet szó. Nem lehet szó ■ a keresztényszocialista szervek föladásáról sem. Nem felelnek meg a valóságnak azok a hirek sem, amelyek a volt disszidensek csatlakozásáról szólnak. Az orosz szovjet komolyan mérlegeli az antibolsevista mozgalmat Bécs, január 18. A Neues Wiener Journalnak jelentik Berlinből : Moszkvai jelentés szerint a legismertebb bolsevista vezérférfiak január 13-án Moszkvában gyűlést tartottak, amelyen megbeszélték az oroszországi antibolsevista mozgalom letörésére irányuló rendszabályokat. Hangoztatták, hogy az antibolsevisták mozgalma óriási mértékben terjed, annyira hogy a szovjet kormánynak a legkomolyab-számolnia kell vele. _2__ Románia és a szentszék között kötendő konkordátum. Budapest, jan. 18. Románia politikoi köreit újra rendkívül fontos probléma foglalkoztatja: a Szentszékkel kötendő egyezség kérdése. A Vatikánnal létesítendő konkordátum, amely a Romániába kebclezétt-milHÓnyi magyar katholikus sorsa felett lesz hivatva dönteni — kimenetele bennünket is közelről érdekel, mert hiszen ez a konkordátum fogja az erdélyi egyházjavak jogállását, a felekezeti autonómiát és az ezzel összefüggő iskolai és kulturális ügyeket szabályozni. Romániában szinte az egész közvélemény osztatlanul állást foglal a konkordátum-tervezet ellen, umelytől a görögkeleti ortho-dox egyház uralkodó po/.icióját félti. Schioppa Lőrinc pápai nuncius e tárgyban így nyilatkozott: , — A Románia és a Szentszék között kötendő konkordátumról informálva vagyok. A Szentszék . természetesen méltányolja a kérdés nagy súlyát és fontosságát s mondhatni, hogy a Romániába helyezett katholiku-sok érdekeit a Vatikán a legteljesebb mértékben minden rendeletére kiterjedő figyelemmel értékeli és méltányolja. Természetes, hogy a Szentszék, ha kell, megteszi a szükséges lépéseket is aziránt, hogy minden olyan törekvéssel szemben, amelynek az .volna a célja, hogy a görögkatholikusokat, a görögkeleti orthodox egyház kebelébe olvassza — a legerélyesebben foglaljon állást. Egyelőre nem nevezik ki az uj bécsi követUnket. Budapest, január 18. Külügyminiszterré történt kinevezés folytán megüresedett a bécsi követségi állás. Ugy értesülünk, hogy a kormány egyelőre nem nevezi ki az utód-iát, hanem a bécsi követség ügyeit Masirevich követségi tanácsos fogja ellátni. Bécs felfordulás előtt (?) Bécs, jan. 18. A műszaki szövetség, amely tudvalevőleg a legutóbbi távíró- és telefonsztrájkot rendezte és hatalma tudatában letszelgett magának, elhatározta, hogy fölszólítja a kormányt és erélyesen követeli, hogy január 20-ig erős kézzel fogjon hozzá az árak leszorításához, mert különben a Technische Union proklamálni fogja az általános sztrájaot és minden árdrágítót fel fog akasztani. ^A határozattal kapcsolatban a legva-ckfiSb híresztelések keltek szárnyra. Mindenfelé azt beszélik, hogy a legközelebbi napokban felfordulás lesz Ausztriában. Makacsul tartja magát az a hir, hogy január 20-án megbukik a Kormány és ki fogják hirdetni a tanács-uralmat. Tény az, hogy az utóbbi időben idegenek tömegesen utaznak cl Bécsből és a környéken vesznek szállást. Prágában a bérkövetelő pincéreket elbocsátják. Prága, január 18. A kávéházak és vendéglők tulajdonosai tegnap este elhatározták, hogy a pincéreket, akik ujabb bérkövetelésre állottak össze, .kizárják, miután a napok óta tartó egyezkedő tárgyalások meghiúsultak. Ma reggel csupán a pályaudvari vendéglőt nyitották ki. A város kávéházai és éttermei zárva maradtak. Briandnak a képviselőház és a szenátus bizalmat fog szavazni. Bécs, január 18. Párisból jelentik : Briand kormányának kétségtelenül ugy a képviselőház, mint á szenátus, a hol kedden mutatkozik be, nagy többséggel bizalmat fog szavazni. A „Liberté" jelentése szerint Briand a kormány általános politikájáról tartandó beszédében ki fog terjeszkedni a kormány _ZALAI KÖZLUNY_ pénzügyi, szociális és külpolitikai programjára és hangoztatni fogja a nemzet egyságcs-ségénck szükségét. ,.„,__ A külpolitikai kérdések közül különösen a németországi, oroszországi és törökországi kérdésekkel fog foglalkozni. Nem engedik szabadon Fényest, Gártnert és Lengyelt. Budapest, január 18. A királyi Ítélőtábla elutasította Fényes László, Gartner Mór és Lengyel László felfolyamodását, amelyet ezek védőik utján fogvatartásuk ellen beadtak. A határozat a bűnvádi perrendtartás 379. pa-ragrafásának fik bekezdésére hivatkozik. Csütörtökön utazik el bukaresti követségünk. Budapest, január 18. Egy bukaresti távirati ügynökség nyomán ma az a hir terjedt el, hogy egy héttagú magyar diplomácia küldöttség érkezett Bukarestbe. A küldöttségnek Hory Antal osztálytanácsos lett volna a vezetője. Értesülés szerint ez a hir még korai. A küldöttség mé|j Budapesten van és csak csütörtökön indul Bukarestbe. Hogyan foíytak la a tárgyalások a pécsi szocialisták és . a szerb kormány közt? Tárgyalások a Dunán. — Teljes elvi megállapodás. — Pécs polgársága az autonomia ellen. Megírtuk, hogy a belgrádi kormány és a pécsi szocialisták közt tárgyalások folytak az autonomia kérdésében. Ezen tárgyalások — a pécsi bolsevista lapok szerint — eredménnyel jártak és teljes elvi megállapodásra vezettek. A tárgyalások eredményéről a szerb sajtóiroda a következő nyilatkozatot tette a pécsi lapokban közzé: „A tárgyalásokon az SHS. kormány részéről Draskovics belügyminiszter, Pécs városa részéről (?) Linder Béla polgármester, Lépes György és Bodnár Zsigmond tanácsosok, a szocialista párt megbízásából Schwarz Gábor dr. és Bertrand Antal (vasmunkás), a polgárság (?) részéről pedig Hoffmann Ottó dr. vettek részt. A tárgyalások Mohács és Drávaalmás között a hajón folytak le és két és fél óra hosszat tartottak. A tárgyalások kiterjedtek Pécs ás Baranya minden gazdasági és politikai kérdésére és teljes megállapodásra vezettek. Az egyes részletekről szóló konkrét tárgyalásokat a szakminisztériumok bevonásával a legrövidebb időn belül megejtik és ennek megtörténte után sor kerül ugy az egyes részletek, mint az egész önkormánzati terv konkrét és teljes megvalósítására; A további részletekről, a mint azok olyan stádiumban lesznek, hogy a nyilvánosság elé kerülhetnek, pontos tudósitást fogunk közölni." Mint most értesülünk, a mohácsi tár gyalásókkal egyidőben Pécsről egy tizenkét tagból álló küldöttség utazott Belgrádba,\' hogy ott az autonomia ellen és a kiürités mellett foglaljon állást az SHS. kormánynál. A küldöttségben a pécsi „Hír" szerint Vis-nya ErnŐ takarékpénztári igazgató, ifjabb Fischer Ferenc dr. ügyvéd és Förster Jenő gazdasági egxesületi igazgató is résztvettek. Ez a küldöttség mutatja, hogy Pécs város közönsége mennyire el van ragadtatva Linder—Lovászi és Hoffmann akciójától . . . __1921. január 19. Hírek. — Repülőforgalom Miskolc ó» Budapest között. Miskolci jelentés szerint Miskolc\' és Budapest között március első napjaiban rendszeres repülőforgalom indul meg. A polgári jellegű vállalkozás posta-, személy- és áruforgalmat fog lebonyolítani. Egy személy szállitási költsége Miskolc— Budapestre és vissza körülbelül 20—25.000 korona lesz. Az ut Miskolctól Budapestig 50 percet, legfeljebb egy órát fog igénybe venni. — A MOVE tisztán polgári egyesület lesz. A trianoni békesaerződés 112. cikkelyének megfelelően a honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a nemzeti hadsereg hivatásos tisztjei és altisztjei lépjenek ki a MOVE aktív tagjainak sorából így a MOVE polgári egyesület lesz. — Aranyak a kalácsban. Szegedről irják: Tegnap este az alsó pályaudvarra beérkezett vonatból két galíciai zsidó ember szállt ki, akik a Simplon-expressen akartak tovább utazni külföldre. Az igazoltatásuk alkalmával kitűnt, hogy Budapestről kiutasított s a tolon-colás elől megszökött galiciánerck. Amikor u holmijukat megvizsgálták, aranypénzre kantak, amely kalácsba volt sütve. Találtak 1800 Napoleon aranyat, aztán magyar aranypénzt, angol fontot, frankot. Mindezeket elkobozták. Őket pedig őrizetbe vették — Értesítés. A Nyukos/. f. hó 19-ére jelzett választmányi gyűlése később jelzcndő időben tartotik meg. Elnökség. — Ember a kosárban. A vidéki bfin-lajstromok igen érdekes esettel szaporodtak. Sümeg és Tapolcza között történt az érdekes eset. A nagykiterjedésű erdőben egy jómódú polgár*-Jakik, aki éppen az erdőn járt, amikor egy idegen egy hatalmas kosarat vitt a házába, azzal a meghagyással, hogy majd visszajön érte. A háziasszony szivesen helyet is adott a kosárnak. Történt azonban, hogy a gazda hazajött, észrevette, hogy a kosár mtívog", valami élő van benne. Eddig még ki nem derített okból a gazda puskát fogott és kétszer belelőtt a kosárba. Amikor a vér elöntötte a kosár alját, akkor nézte meg, hogy mi is van benne. Amint felbontják egy hörgő férfi testét találták benne. A titokzatos bűntény nagy szenzációt okozott a környéken s még nincs értesülésünk róla, hogy véletlen szerencsétlenség vagy előre megfontolt bűntény áldozatá-e kosárba záit embei. — Külföldre szóló távlraotk dija. A nagykanizsai postafőnökség közli: Az Ausztriába, Németországba, Csehországba, Jugoszláviába, Romániába és a megszállott területekre szóló dija folyó hó 15-től kezdve szavankint 3 korona, a legkisebb távirat 30 korona. Hirlaptávjratok dija szavankint 1 korona 50 fillér. — Lövöldöző erdőőr. Kepe István és Miklós kiskanizsai fiatal legények a tölgyes erdőben galyakat szedtek. Amikor hazafelé mentek, találkoztak Német János segéderdö-őrrel, aki megállásra szólította fel őket. A legények azonban nem állottak meg, hanem futni hezdtek. Német ekkor lekapta válláról puskáját és utánuk lőtt. A lövés Kepe Istvánt találta és a puska söréttö Iténye nyakán, fején és hátán súlyos sebesülést okozott. Kepcs Istvánt súlyos sebeivel beszállították a közkórházba. Német János erdőőrt pedig őrizet alá veszi a rendőrség. 1921. január 19. — Evangélikus négerek Szegeden. A Kálvinista Szemle a szegedi francia megszállás idejéből érdekes hirl kőzöl. A francia megszálló csapatok ,között evangélikus vallású, jobbára madagaszkári négerek voltak, akik vasárnaponkint a szegcdi evangélikus lelkész részvételével istentiszteletet is tartoltak. Midőn is közölök egy előimádkozott, másik pedig a magukkal hozott bibliából valamely részt felolvasott és annak alapján beszélt. A szegedi evangélikus lelkész rövid egy év alatt mintegy 25 pogány feketo katonát keresztelt meg közölök. Jellemző, hogy a francia parancsnokság a lelkész fáradozását és általán az egész dolgot közömbösen vette. — Újult erővel a keresztény nemzeti eszméért. Budapestről jelentik. Az Ébredő Magyarok Egyesülete ülést tartott, melyen azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogynn lehet a keresztény és nemzeti eszme döntő harcát győzelmesen megvivni. Wolff Károly mondott nagy beszédet, aztán Horváth Károly igazgató tett előterjesztést a keresztény propaganda ujult erővel való megindítására. — Az egyetemi tanács megvonta JiSszl Oszkártól és a volt népbiztosoktól a doktori elmet. A hivatalos lap mai száina közli, hogy nz egyetemi tanács Ágoston Pétertől, Ládái Istvántól, landlcr Jenőtől, Rónay Zoltántól és Jászi Oszkártól a doktori cimet megvonta azzal a megokolással, hogy egész társadalmi, kulturális és erkölcsi rendünk felforgatását tűzték ki célul, amely rendtől doktori cimükct nyerték. Minden pontjában megsértették az esküt, amelyet mint jog- és államtudományi doktorok tettek. — A tanoncidő. A régi ipartörvény nem határozta meg, hogy a tanoncok kiképzési határideje mennyi legyen. Most, hogy a.z uj ipartörvény tervezetét készitik, a kcrcsk. és iparkamara a szakközegek bevonásával a következő javaslatot tette a tanoncidö megállapítására. Általában a tanoncidő legkisebb inertéke 2 év, leghosszabb tartama pedig 4 év. Az olyan tanulók, akik legalább -I polgárit, vagy 4 középiskolát végeztek, tanoncidö gyanánt legkevesebb 1 és fél évet, legföljebb 3 évet szolgálnak. 6 középiskolát járt tanulók legalább 1 évet tanoncoskodnak. Az olyan fiatalemberek, akik érettségi vizsga letétele után kerülnek tanoncsorba, fél év leforgása után felszabadulhatnak. Egyes kivételes esetekben fenmarad az a jog, hogy a tanoncok korábban is felszabadíthatók. A nőket fog lalkoztató iparoknál, divatüzletekben, cukrásztiáknál az uj iportörvén\\tervczetl>cn a kereskedelmi minisztérium további könnyítéseket adhat. — GyUmÖlcsoltó Boldogasszony az Idol naptárban. Ritka naptári érdekessége van uj esztendőnek. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe tudvalevőleg március 25-érc Ciik, az idén cz az ünnep április 4-érc tolódott el, mert március 25-én nagypéntek lesz. — A munkásgimnáziumbn beiratkozott hallgatókat felkéri a vezetőség, hogy a ma esti előadáson 7 órakor fontos megbeszélés végett pontosan megjelenni szíveskedjenek. — Felkéretnek a VAC. összes rendes és pártoló tagjai, hogy 19-én. szerdán este fél 8 órakor fontos megbeszélés végett a vasúti vendéglőben okvetlenül mcgjelénje-nek. - A VAC. vezetősége. .. Herczcg Ferenc hetilapjának, az „Uj <iőkM-nck uj száma Sprányi Miklós érdekfeszítő uj regényén, a Mcster-cn és a Cinege ZALAI KÓ7.LQNY II. cimü kacagtató vidám regényén kivül kozh Pékár Gyula nagy történelmi elbeszélését, a Csodaország-ot, l lcltai Jenő szellemes és-finom, Körmcndy Viktor fordulatos ét ötletes elbeszéléseit, Lyka Károly művészeti cikkét, Ligcthy Béla versét és kőzöl ezen kívül számos aktuális vonatkozású cikket, képet és arcképet. Az „Uj Idők" előfizetési ára negyedévre 60 korona Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. (x) Magánmérnöki irodámat Nagykanizsán, Bajza-u. 4. sz. házbon megnyitottam. Elvállalok vízvezeték, csatornázás, ut-, vasútépítési- és épülettervezéseket, földmérés és parcellázásokat valamint minden mérnöki munkálatot. Waligurszrky liéla oki. méfnők. TŐZSDE. Badapeat, ;«n. 18. Valutapiac: Napóleon 1830, Hont 2220, i.cva 7b<>, Dollár 6S6, Francia frank IJKW, Lengyel márka 73, .Uá/k* U75. Ura 2>00, Owirák 77, Rubel 270.,Lei 765, Srokol 760, Srajei fűnk 9200. KoronaJmár 1U1Q, Frank-dinár 1010, Holland forint —, t)an forint —. Ertókek: Magyar Hitel 201K>. Osztrák Hitei--, Haxai 7H0, Jelzálog IIU0, Ummitotó S30, X er«»k«dcltni Ifank----. Mi^vií-OUm---. beocMitt 7ttS0, Draieha AltaUno* -.zen IICCO, Sz-»*vári í07.\'», Salgótarjáni S375, t\'nkányi «t00, Rima---. Sehlick -—. Guttmann , NVici 1H800, Daniét . Klotild 0760. Magyar Cukor----, Adria--. AtlnntiU 7ÍHÍ0, Király *>r .1360, BoMiyák-Aarár , l.ipták I\'liúbus 1280, Vasniogyei VilUaioi IU2:>. Gizella 2-tCO, Konkordia 33W. Hirdetmény. Jelentkezés vitézi telkekre. Nagybányai Horthy Miklós Ur, Magyarország Föméltóságu Kormányzója a haza véij delmébcn kitűnt, fcddhctlcn honfiok részére a haza el nem muló hálája jeléül vitézitelkc-ket fog adományozni azokból a földekből, amelyeket egyes telkes birtokosok és köztestületek erre a célra hazafias megértéssel már eddig is fölajánlottak s bizonyára még ezután is felajánlani fognak. A megadomá-nyozásra legérdemesebb honfiakat a jelentkezők közül a vitéziszék, mint a megadományozott vitézek felett a felügyelet gyakorlására, a közszolgálatok irányítására és számonkérésére, a fegyelem, a hazafias érzés s együvé tartozás áj»olására a legfőbb fokon hivatott szervezet fogja a legnagyobb körültekintéssel kiválogatni. A vitéziszék tcKát felhívja a haza védelmében kitűnt mindazokat a feddhetlcn honfiakat, akik az alábbiak szerint a vitézi mértékel megütik s akik a vilézitclckkel járó közszolgálatokat hiven és pontosan teljesíteni hajlandók is és képesek is, hogy vitézi telek elnyerése iránt kérvényüket a Föméltóságu Kormányzó Urhor intézve, az ulábbiak szerint kellőleg felszerelve adják be. A Kormányzó Ur őfőméltósága adományozni fog legénységi és — de csak arányos számban - tiszti vitézitclkekct is. Vitézitclkct azonban csak az kaphat, aki tekintet nélkül születésérc, polgári vagy katonai állására, vagy rangjára, a haza védelmében kifejtett különös vitézségeért az alább megjelölt katonai kitüntetésekben részesült s akit hazafiságában a forradalmak sem tántorítottak meg s ugy egészségi állapotánál, mint erkölcsi lényénél fogva a hazai rög nevelésére különösen alkalmas. Az említett katonai kitüntetés- legénységi állományunknál az arany, vagy az első-osztály u( nagy) ezüst vitézségi érem kétszeres birtokolása, főtiszteknél legalább ss a legénységi, vagy tiszti arany vitézségi érem, avagy a harmadosztályú vaskoronarendI; törzstiszteknél és tábornokoknál legalább is a Lipót-rend lovagkeresztjének birtoklása, feltéve, hogy c kitüntetéseket személyes vitézségükkel, mint főtisztek, törzstisztek, vagy tábornokok érdemelték ki. A vitézitclck adományozását kerő folyamodványban a következőket kell igazolni: 1. Magyar állampolgárságot; 2. feddhetlcn és büntetlen előéletet*; 3. családi és személyi állapotra vonatkozó adatokat (vallás, születési év és hely, községi illetőség és tar- tózkodási hely, nős, nőtlen, gyermekek száma, neme és kora); 4. a népköztársaság s az úgynevezett tanácskormány alatti magatartására vonatkozó igazolását; 5. nyelvismeretét, elméleti képzettségét (végzett iskolák) milyen nyelven ír és olvas; 6. pályázó feleségének fcddhetlen és büntetlen előéletét; 7. vagyoni állapotát részletesen, állását, illetőleg foglakozását, van-e háza, házhelye, vagy egyéb ingatlana, haszonbérlete és mekkora az, hozzátartozójától fog-e örökölni ilyent és mily nagyságút; 8. katonai okmányainak hiteles másolatát annak megjelölésével, hogy a világháborúban mely csapattest-nél, mily alkalmazásban, mennyi időt töltött cl arcvonalbeli szolgálatban, vagy egyéb alkalmazásban. továbbá, hogy a nemzeti hadseregben teljesitett-c tényleges szolgálatot, mely csapatnál, hol és mikor, a nemzeti hadseregbe behivó parancsnak azonnal eleget tett-e, ha nem szolgált a nemzeti hadseregben, miért nem szolgált ? 9. kitüntetéseire vonatkozó igazolványok másolatát; 10. hőstettének rövid vázolását, volt közvetlen elöljáróinak s egyéb bajtársi tanuknak a megnevezésével; 11. a jelentkező testi és szellemi alkalmasságát, ha hadirokkant, rokkantságának mibenlétét és fokát; 12. a jelentkező feleségének testi és szellemi épségét; 13. ugy-" a jelentkező, mint a felesége szüleinek korát, egészségi állapotát, elhalálozásuk esetén fjedig annak megjelölését, hogy milyen korban és betegségben hunytok cl. Az 1—7 pontok olatt felsorolt körülményeket a községi elöljáróságnak (községi biró, jegyző és meg cgv képviselőtestületi tag) a járási főszolgabíró által megerősített bizonyítvánnyal kell igazolni. A 2. és 6. alatt cmlitctt körülményeket azonfelül tanusitani kell az állandó tartózkodási hely szerint illetékes lelkészi hivataliul, illetőleg egyházközségi elöljárósággal is. A 11., 12., 13. pontok alatt cmlitctt körülményeket lehetőleg katonai orvossal, esetleg az illetékes hatósági orvossal kell igazoltatni. Hősi halált holt atyának árvái szerzett jogon szintén folyamodhatnak vitézitclck elnyeréséért, ha atyjuk a vitézi mértéket a a fentebbinek szerint elérte volt s a folyamodó ellen nemzeti és általános erkölcsi szempontból kifogás fel nem vethető. Folyamodványukat azonban az c pályázati felhívásban közöltek szerint keH felszerelniük és atyjuk hőstettét igazolniok. Amennyiben az árvák kiskorúak, a folyamodványt gyámjuk nyújtja be. A folyamodványban kifejezésre kell juttatni, hogy n folyamodó vitézilclckre előjegyzését kéri és kötelezi magát a vitézitclkct az országban bárhol is elfogadni, azt maga mi-vélni, illetőleg kezelni. Különösen vonotkozik ez a vitézitelekért folyamodó lisztekre. Kifejezésre kell továbbá juttatni, hogy a kirendelt orvos vizsgálatának, magát aláveti s a vitézi rend szabályzatait és utasításait magára nézve kötelezőnek elismeri. A vitézitelcknck csak egy bizonyos vidéken adományozását kérő folyamodványok csak kivételesen, főleg az esetben vehetők figyelembe, ha a pályázó már a kérelmezett vidéken házzal, házhellyel, vagy egyéb ingatlannal bir. A folyamodványokat az állandó tartózkodási hely szerint illetékes községi elöljáróságnál (városi polgármesternél kell beadni. Ez vélcménvévil a járási főszolgabíróhoz juttatja; utóbbi pedig a körülmények lelkiismeretesebb megvizsgálása után a tőrvényhatóság első tisztviselőjéhez továbbítja, aki véleményes jelentésével soronkivül a Vitézi Székhez terjeszti fel. Aki maga birtokából akar saját maga, vagy leszármazója javára vitézitclkct alapítani, az járjon cl az igazságügyminiszternek 46.000 1920 I. M. szám alatt kiadott rendelete szerint. Az erre vonatkozó netán még szükséges felvilágosításokat megadja a Vitézirend Széktortósága (I. Vár, Kormányzóság) a Magyar Földhitelintézetek Prszágos Szövetsége, vogy bármelyik telekkönyvi hatóság. Budipest, 1920. évi december hó 15-én. A Vitézi Kend Széktarlósága. ZALAI KÖZLÖNY 192). január 19. A korona Zürichben. Hj/tlapest, jan. 17. Zürichből jelentik: A magyar korona állásit nin: (zárlatkor) 112 50, osztrák korona: 117-50, az osztrák bélyegzett bankjegy\' peilig —\'95 szantim. Telefon 285. Sürgönyeim : Szlgrlszt. Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok, est dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. Hcc.nI kifizetések gyora eszközlése. Pannónia Back és TfedebiiOEÍayi Inda Kaposvár nagykanizsai fiókja. Zrínyi Miklós-utca 33. szám, I emelet. (Szigrlszt László irodája.) Apró hirdetések. Rakőczl utca 91 a számu ház eladó. Meg hél évig. adómentes Bővebbet Szabó Klímán prtstnfóiis/.iné). Vendéglőt elszámolásra helyben vagy vidéken, •nyaraló helyen is át vennék Óvadékkal rendelkezem. Cim a kiadóhivatalba. 2010 Időlegesen műkttdő szcszfőzókezclésben jártas, szakképzett főzőt azonnali belépésre keres a Borsfái szeszgyár, Borsfa. 2003 Kgy jókarbnn levő lőcsöskocsi eladó Teteki-ut 25. szám alatt. 1 Alig használt modern hálószoba-butor, ebédlőasztal négy székkel, egy pltts-divan eladók Rákóczi u 89/a. Egy méhcsalád, megvásárlását Ügyelő egyének szives azonnali jelentkezését kérem, múlt évi november ho 24-én csli órában Kiskomnromban. Rádi György asztalosmester, Garaboncz. 206lj 4/19*1 vh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott hir. végrehajtó közhírré teszi, hogy a letenyei kir. járásbíróságnak 19*20. évi !\'k. 2203/;). sz. végzése következtében, Lctc-nyén 1020 évi november hó luén elhalt Skoda Dalint volt egyedutai lakos hagyatéki Ogyébon 122 8Í2 korona becsértúkü borok és egyéb nagymennyiségű ingóságok a letenyei Kurtabegyen és Egyedut.in a htlyszinén 1921. évi január Ittr 3t-én, február I-ünis következő napjain mindig cl. c. és következő óráiban nyilvános arvercs utján, a legtóbtet Ígérőnek, készpétizllzelis me.iett szükségeseién becsaron alul is cl fognak adatni. Mogjcgyoztelik, hogy az átverés a borok eladásával kezdődik. Kelt Letenyc, 1921. évi január hó l-l én. Schmidt János kir. jb::. v j£f.!i«jtü Hirdetmény. Nemcshetési közbirtokosság tulajdonát képező bucsuszentlászlói és nemeshetési nagy vendéglő, korcsma boltok és lakások célját szolgáló összes épületeit nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek Bucsuszentlászlón 1921. évi február hó 17-cii délelőtt 10 ómkor örökárban eladja. Feltételek a körjegyzői irodában bármikor megtekinthetők. Buzás Sándor gondnok. FRIEDJOZSEF! ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugár-ut 2 (Fő-ut én Sugár-ut sarok.) ? 1 Aranvat c*űstöt, brilliánsokat, Al nlljuly aranyfogakat és érme* [ ket a legmagasabb úrban ve- | szek. Uj ékszerek és javítások leg- j szebb ki vitelben saját műtermemben I lcgjutányosabb árban készül- I nek, Orajavitások elfogadtatnak. po»lafor<lulUT*ll allaUi**. Elsőrendű bikavér vörös pogányvár! ujbor3SK Kapható Bruncsics József fiiszer-, cscn«p;c- és katonacikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt. XXXXXXXXKMXMXXXXX \\l URANIA mozgókép palota | Roxgonyl-utca — Telefonszám 259. ÍJ Hétfőn, kedden és szerdán j™j ■jj amerikai .Pathó\'-flim I »Tigrisarcu emberi I. rész „A bestia temploma" X X Főszereplő: Ruth Roland. X X Izgalmas! Érdekfeszítő! X K = X W KIAaJátok kezdete kóznnpon f>,\'/,7 és 8 órakor. JUJ U Vasár- é* ünnepnapokon :t. 6, •/,7 és 8 órakor. £3 Nincs többé világítási zavar! I\'ir fillérrel tökéletes kétszeres jü\'crtyaviliíy.i. tá>t ér cl a tzabadalmafytj Benzin - g-yertya használatával. A gyertya ti szia sArfcarént/il kéttill, minélfogva elpusztíthatatlan. Egyszeri töltéssel (\'/• Jíl) IS öiin át cg, teijexn füst és szag nélkül, lángja s/al.ilyoilut... robbanás kl van zárva. TÖt>b ezer <Srb. van már n legjobb elismeréssel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel cj^yAtt: Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusító helyen: a Movc-nál (Batthyúnjr-utca). Vldókon: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL A szabadalom tuUJdunosa: Fround A. Albert, Budapest, VII., EUmór-utea 10. ssátu. Nyomatot! a M pn ..*. / mSIÍ|\'" W»9>cr f.lt qtíi / lUlt-IJ W!.«MMAa?Uf»k.m<K<>,<tik«]lfk»k.mí,- •l.ku »ii!ti.lu.-V «. p. aecieaMr reaájmf <v,«t>«k„. r^ú?, •wautku. CiMka kuaaUVi nímílís,. „«Wi,£t,«t> ífceiooi4, XI. k«r«ttk VlrtUMr. .lkaim., ./.Im.Lpu,) k.ob.\'ik Első Dunántúli Keraskadalml Méhészetnél SiOtnbalhjlj rjiiVKiií\'Ji\'^rit I Nagymozi/ó <zloház I Szarvna-szrilloda. = ^ i Kedden, szerdán és csütörtökön I Magnus <Mociste) n viléghlrü óriés | es atléta, valamint J. Almlrantc Manzinl olasz litmdiva főszereplésével Maciste az igazság őre & IV I- rész. ö ^ balandordrAma 5 felvonésban. 6 0 haaiKj.n.p.a a vTTvlT7ZHZ O ty tJ"IJ«>k kíz-lclt hítwin.p « í, 8 í„i0,, Q % Eredeti erfurti % 0 fő/.clck és vlrágiuagvnk ^ Importált „MetteM-rélc ólom- ^ A zárolt takarmAnyrépamag, minden- A ^ tienlft gazdasági vetőmag, gazda- * v sági- és ketti eszközük kaphatók ▼ 1 LÁSZLÓ ÉS ORSZÁG CÉSHÉL t ^ XAtíVKANI/SA TKLr.rt>X 130 ^ ♦ Matiaksl »»li.r« UiikakUn tliMBlfUditVuak * Mfwiu.koyhis atlunl. ▼ ^ Dunántulí élebnÍ9zcr- ^ cö Jiruforgabní R.-t. Nagykanizsa, Cscngcry-ut 6. Telefon 54. Távirati elm : Transdanubla. tojást, diót, babot sih. lerményeket és élelmiszereket kisebb, nagyobb mennyiségekben készpénzfizetés mellett vásárol és árusít. H&zt&rtisok rószéro állandóan limpázott friss tojás kapható I Kt % 3 eladását és vételét Ingatlanok nagy üzleti 0isz«köU«té»CÍból kifolyólag IcfcelvnyÖjeM\'cn és IcgRj-orsal-ban eszközli SZÁNTÓ VILMOS X\'ÍVrXja Nagykanizsa, liötvös-tór 39. Telefon 322. 3W) oooocöooooaooooou Solixtiaii § cigarettapa;:ir Q a legfinomabb Q K.ptutú aifvjf i- £. kic.inylvn O Fischel Fülöp Fiai o paplrárohárában. nagykanizsait. § UOOOOOOOOiíOOŰüOOO V.^wiprmiy t&f* mMznAB C1PÖ CRÍ^ET HASZNAL.ION. MERT NINCSEN JOBB A VI HÁG ON laptolaidonosok: Zalai és Gyarmati IcönyvnyomHájíban. 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 20. Csütörtök 15. szám. ZALAI KÖZLÖNY jr^\' II\'i" 1 KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP S:otkcsit5«4g & kiadóhivatal: Fő-\'it 13. sx. ... Intorurban-lelofon 78. ■ Megjelenik mindig kora reggel KÓSZ8RKRSZTÓ: Dr. HEOEDÜS OYÖROY Mairtjy. ttfiM FEI.KI.ŐSSZKRKESZTÓ: BODROGKÖZY ZOLTÁN BI6lltot4>l árak: <vio 360 K. ríUm ISO K. NcCT«J-ivr, 90 K. Eity Wr. 30 K. Ertm ár. 2 K A zsidókérdés fejlődése és megoldása. Andrássy Gyula gróf a legújabb aktív politikus. Párlot nla\'dtolt s épitő keresztény politikái akar folytatni. Nem les/, tolóit érdektelen, ha leközöljük nézetet a zsidókérdés fejlődéséiül és megoldásáról, amely utóbbit programmjáha ucm is vett lel. Bár az alant közöltekkel nem ejtünk egyet, mégis léközöljük, tekintettel arra, hogy előreláthatólag Andrássy Gyulának és pártjának lényeges szerepe lesz a jövő politikájában. „A zsidóknak Magyarországon jó dolguk volt. Kevés országban rendelkeztek annyi joggal és talán egy kulturáltamban sem volt oly tényleges hatalmuk, oly monopóliumuk a gazdasági élei bizonyos ágaiban, mint nálunk. Ks ma egyik kulturáltamban sincs oly erős antiszemita hangulat, mint épen nálunk. Honnét ered ez, mi magyarázza meg e nagy változást? A liberális politika alapgondolata és reménye az volt, hogy az igazság és egyenlő jog szerint való elbánás a zsidóságot asszimlálni fogja és fokozatosan beolvasztja a magyarságba. De cz a remény nem vált be. Nem vált be, mert egyrészt a törvényhozás megelőzte korát, a törvény befogadta a zsidót, a társadalom azoiban nem és igy a szabadelyüscg vonzóereje megcsappant, másrészt és fő leg azonban azért, mert tulnagy maradi az intranzingens, hamisítatlan zsidó bevándorlás, a galíciai kazárok beözönlése. Ez vált a liberális éra kudarcának legfőbb okává. A Galíciából bevándorolt kazár néhány év alalt magyar zsidóvá válhatott, olyan magyar zsidóvá, aki felvette a mapyar szokásokat és .megtanulta a magyar nyelvet, aki lármás soviniz musban a fajmagyarokon tultetl és a függetlenség és magyorosodás legintranzin-gensebb apostolává lett, de nem vált valóban magyar érzésil hazafivá, amihez több generáció kell. Amint pedig elmaradt a várt asszimilálódás, a zsidókérdésnek előbb-utóbb újból fel kellett vetődnie. S a háborít e kérdést meg rohamosabban fejlesztette ki, sőt teljesen az előtérbe állította. A zsidó üzleti ügyessége ezen időben meglepő eredményhez vezetett. Közülök sokan egy napról a. másikra milliókat szereztek ; egy jó ötlet, egy lelkiismeretlen cselekedet óriási kamatokat hozott. Fokozta meg ezt a gyűlöletet az a tény, hogy aránylag sok 2sí Jó maradi otthon mint nélkülözhetetlen. Ezen gyűlölet már nemcsak a társadalomban volt észlelhető, hanem hangosan megszólalt a parlamentben is és oly agresszivitással lépett fel, hogy minden belátó zsidó is érezni kezdte, hogy faja nehéz időnek néz elébe. A forradalmak még elmérgesilctték .... úgyis már veszedelmekkel teljes kérdést. A két forradalmiján a radikális és a szosiáldcmokrata párt túlnyomóan zsidó befolyás alatt állott, az elsőt csaknem kizárólag a szegényebb zsidó intelligencia alkotta, a második vezéreinek nagy többsége régóta zsidó volt. A szabadkőművesek pedig, akik ezen időben szintén nagyon aktiv, destruktív, defaista munkát végeztek, nagy százalékban zsidók. Bizonyos, hogy a destruktív felfordulás és a forradalmak előkészítésében oly döntő és nagy szerepük volt a zsidóknak, hogy a mozgalmat a pártatlan történelem is zsidó jellegűnek fogja nevezni és én is, aki niffi egy. zsidót becsülök és tisztelek, a zsidó befolyásra vagyok kénytelen visszavezetni. Hu á forradalmak tűrhető crcdmény-nycl zárullak volna le, ha nem okoztak volna nagy szenvedéseket, ha nem ejtettek volna véres sebet a nemzet testén, ha nem tapostak volna kéjelegve a legszebb, a legszentebb érzéseken, a reakció sem lett volna oly erős, mint igy. De mivel a forradalmak alalt lepték el ellenséges hadak országunk földjei!, fosztottak és raboltak ki bennünket, gyilkollak meg a legkegyetlenebb módon sok ezer epibert, mivel a forradalmak okozták az óriási gazdasági károkat, érthető és természetes, hogy bukása után minden, a forradalommal kapcsolatos elem és tényező a legszélesebb támadásnak és gyűlöletnek volt kitéve. Ebben a hangulatban történlek az általános választások, melyek természetszerűleg alkalmazkodtak az uralkodo szenvedélyhez, az antiszemitizmushoz. A győzelmes választási jelszavak mind az antiszemitizmus szótárából vétettek. S hogy befejezzem a multak képét, még csak azt teszem hozzá, hogy a nagy,, történeti okok által előidézett, a választási lelkiismcrcllcnség által még kielcsi-tett érzelmek és szenvedélyek kielégítésire semmi se.n történt, csak további szitkozódások folytak; semmi, ami a nagyközönségben azt a reményt cs várakozási kelthette volna, hogy az uj rezsim meg fogja védeni a magyar társadalmat a zsidó veszedelem ellen. Ez a történeti háttere a zsidókérdés mai akut állapotának. Mi lehel, mit kell ilyen viszonyok között tenni? A régi liberális politikát nem lehet folytatni; nem lehet folytatni, mert ellentétben van a közhangulattal; mert a kísérlet — ezt be kell ismernünk — • nem vált be; mert ártana az ilyen politika még magának a Zsidóságnak is. A tett tapasztatatok után azt sem lehet tűrni, hogy a zsidóság a gazdasági élet bizonyos ágaiban azt a hatalmi poziciót megtartsa, azt a monopóliumot megtartsa, melyet eddig zavartalanul és föltétlenül élvezett. Minden hazafiasan érző és a helyzetet ismerő zsidónak evvel meg kell barátkozni és meg kell tudnia békülnie és minden erővel azon kellene lennie, hogy a zsidóság ne tegye magáévá minden zsidó ügyét és hogy ne küzdjön tovább az eddigi hatalom fentartásáért, hanem számítson az elkerülhetetlennel, vonja le a fajbeliek által elkövetett hibák követ-kezménycit és ne zsidópolitikát, hanem magyar nemzeti politikát folytasson. Mindez kétségbevonhatatlan, de bizonyos az is, hogy ezt a céll jogtalansággal nem érhetjük el. Nem szabad egy felekezetet vagy fajt összességében elítélni, mert azzal vérig sértünk sok becsületes embert is. A zsidóság nagy hatalom az elrablott országrészekben. Kérdezem, józan-e ezt a hatalmat ellenünk indítani, s abba a hangulatba hozni, hogy ott ellenünk agitáljon? Felvetődik tehát újból a kérdés, hogy ily körülmények közölt mi történjék? Teljes és gyökeres megoldási csak az idő hozhat, saját magunk belső átalakulása és rcformálása. Tétlenséggel az önsegély és az erőszakos megoldást követelők malmára hajtanék a vizet s nem teljesítenénk kellőleg kötelességeinket. A bevándorlást intézményileg meg kell szüntetni. Azon bevándoroltakat, akik nem szereztek magyar állampolgársági jogot, a humanizmus szabályainak szemmeltartása mellett ki kell utasítani. — Támogassuk cs fejlesszük a szövetkezeteket, erősítsük meg a keresztények összetartó érzetét. ÍCs én nem zárkózom el annak a kérdésnek a tanulmányozása elől sem, hogy miképen lehetne bizonyos arányszámok megállapítása által az egyetemi zsidókérdést is megoldani. S küzdjünk mindazon erkölcsi defektusok ellen is, amelyeket joggal vagy jog nélkül a zsidó befolyásnak tulajdonítanak. Az uzsorát, az árdrágítást, a csalást, az áruhamisitást szigorúan kell büntetni, szigorúbban mint eddig, ámbár megvallom, a bolbilnlc-téss\'el megbarátkozni nem tudok, azt is a háborús és forradalmi lelkiállapot ZALAI KÖZI.uNY 1921. január 20. utóhatásának tekintem. Helyes közgaz dasági szervezkedésekkel, preventív in tczkcdésckkcl küzdjünk azon bajok ellen, melyek bűntetteid meg nem szüntethetők. Változtassuk meg gazdasági politikánk irányít is. No akarjuk mesterségesen az állam által lenlartolt nagyipart fejleszteni, hanem az életképes ipar védelme mellett fektessük a fősúlyt a mezőgazdaság intenzív folytatására és a mezőgazdasági iparra. I.cgyen föld birtokpolitikánk alapgondolata nagyobb számú birtokososztályt teremteni, a földet igazságosabban megosztani, de kerüljük, egyuttal gondos óvatossággal, hogy a reform következtében a föld gyenge, nem életképes kezekbe kerüljön és üzérkedés tárgyává váljék, mert ez esetben a reformnak végeredménye a tulajdonososztály személycseréje "lenne és pedig ép oly irányú személycseréje, mely homlokegyenest ellentétben van a keresztény kurzus intencióival". Gróf Andrásty Gyula. Megegyezett a bécsi kormány a munkásokkal. Bécs, jan. 19. Az osztrák kormány tudvalevőleg a délivasutí munkásoktól erélyes ulti-mátumot kapott, hogy szorilsa le az élelmiszerárakat. A kormány ma ankétra hivto össze az érdekelteket, amely ankéten képviseltették magukat a munkások, a fogyasztók, a közvetítők és a termelők. Majdnem valamennyi egybehangzóan azon a véleményen volt, hogy az árak csökkentésének első feltétele Ausztriának Németországhoz való csatolása. Ezután a kormány részéről kijelentették, hogy az áraknak ilyen niirol-liolnapra való leszorítása teljesen lehetetlen, de megtesznek minden intézkedést, hogy legalább a népnek az élelmiszerárakat olcsóbbá tegyék. E célból elrendelték, hogy a népélclmc-zésro szint cikkeket kivonják a szállítási teriíaemelés alól. E kijelentéssel a munkások vezetőinek egy része egyelőre megelégedett, mert maguk is belátták, hogy az árak leszorítását ilyen hirtelen kierőszakolni nem lehet. A technikai munkások főbizalmija maga is annak a reményének adott kifejezést, hogy el lehet kerülni a bonyodalmakat. Budapest. jan. 19. Bécsből az a telefon hir érkezett budapesti bankokhoz, \' hogy Ausztria az antanttól 200 inillió frank kölcsönt kapott. A késő délután órákban oz a hir nem nyert megerősítést, do annyi bizonyos, hogy valutapiac irányzata Bécsben rendkívül ellanyhult. A márka kifizetése 13 80-ról 1215-ro esett. Feltűnő o budapesti kifizetések csökkenése és az osztrák korona javulása. A bécsi kifizetés 73-ról 8-t-ro emelkedett. A bécsi pénz tehát 11 ponttal javult, a budapesti kifizetés pedig 20 ponttal rosz-szabbodott. A bécsi hirek hatása alatt oz itteni magánforgalomban a valuták irányzata el-lanyhult. Dollár 570, a márka 9 35, a szokol 7 22, a lei 7:50, az osztrák korona pedig a déli órákban 86-81 volt. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország! Angliában egyre olcsóbb az éleim-szer. Bea, január 19. Kopenhágából jelentik, hogy Angliában tovább tart az élelmiszerárak csökkenése. A\' tizenkilenc fontos élelmiszer ára mintegy 25 százalékkal alacsonyabb mint ezelőtt két hónappal. Ezek az árak tna már csak 200 százalékkal magosabbak, mint a békebeli árak. Haller nyilatkozata az uj pártról. Budapest, jan. 19. Az uj párt, amelyről már hetek óta beszélnek, körülbelül készen van. Beavatott értesülés szerint, mintegy 60—70 tagból .1 jövő hét folyamán meg fog alakulni. Az uj párt eddigi jelek szerint nem más, mint a régi keresztény nemzeti egyesülés pártja, kihagyva belőle néhány embert, dc megfejelve gróf Andrássyval és gróf Apponyival és még néhány politikussal, nkik csatlakozni hajlandók. Haller István az uj pártalakulásról a következőkkt mondotta: — Természetes, hogy soha egy pillanatig sem volt másról szó, minthogy keresztény alapon n szociális gondolatnak és törekvésnek megfelelő kidomboritasáva! és a teendők helyes csoportosításával induljon útnak egy olyan párt, amely komoly garanciát nyújt ax épitő munkára. — Nem arról van tehát szó, hogy Andrássy, Szmrecsányi, vagy Haller, vagy bárki más alakítson pártot, hanein hogy olyan bázist találjunk, amelyben egyesülni lehet anélkül, hogy bárki is egy jottányit feladna elveiből és meggyőződéséből. Ez a bázis körülbelül meg van. — A magam részéről o megbeszélés anyagát csütörtököi*fogom ismertetni azokkal a képviselőkkel, akik Budapesten tartózkodnak, a többieket pedig későbbi időpontra sürgőnyileg hivtain Budapestre. A francia szabádkömives nagymester levele Apponyihoz. Budapest, jan. 19. Beithelol, a francia szabadkőmives-páholy nagymestere levelet intézett Apponyi Albert grófhoz, akit arra kért, hogy világosítsa őt fel azokról az okokról, amelyek szükségessé lelték a magyar sxabadkőmives-páholyok működésének felfüggesztését. Bei Ihelot azt is kérte Apponyilól, hogy hasvon oda, hogy a magyar páholyok régibb működését megvizsgálják és újra a felvételt megengedjék. Apponyi Albert gróf bár egyes páholyok működése ellen kifogásai voltak — irosszabb levélben válaszolt ISerlhcIolnak és mostani párisi tartózkodása alatt személyesen is tárgyalni fog vele. Apponyi inditványait elfogadták a népszövetség ülésén. Paris, január 19. A népszövetség egyesületeinek társasága megkezdte párisi üléséi, amelynek feladata » májusban Genfben megtartandó gyűlés napirendjénék megállapítása. Apponyi Albert gróf a napirendre há. rom pontot indítványozott, amelyek közül a kisebbségek védelmének megszervezésére és az általános leszerelésre vonatkozót a gyűlés cl is fogadta. A harmadik indítványt, amely szerint gazdasági közeledésre kellene kényszeríteni azon állomokat, amelyeknek fő ellátási forrását más állomokhoz csatolták — az ülés a genfi -gyűlés elé utalta. Készül a keresztény földmunkás-internacionálé. Földmunkások a keresztény világ-felfogásért. Az utolsó idők jelenségei orra engednek következtetni, hogy az egész világ keresztény munkássága szabadulni akar a vörös Mcfisztótól és mivel széjjclforgácsoltságában ■ nem érzi magát elég erősnek a nemzetközi szociáldemokráciával szemben, nemzetközi összeköttetéseket kereá. A különböző országbeli keresztény szakmai szervezetek megalakították keresztény világszövetségüket, hogy egységesen vehessék fel a küzdelmet az egész világon a kereszténység ellenségeivel és hogy a keresztény világfelfogás alapján vívják meg azokat a szociális harcokat, melyekért a szociáldemokrácia a munkások hitét, hazafiságát követelte cserébe. Most ujabban erős mozgalom indult meg a világ valamennyi keresztény földmunkás szervezetének nemzetközi szövetségbe való tömörítése mellett. A mozgalmat a holland keresztény földmunkás szövetség indította meg, mely mindenütt nagy tetszésre talált. Az előkészítő-bizottsághoz már kejelentetto csatlakozását a belga, német, olasz, osztrák és a magyar keresztényszociális földmunkások szövetsége. Mindenütt nagy az érdeklődés oz uj nemzetközi tömörüléssel szemben. Az alakuló gyűlés előkészítésére január 20-án értekez-lelro jönnek össze a keresztény földmunkás-szervezetek küldöttei Kölnben. Itt meg fogják beszélni az alakulás módozatait, a világ-nagygyűlés idejét és helyét s az alapszabályokat kidolgozzák. A keresztény földmunkás-szervezetek nagy világkongresszusára meghívják a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt s állást foglalnak a genfi értekezleten hangoztatott kérdésekben is. A szociáldemokrata földmunkások nemzetközi szervezete mult év augusztusában alakult meg. Ez a keresztény tömörülés az ateista vörösek ellensúlyozására lesz hivatott és biztosítani akarja a földmunkások között is a keresztény világfelfogás alapelveinek győzelmét. A mozi rombolása. A mult hét folyamán Budapestről Debrecenbe szökött kel gyermeksorban levő fiu. Mind a ketten alig 14 évesek. A budapesti mozik veszedelmes detcktiv-filmjei oly hatással voltak fogékony lelkükre — mint azt a rendőrségen vallották — hogy a zsebmetszői pályára szánták magukat. Kimentek a nyugoli pályaudvarra s felszálltak az éppen Debrecenbe induló személyvonatra. Egy harmadosztályú kocsiban találtak egy alvó gazdaombert, akinek a nevét nem tudják. A horkoló utast szemelték ki arra, hogy a zsebtolvaj; pályát megkezdjék. Az első lépés sikerült. A gazda zsebéből 3 darab osztrák lebélyegzésfl ezrest loptak ki s azzal Debrecenbe mentek. A Piac-utcán látták kiírva, hogy egy bankbizományos bevált idegen pénzt. Felmentek hát az irodába s eladásra kínálták a 3 darab osztrák ezerkoronis bankót. A bank-bizományos asztalán 100 darab ezres feküdt. Közben a tulajdonost a szomszéd szobába hívták. Ezt az alkalmat a két rosszra hajló orra használta fel, hogy a 100 darab ez- 1921. január 20. r.Sl zsebre gyűrje. Majrl felvették az osztrák pénz után járó összeget !s és eltávozlak. Néhány óra múlva vette észre a bankos azt, hogy a százezer koronája eltűnt. Rögtön a rendőrségre sietett és előadta gyanúját, hogy a tolvajok a fiuk lehettek. A delckli-vek megállapították, hogy a két tolvaj egy bérkocsist fogadott fel 2000 koronáért, hogy n legközelebbi állomásra, F.bcsre vigye el őket. Ezen a nyomon indult cl a vizsgálat. Izgalmas hajsza következett. A bankbizományos a finkkeressel és egy detcklivvel kocsin robogott Ebesre, mig több detektív a vonattal utazott ki. A uyors cselekvés eredménnyel járt. A nyomozók ép akkor értek ki az ebesi ál-lomásra, amikor a fiuk a budapesti vonatra fel akartak szállani. A rendőrség a tolvaj fiukat letartóztatta. A százezer korona hiánytalanul megkerült. Átadják őket a fiatalkorúak bíróságának. Hirek. Dávid ésGóliáth. Halalt sejtÖ magvas gondolat, Szimfóniája ezer rémnek. Bomlottan zug, harsog bennem S lázas Jövel a színpadra lépek. A kaméleont emelvényre, Amely hazugság nyelven élet. Amely azt köt>eleli tőlem is, Hogy alázattal hajtsak térdel. Hogy a földel én is csókoljam. Meri előliem már ezren telték S ha nem tenném meg, gyull arcomról Leszáradna az élet-festék. Gyáva népség. Tirennyolc évem. Büszkén irom. Mindenre kiáll. Nos életi Én leszek Dávid. S most gyere\' hatalmas Góliáth\', N.J. — A kormánybiztos főispán Nagy-kitnixsára érkezett. Tegnap délután a soproni exprcssvonattal Eilner Zsigmond aormánybiztos főispán városunkba érkezett és a Központ-szállodában veit lakást. Itt tartózkodásának ideje bizonytalan. — A megyéspüspök utja. Dr. Rott Nándor veszprémi r. kath. megyéspüspök tegnap d. u. 4 érakor városunkba érkezett é* innen kocsin gróf Keglevich ^Béla kastélyába ment. Ma délelőtt a Somogyszentmik-lóson megalakult mindkét nembeli ifjúság Mária-congregatiöja tagjainak ünnepélyes felvételét fogja végezni. — Délután visszajön városunkba és a Fercnc-rendiek zárdájában fog megszállni és pénteken reggel utazik vissza. — Házasság. Bakonyi Ferenc és Szakái Etu%ka folyó hó 23-án tariják esküvőjüket Hahóton. — Vitézi telek. A Magyar Távirati Irodn jelenti: fíulthyánySlrollmunn Lajos herceg, Vas- és Zalamegyében levő hitbizo-uiányából a kormányzó rendelkezésére 150 holrl földet ajánlott föl azzal, hogy abból 10, egyenkint 15 hold nagyságú vitézi lelek létesíttessék — Foldesné szabadlábon. Földes MiklósnO egy évi fogházbüntetését nz clinult augusztusban töltötte1 ki. Utána a zalaegerszegi táborba internálták. A tábor folülvizs-gá\'ására kiküldölt miniszteri biztos a mult kedden Földesnél szabadlábra helyezte. Fől- __zalai közlöny_ de, Miklós már régebben megszabadult a táborból s mini érlesülünk, Pécsett van s az ottani polgári iskolában tanít. — Az örök rabszolga. Megjelentek az első kimutatások azokról a fizetésekről, amely.ket Németország a béke ratifikálása óla teljes,tett a győztes államoknak. Ezek szerint Angliának fizetett augusztusban 81.111 font sterlinget, szeptemberben 3320.750, októberben 2.363.317, novemben 3.143,081, összesen 8.823,449 font sterlinget. Francia\' országnak a kimutatás szerint még csak az októberi számláját fizette meg Németország és pedig 48.158,051 frank ősszegben. Egy fontért átlagban 250 márkát, egy frankért pedig 4.46 márkát kellett fizetni. Összesen kifizetett tehát Németország 2.442,201.000 márkái. Meg kell azonban jegyezni, hogy emez óriási teljesítmény ellenére is 5\'25 milliárd márkával kevesebbet fizettek ki a némotek, mint amennyire ennyi idö alatt kötelezve voltak. Ezt a körülményt, valamint a német valuta romlását véve alapul, Németország adóssági bármennyit is fizet, alig lesz kevesebb. — Értesítés a szülőknek. A Huszti-téri iskolában és a Nádor-utcai ovodábon az előadások f. hó 21-én újból megkezdődnek. (x) Honfoglalás a eime a Hadirokkan-lak, özvegyek és árvák Nemzeti Szövetsége lápjánál), mely most megjelent számával második évfolyamába lépeti. Változatos és most megjelent számát békési Csanády Frigyes v. b. l. t gyalogsági tábornok, szövetségi elnök, meleghangú beköszöntő sorain kívül Kiss Géza min. tanácsos, özv. dr. Zemplén Győzőné, özv. Csermely! Aladárné és mások szakavatott tollaiból kikerült cikkek teszik élvezetessé. A lap állandó havi mellékleteként a „Gyermekvédelem\'\' cimü szakközlöny is meg fog jelenni. Megrendelhető a kiadóhivatalnál: Budapest, V., Falk Miksa u. 9. Bő-fizetési ára: a Hadroá lagalnak évi 48 K, másoknak 72 korona. . — Szabad lyecum. Az ezeréves magyar nemzet legszebb diadaláról és jogos büszkeségéről, a ntngyar alkotmányról a legutóbbi héten két előadási tartott dr. Dómján Lijos úgyvéd a Zrínyi Miklós Irodalmi Kör szabad-lyceumában. Az előadó lelkes szavai nyomán mBKunk elé képzeltük a magyar alkotmány első alapját, a vérszerződést. Láttuk, hogyan eresztik ki pogány elszánással a vezérek karjaikból a vért s hogyan esküsznek meg erős hittel, hogy minden ellenséggel szemben megvédik vérrel szerzetl hazájuk földjét. Magunk előtt láttuk az első magyar királyt, amint kemény kézzel lerakta egy ezredév alapjait. Az aranybulla holt paragrafusai is megelevenedtek előadásában. Végül megkapó képet rajzolt Werbőczy Istvánról, kinek Tripartituma fontos határkövet alkot a magyar alkotmány történetében. Mint értékes tanulság hangzott ki Dómján ügyvéd szavaiból az a megállapítás, hogy sem a tatárdulás sem a török pusz-lilás nem volt képes ősi alkotmányunkat összetörni, de nem volt képes összetörni a többszázados osztrák központosító törekvés sem, amiből reményt meríthetünk a jövőre nézve is. Ma este 6 órakor lesz Domjánnak harmadik s egyúttal befejező előadása. Ma a Habsburgok uralnját fogja ismertetni, be fogja mutatni a magyar alkotmányért folytatott, folytonosan meg-megismétlődő, de soha befejeződni nem akaró küzdelmet. Olyan kérdés ez, mely ma, mikor a magyar alkotmány revíziójáról kell beszélni, rendkívül aktuális. Belépődíj 3 korona. •____3_ — A román levelek körútja. Az Aradi Közlöny irja: A Magyarországba címzett leveleket elöször Bukarestbo viszik és Csehországon át szállítják Magyarországba. — A Kathollkus Legényegylet előadása. Lapunk keddi számában megemlítettük már, hogy a Kath. Legényegylet 23-án (vasárnap) délután fél 6 órakor megismétli a 16-án teljes erkölcsi és anyagi sikert elért előadását, Follinus Aurél „Náni" cimü nép-színmüvét. A rendező hizotlság lapunk utján is felhívja erre az érdeklődők figyelmét és tudatja, hogy külön meghívók nem küldetnek szét, hanem mindazok, akik 16-ára meg-liivót kaptak, most is hivatalosak. — Akik 16 ára meghívót tévedésből nem kaptak volna, de erre igényt tartanak, szíveskedjenek ez iránt a rendezőbizottsághoz fordulni. A helyárak a régiek és a jegyek ezúttal is Schles* testvérek papirkereskedésében átvehetők. — Levél a szerkesztőhöz. Kiskani-zsáról kaptuk az alábbi igen érdekes levelet, melyet egész terjedelmében alant közlünk: • „Mélyen Tisztelt Szerkesztő Ur I Akar ön megmentője lenni egy népnek, amelynek lakóhelye az elsülyedés előtt áll ? Ha Igen, ugy siessen ki Kiskanizsára. Elindulás clOtt kérem szerelje fel magát mentőövekkel s ha mindennel leszámolt, ugy lépje át a Principálist s amit itt látni fog, »z" bizonyára érdekes s a maga nemében páratlan riportot fog szolgáltatni. Nagyon kérem nézzen utána szerkesztő ur, kinek a hibája, avagy mulasztása, hogy ilyenkor a sárban, nyáron pedig a portengerbe fulladunk. Miért csak a nagykanizsaiak kapnak csatornát, vízvezetéket, jó villanyvilágítást ? Miért marad ezekből ki Kiskanizsa? A szennyvizek miért rothadnak nyáron a lefolyással nem biró árkokban? Miért folyik ki a szennyvíz az utcákra ? Miért kell nekünk a villany mellett is petróleumlámpát gyújtani, ha egymást látni akarjuk ? Dc miért is nincs itt járda ? Miért nincs valami utkaparó féle, aki az utakról a vizet levezeti (ha van hová) vagy a sárt lekaparja? És azután mennyi sok .miért" fog még találni I Igen tisztelt szerkesztő ur I Jöjjön mentül előbb (leimádkozok addig egy kis fagyot) s legyen megváltónk. Álljon élére egy mentőakciónak, tartsa napirenden Kiskanizsa fájó sebeit, mozgasson meg mindent, ne sajnálja a fáradtságot s kapcsoljon be minket a szomszédunban levő városi\' élet kezdetleges kulturájábá, ahová tán ini is tartoznánk s meglátja nem lesz hálátlan a jobbsorsra érdemes ktskani/sai nép. Vagyok szerkesztő urnák őszintén tisztelő hive: (Aláírás.)* — No ezt ugyan megírta a levélírói Mindenben igazat.adunk neki s azt is megígérjük, hogy megpróbálkozunk Ki*kanizsára hatolni, de hogy ez mindjárt városrészmen-téssel is fog járni, ahogy ismerjük városunkat, nem tudjuk remélni. A sárban elxülyedő városrész mentésére sietnénk s kötöznénk a sajgó kiskanizsai sebeket, de kedves kiskani-zsaiak, hiába itt minden betű, minden szó, ha Nagykanizsán kéreggé vastagodik a fejek-bán a „ráérünk arFa még." Megígérjük azért, hogy felfedjük Kiskanizsa panaszait. Kimegyünk Kiskanizsára. Szerkesztői üzenetek. P. L. Cikkét közölni fogjuk Jóakaró. Jóakaratú tájékoztatását köszönjük. Nem árt semmit az illető intrikája. Addig Jár a korsó a kútra, amig el nem törik- El fog törni Segi-Qnk is hozzá. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. (x) A Maci.te cimü csodás filmattrakció még csak ma látható a Világ mozgóban, hol péntek, szombat, vasárnap bemutatásra kerül Ohnet remeke, a Vasgyáros, melyre már oly nagy az érdeklődés, hogy jegyek már alig kaphatók. (x) Méhé.zoV I MOlép, keretléc, tiv-kapocs, távszeg, keretfogó, kaparó és egyéb méhészeti felszerelések kaphatók Szabd Antal méhész kereskedésében. (x) Ceaarlna VH. ré.zei Az Arany-asszony kctOl bemutatásra az Urániában. E résszel újból egy szép társadalmi regény indul meg, melynek alapja a „bosszú." Mia May drámai játéká.iak kitűnő képességéről tesz tanúbizonyságot e részben. A korona Zürichben. Budapest, jan. 17. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 11250, osztrák korona: 117 50, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig — 95 szantim. Apró hirdetések Időlegesen működő szcszíózókezclésben jártas, szakképzett főzőt azonnali belépésre keres a B\'.rsfni szeszgyár, Borsfa 2003 Vendéglőt elszámolásra helyben vagy vidéken, nyaraló helyen is átvennék óvadékkal rendelkezem. Cim "a kiadóhivatalba. 2010 Egy útfiókos Singer varrógép eladó. Kovács Géza postacllenőr Csengery ut -10. sz. ^Telefon US. ax. — Sürgönyeim: Szlgrlszt.\' I D Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok. ollár, dinár idegen pénzek vétele és eladása. Béeat klflxcUaok gyora eatköxléae. Piaűoaia Bank is Ttadebizuninyi Iroda Xsposváf nagykanizsai fiókja. | rlnyl Mlkl6>ulr« 31. utai, I. .„„Lu (k/.IORlfiZT I.A&ZLÖ SKODÁJA.) ■ .Hittek /egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Dunántulí élelmíazer-éo áruforgalmi R.-t. Nagykanizsa, Csengery-ut 6. Telefon 59. Tavtrati ctm : TraniJanubta. tojást, diót, babot stb. terményeket és élelmiszereket kisebb, nagyobb mennyiségekben készpénzfizetés melleit vásárol és árusit. HáxUrtiaok r*ax*r« álltadéin láwpáxott friss tojáa kapható I EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importált „Mette"-féle ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnél Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat szines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. Műlép gmUllt tillU toOiTUuböl U»«Ut ríftíí .HtrkcJescfMp* W*saef-l»J* gyíi- t*Si.U(Siip.Htl.a*UtttttktlU*<k. ciWf * p«(4tlft. b^lmirimtk, ((Mmíiv. it/p »Sjkti iiiI^iWkí (t. p. &N<fn»-Jf tttviutrt s&rbiliK -Ijjíf ;t:tiiUu, cvxiii r^anCÍii. c*$jnÍ<*U3. »nbJt>o». &jiteol4y ki« k««t«k !fl.«(«!<(« álkilnui j;*lculuj>Ui) kipíum Efsö Ounántuli Kerasksdsimi Mehészetnél ^Jflltllialllfll V KlrAIjr-nlr. 1B. 1992 öZUMIUrtlUOlJ UkiWi N«IIy .1 Atios-ntni Ti. <3POO3OOOO&Q0O0OOO O U ■ I fl A Nagymoisó színház 0 V IL Ali Szarvas-szálloda. - Kedden, szerdán és csütörtökön 0 Magnua (Macisto) a vüághinl óriás ^ és atléta, valamint J. Almirante ^ Manzíní olasz lllmJiva főszereplésével \' ö Maciste az igazság őre ö ö % QOQQOQOQQQQQQQQQO % urania PM.°rt Rc«goajrl.Bt«a ». Min, TcLIon «•. £ — ^ Csütörtök, pentek, aaombat, VAtfAriiap | Cesarina & VII. rész: Az aranyasszony I. rész. Kalandordráma 5 felvonásban. Vásár- ii ünnepnapon 2,\'/,-», 6, \'/,7 é* 8 órakor | Etiíadiiok kcxJcic liétk\'iznap 6 « 8 órakor. Főszereplő: Mia May. FJő«Ji»ok k«*J«u köinapokon á, \'/,7 és * ónkor , Vasix- és ünnepnapokon 3, 5, \'/,7 és 8 órakor. ! xmmKmmtmimümx s * * QQOQQQQQQQQQQQQQQQQQQ 5 7 AT. AT THC nVADMAmi Ö ZALAI ES GYARMATI konyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatali telefon 78 - ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦ Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala Nyomatot, a lap,honosok : Zalai é, gyarmati könyv„yo„„lájáhan7 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 21. Csütörtök 15. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Srotketilöiés í, klatiéhWstal: I\'ő-ut 13. u. __• Interurbán.telefon 78. - Megjelenik mlodtg kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY FF.LEI.ÓSSZERKESZrÓ: BODROGKÖZY ZOLTÁN Blóllsotéat Irak: El<>» ívta 360 K. FíKvre ISO K. N.|ty<d-ívre 90 kTílyiir. 30 K. Eur" ><«■> Ita I K A kipusztulás falé. Irta: középgulácsi Péczely László. (Gondolatok . Zalai Ktízlony .Elvettünk ha n,nt at.fototlunk\' veiéieikkc kapetán Az emberiség a kipusztulás utján halad! Szigorú kijelentés, amelyre az élnivágyó egész, valójában megremeg. Lehetséges lenne? velödik fúl önkénytelenül a kérdés. Tóbb mint lehetséges, — bizonyos! ha továbbra is a jelen utján haladunk! . . . Erre az életakarnl fölszisszen és reményt, vigaszlalási, bizalmat keres . . . Bizalma a tudós orvosprofesszor, aki villanyfény mellett virraszt s őrködik az emberiség élete fölött, Tehát a tudományban bízik . . . Mégis veszünk és pusztulunk . . . Mi bizonyítja ezt? A kevés aggok száma, az élete delén letört millió élet cs a nagyarányú gyermekhalandóság! Összefoglalva c hármat: az átlagos emberi kor hanyatlása. Ma még ez is csak megjárja. De mi lesz akkor, ha ez a mai átlagos 30-40. évről még alább csúszik ? Világos, hogy kipusztulás ! > Ha a gyermekhalandóságot vesszük zsinórmértékül, upy az emberi életkor csak 21 átlagévct lesz ki. Ez már döbbenetes! Hiszen a nemi beéredés még csak rövid egy évtizedre sem terjed ki. Szükségtelennek tartom e ténnyel szemben e veszedelem további tudományos fejtegetését. Ez irányban bekezdésemben célom csak az volt, hogy pár sorban erre Is rámutassak, megvilágítva vele, hogy az élet és a természet rendje mily kétségbeejtően helyezkedik szembe. Ezek után pedig térjünk reá rövidet, amennyire az újságpapír és c cikk megengedik, a halandóságot és szapo-rátianságot elősegítő mellékkörülményekre. Világháború, forradalom, kommün, egykerendszer, tüdővész, vérbajok, epidémiák stb. stb. pusztításaira és a legfőbb okra: a nők beteges méhbeli állapotaira, amely utóbbi hordozza legfőképpen magában az emberiség degeneráló-dását . . . Kell ennél még több kedves Olvasóm? Szolgálok vele. Ez azonban már nem physikai ok, hanem lelki folt. Az önzés (egoismus) rut fckélyc. Az clnivágyás, tisztán önmagunkért. Ez más szóval annyit jelent, mint lehabzsolni személyünk számára az élet örömeit. önimádás, amelyben az egyen nem ismer mást, csak önmagát. Bűnös és bűzös önszeretet, amely a tükörből csak saját magára vigyorog. Élvhajhászal! Végeredményében pedig átkos, elhibázott, letört élet. — Korai elvirágzás, meddőség, élemedett korában magárti-hagya-tottság. Kntltk kárpótlásául azonban fényesen, kényelemmel berendezel! lakosztály, amelyben nem sirl és nem kacagott soha uz ártatlan gyermek, ellenben tiszta, rendes a lakás és minden tárgy a maga helyén áll, több semmi más! Nem hiszem, mert nem hihetem, hogy az ilyen egyén az élet e mcsgyé-jéhez érve, elhibázott élete miatt föl ne sóhajtana. Már késő Uránt és Asszonyom! A természet mesterséges kijátszása bűnhődés nélkül nem tűr meg önszeretet parancsolta beavatkozást. Aki magának élt, az magáéit is sztwived ! Meginogna, ha nem igy volna, a népes családok hite. Az önzetlenség, szeretet, igazság és a beesnie! erényei posvínybn lennének, jutalom nélkül, örökre eltemetve! Ezt pedig legkevésbé hiszem! E helyeit vallom azl, hogy a természet törvényei szerint élve physikai és lelki, tehát mindkét élelünk megjutalmazott. bőséges, igaz és tartalom-teljes leend. Ennek nyomán pedig nem korai fonnyadás, elbetcgcdés, szenvedés s végeredményében megunt élet jar, hanem virulás, élctörömek,\'megnyugvás és két cdes szó a gyermekek ajakán: Apánk és anyánk! Igy. csakis igy lehet méltóképpen betölteni, megérdemelni es meghálálni a leggyönyörűségesebb Isten ajándékát : az életet t Mily szép még az egyszerű bogáncs-kóró is, ha nem önmagáért hajt virágokat, hanem gyümölcséén, magváért, amelyben minden tavasszal uj eleire kel. Szebb, mint a meddő rózsa, amely szépségében, színpompájában tündököl, de csak önmagáért élt. Szebb, ezerszerte szebb és hasznosabb a termeszei rendjében hivatását be nem töltött no.ne ! A mig ezt tneg nem értik az emberek, amíg a házasságok csak együttélés, egymás iránt rejlő örömek és élvek haj-hászásából és nem esnládalapttas céljából történik, addig szaporaságrol szo sem lehet! A házastársak meddősege legtöbb esetben nem a _ szegénységben rejlik, hanem a számításban. Hol van az egykerendszer legjobban elterjedve? A szessziós paraszt kisbirtokosnál és a latifundláhsoknal. Tehát ott, ahol van tej és beleaprítani való kenyér, mig ellenben a beres szük lakása legtöbb esetben népes es zajos a gyermekek lármájától. Ez előbb elmondottak után következik csak az, amit: „Elveszünk, hu nem szaporodunk" elmés cikkében clsir a Zalai Közlöny hasábján a cikkiró. Ezeket az érveket is mind elfogadom, mint a szaporátlanság mellékokait, de megjegyzem azl, hogy kényelmes lakás, adóelengedés, ingyen Iskolázás, sőt még az állom részéről nyújtandó jólét sent ölelnék föl azokat a kellékeket, amelyek a szaporaságot előidéznék. Miért? Mert a lelkekben van a baj. E lelki bajok fő kútforrása a vallástalanság. Ennek dudvái az önimádás, magánakélés, kényelem és életörömek mértéktelen hajhászata, elbetcgcdés, korai fonnyadás, idő előtt letört meddő élet, amelyben valóban nincsen köszönet! f Még csak annyit, hogy megjeleni Steinach professzornak hozsannával kiséri fölfedezése. ,A megfiatalodás vívmánya". Ujabb remény Uraim, hogy az agglegények és a megvénült \' rouek tipegő, ap:ó léptek helyett koromfeketére feslett bojusszal és hajjal, férfias, katonás, keményléptekkel tipródnak újból az aszfalton s monoele mögül kacsintgatnak a corzó-zó hölgyek backfisch-«ira. Kár volna nekik! Legyünk azón-ban nyugodtak, hogy őket már Steinach professzor sem fogja tudni megfiatalítani. Hölgyeim és Uraim! Az önszeretet csak egyetlen egy esetben válik erénnyé, ha magunkat gyermekeinkben szeretjük tovább I A kipusztulás okait megszüntető dolgokról pedig majd más helyen és alkalommal lesz szó. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egu isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. A keresztínyszocialisták többsége az Andrássyval való eyyütt-müködés ellen. Budapest, jan. 20. A keresztényszoclalis-táknak az Andrássy Gyula gróffal való együttműködéséről a ma este 6 órára összehívott pártértekezlet határoz. Előrelátható, hogy a párt túlnyomó többsége az együttműködés ellen foglal állfal Ehhez a döntéshez a vidéken tartózkodó keresztényszocialista képviselők is hozzi tog- "ak \'/Tma esti pártértekezleten szóhoz jut ugyan a szabad királyválasztó ellenzék is, amelyet Hencz Károly fog éles határozottsággal hangsúlyozni. A párt többsége azonban a királykérdé. kiélezését nem helvesli. Andrássynak a keresztény nemzet, alapra való helyezkedését nagy nyereségnek tekint, a párt és ezt az uj alakulásban kívánja gyümölcsöztetni. ZALAI K07.LUNY 1921. január 21. A kisantant tervet Magyarország teljes feldarabolása. Bécs, jan. 20 A Magyar Távirali Irod*. jelenti: A .Neue Freie l\'rwe" írja: Take Jonescu Varsóban a lengyel külügyminiszter-nek a kisantant kész tervezetét átnyújtotta. A tervezet lényege Magyarország teljes felosztása volt. Teke Joneseu azt inditvány.zt., hogy a lengyel köztársaságot egészítsék ki a Kassa—Oderbergi vasútig terjedő területekkel, Budapestet nyilvánítsák semleges v területnek, az ország fönmaradó többi Vészeit pedig osszák föl Románia, Jugoszlávia és Csehország között. Megjegyezte a román külügyminiszter, h.gy ily módon teljesedik Lengyelországnak az a kívánsága, hogy "dél felé kijárása legyen. * A varsói kormány habozás nélkül visszautasította ezt a tervet és a lengyel lapok egyértelműiig eltekintettek attól, hogy a terv részl.lcit a nyilvánossággal közöljék. A tervezet lényege mindazonáltal elterjedt a városban, kinos feltűnést keltett és csak nagybajjal tudták megakadályozni, hogy Take Jonecu ellen tüntetéseket ne rendezzenek. Lengyelország visszautasító magatartása egyrészt a régi magyar barátságával, másrészt . közte ás Csehország között fónálló i ellentetekkel magyarázható, amelyek eleve [ lehetetlenné teszik Varsó és Prága közeledé I sét. Lengyelország továbbra is közös határi akar Magyarországgal, de ezt nem a független magyar állam megsemmisítésével akarja elérni. Lengyelország tartósan támogatni fogja azokat a magyar törekvéseket, amelyek a Romániához csatolt megyék autonómiájára irányulnak s amelyekre vonatk.zólag nemsokára a határkiigazitó bizottság fog dönteni. Varsóban nem felejtették cl azt sem, bogy amikor a lengyel fővárost komoly veszedelem fenyegette, Csehország Merál és Muna kommunista vezéreket a bolscvlslákho; küldte, bogy a szovjet győzelme esetén köz vetítsenek Moszkva és Prága között. Elénk emlékezetében él a lengyeleknek, bogy Magyarország annak idején felajánlotta segítségét, amely csak a lengyel csapatok ellenállásának váratlan gyors megerősödése és az orosz csapatok váratlan veresége miatt vált feleslegessé. A magyar hadsereg közbelépését akkor az antant is jóváhagytn. A párisi konferencia. Piris. j.n. 20. Lloyd Georg és lord V.oursoii vasárnap este érkeznek Párisba A konferencia bélfőn kezdődik. Apponyi még párisi útja előtt tárgyalt Andrássyval. Budapest, január 20. Cróf Apponyi Albert elutazás, előtt többször tárgyalt And-rassy gróffal és gróf TeMy miniszterelnök-kel és mindkettővel közölte azt a felfogását bogy szükségesnek tartja a parlamenti erők UJ és egészségesebb csoportosítását. Az Andrássyval való tárgyalás folyammán már határozott formát öltött az a terv hogy szoros kapcsolatba kell hozni a Szmre-bsányi-csoportot a disszidensckkcl. Ezt a keretet azonban Apponyi gróf szűknek talált, és maga vetette fel, hogy egy szélesebb alapon nyugvó egységes keresztény pártot kell létrehozni. Elutazása előtt Andrássyval együtt konstatálták eszméiknek és törekvéseiknek egyező voltát. Andrássy Miskolcon mondja cl programját, ahová körülbelül két hét mulva foz lemenni. * Egységes a felvidéki magyarság. Budapest, január 20, A felvidéki magyar pártok vezetői már hosszabb idő óta azon tanácskoznak, hogy az összes magyar csoportok egységes pártba tömörüljenek. E tervnek azonban igen sok az ellensége, akik azon az állásponton vannak, hogy a pártok tartsák meg különállásukat, minden párt a maga körében csináljon propagandát és az összes pártok lépjenek koalícióba. Amennyiben tehát a fúzió nem jön létre, a koalíció minden bizonnyal létrejön s a hatása az lesz, hogy nemcsak a prágai parlamentben lépnek föl egységesen, hanem ugy a képviselőválasztásokon, mint a küszöbön álló községi és törvényhatósági választásokon választási paktumot létesitenek és csak egy jelöltet fognak állítani, akit az összes pártok támogatnak. Az egyik halálraítélt Tisza gyilkos meghalt. Budapest, jan. 20. Dol\'á István, akit a Tisza-gyilkosságban, mint tettest vádol az ügyészség • és akit a hadbíróság a nyáron ebben az ügyben már halálraítélt, a gyűjtőfogház rabkórházában ma reggel 5 órakor meghalt. Dobó már régóta csonllubcrkulózisban és tüdösorvndásban szenved. Tegnap este még a nyoma sem volt annak, hogy halál előtt áll. A gyűjtőfogház rabkórházának kö zös kórtermében tegnap este még két szom szédjával tréfálkozott és fél kilenc órakor el aludt. Ugylátszik álmában érte a halál. Az orosz -lengyel béketárgyalás részletei. Varsó, jan. 20. A lengyel távirat iroda jelenti: Uiglfcól érkező jelentések sze rint a szerkesztő-bizottság megállapította hadifoglyok, túszok és a kiürített területek lakosságának hazaszállítására vonatkozó egyezmény végleges szövegét. A halár,negállapitó-bizottság szabálya már szintén elkészültek. A pénzügyi-bizottság elvben foglalkozik . Lengyelország és Szovjelor.zág közt f,„„. álló kötelezettségnek kölcsönös szabályozása kérdésével. ^ Lengyelország valamennyi kövélelésén.k rubelben való rendezése ügyében is tárgyal. Bartát és Erdélyit átkísérték az ügyészséghez. Budapest, j,„. 20. A rendőrségen teg-nap befejezték «,„,„ jenű államtitkár és trdélyt Zoltán kih.llg.tását és mindkettői beszállították az ügyészség fogházába A vagyonzárl,,! végrehajtásánál ráakad lak Bartha államtitkári kinevezésének okmányára, amelyből kiderül, hogy Barta tényleg államtitkára volt a Friedrich kormánynak. Utcai harcok az ir városokban. ,1, fCnu-\'""- Ang°\' «°P«\'ok\'megszálltak Dublin városának nagy részét Az egyik kerületben minden házat átkutattak A felső emeleten lakóknak féltTrS) időt engedtek arra, hogy eltávozzanak lakásaikból Az ablakokban azután röglön géppuskákat helyeztek cl, melyek az egész várost sakkban tartjak. Cork városát is katonák szállták meg utcai harcok támadtak.-Ablakokból lőttek a katonákra, akik géppuskákkal lőttek vissza. Sok katona és rendőr megsebesült A megölt sinnfeinek számát eddig nem sikerült megállapítani, mert a sinnfeinek sebesültjei-ket, sőt halottaikat is elrejtették. Műkincsek a kiskomáromi kúriában. A Páczely-család képgyűjteménye. — Milliókat érő műkincsek. Kiskomárom nem rejtett falu, de csak kevesen tudják, hogy o még mindig nem létező magyar Baedecker-irás felfedező tolla csillaggal jelölné meg e helyet s dőlt betűkkel utasitaná a turistát a Péczcly-kuria műkincseinek megtekintésére. Azon csodálkozunk, hogy még mindez ideig nagyobb szenzációt nem csaptak ebből a valóságos képtárból. Pár esztendő óta ugyan a hivatalos szakkörök is érdeklődnek,^ sőt egy berlini híres műkereskedő személyesen próbálta megszerezni e körülbelül 70 képből áll$ gyüjte-mény gyöngyét, Corregio eredeti festményét, a „Bűnbánó Magdolnáit, — de mi ezt sein tartjuk elegendőnek. A magyar kultura van-dalisztikus pusztításakor — Erdélyben, a Felvidéken, rá kell mutatnunk a csonka ország még rejtve levő értékeire. A magyarságnak tudnia kell, mije van. Péczely László Correggioja nemcsak világszenzációt s a tulajdonosnak, ha el akarja adni, több milliós értéket jelent, banem a magyar úriember művészet-rajongását, egész pompás gyűjteménye — őseinek kulturértékét, általában pedig nemzeti kulturvagyont is jelent. Az odatévedt idegen elbámul: micsoda értékek lógnak . szinte összezsufoltan e páratlanul vendégszerető uriház szobáinak falain 1 A Correggio-kép nagy olasz képtárakba röpíti képzeletünket muzeális arányaival, lágy, test-kultus/.os renaissanccstilusával, kitűnő mesterének világhírével. Igazi magyar értéket jelent Markó Károly finom kidolgozású, üde levegőjű, gyönyörű olajfestménye: „Krisztus keresztelése", továbbá pompás akvarellje, Markó Ferenc „Fürdőző leányok"-ja, Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-ciklusából „Mátyás felköszóntője" pedig a komoly lelkesedés lendületének nagyszerű reprezentánsa. E három eredeti magyar festmény pénzértékét, a mai viszonyokat tekintetbe véve, hirtelenében nem is tudnók kifojezni. Majd 3 Ferenczy-kép (F. Károly) szinpompája, több magyar, osztrák, olasz festő remeke késztet hosszabb szemlélődésre. Két gyönyörű, nagy értékű gobelin, buste-ök, Tűttő Sándor fiatal szobrászművész „Menekülő szent családija (vázlatát az angol „St«dio" is hozta), »tb. stb. nem csckély tanúbizonysága n művészet megbecsülésének. — Munkanélküliség miatt kivándorlás. A lengyel kormány, miként egy varsói tudósitás hírül adja, külön bizottságot küldött ki a kivándorlás ügyének tanulmányozására. F. bizottság jelentésében arról számolt be, hogy vélemínye szerint az államnak, minthogy polgárainak és munkásainak munkaalkalmat nyújtani nem tud, kötelessége a kivándorlást megkönnyíteni. E célból főként az amerikai legyei konzulátusok mellett, kivándorlási irodáknak a felállítását i.vasolja, amely irodák a legyei állampolgároknak minden tekintetben segítségükre lennének és azokat az elnmerikásitástól megvédenék. Ezeket a hivatalokat munkájukban mintegy 73 Amerikában megjelenő lengyel lap és számos társadalmi és gazdasági egyesület támogatni. A washingtoni lengyel kivándorlási biztos kijelentése szerint a következő évben közel 200.000 lengyel állampolgár kivándorlására lehet száTnitani.\' 1921. január 21. ZALAI KÖZLÖNY Hirek. Előfizetőinkhez 1 Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a január havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen. A „ZALAI KÖZLÖNY" kiadóhivatala. -Vámhivatal Rádicson. Zalegcrszcg-ről Írják: A Jugoszláviával való forgalom lebonyolítása céljából Rédicsen vámhivatalt állítanak fel. Ez a forgalom természetesen még kezdetleges, de a hírek szerint folyó év májusára a határ teljes megnyitása várható. — A bessznrnbial menekültek Erdélyben, Aradi jelentés szerint Erdélybe a falvakat és városokat elárasztják a Beszzará-biából jövő menekültek. Mind az orosz invázió elől futnsk. A romín-magyar demarkációs vonalon s csapatokat állítólag öreg népfelkelőkkel cserélték fel. — Népszámlálás a vármegyében. Az egész vármegye pontos adatait még nem tudjuk, de nagyobb városainak lakossági számadatait a kővetkezőkben már közölhetjük. Mint már megirtuk, Nagykanizsa lakossága elérte a 31.000-et, Zalaegerszeg a 15,000, Keszthely a 10.000-et, Tapolca a 7.500-at, Balatonfüred a 2 800 at, Zalaazentgrót a 2.189-ct, Zalabaksa az 1 164-ct és Sümeg a 6.000-et. Nem lesz érdektelen itt felemlíteni, hogy az első népszámlálást II. József császár rendelte el 1784-ben Magyarországon, hogy birodalmának erejét emberekben és földben megismerje. Akkor Magyarország lakóssága 6 milliót tett ki, Erdélyé 1,400.000-et, Budapestnek, azaz Pestnek 19.000 s Pozsonynak majdnem kétannyi lakósa volt. Minthogy a nemesek azt hitték, hogy az összeírás az ujonan megállapítandó adókivetés alapjául szolgál, tiltakoztak az összeírás ellen cs Nyit-rában, Zágrábban és igen sok más helyen katonai hatalommal kellett végrehajtani a népszámlálást. Ugyanakkor megszámozták a házakat is. A nemesek azt sem akiták megengedni, hogy az ö házukat megszámozzák, de ha már n.cgls megteszik, más szinnel jelöljék meg, mint a másokét. — Mégis csak Jé volt, ahogy volt. Sűttő esztergommegyei község németajkú lakosságát határozathozatalra hívta össze l\'ruzsinszky, a kisebbségi minisztérium kiküldött biztosa, hogy állapítsa meg az iskola tanítási nyelvét. Varga Győző községi jégyző indítványára egyhangúlag kimondotta az értekezlet.\' hogy ragaszkodik az iskolaszék régebbi határozatához és tanítási nyelvül a magyart kívánja használni továbbra is. A határozatot azzal indokolták megy a német nyelvű tanítás csak széthúzást idézne elő a községben, már pedig ez a hazájához ragaszkodó község lakosságának célja nem lehet. Igy festenek nálunk a német ajkú községek és ilyenek a nyugatmagyaroiszágiak is, de azt sem az ántánt, sem pedig Ausztria látni nem akarja. — Betörtek a tapolczal templomba. Tapolczáról Írják, hogy ismeretlen tettesek az oltani róm. kath. templomba betörtek s két ezüst keresztet és két aranyozol! ezüst kelyhet és egy arany ereklyetartót elvittek. A betörök az összes szekrényeket (eltörték, az oltárszekrényen is erőszak nyomai látszanak. — Erkölcstelen táncok Amerika bun és nálunk. Amint az egyik amerikai újságban olvassuk, az amerikai anyák tiltakoznak a nem ildomos, „erkölcstelen" táncok ellen. Összeütközésbe kerülnek azonban leányaikkal, akik (űzőt sem akarnak viselni, mert akkor petrezselymet árulnak. Az egyik város táncklubjában ugyanis betiltották az ultramodern shimney, foxtrot, valamint a többi érzéki táncokat, amelyeknél az arc az arcra simul stb. Ezek helyett a régebbi, ildomosabb táncokat léptették életbe. Kiderült azonban, hogy az anyák nem bírják meggátolni leányaikat, hogy a modern táncokat hagyják cl. A fűzőket pedig mind az öltözőben hagyják. Az egyik leány bevallotta anyjának : „Bizony, anyukám, sokszor az egész öltöző telo van fűzővel, mert egyikünk sem szeret petrezselymet árulni." — Ml mindent találtak a hasában? Szombathelyről Írják, hogy az ottani kórházban megoperálták Novak László nagygencsi likúst, akinek a gyomrában negyvenhárom darab 3 colos drólszeget, husz darab ólomlapot és egy zsebkés pengéjét találták. Ezek az „idegen* anyA^ok 1 és fél klgrmol nyomnak. Azt hisziö hogy önsanyargatásból nyelte le ezeket a tárgyakat. Azt hallouuk már, hogy a strucc esernyőket nyelt le, de hogy egy ember vas-szegeken éljen, azt hisszük elég ritkaság számba megy. — Meghívó. A nagykanizsai közalkalmazottak beszerzési csoportja intéző bizottságának tagjait felkérjük, hogy a folyó évi fanuár hó 23. napján (vasárnap) délelőtt 11 órakor az elnökség hivatalos helyiségében (törvényszéki palota) tartandó intézőbizott-sági ülésen megjelenni sziveskedjenck. Elnökség — LefUlelt erssénydobók. A leg utóbbi hetivásáron az egyik ügyeletes rendőr igazolásra szólított három gyanús embert akik a vásári árusok és vevők között gyanús igyekezettel sűrögtek-forogtak, majd pedig mivel nem tudták kellően igazolni magukat, bekísérte őket a rendőrségre. Itt az igazoltatáson kívül megmotozták őket, pár ezer korona készpénzen kivül semmiféle gyanús iratot, vagy holmit nem találtak náluk. Csu pán egy rendkívül nagy bankótárca és t benne ravaszul elrendezett, nagy összeg lát szatát keltő pénzösszeg kellette fel a kihall gatást végző detektív figyelmét, aki mikor ezt a bankótárcát meglátta, tudta már kikkel van dolga. Rendőrnyelven ugyhivják ezeket „erszénydobók." Ilyen erszénydobálók külön ben is a legutóbbi időben több Ízben mü ködlek Nagykanizsán és környékén és ravasz trükkükkcl nem egy falusi embert fosztottak ki. Á détcktiv munkája ezután már könnyen ment, Schweitzer Szilárd, Galambos Ferenc és Benis Gvörgy vallani kezdtík. Beismerték hogy vásári erszénydobók. Legutóbb is igy fosztották ki László János palini főldmivest, akiiül 36.000 koronát csaltak ki. A rendőrség ezekulán valószínűnek tartja, hogy a három erszénydobó követte el a legutóbbi hetek löbb zsebmels/ését. A rendőrség most ez ■lányban nyomoz - Öngyilkos vallási rajongo. A napokban szállítottak be Szarvasról egy föld-míves embert a gyulai lébolydába, aki a mull év novemberében öngyilkossági szándékkal a befagyott Holt-Kőrösbe vetette magát. Szerencsére azonban a jég nem szakadt be alatta és könnyen kimentették. Elméje azóta teljesen megzavarodott. - A baptista tanok hive volt, melyek a rajon-gásba, majd az ői ületbe kergették. — Jótékonyság. A mezitlábas tanulóknak adakoztak: G. E. urleány 50 kor., Reinitz Tibor 2 nadrágot, 1 kabátot, Sípos Ella 2 kötényt, c»y bugyit, 3 pár harisnyát és egy leányruhát. - VlllanyvUágltásZalaszantlvánon. !(j. Cságoly Ferenc őrdőghenyci molnár vizl-erőre villanytelepet rendezett be. A villanyvilágításhoz az áramot hektowatt óránként 1-20 K ért szolgáltatja. (xj Ohnet György világhírű regénye, <l .Vasgyáros\' kerül bemutatóra péntek, szom bst is vasárnap a Világ-mozgóban. Ezen legragyogóbb olasz filmen a csoJaszépségO P. Monichellí játszs Amteilo Novellivel a főszerepet. Nagyatádi Szabó a földbirtokreform végrehajtásáról. Budapest, január 20. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter a földbirtokreform végrehajtásáról a következőkben volt szives nyilatkozni budapesti munkatársunknak: — A földbirtokreform végrehajtására első lépés lesz az országos földbirtokrendezö bizottság megszervezése. Ezt megelőzőleg n közeli napokban rendelet fog megjelenni az állam elővásárlási és az összes ingatlanoknak eldarabolásáról szóló jogáról. Ez a rendelet utasítani fogja a gazdasági felügyelőket, hogy a parcellázások bejelenlése tekintetében már az uj törvény alapján járjanak el. — Ami az országos földbirtokrendező bizottság megalakítását illeti, nagy nehézséget okoz az, hogy a bizottság számára megfelelő helyiségekről is gondoskodni kell, ami pedig a mai katasitrófálís lakásviszonyok melleit nem könnyű feladat. — A földbirtokreform keretébe tartozik a házhelyek és kishaszonbérlclek minél gyorsabb lebonyolítása, amelyekre nézve az előlegek beszedése tárgyában rendelet van előkészítés alatt. Ezekre az előlegekre a már megjelent 66.666 számú földművelésügyi miniszteri rendelet értelmében azért van Szükség, hogy a házhelyek kihasználásával járó költségek, u. m. felmérési, a hatóságok útiköltségei, kiadásai fedezetet nyerjenek. Ez a rendelet már készen is van. csak még a pénzügyminiszter úrral kell a rendelet egyes pontjait letárgyalni. / _ Aini pedig a gabonojáradéknak az esetleg javuló pénzértékhez való viszonyát illeti, a bizottságnak joga le.z, hogy 3 gazdasági viszonyok javulása cselén a haszonbéri összegeket megváltoztathassa.___ Dán és séd követek Budapesten. Budapest, jan. 20. Bécsi követségünk értesítése szerint a bécsi dán követ Uemming De Lere és a bécsi svéd kővel Osknr Antou Henrik Everleaef szombaton Budapestre utaznak és vasárnap átadják a kormányzónak uralkodójuk megbízólevelét. Egyelőre tehát Magyarországon av«l-orszigot és Dániát béasi követeik képviselik. TŐZSDE. Badaptst, j.n. 20. V.taLpt.o: fi.Foleon Koat 22S\'l. U™ HO. Dollii SS4, Kr.nen (nitt ttiü. I.««rarei null,.". Mirb »». Ur. 2100. O.iu.l SO. Kelxt S.u., Ul \'A Szólót -M. Sv.Jci fimik 11100, koion.J,im !->•». Fi"*-dlnir 1S30, Holland forint —, Din f\'-"l,lt — Értékek: M»íy»r Hl»! - - Outrik Ilitől >»». ss\' \'st.B°í.-ö£ --"^i víríS ss ftüfr ^■^•^üí^ÜS, I Nule 17900 Dauk* --, <U\'r -- AAU MMlÍV*. Viuio,__, CutO. 2<2i, KookoiJj. JÍ.o. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 21. A korona Zürichben. Budapest, jan. 20. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 1*10, osztrák korona: 1*25, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'90 szantim. 1 Telefon 235. ax. — Sürgönyeim: Szikriszt Tőzsdei megbízások B teljesítése; - értékpapírok. ollár, dinár ■ idegen pénzek vétele ós eladása. Bécsi kifizetések gyors eszközlése. Paaaouia Bank és TMteáim Iroda Kaposvár I nagykanizsai fiókja. Zrínyi MlklAa-ut«» 93. Min. I. *m»Ui. (gZIOlUSZT I.AHZI.O IKODAJA.) Apró hirdetések. Vendéglőt elszámolásra helyben vagy vidéken, nyaraló helyen is átvennék Óvadékkal rendelkezem. Cim a kiadóhivatalba. 204ö Cseléd leány jó fizetéssel, teljes ellátással február l-re felvétetik : Fő-ut \'28. I. emelet, lépesével szemben. Villanymotort 1\'/,—2 lóerőset keresünk bérbe, esetleg megvételre. Ajánlatokat e lap kiadóhivatalába kérünk. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország! X Eredeti erfurti főzelék cs vlrágmagvak Importált „Mette"-féle ólom zárolt takarmányrépamag. minden- " nemfl gazdasági vetőmag, gazdasági- és kerti eszközök kaphatók ▼ LÁSZLÓ és ORSZÁG cébiél ♦ NAGYKANIZSA TRLKFON ISO ^ X M»ír»k«l uln*« taaakokban iltuiiiUlaiUkiiiik A ^ bUomtnjib* xlunk. ▼ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ 1L/U // I / gmnliH lisxti míhvUubtt kfesQK tW-I* 1 1 1 I t^ "n,ía .HerkuUi-mOMp* Wiitncr-ftlc gylr ■ i 1 U I C IJ t-M. Uéhkapiirak. rr.éhííietl kellékek. míi-I p-tt\'jt\'.ík. kipUrmítlMck, *ríjf0niju. »ríp alakú aialmakaivk ^é. p. Bcoonidy t«tx)»nrO gc * "....... EJté Dunántúli «<ioau< n rUmtikai. líre alkalm mtflrendclh«t4k : Keraskada:ml Mibászttnél URÁNIA Rcagony l-utca i. Ilim. — Teleion 1S«. m ||| ^ C.fltörtöh, péntek, iiombat, vasárnap | Cesarina réti: Az aranyasszony £ ffi Főszereplő: Mia May. íj: 5 r $ EWaJanok kezdete köznapokon ó, \'1,7 é% 8 órakor ífv ^ Vasár* ünnepnapokon 3, 5, \'/,7 és 8 orakor. W Hirdetések felvétetnek a lap ki\'adőhivatalában FRIED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugár-ut 2. (Fö-ut és Spgár-ut sarok.) f ArSÜVSi ezüstöt, brilliánsokat, Hl nlljn(| aranyfogakat és érmeket a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások legszebb kivitelbensaját műtermemben legjutányosabb árban készülnek. Orajavitások elfogadtatnak. Vldöklaknok poataíor.ltilWUall iUiIMi. Elsőrendű bikavér vörös pogány várj ujbor3SK Kapható Bruncsica József fűszer-, csemege- és katonacikkek kereske-désébeh Sugár-ut 53. azám alatt. ooooaoooaooí 8ltjjm«zgl- mi i H Szarm- ixlnkfcz. =■ lILAö izállida. U Péntek, szombat, vasárnap 0 P. MENICHELU Q « olasz művésziió felléptével n 0 Vasgyáros 9 m dráma 4 felvonásban. — U Irta: Obnet György. g Vasár- és ünnepnapon 2, \'/«•*. 5, \'/t? & 8 órakor. Klóadáxok kezdete köznapokon 6 8 órakor. oaoaoaoooooi OOQQOOOQQQOOQQQQQOOQ 0 ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. 0 0 Kiadóhivatali telefon 78 ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Nyomdai telefon 117 ♦ ♦ ♦ Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala Nyomatott a laptul.jdonosok: Zalai i. Gyarmati könyvnyomdában. 60 ik évfolyam 1921- 22. Szombat 17. száai. keresztény politikai napilap Sg.rk.ixtfocg ét kUJÓhiv.ul: l\'ö-nl (t - Inlamrban-telifoo 78.__ Megjelenik mindig kor. rojiel FÖSZKKKESKrö: Dr. HEGEDŰS OYÖROY BítoMt-ÍJ. t^f.M\'4 KELELÓSSZBRKESZTÓ: BODROOKŐZYZOLTÁN Blóflxctóal áruk : F.giyt évre 360 K. FéUrn 180 K. Negyed-írt* 90 K. Egy Mu 30 K. Egyet »iim in 2 K A keresztény szocialisták magatartása. Budapest, január 21. A keresztény szo cialístn párt tegnapi értekezletéről egy résztvevő n kővetkezőket mondotta: — Be kell vallanom, hogy pártunkban igenis volt bizonyos széthuzási folyamat. — Bleyerék kiváltak a pártból, úgyszintén a Szmrecsányi—Benitzky-csoport. — Semmi további értelme nem volt annak, hogy mi 20—30-an asszisztáljunk a kisgazdapártnak. A kormányzópártban ilyen gyenge erőnek résztvenni nem kívánatos. Nem marad más hátra részünkre, mint hogy vagy uj pártot csináljunk, vagy Andrássyhoz csatlakoznunk. Vass József és híveinek az n felfogása egyelőre, hogy a párt feloszlása esetén benn maradnak a kormányzópártban. A párt mi-niszter tagjai beleértve,-^ Bénard Ágostont — továbbra is helyet foglalnak a kabinetben. Budapest, január 21. A\'keresztény szocialista pártban történtekkel kapcsolatban uzok a keresztény szocialista képviselők, akik nem csatlakoznak az uj alakulathoz, ma este megbeszélést tartanak a kormányzópártban, ahol egyébként Gralz Gusztáv külügyminiszter is — a mai minisztertanács végeztével — megjelenik és a párt tagjait informálja programjáról. Még nem tudni az Andrássy-párt tagjainak számát Budapest, jan. 21. Az uj párthoz csatlakozók számáról posiiiv semmit sem lehel tudni. Az a kis csapat, —- amely a szabad királyválasztás hivo — kétségkívül benn fog maradni a kormányzópártban. Ugyanott megmaradnak továbbra is Vass Józscl, Hegyeshalmi/ Lajos miniszterek és körülbelül 10—12 hivük. Az Andrássyhoz csatlakozók ezek szerint Esősorban Szmrecsányi és Benitzkyék, a nemzetiségi képviselők, Haller István mintegy harminc képviselővel. A háttérben lévők közül többen mindeddig nem döntöttek, hogy hová szegődnek. Egyelőre bevárják az eseményeket. A kormányzópártból azonban ók is kilépnek. Kemal pasa offenzívája a görögök ellen. Berlin, janár 21. Párisból jelenti a Wolff ügynökség: A „Chicago Tribuna" konstanti-nápojyi jelentése szerint Kemal pasa anatóliai csapatai általános offenzívát kezdtek a görögök ellen. Állítólag arra kényszeritették a görögöket, hogy Szmidet kiürítsék. A görögök megszállták Brusszát. A kcmalisták szerint 3400 görög került fogságba és 17 ágyút, valamint nagy lőszertartalék lett a felkelő törökök zsákmányává. A Függetlenségi-párt országos nagygyűlést rendez. Budapest, január 21. A Függetlenségi-párt elhatározta, hogy a legközelebbi hetek valamelyikén országos nagygyűlést tart, amelyre meghívják a Függetlenségi-párt vidéki szervezeteit. A nagygyűlés szónokai Batthyány Tivadar gróf és P. Ábrahám Dezső lesznek. Érdekes, hogy a Függetlenségi-párt összeköttetést keresett Balthazár Rezső ref. püspökkel is, akiben állítólag meg van a hajlandóság, hogy egyesül a Függetlenségi-párttal. És amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek, a nagygyűlésen Balthazár is részt fog venni. A kultuszminiszter a menekült egyetemek elhelyezéséről. Budapest, jan. 21. Horthy Miklós kormányzó tegnap délután hosszabb kihallgatáson fogadta Vass József kultuszminisztert, aki a menekült egyetemek elhelyezéséről számolt be a kormányzónak. Az egyetemek sorsáról a minisztef a következő nyilatkozatot tette: — A menekült egyetemeket, mint egyéniségeket tekintem és ezért mindenképpen méltányolni fogom saját óhajtásukat. — Megvárom tehát, amig közli velem kívánságát a kolozsvári egyetem tanári kara és a döntés jogával csak akkor élek, ha eltérő kivánságokkal állok szemben. — Tegnap nálam járt Debreczen küldöttsége és kérte, hogy a menekült egyetemek Debreczcnben nyerjenek elhelyezést. Debreczcnnek kétségen kívül nagy kultur-jelentőségc van, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a kitűzött célt annál köny-nyobben érjük el, minél több egyedi tényező törekszik annak megvalósítására. — Az egyetemek kívánságának méltánylása mellett tehát azon az állásponton vagyok, hogy azokat, amennyiben az állam érdekei megengedik — tartsuk meg a maguk külön egyéniségében. Lengyel —cseh háborúról beszélnek. Bécs, jan. 21 Prágából jelentik: A cseh közvéleményt egy lengyel—csch háború lehetősége tartják izgalomban. Hasztalan jelenlétté ki Tusár nemzetvédelmi miniszter a nemzetvédelmi bizottság ütésén, hogy Pilsudszki marsall sohasem engedné meg, hogy lengyel csapatok cseh földre betörjenek. A közvélemény és a sajtó egy része továbbra is pesszimisztikusan néz a cseh-lengyel viszony jövője olé. Egy prágai lap jelentése szerint a lengyelek effektive készülődnek a betörésre Tes-chen vidékén lóvészárkokat ásnak cs a hírhedt Patanik tábornok önkénteseket toboroz, utánozni akarván kollégájának litvániai kalandját, aki elfoglalta Vílnát a lengyel kormány cs Pilsudszki marsall határozott parancsa ellenérc. Magyar-bolgár és magyar-torok alakult. Budapest, jan. 21. A napokban megalakult a bolgár—magyar és török—magyar kamara. A bolgár—magyar kamara elnöke Hazai Samu báró vezérezredes lett. Windischgrátz külföldi utja. Budapest, január 21. Beavatott forrásból érkezett értesülés szerint Windischgrátz Lajos hprceg Párisba utazott. A herceg Bécsben találkozik Vázsonyi Vilmossal, akivel baható tanácskozást fog folytatni a magyar belpolitikai helyzotről. Windischgrátz előreláthatólag két hetet tölt Pániban, onnan Varsóba utazik és csak február közepe felé tér vissza Budapestre. Letartóztatott kommunista agitátorok Németországban. Berlin, jan. 21. Az itteni rendőrség két veszedelmes kommunistát tartóztatott le és a náluk talált iratokból kiderült, hogy a nyugatnémetországi kommunista harci szervezet vezetői kerültek hurokra — köztük egy Schrödrr nevű bányász, aki Nyugat-Németországban a vörös hadsereg számára toboroz. Ennek a kommunista szervezetnek fő-fészke Essen. A kommunisták harci organizációjának terve az, hogy megdöntse a mostani állami formát, megbuktassa a kormányt és kikiáltsa a proletárdiktatúrát. Népszavazást sürget egy osztrák miniszter Nyugatmagyarországra Budapest, jan. 21. A M. T. I. magán-jelentése Bécsből: Wiesner Frigyes dr. volt követ és meghatalmazott miniszter röpiratban foglalkozik a nyugatmagyarorszigi kérdéssel. Kijelenti, hogy Ausztria joga Myugat-magyarországra a St. Germaini és Trianoni békeszerződés után kétségbevonhatatlan. — Ugyanilyen kétségbevonhatatlan az is, hogy ezt a jogot csak a nyugatmagyarországi lakosságnak önrendelkezési jogának tekintetbevétele mellett érvényesítheti. Nyugatmagyarországnak népszavazás nélküli Ausztriához csatolása súlyosan érintené Ausztria viszonyát keleti szomszédjához. Teschen Lengyelországé lesz (?) Bécs, január 11. A Mittags-postnak jelentik Teschenből: A legközelebbi napokban antant-bizottság érkezik ide, amely mégegy-szer meg fogja vizsgálni a tcscheni kérdést, uj megoldás céljából. Lengyel részről ugy várják, hogy a döntés ezúttal Lengyelország javára történik. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egi/ isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen." _2_ Uj népvándorlás? Nyugtalan az egész emberiség. Az olasz „Corriera Dellu Scra" cimü újság newyorki tudósilójának alibbi sorait közli: Bizonyára emlékezetes még, hogy az Egyesült Államok ezelőtti képviselőházában egy oly irányú törvényjavaslatot nyujlottak be, mely törvényerőre emelkedve, eltiltotta volna a békekötéstől számított négy évi időtartamra az Egyesült Államokba való bevándorlást. Ezt a törvényjavaslatot akkor nem szavazták meg, ami most sok gondtól menti meg az amerikai kormányzatot. Minden Európa fejg-iwduló gőzös telve van hazatérőkk«l.-iSeiR a méregdrága útiköltség, sem az óhazából érkező nyugtalanító és ^bizonytalanságét festő hirek nem téritjk%l ezeket az embereket szándékuktól. Éz a visszaözönlés egész a szenvedélyig fokozott honvággyal értelmezhető, amit a kétségtelenül biztos lemondások, nélkülözések sem tudnak enyhíteni. Mintha valamely erős szél hajtotta volna ezeket annakidején Amerikába és mintha ugyanolyan erős szél hajtaná őket most vissza az óhazába, az — esetleg ellenség által feldúlt — otthonba, a békétlenségbe, a bizonytalanságba .... Ha elegendő számú hojó állana rendelkezésre, akkor egy hatalmas, még az ókorinál is hatalmasabb méretil népvándorlásnak lehetnénk szemtanúi. Ez a váratlan körülmény felkeltette a washingtoni munkaügyi miniszter figyelmét is, aki az ipari központokban megfigyelő-irodákat állíttatott fel, hogy ennek a mozgalomnak okát, növekedéséi, hatását tanulmányozzák. És hivatalosan, a megfigyelések és bemondások alapján tapasztalták, hogy az összes idegen nemzetiségű bevándoroltakat elfogta a honvágy. Indiana-állam egyik nagy acélgyárában dolgozó olasz, görög és román munkások nagy része már útnak is indult, az ottmaradtak 01 százaléka pedig a legelső kedvező alkalommal szándékszik visszamenni hazájába, akik közül ismét mintegy 91 százalék végképen hazájában is akar maradni. A Chikágóban élő, mintegy harmincezer, túlnyomó részben magyar és csak kis részben osztrák származású munkás közül körülbelül 18 000 ember már utra-készen áll, hogy mihamarabb visszatérjenek az ófffczába. A hazavándorolni szándékozókat megkérdezték, miért igyekeznek el Amerikából, talán a keresetük nem elegendő, talán keveslik a munkaalkalmat? Azt válaszolták, hogy mindenük megvan és mégis szeretnének már otthon lenni. Egyesek azért, mert- a háború kitörése óta nem kaptak hirt övéikről, mások örökségüket akarják átvenni, mert rokonaik a háborúban elhaltak, megint mások pedig egyszerűen kijelentik, hogy olthon akarnak élni. A háború előtt aránylag könnyen lehetett Amerikából visszavándorolni, de a háború folytán az emberek, úgyszólván helyhez voltak kötve. Azelőtt ugyanis sokan megtettek azt, hogy tavasszal kimentek Amerikába, dolgoztak, pénzt gyűjtöttek, hogy a tél elején ismét visz-szatérjenek Európába. _ ZALAI KÖZLUNY_ A visszovándorlás indító oka tehát az egyesek bemondása szerint különböző. A fő ok azonban, és ezt talán alig is sejtik, egy meghatározatlan, értelmetlen nyugtalanság, ami hatalmába kerítette az egész emberiséget és ami okvetlenül a háború számlájára Írandó. A bevándoroltok ugy érzik, hogy ők ki vannak zsákmányolva, csak megtűrik, de idegeneknek tartják őket, bárhogy is igyekezzenek elvegyülni a ben-szülöttekkel. Egy ilyen tömeg bevándorló még az Egyesült Állmnuk szempontjából sem közömbös, mert az cu:ópai munkások és parasztok bevándorlása volt Amerika gazdagságának a forrása, akiknek dolgos két karját ezután erősen fogja nélkülözni. Mi lesz az amerikai iparból, kereskedelemből, gazdagságból, ha cz a láz erőt vesz az összes bevándoroltakon, akik kitartásukkal, munkájukkal, tudásukkal segítették hozzá Amerikát ahhoz, hogy a legfiatalabb államból a világ leghatalmasabb, leggazdagabb országa legyen?! Hazajöttek meghalni. A vonal megáll. Az utasok kiszállnak. Az egyik kocsiból azonban csak lassacskán megy a .kirakodás". Sok benne az ember és sok a podgyászuk. — Amerikaiak 1 - kiállja a kalauz, mire a hivatalos emberek, nők, férfiak, egész raja siet segíteni a hazatérőknek. — Leginkább két öreg szorul a segit.ságre. Rövidesen megtudjuk, hogy szenlgyörgyiek. Kapás János 76 éves eazda és 70 éves felesége, akik 33 évi távollét után Amerikából jöttek. Beviszik ókét a melegedőbe, étellel itallal kínálják az öregeket, kívánságaik felöl érdeklődnek. Ámulnak bámulnak. Azt hitték, ho;y idehaza minden romokban hever és ime, épek a házak, épek a szerelő magyar lelkek. Kupis János is, a felesége is kilörlik szemükből a könnyeket és az üreg azt kéri, vezessék ki az utcára, ahol van egy darab! föld. Nem érlik, do nifgieszik. Kikerülnek az utcára, ahol azonban aszfalt, kövezel minden. — Egy darab földei, magyar földel! — mondja Kapás János, szinte könyörögve. — Végro a felszakadt kocsiul burkolata alól kifo-ketéllik egy darab puszta föld. Valósággal odarohan, lehasal is megcsókolja a puszta földet, a magyar földel. Mindenki könnyezik. Majd «gy percig szerelmeskedik így az üreg magyar a hazai röggel, végül azonban felsegítik és le.\\ tisztogatják ruháját. Megered a szava. — Nem tudják, kárem, hogy mi az az okunlri (óhaza). Azl csak mi tudjuk, akik elhagytuk. És nom kell nekünk belóle csak egy-két rőfnyi főid. Annyit csak lehet \'kapni ? Ki tud neki válaszolni? A megh^uság-tói fuldoklík körülölte mindönki. Újra bemennek a fogadó-terembo, ahol > kél öreg egyre élénkebb lesz. A legközelekbi vonalul Szent-györgyre igyekszenek. — Azián ismerő még ott valakit> Huszonhárom év nagy idő! — Egy-két öreg még csak akad, okivei ellehetünk . . . Msjd csak leéljük, ami még hátra van. Azián--„em 4|ni; hanern halni jöttünk mi haza . . 7 És mosolyognak hozzá mindakelten. Csonka Magyarország — nem országT Egész Magyarország: mennyország! __1921. január 19. Hirek. — Héjjal Iván és Hlr György Nagykanizsán. Hcjjas Iván földbirtokos és Hír György nemzetgyűlési képviselő ma délután az expi css-vonattal városunkba ér-.keznek. — Értesítés. Az Ébredő Magyarok Egyesülete ina délután 5 órakor az egyesület helyiségében ülést tarl, amelyre a tagok okvetlen mogjelenését kéri az elnökség. — UJ szövetkezeti törvény. Amint megbízható helyről értesülünk, az igazság-ügyminisztériumban most dolgoznak egy uj szövetkezeti törvényen, amely igen fontos rendelkezéseket tartalmaz. így szólani fog 0 „Magyarországi Szövetkezetek Kőspontjának" megalakításáról, amely központ lesz az ősz-szes magyarországi szövetkezeteket képviselő szerv, főleg külföldi vonatkozásban. Feladata általában a szövetkezeti ügy fejlesztése tudományos, gyakorlati és népszerűsítési szempontból. Amíg ez a központ megalakul, addig ezt a feladatot az összes hitelszövetkezetekre nézve az Országos Központi Hitelszövetkezet gyakorolja. — Nemzeti müvésztársaság alakítását tervezik Nagykanizsán. A honvédelmi miniszter mult év végén rendeletet adott ki, hogy Csonka Magyarország minden vármegyéjének nagyobb városaiban az ottani Move az Irodalmi és Művészeti Körrel kar-öltvo egy müvésztársaságot szervezzen. Legelsőnek a szegedi kőrletparancsnokság területén szerveztek ilyen nemzeti müvésztársaságot, amely katonai irányítás mellett a nagyobb vidéki városokban hétről-hétre hazafias tárgyú és nemzeti célt szolgáló rnűvészestélyeket rendez. A művészt ársaság létrehozásában és megszervezésében az a szempont vezette a körletparancsnokságot, hogy a nemzeti irányú propaganda legsikerültebben teljesíthető oly-képen, hogy az ilyen természetű előadások nemcsak tanitsanak, egyben szórakoztassanak is. A nemzeti müvésztársaság eddig Makón, Battonyán, Mezőhegyesen és Orosházán rendeztot estélyeket, amelyeknek eredményeiből megállapítható, hogy ezt a célt, amelyet a körletparancsnokság a társulat megszervezésekor maga elé kitűzött, ezen az uton feltétlenül el lehet érni és ilyen eszközökkel sikerülni fog a nép kárében a nemzeti és hazafiúi nemes érzéseket állandósítani és fejleszteni. A zM.vnegyei katonai parancsnokság ia mogkaptn a honvédelmi miniszter rendeletét ir tegnap már megküldta a Move nagykanizsai főosztályának azzal, hogy hogyan és kiknek a közreműködésével lehetne egy müvésztársaságot megszervezni. A Move a legközelebbi napokban már megkezdi az erre vonatkozó tárgyalásokat. így elsősorban a rendelet értelmében a Zrinyi Irodalmi cs Művészeti Kör vezetőjével fog ez ügyben tárgyalni. A nemzeti müvésztársaság már a jövő hónapban megkezdené működését. — Földrengés Szegeden. Szegedről Írják : Szombaton délben a város több helyén erős rázkódás volt észlelhető, mely pár perc alatt kétszer megismétlődött. A lökések némely helyen oly erősek voltak, hogy a falakra felakasztott képek és függőlámpák kilengtek. A szegedi földrengésjelző állomáson a készü-lík\'eíi javitás alatt állanak, így az állomás nem tud semmiféle felvilágosítást adni. M Az „Akarat" vasárnap d. u. 2 órakor gyűlést tart a keresztény otthonban. A vezetőség. 1921. január 22.____ — Csempészik a magyar búzát. Illetékes helyre utóbbi időben jelentések érkeztek, amelyek arról véltek tudni, hogy a Máv. kezelésében levő pinkafői vonat mozdonyán búzát csempésznek ki. A följelentés alapján megbíztak egy rendőrt, nézzen utána a dolognak, igazat mondanak-e a jelentések. A rendőr szombaton délután -4 órakor átvizsgálta a vonat mozdonyát s a szénkocsi-ban a szén alatt négy zsák búzát talált. A négy zsákban levő 213 kilogramm búzát a rendőr persze azonnal lefoglalta s mindjárt megkezdte a nyomozást. A mozdonyvezető és a fútő nem akarnak tudni a búzáról, pedig bát alig került az a szén alá az ő tudtuk nélkül, akaratuk ellenére. De ha ártatlan is ez a két ember a dologban, az bizonyos, ho8y itt nem az egy szombati esetről van szó, hanem egy talán évek óta állandóan űzött csempészet rosszul elsült egy epizódjáról. A nyomozás értesülésünk szerint széles körben megindult, hogy leleplezze azokat a pénz ördögöket, akik az állam felügyelete alatt álló társaság vonatján lopják ki\' a magyar éhezők szájából a falatot, csakhogy a maguk pénzéhségét kielégitsék. — Hit kér ma egy cigánybanda egy napra ? Ismeretes, hogy a Ccntrál-kávéház kitűnő cigányát a csáktornyai Zrínyi-kávéház tulajdonosa szerződtette súlyos dinárokkal. Állítólag Lakatos Józsi az első este 40.000 dinárt szerzett a jó magyar nótákkal. A Ccntrál-kávébáz tulajdonosai most ujabb banda szerződtetésén fáradoznak. Érdekes lesz felemlíteni, hogy egy újpesti cigánybanda, amelyik 8 tagból áll, milyen ajánlattal hajlandó Kanizsára jön.ii. Legelőször is 40.000 korona előleg, napi teljes koszt és lakás, azonkívül napi 500 korona, vagy koszt nélkül napi 800 korona. Ez esetben minden muzsikusra napi 100 korona esne, nem számítva bele, hogy a tányéiozásból állag mégegyszer annyit beszed. Ilyen körülmények közölt tényleg gondolkodóba eshet az amber, hogy nem volna-e üdvösebb a muzsikusi pályára lépni. A latcincr-pályák alkonyán ez azonban nem az első és a legszembeötlőbb csodabogár. — Dlókhangveraeny. A nagykanizsai kath. főgimnázium ifjúsága február hó 3-án, pont 6 órai kezdettel tarlja szokásos hangversenyét a Polgári Egylet összes termeiken.. melyre az előkészületek nagyban folynak. A szép sikerünok Ígérkező estély műsorát a következő számban hozzuk. Szükséglakások. Megirtuk annakidején, hogy a kormány több vidéki városban a menekültek elhelyezésére szükséglakásokat éuilt.t. Ilyen lakások építését megkezdték Kecskeméten és Miskolczon s tervbe vették Kaposváron. Mint hírét vesszük, Kecskeméten az épitési munkálatok már be is fejeződtek s a jöve hét folyamán már át is adják a haaz-nálatnak. Az épilkezés barakkszerüen történt, mígfelelő mellékhelyiségekkel.^ (x) Dohány klosxtás. Értesítjük a közönséget, hogy a január havi dohányjárandó-ság szétosztása f. hó 22-cn, szombalon kezdődik. Elosztás arány: 14 csomag cigaretta dohány, vagy 22 csemag pipadohány, vagy 50 darab szivar, vagy 70 darab Cigarillos. vagy 500 darab cigaretta. — Miután a vasutas személyzet részére ezideig a dohányjegyek kiszolgálhatok nem voltak, ezek részérc a Piszár-, Deulsch- és Laki-féle tőzsdék tartoznak egész dohánynemü-készletüket visszatartani. E három tőzsde tehát egyelőre do-bánynemüt jegy ellenében sem szolgáltathat ki. — Közellátási üzemek. __ZALAI KÖZLÖNY_ — Tanítónőből borbélysegéd. Z. Piroska Pozsonyban elemi iskolai tanítónő volt, de legutóbb kénytelen volt menekülni szülőföldjéről. Édesapja pozsonyi borbélyüzletében megtanult borotválni, hajat nyirni és most más megfelelő foglalkozás hiján egyik budapesti fodrásznál dolgozik. A közönség mcgértéssal és szeretettel fogadja a kedves, ügyes, uj borbélysegédet. — Fényjel a Marsnak. Berlinből jelentik : Atloerz-féle optikai társulat ujabban azt állítja, hogy készülékeivel táviratot tud küldeni a Marsba. Az ujabbkcletü készülék óriási fényszóró, amely kétméteres sugárkévével és kétbillió gyertyafény erejű világító-forrással rendelkezik. Kérdéses, vájjon a Mars-lakók megértik-e a bolygónkról érkező kérdőfényjeladást és nem tartják-e például valamely uj csillagnak. A készülékkel végzett kísérletek közben ez a valóságos mesterséges nap körülbelül 50 kilométernyire mintegy holdfénnycl világította be a vidéket. A háború alatt használatban volt legerősebb katonai fényszóró csupán 350 millió gyertyafénnyel világitott, tehát nem is hasonlítható össze az uj Goerz-készülékkel. — Caődbejutott a pozsonyi caeh színház. A pozsonyi cseh szinház a cseh lapok beismerése szerint a cseh és főleg a tót közönség teljes részvétlensége miatt, az anyagi és erkölcsi tönk szélére jutott. A szinház igazgatósága most kormányrendeletre színházi propaganda-estéket fog rendezni, abban a hitben, hogy igy majd megváltozik a közönség magatartása. — Iskola fiatat feleségeknek. Az egyik amerikai magyar lop írja: Detroitban sok fiatal leány megy férjhez olyan korban, amelyben a törvény még iskoláztatásra kötelez. Ezért az Iskolákban külön osztályt állítottak a férjnél levő tanítványok részéra. Az elmúlt évben 28 olyan ieány ment férjhez, akik 16 évnél fiatalabbak voltak, de még 14 éves korú asszony is előfordult. — Negyedmillió lengyei zsidó vándorol Amerikába. Az utóbbi hetekben Danzigban mintegy tízezer lengyclzsidó szállt hajóra, hogy Amerikába költözzék A .Kurier Polski" jelentése szerint negyedmillió lengyelországi zsidó óhajt Amerikába kivándorolni, ahova rokonaik hívják őket. A hajótér hiánya miatt ennek a tömegnek átszállításához két esztendő szükséges. — Négy magyar konzulátus leaz az EgyesUlt-Állaniokban. A magyar kormány a béke jóváhagyása után négy magyar konzulátus felállítását tervezi az Egyesült Államok területén, amelyek előreláthatóan New-York, Cleveland, Pittsburgh és Chicago városokban lesznek. — Az első magyar Ugyvédni — Amerikában. Az amerikai magyar lapok egy loraini magyar lány sikeréről adnak hirt. Ács Ilona nagybaráti (Győrraegye) születésű 22 éves leány ez év junius havában megszerezte Ohio állam területére az ügyvédi oklevelet és Clevelandban a Public Squaren levő irodájában már meg is kezdte működését. Ács Ilona minden magyar részéről megérdemli a legteljesebb elismerési, mert bár gyermekkorától kezdve mindig amerikai környezetben élt, forgolódott, soha magyarságát meg nem tagadta, sőt ellenkezőleg, mindig lelkesen dolgozott hazája és honfitársai dolgaiért és most mint kitűnő magyar szénok ismeretes. (x) Dr. Kőnlg fogorvos szabadságáról megérkezett\'ás rendeléséi megkezdte. _3_ — A bolsevisták előnyomulása. Mint ahegy nekünk jó forrásból jelentik, a bolsevisták előrenyomulása bizonyos. A román katonák nem harcolnak s az egyes csapatkötelékek felbomlanak a napirenden vannak kommunista-szociálista gyűlések, melyeken a bojár uralom megdöntését követelték. — Az oroszok előrenyomulása lassú, mert a vörös katonák 8 órai előrenyomulási ulán 36 órai pihenőt tartanak. Az oroszok a Dnyeszter vonalat birtokukban tartják és a legutolsó jelentések szerint már elérték a felső Pruth folyását is. — A felvidéki menekültek egy-része visszatér. A megszállás első idejében igen sok magyar ember hagyta el otthonát s Csonkamagyarország területén igyekezett megélhetési lehetőséget biztositant önmagának és családjának, ggy ideig sikerült is, da a téli nyomorúságok csak növelték az amúgy is bajokkal kfizködő menekültek életét, ugy hogy hovatovább több helyen vetődött fel a visszatérés kérdése. Különösen azok barátkoztak meg a hazatérés gondolatával, akiknek otthon rendes megélhetésük van, itt pedig nem a legrózsásabb viszonyok között kénytelenek tölteni napjaidat. Most a magyar kormány mezgalmat inditott vizszatelepitésük érdekében s ennek máris van annyi eredménye, hogy a megszállott Felvidéken levő cseh hatóságok hajlandóknak nyilatkoztak az ok nélkül elmenekültek visszafogadására. A tárgyalások most a visszatérés módozatairól folynak. Hat zsupánságra osztják a Felvidéket. A felvidéki magyar újságok közlik a „Slovensky Dennik" egy cikkét, amely a Felvidék uj közigazgatási beosztását ismerteti: E szerint a Felvidék hat közigazgatási kerületből, zsupánságból fog állani az eddigi megyerendszer helyett. A zsupánságok a következők : P.zsonyi zsupánság, amely a régi magyar Pozsony vármegyéből, Nyitravármegye egyes járásaiból és Komároinvármegyo egy részéből fog állani. Nyitrai zsupánság, amely Nyitravármegye magvából, a párkányi járásból és az aranyosmaróti zsupánsági kirendeltségből alakul, egészan a Vágig. Vágvölgyi zsupánság, melynek alkotórészei a Irenrséni, turóezi és árvái zsupánsági kirendeltségek. A zólyomi zsupánság részei Zólyom-vármegye és a lévai ás losonczi zsupánsági kirendeltségek. A tátrai zsupánság területe a rimaszombati zsupánsági kirendeltségre szorítkozik. Végül a kassai zsupánsághoz tartozik Abauj-Tornavármegyc magva és az eperjesi ás nagymihályi zsupánkircndeltség. Az uj zsupánsági beosztást fokozatosan léptetik életbe, ugy, hogy 1922. január t-ére teljesen át akarják alakitani a Felvidék közigazgatását. __ A német jóvátételi javaslatok elbizakodottak. Berlin, január 21. A .Daily Tclegramm" jelentése szerint londoni angol hivatalos kő-rik kijelentették, hogy a jóvátételre vonatkozó német javaslatok elbizakodottak éj értéktelenek. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január ±1. Ujabb misszió jön Budapestre. Budapest, január 21. A „8 Órai Újság" értesülése szerint január 24-én egy ujabb román misszió érkezik Budapestre fontos diplomáciai tárgyalások céljából. A misszió összesen hat tagból fog állni. „ TŐZSDE. Badapsst, jan. 21. V<tUpi&o: Napoleon ItttO, Font 2250, Láva 750, licitár 570. Francia frank 3775, Lengyel márka 71, Márka 0-10. Ura 20é0, 0»«rik 33, Rubel 270. Lei 745, Szokol 735. Svájci frank 9200. Koronadinir 1500, Frankdinár --, Holland forint —, Dan forint —. Ertékok: Magyar Hitel 3110, Osztrák llitel--, Hazai —, Jelzálog U95, l.oizámitoló 82<>. Kereskedelmi Bank--, Magyar-Olasz--, Beocsinl -, Drasche 6000, Általános síin ——, Szászvári 3®75, Salgótarjáni 8125, Uríkányl tU50, Rima 3800, Schlick 1520, Gullmano --, Naxici 17S.\'»0, Danica--, Klotild 5800, Mniyrar Cukor --.Adria 10150, AUantika 7550, Királysor 3240, Bosnyák-Agrár 1S2W, l.ipták -, Phübui 1300, Vasmegyei Villamos--, Gizella 2250, Konko du 3225. A korona Zürichben. Budapest, jan. 21. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 1*10, osztrák korona: l\'27\'/j. »z osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"95 szantim. Telefon 285. Sürgönyeim : Szlgrlszt ŐZSDEI MEGBÍZÁSOK teljesítése; — értékpapírok, emr dollár, dinár, idegen pénzek vétele és eladása. Héc»l kifizetések gyors eszközlése. Pannónia Bank és Tózsdebizományi Iroda Kaposvár nagykanizsai fiókja. Zrinyi Miklós-utca 33. szám, 1 emelet. (Szlgrlszt László Irodája.) T Apró hirdetések. Keresek gyakorlott varróleányokat állandó alkalmazással. Rítt Juliska Kazinczy utca 6. szám. ^___^ Egy jóforgalmu vendéglő berendezéssel azonnal eladó. Cim a kiadomin._2071 Vendéglőt elszámolásra helyi en vagy vidéken, nyaraló helyen Is átvennék Óvadékkal rendelkezem. Cim a kiadohivaflba. 20ti> Cselédleány jó fizetéssel, teljes ellátással február 1 re felvétetik; Fó-ut 22. I. cm., lépcsővel szemben. hűlép catantll! tUzU n>«.vla»li.6l 10»öl« rendf) .H«ikule*-m(Sltp- Wicnof-(«le gjir-bél. MfhkapUrak. méMantl kellékek, m*i- pírjetCk. kaptlraXitoaek. e(4»loai«u, »í«p alakú iiimtiuoK (t. p. Bccjoní-lr i«Bd»«rü gomt«Va». trágyái taruiiku. csonk, kop.liku ntmetkai. •"41\'™; Bocionadj ki» koetek ielvéloléfe alkalmai aialmakapUr) kaphatók ll.ettt mtqcenáclltelík : Első Dunantuli Kereskedelmi Méhészetnel Qvnmhalhalw OaUtheljrU**« KlrAty-ute* I®. OZOmaainilJ UkáUi 8ally JAno»-i»te* SS. VILÁG Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. = Péntek, szombat, vasárnap ^ "Vasgyáros % Ohnet világhírű regénye, 4 felvonás. 0 Főszereplő: P. MENICHELU Ö & Hétfőn és kedden MACISTE II. része. g ö Vasár- és ünnepnapon 2, \'/»"*. */,7 és 8 órakor Cr Klóadások kezdető hetkóznap 0 és 8 ónkor. ^ 1&GQQOQQ0 EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importált „Mette"-féle ólomzárolt takar-mányrépamag, mindennemű gazdasági vetQmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnél Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat síines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. | URÁNIA JEK | Rc«conyl-«tca *. <iim. — Telelőn J^E Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap Gesarina i VIL rész: Az aranyasszony Főszereplő: Mia May. 316 Klóadások kezdete köznapokon ó,\'/,7 és 8 órakor jmj ^ Vuvir- és ünnepnapokon 3, 5, \'/»\' *s 8 <\'f,kor- Jfv ARANYHEGYI kltUnó izH és zamata ■CIU ÍVÓ -00 korona, hanain nak BOR KORONA literenklnt! M~ Vtt....n próbir. egy tivoKprol Sáfrán József Magyar-utca 74. ZALAI ES. GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatali telefon 78 ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. "vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Nyomdai telefon 117 ♦ ♦ Nyomatott a laptuiajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában. 60-Ík évfolyam * i Nagykanizsa, 1921. január 25. Vasárnap^______V ! 18. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP SxerkesttóslK és kiadóhivatal: Pő-ut 13; íz\'. ■ Inlenirban-tcUfon 78. ——— Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEQEDÜS GYÖRGY o»mx«tgjr. k<pti»«V5 HKUÍLÓSSZBRKESZTÓ: • BODROOKÖZY ZOLTÁN Rlöflxetóftl Amk: Bgí« ívro 360 K. Kélővra 180 K. Negyed-évio 90 K. Egy hóra 30 K. Egye* «4m ára 2 K Pogrom Írországban. Ez alkalommal nem zsidó, hanem katholikus pogromról van szó. Ulsterban az unioislák teljesen a pogrom-moászer alapján dolgoznak. Belfastban alig Van el nem pusztilotl katholikus üzlet cs a gyárakban, igy a világhírű hajógyárakban is, egyetlen katholikus munkás sem dolgozik. A módszer az, hogy unionista tömegek fegyveresen megszállják a gyárat vagy műhelyt és minden munkástól azt követelik, hogy reprodukálhatatlan szavakkal szidalmazza a pápát. Aki ezt vonakodik megtenni, azt kiverik. Éjjel fegyveres tömegek támadják meg a katholikus városnegyedet, a békés lakókat kiűzik és ritka az az éjjel, amikor több, gyujtogatásból eredő tűz ne ütne ki. A kisebb ulsleri városokban és falvakban fenyegető hirdetések szólítják föl azonnali kiköltözésre a katholikus lakosságot, néha pedig éj idején kényszeritik őket menekülésre. A menekülők között nők és gyermekek vannak, akik vagyonukból csupán azt menthetik meg, amit magukkal vihetnek. A nagyobb ír városok zsúfolva vannak menekülőkkel. Ritka az a nap, hogy több gyilkosság hírét ne hoznák az angol napilapok. A katonaság teljesen képtelen a közrendet helyreállítani, mert természetesen nem pártatlan. Lehetetlen kívánság volna azt várni, hogy angol katonaság oly tömegre »djon le sortüzet, amely angol lobogóval a kezében tüntet és harcol a Brit Birodalom egységéért. A katonaság igy csak fokozna a zavart. A katbólikusok idegen betörőknek tekintik az angol katonaságot és kisebb katonai osztagokat fe yvereseq támadnak meg, aminek nem ritkán vannak áldozatai. A katonaság viszont a leg/adabb rcpresszáliákkal cl: egy katonáért öt polgári áldozatot kiván és megesik, hogy egész helységeket pusztít el. Írország egyes részei, olvashatjuk angol napilapokban, — olyanok, mint Északfranciaország. — India és Egyiptom szeme Írországon függ Az angol kormány tanácstalan és egyelőre a szénbányászok ügye köti le minden figyelmét. Fanyar vigasztalásul szolgálhatnak ezek nekünk. Íme, ez hát a képe a világ politikailag legfejlettebb népének a háború után. De viszont, ha háború után minden azonnal rendbe jönne, mi tanulság volna levonható a háborúból? A falusi parasztlegények vasárnap vagy búcsún agyba-főbe verik egymást, és ha a következő vasárnapra vagy búcsúra ép, a fejük, újból folytathatják o verekedést. Még a győztes államok feje sem jön egyhamar rendbe. Andrássy zászlóbontása végzetes hiba. Budapest, jan. 22. Vass József miniszter a párt alakulásáról a következőket mondotta: —- Hü maradok régi elvemhez. Rektor miniszter vagyok, nem politizálok. A felvetett kérdés egész komplexumát sem érettnek, sem tisztázottnak nem látom. Meg kell várni, hogy a szervezé:} irányitói és vezetői milyen irányban foglalnak* állást. —■ Egy kormányzópárt! alakulás és megszervezés nem uj gondolat. Az András^y-féle irányelv pedig, — amely n legitimitást vette programmjába — alkalmas arra, hogy a most következő munka időszakban széttagolja a parlamentet. — En ezt a jelen pillanatban végzetes hibának tartom. Ebben a szervezkedésben sok olyan van, ami helyes és jó, de a politikai kényszerűség ezidőszerint iftást diktál. Hadik nyilatkozata Andrássy párt alakításáról. Budapest, jan. 22. Hadik János az uj párt alakulásról, ezeket mondta: — A nemzet -*sak a konszolidációra alkalmas őserők töratir.tónéváL mentheti) meg. Itt az utolsó órája annak, hogy konszolidálódjunk és mégis ujabb széthúzás veszedelmét látjuk. — Pedig most olyan n helyzet, hogy minden erőnek\'össze kell fogni a gazdasági rekonstrukció és szociális béke megteremtésére. — Ezért minden olyan pártalakulás, amelyben az alkotmányjogi kértlésekben való állásfoglalás az irányadó, vagy alkalmas kulturharc felidézésére — lehetetlenné teszi nemzet létérdekeit alkotó társadalmi és gazdasági harmóniát. Lengyel gazdasági küldöttség jön Budapestre. Budapest, jan, 21. A jövő héten Budapestre érkezik egy lengyel gazdasági küldöttség, amely a lengyel kormány megbízásából megállapodást óhajt létesíteni az áruforgalom \'lebonyolítása és avasuli összeköttetések ujabb szabályozásáról. Lengyelország tőlünk főleg a villamos-ipar és hadfelszerelési ipar körébe vágó cikkeket óhajt venni, mig mi Lengyelországtól olajncmüeket és a dombrovai telepről kőszenet akarunk. Veszélyben Drozdy Győző mandátuma. Budapest, jan. 22. Drozdy Győző nemzetgyűlési képviselő kommün alatti szereplésének és mandátumának megvizsgálására a nemzetgyűlés tudvalevőleg Mikovinyi Jenő nemzetgyűlési képviselőt küldte ki, aki már eleget is tett megbízatásának és a vizsgálat eredményéről az „Uj Nemzedék" munkatársának a következőket mondotta : — Beszereztem az ügvre vonatkozó összes iratokat és megállapítottam, hogy Drozdy Győző ellen bűnvádi eljárás volt és van folyamatban. Erről jelentést teszek a nemzetgyűlésnek. • Értesülésünk szerint — Írja az „U| Nemzedék" — Mikovényi adatai olyanok, hogy Drozdy mandátumának megsemmisítését\'indokolttá teszik. Ne:n igaz a Take Jonescun tk tulajdonított terv. Bécs, január 22. Cantacusene herceg, Románia bécsi követe arra vonatkozólag, hogy mi igaz azokból a hírekből, amelyek Take Jonescu Varsóban Magyarország felosztását javasolta volna — egy újságírónak a következőket válaszolta: — Kijelentem, hogy az erre vonatkozó híreknek semmi alapjuk sincs. Elág jól ismerem Take Jonescut és a román kormány politikáját ahoz, hogy már most is határozottan megcáfolhassam a bécsi lap híreit. A beszélgetés során a heroog annak a reményének adott kifejezést, hogy Magyarország és Románia közt a jó szomszéd viszonya fokozatosan javulni fog. A bolseviki veszedelemről kijelenthetem — fejezte be a beszélgetést — hogy az nem olyan nagy, mint a milyennek tartják. Mindenesetre veszedelmesebb a bolseviki propa- -ganda, mint a bolseviki hadsereg. Mag vagyok azonban arról győződve, hogy Románia helyt fog állni a bolseviklekkel szemben is. Nem adja vissza a Move a nagypáholy épületét. Budapest, j«n. 92.- A - szabaJkómivesök, - mint ismeretes, mozgalmai Indítottak, hogy nagypáholyuk épületét vegyik el a Move lói és adják át a jóvátételi bizottságnak, hogy azután az lehetővé togyc a páholy munkájának folytatását. Ebben az üjyben Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviselővel, a Movo elnökével is tárgyallak. Ezzel kapcsolatban olyan hírek kelitek szárnyra, hogy Gömbös Gyula hajlandó a szabadkőművesekkel való megegyezésre. Erre vonatkozólag fiőmbőa Gyula a következőket mondotta: — Arról szó sincs, hogy a Move ozt az épületet elhagyja és áladja a szabadkőműveseknek, miután a l.ikáshivalal nékünk\'kiutalta, az antant jóvátételi bizollság pediü minden bizonnyal kap a lakáshivalallól más magfelelő épületet. Amerika békét köt Né uet-országgaL Bécs. jjn. 22. Koppenhágából jelentik : A lefegyverzési kongresszus — amelyet Harding hivatalbalépése után fog összehivni — mindjárt azután megkezdődik, mihelyt az Egyesült Államok Németországgal megkötik a békét. Angol mértékadó körökben nem tartjak kizártnak, hogy a konferencián Németország is részt" fog venni. ... ■>■ Az amerikai kongresszus tagjait április negyedikére rendkívüli ülésre hívják össze, amelyen megkötik Németországgal a békét. Kié lesz az idei Nobel-díj? Bécs, január 22. Ez évben a M)4«/-dijat valószínűleg Branting a svájci szocialistapárt elnöke, volt miniszterelnök, fogja meglepni. A korona Zürichben. Budapest, jan. 22. Zürichből jelentik\': A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 115, osztrák korona: 155, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig l\'OO sznntim.___^ Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyországi tU Ma. W, _2_rrrr—_ Alaptalan Mnáttlések a RRove-róI. A Hove tisktán áll. Nagykanizsa. 1921. január 22. (Saját tudósítónktól.) Uton-ulfékn hallani lclict, hogy a nagykanizsai "Movc főosztálya a sóval „a fogyasztó közönség terhére súlyos visszaéléseket követett el." A teljesen egyoldalú hallomások regisztrálása kapcsán az igaz tényállásról az alábbiakban tájékoztatjuk a közönséget. Leszögezendő, hogy a Move senkinrk a sóját nem tulojdomtotta el s vele árdrágítást nem követett el- * A Move hivatalos aktákkal bebizonyítja, hogy az alispán egy vagon sót kiutalt részére, kilogrammonkint 10 koronás árban. A vagon sóért 100.000 koronát előzetesen kő-teles volt befizetni. Hivatalos aktákkal igazolja a Movc, hogy neki a só Nagykanizsán, az eladásnál 103,340 koronában van. A legális kereskedelem ma.30 százalékot megenged. A Movc a vagon sót 125.000 koronáért bocsájtotta áruba, tehát alig 20 százalék nyeresége van a són. £rdekes pikantériája van azonban a só-ügynek, amire még kitérünk s kellőleg fel fogjuk kavarni, hogy lássa a közönség, kinek a kezén megy fel a só ára 15—16 koronás nrakro. A soproni fővámhivatalban a sót 5.50 koronáéit mérik kilogrammonkint. Az alispáni hivatal már 8—10 koronáért továbbítja. A hatóság már 12-ért árulja. Elképzelendő tehát, hogy ha a Move 12-ért veszi n sót, ennyiért nem adhatja tagjainak. Ax bizonyos, hogy a sóval láncolatos árdrágítás történik. Azonban rárontani n M^ve-ra, a legaltruistább vállalkozásra s becsületes munkáját „visszaéléseknek" bélyegezni nem engedhetjük. Nem engedhetjük azonkívül puritán s tisztán az ügy szolgálatába állított embereknek nyilvános meghurcolását, akiknek egy fabatka hasznuk sincs abból, hogy teljes munkaképességüket, idegrendszerüket a „bo-csülettel a hazáért" szolgálatába állították s gerincesen, becsülettel dolgoznak. Burkolt hirek vannak hosszas kihallgatásokról, amelyek a fantáziának teljes teret nyújtanak. Tény ebből az. hogy a Movc vezetősége önként feltárta a helyzetet hivatalos helyen, ahol a legteljesebb elégtételt kapta s szó sincs róla, hogy a könyveit \'le is akarták volna foglalni. Végül megállapítjuk azt is, hogy a Movc ereje nem üzletkötéseiben, nem anyagi erősségében van, hanem becsületében. Ha valamely oKtalról itt éri támadás, az lehet körmönfont, lehet jól kidolgozott, de nem árt, mert a Move tisztán állja a támadásokat s ha kell alaposan vissza is vág. Előfizetőinkhez! Kérjük mindazon igen tiszteli vidéki előfizetőinket, .kik a január havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni sziveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen. A .ZALAI KÖZLÖNY" kiadóhivatala. _ZALAI KÖZt.uNY__ A pécsi autonómiához hozzájárult a szerb kormány. Ax Autonómiát előkóaxltő bizottság megalakult. -J^gjjdók a* adók A belgrádi kormány hivatalosan értesítette a pécsi vezetőséget, hogy az autonómia felállításának nincs akadálya. Az autonómiát előkészítő bizottság hatvan tagból megalakult. Ez addig lesz perraanenciában, míg a megyei •törvényhatósági bizottságot meg nem választják. A szerbek ehez is hozzájárultak és a bizottság létszámát 112 tagban állapították meg. Linder és Hoffmann Oltó dr. ugy tervezik, hogy még január hó folyamán megtartják a választásokat s az egybeülő auto-nómi testület elé elsősorban a földbirtok-reformmal lépnek, amelyet tudvalevőleg Hoffmann Ottó dr. már elkészített s amely nagyjában megegyezik a Károlyi-féle 1918. évi földreformmal. A szerb kormány a Linder-fele városi vezetőségnek engedélye/te az adók behajtását. Ez körülbelül 36 millió koronát tesz ki, ugy hogy Pécs városának teljes kiszipolyozását és lönkrctételét fogja eredményezni, ha csak a polgárság továbbra is nem a teljss passiv-reíistencin mellett foglal állást. ■ Mig a szerbek a rezsimnek teljesen szabadkezet engedélyeztek, a Pécs környéki bányákban a munkások nuierikáznak. A széntermelés a napi 260 waggonról a felérc, 1 0 waggonra csökkent. Az amerikázás oka, hogy a szerbek nem engedélyezték a bányászoknak dinárokban való fizetését. Eladják az állatkert ritka állatait. Ötvenöt milliót ér a kót víziló. A főváros is arra a sorsra jutott, amire a legtöbben a hivatalnokok közül. Hogy kiadásait fedezni tudja, áruba bocsájtja értékeit. A hihetetlen költségen felállított állatkertet, amelynek fenntartása is nagy gondokat okoz ma a fővárosnak, áruba bocsájtja. Egyelőre csak az értékesebb állatok kerülnek eladásra, de előreláthatólag sor fog kerülni a többiekre is. Ide vonatkozó táviratunk a következőkről számol be: „Az állatkert pénzügyi helyzete cppen oly súlyos, mint a többi fővárosi intézményé. Az 1919. évi zárszámadás már 1.579,000 korona költségvetési hiányt mutat fel és egészen bizonyos, hogy az 1920. évi zárszámadás még több deficittel fog beszámolni. A kiadások folyton nőnek és a minap megtartott bizottsági ülés szinte tanácstalan volt az egyre növekvő deficit fedezésének megszerzése felől. Elhatározták, hogy az idén restaurálni fogják a zsiráfházat, a várromot, az elefánt-és teveházat, valamint a madárházat, sok ketrecet átfestenek és a pálmaház üvegezését kijavítják. Ezekre a munkálatokra félmillió koronát illesztettek be az állatkert 1921. évi költségvetésébe. Állatok bcszerzéséro hatvanezer koronát vettek számításba, az eladásokból pedig hetverxháromozer korona bevételt remélnek. A hangulat megnyilatkozott amellett is, hogy drágább, exotikus állatoktól is megváljanak, ha a. pénzügyi helyzet ezt követeli. Az impulzust erre oz adta meg. hogy a hamburgi világhírű állatkereskedőnek, Havcnbecknck a sógornője, aki maga is szakértő, megtekintette a budapesti állatkertet és azt a kijelentést tette, hogy a főváros kél vizilóváért hat millió márkát is lehet ma kopni, ami — a márkát 9 korona 50 fillérjével véve — közel ötvenöt millió korona. Ha komoly ajánlatot kap a főváros., akkor hajlandó is lesz a pénzügyi helyzet javitása végett a legritkább állatoktól is megválni." _1921. január 23. Hirek. — Az oxpress érkezésénél. Tegnap hirt adtunk róla, hogy Héjjas Iván földbirtokos és Hir György nemzetgyűlési képviselő Nagykanizsára érkeznek. Eddig még ismeretlen okból azonban megérkezésük elmaradt. Az expresszröl a/onban több politikus szállt le Nagykanizsán. Köztűk Szmrc-csmnyi György, Fangler Béla és Lingauer Albin képviselők. Ugyancsak fiz expresscl érkezeit, a vasúti étteremben megebédelt s azonnal tovább utazott Szász Zoltán hírneves iró. — Megkezdik a gubonarekvirá-lást. Megirluk, hogy Nagykanizsa gabonatermelői még nem szolgáltatták be nzt a gabonakontingenst, amelyet az országos gabonagyűjtési akcióból kifolyólag be kell szolgáltatniuk. Még tekintélyes mennyiség hiányzik a beszolgáltatandó 14 wagonból, dacára annak, hogy u határnap már lejárt. Megirluk azt is, hogy cz ügybrn n gabona-gyűjtő bizottság már oly értelmű határozatot hozott, hogy rekvirálást rendel cl. Mint értesülünk a bizottság a\' rekvirálás kellemetlenségeire való tekintetből a gabonabestolgál-tatás határnapját a jövő hét szerdájáig meg-hosszabitotta, azonba ha ez ujabb dátumra sem gyül össze a 14 wagon gabona, akkor azonnal elrendeli a rekvirálást. — Zalavármegyc sóellátása. Szent-iványi pénzügyminiszteri főtanácsot tegnapelőtt Zalaegerszegen volt s a megyével a só-ellátás kérdésében folytatott tanácskozást. E kérdésben a megyének az volt az óhaja, hogy a megye részére szükséges sót ne Budapestről, hanem Nagykanizsáról utalják ki az alispánnak. Szcntiványi főtanácsos a megye indítványát elfogadta. — Teri születés napját nagy dáridóval ülte meg egy lipótvárosi dúsgazdag család. A születésnapi dáridón résztvettek a nagyszámú rokonok, jóbarátok s egyébb üzletfelek és ismerősök. Folyt a pezsgő, húzta a cigány s az ünnepeltre pohárköszöntőket is mondtak a vendégek, akik egy csillogó estély keretén belül ünnepelhették az uj szülöttet „Terit", akit boldogan, csaknem könnyos szemmel mutogatott csöp bölcsőjében a boldog mama — pardon nem mama csak tulajdonos, nicil az ünnepelt újszülött Teri cz egyszer nem „egy jólsikerüll* kis lipótvárosi médike volt, , hanem csak egy egészséges médi-kutyus, oki Teri névre hallgat, illetve fog hallgatni. A születésnapi ünne pélyen az ünnepelt és valamennyi jelenvolt a hajnali órákig a legjobb hangulatbun maradt együtt. Budapesten tőrtént meg cz a kufyaszűletésnap ünneplés 1921. januárjában. Kíváncsiak vagyunk mit szólnak hozzá olvasóink ? — Felemelik a betéti kamatokat. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter már előre figyelmeztette a bankvezéreket, hogy pénzük körforgásának megindítása csak ugy lehetséges, ha a bankok tisztességes betéti kamatokat fizetnek. A Tébe legközelebb foglalkozik a pénzügyminiszter kívánságaival és előreláthatóan ki fogják mondani a betéti kamatláb felemelését. / ~~ Az ®vang. ós ref. egyház vezetősége ez uton is ludatja a hívekkel, hogy a Prot. Nőegylet ma délután fél 4 órakor a ref. imateremben gyűlést tart, amelynek tárgya a január 5-iki estély jövedelméről való elszámolás leszi 0 1921. január 23. — Tilos a héberlevelezés. Mint a postaigazgatóság velünk közli, a minisztertanács legutóbbi határozata folytán n zsidó-nyelven irt levelek nem továbbilt.itnak. A rendeletre 07. adott okot, hogy a bonyhádi és máshol lakó lengyel származású zsidók nemcsak családi levelezésük lebonyolitására, de titkosösszeköttetéseik céljaira is a „jiddísch" és az ó héber Írást használták. — A zsidóság vérvesztesége a háborúban. Az Uj Magyar Szemle decemberi füzetében Molnár Béla alapos és kimentő tanulmányban foglalkozik Magyarország háborús vérveszteségével. A veszteség arányszámát igyekszik nemzetiség és felekezet szerint is megállapítani s vizsgálódásában a zsidóságot illetőleg a kővetkező eredményre jutott. A volt monarkja keresztény népesr ségéből 100 ember közül nemzetiségek szerint változóan 17—29 esett el, a zsidó népességből csak 1; a nemzsidó tartalékos tisz tekből 100 közül meghalt 27, a zsidóságnál (a mögöttes országrésszel együtt) 8; 100 német nemzetiségű egyetemi hallgató közül elvérzett 48, a zsidó egyetemi hallgatók sorából 100 közül olcsott 11 (I. a Volksturm 1920. március). Egyéb adatok hijján a szerző a maradék Magyarország hadisirjainak átvizsgálása alapján, amelyben természetesen kórházban elhaltaknak számát is tekintetbe veszi, azt az eredményt hozra ki, hogy a zsidóság valószinü véres vesztesége a halottak egy százalékánál többre ncin tehető. Ezzel szemben a keresztény és zsidó felekezetek aránya Magyarország népességében 95 : 5. — .Babonától a tudományig" cim alatt tartja ma délután a városháza dísztermében dr. Szabó István orvos első szabad lyceális előadását. A kiválóan képzelt, nagy szaktudásu fiatal orvos előadására nyomatékosan felhívjuk a város közönségének figyelmét. Be fogja mutatni azt a hosszú és nehéz utat dr. Szabó István, amelyet az orvosi tudomány befutót a kuruzslástól babonától napjainkig. A ritka előadás, amely népies érdekességekkel i» ki lesz színezve, hisszük, hogy mindenkinek tetszésével fog találkozni. Egyben hasznos ismeretek birlo kába is juthat mindenki, amire ina a járványok és a titkos betegségek rombolása idején mindenkinek alapos szüksége is lehet Az előadáson minden érdeklődőt s: látnak. - Kétszázezer korona egy hold földért. A „Vasvármegye" irja: l-\'erencz József pelőmihályfai gazda 1 hold és 80 öl szántóföldet 188.888 K 88 (itt., hogy tévedés ne essék, mond és ird: egyszáznyolcvannyolc-eztrnyolcszáznyolcvannyolc korona 88 fillérért adott el Kutasi Istvánnak. Nem is olyan \'égen ezerholdas dominiumot lehetett ekkora összegen venni I - Keresztény Szociális Egyesület, F. 1.6 23-án, vasárnap d. u. 4 órakor a Ke reszlény Otthonban Dióst Géza kegyesrendi lanár „Keresztényszocializmus" cimen elő adást tart. Ulána taggyűlés lesz. Elnökség. - A Zrínyi Mllslés Irodulmt Kör zenekarának elnöksége felkéri a zenekar tag jait. hogy a mai szabadlyceuini előadáson megjelenni szíveskedjenek, mert előadás utá rövid értekezlet lesz, a karnagyi tisztség be töltése tárgyában. (x) A vasgyáros lázbohozta egész városunkat, tegnap már jegyet sem lehetett kapni. Még csak ma lesz műsoron, míg hétfőn és kedden Maciste II. része lesz lat ható Almiranli Manzini és Magnussznl (x) Dr. Könlg fogorvos szabadságáról legérkezelt és rendelését megkezdte. (*) Tlgrlsorcu ember II. része : A vészjel kerül bemutatásra hétfőn, kedden és szerdán az Urániában. Izgalmas és fordulatokban bővelkedő amerikai _Pathé"-film. A közönség érdeklődését elejétől végig lebilincseli. A főszerepet Rutli Roland játsza. (x) Méhészek! Mülép, keretléc, láv-kspocs, távszeg, keretfogó, kaparó és egyéb méhészeti felszerelések kaphatók Szabó Antal méhész kereskedésében. ZALAI KÖ7.LONY Szerkesztői üzenet. Bonylla: Mennyi Útit rabolhatott cl magától, amig verséi összetákolta. Ne irjon kérem. ■Kár a/, idejéért. Vagy ha már mindenképen Írnia kell, ne kérjen tőlünk kritikáig Tanácsunk kevesebbet irjon, de annál lóbbet olvasson. Ez hastnára fog válni. Nyilt-tór.*) A nyughatatlanok. Az állmuk között előfordul, hogy ogyik megbőszülve neki megy- a csendesen legeié társának, irigységből, meit ő szeretne ott lo-gelni. Igy vagyunk mi szegény emberek, Akarat" eszméinkkel, mely mun\'mra, termelésre, nemzeti lőko gyűjtésre tömörít, hogy zzel segítsünk egymáson részbon, ha megin dul az .Akarat" kerekünk forgutása. Ehhez az eszméhez és a mai pénzünkhoz m:kÖze van bármily döfölődő, hivatalion, forradalmat tápláló, magyar népet gyalázó, ellenségünknek? kinek nem tetszünk, 110 bá mészkodjon reánk, ha haragból teszed, bolond vagy, Józan ésszel pedig bűncselekményes. Hitvány, rongy, homályban bujdosó gaztett, mely a világ előtt gyalázza önön magát, magyart, anélkül, hogy értékesebbel lepné meg szegény Hazánkul. » A betegség ott van, hogy nem meggon dolva, csak gondzlkozva oly kérdések niegol dúsával foglalkoznak, amihez nem értene*\', minket, sőt még a sátoros cigányt is röhögésre ingerelnek, azért mert kerülöd a szegény embereket, nem ősmerheted bajait, nem tudsz gazdasági és közoktatási kérdéseinkhez hozzá szólva tanácsot adni, alkotni, csak ordítani mint a sakál, mert azt hiszed, hogy a buda pesti, vidéki városok és falvak nincstelen tár sadalmának egyenlők a nézetei és igényei ? po díg ezzel csalódól. mert mind a háromnál óriási n ugy az eltérés. Álljon elő aki minket támad, mutassa meg mit tett hazánk szegény munkásnépééri önzetlenül, ezzel dicsekedjék. Mert aljas tett a rágalom. Mindenkinek szégyenszemre lehet annyi esze nagykorúságában (ha le nem késett), hogy nem Balogh elnök épit nekünk házat ós ad, földet, hanem ml magunk, tömörült erőnkkel. Balogh Csak a köjsponti zászló, mely körül tö mörülünk. A munka kivitel a mienk, ha kellő vagyonnal rendelkezünk és ésszel Ezt éitse iheg mindenki, aki a nincstelent gyűlöli! Nagykanizsa, 1021. január hó 21 én. Anaorge Antal. Menyaszkonyok és vőlegények figyelmébe! Mielőtt fenykepf el vétóit készíttetnek, tessék megtekinteni a legújabb jegyespár képekből alakított kirakataimat. Halász Sándor SZ Nagykanizsa, Kaxlncxy-u. 11 . földszint Plűlép •ltlu Málnilitfi It | tuuiUu, c»nki IumIiL. -...----. — „— . - - axionldy kii ktftWk r«IWtf1(ic ilktlmai »iilw«Uptir) k»j>íwt6k IUc<r« n»9r*n<Mii<t<k : Első Dunantuli Kereskedelmi Méhészetnél ouutUII IlitU tníhtUiit-JI ki»3!t elvi-rtn-iü .IhikulM-nflHp- W*an«r-f*ta flyir-_ ML K<hk»[«lr«k. ratt)4M«<i k«:M*«k. mu ■ ptrpiík. kt^UrnO\'^Mk. ni? L p. BOC»«A*<» r*»4««rt yvt^Ui. ~«ay«\' -Upiltkv D<CMtUl. DtgrMÍQi- -». »i«bil,ov. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ X Eredeti erfurti főzelék és vlrágmagvak Importélt „Mettca-féle ólom-zároli Mkarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági- és kerti eszközök kaphatók lászló és ország cémél •) A1 c rovaton ./Műkert n«m vitUl r«l«IA»eget » i»rk«iitiié|;. Telefon 285. Sürgönyeim : Szigrlszt. Tőzsdei megbízások teljesítése; — értékpapírok, per dollár, dinár, "SSon pénzek vétele ís eladása. Bí\'.l klfl.elé.ck gyor. e.zkőzlé.c. fjatjtii Bank fc Ttadetaomtoi Iroia nagykanizsai fiókja. Zrinyl Miklós-UKa 33 iszám 1 emolel. (Szigrlszt László Irodája.) NAOTKAMUU TKLltrON ISO \\|.x,.Val uUm luak*kk*> ilH».uUdóku«k l.liománjlia »<tu«k ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Elsőrendű bikavér vörös pogányvúri ujbor36K Kapható Bruncslcs József fűszer-, csemege- cs katonacikkek kereskedésiben Sugár-ut S3. szám alatt. oonooonooQQOoooao nyoícsoros, valamint elsőrendű uradalmi n vetési célra elő-Jegyezhető és azonnal átvehető 3 pollák hl. emil cégnél D Telefon 131. OOOOOOOOQOOOOODOÍ eladását és vételét Ingatlanok Mjy úikti OwitkóttcUicib^J kl(ot>vUg ItfítfnyoxbbtQ c* l«uyo.-vahbsn «wkoxti SZÁNTÓ VILMOS iX\'ítlY;,. .Nagykanizsa. EOtvOs-tér 21. Mtelt3 3SW I vMmsffimzmmmá Nincs többé világítási zttvarl Pit (Uleir.t \'--A.!.!., k4tu«m ,y«ty»viUp-úu ér el . laUblauall Benzin - gyertya tuuoiUtártL A syerty. li«u késiül, um:{I f-jj.-. .lpa.ztilh.ulUn. F.»y™<ti lültewl l" ) IS iíía it »K tílj.í.a fu.t t* rxl-kuí, |ént.» »Mh.lv«itutv. iobh»nís VI v.n I«v«. Tól.b e«r Jib. v.., núr . le^oljb .liuniesMl fort.loinlh.n. Drbja 150 korona. Kapható hoiiávaló benzinnel etyOtt: Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusító helyen: a Movc-nál (B»ltbyány-uic«). Vtdék.n: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL. A írthjd.lom t.UJdonou Fr.naa A. Bud.p.st. vn., n.mir-.to. 1». .sk»- ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 21 Apró hirdetések. Négylakásos kertes ház eladó. Hutz métere, lakalosmühely egy lakással elfoglalható. Ilálhory-utca 12.. Nagykanizsa t,;, ügy jóf rgalmu vendéglő beiendezéssrt azonnal eladó. Cim a kiadouan. .„i r pselélflcány jo rtzeléssel, teljes oldással Tebruár I re felvételik; |.-j ul 22. I. emelet lépcsövei szemben. 1/■—2/i éves Simnientali tenyészbikák szép kOlemmel - jiltejelő tsalaáokból szar-mazik — regelön edzetlen felnevelKk, tcnyész-igazolványosak, eladók. Vásárolni szándéka-zoknsk bővebb felvilágosítást nyüjl, valamint c ozcte, felszólításukra Csurgó vagy licrzenczc állomásra kocsil klild herceg l-estetics uradalma bomogyberzenczán. !000 Malmot bérelnék 100 -200 hold földbirtokkal, vagy anélkül. Cim megtudható a kiadóhivatalban. nCIe Nagyznoxgó színház Szarvaa-azálloda. = Péntek, szombat, vasárnap Vasgyáros 1 Ohnet világhírű regénye, 4 felvonás. | főszereplő: P. MENICHELU Hétfőn és kedden MACISTE n. része. V"S\'!:an"í",p<"\'2\' V " 8 ánAo. ur noaimok li.zJ.ic Mk,«aap 0 éi S érakor art Q0Q&QQQBQ&QQQQQQ0 DIETRICH ES GOTTSCHLIG RT. Figyelmeztetés. Félreértések és jóhiszemű tévedések elkerülése céljából ezt,tön értesítem igen lisztéit üzletfelemet, hogy miután a hó-korú kitörése előli az általam alapitolI Gottschtig Agoslon Részvénytársaság kötelékéül kilép,em s a háborút végigküz-dőltem, az édesalyám állal 1865-ben X. Füzér-u. 30 alatt alapitolt eredeti Dietrich és Gottschlig likőr., rum- és cognacgyáral. valamint Icanagykereskedést fenti helyen o mai kor igényeinek teljesen meg/elelien isméi muködesbe hoztam. A Gotlschlig Ágoston Részvénytársasággal tehál aemmlféle közösaégem nincsen és miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosi,halom nagyrabecsül, régi vevöközönségemel, hogu ezentúl is a régi és legkiválóbb minőségű árut gyártom és hozom forgalomba. Ugu régi. min! uj vevőköröm párt. fogasaI kérve kiváló lisztetellet Iovng Gottschllg Ágoston a DIETRICH ES GOTTSCHLIG R.T. 032 y«\'rlsa>g.|«j,. X-KER., FÜZÉR UTCA 30. SZ. I Kátrányt, • gipszet, meszet, fal-Z festéket, szekérkenőt i 3? ajánl • i Srazer Chsmischs Produklen Fabrlk , Graz, Herrengaaae 7. i Magyar leíilezés! 207J Magyar Imliíés! .••M9MMNHM* XKXXXXXKMXXXXXXXX URANIA mozgókép palota - Roxgunyl.utca ♦ . — Telefonszám 259. ~--- • \' j i » jj CsötárlíköD, pánUken; szombaton ás vasárcap « Cesarina VII. rósz jj Az aranyasszony Hétfőn, kedden és szerdán X X X X __X EIÍ.Ja«.k kczjelc közaapoa \'/,7 c< S orakor. X \\aiar. c uni^pn.pokoa 3, 6,"/,7 c. a írakor. JjJ Tigrisarcu ember II. részi A vészjel. MÁGNÁS ClPft CRÉMET HASZNÁLJON, MERT NINCSEN JOBB A VILÁGON JTM-----■>, o, 7,7 M K órakor. V --- ----- Hirdetések felvétetoek i 576/1821. ,Csoo<» Magyaromig nem onx«g, Kg«»* Magyarország mcny«r***g Hirdetmény. Közhírré löszein, hogy a nagykanizsai laármegállapilo bizottság a 10780/1020 M !■\' sz rendelet 5. g-ának .4. pontja alapján a faárakat a; kiivetkezóképpen állapította meg: /. Tűzifa űr köbméterenként 1. Kemény hasábía az erdőből v. rakódóból a házhoz szállítva « 545 _ 2. Kemény dorongfa 6y0 — 3. Kemény vékony dorongfa 4,^5._ II. Tűzifa métermázsánként városi rakodón, vagy vnsuii állomáson, vagy nz erdőből a házhoz szállítva: 1. Kemény hasábfa « 109_ 2. Kemény dorongfa 105 — 3. Kemény vékony dorongfa " 63 _ Hl. Tűzifa métermázsánként kereskedőknél aprított állapotban • 1 \'«> kg. K Uó-_ IV. Faszén I. 1 kg ként rostálva ós csomagolva K 8 — V. Gömbölyű fenyőfa feladó állomáson berakva: 1. 30 cm lől felfelé erdei fenyő I m\' K 1460 - 2 30 cm-től felfelé vörösfenyő I m» . 1660 _ Fürészelt fenyőfa köbméterenként • 1 12—17 mm. vastag és 16 cm. szélesség K M00 - jegenye erdei és fekete . a700 _ 2. IS-23 mm vastag é.i szélességre raló tekintet nélkül lucfenyő K 3700 -_ jegenye erdei és fekete , 3600\'— J. 24 mm felfelé szélességre való tekintet nélktll lucfenyő K- .jLy jegenye erdei és fekete VII Faragolt-fenyő épülelfa köbmétereiké,,, ■ VIII C~ hx, , , z, faragon fenyő épQletfa köbm.-ként K S400- vm. Gömbölyű lombja feladó állomáson berakva köbméterenként. Kanc.it Tölgy Kőris Gyertyán Cser is bükk Szil Akác Juhar Hárs Nyár^nyir, fü7. Éger Minőségi osztály áltagos I. osztályú különleges átlagos különleges átlagos különleges átlagos különleges átlagos \' különleges átlagos különleges Atlrtgos különleges átlagos különleges nilagos különleges áilugos Nyomatott TAI ... , I különleges íólgyp.lotafa, nyirkocsirud legalább - 3 mi. hossztűi folyómóterenkint IX. Akác, tölgy és gesztenyefa szólökarö 2 m. hosszúságban á.hg 5 cm. vas-tágság melleit: £ Hántolt ^ \\ kür" Z »"■ 3 Kéregben áru darabja 3 " 60 " J\'nlSr/7"liDk\'"\'e,s állapotban 18-11 1 12-24 | 26-21) ■jio™ nso.- "1200 " I - — 1400- 1120 — 1170- i — — 1800.- 16.- 800.- StXI — i — — 1230- |I2.— 800.- 950.— B — — 1250.- Ilid.— 800.- 1040- rt — — 1200.— 16.— 000.— 1040.— | — — 1200.— Il6.- 850.— 1000.- — — 1260,— |I2.— 060... 1050 — | — — 1300 — 12. — 550- 680- — — 850 — 12.— 700.— 800.— ~ — Ö60.— tíO.— 1060.— 1800.- laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati kön 1510,-2\'200-lOfiO.— 1400 UOO — 1400.-1200.-1400.— 1200— 1400.— H.\'iO — 1400 — 1200.— t-|.W — 750 -1000 — )50.— 1200.— luao.— Ü500. 1220.— 1550.-1260. 1800 — 1400.-1«00. 1400.-lt>00.— 1250.— 1660.— 1400.-1760. 850-1200 — 1160.— 1400.- ----- 2100.--I _ _ •z árí,^Cr-?^í[emmcl f°8\'alkozók köielesck geszten! áa \'rod;,,kb3n 4s raktáraikban kifóg-gt-szlen, és az eladón árul számlázni. vagvA.a^ ÍT" kijálsz,,. M F « « közreműködik-, az a 3368/1D20. S- szerint büntetendő. Nagykanizsa, 1921. évi január hó 19 é:i. ___Polgármester. 60-ik évfolyam Nagykanizsa, 1921. január 25. Kedd ZALAI keresztény politikai napilap Swrii©**tőiág és khdó\'hlv»Wt JP<J.tit 13. s*. - InlOfurUn-tcleíQjl.aK. -\' MegJeloiUk mindig kora SBBBKBBi--- i FŐSZERKESZTŐ: Dr HEOEDÜS OYÖROY nimielgj. k4..U.!4 FgLBLŐSSZBRKBSZTŐ: BODROOKÖZY ZOLTÁN F— Klíftzotá.l árak! Ejí.i í»r. 360 K. Fílívr. lift K. Ncsy«l-ívr. 90 K. Erjt luir. 30 K. E«yo> lúm »/. 2 K A kormányzópárt megváltoztatja cimét és módosítja programját. Budapest, január 2!. A keresztény szo. cinlista párthoz tartozó több mint 25 képviselő értesülésünk szerint újra visszaállítja keresztény szocialista gazdasági pártot. Ez volt nz eredménye Haller István tárgyalásainak, amelyek a végén számára kudarccal jártak. Egyetlen tény az lesz, amit napokkal ezelőtt jeleztünk, hogy körülbelül 50 keresztény párti képviselő kilép a kormányzópárt-ból. Ez a körülmény következményekkel jár a kormányzópártban is, ahol nz a kívánság merült fel, hogy a párt a keresztény szocialista képviselők kiválása folytán változtass.! meg cimét és módosítsa programját. A pártban n napokban bizalmas megbeszélés volt, amelyen Rubinek Gyula is részt vett A megbeszélésen jelenvoltak azon óhajtásuknak adtak kifejezést, hogy n párt a földbirtokreforni végrehajtása körül erélyes politikát követeljen, továbbá hogy a szabad királyválasztók programja preciziroztassék. A felhozott kívánságoknak a párt vezérei, meg fognak felelni. A kormányzópárt február 3-án pártér-tekezlctet fog tartani, amelyen o párt nevét, valamint a változott viszonyoknak megfelelően programját is megállapítja. Nem lesz korlátlan házbéremelés és tetszésszerinti felmondás. Budapest, jan. 24. Ma Jomcsányi V. Pál igazságügyminiszter előtt a „Lakók Szövetségének" husztagu küldöttsége jelent meg, hogy átnyújtsa a lakók szövetsége, nagygyűlése által elfogadott határozati javaslatot. Tomesányi megnyugtatta n küldöttséget, amellyel beható tárgyalásokat folytatott és kijelentette, hogy sem a koilátlan béremelést, sem a tetszésszerinti felmondást nem fogadja el. Különben minden kérdést a lokáshivatal mellőzésével a független bíróság elé utal, a rendes fellebbezési fokok fenntartásávval, a rendes törvényes eljárás szerint. Mindenkor nyilvános szóbeli tárgyalások lesznek. Megnyugtatta végül a küldöttséget, h»gy a rekvirálásokat és a lakásoknak közös konyhahasználatával való kiutalását többé senkinek nem engedélyezi. Gratz bucsulátogatása Bécsben. Budapest, jan. 24. Grati Gusztáv külügyminiszter ma reggel Bécsbe utazott, folyó-ügyeink rendezése és hivatalos bucsulátoga-tásainak inegtevése céljából. Bécsi tartózkodása csak néhány napot íoJf igénybe venni, ugy hogy a hét végére visszaérkezik. Magyar követség Bukarestben. Budapest, jan. 24. A Dámján ügynökség jelenti Bukarestből: A magyar diplomáciai misszió Hoory. András követségi tanácsos vezetésével ideérkezett és a Pallos Athaene szállodában szállt meg. A török békét újra tárgyalják. Bécs, jan. 24. Antant diplomáciai körékből szerzett értesülés szerint nz anatóliai offenzíva következtében a legfelsőbb tanács azzal a gondolattal foglalkozik, hogy revízió alá veszi a török békeszerződést. Tegnap ült össze a legfelsőbb tanács. Paris, január 24. Ma Olt össze újból a legfelsőbb tanács, hogy Németország lefegyverzése kérdésében határozzon. A lapok jelentéso szerint Németországhoz ultimátllfnot intéznek Franciaország kívánságára a lefegyverzés sürgős keresztülvitelére. V Friedrichet nem helyezik vád alá. Budapest, január 24. A királyi ügyészség közös értekezletén ma döntött a Friedrich elleni vád tárgyában. Az értekezleten az ügyészség Friedrich ellen a gyanú okát sem látta fenforogni és igy nem emelt ellene vádat Visszaélés nagyatádi Szabó nevével. / Budapest, január 24. A kisgazda társadalom körében nagy mejdöbbenést keltett, hogy röpiratot terjesztettek közöltük, amely nagyatádi Szabó István nóvaláirásával van ellátva, do e» n röpirat förtelmes hamisítvány és visszaélés nagyatádi Szabó no vével. Elrcndolték a legszigorúbb vizsgálatot, hogy ki a röpirat hamisítója és terjesztője. Megállapították, hogy a röpiraton nincs feltüntetve a nyomda. Azonban a nyomtatvány Budapesten készült és igen nagy példányszámban terjesztették. Néhány meglepő tényt már megállapítottak, ezeket azonban a bünügy sikere érdekében cgyelérC/titokban tartják. Influenzás az exkirály. Budapest, jan. 24. A bécsi „Monntngs-zeitung" jelenti: Károly király hetek óta súlyos influenzában szenved. A beteg már jobban van, sőt néhány nap óta v pár órára el is hagyta ágyát. Az exkirályt Zita exkirályné ápolja. A korona Zürichben. Budapest, jan. 24. Zürichből jelentik: A magyar korona állása n?a: (zárlatkor) 1\'17V„ osztrák korona: 170, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 100 szantim. A keresztényszocialisták többsége nem csatlakozik Andrássyhoz. Budapest, jan. 24. Hadik János, Apponyi legszemélyesebb hivének nyilatkozata szerintt Magyarországon csak egészséges konzervatív é» liberális politika segíthet. Hadik nemcsak újságírókkal, hanem politikusokkal is tárgyalt és a keresztényszocialista párt legértékesebb tagjai az Andrássy pártjához való csatlakozás ellen foglaltak állást. Az Omge közgyűlése. Budapest, jan. 24. Az Omge tegnap tartotta közgyűlését Sommsich László gróf elnöklése alatt. Az elnök nagyhatású beszédet tartott, melyben kijelentette, hogy a gazdatársadalom nem mutat kellő érdeklődést a közügyekkel szemben. Kövoteli a gazdasági összeköttetést n külfölddel, valamint a gazdasági és kereskedelmi élet teljes felszabadítását. Majd kijelenti, hogy Rubintk Gyula igazgatói állásából való nyugdíjaztatását kérte. Gaál Gasxton nagy beszédben rámutat Rubinek avulhatatlan érdemeire, mire Somsich javaslatára Rubinek lemondását sajnálattal elfogadják és érdemeit jegyzőkönyvbe iktatják. A lengyelek megegyeztek a szovjettel. Varsó, jan. 24. Hivatalosan jelentik, hogy a lengyel kormány kiküldőttjeinek sikerült megegyeznie a bolsevikiekkcl a békefeltéte-lekre vonatkozólag. A békeszerződést három héten belül aláírják. Tanár-sztrájk Bécsben. Bea, jan. 24. Az osztrák középiskolai tanárok országos szövetsége vasárnap tartott közgyűlésén egyhangúlag kimondotta, hogy január 31-én valamennyi iskolában beszüntetik a tanítást, ha a kormány a fizetésrendezésre vonatkozó kérelmüket nem akceptálja. A lengyelek nem avatkoznak bele a magyar trón kérdésébe. Budapest, jan. 24. Beavatott helyről szerzett értesülés szerint a lengyel kormány a csehek ama felszólítására, hogy a Habsburgoknak a magyar trónra való jutása ellen csatlakozzék ahhoz az állásponthoz, melyet e kérdésben Olaszország és Csehország elfoglal, azt felelte,\'hogy nem fogtalkozik e kérdéssel, mert ezt más ország belügyeibe való beavatkozásnak tartja Lengyelország pedig minden ilyen lépést elitéi. TŐZSDE. Budapest, jan. 24. ValuUpUo: Napoleon 1000. Font 2124, Uva 720, Dollár 5(0, Francia frank 3700, Ungyel márka 73. Nlárlca 900. Líra 2020. Onlrák 85, Kubcl 270. Lel 710, Siokol 710, Svájci frank--, Koro.uJinir 1510, Fraok- .....forint —, Dan forint —. Ertókok: Magyar Hital 2040, O.itrik Hitel IIK», Hajai —, J«liáU>4 1170, l^ixámilolú —, Kercikedeluii Bank — —, Magyar-OUsx —, BcocUni--. Dratche 5000. Általános i«o--, Siátivári---. Salgótarjáni 7ö75, Úrikányl «i200, Rima 3700. Schlkk 1330. Cutunann --. Naticl--. Danica «800. KfoOU 5150. Mejtyas Cukor — , Adria 9500, AUantika 7150. KiráJjrrtr 3200, Botnyák-Agrár M90, LijHák FWbwi 1200, Vaamegyei Vilfamoc l*7\'>, Gisella 2150, Kooko-dla--. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. l oláhok földreformja. fy eform sírját áamm meg az erdélyi éa a bánsági mezőgazdaságnak. Az pldh kormányzat, amely eddig Középkori eszközökkel akarta némává taposni Erdélyt cs a többi általuk megszállott területei, elvakult hata\'mi tobzódásában inost tnár a kegyelemdöfésre is -clbaUi uüftfr magát. Tehetetlen és esödbcjuluíK pénzügyi meg közigazgatási politikáját most olyan „földreform"-ninl akarja betetőzni, amely — ha megvalósul — évszázadokra vcli vissza megszállott területek, gazdasági fejlődését. A bitorlók agiárreformtcrvczcle csekély módosítással fordítása a Buza Barna-féle torz-javaslatnak, melyet 1U1U februárjában Károlyi Mihály kormánya „néptörvcny"-ként próbált a magyarságra szorítani. Oslóba léniázása, amely hol a templomtornyot, hol a baromli-udvart metszette volna ketté, most mint a gazdaság-politikai tudás legmagasabb tudománya jelentkezik — oláh kiadásban. Ez az idétlen terv önmagától értc-tődőleg csupán arra jó, hogy formát adjon a megszállók rablóvágyának, a mely odáig megy falánkságában, hogy felrúg minden nemzetközi jogot, de minden aránylagosságot is az ó romániai állapotokkal szemben. Kezünkben van az Aradvármegyei Gazdasági Egyesületnek a bukaresti kormányhoz intézett emlékirata, amelyben kimerítő okfejtéssel bizonyítja be a reformtervezet lelkiismeretlen voltát. Az országnak emez egyik legrégibb cs legnagyobb gazdatársadalmi szervezetének óvó szava kell hogy megállitsii a bolor „újító" kezet pusztjtó munkájában, ha csak teljességgel nevetségessé nem akarja tenni magát a történelem bitó-széke előtt. A memorandumból a következő képét kapjuk az oláhok szándékainak. Az erdélyi és bánsági agrárreform kulcsa az az elv, hogy meghagynak ugyan a nagybirtoknál ötszáz holdat, de ha szükséges, lemennek kétszáz holdig és ha még mindig kell föld, elveszik az egész birtokot. A földszerzésre jogosullak névjegyzékébe mindenütt belevettek boldog-boldogtalant, a község egész férfilakosságát IS évtől száz évesig, arra sem nézvo a legtöbb cselben, hogy az illetőnek magának, szüleinek, feleségének vagy gyermekeinek van már akár negyven hold földje is. A jegyzékben az illetékeseknél kétszer, sőt háromszor annyi az illetéktelen. Fiiu, akinek atyja bővében van a földnek, apát, aki gyermekeire Íratta át ingatlanát és olyal, aki nem is lakik az illető községben, vasutasokat, csendőröket, mesterombereket, községi jegyzőt, Írnokot, orvost és végrehajtót is. Ilyen eljárással — mondja a memorandum — semmiképpen sem maradhat Erdélyben és a Bánságban egyetlen birtok, amelyet cl ne kellene reform címén — kobozni. Sem előzetes nemzetgazdasági tanulmányokat, sem statisztikát nem alkalmaztak a reform kidolgozásánál. Mindvégig lelkiismerctlcnség és a felelősségérzet teljes hiánya jellemzi azt Alig indult meg ennek a tervezett agrárreformnak a végrehajtása kényszer- bérletek formájában Máramaros-, Szat-már-, Szilágy-, Krassó Szörény- és Bihar-vármegyékben — ezeknek a területeknek a népe már most is éhezik. Azok a termelő-vidékek pedig, amelyeknek emberemlékezet óta feleslegük volt lisztnemückbcn, ma még velőmagban is példátlanul szűkölködnek. Gazdasági épületek cs felszerelések tekintetében ez a birtokreform az egész nemzeti vagyoni megsemmisítene. Megvalósulása esetén lehetetlenné tenné, nem csupán emberöltők munkájának betetőzését, hanem a gazdasági fejlődés minden kilátását is egyszer és mindenkorra. A támadás az összes mintagazdaságok ellen is irtó hadjáratot jeleni. — Csupán kegyelemből engedélyeznek vele imitt-amott egy-egy száz-kétszáz holdas birtokrészt, midőn ugyanekkor Ó-Romá- > niában majd minden község határán ott terpeszkedik a szakértelem teljes hijjá-val kezelt közép- és nagybirtok. — Arról van szó — végzik a felszólalók, hogy egy és ugyanannak az országnak egyik részbeli vagyona ellen pusztító munkát indít az oláh kormány, míg a másik országrészben a középbirtokok ezreit hagyja meg. Halálba kergették a kínvallatással. Egy nemzeti hadseregbeli öukéntes borzalma* esete. A pécsi újságok egy magyar önkéntesnek, a nemzeti hadsereg egy tagjának borzalmas haláláról számolnak be. A szcrencsét-len önkéntest Dózsa Lajosnak hívják, aki állítólag a komáromi lovaj árkászzászlóaljnál szolgált, ahonnan Baranyában lakó rokonai meglátogatására szabadságot kapott január 31-ig. Ezt a szabadságot ugy látszik felhasználta arra is, hogy Pécsre ellátogasson. Itt a vörös rendőrség tagjai Csapó és Antal Vendel detektívek elfogták és bevitték a rendörségre. Majd kiadtuk vallatás végett Antal Vendel és Csapó dctcktivcknck, akik ugy látszik olyan sikeresen végezték dolgukat, hogy a szerencsétlen fiatalember végső elkeseredésében, vagy tán más körülményektől kényszerítve nekiugrott a bezárt ablaknak s levetette magát az utcára, ahol eszméletlenül terült cl és szíján, orrán patagzott a vér. Dózsa ezután meg csmk pár óráig élt és ncin is tért eszméletre. A „Dunántul" c. pécsi újság az esetből kifolyókig megállapítja, hogy „rémesen vakmerő elszántság kell ahhoz, hogy valaki egy emeleti szobából két bezárt ablakon keresztül az utcára való lóugrást válassza menekülési módnak. Ez a vakmerőség, csak a legkét-ségbeejtőbb helyzetben érthető meg, amikor az élet megmentésének egyetlen és utolsó reményeként áll elő. A nyomozás és a vallatás nejn a legsimábban, ment. Erre mutat az, hogy közvetlen a szerencsétlenség után egy gummibot hevert az ügyeletes szoba divá-nyán, ami rövidesen eltűnt onnan". Ezzel a gummiholta! ütötték verték a szerencsétlen embert, amint azt a boncolás kiderítette. Dózsánál egy boxert, egy tőrt,, iratai között a komáromi lovas árkászzászlóalj január 31-ig szóló szabadságlevelét és egy édesanyjának irt levelet találtak 1921. január 10-iki kelettel. Vallatása közben bevallotta, hogy önkéntes és a két detektiv szerint azt hangoztatta, hogy .Csonka Magyarországért kész meghalni". Valószínűleg ezért is kínozták .és kergették neki az ablaknak. Dózsa Lajost a napokban temetek cl Pécsett A lakosság fel van háborodva az u. n. rendőrség ellen, mert ez nem az clsö eset, amikor a vallatást ugy vezették, bogy félholtra verték Bz illetőket. A vörös brutalitás áldozatát nagy és őszinte részvéttel veszi körül Pccs város közönsége. Az összos hazafias és magyar egyesületek koszorút helyeztek koporsójára és elkísérték utolsó útjára. ~ Hirek. A VITÉZ. I. Nincsen szebb -név, nincsen dicsőbb. Mint a „vitéz" nevezet Azt jelenti: akit illet A hazáért szenvedett! Mikor ránk tört, hogy széttépjen Hazánk minden ellene Lángra lobbant a lelkében Hős apáink szelleme. Talpra állt és minden gyáva Önérdeket félretett. S nemzetének kő/javára Odaszánt vért, életet. Azt jelenti: a zivatar Mikor zúgva ránk szakadt, Elől járt, hol zuhogott a Gyilkos halál-áradat. . . Vész, pusztulás véres szörnye Zúdult rá bár száz felül: Meg nem ingva, meg nem törve Küzdött rendületlenül I Nemcsak parancs kényszerité, Vitte p vitézi véri Volt közvitéz és ha kellett, Lett egyszerre hős vezéri Mindig ott volt ahol kellett, Szive, a helyén. Mindig elől\'-vágott rendet A dicsőség mezején . . . II. Nincsen szebb név, nincsen dicsőbb, Mint a,„vitéz" nevezet. Akit illet várja hála, Bccsülés és szeretet. Aki vész-időn ezután is Bátran, hősen talpra áll S hazánk minden ellenével Szivvcl, karral harcba száll. Ki c földért hün dolgozni S ha kell érte halni kész. Ragyogjon fényt a nevére E büszke szó: a ^vitéz" I Történelmünk fényes lapján Tündököljön a neve. Áldja meg áldó kezével A magyarok Istene! Virágozzák be hajlékát Méltó fiak, unokák. És kövessék vitéz apjuk Dicsőséges nyomdokát. Lamperth Gézu. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. — A népszámlálás eredménye Nagykanizsán. A népszámlálás végleges adatai szerint Nagykanizsának összesen 2978 háza van, amelyekben 30.016 lélek lakik. A távollevők száma 1131. Kerületek szerint a lakossá* száma igy oszlik meg: |. kerület 10.114, II. kerület 13.120, III. kerület 6281, külterület 501. A legutóbbi népszámlálás alkalmává] Nagykanizsának 26.139 lakósa volt. Az összszaporodás tehát 5008 lélek. — Az uzsorabiróság elitélt egy bordrágltót. Az uzsprabiróság Malek György sxcpctneki lakóst, aki a mult év decemberében 16 koronás bort 25 koronás árban adott el, — árdrágító üzérkedés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért egy havi fogházra és 3000 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az elitéit az itélet ellen fellebczctt. — Egyetemet akar Győr. Győrből jelentik: A győri tanügyi kör elnöksége mofi nyújtotta át Darányi Kálmán győri főispánnak a város tanácsához, intézett memorandumát a Győrött létesítendő egyetem ügyében. Felkérték ebben a főispánt, hogy illetékes helyen tegyen lépéseket az ügy mielőbbi kedvező elintézésére, mivel az egyetem céljaira szükséges épületek rendelkezésre állanak. — A főgimnázium hangversenye. A nagykanizsai róm. kath. főgimnázium február 3-án a Polgári Egylet nagytermében hangversenyt rendez. Kezdete hat órakor. Műsor: 1. Nyitány Romeo és Júliából, előadja a fŐgimn. zenekara. 2. Vargha Gyula: Zrínyi, szavalja: Csillag Károly VIII. o. t. 3. Zsasskovszky : A csónakos, énekli a főgimn. énekkara 4. a) Vieuxtemps: Fanlasia appas-conata. b) Nachéz: Dantes Aziganes, hegedűn előadja: Lányi László VIII. o. t zongorán kiséri: Sauermann Antal VII. o. t. 5. Ábrányi: Vándormadár. Szavalja: Bittera Zoltán VIII. o. t., zongorán kiséri; Kemény Lujza Vlll. o. m. t., hegedűn kiséri: Csillag Károly V1IL o. .t. 6. Egyveleg, énekli a főgimn. énekkar. 7. Tót Jenki, énekli: Fodor Lajos VII. o. t., zongorán kiséri: Sauermann Ar.lal VII. o. t. 8. Induló, énekli a főgimn. énekkara, kiséri a főgimn. zenekara. 9. Po-korny: „Igazgató ur". Vigjáték egy felvonásban. Szereplők: Alapos isk. igazgató — Svastits Iván VIII. o. t., Vaskos cirk. igazgató — Lányi László Vlll. o. t., Hannibal. birkózó — Kreisler György VIII. o. t. Vézna seg. tanitó — Molnár József Vlll. o. t., Jeromos, inas — Bittera Zoltán Vlll. o. t., Alapos fia — Fodor László 11. b). Jegyek már válthatók a Mai-féle könyvkereskedésben. — A mozgóposta gyásza. Mély részvéttel vettük a hirt, hogy Karancsy István p. és táv. főtiszt tegnap d. e. meghalt. A boldogult 1918. őszén menekült cl Csáktornyáról a jugoszláv uralom elől és azóta a helybeli mozgópostánál teljesített szolgálatot, hol általános tisztelet és szeretetnek örvendett. Mint a köztisztviselők ellátási csoportjának vezetője sokat fáradozott, hogy tiszttársain segíthessen. Egyik ilyen utja alkalmával typhust kapott és a súlyos betegség rövid idő alatt legyőzte szervezetét. Mindössze 31 éves volt. neje és három kis árvája gyászolja. Temetése f. hó 26-án d. u. három órakor lesz, a temető halottasházából. — ötvenezer tojást és háromszáz kiló vajat koboztak el a soproni hetl-pincon. Sopronból jelentik: A legutóbbi hetivásár alkalmából ötvenezer tojást és 300 kiló vajat foglalt le a rendőrség, mert tulajdonosaiknak nem volt szállítási engedélyük. ZALA! KÖZLÖNY — Az Ipartestület estélye. A nagy kanizsai Ipartestület az idén is megrendezi a szokásos farsangi mulatságát, amely az előkészületekből ítélve, most is nagysikerűnek Ígérkezik Legalább ezl biztosítja az a gazdag műsor, amelyet a rendezőség a folyo hó 29-iki mulatságra összeállított. Az Ipartestület arra való tekintettel, hogy minél nagyobb összeget foidi thasson menhelye javára, az estélyen íelüifizetésekct köszönettel fogad, de helybelieknek névre szóló meghívókat fenti okból nem küld, hanem ezúton hívja meg az iparosokat és az iparosságnak őszinte barátait. Az estély, mely táncmulatsággal van összekötve, e hó 29-én lesz a Polgári Egyletben és pontosan 7 órakor kezdődik. Hét urakor az ajtókat lezárják és csak a szünetek alatt lehet majd a terembe menni. Jegyeket a mai naptól kezdve délután 5 és 0 óra, vasárnap pedig délután 2 és 1 óra közt lehet váltani az Ipartestület irodahelyiségében. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy oly nagy érdeklődés előzi meg ezt a mulatságot, hogy ajánlatos mindenkinek jegyeiről előre gondoskodni. A műsor a következő 1 Muzsikálnak, harangoznak . . . Lányi Ernőtől. Énekli az Ipartestület dalárda Büchler Mór vezetésével 2. Fogadjunk Tréfa. Szerep lók: Tapasztalatlan ur: Földi J. János. Költő: Viola Kálmán, őnagysága: Eppinger Manci. 3 Népdalegyveleg. Eoekli az írod. és Műv. Kör vegyeskara Kácz János kántor vezetésével. -4. Al szocialista. Lévay-Furkas l>ltól. Előadja Schreiber Lajos. 5. Maria és Mariette. Tánc-mese. Irta. Majtinszky István. Táncolják: Füredi Bözsi és Majtinszky István. 6. Fohász. Huber Károlytól Énekli az Ipartestületi dalárda Büchler Mór vezetésével. Kisérik: zongorán Ketting Ferenc tanár, hatmoniumon Kácz János kántor. — Kaposvár lakossága. A lefolytatott népszámlálás adatai szerint Kaposvár lakossága 29.502. Érdekes, hogy a városbai: az a hir tartotta magát egész a legutóbbi napokig, hoyy a lakosság száma cl fogja érni a negyvenezret. Látnivaló tehát, hogy egy kicsit sokra taksálták magukat Kaposvárott. A tiz éves szaporulat csaknem eléri a hatezret. Nagykanizsa lakossága tehát kétezerrel több, mint a szomszéd Kaposváré. — A német acél olcsóbb, mint az angol. Berlinből jelentik: Németország a világpiacon az acél tonnáját 12 angol font-, jávai bocsátja forgalomba, mig ugyanennek angol ára 15 Iont. — A Náni ismétlése. Vasárnap d. u. fél hat órakor tartotta már többször jelzett előadását a Kath. Legényegylet, mely alkalom mai a Náni eimü népszínművet ismételték. A terem teljesen inegtellett érdeklődő közön ségycl, inely nagy élvezettel szórakozott t kiváló mükedvelőgárda tökéletes összjátékában, melyről most is csak ismételhetjük dicséreteinket. Talán csak azt kell felcmlite nünk, hogy Földi I. János és Schless Ferenc még jobban voltak diszponálva, mint a múltkor és igy a harmónia még jobban emelte a hangulatot. — Az előadást tánc követte a fiatalság örömére. — Rekvirálnak a románok. Nagykárolyból jelentik A megszálló oláhok rabló? garázdálkodására jellemző a legújabb rckvi* ráló rendelet, mellyel zár alá vették egész Erdély szarvasmarhaállományát. A rekvirált marhákkal akarják kiegészíteni Romániának rendkívül megfogyatkozott állatállományát. A rekvirálás alatt közönséges rablást kell érteni, mert a rekvirált áliatokért semmiféle megtérítést nem adnak. — A vendek magyar hűsége. A hazájuktól erőszakosan elszakított vendek legendába iHő magyar hűségére, amelynek annyi szép példájáról emlékeztünk meg, jellemző az alábbi kis történet: A jugoszláv ármádiától megszállott területen egy molnár ki akarja bővíttetni a malmát. — Ugy tudja azonban, hogy ehhez felsőbb engedély kell; de kihez menjen engedélyért ? A jugoszlávokhoz nem, hisz gyűlöli őket és alig várja, hogy megszabaduljon népe tőlük. Mit tesz tehát? Eljön Szombathelyre, hogy megkérje az alispánt: engedje meg az építést, mert bizony ő a jugoszlávok engedélyére nem ad semmit. Az egyszerűségében is megható történet hősének nevét nem irhafjuk ki, nehogy még baja essék azért, mert hü maradt a magyar röghöz. De vele együtt reméljük, hogy a szerb hordák igen rövid időn belül kitakarodnak s akkor eljön az idő, amikor a nyilvánosság előtt meg lehet dicsérni azokat, akik nem hagyták el a hazát, amikor föléje kerekedtek ellenei. — ismét egy csodagyerek. A budapesti újságok nagy szenzációjával adják a hirét, hogy a legutóbbi zeneakadémiai hangversenyen Nagy Jancsi 13 éves gyermek bámulatos sikereket aratott. Szabadkai péklegénynek a gyermeke s csak kél éve, hogy kezébe vette a hegedűt s máris Paganini hangverseny darabját adta elő s amint a budapesti kritika irja, meglepő rátermettséggel. Ugyanekkor Amerikából annak a hirét s vészük, hogy Kerékjárió Duci előkelő publikumok előtt aratja sikereit s mint ahogy az egyik amerikai magyar újság irja, „hegedűjével zengi a magyar fpj dicsőségét" Amerikában és megállapítja róls azt is, hogy .többet fog ez a fiu Magyarországért tenni Amerikában, mint egy tucat rossz diplomata. - Huszárok emlékalbuma. A 11 volt cs. és kir. huszárezred .Háborús Emlékkönyve* megjelent. E megbecsülhetetlen művet — melyhez gróf Mikes János szombathelyi meg} és püspök és Kapi Béla dunántuli evang. pUspök emléksorokat füz a zalai és vasi huszárokhoz intézve — kozcl 800 illusztráció diszit s tartalmazza az ezred történetét, hadi-naplojat, az elesettek cs kitüntetettek névsorát, fényképeit, ercdeii harctéri felvételeket az orosz, román ós olasz harctérről, számos komoly cs vig elbeszélést, melyek mind az ezred háborús történetével vannak osszefüg gósocu A körültekintő gondos munkával összeállított s nagy anyagi áldozatok áran oíónllitott műre val« hivatkozással kéri. a felszámoló pótkeret mindazokat, kiknek emlékei fűződnek c/.cn sok dicsőséggel teli színmagyar huszárezredhez — miután a befolyt összeg egy része az ezred özvegy , árva- és rokkant alapja juvára íordutatik, miért is felülfiMlc seket köszönettel fogadnak és nyugtáznak --ne mulassza el megrendelni ezen csinos kiállítású ós úrökcmlékü müvet, mely első helyet foglal cl « világháború megörökítésében, tartalma mintegy hatalmas uimutató cs tanácsadóként fog bevésődni a hazájáért minden áldozatra kész jövő nemzedék szivébe. A mű árra 200 koronu. Megrendelhető közvetlen a 11- felszámol huszár-pótkeretnél (Szombathelyen, lovassági laktanya) és lapunk kiadóhivatalában (x) Tigrisarcu ember II. részét A vészjel kerül bemutatásra az Urániában. Izgalmas és érdekfeszítő tartalmával lebilincseli a néző kíváncsiságát. Jegyek egész nap kaphatók. (x) óriási erkölcsi sikere volt a Maciste II. részének, melynek bemutatója tegnap volt megtartva a Világ mozgóban és még csak ma lesz látható. Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyország! ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 11. A nagykanizsai mozgóposta-főnökség és 2. számú postahivatal személyzete mély fájdalommal tudatja, hogy szeretf.it kartársa Karancsy István posta- éa távírda fóllazt ur éleiének 31. évében mai nnpon hirtelen elhunyt. Nagykanizsán, 1021. január hó S4. Emlékét kegyelettel őrizzük. Apró hirdetések. Pénztárosnő! azonnali belépésre keres az Uránia mozgóképszínház. 20:« Egy Jóforgalmu vendéglő borendczéssel azonnal eladó. Cim a kiadóban. ;o;i innnan: nyolcsoros, valamint olsőrondQ uradalmi ■■ _ vetési célra ©15-ZAi I® Jeífyoxhotő és rw azonnal Atvchctó POLLÁK M. EMIL CÉGNÉL Telefon ISI. nnaoooaíjoooaoö ARANYHEGYI kitUnő izU és zamatu i iO no Korona, kanrm ruk Cselédleány jó lizclésscl, teljes cllálás-sal február lrc felvételik: Főút 2J I. emelet lépcsővel szemben. EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importált „Mette"-féle ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök : László és Ország Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat szincs tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. BOR KORONA 1 i t cr enk in t HT VlUnon próbAr* tgy Uvo£gol Sátrán József m^uKTm: i GOl Nagyraozj/ó színház Szarvas-szálloda. = » | / einatUI tiíiU n^turlitibót Wufill flií- /▼ I Illan f*nja JUAnk*-míUp\' Wuncr-Íílí tru-I IIJItTIl Ml. M<hkJpt*fák,m«.<mtlk«iWkeV, tn»i ■fiku n«r.as»jkl (i. p. OfctcnlJr niyiturS pwb«U>, <\\*ajtt ptuiitko, <«ook» kypaliku r.<m«tk»». níjjsivji^tn. >ub4l)«:. Utxic-níJ/ kit krltlck í«!r»\'UH« alktlmli »i«tm»k»pUr) ki{<bitók U3«u «;íc»í*líxlík: Efsö Dunántúli Kereskedelmi Méhészeinél X IKDAHIA X VILÁG Hétfőn és kedden I Magnus it tlolrtile MibiIdI fellépte Maciste II. részes 1 Miciila mint wédlüm 5 felvonásban Szerdán és csütörtökön- Jog az élethez. I 1? uí,[Ml-\'napen 2, i. \'/,\' i\' S ór.kor 1 Wö.dA.ok kezdőt. Iiítkuninp 0 és 8 wakor. s Rozgnayl-utca I. — Tetetonaxám 159. | Hétfőn, kedden és szerdán azu.rtkal „Pathá-\'-fllm I" iíigrisarcu emberi j II. rész: „A vészjel" 7 felv. j Főszereplő : Ruth Roland. J IzgalmasI Érdekfeszitőt ka ss ..i ss HtóaJisck k.zdal. Urn,[><,„ I», \'/,? c. H órakor Bfl mm V.mí- üoncpnj|t>kon a, a, \';,*>\' c. s ir.kot. S sssssssssssssssssssssssssssssssess Üzletszerzőket ™ keres biztosító társaság élet- és elemi ágazatokbun, valamint itteni címzetes főügynökségéhez igen agilis ügyvezető titkárt. Részletes ajánlatokat a kiadóhivatalba „Carriére" jelige alatt. Villanymotort l\'/t—2 lóerőset keresünk bérbe, esetleg megvételre. Ajánlatokat lap kiadóhivatalába kérünk. OOOOPQPaOOOOOOOOQOO ZALAI ÉS GYARMATI konyvnyomda, könyvkötészet, vonalozólntézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatali telefon 78 ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala Nyomatott a laptulaidonoaok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában, 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 20. Csütörtök 15. szám. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP SwxkwiNSsíg é* kUdóhivaUl: Pő-nt 13. Sz. . Intcrurban-tclofon 7H. _____ Megjelenik mindig kor* reggel FÓSZRRKRSZTÓ: Dr. HEGEDŰS GYŐROY MmutgT- Mp.lulS t-\'KLELÖSSZRRKESZTÖ: BODROG KÖZY ZOLTÁN B16ltzetésl árak: évi® 360 K. Fflóttc 180 K. N.gywl-ívro 90 K. H(j hír. 30 K. F.pyeí ..in in 2 K A politika hirei. Budapest, január 25. A. kisgazdapárt egysége érdekében a keresztény szocialista képviselőket, beleértve Hallcr Istvánt is, ki akarják szorítani az egységes kormányzó-pártból. Ugyanez a csoport clégcdetle.t Ra-kovszky Istvánnal, o nemzetgyűlés elnökével is, aki szerintük az Angrássy-féle terv mögött áll. Ezek Hencz Károlyt vagy Gaul Gasztont szeretnék uj elnöknek. Budapest, január 25 Tegnap este Són-dor Pá! nagy politikai beszédet mondott, a melyet sokan liberális zászlóbontásnak tekintenek. Sándor Pál ezt tagadja, de minden körülmények közt szükségesnek lát egy ifagy liberális alakulást s véleménye szerint a ntosl fennálló demokrata párt nem lehet egy ilyen alakulásnak a magva Evégből többek, körében felmerült az az eszme, hogy a demojtrala párt alakuljon ót - és ezt az átalakulást fíalthuzár programja alapján követelik Kikapcsolják abból a királykérdési, a melyet még évekig nyugtatni kell szerintük, amig a konszolidáció teljesen helyreáll. Budapest, januér 25. Andrássy Gyula gróf mára felépült betegségiből éa meg a mai nap íolyamán tanácskozott a keresztény szocialisták négyes bizottságának Budapesten időző tagjaival. Döntő fordulatot főleg Apponyi hazatértétől várnak, amit a hét végérc remélnek. A keresztény szocialista képviselők nagy része további elhatározását Apponyitól teszi függővé. Nagy érdeklődéssel figyeli a párt a legfelsőbb tanács párisi tanácskozásait, mert nem tartja kizártnak, hogy valamilyen formában a nyugat magyarországi jegyzék is szóba kerül. Hegedűs Lóránt pénzügyi helyzetünkről. Budapest, jan. 25. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter az aktuális pénzügyi és gazdasági kérdésekről o következőket mondotta : — Pénzügyi helyzetünk megjavulása elsősorban attól függ. hogy minden olyan bántó és zavaró okot kiküszöböljünk, amely a teremtő munkát csak meggátolja. A király-kérdés erőszakolására gondolok, amelyre a nemzetgyűlés összeülése után elmondandó beszédemben rá is fogok mutatni. — Ami a 20 százalékos értékpapír zárolást illeti, kijelenthetem, hogy a vagyon-váltság semminő részét, tehát az idegen papirokat sem szabad folyókiadásokra kő -leni, hanem csak a tőke és kamathátralék visszafizetésére. — Az osztrák koronának n magyar pénzhez való inparilását megokollnak tartom. Magyarországon ina hét millió lakósra körülbelül 15 milliárd, Ausztriában hat millió lakósra mintegy 30 milliárd teher esik. Ebből szükségképen előáll, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét kedvezőbbnek és biztatóbbnak Ítélem, mint Ausztriáét. A korona Zürichben. Budapest, jan. 25. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) r55, osztrák korona: 2 —, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1 \'22szanlim. A pécsi kommunisták terrorja. Budapest, jan. 25. Felháborító és megdöbbentő eset hiteles történetét jelentik Pécsről illetékes magyar kurölcnek. E hó 21-én Linderék két kommunista detektivje letartóztatta Dózsa János főldmi-vest azzal az ürüggyel, hogy kémkedett. A pécsi városházára vitték, otl vallatóra fogták, agyba-főbe verték, majd a második emelet ablakából ledobták az udvarra, ugy, hogy a szerencsétlen ember szörnyethalt. A l>orzal-mas tragédiának pedig az volt az oka, hogy vallatás közben Dózsa ezt mondta: — Ha kelt, meghalok a hazáméit. Másnap temették el nagy részvéttel. Az egész magyarság megjelent a temetésen és nemzetiszínű szalaggal ellátott koszorút tettek a ravatalra, ezzel a felírással: „A magyarság vértanújának, a hálás Baranya színmagyar népe." A temetőben Zeke Lajos református lelkész mondott nagy és bátor beszédet, amelyet igy fejezett be: — A te ki ömlött magyar véred megszenteli Baranya ősi földjét és ebből fog kisarjadni Baranya szabadsága. Mielőtt eltemették volna a magyarság vértanuját, fölfegyverzett kommunisták tá-modták meg a gyülekezetet, megrohanták a koporsót. Le akarták tépni a nemzeti szinü szatlagot, de a polgárság agyba-főbe verte a magyar érzés és kegyelet meggyalázóit. A pécsi magyar királyi ügyészség másnap igen helyesen és bátran letartóztatta a merénylőket. Linderék azonban kiszabadították és ünnepelték őket. Ellenben letartóztatták Nyári és Zeke református lelkészeket. A magyarság volt vezetqit is ugyancsak aznap letartóztatták Pór János kristályfalvi református lelkészt is. A kóbor terroristák lakását kifosztották és őt meggyilkolták. Budapest, jan. 25 A baranyai képviselők eljárnak a kormánynál és legerélyesebben követelik a bnranyai rémuralom megszüntetését. Kmetty Károly tovább is fogva marad. Budapest, jan. 25. Kmetty Károly britta-niást szabadon bocsátását rendelte cl tudvalevőleg a vizsgálóbíró. Azonban az ügyészség felfolyamodása folytán a vádtanácshoz kerültek az iratok és a vádtanács a vizsgálóbíró végzését megváltoztatta és Kmetty további fogvatartását rendelte el. Franciaország segiteni fogja Magyarországot talpraállásában. Paris január 25. Az „Eclair" szerint a párisi konferencián a magyarkérdés is szóba került. Francia részről hangsúlyozni fogják, hozy Magyarországot talpraállasában lamo-íatni kell, hogy folytathassa azt n politikát, amely a keleti konszolidációra vezet. TŐZSDE. Budapest, J»n. 2V VstaUvlao: tiipetoea t\'00. Kent 2WO, Lív. 7« IWür iá, F««kU (r..» 3116. ■»■»»■ J s..tt r»nz dtoic - -. IWhaJ (Mlat ". *«"« A hadiváltságról szóló^gf^ törvényjavaslat elkészönr~ ^ A hadiváltságról szóló törvényjavaslat tervezete a honvédelmi és pénzügyminisztériumokban már elkészült. A kormánynak az az intenciója, hogy n törvényjavaslatot, amely már a nemzetgyűlés első ülésén szőnyegre került, a legrövidebb idő alatt tető alá hozza. A törvényjavaslat a méltányosság alapelvének szempontjain épül fel és rendelkezéseiben bizonyos progressziót állapit meg. Külön kedvezményeket log megállapítani azok jtvára, akik a háború alatt betegség vagy közérdekű hivatás cimén voltak felmentve, mig az uj adó első sorban a hadiszállítások révén meggazdagodott egyéneket fogja a legnagyobb mértékben sújtani. Szó van arról, hogy a bankok s más magánvállalatok felmentett alkalmazottait terhelő hadiváltság fizetésére az illető intézetet kötelezik. . ... . .. ..,., A pénzügyminiszter által a februárban összeülő nemzetgyűlésnek beterjesztendő javaslatai között lesz az árukészletek vagyonváltságáról szóló is. Az eddig nyilvánosságra jutott hivatalos nyilatkozatok szerint az ttruvngyonváltság-törvény cl fogja rendelni az ország területén lévő minden árukészlet bizonyos százalékának zárolását a kincstár javára A zárolt áruk egy részét, bizonyára az exportképes tömegárukat, természelben vagy a forgalmi áron fogja az állam átvenni, mig egyéb áruk ellenértéke több évre felosztva lesz fizetendő. A valuták sem lesznek mentesek A vagyonvállságtól. Az erre vonatkozó törvény kötelezni fogja valamennyi pénzintézetet, bankcéget és hites ügynököt az utóbbi évekre visszamenőleg kimutatást adni azokról, akik valutát vásároltak. Ezenkívül adóvallomás lesz kötelejp -mindenkire; az adóvallomás aláírása bíróság elölt tett esküvel megerősített vallomásnak fog minősíttetni, a hamis vallomás t;chát a hamis eskü büntetőjogi következményeit fogja maga után vonni. A valuta-vagy.onváltság a külföldön elhelyezett valutákra is ki fog terjedni. A zárolt érték több évi részletben lesz tör-leszthető. Az ekként befolyó összegeket a háború legközvetlenebb károsultjai felsc-gitésérc fogja az állam fordítani. Ebben a nagy, szociális intézkedésben Magyarország lesz az első Európa államai között. — A hadiváltság a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák segítésére, hozzávetőleges becslés szerint, körülbelül négyszázmillió koronát log eredményezni. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. H hatbolíbuöoh és reformátusok barca Debrecenben. A faarcot ismeretlen elemek szítják. — Merénylet a nagytemplom ellen. Debrecenből érkező hirek szerint, mint ahogy budapesti tudósítónk is beszámol róla, elkeseredett harc folyik a reformátusok és katholikusok között/ A harc már annyira fajult, hogy a hircs debreceni nagytemplomot is bemocskolták. — Néhány héttel ezelőtt a debreceni csonka templom falára egyes sötétben bujkáló emberek, akik a katholikusok és reformátusok között a felekezeti békét megbolygatni igyekeznek, felírták, hogy: Üsd a reformátust. Ebből az Ggyből kifolyólag a debreceni államrendőrség erélyes nyomozást indított, de a nyomozás még nem járt kellő eredménnyel. Most azután a péntekről szombatra virradó éjjel ocsmány merényletet követtek el a nagytemplom ellen. Az éjszaka leple alatt behatoltak a nagytemplom ablakán és ott a papi székben Balthazár püspök helyét bemocskolták, ugyancsak a papi zsoltárt is és a templom falár** sok helyen odaírták: Üsd a reformátust. Az államrendőrség, amint tudomására jutott a felháborító eset, azonnal megindította a nyomozást a tettesek kidej ítésére. Helyszíni szemlét tartottak a nagytemplomban s megállapították, hogy az éjszaka folyamán a nagytemplomnak a kollégiumi kert felé cső ablakát sárral bekenték, a másikat betaszították. így másztak be a templomba, hogy az aljas merényletet elkövethessék. Debrecenben — ahol a város társadalmi és felekezeti békéjét most különben is erősen veszélyeztetik azok a politikai harcok, melyek a Balthazár-féle irányzat szervezkedésével megindultak — érthető izgalmat keltett a nagytemplom bemocskolása. A merényletet természetesen mindenki pártállása szerint magyarázza. A Balthazárék mögött álló körökben sziveáen terjesztik azt a felfogást, hogy az egész a „klerikálisok" bosszú-müve a püspök ellen és a reformátusok ellen. Ezzel szemben mások azt hangoztatják, hangoztatják, hogy az ostoba és visszataszító merényletet csak olyanok eszelhették ki, akik a Balthazárék hivei közé taVtoznak s akik ilyen eszközökkel akarnak a katholikusokkal szemben gyűlöletet kelteni és politikai sikereket szerezni. Az értelmiség nagy és józan többsége azonban meg van győződve róla, hogy a bűncselekmény elkövetői abból a harmadik táborból valók, amelynek különös érdekei fűződnek hozzá, hogy a keresztény felekezetek kőzött az ellentétek elmérgesedjenek s a város társadalmi békéje is felboruljon. Hozzátartozik a debreceni állapotok jellemzéséhez, hogy ugyancsak péntek éjszaka eddig ismeretlen tettesek a Főutcán két helyen is fölverték a keresztény lapok ujság-árusitó bódéit. Betörtek a Bika-szálló előtt és a főposta előtt elhelyezett ujságboltokba, a berendezést földúlták, részben kifosztották, a keresztény lapokat leöntötték és hasznavehetetlenné tették. A rendőrség ezeknek a betöréseknek tetteseit is nyomozza. A református presbitérium szombaton délután közgyűlést tartott s kimondotta, hogy a további intézkedésig istentisztelet nem lesz a nagytemplomban. A tegnap délelőtti tanácsülés átiratban fejezte ki megbotránkozását a presbitériumnak s tízezer korona jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Kiderült egyébként, hogy hasonló módon gyalázták meg a római katholikus templomot is és pedig két ízben. Hirek. — A Polgári Eyylet közgyűlése. A Nagykanizsai Polgári "Egylet f. évi február hó 2-án, szerdán délelőtt 10 <^akor saját helyiségében rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés 1920. évről. 2. Zárszámadás, költségvetés, vagyonkimutatás előterjesztése és ezzel kapcsolatban a felmentvény megadása. 3. Alapszabálymódosi-tás. 4. Kötvények, kisorsolása. 5. Koloszvári Ödön felebbezésc a választmány határozata ellen. 6. Netáni. indítványok. 7. Elnök, alelnök, tisztikar, választmány és számvizsgálók választása. — Országos vásárok Nagykanizsán Gyertyaszentelői vásár január 31-én. Nagyheti vásár március 21-én. Pünkösdi vásár május 9 én. Nagyboldogasszonyi vásár augusztus 8 án. Terézia vásár október 10-ón. Miklós vásAr december 5 én. Az országos vásárok szarvasmarha és lóvásárral vannak egybekapcsolva és csak egy napig tartanak. Ezenkívül minden szerdán marha- és scrtésvásárral egybekapcsolt hetivásár s minJen pénteken kisobb mérvű ser-tésvásár tartalik. — Szigorú határzár. A Mura vonalán a szerbek a tegnapi nappal szigorú határzárlatot léptettek életbe. A partokon állandó járőrök ügyelnek a zár pontos betartására. — Felkoncolt szerb hadnagy. — Tegnapelőtt Alsólendván az olt állomásozó szerb század legénysége felkoncolta a parancsnokát, egy -ószerbiai hadnagyot. — Pozsony magyarjai. Pozsonyból jelentik: Pozsony vármegye törvényhatósági bizottságának ülésén Szüllö Géza bizottsági tag nagyhatású beszédet mondott. „Nem tudok más lenni — mondotta — mint magyar I Mi nem a .magunk akaratából vagyunk a cseh államnak a polgárai és ha mi nemzeti imádságunkat, a Himnuszt énekeljük, ne minősítsék ezt törvényszegésnek és lázadásnak." A hazafiságtól izzó beszéddel az összes pozsonyi lapok foglalkoztak. — Trocki vallomása a bolsevikrendszer csődjéről. Az oroszországi menekültek elbeszélését, akik a bolsevik-világrend csődjéről beszélnek, a kommunisták mindig cáfolni Igyekszenek és a szovjet tarthatatlanságáról szóló hirckct hazugságoknak bélyegzik-^ A Praxvda most Trocki beszédét közli, amit a vörös diktátor a munkástanács egyik legutóbbi gyűlésén mondott. A népbiztos a belpolitikai helyzetről beszélve, a többek közölt ezeket mondta : „A kommunista párton belül levő ellenzék nem fojnoly természetű. Sokkal fontosabb és igen komoly az elégedetlenség, mely a munküsi ság és a földművesek körében észlelhető a régi gazdasági élet lerombolása miatt. — Kétségtelen, hogy a régi gazdasági élet elpusztult és várható, hogy a sötét tömegek olégületlenségc egy. napon elemi erejű lázadás-bac tör ki. Azáltal, hogy cgyro a bürokráciát ócsároljuk, felvilágosítottuk a legsötétebb elméket is, hogy benn a középpontban trónol egy szerv, mely semmit sem dolgozik, csak az élelmiszerkészletét fogyasztja. Azért, hogy az anyák nem tudják táplálni a gyermekciker, mi csak másodsorban vagyunk felelősek A legnagyobb baj az általános nyomor. Semmi ujat nem termelünk A régi termelést megszüntettük és nz ujat, melyei a sokaság öntudatára akartunk építeni, nem tudjuk megindítani. — Addig, mig ezt megtorló intézkedések és büntetések nélkül akarjuk elérni, nem fogunk tudni megmozdulni." A földművesek és munkások Trocki szc rint „sokaság", tehát lázonganak Oroszországban. Az uj termés nem tud. megindulni, mert az „öntudatos" proletárság csak fenyítéssel szorítható munkára. A gyermekek éhen pusztulnak és dőzsöl a „bürokrácia." Ez az, amit a szovjet vezér bevall. — Népszámlálás Erdélyben. Vasárnap tartották meg a románok az első népszámlálást Erdélyben, még pedig olyan alapon, hogy ha valaki beszélte a román nyelvet, nemzetiségére való tekintet nélkül románnak vették, ezenkívül a zsidókat külön számolták össze. Még igy is — mint egy erdélyi lap közléséből kitűnik — olyan eredmény jött ki, hogy aligha fognak vele dicsekedni. Alább közöljük a nagyobb erdélyi magyar városok adatait, amelyek annál jellemzőbbek, mert akkor hajtották végre a népszámlálást, amikor ezekből a városokból már sok tizezer magyar családot kiutasítottak. A népszámlálás adatai azonban még igy is minden román hazudozásnál világosabban igazolják Erdély magyar voltát. Kolozsvár Összlakosság 67.497. Ebből magyar 38.330, román 10.725, zsidó 9138, német 3640, egyéb nemzetiség 5594. — Arad. Összlakosság 62.400. Ebből mogyar 29.399, román 12.469, zsidó 5306, német 3012, egyéb nemzetiség 2304. — Nagyvárad. Összlakosság 67.000. Ebből magyar 40.200, román 8040, zsidó 15.410, más nemzetiség 3350. — Brassó. Összlakosság 39.994, ebből magyar 15.035, román 12.185, szász 11.137, zsidó 1499. — Szatmár. Összlakosság 37.278. Ebből magyar 24.679, román 4832, zsidó 7726, nemet 180, egyéb 152. — Marosvásárhely. Összlakosság 31.145. Ebből magyar 23.285, román 3952, zsidó 3274, német 456, egyéb 178. — Lúgos. Összlakosság 21.026 Ebből magyar 4235, román 7811, német 5983, zsidó 1774, egyéb nemzetiségű 423. — Jelentkezzenek a menekült tisztviselők az adóQgyl tanfolyamra. Az Országos Menekültügyi Hivatal Nyugat-magyarországi Főosztálya (Szombathely) azt a megkeresést intézte a menekülteket gyámolító bizottsághoz, hogy szólítsa fel a menekült tisztviselőket az adóügyi tanfolyamokon való részvételre, mert az állam igen súlyos pénzügyi viszonyai miatt a jelenleg ideiglenes beosztásban levő, vagy beosztás nélküli menekült közalkalmazottak illetményeit esetleg jokozatosan beszüntetik s amennyiben a menekülteknek ez a része megélhetését biztositó foglalkozást nem szerez magának, magát és családját a legnagyobb nélkülözéseknek teszi ki. Ily adóügyi tanfolyamokat az ország dunántuli részén a kaposvári, székesfehérvári, veszprémi és zalaegerszegi pénzügyigazgatóságoknál állítanak ffcl. A tanfolyamon azok a tisztviselők vehetnek részt, akik a főgimnázium, vagy a főreál nyolc osztályát elvégezték, tanítóképzőt végeztek, vagy felsőbb kereskedelmi iskolai érettségi vizsgát tettek, vagy katonai, vagy gazdasági tanintézet elvégzéséről van bizonyítványuk. Dr. Szabady Lőrinc kír. tszéki bíró, a menekülteket gyámolító bizottság elnöke. 1921. január 26._ — Junius 26-án a föld Umtokössel ÜtUÖrlk össze. Berlinből jelentik : A greenwichi csillagvizsgáló intézet jelentése szerint, földünk junius havában egy újonnan fölfedezett üstökössel ütközik össze. Az összeütközésnek nem lesz komolyabb következménye, mert nz amúgy is kistömegű üstökösnek a csóvája rendkívül ritka gázokból van össze-téve. Az északi földgömb államai junius 26-án kényelmesen megfigyelhetik az égi színjátékot. — Álomkór Franciaországban. — Francia lapok jelentik : Franciaország egyes városaiban az álomkór ismét lábra kapott. Marseillesből a Donaiből több halálesetet jelentenek. Párisban több megbetegedés közül a inult héten két haláleset volt. — Ausztria elzsldósodása. Az anti-semitenbund St.-Pölten egy röpiratot terjeszt most (megjelent Lehmannál Münchenben) a zsidó faj világuralmi törekvéseiről. Tele van statisztikai adatokkal az osztrák zsidóságról. Ausztria lakosságának 4 4\'6 százaléka, Bécs U százaléka zsidó. (Németországban 1 százalék, Angliában 0\'6 százalék, Franciaországban 0"3 százalék, Olaszországban 01 százalék) de azért az osztrák nagykereskedelem 90 százaléka, a nagyipar 83 százaléka a kezükben van. A háború előtt Bécsben körülbelül száz milliomos élt, 1919-ben már 8000, akik közül 7200 volt zsidó, de ezek közül is 5400 friss beköltözésü lengyel, orosz és oláh zsidó, Ellenben az ipari munkásságnak csak 0"3 százaléka, a nehéz munkát végzőknek 0"15 százaléka, a szellemi munkásoknak "7 százaléka zsidó, a szabad pályákon, vezető helyeken megint aránytalanul vannak képviselve, igy a bécsi egyetemi tanárok 70, az orvosok 70. az ügyvédek 73 százaléka rájuk esik. Leginkább kezükbe kerítették azonban a napisajtót és színházakat. Bécsben a napilopok összes példányszáma naponként 1,200.000 darab és ebből csak 85.000 darab esik a keresztény lapokra, 93 2 százaléka zsidó kézben van. A politikai életben Bécs városát 11 zsidó nemzetgyűlési tag képviseli, az igazi kormány, a központi munkástanács teljesen Adlcr és Frey kezében van, a volt koalíciós kormányban Banncr, Deutsch, Ellbogcn, Löwenfcld, Russ, Eisler, Tandlcr, Weiss és Beisch voltak zsidók. Renner már zsidó. A röpirat nagy izgalmat keltett, . az emberek csak ugy kapkodják. — Adomány a menekülteknek. A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság a Nagykanizsán levő erdélyi menekültek részére 200 kilogram tarkababot, 25 kgr. mákot és 20 kgr. petroleuinot adományozott. Az adományért hálás köszönetet mond a menekülteket gyámolító bizottság elnöksége. / (x) A Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet 1921. január ho 30-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor nz Uránia moziban fontos ügyben taggyűlést \'art, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak Az igazgatóság. (x) Folyó évi január hó 20-lkl ér Vénnyel a nm. m. kír. közélelmezési minisztérium és az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság hozzájárulásával a valódi Franck Patria pótkávé következőképpen számíttatik : gyári ár kilónként K 39.60, nagykereskedői ár kilónként K 44.—, fogyasztók részére kilónként K 50.— 00 Jog az élethez a ciine annak a pernek francia Pathé-filmnek, mely ma és holnap kerül bemutatóra a Világ mozgóban. A főszerepet Mllc Brabant játsza. Az uj utakon haladó francia filmművészetnek leg-raSyogóbb értékei elevenednek meg ezen a mozgófényképen. __ZALAI KÖZLÖNY__ Az ipar lehetősége Magyarországon. Az ipartörvény revíziója előtt. A nemzetügyés összeülése .után sürgősen szőnyegre vetik az ipartörvény revízióját. Hogy az iparűzés lehetősége mennyire szabadon mozoghatott Magyarországon, az alábbiakban mutatjuk be. Hogy ilyen tág törvényes megállapitá sok után is hazánkban az ipar csak a legutóbbi években kezdett kicsit jobban fellendülni, annak okát most nem keressük, egyedül azokat a kereteket mutatjuk be, amelyek között ma az iparűzés nálunk mozog. Időszerűsége annál is inkább érdekes, mert a törvény revíziója a nemzetgyűlés munkaprogramjának első pontjai között szerepel. Az ipar szabadsága. Magyarországban minden nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított férfi vagy nő bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, szabadon gyakorolhat. Aki engedélyhez nem kötött ipart szándékozik űzni, ebeli szándékát írásban bejelenti az iparhatóságnak és, ha olyan ipart kíván űzni, amelyet csak hosszabb gyakorlat után lehet megtanulni, bemutatja tanoncbizo-nyitványál és igazolja azt, hogy mint felszabadult segéd legalább két évig dolgozott a szakmában. Az iparhatóság legfölebb három nap alatt kiállitja az igarigazolványt, ha ez nem történnék meg, a bejelentő e három nap eltelte után az iparigazolvány nélkül is megkezdheti iparának- űzését. Aki tanoncbizonyitványt nem tud felmutatni, de igazolni tudja, hogy gyárban vagy műhelyben legalább három éven át szakmunkát teljesített, annalt is ki kell adni a mesterség gyakorlásához az iparhatósági igazolványt. Aki képesítés (kitanulás) igazolásához kötött ipart önállóan űzött, az bármely más ilyen mesterséget folytathat. Aki azonban maga nem tudja igazolni valamely mesterség kitanulását, az csak ugy kaphat iparigazolványt, ha üzletében, műhelyében olyan nagykorú üzletvezetőt alkalmaz, aki az illető mesterséget kitanulta. Hatósági engedélyhez kötött ipar. Vannak olyan iparágak, — mint például a korcsmaipar, kávéházi ipar, építőmester ipar stb. — amelyek üzéséhez előre ki kell kérni nz iparhatóságnak vagy a belügyminiszternek az engedélyét. Ezeknek az iparágaknak űzését különböző külön feltételekhez is köti a törvény, Ilyen feltételek például: szabályszerű könyvek vezetése, biztosíték letétele stb. Telepengedélyhez kötött ipar. Az ipar harmadik formájához tartoznak azok az iparok, — mint például az enyv-főzők, gyertyaöntők, timárok stb. ipara — amelyek a szomszédos lakókat háborgatják, vagy azokra kellemetlenek, veszélyesek lehetnek. Aki ilyesféle üzletet vagy mesterséget kiván folytatni, annak előzetesen telepengedélyért kell folyamodni az iparhatósághoz. Az ipar gyakorlása. Minden iparos bérlő által is űzheti iparát, kivéve az engedélyhez kötött ipart. Egy személy többféle ipart is űzhet, tartozik azonban mindety iparágra nézve teljesíteni azt, a mit a törvény elrendel. Hasonló vagy különböző ipart űzők közös üzlet folytatására egyesülhetnek. Minden iparüzőnek joga van mindennemű munkát egyesíteni, ami készit- _3_ menyeinek előállítására szükséges. Minden iparűzőnek joga van továbbá ugy a saját, mint mások készítményeit nemcsak lakhelyén, hanem azon kivül is az országban bármely községben az országos vásárokon akár személycsen, akár megbízott utján eladni, végül jogában áll azokra bárhol megrendeléseket gyűjteni. Hetivásárokon élelmiszereket, — ideértve a péksüteményeket is — kerti és mezei terményeket, házi iparcikkeket bárki árulhat. Sütők, mészárosok és kéményseprők," ha elkezdett iparukat fel akarják hagyni, kötelesek ebeli szándékukat előre bejelenteni az iparhatóságnak, és annak meghagyására iparukat bizonyos ideig — a sütők legfölebb 4 hétig, a kéményseprők és mészárosok pedig legfölebb 3 hónapig még folytatni. Inatok, segédek. Az ipartörvény részletesen szabályozza az inasok kiképzését és ai inasoknak, valamint a segédeknek munkaviszonyát, felfogadásuknak és elbocsátásuknak feltételeit. Az iparossegédekre vonatkozó rendelkezések a gyári munkásokra is kiterjednek. Minden gyáros köteles gyárában saját költségen olyan berendezéseket létesíteni és fenntartani, amelyek a munkások életének és egészségének lehető biztosítására szolgálnak. Ennek a rendelkezésnek, továbbá a munkarendnek és az ipartörvény egyéb rendelkezéseinek betartását az iparfelügyelők ellenőrzik. A gyáros köteles múnkássinak bérét készpénzben és pedig, — ha máskép nem egyezkedett — he-tenkint kifizetni. Az otthoni munka. Az iparossegédek a műhelyen kivül otthon is végezhetik a rájuk bízott munkát, de ilyenkor is kötelesek munkakönyvet váltani. A munkaadó felelős azért, hogy minden segédjének legyen munkakönyve. Munkabeszüntetés. Nern érvényesek az olyan összebeszélések, melyekkel a munkaadók azt célozzák, hogy üzletük szüneteltetése vagy munkásaik elbocsátása által ezeknek bérét leszállítsák, vagy másféle terhesebb munkafeltételeket szabjanak. Mihelyt ily összebeszélések tudomására jutnak az^iparhatóságnak, békéltetőbizottságot alakit, amely bizottságban az illető iparág önálló iparosai és segédei egyenlő számban vesznek részt. Az előadottakból is kitűnik, hogy « magyar ipartörvény rendelkezéseit nagyon Kzabadelvü szellem lengi át. Hisszük azonban, hogy a törvényhozás semmiféle olyan módosításhoz nem fog hozzájárulni, amely az iparűzés szabadságát lényegesen korlátozná és a jelenleg érvényes rendelkezésekkel szemben visszaesést jelentene. Nagykanizsai Takarékpénztár j Részv.-társaságNagykanizsán \\ Csengery ut 3. I. emelet. Vásárol és elad külföldi pénznemeket u.m. ! Dollárt,Dinárt, j Iffiárka, Rubel 3ib. j a legmagasabb napi árakon! j Tőzsdei megbízásokat és külföldi kifizetéseket teljesit. j (x)VadászokT Hirtenbcrgi vadászhüvelyt 200 kor., kész töltényt 750 kor., ólomserétet, fojtást, gyutacsokat, flóbert, töltényt, vadászati fölszerelést szállít Szabó Antal fcgyverkcrcs-kedésc Nagykanizsán. \' <N 2ALAI KÖZLÖNY 1921. január 26. ÍBécsi kifizetések"! 124 órán belül teljesítve, egyéb külföldi kifizetések, Budapestre átutalások olcsón és gyorsan. _ | Tőzsdei megbízások pontos teljesítése! | j Dollár, dinár, j ■ Pannónia Bank és TSzsMizomáBjri Iroda Kaposvár B Lnagykanizsai fiókja (Szigriszt\' iroda) I Zrínyi Mlkl<s»-ntca 33. iiám. I. oiualeL — — — — — -i 1 nyolcsoros, valamint elsőrendű uradalmi | ___ w vetési célra elő-Z3j ÍJ jegyezhető és l ----azonnal átvehető POLLÁK M. EMIL cégnél Telefon ISI. Apró hirdetések. Egy jófurgalmu vendéglő berendezéssel azonn.il eladó. Cim a kiadóban. 2071 Cselédleány jó fizetéssel, teljes ellátással február 1-ro felvétetik: Fő-ut 22. I. emelet, lépcsővel szemben. Vincellér, jó bizonyítványokkal, ki hasonló minőségben már hosszú ideig működött, azonnali belépésre állást keres. Címe: Riluper Ferenc Lórántházi-puszia, u. p Tófej, Zala-megye. Házeladás! A város legforgalmasabb a utcájában nagy ház szép uri-lakásokkal, nagy kertfel, .istállóval és három hold telekkel, több nagyobb és kisebb bérház kerttel, emeletes házak, szép családi házak, magánházak 3, 4 és 5 szobával kcrltel és keit nélkül. Bdlatonkereszturon szép villa szőlővel jutányos ár mellett eladók. Megvételre keresek több szőlő- és földbirtokot. Bővebbet: Dukász Miksa 2083 Rákóczi-u. 29 szám. MAGMÁS C1P® CHÉMET HASZNAIDON. MERT NINCSEN jobb A VILÁGON FRIED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugnr-nt 2. (Fö-ut .ja Sugár-ut .írok.) ? Aranvaf ezüstöt, brilliánsokat, Al alljaly aranyfogakat és érmeket a Ieormas\'asabb árban ve- szek. Uj ékszerek és javítások legszebb kivitelbensaját műtermemben legjutányosabb árban készülnek. Orajavitások elfogadtatnak. VMöklrknrk pciUTorilHtttnU Elsőrendű bikavér vörös pogányvári ujbor36K Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katonacikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt. Eredeti erfurti főzelék ás vlrágmagvak Importólt „MctteM-féle ólom zárolt tnkarmányiépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági- és kerti eszközök kaphatók LÁSZLÓ és 0RSZÁ6 gébnél NAOYKAMZSA TKLKKON 190 ^ Majoaknl *«lnr* Ut.akoUlcin vlezontelmlóknak ft bl«>iu4a;kk adunk. ^ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ VILÁG Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. = Szerdán és csütörtökön Q Mlle BRABANT , 0 a Cumcdie Francai* tagja felléptével Jog az élethez társadalmi dráma 5 felvonásban Pathó fölvétele. > és ünnepnapon 2, \'/»<. Vi? " ó»kor QP gtfadkiok kezdete hétköznap 0 és 8 órakor. ftl 7GOQ&OQQOQQQ Nincs többé világítási zavar! p«r flllérret tökéletes kétszeres Ryexlyavilajji-tást ér cl a szabadalmazott Benzin - gyertya hasznalatával. A gyertya Ussts sirgarézbil készül, minélfogva elpusztíthatatlan. Erj-mcm töltessél (i\\ Jel.) IS úrin át éf;. teljesen füst és szag nélkül. I.íngjs ssabAlyoshatú, WbbanAs ki van zárva. Tr.W» ezer drb. van .inár a legjobb elismeréssel forgalomban. Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel együtt: Nagykanizsa és vidéke részérc a kizárólagos elárusító helyen: a Move-nál (Batthyány-utca). Vidéken: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL A szabadalom tulajJomwa: Freund A. Albert, Bndapost, VII., Elemér-utca 18. sxám. garantált tillU roíhvUMWI fcéoxAlt rendi .Herkules-mMp* Wiane»-Í<?l« flylr- VM. Uthkaplárak.mehéiMtlkíllikck. m\'.- Műién A SMI V/ pergník. k^rmírkook. «c«0«Uu. alakú axaloukasok íí. p^ Bocronldr reiidaierO aortibakü. cujy.i oaraailkai. csonka kupaliku ntmetkai. nítnrMÍaleltj. aiabitr**. Uociooátlj kit teletek lelvítelüe alkalcnaa »/alm»kapl4i) kafffiatök Illetve megrendelhetik : Etsö Dunántuli Keraskodslmi Mábószainél Q^nmhathelu nal*th»lyl»%i Kir4i>.uiea 10. OZÜlHOaiualJ bikAei Nxlly Jánoe-utca Ti. SSSSSSSSSSHSSSSSSSSHSSSSSSSSKSi ff URAMA mozgókép palota JJjJ Ro7^onyl-utc» %. — Telefon.«ám 259. Hétfőn, kedden és szerdán unorUnl „P»tt6"-aim 1 üTigrisarcu emberi K n. rész: „A vészjel" 7 felv. SS SS Főszereplő: Ruth Roland. SS H Izgalmas! Érdekfeszítő 1 « JJ5 tM.Jások V(/-.lcío ki.in.pon 5; 7,7 s árakor. m. Wí.it- éi üiiLiupiuij\'okon í, S, él K ür.kot. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS i> Üzletszerzőket 20 W keres biztosító társaság élet- cs elemi ágazatokban, valamint itteni címzetes főügynöksegéhez igen agilis ügyvezető titkárt. Részletes ajánlatokat, a kiadóhivatalba „Carricrc" jelige alatt. □OOOOOOOOOOODO Q □OOQDQDPaOOOO ZALAI ÉS GI1RM4TI Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet. Nyomdai talafos: 117. Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csínos és1 gyors kivitelben állíttatnak eló. Kiadiivai telefon: 78. NAGYKANIZSA, Fő-ut 13. □oaoaoooooaoaoDDaaoaeaooaopoa Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai is- Gyarmati könyvnyomdában. 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 69. Csütörtök 15. szám. KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP SwrkMSt&rfg é* kUJóhlvátál: Pő-at 13. K. --— Intefuilnn-telefon ?8._. - Megjolcnlk mindig kora reggel Dr FŐSZERKESZTŐ: HEGEDŰS QYŐROY smtctsj. H^riK.i mjuj0$szauua>zrö: BODROGKÖZY ZOLTÁN Blöflxetésl Arak: Fgisi ívro 360 K. KÍWvre 1Í0 K. NíjyeJ-évro 90 K. Za hír. SO K^u.m-i Ir. 2 K --— ji\'iil*<ia i n A Haller-csoport kiválik a kormányzópártból ? Buda/test, jan. 26. Tegnap este a kormány több tagja megjelent a kormányzópárt klubhelyiségében, a párttagok is nagy számban voltak jelen, mire a vezetőség rögtönzött pártértekezjetet tartott. Az esetről kiadott szűkszavú kommüniké szerint a párt-tsgok megvitatták a keresztényszociálisták ismeretes akcióját, de érdemleges határozatot c kérdésben nem hoztak. Ezzel a közléssel szemben megbízható forrásból arról értesülünk, hogy határozathozatal nélkül ugyan, dc a résztvevők teljes hozzájárulásával az a felszólalás talált legnagyobb tetszésre, amely a pártvezetőséget utasította arra, hogy az AndrAssy-mozgalom-ban résztvevő kormányzópárti képviselőket levélileg szólítsa fői a párt arra, hogy miért nem cáfolják meg a lapokban közölt hireket. Amennyiben a lapok hírei igazak és a kilépési szándék is fönnáll, ugy a pártvezetőség arra kéri őket, hogy a levél vétele után lépjenek ki a pártból. Más forrásból szerzett értesülések szerint a tegnapi rögtönzött értekezlet némileg tisztázta a politikai helyzetet. Ugyanis olyan szakadék keletkezett n kormányzópárt és a keresztényszociálisták között, amelyet már akarva sem lehet áthidalni. Az értekezlet egyik résztvevője, aki a párt életben jelentékeny szerepet játszik, a következő megjegyzéseket fűzte a kérdéshoz; A Szmrecsányi, a nemzetiségi és a Holler-csoport kiválása a kormányzópártból, befejezett ténynek tekinthető. A helyzet kulcsa most Teleki miniszterelnök kezében van. Budapest, jan. 26. Halter és Ssmrecsámji együtt maradnak és folytatják Andrássyval a tárgyalásokat. Előrelátható, hogy Apponyi hazaérkezése és csatlakozása után Andrássy 70—80 képviselőből álló pártja is megalakul. A négyes bizottság jövő héten kezdi meg az előkészítő lárgyslásokat. A szélvihar elsodorta a Budapest - szegedi replllöpostát. Budapest, jan. 26. Amikor a Budapest-szegedi légiposta Kecskemét fölé érkezett ax erőteljes szélvihar elsodorta a gépet. A benne ülők minden igyekezete az volt, hogy leszálljanak. Ez elég simán ment, de amikor Kunréten a gép korongja a felszántott, göröngyös talajra ért, az orkán a leszálló gépet felborította, ugy. hogy a propeller és a motor darabokra zúzódott és mindkét utas megsebesült. Horváth pilóta a fején, kísérője a lábán szenvedett zuzódást. A gép tönkre-menésével a kár félmillió korona. Budapest, j«n. 26. A vihar összedöntöttc az Astra filmgyár üvegházát. A kár hat és félmillió. Házfeloszlatás lesz esetleg a királykérdés megbolygatása miatt. Budapest, január 26. A kormány határozottan fel akar lépni a királykérdés megbolygató! ellen, hogy az elintézésre váró nagyjelentőségű gazdasági törvényjavaslat számára a zavartalanságot biztosítsa. Beavatott helyről nyert információ szerint ha a királykérdés a nemzetgyűlés munkaképességét veszélyeztetné, ugy nincs kizárva, hogy a kormány a nemzetgyűlés feloszlatását illetően komoly elhatározásra szánja el magát. Hivatalos körök és a debreczeni eset. Budapest, jan. 26. A debreczeni református nagytemplom elleni merénylet egész Debreczen nyugalmát ifölkavarta. Felekeleti különbség nélkül mindenki elitéli a\'híres templom m«ggy»l*iáaAl-.*s ax egész város izgalommal várja a bűnösök kézrekeritését. Vass József dr. kultuszminiszter még e héten Debreczenbe utazik, hogy személyesen is tanúja legyen a lehető legerélyesebb megtorló lépések megtételének. A rendőri nyomozás ma délig nem vezetett eredményre és mai nap folyamán — mint Debreczenből jelentik — megjelent Balthazár püspöknél Hegedűs Pál tábornok, katonai körlctparnncsnok és n parancsnokság nevében megbotránkozásának adott kifejezést a gaztett fölött. A budapesti román követség megcáfolja a Take Jonescunik tulajdonított tervét. Budapest, jan. 26. A „Neue Preie Presse" tudósitása nyomán a magyar sajtót is bejárta az a hir, hogy Take Jonescu román külügyminiszter Varsóban ajánlatot tett Magyarország feldarabolására. Ez ügyben n román királyi követség a kővetkező közleményt tette közzé: A budapesti román királyi követség formálisan megcáfolja a Neue Freie Presse nyomán a magyar sajtó nagy részében megjelent azokat a hireket, amelyek a román külügyminiszternek tulajdonított bizonyos tervekre vonatkoznak és amely híreszteléseknek tárgya a román kormány állal a lengyel kormánynak tett ajánlat volt. Égiszen bizonyos, hogy ilyen természetű terveket soha senki sem vetett fel Romániában. Garai Manót internálták. Budapest, jan. 26. Carai Manó álhirlap-irót, - akinek néhány héttel ezelőtt baja volt a rendőrséggel és néhány héttel ezelőtt toloncházba vittek - a zalaegerszegi táborba internáltak. A kormányzó a magyar néprajzi muzeumban. Budapest, jsnuSr 26. Horthy Miklós kormányzó holnap, vagyis csütörtökön délután megfogja látogatni a migy.r néprajzi muzeumot, amely a legutóbbi viharok alkalmával ár-zékeny károkat szenvedett. A kormányzó Vass József kultuszminiszterrel, I\'ekAr Gyula Államtitkárral és Kertész Róbert miniszteri tanácsossal fog tárgyalni a pusztulástól megmentendő muzeuin érdekében. Jellinek-Hortont külföldi detektívek keresik. Budapest, január 26. Jetiinek Morton bűnügyében az ügyészség vádirata elkészült és a károsultakból konzorcium alakult-}Jetiinek kézrekeritésére. Egy külföldi detektiv-vállalntot bizlak meg azzal, hogy kézrekeritse Jcllinek-Mortont. A debreceni harc. Arról a harcról, ami oly ádáz dühhel folyik most Debrecenben, mi is mcgomlé-keztünk. A „Debrecani Újság" vezető helyen foglalkozik a kérdéssel s a többek közt ezeket irjs: .Nyilvánvaló, hogy c közéleti kórtünetek rendszeres mérgezési munka eredményei, hogy itt a jóhiszemű közönség egy titokban dolgozó maffiának az áldozata. A reformátusok és a katholikusok ezrei, sőt tízezrei tanácstalanul, értelmetlenül szemlélik ezt a nyilvánságos, mesterségesen szított heccet s mivel mi sem áll tőlük távolabb, minthogy msgyar testvéreiket, akár hitükben háborgassák, akár egyházi életűkben károsítsák, nem birják felfogni, — miért muszáj őnekik egymás ellenségeivé tenni ? Kinek válik tehát a felekezeti béke, «z együttműködés megbontása hasznára ? Kinek jók még a legundoritóbb a legszentségtele-nebb eszközök is ? Itt csak két eset lehetséges. Az egyik az, hogy itt egy érdekcsoport, egy nagyszámú klikk bujtogat és gyújtogat, hogy a vallási fanatizmus fellángoló máglya-tűzénél süsse meg a maga drága pecsenyéjét; a másik eset pedig az lehet, hogy s külső ellenség bércncei és kémjei által uszítja egymásnak a pártoskodó, bolond magyart, aki megteszi neki a szivességot, hogy bemissi-rozhasson — rendel csinálni. Egészen a, Tiszáig. Hiszen Take Jonescu ur bájos tervéről csak tegnapelőtt rántották le a fátyolt". Azt hisszük, hogy a két feltevéshez hozzá lehet fűzni még azt is, hogy sz első csoportba tartozók csatlós.i egy olyan h.r-madik csoportnak, amelyiknek legfőbb érdeke, hogy a magyar szivárvány ne kösse ösoo Debrecent Pannonhalmával. _2_ Dózsa Lajos tametése. 29.000 ember a sírnál. A magyarság A lapok bÓVen foglalkoznak azzal a vérlázító esettel, amelynek áldozata lelt PécseljVilózsa Lajos. Megírtuk már mi is, hogy a pécsi vörös pribékek azzal az ürüggyel, hogy Magyarország számára kémkedik, letartóztatták s a Batlhyány-palota s a parlament pincéinek összes válogatott kinzó szerszámaival vallatás alá fogták. A pécsi kommunista .hivatalos* kommüniké, szgrint Dózsa a gummi-ostorok csattogása közepette is, hihetetlen lelki energiával \'kijelentette : • — - Csonkamagyarországéri kész vagyok meghalni is.u Ezután következtek !a csipöíogak s a többi pokoli vallalószerszámok. Dózsa még ekkor is azt mondta : — „Ha kell, meghalok a hazámért /" A hivatalos pécsi rendőri jelentés ezek után azt Íratta meg a pécsi újságokkal, hogy Dózsa Lajos a zárt ablaknak ugrott s nem tudták megakadályozni, hogy össze ne zúzza magát. Lezuhant s összetörte magát. Ezzel szemben Pécs város lakossága tudja, hogy Dózsát a vörös pribékek dobták ki az ablakon. Ezért a város hazafias közönsége a magyarság és Csonkamagyarország vértanújának tekintette. Igy is temették. Pontos értesülésünk szerint körülbelül 25.000 ember gyűlt össze a pécsi városi közkórház hatalmas udvarára és a kik nem fértek be, a Kórháztérre, valamint az odatorkoló utcákba, hogy megadják a végtisztességet a tragikus és rejtélyes körülmények közt elhunyt Dózsa Lajosnak, aki hóhérjainak állitása szerint Csonkamagyarországéri halt meg. Kivonultak az összes társadalmi egyesülelek. A nők rengeteg koszorút, csokrot és virágot hordtak össze. A koporsóra két hatalmas koszorút helyeztek nemzetiszínű sznllaggal. Az egyiken ez a felírás volt: „A haza áldozatának — a magyar nők." \' A többi nemzetiszínű szailagos koszorú a halottas kocsira került. Legtöbbjét csak a temetőben telték a sírra, amelyet valósággal elborított a sok virág. A temetési szertartást Nyáry Pál református lelkész végezte nagy segédlettel. A gyönyörű, könnyekig megható gyászbeszéd után felhangzóit a végtisztességet levő sokaság ajkán a szível megrázó ima, amely óriási hatást telt a sokaságra. Hangos zokogás, nehéz sóhajok szálllak a légbe s nem volt senki, aki ne hullatolt volna könnyet a szerencsétlen magyar testvérért. A szertartás után elindult a menel végig a főbb, útvonalon. Két kilométernyi hosszúságban kígyózott a tömeg. Az úttesten, a gyalogjárókon és az ablakokban ezernyi ezer ember állt kalaplevéve. A városháza ablakaiban nem volt érdeklődő, egyedül az egyik ablaknál álltak az ántánt-bizotlság tagjai és néztek végig a magyar részvétnek ezl a Pécsett- \'soha nem Intőit megnyilvánulását. _7.AI.A1 KÖZi.uNY_ A temetés nem volt incidens nélkül. A hatalmas tömegben óriási megbotránkozást okozott egy vörös rendőr megjegyzése, aki a tömeg láttára a következőket rhondotta; — Ha nem volna köztük egy-két proli, érdemes volna kézibumbákat vágni közéjük. A tömeg felzuduló morajára azonban jobbnak látta távozni. A városon kívüli útvonalon két kommunista bérenc le akarta tépni az egyik koszorú nemzetiszínű szallagját. Ez a kegyeletsértő lámadás olyan vihart váltott ki, hogy alig tudták a küzbelé-pők megmenteni a két. embbr életét. Majd felhangzott a koporsó mőgöll a Hymnusz és a Szózat. Ennek hangjai mellett kisértsk Dózsát egész a temetőig. Itt a hatalmas menetet egy-két tulbuzgó halárrendőrségi delekliv kutyakorbáccsal és revolverlövésekkel akarta szétkergetni Pórul jártak, csak a magyarság vezetőinek közbelépése mentette meg életüket. A sírnál Zeke Gyula beszélt. Szónoklata után felhangzóit a Hymnusz és a Szózat. Majd a sir behanlolása után a tömeg lelkesen tűntetett Csonkamagyarország, a nemzeti hadsereg és Horthy Miklós kormányzó mellett. Azonban mé(! ekkor sem oszlottak szét. Hatalmas menetben meni vissza a tömeg a városba és a Kossuth nótát énekelte és egyéb dalokat zengett. Hogy a nagy hazafias tüntetés nem maradhatott megtorlás nélkül, az természetes. Alighogy hazatért a tömeg, már is megkezdődtek nz elfogatások és letartóztatások. Igy többek kö£t behurcolták a református lelkészt Nyáry Páll és Zeke Gyulát, a református segédlclkészt. Majd elfogták Hamerli Józsefet és még számos egyént. Késő éjszakáig és egész másnap tartoltak az előállítások. A temetés miatt jelenleg körülbelül harmincan vannak letartóztatásban. Riport Bulgáriából. Rokonszenves a magyar-bolgár viszony Noha Bulgária elsősorban fölmivelő állam, a királyság egész területét! még mindig olyan nehezek a megélhetési viszonyok, mint amilyenek a világháború alatt voltak. Az árak az egész vonalon körülbelül 20 százalékkal emelkedtek és vajmi kevés a reménység arra, hogy hamarosan a békeévek színvonalára fognak lecsökkenni. A középeurópai árviszonyokhoz képest ez nz áremelkedés egészen rendesnek mondható, az pedig, hogy a drágulás egy bizonyos színvonalon állandónak Ígérkezik, annak tudható be, hogy Bulgária gazdasági életét már 1912 óta háborús állapotok zökkentették ki a rendes kerékvágásból. A háborús európai hatások közül itt is észrevehető az egyik igen kellemetlen : a lakáshiány. A falvakban éppen ugy, mint a városokban. Az építkezés elmaradásán kivül a lakáshiány le/nagyobb okozója : a menekültek torlódása a városokban és a falvakbon. Macedónia és Dobrudzsa egyre ontja magából a menekült rajokat s ezekhez járulnak ujabban az Oroszország déli részeiből nagy csapatokban érkező menekülők. A politikai viszonyok lassankint ismét lehetővé teszik a gazdasági forgalom kifejlődését. Az áruüzlet elég élénk, az ipari _ 1921. január 27. munka fokozatosan megindul és e csendes ütemben nekipezsdűlo gazdasági tevékenységben az itt élő, nem nagyszámú magyarság tisztes elhelyezkedést talál. A háború előtt és alatt lítri-jölt és az 1918. őszén bekövetkezett összeomlás után megszakadt üzleti kapcsolatok Ismét helyreállnak. Rövid idő még és a régi magyar—bolgár gazdasági összeköttetés teljessé válik. Hivatalos helyről hallom, hogy a bolgár kormány ideiglenes kereskedelmi szerződést létesít a magyar kormánnyal, amely 1921. augusztusig lesz érvényes. Mondják, hogy a Bulgáriába behozandó magyar árukat a legnagyobb kedvezmény elve szerint fogják kezelni. (A december 25-iki hivatalos lap szerint ezt a szerződést már alá is irták. A szerk.) Általában a magyarok iránt mindenütt rokonszenves fogadtatás észlelhető s cz minden egyes esetben mindkét szerencsétlen nemzet hozzátartozójára igen mély benyomást tesz. A legyözetése óta Bulgária élén úgynevezett parasztkormány áll, Sztambulinszky miniszterelnök vezetésével. A kormány rideg, fegyelemtartó, hogy ugymondjam: puritán-demokrata. A háború bűnöseit bebörtönözték. Nem hagyják büntetlenül azokat, akik Bulgáriát a háborúba belesodorták. Az előző rendszer vezetőivel szemben követett ezt a zord eljárást sokan Sztambulinszky ós minisztertársai magánbosszujának hajlandók tekinteni, mert az előző kormány viszont őket tartolta börtönben a háború alatt. A mostani kormányzás természetesen antant-barát. Sztambulinszky miniszterelnök két hónap óta külföldön tartózkodik és itt most azt várják, hogy sok örvendetes dolgot fog magával hozni. Bátran mondhatom azon* ban, hogy a bolgár parasztság egyáltalábun nem antant-barát. Sem a falu, sem a város lakója nem az. Élénken bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a közvéleményben igen kellemes benyomása volt annak a hirnek, hogy az egyik igen befolyásos miniszter felesége — Budapestre és Berlinbe utazott karácsonyi bevásárlásait eszközölni. Dehát: a helyzet kényszere minden legyőzött államot — ha csak ideiglenesen is — oda viszen, ahol leginkább remélheti a rajta elkövetett igazságtalanságot, jóvátevé-sét. És e/en senkinek sincs joga megütközni. Egy bizonyos: a magyar és a bolgár nép még találkozni fog egymással, még pedig szeretettel. ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítőm a mólycn tiszteit közönséget, hogy nugv áldozatok úrin sikcrCH n Zalai gyalogezred vonós zenekarát február hó 2-lkára megnyernem s igy éttermemben este 7,8 órai kezdettel nagy hangversenyt rendeznek. Sznmos lAtogatást kér: Kiss Ernő, Korona szállodás Belépődíj 10 korona W Tányérazás nem lesz. "W „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen." 1921. január 27. Hírek. — Lnnczy Leo meghalt Az egyik legzseniálisabb magyar pénzember, Láncig Leo valóságos belső titkos tanácsos, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke tegnap Budapesten meghalt. — A pesti magyar kereskedelmi bnnk nagykanizsai fiókintézete elnökének, Lánczy Leo temetése napján pénteken, f. hó 28-án, gyásza jeléül hivatalait egész napon át zárva tartja. — A tőzsde magánforgalmában ma a tegnapelőtti megjavult irányzat érvényesült. A valuták reggel lanyhán indultak de később arra a hírre, hogy a korona Zürichben 30 ponttal esett, megszilárdult. A dollár 480—510, Márka 890—902, Lei 700, Szokol 700, osztrák kifizetés 86\'/,—88 volt. — Halálozás. Domby György nyugalmazott honvédőrmester, a honvédlaktanya kantinosa, hosszú szenvedés után élete 65-ik évében f. hó 25-én Budapesten meghalt. Az elhunyt családja iránt, melyben rövid időn belül ez már a harmadik haláleset, nagy a . részvét. — Lefülelt láncosok. Ress detektiv-felügyelő tudomást szerzett arról, hogy Kéri József vendéglőjében sokan fordulnak mégolyanok, akik sertéssel kereskednek, de ipar-ipazolványuk nincs. Pár napig figyelte a gyanús láncosokat, mig aztán tegnap az egész láncostársaságot lefülelte. Egy egész nagy társaságot — mintegy husz embert állított elő a rendőrségen, ahol reggelig tartó kihallgatás után a következőket állapította meg: Dömse András dunaadonyi sertéskereskedő, — aki egy nagy budapesti cégnek szállít sertéseket — megbízást adott Kéri József vendéglősnek, hogy számára vásároljon 36 darab sertést, amit 6 aztán Budapestre fog szállítani. Kéri elvállalta a megbízást s az üzlet lebonyolítására összeköttetésbe lépett Tóth Lajos, Dom-binszky József, Balog Pál, Szabó Ferenc, Dimiczky Mihály, Vindisch Dcnes nagykanizsai lakosokkal és megbízta őket, hogy vásároljanak részére 36 darab sertést. Ezek a vásárlást meg is kezdték és a tegnapi nap folyamán 16 darab sertést be is hajtottak a környékbeli falvakból Nagykanizsára. A sertéseket kilogrammonként 96—102 koronáért vették és 106 koronás árban adták volna át Kértnek, aki aztán ujabb nyereséggel adta volna tovább Dömse Andráá kereskedőnek, hogy 5 aztán még drágábban Budapestre száliitsa azokat. A rendőrség a- kihallgatás után a sertéseket lefoglalta. Az iratokat pedig\' áttette a kír. ügyészséghez, amely még a tegnapi nap folyamán megkezdte ez ügyben az eljárást. — A Máthé-knbare vendégjátéka. A Kaposvárott hónapok óta működő Máthé-kabaré négy napos vendégszereplésre Nagykanizsára érkezett és ma kezdi meg előadásait « Polgári-Egylet nagytermében. A kabaré tagjai Máthé Manci, Komáromi Vilma, Margó Gréti, Máthé Gyula, Göndör Béla, Manó négertáncos és f-itdler mester. Az előadások naponként este 8 órakor kezdődnek. Jegyek egész nap válthatók este 7 óráig Fischel Fülöp könyvkereskedésében és este a kabaré pénztárnál. A kabaré előadásai iránt város szerte élénk érdeklődés mutatkozik. — Lovászi lapot alapit. Budapestről jelentik: Lovászi Márton otthagyta Pécset, visszatért Bécsbe, ahol „Jövő" címen lapot alapit. »_ZALAI KÖZLÖNY_ — Gyászrovat. A hideg téli idő dacára is nagy közönség adta meg a végtisztességet a korán elhalt Karancsy István p. és távfőtiszt emlékének. A helybeli 1. és 2. számú posta- és táviró hivatalok összes tisztviselőin kívül számos előkelőség volt jelen a beszentelésen, melyet Lantos Aagelicus h. plébános végzett teljes segédlettel. A gyászszertartás után a koporsót elhantolták. — Borzalmas gyermekgyilkosság. A hódmezővásárhelyi tanyák kőzött borzalmas gyermekgyilkosság történt. Nagy Já-nosné tanyai lakos szombat éjszaka törülközővel megfojtotta gyermekét, azután, hogy a gyilkosságról elterelje a gyanút, égő banya-kemencébe gobta a gyermek hulláját. A csend-Őrség az asszonyt vallatóra fogta, ki először tagadott, később azonban töredelmesen bevallotta bűnét. — A szabad lyceumban ma este 6 órakor tartja dr. Szabó István második előadását Babonától a tudományig cimmcl. Az érdekfeszítő természettudományi előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. Belépődíj 3 korona. — A* Ipartestület e hó 29-iki hangversenye iránt oly nagy az érdeklődés, hogy jegyek már csak korlátolt számban kaphatók. A rendezőség tehát ezúton is figyelmezteti a nagyérdemű közönséget, hogy jegyeiről mihamarább gondoskodjék. A táncoló ifjúságnak örömöt vélünk szerezni azzal a hírünkkel, hogy belügyminisztériumi engedéllyel a záróra hajnalig meghosszabbíttatott. — Hány Iakósa van Miskolcinak ? A kiküldött számlálóbiztosok 57.394 lakóst számláltak össze Mlskolczon, akik december 31. és január 10-ike között a városban tartózkodtak. Ezen kívül 3739 olyan miskolczi lakost írtak össze, kik a népszámlálás ideje alatt távol voltak. Miskolcznak tehát összesen 61.133 lakosa van.- — A Zrínyi Miklós Irodalmi é» Művészeti Kör zenekara ina, csütörtökön délután fél 7 órakor összpróbát tart a gimnázium zenetermében. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség. — A sxovjet meg akarja szüntetni a pénzgazdálkodást. Moszkvából ujabban hivatalos jegyzéket küldtek széjjel, amelyben azt hirdeti a szovjet-kormány, hogy véget fog vetni a jx\'-iugazdálkodásnak, mert ez a fizető eszköz minden gazdasági baj kútforrása. A pénz helyett a bolseviki uralom uj értékmérőt akar meghonosítani és külön bizottságot nevezett ki, hogy az állapítsa meg az uj értékegyseget. Ugy tervezik, hogy á munka legyen az értékmérő és egy munkaóra az egység. (x) Cezarina ntölsó része „Maud gregaards bosszúja" kerül bemutatásra az Urániában. E résszel befejeződik ez a nagyszerű filmalkotás. Igazán tökéletes munka és rendezés, melyhez foghatót a filmirodalom eddig nem produkált. Jegyek egész nap kaphatók. A korona Zürichben. Budapest, jan. 26. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ina: (zárlatkor) l"27\'/„ osztrák korona: 1*75, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 125 szantím. Csqnkd Magyarország — nem ország, Égész Magyarország: mennyországi ._ KÖNYVPIAC. Ezúttal uj rovatot nyitunk lapunkbao, amelyben beszámolunk azokról a müvekről, amelyek legújabban hagyták el a nyomdákat Tekintettel arra, hógy a könyvolvasó közönség teljesen magára van hagyva a legújabb sajtótermékeket illetőleg, azt hisszük általános tetszéssel fog találkozni, ha bár röviden is, de felhívjuk olvasóink figyelmét a legújabban megjelent könyvekre. Ezúttal a Pallas kőnyvkiadóvállalat két értékes könyéről emlékezünk meg: ^gársony István kötete, Magyar tett címmel egy sereg pompás, izzóan magyar elbeszélést foglal magába. Bársony kedves közvetetten elbeszélő hangja, mély emberismerete, raj. .igó természetimádása, szóval minden ragyogó tulajdonsága, ami kivételes pozíciójába emelte, teljesen érvényesül ebben a művében is. A regény bizonyos távlatot mutat az élettel szemben, szinte erőteljes tiltakozás a naturalizmus egyeduralma ellen. Tiszta, nemes törek-vések jellemzik a müvet, amelyet a mese érdekessége, az alakok jellcmzésénok önmaguktól áradó volta, sokáig emlékezetessé, marandó értékűvé avat. JjCndvay István: A harmadik Magyarország című könyvéből az utóbbi évek káoszát, a politika és társadalom, a művészet őrült háborgását, mint tükörből szemlélhetjük. Sokszor érthetetlen volt ami körülöttünk és velünk történt, de Lendvai István biztos kézzel mutat a fölidéző okokra és észrevéteti a szellőt, amely még csak a gallyakat ingatja, hogy utóbb orkánná erősödve, magát a tölgyet döntse ki. Elmúlt éveink pompás történelme ez a könyv; Lendvai István nagykulturáju és finom árnyalatokat is pompásan kifejező irás-müvészete sok mindent máskép láttat velünk. Aki érteni is akarja a kort, amelyet átélt, nagy haszonnal forgatja majd Lendvai e könyvét. Lendvai István a magyar reneszánsz oszlopos zászló hordozója. Nálunk Nagykanizsán is személyesen ismert poéta. , ,1,1;..\'. , : : / \' Sztrájkolnak az orosz szovjet munkásai. Koppenhága, január 26. Helsingforsból jelentik, hogy a szovjet-kormány szigorú rendszabályokat alkalmaz a sztrájkolókkal szemben. A sztrájkolókhoz intézett felhivás-ban a szovjet1 kormány kijelenti, hogy ameny-nyiben azonnal vissza nem térnek a munkához, börtönbüntetéssel fogják Őket sújtani, ami 1—5 évig terjed, azonkívül családjuktól is megvonják az élelmiszereket. Felfüggesztik a csehek a magyar iskolák igazgatóit. Budapest, W , Pesti NájflÓI fc* | reggeli száina SrfcgM^\'hogy a csétíác^SöJ?" magyar felvidéki tisztviselőt felfüggesztettek állásukból. Az egyik esti lep ezügyben kérdést intézett Szviezsényi Zoltán dr. miniszteri tanácsoshoz, aki a következő választ adta: — Hivatalos értesítést még nem kaptunk, hogy az illető tisztviselőket felfüggesztették volna. — Magánúton azonban ugy vagyunk értesülve, hogy ezeket és velük együtt a kassai, besztercebányai, mármarosszigeti és pozsonyi gimnáziumi igazgatókat is fel fogják függeszteni. Ezek ellen a vizsgálatot már meg is indították. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. A pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókintézete a legmélyebb megdöbbenés érzetétől áthatva tudatja, hogy 1 nagyméltóságn Lánczy Lea ur v. b. t. t. v. főrendiházi tag, a pesti magyar kereskedelmi bank elnöke elhalálozott. Fáradhatatlan munkáséletének minden pillanatát intézetünknek szentelte, melyet országunk egész gazdasági életét átfogó nagy körültekintésével, nagy conceptiójával, mély tudásával és páratlan zsenialitásával majdnem négy évtizeden át vezetett és irányított. Barikunkat az ország leghatalmasabb pénzintézetévé fejlesztette, gazdasági életünk legjelentősebb factorainak sorába emelte. Tisztviselői benne jóságos, melegszívű tanácsadójukat, igaz barátjukat és vezetőjüket veszítik ós siratják. Emlékét soha nem muló szeretettel és kegyelettel fogjuk ápolni. Intézetünk vesztesege mérhetetlen I Nagykanizsa, 1921. január 26. Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó férj, apa, nagyapa, illetve rokon Domby György m. kir. ny. áll. honv. őrmester, a katonai •xfiat órdemkeresst atb. tulajdonosa életének 66 ik, boldog házasságának 32 ik évében hosszú és kínos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fölvétele után f. hó 25-én déli órakor Budapesten elhunyt. A szeretett halott földi maradványai folyó hó 27-én fognak Budapesten örök pihenőre helyeztetni. Nagykanizsa, 1921. január 20-án. Doiuby Györgyn* saUL lMb4 Katalin n»>. r.tjc<I Jöffai »«UI. Domby Mária ta Muol íijulAné aiOL. Douiby iuouikl lsAuja. K(j>*d J6««f ál Másol Oyula »ai. Mancik. uuok*J«- Apró hirdetések. Keszthelyen Balnton-u. 4. szánni ház szabadkézből eladó. Két szobás udvari lakás azonnal elfoglalható. — Bővebbet Tőllősy, Teleky ut 9 szám. 4732 Cselédleány jo fizetéssel, teljes cllatus-sal február 1 re felvétetik; Fő-ut 22 I. emelet, lépcsővel szemben. VILÁG Nagymozgó színház I Szarvas-szálloda. = Pályázati hirdetmény. Homokkomáromi (u p. Hosszúvölgy Zalam.) róm. kath. kántortanitói állasra pályázat hirdettetik. Jövedelme 7 hold föld, készpénz 125 kor., 29 q mérő rozs, 20 m* kemény -hasáb tűzifa, széna és szalma illetmény, stóla, törvényes Államsegély. A harangozásért mustjárandóság (circa 16 hektó) a tanító által beszedvo. Lakása két szoba, minden mellék és gazdasági helyiség, nagy gyümölc«ö«. Kötelessége dijlevél szerint. Eddigi működés és a kommün alatti magatartás igazolandó. Személyes megjtlenés megkívántatik, do nem dijaztatik. Próbaéneklés és valasztás február 17-én d. e. 9 órakor. Az állás azonnal elfoglalandó. 2087 Iskolaszéki elnök. üzletszerzőket keres biztosító társaság élet- és elemi ágazatokban, valamint itteni címzetes loügynökségéhez igen agilis ügyvezető titkárt. Részletes ajánlatokat a kiadóhivatalba „Carriére" jelige alatt. flűlép garantált tltiU m<Sri«»lbil kÍJlOlt «U4-itodú .HerkulumCKp" Wsqncr-ftlt gyji-Ml. M«bkspU»»k. méhémCi\\tV.ftl. cr.ti-_ per$«tík. kipUrrc^tUgek. tröifonáiu, >«p •Uku u«)m»k»ici (4. p. IJc^.-onidr rsndaieiű gombáim, mejn pttsiitkas, Ci«nk» kúpalakú néraetku. nígy»j£gl«t«». íjttályoi. Bttiontdy kU kertiek itlváuMrt alkalmit ua\'.maupür) kaphatók ll.\'»t»« míjnodelíietík : Eliö Dunántuli Ktriikiriilm! Méhészetnél Szerdán és csQtörtókiin MUe BRABANT i Comedio Krancais ingja felléptével Jog az élethez társadalmi dráma 5 felvonásban Pathé felvétele. Vasár- él Uonepuapon 2, \';,4, 5, i\\ 8 órakor Elóadiiok kezoete hétkóxnap 8 ós 8 órakor. 7QQOQG9QQQQ ARANYHEGYI bltUnő Izü és zamata BOR KORONA ] i t e r e n k i n t! MT Vitessen próbára egy üvopgol Sáfrán József M^aí -utca 74. XXXXXXXXXXXXXXXXX § URANIA mozgókép palota * Jg Rozgony t-utea 4. — Telefonszám 259. ** Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap Gesarina I VIII. részét „Maud Gregaards bosszúja" Főszereplő Mia May és Hans Mierendorf i Blóadá.sok kezdete köziwpon 0, \'/.\' ós 8 órakor, j^j Vasar- cs ünnepnapokon 3. S, \'/,? ós 8 órakor. EREDETI ERFURTI főzelék és vir^gmagvalc, importált „Mette"-féle ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnél Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat ir.es tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. gQQ0Da0Q0D00000Da nyolcsoros, valamint elsőrendű uradalmi vetési célra elő-ZcliRj J«*yezbető ís -azonnal átvehető POLLÁK M. EMIL CÉONÉL Telefon 131. □Doaaaaooaooaai □OOODOOODOnOOO Q □QDQDC3DQDQOQQ ZAL&I ÉS GYARMATI Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet. Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló. Kiadóhivat telefon: 78. n Nyomatott NAGYKAmzgA^ Fő-ut 13. □QDC3aoDoaoDQaoaaoaQaaaoaQDOO a laptulajdonosok : Zalai f, Gyarmati kínyvnyomdájában. 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 22. Csütörtök 15. szám. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Ssstkoíitóség é» Madéhlvrtsl:\' Fő-ut 13. az. - Iatínirt»Q.(cl»roQ 78. _ Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY Bimwlgj, ttpi.11 FELEt-ŐSSZERKESZTŐ: BODROGKÖZY ZOLTÁN Előfizetési árak: Egiu évre 360 IC FÍWm ISO K. Ntgyri-évro 90 K. Egy M™ 30 K. Egjt« mm InlK A keresztényszociálisták többségének kilépése a kormányzó-pártból befejezett dolog. Budapest, jan. 27. Illetékes forrásból nyert értesülés szerint Ernsl Sándor és Turi Béla képviselők tegnap este fölkeresték Rubinek Gyulát és közölték vele, hogy n keresztényszociálisták ki fognak lépni a kor-mányzópártból. Mivel kétségtelen, hogy a kyesztény-szojrfílisták pártértekezleténokTMgölpkbsége hozzá fog járulni a négyes bizottság javaslatához, a kilépés ezzel a tegnap esti bejelentéssel befejezettnek tekinthető. Körülbelül tizre teszik azoknak a volt keresztényszociálistáknak a számát, akik továbbra is benmaradnak a kormányiópártban. A miniszterelnök a királykérdésről. Budapest, január. 27. Teleki, Pál gróf a királykérdésről a következőket mondta: — Én azt tartom, hogy a királykérdésnek az aktualitások közé, a politika napi küzdőterére való bevitele, vagy éppenséggel az a törekvés, hogy a kérdést már most dűlőre vigyük, az országra egyenesen katasztrófát jelent. — Semmiféle pártalakitás jogosságát nem vitatom el, de a királykérdésbon^vallott felfogások szerint való pártdifferenciálódást, pártalakitást, — akár nyiltan ennek jegyében akár ilyen hátsó gondolattal, vagy ilyen ér zelmi összetartás alapján történjék, — a; országra názve ma a legnagyobb veszedelem nek tartom. A keresztényszocialista képviselők három csoportra oszlottak. Budapest, jan. 27. A Haller István körül csoportosuló keresztényszocialisták engedve Huszár Károly és Vass József hivei nyomásának, megváltoztatták eredeti szándékukat és nein csatlakoznak Andrássy pártjához, hanem újból megalakitják a keresztényszocialista\'gazdasági pártot. A keresztényszocialista képviselők ilyen formán három csoportra oszlanak. Az egyik rész Andrássyhoz megy, a nagy többség visszaállítja a párt önállóságát, a harmadik csoport pedig benmarad a kormányzópárt-ban és csatlakozik a szabad királyválasztókhoz Az újra feltámadt keresztényszocialista gazdasági párt tagjai levélileg jelentették be k lépésüket a kormányzópárt vezetőséginek. Az uj párt nem lesz ellenzéko a kor mánynak és miniszter tagjai továbbra is helyet foglalnak a kabinetben. Apponyi nyilatkozata egy külföldi ujságiró előtt. Budapest, január 27/ Apponyi Albert gróf a „Basclcr National Zeitung" munkatársának a következőket mondotta : Magyarország be akar lépni a népszövetségbe, mihelyt a béke ratifikálása megtörténik. Az országnak nyersanyaggal való ellátása kérdésében kéréssel fog fordulni a népszövetséghez és innitványozni fogja, hogy azokat az államokat, amelyek elegendő nyersanyag felett rendelkeznek, kötelezzék arra, hogy a többi államokat is lássák el nyersanyaggal. Arra a kérdésre vonatkozólag, hogy Magyarország milyen kérdést foglal el a mezőgazdasági kérdések szabályozása tekintetében kijelentette, hogy Magyarországra nézve fon-^ tos, hogy a mezőgazdasági munkások kérdése nemzetközileg szabályoztassék. — Meg vagyok győződve — mondotta végül, hogy Magya. ország újból talpra fog állni és a szomszédokkal békés viszonyt fog fenntartani és a népszövetségnek hasznos tagja lesz. Ferdinánd megválllk a belügyi tárcától. Budapest, jan. 27. Beavatott forrásból közlik, hogy Ferdinindy Gyula belügyminiszter rövid időn belül megválik állásától. Herdinándy távozása e forrás szerint befejezett lénynek tekinthető és valószínűleg még a nemzetgyűlés összeülése előtt bekövetkezik. Nemzetközi lesz a déli-vasut. Becs, január 27. A déli-vasut ügyeinek rendezésére az érdekelt államok február 5-án Bécsben konferenciát tartanak, amelyen részt vesznek Ausztria, Magyarország, Olaszország és Jugoszlávia megbízottjai. Az értekezlet ki fogja .mondani a déli-vasut nemzetközivé tételét.\' A jóvátételi bizottság Budapestre érkezik. Budapest, január 27. A jóvátételi bizottság valószínűleg február első felében Budapestre érkezik. A kormány a Royál-szállóban a bizottságnak száztiz szobát foglaltatott le a lakás-hivatal. Csehország a volt monarchia vasúti kocsiparkját követeli. Prága, jan. 27. A vasúti miniszter a mértékadó nemzetközi tényezőkhöz átiratot intézett, amelyben sürgeti a volt monarchia vasúti kocsiparkjának felosztását, mivel az utódállamoknak, főképen Cseh-Szlovákiának nagy szüksége van vasúti kocsikra. Dóvóny zarándokhely latt A ledöntött Árpád szarnál sírnak magyar véreint. A csehek vandál módon ledöntötték a dévényi Árpád-szobrot, melyhez a magyar népnek legszebb emlékei fűződnek. Mult vasárnap, 16-án virradt Dévényre az első vasárnap, amikor a kacagó téli napsugár nem nézhetett farkasszemet kacéran a honfoglalásra emlékeztető Árpád-szoborral, hanem szomorú romokat látott, melyek sirva kiáltották feléje, hogy ott jogtalanság, becstelenség történt, hogy emberekhez nem méltó cselekedet elpusztította a magyarok szent emlékét. És az elszakított magyarság mult vasárnap megrendítő s egyben fel is emelő, szivbemarkoló példáiál adta ha-zajias szeretetének, kegyeletének. Dévény megtelt vasárnap idegenekkel, akik elzarándokoltak, hogy a romok fölön, mint egy szent halott ravatalánál imát mondjanak. Ellenére a hideg téli napnak, Dévény látogatottsága olyan voll, mint nyáron, amikor a környékbeliek, a városiak a Morva langyos vizében akarnak szabadulni a perzselő nap hevétől. A dévényiek kijelentése szerint a legmelegebb fürdőidény alatt sem láttak annyi embert, mint mult vasárnap. A legtöbben Pozsonyból jelentek meg ott. Ki kocsin, ki gyalog, ki autón, vagy ahogy lehelte, sietett oda, hogy a vasárnap szabad óráit felhasználva, búcsúzzon a gálád kezek lebukott áldozatától. 1 Megható kép volt . ■ . Mindenki sírt és összetett kezek, mormoló ajkak imát rebeglek, apró gyerek, öreg töpörödött bácsik és anuókák áldoztak a kegyelet oltárán. Mindenki fölszedett egy-egy darab kavicsot, kőtörmeléket s belevésték a dátumot, hogy örök emlékként hazavigyék . . . Dévény zarándokhely lett. Uj, szomorú emlék. Ebben a tragédiában csak az az egy a vigasztaló, hogy amíg mi Hazánk sorsán szomorkodunk, rtddig odaát áhítatosan csendül fel az ének: „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!" „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen." ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 28. Rendőri asszisztálás mellett. Internált láncos a káréháxban és «« étteremben. Körülbelü egy esztendeje letartóztattak Nagykanizsán egy veszedelmes árdrágítót és láncest, aki az inkriminált pillanatban nagyszerűen tudta a félnótást játszani. Az üzletkötéseknél azonban éles volt az esze, mint a borotva. Bolondériáival sokáig port hintett a rendőrség szemébe is, mig végre megunták kisded manipulációit s internálták Zalaegerszegre. Egy éve, hogy hiányzik a tipikus kávéházi börziáner Nagykanizsáról, mig tegnapelőtt este feltűnt tipikus alakja. A kávéház egyik hátsó fülkéjében öl, az orrán* hinta-balintát játszik a cvikkere s hihetetlen temperamentummal beszél. Szembe ül vele egy fiatalember, hozzátartozója. A dívány sarkában pedig egy puskás rendőr asszisztál. Hát ez még mind rendjén van. Történt azonban, hogy a hir, mint a villám, végig futott a kávéházban, hogy itt van J — s uramfia, rendőri felügyelet alatt. A fülke megélénkül, az asztalt körülülik s már állóhely is alig akad s a nagy hallgatóság előtt nyilatkozik, szórakoztat a maga zsánerében az árdrágitó. A környezete pedig nagyszerűen mulat s mintha mi sem történt volna, fátylakat dobál — a múltra s az árdrágítóval nagyszerűen szórakoztak, paróláztak, csak hogy össze nem csókolóztak. Csak a rendőrnek hegyesedett ki olykor a bajsza. 0 Másnap, a mi időszámításunk szerint 1921 január 27-én, az láncos alakja ismét feltűnik, de most az étteremben. A rendőr ismét vele van, de most csak a kijáratot állja el. Akad neki itt is ismerőse s bólogat is jobbra, balra," sőt neki is bólogatnak. Tudja Isten, pedig ugy a képire van vágva a biléta: „hétpróbás láncos". No elég. — Ezek után a történeti epizódok után egy nagyon szomorú tényt kell megállapítanunk. Hisszük és valljuk a krisztusi tant, hogy még az apagyilkosnak is meg kell bocsájtani, ha töredelmes bűnbánatot tart * a felénk forduló latorral is kezet fogunk, de már tisztelettel, hová jutunk, ha a megbocsájtásban annyira elmélyedünk, hogy az alatt, amig mi adjuk az áldást a megtérni semmiképen sem akaró felé, az éppen akkor vet sorsot gönceinkre. A mi erkölcseink szerint az árdrágitó-nak, a láncosnak még rendőri felügyelet alatt sincs helye a szomszéd asztalnál, a mi erkölcseink szerint a haza sírásóival nem puszipajtáskodunk. Ez az undorító kéznyujtogatás, ölelkc-jác ina általános tünet, eltekintve a fenti példától Is. A kézfogást és a közös munkát nem ezekkel a himpellérekkel kell kezdeni. Hírek. Előfizetőinkhez! Kérjük mindazon igeritiszlelt vidéki előfizetőinket, kik a január havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen. A „ZALAI KÖZLÖNY. kiadóhivatala. - Halálozás. Dr. Rónai Jenő ezredes orvos, aki hosszú ideig volt a nagykanizsai barakkórházparancsnoka, tegnap délután Körmenden, ahol feleségével együtt látogatóban volt, agyvérzés következtében hirtelen elhunyt. Az elhunyt ezredes orvos halálhire nagy megdöbbenést keltett városszerte isme rösei és tisztelői körében. _ Barabás Samu lelkész ezredei. A hivatalos lap közli, hogy Barabás Samu menekült kolozsvári református esperest a nemzeti hadseregben tábori lelkész-ezredessé nevezték ki. Az uj tábori pap nálunk is járt Nagykanizsán s még jól emlékszünk amikor gyújtó beszédével megbizseregtette bennünk a vért s a magyar tunyasigot elkeseredetten ostorozta. — Nagykanizsa február havi liszt ellátása. A közélelmezési miniszter távirat ban. értesítette a város polgármesterét arról hogy az ellátatlanok lisztkontingensét február hóra 800 métermázsában állapította meg 6 kg.-os fejadaggal. A kiutalt készleten felül ujabb kiutalást február hóra semmi körülmények között sem fog engedélyezni. A táviratban egyúttal tudatta a város polgá mesterével, hogy a közszolgálati alkalma zoltak és azok családtagjainak lisztellátásá ról közvetlen kiutalás utján gondoskodott. — A belügyminiszter a dollár-üzérek ellen. Az alispán utján a belügyminiszternek ma o következő leirata érkezett a város polgármesteréhez: Az Amerikából vlsszavándorló honosaink intézkedésem kő-velkcztébcn már partraszállásuk alkalmával az egyes kikötőkben és azonkivü! az ország hatirán részükre kijelölt belépő állomásokon még külön is figyelmeztetnek a dollárok árfolyamértékérc, sőt az Országos Központi Hitelszövetkezetnek az utóbbi helyeken kirendeltségei is vannak, amelyek a vissza-vándorlók által magukkal hozott dollárokat és más külföldi pénznemeket a napi árfolyam mellett koronába átváltják. Dacára ezen intézkedésemnek, mégis nap-nap mellett előfordul, hogy az ország területén belül ugy a visszavándorlókat, mint azon honosainkat kik Amerikában élő hozzátartozóiktól dollár küldeményt kapnak, mivel a dollárok árfolyamértékéről időközönként tájékozva nincsenek, különböző valutaüzérek kifosztják Tudomásomra jutott az is, hogy visszaván-dorló honpolgáraink dollárokban kötött üzleteiknél is jóval tul fizetik a vásárlás tárgyát. Felhivom ennek folytán polgármester urat, hogy a legalkalmasabb módon tájékoztassa a közönséget a dollárok árfolyamértékéről. Végül felhivoift a polgármester figyelmét, hogy utasítsa az alárendelt hatóságokat, hogy a dollárokkal való üzérkedés megakadályozása céljából az üzérkedéssel foglalkozó egyének működését kisérjék éber figyelemmel és az esetben, ha tudomásukra jut, hogy valakit megkárosítottak, a büntető eljárás megindítása iránt haladéktalanul intézkedjék. Fcrdinándy belügyminiszter. — A VAC mulatsága. A Nagykanizsai Vasutas Athletikai Club február 1 én 0 Polgári-Egyletben műsorral egybekötött táncmulatságot rendez. A műsoron többek kőzött Sauermann Béla és Jagerné, továbbá az Ipartestület dalárdája is szerepelnek. A mulatság kezdete este 7 óra és hajnalig fog tartani. A világításról a VAC gondoskodik. _ Mikor Indul meg a vasúti for galom Jugoszláviával ? Belgrádi jelentés ízerint a Jugoszláviával való vasúti forgalom február első felében indul meg. A szabadkai üzletvezetőség\' a Szabadka-kelebiai vonalrész sürgős kijavításához hozzáfogott. Naponta két-három zárt vonat hordja oda a szükséges anyagokat, mert a minisztérium utasítása szerint a munkálatokat február l-ig be kell fejezni. \\ Gyászrovat. Mély részvéttel hallottuk, hogy özv. Sió Kirolyné (néhai Sió Károly épitímester özvegye) üosszas betegség után ma meghalt. A megboldogultat sok csapás sújtotta. Férjének korai halála után gyermekei nevelésével foglalkozott és szomorú szivvel kellett tapasztalnia, hogy a rettenetes betegség: a tüdővész — mely férjét is korai sírjába vitte — hunt pusztítja el két felnőtt leányát, sőt maga is elkapta a halálos bajt. Temetése f. hó 29-én, szombaton d. u. fél 5 órakor lesz a róm. kath. temető halottas házából. -- Kibővített részvénytársaság. A „Franz Lajos és Fia Villamos és Gőzmalom Részvénytársaság" tagjai igazgatósági gyűlést tartottak, amelyen — mint értesülünk — döntStíek a részvénytársaság szélesebb körű kibővítéséről. A részvénytársasig eddigi nevét is megváltoztatja, mivel több vidéki város malom1 és más üzemeinek bekapcsolásával ujabb részvényesek is csatlakoztak. Igy n társaság érdekszférájába került a körmendi gőzmalom, a krapinai széntelep s több más üzem. Kíváncsian lessük, hogy a hatáskör kibővítése városunkat mennyiben érinti. Csak arra gondolhatunk, hogy ilymódon zavartalan s teljes mértékbon kielégítő világítást fogunk kopni. Tekintettel arra, hogy már széntelepük is van, természetes következtetés az, hogy talán olcsóbb is lesz már egyszer a villany. — Az arabok Palesztina megalkotása ellen dolgoznak. A Deutsches Volksblatt jelenti Londonból: Jaffában zárt ajtók mögött az arab nacionalisták és feisu-listák zsidóellenes koogresszust tartottak és elhatározták, hogy minden eszközzel a zsidó állam megalkotása ellen dolgoznak és minden nemzetet, amely támogatja a zsidók törekvését, az arabok ellenségének tekintenek. Lehetetlenné teszik a zsidók beözönlését és ha kell eVöszakkal is, szisztematikusan, megvalósítják az arab államot. — A Jézua-ézred . Egy stokholnii lap szerint a Kommünard cimü bolseviki lap azt irja, hogy a bolsevikieknck annak idején a nyugati fronton való balsikeéeikhez nagyban hozzájárult az úgynevezett Jézus-ezéed, amelynek tagjai kizárólag papok. Ezeknek egyedüli fegyvnrük hat, mint Faust-ban Valentin keresztje Mefisztóra, hanem ellenkezőleg. A Jézus-ezred katonái ugyanis teljes egyházi ornátusban, litániákat énekelve, magasra tartott kereszttel mennek rohamra és támadásuk megdöbbentő hatást gyakorol a nép fiaiból kikerült vörös katonákra, akik velük szembe kerülnek. " A vörösek egyáltalában nem lőneH reájuk, hanem vagy megadják magukat, vtígy pedig visszavonulnak. A vörös parancsnokok teljesen tehetetlenek a Jézus-ezreddel szemben, mert a kereszt eUen nem használ sem a szigor, sem pedig a taktika. (x) A Nagykanizsai Általános Fo-gyasztá.l Szövetkezet 1921. január hó 30-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor az Uránia moziban fontos ügyben taggyűlést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Az igazgatóság. 1921. január 28, — A becsUletes rikkancs. Mindenki ■ ismeri, egész nap a Fő-uton kiabál s még véletlenül sem téveszti cl a sorrendet, elkiabál egy folytába hét nyolc újság nevet is. Jancsinak hívják ezt a kis kopott ruhás gyereket. Tegnap a szokáshoz híven végig kinálta újságjait a kávéházban is. Egy gróf vett is tőle egy Budapesti Hirlapot s fizetett érte egy két koronással. Jancsi nem tudott visszaadni, az újság ára csak 1 korona. A gróf rég beletemetkezett már az újságba, amikor a Jancsi egy jó fél óra múlva visszajön az egy koronával s nagy bocsánatkérések mellett vissza akarja adni. A kis rikkancs becsületessége jutalma lett az 1 korona, no meg egy kis arcsimogatás. — Ipar igazolványt a hadifoglyoknak 1 A hadifogságból hazatértek között többen vannak olyanok, akik a fogságban valamilyen ipart megtanultak. Most, amikor a. munkaalkalmak teremtése nagyon nehéz feladat és vannak pályák, amelyeken ma elhelyezkedni lehetetlen, a kormánynak módot kellene talátnia orra, hogy a fogságból visszatértek elhelyezkedhessenek abban a foglalkozási ágban, amelyben a fogságuk alatt kellő jártasságot szereztek. Mint Debrecenből irják, a városi tanács felírt a kormányhoz, hogy a hadifogságból hazatérteknek ilyen elhelyezkedését tőrvényrendelet utján tegye lehetővé. A felirat a kérdés megoldására azt javasolja, hogy ezek részére az ipai igazolványt a szakképzettségnek nz ipartestület előtti igazolása után állithassák ki. Tudomásunk szerint Nagykanizsán is többen vannak ilyenek, akik a fogságban megtanult-mesterségüket folytatni szeretnék. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy érdekükben Nagykanizsa városa is hasonló feliratot intézzen. — A temesi ós torontáli gazdák az oláh földreform megváltoztatását követelik. Lapunk hasábjain irtunk az oláh földreformról és kimutattuk annak lelkiismeretlen voltát s azt, hogy a reform sírját ássa meg az erdélyi és a bánsági mezőgazdaságnak. Megirtuk azt is, hogy az Aradmegyci Gazdasági Egyesület memorandummal fordult a bukaresti kormányhoz és igy tiltakozott a földreform szakértelem és felelősségérzet teljes hiánya nélküli keresztülvitele ellen. Az aradi egyesület fellépése azonban nem maradt elszigetelten, mert budapest tudósítónk jelenti, hogy Temes éa Torontálmegyék gardái e hó 10-én Temesvárt a megyeházn dísztermében gyűlést tartottak, amelyen a földbirtokreform ügyében teendő előterjesztéseket vitatták meg. Blaskovics Ferenc apátplébános, a földművelők egyesületének elnöke indítványára a következő határozatot fogadták el: 1. Földet csak azok kapjanak, akik azelőtt is kizarólag földműveléssel foglalkoztak. 2. A minimum, ami a nagybirtokos tulajdonában meghagyandó, 500 holdban állapíttassák meg. 3. Egyházi, kulturális célokat szolgáló birtokok és mintagazdaságok ki nem sajátíthatók, a határozatot felterjesztik az illetékes fórumokhoz. — Egy amerikai müHárdosnö albán királynő szeretne lenni. Angol lapok közlése szerint Mrs. Leeds, a híres amerikai milliárdosnő, akit óriási vagyona kedvéért Kristóf görög herceg vett el, leg-ujabban az albán trónra vágyik. Állítólag már megvesztegette az albán előkelőségeket, Hogy ajánlják fel neki Albánia trónját és kiáltsák ki albán királynővé. A hercegnő már készíttetett is magának királyi ornátust, belehimezve az arany sast, Albánia királyi jelvényét. ZALAI KÖZLÖNY — A Zrínyi Miklós Irodalmi ás Művészeti Kör énekkara ma, \'pénteken délután pont 6 órakor főpróbát tart a főgimnázium zenetermében. A tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség. — Vecsera bárónő két búcsúlevele. Vecsera bárónő édesanyja, kinek leánya tudvalevőleg Rudolf trónörökössel együtt halt meg, a Rcichenberger Zeitungban érdekes részleteket közöl. Kitűnik, hogy nem a bárónő lőtte le szerelmesét, hanem Rudolf trónörökös lőtte le először a bárónőt, azután önmagát. Az emlékirat a bárónő két levelét közli. Az anyjához a következő levelet irta: „Szeretett édes anyám 1 Bocsásson meg azért, amit cselekedtem, de nem tudok a szerelemnek ellentállni. Az ő megegyezésével akarunk közösen az alland-i temetőben nyugodni. Boldogabb leszek a halálban, mint az életben voltam." Nővéréhez a következő búcsúlevelet irta : „Boldogan halunk meg együtt. Gondolj sokat rám, légy boldog és csak szerelemből menj férjhez. Sajnos, én ezt nem tehettem, a szerelemnek sem állhattam ellent, de legalább együtt megyek el Vele. Ne sírjál utánnam, mert én békében h^lok meg ... A Te Maryd." — A menekült székelyek letelepítése. Az „Erdélyi Magyar Székely Szövetség44 menekült székelyek letelepítésén dolgozik. Egy tervezetet dolgoztak ki, amelyet a főldmivelésügyi minisztériumba nyújtottak be. Ezen tervezet szerint a menekülteket megyéjük, azaz „székeik44 szerint hat községbe tömöritenék. A három főszék, Csík, Udvarhely és Háromszék fiait egy-egy faluba, Aranyosszék és Marostorda menekültjeit hasonlóképpen egy faluba, a határszéli vármegyék lakói pedig két faluba, összesen te-• hát hat faluba, amelyből egyet-egyet kapna minden keleti határmenti vármegye. Ezeknek a községeknek férfilakossága határőrszolgálatot teljesitene, a fináncszolgálat és csendőr szolgálat is rájuk háramlana. Ezek a falvak, miután az államnak különös hasznára válnának s autonom hatáskörrel lennének felruházva. (x) A XX-lk század legzseniálisabb kalandora kétségkívül Harry Piel — filmen, mert a valóságban a legszebb filmművészek egyike. A Ugi kalózok cimü szenzációs kalandor drámában fog pénteken, szombaton és vasárnap fellépni a „Világ" mozgóban. E kép ló éven aluliak által is megtekinthető. (x) Nyulbőröket, méhviaszkot legmagasabb áron vesz Szabó Antal kereskedő, Deák-tér 15. A korona Zürichben. Budapest, jan. 27. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 140, osztrák korona: 1*95, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1*30 szantim. TjŐZSDE* Budapost, jan. 27. Valutapl&o: Napoljon 1C30, Font 1870, l.éva ___, Dollár 4M, Francia frank 3«00, Lenget márka 73, Márka 900, Líra 1050, Osztrák 87, Kubcl 270, Lei 705, Szolcol 700, Svájci frank 7ÍNK), Koronadinir 1300, Frank-dinár--. Holland forint —, Exüst--- Ertókok: .Magyar Hitel 1935, Osxtrák Hitel I1H0, Hazai 750. Jelzálog 10S0, Usxámitoló 750, Kereskedelmi Bank__, Magyar-OUí*--, Boocslnl 6050. Dnuch. 6000, Általános síin--. Srás*vári 3850. Salgótarjáni 770<> ürikányl 5825, Rima 3075, Schllck 1305, Guttmann __\' Nasici 16500, Danlca 6500. Klotild 5500, Magyar Cukor__. Adria 9200, Atlanlika 0900, Királysor 3200, Bosnyák-Agrár 1320, l.iptlk Phöbus 1070, Vasmegyei Villamos 17!>0, Gizella 2200, Konko-dia JlOQ. KÖNYVPIAC. A Pallas könyvkiadóvállalat ujabban megjelent müvei: Erdős René különösen finom kiállítású kötete P\'rccel alkonyat előtt címmel mély-hangulatu, nagy formamüvészettcl alkotott költeményeket ad. Emberi jajokról és emberi ujjongásokról szólnak a költeményei, de a hang, a kifejezés eredetisége, a jelzők életet és egyéniséget lehelő ereje, messze a köznapi élet vonala fölé emeli Erdős René alkotásait. Igaz művész szól e kötetben, egy gazdag-lelkű és ritka szerencsés poéta, aki az élet szebbik felét megfutva is, ifjúi rajongással és a művészetben való szent hitét megőrizve, emelkedik kora és embertársai iránt. Varinthy Frigyes teljesen egyedül áll a magyar irodalomban. Föllépése óta iskolát teremtett, a karintik légiói rajzanak köröttünk, de csak a modort tudták ellesni; a nogyszcrü képessége, mellyel gondolkodásra tud késztetni, amikor megnevettetett, máris is egyedüli, kizárólagos tulajdona marad. Ne bántsuk egymást cimü kötete igen jellemzően mutatja e kivételes képű irónak arcát. Az Ő humora nem szavakon forog, mint nyikorgó fatengélyeken; művészetében az eszmei észrevétel a fontos, viccei, ötletei csak utáJósok a lelkében izzó komoly és mély gondolatokra. Uosztolónyi Dezsőnek A rossz orvos cimü kis " regénye nagy meglepetés lesz e finomszavu költő régi tisztelőire, ő torony tetejéből fölénnyel, söt némi megvetéssel néz az életre le, de.az avatottak előtt soha sem volt titok, (ami uj kötetében élesen nyilvánul meg) hogy erős szálak fűzik az élethez: érdeklik éz emberek, az emberi sorsok, az események. A százszinü valóságot adja most, az életet, amint van, a szinek, a hangok olyan teljességében, \' aminőre csak nagyercjü és kivételes tehetségű művész képes. A rossz orvos nem egy könyv, amit ha elolvastunk, félretehetünk és megszűnt számunkra. István. Kövér, Vilma és Gasparck, főleg Gasparek jóbarátaink maradnak, akik az életen át hűségesek maradnak hozzánk. Ez a Kosztolányi-regény hemcsak olvasmány, de élmény is. _ Ausztriának a megegyezés politikáját kel* követni. Paris, jan. 27. A Magyor Távirati Iroda jelenti: Illetékes helyen kijelentették hogy az a bizottság, amely a miniszterelnökök értekezletének megbízásából az osztrák kérdést tárgyalja — kerülni fogja minden olyan kérdésnek a megvitatását, amely Nyugatmagyarországra vonatkozik. A bizottság kebelében tulnyomólag az a vélemény, hogy az Ausztriával szomszédos államoknak a gazdasági megegyezés politikáját kell követniők. Németország 200 milliárdot fizessen jóvátétel cimén. Berlin, január 27. Párisi távirat az Antant miniszterelnökeinek- tegnapi tanácskozásáról a kővetkezőket jelenti: Briand kifejtette, hogy az egész jóvátételi összeget, amelyet Németországnak kell fizetni — 200 milliárdban kell megállapítani, amelyből Franciaország 112 milliárdra tart igényt. / A fizetésre Németországnak 30 évet kell engedélyezni, de ha bebizonyul, hogy ez az idő rövid, akkor halasztást is lehet adni. A legfelsőbb tanács szétoszlott anélkül, hogy a kártérítés végleges ősszegében döntött volna. ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 28. — Huszárok emlékalbuma. A II. volt cs. és kir. huszárezred „Háborús Emlékkönyve\' megjeleni. E megbecsülhetetlen művet — melyhez gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök és Kapi Béla. dunántúli evang. püspök emléksorokat íüz a zalai és vasi huszárokhoz intézve — közel 800 Illusztráció diszit s tartalmazza az ezred történetét, hadi-niplóját, oz elesettek és kitüntetettek névsorát, fényképeit, eredeti harctéri .felvételeket az orosz, román és olasz harctérről, számos komoly és vig elbeszélési, melyek mind az . ezred háborús történőiével vannak összefüggésben. A körültekintő gondos munkával összeáttitott s nagy anyagi áldozatok árán előállítón műre való hivatkozással kéri a felszámoló pótkeret mindszokat, kiknek emlékei fűződnek ezen sok dicsőséggel leli szinmogyar huszárezredhez — miután a befolyt összeg egy része az ezred özvegy , árva- és rokkant-alapja javára fordittatik, miért is felülflzeté-seket köszönettel fogadnak és nyugtáznak — ne mulassza el megrendelni ezen csinos kiállítású és örökemlékü művet, mely első helyet foglal el a világháború megörökítésében, tartalma mintegy hatalmas utmulató és tanácsadóként fog bevésődni a hazájáért minden áldozatra kész jövő nemzedék szivébe. A mű árra 200 korons. Megrendelhető közvetlen a 11. felszámoló huszár-pótkeretnél (Szombathelyen, lovassági laktanya) és lapunk kiadóhivatalában. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyországI Ingóságok eladása. Deák Ferenc-tér 10. szám alalt ma ós a következő napokon délelőtt ós délután Gitlimann Eliz hagyatékából bútorokat, Ágyneműt, fehérneműt stb. dr. Rostnberg Mór ügyvéd elad. VILÁG Nagymozgó «xinháx I Szarvai-iiállods. = Péntek, szombat és vasárnap , HARRY P1EL felléptével: A légi kalózok kalandOTlráma 6 felvonásban l.feU.i A miu^utk karmaiba*. 3. fclv.i l>n»al, • hantiak ArtyM. 3, felv.i A tltokaaioa látogatok. 4. feW.i A «*gaM<<% il»K««biL 3. felT.t A 1*|| 1 kalóaok. 0. foW. i lUlnhAiUa-A MoigOk*p«l»r*IA nitotltii Által 10 6«*n alul la rng*il*ljCJ.Yr ! V»»r- é» ünnepnapon 2, \'1,4, 5, \'/«\' 8 órakor _ EWfcdisok koxdcto h<tkö*n«p 0 6* 8 órakor. QQOQQQOQOGQOGQQQQ Nűlép Apró hirdetések. Keszthelyen Balaton-u 4. szániu húz szabadkézből eladó. Két szobás udvari lakás azonnal elfoglalható. — Bővebbet lollősy, Tclcky ut 0 szám. _^ L.6 fehér kanca, |<5 futó. 165 cm. magas — nem kurtlrozotl — kerestetik megvételre, esetleg 6 éves hasas kisbéri kancával elcserélném. Szőkedencsi bérgazdaság ,m, u. p. Nemcsvld. oaraolilt tinta míhylauMl WaxiM »UÍ-rtndO „Harkulaa-enűMp* Whmi-IíI« jylt Ml. MíhkapUiak.iMhUiaU ktllakak, m«t-parjalík. kapUrrr.é/Iajek, cííafoniiu, ii(p alakú aialnukiiC\'k («. p. Bocjc.tkii readaxtrU gambikai. inagjrit paraaitku. cionka kúpalakú oématíai, ntfjiiCaHlu. nabll/oi, Bocionád? kla ktiattk Itlrílclén alialmaa ualmakapUt) kaphatlk Illata* majteniielhalik : Elsó Dunántuli Kereskedelmi Méhészetnél QDOODDODDODOODDD! § Tengeri r nyolcsoros, valamint elsőrendű uradalmi Q _ *m vetési célra elő- SZaU Jcgy®xhet5 és azonnal átvehető □ POLLÁK M. EMIL CÉONÉL S Telefon 131. ODDDOODDDDODODOaB ad 18822—1020. Kíményaaprísl dijak szabályozása. Hirdetmény. Közhírre teszem, hogy a városi képviselőtestület fenti szóm alatt hozott vcghatározatával 1921. év tartamára a kéményseprési dijakat a következőképen állapította meg : 1. egy minden rendű bárminő szerkezetű földszintes kémény egyszeri söprési dija 2 kor. 40 fillér, 2. egy egyemeletes, bármilyen szerkezetű közönséges kémény egyszeri söprési dija 3 kor. 20 fillér, 3. kétemeletes kémény egyszeri söprési dija 3 kor. 00 fillér, 4. három és négy, vagy ötemeletes kemény egyszeri söprési dija 4 kor., 5. egy uj kemény első legolyózásá-nak dija 8 kor., 6 egy cilindorkémény egyszeri ki-égetési dija a kiégetett korom eltávolításával együtt 10 kor., 7. egy mászókémény kiégetési dija ugyancsak a korom eltávolításával együtt 12 kor., 8. egy gőz-, vagy vizfütési kazán egyszeri seprési dija (nagyság szerint) 60—80 kor., 9. egy gyárkémény és a hozzávezető füstcsatornák egyszeri söprési dija méterenkint 24 kor., 10. egy gyárüzemü kazán egyszeri seprési dija (nagyság szerint) 120-200 K., 11. egy házi használatra való főző-, vagy mosóüst egyszeri söprési dija csöveivel együtt 4 kor., 12. egy, vagy kélsűtös takaréktűzhely és a legelterjedtebb vaskályhák egyszeri söprési dija legfeljebb 2 méter csövei 4 kor., 13. egy többsütős takaréktűzhely vagy több szobát melegítő központi kályhák egyszeri söprési dija csöveinek hosszúságára való tekintet nélkül 10 K, 14 uradalmi, kórházi, kifőzésbcli, vendéglői nagy takaréklüzhelyek, valamint ipari célt szolgáló üstök egyszeri söprési dija 20 kor, 15. cukrász- és pékkemencék egy szeri söprési dija : 3 csőig 12 kór., 5 csőig 24 kor., 8 csőig 28 kor., 10 csőig 32 kor., tekintet nélkül arra, hogy a csövek egy vagy több kemencéből származnak. 15. Éjjeli munkáért (este G órától reggel 6 óráig), valamint vasár- cs ünnepnapon végzett munkáért is a dijak kétszerese szedhető, A fenti díjszabás a kéményseprő mesterek, illetve alkalmazottak által bárkinek kiváltságára felmutatandó. Nagykanizsán, 1921. évi január hó 19-én Polgármester. Sió Mária, Böske, Pista Karcsi, Józsika cs Luelka a maguk, ugy az összes rokonok njvében mély fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy folcjt-holellon jó édesanyjuk , öz*. Sió Károlyné Hintetett Sxy Karolina folyó évi január hó 27-én reggel fél 4 órakor > halotti szentségek ájtatos felvétele ulán az Úrban elhunyt. A megboldogult htllt tetemeit folyó hó 29-én délután fél 4 órakor fogjuk a rom. kath. temető halottas házából örök nyugalomra helyezni. A szentmiseáldozat február hó 9 én délelőtt 8 órakor fog a ferenciendiek plébánia templomában az Unlak bemu-luttatní. Nagykanizsa, 1921. január hó 27. ildott legyen emlfls. njngtip Mkében! ARANYHEGYI kitlinő izil és zamatu nem OO <10 korona, li»n*na »«ak BOR KORONA literenklnt! Vltosan próbára <|F Üvegéről Sáfrán József 74. Értesítés. Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy nagy áldozatok árán sikerült február 2-ára a Zalai gyalogezred vonós zenekarát megnyernem s így éttermemben este \'/,8 órai kezdettel nagy hangversenyt rendeznek. Számos látogatást kér Kise Ernő Korona szállodás. Beléptidíj 10 K.Tányérazás nem lesz. URANIA $ Kcaconyl-utca 4. aaAro. — Telefon ljt, ^ Cslliitíkin, pinteken, szombaton is rasiinp jji Gesarina i \'S VIII. része: „Maud Gregaards bosszúja" Főszereplő MiaMay és iians Mierendorf : KlőaJltok kczJclc köznapokon ;>, */,7 cs 8 órakor Vaúr- i* ünnepnapokon 3, ö, \'/t7 é» 8 ortkor. \'»» «i> ax» \'A\' ^ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ X Eredeti erfurti « ♦ főzelék és virágmagvak ♦ + Importált „Mettc"-féto ólom- ^ ^ zárolt takarmányrépamag, minden- ^ nemü gazdasági vetőmag, gazda- . ▼ sági- és kerti eszközök kaphatók ♦ LÁSZLÓ és ORSZÁG cég.el ♦ ^ NAGYKANIZSA TKI.KFON 130 ▼ ♦ Martakat aalnea Uaakokbau *U«onU>l»<16kuak ▲ blioiiitojba adunk. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Nyomatott a iaptulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában. 60-ik évlolyam Nagykanizsa, 1921. Január 29. Szombat 23. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Sz«ck«jzt£s4g 6a kiadóhivatal: Fő-ut 13. sz. - Interurban-tclofon 78. ——— Megjelenik mindig kora reggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY Btmxitgjr. Mpriulí FELELÓSSZERKESZTŐ: BODROG KÖZY ZOLTÁN Kibékülés ? ! Irta: Haller Isjyfjn u. uallda és közofctaWsűsivM miniszter. Mintha ebben az országban valami fékevesztett indulat "tombolna. Mintha valami olthatatlan \'gyűlöletroham törne korlátokat és csontokat. Mintha az áldozatoknak nem hagyna pillanatnyi nyugtot, hanem mint hydra rémítgetné, mint cerberus véres nyelvvel loholna ulánna éjjel-nappal. S mintha ez a gyilkos bosz-szu, a vérszomj, a törő, zuzó, lihegő szenvedély mind a kereszténységből fakadna s keresztények, magyarok által érvényesülne. igy van ez gonoszul odaállítva a küjföld elé és így hiszi ezt lázálmaiban néhány beteg idegzetű ember itt bent is. Es azért hangzik cl, hol könyörgőlcg, hol követelőleg, hol Ígérgetve: kibékülni, kibékülni, . . . kibékülés! Ebben az országban nincs fékevesztett indulat, ebben a népben nincs olt-hatatlan gyűlölet. Ezt régen kiölte "belőle a kereszténység. Es minél imádságosabb keresztény valaki, annál kevésbé gyűlölhet, mert mindennapi Miatyánkjában hazudna az Istennek : , bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". A kereszténységnek nagyon hálásak lehelnek, akiknek volt okuk a gyűlölet özönvizétől félni. Nincs itt gyűlölet a lelkekben és nincs a gyakorlatban. Bank, tőzsdei, kereskedelmi, zsidó sajtó jól és zavartalanul virágzik, nö bátorságban s „kedvességben " az emberek előtt. Békét akarnak ?! Békél azoktól az apró keresztény alakulásoktól, amelyek vajmi gyéren jelentkeznek ? Az elefánt a kis csípéstől ordít ? A vonat vészjelet ad, mert egy hangya mászik a sínen ? Csak nem viselte meg a háború ennyire a kapitalizmus idegeit ? Nyugalom ! Nincsenek sötét szándékaink és főképen nincs bennünk egy szikra bosszú és egy szemernyi gyűlölet. Ami van, az szeretet jajunk és nemzetünk, verejtékező és kínlódó testvéreink, nyomorékaink és árváink iránt. Olyan berendezkedésre törekszünk tehát, amely feleljen meg a faji érdekeinknek, nemzeti aspirációnknak, a szociális követelményeknek. Ezzel összeegyeztethető az, hogy dolgozzék és érvényesüljön mindenki munkája és érdeme szerint. A zsidó is, a német, tót, a rutén is, a magyarral együtt. Csak az nem egyeztethető össze, hogy ne a magyaré, a többségé tegyen a vezetés, ne az övé Blótlzeté.t árak: Eííji évr. 360 k. Pítévr. 150 k. Ne*y.i-ívto 90 K. Egy hím 30 K. Egy.. izim inlK legyen a döntő suly, ne az ö karakterének a bélyegét viselje törvény, kultúra, gazdaság, kép, szobor, minden, ami szükséges és értékes ebben az országban. Ezzel megegyezielholő, hogy a munkás kemény, törhetetlen falanxba, szakszervezetbe, szindikátusba tömörüljön saját gazdasági érdekeinek megvédésére és kulturális igényeinek kiszolgálására. Megegyeztelhelő és meg is kell egyeztetni? Csak az nem egyeztethető össze, hogy a munkásosztály erösebb szolidaritást érezzen idegen országok munkássága iránt, mint saját fajtestvéreivel, nemzetével, országának sorsával szem- ben, csak az nem egyeztethető össze, hogy ellenséges táborrá alakuljon saját hazájában, saját hazája ellen. Kibékülés? A kibékülés megvan minden rendű-rangú, fajú, hitű. nyelvű emberrel, aki nem csinál magának idegen isteneket, hogy azt imádja, hanem ludja és akarja is, hogy ilt a magyar f«j és keresztény kuliura legyen a vezető tényező! Ha van, aki ezt nem akarja, — az nenitékét akar, hanem uralmai, nem kiEeKülést, hanem megtörést. Erre pedig többé nem vagyunk kaphatók ! Teleki a házban válaszol Benes nyilatkozatára. Budapest, január 28. Magyar politikai körökben a cseh külügyminiszter nyilatkozata minden bizonnyal megbeszélés tárgya lesz. Arról is van szó, hogy amennyiben a beszéd hiteles szövege a kormány tagjai előtt ismeretes lesz, Teleki miniazterelnők vagy a kormánypárt ülésén\', vagy a nemzetgyűlésen reflektál a cseh külügyminiszternek Magyarország belügyeire tett kijelentéseire. Benes nyilatkozatáról egyébként Szmre-csányi György a kővetkezőket mondotta : — Nagyon hálásak lehetünk Benes urnák azért a ziccerért, amit nekünk adott. Érdemileg most nem válaszolok szavaira, a nemzetgyűlés ülésén azonban alkalmat veszek magamnak arra, hogy szóljak felőle. — Beszédemben ki fogok térni a nemzetiségi politikára, a nemzetiségi orientációra és a külföldi kérdésekre. Dömötör Mihály a kővetkezőket mondotta a nyilatkozatról: — A beszédnek a belügyeinkbe való beavatkozó részét a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. Románia Besszarábla kiürítésére készül. Budapest, jan. 28. Romániának külpoli-tikai orientációját rossz irányban vezették, mert Lengyelország, akinek barátságára és szövetségére szükség lett volna — a leghatározottabban visszautasította Take Jonescu ajánlatát. Szovjet-Oroszországgal sem tudtak békeállapotba jutni és ezzel kitették .Romámát a legvégzetesebb háború esélyeinek. Ezekben a folytonos háborús izgalmakban és belső víszálykodósokban felmorzsolódott Románia ereje és annyira elgyengült, hogy nem fogja tudni felvenni a harcot sem külső, sem belső ellenséggel. Beavatott román körökből az a hir szivárgott ki, hogy Románia sikeres deffen-ziva után Besszarábia nagy részét kiüríti és egy beljebb fekvő, katonailag már megerősi-sitett vonalon veszi fel a harcot. Romániában nagy elkeseredést váltott ki az is, hogy az erdélyi román és szász katonák sem bizonyultak megbízhatóknak és ők sem akarnak Nagyromániáért harcolni. Azzal már régen számoltak Bukarestben, hogy a besorozott magyarokat nem használhatják fel a román határ védelmére, de • hűség esküt tett románok és szászok hűtlensége meglepte a vezető köröket. A kisgazdapárt uj programmja. Budapest, jan. 28. A kisgazdapárt vezetősége a párt uj $rogrammjának előkészítésével foglalkozik. Evégből programmelŐ-készitő bizottságot állítanak össze és küldenek ki. Ennek a kiküldetése azonban mindaddig nehézségekbe ütközik, amig a pártban tiszta helyzet nem lesz. Még ma is bizonytalan ugyanis, hogy a \'keresztény képviselők közül kik lépnek ki az egységes kormányzópártból és vájjon a szabad királyválasztók frakcióján kivül marad-e benn olyan egy-két keresztényszocialista képviselő, akiknek érdemleges kívánságait honorálni kell. Az uj programm a királykérdés ismeretes rendezésén kivül több más ügyet is feladatául tüz. A keresztény képviselők kedden este ujabb megbeszélést tartanak, amelyen már ott lesznek azok is, akik a pannonhalmi lelkigyakorlatok miatt voltak távol a fővárostól. Teleki gróf miniszterelnöknek a három keresztényszocialista vezérrel folytatott tanácskozásokról azt az információt kaptuk, hogy azok a helyzet tisztázására vezettek. A kormány tagjai ma délelőtt 10 órakor Teleki elnöklésével minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen a kormány minden tagja részt vett, kivéve Gratz külügyminisztert, aki Bécsben van. A szlovák néppárt egyesült a nemzeti * párttal. Becs, jan. 28. Pozsonyból jelentik, hogy a szlovák néppárt, amelynek Hlinka a vezére, továbbá a szlovák nemzeti párt, amelynek Skrobar a vezetője — egyesült, hogy a legközelebbi választásokon együttesen lépjenek föl. ZALAI KÖZLuNY 1921. januwr 29. Eltemették Lánczy Leót. Budu/>est. január 28. A Kereskedőim Bank Ferenc József-téri előcsarnokából ma délután 2 órakor temették Lánczy Leót. Kép-viseltette magát a temetésen József föher-ccg^is, Algya-Pr.pp ezredesei, aki az egész\'\'ffihcréegí család részvétét tolmácsolta az özvegynek. A szertartást Hajnal Benő református lelkész végezte. A j<crcskcddmi Bank nevében Wcisi Fülöp alelnök búcsúzott az elhunyttői, majd Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter a többek között a következőket, modotta: — A halál elfújta a mi szövétnekünket és mi nem találjuk mjcg többé ezt a munkást. Amikor kitárta előttünk az Ő lelke színes szivárványait, akkor mi abban csupa nagyszabású, hatalmas tervet láttunk. Hajót, vasutat és hiteléletet akart adni az országnak éa oly munkát végzett, hogy évtizedek múlva is tizezren fognak élni nz ő gondolataiból. Érdekes adóbehajtás- Bécs, jan. 28. Tegnap éjszaka különös razzia zajlott le a Tabarin mulatóban. Záróra előtt ugyanis nagyszámú rendőr és hatósági . tisztviselő jelent meg a mulatóban, amelynek kijáratait elzárták és a jelenlevőket igazolásra szólították föl. A férfiaknál lévő pénzt és a nők ékszereit nyugta ellenében lefoglalták és azokat, akik nem tudták magukat kellő módon igazolni— bevitték a rendőrfőnőkségre. A különös razzia célja az adózavarokra vezethető vissza. Bécsben ugyanis mindenkinek jövedelme után bizonyos Összegű adót kell fizetnie és a rendelkezés hosszabb idő óta Bécsben tartózkodó idegenekre is vonatkozik. Az adóhivatalok többszőr panaszt odtak amiatt, hogy az idegenek elmulasztják a jövedelmük után járó adó kifizetését. A bécsi hatóságok ezzel a. rafiával igyekeznek az adó nem fizetőket kötelességük teljesítésére szorítani. Botbüntetésre ítélt tolvaj. Budapest, jan. 28. Rentka János, a Gróf Zichy Jenő-utca egyik házának házmestere a ház közös pincéjébő] hosszabb idő óta lopkodta a lakók fáját. Megállapították azt is, hogy nem caupán a maga számára lopott, hanem el is adott a bünÖs uton szerzett fából. Letartóztatták, megindult ellene a bűnvádi eljárás és Vass Lajos tőrvényszéki biró tanácsa ma kezdte tárgyalni az ügyet. A biróság Rentka Jánost lopás büntette miatt tíz botütésre itéltc. Ha az orvos nem találná alkalmasnak a büntetés végrehajtására, akkor az ítélet tiz hónapi börtönre változik át, ^ \' A korona Zürichben- tíudupest, jan. 28. Zürichből jelentik-: A magyar korona állása ma: (zárlatkor) 1\'25, osztrák korona: t\'85, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 130 szantim. TŐZSDE. Bud»p«rt, jan. 2:$. ValuUplao: Napoleon UI20, Fonl IUI0, Uv« ——. Uollir frW, FruncMi /r*nk 8W0. Ungycl mArli* 7.*, Mii ki 000, l.tra 1320, Oxxtiák 84, Rubel 200, t.oi 706. S tokot tiéO, Svájci ff .ok 7860. Kofonudir.ir — , Kunk-dinix--, UolUnJ forint —, Kiuit 20. Ert4k«lc: M.cy..- Ilitől iu?6. Otíliák Hitel IIW, IUxaí , JoUüog 466, Uwiuúlolv 706, Kcrcvjccdolmi B.nk 7M0, Magyar-OUsx —, Bcooini--. Duuhc 4400, AluUnot 0ÍJ60, Síinavári 3550, SalgóUiJnni 7Ö60, UrikÁnyl 6#00, Riiiw 3<J6«, Schlkk---, Cuttmmm NmIcI J»J400, Dinic* 0WX>, KlotilJ íiSOO, .M»«y«r Cukor----. AJri« í>200, AtlaotiU 0060, Kirilywir Íf20(i, BosnyikAj;rir 1340, Liptik mbus 1130, Vumcml YtlUmoi---, CizclU 3226, Konkodi* 3000. Rendkívüli vármegyei közgyűlés. Jogorvoslást keres a várraegye. Emlékezetes, hogy Zalavármegye törvényhatósági bizottságának a kormány- ■ hoz küldött haláfozatát. amelyben a nemzetgyűlés működését erósen kritizálja és az ország vezetésének a napi. személyi és pártpolitikán felülemelkedni tudó. hivatott szakérté egyénekre való átruházását sürgeti — a belügyminiszter mint törvénybe ütközót. megsemmisítette. A belügyminiszter megsemmisítő határozata azonban a vármegyei autonómiát súlyosan sérti, mivel a m. klr. közigazgatási bíróság hatáskörinek kiterjesztéséről szóló törvény szerint vitássá vált az a kérdés, vájjon a belügyminiszternek volt-e joga ahoz, hogy a törvényhatóság határozatát megsemmisítse. Zalamcgye törvényhatósági bizottsága a vármegye autonómiáját ért sérelem miatt tett Is\'már a belügyminiszterhez előterjesztést, amelyben arra kérte ól. hogy a határozatot megsemmisítő rendelkezését, visszavonja, vagy oly érlelőmben módosilsa, hogy a törvényhatóságnak -az évezredes alkotmányunkban biztosított autonomlája megsértve ne legyen. A belügyminiszter azonban \' o megsemmisítő határozatot vissza nem vonta, sem a kérelemhez -képest nem módosította, ezért a várm:gye törvényhalósági bizottsága február elsejcrc délelőtt 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést hívott össze. A rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgya az tesz. vájjon a törvényhatóság a belügyminiszter határozata ellen klván-e panasszal a m. klr. közig jzgalási bírósághoz fordulni. 6yllkos leányanya. Tóba akarta fojtani a gyermekét. — A sötét ablak, mint nyomravezető. Szombathelyről jelentik: Tegnapelőtt éjjel a Kőszeghez tartozó Kőszegfalva teleken az utcán járókelők gyer-meksirásra lettek figyelmesek, amely a templom előtti tó felől hallatszott, Egypáran a járókelők közül kutatni kezdtek a siró gyerek után, akit hamarosan meg is találtak — a vizbon. A csecsemő már alig élt, mikor elvitték a biró házába, ahol megfürősztötték, bepólyázták ; gondos ápolás alatt itt állapotában csakhamar javulás állott be. Tegnap reggel azonban Pallér József dr. tisztiorvos a gyermek megvizsgálása után konstatálta, hogy a javulás csak látszólagos volt, a gyermek szája habos-véres és élctbenmaradásá-hoz nincs valami sok remény. A kőszegi rendőrség még tegnapelőtt éjjel megindította a nyomozást a helyszínen, hogy megállapítsa, ki dobta a csecsemőt a tóba. Az esetnek a faluban hamar elterjedt a híre, ugy hogy mikor a rendőrök kiértek, minden ház ablakából lámpafény világított ki, amely mellett a házbeliek izgatottan tárgyalták a bestiális bűntényt. Csak egy ház ablaka maradt sötét: a tóhoz egészen közel fekvő egyik házban nem érdekelt a dolog látszólag senkit. A nyomozóknak gyanúsnak tetszett a közöny, nyomozni kezdtek utálja s hamarosan kiderült, hogy egys ebben a ház- ban lakó kiskorú leányanya akarta igy elemészteni bűnös szerelmének gyümölcsét. Az anyát, aki most még betegen fekszik lakáén, a rendórség n községi elöljáróság felügyeletére bízta, gyermekét pedig a biró házánál ápolják. A washingtoni béke. Az Egyesült Államok uj elnöke, Har-ding, még nem vette áts hivatalát Wilsontól, a régi elnöktől. Az amerikai alkotmány értelmében ez csak egy-két hónap^mulva történik meg. Azonban a régi elnökkel letűnt a régi szellem s noha Wilson űl még Amerika kormányzói székében, Amerika belső cs külső politikája már hetek óta Harding emberiesebb főfogása és tágabb látkörü világszemlélete sierint igazodik. Hardingnak még csak egy-két nyilatkozatát ismerjük a vHág dolgairól, de m$r ezekből megítélhetjük, hogy Középeurópa leigázott államai jogos reménységgel nézhetnek az uj elnök felé. Azt hisszük, Harding elnökké választásában az amerikai nép az igazságot juttatta diadalhoz. Azt az igazságot és méltányosságot, amely egyénes ellentéte a wilsoni kétszinüségnek. A diktált béke kegyetlenségei már nem sokáig lehetnek hatékonyak. Mert Harding tudja, hogy a párisi béke-konferenciárók milyen rettenetes helyzetbe sodorták Középeurópát — és ezzel együtt egész Európát. Egy előkelő amerikai politikusnak mondotta az elnök mostanában : — A Népszövetség nem az az érték, amit az alkotói tulajdonítanak neki. Rövidesen olyanná fajul a helyzet Európában, hogy valamennyi európai állam Amerikához fog fordulni a művelődés megmentése érdekében. És ekkor áll majd elő az a pillanat, amikor a világ valamennyi kérdésének megoldására uj tanácskozást kell összehívni Washingtonba — és a vcrsaillesi békét a washingtoni béke fogja fölváltani. Éppen itt oz ideje, hogy az igazság rohama meginduljon a hazugságnSk, a csalásnak, a rosszhiszemű beállításoknak és a merész történelcmhamisitásnak átkozott müve ellen. És a legelső amerikai ajkáról elhangzott „washingtoni béke" riadó reménytébresztő és biztató. Azt látjuk benne, hogy a hatalmas Amerika állott a béke megváltoztatását célzó mozgalom élére és Harding elnökké választásában azt az akaratát nyilatkoztatta meg, hogy a világkatasztrófát — uj békekötéssel kívánja megakadályozni. Klein József ésTestvérecígbiz beérkeztek a legnagyobb újdonságok1 Férfi- és női kelmékben mosó- és grenadin különlegességekben, — valódi Schroll-gyártmányu schiííonokban. Női selyem- éa szalmakalap újdonságaink megérkeztek ! Csonka Magyarország — nem orszáfy Egész Magyarország : mennyország! 1921. január 29._ hiszek. Előfizetőinkhez! Kérjük mim/azon igentisztelt viilcki előfizetőinket, kik a január havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen. A .ZALAI KÖZLÖNY. kiadóhivatala. — Egyházi közgyűlés. A nagykanizsai református missziói egyházközség január 30-án, vasárnap d. c. 11 órakor, istentisztelet végeztével tartja imaházában (Batthyóny-ut 16.) rendes évi közgyűlését, amelyre az összes adófizető egyháztagoknt meghivja. A gyűlés tárgysorozatán az 1920. évi zárószámadás és vagyonmérleg .jóváhagyása, az 1921. évre szóló adókivetés és költségvetés megállapítása és uj presbyterek választása szerepelnek. — A Movc és a só. Ntfgy port vert fel pár nap előtt a városban az a hir, amit széllébcn-hosszában tárgyaltak és nagyítottak a Movc és a sóval kapcsolatban. Mi már akkor megírtuk, hogy a Movc tisztán áll. Mcgirtuk még azt is, hogy a sóval drágítás történt és történik, mert hihetetlen, hogy a Sopronból elindult 5\'50 koronás sót Nagykanizsán 15—16 koronás árban mérjék, ha az illetékes közegek előbb nem drágitottak< Állításunkra érdekes fényt vet az a .tény, hogy az alispáni hivatal levélileg értesítette a nagykanizsai Movc főosztályát, hogy,a kiutalt sónak az árát kilograinmonkint egy koronával leszállítja, vagyis nem 10, hanem 9 korona fizetendő a só kilogrammjáért, illetőleg kilogrammonkint az alispáni hivatni 1 koronát visszaad, a már befizetett 100.000 koronából. Érdekes. Nyilván lesz még folytatása is az ügynek. — A nagykanizsai Polgári Egylet folyó évi február hó 2-án, szerdán délelőtt 10 órakor saját helyiségében rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1-. Titkári jelentés 1920. évről. 2. Zárszámadás,- költségvetés, vagyonkimutatás előterjesztése, és evvel kapcsolatban a felmentvény megadása. 3. Aftip-szabálymódositás. 4. Kötvények kisorsolása. 5. Kolozsvári Ödön fclcbbczése a választmány határozata ellen. 6. Netáni indítványok. 7. Elnök, alelnök, tisztikar, választmány és számvizsgálók választása. — Nem lesz gabonarekvlrálás. A gabonagvüjtő bizottság tegnap délután Fcrsler László ezredes elnökletével értekezletet tartott a városházán a Nagykanizsára kivetett gabonákon! ingens beszolgáltatása tárgyában. Megállapították, hogy a beszolgáltatandó 14 waggon gabona a megszabott határidő dacára sem folyt még bc, amennyiben egy fél waggon hiányzik a Nagykanizsára kivetett gabonakontingcnsből- A gabona-gyűjtő bizottság azonban ennek \'dacára is ugy határozott, hogy a kilátásba helyezett tÖmegrekvirálást nem veszi igénybe. Ugyanis a gabonát beszolgálni köteles termelőkkel a hiányzó félwaggonra is meg tudott egyezni. Rekvirálásra tehát csak az esetben kerülne a sor, ha ezek nem szolgáltatják be a rájuk kivetett mennyiséget. Azonban cz esetben sem lesz tömegrekvirálás, hanem csak egyéni elszámolás, ami abból áll, hogy a gabona-gyűjtő bizottság által egyesekre kirótt, de be nem szolgáltatott gabonát karhatalommal fogják behajtani. ___ZALAI KÖZLÖNY_ — A Nyukosz február 8-án műsoros estélyi rendez. A műsorban a csurgói és zalai gyalogezredek tisztikara működik közre és mint rnciodrámikus jelenet „Megcsonkított Magyarország" fog bemutattatni. Az estély büffévcl lesz összekötve. A zenét a zalai gyalogezred zenekara adja. Kezdete este 8 órakor. — Szeged megkapta az egyetemet. A hosszú huza-vona után Szeged elérte régi vágyát, egyetemet kapott. A kolozsvári és pozsonyi egyetemeket - mint ahogy nekünk jelentik — Szegedre helyezte a kormány. — A lakók hozzájárulnak a házak kurbantartáaához. Az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán teljes erővel folyik az uj lakásrendelet kidolgozásának nagy körültekintést igénylő munkája. A lakásrendelet, mely a közönségnek különböző híresztelések nyomán támadt nagyfokú idegességet van hivatva végleg eloszlatni, előreláthatóan már február első hetében a nyilvánosság elé kerül. Amint beavatott forrásból értesülünk, az uj rendelet a háziurak korlátozott lakásfclmondási jogában semminemű lényeges változást ncin jelent. Módját fogja ejteni azonban, hogy a lakók elfoglalt lakásuk nagyságához, szobáik számához mérten bizonyos megállapított arányban hozzájáruljanak a lakóházak karbantartásához, illetve nzok tatarozási költségeihez. Az uj rendelet szerint, mely a zaklató rekviráláso kat is megszüntetj, minden kérdésben a biróság fog dönteni, amely bíróságban a lakáshivatal is képviselve lesz. Bármily erővel dolgoznak is azonban az uj lakásrendeleten, a\' viszonyok nem fognak enyhülni addig, amig az építkezés meg nem indul. Ez pedig, \'ne gondoljuk egy pillanatig is, hogy sokáig késne, ha megfelelő törvényes rendelkezések tvolnának, hogy az ujonan épült ház tulajdonosa tényleg ura is a háznak. A kormánynak csak egyetlen egy szakaszos törvényt kellene hozni, hogy minden újonnan épült ház fölött szabadon rendelkezik a házigazda. — Orosz fogságból a szerencsétlenségbe. A napokban tért haza hat és fél évi orosz fogság után Turbéki József szigetvári lakos. Családja kitörő örömmel fogadta és azonnal szétszaladtak, hogy boldog lélekkel Összehívják a rokonságot. A magára maradt Turbéki a konyhában megtalálta a régi vizeskancsót és mivel szomjúság gyötörte, nagyot ivott belőle. Azonban a kancsóban viz helyett marólúg volt, amely összeégette belsőrészét. Nyilt-tér.*) Dr. Hoch Oszkár ügyvéd urnuk. Az ügyvédi méltósággal össze nem egyeztethető, urakkal szemben nem használható kvalifikálatlan fenyegetéséről tudomást szereztem, melyre válaszolva .magát" értesítem, ha ezt jónak látja beváltani, ugy bármikor rendelkezésére állok..... Nagykanizsa, 1921. Ij28-án. Bruncsics József. \') A* c rovatban k<>zollokcrt nem vállal felelősseget » ■xorkositöaágr. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen." _ 3 KÖNYVPIAC. pTséplö István: „A negyvenezres vö" három felvonásos színdarabja a Szent István Társulat kiadásában nemrég jelent meg. A kedves változatokkal, érdekes népies epizódokkal színezett népszínmű műkedvelő előadásra kiválóan alkalmas. A cselekmény egy szélhámos iparos legény körüj forog, aki ogy vidéki faluban lázit a proletáruralom mellett. Megmételyezi a falut, de kisül szélhámossága s ép akkor, mikor a falu legszebb leányát akarják hozzá kényszeríteni, bukik cl. A könyv áru 30 K. Kapható a Szent István Társulatnál. -Vomáromi János alig néhány éve ir és mü-veivel becsületet szerzett magának az írók és népszerűséget az olvasók között. A nyelvét kétségtelenül Móricz Zsigmond vágta fel, de e fiatal irónk mégis a maga útját járja. Érdekes, kemény egyéniség. Az impasszi-bilité ragyogja be Írásait. Szigorúan prózaíró, aki száműzte magából a lírikust; krónikás, de életszagot tud lehelni történeteibe. Módszere az utalás: nem kísérli meg, hogy szint szilinél fessen le, kielégíti, ha leírta: ez a szin ilyen ... de igy is nagy hatásokat ér el. Uj könyve. .Rongyos gárda" a címe, Rákóczi korával foglalkozik. Sok történelmi adata lelket kap, a novellának szerves része lesz, a történelmi kor festésében mindenkor biztos a keze és ereje oly jelentős, hogy képes letűnt korok hangulatainak felidézésére is. Szinmagy/tf stilusa külön gyönyörűség és egyik jelentékeny alkotórésze Komáromi János gyorsan szerzeit népszerűségének és a finnyások fűiében is jól csengő nevének. Ozederkényi Annát írónőink között mindig " legelöl emlegették, de pályafutásában uj könyvével, „Sorsok ha találkoznak", oly magasságra jutott el, aminő az írók, közül is csak igen keveseknek jutott. Szederkényi Anna művészete teljesen megérett. Túláradó lelke idáig gyakran megakasztotta a szavak biztos folyását, valami barokkság tette nyugtalanítóvá eddigi Írásait. Persze a kivételes értékű „Amig egy asszony eljut" odáig nem számit ide.\' Mondanivalói sokasága zsúfolttá telte az Írásait, de uj könyve már az ízig-vérig tudatos, a bölcs iró műve. Már nem pazarolja erejét, pontosan tudja, hogy a megvilágításra mennyi elég: a megfigyelések ma is bőven zuhognak belőle, könyve ugy hat, mintha az élet előtt, mint panorámában vonulnánk cl, de őkonomia, művészi elrendezettség, a forma hibátlan volta járul^eddigi nagy erényeihez. Szederkényi Anna minden nagy tulajdonságában a régi még: az élet, mint szép színes szőnyeg a lábai alatt, de föléje magasodik eszmei törekvése és idcáliz-musa, a hang és az erő teljes fényében csendül ebben a könyvében. Ukránia szigorítja a határzárt Oroszország felé. Bécs, jan. 28. Az ukrán sajtóiroda jelenti Lcmbergből: Az ukrán szovjet-kormány szigorú intézkedést leit, lio;jy megakadályozza a népbiztosok és kommunista vehetők , cgyro nagyobb méreteket öltő bevándorlását. A hátáron ugyanis Oroszországból egyre többen akarnak átjönni, mert ott az .éhínség napról-napra fokozódik. ZALAI KÖZLÖNY 192). január 39. Jókarkan levő teljes kovácsműhely felszerelés azonnal oladó. Hívebbel Teleki u. 55. szám alatti fOszcrüzletben._ Keszthelyen Balaton-U. 4. számú ház szabadkézből eladó. Két szobás udvari lakás azonnal elfoglalható. — Bővebbet Tőllősy, Teteky ut « szám. <"2 Köszönetnyilvánítás. Szeretolt drága jó férjem elhunyta alkalmával mindazok, akik mérhetetlen fájdalmamban osztozkodva a részvét külső jeléi sem mulasztották el nyilvánítani, fogadják ezúton leghálásabb köszónetemat. Nagykanizsa, 1921. január SO. özv. Karancsy Istvánné. FRIÉDJOZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sogár-ut l Ib\'S-ut éa Sugár-ut sarok.) II Aranyat czS,t°-1\' ezusiui, —, I aranyfogakatésérmc- j ket a legmagasabb árban ve- H szek. Uj ékszerek és javitások legszebb kivitelbensaját műtermemben legjntányosabb árban készülnek Orajavitások elfogadtatnak. Timaiuik pn.uror.ioiu*«ii -u-i«i«.. öw.ntut cm kMita .HaAiMtaatnr "*!\' M ti I ó r% i i ÍUICIJ u;- biL Uí hi.mtt.. > rr-» t.t.i" ■ ■ - - - ----- ..„„It,., íionk* Vup.l.Vu ním, ií„. .«>i>Sj.«~. V\'í?,^\' S«>M.ídr kii unuk UMl.Ur, .11,i™, u.l»tl*p"\') k.ph.iak "W fk fehér kanca, jó futó, 165 cm. magas — nem kurtlrozott — kerestetik megvételre, esetleg 6 éves hasas kisbéri kanéival elcserélném. Szöktdcncsi bérgazdaság u. p. Nemesvld. EREDETI ERFURTI főzelék és virágmajfvak, importált „Mette^féle ólomzárolt takar-mányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnél Nagykanizsa. — Telefon: 130. Magvakat aiines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. Elli iMtn uwgitníilhtjí* . Dunánlull Ktreskadelmi Mébészitoél C mm ha (hat v •»«•<•»•«»>•««\' KlrAly-nW* l». 1W bzomoameiy uj,*., n»j«> .«»••.■«•» »«. oooaaoaaoooo lt||Biz|i- UII ín Sztrm izlnhiz — szálloda. Péntek, szombat és vasárnap HARRY PIEL felléptével: kalózok BOR A légi kalandoidráma 0 felvonásban. ! I. felv.i A r*«u>j>4i««k karmaiban. 1. f»lr.i »•»■». I m haml»k*rty4«. 3. r»lv.i A lltoksalos UtoK.«IAb. , 4. M«.i A T«KMU« MMWMI. ft. Ww A l\'B\' kálótok. «. f*l». t IlUnh&.U•. A MoicAk«rTl»C*16 «"io«t»A* SIU1 «« *»»» \' »lul U «ní*.|*lj«»»» I V«ir- é» dnocpoapca 2. 7,4.5, \'/,7 *« 4 <Sr»kor. El<5»Jitok k«zd«(e ko*n*pokon ti i* 8 ómkor. őooaaoaoaaoö Metésak felvétetnek a lap kiadóhivatalában aranyhegyi kitűnő 1*U cs xamntn „,m M-éO k»r»u». !••»••« r"k KORONA 111 c r e 11 k i it 11 ur vttaaaaa próbára ajy üvoggol Sáfrail Jozseí Magyar-utca 74. nncnnnnannnnanonn Mindazok, akik nálam zabra előjegyeztették . . magukat február 1-én vegyék ál ö Bn.tó zabkészlet még 130 p, ten- »í ----1 oa q, i ín ml előjegyzésekéi nem fogadok el. Pollák M. Emil Nagykanlzan. — Telefon 131. ____innaunnnnaannn xxxxxxxxxxxxxxxxx " URANIA mozgókép palota & Roigonyl»utca 4. — Tclofon«»ám 259. ■■ Csftlörtök. pOntok. nxomhat, v*«árn»p Gesarina VIII. része i „ „Maud Gregaarda bosszúja" X Főszereplő Mia May és Hans Mierendorf X Kléadisok kezdet, kiSia.poa 0, \'(,7 é. 8 ór.kor M V...: .. ilnnípnarokoa 3, 6, ■/,7 éi 8 érakor. H xxxxxxxxxxxxxxxxx ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. Kiadóhivatal! telefon 78 Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. Nyomdai telefon 117 ♦ ♦ ♦ Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala OQOQOOQOOOOQQOOOODQOO Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai it Gyarmati könyvnyomdájában. 60-lk évfolyam Nagykanizsa, 1921. Január 30. Csütörtök 15. szám. ZALAI KÖZLÖNY KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP SMrtoMtf1^ í\' kUdóhlvattl: Pö-ut 13. az. _ Intorurbftn-telofon 78. - Megjelenik mindig kora reCKel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEOEDŰS GYÖRGY ncmxt\'gy. k«pil»eló FELELÓSSZERKESZTÓ: BODROOKÖZY ZOLTÁN Btóflzotésl árak: E„íji ívre 360 K. fílívrolSOK. Negyedei. 90 K. r.fi hói. 30 K. E&<ARl»V» 1 K megbukott? Nagy kavarodás van Ismét a politikában s még nagyobb a lelkekben. A napokban a demokrata párt vacsorá]án Sándor Pál borozás közben nem átallötta kijelenteni, hogy megbukott a keresztény irányzat. Meg-e ? Képviselő ur! No majd elválik. Ugrón Gábornak Is a fejébe szökött még egyszer a székely vér a merész kijelentésre és a kérdés ilyen formájú regisztrálása ellen tiltakozott. Ez egy. Debreczenben Balthazár püspök Is a porondra lépett s a presbitérium clóu rezignált hangon olvasva adta elé mondókáját, mondván : nem akarja elragad-t,tnl magát. Püspök ur, önt már eléggé elragadták tőlünk, kár voll a rezignál! hang, kár vojt a szinészkedés. Az esel gyalázatos, de Téli, hogy még gyalázatosabb Is lehet, ha sokáig piszkálják. A debreczenl esetből presztízskérdést csinálni halálos bün volna. _ Sok oldalról hallunk olyan kijelentéseket, hogy az egyes egyházaknak állási kellene foglalni. Uraim ! Micsoda rettenetes konkolyhlntések ezek. Ez az egyedüli mód, hogy az egész országban még jobban egymásnak ugrasszák a magyart. Itt csak debreczenl esetről van szó s nem országos botrányról. Amikor az állásfoglalás megtörténik, azonnal országossá lelték a kérdést. Sokan ezt akarják s ez ellen ml fennhangon tiltakozunk. Az eset tipikus debreczenl. Balthazár püspök élni akar s a liberális ló hátáról nem akar vagy nem tud már leszállni. A talaj jól eló volt készítve, meri a kormány Debreczenbe. a kálvinista Rómába, kalhollkus főispánt nevezeit kl s ehhez a kinevezéshez értheteilen módon a körme-szakadtáig ragaszkodott. No és aztán a politika. Uj párlok alakulnak, a háttérben azonban mindenütt ott sziszeg a háromfejű kígyó: a királykérdés, a legitimitás és a llberállzmus. A fővárosi liberális lapok tel, kolom-polják az országot, hogy a keresztény párt felbomlott s már Sándor Pálék Isznak Is a medve bőrére. Hát csak igyanak, A keresztény párt nem bomlott lel s nem Is log telbomlanl. A kormányzópárté lehetnek szórványos kilépések, de mint avatott helyről tudjuk, a keresztényszo-clálisták s a dlsszldensek bent maradtak s a sulyuk nyomós lesz. Ugyancsak nem tévesztendő el szem elől, hogy a sötétből Ismét mozgolódj zaja hallatszik. A szabadkőművesek kezdenek hangosak lenni s már házuKat Visszakövetelik a Move-tól. Azonban , let támadásról még csak álmodni se merjenek S ezek a jelenségek mlrid most egyszerre észlelhetők, mintha egy egységes atakk készülne a fajmagyarság s a kereszténység ellen. Fennhangon hirdetik, hogy megbukott a keresztény Irányzat. Megbukott? No majd elválik. — gk. — Február 3-án uj Ülésszakot kezd a nemzetgyűlés. A kormányzópárt ilUapontj. a király kérdőiben. — Nemxetl koncentrációs párt terve. Budapest, jan. 29. A tegnapi minisztertanács foglalkozott ülésében a nemzetgyűlés legközelebbi munkarendjével és elhatározta, hogy közvetlenül a február 3-i megnyitás után az ülésszakot berekeszti, másnapra azonban kormányzói kézirattal megnyitják a nemzetgyűlés uj ülésszakát. Erről a tárgyról ferdinanJy belügyminiszter a kővetkezőket mondotta: — Az ülésszak berekesztése és az uj ülészak azonnali megnyitása Hivatott eló segíteni a nonizetgyalfa "m * "alfa MzoU- !"ág.!i "nem bizonyultak e7é^|^tképe.eknek, ezenfelül « tiszántúli képviselők sem voltak azokban képviselve. Az a cél ,rányitó la tehát » kormányt, hogy grammja előtt a bizottságok ujból alakul ia""k A kormányzópárt tagjai az uj ülésszak előtt számos kívánsággal állnak elő. tzek között legfontosabb a földb.rtokrefom végre- h"iUíA*kkerüfete?kWI visszaérkező képviselők ktlnin&^ nemzetgyűlés a kr rítíifíu—tzáfe nehéz hely^; . » Í5» iMSTKdSvi igyál- vei és a király sz / A mV talán nem -kívánnak t g jib. fölvé- S ü n •nenSti\'király.ág kérdése rr-SS kivul olló pon»i.u „lokulás összehozá-képviselő bevonásával uj.lakú ^ ^iSTÍiw elletik, aki egyelőre a Zichy János gro ve«,őségével tárgyal. köréről szóló törvényjavaslatot, valamint az önkormányzati tisztviselők fegyelmi kijárásáról \'szóló tőrvény módositását. Felemelik a batéti kamatlábat. Budapest, jan. 29. A pénzintézetek a közvélemény nyomása alatt sem voltak hajlandók a bpléti kamatlábat felemelni. A pénzintézetek magatartása közbelépésre kényszeritette a pénzügyminisztert, «ki magához kérette a Tébe vezetőit és tárgyalást kezdett velük n betéti kamatláb felemelésére. . , A tárgyalások eredménye az, hogy a pénzintézetek március elsejétől kezdv. kötelesek felemelni a betéti kamatlábat. A felemelés az illető pénzintézetnél szokásos kamatláb duplája lesz. Adóügyi utmutató-hivatalt állítanak fel. Budapest, január 29. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Súlyos pénzügyi viszonyaink kőzött ujabb adótörvények megalkotása vált szükségessé. Az utóbbi években az adóztatás terén tett sok irányú intézkedéshez most betetőzésül a vagyonváltságról azáló tirvények fognak csatlakozni. _ . Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter adóügyi útmutató é. ellenőrző hivatalnak a felállítását vette tervbe, amely útbaigazítást log adni a hozzáforduló adózóknak az ogyene~dó törvényeknek az alanyi és tárgyi kötelezettségeket érinti rendelkezéseire. Jászi az amerikai magyarok közt akar a kormány ellen propagandát csinálni. Budapest, jan. SO Jászi Oszkár a napokban Amerikába indul, hogy Magyarorstag politikája és kormánya ellen csináljon hangulatot az amerikai magyarság köréből!. Az amerikai magyar vezetők, akik igon 14 hazafiak, mir előkészítik azt a barátságtalan logadtatást, ninelyb.n az amerikai magyarok Jászit részesíteni fogják. Igy tehát csak kudarcra számíthat. A tőzsde magánforgalma. Budapest, jan. 29. A tőzsde magánforgalmában ma nagyobb vásárlási kedv mutatkozott és az irányzat szilárdabb volt, mint tegnap. Kötöttek Főbuszt 1170, Magy.r- "\'""\'^valutapiacon fóleg a dollár iránt volt nagyobb érdeklődés 494-501-514-507 árfolyammal. Márk. 897-901 Szokol 682 - 85, Lei 700, Osztrák kifizetés 81—84 volt. Negyvenkét év alatt fizeti le Németország a hadisarcot. Paris, jan. 29. Havas ügynökség jelenti: A legfőbb tanács bizottsága, amely tegnap délelőtt ülést tartott, délután félnégy órakor uiabb tanácsülést tartott. A bizottság tagja, közt megegyezés jött létre a következő P°nl°Arboulognei megállapodásoknak meg-fel4óen a német törlesztés határidejét 42 esztendőben s/abják meg. Németországra kiviteli adót rónak. . A „Matin" irja: A megállapodás szerint „ Némotbirodalom 42 év alatt 262 m.l .árd arany márkát tartozik fizetni és a kivitelre 12\'//százalékos adót vetnek a szóvetségesok javára. _2 ZALAI KÖZLUNY 1921. január 19. Pannonhalma. Irta: dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő. Legősibb szerzetes rendűnk, a kulturá-ban, ezer éves történelmi múltban és hazaszeretetben ragyogó benczéseknek nagy főapátja: dr. Bárdos Rémig lelkigyakorlatra hivta meg a magyar nemzetgyűlés tagjait Pannonhalmára. E szives kérésre több mint husz képviselő utazott el a Szent-Hegyre, még többen pedig nagy elfoglaltságuk miatt elnézést kértek elmaradásukért. Az ily irányú meghívás az ország egyik főpapjától, valamint a nemzet törvényhozóinak szerzetesek felügyelete mellett való lelkigyakorlata szokatlan s amint Huszár Károly mondotta: nóvum is a parlamentek történetében. Én azonban hozzáteszem, hogy cz egy feltűnt útjelző a jelen bizonytalan óráiban, mert a hitnek, ezer éves dicső múltnak és önfeláldozó hazaszeretetnek messzevilágitó tüzkévéje, amely Pannonhalmából tör elő a magas ég felé és árad el e Csonka-hazában: nemcsak visszafelé, a történelem évezredébe világit, hanem miként az a betlehemi csillag, utat mutat Jövőnk, valamint földi és égi életünk felé is A Szent-Hegyről indult el ugyanis ut jára a magyar kereszténység. Minden kő. minden halom, minden patak ezer év tüneményesen fényes életét tárja elénk és ennek lehcllcte csapja meg ott lelkünket, agyunkat. Ott volt igen sokszor Szent István, Szent László, ott engedett átvonulást Kálmán királyunk Godolfried keresztes hadainak, többször ellátogatott oda a nagy Mátyás is stb. Ezért ez a rend egy meg nem szakított lánca történelmünknek. Ide hívott bennünket Rémig főapát. Pártállás szerint következőkép oszlottunk meg: Volt egy aktív miniszter Bcnárd Ágost, két exminiszterelnök, Huszár Károly és Si-monyi-Semadam Sándor, sokorópátkai Szabó István, Korányi Frigy es báró, volt pénzügyminiszter. A diszidenseket Gyömőrey György, a kercszténysz. pártot Bcrnolák Nándor, Bo-zsik Pál, Bartós János, Fertsák Jenő, Róbert Emil és Szabó József, a kisgazdákat Hegedűs György, Kuna P. András, Scbandl Károly és Muszti István képviselték. Friedrichék kízfll eljött Weiss Konrád, Bcniczkyéktöl Somogyi István, és Wirler László és a pártnélküli Budaváry László. Falai kőzött mintha az ősök szellemei járnának. Maga a kolostor tizenegy megye területére lát cl, most tul a szük határokon. Könyvtára és képtára világhírű, csodálatosan szép és gazdag. A templomnak minden köve századok históriáját regéli, oklevéltára legrégibb Írásos emlékünket z«rja magába. Ruhatára Szent István palástjának előmintá-ját őrzi 1031-ből. A benczések rendje a legmagyarabb szerzetes rendünk. Nemcsak papjai, de katonái is voltak ezer éven át e hazának. Ellenségtől, zord időtől nem féltek, hűtlenek nem voltak sem hozzánk, sem önmagukhoz soha. A hires Uros apát szerzeteseivel együtt megvédte fegyverrel Pannonhalmát a tatárok ellen és nem tudta elvenni tőle a Szent-Hegyet e horda tjgyanczen apát ötször járt Olaszországban. És még egyet: a kommunizmus alatt az egész rendnek egyetlenegy tagja sem hódolt be a kommunizmusnak, pedig több gymnáziumuk és huszonhat plébá- " niájuk van. Ebben az időben árva volt a rend, nem volt főapátja és igy érte őket a vörös uralom. A rend azonban kiáltott fegyveresen Pannonhalma ősi falaira és papjai hosszú heteken át puskával teljesítettek a Szent-Hegy védelmében szolgálatot. Bennünket mélységes keresztényi szeretet fogadott. A nagy Rémig főapái kegyessége és a rend tagjainak lebilincselő udvariassága feledhetetlenek. A tudomány felkent papjai között éltünk. A zseniális dr. Strom-mer perjel mélységes prohászkai beszédei, melyekből a tudás, szónoki erő, philosofia és hit verődtek lelkünkbe, valóban átalakították egész szellemi valónkat. Gyóntató-atyám, dr. Panghy Özséb, országos hirü historikus, dr. Palalin Gergely a nagynevű fizikus, az első szigorú Cató-i arcú örökösen hazájáért aggódó férfiú, az utóbbi pedig a legkedvesebb emberek egyike, akikkel az életben találkoztam, mind-mind kitörölhetetlen emléket hagytak lelkemben. Mindenki kedves és szeretetreméltó volt. Nekem különösen kellemes volt Pannonhalma, mert megérkezésemkor egy kedves, ismerős arc fogadott, dr. Kalóvics Adorján tanár, nagykani* zsai földink, oki valósággal vigyázott minden lépesemre, hogy jól érezzem magam és hogy semmiben hiányom ne legyen. Köszönet érte. De amint ezer év történelmén ott ragyog Pannonhalma neve, fényesebben minden más névnél, — épp ugy mindenki és mindenek felett ott áll dr. Bárdos Rémig főapát, a nagytudásu, mély vallású, erős kezű és bölcs férfiú. Szelleme hü folytatója legkiválóbb elődeinek, kiváló személyisége pedig nagy láncszem hazájának és rendje történelmének kapcsolatában. Lelke, mint két beszédéből kivettem: telve gyötrő aggodalommal, de bizalommal is a magyar kereszténység é-s \'az ezer éves haza sorsa miatt. Nem mondta, de a szemeiből előtörő sugarak mintha azt írták volna lelkünkbe, hogy ezért hívott meg Bennünket. A zugó, örvénylő hullámok között vergődő hajónk árbocába belemarkolt Pannonhalma lánglelkü főapátja. Kétségbeejtő helyzetünk, ingadozásuk, tartalmatlan, de lármás kcrcszténykcdésünk nem jó utmulatók a jövőre — és mindennek látása, a vész komorsága, a magyar kereszténység ingadozása — bírhatták arra a Szent-Hegy főpapját, hogy mint nemzetének nemlője siessen a gátra. Udv Néked ezért, nagy cinber, üdv Neked Rémig főapát 1 Hálánk, szeretetünk száll Feléd, hogy a nemzet törvényhozóit meghívtad oda, ahol a magyar kereszténység kardja suhogni kezdett, hogy megtöltsed azoknak lelkét acéllal. Miként Uros apát megvédte szerzeteseivel Pannonhalmát a pogányok ellen, épp\' így gyűjtőd és erősíted Te is e nemzet első katonáit s telíted meg őket keresztény lélekkel a magyar haza és kereszténység számára, amelynek symboluma Pannonhalma. A politika száműzve volt lelki gyakorlataink ideje alatt, én azonban mégis hiszem hogy az ottjárt képviselők megerősödve á malaszt áldásaival, egységet, összetartást és harci kedvet tudnak önteni a homtadozá sorokba es békét u cividi társadalmi osztályok Tévcdeztünk, mentőcsónakokat kerestünk, hogy révbe jussunk. E tapogatódzásunk közben Rem,g főapát támasztotta egyenesre két kezével az árbocot és feltűzte reá egyetlen útmutatónkat, vezetőnket, iránytünket mindenünket : a Keresztet. Követjük I HÍREK. — Rónai főtörzsorvos temetése. A néhány nap előtt Körmenden hirtelen elhunyt dr. Rónai Jenő ezredes-orvost, a nagykanizsai hadikórház volt kitűnő parancsnokát ma délután fél 4 órakor helyezik örök nyugalomra a római katholikus temető halottasházából. Az Ipartestület mulatsága. Tegnap este tartotta meg a Polgári Egylet nagytermében az Ipartestület tánccal egybekötött, gazdagmüsöru farsangi mulatságát, amely a siker legteljesebb jegyében folyt le. Nagyszerű volt a .műsor minden egyes száma. Kitűnő, pontos összetanultsággal énekelt az Ipartestület dalárdája, Büchlcr Mór és Rácz János szakértő vezetése mellett. A\' kíséreteket Keiting Ferenc tanár ét Rácz János kántor látták el nagy zeneértéssel. A „Fogadjunk44 cimü tréfás egyfclvonásosban Földi I. János, Vida Kálmán és Eppinger Manci arattak nagy tapsokat. Marió és Mariette táncmcsct Füredi Bözsi és Majtinszki István táncolták minden dicsérő jelzőt megérdemlő ügyességgel, A közönség olyan zajos ünneplésben részesítette őket, hogy többször megismételték táncszámukat. Schreiber Lajos, mint kifogástalan előadó adta elő Lévay-Farkas Pál „Álszociálistáját. A mindvégig élvezetes és nivós műsor után tánc következett, amely a legjobb hangulatban a záróráig tartott. — Nagykanizsa város és járási Gazdakör dec. 1-ről elhalasztott közgyűlése a már közölt tárgysorozattal folyó )hi február hó 4én, pénteken délelőtt 10 órakor lesz megtartva a Polgári Egylet emeleti helyiségében. Tekintve azt, hogy ez alkalommal dől el Gazdahörünk sorsa s megejtetnek a szükséges választások, tisztelettel kérjük bizonyos megjelenését. Gazdaköri elnökség. — Merénylet a művészet ellen. Ezt kiáltja felénk az a három mázolmány, amely a Fő-utca egyik kereskedésének kirakatában tegnap óta díszeleg. Három lehetetlenül sikerült mázolat állítja meg a járókelőket s bizony a művészethez csak csipetnyit is értők őszinte leszólásait váltják ki. A képeken a tehetségtelen mázoló neve is díszeleg. Igaz, mi nem betűztük azt ki, nem is az a fontos, hogy ki merészkedett ilyen silány mázölalokkal kirakatban kérkedni, vagy éppen arra vevőt keresni — mi azt tartjuk fontosnak, hogy ilyen merényletek a művészet ellen ne jöjjenek nyilvánosságra, éppen ezért azt szeretnénk, ha minél előbb eltűnnének a kirakatból. — Anyakönyvi statisztika. A nagykanizsai anyakönyvi hivatalban az elmúlt héten a következő bejegyzések történlek. Házasságot kötöttek : Fülöp György földműves Dávidovics Annával, Gozdán István déli-vasúti raktármunkás Reizner Máriával, Haf-ner Ferenc kereskedő Stciner Gizellával, Horváth József földműves Jankovics Annával, Miilei László földműves Horváth Katalinnal, Jankovics János földműves Horváth Máriával, Varga József földműves Török Gizellával, Dénes Károly délivasuti kocsirendező Major Máriával, Gödinek György földműves Szmodics Júliával, Szántó Gyula posta- és távirdacllenőr Csákányi Annával, Gáspár István délivasuti munkás Kis Katalinnal, Kovács István lakatossegéd Colmányos Máriával. Született.- 9 fiu és 9 leánygyermek. Elhaltak: Marton Kristófní 63 éves ma-gánzónő hólyaghurutban, Kovács József 41 éves földműves melhártyagyulladás, Knausz 1921. január 30. ZALAI KÖZLÖNY László 29 íves földműves tífuszban, Karancsy István posta és távírda főtiszt 31 íves hasi hagymáiban, Faszul Györgyné 54 íves magánzónő agyszélhüdísben, őzv. Horváth Islvánné 76 íves magánzónő vieületi csuz, őzv. Sió Károlyné 44 éves magánzónő tüdö-gümmökor, őzv. Kovács Mihályní 68 íves magánzónő ütöérelmeszesedésben. — A Kath. Legényegylet jelmez-estélye. A farsang végén, Farsangvasái nap szokta tartani a Kath. Legényegylet a kö-zónsíg által méltán kedvelt farsangzáró mulatságát, a jelmezestílyt. Ezen ívben a keresk. alkalmazottak mulattságira való tekintettel az egylet rendező bizottsága hozzájárult J ahhoz, hogy ezen mulatság ne vasárnap, hanem hétfőn, 7-én tartassék meg. Amidőn erről a közönséget lapunk utján is értesiljűk, egyúttal tudatjuk, hogy az idő rövidsége miatt külön meghivók nem adatnak ki ezen estélyre, hanem mindazok, akik a Náni előadásra meghívót kaptak, ezen mulatságra is hivatalosak. A rendező bizottság minden előkíszületet megtesz, hogy ez a mulatság is a régiek jóliirnevíhez móltóan sikerülhessen. — A főgimnázium Márla-Kongre-gációja február 2-á.i Gyertyaszentelő ünnepin délelőtt 9 órakor a gimnázium tornatermiben Kalaz. szt. József, a piarista rend alapitója tiszteletére ünnepélyt rendez a kővetkező műsorral: 1 „o Páter Parvulorum" énekli a főgimnázium énekkara. 2. Ünnepi beszédet mond «z igazgató. 3. Sik S. „Szentatyánkhoz", szavalja Szekeres József VII. o. t. 4 Beriot: III. Concert, duo. Előadják Radó Imre Vili. o. t. és Riedl József VII. osz. t. 5. Sik Sándor költészete. Irta és felolvassa Riedl József VII. o. t. 6. Sik S. „Magyar bu-csujárók éneke" szavalja Vidos József V. O. t. 7. Óh Nagyasszony, nemzetünk reménye , éncki a főgimnázium énekkara. — Belépődij nincs, de a Kongregáció könyvtára részére a legkisebb adományokat is köszönetlel vesz-szük. (Ha azonban a rendelt vetilcl, képek megérkeznek, az ünnepély kedden, febr. 1-án délután 5 órakor lesz.) . — A szabad lyceumban ma este 6 órakor Dr. Szabó István, varosunk fiatal tudós orvosa tartja harmadik és egyultal befejező előadását a „Babonától a tudományig" cimmel. Második előadásában Galc-nusztól Paracelsus!* terjedő kort jellemezte bámulatos alapossággal és mégis mindenki által érthető népszerű formában. Jellemezte az izlamkulturát, mint olyant, mely a népvándorlás idejében és az utána következő U] államalakulási káoszban a tudományok hűséges\' őre volt. Egíszbenvévc pedig jól megfestett képét adta a középkor dímonisztikus miszticizmusának, az alchémiából és asztrológiából kifejlesztett racionális tudományos kutatási módszereknek. Ma este az újkor tudományos nézeteiről fog beszélni. Mindenkinek a legmelegebben ajánljuk ezen ulolso előadási, mint olyant, melyen oly ismeretekkel szaporíthatja mindenki szórakozva a tudását, mely ismeretekről máshol nem igen nyilik alkalom hallani. (x) A Zalamegyei Méhészek Egye-■Ulete f. évi február hó 6-án d. e. 9 órakor a városháza közgyűlési termében rendes ey. közgyűlését taitja. Az elnökség ezúton elhívja . tagok figyelmét a közgyűlésre és tekintettel arra, hogy az egyesület alapszabályait módosítani kívánja, felkéri a tagokat, hogy a gyűlésen teljes számban jelenjenek meg. Az elnökség. — A Nádor-utcai ovodánál karácsonyra tervbe vett gyermekünnepélyt, hatósági zárlat miatt nem lehetett megtartani. Utólag február 1-én délután fél 3 órakor tartjuk meg, melyre a szülőket és gyermekbarátokat ezúttal hívjuk meg. Eddig a kővetkező nemes adományokat kaptuk : Miltényi Gyul.né egy csomag cukor, Gyenes Lajosné egy csomag cukor, Jakubovec Zsófika dió, Stampf Zsigmond egy doboz sütemény, Szabó Antal teasütemény, Armuth Pál két pár kis keztyú és egy pár szandál, Ken-gyelné 4 K, Bencéné 10 K, Rcinitzné 40 K. Ritser Mór 20 K, Reinitz Gyula 10 K, Bród Ignác 10 K, őzv. Adlerné 10 K, Steiner Jenöní 30 K. A kicsinyek nevében hálás köszönetet mondok s a netán míg adakozni akaró szülőket és gyermekbarátokat kérem, hogy adományaikat hozzám juttatni szíveskedjenek Szabó Istvánné óvónő Nádor-utca 14. sz. ovoda épület. (x) A vasutasok február hó 1-én megtartandó műsoros \'tánccsiélyére a város közönsége körében az érdeklődés óriási. Részletes műsor n következő: 1. Zokog, zokog n hegedű, népdalegyveleg, énekli az 1,-arleslület dalárdnja. 2. Air és Ballel a Prometeusból (Belhoven) Polka Serenád (Bethoven). előadják gordonkán Sauerninnn Béla ur zongorán kiséri Jíger Istvánné urnő. 3. Az udvarias fiatalember, Iréfa, előadják Somogyi Ferenc, ifj. Komerszka Frigyes és Singet Árpád. 4. Népdalok, énekli Plan-der Antal ur. 5. Aktuális strófák, előadja Somogyi Ferenc ur. Jegyek elővételben a Schless és Szerb-féle papirkoreskedésekben kaphatók. A rendezőség értesíti n közönséget, hogy reggelig lánc lesz és villanyvilágításról gondoskodva vvn. _ A Keresztény Szociális Egye-.Ulet f hó 30-án vasárnap d. u. 4 órakor a Keresztény Otthonban Diósy Géza kegyesrendi tanár a keresztíny szociális tanokról előadást tart. Elnökség. — A Máthé-kaboré naponkint óriási érdeklődés mellett tartja változatos mürorral előadásait. Ma és holnap este 8 órai kezdettel a „Centrár-ban tart teljesen uj műsorral előadást. Előadás után parkelt-tanc. Jegyek előre .válthatók egész napon át a Centrál tialljában. _ (jt) Koszorutpótló adomany.Dr. Ronal Jenő ezredorvos elhalálozási, alkalmával a nagykanizsai orvosok az orvosok özvegyei és árva, lávára 1000 koronát adományoztak, mely ősz-szeget az Orvosi Szövetségnek bekOldöltttk. (x) Dohánykiosztás. Értesítjük azon dohányzókai, akik január havi járandóságukat mig nem vették át, hogy a barakkorház, Lak-file tőzsdében az míg átvehető. Kozeliá,as, hÍ"a\'°\'l A közalkalmazottak beszerzési „„portjának közleménye. Felkérjük a helybeli és vidéki hivatalok megbízott,., . 3 a náluk levő zsákokat ís tarlalyokat f. ^február hó l-ig a beszerzési csoportnak okvetlen adják vissza. Az ehöksey Harry Piel «odás művészetében gyönyö ködtet ma még a Világ mozgóban színre kerülő a „Légi kalózok" cimü gyönyőrü film Hétfőn, kedden és szerdán pedig a világ, h rf Pathé-gyár legremekebb mesterműve, a 10-ik szimfónia" kerül bemutatóra Sevenn Mars és Emmy Linn főszereplésével. (x) A Nagykanizsai Általános Fogyasztási Szövetkezet 1921. január hó 30-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor az Uránia moziban fontos ügyben taggyűlést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Az igazgatóság. (x) A nagykanizsai L temetkezési egylet évi rendes közgyűlését február 2-án d. u. 3 órakor tartja saját helyiségében, melyre s tagokat tisztelettel meghívja «r elnökség. (x) Méhészek 1 Műlép, keretléc, táv-kapocs, távszeg, keretfogó, kaparó és egyéb méhészeti felszerelések kaphatók Szabó Antal méhész kereskedésében. (x) Néhány tisztességes, erős, lehetőig fiatal munkás állandó munkára azonnal felvétetik a „Pátria" pótkivégyárban. (x) Tigrisarca ember III. része ,A váratlan örökös" karül bemutatásra hélfón, ked-den és szerdán az Urániában. E film szenzációs trükkjei felülmúlhatatlanok. Jegyek «rrc a kiváló bemutatóra már ma válthatók. Benes beszédéhez minden párt hozzászól. Budapest, jan. 29. Ben., cseh külügyminiszter beszéde, - amely jogtalanul bele-avatkozik belső ügyeinkbe, - politika, körökben olyan nagy vihart úmasztott, hogy az ott ?„. hullámozni a nemzetgyűlés első ülésén ,3. Benes beszédére ugyanis a kormány a nemzetgyűlés nyílt ülésén fog válaszolni és m. az a terv merült fel. hogy az ország szuver., nitásának e súlyos tcrelnók felszólalása után -fog szólni minden pártnak egy-W szonoka. Szerkesztői Üzenet. Kulcsold imára kezed.t" szorzójé.- ag.ze* ó ,lszi magát s kritikán s szik a saját kritikájával. AZ igaz, S^np költő magasztalja- a poézis először mindig a ltoknak készül, vagyis a költő magának dolgoz^ W iien naRy lépés már az, amikor bátorságot. vosz L\'ntfT hogy írjon, ha az l.lk, kényszer nála. Ez sokszor lelki harmóniai is ad. „.Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egu illeni örök tgassagban. "fitZ* Magyarország feltámadásai^ Ne fáradjon i randalja tag telefonon a ZALAI KÖZLÖMY-t Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. » MegjeleniK hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. . Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, yidékro .. postai szétküldéssel egy hóra 0U R Egyes szám ára 2 korona -f-t- « Telefon 78. .zám X ZALAI KÖZLÖNY 1921. január 30. Egy teljesen uj pallsandtr ebédlő és egy finom télikabát eladó. Batthyány u 10 sz. Megvételre kerestetik egy jókarban levő ebédlőszőnyig. Kaufmann Testvérek. FREED JÓZSEF ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN Sugár-ut 2. (Fő-ut és Sugár-ut sarok.) Aranvat brilliánsokat, 1 Ml dlljill| aranyfogakat és érme-1 ket a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások legszebb kivitelben saját mQtermemben legjutányosabb árban készülnek. Orajavitások elfogadtatnak. Yld*tUaWn«k poel&forduUAr&U «UaWaSa. t 873/1931. Tárgy i Starva.marháV fedeztetést dija Hirdetmény. Értesítem a város szarvasmarhatartó gazdaközőnségét, hogy esak a legelőre kijáró tehenek fedoztetése díjtalan az úgynevezett bnrjupénzen kívül és csak a legelőre kijáró idő alatt. Istállóban álló tehenek után a bika elővezetés 20 kor. dijhoz van kötve, amit a város pénztáránál kell befizetni és a hivatalos nyugtát a bika elővezető pász-lornak kell átadni. Nagykanizsa, 1921. évi január hó 19. Polgármester. 105Í/L691. .Ciono M»ty»rcr»i*| nom onüg, F...JS M.jry.rQi.ii; mcnyotiláj I* Hirdetmény. Értesitem a város közönségét, hogy a palini méntelepen fedeztetést állomás létesíttetett és hogy a fedeztetés már megkezdődött. Fedeztetést -dij 50 azaz ötven kg. zab, vagy zab hiányában ennek mindenkori ára. Nagykanizsán, 1921. évi január 27. Polgármester. Felejthetetlen emlékQ jótevőnk és emberszereteléről álialánosan közismert volt parancsnokunk dr. Rónai Jenő esredorvos urnák elhunyls alkalmával a legfájdalmasabb részvétét nyilvánítja hozzátartozóinak A barack-kórház polgári személyzete. • - I »■ V . ff ; \' : v. Ingóságok eladása. Deák Farcnc-tér 10. szám alatt ma és a következő napokon délelőtt és délután GuttmAnn Eliz hagyatékából bútorokat, ágyneműt, fehérneműt stb. dr. Rosenberg Mór ügyvéd elad SOf § ** a un Ingatlanok eladását és vételét nagy üzleti ossz«kűtletés«ibc5! kifolyólag legelőnyösebben is leggyorsabban eszközli SZÁNTÓ VILMOS X\'i\'íiV;,. Nagykanizsa, Bötvős-tcr 89. Telefon 322. xw _ Uí-jüloHóe Emeletes házak, foUlsziintes naZelaQdS. házak, egyik beköltözhető lakás éj műhellyel, nagy kertü házalt. — Magános uriház 9 szobával, fürdőszoba, vízvezeték. szép istálló, kocsiszín, szép kerttel. Több kisebb magános ház elaJó. — Igen szép IV. házhely eladi Szigriszt László ^"i\'.V^ri\'í *1 !..\'> uj - ZKINV1 MtKI.6a.VTCA SS. ffi\'AJI, I. Értesítés. Tisztelettel értesítem n mélyen tisztelt közönséget, hogy nagy áldozatok árán sikerült február 2-ára a \' Zalai gyalogezred vonós zenekarát megnyernem s igy éttermemben este \'/,8 árai kezdettel nagy hangversenyt rendeznek. Számos látogatást kér Kiss Ernő Korona szállodás. Beléptidíj 10 K.Tányérszás nem lesz. __________SKKMXKMX URANIA mozgókép palota ^ Rozjjonyl-utca 4. — Telefonszám 259. -m.il. . i . Vasárnap, Január 30-án Cesarina VIII. rósz „Maud Gregaards bosszúja*4 X Főszereplő Mia May és Hans Mierendorf af --■■ Hétfőn, kedden és axerdán Jjj x Tigrisarcu umber 3. niz k K J_=--- K ££ KMadátok kezdete köznapon 6, \'/.\' és « órakor. X Vasár- és ünnepnapokon 3, 6, \'/,7 is 8 órakor. XXXXXXXXKKKXXKMXK Műlép ..... ■ pergelek, kapttrmírlegek, \' (i. p. B«ien4dr rónámra je k-.piláku nérr-ttítj, ní<jjii6fl alakú ittlmtkttok | ginnult tlsita méhittixbdl kénvll «U4-renáO .H«ikul<»-műlíp- W»gBti-(«I« gyár t-h. Hfbkaptárik. icéhéjiíti kelHnt\'c. dm- -----.A ......—a. 1—t „íjf^níju, Első Dunantull Kereskedelmi Méhészetnél ^7nmhathnlv ttaJelhaljrlaé* l Klraij-utc 18. xvn özoraoatmiy uki>. h*jij j*no.-..tc» 23. Nincs többé világítási zavar! Pár fillérrel tokéletet kétszeres gyertyavllági-tist ér el a szabadalmazott Benzin - gyertya használatával. A gyertya tiszta sárgarézből készül, minélfogva elpuszlithatatlan. Egyszeri töltéssel (1 /« dcl.) 18 órán át ég. teljesen füst és szag nélkül. lángja szabályozható, robbanás ki van sárva. Több ezor drb. van már a legjobb elismeréssel forgalomban. > Drbja 150 korona. Kapható hozzávaló benzinnel együtt: Nagykanizsa és vidéke részére a kizárólagos elárusító helyen: n Movénái (Batthyány utca). Vidéken: MINDEN SZÖVETKEZETNÉL A szabadulom tulajdonosa:*^Preund A. Albert, Budapest, VII., Elemér-ntoa 18. asám. ARANYHEGYI kitttnő izQ és zamata n«n> 50 60 korona, haneui csak BOR KORONA literen kint! MT Vita.aen próbára egy tlveggol Sátrán József aOOODDOODOŰODOOaQ O Mindazok, akik nálam b! 0 zabra előjegyeztették magu- j=j Itat február 1-én vegyék át. g Eladó zabUéazlet még 130 q, □ tengeri 20 q. 1-én tul eISjegyzése- Q ps ket nem fogadok el. Q □ Pollák M. Emil 9 □ Nagykanizsa. — Telefon 131. S □□□□□□aoooaoooaoo KLEIN JÓZSEF ÉS TESTV. cébhez beérkeztek a legnagyobb njdoiiságokl Férfi- és női kelmékben mosó és grenadin különlegességekben, - valódi Schroll- .„r gyártmányú schlífonokban. r Nfll selyem és szalmakalap f ujdonsá\'galnk megérkeztek. VILÁG Nagymoxgó szintűbe Szarvas-szálloda. = Vasárnap. l92J.íévl Január 30 án HARRY PIF.L felléptével: ! Légi kalózok "FaSSS: Hétfőn, kedden és szerdán a l>Arlal „PATlIft" ay*r rein»k« A tizedik szimfónia "ÍSi.\'KS 0 0 Vasár- cs ünnepnapon 2. í\'. \'/.? és 8 órakor O 0 ElóaJások kezdete hétköznap 6 és 8 órakor. 0 00000000000000000 EREDETI ERFURTI főzelék és virágmagvak, importóit „MetteM-féle ólomzárolt takarmányrépamag, mindennemű gazdasági vetőmag, gazdasági és kerti eszközök kaphatók László és Ország cégnél Nagykanizsa — Telefon: 130. Magvakat sv.ines tasakokban viszonteladóknak bizományba adunk. 1 CHP>® CiSÉfeflET HASZNÁLJON, \' MERT NINCSEN JOBB A VILÁGON Wmmmiffl Nyomatott a laptulnidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában. |